A várban 1905-ben avatták fel Vörösmarty Mihály emléktábláját. A nagy magyar költő itt járt - az emléktábla felirata szerint - 1824 őszén, hogy kegyelettel adózzon Zrínyi Miklós történelmi tette előtt.
Szigetvár című versét 1822-ben írta; lehet, hogy az emléktáblán nem pontos az évszám, vagy többször is járt ezen a helyen.
Vörösmarty Mihály: Szigetvár
Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget!
Előttem állott roskadozó falad,
Előttem a múlt kor csatái
S gyászba borúlt ege Hunniának.
Itt késve mérgét nyelte az agg török;
Itt táboroztak népei dölyfösen,
Ott fenn erős, de számra kisded,
S győzve fogyó hadaink tanyáztak.
S onnan, ha kellett; mint az egek nyila
A záporoknak vad zuhanási közt,
Csattogva, sujtva, száz halálban
Törtek alá rabölő haraggal.
Kétszázezerrel víva meg egy marok
Népség s vitái győztösek annyiszor,
De ah! – borúlj el gyászhozó nap! –
A diadal közepett enyésztek.
Vagy mely tünő fény leng szemeim felé?
A csendes éjnek rémi talán? – Vagy a
Fagyos halálnak váza, vagy bús
Képe az ősi idők fiának?
Oh Zrínyi roncsolt képe, te vagy! Dicső
Hős hajdan a vérfergetegek között,
Rémítve villogsz most előmbe
Századaink sanyarú korából:
Duló vasat tart rettenetes karod,
Elszánt komolyság terjedez arcodon,
Lelkedben a szép hír, boszúság
És kitörő harag ég szivedben.
Mert vesztegelnek társaid a mezőn,
Csatátlanul, rosz, gyáva tanács miatt,
Míg téged a veszélyek útán
Sírba viszen csapodár szerencse.
Te a hazáért halni tudál; dicső!
Mi nem tudunk már érte csak élni is;
A támadó nap tudja, látja,
A szomorún nyugovó, bününket.
Mikor szününk meg bor, szerelem között
A hon virultát messze felejteni?
Mikor kerülhet vissza a künn
Elpazarolt arany és dicsőség?
Hajh elközelget majd az enyészet így!
Eltörli a nép bajnoki tetteit:
Megdőlnek a fajult vitézek,
Sírjai hős eleik nevének.
A legtöbb, ami tudható Nagykanizsa kistérségéről
A várban 1905-ben avatták fel Vörösmarty Mihály emléktábláját. A nagy magyar költő itt járt - az emléktábla felirata szerint - 1824 őszén, hogy kegyelettel adózzon Zrínyi Miklós történelmi tette előtt.
Szigetvár című versét 1822-ben írta; lehet, hogy az emléktáblán nem pontos az évszám, vagy többször is járt ezen a helyen.
Vörösmarty Mihály: Szigetvár
Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget!
Előttem állott roskadozó falad,
Előttem a múlt kor csatái
S gyászba borúlt ege Hunniának.
Itt késve mérgét nyelte az agg török;
Itt táboroztak népei dölyfösen,
Ott fenn erős, de számra kisded,
S győzve fogyó hadaink tanyáztak.
S onnan, ha kellett; mint az egek nyila
A záporoknak vad zuhanási közt,
Csattogva, sujtva, száz halálban
Törtek alá rabölő haraggal.
Kétszázezerrel víva meg egy marok
Népség s vitái győztösek annyiszor,
De ah! – borúlj el gyászhozó nap! –
A diadal közepett enyésztek.
Vagy mely tünő fény leng szemeim felé?
A csendes éjnek rémi talán? – Vagy a
Fagyos halálnak váza, vagy bús
Képe az ősi idők fiának?
Oh Zrínyi roncsolt képe, te vagy! Dicső
Hős hajdan a vérfergetegek között,
Rémítve villogsz most előmbe
Századaink sanyarú korából:
Duló vasat tart rettenetes karod,
Elszánt komolyság terjedez arcodon,
Lelkedben a szép hír, boszúság
És kitörő harag ég szivedben.
Mert vesztegelnek társaid a mezőn,
Csatátlanul, rosz, gyáva tanács miatt,
Míg téged a veszélyek útán
Sírba viszen csapodár szerencse.
Te a hazáért halni tudál; dicső!
Mi nem tudunk már érte csak élni is;
A támadó nap tudja, látja,
A szomorún nyugovó, bününket.
Mikor szününk meg bor, szerelem között
A hon virultát messze felejteni?
Mikor kerülhet vissza a künn
Elpazarolt arany és dicsőség?
Hajh elközelget majd az enyészet így!
Eltörli a nép bajnoki tetteit:
Megdőlnek a fajult vitézek,
Sírjai hős eleik nevének.
Börzsöny, 1822
A fénykép 2005 júniusában készült.