Kazinczy Ferenc egykori lakóhelyén, a Kisbányácskáról általa átkeresztelt Széphalmon építik fel a Magyar Nyelv Múzeumát, amelynek alapkövét 2001-ben rakták le. (A kép 2007 júliusában készült.)
Széphalom Magyarország egyik leglátogatottabb irodalmi emlékhelye. Itt áll a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére építtetett Kazinczy Mauzóleum, amelyet 1873-ban adtak át. A múzeumkert környezete és szellemi öröksége szakmai szempontból is indokolja, hogy ezen a helyen épül meg a Magyar Nyelv Múzeuma Radványi György sátoraljaújhelyi születésű Ybl-díjas építész tervei alapján.
Az intézményben hang-, dokumentum- és videoanyag szolgálja majd a nyelvi kultúra értékeinek közreadását, megismerését; az épületben színi előadásokra is várják majd az érdeklődőket. Az egyedülálló múzeum az Összefogással Tokaj Világörökségéért projekt keretében valósul meg, s várhatóan 2008 áprilisában nyílik meg.
A fénykép 2007 augusztusában készült.
Felh. irod.:
Múzeumot kap a magyar nyelv is. = Múlt-Kor Történelmi Portál 2006. szeptember 27.