Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
27.5 MB
2019-08-26 13:58:21
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1254
2683
Zalai Közlöny 1939. 099-122. szám május

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
79. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

79« Evlolyam 90. síim.
Nagykanhsa, 1939. május 3. kedd
Ara 12 HU.
ZáALaA
POLITIKAI NAPILAP
én UadóhlvaUi; Pool 5. szám. fi ododen htíköziup délután.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
lílöllzeléal ára: egy hóra ft pengö 40 lillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. sz.
A Magyar Élet Pártja Ilovszky Jánost küldöttségben kéri fel a nagykanizsai kerület jelöltségének vállalására
Uj helyiségében, a főispán elnöklésével megalakult a Magyar Élet Pártjának nagykanizsai kerületi vezetősége
A választások előszele országszerte olcvenséfet hozott a politikai életbe. Még együtt va» " HAz; mosf senki nem lud határozotton semmit, de a válasz tó kor illc lek már körülnéznek, hogy minél jobb gazdát találjanak) mandátumuknak. Ezt telte a Magyar P.let Pártjának nagykanizsai kerflícíe is, amely az uj beosztás alapján klbü-viltt a kiskomáromi és Icicnyoi járás, valamint a nagykanizsai járá:- községeinek egy részével Eb a iKeghagyol* bodolt MfiP-kerület tartotta vCLotő-ségi alakuló gyűlését, egyben uj helyiségének megnyitóját vasárnap délután, vitet gróf Teleki IÍ6U1 főispán elnök. lé-á\\el.
iA várakozást is meghaladta a hatat, mas érdeklődés, amely a kornyék falvainak MlíP-vezetőit nagy tömegben liozla be Nagykanizsára, Ott szorongtak nz uj helyiség, Q Baross-otthon nagytermében a környék földbirtokosai mellett a kisgazdák rendjel, a falu-vOzefcök mellett a várost-veze-tőkj a kanizsai ós környéki közélet munkása) ós élenjárói.
Megérkezett a gyűlésié vitéz Bíró György országgyűlési képviselő és vitéz dr. Biró Ignác vármegyei párft
Mit akar a MÉP és mi Vitéz gróf Teleki Béla főispán
állt fel erjtán szólásra. Hosszú, meleg ünneplés köszöntötte.
— A Magyar Élet Pártja, mondta, « megalkuvást nem ismerő keresztény, szociális, népi politika hirdetője- Ezt az irányt, mint
a magyar Jövő egyetlen lehetséges útját,
többé elpusztítani nem lehet- (Zajos helyeslés.) Ez az irány ellenállhatatlan-erővel gyűjti maga kóré a mai gyár nép millióit és egyszersmin-denkorra véget vetett a liberális, kapitalista, Szabadkőműves eszmék ¦uralmának. A Magyar Élet Pártjának célja a magyarság függetlenségének biztosítása, a magyar faji öntudat nevelére és fokozása, a szocié-\' Us igazság érvé nyesi tésc-- — Az életet lugy kelt nézni, foly, tattá a főispán, ahogyan valótlan van. Meg kell látni mindén foglal, kozási ág, a termelés, a fogyasztás, az értékesítés szempontjait, minden magyar testvért, felekezeti, foglalkozási, társadalmi különbség nélkül-(Helyeslés.)
— Tiszta közéletért küzd a Magyar Élet Pártja. i
— A párt oélkitüzé-eiuek eléréséhez nagy lelki összefogásra van szükség. , , i i ,
titkár és részt vett azon Lettkey I.ehcl \'gimn, igazgató, a Baross központi kiküldöttje is, aki a délelőtti Baross, közgyűlésre érkcielt Nagykanizsám.
„Készen állunk és győzni fogunk 1"
A Magyar Hiszekegy után dr. Kovái % Sebestem/ Tiborba M6P nagyka. nizsai kerületi elnöke üdvözöl U> lelkes Qnneplés közben, ami a gyűlés folyamán többször megismétlődött, vitéz gróf Teleki Béta főispánt. Az elmen össze la rloiandé ságot és a fcgycbnct
jelölte meg megnyitó beszédében a
politikai szervei kedós alapjául. A párt, — mondta — békében bzerveikolik, hogy u következő harcban mindent elsöprő erővel tudja diadalra vinni az uj magyar etet eszméinek zászlaját. Készen altunk u kCudeleimo és győzni fogunk, mert a párt magában foglalja az ország válaszlóinak óriási többségét. A .Magyar lílet Pártja képviseli azt B szociális munkaprogramot, amely a társadalom minden rétegét felemeli ós erkölcsi ós szociális értelembea a valódi helyére fogja áhitani.
kell céljai eléréséhez?
Mindenki saját lelkiismeretét vizsgálja meg először
s ne merjen senki többre vállalkozni, mint amire ez a vizsgálat képesíti- De amire képes, azt a poszton\' ahová állnia rendeltetett. liif idcn erejével teljesítenie kötelesség- Non* vagyunk annyian, hogy egymást gáncsoljuk. Minden egyesnek mof van a feladata s ajirjak betöltésével vállvetve kell dolgozirink az egész magyar társadalom jobb Jövőjéért. A célok eléréséhez fegyelmezett ösz-szc tartás kell, bizalom a vezelŐkl;0n és egymás megbecsülése. Szükséges cr, ;
nehogy a széthúzás ás gán-ososkodás erőre kopjon torainkban.
Ebben az országiján eddig az egység megteremtésének legnagyobb akadálya a liberális. szabadkőműves, zsidó mentalitás volt, amely nem engedte, hogy a magyar megértse a magyart, hanem azon dolgozott^ hogy társadalmi, osztály, foglalkozási különbségek szitásával egymás* Utik i iszilson beinmnket- (Helyeslés.) I
— Mi lette naggyá Németországot éa Olaszországot ? Az. hogy minden egyéni ambíciói félretéve, az indulatokat sokszor keserves harc érán
leküzdve odaáUtak egyetlen vezér mögé- Nekünk
nem kell a majmolás hibájába esnünk, de el kell fogadnunk a kétségtelen tanulságokat,
a jót vegyük át n magunk természetéhez és viszonyaihoz alakítva.
— A Magyar Élet Pártja felölel minden problémát, ami bármely foglalkozású magyart érdekel-
Igac-e, hogy „semmi sem történt" ?
Szólt ezután u főapán a kormány külpolitikai eredményedről, amelyek, ftftnC mondta, nem könnyelmű kaland, hanem súlyos elhatározások eredményei s amelyek még nincsenek befejezve, szükséges tehát fegyel. niezetten, még nagyobb tömegben a a kormány mögött állni n még nagyobb feladatok megoldásának elősegítése érdekében-A
belpolitikai eredmények fVimertctése során imegemUletle a
pénzügyi és fegyverkezési felszabadulásunkat, ezjcl kifelé ^megnövekc-de!t megbecsülésünket, az önálló magyar hadsereg létrehozását (lelkes felkiáltások ; »Éljen a hadsereg !<) Sikerült megoldani a kislakások, a 10 holdon ahiU gajídák adó mentességét, a gaztfaadósságokbó1 100 millió pengő átvállalását. Neur igaz az, hogy semmi sem történt-Lépésről lépésre történtek é« történnek a szociális helyzetet javító ín-tézkedé.>ek. A
szövetkezőt! hálózat
kiépítése az értékesítés kérdésének megoldását jelenti. Az értékeslléi terén sok még a tennivaló, de kettőn áll <i vásár s az egyik : — a vevő-
¦ Mindent cl fogok követni, jelentette ki á főispán. lv>gy a szövetkezeti hálózat kiépítésével a gazdák és a város értékesítési és fogyasztási gondjain segítsek. — Zalában soha olyan arányú
utápltét
nem volt, mjnt mostanában- Négy éven belül ;iz összes községek bekötő utjai készen lesznek. Egyedül Zalában sikerült ezeknek a költségeknek kétharmad ré-.zét biztosítani az államtól « csak egyharmad terheli a bnegyét. a köz.\'égekét pedig IclK\'iöleg semmi. í
Utalt a főispán a
munkabérek
megállapítására, kijelentvén, hogy a jövőben is fokozottan küzd azért, hogy a munkájáért mindenki tisz.\' tességes kenyeret kapjon.
A magyar föld nem korteseszköz /
— A rugalmas pénzügyi politika következtében reformok vannak tit-ban
az adózás
egyszerűsítésére é-s igazságosabbá tó telére- Küszöbön áll a birtok-probléma nagy feladatainak megoldása. A magyar fajta nem engedheti meg, hogy a szent, ősi vérrel szerzett magyar földdel bárki lelkiismeretlenül kufárkodjék és oly..n\'"ftmgotszólaltasson meg, amely prédájává akarja tenni ezt a drága magyarföldet a körteskedésnek (zajosan feltörő helyeslés) és oda akarja dobni prédául biztosíték nélkül arra nézve, hogy
akié a föld lesz, tisztességesen megélhessen belőle
és meg is tudja tartani magának- A mutt földreform során is jelszó volt az ingyen föld- De aki 1—2-3 hol-
dat kapott és nem volt hozzá semmije, Jobb lett-e annak a sorsa ? A jövő birtük-polttikájának biztosítania kell azoknak a kjs-existenciák-nak a megélhetését, akiknek a föl. det juttatja. De nem szabad figyelmen klvüi hagyni a termelés nemzeti érdekelt sem- A kormány nem az eddigi cílga-Jasvjságu lépésekben fogja megoldani a birtok-problémát, hanem a lehető leggyorsabban. — Rendkívül fontos a
munkaalkalmak
iereriíé-e- A nép! feleslegek foglalkoztatásának fokozása érdekébcnel-engvdhetetlcnül szükséges, hogy a szociális igények kiclegito.sene csak a birtok-politika terén, hanem- min* deií olyan gazetaságpolilikai téren történjék, amely alkalmas arra, hogy kenyér Jusson mindenMuekv aki dolgozni akar-
Közösek a város és a falu érdekei
— A várost és a falut, folytatta a főispán, szerelik érdekellentétbe állítani. Ez téves felfogás. Közös érdeke n városnak és falunak, hogy minél jobb \'úthálózat, piaci, közlekedési,- értékesítési lehetőségeket biz. tosiíson a város a falunak. A Ma-
gyar É\'e! Pártjának célja ezt is meg-> könnyíteni. Od" akarunk hatni, hogy az őstermeléssel foglalkozók\' ne legyenek kiszolgáltatva olyan közvetítőknek, akik a falu és város, termelő és fogyasztó közt lánc-szem sorozatot képeztek és lefölözték a
ZhVM KÖZLÖNY1
1939. müjuB 2
. hasznot. Cö; hojry
ii termeld oaak egy közveti-tőn keretztül értékesítse portékáját
s igy több jövedelemhez, a fogyasz-tó olcsóbb áruhoz jusson- Ehhez szükséges a vidéki |
kisipar ót kiskereskedelem erőteljes kiépítése,
ahol pedig ezek nem tudják felenni :i versenyt, ott n szövetkezeli
hálózatnak és fl kemszlény kézbe átveendő gyáriparnak kell segítségül jönnie- (Zajos helyeslés.)
• Mindehhez, fejezte bc tt főls." pán, igazi magyar öntudat kell, megalkuvást ním tfiró keteszilény; nemzetj felfogás és llegyehnezfctt! összetartás. Olyan embereket kell az élreállitani okik rnidUhatetlcniil ilyen magyarok, a szegedi gondol.it régi hivel. (Felkiáltások : >Éljen Uovtshy I Éljen !1 főispán !«)
Nagykanizsa „házassága" a vidékké/
Dr. Králky István polgármester volt a következő" felszólaló. Gyorsan szállóigévé vált hasonlattal házastársakhoz liasonütolta a városi és a vidéket és hangsúlyozta, Jiogy meg kell találni a megegyezést, mert különben a lelkes helyesléssel fogadott program fnlrn-hányt borsó marad.
— Egységben ós fegyelmezetten kell követni u vezetők állal kijelölt utat, A vezetők látják legszélcebb látókör, rcl, hogy mire van szükség, ők tudnak leginkább felülemelkedni n helyi szc-
mélyt ambíciók gyűlölködés szem-pontjain. (Ugy van! Ugy van!) Mi ivem engedhetjük meg magunkunk a luxust, hogy születési, foglalkozási, vallási szempontokból éket verjenek közénk, inert akkor az ősi magyar földön uj magyaT életet sohasem tudunk, teremteni. Bárki jelölését ajánlja n vezetőség, vállalom érte a garanciát, hogy legalább annyit fog ttrődni n vidék minden érdekései, mint a vá-rosévn), (éljenzés.) 1
A falu sorsa és a keresztény kereskedelem
jegyiben állítja képességet a Magyar Élet Pártja szolgálatába. Somogyi Gyula (Palin) a várossal való összefogást ós a vCzctők szándékaiban való bizalmat hangsúlyozta\' lelkes bestédében, Gróf Teleki főispán bejelentette, hogy
a megyei lajstromon
olyanok fognak szcrcjielni, akik a gaz-datársadflEoninak minden rétegét, ipa-rost, kereskedőt, tisztviselői egyaránt n legeredményesebben fognak képvl-sclnl, .
A gyűlés végűi is az alakulás kimondásával ázzál n határozattal végződött, hogy a Magyar rilet pártja nagy kanizsai kerületi szervezete kfll-döttségot küld Budapestre é< felkérik
llovszky Jánosi, n Jtnross Szövetség országos elnökét a kerület képvlselő-jClöllségéoéTt vállalására.
IA gyűlés 0 Himnusszal fejeződött l>e. Utána a főispán még hosszAsan elbeszélgetett a falusi éí városi párt-vCxeUiségi Ingokkal.
I.enkcy Leltei, a Baross Szövctsé;{ központi vCíctöségi tagja felszólalásában elmoiidla. hogy n magyarság fiO fizamlékn a földből óU A falu termel, dc amit termel,. e( is kell aduja Már pedig sem R némely sem az olasz piac zsidó keiből nCm vásárol. A magyar gazdának, tehát elsőrendű érdeke, hogy %Btxxttiti\\ keresztény ke.
reskedeksm Jegyen ^ annak a szervezett keresitény kereskedelemnek olyan előkelő incgbíz«bSs adjon súlyt a parlamentben, mint a kcaizsai kerület mandátuma. A magyar kisiparos is akkor tud eladni, )v& n falu jóléte biztosítva van. A tisztviselő fizetése ís a falu adózóké|>ességétőt függ. Erősnek kell lenni a falunak azért is,, mc\'rt az adja a legtöbb katona-anyagot s annak az anyagnak egészségesnek kell lennie. .Mindezért fontos, hogy a zsidó kartclek kezéből a Baross Szövetség kivegye a nvcrsanyngtermelési é» értékes J test.
Cziíro Gyula (Ilomokkomárom) felszólalása illán Vukics István (Szépeinek) lejelentette, hogy n párlfcgyelcm
A kormány az OTI-val kapcsolatban hajlandó megoldani az iparos nyugdíj-kérdést
Az ipartestületek közönyösek saját tagjaik élet-érdekeivel szemben
dölveket, hogy ennek alapján megkezdődhessek a komoly munka, 107 ipartestület még mindig nem küldte vissza az iveket, sőt vannak olyan ipartestületek, Jmelyckegycnescn panaszkodnak, hogy ^lyfesm^vcl tjei*-\' helik« őket.
Az értekezlet végül Abban állapodott meg, hogy az összes.ivek beérkezte után a nyugdíj-kérdésben az OTl vezetőségével fognak tárgyalni, mivel a magyar kormány "z iparos-nyugdíj ügyben oz OTl-val való megoldás felé hajlik.
Az 1P0K nyugdíjügyi bizottsága most ült össze Budapestéi* f*pp József kir. kormányfőtanécsos, országos elnök elnöklete alatt. Az ülésen Nagykanizsáról részt vett Samu Lajos ipartestületi elnök, az iparos-nyugdíjügy élharcosa és szakértője-Az ülésen megállapították, hogy n magyar iparostáisndalom példátlan lanyhaságot tanúsít saját élel-kérdó-se Iránt, Különösen áll ez az ipartestületekre. A 310 magyar ipartestület közül, amelyeknek a nyugdíjügyi bizottság megküldte az ismeretes kér-
Befőttek, konzervek,
flinzer- és csamagaáruk,
sajtok, felvágottak
legolcsóbban beszerezhetők
TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer- és csemegckereskedéeébcn. \\
A Baross Szövetség nagykanizsai mon-kája nem áll meg félnton
A Baross Szövetség évi közgyűlése
Vasárnap tartotta évi közgyűlését a nagykanizsai Baross-kerület vitéz Tóth Béla elnökletével. A Baross-zászlókkal és címerekkel\' feldíszített teremben a Hiszekegy elhangzása "jtén vitéz Tóth Béla elnök megnyitójában üdvözölte Lcnkey Lehel és Nagy Sándor budapesti kiküldötteket, Hegyi Lajos dr. polgánncsterhc-lyettest, a Zalai Közlönyt és fl nagy számban megjelent Baross tagokat Krátky István dr- polgármester levélben mentette kl magát és Írásban tolmácsolta azt a reményét, hogy Q kanizsai Baross munkája nyomán Nagykanizsa kereskedelme Q Baross es/jiie szolgálatában fejlődik naggyá,
Vitéz Tóth Beia elnök hang-uiyoz-t«Í hogy n 3 éves kanizsai
BsrosB nem állhat meg n télutón.
Harcolni kell továbbra is, hogy a keresztény kereskedelem elfoglalja az öt megillető helyet. Tudja jói. hogy a mozgalomnak cllenségöl vannak, de hu minden tag Öntudatos országépitö munkás, Jeszjrelh3-tjk a gáncsos kod ókat. A Baro^s-Í tagoknak össze kell fogniuk, el kell foglalniuk a vezetőhelyeket és a gyeplöt a kézbe keli venni. Ha ö\\szc fog a Barois, elérheti, hogy Nagykanizsán is kerc&ztény magyar kezekbe kerül a gazdasági élet irányítása.
Rámutatott arra, hogy valamikor le^ József, Kuslos József, Murtíncscvics
nézték az ipart é-s a kereskedelmet és az igy átcsúszhatott idegen kezekbe. De 1 , i ,• j
a Baross felvesz) a haroot, vállalja a inult hibainak helyrehozását,
bevonja az ifjúságot, kéz a kézben dolgozik, hogy minden cégtábláit magyar név legyen jés a megerősödött és megbecsült ipar és kereskedelemmel fe,i lehessen virágoztatnin megnagyobbodott Magyarországot!
Gondosan összeállított, tartalmas titkári jelenésben számolt be oz elmúlt év munkájáról Horváth Lajos. Megemlékezett a történelmi eseményekről, a Baross gondolat előretöréséről, « taglétszám nöx-ekedésié-rői és iaz évi rendezésekről- Kitűnt ebből, hogy a Buross minden hazafias, társadalmi,, kulturális és szociális megmozdulásnál ott volt , AI Magyar a magyarért akcióra 2000 pengőt gyűjtött, ezredzászlóra, harangra, templomra adakozott, 20 szegény tagol felruházott és segélyezett, stb. A titkári jelentés ¦ jövő fel adatainak legfontosabbikát a tömegek nevelésében látja. (
A keresztény kereskedelemnek ós iparnak megjáró helyet
gazdasági érzékkel, tudással és szpr-gaiojnmal keli elfoglalni- A^ gazda-.^:agi vezídőktői az eddigitől" eltérő politikát kér a Baross, Nem nyugalmazott minisztereket és mgyállásu rjfakat, hanem #a szakmában járijas minkós tisztviselőket akarnak R megüresedett állásokban látni, hogy egészségesebb legyen a gazdasági élet. Nem mások leigázásávai és le-oinesonyjtásáva), hanem önmagjuk felemelésével, munkával és kitartással akar a Baross célhoz érni. Végül megemlítette még, hogy n Barossta] helyiségbe költözik és ott fog dolgozni a boldogabb magyar jövőért-Ritter András a pénztári jelentési, és a jövő e.vl költségvetést terjesz-
tette elő, A múlt évi 1600, a Jövő évi keret oz uj helyiség mlitt 2600 P. Bnttán került sor
a válaszUsra.
A kotgyölés lelkes ünneplés kőiben ogyliangu kosfelkláitással n kóvetusefl tisiilkort víilasztotia meg:
Elnök vitéz Tótli Béla. TársCbiökük Un\'cer UHinann Klek, Vókásy Karoly. .Mclnökök Sátrán Ferenc, Szomolányi Gyula, Markas Károly, Titkár Horváth I^ijos, Oíö\'ész dr. Hcrjavccz Sándor, jegyző Sörki Gyula. Péiutaros Hitler Andnis. Pénztári ellenőr Siabó Antal, liedovácz i^ia. Hámagyok üoienszky 1-crcac, Scbless László, Ring Imre. Békéltető biz. dr. Vébcr Klek, Kalmár Zoltíiii, papj) Oszkár. Női tagszorvező
biz. dr, Tholway Zsigmond,, dr. Sifu-s László, I\'e-lrics Vilmos, Scldosscr L&szlo, Liclitsclicindl Pál. Hcnd. bií. elnök Horváth Géza.
Választmány; Bakó Ferenc, Bsticza József, Bárány István, Bedének István, BOJezZUi János, dr. Bodö Károly, Holf I-erenc, Boros László, dr. llorsájiyi Jdssef| Budai János, Ctiráki József, Cz\\etkó Gyula, Dcáki Ferenc, Farkas János, Fehér IslváiyGarzó i\'wl/Gcróes György, Gráez Béla, liyunnnti tíyórg)-, Gycrgyák Pál, vitéz\' llámory Jócser, Húri János, Hegedűs Károly, Horváth Mihály, jcraiisek Béki, Joú Jmrcy Iüa-poli István, KeUennann j-x*.enc, Kiss István fakeresk,, Koller János, Koszorú Józscr, Kovács Ferenc, Kovács István/ Kovács József, Köfahi Ignác. Kreft
Ferenc, MCí{j\'iino.e?z Tamás, Mustos Ferenc, Németh Sfrucf, Pflpp Jóisei^ Parrayi György, Pálcslcs Ferenci, I\'c-termaun József. Rátkny László, stampf Zsigmond, Szálmget- \' József, Szciccz Pál, dr. Székács Sandoi, TButSClllÓUSZ-láv, Tiboit József, Tólb Jcksef^ if). Tóth l\'éler, Varga Nándor, Vid« Lajos, Virág József.
Bcndezöbizoltság: Bazsó Sándor, Farkpa Józser, (Júdi L«jos, Gelb;GyuU> jelinek Sándor, Kenyeres János, Klein Ferenc, Kocsck Károly, Kovács István, László József, Loos Jótzscf, Lukács László, Magyar Miklós, Németh Szll-\\cszter, Nováczky Gyula, Paszqnalciti Gyula, Scbless üyula, Törzs Ferenc, Ungár József, Villiclm Jóísef, Vékásy Gyula, ifj. Vókásy Károly, zsífkovics PáL
Az uj tisztikar nevében vitéz Tóth Béla köszönte meg a bizalmat ,?5 cgjf-IjCii üdvözölte a megválnsztotlakat.
Sórlci (lyula Jegyző Indítványát olvasta lel czdláii, A kiskereskedők ,érdo-kelnek megvédése érdekében terjesztette elő indítványát, amely szerint,
vidéki viszonylatban 50 százalékban csökkenteni kell a tanoncok minimális munkabárét,
mert a kiskereskedők nem bírják a terheket. Igazságtnlöjuink tartja, hogy inig az Iparos fudj.3 tanoncokat tart* addig a kiskereskedőnek fizetni kell imvi 10 pengőt kifutójának azért, mert apja, tanítója és sokszor gondozója. Példákat sorolt fel ós lélek, taniing is megindokolta a kiskereskedő-leni helyzetében szükséges intézkedéseket. Javaslatát « központhoz terjesztik fel.
Az indítvány tárgyalása után LAnkey Lehel tolmácsolta llovszky János országos ejuök és a kö*i>oiit meleg üdvözletét, majd megtartotta nagy érdeklődéssel várt és nagy sikert aratott el-iadását « Baross feladatokról és célkitűzésekről. A nagy tapssal fogadóit pompás előadás méltatására még visszatérünk.
A gyűlés végén Unger UUmajui Klek társelnök indítványára a közgyűlés táviratban üdvözülte llovszky János országos oltiökőt, s j
19391 mllU»-2.
• B12TOSlTSáV VETÉSÉT JÉGKARRA
Enyhült az olasz-francte meg ás olasz
London május i Az angol- l«l*ok értesülése szerint néhány »apon belül jnegind-jlnak a tárgyalások¦« francia és as olasz kormány között; A lapok szerint az ülasfr-írántfai i fesziüU«ég <8z utolsó"
lapokban lényegesen enyhüli és
mindkét kormány hajlandójáét mutatott arra, hogy a megoldásról tárgyaljam ¦
A« ango*- lapok — párisi értesü,-lés alapján — a következőkben foglalják össze Olaszország kövctelé-selt:" i
1. Kél tagságba Sr-jeíi-csatorna igazgatóságában." í
2. Szat>ad\'\'klkótŐ Dffsibutiban.- .
3. A Dwítritt-J-oddis abehtai vasút álengcdése-
I. Az 1895-1 egyezmény ujbóliéiet beléptetése, amely bizonyos - előjogokat biztosit a tuniszi olaszoknak.
A lapok a követelésekkel kapcsolatban uránrj tatnak arra, .hogy bár Franciaország a 1- pontot mm hajlandó százszázalékosan teljesítene a kiegyeréses megoldásról tárgyaiul kíván. Hangwulyozzék \' egyébként francia körökben, rj- Írják a londoni lapok r- hi^y ¦> megoldást baráti utón lehetségesnek twetják.
Királysággal oldják meg ¦ szíriai kérdést?
I Paris, -május 1 A francia kormány a szlríaj kér-deM fai megtakarja oldani-, A\' joíek) uerirttna királjyHág^ neveltetése ¦ oldaná magi legjobban.a problémát ésa francia konnanyihajliijidó ehhez¦ a megoldáshoz hozzájárulni. Beftvator. t»k BMrlnt egy felkent uralkodó tudna legeredményetebbeu közvetU leni az elégedetlen kisebbség a lakosság között Bár három-hmlko* dóc-alád jöhetne számitósDa,.yíz.fjral kodó kiválasztása nem okozna nagy nehézségeket. |
Mt!, kSvétol Montom Nyagah iámodatdaáért?
! Varsó, máj is 1 Moszkvai értesülés: szerint litvl*
nov Londonba\'küldött javaslata a
vetkezőkéi tartalmazza: ¦ AiigUa terjessze ki az angol és
franca kezességet-« Balti-tengertől
a Fekete tengerig húzódó részen qz
ó-szes államkénetekre. Ez esetben
MoszVva.a lehető.tognlagyplíh.k\'aio-
»al íegitsegot .igérl.(l) Angijának
\'ÍV iK-\'ti kütdiVrittscgor • ii\'ljo.sité.sc-ljín,lbeJeéirhiií.Hollandia,.Bt\'lgi\'j.i]ié-s Svájo knegsogttóséti-is. Terrn*n»te-Min\'ejtn-t^b^i^ieg.-gftgiíenéftvnyu-gati we«1Sege»ke*\'ATíglWWbaT-mifytftiiadás esetében fe.- :
Ax olasz Mrály cf& HtwuoÜni ma fonódja, a romén külüáy-mlniaxiert.
\\ Róma, május 1 Clano gróf oWkülügyminiszter másfélórás kihallgatáson fogadta jieffnap Gafonpj román külügyími-
feszültségi tárgyalások Indulnak békés rendezésére
NyakkandM, Inat
szomolAnyinAi.
nlMlert. Mn dÖclflti az olasz királynál lett látogatást o román kalllgy-mlnlszter, ínnjd valószínűleg fogadja őt Mussolini miniszterelnök is.
Az olasz lapok hangsúlyozzák e látogatással kapcsoWban, hogy mi-
után Olaszország Albánlu csatlakozásával a Balkánon is befolyást nyert, a jövőben szorosabb együttműködést akar folytatni Románia-; vai is. Ezt a Jugoszláviával való baráti viszony is elősegíti.
A magyar-német barátság ujabb megerősítése Teleki és Csáky berlini látogatása
, Berlíiij ináj^is t Gróf Teleki Pál nünUzterelnökés gról Csáky István külügyminiszter berlini látogatása továbbra is az európai közvélemény érdeklődésének középpontjában ?11. A látogatás a legszívélyesebb keretek között&iio-zog. Szombaton nagy ünneplés közben fogadta Berlin népe a magyar vendégeket, akiknek tiszteletéreesle Hitler kancellár adott díszebédet. Va sárnap a hősök emléJünüvéhek meg-koszorúzása és a polgármesternél való tisztelgés szerejpelt a prograp
inon,! majd este Rlbbentrop kűlügy-aniniszter adott a magyar vendégek tiszteletére vacsorát. Ezen már pohárköszöntők is elhangzottak. Rlb-bentrop külügyíiilnlszter csak ugy, mint Teleki unlnlszterelnők leszögez ték Ismételten a két ország baráti kapcsolatait és a jövőbeni cgyüütt-snüködést. A vacsora előtt és után politikai megbeszélések is folytak.
A berlini sajtó meleg rokonszenv-vei ir a magyar vendégekről és rá-an\'jtat arra, hogy érdekeink közösek és párhuzamosak. , ; j
Bukarestbe, viszik az aradi levéltárt és ereklye-muzeumot
\\ Bukarest, május 1 A híres Csáuyj levéltárat és eveklye-inuzeumot az aradi városi tanács a bukaresti akadémlanaktado mányozta. ¦.; ]
Az aradi magyarság körében nagy ímegdöbbeuiést keltett üz:aE;iatéake?
dés, imert az ereklye-nvjzeum igen Jó helyen volt eddig és Jelenleg is bárki használhatja. Mtutim pedig a levéltár elsősorban az erdélyi és az( óhazában lakó magyarságot érdekli és illeti, méltánytalan a nagyértékü gyűjteményt Bukarestbe szállítani;.
Költözködés
gondoljon uj lakása kellemes, otthonos berendezésére: -
Szőnyegek, függönyök, csipke-szövetek, bútorszövetek
olcsó árakon
Hősi naptár
Ez a nap tolt a gyÖiodcUii«íflór-ttcei áttörés első csatan»pjat amolyan csatát eldöntő harcok
I 1915. Y.2. Igyuiwntjában -\'csapataink kozftl a felvidéki 39. honvéd hadosztály négy redo^ azaz a kassut 9., miskolci 10., munkácsi 11, és besztercebányai 1(5. bonvodezredek, továhbd a fdvidekl honvéd tábori 6s 18. közös tábori ágyusezwtok vettek rés*t. Az első <rsa-tanap döntő eredménye abbuu csúcsosodott kl, hogy az oroszok több mint négy hónapon át gondosan kiépített és Jól mcgeröstlelt első vŐöelnú állását áttörtük és a«>n tul 45 km<nyl szélességben és alliig 3 krn.-nyl mélységben clöbbrejutottmik,
íA csata olsö\'napján a (íorlioo köfr-nyékétöt Tarnuv környékéig terjedő űrc\\-c!naloii támadó német és osztrák-magyar csapatok összesen 17.000 oe-bOsaictU:n foglyot ejtetlek, \\ttlaniint 18 ágyul és 37 géppuskát zsákniani-oltak. Ebből 2003 oroszt a 39. honvédhadosztály csapatai ejtettek foglyul.
iAx öntevékenység és a harc, alatti mozRékönysáfígal párosult keidomé-nj«zŐ beavatkozás szép |>6ld6ját adta ezen a napon Vén Zoltán von nagyszebeni .23. honvéd Ryalogezredbeii tartalékos zászlós, aki szakaszával végrehajtott hősi roliam árán- elfoglalta az oroszok egyik árokrészei. Amikkor pedig eblfe már beásta magát észrevette, hogy az orossok századának Jobb szárnya irányában elten támadásra indultak, amire saját elhatározásából nyomban kivonta szakaszát az eltptilalt árokrószl>öl és azzal ujabb roivornra budult, mely utóbbival ar« után a szárny ellen támadó oroszokat ifi visszasiette. Mivel pedig őzzel b harcászati helyzet egyensúlyát helyre, billentette a szakasza* élőn vitézül harcolva meg is Bobésült, hősi magatartását ez alkalommal az arany .vitézségi érem adományozásaval julalmac-ták. Korábbi fegyvertényéért ugyanis a nagy ezüst vitézségi érmet már megkapta, , . x ,
Ma: még egyszer a „Tul a Nagykrivánon"
i A nagykanizsai <T»mptonrfpit6. Bizottság a templom javara április 244» a Várofll Színházban előadott .\'ful « nagykrivanon. c.. operettet kőzkivá-nutra megismétU luájus 1-én Mte.S órai taezdetlel mélyen leszállított Ively-árukkat a Városi Színházban. Kéri • Bizottság a közönséget, hogy mintí nagyobb Bzámban résitvenni szíveskedjenek, tekintettol a nemes célra. Holyárak: I. hely 1.50 P, II. hely 1 P. III. hely 80 fill., IV. hely 50 Mi,, állóhary 30 fillér. Jagyeket Rtttar András rövidáru kereskedésében lehat •lőre váltani és előadás előtt a színházi pénztárnál délután 5 órától. (:)
Ideges emberek gyomor- és bélpanaszalnál reggelizés előli legalább egy órával egy félpohár természetes .Ferenc József" kesettt-víz, esetleg kissé felmelegítve, gyakran Igen hatásos házisserr mert a székletétet elrendezi/az emésztést előmozdítja és az egész anyagcserét jótékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvosát
— GalMr vannak kék éa piros színben. Teher ruhával együtt jnoahatók, SakStanal. (i)
— Saját ardakábaa \\* őrömére ásol\' gálé meghívásnak tesz eleget, ha a Kafttahi BBtarámkáx And si3bat*r-kUÍ* Irtásai saegtekiu ít, vétalkéoyasw neMkftl,
Szandálokat, fehér oipfit, d IvatoipOt, \' \' tanniaJcoipOt
Miltónyi-nél
veazönk (Fö-tit a.}
BUDAPEST I.
6.15 Torna. - Utána hanglemezek.
— .10 Hírek. - 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. - 11.50 Hádlóüzcne-lek a N\'emzetkost Vásárból. - 12.10 A rádió szaloutenckara. — 12.30: Hírek.
— 13.20 Időjelzés, időjárásjelcutés. — 13.30 Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárból. ~ 14.30 Hírűk. - 14*45 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyamhirek. ~ 15.30 iUdióüzeiiolak a Nemzetközi Vasárból. — 10.15 Arányi Mária előadása. - 16.45 Időjelzés,
hírek.
17 HU«k szlovák és nmin nyelven.
— 17.10 Urmy Margit magyar nótákat énekel. — 17.35 Komáromi János elbeszélései. — 18 Imtcsky László jazz-zenekara. - 18.55 Pdoheads. — 19.23 Fátyol Jancsi cigányzenekara, — 20,10 Az Operabál előadása. .Slegíned.. (11. és III. felvonás). Zcnodráma három felvonásban. — A II. felv. után kb. 21.15 Hírek, időjárás jelentés. - Az előadás után kb. 2140 Hírek német, olasx, angol és francia nyelven. — 23 Hanglemezek. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST ii.
13.30 Lextdvai Jóska cigányzenekara.
18 Mezőgaidavígi félóra. ~ 18.30 Az Operaház előadása, .Siegfncd.- (I. (elvonás.) — 20.20 Baghy ílyula előadása. — 20.50 Hangiémezek. — 22 Időjárás jelentés.
BtCS.
8.30 Sramlízcno. — 12 Déli t*oe opemrcazletekkel. — 14.10 Könnyű zene. — 15.30 Cítenücmoiek. — 10 Szórakoztató zene.
18.20 neidúiger; Változatok zongorán. — 19 JócWzás. — 20.15 Katonazene, — 21 Lipcse. — 2230 Kónnyü és tánczene.
Félelemérzés, azlvszorongás, levertség, mint oly Jelenségek, amelyeket a tápcsatornában beálló torlódások Idéznek elö, a termésietea „Ferenc József" keserűvíz használata által rendszerint gyorsan elmúlnak. Kérdene meg orvosát. *
Jóslat:
Mérsékelt szil, lok helyen újra záporeső, zivatar. A hőmérséklet alig változik.
A MetaWVkwM liitóíot ung)kullMl
BMiftayelMUomiss Jeleatl i
R6m6ra6kl«t taffosp e*t« 9 Örskor: 4-128, ms reusl +10-0, dilbu +13 2.
VMkrr.tki.il. — N.|y)u»!i».
Kincsem tűzhelyek, The Best kerékparak, Hungária kerítés f ona-tok nagy raktára. —
ZAfcA? KÖZLÖNY
»1989. májúi 2
á tábla tegnap Jogerőre emelte „ Blumensoheta Ferenc letartóztatását
Napokon át tartó nyomozás .itmui nagykanizsai rendőrkapitányság adta a kir- ügyészséginek Blrnnjeji-, schein Ferencet, a Mezőgazdasági Közraktárak rak\'ár-kezelőjét. Dr; Amiássy Gyula vizsgálóbíró órákon át tarló kihallgatás után Bluinen-scheínt letartóztatta, Feifolyamodás következtében -íz ügyben a pécsi tábla döntött, amely vasárnap délelőtt meghozta döntését és a felío-lyajnodás elutasításával a letartóztatást jogerőre emelte-
Jogerős lévén a letartóztatás, a következőkben áll módunkban az eset hétteret ismerletni.
A Közraktár\'megrendelői észrevet ték, hogy a szállított gabonaféléből több ízben kisebb mennyiség hiányzott és emiatt a szállító vasútnál panaszt tettek. A MAV megállapította, hogy a mérés pontos volt, a vagonok ólmozva voltak s így a különbözetet a vas\'jt — annál is inkább, mert az esetenként nem volt jelentékeny — megfizette. Vagononként 50—60 kg volt a hiány legtöbb esetben- Egyszer aztán a MAV levelet kapott, amelyben figyelmeztették, hogy a suly-különbözet nem véletlen müve, hanem szándékos-
I Ekkor iinár n rendö/ségel ls békap-I csolták az ügybe és egyik detektív I megállapította, hogy amikor a lemért gabonát vagonokba rOkjéW, minden vagonnál visszavesznek pár vödörre valót a már lemért gabonából. Az összes hiány, ami lgyidők folyamán előállott, meghaladj* uz 6000 pengő értéket. -I
A kihallgatott nrjukáM)k elmondták, hogy Biumenschein Ferenc raktár-kezelő utasítására történt mindez. Bijjncnschein eleinte tagadott, majd beismerte, hogy valóban szoktak visszavenni a lemázsált gabonából, de azzal védekezett, hagy ez ái-talában szokásos súlyegyenlítés annak következtében, hogy ök is kevesebbet kapnak valamivel parzás, el-mérés, stb- mi itt s ezt a különbözetet szokták így behozni, ami — sze,» rlnte — ti gabonakereskedelemben általában szokásos. I
A nyomozó hatóságokat azonban természetszerűleg nonl elégítette kl ez a magyarázat a manipulációt Illetőleg s így történt, hogy Blrjmen-schein Ferenc tegnaptói fogva jogerőién letartóztatásban van. A nyomozást folytatják. j
Olcsó lakásra nincs METROPOLE-ba I
gondja, ha megszáll a »,,., „«,*»,.., m.
Kényelmes, modem, meleg folyóvize., telefonos siobsk a pengőtől- Hom-usbb tsrfOEksdssnál árengedmény. Palinftalilrll étterem. Hemek cigányzene. _lUrMt. I»la»rb.<é|a iOo/» engadmányi kani tOM
Kiosztottuk a Zartai Közlöny Vásár-versenyének 300 fiengő értékű nyereményeit
A Vásár-verseny érdekes tanulságai
Valóságos búcsújárás volt a Zalai Közlöny szerkesztőségében, amikor b Vásár-verseny szerencsés nyerői jelent kezlck, mosolygó arccal és ki készpénzzel, kí ötpengös vásárlási utalvánnyal távozott boldog\' megelégedéisel.
Ötven dijat osztottunk ki 800 P értékben és ezzel a nagysikerű Vásár-versenyünk befejezést nyert. Vau azonban a versenynek olyan tanulsága, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A beérkezett szelve, nyék nagy tömege mutatja, hogy a közönség nagy számban kapcsolódott be a verseivyhe és »QUJ Volt rest vásárlásainál le pechéi te hu* a Zalai Közlöny szelvényeit. A közel 80000 szelvény átvizsgálása során megállapítható volt, hogy a
leggyakrabban hirdető oégek peosótjévet ellátott aielvány volt a legtöbb.
A szelvények száma szinte csaknem pontosan egyenes arányban volt az Ületö cég hir^tö-k^szsegé\\-el.öröjn-mei állapítjuk ezt meg, mert igazolva látjuk, hogy nem hiába hirdetnek a cégek és a hirdetésnek eredménye van. Azoknál a cégeknél ugyan, is, amelyek a verseny Jartalmaalatt
aránylag keveset hirdettek, (bár kirakatukban tábla jelezte részvételüket) csak azpk pccsételtettek, akik mind a 32 cégnél akartak szelvényt szerezni- I
Kedvesek és jólesöek voltak a szelvényekkel együtt beküldött leve* lek is, amelyekét ezúton Köszönünk meg- Lesz rá gondunk, hogy a jövőben is rendezzünk ötletes és h-t. sonló nagyszabású versenyt —mjrtl olvasóink kérik minél értékesebb dijakkal- , [
A sok munkát és fáradságot szive sen vállaltak ebben a cégeknek ésa vásárlóknak egyaránt nagy előnyöket jelentő versenyben és tesszük ezt a jövőben is, mert a Zalai Közlöny szerkesztősége olvasóközönségének minden igényét a lehetőségek hez képest mindig ki akarja elégíteni, htígy aZ a szoros, szinte családias vkjzony az olvasó és a szerkcsz tőség kőzött még jobban elmélyüljön- j ¦.
-Képtári Májas 2. kedd. Rom. kat. Athaniz. Protestáns Zsigmond. Izrael. Ijor hé 13.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este « órai* (hétfő, aserd*, péntek délután kedden egész nap nőknek). .
— (Májusi ájtatosságok)
Május királynőjének tiszteletára május folyamán minden délután 6 órakor ájtatosság van a rdóbánia-lcmplom-bon, áldással. — Vasárnap kezdődött a Missziósliáz-kápolnában a május liavi előad ás •ciklus, amit dr. Kraszuuy Jenő bittanár (art mindennap esie g órakor a missziós-kápolnában.
— (Buceu a totesehitbun)
Megható módon búcsúzott el aVjAT-csára áthelyezett dr. Fehér Mihály rendő^főfcioigyelőttől a nagykanizsai Internálótábor őrszemélyzete. Horváth VIII. József rcndőrfötőrtsójrtnester \\o-zel&ével küldöttség tisztelgett dr. l-o-héí főfelügyelő előtt, meg köszöntő atyai Jóindulatát, amit az őrszCmély-zeltel szemben mindenkor tanusitotí, majd szép dohányzókészlotct nyújtott át az őrszemélyzet szereteteitek n«vó-ben. I)r. Fehér főfelügyelő meghatottan mondott köszönetet a lriiségcs ragaszkodásért;
— (A Credo havi taggyűlése)
A nagykanizsai Credo május 7-én, vasárnap délelőtt 11 órakor laifja május havi taggyűlését a plébánia fehértenucben, amelyre pontos meg-jelcaóst kér a pléb^nws-einők, (:)
— (NO vendek* hangverseny)
volt szombaton délután a nagykaui-zvai városi renciskolában. A szülők és érdeklődök meglehetős száuiban jelentek meg az iskola nagy hangverseny-termében. A műsoron nemcsak a kisebb ás nagyobb növendékek vizsgáztak kitűnő eredménnyel, hanem a zenepedagógiai veretes Is, amely az eredményeket kltonnelW. Szülök és tanári testület egyaránt büszkék lehetnek a sikerre, amit a növendékek számai után felcsattanó tapsok sorozata jelentett.
OLCSÓ ÉS JÓ borotvák, ollók, konyhakések;. ^ zsabkéaok, hajvágó gépek, alpacca és chróm-acél evóeaxkttzok
OMk
lájon Testvérekéi
veAvtSk.
— (k Szociális Mlssxlttársufat)
nagykanizsai szervezetének ávzáró értekczlclén nagy számban jelentek meg a ta^ok. Az elnök\' távollétében Cecília nővér mondott. lelkes beszédet a tagokhoz, majd a* országos lotrat ismertetése után kimondták, hogy, csat-lakoznak a Rómába induló hivatalos zarándoklatluiz ¦ és hozzájárulnak néhány lappal a XI2. Wus pápának átudandó enú^kallnimhoz, amely a magyarországi rnissiiótársulatok hódolatát tolmácsolja. Résztvesz a sZenwet a Katolikus Nagygyűlésen és a rnlsz-sziós kőípont országos közgyi" lésén.
— K4ilmaDk4 filc sokféle rolnben magyaros kézimunka részeié, olcsó árakon, « \' :n.. ai. (\')
yári divatujdonságok
•mprlmék. vásznak, azövatek, az6ny«- _
«.k.fa„.„yk..m.k„.íyv.l..z«kb.„ QOLENSEKT DIVATOZLET
Talafon l 027. P<-u« 14.
1939. május 2
ZALAI KOZLQNVI
Nagy választék! Olcsó árak !
(Elmarad a keszthelyi , nyári egyetem)
A pécsi egyetemi tanács legutóbbi ülésén elhaUrezta, hogy eiidén nem rendezi meg a kesutlwlyi nyíri egye. Wml tanfolyamokat. Az egyelem veee-tőségének indokolása szerint anyagi és adminisztrációs természetű akadályok merültek fel a rendezéssel kapcsolatban és sikerét a jelenlegi külpolitikai helyzetben nem látják biztosítottnak, Keszthelyen nagy megdöbbenést keltelt a hír, mert a tavalyi-. 750 pengAs segélyt 1250 pengőre emellek fel ?9 Így az anyagi nehézségek megold hatók leltek volna,
- (Nol hull* a Balatonban)
j A balatoni parkőr Keszthelyen ész-re vette rihogy egy nőt. hulla fekszik a vi/,en a molrt kÖzclél>en. Az asszony holttestéi kihúzták, de semmlfé\'c írást nem találtak nála, igy személyazonos, ságát nem tudták megállapitani, öszcs hajú, C0 év kórflli nő volt, orrán szemüveggel, kezén fekete kesztyűvel. Valószínűleg öngyilkosság történt,
-h (Vakmerő betörés)
foglalkoztatja a keszthelyi csendőr-KÍiCl. Ismeretlen tettesek behatoltak Sándor lindre Kossuth Lajos utcai lakásába és két aranyórát, kőt\'arany nyakláncot, egy arany karkötőt, egty arany óialáncot, arany pae^lgyü^it, eay brUUans fülbevalót, 12 személyes ezüst elkenteiét és egyéb ezüst tárgyakat vai eL A betörő által elvitt ékszerek értéke meghaladja a» ezer géngÖt, A nyomozás folyik..
- (A Balatonba menekült)
őri Lajos gyencsdiási lakos az egyik keszthelyi korcsmában borozott, amikor eszre.ve.tt«, hogy valaki a házhoz ti\'nnasziott kerékpárjavolclakar illanni. Azonnal a tolvaj után ezatadt, aki a Balaton felé menekölt Öri több társa-vei kiabálva fldözték a partig, ahOÍ a kcrékpárloivaj ugy akart elmenekülni, hogy átgázolt a nádason ós besraladt a Balatonba, öri azonban ide is kő-ivette és a derékig érő vizbol kllnuta
a kerékpárlolvajt. akiről kiderült, hogy Huher Forenc bécsi születésű napszámos, nemrég szabadult Sopronban, Bbol két évet ült tolvajlásért. Átadlak a csendőrségnek. — A Ny*g»t
májusi számának élén Schöpflin Aladár nagy vitacikkét közű az asszimiláció és irodalom kérdéséről. Különös érdeklődésre tarthat számol Ke-reszlury Dezső taauhnánya is, amely Berlin múltjáról és jelenéről szól. Halász (labor a nagy magyar politikus nemzedék kiváló alakjáról, Trcfort Ágostonról ad portrét, Dnrta János pedig Kosztolányi költői hagyatékát méltatja. A gazdag szám ára 2 pougŐ. Havi előfizetési dij illet mony kötettől együU l pengő. Kiadóhivatal: Budapest, V., Vilmos császár ut 34.
— EateklAUltáiaakAt tekintse meg táladén vételkényaser nélkül. Kopateln butoránihá». »
TENHISZUTOK
Continental, Ounlop, Slazengers labdák
W&ll London n
lerakata. Szakszerű és gyors hurozás
VÁGO-nál.
Pompás eredménnyel lepte még az NTE a közönségéi
Nagykanizsai TE—Kapotvtri TSE 2:1(0i0)
Pompás eredményi ért el az NTE a kilünö kaposvári csapat étlen. Nem a kaposvári csapat volt rossz, hanem az NTE — a két szélső posztot kivéve — minden részében elsőrangú. De a ledezetsor valamivel szebb és hibátlanabb (a 1 l-est a védelem csinálta) munkát végzett A Turul közvetlen védelme, a kö-zépfedez.et pompás játékkal akadályozta meg a nagyobb gólarány kialakulását. A támadrJ8or baloldala és középcsatára .verve" volt a kitűnő NTE védelem állal. Azonban érthetetlenek ezeknek a derék kaposvári játékosoknak az .idegei"\' vasárnap a Zrinyi ellen (persze 2:0 ra vezetlek) szép fair játékkal vonultak fel, mlg Murát sérülése után (ennek senki nem volt az oka) szinte percenként hordák le az NTE játékosokat a pályáról. Egyik fejbőr, másik gyomorfal repedés... A kaposváriak fe állítása: B jldog— Horváth, Kiss—B ezów^urát, Kovács —Mlkulics, Szép, Rákhely, Paláncz, Oábiiel. Az NTE pedig: Csondor— Csáki, Varga —Szollár, Kovács— Kiss—Farkas, Szibó, Istenes, Szend* ről, Kocsit felállllásban játszik.
Az NTE a kezdeményező. 5 perc múlva remek gólhelyzetet dolgoz ki, de Kocsíb nem tudja kihasználni, Rákheiyék szöknek (szép cseretámadás Széppel), de Varga és Csáki .vára" bevehetetlen. Most nyomasztó NTE fölény szép játékkal, több helyzettel; de gól nélkül, Lassan a Turul is átveszi az iramot, de eredmény nincs. Még a 36 perc óriási gólhelyzete (Istenes) okoz izgalmakat.
A félidő kezdetén Ismét sz NTE diktál. A 16-ik percben Kovács és Murát összefut. Murától leviszik, de rövid idő múlva viszzatér. istenes, ma)d Kocsis kerül Inagy gólhelyzetbe, de rontanak, Szép NTE tá-
madás. Istenes a levegőben úszva fejel (szép teljesítmény I), de Boldog ügyesen kaparintja meg a sarokba tarló labdát. Rákhely tör ki a 26-lk percben, de a vátaszlámadáaiiál óriási zavar a Turul kapuja előtt. Szabó labdája a balsárok felé tart, gólnak látják, de Istenesnek kell a lövésbe beleugrahl, hogy eredmény legyen 1:0. ,
Msst csúnya jelenetek vannak soron. Kocsist „fejelik" le. Utána Istenest ülik gyomorszájon ököllel, ugy. hogy ettől kezdve 9 emberrel Játszik az NTE. Ebből a szabadrúgásból Szabó (a 37-Ik percben) bombaként vág a hálóba. Utáni a Kaposvárt mintha kicserélték volna. Vadul támadnak. Rákhely .kézimunkázik", majd ennek sikertelensége után szépen siklik át a védőkön, ugy hogy Varga\' 1 l-est csinál, amit Oábriel értékesít 2:1. Az eredmény ezután nem változik.
Az NTE-böl Csondor hibátlanul vedelt. Nagyszerű volt a Csáki-Varga duó Ts. A fedezelsorban volt a mezőny letjobb embere Szollár személyében. A veszedelmes Turul balszárny .égett" mellette, ugyanakkor a csatársort is remekül támogatta. Kovács különösen a levegőben ,ur" volt, még Rákhely előtt Is. Kis igazi .kullancs" volt, lógott a szélen, aki egy alkalommal sem élt mellette. A támadósor belsőhármasához, két Jobb szélső is kellene. Istenes nagyszerűen Irányított, kár hogy sérülése miatt Ismá .forgat" az NTE.
A Turul közvellen védelme és Murát mutatóit kiváló teljesítményt, mlg a támadósor gyengébb munkájához hozzájárult a kitűnő NTE védelme is. Kasztltól több erélyt vártunk,
-M-n-f-
¦J PSIlilet : FO-ut 7. II.
I álcsics4^« FesMiszlil
Zrinyi—KRAC 4:1 (0: 7)
Mezőny Ugfobbjai: Kárpát és Babos L
Mult heti Zrinyi vereség után íokftq nem biztak a csapatban és minden félő tanácsokkal szolgállak, többen említették a célfutballt, mint egyetlen gyógyírt a Zrinyi sebekre. Mások pedig a hajrá stílust ajánlgatták. Csak ¦»
lényeget nem látlak, vagy nem akarták látni: hogy lia egy csapat 0 hétig labdába sem mg, akkor nem mcg\'cpö, ha nem győz, különösen amikor a Játékosok fárasztó fizikai munkát is végeztek «z idő alatt. (Kárpátaljn.) Bármennyire is sajnálom, meg kell írnom a cól-fulball stb. hívek hagy bánatára: az eredmény a koiuervátiv iskola diadala volt! NOm vágták a lab-dát, nem roluuigáltak a pályán, nem eröVfutbalit, hanem ész-futbaltt játj szollak a fiuk! Apró 20 méteres szók-letesse! futtatták a lalidát és az ellenfélt. Esnek eredményeként gyerekjáték volt a kifullasztott ellenfélnek saját otthonában, a második félidőben 4 gólt rúgni! Első félidőben* már az első percekben különösen Babos ),.
révén szép támadások futnak a KRAC 16-OS* vonaláig, ahol a pompásan játszó védelmen minden támadás megtörik. A KRAC Kirohanásokkal kísérletezik, különösen a balsiélső, akiivek,\\0 szólyes beadásai sí-épen szállnak középre, de (ionian legtöbbszór zsákmányául ojti a labdát. Hosszú nercekig mezőnyjáték folyik. Később Pőczo többször megugrik a stílen, beadását a kedvetlenül játszó Csönget nem1 tudja éri ékesíteni. Utóbb \'Babos—Bárdos jobbszárny három saroknigásí Orősza-ícol kl, de eredmény nélkül, A 35. I»ercbeu " KBAC balszélsojc lerohan, beadását a középcsatár emberi* lövi, onnan messze kipattan a bal fedezethez, aki 25 méterről a tömörült me-zőnyl>en váratlan Iapos.->lövéssel gólt rug. A félidő utolsó perceiben Csöngőinek lennie alkalma gólt elérni,
A második félidőben a Zrinyi eger szjcn koiiibinativ játékba kezd, rövid mökietéssol már a feUdŐ elején kiké-szili ellenfelét, most már a bnUzárny.
zala! közlönv
1939. május 2.
í* belelilwzlJeitatt a • Uóklw, percek múlnak el és KaposvAr labdát sem tud Ariit tfljii. A 15. percben MlháMcz szökteti [lábos I.et, ci kiad Bárdosnak, utóbbi két védőjátékos között Le. lv*ieU tfólt ma*. 111. A kk^eaUtő gól után ft KRAC megadja magát, atitf jut tul a fél pályán, csapkodnak, nem ugy a Zrínyi, nkí folylotjn tovább a lapos Játékot, minek ered menyekén l a 20-ik percben Boda rufl gólt, 2:!, Ezután P<k-.e borabájt tiszteli meg a KRAC hálóját, 3:1. Innen már a kaposvári szurkolók is a Zrínyii biztatják és Csonkitól is reklamálnak gólt, de sajnos, ez a pompás játékos nem lgy*k*tett Mert lia kedve letl volna, kónnycu 3—I Róllal tcrhcltietle volna ellenfele hálóját. A -10. |>ercbeu PŐczét a kapu előtt felvágják^ a megítélt büntető mgást Boda góllá értékesíti. 4:1. (.
A Zrínyi minden Játékosa dicséretet érdemel. Csillagos egyesre játszott Babos I., Kárpát ós Gorddn. Babos lat*-dáüiak sas szemük volt. Kitűnő volt Miliajccz, Bárdos és Boda. PŐczo a második félidőben, amikor megszokta a helyéi, kiválót nyújtott, különösen lőlt beadásai voltak értékesek. Beko szintén a II. félidőben volt a régi Beke. Zental, lia több rendszert vlsi játékdba, szintén jó^los*. Babos II. visszanyerte őszi jó Tonnáját, reméljük legközelebb Csöndéi Palitól is Jobb játékot fogunk látni. Pali, a ludas kötelezi i ,
Birő jól űzette n mesitfaést
_ IV.
Kereskedelmi—Sáska Levente 1:0 (0:0)
Az igazi „sáska" virtusnak nyoma rem volt. A kereskedelmisük még nagyobb gólarányu győzelmet érdemeltek volna. A gólt Kerkápolyi rug\'a a második félidő 35 percében, jó volt a diákok közvetlen védelme, a köiépfedezete és a támadósor bal* szárnya. Flumbort Jól vezette a mérkőzést. _
Marcali-NVTE 1:1 (1:0)
A kanizsai vasutas értékes ponto" hozott el Marcalitól. A helyi csarat vezetett (Szanyi góljával) a félidőben. A második félidőben jobb volt a vasutas és győzelmet is érdemelt volna, de csak egyenlített Horváth góljával. A mérkőzést Pazaurek vezette. _
Szabó cég—Ideál szövőgyár 4:1 (2:1)
Vezette: Woldman. Góllövők: Flmibort (2), Sós, Benkő, illetve Horváth- _ ;
Eredmények;
Ferencváros—Zugló 10:0 (6:0) Újpest-Taxisok 5:0 (1 :0) Hungária-Bocskai 3 :0 (2 :0) KUpest-PhÖbjs 4:0 (/ ;0) Szeged-Budafok 3:1 (1:1) Eiektrftmos—Szolnok 2:1 (2:1) Nemzeti SSE 8:1 (3:0) Haladás-UTE 2:0 (0:0) Postás-Pécsi DV 3:2 (1 :1) PBTC-PVSK 3:3 (1:1) ZsSE-PHETC 2:1 (0:1) SBTC-PPAC 4:2 (0:1)
Ez aztán műtéti
London, május i Londonban Lovis sebésztanár megoperált egy trombózisban megbetegedett asszonyt, ukl a műtét során meghalt, mert egy vérrög u sziv és n tudó közti érben megakadt- A tanár azonnal felvágta az eret, csipeszei kiemelte a verrögöt, összevarrta ez eret és az asszony, aki már 6 precig halott volt, rjjbol feléledt, kitűnően érzi magát és két hét mulya mar felkelhet.
ái erdélyi magyarság készül a májas 9. legfőbb tanácsülésre
A román nemzeti újjászületés frontja vezetőségiének és a legfőbbi nemzeti tanács magyar tagjai értekezletre gyűltek összJOj hogy megvitassák a romániai magyyarság mid heJyzí-tét. A tagok felelősségűk fj-datában egyértemüen határoztak-
Ugyanekkor ülést tartott a ma-
gyar társadalmi alosztály U Bánfy Miklós gróf elnöklésévcl. Egységesen indítanak akciót n romániai magyarság érdekeiért.
Oilinescri minlszlcrehiók május 8-éro Összehívta a Nemzeti Újjászületés Frontjának 150 tnfu legfőbb nemzeti tanácsát-
Mach nyilatkozik a Hllnka-gárdáról
I Pozsony, május 1 Mach Sándor propagandaininisz.er nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Hl inka-gárdában a tisztogató munka tovább folyik. A gárda tagjai katonai kiképzésben részesülnek\', de csak ott használják Őket, ahol kevés
a csendőrség. Egyben kijelentette, hogy azok a hírek, amelyek szerint a HU nka-gárdifiták lefegyverzése miatt Póstyénben zavargások törtek volna ki, nem felelnek meg a valósának. |
tDTCGITéCI A nagyérdemű közönség nlves tudomására tri I C.O! I LOl hozom, hogy b fanykéaak áruit mélyan
loaudllltotiaM ée ennek keretón beíűl klrakat-kUIIHéaaal kapcso-latoa akolét raatfaztak. — Üzletszerzöm látogatásaival a mintaképeket bemutatja megrendelés cellából. /• Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogasát A klálllttUt randezam i Nagykaulzsa, Fő-ut 10., Csenifery-nt 1., Horthy Miklós-ut 3. szám.
ima sül mm.
Zamatos, ÍM Ilit
Sintrox káuéfízön
készíthetünk.
Kapható: \'A-Vj-l-l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre
DRAVAVDLGYI
Sugár-ut 2.
¦nel
Ziindapp
motorkerékpár áraks
ZOndapp DB. 200, ZUndapp DB. 250, 8 = ZOndapp DS. 350, 17* ZOndapp K. 500, 16 ZOndapp KS. 500, 24 ZOndapp KS. 600, 28
7 HP, világítással . . P
„ kilóm, órával P 1250.-felülvezérelt . . P 1780 Kardán meghajtás P 2280.
P 2450. P 2590.-
18 hóig terjedő részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
Szabó Antal sportüzlet, Nagykanizsa fs-ui 5.
APRÓHIRDETÉSEK
Hpttiiiraatai álja v»*t:n«p U Ganes
Kpdtut* táfll!4r, 10 m«!8
.....—- »or*bbl tU 8 nalr, hilkOjn.o
«0 futir, «alnSw további tió i unt,.
áum
SuobufaANyt, aaakdeanfit kerfe fiunk málmt 15-». Jelentkezhet Unger is Tóth vZBkeitsktíléjtxn n*
¦•rMlysasétl felvétetik. Jtícntktzéi 12-2 ériig, Kisfaludy o. 39. ..
Nxctöleányok falvéftatnak Bükit M. uefné varrodáiéban, Király-u 34. 11. •
Megbízható, rendtt izerelö mlndanast május 13-n felveszek. Catte, Sngár-ut 41/c*
Gyakorlati nfilaxabó leidet azonnal felmx Bsttlhelm Ilus Ctengeiy ut 2?/a 1258
ADÁS-VÉTKL
Ttszt*/ afcaeastat kapható Beleírni íusxcr és csemege kereskedőnél Sugii-u. 53. Telefon 625. 987
Jöksibau levő fiurali*k 11-13 évulg elsddk. Sigái-Ht 38. *
KlflsuiClMfsilp tükörrel, eladó. Klnlzsi-utcn 8. *
Dlvásjn/i nsgvlflkor, Irússztsl, fotelok, sgávék eladók. Arsny János-utca 4. *
laká5-0zlsthelyisé0
Csinos kétszobás, etösxobi* lafaSie vlr-vezetákkel május I-re kiadd Sugár-ut 53.998
Ksttswstbáa utcai lakás augustfutra kiadó. Kinizsy-utca 91. 1200
Egyszf ós-konyhás elöizobás, és kétizo-l>a-konyhán száraz lakáaohal kara-allak. Címeket kéljük t kltdöbs Isadnl.
Város belterületen négyszobás, filulű-ssobii lakást karaaafc. Clm a kiadó-hivatalban. 1260»
KattSasokaa, ötszobás lakatok kiadók. Dsutech, Deák-tér 12 1239
Háromszobs-hallos. vagy négyszobás teljesen szárai {esetleg elsóemeleti) 6aaa-kamfartau lakást keresek sugnsztut elsejére a város belterületén. Dr. Magyar, föállatorvos. Telefon 391. T357
Király-utca 37- alatt kétaxabaa udvari Inkáa azonnal kiadó. *
Zrínyi Miklós-ules 66. házt-an harám-aaorbAa lakás sugusituira kiadó. *
Kétaxabaa fdrdoszobás lakás aug. elsejére kiadó. Unárt bórkertskedés. *
Sngárut 88/á. alatt kAlaaakáe lakát-vízvezetékkel augusstus 1-ic kiadó. 1356
bútorozott szoba
Két egymásba nyíló szépen bútorozod utcai szoba ktllönbsjárattal, fürdőszoba-bauruUattal, hlaslé. Csettgery-ut 9. 12« 1
_kOlompéls_
Jlkar féH«k4aaxnl T fenyképeió-gépek kölciönsése S sebe 1 lek. fűmmel. 3 P-tól Vsstogh fényképéss és fotó szak-llilelébcu, Fö-ut 10., Csengery-ut 1., II-gyelesa I az udvarbaa.
ArnalOr fényképek kidolgotáss gyo-B3ii és szépen Joó unta fotólaboratórti-^ia-bsn, Horthy M.-ut 1.
K4 akar ata«4aa kas és Üveges munkálatokat Stern Üvegesnél, fő ut 2.
aMMl-Mrjaaatk, réz- és sománc-táblák, vésnöki munkák legolcióbban ké átülnek Vékáuy Testvéreknél. •
Hvakkaas1« fordítás, lavftls, BÍstop-poles. tlveg, \'porcetlánragasstás Mssyar-u. 18 Etiöajló, udvarban. *
ZAUIK KÖZLÖNY
POUTIKAI Klsdlit: „Migsidsaáil B. T. NtnykrKhia". Felelős kiadó: ZsIslKárety. Nyomatott i a „Mituássáal.R. T. Nssyksslusu
aysnéájákas Nsiyksslisás. ÍNyemiíAárt teleit Zalai Káraly^
79. fiv\'olyam 100. szám. Nagykanizsa, 1939. májúi 3. szerda
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
CS íti.u!űíiiv;;(:il: Font 9. sxlm. mloáea I ifi fii!/ ü lf i délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 fillér. Szerkesztőségi ea kiadóhivatalt telefon: 78, sz.
Jö külpolitikát
csináltunk !
A magyar államférfiak berlini útját BzzaJ az érdeklödé-ssel kiséri figyelemmel « magyar közvélemény, amely ezt az (utazást méltán megilleti. Tcnn\'észetes, hogy Róma után Berlin kfirölt sorra, hiszen Magyarországnak semmi oka nincs a jól bevált tcngerypolltlkától eltérni. AJ Róniii—Borinihcz való csatlakozás, illető\'cg azoknak a lehetőségeknek a meglátása, amelyek e csatlakozás következményeként számunkra m;g nyíltak, a magyar külpolitika leg-nagyobb felismerése volt. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy az utolsó húsz esztendőben jó külpolitikát csináltunk, megláttuk azt a szinti egyetlen lehctröséget, amely a trianoni nyomorúságból kifelé vezethet.
A berlini ut alkalmából eszünkbe jutnak mindazok az események, ;< melyeknek következményeként
AZ ELSŰ RÉS
támad* a trianoni békeszerződés be\'onfalén a Felvidék magyarlakai területeinek a viisziiszcrzésévcl. A! knáwdlk rést aa ütötte, amikor Kár^ pátuljár vbsznkoptuk. A Felvidék magyarlakta lueszeinek visszatérése néprajzi elv alapjón történt Iliig Kárpétalja visszatérésénél már a történelmi elv érvényesüli. Ugyancsak n történelmi elvre való hivat-kosásfinj terjesztette kf ¦Németország
a szorosan velT Csehországra és Morvaországra a német protektorátust azzal a megokolással, hogy ezek a területek évszázadokon át u nagy német birodalom integráns réjizei voltak. I
Allamférfiaiuk berlini tárgyalásai arra az időre estek, amikor a oetnS zetközl helyzet Hitler nagy beszéde következtében töblní-kevésbé ált\'-kiuthetőbl>é vált. Ez a leszed tulajdonképpen válasz volt Roosevelt el-nők felhívására s ha ezen a vo*ial«>n kemény volt Is, mégU Németország béké.s szándékai bejeién lésének (e-kiüthetjük. A tengelyhatalmak
NEM AKARNAK HÁBORÚT.
ezt már Mussolini és Hitler is számtalanszor megmondotta s énhez az állásfoglaláshoz mi, magyarok U teljes szívvel osatlakoaunk- A tengelyhatalmak s velük mi Is csak az elkövetett igazságtalanságok jóvátételét kérjük, a szerencsétlen béke,-szerződések re n del kezeseinek )t± i rombolását, amelyek jogot, igazságot, népi hozzátartozást; a történelmi fejlődés eredményeit figyelőmbe nem véve, a győzles államok érdekei alapján rendezték ujjá Európát; legalább is ideiglenesen. A ICgWÖbH. bl évek eseményei bizonyítják azonn bon, hogy a győzte:* államok nemi helyesen ftétt>>k meg, hogy mi Is esj igazi érdekük, mert tulén félelmüW ben, talán a győzelemtől mígitta rút állapotukban olyan íyékejmi.vethír/-) tak létre, amely Végül rájuk nézvq vált végzetessé- Mindaddig, amíg n \'együ/ött államoknak nem volt ere-
llovszky János megérkezett Nagykanizsára é*v látogatásokat tesz a vidék községeiben
Jelentette a Zalai Közlöny, hogy a Magyar É\'et pártjának nagykanizsai kerületi vezetőcége vasárnap megtartóit népes értekezletén elhutáioz-ta, hogy llovszky Jánost, a Baross Szövetség országos elnökéi kéri fel a nagykanizsai választókerület kép-vif-eJöjelöltségének váltálasára- A felkérés azóta meg is történt és llovszky János vállalta a k&fázsaü jelöltséget,
llovszky János -- ez különben köztudomású róla — nem a habozások, hanem a cselekvés embere. Ezt bizonyltja az k hogy ma már meg is érkezett Nagykanizsára é-s innét már ma dé\'előtt felkérést/,\' a választókerület egyes vidéki gócpontjait! hogy a kerületet megismerje
Uovszky János neve két évtizedei
Szeged óta élenjáró a keresztény magyar politika mezején. Akkor harcolt már a keicsztény szellemű magyar meg-jjhodásért, amikor az még Igen nagy kockázatot jelentett számára. És erről az útról mind-inaigían soha tapodtat sem tért Ic. Ebben a harcéban emelte az országos bizalom és megbecsülés a Ba-rpss Szövetség elnöki székébe-
Ma, amikor nincs fontosabb problémája a magyarságnak belpolitikai ténen, mint a magyar gazdasági életnek a keresztényi és szociáliséi* \\-ek alapján, az egész nép javára való elrendezés*. — ma az olyan edzett és tán torillutat\'an harcosoknak, mint Uovszky János, ott van a helyük a magyar törvényhnzáishá^ zabán. [
Nagykanizsa, az ősi kereskedő és Iparos város, valamint a csupa keresztény kisember-tömegekből álló gazda-vidék önmagának tesz elsősorban szolgálatot és mindenekfelett természetesen a keresztény magyar hazájának, amikor llovszky Jánost óhajtja a kernlet mandátumával íel-küldenl a képviselőházba.
A nagy munka megkezdődött. Város és fnlu érdeke egyaránt, hogy olyan képviselője legyen ennek a kcriVetnek, aki a mai koreszme, a mai nagy nemzeti átalakulás sorsdöntő időiben bem nagy szavakkal, hanem két évtized cselekeofctctVei bizonyította i>e. hogy élete elé egy célt tűzött: — u keresztény magyar kisember-tömegek szóhoz Juttatását a magyar politikai közéletben, j <
Htr szerint a szlovák kérdést Is megbeszélték a berlini német-magyar találkozón
Teleki miniszterelnök és Csáky Itfllögyminiszier haza Indult Berlinből
Berlin, május 2 Gróf Teleki Pál miniszterelök és gróf Csáky István külügyminiszter berlini lá\'ogitáa ma délelőtt végelért. A két magyar államférfi délelőtt negyed 11 órakor utazott el Berlinből, ahol ünnepélyeién búcsúztatták őket- { ,A berlini lapok az utolsó nap tárgyalásaival kapcsolatban is első oldalon közlik, hogy Berlin és Budapest együttműködése szilárd és a német—magyar barátság ujabb elmélyítése volt ez a .látogatás, amely a berlln—római tengely szilárdságát is jelenti. ,
| Pérls, május 2
A francia sajtó a magyar államférfiak látogatásával kapcso\'albaii arra mulatnak rá. hogy a magyar-német viszony nu«t a legkitűnőbb. A lapok értesülése szerint Berlinben a szlovák kérdést is megvitatták.
A svájci lapok a magyar-német viszony enyhüléséről Írnak. Rámutatnak a lapok arra. hogy Csáky kül ügyminszter berlini látog.itásakorcl-lüntelték a ködfoltokat és most már semmiféle nézeteltérés nem zavarja n két ország barátságát. Hangsúlyozzák még n svájci lapok azt is, hogy mindét ország kívánatosnak tartaná a Jugoszláviával való kibé-
külést, illetve a ké.t ország közeledését, i
Valószínű, hogy a római és berlini látogatás után Románia és Jugoszlávia nagyobb figyelmet szentel kisebbségi politikájának, - állapítják meg végűi a lapok. | j _ i
Kunder Autal megérkezett Rómába
Róma, május 2 Kunder Antai kereskedelmi miniszter ma dé\'előtt megérkezett Roméba. A pályaudvaron ünnepélyfe-sen fogadták, ott volt Kvornerl miniszterrel az lé len az olasz kereske-íleijnl minisztérium tisztviselőkére,
jük a folytonosan hangoztatott igaz-ségtalan rendelkezések megváltoztatására, amig a panaszló méltányosság kérését gazdasági megtorlások kai és háborús fenyegetésekkel elfojtani lehetett, ugy ahogy fennállott Európában ez a szerencsétlen rendszer- Amint azonban
FORDULTAK A DOLGOK
s a győztesek egyetértését a kl-semmlzett Olaszország mélíatlaiiko-kodása első Ízben megzavarta, később pedig a nemzeti szocialista ál-lanif.\'nnábaii megújhodott Németor szag egyre fejlődő gazdasági és katonai ereje megréinitetle. más szo lek kezdtek fújdogálni Európában. Az abesszin háború, most legutóbb Albánia bekebelezése, Németország részéről pedig a Saar-vidék vissza.* térése, u ruhrvidéki megszállás meg s/ünése, n rajnai zónába való l>e-vonuUis, Ausztria csatlakozása, a
szudéta-néinel területeknek azanya. országhoz va]ó ^tolása, a cseh— morva protektorátus kimondása, s la Memel-vidék b.\'kel.elezé.se, a Icnge\'y-h-itaimak részéről olyan sikersorozatot jelenteti, amely természetszerűleg tönkre BlláByttotta a békémtt-vek ferde és káros elgondolásait.
A magyar államférfiak berlini megbeszélései lermiszc lesen mást nem hozhatnak, mint ¦ . ,
A RÉGI UT
folytatását. Mindenkeppen szüksége; és hasznos cz a találkozás, hiszen Európában állandóan forrallak a dolgok, erők mérkőznek s egy olyan fontos földrajzi fekvésű országnak, mint Magyarország, mindenképpen róen kell .lennie,.ha, érdekeit és fejlődését biztosítani akarja. Ml nem tekintjük lezártnak a [magyar megújhodás uját azokkal az örvendetes eseményekkel, ume-
lyek régi szép Nagymagyarországunk két értékes területét vissza, hozták, inert még más loővefélnivalóink is vannak. Meggondolatlan lépést nem csinálunk, de igenis elvagyunk szánva arra, h >gy a kínaikor zó alkalmat elszalasztani nem fogjuk. UgylátsziK világszerte mindinkább utat tőr a függő problémák békés rendezésének gondolata s ehhez ml örömmel csal lakozunk- Békés1 rjtoji akarjuk igényeinket kielégíteni, de tudjuk, hogy a saját erőnkön felül ezeknek az igényeknek u békés kielégítésénél igen nagy súllyal esik latba a Németországhoz és Olaszországhoz való Viszonyunk. Ez a viszony semhii kívánnivalót nem hagy hátra, szívélyes, meleg és közvetlen s ez a mostani találkozás is csak erő íelje:ebl>é és hatékonyabbá tette, hasznára országunknak, de az európai békének is.
•fi fit
ZALAI KOZLONV:
1939. mi|in. A
VinKiií* "Frigyes bííró magyar Vövpt veretesével a magyar követség tag-JJfr» fastolrt» pírt reaitttt szúmos más elöWflsí«. \' I
Knnder Alitai ínlnl<Ar ütötotBájt marad Rómában es Itö7l>en kei^ske-(lelini tárgyiilásokat folytat.
A román miniszterelnök harcias beszédben tiltakozott a szomszédok revíziós törekvései ellen
; Bukarest, május 2 Calinescu román miniszterelnök Románia politikájáról és a szomszédok revíziói törekvéseiről beszédet mondott és íöbbek között a kővetkezőket jelentette lu :
— Azt mondják, hogy egyes szom-szédállamok sajtója Románia ellen ellen izgat és Románia területi ép. sége ellen ir. Azt is mondják, hogy bfamyos külföldi körök eUaiifcrlk! ezeknek a törekvéseknek jogosságát, sőt hogy ez az akció a nagyhatalmak jóváhagyásával és támogatásával folyik.
— Ezzel szemben hangsúlyoznom
kell, hogy kétségtelen tény : Románia, ha keli, fegyverrel is megvédi magát és nincs semmi olyan nyomás ellenünk, amely arra irányulna, hogy ezeknek a törekvéseknek engedjünk\' Nem érkezett Romániához semmiféle olyan felszólítás, amely a revíziós törekvésekkel kapcsolatban, befolyásolást akarna gyakorolni, sőt a román külügyminiszter éppen az utóbbi napokban kapott olyan kijelentéseket, amelyek szerint, ha Románia nem tanusitott volna olyan határozott magatartást az emiitclt revíziós törekvésekkel szemben, éppen a nagyhatalmak biztatták volnjft erre. I
M lengyel-német viszony hirtelen megmerevedése gondot okoz Olaszországnak
Róma,, május 2
Yirgwio Gajda mai cikkébei] megállapítja,, hogy a világpolitika érdeklődésének középpontjában most két kérdés állj
í, Anglia és Franciaország bekéri-tési politikája.
2. A néniét—lengyel viszony.
A bekeritési politikáról ina megállapítja Gajda, hogy most már nyilvánvalóvá vált a háborús cél. Ennek legkézzelfoghatóbb bizonyítéka flz angol védkötelezettség bevezetése, amelyre sem Olaszország, sem\' Németország nem szolgáltatott okot. Hitler és Mussolini kijelentései megnyugtathatták volna a nagyliatalmakat, "amelyeknek azonban Oz a végcéljuk, liogy a íjiu lal* fejlődő nemzetek törekvéseit el-íojísák.
iA kisállamok védelmét is csak azért vállalták — Írja továbbiakban (iajda, — hogy mesterséges incidenseket szítsanak és igy alkalom legyen a tengelyt megtámadni. Épp ezért fegy verkezik ülaszo rszág és N émet-szág is és katonailag is.teljesen együtt kivan dolgozni. ",, ¦ (
Sajnálattal állapítja meg, hogy Lengyelország elutasította a német javaslatot. A kérdés megoldását sürgősnek tarlja. A megoldási tervezet nem fo-nyegetl* Lengyelország függetlenséget — Írja — ós emellett jogos is.
iA Tnbuna arra matat ni,, hogy az utóbbi időben hirtelen merevedett meg Lengyelország mérsékelt maga tartása Németországgal szemben.
Mától fogva módosult az amerikai semlegességi torvény
Washington, május 2 Ma éjfélkor megszűnt a semlegességi, törvény 2. szakaszának érvénye, ^tímely szerint habom esetén eddig " Amerika csak készr^niért szállított és amerikai hajót nem vehettek igénybe
Homályba burkolva folytatják a török-orosz tárgyalásokat
nyilvár
a szállításokhoz, A jövőben akkor kell megliatározni a scuuUsgességet, lia ez amerikai elnök megállapitja, hogy két vagy több állam háborús koiir fliktusba került egymással.
j Istambul, május 2 Poteinkin szovjet megbízott ankarai tanácskozásait továbbra is ho-» máiy fedi. A lapok is csak a hivaia-ios közleményeket közlik, amelyek-bői azonban néni derül ki semmi. TehKirAnbói v^sszaférkezve, Poüetm-kin a külügyi hivatal főnökéivel ésa vezérkari főnökökkel is tárgyalt. A
tárgyalásokról nem került nosságra semmi*- t |
Az albán királyi család Istambulban
[ Istambyl, május 2 Géraldine királyné csecseunőjévely Zog király és a kíséretének ^tagjafc; val istamb"jlba érkezett. 1
Befőttek, konzervek,
• *fü»Mr- é* cs«m«f«iruk,
•ajtók, felvágottak
legolcsóbban beszerezhetők
TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer- és csemegekereskedésében.
Két állást töltött be Nagykanizsa faros tlsztnjltószéke
További állásokra írják ki pár héten beim a pályázatot
Mozgalmas volt q hétfő délután Nagykanizsán összeült tisztújító szék^ amelyen dr. Plihái Viktor felsőházi tag, kir. kormány fő km ácsos elnökölt. A városháza folyosóján és a közgyűlési teremben « fiata.1 tisztviselők lelkes agitációja fogadta a városatyákat, ugy hogy némelyiknek, míg a közgyűlési (eremig j;itott,fél-tucat szavozócéduht ,is volt a kezében. Válaszlés lévén : majdnem minden városi képviselő jelen*-volt. Az ülésen ott volt dr. Krátky István polgármester Is,
Dr. Hegyi Lajos városi főjegyző bejelentette, hogy o polgérmcsterpá lyázatot irt ki az Erdélyi János nya-guionibnvonuláa folytán megüresedett városi nyilvántartói és ennek betölté^e esetén, megüresedő segéd-nyHvánlartói (városi Írnoki) állásra, összeícu 10 pályázat érkezett. A,nyil vántartól állásra pályáztak :- Madarász József, Kengyel Gyula, vitéz Sőrley Sándor, a fegédnyi Iván tartói állásra Blba Sándorné szül. Horváth Mária, Háry József, Kopár József, Mlkó Irma, Horváth Károly, Farkas Sándor, Nagy László (utóbbi visszavonta pályázatát). |
A jelölő bizottság n nyilvántartói állásra a következő sorrendbon tettei meg jclöléveír: | ,
1. Vitéz Sőrley Sándor,
2- Madarász József.
3- Kengyel Gyula. , j
Titkos szavazást kéiő ivre elrendelték a titkos sz^azásí. Leadlak! összesen 65 szavazatot. Ebből Madarász József 51, Kengyel Gyula n szavazatot kapott- [ i
A segéd nyilván tartól állásra a következő sorrendben jelöltettek:
1. Mlkó Inna,
2- Blba Sándorné,
3- Háry József, ¦I- Kopár József,
5- Farkas Sándor. í
Leadtak 65 szavazatot. Ebből Biba Sándorné Horváth Mariska 32, Háry József 31 szavazatot kapott.
Madarász József és Biba Sándorné mindjárt letették a hivatalos esküt. A városatyák lelkesen magéljenezték a két esküt telt tisztviselőt. Dr PUháí elnök és dr. Krátky István . polgármester elsőnek gratuláltuk a választás győzteseinek.

Azok vigasztal ás ára, akiknek ezúttal nem sikerült: — ugy értesülünk, hogy technikai akadálya volt annak, hogy ezúttal több állást is betöltőének, de a legrövidebb időn be ifit (ez alatt csupán heteket ériünk) az Ö számukra is kiírják a pályázatot a még betöltendő állásokra s Igyj a további jogos igények is kielégítésre kerülnek. Eme értesülésünk birtokában tartjuk megnyugtatónak a választás eredményét. i
Kis üzlet;
nagy választék
RaríÚnÚl (Bascar-udlvarban).
Ma már a Baross Szövetség a magyar kereskedelem és ipar legfontosabb tényezője
Lenkey Lehel kanizsai előadásából
A Baross célkitűzéseiről és Baross-feladatokról tartott nagy érdeklődés sel kisért előadást a Baross Szövetség nagykanizsai közgyűlésén Lenkey Lehel gimnáziumi igazgató, a Baross központi vezetőségi tagja. Ebből oz előadásból közöljük a kő-, vetkező részleteket. i
A mezőgazdasági klálliláson és a nemzetközi vásáron örömmel látta, hogy az Öntudatos magyar munkának, a magyar háziiparnak őszinte, nagy sikere van- örömmel látja, hogy a szép, Ízléses és jó magyar áru kezd érték lenni. A közönség veszi, vásárolja, mi az oka »iégi?,hogy a hasznot mégsem a magyarok fölözik le ? Az, hogy a fejlődő magyar ipar és mezőgazdaság mellett nincs, még minden vonalon magyar kereskedelem és vállalkozás. De bízni kell a magyar fajtában, hogy Itt is kiharcolja jogait. Ehhez a Karchoz) bz első önálló hao^ejneg a Baross, Nehéz a harc, mert a magyar a kereskedelemben js url és keresz. tény erkölcsi alapon ál. De a Baross egyre terebélyesedik, bz ifjúság döngeti a kapukat és ma miár a Ba-i ross-n mugyar kereskedelemnek és iparnak legfontosabb tényezője. Vala mikor lenézték a magyar irodalmat, népművészetet, technikát, művésze-
tet és azt hitték, nem tud naggyá fejlődni. Ma már világnagyságaink vannak. Ha kemény összefogással, elhatározással, hittel dolgozunk, a kereskedelem és ipar terén is kiharcolhatjuk e megillető helyet A magyar tud kereskedni, csak csalni nem tud- Hollandiából nem azért tiltották ki a tokhjit, mert a szőlői.\' nem jó művelték, Olaszország nem azért nem vette át a magyar bulort, jmert az asztalosok npm Jól munkájl-; tók meg, — a közvetítő kereskedelem volt a tisztességtelen. Ezt a szellemet keh megváltoztatni és ezért kell, hogy a Baross a gazda--sági élet Irányításába beleszóljon és magához ragadja a vezetést. így lehet csak erös, gazdaságiig is egységes ós boldogabb, nagyobb Magyarországot megteremteni. !
Az előadás a Baross-tagok körén ben nagy hatást keltett.
Cipőt,
Kalapot,
Nyakkendői, Inget
szomolányinAl
1989. m*lM 3,
Biztosítsa vetését t Jégkiirra
Kedd
BUDAPERT L
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven. __ 17,10 Unay Marcit magyar nótákat énekei. — 17.35 Komáromi János el-Wáiélései. — 18 Ibilczky László jazz-zenekara. - 18.55 Felolvasás. - 19,23 Fátyol Jancsi cigányzenekara, ~ 20.10 ja, OporahlU előadása, .Stcgfr.ed.. (II. és III. felvonás), Zenedráma három felvonásban. — A II. felv. után kb. 21.15 Ilirek, idő járás jelentés. — Az előadás után kÜ. 22.40 Hírek német, olasz, angol és francia nyelven, — 23 Hanglemezek. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST 1L
13.30 Lendvai Jóska cigányr*uekaru.
18 Mezőgazdasági félóra. - 18.30 >./. Operaház előadása, tSiegfriad.i (I, felvonás.) — 20.20 Baghy Gyula előadta. — 20.50 Hanglemezek. — 22 Idfl járásjelentés.
BSCS.
18.20 Reidinger: Változatok rongo-rin. - 10 JódlizatT. — 20.15 Katona-zene. — 21 Lipcse. — 22-30 Könnyű és tánczene.
Szerda
BUDAPEST t
6,45 Torna. — Utána hanglemezek. - 10 Hirok. - 10.15,Gywmokdélolött.
- 10.45 Felolvasás. _ n.íö Radió-uzenctek a Nemzetközi Vasárból. — 12,10 Matf/ar Revü Tánczenekar, Tóth Imre énekszámaival. ~ 12.30 Hírek.
- 13.20 Időjelzés, időjárásjclentés. — 1.1.30 Hádióázenetek a Nemzetközi Vásárból. - 14.30 Hírek. ~ 14^15 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyainhlrek. — 15.30 Hádióüzenctck a Nemzetközi Vásárból. — 16.15 Diák-félóra/- 16.45 Időjelzés, hirek.
17 ílinok szlovák és ruszin nyelven,
- 17.10 Barsi Odón előadása. — n.45 l\'azekas Mária magyar nótákat énekel, kiséri Lakatos Móris cigány zenekara.
- 18.40 EUstumi lacezélgctésck. — 18.10 Eugénia Undnszka hegedül — 19.45 Beuloő Sándor előadása. — 20.10 Kóz\\CUtós a Városi SzinházboL •Hamburgi menyasszony.. Operett három felvonásban. — Az I. felv. után kb. 21.15 Hirek. - A II. felv. után kb. 2250 Időjárásjelentés. - Majd a rádió szalonzenekara. — 23 Bura Sándor t-lffányrenelasra. ~ 0.05 Hirek.
BUDAPEST IL
1X30 állástalan Zenészek Szimfonikus zenekara.
18.40 Olasz nyelvoktatás. - 19.15 Zsögón Lenke énekel. — 20 Hirek.
- 21X20 Hanglemezek. - 2135 A rá-dió szalonzenekara. — 22.30 •Ham. burgi menyasszony.
BECS.
8.30 Szórakoztató zene. — 10 Hangjáték. _ 12 Könnyű zene. — 13.15 Szórakoztató zene. — 16 Zenekar.
1850 Jelenetek. — 19 Beethoven: Ksz-dur zongora, és fúvósötös. —,20.15 Tánczene. - 21.20 Hangképek. ~ 32.30 nádtózenekar G«hr szopránnal
Epe- és májbetegségeknél, elsősorban epehomoknál és epeköképxő-desnél, krónikus epehölyaghurutnál úa hurulos sárgaság fellépésénél igeienként éhgyomorra egy pohár kissé felmeleglteft természetea .Ferencjózser keserűvíz az emésztés uljalt alaposan kllliztitja és a hasi szerveket élénkebü tevékeny-**fh5 Mrkenti. — Kérdene meg orvosai,
....ZALAI gOfi&gV
Betéti társulatot alakított a, nagykanizsai MANSz
Bcszémoló a MANSz egy esztendei munkásságáról
A MANSz nagykanizsai szervezete megtartotta évi közgyűlését a város háza tanácstermében dr. Krátky Istvánná elnöknsszony vezetésével. A Hiszekegy után Krátky Istvánná rámutatott arra, hogy sajnos - a társadalom részvétlensége mellein kell a nagykanizsai MANSz-nak dolgoznia. Hogy mégis eredményes volt a munka, az néhány lelkes tagnak köszönhető.
Borsa Béla felsőkereskedelmi iskolai tanár beszámolt titkári jelen-lésében a MANSz évi m-inkájáról. Lelkes magyarsággal számolt be a világpolitikai események kapcsán folytatott gyűjtésről és a zászló^ mozgalomról, amelynek során a MANSz egy selyem országzászlót ajánlott fel Munkácsnak. Az országzászló egyik oldalát Pctermann Jó-zsefné, másik oldalát Pratschcr Jó-zsefné Önzetlen áldozatkészséggel el is készítették. Beszámolt a jelentés a szövőmiihely munkájáról, ötgép-pel és hat munkással állandóan készülnek a kitűnő háziszőttesek, kelengyék, vásznak, a nagy népszerűségnek örvendő magyaros női nhák és a *magyarkák« és ugyanott vannak a szerdal nagysikerű kézimuu-kaórák, Cköke Erzsébet, Plandei" Jánosné, Szőnyi Sándorné, dr-Thoiway Zsigmondné és Vegeié Ká-rolynó vezetésével.
A MANSz által rendezett nogy-és klskanlzsai háztartási és gazdasági tanfolyamok sikere mindenki által Ismeretes- KlskanLzsán egyébként is lelkes rnunkb- folyik, a tagok iiagy szÁmhim létogiatják a taufo-t lynmokat, a közérdekű előadásokat
A MANSz résztvett mindenféle társadalmi munkában Is és igymeg-állapitható, hogy ha csendben Is, de eredményesen és sokat dolgozott.
Beke Ferenc felsőkereskedelmi iskolai tanár pénztári jelentéséből kiderül, hogy a költségvetés 5000 P körül mozog, a szövőmühely fenn-\' tartása, mint egyedüli bevételi forrás (pedig a MANSi sok szegényt Is segélyezett) anyagi nehézségekbe ütközik. Hiányzik ugyanis a megfelelő töke. Ennek elérése céljából
Beke pénztáros indítványára a közgyűlés kimondta, hogy betéti társulatot alakit olyan formában, hogy készpénzbefizetések ellenében bármi kor tetszésszerinti szövött árut ad. A betétek 10 pengősek ós ezért — akár mér másnap — áru igényelhető- A betétek után természetesen kamat is jár, igy 10 pengős betét után 10 pengő 50 fillér értékben rendelhet árut vagy vásárolhat a betevő- A közgyűlésen máris többen jelentkeztek betevőként és remélhetőleg hí nagyközönség Is megragadja ezt a kedvező alkalmát és minél nagyobb számban támogatja a MANSz nagyszerű munkáját.
Megrendezi a MANSz oz ősszel a főző és a háaftlpari tanfolyamot ls| amely teljesen díjtalan, csupán élelmiszer megváltás ebnén kell 10 pengőt befizetni. Jelentioozni a tanío. lyamokra, valamint a betéti társulatba belépésre Szőnyí Sándornénál (posta), Petenmann virágüzletbea, vagy Pélcsics üzletben lehet a Fő uton vagy bármely MANSz-tagnál.
Krátky istvánné elnökhÖ a hölgyek figyelmébe ajánlotta a szerdai kéz bnunlcu-délutánokat, beszámolt a munkácsi utazós öszl terveiről és bejelentette, hogy május folyamén a MANSz kirándulást rendez azegyik közeli szöUőbo. Zárszavaiban arra mutatott rá, hogy a magyar ifjúságot ma fokozottan magyar szellemben kell nevelni és ebben u munkában nagy feladat vár a magyar asz-szonyokra.
A közgyűlés lelkesen megéljenezte a népszerű és fáradhatatlan Králky Istvánné elnökasszonyt és ezzel a közgyű/és végetért.
Naptart Május 3. szerdai Rom. kat Sz. f feltalál. Protestáns Irma. Izrael. Ijar hó 14.
Gőzfürdő nyitva remei 6 órától este 6 őréit (héttő, csárda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Uataaaun fik sokféle színben magyaros kézimunka részére, olcsó árakon, Sckfltxnél. (t)
Megérkeztek a várva-várt
1139 ki atMIjti.
Leptjjabban csökkentett arak:
lí 3 HPíauiu, | Mfc*Mtf*álM* -(4.11 P 780.-
BZOt ti\'„,.„..„_____f 1200.-
8Z 253 ti l,u.Ui. T«r» mv*lU__ f 1400.-
B3Síci,,„«-u_____f 1650.-
P1950.-
Sitl t«\\l,xü...,^.*,i_P2IOO.-
K.dv.KÖ lm.t.,1 l.lt.l.tok.
Si&llllhAtök roktAirtl mörtökelt i Vorórköpvlwlet:
MAJIiTH
Budapest,
VI., Lehel-trtca Z
TAVASZ
Felettem gyorsszárnya szelek terhes felhőket cipelnek, Széthajtom a mirtusbokor ágát b édes bölcsődében féUŐn, Óva meglesem (hideg tzél ne érje!) kis Ibolya álmát.
Maréknyi földben
magamhoz ölelem
s lassan lepergetem
a titokzatos őshamaszt,
mely volt s lövő élettel tele,
nem másíthatja meg ezer év szele,
tét hidege... nyár melege...
De most tavasz van!
A jók, a bátrak
temérdek kincset találnak,
amit nem váltanak be kalmárok.
Arany mezőkön... kés a kézben mennek,
az égig ér a vlrdghimes szőnyeg
s a szivárvány sátrában pihennek.
S mert tavasz van, magános létek lót vigyázz I Nehéz megállni,
ha sütyedo létekkel a pari szélén jársz és fenn rózsás felleget űznek alkonyt szelek... Suhanó árnyak meg ne lökjenek/ Mert tavasz van... (Keszthely) Bxrbartts Mária
— TsklotM M»g a Köpetein Bátor-áruház állandó butorkletiltását. ízléses és olcsó bútorokat kedvező fizetési fel-tételekkel* vásárolhat
4
xum mmóm
1989. mt|ua 3.
Hősi naptér
i Ez a j,,j(> volt a (nagy gorlioel csíta második csata napja, amelyen a volt
_tnixkoíel 10. honvéd gya-
illS- T.3. lofcemxi a Corllcétől
-északra fekvő Hozcmbark
farutói északkeletre fekvő uralgó 3!»-«* nuujaslat lejtőin három egymás fölött eflmzódó vonalban ujabb védelemre, befészkelődött oroszokat arcban meg-támadta. De mivel az utóbbiak meg a V,;l. •¦• i ?»i¦ ce.okat in IctóléhkebB tüzérségi is gyalogsági tüz alá vették,, az ezred bár folyamatosan, dc tnégis («ak lassan juthatott előbbre. Rövid" <M 17 óra clött az I. zászlóalj a kulcspontot képező 309-©s tetőt rohamtávolságra kűzclitetto megH mire az alakozó részek felzárkózásának bevárás* nőikül 17 órakor elszánt lendülettel roluunm indult, az oroszok első vonalát áttörte, majd utána nyomban folytatta az előretörés*. A zászlóalj eme hősi, de elszigetelt előretörése azonban elakadt, illetve csak akkor folytatódott, amikor az ezred tőbbí zászlóaljai is harcba avatkoztak és 11) óráfg eltartó súlyos harcok á>áti az említett tetöt egész terjedelmében elfoglalták. Ekkor az ezred 1080 foglyot ejtett ós i géppuskát zsákmányolt. A túlajdonkípenl döntést azonban a volt besztercebányai 16. honvéd gyalogpz-red átkarolása. hozta meg, amely kőzheti ez az űzted i.v.kfciuthü hl .ji<jí>í.\'ok ellenállását 1000 foglyot ejtett és ö géppuskát zsákmányolt, kibaiasfcépcn pedig az oroszokat1 a ¦ védelmi vonal végleges feladására és ujabb hátrálásra kónyszeritette, •
Kiváló vitézségé***\' kitűnt 1915 május :t a jjjiimliimaii ((in Unni i tatát követő üWőxÓuÜJik közben Molnár László voK mbtolci Wí höméd gyalogezredben fóliatbiagy, aki mint századparancsnok a GorlicO környéki Ilo-zombarktól keletre fekvő 309*3 magaslaton solt második orosz védelmi vonat oíK.ü ínitWU rohamok alatt* ieo duletfci* eiMéMn*i&$i\\. ve»tte>századát, migta* a harmadik döntő fobammal u muffujmt letejéT elrontatta. L kiváló fegyvertényével rést tort az oroszok védelmi Vonalába ós ezzel lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy az1 ezrede az! orosz állást elfoglalhatta. Ezt a vitéz rohamot a nőmet feh-sLílos feklalgo-zások is eiiüogelik. Molnár foluediia-gyot, aki roham közbea sulyosa« meg. HebAault, exal kálómmal a 3. 0l Vaskorona rend adományozásával tüntették Id.
tówjft szemét i w
zsoldos GYULA
kkmk, üírttbi íj litixéféiiaieiter,
i\'-i-i\'t S, (• Kofim«-íiéiiuJiK.;! tun)b<n). Et*4«ll Z*lit Unnék, mlnrf*nl«|ta UviUtoh,
ZALAI KIS HÍREK
A zalaegerszegi Légoltalmi Liga most tartotta közgyűlését dr. Urand Sáudoi] alispán elnöktetével.
/alaatentgróton és Lentiben a mezőgazdasági bizottság közgyűlésein a gazdákat érdeklő összes kérdéseket Letárgyallak, a bajokra, feliratban kémek orvoslást.
Za laszentgró ion, Sümegen és Pncsán az elmúlt héten tartották meg nagy siker mellett a tanítói pedagógiai szemináriumokat
Az Összes zalaegerszegi cserlcésztE*. patok vasárnap közös fogadalmi ünnepet rendeztek az alsóerdőbea. A kirándulással egybekötött cserkészaune-pen luMttjáték is volt •
Balatonszepczdnór 1780 kUö ponty ivadékot bocsátott a Balatonba « Halászati Ht. 50 kémyams ivadékot -jeJrii-Kyftrüvei is elláttak. i
SZŐRME do4««H
jutányeww vállal ja nyeri a»gé*á«f« * Mtatil- WÉBtlM
azUcsBM*te«v hadhakkaBt MikUoos.
Városi Mozgó *>«"•¦» *» »""»"1 "T»
KfilOn jutalmazott Hlmatkotá*! A* évad axanzáoiójal
4wmS%Wahw (Wnyok íz abtak m6«ött) aaWayjb Kcrtéix Mihály rendezése. ttítuettpm: RiMinirii La na, Priaoiiia Lm, Lola Lano, itt), stb. Aktuálla migiir hir-d6.
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 é» 9 órakor. Fiayalam! As elsL alAatléa filléraal
2500 halálra itélt birka sorsáról, a tej- és állat-értékesitésről
tanácskozott Zaliszentgrótoa négy vármegye gazda-pavlametttje
Ak Alsódunántuli Mozögazdasági Kamara állattenyésztési szakosztályt) Zala szentgróton ülést tartott.
A szBkülésejt Zala, Tolna, Somogy^ Baranya vármegyék szakosztályi tag>ii, fóldbirtokosk, kisgazdák, gazdatisztek; a kamarai mtézök stb. jelentek meg nagysszámban, Össtesen 217-en, A Kamara részéről Holly Sándor hercegi jószágfelügyelő, s/nkosztályi ehiök, dr. Berke Péter nkadómial londes tanár, Suvák György szakosít, alelnökök^ dr. Herta Jenő sz«nlgróti főszolgabíró, Lőko i^ászló ós Nagy Jenő kamarai intézők, dr. Kukuljovic Jotsef ny. gazd. akad. tanár. Fodor jen,\'J szakisk. iRazgató, ITaff gazd. feb3^,eU>, Nyári Kálmán gazd. egy. ebj- ó> Bókon mások jelentek meg,
Holly- Sándor elnő^ kifejtette,- hogy Zala megyében az /juattenyósrtés terén tevés történt, főleg a kisbirtokosok tenyésztés© terén, amelyot fokozni k«U, A megyei szarvaswafhatenyésztő egyesület sokat dolgozott e téeen,,^ronban u felügyelőség a teendőket nem .győpL. -ie^ts6g kellene, mert ez hátrányosan befolyásolja a tenyésztési munkát
Tudományos és gyakorlati lapasz. tálatok igazolják, hogy Zalában J hidegvérű ló tenyésztése nem idösierü, mert kicsi az anyag* nem keresik. A somogyiak lehajtják Korányába « csikókat, olt felliizlalják és igy adják cl. Felvilágosító munka kell és figyel-nieztetizl kell a kisgazdákat, i*o kótyavetyéljék el a csukat, hanem neveljék fol. y
I)r. Vajda Kornél, a ZTSZtlgazgatója ismertette a zalavármeg>ei tejérteké-sités megszervezósét és az ezzel, .kapcsolatos időszerű kérdéseket. Örömmel állapítja meg, hogy nundiukább ala-kumak Zalában a tcjszö\\etkezcU)k és ez fokozza az lUUittcnyéssztóst, amelyei az alispán és főispán is nagyban támogatnak. A novemberben megalakult szövetkezeti központ 62 taggal indult, ma 101 a tagok száma, /.-il-i megyének évi tejtermelése 2-1 millió liter, ebből a szövetkezet 15 milliót értékesít, ezzel le tudja tömi a kartellt. FClhivta a gazdákat, tartsák kezükben tennelvány\'eikinek sorsát, másuk segit-sóge nólkiüi, amint art már a 3 vármegye csinálja. Znlál>an a tejérlékesi-tésbőj kisgázdi^iiak 1 és félmillió hasznuk van. A tej szövetkezett alapon több jövedelmet höz a gazdának. A megyei központ a konkurrens cégek letörésével 250 ezer pengő többletjövedelmet tudott otőálütanl. Sajnálattal állapította raóg, hogy a hircs zalai vaj a tiszicsségteíeu manipuláció miatt kuüöldőtt már nem keresett, 100 vagon \\ajat szállítunk Angliába,
Lőke László kamarai intéző általános tájékoztatót adott az állatértf&kesi.
tés jelenlegi helyzelórőL A lóértekesi-tésiiél isiuerlette az esnoit^nodozato. kat, főleg azt a törekvést, hogy a kisgazdát külföldre szállított lova miatt jíc vonhassák szavatosság idá, ami sok szaladgálást, költséget okoz. A marhalrizlalás terén visszaesés mutatkozik a ¦•\'¦¦i\'í és körömfájás miatt. l-\'\'\'lhÍM"a a kisgazdákat, foglalkozzanak <¦¦\'..-ol, mert jövedelmező. Foglalkozott azieotinált búzául és szóvúlette, hogy a katasztrófa lis áresés megakadályozására Kaposvárott konzeo-gyártást vezetnek be, azöonkivül Spaiiyolország-gul álktexi»rt-tárgyaliísok folynak.
Wolff Antal földbirtokos ismertette a tohiamegyei szövetkezetek eredményét és ezzel kamwolatosan a szarvas\'-marliaértétesitést. Eddig o közvetítő kereskedelem fölözött le mindent, most minden haszon a szövetkezeti tagoknak jut. A szövetkezet utján a kisgazdáknak 50—100 póngő többletérték jut az exportnál, mint a 3tí-os éVben, Nem kell közvetítő kereskedelem, csak szövetkezés, ezzel kell n»eg-\' ulapozni az ország kisgazdatársadalmának .. Jövőjét.
Holly Sándor elnök behatóan foglalkozott a legújabb juhászati rendelettel, ftoiely katasztrofálisan érinti a juh;-teny észtőket ós a gyapjutemvelést A kormány leszállította u finomgyupyu árát, ezzel szemben a fésűst nem tudja emelni. A finoin Kyapju a. Fu-tura raktaroiban van felhalmozva és nom tudják értékcsileni. Ma csak kevésbé finom posztógyapjubói tudnak nálimk posztót kt\'-s/ik-iii. A rendelet szerint kívánt uj állományt a gazdák m-m tudják beultttani, mig a régit cl nom adták. Javasolta, hogy a Kamura utján a kormányhoz felterjesztést le--gyOnek a juhtenyésztő gazdák megsegítése céljából.
Praff gazdasági feiftgyelö felhívta a gazdákat, hogy időben, jelentsék 1«, mikor kezdik a hizlalá\'4 és mikor lesz az kéfiz.
ABboth tíyula bejelentelle. hogy a hidegvérű lótenyésztés Zalában ineg-ulnkulL, javasolta, hogy u kalonaság direkt vásárolja n kisgazdák lovait,
Holly Sándor elnök egy levelet olvasott efl, névemlítés nélkül, amely beszámol a jövő kilátásokról és azt megfelelően alátámasztja. Közti, hogy 3000 tinót vettek megH amely a Kárpátaljára megy legeltetésre, \'javusottii, hogy a kormány álljon el a posztó- és szövcigyapjas juhállományok Azonnali megszüntetéséről, mert ezzol 2500 bír-; ka pusztulna el. Ne kívánja most ily áron nyirás után az állatok elkótyavetyélését, lianem lassan, fokozatosan térjenek át a fésűs gyup-jára.
Ezután a közgyűlés a kővetkezőt (h*.
tározatl javaslatö/kiit fogadta ^í"
1. Át -\\?! -UJií.í ?\\rku-. tolói Íj.;1; ki4 mOrt a gazdáknak annyi álltat fa RyAp)u ált rendel kezesére, hogy hetti tudják egy éven belül értékesíteni.
2. Hogy a jelenleg kicserélendő Juh. áUománytól a feanyÓMld megszabadul. ha%son, kérik, hogy a kivitelre a ttern kívánatos juliálloniány, bárány és öreg egj-odéí kenMltcssenck.
3. Miután Q jxihoknt csak exporl. kondicÍől>aii Idiet ca\'Lékesilen), H Ka-uvna a feljavításhoz szükséges cozinilt buziit biztosítson olc«ó fuvar melléj ^lkoztassék a bclfóldi juhhtisf^oyast-tás. (Katonaság, állami iijtéíinériyck, kórhazak, ii^ernátusok utján.),
•I. Az cozinalt buta ára- egiséges legyen az egész: országban, 1 Végül a juh bejclenüSsének (kölcsön) későbbi Időpontra való kitolása, hogy a gazdáknak idejük legyen a rehdeletbai foglalt áltatok ehídására.
Wllimntlliiil kazal-, sátofT, geo-éskoal-üllffíSi pwgvék, mákok Julátiyoa aiban, kedvező fizetést feltéietekkel.
További Emergé ganrltrií, Irroawtlj. Kenő-, henger-, tinhtof" *• autó-sUtak legjobb minőségben. Ugolcaöbb, araion kaphatók KELEMEN REZI0 cégnél. Ugyanott k»e«9es«ayvAli i*
XLÁk«k ht bcaztíczbelök. \\m
Vígan áll a Budapesti Nemzetkőzi Vásár
ötöm nézni a íuki vÜégban a Budapesti NumzetkÚzl Vi\'^ur uapról-napra fokozódó vidám .fongatagét. Zf^jfoiva órkezlk Pestre ntludcn vonat, zavartalan "utazás emlékével érkeznek uz atosok kulfölrfröt és\'- se-regrílk fel a > vidék sza|ca<Í9tlutrjl, hogy azlári külföldtek, vidékfck és peslfsk vegeláth«1»tfan sarokba.n vo-rnlj!fnak ki q Váro:>Hgfetberi busz-kélkedö vásár.vőr-^sb*- A kiWJuség-siker teljes, ami ternieszjüles: ís, hl. szeii^annyf a niegJepő, ¦áj.-látványos^ sói!, hogy a, látogatók percre sem fogynak ki az álinélködásból- óriási sikere van annak az, rjJJtóswak, b-így a gazdasági termelés nemcsak a kész árijdkkékbeii, hanem — annak menetét inorgófóriyképekbeu ls be. matatják a közönségnek. A vásár 1c-rflieléii nem kevesebb, iniht \'Károm nagy niozgófényíiópszáiiház áll en-itek a célnak szolgálatában.
A vásár mfegnött területben éti iciallltóinak BZámábsJii de órtáMfl nöA-elfcífett n látogatók szániában is Vasárnap miár filléres gyomvínatok is ontották a vidéki közönséget és -tavalyhoz viszonyítva is. — rekordforgalmat ért el eddig\'rniaden nap-A \\-ÍIágszertc híres épitflarvyagtözs-dc ta lezajlott, megint sok-sok ezer vagonnyi forgábrrat bonyolítva le-
A vásár, amelyet mindenki meg akar nézni,\' sajnos már esaí; rövid pár napig tort\' és \\HbszdVormaratl.\'i-líítf hétfőn, május 8-én este zárni-Az !\\itazasi es \\izmiikerfvezin\'ériye-ket biztosító vásárigazolványt, a mellyel májjs 8-ánok déliÍ2órd|álf: lehet Budapestre megérkczrii, or-i szógszerto áfjsítja — oz utolsó percig —minden utazád cs-menet-jegylrodit és ilyet--bárki- \'"twérezhet
magának- • i (:)
— G*ll&r Tassnak ti% és piros színben, fehér ruhával egyilit moahaték,
Schilltuél. (>)
3f 1 CÉlW^iÉUlCÉ^^f^^^Q^^iC
•mprflmék vásxnak, tucAv«t«kv sxdnyo-g«k, füfff.flnyk«imérc rmm ^áfaaaWkbati
Tsttfon: «2T.
GOLENSZKY DlYATOZLET
PŐ-uH 14.
Í&39. május 3
MájUBi hódolat.
a Női Eazmény elött^.
Virágillatok csodás Kábulnia ler|vesz-Lodik síét. a nagy vilAgndndenso^ben, keres itolhB toi ablakon -ajtón* ember-8tl\\*n, Mintha a végtelenség küldené az őrök élét üzenetét a föld lakóiliuz, jiogj\' megerősítse a kapcsot ég és tüld kőzött, liogy átliidalja mérföldek iniriiWIjajt, n szédítő világűrt, mindem és erős, kemény és lintározott fclklálő-jejekké formálja a sok kérdőjelet, amik a föld lakéinak utját szegik. Mintha minden virágszirom szépsége, minden klbugyanó virágillat, minden jchajlö virágszál, minden felénk -intő virágkehely — a természet fölött tség in ind megannyi nyilt. üzenete, tanuság-télole, üdvözlete leimé.
Aeolhárfák zenéje telíti a friss tavaszi levegőt, amelynek illata meg-illasitja a lormészet koronáját, bc — embert. A mindenség homlokán pe< dig ott ÓL. ragyog a mindenség Urának kezevonása, melynek betűit csak az nem tudja elolvasni, akinek ben-sejét nem köti össze a dolojes áram. am«ly útjelző az öi\'ők eszinényiséghez és melyet ina hódolva köszönt májust hav*, Amelynek nevétől ma visszhangzik az egész világ minden sarka, oliol emberek laknak. A Női Eszmény. A májusi reggelek hamvas pírja a/ff hajolva liódol az aranypalástos Női Eszmény, a KirályriŐ ciótt. Mert május liavn a Női Eszmény tündöklő hírnöke, királyi testőre, lágyszavu tavaszi trubadúrja, nemesi vérből származó lovagja. .\\x évszakok legszebbike, a virágfakttdás, a tavaszi illat hódolva kőszflnti május minden napján a Női Eszményt, moly még mielőtt a vizek valónak: tereintődólt, hogy öröme teljék benne az Urnák. És/csak a vlrág-ruKás május méltó a nemesi apród szerepére az 0 udvartartásában, tiond-redők ma enyhülnek, összeszoritptt, kemény ököl kisimul, szolid mosoly idi meg n kő-arcot, gödröcskés murillö angyalkáik milliói virágfüzéres, kék felhős táncot lejtenek és hódolva köszöntik n Női Eszményt, május Juiva Királynőjét...
- (bírósági kinevezések)
Az igarsságügy-miniszter dr. Bent László nagykanizsai és dr, (íoszlola Ferenc, zalaegerszegi lakosokat joggyiv komokokká nevezte ki. Ifj. dr. Makáry Vilmos nagykanizsai lakost a pécsi, dr. Tőrök Ferenc nagykauizsal lakost ¦ budapesti, dr. Nagy Márton keszthelyi lakost a kassal ós dr. Galambos-József zalaegerszegi lakost a győri\'kir, ítélőtáblából joggyakorlatra bocsátotta.
— (Hubay Kálmán NagykunIzsán)
Hubay Kálmán országgyűlési kép. viselő, a három hónapra betiltott <Ma-gyanági lemondott felelős szerkesztője, hétfőn autón Nagykunizssám ér-kü-ett ós az itteni nyilaskeresztes párt vezetőségével tárgyalt a politikai helyzetről.
— (Huszovazky Lajos beszámolója)
lluszovszky Lajos, a pacsal vátisz-tókerülct országgyűlési képviselője április 2fl-éu és 30-án folytatta bejzá-fnoló körútját kerületében. Meglúio-ri"lln NenH!srádó és Vörrö községeké\' és beszámoló beszédeket tartott Ppt petc, Zalaszabar, Nagyrad* és KlsruaUt községekben.
- (Az örlcányok Mária Kongregációja)
május 6-An est* 8 órai kezdettel tartju dm tándteaját * Ki* íRoyiüban.
(i)
— BmtMkiáUltawakat tekintse meg minden vételkényiwr nálkal. Kopsteln butorininai.
2ALAI KÖZLöNV
nínöJíGrxnr.izusBCN I I . ¦ i mm
wtmfa\'-\' ifi gpip III
I Cl III f[
Nagy választék! Ol 6 árai t
- (Pollik Egon)
nemzetközi szállító irodáját Csenged u, 3. (Nagykanizsai Takarék épületébe) helyezte át. (:)
— (Javítják a homokkomdroml kegytemplomot)
Szakértő vizsgálat volt kint Homokkomáromban a templomot felülvizsgálni. A vizsgálat értelmétan már megkezdődtek a javítási munkálatok. A templomban látliató vizes és zöld penészfoltos falakai részben leverlek és most frissen vakolják. Szakértő felül vizsgálta a templom gerendázatát is, leáslak a fundamentumhoz is ós most indul meg a templom teljes rendbehozatala, A levert vizes falró-sick most lwvakolntlaiiiil egész nyáron át szarodnak és csak kora őssicj. kerülnek vakolásra. Látványnak nem épen szép, de igy később tartósan szép lesz ez a nagy és régen oly szép kegytemplom. Nemsokára megjelenik,, először lapimk hasábjain, a kegyhely történele ós később a .búcsúsok részér* kis füzet alakjában. Azok a jó lelkek, kik itt meghallgattatás! nyertek és hálából pár fillért kívánunk felajánlani a templom festésére, Ülelvc a régi festmények rendbehozatalain, ezt könnyen megtehetik* ha 31.048. számú H. kául, Hitközség Homoi<-komarom cimrc a po^tatakarékpénztári csekkszámlákra bcfizet\'k a jó sziwel önként felajánlott adományt. Másokat is kérünk, kik teltetik ezt és szeretik a Szent Szűz o szép kegyhelyei, lw>gJy Járuljanak Iiozzá annak széppé és méltóvá tételéhez.
