Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
866.98 KB
2007-09-16 10:05:50
 Sárospatak, Iskolakert 01.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
521
1988
Sárospatak, Iskolakert

A Református Kollégium (lásd: Sárospatak, Rákóczi u. 1.) bejáratával szemben találjuk az Iskolakertnek nevezett parkot.
Az 1980-as években természetvédelmi területté nyilvánított Iskolakert sajátos nemzeti érték, mely történelmi múltjával, eredeti rendeltetésével (a tanulók egyéni tanulása és a szabadtéri tanítás lehetőségének biztosítása) egyedülálló az országban. A kert a biológia tanításának élő szertára s egyben környezetvédelmi gyakorlóterület, de értéke iskolatörténeti és kultúrtörténeti szempontból is jelentős.
Mai területének egy része 1785-től temető volt, amely 1835-ben került a kollégium tulajdonába. A hozzá 1866-ban, illetve 1912-ben csatlakozott részekkel alakult ki mai, több mint 9 k. holdnyi területe. A kert fásítására az 1840-es években, majd 1876-ban került sor. Az 1910-es évek első felében a természetrajz tanítás elősegítésére és a kert flórájának gazdagabbá tételére újabb fákat ültettek, melyek között ma is több értékes, védendő fa található, köztük Tompa Mihály szobra mellett egy közel 100 éves tiszafa.
Sétányai mentén Patakhoz kötődő jeles személyiségek szobrai állnak.
A képen a "diákok padja" látható.

A fénykép 2007 augusztusában készült.

Felh. irod.:

Ködöböcz József: Lakóhelyünk Sárospatak és körzete. Sárospatak, 2000
Látnivalók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc, Well-PRess, 1995