| 4.35 MB | |
| 2017-03-14 11:04:00 | |
 | |
 | |||||||
Nyilvános  879 | 3137 | Zalai Hírlap 2017. március 14. 62. szám 5. oldal | FEGYVERTÉNY A város lakói bosszút álltak a helyieket sarcoló horvát csapatokon 1848-ban csoda történt Kanizsán Horváth-Balogh Attila horvathbalogh.attila@zalaihirlap.hu A bátor tettről és a kanizsai forradalmi eseményekről is beszámol Czupi Gyula a XIX. század Kanizsájáról szóló, Nagykanizsa az 1800-as évek első felében című legújabb könyve. - A Könyvtárpártoló Alapítvány segítségével, az iskolák bevonásával idén gólyalábas évadot szervezünk, s a programnak van várostörténeti eleme is - mondta el a Ha-lis István Városi Könyvtár igazgatója, a zsebben elférő kis kötetecske kiadója és szerkesztője, nem mellesleg a Nagykanizsai Gólyalábasok vezetője. - Ennek jegyében elsősorban a gólyalábazásban részt vevő diákoknak készült a könyvecske. Olyan történeteket gyűjtöttem össze benne, amelyek bemutatják a gólya-lábazás kanizsai múltját, Deák Ferencet, a haza bölcsét, illetve Babochay Jánost, a város későbbi vezetőjét, akik itt voltak diákok, aztán Kovách Ernőt, aki \'48-as honvédtiszt lett és rajtuk keresztül a kanizsai forradalmi eseményeket. Mindehhez könyvtárunk névadója, Halis István helytörténész és várospolitikus, az előbb említett Kovách Ernő, Cser József, a 1 Kanizsáról indult tanító, aki gyermekként élte át a \'48-as történéseket, valamint a korszakot ma legjobban ismerő történész, Hermann Róbert írásait, tanulmányait hívtam segítségül -jelezte. A forradalmi lelkület erősödését a kiválónak éppen nem nevezhető íráskészséggel megáldott Kovách Ernő nagyon szépen fogalmazta meg 1838 című írásában: „Sajátságos volt, ami az akkori tanulóifjúság érzelmeinek nyilvánulása. Az iskolákban História Regnum címen latin nyelven előadott Magyarország történelmében mindazon nemzeti mozgalmaink, melyek az uralkodóház ellenében támadtak, mint törvényt szegő rebellisek voltak nekünk a tanárok által előadva. Annak vezérei, Bethlen Gábor, Bocskay, Tököly s Rákóczyak mint elvetemedett rebellisek vagy pártütők voltak feltüntetve. Senki nekünk ha-zafiságról nem szólt, csak törvényes lojalitásról az uralkodó irányában. Ebben az irányban lettünk az iskolákban tanítva és nevelve. Se lapokban, se könyvekben, sem más nyomtatványokban mást nem olvasva, soha egy politikai agitátort nem hallva, s önkéntelenül, csak egy belső ösztöntől indíttatva, tankönyvek és a tanárok előadásai ellenében - egymástól nem biztatva - rokonszenveztünk azon nemzeti nagy mozgalmainkkal, és a fentebb említett rebellisek előttünk mint nagy emberek, mint eszményképeink kezdtek feltűnni!... Tehát ezen 1838 év volt életemben a hazafiúi érzésnek megkezdő időszaka, s olyan voltunk avval, mint az a leány, ki először érzi szívében a szerelmet, mint eddig egy ismeretlen érzést felgerjedni, amely őt akaratlanul magával ragadja egy eszményi körbe." Czupi Gyula arra is rámutatott: ma már kevéssé köztudott, de Nagykanizsának komoly szerep jutott az 1848-49-es forradalmi eseményekben, mint ahogy az Hermann Róbert tanulmányából ki is derül. 