* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.
| 7.49 MB | |
| 2006-12-04 13:26:15 | |
 | |||||||
Nyilvános  1307 | 5353 | Cím: Ellenség kezében : történeti vígjáték négy szakaszban / írta Halis István | Szerző: Halis István (1855-1927) Megjelenés: Nagykanizsa : Gutenberg-Nyomda, 1913 Terjedelem: 138 p., [1] ; 18 cm A következő szöveg a könyvből készült, automata szövegfelismertető segítségével: ELLENSÉG KEZÉBEN TÖRTÉNETI VÍGJÁTÉK NÉGY SZAKASZBAN. IRTA: HALIS ISTVÁN. Minden jog fentartva GUTENBERG-NYOMDA, NAGYKANIZSA. 1913. SZEMÉLYEK: Vitéz Mihály, csurgai tanitó. Babócsay József, kanizsai városbiró. Szobovics János „ aljegyző. Szentgyörgyi András »böcsületbeli« városi tanácsos. Faddi Ignác timár Kolompár Sándor gombkötő külső tanácsosok. Dóka Péter, Szalamegye főadószedője. Apollonia, felesége. Kristóf, vármegyei huszár. Korntheuer Zsigmond, urodalmi tiszttartó. Marics Lizi, a gyámleánya. Verner Mátyás, éjjeli őr. Bécsi János, csizmadia. Málek Gyura, fuvaros (a deputációval). Csondor Istók „ (a francia csapatnál). Meskó György. Zsidi Jóska városi hajdúk Böcögö Kati, árvaleány. Kolongya Jancsi, kanászbojtár. Szeglet Ferkó, parasztlegény. Városi főjegyző. Parasztasszony. Kis fiú, (mintegy három éves) a parasztasszony gyermeke. Kéményseprő. Postakocsis. A hahóti plébános Sászőr tiszt. Forspontosok. Sászörök. Cigányok. Parasztok. Történik az első Szakasz Kanizsa utcáján, a második a kanizsai városbiró hivatalos szobájában, a harmadik és a negyedik a hahóti erdőszélen. Idő: a Napóleoni háború kora. ELSŐ SZAKASZ. Hajnali három óra. (Kanizsa egyik utcája. Apró házak zsalus ablakokkal, előttük léckerítéses kicsi virágos kert. Az utca két oldalán árok. Minden kapunál híd. Nyári félhomály.) ELSŐ JELENET. Vitéz. Szobovics. (Lassanjönnek.Szohovicsnak szűr van a nyakában, és paraszt kalapot tart a kezében. Egy nagyobb ház előtt megállanak.) Vitéz: Itt megkezdjük? Szobovics: De meg ám! Még pedig mindjárt! Most meg kell csinálnunk, mert még a múltkor adott okos tanácsod szerint intézkedtem, hogy a kedvező alkalmat el ne szalaszszuk. Mivel ma hivatalosan utazom, tehát elkerülöm a feltűnést, hogy történetesen velem együtt ugyanazon a napon tünik el Lizi is. Vitéz: Szóval megjött a kedvező alkalom! Szobovics: És vele megérkezté! te is. Köszönöm, hogy levelemre még az este megjöttél Csurgóról! Vitéz: Mi az a pár órai gj\'aloglás? Pompás, könnyű séta volt az egész! Aztán szívesen is tettem. (Tréfásan) Sőt máskor is rendelkezzél velem bátran! (Dudulva) Téged boldogít a leány szerelnie, engem vigasztal Bacchus bora! Szobovics: Enyje hát nem fárasztott ki az egész éjszakán való mulatás, hogy ilyen jő kedved van? Vitéz: Mért ne volnék vidám? Fölséges italt mérnek a »fekete prücsök«-ben ! Aztán minő gyönyörű nóta az a "bornak együ-gyü dicséreti«, melyre a kántortok tanított az éjszaka! Nem csoda, ha ötvenszer el kellett énekelni! Hogyan is van ? (Halkan énekli.) Jó az bor! Jó az bor! Jó az reggel, délben és vacsorakor! Éppen oly jó éjfélkor, Miként piros hajnalkor! - \' Jó az bor, . . .: Mindenkor! Szobovics: Hanem az a másik se utolsó nóta! Vitéz: De nem ám! (Halkan énekli.) Iszok! •?:: Hej, iszok! ...... Reggelig iszok! -...,,.. :*-*•.. .. , ??\':? Mennél jobban * Iszok, annál " \' •\' \' •"- Jobban vigadok! Szobovics: No majd igazán jobban iszunk, ha sikerül a munkánk! Iszunk álló hétig egy húzómban! Most azonban ne énekelgessünk, mert a cselekvés helyére értünk! (Halkabban.) Ez a szemben levő ház a Liziéké. Az a kapujok! Az éjjel nem igen beszélgethettünk a dologról, mert mindig velünk voltak a mulató társaink, de azért tudod mit kell tenned? Vigyázz, hogy baj ne legyen! Vitéz: Ne félj! Rendbe hozok én mindent! Csak Lizi ne akadékoskodjék! Szobovics: Bizony! Nehezen tudtam rábeszélni! Vitéz: Hát azt megmondtad, hogy a tüz-kiáltásra azonnal fusson az utcára? Szobovics: Csak ugy tudtam kicsikarni a beleegyezését, hogy ünnepélyesen meg-igértem, mikép még az első nap betérünk útközben a csatári plébánoshoz, aki jó barátom, és az meg fog esketni bennünket. De én a tűzi lármától tartok! Még valami bajod lesz miatta! Vitéz: Ne félts engem! Ki merne hozzám nyúlni, mikor nemes ember vagyok? Szobovics: Hát a kanizsaiak annyira el vannak keseredve a sok tűzi veszedelemtől, hogy ha el találnak fogni a hamis lárma-kiáltás miatt, nem igen kérdezgetik nemes ember vagy-e? hanem az első felindulásban agyon is üthetnek! Nem lehetne inkább elhagyni a kiáltást? Vitéz: Nem bizony! Hisz magad mondtad, hogy feltűnés nélkül máskép nem jöhet ki Lizi a házból az utcára, hanem csupán a tüziveszedelem miatti zavarodásban. Bízzál bennem! Elvégezem én a dolgot! Szobovics: Hiszem, hogy jól csinálod, mert a te gondolatod az egész! De azért nagyon kell vigyáznod! Vitéz: Ne félj, minden jó lesz! Ha pedig netán akadék kerülne útba, majd elhárítom ! De el ne felejtsd, hogy neked előbb "el kel! menned, mielőtt Lizi az utcára jön! Mert máskép együtt láthatnának benneteket! Hát a deputáció hogyan vonul ki, vagyis milyen lesz a kocsik rendje ? Szobovics: Az első kocsin én ülök Szentgyörgyivel meg Faddival. Mind a hárman Kanizsa deputátusai vagyunk. A franciák 9 ellen felkelő lovas seregnek viszünk ajándékot Egerszegre, cs egyúttal a császári katonasághoz két legényt szállítunk. Vitéz: Hány kocsi lesz? Szobovics: Négy. Az elsőn, amint mondtam a deputáció utazik. A második szekéren az ajándék pokrócokat meg a lószerszámokat szállítjuk. A harmadik szekéren lesz az a két legény, kiket az ezrednek kell nyugta mellett átadni, mint a város által beszolgáltatandó önkényteseket. Mindenik forspontra egy-egy hajdu vigyáz. A negyedik szekér tulajdonképen nem is tartozik a deputációhoz. Vitéz: Hát akkor hogyan kerül közétek? Szobovics: Azért jön velünk, hogy nagyobb bátorságban utazzon. Azon a szekéren ugyanis Szalamegye föadószedője, Dóka Péter utazik, kit a francia háború kitörésekor a vicispan Kanizsára küldött a megye kasszájával, és az azt őrző egy szál megyekatonával. Azt gondolták, hogy Kanizsán jobban meg lesznek védve az ellenségtől. Vitéz: Hiszen nincs is baj. Szobovics: Dehogy nincs! Az egész környék népe Kanizsára menekül. Zsúfolva van a város emberekkel, marhákkal. A 10 katonaság is folyton jön-megy. Tegnap aztán hire kerekedett, hogy francia csapat közeledik, mire a főadószedő megrémült, Ú3 a kasszával meg a katonával vissza menekül Egerszegre. Dóka uram engem kért meg, hogy a deputációval utazhasson. Én beleegyeztem, de kikötöttem, hogy viszonzásul hozzon el a kocsiján két embert, kik majd a Bécsi csizmadia háza előtt ülnek föl. Ott az a harmadik épület a Bécsi háza! Vitéz: Ahán tudom már! Erre a szekérre én ülök a Lizivel! Hanem a fűadószedő mit szólt — a leányszöktetéshez? Szobovics: Nem tud biz az semmit se róla! De nem kell tőle tartani! Annyira elfoglalja minden gondját a vármegye kasszája, hogy másra nem vigyáz! Vitéz: Nonol Egy szép leányt könnyen meglát az ember! Szobovics: Csakhogy Lizi férfi ruhát vesz magára! De külömben is leszoktatta Dóka Pétert a felesége a leányok nézegetéséről. Menten kikaparná a szemét érte! Sőt azt mondják, hogy négyszemközt meg is veri az urát! Vitéz: Haha! Pompás alak lenne valami it komédiában! így már elhiszem, hogy nem kell félnünk a főadószedő úrtól! Szobovics: Még máskép is gondoskodtam a biztosságtokról! Ugyanis a főadószedő forspontosa Málek Gyura, az én emberem, ki mindenbe beavatva van. Szükség esetén segítségedre lesz. Ez a fuvaros itt megáll. Megvárja mig te egy férfi ruhás asszony személylyel a szekerére ülsz, és rögtön vágtat utánunk. Vitéz: Helyesen van! Add ide a szűrt, mert még magadon felejted! A kalapot is add át! (Átveszi a szűrt meg a kalapot.) És most fogjunk hozzá! Szobovics: Ohó, már elfelejtetted, hogy előbb a deputáció indul, és vele megyek én is? Vitéz: Jó, jó! De ha sokáig kell várni, hát én énekelni kezdek! Szobovics: Az Isten szerelméért, ne bolondozz! Hisz annyira fontos a dolog, hogy ugy érzem magamat, mintha fejem forogna kockán! Külömben a deputációnak mindjárt ide kell érkezni, mert hajnalra állapítottuk meg az indulást, hogy hüsiben utazhassunk. (Halkabban.) Vigyázz! Verner Mátyás közeledik, a bakter! Húzódjunk a kapuba! (Mindkettő a kapu-félfához lapul.) 12 MÁSODIK JELEKET. Előbbiek. Verncr. Bécsi.(Ez utóbbi hcnta házában.) Verner: (Az átellenes oldalon jön, hosszú dárda a kezében.Megáll Bécsi háza előtt és énekelve kiáltja.) Effel után orra három, Már asz utamat pejártam. Tiszre, fiszrc fityászatog, Hoty károgat ne faijatog! Jcszszusz neíét ticsérjéteg, És a bint elkeriljéteg! Metyeg én is nyukofóra, Effél után hárrom orra! Bécsi: (Az ablak zsaluja közt kikiált.) Eltakarodjék innen! És ha még egyszer a házam előtt meri az órát kiáltani, hát megsám-fázom ! Ha nem tud magyarul, akkor orditsa németül a mondókáját! Érti ? Verner: Csag nem harakszani! A varaspiró ur porancsolt, hoty rnusszejn giáltani motya-rul! Motyarul! Érti ? Bécsi: (A szobából.) Mit, még felesel velem? Egy polgári csizmadia mesterrel ? Rögtön meglövöm! (A zsalun végig rántja kezét, nagy dörrenés között a zsalu levelei lecsapódnak.) Bumm! Verner: (Megrettenve elugrik, az utca másik oldalára szalad, és hozzáütődik Vitéz Mihályhoz.) Jáj nekim, mekhalog! Vitéz: (A szűrt maga elé tartva lehúzza fejét, és az őr felé bök.) Háu! Psissz! Dr-dr! Hám-Hám! Verner: (Még jobban megijed.) Jcszszusz Mária! Asz erdeg! (Elszalad. Futás közben a dárdájával hadonász maga körül. Elbújik a harmadik hid mellett.) Szobovits: (Nevet.) Ezt jól csináltad! Hanem ideje is volt, hogy megszabaduljunk a bakteriül, mert már amott jön a depu- táció! Hát én megyek hozzájuk! Te pedig siess majd utánunk, hogy a gyám apa utol ne érjen! Isten veled! (Elmegy Bécsi háza elé.) , . . ? HARMADIK JELENET. (A homályból parasztszekér bontakozik ki.) Voltak. (Verner nélkül.) Szentgyörgyi. Faddi. Zsidi. Forspontos kocsis. Zsidi: (a kocsishoz.) Álljon meg! Itt kell megvárnunk a vice-nótárius urat! Kocsis: Hóhá, hó! (megállítja lovait.) Faddi: (a kocsin ülve Szenígyörgyihez) Bizony, nagy áldozatot hozunk a közügyért, amikor ilyen korán már munkálkodunk! Szentgyörgyi: Jól bizonykol! Hisz mindenki tudja, hogy a szegény külső tanácsosok annyit dolgoznak majd beleszakadnak! Faddi: (büszkén.) Bizony, nehéz munkát ád a tanácsosság! Nem is tudna más eleget tenni ennek a hivatalnak, csak én! De én szeretném látni azt a hivatalt, amit nem foglalhatnék el ? Még a városbirói tisztséget is képes volnék elvégezni! Szentgyörgyi: Ugyvan ! Tudom is azokat, mért? Mert Faddi uram komolyan intézkedik. Minden ügy mellett erősen gondolkozva könyökére támasztja fejét. Sőt nem riad vissza attól sem, hogy a tisztség tekintélyének megóvása céljából rendkívüli munkásságot fejtsen ki! Ezért könyököl a tanácskozó asztalnál, könyököl otthon az ablak párkányon, könyököl a templomban, könyököl a kocsmában. Persze gondolkozik ?mindig! Hát ez olyan nagy munka, hogy közönséges ember nem birja ki! Nem is tudná más elvégezni, mint Faddi uram! Vitéz: (nevetve morogja maga elé.) No lám! Hiszen akkor ez valóságos könyükös taná csos ! ,._ . 15 Faddi: Ugy tetszik, mintha csufolkodna Szentgyörgyi uram! (Méltóságosan.) Már pedig azt kikérem magamnak! Én adózó polgár vagyok! Szentgyörgyi: Én pedig mint nemes ember, nem vagyok adózó, de ugy gondolom, hogy ha nem volna dulló, hát akkor pénzt nem adna adóba Faddi uram sem legfölebb veréb fejeket!*) Küiömben meg vagyok győződve, hogy kollega uram a közügyért az életét is föláldozná! Talán csupa önzetlenségből lett deputátus is! Faddi: (Kidülleszti mellét.) Az már szent igaz! Szentgyörgyi: Ha azonban a deputátus-nak nem járna napi dij, akkor azt mondta volna: »Eb lesz deputátus!« Szobovics: (Előbbre jön az ut közepére.) Hahó! Faddi: Látom, hogy félre ismer Szentgyörgyi uram! Engem mindig félre ismernek! (Meglátja Szobovicsot, kiált.) Ni! Ahol van ni a vice-nótárius ur! Szentgyörgyi: No, üljön föl aljegyző ur! (A kocsishoz.) Maga meg mert nem állott a Bécsi háza elé? Ha ilyen ügyetlen, hát •) Abban az időben „kártékony állatok" fejét is kellett beszolgáltatni adó fejében. A veréb fejek például zsinórra fűzve adattak át a pónztárnoknak. 16 semmi se menti meg attól, hogy tanácsossá ne válaszszák! (Szobovicshoz.) Adjon Isten jó reggelt! Már azt gondoltam, annyira előre ment, hogy majd csak a városon kivül tudjuk elérni! Szobovics; Adjon Isten jó reggelt, és adjon Isten szerencsét az útra! (Felül a szukérre, kezet fog az emberekkel, mi közben mondja) Ha én azt ígérem, hogy a Bécsi János háza táján csatlakozom a deputáció-hoz, akkor ez szentírás! Ott várakoztam már jó ideje! Most pedig mehetünk!(Megindulnak a kocsival.) .\'? \'. . . NEGYEDIK JELENET. Voltak. Böcögö Kati. Kati: (Sántítva szalad a szekér után és kiált.) Álljanak meg, az Isten szerelméért! Segítsenek a szegény árván! Kocsis: Hohá, megálljunk! (Megállítja lovait.) Kati: (Kiáltva.) Tanácsos ur, könyörüljön rajtam! Faddi: (Szigorún,) Annyi becsületet se tudsz, hogy ugy mondanád: tekéntetes tanácsos ur? Nézze meg az ember! Aztán még a kocsinkat is meg merészeled állítani ? Hát mit akarsz te baktató süldő? 17 Szentgyörgyi: Ugy-ugy, csak csúfolja Faddi uram! Ugy se pártfogolja senki! Ez illik a tanácsosi tisztséghez! Faddi: (Méltóságosan.) Tudom én azt! Kati: (Siránkozó hangon.) Tekéntetes tanácsos ur! Alázatosan kérem, engedje meg, hogy én is velük utazhassak, mert igy sánti-kálva igen lassan mehetek! Majd felkapaszkodom az egyik szekérre! Van elég hely! Aztán én annyira összehuzódom, hogy kevés hely is elég lesz! Faddi: (Hebegve.) Mi? Mit akarsz? Kati: Engedje meg, hogy az egyik szekér fölvegyen, és igy én is elmehessek Eger-Szegre ! Faddi: (Szemétkimeresztve.) Egerszegre?Aztán mit csinálsz te Egerszegen? Kati: (Szemérmesen.) Oda viszik katonának a kanászbojtárt! A Kolongya Jancsit! Faddi: (Kiált.) Hát aztán? Kati: (Sirva.) Aztán én nekem nincsen se apám, se anyám. Faddi: Bizony, ha nem kSnyörül rajtad a tekéntetes város, és tartásra a kanász keze alá nem ád, hát már régen elvesztél volna valahol az árok parton. Kati: Ugy van! A város gondoskodott rólam, Halis: Ellenség kezében. ,-•- ? .,i r,- v 2 18 az Isten áldja meg érte! Öklömnyi gye-rekségem óta a csorda mellett voltam! Egyszer a lábamat is felhasitotta egy disznó! Akkor is a Kolongya Jancsi mentett meg, hogy agyon nem mart a dühös állat! Attól fogva sántítok, s azért hinak Büeögőnek. Most aztán a Jancsit elfogták, és viszik katonának. Hát én is elmegyek, ahová viszik! Mert nincs én nekem rajta kivüi senkim! Faddi: (Mérgesen.) A regement után akarsz járni? No majd adok én neked, te céda teremtés! Lesz rá gondom, hogy kisöprüz-tesselek a városból! Kati: (Sirva kiáltozza.) Könyörüljön rajtam, te-kéntetes tanácsos ur! Az Isten megáldja érte! Legyen irgalmas az elhagyott iránt! Nézzen az égre és legyen könyörületes a szive! Ne vegye lelkére a szegény árva elpusztulását? Faddi: (Kiáltva.) Ne vegyem a telkemre? Az erkölcstelenséget pártoljam, ahelyett, hogy megbüntetném? Ilyen vétket akarsz velem elkövettetni? No majd adok én neked! (A kocsis mellett ülő hajdúra kiált.) Zsidi Jóska ! Ugorj le hamar! Fogd nyakon ezt a sze-mérmetlen személyt, és vidd be az áris- tómba! Majd ha visszajövünk Egerszegről, akkor gondoskodom, hogy a sintér kikösse a szégyen oszlopra! Zsidi: Igenis, tekéntetes tanácsos ur! (Leugrik a szekérről, Kati felé megy és rákiált) No gyere, Kati! Kati! (Sikoltva.) Irgalmazzanak! Iszen semmit se vétettem! (Futni kezd és eltűnik a szem elől.) Vitéz: (Magában.) Juj, de szeretném nyakon vágni azt a — tanácsost! Szobovics: Kedves tanácsos ur! Hagyja békén azt a szegény Katit! Nem vétett az olyan nagyot, mert még a szeniirás is azt mondja, hogy szeretnünk kell egymást! Szentgyörgyi: Igaza van aljegyző uram! Aztán minek verjük azt, aki amúgy is meg van verve! (Kiált.) Ne bántsd a lányt, Zsidi Jóska! (Faddihoz.) Majd elvégezzük ezt az ügyet, ha visszajövünk! Zsidi! (Futás közben a kiáltásra hátra néz, meg-botlik a kardjában és elvágódik.) Enyje, azt a fölséges nyírfáját neki! De megütöttem a vékonyomat! (Sántítva vissza jön és aszekérre ül.) Jól van! Szentgyörgyi: Mehetünk! (Faddihoz.) Maga, kollega uram, várhat a büntetéssel! Ámbár az is megtörténhetik, hogy nem lesz mód- 2* 20 jában büntetni, mert