Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
914.27 KB
2007-09-16 09:03:52
 Gyula, Apor tér 07. 3.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
503
1766
Gyula, Apor tér 7. Erkel Ferenc szülőháza

A földszintes, klasszicista jellegű németgyulai iskola és kántortanítói lakás 1795-ben épült. Az L alakú épület Apor térre néző szárnya volt az iskola, a Dürer utcára néző pedig a tanítói lakás, melynek ablakai közül kettő a térre néz.
Ebben a házban született 1810. november 7-én Erkel Ferenc a németgyulai tanító fiaként, s testvéreivel együtt itt nevelkedett szeretetteljes családi légkörben. Első zenei tanítója remekül muzsikáló édesapja volt.
Már néhány héttel Erkel halála után, 1893. július 5-én a házat emléktáblával jelölték meg, amelyet 1910-ben, születésének centenáriumán a képen is látható díszesebbre cserélték.
A korábbi tantermek helyén először 1960-ban rendeztek kiállítást, majd 1970-ben nyílt meg az Erkel Ferenc Emlékmúzeum. 1985-ben kibővítették, múzeumnak rendezték be az eredeti tanítói lakás helyiségeit is, köztük azt a sarokszobát, amelyben Erkel született. Az Emlékház gyűjteményében megtekinthetőek az Erkel család relikviái, s itteni életkörülményeikbe is bepillanthat a látogató.

A fénykép 2007 júliusában készült.

Felh. irod.:

Czeglédi Imre: Gyula útikalauz. 2. bőv. kiad. Gyula, 1995
Czeglédi Imre: Erkel Ferenc Emlékház /Tájak, korok, múzeumok 238./
Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel–gyűjteménye. Gyula, 2007. /Gyulai katalógusok 12./