„Berecz András a népzenét dallal, tánccal, mesével fonja kalácsba, ostorba – ami az egyikben eltűnik, a másikból búvik elő, ami az egyiknek teteje, a másiknak alja – lazán, de szorosra. Mert szép, ami összeillik, és jó, ha az ember elfelejti, hogy ki s mi. De legjobb, ha feledés közben, kalács belében, ostor sudarában mégis rátalál. Különben mindegy, csak kacagjon.”