Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
647.57 KB
2006-12-31 17:59:59
 Komárom (Komárno), Király püspök u. 10. 2.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
605
2346
Komárom (Komárno), Király püspök u. 10.

Ezen a helyen állt korábban Jókai Mór szülőháza.
Az egykori ház az utcafrontnál valamivel beljebb, egy deszkakerítéssel övezett kert közepén állt, Jókai szülei (Ásvay Jókay József és Pulay Mária), akkor fiatal házasok, úgy bérelték.
Házasságkötésük után két évvel itt született meg első gyermekük, Károly, két év múlva leányuk, Eszter. Még két fiúgyermek született, de mindkettő hamarosan meg is halt. S itt született ötödikként, a család nagy örömére a későbbi nagy mesemondó, akit apja, Benyovszky iránti tiszteletből Móricnak kereszteltetett.
Néhány héttel születése után ügyvéd apja megnyert egy nagy pert, amiért olyan tetemes honoráriumot kapott, hogy végre házat vehetett magának (teljes jogú komáromi polgárnak ugyanis akkoriban csak az számított, akinek ingatlana volt a városban).
Így a kis Móric másfél éves volt, amikor elköltöztek innét a mai Határőr utca 1. alá.
Az író szülőháza az 1848. évi nagy tűzvészben leégett, s telkén új tulajdonosa, a helyi zsidó hitközség épített házat. Ennek falán helyezte el - még az író életében - 1881. augusztus 20-án a ma is látható fekete márvány emléktáblát.

A fénykép 2005. júliusában készült.

Felh. irod.:

Mácza Mihály: Komárom nevezetességei. Pozsony, Madách-Posonium, 2002