1848. július elejétől a város lett a horvát fenyegetés miatt létrehozott Dráva-menti védelmi vonal legfontosabb központja, a haderő pénzügyi és egészségügyi ellátásának egyik bázisa, s a városban és annak térségében időről időre jelentős számú katonát és nemzetőrt szállásoltak el. Kanizsán a Zöldfa vendéglőben, a mai Bolyai-iskolában működött a védelmi vonal megszervezésével megbízott Csány László dél-dunántúli királyi biztos főhadiszállása, illetve a városban Volt a legnagyobb tábori kórház is. Kanizsa lakói 1848. október 3-án vettek részt lakóhelyük felszabadításában, erről Halis, Cser és Kovách is beszámolt. Jellasic serege 1848. szeptember 15-én vonult be a városba. A megszálló csapatok rengeteg kárt okoztak, emiatt a horvát megszállás során többször is sor került kisebb-nagyobb megmozdulásra. A horvátok Pákozd felé vonultak tovább, ám ezt követően a távozó csapattestek helyére újabbak érkeztek. Halis István így írt erről: „Jellasics után néhány nap múlva városunkba jött ifjú Nugent őrnagynak serege, mely rendes katonaságból állott; még pedig mintegy 1800 gyalogkatonából, 91 néhány lovas szabadosból és lovasságból, ezenfelül 6 ágyú és 2 mozsárágyúval rendelkezett. A berekben a mostani gőzmalom táján tábort ütött és állását megerősítette ágyúival. Nugent biztonságban érezte magát városunkban; tétlenül vesztegelt. Hanem pár nap alatt nagyot fordult a kocka. Általános népfölkelés rendeltetett el, hogy az ellenséget Kanizsa vidékén megverjék és a vármegyéből kiszorítsák. Csakhamar meg is jöttek a nemzetőrök." A zalai nemzetőrökön kívül somogyi és vasi nemzetőrök fogták körbe Nugent-t és csapatait, ám megtámadni senki nem merte, aki merte volna, annak pedig felsőbb szintről nem engedték. De kövessük tovább az eseményeket Halissal: . „A kanizsaiak folytonos izgatottságban várták a nemzetőrök támadását. A lakosok elszántsága és elkeseredése oly magas fokra hágott, hogy minden pillanatban tartani kellett valami végzetessé válható kitöréstől... Dél felé járt az idő, midőn egy szabadkai születésű csizmadia legény, ki a szerb nyelvet értette, meg- hallotta, mikor egy katonadobos azt mondta társainak: „vigyázzatok rám, majd én végigjárom a várost, s ha nem találok benne magyar seregre, akkor dobolok és ti jöhettek rabolni, aztán úgyis elmasírozunk!" „Tűz van, tűz van!" kiáltott rögtön a csizmadialegény. A kanizsaiak kezdtek csoportosulni a vészkiáltásra. Erre a dobos megrémült s futásnak eredett. Panganétját kirántotta és veszettül hadonászott maga körül, hogy senkise közeledhessék hozzá. A folyton sokasodó fegyvertelen népség utána... Á következő percben már tízen is megragadták. Beledobták a mély árokba és ízekre tépték. Valaki a toronyba futott és megkezdette a veszedelmet hirdető harangozást. Mindenki az utcákra tódult. Csakhamar lefegyverezték a városban őgyelgő katonákat, kik bár lehettek vagy harmincan, úgy megrettentek, hogy ellenállás nélkül engedték a népség által elvenni hosszú puskáikat. Az egész város fölzendült. Mindenki várta a magyar sereg támadását. De Vidos (Vidos József, a nemzetőrség vezére) még mindig késlekedett. Pedig Nugent serege agyon volt rémülve; haladék nélkül kimozdította ágyúit és elmenekült Szentmiklós (a mai Miklósfa) felé. Alkonyodni kezdett, mikor a kanizsaiak alig találtak már tennivalót, tehát a nagy népsokaság kikísérte a városból az elfogott tiszteket és ünnepélyesen átszolgáltatták Palinban Vidos fővezérnek. Miután ekképp a győzelem bizonyosságáról kézzelfoghatólag megbizonyosodtak vala: rögtön akcióba léptek a nemzetőrök és Kanizsa városába ujjongva bevonultak." Hát így esett a kanizsai csoda. Nagykanizsa - Biztosan kevesen tudják, pedig mi, nagykanizsaiak jogosan büszkélkedhetnénk vele: 1848-ban a város lakossága önmaga szabadította fel a dél-zalai települést. |
