* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.
| 22.08 KB | |
| 2008-02-11 15:32:05 | |
 | |||||||
Nyilvános  942 | 4116 | Cím: Zala megye története a középkorban | Szerző: Holub József (1885-1962) Szerz. közl.: Holub József Kiadás: Pécs : Dunántúl Egyetemi Nyomda, 1929- Kötetei: 3. köt., A községek története ETO jelzet: 943.912.1 ; 908.439.121 Tárgyszó: Zala Szakjelzet: 943.9 Cutter: H 77 Nyelv: magyar MERENYE (Zalamerenye Zala m. nagykanizsai j.) A rá vonatkozó legkorábbi oklevelek – Szent István 1019-i és 1024-i oklevele és Szent László 1082-i oklevele, – hamisak. Ez utóbbi szerint a veszprémi egyház Szent László feleségétől, Adelheidtól, kapta volna. Érdekes, hogy ugyanezt olvassuk egy 1203-i oklevélben, amely azt mutatja, hogy ez volt a hagyomány a káptalannál, s azt is, hogy honnan került az 1082-i oklevélbe /IV. Béla 1254-i átiratában: Veszprémi kápt. levt. Merenye 4., Fejér: i.m. VI/2. 360-2./. Mindenesetre igen régi birtoka volt Szent Mihály egyházának. Idővel azonban sokat elvesztett ebből a káptalan csel vagy erőszak folytán, s azért Imre király 1203-ban kiküldte Kalenda püspök kérésére Cumpurdinus ispánt, hogy járja meg határait úgy, mint azok III. Béla idejében voltak. Kijelentette a király, hogy az a föld is az egyházat illeti, amely néhai Páris birtokából tüzesvaspróba eredményéből jutott 100 márka fejében a királyné jogaiba. Megemlített a király ekkor szőllőket itt és 3 háznép szolgát, továbbá kiemelte, hogy halászati joga is van a Zalában e birtoknak s erre 9 háznép van rendelve, akik hetenként 3 nap tartoznak a káptalan részére halászni. Érdekes, hogy akkor a határa kiterjedt a Zala folyóig, míg ma elég messze esik tőle /Veszprémi kápt. levt. Merenye 4., Fejér: i.m. IX/7. 640., VI/2. 382./. A szomszédokkal sok kellemetlensége volt a század első felében a káptalannak, és sokat kellett pereskednie a Csák nembeli Demeter mesterrel, a karosi várjobbágyokkal és várszolgákkal és a királynénak itteni vendégeivel is, akik a határait rombolták le e földjének. Egy 1254-ben folytatott perében mutatta fel a káptalan Imre királynak említett 1203-i oklevelét. Enyhült a helyzet itt némileg, amikor 1276-ban megkapta Karost is a káptalan. IV. Béla 1259-ben immunitást adott neki e birtokára, kivévén a zalai ispán joghatósága alól, – ugyanezt tette István ifjabb király is 1259- ben s átírta 1270-ben, amikor trónra került. IV. Béla oklevelét átírta és megerősítette Mátyás király 1471-ben /Veszprémi kápt. levt. Merenye 6. és 30./. A Csák nembeliek ugodi ágának birtokai 1328-ban a cseh Csenik kezére jutottak /Karácsonyi: i.m. I. 335./; ekkor s így juthatott hozzá Kolon is, amelyet 1333-ban már mint az ő birtokát említik. Az új szomszédok közt hamar kitört a határvillongás, mert Merenye szomszédos volt Kolonnal, s Csenig még attól sem riadt vissza, hogy a fehérvári káptalan emberét megvesztegesse, hogy Merenyéből egy jó darabot Kolonhoz csatoljon /U.o./. Ez a per sokáig elhúzódott s csak 1343-ban ért véget, amikor a káptalan az országbírói ítélet alapján letette a földesküt s neki ítéltetett a vitás földdarab /U.o./. Ebben azt olvassuk, hogy Farabonc Merenye határai közt fekszik; bizonyára ezért beszélnek többször Merenye pusztákról /Pl. „rector prediorum de M.” ZO. I. 384., 1340./,– 1368: „super … decimis quarundam villarum et aliis iusibus possessionariis intra metas possessionis dicti capituli M. vicate” Füssy-Erdélyi: i.m. 532./. 1376-ban a budai káptalan karosi népeivel pereskedik, akik elpusztították Merenye határjeleit /Veszprémi kápt. levt. Merenye 17./, – 1381-ben pedig a zalai apát perli a káptalant, mert az ő hasonlóképp Merenye nevű birtokát is ahhoz fogta az országbíró parancsára végzett határjárás alkalmával, ami ellenkezett IV. Béla levelében foglalt határjárással /U.o. Merenye 19./. A káptalannak több birtoka volt ezen a vidéken, s mivel ezek messze estek a központtól, külön kezelőjük volt /Hazai okmt. I. 184-5./, egy kanonok /1393: János kanonok „magister possessionis M.et suarum pertinentiarum”. U.o. Garaboncz 12./. Már 1327-ben említik a merenyei magistratust /ZO. I. 202., lásd még: 1340: U.o. 384. és Veszpr. k. levt./. Garaboncz, Ujlak és Merenye voltak a káptalan e vidék birtokai. Ezeken sok szőllő volt, s 1444-ben azt a panaszt terjesztette a káptalan a nádor elé somogyi közgyűlésén, hogy a Marczaliak zalavári várnagyai e birtokokon termett bort, ami 4000 köbölre rúgott, s más terményeket is, beszedtek s taksákat is kiróttak népeikre /U.o. 26./. Idegen birtokosoknak úgy látszik csak szőllei voltak itt /1203. Veszprémi kápt. levt. Merenye 3., 1285. U.o. 7., 1293. U.o. 8., 1310. U.o./. E g y h á z a régi lehetett, mert már 1333-ban említik papját, Benedeket, aki pápai tized fejében ekkor 40 széles és 40 kis dénárt fizetett /Mon. Vespr. II. 67./. A Boldogságos Szűz tiszteletére volt avatva s papja, valamint a hívek egyházi bíráskodás dolgában a merenyei magister alatt álltak /Hazai okmt. I. 184./. |
