Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
892.05 KB
2007-11-04 08:55:36
 Baja, Bartók u. 01-03. 2.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
527
1886
Baja, Bartók Béla utca 1-3. Páduai Szent Antal ferences kolostortemplom és rendház

Baja központjában áll az egykori ferences rendház, s hozzá tapadva a kolostortemplom, más néven Barátok temploma.
Baján már a XIII. századtól jelen voltak a ferencesek. A szerzetesrend a török kiűzése után, a XVII. század végén tért vissza, köztük jónéhány bosnyák származású szerzetes is volt. A település régi templomának helyén először rendházukat építették fel, alapkövét 1722-ben rakták le. Az épület eredetileg barokk stílusú volt, azonban az átépítések miatt ez külső képén kevéssé látszik. Némileg megmaradt udvarának és folyosóinak barokk kiképzése.
1772/73-ben e falak között élt és tanult Martinovics József, s itt tett szerzetesi fogadalmat 1773. április 24-én (emléktáblája egy évvel későbbi évszámokat említ).
A barokk stílusú templomot 1730 körül kezdték építeni, majd 1780-ban átalakították. Mai arculatát 1930 körül nyerte el, tornyát 1902-ben építették újjá. A szoborkert felé néző Mater Dolorosa szobor Baja legrégibb ismert barokk alkotása, 1740-ből származik.
A templom oldalánál lévő parkban állították fel a bajai születésű feltaláló, Kliegl József (lásd: Baja, Dózsa Gy. u. 18.) emlékművét, amelyet ükunokája, Kliegl Sándor szobrászművész készített.

A fénykép 2007 októberében készült.

Felh. irod.:

Látnivalók Bács-Kiskun megyében. Miskolc, Well-PRess, 2002
www.szentantal.baja.hu
www.wikipedia.org