kegyetlensége miatt az Ur haragját fejére vonja és az utón valami baja esik! Faddi: (bámulva.) A kegyetlenségem miatt? Nem értem mit akar mondani! Hát nem kötelességünk szigorúan megbüntetni az erkölcstelenséget? Szentgyörgyi: (gúnyosan.) Persze! A mások erkölcstelenségét! De amikor Faddi uram a takácsok lakozásán nyilvánosan csipkedi a Komárommá kövér karját, akkor az nem erkölcstelenség! Azt nem kell büntetni! Faddi: (megszeppenve.) Halkabban beszéljen, becsületbeli szenátor uram! Még meg találják hallani a közönséges emberek, és elvesz a hivatalos tekintély! Hát iszen jól van! Ha olyan igen akarja, hadd fusson az a nyomorult Kati! (A kocsishoz.) Hajts, mert máskép a forróságban kell utaznunk! (a szekér elvonul.) Vitéz; (Magában.) No, igazán ideje volt, hogy elmenjenek! Már alig türtőztethettem magamat, hogy le ne hordjam azt a — tanácsost! ÖTÖDIK JELENET. (A második szekér is lassan elvonul. Látható lesz a harmadik szekér, melynek első részén a kocsis mellett egy hajdú ül, a hátsó részen pedig Szeglet és Ko-longya a szekér oldalához láncolva gubbasztanak, és vontatva, szomorúan énekelnek. Az ének hangra az utcára szalad ingben egy kis parasztfiu. Utána fut egy parasztasszony. Hallgatják a dalt.) Kolongya. Szeglet. Vitéz. A parasztasszony. A kis fiu. A parasztasszony\'. Gyere ide fiam! Letipornak a lovak! Kis fiu: lédes nyanya! (Feltartja mutatóujját) A! A! (Elneveti magát.) Danolnak! Kolongya:} (Énekelnek) Szeglet: ) Édes anyára miért szültél engem? O miért nem vesztetté! el engem? Dobtál volna bele a Dunába! Most nem lennék császár katonája! Kis fiu: Kik ezek iédes nyanya! Parasztasszony: A város önkénytes katonái, fiam! Szegényeket viszik a regementhez! Kis fiu: (Nevet.) Jaj de sziépen danolnak! Ugy-i? Iédes nyanya! Parasztasszony: Szépen ám, mert a leikükből gyön a nóta! 22 Vitéz: (Magában.) Bizony, ez a dal gyönyörű szép! S talán azért, mert leiekből jön! í (Ismétlik az éneket.) Szeglet: ) Dobtál volna bele a Dunába! Most nem lennék császár katonája! (A szekér lassan elvonul.) HATODIK JELENET. (Színre érkezik a negyedik szekér. Rajta ülnek a kocsis melleit Kristóf meg a főadószedő. A kocsis körülnézeget, mintha várna valakit. Gyöngén még hallatszik a legények éneke.) Vitéz. Málek. Kristóf. Dóka. Parasztasszony. Kis fiu. Vitéz: (Előjön a kapufélfa mellől és kimegy az utca közepére.) Álljanak meg! Ugy-e ez az a forspont, melyet Szobovics ur ide rendelt? Málek: Ugy van! Ez az! Vitéz: Akkor hát rendben vagyunk! Mert én meg Vitéz Mihály csurgai tanító vagyok, akinek szintén ezzel a kocsival kell menni. (Dókához.) Az úrban pedig ha nem csalódom, a főadószedót tisztelhetem ? Dóka: (Hátra se néz.) Csak üljön föl, amice! Vitéz: Köszönöm, (erős hangon) domine! (Közönséges hangon.) De még várni kell kicsit. Mindjárt megérkezik a társam, akkor majd indulunk. Járjanak csak ide a szekérrel a hid mellé! Málek: Értem! Vitéz: Hallották azt a nótát, melyet azok a kötéllel fogott katonák énekeltek? Málek: Hallottam. Vitéz: (Dókához.) Hát maga hallotta-e? (Erősebben.) Domine! Dőka: Hogyne hallanám, ámice! Nem vagyok én siket! Vitéz: El tudják-e énekelni? Dóka: Enyje de furcsát kérdez. Hiszen én nem vagyok énekes kódis! Vitéz: Hát mi? Dóka: (Megiitödve.) No de ilyen furcsát kérdezni! Hát nem tudja, hogy én vagyok nemes Szála vármegyének föadószedöje ? Vitéz: (Fejét csóválva.) Aztán még se tudja az éneket? Málek: Én tudom! Kristóf: Iszen én is tudom! Vitéz: Akkor jói van! Majd az utón elénekelik, mert azt a szép nótát bele kell irnom a paraszt-dalok közé! Most más dolgunk lesz! Várjanak egy kicsit, rögtön indulha- 24 tünk! (A szűrt nyakába akasztja, és átmegy a túlsó sorra. Megáll a nagyobbik ház kapujánál, két kezével tölcsért csinál a szája elé, és kiált.) Tüz van! Tüz vart! Paraszt asszony: Szentséges szent Flórián! Megégakotylós tikom ! (Beszalad az utca ajtón.) Kis fiu: (Sirva.) Bü-ü-ü! Megég a koíylós tikunk! (Anyja után fut.) HETEDIK JELENET. Voltak. (A parasztasszony és a gyermek nélkül) Marics Lízi. Lizi: (Kilép a kapun.) Hol van a veszedelem? Vitéz: Nincs semmi baj!(Egészen mellé megy.) Én vagyok Vitéz Mihály, a Szobovics Jancsi barátja! Megyünk esküvőre! Bátran bizza rám magát Lizi lányasszony! Isten segítsége mellett sikerülni fog a dolgunk! Hanem siessünk! Terítse magára ezt a szűrt, és tegye fejére ezt a kalapot! Azért hoztam ! Lizi: (A szűrt nyakába veszi, és a kalapotfölteszí.) De én nagyon félek! Ugy-e nem enged bántani ? ígérje meg, hogy az anyaszentegyház frigyét megszerzi! Vitéz: Esküszöm arra, ami nekem legszentebb ! Esküszöm anyám szeretetére! Sőt 25 azt is megígérem, hogy ha szükség lesz, hát magam keresek papot, ki elvégezi az esketést! Lizi: Köszönöm jóságát! Most már bizom. De azért mégis félek ! (Kiabálás hallatszik: „Tüz van ! Tüz van !") Dóka: Tüzet kiáltoznak! (A kocsishoz.) Vágtassunk előre i Mert még bajba kerül a vármegye kasszája ! Málck: Rögvest elhajtatiink, csak fölveszsziik azt a párt, ott ni! (Vitézre mutat.) Dóka: Ne lustálkodjál, mert ha bármi szerencsétlenség bekövetkezik, hát rád veretem a tizenkettőt! Málek: Azt könnyű kimondani, de nehéz kiáltani! (A kezével hivogatólag int Vitéz felé, és kiált.) Hamar gyüjjenek! Vitéz: (Lizihez.) Siessünk, mert az utca mindjárt tele lesz néppel! (A szekérhez vezeti a a leányt, és előbb ül fel mint a hölgy, mert az akkori szokás szerint illetlenség lett volna máskép cselekedni. A kocsiról lehajol, megfogja Lizi kezét, és folsegiti maga mellé.) Kocsis! Ugy hajts, amint csak lehet! Akkor lesz áldomás! Málek: Ez már beszéd! Többet ér tizenkét botnál! Nem köll félni! Málek Gyula lovait nem érik utol! (Ostorával a lovakra csap, és elvágtál.) .28 NYOLCADIK JELENET. (Emberek az utcán ide-oda szaladgálnak.) Korntheuer. Kéményseprő. Néhány parasztember. Korntheuer: (Kilép az utcára. Papucsban,kalap nélkül van.) Merre van a tiiz emberek? Egyik paraszt: (Leemeli kalapját.) Dicsérjük a Jézust! Nem látunk füstöt sehol! Másik paraszt: Nem tudjuk, hol a tüz. Korntheuer: Micsoda? Hát a bakter hol van, meg a kéményseprő? Aztán miért nem verik félre a harangokat? Milyen hanyagság a városbirótól! Kéményseprő: Én itt vagyok, kérem! De én sem látok tüzet. Nem tudom, hol a veszedelem! Korntheuer: Hát akkor miért kéményseprő, ha azt sem tudja? Egyik paraszt: Ahol van a bakter, ni! Ott a hid mellett! Korntheuer: Kiáltsák ide! Másik paraszt: Bakter bácsi! Errefelé! Kéményseprő: (Szintén kiált.) Verner fetter! Hé! Gyüjjön ide! 27 KILENCEDIK JELENET. Voltak. Verner. Verner: (Előjön a hid mellől.) Mér giáltoszni nekem ? Korntheuer: (Erős hangon.) Hát maga hol kujtorog? Persze jobban esik csavarogni, ahelyett, hogy a kötelességet teljesítené? (Szigorúan.) Mondja, merre a tüz? Verner: (Leveszi kalapját.) Jó reggeld kivánog spegtápilisz diszdarto ur! Nem van tisz! De azért nem göll szidni nekem! Korntheuer: Aztán hogyan mondhatja, hogy nincs tüz ? Verner: Merd én tudok! Én látta azt a naty orros embert, agi hamisan giáltotta tiszet! Korntheuer: Hamis tűzi lármát kiáltott? Hát mért nem fogta meg a pernahejdert! Persze jobban esik ingyen húzni a fizetést, aztán nem tenni semmit! Verner: (ujjával a mellére mutat) Gérem én tenni enyém götelesik! Csag a spegtápilisz ugy funyi asz övé! Korntheuer: (Mérgesen.) Enyje te gazember Azt mered mondani, hogy én nem teszem meg a kötelességemet? Rögtön betétetlek a tutyiba! (Kiáltva.) Fogjátok meg, emberek! 28 Verner: (Szintén kiáltva.) Enkem nem szapad petenni dutyiba! En falyog városi burger! (Mellére üt.) Enkem mekfédi a spegtápilisz váraspirfj! Hanem a diszdartó ur nem fedi az övé tyám leán ! Ott mekfan a tisz! Korntheuer: Huh, megüt a guta mérgemben! Fogjátok meg az akasztani valót! Egyik paraszt: (Halkan.) Én ugyan meg nem fogom l Másik paraszt: (Szintén halkan) Én se nyúlok ám hozzá! Nem vagyok urodalmi cseléd, hogy nekem parancsoljon! (Minda-kettő elmegy.) Kéményseprő: Dejszen én se vagyok fogdmeg, hanem tisztességes kéményseprő! Menjünk innen! (Néhány emberrel elmegy.) Korntheuer: (Fenyegető hangon.) Megálljatok csak! Kerüljetek egyszer valami dologban az urodalom hatalma alá! Majd letöröm a bugris büszkeségieket! (Vernerhez.) Az én gyámleányomról mersz beszélni, te betyár? Ezt meg fogod keserülni! (Bemegy az utca ajtón, és bent az udvaron kiáltja.) Ne menjetek sehova! Nincs tüz! Verner: Csak tesseg giáltoszrii amennyi tecik! Azér a madár nem van ! Elrepült! (Elballag.) MÁSODIK SZAKASZ. Reggel: kilenc óra. (A kanizsai városháznál a biró hivatalos szobája. Zöld posztóval terített hosszú asztal végén ül a városbiró, mellette a főjegyző. Ez utóbbi föl se néz, csak ir szorgalmasan. A főjegyzővel szemközt ül egy tanácsos. Az aszta! közepén feszület, mely mellett nagy hivatalos könyvek vannak.) TIZEDIK JELENET. Babócsay. Főjegyző. Kolompár. Korntheuer. Korntheuer: (Beront a szobába és kiált J H allat-lan gazemberség! Ilyen irtózatos bűnt elkövetni! Hanem föl is akasztatom ! Városbiró ur, kérek hajdút, kivel megvasaltassam, és visszahozathassam! Babócaay: (Mosolyogva.) Először is el kellene mondani a kérelmét, hogy tudhassuk mit akar! Azután majd mink ítéljük meg, hogy mit szükséges cselekedni! Addig pedig talán kívánjunk egymásnak jó reggelt? Korntheuer: Jó reggelt kívánok! Bocsánatot kérek, hogy elfelejtettem üdvözölni. De oly nagy igazságtalanság történt velem, hogy egészen kihozott a sodromból! . : 30 Főjegyző: (Dörmögve, a városbiróhoz.) Csak legalább gyakrabban történne! Babócsay: (A tiszttartóhoz.) Mi a baj? Korntheuer: Elrabolták a lányomat! Babócsay: Talán ugy mondjuk helyesen, hogy a gyámleányát, Marícs Lizit. Az Istenben boldogult sógorának a leányát. Mert ugy tudom, hogy a tiszttartó ur házasságát az Isten nem áldotta meg gyerekkel! Korntheuer: Hát igen, a Lizit rabolták el! Hanem kerékbe is töretem a haramiát! Babócsay: Kit? Korntheuer: Ha én azt tudnám! Majd megmondja azonban Verner Mátyás, a bakter, csak ki kell vallatni! Babócsay: Nem bakter az magyarul, hanem éjjeli őr! Az pedig nem vigyázhat a lányokra, tehát nem is tudhat semmit se a dologról! Korntheuer: Dehogy nem! Hiszen Verner kiáltotta rám ma hajnalban, hogy én nem védelmezem meg a lányomat, a Lizit! Az a bakter vagyis éjjeli őr tud mindent! Babócsay: Tiszttartó ur! Ha el nem mondja szépen sorjában a kérelmét, akkor nem értjük meg egymást, és nem tudunk intézkedni. Korntheuer: Jól van! Hát megpróbálom 31 elbeszélni mi történt. Hanem aztán kérek mindenre kiterjedő szigorú vizsgálatot! Babócsay: Megcsináljuk! Ámbár a lány-szöktetést legjobb csak békében hagyni, mert az öregek mondása szerint elrontja az erőszakoskodás. Ugy-c tanácsos ur? Kolompár: (Bólint a fejével.) Ugy van! Tekintettel a fenforgó körülményre! Babócsay: (A tiszttartóhoz.) Halljuk hát a panaszt! Korntheuer: Ma hajnalban tüzet kiáltottak éppen az ablakom alatt. Lizi rögtön kiment, hogy megnézze, hol van a veszedelem. Mivel sok ideig nem jött vissza, az embe rek pedig az utcán zajongtak, hát én is kimentem megtudakolni, mi történt. A baktertól vagyis az éjjeliőrtől kérde zősködtem, aki gorombán azt felelte, hogy nincs tüz másutt, mint az én Lizi lányom nál, mert nem vigyázok rá. Mérges voltam, azért nem is igen gondolkoztam szavain, hanem újra lefeküdtem. Mikor aztán reggel fölkeltem, hát hiába vártam Lizit. Nem hozta a früstüköt! Babócsay: Nem früstük az, hanem reggeli! Korntheuer: Legyen reggeli! Hát nem hozott reggelit! Haragosan kimentem, hogy 32 összeszidom a hanyagságért, de nem talál tam sehol se. A többiektől kérdeztem hová lett Lizi, de senki se tudta. Aztán kerestük ? mindenfelé. Nem volt sehol. Ekkor jutott eszembe a bak az őr beszéde, és rá jöttem, hogy elrabolták a kedves lányomat, azaz a Lizit! Mindjárt ide siettem, hogy az éjjeli őrtől megtudakoljuk a rablót és hivatalos segítséget nyerjek az elfogatásra, mert az ügy nem tartozik az urodalom jurisz-dikciója alá. Babócsay: Az esetben persze könnyebben végzett volna ? Korntheuer: (Kifakadva.) Bizony! Már rajt volna huszonöt pálca a bakteron, azaz az éjjeli őrön! Babócsay: (Nevei) Node szerencsére, mint városi polgár az én bíráskodásom alatt van! Hanem a tisztartó ur kérelmét elfogadom, ahhoz képest részletes vizsgálatot tartok, és elsőben is kihallgatom az éjjeli őrt. (A tanácsoshoz.) Mivel pedig egy hajdú sincs itthon, tehát a tanácsos urat kérem, hogy szíveskedjék ideparancsolni Verner Mátyást! Kolompár: (Méltóságosan.) Igenis! Azonnal parancsolok! (Kimegy.) 33 Főjegyző: (A városbiróhoz halkan.) Városbiró ur, táncoltassa meg egy kicsit ezt a domini-kániszt! Ezt az urodalmi kutyát! Úgyis ritkán kerül a kezünk közé! Aztán elég sok borsot tört már az orrunk alá! Korntheuer: Tekintetes városbiró uram! Maga nemes ember, meg a főjegyző ur is az! \' Megértik tehát, ha bizodalmasan azt kérem, hogy szigorúan bánjanak ezekkel a bugri-sokkal, mert már úgyis azt gondolják, nincs külömbség az urak meg ő közöttük! Babócsay: (Mosolyogva.) Lehet, hogy igazuk van! Hisz egyformának szulettünk! Korntheuer: Jó tréfa! He, he! TIZENEGYEDIK JELENET. : \' Voltak. Kolompár. Verner. Kolompár: (Belép az éjjeli őrrel.) Beparancsoltam Verner Mátyást! Itt van! (Újra leül az asztalhoz, és könyökére diil.) Verner: Jó nappot gifánog a spektápilisz uraknag! Babócsay: Adjon Isten magának is! Hát mi történt a Lizivel, Mátyás? Verner: Már asztat nem tudog! Öreg emper fatyok! : Halls: Ellensíg keiében. 34 Babócsay: Valamit mégis tud! Máskép hogyan mondhatta volna a tiszttartó urnák, hogy nem vigyáz a gyámleányára? Verner: Mer a diszdartó ur mondta en nekem, hoty nem teszeg enyém götelesség! Meg hoty hanyag a váraspiró ! Babócsay: Persze! Mert elengedtük szökni Lizit! De most ne erről beszéljünk, hanem arról, hogy hová lett Lizi? Verner: Hát elmente a zemperrel. A naty orros iftyurral! Meg a főadószedegető úrral! Én látni mindent! A naty orros persze ászt kontóit, hoty én szaladta pokolba, ugy megijesztette nekem ! (Fejére üt a tenyerével, és mosolyog.) Fan itt ész! A harmatik hid mellé én lehuszta engimet, és ity lepujva nésztem mit csinálnak ? Mer mintig fityáz a Verner, és mindent lát! Babócsay: No lássa, hogy tud valamit! Ki volt az az ifiur? Kornteuer: Hová ment az a rabló gazember? Babócsay: (Komíheuerhoz.) Csak nyugodtan tiszttartó ur! (Vernerhez.) Az én kérdésemre feleljen Verner! Ki volt az az ifiur? Verner: Az iftyurt en nem ismerem! Én csag látta, hoty ilte gocsira! Korntheuer: Elrabolták az én kedves lányo- 35 mat! A Lizit! (Mérgesen Vernerhez.) Aztán mért nem akadályozta meg a rablást? Hisz maga hivatalos személy! Kötelességének nem tett eleget! Verner: Rablás? No, én göszönög olyan rablás! Iszen a Lizi mente magátul! Elészer ilte gocsira a ziftyur, utána gocsira fel-mászta Lizi. Hát mit akatálosz hifatalos emper ? Hát mi asz övé götelessék ? Babócsay: Verner! Ne féljen, ha igaza van, én megvédelmezem! De azt még mondja meg, hogy merre mentek a kocsival? Talán azt is tudja, kié volt a kocsi? Verner: Hotyne tudná Verner Mátyás? A gocsi volt a Málek Tyuránag. Utasztag merre deputáció! A gocsin volta nagy fasláda. Rajta ilte a főadószedegető ur! Babócsay: Ejnye! Ez csakugyan igaz lehet! Mert Málek a főadószedő forspontosa! Korntheuer: Mindjárt vágtatok utánuk! Csak egy hivatalos iratot kérek városbiró űrtől, hogy bárhol elfogathassam a szökevényeket, és megkötözve visszahozathassam ! Babócsay: Csak lassan! Hát azt gondolja tiszttartó ur, hogy olyan egyszerű az ügy? S hogy olyan könnyen meg szabad fosz- 3* 36 tani az embert a szabadságától ? Hiszen azt se tudjuk bizonyosan, hogy ki a tettes? Előbb meg kell bővebben vizsgálnunk a dolgot! (Vemerhez.) Látta még valaki a szökést ? Verner: Persze látya asz a csiszmatia, asz a grobián, asz a Pécsi János! Agi én nekem veszekedte, orrát mér giáltog motyarul! Babócsay: Majd adok én azért annak a Bécsinek! Meg kell őt is hívatnom! (Vemerhez.) Isten áldja meg Mátyás, elmehet ! Verner: Csag agygyon várasbiró ur annak a püszke csiszmatiának egy deklináció! Isten felük ! (Rlmegy.) Babócsay: (Kolompárhoz.) Tanácsos ur! Intézkedjék ! Küldjön valakit a Bécsi Jánoshoz, hogy kéretem a hivatalomba! Tanácsos: (Bólint a fejével.) Rögtön intézkedem ! (Kimegy a teremből.) Korntlieuer: Kérem városbiró uram ! Amig el nem felejtem, azt is megmondom, hogy abban az iratban bent legyen, mikép szükség