Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
176.48 KB
2006-12-31 16:57:34
 Miskolc, Hunyadi u. 52. 2.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
663
2452
Miskolc, Hunyadi utca 52.

Ennek a háznak udvari kis lakrészében élt húgával együtt 1867-től haláláig, 1872-ig Déryné Széppataki Róza.
A főépület utcai homlokzatát 1923-ban jelölték meg emléktáblával.
A színi pályáról 1847-ben visszavonult színésznő–énekesnő férje halála után öt évvel költözött ide a szintén özvegyi sorban élő Kilényi Dávidné Széppataki Johannához, aki itt bérelt kis lakást.
S nem sokkal később, egy miskolci meghitt barátnőjének, gondviselőjének Pesten élő könyvtáros fivére, Egervári Ödön biztatására itt, utolsó otthonában kezdte el írni híres emlékiratait. Benne kicsi gyermekkorától egész részletességgel beszéli el életét, pályáját. (Művét gyakran emlegetik naplóként is — helytelenül, mert jóval az események után vetette papírra.) Utolsó három évét ez töltötte ki: betegsége, gyengesége súlyosbodott, látása erősen meggyengült, többször hosszú heteken át nem tudott tollat venni a kezébe, de emberfeletti munkát végzett. Írásművének csak a terjedelme több, mint ezer nyomtatott oldal. A csodálatos memóriával megőrzött események leírása forrásként is felbecsülhetetlen, emellett nagy irodalmi értéke is van.
Élete krónikájának papírra vetésével az 1840-es évek elejéig jutott el; 1872. szeptember 29-én hunyt el otthonában. Sírja is Miskolcon található (lásd: Szent Anna temető).

A fénykép 2002 nyarán készült.

Felh. irod.:

Cenner Mihály: Déryné alkonya. = A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14/1975.
Saád Andor: Emlékek Dérynéről és húgáról, Széppataki Johannáról. = A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 8.