— Bútorokba*! á Kopelöln-cég vezet. Modem mlntatennelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedveső .Ize-téad feltételek mellett
Harmadszor: „Tul a nagy Krivánon"
A nagykanizsai tcmplomiípitö bizoit-ság a Katliolikus legény cgilel lei karöltve tegnap megismételte a toiiiploinj-alap javára a TU\'*fl nagy Krivánon nagysikerű műkedvelő előadását. A le-szállitolt helyáras előadásra másodszorra zsúfolásig megtelt a sziiüiáz. A szereplők lelkesen, nagyon jól játszollak, még több volt a taps, mint az első előadáson,
A templomépítö bizottság a Tul n nagy Krivánon c operett előadását közkívánatra harmadszor is megismétli május 8-án este 8 órai kezdettől a Városi Színházban mélyen leszállított helyárakkal. Jegyeket Hitler András rövidáru kereskedőnél (Fő u. 8. sz.) előre lehel igényelni, 8-án délután 5 órától pedig a Városi Színház pénztáránál. Helyárak: I. hely 1 pengő, II. hely 80 fillér, III. hely 50 fillér. Állóhely -10 fillér. A püspöki bizt isság kéri a közönséget, hogy az előadáson minél nagyobb számmal i\'ésilvenni szíveskedjenek, A bevétel az uj lemp-lom javára fordítják. (:)
— (A keszthelyi Stefánia)
védő intézet 1938. év folyamán újonnan gondozásba vett 109 terhes anyát, 251 csecsemőt és 29 gyermekei. Az év végéig gondozásunk alatt állott 31 terhes, 20 gyermekágyas, 182 csecsemő és 353 gyermek. Koszi;, helyen az élveszületések száma 213 volt, ebből házasságon kívül szülelett 2í>\\ halvaszülés 11. Keszthelyen oz egy éven aluli ellvalálozás 9,8 százalék.
I tl Főüzlet: Fő-ut 7. sz.
MM 9 | a Telefon i 5-33. _ t ...
|rálcsics^«" Fest. tiszht
A bekapcsolt Üyenesdláson élv* «zül«-tett 29, halálozás 20.69 százalék\'. As
orvosi tanácsadáson megjelentik 8*á-ma 1105 csecsemő, G95 gyermek és 2:10 terhesanya. WMsernuuiu vizsgalatot eszközöltünk 20 cselben. A védőnő meglátogatott 299 terj«saiiyátft 220 gjermekagyast, 2-iÖi csecsemőt, 2147 kisdedet, összesen 514G esetben tett látogulást. Az buézet a védei)(ek között klosMiUl 9fl doboz tápszert, 84 csomag teát, 3Vi9 féjllit«r tojet, 193 csomag malátékávét,; 72 doboz hintőport, 52 dr. Bzappant, 457 kg. -Zöld Kereszt- cukrot* 108 öltözet meleg felsőruhát, 00 pár harisnyát, 7 pár cipőt, 12 drb. sapkát, 8 drb.
kabátot, ii drb, alsóruhát 5 pár kesztyűt, tí5 kg. lisztet, 2 kg, zsírt, 55 kg. burgonyát, 12 kg. babot és.1 kg. rizst. A szülOi\'zeli vándorlódat 21. vándor csecsemőké Le Bgy ét 10, a ván-donnérleget 13 esetben kölcsönözték ki havi 3-4 pengő kölcsóndij mellett, 0 sokgyermekes anyát tantettek kl fejenként 15 pengővel és éremmel. Hatóságoknál eljártak 24, más egyesületnél. 10 esetben. Anyát elhelyeztek 3, gyermeket 10 eselben, foglalkozást szereztek 5 esetben, utólagos házasságkötésben eljártak 4 esetben; Örökbe; fogadást. 1 Cselben eszközöltetlek..
A Hitter-beazéd visszhangja az utcán
— Borzalmas lehel most Berlinben ünl...
— Miből gondolod?...
— Na hallod, kl bírja kl azt a nagy huzatot?
— Huzatot ? Miféle huzatot ?
— Te elmaradott, hát nem tudod, hogy Hitler nyílvahagyott minden ajtót i ?
— A motorip«rUt
kedvelők hosszas nélkülözése után ismét kaphatók a vikigliirü l)K\\V mu-torkeiékpúr-gyórUíiányok, melyek az utóbbi években beliozatali korlátozások mind csak egészen mérsékelt számban voltak a képviseleti cég által
szállíthatók.
Elrontott gyomornál ás az ezzel összefUgKÖ belzavarok, felfúvódás, émelygés, iiom:okfáj&8, láz, h&nyás, hatmenés vsgy szekszorulás eseteiben mar egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz is igen gyorsan, biztosan és kellemesen tisz* titla kl az emésztés útjait. Kérdezze meg orvosát.
Nyilt-tér.*)
Kniisek János beleznai kereskedő Üzletét át szándékozom venni, felkérem a hitelezőket, hogy a közzétett hirdetéstől számitolt 8 napon belül követeléseiket nálam jelentsék be. MUankovlcs Pál Surd.
*) Ak e rovatban közlőitekért aem a >ze/kesilétég, sem.a kiadóhivatal aem vállal íclclóuégtt.
ID0
Jóslat:
ÉlénkOIS »él, >ok helyen, fS-ieg délnyugaton etö óa zápor, e lioméráéklet alig vájtoilk.
A Meteorológiai Intését nagykanizsai
megtlgyelOállomasa Jelenti t
Horaéreeklet tegnap éstft^orakor: +118, ma reggel +86, délben +20-4,
(JaajMKtókOOTt..
ZALAI KÖZLÖNY
1939, mttat 3.
TENNISZUTOK
Continental, Dunlop, Slazengers labdák
SUZEIBERS Hon [ÉS
Icrakata. Szakszerű és gyors hurozás
lEtí/JABB.?
A 36-OS ORSiA\'GOg BI20TTSAG holunp, azOrüori Ellest tart.
A BELGRÁDBAN
m*gjet«aó .PoÜtiku. többek közt azt Írja, hogy a veloiioei tnogbOFiélér .sela során szoba karúit Magyttrorssiug Ős Jugoszlávia viszonya is egymással, Még áz eddiginél is szorosabb a viszony Jugoszlávia és Magyarorssziíg közölt, liangsulyozza.
Nflinadrág.. . 1.20 «!1
Hői kombiné. . 2 30 ,
Női harisnya. . 1.40.,
Retikülbk . .. 3.10 „
Bcxretikill... . 5.50 ,
Bőrkesztyű.. 3.90,.
íii\'-joltIviU *xfesies bSí-, féifl- í.a gyer-Mí> 1«H vnU-lklH.lt kitfiafl miafaógben lagoleaÓbban
irőmyal Divatház
lortbj liklót-ut 1. snáta
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
jBtata, Int dolgoztassr
A tengerfenék eltolódása okozta a japán földrengést
_ \' I Tok|6, májas 2
Észukjapánban, AJílt.i tartományban nagy földrengés pusztított. 80 földlökést éreztek, oWát u tengerfenék eltolódásában keresik. Akltában 100 ház dült romba, itt o romok olói 19 halottat és 28 srilyos sebesölte* búztak elő eddig. A tengerparton azonban van olyan község Is, amely
70 hálával együtt mindenestől eltűnt a tengerben. 60.000 ember maradt hajléktalan a földrengés után, akik a szabadban tanyáznak.
Legijabb jeJenüések sacrtnt a. földrengés áldozatainak száma 110 halott, többszáz sebesült és löbbezer ház elpusztult. I :
Í\'DTCCITÍCI A nagyérdemű közönség szíves tudomásara tn I tOl I tol bozom, hogy a HWW> *»•!* ntilfm
I...állítottam és ennek keretén beim kirakat •UiMUaaal kapcso-latoa aMM randaaak. — Üzletszerzőm látogatásaival a mintaképeket bemutatja megrendelés céljából.
Kérem a nagyérdemű közönség szíves párllogását
A kiállítást randasam:
Nagykanizsa, Fö-ut 10., Csengery.ut 1., Horthy Mlklös-ut issám.
lltlUÍ OtU flfifptE
UHIamos húztartúsl készülék
mindenkinek örömet szerez!
TeaalíHSHíáfe
Vasalók
Kenyói-piritók
QyorafAxAk
Kávéföaök
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVDLGYI-nél
Sugár-ut 2, »i,
\' Melyik ?
iíÍHf
a legjobb
férfi- és női kerékpár.
Oloaón réMlatffzatéare ia kapható
apo
Natjykanlxaa, F6-ut B.
Szabó Antal
Hirdessen o Zalai Közlönyben
ÁLLÁS
Saabataétryt, ¦¦¦bácawát kere-sünk májú IS-re. Jelentkezhet Unger és Tóth vaskereskedéabtn. 1136
álfaépasHB néhány őskeresztény arat Eurépauerle Ismert előkelő réasvinylár-Bflíág, eleinte költség megtérítésiéi, fix alkalmazás lehetőségivel. Folyamodványok személyi adatokfeafT M referenciákkal „Kereskedelmi pálya11 Jeligére a kladóldvalnlba küldendők, i ¦ 1212
Jobb házból való leány Idői hölgy vagy gyermek mellé ajéitlkoalk. Hunyadi-ntcs-30. 1265
Kereskedelmivel rendelkező, azolid Igényli, megblihatö flaUlamber gaariaaágba gyakorlatul, vagy bárhol állást keres. — „Ispán- jeligén a kiadó továbbit. 1272
Űgyao, baoaBlataa baláraaS kerestetik. Labor, Caeng«ry-ut 22. 1271
APÁI-VÉTEL_
Tinta akiaotMax kapható Belein*I fUaier é* eeemega kereskedőnél Sugár-tt 53. Telefon 625._997
fehér zománcozott sawagy matracokbal, rézállványu éjjel iszekiée-y, fezlon eladók. Cseagery-ut 27/a., fazlnt 2. 1241
Csinos kétszobás, előszobát lakta vízvezetékkel mijus 1-roldadó Sugár-ut 53.998
Egy ö_—. hallás lakás augtisstus l-m kiadó. Horváth is Vas, Ciengery-ut 17. 1264
Kettfiasabaa, öUzobla lakások kiadók. Deutscb, Deák-tér 12 1259
Hfromszob*-hallos, vagy négyszobás teljesen száras (esetleg elsöemeletl) öaa*-Baaafartoa lakást keresek augusztus elsejére a város belterületén. Dr. Magyar, ÍŐállstotvos. Telefon 391. 1257
Sugár-ut 42. alatt agy aataha azonnali bekölloiésre kiadó, 1269
Egy- vagy kétszobás laktat keres gyermektelen háxaapir agusstusrs. Vida HazeiUalet. 1267
BÚTOROZOTT SZOBA
Színház mellett csinosan bútorozott, csendes azioba, fürdöszoba-lHSznáiattal május 15-re kiadó. Rozgonyl-u. 19.
Két egymásba nyíló szépen bútorozott utcai tioba kulönbtjárattal, furdöszoba-haunAlatUI, híméé. Cieagery-ut 9. 1261
kiadó 1242
&Htert»atatt ax«ata> azonnal
Ceengery-ut 27/a., Iszint 2.
HÁZ ÉS INGATLAN
Adáraantee mágia- és bérházakat, szőlőt, földet, rétet olcsón, esetleg rési-lehe Is közvetít. Papp István, Teleld-ut 8
KÜLÖNFÉLE
|épek költ
fféaykéjHMal 1 Fényképező-icsönzese 5 bétie 1 tek. filmmel.
-tői Vastagh fényképest és fotó szak-uitetáben, PÖ-ut 10., öengery-ut 1., figyelem 1 ai udvarban.
Autótaxi — BémsistA u], kényelmet, áramvonalas legolcsóbban Ksufmann Manó-ndl rendelhető Talafaa *É»* 295
Többcíaládu kamBwaaa»aa<i«b" barin Ilyen kisebb líŐmUvcaaniíikát elvállal. Sásdl Lajos, Teiekt-ul 41. 1233
„Karolta" bérautó, Ua- éa nagy kocsik megrendelhetők: Korona-szillodi. Telelőn: 30l 1057
ZALAI KÖZLÖNY
POUTIKAJ NAPILAP. Kiadja: „KSzoiuttasáil R. T, Hagykasliu". Felelős kiadó; Zalai Koroly. Nyomatott i s „KSisazitasá|l a. T. HaBykanlxiB"
aytadijihan Nsgyluulztáa. (Nyomdáért talált ZtlaJ ílr.tyj
79« Évfolyam 101. szam
Nagykanizsa, 1039. május 4. csülörtök
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
és kiadóhivatal! Főni 5. tzim. mloácu hittttamp délután.
¦\' O L I T I K A I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: csy hóra « pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és híadóliivalall leíelont 78. sz.
Mezőgazdasági államok árpolitikája
Azt a régi elvet, hogy az árakat mindig es UzájióJUVg a kelletnek! és kínálatnak egymáshuz való vi« szonya állapltja míg, regen lomtárba helyezte az eleven é\'et. Kiderült, hogy az árakat a gazdaságidig erö» sebb, szervezettebb érdekeltség nem csak iszabályozni, irányítani, h"nem valósággal diktálni is tudja minden olyan államban, ahol a kormányzat szocláipoli ikája nincs a hslyzet ma-gaslalán és törvényhozásiig nincs iiitczményeijtvvfc a gnzxlaság&igf gyengébb néprétegek védelme n gazdaságilag erőscbbekkel, szorve-zeltcbl>ekk#i szjontlucn. Ez a védelem elsősorban a kizsákmányol á* elle)i Irányul, tehát kéli, hogy kiterjedjen a közszOkség\'eti cikkek árának ellen örzéfére és szabályozására. Ezt :i védelmet jetenti nádunk az árkojr> mánybiztoss ágnak a létesiléu; éjs b-dóságl jogkörrel történt felnuhái tfisa,
A magyar árkornnínybiztosságí mint ez vehetőjének, L»ky Dczsődr. műegyetemi tanárnak le\'giutöbbb nt sajtó részére adott felvilágosításából kiderül, valőbim ftfadtta niajgKss la tán áli, aminek legélénkebb é:t legbeszélőbb bizonysága az, hogyaz 1938-lk évben nünlegy 50-68 mi\'lió értékű megtakarítás lehetőségét adta a belső fogyasztásnak. Szociális szempontból különös jelentőséga van annak a ténynek, hogy u megtakarítások jórészc a közszáUltások árainak ellenőrzése révén történik^ runi azt eredményezte. h.)gy az ál-lanti kincstár az itt megtakarított összeget olyan szociális szükségetek fedezésére fordíthatta, amelyeknek kieléglléíc az alsóbb, a szegényebb néprétegek anyagi színvonalának emeléséi, jólétüknek fokozását lentette.
Ha, figyelem\'niél kísérjük a Wn*-mánybiztosi je\'entést, azonnal szem)-betűnlk, hogy az áivilenőrzós egész technikája mennyire alkalmazkbdik az ország mezőgazdasági jellegéhez-Magyarország agrárállam, iit közk-j-dojuás szerint mindenki akkor él jói és gondtalanul, ha a földművesnek pénze, keretbe, f t\'lvevc kjépessé-ge yan, ha a mezőgazdálkodás lisz> tes polgári jövedelemmel jár, ami természetesen azt is jelenti, hogy a gazda vásárló készsége is növekedik. Magyarországon léhát az ár-cllenörzésnek és az árszabályozásnak mindenekelőtt arra tolt tőic-kedni, hogy megteremtse az ipar és « mezőgazdaság árai között a paritást, hogy a gazda számára hozzáférhetővé tegye a mezőgazdasági üzem folytatásához szükséges ipar-i|kkek|jt. nemkülönben fa közszük* megleli cSkkK-Jket ¦« ipart pedig la; forgalom növekedésével kárpótolj;* «z esetlag lecsök kiintett árakért.
Az «J?árellcnÖrzés és árszabályozás, njnely nábnk valósággal a villámhárító szerepét tölti be és preventív védelmet nyújt az egyéni ki-zsákinányolás ellen, teiunészetesen
A képviseSöház mai tilosén végleg letárgyalt se és elfogadta a zsidéjavaalat módosításait
I Budapest, május 3 A képviselőház niol ülésén vég\'eg letárgyalta a zsldójavnslot módosításait. Az ülést 10 órakor nyitotta meg Darányi Kálmán házelnök. Hó-maji, Téíekl és Tasnády-Nagy minta terek különböző betérjW, léseinek elfogadása úton azonnal áittértek n zsidójavflstat módosításainak tárgyalására.
Az első szakasz módosításaihoz Muknl előadó előterjesztése mtán\' elsőnek Rupperl Dezső szólalt fel. Nem fogadja mii a módosítást. Ugyan csak a módosítás ellen szólalt fel Midasjls Géza. A szavazásnál a Ház
fazonban fölényes többséggel elfogadta a módosítást,
A 26- és 27. szakaszok módosításait vita nélkül tette magáévá a képviselőház. Az elnök bejelentette, hogy ezzei a zsidótörvény1 véglegesen lekerült a napirendről és átteszik most már a miniszterelnökhöz- Közben a Ház lelkesen éltette Tasnády-Nugyi András igizségügymioisztert
A napirendi indítvány szerint a legközelebbi ülés holnap, csüiörtö-kön délelölt 10 órakor leszi
Eiíitán áttértek az interpellációkra. Tiz bejegyzett interpelláció közül azonban Csak hármat mondtak
el. Rupperl a visszacsatolt területek \'önkormányzatáról és választásairól a miniszterelnökhöz, az állítólagos Jogsérelmükről fl bel ügy min isz-hez intézett\'kérdést. Mindkét-intor-* pelláelót kiadták az illetékes miniszternek. Sulyok Dezső n felvidéki kép-viselők jogállása ügyében Interpellált. Kérte, hqgy a behívott 18 felvidéki képviselő nimidátrmtát még ez a HŐz hosszabbítsa meg a következő ciklusra, mrután a Felvidéken még választani nem lehet.
Az elmaradt Interpellációk miatt Ház ülé>e igy fél 12 órakor már véget Is ért. (
iA berlini látogatás Köiópeuröpa békáiét síilárditotta meg
Hazaérkeztek a magyar államférfiak Berlinből — Teleki miniszterelnök nyilatkozata a magyar-német viszonyról
j Budapest, május 8 Gróf Tc\'ckt Pál miniszterelnök és gróf Csáky István külügyminiszter ma reggel 9 órakor érkeztek haza Berlinből. A Keleti pályaudvaron ünnepélyeién fogadták n magyar államférfiakat. Fogadtatásukra megjelentek a kormány tagjai, a budapesti követek, államtitkárok, felsö-és képviselőházi tagok, a frontharcosok, cserkészek, diákok és nagy számban a közönség- A Himnusz hangjai Imel\'ctt beérkező vonatlMM lelépő Tc\'eki miniszterelnököt és Csáky külügyminiszter báró Vay László t|tkos tanácsos, a MÉP elnö-üdvözölte elsőnek a párt és az egész kérészién y magyar társadalom nevében-
Teleki gróf jninS>ztei«lnök vála. Bzában többek között a következőket mondottul:
— Berlini utunk egyik láncolat\' annak a bará\'ságnak, amely bcntiűn ket bz olasz és német nemzethez füz. Természetesnek kell venni, hu
a magyar miniszterelnök és kíilügy-kniniszler e barátság kfmélyilésére és u személyes kapcsolatok bensőségesebbé tételére a baráti államok vezetőinél látogatást tesz- Az or1-s/.ág földből, népből és vezetőkből áll- A német föld sokat Mutatott és sokra tanított, a nép íue\'eg szeretettel fogadott, a vezérek pedig a legnagyobb bmá\'sággal láttak vendégül bennünket. Utunk injeg^llárdította Európa e részében a békét ós eredményes volt a népek boldogulása szempontjából. Pillanatnyi sikereket nem is kerestünk, de a barátságban (megerősödve tértünk haza. Szeieti néni. ha idehaza is olyan fegyelmezett, öntudatos és olyan összefogáson alapúié munka folyna, mint Németországban, ha megértenék, hogy itt is a legnagyobb feladat kéz a kézben együtt dolgozni az aj, boldogabb Magyarországért.
A \'miniszterelnök ezután ellépett a fronthameosok, cserkészek, le\\-enték díszszázada eiött, majd a tömeg lel-
kes ünneplése közben kíséretével a kninlszleR\'Unökségre hajtatott.
Gróf Teleki Pál mintoterclnék1 már a vonalban fogadta a Miagynr Távirail Iroda itnnkatársét, akieiőtt nyilatkozott berlini rjtjárol. |
— A legjobb lenyomásokkal férek vissza, — mondója a miniszterelnök. — Hitler kancellár. Berlin vezetői és az egész német nép őszinte, szívélyes, meleg barátsággal fogadott, ami hú kifejezője a két nép baráti viszonyénak. i
— Látogatásunk során megbeszéltük a két országot érintő összes kérdé eket és ezek a megbeszélések a kölcsönös bizalom és nagyrabecsfi lés jegyében megértő baráti szellemben folytak le és Kózépfifurópt* békéjének megszilárdítását jelentik.
— Megegyezést, megállapodástter meszelései! nem kötöttünk, meri ez nem fs volt célunk. A szemiélyes és baráti kapcsolatokat azonban sJJte-1 res módon mélyitettük el, egyéb
i A
mindenckelölt a földművelő lakosság jogos érdekeit vizsgálja, anélkül azonban, hogy az ipar és a keres-, kedclem jogos érdekelt sértené- Az osztó igazság elve alapján áll. amikor arru törekszik, hogy o mezőgazdasági népesség közszükségleti cikkel minél olcsóbbak legyensfc, de természetesen éppen ilyen féitö gonddal őrködik az intézményes ár-rombolások elkerülése érdekeljen Is olyanformán, hogy az árakat mindig a termelési költségek szigorú mérlege léiével és a\'lisztes polgári haszon figyelembevéieJével állapltja meg. Ez a jótékony működés minden közszükségleti cikknek az árára ¦ kiterjed éi különösen kiemelendő, hogy a karletyjáll cákkfi* árátj
sem tekintette tabunak, Itt is erélyes kézzel belenyúlt az árak irányításába és pedig eredményesen.
Hogy mennyire gondozza az ár-kormánybizfoság a mezőgazdasági termelés érdekeit, az nemcsak abból (üitik ki, hogy a falu népének jelentékenyen leszállítóit áron bocsátott rendelkezésére ruházkodáshoz szükséges textilárukat, hanem abból ís, hogy Ismételten lesz állította a petróleum árát, almit tudvalevőleg a falu népe nem nélkülözhet, továbbá leszállította a vasárakat ís. főleg pedig a gazda ági eszközök vasalásához és palkókészitéshez szfiksr^-f vasnak az árát. Jótékonyan avatkozott bele az árkorinányliizlasság a cukor árának megállapításába i**
azt leszállította s a falu népének hozzáférhetővé tette. Ezzel a nép-tÓpJálkozásnnk egyik legszükségesebb tényezőjét biztosította a szegényebb néposztályok számára és az ország cukorfogyasztásának, lassú ugyan, de mégis lépesőzeies\' emelkedése snrutatja ennek az akciónak teljes sikerét.
Fokozatosan terjeszti kl az árkor-jnáiiybiztosság ezt a jótékony működést a közszükségleti cikU-k minden ágazatára és bizonyára mindaddig folytatni ii fogja, ámig a világgazdasági helyzet meg nem változik és amig a gyengébbek védelme minden szociálpolitikát folytató .Vormiány\'/ainak eU\'inl kjöWIességtl nem lesz. i • |
a
KÖZLÖN V
1935, május 4
egyezményekre :i "kit ország barati kapcwiatfti mellett nincs is szükség.
Kihallgatás a kormányzónál
Budapest, május :t Teleki Pá\' gróf miniszterelnök Berlinből törlént hazaérkezése után délelőtt tlz órakor kitint Iga láson jelent meg Horthy Miklós kormányzónál, akinek beszámolt berlini látogatásáról.
a»y^S»N>Wts*tWe^
n élben
mlnisztertanáős
kezdődött, amelyen Szinten beszámoltak a .hnzaérkcrelf államférfiak beriini utjukré.1. lizcnkivül a zsidótörvénnyel és a választással kapcsolatos kérdéseket vitatták meg.
Heavatott politikai körök értesülése szerint a képviselőházat holnap oszlatják lel. , , ,
Chamberlain nyílt levélben Indokolta meg az általános hadkötelezettség bevezetését
Csütörtökön ujabb fontos bejelentést tesz az angol miniszterelnök
London, május :i Clmmberlain miniszterelnök ma nyilt levelet adott ki ós ebben válaszol a külföldi sajtó támadásaira. Hangoztatja, hogy Anglia nem ák*r háborút viselni, csak incg akarja akadályozni u háborút. Az elmúlt hclck eseményei késztették orrú Angliát, hogy bizonyos államoknak biztosítékot adjon, E biztosíték komolyságának indokolására kellett elrendelni a katonai szolgátat bevezetését. Az angol [hadsereg tagjainak egyébként csak Itá-boru esetén kell külföldön is szolgálatot teljesíteni.
Nyílt levelében (Jliamijcrlain tagadja azt a felfogást, mint hu a háború közvetlen küszöbönt állnn. Az önvédelem és a béke megóvása kész-teitc Angliát arra, hogy bevezesse uz állalános luidkötelezettsgéel.
Chamberlain ininisztereluók egyéb-ként — műit jelenük — csüiörtökfai fontos bejelentést tesz a katona] szolt gálát bevezetéséről.
Roosevelt fia, apja háborús politikája ellen
| Newyork, május 3 Roosevelt Álnok középső fia, aki már több izbeti élesen támadt" apja politikáját,ö rádióbeszédet nwiidotH
és ebben leszögezte, hogy nem veszi rossz néven azoktól, akik támadják apját háborús politikája miatt, mert Ő is elítéli a háborús uszítást. Rámutatott beszédében arra is .íz amerikai elnök fia, hogy a háborús ugratás hátterében a kapzsiság ált.
Belgium fenntartja a határvédelmi Intézkedéseket
i . ¦ i ! Brüsszel, máj\'js 3 Belgium elhatározta, hogy a határ védelmi intézkedéseket továbbra i; fenntartja, intézkedés történt iuj korosztályok behívásáról is dc ez csak azért történt, h:»gy -a határvédelmi szolgálatot teljesítő Jelenlegi legénységet leváltsák • , j
Osfencu roma\' tanácskozása
l : j Rom", május 3 A Rómában tartózkodó Gafenou tegnap ujabb kihallgatáson jeleni meg Ciuno gróf olasz külügymínisz-térnél. A kihallgatás mindössze ]«{.-, negyedóráig tartott. f
Belgrádi hirek szerint Gafenou hazerjuaztábOn Belgrádban meg!sza-j kitja rjtját és a jugoszláv államiér-fiakkai tanácskozásokat folytat. -
Melyik barmlnchat község tartozik a nagykanizsai választékernletbez?
A hivatalos lap inai száma közli a választókerület] beosztást, amely Zala .negyét hét választókerületre osztja. Ezek o Iróvetkezők:
1- Lenti, 2. Keszthely, 3. Nagykanizsa, 4; Sümeg, 5. Balatonfüred, 6. Zalaegerszeg, 7- Zalaszentgrót. : ;
A nagykanizsai választókerület 36 községet foglal magában. Székhelye természetesen Nagykanizsa.
\' A választókerülethez tartozó községek:
\' Bajcsa, Becsehely, Bjotoska, liör-, zönce, Eszteregnye, Fityeháza, Fűzvölgy, Gelse, Gelseszigcr, Homokkomárom, Hosszatvölgy, Kacorlak, Kiliánén, Kfsrécse, Korpavár, Letenye. Mifgyarszeii^niklós, Magyiarszicrda-heiy, Molnári, Murakeresztur, Nagy-
bakónak, Nagykjanizsa, Nagyyécse,, Petrlvcnte, Pólöskeíő, Pola, Rigyác, Semjénháza, Sormás, Szépeinek, Tót szentmar ton, Tótszerdahely, Újudvar, Zajk, Zalaszentbal ázs, Zato-ujlak. | i
A zalai lajslromos kerületek ÖSZ-szescu négy képviselőt küldenek a parlamentbe- j
A bór megbetegedéseinek kezelésében, különösen hosszadalmas ekzem&knal és furunkulózisnál, a régbevált természetes Ferenc Józael keserűvíz — reggel felkeléskor egy pohitral bevéve — a gyomorbél • csatornát alaposan kitlsztiila és mé-regtelenm s az anyagcserét hitható* san elömozdllja. -— Kérdezze meg oivosát.
Bőrönd, retikül,
pénztárca
lagolcióbban
TEUTSCH dorogérlában.
Ilovszky János bemutatkozó látogatása Nagykanizsán és a kerület több községében
Jelentettük már tegnap, hogy [lovszky János, a Baross Szövetségi országos elnöke elvállalta a Magyar Élei Pártja nagykanizsai kcrülcté-nek\\fclkérésére az országgyűlési képvhéiö-Jelöltséget és már tegnap megérkezett Nagykanizsára.
Hovszky Jójios elsősorban Nagykanizsán tett látogatásokat, a polgármesternél, az egyházak vezetőínéi, a Magyar Élet Pártja vezetőinél & másutt, majd a kerület több községében tett bemutatkozó látogatást. Mindenütt nagy szcnelettcJ fogadták, egyénisége, köj/.ve|tlern modora mindenütt tctézle híveinek számát-
Este előbb Kfsknnizsán a Polgári Olvasókörben, majd Nagykanizsán :i Magyar Élet Pártjában tett bemutatkozó látogatást a választókerület összesereglett tagjai előtt. Az üdvözlésekre mindkét helyen pár szóval rámutatott elgondolásaira és törekvéseire, hangsúlyozva a jobboldali magyarság összefogásának szükséí gességét és n gazdasági élet megszilárdítására vonatkozó törekvések\'fon tosságát. (
Megbeszélték a hallgatóság soraiból felvetett kérdéseket is. Ilovszky János őszinte, nyilt beszéde n-igy hatást tett n hallgatókra.
A kormány gondoskodni akar az építőipar munkanélklil maradottjairól
A Magyar Közgazdaság je\'enli: Az építkezel ipar hasszu (dö ót-i tarló slagndclója arm n szomorú eredményié vjeze\'JOtt, hogy a hi,yn\'4aj Jó* megállapítás szerint az építkezési Iparban e/l lőszer int komoly1 probléma a iirunkanélküliek sorsai. N.igy gond ez nemcsak az építkezési iparnak, hanem a hivatalos fórumoknak is, amelyek természetesen nagy sufyl vetnek a kérdés megoldására. (
Az iparügyi minisztérium behatóan foglalkozik a kérdéssel és ér-lesülésünk szerint mindent elkövetnek a munkanélküli réteg elhelyc-é-se érdekében- Illetékesek arra a; megállapításra jutottak, hogy Ma-
gyarország építkezésének várható alakulóvá semmi cselre ;cm vcxcttwt olyan eredményre, amely a munkanélküliek c! helyezkedi\': ét biztosilani más megoldást kell tehát keresni.
A nehéz kérdésben értesülésünJJ szerint legmegfelelőbb megoldásnak fizt tartják, ha a munkanélküliek! egy részét olyan iparágakban helyezik el, melyekben czldőszvrmt nrun-káshiény (mutatkozik. Teiin.szctcsen a szakmai ellentétek mi itt sok nehézséget kelt leküzdeni, az iparügyi minisztérium azonban minden erő-vet azon van, hogy ezt a fontos szfl-ciá\'is kérdést az építkezési ipar. m\'uokanélkülljel/x\'k érdekében ml-nét hamarabb megoldja-
leghatásosabb gyógyszere
a szakszerűen elkészített
Megrendelhető: PAPP OSZKÁR clpószmesternól Nagykanizsa, Erzaébet-tsr I. az.
Héthónapi börtönre ítélték a keszthelyi karmelita-templom tolvaját.
aki a Madonna oltár perselyét feltörte
Még csak 21 éves fliatalemberi Deutsch János keszthelyi cipész ta-hono és máris négyszer volt büntetve. Legutóbb Varga-"építésznél volt napszámosként alkalmazva. Pénteken betért kiskorn öccsével a karmelita templomba és olt a sekres-lyébeu elhelyezett levél szekrényből kihúzott 1 fillért. Mikor később az utcán a kettő másik fivérükkel találkozott, akt szintén még kiskorú, hármasban tértek vissza a kanneh tákhoz, ahol alig pár ember ájtatos-kodott és a Madonna-oltárnál elhelyezett penelyt elemeitek. Majd kl-fmentek a piactérre és ott feszit vassal feltörték és tartalmát kivették. Mintegy 2.70 pengő volt benne. A három megosztozott rajta. Az egyik 50 fillért, a másik 30 fillért vágott zsebre, inig DeutBch Jánosnak 1.90 P Jutott. A legény ezzel a >zsákmanyával* egyik pajtása kíséretében elment Gycnesdlásra, akoli csakhamar nyakára, hágtak a lopott templomi pénznek. Deutsch, akinek már voltak esetei rendőrrel, csendőrrel, félt, hogy lefogják most is és ezért biztonságosabb helyié távozott. Szombathelyre. Azonban a keszt-
helyi csendőrség a piactéren talált feltört persely nyomán csakhamar kinyomozta a tolvaj-társaság kilétét é-i körözést adott ki n megszökött Deutsch János elten, akit n szombati helyi rendőrség elfogott és Keszthelyre szállított. A templomban történt helyszíni szemle után behozták Nagykanizsára és dr. Vaday Sándor kir, ügyész a TE 101. g-a alapján a fiatal tolvajt szóbeli indítvánnyal azonnal biróság elé áHi\'otta.
Deutsch János beismert mindent. Elmondotta, hogyan mentek be két-izbeii is a karmelitákhoz, hogyan vitték el és törték fei n perselyt 6» hogyan lakmározott a jámbor lelkek pénzén pajtásával. i |
Sulyosbi tónak vette o töiTényszék, hogy templomból lopott, -valamint hogy már több ízben volt büntetve-Hét hónapi börtönre és egy évi, hl* vatttlvesztésrc itelték jogerősen.
Nsptln Málua 4. csiltört Rom. kat Mónika, Protestáns Flórián — Izrael. IJar hó 16.
Gőzfürdő nyitva reggel 8 óratói «rt* * óráig (háttá, szerda, péntek délután kedden egán nap nőknek).
1!« m*|U8 4.
bala; kozloot
biztosítsa vetését jégkárra
Szerda
BUDAPEST L
J7 Hirek szlovák és ruszm. nyelven. - 17.10 Barsi Ödön előadása. — 17.45 fazekas Marja magyar nótákat énekel, kisé-fl Lakatos Flóris cigányzenekara.
, 1M0 Klisiumi beszélgetések. — UUO Eugénia Umüiszka hegedül. — 10.45 Benkő Sándor előadása.— 20.10 Közvetítés a Városi Színházból, -Hamburgi menyasszony,, Operett Iiárom felvonásban. — Az I. (elv. után kb, 21.15 Hírek. - A II. felv. után kb. 22.20 Időjárás jelentós. ~ Majd a rádió szaloniCiiekara. — 23 Bura Sándor rigány zenekara. — 0.05 Hirck.
BUDAPEST II,
18.40 Olasz nyelvoktatás. — 19.15 Zsögön Unke énekül. — 20 Hirek,-— 20.20 líang^iuezek. — 21.35 A rádió szalonzenekara. — 22.30 «Hatu. burgi menyasszony.
BECS.
18.20 Jelenetek. — i!) Beethoven: [•sjwlur zongora, és fúvósötös. — 20.15 Tánczeho. — 21.20 Hangképok. — 22.30 Rádiózenelnar G«hr szopránnal.
Szandálokat, sxandalattekef. Weakand-cIpŐkat
kitűnő minőségben kaphat az „IDEÁL" clpoűzletben fHt 12.
C*0törttk
BUDAPEST Ei
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— tO Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. - 11.15 Rádióüzene-tek a Nemzetközi Vásárból. — 12.10 Kiss I^ajos cigány zenekara. — 12.30 Hírek. - 13.20 Időjelzés, idöjárásjű-lentés. — 13.30 Rádió üzenetek a Nemzetközi VásárhóL — 14.30 Hírek. -14.15 A rádió műsorának ismeitelése.
— 15 Árfolyam hfrek. — 15.30 Rádió-üzenetek « Nemzetközi Vásárból — 1045 Dénes (ivörgy, Pctlies Sándor és MtíkUry Zoltán vidám félórája. -16.45 Időjelzés, hirek.
17 Hlrelc szlovák és ruszin nyelven. -~ 17.10 A rádió szalonzenekara, — 18,15 Papp Viktor előadása. -- 18.45 lludape^i Hangverseny Zenekar. — 10,40 Rádió a rádlórjVL - 10-55 Fort-iiády Ferenc, előadása. — 20.10 Az Qt-srágos Református Lelkén Egyesület műsoros estje. — 21 Országos Postfl> zenekar. 21.40 Hirek, idöjárásjej-Itíntés. — 2Í Bflsllldes Mária énem. \'¦ — 25 Pertis Páll cigány zeneloara. — 23.15 Dr. Tóth Vince eszperantó előadása. - 0,05 Hírek.
BUDAPEST n.
13.30 Hanglemezek.
18.45 Angol nyClvoktflUU. - 10.15 I)r. GCréb László előadása. - 19.55 Uol\'vat és szlovén népdalok. — 20.10 Hirek. — 20.30 Országos Postászene-kar..— 2UQ M Örsiágos Református; Lelkész Egyesület műsoros estje.
— íi.45 Időjárásjeleniós. s
BfiCS.
8,30 Szórakoztató zene. — 10 Népdalok. — 12 Szórakoztató z*ne. — 13,15 Az olasz rádió kamarazenekara Torhióböl énekkarral. - 14.10 Könnyű zene. — 16 Klasszikus szórakoztató zone opera- és operettrésíletekkel.
18,33 Szórakoztató zene. — 20.15 Repülohangjáték. - 20.30 Bécs és Ifitóiburg közős Sarka estje. — 22.50 Stuttgart.
~ SaJAt 4f**fc*e*» és örömére axol-gáló meghlvaaaak. t«a eleget ha a
¦ ¦atltta BBtavA>akAs\'éaKl Mfibaiw-MAl-
HUsát megteklntt, véMkéayaaw nélkül.
Hogyan eset! ei wItta Szabady Béla zászlós ?
Oltár lett vitéz *S Szabady Béta, a nagykanizsai 38-ik honvédgyn-logezncd fiatal zászlósa nak sirja a nagykanizsai hősi temetőben, melyet szerető, gondos kezek halmoznak el naponta virágokkal, mint a Haza háláját és köszönetét a legnagyobb áldozatért.
Most érkezett meg vitéz Szabady alhadnagyhoz hős fia elestének hiteles története, <ugy, ah>gyan azt feleltei megállapitítlák és ahogyan megörökítik ezrede és bajtársai száméra.
Vitéz Szabady Béla lMnktiszlvii selö, c. karp. őrmester Budapestről vonult be ezredéhez, telve tctlvágy-gyul é« vitéz édesatyjától Öröklött magyar katonai erényekkel. Vitéa Szabady zásziós mint a nagykanizsai m. klr. 38-lk honvédgyalogeziod első százada, második megerősített szakaszának parancsnoka n kiskolnl támadásban vett részt és kitűnt bátorságával,
1939 tmácbs 26-án délután 3 órakortörtént, hogy a nagykanizsai 38-as honvédek első századának Kiskolon község birtokbavételeié támadásba kellett menni, hogy a községetrjraló magaslatokat és azok kulcsát — a Cerbuna 134-cs magaslatot — foglalja el.
A század támadása a 36 l-es ma-, gaslatra j-utott A nehéz terep (szakadékok, meredek oldalak, erdővel borított tetők és nagyon felázott talaj) következtében 0 biztosításra előrendelt, géppuskával megerősített harmadik szakasz erőállapota nny-nyira csökkent, hogy maga a század könnyen végzetes helyzetbe kerülhetett volna. A század parancsnoka ezt látva, a beérkezett rajait önkén! jelentkezésre hívta fei a további rjj él előretörésére-
A legénység az előző napokban minden másnap állásban ázott, fázott, pihenésre alig volt alkalma és elhelyezése Is csak szükségszerű volt Így « nehéz terepen igen hamar kimerült.
Ekkor történt, hogy beérkezett szakaszávai a századhoz vitéz Szabady Béla zászlós- Vitéz Szai»ady,i mindenkit mbgelözve hozta clőró^
fújt; most is Önként , jelentkezett nyomban : a megállás nélküli további előrenyomulásra. j
A századparancsok rövid parancsa után átvéve golyószórós csatárától a golyószórót, elsőnek rontott előre a következő magaslatra, állandóan buzdítva embereit : »FÍuk, elörc, utánam, fel a kúpra !<
Fanatikus héwei rohant előre, nyomában rajai. Azonban alig érlek fela kúpra, az ellenség a 4S4-rölha-4 tolmas géppuska és golyószóró tüzet zúdított a támadó szakaszra- Vitéz Szabady habozŐs nélkül átment tüzelő állásba és vtvott kegyetlen harcot, mlg a század zöine is beérkezett. Mikor a századparancsnok és a századzöm éle ls beérkezett, öntevékenyen vetette magát Ismét előre, nem törődvén az ellenség szünet nélküli erős tüzével. Embereinek kemény, fé\'clmet nem ismerő, minden akadályon átgázoló, erélyes vezetője és előharcosa volt,
Mikor az ellenség erös olködösf-tést végzett, alig pihenve, hem tÖ--rődve a most már csak kis távolságról reájuk zúduló hatalmas tűzzel, felugorva ismét elsőnek rontott előre, maga rátán vonva, intve és buzdítva rajait, akik a lenyügőzőpélda hatása alatt szinte fanatizálva törtek előre- ; ..\'
Ebben a pillanatban érte vitéz Szabady Bélát egy súlyos lövés, n mely a bal lapockán behatolt, átütötte a főiitöeref, ijgy, hogy n hős parancsnok vérében elterült |
Egyik rajparancsnoka és egy csatára a legnagyobb tűz dacára biztonságba juttatták, mlg a beérkező sebesültvivő járőr részesítette első segélyben- Századparancsnoká ex-ntén gépokcsín szállíttatta beanagy bereznal kórházba, ahol a Seggondo-sabb ápolás dacára egy heti, szó-nélkuli kemény szenvedés \'után visz* szaadla hősi magyar lelkét Teremtőjének .
Bátor vitézségéért, hősi magatartásáért zászlóssá léptették dö-
Nagykanizsa városa és ezrede büszke vitéz Szabady Bélára. Hős voit, magyar katona volt, amiként édesapja a világháborúban, aki meg) most ls a régi hazaszeretettel szol. gálja hazáját és legfelsőbb hadurát.
ScUüé*-k*é4tot
má*>
mélyen UsaáUUoit cUúh
Oltár lett a nagykanizsai . hősök temetőjében vitéz Szabady Béla zászlós kis strhalmg, rajta & nia-gyor honszeretet virágai nyitnak és az ifjú magyarság tiszta, makulátlan, izzó lelkéről beszélnek-. I (Mi F.)
Szab*d-e (ényképesnl a Tárosban és mit?
Néhány nappal ezelőtt történt hogy-, az egyik jólismert kanizsai urat nldj kitűnő a nin tör fényképész hírében áll, felkísérte a rendőr a ka\'pitányságiü, inert az utcán fényképezett Tonnészo-tcsen csaldiainar kiderült, Iwgy piaci jelenctekot fotografált és minden további nélkül szaliadon engedték,- Az eset azonban arra Inthet mindenkity hogy a fényképezéssel óvatosan bánjon, mert ahogyan a joborei mahai radzsát le tartóztatták u napokban El-zászbau, mcgesheük oz Kanizsán ls bárkivel. > .
A rendörkauitáiiyságlól kapott felvilágosítás szerint egy régebbi rendelet szabályozza a féuyképezést,, amely kimondja, hogy középületeket, katonai felvonulásokat, katonai felszereléseket, laktanyákat, közművöket stl». fénykó-j.i\'/.ni nem szabad, illetve csak előzetes engedéllyel. A rendeletet az ősi óta fokozott mértékben tartják meg a kémkedések megakadályozására, és megesett, hogy a vonalból fényképező utas is néhány napig kénytelen volt ügyének kivizsgálásáig a kanizsai állomáson maradni, inert megszegte a rendeletet.
Cipőt,
Kalapot,
Nyafckandflt, Ingat
SZOMOLÁNYINÁL
Megfojtotta gyermekét:
masfélévl börtönre ítélték
A Zalai Közlöny jetentette: hogy a somogyi Vés községben Lázár Ist-vánné szíU. Simon Julianna, akimár évek óta küiönváltan él férjétől, lakásán egészséges gyermeknek adott életet. A szülésről nem tudott senki, igy a lelketlen anya dunyhába csavarta a kis csecsemőt és addig tartotta ólt, míg még nem fulladt. Aj\' kis holttestet a faluvégi kútba dobta, de ott rátalállak és a csendőri nyomozás kiderüüette bűnossésíéfc Most került a lelketlen anya a kaposvári törvényszék elé, ahol Lázár ílstvánnét jogerősen egyévi éa hathónapi börtönre Kélték, j \'• \\
Élénk ozél, változó falhoxet, helyonkint főképp éizakon még záporeső, a hő alig változik.
A Meteorológiai \'*>tözet nagyki me^tlgyelöállomárfíi^entl t
Hőmérséklet tegnap este \'9 órakor: 4-16-6, ma reggel -[-iií-í, délben +190.
O«ai}adék30-iU.
— ButeíklálUtian^kat tekintse mea minden vételkényazer nóiköl. Kowtob batoráruhá*,
A Balaton-vidék bányászati kincsei
Dr. Lócev L»Jo» egyetemi ny. r. Unár, a M. Wr. Földtani Intézet Igazgatójának előadása a Balatoni Társaság tudományos szakülésén
A Balatoni Társaság tudományos szakosztálya Budapesten o Szent Gellért szálló tenclennében nagy érdeklő-dés mellett tartotta ^k^NM&É "lC« szokásos ütését A
IffTT szakülésnek vitéz dr. -zJOKy József Ferenc kír. Iwr-ceg, országos elnök megjelenése és személyes el nöklete különös ünnepély eléget kölcsöhzfift.
A szakülés tárgysorozatában, többek között dr. Lóczy Lajos egyetemi ny. r. tanár, a szakosztály elnöke Igen érdekes előadást tartott a Balatonvidék bányakincseiröl. Előadása levezetésében rámutatott arra az óriási veszteségre, melyet Trianon basánkra mért,, amidőn Magyarországol bányáinak nagy részétől megfosztotta. A bányászati kincsek at államok gazdasági égében igen nagy szerepet játszanak ?ís azok birtoklása a hatalmak töiek-véseinek mindig előterében állott, Most, hogy a Felvidékkel és Kárpátaljával rég; bányáinknak egy része visszatéri, ismét lehetőség nyílik ana, hogy országuiik hatalmas fejlődésnek induljon.
A Balaton-vidék bányagazdusagi szempontból igen ériékes terület. Dr. Lóczy professzor itt megcmlitetto-hogy a halatonvidéki bányászati kutatás ¦\'< Balatonról és távolabbi környékéről készített geológiai térkép alapján történt. Ezt a térképet még id. Lóezy Lajos és geológus munkatárssal készítették, becses adatait a I>a la ton vidéki bányászati kutatás nélkülözhetetlen vezérfonalának tekinthetjük.
Milyen bányászali kincset rejt magában a Balaton - vidék T Első Itelyen kell megemlíteni a nagy értékű
bauxitot.
A Dunántúlon üánt. Malimba, Sümeg és Eplény környékén jelentős bauxit telepek fe\'ett rendelkezünk^ melyek közül a Balaton közvetlen környezetében a tamicgí bauxit ieloj>ek a nagyobb jelentőségűek. Az itteni készlet mintegy
130 millió tonnára
tehető. Habár/\'\' aj telep nem minden része alkalmas ejt aluminlumére gazdaságos, elektrolitikus kohositására, mégis általánosságban véA"* gazdag készletet reprezentál. Tudvalevőleg az alumhúitmérc gyártás szempontjából csak az olyan érc jöhet tekintetbe, amelynek összetétele a legrossszabb esetben 4 százalék szilícium -dioxidot és 52—54 százalék aluminlmii-trioú-* dot mutat. Nem kisebb fontosságú az elektrolitikus kohósitás szempontjából az olcsó villanyáram kérdése ls. Hazánkban jelenleg a csepeli Wcíss Manfréd alumínium müvek, jóllehet uz áramköllség magas, mégis muitegy 6000 tonna kapacitással komoly tel-jesitményt végeznek. A most visszatért Kárpátalja gazdag vizl energia lehetőségei rendkívüli mértékben megváltoztatják az eddigi helyzetet.
A Duna-Tisza csatorna megépítésével és a Balatonnak abba a vizl utrendsiarba való bakaposoláwával
agy szer rí lehetőség nyílna arra, hogy olcsó vizi uton a balatonvídékii, siV 111 i bauxitokat fclszáililhassuk a felső Uszamenti, vizi energiában gazdag területen létcsitcudö alumuuuro müvekhez. Viszont a hajók visszaúton a Tiszavidék mezőgazdasági termékeivet megrakódva térhetnének vissza. A ion- megvalósítása, érdekében kívánatos lenne a Sió és Eger patak ka-luarnzsiljipes rendezése és egy kb, 11 km. és sodrony pálya megépítése, mely a sümegi bauxitokat a Balaton-hoz Juttatná, hogy onnan olcsó vízi uton tovább szállíttassanak.
Európa bauxit készletének mintegy fiő-UH százaléka hazánkban van, méltán, megérdemli Magyarország, hogy
ezt a nagy gazdasági perspektívát kihasználva aj-, európai Tfluiniiiiumórc termelésbe messzemenő beleszólást nyerhessen.
Mlg\' a bauxit a Kréta-kor Bánjaimén emcloténok sivatagos, száraz, ré-sí.ein képződött fosszilis laterii, addig vele egyldöbea\', dc a nedves, mocsaras részeken a
mangán és gyepvaséro
jutott lerakódáshoz. Mangánérc bányászat jelenleg Urkuton és Eplén}\'-ben folyik. Ezek at éroék 38 - 40 szá* zalék mangán tartalmúak és a fet-használásukat illetőleg a vas finomítására \' szolgálnak. A Illaton vidéki gyepvasércek mennyisége szinte tekintélyes, mintegy 5-6 millió tonnára tehető. Sajnos ezt a kevés vastartalmú ércet kohósitani egymagában ezidő-szcrínt még nem\' rentábilis. Vasban való szegénységünk folytán jövőben azonban tyekne ls sor fog kerülni.
A Balatonvidék másik fontos bányászati kincse
a szén,
— folytatta Lóczy professzor érdekes előadását. Ajkán kb. 35 millió tonna 5000 kalória fűtőértékű krélakóm fekete szenünk van. f)e találhatunk s,o-net Zircen és a móri horpadásban is, ahol az ajkai széuhoz hasonló minőségű készletet Vitális professzor mintegy 100 millió tomiára becsüHc. Várpalotán felső-mediterrán, helvétion korú lignitet bányásznak. A készlet kb. 80-90 millió tonnám tehető. Ein\'-litésro méltó a balatonköniyékl
tózagfcészlat Is, moly 1(5 millió tonnára becsülhető.
A most kiépítendő vizl úthálózat remélhetőleg majd szerencsésebb JövÖt biztosit az egyébként jóininőségü balatonvidéki lőzogjciiik hasznosítása céljából. í
Egyelj bányászati kincsek közül a Balatonvidékén említésre méltó a zirci
vöröa márvány,
valamint a por Maiid cement gyártására alkalmas triászkoni dachstejni mész lés a román itknent gyártására a raibh* márga. A Kövágöőrs környéki u, n. .ktflciiHcr pajinonkoni kvarc homokja, de különösen a Monostorapáti környékén található
üveghomok
viszont üveggyártásra nyújt kedvező lehetőséget.
Más ásvány, mely a Balaton vidéken inkább mulatóban fordul e\'6, a ga-lenlt Polgárdinál, a szárhegyi kristályos mészkőben, ahol jcleu\'eg az iparügyi minisztérium folytat bányászatot, továbbá a pirit és a markazit Rozi ós Hévíz kornyékén. Ezek azonban gyakorlatilag kisebb jelentőségűek. I)o említésre méltók a balatonvidéki
ásványos források
is. A Balatonfüred környéki savanyu vizek, valamint a pálioki és liévbi tonnák igen jó hírnévnek örvendenek.
Rendszeres é-s tudományoss alapossággal végzett kutatások a Balaton-vidékén még további hasonló értékes bányászati kincsek feltárását tennék lehetővé és nagyban hozzájárulnának hazánk cmo szép vidékének gazdag ipari felvirágoz tatásához — fejezte bo Lóczy professzor, a nagyszámú közönség hosszas tetszésnyilvánítása mellet!,, nagy érdeklődéssel kísért előadását, j ERDÉLYI FAZEKAS JÁNOS
Ujabb 24 főnyi fogolyszállitmány érkezett az internáló-táborba
A legutóbb Kanizsára hozott 39 fogoly i\'jtén tegnap ujabb vendégeket kapott a nagykanizsai rendőrségi internálótábor Budapestről- 21 szigorú Őrizet alá vett egyént száí-iitottak erős fedezetiéi Nagykanizsára ahol a vátfitl állomáson j már
megfelelő -számú őrség várta az uj jövevényeket, akiket a Hortny Miklós rjton, Zárda utcán át kisértek nj lakóhelyükre. Volt köztük nyilas, Valamint több nő is. Miután személyi lapjaikat beszolgáltatták, elhelyez-" ték őket a megfelelő osztályra- \'
A „Szervusz Péter" cimli filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két Ingyen mozijegyet sorsol Id előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Országos TejkSzpont, Horthy M.-ul. Auir Gyula, Kossulhlfr 7.
E heti nyerteseink a legmulatságosabb magyar filmet, a Szinusz FVtert nézhelik meg, amelynek érdekessége, hogy a közönség kedvence, Páger Antal kettős szerepet játszik. Az utalványok a csütörtök, péntek, siombati előadásokra érvényesek.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 őra közölt átvehetők.
Az előfizetők csak akkor Jogosullak a nyereményjegyekre, ha elöHzelésakkel hátralékban nincsenek.
Városi Mozgó *«*d«n és ..ertjén t fJM
Külön jutalmazott filmalkotás! Az évad szenzáoiofal jU t«fívfÁw (Lányok az ablak mögött) ¦¦» MmWmVSh Kertes* Mihály rendezése. Főszereplők: Roaimarh Lana, Priacilia Lane, Lola tané, ttb. atb. AMuélia magyar híradó.
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor. Figyelem I Az elsS előadást fillért.-<
1989. május 4.
OLCSÓ ÉS JÓ borotvák, ollók, konyhakések, zsebkések, ¦ hajváft-ó gépek, alpacca és chróm-acél evőeszközök
euk
Májon Testvérekiíl
ftSP
A négy nővér
A mellékutca Írónője, Fnnny llnrst ezúttal egy zenészcsalád négy leányának férjhezmenetelét meséli el. firdo-kes történet, Jó jellemrajzokkal, nagyszerű beállítással, pompás szereplőkkel, kissé ameriknías, szentimentális tálalásban, i
Kertéi* Mihály totóban a három Lane nővér és mellette a Pago leány nagyszerű a négy testvér szerepébon. Csinosak ós kedvesek, a férfiak azonban jobb színészek. A kitűnő rendezés európaiaknak is élvezetessé teszi Fan-ny Hurst legényct, do esnk az nézze 11.6^, aki szereti a* amerikai társadalmi filmeket. A kisérö filmből csak a híradó jó. —nő
Megjelent a Kaposvári Export-Lóvásár katalógusa
Korlátlan kiviteli tehetőség Olaszországba
¦ A folyó hó ö-án és 7-éai délelőtt a kaposvári Horthy-park mögötti téren megtartandó 1IJ. kűjwsvárl luxus-és igáslóvásárra bejelentett lovak katalógusa elliagytu a sajtót. A kútafógus közel 800 bejelentett ló adatait, árát, stb. tartalmazza. Az; Alsóduuáuliill Mezőgazdasági Kamara a katalógust nt érdekelteknek szélküldőtte, azonban kívánságra bárkinek szívesen megküldi díjmentesen. A kaposvári-országos vásárt Ö-án tartják meg az oxportvásána való tekintettel és a kaüüógpsbnn nem szereplő, tehát be nem jelentőit lovak a kaposvári vásártéren kerülnek eladásra.
A vásár felé szokatlan vételkedv nyilvánul meg. Olaszországba úgyszólván korlátlan kiviteli lehetőség van a vásáron megvett lovakra nézve, ezenkívül állandó az érdeklődés nűnet, holland, angol és svájci részről, továbbá belföldi viszonj\'latban intézmények, városok stb. részéről. A m. kír, honvéd lóvásárló bizottság nagyobb -mennyiségű .melegvérű lovat vásárol — a honvédelmi miniszter érlesltéso szerbit.
A lovasmérkőzések 0-án és 7-én folynak le a Turul sportpályán. A lovasnapok alkalmából 50 százalékos vasúti kedvezménnyel lehet Kapóst-várra utazni. Igazolványok a menet-, jogyirodákban kaphatók. ¦
Mindennemű felvilágosítással szívesen szolgál a rendezőség, Alsódunán-tuli MezőgaidaságÉ Kamarában,, Kapós- , vár, Németb István utca ü3. TeWoD 370. szám.
Az «Uj Somogy, szerint a tTvb°* vett szárvaam«rha-iiiterY0udós vásái<-lást mm tartják meg a Kaposvárott és környékén fellépeti száj- és körömfájás miatt.
I&3&. mijuB 4
Hősi naptár
Ai akkor még felvidéki, később Bvörl 1». gyalogezred gránátosából álló zászlóalj 1704-ben a I yj&Á y 4.1 mai Hollandia földjén a \\ji——\' \'\'franciákkal szemben harcolt, *«" a napon pedig a belgiumi Namflr melletti csatalján, korán icggel sikerült rajtaütéssel elfoglalta a franciak néhány sáncát és tüzérségi álU-tMi null akkora zavart okozott, hogy .i franciák túlerejük dacára »z oldalvást fekvő erdőségbe húzódtak.
E napon Borosjenői Jeney István volt munkácsi 11, honvéd gyalogezred-. b^li őrmester az e-zred I 1915. V.4 GorUcetől északkclelie
1-\'—-— Biecs körül vívott harcai
alatt annyira vitézül és elsiánlan ve-zclle szakaszát, mfrjd az oroszok hátaim férkőzve azok ütegállásait é« tartalékait annyira ügyesen deriteltc lel,, hogy ez alkatommal tanúsított kiváló érdemeinek clismoréscképcn az arany vitézségi éremmel tüntették ki.
lAz c*red ugyoueme harcai alit,l Horky Ferenc és Wolf József tartalékos zászlósok is azáltal tüntették ki magukat, hogy szakaszaik élén, flz oroszok legélénkebb tüzérségi tüzében a legnagyobb elszántsággal kivédték azok ellentámadását, majd maguk rohamozták meg a•- oroszokat^ akiket visszavetettek ós menekülő részeiknek Itatásos lüzrel igen nagy veszteségeket okoztak. Ezért Horky és Wolf zászlósokat is az arany vitézségi éronunel tüntették ki. Az előbbi a bronz, ac utóbbi pedig a kis ezüst vitézségi érmet előzően már kiérdemelte.
T
— (Elutazott a piarista rendfőnök)
nr. sebess Ferenc felsőházi tag, kir. koriuányfötajiácsos^ a inagyaroii-szági piaristák rendfőnöke, több napos hivatalos látogatását Lefejezte, A\' tanári konferencián dr. Sebess renct-föuók az jgazgató-házfőnöknek és tanári\' karnak legteljesebb elismerését fejezte ki a tapasztaltak felelt. Különösen kiemelte a gimnázium fejlődését és a tanári kar példás muukássá,-gát. ür. Sebess a délutáni vonattal titkára kíséretében visszautazott Budapestre,
— (Városi kOzgyQlést)
tartott tegnap Zalaegerszeg város képviselőtestülete, amelyen Czobor Mátyás volt polgármester nyegdijenio.-lósi kérelme is szeiepelt. A közgyűlés 18 szavazattal 5 ellenében elutasított u kérelmet. Tárgyalták mégl a kórház helyzetét és elhatárollak^ hogy a kón-húzl hozzájárulás érdckéln-n lépéseket lesznek a kormánynál,
- (A Falusi Uánykörök)
felügyelőit most nevoztké ki a szomr battielyi egyházinegyében. A zaial leánykori felügyelők: az egerszegi esperes! kerületben Galambos Ilona egerszegi tanítónő, a novaiban vitéz Tamás lileknó novai tanítónő, az alsóleódvni kerüld felső espercsi kerületeién Tóth Margit rCszneki tanítónő, ez alsóban Temesvári Anna pákai prefekta, a ictcnycibcn pedig Czjgány áoR& le-tényei twiltónö lőttek, f
- (Meghívó)
Az lírleányok Mária Kongregációja \'folyó hó, 0-án este 8 ómkor a Kis lloyal helyiségében tánccal egybekötött lékeiét rendez, melyre az érdeklődőket szercteltcl meghívjuk. Belépőjegy dija lékeiével 80 fillér, A vezetőség. (:) — KéslMaak* filc sokféle színben magyaros kézimunka részére, olosó árakon, SokOtzaal. (0
ZALAI KOZtflHVI
Végrendelkezett, aztán felakasztotta magát egy jómódú keszthelyi iparos
. Keszthely, mákos 8 (Tudósítónk jelenti) Farkas Lajos keszthelyi Jómódú mészáros és hentesmester, aki nz egész városban köztiszteletnek örvendett, nnárhosz-szabb Idö óta betegeskedett Betegségét gyógyíthatatlannak mondták, ami végleg elkeserítette. Mcgtrt-i végrendeletét, eztán elküldle feleségét az Ipartestületbe, hogy egyik
utolsó akaratét teljesítse. Ezer pengőt adományozott ugyanis a keszthelyi elaggott és munkaképtelen iparosok felsegélyezésére. Mialatt felesége odavolt, Farkas Lajos felakasztotta magát és már csak holtan találtuk rá- 1
A tragikus öngyilkosság nagy meg döbbenést keltett Keszthelyen és a környéken-
Puszta kézzel megfojtotta szerelmese apját egy szentmártonl legény
Borzalmas gyilkosság történt hétfőn este Felsöszentmártoiibon, Viljc-vácz Vltrus már hosszabb Idő óta udvarolt Gyuradtnovlcs Katalin falubeli leánynak. A Jeány édesapja nem Jó szemmel nézte a leánya és a legény közötti viszonyt és a leányt töblrször korholta a legénnyel való ismeretség miatt, sőt vasárnap e miatt meg Is verte.
A leány elpanaszolta udvarlójának, Hogy édesapja ő miatta verto meg. A legény és a leány ekkor elhatározták, hogy megölik n leány
édesapját. Mindjárt elmentek Gynu radlnovlcs lakására- A 75 éves Gyu-radinovies a szobában az ágy mellett állt. A legény egy-két szóváltás után neki ugrott az öregeimbemek, a kit földhöz vágott és elkapva a torkát, azt addig szorította, amíg az öregben élet volt. A leány pedig, a mikor a legény torkonragadta az öreget, megfogta apjának a lábát, hogy semmi ellenállást ne tudjon ki fejteni. A gyilkos legényt ós leányt a csendőrök beszállították a kaposvári kir- törvényszéki fogházba. |
í?RTLftlTLQI A nagyérdemű közönség szíves tudomására ÍLU I LüJ I LOI hozom, hogy a féaykéask érmlt raeiyan lássál Htottam és ennek köretén belül kirakat-kiállításul kapcsolatos nUoiös rvntfMMk. \'-i Üzletszerzőm látogatásaival a mintaképeket bemutatja megrendelés céljából.
Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását A kiállításit randezam: Nagykanizsa, Fő-ut 10., Caenaeryut 1., Horthy Miklós-ut 3.azám.
ilSISGB BÍU iilplfí.
Harmadszor;
wTnl a nagy KríváaonH
Jelentettük, hogy a KatboUkus De-gényegylet műkedvelői oly nagy siker mellett adlak elő a 1>4 a nagy Krivá-non c, operettet, hogy liarmadszor Ls meg kell ismételni. Ezúttal nem a Városi Színházban lesz az előadás, hanem a Legényegylet nagylermében, még pedig május 11-én, vasárnap este. Az opercttelöadás után, amelynek tiszta jövedelmei Színtón a templom-alapra fordítják, táncmulatság lesz. Jegyek a Legényegyletben 10 fillértől 1 i>engöig már kaphatók, (i)
— (Cserkésznap Keszthelyen)
TutósitÓnk jelenti:"Keszthely cserkészei nagyszabású cserkészünnepte
készülnek. Május 7 én, vasárnap részben a Balatm partján, részl>cn n K«-tliolikus Legényegyletben folyik lo a-közős cserkjészünnep, amely\' iránt azért is Igen nagy érdeklődés mutat-kőzik, inert valószínűleg megjelenik azon gróf Teleki Pál miniszterelnök, ÍŐcserkész ls, a kerület vezetőivel.
— (Egerszeg vidékén Is kutat a MAORT)
A Magyar Amerikai .Olajipari 11. T. megbízottai Oszlaczky Szilárd geofizikus és Woichert Rudolf mémök vezetésével Zalaegerszegre érkeztek. A jelentések szerbit néhány Iielcl töltenek a megyeszékhely környékén és Oz idő ntatl olajk ti tatásokai végeinek a göcseji dombvidéken. >
— GalUr vásznak kék és ptros színben, fehér rabéval együtt moshatók, So&Qtsasl. (0
leiiliiluill Közraktára
nagykanizsai telepe
foglalkozik
mindennemű áruk, gabona, magfélék előnyös tárolásával.
Tengeri-száritó üzemében olcsó bórszáritást is vállal.
A raktár-jegyekre kedvező kölosön-biztosltásl
ló és olcsó
, aOarmot. Btviltja, smlttatt.
— (Áramszünet)
I lolonp, május 4-én, csütörtökön déli 12 órától 13 őráig az egész város területén áramszünetet tartunk. I)rá-vavölgyl ViU. Aramszolg. R. T, (:)
— (Csecsemögondozónfll tanfolyam)
A pécsi egyelem gyermekklinikáján 1930—41. évi csecsemő és gyermek-gondozónői tanfolyamra a Jelöltek felvétele május 16-én fejeződik be. Személyes jelentkezés kívánatos, de lehet Írásban ls kém! a felvételt. A Jelentkezéshez szükséges iratok t anyakönyvi kivonat, 4 középiskolai bizonyítvány, a lakóhely egy hivatalos személyétől (orvos, pap, jegyző, Iskola igazgatója stb.) ajánló sorok, erkölcsi bizonyifc-vány, illetőségi bizonyítvány, tisztiorvost egeazsé^agyi bizonyítvány,, saját-Játkezülcg irt rövid önéletrajz, kiskorúság esetén szülői Ireleegyerés. A tanfolyam májustól szeptemberig tartó próbaidőből és szeptembertől a következő második év juuíusájg terjedő gyakorlati és elméleti kiképzésből áll. A növendékek állami gondozónői diplomát karmák. Felvételi korhatár 18 tói 30 éves Korig, Internátust ellátás liavi 10 pengőéi ti Llhclyczkcdési lelielősé-ségek a vizsgázott nővérek számárat a gyermekklinikákon, kórházakban, csecsemő- és gyermek -otthonokbani menhelyeken és magán családoknál. Az elhelyezkedési lehetőség nagy. Kelepeli Iciielöséjjek; teljes •látáson kívül havi 40—100 pengő. Jelentkezés helye: Magy. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Gyermekklinikája Pécs, Ráth u. 9. Igazgatóság. (Délután 5-0 óra között)
— (Agyonrugta a csikó)
Kotcmcn János darányi földműves tegnap egy pár csikót.veit a vásárban. Amint luizaért velük, be akarta kötni őket a/. Istállóim, ** egyik csikó azonban ugy liasbarugta az njdonsült csikótulajdonos gazdái, hogy tu nem-sokkal később Lclclialt sérülésébe.
Szandálokat, fehér oipöt, diwaioipöf, tenniazoipőt
Miltényi-nél
veszünk. (Fö-ut S.)
— (Elfogott Iharost tolvajok)
Orsós Károly iharosbcréiryi lakos Tóth Jánosné és Hadak Györgyié iluirosi asszonyoktól tyúkokat lopott. Hadákéknál azonban ráfizetett, mert a házbelick észrevették, eirogták és átadták a csendőröknek. Bekísérték n a kaposvári ügyészség fogházába.
— (Elítélt tolvajok)
lakatos János jjclőhenyei cigány fiatalkorú társával nagymennyiségű répát lojiolt Varga József petöhenyei földművestől. A tolvajok most kerül-tok az cgcrsiegi törvényszék elé, ahol Lakatost hal heti fogházra, fiatalkorú társát pedig 15 napi fogházra üélték. Az ítélet még nem jogerős,
A mai Izgalmas élet küzdelmeiben kifáradt egyének, akik
csaknem kivétet nélkül már fdült\'é váll székrekedésben és ennek következtében mindenféle emésztési nehézségekben szenvednek. Igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kis pohár természetes .Ferenc József keserüvizet, mert ez az Ideális hashajtó összes Jellemző tulajdonságait egyesíti magában. — Kérdezze meg orvosát.
XAUiX KÖZLÖNY
— (Leesett a kocsi tetejéről: meghalt)
jetenfceltük nemrég, hogy Toplak Jeromos rsatiiri lakos szénás síekere*-uek (elején ülve hazafelé hajtott, amikor egy zökkenőnél leesett és nyek-cslgolyatőrést, valamint súlyos belső sénllé.seloet szemedéit. A szerencsétlen enlbert korházba szállították, ile sogi-IMf\' nem lehetett \'rajt,, több mint egy heti szenvedés ulán meglmlt.
— Stankics *s*r íve:
szüntelen munka és megpróbáltatás. Kevés magyar város van, umolyuek oly küzdelmes múltja vobia, mint az és:akkeletl Felvidék évwzredes vásári központjának — Írja Tróesányl Zoltán « Tükör májust számában, Gyönyörű föld az Enföfi.Krtrpátok vidéke; festőién szép! MOVészi fényképek egész som kiséri Pataky Mária cikkét, amely ezt a természettől gazdagon megáldott tájat és annak népét Isntertetl. Megkap fényképek díszítik Thund Gábor ntlrajzát is a Hansa-városok ősi pom-pájáröi. Tolnai Gábor pedig Zrínyi világitt hotza közel a mai olvasóhoz. Blsttray Gyula Mikszáth Kálmán képviselőségének Irodalmi emléket gyűjtötte össze, egykorú karrlkaturák és fényképek bőséges felhasználásává]. A .sasok hazáját,- Albániát, mutatja be vitéz Tomesy Győző Írása.
öngyilkos lett a Rákóczival* ura
Sérospajok, 2máj>js 3 Relschling Farkas báró, a hites Rákóczi vár i-jra, vadászfegyverével föbetöttc magát és meghalt- A báró herceg Wintílschgrfltz leányét vette ei fcleségfli \'ós Így került birtokába b hires Rákóczi vár. Az öngyilkosság hálterét és okát nem ismerik.
Egyszer minden kiderül I
Newyork, május 3 Arkansas államban John Evors milliomos nregbctegedótl 6s lázálmában ellwszólte, hogy tulaj dónké ppBÜ egy szökött fegyenc, aki megölte fegyörét és ellopta egy John Evcns nevü egyén iratai! és annak pénzével olyan ügyesen játszott a tőzsdén, hogy milliomos lett, Ez is karrierlt
SPORTÉLET
A futball bajnokáig állása
1. osztály.
1. PV8K 17 11 3 3 5« 23 25
2. KTSE 18 11 2 5 W) 36 24
8. PBTC 1« 9 3 4 45 25 21
4. ZaSE 17 9 3 3 32 22 21
5. NZ7TE 14 9 - 5 42 22 18
6. NTE 16 7 4 5 28 20 18
7. BBTC 18 8 1 0 25 37 17
8. KBSO 19 6 2 10 80 44 14
u. DPAO 17 4 4 11 27 32 12
10. PEAO 17 4 3 10 26 44 11
11. PAC II 4 2 7 25 29 10
12. PHETC 17 2 3 12 1!) 50 7
á Zalát KOiIony SforMtppTOrMsje
TIPP-SZELVÍNY 8
Uklk:...............................................
Szerintem a vaeárnapl mérkőzések a kövelkezó eredményeket hozzák i NTE—PAC . . i(-.:..)
Délny.-MOVE.......... (_.!_)
Vzeas - Pácai DV.....:... (.-.:...)
Szolnok—Pradl .....\'¦ - (.-1 —)
U|pl«-Ph6bus . . ._ i -. (... I.-)
Nemz.-Blok ......¦¦— (._ I ••)
Zugló-Taxi ..........(...:...)
SFAC—Alba R......(.--: -)
F.TO-Haladáe......(.-. l -)
1939, májúi 4.
Siesebiek kíieig eloljárójiitáiól.
997/1939. u.
Hirdetmény.
Szepetnek község vadászati ]osál 1939. augusztus 1-181 10 évre 1939. évi június h4 3-án d. e. 10 Arakor a községháznál nyilvános érvéreién bérbe adja.
Fellételek a azepetnekl körjegyzői irodában megtudhatok.
Siepetnek, 1939. évi május hő 1 Dr. Horváth Lajos sir. Hitler fljírgy sk.
kSrJegyzó. Iilru.
BREDHEWT
Emmáim
APfiÓHIRDETÉSEK
Hciiúlllf-Uiaa ílíja vjuimeji ti Bae*«tiUJ» >0 u4tf MillMc, iali.J4ft lavílüit uó S rttUr, MUCtnip 10 Mit| » flii4r, m!od«n további »S 4 ElUk.
ÁLLÁS
S«ei»«l«iány», »•»»*«-u«i Iméntink málna 15-re. Jelentkezhet Unger 4« Tóth vaakercakedterKn. 1136
Hzelöleányok (alvatetaak Bukii )ó-zeerná varrodáiéban, Klrály-u 34. az. *
AD AS VÉTEL
Tinta akáom** kapható Beleznal íüezer éa csemege kereskedőnél Sugir-ti. 53. Telelőn 625. _997
Jókaiban leyó laflaaaarllat karnak
megvételre. RoigoayT-u, 19. _*
Eladó lókarban levó 50t).a> —.... karékaatr oldalkocalval, (laemképea. Caányl Láezló-ulca 21. •
rtaCTobb aaaraalzAzwaáia watsnaák.
llrályf Ptl-u. 3, háteó lakáa. _•
Jókarban levó 500-aa asatarkarak-¦sar eladó (eaellec oldalkocalval.) R«-íonyl-o. 10/a. Horválh. 12«0
Ulóbcgyl kb. 3 hold láharrai éa ffl lábon eladó dr. KnaiiUaeaál, 1\'8-ul 21. *
Khaki CambalH»14k«eB*k éa kelleló-táp eladó. Rákócal-U. 25. •
Csiliárok,
falikarok.
SHraTaTaaaaaaaaaaaaaaaaa^^
éiigllszehréng-lámptíh
egfs^erl és díszes kivitelben kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLBYI.nél
Sugár-ut 2. un
személykocsik árai:
Adlop Junior Roadster Mdler Junior Coach . . Adler 2 lit. Setlan . . Adler 27, lit. Setlan ,
18 hóig terjedő részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
SZABÓ ANTAL sportüzlete
Nagykanizsa, Pflul 5
káaiatfaaáa MtelaV
P 3640 P 3680 „ 3900 .. 3950 „5410 „ 5480 „7180 „ 7280
¦JUUS-OZLirrHELTOÉO
Calnoa kilaaobái, clduobáa lakain vízvezetékkel má|ua l-re kiadó Suuár-ut 53.996
Zrínyi Mlklóa-ulca 56. házban kúrom-aabáa lakáa auguaztuira kiadó.
M««|«.»*M», Olazobáa lakatok k|. adók. Dtnlach, Deák-Kt 12 1239
Hazoraazoba-halioa. vuey néflyazobaa lelleaan azánu (e«t!eg elaoeHielell) 3shk-haMfertcm l«Mat fcaeaa* aaauaztoi alMjíre a vároa beíiarilletén. Dr. Magyar, lóálíalorvoa. Telelőn S9Ií 1557
Soaár-al 42. alatt eair «aotMa aaonnall biköllozóare kiadó. 1289
Egy- vagr ketezobáa lakaat kétes íiycrmektelcn házwpár \' agnlatBara. Vlda lUazeiüzlet. i 1267
Egy- va|y katféaakta, elóazobáa, visvcíetákea, azáraz lakáat aognaztuira
karnak. Ctm a\'kiadóban. 1278*
BatMawaaaa azáraa utcát Lakáa azon. nal kiadó.Xaeageryut W _•
aiatwaabéa vízvezetékéé lakáa aog. elaolére kladí. Klrály-u.^. •
¦éaiaaakáa emeled lakáa anguiz-tua elae)aza kiadó. Telekl-at .25._¦
Harapva aaakéa emeleU lakáa angnaz-lusra -kiadó. Lénárl bótkeraakedó. 1274
IHétausatatáa lakáa juntaa vagy anguaa-tua l-re ktadó. Klnlzal-u. 59. alatt. \'
Caerigery^ 26. alatt kettzobáe áa egy tizoba-konyháa -laataVe azonnal vagy aojr. 1-ére Ua*S. Bővebbet SzéchenyHér 8. alatt -
Háraaaaabáa lakáa aug. 1-ére kiadó Arany Jtuoi-u. 2/a. alatt 1277
HareteesettAB eldiaobáa utcai, egy-azabaa ndvafl lakás- Babochay-u. 3., — leglorgalmaaabb helyen «aclallaat|laa« azonnal kLadoát, tiezertdaaáa eladó. Királyaim 16. 1282
BÚTOROZOTT SZOBA
Színház mellett calnozan bútorozott, caendea aaaba, fardózzoba-haaználattal málna 15-re ktado. Rozgonjl-n. 19.
UAZ ÉS INáWl.AIM
ElaaTó 10 nlon egy klaebb, egv na-vobb adóHlentea, tördoezobáa caalidlhíz. (feghlzott: Horváth, ingáival 42. 1279
üalaaáHa Rákóczl-u. Kaalzal-u. aarkán szabadkéahól eladó. Kengyel, Eótvóa-ter 30.
KÜLÖNFÉiB
Akar taaybaaaaalT fényképtzó-gépek kólcaonzeae 5 hétre 1 tek. Hímmel. 3 Kifli Vaatagh ténvképeáz éa totó azak-Ualalélien, Fó-ut 10., Caengery-ut 1., II-gyelemt ax udvarban.
Diai»l-t>A1saaarSk, ráz- éa zománc-tálilák, véanöki munkák legolcaóbban ké-azulnek Vákáay Teatvérekriél. \'
Haláaziat, horgáazat, rákáeiat kanlif.l tatárban llloa. Simon látván tzaláaabérló. *
Kölyök tarkaarkatia találtatott Oaz-dá a átveheti Donát míszeriaznéí. Erzaé-baV-ter 13. •
Qr»t«tAaaaa<1 mindent megmond írásából (lényiipról la). Sorvtsnáesok dl|-titaul. rosairf Knlaludl u. 39. Ugyanott azakrény, aóikabát eladó.
ZaUI KÖZi-ÜHr
roUTIKal uai\'njv.: Kladlu: „K\'znnsiliaáol II. Y. Nagyktaliaa". Felelóa kludó: Zalai Káraly. Nyomatott ¦ a „Xázaazáaaágl R. T. Haaykaalzaa-
ayaaaajáaaa Nagykaalzaáa. ntrozedlart halai¦ lalal Msattv)
79a Évfolyam 102. mám
Nagykanizsa, 1939. május S, péntek
Ara 12 HU-
ZALAI KÖZLÖNY
tt Uadttlntil: Fönt 5. eiim. ¦ bttkOziup délután.
POLITIKAI H A P I L A P
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizetési ára : egy hóra fi pengő 40 filler. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! tefefon: 78. sz.
A történelem tükrében
Hómon BáJint vállát- és közokta-. lásíigyi miniszter Székesfehérvárott ehnoiidolt képviselői beazánmló beszédében a trjdós törénctlró tárgyl-liigoi szemléletével vetett visszapillantást az elmúlt esztendőkre és ¦ugyancsak a történetíró szigo/utárgyilagosságával ériékelte a legutóbbi évtizednek világpolitikai és magyar beiső polilik.i eseményeit. Amikor ezt tette, végéredmónyében azt a tényt állapította meg, hogy ma már teljes birtokában vagyunk kalonaj szuverenitásunknak és cse\'ekvőké-pességünknek, tehát tul jutottunk a revízió, felé vezető at első szakaszán ls. i
Hogy pedig ez »z örvendetes tény ma telje.; határozottsággal megálla-ható, hogy a trianoni etesetlség sö-tétjébői a mának Immár biztatót] derűsebb légköréi* jutottunk. az kétségkívül a legutóbbi esztendők helyes kormányzati politikájának köszönhető- Annak a kormányzati politikának, amely a. nemzeti őneéiu-sásK a keresztény erkölcsiség és a magyar szociális és népi irányú faj-védelem gondoláién épül, célkitűzéseiben és felfogásáén, inódszsrében és eszközeiben egyaránt íremzíJfi fajvédő politika.
Rámiutatot Hóman Bálint emieka politikának egész genezisére, ami-\' kor nzt mondotta, hogy »a mi pa\'i-tikánk nyílegyenesen hdad azon az uton, amelyet Szegeden Horthy Miklós, a ml vezérünk és az ö akkori munkatársai, közöttük G-ÖmbcM Gyu\'a és Teleki PáJ jelöltek kl és amely tit meggyőződésünk szerint a magyar feltámadás felé vezet.«
Eaniékeztctett a miniszter az egy évtized előtti halyzetre, amikor katonai és pénzügyi tekintetben Idegen hátaknak állandó ellenőrzésre alatt állottunk, s amikor a hadügyi és pénzügyi szuverenitásától megi fosztott ország nem rendelkezett a szuverén államokát megillető teljes Jogkörrel. Utalt ezután arra, hogyml csoda dinamikus erőt jelentett az n fordulat, amikor Gömbös Gyula kül politikájában rátért a revíziós gondolni megvalósításának útjára, amikor kormányzati politikává tetle a revíziót, amelynek szolgáltában addig csupán a társadalom egyes tényezői állottak és működlek-
Ez a fordulópont azt jelenteiig hogy külügyi kormányzatunk aktiv békepolltlkávul készíti elő az elszakított részek visszatérését és a nemzet ősi történelmi pozícióján ik helyreállítását. De jelentette ez a fordult azt is. hogy Európában véglegesen megbukott a páriskörnyéki diktátumok politikája. Amikor Németország és Olaszország belső erőiké nek ¦újjászervezése után elfoglalták Európáb-m a vezető poziciót mi visszanyert telje* cselekvőképessé,1 günk súlyéval állottunk a tengely-, hatalmak mellé. Első ténykedésünk az egyenjogúság visszaszerzése után ;s magyar haderőnek újjászervezése \\-o4^Attértünk az általános védkőle\' lc/58»%,-e és hadseregünk átütő,
Véres fegyveres összetűzés a Hlinka-gárdisték és a mecenzéfiek között
Szlováklátói való elszakadás mellett tüntetett Mecenzéf népe —Egész Szlovákiában dühöng a Hlinka-terror
KaBsa. május 4 Mecenzéf felől egyre nagyobb tömegekben érkeznek magyar területre a német és magyar lakosok. A Hünka gárda terrorja ugyanis egész Szlovákiában újból fellángolt és teljes erővel igyekszik elfojtani minden olyan megmozdulást, amelyet a magya>\\ német vagy rut^n kisebbség kezdeményez. Ez a terror Kelet-Szlovákiában a legerősebb, ahol még nem hajtották végre a Hllnka gárdisták lefegyverzését.
Tegnap Mecenzéfen megjelent egy Hlinka-gárdlsta és 500 koronát igért
mindenkinek, aki kilép a Magyar Pártból és a Hünka-gárdistákhoz csatlakozik. A Hlinka-gárdista egyetlen üzletet sem tudóit kölni, ellenben 150 magyarérzelmü német, kiverte a faluból. Később nagy csoportokba ¦ verődött a lakosság és tüntetelt a Hünka-gárda terrorja elten. A Hlinka-gárdisták erősítést kértek és puskatussal rátámadtak a lakosságra. Az általános verekedésnek — amelynek több súlyos sebesülije is van — a szuronyos csendőrök megjelenése vetett véget. Később a Hlinka-gárdisták
Schmledl Jenő egyetemi haligatót támadták meg és véresre verve elszedték pénzét. A rablótámadás nagy felháborodást keltett a lakók kőzött és újból tüntetni kezdtek a Szlováklátói való elszakadás mellett, A Hlinka-gárdisták addig meghunyászkodtak, mig az erősítés nem érkezett. Ekkor fegyverre! és géppuskával lövöldözve kergették szét a mecenzéíieket. A sebesültek között több asszony és gyermek ls van.
Feloszlatták a képviselőházat
Június lO.-ére hívták össze az uj parlamentet — Teljes erővel megindult a harc a májusvégi választásokra
Kik hol lépnek fel Zalamegyében ?
Budapest, május 4
A képviselőház feloszlatása ma megtörtént. A várhaló események miatt a Ház ülése iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. A folyosók már korsdélelőtt fele volfak vitatkozó csoportokkal és amikor fél II után megszólalt a csengő, eeyszer-re megtelt a kégvlselöház ülésterme. A kormány élén Teleki mlniíztcrel-nök kis fekete aktatáskával jelent meg. Az ülést 10 óra 43 perckor nyitotta meg Darányi Kálmán. A számvizsgáló bizoltság jelentését vita nélkül elfogadták, majd 10.48-kor az elnök bejelenlelte, hogy Teleki miniszterelnök kíván szórni.
— Van szerencsém bejelenteni a T, Háznak, —- mondotta a miniszterelnök — hogy legfelsőbb kormányzói kézirat érkezeti. Kérem annak felbontását és felolvasását.
A felbontott és a i\'egyző állal felolvasott kormányzói kézirat így hangzott:
A magyar országgyűlésnek kormányzói Üdvözletemet! Tisztelt Országgyűlési A m. klr. kormány előterjesztésére az 1933. évi 23 tc.-ben foglalt jogomnál fogva az 1933. április 20 ára Budapestre összehívott
Országgyűlést ezennel berekesztem és felosztatottnak nyilvánítom s egyben az u] országgyűlés mindkét házát június 10 re egybehívom.
A kormányzó! kézirat ezután hálával és elismeréssel köszöni meg a Háznak az eddigi eredményes munkát.
A Ház a házfeloszlató kormány-
zói kéziratot nagy éljenzéssel vette tudomásul. A leiratot tudomásul véve a felsőháznak továbbították. Darányi elnök berekesztő beszédében megemlékezett az ország örvendetes gyarapodásáról, majd a Ház felállva elénekelte a Magyar Himnuszt.
A Ház ülése és ezzel az országgyűlési ciklus 10.55-kor ért véget.
A zalai kerületek változásai
A Zalai Közlöny tegnap az uj választókerületi beosztással kapcsolatban már részletesen közölte az uj kanizsai fcerültt községeinek névsorét. Tájékoztatásul közöljük most a keiülell beosztás többi zalai változásait is. így legérdekesebb, hogy megszűnt Drózdy Oyözö kiskomá-roml kerülete, Nagy István ietenyei kerülete, Huszovszky La{os pacsal kerülete és Némethy Vilmos zala-baksai kerülete.
Az uj beosttáu szerint vitéz Bitó György Ienti-l kerülete lett a legnagyobb, amely 100 községbul áll. Mei^Ier Károly keszthelyi kerülete 40 -köznéggel lelt uj kerület, mig teljesen uj kerület Sümeg 42 köz-
séggel.
A nagykanizsai kerület, mint je-lentcllük 36 községből áll. Egyesi-Ictték a tapnlcai és balatonfüredi kerületet, ahol eddig gróf Eszlerházy Morc, illetve Darányi Kálmán volt a képviselő. Ez a kerület most 55 községből áll. Zalaegerszeg 63 községgel alkot önálló kerületet, Szent-grót pedig 50 községgel. Az előbbinél vitéz aryálfalvy Nagy István, az utóbbiban Uyömörey Sándor volt a,-. képviselő.
Természetesen a házfeloszlatás hírére megindult a küzdelem már a mandátumokért és a jelöltek neveinek százai röpködnek a levegőben. Bennünket elsősorban Zala érdekel.
ereje a kárpátaljai harcokban máris a legteljesebb clismeréspcmélróauér vényesült.
Azoknak az eredményeknek kivi--vásáv.d, amelyet a területben elért s amelyek a Irianoni szerződés béklyóinak lehullását jelentették, legnagyobb részes-\' kitűnően megszvrw-zelt hoiivédtégünk volt, de igen nagy scgilségünkre volt a baráti nagyhatalmak megérté e és támogatás;* is a tengelyp.ditikn keretében. Amikor pedig mindez megtörtént,
világosan kirajzolódott Magyarország helyzete egész Európa államrendszerében és nyilvánvalóvá lett, hogy ebben nz államrendszerben Magyarország az európai egyensúly egyik legerősebb biztositéka. Magyarország megerősödése — Így mondotta a kultuszminiszter — nem csak egyedül Magyarországnak és a magyaroknak, hanem a magyarokkal évszázadokon át á Ham közösségben élt nemzeti: egeknek és :i szorin szédos és barát! nyugati államok-
nak is elsőrendű érdeke 1
Ezt a tényt legutóbb Rómában, majd Berlinben baráti államok hl-"vatott vezetői is hangsúlyosak\' Magyarországnak, mint a DJJJfljgvólgyi egyik legértékesebb s legszámottevőbb tényezőjének jelentősége tjgy, Rómában, mint Berlinben határozott éríékmérést nyert. KUndeitekelött pedig1 ujbói és ismételten bizonyságot tehettünk arról, hogy továbbra is változatlanul az igazságos európai béke szolgálatában altunk-
ZALAI KÖZLÖNY.
1939, május 5
Kik lépnek fel Zalában ?
Kanizsa vo\'t képviselője, Belliién István gróf, — mint értesülünk — sehol nem akar indulni, ami az ellenzéki pártokban nagy csalódást keltett
Nagykanizsán a Magyar Élet Pártja nak támogatásával llovszky János, a Baross Szövetség országos elnöke lép fül, ellenfele valószínűleg csak Dróidy Qyöző lesz.
Az egerszegi kerület hivatalos jelöltje, a kiszivárgott hirek szerint, Thsssy Kristóf alsóbagodl földbirtokos lesz, akivel szemben pártonkívüli programmal Árvátfaivy Nagy István veszi fel a versenyt.
A Sümeg—szentgróti kerü\'etben — értesülésünk szerint — Komis Elemér gróf rokkant földbirtokos lesz a hivatalos jelölt. Kívüle kor-mánytámog^tó programmal valószí-
nűleg indul még Szilágyi DezsÖ főszolgabíró és kisgazdapárti programmal Mangiár Károly körorvos. Le het azonban, hogy miként Egerszegen, itt is lesz még egy nyilasjc lölt Is
A szentgróti kerületbsn a pacsai képviselő, Huszovszky Lajos a hivatalos jelöli, vele Fzemben egy nyl-lasjelőlt és Faikas Tibor veszi fel a harcot.
Lentiben vitéz Bíró Qyörgy ma rad a kormánypárt jelöltje, ellenfelének a zalabaksai kerü\'et régi kép viselőiét, Hajós Kálmánt emlegetik.
Keszthely hivatalos jelöltje Svas-lits Géza mérnök, aki mellett természetesen Meuler Károly lép fel. sőt valószinü pártonkívüli program-ma! Rakovszky István Is.
Balatonfüred Darányi Kálmán kerülete marad most is.
â szovjat samlegességbe vonni
Az angol külpolitika vereségének könyvelik el LUylnov bukásai, ami miatt meghiúsul a hárraasegyezniény
Moszkva, május 4 Litvlnov szovjet külügyi népbiztos lemondott. Helyére Molotovot, a népbiztosok tanácsának elnökét nevezték ki.
Berlin, május 4
Politikai körökben Litvinov váratlan távozása találgatásokra ad okot. A lapok megegyeznek abban, hogy vagy a politikában, vagy a politikusban lehet a hiba, ha a mostani időben valaki ilyen hirtelen távozik. A távozás elsősorban Franciaországot és Angliát érinti kellemetlenül.
A lapok egyébként megemlítik, hogy Litvinov balsikerekben gazdag külpolitikai uályít futott.
Róma, május 4
Olasz körökben Litvinov bukásában uj szovjet-külpolitikát látják. A jelek szerint Sztálin, megelégelte Litvinov kudarcalt és -szembefordult azzal a politikával, mely a kapitalista demokratikus államok barátságára támaszkodott. A jövőben valószínűleg semleges lesz Moszkva.
London, májas 4
Angliában Litvinov bukása mélységes megdöbbenést kellett. A lapok nem titkolják, hogy közvetlen
a hármasszövetség megkötésének előestéjén ez a bukás az angol külpolitika nagy verességet ^.jelenti, mert Moszkva a jelek szerint teljesen visszavonul a nyugati politikától és semlegességbe vonul.
Politikai körökben hangsúlyozzák, hogy senki sem számított arra, hogy „az együttes biztonság atyja" ily váratlanul és éppen most távozik.
Parisban is az a vélemény, hogy a szovjet az elszigetelődés politikáját kívánja folytatni.
Varsó, május 4
Most már kétségkivül áll, hogy a szovjet külügyi népbiztosa Litvinov bukását a vörös vezérkar idézte elő. Molotov külügyi népbiztossá való kinevezése csak névleges, mert maga Sztálin kivánja vezetni a külügyeket Potemkin segítségével.
Nehézségek az angol-francia— szovjet egyezmény körül,
Paris, májút 4 Az angol-szovjet tárgyalásoknál súlyos nehézségek merültek fel. A Matln szerint az angol-francia-szovjet egyezmény tervezetét elfogadhatatlannak tartják.
Hundér Antal a Szentatya nál
VatikánvAros, máj un 4 A Rómában tartózkodó Kunder Antal kereskedelmi miniszter tegnap folytatta tanácskozásait, ma pedig kihallgatáson jelent meg XII. Pius pápánál. A Szentatya szivélyes magánkihallgatása után Maglloni bíboros államtitkárnál tett látogatást a magyar miniszter.
Csáky gróf beszámolója a külügyi bizottságban
A képviselőház külügyi bizottsága szerdán délután öt órakor Takách-Tolvay József gróf elnöklésével ülést tartott. Az ülésen a kormány részéről Teleki Pál gróf miniszterelnök, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter és Csáky István gróf külügyminiszter jelent meg.
Az elnök megnyitó szaval után Csáky István gróf külügyminiszter tartotta meg expozéját, amelyben beszámolt Teleki Pál gróf miniszterelnökkel együtt tett római és berlini útjáról. A bizottság ülése fél 7 óra-Kor ért véget.
Meghiúsultak Potrmklm tárgyalásai
Kairó, május 4 Az „Ahram" cimü lap azt írja, hogy Törökország nem egyezik bele abba, hogy a Dardaneilákat bárki is megszállja. Potemkin tárgyalásai hiábavalók voltak.
A bélben keletkező mérgek által okozott rosszulléteknél egykéi pohír természetes Ferenc József keserűvíz, gyors és alapos bélklútltö hatásánál fogva gyakran a legjobb szolgálatot teszi. — Kérdezze meg orvosát.
— Gslttr vásznak kék és piros színben, fehér ruhával együtt moshatók, Schatxuél. (i)
Emléket állit a város az elhányt Magas Mihály piarista gimnáziumi igazgatónak
Mikor anfiek idején e nagykanK zsal róni. kath. gimnázium fejlesztése érdekében az akkori polgármester, dr. Snbjaii Gyula a piarista gimnáziumot régi helyéről áttelepítette a mostani épületbe, — a volt cs. kir, 18-ik gyalogezred laktanyájába — amit az Intézet és a piarista rendház céljainak megfelelően átalakíttatott, rjgy, hogy a nagykanizsai piarista róm. kath. gimnázium1. Internátus és rendház a vidék első ilynemű intézetévé lön, ~- napirendre került a vele kapcsolatos templom kérdé:e is. Ébcrhardt Bél" c. tankerületi főigazgató, az intézet akkori igazgatója forszírozta Js aj templom felépítését, azonban részint technikai, részint anyagi akadályok ítnlatt a templom felépítése elmaradt. \' \'•
Évek multán, amikor Magas Mihály igazgató-házfőnököt a tataáfc rendházból Nagykanizsa na helyezték át, ismét napirendre került a piarista-templom ügye. Magas Mihály átlátta n tarthatatlan helyzeieí\'.hogy egy ilyen modern intézet & rendház a szükséges templomot nem néiktl-iözheti tovább. Vallási, mint ifjúság nevelési szempontok arra késztették az agilis Magas Mihályt, hogy komolyan kezébe \\egye a templomépítés ügyét, amit legfőbb feladatának és munkássága első programpontjának jnagű elé tűzött.
Dr. Krátky István polgármester a legnagyobb megértései és szeretettéi karolta fel Magas Mihály erőteljes akcióját a város áldozatkész közönségével egyetemben, ehhez já-. rult még a megboldogult Jnk plébános adománya (hagyatéka), amely eldöntötte a kérdést? Sikerült Ií a szép piarista templomot felépíteni, majd lassanként Magas Mihály fá-
radságot nem ismerő buzgóságának és ügyszeretetének számos lelkes mrunkatársoTval) a hívek, « régi piarista diákok és a város további áldozatkészségével berendezni, felszerelni. És most mar évek ót i itt áll » Sugár ut és Király Pál utca sarkán — a \'piaristák hatalmas területén — a nemes, egyszerű, építési stílusában is megkopó piaristtitemp-lom, ninlt a piarista szent Pompi-JIuh tiszteletére emeltek és szenteltek fel. A kanizsai piarista templom az első uz egész világon, nmít szent Pompilrui tiszteletére emeltek.
És azóta nemcsak a piarista gimnázium ifjúságinak, nemcsak a rendháznak, hanem sok ezer hivő lelki szükségétét elégíti ki n kedves, meghitt plarfíta templom, hóla Magas Mihály nemes papi lelkületének, fáradhatatlan buzgósága nak. Hiszen nagykanizsai munkásságának koronája volt a felépült piarlstn-tempiom, örömérc egy egész váras* rész hívőinek, akiknek lelki g.mdo-zását Is szolgálja.
Ezt a nemes buzgóságot, ezt a fá-r-idhatahm nvunk&ságot akarja méltó módon megörökíteni .wáros vezetősége, amikor a piarista templomban a felejthetetlen emlékű, templom-építő Magas Mihály Igazgató-házfőnöknek emléket állit. Az emlék művészi kivitelű márványlap, melynek szövegét tegnnp állították össze és amelya templom belső fidába kerül, hogy örök időkre hirdesse a megboldogult íjíten-t szeretetét, Igazi szerzetesi lelkületét és az ifj\'j magyarságért folytatott lőng\'.elkü mnkásságát- \\
Az emléktábla ünnepi keretben, az évzárás Tedeuma alkalmával kerül leleplezésre a templomban.
(B. fí.)
Legdivatosabb
Imprimék és nyúrl anyasok
Igen olcsó áron kaphatók
Hariúnúl (Bazár-udvar).
A barátok telkén lehetne felépíteni a polgári iskolák tervezett nagykanizsai palotáját
Nagykanizsa jövő történetírója ennek n hat ár-helyzetbe nyomorított városnak mostani évtizedét minden \'bizonnyal az alkotások fejezeteként fogja felvenni krónikája lapjaira-Igaz, sok volt a hiányossága Nagykanizsának, elvégzendő feladatok1, megoldandó problémák csőstül vártak elintézésre. De az elintézések sora az utóbbi években olyan lendület lei indult meg, hogy ma már üresnek érzik a kanj^saíajf «z esztendőt, amelyben nem sikerül a város vezetőségének egy-egy párszázPzer-pengős középjtkezest létrehozni, de ugy, hogy Nagykanizsának\' minél k\'e-
vesebbe kerüljön. i
Az igazságügyi palota. »z OTl-palota, n rendőrségi palota, a most kilátásban tévő pénzügyi palota utón máris készülnek " tervek a polgári iskolák palotájának felépítésére. A tervek ugy készülnek, hogy a palotán város Buiiyiadi—Rozgonyí utcai telkein épülne fel. A megoldás melleit szói, hogy ez a várnosrész a városrendezés] téiv szerint egyik szép része lesz Nagyknntzisának. A ^református templom, a vitézi szék-ház titán ez «z uj köáépülct is méltó módon emelné ennek a sokáig elhanyagolt városrésznek b képét. ,
N
yári divatujdonságok
emprlmék, vásznak, szövetek, szónye- _
«.k.fO«6„vk.Im.kn.«,választékban GOLENSZRT DIVATÜZLET
Telefon : 027. FS-ul 14.
\\m. raáfta i
BIztasKsa vetésit
Pgkárrsi
Felvetődött azonban a gondolat! nem lenne-é helyénvalóbb elsősorban a város közepét szebbé tenni ós vagy az üreíCit ásítozó Pattira-tel-Tcen, a postával szvmközt megépíteni a-polgári iskolák palotáját, vagy pedig a barátok telkén, a Horthy Mik-Jós yt üres oldalának kiépítését meg kezdeni ezzel az a) középülettel. Kérdés, mikor lesz nvegjnt alkalom a dísztelen F\'jtura-telek eltönteté* sere ? |
De ha u F^jtura-telekkel má> a szándék, akkor is nem lenne-e célszerűbb a barátok telkén a polgárt Iskola felépítése ? tígy tudjuk, hogy a fenoncreíidtői erre a célra meg lehelne szerezni a mcjfclő terü\'etot, sőt: — nagy kertet is hozzá- (Az uj polgári Iskola építkezésénél ugyanla . kikötés les/, hogy oktatási célokra, kertje is legyen-) I
Eít a megoldást tegrokonszem*-s«bbé tenné az a tény,: hogy a polgári i* kóláknak van a legtöbb vonatok) bejáró tanulójuk, akiknek szempont-jdból fontos„ hogy ae iskola ne legyen messze a vasúti AUomaatól. Másik szempont: — ha egyszer sikerülne megtörni a jeget a Horthy Miklós ut üres oldalának beépítése terén, akkor bizonyára követnék azt más építkezések is. Erre a jégtörésre> pedig legalkalmasabb lenne egy Uyan nagyarányú köxépitkezéa.
A kérdés felett van még idő gun dolkodni. llozzásíólásokat szivesen veszünk, i (
Foghásr* Hélték a piaci husbódé éjszakai látogatóját
Február 22-én történt, hogy az Erzsébet téri reno^ronsaemnek föltűnt két gyanúsan séütlgató fiatalember, este újból látta okrri a pjac-taren^ de azok ls észrevették a rrendört,, mire az egyik behúzódott a hlrdetőoszlop mögéK a másik pedig eltűnt, mint u kámfor, Czenkváry Árpád rendőr ül-aidöaöbe vette az egyiket,, aki nem volt más, mint Jóna Sándor Uskaui> zsal Iparos segéd, megrakodva hússal és hentesárukkal. Kiderült, hogy a Iiein Zoltán Rákóczi utcai hentes-mester husbódejából lopta mindazt. A másik fiatalembert ls még az éjjel elfogták .Sintár Károly személyóbea, aki azonban tagadta, hogy bármi köre lett volna az éjszakai kiruccanáshoz. Most tárgyalta ozt az flgyet a nngytotf nizsai törvényszék. Jóna beismert mindent, de Sintár ártatlanságát hangoztatta. Hciu Zoltán ós a rendőr tanúvallomása után után a törvényszék bűnösnek mondta ki Jóna Sándort lopásban és ezért az enyhítő szakasz alkalmazásává] hat heti fogházra, vaUuníat egy évi Idvatflfcesii tésro itélto, Slntár Károlyt pedig fel-mcntette.
I-okosodó étxakl, éaxaknyugatl ¦lét, válto/ó felhŐ^ot, 9*6 és zi vstar, a hÖmónBÓklst OtÖkken.
A Meteorológiai intézet Mttltoaleau\'oMiaaa jaíeüli.
HrJméraéklet tajraap *ft> 9 órakor: •H3 a, taa c+mfi -J-W-2, allata +1*0.
De jó hurcolkodni!
Efly uj hont kereső gyötrelmei
Május az év iegsiebb, a szere, lem, a gyöngyvirág, a tavasz iste. nénck és még sok más szép dolognak a hónapja. Egyetlen árnyoldala van, hogy hkbér nogyod. Ebben a hónapban indul megsértődött •arccal, felfelé lbrdttotq asztallábakkal a legtöbb l:ikás„ uj hont keresni. E zártkörű honala-pitásokat az emberiségnek két ti. pusa végzi: a íb*t\'l és ntm fiíetfV lakó. A fizetőket a házigazda nem bírja, mert a lakó folyton ujabb és ujabb igényekkel áll elő. Elvégre a fittéért teheti. A nem fizetőnek meg a házigazda megy az Idegeire, at ör+jkfts zaklatásért.
A hurcolkodás eredményét rendszerint két sióval lehet a legtömörebben kifejezni: <voll jobb.. Igaz, a nem fizetők legtöbbször jobb cabrát csinálnak, elvégre, ha már Így ls, ugy is, állandó zaklatásnak vannak kitéve, legalább legyen értelme a dolognak, nem igaz?
Ez év májusában én ls csatlakoztam a vándorlök cmo nemes szektájához, de nem a fent említett okok miatt, hanem orvosi ta. nácira. Levegő és környezet változást, meg sok szórakozást rendelt a doktor i az .utasítások pontos betartását.
N*m is volt hiba semmiben. A szórakezáM már a tél végén megkezdtük, becsomagolás elnevezés alatt. EUöM kezdve ami nem kellett, minden kéznél volt s\'ami kellett, azt órák liossiat keresgéltük, gjicrmekkori kedve no Játékom utánzásávali hideg, meleg, forró, tűz. tű/1 ;
A kicsomagolás már sokkai ko. délyCsobb. örülünk minden tárgynak, ami épen, vagy legalább in használható formában került ki a
fuvaros kannal közül. Mert eltört minden, ami törékeny, behorpadt a horpadható s zománc, pulltur csak kegyeletes emlékként maradt itt ott a tárgyakon. Eiökerűlt min. den tárgy, amit annyit kerestünk, persze most már ncin kuli,, de Jól eltesszük olyan helyre, hogyha újra kell, hát elő tudjuk venni. Szórakozásban újra nincs hiány, a bútorokat tologatjuk jobbrabalra, aztán vissza, mig egy ép iába van valamelyikmek. Keressük a helyet, aztán azt keressük, amit jó helyre tettünk, hogy no kelljen keresni.
A levegő ls más, Hentes ós pék szag ütközik össze az ablakom alatt s közelharcba kezd^\'bogy melyik érjen be előbb, aztán mindkettőt elnyeli egy asztalos és cipészmühely enyv, meg csiriz szaga s az tör be diadalmasan hozzám. i
A környezet változás is gyökeres. Erről az éjszaka szclid csü-lagrénycs sátra alatt győződtem m*g, mikor más jótett létek fülére húzta a takarót s az ut**t dicséri. Az éj fen\'" Alatt,, u jármüvek legváltozatosabb vaiTíácló-ja indul meg, dübörögve, észbontó sebességgel, vagy nyikorogva, döcögve, mcnekolésszorüen kifelé a városból. Keresztényi -türelemmel várjuk, hogy az utolsó is elvo,-nutjon, do akkor már halványodnak a ii-fajUi^k\' s a,falu is hvcglnf. dul, még nagyobb nyikorgással és sűrű <gyü te, kiáltással a város felé. (Tisztelt Házi Ez a csendrendelet 7 Levelet irok a nép-jóléti ratuisztornók. Azi hiszem ez az ő hatásköre. Hisz a nép jóléte elsősorban a nyugodt, egész ségAs alvástól függ.) Hajnalfelé végre az egész falubéér a városba
Költözködés
Ott
gondoljon uj lakása kellemes, otthonos berendezésére. -
Szőnyegek, \' mggtíngBk, csipke-szövetek, butonztivetek
oicisó árakon
-né/.
) s
Megérkeztek a várva-várt világhírű
Dlí\'dJ
Legújabban csökkentett árak:
3 IP Imim i MtoutfrilM* n*d»ll f 780.-(¦ LOküí Vm »«4*11__
HW «•,„»..„______HS8C-
f2IO0.-
K«d«««6 H«»!é»l HlUHHk.
MRMaMV rakürril pitrMblI otaiUu. VwAflripviiwUil
rlAJLAlli
s engem ls elnyom « buVHWH* Még egyszer irtegscárnlálom r«a-ba sarkait s lecsukom fáradt asa-mem. I>e mág az álom színes partjaira i«m érek, máris teedjrea, hivó szavakra cbredéki \'.<\\\\\\% >
— Te piszok, dugd c&ak jú $ pofid |
Nem, az önérzetem Üttja," ilyen hiváua\'jelentkeaawri! a i w godtau a másik oldalamra fordul
lok. .
— Kenj le iwki tgyvl, hogy megemlegesse amíg éti - riaszt fel újra egj- behízelgő bariton.
riiim isten, erről estiembe Jnl,
ho^y az Összes hatósági közirÍRJ elknl erőszak vétsége mind tbbcu uz utcábau IdvIímií.I; ¦¦• én,még filmen sem szeretem a plf.puf, dir. dur jejouetekeL Hiába, finomak az idogeliii s most tabui ntajd még szctntanu is lelictűí:. Ez a hét is Jói kezdődik.
A lila és rózsaszínben uszó pirkadás során puha ágyamban fekvő meg tudom, hogy Sándor hatókör, Kozmáikat felveti a pástok. Nagyék disznaja megdöfllöXt... (Kérvényt fogok n Ház elé tor-jeszlcnl, hogy tiltsák be az utcát Deszoigetésokőt,) Megtudom, hogy Micí felpofozta Jolit... Ls leg-fökép megtudom, hogy miért drágábbak az utcai lakások. Kgy udvari lakásban ágy év blatt sem tágulna ennyit az ismerőiem. Megismertem az lga*i zamatos magyar nyelvet, amelyet még nem mételyezett meg a romlott főváros Ízléstelen strirf és jassz klsrolása.
Végre fel lehet kelni s >rey kis mozgással kipihenjük az éjszaka fáradalmait A józan reggeli fénynél éaWwJaiStf\'k, hogy a szobák kiaobbek, műn Kondullak, eUen-heo a hézag «z ajtó és ablakok között nagyobb, mint otös*y láttuk; a kályha nCni melegít, csak füstöl, a fal vjzcs, az utca száraz és poros. téKtn hídeg a laká>; nyáron meleg (eszünkbe sent tót, hogy «z Jgy logikus és akkori lenne furcaa, ha .fo«vjÍh« lentto). A bútor tologatásí láz már lelohadt bennüak, wLnck, augtmztus. bon talán jobban sikerűi, erre. a pár hónapra Igazán mindegy mi hol áll?
Fáradtan rogyok le és augusztusi víziókét látok.
Az utca Mis/ól; ... lm eoekoek egy csöpp eszük van... csküszömjj Mit mondjak errcí Igaza van. Költözködés oh!
FORICAY ZeiaMA
Napiévi Májua 9. pintek. Ront. kat. V. Pius p. Protoctám Ootthard toael. Ijar hó 16.
OöaMrdö nyitva re«gei 6 órától eata S áráig (iiétíő, aurda, paatak déli tán kedden egeag nap üöknek).
ZALAI KÖZLÖNY*
Hu« 5
biztosítsa vetését jégkarra
összeégette i benzin
¦ munkás mindkét keze Tej ét, az újudvart töltőállomáson
Újudvar, május t (Saját tudósítónktól) Súlyos baleset érte Timár József 39 éves udvuri lakos, munkást, akt az újudvar! olajtőltö-állomáson dolgozott társaival együtt. Timár, aki állandóan a telepen van alkalmazva, tegnap, munka végeztével benzinnel megmosta kezeit, ahogy ezt mus alkalommal is tette. Ugylátszik a benzin nem száradhatott meg a kezein, mert — ahogy beszélik -- amlkur körei ment a lámpához, amellyel « íiiegszáradt festéket olvasszák, aiii nak lángjai megfogták és annyira összeégeltók mindkét kfezefojét,hogy a telep irodája azonnal autón be-szélllttatta a nagykanizsai Horthy Miklós körkOrházba. ahol azonnal ápolás alá vették. Állapota elég súlyos. ! \'., i.
taute
kazal, sátor-, gép- es koc*l-p*ajrvAk, tokok jutányos árbu; kedvező fizetési feli ételek kel. Továbbá Emergé ffnmltztj, kfőmixtl. Ke.iö-, henger-, traktor- és antó-alajait legjobb liiluöséííhfiH, legolcsóbb áxskoa \' ik KKUCMEII RtZlA cégnél. Ugyanott UiuSapeeyvák éa " "t la bctzenuMték. im
Olcsó húsnak a leve drága
A ruhatogas sem véd meg már a logyasztásl adö elleti
Nem csuk a bor-, hanem\' a frus-fronton is szinte kiirthatatlan törekvése egyeseknek (és ezek az »egye-sek« szép számmal vannak), hogy ezeket az adóköteles portékákat kivonják a fogyasztási adózás alól. A csempészés, rjugdozás legköriuöufon tubb módjaival Igyekeznek túljárni a fogyasztási adóellenőrök eszén. Ez azonban egyre ritkábban sikerül ; előbb-utóbb- minden tilosban dolgozó hurokra kenU így lassan rájön mindenki, hogy aZ ellenőrök ellen egyetlen hatásos védekezési mód van; — megfizetni a köteles fogyasztási adót. f
Minap egy hentesmester orvosi ellenőrzés és adófizetés nélkül levágott egy állatot. Az ellenőrök megtudták, kutattak\' is a hentes műhelyében, dc falába, Végül is egy ruha-fogason, a ruhák közé elbujtatva találták meg a titokban levágott állat részeit. Ugyanilyen eset Kiskatii-zsán te előfordult. Egy nagykanizsai mészárosmesternéJ pedig egy szekrény mögött elrejtve talállak rá az adózatlanul vágott húsnak felszerelt fogasra es azon a tüos portékára. - Minden ilyen esetben elkobozzák a húst és meg kell utána fizetni nz adót is, sőt — a büntetést Is. Vagyis u fogyasztási adó tisztességes mej;-fizetéio mellett meg mindig többet keres a busiparos, mint ha ki akarja játszani a,törvényes rendelkezéseket.
Áldott állapotban levő nők, tlju anyák éa többgyermekes asszonyok a mindig kellemes hatású természetes „Ferenc József" keserű-víznek már egész mérsékelt adagokban való használata által Is köny-nyll és hlg urfllést. úgyszintén rendes gyomor- és bélmQködést érhetnek el Kérdezze meg orvosát.
Nincs tettese a titokzatos polal gyujtogatásoknak
Felmentettek egy gyujtogatással vádolt asszonyt
Január 25-én estetörtént, hogy a poiai Tódorhegyen kigyulladt Varga Péter pincéje. A szorgos obásl munka nem segitet. a hajlék leégett, a benne levő termények odavesztek, a gazda bora Is k;i-( folyt, Vargának érzékeny volt a kára. a nyomozás Acs Ferencié sz. Hóbór Katalin nevű polai asszonyt vette gyanúba, akit láttak a tűz felöl a faluba érkezni s akiről tudták, hogy nem vetette meg Noéked-veno italét. A csendőrség az asz-szonyt őrizetbe vette és beszállította Nagykanizsára-
Ügye most került a nagykanizsai törvényszék, Makáry-tanácsa élé-Aesné váltig ártatlanságát hangoz-i tata. A tanuk kihallgatásából kitűnt, hogy ténybeli terhelő adat nincs tulajdonképpen Acsué ellen- Elmondták a tanuk, hogy egy idő óta Polán gyakori a vörös kakas fellobbanása-. A lakosság már fél a gyakori tüzesetek miatt, azonban nem sikerült
megállapítani, hogy ki a gyújtogató-A károsult gazda kijelentése szerint ö és családja a legjobb viszonyban voltak Acsnévai, tehát semmi oka nem telt volna a gyújtogatás ru-
A bizonyítási eljárás után a törvényszék felmentette Acs Fercncriét, mert temmi bizonyíték sincs amellett, hogy ő követte volna el a bűncselekményt.
Dr. Vaday Sándor kir ügyész meg fellebbezte a felmentő Ítéletet.