esetén hivatalos karhatalmat is kaphassak! Mert hátha cllentállnak? Hátha sokan lesznek ? Babócsay: Amit lehet, azt megteszem ! Előre azonban semmitse Ígérhetek. Majd meglássuk miben áll a dolog? Annyit mondhatok, hogy igazság szerint fogok intézkedni ! De hát egyáltalában nem is gyanítja tiszttartó ur, hogy ki szöktette meg Lizit? TIZENKETTEDIK JELENET. Voltak. Kolompár. Kolompár: (Belep.) Már intézkedtem! Találkoztam az inasommai, és elfuttattam Bécsiért! Babőcsay: Köszönöm az intézkedést, tanácsos ur! Kolompár: Szívesen intézkedem ! (Leül előbbi helyére, és könyökével az asztalra támaszkodik.) Babócsay: (Korntheuerhez.) Kire van gyanúja? Korntheuer: Az igazat megvallva, én a vice-nótáriusra, Szobovicsra gondoltam, mert megkérette Lizit, de nem adtam neki. Most azonban az éjjeli ör vallomása után nem tudom mit higyjek? Nem tudom ki légyen az a nagy orru ember? Babócsay: (Halkan a föjegyzöhez.) Enyje! Ki gondolta volna? Hát azért kellett az aljegyzőnek a bizonyság-levél! És azért kereste Lizi apjának a hagyatéki Írását! (Fenthangon.) Aztán miért kosarazta ki Szobo- vicsot? Az aljegyző el tudja tartani jövendő feleségét! Korntheuer: (kitérőleg.) Lizi még ráér férjhez menni! Babócsay: Persze, ha férjhez megy a lány, akkor, tiszttartó urnák ki kell adni a vagyont! Korntheuer: (Mérgesen.) Miféle vagyont? Babócsay: Hát ami a Lizi apjáé volt. A tiszttartó ur sógoráé. Ugy gondolom van egy ház, három szőllő, néhány darab föld, és körülbelül 900 forint pénz. Aztán marhák, gazdasági fölszerelés, szoba bútor, ágynemű, mi egymás! Szóval elég tisztességes hozománya van! Korntheuer: (Kiáltva) Semmije sincs! Ugy tartom a szegény árvát kegyelemből! Mindent fölemésztett az adósság! Babócsay: Nono! Tiszttartó uram, talán én előttem mégse kellene ilyent mondani? Mert én tudom hogyan van! Hiszen akkor én voltam városi közgyám, amikor Lizi apja meghalt, és jelenvoitam a vagyon össze Írásnál. Nem maradt ott semmiféle tartozás! Korntheuer: De maradt, ha mondom! Babócsay: Kedves tiszttartó ur erről fölös- leges vitatkozni, mert megvan nálunk a hivatalos irás az egész hagyatékról. Éppen abban a nagy könyvben van, melyben most a főjegyző ur lapozgat. Mert mink a fontos dolgokat könyvbe irjuk, hogy az iratot el ne lehessen lopni! Korntheuer: Egyje, de csúnya bizalmatlanság ez a várostól! Mindenkire ugy vigyáznak, mintha tolvaj volna! Babócsay: Vigyázunk bizony! Különben akinek nem kell a körmére nézni, az nem is gondol bizalmatlanságra! (Kopogtatnak az ajtón.) Főjegyző: (Kiált.) Szabad! (Senki sem jön be, a kopogtatás ismétlődik.) Babócsay: Főjegyző ur, legyen szives megnézni, hogy ki nem tud bejönni? Főjegyző: (Fölkei és kinyitja az ajtót. Belép Bécsi.) Megérkezett Bécsi János polgári csizmadia mester ur! ? . TIZENHARMADIK JELENET. Voltak. Bécsi. Babócsay: (A belépő Bécsinek kezet nyújt.) Hozta Isten, mester uram! Tessék helyet foglalni! Bécsi: (Kezet fog a városbiróval.) Adjon Isten jó napot a városbiró urnák, meg a főjegyző urnák, meg a tanácsos urnák is! (Méltósá-gosan leül.) Bizonyosan valami baj van, azért hivattak, ugy-e ? (Ránéz a tiszttartóra.) Kolompár: (Bólint a fejével.) Ugy van! Tekintettel a fenforgó körülményre! Babócsay: Eltalálta Bécsi uram, de baj nincsen! Csupán azért fárasztottuk ide, hogy felvilágosítást adjon egy rendkívüli esetről. Bécsi: (Büszkén.) Szívesen fölvilágosítom az urakat! Hát mit akarnak tudni ? Babócsay: A tiszttartó ur nálunk panaszt tett, hogy a gyámleányát, Marics Lizit, ma hajnalban elrabolták, és maga tud a dologról! Bécsi: Mentsen Isten az olyan cselekedettől, városbiró ur! Inkább afeleségemet is visszalopnám, ha lehetne! Babócsay: (Mosolyogva.) Legyen nyugodt mester uram! Nem magát vádolják. Csak azt mondják, hogy látta a rablást, és tudja mikor, hogyan történt. Szóljon hát: ki tette, merre szöktették a lányt, használtak-e eröszakot? Bécsi: Én minderről nem tudok semmit! ?#- Babócsay: De talán mégis adhat útbaigazítást bizonyos dolgokban ! Például azt látta-e, mikor elvitték a leányt? Bécsi: Persze, hogy láttam ! Mindjárt azután történt, hogy a baktert elriasztottam a portám elül, mert olyan rettenetes magyar nyelven kiáltotta az órát! Babócsay: Ejnye Bécsi uram, ez nem volt szép magárul! Hiszen én parancsoltam, hogy magyarul kiáltson! Nekünk polgároknak inkább örülnünk kellene, hogy azok is magyarul kezdenek beszélni, akik nem tudnak, s hogy valahára az éjjeli 5r is magyarul kiált! De majd lesz később egy kérésem ebben az ügyben! Most térjünk a dologra! Mondja meg, hogy Marics Lizi fejtett-e ki ellenállást? Bécsi: Esze ágában sem volt! Ment az olyan szépen, mint a bárány. A főadószedö fent volt a szekéren, és hátra se nézett. A hátulsó ülésen levő ember nyújtotta a kezét a lányasszonynak, kit nem lehetett felismerni, mert szűr volt rajta. Magam is csak a felszállás közben vettem észre, hogy szoknya van a szűr alatt, és akkor megismertem Lizit, ki nyugodtan leült a férfi mellé. 42 Korntheuer: (Kiáltva.) Ki volt az a gazember ? Babócsay: (Erősebb hangon.) Tiszttartó ur! e helyütt csak nekem van jogom kérdést intézni a tanúhoz! Bécsi: Ugy, ugy, városbiró ur! Őtalmazza meg a jussunkat! Kolompár: (Bólint. Erős hangon.) Ugy van ! Meg köll ótalmazni! Tekintettel a fenforgó körülményre! Korntheuer: (Lecsillapodva.) Jól van városbiró ur! Csak tessék hát kérdezni a tanút! Babócsay: És most Bécsi uram nekem feleljen ! Én kérdezem, ki volt az az ember? Bécsi: Városbiró urnák örömest megmondom amit tudok! Azt a fiatalembert nem ismerem. Valami gyütt-ment lehet, de azért nincsen gazember formája! Aztán az a vidéki ember különben csupán segítsége volt a főadószedőnek, Dóka Péter urnák! Babócsay: (Nevet.) Ez nem rossz! Csak nem akarja azt velünk elhitetni, hogy a föadó-szedő ludas a dologban? Bécsi: Én nem tudok semmit, csak azt mondom amit láttam! A főadószedő kocsiján vitték el a lányasszonyt, és Dóka ur oda se nézett, nehogy ugy tűnjék föl vala- kinek, mintha ő tudná, hogy lányszöktetés történik a forspontján! Korntheuer: Ez igaz! Ki hitte volna! Egy feleséges ember ilyenre vetemedik! Babócsay: Ugyan ne következtessenek ilyen rosszul! Mert ez lehetetlen! Dóka Péter olyan tisztességes ember, és olyan jámbor férj, hogy lányszöktetést föltenni se lehet róla! Bécsi: Nono! Az alattomos macska szokott nagyokat ugrani! Korntheuer: Ugy van! Babócsay: A közmondás igaz, de azért mégis el kell ejteni a főadószedő elleni nevetséges gyanút, és más nyomot követni! Mondja csak Bécsi uram látta-e Szobo-vicsot? Ott volt-e az aljegyző ur, mikor Lizit elvitték? Bécsi: Láttam az aljegyző urat, mikor elutazott a deputációval. Csakhogy az előbb történt, mint a lányasszony elvitele. Az aljegyző ur nem tudhat a dologról semmit se! Babócsay: Mégis mit gondol hát erről a szöktetésről, mester uram ? Bécsi: Semmit! Legfölebb azt mondhatom, hogy szöktetésről szó sem lehet, hanem inkább szökésről. A lányasszony ugy bele- húzta magát a szűrbe, hogy orra is alig látszott. Ha kiáltott volna, vagy ellenkezett volna, hát mindjárt segítségére futok a sámfával! Babócsay: (Nevet.) Jól van mester uram! Még csak azt mondja meg, hogy a szökést látta-e még valaki? Bécsi: Az időben kint állott a szomszéd asszonyom a kis fiával az utcán. Neki is kellett látni a dolgot! Babócsay: Legyen olyan szives Bécsi uram, küldje ide azt az asszonyt! Ki kell hallgatnom! Bécsi: Szívesen megteszem! Babócsay: Most pedig köszönjük a felvilágosítást: Hanem még valami szívességre kérem! Ugy gondolom, hogy mint városi polgár figyelembe veszi birájának kérését! Bécsi: Szívesen. Purger kötelességemet mindenkor teljesítem! Hát mit kell tennem? Babócsay: Ezentúl ne kergesse el az éjjeli őrt a háza elöl, hanem hallgassa nyugodtan a kiáltását! Hiszen az ör is a közjóban fárad ! Ugy-e megteszi ? Bécsi: (Sóhajtva.) A városbiró ur kedvéért megteszem! Nem bánom, ha ezentúl a bakter ugy tutol is, mint a (erősebb hangon) m- tengeri rozsomák! (Megint sóhajt.) Milyen nehéz dolgot kell elviselni a purger jussért! Babócsay: Köszönöm Bécsi uram! Ezt vártam magátul! Most pedig miután végeztünk, hát nem tartóztatom tovább! Isten áldja meg (Kezet ád.) Bécsi: (Erősen belecsap a biró kezébe.) Áldja meg az Isten a városbiró urat is! (indulás közben kezet fog a főjegyzővel meg a tanácsossal.) Isten vele főjegyző ur! Jő napot tanácsos ur! (A tiszttartóra lenéző pillantást vet, és elmegy.) Babócsay: Bonyolódik az eset. Most már azt sem tudjuk melyik nyom a helyes. Ha a tanukra hallgatunk, akkor hárman is megszöktették Lízit, mig majd kisül, hogy egy bűnös sincs 1 Korntheuer: Szörnyűség! Milyen erkölcstelen ez a korszak! Manapság már minden tanú hazudik! Babócsay: Tiszttartó ur! Figyelmeztetem, hogy meg kell bírságolnom, ha a tanukat becsületükben sértegeti! Minden bizonyság azt vallja amit látott, és ugy vallja, ahogyan látta! Korntheuer: Jól van városbiró ur! Hanem aztán akad-e olyan ember, aki a vallomásokból megtudja, hol az igazság? Babócsay: Az a biró gondja! (Kopogtatnak az ajtón. A főjegyző kinyitja.) 46 TIZENNEGYEDIK JELENET. Voltak. Parasztasszony. Kolompár: Megjött Bécsi János szomszéd asszonya! Paraszt asszony: Adjon Isten jó napot a tekéntetes uraknak! A szomszédom azt mondta, hogy a városbirő ur hivatott! Babócsay: Adjon Isten magának is! Én hivattam jó asszony, hogy feleljen néhány kérdésemre. Látta-e ma hajnalban, mikor a deputáció elment a háza előtt? Parasztasszony: Hogyne láttam volna? Iszen éppen az utcán voltam a kis fiammal! Babócsay: Hát látta-e a főadószedő urat? Parasztasszony: Láttam bizony! Bár sohase kellene olyant látnom! Babócsay: (Nevet.) Azt is látta, hogy egy leányt férfiruhában kocsijára vett a főadószedő, és elszöktetett? Parasztasszony: No már abból egy szó se igaz! Iszen ott állottam a szekér irá nyában, és láttam, hogy csak a főadó szedő, meg a katonája, no meg a kocsis ült a szekéren! Olyan tisztán láttam ezzel a két szememmel, ahogyan most az ura kat látom! ... -. 47 Babócsay: De talán később a kocsira ült valaki ? Parasztasszony: Erre csak annyit mondhatok, hogy ameddig tüzet nem kiáltottak, és nekem az utcáról be nem kellett futnom, hogy az égéstől megmentsem a kotylós tikomat, addig nem ült senki a szekérre ! Babócsay: Jól van! Köszönjük a felvilágosítást ! Isten áldja meg jó asszony! Parasztasszony: Áldja meg az Isten az urakat is! (Kimegy.) Babócsay: No lássa tiszttartó ur! Most már igazán nem tudjuk kit üldözzünk! Amint látom nincsen egyáltalán ebben a szöktetésben olyan bűnös, akit meg kellene vasalni! Korntheuer: Vigyen el az ördög minden tanút! Nem hallgatok én rájuk! Az én gondom lesz, hogy kit veressek vasra! Csak adja ki a városbiró ur az elfogató-levelet! Majd becsukatom én még Dóka Pétert is, ha százszor nemes ember is! Mert tetten érem! A nagyorru embernek pedig jobb lett volna nem születni erre a siralom völgyére! Babócsay: A mostani esetben nem adhatok elfogató-levelet, mert nincs tisztázva az ügy. Hanem kaphat bizonyság-levelet, ha annyira ragaszkodik hozzá! Korntheuer: Mindenesetre szükségem van hivatalos iratra, kérem tehát a kiállítását! Babócsay: Főjegyző ur Írja meg a levelet! Csak pontosan vegye bele a kiderített körülményeket, mert nem szeretném, ha valami hiba esnék miatta! Főjegyző: Ne tessék félni, jól megírom (Ludtollat vesz a kezébe, és fönhangon mondja amit ir.) Bizonyság-levél. Kolompár: (Bálint a fejével.) Ugyvan ! Bizonyság-levél ! Főjegyző: Melynél fogva Mi Kanizsa kiváltságos város bírája és tanácsa . . Kolompár: (Közbe kiált.) És tanácsa! Ugyvan! Főjegyző: . . ezennel fölhívjuk minden hatóság figyelmét arra, . . Kolompár: (Int a fejével.) Arra! Ugyvan: arra! Főjegyző: . . hogy Korntheuer Zsigmond kanizsai urodaimi tiszttartónak nevelt leánya, névszerint Marics Lizi, a mai hajnalon eltűnt. . . Kolompár: (Kiáltva.) Eltűnt! Ugyvan: eltűntI Babócsay: Halkabban tanácsos ur! Kolompár: (Méltóságosan.) Ahogyan a rangom megkívánja! ??\' .? *? Babócsay: (Xevet.) Persze! Főjegyző: . . Barátságosan kérjük, hogy a leányzó keresésében a gyámapa segítségére legyen minden hatóság. . . Kolompár: (Fejével beleegyczölcg int) Minden hatóság! Ugyvan! Főjegyző: . . Sőt az cselre, ha bebizonyosodnék, hogy a leányzót akarata ellenére vagyis erőszakkal rabolták volna el, .\'. Kolompár: (Bólint.) Erőszakkal rabolták! Ugyvan! Főjegyző: . . akkor a megnevezett gyámapa elfogathassa a bűnösöket, és kézre kerítésük végett hivatalos hatalmat is kérhessen bármely atyafi hatóságtól. Ellenkező esetben a leányzót is csupán ugy hozhatja vissza, . . Kolompár: (Fejét hajtogatja.) Ugy hozhatja vissza! Persze ugy hozhatja vissza! Tekintettel a fönforgó körülményre! Főjegyző: . . ha önkényt vissza akar térni. Másoknak pedig bántődásuk ne essék! Miről is kiadtuk ezt a bizonyság levelünket, pöcsétünkkel megerősítve. Kelt . . és a többi. Kolompár: S a többi! Ugyvan: sattöbbi! (Bólint hozzá.) Halis: Ellenség kezében. 4 50 Főjegyző: (Behinti az irást porzóval.) Azt hiszem elég jól megírtam! Tessék aláírni városbiró ur! Babócsay: Nagyon jó lesz! Adja ide a kalamust, had írom alá! Főjegyző: (A biró elé helyezi az irást, s aláírás után a tiszttartónak nyújtja) No, tiszttartó ur, itt az igazság! Korntheuer: (Átveszi az iratot és összehajtogatja; Köszönöm, bár azt hiszem, hogy ennek nem sok hasznát látom! Babócsay: Nem tehetek róla! Az igazság egyforma ugy a tiszttartó urnák, mint más embernek! Korntheuer: Hát ez, hála Isten nem egészen ugy van! Ez az irás pedig majdnem olyanformán szól, hogy: ha elérem a bűnöst, akkor nem szabad elfogni, ellenkező esetben szabad! De azért majd nyélbe ütjük valahogyan a dolgot! Most móg csak néhány városi hajdút kérek, akik velem jönnek és segítségemre lesznek az elfogásnál 1 Babócsay: Azt nem adhatunk! Mert mind a három elment a deputációval! Korntheuer: De nekem okvetlenül kell egy hivatalos ember! Még pedig rögtön, mert nem szabad késlekednem! 51 Főjegyző: Itt van a bakteri Az is hivatalos ember! Babócsay: (Mosolyogva.) Az igaz! Az éjjeli őr elmehet! (A főjegyzőhöz.) Főjegyző ur ne hanyagolja el a magyar szót! Ne mondja bakternak az éjjeli őrt! Korntheuer: A bakter vagyis az őr is jó lesz, ha más nincs ! Babócsay: Csakhogy ez a munka nem tartozik az fir hivatalos kötelessége közé, tehát napszámot kell fizetni, tiszttartó ur! Korntheuer: Hát fizetek, ha másként nem lehet! A bakteron vagyis az őrön kivül majd magammal viszem az uradalmi huszárt, aztán még a kocsis is segit, ha elfogatásra kerül a sor. Valahogyan elbánunk a gazemberekkel! (A főjegyzőhez.) Küldje ide a baktert! Főjegyző: (A városbiróhoz.) Mit szól hozzá városbiró ur? Meghivassuk Verner Mátyást? Babócsay: Tegyük meg a tiszttartó ur óhajtását! Majd a tanácsos ur szíveskedik meghivatni az őrt! Lehet hogy itt lesz mellettünk a káplár szobájában! Kolompár: Rögtön intézkedem! (Menet közben) Ejnye, de sok dolog akad ma! Csak győzze az ember! (Kimegy.) , \' ? 