Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Könyvtáros szakmai nap a nagykanizsai kistérségben

2007. május 29. 12:45 - 15:30
 Könyvtáros szakmai nap a nagykanizsai kistérségben

A többcélú kistérségi társulás mozgókönyvtári ellátásának jelenleg 13 Nagykanizsa környéki település a használója. Közülük 5 működésének, körülményeinek megismerését célozza a szakmai nap. A programra meghívást kaptak a társulás munkaszervezetének és a fenntartó nagykanizsai önkormányzatnak a munkatársai is.

A szakmai nap céljai:
– a szolgáltatás mindennapi működésében résztvevő könyvtárosok elmondhassák tapasztalataikat,
– azok a könyvtáros kollégák pedig, akik közvetett módon – tájékoztatási, technikai segítséggel, digitalizálással, állománygyarapítással, feldolgozással, internetes tartalmak létrehozásával stb. – vesznek részt a szolgáltatásban, ezen a napon közvetlenül is megismerjék a települési könyvtárakat, ahol munkájuk gyümölcse hasznosul,
– vendégeinket pedig szeretnénk megismertetni azzal a tevékenységgel, mely az ő megbízásukból és közreműködésükkel valósul meg.

A program során – lehetőség szerint már a buszon – községenként néhány mondatos falutörténet-ismertetés hangzik el, majd az ott szolgálatot teljesítő könyvtárosok elmondják tapasztalataikat a helyi könyvtárhasználati szokásokról. Helyben további aktuális információkat kapunk a faluról és megtekintjük a könyvtárat.

Két jelképes eseményre is sor kerül ezen a napon. Pötrétén táblás felirattal "megjelöljük" a mozgókönyvtári szolgáltatás helyét. Pölöskefőn pedig ekkor kerül átadásra a mozgókönyvtári ellátás segítségével felújított új könyvtárterem.


A program tervezett útvonala

ÚTVONAL érkezés indulás
Kisrécse 8.45 9.30
Kerecseny 10.00 10.40
Kilimán 10.50 11.30
Pötréte 11.45 12.25
Pölöskefő 12.45 15.30

díjtalan