Acsnét a tábla még annak Idején szabadlábrahelyezte, igy a mostani főtárgyaláson is szabadlábon védekezett, i fc |
Kalapot, ¦. ¦ < -Nyakkendőt, Inget
szomolányinál
vásároljunk I
Már csak négy napig tart a Budapesti Nemzetközi Vásár
Az utazAtl kedvezményekkel hétfőn délig lehet Budapestre megérkezni
Budapestről jelenti tudósítónk! Az idei Budapesti Nemzetközi Vásár legnagyobb szenzációja ^H hogy u v*ásár első félidejében éppen ínég egyszer akkora Idegenforgalmat teremtett Budapesten, mint a mull év hasonló időszakában, ("sak fokozza ennek a szenzációnak u jelentőségét, hogy «k ldegenáramlá.s még korántsem szűnt meg, sőt — ha lehetséges — miét egyre fokozódik, ami a folytonosan érkező* jcgyigénylésckböl pontosan meg állnpltliató. Igen sokan vannak méd a külföldön és vidéken, akik az utolsó napok valamelyikén akamak Budapestre jönni s hogy ennek semmi akadálya ne lehessen,, gondoskodó^ történt arról, hogy az utazást és egyéb kedvezményeket biztosító vásarigezol-ványokot az utolsó percig árusítsuk minden utazási és menet jegyirodában,
Mmdcnesctro ügyelnie kell u vásar-látogatónak arra, hogy legkésőbb a
zárás napján, május 8-án déli 12 óráig okvetlenül meg kell érkeznie Budapestre, ahol — ha ebben az utolsó Időpontban érkezik is — lo tudja bélyegeztetni « vásúrigazotványt és jó Tét nap Úti még rendelkezésére a vásár megtekintésére.
iA látogatottság jellemzésére csak egyetlen egy érdekes adatot említsünk itt mCg: — lfi.000 zsemle és 11 múzsa kenyér a vásár egynapi sülcményszük-sőgiete, holott főként esak a külföldiek és a vidékiek étkeznek a vásár nagyszerű vendéglő üzemeiben.
Kiállítók és látogatók már ostromok-ják a vásár vezetőségét, hogy — éppen a nagy sikerre való tekintettel — Irösszabbitsák meg a vásár idejét; do bút erről — ugy mint a múltban most .sem lehet szó és a vásár visszavonhatatlanut zárul hélfön, május 8-án este 7 órakor. .(a)
Városi mozgó. GsitörtöKtöl vasárnapig.
A szezon elismerten legjobb vígjátéka Páger kettős szerepben
SZERVUSZ PÉTER
Betegre neveti magát ezen a mulattató magyar filmen.
Szerepelnek : Páger Antal, Simor Erzsi, Mlháljfl Bili, Pethes Sándor, Pethes Ferenc,
Május 16-án kezdi mag kanizsai vendégjátékát vitéz Jakabffy színtársulata
Jönnek a színészek ! — Ez a Mái, tás minden évben visszavonhatatla, n\'ji a nyár érkezését jelenti. De ez, zei együtt vidámságot, derűt fa, kaszt es mintha az egész város han. guiata megváltoznék, amikor itt vannak a színészek. , ,
Jelentettük már, hogy Jakabffy Kanizsa—szombathelyi társulata jti. videsen befejezi szentesi szezonjátea májis közepén megkezdi nagykanizsai vendégjátékét. Ma már Kani, zsára érkezett Angyal Dezső, a tár-salat főtitkára, oki megállapodott a vendégjáték időpontját Illetőleg is. A színészek 16-én érkeznek és 16-én már kezdenek a Legyen ugy mint régen volt cimü pompás, Igazi magyar operettel. \' s i-
A társulat klttlnö műsorral jön, már az első héten egymásután mutatja be a legjobb magyar darabokat. Ehhez Járul még a társulat Összetétele, ami lehetővé teszi, hogy a nagyközönség már az első napokban szivébe zarjn régi kedvenceit csak ugy, mint az u] tagokat A nagyszerű szlnészgárdából csak néhányat emiitünk: A régiek közül viszontlátjuk Hámory Llhvaz azóta Szegeden Ünnepeltté vált szubrett-primadonnát és férjét, Erdődy Kálmánt, akit nem kell külön bemutatni a kanizsai közönségnek. Ugyancsak régi kedvenc Bende László hősszerelmes. Nagy Gábor bonvi-ván, Késmárky Kálmán jellemkomikus, Szakács Árpád buffó, Egry Berta komíka, Ujvárossy Katószub-rett, Katona Emml, Marat Ede, Oel-léri Vilmos és a többlek.
A ujak közli! elsősorban a gyönyörű hangú Bakő Anci énekes-primadonnái és Bálint Amiál.j az ország egyik legjobb hősnőjét említjük meg. Mellettük Kallós Éva nalva, Nagy Csilla szubrell és Vörös Ilona szende nyerik meg minden bizonnyal elsőnek a közönség kegyeit. Mint értesülünk egy-két darabban fellép Jakabffyné Fejér Er-zsók is.
Angyal Dezső főtitkár a bérlet-
FIGYELEM 8
Visszatért
o
Minden magyar öröme; a dicsőséges magyar hadsereg bevonulása a Kárpálok bércei közé. — Csodálatos szép tájképek és vidékek. — Meghaló jelenelek az ezeréves hazához való visszatérésnél. — Qyönyörü felvételek. —
Előadások minden hétköznapon 5 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
lbaft..május 5
gyűjtést már megkezdte. Reméljük, hogy mindenütt szívesen fogadják és a Felvidékről vissratérő társulat ithii megfelelő támogatásban ré szesttl 4 kanizsai közönség részé öt.
Hősi naptár
N28 május 5-» körül Zsigmond királyunk dunai hajoliadft az Aldimon
___Golambóo {Kolumbács)
I láftfl y 5 vára alatt megütközött a \' ~—\'törotójk dunai hajóhadával, majd annak elűzése utin n vár olntt szorongatott magyar szárazföldi .sörénél átszállította a magyar partja, Eközben Zsigmond király válságos helyzetbe került hajóját a Rozgonyl István naszádos kapitány íelosóge: a höslelkú Srcntgyörgyi C«cilla által v«-zetett nasiád szabadította kl.
E zen a napon Varga JAn o s 14. i epíuőszázadbcll őrmester, tábori plló-
_.ta 57. repülését hajtotta
I 1915. T.5 régr* az ellenség lelett,
1-Illetve ezen utjai alatt
már több lUlnt 12.000 kilométert tett meg. Számos alkalommal kiváló merészséggel, lélekjelBnléltol \'és ügyességgel telt eleget feMdatfllnak. Hme\'lett Varga őrmester teljesen uj gépek be-icpülcsénét is sikeresen közremükó-ilöll. KUenc havi szakadatlan repülői, szolgálat után pllienés céljából hatra akarták küldeni, de ekkor önként visz-szamaradt és tovább teljesítette pilóta! szolgalatát. 0 iolt -á legelső magyar repülő altisztünk. Már 1912-ben pilóta volt. A háború legelején, továbbiét derítés közben orosz területen kényszerült leszállni, ahonnan csak az i\'Ucne támadó kozákokkal vivott liarc, illetve azok elűzése után térlietett vissza megfigyelő tisztjével, przemyssl ostroma alatt többszór repült Ax ostromlott várba és onnan vissza, Magyar iwpülöink közül tivábbá ő volt az első, a volt monarchia összes repülői sorában pedig a liarmadik, akit az arany vitézségi éremmel tüntetlek kí. Később kiváló tapasztaltai, gnt értékesítendő, a mögöttes országban uj, gépek berepüléseié alkalmáztlk, nml-jíözben azonban 1910 május 9-én szerencsétlenül járt és hőst halált hull.
— (Hittan) vizsgák a gimnáziumban)
KA nagykanizsai gimnáziumban a hittan! vizsgák kedden veszik kezdetűket. Püspöki biztos Csóthi Qéza pápai prelátus.
— (A Nagykanizsai Tüdőbeteg-gondozó áprilisi besxámolója)
A Nagykanizsát TüdÖbeleggondozó Intézet április bávában 12 napon rendalt, gondozónő beteglátogatásának száma 92, a hó folyamán jelentkezett 61 u) beteg, kezelt 120 beteget, ianuár HÓI április végéig 505 beteg állott kezelés alatt. Röntgen-vizsgálatot végzett 46 esetben, segélyben részesült áprilisban 25 beteg, segélyezésül Uiosztatott 750 liter lej.
- (Káplánl Áthelyezés)
Nagy Sándor pákai káplánl, aki nemrég Zalaegerszegen működött kisegítő minőségben, a megyéspüspök most véglegesen Letenyére iielyezte 41.
- (Meghivö)
Az UrMányok Mária Kocgraaadója . folyó hó 8-án est* S órakor a Kis Hoyal iielyi.-.éf/.un tánccal egy bakó tölt I«k>ctét rendez, ptÉpm u érdeklódöJofi t.z*i*teU>l meghív - Itelápőjegy dija feketéd 80 íTUfC^IPr^tŐség. (i)
ZALAI rj^^Vl
I I i mm
\'Ipt Ifi
VtZII
Nagy választék! Olcsó árak !
Harmadszor:
„Tnl a nagy KrIvánon"
jalentottük, hogy a KatlwÜkus Legényegylet mükedvalői oly nagy Blkor mellett adták elő a TuJ a nagy Krivá-non c. operettet, hogy Itarmadszor Is m*g keit ismétebü. Ezúttal nem a Városi Szüihazban Iflsz az előadás, lian*m a legényegylet nagytennében, még pedig május 14-én, vasárnap este. Az orjerettelőadás után, amelynek tiszta jövedelmét szintén a templom-alapra fordítják, táncmulatság lesz. jagyek a legényegyletben 40 fillértől 1 pengőig már kaplialók.
— (Autó és szekér-karambol)
Csurgón Kaiocsay Ella polgári iskolai tanárnő az egyik ottuni bérautóstól autóvezetést tanult és közben az országúton nekivezelte a bórautót Szálai István alsókl gazda szekerének. a szekér darabokra tört, a bennülök szerencsére csak kisebb zuzódásokat szenvedtek, Megsérült a.i egyik ló és az autó is. ae autó tulajdonosa magára akarta vállalni a cselekményt, de a nyomozás kiderítette,, hogy nem ö vezetett. Mindkettőjük ellen me!!-indult az eljárás.
— (Pollik Egon)
nemzetközi izállitÓ bódéját Cs»n-i,-u u. 3. (NagykenuMi Takarék ?pü-letébe) helyazte At. (0
— Kéztatamka filo sokféle színben magyaroa kézimunka részére, olosó árakon, Sehat™*!. (tj
— B«twkliJiitá»aak«t tekintse meg minden vőtelkényszer nölktll. Kopateio butoraztzhás.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 12 gyermek született, 7 fíu és 5 leány. Lenkovics László napszámos és Ooz-dán Katalinnak rk. fia, Kuzma József kömüvessegéd és Rácz Annának rk. leánya, Kudecz Islván szabósegéd és Becze Annának rk. fia, Barbéty József cipészsegéd és Vajdi Katalin-nak rk. |ia, Killnger László m. kii. postaaltiszt és Sümegi Franciskának rk. leánya, Fürdős Lajos lakatossegéd és Dávldovics Katalinnak rk. fia, Késdeli Ferenc fuvaros és Helyei Juliannának ik. leánya, Dervalics Qyörgy fuvaros és Polal Katalinnak rk. fia, Csík József törvényszéki dij-nok és Rab.ti Irénnek rk. leánya, Benedek Pál kömüvessegéd és Za-nati Annának rk. fia. Házasságon kiviil született 1 fíu és 1 leány. — Halálozás történt 8 esetben: TóJh Mária rk. 10 napos, özv. Breler Miksáné Stern Ilka Izr. 70 éves, özv. Hokman Józsefné Farkas Borbála rk. 45 éves, özv. Relner Ká-rolyné Reich Karolina rk. 66 éves, Horváth Jánosné Gerencsér Julianna rk. 54 éves, Keresztes Qizella mindenes ref. 23 éves, Juhász Józsefné Baj Ju\'ianna rk. 66 éves, Kancsa-lics Györgyné Borbély Anna rk. 46 éves. — Házasságot kötött 3 pár: Kálovlcs Ferenc földműves rk. és Szmodics Mária rk., Polai István napszámos rk. és Lendval Anna takarítónő rk-, Tóth János napBzámos rk. (Ujudvar-Kámáncspuszta) és Lukács Ilona rk.
I\'álcsics
rSüilet; F6-ut 7. ír Telefon i 5-83.
SittMip: hm*, a
Telefon: 3-44.
Fest tisztit
v— b*flntt*y mrafológui — irámtxfcírtő, nz •gesz országban közismert htraevea tétekldtó művésznő Nagykanizsára érkezett, hogy lélekkutató tudómáuyo« uuinkAHB&gét a közönség rendelkező\' sere bocsássa. (Levelekre Is válaszol.) Bárkinek Írásából vagy fényképéről lolleniét, ólotiorslehetősögoil meglepő igazsággal föltárja. Hasznos ó.ettauá-csokat dlltalnmif ad Lakásán (Kls-taludy-utca 39.) fogad május 10-lg Vidéklek lovélben 2 pengőt bélyegben mellókelleaok. (Születési dátumot közölni kell.
- (25000 kilométert - gyalog)
Az első pillanatban különösnek látszik ez a elm, kiderül azonban, hogy tény, söt hogy nem íb olyan rosz üzlet. Körülbelül egy évvel ezelőtt Járt a Balaton mentén egy Theunls nevö angol kapitány, aki fogadott barátaival, hogy 920 kilós kocsljit maga előtt tolva 25.000 kilométert gyalogol. A kapitány most újból megérkezett Magyarországra, jelenleg Kaposvárott van. Eddig 15 országon át 24.300 kilométert tett meg és ha még a hátralevő 700 kilométeren Is eltolja kocplját, 100.000 pengő üti a markát. A világjárónak egyébként magyar kísérőié Is van: Kerekes József személyében.
— (CsendOrkézre került pincefosztogatók)
Az andocsi szőlőhegyen már hosz-szabb Idő óta állandóan (osztogatlak a pincéket. A feljelenlésekre a csendőrség erélyes nyomozás után elfogta a tetteseket Kóra Ferenc és Molnár Oyörgy kaposvári fiatalemberek személyében. Mindkettő ellen megindult az eljárás.
— A Ha gr «r Ssárayak májusi száma most lelent meg. A repülésügyi folyóirat, amelyet J&nosy iBtván szerkeszt, első helyen kőzll vitéz nagybányai Horthy Mikiéi és a kormányzó najónok részvételével megtartott repülő IMm-uiaUué beszámolóját Dr. SzegheÖ István légügyi lötaatasos a páratlanul érdekes észak-dél! légi útvonalról számol be. Raózkó Lajos olaszországi légi útjáról, mlg vltöz Hefty Frigyes háborús élményeiről Ír. A katonai rovatban az északraagyarorezáal légi haroról, a in. klr. Légi Erőknek dicsőséges szerepléséről páratlanul gazdag képanyag számol be. A tudományos ráírat, a sportrepülő rovat érdemel még említést. Mutatványszámot a kiadóhivatal (Vl„ Eötvös-utca 8.) Ingyen küld.
Ujabb bomba robbant AíifcHáHn
London, május 4 Az elmúlt éjszaka Liverpool egyik mozijába 2 bombát dobtak az ir terroristák. 15 embert kellett kórházba szállítani. Londonban több étteremben robbant bomba. De másutt is volt merénylet, ugy, hogy ez éjjelen 8 bombamerénylet történt ismét Angliában sok súlyos sebesülttel.
A Zalai Koxlö&y Ssort-tippversesye
TIPP-SZELVÉNY 8
?.7*/*:..............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések s következő eredményeket hozzák j
NTE-PAC . . (...: -)
Délny.-MOVE. . . (...1 -)
VasuB-PíCíl BV . . ...!_ (_: -)
Szolnok—PrattI . . (...i -)
Ujpeat—Phöbus . . ...;(._ : -)
Nemz.-Bfok . . . ._:(...: -)
Zugló-Taxi . . . ...:... (...: -)
(.-: -)

ZALAI KÖZLÖNY
1030. májút 5.
Tóth Tihamér püspököt újból megoperálták
Budapest, május 4-Jelentettuk, ho^y dr. Tóth Tihamér veszpiéml püspök állapota Javult. Közben azonban a püspök állapotában rosszabbodás állott be, ugy, hogy kezelőorvosai szaktanárokai hivtak betegágyához. A tanácskozás eredményeként szükségesnek mutatkozó ujabb műtétet tegnap este sikeresen végrehajtották,
Minden remény megvan arra, hogy a beteg erős szervezete a rendkívül súlyos kórt leküzdi.
Csütörtök
BUDAPEST L
17 Hirek szlovák és runln. nyelven,
— 17.10 A rádió szalon rOiiek».»o. — 18.15 Papp Viktor előadása. — 18.45 Budapesti Ilangverseny Zenekar. — 19.40 nádid a rádióul - 1055 Fort-uády Ferenc előadása. — 20.10 Az Országos Református Lelkész Egyesedet műsoros estje. — 21 Országos Postáa> zenekar. — 21.40 Hírek, ldöjárasjo,-lantos. — 22 liasllides Mária énekel.
— 23 Fertis Pali cigányzenekara. — BUDAPEST ii,
13.30 Hanglemezek.
18.45 Angol nyelvoktatás. — 10.16 I)r. Geréb László előadása. -- 19.55 Horvát és szlovén népdalok. — 20.10 Hírek, — 20.30 Országos Postásíono-kar, — 21.10 Az Országos Református Lelkész Egyesület műsoros os\'jo.
— 21.45 Időjárasjelentös. : ,
BftCS.
18.35 Szomkoitatö zene. — 20.15 Repülöliangjáték. — 20,30 Bécs ós Hamburg közös tarka estje. — 22.50 Stuttgart.
Péntek
BUDAPEST I.
6.45 Torna, — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.43 Felolvasás. — 11.15 Hádióüzcne-tek a Nemzetközi Vásárból. — 12.10 Bugán Stepat balalj kazenckara. _ 12.30 Hiiok. — 13.20 Időjelzés, ídöjá-i\'ásjelentés. — 13.30 RádióözCnetok a Nemzetközi Vásárból. — 14.30 Hirek.
— 14.45 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Ar folyamid re k, — 15.30 Rádióúzenetek a Nemiét közi Vásárból. - 16.15 Diákfélóra. - 16.45 Időjelzés, hírek.
17 Hirek szlovák és ruszin nyelven.
— 17,10 A m. kir. Honvédelmi Minisztérium II. regőscsoportja, - 1750 Sportközleményck. — 18 Mcfhosz táiuzenekar. — 18.50 Szeded humora. Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc és ,Tö-mórkény István szegedi Írásaiból Rajnai Gábor ad elő, ~ [9.25 Külügyi negyedóra. — 20 Az 0]>eraház elő-adása." Műller Mária és Swanholm Set kabiaraénckesek vendég feli ép lével •Walkür.i (H. és III. felv.) Zenedráma 3 fölvonásban. — A II. felv. után kb. 21.10 Hírek, idöj Írásjelen lés. — Az előadás után kb. 22.10 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven,
— 23 Sárai Elemér cigányzenekara,
— 0.05 Hirek.
BUDAPEST 1L
13.30 A 2. honvéd gyalogezred zenekara, .
18.30**Az Operahát előadása. .Wal-kör.. (I. felv.) - 20 Hirek, - 20.20 A rádió szalonzenekara. _ 21.30 Idő-járásjelentés. — 21.35 Heinomann Ede jazz-zene kara. BSCS.
8.30 Könnyű zene. — t0 Hangjáték.
— 12 Könnyű bécsi zene. - 13.15 SaarbrückWn déli zeuáje. — \'4.10 Könnyű zene — 15.30 Schubert: A vándor a holdhoz t H-moU rondq, Wolf: Michelangelo-dalok. — 16 Ze-pés délután.
Ciano és Ribbentrop találkozása döntő lefolyású a magyar jugoszláv viszony alakulására
BerHn, május 4 Mint német, mint olasz politikai körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak Ciano és Ribbentrop olaszországi találkozójának. A két külügyminiszter az elmúlt héten a magyar, jugoszláv és román külügyminiszterrel tárgyalt és most e tár-
gyalások eredményeit cserélik kl Ciano és Ribbentrop. Bizonyosra vehető, tiogy a találkozó Közép- és Kelet-Európa helyzetére fontos kihatással lesz és elsősorban a magyar-jugoszláv kapcsolatok kibontakozására lesz döntő. A két külügyminiszter állítólag az ellentétek meg-
tDTCCITÍCI A nagyérdemű közönség szíves tudomására Ln I C.OI I tol hozom, hogy i HnUHt lr.ll ¦••sAllltattaia fa érinek keretén bofül klraJtat-kléllllaUeual kapcsolatos akolét rmnimk. — Üzletszerzőm látogatásaival a mintaképeket bemutatta megrendelés oállából. .... Kérem a nagyérdemű közönség szive, pártfogását, A kiállítási rendezam:
I1ÍSI Ét fÉÜSiliÜI.
Nagykanizsa, Fő-ut 10., Caenizery-ut 1., Horthy Miklóa-ut 3. Bzám.
retiküi,
pénztárca
legeícaóbban
TEUTSCH drogériában.
Zündapp
motorkerékpár árak
ZBndapp DE. 200, ZBndapp DB. 250, ZBndapp DS. 350, ZBndapp K. 500,
7 HP, világítással
p ana.-
S\'5 „ „ kilóm, órával P 1250.-17-5 . felülvezérelt . . P 1780.-16 „ Kardán meghajtás P 2250.-P 2450.-P 25B0.
ZBndapp KS. 500, 24 „ ZBndapp KS. 600, 28 „
18 hóig terjedő részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél :
Szabó Antal sportüzlet, Nagykanizsa Fő-ut 5
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGY.-nél
Sugár-ut 2. un
szüntetésén a lengyel-német viszonyt Is megvitatja.
Ribbentrop elutazása előtt Berch-tesgadenbe megy és egy napot tölt Hitlernél. Itt várja meg pénteki bn-szédét, hogy annak birtokában utazhasson Clanohoz.* Beck lengyel külügyminiszter, mint Ismeretes, pénteken Hitler kancellár beszédérc válaszol és ezért kíséri európai érdeklődés a beszédet.
Mussolini közvellt Berlin és Varsó között?
Paris, majue 4
A trancia közvélemény azt hiszi, hogy Mussolini békeközvetltő szerepet tbg betölteni Varsó és Berlin között.
Oaleacu tárgyalásai min vésettek eredményre
Pirii, iiiájini ! Az Oeuvre jelentése szerint Oa-lencu párisi tárgyalásai nem vezettek, eredményre. Románia ugyanis óvakodott, hogy lekösse magát a London—párisi tengelyhez.
Árverést hirdetmény.
Slngtr jontcf és Tarts végrensltaték-js-vira (képv. dr. Berlin Jotael ügyvéd) 7)9 P 53 I. köwteUso és lir. •reléig • netán Illetetett összeg levonásival 1939. évi május bó 12-án d. u. 4 órakor Qau-bonc köeaéiben, üzletben s nagykanizsai kir. tiriablréalg Pk. 5595/1939. azimu vssxésevel elrendelt végrehajtat torán letogl.lt 2095 P becsértékO allbbl Ingóságok: bútorok, Allatok, 4 uiiö, 2 lebír, HsTetl árok báidllsg etirverextetosk.
Nsgyksalsu, 1936. évi ápr. hé 24 én.
Hafm Uyula s. k. ,ao kir. blr. végrtha|tó.
Sjt«>lBsil»éaart, ssakéosirft keie-Btlnk május lEfre. Jelentkezhet Unger és Tóth vaskereskedésben. 1136
Cgyes kaJáraiaSt keresek. Szernere-utaTSVa.__1285
LAKA8-0ZLETHELYI3ÉO
Egy összkomfortos h6psm*Jtob«-baliisst lakás augusslus l-re kiadd. Horváth és Vss, Ciengery-ut 17. 1884
Hersea&wefeAa emeleti lakás augutz-tusra kiadd. I.ínárt borkereskedő. 1274
Sugár-ut 16/e. az. biaban harmmm»m-bén, hallót, komlortos löldszlnU lakit aug. 1 r« klsdö. 1289
KiUxktlti lllrddttobis lakit aug. l-re kiadd Horthy Mlklít-ut 53, 1236
Kárswaa.hi. lakát auguulutra kiadd Deik-tér ö. Bővebbet s báamealernél. _1284
BÚTOROZOTT SZOBA
Szlnhix mellett eslnossn bntoroxott, cteiidea e»>>, lurdöizoba-haatnilallal május 15-re kiadd. Rozgonyi-u. 19.
kOlOnfélk
akar fataykéraxttl t fényképezőgépek kölcsönzése 5 bélre 1 rak. Ilimmel. 3 P.tdl Vsatagh fényképest és told szak-0.Ultt*o, PcVul !0, GtMgsryut 1.. II-gjeleaal si udvarban.
áUaMtautl — Barátaié u|, kényelmet, iramvonalss legokaóbban Kautmann Mtnö-Hál rendtllnta T.l.t»« Mtt. 295
zauu kOzlömv
e-OLlviKfti NAriULS.. Kliulja: „klisiititétjin.T. Ksnykaalrsa". rsieios ktadcV: Zalai király. Nyoiilntoll a ,JXIsgit>1aai|l B, T. ^U.lus"
ayaaiájikss HagykRBliaau (Nyomdáért taUi Zalai (irsbjj
79« Évfolyam 103. szám
Nagykanizsa, 1939. májúi 6, szombat
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP i_
**íLL&<ÜlLt^?Í?^ Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ^I^Ím^M^^
Az angol királyi pár holnap Amerikába indul, Cián® ás Rlbbentropp Mllanában falaitoknak
A francia kormány egymillió tartalékosát leszerelteti — Anglia nagyobb fegyverkezési hitelt nyújt Romániának — A mikádó hozzájárult a Japán-német-olasz katonai szövetséghez
London, május 6 Az- angol királyi pár holnap indul el többnapos amerikai útjára.
VI. György angol király ma a titkos tanács ülésén elnökölt és itt aláirta a felhatalmazási dekrétumot. Eszerint az angol királyi pár távollétében ez a titkos tanács veszi át az uralkodást. i
A király még ma kihallgatáson fogadja Chamberlaint és a minisztereket, hogy elbúcsúzzék tőlük.
Egy és egynegyed millió Iont fegyverkezési hitel Romániának
\' London, május 6 Gafenou tárgyalásai után betAva-tottak ugy értesültek, hogy Anglia nagyobb fel fegyverkezési hitelt nyáj t Romániának. Az ajánlat egy és egynegyed millió fontról szót, amelyet Romániának 20 év után kellene visz* szaflzetni 6 és fél százalék kamat mellett. , \\
A francia behivottak leszerelése nem jelenti a határvédelem megszüntetését
Paris, május 5 A frnnclu kormány elhatározta, hogy az elmúlt politikai válság idején behívott egymillió főnyi tirtulé-kost leszerelteti. Ez. azonban nem jelenti n határvédelem megszüntetését, vagy gyengítését, mert a leszerelő tartalékosok helyét rj] be-i hívásokkal pótolják.
Japán-német-olasz katonai szÖ-vetség a szovjet támadása ellen
Tokió, május 5 A mikádó a miniszterelnök előtér-jcsztesérc hozzájárult a japán—német —olasz egyezmény katonái szÖv-elségBé történő bilMÍvitéschez. A katonai szövetség azonban csakis a szovjet részéről ért támadásra vonatkozik.
A Como-partl nagy találkozó
\\ i Róma, május 5 Ciaim gi\'óf olasz külügyminiszter
csak szombaton délelőtt utazik Milanóba. Ugyancsak szombaton érkezik Ide Ribljciitrop is, akivet együtt a Como tó partján fog tanácskozni.
Az olasz, lapok cáfolják azt ahirfc; mintha a találkozást Ribbentropkérte volna és aki erős lengyeléi lenen állásfoglalásra akarná rávenni Olaszországot. A találkozást azért halász-toták szombatra, hogy Beck lengyel külügyminiszter egész Európában! nagy érdeklődéssel várt beszédét ma előzőleg meghallgassák. Rlbbentrop a beszédet Berchtesgadenben Hitlernél hallgatja és -jgy utazik Ciimohoz.
A jugoszláv kormányzóherceg római látogatása
Róma, május 6 Pál jugoszláv kormányzóherceg májú* lO-én Utazik kétnapos látogatásra Rómába. J
Belgrád, május 5 Gafeno\'j román külügyminiszter Romából jövet két napot tölt Bel-grádbanr. 1
Lltvlnov bukása és a szovjet-külpolitika pálfordulása az angol szOvetségl rendszer Összeomlását jelenti
— állapítják meg a világlapok a szovjet semlegességével kapcsolatban
Csehek a rnthén földön
Irta: dr. Hlín Jozssf, egyotomt tanár, országgyűlési képviselő
A cseh \'uralom megosztotta a magyar—orosz nép területét, azt, amelyen eredetileg a magyar-orosz nép letelepedett. Ez a terület eredetileg a Felső-Tisza folyásánál lévő Kőrösmezőtől « Syjcpessegben lévő Podollnlg terjedő háromszög. Ennek a háromszögnek az alapja Má-ramarosban van, két szára pedig hosszan nyúlik el, egyre keskenye-döen. o régi határ mentén. A nyelvjárási különbségek nem. téveszthetnek meg bennünket, valamint az sem, hogy az eperjesi egyházmegye területén, tót befolyás alatt, a ruszinok Is tótul beszélnek- A vallás ma Is világosan elválasztja őket, mert a tót latin szertartású vagy lutheránus, a ruszin pedig orientális rítuwu és pnleoszláv (egyházi ó-szláv) nyelvű. A legrégibb időben is elválasztotta őket az, hogy a ruszinok tizedet nem fizettek\'. Egészcn\\ pontosan meg lehet állapítani <u eperjesi egyházmegye községeiben az egykori lízedrendtartósokbói és az úrbéri rendtartásból a ruszinokat. Szabatosan tehát a ruszin terület az eredeti munkácsi egyházmegye területe, amelyből később lett az eperjesi egyházmegye klh-isilva. Ma tehát a két egyházmegye területe az igazi ruszin terület.
Egészen Rákóczi harcáig anyagilag jó helyzetük volt, aztán a bée4 kamara bosszúja elszegényítetté őket A múlt század 90-es éveiben nagy kivándorlás indult meg Aiucrlkába. Ez a kivándorlás folyton fokozódott Különösen Pennsylvania bányáiba mentek bányamunkásnak, ott nagyon kedvelték őket, kitűnő munkásoknak bizonyultuk s szépen kerestek. Ott is maradtak. Az afofcritóaJ, ruténség szomorú szeiepet játszott a Csehszlovákiához való csatlakozás ikimondásánál. Megtévesztetlek őkel, íuizt az ígéretet kapták, hogy Brjloiio-)niát fog kapni az óhazái terület-^/Nemc*ak rutének szavaztak, hanem más szláv nemzetiségek is. Áz amerikai rutémég a legújabb időkig megtartotta összeköttetéséi az óhaza Vali hiszen vallásilag 0 régi egyházmegyéjébe tartozott. Mu egy o munkácsi egyházmegyéből Kzármuzómagyar püspökük van : Takács, aki minden igyekezetéül azon van. hogy fenntartsa a kapcsolatot az ó-hazával. .. j
Ugyanakkor, amikor az Amerikába való kivándorlás megindult, kezdte meg a magyar kormány ruténföldi .hegyvidéki akcióját!* Egyike volt a legpéidásabb, leg-niigyszerübb és a leghatásosabb akcióknak. Boldog emlékű Darányi Ignác indította el, munkatársa Egáu Ede volt. A ruszin nép gazdasági helyzetét valóban megváltoztatták, állatállományukat niegnemesite,tték|, faiparukat továbbfejlesztették éshe-*i*gyl iskolák építésével lehetővé vált az analfabétizmus megszüntetése. Az analfabétizmus hangoztatásával vigyáznunk kell, mert a "ép, a cyriU
! London, május i Az a tény, hogy LiUónov Várat-, lanul eltűnt a politikai színtérről, még mindig élénk visszhangot váit ki szerte Európában. Londonban a meglepetés okozta ijedelem még nem tünt et és nem titkolják, h>gy n szovjet külpolitikai irányváltozása súlyosan érinti Angliát.
Londonban egyébként az ifjúság (inárfis felhasználta a helyzetet ésj tegnap este mintegy 5000 főnyi had-kötelei vonult fel az utcákon a kötelező katonai szolga\'a t bevezetésed ten tüntetve. A tüntetők i\\\'ndl;cn vonultak végig a Városon, rendzavarás sehol nem történt \\ ¦/
betűket ismerte, hiszen a templomban cyrillbetüs könyvből imádko-zott, a gyermekeknek is kellett fc-\' merniük a cyrlll betűket, hiszen azi apostólos könyvet nekik keltett fel-oivasniok- I
A Darányi—Egán-akciót, sajnos.a háború kitörése féibeszakitottaldean,1 nak eredményeit a csehek a\' Népszövetség előtt maguknak könyvel, fék el. A csehek ezt az akciót nemi folytatták, sőt még nyohioruitabbá tették a ruszinföldet azzal, hogy kJ* rabolták sóbányáit, rablógazdálkodást fittek. Brünnbc szállították azt a sót, amelyre már szükségük nem
Később, mialatt Chamberlain miniszterelnök a kötelező katonai kH képzésről szóló Javaslatot terjesztet-\' te be a házban, egy nagy csoport 20 éve* fiu és leány nyomult be a képviselőházba és a képviselők körélttm a sorozás ellen agitáltak. A képviselők egy része rokonszenvvel fogadta a fiatalság tüntetéséi, más részük azonban a hazafias kötelességre figyelmeztette őket. i Paris, május 5
Francia körökben is még élénken tárgyalják a szovjet pálfordulása!. A Jour arra mutat rá, h^gy óvatosan kell megítélni a szovjet magatar tá-
volt, mindig félve és turtya attój, hogy egyszer nem lesz az övék. A faállományt nem tudták teljesen ki pusztítani, mert a közlekedési eszközök hiányában nem lehetett az erdőket kitermelni.
Ez n (erütet csak a mi gazdasági cgység\'ünktx\'n lehet hasznosítható-Hozzánk kell csatolni a magyar-orosz népet, ha csak nem akarják azt. hogy éhenhaljon vagy kivándoroljon- A ruszin munkás csak a nagy magyar Alföldön találhatja meg életfeltételeit, mini kitűnő aratómunkás. Nemcsak kenyerét vitte innen évszázadokon, át, hnticm mi,nd-
sát, mert a szovjet végső pélja a polgári társadalom ierombolása és Moszkva mindig a világbéke ellensége. Mindenesetre — szögezik ie a lapok - a \'jelek azt mutatják, hogy a-szovjet az európai bonyodabnnktól tévői akarja tartani* magát
Még a kommunisták lapja is a szovjet semlegességéről ír és hangsúlyozza, hogy ez a fény súlyos következményekkel járha!\\a nyugati nagyhatalmakra-
Amszterdam, május 5
A holland sajtó arra mutat rá. hogy Chamberlain kijelentése, amely
azt, ami öt magyar-orosszá tette A Tisza mentén századokon át foglalkoztak faiparral, úsztatták !i fát, szállították a sót. A magyar Alföld öntözésének problémája sem oldható meg máskép, mint apának a vlzmcny-nyiségnek a tárolásával, amely a Felső-Tiszában van. Nemcsak Magyarországnak, hanem egész Közép-Európának érdeke, hogy az Alföldön az öntözési munka megindul-i hasson és igy a magyar mezőgazdaság belterjes müveié**\' teln\'tővó váljék. i ( | - ,
kJ-
ZÁtAI KÖZLÖNY
!93§. majusS
aerini nincs szó Németország bov kerítéséről, Igaznak bizonyul, de »ly«3Er;.oldalrój, amelyről \' \'w:uki seiif várta. Litviriov eltűnésével c.sa szov-
jet külpnl|tik;i megváltozásával az
angol--orosz tárgyalások megszakad b>k ós ez az angol szövetségi rendszer össz(Minla>át Jelenti-
Félmillió bányász sztrájkba lépett Amerikában
A forgalom megbénulásával fenyeget a munkabeszüntetés
I Newyorlí, máj-js 5 A szénbányászok szlrájkbaléplek. A sztrájk óráról órám terjed és ma már 150000 munkás hagyta abba a mru nVát. A szénbányász*) k sztrájkja miatt a két newyorki földalatti vasúttársaság bejelentettre hogy 26 százalékkal csókként! Q forgalmat, mert csak két hétre elegen-
dő szenük von és ha nem jön létre gyorsan megegyezés a munkáik és a munkaadók között. kénytelenek lesznek teljesen beszüntetni a forgalmat- f
Más közlekedési vállalatokat issu-lyosan érint a sztrájk, ugy hogy a forgalom megbénulásával fenyegeta f i u 11;" be ¦ i u ki i [<j 1 és. i
6000 pengős pénzbüntetés a zsidótörvénnyel kapcsolatos bejelentés kijátszása miatt
Budapest, május 5 Ozv. Perlesz Sándomét, a perlesz, kötszóvőgyár ijprgalóját a zsidó*p*> vénnyel kapcsolatos bejelentések kijátszása miatt G0 napi rUárásra, álvrfl. tozlatható COOO pengő pinzili ntetésre Ítélték.
Megállapították, hogy a gyár 12 ügynökét és egy jogtanácsosát nem jelentene bo és igy évente 58.000 pengőt juttatott zsidó alkalmazóitoknak, \\-alamint a gyárral kapcsolatos fonoda alkalmazottait is elkülönítve jelentette bc.
Beck ma válaszolt Hitlernek
A danzlgl kérdés és a korridor lengyel megvilágításban
Varsó, május 5 B«ck lengyel küiügyminiszWr a kép-viscloliázban ina délben válaszolt Ilit-Icr kancellárnak, líeszédc során többek között a következőket mondta:
— Az események arra késztetik a külügyminisztereket, hogy tájékoztató nyilatkozatokat tegyenek, Üt ismertette időrendben a történteket és rámutatott uz angol—lengyel egyezményre és annak katonai szövetséggé történt ki-bővítésére.
Ezután a dancigi kérdésre tért át* ltomig szabad kikötőváros - mondotta. — és ezt a Jogát évszázadok óta gyakorolja. Ez a hOlywt a német és lengyel érdekek gyakorlati egybe-funódása szempontjából is IcgJublNiu megfelel, igaz, tiogy tnlnyonió rézben németek lakják, do .¦ i, a lengj-el gazdasági érdekektől függnek. Lengyel, ország tengerészeti ereje a 1 danojgí kikötőre támaszkodik, de a uémet lakosság kulturális érdekeit tiszteletben tartották mindig.
Március 28-án azt az ajánlatot tettük Berlinnek, hogy Dancig szabad város jelenlegi helyzetét közösen ga-rautálfjk. E javaslatra nem kaptunk választ. Kérdezzük tehát, miről van tulajdonképpen szó : a szabadságjog megszüntetéséről, vagy arról, hogy Lengyelországot elvágják a tengertől ?
Természetes, hogy ebbe Lengyelország\' nem egyezhetik bele.
Javaslatot tettünk a közlekedés megkönnyítésére, hisz nincs okunk arra, hogy nehézségeket gördítsünk az átmenőforgulom elé. Azt pedig, hogy kössünk 25^éves megnemtánu-dásj egyezményt, a tárgyalások során német részről nem vetették fel határozott formában. Hitler kijelentette, — folytatta Beck külügyminiszter — hogy hajlandó a németlengyel batárokat garantálni. Ez nem kegy, mert csuk azt ismeri el de jure és de facto, ami saját tu-.
injdomjnkat képezi. Ez világosan mutajja, hogy a Dnncigra és a gép-kocsiutra vonatkozó német javaslat egészen egyoldalú- |
i Ismertette ezután n némcl emlékirat első részét, amelyben Németország leszögezi, hogy hajlandó egyezményt kötni Lengyelországgal. Beck liangoz-tatla, hogy ez a szándék bennük is megvan. Előfeltétele azonban n békés szándék és a liékós eljiirás. Ha ezt tatjuk, nem lesz akadálya a megegye-zésnek.
Berlin kedden válaszol
ficrlin, május 5 Berlini jelentés szerint Beck lengyel külügyminiszter bossádéro, illetve, javaslatára a német kiilíigj\'minisztórium kedden este G órakor válaszol.
Akinek bélmflkődése rendetlen és gyakran fAj a gyomra, mája duzzadt, emésztése leromlott és étvágya megcsappant, {innak reggelenként egy-egy pohár természetes .Ferenc József keserűvíz ciak-hamar szabályozza a székletétet, előmozdítja az anyagcseréjét, élénkili a vérkeringését és megjavítja a közérzetet Kérdezze meg orvosát.
Miért küzd a Magyar Éíet Pártja ?
Megjelentek a választási plakátok szerte a megyében
A belpolitikai életben a küszöbön álló választások a tömeghatás legnagyobb eszközét, a propagandát is erőteljes cselekvésre késztette. Nagykanizsán és a megye minden részében megjelentek a Magyar Élet Parija Bzraes plakátjai a hirdető-, oszlopokon, az utcasarkokon s mint megannyi hívó szó. egy táborba szólít minden magyart. A nemzet Jövőjének egyetlen helyes útját megjelölő párt plakátjai nagy feltűnést keltetlek városszerte és mindenütt érdeklődéssel olvassák.
Megjelentek a kanizsai utcákon az >Eijen Ilovszky János* felírású plakátok is, amelyek a máris népszerű hivatalos jelöltnek toboroznak híveket nagy sikerrel. ¦\' i
Ugyancsak a Mi\'gyar Élet Pártja célkitűzéseit hirdetik és népszer üsi-tik azok a kisebb cédulák is. amelyeket ugy osztogatnak mindenfelé a városban és a megyében.
Az élénk feltűnést keltett cédulák szövegel :
Igazságos adórendszert é> embk\'rek védelmét követeli gyar Élet Portja. ( \'
színes
t kjs.
Magyar kézbe akarja adni a magyar földet n Magyar Élet Pártja-
Akercsztény Jobboldal testvéri ösz-szefogását hirdeti n Mogyar Élet Pártja.
A kisiparosságnak több munkát és
nagyobb kenyeret követel a Magyar Étet Pártja. ;

A közéleli tisztaságért harcol a Mogyor Étet Pártja.
Súlyos megtorlást követel a valuta csempészek, a jövedelem- és vagyon eltitkolok ellen n Mngyar Élet
\'Parija.
A keresztény fiatalság elhelyezéséért és tisztességes jnegéJhetéséért harcol » Magyar Élet Pártja. •
Komárom, Kassa, Uzsok — ezen nz utón halad továbbá Magyar Élet Pártja.
A töke túlkapásai ellen, e magyar munkásságért küzd a Magyar Élet Partja.
A magyar munkásság munkaidejének és bérének rendezését kö-ve\'cli a Magyar Élet Pártja.
A meg nem alkuvó keresztény jobboldal egyetlen politikai tábora a Magyar Élet Pártja,
Igazságos és gyors földreformot kő vetei a Magyar Élet Pártja.
A magyar falu jólétéért hurcol a Magyar Élet Pártja-
rpTrciTrQI A nagyérdemű közönség szíves tudomására tnikOl ICOl hozom, hogy a MMykUMIt Arait m4ly*« insxAllltottam éa enuok kerotén belül kirakat-kUllH*«Ml kapcsolatos a kólót rstndMtak. — Üzletszerzőm látogatásaival a mintaképeket bemutatja megrendelés céljából.
Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását.
A kiállítást rendezem:
Nagykanizsa, Fő-ut 10., Csengery-ut 1., Horthy Mlklós-ut 3. szám.
blu mimi
Az Erőss-ügy aktái az ügyészségen
Dene József perújrafelvétel! kérelmében a tanúkihallgatások befejeződlek
Megírtak, hogy n törvényszék vizsgálóbírója befejezte Eröss Rezsó volt városi erdöunfester ismeretes ügyét ben o törvényszék által elrendelt vizsgálatot, illetve o bejelentett tanuk kihallgatását, amely hónapokig tartott. Dr. Almássy vizsgálóbíró távollétében dr\\ Kkiauss László kir^ törvényszéki biró utolsó tanúként dr. Králky István p<jJgáraneslert halJM gatta ki az összes pontokra vonatkozólag. A per hatalmas anyag-komplexumát dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró altelte a rnfjlt napokban !1 kir. ügyészségre
A beterjesztéstől számított 15 napon belül 0 felek kérhetik a vizsgá-gálat kiegészítését, illet\\-e további ta-
Wár^sl WltJ^gÓ PST" CsmSrtöktöl-vasárnaplRl A szezon elismerten legjobb vígjátéka. Páger kettős szerepben I
A legjobb magyar művészekkel. Figyelem! A kísérő műsorban:
UISSZATÉBT A RUSZIMFÖLD
Előadások kezdete: hétköznapokon 6, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
n jk kihallgatását. A 15 napi terminus a jövő héten jár le.
A kjr. ügyészségen most tanulmányozzák a vizsgáiul anyagát, a kihallgatott számos tanú jegyzőkönyveit, majd döntenek afelett, bogy folytatják, vagy elojt^í* a vádat, esetleg kérik a vizsgálat folytatását. Amennyiben a kir ügyészség folytatja a vád*t, ugy az ügy iratlai átkerülnek a kir. törvényszék vádtanácsához, amely ez esetben még má jus hó folyamán összeül és ho#zb. ineg határozatát. j
Az Erőss-ügy aktái eddig megközelítik az 5- kg súlyt.
Dene József, a hét hónapi börtönre jogerősen elitélt volt városi ker-tészsegéd perújrafelvétel! kéjeimében a tanúkihallgatások befejezési: nyertek. Dr. Almássy Gyula vizsgáló bíró a vizsgálat anyagát a mai ria-^ pon áttette a kir ügyészségre, amely napok alatt meghozza döntését. i
Naptári Május 6. szombat Rom. kat. János ap. Protestáns Frida. — frrael. IJar hó 17.
Gőzfürdő nyitva refegel e órától esta 6 órils (héttő, sserda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
— BatttkUmtamtMkat tekintse mag minden vételkénysswr aelktL Kopsteui batocánrfiáa.
1999, mjjUj 6.
WM KÖZLÖNY
Kalapot,
Nyakkendőt, Ingat
szomolAnyinAl
nemzet háborús akarata
Minctón nemiéinek annál nagyobb háborús erőfeszítést kell kifejtenie* minél előnytelenebb külpolitikai "és" anyagi helyzetben fog a küzdelemhez, I)e minél nehezebb körülmények k<V zött k«U majdan harcát megvivnia> annál alaposabban is kell háborúját szellemileg és anyagilag előkészülnie. A hábohit ugyanis fegyverekkel és 1iad»eszk Őzökkel vívják, sikerieí azonban- csakis akkor jár, ha. a nemzetben minden balsiker ellenére is & végső győzelemig, megalkuvás nélkül és h háborús akarat.
Ez oly forrás, melyből sorsdöntő lr%zetekbeu merész elhatározásokhoz szükséges roppant crkclessi erÖt me-rtthet államférfi és liaa\'vezer. Ez len. tÜÜ diadalra a hajlseregetf mert köz-dokészségenek gyökerei a nemzet háborús akaratából táplálkoznak.
A nemzet háborús akarata csak ML-la>r lebet m«g, ha annak nagy többsége érzi és hiszi is, hogy eljövendő háborújára szükség van, hogy anélkül ellenfelei megfosztják az élettől, így fennmaradásától. De háborút\'akarhat a nemzet akkor is, ha sanyarú sorsiból más kivezető utat nem lát.
lA háborús akaratot az ellenfél rövidlátása is kitermelheu,. lia a győztesek szükkeblüsége és önzése konokul ragaszkodik a legyőzöttnek igazságtalan jogfosztásához.
Jólétében élő nehezebben vállafl pusztulás kockázatával járó \'küzdelmeket^ mint az, akit a szükség sarkalj Jia keli vakmerő cselekedetekre.
A történeíem sok péidávot bizonyította ezt. \'Például a szerencsétlen kimenetelű 1806-7. évi hadjárat végén megkötött Tilsit-i béke feltételei szc. riirt Napóleonnak Poroszország 140 millió franknyi liadikárpóUást fizet-hetclt, mint egy 150.000 rőnyi francia megszálló erőt kellett két éven át eltartania, hadserege létszámai is 42.000 főre csökkentették. Nagy fiat: von Stoin és Hardenberg Ágost felismerték, hogy ÍR)\' a porosz nemzeti lélek elsatnyul és a szolgaságban a pusztulás felé sodródik. Zászlóikra irták tehát a \'felszabadulás- sICnt eszméjét, amelyet a nemzet örömest tett magáévá es őrömmel vállalta az általános védkötelezettség lerliét.
A háború niegindulása után ancml-zCt háborús akaratát több tényez* befolyásolja, Ilyenek pl. kezdő, illetve átmeneti győzelmek, amelyek mindenkor emelik «. harci kedvet. A hadsereg és a hátország ellátása is hasonló befolyással van a népi tóu^őkészsegre. Ezért a szellemi elöké-szitésssel párhuzamosan a háborút anyagilag is a légkörűitekül többen kell előkészíteni,
A háborús szivóssságnak azonban a legjobbau a vezér telkében kell élnie. Ha szilárd jelleme balsiker eseten is hajthatatlan, a néplélek ideges villogásának igen sokszor helyes irányt szabhat Ez azonban csak kivételes szellemi ós erkölcsi értékkel rendelkező történelmi alapokon sikerül. Elég *°-Gyen, üt emlékeztetnünk 1849-re. Tavaszi támadó hadjáratunk előtti helyzetünk szinte tarthataUau volt, A kápolnai csata is vereséggel végződött, de Kossuth\' és Görgey törhetetlen erd-lyéböl született meg a szolnoki,, hatvani, tápióbicskai, isaszegi, váci és nagysallói diadal.
A világliáboruban a franciák lanyhuló háboms akaratát Is Clemenceau erősítette meg törhetetlen akaratával és kíméletlenségével,
— B«tor*ad»u * Kopateln-cóg vezet Modern minta termel ben a legjobbat a lefcJoaóbban mutatja be, kedvező Jsa-té\'A teltételek mellett
Élénk feltünéat
Iliiül - Fill - IMiúl
— Budapesti levél —
sőt néud derültségei keltett film!-körökbcn, bogy a FímikamanT hivatalos lapja, a Magyar Film legutóbbi szántában alássan leszedte a ktereszt-vizet a/. Érik a búzakalász cimíi magyar filmről. Egynémely szakkörök nem tudták megérteni, miként laiíet-sé^es, hogy épen a I-\'jímkam&ra hivatalos lapja < vágja le, u magyar fünL gyártás *\'.gyik termékét. A mi fihrf-rovatunk már egy héttel ezelőtt megbírálta érdeme szerint ezt a kivételesen sikerlejcn .alkotást, és örömünkre szolgai, hogy a Filmkamara közlönye hajszálpontosan azonos véle-\' monyt nyilvánít a mienkkel. Amikor tehát a Filmkamara saját súlyával fémjelei egy magyar filmmel szemt ben tanúsított szigorú bírálatot,, akkor annál érlheletlcnebbuck tűnik (cl bizonyos mozgolódás, amely épen a Filrakamara tájűn nyilvánult meg olyan sajtótörekvesekkcl szembon„ a melyek a tisztességes és tárgyilagos bírálat határán belül válogatás nélkül alkalmazzák ezt az elvet valamennyi magyar filmtermékkcl szemben. SfO-rintünk a jogos és becsületes kritika alól nem vonhatja k! magát egyetlen filmgyártó sem, hiszen « magyar (Un* gyártásnak az &i érdeke, hogy csak komoly fii ni vállalkozások srinvonulos, művészi termékei kerüJhessenek a közönség elé. A Zalai KőzlJCfcy s rajtunk kívül még számos vidéki napilap a vidéki olvasóközönség nagy érdeklődésétől ős helyeslésétől kísérve immár hónapok" óta rendszereién foglalkozik a magyar filmpiac eseményeivel,, jelenségeivel és igazi érdeme szerűit osztja a jó, vagy rossz osztályzatot, Ez becsületbeli kötelességünk a közönségünkkel szemben s ettől az irányvonaltól semmlképcn sem térhetünk el, \'Ha a gyenge tákolmányokat is megdicsérnénk, akkor bíráló szavunk hetek alatt semmivé válna a közönség szemében s végül Is a magyar Anni-gyártásnak sem liaszjiálmíuk a nyakló nélküli dieseletekkel, mert a közönség akkor sem hinne nekünk, ha csakugyan jó filmről írunk elismerő bírálatot. Ily képen nem kis csodálkozás, sal szereztünk hirt olyan mozgolódásról,, amelyet a Filmkamara egynémely túlbuzgó urai kezdeményezlek. Mozgalmukkal azt szerették volna elérni, hogy bizonyos magasabb hivatalos helyek némítsák el a komoly vidéki napilapok filmrovatait. Persze, ez n nálv és mesterkélt kísérlet kudarcot vallott. Akadhattak ugyan gyengébb színvonalú és kellő szakértelemmel nem rendelkező apróbb vidéki lapok, amelyek egyszer-másszor túllőttek a célon és a maguk szűk területein valóban kárt okoztak hozzáneniértésük-kel a helyi mozinak. Ezekkel azonban a vezető vidéki napilapok nem azono-
sítják magukatf nincs közünk hozzájuk s működésüket alig kisérjük íi-gyclcmmcl. SzivvelJéJekkeí küzdünk a magyar fiUngyártás gyarapodásáért, emelkedéséért s ezen az utón haladmik előre még akkor Is, lm épen olyan helyeken értik félre szándékainkat, ahonnan a legtöbb méltánylást várhatnánk.

Lilim Harvey
az elmúlt napokat tctétleni birtokán töltötte és itt várta, hogy az Urával kjapcsolatps vitája nüképen döM el. Mint már megírtuk: a népszerű fitm-színésznő Parisba szerződött egy magyar filmgyártó hoz, aki annak Időjén a Szivek szimfóniája rímü világsikerű filmet gyártotta. Az Ufu, hugy a szereplést megakadályozza,, kitűzte egy másik Harvey-fihn forgatását, azonban a film szüzséjében még nem tudtak megállapodni s a primadonna nzt szeretné elérni, hogy egyelőre ne kelljen Berlinben dolgoznia, A vitu eldőló-sét fitinkőrökben nagy érdeklődéssel várják. »|
A tökéletes férd
Ezidöszeriut csak a dr. Szlutliiay Sándor által rendezett Tökéletes férfi cinül vígjáték van műteremben, amelyet a Magyar Film Irodában forgatnak. A filmet egy eddig ismeretlen iró, Horváth János hja és gyártja. A film főszerepét a szép Simor Erzsi játsza, aki eddig nem bizonyult jó kabalának a magyar filmeknél, mert a közreműködésével készült filmek Igen mérsékelt sikert értek el. Bemérjük azonban, hogy a közönség végül is inog fog barátkozni a legszebb budapesti színésznővel, aki sikerre viszi majd a Tökéletes férfit. ¦ ,
Fllm-oóQ ÁDOB-segitséggal
A filmszakma fiataljai között kétségkívül a két tehetséges csepreghy ¦ fivér, Jenő és Béla, a legrokonszcnvescbbek. Előbbi Hollywoodban volt színész é* sogédrcndcző, tehát nem volt újonc a pályán, amikor a Szegény gazdagok, Uz Bence és néhány más magyar film rendezését rá bízták, az utóbbi viszont, bár még\' nemrégiben a kultuszminisztérium tisztviselője volt, már több fibn gyártási vezetőjeként — sőt a Pusztai királykisasszony rendezőjeként is — sikerrel mutatkozott be, L\\ két fivér most közös fibneéget nlar plt* amelyet az CaáUósltásI Alap 30 ezer pengővel könnyítőit meg szdf-mukra.

Kikelet Verhóvfnán
chmnel erősen nemzeti tárgyú film forgatásának gondolatával fugJalkozf.
SclMrlutőátot
mák
msátotUat.
nak, lia illetékes korok liajlanuok.lau,.
n«k a terv mellé állni. Pünkösti AjJ-dor rárjeszélésére Herozeg Ferenc a Gyurkovlcs lányok és á Gyurkovlcs fiuk régi nagy sikerét felhasználandó, Gyurkovlcs uuoka címmel eredeti film megírásának gondolatával foglalkozik, AmCjuiyiben még sem írná meg, ugy Pünkösti valószínűleg u Magdaléna két éloto cimü HerczBg-regényH illetőleg színdarab mogfimiesitósát fogja választani. Sajnos, a kitűnő író nagyon el-kedvtclcnedett a filmtől. Ismertrtes a Pogányok cimü müvének szomorú sorsa* de a legutóbbi filmjével, a Kék rókával sincs megelégedve, Iwlott óhoz nagy várakozásokat fűzött.
Mentsük meg áz Inkey síremléket i
Mélyen tisztelt Szerkesztő Url \\
Szombaton a polgári fiulskoha kl-réndilésoval kapcsofatban " »Tkal-!m»m \\-olt Megnézni áz ljnkcy slr\'-i kápolnát. Mint « vái>os nem reglla-kosa, csjpán a hozzáfüzödő ^ntic-mondákat ismerve, kétszeres érdek-lödea^l\'haUgattam Gazdag Ferenc püspöki tanácsos niogyürAzntát 6íi Kerezsy Géza polg- isk. tanár mü-értő snegjegyzéseit. \\
Szerkesztő Ur! Az építészeti emlékeiben amúgy is szegény város egyik legszebb és legértékesebb\' emléke a teljes elpusztulás utján- van. és fjgyancsak rohfamos léptekkel. A\' barokk kápolna és a körülötte kiképzett \' barokk kálvária-kert, mely a hires barokk-városnak, Egernek leg-i értékef-ebb és legjobban felkarolt látnivalója lenne, itt stnalmaís fiHa-pótban van. A kerítés, totely m\'ág-i is a kápolna stíhsának remek hozzá-ulakitása. omlik össze. A\' stácíókszob ral romokban. Krisztus, valószínűleg német nihster ülkötta gyönyörű faszobra KzétrepedeMtt. És nwga a kápolna ? SOS-t kiált a városnak : Ment*tek aneg a p-jsztulástöl! Még szomoitibb az értékek rnegSemmlsú-Jése bent a kápolnában.
Ma, amikor a váró* tervbe vette a szépítést, az értékek megmentésé^ nem nézhet ét a városszéli, kimondott értékének pusztulása felett- A ma élő családok, halóságok, egyesületek és első sorban a katolikus egyház kötelessége módot találni arra, hogy megmentsék a még megment-hetöt.
Nekem alkalmam volt éveken keresztül látni Egér, Miskolc, Nyiregy háza, Szeged, Szekesfertérvár értékmentő, meg^jjhodó városalakitását, fájó szívvel venném, ha Nagykanizsa azemMlctt városok bármelyikének\'is díszére váló kápolna-ér lékeit megsemmisülni hagyná.
Köszönöm Szerkesztő Urnák soraim szíves közlését. Mély tisztelettel: \' i \' I KOVATS J, ANDRÁS
IDdf,
Jóslat:
Mérsékeli északi, északkeleti szél, változó felhőzet, délkeleten zivataros Iclö, a hő alig változik.
A Meteorológiai Uí^^t nagykanlaial mefUjZreloallomasa Jeluntli
Héménékiet tegnap este 9 órakor: +13 2, ma reggel +100. oélbou +160.
Uauadék 111-2
Mkumem taehelytek, The Best Serékpárak, iHüiigárfü karMa Somlók attgy .< aktára. —
!
Péntek
8UDAVE5T b 17 HimV szlovák és nmta nyelven.
— 17.10 A m. kir. Honvédelmi Minisz. térfaun HL T**(ű«c#o|xwt)a. — 17.50 Sliürikw-l.\'ni.\'-nyclí. — 18 Mtfhosi
tinczenéSnir. — 18.50 SMffrt humora. Mikszáth Kálmán, Nóra Pawnc és ,Tö-¦niórkény István szegődi Írásaiból Raj-rai Gábor ad elö. — 19.25 Külügyi WsgyedVvrH. — 20 Az Operába* előadása. Mútíer Marin ét Swaiiholin rSeivkcunsjséuakesek v^d^gfoUéptcvcI ¦ Walkür.. fii. és m. f*lv.) Zenedráma 3 MvornUban. --¦ A II. fetv. után kb. 31.10 HíívJt, idóJéráajolantAN. -r Az előadás utiu kb. 22.40 Hírek né-met, olasz, angol és francia nyelven.
— 23 Sárai KKaréi- otjahiyrciiciüBra,
— BUtS üintk. flUDAMW U,
t«;átí iU -Opsrafaáz *iö«<iá*». AV\'aU ktlr.. (1 fciv.) - .20 Uirek. — 3020 A rádió ütalomcuekara. — 2130 luft. járásjelentés. - 21.35 Hcuwmimu Ede ja íz-zenekara. BfiCS.
10 -iMöricIflO vidám müveiből — 30.15 Siúitfonlkusok Lotn«g zongora. mü\\-és7iifrrt. — 22.30 Könnyű- ?1 tásrczttne.
lltlMliÉSIEET
fet iJstlfSsotaS eieséir váltainak
Májon Testvérek
Hmm uéUra akMMM
Er»4b«t-t4r 1.
S/omnai
BUDAPEST I,
6.45 Toma. — Utána lionfllOniezek.
— 10 Hírek. _ 10.15 IH.usij?i rádió.
— 10.45 Htt nézzünk meg? — 11.15 HídióMeneiek a NermelkOzi Vásárból,
— 12.10 A rádió siabMneneka^i. — 12.30 Uirek, - 13.20 IdOjclzés, )<M>jiV rásj«*»ntés. _ 1130 néilióuzenetek a KowzrlM Viharból. - M.3M 11 i,.<-k.
— 1U5 A rádió műsorának ismertetése. - 15 ArfrJyamh\'trek. - 15:30 Ttédlóüuenetek " •NttnwtkoJi Vásárból. ~ 16.20\'ílosvuy jazz.ének(Hös. — 16.45 Wójítlfe, htnék.
17 Hírek szlovák és misztn nyelveit.
— 17.10 Kubányi >üyórKy inagyarínótl-kat énekelj kisori Csorba Gyula cl-ÍJány zenekara. --- 17.50 Dr. Hossza Zoltán vidáni csevegése. — 18.40 A rádió postája. — 10.10 Tbea -Cons-bruch -énekel.- — *19.40 Nézzünk meg ejry most elkészült fővárosi nyilvános óvóhelyet. Beszél Budinszky Sándor.
— 20.10 Irodatmi est közvetítése ^Cíyör-MaV — 21 Az öreg tekintetes. Hangjáték bárom részben. — 22.10 Hirek,i idojárásj»len(és. — 22.80 Operaházi zenekar. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST H.
13.30 Hanglcojezek. l/.li) Missziós üzenetek, vtfferkafi EdiL) - 10.05 Mezogazdasigi rtlóra.
— :19.3S Sz. Horváth János öbrjszé. lése. - 20 Htrck. — WÍO Táno. lemezek. — 21:15 Irodalmi est \'közvetítése Oyorbul. - 22.20 lrtöjArésJclenlés. BBCS.
18.40 Hrtniikének. - 111 Némttmép-dalok. . 20.15 Operett. - 2tf:t» Könnyű és lúnizeoe iWokkal. ,
ZALAI ttOZUWY
Nem jelentek meg i itanük, nem lehetett megtartani az Aradi-Szabó Gyula-pert
A váróshézi interpellációk tengeri kigyójánnk egy yjabb hajtá^-fcerii.lt volna most a kir. járásbíróság elé. ugyanis Aradi .Antal városi képvi--Milö egyik felszólalása alkalmával ¦olyan kijeleatést tett, múitka Szabó Gyain nyilas képviselő ultenszolgól-tatás fejében eljárt volna. Szal>ó Gyjia magára nézve sértőnek talél-tu Aradi felszólalását és azért bepe-írelte Őt a kir. játásbiróságon.Ebben
az érdekes büntető-perben már töbl«öA-*voltrtárgyalás, azonban Ítélethozatalra még nem került sor. Most is tanuk Idballgatásn következett volna, igy -többek, között Maray Géza, Gerócs György, Benedek József, Trájer János, stb-, de egyetlen tanú ,>em- jokent meg, ugy, hogy a bíróságukká tárgyalást el kellett nupolni. ¦ i
Bőrönd, re tikfii,
pénztárca
tttSeleaáSjfesn
TEUTSCM drogériában.
oiyptr
Rovatvezető: Dr. Bér-laá, Tj-M* Mátra
Ruhaslluek é& alakítások
T>jlajdonképpen a rabadisz már magéban foglalja, ha egyáltaiáilaa alakításról letet szó, magát az alakítás fogaimat (hogy tjdoményosaa fejcizem ki magaaiiat).
Egy (i\\ g-dlér, egy színes öv, egy kis ni!aszli3»zvebkii^ídös A-agy egy; mellénykc, márts frissé jjjá tesíi a rJhákat. i
Most van az ideje, hogy kinyissuk, nyári j\'uhaszekrényüukct és szemlét tartsunk ta^ralyi ruháink feletl- Mit tóhet «álinetu*enU az idéwyrc éíí mi keli hozzá, hoe/ mégis rjjaztru legyen. Mindenekelőtt neszük meg az átmenetre -szóló rjhákat, mig ma-leg nem lesz, u fekete rjháinköt, a melyek tél óta feltétlenül tüákitás. ra szorjlnak. Arra a kis tekéié ma-rocciiire feltétlenül egy fehérmadeira gallér kell, Asszniyom, vagy bjbigailér vagy spicces megoldásban, sőt az rijjaira is kell ugyanabból az anyagból két kézelő- Arra a fekete s^Vtrihára pedig, amit már ogyonunt a tél alatt, fehér keményített pikégoiiért vegyen ós egypiros-fehér bőrövet, persze a zsebébe is tegyen egy kedves szüiü mutízljm. zsebkendőt, amiben a píros a fősein.
Fekete kabátjára pedig tűzzön egy febér vtrógot; fehet pikévWg, de inkább ajániosn a gyóngyv-tnágot. kevésbé piszkolódik.
Na, most nézzünk a nyár után egy kissé.
Az a tavalyi rózsaszín, elől kél szeinbea\'áneos szoknyája, rövidujju ungolruha nagyszerű lesz idéd is, ba ;i szoknyábói kivéteti a . két *zemberiií©ot és helyettük elől iélére vasaltat bái^m*Tiégy berakást. Ehhez -nem kell sok anyag. Piros en-llbrp vagy bőrövet vegyen a derekára é< a nyakvégződéshez egy piros csatot. A kék gyapjj georgette rihájét pedig csak aniiyibaii kell váitoztatuii hogy a.glokojs aljéra tetessen -egy kétujjnyi széles fehér piké sávot, agyúulgy oz írjijal széf lére is és a bjbigalLér köré- Kész. Ugye milyen gyorson leszünk divatosak ? ; . -\'
De itt van egy rövid fekete .\'dyem taft kosztümje, Aiwzoivyom. Ez már egy Itkftlt neriezebb probléina- Először is u szoknyái \\esszúk vizsgálat ulá- HáL\'bh»ny jó ehbt:/. -wuin egy kis darabot, hogy legalább a szoknya eteje legyen gloknis, nem kerfit sokba és lesz egy uj koszröjnh Je. Ezijtán nézzük csak a 1tabáto[ Most sonkarjjju és derékban ei^ösen beb/izott. Ajánlok egy nagyjjzenita vágjluk le ugy. hogy boleró legyen Ijelőle és csináltasson alája egy fehér szeigőzölt georgette b^ott, vagy még inkább egy febér madfeirásat, ami könőskm-üi kllétsdk a boleró alól. <
Meglálja, hálás lesz nekem-Egész nyáron át lesz egy elegáns rjhája. No ós végűi lássuk csak közeíebb-
NAp ÜOZgÓs. Péntek, wombat és vasárnap.
Káprázatos pompa, tündéri kiállítat, (égbilettek, dlvatrevflk, angyali muzsika és a csodás, kedves
SOMJA KENIE
Csodák csodáié
Remek kiaérfi mfisor I
Előadás: köznapokon 5,7,9, vasárnap 3, 5,7, 9-kor.
lttft. május 6
rői azt az impriin\'ét. A vállait ftíflÉt-lenül ki kell tömni egy.kicsit, márt nagyon >csapoltak«\' Arjtán a nyaka sem divatos- Legjobb beletenni egy fehér georgettc-valencien csipko-kombinációs inellényk)ét és ami anyag ezáltal .fentről leesik, abból két z;«b kellene a.szoknyára. Tekintve, hogy fekete-fehér az alapanyag, egy szép fekete-fehér csatos öv illik rá. ,__
Dlvatpoata -
HoZi<lti-vóró*. SiOrintein a earaó barna rövid kabátlioz lCgs/elib e^y iniiAtárfizinű alj és egy ^ugyanilyen színű bliu. akkor ugy néz ki, inintlia ogybeszaboU mlia lenne. Tudta Isten, éa nvn\\ \\agyok b.iiYitjü ami\'ik a sok szkmek. I^cgsiebbr lm két -v.in van valakin^ do azok Is tv.ltéth-mil kell, hogy bárnuiaizdljanak. Odvödet
Tai-OIU .Beígért és jetzeti levelüket sajnálattal uuxKlazitleig nélkülöutiu s addig persze nem is tudok vála-szoluí. Üdvözlet
Fiatal antzomj. PsuU^sálSI vúlaaiolv* tctljos jffazsúga \\toa, de inost unszon ¦-\'¦lnü, cdyan sokan fordultak lioz*áin tanácaokért, Irogy az ön kissé terje-dobnes tinúti\'jk-ii\'.i !\':\\el(ire mindeziíioi^ nem .tudtam vúlaicoini. iEgy-kél nap trtí^i-.iu;! kérek. Odvfjzfet.
lictkfls. Sötétkék berakott szoknyát ajánlok, sőtélkék, fohér pettytó-awSol Mu«al, fehér -rövid kabátkával. \'Fehér kaftap. Odvöxlet.
A ttzinháti Iroda ith-ei:
Jeknitetbe lebgn.\'p a Zalai Kóz-\'löny, hogy vitéz Jakahffy\'Dezső ka-nizsa^—szombathelyi Rztotárs-jiataíná fis 16^án kezdi nwjg nagylíaotzsai vendégjátékát. A tárhat főtitkára, Augyai\'Dezső, mint jelentettük, már iuegérkezeit és iiiagkézbtto a bérlet-gyűjtést. Ezzel kapcsolatban felkéri ez i. t. bérlőket, hogy akik tavalyü ¦bérleti hlyeikre igesiyt tartanak, je-\'lentsék -be mielőbb azt .telefonon. WO-on n Városi Színházba.
A színházhoz közel lévő kltdó lakásokat ugyancsak kéri a titkárság a Városi Színházban bejelenteni-
Két Zrínyi-játékos a válogatottban
Vasárnap játszik* -bwlirpesti MCft\'l^ vál. é< a T)RL-NYUQAT látogatót\' a Sient Korona taipüért, mélyben a Xrinyi két játékosát, Kárpátot ^ Bottót adja, lírítekies, tiogy stz «»JB-Í)cn szereplő DVAG-bol csak- Küvia: iett válogatott, misg a ipWK-*6t «árces és Sós, a WSt^-bSl HnnnpaoM és a jóbbszéköjíHi, a Tur«lból Marat, a KRAC-nóI Gyórffy, a íPBTC.bfti " balbalf, a PAC-Wl p«tíig a kapus k»rtilt be a válogatottba. Kiég -wRyes társaság, de reméljük, caegáUja hetyéh
A tavaszi szezon elmaradt mérkőzései közül csütörtököffi játszották Pé-cf*n a PEAC—PAG bajnoki mérkőzést, ahol at egyetemfesíák félidőben l :ii i;i vezettek;« a PIAC a második lélidöbcn kiegyenlített.
1939. május 6
Szervusz Péter
Már maga űz a tény, higy az af-rikuutazót összetéveszti mindenki\'az állásiüUui mérnökkel, aki annak nevében szakit, sérteget, botrányt csinál, — mulatságossá teszi n mesét-Az ölletnem uj, de Páger Antii kettős szerepében olyan vidáman mókázik, hogy másfél órán át kitűnően \'"nrjlíil tatja a közönséget. A darab főhőse Páger, aki szinte állandóan « színen van, hol egyik, hot (iiáslk szerepében. Müleltc a szép Simor Erzsi képviseli a s/crelmet, természetesen Ülő bonyodalom1 után. A többi színészek is válogatottak. Szlatinai rendezése és a Ülni muJ zsikája is ügyes. Az a pár jclenety tani a sablon szerint készült, megbocsátható-
Tagadhatatlan, hogy ma a legnépszerűbb színész Páger és Így filmjének igen nagy közönségsikere lesz. i
Külön meg keli emiileni n Kárpát alja visszatért cimü filmet, amely szlvdobogtatóan foglalja össze a méretűd eseményeket és « kárpát-,aija| bevonulás részleteit. Ez afikmt csak fokozni fogja e Szervusz Péter közönségsikerét.
-nő-
ZALAI KMflP
— (Pap! gyűlés) )
A letenyel esperes /kerület papsága Muraszemenyén lartoifa tavaszi korona Hyülését Höttonyi József .Idényei esperes-plébános elnökletével. A gyűlésen időszerű lelkipásztori ügyekkel foglalkoztak.
— (A Balatoni Szövetség)
most tartott elnöki tanács-illésén az összes balatoni kérdéseket .megvitattak. Elhatározták, hogy a balatoni remény tüzeket augusztus 19-én Utjbol megrendezik, örömmel vették tudomásul, hogy az ország több városában nagy siker mellett tartották meg a balatoni propagandfiestékcl és lemélik, hogy ezek eredményekép a nyári Ide-genforgalom is fellendül, A Balatoni Egyesületek Szövetsége közgyűléséi május 10-án tartja.
— (A vasárnapi munkaszünet felfüggesztése)
A kereskedelmi miniszter mcgcu. gedte, hogy folyó hó 7, 11, 21 és 28-ru valamint jiuilus téré csíi vasárnapokon n kamülnszCíléssel,, válogatással, rostálással és Szárítással járó munkálatok egész napon át végezhetők le. gyének. k I
— tA Magyar Élet Moigaiom Balatonkenesén)
is kibontotta zászlóját. Nem a (fővárosból leutazó szervezők raktak le fl mozgalom alappilléreit, hanem pár.let kfcs kenései vezető ember sávéból pattant ki a megszcneies szükségessége. Mint-a kis mustármagból a teie-bélyej fa, ugyanúgy nőtt ki a ma mar tekintélyes számot Öltő Magyar filét Mozgalom kenései tábora,
— (Feketekávé-est)
A Nagykanizsai Polgári Egylet folyó hó 6-anx a szokásos szombati fekete-kíivóestet megtartja. (m
— Kixtaimüui Rio sokféle színben magyaros kézimunka részére, olosó árakon, SshStsaál. (0
ZALAI KIS HÍREK
Nagy választék! Olcsó árak!
Harmadszor:
„Tul a nagy Krivánon"
.[•lenteituk, hogy a KAtliolikus L»-(fínyagylet műkedvelői oly nagy siker tnellctl adták elő a Tyj a pogy Krlvá-ii\'ni c. operettet, hogy lwnnadszor is m*g ketl ismételni, \'^zultat u«m a Városi Színházban lesz az előadás, han*m a I,egényegylet nagy termében, még pedig május M-en, vasárnap ests. Az operettelőadás uuin, amelynek tiszta Jövadobnat szintén a tetnplonv aUpna fordítják, táncmulatság l*sz. jagyek a Ijegényegyktb«n 40 fillértől 1 pangóig már kaphatók. (:)
— (A zamárdl gyermek nyaraló kapunyitása)
\'A fővárosi vitéz nagybányai Horthy Miklósról elnevezett gyermek üdülő le-
lép ez évben is már május hó 15-én kinyitja kapuit, hogy szeptember közéjéig a főváros sregénysorsu és;gye«-gélMedö gyermekeinek sok százát űtlüt-tesse u Balaton partján. Az üdülőié, lej, megnyitása ünnepélyes köretek kizött bonyolódik le, melyen a síé-kesföváros kiküldöttei is érszt vesznek,
- (Meghosszabbítják a földvári strandot)
Még az ősz folyamán a Sellő uj lelke előtt 150 méteres uj bclon part-védobnet létesítitek. Most a tnvossszal pedig az uj íwrk és teniszpályák előtt az eddig is hatalmas és a maga ncmé* btii egyedül álló földvári strandot még 50 méterrel megnagyobbilják. S« rény*n dolgoznak a* uj sziget partvédelmén is, amely még a szezon előtt elkészül.
HezópzdasÉoi Közraktárak H. T.
nagykanizsai telepe
foglalkozik
mindennemű áruk, gabona, megfőlek előnyös tárolásával.
Tengeri-szárító üzemében olosó bérszáritást is vállal.
A raktár-jegyekre kedvező kölcsön-biztositás!
Zaláé g« .-szegen koldult Oúdrlcm István M éi«.i kanizsai lakos ~ a rendőr bíró í líapl elzárásra Ítélte. , llalaúnfftreden a kurszalon előtti téren még a nyár beállta előtt elhelyezik Kisfalud! Károly siobrát.
Ugyancsak Füredcu u Gyógylér déli oldalán lévő glorjcUot és a Fereno József kot patinán szép építményét nyári estéken kivilágítják.
Keszthelyen ez év április végén készült slatisitikn szerint 703 nyugdíjas család VttD.
A Balatoni Intéző Bizottság a,sport-horgászat népszerüsilésével akarja növelni a Balaton idegenforgalmát,
A balatoni ]>anziósok e/évben Is adó közösségije tömörülnek érdekeik megvédése éidekében.
A keszthelyi temető-kápolna tornyába két uj harangot rendeltek.
akouény JAum |klff ki.bjrl) AmUI-
társqíak május havi rendes összejövetelét szombaton esto 7 órakor tartja a Markó-féle vendéglőben. (:)
— (Az árubejelentések határideje : május 7.)
Az egyes ipari anyag- és árukéftz-letek liejelenlési kötclczeitségéről s/ólj rendelet értelmében azok a cikkok, amelyek a bejelentési kötelezettség alá eső legkisebb mennyiséget elérik vagy meghaladják, május 7-lg a Külkereskedelmi Hivatalnál feltétlenül bejoteu-tendÖk. Az elkésve órk*aott kéazW-bejeleiitéscket a hivatal ltcm igazolja s a minisztérjuln eljárást fog Jnditaiu az illető cégek ellen. Májusban csakis a rendeletben csillaggal megjelölt, cikkeket kell bejelenteni, tehát a csupán 3 havonta bejelentendő cikkekel most nem kelt bejelenteni. — A bejelentéshez szükséges nyomtatványok a Zalai Közlöny kúidólúvataiában kaphatók.
—(GilamblövÓ-verseny Siófokon)
Szorgalmas .munkáskezek tömege dot gozik a siófoki galamblövő pályán. A lőteret máris gyönyörű zöld pázsit veszi körül, a nézőteret is > kibővítették és környékét parkírozták. Az országos galamblövő egyesület rendezéséből évi június hó 7-től 11.lg icszűck a galamblövő \\Crseuyck, melyokcn az összes magyar ós külföldi kiváló galamblövök részt*esznek. A vidéki és kezdő versenyzők részéne az mtézöpég külön \\ersenyszámokat ta írt kí. A verseny iránt már most nagy érdeklődép muUitkotlk.
— zllahy lajoi a magyar nsk lipjilwa
joientctte meg egyik legragyogóbb írását (Bocsánat, tanár un rímmel a lap május elsejei számában. Ugyanebben a számban Ignác* Itózsa ir tündöklő cikkét \'Májusfa. cimmcl. Az újjászülető magyar és keresztény társadalom anyái és leányai, nem tudják nélkülözni e/t a magas színvonalú folyóirat)!, amelynek munkatársai közé tartozik Harsány! Zsolt,, Bókay János, Kodohlnyl János, Hunyady Sándor, Póczfly József, Gyomay György, NyirŐ József, Papp Jcnö, a rádió volt krónikása szerkeszti a !:tj;ot, amelynek kézimunka mintái, di\\-al-melléklcte országos népszerűségre tett szert. Gyermek-lapja a legiiiosolygósobb,, regényfori--tatásal- csupa izgalom. Közli az uri társaság lcgrrissel>b híreit és színház ro\\*tábun Szeleczky Zitáról, BAjor Gizi utódáról közöl rendkívül érdekes és ujlumgu cikket. A \'lap szerkesztősége és ktadóliivatala: Budapest, IV, F«-rencielí terc 7. sz, alalt \\-«n. Bárkinek kű\'.d mutatványszámot.
, A létéi t való küzdelemben gyakran hathatós segítségére van a dolgozó embernek egy pohár természetes „Ferenc József keserűvíz reggel éhgyomorra bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és testi munkaképességre oly igen fontos bélmflködést és anyagcserét. Kérdezze meg orvosát.
- (UiUr várnak kék él piros aaUt-bea, fehér ruhával együtt moshatók, 8«*flobul (,)
zalai közlöny
Szeged Teleki miniszterelnöknek ajánlja fel egyik mandátumát
Szeged, május 5 Szeged városa elhatárolta, hogy disziwIgunWi\'t választja Teleki Pál gróf mhiisztWehiökot, akit holnap diszküt-döttség keres fel a város hivatalos jelöltségének elfogadására.
Tóth Tihamér állapota továbbra Is válságos
\\ Budapest, május 5 Tóth Tihamér \\e.szprómi megyéspüspök állapota változatlanul súlyos továbbra is. — mondja az állapotáról makiadott jelentés. Orvosai, fcnint a beteg püspökhöz közelálló körök mondják — még nem mondtak le minden reményről-
meghívó. 1m
a Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesület
im aUjas l*-4«, kitti. A m. 5 kor tartja
mVDL fii rendes MM
a Rozgonyl-utcsl el. Iskola tornatermében, melyre a t tagokat meghívja a Vilaartasány. Határozatképtelenség esetén ujabb köz-
Sllés 1959. jaaliu 8-Am, etltSrtBWa atáa 3 eraker ugyancsik a Rozgottyl-nícai elemi iskola tornatermében lesz megtartva, amikor tekintet nélkül a megjelentek számári, a közgyűlés határozat képes lesz. Tárgyaerosst:
1. Elnöki megnyitó.
2. Választmány jelentése 1938. évről.
3. Az 1938. évi lárszámidás, az 1939. évi költségvetési előirányzat előterjesztése, BzámvizsKilóblzottság évi Jelentése és a számadók részére a telmentvény megadása.
4. Az alapszabályok 19. §-a érteWben a tisztikarnak, a választmány 8 rendes és 4 póttagjának három évre, a szdmvizsgáló-bizottság 3 rendes és 2 póttagjának egy évre való megválasztása.
5. Hajós Ferenc fellebbezése a választmányi határozat ellen,
6. Esetleges Indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 8 nappal az elnökségnek IráBban bejelentendök.
Tagsáol könyv a kDiaylllesra elhozandó es kívánatra fetamUtandó 1
ilinéeteMlt jLi
MM
BREDMEWT
A Zalai Köiilöuy 8port-tlppwrie«.je
tipp-szelvény ,
Beküldte:................:......_i.................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a kővetkező eredményeket hozzák;
NTE-PAC . \'. (._:. -)
Delny.-MOVE. . . _r_. (_:. -)
Vasas-Pácai DV . . (_:. -)
Szolnok—Fradi . . _!_ (_.. -)
Ulpest—PhObus . . (.-: -)
Nemz.-Btok . . , (._:. -i
Zugló—Taxi . . . (•••: •¦)
SFAC—Alba R. . . (...: -)
ETO-Haladáa. . . (.-.. -)
M: kir. minisztérium 990/1939, M. E. számú rendeletében előirt
kapható II
lim május 6
m\\ nadrág... 1.20-tai
női kombiné.. 2 30
Nöi harisnya.. 1.40 ¦¦
RetikUlük ... 3.10,¦ BoxretikUI... - 5.50 ¦¦ Bőrkesztyű.. 3.90,.
kaesklviu >* besses «si-, fertl- ét fjar-»«láÍY«teikk.k
UÜŰDii aalmJsáfBU 1 S g o I o >IÁ h b íl íi
Brónyal Dlvatüáz
Horthy Ilklói-at 1. nia
Zamatos, lóizü kűuét
Sintrox káuéfőzOn
készíthetünk.
Kapható: ,
V4—V2—1—1\'/2 literes nagyságban kedvezi) részletfizetésre
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Melyik ?
„Cililon" Reaenf
a legjobb
férfi ünői kerékpár.
glosrón résxleuixsitésr* is kapható i
aportoalatabeii na0yka.ril.xaa, fft-ut b.
Szabó Antal
ütök labdák
hurok prések — huzatok
OrUnhut Elemér
Deák ti> }. Klaál* hárultak I J&Ullá. |
Ilii
APRÓHIRDETÉSEK
10 nrJIg «0 W*W, mlmUn további 1x6 i muí.
Bu^hial&Anytg auukaoanflt kere-stlak május 15-re. Jelentkaznct Unger és Tóth vaskereskedésben. 1136
AJ>A>-vétel
Utóhegyi hb. 3 bold ártere és »Ü lábon eladó dr. Koaiiunénél, FÓ-ut 21. *
Alig használt «lu.-vhák 11—13 évesig eladók. Ságii-nt 38. •
suaar ikont*, bltütiö állapotban, ftfwTasier 1 !35 lenciéval. 43X6 kép-ttagytasu. Compnr Rapid lirral két uln-azUtöve), napellenzővel, keucnléU táski-val eladó. Cím a kiadóhivatalban. 1292*
Ax israelita tameW tóllaó és belső területén a KUaraéa egész évié n Itgjutá-nyosabb áron azonnal eladó. Erdikloáni a kertésznél.
Jókaiban levó használt sülyeutőa vaerá-gépet keretek. Szent Imre harceg-ti. 8. *
egy Jókaiban levő íehér konyha-berendezés, egy rézágy és egy bontásból visszamaradt ablak. Rakócal-u. 15. 1297
LAJCAS-OZL&TTHELYISÉO
M.»H&Bxefc4s száras utcai lakás azon. ital kiadó. Ctengery-ut 79. *
har«MM«liáai lakás angutxtuna kiadó Deák-tér (>. Bővebbet a Mziiiea térnél.
1284
kledé emeleti Öwikorhíortos Ötszobás lakás november elseléte. Eötvös-tér 3a *
Üzlelhelylség olcsó bérrel •xonnal kiadó. Telekl-ut 10. *
ház és 1NOATLAN
Orsiái-ut 85. aa. aUttl (volt Fuhér-féle) hsui jutányos áron eladó. — Bővebbet a Nagykanizsai TakaiékpéniUraál. 1296
Kis omlmtkáx forgalmas helyen nagyon olcsón eladó. Balogh, Hunyadl-u. 21. *
bútorozott szoba
Szín híz mellett csinosan bútorozott, csendes ásókat, tűrd Öizofea-lwainí la Ital májas 15-re kiadó. Rozapnyt-u. 19.
kOlOnféle_
akar véKyk«pa»til ? rényképező-gépek ktUciönzésc 5 hétre 1 tek. Hímmel. 3 i\'-iöi Vaatagh fényképén éa totó szak-Uiletébeii, FÓ-ut 10, Cwngery-ut )., ti-gyeleM I ai udvarban. ^
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Mlndenzuipl lereleaéaből DaazegyilJtoH BsSSn»aaS„ reel vagy uj tfiraegeket, eu-jjarl h faloTdII,T«loaalalorl gytlllenw-nyéket bármikor megvételre keresek. — Brrbiiit> takx, a Zalai KUlőny I. azer-kesitőle. ErrteUŐdril lelKl teleion W. >•¦ vagy izemélyeaen mindennap d. u. 6-7 óra kazőtl.
atMLM KAZLAIT
politikai napilap* l klmlju: „kaziazsaaáll ii. t. nagykailzn". Felelői klailő: zalai K4r.il». MTomatott ¦. a „kizaazáalájl tl. t. hagykaalm"
ayandájákaa haaykaalzara. (NrwdáAlt Uaár zalai kínljj
841766
79b Évfolyam 104. szám
Nagykanizsa, 1939. május 7. vasárnap
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
aúííiai hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizetést ára: egy hóra a pengő 4Q fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 78. sz.
Az ország jövője a választások mérlegén
A magyar nép fontos politikai aktusra készül. Országszerte megindult a választási agitáció és hisszük, hogy eauttala választások valóban az elvek harcát, llszlázódását és a jobboldali magyar gondolat győzelmét fogják jelenteni. Az országgyűlési választásokon való részvélel nomr esak jog, hanem állampolgári kötelesség\' Is, amely talán sohasem volt olyan fontos és a magyar jövő szem1 pontjából annyim döntő, mint most. Magyn rország vissza n yerve régi erőit, az európai középhatalmiak sorába lépett. Nagy iiemzeíi aspirációin\'-- a reáIpolilikai nieg valódul ás utján járnak s hazánk elhelyezkedése Európában teljesen más ma, mint volt a legutóbbi választások idején. Nagy reményeket és nagy erőpróbákat rejteget\' számunkra a jövő s minden magyar ember, a legkhJüho-tői a legnagyobblg érzi, hogy az ország Jövője attól az egységtől, attól a tiszta elvi és vllágiiózeli meggyőződéstől függ, amely most a választások alkalmával meg fog nyilatkozni. .... ,... .
A magyar alkotmányosság és a magyar politika szempontjából azért is különlegesen nagy jelentőségű a küszöbönálló közjogi aktus, mert ezúttal fog a magyar néphosZ-szru idő óta elsöizben tilkosan válasz tani. Súlyos küzdelmek és fontos elvi kérdések tisztázása után jutóit el belső fejlődésünk erre a pontra. Az uj választójogi törvény, amelynek első próbája lesz a mostani választás, nem a szélsőségesen demo-kn-Ukus államok példáját követi. Hiszen aniiyl példáját Láttak szerte Európában annak, hogy a féktelen agitáció, a felelőtlen Ígérgetés és a nemzeti érdekek védelmének hiánya milyen súlyos válságba dönthet nagy és gazdag nemzeteket is. A1 magyar választójogi törvény, amely megvalósította a titkosságot, lehal politikai lelkiismeret szabadságáig egyúttal gondoskodott arról Is. hogy a nemzet magasabb érdekei ne szenvedhessenek csorbát. Ezzel magyarázhatók azok az intézkedéVek Is, a melyek a képviselőjelöltek személyi előfeltételeinek meghatarozásával kirekesztik\' a magyar törvényhozásból az oda nem való elemeket, de v!i< szont megnyitják az alját a tehetségnek, a rátermettségnek és a tudósnak, szóval an!»\'Jk az erénynek, amelyet a inal időkben és s>. jövőben fokozott mértekben kjell gyakorol* ívunk : a felelősségnek. !
A törvényes rendelkezéseknek megfelelően, a bclügynüniszler a napokban megállapította az országi választókerületi beosztását. Az fuj beosztás szerint lesznek egyéni iós úgynevezett lajslromos választókéra tetők. Az egyéni váhiszfókerületek száma 135. Lnjslromos választókerü-tetot átkot minden törvényhatóság), s ez alól csak annyiban van klvéteí, hogy Buja, Sopron és Székesfehér, vár törvényhatósági jogú városokai-
Vasárnap Nagykanizsán, Szepetneken és Sormáson mond llovszky János programbeszédét
Uovszky János, a Baross Szövetség országos elnöke, a megnagyobbodott nagykanizsai választókerület országgyűlési képviselőjelöltje tegnap este Nagykanizsára érkezett. Ma hivala-los látogatásokat tett Nagykanizsán, holnap, vasárnap pedig megkezdi ke kimében a programbeszédeket. Kíséretében lesz dr- Sztankay Andor, az Actio Catholíca közponli vezető-; ségi tagja, Lenkcy Lehel glmnázíu-"
ml Igazgató, a Baross országos elnökségének kiküldöttje, vitéz Kölley Andor igazgató, Dán Leó kereskedelmi tanácsos, Orcl Géza, Nagy Zoltán, dr. Sényi Pál, Miklós Ferenc mindannyian ismert országos nevek a.keresztény magyar átalaku-. lá« küzdő-porondjáról.
A progi-ambeszéd Nagykanizsán holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az iparos-székház nagyterme-*
ben, ahol a budapesti kiküldőtlek Is felszólalnak. j
Szepetneken fél 3-kor, Sormáson fél B-kor lesz a progn\\mbcsz!éd> |
A budapesti kiküldöttek\' közül b többen felszólalnak.
A klskanJzsal progiiambeszéd a| vasárnap délutáni Jitarang-fogjajdt*., tás miatt következő alkalomra marad- I :" I
A szerb-horvát tárgyalások megszakadtával Macsek összehívta Zágrábba a horvát képviselőkel
Zágráb, május 0 Egész Jugoszláviában szenzáció ereiével liatott a hír, hogy a horvát*, szerb tárgyalások megszakadtak. A jugoszláv kormány az utolsó pillanatig azt liangozlalfa, hogy n megegyezés megvan, csak szentesíteni kell és cáfolta azokat a híreket, mintha a rú-geristanács nem fogadta volna ci a Macsek—Cvetkovks rnegegyezéseít A cáfolat ellenére azonban a hir igaz volt. Macsek ennek alapján kőzóllo levélben a miniszterelnökkel,, hogy a tárgyalásokat megszakító ttnak -toküitji. Macsek lapja a tárgyalások niegsza.
kádasáról különkiadásban számolt bo, de a lapot elkobozták. Ez a különkiadás jelentette be. hogy Macsek a parlament horvát képviselőit külön horvát országgy ülésre hívja össsze Zágrábba.
Horvát ixílitlkai kórok jelentése szerint a régenstanács visszautasítása rossz hangulatot kelteit, Hangsulyoji-zákH hogy a horvátok már január 27-éu leszögezlek követeléseiket. Már ezen lulnwnőlcg lettek engedményeket
a megegyezés érdekében,
további engedményekről azonban szó sem lehet.
Miután a Jugoszláv kormányzótanács |An fogadta el o mérsékelt "követeiéi-seketí nem volt más hátra, miut a további tárgyalások uiegszakitása.
A helyzet pillanatnyilag teljesen Üs*-tázallan.
Pál kormányzóheroeg vasér-niip utazik Rómába,
ami szintén súlyosbítja a lielyzetetv bár horvát körökben is leszögezik, hogy oniíalt ők sem tartják kívánatosnak a zavarokat. Kormány változás ról is ljcszéluek, de Pál herceg ulja niialt erről sem leltet szó.
Berlin elfogadhatatlannak, London, Paris, Washington békésnek tartja a lengyel külügyminiszter válaszát
j Berlin, május 6 Beok lengyel külügynüniszterteg-napi beszéde élénk visszhangot keltett Németországban. Berlini körök el fogadhatat la nnak tartják a lengyel megállapításokat A danzlgi kérdésben — irják a lapok — Beck nem|
vette figyelembe a népek önrendelkezési jogát, amiről pedig " danzlgi németség nem mondhat le- Az sem fogadható el, hogy Danzlg a lengyel föfolyó torkolatában fekszik ésijyen módon jogos az igény, mert ha ezt az elvet alkalmaznák, felborulna a
rend sok helyen Európában.
Amí a német—lengyel szerződési illeti, nemet körök h-inguulyozzák, hogy azzal nem egyeztethető fts&Zjs egy németellenes csoporthoz való csatlakozás. Meglepetést kelleti Né-{Folytatás a 2-lk oldalon)
kotiiük egy-egy egyéni választókerületet és a hozzájuk tartozó vármegyével együtt egy-egy lajstmmos kerületet. Ezen felül megemlítendő még, hogy Pestptflssoltkiskrun vármegye, amely az ország legnagyobb és legtöbb lakossal rendelkező vármegyéje, négy lajslromos kerületre. Budapest pedig három választókerület re oszlik. Mindezek a jendn-kczéíck természetesen nem terjednek ki a visszacsatolt Felvidékre, illetve Kárpátaljára, amely terülele-ken most választás nem lesz. |
A választókerületek\' beosztása nagy gondot és a körülmények nemzőt] szempontból való tárgyilagos mérlegelését követelték mCg. A cé\' mindenesetre az volt, hogy a vá-
lasztók akarata szabadon és a nemzői magasabb közös érdekelnek meg felelően nyilatkozzék meg. Az a hatalmas többség, amely annakidején a választójogi törvény törvényerőre emelkedését biztosította, eléggé mutatja, hogy ezek. a szempontok\'mesz-szemenö méltánylásra talállak az eddigi törvényhozás tagjainak s Így a magyar közvéleménynek legszélesebb köreiben. A hivatalos apparátus ezzel a rendelettel megteremtette a képviselőházi választások alapját s a hivatalos munka most már a választások lefolyásának torvényszerinti zavartalan biztositására Irányul- i ,
A poliükui élet súlypontja pedig s ve\'e együtt az ország jövőjének
minden égető gazdasági és szociális problémája most már a magyar választók lelkiismeretétől függ. Nem kétséges, hogy az a magyar egység, amely a kormány jobboldali és szociális reformpolitikája mtell-att olyan impozáns nagyságban nyilatkozott meg az elmúlt óv Végén, a mikor a magyar belpolitikában bi-zonyosfoku lisztulős Indült meg és az egész világ közvéleménye előtt mély benyomáSí keltett, amidőn az ország mfegnatíyobtóüásárói és aa{ elszakított toruletek vérvételére!! volt szó, — rá fogja nyomíni bélyegét az 1939- évi választásokra is. S ez B magyar jövő legbiztosabb, leg* szebb ígérete.
ZALAI KÖZLÖNY
lS3ft mijus 7.
Az egész ország katolikusságn megdöbbent szlwel vette tudomásul a szomorú gyászbirt, hogy dr. Tóth Tihamér veszprémi megyéspüspök az éjszaka Budapesten elhunyt A katolikus társadalom már hslek óta aggódva figyelte és várta a nagy te \'«ff ágyától érkező híreket, hisz a legnépszerűbb egyházszónok volt a kinek rádiós szentbeszédei és az ifjúsághoz irt levelei az egész világon ismertek voltak. Ifjúsági könyveit minden európai nyelvre lefordították. Betegsége még húsvét elöttro
nyúlik vissza. Már erősen lázas.volt, amikor még elvégezte a húsvét előtti ¦ szertartásokat, állapota azóta állandóan rosszabbodott. Az influenza -íz agyra húzódott Úgy hogy több izten meg kellett operálni. Sajnos, ez pem segített a nagybetegen, aki mindvégig htVfes kitartással, jncgnyugodva az Ur akaratában, nyugodtan és panasz nélkül szenvedte el a fájdalmukat
Lelkét tegnap este kévéstel éjfél előtt adta vissza Teremtőjének- Budapesten temetik el.
A kormányzó részvéttávirata
Budapest május 6 Horthy Miklós kormányzó öfö-hiéítóségs* dr- Tó*h Tihamér veszprémi megyéspüspök elhunyta alkalmával a következő ré*z-Vétsürgönyt küldte a -veszprémi ?zé-k-eskáptalanJéúV:\' - M , "
.Nagy sajnálattal értesültem Tóth Tihamér dr. vsezprémi megyés-
püspök elhunytáról. Kimagasióegyé nisége mindenkor nagy tudással, áldozatos keresztény lélekkef és . őa-zetlcn ^öteleíssegtelj\'csitéWsei szolgálta nemes hivatását. Átérezve az egyház és közéletet ért súlyos veszteséget, bensőséges részSé-tesnet íejí-zem ki. Horthy, rk.
metorszégbmi az is. hogy a német javaslatokról nem voít tudomása a külügyraliaszternek. Felverik a kérdést, hogy talán inkább Lontfont felejtette el Varsó azokról idejébe.-táfékoztatni- ; I
; Paris, május 6 Parisban megnyugvást keltett Beck beszéde. Erélyes és világos volt, de békés szellemű, — hangsúlyozzák a lapok. Politikái körökben az a vélemény, hogy bár Varsó és
(Folytatás az 1-sŐ oldalról)
Berlin véleménye között nagy ür tátong, a tárgyalások elölt nyitva a kapu- í
i London, május G
(\\z angol fővárosban, akárcsak Washingtonban, szintén megnyugvást kellett a lengyel külügyminiszter beszedő. Örülnek az angoi és amerikai fő-városban, hogy Beck nem hallgatott a hflbonis uszítókra és a világégés. híveinek tanácsára. Remélik, liogy a két nép fogalt és kivánságait közös nOvezflro tudják hozni.
Kiéleződött a helyzet a lengyel Határvidék német községeiben
Ostrava, május G
A lengye*—német határvidéken a német községekben u lengyelek erélyesen lépnek fel a néroetekkel szemben. Tegnap két helyen Is kifosztották a Volksbtínö otthonainak német könyv tárái. Az éjszaka a svictovlovi VolkS-bund-ollliont támadták meg. A rajtaütés előtt a telefonvezetékeket js el-vágták és a német könyvtárt itt is tönkielették. , ;
Ai ingoi\'Szovjet „Összhang"
í 1 London* május f
\'Az angol kormány átadta Moszkvá-
bau a szovjet javaslati\'" adott válat-szát Az angol kormány elutasítja a skandináv államok szavatosságain vonatkozó szovjet javaslatol.
Rlbbenlrop és Ciano Milanóban
Póma, május 0 Ciano gróf külügyminiszter ma 0 órakor érkezett meg a milánói -repülő-térte, nflíbcnírop német külügyminiszter íl órakor érkezett meg,, ünnepélycsen fogadták, majd délután együtt utazva a Como-tÓ partjára, megkezdték a tanácskozásokat.
A pápai nunctus Hitlernél
. \' Berlin,, május Ö
Orsenigo Cesare berlhii pápai nun-cius repülőgépen IJerditesgadenbc ment, ahol több mind egy órás kihallgatáson jelent meg Hitler kancellárnál.
(Azt hiszik, hogy a nuucius bucsuf-látogatásl tett a Führcmól,, mert áU adja helyet A látogatást a .szentszék és a harmadik birodalom viszonyában beálló változással is kapcssolatbo hozzák, V \' » ;
A Szent Jobb a Felvidéken
i \\* : ¦ - (¦ ; ¦ Ipolyság, május 6 . A Szent Jobb mo indult iná\'odlk felvidéki riljára. Első áUojnása Ipolyság- \\olt( nhól Serédl bíboros rcreeg-primás a körmenet után szentmisét pontifikált Innét Balassagyarmatra "vitte az Arairyvonat a Szent Jobbot, délután és holnap Losonc, Rínia, szombat, Rozsnyót látogatja meg a Szent Jobb.
Lltvlnov után — Dimitrov lötltkőv kOvelkezett
Berluif május 0 Dimitrov, a komüitem bulgár származású főtitkára hasonló sorsra jutott, mint Litviiiov külfujyj, népbiztos: Sztálin őt is elcsapta. *
Holnap délután megérkezik a kiskanizsai nagyharang
Jövő vasárnap lesz a harang-szenlelés
tA világháború lelkeket senyvosztfi utolsó é\\0ibcn szomorú napra ébtedt Kiskanlzsn vallásos népe.
Futótűzként terjedt n hin .Viszik a nagyharangot! • Büszkeségük volt or. mindnyájuknak. Messze vidéken is hallották nemesen zengő ércszavát. Odatolongott a templom dó n nép apraja-nagyja. Búcsúzni akartajk a nagyiuirnngtói, niety eddig az életet hirdette és megsiratta a holtakat,, de most indul, hogy ágyúvá valljon és kióljo az életei. Tűzbe indult a tüz gyermeke, ment vérontva osztani halált, indult hazát menteni.
Szomorú siralom tört ki a harang testéből a kalapácsok zuzó ütései nyomán. A zCngö órcszó mindig tompább és íekedtcbb leli. Koporsószc«ezéfl fajdalma lepte meg a lelkeket és mikor ledobták a toronyból az összetört harangot, hangos sirás töltő)to l>e a teief. A nagyharang árván maradt lestvérei azóta dideregve ás sírva rimánkodtak, esdekeltek utána.
¦A kiskauirsai nép régi, két.évtizedes álma most valóra vált. Akárminek a szükséges beszerzéseié hUtA is fol a helyi lelkész a figyelmükéi, mindig\'az *olt a refrén: \'Rendeljük meg a nagyharangot! ¦
Most léhát itt a .nagyharang!- Lelkes közadakozásból és Szomolányi Gyula egyházközségi tanácsosunk nagyobb adományából összegyűlt u ha. rang árának nagyobb résie és reméljük, hogy nagykanizsai barátaink is
segttettl fognak minket adományainkkal, liogy a 12 mázsás harangot hamarosan kifiiethcssiik. Tiszleleltcl kérnénk minden nagylelkű adomán>t p. Hajnal Zénó kiskanizsai lelkész cini ero a helyi plébánia-hivatalba küldeni. Az adományokat- hírlapikig nyugtázni fogjuk.
*
|A nagyhaiang ünnepélyes behozatala a kiskanizsai templom; elé május 7-én* vasárnap délután lesz. Három órakor indul a körmenet a kiskanizsai Templom\' térről a teherpályaudvarra, hogy 1011««" örömmel \' kísérje hala a régvári itAgyharangót a CsengeryN Fő tér, Király utca és Ország uton vígig,
iA hararigszeulelés jövő vasárnap, május 14-én reggel 9 órakor lesz, melyre meghívjuk Nagykanizsa egész társadalmát. A szenielést dr. Simon llyörgy pápai prelátus, székesegyházi i-.. 11: i! no k, főrend íházi tag, stb. végzi. Kedvező idő esetén tábori mlso lesz u kiskanizsai Templom téren. Ugyanaznap este harongszenlelésí ünnepély u Polgári Olvasókorbén, melyen az ünnepi l>csződet P. Bakost Ágoston polg. isk. hitlanár mondja. Szaval Dolmányos Antal és a Kat. If>, Egyesület műkedvelő gárdája színre hozza Kö Iicnodck .Klárica. cimü remekül sikerült népszínművét P. Audreska Feli-cián rendezésében.
Kis üzlet,
de
nagy választék
Bártanul (Bazar-navatbao).
Élénk választási élet Nagykanizsán
Lapunk más helyén közöljük j a Magyar Élet Pártja nagykanizsai jelöltjének, Hovszky Jánosnak\' vasárnap délelőtt 11 órakor az ipartestületi nagytermében tartandó program-beszédéről szóló hírt
A kanizsai választás többi frontjain í5 mozgolódás nrulatkozlk. Drózdy Győző, a volt kiskomároml kerület képvbelője rövid pár hónap alatt Immár a harmadik pártba lépett át s most mint kisgazda járja a kanizsai kerületet
Kísérleteznek a nyilasok ls. Nagy részük ugyan — biztosnak látván a keresztény jobboldali eszmét képviselő Hovszky János győzelmét —az Ilovszky-párt támogatása mellett szögezte le magát, de más részük Tanos Dezső budapesti ügyvédet, ny. csendőrfőhadnagyot kívánja fel-léptet ni nyilas programmal a kani. zsai kerületben. Tanos tett is már látogatásokat Nagykanizsán. , ,
| Hubay Káhnáu minap Nagykanizsán jártában a loloncházban is látogatást akart tenni, de erre engedélyt nem kapott
Legújabb értesülés szerint u nagykanizsai Nemzeti Front nyilastábora külön jelölttel indul lovagi Frledenthni személyében.
Városi Mozgó JE CsmortCMai-vasarirapIgl A siezon elismerten legjobb vígjátéka. Páger kettős szerepben!
A legjobb m«gyar művészekkel. Figyelem! A kliérS műsorban :
VISSZATÉRT A RUSZIHFÖLD
Előadások kezdete : hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
BUDAPEST U
— 17.10 Kubányí György magyar nótákat énekel* kíséri Csorba Gyula cigányzenekara. — 17.50 l)r. Hosszú Zoltán vidám csevegése. — 18.40 A rádió postája. — 19.10 ThCa Cons-brach énokel. — 19.40 Nézzünk meg egy most elkészült fővárosi nyilvános óvóhelyet. Beszél Budinszky Sándor.
— 20.10 irodalmi est közvetítése\'Győrből. — 21 Az öreg tekintetes. Hangjáték három részben. — 22.10 Hirek, idöjárásjcicntés. — 22.30 Operaházi zenekar. — n.05 Hírek.
BUDAPEST n.
17.10 Missziós üzenetek. (Farkas Edit.) — to.05 Mezőgazdasági félóra.
— tfl.35 Sz, Horváth János elbesié-léso. — 20 Hírek. — 20.20 Tánc-lemezek. — 21.15 Irodalmi osfközveli-tésc Győrből. — 22.20 Időjárásjelentés. BKCS.
18.40 Hungkápek. . , t» Njmetnsép-dalok. - 20.15 0|i«*U. — 21(30 Iv^unyü és tánczene dalokkal.
1939, mi|u8 1.
Női dlvatdpSkat, Férflclpőket, Szandálokat
legolosóbbati a „IDEÁL" cipOMelben fS-at 1!,
Van-e szükség biztosítási propagandára?
Irta: Kolccay Antal A (!nv.il. Blzt Szöv.
Biombathely vezérképv. főnöke
A szántóvető gazdának e tavasz beköszöntésével egyik mgy gondját képezi, hogy jót megmunkált föld^ jébe elvetett magjának szép fejlődésnek indult termését vajijon be\'-\' tjdja-e .takarítani a bcérés után, avagy az részben, vagy egészben nem vélik-e egy pusztító jégverés áldozatává. j
Mint Játjuk, nz illetékes tényezők h-nalmas propagandát indítottak abból a célból, hogy a gazdaközönség figyelmét felhívják, hogy terményeiket kellő gondossággal (és időben biztosítsák be jégverés által elszenvedhető károsodás elten.
Vannak talán, akik ezca fennakadunk, akik feleslegesnek találják ezta a nagy propagandát azzal, hogy hl-fizen akt biztosítani akar, az ügjf is biztosit, azt nem kel rábeszélne aki meg nem akar, -annak ügyi* hiába beszélnek. j i
Hát nincs Igazuk az igy okoskb-dóknak, mert ha nézzük a .sta tiszti * kát, azt látjuk, hogy a magyar mezőgazdaságnak ólig 9 szásaléka, a mezőgazdasági terményeknek meg alig 20 százaléka van nátaik bizto-üítva, bizony nzt keli mondanunk, hogy nálunk még igen nagy propán gandára, fel világosi (ás na van szükség. : , | ¦ i
A jégWztositási díj uiem egyéb, mint -üzemi költség amivel minden gondos, előrelátó ós reálisan számító gazdának számolnia kell. gazdálkodásának nyugodt, biztos foly-i tonoaságát csak ugy biztosithatja, ha számol az elszenvedhető elemi csapásokkal, mint amilyen a lüz és a jégvihar által elszenvedhető károsodás és okosan megkötött biztosítással védekezik ellenük. No meg a terményárak is olyanok ma márj hogy nyugodtan veheti magára fl biztosítási díj fizetésével járó gondot. \\ ¦ í i
És vegyen példát a magyar gazda a nyugati államok; gazdáitól, ohol mindenütt sokkal fokoaotlabb mértékben veszik .igénybe a jégbsztoí sitást^mint nálrjnk. De ott nem . U fordui elö egy jégvihar után annyi összeroppanás, jnhit nálunk.
Okuljunk tehát a múltban előfordult sok bajon és tanuljunk nyugati g-izdutársalnktól, b ne tegyük kockára magunk iés családunk boldogulását, kössük meg mielőbb jégbiztosi távúnkat. . . íj
\'ZkVK) KOZtfJNY
KI Nagykanizsa képvlselöjelfiltje?
Agyvérzésre hajlamos idősebb embereknek, akiknél igen fontos, hogy erőlködés nélkül mindennap könnyít bélürülcsük legyen, a lermé-sretes „Ferenc József* keserűvíz — teggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve — a lehető legjobb szolgálatot teszi. — Kérdezze meg orvosát.
¦sptéri Május?, vasárnap. Rom. kat. Cantaie. Protestáns Napóleon. .Izrael. I]ar hó 18 — Május 8 hátfö. ltom. kat MiliAty fa. in. Protestáns Gizella. Izrael. Ijar hó 19.
_ OösfOrtJŐ nyitva reggel 6 érától este « óráig (faótí-í, aserds, péntek délután keaeen\'egéM nap nőknek).
Mindenki tudja, hogy NagblkáiiÍK zsa országgyűlési képviselőjelöltje Jlovszky János. Tfjdják azt is, hogy nz országos Baross- Szövetség vezére, országos elnöke. De nem tudják sokan, hogy iliovszky János az a férfh, akire l Nagykanizsának, n trianoni végvárosnak, a gazdasági nehézségekkei küzdő- élct-halálhar^ cát vivó, munka nélküli é- üzlette-len városnak olyan nagy szüksége van. Ilovszky János ugyanis az élet embere- A küzdő porond kemény harcosa. A gyakorlati élet férfia. Mint nklnck bel- és külföldi kapcsoltai és összeköttetései vannak, legjobban tudja, mit jelent az ma a trianoni, csonka országban : kereskedőnek, iparosnak, klsemben>ek,1i<ct-viselőnek, gazdának leírni, közterheket viselni. Mit jelent nháztulnjdon, az adónemek kényszerű végnélkül! skálája, nmely alatt ma mindenki görnyed. Tudja nzt is, hogy ha nincs piac, nincs megrendelés, nincs üzlet : nincs gazdasági fellendülés, nincs élet, vérkeringés, nincs kenyér. Tudja azt is, hogy ezt nem lehet bűnül felróni a magyar nemzeti kormánynak, amely évek óta ember felctl harcot folytat a gazdasági élet fellendítésére, a magyar belső élet jobbá tételére, meri ez világjelenség, a háború és a ránkerőszakolt Wkc-diktátumok, az ország nagy részívnek elrablásának természetes folya-mala. Amely mindaddig fogja minálunk is éreztetni ordasát, amig a magyar falitábláról lekerül ez a borzalnriis szó, \'hogy , Trjanon | Hovszky János hídja, hogy mit je-tentenek a lehúzott nzletrcdőnyök, a néma, csendes műhelyek, n kihűlt esaládl tűzhelyek, a munkanélküliség és kenyéríelenség és mindaz a sok >nj, ami á mii magyarjára nny-nylra ránehezedik. Mert Hovszky János nem ismeretlen nzok előtt, akik a magyar fórumot figyelemmel kísérik. Hovszky nem mcgközelithetétlen nagysága a magyar közéletnek, hanem élete nyitóit könyv minden becsületes magyar ember előtt, aki összeforrott a keresztény és nemzeti gondolattal, az uj magyar világrenddel, a magyar közéleti reneszánsszal, a nagy magyar programmal, amely nzt tüzle kl feiadatérji, hogy ezentui szent legyen műiden,
ami magyar és nemzeti, hagy ezentúl n magyar legyen az ur a saját portáján, hogy lerázza magáról az erkölcsi rabszolgaság bibjicseltfamil Idegen szellem és eszmeáramlat ra kott le csábos mosollyal, mialatt a Ounard hajói százezersztimra vitték kl a magyar munkást a gyilkos amerikai bányákba, kohókba, anrun kasok nagy vágóhídjára.
Ennek nz uj magyar világunk\', ennek a keresztény és magyar reneszánsz megteremtőinek rultöröje, pionírja, bilincs törő je, zászlóvivője, előharcosa Hovszky János, akt eveken át ott volt és küzdött a magyar fórumon, amikor még lemosolygás, mikor még anatéma, sőt súlyos következmények jártak azok számára, akik meg merték vallani a hűséges, becsületes magyar hitvallást, hogy1 keresztény éí magyar polgár vagyok. A kerjasztéíny és \'nwgywi nemzeti eszme, a nagy magyar megváltás gondolatának , harcosa, Hovszky János és vele a Baross Szövetség mindenütt ott volt az egész országban a nemzeti szellem, a m-i gyar gondolat kiépítésében, súlyos ^áldozatokat hozott és ma már áll, hogy miukája nyomán az egé«z or-szágban ott vadnak (SB előiiiitolt őrszemek, a felgyújtott őrtüzek, a Baross Szövetség számtalan kis várai, i amelyeknek tornyán ott lobog magasan a Baross zászló és a mk-gyar trikóiéi1. MJilo>r alotvszky Jánosról van szó, vegye tudomásul (níhidcnki, hogy la koftefiztény (és nemzeti gondolat lánglelkü, zászlóvivője, élharcosa, országos .vczére\'j aki eddigi nrunká-\'Ságávai, bátor sik-raszállásávai, amikor a sok magyar Njkodémuí meg a kályha mögül néz te a bátrak és hitvallók Klkraszállá-sét, küzdelmét a belső trójaiak ellen — élet+tdál küzdelmet vívott a destrukcióval, az idegen szeltem rnei, és becsüleies őszinteséggel ott volt a klsembéta-k, a középosztály éi a társadalom éi osztályok minden magyar kategóriája mellett, hogy figyelmeztesse a felelős tényezőket mindarra, amire szükség vAn, hogy elősegítse mindazt, und a magyan nép életfeltétele. Ilovszky János tehát nem uj ember, nem a titokzatosság köpenyegével jött hozunk!
Megérkeztek a várva-várt vflághirO
IIK III -BiQtorkerékpárek
Legújabban csökkentett árak:
K 3 If UiU t ...!.,,,íí.Mi.\'í aw4*l> i8 780.-
U2M a\'_____H200.-
11 251 tt\' loxö, r.™ x..u _ _ f 1400.-
B 851 «¦•,„.«.,._____PIBSp.-
|]Mit,iN^tm^..riwo.-
IiDZUS UalidEM* »»?«11.- r 2100.-K.riv.ifi tll.léil MWMH.
SttUllthaUk ntktójfúl mínék.lt mAiuW
nAJLAID VI., Lehel-utca Z
Ilovszky Jánas a mi rígi.emberüjnk\', rég bevált munkatársunké magyar közélel és gazdasági fejlesztés fóru-anón. Ilovszky János az a férfi, akiért köszönetet kell mondaniuuk, ha majd magunkénak vallhatjuk-ilovszky Jánost fémjelezte eddjgí, munkája, becsületes, tiszta és nemes magyarsága, n védtelenek, a klsem-; berek, a wgítségre szorjltak éíde-kében kifejtett lánglelkü slkraszál-lása. Howzky János aZ ¦ férfh,\' akire különösen nekünk, ^lagykatii-zsiilaknak annyim wülöégünk van-Hovszky János : a ml emberünk\' |
Északnyugati, nyugati szál, több helyen újra eső és zivatar, ax ój-Jelj lehűlés fokozódik.\'
A Meteorológiai Intézet nagyki B3«g11gyel0AUbmá8a felentiV \' rlőmérséklet tegnap este 9 érakor: (+08, ma.reszel +1Í-0. délben +)58.