4* S2 Babócsay: (Nevetve.) Főjegyző ur, talán tudna segíteni a tanácsos urnák! Főjegyző: (Szintén nevetve.) Segítek is, mert máskép megtalálja terhelni magát a munkával 1 (Kimegy.) .Babócsay: Nem akartam az urak előtt szólani, de most magunkban vagyunk, s azért figyelmeztetem tiszttartó urat, hogy tul ne lépje a bizonyság-levélben megirt határt, mert annak szomorú következése lenne! Korntheuer: Bizza csak rám, városbiró ur, hogy mit tegyek! Majd megfelelek én a magamért! TIZENÖTÖDIK JF.LENET. Voltak, Főjegyző. Kolompár. Verner. Főjegyző: (Belép a tanácsossal meg az őrrel.) Meghoztuk Vernert! Ott kint az udvarban pedig Dóka Péterné nemzetes asszony porol Bécsi Jánossal, hogy mért nem akadályozta meg az urának és Lizinek a szökését! Azt gondolom hozzánk is bejön! Babócsay: No, akkor lesz mit hallanunk Verner: Mekint itt fatyom! Mit akarja negem a diszdartó ur? 53 Korntheur: Verner, maga velem fog utazni a városbiró ur rendeletére! Verner: (Babócsayhoz.) Várospiró ur uty porancsolta ? Babócsay: Igen! De külön fizetést fog kapni a napszámáért! Majd a tiszttartó ur fizeti. Hanem helyettest kell állítani, ki az éjjel az órákat kiáltja. Persze a helyettesnek is ád valami jutalmat a tiszttartó ur. Ugye-e? Korntheuer: Adok. Verner! kap egy hold irtás földet! Beültetheti kukoricával, és elengedjük a dézsmát! Ez lesz a jutalom, melyből díjazhatja a helyettest is! Verner: Kcszeneg diszdartó ur! (A városbiró-hoz.) Majd megkérek a zenyém sógor. Az giáltani asz orrákat! Főjegyző: (Halkan a városbiróhoz.) Igazán gyalázatos kapzsi ez a dominikánisz! Még ezt is az urodaloméból fizeti! Korntheuer: És most megmondom Verner, mit kell magának tenni 1 Verner: No mit göll? Kornthe\'.ier: Azonnal elmegy ide átellenben a postára, és ott megkéri a nevemben Kinorányi postamester urat, engedje meg, hogy az egerszegi postához én adhassak lovakat. De ellenszolgáltatásul a posta- 54 kocsi akkor indul amikor én! Azért adok lovakat, mert a posta lovak nem igen győzik az erős futást, nekem pedig sietős lesz az utam! Mondja meg, hogy rögtön készen legyen a posta, mert én is mindjárt befogatok a kocsimba! Verner: Ikenis! Korntheuer: Fertály óra alatt minden készen legyen! Verner: Ikenis! Korntheuer: És most megyek. Köszönöm városbiró ur fáradságát! Jó napot kívánok! (Kezet fog a bíróval, aztán a főjgyző felé fordul.) Isten velük! Babócsay: Jó napot kívánok! Főjegyző: Hm, kr, hi! Valami a torkomat reszeli! Isten mentsen minden bajtól! Jó egészséget kívánok! Kolompár: Isten vele! (Bólint.) Tekintettel a fönforgó körülményre! (A tiszttartó eltávozik Vernerrel.) Babócsay: Ez a tiszttartó, ha hatalmában lenne, föl is akasztatná aki elvitte Lizit! Főjegyző: Bizony meg is teszi, ha módjában lesz! Babőcsay: Azért én mégsem féltem Szobo-vicsot! Van annak magához való esze! 53 TIZENHATODIK JELENET. Babócsay. Főjegyző. Kolompár. Korntlieuer. Apollónia. Apollónia: (Belép. Maga után vonja kéznél fogva Konitheuert.) Csak jöjjön tiszttartó ur! Mindjárt tisztába hozzuk, hogy ki volt a gazember! (Édeskés hangon mondja.) Dicsértessék a Jézus neve! Tekintetes városbiró úrhoz jövünk, hogy legyen szives megállapítani, ki az, akivel megszökött a tiszttartó ur leánya? Korntheuer: Csak a nevelt lányom! Apollónia: (erős hangon) Mindegy az! A melyik leány elszökik egy férfival, az mindenképen neveletlen! Még ha tiszttartónál nevelték is! Főjegyző: (Súgva a városbiróhoz.) Ez hát megkapta mindjárt a magáét! Most hepciás-kodjék a tiszttartó ur! Korntheuer: Kérem alázatosan nemzetes asszony, én ártatlan vagyok! Ha bele bújik egy lányba az ördög, arról nem tehet a nevelő apa! Apollónia: (Csípőre teszi kezét.) Ilyen haszontalan beszéd csak pipogya férfitől kerül ki! Szeretném én látni azt a leányt, aki az én akaratom ellen az utcára is ki merjen lépni, nemhogy elszökni! Pedig én csak egy szegény, gyámoltalan asszony vagyok! Korntheuer: Hm! Hm! Főjegyző: (Halkan.) Hol maradt a kurázsi, dominikánisz ? Babócsay: Kérem, ne tessék más mindenfélét belekeverni az ügybe, mert akkor semmire se megyünk! Mondja meg nekem kevés szóban nemzetes asszony, hogy mit akar? Apollónia: Hát az uramat akarom kézhez kapni, meg azt a perszótiát, aki megszökött vele! Majd aztán eligazítom én magam is a dolgot, bárha gyönge asszony vagyok is! Babócsay: Nemzetes asszony bizonyosan tudja, hogy városunk határán tul nekem nincs hatalmam senkit sem elfogatni, és idehozatni! Tehát a szökevényeket nem adhatom a kezébe I De ugy gondolom nem is ezt akarja tőlünk, hanem azt, hogy állapítsuk meg ki a szöktető? Apollónia: Igen, azt, azt! Babócsay: Hát azt még nem tudjuk: Apollónia: Micsoda? Nem tudják? Hát nincs a hivatalnak füle? Hiszen az egész városban beszélik az esetet! 57 Babócsay: Az mind csupa találgatás és pletyka 1 Ne adjon rá semmit se nemzetes asszony! A valóság az, hogy négy tanút hallgattam ki ebben a dologban, és mind a négy más véleményt mondott. Először a tiszttartó ur Szobovics városi aljegyzőt jelölte meg mint szöktetőt. Korntheuer: Ez igaz! Az aljegyzőt gondoltam ! Babócsay: Másodszor: Az éjjeli őr vallomása szerint egy nagy orrú idegen szöktette meg üzit! Főjegyző: Ugyvan! Egy gyütt-ment fiatalember ! Babócsay: (Halkan.) Kérem főjegyző ur, tartózkodjék a közbeszólástól! Főjegyző: (Szintén halkan.) Bocsánat, elragadtattam magamat! De nagyon érdekel az ügy! Korthneuer: Majd megcsípjük mi a nagy orrát! Babócsay: (Szigorúan) Kérem tiszttartó ur, ne fenyegetőzzék ujra, hisz magával már végeztünk! Ha mindenki belebeszél a dologba, akkor nem jutunk dűlőre! (Afö-jegyzöhez halkan.) Majd ráteritem én mindjárt a vizeslepedőt erre a kiabáló tiszttartóra! 58 Apollónia: Még mindig nem hallottam, hogy mit csinált az uram ebben a gyalázatos dologban ? Babőcsay: Azonnal kiderül! A harmadik tanú azt mondta, hogy senki se szöktetett. A negyedik tanú, a Bécsi csizmadia, vallotta csupán, hogy Lizit a főadószedő ur szekerén vitték el. Így hát nem lehet semmi bizonyosat se tudni! Apollónia: Micsoda! Az uram szekerén szökik meg az a személy, és nem tudnak semmit ? No majd én elveszem a kedvüket a szekerezcstől! Adjon csak egy forspontot városbiró ur! Utánuk megyek én rögtön! Tudom Isten megemlegetik ezt a szeke-rezést! Babócsay: Akkor rendbe vagyunk, nemzetes asszony! Mert éppen az imént adtam a tiszttartó urnák bizonyság-levelet azért, hogy a szökevényeket nyomozhassa. És a tiszttartó ur nagyon siet! Legföljebb negyedóra múlva utánuk indul két kocsival. Még az éjjeli őrünket is magával viszi segítségül. Velük mehet a nemzetes asszony is! Ugy-e tiszttartó ur? Korntheuer: Ugyvan! Azaz mindjárt óhajtottam indulni! 59 Apollónia: Nohát akkor ne késlekedjünk, hanem induljunk! Én készen vagyok, csupán haza ugróm egy pillanatra, és elhozom az öregapám fringiáját! Babócsay: (Mosolyogva.) Az bizony jó lesz\' Csakhogy a karddal bánni is kell ám tudni! Apollónia: Ne féltsenek engem! Nem hiába vagyok én a Keszi Balázs unokája! Menjünk tiszttartó ur! Korntheuer: (Habozva.) Ha kard is lesz, akkor talán én rám nem is lesz olyan nagy szükség! Mert most jutott eszembe, hogy az uradalomnak egy rendkívül fontos dolgát kell elvégeznem! De azért a kocsimat, meg a lovaimat a netnzctes asszony parancsa alá adom! Apollónia: (Csípőre teszi a két kezet.) No még csak az kellene! Velem fog jönni, és punktum! Külömben is én ismerem azokat a fontos hivatalos ügyeket! Azokkal mindig akkor hozakodnak elő, mikor nem akarnak az emberen segíteni 1 Hiszen ha most a tiszttartó ur vissza húzná magát, eme cselekedete egyértékü lenne azzal, mintha elő akarná mozdítani a szökését annak a semmire való leánynak, meg . . Kornthener: De, de Babócsay: (Mosolyogva.) Menjen, tiszttartó ur, menjen! Hiszen az előbb még kicsi híja, hogy ki nem hajtott bennünket az iratért, olyan sürgős volt az utazása! Korntheuer: Sü-sürgős, igenis! TIZENHETEDIK JELENET. Voltak. Verner. Verner: (Belép a terembe, kezében dárda.) Aggyon Isten! Diszdarfó ur gészen fatyunk! A Ginorányi ur izs íszeni, hoty a posta gesz! Már be izs foktaka diszdartó ur lovait! Korntheuer: Igen, igen! Sietek a kocsimert! Verner: (Büszkén.) Ne fáradgyon diszdartó ur! (Homlokára üt.) Van itt ész! Én már elvégeszte mindent! A gocsija itt kiin vár. Én porancsolta gocsisnak a diszdartó ur nercben! Csak ülünk föl, és menjünk! Főjegyző; Helyesen van! Menjen tiszttartó ur! Kolompár: (Bőlint a fejével.) Ugyvan! El köll menni! Tekintettel a fönforgó küriilményre! Apollónia: Menjünk hát azonnal: Jöjjön tiszttartó ur (Megfogja a tiszttartó kezét, és kifelé vezeti.) Ne féljen! Keszi Balázs unokája meg fogja védeni! (Meghajtja magát.( 81 Köszönöm az urak jóságát amiért egy gyenge asszonyt pártfogásukba veitek! Dicsértessék a Jézus neve! Babócsay: Mindörökön, ámen! Verner: Menjünk! Korntheuer: (Sóhajt.) Hát menjünk! (Apollónia, Korntheuer, és Verner elmennek.) Főjegyző: Most az egyszer jó kezekbe került a tiszttartó ur! (Nevet.) Babócsay: Valami vigasztalása mégis lesz a tiszttartónak, mert kívánatos egy pompás menyecske ez a főadószedőné! Főjegyző: Szépnek szép, hanem kardos egy kicsit! Kolompár: (Bólint.) Ugyvan! (Mutató ujját fölemeli.) Tekintettel a fönforgó körülményre! HARMADIK SZAKASZ. Délután öt óra. (A liahóti erdő széle, közvetlenül a posta ut mellett. Elül egy mogyoró bokor. Mintegy 18—20 főnyi francia sászőr között áll egy bocskoros magyar paraszt, Csonűor Istók. Nyakán kötél, mely keresztül van húzva a feje fölötti faágon. Jön a kanizsai cleputáció. Beérkezik az első meg a második szekér. A sász-őrök körülfogják. A harmadik meg a negyedik kocsin levők észreveszik a veszedelmet, és a háttérben a bokrok mellett maradnak, anélkül, hogy a franciák észrevennek.) TIZENNYOLCADIK JELENET. Sászőrtiszt. Sászőr katonák. Csondor. Szentgyörgyi. Faddi. Szobovics. Sászőr katona: (Kiáltva) Halte-lá! Qui vive ? Szentgyörgyi: No, szépen vagyunk! Beleestünk az oroszlán torkába! Faddi: Uram Jézus Krisztus, mi lesz velünk? Elfogott az ellenség 1 Sászőrtiszt: Descendez! Que chacun descende ! (Szánjatok le ! Szálljon le mindenki!) (A sászőrök karddal is kézzel is mutatják, hogy le kell szállni a szekerekről.) Szentgyörgyi: Ugy látszik azt akarják, hogy szálljunk le a kocsiról, mert ráncigálnak! Hát szálljunk le! (A deputátusok leszállnak.) Sászőrtiszt: (A deputátusok elébe áll.) Qui étes-vous ? Quc comptezvous fairé ? (Kik vagytok? Mi járatban vagytok?) Szentgyorgyi: Valamit kérdez ez a francia, de hát hiába! Senki se tud felelni neki! Faddi: (Sóhajtva.) Uram s én Istenem könyörülj rajtunk! Sászőrtiszt: Ya-t-il quelqu\' un qui parle francais ? (Van-e itt valaki, aki beszél franciául ?) Csondor: (Sóhajt.) Oh Istenem, segits meg! TIZENKILENCEDIK JELENET. Előbbiek. Vitéz. Vitéz: (Előjön az erdőből.) Már úgyis mindegy! Lesz ahogyan lesz! Beszelek a franciával! Hiszen más nem érti a nyelvüket! Talán kimenekülhetünk a bajból! (A tiszt elé megy, és francia nyelven beszél vele.) Messieurs, bon jour! Qu\'y a-t-il pour votre service? Je suis á votre service! (Uraim, jó napot kívánok! Mivel szolgálhatunk? Szolgalatjukra állok I) (Huzamosabb ideig beszél a sászőrtiszttel. A deputátusok elhúzódnak Vitéz háta müge, és szintén beszélgetnek.) 64 Fackli: Csodálatos! Ez az ember ugy beszél a franciával, mintha nem is tudna magyarul! Szentgyörgyi: Ezt hát eltalálta! Nem hiába timár a tanácsos ur! Faddi: Hát bizony az öregapámról is azt mondták, hogy okos ember volt! Vitéz: (Vissza fordul a dcputáció felé) Nagy baj van, deputátns uraim! Nem lehet az utunkat folytatni, mert a francia nem bocsát el bennünket, hanem magával visz! Azt mondja ne ellenkezzünk, mert megkötöztet, sőt ha erővei ellenállunk, hát agyonvagdal! Faddi\' Uram, szabadíts meg bennünket az ellenség hatalmából! Szentgyörgyi: (Faddihoz.) Mégis okosak a kanizsaiak, hogy minket választottak depu-tátusoknak, kiknek nincs gyermekünk! Legalább kevesen sirnak utánunk, ha fölakasztanak! Faddi: Jajaj! Ne fösse az ördögöt a falra! Jaj, még igazán ki találnak végezni! Szentgyörgyi: Hogyan félhet ennyire Faddi uram, ha az öregapja okos ember volt? Faddi: Jajaj, mit használ az most? jaj, csak otthon lehetnék! Szobovics: (Vitézhez.) Én is szeretnek elszökni valahogyan! Szegény Lizit bátorságba kellene helyezni! Faddi: Istenem, ments meg minden szerencsétlenségtől ! HUSZADIK JELENET. Voltak. Egyik városhajdu. Városhajdu: (Óvatosan dőbujik a bokrok mögül, és Szobovicshoz lép.) Aljegyző ur! Lá-zonganak az önkénytesek! Erővel ide akarnak gyünni! Azt mondják, nekik már nincs veszteni valójuk! Nem félnek a franciáiul! Mit csináljak velük ? Szobovics: Ha én azt tudnám! Magamnak is van elég bajom! Legszívesebben szabadon ereszteném őket! Várjon csak! Mondja meg nekik, hogy várjanak egy kicsit, mert előbb meg kell tudnunk mit akar a francia! (Kevés gondolkodás után.) Mindenesetre vigyázzon, hogy le ne vehessék a láncukat! Városhajdu: Értem! Majd vigyázok ameny-nyire lehet! (Lassan visszahúzódik a bokrok közé, anélkül, hogy feltartóztatnák.) Faddi: Ejnye ni, ez a hajdú milyen könnyen elhagyta a franciákat? Hiszen más is Halis Ellenség kezében. 5 elmehetne azon módon! Én is megpróbálhatnám ! (Felvidámodva.) Meg is teszem! Elosonok! Majd akkor aztán csufolődjék velem Szentgyörgyi uram, hogy csak az öregapám volt okos ember! (Az erdő felé megy, de alig tesz néhány lépést, észreveszik. Egyik sászőr utána veti magát, karddal rásuhint párszor, és visszakergeti a csapathoz.) Jaj nekem I Megöltek! Szentgyörgyi: Ne kiabáljon, Faddi uram ! Hisz még eddig semmi baja sincs! De ha ordit, és szökni akar, hát akkor csakugyan levágják! Aztán a mi helyzetünket is nehezebbé teszi! Legyen esze ! Faddi: Jaj nekem! Dehogy orditok többetI Jaj, jaj! (A sáször még egyet rácsap a kardja lapos oldalával, és előre lökdösve odaállítja Csondor mellé.) Vitéz: Az Istenért, Faddi uram, engedelmeskedjék! Fölakasztják, ha nem marad nyugton! Faddi: (Nyöszörögve.) Jaj, jaj! Vitéz: (Beszél a sászőrtiszttel, majd visszafordul.) Emberek, egyelőre nyugodtak lehetünk! A franciák nem szándékoznak bántani bennünket! Csak annyi kárunk lesz, hogy elveszik a lovakat meg a pokrócokat. Minket 67 pedig magukkal visznek túsz gyanánt, mig el nem érik a saját táborukat. Elindulás előtt azonban fölakasztják ezt a szerencsétlen magyart, kinek nyakára már ide-érkezésünk előtt rátették a kötelet. Faddi: Istenem, Istenem! Vitéz: Mondtam már, hogy csöndben legyen, mert baj lesz! Szentgyörgyi: Aztán micsoda szerencsétlenség sodorta azt a szegény embert a franciák közé? Vitéz; A sászőrtiszt igy mondta el az esetet: Ez a sászőr csapat 3 Sárvár mellett levő francia seregtől jött a vidéknek kikémlelé-sére. Útközben a saját szakállukra requirál-tak, és egész láda ezüstpénzt harácsoltak össze a védtelen falvakban. Faddi: (Elhaló hangon.) Jaj, jaj! Vitéz: Csönd legyen, ha mondom! Még bizony agyon vágják ezt a nyavalyást! Szentgyörgyi: (Faddihoz, mérgesen.) Hát nem tudja fölérni észszel, hogy magának is használ vele, ha nyugodtan marad? Az öregapja után ugy látom, hogy csak földi javat örökölt! Faddi: Jaj, nem mozdulok többet! Szentp-yörgyi: (Szobovicshoz.) Aztán hogyan 5* kerültek ide a szomszéd vármegyébe a franciák ? Vitéz: Fuvarost rendeltek, akinek kocsiján szállították az ezüstöt. Harácsolás közben erre arra jártak, és araikor a sereghez akartak vissza menni, észrevették, hogy eltévedtek. Ekkor aztán vaktában mentek, mig ideértek az erdő szélére. Itt pihentek egyet, és tanácskoztak merre utazzanak tovább. Egyúttal megnézték a ládát is. És ekkor födözték föl, hogy ezüst helyett a láda téglával van tele rakva. Valaki ellopta a kincset! Szobovics: Pedig azt mondja a közmondás, hogy nehéz ott lopni hol a gazda maga is tolvaj! Vitéz: Hát ezeknél megtörtént! Mivel pedig egy nap óta ez az ember a fuvarosuk, hát erre fogták rá a lopást. S ezért most föl fogják akasztani! A kivégzés után pedig mindannyian megyünk a francia táborba. Szobovics: Teremtő Isten, mi lesz Lizivel? Vitéz: (Halkan.) Egyelőre gondoskodtam, hogy ne legyen bántódása. Még mielőtt előjöttem a fák mögül, meghagytam a kisérő hajdúnak, hogy ugy vigyázzon reá mint a szeme fényére! Figyelmeztettem, hogy mindenre ügyeljen ami történik, s ha netán valami szerencsétlenség érne bennünket, vagy magukkal hurcolnának a franciák, akkor menjenek be a faluba, és várjanak ránk három napig. Ha addig nem jövünk meg, akkor térjenek vissza Kanizsára. Szobovics: Lehetetlen! Mert akkor Lizit halálba kergeti a gyámapja! Vitéz: Most már mindegy! Hamarjában nem tudtam mást kigondolni, mert sietnem kellett a ti segitségtekre! De még nincs baj! Van három napunk, s addig valahogyan Lizinek segítségére jövünk! Faddi: (Nyögve.) Engem mentsen meg, ha Istent ismer! Vitéz: Szívesen megmentenék én mindenkit, ha rajtam állana! De ugy látom, hogy most annak volna legnagyobb szüksége a segítségre, akit fel akarnak akasztani 1 Már csak találnék módot a megmentésére! Szentgyörgyi: Bizony jó lenne, ha ki lehetne szabadítani a szegényt! Vitéz: (Töprenkedve.) Enyje, enyje! Talán meg lehetne kisérteni! Szobovics: Mit akarsz? Vitéz: Van egy gondolatom! Megpróbálom, hátha sikerül? Legalább nyugodt lesz a 70 lelki ismeretem, hogy megtettem ennek a szerencsétlen embernek a mentésére mindent, amit csak megtehettem! (A sáször tiszthez lép, és vele hosszasabban beszélget.) Szobovics: Bár csak sikerülne a dolog! Valóságos kinpadon állok! Szentgyörgyi: Én bizom abban a csurgai tanítóban! Agyafúrt ember az! Faddi: (Sóhajtva.) Istenem, Istenem! Csupán most az egyszer segits meg! Fogadom, ezentúl sohasem tülekedem, hogy megválasszanak külső tanácsosnak! Csak most szabadíts meg uram, tudom hogy sohase leszek én ezentúl deputátus! Szentgyörgyi: Ne ígérjen az Istennek semmit! Úgyse