OsAoadek 00 \'7,.
ZALA? KoZLONV
1939. málua 7
.,.b*,oioll UHU, „ „„„ aiai.cn,
»".\'?5\' SZEMÜVEG I*.SK,ÍÍ ZSOLDOS GYULA ttiswlif. tatta is IllaataSHitiríi!.
fg-.t. (¦ koiona-uillojuvil m.mben).
Épületes esetek
¦ zug korcs mák és bor-csempészek világából
A közönség csak » törvényszék., tárgyalások iK\'sn\'uuo lóiból értesül legtöbbször arról a sumci nélküli liflrc-i(.VJt amelyet a varos jövedéki ellenőrei folytatnak nap-nap után « ziiftoorkl mérők kel, bor- és husocm-irfszekkel. Az állandó razziák^ ellenőrzések most mér megritkították n zugborkimérök és a Iiab-ságokat kijátszók frontját, de azért még mindig utaid muiikn elég, inert a csempészek és íágborkl mérők a legnagyobb furfanggal Igyekeznek kijátszani az ellenőrzést. Nélu\'my feljegyzésre érdo-mes ciete volt n mi|>okban St-hiller Ferenc jő.edéki ellenőrnek is.
Az egyik eset főhőse Kovács István (Fütyála melléknéven ismerik) <;arai utca 2. SSáni alalti lakjs, aki már régi (munkaadója, a városi jö\\c ),.ki ellenőröknek. Nemrégiben is hovs/abb időn át figyelték és bár tudják, hogy adózatlan bort mér ki, nem tudtak rájönni, mikor és hogyan rejti el a bőit. Minap uzlán feltűnt Schillernek iKovács udvarán a sertés é-s baromfiól, amelyhez egy liatalnias, harapós kutya volt láncolva, A kutya senkit nem ciifjcdett még a közelbe sem, pedig .Schiller jövedéki ellenőr nem járt rossz nyomon, amikor a disinóóiban disznók" liClyett boroshordókat sejtett.
Eni)Ck felkutatása és bizonyitása azonban nem volt olyan egyszerű. Előbb a tynkóiat és annak titkát cerberusként Őrző komondort kellett eltávolítani, amihez Kovács István csak akkor nyújtott segédkezet, amikor ai ellenőr már le akarta lőni o kutyát. l\\ disznóól bolülröt nem mutatott s*mmi különöset, a jövedéki ellenőrök n«k azonban éles a szemük és észre-\\elték, ltogy bár kívülről hnt elválasztó Tat Játszik, bent mégis csak négy helyiség van. Megkopogtatták a falakat é< a kettős falnál P kieinclliető deszka mögött két nagy beépített boroshordót talállak. Természetes, mindkét hordó bort azonnal lefoglalták és Kovács István ellen megindították az eljárást.
Xcui sokkal ismerelleuebb nz ellenörök előtt Major Boldizsár sem, aki .Magyar utca 122. szám alatt lakik. Ot minap u vágóhídi ellenőrző utón érték tetten az ellenőrök. A .Bódi. szekerén ugyanis letakarva négy hordó bort talállak. A tétlenért zuRl-orki,-mérő erőszakoskodni próbált, de a* ellenörök figyelmeztették fcgyverliasr-nálati jogukra, mire meghunyászkodott. 0 ellene is megindult az eljárás, miután a i»ort már elknlrozták.
D« Magyar utcán nemcsak a • Hódi- zugkorcsmája virágzik. A 143. szám alatt Pusztai Jánosnál nemrég közel 10 embert találtak a* ellenőrök, akik mind az. olcsó adózatinn bort éhezték. Itt a sténásknzalból került iflő egy 70 literes hordó. Pusztai János erre egyenruhás vendégeit akarta a kötelességüket teljesítő jövedéki el-k\'nörökre uszítani, de azok nem álltak kőtélnek. á
így ált a Imre a zugliorkimórők és a jövedéki ellenőrök között és e* a Imre legtöbbszőr súlyos pém vagy fogházban telessel szokott végződni.
— Utők
— labdák
— hurok
— prések
— huzatok
Grünhut Elemér
U.ik-tó.- i. Rhálé h.rut.akl Jotillá» 1
„Szociális érzés! belevinni az OTI-adminlszlrációba"
A nagykanizsai OTI-kefMet uj ügyvezetőjének programja
A nagykanizsai OTI-kerület liij ügyvezetője, dr. Bíró Dezső fogul-mázó átvette hivatala vezetését. Drj Biró Dcz-Ö fogalmazót a soproni kerülettől helyezték át a kanizsai kerület élére. dr. Béres László utódjául. A nagykanizsai OTl-kcrűk\'r mintegy 9000 tagot gondoz, azért nem mindegy, ki kerül ennek a rendkívül fonlo:. intézménynek élére. Nagykanizsa várakozással lekiní az aj vezető elé.
Dr. Biró Dezső erdélyi ember, i-ef vallás, nős, családos eihber, a nagy cnyedi kollégiambm végezd a ginmázijinot, Vass miniszter alatt iwssz\'j időn ét a népjóléti minisztériumban ténykedett és igy ismorto a miniszter intencióit a társadalombiztosítással kapcsolatban. Ott szerezte meg szé\'es látókörét és nagy gyakorlatát a népjólét számos ágazatában- •
N«gy tiszteleltel és elismeréssel beszél Vass József miniszterről, a társadalombiztosítás nagy megszervezőjéről, aki egészen aj alapokra fektette a nnnkásbiztositást és annak többi ágazatait, főleg az aggkori bizVitást.
- Minden törekvé\'eni, — mondta - « biztosítottnak megadni\' tnind-üzt. amit a térvény keretein télül neki megadni iebst. Aki idejön, érezze, hogy népjóléti intézmény é; azért szociális érzést kívánok érvényesíteni az adminisztrációban is. A tag lássa, hogy készséggel álljuk mindenkinek rendelkezésére, mert nem az OTJ-tag.van nUértünk, hanem ml víigy-jnk az OTl-!agokért.
Ebben n néhány mondatban tenne van mindaz, amit a ungykaniznai ke rídet nagy OTl-családjának minden t»gja várt az -ij ügyvezetőtől.
Tisztelettel meghívjuk legújabban érkezett lésére és kiválasztásán ugy Őrinek, mint k. férje és gyermekei részére 62 év óta a legjobb márkás cipő. Aranyéremmel, ezüsléremmel és kiállítási érmekkel kitüntetve.
Nagyságos Asszony!
tÍP5 b IZandál raod""\'e\'nl< megíeklnlésére é« kiválasztásira
a
MILTÉNYINÉL, Fö-ut 2.
Nemzetgazdasági glosszák
1. Nemzetgazdasági vérkeringés: több építkezés
Rendkívül figyel melérdcmIŐ előadást tartott n napokban a Magyar Építőmesterek Egyesületében Ercky Károly ny. miniszter. HlŐadásának végső konklúziója az volt, hogy -a neuizctl va-gyon nö\\ekedése az építkezésben jut legmarkánsabban kifcjezésicl.,, valu-muit pétiig, hogy -azok az országok mennek előbbre gyorsabb tempóban nz ejiésíségesedés felé, amelyek legtöbbet építkeznek,. \'
Ma már ki ne tudná, hogy elsőbb is az építőipar harminchat másik ipart köz\\ellenül és siámtalan IpW\'l é> anyagkoreskedelmi forrást közvetve táplál. Az is szinte közhelyszámba menően sokszor ismételt szentencia, hogy a faluk\'és városok lakosságának nagyobb rélcge ma is egészségtelen, a családok létszámával^ légrogyasztásA vfll nem számoló, nem korszerű lakásban lakik. Megtudtuk cblWil az előadásból, hogy mig ptd. .\\nglbiban uú minden házra legfeljebb három lakos esik átlagban, máshol TiO 60. A legújabb kor törekvéseire jellemző, hogy mig Németországban évente 75, OkTszorsiágbon 100, Angliában 120, Magyarországon csak 300 lakosra épül egy-egy szoba, A kiváló előadó rámutal arra is, hogy az\'épitési tevékenység fokozásának eme rendkívüli hortlcrcjét lelismcrft államokban sem mindenütt a jobb anyagi viszonyok, hanem elsősorban a praktikusabb megoldás leszi ezt lelwtővé, illetőleg a töke ügyes líCállitása :t nemzeti vérkerhiííésbo. i.\\jigliá1>an immár 100 év óta n laka-rékbetétek elsősorban arra .szolgálnuk, hogy kisemberek lakást építsenek a megtakarított pénzbői é> nz angol takarékbetétek egyharmad része (20 ezer millió pengő!) kizárólag és kötelezően eeéira áll rendelkezésre. Olusz országban is törvény kölolczi a pónz-liitézetcket, hogj- a takaréklwitélcket elsősorlmin házépítésre adják ki.
legérdekesebb, a német állapotok föltárása volt ebben a szakszerű előadásban. Rámutatott az előadó arra, hogy Hitlor győztes forradalma előtt az is közrejátszott a uéweljotrZá.gi
állapotok leromlásában, hogy a kormányok a fizetések leszállításával, adók fclomclésővel\' és belső kölcsönökkel kisérleleitek ?8 ebbe a hil>ába Ilrüluilnfí kormánya Is Ijclecselt. Hítlo-rék helyes érzékkel óriási méretű közmunkák indításával fontak hozzá és jutlaltnk iften rövid idő alatt kenyérhez hétmillió munkanélkülit és ma már ott tartanak, hogy idegenből is visznek be iparosokat és munkásokat, mert mbiden emberük fogtaIkoztatva van és nem is győzik a munkát. És ezt mind ugy oldották meg, hogy inflációra sem volt szükség. Mert központi bankokat állítottak fel, amely bankokban minden állami vállalkozónak kötelessége volt folyószámlát nyitni és u vállalatok folyószámlán leitek eledet ÍHzetési kölclcWségciknek és gyárat, kereskedőt is ezúton fiioltek, kizárólag a munkabéreket fizették készpénzben. Tehát munka szerző váltókkal^ melyeket a Birodalmi Bank leszámitoHalott,! több, mint s/ázezer millió márkát sikerült közre és magánosokra hasznosan invcsilálniok ugy, hogy som pénzhígitásra, semj köaiszt-viiotől fizetések leszállítására szükség nem volt. A függő kölesöiifik konszolidálását ugy vnlósilották meg^ hogy a közmunkák érdekében legradikáli-sabban megakadályozták a spekulációt. Törvény mondta ki az őssrCs építési anyagok és minden egyéb árucikk árát, valamint munkabé.ek és fizetések szabályozása is a kormány
Dr. BAAL
SVÁBHEGYI 6TEBIEK-SZAN&TÓBIDI
Budapest, I., Mátyás pdrály-ut 25/a.
Telefon: 165-111. Hlzókiirák! Nydrl sportok! Tökéletes nyaralás!
Klvinatra prospektust . íjat
megfelelő szervére volt bhva. límcUelt a limiláció melletI azonbftn ugyancsak törvény biztosította a kivitelező ipa. rosnnk és vállalkozónak a megélhetéshez, adózáshoz okvetlenül szüksége^ tisztessége1! hasznát is, mert csak ha megélhetése biztos, akkor éredictő a kivitelező Iparosság nyereségo^ (éhát eme közmunkák jótékony hatása ut egész közgndasági életben 6^ etsősor. bari ebből n bebiztosított nyewné^fil teltetett az állam függft adósságait (konszolidálni.
A német birodalom eme sokmilliárdos beruházása, minden ktUföldi köl-éaön nélkül hnt év nlatt n német nép jö\\c(U\'lmét Imszonőtcjor millió márkával emellé, amtállal az állam ibevéteSel az adókndcs emcJése né\'kül évi tízmillió márkával lettek nagyobbak, de ez a l>ölcs gazdálkodás megszüntette a munkanélküliséget ?s-soba ]lcm látott méiciokre nö\\ello fel az anyag, termelési.
A kiváló előadó szerbit mi, magyarok sokkal előnyösebb helyzetijén vagyunk, mint a németek ?s hu követjük az ő előbb említett, Kcynos-féle módszerüket,, akkor, mint agrárius ország, néhány év alatt a logjobb módú népek soréba tartozhatunk. Például hozza fel Portugáliát^ ahol megszívlelték a praktikus gondolkodásnak ezt a jól bevált iskolapéldáját. Sokszor mondjuk: nemzetgazdasági vérkeringést a több építkezés hozhat)... Hát csináljuk mái1!,., .
2 A marhalevelekről
Egészen véletlenül a legutóbbi keszthelyi vásáron nagyon megszívlelésre méltó gondolatot \\elctt fel clötflwn egy jóarcú kisgazda. Arról volt sdó, hogy a mnrljaleveick miatt egy oxpor-
kazal, sátor-, gép- és iioc.il-pauyválí, uákok jutányos itban, kedvező fizetési feltételekkel. Továbbá Emergé gumlszl], krómitli. Kenő-, henger-, traktor- ét autó-olajak legjobb minőségben, legolctóbb árakon kaphatók KELEMEN RÉZSŰ cégnél. Ugyanott kStcsonpoBTvák és saákok Is beszerezhetők. iz&s
talárnál dorgálást kapott n külföldi átvevőktől, mert szemmelláthatóaii más életkor volt a levélben, mint az állatról látliató volt. 0 sem tehetett róla, mert igy vette uz állatot. Valahogyan egészen belcgyökörcBClt a marhatenyésztők nagyobb részébe nz a tudat, hogy bölcsebb dolog a leveliién fiatalabbnak feltüntetni «z állatot és emiatt, annak a levélnek a tulajdonjog igazolásán kívül és egészségügyi rájcgyzésen kívül tulajdonképen nem is sok hitele van, mert pár lio-nap. Tél év stb, mindig szem mérték szerint ís ráadódik arra az állatra, mikor vételről van szó. Hát ez nem egyenes dolog és exportja rászoruló
Nép NlozgÓ> Péntek, szombat és vasárnap.
Káprázatos pompa, tündéri kiállítás, |égbalettek> divat revük, angyali muzsika és a csodás, kedves
SONJtt HÉNIE
Csodák csodája
Remek kisirS műsor I
Előadás: köznapokon 5,7,9, vasárnap 3,5,7,9-kor.
1989. unii» 7
¦\' ¦¦•¦«dflcr . ¦
; ;1B3f1,J.üNlim\'feÍK:
;íli:(i]i lévén, ennek íelWÜenüi reget kellene vetni lmmdr a nemzetgazdaság liitelc érdekében. Mosolyogva mondta nekem beszélgetés kőiben az a kis-gazda „ liogy a gj<rmeksiülésb«z bába kell,, a borjazást meg akárki segít-hetil... Maga a gazda Íratja is be állatját, amikor célszerűnek vagy szükségesnek találja. Nem volna okos dolog például beverem!, liogy ahol állatorvos van helyben, ugy az, altol pedig nincs, ott a vizsgázott husviz.v gátó (ami mindenhol van) köteles a marhalevelet a megelles után 24 órán belül kiálUtanl? Már csak azért is célirányos volna ez szarvauiarhált. nál* lovaknál, mert legalább clóieo js a magyar egyenesség utja állíttatna helyre. , . " ;
Mert akt ezt a le vél hamisítási kitalálta, a/, aligha lehetett mágyarl... \\ . ¦ OSTOROS
VÉKA9Y TESTVÉREK
órás, oksztrész. látszerész n * \\ n
Arany- és ezüst vésnök Urlii ú*
Óra, ékizar, azsmBvsfi legolcsóbb árban Javítási, vásiat sznkszciQen készílttnk
Nehéz székelésben szenvedők, különösen azok, akiknek fájdalmas végbélbajok — mini irányár, repedés, elöeeés, sipoly, szűkület — teszik az életet kellemetlenné, bél-UrüIéaUset reggel és este negyed pohár természetes .Ferenc JÓzsel* keserüvízxel megfelelően elrendezhetik. Kérdezze meg orvosát
mm Saját tetokéhé* és örömére szol-•.¦Aló meghívásnak tess eleget, ha a Köptrteia BatOffáimkás Sul mSbat^jr-kiil-nifwM metrtaklntt vátaikánysxez nélkal.
A VIDÉKI UR1KÖZÖNSÉO
kedvenc hotelje az
ESPLANADE
NAGYSZÁLLÓD*
li.nl»,.. ,t. 111., Zslgmond-ulc» 38/40. Tcletonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a rlMghliU LukácstordÓYel, a Rózsadomb alján.
Teljes komfort, folyó melefvlz, köz-Ponll intés.
A Nyugati pályaudvartól 1 klsszakasz
tavolsagia.
A szálloda teljesen újjáalakít,,, uj ve-zdes alatt áll. "\'.
EUiranja Cats SmUmi.uI,
p.lgárl árak.
Olcsó szobák penalóval, vajy anélkai.
Hoiszjbb tartózkodásnál shs külön oBg.áiaáiayoii.
ZAUA1 KOZLQfjM
Betörtek ma éjszaka két nagykanizsai üzletbe, de nem vittek el semmit
Kiskanizsan beverték a gyógyszerészék összes ablakait
Különös eset foglalkoztatja a Horthy Miklós lat 65 számú ház, az egykori »Vörös m«csku« épületének lakóit A házban levő Bakó-féle üzletben az éjszaka ismeretlen lettes kifeszítette az ablakot, leemelto a külső rámát és azután körülnézett az üzletben, .ihol a fiókokat is kihúzogatta. Megtehet, hogy .Malakí> közben elriasztotta, mert senurdsem hiányzik u üzletből, ellenben a ke^ délyes éjsaakaj látogató egy cédulát hagyott ünagfa mtán, íunelybL-ijJJ közli, hogy »;*nunit sem vitt eU-Ezj meg is felel a valóságnak.
Betörési kísérlet történt a Kinizsi \'utcai Feny\\e*i--üzletben is. Az Isme-
retlen betörő innét sem vitt magával semmit.
A rendőrség valósain ünck tártjai hogy mindkét esetben iem is any-nylra betörésről intnt klskonj^ikj életlen csíny te veséről van szó- A. nyomozás megindult
Ma hajnalban Kisknnizsán Ismeretlen tettesek Szekeres gyógyszerész lakásának mind a hat ablakát öerjzlák. Az alvó Szekeres házaspár riadtan ébredt fel álmából, de mire a gyógyszerész kifutott, hogy a hajnali támadókat elzavarja, senkit nem; talált, jelentést teltek a rendörségnek. | t,
A betörés-kár elleni biztosítás nélkülözhetetlen!
SPLIT gyönyörű villa negyedében, közvetlenül a tengerparton a
••• PARKHOTEL MATKOVICS
a legtökéletesebb komfortot, elképzelhető legjobb ellátást, a moodsla ölet minden szórakozását, bársonyos atrandot nyújt vendégelnek. — Közvetlen vasuü összeköttetés. Gyönyörű kirándulások. - Olcsó árak: teljes ellátás már GS dinártól. — Kérjen prospektust
A négyéves kisfiú véletlenül mellbelőtté az édesapját héjavadászat közben
; Lenti, május 6 Bárhelyen igen sok hója garázdálkodik. A baromfiakat állandóan dézsmálják. Ágh Ferenc fürésztelepi munkás megelégelte a héják pusztításait és 1 éves kisfiával elindult vadászni. A le ven teok latótól a le-ventepuskát kérte cl és azzal igyekezett pusztítatni a héjákat- Vadászat közben össze tat ét kozolt egyik
szomszédjával, akivel megállt beszél gétni. Közben fegyverét maga mellé támasztotta. Ezt a pÜlaníUjut hosz-, nálti fel a\'kis Agh Lacika, aki játszani kezdett a puskával- Véletlenül a ravaszt is meghúzta és a golyó édesapja mellébe fúródott. A mentők bz egerszegi kórházba szállítói-; ták. A golyó a tüdőt érte : állapota, súlyos, de nem életveszélyes. i
Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget hogy «»
női- és férfi fehérnemű szalonomat
Kittfaludy-utoN l/a. até helyeztem át
Ugyanott varróleányok (elvétetnek. Horváthné Bogalln Kató.
A kereskedelmi miniszter hazaérkezett
Budapest, május fi Kundé? Antal kereskedeImi miniszter Nagykanizsán át hazaérkezett olaszországi útjáról. A liatárról meleghangú táviratban köszönte meg az olasz vahitAmmisztörnek a szívélyes foHűdlatást, amhe az olasz államférfi liasonló szivélycsséggel válaszolt,
A budapesti törvényszék körözi Korda Míria lllmsslnésznót
Budapesti május C A budapesti ktr. törvényszék kö-
rözést adott kl a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése- illeni vétség gyairuja miatt Korda. Maria, nz ismert filnisziuésznő el Lei, aki 1802-ben szülelett Léván és \'.eve farkas Mária- |
Angol török egyezmény Jött létre
| Isztambul, május 6
Az angol—tűrök megbeizóléiek eredményeként egyezmény jött Jetre, hiucly szerint a két hatalom kölcsönösen biztosítja n békét a Földközi \'tenger keleti szakaszán. f i
tó* . ,
FI RT
-trájtt-o-KsiJC /
UraikWMi: MiMim Mi
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 18. — Telefon 289.
E heti tipp- versenyönk eredményei:
Ehéteu ismét száintnlan Uppszel-vény érkezett be hozzánk, de a mér. közések eredményei nem kedvezte^ a tippelőknek. Nagy találat nügi akadt, miután a löbbszáz szelvény között cs^ik egyetlen Ötpontos találat volt, de ez sem volt telitalálatos\', ami Így egyetlen egy fen* nkadt i
A heti verseny részletel n kővel., kezök : 01 pontot ért el OfenbecM Károly- Négy pontot a következők: Halász Lászlóné (Központ Kávéház), Nóvák Peroné Eötvös tér 21., Ta.} ródy Gyfúrgy Rozgonyí -utca f 26\', Molnár Gáspár Klskunizsa.
A fentiek egy-egy belépőjegyet kapnak a vasárnapi Nagykfenizsa, A—B válogatott mérkőzésre. , j
Itt hívjuk fel sportkÖzönségVink figyelmét, hogy i \\
e heti.tipp szelvényünkben változás leszi
A tippszelvényben felvett NTE-— PAC mérkőzés ugyanis jlina^d. igy helyette első helycji Nngykanizsn A —B válogatott eredményét bíráljuk el! Kérjük a tippszel vényeket esxp, rint kijavitani- ,\' | \\
Jiü
, bőgj iiijti^sr
yári divatujdonságok
g«k, fO(|finykalm<k natyválatwMklMR Tatet on : 027.
PS-ut 14.
ZALAI KÖZLÖNY
Weakend-cipó\'k, Szandál ettek,
Gyermekcipők, teniszclpök
legolcsóbban az „IDEAU* cipöílzletben FHI12.
Vasárnap: Kanizsa A és B válogatott
Crdekes mérkőzés szinlielye lesz v«-sárnap n Zrínyi pálya, Kanizsa legjobb futballozó iból alakult két csapat mérkőzik egymással, olcsó, 20—40-GO filléres belépődíj mellett. A két csapat felállítása a következő:
A) csapat: Gozdán — Korpát,,Csáki — Szollár, Mtliolccz, Pöczc — Szabó, Habos, Csöngej, Istenes, Bodn.
íi) csapat: Csondor — Babos IL, Farkas — Zental, Kovács, Bcke — Kiss, Fleisner, Hitler, Szendrűi,, Bárdos.
Tartalékok: perendí, Mesies, Volner.
(0
Asztali tenisz-verseny
Az idei kanizsai asztali teniszt. V*rsBrjy bajnokságait a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének ma ""\'kanizsai csoport ja rendezi meg L.«íwt. A verseny mája? 11., 12. ,és 13-án lesz n Kasziróalsű termében. A bajnokság során egyéni, páros és csapatverseny lesz. Nevezni a versenyre hétfőn este 8 óráig lehet a Kaszinó alsó termében. , ; " (:)
Clpfii,
Kalapot,
Nyakkendőt, Inget
SZOMO LÁNYINÁL
vásüroUunkl
Dr. Oltay László Keszthely képviselőjelöltje
Keszthely, májún 6 Keszthelyen a MÉP dr. Oltay László szentgyörgyvári középbír-tokost jelölte, akit dr. Ajtai Kovács Barna és Nagy Sándor melegen üdvözölt
Thdlilnl Feslira!
Vargánál
KSwáiÓ munkai OIoaó árak!
Hárthy H.-ui 8 . rlanyady-u. 19.
Szombaton táncmulatsággal
ismétlik meg u Katolikus Legényegyletben b Tul n nagy Krivánon nagysikerű előadását, a melyet az rjj íemplom épitöbizottsóga ezattni mór harmadszor rríjtat be A tánc reggelig tart a honvéd-zenekar muzsikájára. Tehát nemma jjs ll-én, vasárnap, hanem május 18-án, itzombaton lesz n harmndlk előadás. , • ,| (:)
1939. május 7.
készítőnél
vásároljon
Uorlhy Mtkl&J-Bt 1.
— (A plébános kéri,)
hogy a Király utcán, Erzsébet téren, FŐ nton ós a Cscngcry uton a házakat vasárnap délután, a klskimiz&M liöráng bevonulása alkalmából szíveskedjenek fellübogórni. (!)
— (Elmaradnak a ma esti teák)
A Marin Kongregáció és n nagykanizsai KÍÖE ma estére terve tett tea. estjei Tóth Tihamér püspök lialála miatt elmarod. A már megváltóit jegyek mindkét teaestre érvényesek marodnak, mert a gyász letelte után u teaesteket megtartják.
— (Halálozás)
Andris György cipőfe-lsÖrészkésziVi mester folyó hó 0-án éjjei 29 éves korában elhunyt. Temetése folyó bő 8-án„ hétfőn délután 4 órakor Jcsz a temető halottasba tából. (j)
— (35 pályázó a kanizsai blról állásra)
Az igazságügy-miniszter pályázatot hirdetett a dr. Czoboly Gyula tanácselnök áthelyezésével megüresedett reigykniznsaj törvényszéki bírói állásra. Az állásra 35 pályőiat érkozett az ország minden részéből, A törvényszék elnöke hármat terjesztett fel a pályázók kőiül nz igazságfigyminiszterhe*!
— (Térzene)
A nagykanizsai honvéd-^Cnckar ma, szombaton délután 0 órakor térzenét «d az országzászlónál,
— (Meghívó)
Az Urleányok Marja Kongregációja folyó hó 0-An •its 8 ónakor h Kis Iloyal helyiségébau tánccal egybekötött feketét rendem, melyre az érdeklÖdőkut szerelctlcl meghivjuk. Feketekávé-jegy 80 fillér. A vozetőség. (0- i
— (Pollák Egon)
nemzetközi szállító Irodáját Cs«n-gari n. 3. (Nagykanizsai Takarék épületébe) laly«zl« át. (:)
Pálcsics
FöÜzlet: Ffi-nt 7. az. Telefon: 5-83.
Cylrftlts: \\Umn\\lu\\ 86. Teleion: 3-44.
Fosta tisztit
- (A magyar honvéd-szellletn)
Kaptuk a következő sorokat: Tekintetes Szerkesztőség! Nagy örömmel olvasott a Zalai Közlönyben szinte nap-nnp mellett közzétett közleményeit a magyar lionvédség szelleméről^ a magyar katona vitéz magatartásáról, a polgársággal való eggyéforrásáról és együttérzéséről. Mintha csak a scivent-böl imák. Minap érdekes esel történt a kanizsai posta előtt, nmelybe a népiesség szép ]>éldája tükrözőúik kU Egy egyszerű falusi gyerek hajtjbU egy tejeskocsi előtt két lovat. Az egyik a síkos nton elcsúszott,! a gyerek kétségbeesve futkosott kocsija körül és lélekjelenlétét vesztve nézte « kínjában vergődő, fetrengő lovat. A ki-váncsí közönség körütáUta a szekeret, segíteni azonban senki sem mozdult;, csak két polgárember kísérelte meg, de lehetett látni rajtuk, liogy ózok is léinek o Jótól. Időközben arm jött két honvéd íőliadnagy, végigtekintették a helyzetet és rögtön hozzáfogtak a segítéshez. Ez pedig nem abból állt,
hogy irányították volna n lriSmészko-dóh.ii. hanem ők maguk kiszabadították a fovat béklyóiból, aztán saját kezükkel felemelték,, majd dolgavé> gezetten tovább mentek. Aki vógig-nézto, büszke volt B tisztikar ilyen szellemére. Ez a mi íionvédségankl Le a kalappal! IlarOsztos Ferenc in. kár, postafclügyclö, hivatalvezető.
— (A zalai virtus)
egy fiatalembert juttatott tegnap n kanizsai kórházba. A liarag ágas kottása kapát és kést adott a rounkához szokott markokba. A verekedés a Hahót tneUettl Lajospusztán volt* ahol n mezei munka során Balázs István 21 óvcs földműves legény össszeszólnU kozott siomszédjávol. A vita vége az lett, hogy a szomszéd kapával íojbe-vortc a fiatal legényt,, ugy, liogy a kihívott knuizsal mentőknek kellett kór-liázba szállítani. A fiatalember bal liaUntékán 15 centiméteres zúzott &eb tátong. ¦ ; . ,
leghatásosabb gyógyszere mnfffl|rífi[| a szakszerűen elkészített (UctlbftUpU
Megrendelhető: PAPP OSZKÁR oipészmesternól Kagykantm, Erzsébet-tér I. az.
— (Leszúrta a Hát)
Doniján János (Mahttd) somogy-szcntmlklósí gazda és nmiak 24 óvcs
/fia tegnap valami ügyből kifolyólag összevesztek egymással. A vita olyan szenvedélyes volt, hogy egymásnak mentek ós valóságos közelharc fejlődőit ki apa és fia közöjlt. Végül is nz apa felindiiltságában felkapta kését és azt fia hátába Szúrta. A
fiatal Dómján sérülő* Bnlyos volt, azonnal autóra tették és beszállítóul, k a nagykanizsai közkórházba, A csendőrség nyomoz.
— Ktalataaka filc , ookféle színben magyaros kézimunka részére, olcsó árakon, SehSbuél. (i)
¦•" Bnt*rklilUUmkat tekintse meg minden vátetkénysxer nélkül. Kopsteh? butoráruMs.
Eartfa iMltuM, Jmwlívla ImriaU fa Siluhl. tiyttka liniiiilii uaimu fttntifa
^jf 8LATIMA RADENCI (R^.,»tín,ür-
Eredménnyel gyógyítja a szív, vesék, Idegek, gyomor megbetegedéseit-,
a azckflíuíllíi zavarokat és kiváló ndfllesre ¦zónátoknak. 17 gyógyforrás. —\' Fürdő- és Ivókúrák. — Modern tökéletes komfoit. Kunnuilk. — Tánc. — 300 szoba folyóvízzel.
OLCSÓ FAUSÁLÁKAKl
Májusban, junluabsn, eitpteraberben és októbeibca 20 nap minden költséggel egystt 15*0 dinár. Ebben az Összegben benne foglaltitlk: lakát, teljes ellátás, orvos, gyűzy-ttirdök éa kúdaksa. — Információval szolgál és prospektuit küld a gyógyfürdő vezelösegfl
m S3LATIHK.RADEHCK
ló és olcsó.
ss. «Darmol.BwiUJii,»mHlfl4r. ¦ *rem In.- Mttt BBj
— A SxékesfSváros
in. kir. pénz ügy lgaigatósaga felkéri nz igen lisztéit közönséget, hogy dki n elmére küldött állami sorsjegyet megtartja, annak árát a postataka(rék;-pénztári befizetési lap fel használ ásá-vol egyenlítse ki. Aki a Sorsjegyet nem kívánja megtartani, szíveskedjék azt a mellékelt porlórncntes válást, boríték felliaszná fásával vissscakúU deni. Az államsorsjáték jólékonycen szolgál k aki megtartani nem kívánt sorsjegyet nem küldi visssza, a jóié-konycélt károsítja meg. A sorsjegyek visszaküldése díjtalan, i
— Gallir vasnak kék éfl piros szín-ben, fehér ruhával együtt moshatók, ScafltuáJ. (,)
MÖTTIEL OOIKV-iH BUDAPEST *n
VIII., Caakonay-e. 14. Nemzett Silibiznil
Családi szálloda a város szivében. Újonnan berendezve, központi fűtés, hideg-meleg folyóvíz. Egyágyas szoba PS»—, kétágyas P S*—
Köi nadrág.. 120-181
Nüi kombira. .2 80.,\'
Női harisnya. . 1.40 „
Retikülók . .. .3.10,.
Boxretiklll... 5.50,.
Bőrkesztyű.. 3.90 „
o0i-, [é»l!- <• fjtr-l.g.l.aöbb.n
Brónyal Divatnál
Hovlliy Itklél-it 1. iiíb iiiiiiiii ii iwtTiimiT.....iiiimiiiiin imm
HCOÍ4ZHATO
XX.
NAPI k FILLÉR,
Ti
jílpto,usrÉlpüiis!
8966
1939, majua 7.
ZALAI K0ZU3KV
kis éa nagy kocsik
megrendelhetők
Korona szálloda:
Telefon 30.
M. klr. 17/11. zászlóalj gazdasági hivatal*.
Árverési hirdetmény.
A ra. klr. kincstár a fula[dortál képexO. .Ila>" nevű lovat a legtöbbet Ígértnek folyó hő 10-én délelőtt 9 h 30 1-kor a nagykanizsai vásár-léren nyilvános árverés utján eladja.
17/n. ílj. gui. hivatal.
TENNISZUTOK
Continental, Dunlop, Slazengers labdák
SLftZEHGERS lonlon d.
lerakata.
Szakszerű és gyors hurozás
VÁGO-nál.
Nagykanizsa megyei város polgármeaterélfll.
10397/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészet
Hirdetmény.
A Helyőrség csapatai má|us 9,11, 12,15,16,19,20,23,24, 26, 27, 30. és 31-én a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak, naponta reggel 7 őrálól délután 6 óráig. Ez Idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. április 26. un Polgármester.
Nagy választék! Olcsó árak!
Hirdessen o Zaini Közlönyben
Bőrönd, retiktilj.
pénztárca
legolcsóbban
TEUTSCH drogériában.
c Kshrgsirdnaiegl Étmmémfténmmmu
mm mama a mm mm mm
¦affkaeleia
safeüjfwayosuta, MsqrvasNéssnt, vnnlnú Bsatssst, ftasett lOrnynk és dobozok gyám m ..Tasjarl aTeVirlSny" |miBHIfflrajll aapataefj suaHkttaxtSaege és kiadéhrvatala
KúmaJtUknk*
satadesMle kereskedelmi. Ipari, piu ««tinti, •gyvédl, gazdasági, egriiAil és IskoUI ayomUlványokat, árjegyzőiket, ssátekeí, meghivók*t, eljegyzési és esketési érte»«étie-ket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleteteket, röplapokat és mindenféle Ízléses Háiiltásu nyomtatványokat.
Gyártunk i
üzleti könyveket, Ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási köay-veket, rajzfazeteket és. tömböket, sstnta-zacskókat, zsákcédulákat, naoiirtOmbOM, fafaaptáfakat, dobozokat stb. elsőrangú kt~ í&eiböü és a legolcsóbb árakoa. g
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Nagykanizsa megyei város polgármeslerétől.
11904/1939. ~ ~~ *
Árverés:! hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok:
94 halom selejt és kevert ttüzltát flBSzeien 533 P becsértékben 0-5 és 1\'— halmos tételekben. A selejt tűzifa az 1938/1939. évi vágásból való, mig a kevert tűzifa tisztítás során került kl.
Fellélelek: azonnali készpénzfizetés, elszállítás 2 hét alatt.
Az árverés ideje és helye: 1939. évi má|us hő 8-án reggel 9 órakor az nisóerdei vágáslerűleten.
Az árverezendő tárgyak részletes Jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető : a városi kiadóhivatalban, a kiskanizsal városházi ügyeletnél, továbbá a tárgyak ls az Illetékes védkerületi erdőőrnél.
Nagykanizsa, 1939. május 4. tm Polgármester.
A ntirvkantaMl kir. láftsblrtaág, mtlrt t«l««Mtayvl hilóUgMI.
17*0/1839. tk. az. ~"
liiKttl Itriitaen-itraut.
Benkovlca József veRrehaJtalónak Miiek Jézsel és neje Orabant Mária végrehaltiat szenvedők elleni végrehajtási ügyében a tkvl hstéitW .i végrehajtató kérelme követ-kéziében az 1881: LX. t.-C 144., Mii., 147. §§-a! értelmében elrendeli a végrehajtási árverést tS50 P fökeköveteléa, ennek 1337. október 10-tól járó 5»/o kamata, 135 P eddig megállapított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 26 P költség behattása végett i flzepetnekl 1833. srtlkvben 1251/b. hrtz. a. falait rét a Berktirtás dWÖben ineatlan I/! tÍBiérc (39 P, lti8/b. hrta. a. foglalt rét a malomré\'f dűlőbea Ingatlan th tinin 98 P, A-f-3- sorsa. »• taglalt í-Hfi\'ft llletíaéjire és az A-f-A. soiaz. a. foglalt erdő Illetőségre eavüiteirn 840 P kikiáltási árban a 3197/tk. 933. az. végzéssel Qrabant Györgyné Kreznár Katalin javára bekebeleieft btlötményl Jog fenntartásával, mégis azial, hogyha Igy ai IllelŐségck a klkötményl jogot megelőző Jelzálogos teher fedezetére ezennel megállapított 1170 P ért el nem adható, it árverés hatálytalanná válik s as Illetőségek a klkötményl Jog fenntartása nélkül kerülnek árverés alt.
A Ikvi hatóság aa árverésnek Színétnek kűisépliá<*nii megtartására 1930. óvi május hó 30. napjának délelőtt 10 óráját Itiri ti ís át árverési feltételeket az 1881: i X. t.-c 150. §-a alapján megállapítja.
Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt s telekkönyvi hatóságnál fsiint 1. s|tÓ éa Szépeinek községházánál fektethetők meg.
A tkvl hatóság elrendeli, hogy a tkvl Iroda az árverés elrendelését a aaepafnekl 1893 izljkvben Jegyezze fel.
A tkvl hatóság e hirdetmény egy példányit kifüggesztés, egy példányát pedig az árv. feltételek megtekinthetem végett Sre-pcdiek község elölj..továbbá 1—I példányát ezabályazerü kőszentet végett Balcsa, Sormás, Itlgyác községek elöljáróságai-nak megküldi, végül az árverési hirdetmény törvényazettl kivonatát a Zalai Közlöny c helyi lapban egyszeri köziététet végett a végrehajtató kép»lselőlének kiadja, í 1881 :LXT t.C 152. §„ 1908:J(LI. t,c. 23. §.)
Az árverési feltételek a következők:
1, As árverés alá eső Ingatlant a kikiáltás] ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908.XLL L*e.2&ft.)
Az árverés alá kerülő Ingatlant, ha az árverés megtartását a végrehajtató kéri, 1800 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. M. E, sz.
r. 21. fi.)
Nagykanizsa, 1939. évi febr. hó 20-án. ».-. Bestzlk s. k. klr. Járásbíróság! elnök. A Idadmány hiíeléUl: \' Kitt S. k.
130« UtvIkiadA.
—* uiuqiiui
mindenki « helyi kereskedőknél I 6a lparoflokxnU emrsxw, Imi I I
ZALAI KÖZLÖNY
1889. máim 7.
APRÓHIRDETÉSEK
H m fliWr. olndu toriba. Má j ftlUr.
tllnk maini 15-re, Jelentkeihet Unger ét Tdth vmskereftkedesbcn. 1136
Tflbbcwládu kfMQvaa-oMiatvr bármilyen kliebb kőművesmunkát elvállal. Sáadl Lajos, Telek\'-ul 41. 1233
ADÁS-VÉTEL
Jókarbsn levd 500-as motork«i*4k
¦ár eladó (ciclleg oldal kocsival.) Rez-gonyf-u. 10/a. Horváth. 12K
Gy*rsai«hk«r4kpérl vennék, gyer-meblcányt fogadnák azonnal, Batthyány u. 22. 1310
tokárban levo áramvonalas avarmek-busi elido. Teleki u. 13. 1320
LAKÁS-0ZLETHELY18ÉO
Egy összkomfortos haiNHttaaeha-Na Ilea lakai auguaitut l-re kiadó. Horváth éa Vas, Ciengery-ut 17. 1264
Háranmbáa lakás augusztuna kiadó Deák-tér 6. Bővebbet a házmcatcrnél.
1284
Háromasobáa lakás aug. bére kiadd Arany János-u. 2/a. alatt 1277
Háransioliáa emeleti lakás augutz-tusra kiadó. Lénárt bárkereskedő, 1274
gtagyaKobAa fürdotzobác modern lakát angnsztnara kiadó Batthyány u. 22. 1309
Kétaaebia utcai lakás augutztmra kiadó. Küüzty atea 31.__1304
Uccai lakáj vízvezetékkel
verandával auguaatua 1. kiadó Sugár-ut 38/a.
1313
¦lade négyszobás ösaikomfortos uccal lakás Caengery-ut 43 alatt augusztus l-re.
1317
BÚTOROZOTT SZOBA
Színház mellett csinosan bútorozott, csendes eaebe, fürdöszoba-haaindlntlal májas 15-re kiadó. Rozgonyl-u. 19.
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Adámaatae magán- ét bérházakat, azölöl, főidet, rétet olcsón, etcllcR részletre ts közvetít Papp Irtván, Telcal-nt 8
Ortiág-ut 85. az. alatti (volt FaMr-fále) hAai Jutányos áron eladó. — Bővebbet a Nagykanizsai Takarékpénztárnál. 1296
Eladó négyizobáa kertes családinál adómentes háiomizobis Horváthnál Sugar ut 42. 1318
ElkOltOzes miatt Magyar utca 4. sí. hlz tishadkézból áladé. ~ Bővebbet a kiadóban. 1202
Sugár ut 45. azép h ára maxobea
családinál kétszobás udvarival eladó. Érdeklődni: Böczy Széchenyl-tér 4 1305
KÜLÖNFÉLE
Akai- Mavkáeuel? Fényképezőgépek kölctóiixése 5 hétre 1 Itk. filmmel, 3 P-tól Vutagh fényképén ét fotó szak-üilelében, Fö-ut 10., Caengery-ut 1-, figyelem I ai udvarban.
Autótaxi — Kárául* uj, kényelmet, áramvonalas legolctóbban Kaulmann Manónál rendelhető Talafea tSfi. 295
Mindennapi levelezésből Összegyűjtött bálweaat, régi vagy u] tömegekét, magyart és kUllőldlt, teloeztatott gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. ~ Barbarita Lajos, a Zalai Kőalöny f. szerkesztőié. Érdeklődni lehet telefon 78. as. vagy azemélyesen mindennap d. u. 6—7 óra kötött.
„lil.utm.iini\'iiiiiiiul
Í7DTCOlYífoi A nagyérdemű közönség szíves tudomására Lfl ILöl I L01 hozom, hogy a tanyáénak Arait mélyan laauKAIIilotlatM ós ennek keretén belUt kirakat-klellltéanal kapcsolatos- ahelát raadaaafc. — Üzletszerzőm látogatásaival a mintaképeket bemutatja mogrendolés céljából.
Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását A kiállítást randaaam t Nagykanizsa, Fő-ut 10., Csongery-ut 1,, Horthy Mlktós-ut 3. szára.
«SIISI Él flQUjfc
Ulllomos húztartdsl készülék
mlndenhlneK Mmet szerez
Taakannák Vasalók Kenyérpirítók ByorafSzSk
Hangulatlámpák Modem falikarok
MIlwaHBíi mutilati
Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI.nél
Sugár-ut 2. un
Páratlan kedveraénv a Zalai Közlöny olvasataik
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésit
István király Szálloda
(VI., Podmaniosky-ntoa 8.)
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
személykocsik árai:
Adlet* Junior Roadster Adler Junior Coach . . Adler 2 lit Sedan . . Adler 27, lit Sedan .
hltelii
P 3640 P 3680 ,. 3900 „ 3950 „5410 „ 5480 „7180 „ 7280
18 hóig terjedd részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
SZABÓ ANTAL sportüzlete
Nagykanizsa, Fó-ut S.
78 aaagyar hold nagy gyUn-aSlosSsaal vidéken w II ki é é „
Ujrörhénoen szélflblrtok eladó. _U"Z*r. Csengery ut te
Molnárok
Vámfeljegyzési
vagy \' " \'
Vámcserekönyv
újból, beszerezhető
lapmik nyomdájában.
M. kir. minisztérium 990/1939. M. B. számú rendeletében előirt
kapható
tóiÉMÉta.
h
FILLÉR mPOHTA
ZALAI KÖZLÖHT
POLITIKAI NAPIIAP. Eladja: ,K0 <«„..\' : : ;i. í. Nigyk.nliM". FtieUa kiadó: Zllai Károly. Nyomatott : ¦ „Miguiaiial K. T. HsgykBHliw\'\' ayamaijaban Ni|,k..lilly.
(Njondáárt Wal, Zalai vini»)
54?164
7400
79» Évfolyam 10S, szám.
Nagykanizsa, 1939. május 9. kedd
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLŐ
POLITIKAI NAPILAP
tbttteWtSaM é» rdadóhi.alal: I\'Sul 5. uim. Jbxideaíí nrfnden MtUhoap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Eieilzelési éra: egy hóra 2 pcffgí 4t) Mer. Szerkesztőségi ea kiadóhivatal! telefoni 78. az.
Visszapillantás
Még mielőtt az országszerte megindult választást bnre hevülete tul-ságosnnnem önti el a lelkeket, visszapillantást vetünk niu.dk a képviselőháznak nvunkájára, amely a legfelsőbb kormányzói Ikczirat érkeztével pontot tett -,\\z 1935-ben összehívott országgyűlés működése \'jtán. Ennek\' a képviselőháznak kormányzó pártja négy kormányehiök számára biztosította azt a bázis!, amelyen a r.ent zet favara dolgozni khe;ett. Az e.\'sö volt a magyar nemzet néhai nagyi vezéri!, Gömbrös Gyula, aki népies/ fajvédő politikájának buzogányáváL, mint aj^.raj Idők modern Botondja ál tört a kopekon k kitár\'8 a nemijét ablakait az öt modern idők frta szellemi áramlnlái számára. A\' nemzet egyszerre érezni kezdte, hogy ,iz nz "jt, amelyre á keresztény és nem1--zeti politika gondolatainak kJnFjnj-kálásával rálépett, n feltámadás at-Ja lesz. De ekkor még alig jalottunk fü\' a gondos magvetés munkáján. Mégis rendkívül nagyjelentőségű tények öltöttek testei még Gömbös Gyula kormányelnöksége Idején gaz dasági, szociális és külpolitikai vonatkozásban. Az OlasíVrszággal rehoziott római jegyző könyök biztosították a magyar termelő ré\'egek s elsősorban n fÖldmfi\\"elö lakosság szarnám n jövedelmező gazdálko-f dást. A botrányosan ériékét vesztei;* magyar búza egyszerre 20—21 pen-gös árat ,nyert s a sorozatos gazda\'-* védelmi rendeletek bÍzto;ilották a neniijCt számára n fokozatos és bizh los gazdagodást. Gömbös Gyula lángoló lelkének volt a gondolatú »ma már ellcnáUhíitatlan erővel fuukcio-jiáló Rónta—berlini tengely. És amikor ez u nagy magyar államférfiú Összeéllitotla programját, abban első helyen szerepelt, mint kormányprogram, 11 revízió gondolat"- Sajnos, a Végzet kifürkészhetetlen akaratit folytán a nemzet nagy vezérének korán el kellett távoznia az élők sorából. De akkor már az Ö szelleme »»ly mélyen bent élt a lelkekben s oly kompakt volt a reformokért lelkc:edö törvényhozó testület, hogy a nemzet ügyiének a jól ismert vágányokon való továbbvitele akadályokba nem ütközött.
Darányi Kálmán iniii-zlei-eliiok.se-ge idején a komoly törvényhozói alkotásoknak olyan sora öltött testet, ami szinte példátlanul áll a magyar törvényhozás történekben. Csak w főbb reformokat említve, ki keli emelnünk n hitbizományi reformot,, ;1 telepítési törvényt, á mezőgazdasági ma nka váll utók öregségi blztosi-lúsát s tőként a nagy közjogi reformokat s ezek közül esősorban a titkos választól jogot. Afct a választól \'örvényt, amelynek alapján a most Myó választási harcban dönteni fog! a nemzet további sorsáról. Most fog megnyitutkozni u magyar nemzet népi rétegeinek érett n-igykonusáb\'a-Messze évtizedek súlyos közéleti harca vált meddő próbálkozássá mindaddig a titkos,választójog tekintetében, amíg az 1936-lxiii Össze-*
export-Import uűros lesz Hoiükinizsfibél!
Ilovszky János* elmondta első nagy beszédét a nagykanizsai vasárnapi program-gyűlésen
Méltóságteljesen, az ügyhöz méltó komolysággal, őszinte, magyaros lelkesedéssel, nagy & elkérd éseket megillet1,,\' érdeklődéssel várta ás fogadta Kanizsa képviselőjelöltjének, Ilovszky Jánosnak olső, bemutatkozó programbeszédét. Ebben n beszédben nem ptiffogtak népsícrü szóvirágok, nem dörögtek felelőtlen ígéretek, rom volt tenne semmi csürés-esavarás. keoská-nek Is, káposztának is kedvére való azé, ami pedig annyira jellemzi kor-tcs-bcszédelnkeí, Ilovszky János sem töbI.ot, sem keverobbet r.om! inondott, mint amennyit becsületes nyíltsággal és őszinicségget olyan magyar voiető-férriu mondhat, aki tudja, hogy a
progmmbeszód -után a cseíekédetok felelőssége következik.
\'Az iparos székház uagy termo a kur-zutok utolsó helyéig megtelt vasárnap délelőtt 11 órára. Pedig nem \\Ozé-nyeltek ki Ide senkit a világon, esak az volt ott, akit at érdeklődése, a miv gyar fajta ügyével való törődés vitt oda. .Munkástól a méltóságos ur-\'ig, íöldmihestő! a bíróig, fiataltól uz öregig mindenki otl volt S ez a/, együttes a komoly kanizsai közvéleményt
Nagykanizsa és a környék
— Több, imint ezer l>eszédet elmondtam már. — kezdte beszédét Ilovszky János, — de soha ennyire megilletődve nem voltam a perc nagyságától, mint most. Azegészor-szégbun ima indul Útjára az uj magyar élet a választási lobogók kibontásává. Ezentúl ebben az ország-b-an minden magyarnak csak egy
kéiiviselte. ö komoly kanizsai köz-\'vélemény helyeiéit sokszor felzúgó lolkcsedéssel a jolőlt és a szónokok szavainak s obLien a senkitől som írd-nyitolt, őszinte, mély együttérzésből fakadt lelkesedésből első fogalmazás-Lön már meg tehetett állapilanl Nagykanizsa Ítéletét.
Dl*. Kováes sehestény Tibor, a Magyar filét Pártja kerületi olnöko nyl-totla meg a gyűlést. Szólt az olsö titkos választás jelentőségéről, amely, hoz uz eddigieknél sokkal mér^cgoHcbb lelki felkészültség szükséges. Szélt az uj magyar országgyűlés elölt álló nagy feladatokról, minden kciesztény munkás magyar élet biztosításáról. Hatalmas éljenzés bősben jelentette 1*, hogy « nagy feladatokhoz méltó férfiút, Ilovszky Jánost kérte fel a párt a jelöltség vállalására. Majd küldöttség ment szállására Ilovszkyért ós a vele együtt érkezeti vezérkarért, akik muut-nmiyian á keresztény magyar meguf-liod\'ás kipróbált liureosái voltak. I.e-I-kos ünneplés, taps fogadta a teromho lépő Ilovszky Jánost ás n \\o!e együtt órkOíetl kanitsal \\o;etökct„ élükön a plébáuossm és a iKiIgúnne-steriel,
helye az uj magyar életben
célja lehet: — .minden munkát ama gyar haza feltámadásának szentelni.
Visszaemlékezett a továbbiakban két kanizsai látogatására, ebben a városban megismert üszla magyar levegőre, amely utment! virágagyak bói és becsületes, jiyilt magyar tekintetekből egyaránt sugárzott feléje és megszerettette vele ezt a vá>|
ült országgyűlés s annak most feloszlatott képviselőháza meg nemi szavazta ezt a régi Ígéretet, Igényt és pártok programját. Sokan, akik a nemzet népi rétegeitől féltenék a titkosságot, »sötétbeugrás[ói tartottak*, most fognak Igazán választ kapni maradi felfogásuk oktalanságára. De folytassuk tovább a feloszlatott képviselőház működésének további Snenetét, mert éppen most érkeztünk el e gigjntik\'us munka fetfelélvelésének csodálatos, nagy lényeihez. Mert nem voll-o csodálatos és nem kel l-e ebl>en a Gondviselés bennünket szerető kezét látnunk, hogy erekre visszamenő Isten udta jótermés folytén oda jutottunk, hogy az államkincstár megtelt az adófizető polgárság pénzével s egy szép napon, még Darányi Kálmán mbubz-tereinöksége idején elő lehetett állni az egész világol meglepő beje\'entés-bqI : egy milliárdot szavaz mog a nemzet honvédségének modernizálása s fontos gazdasági és szociális követelmények ktelégil&e céljaira. Ennek a programnak végiehnjt ásóra ki váló szakemberre volt szükség, igy került az ország miniszterelnöki szé-
kébe Imrédy Béla. S itt is, ráU kell-e látirjnk a Gondviselés csodái jának megnyilatkozását, amikor az cícmáuyek egymásufánjáb^m azt kel Jet észleimtnk, hogy a namL$t állal megszavazott egy milliárdos befektetésnek abban a pllhtnatban meg volt a helye, amint ezek az összegek az állam pénztárába befolytak. Szinte a földből nötl ki az ősz folyamán klvá\'ó, pompásan felfegyverzetthad seregünk. Ezzel á hadsereggel komoly fegyveres válbdkozásba is kezdhettünk volna már, de a bölcs kormányzás biztosítani tudta a nemzet számára azt, hogy minden véráldozat nélkül visszakerült az ős* magyar földhöz a Felvidék magyarlakta területe s Kormányzónk bevonulhatott a nagy fejedelem városába, Kassára. És mi«inlt ezek a nagy magyar ünnepnapok lefoglalták a nemzet egész érzésvilágát, ez» alatt a most felosztatott képviselőház szívós akarattal dolgozóit most már gróf Teleki Pál nüniszlerclnökkoltiz élén egy nagy reformon, n zsidókérdés- megoldásán. Sajnos, ez a probléma sokkal több időt vett el a nemzettől, ininl anrit arra szánni akar.
rost. Majd emeli hangon folytatta)
— Soha nem ismertem és nemi ismerek más gondolatot, mint hogy ha valaki valamire vállalkozik, annak bec-sü\'cttel tegyen is eleget. Én ebien a gondolatban vállaltam a jelöltséget. , " ;
— Nagykanizsa, határszéli helyzeténél fogva, gazdasági érteleíribeav kissé megtespedt le\\cgöbcn él. AJ város volt képviselőinek minden em jükel Nagykanizsa gazdasági felvirágoztatásának gondolatába, kellett volna állltani-jk.
— Az §n pj-og raj uomnak elj>ő tétele az | ,
orjöiznáges, de valóban eQáu-*éges fötdblrtok-raform.
Második téte\'em: — ebl>öl a városból a Barots Szövetség nagy gazdasági erejével, a. kormány megértő támogatását kérve, ha kell, kikövc-tel\\-c . \'i
export-import várost fogunk csínáhii. (Hosszantartó, zajos helyeslés.) Ez azt jelenti, hogy o Nagykanizsát könnyező östffc.s falvakba kiküldjük gazdasági szakembereinket, akik fel világosijuk o gazdákat n tenneJés helyes és az Időszerű szükség.\'elhez alkalmazkodó rendszerét illetőleg. Jelentékeny búzaterületek fértek vissza a magyar hazához, mindent el kell tehát itt-benn követni, hogy a termelés mega felelő rendszerbe foglalásával a buza árviszonyai egyensúlyiján ma-radhavsanak, egyes buzatennető te-
lünk, de végül mégis biztasltanl len betett gróf Teleki Pál kiváló ország vezctéic anelletl egy olyan ¦ törvény [megalkotását, amelyik megnyitja, már a jelenlegi, de később, fokoza-tosebban a felsA-rdüiöünagyar generációk előtt B boldogabb élet és a jobl- érvényesülés ütját s ezzel erősíteni tudjuk a magyar fajiság évezredes fáját. Az a párt, amelyik a feloszlatott képviselőházban az itt| felsorolt, négy kormány számára túlnyomó többségénél fogva biztosítani tudta a nyugodt kormányzást, az a párt nyugodtan állhat most a yá-iasztóközönség elé. Ennek a válasz-tóközönségnek nem kell sokat beszélni arról, hogy mi történt 1936-töi kezdre napjainkig. Elegjendöc ha összehasorlitjuk a megelőzőérek\' magyar életéül a mai q] magyar (é\'etet s fehnatatunk a Kárpátok gerincére, Uzsokra és Vereckére, ahol ma együtt énekli velünk a ruszin nép a magyar Hiirrnufczt- Himnusza van ennek a munkának s ezzci a munkával nyugodtan állunk a\' magyar népi tömegek választása elé. ,
tKLAl KÖZLÖNY
1930. maliin íi
rületcken «z árak vissza no esxnek. Ezért kell megszervezni ilt is a
gyümölos-, tojás-, baromfi- ét állnt-oxportot.
(Zaj >s helyeslés.) Annál is foutosabb ez, inert Olaszország ezután csak keresztény kezeken keresztül, a Baross Szövetségen át fog importálni. (Éijenzés.) , ,
Szólt ezután ;
a kisipar fejlesztésének munkalehetőségek teremi csenek szükségességéről és arról az összefüggő láncolatról, amit e földművelés, Ipar, kereskedelem felemelésének szükségessége és azok kölcsönhatása jelent a magyar gazdasági életben- . ,- . j |
—.A föld, az ipar, q kereskedelem\' Jobb sorsba futtatása, mondta, ezen épül fel nz ország békéje, fejlődése és gyermekeink jobb sorén.
Szólt arról hogy j
18 országot járt be eddig és mindenhol bőséges tapasztalatokat szerzett a gazdasági épít-, kezes lehetőségeiről és hibáiról egyaránt. ,\'¦:] (
— Mindnyájunknak Ősze kell fogni. :>z egész joblfoldnlnak, a szélsőjobbot is beleértve, anerl valimtcny-nylcn a legszélső határig követeljük, hogy j
keresztény kézből keresztény kézbe menjen a magyar pénz. Nem szabad köztünk ezen a fronton bomlásnak támhdni. (Helyeslés, taps.) |
— Én nem Ígérek senkinek földi paradicsomot. Legkönnyebb és leg-csunyább dolog visszaélni nz emberek bizalmával és hiszékeny sógévcl. Lehet, hogy fognak most is sok min dent ígérni, de az étet nem i-lncr mást, csak reális, egészséges injukat, ehhez erős belső lelki felkészült séget. Ezekkel ha csodát nem Is, dq eredményeket lehet elérni. (»Úgy van! Ugy van1«) } [
— Az export-imp.irt várossá fejlesztés döntő jelentőségű lesz Nagykanizsára nézve- A gazdasági ág&U Összhangja kell hozzá- Ezt a várost Jói vezetik, a pótadója 50 százalék? és emellett lassan, de biztosan fej., lödlk. A onaj rohanó élet azonban liiős tempót diktál. Adóemelés nélkül | - ;
meg kell és meg lehet gyorsítani Nagykanizsa és a környék fejlődését.
készítettem nz utat, hagy inegvaló-
Elsősorban is o kerület képviselőjének keli odaállnin, hogy pénzt szerezzen kerületének) rtózépUkczéscke*. nvjnka-lehetőségeket, hogy aztán a\\ munka zenéje együtt szálljon ÉJ felé a templomok torangjalnak Istent dicsérő szavával. (Zajos helyeslés.) (Isten dicsőségére, hazánk sorsának jobbítására, politikai és felekezeti különbség nélkül egybefogva a magyar feltámadásért dolgozzunk valamennyien. | ; [
A katolikusok számára
Wzlo^bvtii fogqm,, sőt már elő is\'
suljanak a püspöki biztos ur ter-. vei és a beteljesedés felé Utojn van-, bak juár a ferencesek tervel. (Hosz-szu taps és éljenzés. Ezek u kjjer; lentésck nz luj templomépMésre és akatollkrjs kultúrházra vonatkozunk. A szérk.) .t t j
— Harcolni fogok Nagykanizsa méitónytnlan iakberosztály helyzetének megváltoztatása érdekében, mert ez is az építkezési munka megindulását s ezzel 33 iparág munkalehetőségének biztosítását je-\'lenti. (Zajos helyeslés.)
Üzenet a keresztény fiatalságnak és szülőiknek
— A fiatalságnak, azok szüleinek azt üzenem: — Ilovszky János není Ígérget, de a megújuló keresztény gazdasági életben az ország többi része sem neheztelhet, hu
első sorban Nagykanizsa és környékének fiait kívánom majd elhelyezkedéshez Juttatni.
— Nem igaz az, hogy keresztény ember nem való gazdasági pályák\', ra. A fiataiság csaj; akkor lépje át kéréssel küszöböméi, ha není csak kényelmes Íróasztalt akarnak], hanem bele akarnak állni a magyar közgazdasági életbe agy, Jnlnt én, a ki Angliában pincéijen kczdlem n munkát, napszámos módra is dolgoztain, csak hogy a taránkét, a gazdasági életet mégis merjem, pedid. apám vagyona mellett ezt kikerülhettem volna. Én már akkor fel nkartam készülni későbbi nagy feladatokra, a helyre, ahol ma állok a Baross Szövetség élén- Már ekkor élt bennem a gondolat, amelytől soha egy percre sam tántorodtam cl, hogy a llberéÜ-s ortodox rendszer helyett, tőlünk idegenek kezébe jutott vagyonok helyett elő kell segíteni az igazán magyar töke képződését
Kétszer voltam Mussolininál, egyszer Hitlernél
és sok egyebütt. Ezeken o fogadásokon is éreztem, hogy elkövetkezett <iz idő, amikor nem szégyen többén nrunku, amely hasznot jelent «z egész országnak. Gazdag országot csak gazdag városokból, gazdag) falvakból lehet teremteni. De ehhez ű pvuhkához össze kel! fogniakeresz-Q
tény magyar gazdasági étet munkád kezeit. ; "j\'f "|
— Tegyünk hát próbát: - lehet-e b hiagyarságot összehangolni, egy gondolatban összeforrasztani ? Együt tes munka n nemzet vagyonosodat sát, ez pedig «z egyes .családok, egyes emberek jobb helyzetét, gyermekeink biztosabb jövőjét jelenti. Ennek az összefogásnak azonban nyíltnak, becsületesnek, hátsó gondolat nélkülinek kell lennie gazdasági téren U. ¦ j
— Felteszem tehál a kérdést: -helycs-e, (imlt a kormány .és a M*-| gyar Étet Pártja, amelynek én mjn-j dig o szélső jobboldalén álltam és állok, — heiycs-e, hogy Ősi földön uj (magyar életet akarnak, Istennel munkálkodva a hazáért és minden htunkat a nemzetért áldozva ? (Zúgó, hosszantartó helyeslés.) Én ezek szolgálatában dolgozom 20 év óta-Ahiit mondtam, most is
keresztül viszem, hogy a határmenti falvakban elégedet-
tebb é.let legyen és hogy ennek a városnak megtespedt gazdasági levegőjét felfrissítsem. ,
Mindent megteszik, mindentelkövetek ezért. Is[en engem agy segítsen ! Kirobbanó lelkesedés volt a vá-
lasz Ilovszky János beszédére. Érzett ebből a lelkesedésből, hogy akiket elfogott, azok nem csak meghallgatták, hanem érié kelték is az elhang., zoltakat és ez csendült ki legerősebben a beszéd után! hangulatból: —• hisznek Ilovszky Jánosnak. ;, ; f
üzenet a két ellentábornak
l)r. Nagy Tóth Zoltán budapesti kiküldött felszólalása kovclkc.cU. A te-POin közönségének felháborodása kjOJt-ben telt ciiUilésl arrólK hogy a liberális sajtó üvegkercskedőnek titulálja Ilovszky Jánost. Hát szégyen nz, lm valaki üve;.;kcreskcdö«? Szakállas brjptu.szöke vények c.ek, folylatto n szónok a felháborodás zajának csillapultával, — akik nin is csak vámszedői akarna1; lenni a magyar éleinek.
— Ifi velük! — hangzottak a kö*l>c-kiállísok.
— Máj akarják erek akadályozni, hogy a ke-cíztéuy magyar közgazdasági életnek Ilovszky ]»rlamcnll>e jutásával méltó és súlyos pozíciót lehessen teremteni n magyar törvényhozásban,
— Ilyent csak zsidóbéi\'encck nkar. liatnak! — Itangzik n karcairól. (t!gy van! Ugy van!)
— Esek a pártköpönyegei forgató uruk, folytatta a szónok", füfígcUouek « ne.nzcti gondolattól.
-- ]>e Illünk Is Ami ~ hang/ik innét is, onnét is.
— Eteknek Ot uraknak nem a te-nyerük let! kérgei a munkálwin, ha. ne.n a nyelvük nz Ígérgetésben. (I)c-
liUltég.) . ,
— A másik ejlen.lálwrnak Ilovszky nOm elég jobboldali, pedig mi ott voltunk l,ova serényben is, mert célunk, hogy minden becsületesen dolgozó magyar emberi hozzá segítsünk
nz érvényesüléshez. Ilovszky már 1Ö10-bcu olt volt a magyar godolat mcllclij amikor csak két lehetőség vott: _ siker vagy akasztófa. Azóta Ilovszky neve sokat szerepelt a sajtóban, Iá. madásokluiu is volt elég résae, rncrl minde-ji erejével, minden tehelségérel azon dolíJoJk, hogy visszaadja n gyek löt a magyarok kezélíc, hogy ml ve-zCssfliik és nc mlnjíet veícsscjiok és föle^ jic félre vezessenek bcuiiui\\ci, (Iielvcilés.)
Lenkcy I.eljcl giinjiáziumt igargnt\'i, köz|x)nti* kiküldötl szólalt fel ezután. Vissza tok inteti 1919-re, amikor c,íy el-Icnrorrndalmi csoporll>an találkozott először ilovszkyvaf. Később a magyar gazdasági iijjásicrvezkcdés imgy harcában jegyed\' Cl magát egész életére « magyarság sarsával, hogy vissza leheisen szerelni a niagyarságnak nz őt nic^llető vTíeiőt posztokat.
— A magyar faj rnOgscgitésc, fc jezte be beszédét a szónok/a magyar nép gazdagodását jelenti, c/. pe lig gyermekeink uíztis jövőjét. Bt Ilovszky János programjai
A gj\'ülés lelkes liajigulatltan, Kovács Sclicsléuy Tibor kerületi pártelnök zá-rószavalval fcje-^Sdötl be. Délután
Szepetneken és Sormáson
mondott Ilovszky Júnos programi)*-szédeket, e-ckről külön számolunk be.
Teleki miniszterelnök:
„Be kell vonulnia mindenütt a keresztény gondolatvilágnak../4
I Szeged, májas 8 Teleki Pál gróf miniszterelnök vasárnap tartolta meg programbeszédét n szegedi városi színházban, a mely az egész ország nagy érdeklődésére tart igényt, mert leszögezte benne az uj parlamenti többség bel-és külpolitikai programját- ,
— Húsz év előtt a kt\\reszlény.| nefmtajti és szocááJÍ-i prJitJka SzeH gedröi indult cl — mondotta - és azóta a nemzetnek és Kormányzójának minden kormánya ezt a politikát követte. És azóta lassan és fokozatosan emelkedtünk fel a mélységből a nemzeti függetlenség, a nemzeti CrŐ és a külvilág által való meg becsüléfi lépcsőin- A saját lábunkon állunk, -senkinek nem vagyunk el-kötelczves emmiro. Nincs okrink semmiféle csüggedésre. A zsidókérdésnek mostani fejezetét egyelőre zárjuk le, már nc legyen ez téma többé- r. {
Hétfőn és kedden t
Városi Mozgó !
Iegalmas. Rendkivaii elóadftsokl Aktuális.
Kivándorlók
Don Ameche és Arlan Whelan, Ametlka két ujonan leifedezett sztárjának cdodalllmje 6 lebilincselő fejezetben.
Szenzációs kisérő műsor!
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor.
A zalamegyei jelölések
Majd beszélt a bizalmatlanság lég köréről, amelyic nézve kijelentette, hogy ha kell, ezt a légkört ököllcí is megszünteti. A keresztény gondolathoz keresztény nevelés Is szükséges, — mondotta. ; |
— Mik az uj feladataink ? A pozíciók megszerzése után átmegyünk abba a korba, amikor « ppsjctótal kell már betöltenünk és pedig felelősségteljesen betöltenünk- Ma inőr a keresztény emberek foglalják cl fokozatosan a g^zdasőgi, valamint a nemzet erkölcsi irányításának pozícióit ií. A színházban, moziban, a sajtóban. Ezek megbízások a nemzet részéről. Be keli vonulnia mindenütt o keresztény gondolatvilág-1 nak és étetfonmáíjiak is. És a szociális polilíkába és nevelésbe több szeretetet kell belevinni-
M«jd beszélt n ipfeó-Lalmionti kor-Imányzásrói. Hangoztatta, hogyMrV-í gyarország nyugati határainak biztonsága garantálva van. Magyarország épségét veszély nem fenyegeti-Kijelentene, hogy n bécsi döntés a ml felfogásunkkal nem tökéletesen egyező elv alapján jött létre- Hogy mi a Felvidék egy részét vííszaköp-tuk, nem a revízióból eredt, hanem inkább Csehszlovákja felbomlásából. A földreformot az uj Ház fogja tárgyalni. Hadseregünk fel van szerel ve és ezt most kl kell építenünk- A! mostaifr választás a nvunkflkészség egyik inegiiyilványlósíi, hungoztatl^.
¦JgSjiBftE,
ZALKt KÖZLÖNY
S3MBT.OISITSÜ VETÉSÉT JÉGKÁRRAJ
I Az JójiavCarabertŐDttg!; percekig
úhnepcltc Teíeki miniszterelnököt.
¦ ».. 4 ,•- ¦ t i-1
\'imrédy Béla váci bcszcxlel.cn rá-nvututott az uj földreformra, hangsúlyozván, hogy a földreformot nenii szabad; -agy végreüajUiail, hogy kisebb Vigyen a kényéi-.
Jaross Andor Devecweren az uj (magyar feladatot hangoztatta: ja fiatal erök bekapcsolásával kell meg építeni az \'uj szociális Magyarorszá-
gpt"\',;\'\'";\'\'-\'.! !i
Te.\'ckl Mihály gróf Klsk\'uiihaluson a jobboldali irányzat, nagy eivimé--nyejrói beszélt. Kolvzsváry Borcsa Mihály b Szegedről .elindult kcresz-téity és nemzeti n*egrj)hodáat ismertette.
Politikii körökben tarifa magát a hlr, íjog^. Be.th\'eu István grófot a választások i\'itáV. a felsőház örökös Ingjévé nevezik kl. i
A pollUktl vasárnap az egész országban mozgolmPs Volt
A MÉP hivatalos jelölése! Zalamegyében
\' 1 B-J*ipcst, lnáfus 8 A MÉP országos elnökségihez bc-érkwwtt ZíUa megye hhatnlós. jelölése- Eszerint:
VánríegyÚ latrom: 1. Darányi Kálmán dr. ny. miniszterelnök. 2. Eszlerházy Móric gróf v. miniszterelnök, földbirtokos. 3. Zsidó Sándor dr. ügyvéd, í. Gyömörey Sándor földbirtokos, ny. őrnagy. 5. vitéz Biró György ny. eziedes. 6. Vjktcs István. 7. OS. Darab József. 8. vitéz üóth Büa.
Alnótondvai: vk,: vitéz . Bíró György, i»y- ezredes. Bkdalpniünad--tapolcai vk.: Darányi Kálmán ny. miniszterelnök. Keszthelyi vk.; dr. OUay László földbirtokos. Sümegi, vk.: Kornls Eléjnér gróf földbirtokos. Nagynknizsai vk.: Ilovszky (János nagykereskedő. Zalaegerszegi vk.: \'Ilwssy Kristóf földblriokos. Zn-luszentgróti vk. : Hjszovszky Lajos dr, ügyvéd. ,
ELTÁVOZOTT
A „Legyen agy mint régen volt* c operettel nyit a twln-tátsulat
Mentettük, hogy vitéz jakal>ffy De-, zsö szmtnrsutnta a szentesi szezont (befejezve május 16-án kezdi meg vendég-játékát--Nagykanizsán. A megnyitó előadás a Logyen ugy„ mint régcu volt cimü paiopás magyar opOrett J. Fejér Frzsók; primadonna- K&^aptáyel. A nagy érdol(lö(lé,\\ro sxámo.t Urfó előadáson kivül már az oisö hátén, szinro bérül k Fűszer és csemege,! as Angyalt vettem feleségül,. Huszárparádé és több más nagysikerű dtrab. Bérleteket Au-KV«l /ötitkanuíl %-ugy Wieföa SOOrOH leiitt jegyeztobii, t
* \'
•A .¦..-inli.\'i.-\'. iroda kéri,; hogy n szüi-liúzbok közei l&vjí kiadó lakásokat és bútorozott szobákat telefon 500-on jelentsék, be„ ...
— Naptár i Május 9. kedd. Rom. kát. N. Gergely. Protestál Gergely. Izrael. Ijar hó 20.
üőxfurdŐ nyitva reggel 6 órától est* 8 áfáig, 0t*m aserds, péatéfe délv tán keddat; egéaz nap nőknek}.
Dr. Tóth Tiliajnőr, az ősi Veszprém .varasának és a veszprójni, egj\'házmegj\'ének püspöke, az utóbbi idők egyik legkitűnőbb egyházi szónoka és legnagyobb magyar nevelője — meghalt Alig jött körünkbe, már is árván hagyott heimünkct. Pedig a zord halál, soksok .\'elkt kincstől fosztotta meg a püspök halála által nem csak as cgyliázinegyo kato-ükusságát, honom az egyetemes magyarságot is. Mert az ö dudása, páratlan ön regjeim éből táplálkozó nOvelőVkészsége és munkája minden magyar számáia dúsan kamatozó, közhasznú lelki tőke volt.
Amikor közénk jött, csupa bizakodás, csupa reménykedés volt a lelkünk. Hittük, hogy minket is megtanít az állata mindig liirdi-tr.it .három, ttóbb Is lelik tőlem!)} Sí.elleinébeu, még l>u*í{óbban hinni, bízni és dolgom.. Várakozásunkban nem Is csalódtunk. Rövid ittléte — mint egész élete isi — szakadatlan munka volt. S mintha még halálával Is arra intene ben-•nünket, hogy többet ér az egyház és a baza szolgálatában eltöltött munkás 6t\\on év, mint egy alkonyéit száz^ztcndSa élet.
Turtjenycv egyik írásában, bájos iroda hátsággal a^t irja a jótékony.-sagról és a háláról, hogy mikor egy alkalommal nz erények lakomára gyűllek össí.0,. a többi erény már mind ismerte egymást, csupán a jótékonyságot és u l iá Iát kellett bemutatni egymásnak, mert e kettő eddig még soha sem találkozott... Most meghalt püspökünk ogósz élete folytonos jótékonyság volt Hisz legdrágább kíncseii: lelke értékeit szórta taio-kéztCL olvasói és hallgatói közé. Az Ö lelkében a rentcmlitett két erény nem volt ismeretlun egymás clőtl. Mert ne\\eltjel százai, meg ozrejnek lelkéből érezte, bizonyára, maga felé sugározni a hála tüzes melegét Is.
Az a hateinvas tábor,, amelynek oly sok-sók tagja lett gozxuigabbá, dr. Tóth Tiliamór lelki kincsei révén, szivében meglendülve, de lelkében az Isten akaratában megnyugodva, azt kéri az élet és liaLll Örök Urától, liogy fáradhatatlan szolgájának; dr. Tóth Tihamérnak adjon Immár elcayészho-tetlen boldogságot és őrök nyit* galmatl
KOVÁCS DEZSŐ
A Szanatórium Egyesület közgyűlése
Az elnyalt\' napokban tartotta az Országos Tüdőbeteg Sznnntóifjml Egyesület nagyykunizsal fiókja évi rendej közgyűlését. A szokásos évi je\'entésekből szépen domborodott ki u tüdőbeteggondozó intézet működése. A titkári jelentés szerint a nvjlt évben az egyesületi élet nagy élénkséget mutatott. Az ülések lálo-gídotlabbak \\-oltnk. a tagok :-záina Js lentékenyen emelkedett, magúk a tagok pedig nagy /elke;edésfjcl vettek részt u gyűjtés nehéz munkájában. Az ebnult évben sem tartotta meg ugyanis az Egyesület szokásos piknikjét, hunéin Jatha.la.tlan bál clnu\'\';. gyűjtést rendezett, amely oz előző év-ekéhez hasonló eredménnyel záródott, bár a közönséget a gyűjtések ugyancsak Igénybe vették- A\'Jó-
íékonyság terén is szép nritikát végzett nz Egyesület. A szegényebbbe-tc\'gclmek naponta tejet, karácsony\' kor pedig lisztet, erjkrot, szenet és fát osztott kl. : \' !
A pénztárnoki elszámolás szerint n bevételek és a kiadások űz előző évek keretei között vannak-
i.\\ főorvosi jelentés felhívja u,figjcl zűuket a lüdőatVinőkór ellen való kjü» delem fontosságára. Vázolja azt u \\e szedclmet, mely az ogyént Is, de az egész társadalmat is fenyegeti ömo rettenetes líotegség révén. Majd stít-t.«rtlkát közöl az egész évi munkáról. Vj beteg jeLnntkiozett .r)3i, ebből férfi 934 nÖ 188, gyermek 353, régi betolok száma 87fi, ebből férfi 153, ttö 2-H gyermek -181Í. Az év folyumáu végzett vizsgálatok szama 1728, tuberíniliii rcactiok száma 27J. Jelentésében hang-
súlyozta, miljeu fontos voüia azokat a tüdöbeu>tíokV elkútaaUetti. akik már a fertőző stádiumban vamiak.
Azogjesület foglalkozik is ezzel a kérdésycl ós a tervek MorandinUió dr. Fodor Krzsébet tarsolyában várjuk a LOg\\alósuláBL
Az egj-csület vezolését dr. Kfátky. Istvánná végzi nagy sifiTcletlel, lelke-sedéssel ós hozzáértéssel.
Kedden délelőtt 9 órakor gyászmise az elhunyt megyés-püspökért
Dr, Simon György prelátus ax egyházmegye kormányzója
Dr. Tóth Tihamér \\í^zprómi inogj* és püspök halálával az. elárvult cgy-liazineg^ü koriiiibiyziísiba az egyházi törvények rendelkezéso szerint a ftdfl székesegyházi káptalan dr. Simon György pápai prelátus, káptalani heJy-nbköt bizta meg. WsŐ hité^kedéso az elhunyt főpásztor halálával kupcsola-
toa> Ebben az ügy ben a kó%«tkoaöket
lendülte-el: május Q-6a, a temetés napján iinnepólyes gyászmise (arlandó.
Hifin utasítás értelmében a jiIéJjánia; temptouiban liolnap4 kedden raggal U érakor gyászmise lcu, melyra ozutou hivja inog u. plébános, ax összes luitó-ságokat, hivuUUokat, lOstületeket és ogjesflkleket,
A gyászistentisztelet után félórás haraiigozás, csütörtök/^i pedig kö* nyőrgö istentisztelet lesz a legfőbb Pásztorivoz, hogy az elárvult egyházmegyének adjon Urunk, Jézus Krisztus szl\\« szerint\' való föpásztort.
A Credo gyászakadémíája az elhunyt megyéspűspökárt
Vasánmp délelőtt 11 órákor tartotta május liaví taggyülósét a nagyktuuzs^l (\'redo-«gyosütot a plébánia fchérlenné-boii, amely tekintettől dr. Tóth Tihamér megyéspüspök elhalálozására gyászukndómiát tarlotti anH-\'lyfin P-•Czirrusz Viktorin plébános elnökölt, Torszleoyák -László hiltanár mondott szivhoz szóló eiulékbeszédet az elhunyt nagy püS|>Ókről. Melegen mél. tattá u nagy püspököt, a lánglelkü tnagjavt, az országos nevű tudóstj a kiváló cgybázszönokot akluck tra, gikxis lul.il.i mélységus dóblH-nctet keltűit az egész katolikus világban.
ZALA? KÖZLÖNY
cipat.
Kalapot,
Nyakkendőt, \'inert
szomolAnyinAl
vSatralJiiak I
BUDAPEST I,
P.45 Torna. — UtAna har.glOmci.ek.
— !0 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.50 Grót lUebelsberg Kuno omlok. srobranak Wepku&o. - 12.10 IX»ik László MUgorázIk. — 12.40 Hírek, — 12.55 Vándoraé Szathrnáry Aranka énekéi. — 13.20 Időjelzés, ic»járas> leütés, - 13.30 AUislalau Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 14.30 Hliek.
— 14.15 A rádió műsorának IsmOrtc-tóto. — 15 Arfotyarnhlrck. -- 16/20 Dr. Szántó Beáta. előadása. — 10,45 liloadása, \'
17 MieJc szlovák fis nisiln nyelven.
— 17.10 Sicrvánsrky Péter hegedOL
— 17.35 Dr. Varga Islvan előadása. — 18.05 A MAV Istvántclkl főműhely .Testvfirjség. dalköre. - 18.45 Dr. Téth László előadása. - 10.15 Hírek.
— 15.23 Lakatos Tóni és Lakot* Misi cigányzenekara. — 20.25 Anyák napja. — 20.40 Az élet ára. Hangjáték négy részben. — 21.40 íllrek. — 22 Lengyel zencsrerzök müvei. — 23.15 Hangtemciek. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST IL
18.15 Francia nyelvoktatás. - 19.40 MezSgaidaságt félóra. — 20 Hírek. —
— 20.20 Hanglemezek. — 21.30 Idö-járásjeleutés.
BSCS.
7.20 Lemezek. - 8.30 Sdirannnel-zene. — 12 Szórakoztató zene. — 13.15 Déli zene. — 14.10 Lemérek. — 16 Délutáni zene.
18 Tavaszi dalok. — 10 Corneliuses weber-dalok, — 20.15 Zenes est.
— 22J0 Könnyű és tánczene
A létéit való kadetemben gyakran hathatós segítségére na a dolgozó rmberaek egy pohár tenni-szeles .Ferenc Jónel* keseraviz reggel éhgyomorra bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és testi munkaképességre oly Igen fontol bélmflkodésl éa anyagcserét. Kérdezze meg orvosit.
DnirluuGiikiiTífl
vssiwMkedéíe — Naavkaaizsa
Kincsem tűzhelyek, The Best kerékpárak, Hungária kerítés ffona-tok nagy raktára. —
Északi sxal, tok helyen eső, zivatar, a hőmérséklet ma még nem változik, holnap otökken.
A Meteorológiai Intézet awkaoizMl mtg íl gyei fi áll (liuáiíf* Jelenti i
Homérosziét tagnap a»te B érakor: +148, ma r«cie. +120, délben +190
Uwpadék 0 5 %,
Mussolini Hitlerhez utazik.
hogy a Milanóban létrejött olasz-német szövetségi egyezményt aláírja — Németországba utazik az olasz királyi pár Is
zel hathatós mértékben hozzájárul-, hat az európai béke blzto^\'asához.
. \\ )
... és ami mögötte van
| Róma, május 8 A lapok első oldalon számolnak bó a milánói nagy találkozó minded részle\'érűl- Legnagyobb meg\'epc-tést az olasz— nánet katonai egyezmény bejclenfée kertelte, poiitiM körökben azonban biztosra veszik, hogy a két külügyminiszter megte-í széllé « Balti tengert kérdést, vaÍA-i mint oz általános európai helyzetet. Leszögezték, hogy Jugoszlővla belső megerősödése a tengely érdeke és megvitatták a magyiir—Jugoszláv, 11 letve a magyar—román viszonyt ii.
A lapok szerint a Danzigi és a Földközi tengeri kérdésben elfoglalt áMáspont a kölcsönösségen alapszik. Németország\' támogatja Olaszország Földközi tengeri igényeit,viszont Olaszország Danzig és a Balti lenged kérdésben áll Németország mellett. - ,
j Milano, májú* 8 Az olasz—német tanácskozások tör ténelml jelentő;égíl megegyezéssel végződtek. Olaszország és Németország poliiik. i és katonai szóvetségro lép egymásai- II\'. I 1 i
A hivatalos jelentés
Az erről szóló hivatalos Jelentés a következő: 1
¦ ¦ Rlbbentrop birodalmi külügyminiszter és Ckmo gróf olasz külügyminiszter hiájus 6-án és 7-tíu Milánóban folytatolt megbeszé\'ésük során gondosan megvizsgálták a jelenlegi polilikai helyzetet. Újból megállapították kormányaik nézőiéinek teljes azonosságát minden irányban és elhatározták, hogy a két nép szoros együvétíirtozásál átfogó politikai és katonai szövetség megkötésévei juttatják kifejezésre. Aj két ;cn-gelyhatalont dhntározásában ab!>óla meggyőződésből Indult ki, hogy cz-
A német álláspont
[ . Róma, május 8 Az olasz sajtó a milánói megegyezéssel kapcsolatban közli Németország álláspontját a lengyel kérdésben. Eszerint a nénietek a békés elintézés érdekében követelik: 1
1- Danzig lakosságának az önrendelkezési jog megadását.
2- Lengyelország tegyen kczde>
\\m. mám u
lengyel kérdésben
ményezö lépést a vitás ügyek rendezésére-
Megemlítik ezzel k>pcüolatban fcl lapok a romén és jugoszláv államférfiakkal való tanácskozást és hang-, súlyozzák, hogy a Duiuvaalgye a ten-i gely érdekkörébe tartozik és ezért kívánja a tengely a dunavölgyl helyzet rendezését is. j\' I
fálcsics
Fónzlet: Fó-ul 7. «z. Telefon i 5-33.
tiklilij: Itojiu-rta
Telefon: 3-44.
«Fest, tisztit
Mussolini és az olasz király utazása
! Róma, május 8 Mussolini miniszterelnök rövidesen Nemetországba utazik HíUer kancellárhoz, hogy a \'Milánóban létrejött olasz—néhnet katonai egyez-\' ményt aláírja. , \\ • ; Más Mrek szerint imjájus 28-árí Németországba utazik az olasz kirá-
lyi és csáizári pár is. Mint Viktor Emánuelt és nejét, mint Mussolinit óriási potomjával fofefadja Németország. ,
(A fenti híradást az UJ Nemzedék római tudósítójának jelentése alapján közöljük. Hivatalosan a r>ice* németországi útját még nem erősítették meg.) | ¦ j
A milanói egyezmény visszhangja
Paris* május 8 Francia körökben nagy meglepetést keltett az olasz—német egyezmény híre. Ez a legjobb cáfolata annak-Iwgy a tengely szilárd és a lengyel kérdés nem ütött rajla rést. Milano után a tengely egysége csak megszid lárdult — írják a lapok. 1
Politikai körökben ugy vélik, hogy nagy gyakorlati jelentősége nincs az egyezménynek, inkább politikai s-em-pontból jelentős. Nem Irányul senki cllenM de a békés elintézést a lengyel kérdésben elősegítheti. Egyébként va-lószinünck tartják Parisban, hogy a katonai és politikai szövetség csak
értesítés.
Tisztelettel értesítem a vevőközönaéget, hogy raktáron tartom az összes könemekböl készült
síremlékeket
a legegyszerűbbtől a legmodernebb kivitelben.
Kérem a vevőközönséget i vételkényazer nélkül tekintse meg raldAramat.
Szíves pártfogást kérve maradok
kiváló tisztelettel
Kovács József
Kifily-útci 33. kMaragómeater.
és javításokat olcsón vállalunk
Májon Testvérek
fteora Malira ttukSataAu
ent*H4t-Ux I.
előkészítése egy nagyobb diplomáciai offenzívának.
Az i.cm Iehctoilen, hogy Berlin és Varsó között Róma fog bS^etltenj — irja n párisi sfljtö.
Newyorky májúi 8 Amerikai köiökbcn nagy ;c\'ei tösét>ot lulnjdonitanak a milanói egyezmény, nck. Hivatalos véleményt ugyan niég i.em közölnek a lapok, do ismertetik azt a rnély hatást, amit az ogj-ezmény hiro egész Európában -Jaeltell, Kiemelik a lapok, hogy «z az cgjüzmöty épp akkor jöt< létre, amikor az angol —szovjet tanácskozások kudarccal végződtek, , ,
London még reménykedik
London, május 8 Az angol követ mn adja át Anglia válaszát a szovjet jegyzékre. Előzőleg azonban megkérdi a nagykövet Molo-tovot, Iwiix Lilviiioy flUünése b«folyá-soljnó a\' szovjet külpolitikáját. Ha ÍK\'-uln választ latp, át sem adja a jegyzéket, hanem uj utasítást kér Londonból.
Vasárnap nagy beszédet mond a Duce forlnoban
Kóma* május 8 A\'héttő déli olasz lapok is szlnlo kizárólag a milanói tanácskozások eredményével foglalkoznak. A sajtó ogybelinngzó vékanéiiyo sieiiut u ltá-boru utáni idők legnagyobb diplomáciai esemény* volt uz a tényA ltogy Olaszország és Néinetorsszáfj egyezményben rögzíti lo kapcsolatait, tnint politikai, niiji t katonai vonatkozásba ti. Eziol Európa közepén egy 150 milliós áttörheletlen gát létesült, amelyhez n tengclyállamók barátai Is csallakozn\'k.
A német-olasz szerződés szövegét a legrövidebb időn l>c)ül kidolgozóik és aláírják.
1 , Torino, májú* 8
Észukolaszorszagban nagy érdeklő déssel várják Mussolini észnkolnsz-országí útját. A Duce május l-i-éu érkezik l^rluóba, abol\'O napon nagy beszédet mond- i i
.KényszerkölcsOn" Amerikában
Washington, május 8 A szenátus hadügyi tanácsa törvényjavaslatot fogadott el, amelynek érteimében a magánvagyon háború idején állami célokra kölcsömvhen tő. Ezenkivű\' vagyonok szerint kőle-Icíck 50 évre szóló állami\' kölcsönt Jegyezni. Ezen »kényszerkőlfsön« a vagyon nagyságához igazodik. 1000 dollár után 1 százalék, 10000 dollár után 6 százalék, 100 millió dollár után pedig 75 százalék,.
Lengyel-llván katonai szövetség létesül?
Belgrád,, május 8 A sajtó nagy érdeklődéssel kíséri a litván vezérkari főnök lengyelországi (ttját. Ezzel kapcsolatiján a belgrádi sajtó ugy értesül, hogy I^ngy*l0«zág ós Litvánia között katonai azépeUétj létesül..
,|iliite(toiiilpiiiiiJ
1939. mijm a
Hősi naptér
pr, Soés Béla volt szabadkai G. honvéd gyalogeavedbcli tnrtfl\'ékos hn t-
____j nagyot. ezen n napon nz
I IftIR V 8 \' U*solt környéki Szlanki-
l-i""\' "-nál egy félszéraddal fel
döntésre küldték ki, mely fe\'adata végrehajtása közben Sooa liadnngy igen ügyesen és nioglepőcn aí oroszok h:ít.ttx» került, majd rajtaütéssel «réj k tugrasztottn arokat. Ezrei utat nyitott és zászlóaljának előrejutását \' lényege-s«n meggyorsította. Mivel pepiig ennek igen jelentős harcászati elönywi voltak, Soós luidnagy 6( alkatommal tanúsított vitéz és eredményes magatartását a 11,1. o. katonai érde.nkeresrt ailomáuyozása áltat jutalmazták.
Ezen a napon Sclie Jeni (volt nagy-szebenl 23. honvéd gyalogezre lbeli tarlalékos Iiadapród az Uzsok környéki Jariovicc magaslat megrolianása közijén szakaszával elsőnek jut itt rz oroszok támpontjába, müjtt a további harcok folyamán a négyféle nemzetiségű emberekből álló s igy négy nyelven beszélő félszázadát, melyben altiszt már nem maradt,, a nyelvi nehézségek okozta fenakádasok áthidalúsa-képCn kiválóan vitéz személyes példájával annyin* eredményesen vezette, hogy elöljárói ezt a kiválóan derék hartapródot aimát is inkább tüntetlek ki az arany vitézségi éremmel* mivel e harcok közben súlyos lias- és gc. rjiiclövést kapott, mélynek folyományaként e^ész életére rokkanttá vált.
— (Lemondott a Baross Szövetség társelnöke)
Ungcr-Ulhnann Elek kereskedelmi tanácsos, a «agykaulzsai B"ross-kerü_ let társelnöke tisztségéről lemondott.
— (A mai nagy anyagtorlódás miatt) |
több cikkünk közlése a holnapi számra maradt. ;
— (Halálozás)
I>cuíich<fózsef ismert kanizsai kereskedő fia, Deutsch I^rcnc 23 éves tisztviselő, aki a Kopstcln cégnél volt alkalmazva, rövid szenvedés után a korházban meghall. Törekvő,, derék tisztviselője volt régének. M« délután Ü ómkor temetik at br. temető szer-tartástcrmél>ől.
— (öregcserkészek klrind utána)
* 374. sz. Kisfaludy Károly öreg cserkész csapat III. kerékpáros őrse Igen szépen sikerűit kirándulást rendezett a közel 20 kilométere húzódó trianoni liatárm, a Dráva és n Mura
folyású, mentén.
— (Két ujabb betörés a Teleki-utón)
Ugylátszik a titokzatos éjszakai látogató (vagy látogatók) nem liagyják nbba játékukat. Mert a szombat éjszakáján mogl&togatték a Teleki utcában a Sternbcrg Vilmos-féle vegyoskeres-kedést Az ablakon át behatoltak a raktár, illetve üzlethelyiségbe, obonnan mindössze néhány pengő aprópéb\'1 fmeltek el, Másra nem\' Is reflektáltak. Munkájuk folytatásaként felkeresték Bader nzktét, ahová nt ablakon ke-ősziül másztak be. Zsákmányuk itt is mindössze néhány pengő aprópénz volt. Az éjszakai munka módszere e«y határozott irányba tereli a nyomozást. \'
— Bnt*r«U«a s Kopateln-cég vezet Modern mintstermeiben a legjobbat a legolcsóbban matatja be, kedveső .Lacié*! teltételek melleit
Kfcdjanrasat ftlo sokféle színben niögyaioa kézimunka ráasere, olcsó árakon, WiWaeel. (i)
ZALAI KqZl^NV
ninös^giknnizlcrxn 11 mm
Kapum
BUTCPvezei
Nagy választóid Olcsó árak!
Izgalmas küzdelemben a vasút amatőr\' csapata nyerte az ifjúsági rangadót
NVTE Il-Sdtka Uvtxt* 7:2 (O.-S)
Vezette Szirtéi. A Vasút a legutóbbi
(Morcali) ainat.VmérkőzésérO — tekintve, hogy már aw amaLVbejiiokj; sjlgbo iio.n .-.\'.«\'>il.;ii bele — a-, ifjúsági csapatot vitte cl, hogy a/, öregekkel legalább a veszett fejsze nyelét, az ifjúsági bajnokságot nicgnycrlies-ve, A Sáska csapat >t üldözi a balszerencse, félidőben hatalmas szél ellen Vto\\\\ játszani, de Így is remek taktikával akadályozza rflBJ a kitűnő Vasút csatárokat a góJUövésben, síit a 25-ik percben I\'arkas, aki negyedik hátvédet játszik, ve^gszáguld a pályán és védhetetlen bombával a Sáskáka! vezetéshez juttatja. A második félidöljcn gyen gül n szél. \\ Sáska kapus egy szédii-letea (eddig jól védet) polyagólt Bze(\\ bo és megindxil a lavina. A védelem kapkod, a Pum Gyusziék, majd Pőrék
célozgatnak hálóba. Nemsokára két Sáska játékost (egyiket egy ártatlan gáncséi!) és egy Vasút játékost klzár-fiak c játékból. A félidőben kifuladi és 0 főre olvadt Sáska csapat megadja magát sorsának. A Vasút egymásután Őri góljait, Pum, Pór stb, ós o Sáska Horváth szépít, dc újra jön a Vasút henger. Mi elítéljük és sportszerűtlennek tartjuk, hogy a Levente labdarugó Szakosztályiján a bajnok-| ságéit öicg amatőrök (a Sáskáknál is) ¦ küzdenek a le\\ento bajnokságért, ínig d fiatal leventék a pályán \'kívül nézik a mérkőzést. Hol itt az ifjusági futballista utánpótlásának nevelései Miért n«.u diákok és fiatal levenlekötelezek [ut\'wlloznak a levente bajnokságért?
—k<—n-I—
Kereskedelmi—Cserkészek 2:1 (2:0)
Vezette Gerencsér, ¦ Keserve? győze. lem. A cserkészek javulnak. Góllövők: Kerkápelyi, Pálmai, ili. sós.
Eredmények
Szolnok—peren cváros 1:1 (1:1). Ujpest-Phöbus 4:1 (0:1). Taxisok-Zugló 4:1 (2:0). Szeged—Elektromos 3:0 (2:0) Nornxeti—Budafok 4:2 (2:1). Hatadás-E^etértés 2:2 (1:0),
DLASz—MOVE IKSz 2:0 0:0)
Pécs. Vezette Gombos. A Délnyugat válogatott megérdemelten győzött. Iloda és Kárpát játszott a válogatott, ban Kanizsáról. Különösen Kárpát s*e. repelt dicséretesen.
Jiigiítos, Ibii Vstos?
— (Mulatság Kiakanlzsán)
A KliJamlisal Swruepalők vasárnap este mulatságot rendeztek a\'Kls-kanizsai Polgári Olvasókörben. A műsor ügyei volt, a propaganda annál kevésbé. Hossz napot választotta^ n repülök. A kevés közönség előtt Fekete festőművész Ismertette a repülés történetét. Utána Jámbor József párosít, monológja aratott sikert, Az egyfelvonásos (Holdkorosok) sok derűt vitt a közönség köbé, A szereplők köS-V kitűntek Alvég! (Anek) György, Harca: I^ajos, Haj István, Domonkos Józs*I és Szukjiay József, A mulatságon a .Springer-jazz csinált IwngukUoi.
— Gallér vbuuk kék ós piros színben, fehér ruhával egytltt moshatók, ;k!.ill-/.ií). <¦)
— BaUMrktállltásmHkat tekintse meg minden vételkényazer nölkfll. Kopatelo batoráruháH.
Akinek bélműkOdése rendetlen és gyakran lij a gyomra, mája duzzadt, emésztése leromlott és étvágya megcsappant, annak reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József keserQvíz csakhamar szabályozza a székletétet, előmozdítja az anyagcseréjét, élénkíti a vérkeringését és megjavítja a köz* érzetet. Kérdezz: meg orvosát.
A nagykanizsai klr. lArásblrótag. mint telekkOnyvl hatóságtól.
11377/1Ö38. tk. az,
irrtl uIiletÉiHM.
Petrtkovlca Jinot vtgrehilUtóiuk Malck JíikI í» ik!i Onbint Máili vísitln|Usl szenvedők ellen In Htot vbejtásl ügyében n tkvl hatóiig ¦ végrehajtató keteíme követ-licztfbcíiui I&ll :l.x. t.-c. 144, 14«, 147. S6-al élteimeben ¦ végrehiltlil árveieet 500 P tőkekövetelés, ennek 1937. ovi május hó 1 napiétól Járó 5«/a kamata, 72 P eddig meeallapllott pee- éa végietu|Uil éa ae arvetéet kérvényért ezúttal megállapított 20 P kóltaég, továbbá a caatTiko-zottaknak kimondott és a azepetnekl 1894, 049 él a rígréczl 304. attllrvben éa pedig a két elaO Qrabant Mária éa a Miiek Jo. aael nevén álló llletóaégekre Orr. Krexnár lózaelné 139 P 99 f., 65 P 30 L, df. Beek Deiaó 75 P 30 I, dr. Saller litván 30 P, Benkovlca Jdzael 550 P. Papocal Andiéi 58 P, Flachl Oyürgy 533 P 80 I. tíke-kóveteléa éa Járulékai behajtása végett a Szépeinek és Itlgyác kSzségekben Iekv6 a a sicpetnekl (5Ui aztjkvben 573/c. hrca. a. foglalt rét a etemét! dlllóben Ingat-ra 84 P, 1098. hrsi. a. loglalt rét a Berki-lrtas dűlőben Ingatlanra 52 P, !264/a. brit. a. foglalt rét u. o. Ingatlanra 87 P, 15977a. hm. a. foglalt szántó a hoarzufdldl dtU6-ben ingatlanra 80 P, 1761/a. hrtz. a. foglalt rét a malomról! dülóben Ingatlanra 62 P, 2594/c. hrsz. a. foglalt rét a keieazt-!al datóben Ingatlanra 37 P, éaA. 11., 16. sorsa. a. foglalt legelóllletótégre a 347. sztjkvben levó kOiór legeiéből 210 P és a 17. aotsz. a. foglalt erdóllletóiégre a 424. sztjkvben levő kőiői eidóből 70 P, tzapctnekl 1232 szt|kvben 229. 230. és 231. hisz. a. foglalt hál 92/a. és 92%. szám alatt és kert a bélietekben a természetben összefüggő egytégea egészet képező Ingatlannak Malek József nevén álló fele részére 900 P, azepetneklB49. sztjkv-ben 213, hrsz. a. foglalt :ii.i* 101. szám alatt udvai s kerttel Ingatlannak Qrabant Mirla fj. Mai Józeetné nevén álló fele részére 903 P, azepetnekl 1894 sztjkvben 995/a. hrsz. s. foglalt szántó a Soltentalel dűlőben Ingatlanra 173 P, 14Wb. hrsz. ti. foglalt rét a márásifőldl dülóben Ingatlanra 521 P, 1700/«. hisz. a foglalt azaaió a Téglásain dülóben Ingatlanra 604 P, 2065\'b. hrss. a. foglalt szántó a Czereaka dűlőben Ingatlanra 310 P, L421/b. hrsz. a. foglalt szántó a klsssepetnekl dűlőben Ingatlanra 292 P és a rlgyiczl 204. tztJlB-
|f|»|- ütök 11 I — labdák llf hurok
iiljl — prések
— huzatok
Grünhut [giKirtiiiiit\'
Daéh-tte 1. Ki,álé hiaraisdiaak I JaYtAIMé I
ZAXAJ KOZLÖNYI
ben 745. hm. ». foglalt eaőlő és ^Ince az Imrehegyen IngalUiuiak Makk József nevén álló lek rdixére 350 P klklállail álban clrítnJciíe.
Az árveiéa nem érinti s tzcpetnekt 649, ittM. sxilkvben C, 9. <• C. 3 sorai, alatt 3197/lk. 1033. az, végzéssti Krexnár Ktta: Ifn Qrabant Qyőrgyní (avara bekebelezett klkötményl |o*M, mégfa azzal, hogy ha az Ittetőség a klkötményl Jog fenntarUsavai, az\'azt megetCső lelxilojtoB teher fedezetére ezennel megállapított 2500 Pert el nem adható, az érvérét hatifytalanní vá tik a ax tflelőseg a klkötményl Jog fenntartása, nélkül kerül ugyanazon határnípc-n árverés alá.
A exepetnekt 1893. sztjkvben foglalt ingallanokra a kérelmet elntasttja, mert végrehajtatónak végrehajtási jeIzálog]og« nincs,
A tkvl hatóság as árverésnek Szépeinek I-özsífiházánál megtartására 1939. évi málna hó 30. napiinak déletfitt 10 érijét ea H\'gyác községházánál ugyanaznap d. e. 12 óráját tfltT kl és az árverési fel-tételeket az 1881 :LX. t.-c 150. §-a alapján rnegtnlapltla.
Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyv! hatosáénál : Törvény-bár, fulnt 1. ajtó ét Szépeinek és Risyác község elfiljárórákánál tekinthetők meg. (1881 iLX. t.-c. 147. §. g) pont)
A tkvl hatóiig elrendeli, hogy a tkvl froda az áiserta elrendelését a azepetneki 694. 1232, 649, 1894. ét a rígyíexl 204. sstjkvben legyezze fal.\'
A tkvl hatóság e hirdetmény egy példányit klfügseizles, egy példányit pedig az árv. Icltétolek meglekintbetéte végett S»e-petnek ét RIgvác közaég elöljáróaágának, továbbá 1—í példányit azabátytzeru közzététel végett Sormát, 8a|c*a, Palin községek elélj, meskltidt, végül «/. árverési hirdetmény lörvényazettl kivonatát a Zalai Közlöny c helyi íspaata egyszeri kSziété-tel végeit a végrehajtató képrlsétáiének kiadja. ílKli.LX. I.c. (52, §, 1908:XLL L-C. 23. §.)
Az áiveiéit feltétek i következők:
I. As irverét alá esö ingatlant, a házat a klMálli.1 ir felinéi, a többit kétharmadánál alacsonyabb áton eladni nem Ithet, (19CS:XU. t.-c.26.$.)
I Az árverés alá keitilfi Ingatlant, ha az árverés megtartását a végrehajtatok a Bzcpetnekl 649. sztjkvben foglalt illető-aégire ha oiv. Kreznir Jóaselné 139 P 99 f. követelésére kéil 1400 P, ha PUchl Oyöray kéri 1700 P, hé Petrekovlcs Jáaoi kéri 2300 P, h> Ozv. Kreinár Jótsetaé 65 P 30 f. kaveteléaere kéri 2600 P, ha Ben-kovlca Józtet kéri 2700 P, ha dr. Beek Dezső kéri 3300 P, ha dr. Saller Istvín kér! 3400 P. ha-Papod! András kéri 3800 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. iW10\'1931. M. 12, sx. r. 21. §.)
II. A rlgyád 204. ixtjkvben foglalt illetőségekre: ha Öav. Krexnár Jóxsefné 65 P 30 f. követelésére kid 1000 P, ha Petrekovlcs Jinoa kért 1100 P, ha Benkovica Jóxief kéri 1300 P, ha dr. Beck Deztő kéri 1700 P. ha dr. Saller Utván kéri 2000 P, h* Papocsl Andris kéri 2100 P.
Nagykanizsa, IK18. évi nov. bó 17-én. Dr. Bentzik s, k. klr. (irisbfro. A kiadmány hitéletit: Kiss a, k.
1307 ^— Uriklíd*.
Nfli nadrág,.. 1.20-töi Nőj kombiné., 2 30 „
Nrii harisnya.. 1.40 „
RetikUlök
3.10,
Boxretiklll____5.50,.
Bőrkesztyű.. 3.90 „
I
Ezenkívül ai Sassas a«31-, férfi- is gyw-iíi ok divatcikkek klttlaS mlsSségbei, legolcsóbbat*
Brónyal Divatház
ÉVfíii Yi kiéi-nV 17Ma
Javult a viszony Németország és a vatikán között
I ; í I- I Róma, mifx» 8 A Vatikán és Németország viszonya a ReiazzionJ Intern^cfonali szerint érezhetően Javait a legutóbbi konklávé oto. A félhivatalos folyóirat szerint a Széniszékre hátrányos
ienne a konkordátam íelmondása és azért éppen arra törekszik, hogy bizonyos modas vivendi jöjjön léire, a mely lehetővé tenné, hogy mind az állani, mind az egyház a maga\'te. rflletén végezze saját tevékenységét.
tol CCITéd A nasyérdeinü közönség szíves tudomására tn Itali tO! hozom, hogy a leafbaaak érals asalaaa ¦•atsséllltattaasa éa ennek keretón belül k!t.,kr.t bUilll*««»i kapcsolatos aboiel rsasuafe. — Üzletszerzőm látogatásaira! a mintaképeket bemutatja megrendeled céljából. j \'* Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogásét
A klállltáat rande*em:
Nagykanizsa, j*nM0..ipMD?ei7-ut; L. f|{|U| Él féljlífai
Horthy Hikláa-ut 3. azám.
Bőrönd, retikül,
pénztárca
lagolcaibban
TEUTSCH drogériában.
i—*
1
Csillárok,
falikarok,
Éjjgliszekrény-inmpiih
egysieri és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-néa
Sugár-ut 2. „n
motorkerékpár árak:
7 hp, világítással . . p 880. „ kilóm, órával p 1280 felülvezérelt . . p 1180. Kardán meghajtás p 22bo „ p24s0
, p asso
ZOndapp DB. 200, ZOndapp DB. 250, 8-> ZOndapp DS. 350, 17* ZUndapn K. 500, 16 ZOndapp KS. 500, 24 ZOndapp KS. 600, 28
18 hóig terjedd részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
Szabó Antal sportüzlet, Nagykanizsa fí.ui s.
193?. mi|u» 9
Biztosítsa
vetését
jégkárra
aprQhirdetí&ek
n u|íít| (iíai-Ja <il Ja natVnuf itt toMMip \\ o W l}l|i>, ibIbíUh lovibbl «d B (Illír, Ii«tt íü nólf S0 ftlHf. ntlntton további ti6 4
¦\' rniií.
ÁLLAM
*Habal9&**w*í axnMioeiiB! j.tre oUfik milw IS-re, Jelenthezbet Ungtr ás Tóih vaakertskídéabín. H3q
TaVa«rH0 atáH regtel 2~8 óni ¦mi-kira fel*\'«ssftnk. Fooűére Biztosító Cstn-gery-«t 1« emekt. \' *
¦•Jár«alt kerasak Telchi-ut 4. •
Jgáj^rtTCL
JófcaxUa.kső lisaMiaArsMaat keicsek msgváUlre. Roígonyli!. ü). •
\' Mfmt wa»Sia<M^siBf黫 ttastk, gyu-riíékícAtiyt togatlaék\'stonaal, Batthyány It 22. -„ in 1310
Esy jé hMSHia dádé Klrily-utc« 5. alalT ; _•
jékarbaa letrö asemkipes SOO-as olda\'. kocsis 3as*te*>k»r4bgssW elidé. Csinyl Unkvutoa n. \'
Hunyadi 23. assm alatt hasznait bu> HaeeN, fotelok, \'ágybetét, léatőt matri-eok,trsfscs és sgyilírpítoagepclsdé. 1334
pékárban Ifivö baauialt süllyesztés var-réaéstal vduaék. Sít. Imre bg. u. 8. \'
BÚTOROZOTT SZOBA
Sxlahax mellett cslnoun bútorozott, csendes ansobst, lürdaszoba-haszaálatfal májaa 15-ra kiadó. Roznonyi-u. 19.
Bútorozott szoba haiSnbajáraltal aionnal klsdé Horthy M.-ut 17. •
Kulöubeláislu elegánun butotoiott utcai sxoba kiadd. Pianista bérbeadó. Labor Cscngery-ut 22. •
Keresek jtur. l-re lertetólcga Sugár-nton esy Uras uaMt laidéizoba haalnalallal. Clm\'n kraddstntalbaa, 1333
hAz és wqatxan
Jél lelaserell, nemes fajjal beültetett kisebb aallH saaaék Kanizsához kó< zel. Ajinlalokat o \'kiadóba.
_kOlOnféle
Abap téaykéaaaal T Pínykeparó-Képek kölcsoaséM S bitre 1 lek. Ilimmel. 3 P-tól Vsategh lényktpíu éa fold siak-ttaletíben, Fó-ut 10., Cseagery.tit 1„ II-gyeleaa I az udrarban.
Mlndeampl levaleaeaböl t*azesj01líll béaaaaat, ríal ysav n| tónsagekel. na-
gyári ás klUleSellt, TtJoaiUtotigyüitemí-nyéket bárodkor megvételre keresek. — Barbarlla La|os, a Zslsl Koalöny 1. szer-kesirUje. BrdekÍMnl ¦ lehel ttlelon 78. ss. vagyezeaíólyeseíi mlttdeíiuap d. u. 6—7 érs\'kBstJlt. • 5
glnaaatt UlosatráHéi, Telekl-ot is Peu5íl;t)tati át Józscí íakíanyáíg tnotot-kerükpáröpz tartozó sacrszámok. Megtaláló lutílom eliettében adja le Petéflnt W.
zauu KOZLŐav
•OUTIIUI supiutp. ltWI«:„(lllz|aj<aa(t18.T. Hajykaiilrt*". Falalóa Írtadé: Zalai gerely. Nyoataloíti a „IliaaKaatfl n. T. Baayka.i.ai-
•ysaaajátaiNagykxarisaa. (Nyomdáért talali Zalai tttr«l.y!
78b Évfolyam 106. izém.
Nagykanizsa, 1939. május 10. izrrda
ára 12 fitt.
ZALAI KÖZLÖNY
és kfaoMvataii Fönt 5. ¦zám. aáaáea htíkftuup délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra 8 pengő 40 tim Szerkesztőflégi és kiadóhivatal! (etefoni 78. ¦
„Csak jómódú magyar családok, virágzó falvak, városok állhatják a vihart"
Ilovszky János szepetneki és sormási zászlóbontása
Vasárnap Impozáns keretek közt tartolta ineg programbeszédét Ilovszky János konnányíőtanácsos, a MEP hivatalos jelöltje, a\' BarossSző-vetség" országos elnöke dr. Krátky István polgártnester, dr. Hegyi Lajos főjegyző Lcnkey Lehel, dr. Nagy Zoltán, számos Budapestről érkezett politikus, nagykanizsai és környékbeli notabilitások s nagyszámú hallgatóközönség jecnlétébeu Szepctneken, illetőleg Sormáson.
Lelkes ovációkkai kisért beszédét sok Ízben féHieszakltota a hallgatóság tapsvihara, kitörő éljenzése.
Ma ind-ji diüdalutjára a MÉP, — mondotta — hogy az ezeresztendős Magyarországot lankadatlan m/unkával kifejteti hasznos cselekvőpolilt-kajával a második évezred útjára veresse. Erős, nagy teherbíróul pillérekre keh építeni ezt az ulatGüm-böi Gyula szelleméiben, n Darábyfc, Imrédy tervek alapján gróf Teleki Pét végrehajtásával. Nagymagyaror-szágban boldogabb nemzetet, a szebb magyar jövőt a MÉP programjában látja biztosiUmdónak.
Az erös Nagymagyarország jövendőjének kiépítését I
a otaládl élet fundamentumának megerőaltóaável/ a osalá-dok, az egyedek életszínvonalának omelósévol
lehet csak végrehajtani. Az inle»zl-vebb állattenyésztés, a fötdhozam \'¦megjavítása, a földbirtok reform meg valósítása után biztosítani keli a gazdasági termékek\', javak értékesítését, elhelyezését s
Nagykanizsát exportvárossá kell fejleszteni,
amire gazdag termővidéke egyébként is predesztinálja. A földet, nz ipar üzemeket, a kercskedfiinet, illetőleg az értékesllés megszervezését a szorgos, nunkás magyar kezekbe kell adni, hiszen Anglia, Hollandia U azért fejlődött világhatalommá, mert az értékeket nemzete fialnak kezeiben tartotta és tartja ma is.
Maga a termelés, — bármily szorgos kezek munkálják is meg alanyát — extenzív, hogy ha nz értékesítés lehetőségé karlellek, harácsoló, kizsákmányoló nagy válla La tok, blrópálok, lelketlen kufárok kezében van. Hosszú életű, biztos egzisztenciája, egészséges magyarokra van szüksége az országnak, kik meg tudnak birkózni uz egyre tornyosuló nehézségekkel, egyre égetőbb feladatokkal; csak jómódú családok, virágzó falvak, városok állhatják B vihart, csakis azok teremthetik rujjá Nagymagyarországot. Husz éve harcol a kartellek kizsákmányoló politikája ellen, az ország egyik legel-foglaltabb embere s hogy a számá-
ra felajánlott 14 kerület közül a nagykanizsai választókerület meghívását fogadta el, azért tette, mert Ugy látta: , ,
Itt van szükség a legtöbb tennivalóra, oaelekedetre.
Nem híve az Ígérgetéseknek, nem játszhatjk a szavakkal ,egy mandátumért, nem ad — egyes jelöltekként — olyan váltót, amelyről, -ha beváltásra kerül a sor — hiányzik az aláírás, de nagyobb karaj kenyeret, biztosabb, nyugodtabb megélhetést kíván biztosítani a kormánnyal együtt minden magyar számára.