tartja meg! Azt hiszi, meg lehet csalni mézes-mázos szóval az Istent is? Vitéz: (Megfordul, és néhány lépést előbbre jön.) No, emberek örüljünk! Alighanem sikerülni fog azt a szegény fuvarost megmenteni az akasztófától! Szentgyörgyi: Enyje, milyen könnyen elvégezte! Vitéz: Nem valami könnyen ment biz az! Sőt még egyáltalában nem bizonyos a mentés! Szobovics: De hát hogyan csinálod a dolgot? n Vitéz: Azt mondtam a tisztnek, hogy ha szigorúan bánnak velünk, hát a félelem miatt bizonyosan szökni próbál egyikünkmásikunk az alatt a napok alatt, mig együtt kell kóborolnunk. Ebből bonyodalom származhatik, sőt ember-halál is. Jó lenne tehát hát belénk magyarokba bizalmat önteni. Talán meglehetne tenni például, hogy a fölakasztandó fuvarosnak kegyelmet adjanak. Akkor nem rettegnénk annyira. Csakhogy ebbe nem egyezett bele a francia. Szentgyörgyi: Elhiszem! Vitéz: Ekkor arra figyelmeztettem, gondolt-e arra lehetőségre, hogy a fuvaros ártatlan ? Mert megtörténhetett, hogy az ezüstöt már a tegnapi napon ellopta a tegnapi fuvaros. A tiszt azt felelte, hogy ez az eset csakugyan lehetséges, de reájuk nézve ez közömbös. Mert nem tudnak megbizonyosodni arról, ki volt az igazi tolvaj, a károsodásért pedig bosszút akarnak állani, tehát fölakasztják a kezük közt levő embert. Szentgyörgyi: Meg lehet érteni az eljárásukat ! Vitéz: Én is azt gondoltam! De azért nem adtam föl minden reményt. Tovább disku-rálgattam a tiszttel. Azt mondtam, hogy n igen könnyű megtudni ártatlan-e a fuvaros a lopásban. Mert mink magyarok még nagyon vallásosak vagyunk, tehát műveletlenebbek, mint a franciák. Tetszett neki a mondásom. Szobovics: No, ebben nem fátok semmi jót sem! Vitéz: De ezzel a hizelkedéssel megnyertem a jóindulatát! Mert ugy tartom, hogyha egy ugrással meg lehet menteni az ember életét, akkor ne tartson vissza az, hogy sáros lesz a csizmánk? Szentgyörgyi: Jól mondja az ur! Hát mit csinált tovább? Vitéz: Azt mondtam a franciának, hogy nálunk inkább meghalnak az emberek, mint hamisan esküdjenek, mert annyira félnek a pokolbeli büntetéstől. Ezért nálunk ilyen esetben, ha nem tudjuk valakire rábizonyítani a bün elkövetését, egyszerűen megesktidtetjük a feszületre, hogy ártatlan. Ha megeskiiszik, akkor szabadon bocsátjuk! Szobovics: Aztán elhitte a mesét? Vitéz: Nem igen látszott hinni, mert a fejét csóválta. Utóbb mégis azt mondta „Isten neki! Az ön kedveért megengedem, hogy próbát tegyünk a fuvarossal! Mert hono- rálni akarom önnek, hogy francia tudásával sok kellemetlenségtől megszabadít bennünket! Viszonzásul azonban kellő útba igazítással fog ellátni minket, hogy csapatommal visszakerüljek a sereghez!" Szobovics: Persze megígértél mindent! Vitéz: De meg ám! Hiszen máskép a fejünket kockáztatom! Szobovics: Hát most mi lesz? Vitéz: Haladék nélkül hozzá fogok, hogy az esküt letétessem. Mivel pedig nincsen keresztünk, hát arra kérem Szentgyörgyi uramat, messe le azt a mogyoró ágat, és csináljon belőle valami keresztformát! Szentgyörgyi: Szívesen megteszem, legalább nekem is lesz részem a szabaditásban! (A mogyoró ágot lemetszi, aztán két felé vágja, faháncscsal keresztbe köti, és átadja Vitéznek.) Tessék itt a kereszt! Hamarjában nem tudok szebbet csinálni! Vitéz: No, a mi célunkra ez is jó lesz! Most pedig megkezdjük a szolennis esküd-tetést! Mindenki áhitatosan viselje magát! Gyerünk a fuvaroshoz! Szobovics: Menjünk! Szentgyörgyi: Gyerünk! (Hárman oda mennek Csondor mellé. Menet közben Vitéz pár szót szól franciául a tisztnek.) 74 Vitéz: (Csondorhoz.) Ide hallgasson kend! Tudja-e mit csinálnak kenddel ? Csondor: Bár ne tudnám! (Nyögve.) Fölakasztanak ! Vitéz: Ugy kell kendnek, miért lopta el a pénzüket? Csondor: Jaj, nem bírtam ellenállni! Megkísértett az ördög! Azt gondoltam, hogy nem vetkezem vele, mert úgyis mitőlünk rabolták a francia urak! Vitéz: (Meglepetve.) Igaza van kendnek!(Kissé ijedten.) Azaz, hogy nincs igaza kendnek! (Szohovicshoz.) Enyje, ez a vallomás egészen megzavart, mert hamis esküt nem szabad letétetnem ezzel a nyomorulttal! Hogyan lehetne a dolgot dűlőre vinni? Csondor: Uram, ha tud, segítsen rajtam! Örökös szolgája leszek! Vitéz: (Vidáman.) Tudom már mit csinálok! Valami tréfát mondatok el vele olyan ünnepiesen, mintha eskü szöveget mondana! (Csondor elé tartja a keresztet.) Ide vigyázzon kend! Erre a keresztre ráteszi kend a két ujját, és fönthangon utánam mondja, amit én mondani fogok 1 (Erősebb hangon.) Hanem arra figyelmeztetem, hogy el ne nevesse kend magát, mert akkor semmise menti meg az akasztófától! Csondor: (Szomorúan.) Nincsen nekem olyan nagy nevethetnékem! Vitéz: (Hátrafordulva Hált.) Minden ember vegye le a süvegét, és ájtatosan hallgasson ! (Mindannyian leveszik fövegükeí.) Faddi: Uram Isten, mit kell megérnem! Vitéz: (Csondor felé nyújtja a fakeresztet.) Tegye rá a két ujját! (Csondor megteszi.) És most mondja utánam : (Meghatott hangon.) Szent-Balázs meg Pötréte! Közöttük van Hahót! Ennek erdejében van egy odvas tölgyfa. Odújában mukucs-fiak Od°ujában mukucs-fiak tanyáznak. tanyáznak. Azok a franciák, kik ezüstöt keresnek, egyék meg a mukucs-fiak farkát! Ámen! Csondor: (Utánamondja) Szent-Balázs meg Pötréte! Közöttük van Hahót i Azok a franciák, kik ezüstöt keresnek, egyék meg a mukucs-fiak farkát! Ámen! Ennek erdejében van egy odvas tölgyfa. 76 Szentgyörgyi: Nem birom tovább! (Pár lépést hátrál, aztán levágja magát a fűbe. Kalapját rászorítja szájára- Olyan erősen gyötri a visszafojtott kacagás, hogy könny potyog a szeméből.) Bühiihü-hühlitiü ! Haha-bruhahaha! Szt! Höhö! Meskó: (Szentgyorgyihez.) Ne nevessen Szentgyörgyi uram, mert bizony isten nekem is kell nevetni! Bru-ha-ha! (Elfordul és lefekszik a fűbe.) Ha-ha-ha! Jaj, észreveszi a francia! Bruhaha! Vitéz: (Beszél a sászörtiszttel, aztán odaszól Szo-bovicsnak.) Az Istenért vigyázzatok! Majdnem bajba sodort Szentgyörgyi uram! A tiszt azt kérdezte, mit nevet az az ember? Szerencsére föltaláltam magamat, és azt mondtam, hogy az nem nevet, hanem sir. Tudnillik az eskü annyira meghatotta azt a bolond magyart, hogy sirva fakadt. A tiszt mosolygott Láttam, hogy nem hiszi amit mondok. De szerencsére nem firtatta tovább a dolgot, hanem azt mondta, hogy megértette az esküből a szent, a francia, és az ámen szavakat, — s meg van elégedve. A fuvaros mehet amerre akar. S beszéd közben mindig mosolygott. Szobovics: (Nevet.) Hihihi! Hála Isten! Haha-ha! Hát megszabadul a fuvaros? n Vitéz: Meg. Majd én szólok neki. Dehát ne kacagjatok mindannyian! Szobovics: Hühühii! Hisz nem akarok nevetni! Höhöhö! Vitéz: (Csondorhoz.) Meg van mentve! Le-veszszük a kötelet a nyakáról! Csondor: (Még mielőtt a kötelet levette volna nyakáról, Vitézhez fut, és lábát csókolja.) Isten fizesse meg a jóságát! Isten segítse minden dolgában! Isten jutalmazza meg ugy, hogy különb ember legyen mindenkinél! Szentgyörgyi: (Felkel, megtörli szemét) Ugy legyen ! Most pedig legyen vége a beszédnek, mert a nagy nevetés után Isten ucscse sirva fakadok! Cs 0 n d or: (Vitéz mellé furakodik. Halkan.) Kedves jó uram! Nagy kérésem volna! Vitéz: (Vidáman.) Mi lehet az? Szívesen teljesítem! Csondor: Fogadja el annak a pénznek felét, amit elhoztam a franciától! Vitéz! (Elgondolkozva, kissé vontatottan.) Nem lehet az, jó ember! A magáé az egészen! Csondor: Tartsa meg a felét, jó uram! Iszen segítsége nélkül nem volna ezüstöm, sőt már magam is akasztott ember lennék! Vitéz: (Meghatva.) Köszönöm barátom a szíves 78 ajánlatát, de én nem tettem semmi olyant, a mivel kiérdemeltem volna a pénz felét! (Magában.) Milyen különös az én sorsom! Egész életemben hiában fáradok, hogy könyvem nyomtatására pénzt kaphassak, most pedig amikor egy garmada ezüstöt kínálnak, hát nem engedi a koldus önérzetem, hogy elfogadjam, mert rablásból és lopásból származik! Faddi: (A beszélgetés alatt egészen közel jön.) Hát az én járandóságommal mi lesz? A pénz egy része engem illet! Vitéz: (Gúnyosan.) Enyje ni! Aztán mi jogon? Faddi: Mert tanácsbéli ember vagyok, tehát megdukál! Vitéz: És ha nem kap, akkor mit csinál tanácsos uram? Faddi: (Szigorúan.) Akkor megmondom a franciának, hogy mi lett a pénzével! Vitéz: No csak mondja meg, ha tud vele beszélni! (Mosolyogva) Azt az egyet azonban igérem, hogy ha még egyszer próbálkozik a hivatalos képességével magának hasznot kaparintani, akkor (Erősen) össze vagdaltatom ! Faddi: (Ijedten.) Ne bántsanak! Nem teszek én semmit se! Engem mindenki félre ismer! 79 Csondor: (Faddihoz fordulva.) Hallja az ur: az ezüstöt senkise találhatja meg csak én, hát hiába mesterkedik! És tudja meg az ur, hogy ha még egyszer megharagitja azt, aki az életemet megmentette, hát (erős hangon) betöröm a fejét az urnák! Érti? Faddi: (Rémülten.) Még a szájamat se nyitom ki többet! HUSZONEGYEDIK JELENET. (Kolongya és Szeglet láncot zörgetve futnak egyenest a sászőrtiszthez. Előtte letérdelnek, és megláncolt kezüket összetéve könyörögnek.) Voltak. Szeglet. Kolongya. Kolongya: Irgalom! Vitéz katona uram, segítsen rajtunk! Szeglet: Fordítsa el rólunk a szerencsétlenséget ! Segítsen rajtunk! Vitéz: Majd én megmondom a franciának, hogy mi ez! Meg hogy mit akarnak, kik ezek, honnan jöttek, és hogyan kerültek ide az erdőszélre 1 (A tiszthez megy,és beszélget vele.) Szobovics: (A két legényhez.) Hát az őriző hajdútok hová lett? Kolongya: Elfutott a posta utón, mikor látta, hogy mink leugrálunk a szekérről 1 80 Szentgyörgyi: Bizonyosan a bátorsága után szaladt! Szobovics: És hol van az a szekér, amelyik utánatok jött, és szintén az erdőbe húzódott ? Szeglet: Most is itt áll a bokrok között. Vitéz: (Előbbre lép.) No, szegény önkényte-sek! Nektek szerencsét hozott a francia! Elbeszéltem a sorsotokat, és a tiszt kinyilatkoztatta, hogy szabadon bocsát benneteket! Csak velük kell mennetek addig, mig a seregeikhez vissza nem érkeznek. Kolongya: Áldja meg az Isten! Lám a francia sem ellensége a szerencsétlen embernek! Szeglet: (Vitézhez.) Mondja meg neki, hogy legalább a kezét engedje megcsókolni! Örökön imádkozom érte! Megyek vele akár a világ végére! Vitéz: Jól van, legények! Majd még beszélgetünk ! Lesz rá elég időnk! Szobovics: Csak a Lizit tudnánk bátorságba helyezni! Vitéz: (Kevés gondolkodás után.) Jancsii Én azt mondom, hogy próbáljunk szerencsét a franciákkal! Ez a tiszt olyan nemesen viselkedett a fuvarossal, meg a két 81 önkénytessel, hogy bátran rábízhatnánk Lizi sorsát is! Szobovics: Jaj, csak azt ne! Nem lehet! Hátha valami erőszakoskodásra vetemednek? Akkor pedig engem rögtön agyonvágnak, mert én nem engedem, hogy Lizinek a hajaszálát is meggörbítsék! Vitéz: Hisz én is ugy vagyok! Mert én is megfogadtam, hogy érinteni sem engedem Lizit! S meg fogom tartani az eskümet! Szobovics: Köszönöm a baráti szeretetből fakadott esküdet! De Lizit nem merem bizonytalan sorsra bizni! Vitéz: Barátom, ne felejtsük el, hogy pár napig a franciákkal kell kóborolnunk, s az alatt nem ügyelhetünk Lizire! Talán mégis az lenne legjobb, ha megkérem a tisztet ? Szobovics: Érzem, hogy igazad van, de nagyon félek! Vitéz: Ne tarts semmitől! Hiszen csak azután mutatom be Lizit a franciáknak, mikor már megígérték, hogy segítenek! Előbb el fogom mondani Lizi szomorú sorsát, és gyámapja kapzsiságát. Bízom, hogy nemcsak nem bánt a francia, hanem még segít is! talán az esküvőtöket is Halis: Ellenség kezében. 6 82 előmozditja! Külömben sem nagyon válogathatunk az eszközökben! Tulajdonképen igy csak nyerhetünk, de nem veszthetünk! Szobovics: (Sóhajtva.) Nem tudom, hogyan cselekedném jól? Vitéz: Ne félj! Az én életem is hozzá van kötve Lizi sorsához! Adott szavamat betartom, és Lizit megvédelmezem minden áron! Szobovics: Nem is merek rágondolni a a netáni eshetőségre! Nem, ne kisértsük az Istent! Vitéz: Hát legyen ugy ahogyan akarod! Faddi: Még ezeknek a fogott katonáknak, ezeknek a koldusoknak is szerencséjük van, egyedül én vagyok szerencsétlen! Szentgyörgyi: (Faddihoz.) Hiszen eddig nem volt más baja, mint az, hogy nem akarta belátni, mikép okosabb hallgatni mint kiáltozni! Faddi: Hát az a sok kardcsapás semmi, amit rám raktak? Szentgyörgyi: Az csak jutalom amiért mindenkor a maga javát keresi! HUSZONKETTEDIK JELENET. (A színre fut az a városhajdu, aki elszaladt mikor az önkénytesek a franciák védelme alá helyezték magukat. Messziről posta kürt hangja hallatszik.) Városhajdu. Voltak. Városliajdu : (Lihegve.) Jézus Mária ! Valami szerencsétlenség történhetett! Gyiin a tiszttartó ur a saját kocsiján! Előtte jár a posta! Amott a kapaszkodónál megállónak egy kicsit, én pedig ezalatt előre szaladtam, hogy bejelentsem! Szobovics: Végünk van! Vitéz: Nagy baj biz ez, de azért ne essél mindjárt kétségbe! Lám milyen jó, hogy az ellenség kezében vagyunk, legalább a saját atyánkfiai nem tehetik ránk a kezüket! Külömben majd beszélek én a fanciával! (Már a kürt első hangjára a sászőrtiszt hátrább vonul csapatával, és Vitézt magához inti kardjával. Vitéz kissé beljebb megy, röviden beszél a tiszttel, aztán visszajön.) Faddi: Hát ennek nem lesz jó vége! Szentgyörgyi: Lehet, hogy ezután következik a fekete leves! Vitéz: (Kiáltva.) Mindenki rögtön vonuljon hátra az erdőbe, ahová a franciák a helyet kijelölik! A szekereket is beljebb kell 6* 84 szállítani! Mindenki vigyázzon, mert az élete függ kockán! (Az emberek bevonulnak az erdőbe. A szekereket is elvitetik. A sászörök közül hat lesbe áll a fák mögé, a többi bemegy az erdőbe.) HUSZONHARMADIK JELENET. (Az erdőszélére úr a posta kocsi. Rajt ül a kocsis mellett Verner, dárdáját a kezében tartva. Utánuk jön a másik kocsi a tiszttartóval. A postakocsis vigan énekel egy nótát, arra dallamra, melyet előbb a kürtön fújt.) Postakocsis. Vemer. Korntheuer. Apollónia. Sászörök. Postakocsis: (Énekel.) Megy a Posta Hahótia-Hahótra. Minden, Aki él Előle kitér! Verner! (A postakocsis irtán) Mety a Posta Ahódra-Ahódra! Musszejn Qerülni, Aki nem van halott! Sászörök: (E15 ugranak. Mind a két kocsiban levő lovakat megragadják a zablyánál fogva, és igy megállani kényszerittik.) Halte-Iá ! Kornthueiier: Én hát megjártam! Most meg a francia fogott el! Apollónia: (Kardját kezébe véve.) Hozzám ne merjen nyúlni senki! Nemes asszony vagyok! Egyik sászőr: (Apollónia kezéből kicsavarja a kardot, és elveszi.) Que chacun descende! (Szálljon le mindenki.) Postakocsis: (Kiáltva.) Térjenek ki, ha kedves az életük! Mert az én uram a Kinorányi! Én vagyok a posta! Engem még a császárnak is ki köll kerülni! Másik sáször! (Lerántja a szekérről a postakocsist, és kardlappal a hátára suhint.) Descendcz! (Szalljanak le!) Postakocsis: (Nyögve.) Megállj, francia! Ha megtudja ezt az én uram, a Kinorányi, hát pocsékká teszi az országodat! Sászőr: (Megint rásuliint a kardlappal.) Que chacun descende ! (Mindenki szálljon le) Verner: (Eldobja dárdáját, és leugrik a kocsiról.) Nem fatyok cllensik! Enkem nem göll ütni! En fátyol jó emper! Bin a guter Kerl! (A sászörök oldalra terelik az embereket.) Apollónia: Engem szegény asszonyt itt hagynak védtelenül! Mi lesz velem ? Mit akarnak? (Több sáször kijön a tisztásra, és mindkét kocsit odahajtják, ahol előbb a deputátusok szekerei voltak.) Korntheuer: Nu, ebből jó nem származik az bizonyos! HUSZONNEGYEDIK JELENET. (Lassankint előjönnek az erdőből a huszonkettedik jelenetbeli szereplők valamennyien.) Voltak. Szentgyörgyi. Faddi. Szobovics. Utóbb Vitéz. Verner: (Nevetve.) Nini! Iszen mekfan itt mind, akiget elfogni agarung! Csag éppen a natyorros iftyur nem van, meg a Lizi nem van, meg a főadószedegetö ur nem van! Korntheuer: (Bámulva.) Az ám! De hogyan lehet ez? Talán ezeket is elfogták? De hol van Lizi? Apollónia: (Leugrik a kocsiról.) Micsoda? Hát ez a leányszöktető banda? Hol van az uram ? Adják elő rögtön! Korntheuer: És adják elő Lizit is! Hová tették? Szentgyörgyi: Lizi nem jött velünk! Nem 87 is értem, hogyan keresik a deputáció között? Korntheuer: De igen! Lizit elszöktették, és a deputátusok szekerén hozták el! Vitéz: (Előlép.) Alighanem tévedés van a dologban! Mi nem adhatunk elő semmiféle asszonyszemélyt! Ámbár nagy örömünk lett volna, ha ilyen szép asszonynyal utazhattunk volna, minta milyennel azúr jött! Verner: (Kiáltva.) Esz asz asz iftyur, aki Lizivel ülte gocsira! (Vitézhez.) Hát a Lizi lányasszonyt hofá tett ? Mit csinálta fele ? Vitéz: Miket beszél maga össze-vissza? Én nem is láttam Lizit mind máig! Apollónia: (Vitéz felé fordulva.) Itt nem használ semmiféle mézes beszéd! Most mindjárt mondják meg, hová tettek az uramat? Vitéz: Ha magának már ura van, gyönyörűséges asszony, akkor nékem többé semmi keresni valóm sincs az életben! Mert ilyen asszonyt nem találhatok még egyet! Apollónia: Édes szája van az urnák! De a dicsérő szavakkal engem nem lehet félrevezetni! Azt akarom tudni hol van az uram, meg az a perszóna, aki vele megszökött ? Szobovics: (Előbbre jön.) Csöndesen legyen az Istenért, mert máskép szerencsétlenség ér bennünket! Éppen az imént majdnem fölakasztatott közülünk egyet a francia! Apollónia: Nem bánom én akármit csinál a francia! Nekem adják elö az uramat! Még pedig áperté, mert rögtön rendbe akarom hozni a dolgot! Korntheuer: Aljegyző ur! Magának kell tudni, hol van a lányom? Hozza ide azonnal! Szobovics: Ha én azt megtehetném! Apollónia: (Vitézhez.) Hol az uram? Mondja meg, maga látszik legtisztességesebbnek az egész gyülekezetben! Vitéz: Maga pedig a legkívánatosabb asszony, akit eddig az életemben láttam ! Az urát nem tudom hol van, mert nem ismerem. De ez a szerencséje az urának, mert bizony szívesen leütném, hogy özveggyé tegyem, és feleségül vehessem magát! Apollónia: Az ilyen hizelgésre nem adok semmit! De hogy ismerjen, hát megmondom, hogy én Dóka Péterné vagyok, a vármegyei főadószedő felesége! Az uram együtt utazott a deputációval, hát itt kell lennie! Hová tették ? (Elfordul és a szemközt levő Faddira rárivall.) Hol van az uram ? m Faddi: Kérem nincs annak semmi baja! (Ujjával a háta mögé mutat.) Itt van a bokrok mögött a szekerével! Apollónia: Ott van? A szekerével? Persze! Meg avval a perszonával! (Mérgesen kiált.) No, majd adok én nekik! (Befut az erdőszélbe. Néhány sászőr utána ered.) Vitéz: (Kiáltva.) Nemzetes asszony! Az életével játszik! Jöjjön vissza ! Maradjon békében! HUSZONÖTÖDIK JELENET. Voltak. Dóka. Kristóf. Málek. Lizi (Szűrben, fején kalappal.) (A sászörök hozzák vissza Apollóniát. Keze össze van kötve. Másik sáször hajtja Málek lovait. A kocsin ül a megye katonája, Kristóf, meg a főadószedö, és Lizi) Dóka: (Felesééi: után kiabál.) De ha még egyszer mondom, nem volt a kocsimon semmiféle asszonyszemély! Kristóf: Ugyvan! Nekem elhiheti a nemzetes asszony, hogy nem volt velünk fejérnép! Apollónia: Nem tudom, mit higyjek! De ha szabad leszek, majd kivallatom én az igazságot! Málek: Mink aztán szépen jártunk! 90 Sászőr: (Kiált.) Descendez! Vitéz: Azt mondja a francia, hogy szálljon le mindenki a kocsiról! Siessenek, mert fegyvert használ! Málek: Hát akkor csak le vele! (Leugrik a szekérről.) Szobovics: Szánjanak le mindannyian! (A kocsihoz megy, Lizit lesegiti, és a sászőr csapat mögé vezeti.) Dóka: Tiltakozom az erőszak ellen! Én Szalamegye tisztviselője vagyok! Meg aztán a magam személyében is sérthetetlen vagyok, mert nemes vagyok! (A sászőrök leráncigálják Dókát a szekérről. Fölfedezik a vasládát. Próbálják fölnyitani, de nem lehet. Aztán leemelik a kocsiról.) Kristóf: Már csak jobb lesz békességesen leszállni! (Leugrik a szekérről.) Dóka: (Erős hangon.) Ez a vármegyének megsértése! Tiltakozunk! (A megyekatonához.) Kristóf, elő a fegyvert! Megkell védenünk a közvagyont minden áron! Kristóf: (Halkan.) Nem jobb lenne békében maradni, nemzetes urain? Ennyi fegyveres ellen semmit se tehetünk! Dóka: Kivele a karddal! Majd meglátom, ki meri bántani a vármegye emberét és vagyonát ? Kristóf: (Kihúzza kardját a hüvelyből, és elkiáltja magát.) Halálfia, ki el meri venni a ládát! (Egyik sászőr ráüt Kristóf kezére, hogy leejti a kardot, aztán hátba suhintja.) Verner: Csag meg kö!l lapulni! Itt nem használ semmi giáltás! Kristóf: (Kiáltva.) Jaj ne üssenek! Elvihetnek mindent! Hiszen most már tudjuk, hogy úgyis elveszik erőszakkal! (Dókához.) Lássa nemzetes uram, itt hasztalan minden pro-testálás! Ugy a kezemre ütöttek, hogy holtig megérezem az időváltozást! Dóka: Pedig meg kell mentenünk a kasszát minden áron! Sászörtiszt: Qu\'y a-t-il dans cetté caisse? (Mi van a ládában?) Vitéz: Nemzetes uram! A sászörtiszt azt kérdezteti, mi van a vasládában? Dóka: A vármegye egész kincse! Mindene! Vitéz: Ejnye az irgalmát! Éppen jó helyre jött vele! Nincs emberi hatalom, mely meg tudná menteni a franciák markától! Dóka: Már pedig azt meg kell mentenünk! Sászörtiszt: Ouvrez-la! (Ki kell nyitni) Vitéz: A francia tiszt követeli, hogy nyissa ki a vasládát! 92 Dóka: Nem nyitom föl, és nem engedem, hogy fölnyissák! Ellenállok! Vitéz: Mind nem használ semmit! Alagát fölakasszák, a ládát meg összetörik. Inkább adja elő önkényt a láda kulcsát! Faddi: Csak nyissa föl a ládát, nemzetes uram! Máskép ugy jár mint én! Szobovics: (Faddihoz.) Még maga is föl meri nyitni a száját? Maga, aki elárulta az ellenségnek, hol van a főadószedő ur a pénztárával? Különben majd lesz még szavunk egymáshoz! Faddi: Nem akartam elárulni, engem mindig félre ismernek! Vitéz: Hallgasson már! vinné el a Manó a nyafogásával együtt! Ne akadékoskodjék, mert fölakasztatom a gazemberségeiért! Faddi: (Hátra ugrik.) Nem szólok többet egy hangot sem! Vitéz: (Dókához.) Hol a láda kulcsa, nemzetes uram? Dóka: Hogyan lehet ilyen furcsát kérdezni? Hiszen azt nem mondhatom meg senkinek ! Apollónia: (Oda kiált.) Nekem csak megmondod, Péter? Dóka: Édes Plónikám nem tehetem ! Tudod, megesküdtem rá! Apollónia: Hát nekem nem esküdtél hűséget? Mi? Dóka: Édes Plónikám, az Istenre kérlek, ne avatkozzál bele a hivatalos dologba! Apollónia: Majd még beszélgetünk erről a hivatalos szekerezésről, ha az Isten éltet! Vitéz: Hát ne vitatkozzunk többet! Majd összetöreti a ládát a francia! Nem birjuk meggátolni, mert bizonyos, hogy az ellopott ezüstért kárpótolni akarja magát! Aztán mennyi pénz lehet abban a vasládában ? Dóka: Nincsen abban pénz! Egy fillér sem! Vitéz: (Csudálkozva.) Nincs pénz benne? De hát akkor mi a Gutát félti annyira? Dóka: Mert a pénznél sokkal nagyobb érték van benne! Vitéz: Aztán mi légyen az? Dóka: A Szalamegyében kihirdetett ármáli-sok, vagyis nemesi levelek. Vitéz: Nem lehet az! Hiszen a családok maguk őrzik az ármálisaikat! Dóka: Ugyvan. Csakhogy a hiteles másolatok a vármegye őrizete alatt vannak ebben a kasszában! Vitéz: (Elneveti magát.) No akkor nincs semmi baj! Nem kellenek ilyen papirosok a franciának! Kiilömben is csak másolatok! Dóka! De én nem adhatom át az ellenségnek, mert a vicispán ur az én örizetemre bizta. Azt mondta, hogy ez a vármegye egész kincse, melyet halálig kell védelmeznem! És erre meg is esküdtetett! Vitéz: Hát csak védelmezze! (Boszusan körülnéz, és vármegye katonán akad meg a szeme. Megszólítja.) Hát maga ki tudja-e nyitani a vasládát? Kristóf: Hogyne tudnám! Csak a nemzetes ur a nadrág szijjárul adja oda a kulcsot! Vitéz: Maga okos ember, Kristóf! Most már majd elintézzük a dolgot véiontás nélkül is! (Hátra vonul a sászőrtiszthez.) Kristóf: No, hála Isten! Csakhogy valami módon rendbe jövünk! Apollónia: Pedig megérdemlené az egész pereputty, hogy a francia jól elnáspágolja! Mit csavarognak? Persze amolyan perszó-nákat kell megszöktetni! Dóka: Ugyan, kedves Apollóniám, ne beszelj ilyent! Hiszen egyetlen asszony semély se jött az egész deputációban! Apollónia: Nem hiszem, mert nagyon tagadod ! 85 Vitéz: (Előbbre jön, és Dóka előtt megáll.) A francia tiszt követeli a láda kinyitását. Mielőtt erőszakot alkalmazna, még egyszer kérdezteti nemzetes uramat, hogy hajlandó-e kinyitni ? Dóka: Már megint olyan furcsát kérdez? Hiszen mondtam már, hogy nem tehetem! (Vitéz nemet int fejével a tiszt felé, mire odaugrik néhány sászőr, kettő megfogja Dóka két kezét, a a harmadik leveszi Dőlta derekáról a szijjat a kulcscsal. Kinyitják a vasládát, és Kifordítják, hogy tartalma egészen kidől. Csupa régi írás kerül ki belőle egész garmadával. A sászőrtiszt kardjával piszkálgat a papiros csomóban, és hangosan kacag. A többi francia is nevet.) Vitéz; Lássa nemzetes uram, ezt békésen is megcsinálhatta volna! Dóka: Végem van! Elveszik a vármegye kincsét! (A sárőríiszt egyet a papiros halomba szúr, és nevetve eltávozik a láda mellől.) Apollónia: (Kiáltva.) Ugyan Péter, ne légy olyan pipogya fráter! Dóka: Tönkre vagyok téve! Vitéz: Nincsen semmi baj, nemzetes uram! Bátran össze szedheti a drága papirosait, és vissza teheti a vasládába! Nem kell a franciának egy darab se! ? • 96 Dóka: Lehetetlen! Apollónia: Ha az az ur mondja, akkor ugyvan! Amit mond, az igaz! Most pedig ne nyöszörögj Péter, hanem szedd össze a leveleket! Kristóf, azonnal rakjátok vissza a ládába a papirosokat! Dóka: (Sóhajtva.) Gyere hát Kristóf! Próbáljuk meg! Kristóf: (Fejnyalábolja a papirosokat, és a ládába teszi.) Előbb kiveszik, aztán beteszik. Az ángyom se látott ilyen fordított világot! Ezért igazán nem volt érdemes a kezemet megiittetni! Korntheuer: (Asászőrök közötl észreveszi Lizit, aki Szobovics háta mögül előbbre jött, hogy a papírokat lássa.) Ni, ott van a Lizi! (Hirtelen odaugrik, Lizi fejéről leüti a kalapot, lerántja róla a szűrt, és megragadja kezét.) Gyere csak te Istentől elvetemedett lány! Majd adok én neked megszökni! (Maga után vonja.) Lizi: (Sikoltozva. Végem van! Apám ne bántson\' Faddi: Nini, a lányasszony! Ezt nem értem! Szentgyörgyi: No, nemcsak ezt nem érti kolléga ur! Szobovics: (Odaugrik és kiveszi Lizit a tiszttartó kezéből.) Ne merje bántalmazni Lizit! (Tovább vezeti a tömeg háta mögé.) Korntheuer: (Mérgesen.) No megállj! Majd adok én Szobovics neked is! Csak szabaduljak meg a franciák kezéből 1 Apollónia: (Odafut és kiállt.) Vegyék le kezemről a kötelet! Had tépjem meg ezt a gyalázatos lányt, meg aztán a gazember férfiakat! (A sászörök megfogják, és hozzákötik az önkény-tesek láncával egyik szekérhez, mert azt hiszik szökni akar. A hadonászó tiszttartót szintén odakötik a szekér másik oldalához.) Vitéz: (Szobovkshoz.) Most meg kell próbálnunk, hogy mindent bevalljunk a franciáknak! Máskép még nagyobb szerencsétlenség éri Lizit! Jancsi, nincs más választás! Szobovics: (Sóhajtva.) Ha nincs más mód, hát kisértsük meg Isten nevében! Vitéz: (Odamegy Lizihez, és kezét megfogva vezeti a tiszt felé.) Jöjjön kedves leányasszony! Bizzék bennem! Jóra fog fordulni minden! Csak ne féljen semmit se 1 Szobovics: (Lizi mellé furakodik.) Én is itt leszek az oldala mellett, Lizi! Lizi: Jaj, én ugy félek, hogy ki sem mondhatom! Bárcsak otthon maradtam volna! Vitéz: Jöjjön bátran! (A tiszt elé érnek.) Kö-szöntse félelem nélkül a tiszt urat! Ualis : Ellenség kezében. 1 Lizi: (Meghajtja magát) Ajánlom magamat gráciájába! (Sászrörtiszt a leány elébe lép, mosolyogva néz rá, és kezet nyújt.) Sászőrtiszt: Bon jour, mademoiselle, j\'ai Phonneur de vous saluer! (Jó napot, kisasz-szony, van szerencsém üdvözölni!) Szobovics: Bátorkodjék édes Lizi, nem lesz baj! Lizi: Remegek a félelem miatt! Vitéz: (Pár szót beszél a tiszttel, azután Lizi kezét Szobovicséba teszi.) Ez a remegő kis kéz örökre a tiéd, Jancsi! (Kiáltva.) Vivát! Nemcsak azt Ígérte meg a francia, hogy nem lesz bántódása Lizi lányasszonynak, hanem még papot is hozat, aki a házasságkötést elvégzi! (Földobja kalapját a levegőbe.) Még egyszer vivát! Milyen derék emberek ezek a franciák! Igazán sajnálom, hogy harci dalokat irtam ellenük! Szobovics: Hallja, kedves Lizi! Meglesz az esküvőnk! (Szivéhez szorítja a leány kezét.) Lizi: Istenein, Istenem! Meg se érdemeljük nagy jóságodat! (Vitézhez.) Magának pedig sohasem tudjuk meghálálni! Szobovics: (Vitéz felé fordul.) Bocsáss meg, édes Mihályom, hogy még meg se köszön- tem ünzéstelen cselekedetedet! Az öröm másfelé terelte figyelmemet! Hanem most megköszönöm baráti fáradozásodat! Nélküled elvesztünk volna! Isten áldása kisérje minden dolgodat, és adja meg neked is a legnagyobb földi boldogságot: egy szerető hitves társat! Lizi: (Kezet nyújt.) Adja Isten! Vitéz: (Egyik kezével Lizi kezét fogja, másikkal Szobnvicsét.) Köszönöm a jó kívánságot! Azt hiszem azonban, hogy a boldogság osztogatásnál engem már keresztül ugrottak ! Nem mindenik lány hajlandó követni jegyesét a veszedelembe is! Szentgyörgyi: Ilyen érdemes embernek nem kell félni! Kap feleséget! Vitéz: Ha mindenki igy érdemen fölül becsülné a tetteimet, mint Szentgyörgyi uram, akkor talán nem kerülne ki a boldogság! Szentgyörgyi: Az érdem mindig megkapja jutalmát! Vitéz; Az igazi érdem nem is az enyém, hanem a sászőrtisztí! Azt mondta, hogy bátran rendelkezzünk, kik mennek be papért a faluba. Mert itt kinn kell megtörténni az eskettetésnek. Az embereinkkel küld két sászőrt, hogy a kérésnek nyoma- 7* too tékot adjanak a faluban, s talán azért is, hogy a mi embereink el ne szökhessenek! Fogjunk hát hozzá! Először válaszszuk ki, hogy kiket küldünk! Faddi: (Kiált.) Engem küldjenek! Elmegyek én szívesen, mert a közjóért sohase sajnálom a fáradságot! Vitéz: Ohó! Faddi uramat nem eresztjük! (Mosolyogva.) Nem tehetjük ki annak, hogy megint vitézkedni talál, és emiatt a sásző-rök agyonvágják! (Szobovicshoz fordul.) Neked minden esetre el kell menned, mert a papot te tudod leginkább rábeszélni az eljövetelre! Szobovics: (Vigan.) Ha kell, hát megyek! Majd elhozom én a papot, ha máskép nem, akkor erőszakkal! Az anyakönyvet sem felejtem el, mert itt a szemünk láttára kell beírni a házasságot! Vitéz: Aztán veled megy még Szentgyörgyi uram. Talán bízhatunk benne, hogy nem próbál megszökni ? Szentgyörgyi: Jól van, uram! Bizzék bennem! Mióta láttam, hogy milyen furfangos módon szabadította meg azt a fuvaros embert az akasztófától, hát attól fogva nagyon tisztelem, és szívesen közreműködöm, ha valamiben segíthetek! Vitéz: Elmegy még a postakocsis, de nem szabad itt felejteni a trombitáját! Szobovics: (Nevet.) Talán visszajövet kürtöljünk ? Vitéz: Lehet. Mivel pedig még egy kocsi kell, hát el megy Málek Gyura. Annak a lovai jók, és maga Málek megbízható ember! Faddi: Uramistenem! Segits az én szerencsétlenségemen! Talán most a te segítséged mellett elszökhetnem a faluba menőkkel! (Lassan iiátra vonul.) Vitéz! (Kiáltva.) Hát maga mit csinál arra felé Faddi uram? Faddi: Se — semmit! Csak ugy a közjóban fáradozok! Vitéz: Jó szivvel ajánlom, hogy előbbre keresgéljen a közjó után, Faddi uram! Mert itt könnyen félre értik, és elverik rajta a port! (Kiáltva.) Meg is érdemli! Faddi: Megyek már vissza! (Menés közben) Rólam mindig rosszat gondolnak! Vitéz : (Szobovicshoz.) Míg ti a papnál vesződtök, addig engedd a faluba a maga dolga után járni Málekot meg a postakocsist! 102 Sőt hagyjátok vissza a faluban a kocsist, de ugy, hogy a két sászőr ne vegye cszre! Szobovics: Nem tudom mit akarsz vele, de azért megteszem! Vitéz: Jól van! (Tovább megy. Apollónia mellett megáll, és halkan módja.) Kis baj van nem-zetes asszony! A szépségeért magával akarja vinni az ellenség! Apollónia: Aztán maguk ezt szó nélkül tűrik? Maguk férfiak? No, majd kikaparom én a szemét annak a franciának, aki kezdeni mer velem! Vitéz: Éppen azt jöttem megmondani mem-zetes asszonyomnak, hogy ne féljen! Kiszabadítom én az ellenség kezéből, oly igazán, mint ahogy élek! Csak a többinek nem akarom megmondani, nehogy a félelem miatt akadékoskodjék! Apollónia: Hinni akarok magának már csak azért is, mert maga az egyedüli férfi, aki legalább vigasztalni igyekszik egy szerencsétlen asszonyt! Vitéz: Örömest kockára teszem az életemet is nemzetes asszonyomért! Hisz ofyan kívánatos, hogy csak most értem, miért hircs Szála menyecskéje! 