Nagy lelkesedéssel fogadott beszéde után Lenkey Lehel
a gazdák ás a magyar kereskedők azonos érdekeiről, a zalamegyei munkások Németországba való
sajnálatos kivándorlásáról, dr- Nagy pedig Drózdy Győző kőpönyegforga tásárói beszélt, aki 15 óv óta — la szerint, hogy mely oldalról fújtak a kedvezőbb pollUkni szelek — minduntalan változtatta politikai pfirU fogását. i i
Mészáros Ferenc szepetncld plébános reményteljes, telkesitó beszédéri vei, valamint Pitó Lajos sormási bíró meglepően "magvas hozzászólásá-
val ért végét a zászlóbontás, melynek ¦utolsó akkordjait a sormásl polgári zenekar szolgáltatta.
ilovszky János személyiében oly! képviselője lesz a nagykanizsai kerületnek, omilyre a legégetőbb szllk sége van- Izzó ntrunkássága, határozott, karakterisztikus egyénisége nél külőzhetetlen \'lesne a fejlődőben lévő város számára. I
Minden szavának súlya van
s nemcsak a fat-jsl kisemberek, hanem1 odafenn az országházában is meghallják, értékelik minden szavának, mondatának visszhangját. >
Ugyan mire menne Kanizsának és környékének derék, dolgos népe^ ha olyan személyt küldene á Ház^ ba, kl könnyeim fajsuiyiánál fogva! hiába próbálná szavát érdekében fel emelni? \\ $ í
Tetterős, gerinces képviselőre van szüksége c népnek s Ilovszky János személyében meg is találta azt a politikust, kit oly régen keresett. (¦
KUNGL LAJOS
Eredménnyel bixtat a Vatikán béke-közvetitése a német-lengyel ügyben
Moszkva kitérő választ adott Londonban a szovjet következő külpolitikáját illetőleg
A moszkvai válasz
i Paris, május 9 A francia sajtó a német—lengyel viszony megoldásának kilátásaival foglalkozva hangsúlyozza, hogy meg van u remény a békés megoldási-a. Ennek alapja a Szentszék közvetítése lenne. A Szentszék londoni kövce. ugyanis — mint londoni jelentés mondja tegnap a pápa utnsitásá-ra felkereste Halifax lord külügyminisztert és vele hosszasan tanácskozott. A Szentszék azt a kérést terjeszte/te Halifax elé, hogy Loi^ don hívjon össze egy értekezletei a danzlgl kérdés megoldására Anglia, Franciaország és Olaszország részit vételével. A kérdésben közvetlen érdekélt két állani\' nem vem* ré-szl a tanácskozásokon. i
A jelentések szerint A,uglia hajlandó Is az értekezlet összehívására, do csak Berlin és Varsó előzetes hozzájárulásával. , , ¦ |
I J Varsó, május 9 Lengyel politikai körnók hnugtíu-, Jyozzák, hogy Lengyelország hajlandó a kérdés békés megoldásához; hozzájárulni, de semjtníféle egyot-dalu követelés teljesítését nem vél-lalja.
\\ Milano, május g Ribbentrop birodídmir külügyminiszter az éjszaka elutazása elölt nyilatkozatot adott a Stefáni Irodának, amelyben kljeiéntc-fto, hogy az olasz és német nép nyugodt lehelés bizhat egymásban, Egymás mellett állnak és közös célokért küzdenek. M\'jssollnlés Hitler épp ugy neműkor háborút, mint az olasz és német nép A békét akarjuk, mondta, de hanem hagynak ben\'Mmket békén, a legnagyobb ellentámadást tapasztalhatják részünkről, mert ha kell, oda is tudunk ütni. | \\
Gafencu Szófiába, Károly király öccse újból Londonba utazik
Belgrád, május 9 Gafencu közeli szófiai utja meglepetést kellett. Nom tudják még a látogatás hálterét, dc bizonyosra veszik, hogy a b<>!gár követelések ezzel nagyobb hangot kapnak.
Az a lény. hogy Gafencu nem utazik Belgrádba, azt mutatja, hogy a kérdés még nincs véglegcsen rendezve.
London, május 9 Károly román király öccse repülő
gépen ujbóJ Londonba érkezett. Három héten belül ez már második útja a hercegnek. Az utazás célját ezúttal is titokzatos homály fedi-
Az angol török megállapodás
London, május 9 Beavatott angol körök értesülése szerint *pz angol—török megállapodás már elvben létrejött. A megY áUapodást a jövő héten Hozzák nyilvánosságra. . . ;
\\ London, május 9 A moszkvai angol nagykövet tegnap nyújtotta át az angol kormány javaslatát Molotov szovjet külügyi népbiztosnak, de előzőleg felvilágosítást kért tőle a szovjet külpolitikát illetőleg. Mint jelentik, a szovjet külügyi népbiztos sem határozott igent, ^em határozott nemet , nem mondott a kérdésre. ; \' ,
Spanyolország kilépett a Népszövetségből
Burgos, májas 9 A nemzeti Spanyolország bejelentette, hogy kilép a Népszövetségből-A lépést nejnzctközl politikai körökben természetesnek tartják. ;,t
LelepIezféfcKlebelsbergKuno gróf emlékszobrát
\'Budapest,, május 9 Ma délelőtt 11 órakor leplezték lé ar. lískü íércti nagy ünnepi keretek kőzött gróf KkbeÜbettt Kunó néliai közoktatásügyi miniszter emlékszobrál. |Az ünnepségen ott voltak Horthy kormányzó, a kormány tagjai és a rna. ,gyar kőzetet jelesei, Korniss Gyula, a képviselőház volt elnöke méltatta KK\'helsbcrg elévülhetetlen érdemelt, fttekl Pál gróf miniszterelnök halat-mas bőszedben sorolta fel a jiugyuovü miniszter alkotásait.- .Majd IlómnU Bálint és Szentíy Károly polgármester beszéltek, t j
ZAUAI KÖZLŐN*
1939. mé[u8 10
Eltemették Tóth Tihamért Budapesten
BncÜpaf^ májas 0
Ma délelőtt tcro*fték el a veszprémi ejO\'háztnegye fiatalm ellnmyt püspökét, dr. Tóth Tihoroórt. A nivatal elölt már tegnap is a hivek tízezernyi tömege zarándokolt «1. Ma hajnalban folytatódott a tömegek elvonulása .1 ravatal elölt. A gyászszertartás; ü ónkor kezdőitől! meg Lerédl Jusztinján bíboros lieroegprimás könyörgésével, majd szCnlmiséjével.
Az ünnCpi gyászmisén jelen vo\'t a Szentatya képviseletében Angclu Holta pápai nunrius, a kormány képviseletében Hóman Bálint kultuszminiszter.
a felsőház, u képviselőház, uz rgye-temek, intézmények és testületek képviselete nagy számban az egyházból .is.
ÍA gj\'ászístonliszlelet után a szokásos ötös feloldozást adták meg 11 püsp,>. kök, majd Clatlfeldor (Ívnia mondót! Ivatalnias gyászbeszédet.
Utána a papnövelde kispapjal vcllék vállukra n koporvól és a templom előtt levő gyásxkocaira vitték, A köszönik három hatalmas kocsit töltöttek meg. A Kerepest uii temető felé lialadó gyászmenetben lizozrch és tizozrek kisérték könnyező szemmel utolsó utjám a népszerű fópáSztorV
Nagykanizsa gyásza
Nagykanizsán ma délelőtt 9 órakor ünnepélyes rekviem volt 0 fereuciek plébánia Kinplotnábau, amit P. Horváth Addjáu végzett nagy egyházi gyászpompával. A hivatalos téuvuzök étén ott volt dr. Krátky István pol-gármCstcr és dr. Hegyi Lajos főjegyző, egyházközségi elnök,, nz űiSSzes közhivatalok, testületek \\«Dotői, egyesiUc-tekt iskolák tanítóik, tanáraik vezetésével. A kóruson Gazdag István kantor vezetésivel az Egyházi Vogycskar Hyászdalokkal emelte a szertartás méltóságát. , ( t
Ugyancsak rekviem volt a fclső-lemidomban is, amelyen az iskolák növendékei vetlek részt tanáraik vo z*tésével.
Nagy kan izsáról P. Gulyás Gellért ferencesatya, rendi kormánytanácsos és Tcrsztenyák László, a leánygimnázium bittanára vettek részt a püspök budapesti temetésén.
Az egyházmegyei fökáplnlaniuik dr. Krátky István polgármester meleg hanga rísz véti ávimtot kaidul t. Táviratban fejezte ki részvétét a nagykanizsai Baross Szövetség elnöksége is,
Macsek további tárgyalásokra kapott megbízást a horvát képviselők értekezletétől
I Zágráb, május 9 A horvát népképvisefctek gyűlésén megállapították, hogy a jelenlegi európai helyzetben felette kívánatos a mielőbbi Ukegegyezés a horvát és a szerb nép között. Mjeg-állapították azonban azt is, hogy c megegyezésnek a két érdeteJt nép között kell létrejönni, minden közvetítő nélkül. Leszögezlek azt is, hogy az eddigi megállapodások elé
nem a horvátok görditcltek akadályt- i l
Felhatalmazta ezután a gyűlés Mn-cseket a horvát nép érdekeinek további képviseletére, mind kül-, mind belpolitikai vonatkozási*.n. Helyeslik eddigi álláspontját és kérik, hogy a hotrvát nép függetlenségének és szabadságának mindenek felett való szem előtt tartásával Igyekezzék lélreboziii a nicgégyezjést. , \\
Felrobbant egy celluloze-gyár Tokióban
! Tokió, május 9 Tokióban felrobbant egy celluloze-gyár- A robbanás következtében 60 munkás azonnai megjbölt, mintegy 200 iiiegw;besült. A robbanás okoz-
ta tűz során 9 nagy gyárépület és 40 ház égett le. A katonaság segítette a hatalmas tűz tovaterjedését meg-, akadályozni. • 1 • ;
Legújabb/?
Az olasz császárság évfordulójának nagy Ünnepe
Róma., Május íl A császárság megalapításának 3-jk évfordulóját nagy lelkesedéssel ülték meg egész Olaszországbaj),, de különösen Rómában, A legnagyobb látványos ság a nagy katonai felvonulás voTT, amelyen a királyi pár, a Duce, Brau-ehitseb, a német hadsereg parAncfc-noka, liseuemez spanyol tábornok, stb. és beláthatatlan tömeg vett részit. Több mint. «z*r gépkocsi, 700 géppuska, 300 agyú, 300 liorcikocsí, stJ>, vett részt a felvonuláson. Káprázatos volt a katonai pompa, ; l
Lemondott a Magyar Gazdák elnöke
Budapest*, május 9 Zsekiiszky Róbert gróf, u Magyar Gazdák Biztosító Szövetkezetének elnöke, aki 40 év óta áll az intézet élén, ma bcjeJentellc-, hogy magas korára való tekintettel lemond elnöki tisztéről. (Jtótía valószínűleg báró Vay László, a MGP országos elnöke lesz.-
Dr. Oltay László a keszthelyi választó kerület képviselőjelöltje <
A keszthelyi választókerület Magyar EJét Pártja nagy választmányának gyűlése egyhangú lelkesedésfel dr- Oltay László szén tgyűrgy várt középbirtokost a keszthelyi választód kerület orszgy. képviselőjévé jelöli le. aki azt elfogadta.
Dr. Oltay László Znlaország megszentelt rögének szülötte, ősi keresztény, tősgyökeres magyar, háborút viselt tűzharcos, Tehát dr. Oltay László nem ismeretlen ZuLiország-ban, különösen unnak középső részé ben, nho\' mindenkor a közért, különösen a kisemberek érdekééri küzdött. |
Mik.ir elfogadta a jv\'IöltségeLszolgálatát a magyar hazának és választókerülete minden iendü-r;mgu polgárának ajánlotia fel. Itt él kerülete népei között, ismeri a kerület; egyszerű napszámosának, kisgazdáinak, Iparos és kereskedőinek ügyétbaját, benne segllö támaszt, gondos pártfogót nyer a választókerület minden polgára, mert a kerület népének öröme az ő boldogság-1. bánata, aggodalma szívének is fájdalma.
Zainország áldott földje, levegője volt és marad az ő élettéré, választóinak ebl>cn az élettérben JAváb (megsegítését és boldogulását fogja szolgálni... \' t
Közéleti működésében mái* több, mint 10 éve a járási mezőgazdasági bizottság elnöke, ahol a kisemlrerck érdekét szolgálva elévülhetetlen érdemeket szerzett. Részt veti a világháborúban, mint frontharcos, ismeri azoknak fájó sebeit é^-Theg fogfial találni reá a gyógyító irt.
Azt akarja, hogy e hazában szűnjék meg "z örökös ellenzékieskedés, n sokféle pártoskodá-s szőszályárko-dás, csak egy akaraí, a nemzet Igaz akarata juthasson érvényre.
Azt akarja, hogy a magyar lelkek
végre hasznos, munkás, gondtalan életre ébredjenek és e szent hazában hittel, bizalommal teli erős lelkű-magyarok boldogul élhessenek.
Azt akarja, hogy e hazában , q munka és kötelességteljesítés legyen uz értékmérő, minden rendű és rangú munkás magyarja psdlg egy táborban a Vezérre tekintsen, hívó szavát kövesse a nemzetépítő munkában- i
Azt akarja, hogy a hármashalomj a kettőskereszt szent hite őrökké éljen a magyar szívben és «z erős akaraterő lángjánál diadalmasan in-\' dúlhassunk a második magyar évezred felé-
Azt akarja, h>gy e szent magyar föld életet adjan és biztosítson minden polgárának, tűnjék cl a nincstelenség, hogy c szent magyar földnek egy-egy rögét mindenki saját tulajdonának vallhassa. ¦
Azt akarja, hogy minden fiának adassék meg becsületes munkája után az életlehetőség a boldog, n gondtalan családalapításhoz, hogy uj nemzedéktől, uj életlöl viruljon a haza.
Azt. akarja, hogy béke, szeretet, megértés legyen a huagyjar földön, Isten áldása szálljon minden magyar család tűzhelyére. |
Mindenkor nyitva állt és áll falusi házának ajtaja mindenki, de különösen a kisemberek előtt, akiknek eddig is hűséges tanácsadója, támogatója volt a múltban és az nmrfcyj a jövőben is. , 1
Keszthelyi választókerület választói ! Végre olyan férfiú n jelöltje a kerületiek, aki közötlünk ét, ismer bennünket, egy szívvel, lélekkel adjuk szavazatunkat reá-
Éljen dr. Oltay László, a keszthelyi választói kerület országgyűlési képviselőjelöltje! |
Legdivatosabb
Imprlmék és nyúrl onyasok
igen olcsó áron kaphatók
Martánál (Bazár-udvar).
Kinevezték a nagykanizsai kerület , választási biztosát
A központi választmány kijelölte a választóblzottsági elnököket
— tajil MeUkea 6a Srimére «sol-tilo meghívtalak teas eleget, fia a Saettai» SatarfaaUi {ad laömta-klál-
UUalt megtekinti. vMalkenveeer nalkU.
Városi Mozgó I
Izgalmas. Rendkívüli •l&adáaok
A pécsi kir. Ítélőtábla a nagykanizsai választási kerület, választási biztosává dr. Haám Ernő keszthelyi ktr. járásbirósági elnököt, helyettesévé dr. Kiuvasz László nagykanizsai tőrvényszéki birót, a keszthelyi választási kerület választási biztosává) dr Bentzik Ferenc nagykanizsai, kir.
Még ma kedden I
Aktuális.
Don Ameche és Arlan Whelan, Ameilka két ujonan felfedezett Mtarjínak csodatllmje 6 lebilincselő lelezetben.
Szenzációs kísérti műsor!
Előadások kezdete : hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor.
járásbíróság! elnököt, hplyejtesévft dr. Háinory kir. jánásbirót rendel-* te ki. .\' , I"
Ziilaegerszeg, niáj^JS fi
Zala vármegye központi választniá nya dr. Bi-and Sándor alispán elnökletével ülést tartott, amelyen kijelölték a válnsztóbizottsági elnököket. | i
Az alsóJendvűi kerületben választási elnök Skrjbllcs Alajos (Umt^s: helyettese Hlntky Aladár (Bánok-szentgyörgy). . 1 .. •
A balatonfiired—tapolcai kerületben elnök dr. Schniidt Fereno (Balatonfüred), htlyejtese dr. Rótit A\'trél (Tapolca). \' , I
A keszthelyi kerületben elnök dr. Berzsenyi László, hejyí2tijcí*í F6n-ser János (Keszthely), i ;
A nagyaknizsai kerületben elnök dr. örley György (Nagykanjzsp), hp.
1939. má|ui 10,
BlartoKltsa
vetéséi Jégkárra
lyelicse dr. Csempész Dénes (Letc-i nyel- ! i
A sümegi kerületben elnök dr. Takács Jenő, helyettese Szarkássyj János (Sümeg). ,
A\' zalaegerszegi kerületben elnök dr- Teljnan Sándor, helyettese dr. Németh István (Zalaegerszeg).
A zalaszentgrótl kerületben elnök dr. Koller István (Alsóra)k), he, lyettcse dr- Germán Gyula (Zola-* szentgrót). ,
A lajslromos megyei választási kerület elnöke Tbrcsányl Sípos József, helyettese dr. Széli György (Zalaegerszeg).
Szandalatteket, Gyermekcipőket, Tannlszclpőkot
legolcsóbban az „IDEÁL" clpgUzlethenfl-il 12,
Kivándorlók
A reklám küjaamálja a film aktualitás cünőt, pedig maga a cseVelo-meny nincs kapcsolatbaxi a plflanubiyi jelenrtel. Egy k\'ewyorkiba induló hajón kozdötlik a film meséje és a Ncwyork «löttl «átmenő utasok- szigeten vég. ződlk. A beuUuAst on^éllycl nom biró és nem kivár*atost uUevétnól-Jiüli elemeket gyűjtik itt. egybe az amerikai hatóságok. Vannak, akiknek iratai londben vannak, őket pár nupon beiül továbbengedik, sokat azonban visszaküldenek ar óvilágba. Ide kerülnek a hajó botrányának szereplői is, akik között egy vőlegényéhoz utazó ir leány is van. A leányba útközben beleszeret egy újságíró, ak! injndvnt rendbe akar hozni, termés/etes azonban, hogy közben a bonyodalom megkétszereződik.
A film témája tagadhatatlanul érdekes igy ís, bár nagyobb^gények ktelé-gitésérc nem törekszik. A Szereplők Don Amechevcl az Ólén kitünőok. As uj sztár Atian Whelan szép, még sokat fogunk róla hallani.
A kísérő iitirajWiimok igen élve-*zctcsck és szépek.
Mérsékelt szél, több helyen •fcfl, helyenként zlzater, e hőmér-séklöt alig változik.
A Meteorológiai Intését na^k&rdjuuü mnílgyelMUomiM JelenUi
HóméreeUet tegnap este 9 órakor: +14 ü, ma reagel +13-0, délben -f 17-4.
Oa«04vilek380rEW.
Az olyan egyéneknek, akiknek bélürDlese elégtelen és ezért etnétztétflk meg vata zavarva és éjfél nem tudnak aludni, ajánla-tos néhány napon ál korán reggel t,;y pohár természetes Ferenc József keserüvizet éhgyomorra Inni. Kérdezze meg orvosát
Díszes felvonulással kisérték Kis kanlzsára az n) nagybarangot
KUkanizsán az idősebbek még visz szaemlékcziiek arra a könnyes búcsúra, melyet a szeretelt iiagyha-rangjuktói vettek a világháború kitörésének első évében, mikor ledobták a toronyból a harangot, hogy pár nap hYjlva a:; áhítatra csengő szó helyett a rettegés káoszában szörnyű hangszerként szciepeljcn.
Klskajiizsa nem nyugodott bele a harang elvesztésbe. Uj, nagy haJ rang kell. Es oz r.itóbbl években meg indult a gyűjtés. És vasárnap Kis-kanlzsa népe örömmel pillantotta meg « régen várt nagyba rangot a Közraktárak mellett feldiszltett kocsin. Már délután 3 óra tájbau hatalmas tömeg várakozott a Templom téren és onnan indult az állomásra, végtelen hosszú sorokban, elöl a díszes — a hagyományokhoz méltó — lovnsbondérium Nemein Lajos vezetésével, utána n kerékpál ?s dlsz-sznkasz (leányok és leventék) Antal Juliska \\-ezctescVel- Majd az iskolások, a hatalmas fiatal leánytőmeg, férfiúk, a leventezenckar Wekl Gábor, a népszerű karnagy vezetésével.
Utána Kiskanlzsa lelkésze, Hajnal Zénó fercncei atya papi kísérettel, majd a Klskaiiizsál Egyházközség, Polg. Olvasókör, Ifj. Egyesülptj, Missziós leányok, levetne díszszázad é« a közönség hosszú sorai- i
Az állomásról dicséretes rendben és vallásos áhítattal kisérték a harangot a klskanizsai templomig, a hol " cintórrumban várja a május 14-1 felszentelését, hogy utána mesz-sze csengő hangon hirdesse izfe-vérig katolikus népének a sursurrt cordét, hogy hálás szívvel tekintsen fel az egek Urához a mindennapiké* nyírért folyatott kemény munkában-
Sz*p én Kiskanlzsán örökre emlékezetes felvonulás volt Az érdem a derék lelkészeké, az agilis, ügybuzgó P- Hajnal Zénó és a lelkes, fáradhatatlan P. Andreska Feliciáné, az Egyházközségé, a Klsk. Kath. Ifjúsági Egyesületé. A vasárnapi felszentelés délelőtt 9 ómkor kezdődik. Este ünnepély, utána szinelő-odás és tánc lesz az olvasókörben-
i . _k-n-l-
A végzett nagykanizsai leány" gimnazisták megrázó ballagása
Szómba tton volt a nagykanizsai Notre Danaé leánygimnázium nyolcadik osztályú növendékeinek ballagás-. Talán irtég soha szomombbé-s knegrázóbb évbefejézcs, mint pz, idén o nogykaniztiai leányglmnázis-ták, tunely az amúgy is megkapó szokásos .ünnepség mellett, az idén valóban megrázó volt.
A kedves Vll-ik osztály pompásan feldíszítette a távozó VlII-ikasoktan termét, vlrágcrdöbe borították " padokat, ablakokat, falakját, iskolatáblát. A tábla a tavasz legszehlii virá-i gaivai, középen egy keret ragyogó friss nefclejts virágokkal, benne Dl. hunyt növendék-társuk. Snlga Lilikx: képe, akinek nem adatott meg, hogy az osztály nagy napjáu örvendhessen az Örvendezőkkef, hanem elköltözött társaihoz, az illatos fehér liliomok országába. Minden növendék
hozzájárult a »VIII- osztály* feldíszítéséhez, minden növendék igyekezett elhalmozni az intézetben végzett társnőjét. A kedves VW-asoki ezekből a nekifcszánt virágokból pompád koszorút fontak u tízperces szünetekben a hűség, a ragaszkodás szimbóluméval, kék nefeiejts VlrágT gal, rajta nehéz fehér selyemszalag, ezen pedig n felirat: .Ballag már a vén diák...* És aki belépett a VIII. osztályba es meglátta a kedvesleány kezek alkotta .szivbemjarkoló irfegí-< emlékezést, a psij tások kedves leányi hűségének eme meghatóan kedved kifejezését, nem birta könnyek náU kül megállni. A végzett növendékek minden szeretetükéi és figyelmüket hiányzó, elköltözött növendék-teMi vérükre fordították és ennek! a jegyében mondottak isten hozzádot n kedves, meghitt intézeti faiaknak\', a
hol teljes nyolc esztendőt töltöttek, ahol a kereszt Jegyében nevelkedtek, ahol vezérfonál volt a iieveléöben a katolikus hfU és erkölcs-tan, alajpn motívuma mindennek pedig: becöfh letcs keresztény és magyar hbp-. leányokat nevelni. Dobó KaUcákal, Zrínyi Ilonákat a magyar hazának)
adiü. i ; . i - r
A\' búcsúzók ünnepsége a mcgszo-| kott keretben folyt le. Minden oszn táiytól búcsúztak, a felvirágzott csen göt mindegyik meghúzta és bUOSU-i zott tőle.\'Zárt sorokban iadairtak) teremröi-teremne: Istenhozzádra; Ezalatt pedig az udvaron Összegyűl-tek az összes növendékfek, tanárnőikkel, Kapós Mária Petra Igazgai tónövfei és a VIII. osztály fc^kttő-; jével, Kuglemé" Kovács fiyőrgylveL A távozó VlII-asokat a VII. osztály nevében Sornlny Mogdus búcsúztatta, mtg a VIII. osztályosok nevében Szertics Aranka válaszolt .A\\ tanárnők és osztályfőnöknek mondott kö-i szönetet az oktatás és nevelés neWézj munkájáért Szerecz Aranka VIII-. oszt. tan. \' _ \', f\'\'. ¦
Majd megindult a Vili- osztály, de a városba való szokásos kedvesf ballagás lailyett a temetőbe mentek, hiányzó kedves társnőjük\', Sat-. ga Lilike pihenőhelyét felkersol, a hol letették a piros tulipánokkal dí-, szttett htitaiinias nefeliejts koszbnuij-Mindenki, sírt. i^iiárkJsasszpnyok, osztályfőnök, növendékek1, arnlicor a mélységes csendben felhangzott a végzett növendékek\' kardala a te-metőben: »Ballag már a vénl dlék...«
És mindegyik növendék letette kii lön kis virágajándékát a friss sírhalomra, amely kedves pajtásnöjü-t ket elzárta, takarta, fis gyűlt, gyűlt a sok fehér, kék, piros szlnü virág,, elborította Salga LiUke pihenőhelyét és felszállott a sok prendes fohász a sok tivaszi virág kelyhéből, amelynek felhője körülvonta és mintegy glóriás sugarakkal be|ár&, nyozta a kis sirhantol...
•Tovább... tovább..* visszhangzott még soká a ked\\es leányok dala. I
Künn pedig a diabíalniias élet várta lilokzatos.jövöfátyolával a végzett diákieényokat, akik most lépik át az Élet állomásának ujabb küszöbét.
— Ballag már a vén diák...
í \' (B. li.)
•mm EQZLOMV
1*89. milun 10
kmnéSí,
SZOMOtÁNYlNÁL
vásáiőljtítiii !
— Budapesti levél —
MUtédo
M Gllbert: Miller, a nálunk Is iscratt amerikai sdnliáw váltaikon nagy látványos és azkses operett iÜjiH-i gyártól^ ajm-ly még 0. nyár
folyamán a kőzőnaíg elé. kerül Budapesten. A film fosie-ropioi nálunk is. tnoretlext nevű angol színészek. .
A gyártási rezet ők ucn-ezkod felnek eR)>elönB ^¦otkm ténylagci eredmény, ltogy a iiiütemi-.\'k szinte terjesen üre. seo állanak. Illetékes, körök ugyani. addig nem támogatnak különálló gyár. tási lentiket, mig e legújabb alakulat §»r*ei, — ainetyefc rtmx kevesebb, mint 16 magyar fUm gyártására. vr>. natkozjwk ui v&m alakú bjak,

jjgajj derült ki,
hogy r. ,;\'pen sikerült Gál Ernőnek, az AmLr.\',\'-<na szakadt magyar [ilm-pnidiiL-enick GiJfpltdoU. a világhírű angol SluikesjKiare-színesít az általa Amerikában gyártandó Hamlet filmi főszerepévé megnyerni. A kiváló szl-nesz eddig ugyanis minden ajánlatot visszautasított a filmgyárak rásoérő1,. Most e sógornője rávette, hogy szakítson elveivel. A sógornője ugyanis magyar színésznő, Gordon Zila. *
Vállalkozó ItaraataWt
Hét budapesti benrntató-szánbáz cserél pu&At ebben a* évben. Ugy & Rodrus, mint a Royal Apolló szer-rődése lejár as idén. grdekei, hogy mén nincs komoly jelentkező a bérletekre. ¦ | •
A regényét életrajzok
divatja dul vüágszerlc. Az amerikaiak fegutóbb filmre vitték Grahami ncllnek, a tvlofon feltalálójának éJct tóHőreiét. A műnek Amerikában óriási .vkoiv van. A női főszerepet Loretta Yotmg játszó.

Fllmtozade
felállítását tervezik illetékes körök, A tőzsde célja az lenne, hogy ne kelljen minden egyes filmcégnek külön utazókat küldeni a vidéki városokba, lianem a vidéki mozik vezetői (havonta egyszer utazzanak a fővárosba, tekintsék meg a kihelyezésre sxánt Uhuét-ket és helyben létesítsék a kötéseket, \'A tőzsde óletrehivól ezzel meg akarják akadályozni -ui is, ltogy a, külföldi filniváilalatok tturtlanban •süssék d. vidéken fllrnielket Nem titok, hogy látatlanban lekétott külflöfdi filmek egy tekintélyes része tjyerá|t^ sőt gyatra alkotás, már pedig az elajta filmek elhelyezése sem az országnak, sCm a kőzőiuégnek. sem a mozisoknál; nem érdeke. JeUettúő,, hogy r külföldi filmek LáUUanban való kötését a legtöbb országban már törvény tiltja s ezzel valójában elősegítik a belföldi gyártást, amennyiben a ktsehb külföldi beliozatal íerméwsetszrjrüleg élénkitt a huzal filmgyártást. Nem vi-lás, hogy a belföldi filmek számár* továbbra is enaedéáyezík majd ft látatlanban való cUuáyc/.éM. UrUwtiló-síink szerbit a bálod bciokktg — e* .a külföldi szakkifojeaese a HátaUaubMn vtdó kötésnek - hamarosan nálunk is tiltva tesz és n Mmtóisde l-\'lállv tusával a filmszakma nagyon jelentékeny költségmegtakarítást érhet el. - Nagykanizsa a mon-veaelá&t illet űtag abban a >,/uvin ItolyuoUteu von, hogy Ide lúlallauban lekötött fUinck
néni jónnek. Magyar János igazgató nem sajnálja a fáradságot és kólté-get: — minden filmet megnéz lekötés elAtt.)\'
tqy jár a akoél
Az egyik tarxflszlalatlan filmgyártó, ital!, aki állandóan sokalfci ulnmierem -nltanj-számláját, n szerelőj munkások titolawn bebeszélték, ltogy a huzalok vékony drótokra való kicserélésével és megfelelő kihegyezésével az áramfogyasztás felére csökkenthető. Néhány hordó sőt tiszteletdíj fejében el ls vétserttrk a .munkát, lés a zSngoA riságáról különben is híres magyal filmgyártó büszkén járkált a telepen, gondolván, hogy <> az olcsó filmgyári tás titkának egyedüli buldog birtokosa. A film befejezése után, mielőtt a műtéréin végleges árumszámláját megkapta volna, nagytitokban (leszereltette i a drótokat, nehogy a soron következő fiiragyártó ls élvezze az ó tükának előny dl. A les jelölésért persze ujabb 3 Us hordó sör jdrt a iderék munkásoknak. Csak a végén tudta meg, hogy tréfa volt az egész talál-
mány; azóta nem mer a műterem), környékére menni, inert mindenki rajta nevet "T\\^.
Nyári film "\'.
Most mutatták bo szakmabeliek előtt a pénz áU a lrázhoz cimü leg-iijotm sütetü magyar fHmet, arwlyről eredetOeg kevés biztató hang szivárgott Itl a műterem környékéről. Albetrrata,-tón kiderült, ltogy a film színvonala nem csapkod ugyan ax egekig s tunttí is egyéb, célja a mulattatásnal, azonban erre alkalmas, mert derűbil lehet rajta. Miután pedig a film gyártói csak a késő nyári megjelenésre páryáz-bakjj amikor a nrozgószinházak általában nem hoznak uj magyar filmc k*té a pénz áll a házhoz ilyen kőrüt-tnények kőzött jól be fogja tö/tteni egy vidám nyári film szerepét. Ugy halljuk egyébként, hogy az Aleucr fflmváüalat, amelynek rcndeléséro készült e* a film, az .tigyoncsafc birtokában levő Bors Istvánnak nagy sikere után nem óhajt ilyen gyengébb fihu\'-ni\'-l foglalkozni és átadja ezt a műalkotást ogy kisebb igényű vállalatnak.
PÖtttleti PÖ-ut 7. sz. Telefonj 5-33-
álcsics •"ríjssf11
Fest, tisztit
A törvényszék biztosíték alleiiébii szabadlábra helyedé Blumenschein Ferencet
A kir. flgyésitég felfolyamodta a határozatot
Meglrlrjk, hogy a pécsi, tábla helybenhagyta B>imensebein Feroncrak-tárkeauő letartóztatását, aki igyV ügyének fötárgy-tlásáig a najjykanl-zsai fogház lakója manadt volna-
Pénteken azonban ntegjelent a nagykanizsai kir- ügyészségén a le-tartóztatott Blumenschein Ferenc édesapja, BJUmenschein Mór, aki) 2000 pengő biztosíték ellenében kérte fiának szabadMbrahelyezését |
A töm-ényszék ugy határoaoitj|.
hogy B500 pengő pénzbiztosíték ellenében Blaiiienscheint szabadlábra helyezi, i
A kir. ügyészség a törvényszék* végzése ellen feifolyamodott a pécsi táblához- Mjg a tábla dönt, Blomen-scheln Ferenc a fogházban marad.
Függetlenül ettől, a tönényszék Bi-mieusohein Ferenc és a hat gyanúsított munkás ügyében a főtárgya iást májis 26-ár-i tűzte kt, amikorra l-í tanul idézett meg n bíróság- 1 ,
TárgyllagossáfiíOt kérünk
Igen- több tárgyilagosságot kérünk kaposvári laptársunk, az uj Somogy részérói. A lap má^ts 3-1 számának a KTSE-NTE méxlfőzésrői sxóló ha-sábján meglátszik, hogy a vereségtől ingerült játékosok és vezetők bemon. dósára készült. Ezt ugy érezzük, nem hagyhatjuk szó nélkül. Ugyanakkor, mikor rní tárgyilagosan irtunk (tár. gyilogosabban, mint aliogyan a kaposvári csapat megérdemelte) a pályán lejátszódott esetekről, — laptársunk sportrovata nem mondhatja magáról ugyanezt
Lássuk csak\', hogy történt. A Turul 2: l-re kikapott. A ml kritikánk szerint a jobb csapat győzött Az Uj Somogy szerint a szurkolók c> a megi-i&kemUteU játékvezető szorította be a két gólt Ezen nem leltet vitatkozni, inkább mosolyogni. Azt is olvassuk, tiogy a Turul támadta végig a mérkőzést Hm\', ez kicsit fnrosal Akkor
fari a Turult nézi tettük NTE-nekl Harmadszor: a második félidő végéig az NTJE 11 emberrel védekezett,* sportszerűtlenül. Sem az egyik* som( a másik nem Igaz. TényJ ltogy a második félidőben (25. és 27. percében) kétszer fordult meg a mentő* (hogy NTB-játékosokot szállítson a kórházba. Ezek bizonyosan magukat rugdalták, le öklözték gyomron stb. Szóval,, hát Így, A közönséget, tudjuk, nem mindig lehet védelembe venni, az.állóhelyi részt egyetsen városban sem1,) ahol sport és különösen fútba Us port van. De ebben az esetben kénytelenek vagyunk a közönséget is védelembe venni, mert ez a kiabálás, hogy ¦ Hajfá NTEb igazán megtűri a nyomdafestéket, r
Hát csak ezt az egy-két esetet: a valótlan ál utasokból. Laptársunk a jő-vilijén bizonyosan meg fogja válogatni futballsi>orl rovatához az informátorait
K, NAGY LÁSZLÓ
kapceo-t mtata-
fcRWSSITÍS! A n8fryárdem.ü kőzőoség szlvea tudomáaára QrS IMI I E<31 hozom, hogy b fém^Mmth AratlS métVmn tmmmMOWnmm ée ennek keretén bellii klrakat-kUlHtawuI kapcsolatos- afcaléH yamtlawfa. — Üzletszerzőm látogatásaival k^paJuttbamntatja megreodeléa céljából.
Kérem a nagyóídoiniJ, ktizűnjeg sztvee pártfogását. A htÜMlfisI rénduam:
Maajkanlata, rM-»t 10,, Gaen*f6*y-ut t, HorTíry mifls>ul5.zuanj
mmm mm.
Erdei 51
(125 cm. magas)
biikkhasáb tűzifa házhoz szállítva kap-
haló BIenktat............ 70-- P
bükk la forgács ürméterenkint I — p tölgyfaforgács ürméterenkint 5-— P Forgács házhoz szállitvat P-vel drágább HolCZer Imre fakereskedé
\\m Magyar-ulca 42, Teleion 13. íz.
Aradi Antal helyreigazit
A Zalai Közlöny Tekintetes ; Szerkesztősége
Nagykiinizsa A b. lapjuk 6. számában híteironuís céljától feltűnő nyomtatásban megjelent a lény körülménye kel cllndgaiú egy oldahi és a kir, bíróság ténykedésé^ személyeket ismertető Aradi—Szabó pert magán ügyként feliüntetö kflzle-meny belyestótését kéreni soronklvül, hogy ne kelesén.\'a t. Bíróság utján erre köteiezni a fennálló sajtótörvény magánjogi és közérdekvédelmi kötclos-aégbŐL
, Hcáyreiííazitás.
lAnadi Antal az ifl2ö. XXX. to. 29, g. rendelkezé-se alapján,, a köiszállitási saüiályrendeletbe ütköző hivatalból üldözendő kájárás miatt interpeliált, mély ügyet az akkori közkívánatnak 1936. december i-őn megjelent Zalai Közlönyben Aradi ós Szabó kŐKötl elintézést nyert. t
Az illetékes, liatósággal szemben azonban -Aradí^Antal a hintáiból ül dözcudő esemény fcntartotbi megis-ntéUödésCk elkerülése érdekében á panaszt 5786/ni. 1038. számban kirogás alá \\ctte feilebbozésbcn.
Iírw a sértett közérdek a mai napig választ megnyugtatót nem kapott, de a hivatalos ügyremii titoktartást fel. rúgva a közérdek védelemnek mogviUu szolása helyett Szabót reá bírták, hogy nyilatkozatban élőszóval köztünk oi eüntózet ügyben azért pereljen még-egyszer, mert a nyuatkozatábáii foglalt hivatalból üldözendő eseményl Aradi vVnia\'l a hi\\atal mulasztását kifogásolni merj,, vagyis ugyanazt ami a nyilvá-nrwíság előtt közismert közérdek sérelmet képez és védelemro szorul, atnit A sértett közérdok óvek óta nélküJói 21.938/1038. feljelentés dacára. E:t kéreni szórói-szóra htdyreigazitani soronklvül. B, Iban. lvözérdebédelcuuiól incgkelene már aszt is imi, liogyan "károsodot Nai^lyuiizsa adófizető polgársága io év alai 100 ezrekben a felelőtlen közigazgatási viszonyokban, hogyan kiknek lopták cl % sétakerti drága ezüst fenyőfákat erdei, kerié-sieü csemetéket^ inségos és cgy-éb balotak, nem létező bérel számolási, gyümölcs panamákkal privát munkákkal mily rémes kárt okoztak a közönségnek, bnnpalástolásssal 1935. óv óta miért litok a sok feljelentés jnajd még reá tér a nép. . i. \'
Hazafias tiszteleUel: Aradi Antal
Borzasztóan sajnáljuk,, hogy bjJoW Közlöny nem tudta ilyen világoss11 és értehnésen megírni az Arüdi--Siábó úgy ujabb fejleményét és hogy czt jóvátegyük, azért közöltük Aradi Antal fenti nyilatkozatát. Ezek után reméljük — mindenki tisztában van 8 dologgal, A i**r*»
Hhptán Május 10. szerda. Rom. kat Antonin. Pixrtetrráns Ármin. — IsraflI-Ijar hó 21.
OözTürdő nyitva regsel 6 órától ec» ti óráig (aflitö, w«rda, péntek d«i tio kedden ngőija nap nőknek).
— Ihitotvkbaa a Kopatem-eég vezut. Uodern mintaterntelben a legjob\'^at a leffotoaóbbu mutatja be, kedvező* .intés! feltételek nudici,. .. ¦
1939. mijui 10
Hősi naptár
A galíciai Kroszno városka melletti Korcyno. falu birtokáért ezen a lna|xm
,\'._I vívott rcndkiYát súlyos
liyilj V.ü I iKfiységluu-cok rdött töb-
--bek között Káuns Gyula
volt miskolci 10. honvéd ^rynlogCzred-l/t3ll • tlrcthü* tiuitoito ki magát nkl srttosipamncanokn hősi halála után tüstént átvette n szakasz felotfi ]>a-raiicsiiokságot, majd 20 emberével elszántan és vitézül keresttülliarcolln magát n falun, raiglen annnk túlsó szélén az oroszok fővédelml vonala ejd kerülve elakadt, A helységhore alatt egymaga ez a szakaszv150 oroszt ejteti foglyul és két géppuskAt zsákmányolt. Ezért Kádas tizedest, szakaszparancsnoki helyen tanúsított öntevékeny, vitéz és etttímínyes maga-birtásának eiisineréseképen a nagy-ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. •
Hogy kis kötelékek Icllcrő^ elszánt parancsnoka mennyire nagyszerű eredmény-eket érhet el, bizonyltja Nagy Zoltán volt debreceni % honvéd luiszár-ezrcdbcli őrmester eseter aki ezep a napon kilenc, főnyi járőrével a galíciai IKmbyca város környéki Zaviidá-nftl volt orosz megerősitetfc állás előtt 600 méterre, igen ügyesen megvetett és elfogott egy husz főnyi orosz tá-Ixjrí őrsöt, majd két huszárját ezek örizeiérc visszahagyva, a többivel pedig folytaivá a felúeritésU az oroszok állásába építőanyagot vivő további huszonkét oroszon rajtaütött és azokat is elfogta. A következő napon pedig a lámadó tűzvonal egyik szárnyán nyomult elör«, amiközben egy nagyobi) orosz csoportot hirtelen lüz-rujtaütésscl szétszórt és üldözőbe ve-vén nzth ez alkalommal Is 20 oroszt fogott el. Mivel pedig Nagy Zoltán cirmester máskor Is vitéz és bátor magatartásával kiváló példát adott és el-ismerés remél tó eredményeket ért él, imrnár az arany vitézségi éremmel tüntették kJ. ».
Pontotin be- Alfa arany fíj/O/Xt) ixaMijozoU PiLW*| 4» MtM Ertöttn, lóláléil CTCUflUffí t.-;..-lái^íi;.[•..-¦
ZSOLDOS QYULa
áttette. tata h Unni.....fiit
i\'fi¦::i 8. (u Korona-ji*!lodiv»l siemben). ¦¦•Staniu lavItáműiHiyI
— (Tanítói Áthelyezés)
\'A kultusz miniszter augusztus 1, Jia-tállyal líöczy Antal nagykanizsai áll« tanítót Pécsre, Padár Károly molnárul áll. ¦; mitől i>edig Nagykanizsára he\' |y«zte.
— (EzredzAszló-szenté lés)
Amint értesülünk, Nagykanizsa lakosságának folyó évi június hó 18-án oly lélekemelő ünnspaégben lesz része, amilyen ritkán adódik egy város életében. Ugyanis e napon kerül fol-szentetésre a város telkes közönsége által Nagykanizsa hatezredének,, a 17. honvéd gyalogezrednek,, továbbá a 12. lutárvadász zászlóaljnak adományozott uj honvéd csapatzászló. A felszentelés ünnepsége a lrclyőrségnek o napon
— a Kormányzó Ur őfőméltósága ma-Kas születés napján — évenként szokásos diszkivonulás keretében kerül megtartásra, Az előkészületekről, vWa* mint az ünnepély tervezett lefolyásáról folytatólagosan adunk hírt.
kászHőnél
vásároljon
Kwtky 8Uklás-at 1.
ninöiícB<rif.izLc
I«I Sil II
vi/ri
Nagy választék! Olcsó árak!
— (Első sceniáldotás)
volt vasárnap Horaokkomá romban. A ^kedves kis ünnepség során\' a (üvek adományaiból Hozmán Alajos plébános meg vendégelte a 24 eJsőszentáldo-zót„ majd Gerócs Margit, Kosaras öcsi és mások adtak elő alkalmi verseket, miközben a plébános a családi érzésről, az cgyüvétartozásról és a kölcsönös szeretetről mondott beszédet y " ,,l
— (Ingyenes OTI-fldfl ítélés)
Az Országos Társudak>nü\\>iztositó Intézel a 18. életévüket még be ncnl töltött ipari alkalmazásban álló fiu-blztosltottak részére a múlt évekhez hasonlóan a folyó évben.is 11 napig tartó üdültetést Tendez, A bcutaláslios szükséges jelentkezési lap az iparos-tanonciskolában, dr. P. llorválh Ailifl-náz főtisztelendőnél és a kerületi [pénz-tárnál szerezhető be. Jelentkezési határidő május 28.
— (A keszthelyi nyári egyetem)
mint jelentettük, veszélyben volt, miután a pécsi egyetemi tanács ugv határozott, hogy az Idén nem tartják meg, Mbit most értesülünk, dr. Tóllí László pécsi egyetemi tanár, a nyári egyetem igazgatója Keszthelyre érkezik és ott tárgyal a függő kérdésekben. Remélik, hogy sikcrüíaz anyagi nehézségeket megoldani és továbbra is lesz Keszthelyen nyári egyelem,
— (Halálos szerencsétlenség)
érte Pécsi János váízoJyl földmü-vost. Bécsi kerékpárjával liazafelő igyekezett, közben nekiment egy útszéli kőrakásnak és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy rövidesen belehalt A fiatal földműves nemrég tért vissza Kárpátjáról, ahol részt vett annak visszafoglalásában.
— Gallér v&txtuk kék áa piros szín-be»Y fehér ruhával együtt moshatók, ScainuáL (¦)
— BazwkUlHlajankat tekintse meg minden vételkényszer nélkül. Kopstefn bútoráruház.
1
ZALAI KIS HÍREK
A zalaegerszegi cserkészrepülők a AlOYXí repülőszakosztályába tömörülted, dr. Tónika János vm. főjegyző elnökletével.
Megfogta a villanyvezetéket Fülöp Margit 5 éves egerszegi kisleány, Égési sebekkel azállitották a kórházba.
Görcs] József 9 éves pölöpkei tanuló leesetl a szekérrőJ, sulyos sérülésekkel került kórházba.
Megtámadta a rendőrt részegségéJwn Góczátt János egerszegi fuvaros. As-bóth István segített neki, mindkettő ellen megindult az eljárás.
Dr. Papp Antal, a Cserkész Szövetség országos\'\'• elnökének jelenlétében vasárnap tartották meg Keszthelyen a közös cserkésza\\-otást ós fogadalom-tételt , . |
Imimé,
kis és nagy kocsik
megrendelhetők
Korona szálloda:
Telefon 30,
Szombaton táncmulatsággal
Ismétlik meg a Katolikus Legényegyletben o Tul a nagy Krivánou nagysikerű előadását, a melyet az uj templom épitőbizottsága .pauttai mér harmadszor mutat be- A tánc reggelig tart a honvéd-, zenekar nyjzsikájára. Tehát nem má ja» 14-én, viwarnap, hanem május L8 in. szombaton le*z * barju uiik eiőadi". \' i i {:)
— (Rátámadt az erdöörre)
Lendval László garaboncl legény ai erdőben egy fát akart kivágni^ köibuu azonban odaéck»/ett Klloei Sándor erdőör, akivel Lendvai összeauilabW zott, A veszekedés vége az lett, hogy az erdőör kénytelen volt fegyverét liasznalnj. LendVái fejébe fúródtak a sörétek, kórliázban ájwlják. Ar vizsgálat megindult
— Kédnuak* filc <^kféle ezlnben mogyaroa kézimunka reatéiro, olcsó árakon, 2kkitx»«L (¦)
Akiknek logtalkozása minden erejük megleszltéíét követeli,
igyanak hetenként legalább egyszer, reggel telkeléskor egy pohár természetes .Ferenc József" keseiUvizet, mert ez a!apossn kitisztítja a bél-csatornát s előmozdítja a gyomor-emésztést, fokozza az anyagcserét, élénkíti a véikerlngést az egén szer-vezelbm és ezáltal uj életerőt teremt. Kérdene meg orvosát.
BUDAPEST L
— 17.35 Dr. Varga István előadása. — 18.05 A MAV Istvántelkl főműhely .Testvériség, dalköre. — 18.45 Dr. Tóth László előadása. - 19,15 Hirek.
— 19,25 Lakaton Tón! és I.akmte* Misi cigányzenekara. — 20.25 Anyák napja. - 20.40 Az élet ár*. Hangjáték négy részben. - 21.40 Hirek- — 22 Lengyel zeneszerzők müvei. — 33.15 Hanglemezek, — 0.05 Hirpk.
BUDAPEST H,
18.15 Francia nyelvoktatás. — 19.40
Mezőgazdasági félóra. — 20 Illáik. .....
20,20 Hanglemetek. — 21.30; Idő-járásyelentós, . *
BfiCS.
18 Tavaszi dalok. — 19 CortóUiis-és weber-dalok. — 20.15 Zenés est,
— 22.30 Könnyű ós tánczene.
Szerda
BUDAPEST t
6.45 Torna. — Utána .hanglemezek.
— 10 Hlick. ~ 10.15 Gyemiokdélelött. —* 10.45 I-^lolmsás. — 12.10 Ilangto-mezek. - 12.40 Hirek. _ 13w20 Időjelzés, idöjárásjelentás. — 13,30 l\\Áa Béla cigányzenekara, — 14.30 Hirek.
— 14,45 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Aric^yümiürek. — 16.15 Dr. Baloghy Mária előadása, — 16-45 Időjelzés, hirek,
17 Hirek szlovák és ruszin nyelven*
— 17,10 A rádió szülontooekara. — 17.55 Dr. Njtóáa János előadása: — 18.25 licleiia Hrabi-Szalkiewicz énekei — 18.50 Vitéz Németh Lajos előadása. — 19.15 Hírek 19,25 BOclt: Korál orgona. — 19.50 Hangfelvétel.
— 20.40 oatár-esL — 21.40 Hirek,. időjárás jelentés. — 22 Heinemaim Edo jazz-zene kara. — 23 Lovászy Ferenc oigányzenekana. — 0.05 Hírek.
Becs.
18.25 Olasz nyelvoktatás. — 10.25 Dr, vitéz Nagy Zoltán előadása. -- 20 Hirek. -- 20.20 ^Országos Poslásf zenekar. — 21.30 IdÖjárásJclentés.
BUDAPEST H, \'
7.30 Lemezek. - 8.30 Szórakoztató zene. — 12 Hangverseny. — 13.15 Déli zene. -- 14.10 Schrammelegyüttes.
— 16 Grácí városi zenekar Gia7 baritonnal.
kazal, sátor-, gép- és koctl-peztyvák, uikok jutányos árban, kedvező fizetési feltételekkel. Továbbá Eoisrgé »am(txlt kronudj. Kenő-, henger-, traktor- és an(ó-e4o^4B legjobb minőségben, Icgolcsibb^ árakon kaphatók KSXkaiitBl PBtZifi cégnél.
Ugyanott k81«#&»p«ay* Ak éa xaákok U rjesieteihetők.
8?6935
30
5964
9552
ZUM KGZLÖK«
1939, malm 10,
18 mag|tit\' holt! nugy nvOmSIoaBaaal vidéken • lidi.
l íjriii-liíiumii szőlőbirtok eladó.
Dafir, faengeiy ut 66.
A Barcsi Fulura-Tárház Is ad ki eozlnált búzát
É* e kaniitat V
Az Also-iiaiuíniiili Mezőgazdasági Kamara kérésére a föltünü\\elésugyi [miniszter rügy rendelkezett, hogy a barcsi Ritura tárház is adhasson ki eozlnált buzat a tóbbi megjelölt Fu-túra tárhaznUtai azonos feltételek meltert. Ugyancsak a kamara kérésére korábban engedélyezte a ka/a posvéri Suturának a bevonását a taloarmánybrjza kiosztásba. Hogytaz alsódrjnántuU gazdáknak minél olcsóbb fuvarköltség meuctt legyen beszerezhető a takarmánybúza, — a melyből Aisódunántul gazdái mintegy 500 vagont vennének igénybe — a zalai gazdák kérésére lépéseket lett a kamera aziránt Is, hogy. a nagykanizsai Putrira tárház is adhasson ki eozinált búzát.
rtaoykaalrsal Tenia Egylet.
meshivó.
A Nagykanizsai Torna Egylet 1939. évi má|u« hó 17-én tl. n. 5 órakor a városház tanácstermében tatt|a
73. évi rendes közgyűlését
melyre az Egylet tagjait tisztelettel meghívjuk.
Tárgysorozat az alapszabályok szerint
Ha ezen közgyűlés halározatkép-ttlentég miatt nem lenne megtartható, az ujabb közgyűlést ugyanezen helyre 1939. évi május hó 21-én (l. e. 10 órára eiennel össze-htvjnk. Ez a közgyűlés az alapszabályok szerint a megjelent tagok számára való tekintet nélkül — határozatképes.
Nagykanizsa, 1939. május 9. Br.Bo)tlihínii. Dr.KritttIiii.tuu. titkár. elnök.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
12.296/193&
Tárgy: A isidén kötéléit es gatda-ságl térfoglslásának korlátoiasáról szóló 1939 évi IV. t-c 4. §ában meghatározott országgyűlési képvl-telőt-álasirújogl rcndelkeiéiek végrehajtása.
Hirdetmény.
Köihirré teszem, hogy az 1939. évi IV. 1,-c 4. §-ának negyedik bekezdése szerint az, akit at országgyűlési képviselöválaiztók névjegyzékébe felvetlek, ha fit a törvény értelmében zsidónak kell tekinteni, köteles trzt a körülményt büntetés terhe mellett a rendelet kihirdetését köveit) 8 nap alatt — legkésőbb folyó évi május hó 13-lg hivatalomnál bejelenteni.
A bejelentésnek a 4800/1939. M. E. számú rendelet 2. § ában előlit adatokat kell tarUlmaznla.
Mindazoknak, akik a válaszló-Jogoiullságnk elismeréséhez sztjksé-
Bőrönd, retikOl,
pénztárca
legolcsóbban
TEUTSCH drogériában.
ges ..Igazolvány"-™ Igényt tartanak, — ez iránt a hivatkozott jendelet 11. S-ibau előirt körülményeknek a 7. §-ban előirt eredeti okiratokkal való igazolása mellett külön kérelmet kell elölerjeszteniök.
Az okiratokról egyszer", másolati példányt Is csalóiul kell.
Nagykanizsa, 1939. május a
Polgármester.
A nagykanizsai sir. Járásbíróság, min? telekkönyv! hatóságtól.
1524/1939. Ik. ez.
luft! liWÉij-Éifíiií.
Újvári Pál végrerrajtalóiiak Hstáss György es neje Kemsel Máris és Kemsel József (nős Póka Annával) végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében s tkvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében sz 1881: IX. t.-c 144, 146., 147. §§-aI éltelmében s vegrehsitási árverést elrendeli 94 P 95 I. tőkekövetelés, ennek 1930. jul. 1-től Járó (i»\'o Iramain, eddig megállapított per- és végrehajtási és sz árverásl kérvényért ezuttsl megállapított 12 P költség, továbbá a csatlskoiolliuk kimondott a koraárvároal 3S0 sstjkvben felvett Ingsltania Balslonvldékl Árublte-leió Szövetkezet 64 P 70 I, tókekívetelés is |ár. behajtása végett
s komirvtrosl 380. sttjkvben 1340/1,. hrtz, a. foglalt rét s Kránics dűlőben 124. népsorsz. nizzai Hálást Oyörgy és nele Kemsel Máris nevén Illó Ingatlanra 1900 P, ii. 0. 112. sitjkvben 1546. hisz. a. fog-Islt szántó a 1. klsgydts! dűlőben Kemset Jóisel nevén álló Ingatlanrs 300 P kikül-lásl árban elrendelte.
Az árvetés nem értnU az 1350/b. hrsz. a. Ingatlanra 9027/tk. 1930. sz. vágiesKl Kemsel Jóiset is neje Póka Anna javára bekebelezett haszonélvezcuszolgalml Jogot.
A tkvt hatóság ss átverésnek Komirvátos ktiiíghitánil megtartására 1039. ávl lu-ulua hó 5. napjának délelőtt 10 óráját Ittzl kl és ai árverési feltételeket sz 1881: IX L-e. 150. §-a alspján megállapítja.
Az átverést teltételek a hivatalos órák Blatt a telekkönyvi hatóságnál : Törvényház, tstlnt 1. aj Irt és Komárváros község elöljáróságánál tekinthetők meg. 11881: IX t-c. 147. §, g) pont.)
A tkvi hatosig elrendeli, hogy a tkvt iroda az árverés elrendelését a komárvárosl 380. és 183. sztjkvben legyezze tel.
A tkvi hatóság e hirdetmény egy példá-
nyát klrUggtiztis, egy példányát pedig az irv. fettételek mtgtekfotbelése végett Ko-taárváros község ellljáróságánajr is 1—1 példányát szabályrrzeitl köszátétel végett Kltkomárom, Oalambok, Balatoumagyaród községek elől), megküldi ésazárverésl hirdetmény törvényszerű kivonatát a Zalai Közlöny c. helyi lapban egyszeri közzététel végett a végrehajtató képviselőiének kiadja. (1881: IX Le 152. §, 1908 :XLI. t-t 23. §.)
Al árverés alá esó Ingsllarit, la házat a kikiáltási ár felénél, a többit kéther-midáaál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (I908:XU L-t 28. f,)
Az árverés alá kerülő Ingatlant, ha az árverést a végrehajtotok kőiül ha Balaton-vidéki Siövetkezet kéri 1000 P, ha u/vári Pál kért 1200 P vételárnál alacsonyabb áron etsdnt nem lehel. i5610i93l. M. B. sz. r. 21. §)
Nagykanizsa, isus\'j. évi febr, hó 0 én.
Dr. Mr.-rrl.lk a. lí. kfr. járáiblró.
A kiadmány hiteléül: K|u ». k.
A nagykanizsai ur. Járásbíróság, ..li.lt telokkiliiyvl hiitóságlól.
4064/1919. tk. ss.
Arvet-tasi póthli-tfaimériy.
A telekkönyvi hstőság közhírré ttszl, hogy Újvári Pál végrehaltatönak Halász Oyörgy éi neje Kemsel Máris és Kemsel József végrehs|tást szenvedők cUan 94 P 95 I. tőke is járulékai erejéig Indított végrehajtási ügyében sz 1939. évi február ho 9. napján 1524/tk. 939. sz. a kibocsátott árverési hirdetménnyel a komárvárosl 380. izljkvben 1350/b. hrsr. a. foglalt rét a Kuántcz dűlőben 124. népsorsx. hászal Kalász Oyörgy és neje Kemsel Mária netán álló Ingatlanra 1500 P, a. a 112. sztjkvben 1546. hrsz. a. fogUlt szántó
I. Klsgyótal dűlőben Kemsel József nevén álló ingatlanra 300 P kikiáltási álban Komárváros községházánál 1939. évi június hó 5. napjának d. e. 10 órájára IdtUiött árverést az 1881: LX. t-e. 167. §-a értelmében Nagykanizsai Takatékpéns-tlr r. t. végrehajtató 383 P tőke és jStu-
lékalból állá követelésinek behajtása érdekében Is meg fogják tartani.
Nigykinlzsa, 1939. évi ápr. hó 23-án. Dr. lir.-rity.lk sk. klr. |b. t-t. Ok. A kiadmány hllelittl: Kiss tk.
kuss.
Melyik ?
yiCllalOII
a legjobb
férfi- fairól kerékpár.
OIoaAn rooxlstfixatosra isi kaphatói
SZflbÓ Alatali tíankMlaw, FtJ-sst s.
áttétben
KöBiOoetnylIvánltis.
Ezúton mordunk hálás köszönetei mindazoknak,akik szeretett drága Jó férjem, illetve apukám, fiam, testvérem, sógorom temetésén résztvettek, rokonok, Jobaratok, Kath. Legényegylet. Ipartestület, Borkereskedők, BOriparosok Kozszallltasi Csoportja, Jó Ismerősöknek és | minden (eletilévőnek az
Andris csalid. |
APRÓHIRDETÉSEI
:i,;,a!.i. .mia alja vmsom. 4, smmthw* 10 wé-ra rumli., n.taj.a tovatM t>i 0 itili, l,aii,ű,„.r. H uüt k ulli.. ...tud.,. ic-vlbbl „a . nue!.
tlaabssISNáiawt, tfiaarfcsteastáH keit- , stink mains 15-rc. Jelenlkcthet Unger és/1 Tóth vaaftercbkedäabtn. 11W I
¦isseshsmlstátsft azonnal lelvestett Petófl-nt 88. iffi
áVDrlifiv-VATEL
taolssatfstotr, hrnozások megoltható, szolid aiaküahte: OrCnhut ttlerner. Deák-táv * X 1302
UKÂs-0zurnoLYi8Eo
Sugár ut 45. SZép t-iás-Eatí,rait uh ila
családihás kétszobás ttdvsrlval eladú. Érdeklődni: Bőczy Száchenyl-tér 4. 1305
a6MS*tata»Msj lakás augusztus l-re kiadó Arany János-utca 2/a. alatt. 1327
BÚTOROZOTT SZOBA
Szlahás mellett csinossá bútorozott, csendes Mobau Illnlószoba-hsszniUttiJ májns 15-re ktado. Rozgonyl-u. 19.
KararsMál butorosott szobát lUrdőstobi is konyha használattal. — AJa.il«loksl: „S.ei.lei" Jeligéi,: a kiadóba. 181!
HÁZ ÉS INGATLAN
Jól felszereli, nemes iajjel beültetett kisebb MOltH rsasssséh Kanizsához kö-
tél. Ajáalaiokat a kiadóba.
AsJéissasrtrasi magán- tt bérházakat, szőlőt, tőidet, rétet olcsón, esetleg rest-létre I» kombi. Papp István, Teleki-nl I.
ElasI« siabadkezből egy «alidi magán-llás szép keithelylsiggcl, jiiláiryos árban
Stonaréten, Orbáz-utca 7/a. sz. alatt- — deklödnl lehet Bajza-utca 2/a. sz. altit.
.1337
KÜLÖNFÉLE
Muté tarai — Bératlté u|, kényelmei, átamvonaias leeolcsóbbsa Kaufmann Manorial tetirklbetö Trslafaa arti. 295
Akar ftnaakéstaarail T fényképezőgépek kölcsönzése 5 hitre 1 lek. filmmel. 3 P-től Vsstsgh linykipisz és fotó suk-lliklébcn, Fó-ut 10, Cscngéry-Ut 1-, figyelem t sz udvarban.
Mindennapi levelesééből összegyűjtött bélyeget, régi vagy nj tömegeket, magyart rü kutrákUt, lelorulatoH gyűjteményeket bármikor megvételra keretek. — Uarliarllj l.ajoa, > Zalai Kóalöay i. sztr-keszlójc. l!r,lekl«il.,l lehet telefon 78. sí. vtgy személyesen mindennap d. ... 6—\'
óra kötött.
ZaUU közlAht
eOLIVtKAI NAaiLAI". Kiadja: „Ktujatáastgl8.T. Hagykaslisa". . Fslalőa kiadó: ZalaJ tUrtiy. Nyomatott r a „ilii<iu>-,l«..íal tt. T. H»i),-.\'i-.«i!«.."
¦ysarrfájásaa SiggYkaattsaa. (Hyomdáézt uwi Zalai ttársW
Lvlo4y«Di 107. Mám.
mmgjrksmbaa, »89. május 11. c»0tör«jk
Ám 12\'fUI.
ONY
\'olitikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
„Isten engem ngy segéljen !*
Ez a szent eskütevés hangja hallatszott él vasárnap a wigykanizsMS; Ipartestület sóházának dísztermében, i
;zt.-ás. eskűtevést néni politikai programbeszéd előzte meg, hanem egy, «z élet iskoláját jelesen végzett férffri lé* magyar ajkáról hangzott el, amely meg keli, hogy ihljcüso Nagykanizsa és vidéke minden lakóját. Nem politikei program beszéd volt ez, hanem komoly vállalkozás a kemény munkára. . Szépen felsorakoztatta llovszky János képviselőjelölt azokat a teendőket, amelyeket meg kell valósitá-ni éí amelyDek 6 maga is tántoríthatatlan háve. Elébe tárta Nagykanizsa és körlete polgárságának azokat az életszukségleleket és azokat a lehetőségeket, amelyek eddig nem valósultak meg, de -
miért meg ín kell valósítani- Megvalósítani pedig ilyen gazdasági, kereskedelmi, financiális dolgokat exak olyan ember trjd, aki az élet fskolá-ját a pincében kezdte nehéz mun* kávai és ma vezére a saját erejéből wz Országos Baross Szövetségnek.
Szerencsésnek érezheti inngát Nagykanizsa városa és választóké-* rülete, hogy ilyen ferfr.it választott és nem a jogászvilág tjlternie-esésének embereit hívta meg Nagykanizsára. Elvégre elérkezettnek látja fttár a váíasztópolgárság is\'az időt arra, hogy éppen elég nem-gazda áUt.be kisgazdának, akiknek vajmi kevés érzékük\' var, ahhoz, aiiiiothogy nagyon kevés érzékük van a köz,-gazdaságt, financiális, ipari és ke-i re^kerjeiím" élet megoldásához is. Tehát u politikai nevezetéiben is va^tógi\'íídáikodést kivan bevezetni Nagykanizsa hazafiasán gondolkodó polgársága, mert d szegény, pénztelen, eléggé maflára hagyatott magyar iparnak és kereskedelemnek1 ma erőskezű SZAKEMBEREKRE
van szüksége- Mi agy látjuk, bog)! azt iarlják a mai emberek, »keveset politizálni és eokkal többel dol\'J gozni«. , ( !
¦Bovszky Jánosban Nagykanizsai nagy értéket biztosit magának,mert valóban végét trjdja egyszer mán vetni annak a sok hiihón"k és Ígéri ge téteknek\'. Elég aok o$alódá« érte a iTi^gyur választópolgárt a képviselőválasztások \'utáii. Jöjjenek lehiit a reális emberek is, akik kiesebbet politizálnak, de annál többet dolgoznak a közjóért. Az összedolgozás Nilgykanizsa hazafiasán és magyar szívvel dolgozó polgárságával ajiy-nyil jelent, hogy aj élei, uj perspektíva a nemzet niegerő^ödéséhJz- UJ megerősödés nz ételihez; aj lehetőw ségek u jövőre nézve, uj v.»iiaU«eeJ lés az lfjaság számára, iskola azi élesthivalás k^Bdöieréji, oulttogul^ ichelöségek a magyar ipJr, kérem
Sierkesrlöaégl és kiadóhivatal, teícíoat 78. sz.
Jaross Andor felvidéki mlnlHter vasárnap Nagykanizsára érkeiik
Nagykanizsára érkezik a Baross Szövetség női táborának országos elnöke Is
Ilovszky János, a Baross Szövetség országos elnöke, Nagykanizsa és kerületének országgyűlési képviselőjelöltje kedden este Nagyaknlzsára érkezett és ma folytatta a kerületben bematatkozó látogatásait.
A polgárság mind nagyobb tömegekben írja alá a Magyar Élei; Pártja hivatalos jelöltjének, Uovszky Jánosnak ajánlóiveif Nagykanizsán, valamint a kerület S6 községében-A választópolgárok jói tudják, mit jelent város és fali számára, ha
Uovszky János jelöltsége mellett foglal állást. Jelenti az uj keresztény magyar világrendet, a jobb jövőt, a boldogulást a hosszú időn át kisemmizett magyarság számára-Hogyan gondolkodnak Uovszky János felöl a legilletékesebb helyen, mii tatja, hogy vasárnap délben Nagykanizsára érkezik Uovszjky János jelöltségének támogatására Jaross Andor felvidéki miniszter, a Úszta ma-* gynrság és a visszaérkezett Felvidék iánglelkú harcosa, Kassa és Mun-
kács, a nagyságos fejedelem és Zrínyi Honn városának hírnöké, hogy a\' hazatért országrész üzenetét tolmácsolja. Jarossal több politikus érkezik Nagykanizsára. Ugyanekkor érkezik Nagykanizsára vitéz- Bodor Aladárné, a Baross Szövetség női 1á borának országos elnöíoc-
Az érkezők fogadta tájának előkészítése ügyében ma délben szűkebb körű értekezlet volt a Magyar Élet Pártja helyiségében-
Gróf Bethlen Istvánnal az élen az ellenzéki vezérkar sok tagja visszavonult a nagy MÉP-gyozelntet igór6 eisfi titkos választás előtt
Vasárnap óta szerte az országban sok szó esett\' \' „ í
gróf Teleki Pál
szegedi beszédéről. Ezekből ineg1-állapllható, hogy a riiiníszlerelnök megnyilatkozása a magyar nép leikében teljes megértésre talált- Bölcs és komoly beszéd volt és a beszéd visszhangja mutatja, hogy a Magyar Élet pártja helyes álon jár. A; Párt jelöltjeit épp ezért az egésZ országban nagy lelkesedéssel és szeretet-; tel fogadják. Az ellenzéki pártok képviselői egymásután vonulnak vissza, ami legjobban ma tatja, hogy mennyire érzik etzfek a poJilikju.sok: u a magyar nép megváltozott hangulatát. Hisz a mostani titkos vá> laszléson a nemzet akaraln minden megalkuvás nélkül, núnden befolyástól mentesen nyilvánulhat meg. Az ellenzéki pártok jelöltje lehálj tadják, miért fújnak takarodót-
A visszavonuló képviselők között első helyen áll Nagykanizsa volt képviselője, | 1
gróf Bethlen István,
aki Babóchay Györgyhöz mtézett és a 8 örai Újságban közölt, hosszúj csalódott hangú nyílt levélben bú-
csúzott e\' kerületétől. Bethlent ó; Kormányzó rjgyánekkor u felsőház tagjává nevezte ki.
A visszavonulók
közölt van Slgmy Anlal gróf, Sztra-nyavszky Sándor, Korniss Gyula és NÉP-bÖl kilépett dísszidensek\' egész sora- y{
A választási harcról ma már átfogóbb képet lehet kapni- Épp az ellenzéki jelöltek visszavonulása miatt sok kerü\'elbm egyhangú választásra lehet számítani. A választás előkészítése egyébként tovább folyik. Tegnap
Teleki Mihály gróf
Soldvadkerleu adott nagyszabású szociális agrárprogramot. Nagy lelkesedéssel fogadta a választókerület népe. Ma mond programbeszédet kerületében Tasnády Négy András igazságügy miniszter. Ugyancsak nia ad programot \' Hóman Bálint -
Zircen, majd holnap Veszprémben, vasárnup pedig Székesfehérváron.
Csáky István gróf
külügyminiszter vasárnap Sopronban, Aldozógsfitörtököti pedig Ke&i-i keméten fog programbeszédét mondani- ( , Antal látván igazságügyi államtitkár vasárnap Cegléden beszél, amelynek kerílleto tegnap kérte fel a;Jelöltségre. Kaposvár népe ¦ ,
Keresztes Flaohur Ferenc
belügyminiszícrt kérte fel a jelölj ségre, aki a kérésnek\' eleget tesz és még a héten leutazik Kaposvárra. ,
Teleki miniszterelnök
a hét folyamén a budai kerület népe előtt ismirrteü programját, vasárnap pedig Szombathelyen. Pécs Imrédy Bálát
várja nagy lelkesedéssel, aki mint a kerület jelöltje még a héten programot ad. , ; \'I
Reményi Sohnelier
pénzügyminiszter Baján lep fel, holnap már ismerteti elveit- Tors Tibor a tok.*}—szentesi kerületben, Vay László pedig Debrecenben hirdeti a MÉP célkitűzéseit, mint hivatalos jelölt. | I
kedelem és magyar család számára kicsinynek és nagynak cgyaránt-
Öszinle Örömmel, mondhatnánk boldog lelkülettel hallottuk az élet iskolájának öreg diákjiít es uz ólnfj akarás ifjri bajnokát Uovszky János egyéniségében. Amit elmondott, abból semmi kivetni való nincs- Csak olyant mondod, amit meg lehet valósítani és senkinek sem lehet kétsége az Iránt, bigy azt az, ígéretét, hogy meg fogja azokfat vaJó(sltan^ mint teljes fedezetlel rcndolkczőváltót máris le lehet számítolni- Semmi kélsége nem lelvet sí nkinek azirául, h>-\'gy auijl ígért Uovszky János kép_-
vÍBelőjelölt, azt maradék nélkül be is fogja váltani, mert semmi olyant nem ígért, aiy^t nem lehet bejvá^ tani. ( j .
MIRE VAN SZÜKSÉGE -
Nagykanizsa város és választóke-rülele polgárságának ? Politikai el-mePuItatásokra ? Arra, hogy a pártok egymás között civódjanak ? Arra, hogy egyik kormányt buktassuk a másik rután, hogy mentül több nyugdíjas miniszter, államtitkár és nyugdíjas főispán tekintélyes összegei jelentő ityugdijlerhe nyomja az államháztartás anrjgy is, elég nagy
nyugdíj terhét ? Arra, hogy a külföld előtt folyton korniányválságot vigyen szét a rádió és egyéb hírszolgálat és az eddig valamennyire; anegcnősltett magyar nemzeti egységet, valamint vafotáuuVi, kereskedelmi és közgazdasági életünket ezfcel gyengítsük és a külföld széniében kárörömöt, gúnyt, vagy sajnálkozást keltsünk fel ? Arra, hogy a gyengeségünket fitogtassak éberségeink előtt, vagy pedig azt hogy a nemzeti erőt, amit nagy -küzdelem árán össze tudtunk kovácsolni, nem kívánatos Iianda-baudázással néhány fenegyereke skedő n[ magyar wét-
ZAfjAi KÓZLÖNV
\' verje ? V
Az a véleményünk, hogy nem-Nem pedig még azért «m, meri eiég volt eddig az egyéni érvéaj^ sütési politikából. Nagykanizsa tehát választott és igen helyesen véiasZN tolt- | j
Amikor a kiválasztott ilovszky János kiépíti Nagykanizsából és környékébe\' 02 l EXPORT-KÖZPONTOT, 1
amelynek megvalósitésára szent esküt tett, akkor Nagykanizsa városa, és vidéke auegnyerte a főnyereményt. Eiwek a megvalósítása pedig csak az akarat kérdésén és szakér tehnen nyugszik. Annikor ez i\\ roppant nagy horderejű kérdés a realizálás stádiumába jut, csak akkor fog n nagykanizsai ipar, kereskedelem, c>>ter?iiclés és minden munkakör ráébredni arra, hogy milyen áldás egy ilyen országgyűlés^ képviselő « kerületre nézve. Milyen értéket szerzett a polgárság mogá-* mik, mert atyai támogatója, anyjagl javainak a gyarapítója, igaz testvéri tanőcsadója és mindene ván a szei mélyében, akinél mindig
NYITVA AZ AJTÓ , - . . I
a választók számára- Ez\\ pedig igen hosszú idő óta Ismeretlen voll Nagykanizsa számára. Arnikor megválasztotta Nagykanizsa polgársága a törvényhozás házábu eddigi képviselőit, a; i . ipasztalta, hogy a dg lehetett tőL&é beszélni a képv\'^elö. \\-ei az ujabb választásokig. Azjtán néni a nemzet adta a programot^ hanem a képviselő- Ez is forcUtoit arány. A politikai program a nemzetet iik-ü a képviselőt pedig annak a végrehajtása kötelezi. A, jelen esetben a nagykanizsai választók adják =i politikai programot és annak végy, rehajtására Ilovszky János esküt tett m választól előtt. Ennél szebb és felemelőbb jelenetet még választókerület nem ért meg- 1
Afmtkbr öwz*habo.iiijtást tesznaikj az eddigi magyar parlament és a német, vagy más : [ . ,1
NYUGATI PARLAMENTEK , ,
összetétele kőzött, akkor azt kelt tapasztalnunk, hogy ezek a hatalmak minden értékes szaktekintélyt össze tudtak szedni és az államiéiet sáncaiba Állítani, a magyur \\<¦¦¦\\ ¦ ment tagjai 76 százalékban pedig jogészokból tevődtek össze, de vérbeli iparosok, kereskedők, bajik-rizakemberek, közgazdasági szakue-. kintélyek, közgazdák és hasonló emberek alig-aüg voltak a rnagyarpjar-iwnentben. Pedig ennek a Bécstől el szakadt niiagyar gazdasági élctnpkj elsősorban ilyen férfiakra lett volna szükségé. Annái nagyobb inw\'#iyrj|gw vást kelt beírnunk tehát Nagykoni-> zsa vérysa és választókerülete gondos polgárságénak az ez elhatározása, hogy szakembert állit a magyar törvényhozás házába és ilyen fér-fhiban latja gazdasági életének valódi letéteményesét. r
Gratulálunk ehhez az okos eUiatarozáshoz és boldog örömmel látnánk azt. ha a választópolgárság mint egy ember állna ilovszky János képviselőjelölt háti mögött, hogy megvalósíthassa minden magyar azt, amit Ilovszky Jánossal kar öltve meg lehet és meg kell valősg-j tani Nagykanizsának és környékének, ha élni és boldogulni akar. { Speclator
— Tokiatse wg a Eopsteln Bútoráruház állandó butorklálittáaát. ízlése* éa olosó bútorokat kedvezd flzetéal feltételekkel vásárolhat.
Nagy pompával fogadták Pál berceget Rómában
Június elején Németországba Is ellátogat a jugoszláv kortöányzóhereeg
j RÓcrna, május 10 Ma délelőtt 9-45-kor érkezettrnég a feldlszitctt Tenmtni pályaudvarra Pál jugoszláv kolíiiáaiyzóherceg különvonató. A pályaudvaron az olasz király és császár, Mussolini, az! egész olasz kormány, a fascist:i párt vezetői és nagyszámú közönség fogadta a jugoszláv vendéget-
Pál kormányzólicrccg és Markovlos külügyminiszter még a délelőtt folyamán megkoszorúzták a Névtelen katona sirját, n karoly sírokat, majd « szokásos külsőségek után megtörtént a Diipe és Pál herceg első tanácskozása.
Berlin, májú* 10 Beavatott körökben ugy tudják, hogy Pál jugoszláv kormányzóhereeg rövidesen Németországba is ellátogat. Látogatása magánjellegűnek Ígérkezik és Münchenben szál. meg húgánál, de találkozni fog Hitlen kancellárral is és ezzel n látogatás hivatalos jellegűvé véUk. Abból - a tényből, hogy juníus 2-ra nagyszabású katonai parádét készítenek elő, azt sejtik, hogy a látogatás ebben flz időben történik. K |
Paris és London nem vár pillanatnyi eredményt a pápa békefelbivásától
\\ London, május 10 Angol politikai körökben cáfolják; azokat a híreket, mintha a papa felkérte volna Angliát egy békeértekez\' letősszchlvására. Tény, hogy a pápa tett kezdeményező lépést, de valótlan az is, hogy saját személyes el, nökietévcl Rómában .ülne össze a béke-bizottság-Ma egyébként az angol kormány, fontos mí.iisztertonécsot tart Ezen a Szentszék közvetitö javaslatát vitatják meg, ezügyben azonban Varsó és paris véleményét is kikélik. Meg vitatásra kerül a mai nifoiszlxn-t&f nécson az angol-orosz inegbcszélé-sek ügye és a palesztinai terv is.
, Paris, május 10 Francia körökben a pápa béke-kisérlete nem talált kedvező visszhangra, a lapok felvetik a kérdést, hogy vájjon a pillanat alkaimjas-e, egy békeértekezict összehívására. A Jour szerint c békeértekezteten ü
I Dnnzlgl kérdés és az olasz—francia viszály kerül azőba. Mindkét cséjtt ben fennáll a Izecsületes megegyezés lehetősége, — írja a lap - bár nem vaíósziuü, hogy különös eredménnyel járna u ^zetatat^i felh|i-i
, , . | London, májjs 10
A lapok szerint a pápa felhívása. n«k pilla na tnyiUig meni lesz folytatása, csak az érdekelt álUirnokhoz intéz majd békefcihivástxil. Píus.
Más1 lapok azt irják, hogy a Vatikán akciója rjtj Münchenre vezethet, amelyen rajt lesz a pápa áldása is.
I Paris, május 10
A francia baloldali lapok élesen támadják a pápa béke-akcióját és azt irják, hogyha az mégis eredményre vezet, az nagyban befolyásolja a Moszkvával való együttműködés gyakorlati lehetőségeit és ez uj biztonsági terv kiépítését-
Az angol-orosz megállapodás Genfben jön létre?
j Paris, május 10
Bonnet kfUQgyíninlszter tegnap hosszasan tanácskozott Daladier ml-nisztereiiJőkkel. Bonnet a hét végén vidéken nagy beszédet mond, majd szombaton Parisban találkozik Ha., lifax lóddal. Tanácskozásaik után együtt utaznak tieufbe\'
I London, május 10
Beavatott körökben ugy tudjáty
hogy az angol—orosz nregán\\appdá-sok ügyét véglegesen u Népszövetség ülésén Intézik el- A Népszövetség előtt egyébként nem kerül szóba a danzlgl kérdés, — mint lelen-tlk. ! , % ,
Ezzel kapcsolatiján a Upok nzt jelentik, hogy Oroszország hajlandó szavatolni a szomszéd északi államok épségét támadás esetére, de ezzel íremben Angliától Is bizonyos szavatosságot
kér, Etirányban ugyanis at angol ja-
vaslat.6*m\'mit nem ígér. Moszkva errn-kivüi a vezérkari niéglrcsiélések azonnali megkezdését kívánja." "¦
Csötörtökön kerül nyilvánosságra a török-angol egyezmény
Angol beavatottak szerbit a tőrök— angol megátlapodást csütörtökön, vagy a hét végén hozzák nyilvánosságra. A Kkete-tengeri segélynyújtás támadás esetére is kiterjed: és a BardAnei-lák ügyéről intézkedik részletesen.
Paris, május 10
iA francia sajtó londoni értesülése szerbit a csütörtökön nyllváuossságra kerülő angol—tötök inegállapodás pe. kete-tengeri segélynyújtási kötelezettséget Is tartalmaz. Ennek fejében háború esetén az angol és francia hajók szabadon átjárhalnak a Dardanellákon és használhatják a török;kikötőket is. Az egyezmény a Földközi-tengerre és Pulesztiuáiu t\'! kiterjed.
Varsó várja Berlin válaszát
\' . | Berlin, május io
Berlini lengyel körök véleményja szerint még nem tjdni, mikor ad választ Berlin a május 5-4 lengyel jegyzékre. Ebben, mint ismertetés; Varsó leszögezte, hogy bér stórn egyezik felfogása Berlinnel alrJUnlet ben, hogy Lengyelország a lengyel —német megegyezést felbontotta, hajlandó a jószomszédi viszonyt ujabb egyezményben rendezni, j i
Közkegyelmet kaptak az albániai politikai foglyok
Az olasz biröllaloin tegnap ünnepelte "a császárság fennállásának harmadik évfordulóját Ebből az alkalomból Viktor Ernánuel közkegyelmet adott az Összes albániai politikai fog-lyognak. _^_
A zsidókérdés megoldása Cseh- és Morvaországban
Prága, május 10 A védnökség tertue Ion a zsidókérdést keretrendelettel akarjak megoldani. Bizonyos, hogy a közéletből kizárják a zsidókat, az orvosi és ügyvédi karban azonban csak a nuraCnisidtau-sust vezetik be. (iazdasági téí«n egyéni kivételeket a protektor engedélyezhet. Az ipari üzemeket lassan átveszik a zsidóktól. , ,
Erőteljes, kövér egyéneknek, köazvényescknek és aranyérben szenvedökftek regg*Jenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz gyakran felbecsülhetetlen szolgálatot lesz. Kérdezze meg orvosát
Városi mozgó. :: ImiM flSÉÍiipi!
A budapesti premierrel egyidtíben:
Sucsuelőadások az idei évad legnagyobb, legszebb magyar filmjével
Főszereplők: Tolnay Kiéri, Jávor Pél, \' Kies Forano, Kéry Panni, OiwadyZaóka, RAoz Vali, LaoiosMerashf.,
Csermely Gy. nagytikerii orosztárgyu kétnregényíaek magyar filmváltozata.
Előadások minden hétköznapon 5. 7 és 9 órakor, vásárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
1939. milus 11.
biztosit5ji vetését JÉGKARRA
Szerda
BUDAPEST L
17 Hírek súovák és ruszin nyelven* _ 17.10 A rádió szalonzenekara. — 17.55 I)r. Kósa János előadása. -18.25 I lolcna II rabi -S ral k tewlrz éne ¦ tel. — 18.50 Vitéz Németit Lajos előadása. — 10.15 Hírek, -t 1025 Bach: Korál orgona, ~ 10.50 Hangfelvétel.
- 20.40 Oltár-est, - 21.40 Hírek, időjárás jelentés. — 22 Heinemann Ede jazz-zCnckara. — 23 Lovászv Ferenc cigányzenekara. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST IL
7.30 LCinortk. — 8.30 Srórakoztató zene. — 12 Hangverseny. _ 13.15 Déli zene. — 14.tO Scht^mdegyüttes.
— IC! Grácl városi zenekar Graf b»r$-ionnal. i
BECS.
18.20 Sack Erna 6s Leander Sarah lemezei. — 19 Tarka népzene. — 20.15 Vígjáték. - 22.30 Bécsi zeneest, Topitz szoprán és pamhofer— Seidcl-liofor zongora kettőssel.
crpőt,
Kalamor,
Nyakkendőt, Ingét,
szomolánybnál
vásarenunk 1
Csütörtök
BUDAPEST h
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hlrok. - 10.20 Felolvasás. -10.45 Felolvasás. — 12,10 Eugen Stólát balalajka ,z*nekara. ~ 12.40.\'Híreit.
— 13 Beszkárt-Mhckar. — 1&20 Időjelzés, idöjárásjelentés. - 14.30 Hírek.
— 11.45 A radírt műsorának ismertetése. - 15 Arfolyariihirck. — 10.15 Magyar Flek előadása. — 10.15 Időjelzés, hírek.
17 Hlrok szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 Dr, Bévay Józscí csc\\cgóse.
— 17.45 Hadics Béla cigányzenekara.
— 18^0 Külügyi negyedóra, 19.15 Hírek* - 10.25 Uáldy Bálint előadása.
— 10.40 Dr. Haraszti Emil előadása.
— 20.50 A rádió szalonzenekara. — 21.40 Hírek, Időjárás jelentős. - 22 Dohnányl—WaldbauCr—Kcrpcly 2011-goraliármas. — 23.20 Kurina Simi cigányzenekara. -- 0.05 Hlrok. ,
BUDAPEST 11.
18.05 Angol nyelvoktatás. — 1845 ti, Béthy Pál sakkelöadása. _ 10.25 Tibor Zoltán énekel. - 20 Hírek. — 2(U>0 Karina Slml cigányzoneloara. ~ 21.30 Idöjárásjelentés.
BSCS.
7.30 Vidám lemezek. - 8.30 Könnyű zene. — 12 Klüsszlksis könnyű zene.
— 13.15 Kis rádiózenekar és Schram-niclcgyüttcs. — 14.10 Nicolai: A wüid-sori vig nök, részietek\' lemezeken, — 14.25 Német operareszletck. — 10 Szórakoztató zene.
17.10 Könnyű és tánczene. — 18.15 Phtztier-rjalok. — 19 Hangjáték. — 20.15 Könnyű fuvószonc. — 21.10 Német romantika szóban és zenében.
— 22^0 Nép- és szórakoztató zene Stuttgartból. 1
A fejfáját* és a migrén, akkor, iiíi ezek s bélmOködés és a gyomor-emésztés zavaraiból erednek, gyakran már egy kis pohár termesze ies „Ferenc József keséidviz használata után Is megszánnék. Kérdezze meg orvosát.
— aTátlwiwlf file sokfAla színben magyaros kezlraunka részére, olcsó árakon, SchBtxael, (>)
Érdekes számok Zala vármegye j életéből
A közigazgatási bizottság Ölése
Zalaegerszeg, május 10
Zala vármegye közigazgatást bizottsága vitéz Teleki Béla grór elnökletével most tartott ülésén a főispán ke-cyclclcs szavukkal emlékezeti meg nz elhunyt Tóth Tihamér megyéspüspök-ről. Javaslatára a megye rószvőUávir«i-tot intézett a székcskáptalanhoz ős a temetésen képviseltette magát.
Az CseményJelOntést Tomka János főjegyző lerjcszletto elő. A közbiztonsági állapolok kielégitok. Tüzeset áprilisban 37 esetbon volt, amiből öl gyujtogatásból keletkezett. Ai okozóig bár 40.474 pengö, ebből biztosítás utján 24.000 pengő térill meg.
Farkas Tibor a közeledő választásokra azt kérte, hogy a községi elöljárók a hitelesi lésnél pártatlanul járjanak el. A főjegyző válasza szerint Ujon utasítás megy ki a falvakba.
Az áUatCgószségúgyl viszonyokban dr. Ticmko foaBatonos jelcniőí.e sze-
rint javulás észlelhető. A száj- ős körömfájás megszűnt a megyében. Áprilisban Németországba 210 marliál ós 587 sertést, Svájcba 20 lovat szállítottak Zalából.
A nagykanizsai ügyészség fogházában 51 férfi ős 1 nő volt áprilisban letartóztatásban, az cgcrszcgibcu 55 főrfí ős 5 nő,
A ti szil főorvos jelentése s-erint az egészségügyi viszonyok is kielőgitök. Járvány nőm fordult elő sehol, az influenza megbetegedések száma csökkent. Óladon a Zöldkereszt mc^kozdte munkáját.
A pénzügy igazgató az adózásról lett jelentőst. Az csedőhos adóhátralék 4^385.047 pengő, ami DÓS százaléknak felel meg.
A tanügyi, ulúgyi ős egyéb jelentőseket is hozzászólass nélkül vélték tudomásul.
Délzala tanítóságának nagy» kanizsai szemináriuma
Délzala tanítósága ismét találkozót adott egymásnak Nagykanizsán- Ez> Mttai is tanulni gyűltek egybe a zalai tanítók a szokásos évi pedagógiai szemináriumra. A Vécscy utcai elemi iskola nagyterme zsúfolásig megtelt. (És itt engedtessék meg azonnal egy szerény megjegyzés: Nem\' lehetne ezeket a tanitógyÜJésolrJet kényelmesebb ülőhelyekkel ellátott, nagyobb és jobb akusztikájú teremben megrendezni? Reméljük, hogy legközelebb a tanítóság ilyenirányú kérése meghallgatásra talál.)
Az elnöklő dr. Békeffy tanügyi sc-gédtitkár a Hiszekegy alán a Felvidék ^Kárpátalja visszatéréséről em lekezelt meg, rámutatva arra, hogy a tanítók által a gyenmekekbe oltott hazafias tűz és lelkesedés készltetle eztetö. Továbbra is ezen átiraton Vell haladni. Rámutatott ezután arra, hogy a pedagógiai szemináriumok.
nak legnagyobb eredménye, hogy azokon mindenki, még a legkitűnőbb és legidősebb tanító Is tanulhat. .\' • ¦
Meleg szavakkal köszöntötte a főigazgatóság kiküldöttjét, dr. Sulyok Kálmán tanügyi fogalmazót, ö közép és középfoka iskolák, ozj egyházak és a sajtó képviselőit, valamint a nagyszámban összegyűlt tanitósá got. , ir
Szőke István nvurakei-eszturi rk-elemi iskolai tanító tartott ezulán előadást a tornalanítás módszeréről-Pompásan felépilctL előadásában a gyakoriolt tanító tapasztalatainak leszűrt eredményeit lárla hallgatósága dé, egyben szakszerű útmutatást: adott a legkönnyebben elérhető cél tekintetében. A nagy tapssal fogadott elméleti \'útmutatás után Jq(s elemfi siói ások ültek a bemutató terein padsoraiba, és velük Horváth!
László bocskai áll. taiíító m-utatta"fej a kitűnő míntatanítást. A» V—VJi osztály nö-endékelt ismertette meg a gyújtóbombák különböző fajtáival, a gázálarccal és a légoltalmi házsh tűzoltóság szerepével. A tanitásból) bizony a padokban ülő tanitóbácsikj is tanrilhattak. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, a kis elemisták jobban ismerték a termit-, olaj- és foszfon bombákat, azok hatását és az elle-í nük való védekezést, mint akarhat nyau a felnőttek kÖzüL nem.beszél-) ve arról, hogy a bombavető repülő-* gépekről Is olyan szakszerű ütelvfa lágositásokat adlak, amilyet ml aligha tudtunk volna adni.
Az élvezetes és nagy tanítói rutint eláruló tanítás mindenki tetszését megnyerte. A másik gyakorlati bemutató az intézet udvarán volt. A! kiskanizsai »Sáskák« ragadtattak el ismét a vidék tanítóságát toiwa-JI\'lJ dacukkal. Szépudvary László, bár csak rövid Idő állt rendelkezésére, derekas inunkét végzett. De remekeltek a fehér egyenruhás kis nebulók is, akik ugy szabadgyakorlatokban, talaj tornában, játékos tornába", mmt menetelésben,\'gúlákban, stb. bámulatos ügyességről teltek tanúságot. A gyakorlatokhoz a honvéd-zenekar szolgáltatta a kitűnő zlenét Hering karnagy vezetésével. A tanítóság a nagy tapson kivül azzal Is kJ. fejezésre juttatta tetszését, hogy cukrokkal ajándékozta meg a kiskani-.zsai gyermekeket i
Szünet után Kovács Dezső mura-kereszlurl ígazgató-tanitó olvastafel szociális tárgyú értekezését. A kitűnő tollú Igazgató-tanító Irodalmi szempontból ls pompás előadásában sok életrevaló és uj gondolatot vetett fel az elemf iskolával kaposolatJ bah* A nagy tapssal fogadott előadás után az elhangzott mintatanité-\' sokat beszélte meg a tanítóság. Kevés hozzászólás hangzott el és azok ls mind elismeréssel ós dicsérettel nyilatkoztak a szépen sikerült tanításokról, t
Békeffy dr- válaszolt ezután a tan felügyelőséghez beérkezett tanácskérő levelekre, anvelyekből —• miután valamennyi pedagógiai kérdést tárgyalt — nemcsak a kérdc-
töSZtafcftCHT
és f»»i«suíuii olodn yiltalBnk
Májon Testvérek
i Métára mttamitmmmm
zök, hanem az összes fcleoíévők ta-
ífy vaióbtai a támlás heréden ért véget a HLrnriu*iíuit a knnizsej pedagógiát saMiluáríjm, amely oiáu uótöí. «béci volt, shol a fcferátságaad-!ai ftrrö eltek szarosabbra. A szemi-nárrrm zavartaian lefolyásáért asae-mtaárhim Igazgatóját Éslgrnorid József 1skolafe*irgyelöt, nagykanizsai etertii Ukolst igazgatót illeti « dicséret. | \\ ,
öntegyelem és fefjrclfffl^tleiiség
j@tesr8ége& a z&tsKtooaap. iietflakoöl
Azt mondják, minden kor ráüti bélyegét az illető kor társadalmára, fin * mondást megforditom és azt motelom, móflitiLibt) igás »c, hogy viszont n társadalom itláae, vuwákft-det* és acoMsaí is sante döntő szere-p*t WAteqek be «\\<y-*»gy kar tórtéaeté-nek, i^-ószetánek, tudományos elő-haladásáuak, vagy bármi egyéb tnag-nyUvanulásónak mcgrtólésében.
Mint rifigm voltak, ugy napjainkban Is vasnak jő- és rosszirányú törekvése*. Széknek egységes alapon való osztályozása persze l*heteJÍeiiA inert hiszen tttaaja a fogalom is v««onyk>-gos. Ami azt jelenti, hogy atat előttem jónak látszik, az más száinára akár abszolút rossz is Icliet — És niegtorditva. Ila azonban o kérdést üy rrreremi fognánk fel, azzal ugy-Biolván megölnénk az rayéal ve*e-niénynyttváMttáat. Mert hiszen az éáe-tet inbtden egyén a saját s<einóvoL srOmkSll « így tőbbó-itovósbó szemlélete is ¦./.nbj-üküv. And leriueszeiasea egyáltalán nem zárja ki a ududnyájuük számára kötelező generális szabályt: a tárgyllagosságra való töickvést.
Alábbi soraimban néhány égessen szűkresxabott képet kivonok « lap igon tiszteit olvasóinak lelki szemei álUtazd, aine!y«k «z én egyéni i.,«ídtélós4jin sxeriut Urgyalnak és igyekeznek boncolni acnány problémát, amiket a mai sokrétű élei ugyancsak tucatszám dob a Szemlélődő,, gondot-1 kodó ember elé.
Felebarátunk „ideges*
Megállapítható, hogy tán soha annyi panasz a Mnöttck figyelrneueoségévei és végeredményben: fegyelmezetlenségével kapcsolatban el nem hangzott* ni int a mi\'iuiy i ma elhangzik. Igax,, hogy a régibb világban n«m Kapott ugy az etet, mint napjainkban, de nyugodtabb is volt az emberek viselkedése, ugy önmagukkal, mint másokkal szemben. S ** igen jóleső megnyilvánulás volt Bár csak ma is ezt látnánki Azonban — sajoos! — épp az ellenketŐ|4t tapasztalhatjuk,
állítsunk meg csak egy felebarátunkat és akarjunk neki néhány ukm*-datot cimoadanil Mit tapasztalunk? i\\zt„ hogy lépean-nyomon a szavunkba vo&i jobbra pislant, balra bacsánt, órájára tekintget (meg jó* ka nem ásitt), szóval akaratlanul is bieonytt-ványt Aliit ki önmagáról. "S «aao W-zonyitvány érdemjegyei igen leaujtóak. Mert Önnevelésből és ön6Dgy*tfnTeaK5*böI röltétlen: eiegbezen. psxiia ugye kénem, a magaviseletí osztálya*?,, éppen napjainkban, a középiskoMkban is sokat nyert jeUmtö^iégbtsoT S ez az iskola falán tul is érvényesül. (A pedagógiai érzékkel bírók tán az összeroggéare is gondolnak t T)
SstHÖ #8 * gyérei ek
Néztük meg tu.u először is napjaink
ssüUUt — otf\'.omikbanl A ma <ua. pAn, mamája, apudja, maaaa(<fa.
mag mit l\'om is én li>ég kije. (Uáutta-
let az lídesapáknak és ídosanyAkn\'tk!) bizony egy kicsit •ideges, • S wntkor gjermeitét péWAiil az ónfegje!en» el-isnierésrcméltóan Szép és nemes erényére igyekszik iravemi. hat ő maga meg a legkevésbé fegyelmezi önmagát. A gyermek pedig ennek alapján ig>- okoskodik: Az ónlegyelein tehát egy igen szép elgöndolAs, mindaddig, míg »zt másnak ajánlják. DO amtkor ónmogiikks! stwmben való alkolm*-zilsra kerül a sor, akkor ugy csinálnak vele az emberek, mtnt • miudenf. áron spanyolszünclcl kivánő üitorníV tusi betegszobds — \'de persze makkegészséges ! — diákok csinálnak a gyógyszerrel — sutbadobják. E téren még csak egy negyedszázaddal ezelőtt is égésien más világ volt A stülö smva szent volt. A flfarlskák, Ensl-kék. pist;ík és Jóskák mnsképpen engwlelmeskerrrek, mint a mai <BaW, FlfL Tutyi, MuW. stb. Régen a parancsot nagyobb készséggel ét a !;<¦. tftcsségteljesitás érzésétől jobban ftt h*t\\-a teljesítették a gyennokek. S ha mégis nem fgy történt TOlna, a térdepeltelés, \\-agy egy-két nyakle\\*s, avagy a pipaszár még a legrosszabb esetben Is elértő a legtöbbször att a halast, aminek érdekében oálmimották\'. Ma a szülő dühöng és kiabál (tisztelet a kivételnek!) ugy,, hogy még tán a harmadik utcában is meghallják, a nebántsdvirág pedig ezt látva a legtöbbször szemtelen ül vigyorog éa tán máris ujabb huncutságon lön a fejét. Ahol pedig fordítva van a dolog, ott meg a szigor fajul el a legtöbbszőr goromba brutalitássá. OU naphosszat stüdják-bordják, kácomoljkUc,
sőt ütUt-verik a g^nuelrot. mintha a józan itémépességet uaatárA ch«sz-telle volna az ilyvu <n«calo.> Az aranyos középutat ma. sajnos, kevesen tapossák. A higgadt mérlegelésre való törekvés, uz Igazságos és egyedül helyes eljárás keresése mindinkább kivész, pedig miként a mindent elnéző iiemtörfidömncvelés, ugy a meggondolatlan heveskedés is helytelen,
próbáljuk hát edzeni idegeinkoL fegyelmezzük a családban l.s liidulatain-kat és keressük azt a középutat,, a melyen haladva még a ma nevcáol is
nevelődtek I
Kultúra és cukros zacskó
Most pedig röpüljünk a képzelet szárnyán egy pillanatra ac oWioabö! a színházba, moziba, a ^különféle gyűlésekre, előadásokra stb., amelyek napjainkban oly nagyiuértókben elvonják egyik-másikunkat az otthontól. Néztük meg, hogyan visellíednek ilyen alkalmakkor az emberek!
Szemléltetésül egy konkrét estéét cmlitek.
A mult nyáron Keszthelyen voltam s az egyik alkalommai fegy igen értékes és tudományos, vetiletképes előadáson vettem részt, .v előadó, aki mindenképpen niegérdemett^ volna a legnagyobb ngj-elmet, »dvv»l-leiekkel magyarázott, A heilgíttc^ság hátsó soraiban pedig ezalatt nyugodt lelkiismeretiéi ropogtatta néhány .uriemlwr. a difit, mogyorót stb.-t (iíogy azok-ról az IntoUigans hölagvkröT ne Is beszéljek, akik Ilyen allnumalckor minden másokra való tekintet fölrugásá-v.il, folyvást cukorkás papirzsákjóikkal ziregneic-zörógncki) Az iJJeto urak fl-gj*elxwét fel akmrutm nlvnl figyelmet.
leghatásosabb gyógyszere márt&hil||
a szakszerűen tikés/ítetí KHBIUPI
Megrendelhető: PAPP OSZKÁR olpétimeaternél •lagylonilisa, Erz*tt«t-tér I. ai._
Mlg az anya fivére ravatalánál volt, egy szekér halálra gázolta 4 éves kisfiát
Szivbem»rkoló esemény játsrodott le Vifnap delritáti Kístoilza&i. Tegnap délelőtt a Kónmös jtea 21. sz, házbvn lakó Kepe l^tváozre értejsi-test kapott, hogy bean a városban, -i C»engery Ulo&bwn lakó fivére meghalt. A munkásaaszony sfstett fivére ravatalához é-s addig 4 éves Józhcí nevü flacskóját, old sülvet volt, 11 éves, Mária nevü leánykájára bizta-
Az ifetyecn fiúcska nem maradt meg otthon, hanem kiszökött uz \'utcára és nem- inlcssze lakásmktól, a hol egy kőrakás volt felrakva, több pajtásával játszadozni kezdett- Lp-pen akkor jött arrafelé állomás felöl négy beosehelyi rjradalmi szekér, amelyek tengerit szállítottak hazafelé. A2 clsö szekeret Ger^icaér Gyula szurdok pusztát iakos, gazdasági ölkoVmazort hajtotta. Nem vette észre, hogy a kis Kepe Jóska odafutott és hátulról felkapaszkodott a
szekér jobb oldali lőcsére. Közben o gyermek lebrjkott u szekérről, a kerekek alá « olt, amelyek a basáit kc-(\'cv>ni .n-,.i vitel-. Az egjyik pajtása, kiabálni kezdett, a Moc4s megállt, de segítség jiiár későn volt Értesítették a .mentőket, akik a fhoskát faiddokoU-a száJUtották a kórházba és olt, alighogy a műtőre tutiék, kiszenvedett.
Kepéék ll éves leinykája érlcsl-tetlo a fivére ravatalánál időzöédes anyját, hogy ml törlént n Jóska gyerekkel, aki életével fizetett gyermeki cinjéért. ",
A rendőrség mcgindltotla a nyo. mozá»t. A szekér kocsisát semmiféle gondatlanság nem terheli.
Az esetröi jelentést tettek dr-Lengyel Károly klr. ügyészségi elnöknek, oki a kl» hulla eltemettetésére megadta az engedélyt.
értesítés.
Tisztelettel érteshsai a vevóközöníéget, hogy raktáron tartom az összes kőn emukból készült
síremlékeket
¦ legegyrarübbtöl a legmodernebb kivitelben.
Kiwin > nrrMLtoAntlpI i <elelkénys2er nélkül tekbltte mes rakteiratnal.
Szíves pArtiQXást kém maradok
Wvilo tlstlelellel
KtnrAos József
Klr»ly-ulc» 33, ROt»mómciMer.
.?*W..BatteLll;
lt
fcéuMatl
vásároljon
ihí iimii
lenségükre, azért - hogy viszont «a-ját magam Is a hibájukba ne essem! — nyugodtan csak ennyit mondtam a lehetetlen viselkedés miatt már ugyancsak kifakadni készüli* szomszédomnak: — Ha nek-im volna Is dióm, meg mogyoróm; hát azt nem pont most enném meg... \'
110 voltam már olyan gyűlésen ís> ahol a pompás Idegzetről és fegyel-mezcttségröl fényeién vizsgázó szónokon kívül, legalább még rmszan szónokoltak — félhangosan. A csevegési hallva, akaratlanul is körülnéztem, fis megállapítottam, hogy akik az illusztris előadó beszéde alatt tereferéltek, mind egy szálig uriemberok voltak. Nyilván elfeledték,\' hogy ők példaadásra vannak kötelezve. Ezzel szemben azok, akik kitartó és a szónokot megtisztelő figyelemmel hallgatták á beszédet, a*ok meg túlnyomórészt egy. SEftrü, földműves emberek voltak.
Fényes Mzonyitéka ez annak, hogy tanulni a föld legegyszstt-übb fiaitól fs tehet I
Gyakori típusok
A helyes Önuralmat és önfcgyoline-zést tárgyalva, be^éllujtüűk az öh-órzet hiányából — ^¦agy túltengése, bőt folyó vtseUcédésokről\'is.
Gyűlölöm a csnszó-mászőkat.
De nem kevésbé osokat, akik -hogy egy ma széltében hasznait szól hiivii.i.iiak: — fcivilgnak.
Magyar testvérekI Az fig szerelmére, no becsüljük le c^mást, lw nincs is minden testvérünknek kormány főtanácsosi címe! — I>e viszont nc is irlgy-kedjünk egymásra!
Egy jóbnrátom Irta alig pár napjrr, hogy amíg nem dolgozott irodalmi téren, addig minden kartársa steretlo és becsülte. Most i>edlg, amikor kilencedik tudományos könyve éppen a napokban hagyta el a \\;ij(út, most a legszomorúbb szívvel és legfáióbbnn azt érzi, hogy egykori hiveiuck igen számos tagja immár néni «i«rctl ~ tte irigyli...
llát az a sok-sok törtető, aki nem számolva képességeivel, csöppet sem igyekszik fékezni vágyait, amiknek jogos nltságaban csupán saját maga hisz! Ezeknek tábora mutat ára az Önfegyelem terén elstomoritoan sivár képel!
De befejeztom. Hisz csupán dióhéjban kívántam szólni mindorrol.
Csupán azt kívánom mag befejeté-aül megemlHjteui, hogy ódként Önfegyelem nélkül eszményi lelket ^kiala-kiUni és igazán szép ós másoktól is megbecsült életei élni neut leltet,, azonképpen a népek és nemzetek életében is azt látjuk, hogy igazán nagy és értékes cnedménynkel csak az a nép tud felmutatni, amelynek .fini és leányai előtt a fegyelem és .Önfegyelem nem isrncreileu fogalmak.
(Murakercsztur)
KOVÁCS DEíSÖ
Mérsékelt síét, több helyem eső, ülvntttr, ft hő nllfi vAttoalk.
A Meteorológiai íntiaot nagykazilw) megílgyelöáilomáaa loiomU
HöméwWüat tegstap aat* 0 érakor: +130. ma raggal *fU\'2. délkfoi -+-1U0.
Uauadék03%M
a üiikoviuaban, Csemovic és q Dnj-esrler folyók, kőit fekvő Gromesz-
-.tínéJ vívott igen súlyos
T. 10 I harcaink alatt , Loncsár
- Mthltin volt kórulyvarosi
2ft. honvéd gyalogezred bel i zászlós, mint szakaszparancsnok Ismételten ki-lunMtc magát, így szakaszát vitézid ktiontt a bekerítés veszélye elől, majd rrndtívűl ügyesen választott berepréat-faun ^fészkelődre a legel Szántabban támadó oroszok támadásait erős tüzérségi és géppuskatűz ellenére hösie-sm b!védte. Másnap lí-én, majd 12-én elszarj 1*4 végreiiajloU előretörésével igen nagy veszteségeket okozott az oroszoknak s- véjfíü ftzok közvetlen közelségében, aljg 10—15 lépésnyire beásva magát, iw^daddig kitartott uralg visszavonulásra parancsot, není kapott. Visszavonulás közben azután, amikor az utóvédként hátráló századát egy orosz lovasezred: meglepően megrohanta, Loncsár zászlós szakaszával annyira hatásos megsemmisítő tűz alá v*ile a rohamozó lovasságot,, hogy annak rolvama -w legrövidebb Időn ifo] aI összeomlott és a lovasok szerteszéjjel szóród tftk. Végül 13-án szakaszával\' mint utóosztog maradt vissza és a bekerítés veszátyc. ellenére addig tartóztat\'** fel az 0Időző oroszokr-it, amig a századának zöme biztonságba n*m jutott. Loncsár zászlós he arany vitézségi énn*t kapta.
1 \' *
A YáUágos ire-yzetekben tanúsított öntevékeny és bátor személyes beavatkozás nagyszerű példáját adta Antal Imre volt nyiregyíiázoi 15. huszárezredben szakaszvezető, cirazetes órme*. ter. aki ezen a napon a kcJetgaliciai Koioineátói északra vivott súlyos l»ar-raink alatt huszárszakasra ólán teljesen elszigetelt helyzetben mint utó-osztag tűzharccal nyolc) órán át, orosz túlerőket tartóztatott fel, majd n, éf-j rendelt visszavonuláskor annyira ügyesen \\-outa kl embereit, az oroszok közelségéből, hogy azok élénk tüze ellenére csak elenyészően csekély veszteségei voltak. Négy nappal későbben pedig ugyanezen n hord terüket**! azáltal tüntette ki magát, hogy akkor, amikor az oroszok áttörték a\'felvidéki 15. gyaloghadosztály arcvonalát és gyalogságunkat az üldözésre bevetett lovas tömegekkel üldözni kezdték*. Látván a válságos helyzetet, saját ke*. oVményezéséböl huszárszakaszaval beavatkozván, feltartóztatta a pánik hatása alatt vi&szaózőnlő gyalogságot, abból egy kb. két századnyi csapatot gyűjtött, melyet huszárjaival a* oroszok legélénkebb tüzében ismét elő-revei*tett, majd a zűrzavarban elhagyott vonalat megszállta és azt a sötétség leszálltáig birtokában meg is tartotta, ezáltal lehetővé tetto, liogy " legkomolyabban veszélyeztetett ütc. günk is a helyén megmaradhasson. Arany vitézségi éremmel jutalmazták érdemelt. _
— (kanizsaiad ax orsxágos
omke-vájöwtmányban)
láz OMKK most tartott 35JtL évi rendes közgyűlésén az országos választ mány tagjai közé ¦ következő nagy. kanlzsotakat választotta meg; Cartlia\' István dr. ügyvéd, Hofrouuin János u>. tSchűtz-cSg)^ K«4emen Fcreni bajikjgaziifató és Ung*r-Tjllmann Klek kereskedelmi tanácsos.
- (Esk0vőj
Barna Laura Sárika oki. tflnltónöt "VS szerdán délután 6 órakor vezeti oltárhoz Holló János testnevelési tanár a nagyatádi róm, kath, plébánia-temp-lomLan. (Minden külön órtesílós he-Ivett.)
zalai kq&qjffl
ZALAI KIS HÍREK
A zalaegcrsrcgi városházán tömege, són jelentkeznek a zsidók^ hogy a választási bejelentéseket megtegyék. Akár csuk Nagykanizsán,, ott Is sokan nem fognak szavam! okmányhiányok miatt.
A Zntaegerszeg—tapolcai tekeverseny az egersiegi vasutasok 2:1 ará. nyu győzelmével végződölt,
Balatonkenesén az egyik mulatozó legény bicskával megszurkálta Nyári I>ozsŐ muzsikus cigányt* mert nem tetszett neki n muislkája.
Idegrohamáluin ugyoiüőtlc magát Alsóörsön Kovács Józssef gazdálkodó.
— (Az Urleányok Márta Kongregációja)
ezúton közli, hogy tánccal egybekötött feketekávéját május 13-án (szombaton) este 8 órakor tartja meg a Kis Royalban. Egyúttal szeretettel i:-Vj, hogy a büffé részére felajánlott adományokat szombaton 3-tél 7-ig\' kéri a Kis Royalba küldeni. (:)
mm (iaiii- visxuk kék és piros színben, fehér rónával együtt moshatók, sckslmél (>)
^Szabad madár az -Vöm..
Szaluul msdár az öröm, Rabmadár a bánat. Ennek is, meg annak is Isten adott szárnyat. Az ötömé: liliom. A bánaté: ében, — Együtt raktak fészket az Emberek szivében.
A bánatnál az Öröm Qyorsabb szárnyú jéval: Titkolózhat\' a mosoly, Elárul a sóhaj Rabul esik as öröm, Szabadul a bánat... Tudom én, hogy valahol Egymásra találnak.
Várhegyi tmll
— (Ma délután térzene)
A honvédzenekar ma délután odorától kezdve térzenét ad az országzáazli\'i-nál a kővetkező műsorral: Szent László induló (Dávid), Kék Duna keringő (Strausz), Csárdás királynő egyveleg (Kálmán), Sláger egyveleg (Martin-), La Bóra Induló (Cltft).
— (Versenyfutás a halállal)
Varga (Jyula nagyatádi. 19 éves borbélytanonc 200 méteres futóversenyeu vett részt,, amikor azonban a célba beért, összeesett és meghalt. Az orvosi megállapítás szerint Szivszélhüdés ölte meg a fiatal versenyzőt.
— (Négy hónapig a Balatonban)
Még a télen törtent,» hogy Fodor Kálmán aszóföi gazda a balatoni .jégen át akart menni a túlsó partra* leteségével. Januári meleg napok voltak azonban mái\\\\ a jég erősen olvadt és az asszony alatt leszakadt a jég. Férj* segítségére sietett^ de 6 is a vizbe esett. Az- asszony megkapaszkodott a jégtáblákban* kimentetlek, de Fodor Kábnán-nem korölt többé elő. Most Balatonszárszónál partra vetette o- vlz a hullát, az elázott iratokból még meg lehetett állapítani személyazonosságát. I
— A KatoUkua SxezoU
most megjelent májusi -számának gazdag tartalmából kiemelkedik Bon-káló Sándor egyetemi professzornak, a szláv nyelvek és kultúrák nagynevű szakértőjének cikke a niténkérdés mai állásáról s azokról a (feladatokról, amelyek a liazajött rutének irányában a magyar államra hárulnak. Kiss .Albin az angol Le play-house szociológiai munkásságát ismerteti, Becker Vendel a királyi katolikus középiskolák, li-ceumok és tanítóképzők Jogi liclyzeté-ről értekezik. Stelxsrthy János hatalmas tanulmányából értesülhet először a magyar közvélemény a mezőgazdasági napszámbérek hatósági megállapításának alakulásáról és eredményeiről, 1
— ttetwkUmUsaakat tekintse meg lalmltn vételkényszer nélkül. Köpetein butorézatuti.
LRTKQITÉCl A nagyérdemű közönség szíves radomására ilit) l I..us i coi hozom, hogy a lónyfcápvk arait mélyei i a bx* ii itattam és ennek keretén belül kbakat-fciahimaaaf kapcsolatos afcojét rande-cair. — Üzletszerzőm látogatásaival a mintaképekéi bemutatja megrendelés céljából.
Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását A kiállítást r«ndax«m t Nagykanizsa, Fö-ut 10., Csensery-nt 1., Horthy Miklós-ut 3. saam.
A „Toprini nász1\' cimü filmet riéihetík meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizető\' között. w
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygóit:
Fülöp Albert, Fő-ut 6. sz.
Tasnády Ferenc, Só-utca 4. sz.
E heti nyerteseink Csermely Gyula kitűnő orosztárgyu kémregényének nagyszerű filmváltozatát, a „Toprini riász"-t nézhetik meg, amelyben a legkitűnőbb magyar filmszínészek lépnek fel. Az utalványok szerdától-szombatig érvényesek.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
retikül,
pénztárca
l.(Olc«6bban
TEUTSCH drogériában.
$0 év óta \\\'
blrp> a Dstmol tou mllll4 1 «mh«r blutrmSl Ez laglobbM bttwít*ji, Mtoy- *tfiími--l6i : b síÍ II.-- Srdkrakeáí* tÜM
— ideges kedwetlauifég gyakran ¦ »a-áitlM bsskleuul ks«etCwM4ar«
Szabályozza emésztését — akkor is, lia uUics kimondott székrekedése — Darmollíü, megszabadítja flz ideges állapottól. .
— Sajit sriUUiMB ós örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a KcaftUia Batwaraház tini ¦sjntsff-kul-m&zAi mefrteklntl, vóhukényssarnölfcai.