1U3 Apollónia : jól esik a beszéde, pedig tudom, hogy tréfál! Hiszen maga fiatalabb nálam! Vitéz: Nem lehet az! Sőt ha testileg ugy volna is, lélekben én olyan vén vagyok, hogy nincsen még egy ilyen az egész magyar hazában! De különben is azt tartják, hogy a méz minden állatnak édes! Apollónia: Csak tréfáljon! De azért ha megmenekülhetünk, akkor talán a jó Isten megengedi, hogy megháláljam amit értem tesz! Vitéz: Bízzunk a szebb jövendőben! (Még halkabban.) Arról van szó, hogy a franciákat el akarom ijeszteni, hogy elszaladjanak, és minket itt hagyjanak! Mindjárt hozzá is látok a szabaditáshoz! (Kiált.) Málek! Gyüjjön ide! Málek: (Előlép.) Már meg gyűrtem! Vitéz: Málek! Ugy látom, magának van esze! Málek: Több mint vagyonom! Vitéz: Akkor jól van! Figyeljen Málek! Valami fontos dolgot kell megcsinálni! Ember legyen a talpán, aki meg nem riad tőle! Málek: Én oiyan ember leszek! Vitéz: Emellett senkinek se szabad róla szólani, csak a posta kocsisnak! Máiek: Minek az a sok beszéd? Mondja meg röviden, mit csináljak! m. ? Vitéz: Most bemennek Hahóira a faluba. Magának mindjárt cl kell a többitől válni, és a postakocsissal bejárni a házakat. Minden lovat összegyűjtenek, amit a faluban találnak. És amig a többiek a pappal végeznek, azalatt maguk egy udvarban össze terelik a lovakat, és annyi embert állítanak oda, ahány ló van. Málek: Meglesz! Vitéz: Maga aztán kitanitja a postakocsist, hogy tartsa együtt a csapatot, körülbelül egy óráig. Majd ugy alkonyat tájon maga visszamegy a faluba. Előbb tudniillik idehozza a papot, és azután mégegyszer a faluba lopakodik. Málek: Értem! Vitéz: Maga a visszamcnés után a faluban a csapatot sorakoztatja. Aztán az egész sereggel ide lovagol. A postakocsissal trombitáitasson egy huszár marsot, és a kürt szakadatlan hangzása közben ide robogjanak! Mert itt lakodalom lesz! Azért ha tud néhány puskára szert tenni, hát a vágtatás közben löjjenek is! Meg arra is vigyázzon, hogy nagy port verjen a sereg, mert ekkor nem lehet tisztán látni, és igazán azt hiszik, hogy huszárok rohannak! ?18* Málck: Nem köll félni! Majd verünk mink port! Meg ordítunk is! Vitéz: Igaza van! Kiabáljanak is, mert ez is emeli az ünnepet! Aztán jól csinálja ám! Málek: Ugy lesz uram! Ne féltse Málek Gyurát! Vitéz: De nehogy a francia előre észre vegyen valamit! Mert akkor veszedelemben forgunk! Málek: Ne is szóljon az ur! Olyan gyorsan megy majd az egész, mint a karika csapás! (Elmegy.) Apollónia: (Vitézhez.) Hiszen maga a fejét is kockára teszi értünk! Vitéz: Hát bizony, kicsit kockázatos a játék! De lehet, hogy akkor is megmarad az életünk, ha nem sikerül a merész attak! Mert akkor azt mondom a franciáknak, hogy az ilyen lovagolás és lármázás nálunk lakodalmi szokás. Apollónia: Éles eszü ember maga! Nem is tudom mit csinálnánk nélküle! (A választott csoport ezalatt készülődött az útra, és elindul a két sászörrel együtt.) Vitéz: (Utánuk int.) Sok szerencsét! NEGYEDIK SZAKASZ. Esti hét óra. • (Színhely ugyanaz, mint előbb. A kiküldöttek visszaérkeznek, s magukkal hozzák a hahüti plébánost. Szobovics egy nagy könyvet tart a kezében.) HUSZONHATODIK JELENET. Plébános. Vitéz. Szobovics. Szentgyörgyi. Faddi. Lizi. Málek. Csondor. Kolongya. Meskó és a másik két hajdú. Sászőrök. Korntheuer. Málek: (Nevetve.) Elhoztuk ám! Aztán rendbe is hoztunk egyet mást! Vitéz: Értem! Szobovics: Hála Isten megérkeztünk! Az anyakönyv is itt van, bár a plébános ur vonakodott elhozni! Sőt egy keresztet is hozattunk vele! (Vitézhez) Hát csak fogjunk hozzá mindjárt a dologhoz! Plébános: Miért erőszakoskodnak? Mit akarnak velem? Vitéz: Nyugodjék meg tisztelendő ur! Nem lesz semmi bántódása! Azt sem kívánjuk, hogy valami rosszat kövessen el! Csupán 107 egy házassághoz kell megadni az egyházi áldást. Mindjárt megkezdhetjük, csak a tiszt urat idehivom tanunak! (Hátra megy, és a sászörtiszttel jön vissza. A tiszt a kardjával tiszteleg a plébános előtt.) No, most megkezdhetjük ? Plébános: Ohó! Talán még se megy ez csak ugy sundám-bundám! Eiőbb tisztázzuk a szükséges dolgokat! Legelőször tudnom kell, ki a vőlegény? Szobovics! Én vagyok, tisztelendő atyám! Plébános: Ki az az én? Van-e Írása, mely igazolja, hogy mi a neve, nőtlen-e, hol született, kik a szülői ? Szobovics: Van Írásom. Tessék megnézni tisztelendő ur! (Kivesz egy levelet a zsebéből, és átnyújtja a plébánosnak.) Plébános: (Szétnyitja az iratot, és olvassa.) Mi, Kanizsa kiváltságos város bírája aláírásunkkal és pecsétünkkel igazoljuk, hogy ez irat előmutatója, Szobovics János, kanizsai születésű, 23 éves, nőtlen, városi aljegyző, kinek apja néhai Szobovies Ferenc, anyja pedig Poszovec Éva volt, igaz járatban vagyon. Miért is kérünk minden atyafi hatóságot, hogy a nevezettnek minden segítségére legyen. Kelt . . . s a többi. ... Ez m rendben találtatott. Most pedig lássuk a menyasszonyt! Szobovics: (Kéznél fogva odavezeti Lizit.) Ez a menyasszony, tisztelendő atyáin! Lizi: Dicsértessék a Jézus neve! Tisztelendő ur, jó napot kívánok! Plébános: Adjon Isten lányom! De ez még nem elég ám! Szobovics: Hát mit tegyünk? Plébános! Igazolni kell, hogy mi a neve, hogy még hajadon, és hogy hová való? Vitéz: Az itt jelenlevő hivatalos személyek igazolják, hogy a lányasszony neve Marics Lizi, hogy hajadon, és hogy kanizsai lakos. Plébános: Kik azok a hivatalos személyek? Szentgyörgyi: Az egyik én vagyok, Szentgyörgyi András kanizsai becsületbeli tanácsos ! Szobovics: A másik lesz Faddi tanácsos ur! Faddi: Hagyjanak nekem békét! Én nem mondok semmit sem a franciák ellen ! Tisztességes ember vagyok! Szentgyörgyi: (Mérgesen.) Haszonleső gazember, nem tisztességes ember! Most már az ellenségnek akar hizelegni 1 Haszonért Krisztust is segítené újra fölfesziteni, em-. berségből pedig semmit sem tesz! 109 Vitéz: Nem érdemes ezért annyira haragudni, Szentgyörgyi uram! Akad még becsületes ember, aki bizonyság lesz! Meskó: Nohát én leszek bizonyság! Meskó György kanizsai város-hajdu! Szentgyörgyi: (A hajdúhoz.) Derék ember! Plébános: Maguk bizonyítják, hogy ez a Marics Lizi nevű hajadon? Szentgyörgyi: Igazolom! Meskó: Bizonyítom! Plébános: Ez is rendben találtatott! Szobovics: Hála Isten! Plébános : Most még azt kell igazolni, hogy a menyasszony szülei beleegyeztek a házasságban! Szobovics: Nincs a leánynak se apja, se anyja. Teljesen árva! Plébános: Akkor kell a gyámnak beleegyezése. Szobovics: Hisz a leány maga ittvan, és beleegyezik 1 Plébános: Tehát nincsen gyámi beleegyezés? Szobovics: (Zavartan.) Nincs! Plébános: Akkor nem adom össze őket! Vitéz: De ha nagyon kérjük a tisztelendő urat! Igazán veszedelembe sodor bennün ket, ha nem segit rajtunk! , ., . . 110 Plébános: Nem lehet! Vitéz : Hátha az ellenség erőszakot használ? PI e b á n o s: Én az isten szolgája vagyok! Tehát nekem ember hiába parancsol, hogy a meggyőződésem ellen cselekedjem! Vitéz: Akkor nem tehetünk semmitse, a franciák jó akarata dacára! (Szobovicshoz.) Nincs más mód, mint meg kell kérned a tiszttartót, hogy adja meg a beleegyezést! Szobovics: Kálvária járás ez nekem, de azért megpróbálom (Hátra megy és Korntheuer-liez beszél.) Kedves tiszttartó ur! Adjon nyilatkozatot, hogy beleegyezik a házasságunkba ! Lizi meg én régóta szeretjük egymást, és boldog fog lenni házasságunk! Korntheuer: (Csúfoltaivá.) Hát ugy-e mégis az aljegyző ur volt a híres szöktető ? (Mérgesen.) Sohasem egyezem bele a házasságba! Szobovics: Jó férje fogok lenni Lizinek! Újra kérem, ne tagadja meg a beleegyezést! Korntheuer: Soha! (Elfordul Szobovicstól.) Lizi: (Előjön, és leborul Korntheuer lábához.) Apám! Édes nevelő apám ! bocsásson meg, amit vétettem ellene! Korntheuer: Soha! 111 Lizi! Apám, nézzen az Istenre, és ne állja útját boldogságomnak! Korntheuer: (Dühösen.) Takarodj szemem elöl hitvány teremtés! Majd elbánok én veled, csak megszabaduljak! Vitéz! (Szobovicshoz) No, megizzasztom egy kicsit a jövendő ipádat! Megérdemli. (Odamegy Korntheuerhez.) Bizony könyörülete-sebb lehetne a tiszttartó ur a halála órájában! Korntheuer: Hogyan értsem ezt? Vitéz: Hát elmondom! Pedig nem akartam egyelőre megijeszteni társaimat, azt gondolván, hogy talán időközben megmenekülünk. Ugyvan a dolog, hogy a francia magával hurcol bennünket addig, mig a fősereget feltalálja. Akkor elereszti csapatunkat, de engem meg a főadószedő feleségét azután is magánál tart. Engem tolmácsnak, az asszonyt meg a szépségeért. Korntheuer: Legalább lesz tapasztalatuk! Vitéz: Várjon csak még tiszttartó ur, nem vagyunk még a végén! Kivülünk vissza tartják még a három hajdut, meg az éjjeli őrt, mert ezeket katonai szolgálatra fogják. Verner: Jaj, én nem fatyok eliensik! Enkcm nem göll vinni! 112 Vitéz : Nem is azért viszik magukkal, hanem mert hivatalos személy! Verner: Érdek fitye a hifatalt! Annak fatyok asz áldoszat! Málek: Hát a szekereket vissza adják? Vitéz: Vissza. De a pokrócokat elveszik, meg a tiszttartó ur négy lovát. Korntheuer: Erőszakos népség! Inkább venné el az életemet, mint a négy lovamat! Vitéz: Most aztán eltalálta tiszttartó ur! Mert azt is elveszik! Magát föl fogják akasztani! Korntheuer: (Ijedten.) Mi — mit akar? Vitéz: Hát a francia okvetlenül föl akar akasztatni egy magyart, amiért az ezüstjét ellopták. Még pedig az a magyart, aki legnagyobb ur az ittlevők között. Ez maga! Így akarja megboszulni a károsodását! Korntheuer: (Megdöbbenve.) Lehetetlen! Hiszen én békés ember vagyok! És igazban járok! Málek: Nono ! Vitéz: Mégis csodálatos a végzet útja, mert a tiszttartó urat utolsó órájában még egyszer összehozza nevelt leányával! Legalább elbúcsúzhat tőle! Korntheuer : (Siránkozva.) Nem tudom elhinni, 113 hogy csakugyan iiyen rettenetesseget követ el rajtam a francia, mikor én neki nem vétettem! Sőt még másnak sem! Szentgyörgyi: Hát azt voltaképen nem lehetne mondani! (Vitéz kissé hátra megy a sászörtiszthcz, mire körül fogja Korntheuert négy sáször, 6s egészen szorosan a kocsi oldalához kötik, hogy mozdulni sem tud.) Korntheuer: (Kiáltva.) Irgalmazzanak, hiszen semmit sem vétettem! Vitéz: Enyje, de gyönge az emlékező tehetsége ! Hisz csak az imént bánt el olyan irgalmatlanul a gyámleányával! És kiszolgáltatta az ellenségnek, aki szerencsére nem élt vissza a hatalmával! Vagy talán most jóvá teszi vétkét, és beleegyezik a házasságba ? Korntheuer: Megmondtam már, hogy sohase lesz abból semmi! (Haragosan Wált Szobovicsra.) A maga lelkén fog száradni az én halálom ? Vitéz: No, ilyen megátalkodott embert még nem láttam! (Halkan Szobovicshoz.) Igazán megérdemelné,hogyfölakaszszák! (Szobovicshoz.) Pedig szó sincs róla! Csupán annyit mondtam a franciának, hogy kössék meg, mert el akar szökni! Szobovics: Engem szerencsétlenné tett a Halls: Ellenség kezében. 8 114 megátalkodottságával egész életemre! De hát legalább ez a pap segítene rajtunk! Vitéz: (A plébánoshoz.) Tisztelendő tir, nem volna mégis valami mód arra, hogy össze adhatná az ifjú párt ? Plébános: Ugyan mi lenne? Vitéz: (Kevés gondolkodás után.) Hiszen nincs igazi akadály! Mert a tridenti zsinat értelmében nem kell gyámi beleegyezés a házasság érvényességéhez! Csupán a vőlegénynek meg a menyasszonynak a nyilatkozata szükséges! Plébános :(Boszankodva.) Aztán kicsoda maga, hogy ennyire tudja? Vitéz: Vitéz Mihály vagyok, csurgai professzor ! Plébános: Csokonai? Vitéz: Az. ? . Plébános: A poéta? . ? Vitéz: A poéta. Plébános : Aki azt a nótát irta a reményhez? Vitéz: Az. Plébános: (Kiáltva.) Kend az? Gyüjjék hát a kebelemre, had öleljem meg: (Két karját kitárja, és megöleli Vitézt.) Az a nóta olyan fölséges, melynél szebbet csupán az angyalok énekelnek a magas menyország- •\' ? ? \'-.:. :: 115 ban! (Énekelve.) Földiekkel játszó — Égi tünemény ! — Istenségnek látszó — Csalfa vak remény! (Vitézhez.) No hát én megesketem az ifjú párt! Vitéz: (Bámulva.) Nem kér gyámi hozzájárulást? Plébános: Hogyan kérnék, mikor kend mondja, hogy nem szükséges? Mikor kend mondja, hogy a tridenti zsinat a frigykötéshez csupán a házasulok beleegyezését kivánja? Kendnek ne hinnék? Vitéz: (Meghatva.) Azt se tudom, hogyan köszönjük meg a tisztelendő ur szívességét, s különösen a bennem helyezett bizodalmat! Nem fog bennem csalódni! Plébános: Úgyis tudom! Hanem talán igazolni kellene, hogy miért nem történt meg a háromszori kihirdetés? Vitéz: Azt nem bírjuk igazolni! Plébános: Dehogy nem! Csak a rendkívüli szükség esetét, vagy pedig veszedelem fenforgását kell bizonyítani! Vitéz: (Vidáman.) Hát az könnyen megy! Mert nem vagyunk-e az ellenség kezében ? Nem forog-e veszedelemben vagyonunk, süt életünk is? 113 F\'lebános: Bizonyára ugyvan! Tehát megállapítom, hogy a kihirdetés mellőzhető! Szobovics: Hála Isten! Plébános: Mindjárt megkezdhetnénk a a szertartást. Óhajtom azonban, hogy teljesítsék előbb az én kívánságomat is! Szobovics: Végem van! Megint megakasztják az esküvőt: Vitéz: Örömest megtesszük a tisztelendő ur kívánságát, csak mondja meg mi légyen? Plébános: Először is rögtön küldjenek be Hahótra egy kocsit a cigányokért! Sebes vágtatást hozzák ide őket, mert az én nótámat el kell huzatnom a lakodalomnál! Vitéz: Azonnal küldöm Málekot! Annak jó lovai vannak. Plébános: Másodszor pedig a pincémből elhozzák a zöld-mázas korsómat tele borral! Kendnek kell velem meginni! Vitéz: Szívesen tisztelendő ur, akár két korsóval is! Plébános: Kend az én kedves fiam! (Nevetve.) Csakhogy az én korsóm tizenhat iccés ám! Vitéz: Állok elébe! Csondor: (Odafurakodik Vitézhez, és halkan mondja.) Kevés lesz az a korsó bor! 117 Ünnepeljük meg ezt a nevezetes napot! Csapjunk lakzit! Én fizetek három akó bort! Vitéz: (Csondor vállára teszi kezét.) Látom maga jóravaló ember! Köszönöm az ajánlatát! Csondor: (Halkan.) Füzetek én többet is! Iszen az életemet mentette meg! Csak csinálja ki, hogy elmehessek! Körülbelül másfél óra alatt visszajövök, és hozok annyi húszast, mennyiből kifutja a bor ára! No meg a cigányoknak is kerül valami! Ne féljenek, hogy megszököm, mert a kocsimért eljövök! Vitéz: Emberül van, Csondor! Hanem azért a szekerét is vigye el, és a faluban adja át a lovakat Máleknak! Mindjárt beszélek a franciával, hogy ne akadályozza embereinket az elmenésben! (Hátra megy.) Piebános: Jó lesz bizony rendbe hozni a mulatság dolgát a franciával! Szobovics: Jó ám, mert máskép mink adhatjuk meg az árát! Vitéz: (Előbbre jön.) Nincsen semmi akadály! A tiszt nagyon örül a mulatságnak, és maga is részt akar benne venni! (Szobovicshoz.) Küldd be a faluba Málekot meg Csondort a szekerükkel, hogy hozzák rögtön a cigányokat meg a három akó bort! Menjen 118 velük mindahárom hajdu, mert Máleknak szüksége lehet rájuk! A bor árát Csondor fizeti 1 Plébános: Ohó! Valami eszembe jutott! Legokosabb lesz, ha a három akót is az én pincémből hozzák, mert más vonakodnék hiteibe adni. Vitéz: Biz az jő lesz! Sohasem hittem volna, hogy ilyen egész embert találjak a papok közt, mint a tisztelendő ur! Plébános: Node Vitéz Mihály sincs még egy az emberek között! Szobovics: Siettetem az embereket! (Hátra megy.) Kristóf: Talán jó lesz, ha én is elmegyek velük, mert hátha vaiami nehézség kerül elé, aztán szükség lesz segítségre! Vitéz: (Nevetve.) Igaza van! Menjenk velük! Hanem Málekot engedje szabadon cselekedni ! Faddi: Engem szóba sem hoznak a küldetésnél, pedig én mindig a közönség dolgában fáradok! Hiába, jót nem várhatok a jó tettemért! Szobovics: (Gúnyosan.) Ne gondoljon veíe ! Vigasztalja magát, hogy a közjó mellett szépen meggazdagodott! 119 Vitéz: (Málekhoz.) Vigyázzon! Majd ugy napáldozás táján ujra bemegy a faluba. Aztán még egyszer vissza kell jönni! Málek: Nem köll beszélni! Mindent megcsinálunk! Elmegyünk, aztán vissza gyü-vünk; megint elmegyünk, aztán megint vissza gyüvünk! (Kristóf, Málek, Csondor, három hajdú szekereken elmennek.) Korntheuer: Istenem, megbüntettél! Pedig én akartam büntetni! És akartam elfogni másokat, és engem fogtak cl! Igaza volt a városbirónak! Elrontja az erőszak az ügyet! Nem kcllettt voina az eljárást megindítani! (Szomorúan.) Nem kell a tüzet fújni, ha nem éget! F a d d i: (A tiszttartó mellé sompolyog, és halkan mondja.) Tiszttartó urnák megmondom, hogy az egész deputáció ellensége! Csupán bennem talál igazi hiv szolgát! Szóljon, segíthetek? Korntheuer: (Mérgesen.) Uh, de hitvány maga! Nyíltan lármáz az uradalom ellen, s alattomban elárulná saját társait! Eltakarodjék a szemem elöl, mert megrugdalom! Hitvány buger! 120 Faddi: (Halkan.) Nohát érdemes az embernek jónak lenni? Szobovics: Tisztelendő ur! Addig talán el lehetne végezni az esketést, amig megérkeznek a cigányok! Plébános: Gondolja? Vitéz: Az bizony jó lenne, tisztelendő ur! Plébános: Álljon hát elém a vőlegény meg a menyasszony! Aztán jöjjön a két tanú! Vitéz : Csakhogy az egyik tanú elment a faluba ! Hanem talán mégis megcsinálhatnánk az esküvőt! Én szívesen lennék a másik tanú, ha elfogad a tisztelendő ur! Plébános: Kendet én elfogadom akár prépostnak is! Korntheuer: (Kiált.) Én leszek a másik tanú! Plébános: (Csodálkozva.) Maga ? Korntheuer: Én! Vitéz: Mégis derék ember, tiszttartó ur, ámbár eddig ellenünk volt! (A tiszttartóhoz megy, és kezet nyújt neki.) Korntheuer: Elfogadom e becsületes ember jobbját, és kinyilatkoztatom, hogy beleegyezem Lizi házasságába! Plébános: Már arra nincs szükség, de azért jól van! Mindenki figyeljen, megkezdem a szertartást! 