Naptárt május II. csÜtört Kom. kat. 11. Ferenc Protestáns Mamertus. Israel-IJar hó 22.
OőzWrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, saerda, póatek délután kedden égess nap nőknek).
ü Hlínkft-gárdai ujabb forr©!*!*- Maoanxéffen
, ; [ Kassa, májf-is 10
Mecenzéfl jelentés . szertet a Hlinka-gárdisták újból garázdálkodtak a falában. Mint ismereten, a magyar határőrök a Szlovákiából átszökött Kaspar Jánosra, mert baromi szőri felszólításra nem állt meg, ró-» lőttek. Kaspar meghalt és a HUnka-gárdisták az esetnél jelen volt baromi mecenzéfl fiatalembert, Gajdos Mihályt, Hofcsik Jánosi és Tischler Józsefet arra akarták ráveniiL hogy (mondják jegyzÓkönyV/bt;, hogy azt Jéfiet szlovák területen történt- A, "három fiatalember azonban nem volt hajlandó harjdni, mire véresre verték őket és Illflvára hircoltákniind-hármukat I v
Nagykanizsai euröpal birkózó-bajnok szerepel Nagykanizsán
\' Nagy esemény készül a nagykanizsai sportéletben a pünkösdi ünnepekre. Károlyi (KlinBer) László, a nagykanizsai származású szabadfogású európai bajnok, aki jelenleg Budnpcsten a szabadfogású birkózás világbajnokságán vesz részt* levelet irt haza Kanizsára és közölte,, hogy ha vállahiák pünkösdre egy verseny rendezését, szívesen jőnntí le több sport-vilúgnagy-sággal cgyütl és itt társahal együtt birkózna szülővárosa közönsége előtt, Többek között a híres néger Jack tVslckjOr jamaicai "világbajnok is vele jőnno. Az ajánlat kedvező fogadtatásra talált és megindultak ezzel kapcsolatban a tárgyalások, melyek sikerrel kecsegtetnek. Pünkösd ünnepeli tehát csemegéje lesz a kanizsai sport-közön* sógnek. |
Asztali tenisz
A kereskedelmi alkalmazottak ren-dozesében liobinp indul a Kanizsa bajnoka címért a küzdelem n\'Kaszinó alsó termében. Ugy egyéni* mint csapatversenyben igen szép küzdelem várhaló, mert az összes kanizsai krekkek beneveztek. (:)
ZAJUAX KÖZLÖNV
A Riay kanizsai klr. fliyátiaéfl ilaBkátál.
1999. El. l/A 40. szám.
Az Igazságügymlnlszter a belüpymlnlaz-terrel és a honvédelmi mlnlazlcrrel egyetértően a röfi (önbíráskodás kihirdetése tárgyában folyó évi február hó 4. napján keir3431/l939. 1. M. E. számú rendeletét „atalyon IdvUl helyette éa a rögtönblrás-kodist az ország egész területén a lőfegyver, robbantószer, Illetve robbanóanyag (bomba, kézigránát, pokolgép stb,) használásával elkövetett gyilkossáé és szándékos emberölés bűntettére, valamint a hatéságok, Illetve a hatóságok közegei ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak bűntettére icorlátorla
A gyilkosiág bűntettét a büntetőtörvény könyv értelmében az követi el. aki embert előre megfontolt szándékkal megöl, — a szándékos emberölés büntetlét pedig az, aki embert szándékosan megöl, szándékát azonban nem fontolta meg előre. A gyilkosság és szándékos emberölés büntette a kibocsátott rendelet értelmében abban az esetben esik rögtön bíráskodás alá, ha a gyilkosságot, vagy szándékos emberölést lőfegyver, vagy pedig robbantószer, Illetve robbanóanyag (bomba, kézigránát, pokolgép stb) használásával köretik el és a rögtönbiráskodái kiterjed az ily gyilkosság és szándékol emberölé* kísérletére, sőt kél, vagy több embernek ily sryilkos-ság elkövetésére irányzott szövetségire is, ha a szövetséghez valamely előkészületi cselekmény Is járult.
A hatóság és hatóság közege elleni erőszak abban nz esetben esikrögtönblráíko-dás alá, ha azt felfegyverkezve követik el. Hatóságok és hatósági közegek alatt kell érteni ugy a közlgazsalási hatóságokat,— teayenek azok \'akar állami, akár törvényhatósági, vagy községi hatóságok, — mint a bírót és katonai hatóságokat és mindezeknek a közeged is. Természetesen ide tartoznak azok a hatóságokés azoknak a hatóságoknak a közegei lg, amelyek a közrend és a közbiztonság fenntartására vannak hivatva, tehát a csendőri és re id-őti hatóságok s ezek közegei la. A hatóság, Illetve hatosági közeg elleni erőszak bűncselekményét a törvény értelmében az követi el, aki a hatóságot, annak tagját, vagy közégét akár erőszakkal, akár veszélyes fenyegetéssel akadályozza hivatásának jogszerű gyakorlásában, vagy Ilyen módon kényszeríti valamely Intézkedésre, vagy hivatalos eljárásában, avagy bosszúból hivatásának gyakorlása miatt tettlegesen bántalmazza.
Mindezeknél a cselekményeknél a rög-tönbiráskodís nemcsak a tettesekre, hanem a felbujtókra és a bünsegl tőikre is kiterjed.
Aki ezeket a bűncselekményeket elköveti, rögtönitélö bíróság elé kerül és halállal büntetendő.
Nagykanizsa, 1939. évi május 10.
Dr. Lengyel Károly
klr. Ügyészségi elnök.
A Zalai Köilönj Sport-tltpvM\'Mrfg TIPP-SZEÍ.VÉNY ,

Lakik:......................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a kővetkező eredményeket hozzák: NZTE—PEAC......,... (...;...)
SBTC-NTE . . . (...:._)
KRAC-PVSK . . . (_:_)
KTSE-PAC . . . (_._)
DPAC—ZaSE . . . . : ( : )
PBTC-PHETC. . .
NVTE-CsTK . . . ....... (...:...)
Fradl-Etektr. . . . (...: _)
Olasz—Angol . . . (_,_)
antiszemita; . !
tüntetés volt ina délelőtt Pozsony utcáin. Egy 20 főből álló csoport megtámadta és megverte q zsidó külsejű Járókelőiét.
az osztalysorsjaték
mnl húzásán 10-000 pengőt nyert u 10.267, 10.000 pengőt a 26.931», 6000 pengőt a 67.268, 3000 pengőt 86.613, 2000 pengőt u 3ÍM7 és 1000 pengőt a 7807 szánra sorsjegy. (Felelősség nélkül.) , ...
A MUNKA PffiT
ifjúsági csoportjának vezérévé dr. Tuka Béla egyetemitanárt, a, szlovák miniszterelnök ltelyettesól neveitek ki.
Ofcsjíndsjjíf aaiamasifaxn-ízmikoxhalik
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti
a Hü *,* i» ni r 1« >ll Mpíílikát, ¦ Bérelhető akár 1 hónapra) i» a
DRÁVAVÖLGYI-nál
Sugár-ut 2. w
személykocsik árai:
Marfsaaáz hlUlár
Adler Junior Roadster . P 3640 P 3680 Adler lunior Coach. . . „ 3900 „ 3950
Adler 2 lit. Sedan.....5410 „ 5480
Adler 27, lit Sedan . . „ 7180 , 7280
18 hóig terjedő részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
SZABÓ ANTAL sportűzlete
Nagykanizsa, FA-ut 5.
: a Zalai UÖZLÖhy
EZT ÍRASSA/
APRÓMRDritgEK
HuióiiifiMís díj. VM4nw» U ftniMMiw. 10 laöfc. Bdtltlir, m\\U** inilVCmktmkt, Utköm.p
Főző ralndaaaa azonnal vsgy 15-ére felvétetik, Himiy.u. 10. •
MXA&-VÉTBL
BvarmakkarakaaH vennék, gyer-mekleányt fogadnék azonnal, Batthyány u. 22. I3IÖ
traáaaftla kalarak alaaVak Józisl foherÓBg.ut 66. alatt *
Maal kötött szatyorM HuírtőlP 114 tg Vágő Itutezértárban. . \' »
flanellá, angol szépművészeti folyóirat, olcsón eladó. Gycries bltóiié. Bazár. *
.tokaiban levő baainált tarftmhák eladok. Metrteklnroeték naponta déhrtán 3-4\'óráig CMngeryut 18, lizlnt, balra. "
Előszobával apyaaakae udvari lakás aogn«huralnado;Caengefy-nt46.1~3.fg \'
faéaaaaafcáa emeleti lakás augusztus l-re kiadó. Telekiül is. .
BÚTOROZOTT SZOBA
Színház mellett csinosan bútorozott, csendes aaaba, turdőszoba-hsBziiyilnllal tnájua 15-re kiadó. Rozgonjl-lt. 10.
Karaaak bútorozott szobát tftrdőasobí *a koajba liaazuálatUI. — Alánlatokat: „.Szentes- lellgere a Uadőba. \' ISK
Egy vagy két Ltui kutaraaatt aaattw
lutdoizoba-basználatta! klzdó. Szent Imre herceg-nttt B.1 \' •
HÁZ ÉS INGATLAN
jól lelazerelt, nemes lajlsl beültetett kisebb aasMf aaaaak Kanizsához ko-zel. Ajánlatokat a kUdóba.
El.aé szabadkézből egy családi magánház szép kerthelyiséggeí, jutáuyos árban Katonaiétól, Oihás-iilca \'//«. .az. nli.lt — Érdeklődni lehet Ba|za-«tca 2/a.. az. alatt.
1J37
_kOlonféib
Sanae yáavkaWaaal í Fényképezőgépek koiciöuzése fi Mlro I tek. Hímmel. \' 3 Kiöl Vattagh fényképes* éa fotó azak-ízletíben, F6-OÍ 10, (iengcry-ut 1„ fi-gyelest! az ttdrarban.
Talállak egy bollonatlyem aaőkö-
Siyt, átvehető a Hazai Biztosítóban, cngery.Ht •
Ciányl Jóasaí . ny.. dalfcktlv i a wy—swéat, megSgyalést, laformáUil vállal. Caányi-n. 26. *
Mlndeimapl taraleeéaből oíszegynitöll kabaaat, régi vagy nj tömegeket, magyart éá kMloldlt. loloazlaJoífllyllite\'né-nyakét bármtkoi rac«v*tai« keresek. — íarbarlla laK a Zalai Köslöny I. szet-keaztéje. ÉrdekíMnl lehet telelőn 78. sz. va^ry szeméiyaaen mfadertaap d-n. 9—7 OfS UtiMt.
if
ZALH1 XdZB-dHY
f-SLltlKAt NAPILAP, KUdJa: „K0(GusaiA|ifLt. NagybaRlzu". Felelős kiadó: Zalai Kársly. Nyomatott i B „Klziudasá|l & T. Mséykaaliw"
¦yiMSájákaa Nagykaalitáir. Uíyoiadááíl téiali 2*0*1 U.^
Tflh\'jftvtefyam 108. szám.
Nagykanizsa, 193». míjui 12. péntek
Ara 12 fi.
t és &d&áókhrai*k Pori 5 txin. i sáaáea betköuurp délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
etöflz. lé: ára: egy hóra B pengő 40 filter. Szerkesztőségi ta b(adóhivatali telefon: 78.
I tWo, a politika és a képviselő viszonyáról, a kisember sorsának javításáról
*«w*lt Faunban Uovszky János, aki megkezdte program-körutját a nagykanizsai választókerület községeiben
Ilovszky János, a mgykánlzsaivá- I róJ ismert képyisclőjelöltet, akit
laszló kerület országgyűlési képvise lőjelőltje tegnap megkezdte a kérőiét falvaiban programl«.szédeinekso rozatát. Az elsőitap állomásai Palin és Újudvar voltak. Mintha a természet ls jclképezaii akarta volna, hogy uj magyar étet csirái bontakoznak Bzerto az országban, városokban és kicsi falvakban : — Jótékony, önaJ nyatérő májusi eső közben gördültek Ilovszky János ófs kíséretének aytói Palin felé, Dr. Kovács Scbes-tény Tibor, a Magyar Élet Pártja. n»K kerűtell elnöWe, vitéz Tóth Bein, « nagykanizsai Barosa-kerületel-nóke, Vukics István, szépeinek! kereskedés .a vármegyai lajstrom egyik jelöltje és Czifra József homokkomáromi gazda jh elkísérték utján Uovszky Jánost. A környék derék ttegvar népe tisztelettel .süvegelte meg végi; *z r^n az eddig ©fak or-ssíágos csengésű óévéről és közéleti mrjuká«5égéaak eredmény-sorozata-;
személyes ^megismerkedés után mindenütt spontán megnyilatkozó. Őszinte szeretettel, ttszleie,[tel és lelkesedéssel vettek körül, inert látták, hogy Ilovszky János az az ember* akinek szaval nem\' szállnak et a levegőbe, hanem nagy cselckedeíek zálogául maradnak meg. Láttak, hogy Ilovszky János a gyakorlati élet embere, az az ember, akire ennek a kerületnek szüksége van, ha élni, fejlődni, virágozni, a megújuló magyar étet nagy vidéki áramlásába bekapcsolódni akar. Meglátta rögtön a falu népe, hogy Ilovszky Jéuos H gyakorlati gazdasági életbői Ismeri a legalaposabban a falu minden gondját, baját és országos tekintélyénél, a mögöüe álló hatalmas szervezet erejénél fogva módjában is áH ezeket a gondokat, kiváltságokat, terveket cselekedetekké váltani, amelyek jobbá teszik ama* gyúr föld népének életét
„Magyar hazában magyar érdek, magyar ember legyen az url"
Pallnban
nagy szánra hallgatóság fogadta telkes ünneplés-sel a képvlselöjelöletés kíséretét n Jegyzői hivatal előtt Az autót felvirágozták, egy magyarru-hás csöppség csokrot nyújtóit át Ilovszkyanak, majd Jurslk MÉP szervező "titkár nyitotta meg a gyűlést. Utána Ilovszky János mondta el beszédet.
— Mint a földnek a májusi esőre, ugy van szüksége a magyar léleknek is *- mondta - a gondolatok, eszmék tisztaságára, az emelkedett célok! hajtóerejére, testvérek között az őszinteségre. ;
— ősi magyar földön uj magyar étetet akarunk. Ma nincs olyanhely ebben az országban, ahol erről ne beszélnének. De amjg n beszedek elhangzanak, folyik o megállás nélküli munka a mJagyar földön és a magyar főid népéért. Eddig érmek n munkának gyümölcsét legnagyobb részben egy Idegen náció szüretelte te. Ezután egy
egészséges magyar nemzedék fogja tovább vinni a mi kezdeményezéseinket.
— Lesznek a választás .során, akik ndndent Ígérni fogmik. szétosztják talán az egész Európát-
J-\\»ij.ml< ígérni füt, fát és a , .,férjL|:még fö sem lesz,
azért nen^te^ anert o nagy Ígéreteknek! t*mmi jtfajpjuk nincsen, Ai étet,.#abetöNégekhez. igazodik ésamí p* etet s^ínr^\\tÍábóJ..tehetőség(K!k ^nzámi\'t, iust. *dtta!^\' \'a Magyar Étet
ptöp r. , ...... i
— A föld birtokreform
ki fog terjedni arra, hogy a szegény zsellérembernek, a kisember* uek méltó lehetőséget biztosítson az étet további küzdelmeihez. Olyan lehetőség nincs, hogy minden ember vagyonos legyen és hogy a magy-ír-anyák gond nélkül tudják felnevelni gyermekeiket. De amikor életre hívtam a Baross Szövetség Női Táborának szervezetét, a beJQgytjskra ter feleségétől, Darányi Kálmán volt fi)tui»>zterebiök feJeSégW, Rácz. Jenő volt hoiiVédekiil miniszter feleségétől kezdve rengeteg asszony csatlakozott ahhoz azért, hogy itt a határmentén és az egész országban, a többi határszéleké n is azt nézzék, hogy 1
munkalehetőséget tudjanak teremteni a falunak télen Is.
Az a cél, hogy amikor itt hó borítja a tájakat és az asszbnyok a tftzf hely mellett ülnek, szorgos kezükkel akkor is szaporítsák a család vagyonát.
— Ked\\jes mjajíytfr te&tvótei|n(! Én a szélső jobboldali felfogásnak vagyok a hive és ebből a felfogá-t somJbiCI nem öngedek. arnfg KorM mányzó urunk tanítása, hogy "magyar hazában magyar érdek, magyar ember tegyen az rjre, meg nem valósul- 1
„A tehén bőrével ne nyúzzák le a kisember bőrét tsl*
— Az uj országgyűlésbe, ahogyan moirí látjuk, a Magyar Élei Pártjá-ri"k kb. 230 képviselője fog bekerül-
ni, tehát\' .
óriási többség, amely többség el fogja érni a oélokat, amelyekért küzdünk.
Miért küzdünk? KŰztEÜuk azért hogy a földműves a terményeiért, állataiért megfelelő árat kapjon, hogy ezeket a tehenekel ne c*nk olyanok vegyék, akik a ki emberek bőrét a tehén bőrével együtt le akarják nyúzni. A, Baross Szövetség-
ben a legszélsőbbig minden, fobfcM oldali felfogás bék&e.n megfe^fegyi más mellett. Azt akarom Itt Ís,hogyí a Magyar Étet Pártja zászlaja alalt mindenki összegyűljön, akt a Jobboldalt felfogás hive, mert
azt, hogy magyar testvér magyarra! szemben álljon, hazaárulásnak tartom.
Hazaárulásnak azért, mert a nemzet húsz esztendőn keresztül azért nem tudott fejIÖdjU- mert a magyar emberek nem értették meg egymást — Sokon hajtogatták azt, Iwgy nem volt pénz, azért állt ivfiü a fejlődés, fin ezt mondom, ltogy aki becsületesen elátla a kötelességéi, foglalkozását, tartozzék bármilyen felelsaaet&ec, annak itt meg koll tudni élni. ertem1 ezalatt a magyarokat, a magyarok;^; kizáró,lag és senki mást.
Mi a feladata a képviselőnek?
— Kedves magyar testvéreim! péUŐ gondoskodással kell megbecsülni minden olyas) értékel, amit a (honnét magából kitermel. Az országgyűlési képviselőnek nem lehet az a feladnia, hogy választások [dojőn ídcáltjon a polgárok elő ós Ígérjen* aztán n« váltsa 1*. Az orsziiggyüiésl képviselőnek az Is a föladata, hogy minden kis embernek a sorsát mindenkor szeretettel szivén viseljo. A szivüket nem az igeietek nyitják meg, haiietnl a na retet. Az a sseietot, amitiKrisstus hirdetett és tanított ós &t a szemtől* amit az asszony visz a családba, Ln előttem az ntkaparó éppen olyan magyar testvér, vagy a csendőr, akit kirendellek, vagy az a földműves, a cslzmáthordó éppen ugy, mint a mc-zitlál>us. Küzdeni nkurok azért, hogy a mozitlábas csizmát tudjon hordani, a szakadt ruhás uj ruhát vehessen és az étet minden tekintetben jobb, boldogabb és megeJégedetlebl) legyen,
— Amiket elmondtam, diktálta izzó fajszCretelomV a nemzetem iránti hűsé-goni és huss esztendőnek nagy nobéz épilö munkája. [¦;¦, ezeknek a gondolatoknak a jegyében mondom, jtogy a Magyar Klet Portja győzni fog eb-),ci] a kerületben, do ezt csak ugy
érjük eL ha fáradó sást nem kiméivé, áthalva a nemzeti gondolattól núi magyar testvérek megtaláljuk egymást és akkor, teljesedik az, hogy.ez a nemzet Középcuróban a jövő évezredre is megalapozza hivatását.
Ilovszky János beszédét sokszor kitotla félbe a helyeslés zaja, a be. széd végén pedig liosszan 6s lelkesen ünnepelték.
r.tlfra József homokkoiuároiui gazda szólt még ezután a liaUgaWsághos, rámulatott arra, hogy a Magyar Illet Pártjának piogramjs a magyar euibei\'-lömohek énlokobVn\' áfl s n Kor-mányt és képviselőt, aki ennek a programnak valóra váltásán dolgozik, a falu népe saját érdekében és a nemzet érdekében cxyuránt támogatja.
A fryúiés után Ilovszky János és ki-séretének lagjai elbeszélgettek a pali-nlakkaL KzoklWÜ a )>eszélgelésckbŐl ls kitnut. lw>gy a niagyar főid népéi n«m tudják félrevezetni nagybaugu kortes, szólamok. A magyar föld: nettének egj-encs, őszinte niag\\-ar lM>sződ" hell, olyan mint Ilovszky Jánosé és minél több cselekedet a népért, ugy,\' ahogyan busz esztendeje Ilovszky János dolgozik szakadatlanul a\' keresztény magyar tömegek lx>Idogulásáért.
Amíg J" JVm* jfinv^if\' A rnfí r W r*i"m*i r*ii*w%ff
17.000 egyéni és 19.000 lajstromos szavazója van a nagykanizsai választókerületnek
Sokan nem tudják még, hogy mi- I lasztója, valamint az ídecsatolt
ként történik pünkösdkor a szavazás. A fővárosban és a törvényhatóságokból klzáró\'ag csak a lajstromos rendszer etapján egyszer szavaznak, a vidéki kerütelekben azonban. Így Nagykanizsán Is, külön történik a szavazás a kerület egyéni képviselőjelöltjére és külön a vármegyei lajstromra, de mindkét szavazás egyszerre lörlénik. Vagyis a szavazó előbb" az egyik urnába h kerükd képviselőjére vonatkojtó szavazatát dobja be, majd utána azonnal a másik urnába a htjstro-raoi választói lapot.
Nagykanizsán 7137 egyéni é.s«0?4 lajstromos választó van- Ehhez\'járj\' a kanizsai járás 26 községt-jiak C732 egyéni és 7059 l;ijsli\'Jiuos vá-
tenyeí járás 9 községének 2966 egyéni ŐS és 3386 lajstromos válasz-" tójí". így összesen a, rágykanizsai választókerületben 17.186 egyé"! szavazó és 19068 lajstromos szavazó választhat.
Az ajánlásoknál 2000 pengő kiadót kell a Jelöltnek\' tetennfc, ami elveszik, ha a szavazatok" 20 százalékát nem tudja megszerezni. A kn. nizsai kerülőiben tebál legalább 3600 szavazatot kell sA\'[v/.ni !
A laj;ir*xnK/> és az egyéni választásra jogosultak száma között etzért van különbség, ntarl a Iajslrohms listán « választójoggal bírók íoözüi a 26 éves ételkortói felfelé, az egyénire 30 éves kortól felfelé érvényig a szavazati jog. • /
ZALAI KÖZLÖNV
!839, ttiájue i\'2
Képek o Baross Szövette j XX. kűzsyaiéséneh zMIéséról
Uovszky János kapta az Idén a Baross egyik aranyláncát
Hogy mennyire becsüli az egész önmagára ébredt, kereszt tény Magyarország Uovszky Jánost, mi sem bizonyítja jobban, mint a kitüntető ünnepléseknek az a hosszú sorozata, amelyben most volt résre, amikor a Baross Szövetség XX-ik jubiláris közgyűlésének ünnepségei zajlottak le Budapesten. Mint a Baross Szövetség elnöke, élete főművét alkotta meg és fejleszti tovább a ke-resz\'ény magyar gazdasági élet eme hatalmas szervezetében. A Mmoss Szövetség ma már, Uovszky János keze alatt, kinőlt a gyermekcipőkből és kereskedelem munkás, büszke fellegvára. Hogy mennyire szerves része lett az uj magyar életnek. Első nagy becsüli az ország Uovszky János nagy Baross-munkáját, eredmény, ami nem szó és nem program többé, hanem bizonyltja a XX. közgyűlés záróüléséröl közölt képünk la. valóságos élet, a magyar gazda, a keresztény ipar és Az elnökség asztalánál 01 (balról Jobbfelé) vitéz Bodor
Aladámé, a Baross női táborának elnöke, Uovszky Jánoa országos elnök, József Ferenc főherceg, dr. Purébl Oyöző, szemben velük Kunder, Csáky, Reményi Schneller, Taanády-mlniszterek, Javornitzky Jenő, a KANSz veiértitkára, Winch-kler volt kereskedelemügyi miniszter, Fo)ku8házyal(ábornagy, vitéz Barczy Gábor felsőházi tag, dr. Winkler Elemér, a szegedi Actfo Cathollca elnöke, Gyulay Tibor kormány főtanácsos, a kereskedelmi kamara főtitkára, -Ah. A felső képen a Baross aranylánc idei kitüntetettjei. Ezt áz aranyláncot évente négyen kapják meg, akik legtöbbet és legeredményesebben dolgoznak a keresztény magyar gazdasági átalakulásért a Baross-eszmék legyében, {Az idd aranyláncoaok (főbbről balra): Reményi-Schneller pénzügyminiszter, TasnádI Nagy Igazság-f rerenc mf-
Csütörlöíí
BUDAPEST I.
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven
— 17.10 l)r. Révay József csevegése
— "I7.43 Rodies Béla cigányzenekara, -¦• 18,30 Külügyi negyedóra. — 19.15 Hírek. — 19.25 Báldy Bálint előadása
— .19.40 ür. Haraszti Emii előadása.
— 20,20 A rádió szal mionekara. — 21.« Hirek, Időjárás jelentés. — 22 . Dolmány i—Waldbauer—Kcrpcly zon eoraliániws. -¦ 2.1.20 Kurino Sírni cigányzenekara. - 0.0a llirek.
BUDAPEST ir.
18.05 Angol nyelvoktatás, — 18-45 G. Héthy Pál sákkclőadása. — 19.25 \'Iibor Zoltán énekel. — 20 Hírek. — 20.50 Kuriua Simi cigány zenekara. — 21.30 Időjárásjelentés.
BBCS.
17.10 Könnyű és tánczene. — 18.15 PliUucr-dalok. — 19 Hangjáték. — 20.15 Könny a fuvószenc. — 21.10 Német romantika szólón és zenében.
— 22.30 Nép- és szórakoztató zene Stuttgartból.
Péntek
BUDAPEST 1.
MS Tolna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás, 12 10 Ilcndörzciie-kar. 12.10 Hirek. - 13.20 Időjelzés, idő Járás jelen té--. 13.30 Hudal György ligjiuyzeuekocn. - 14.30 Hirek. 14,45 A rádió műsorának ismertetése.
— 15 Árfolyam hírek. - uns A gyermek a gyermekért. Közvetítés egy belvárosi hfkaléliól. Beszél Pilótás Lili.
— lfi.45 Időjelzés, hirek.
17 Ilitek szlovák és m&zLn nyelven.
— 17.10 A rádió szatiiuCnekara. — 18.05 Felolvasás hun gl emezekkel. — 18.45 Felolvasás. — 19.15 Hirek. — 19.30 Az operaház előadása. .Falstaff.. Vigopcra bárom tel vonásban, hat képben. -\'\'Az I. rdv. \'után kb. 20.10 Hirek. - A II. felv. után kb. 21.10 Hirek. .- Az előadás után kb. 2220 Idöjárásjelejités. 22.25 Ukalus Floris cigányzenekara. — 23.30 Táncle-inerek. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST IL
18.15 Gyorsíró tanfolyam. — 18.551 Hangremezek. - 20 Hírek. — (2020 Palóezi lidgar előadása. - 20.50 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 22 Időjárásjolentés. !
BBCS.
ÍW0 Könnyű zene. — 12 Szórakoztató zene, — 14.10 Géczy-lemezek. — 16 Szórakoztaló zene,
18 Májusi kardalok. - 18.45 Jelenetek kardalokkal. — 20.15 Wagner-est — 22.30 Könnyű és .tánczene.
Szombaton táncmulatsággal
ismétlik meg a Katolikus Legényegyletben » a nagy Krivánon nagysikerű előadását, a melyet az uj templom épltőbizotlsága jezruttal már harmadszor mutat be. A tánc reggelig tart a honvéd-zenekar muzsikájára. Tehát nemmá Jus 14-én, vasárnap, hanem május 16-án, szombaton lesz a harmadik előadás. ! j j (:J
A gyomor-, bél-, máj , epe- és anyagcserebet egaégek kezelésében, a tápcsatorna tartalmát reggel ielkeléskor egy mbar-tcrméflxetea .Ferenc JoaseT keserűvíz csak-nanjaiítelhlgitja és levezeti a az ütés további folyamatát igen hathatósan előmozdítja, — Kérdezze pieg orvosát.
Ügy miniszter, Árkay F niszteri osztályfőnök és Uovszky János kormányfötanácsos, a Baross Szövetség elnöke.
A miniszter 50 százalékban állapította meg Nagykanizsa pótadóját
Nagykanizsa megyei város ház-tartási alapjának 1989- évi kőltség-i vetését az alispán 1,761-924 P szűk-j séglettel, 1,553-724 P fedezeltet és így 211-200 P hiáunyul állapította meg. A hiány fedezésére 140.000 P állami adóalap után 18 százjalékos pótadó kivetéséi engedélyezte, az általános kereseti adó kivetési kulcsát pedig 6 százalékban állapitolta meg. Megáll apitotla az alispán a városi vizmü, csatornamű, továbbá a Gyűmölcsértékesitö és Központi Szeszfőzde 1939- évi kÖl:ségvetésétis
A költ segítéseket a bclügyminisz ter felülvizsgálta & a pénzügyminiszterrel egyetértően .értesíti az alispánt, hogy a háztartási alap költségvetésében több változtatást estzH közolt ugy a szükségleti, mint a fedezeti részen. E változtatásoknakfi-
gyelembevétetével a háztartási költségvetést 1,774.999 P szükséglettel, 1,665.176 P fedezettel és Így 219.823 P hiánnyal állapította meg- A1 hiánit fedezésére « pénzügyminiszter érte-bitese szerint kereken 440000 P-vel számításba vehető állami adóalap után ötven százalékos pótadó kivetését engedélyezte, az általános, kereseti adó kulcsát pedig 5 százalékban állapította meg.
A vizmft, a csatornamű és a gyü-oiiöicfiértéke4tö és központi sze-sZs főzde vállalat költségvetésének személyi kiadása) között illelménycme-tésre kisebb-nagyobb összegeket Irányoztak elö. Az erre vonatkozó közgyűlési határozat felsőbb jóváhja-í gyás csak u Közérdekeitségek Felügyelő Hatóságának jóváhagyásával használhatók fel. j I
Kis üzlet,
nagy választék
HartdtnÚl (Baxár-utlvarban).
Ami a tanítói gyűlésből
IlliliKSii
A tanítói gyűlések, szoniinérru-mok nemcsak a tanítóság érdekképviseleteinek , (mjegnyilatkozásui, nemcsak panaszok, sérclmeJe feltárása, hanem tükörképei a magyar tanító, érdemes mrmkásságának is.
CLáltuk munkéjukered »t menyét honvédségünk A legutóbbi tcljesiUné-nyelnéils, amikor lelkesedéssel jés hazaszeretettel olyant értek el, amiéri a külföld is a csodálat hangján irt a magyar honvéd hősies ségérői és annak eredményéről-Azoknak, akik tudják, hogy a mai ifjú magyarság már édesanyja tejével szívja magába a hazafiságot, 0 tiszta magyarságot, azoknak -nem volt újszerű a magyar katonaság tcl-jtesjfménvfc. Hiszen ott vibrált: északra induló fiaink szettjében az elszántság: mindent; a íruzáérl I És ezt a szent magyar tüzet, ezt a aie-mes magyar fanatizmust a szülői házon kívül az a jnegyar tanítóság oltotta be a mö gyár W}u ságba, n mely már az óvodában szolgálja a inagyargondolotot és már az elemi iskola első osztályában elveti p Öa-» tal, fogékony gyertnekJelkekbo azt a szent magyar eszményt, hogymhj.^
1939, május 12.
ZALAI KOZLONV
Kalapot,
Nyakkendő, Ingáit
3ZOMOLÁNYINÁL
dérinél drágái* ezen a földön a toia-gyar haza, tiniiórt semmi áldozat sem eiég nagy ár. A magyar tanító; ság nemzeti m-jnkája is elismerést jcér tangának akkor, amikor a magyar katonaság gyönyörű teljesit-niényeirői c-ik szó. Hogy a mai magyar katona marodéktulanjl magyar és hogy amikor fegyvert fog, tjdja miért fog fegyvert, ezt nagy részben a magyar tanítóságnak köszönhetjük, hiszen az iskola padjai hói kerültek lc^ igy a mostani non-védelnk. Am erröi szerényen hall* gatott a titkári Jelentés. ¦ (
Nem hallottunk arról tem) hogy amikor a társadalom más tagjai jól megérdemelt pihenőt tartanak, a magyar tanító előadásokat, ünnepélyeket rendez, iskolán lcivül t\'nlt, gondoskodik a szegénység gyermekeinek Irkáról, ceiruzjafól, iskola-könyvektől- Rengeteg azoknak a gyermekeknek a száma Nejgyjkaj$-< nlzsán is. akiknek sziilől nem- is tudják, mi minden kell gyermeküknek az iskolában, tanszer, könyvek, stb., -\'mit mind a tanító teremt elő a semmiből, szakid óráinak munkájából. Nem tudja íenki, hogy van egy fillérekből gyűjtött alap, amelyből u szegény gyermekek cipőítt talpaltatják meg á tanító bácsik és jó tanító nénik. A nincstelen szülő csak azt látja, hogy gyermeke egy napon a rongyos, cipő helyett uj lai palással, vagy yj nadrággal állit be haza, a szegénység és gond házába. A jó Istenen kivüi nein tudja más nzt sem, hogy hány esetben juttatja a tanító növendékeinek szegényszü-löjét inunkához, keresethez. Hogy hányszor egy gazdagabb növendék szekrényéből egy-egy ruha átvándorol szeroletudconónyként a iná-sik, szegény, pro\'etár-gyermek testére a tanító meleghangú dzavajra. Hányszor osztja meg- a jobbmódu iskolás szerény rjzJsonnáját, reggelijét szegény pajtásával, titokban, tsnk a jó Istentől tudva.
Minderről és sok hasonlóról nem számolt bs a tanítók évi közgyűlésének jelentése. Mindezt nem Jtóív\' vény, nem parancs, csak a magyar tanító szive sugallta a fajtája gyermekeivel, a szegénységgel szemben. De a jÓSágóS IstCn inoMjIyogva, Jólessen veszi tudomásul mindezt és az örök Élet angyala feljegyzi a Ju-taljnak Könyvébe. Mindez és sok egyéb kimaradt az évi jelentésből-Ne vegyék zokon, derék magyarta-nltólnk, ha ezt néhány sorban, utólag helyreigazítjuk.,..
• (B. R.)
Mértékeit síéi, váttosó fslhfi-«t, m-.ii helyen esd és xivstsr, • hőmérséklet allo változik.
A Meteorológiai Intését nagykaxüaaal «zic«Ögjeló«ltorná** Jelenti i
Hőmói-aőktet tagnap eata 9 érakor: +1W, ma M«Q?6lH-10-2, délbe* +160.
CwuMdéki\'3-w
l\'sross Andort, a visszatért Felvidék miniszterét ünnepélyesen fogadja Nagykanizsa társadalma
Egész Nagykanizsa szi\\-e megdub-bant, amikor a Zalai Közlöny hírül adta, hogy 20 éven át rabságban élt magyar testvéreink egyik apostola, a lánglelkü és lángszavj Jaross Andor Nagykanizsóra érkezik- Az egye lemcK magyarság Jaross Andorban tiszteli a megszállás aujlt veit véreink vnszavczetöjét, a titkos barázdák szántóvetőjét, melyekböl.egy gráiritkemény iuj jnagiyWrság fplivi-dékl rendjel támadtak .és húsz év elnyomatáséval dacolva, sértetlenül adták vissza gyermekét a trianoni gyászát bontogató magyar édesanyának- i
Más minisztereket is illendő lisztezettel és ünneppel fogadott Nagykanizsa társadalma, de most, Jaross Andort, a hazatért Felvidék miniszterét u szivével köszönti a Zrínyiek városa. , ,
Éppen ezért a várt-* vezetősége
és a város társadalma a megszokottnál melegebb ünnepélyességgel készül Jaross Andor fogadtatására. Aj társadalom hazafias érzései követelik, hogy minden politikán felül (sőt: — a politika és nolilikusoknélkül) elsőnek és külön köszönthessea falai közé lépő felvidéki magyarvezért, a magyar kormány felvidéki ügyelnek miniszterét, i
. Al város határától lovas-bandérium fogja bekísérni az autón érkező minisztert, akinek kizárólag hivatalos? és társadalmi fogadtatása a városházán lesz-
Már most kérjük, ÍWgy hölgyek és urak egyaránt lehetőleg nvagya-ros ruhákban je\'enjenek meg a fogadtatáson, az álcákat pedig lobogózzák fel vasárnap délutánra. |
A hivatalos város éa a társadalomi vezetőiből álló bizottság a fogadtatás részletelt most dolgozza kl. i i
„Először el kellett veszitenünk az Adriát, hogy ráeszméljünk a Balaton értékére"
A Balatoni Társasa? és a Balatoni Intéző Bizottság hírverő körútja Munkácson ¦;,<
A Balatoni Társaság hlr\\érési kőrútja kapcsán íolyó hó tt-an és 7-én Munkácson tartolla meg előadásait. Mér &t állomáson Nemes Jótscl ny. ezredes, Munkács varosának megye-biztosa, Lehotay Dezső árvaszéki ülnök, Kormos Győző főmérnök, Tárary Károly dr. felsőkereskedelmi iskolai
igazgató és Gável Béla. kereskedelmi iskolai tanár küldöttségileg fogadták a város nevében az ér-d&Jfy&aM \\--v>" vendégeket. Ven-^^TxJT T dögeiknek megmutatták ^JSS~y Munkács várát, komyó .* ...a. ... fcét és mindazokat a helyekéi, ahol a januári cseh betörés
Költözködés után
gondoljon uj lakása kellemes, otthonos berendezésére. -
Szőnyegek, függönyök, csipke-szövetek, bútorszövetek
olcsó árakon
ulkalmaSal magyar katonák hó\'sl l*i-tált halluk, ahol u t«nk befordult uz árokba és azokat ai épídelckcl,, ahova a gránátok becsaptak,
A városi mozgó színházban volt az előadás. Az egész színházat megtöltötte a közönség, amely alkalomra 1100 0l/»-hclyct bocsátottak ki, de gondoskodott a város úrról ís, hogy azok, akik ne-m férnek be a szinháiba, hullhassák a nagyszabású előadást. Ái ö számukra két luuigsüórót szerellek fel u színház olőtl. ;
Az ünnepély sorát dr. Tárczy Károly nyitottu rnog. aki a város nevébeo üdvözölte a Balatoni Társaságot 6* •> Balatoni Intéző Bizottság tagjait.
— Nekímk 1938. november-10, Óta mindig ünnepet Jolent, — mondla — ha az anyaország valnmejvik részének képviselőit körünkben fogadluitjuk. De kétszeres ünnep ma nekünk a B*. latoni Társaságnak és annak iiius.-hjs vunökc, izeri Izsák Gyula vezetésű alalt megjelent többi urak, mert oz a iná-gyar tengernek a magyar hegyvidékkel vafló érzelmi és; lelki cgyjjekapcsoludasát jelenti.
--• Megesőnkitott\'iáguuk mai állapé, láb.m ml kelten egy közős gondolatot képviselünk: a magyar föld szeretetét, u miigyar röghöz való ragaszkodást és a magyar liaza szépségeinek a megbecsülését.
— Ugy látszik, kedves Teslyérefm, hogy előbb cí kellett vesztvriünk. a kéklő Adriát, hogy re.1 eszméljünk a Balaton Igazi értékeire. S e- kellett \\08zteuünk a Felvidékei,, hogy u Kár-pútok szépségeit felismerjük,
A magunk kárán tanulva most léhát az a kötelességünk, hogy minden ideg-szálunkkal rugaszkodjunk a trianoni bilincseit tördelő magyar haza termeszei! szőpségeiliez ós minden erőnkkel támogassuk ós látogassuk ezeket a (helyeket. Az elrablott Tát™, helyett elégedjünk meg az Erdős Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tájaival s az idegen tenger helyett élvezzük boldogan a barátságosan hullámzó .Balatont, amely a miénk, amely minden elképzelhető szórakozási lobé tőségek kel hiv és vár bennünket. Ma a legaktuálisabb jelszavunk csak az lehel: Nyaraljunk idehazaI Nc feledjük el, kedves magyar Testvéreim* hogy iniii-dcnkti,* aki a mai, helyzetben külföldre megy szórakozni j a saját nemzetét leszi szegényebbé s minden külföldre vitt pennyvel egy uj puskagolyó elkészítéséhez járul hozz;!, melyet majd felénk irányítanak.
— Magyar Testvérek! Az, aki nem látja, hogy a háború ma 1 j folyik, ha nem is ágyukkal, de gazdasági (téren s hogy ma meg lehel egy országot semmisíteni egyetlen ágyúlövés nélkül, ha gazdaságilag összeroppan,
Izeri Izsák Gyula, a BSiotoni Társaság és a Balatoni Inléző Bizottság nevében megköszönte a magyaros fogadtatást, külön megköszönte Kcrnés József megyebiztosnak és Volth György szerkesztőnek fáradozásaikai, amivej előkészítették a matinét, IsmcrlcUo a hirverésí előadások célját, rámulatott orra, hogy Munkácsra u Balatont józtak el, viszont Dunántúlra pedigK-n el lógják vinni Munkács városának es környékének szépségeit.
ZilahiVarnos lísztér az r;szak felé niciH\'U\'lüuk azertőjo hazaíias szerzeményeivel gyönyörködtette a közönséget. Műiden egyes számú ulún szűnni
liVm .\'i..il.. Japsot i-.lpull. . \'
¦a volt Nápolyban a flotta-parádé a fngoszláv régens-herceg tiszteletére
A román pénzügyminiszter megérkezett Rómába
. Nápoly, május 11 Nápoly mér hajnalban zászlódiszt Öltött. A bevonulási útvonalon végiyj tízezrek áUtak az olasz és jugo-szláv zászlók alatt. Elsőnek Mussolini és kíséretének különvonata futott be a pálya-udvarra, majd Pál jugoszláv kormányzóherccg és az olasz király különvonata. Mindkét \'/ojia-ton érkező előkelőségekét ünnepélyes pompával is lelkes éljenzés&el fogadták. Mussolini a Triest cirkálón fogadta a jugoszláv vendéget a
nápolyi kikötőben. Az ünnepélyes fogadtatás 9 óra 25 perckor kezdődött, majd a pályaudvari áa a kikötői ünnepség után a hajó kiszaladt a nápolyi öbölbe, ahol megkezdőn dött a nngy flollaparádé-
A nagy olasz fÍottaparádén 112 hajó vett részt.
\\ Róma, május 11 . A román pénzügyminiszter hivatalos látogalásra megérkezett Rómába. . {
| álcsics
FSOilet: F5-ul 7. íz. Telelőn i 5-83.
Sltftlltp: Hsüílí-iiHa li.
TeleIo«:3.44.
íszi
A légkör tisztulását és tárgyalások felvételének lehetőségét állapította meg az angol minisztertanács
Sxatndaletteket, Gyermekcipőket, Tennlezclpőket
legolosóbban az „IDEAL" cipőQzletben ft-H \\l
Izeri Izsák Oyula díapozitlvok kisó-retében bemulatta az égésit Balatont, annak összes intézményeit, részlcleson ismertette- fürdőzési és egészségi viszonyait, föltárta a tónak és környékének minden szépségét, rámutatott balállo-monyának bőségére, a kitűnő borlcnnö vidékekre, a várromokra, azok eredetére, ugy geológiai, mini tőrlőncfmi és egészségügyi részt teljes egésrében kidomboritolUí. Előadását versekkel fűszerezte. Tlhanyról, Badacsonyról, Szigligetről, Keszthelyről, Fonyódról és általában véve olyan verseket is beleszőtt az előadásába, amelyek a Balatonnak a színét, levegőjét, éghajlatát ismertetik. A versekot Lengyel Ibolyka elóadómüvésznő adta elő a közönség gyönyörködtetésére.
Tlioma Józser zongoraművész,, a Liszt Ferenc Zeneművésze ti Főiskola tanára LUzLtanulnianyokat adott elő. Művészi játékát nagy tapssal íbgadt-t a közönség.
(íável Béla; a munkácsi kereskedelmi iskola tanún* látta el a konferanszié n,xi\\ jn\'t. Egy balatoni filmet Is leveti tettek. I .
A rrjalinó a Himnusszal kezdődött és a Szóxaliai végződött.
[iilill T^r. I
iüi «J
London, május 11 Az angol kabinéit tegnap újból ülést tartott és megvilaita a nemzeti közi helyzetet. Az angol miniszter-tamics leszögezte, hogy a polílikai légkör az utóbbi napokban kj;*só megtisztult és a tárgyalások felvételére, iltelve meggyorsitására meg
van a lehetőség. Í \'
Londoni politikai körökben érdeklődéssel várják Moszkva válaszát is. Azt hiszik, hogy Chamberlain szerdai nyilatkozata eloszlatta a szovjet kormánnyal a félreértéseket és még is sikerűt majd a megegyezés London és Moszkva között.
crtcsitts.
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy frk femem0
beatéi ás aéttároi Piacon lerö
husfülkéjót
folyó hó 14-áa fltvewteut, melyben «*rtáa-f berjh- és mapfaahuat,
valamint mindennemű hantesáral árusltok.
Ismételten kérem a n. á. hus* vásárló közönség szíves pártfogását.
olcsó és jó kiszolgálást biztosítom vevő! ma ek. timicmui
Ny«rky József
130« liinlí* ii uiijiiii.j.
egy nagykanizsai vállalkozó fe munkát kapott. Letenyén 26.000 pengő költséggel egészségház és Uszliorvosl lakás épül. A\' pacáat járási székház tatarozás1- költségeihez •1000 pengővel járulnak hozzá-
Az 1310. évi költségvetésbe a Gazdasági Egyesület segélyezésére 1000, a közigazgatási tanfolyam zalame-gyei hallgatóinak icgéíyezésérelOOO pengőt javírohifak felveími. Felha-, talmazták w/. alispánt 100-000 pengős függő kölcsön felvételére Is, a háztartási a>ap fizetési készségének biztoí-itására. Ezután közel 200 egyéb apró ügyet tárgyallak.
Húzás
AzV osziálysorsjáték mai húzásán 10—10-000 pengőt nyert a 8210 és a 37-901 számú sorsjegy. 1—1000 pengővel húzták ki »z 56-79-1 és 59-073 sz\'fomu sorjegyeket. (Felelősség nélkül.) , \' . i \'
A toprlnl nász
Hl kell ismerni, hogy Csermely Gyu. la érdekes regényéből a legjobb ma. gyár Hunok egyikét készítettek. A megfilmesítésre kitűnően alkalmas mosó filmsikere Tóth Endrének^ az uj ion-dezőnek és a kitűnő szinószeknek köszönhető. Tóth néhány jelenetben bc-blzonyitotla, hogy vannak rendezői meglátásai, uj ötletei, bár meg sok kulisszát hasznai.
A szereplők közül elsősorban Kiss Ferenc ad a topnál gróf szerepében elsőrendű művészi alakítást. Kitűnő a kertész-kém szerepébon Jávor I\'ál is, akinek teslérc szabták ezt a figurát, Tohwy Klári gyönyörű és finom szülésznő. l)o a többi szereplők is valamennyien válogatott színészek. A kitűnő együitcsböl Kéry Panni, Rács Vali, Makláry érdemel külön említési. KitŰnfi a fűm zenéje is, tangója különösen hangulatos.
Néhány felesleges, zavaró jelenettől eltekintve tetszett a fUm\'j nagy közönségsikert jósolunk neki, mert minden megvan benne,, ami a magyar finneket sikerre viheti. Dc érdemes is megnézni, mert játékban, rendezésben, képekbe" a szokott magyar filmek átlagjánál jóval többet nyújt. A kisérő színe* trükkfilm külön figyelmet érdemel.
r-sja-
Székrekedésnéi és emésztési zavaroknál, valamint az ezekkel kapcsolatban fellépő vériódul*-soknál, felrakásnál, álmatlanságnál és általános rosszoitétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetet „Ferenc Jőzset" kese-rüvixet, mert annak hashajtó hatáw gyora, biztos, alapos és mindig kellemes. Kérdezze meg orvosát.
Leltet-e a bérletnél olcsóbb színházi jegyekhez Jutni ?
Nem szoktunk a színház üzletpolltv kajába beleavatkozni, hisz az újságot elsősorban a szinbázwzetésnek a színpadról sugárzó művészi része érdekli. A Zalai Közlöny Is cdráuybon óhajt-tntt.\'i mindig tájékoztalni a közönségét és Őszinte kritikájával a közönségnek is és a színészeknek is csak hasznára volt. Most Is csak a közönség érdekej-Ik\'ji intéztünk kérdést Angyal ricxsö-hóz, a Jakabffy társulat rötitkárához a színházi bérietekkel kapcsolatban. Ismeretes ugyanis* hogy az ehnuH * esztendőben a konioreium ideio :iUK I a színészek részben szelvényekkai fizettek a nagykanizsai üzletekben és ez eredményezte, hogy különösen a szezon vége felé egyes üzletekben ol-csAbban lehetett szelvényekhez jutni, mint ouioiaiyiért azt a b^rje* a szezon elején megvásárolták. A bérlök emiatt jogosan panaszkodtak és most emiatt kérdeztük meg Angyal Dezső szinházi főtitkárt, aki a következőkéi mondta;
— Sajnos,, a kényszerű helyzetben tavaly clöáHhalolt ez, az idén .azonban, hála Isten, rendezeti társulattal jövünk és Így lehetetlen, fiogy bárki később is olcsóbb jeuy-szelvényekhez juthasson, mint a bérleti ár. Ez a bérleti kedvezmény is csak most, a szezon elején érvényes, tehát mindenkinek, aki a rendes árnál olcsóbban akar járni színházba, érdeke, hogy most, a szezon megkezdés© előtt vegyen bérletet.
Art hisszük, „hogy ez a nyilatkozat megnyugtat műiden kii, hisz vitéz Ja-kablfy igazgató személye garancia arra, hogy nem fordul elő a tavalyi helyzet. Ebben a reményben hisszük, hogy a közönség Czévben fokozottabb mértékben fogja támogatni u Felvidékről liazatérü színészeket.
Angol hir szerint Mussolini és Hitler telefonon tanácskozott a Vatikán tervéről
\'\' j Lonuon, május 11
A Daily Mali azt a hirt közli, hogy Mussolini miniszterelnök csatlakozott a pápa által felvetett ölhatal-mi értekezlet összehívásának tervéhez. A lap értesülése szerint ezügy-ben tegnap Mussolini távbeszélőn hosszabb megbeszélést folytatott Hit-
ler kancellárral, aki állítólag szintén helyesli a tervet.
Megemlíti még a lap, hogy a nuu-cia túrák mindenütt kedvező választ kaptak a pápa békekisérletére. \' |
Az angol lap fenti híradását fenntartással kell fogadni, i ,
A kanizsai helypénzek leszállítása ügyében a megye átír a tároshoz
Száz pengőt ad a megye a nagykanizsai ezredzaszló-gyüjtéshez
Zala vármegye törvényhatósági kis gyülé^ének ülésén dr. Brand Sándor alispán elnökölt. A tárgysorozaton sok apró, jobbára falusi ügy szeie-pelt. A külügyniliuNzler és a hon-, védelmi minis/Jer válasz táviratot küldőit a megyéhez n Kárpólalju visszafoglalásakor küldött üdvözlésre. E táviratok felolvasása után különböző megyei átiratokat tárgyaltak. A helypénzek szabályozásával kapcsolatban átírnak Nagykanizsá-
hoz, hogy a helypénzeket hozzák1 összhangba az óllalárakkal. A kanizsai háziezred zászlajához 100 pengővel járul hozzá a megye. A vidék? (magyar cserkészek nyaral tatásához 500 pengővel járultak hozzá. A szlovákiai magyar házak létesítéséhez 2000 pengővel járul hozzá a megye, de az egyik ház történelmi berendezésű szobáját Zrínyi Miklósról kell elnevezni. í A zalaegerszegi kórház) építésénél
Szerdától vasárnapig 1
Városi Mozgó .
Bucjuelóadások az Idei évad legnagyobb Hímjével m budapeati premierről ecjf időben I
T _aja_aai_»1 ara,t M^a**v Csermely Gyula orosz I OPrIIll nBH tárgyú kémregénye. Szerepelnek a Oepjobb magyar axinéaxek.
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
5964
19S6, m.áte» W
Hősi naptár
1700 május 11-én Domokos József síiiwfos \'"Int az akkori 1. nz. Mészá-
\' ~-. ros ulánusezred egyik 8*4-
1 fíWV-U\'í ^parancsnoka niált-d
l—!--tüntette ki ma^át, hogy
b .Vipoieon csiszár által vezetett francit erélyes üldözése folytén megm-lUi és szétszórt osztrák utóvéd ujjá-midezésélg eredményes lovasrohamai. val feltartóztatta a* Oldozó, franciákat, akiket az Adda lüdjálg vissza is vetett és enel az utóvéd a rondezlod.-üésre időt nyert. Domokos századost Mária Terézia rend lovagkeresrtjével tüntették ki,
i.ii\'J május u í\'h korán hajnalhan a honvédejok által ostrom alá vett
._. budai vár császári vár-
| 1849.Y.U.I őrségének egy része a j_» vizmü sánoozaton át, a
mely akkoriban a mai Hunyadi János ntnak a várból levezető lejtőjén volt ismételten kirohant a várból, de Kmetty ezredei éberen őrködő csapatai visszaverték a császári várvédüket
A merészséjí és elsíántság nagy* szerű példáját adta eien a napon Balázs Józser volt szegedi 1815. V. Ílj 3- honvéd huszáre*red-
- beli tizedes, akit a gor-
. licei csatát követő üldözésünk alnti Galíciában, Szkrzyszuv község átkutatására Járőrbe küldték. A község közelébe érve annak széléről tüzet ka. pott, amire tűzliarcho* lóról szállt, majd felUmervéri/ hogy legfeljebb csak 60—80 orosszal van dolga, nyom-ban támadásra vezette járőrét. A to-vábbiakban pedig rövid gyorstűz után akkora lendülettel rohamozta meg túlerőben volt oroszokat, hogy azok a támadók merészsége feletti meglc-peresőkben visszavonultak. Eközben pzonbah a járőr L tisztet és 18 oroszt foglyul ejteti. Balázs József tizedest elöljárói az arany vitézségi éremmel jutalmazták.
- (Kinevezések)
Vitéz Teleki Béla gróf főispán dr. Kovács László nagykanizsai ügyvédet tb* vic. ÜszUfőügyésszó, Stádel János dr, zalatáraoki lakost és dr. Gyapay-Bruek Béla díjtalan közigazgatási gyakornok, zalaegerszegi lakost tb. szolga-biróvá nevezte ki.
—i (A rendőrségről)
Nagy Viktor rendőrfőíelügyelőy a Péeacöi Nagykanizsára áthelyezett ör-személyzetl paranesnok, tegnap meg. érkezett és átvette a parancsnokságot,
- (Ax cv. templom orgonája)
!A nagykanizsai evangélikus egyházközség év«k óta nagy szorgalmúinál gyűjt egy orgonára az cddlgi/harmöV nium helyett. A gyűjtés odáig jutott^ liogy a presbitérium megrendelhette az orgonát 4500 pengőért. Az orgona még ez év nyarán elkészül és szeptemberben ünnepélyesen felavatják,
- (Halálozás)
Andris Lajos 27 éves korában tl-én Nagykanizsán elhunyt. Temetése folyó hó 13-án, szombaton délután 5 órakor lesz a temető halottasházából. A .gyászmise azombaton reggel 0 ómkor lesz n plébánia-templomban. {:)
- (BetOltdtl orvosi állások)
A belügyminiszter az üresedésben lévő zalai körorvosi állásokat most töltötte be. Dr. Juhász Józsefet Ohidra, <h\\ Kolkr Istvánt Gutorfőldére< dr. Ágoston Józsefet Tótszerdahelyre, dr. Szakáll ROzsőt Csonkahegyhátra, dr. Baján Györgyöt Zalaegerszegre ne vezte ki, ¦ . 1 !
— SvtsrUállttasaskat tekintse nwf saiodan vatolfcényeser nélkSl. Kopstehi botoréndsáa;
2ALAI KöZLONV
||||
tg^f Hl
IKCMIIIIN
BITORvii.it
1\'
Nagy választék! Olcsó árak!
ZALAI KIS HÍREK
Öt évi fegyházra ítélték
a borzoncei hegyőrt, aki agyonlőtte a lakodalomból hazatérő cigányprímást
Február 15-én nagy lakodalom volt SzenÜiszló közpégben, Ahjgyu] Bandiék házában. Folyt a bor, szőtt a dal, táncoltok a párok és buzlák B nótát a Wnészek. Olt volt szárazfájával i \':u .my.ii János primás is Bocskóról, mert jó nevük van a faVisiak között a bocsloai cigányzenészeknek. Nem is volt senimi baj. Még1 most is állna a lakodalom, ha; a bor ki nem fogyott volna, mert bangulut bőven volt. Batianyai János prímás doJgnvégezlevcl hazafelé tar tott. Eközben olyan rjtra tévedt, a mely tilosnuk volt jelezve és amelyre különösen cigánynak! nem volt .szabad rálépnie. A hegyközség tudja, miért. Egyszer csak ott termett előtte a végzpt Topiák István bórt zöncei hegyőr képében, ;:kl meglátván Baranyait a tilos ulon, rászólt-Szó szót követett, állítólag Toplak meg is ütötte Baranyait, aki viszont beleharapott a hegyőr ajjába, aki ezen annyira feJdühódölt, hogy szabadon levő kezével kirántotta revolverét iéfi lelőtte a zenészt. A golyó
Baranyai mellébe hatolt, elütötte a nyelőcsövet és a hátában megakadt-.Baranyait beszállították a nagykanizsai kórházba, ahol másn«pra meghalt. Holttestét felboncolták, ott találták a hátáb ni a 12 millmétenes revolvergolyót. I
Megindult a nyomozás, amelynek eredményeként Toplak István hegyőr embcröléwirt a vádlottak padjára került. Most tárgyalta ügyét a nagykanizsai tórvéuyszjék Makáry-ta-i nácSa. Több tairjt hjallgjuttak ki. A vádlott önvédelcmíiiel védekezett, ennek ózonban ellene mondott Baranyai vallomása halálos égtyán- A> bizonyítási eljárás befejeztével h törvényszék szándékos emberölésben mondott^ ki bűnösnek Topiák István hegyőrt és ezért öt eszten-J del fegyházzal sajtolta. Dr. Vadayj Sándor kir- ügyész súlyosbításért megfellebbezte az Ítéletet. De fel-leblezett a hegyőr és védője is- |
— Oallár vasnak kék ós piros azla-bea, fehér ruhával egydtt moshatók, SefaflttaU. (i)
Rossz ul sáros ut emelkedő vagy hegyi ut
legmegbízhatóbb kocsija
a FORD.
FORD EIFEL ara: S.250 P, évi adója: 60 P FORD V.—8 ára: 6.125 P, évi adója: 100 P
KOnelképviselO: JEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
A ba laton vidéki szőlők a szőlészed és borászati felügyelőség jelentése sre. i\'int általában jó termést ígérnek, mert jól telellek ús az időjárás kedverő.
Becsapott a villám " diósí ravatalozóba, de csak a falakat rongálta meg, a ravatalon fekvő Szabó József Bálint 80 éves gazdát elkerülte.
A zalae-íiersiegi áltatvásáron 403 drb. szarvasmarlin & 42 ló cserélt gazdát,
fentiből több vagonravalót a Hangya
Olaszországba szállított.
Megrágalmazták a esendőrséget és községi elöljárót: 15 pengő pénzbüntetésre iteltók Ílj. Harmat Józsefnú és özv. Harmuth Józsefné salomvári lakosokat.
(Az Urleányok Mária Kongregációja)
ezúton közli, hogy túnocal egybekötött feketekávéját május 13-án (szombaton) este 8 órakor tartja meg a Kis Hoyalban. Egyúttal szeretettel kér],, hogy a büffé részéra felajánlott adományokat szombaton 3-tól 7-ig kéri a Kis Royallja küldeni. (:)
— (T0z Sftlomváron)
Szerdán délután Salomváron kigyúl-. Jadt Nyári pál gazda
(^íy istállója és csakhamar A lángokba borultak a &Si?» szomszéd épületek is. "ifi A nagy lüzhő* a za-m laegcrszcgl tnoUóknt is kihívták, Így tudták csak a tüzet lokalizálni. A kár nagy.
- vEltogott vlllafosztogat^)
A fonyódi csendőrség egyik járói* éppen akkor érte tetten Krán&f Islván ka|x>ssr.ekcsÖi flatAlenibert, amikor Fonyódon be akart mászni Ábrahám Bafael villájába. A -fiatölamber azzal vékedezett, hogy még sonasem volt « Balaton mellett és kíváncsi volt, hogyan néz ki egy balatoni villa belseje. iCsak. a kivánc-sisán miatt akart betörni. Letartóztatták.
SísTÉmlékeket,
slibilttl. tiiwlmtl m iffllttsfiTtt Bzakszerüeu és legolcsóbban kovács józsef
köíaragómPBtemél, Klrály-ntca 33. Nagy slranlék-rakUr. Teleion ti 11».
— HáklaMsanyok, nem kerül péoxbet A dr. Oetkeroég ingyen küldj önöknek színes receplköay vének aj kiadását
— k4tlnaaka fik sokféle színben magyaros kézimunka részére, oloaó árakon, Sebfibuál | (>)
*m BatorAkbu a Kopsteln-cég vezet Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező tAat leltételek mellett
Megkötették az angol-román szerződést
i London, május U Az angol—román szerződést megkötötték. Az angoloktól ennek értelmében 6 millió font fegyverkezési és 3 millió font nyersanyagbeszerzésre fordítható kölcsönt kúpnak a. románok. A román katonai küldöttség a fegyverrcndelésck feladásán* már meg is érkezeit Londonba\'.
Napiári Május \\2. pontok. Rom. kat. Pongrác. Protestáns Pongrác. — l&rael. Ijar hé 23.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 8 Óráig (hétfő, agarda, péntek délután kedden egész nap nOknek).
KÖZfláZDISÁfi
Kötél 300 Jtlválö minőségi, ló kell el a Kaposvári Exportvásáron
Szép siker jegyél>cn zajlott ie a május o—7-i kaposvári exnortlóvásár. A IWIiajtott legkiválóbb minőségű anyag elkelt, közel 300 hideg- ós mo. legvé- h ló cserélt gazdát Olaszországi kivitelre felvásároltak 130 darabot, németországi exportra tfl darab hideg, vérű lovat, a katonai lóvásárló bizottság megvett 30 darab melegvérű lovat. Nagyszámú lovat vetlek kötmtézmó-nyek, magánosok, kereskedők, A melegvérű lovak 700—1000 pengős, a fddegvérück 000—1300 nejigos áron keitek el.
A vásár feitáUcnul ösztönzően Ivat különösen a kisgazdateuyéaztőkro, mivel a kiváló minőségű anyag jó áron mindig vevőre talál.
KltfinŐ eradmények a tlpp-voraanyben
Legalább hat-pontos Utálat kellett az e heti nyeréshez
Sport tipp-versenyunk inml eien a hétén Is rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult.m*g. A szokottnál Is nagyobb rrronivyiségü szelvény tömeg érkezett be ós ezek között mcgle|>őon sok találat volt. Aránylag ugyan nem sok a telitalálat, de az egyes fél ós végeredmény találatokkal 6—7—8 pontot is tóbben értek el. A kllünö eredmények következtében a telitalálat nOm veit elég a nyerésliOz,, sőt az Őt pont is kevésnek bizonyult. A részié, tcs eredmény a következő:
Nyolc pontot éri cl Németh Zoltán Petőfi ut 92. sz. alatti versenyző, aki az Újpest mérkőzés telitalálatán kívül még négy mérkőzés félidejét találta el.
Hétpontosak: Oíoubeck Károly Eötvös tér 15., Totola Frigyes Teleki ut 23., Steru Mátyás Kölcsey utca 2., akik egy-egy teülalaUlon kívül ertek ol 3 pontot.
Ugyancsak három 0 pontos is akadt. Kiss (lábol- Kiskanizssa,, Major DCzsÖ Magyar utca ós Nagy Gyula Árpád utca 48. sz. A 8\'ós 7 pontosak egy-egy tribünjegyet, a 6 pontosak egy egy belépőjegyet kapnak a vasárn&pl mérkőzésre.
Dlcséietesen szerepeltek az ötpontosak is; Horvátit Józser, Nóvák Ferenc, Kádár Lajos, Pacsirszky Józssef, id. Keszey Ferenc, Hartung Jeaö és Bíró Miklós.
Az utalványok a kiadólüvatalban átvehetők.
k MM tMUi 8porl-üh»vsraöüjü
TIPP-SZELVÉNY ,
Szerintem s vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák t
NZTE-PEAC. . . _!_(_ 1-)
SBTC-NTE . . . _,._<_ !-)
KRAC-PVSK . . . (._ \'4
KTSE-PAC . . . (... .J
DPAC-ZsSE . . . _ : _ (... :J
PBTC-ÍHETC. . . _ : _ <_ t-i
NVTE-CsTK . . ¦\'._¦(..
Fiadl-Elctrfr. . . . .-i... (_ : -
Olaai—Angol . . . ...:._<_
imM «BUSO!- ririilMi!Vi[i:"m\'-f iVifT1 T
Belgrádnak m feng«lyh«* valé ^sailáboaása módot nyújt Bukarest ellenállásának megtörésére
\\ Paris, május 11 A francia sajtó nagy fontosságot t-jlajdonit Pál jugoszláv hercegolasz; országi látogatásának. Pál herceg Olaszországból Berlinbe utazik-
Közöllek BelgrádcH hogy J-Jgo-szlávlu nem térhet ki az alól a kö-telezetlségek alól, ajnelyek földrajzi
helyzetéből kifolyólag adódnak- } Jugoszlávia sorsa az olasz--jugoszláv tárgyalások során fog eldőlni. |
Az olaszok nem tagadják, hogy Jugoszl év Iának a tengelyhez való csatlakozása módot nyújt Bukarest-ellenállásának megtörésére. . \\
A budapesti valutaügyészség letartóztatta a Fonál- és Himzőipar cégvezetőjét
; Budapest, május 11
iA budapesti klr. valutaügyészség Hajdú István cégvezetőt, a Fonál és Himzőipar vehetőjét fizetési eszközökkel való visszaélés gyanúja miatt előzetes leiartórtatásl>a helyezte. Hajdú
István — a nyomozás adatai SíOrint — alaposan gyanúsítható azzal, hogy a külföldön tartózkodó Horváth\' Akos vezérigazgatóval együtt 15.000 angol fonttal károsította meg ft Magyor[J^eni /.-¦ti Bankot.
„Hatalmunk tudatában engedhetjük meg magunknak a nagyvonalúságot"
Prága, május 11 A német nemzeti szocialista párt ölni fit zi ülésén Engelbei\'t kerület vezető többek között a következőket mondta
beszédében t
— Elvárjuk a csehektől^ hogy meg-felelően illeszkedjenek Lo, do nem várjuk, hogy szeressenek bennünket A husz éves uszítás alatt megszoktuk, liogy műidig a németek ellen foglaltak állást. Mi németek nem gyengeségből vagyunk nagyvonalunk, do hatalmunk tudatában engcdlieljük meg magunknak ezt a nagyvonalúságot.
A német Holta elindult a lisszaboni kikötőből
Ltsszabonfi i.ájus 11 A német flotta liadíraja elhagyta a lisszaboni kikötőt. >*•
Eltűnt a kikötőben 28 kivándorolt magyarországi zsidó
Port Sald, május 11 Az egyiptomi oendörség , baromi hét óta keres 23 magyarországi kivándorló z^dót, akik a kikötőben leszálltak a hajóról a várost megtekinteni, de ahelyett, hogy visszamentek volna a hajóra, megszöktlek. Valószínének tartják, hogy azóta már Palesztinába szöktek.
kasai , sátor-, gép- és kocil-pemyvÁk, twákok jutányos árban, kedvező fizetési faltélelekkct. Továbbá Emergé aanifszlj. irrosastll. Kenő-, henger-, traktor- éi airM ilslsh legjobb miaösegben. iegototóbb, árakon kaphatók KSJJEBCa BKZtÖ cégnél. Ugyanott kSUpBayMiyvsk és Mákok 1* beszerezhetők, íjsa
fcBTCOITÍOI A nagyérdemű közönség relvee tudomására LftiLóSILd! hozom, hogy a f*nyfc4»k érmH mAifmm ia*«áiiitott«m és ennek keretén belül ktrakat-kl*UH*»asii kapcsolatos Hb«lól rentf •**•*- — Üzletszerzőm látogatásaival a imata-
kőpeket bemutatja megrendelés céljából.
Kérem a nagyérdemű közönség szive* pártfogását A kiállítást rendezem:
Züiidapp
motorkerékpár árak %
ZOndapp DB. 200, 7 HP, világítással
P B80.
ZUndapp DB. 250, 8= ZUndapp DS. 350, 17« ZUndapp K. !6
ZUndapp KS. 500, 24 , ZUndapp KS. 600, 28 ,
„ kilóm, órával P ISSO. -felnivezérelt . . P I7SO.-.• Kardán meghajtás P 2280. -
...... , P/24B0.-Í-
p asso. L
18 hóig terjedő részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
Szabó Antal sportüzlet, Nagykanizsa i ó-m 5.
Erdei dl
(125 cm. magas)
bükkhasáb illiHa. háalUK átállítva kap-hali ölenklnt ... "7*_ p
Mlltklalorgács urméterenklnt «--p tölgyíaforgáca llmiíterenklnt 5v- p Forgács házhot azállltval P-veldrágább
Uolczer Imre fakereskedj
lut Magyar-ulca t2. telelőn Í3. tx,
APRÓHIRDETÉSEK
-SmtSr, «tata» tort*W mt triti*. MSjAm* lá fttilg SO SH+r, oilbá*^ te»*M<) «*4 4ftW.
Bufala ystM\'élésMfeluat fvlvasxitk
ütter Magda Cieagery-st 24. 1360
t 39. B*.
keresek 15. éra. Cseaj
uuús-fizuriiartns&a
llw—Wt «**> aaguajUl l-re kiadó Arany Jiaoanlca2/a. «SII. 1327
10X4 illanón udvari h.lil»*y twl-belyMk, rekUmak ttulmn klado. Király
Ea kélaaobáa udvari lakta hiaító.
84li)óry acca 23. _ \'3M
B«lv*ro**>*\'rj kovácamUiely ttl. JataoktiU occa 2. alali kiadd.
13»
BÚTOROZOTT SZOBA
Salaháa mellett csinoian buloroaolt, caendes au««ÍM», IOr(HBOI>a.hiiMnáUttal náju irí-ie kiadó. Rozepayl-n. 19.
Ssépen EsiateuwtetU 2 aaoba etösaobá-«al vagy koorbival kiadó. Clm a kladájkaii.
HÁZ ÉS INGATLAN
Jól Matereit, nemes Ialiti beültalelt nl-Kbii íuttmt wum*>t Kanltaáboa kit-tel. AJiruatokat a ktadót».
e»ííá5fú«"l|iítaol ikldMnl: Bóoy í
M«latM 1*114« ntaihepbaa kTJOO ? ol ttSIIafoál lakohlml elido. Ugy.noll filtthtlylsói kiadó. Cl«i Somogyi P. PálnS ifclítalílle. ______ : \' 1350
•kar MsiUiiuiiIi riny>epe**< gápek kblctónsása 3 aáüa 1 teli. Ilimmel. 1 MS! Vwtub léosUpía ilblóutk-
SaWeben, Fóiit (0, Cáengerj-nl I., H gjeleml aa udvarban.
•aUUal - a^raitta uLkÉnyelme», áramvonalas legoktóbbaa Kaaltnaírt Manó-ail ie,H\',eUKt6 T.I««o»«tl. 295
TstBleafiiSSí, htuozások megbltlinló, atntld atakü.ltt. : Orínbut Elítnfi, Deáktár 2. 1302
. Mlinktuap! k»ítoS»ból óauegyajtalt
ayeket ^Bdlíoi mgttífim kítwAk, — Bsibaiits UJoa, h ZsUI\' Köslöuy f. n*J-kesstÖJo. ÉrdsiskXini IcIkI í-slelon 78. sí. "gyesen, an^denBSR é. a. 3—7
falilóa kiadó : Zalai Uraly. NyoBMilotl \' a ..Ktitueasti! «. 1. ttatvkaaUKV\'
ayewdájákafi Haaykaálaaáa. tNjomdaArt l«Wi Zalai Uni»)
79b Évfolyam 109. txim.
Nagykanuw, 1939. május 18. tzombat
Ara 12 HU.
politikai mmiip
M*í«faS atada könrnap rMtatÍT^
Pélelos szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizeted ár.; egy hóra a pengő 40 fillér. Sicrkentóiegl é» küulórilvatall le&tmi 78. íz.
ígéretek helyett feladatok
A most folyó választási előkészülitek során máris számos olyan felelős részről elhangzott nyilatkozz, tot ismerünk, amely gazdasági téren Is útmutatás az ország számára- Gróf Teleki Pál miniszterelnök legutóbbi nagy szegedi beszéde, a mely ncnícsak\' erkölcsi és politikai hitvallás volt a megnagyobbodott Ma gyarország és a csonkaorjszág távlatain túllépő dunavölgyl misszió mellett, hanem a megváltozott helyzettel való józan számvetés is, jó-előrc kijelölte a nemzeti munka és fl tennelés irányát. Hóman Bálint miidszterrkík szintén **2mirégibencl-hangzott beszéde ismerlette azokat a nagy eredményeket, amelyeket a keresztény népi politika az elmúlt négyéves időszakban elért, gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter ismertette a mezőgazdasági po-Hljka irányvonalait, teendőit és a kü szóbön álló foldbirtokpoliUkai intézkedések lényegét, Kunder Antal kereskedeleniügyi miniszter bcszá»i molt Olaszországban elért jelentős külkereskedelmi eredknlénveinkról (a melyek; kedvezd és tartós változást jelentenek állatlrJvJleJünlr terén), Tasnády Nagy András Jgazságügy-mlniszter vázolta a zsidótörvénynek*] és az agrárrefonmnak a magyar tömegek megélhetésére várható fellendítő hatását, végül pedig az -uj iparügyi államtitkár, dr. Varga József bemutatkozó beszédeién leszögezte a magyar iparfejlesztés szükségességét.
Már az Jlletékcs és felelős vezetők részérói elhangzott nyilatkozatok és beszédek felsorolása is mutatja, hogy a jövő munkája tekintetében teljesen világoö a helyzet s a magyar gazdaságpolitika utjai régóta ki vannak jelölve. Hogy pedltj ez távolabbi időbeli perspektívában mit jelent, azt érdemes leszögezni, hiszen az utóbbi hónapok folyamán tengernyi sok álhir és rémüldöző\', terjedt el, nem is egészen céltalanul. A politikai elfogultság a bizonytalan «ág érzését akarta kelleni a dolgozó tömegek\'széles rétegeiben, hogy talán ezen az rjton szerezzcnmagának párthíveket. Az ut azonbau, amelyen haladnunk kell és az a számos országépitő fdadat, amely a most élö nemzedékre vár, annyira világos és érthető, hogy valósággal pwnetrend-szerint sorakozik fel a közvélemény előtt.
Mezőgazdasági téren most a földreform következik. Nem az elérhetetlen ámtok és Ígérgetések földosztása, hanemolyan föld birtok politika, ainély egy évtizeH alatt egy teljesen raj, erős és nemzeti szem^ pontból éppen annyira megbízható, mint gazdasági téren haladó és tel-jesitöképes kisgazcutosEtályt teremi meg. Ezzel egyjdőben pedig liagiYl inunkat kell végeznünk majd a minőségi teriiielés terén Több szaktudás, szervesebb irányítás fogja jellemezni ezt az uj agrárpolitikaikor-
Teleki miniszterelnök:
,A sxtény aaxaasaai életet
feflesszto nolitlUát Kell folytatni!"
A megindult választási küzdelem\' magasan kiemelkedő eseménye volt
Teleki Pál gróf miniszterelnök csütörtöki beszéde, amelyet a pcsii Vigadóban mondott el-
— Magyarország ma nehéz feladatok megoldása elötl áll."— mondotta többek között a mhifrizlcrel-nök. — Olyan férfiakat küldjön tehát a nemzet a parlamentbe, akiké feladatokat meg is tudják oldani. E feladatok : minden fillért ós minden áldozatos lelkesedést a hadseregért! A területében is gyarapodó Magyarországot még nagyobbá és keresztényebbé kell tenni. A dunai államok 900 éves egysegében kell emunk- Uj, a gazdasági é\'etet fejlesztő gazdaság poliUkát kell folytatni- Meg kell toldani a fiatalság \' problémáját és közelebb kell hozni egymáshoz a várost és « falut. A, társadaintót a bizalom és a szeretet kell. hogy áthassa. Az országot ezonb3" o*ak munkával és fegyelemmel lehet uj-
játercmtPtí- Ha ezt megértik öregek és ifjak és a huszéveiek nem) nyugdíjas állás Után futnak, hanenj megtanulnak vállalkozni és dolgozni, vagyis, ha a vezetőkkel együtt a! nemzet egyeteme is akarja, a húsa évvel ezelőtt elhalározntt kercszlény és nemzeti Magyarország megvalósul !
A miniszlereJjiökön kivül még Csilléry András és Imrédy Béla szolalt fel a fővárosi nagygyűlésen. Mindketten hangsúlyozták, hogy a főváros keresztény és miagyar maradt és ezért hutórják, hogy győznj fog a Magyar Élet Pártja.
Hóman Bálint kultuszminiszter
Veszprémben, Várpalotán és a ke-j-ület több kfeségében tett látogai test. Várpalotai beszédétem hangsúlyozta a kormány népi és szociális programját. Veszprémben egyébként Törley Bálint államtitkárt jelölték egyhangúan az egyéni kerületben.
Teleki Mihály gróf földmüve-lésflgyi nilnlsxisr
Pest megye déli- részébeii járt és Prónayfalván mondóit bestében le szögezte, hogy most a tettek poluii kaja következik. Most a töídrafonnj megvalósít ésa következik, amit aí baloldal elgáncsolt. De a magyar föld nem lehet portéka és ezért meg oldják a kérdést! Utána n nyugtit-jasokon és az özvegyeken való segk tés következik, mert a mezőgazda--sági munkásság öregségi biztosítása csak kezdeti \' ;
Pápa száztagú küldöttségének kérésére i
Antal István dr. államtitkár
elfogadta a pápai jelöltséget és 6 is hangoztatta, hogy » meghozott törvényekkel a fajvédő politika még nem fejezte be munkáját. Az ujsael-lemlség kialakítása, a dolgozók és a szellemiségek jobb és boldogabbja. vőjének kialakPá^B még ezután kezdődik igazán- ¦ j . |
Mit akar és mit lúd tenni llovszky János a magyar gazdáért, a falu asszonyaiért és a mai magyarság gyermekeiért ?
Beszámoló llovszky János ialkas újudvar! program-gyűléséről
Napról napra szélesebb koriam \\er gyótonnot a megismerés a nagykanizsai választókerületben, hogy olyan képviselőt kell választani, aki nemcsak töretlen elvszilártísággal képviseli a keresztény magyar jobboldaliság gondolatát, hanem ald, egyben gomlviíB-löjo, pártfogója is tud lenni kerülete minden községének. Csak tcmié-velos, hogy a kerület csak akkor várhat gyakorlati eredményckel képviselöju-táinoKutasától, lui •« u képvisclő\'olyan ember, aki elüti kiiiyiüiak az ajtók a legmagasabb hivatalokban is és akinek
szara az Intéző hatalmak elött is súllyal esik a latba. Ilyen jelöltet választott u kanizsai korüleUwk a /Ma gyar fijet Pártja llovszky János, a Paross SíövClség országos elnöke széni élyólíOn.
rtrtl, hídja ozt ma már a knmtsaj és Menyei járások mugynr néjie és érti, tudja Nagykanizsa város, [írért és 20 óvo egyugyanazon keresztény jobboldali politikájáért becsüli ez a kerület jelöltjét, llovszky Jánost .és ezért fogadják sicretctlol és lelkesedés-
sel, tapssal és virággal a közsjágekben, ahol megfordult.
llovszky János paliul programbcsiő-déröl tegnap tudósítottunk. Ma az ujudvnri látogatásról adunk rövid ho. számolót ¦
Újudvaron a j>aliniiiál is melegebb fogadtatás várta llovszky Jánost és kisénetét, melynek tagjai közt otl volt dr. Kovács Scbcstény,. a kerüjlct MdP elnöke, vitéz Tóth Bébi, Vukics Ist-
szakot, arntelyiiBk végeztével azoknak kezében Jesz a magyar föld1, akik azt munkával, rátermettséggel és korszerű hiladással meg is érrjem lik. Ne féltse senki a biogyar mező-, gazdasági termelést hanyatlástól-Le het, hogy néhány olyan terményben, hanyatlás lesz, amelyet elsősorbaua nagybirtok termel, de ezt a veszlc-séget bőségesen, sokszorosan pótolni fogja a kisgazdák fokozottabb állattenyésztése s a kisbirtokok belterje-sebb gazdálkodá&módja.
A fejlődés és megerősödés lehetői ségeit látjuk az iparban is. •Magyar-ipar nélkül nincs magyar honvédelem !« — mondotta az Iparügyi ál-tamlftkárv Kíélségtelen tehál, h.>gy< az állam továbbra IS követi azegész-
séges iparfejlesztés politikáját- Na! gyoai természetes azonban, hogy, ezen a téren egyfelől alkalmazkodni fogunk legfontosabb és legnagyobb fogyasztóplacalnk egyes szükségleteihez, másrészt pedig ki fogjuk használni azokat az óriási lehetőségekéi, amelyek a Kárpátalja visszaszerzése révén nyersanyagforrásaink, meggazdagodásával, az alföldi öntözés legszélesebb körű enegleramtéiévei és az uj vizierök megszervezésével kínálkoznak. Sok uj iparég megalapozására nyílik most alkalom ós lehetőség-¦ Folytathatnók a lehetőségek flsM /sorolásai külkereskedel\'mj, kőzlC-J kedésl és pénzügyi voiwlkozásbaii is. A tanulság azonban közös; cse-
lekvő munkára, ofkos alkalni,azkó-\' dásra és tervszerű életre van szükség. Ez pedig a növekedő jólét meg alapozását igéri. Ilyen utón akárha-iadnl a Jövőben is a keresztény népi politika, amely egy alkalmat terrt fog elmulasztani arra, hogy a teheM ség érvényesülését elősegítse és a kínálkozó lehetőségeket feltárja. Mindez pedig azt is jelenti, hogy fáradságos, de cre\'dményes\' munkát kell végeznünk, ha nem rombolni, hanem épilcni ajdejjunk- S\'ezcrt tárták az ország\'felelős ^\'ezíétől okoz-, vélemény elé — ígéretek helyett -a feladatokat. Meri nem a szavakban és a haugulatokl>an, hauen* Mé-. püuk tehetségt\'beu és becsük-les: iiiunknk^zségébeii biznak, .. . ,
S?i m\'¦—.........—•
lelkes fogadtatás volt a/, iskol:muA>v
ZAWU KOZfcflNY.
szavait Bakos Pelar tanító monete, io»
g^efwekdökérí, ^ tálkáinkért éplljük a/ uj . ; Magyarországot !"
lluvsí-ky János u megnyitó siaWlbn kapcsolódva elismeréissel szolt
a magyar tanító navolfi munkájáról,
nki. a gyermek lelkébe csepegteti n liaiflsieretelet, mindazt a szé|>cl és\' jót, pmj a nemzet sxániarakjncs 6a biztosíték u boldoguláshoz. \'—* Ml is «zért -Bű nj magyar nemf-
zedékért, gyermekeinkért és unokáinkért dolgozunk, értük, nekik akarjuk felépíteni az új Magyarországot.
— Szeretnék, nagyon szeretnék boldog, szép Magyarországot Mini, Szeretnék boldog, megelégedett embereket, szeretném, h.i miudenkínek n szemében a boldogság rsillngna és nem volna kónny és szomorúság.
— Ott voltam a iuuU éviién a ,komáromi lUdon a Baross Szövetség képviseletében, amikor Kánya Kálmán külügyminiszter átment a \'radon. OU voltam akkor is, amikor Jaross Andor is átjölt döngő léptekkel, felszegett fejjel. Kimondhatatlan öröm volt, amikor a régi és Uj Komárom újra és örökre összeőlelkecelt. Most én egy Üy«n helynek képzelem ezt a községet itt Ahol a régi ljperáUs\' világnak egyik harcosával, Drózdy Győzővel nekem harcolnom kell azért, hogy
S régj Hbarálla világból tűnjön u, mindén éi az uj világ kezdődjek,
uj magyar élettel a magyar gyermekek számára.
— Tiszta szemekkel nézi*etek, magyar testvéreim, a szemetekbe.. Hu** esztendős közéleti és politikai múlt van mögöttem. (Elmondta üt liovszky János, liogy n" Balaton melletti gyer. meküdülö megvalósítása is az ö nevé-
hez fűződik.)
>- Látom m,azt ¦ lankátVi-Irágzé étet van r&jt. Öeaz, hogy ott baA-táblák ringanak, fák bólogatják a lombjukat, nz mind a falu cntberrLoek .szorgos kezemunkája. Iwen Jelekből líítja az ember, hogy mit jelent uj magyar éleiét teremteni. Meghatódik tíz ember, amikor a munka .tuegbeesü-iését,. szeretetét és eredményét Játja.
— Kedves magyar testvéreim! Virággal fogadtatok. Köszönöm^ nagyau köszönöm, Rózsa, búzavirág, árvácska, tulipán és gyöngyvirág,, cZek mfnd magyar virágok. Egy sincs közte, amit idegenből plántáltak volna Íd«. Bennem sincs idegen gondolat.
Nem akarok Idegen országok utánzója lenni,
annak ellenére, hogy 18 országban Jártam és az ország megmentésén munkálkodtam már 1910-ben is, de val. lom, hogy a\'nemzetet kiemelni az cipős ványosodásbol csak ugy Jeliét, amint Imréuy Béta mondta: «ősi magyar földön uj magyar életet.-
— Lesznek talán, akik a korlézia folyamán személyeskedő eszközökhöz is nyúlnak, fin n*m követem e/en n téren az ellenfeleket, én azt mondom, hallgassátok meg o löbbiekel js. Aztán ha
Ígéretek hamis szárnyán
akartok feljutni a magyar beteljesedés egére, akkor válasszátok att; de hn o magyar sors Jobbra fordulását, gyermekeitek jobb jövőjét akarjátok, ezen keresztül pedig uj ezer esztendőt, akkor kövesselek n Magyar pjet Pártjának tiszta, becsületes zászlaját. Kövessétek, mert ml Istenbe veteti hit bal a magyar testvérek megbecsülésével akarunk rajtatok segíteni.
Hogyan mghhm Uovtzky János a föld népén ?
— Sokon talán azt fogják mondani^ hogyan segíthetek én, hiszen nem ismerem n gazdát, nem lsrnertwtoml .annak bajalt, problémáit. TOst véreim, igenis ismerem. Mióta jll járok a kerü-tettfen, máris a Baross Szövetségen keresztül eredményeket értem el a gazdák javára egyes értékesitési viszonylatokban.
— hyui:.. a keresztény kereskedők közé tartozom. Szégyen ez, magyar testvéreim? Soha ncin éreztem unnak. Célom az, Iwgy az
a földműves, ax állattenyésztő minél többel kapjon »Hri, amit keserveién termel
és lwgy keresztény kézből keresztény kézbe kerüljön a pénz. Utálnak .engem a liberális oldalon és köveket akam^k rámdobni. Vállalom a köveket, ipért én « nemzetért testem és nem ¦nemzet-közi szellemet, hanem magyar nemzeti szellemet akarok, istenivel kell munkálkodni a hazáért, Krisztusért, a imagyarság jobb és boldogabb Jövőjéért. >«?.1 dolgozunk, ezért akantnk uj-magyar életei, i
— A Baross Szövetségnek, amelynek elnöke vagyok, eddig 40 vidéki fiókja van, most építem fel egymásután a többieket és az egész országban min-denütl folyik a munka, hogy a magyar tahi gazdái jobban tudjak minden terményüket, minden állatjukat értékesíteni. Ugyanekkor- a
magyar asszonyok gondját Is enyhíteni akarjuk.
A Baross Női Tábor megtanítja 11 falvak asszonyait, hogyan lehet házi\' szőttesek, vásznak clöállitásával hossza téli napokon a család körében (hasznos munkával\', pénzt keresni, hogy köny-zryebb legyen a gyermekek felnevel.
— H* politikai tűzvész pusztítja az országot Es ml Imrei riadónkban tu> juk, hogy ősi magyar frjldőu uj ma. Ry*r életet akarunk. Keretezem tőletek, pagyar testvéreim, kérdezem lolclek
férfiak és kérdezem tőletek magyar asszonyok, akarjálok^e, hogy a munk>> értéke emelkedjék, az, érvényesülés könnyebb legyen, akartatoké, hogy tmnónycitekért, állataitokért jobb árakat kapjatok,, hogy a magyar asszony könnyebben nevelje n gyermekeit és mindezek nyomán béke, boldogság és jobb élet következzék? Akarjátok? Akkor kövessétek gróf Teleki Pált ós az ő pártjáty a Magyar PJct (Pártját, mert az igeieteket csak e* a párt tudja beváltani.
Hatalmas, dörgő helyeslés és éljenzés adta meg az igenlő választ liovszky János kezdésére. |
Utána felszólalt a nagykanizsai Baross-kerület elnöke^
vitéz Tóth Bála. A keresztény magyar megújhodást jelentő Baross-eszme jelen tőségérül, a magyar néptömegek sorsál gondozó szociális poliükáról beszélt, majd utalt liovszky János nagy tervérc,, amellyel Nagykanizsát export-import varossá akarja fejleszteni* hogy a környék ffwl-vai is jobban és könnyebben tudják minden termclvényüket értékcaltciii. Ezt n«m csinálhatja meg más^ — mondta vitéz Tóth Béla — csak olyan képviselő, nki mögött a keresztény magyar gazdasági étetnek olyan hatalmas,, országos szervezete, áü, mint a Baross Szövetség.
Vukioa István
lelkes, a nép szivéhez közelférköző
s«miMian vázolfn « falu ; gondjait, hajait fs -n \'nerentelev őszinte irgttft szándékokat, amelyeknek sikere allóf CQw hogy.ra kerület rrjafftn köz«^ jól válassza meg azt, afatt- MznJtifttal •beküld" •« törvényhozásba-; ;• ¦"- A gy\'filés<0 mmnusz-aísŰ feJ$Rl«
he. irtana is sokan köftn^vefíék
dcnkívcl a falu problémáiról^ a politika kérdései roj.-.. Ujabb , s#Ir4#4zőnpi-u és lelkes ünnepié* közepeit* \'.hagyla el u kéjíviselŐifslőlt.és kísérete Újudvar kozségfclM ¦ n\'\' . .". • _;•.>, |
telk€S€déasel íogaáiMk Ilovtaky. Jaüost í*fl!&$Mős és a környeiö községekben
Tegnap estig tartó kőrúton volt liovszky János és\'kísérete o nagykanizsai választókerülethez csatoK községek egy részében. Utján elkísérte Kovács Sebestény-Tibor dr. kerületi pártelnök, viléz Tóth Bél:i nngykanizsai ; Baross-elnök, Pitó Lajos eormésl biró, Czifrn László ho-mokkoméromi gazda, Rjff János Bonmási gazda és mások-
A\' három ajtó éppen a vásár forgatagéban érkezett meg elsőnek O eltére.
Nagy tömeg várta Itt már a képvl-» seiőjelölt bemutatkozó beszédét- AJ fogudtatás ünnepélyességéi nemtud-ta jiiegzavarni néhány eUen-kortes közbekiáltása, akiket a tömeg igei* erélyesen lehrjrrogott. A Magyar Élet Pártja nevében Rácz párlélnök ild-vőzőlle megnyitó beszédében tíovszky Jánost, aki nzjtán kifejletté program beszédéhen a keresztény JoblKjldalI gazdasági átállítás jelen, tőségét és feladatait n magyar föld munkásainak, lermelvényeinek, azok ériékesitésének .szempontjából- Sokszor tört fel a hallgatóság köréből a helyeslés, amikor liovszky a gyakor-Intl gazdasági szakember hozzáértésével \'tapintott rá a gazd" leííégte-több problémáira és nntátott rá arra, hogy a Magyar Élet Pártjának programján álló kormány miként tő rekszlk eizxiknt lendületes iramban megoldani. Beszéde befejczté\\til érezte á fa>j népe, hogy gondjait, bn Jatt ismerő és azokon\' segíteni is tudó férfi-j áll előtte, akinek kezébe bizalommal tehcli le a mandátummal együtt a kerület népének, földjének, gyermekeinek sorsát. Ex aa értén csillant meg a szemekben é* ez szólalt meg a tömeg helyeslő zu-gásábnn. l-l ,\' \\
Pitó Lajos sormást bíró talpraesett beHzédc a klsgaz\'da-éiklckek és ü Magyar Élet Párt programjának viszonyára világított rá. \'¦
Rácz pártelnök lelkes zárószavaj rátán liovszky látogatásokat teli a község vezető személyiségeinél- i
Rendkívül meleg, íelkeftetKcMl fűtött volt v fogadtatás
Pölflskeffin.
Benkes Mariska magyarrijhás kislány virágcsokorral s a követkéz* kis beszéddel kas-zöntőtte liovszky Jánost i • I
— A magyar jövő. ez if)iság nevében köszöntjük Méltóságodban u magyar élet elhivatott harcosát- A ml szántóvető apáink Is a föld rö-
gét törve a magyar ételét munkálják. A közös raktárt küzdők • -igy egymásra találtak\'. Szlwtl éftiéiek-kéi Méltóságod mellé iáJlör riépfmíc hiszi és reméli, hogy vezérünk :lesz s igy a küzdelmes Jelen után boldogabb jövő vár községünk dolgos népére é-s szeretett ftwánkra.
Alig akart szűnni az ünneplés, a mikor a pártelnök megnyitója után\' liovszky János elmondta bescédét. Beszéd közben a lelkesedés zaja sokszor zjgott fel fejtrdta UirüLhojiy Pölöskefő népe ott találta meg ahe-lyét liovszky János és a Magyar Élet Pártja táborában. Pitó Uajoft biróbe-széde csak fokozta a hangifat ünnepi emelkedettséget. \' ; t
A kö\\-etkezö állomás 1 <
Booaka
volt. Itt is, mint a többi ben, virágos emelvény, ünneplő tömeg várta a képviselőjelöltet. A bockai rendezés olyan gondos ^ojlt, hogy a hallgatóság számiéra is padsorok áHtak rendelkezésre. liovszky János és Czifra László beszédei igen jó hatást váltottak kl és ez e hatás nem pillanatnyi volt, hanem a fájj i&s a nép saját érdekének és a nagyi tnesnactl érdekek párhjzurwsságáVt nak v. detfes felismerését jelentette.
Kaoorlakon
Is virágos, szép fogadtatás várta a képviselőjelöltet, akinek beszedő meggyőző cWvei hirdette llt is n magyar főid, a magyar nép érdekében vállalt keresztény jobboldali\' programot és annak « gazdaság^ életben való érvéiiyesitését. Igen jó hatást kellett viléz Tóth Béla beszéde, aki liovszky János 20 éves nemzetépítő immkásságét ismertette a hálás hallgatósággal- ! Este 9 órakor a
nagykanizsai Baross
helyiségében tett látogatás! Hovszky János, az országos Baross-elnök. Eló zőieg népes választmányi1 ülés volt, utána pedig együtlmamdtak a tagok és olyan kitörő lelkesedéssel és szeretettet ünnepeltéit a tagokkal köz, vétlenül elbeszélgető Hovszky Jánost, aniire ritkán esik péJda Nagy-; kanlzsa nehezen lelkesedő kózŐtisé-gének életében- Ex a tábor — meglátszott tegnap este — aeélfalként áll Hovszky János mögött s etzí a hai talmas tábor ma a . legkomolyabb tényező a város életének minden síkján- , ¦ . ,
Jaroees Andor less m wasérnapl gyűlés szónok*
JeUmtetl.uk már, hogy Jaross Andor, a Felvidék íninisztere vasárnap Nagykanizsára érkezik és itt beszédet mond az iparos-sz^bazban, a Magyar Élet Pártja déíatán 3 órai;
Nagyságos Asszonyi
Tiiileldlel meRhlv|uk legújabban érkezett
¦ j.í -___JX| modelljeink megtekintéséibe és kiválasztására llftVp IZanUal agy Önnek, mint k. térje és gyermekei részére Ifálsi riaí 62 év dta a legjobb márkás cipö. Aranyéremmel, llHlrvipi ezüstéremmel és kiállilánl érmekkel kitüntetve.
BlILTÉNYINÉL, F6-ut 2.
gyűlésen. \\
A Mugyar Élet Pártja és Hovszky! János képvjjselőjeJŐJtt a városházi i"o-gadtatás után, a párlhelyiségben fogadja u aiiinisztert, ijgyancsak ünnepélyes keretek között. 1
Jaross Ajidort megSbaXIgatiii a vidékről is sokan készülnek bejönni Nagykanizsára. f : t
n*pttot Május 13. azombat Rom. kat. B. Róbert. Protestáns Szerráe. Ikrael. íjur hÖ 24.
Göarürdő nyílva reggel 6 érától att« fl érálr (hétté, sxerda, péntek délután kedden egééz nap nőknek).
1989. Műm 13.
ísajjai kozconv
biztosítsa vetését jégkarra
wDAnm l,
11 Hírek szlovák és ruszin nyelven. _ 17.10 A rádió szalonzenekara. — 1J.0S Felolvasás lianglemezekkel. — 11(5 FWolvasás. — 111.15 Hirck. _ !».30 Az operaház előadása. .Falstaff., VlgoperB három felvonásban, hat koptén. — Az- I. telv. iirtán ku 20.10 Hírek. — A II, Wv, után kb. 21.10 Hírek. — Az előadás utáii kb. 22.20 Idojárisjelenlés. _ 22.25 I.akalos Flórt* dganyzerwkara. — 23.30 Túncle. mezek. — 0.05 Hírek. BUDAPEST II.
18.15 Gyoralrótanfolyam. — 18.55 Hanglemezek. — 20 Hlnek. — 20.20 palóczl Edgár előadása. — 20.50 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 22 Időjirajjeleirtés. ;
BOCS.
18 Májusi kardalok. — 18.45 Jelenetek kai-dalokkal. — 20.15 Wagner-est — 22.30 Könnyű ós .tánczene.
Szombat BUDAPEST I.
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
- 10 Hírek. _ 10.15 Irju3agl rádió.
- 10.45 Mit nézzünk megr - 1110 Farkas Sándor cigányzenekara, — 12.40 HWk. -- 13.20 Időjelzés, ldő-járásjelentcs. — 13.30 Dalok és Ivang-srcrstólók hanglemezről, — 14.30 Hírek. — 14.45 A radló műsorának Is. mertetése. — 15 Arfolyanihirek. — ifi Hábszinház. - 10.45 Időjelzés, Hrek.
17 Hlnek szlovák ós ruszin nyclvcu.
— 17.10 A rádió szalonzenekara. — 18.15 Felolvasás. - 18.4,1 Klamir siu-dor magyar nótákat énekel,, kíséri Csorba (íyula cigányzenekara. — 10.15 llliek. — 19.45 .Rang és mód.. Színmű három felvonásban, — 21.40 Hírek, időjárásjclcntés. — 22 Tandemé-zok. — 23 Operaházi zenokar. — 0.05 llliek. . I : BUDAPEST H.
18.45 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 Felolvasás. — 20 Hicck. — 20.20 Hanglemezek. — 21 Kiss Lajos cigányzenekara. — 22.05 Időjárásjeleülés.
BtCS.
8.30 Könnyű zene. - 12 Szórakoz-taló zene. ~ 14.10 Tarka {emezek. ~ 15 Régi keringő. - 10 D.-sonder.
17 Hangkó|iek. — 17.30 Tánc, dal és a májusra alatt, — II) Hangképek.
— 20.15 Tarka est —. 22-30 München,
Agyvérzésre hajlamos Idősebb embereknek, akiknél iger fsntos, hogy erőlködés nélkül mindennap kőnuytt WtórtnésOk legyen, a lenné-szele* .Fcranc Jézsel* keserűvíz — reggel ttgyomorra egy kis pohárral bevéve — a lehelő legjobb szolgálltot testi. — Kérdezze meg otvosit.
Mértékeit uél, változó felhőiét, több helyen eső és zivatar, a hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intését nagykanUaa! m«a%yol8lUlonitoa jelenti i
Höméraéklet tegnap este Odrakor: +190, am zemel .+«•«. delbea I180 «1:3%.
Megalakult a választási bizottság
Csütörtökön (léiben alakult meg Nagykanizsán a valósítási bizottság. Elnök lett dr. Orley (iyörgy kir. kormány főtanácsos, Nagykanizsn. Helyet-tes elnök dr. Cseinpisz Oénes kir. közjegyiő, I.i-tcnye. Tagok dr. König József orvos, dr. Malek László úgyvéd, Hubint Károly Palin, Ország JCníí Lelunyo, pólingok Papp Oszkár Nagy.
"kanizsa, Kclc Antal Sommás, Anck György- Kiskanizsa, Schmidé Lotenye. jegyző dr. Smcs László városi fogalmazó.
Választási hintós dr Haám László keszthelyi kir. járásbiré-sáfíi elnök, helyettese dr. Knuusz Lásiló nngyka-.nizsat kir. lörvénvszéki biró.
Ilovszky ajánló aláírásai messze túlhaladjak a szükséges számot
iA kCilönlyöző partik ajánlási aláírásainak gyűjtése teljes erővel folyik, llovszky János ajánlási ivein 0/- aláírások már messzire tiiIhatodtnk u törvény áltat megkövetelt számot. Az ajánlások benyújtásának liatáridcjc a
választás napját megelőző 8-ik nap tiéH 12 órája, vagyis május 20, jövő szombat .délig. , i
A választás május 28-án lesz. A választás köipoiiti lielyiséfle a városháza elsőcmeleti tanácsterme.
BariiBi.Es ZiliiniiiiaE
Oroiztony, ahol még regőltf szóval jár a szerelem
1105 lakója van a Koppány váráról elnevezett kincses pogányvár! hegy (övében fészkelő\' községnek, melynek Árpád honfoglalása ejőtt
— imiut pár szár lélekből álló, apróbb szláv törzs településének — Vrszloiry, vagy Vorosztony volt a neve.
3200 kat. holdnyi lerület kitlluő szántót, erdőséget, valamint elsőrendű szölőleranóvidéket övez a község butára, melyből e Zatavári Apátságnak 800, a Magyar őstermelő Rész-, vénylérsaságnuk 600 bold a tjlaf-doj.e. |
\\A község rendkívül szorgalmas, színmagyar Jakóira fejenkfnt alig jut több egy-egy kat. hold terfllet;-néi, ez a holdnyi terület azonban kiváló termőterület, melyen nem rit kán 14—18 métermázsányi buza-termést is produkálnak a csekély földhöz ragadt Őstermelők, kiknek egy klwibb része, ha húsételt litván A maga, vagy családtagjai számára, bizony nem átulja kezébe venni lesi-/puskáját s felcsap alkalmi orvvadásznak, j
Évszázadokkal ezelőtt is Így volt, most is igy van, hiszen a sa-gényj emberek: Jó része nem tartja bűnnek az orwadászatot, lévén a nyrjl szabad állat, melyet e Jóisten flimak a szerencsés flótásnak a számára teremtett, aki tőrbecsalja, leüti; vagy ha netalán célegyenesen nekiszalad;
— >őn védelemből* lejővi-Fogoly, fácán, nyjl, vagy izes öz-.
peci-enye gyakran kerüi o szegényes, de tiszta házak asztalain teritékre, a község lakóinak jó részfo nzonban szorps kétkezenrankájávai keresi meg nemc-sak mindenriapi kenyerét, tranem a vasárnapi pecsenyére, kulacsra, vagy káposzlábaVa-ióját is. !
KétMÍgtelcu, hogy a község lakói
Városi Mozgó
Bucsuelóadások az Idei
a legderekabb, legmokányabb má-gyúrok, kik még Jókai Mórt is »pe-csoviesiiak*: aposztrofálták, amidőn egy izben, valamikor a hatvanas években poii\'ikai könutja alkídjnával az orositaiiyil kerület iiáayíbBn. orientálódott. Nem tudtak niegbb-csájtanl neki, hogy kibékült a császárral, aki kegyelmében részesi-tette. , i t \'I
Tragikus esemény színhelye volt n község a törökdulás idején- Miután a fonyódi bég csapatai feldúlták Pa c«át, Igrlczét, Szentpéterrart, Omsz tony magyarjai iovasfutárt küldtek TJrjry György akkori nagykanizsai várkapitányhoz segStség\'ért. TJíjry 50Q vitézével együtt Jónikapott és a Nagyréc^e, Garabmic, Z\'ilaszubar.Za luapátl rjtvonalon akarU útját állni a törököknek, akik azonban vala. hogy megtiudták ezt s Alsó-Felsörajk, Kerecseny községeken kerCsz^ tüi Orosztonyba vágtattak, a községeket kirabolta^, feldúlták, eiégctJ ték, snujd pétiig az AJranyhégy-szorosba vonultak, ahol Thury csapatait lepték meg, egy mocsárba szorították s az utolsó szálig lemészárol-
&k. • i t " i ,
Hiába küldőit Thury a rajtaütésre iovasfutárt Zrínyi Miklóshoz Csáktornyára, mire a segitség n»gérke-zelt, már csak a leperzseli falvakat, a holt vitézekéi találta; a török pe dig Batatoiunagyaródoat kercsztü,! ind-jlt visszavonuló útjára. - •
A község főjegyzőjével, Gs^ba Antallal beszélgetek. Robosztus, majd két miéter magas óriás, olyan, mint a pogáuyvári hegy tetejét diszilö s-jdármagas óriásfenyö, melyet Is, ten tudja, hány községboi, a messze Baíatonmellékéről $s meglátnak. Nemcsak a község iewntelfjysága,
Szerdától vasárnapig I
évad legnagyobb filmjével « budapesti premierrel egyidfiben I Y^^imlvSmS mnmm Csermely Gyula orosz I 0|9l Ilii llaSX tárgyú kémregénye. Sxerepelnek a legjobb magyar esinésecelc.
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, Vasárnap 3, 3, 7 és 9 órakor. leaaaaasssseaaataaaaaw
hanem aggja, vénje is szereti s be-esfili Jótékony munkélkodéKát, hl* hiszen amikor faiuja érdekéről van szó, számtiian esetben erszényét t« kinyitja, pedig magánvagyon* nincsen. Csnk nemrég s7erezte be saját költségén a leveutezenckar íuvos-hnngszereit, a ]e\\-entezászlól; színpadot építtetett az iskola egyik termében az ifjúság számára, stb. | Levtintél a versenyeket sorra nyerik meg, söt nemrég történt, hogy a járási versenyen a járás területéről1 oz összes érmekéi, dijukiií a ki* Orosztony község leventéi vitték haza. Az Országos Testnevelési Tanács látva a szép eredményeket, a leveiitelötér építésére -100 pengő hoz zájéralést folyósított, a község derék képviselőtestülele pedig 60« pengőt szavazott meg ugyanerre a célra, amit a Miniszterköz\',. Bizottság érthetetlen és tnegmagyarázha-1 tntlan okokbói nem hagyott Jóvá-Nagyot gondoltak erre a község leventéi s serény munkába kezdtek. Dmkadailan szorgalosnüíal maguk épitetlék fci a s a nagy, tel-
jéién zárt, cserépzsindelyeK kilövö-heiyiséget, mery^iek elkészitéMtl egyébként legalább 1000 peagöt emészteti volna fel.
< «-
A faluba tévedt utas, hogy ha kissé szótnéz s megismerkedik a község gerinces magyarjaival, ugy kezdi érezni magát, mintha a régji, régi szép magyar világba pottyant volna, amit a városokban már sok évszázadokkal ezelőtt elparentált a könyörtelen idők lélekharangja. |
Nézzük csak meg az oroszlnnyl népszokásokat, hallgassuk meg a regösök danáját, hogy a uegy regős Tinódi Lünlns Sebestyén viIágéJ>a érkezzünk vissza \\ rákmódon haladva, íme., n rege:
Haj rege, rég! törvény, Ha] regö, rajta ! Azt is megadhatta Az n nagy Úristen : Itten ludmik egy lányt, Kinek neve ! Éva. Amott meg egy legényt, Kinek neve Jó-ska. I
Isten meg ne mentse, I
Keblére ejtse
Egymás örömére. ¦ |
: Régi házuk né"pe Ugy sirassa, likassá, Mint a kocát malaca. V Huj rege, régi törvény,
Haj regö, rajta! I ¦
Azt is megadhatja 1 AZ a nagy Úristen ! ;
öt-hat legény összeáll i a kora esti órákban indulnak el a lányos házak, illetőleg kedvefCik, saerehne-seik ablakai alá regölni. ElregöHk a regét a kis házak abiakai alaftu, csak a keresztneveket változtatjáW házankint, mert nem minden leány szeretője Jóska, nem minden legény1, szeretője Éva, A regölés után kitárul a kis fehérre meszelt-ház ajtaja s a legények, élükön u leány kedvei sévei, belépirékn regimódi dió, vagy) gesztenyefa-íiimárjumos, saiblótbsfc rozmaring, menta, vagy p&pitériltuJ tos szobáira tovább folytatni 8 regöJ lést., , |
Hogy ha aztán húsvét.táján kerülne as utas a faluba, a legények) közé, félig-meddig m|égÍK a mai kor-í ban érezné nwgát niert modemlzál-zálták, célszerüsiteítók a legények a busvéll locsolást. \'FéHileres, Uteres gazda, vagy gazdaasszony által fel-szódaáuv^g^\'kkiei keresik fiel a lányos
ZALAí KöZLONV
Kincsem tűzhelyek, The Best kerékpárak, Hungária kerítés fona-tok nagy raktára. —
házakat, előbb nyakonspriccelik a sj kongató fehérnépet, majd pedig a ajánlóit boroskancsót >parfőmözik« meg, hogy — nagyobbakat ihassanak belőle. Cifra pirostojás, Jácint, margaréta, ibolya, hővlrágcwokor ilyenkor a fizetségük a húsvéti sonkán,\'foszlós fonoltkaláeson kívül. •
Felkapaszkodom a Pogányvár! begy legtetejére s jamig a gyönyörű szöiöligefck között rovom utamat, elnézem a fakadó, rügyezd szőlőtőkéket, melyeknek gyümölcséből a pogányvár! >k)mvt>zt« sajtolják, érlelik, fejik a pogáíiyvárvidéki ma. gyarok. Ahogy a hegytetőre érek, ej iTtesiTC-messze Balatonviac tükröződik elém c&bbáhkent a vilkániku* eredetű, koporsóalak1".! Badacsonyi-heggyel. Az ehn-jlt évszázadok álmaiban ringatom magamat, amíg motorbúgás ébreszt fel- Egy autó pöffőgtet fel a hegynek, valahol a dióskáÜ fiton- I I
KUNGL LAJOS
\'ft"
Vasárnap Zrlnyl-PEAC
fs\'agy kücdelein lesz vasárnap a Zrínyi pályán a két fontos bajnoki pontért A Zrínyi a legjobb csapalá-vol vesz rfisrt a .mumus- PEAC ellen, aki már sokszor megkeserltetto a,helyzetét. A Zrínyinek szüksége van minden [jonlra, csak így lehet bajnok. Mert a bajnokság még mindig nyílt 3-4 csapat köxötL A mérkőzés fél 4 órakor lösz. ElömérkŐiés a Kereske. delinl-Vasut II. ifjúsági bajnoki mérkőzés lesz. (t)
Cipőt,
Kalapot,
Nya.kkandőt( Ingtrt
SZOMOLÁNYINÁL
vtaarctjunk I
— KtiJauka dio sokféle nlnben magyaros kézimunka részére, olcsó árakon, SmattxwH. (t)
- Saját MoMU-i ét Oroméra ásol-Iáié meghívásnak tea eletet, 1» • fefeMa BateeintUa «tal MftkcUr-kiU-ilt&át megtekinti, vátelkenyner nélktl.
HALLÓI FIGYELEM 1 HALLÓI Huaár-iaaxállltáa
?»S.u. Imii l.taá> kaijjiiljiliajl
I kg aerléahua, toinl való......Hj P
1 kg nyaka, lapocka, comb...... l\'W r
1 kg Urtéakaral ............... J»
I kg lalrezalonna ............ \\ « L
1 fi hit éa zelr............... >"*° p
I kg ló munkál szaUml FM-V« \' 1 kj Kürtölt azalonna ... It^-tSS r
Alul ...1. ii< la\'ti* I 13*»
"jiUi iMtWtilM vlfttotiat kén.
\'"..\'.\'..".\' slmon Iltv4n tfgm.
Husz órája a nyílt tengeren áll, óriási ködben az angol királyi pár hajója
London, május 1? Az « hajé, amely az Adtjf filgnr királyi pírt Ka-jKmOL, .ll!\'dil fcló viszi, leg-tjSBE* il"P hamtafa ködbo ff^TT^ derült. A kőd olyan sürü volt, hogy méterekre sem leheteti ellátni és n kísérő két cirkálóval is csak kürtjelekkel tudlak
érintkezni. Az áthatolhatatlan köd miatt a hajó 20 órája mozdulatlanul áll nz Óceánon, ma rjgyan megpróbálták a továbbinchlist, de azonnal le kellelt állllaul a gépeket, mert a hirtelen történt rendkívül crös lehűlés jéghegyek közeledtére matat, iuni veszélyes helyzetbe sodorhatja a kirá\'yi pírt vivő hajót.
Zalában mindenütt előre törnek a Magyar Élet pártjának jelöltjei
Nemcsak Nagykanizsán és a kerületben, hunem egész Zala megyében épp ugy, mint az ország minden részén nagyban folyik a választási szervezkedés, egymást érik a gyűlések, szóval áH a választási Ím re. örömmel állipilható meg. hogy a Magyar Élet Pártjának jciöUjel Zalában Is mindenütt előretörnek. A Józan .zalai magyar nép belátta, hogy az egyedüli helye* íit az, amelyen a kormány a MBP támogatásával Jár*
A sümegi kerületben vitéz gróf Komis Eeniér folytatta az elmúlt napokban gyülé>eit. Gyűlésein, Sü-megcíehin, Bazsln és másutt is, nagy száma lelkes hallgatóság vett részt, mindenütt meleg szerclcttci fogad, ták a kerület népszerű képviselő-
| Jelöltjét.
A\'/ alsólendvai keríilelben vitéz Biró György helyzete renditbclcllcn: Ve\'c szemben Dojtor Lajos községi biró próbálkozik kisgazdapárti programmal, de vitéz Biró György evélyelt ez cseppet sem érlnli- ¦ Még a bevehetétlennek hitt keszthelyi kerületben is egyre többenj csatlakoznak a Magyar Élet Pártjának zászlajához és mind töbl>en hallgatják dr. O\'tay László programját, aki most Járja a kerület községeit.
Zalaegerszegen a MÉF* « Keresztény párttal összefogva együtt jelölte dr. Thassy Kristóf földbirtokost. Az egerszegi Koitarházban megtartott nagygyűlés lelkes hangulata aztnru-tatja, hogy dr. Thassy Kristóf mellett áll az egész választókerület.
Rosai ut sáros ut •mslksdô vagy httgyl ut
legmegbízhatóbb kocsija
FORD EIFEL ára : FORD V.—8 ára: Körzetképvlsetö :
3.260 P, évi adója: 60 P 6.126 P, Sri adója: 100 P
TEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
A Szombathelyen elfogott betörök fúrták meg a Fischer és Bäder cég páncélszekrényét?
Szombathelyen a rendőrség kitűnő fogási csinált. Kézrekerllették azt a veszedelmet betörö-(WtA bandát, amely a Du-1 ninluton végig a be-
.jBT* törések sorozatát és V1 kasizalurásokti kövelett el. A .munka" módszere azt bizonyította, hogy a bűncselekményeket egy társaság követi el. Az elfogott Varga Kálmánt és három társát nto-t Székesfehérvárra vitték, ahol bevallották, hogy lik követték el a fehérvári betöréseket is. Beismerték azt is, hogy Keszthelyen, Tapolcán, Sümegen, a Balaton mentén Is hasonló bűncselekményeket
követlek el. Miután alapos a fellevés, \'hogy a nagykanizsai Fischer és Bilder vasnagykereskedö cégnél elkövetett kasszafurás Is ezek lelkiismeretét terheli, intézkedés lorléut, \'hogy erre vonatkozólag is kihallgassák őket.
Nehéz székelés ben szenvedek, i különösen azok, akiknek fájdalmas \' végbélbajok — mint aranyér, repedés, elóesés, sipoly, szakaiét — teszik ai életet kellemetlenné, bél-Urltlésüket reggel és este negyed pohár természetes .Ferenc József* keserüvlzzel megfelelően elrendezhetik. Kérdezte meg orvosat
NÓp Mozgás Péntek, szombat és vasárnap. ¦illiöa világfilm I Remek filmóriás I
rály
Szereplők: Villon poéta Ronald Colraan, A franciák királya Husii Rathbone, Lady Kalherlne Franc. Dee Remek kiaárS mOsgr !
Előadás: kSznapokon 6,7,9, vasárnap 3,5,7,0-kor.
1189. május 13
CuM UK ••• I
Host tlleues palániákat Ifj. Petermann József
kertétzetiból EOtvBf tér 18. Telelőn 634. rlac. ku-aete ár«.ít6»..l.Inukat
liuto - Fill - Miiuli
— Budapesti levél — Ax életrajz-filmek
még mindig igen nagy divatban vannak. Az amerikaiak most kcsntik cl (.rabom Bélinek,, a lelefon ffelLalálő-jának .életéről szóló rendkívül Ugalraas lörlénelet.
Rossz letz a film-termés ?
¦A Hnnnia igazgatósága e\'.határoita, hogy mindennemű müteremlilleU be-szüntet, [innék kö\\«tkerfébon níncsíu vállalkozó flbngyártásra és a* össszCs tercek ineg\\-alósltása abbamaradt. Miután előzölog a Filmiroda kűtelertó magát a Hunniával szemben, hogy évente csak bét filmet gyárt és ebből már négy lefutott, olt is csak három további film készCiUiet cL Hu gyors segítség nem jön, — amit gyártó körök az államtól várnak — ugy oa uj szezonban nagyon\' kevés film lesz, ami elsősorban a mozgÓsztiiMzakat fogja súlyosan érinteni, mert hiszen különösen a vidéki közönség nagyon ragaszkodik az anyanyolvén beszélő filmekhez, Dmclktt még viUtocatianul fennáll az a lehetőség, hogy az ame. rikai film vállalatok fiókjai kivonulnak az országból és a Nemzeti llank nem fog korlátlanul devizát kiutalni a francia filmek számára. Igaz, hogy rendelkezésre állnak a német filmek, de ezek, bármennyire fejlödte\'t is az utóbbi időben, még sem fogják telje-fcscn kje légit! íet ni n közönség igényeit. Hemélhctő azonban, hogy a kormány hóna alá nyúl a film gyár lásnak és legalább is felhatalmaz** a Hunnia igazgatóságát, hogy az eddigi kedvezményekkel továbbra is rendel kezesére álljon a gyártásnak. Ha ugyanis a gyártás megszűnik: rcngcleg ember marad kenyér nélkül.
Nem las* műkedvelő-film
Epen a fenti kórübnenyek folytán kétségessé vált a Magyar Cavolcadc szép tervének megvalósítása is, A. filmmel kapcsolatban egyébként is ugv alakult a liolyzcU hogy a filmből kikapcsolják o műkedvelőket^ inert a végleges szöveg szerint nincs szükség töniegslaüszlériára.
Dupla vagy aemml
Ugy látszik, szériálíon csak a<Diaan* Durbln filmek sikerülnek, linnek a fieáal uj sztárnak egyik filmjcMiagyobb üzlets mint a másik. A Mclro, amely az Orgonavirágzás sikerére akart rá-dupláznl a Szerelmesük cimfl Nelson Üddy—Jeanetle Macdonalt) filmmel, már nem tudott megfetelö sikort el. érni. Wliet^ hogy külföldön, ohol n film az Orgona virágzás nagy slágerének\', a Swectliacrbiok, a dniét viselle, nagyobb vonzóerőnek bizonyult, *
Nagy siker
Az amerikaiak közül változatlanul tartja magát Kertész Mihály, akinek legújabb milliós ftUnjc-a I)odgc City, amelynek főszerepeit Erről Flyiui cs Ollvia I)c flavilland Játszák, Óriási siker.
Tilos i „Hardy fiu"
Az uj Mlckey Hocncy sorosainak eredetileg Hardy fiu voli a cimo. A magyar cenzúra ozonl^u indokolás nélkül letiltotta ezt a címet, A gyár nem értette, hogy mi kifogásolni való lehet a filmek ciinéu, míg végül rá-jötick arra, hogy a cenzúra c*t t,u pintalbói icito cg)\' hasonnevű magas
és Jsvitísoksi olcsón VilUJmuJi
... (fM* saOsr* ^k§*le^«W/i .
fcíntettri. A cen^ráhak nagyíokli \'körűitek intése rendkívül dicséretreméltó nniiak dacára, hogy e fílhiéklien tú-tojdouképen semmi bántó, nincs. Vég-eredményben azonban t^fttt rmáden-kijiCk Jeliét kelleanes. Iá inoziptnká-fejkon olvassa a nevét. Ezért válto«)tt o filmek címé H«ardyro. i
FHm-nét LIIIsfQr ede n
Mtijus második fejében országos filmhét k>sz<Ultenlreden. A fllraérdek-képviselctek erre az össrejóv«telükre nemcsak n szakmabeli értlekeltsége-ket,,hanem a filmművészeket; is meghívják, akik a Palota-szállóban fellépésükkel js szórakoztatják majd nemcsak az egybegyűlt szakközömével, liancm a Palota-szálló vendégeit is. Az össrejövetélnek ugyanis jórószben az n célja,, hogy Ort a gyönyórö, de halódó helyet Wssá divatbahozzák.
Qiál Frsnoi megbukott
Az amerikai magyaroknak — mint már megendékeztünk — általában n*ín tul jól megy. Legújabb hinek szerint Gaal Franciskát\' is elhagyta hagyo-Dianyos szerencséje. Legújabb finnje, amely Hunyady Sándor Kálijából készült, olyan nagy bukás, hogy \\c\\v-Yorkbaji n«m is akadt premier mozi, amely bajlandó lett volna lejátszani. A filmet másodhetes moziban hozták W, n«m nagy Örömére u paramount-najíl amely gyártotta;
A oenxurs közbelép
lAz Ufa a közéig hetekben akart* kihozni Barabás Pái Magyarországon készajt\' Könnyű * férfiaknak című filmjét. Berlini értesitós szerint azonban a német cenzúra még nem engedélyezte a filmet, ugy lidgy a budapesti bemutató is eltolódik.
Az első evljol film
Svájcban végre elkészül ar első svájci finn, amely a kAngrjiok/ történet-íét tárgyalja. A film cimO Credo és a kis l)flsejj műteremben forgatják majd, bár legnagyobb része külső felvételekben készül. A film; kölön érdekessége 8 záraim km, hogy Gaál Béla, az .ismert magyar filmrendező rendezi, Hkl mar kii is utazott n munkaiatok megtes-désére. ,
¦j
* ej*j román hangosfilm
Végre elkészül az első lomán-nyelvü hangosfilm is, amelyet egy magyar ÍÜmgyártó hónapok óta próbált Bukarestben összehozni. Ezt a fűmet Js Gaál Bélának keltett volna rendezni, ám svájci elfoglaltsága miftU Jan Michael román rendező rendezi, A lilmhez magyar operatöri. Vidor Lászlót akarlak levinni, akiért az egész varost tűvé tették, míg végit kiderüli, hogy most szolgálja; katonai évét és ¦zért szintén nem működhet közre a román lllniben.
Kossu\'h Ilim
készül Németországban. Bolváry. Géza, az ismert magyar rendező Márip» Ilona címmel nagy német filmet készít a magyar szabadságharcról. A film címszerepét Paula W\'esscly játszó. Rendkívül szomorú,, hogy az első Kossuth filmet, bár erről mér annyit volt szó, n*m Magyarországon, hanem külföldön forgatják. Rendkívül jelentősége van azonban, liogy a magyar fiiggctlenségí mozgalomról Németországban készül egy olyan film, amely a magyarok iránti barátságot a icg-aiesszebbuícnőian dokumentálja.
.\' ..Olyan munka tatai taeg craágszerte, tog? mindenki nem csak megette!, hmm gyarapodhaiik Is"
Baja, május 12 Pieményl-Schnollcr pénzügymlnlsiter nagyszabású besi\'édljen Ismertelto liu. ján a kormány elgondolásait és\'többek között a kóvctkeiökct mondta:
— Olyan nagyarányú munka indul m«g, hogy , (
nem lesz elég ember.
Nem kell félni a gyermekáldástófli mert nem lesz munkanélküli és a több munkával meglesz a jólét. A földreform következik most és azt észszerűen fogjuk megoldani. Folytatni kívánjuk a házépítési akciót Is, az útépítések terén pedig icngoLeg avmunka,
— A raellátás, sócllátás biztosítva van, az utakat Kárpátalja icló is ki kell tehát építeni. Ez n nagy munka eredményezi majd azt, hogy mindenki fisztcsségcs munkahoz juthat, amelyből nemcsak megélni, de gyarapodni is Ind!
— A négyszázmilliós polgári be~ ruliázásból nem vettünk, el semmit, bár a rendelkezés ünki* álló tartaléktőkét a Kárpátalja felszabadításakor felhasználtuk. A beruházás azonban
tervszerűen folyik, d» mindent az egymilliárdos keretből nem tudunk megoldani. ,
A szükségletet hitel utján teremtjük slfi
szokás szerint a Nemzeti Bankhoz fordulunk. Kell az arany-alap n,gazda-sági életben, de a munkaalkalmakat és munkalehetőségeket nem helyezhetjük alája. Ez azonban korántsem jelent Inflációt, hisz alkotó munkát kapunk. A bankjegyforgalom 500 millióról Ö00 millióra emelkedett és ennek előnyeit inátis érezzük, El\'anségünk az, aki eldugja a pénzt épp ugy. mint aki külföldre csempészi. A vállalatoknál
keresztény vozetóst
sürgetett a továbbiakban * pénzügy-miiüszter, majd az uj adópolitikát és a köztisztviselőkön ós a munkásokon való segítés módozatait Ismer tette. Dolgoztatni és dolgozni, mondta, ez a jelszó és akkor mindenki lisztességes munkával uagyobb darab kenyérhez jut! , ,
Értesítési
A nagyérdemii közönség szíves tudomására hozom, hagy a fényképek árait mélyen IsttxállltettctiM éa ennek keretén belül klrakat-kl»ültéa«al kapcsolatos afcolel raudaaak. — Üzletszerzöm látogatásaival a mintaképeket bemutatja megrendelés céljából.
Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását. A kiállítást rendezem: Nagykanizsa, fUTttl ÉJ MjfetÍL
Szlovákiában előre lefoglalták az egész évi termést
Magyarellenes Izgatással akarják lecsendesíteni az élelmiszerhiány miatt keletkezett hangulatot
P Pozsony) május 12
Megbízható jelentések szerint Tő-, keterebesen a szlovákok leszerelték az ottani cukorgyárat és a gépeket belső Szlovákiába száJljltotlák. A cukorgyár valamennyi infankósát el-! bocsátották, de nemcsak ezzel tetlek kenyérnélkülivé ezreket, hanem az* egész vidék gazdasági életét Is megbénították. A vidéken a nagybirtokosok csak ugy, mint a kisblrtoko-. sok a cukorgyárral történt szerződéi alapján a gyárnak termeltek és. most semmiféle értékesítési lehclö-égük nem maradt- . i
Más megyékből érkező jelentések
szerint is egyre nagyobb az elkeseredés Szlovákiában, most mór nemcsak a kisebbség, hanem a szlovákok körében is. Egyes é^lmiszercik-kek fogytán vunnak, kivitel semerre sem indult még meg, az élelrnfczer és u gabonanemü meglévő mennyiségét lefogbüták, sőt mér az ki<-\\ termésre is rátette a HUiika-gárda a kezel. Az elkeseredés legnagyobb Me-zőnagymihály és környékén- Az elkeseredés csak azért nem robbant ki eddig, mert irányított akcióval a anagyurok elleni izgatással akarják elterelni u szlovákok figyelmét a belső bajokról, i , , j \'.
A Dunába zuhant gépével Magyar Sándor, a híres oceanrepfllÓ
A Horthy István w^léséwei ma Londonb;i induló magyar repülőcsoport egyik gépét Magyar Sándor, a híres \'occénrepüiő vezette, a ki útidon ben gépével nagy kődbe került és [
leszállás közben a Dimába zuhant-Az utolsó percben tudott a gépből kiugrani és partrauszni, gépe azonban elsüllyedt. A; repülőraj Jőbbt gépel Aspangban simán leszálltak. I
Biztosítsa
Jégkárra
— (Uj tlzpengősök)
A Magyar Nemzeti Bank május 1*6 ifi-én niCttkézdi a/. 1930. évi dcember 22-i kelettel ellátott tlz-peiigös cirriletfl bankjegyek kibocsátását. Az uj tizpongősök elöoldalát zöld-sötéttilazőld ssiabén nyomiák. Baloldalán csipkeszerü díszítésben, dicsfényben, ölében a kisded Jézussal Magyarország vödöasz-szonya, jobboldalán pedig loányfény-kép látható. A hátsó oldalon lomb-zöld-kékcsröld-lombzöbl szlriü, középütt stilizált keretijén Szent István lovas-szobm, ettől balra orális keretben a koronás magyar címer és az értékjelzés díszíti az uj bankjegyet.
— (A Tul a nagy Krlvánon;
című táncos operettet közkívánatra 13-án, szombaton este fél 9 órai kezdettel a Katholikus Legényegylet nagytermében megismétlik. Az. előadás után lánc reggelig. Az előadáshoz és Lánchoz a ifinél u 17. gyalogezred zenekara szolgáltalja Hering Vilmos karnagy vezényletével. Jegyek elóVé4elben Bárány ékszerésznél kaphatók és este a pénztáráéi I. hely 1 pengő, II. hely 60 fillér, állóhely 50 fillér. A rendezőség szíves pártfogá-\'it kéf, mivel a tiszta bevétel az uj templom alap javára fordítják. (0
— (Zsidók figyelmébe t)
A város hivatalos lürdetmény])cii telte közzé a válnsztójogosul^ág iga-zolásával kapcsolatban a tőrvény s*e. rínt zsidónak siámitők jelentkezési kö-telczcllséiíét. Ezúton is figyelmeztetik az érdekelteket, hogy a batáridő,május 13-án lejár, A jelentkezés elmulasztása uCin kihágás, hanem egy évi fogházzal büntethető vétség.
!S ü et m üiniíiÉki^k miv\\ liMttt itirtlRBit M laltkifrtt
szakszerlien és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF kőfaragémestemél, Király-utca 33.1 Hsgy (iremUk-r«ktár. Telefon 616. [
— GallSr vsaxask kék és piros színben, febór ruhával együtt moshatók, íí\'.biu, ..-.\'I. 6) — (Ráesett a gabonászgák)
A régi Transdamibia gitómaloni telepén dolgozott gabona kirakódásn ál (]uzsv«nicz Vilmos nogylamízsai, 33 év«S nős mv -.kasember. Munka közben Guzsvenícz megcsúszott és estében a súlyos zsák reáesett. Súlyos belső sérüléseket szenvedett. Telefonáltak a mentőknek, akik Guzsvenlc-el beszálli-tották a nagj\'kanlzsaí kózkórhá\'íba.
— BatsrkUUHAsmalul tekintse mef i altul un vételkényszer nélktl. stopsteln biitorárühíus.
: a. jEalai uözLöny
EZT [AM&bfisl
BUM KÖZLŐN*
1939, május 13
~~ (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 4 gyermek született, 2 flu és 2 leányi Szllajka György földműves és Horváth Rozáliának rk, Hal Büki Lajos hegyőr és Szollár Ajinának rk. leánya, Balogh Mihály napszámos és pór Rozáliának rk. fia. Kovács Ferenc napszámos és Andri Margitnak (Szabadhegy) rk. leánya. — Halálozás 8 történt; özv, Major Józseínó Tislwics Katalin rk. 77 éves, Grasics György cipész tinond rk, 16 éves, Bedö József városi sne. gény rk, 80 éves, Horváth János kőműves rk. 86 éves, Horváth Ferenc főpincér rk. 34 évOs, Gyöm,János földműves rk. 43 éves, Andris György cipÖrelsőrészkióSEitÖ rk, 30 éves, Major Margit rk. 4 éves. — Házasságkötés 7 volt: Bődy Béla gépkocsivezető rk, (Surd) és Baksa Terézia rk., Imrey Ferenc földműves rk. és Tiszai Má-[ fYt% fia rk., Vnrga Lajos vá-rosi díjnok rk. és Sza-kony Gizella rk., Pusztát György géplakatos rk, (Berhlda rercinarfon gyártelep) és Bedének Mária Magdolna rk. (Felsííerdö erdöslak), Bnnczom F3-renn földműves Tk. és Csondor Julianna rk., .Somfai István MáV segédtiszt rk. ^UkK/récsei vasútállomás) és Pálfl Margit (elvált) kereskedj rk. (ííagolasánc), Szabó István magántisztviselő rk. és Horváth Inna rk.
- (Találtak)
a vasúton egy pár női kesztyűt. Tulaj doirosa joienlkozték a szerkesztő-
(0.
Nagykanizsa megyei város polgármestertől.
10.426/1939.
Hirdetmény.
Mindazok, akik selyemtenyésztéssel óhajtanak foglalkozni, jelentkezzenek Komor Gyula cipész Barakk 29, városi felvigyázónál, hol a kiosztás idején a tenyésztéshez szükséges hernyót, tenyéBztópapirt és a tenyésztéshez szükséges utasítást a tenyészteni óhajtók Ingyen kapják.
A gubó ára a folyó évben f. osztályú 1 P 80 f., II. osztályú I P ét III. osztályú 10 fillér.
Nagykanizsa, 1939. május 5. imi Polgármester.
á Halai Köxlőay Sport-UppTerteaye
TIPP-SZELVÉNY ,
Lakik:.........................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következe eredményeket hozzak:
NZTE-PEAC .... _ (_:_)
SBTC-NTE . . . _ (...:_.)
KRAC-PVSK..... (_.:...)
KTSE-PAC . _ :~ <-¦-)
DPAC—ZbSE . . . _ i_ (_:_)
PBTC-PHETC. . . ._ (_:._)
NVTE—CaTK..... (...:...)
Fradl-Elektr...... (...: ._)
Olasz—Angol..... (.......)
Nagykanizsa m. város polgármesterétől.
10.425/1939.
Hirdetmény
(Ar eperfalombszedés gátlátok és eperlalomb fertőzéseit bfln-teteae).
A mezőgazdaságról és mezörend-Srtégröl szóló 1894. évi XII. t.-c. 95. íjának d) pontja érielmében ki-
hágást követ el ét szigorúan bün-lelendfi az az egyén, aki a közutakon, köztereken, vagy utcákon lévő eperfákrói selyemfenyésztésl célra a Iombszedeat megakadályozza,\' vagy az cpt italomból megfertőzés állal selyemtenyésztési célra használhatatlanná teszi.
Ilyen etetekben a kihágás! el|árát mindig hivatalból lesz megindítva.
Nagykanizsa, 1939. május 5. hu Polgármester.
Zsm!os, jlfl tatod
Sintrox kúuéfOzőn
készíthetünk.
Kapható: V4—\'/2—1—IV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. un
Melyik ?
¦|C ill Ion Resent\'
a legjobb
férfi-ísnffl kerékpár.,
Olostón ré«xl»tf Jxatéara Is kapható i
Szabó Antal
aportOstlatsVbm Nagykarsizaa, FS-ul S.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Padmanroaky.utoa S.J
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. *
A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a Jelentkező olvasók részére.
Hirdessen i Zului Közlönyben
OfcSJDiíÁsJJOf
mfamczúwn Kcrjakoxhalik
APRÓHIRDETÉSEK
m iillif, mludan tottbM nt 0 llWr, l-,iik0inEp 10 ..ötn M llllir, mlnZM tovibbl t.rt . nílíí.
¦•JAraaet lelvesiek Magysr-n. 11/n. •
©ísgásltejáíígeífe éa tanulálelnyok azon-lal felvétetnek Barou-vaiíoilu Magvar..u. 2. •
(¦-fataBiMíi ajánlkozom egészen vagy bejárni, esetleg klaagltenl, vidékre Is, — PeUII-ut 24. 1373
ADAS-VÉTEL
Tesla éa törmelék töltésnek dljtvlnnul kapható TeleU-ut 35,
Lttoartta eladó Karaly-utca 31.
Jéallaaotaaa kW „Trlumpl" olrt.l-kocata motorkerékpár eladó Melczer tlveg-kercskedésben. *
megvételre. Rozgonjr?-^ 19.
Nagyréctel Erdőgazdaságban UaaltaH taat3ta eladó. _1371
LAKAt^OzttmtELYlSfiO
Haranusaotu. ^ utcai emeleti lakit augttaztaira kiadó. Lenért börkeieskedfi. *
Bataaakaa konyhúa lakié kiadó Alti In-utca 59. 1866
Harataaaeaaa lakás msgánnAsbsn augusztusra kiadd Cseogerr-ut 78/a. •
a^aaártakaaty. kovácsműhely mellül, JakabbiU uco 1 alatt Uadó. 1395
Háraaiaaoaéa modern családi ma-
fanbix kiadó augusztus l-re. Bóvebhet a [adóhivatalban.
HáfemezefeáB utcai ösazkomíorlos lakát Hoitli.y Miktóa-ut 81. sz. alatt aug. 1-ia kiadó. Érdeklődni lehet: Janda, Gazdasági Takarékpénztár. 1379
BÚTOROZOTT SZOBA
mellett csinosan tmtorozott, rardoizota-haswálttUI Rozgonyl-u. 19.
csendes asaka, raájns 15-re klado.
UAZ ÉS INGATLAN
lót lelszerelt, nemes laj|al beültetett kisebb aaalet vaHaaták Kanizsához kezel. Ajánlatokat a kiadóba.
Msgyar-uten 194. Se. hám, ugyanott agy káahalf nagy telekkel, esetleg anélkül ekdó.
KÜLÖNFÉLE
Akaf tatnrk«>auaal T Fényképező-gépek kólcsouzaae 5 hétre 1 tek. Ilimmel. 3 i\'-lol VatUgh fézryUpeas éa totó szak-Utletáben, Fó-ut 10, úengezy-ut I, II-gyeleaa I az uctvarbiia. .
Mindennapi Icyelcseaból OstzegyBJtOll aalyMat, régi vagy uJ tömegeket, ma-gyári ét kollóldlt. leloazlalolt gydltemé-nyéket bármikor megvélelte keresek. — Bartuuits Lajos, a Zatal Kbsldny f. azer-kesztóje. Erdeklodat lehet lakion 78. az. vagy személyesen mladennsp d. u. 6—7 óra kdtfttt.
ZáUl KÖZÍ.6BV
POLIVIKAI NAPtUte*. Kladjs: „aiziaitasaal «. T. Nagykanizsa", l\'elolóii kiadó: Zalai lUrely. Nyoruatott: a „Klziazíasájl >. T. Majykaalzaa"
uy«i,idSJ4t.,u rásaykaílztáe. (NyoradaArt tatai, lalel UnsyJ
A ZALAI KÖZLÖNY KÉPES
HÍRADÓJA
Magyarok
EGY \' rÁ BO R W/M MAGYAR ELET PÁRTJÁBA!
1 L*A î-7 4. foflOS
sNVZAT - Új M AOVAR ÉLET!
Hordy tfella, a Undotibati n«íy .Ikarr-I wereulí „Mafyar Caiipa- Japán tankouta« átkaiét* c«y folyón a tUikln.i fronton.
JátCk" prima balerinája.
lik Ön népin Dubllnban.
Jdx.et Ferenc királyt heréén elnök be»iel a llaro.» SnOveUéB Jubilarin kö.uyuliWn. v:irtl ölnek: TmnAdU Nntfy AndrXi. Reményi-Schneller UJoi, gróf Crtky litván, Kundét Antal mlnlMtprtfk, Eraey Károly, Ciliik Béla, Arkay I\'erenc és Jobbotdalt Iloviikv Jánoi, u Sxovl\'titJH um. elnöke.
Miskolc fíKt. litván elemi likola xaitlo-AtadiiR a IcíiKsol Kovács uccui állami elemi ltkolának.
Lukác. Albert, a mUkolcl elemi Uiiitoji adja át a *ai*Jöt UnnepféK kwotítw * katuU elemi UxoUtutfc.
V O <» V X l> V S V t.
Egészséges almavirágzás után bő termés várható az idén, de egyben a lisztharmat is hatalmas méretekben fellépett és úgy a termés kifejlődését, mint a jövő évi termörügyek képződését veszélyezteti Ezért most fokozott mértékben kell permetezni. A leghatékonyabb permetezés 100 liter vízben ¦/, kfi íált-szappan és \'/«
kg Amonll, vagy Sulfarol kolloid-kén.
A pókhálós moly is most kezd elhatalmasodni. Gyllinölcskötés után általános kevert permetlevet használjunk. 100 liter vízben \'/• kg «*¦ Vi kg oltottmész és \'/,—\'/¦ «•• araénes szer: Arzolá, Areslo, Darsln.
Síroraslott Tolul Nyomé*] Haláleset *• KiRdövdlUUl Ht, mílytiyomö kstfeetoaáieui BuéapMt, VII, DobAay uh. U FatlCa túrként* é< ItuuM i Tlmiry Mihály.
79n fivtolyam 110, Ilim,
Nagykinlua, 1939. májúi 14. vasárnap
Am 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
és kiaúVJttTstal: PM 5. szita. BÚaAen hrtkoxiup délután.
1 O L I T I KAI NAPIILAI
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy hóra ft pengő 40 finer. Szerkesztőségi és kisdohivstall telefon: 78. sx.
Rég? nagy feladat
Négy súlyos kormányzati feladatról szólott Teleki Pál gróf minisz-.tereinök a budapesti vigadói választói gyűlésen. Négy olyan feladatról, amelyeknek súlya ma a kormány vállalt nyomja. Ezek a feladatok sor rendben a következők: Mindenek előtt a nemzeti hadsereg kiépítése, további fejlesztése, másodsorban visz* szahelyczkedés a 900 éves dunai állami ideológiába a szcntistvánl gondolatnak megfelelően, harmadsorban a nemzetnek rujra keresztéy-nyebbé és üjra magyarabbá tétele^ végűt a gazdasági egyensúly és Jólét visszaállítása. j
Ha ezeket a feladatokat egyenként vizsgáljuk, legljsztábban, legvilágosabban és program szempont jóból véglegesen kialakult formában látr hatjuk a hon védelemi, a hadsereg-fejlcsztós kérdését. Nem vitásegyet-Ien magyar ember előtt sem, hogy a nemzet hadserege az ország biztonságának, fejlődésének, haladás^ n«k, tekintélyének és súlyának alapja. Oda keli tehát adnunk minden iiélkülőzlietö fillérünket ennek az alapnak minél szilárdabbá tételére-Amit n hadsereg céljaira áldozunk, azt saját magunknak ós a magyUr jövőnek adjuk- Magyar létekkel tehát ezt a nagy feladatot áldozatkészen teljesíteni, azzal a magyar lélekkel, amely a miniszterelnök szavai szerint ennek a problémának tar iáimat ad és amely megtízszerezi a fegyverek erejét. j I
A második feladat, a 900 éves dunai állam Ideológiájába való vtisz-szahelyczkedés, különösen ma fontos, amikor nem magyar anyanyel-viY testvéreink is visszatérnek az1 anyaország keretei közé. A szentls-t-vánl óUumépitö gondolat ősi tűzhelyén meg kell újítanunk az örökmécses lángjait, hogy be az impe-rlalismus, hanem a szeretet, barátság, a patriarkális együttélés jegyében erősödjünk, izmosodjunk növekvő határaink között így mondotta ezt a mhdsztcrefnök és szavai bizonyára élénk visszhangot keltettek a magyar lelkekben-
A négy feladat közül talán a legfontosabb és feltétlenül a legidőszerűbb a nemzeh>ek újra keresztényebbé é* újra magyarabbá tétele-Olyan kötelesség ez, amely megérdemli, hogy jelentőségét bővebbem koirnnfentájuk- Nem elég, — mondotta a niiniszterelnök — hogy kiközösítsük az idegen és nem kercsz" téivy gondolatvilág importálóit és csempészőit, szükséges, hogy ielklV-Ismerctvlzsgálattal őnniagunkat is fertőtlenítsük ezektől az idegen és nem keresztény tulajdonságoktól, a melyek hosszú évtizedeken ót a liberalizmus uralma idején lelkünkre rárakódtak, mint ahogyan ellepi a penész a pincében elraktározott legfinomabb bor palackját is. Regenerálódnunk kell. Meg kell teremtenünk a magyar lelkiség reneszánszát, mert súlyos igazság, hogy gondolatvilágunk immár vészedéImesén kezdett elszakadni a jnult legnemo-
Súlyos Ítélet a Dohány-utcai bombamerénylet ügyében
Budapest, május 13 Az ötöstanács ina déli fél 1 ómkor hirdetett ítéletet a Dohány utcai bombamerénylet ügyében, AJonács bűnösnek mondotta ki Kenyeres Jánost és-Szebé.nyÍ Jánost 22 rendbeli gyilkosság bűntettének kísérletében.
valamint az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irá-\' nyúló bűntett kísérletében és ezért Kenyerest életfogytiglani, Szebénylt pedig 10 esztendei fegyházra Ítélte-Bűnösnek mondotta ki a fentiekben, itnint bűnrészesekét: Gombai
Horvátból és Madaras Lászlót & ezért Gombalt 5, Madarast pedig 3 évi fegyházra Uélte- Elitéltek \'al fentiek\' vétségéért az ötödik, fiatalkorú bűnrészest is 4 évi fogházra. «
ass^hsjSjSssiais^MSjs^^
Móg mindig jéghegyek között vesztegel az angol királyi pár hajója
, London, május 13 A1 hajó, amelyazangol királyi párt viszi Kanadába, még mindig jéghegyek között, nagy ködben vesztegel. A sürü ködfátyol tegnap ugyan rövid időre felszállt, még pedig akkor, amikor a hajót kisérö két páncélos cirkáió 21—24 üdvlövést adotl le
György király megkoronázásának 2-évfordulóján. A köd pillanatnyi eloszlatásakor gyönyörű sarkvldéM táj tárult a hajó utasai elé- Óriási jéghegyek és hóborllotta csúcsok voltuk\' a hajó közelében. A király maga Is e fedélzetre sietett és lefényképezte a zajló jégtáblákat és a
havasi tájat. Röviddel később a sü-rü köd ismét leszállt és a hajókénytelen volt újból megállni- így egész nap csak három mérföldet mehetett előre. A kétnapos késés miatt most mór alig valószínű, hogy a tervezett időre megérkezzen az angol királyi pár Amerikába. , . , i.
ranclaország is az angolhoz hasonló egyezményt kőt Törökországgal
Az aagol bekeritO politika a háborús uszítók munkájának eredménye
Berlin, május 13
A német sajtó részlelesen foglalkozik az angol lörök egyezmériy-nyei és hangsúlyozza, hogy ugyanúgy az őszinteség tel/és hiánya mutatkozik meg ennél az egyezménynél Js, akárcsak az angol—lengyel egyezménynél. London egyre azt hajtogatja, hogy az egyezmény nem\' irányul senki ellen, pedig világosiin iwlá^zonyi.tnató. hogy a \'lengyel egyezmény Németország, a török egyezmény pedig Olaszország ellen
irányul. Törökország sehonnan sincs fenyegetve és •nem- nyert semmit at egyezménnyel, tehát az kizárólag aa angol bekéritek politikát szolgálja. A lapok sajnálják, hogy Chamberlain teljesen a háborús uszítók hatalmába került és nincs más progu romja, mint a német bekerJIés.
| i London, május 13
A News Cronickle értesülése sze-. rlnt Franciaország Törökországgá t ugyanolyan háborús segélynyújtási egyezményt köt, mint Angliával kö-
tött. A hirt a Times is mcgerÖ^U és megjegyzi, hogy ennek érdekében az alexandretti szandzsák kérdését is megoldják. A tárgyalások er-ügyben már befejezéshez közeled-nek- |
A párisd Jour szerint a francia-török egyezményt már a jövő hé,-len nyilvánosságra hozzák.
, Ankara, május 13 A; tőrök kornrány és a képviselőház egyhangúan elfogadia az sngol —török egyezményt. . 1
Pál Jugoszláv herceg és GUring Olaszországból elindultuk hazájukba
rtóma^ május 13 Pál jugoszláv kormányzóliorccg és felesége, valamint Markovics külügyminiszter ós kíséretük ma délelőtt fél ll-kor. hagyák el Hómat, ahol ünne-
sebb hagyományaitói és amikor azt hittük, hogy saját egyéniségünk, saját magyar individualizmusunk érvé nyésfli nz életben, akkor magunkkal cipeltük\' az idegen eszmevilág reánk tapadt patináját. Ettől kell most szabadulnunk, amikor magyarabbnk, keresztényebbek akarunk ÍCnni-Amolyan vezeklésféle feladat ez. Le kell vetnünk a imutt saruit, amikor az uj Magyarország derült ege alá lépünk-
Hasonló feludal ehhez a gazdasági egyensúly ós jólét visszaállításának] dolga. A, gazdasági egyensúly az |tí,e-
pélyCscn búcsúztatták őket.
Az uralkodóherceget vivő különvonat fél 3-kor érkezeit meg Firenzébe, ahol a piemonti herceg ös-Ciano gróf külügyminiszterrel az élén a város ve-
gén eszmeáramlatok hatása lajlajtt tolódott el. A tjlzö gazdasági libe, rallzanusnak köszönhetők azok az ijesztő szakadékok, lamelyek kuny,-hók és paloták között keletkeztek\', Csak részben járult ennek a szakadéknak megteremtéséhez a gazdíu-ságt válság. Ez a válság c-sak mélyítette a szakadékokat, megteremtőjük azonban az volt, hogy az országban nem volt eléggé keresztény és eléggó magyar a gazdasági élet, az üzleli világ légköre. Most uj elemek elölt nyílik meg az ér vényes ülés útja, uj szellemnek keli uralkodóvá,
zetöségc fogadia. A délután folyamán a jugoszláv vendégek megtekintik a.várost, résztvesznek a tlsztelelűkro rendezett ünnepségen és az estebéden, majd éjiéikor visszautaznak Postumiáu
lennie a mindennapi életben. UJniak\', a réginél magyjarablmak és keresztényebbnek. Mozgási szabadságunk egyre növekszik, területe egyre nagyobbodik, világviszonylatban is egyre kevesebb lesz az akadály, amely a gazdasági élet terén eddig « haladásnak, u(Jában óllo-tt. Elérkezett! az ideje, hogy inost már intézménye sen és véglegesen biztosítsuk határainkon belül o gazdasági egyensúlyt, mert ez Jelenti a jólét fokozódását, a biztosabb kenyeret mindenkinek-
ZAUAI KÜZLŐOT
IB39. má|us 14
Cipői,
Kalapot.
Nyakkendői, Inge*
szomolányinAl
At Jugoszláviába.
Hórna, május 13 (iöring porosz niimsitero-Uiök ós felesége Líbornóba érkezett. Még ma visszautaznak ök is Németországba.
Bonoet Angliába repfllt
Paris, május 13 Bonnei Wu^igy miniszter ma délelőtt repülőgépen Angliába repült. 1
Sirkiflltetésre
kérjen ajánlatot If). Petérraann József
virágüzletében: FÖ-ut 1. Telefon 502. Kerttelepéni Eötvös-tér 18. Telefon 634.
Mégy hasjö magyar és német kivándorló zsl** dákkal rnegrotkedt egy román kikOtAbon
Bukarest,, május 13 Dnlcea romániai kjkótöben négy ha. jóra való zsidó kivándorló vCsitcgel. A kivándorlók részben Németországból, részben Cseh- ós Morvaországból, valamint Magyarországból valók. Útjukat nem tudják folytami l\'aleszli-naba, mert a görög kormány megtiltotta^ hogy görög hajók kivándorló zsidókat szállítsanak ós igy a már lekötött hajók, nem vállalták a továbbszállítást. A többezer zsidó mosl olyan ItajÓru vár, am«ly vállalja bz átszállí-tást.
Munkában az abesszíniai vasbányák
Addis Abeba, május 13 A Mussaua melletti vasércbe nyákból szünet nélkül szállítják a vasércet Olaszországba. Eddig az olaszok\' itt 200.000 tonna vasércet bányásztak ki. Az abesszíniai vasérc 55 százaléka tjszta vas. . i |
Ilii
ütők labdák burok prések — huzatok
Grünhut ElemÉr
¦MM tmilMk I JtUlli.l
Első Ítélet a cseh protektorátus területén
, Brünn, május 13 A protektorátus területén ma tar. totlák az elsó tőrvénysztlkl tárgyalást a iiéinet bírák- Az elnök meg-i nyitójában hangsúlyozta, hogy a néniét jog igazságosan, függetlenig és tárgyilagosan Ítélkezik a csehek lelett ls. Az első ügy egy o-jsstefl sikkasztó fogtechnlkrjs büiiüjrycvolt, akit 8 hónapi bórtöure Ítéltek. !
Az olyan egyéneknek, akiknek belurülése elégtelen és ezért emésxtésuk meg van xavarva és éjjel nem tudnak aludni, a|4nlo-los néhány napon át korán reggel egy pohir természetes Terenc JAzsel keserüvtzet éhgyomorra Inni. Kérdene meg orvosát.,
laross Andor holnap, vasárnap délután 2 órakor érkezik Nagykanizsára
Jaross Andor, a hazatért Felvidéknek szinte legejndás hőse és ügyed-, nek miiiiszlere, holnap, vasárnap Nagykanizsára érkezik. Mielőtt " poljtlkoi küldetése kezdődne, a város és aniiak térsad-Unui méltó keretek közt akarja fogadni a Felvidék miniszterét. Evégből vasárnap débtán 2 órakor lovasbandériunv és a városi vezetők fogat-sora várja u Petőfi utca végén. A József főherceg
qtcén, Sugár utón, Rozgonyl Utcán, Erzsébet téren át a vároisháza elé, vonul a menet, ott lesz az üdvözlés.
Délután 3 órakor Jaross miniszter beszédet anond az Iparosszékházban a Magyar Élet Pártja gyűlésén- :
A háztulajdonosok
sziveskedjenek házaiakt a bevonulás utvonalá" fellobogózni, i , .
Megalakul a Baross Női Tábor Nagykanizsán
Az országos női elnök vasárnap Nagykanizsára érkezik
Nagy e.\'Cménye lesz holnap, vasárnap a nagykanizsai női tábornak. Megérkjozjk Budapestről vitséz Bo-j dor Aladárné, n Baross Szövetség női táborának országos elnöke és délután fél 5-kor a városháza közgyűlési tenin&ben előadást tart. Al meghívókat dr- Krátky Istvánné, a MANSz nagykanizsai elnökasszoiiya bocsátotta ki. Azt mondja a meghívó : \'»Hazánk törteimének uj korszaka etőlt áll, amelynek kialakításában fontos saeiíip jul ue,iuzei
lünk nő-tagjainak ii. Mí neveljük gye nme keinket a haza és az embertársak tiszteletére, szere be Lére Ós megbecsülésére, mt segítjük a férfiakat is e nemzett megújhodás érdekében folytatott munkájukban. A siker érdekében azonban egységes világnézetre van szükségünk. Ehhez segít bennünket a vasárnap dél-ulánl előadás*. l ¦ i |
Az előadás bevezetője lesz *f nagykanizsai és kiskanizsal Baross női tábor megszervezésének.
Legdivatosabb
lmprlmék és nyűrl nnyasok
Igaii olcaó áron kaphatók
Baridnál
Zalai utügyek, a javuló áll^t-értékesités és helypénz-pairaszok
• a törvényhatósági bizottság közgyűlése előtt
Zalaegerszeg, május 13 Zolavármegj-e törvónyliatósága mérsékelt érdeklődés mellett tartott közgyűlést vitéz Teleki Béla gróf főispán ülnókíetóvel. A főispán megnyílójában kegyeletes szavakkal emlékezeti meg XI. Pius pápa elhunytáról, elparentálta Itott Nándor megyéspüspököt ós Utódai dr. Tőlh Tiliamért, valamint oz időközben elhunyt törvényludósági bizottsági tagoltut: gróf Batthyány Zsig mondót, dr. Fábián Zsigmondot és dr. Gerencsér Lajost Megemlékezett Kárpátalja visszafoglalásáról, majd Farkas Tibor javaslatára egyperces néma felállással ós jegyzőkönyvi megörökítéssel emlékezlek meg azokról a zalaiakról, akik a kárpáti bánokban életüket vesztették vagy megsebesüllek.
Azzal kapcsolatban, hogy a főispán a megye határán köszöntötte ajRómá-ból hazatérő államférfiakí\'t, megemlékezett ax olasz—mogyar és a magyar —német barátságról és azok szilárdsá-
gát hangoztatta.
Az alispáni jelentéshez Tuboly Aladár (Csonkahegyhát), Ledníczky Lajos
(Káptalantóti) és Horváth Lajos (Zala. lövő) szófallak fel, utíndliármaft a gö. esejt utügyek orvoslását kérték. A főispán válaszában kijelentedé, hogy egyre nagyobb összegeket fordítanak ntópitésro. Az útépítési program öt évm szóL egyszerre nem\' tudnak min-denütt dolgozni, de öt év .ólat* iniiiflk-n község kap jó bekötőutat. Munkanélküli *nGgÜyi senki nem kap, nSsrt oki akar dolgozni, az útépítéseknél kaphat munkát. v ; j.
Az állatér lékesités neliézségciről is szólt a főispán válaszában. leszögezte, hogy Olaszország felé a kivitel megindul a hét végével, az árak a mind nagyobb kivitellel 25—30 fillérrel emelkedtek I
Mindkét kérdéshez ur alispáu is\'meg nyugtatóan szólt hozzá. Ugyancsak megnyugtató választ adott vitéz Botos
Fehér-Színes— Szandál-Tenisz—
0»* m
IIPOK
Miltényl i
(Fö-ut 2.)
Gábor államépitfészeil hivatali főnök is. i,
u\\ vásári helypénz-rendeleteknél Zoltán Boldizsár (Nagyira kónak) u nagykanizsai,, Kovács I.aios (Nemcsapáti) a zalaegerszegi belyijéjizsérelnvcket tárta . fel. Az alispán megígérte, hogy kivizsgálja a panaszokat.
Pető Antal az Egerszeg—Csonkahegy hát—magyurszonibatfaí ut állami ke/c-lésbo való átadása ügyében Szólalt fej. Ka rendbehoznák ezt az utat, ;t2 község -kaphatna Göcsejből autóbusz-teszckőtletést Egers&pcgre. A kérést Uletékts liclyrc juttatják. A többi tárgysorozati pontot a kisgyűlés indítványa szerint fogadták el, -Az elhunyt törvényhatósági bízott sági tagok hülyére a következő pótia. gokat hívták be: Pálffy Dénes ffieiso), dr. Csempész Dénes (Letanye), Varga Ferenc és Daukovics Lajos (Zalaegerszeg) és ifj. Cságoly Ferenc (Zala-szcntlván).
Hubay Kálmán beszólt a tegnapi nagykanizsai nyilas-gyűlésen
A választási küzdelemben a Nyilaskeresztes Párt jelöltjének bcjnu-tatkozása hétköznapra szorult. Nagygyűlésüket tegnap délután tartotláki meg az iparoskor nagylemiében, a mely ezolkalomra is megtelt- Az érdeklődés c/.iil.k.ti.Miiitt.il ejlsósoí\'baáik Hutsay Kálmánnak, a Nyilaskeresztes Párt elnökének szólt, aki dr-Begldsán Emit ügyvéd megjnyltója után mindvégig komoly meggyőződéssel és nyugodt okfejtéssel foglalkozott a nyilaskeresztes párt elleií felhozott vádakkal. A komoly, parlamenti hangú beszéd ntán mutatkozott be a kerület nyilas jelöl tjev dr. Tanos Dezső, uki hasonlóan :t neinzeU^zociídizinus ellen elhangzói, vádakat igyekezett megcáfolni- A kétórás gyüiés dr. Makó Gábor, a Nemzeti Front nagykanizsai körzetvezetőjének zárszavaival rendbon; ért véget. ; ¦ . | i i \'
ssspoír ómi^^ ékszer,
|ó \'íü* SZEMÜVEG \'-St^
ZSOLDOS GYULA
¦ » ¦ ii—i— i, in—I—i.—ii WBKm, liíitfrn u BiiiKtnBtntmi.
ló lit Ü. (a Korona-llitloö\'aval IHmbtll). KI*4r*t1Btt Ir-wlíóiHÖhuly I ^_
VáPOSi Mozgó JSE Szerdától vasárnapig 1
Bucsuelóadások az Idei évad legnagyobb Hímjével m budapesti premierrel egyidSben I
t sM^MVsa, Csermely Oyula Orosz I OPlini naSaV tárgyú kémregénye. Szerepelnek m lepjobb magyar aainéagefc.
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3, 5, 7 .és 9 órakor.
Mérsékelt iwél, sok helyen zivatar, Hleg a déli órákban, a hSmérséklet attg változik.
A Hetoorologlal Intösst atfykaDissal miífíHüytiitSáiioiiiáüii jelenti t
Hömersekfat iasnan este 9 órakor: +128, ma reggel +118, délbe*! +21 0.
OstMdekOOI..
NaaMr i Mijus 14. rasámap. Kom. kai. Rogate. Protoatáoa BorOlio. — Iarael-IJar hó 25. - Milus 1». héUÓ. Horn. kat. s. Sz. JSnoa. Protoat&na Zaólla l/rael. Ilar hó 23.
1939. máliu 14.
Nölclpöket, Férflclpóket, Szandálokat, TenlazcipSkel az „IDEÁL" clpfiüzlelbol fHtli.
Klskaulzsán
Két évtizedes vágy teljesedik bo vasárnap, május 14-en a iíiskanizsai hívek lelkében. A háborúba elvitt gyönyörű nagyímiiejag helyébe uj nagyhnrangot szerezlek be ;iz áldozatkész lelkek, j
A vÜóghábonu után mar felmerült ii nagyharang szüksége, de oly nehéz gazdasági viszonyok voltak, hogy a gondolatot nem lehetett teljes egészében megvalósítani. I
P. Eröss A-njos, a kiskanlzsalak szeretve tisztelt akkori papja a nehéz viszonyok között is segiteiü akart a helyzetien és az egy mr^ maradt harang mellé még két kisebb harangot és egy lélekharangot szerzett be közadakozásból l92?j ben-
A meglévő h..rangok, mégiem tudták elfeledtetni a régi nagyharangj zengését és a gondolat tovább is élt a szivekben. Közben más sürgősebb inség is előjött: a régi, iiehézjárásu és vJs4tóhang\'j orgona is kezdte már felmondani a szolgálatot P. Hajnal Zénó lelkész 1928-ban egy remek pneumatikus orgonát rendelt a kis-kanizsai templom számára. Sokan inárakkor is Inkább a ,nagyha rangot szerették volna, de az isten tisztelet szépsége mégis csuk a legfontosabb, Így tehát az orgona valósult nipjg} először. 17.000 pengős árából mjínd-i járt az első hónapokban összegyűlt 11 000 pengő. A megmaradt adós-. xág törlesztése különféle akadályozó körülmény miatt sokáig kitolódott. Ma .műi\' niindenk. örül az orgonának és büszke rá. | P. Mlholcsek Miklós néhány hó-nappal elhelyezése cjőlt elfogadU a nngyhnrang beszerzésinek a gondolatát és néhány rjtcában ajánlatokat gyűjtött. Utódja tovább ápoltaagon-dolatot, de a háborús körülmények miatt csak\' egy év múlva kezdhetett bele az ügy megvaló-s-itásába- P. Andreska fleliciánnal és Lencz Gyu-1« kántorral karöltve VégfgkiHncsEt-ték KUkanizsa összes házalt ajánlatokért a nagyharangra. A gyűjtés sikerűit. A harang ; megrendelése megtörténhetett. \\ [i . | A múlt vasárnap kisérték be az elkészült 12 mázsás harangot\'az állomásról ünnepélyes menetben.
A kitűnően sikerült »Esz« hangj harangot Sezák László aranykoszo-írjs harnngöi¦ tömésler készítette Budapesten. A többi haranggal együtt >C« lágy hangzatot ad, a régi fage-rendézatok helyett rjj vasallvány biztosítja a harangok tisztább csengését. \\
Holnap lesz a nagyharang meg-szentelése. Minden klskanizsHi szívszorongva várja az üj íiagyhaning megszólalását- De vérható a vidék megmozdulása is. A nagykanizsaiak számára a-jtóbuszok indulnak « Central elöl fél 9, órától kezdve- I
A ¦szentelés ünnepélyes vendezésé-ben résztvesz: az Egyházközség, a Leventeegyesület zenekarral és disz-szakasszai Szépudvary László vezetésével, a helyi áll. el. fckoln növendékei fehér és magyarnjhás csoportokkal, stb- > | i t
A hiirangszentelés után este műsoros est lesz a Polgári Olvasókörben. Ezúttal egy pompás 3 fetvoná-sos népszínmű kertit előadásra, ulá-nu táncinilatság lesz. [ ;
Beszélgetés llovszky Jánossal
a teljesedésbe Induló álomról, a nagy magyar építkezésről, minden dolgozd magyar kenyeréről
A Jótékony májusi eső szemergél, szilnaranyat érő cseppjei cirógatják, babusgatják, noszolják érésre a zseu-dűlőben lévő vetéseket, buza, rozs-kalászokat; lavnszi zofirszcllő lenget! a virágzás elíjtl álló gabonafejeket, amikor az apostolok lován indulók el falumból Nagykanizsára,, hogy még idejében a Pannónia szállóba érjek, mert meg akaróin tnlcrjuvoUil llovszky Jánost, Nagykanizsa leendő követét.
Szállóbeli szobájának hangulatát a környező falvakból \'küldött májusi kerti, mezei virágfüzérek, virágcsokrok dominálják, a nyitott erkélyajtón a várost övező hegyek szőloligeloinekj erdeinek ózondus levegője árad, sárga-liliom, kéknefcJcjcs, bazsarózsa, búzavirág, piros, fehér, sárga tulipán-bokréták uralják u csendes fogadószoba tónusát, melynek butonratjft alig látszik ki a sok virágtól.
Nem hiába nógattam a lovakat^ mert még lakásán találtam őméltósú-gátA hiszen azzal a céllal indulUm útnak, hogj\' no a kormí-iyfőtanácsossal, ne a Baross Szövetség ofSXágoa elnökével, ne Nagykanizsa képvbelö-jelöltjével beszélgessek hivatalos,, vagy kötött formában, liunem az emljenel, embertársammal — ki tőrténclesen most, épp inost bujt ki ágyából s itt áll melletteni pongyolában — beszélgessek, értekezzek.
Sugárzó arci, kedélyes, optiniist-tikus lelkülete, friss, fiatalos egyénisége beleillik o virágos szoba májusi virágotfakasztó, élcuntcnnő ltanguU-tába; arcáról,, szavaiból, minden gesztusából csak ugy sugárzik a reménység, a szebb magyar jövőbe vetett hit reménysége. Egész lényéből u téliekre, cselekedetekre kész réríl — munkabaii, nehéz, felelősségteljes munkában töltött féríi — akaraterejének szuggesztivifása sugárzik.
Némi pózt^ nagyúri allűrt, vagy holmi demagógiát Idába keresne^ nem találna benne senki. Még mindig abban a viharvert politikát köpenyben jár, melyet politikai .pályafutásának kezdetén, vagy busz esztendővel ezelőtt vett magéra. Viseli mindhalálig, meri ha a régi, esőázotl, viliarvcrt köpeny hozzátartozik az egyéniségéhez^ a meg-alkudliatatlan magyar liarcos egyéniségéhez, aki szerény, de szorgos, hivatott fundamentumépitőjo az uj, nagyra
hivatott, Istenadta uj Nagym\'1gynrort-szagnak.
Soha életemben nem foglalkoztam politikával s most, hogy felkerestem, nem a politikusi,^hanem az embert kerestem benne, beszélgetésünk során aztán rájöliem, hogy nem\' leltet szétválasztani a pongyolában álló embert a politikustól. A következőket mondja:
— A választási harcok teljes egészébon kifejlődtek az országban, Nagykanizsán és a kerületében^ amerre járok, mindenütt a MÉP programjának megértését látom. Csodálatos^ hogy amit ó\\ekcn^ évtizedeken át nem tudtak elérni, most elértek. A. gondolkozó, itőlőkópes magyarság egymással kezet-fogotty a MÉtP szcrvezeie-üninden községben kiépült, hogy gyökeiéből forgassa ki mindazokat a szétválasztó, bomlasztó dudvákat, kórokat, politikai téveszméket, amelyeknek gyöke-rcivel a magyarságot szétválasztották egymástól. A MÉP gondolata diadalmasan tör előre, kérgeskezü földmunkások, kisgazdák, kisbirtokosok, iparosok^ kereskedők, laloinorek mind, mind menetelnek már a Nagyinngy.irr országot felépítendő útvonalon,
— Gn már hallom, régóta hallom — folytatta llovszky János — zengeni a magyar élei himnuszai. Félelmetes ereje van e himnusznak,, melynek: akkordjai mégsem az árvíz, morajához liasonló, döbbenetes káosz luingjét adják, hanem a laktető élet a hangadója, líe fog teljesülni a nagy almunk, amelynek el követ kezesében min dig hittem, amelyért éjt nappallá, téve mindig dolgoztam. Meg lesz n\\kcuycro minden dolgozó magyarnak, csak nu eresszük el a megtalált^ megszorított kezeket, ne hagyjuk magunkat a v*l( igóretek birodalmába vezetni, mert o realitások világát éljük. Erőseknek kell lennünk 1 Hogyha nem fogunk össze, nem tartunk Ösaza mi kisszámú, de erős, életerős magyarok, nem a\'Jövendőnket,., hanem, a iíálvái\'iankat, n kriptánkat építjük.
Semmi, semmi ho«ászólásokn| nincs, nem is lehet o beszélgetésre. Fogjuk még egymás kezét dolgozó magyarok és no kálváriát építsünk,, adjunk egy-egy téglát ml ls az épülendő Nagyr magyaron,zág fundamentumához,
l , KUNGL LAJOS
1
SZÓ
mint száz i
ne gondolkozzon soké, mert nz m szaladt Közeledik a/- Alimul •ortjiUk húzása, melynek tanyar«méMy* 40.606 P-
EZENKIVÜL MÉQ :
20X00 P 10.000 P
2X5.000 P 4X2.Ö00 P
6X2.Q0O P és 22X1.000 P és még számos kisebb és nagyobb nyeremény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki.
huiál junSus 8-
Kedden nyit a színház
A politikai harcok idején bizonyára jólesően veszi trjdoanásul a közönség, hogy vitéz Jakabffy táinlaU a tiszta művészet zászlajával szórakoztatni, mulattatni és taaiMni, akar. Vidámságot lop a kanizsai szivekbe és mindjárt első nap, kedden, n Legyen ugy mint regjen volt cjmü pompás magyar operettet tűzte műsorra, amelynek kiemelkedő jelentőségét csak növeli, hogy ez alkalommal mutatja be nagyszerű énektudását cs művészi- játékát J. Fehér Erzsók, a térsalat mindenütt ünnepelt primadonnája. A prózai társulat szerdán, a nagyisikerü Fűszer és csemegével mutatkozik be- , . | |
heti műsor
KEDD: Ügyen ugy P^nt rége^ volt. Megnyitó díszelőadás. J- Fejér, Erzsók felléptével. ... I
SZERDA,: Fűszer és csemege. | CSÜTÖRTÖK D- U.: Gellérthegyi kaland- !
CSÜTÖRTÖK ESTE: Legyen ugy mint régen volt
PÉNTEK: Angyalt vettem féleségűi- i { . t
SZOMBAT D- U.! Mezei pacsirta
SZOMBAT ESTE: Huszérpnrádé.
- fertwUámtitfmlu. tekintse mag tniudea vttotkénjiM aóiáni. Kopsüete butorárahiJL.
ZALA? gOZtONV
utts, májút !4
Dr. MftAl
SVÁBHEGYI GYEBIEK-SZáNáTÓBIUI
Budapest, I., Mityás !klrály-ut 25/«. Telelőn: 165-111.
Hlzóliúrákl Nyári sportok I Töliéleien nyaralás I
KIvllUtra ¦ osneklus I ino
Hol pihenjük ki az év fáradalmait ?
Ma, amikor az elet fokozol! követelményekkel lép fel férfi, asszony és serdülő gyermekkel szemben éi nmikor az élcpick küzdelmei, mindennapi prob léméi testileg és lelkileg kimerítik az embereket, komoly megfontolás tárgyává kell tennünk, hogy nz évenként kijáró, aránylag rövid szabadságunkat bol töltsük c|, bal nyaraljunk, üdüljünk és ha szüksége* keressünk gyógyulást, vagyis hogy hol szerezhetjük meg magunknak és csaladunknak azt a testi és lelki felüdillést, amely képessé tesz bennünket arra. hogy hivatásunkat, munkakörünket testi és lelki erőben megújhodva folytallias-suk, K*t mindenkinek idcjélrfn kell átgondolnia, jól megfon tolnia, hogy nyaralása, üdülése és pihenése minél eredményesebb legyen.
Olyan helyet kell keresnünk, amely egyesit magába" olyan tényezőket — főleg gyógytan; i - kel, — amelyek alkalmasak arra, iftgy az élet dolgoz\'"-, fáradozó vándorának üdülést, pihírtiíst és nyugalmat tudjon biztosítani és amellett kellő szórakozást is és ha kell, gyógyulást adó fürdővizével és ivókúrájával is rendelkezésre álljon. Mindezek mellett jelentős szerepet ját. szik az is, hjgy az általunk kiválasztandó hely természeti szépséggel és kultúrával legyen megáldva.
Amikor fenti elgondolása in knt előie-boesátjtrk, ugy véljük, hogy liasznos szolgálatot teszünk i. t. olvasóközönségünknek, ha felhívjuk figyelmét Párád gyógy fürdőié, ahol személyesen gyo-ződlCmk meg — lest ideiünknek nagygyűlése kapcsán rendezett mátrai kirándulásunk alkalmával — arról, hogy hazánknak ez a rejlelt kincse és gyöngye magáim foglalja mindazokat a tényezőket, amelyekkel a nyaraló, üdülő és gyógyulást kereső közönség legmesszebbmenő igényelt kielégilhell.
Hogy mit nyújt Parád,i az a fürdőigazgatóság állal bárkinek készsé$Ll mCgkuldcnilő prospektusba] részleteden megtudható. Mi csak annyit említünk meg, hogy a 120 holdas parkban épfdt G szállodában 275 korszerűen Izcicu-dezett hideg-meleg folyóvizes szoba áll a vendégek rendelkezésére. A nagy vendéglő konyhája és diétás ételei ki-válók. Arzén-vasas-timsós fürdőjét, szénsavasfürdöif, korszerűen berendezett vizgyógyintézetét a gyógyulási ke. reső vendégek látogatják, továbbá kénes savanyuvlzc (Parádi víz) és lvt-hium tartalmú Clarissc forrás vize ivókúrák liasanálatára szolgálnak. Mind eczkel kiegészíti a gyönyörű fekvésű hegyi stand 21 Tokos vízével,, remek kilátással a Mátra licgyláncAra, A spór toló \\cndégck rendelkezésére áll 3 ten-niszpálya, a turistaságot kedvelő vendégek pedig a,nagy kiterjedésű parkkal összefüggő 5000 holdas nagy vadaskertben gondozott sétautaknn élvezetes kirándulásoknak lehelnek részesei. A nagyvendéglőben, bárban cigány és jazz-zenekar szórakoztatja a kC(Eön-ségét és a táncoló fiatalságot. A reggeli és délutáni ivókúrák Ideje alatt a cigányzenekar szolgáltat térzenét.
Igyekeztünk röviden megirni mindazt, ami olvasóközönségünket érdekel. l«eU és ugy gondoljuk jó szolgálatot lettünk azoknak, akik mi-; uem isme-rfk ert n _ lumgos reklámoktól tartózkodó ~ kiváló hutasn gyógyffirdöl, PöTádüt. (;)
Rajta vesztett az „egykori főhadnagy ur" a tábori püspök hamis ajánlólevelén
A Zalai Közlöny aimak idején foglalkozóit Buzek Tibor nagykaujpsai asztalos esetével, aki egyezer ujjat elmegyógyintézetl ápolt, részt vett egy ottani műkedvelő előadáson, sze repc szerint mint »főhadnagy<- Bjzek\' a színpadi főhadnagyi egyejina-hájában lefényképez(etle magát és a mikor kikerült nz lntézeibőh mjnt •llukkánl \'liszl«, végltf kéregette a vidéket. A végén a turpisága kiderült és a .főhadnagy ur< a kanizsai hatóság kezére került- ,
Buzek egy ideig nem hullatott magáról- Mór nzt hitték, hagy rendes fogadkozást terennlett magának és visszatért a gyalupadhoz- Ám a keszlhelyi csendőrség ismét kény.-\' le\'en volt beavatkozni hónyatotl életébe- ! !
Buzek ugyanis nem tudja abl>a* h:igynl a kéregetést. M^st a koldulásnak azt a módjót találta ki. hogy szerzett egy hamis ajánlólevelei egy
tábori püspöktől, meg egy szolga-btrótói és azzal folytatta vidéki körútját. Felkereste dr. Lénárd János keszthelyi hercegi titkárt, fellmuk talta előtte a tábori püspök ujáulóK levelét, majd a föszolgabiró meleg ajánló sorait. Dr. Lénárd nagyobb összeget adott Buzeknek- Később ózonban mégis születésnek tartotta megkérdezni a püspököt, vájjon csakugyan az ő ajánlólevele v.dl-e^ amit Buzek felmutatott. Akkor de. rült kl, hogy a tábori püspök nejmj adott semmiféle ajánlólevelet. 1
B-jzek minderről nem tudóit és «z első sikeren, felbuzdulva rövWfisen isméi felkereste dr. Lénárdot és — megkapta, ami megillette- Átadták o csendőrségnek, amely átadta a nagykaniz.ai klr. ügyészíégnek.
AJigha fog neki használni, ha a vizsgálóbíró előtt felmutatja a püspök »ajónlóleveiét*, vagy néhai >föhadnagyi< fényképét...
Nagybanistul ess ZaBamegya köttBnaógének
kgktllemtsehb nyaralása már houza évek ÓU a Felső Adria gyöngyében
CUENlCftNaPflRK HOTEL CRNKOVICS
Legiiebb központi fekvés, a fürdőhely vlllantgjredében, ¦ tengerparton. — Leg-tökéleteíebb modern komfort — Vllágiierle hmert kltUnó* konyha. — Tigat, tengerre néiÖ valamennyi szobájában hideg- éi melegj lolyovlz. — Mér*éHelt iraS. —Magyarul bts«tél<5 azetnéfyzet. —,Magyarul tinit. — Kérjen proipcktuat.
A tábla hozzájárult Blumenschein Ferenc szabadlábrahelyezéséhez
Pécsi értesülés SZCrs-ltt a kír. tábla most foglalkozott Bhmenscheln Mór kereskedő és dr. Kiausz AUidárvé-dó kérelmével, akik az előzeícs 1c-tnrlózlatosban levő Blumeiischelii Fe renciKk készpénzóvadék mellcitvidó szabndlábrahslyezését kérlek, valamint a nagykanizsai törvényszék Ismeretes h-dározatávai, amely Blumenschein Ferencnek 5500 pengő óvadék ellenében való szabadlábrn-lyezését rendelte el, azjnbnn a kir-
ügyészség a törvényszék határozatát felfolyamodta. | i ,
A tábla helybenhagyta a törvényszék végzését és hozzájárultBlunisn schein Ferencnek 5500 pengő óvadék ellenében való szabadlábrahelyezéséhez. 1
A pécsi tábla döntése lognnp érkezett meg és Blumenschein holnap elhagyja a fogházat. Ügyét május 26-án tárgyalja a törvényszék.
leghatásosabb gyój^yszere a szakszerűen elkészített Megrendelhető:
PAPP OSZKÁR otpészmeiternól Nagykanizsa, Eriatbat-tér I. ti._
Egy évi börtönre Ítélték a zákányi építőmestert,
M lelőtte a feleségét, aztán felvágta az ereit
Pár hónappal ezelőtt történt Zákányban, hogy Torma Sándor építőmester, aki már régebb idő óla rossz viszonyban élt a feleségévé U egy veszekedés közben kélszer rálőtt a feleségére, aki súlyosan megsebesült. Torma azután, hogy fele-
ségére rálőtt, bement a szomszédos szobába és ott több helyen felvágta az ereit. t I
Mindkét serültet beszállttotlák a nagykanizsai kórházba, ahol meg-1 mentetlék őket az életnek.
Torma ellen a kaposvári kJrl
Nép MozgÓai Péntek, szombat és vasárnap. Milliós világfitm I Remek ffiltnóríai I
Csavargókirály
Szereplők: Villon poéta Ronald Colman, A franciák királya Basll Rathbone, Lady Katherlne Franc. Dee
Rámák klsérfi mfiaor I : 068008-: köznapokon B, 7,-9, vasárnap 3,5, 7, fl-kor.
Iá és ölesé
aDamel Bevallja, amit l0*t. gaNlncsve^bnyflrJáB.tosláiás,
ügyészségen indult eljárás és az ügyészség vádiratot acfott ki ellene, akinek az ügyét most tárgyalta a kaposvári kir. törvényszék. A.J>lró-sóg előtt Tonna azzal védekezett, hogy nem tudta, elviselni hogy a felesége nem akart \\-ele élni éi azért követtedietiét Több torsa kihallgatása és a perbeszédek után a bíróság bűnösnek mondotta ki Torma Sándort szándékos emberölés kísérletének bűntettében és ezért egy évi börtönre Ítélte, Az Ítélet nem jogerős- I
VÉjÉAtY testvemé*.
órás, ékszerész, látszerész Víjí n* o Arany és ezüst-vésnök rO\'Ul ú.
Óra, ékszer, szeM&vsg legolcsóbb árban
Javítást, vésett szakszeiüen készítünk
Magyar Anyáknak
Ha rátok gondolok, a szivem úgy dobog 1 Anyák! Magyar Anyák I Várjalak/ Várfaiokt Álljatok meg néhány percre ünnepelni! őrölt munkátokhoz, uj erőt gyűjteni!
Tietek ma telkünk, tiétek a szivünk, Hisz az anyák-napja.olyan kedve»nekünkt Félitek szárnyal ma lelkünk minden-dala, Vajha meghallhatná minden édesanyái
Azok la, akik most farodnak, nevelnek, \\ Bölcsőkre hajolva, datötVa-szenvcdnek, Meg azok Is, kik már régen elköltőitek. De lelkükkel most Is Jölöttünk lebegnek 1
Aki ciak teheti, ajándékot tesz ma Áldó anyakézbe — porló sírhalomra, örök Magyar Anyák! \'Az-én ajdndéktm, Legyen-e szivemből ^-{szivekhez Irt dalom! (Murakeresztur) HoVics Dozmő
Síombsít
BUDAPEST L
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 A rádió szalonzenekara. — 1H.15 Felolvasás. - 18.45 Klamár Sándor1-magyar nótákat \'énekekt kiséri Csorba Gyidadgányzenekarn, — 19,15 Miiek. — 19.45 <Rang és "mód.• Szin-mü három felvonásban. — 21.40 Hírek, időjárásjelentés. — 22 Tánclemo-zek. — 23 Operaházi zenekar. — 0.05 Hirck, i | |
BUDAPEST n.
18, i:. Mezőgazdasági félóra. — 10.30 I\'ololvssés. — 20 Hírek, — 20.20 Hanglemezek. — 21 Kiss Lajos cigány-zenekarit. — 22.05 Időjárás jelentés.
BIOS.
17 Hangkséirek. 17.30 Tánc, dal és a májusfü alatt. — 10 Hangképe\'^.
— 20.15 Tarka est. — 22.30 München.
— Saját ózdekébeu ós Örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a
Kop.tota BulorArabíx «M1 wübutwf-ldil-lltáait meateklut". vételkóaysser nélkül.
I Síremlékeket,
liibiíd, analiait Mi mKWM ¦
«akázerüen H le^otMóbbBB
Kovács jozsef
lidlariiaiJinrijloiua, Klrály-ulmi 33. Magi .iltBiaUli-i-iklái,. Telelőn 618.
1939, malus il
RETORTA
vasalAsien kapható nagyban és kicsiben ,
Ereeebet-tér IS. 8« Arany Janos-u. 8 Telelőn : 539.
Hősi naptár
1849 május 13-án \'estotWi, a Görgey Artúr honvéd íeregc lUlnl körül/Art
_L_ budai\' vár csúsztírí pa-
j 1849. V. 13.1 rajicsnoka, Hcntzi tábor-~ no* ismét erősen ltom-
báztatta Pestet. Ugyanakkor a honvédsereg részére a Csepelsiigel; északi csúcsánál épített hajóliid elpusztítása céljából Hcntzi gyujtöhajókal is le úsztatta a Dunán, de ezeket Rochlitz Kálmán utász Whadnagy még idejében ártalmatlanná tette.
Ezen a napon törlént( hogy a volt komáromi 5. lovas tüzérosztály két
__Ütege a Szan folyó tor-
I 19Í&- V. Í3. *otata környékén vívott
-1— harcai alatt az oroszok
szeme láttára, 2 kilométert vágtatva, a gyalogság legelső vonalában nyílt állásban felvonult, hogy onnan minél linthntósabban üldözhesse az oroszokat. ¦
Gőzfürdő nyitva reyge-1 6 órától* i óráig (hétfő, asarda, péntek délután kedden egea* aap, nőknek).
— Utimmnlm ilio uokfólo színben msgyaros kézimunka réséére, elosó
i öl
(125 cm. magas)
vamttíaryaatrwin siíiiuts bat»
ható ük- ii Unt............ 7Ö-. - P
bükkfaforgAca ürmeiére tiki ni a P lölgyfaforgács ürmétereoldnt 5*— P
Forgács házhoz szál 11 tva i P- vei drágább
Hol ezer Imre fakereskedő
1US Magyar>u(cs 42. Telefon 13. Sz.
A Pécsi Egyetemisták lesznek vasárnap a Zrínyi ellenfele
Nagy küzdelemnek ígérkezik u va. sárnapi Zrínyi—PEAC mérkőzés. Na. gyon fontos pontokért küzdenek a csapatok. A Zriíjyl a legjobb legénységével veszi fel a kuzdelnvcí a pécsiekkel vasárnap délután háromnegyed 4-kor, rnig elömérkőrést a Vasutas és a Kereskedelmi iskola játszik «» ifjúsági bajnokságért , , (:)
Az NTfi .Sünontornyán (átázik
Nehéz feladat* vár az NT E-re. - Simontornyán a tavsfczl szeroubaa\'erősen feljavult bőrgyár csapatával szemben\' csal-: miudvii-\'titdiisál köztteUíiubo vlvo tudhat. «z «NTE tiüttes eredményt elérni. (í?
Jó ember Ini alikor
aHaka, satars trniBi tirai
HJ.ipttermarjn kertéfatetéből.
\' \' telefon «M.
Ozici, FA-ut 1. Telefon 502.
zalai KflSUWn
Megtaláltuk Nagykanizsán Jaross Andor gimnáziumi bizonyítványait, volt piarista tanárait és diákkori fényképeit
Nem hiába piarista nevelés Jaross Andor, — olyan egész magyar ember, aminőt bár sokat adna iktetf ennek az idők lázában uj életre éb-redcző.raagyar hazának.
Mnst, hogy Nagykanizsa Járass Andort, a Félvidék hősét, a minisztert várja holnap délutánra, nem érdek-leien elmondani e hasábokon, hogy rábukkantunk- Nagykanizsán Jaross Andor diákkori emlékeire és azok Őrzőire- ¦
Jaroffl Andor Tatán érettségizett a piarista gimnáziumban. Két volt tanára, ina-Na^kaaiz&án él: Kiss Béla és Gadáuyl (akkor még Sirlczkó) Mihály.
Qadányi Mihály tma h őrzi a tatai ginuiázlum ártesltőlt, azokból bőn-gésztük elő a következő adatokat a pbrístu diák Jaross Andorról-
Juross az összes osztályokat színtiszta jeles eredménnyel végezte. Szlujeíes az érettségije is 1914-ben, [te!cdikes korában titkáru, a kővetkező évben elnöke volt az akk->r alakult Révai-őnképzökörnek. Az önképzőkör beszámolójában n hetedi* kes Jaross következő prózai mun-
káit találjuk a tagok 40 érdemes dolgozatának felsorolásában: •Mikor a hódító sir« — >Mi tette a gö-* rög népet világtőrlénelmi jelentőségűvé?* — >Az erdőőr karácsonya*.
1911. márCftas lp-én a uycJcad^l kas Jaross Andor mondta a tatai pitirisla gimnázium hazafias ünnepségén az ünnepi beszédet. Ugyanebben az évben Jaross Andor ¦megnyer te Óvári Ferenc országgyűlési képviselő 26 koronás diját, amelyet n március idusáról szóló legjobb iskolai dolgozatra tűztek ki.
Tanárai tugy emlékeznek Jaross Andorra, mint már akkor rendkívül komoly, tehetséges, ielkUsmcrete*en és becsületesen dolgozó fiatalemberre- j
Gadányi Mihály őrzi az osztály fényképét is. A diák-csoportban ott áll emelt fejtartással, nyílt, tiszta homlokkal és tekintettel, okos arcával Jaross Andor ls.
Jaross Andornak két öccse ís a tatai piarista günnázium nevelése volt, mindiiketlő hősj halált halt a világháborúban. j •
Relau» ut aArra ut emetkedfi vagy hegyi sjt- t
FORO, EIFEL ára FORD ára
Körzetképvlsetö :
legmegbízhatóbb kocsija
m FOEB.
3.250 P, évi adőja: 60 P 6.125 P, évi adója: 100 P
TEÜTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
Vasraverve hozták Nagykanizsára a Dunán tul rémét és három orgazdáját
Az utóbbi időben-az országban mindenfelé vakmerő betöréeket követett ei egy »szorgabnas« bűnöző, akt Solt, Soroksár, Székesfehérvár J I>jniiföldvár, Nagyvázsonyi végigjárva, 2/alaenegyébe és a Ba-laton-ímerrtére tette ét\\ müJcŐdétf helyóh Keszthely,,Sümeg, Tapolca, Berény,. Akaii, Kence stb. vlse^k munkájának nyo-m/dt, míg sikerült a betörőt Szombathelyen Varga Kábnán kispest;, 28 éves, kováeesegéd szentélyében elfogni. Bevallotta, hogy eddig 22 fteiöréees\'íopást kenetett cl. A zsákmányt-klspestj tés-budapesti orgazdáinál érié.ke-1 tette. AJ házkutatás alkalmával rengeteg lopott holmit A került a csendőrségnek megtalálnia. Orgazdaság gyanúja miatt őrizetbe vették Vargán klvfii Zsidi l^jos kis-
pest., Slcszák Lipót és Szűcs Bél: budapesti lakosokat. Miután Fehér (megye területén több büucsclek-, inényt követett el, a flehérváj/i, csendőrség kikérte és a károsultak\' kid szembesítette- Varga mindent l>c vallott. Időközben a zalamegyei bűn ügyi hatóságok is kikérték Vargót és az orgazdasággá* gyanúsított három embert, akiket Keszthelyre szállítottak, honnét pedig a csendőrök mindenüvé kivitték ő|ket a bünciaefeM menyek színhelyére. A , helyszíni nyomozás befejeztével Vargát vasra verve három orgazdájával együltbe-száHitották Nagykanizsára és átadták őket a klr. ügyészségnek. Vargát egyébként egy kasszái uras elkövetésével Is gyanúsítják és aNagyr kanizsón legutóbb történt Fischer és Bäder fé-\'e kasszafurás ügyében is kihallgatják. |
hoy&l ooh-vi-h-
BUDAPEST «•
VIII., Cssksaay\'-a. lé. Nistiotl SzlobiufuU
Családi szálloda a váios sxlvébsv U|onnan berendezve, központi fűtés, hideg-meleg folyóvíz.
Egyátryas szoba P , kétágyas P 6"—
hrt-n niisüi JagtuUfii Irgirftüi H felírtói HjtUa ttriitzitit tárna ferale
tél vitáidon 3 éra. gyomor megbetegedéseit, s tzcksiuiíh zavarokai és idváló üdülésre szondáknak. 17 gyógyforrás. — Fürdő- és ivókúrák. — Modern tökéletes komfort
Eredménnyel- gyógyítja * sziv, vesék, Idegek, ¦ Hiuilla zsvarokat és kiváló üdül
Kurmuslk. — Tánc. — 30Ű sióba folyóvízzel,
OLCSÓ PAÜSÁLÁRAKl
MijusDsn, juuluiitíint, szeptemberben ás októberben 20 nap minden költséggel egyQtt 1500 álatir. Ebben-az óasseaben benne Joglaltstik : lakás, féljed ellátás, orvos, gyogy-fttidők és kártaksa. — Információval szolgál Is prospektust küld a gyógyíttrdö vezetősége
9»^. 9LJITI Mj Kft D ÍZM C la
(Kanizsai előadó íf hmámk gyüléaén)
Az országo- polgótí iskolai íanár-ogyesület szombathelyi km kerületi köre szombaton, május 21-én Zt.la**íer szegen köígyüíést tart ór. Ltber Béla tsaikeröieli főigazgató jelenlétében. A közgyűlés egyik előadója Ketting Ferenc nagykanizsai i>olgAri iskolai tanár, tanulmányi felügyelő. A tariárok a gyűlés után kirándulnak Göcsejbe i*.
— (Miniszteri elMmtesés)
A vallás- és közoktatásügyi miniszter Bagyary János sójtöri Igazgató-tanítónak nyugalomba vonulása alkalmából, a népoktatás terén hosszú időn át kifejtett buzgó és eredményes működéséért elismerését fejezte \'ki,
— (Dán tudós Keszthelyen).
Ckirove Leopold, loopenhájpl oíííí\'-tológus néhány napot Keszthelyen töltött a vidék madárvilágának tanulmányozása végett. Megtekintello a balatoni Múzeum madártani osztályát, a Kisbalaton mocsári madárvilágát és a Badacsony pompás panorámáját.
— Az Ursuszonyok Mária Kongregációjának)
tagjait ezúton kérem fcl^ hogy holnap, vasárnap délután fél 5 órakor a Baross Szövetség Női Csoportja\' országos ü. v. öblökének, vitéz Bodor Alndárnó asszonyteslvériink plőadáíán a városháza közgyűlési termében minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek, Prefecta. (i)
— (üíösük vasárnapja)
A hősök vasárnapját Nagykanizsa ls megünnepÜ május 21-én, a város rendezésében. Délelőtt 10 órakor minden felekezet templomában istentisztelet lesz, utána a 48-as szobornál ünnepség és a hősi emlékek megkoszorúzása. Ugyanekkor lesz a megemlékezés az ellenforradalom höí-ciről, a bakónak! vértanukról. A polgármester a meghívókat <* hősök vasárnapjára már szétküldte.
nagy választékban
Oozdánné Bencze Teri
női kaiapszalonjában Bazárépület, II. udvar, I- emelet
— (Az éjszakai postaielvétel ezentúl a földszinten történik)
A közönség kcuyeknét szolgálja Ha* raszlos pcrcnc poslafönök ozou inléz-kodésc, hogy a hivatalos órákon tut
— egész éjfélig — a posta/elvétet ajánlott levelek, táviratok, stb. részére ezentúl nem az olsö emeleten, liancm a Zrínyi utcai bejárat földszintjén történik. Több nap óla mór olt történik a felvétel.
— (A „magyar a magyarért" bélyegek)
a postán eddig csak sorozatonként voltak kapliatók. Most ezeket a bélyegeket egyes értékekben ls ámsitja u posta főpénztára. Innlák, vállalatok, üzletek^ de magánosok is hajAta,? ügyet szolgálnak, lm ezt a bélyeget használják levelezéseikliez.
készítőt lói
vásároljon
btvtarf koüás-ttt 1
18
BACAI ItOZLÖNV
1939, mi)m 14,
iaitsiiu,
TÍMtoletlöl ertesi tern s uagy érti «mil
koxímil»!, hogy rmt rritoio kulex k méaám Pliooi lerí
husfillkéjét
fob/* feti lt-éa átviitaaa, melyban ttfWt-i karját- és Marttakaat,
vtuanunt mindennemű hMiMirNi árusltok.
Ismételten kérem s n. é. hae-vásártó közönség szlvoa pártfogását OW és Jó kiszolgálást blstositom vevölmnek. tiuw*u«i
Myet-fcy Jóxstaf
b*at«* 4* mtuáro*.
- (Az Urleányok Mirii Kongregációja)
•zuton közit* hogy tánccal *gyb*-kösűtt ¦*M-Uwij.ü május 13-án (aanmbmton) est* 8 órakor tartja meg • Kii Rovatban, Egyúttal íz*,etetta] ka-í« hogy 11 részér* felajánlott
adkHnányokat szombaton 3tól 7-ig fett * Kis Royalba küldeni, (;)
— (A Tul a nagy Krfvánon)
cstnú táncos operettet közkívánatra 13-an, szombaton este fel t) órai kazdkrtW a Katholikus 1 legényegylet xiagytenuélx\'n megismétlik. Az elöiidaa után tánc reggelig. Az előadáshoz és (tánchoz si ztenét a 17. gyalogezred zenekara szolgáltatja Hering Vilmos karnagy vezényletével. Jegyek elővételben Bárány ékszerésznél kaphatók és este a pénztárnál. 1. hely 1\'pengő, II. liely tk) fülér, állóhely 50 fliiér. A rendezőség txivoz pártfogást kór, mivel a tiszta bevétel ai uj templom alap javam fordítják. (i)
musai tetterai
Vargánál
Kiváló munka! OIoao árakl
Héritiy M.-«t h. Hsaysdy-a. I».
— (A STOSx közgyűlése)
Május 20-án, szombaton délután 4 órakor tartja évi közgyűlését a Segédhivatali Tisztviselők Orsxágos Szövetségének nagykanizsai főcsoportja " városháza tanácslennében. Az országos központból megérkezik Varga Ferenc kir. koraiányttuiácsos, országos elnök, Szabó Miklós főtitkár, Simon Mihály minisztériumi igazgató, akik előadásokat tartanak az időszeni kistisztviselői kezdésekről. Minthogy az egész tisztviselői társadalmat érintő kérdések kerülnek napirendre, a \\«zetöség szívesen látla a lobbi Usztviselöknlegóriákat is a közgyűlésen. Este 8 órakor bucsu»-tatja a Stosz a nyugalomba vonult Erdélyi János városi nyilvántartót a Kis Royalbau társasvacsora keretében. A rendezőség kéri a tisztviselőt kart, valamint a város közönségét,, hogy a vacsorán minél többen részi venni és ezáltal is a kistisztviselői osztály iránti megértésüknek és együttérzésüknek bizonyságát adni síiveskcdjenek. A társasvacsorán való részvételre előjegyezni lehet Nyerky László városi tisztviselőnél (városháza).
— (MOVE-nap Nagykanizsán)
A MOVK nagykanizsai szervezete Németh Mihály nyűg. polgári iskolai igazgató elnöklete alatt csendben, de annál erőteljesebben működik Nagy-lutnizsán. A \\ezetőség most a helyi kereteket még jobban bővíti, szervezetet kiépíti, ujabb osztályokat állit fel és erre a célra Nagykanizsán a jövő hónapban MOVE-napot rendez. Ebben az ügyben a tárgyalások már n»egkezdődtek az országos központlaL
EliU\'Wullitilol
ieutlkoij lutati Ujta. I fera Mbit
Uöv.sMk.i • UUfml kent
helyi kiadóhivatalában, mt
A szlovák parlamenti bizottság felhívása m kormáowhoar
i .-Pozsony, május 13 ¦A szlovák képviselöliái egészsAf-ügyl és szociális bizottsága inai ülésén elhatározta, hogy felszólítja a kormányt az élelmisicrhlányban való intézkedésre iS a drágaság letörésére, a gazdasági élet fel lesz lésének biztosítására, a jogi és közbiztonság megorö-
sitéséro, « zsidókérdés és a valutaügy rendelésére. /
Pozsony, május 13 Feltűnést kellett a hir^ hogy RÓSSA-hegyen a szövőgyár anyaghiány miatt beszüntette üzemét, A beszüntetés több mint 2000 munkást érint. ; , _^--
Wenokbelm gróf halálragázoll egy embert
Budapest, május 13 Az angol királyi repülőklub meghívására a magyar repülösport rep-i rezentánsai útnak indultak Angliába, A kedvezőtlen időviszouyok;
miatt gróf Wenckhcim József autón visszatért Budapestre, de útjában halálragázolt egy embert. Mlg ezen ügy kivizsgálása be nem fejeződik,\' nem indulhat újból Angliába, j
fálcsics
FotMet : F5-ut 7. sí. Telefon : 5-33.
olíilíliii: iMJB-lta il
Telelőn: 3-44.
Fest tisztit
(100% poladó Egerszegen)
Zalaegerszeg potsdója1 mint zalaegerszegi laptársaink írják, vitéz Ta, másy István polgármester kileleutése szerint nem k*sz 120 százalékos^ lia-.!¦¦!11 t--.il-.- 100 százalék körül mozog majd. A pplgárinestcr most tárgyait ezügyben Budapesten és sikerült va-lainit - kozmyitcQte u város helyzetén.
(Lopott a házmesterné)
Horváth Istvánná, a nagykanizsai Bapoch-ház házmester*- b ház padlásáról ellopott egy ruhakosárra való edény-félét és azt Lazsiwkban lakó sógornőjének kölcsönadta, mert azok éppen vendéglőt nyitottak. A sógornőnek i^rsxe fogalma sem volt róla, hogy idegen holmit kölcsönzött neki Horváth Istvánná, még íredig Elesel* Jánosék holmiját. Mikor a lendőrséfj nyomozni kezdett, a házmesterné a 2« pengő értékű lopott dolgokat visz-zavitie laxsuakról a lakására. A tör-ényszék lopásban mondta ki bűnösnek Horváthnét és 3 Íveli fogházra Ítélte jogerősen.
— (Májusban kell programmot calnálnl a nyárra)
Májusban határozzák el magukat aj ombetvk, hogy1 liol töltik n nyárt hónapokat Különösen fontos ez, a* klón, amikor mindenkinek kétszeresen szük-ségo von nyugalomra és néhány,kellemes hétre. Mindezt megtalálja a Felső Adria paradicsomában, « Zalamegyé-h«z legközelebbi tengeri fürdőhelyen: Crlkvonicán. Einom homokos strandja és előnyös klímája Crikwidcát már regötu a magyarok kellemes nyaralóhelyévé tették. A rürdőhety egyik legrégibb háza, a Park Hotel Cmkoviea különösen régi kellemes tahUkoxóhelye a zalaiaknak. A hotelnek, amelynek modern kényelem inel berendezett tágas saobái u toagerre nemek és konyhája ma már világhírű,, a Dimáulukm közismert gardája van: a siklóéi szár-¦.íuizásu tiálics János, aki inegkölöu-bóiteielt sioi-eietlel fogadja u uunán-
tul kedves vendégeit.
— Gallér vissnak kék és piros színben, fehér ruhával együtt moshatók, Sekütaoél. 0)
gyihiyörU vlllanugyodébon, közvellonül a tangerpaxton a
parkhotel matkovio*
a legtökélotosebb komfortot, elképzelhető legjobb ellátást.a mondáin élet minden szórakozását, bársonyos strandot nyújt vendégelnek. — Közvetlen vaauU bazzeköttetós. — Gyönyörű kirándulások. — Olcsó árak: teljes ellátás már flfl dinártól. — Kérjen prospektust
(Térzene)
Mo, szombaton délután 0 órakor a honvéd-zenekar térzenét ad az *or-zágíászlónál. \\
- (Tolvaj kettfisbirtokos)
A megszállás alatt lévő l.égrádon lakik (Wenday Jáuos röldbirtokos.i akinek magyar terillclon is van földje és ide is át szokott járni. Egy ilyen alkalommal bemászott az egyik pincébe borozgatni. Nem volt azonban szerencséje, mert rajtacsípték és a csendőröket hívták, akik letartóztatták. Most jogerősen egyhónapi fogházra ítélték (\'ycrcndayt a pincebatörésért.
— (A salomvAri tQzhOz)
amelyről tegnapelőtti számunkl>au már beszámoltunk, négy község tűzoltósága vomdt ki. A töz sokkal nagyobb volt, mint az első jelentések mondták. Nyári Pál portáján kívül a szomszéd Marovi cs Jánosná mellék-épüleieí is leéglek. Nyári istállójában egy ló és négy marha is bennégett^ Mik baromfi, malac és sok gazdaság eszköz a tfll martaléka tett.
BIZTOSÍTSON TOZKAR ELLEN, KARA MEGTÉRÜL I
értesítési
A nagyérdemu közönség szíves mdomáaára hozom, hogy a féavfcaaafc Arait mélyam 1« Mán itattam és ennek keretén belül klrakat-ktaUltAaaal kapcsolatos akalat rtnS«»h. — Üzletszerzőm látogatásaival a mintaképeket bemutatja megrendelés oéljábóL
Kérem a nagyérdemű közönség szíves pártfogását
A kiállításit rendaxem i
Nagykanlzaa, Fő-ut 10., Cseagery-ut 1., Horthy Mtklóa-utÍBzám.
mm 8üj mm.
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉG
kodvene hotelje az
ESPLANADE
NAGYSZAlXODA
Badapsat, III., Zsigmond-utca 38/40.
Telefonok: 151-735., től-738., 157-299.
Szemben * világhliü Lukácslürdövel, a Rózsadomb alfán.
Teljéi komfort, foiyó melegvíz, központi fálés.
A Nyugati pályaudvartól 1 kísszakasz távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vo-setés alatt áll.
lütSraaga Cafa KMUmraat,
¦ •lgárl árak.
Olcsó szobák pcnslóvsi, vagy anélkül.
Hosszabb UrtósKOdásnál zms külön aageáaiiajiek.
— (Elítélt villatosítogató)
Megírtuk, hogy Krániez István ka-possrontbenedeki lakost akkoV-jcsipték fcl a csendőrök, amikor be akart mászni Fonyódon az ábrahám villába. KrániCZ most került a bíróság elé, ott Is azzal védekezett, hogy csak kíváncsiságból aknrt hemásznl. Nem hitlék el neki: jogerősen ötnapi fogházat kapott. i t i
- Hol a beléafsig awetaaabaa ?
Ott, ahol pénz vani Nagy vagyonhoz jnth.it. ha részt vesz m \\l. Kir. AHainsorsjáték junM 64ki húzásán.
« aatabáa utcai lakás összkomforttal. Udvari ftaanfea* lakás bernit vízvezetékkel. — S0 m> ratgyságu vaühoty fittlylaéa, 3 autóra valóiaaraga sutó-mosóvsl, benilnkuttsl. USI Ssas« Mér, Kiráty-utcs 2.
Akiknek foglalkozása minden erejük meg feszítené t követeli.
igyanak helenként legalább egyszer, reggel felkeléskor egy pohár termé-Bietct .Ferenc Józsel" keserű vizet, mert ez alaposan kitisztítja a bélcsatornát a elOmozditJa a gyomor-emésztést, fokozza az anyagcserét, élénkíti a véikerlngéit az egész szervezetben és ezáltal uj életerőt teremt. Kérdesze meg orvosát,
mm tatárakba* a Kopsteln-oég vesét Kodéra mintatermeibea a legjobbat a tegolosóbban matatja be, kodve«ő Am-teái feltételek meHe-tt
biztosítsa vetését
jégkárra!
TENHISZÜTOK
Continental, Dunlop, Slazangars labdák
lerakata. SzekSSarO és gyors hurozSa
vágö-nál.
93
1939, májúi 14.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
10397/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészet
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai má|u> hó
15, 16, 19, 20, 23, 24, 26, 27, 30. és 31-ín • Tölgyes erdőben levö harcszerű lőtéren lőgyakorlatot lar-lanak, naponta reggel 7 órától i\'él-uláu 6 óráig. Ei Idő alalt ott tartózkodni tilos, meri életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. április 26. un Polgármester.
12.679/1939.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árrerésen eladok:
Tlsztllóvágásból kikerült 72 halom kevert, nyír- és akác tűzifát, továbbá 1 drb széldOntoll nyír szállát, összesen 112 P becseriékben, előbbiek 06 éa 1\'— halmos (ételekben.
Fellélelek: azonnali kéazpénzflze-lis, elszállítás 2 hél alalt.
Az árverés ide|e és helye: 1939. évi május bő 16-én, bétfön a városi Felsöerdőn.
Találkozás reggel 9 órakor a csertol ut és a kuli (volt kerekes kul) allé keresztezésénél.
Az árverezendő tárgyak részleteit jegyzéke a hivatalos órák alalt betekinthető a városi kiadóhivatal ban, a klskanlzsal városi agyeleinél, továbbá a tárgyak is az Illetékes védkerfllell erdőőrnél.
Nagykanizsa, 1939 május 12. imi Polgármester.
4564/1939.
Irgj: mnloni
templom közötti utcában vUveseték és csatorna építése.
A vllézl székház és a tef. templom közötti utcában viz- éa csatornahálózat épilés munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Á vízvezeték és csatornázási munkálatokra külön-külön Is lehet ajánlatot lenni.
Az ajánlatokat a fellételekben megadott címzéssel f. évi májua hó 22-én déli 12 óráig a polgármestert hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A részletes versenytárgyalási hirdetést és a kiírási műveletet hétköznapokon d. e. 10-12 óra között a v. vii- és csatornamű Üzemvezetőségnél megtekinteni és beszerezni lehet.
Nagykaniisa, 1939. május 12. ism Polgármester.
12.447/1939.
Tárgy: üsántok bérbeadása.
Hirdetmény*
A beasenyei dűlőben hirom drb szántót szabadkézből bérbeadók.
\'/,, s/< és 1 hold a .. „iierak és egymás melleit fekdsznek. Érdeklődök a v. gazdasági hivatalban jelentkezzenek.
Nagykanizsa, 1939. május 12. IJW Polgármester.
„SilSuíiis,tesiWsiiter
ZALAI KÖZLÖNY
ninOKcB<rinizL<^íN ^SgÉ1 ISI
KCMIÖIN
BlITOR .ti,.
Nagy választék! Olcsó árak!
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlőn? olvasóinak
A löviros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és kOzponli fekvést!
István király Szálloda
/ (VI., Podmatnlczky-sitoai 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kölnllnk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobait. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Ulllomos httztortilsi készülék
mindenkinek örömet szerez!
\'H\'aanIkfcHilwáfe
Vasalók
Kenyérpirítók
QyorafoxSk
Kávéfózók
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák\' Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÚLGYI-nél
Sugár-ut 2, „„
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
10.425/1939.
Hirdetmény.
Mindazok, akik selyemtenyésztéssel óhajtanak foglalkozni, Jelenikerzenek Konlor Gyula cipész Barakk 29. városi felvigyázónál, hol a kiosztás idején a tenyésztéshez szükséges hernyót, tenyészlöpaplrt és a \' tenyésztéshez szükséges utasítást a lenyészlenl óhajtók ingyen kapják.
A gubó ára a folyó évben I. osztályú 1 P 80 !., II. osztályú 1 P és III. osztályú 10 fillér.
Nagykanizsa, 1939. május 5. isii Polgármester.
10.425/1939.
Hirdetmény
ÍAz eperfalombazedés gátlások :s eperfslomb fertőzések büntetése).
A mezőgazdaságról ét> mezörend-flrségröl szóló 1894. évi XII. t-c 95. §ának d) pontja értelmében kihágást követ el és szigorúan büntetendő az az egyén, aki a\'közutakon, köztereken, vagy utcákon lévő eperfákról selyemlenyésztési célra a lombszedést megakadályozza, vagy az eperfalombot megfertőzés álul selyemtenyésztési célra használhatatlanná teszi.
Ilyen esetekben a kihágásl el|áráa mindig hivatalból lesz megindítva.
Nagykanizsa, 1939. május 5. íta Polgármester.
11614/1939.
Tárgy: A Babochly-tclek Mleimé-flének eladása.
Árverési hirdetmény.
A Bibochay-lelkek el ntm adott paicellálnsk idei (ütemesét eladom. Az árverés május 15-én d. e. 11 órakor a helyszínen lesz.
Nagykanizsa, 1939. május 6.
Polgármester.
12438/1938.
Hirdetmény.
A zalaegerszegi m. kir. pénzügy-IgazgalóBág átirata alapián ezúton Is értesítem az érdekelt ilalméröket, szesz-, bot\'-, sör-nagyárusokat, feőz-velllökel, hogy az Italmérés! és Ital-forgalmi illetékek kivetése ellen beadod felebbezések tárgyalása 1939. évi május hó 20-án délelölt 9 órakor Nagykanizsán a városháza kistanácstermében lesz \'megtartva. A tárgyalás nyilvános, azon bárki részl-vtíhot és az érdekelt érvelt szóval Is előadhatja. A meghatalmazott tartozik magát meghatalmazással Igazolni. A meghatalmazás bélyege, ha a megfellebbezett illeték összege a 40 pengőt nem haladja meg, 8 fillér, 40 pengőnél nagyobb, de 160 pengőt nem haladja meg, 16 fillér, ha 160 pengőnél nagyobb, de 400 pengőt nem éri el, 40 fillér és ha 400 pengőnél nagyobb, 80 fillér.
Nagykanizsa, 1939. évi május 1?.. i3» Polgármester.
•mindenki a helyi kereskedokaéi \' és lytuoíoknAl Kom*, b*!
ZALAI KÖZLÖNV
198P. ro*jua 14,
Kflszöne.dyilvánitás.
Mlndaz-okuak, akik sseretett, drága Jó ttunk, tlieíve testvérünk teoletéáén resztvettek, vagy akik mólyeófíös bánatunkban való osz-tazááukaak barmi módon kifejezést adtak, ezúton mondunk hálái köszönetet.
Deutsch József ds csaladja,

78 ... agyar hóid nagy
iStoaBsaa! vidéken
• la dó.
1 ijl.ii-liénccii szőlOblrtok eladó.
Uafár, tsengeryut B6.
160/1939.
Hirdetmény.
A házi kezeiéibe ályett és Ma-gyar-ulca végén elterülő gondolat réten az eddigi bérlő állal tűrt gyalogösvény! ez ntoh és .Tilos Út" táblák kitűzésével ls elzártrtak nyilvánulok és rajta a közlekedést elültjük.
Nagykanizsa, 1939. május 13. Isti Unttal bflSUtatal
Nagjttol Erdlfjaxdasígban
luititt Mm
¦ ím
BREDMEWT
mauioituai iitttn sum
MENETRENDJE
érvényes 1939. május l.viól.
Vasútállomásra
4>S
628 708

0/20
H-m 13 m 14-irj tg-zl
11«
20-m 222» 2320
Erzsébet-térre
LajttHiyei menetrend
Wh-jMIU. 8-48 H^,U:\\,ú:.,!,*/t-bÜ
« = inMiU. 14-00 L.t..,*ir.ía. iti-to
menetrend
1939. évi május hó 15-től
SxemeWyiroisatok érkazéae Nanykanfacaa állomáara
0ri-p«k VoMt dtm« Von»t ulna Honnan
0O4 gyorsvonat 1208 Budapest déli p. u.
4\'« személyvonat 1220 Budapest déli p. u. VI. 15—IX. 15-lg közlekedik
5-20 gyorsvonat 2407/aSusik, Gyékényea VI. 15-IX. 16-lg közlekedik
530 \' . 1207 Róma, Trieszt
6\'58 személyvonat 2427 Barci
7-24 motorvonat 1240 Balatonboglár
7-25 . 1447 Zalaegerszeg
8*03 személyvonat 2447. Budapest keleti, UJdombóvir, Gyékényes
9-35 gyorsmotor 2407\' Pécs
9-37 személyvonat 1417 Sopron, Szombathely
11*15 gyorsvonat 2202 Budapest déli p. u.
11-29 . 1202 Budapest déli p. u. 12-32 teherv. szem. az. 1295 Murakereaztur 13-03 személyvonat 1212 Budapest déli, Székesfehérvár
13-45 . 1415 Sopron, Szombathely
15-28 . 1222 Székeatehérvér, Budapest déli p. u.
15-41 , I4Í3 Szombathely
1542 . 2413 Pécs, Barcs. Oyékényes
1736 motoros 2234 Slétok VL 25-1X. lti-lg közlekedik.
18*07 gyoramotor 1401 Sopron. Szombathely
18*10 gyorsvonat 1204 Budapest déli p. u. V. 27. és VI 24-IX. S-tg kii,!.
1820 . 1201 Róma, Trieazt
20*20 személyvonat 1214 Budapest, Székttlehénrár
2208 motorvonat 2238 Balatonboglir VI. 25 IX. IO-|g közlekedik
22*35 személyvonat 2431 Pécs, Barca, Gyékényes
23*26* . 1411 Sopron, Szombathely
SzamaUyvonatok Induláaa Nartjjrkanlxaa álloitsslBPtM
Óra-pm Voaal nana VmzI uioi H o r á
0*24 gyorsvonat 1208 Trieszt, Róma
4*57 személyvonat 2420 Gyékényes, Barca, Pécs
4*57 , 1412 Szombathely, Sopron déli V. 15 VI. 14-lg
és IX. 16-tól 1940. V. 1K-Ijf közlekedik
5*44 gyorsvonat 1207 Budapest déli p. u.
5*40 személyvonat 1422 Sopron déli p. u. VI. 15-IX. 15 lg közlekedik
6*00 motorvonat 2237 Slólok
6*40 teherv. azem. az. 1292 Murakereaztur
7*27 motorvonat 1442/aZslacgerszeg. Csak hétfőn és szerdán közlekedik
8*08 . 2227 Balatonboglir
9*45 gyoramolor 1402 Szombathely. Sopron déli p. u.
9*44 személyvonat 1413 Székeslehérvir, Budapest eléli p. u.
11-30 személyvonat 1414 Szombathely, Sopron déli p. u.
11*33 gyorsvonat 1202 Trieszt, Róma
11*35 \' motorvonat 2243 Balatonszentgyörgy
11*48 személyvonat 2242 Oyékényes, U dombóvár, Budapeal keleti p. u.
13*54 . 2414 Ovékényes. Barca, Pécs
13*55 gyorsvonat 1203 Budapest déli p. u. V. 29-én és VI. 25-1X. 20-lg közi.
13*59 motorvonat 1444 Zalaegerszeg
14-30 személyvonat 1221 Székesfehérvér, Budapest
15*45 „ 1211 Székesfehérvár, Budapest
15*50 teherv. szem. sz. 1296 Murakereaztur
15-52 személyvonat 1416 Szombathely, Sopron
17*50 motorvonat 1241 Balatonboglir
1815 gyoramolor 2406 Oyékényes, Barcs, Pécs
18-30 gyorsvonat 1201 Budapest déli p. u.
18*41 . 2201 Budapeal déli p. u.
20-26 személyvonat 1428 Szombathely
2023 . 2418 Gyékényes, Barcs, Pécs
23*38 gyorsvonat 2408 Oyékényes, Susik VI 15-tól IX. 14-lg közi.
23-45 személyvonat 1219 Székesfehérvir, Budapest déli p. u.
AiLEB
személykocsik árai:
kvaap^blár
P 3640 P 3680 „ 3900 ,. 3950 „5410 „ 5480 .,7180 „ 7280
Hdler Junior Roadster Adler Junior Coach . . Adlet* 2 lit. Sedan . . Mier 27, lit. Sedan .
18 hóig terjedő részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
SZABÓ ANTAL sportüzjete
Nagykanizsa, Fő-ut S.
!aorta* ka**1 ,»Ator-.gep-é8köcii-lULaTOlH itMyvák, uik«k Jutányos árban, kedvezó fizetési feJlélalskfcel. Továbbá Emtrgá eumiszlt Irrématll. Kenő-, henger-, traktor- é« aotó-alatak legjobb mjJlQééfbtn, legolcsóbb áfákon k^tófc tuuaiwis Ifllfi cégnél. Ugyanolt kbk^^myvik és Uaikirk ts beazttesltttók. aea
APRÓHIRDETÉSEK
g wőts sa wak, reges jsiiJM sej j rm*!.
@g*-*tt« wau>f-4lsaeiya>krat, f.l.....k
Rftfer Magda Caengary-ut 24. 1360
flaiaal, flgyea MMrata* tuonrudra felvétetik Ciengery-«t 27. BldazlnL 1388
Gyakorlott nöt rsaatléa»taé<»t azon-Ml tetVcsz Battllul.i Ilus Cieagery-ut 7.1,.i.
1387
__ADAg-yferm.
ssaaurssátt m41 hnrahatatrt ratgvé-tclre vagy bérbe kereaflak. Klsfslttdy-uccs
H4r*aNe*M*kéis lakás augusztus l*rs kiadó Arasy Jinosutcs 2/a. stall. 1327
»¦¦we.nt.ah.ry, kovicsmsbtly mellett, Mabkutl sors 1 alatt kiadó. 1355
géassafcii konyháilakii kiadó Alllla-utoi 59. 1866
l|las-«taaasrsAéa •tnodern családi ma-üinh-iz. kiadó aujsúztua I-n. Bővebbet a kiadóhivatalba... 1368
U&wm»*mMm utcai bsszkomfottoi IsktHoruiv Miklós ut 51. as. alatt aug. 1-n Hadé. Urdoklódiil lehet: Janda, Oazds-i!.»sl Talaré^rpenstir. 1375
Olcsó a>lalh»iilaéa kiadó EOtvos* üt 10. 1895
Keresek Juntos l-re Sogár-uto. vagy snnak ItzJrnyétrén kolónbejiralu mrmm isa«Mt lOrdoszobahaiz-iélattal. Clm a Mádéban. 1394
bútorozott 8ZBSA
Sziahís iftellett csinosan battotozotl, faanrka tanarbs, furdoazoba-bassnilattal taéltts I5-m Irisxíé. Rozgonyl-u. 19.
hAz és ingatlan
magén- és bérházakat, szélét, léidet, rétet elesén, esetleg részletre ls koaveűL Papp trtvin. Teleti ut >
Kalatrml.tlt.il ezéllobegyben 9500 |J ol urnám talcólsiazal eladé. Ugyanott talaüVfytség ll.dó. Cini Somogyi P. Pilné Bsb.itwff.lle. 1350
KOlJÖNFáLB
áUrar lé»»»i»»«»l 2 Fényképezőgépek köloorizése 5 hétre 1 tek. Hímmel. 3 P-tól Vutagh fényképéas és fotó szak-0.1-ricben, Po-nt 10^ Csengery-ut 1., li-
gyelen I az odvarban.
-özt-tMStraazI — asArauaitk uj. kényelmes, áramvotulas legolcsóbban Kanlmtnn Msnó-ttii rendelhetó TalsnTw Ml. 293
Középkora leány fSrJN.K ta.Hse 6000 P. Iiozomiiitiyal 50 60 év kötull nta> ügess- ipavetahoa vagy nyugdíjasból. „Ko-i.-ioly" Jelige a kUdóba. 1377
aiarsMíj-MiM nagykanizsai úszósport fel-iaaméseket tarUlmszó lűzat. MegUliló kéntik stampl fnsaerllzlelnen leadni? 1398
ZAUU KŐZtÖNV
r-aztvilt.t NAPILAP. Kl.it!» .* „KSzgn4>«4al B. T. Nagykaalzsa1\'. Fslelóa kiadó: Zalai Király.
n .alas-iTaiiáe) a. I. alssíkrMlzaa"
-*y«»«a|ilia*i HmirkMlz.íu. (atlSMiállI Sataái SAM Uras/4
79a Évfolyam ni. uim. Nagykanizsa, 1989. majiu 16. kedd Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
I POLITIKAI NAPILAP _ .
ii. mi 11......iniiiiniiiiMiiiiiiiiii w in ni iiim.......----r---1IIHII i ii......................\'i ..........ii -TT-rrrr-----............m i .........¦.........wimmii iiiiiiwrrr-iiirr--------- - -\'-" "11" \'\'""\' "mt\'mmmm
"^^tZZTZS&ZI&S^ felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos SSttVZESJUMtt
A liberális-demokrata irányzat tanulságaitól az egyéni nyereség uj rendezéséig és az útszélen kritizálgató ellenzékig
az u] magyar élat nagy problémáit vatta aorra Jaroaa Andor folvidékl miniszter az llovazky-párt nagykanizsai gyüíésén
Megerősítette a kormány és ílovszkg táborát Jaross Andor nagykanizsai látogatása
Keresztény magyarok, vigyázzatok!
Ali a választási harc a nagykanizsai kerületben- Más választásokon Nagykanizsa maga döntötte cl, hogy kire kívánja biznl a törvényhozás házában az <v-l város politikai loboJ gójőt és a kerület érdekeinek védelmét és szolgálatát. Most — az uj magyar étet alapjainak lerakásánál — város és falu közt le kell omtej^ a válaszfalaknak- Városnak, falunak egyaránt rá kell ébrednie arríy hogy közösek a nagy nemzeti eszmék, közösek a nagy nemzeti erőfeszítésben való részvétel kötelezettségei és közösek az érdekek Ma nem kell a magyarságnak a városért külön vagy a Jakiért külön harcoló képviselő- Ma csak olyan férfiak és olyan kerületek szolgálhatják nz egyetemes, nagy magyar ügyet, a magyarabb Magyaron»zág építkezését, akik és amelyek oszthatatlan egységként hajlandók és tudnak küzdeni a magyarságért. az egész hazáért, az egész népért, az egész és egységes magyar boldogulásért. Ma falunak, városnak egyaránt az az érdeke, hogy a kereízí-tény magyar tömegek talpraálljanak é« dagadó Izmokkei kerékvágásba rántsák az évtizedek liberális keréknyomában elakadt M&gyaror&zág szekerét Ehhez a munkához falura,, városra egyaránt szükség van. Ebben a munkában grófnak, oseléd-nek, aszfalton Járóknak és rögöt túróknak össze kell forrniuk, mert ha a keresztény megújhodás Magyaror-i szagénak népe közé most sikerül válaszfalakat éri\'teni, akkor ez a/ szekér újra vissza fog zökkenni a le tünt világ kerékvágásába és nem) lesz feltámadás a nagy átrendező-* dósból, hanem visszazuhanás a.régi bálványok antiszociális világába. Ezt pedig város és fairj egyaránt keservesen siratná meg. Most tehát, amikor Nagykanizsa már a falvakt-jaJ együtt választ közös képviselőt, ne hajigálja senki cl a falvak zsupp-t tetőt felett a jelszót hogy »nckűnk pedig nem kell a városi ur«- Aid ezt -teszi, az gyújtogat és azok malmára hajtja « vizet, akik szívesen állítanák meg a keresztény magyart élet felkelő napját. I

Szomorúan ősi magyarok vagyunk az ujjászületésünklwn is.
Azt hitte volna az ember, hogy ha egyszer elmtéződik törvényes utón a zsidó-kérdés, akkor a keresztény magyarság a maga portáján, a mfas gaoraságát megteremtő munkába-i minden erőt egybefog- Egybefog azért, hogy az átalakulás minél ke-vetebb gondot okozsosi, minél több eredményt hozzon és a keresztény magyar élet-terület minél hamarabb megteljen a magunk munkájából a mag>uk aratásának uj magyar vüá-i got épitő erőivel. Azt hitte volna az ember, hogy most találunk egymásra kercsztéuy magyarok és ugy meg fogjuk egymás kezét, hogy egyszerre kivirágzik n nagy eszme és a |
Nagykanizsán még ndn kopott rf a miniK7.ter fogadás ünnepélyessége, mert Kanizsa ama városok sorába tartozik, amelyek nem sok minlsztort fogad-liattak, I)e ennyire a szivével nom várt még ez a város sohasem valóságos minisztert mint mos! Jaross Andort, a visszatért Kelvidék miniszterét
A fogadtatás vasárnap-dóin Ián jjára piros-fcbér-zőld <fis«t öltött a város. Az aranyat Ígérő esőfelhők szürkesó-gébo vidám, harsány magyar üdvözletet kiáltott műiden hoz ormáról a nemzeti lobogó. Az utcák tele emberekkel.
Fogadlalás a város határában
A társadalmi fogadtatás a város határánál, a petőfi ut végén kezdődött. Olt várta a miniszter autóját vitéz gróf TOleki tíéla főispán, dr. Krátky István polgár mester, P, Czirfusz Viktória plébános, Gazdag \'Ferenc püspöki tanácsos, Uarla István piarista gimnáziumi igazgató, dr, Ortoy György kir. közjegyző, Bartlios Gyula hercegi erdőtanácsos, vitáz DQnttUl IjiJo* kormány főtanácsos, dr. Lontay Alán főszolgabíró, Kovács Nagy Pál rcndőr-főtanácsos, dr. Hegyi Ijijos főjegyzői, Czégényl Károly reiidtVrörclügyelö, Samu Lajos, az Ipartestület "elnÖkje, az ornzág inindcii részéből érkezett Baross-vezetők küldöttsége és sokan, mások. i
Amikor a miniszter két kísérőjével kiszállt az autóból, lelkes örömünnep-les zaja hullámzott végig az utkorcszí-tozésné.1 összegyülekezett tömegen. Zala vármegye nevében vitéz Teleki Báb főispán mondott rövid üdvözlő I/eszé-det, amire Jaross Andor válaszolt. Az ászaki ós déli trianoni végek testvéri magyar ölelkezése volt a kölcsönös
turáni átok hervadtán kerül a font- I tárba a mrjlt kigyomlált sok "giz-gaza mellé-
így hittük. Mígnem jött a válasz, tós- És máris ukármenc nézünk, a tisztán. becsüJclesen keresztény magyar életet hirdető zászlóval. a Magyar Élet zászlajával szemben a magunk fajtája, más keresztény magyarok állnak. És hány fronton egyszerre !. Akik legtöbbje ugyanazt akarja, leginkább csak módszerei és személyi különbségek vannak közöttük. És mégfc szemben állnik. Keresztény a kereszténnyel, magyar a magyarral. És nem gondol egyik sem arra, hogy a saját fajtánkmér- • kőzésénck háta mögött éppen az a lii.n/ili. gondola t surran thai be győztesen, amely clk-u az Összes ke-- \\ \'
üdvözlés, az északié, amely már felszabadult és a délié, amely még cson-kaságában állja a határ-vártit
A bevonulás
Jaross miniszter a főispánnal a,györ nyűröen felvirágozott hintóba szállt. Kiötlő 30 lagu lovasbandóri um larkA menete haladt lépésben, deli klskaal-zset legények, köztük két leány, A b*n dérium magyar ruháinak üdo tarkasága a szürke ég alatt csírázó uj \\r-> gyar élét jelképe volt. KiskánLzsa egyébként Is szépen kitett magáért; ~ szekerekre felrakod™ 1» sokait Jöttek be a fogadtatásra. i
A fogatok hosszú sora az utcákon végig -i várakozó tömeg kjrobbanö lelkesedése, éljenzése közben gördült a város szivo felé. A Sugár úttól kezdve iskolasok tisztelgő sorfala állt, A Ilozgonyi utca öreg köveit pillanatok alatt tcüslcle szórták a magyar ruhás elemista kislányok a tavasz minden virágával. ¦ ( ,
A városházat előtt
A városháza előtt volt se ünnepélyes fogadtatás. Itt már egybegyűlt a város hölgy-társadalmának népes küldöttsége és a honvád tiszti kar tagjai. Amerre a szem lát, foketéUÖ tömeg. Itt dr. Krátky István polgáimestcé; mondott rövid üdvözlő bosiójtet, példának állítva a felvidéki szellem egységes erejét A tisztikar üdvözlőiét vitáz Székely János tábornok tolmácsol, la. I\'akusz Terike a város hölgyeinek szép virágcsokrát adta át formás kis köszöntő Kinórctébcn. Melegen köszönte meg Jaross Andor a fogadUtásVm«-jd szemében felcsillanó örömmel szorított kezet volt \'piarista tanáraival, Gadányi Miksával és Kiss Bélával. (Itt említjük
meg, hogy Jaross Andor diákéveiről s/.-\'iló tegnapi cikkünket ki kell egészítenünk: ~ Rozs Lajos ésiPmtór József is tanára volt a miniszternek a Utal piarista gimnáziumban,)
Ezzel véget is ért a fogadtatás társadalmi része és Jaross Andort át kellett adni a poh\'Ukának.
A gyűlés-teremben
Az utolsó tu évben nem tatot1 még az öreg l]>aro8-xzckház olyan tömeget, mint ami oz«u a délután töltötte meg nemcsak a nagytermet,, hanem még lépcsőházakat folyosókat, uilnden talp alatnyi helyet Száz és száz embernek kellett visszafordulnia, mert már sokkal a gyűlés ke/dcle előtt lehetetlen volt bejutni a terembe. A tömeg egy része csak a* utcai; megafonokon át IvaUgatlUttta a gyűlés szónokait.