121 (Az emberek a pap köré gyűlnek.) Vitéz: Szerencse fel! Plébános: Nincs-e valami rokonság vagy egyéb akadály a házasulandók közt? Korntheuer: (Kiáltva.) Nincs! Plebános:(Kezébe veszi a keresztet)Térdeljen le a vőlegény meg a menyasszony! (A jegyesek letérdelnek. Szobovícshoz.) János! Szereted-e ezt a tisztességes hajadont? Szobovics : Szeretem! Plébános: (Lizihez.) Lizi! Szereted-e ezt a jóhirü férfiút? Lizi: Szeretem! Plébános! Esküdjetek erre a keresztre, hogy lioltiglan sem jóban sem rosszban el nem hagyjátok egymást! Szobovics: Esküszöm! Lizi: Esküszöm! Plébános: Én tehát ezt a frigyet megáldom az anyaszentegyház szokása szerint az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek nevében ámen! (Elvégzi a szertartást és a feszületet csókra nyújtja.) És most kedves gyermekeim, én is kivánok a házasságtokhoz állandó boldogságot! Szobovics: Köszönöm! Lizi: Köszönjük szépen, tisztelendő atyánk! 122 HUSZON\'HETEDIK JELENET (Mcsziről éneklés hallatszik, mely lassankint erösü- södik. Mindannyian figyelnek. Asászőrök intézkedésére valamennyien behúzódnak az erdőbe.) Böcögő Kati. Voltak. Kati: (Énekelve jön.) Az anyámat nem ismertem, Mint utszéli bokor éltem! Nem volt egész Szála mentén, Még egy olyan árva mint én! Vitéz: Enyje, milyen gyönyörű nóta! Beírom a könyvembe a paraszt dalok közé! Szentgyörgyi: Ez fejér nép hangja! Nem kell félni! Kati: (Énekel.) Letörték a bokor ágát, Árvábbá tették az árvát! Jancsit katonának vitték, A szivemet összetörték! Kolongya: (Kiált az erdőből.) Iszen ez a Kati! (Kifut a posta útra. Katihoz érve, karjába zárja. Kiált.) Kedves kis Katicám ! Édes bogaram ! Hogyan kerülsz te ide! Kati: Jancsi, kedves Jancsi! Csakhogy utolértelek! Te utánad gyüttem! Azt gondoltam, hogy oda megyek, ahová téged visznek! • ? ? ? ? . - 123 Kolongya: Hát mégis gondol a fölséges Isten az olyan ágról szakadtra is, milyen én vagyok! Kati: Meg amilyen én vagyok! Kolongya: Kati, sohasem felejtem el a hozzám való jó indulatodat! Áldjon meg az Isten érte! Szentgyörgyi: (Vitézzel együtt kilép az erdőből.) Csodálatos találkozás! Ez a Böcögő Kati! Ki hitte volna, hogy ilyen szépen tudjon énekelni! S hogy annyira szeresse ezt a Jancsit! Szinte irigység fog el a látására! Vitéz: Bizony, csak az a boldog, akit szeretnek! Szentgyörgyi: (Vitézhez,) Valakit elébök kell küldeni, hogy jöjjenek ide, mert máskép bántódásuk lesz a franciától! Vitéz: Igaza van! Majd én Szólok! (Kiált.) Siessenek, nehogy baj essék! Kati: Jaj, megláttak! Szégyenlem magamat! Kolongya: Ne félj, Kati! Az az ur a mi pártfogónk! Meg a franciák is! Mert azok kezében vagyunk ám ! Én rajtam is azok segítettek! Megszabadítottak az örökös katonáskodástól! Gyerünk hozzájuk! Kati: Menjünk hát Isten nevében! 124 \' Kolongya: (Kézen fogva az erdő szélre vezeti Katit.) Itt vagyunk! Vitéz: Nem lesz semmi baj! Majd én beszélek a franciákkal! (Hátramegy. Rövid idö múlva előjönnek a franciák meg a deputátusok a bokrok mögül.) Faddi: (Meglátja Katit.) Enyje, ez a sánta személy utánunk mert jönni ? (Kiált.) Rögtön bilincsbe kell verni! Szentgyörgyi : Csak lassan, Faddi uram! Már elfelejtette a Komárominét? Faddi: (Boszusan.) Az egészen más! Szentgyörgyi: Persze más, mert a saját magáról van szó! De arra is figyelmeztetem, hogy e helyütt nincs jogában intézkedni, mert nem vagyunk Kanizsa határában! Faddi: (Méltóságosan.) A szent erkölcs megsértését mindenütt meg kell büntetni! Vitéz! (Haragosan.) Csak merjen valamit cselekedni az ellen a nyomorék lány ellen! Ugy látszik elfelejtette, hogy az ellenség kezében van! Itt el kell hagynia a közügy alá rejtett kapzsiságát és az ostobaságig vitt dölyföt, mert rögtön levágják! (Kiált.) Könyökös tanácsos! Faddi: (Megijedve.) Nono, hallgatok már! 125 Pedig jót akartam tenni! Csakhogy engem mindig félre ismernek! Vitéz: (Katihoz.) Ne féljen kis lány! Nem bántja itt senki! Kati: Mégis jó az Isten! Kolongya: Látod Kati, én a mái napig nem is tudtam, hogy ennyire szeretlek téged! Kész vagyok az egész életemet a te akaratod szerint élni 1 Kati: Én meg az egész sorsomat a te kezedbe adom! Kolongya : Köszönöm Katicám ! Meghálálom a jóságodat! Az Isten talán azt is megengedi, hogy megeskildhetünk valahol, és hites társak gyanánt élhetünk! Kati: (Sirva.) Ekkora boldogságra nem számithat ilyen szegény ember! Vitéz: Dehogy nem! Itt senki sem tilthatja meg, hogy avval ne kössön házasságot, akit szeret! Hisz az ellenség kezében vagyunk! Különben majd én idehivom a plébánost, őt kérjék, hogy végezze el az esketést! (Kiált.) Plébános ur! Jöjjön csak ide! Még egy jó cselekedetet lehet megtenni ! Plébános: (Előre jön.) Mi az kedves poétám? 126 Vitéz : Ezeknek van valami kérésük plébános úrhoz! Plébános: (Kolongyához fordul.) No mi lesz az ? Kolongya: (Akadozva.) Tisztelendő atyám! esküdtessen össze Katival! Megáldja érte az Isten! Plebános:De hiszen ti bizonyosan jobbágyok vagytok! Hát beleegyezett a földes uratok? Kolongya: Nem volt nekünk földes urunk soka! Csak ugy pásztor sorsban nevelkedtünk föl! Plébános: (Vitézhez.)Nincs házassági akadály? Vitéz: Nincs! Árva mindakettö! Plébános : Jól van, Kend szavára elvégezem a házasság kötést! Vannak-e tanuk? Szentgyörgyi: Az egyik tanú énleszek! Szentgyörgyi András, kanizsai böcsületbéli szenátor! Szeglet: A másik meg én leszek! Szeglet Ferkó, kanizsai árva legény! Engedjék meg, hogy én legyek a másik tanú! Plébános: Jó, jó! Legyen! Hát a tanuk ismerik-e a házasulandókat! Szentgyörgyi: Ismerem! A menyasszony: Böcögö Katalin. Szeglet: (Közbe szól.) A vőlegény meg a 127 Kolongya Jancsi! Velem együtt fogták el, — katonának! Plébános: (Mosolyogva.) Igen jól van! Most térdeljen elém a házasulandó pár! (Kati és Kolongya letérdelnek.) Kolongya: (Katihoz.) Ki hitte volna, liogy ilyen jól végződjék ez a szerencsétlen nap ? Plébános: Feleljetek mindaketten a kérdéseimre ! (Kolongyához.) János! Szereted-e ezt a tisztességes személyt? Kolongya: Szeretem! Plébános: (Katihoz.) Katalin! Szereted-e ezt a becsületes legényt? Kati: Szeretem! Plébános: Akartok-e egymással házasságra lépni ? Kolongya: | Kati! I Altarunk! Plébános: (A feszületre téteti Kolongyának és Katinak két ujját.) Tegyetek hát fogadalmat Isten szine előtt! Mondjátok utánam az esküt! (Meg-megszakitva elő mondja az eskü mintát.) Esküszöm az élő és mindenható Istenre, hogy leendő hitves társamnak Szerető hiv segítője leszek az egész életen keresztül, és el nem hagyom semmiféle nyavalyájában! Isten engem ugy segéljen! 128 } (Az esküt etaonciják.) Plébános: (Egymásba teszi kezeiket.) Én tehát az anyaszentegyház szokása szerint házastársaknak nyilvánítalak benneteket az Atyának, és Fiúnak, és Szentlélek Istennek nevében, ámen! (A jegyespár fölkel térdeiről.) Kati: (Kolongyához.) Hallottad? A tisztelendő ur nem azt mondta „Kati", hanem „Katalin" ! Még sohasem szólítottak ilyen szépen! Olyan boldog vagyok ! Kolongya: Bizony, szerencsések vagyunk! Kati: Csak meg ne verjen a jó Isten, amiért dicsekszünk a boldogságunkkal! Kolongya: (Sóhajt) Én is attól félek! Vitéz: Ilyen gyönyörűen csak a régi aranykorban kötöttek házasságot! Akik ittvagyunk, mindnyájan megbecsüljük egymást, bár különböző népek vagyunk! Fölöttünk a nyájas ég, előttünk a suttogó erdő, bennünk a szeretet, és velünk az Isten! Plébános: Milyen kedvesen beszél kend! Nem hiába poéta! Vitéz: Mennyi minden szétválaszt bennünket, 129 az életben! Csekélységért menynyit civakodunk ! S ime milyen szépen megbékülünk, mikor az ellenség kezében vagyunk! Szentgyörgyi: Az már igaz! Szobovics: Hanem a franciát is elismerés illeti! Mert az ő jóakarata nélkül nem tudom hogyan kötöttünk volna házasságot! Szentgyörgyi: Az Isten éltesse a franciákat! Mindnyájan: (Kiáltva.) Isten éltesse! Lizi: (Odamegy Korntheuerhez) Kedves nevelő apám! Köszönöm jóságát, amit most irántam kimutatott! És bocsásson meg, ha valamit vétettem! Szobovics : (Szintén Korntheuerhez lép.) Az én szivem csurdultig van boldogsággal! És is köszönöm a jóindulatot! Legyen ezentúl jó apánk! Az elvett négy ló után pedig ne búsuljon, az árát megtérítjük a hozományból! Ugy-e beleegyezik kedves Lizi? Lizi: Szives örömest! Korntheuer: (Felvidulva.) Rendben van, gyermekeim! Megtaláltuk egymást! De mit ér mindez, ha az én életemet elveszik? Vitéz: Legyen nyugodtan tiszttaró ur megszabadítjuk ! Halis: Ellenség kezében. 130 HUSZONNYOLCADIK JELENET. {Vissza érkeznek Hahóiról. Az egyik szekérről cigányok ugrálnak le, és mindjárt cincogtatják hegedűiket. A másik szekéren boros hordó van.) Voltak. Szentgyörgyi. Málek. A három hajdú. Cigányok. Málek: (Egy óriási korsót emel le a szekérről, és Vitéznek nyújtja.) Ezt is elhoztuk ám! Tessék! Egyik hajdú: Minden megvan! Ugy-e csapra üssük a három akóst? Vitéz: Csapra ám! Úristen milyen rendkívüli lakodalom lesz itt! Málek: (Halkan.) A csapat készen áll. Nem sokára elébük megyek, aztán rögtön ide rohanunk! Vitéz : (Szintén halkan.) Azonnal menjen értük! (Erősebb hangon.) De már iszunk egyet! (Málek eltűnik.) Plébános: Ohó!Még nem iszunk! (Cigányokhoz.) Morék, mindenek előtt húzzátok el az én nótámat! (Cigányok belekezdenek Csokonai énekébe: „a reményhez.") Vitéz: Nini, az én versem! 131 Plébános: De az ám! El kell énekelnünk szivünk vidámitására! (A plébános énekelni kezed, mire valamennyien vele énekelnek:) Földiekkel játszó, Égi tünemény! Istenségnek látszó Csalfa vak remény! Kit teremt magának Sok boldogtalan, S mit védangyalának Bókol untalan. Sima száddal mit kecsegtetsz Mit nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! r- Biztatóm valál, Hittem szép szavadnak, S mégis megcsalál! Szentgyörgyi: Milyen fölséges! Plébános: Ugy-e jól húzzák? Nem hiában magam tanítottam meg a füstösöket kottából erre nótára! Hanem most iszunk egyet! (Föl emeli a nagy korsót. Vitézhez.) Isten éltesse kendet, az aranyos poétát! (iszik, aztán a korsót Vitéz kezébe adja.) 132 Vitéz: Isten éltesse tisztelendő urat, a legderekabb papot! (Iszik) Ugy-e megkínálhatom a francia tisztet is? Plébános: Had igyék! Hiszen az is az Isten teremtése! (Vitéz a tiszthez lép, és a korsót neki adja. A tiszt mosolyog, és iszik) Vitéz: A csapra ütött hordóból mindenek előtt a francia katonáknak adjanak inni! (Teljesitik Vitéz parancsát.) Szeglet: (Előlép.) Kedves és igen jó urak! Apátián, anyátlan árva vagyok, éppen azért fogtak meg katonának! Nincsen se pénzem, se egyébb vagyonom. De azért hálámat mégis szeretném kimutatni! Szeretnék valamivel hozzá járulni a vigassághoz! Vitéz: Szívesen fogadjuk! Szeglet: Aztán meghálálni akarom Faddi tanácsos urnák is, amiért megfogatott katonának ! Faddi: No mi lesz az? Szeglet: Engedjék meg, hogy táncolhassak és eldanolhassak valamit, amit tudok! Málek: Halljuk a szép szót! Szeglet: Majd én elő énekelek, (a tömeghez fordul.) maguk pedig utánam éneklik, mint a bucsusok! 133 Faddi: Kezdd már! Szeglet: (Hosszan elnyújtva énekel.) Mikor kiment Faddi májszter az utcára, Mindnyájan : (karban.) Mikor kiment Faddi májszter az utcára, Szeglet: Ráakadt egy szomorú kutyára. Mindnyájan: Ráakadt egy szomorú kutyára. Szeglet: Persze mingyár a kutyához rúgott, Mindnyájan: Persze mingyár a kutyához" rúgott, Szeglet: S aközben a sárba bele bukott! Mindnyájan : S aközben a sárba bele bukott! Szeglet: (siralmasan.) Ó jaj sárba bukott! Fadddi: (mérgesen kiált.) Megállj akasztófára való! Mindnyájan: Ó jaj, sárba bukott! Szeglet: (gyorsan énekli, és táncol hozzá.) Nézze csak a májszter ur, Milyen ez a mente! Alin dny á ja n: Nézze csak a májszter ur, Milyen ez a mente! Szeglet: Valahol a sterccel Össze vissza kente! Mindnyájan: Valahol a sterccel Össze vissza kente! Vitéz: No lám! Az én versemet milyen ügyesen kifordította! 134 Faddi: (Szegletre kiált.) Megállj! Kerülj csak haza, megint megfogatlak! Szeglet: (nevet.) De nem megyek ám többet haza soha! Hál isten, nem vagyunk a városban, hanem az ellenség markában! Fenyegethetsz, timár! Nem félek tőled már! Isten veled Ignác, engem többet nem látsz! Vitéz: (nevet.) Egész költő ez a gyerek! Hogyan is volt? (énekel, mindannyian vele éneklik, Szeglet bukdácsolva táncol.) Nézze csak a májszter ur, Milyen ez a mente? Valahol a sterccel Össze vissza kente! Plébános: Cigány húzzad! (A cigány húzza. Mindnyájan éneklik.) Mikor kiment a timár az utcára .. . HUSZONKILHNCEDIK JELKNET. (Trombita harsogás hangzik. Huszár rohamot fújnak. Vitéz elhallgat, és felemeli fejét, mintha jobban akarna hallani. A sárőrtiszt szintén figyelni kezd a kürt szóra.) Posta kocsis. Málek. Egy csapat lovas ember. Vitéz: (Egyet ugrik előre, és feltartja a mutató ujját. Kiáltva.) Huszárok! Huszárok jönnek! 135 Apollónia: (Kiált.) Huszárok! Huszárok! Mindnyájan: (Kiáltanak.) Huszárok (Huszárok! Szentgyörgyi: Huszárok! De hát mit keresnek erre? (Lövés hallatszik. A tiszt intésére a sászőrcsapat beugrik az erdőbe A kürt szakadatlanul szól. Por-fellegek között oda robog a lovas csapat.) Málek: (Lóhátról kiált.) Ide lovagoltunk! Ugy-e jól csináltam a dolgot? Vitéz: Pompásan! Posta kocsis: Hát még én hogyan fújtam a huszár marsot! Vitéz: Fölségesen! Hanem most hirtelen meneküljünk valamennyien, mert még visszajöhet a francia! Málek szálljon le, és oldja föl a tiszttartó urat! Én pedig itt segítek! (Hátra megy, és feloldozza Apollónia kötelékét) Nemzetes asszony meg vagyunk mentve! Apollónia: Köszönöm! Maga ritka derék ember! Málek: (Leszáll a lóról.) Menjünk hát a tiszttartó úrhoz! (Korntheuert megszabadítja láncától.) Ne féljen tiszttartó ur, nincs már veszedelem! Korntheuer: Köszönöm Gyura. Nem feledkezem meg rólad! 136 Vitéz: Most siessünk Egerszeg felé! Aki nem tartózik a deputációhoz az meg fusson amerre lát! Egyik cigány: (Társaihoz.) Sáládjunk, mer itt ember halál lesz mingyár! Upre móré! (A cigányok elfutnak.) Szentgyörgyi: Talán nem is kell nagyon sietnünk, mert nem jön a francia többet erre vidékre! Az is örül, hogy megmenekült a huszároktól! Plébános: Minden esetre kiüresitjük a korsót! Vitéz: Nohát igyunk még egyet (Iszik. Utána a plébános iszik, és kézről kézre adja a korsót.) Málek: (Lovaira csap.) Gyü Fakó!Megérdemeljük a zabot, de nem kapjuk meg! Vitéz! (Nevetve Málékhoz.) Igyék maga is, Málék! Nagyon megszolgálta! (Átadja a korsót) Málek! Ezt már értjük! Faddi: (Mérgesen kiált.) Hát én velem senkise törődik! Senkisem mondja: tessék inni tanácsos! tessék a kocsira ülni tanácsos ur! Nézze meg az ember! (Nem felel rá senki.) Málek: (Ivás után.) Ez hát célszerű volt! Köszönjük! No, most már mehetünk! 137 Tiszttartó; Lizi, te az én kocsimra ülsz, a férjeddel együtt! (Megtörténik.)" Verner: (A tiszttartó kocsijához fut, és fölveti rá magát.) Az én helye is itt megvan! Menjünk! (A kocsi elindul.) Plébános ; (Szobovics után kiált.) Az esketést majd beirom az anyakönyvbe otthon! Szobovics: (Hátra kiált.) Köszönöm tisztelendő ur! Faddi: Dejszen én se maradok ám itt! (Futni kezd a szekerek után, a pokrócot vivő fuvaros rákiált). Hát csak kapaszkodjék a pokrócok fölé, tanácsos ur! Ott jő helye lesz! (Faddi felkapaszkodik. Indulnak) Apollónia: Péter! Kérd meg a megmentőmet, hogy üljön a mi szekerünkre, és legyen vendégünk amig Egerszegen fog tartózkodni! Dóka: (Vitézhez.) Persze a mi vendégünk lesz! Még csak az kellene, hogy elkerülje a házunkat! Ugy-e megtisztel bennünket ? Apollónia: (Vitézhez.) Én is künyörgöm, teljesítse az uram akaratát! Valami kicsiséggel szeretnénk meghálálni a nagy cselekedetét! Vitéz: Köszönöm! Elfogadom a szives invitálását ! (Fel ül a szekérre.) Jtt \' Dóka : (A Felesége mellé ül.) Ugy örülök, hogy megszabadultál, kedves Plónikám! ^Apollónia: Péter, csak fogd be a szádat! • Azt hiszed nem láttam, hogy azokat az ócska leveleket tudtad védelmezni, de a hites feleségedet nem? Aztán majd négyszemközt azt is megkérdezem, hogy azt a lányt mért kellett éppen a te szekereden elbujtatni ? . Dóka: Milyen furcsákat kérdezel, édes Plónikám 1 Hiszen én nem tudhattam, hogy leány, mert férfi ruhában volt! Apollónia: Most hallgass! Majd akkor felelj, ha kérdezlek! Dóka: (Sóhajtva.) MálekGyura,MálekGyura! Mit avatkozol te bele a világ történetbe ? (Elvonulnak.) 1 |