Ott k voíi a gyűlésen |dr. Simon György pápai prelátus, Kreutzer Dezső pápai kamarás, gelscl esperes Is, Ott volt vitéz Székely János tábornok neje a tiszti hölgyek ólén. OU voltak a város és a környék társadalmi és köz-c>oti élenjárói. Ott voltak a kerület községeinek küklótlségcj. Ott voltak a Baross-vezetőségi tagok DcbiecenböL. Gyuláról, Budapestről, az ország minden részéből, Gombostűt elejteni nem tettetett volna uz ogész liai.tim.ir. épületben és mégsem volt ott a választási gyűlések szokásos kíváncsi gyerekserege. Ez a tömeg] maga a varos ós a falu volt a komoly polgárság értékes tömege.
Ilovszky János beszéde
A, gyűlést dr. Kovács Sebestóny Tibor, a kerület Magyar Élet Pártjának elnöke nyitotta meg- Utána
resztény és magyar ellenfelek küzdenek, i . 1.
Keresztény imngjyhrok, vigyázza^ tok! .1
Vigyázzatok nagyon városon és fa-lun ! Vigyázzatok és ne gyengítsétek egymás hadállásait! Vigyázzatok és ne egymás ellen harcoljatok, amjU kor egymásért, közös célokért, közős akadályokon át kell verekednetek. Minden szembenálló keresztény párt erősödése gyengíti az egyetemes keresztény magyar arcvonalat é& erősiti\'azokét akik még ma i\', azon\'igyekeznek, hogy fel ül kerekedjenek és n multat visszahelyezzék >jógáiba*. •* t
A Magyai- Élet Pártja mlndeat akar, ami a keresztény magyar épitkezésbeu szükséges. Neon osak |
akarja, hanem a megvalósítás terén Js, már eddig is igen Jelentős és sokfelé ágazó eredményeket ért el. Ha minél több keresztény magyar erő ezt pártot erösiU, akkor fesz keresztény magyar Magyarország\'. De ha egymás ellen, párt párt ellen keli küzdenünk, ükkor minden keresztény és magyar elgondolás vesztes lehet a végén-
Kérészié nyek, magyarok !r Ne hagyjátok megbontani soraitokat! Vigyázzatok ! Az idők komolyak nagyon és a holnap még komolyabb lehet \\r Keresztények és1 magyarok nem vagyunk annyian, hogy a . fájnánk történelmi ujraépitkeaóse közben még egymátaai Is hadakozhassunk !
Vigyázzatok l \' _ ,
t/&M JtÖZLÖrVV
Ilovszky János álll fe| szólásra. Meleg ünneplés nvitatlM. hogy Hovszky János már polgárjogot uyerí a kerület szJvébt\'ii-
A Magyar Élet Pártja, kezdte beszédét Ilovszky János, a mai napon ewr meg ezer gyüléaén hirdeti : »uj magyar életet akarunk 64 magyur földön !« Ez az akarás kapcsot össze ím széles e hazában mbiT den keresztény magyart, aki h*zájét őszintén szereti- i i
Beszélt ezután Ilovszky Jaross Ao-*d«rroJ, a felvidéki magyar gondolát ébrenb\'rtójárói, megszervezőjéről,
harcosáról és diadalmas hőséről-beszédel minduntalan megszakította a taps és éljenzés fetfeltörő \\V hara
- Olyan külpolitikát akármik folytatta Ilovszky. amely lehetővé «i ft magyar reménységek megva-iósulásál. Olyan belpo\'Uikát akarjuk, ajneiy kenyeret ad mindenki nek, egészen jobboldali politikát, ¦ melyet minden magyar elfogadhat, mert pártoskodásra nincs Itt ma szükség, szétszakadozva nem fogjuk elérni az aj magyar éleiét az ősi magyar földön.
A plarlsia szellemtől a felvidéki szellemig
szeltem, amely azóta már szolgálatot is tudott tenni a magyarságnak. Ezzel azonban a ml küldetésünk! nem fejeződött be. A még mindig
csonka hazában további feladatok várunk ránk: ; i
Hosszan, felállva tapsolta a közönség sokáig Jaross Andort, amikor felállt szólásra. A miniszter mindenekelőtt n kirobbanó, nwleg fogad-lutést köszönte nieg. Aztán így folytatta :
— Amíg a trianoni határ válasz -r Jött ei beunünket a* anyaországtól,
azvoltaz életcélunk, hogyha ininemi is érhetjük meg, de magyar nemzedékeltet .nevelünk és azok a nemzedékek nem fognak kifogyni, h-uu-m egymás után vállalják az általunkel-t.-kélten válla]! feladatot.
— Mindenekéi, wi a i plarjsta gwmáiáu tubán volt ¦• ma Itt vlszont-iátott tunárainuui keresztül köszönöm meg annak ez iskolának, hugy klkovácsulődott odaát az a magyar
fel kell erősítenünk azt • politikai mozgalmai, amelynek egy történelmi sorsforduló mentén tökéletes egységbe kell kovácsolnia i magyarságot.
Ez a feladat megkívánja, hogy po-UUkni pártuskodáson tul az egységes nemzetközösségi gondolat legyen/ uralkodó az egész magyar hazában. (Zajos helyesles.) ; , j
A liberális jólét és « magyarság elszegényedése
— A világhábonj előtti események tatrjiságwit íe kell vonnunk. AJc kor egy UbmáuVdeanokrata irányi volt kifejlődőben egész Európában s ez Magyarországon is érvényesítette hatását. Térközeitek Hberáü>-deanokratrt újságírók, hatása aiatt; megnőtt Budapest, bankok, ipartelepek! fejlődtek, egyre nőtt a liberátty pártok közt huludó élet-folyam, de aki annak a szintje ulá nézett, meg-, vizsgálta az ott kavargó erőket, az-nem igazi magyar éJet-energiákajj talált ott. Ez az élet-folyiftm nem az; igazi magyarság élet-gyökereit táplálta. Mig f , [¦¦\'
a gyárak virágoztak, a kartellek erősödték, ¦ bankok gazdagodtak, addig agyra vészesebben nőtt a magyar kivándorlók szám*, mert itthon nem tudtak megélni és a falvak, városi perjtfériák magyar népe, a íöid ós a gyárak mnnkás-tórnegei cl&zegéuysdtek- Másfél millió magyar hagyta el az országot erekben az évtizedekben, hogy idegenben keresse*! kenyeret családjának. ; , , , I , \' \' i I
— A liberális-demokrata korszak nem ismerte fel, hogy mi a nemzet és mi az állam ; nem tudta, hogy az állant csak a nemzet szolgála tabun álifcat. ; , . | (
— Ennek o komák egy niiuisztere azt mondta, hogy »ml«degy, ki fizeti az adót, csak fizessék*- Egy másik államférfi azt a káiinyelnni kijelentést lette, hogy wjfeni\'baj a kivándorlás, nvert egyfelől kivándorolnak az emberek, másfelől viszont beváncforomak*. igen: —
kivándorolt a magvar és bevándoroltak a gallolal zsidó kazárok,
egymás után nwgszállták a Kárpátalja falvait, ^szivárogtak a Tisza, *\' Duna tnantére és kikötöttek A Dob uteában, meg a Rumhaeh nlfcá-ban és ina ntár nundeaűtt a bankok pjitjal iu*l)ett filnek- ; |
— A magyarság gondolatát akkor* pi.ás esziuekórben Ítéltek meg- Poli-^
tíkaJ^ irányunk kizáróiag közjogi jellegű volt. Ebben merültek ki « parlamenti viták. A világháború tó-vé-sjEárkai és o húszéves idegen impérium t«nitott meg berniünket, am^ kor nem volt másunk, mint a becsü-í letes magyar érssésünk, hogy a magyar hajlék, a magyar névre telekJ
ía^Q. rpajpa lé
könyvezett föld. a magyar műhely; j azok a magyar egyedek érnek leg-lóblíet. akik egészségesen tudják for-g.ilni a munka szerszámát. Rádob-benlnnk arra. hogy mi a mOgyiarság fog.umu, mi a magyar nemaet. A magyarság nem lobogókban, nem él-jenekben, nem külsőségekben van, hanem mögöttük sokkal többre von szükség.
Egyűtténő magyar tömegekre, falolősségat ár2Ő munkaadókra (helyeslés) ás a magyar kö-
zösségbe olvadt munkásokra van azükaég.
Itt nem társadalmi osztályokra gondolok, meri ezt a szót ki kell Kap cwlni és helyébn a hAratásr-renctet iktatni. Odaát köteJcsSégfévé tudtuk tenni o mnjiyia^)lonr»Jc, hogy akár-milyen nehéz Í», de többet fizessenek a magyar inuukásnak- Nem a szakszer vezet, hanem a magyarpárt diktálta a munkásszerződesoket les a feltételeket nean zsidó marxístpi agitátorok, hanem ml magánk szabtuk meg. , , -
NNlncs Idd a raulton kérödzeni"
— Sa^Strd óta ,,«VgiiidiU Üt is n lársiidabni fejlődés. Enaek üteme engem nem elégít ki- De a múltért ma már nem vonunk senkit felelősségre, mert nem érünk rá kérőd zeni: Ez oiatt az Idő alatt nagyon nehéz vdil n csonka haza helyzete- Meg keUott.élnie csonkaságában, agrár Moltábün, telk*s kJs7x»lgáltatotÍrsá}{ii-, bon- igy kellett mégis ipart fejleszteni, társaididmi szintet f^nntartan^ semmiböt hadsereget előteremteni. (Éljenzés.) Kellett a magyarságot egy jobb jövőre felnevelni és előké-szftenl- Ezt a munkál a múlt kor-iiyok, ha iit-olt töriómek js eset-i leg hibák és mubiBztá»>k, %T$ífl meg tudlak valamilyen formában vaiósitnni- Nekünk pedig ma az a kötelességünk, hogy megoldjak a ma céljának eléréséhez feltétlenül:
elvégzendő feladatokat.
- A társadalmi fejlődés sem volt kielégtö busz évjg- A társadaknü. fejlődést a nemweti teielősségérzésiiek kell diktálnia. Bűnt kówt el, aki osztályharcra gondol és a i>mnzet testét ezzel szót akarja úiarcangolnf. Nem engedhetjük többé, hogy ben. nimket gyengitő gondolat váljon uralkodóvá. A |
munkást fal kall karolni és nem azabid kiszolgáltatni zal-dó politikai Ozérek játékainak.
Ezt .i gondolatot csakis a nemzeti szolidaritás eszniéjébóJ frkikfó neiu-zeli felelősségérzet és ezzel olyan politika szolgálhatja, amely egyszerre keresztény, nemzeti )ís szocJáUs. Tehát a jobboldali politika.
Ml a jobboldali és ml a baloldali ?
dig, ami az erök összefagását sz<il-gálja azok szélbontása helyeit a gyengék érdekében, jobboldali, ami az erők Ósszefogésáva). akarja elérni nemzeti céljait. i i
Sok éríeicmzin-ar vau mostanában akörül, hogy )nü a joblxíkiali és* mii a btd. Baloldali minden, amiel-i lenségeskedést szít, szétbomlás fe\'é \\isz, megakadályozza a magyar erők összeforradésát. Jobboldali pe-.fc
„El kell venni az olyan nyereséget ami a nemzetnek semmit
sem ha$znáfT
— A nemzeti felelőssége folytatta Juross Andor, megkívánja, hogy az vgyéjii érdek értékelése devalválódjék. A liberális korban az egyéni érvényesülés joga és szabadsága vult aihiden^ legfőbb tényező a gazdasági étetben. Aki ügyesen spekulált, nkiuekj nünden sikenllt, az istiu toH. A jö\\-Öben nem Khct a ucmzet cgj-ctemes érdekelt ki-szolgáltatni ai iügycs. és <zsenlalis* ogj-edeknek. A
jövőben az egyén osak a nemzetnek teljesített munkán át érvényesülhet.
A r.\'gi nemzet az egyedek matcniatiknl összessége volt. Az uj gondolat szerint ft nemzet egy nagy, siont szrtm, a melynek keretében felolvad nz egyén, MimK-ii olyan haszon, amelyet valaki ngy vág zsebre, hogy általa a nem te t-jiek semmit sem használ,\' jogtalan nyereség, amit revideábji keli és el kell \\-ennL Csak at a nyereség jcktithet az egyénre nésve hasznot, &inely u nemzeti érlékck skáliiján Is gyanipo. dást jelent. Ez a> uj nemzeti ideológia. Ez tette naggyá Németországot,, Olaszországot. ,
A magyarság és a nyugati eszmeáramlatok
— Mi nCm akarunk gondolatokat 1c-másolni. Mi a reUsaiierést* a taisasztOr latokat, amelyeket a nagyvilágban szereztünk, értékesitcitl akarjuk saját n*m ertünk részére. A törtéJtekan folyatuán a magyar nemzet mindig kl \\-oit té\\-e nyugati eszmeáramlatoknak. Epp^ abban volt a magyarság törlánebni nagysága, hogy a vib^gűszméket At tudta alakítani sajátosan magyar szellemiséggé és ezrei ezer évén át fenn tudta tartani magát a Duna-völgyében.
Ne féljen most se saoU a nyugati esz^ incáraudatoktól. Nekünk, akik hagyományaink talaján állunk, nekünk is haladnunk kell és nem elég a görcsös ragaszkodás régi intézményeinkhez. Ebben « megismerésben vaunak a kormánnyal szemben az egyik oldalon a túllicitálok, másik felől a múlthoz mereven ragaszkodók. Utóbbiak a szOntistváni hagyományokra hivalkodnak.
•ároa ut •malksKiA vagy
Iegm«a;blzhá>t6bb, kocsija
a FOED«
FORD EIFEL ára: 3.360 P, évi adója: 60 P FORD V.-8 ára: 6.1Ü5 P, évi adója: 100 P
Kör,e.kipvl«ia: TEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
Mit jelent a tx«nti*tvánl hagyom Any ?
Szent István egy nomád lovas népet nagy reform-gondolat eredményeként megtöltött a kollektív nemzeti szeUcm mcl, bekötötte azt nz uj erkölcsi világ-remibe, a kereszténységbe. Azt jelentik a szcittlstvául hagyományok, hogy mindig számolni kell o* udott helyzettel és
minden nemzedéknek a aajit problémáit mag kall oldania.
Elkorcsosodott nemzedék az, amely csak a múlton akarja a saját óWét végigkéuVklzeni. Szent Istvántól Széchá-nyiig, Mátyás királytól Kossuthig műidig wllak a magyarnak olyan vezérel, akik uj szollemet l»oztak. Azért a mai nemzedék se fusson ei a ma történelmi feladatainak megoldai*" eU>l 1 (Zajos lielyesiés.) Ez a nemzedék arra van kárhoztatva, hogy különböze tapasztalatokból szűrje le a jövő történelmének receptjéhez nzt, ámi a nemzet siámins érlékat jelent.
— A csonka haza mugörUte a bim-ihihni gondolatot. A felvidéki szellem a szociális társadalom gondolatát féj-K\'s/.U\'lK- kj magában. Ax erdélyi lest vé-
.reink a kemény, dacos magyarság hordoztji, A déli határokon tul elő magyarökijoii a magyarságúkJwz v&iő ragaszkodás szelleme él. Ez a négy tényező egyesülve- szét tudja feszíteni a társadalmi, ha keU, at állami kereteket és meg tudja teremteni az uj hazát. (Helyeslés.)
ItroM áaáer Ilovszky Isatatrál
Majd Ilovszky Jánosról beszélt Járass, Andor a kóvietkezőkben:
— ikxvszky Jéjiosról nejn teszek; korívsiai kflkj^jitesu^i¦ Eknf-tlt \'A
i93í), májmi Ki.
gALAl KÖZLÖNY
az idő, amikor koj i,-,.,utM imiuuk bogy mézes-niázos szavakkal akarjuk a lelkftttmtetat bcfr)lyásoiiit. Síére Iném- azonban, ha megkülönböztetnék azokat, akik mellé éusznk ségesiick .tartottam kláUni. Nem tar-toxani Magyar klet Pártjához, éri a felvidék! pórt elnöke vagyok és ott nincsenek választások. Nemazért bocsátjuk erőinket a mostani váiasz-tó&i harc? szoigÁlaíába, hogy az nekünk kortes-bt\'bérokat teremjen-, Er-re nekünk nincs szükségünk. be
szüksége van a vlsszaosatolt magyar területeknek "Is Apltfi át magyar Magyarországra, Ezt ¦ gondolatot támogatom An Uovszky János személyében,
mert ettnjsk a gondolatnak ö ugyan-olyan katonája, mint ml- Hosszú,
unalmas vita után meghoztuk a zab úotörvényt- Ezt azonban végre kell hajlunl, hogy az érvényesülés utja megnyíljon a magyarság előtt. Éteren alkotolt Ilovszky János hatalmasat, amikor megteremtette a Baross Szövetséget- Nem a zsidótörvény Idején kezdte llovszky szolgálni a keresztény társadalom problémájál, hanem mór két évtizede hirdelt, hogy a magyarság * zsidókkal szem ben csak \'így tud gazdasági pályákon érvéilyesiUni, ha maga is rálép a gazdasági pályákra és elsajátítja a; szorgalmat és mrjiikakészséget, amit — be kell vallanunk - a zsidósági ezeken a tereken felmutat- llovszky János programot adott arra nézve, hogyan lehet a keresztény ipar ós kereskedelem versenytársa a zsidó iparnak és kereskedelemnek.
jaross Andor válasza az ellenzéki kortes- hangokra
— Ezekben a napokban ellenzéki kortes-hangok is megszólalnak. Ezek ls arra figyelmeztetnek, hogy rjj politikai élet-stibst, uj módszereket kell okvetlenül bevezetni. Meg kell szűnni a politikában ls az egyéniség varázsának. Nem az a fontos, hogy ki milyen szép szóval mondja el n programját. Ehhez csak egy kis szónoki ügyesség és\'lígy kis szellemesség kell, könnyű abba.beleosonwgol-ni olyan pirulát, amit mindenki lenyel. Do eanél tovább kell menni.
Keresni kell az emberek mögött, a jelöltek mögött a szellemiséget, az eddig kifejtett munkát, a múltjukat,
hogy a közelmúltban hogyan mozdították dó a kormány törekvéseit, a mióta csodálatos módon a kormány vette ál az ellenzék werepét. Ma a kormány sürgtót Javaslatokat ós oi! ellenzék marudUága, összefogva a szociáldemokrata marxistákkal akadályozza meg u törvényhozó munkát, a felsőház elavult pbllllkal lovagjai pedig cl akarták gáncsolni az j) magyar eletet. (Hatalmas tetszés-zaj.) Máskor az el lei izék ösztökélte c-seJckvésre a kormányokat, most tí kormánynak kell harcolnia. hogy cselekedhessek- Ma tehát
megfoídiiíS,\' a kooka, megváltozott az egész politikai élet. Mu nem egy áUó helyzetben vagyunk, hanem olyan az egész nemzet, mint a menetelő katonaság. Hogy merre menetelünk, azt nem nehéz megállapítani, ha ránézünk a
térképünkre. Ml Ilyenkor a társadalom- feladata ? Vájjon az-e, hogy
odaálljon az Árokpartra, a meneteifi katonaság útjába és onnét k^ritlzAlgasstí,
hogy az egyiknek falón ferdén van a vállszíja, a másiknak nem Jobb, hanem, baloldalon van\'a kenyérz-sák-Ja, a harmadiknak a fárasztó menetben izzadtségcseppek gyöngyöznek a homlokán ? Az a feladata a társadalomnak, hogy árokszéli kritizáló \'egyen, de velünk együtt masírozni; azt nem ! ? Hát pedig ez a mai ellenzékiség ! Az ut szélén kifogásokat kereső, dolgozni nem akaró polgár az ellenzék máma. Mussolini, Hitler szavára milliók masíroznak. Itt is kell olyan fegyelmet teremteni, nem másokért, hanem, csak magunkért A vála sztópolgárságnnk is kötelességé ma beállni a menetelők közé és velük masírozta! előre, a célig- . \\ i ,. ,\'
Hosszan «ugó, lelke? helyeslés ós ünneplés következett Jaross Andor beszéde után. A .közönség rcláüt helyei-röl és* ugy tapsolt a Felvidék müuszt-terének, aki világosan, logikusan, 6r-dektelenQI mutatta meg a kjUnlzsaiak-nak, hogyan és merro kell tájékozódni az uj magyar élet síülctósónck nap-» jalban. 1 | "
Több felszólaló as Idö rövidsége miatt nem volt, mert Jarosst várták már Lentiben, Ilovszkyl pedig Zala-szentbabÍESon. I)r. Kovács Scbestény Tibor bezárta a kósiönet szavaival a gyűlést, amely a Himnusz hangj.iv
mellett, emelkedett hangulatban órt véget.
Döntő Jelentőségű napja volt Nagykanizsa és a környék politikai állásfoglalásának ez a vasárnap. Jaross Andor miniszter beszéde alatt és utána megnyilvánult hangalat szónoki kijelentéseknél erŐtel/esebben bizonyította, hogy az a szinte Önfeledten tapsoló tömeg egy szlwé, egy lélekké fonott Össze a Jaross áltat hirdetett igazságokban. Jaross pedig a kormány politikáját igazolta és a kormány kanizsai Jelöltje, Uovszky János mellett dobta harcba a maga személyes és csorbítatlan politikai hitelét. Mindenki azzal az érzéssel lelkében távozott, hogy hitt Jaross Andornak. Ez az érzés pedig azt jelenti, hogy akik eddig talán ingadoztak, vagy közömbösek voltak ls, most már tudják, hogy Uovszky ugyanannak a gondolainak, ugyanannak a magyar életnek, ugyanannak a magyar jövőnek harcosa, mint Jaross Andit, aki vele és érte állt ki hitet tenni a kanizsai választók elé a Magyar Etet Pártjának politikája mellett.
íljii iilSÉ iÉIiíij liil mull i teistíntóiÉÉi
Megemlékeztünk az utóbbi napok i-stor&eírol ós betörési kisérleWrőli, amelyek mind abban .hasonlitottak egy máshoz, hogy semmit, vagy pár filtert vittek csak cl az ismeretlen tetesak. Szombaton ujabb hasonló betörést követett el a titokzatos éjsaS&al1 látogató, aki ugytátsiik sportszerűen üzi hz éjjeli betöréseket. IsmereUea télies az udvar felőli részen behatolt a Msko-
viczky cukrászda konyhájába, lefeszítette a külső ajtó lakatját és pántját, bement a vendégszobába, ott felfesii-Sette a lezárt üzletajtót és így bejutott az üzletbe. A suteinöiyekhez nem nyúlt,\' a pénztárból is csak egy peugö nélulny fillért vitt el.
•A rendőrség nyomoz fis egy gyanúsítottat már elö Is állított.
Hílus 17-én levelet visz a posta miniéi nagyhnnlzsnl MztosszonynuR 1
A szülők minap eliemetett gyermekük exhu-málását és felboncolását kérik az ügyészségtől
Pór napja történt, hogy a nagykanizsai Kopsteiii butor-áruhóz fiatal ílfl-sztviselője, Deutsch Ferenc mtefift halt. A s/ailök nem tudtak belenyugodni gyermekük tragikus módon való elvesztésébe. AUltólag a fiatalember szalámit evett és öttől kapóit volna h\'jsmérgezést, amivel a kórházba szállították. Derítsen József uta-
zó, az elhunyt fiatal tisztviselő édesapja Jogi képviselője utján azzal a kérelemmel fordult a nagykanizsai kir. ügyészséghez, hogy husmérge-zés alapos gyanújára tekintettel, fia holttestét exhumálják és boncolják fel. A kir. ügyészség a napokban dent a kérelem felett. . ,
A vizesárokba fulladt egy 2 esztendős fiúcska Muraszemenyén
A toronyiszentmikiósi csendőrőrs telefonon jelentette a nagykanizsai kir. ügyészségnek, hogy Mara&zc-menye községbea halálos szerencsétlenség történt. TÖrgyÖkÖs szemenvei gazda 2 éves Ferenc nevű fiacskája a házuk közelében lévő vlaesárokim esett és ott megfulladt Mire segítség érkezett, már halott volt Miután a kórübnények a tényállás tel-
jes tisztázásét követelték, a kjr. ügyészség a kisfiú holttestének fel-boucoláaát indítványozta, amit a törvényszék vizsgáióbirája el is\'ren-delt. Törvényszéki bizottság szólít kl a községbe, ahol a boncolást megejtették. A boncolás jegyzőkönyvét; beterjesztik a törvényszékhez. "A\' csendőrség a halőlos szere öcsét lenség hátterét nyomozza. ^ 1
mm PötUlet: Fö-ut 7. sz.
Pálcsics-iS-FBsUisztit
ZMH gOZfcOWVI
ClutM.
Kalapot.
%lnajrt
szomovAnyinAl
Drós\'ly <Syftflfi vasár-riap mondta el kanizsai proftramlresxédeit
A nagykanizsai kerület független kisgazdapárti íelolt]e,\'il>r^dy Győző vasárnap délelőtt 11 -érakor Nagy kanizsán mondta ei progTfJiiibr.szé-dét. Az iparoaszékház nagy termo ezalkalomra is megtelt érdeklődőkkel. Az egyik páholyban olt voU dr. bogőti Hajdú Gyula tb. vármegyei tiszti főügyész, kir. kormányfőUaá-csos. Drőzdy Győző az egészséges ellenzék szükséges voltáról beszélt, majd a független kisgazdapárt programját ismertette. A1 beszédet lőbb-» szőr szakitották meg közbeszólások. Felszólalt még a gyűlésen vitéZBán-sághy György, aki a kőrifoll tisztása írré*-és a-féJdf*fomKÓi beszélt- ¦
Déhtán Ktska*dzséji volt Drózdy Győző prc^rainbcszéde. Itt azonban annyira megzavarták a "beszedeti hosry helyenként \'éles vita,fejlődött ki szónok és közönség; kőaőtts b !..,¦. ¦-•rM nagy része zajba f>iUad!.
áf jiivllSsukaí ttteaőu «\'.íii>lyiji,
Májon Testvérek |
(inasa ü*4tósa¦-.«8(ítkisal*tét^ii Ers*ib«H*M.
Megjöttek a színészek
Ma, a déli vonattal megérkeztek ¦Ksoisféra a t^zsnéysek ! -sajnos. ¦ a pollf(ka ma tr.ilságosan igéaybeveszi \\il"¦nb>»kal:-, \\}í y c,| k jnávki: I ikhuny, de ajroái tiiclegeob, annál szivbőljó-vöhb szávai köszöntjük a déli k-jinur végvár" Nagykanizsa fajai közölt vitéz \'Jakabffy Dezsőt és térs-jlaMt \' Tudjak, thogy a művészettel eljegyezve szivük és lelkük minden tudását, rajongó kultnrsaercletükjet és igazi, lelkük mélyéből fakadó mü. vészéül ket -hozzák Kaidzsára, hogy . hat héten át e gondterhe* időket estéről estélyc bearanyozzák a tiszta művészet fényével és mosolyt derűt fakasszanak a lelkekben és kacagást, vtóáms*^t varózsoi^nak ^z arcokra.
Őszinte szívvel és órŐMPnel -köszöntjük a színészeket és szerelnénk bJjini, hogy a színészek lelkes, ma. gyar. és művészi játékát a kanizsai Közönség igazi lelkes és meleg pártfogással támogatja.
Heti műsor
KlíDÜ: Ügyen rjgy mini legatn volt. Megnyltő.cHtzclöadás. J. l-\'ejér-Brzsók .feUépkóyei-
SZERDA : Fúuer toMuuege-
CS0T0RTÖK D U.: Genérihegyi kaland- *
CSÜTÖRTÖK ESTE: Legyen -agy
¦liiill 1v|;í\'ii .Volt |
PtWFCK : lAiigyait ,Yét*em rfejeaá-,
!gfü- ( I.
SZOMBAT D- U.: Mezei pacsirta SZOMBAT ESlli ; .ikiszárjjjráde..
A szónak is van árnyéka
¦Ha ma mlaki az/ mondja: — .kenyér\', rá mtillíó éget «47 visszhangja ordii l ..Vrtt\'tki tritlós fíMndtntr.-.*
Ha ma valaki azt mondja: — .gytrmek* moóttmbcr remegve kérdezi: „Holnsjp f\'u 02 #* mtrn Ka,nek?" Ha ma valaki azt mondja: — .szerelem", régi álmok fosztó selyme zizegi: .ember, tazmdrjxktll a sziveden f
Ha ma valaki.¦azt mondja: — .arany*, falak, Jcapak.dóimk, harsonák zengik: iÜdvWtgyen,.ákiatk rnindJg igaza vont*
Ha ma valaki azt- mondja: — .kereszt*, ni rfgtön.harsogó kórus jelet: \'\' .Feszítsd meg azt... amazt is--- meg eztf
Ha.raa valakiazt mondja: — A&éfc*. ráimiUlóMimaágyutofok- üvölti ; „Aitfan elő, akt szomjas a vérret*
Ha ma valaki azt mondja i: ^élet\', mögötte millió lélekharang zug és millió sir jeleit rekviemes éaek.
Inssolkil vasárnapi beszéde tisztázta a nemzetközi feszültséget
Ntm kedvezőtlen Pária és London benyomása a Dace beszédéről
i .fiiima, május 15 MusseJfnl tniiniszjerelnök Torftió-. ban hatalmas.beszédet mondott va--sámap..Beszéde, mint olasz^aojitikai ókorok mondják, várakozó i-he-\'-zéd volt. A Duce nem akarjs-elníérgesi-tent a helyzetet, de kijelenteti, hogy meg kell oldani minden .-eszmét. E csomókat nem feltétlenül karddal k^l megoldani. Olaszország íjszonban ^aMialározta, hogy eléri miaien célját, nwrt jobb a.ri^valórifcíg, mint a \'bizonytalanság. Ass esetuényeket azonban nem sietteti, de jfcrámétor-szaggal együtt elszánta magát a cse-* lekvésre. ¦ . i .
Beriiiiv-májas 15 Néniét körök véJeinéi\\ye szeriut Mussolini beszéde ;tisztázta a neni-zetközi feszüitséget azzal n kijelentésével, hogy meggyőződése szerint háború nélkül is meg lehet oldanL.az Összes .kérdéseket. A.felelősség ter-tnészelesen Parisra és Londonra hárul poÜJikáíuk miatt.
"í iRérls, május ,16 Mussolini beszéde Parisban sem keltett -kedvezőtlen határt- AlfraneW lapok a beszéd mérsékelt hangjában «z angol~lÖrök egyozniény \'hatására kö^keztetnek. A megállapitás.egy-hangrj : a bewéd nem r^lyosbitorta a ¦ helynetet és nyitva hagy La a kapukat
Tíegyveres öss^tüzés a bolgár határon: — H halott
A Dobrudzsában meggyilkolt 22 bolgár miatt Bulgária tiltakozott Bukarestben
Sztííia, május 15
A : U < ...... .MllyoS 1! ,t im.i. :
utas történt. A lialárörség egyik járórét a görög hátáron agyonlőtték* A légy veres .őssietüiés során egy -ha-tárbódét i is «rr^jtimiulott az oHeaség és<lík katonát sgyordótt
w\\-román sajtó az eseményeket í tel-jebeu eliiaUgatja.
A bolgár -távirati iroda jeleutéso
szerinl f>ohnidesálían a román csendőrök 22 beíicai bolgárt meggyilkoltak. A veres gyilkosság miatta bolgár kormány tiltakozó Jegyiekéi irrté\'.*tl Romániához,
\'Romániában hivatalos Jelentést adtak ki a bcUcai eseményekről. Kszerint
a ljeficaíak megtárua(lt\'lk egy *»*Öt és ellen szegültek a csendőröknek, akik jogosan használták fegyvereiket.
Y2
Melyik ?
y)CiliIoii Resent"
a legjobb
férfi- élni
Mnéa mtu+\\0*ltot***mrm la kapható l
MpcufSöjc Iáiéban
Fö-ul 5.
CwmeWX fflkattSml «P<wia«>atabi jntWil N-grka.hr..,
Kincsem (Qzhehyek, The Best kerfikpírak, Hungátls Iterilés iutu tok nagy rüktóru. —
A Szent Jobb Mtoteó atja
Budapest, május 16\' A Szent Jobb vasárnap rjtoltó ta-wszl rjtjáti a Kérpátaljto Járt és lUnuvár, M\'jnkácíi, Bei^fiszász "köriJ nyékének hhel llsítelegtek clőttatla ezres tömegekben. A Szent Jobbot utolsó orazígjáröiutjára Is St«WÍ hereegpríattás kísérte et-
POspOkszentclés
Márlapócs. május IS A totárt-ipocsl kegyhelyeji tegnap .szentelték püspökké D-jdiSs Mihály jzerzcttst.nkl n hajd-ldorogi gonBg. katolikrjs pnspökl széket tölti be. A püspökké szientelésl ttnnepségen tízezrek «ttek részt i
Jéghegyek közt halad az,angol királyi pAr hajója
j London, máfjs-15 Az aiigoi,királyi pirt vivőEo^iress of Ausztrália, amely előtt teirnap ujabb váralian jéghetry bukkant fel, csak nehezen tudja utjét folytatni. Előreláthatólag kétnapos késés>ct szerdán érloszik meg a kuitódfll\'pr.r-. tokhoz- . \'
RETORTA
.yaíalúsiin kapható nagyban is kicsiben
EraébeKértt). Bf-Atanv J4n06-u. 8.
Teleion: 539.
Érdekes utazások
Varsó, május 15
A lengyel ¦ hadseregfőparancsaak Varsóból elutazott Parisba. ,Utja nem hivatalos jellegű, — mondják -. de a iapok szerint fontos megbeszéléseket folytai Parisban-
| Berlin, május 15
Hitier kancellár a nyugati erődítmény vonalra utazott, ahol folytatja szemleulját. _ . | t
Tüntetések a pozsonyi hadsereg-napon
Fozsony. május 15 Tegnap liadscrcgoap volt Pozsonyban. A felvonulások után kitflntejése-ket ls osztogattak, de az ünnepségeket a sldor-pártlak tüntetéssel mefa.var. ták. A tüntetők rngy részét elfogták és letartóztattak. , , \\
A gyoraDr-„b<I-, míj, ep«-¦ny«||CMi<«trst«|séajok kerMiié-\'ben, a tápcsatorna tartalmát regjgel Ijűkéleakor *gy pohár IcrniaKles .Pimkoc Jawti* ktserüviz aak-bamar;i|eitilfit|« ét Ijvezcti m mi trrféiziéí továobl foljamalát «|gen hathalóaap elímozdilia. •— Kérdezte meg orvosát. , mr Rn\'"rhWti\\toim\\i-\' ¦latrai váttlkéamuer.aéilríi. iKepMaia bvtortnda*.
Hflrii naptár
Az otrautói csata
1917 május 15-én volt ai Adriai tenger legdélibb nyidványát képező otrnnlói tengerszorosban «t a hadi-tengerészetünk számára annyira emlékezetes tengeri csata, amelyben a vitéz nagybányai Horthy Miklós fonnányzó Urunk Őfőméltósága patancstwksáKQ ulatt álló liajóhad az ántántállomok által létesített tengerzár már előző nap történt merész megtámadása és megsemmisítése után, a közeli hadlkikö-tökbfll érkező és ellene támadó ,ántánt liajólmddal vitézül \'felvetle a h\'ircot. Fdméltóságu Urunk a No vara nevű rirkálónk fedélzetérői \\*zette a csatig Amikor pedig gránát csapot be a hajó ¦•arnncsnolcl tornya közelébe és fel. robbantotta a felvonó készülékben volt löszért, a snerteszóródó szilánkok súlyosan megsebesítették Őt, úgyhogy lóbb sebből vérezve összeroskadt. A hajó orvosa bekötözte sebeit, mire Kormányzó Urunk nyugsiéken fekve és mitsOm törődve sajgó sebeivel to-váhb \\ozette a csatát. MivOl pedig otrnnlói tengerzár merész megtánui-dásu, nw^i a tengeri csata győzelmes kivivása Föinéttésagu Urunk Immár második kiváló fegyverténye volt és valamennyi alkalommal nemcsak eied-ményOsen, hanem kiváló személyei vitézséggel is vezette badlbajólt, KlvAló vitéz magatartásának cJlsmwés«kéj>en a Mária Terézia rend lo\\^ker|esxtjéveJ tüntették ki Kormányzó Urunkat,
Az első kiváló fegyvertényt, melye* Őfőméltósága legteljesebb sikerrel vég-hezvitt. az ulbániaj parton fekvő gaa (iivaimi di Medua kikötője ellen 1015 december 5-én intézett nagyszabású vállalkozás volt, mely alkalommal h-*-dihajóink három nagy szállitógőzöst és öt nagy vitorlást sülyesztett el, egy gőzöst és tU vitorlást felgyújtottak ét végíd ogy zátonyra futott francia tengeralattjárót is elsülyesztettek.
— (A rendőrségről)
í)«breczeni. Dezső rendőrkaplUinyt, a nagykanizsai rendőrség bűnügyi osztályának vezetőjét tegnap sürgönylleg iij adásának elfoglalására hívük fel. Oebreezeni D**Wi kapitány azonnal Kiskunfélegyházára utazott és átvette a kapitányság vezetését. Debreczem rövidesen ismét visszajön és nyári szabadságát Nagykanizsán tölti és csak ennek leteltével veszi át véglegese^ u) állomását I^obeeczeni kapitáuyt B rendőrség tisztikara meleg kaníben fogja búcsúztatni. Távozása nagy vesztesége a nagykanizsai rendőrkapitányságnak. , , [
— (A KlskanUaal Polgári Olvasókor)
folyó hó 21-én, vasárnap délután féi 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat eZuton meghívja a Vezetőség. (t) m Ktiüuuüt* fik sokféle színben
magyarob kézimunka részére, olcsó árakon, Sakltaaél. (>)
Martin Május 16. kedd. Rom. kat Nep. János. Protestáns Mózes. Izrael. Ijar hó 27,
öőamrdő nyitva raggal 6 órától «sta 8 Aráig (béitt, aserda, péatsft déli tán kedden egéss nap nőknek).
Síremlékeket,
iIimh initii—tt. m aktaM
szakszerűen év legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőíaragomeBternéJ, Király-utca 33. Mmtl ¦limlft milfll Telelőn 619.
ZAÜA1 KÖZLÖD
Nagy választék! Olcsó árak !
A tábla is hozzájárult a zalaapáti főerdész fogházbüntetéséhez
Ismeretes, hogy a zaJavárl bencés-urudaloii* feljelentést tett volt főer-désze, Bálványos-sy László ellen, a kit hűtlen kezeléssel és sikakszlás-siil gyanúsítottak, mert állítólag a fael-adás körűi szabály Iá lansóg\\)kat követett volna el. Az ügy a nagykanizsai törvényszék elé kerüit, amelye
tanúvallomások alapján bűnösnek mondotta ki Bálványossy föerdészt és három havi fogházra ítélte- Fellebbezés folytán az ügy a pécsi tábla elé került, amely most helybenhagyta az elsőfokú bíróság Ítéletét. Az elitéit tovább fellebbezett, kigy az ügynek r Kúrián lesz a folytatása.
A vizsgálóbíró letartóztatta Dunántúl rémét,
aki a kanizsai törvényszék előtt fog felelni összes betöréseiért
Dr. Abnássy Gyula, a nagykanizsai törvényszék vizsgálóbirája maga elé vCzetlclle Varga Kábnánt, a hírhedt betörőt, akit 3 pestvidéki orgazdájával Cgyűit a keszthelyi csendőrség b«. s/állított Najsykttnizsára. Kiderült, hogy Varga Kálmán voltakéi.en a zalamOgjci Káptalantótiban szülclctl, árva gyerek volt, akívei senkisem törődött. Később Tapolcára került, ahol egy géplakatos műhelyében elsajáli-totla az ipart, de már mesterét is rendszeresen meglopta.
Varga Kálmán ez év tavaszán Budapestről Jövel betört Székesfehérvárott, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és a zsákmányát Zsidl Lajos, <i. Lipót és Szusz ItéJa nevű budaiwsti illetve kispesti cinkosai dmérc küldte vas-
úton. Miután Balatonszentgyörgjiui is ¦ kisebb* inunkat •végzett,! maga is Hudapcslre utazott. Azonl>an csakM-mar folytatta könitját. Székesfehérvár, Ajka, kentse, Csajág, Akaii, Sümeg, Keszthely voltak működésének állomásai. Azonban a keszthelyi csendőröknek gyanúját felkeltette, figyelték és amikor visszatért BudSpettre, rendőrkézre került. Onnan szállították le a vidékre, betőióseinek szín terére, .Most éjipou Nagykanizsán nyomoznak vele. Miután legtöbb bűncselekményt a nagykanizsai törvényszék területéré cső községekben követte eJ itt is fogják felelősségre vonni összes ügyeiért társaival együtt.
Varga Kálmán a legtöbb betörése*
sTPTFQITé\'QI A nagyérdemű közönség szive? tudomására aXlalC9l lt»l hozom, hogy a fAnpkepak árait mélye*
en oeiui kirazat-kiaiiitaaesii -kspeso-üzletszerzőm látogatásaival a mlnta-
latos akolét rentfautak.
képeket bemutatja taagrendelés céljából.
Kérem a nagyéraemtl közönség szive* pártfogását. A kiállítást rend**em:
Nagykanizsa. Fő-ut 10., Cseagery-ut 1., Horthy MlWós-ut 3. szánt.
TUTIfl HU fiukon
beismerte, csak a tapolcai jérásbiró-ságnál elkövetett betörésről * egyik? neki tulajdonított kassza furásróJJ nem akar tudni. , |
Dr. Aimásay Qyula vizsgálóbíró Vargát és három bűntársát letartóztatásba helyezte.
A legközelebbi napokban Varga Kálmánt kihallgatják a Fischer é» Bfider cégnél elkövetett kaaszafurás ügyében ís.
— (Ünnepély, mulatság, színdarab Klskanlzsén)
Egész nap Eorgalmas volt vasárnap Kiskaiiizsa. Bt a forgalom « Polgári Olvasókör és a templom környékén volt Este 9 órakor újra ünnepelték a iiagyharajig felszentelését a Kör nagytermélien. ahol megjelent Kfátky István dr. polgánnesler, kir. kormány-főtanácsos, llovszky János, á Baross Szövetség országos elnöke (aki 100 pengőt adományozott ott nyomban a nagy harangra), a haranganya, Szon?&. lányi Gyuláné, Szomolányi Gyula, dr. Szabó István, Kovács Illés és a ferences lelkészek, valamint sok előkelő kanizsai vendég, P. Hajnal Zénó kö-kósztötto a vendégeket, majd a haranganyát, mftgkőszönve nagy áldozat, készségéi (Szomolányi Gyuláné nagyon sokat áldoz a kiskaubsai templtmirj, a harangra is 1000 pengőt adott), valamint Kiskanizsa néjMSnok is. Dolmányos Antal alkalmi verse nagy tapsot kapott, majd P. Bakos Ágoston megnyitóbeszédet mondott méltatva a harang szükségességét és Kiskanizsa áldozatkészségében, amiben még a várost is Oeplpálják.. Utána szinelö-adás volt. Kő Benedek .Kláríca. c. népszínműve került előadásra. Egyszerű, színes, népies\' rajzok és figurák, oiuiden bölcselkedés nélkül (nagyon helyest) dicsérik a szerző munkáját. A szereplők közül Spingár Mancika jeles, de jő volt partnere, Fails József is Moldovány gazda szerepében. Dolmányos Antal könnyű szerepkörben jói működött, valamint a .címszereplő Antal Juliska kedves, csacsogó diáklány volt. Slrukia, HrOgovics Juliska, Gyimesi Ferenc érdemel még külön dicséietet. Az igazi tehetségek azonban a komikusok közül kerülnek elő. Po- \' iai, Baj Laci és Kulcsár Gyuri a szigorú kritikát is kibírják. A töbla szerepeket Domonkos József, Herczeg József, Plander Margit, Ifcsic* Mária játszották JóL A rendezésért P. An-rosca Felkian lelkész érdemli, az elismerést. A KiSkaniz-sai Katit. Ifjúsági Egyesület vezetősége, Náday József, Plander Antal és Imrei József érdemelnek még elismerést a hibátlan «« dezésért. —k\'—n—l—
\\fL vagy 2m
vagy
butoruzoít utcai szoba (üresen is) fürdőszoba-használattal uri háznál kiadó.
Csengary-ut 9.
Székrekedésnél és emésztési zavaroknál, valamint az ezekkel kapcsolatban fellépő vértódnlá-soknál, fejfájásnál, álmatlanságnál és általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár termászete* .Ferenc József keserű vizet, mert annak hashajtó hatása gyors, biztos, alapos és mindig kellemes. Kérdezze meg orvosát.
— QaJlSr váanudt kék és piros saán-ben, fehér ruhával együtt moshatók,
Í0
— Saját irfsfclfcw \'és örömére asol-gáié inegblváauak tett* eleget, ka a Sa**itta b.t«i**mlúbi fad msfcibarsrbu-Utáaái mes^ekmal, véteUaBjraaef pélktl,
BAJJAI KÖZLÖNV
BUDAPEST 1.
M5 Torna. — Utána hanglemezei..
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 rTftlolvasiis. — 12.10 Scmlrnov Szergej 1^1 j ka.zenekara. - 12.40 Hi-rak. - 13.20 Időjelzés, itl^jArAsjcteiiités
— 13J0 líani^mezck. — 14.30 Hírek*
— 14.45 A rádió műsorának ismerte tése. — 15 Arfolyamhirok. - irt. 10 Arány] Mária előadása. — 16.45 Időjelzés, hírek.
17 Hirek szlovák ós rtisiin nyelven.
— 17.10 Szathmáry Sándor olóudása.
— 17.40 A rádió szalomOnckara, — t8.45 lnnorent Ernő csevegése. 10.15 Hitek. - 10.25 (.artigniher Mária zongorázik. — 10.55 Róvay Géza ell>e-srólósci. 20,20 Budapesti Ilungvcr-seny Zenekar, - 21.40 Hirek, Idfijá-rásjclentós. — 22 Tánclcu»ezek. — 23 Lendvai Jóska dgánvzenekara. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST ii.
18*16 Francia nyelvoktatás. — 18.45 Kányási Jenő cigányzenekara. — 19,25 Mezőgazdasági félóra. - 20 Ilirck.
— 2O20 Kuszák László előadása. ~ 20.50 llangteniczek. - 22 Idójárásjc-teutés.
(—) Hernyókártevők
alléul védőkéiről, a stUvnférgese-dós megszüntetéséről, a gyümoli^fák gyurürós nlján \\aló termőre fordításáról,, a méJv-, baromfi-, zöldség-, virágos gjűmölcsleiiyósztós minden aktuális kezdéséről ir «A Magyar Gyümölcs, legújabb száma, melyből lapunkra hivatkozva, egy alkalommal Ingyen mutat vány számot küld a kiadóhivatal: limíapest, V., Vilmos császár ut 76,
Nagykanizsa megyei város polgármeslerétöl.
1ÍM06/1939.
Tárgy : öitermelőí Igazolványok megújítása.
Hirdetmény.
KOzhlrrá teszem, hogy a Budapest székeiföváro* polgármestere az általa kiadott Őstermelői igazolványokat ujakkal cseréli ki, ennélfogva a jelenlegi igazolványok\' érvénye 1939. évi június hó 30-án megszűnik.
Akik uj Igazolványt igényelnek, kérelmüket, az e tárgyban kiadott Jelentkezési ivek kitöltése utján nálam folyó ho 31-én dili 12 Aráig terjeszthetik elö.
A letentkezésl ivek a nyilvántartói helyiségben (Városháza, Horthy Mik lós-ut, II. cm) a hivatalos órák alatt igényelhetők.
Tálékoztstásul kOzlOm, hogy földbérletnél a legkisebb terület, amelyre egész évi árusításra jogosító őstermelői Igazolvány igényelhető, 1600 négyszOgOI. Az ennél kisebb földbérletek alapján előterjesztett kérelmeket a székesfővárosi polgármester fog|a elbírálni abból a szempontból, bogy milyen időtartamú árusításra Indokolt az engedély kiadása.
KOzlOm továbbá, hogy a földtulajdonos csak akkor helyeltesltheli magát az árusításnál a cseléd áltsl, ha a gazdaság nagysága 2 kat. holdon feláll. Illetve Usebb gazdaságnál akkor, lui Igazolva van, bogy a gazda betegsége miatta piacra járni képtelen, vagy a földtulajdonos foglalkozása Összeférhetetlen a személyes plad árusítással.
Nagykanizsa, 1939. május 12. \'"\' Polgármester.
Zrinyi-PEAC; 5:3 (3:3>
Mezőny hőse: Csöngd, legjobbjai: Beke és Mihtlecx
. Vitéz Adorján sípjelére kezdődik a Játék, /umi azonnal (ámadóUg lép fel, a PBAC labdához sem bal érni. Csöngői máris erothnéJi.vCS: 1 :0. Gól után ugy\' néz ki a játék, hogy n Zrinyi gól-őzőnnel fog győzni. A félidő 25-lk percéig, mjg a helyi csapat ko-iiHilvan vette a mérkőzést,, a lelkes Játékunk meg is volt az eredménye, mert Csöngel egymás után kétszer is gólba kőldto labdát. 3:1. A három gyors egymásutánban kapott gól nem töri le a lelkes egyetemistákat, nagy [1 .-ii\'.t fognak, Kanizsa védehne bizonytalan, sőt fölényes, ami a 30, porcben megbossziüja magát. K-m ji.it elengedi Molnár I.-et, maid szabály, tabuul akasztja, mire Adorján biró helyesen a (6-os vonalról büntető rúgást Kél, A szabadrúgást Molnár a rosszul tömörült Zrinyi védelem mellett kapuba Hígja. 3:1, A Zrínyi kap. kod, nem hídja stílusát tartani, maga. sak és pontatlanok szöktetései, a PEAC okosan kihasználja a Zrinyi ingadozását és egymásután rohamozza Kanizsa kapuját. Elég két ujabb védelmi gikszer ós a PBAC kiegyenlít. 3:3. »
A második félidőben n PEAC lép fel támadóul ugy, hogy Zrínyi verés lóg a levegőim, de nincs haj, mert fokozatosan iitOgüulul a Zrínyi-malom
és lassan őrölni kezd. Később a PEAC csak védekezni tud és ha Csöngőinek még jobban kijönnének a lépései, még több Roll rúgott volna. A 4-ík gólt a 20, pércbenj az 5-lk gólt pedig a 35. percben szintén Csöugeí nigta.
iA Zrínyi csapata nem játszott olyan jói, mint vártuk és a győzclniet csak annak köszönheti, hogy három Játékosa olyan kiválót uyujtottj hogy túlzás nélkül mondható: ltárman verték meg el Ionici üke t. Csönget, Beke és MlhaHvz. Bravó Pali, Te. voltál vasárnap a legjobb közép csatár a* országban! Utána Beke játéka yolt\'külöu élmény. Mlhaleoz, ha igy folytatja, legjobb lesz a kerületben. Roda lero-hanásai voszélyeaek voltak, kár, hogy nem fejezi be akcióit* nem lő. Babos 1. jó előkészítő volt,! ka>i bogy • közönség egy rés/e helytelenül kritizálju. Fleischnernek és Bárdosnak nem feküdt a csúszós talaj. A közvetlen védelem sokszor bizonytalankodott.
A PBAC nem nagytudásu együttes, de annál lelkesebbek,, ritka csapat tud idegenben három gól hátrányt Ito-bozni. Egyénileg legjobb a közép fo-dozetük, Jó a kapusuk és balkótőjük.
V. Adorján kitűnően vezette a mérkőzést
Az HTE balsierencsével Tesztett Slmontoniyáii
SBTC—NTE 2:1 (0:1) *
A tavaszi szezonban erősen feljavult simontornyai csapat ellen az NTE csak balszeren ősével, Csáki öngóljával veszítette el a mérkőzést. Az első fél
időben az NTE támadott többet és Istenes góljával vezetésbe; is jutott Szünet után a honi csapat kerekedéit télül, amikor is Hoth kiegyenlített. A 22. nercben a honi csapat erősen szorongat, nagy kavarodás az NTE kapu előtt és Csáki lábáról vágódik Csondor hálójába n labda, mely szerencsétlen gól az NTE \\oresógét je-
tea tetté, <
¦A vereségben erősen részes a gyenge csatársor no ét Istenes, aki a reggel tfX 5 órai utazásNiJhenére még éjjel Tál 2 órakor a kltiuJiŐ^\'katonazeuokar muzsikájára lejtette a táncot és veit tréninget a nagy mérkőzésre. Az NTE tábora joggal több fegyelmet vár játékosaitól és reméljük, hogy a vezetőség mcguUiUja a módját hogy ilyen ós hasonló eset meg ne ismétlődjék.
A mérkőzést Láng biró jól vOwtte, (Oft)
Csillárok,
WmWmWmmWmWm^mWmWmWmmWmmnMnmMuWml^t
falikarok,
éilellszehrény-ltlmpflR
1 iiiiiiiiiiiii^
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
193?. május 16
A Vasutas biztosan győzött Csurgó ellen
NVTE-OsTK 4il (3:1)
A kanizsai Vasutas csapat szép Játokkal 1,1,l,-..,a gyozótt Erdélyi, Gócé, Botond ós Kuclis góljai™\'. A CsTK tiszlololgóljdt Iluber lőtte.
Nemzeti Liga eredmények
. Hungária-Budátok 211 (1:1). Ferencváros—Etaktmmos 3 tO (1 :0). UJpOst-Bocslail 3:0 (1:0). Sruuwk-\'razisok 2:1 (0:1).-Klipest-SSE 3:2 (0-.1) Phóbus-Zugió 11 !0 (4:0).
KerBletl eredmények
KTSE-PAC 5:0 (1:0). PBTC-PIIETC 2:1 (2:0). PVSK-ZsSE 3:0 (0:0). NVTE II.-Kereskedelmi 7:1 (4:1).
IdS-jóslal ¦
Mérsékelt szél, iőbb lidiy.-n esS, zivatar, ijjel e lobulo» fokozódik.
A Meteorológiai Intézel nagykanizsai tneetlgyeloallomása Jelenti i
Hómerseklet tegnep este B órakor: +102, ma reggel +9-6, délben +17 8.
UaHNkJékraO\'i..
APRÓHIRDETÉSEK
j-:í. «J. naimtm 4, .»n..i>.. 10 m4M
W "«« tO fllMr. MlnSra torábW nd i tUU,.
Ogyes fel*(ralmarr*ai( Idja el
dmft: Sieraere-u. 9., II. ajtó. «
Mlnaleziea exakáoenftt azoaaall belépésre felvcjitlnk. Cacogery-ut a\'í/a.. tizlat 2. •
ADAS-VtTTBL
Laoeraa eladó Klraly-slca 33
Jóksrban levo laaoBharaiei keresek megvételre. RozgonyT-u. 19. *
Nagyrecsel ErdógHdisigban haaitaH tuekafa eladó. 1371
WsseiaM Hkórrel tt I konyhaszekrény eladó. Kfnlssf-u. 8. •
Öveges. HM ktsiUlt, ló Állapotban levo ••rasi, eludo. BaMiyáay.u. 19. *
LAKA8-OZLI!THPI.Y18ÉO
lUrwnaHhéa lakás magiaházbajt auguaztusra kiadó Caengery-ut fáVa. *
Sugár-ut 25/b. azámu csalidlház olcsóa bérbe klaal*. 140.\'»
HAramexoaáa utcai emeleti lakás augutzlusra kiadó. Lénárt bórkereakedó.
BÚTOROZOTT SZOBA
Szlabás mellett calnosaa bútorozott, csendes aaaaái, fUrdoszóba-használattai májas 15-re kiadó. Rozgoa,I-u. 19.
HttlSaaeJárala utcai butorozolt azoba lardószoba-haaznllalta! kiadó. Sugár-ut 64.
1405
KÜLÖNFÉLE
Akar MaskeaeaalT rényképezó-gápek kblctfnzese 5 hitre 1 tek. filmmel. 3 P-tól Va.l.gh téaykápeu éa toló szak-Balettbea, ró-ut 10., Útagery-ut 1., II-gyelem I az udvarban.
zauii kAzlősiv
POLITIKAI NAFiLAI*.
Kiadja :, «<j.i«...al ». T. Nagykaalisa". Felelóa kiadó : Zalai JUretf. Nyomatott t a ..Ktitaiáasáit n. T. taaar«aaltsaM
ayaasajásaa Hafykaalzsaa. (Kyamdáeri teleli Zalai ««..«>
79a Évlotyam 112. nauti.
Nagykanizsa, 1989. május 17. szerda
Ara |2 m
LONY
politikai NAPILAP
UatióUfalal: Fönt 5. nám. \' béek&zaap délatáa.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
előfizetési ára: egy hóra X pengő *o mi sxerkesztöaeiíi cs juadóhivatall teletoo:,/^ *
A választási agitáció
utolsó vasárnapján az ország; közvéleménye ezernél több programljc-szédböt alaposan megisiiierhettt a jelöltek és a politikai pártok felibe gását és programját. Kiemelkedő eseménye volt ennek az agitációsvasárnapnak a miniszterelnök több be széde, amely — éppen ugy, mint Teleki Pál gróf mindjén megnyilatkozása — jelszótól és hangzatossza, vaktól mentesen az ország elé tárta mindazt, amit egy szóban foglalhatjuk öí*ze: kötelesség. Kötelessé* giink, hogy apró torzsalkodásokat és személyi vitákat félretéve becsület* let dolgozzunk^ Kötelességünk, hogy magunk előtt mindig a megnagyobbodott Magyarország eljövcndöeuró-pai szerepét lássuk s a nagy közösségnek az erdekeit ne áldozzuk fel tetszetős szavakért vagy személyi előnyökért. A nemzeti kötelességnek ebből a komoly erkölcsi felfogásából fakad a gyakorlati teendők minden parancsa is. Első helyen áll a magyar hfldsereg kiépítése, anyagi lehetőségeinkhez mért lehető legjobb felszerelése. »Ml Igyekszünk, hogy bosszú legyen a kardunk, *—> mondotta a miniszterelnök — olyan hosszú, anlnt anyagilag birjuk, de ha kell, meg tudjuk toldani egy lépéssel.* y
A magyar nemzet a sorsdöntő kér desek egész sorának megoldása előtt áll. Nem lehet eléggé hangoztatni, hogy ezek u kérdé>ek nehezek, bonyolultak s miután a megoldást elhalasztani vagy elodázni nem len het, a problémák súlyának aránya-, ban kell fe^késíuhiünk u közös áldó-, z-atra,-, hogy azután közös és maradandó eredmények következzenek. Egyszerre keÜ megoldanunk a földreformot, amely még nygodtabb és gazdaságilag biztatóbb korszakokban is súlyos ematáix)zásqkat pJ ient. Ezzel egy időben gondoskodnunk kell a termelés fokozásáról s annak olyan értelemben való étala-J kité-sérói, hogy minél kevésbhé legyünk függő helyzetben átlói a kl-szánűí hatatlan tényezötöl. amit \\$4 lágplacnnk nevezünk- A gazdasági és a társadalmi élet e két erőpróbája* hoz- csatlakozik a termelő és az elosztó tevékenység keresztény és* nemzeti szellemben való átformálása. Ez is nagy íegyebnet, ^készültséget és igen sok munkát követel* Az ország jövőjét kialakiíö ország-épltés azonban még ezzel sem érhet végét. A történelem kereke gyor-i san pereg s ilyenkor nibid külső, mind belső vonatkozáslwu gyors al-j kaimazkndásré és bátor elhatámzá-l sokra van szükség. Nagyon is indo-« kolt tehát a nUijJszterebvökuek az a bejelentése, hagy meggyorsítják a Ipariaméul niuiikaképjösségét. deh ccíitrallzáljék és wnberségesebbó teszik a közigazgatást, leijesebbé te-i szik az állam ellenőrzését az éleE minden vonalán és mindent elkövet* nek a vállalkozási kcdVfokozására is.
Mint látjuk, a felelő* államférfi előtt haUlmas feladatok tornyosul./ nak, amelyeket eredménycsen csak
A jobboldali összefogásról, a Hberólis sí allém temetéséről, a termeié* és érté* kesltés fellendítéséről besiélt llovssky
János Ülskanixsán
RendklvO! meleg és lelkes volt a Magyar Élet Pártja jelöltjének fogadtatása sáska-országban
Kiskanizsán az Olvasókör udvarán gyűlt Össze á-tömeg, hogy meghalM jgiissa a Magyar Elet Pártjának jelöltjét, llovszky Jánost és a kíséretében ievö szónokokat KUskaiílzsán a nagy munkaidő ellenére la sok volt a \'haJljgwtó, aki lelkesen tapsolt ós éljenzett a szónokoknak, meri iazoK nem Ígéretekkel, Ibiajveaii hazafVn{j keresztény jóöboldali vUágaézet hirdetésével nyerték meg maguknak ei hallgatóságot
Plander Józ-\'icf, a kiskaiuzsat MÉP vezetője üdvözölte a vendégeket, majd utána Markos jcuö szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a
magyar ét magyar nem állhat egymással szemben a nehéz Időkben, mikor a legégetőbb azQktág van az összefogásra.
Az igazi keresztény jobboldalt kép, vfaeti gróf Teleki kormánya, y\' mondta — és nbics szükség más vezetőkre. Ebben a táborban terepi llovszky is, hogy a kerületnek, ein nek a fontos végvidéknek életét uj vágányokra tereljék a j íkttalAkulói szebb és boidogiibb magyar jövőben.
Pitó Lajos sormás! bíró szólt ez-, után a szomszédos község földmű-veHcinek nevében- Ogyes és talp*
raeuett beszédben hatigs ulyozta a vá- | roá és a falu szoros egyűttoiükjödj^ sét. »Háziistérsak vagyunk*, — mondta — egyenlő jogokkal,
városnak *s falunak nem sxa* bad külön politikát folytatni a szentlttvánl birodalomban,
hanem egy Vezér mellett (Horthy M3kiós nevének etniHty&ekor hatalmas éljenzés tört kl) egy célért, b boldog jnagybr jövőért kell vállvetve dolgozni- i
Kitüntetésekkel elborított mellík szép szál ember, vitóz Kftlley And1-rá» szólalt fel ezután, hangsúlyozva;, hogy a világháborúban együtt harcolt llovszky Jánosáulk majd mikor a szégyenteljes vörös V&rnidtíojnl volt, a faji és kenesztéuiy ueuntyatg elvükért !
az akasztófa árnyékában Is együtt dolgozlak s nemzeti megújhodásért.
llovszky János már akkor is megmutatta, hogy nem köpönyegforga-, tó, hanem a keresztény jobboldali, világnézet meg fend ithcfctíeii embere- ,i t
llovszky János volt a következői felszólaló- ,
„Lázító vagyok! Lázítok a trianoni határ elleni"
—- Szinte szégyeiuean magam* — mondta — hogy szeuiéJyernmel önök olyan sokkul foglalkoztak, mert hiszen nem tettem semmivel sepi többet és nem is fogok sóba, mint amit a szivem, a lelkem és érzéseim diktálnak. Az érzé*em -inast az, hogy íueg kell teremleni aL egysegeit az egész vonalon, a gazdasági és politikai életben egyaránt. Egyedüli,
egységes jobboldali front kell 1
(Ugy van, ugy van |) Nincs ¦ helyo pár (tagozatok nak, nekem mindenki testvérem. A lovasberényi választan sokon is azért vettem ré-szt segítségemmel és azért támogattam az ott fellépő képvbclőjelöltet, mert minél gyorsabban kell a dolgokat meg-;
valósítani, nehogy az Újonnan JJj alakuló európai térképről ]cniaiia*i-junk, abba nekünk gazdaaágilngj, nemzetileg és lelkileg LektULlvBj megelégedett és meggyőződölt társadalmi és politikai osztályokkalke)I beilleszkednünk. A anuuka folya* illatban van. Visszatért a Felvidék egy része, visszatért Ruszüiszkój, mert a határon belül és tul az egységes Nagymagyarország gondolata immár megértésre talált. De mi tovább megyünk és nenf nyugsz-unkj addig, attiig el nem érjük a régi ha tért. Meg is lesz ez is, ha m$ juegv találjuk egymást. LAzRÓ vagyok) I itt bent az országban és a külföldön Lázítok a trianoni halár ellen- L•* a mikor kint jémk külföldön, infudig;
kinyitom a s\'zéinat, nem félek sen>-mitöí, mert tudom, hogy neküokiga-zunk vau, az ezeresztendős történelmi múlt napja ujrakél és én látom a felkelő napot, amint világítani fog iiz erdélyi havasokra ts. Ertert* abJ bói,\' hogy a nagy széttagozódás, amfr volt és a politikai erkőicsteleuiség,- a>--kortézia liberális szelleme imiIóbajV van. !1
Viszik már a liberális szellem gyászsxekerét,
de nem koszorúkkal és virágosoké rokkiU kisérve, hanem a ; magyar milliók kacajától; : , . \\
\'— fin \'nem ismerek ma mást teb>-\\ ben a kerületiéi, nűntfógy, a kfirü-, let külön érdekeit a nagy magyar átfogó gondolattai együtt szolgálj tátijuk. . : , \' : ,
Mit akarnak a sáskák?
— Nem igének semmit- Ha a kormány engem ideküidótt és én ajtel-ajániott 14 kerület közül ezt válasz-tottaan, azért toftem, hogy idenozM zam a ntunkokéfzsegemet, a mögöt* lem álló Baroas Szövetség gazdasági felkészültségét és azt Nagykanizsa város és a nagykanizsai választó kerület s/a^lgálatába áHitsauii) hogy egy kicsivel nagyobb, kicsivel fehérebb kenyér kerülhessen inlzideji, núigyar család asztniáru.\' Seinniiwlf seair töblíct! (Éljenzés.) A niiugyaii hűt akar hazájában? Élni akar;\\ Mit akartok ti, sáskák ? Azt akarjátok-e, hogy csupán Ígéretet kapja^ tol;, hogy áruitokat ne tudjátok ér-j tékesitciü, vagy ha Igen, akkor is íí zsidók keressenek rajtatok, ezt akarjátok? Vagy azt, hogy i
a Baross Szövetségen keresztül, minél kedvezőbbek legyenek a teraetáef, az eledá-sl feltótelek
és ezáltal az ipar. a kereskedelem és főleg a gazdálkodás minél jobíi huly, zetbe juthasson ? Szjvéfaio hoxzá*e4 gitek mindenkit; hiszen ez a EJarosa Szövetségnek » cétja. Ez a szerva
akkor lehet megodani. ha A magyar politika és a magyar társadalomi minden egyes tényezőjét áthatja éle-j tünk magasabb tarlaima és óéíjlaj: a neinzn\'t érdeke. A küszöbön állá nagy reformok kihaláaikban fel-, mérhetetleneken nem egyszer biz-i-nyos óninegt.igadást. és áldozatot Is követetitek. Nem keiségns azonban, bogya magyar nemzet, amely eZCri esztendőn keresztül a legsúlyosabb gondokkal is ntcgbirkózoit. mosl Is
újjászületés előtt áll, "ha belső át-alak>ulásábói ki tudja vetni az emberi gyengeség kicsinyes szCinMlont-jait. A politika és a polilázátás ma nem jelentheti apró c-soporlok önzésének énéuyesitését, vagy azt, hogy jelentéktelen apróságok múal kö\\«t tessünk egymásra. Erisük meg jói: csuk egy politikai csak egy választás yan számunkra : a magyar élet s a magyar é\'et egészséges, erőtelje.^, folytatása. Aki külön ulakon |ár; fe-
lelőtlen ígérgetésekkel igyekszik a magyar egységet megbontani, nem a mai korba való I A ínjjal kor a becsületes nvjnkateljesitméi>yt a cél. tudatos fegyelmet tette n neantaohtk boldogulásának legfőbb baftó erejévé. Ez a tudat htassa.át ma is a mii-, gynr választótöinegeket, amelyek bizalommal .hallgatták a^msjüszterelJ nők félszobását: ktdonai [jfclsziii vünk: — előre.!, poHjikáuk jelszám va: — becsület I !i
ZALAI ItÓZLŐNV
19&. május 17
crPat,
Kalapot,
Nyakkendőt, Ingei
szomolányinál
vásáre.Jkinfc: i
még mindig megoldotta feladatait.
— Nekem, mmt a Magyar ÉleJ Párt ide kiküldött Mvatalos jelöltjén nek | \'-|
három vezérem van. Az egyik a politikai vezér, gróf Te-.leki Pál (éljenzés), u anásik vezér a lelkjüwntaetein és a legfőbb b, jóságos Isten, aki meghagyta nekem és nektek élni azt, hogy a keresztény életre ébredés után beszélhetünk anost már arról, hogyan tudjuk leggyorsabban felépíteni az uj Magyarországot. Minden munkámban benne van az, hogy
én nem azért akarok valakit eltaposni, mart zsidó, hanem a zsidó szellemet,
«zt a kufér .szellemet, amely. mcg-nkadályoz minden építő munkát és punely a nemzetet Tritonhoz jun tutin, ezt akarom klirbuii. Erős sza* vakét használok, de jiií talpra aWaU ztink állni megint- Friss fypstttekj friss lélekkel állunk itt és mi"dman gyár lestvérek vagyunk. És ^iijnd együtt fogur\'- haladiM testvér test-j vérrel, kéz u\'xázheii és bizva abban, hogy a hosszú és nehéz, fáradságos ÍJt után elérjük n ccil- Mosltí rakják íc az alapköveket a Magyxu-Éiei Pártjának lelkes harcos katonái. Körülbelül , , ,
220-230 képviselője lesz ennek a pártnak az uj parlamentben.
És a Magyar Élet Pártja az egész ország területén hirdeti, hogy ősj magyar földön uj \'magyar éleiét oka runk. És velüuk mondja mindenki, hogy ősi magyar földön uj magyar éleiét akarunk I Akarunk ! Akarunk t Akarunk I (A közönség együtt a szónokkal lelkesen kiáltotta ugyanezt.) Félre tehát a széthúzásokkal, félre a .széttagozódássaJ. Nem lesz itt sem jobbra, sem balra, csak az a szándék, hogy együtt menjünk, kéz a kéz ben mi, magyarok, megfogva egymás kezét, százan és ezren, a jeli szót szemelött tartva, hogy: — előre I , | , . . 1 .
liovszky beszédét végig taps és éljenzés kisérte. Kiskanjzsán csak joblmldiil van, ha ugyan kétféle la, de liovszky biztos sikerre szarnit-, hab , ; ( , |
_k~n-J-
IDŐ.
Jóslat:
Mérsékelt délnyugati szél, helyenként esS, zivatar, a hSmér-•éklat alig változik.
A Meteorológiai Intézet naajk.n1i.al megtlgyeloállomAu Jelenti i
Hőmérséklet tegnap elte 9 órakor: +u:i, ma reggel +12-4, délben +191
Erőteljes, kövér - egyéneknek, köszvényeseknek. és aranyérben UEcnvedokoek reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keserflvtz gyakran felbecsülhetetlen szolgalatot tesz. Kérdezze meg orvosát.
Megkondult a kiskanlzsal templomtorony uj nagyharangja
Kellemetlen, esős volt az idő vasárnap a reggeli órákban, Kjskajiizs.i vulásos közönségéi azonban os nem riasztotta vissza, hogy részt vegyenek az év legnagyobb kiskanlzsal ünnepén, az uj nagy harang ntegszen 1«lésén, A templomtéren, uz Ország ulnak a cin-tórinm körüli részén ezres tömegek szorongtak, hogy a rególa várt nagy-harnngot lássák. Nagykanizsáról is egymásután érkeztek a kocsik és autók
Tíz óiakor kezdte meg az ünnepélyes felszentelés szertartását dr. Simon György kanonok, pápai prelátus fényes papi segédlettel, Mellette Krcutzer l)czsö kanonok, kerületi esporcs, P„ Cirfnsz Viktória plébános, P. Bakosa, P. Miholcsek ferences atyák. A világi előkelőségek között a város polgár-tne-sterc, dr. Krátky István kir. kor-tnányfőtanácsos, dr. licgyi Lajos főjegyző, a nagykanizsai egyházközség világi elnöke, a helyőrség parancsnokénak képviseletében Kalirovlts Antal őrnagy, a Credo képviseletében dr. AVéber Elek kir. járásbiró, Tbolyvay Zsigmond dr. ny. postahivatal] igazgató, Barthos Gyula hercegi erdÖUná-nácsos, majd á kiskanlzsal egyházközség teljes Számban, dr. Szabó István tisztiorvosi dr. Fülöp György ügyvéd. Kovács illés igazgató, Szomolányi (ivtila kereskedő és mások.
A \' szertartás közben Szomolányi Gyuláné, a Inuanganya megkoszorúzta a harangot. .Hirdesd az lslen dicsőségét és az emberek között a békét!. — mondta a kjsknnizsai templomért sok áldozatot hozó hnrangaiiya. A közönség meghatottan figyelte a szertartás minden mozzanatát, Majd Go-dina Magdi, Bogdán Margitka, Tiszai Kató és Horváth Magdus szavallak együttesen szép alkalmi versel. Közben Slczák mester clkészuilt » munkálalok). kal, hogy u harang - meginduljon rendeltetési helyére, a toronyba. Majd
megkezdődött a laborf mise, amelyei dr. Simon György imntifikáll Ténycs papi segédlettel. A tömeg elliclyezkc-dell n templomtéren, nltova siépud-vary László kiskanizsaj vezető főoklató kivezényelte a levente zászlóaljai is. A tábori misén a levente zenekor működött közre vallásos zeneszámokkal. A szentbeszédet P. Cjrfusz plébános mondta. Dicsérő szavakkal emlékezeti meg Kiskanizsa íVldozatkészségéről, azok ügybuzgé leikészeiről, majd szólt az imádságos lelkűiéiről, mert — mint mondta — a hamngozó " reggeli,, déli, esti imádságra való hivassál meghozza a békét, de zugion és bongjon ez a liarang azért is, nogy liallják meg tul a határokottjj a Murán át és hintesse az uj magyar émiakarástj Istenbe vetett bizalonunnl a szent-jstvibii keresztény birodalom újjászületését.
I>r. wéber Elek kir. járásbiró volt a világi szónok, aki örömmel állapította meg a derék kiskanizsaiak erős vállásosságűt és az uj nagyharaiigru — melyet magyar fillérekből, magyar verejtékkel, magyar munkáskezek készítőitek — nz isten áldását kérte.
A tömeg még a tábori mise uhui sem akart eloszlani* mindenki a toronyra tekintett, ahol lázas sietséggel helyezték cl uj vasa lapra tra u nagyharangot. Mujil 12 óni olött egy pereiéi először kondult szép* mélyzengésú hangja a régen várt liarangnak. Egy szempillantásra lutjadouTövet és jhú\'.v álulaiüil kulcsolódtak imára a mun\'kn-tól kérges, derék sáska-kezek, hogy megköszön jenek mindent az fíg Urának, Fönt a toronyban meg-mcglon-dfdt a harang,, oldalán hirdeivc a Szent István év 1M» éves jubileumát, liUugjával pedig a kis luizak \'és a tavaszt zöld niczö felett a Szeretetet és Békét.
K. NAGY LÁSZLÓ
A magyar asszonyok feladata i keresztény magyar újjáalakulásban
A Baross női táborának országos elnöke a fölspánné jelenlétében tartott előadást Nagykanizsán
iá nagykanizsai MANSi agilis elnök-asszonya, dr. Krátky Istvánná vasárival) délutánra hivta össze u nagykanizsai hölgyekel, hogy a Barovs Női Tábor szervezetével közelebbről megismerkedhessenek. Az összes keresztény iiöegylclek tagjai meg is töltötték a városháza közgyűlési leméi. Ott volt dr. Tholway Zsigmond Is,
Krátky-Istvánné a Hiszekegy után meleg/ szavakkal köszöntötte gróf Teleki Befőnél, nemcsak mint főispán-11 l-t, turnéin mini n WLANSz diszelnök-nőjét is, uki ezúttal jelent meg először a kanizsai asszonyok gyűlésen. Köszöntötte vitéz Bodor Aladániét,. a Baross Női Tábor országos ügyvezető elnök-nőjét,, aki a Női Tábor célkitűzéseit, munkáját és eredményeit ismertette ezután.
— Uj honfoglalás előtt uB a magyar társadalom, — kezdte érdekes, elÓam-sát vitéz Bodor Aladárné. — A keresztény ipar és kereskedelem honfoglaló nuuikája és szervezkedése azon Iwui hiábavaló, lm "zt a társadalom nem támogatja, tíir^ííariű.- a nőkre nagy feladat, hisz 00 százalékljnn a nők u vásárlók./A zsidótörvény után
keletkezeit uj Itclyzcicl át kell segíteni zökkenőin és ehltez összefogás kell. Ez
a törvény nem egyeeaknek akar előnyt jelenteni, hanem az egész magyar táraadalomnak.
A magyar erőknek, magyar élctformák-nnk megfelelő életet akar. S a Női Táboi\\a .keresztény kézből keresztény kézbe a pénttt jelszava melüfi odateszi: — emagyur ánikértb Neiuzcli létünk, a jövőnk függ ettől. EJsÖsor-ban a kisipart kell támogatni,, inert ez 100 százalékban magyart
— A férfiakra hárunüó munkái elvégzi a Baross Szövetsége de
az élet tok apró megnyilvánulásába a Baross-szellemet oaak a nö tudja átvinni
a maga sajátos lelkivilágával. Ezért\' hiv|ák életre öl hónappal ezelöít A Baross meUett a Női Tábori. Ha egy táborba\' tómöruhiCk afcj acsSKonyozt is,
a gyermckekirtík jobb/jövőt, megélhetést és el helyezkedés í tudnak biztosítani. A feladatokat igy ^e1ieine^>on-toklw foglalni: ¦*^-s:
1. Vásárlásjiál keresztény magyar
Fehér— Szines— Siandál— Tenisz—
Cipők
Miltényl nél
(FB-ut S.)
Troplkílik, dlvatselpek
olcsón, nagy választékban
Mariánál (Bazár-udvar).
Iparost és kereskedőt pártolnil
% Mindenkor meggyőződni ai áru magyar eredetéről és a magyar árut mindenkor előnyben részesíteni.
3> Nem tenni különbséget keresztény és keresztény között,
¦1. Elősegíteni az Ifjúságot nz ipari és kereskedelmi pályákon való elhelyezkedésben. Megbecsülni nz Iparost és a kereskedőt és rászoktatni a társadalmat, hogy az uj társadalomban DZ egyén megbecsülése egyedül u vég-zcp munka ériekétől függi / **
5. Az öltözködésben és uz dtlhonbun a magyaros stílus kidombdnlása, liáziipar felkarolása és n háillpari tcrinclés mcgszen-ezése.
C* Minden nvagyar ügyet támogalni és a társadalom lelkilsmcrclél ébrentartani.
Külön szólt Bodor Aladárné az öntudatos magyar asszony ruházkodásáról. Az öUörködési Ipart a hölgyek tudják legjobban irányítani.
A divat magyaros Irányítása
nemcsak divat kérdés, hanem nemzetgazdasági érdek is. S a nőknek kell az öltözködési ipart keresztény kezekbe segíteni. Az idegen tőke ncsarkodása idején különösen fontos, hogy^ Q kis ipar és a háziipar támogatásával minél több kis egszisztencia verjen gyökeret a magyar földön.
Szólt vitéz Bodv<j Aladárné a IsStí-ijWir megszervezésének fontosságarób a közönség tí\'ijékozbitásáról^ a termelés irányilásáról és a piac megteremtéséről. Hangsúlyozta^ hojgy a kulföhü kivitel kérdését a kormány megoldotta,
de a belső plio megteremtése a magyar asszonyokra vár.
Részletesen ismertette- a Női Tábor ötbónapos munkájának nagyszerű credméuyciL a íiagysikerü magyaros, rnlialrsiuutatokat, u kiállításokat, tanfolyamokat és előadás-sorozatokat. Végűi a t ,
magyar nyaralók felkarolására hívta lmUgaiósága figyelmét. A magyar közönség magyar földön költse el pénzét! — ez ma szüilén kötelesség.
Vitéz Bodor Aladámó divatos magyar bázisúit lesben jelent meg Kanizsán és ezzel is jó példával járt elöl. Elragadó, kedves egyénisége, izzó magyarsága csak fokozta o^t a nagy slkcil, amelyet nagyszerű előadásával megérdemelt.
i Lm-* dr. Lcnkey Leltei gimnáziumi igazgató, u Baross központi, vezetőségi tagja méltatla vitéz Bodorné hatalmas szervező luimkájának niegbecsül-Ijetelleji erdemeit és kérte, hogy a-kanizsai hölgyek is cáfoljanak rá * /férfiasra és az össj^fogásban no csak ésszel, hanem savwl és lélekkel is dolgozzjinak a kitűzött célok meg\\-aU\')-sitásában. Előadásában ezután uz HllO^s időkre tekintett vissza és meg-,rázó ké\\M feslett a magyarság arculatáról. Beinuuttla BudajK-st egjjiapl életét térben és Időben és ez az arc bizony csúfos és. kettős volt. A gazdagság, fény és pompa vigyorgó arca melleit ott a szegénység, nyomor és szenvedés arca is. Ezt az .aroot akarja a Baross incgváltoztabú és ezért kéri a hölgyek támogatását,
A gyilla?,.Krátky [stvánné, clnökasz-szuny zá^jzavidval és nz előadók lelkes-ünnejdésével ért végei.
Naptárt Május 17. szerda. Rom. kuü. Paszál hv. Protestáns Paskál. Israet. IJar bó 28.
dőztördő nyitva reggel 6 órától este S ériig (héüf, szerda, péntek dúluláu kedden egész nap nőknek).
1869. .matm 17,
Biztosítsa vetését Jégkárra
á véfMtt jpaassléMs* ballagása
A nagykanizsai leány ginmáz hm végzett növendékeinek ballagása Után a piarista gimnázium végzett növendékei is elbúcsúztuk a hagyományos ünnepi formák közölt anicg hitt falaktól, ez osztályoktól és luté-lettoi,-tneiybeii ifjrj éltük legszebb Idejét töltötték. A búcsúzásnál olt volt Bartha Jstván igözrfató, Szücn Lajos dr. osztályfőnök, valamint *i többi tanárok. A végzeit növendé-kek zárt sorokban vonultak fel osztályfőnökük éléo, első útjuk a hösl holott .piarista diákok emlékművéhez -vezetett, ahol lerótták a kegyelet adóját. Ett Horváth László VIII. oszt tan. mondóit -költői lendületűi síép beszfetfet. Majd megindult a menet zárt sorokban n piarista templom Tclé. Az utón végig a szülők, Ismerősök és az ifjúság állt sorfalat. Sokak -szemébRn egy-egy. könnycsepp rezdült meg, a visszaemlékező . ezüst kristálycseppje. Orosz Endre VII. oszt. tan. a nő-vendékek nevében búcsúztatta végzett társaikat. Az alsó osztályokne-vében Horváth I. o. t, virágot nyújtott át p. végzetteknek és kedves szavakban mondott nekik . Isten -hozzédot. Golenszky Ferenc II. o. t. szivböl fakadt mondatokban mondott Isfenhozzádot az Iskolának, az. o^áfy társaknak, megköszönte a fonárl kar fáradozásait, azzal az igé retkei, hogy az.eluakct és vllágnéze-tet, andt itt tanultak a piaristák b-tézetében, künn ««z életben Is mindenkor meg fogják vallani. Majd felcsendült u ^meghatóan szép .diák-búcsúzó : »Ballag már a véndiák...*
nagy választékban
Gozdánné Btncze iWri
női kalapatalonjábau Bazárépület, IL udvar, I. emelet
ZALAI KIS HÍREK
Or, Nagy Béla keszthelyi tb. fő-wolgabirót a siabadságon lévő sümegi főbíró héfyóre rendelte\'ki az alispán belyettcsitésTO. r
felakasztotta tnagát Somogyi János I7.*\\«s tápokat munkás,, mert munka, htlyérói clbocsátotlák. Már halott volt,
mtre rátaláltak.
A teszttWyl nyári egyetem ínég. ".vitása ügyében folynak a tanácsko-><•¦\'.k, jgy az valószínűleg Oz idén is megnyilik. (
Fiának vitt ebédel a sj^zore oi-mondor pálné 62 óvcs zsidl asszony, Wzben szivsiélhüdest kapott és ozon-«1 meghalt.
A Horonaba esett Ostiti Karost .1 **** zaVsaenttőnnei kisfiú. Súlyos álhpstban szállították kórhásba.
Ai eldobott cigarettától \'kigyulladt b kégett Hermán József falavárl pala szerüsldertióben egy nagy kazal ! iu.z tovaterjedései-sikerült megaka-Uyoút \'. i
1 ^.szE«avEG "öaastó
ZSOLDOS GYULA
ifiísate, kUmiu fa jMuktaMdBÉ,
fS-ai S. (a Koroni-uiHódival izemben). 1
°»*r«WSM J»vltóíviüfisly I _
,á magyar vasutas, postás és vámos második hadserege az országnak"
Uovszky János a ntgykaniasal vasutas, postát é» vám-tisztviselők mmt
A nagykanizsai vasutas, postás és váronzuki >rokon-osaládok« népes tábora a vasúti. sportpálya házában összegyűlt a minap, hogy szeretettel fogadják az országos Baross-vezért, Kanizsa képviselőjelöltjét, Uovszky Jánost és őt szere létükről, ragksaj kodénukrói biztosítsák, mini az ni magyar világrend egyik izzó haza-* fiságú építőjét. A vasutas sportház minden helyisége megtelt ? vasutas, postás és vámsz«k nagy családjának sokaságával. Ott volt többek között Fehérváry József MAV főintéző, állomásfőnök, Maróthi Oszkár főintéző, Búza Kiss Lajos MAV főmérnök, az. ouzt áh/mérnökség főnöke. Arató iKároly MAV főmérnök, dütőházi főnők, Balogh József Intéző, taborczy Károly MAV főtiszt, dr- Szílvay József postafőtiszt, Dolmányos József kir. vám szaki főtiszt, vitéz Perédy Nándor vámszaki főtiszt, Molnár Ferenc körzelvezvtő és mások- I
Hatalmas éljenzés-fogadta a kcrúJ let népszerű Jelöltjét, Uovszky Jánost, akinek kíséretében többek között ott volt dr. Králky István polgármester, dr. Kovács Sebestény Tibor, a -MÉP kerület-vezetője, dr-Thoiway Zsigmond ny. posta és távírda! Igazgató, dr. Gartner AnUü.dr. Vit Ferenc ügyvédek, Piandcr József ktskanlzsal körzet-vezető, a Baross-kerület vezetőségének képviseletében Rltler András. Golenszky Ferenc, Szomolányl Gyula és többen
Fehérváry József állomásfőnök rendkívül meleg szavakban üdvő-< tói te a keresztény magyar közélet nagyszerű élharcosát, llovszky János képviselőjelöltet akit feltétten bizalmukról és legteljesebb támogat sukrói biztosított a keresztény és nemzeti gondolat mindmegannyi lel-kes harcosa nevében. Az egybegyűl -tek sokasága hosszan éljenezte a népszerű jelöltet, aki meghatottan köszönte meg a lelkes fogadtatást, majd felhívta a megjelenteket az egységes összefogásra.
— .A magyar vasutas, postás és vámos-tábort mondotta llovszky Já-
nos, bátran nevezhetjük a magyar\' nemzet második hadseregének, akik mindenkor valóban példaadással szolgálták az országot) o nemzelet, különösen pedig most ismét, az ország egy részének hazaérkeztekor, az ország megnagyobbodása alkáli mával. Mindazokért a \'ktvánséguk-ért,\'\'amikkei a magyar vasutasság -helyzetének jobbrafordulósáért harcol, mér 1931 óta küzdök, mert az a rneggyözödéseni, hogy
az egész magyar köztisztviselői tábor Igy a vatut, a paLta éa a vámthwrtvlaalőknek •la — élet színvonalét sokkal magasabb szintre kell emelni, mert ezáltal természetszerűen be kell következnie a magyar ipar és kereskedelem fellendülésének is. Az ¦utolsó évtizedekben sók műiden meg változott, s<ík minden történi és kemény busáját vivja a \'magyar. Étf csak ugy tudjuk megállni helyünket, ha\'kéz a kézben, testvérekként Ösz-szefogunk és kötetjük gróf Teleki miniszterelnök ur által vezetett Magyar fclet Párt célkitüzéfelt. De ne várjon senki igy se csodát, mert Ígéreteket tenni könnyen ichet, de keresztiül vinni már nehezebbb- Ai friúnapl nyilas-gyülés szónoka B nyjnknbérek 10—lB-szörÖséie való felemelését helyezte kilátásba\'- ilyen, lehetetlen Ígéreteket én «em tehén tek, de Igenb
telje* erőmmel küzdök azért, hogy az 193!. áv előtti fizetés és Illetmény visszaállíttassák,
KI ke\'I Jelentenem, hogy a legszél Bőbb jobboldali politikát követem és azért küzdök, hogy a magyar kii embernek, akár tisztviselőt, iparoij vagy kereskedő, Jobb életszínvonalát megle remlhessü k.
— Kedves magyar testvéreim, li kerület kért fel engem jelölésének elfogadására, de én a nagykanizsait választottam, engem az illetékes tényezők kértek fel arra, hogy ezt a szép határvárost segítsem a biztofl
gyorsan, olcsón vállal
KótaJné Berény Zsuzsa másoló éi toknoroittó lro4ű
Owatfwy-ut\'JN. t saa. w
feltámadáshoz, a gazdasági fellendüléshez. Ha a vasut-\'iKság, postások, vámosok nem is politizálnak, ,do most \\ t !
itt az Ideje, hogy minden keresztény magyar összefogjon,
akár zöld. fehér vagy fekete inget hordjon, hogy minél előbb megteremthessük az erős magyar gazda* sagi egységet. Aki együttesen küzdeni akar a magyar é\'ct felvirágoz-, tatásáért, a városnak magasabb íak-berosztályba való sorozásáért, a régi közalkalmazotti illetmények -viasza-állításéért, aki velem érez, az sorakozzék a Magyar Élet Pártjának zászlaja alá, Jöjjön velem, hogy az első. a második és a többi hadsereggel ősi magyar földön megteremthessük az i] magyar életet, a nagyobb darab kenyeret, a boldogabb Magyarhoni.
llovszky nagyhatású beszédet lelkesen, hosszan ólj«iexték, majd sokáig tüntettek n népszerű képviselőjelölt ni\'!l.-ti, aki ezután elbeszélgetett a jVU-n voltakkal,
llovszky közvetlensége, tiszta nemes magyar egyénisége, szívből Jövő lelkes szavai megtoltok hatásukat: a vasutasok, postások, vámszakiak ott állnak Itutalinas táborban llovszky János mellett.
Előre tudják, hogy eredménytelen lesz a balkáni államok gazdasági értekezleté
\' • Belgrád, május 1(1 iA balkáni államokat gazdasági érte-ke?Létre liivlák összo. m értekezleten megjelenik u Jugoszláv küldöttség Is, omclvmár útban is van, de eredményt egyáltalában nem vár a tanácskozásoktól Belgrád. Hefolyásolja a tanácskozásokat a török—angol egyezmény okozta politikai feszültség is ós kőny-nyén meglehet, hogy « tanácskozások
orwdmé-nyteleiisége végleges felbomlást idéz elő a balkáni államok körében.
;_gAJÜAf XSöXLÖttY
Kanadai vizekre ért az angol királyi pár hajója
4
Ma ette nyit a színház
Vitéz Jaknbffy Dezső sziutárírjtata, mint jelentettük, legnup teljes egészében megérkezett Nagykanizsára. A pompás diszlelek és a ha-tafenas kelléktár kirakodása egész nap iartott. A színészek, akik között sok régi ismerős akad. valameny-iiyien örömmel jöttek Kanizsára és ma már megkezdték a próbákat Este lépnek először a nagykanizsai közönség elé a Legyen ugy mint régen volt cunü. magyar operettben^ Erdélyi Mihály irredenta nagyoperettje, soha aktuálisabb nem voltj mint most. A pompás kiállítású, m-i gyogö táncokkai, díszletekkel és ruhákkal látványossá tett nagyoperettben J- Fehér Brzsók, Nagy Gábor, Erdödy Kaimén, Hárnory Lili, UíJ véiwssy Kató, Egry Berta, Ké-vt márky, Nagy Csilla, Erdélyi Kálmán, Szakács Árpád, Gellért Vilmos és a többiek lépnek fel. Az előadás pontosan 8 óra 16 perckor kezdődik.
* Holnap szardán aata
Csathó Kálmán nagysikerű. Voj-nits dijat nyert színdarabjával mutatkozik be a prózai társulat. Ebben Bendc László, Késanárky, Egrey Berta, Somkuthy Dezső, Bálint Anna. Ujvérossy Kató, Benő; Mihály.\' Kailós Éva, Gellért, Márai, Szakács, Katona Etnmi és a többiek nyújtják tudásuk legjavát.
Heti műaor
\' KEDD: Legyen ugy mint régek, volt. Megnyitó díszelőadás. J. Fejér Erzsók feüéptóxcl j
SZERDA: Fűszer és csemege-CSÜTÖRTÖK D- U.: Gellérthegyi kaland- i
CSÜTÖRTÖK ESTE: Legyen ugy mint régen volt- )
PÉNTEK: Angyalt vettem feleségül- ! I SZOMBAT D- U.: Mezei pacsirta SZOMBAT ESTE: Huszárparádé.
— Gallér váauuk kék éa piros színben, fehér ruhával együtt moshatok, SekttaaeL (i)
tfli vagy 2
bútorozott ulcal szoba (üresen is) fürdőszoba-használattá) uri háznál kiadó.
Csengery-ut 9.
London, május. 10 Az Empress of Ausztrália gőzös, a! melyen az angol királyi pár utazik) Kanada felé, ma délelőtt elérte a kanadai vizeket. A Kanadából « hajó elé küldött két páncélos cirkálón vai 6-25-kor találkozott. A királyi pár a fedélzetről nézte végig a hajó)
London,, május ic. Halifax lord külügyminiszter eredeti tervét mcgvtUtoxUtva mégis elutazik, de repülőgépen teszi meg az utat Parisba, ahol szombaton már iiala-dier miniszterelnök kel és Bontiel francia külügyminiszterrel folytat fontos megbeszéléseket a szovjet tárgyalásokkal ka pcso latban.
[.ondón, május iü |A szovjet nagykövet közölte Hali-faxai a szovjet kormány ellciijaras-latát, amely elutasítja az angol javaslatot.
Paris, május 10 A párisi szovjet nagykövet parisban is Ismertette a külügyi hivatalban a szovjet kormány ellen javaslatát. Bár a szovjet javaslat részleteit még nem hozták nyilvánosságra,, a lapok egyne-
; London, május 16
Az angliai körúton lévő magyar repülök egyik gépe, amelynek pilótája Dóczy Lóránt utasa pedig Oj-tay Ernő volt, London északi kÜJH városában a Gummersbury parkban kényszerleszállást hajtolt végre. A magyar pilótákat s rendörök igazol-
Genf, május 16 Genfi jolentés szerint Szlovákia-Uj alkotmánya elkészült és rövidesen nyilvánosságra kerül. MegemU-
tisztelgö elvonulásét és hajókürt-jelzés^ utján adta tudtul örömét, hogy kanadai vizekre ért. Az idö most mér ragyogó szép és a hajó 19 tengeri csomó sebességg)iii folytutjp. útját a négy cirkálótól kisérve. Holnap bajiuUban éri el a hajó a Szent Lőrinc folyót és reggel köt kl az Orleáni sziget mellett.
hangzóan ad jelentik, hogy az.kereken chitnsitja az angol kormány javaslatát. A szovjet nem hajtandó módosl. bmi álláspontját, jgy o tárgyalások ismét megakadtak, l-\'olvtatásához teljesen uj alapokra kell helyezkednie AngUáuak.
Potemkln utjai kielégítette Moszkvát
Moszkva, május 16 Polcmkin szovjet népbiitos-helyeltes ankarai, szófiai és varsói tárgyalásai nak eredménye még mindig nem korúit nyilvánosságra, de tény, hogy a tanácskozások eredményével Moszkva meg van elégedve. Az Is bizonyos, hogy Szófia meg nem döntött véglegesen és várakozó álláspontra helyeiké-dett.
tntték, majd telefon kérésre egy fehér gép Jelent meg n levegőben, a mely ledobott üzenettel közőlto, hogy kövessék a gépet. A magyar géppel ezután Dóczy ismét felszállt, mlff Ojtay az iratokatiáttamoztaim, A gép a ködben tévedt el és nemtu« dott tájékozódni. \\ t
Ük azonban a jelentések, hogy a nyersanyaghiány nagy gondot okoz Szlovákiában és itt még »bajok lehetnek*, i | , |
1939. május 17*ST
ImH mm mm* 1
loit tltéíM* palán!" +t lfj. Petermann József
kertészetébél Eötvös-tár 18. Telefon 634. Piacén ksreese ir ulto andalaakat
Hitler a Saar-vldéken
Berlin, május 10 Hitler vezér és kancellár folytatta útját u nyugati erődít mén v vonalon és tegnap a Saar-vidék erődítményeit ós az ott folyó munkákat tekinted* meg.
BtTDAPEST I.
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 Szathnuiry Sándor olőadásA.
— 17.10 A rádió szalonzenekara., — 18,45 Innoceut Ernő csevegése-. » 10,15 Hiiek. — 10.25 fiartlgruber Mária zongorázik. — 10.55 llóvay Gáza élbe-azélésel. — 20.20 Budapesti Itangver-seny Zenekar. — 21.40 Hírek, időjárásjelentés. — 22 Tán elemezek. — 23 l.*\'inlv,ü Jóska cigányzenekara, — 0.05 Hírek.
BUDAPEST m
18.15 Francia nyelvoktatás. — 18.45 Kányási Jenő cigányzenekara, — 19.25 Mezőgazdasági féléra. - 20 Hirck.
— 20.20 Kuszák László előadása. — 20.50 Hanglomerek. — 22 Időjárásje-tentés.
Szerda
BUDAPEST L
6.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. - 10.15 GyermckdélelöU.
— 10.15 Szitnyoy Jenő elfiadis*. — 12,10 Az 1. honvéd gyalogezred zeno-kara. - 12.40 Hírek. _ 13J0 Időjelzés, idöjárásjelcnlós. - 13.30 A rádió szalonucnekora. — 14.30 Hírek. — 14,45 A rádió műsorának ismertetése.
— 15 Árfolyam birok. — 16.15 Diákfélóra. - 16.45 Időjelzés, hirck.
17 Iliiek szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 DOrka Clarlssc előadása. -17.10 Toll Jancsi cigányzenekara, Tá-rogatószámokkal közicmüködlk Patkós István. - 18.10 Dr. Fábián István eló-adása. - 19.15 Hírek. — HL25 Az Operaház előadása. Maz Hirtet ka-nsSnténekes vendagMláptével .Aida.. Dalmű négy felvonásban.- —• Az I. felv, után Kb. 20.20 Hirck. - A II. felv. után kb. 21.35 Hírek, időjárás-jelentés. - A III. felv-mUn kb. 22.40 Hitek német, olasz, angol és francia nyelven. 23 Hanglemezek. •— 23.30 Ozv. Lelcht Jinosné előadása. — 005 Hirck.
Siremlâkeketp
latti* mmhml atti M*M
szakszerűen és legolosébban KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragömestemél, lürály-utca 33. Kegy alraaalék-rahtár. Telefon 615.
HUDAPEST IL
18.50 Olasz nyelvoktatás, — 20 Hírek. — 20.20 Dr. T*snádi-Kubat\\ska András oiöadása. — 20.50 BosrkiirL zenekar. — 21.40 Időjárás jelentés. — / 22JI5 Az Operaház előadása. .Aida... BfiCS. 1
12 Zenekor jödlizó négyessel. — I 1.3.15 páll zene. - 14.10 Uinetck. ;1 Iti Lipcse. ÍJ
18.20 Egli (all) Wolf- ós PAUner-l dalokat énekel. — 20.15 Tarka est -i 22.30 UádlÖzOne és énekkar Pra^l szopránnal 24 Stuttgart éjféli hans-j versenye, , .,
— BaUrklálUtiMAkat tekintse in < minden vétstkénysxer nélkSI. kapató buuuánduU,
m FOED.
Rosu ut | legmegbízhatóbb kocsija
maros ut . \'
amelkadő v«|y h*«yl ut
FORD EIFEL ára: 3.250 P, évi adója: 60 P FORD V.-8 ára: 6.126 P, évi adója: 100 P
KftKtUp.b.10: TEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
riavEicw i
RAJZTANÁR FESTŐMŰVÉSZ
Junius 30-kj marad Kanizsán.
Tanít elemi és középiskolai tanulókat oly rajzokra Is. amik sz Iskolában szükségesek. Ezenkívül tanít táj- As ¦ r c kép (« sté sí a tat Felnőttek ta-nltásit la vállalja szakrajzra, ugyancsak táj- és a rtképfestés re. SjéplrSsra 20 éra alaU bárkit megtanít: gyermeket As fellnöttel. Ezenkívül íreskó-festö; privát házak, kévAvAházak, vendéglők részére test gyönyörű tél-képeket felre. Kapualfek, rolyoaoK kerthelyiségek részére fest néhány pengéért
Levelezőlap hívesre házhoz megyek.
Cim: Hiázaefiyi Baaeiek rajztanár
Színház, Nagykanizsa,
A szlovák alkotmány ügye q
Csak uj alapokon lehet folytatni a megszakadt angol-szovjet tárgyalásokat
IH Fóütíet i F6-ul 7. m.
aicsics\'^H^ Fest, tisztit,
Magllone bíboros államtitkár békeutra Indul Berlin. Paris, London és Varsóba?
Paris, május 16 | Szerint minden icl szerint Magllone
A Figaro jelentése szerint rövidesen bíboros államtitkár indul békekörutrn,
Berlinbe és több európai fővárosba amelynek során Berlint, Párisi, Lon-
utazik a katolikus egyház egyik \\e- úoaí *s Varsót látogaya meg.
zetö főpapja. A lap római tudósítója ^
Szerencsés kényszerleszállást végzett az egyik magyar repülőgép Londonban
ZAtAI KÖZLÖN*
i li MB
nínöréGB<nc.iziOB<N
0 Ilii
} U ili»
Nagy választék!
A 77-es cserkészek nyerték az idei kanizsai asztali tenisz csapatbajnokságot
Az egyéni versenyben á KÁOSZ versenyzői győztek
1939, mljui 17
Hősi naptár
IS 18 május íö-iui Batthyány gróf ideiglenes lui(Jugj\'mÍulsztcr és Bal-
__darci Manó báró,, a ma-
I 1848.V. 16.\\Sy&r ii«mz*tÖri hadiia. 1-T— nácfl elnökinek elírásával karmáhyunk Wlkeshangu kiáltványt bocsátott ki, amelyben egy tízezer főből álló .rendes nemietiirseg\' felá Mására hívta fel magyar népünket, A felhívás alapján országszerte toborzott legényokbÖl atután I>csleu, Siegeikn, Pozsonyban, Győzött, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett, Kassán, Debrecenben és Erdélyben 184a júliusig össze , 14 zászlóaljból és egy ütegből áUó .nemzeti hadsereget, állítottak fel, mely 18-as bonvédsé-günk gyekéi alkotta,
WH #ftl Iftlf! « i"» aiiti mm
E napon a u.li győri 11. vadász-zászlóolj a győzedelmes gorUoet csatát
___.kóvétŐ üldözésünk fotya-
j 1916. T. 16.jIn<5jn bevonult n galiciaj
-: Szamborba, majd azon
tii 1 Kaiserdorrnál dicsőséges elövéahar-col Vívott.
A volt szatmári 5. gyalogezred Által fcliillitoll 5- luüáAnd ászzászlóalj ezen , „ , a napon az albániai Oh-1918. V 16 rida tóto1 "vugalra frari-
1-cifl túlerők támadását
védte Irt. ¦_ ;
- (A vidéki főkapitány Nagykanizsán)
Bakaa János vidéki főkapitány tegnap Nagykanizsára érkezeit és* meglátogatta a rendőrkapitányságot, Kíséretében volt dr. Horváth Dezső minisx-teri tanácsos, n belügy nUiUsztéHuiu kariiatalmi osztályának főnöke, dr, Aiartóly Elemér főtanácsos, a vidéki kapitányság gazdasági liivntalának Iónoké, Délelőtt tiszt [értekezlet volt Kovács Nagy pál államrendőrségi főtanácsos, a kapitányság vezetőjének iro-dájában, Baksa főkapitány kiséreiével látogatást lett a rendőrségi toloncház-bao, majd megtekintette oz épülő rendőrségi |>alotát. Baksa János foka-pitány — aki keszthelyi szülők gyermeke — a délutáni gyorsvonattal visz-¦szautazott Budapestre. A távozó főkapitányt Kovács Nagy Pál főtanácsos és u kapitányság tisztikara kikísérte az állomásra.
— (Az Urleányok Mária Kongregációja)
közbejött események miatt többször elhalasztott fekeLekávé-cstJét szombat csto végre uvegtartotta. A Kis Hoyfll lrelylségei megtellek a nagy számban megjelent közönséggel. Megjelent u íe-keiekávéesten llovszky János, a Ba. ross Szövetség országos elnöke is kl-séictévol, a városháza, törvényszék ve->etökorei és a társadalom minden rétegéből nagy számban. Az est kitűnően sikerült. A hangulat már R kezdés után hamarosan ksoliikuH. Ebl>cn nagy része volt a kitűnő cigányzene ka ni ak, amely fáradhatatlanul húzta a talpalávalót. De fáradhatatlan volt a fiatalság js, amely záróráig ropta a táncot. A gondol rendezőség, Amely gazdag
büífé\\«l is kedveskedett, vámban dt-
isérttej érdemel. Uovszky János 30 pengőt fizetett felül u kongregáció céljaira.
— (Térzene)
!-\\ nagykanizsai lionvéd-icnekar ll«\'ing karmester vezetésével holnap, szerdán délután 6 órakor térzenéi ad az országzászló mellelli fasorban. Első szám ur otrantól csata emlékére szerzett lóduló, " ¦/
— B»tar«kbu a Kopateln-cég vezet Modem rulntatormeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .hűtést feltételek mellett.
Nagy érdeklődés és szépszánni lelkes közönség elölt zajlott le az idei asztalitenisz bajnokság. Meg is érdemelte fi .kis cipőben, járó asitűhvlcniM gárda a nagy érdeklődést,, mert olyan ragyogóan szép játékkal lepték meg a közönséget, hogy bátran mondhatjuk": helyi játékosok ilyen nagyvonalú versenyben még nem küzdöttek egymással.
Részletes eredmények a következők:
"Káosz 1.—Káosz II. 5?4. Nehéz küzdelemben tudott csak győzni a Kflosx I. csapata.
77. Cserkész—Káosz li. 5:3. A fáradt Káosz II. ellen könnyen győztek a cserkészek.
77. Cserkész—Káosz I, 5:4. Óriási iDűzdclem, ragyogó szép játék a két nagy rivális csapat kőzött, győzött a pillanatnyilag jobb csapat \'1° megérdemelten. ,
Egyénileg kiemelhető n csapatküz-dcJmckböl: Kálövlcs és Kőrös (77. Cserkesz), Sehkssinger (Káosz !.), Rácz és GcrŐ II. (Káosz II.).
Férfi egyéni: l. Scldésingcr (Káosz), 2. Kálovics (77. Cserkész), 3. Kőrös (77. Cserkész).
Férfi egyéni II. oszt.: 1. Breicr (Káosz), 2. Sárecr. (Káosz), 3. Deák (77. Cserkész).
Ifjúsági egyéni: 1. Kőrös (77. Cserkész), 2. Schlésuiger (Káosz), 3. Hácz (Káosz). , | ,
Kezdő egyéni: 1. Déütsch (Káosz), 2. Krokovics (Káosz), 3. Csillag (Káosz)
Csapatversenyben: 1, 77. Cserkész, 2. Káosz I., 3, Káosz II.
A fejfájás és a migrén, akkor, ha ezek a bélmflködés es a gyomor-emésztés zavaraiból erednek, gyakran már egy kis pohár természetes „Ferenc József" keseiüvir. használata után is megszánnék. Kérdezze mge orvosai,
— Kézimunka filc sokféle Bzluben magyaros kézimunka részére, olcsó árakon, SokfitxBÜ. (i)
_tt
Jogerős a Batthyány-utcai útonálló büntetése
Pó\'fi Gergely nagykauizsal cipész-segéd nenuégiben egy este megtámadta Varga clpészmeslernek a városba igyekvő fiatal feleségét A Batthyány utcában. Minden Jel rablás! kísérletre hwtatott Letartóztatlak. A főtárgyaláson bűnösnek mondották ki Pálfit és három és fél évi fegyházra Ítélték, amihez a tábla i« hozzájárult. Most harmadfokon !aj Hada is foglalkozott Pólfi ügyével* és három évi és öt hónapi fegyházra mérsékelte az ítéletet. t
— (Megindult a vitorlás-élet a Balatonon)
do máris tőrtént egy könnyen végzetessé válható baleset. Keszthely köze-kL lében, a járttól mint-
ogy két kilométernyire wV. két keszthelyi gazdász-szol felborult egy vi-c^^NáZ torlás. SzerejicsÓrt: a Kesztlielyi Yacht Club matrózai észrevették a szerencséttensó-get és kimenteitek u kél ¦ fuldoklót.
— (Bálványossy László zala-npáti fóerdészt)
tudvalevően a kanizsai törvénys/ék bűnösnek mondta ki és három havi fogházra jtélie, de a büntetés végrehajtását felfílggcsztette. Fellebbezés folytán az ügy a pécsi táblához k*-rült, amely hclyl>en!iagyla a törvényszék ítéletéi, " ...^ j ,
— (Épelméjű az eszteregnyel kerékpár-tolvaj) í
Csere Gergely ószteregnyef legény bejött Nagykanizsára és itt Itülönbözö lopásokat követett el. Különösen n kerékj)ár volt a .szaksnája. Csere íier-gely végül is rendőrkézre került., El meállapo Iának megvizsgálása végett felszállították ai. országos megfigyelőbe Ihulapcslre. ott megállapilotlák, hogy Csere tiergely cselekménye elkövetésekor bcszámitliaíó volt és igy büntetőjogilag felelősségre vonható. Csőre Gergelyt az ójsmku Budajjestről \\-issza. ho\'zták Nagykanizsára.
j RETORTA
vasalószén kaphaló nagyban és kicsiben
Erzsébet-tér 13. sz. Arany Jánoa-u. 8. Tolefou : 539.
— (Házat vett az egerszegi Baross)
A Baross Szövetség egerszcgi cso-|K)rija most tartott rendkivüll közgyűlésén, felliabdmazásl adott Ai ehiökBég-nek,^ hogy a Kossuth Lajos és Petőfi utca sarkán lévő úgynevezett FertÖ-házat \\egye meg. A vételár 19.000 pengő, amihez a kerftskedeliiii miniszter öOOO\'pengö segéllyel járult hozzá. A házvételre a Baross kölcsönt vesz lel, amit az üzlethelyiségek beiéből és a tagdijakból törleszt io év alatt. A Baross székházba teszi út „éklwlyét a Katolikus Kór is.
— (Elítélték az ál hungaristákat)
Megírtuk, hogy Erdős (EUcnbogen) Gyula zsidó létére hungaristának adta kí magát cs zsaroló Icvelet-irt Komlós Miksa zalaegerszegi kereskedőnek, akinek fcljelcn lésére az, ál-hungarisia most keridt a biióság elő, jogcrŐseu bárom heti fogházbüntetésre ítélték.
75 magyar hold i-iangy gyUmBlosSssai vidéken eladó.
Ujfőrhénoen szőlőbirtok eladó. •_Uagár, Csengeryat B6,
Motorvezetők figyelmébe!
Veielöi igazolványok kicseréléséhez szükséges fényképa-kat az előirt méretben oloaón és avorsan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
is)
HAJJAJ KÖZLŐN*
19», rrUJus 17.
A belflgymlalBzter a szoc. dem. szakszervezetek ellen elrendelte a vizsgálatot
Erdei öl
(125 om. magas)
liUkklmáli tii/.ifa báihoi elállítva kapható ölenklnt......... ... 70-— P
bakkfalorgáca tlrméterenklnt. 8-- P tölgyfatorrtács llrméterenklnl 5\'— P
"orgács háihoz elállítva 1 P-vel drágább Holczer Imre fakereskedí iln Magyar-utca 42. Telelőn 13. ar.
Nagykanizsa megyei váron polgármesteréit)!.
12872/1939.
Árlejtés! hirdetmény.
A város hivatásos fflzoltósága ri-azere mintával ellátandó zárt Írásbeli ajánlatok alapján :
14 öllöny nyári ruhát,
14 Öltöny (öli rubai,
14 pár téli csizmát,
14 darab ttlioltó sapkát, Illetve
75\'60 méter nyári ruhaanyagul,
35\'40 méter féli rubaposzló anyagot szerzek be, továbbá 14 Öltöny nyári, 14 öltöny téli ruhának varrási és 14 pár csizma fejelés! munkálatul! vállalatba adom. ,
Aj. \'-<8zes beszerzendő anyagoknak kV mintáknak a budamsti hivatásos toiollíság által eMrt mintáknak kell megfelelni.
Zárt Írásbeli ajánlatok Myó évi május h6 31-lk napjának déli li orilálg adhatók be a v. Iktató hivatalba.
Bővebb lelvilágosilásl a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1939. évi május 13. itat Polgármester.
tttTMflBf» kaial . tátor-, gép-éa koctl-lllüilMIES ponyvák, aaakok (uláiiyoi árban, kedveaó llieteel teltételekkel. Továbbá Emerga garnlazl], krómul]. Kettfi-, henger-, trajttor- ea autó-alajak legjobb mlnöaegben, legolctobb ajakon kaphatók KELEMEN REZSŐ cegnel. Ugyanott kSIcaSapmayrák éa aeákak [¦ beazereahetok. taaa
A futball-bajnoksig állása
1. OBZtály.
1. PV8K 18 12 9 3 si 23 27
2. KT8E 19 12 2 5 65 99 26
8. PBTC 16 9 3 4 47 28 21
4. ZsSE 18 9 3 6 32 21 21
5. NZTE 15 10 _ 9 47 25 211
6. 8BTC 18 9 1 8 27 38 19
7. NTE 17 7 4 ti 29 91 18,
8. KRSC 18 6 2 :o 90 44 14
9. DPAC 17 4 4 0 27 32 12
10. PEAC 19 4 4 11 30 53 12
11. PAC is 4 9 8 36 37 11
12. PHBTC 18 2 3 13 21) 61 , 7
A Zalai XoilDiy Spott-llupveríeaya
TIPP-SZELVÉNY „
Beküldte:.......................................~.....
Uklk:............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák i
NTE-PBTC . . . ... I... (... !~)
PHETC—NZTE . . ...:...(._ l~)
KRAC-SBTC . . . ...!_(._ !._)
PEAC-KTSE . . . _!-.(_
PAC-UPAC \\ . . _!_(._ :-)
NTEII.-CbTK . . . _!_<_ -):
DVAC-llaladáa . . ...!-.(_ l.J
Szeged—Fradi . . . _;._(._ -)
SSE-Ulpeat . . . : ( . l_)
Budapest^ május 10 a belügyminiszter leiratot intézett a székesfőváros potgánnesteréhei, a melyben a magyarországi szakszervezeti tanács, valamint a kötelékeim tartozó niunkái«gyesnlctck és siakszer-\\Czctek ellen vizsgálatot rendel ol és ennek foganatosítására biztosokat icn-del ki, mert a szociáldemokrata cgyo-síüetckröi és szakszervezetekről olyan
Pozsony, méjius 16 Maeh Sándor, a HHnka-gárda fő~ parancsfiokaelbatározta, hogy aranyi alapot létesít külföldi mintára és meg1 teremtik a szlovák állam aranyalapját- A jelek szerint ugyanis a szlovák\' állam nem kap aranyat a exh Nemzeti Banktól. Azért ezt most gyűjtés utján kívánják összehozni. Mindenki, aki ehhez az ahipho? ne-
jelentések érkeztek bc hozzá, hogy a befolyt összegeidet politikai colokra fordítják. Nhmkaközvetltés alkalmával tagjaiknál különbséget tesznek és egyébként is a tagok többségének akaratnyilvánítását akadályozni jgyekez-nck.
A vizsgálat 39 szakszervezet ellen indult meg.
ímesfémmel hozzájárul, ivasgyürtit fog kapni, belső felirattal. Maoh orra számit, hogy a szlovák ar&nytúWi pot ily módon sikerül összehozni. I
Pozsony, május 16 Itt naponta tüntetnek Sldor mellett. Csoportok járják be a várostesténként, kiabálva; El Tisóval, jöjjön Sldor l | ,
VUJA azonjialra KötvÖB-tőí 2.sz. alali í\\mUU s «x*bá* utcai lakás összkomforttal. Udvari 2 uoUt lakás bentit vízvezetékkel. — 50 m! nagyságú mUhaly halyUéa) 3 autóra való sáfára autómosóval, benzinkultal. 1381 8»X« Kör, Kiráty-utca 2.
figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekonyy
ujből besifrezhetö\'
lapunk nyomdájában.
APRÚHiRDETÉSEK.
SÍfllWr,\' nMN Uwibbl mö 0 flrtíí, Utköinap flWr- mlnimn N^W ni \' Biti.
AIXjU
Ügyes 1mhtrmmmOt**rré «gédet azonnal felveszek. Horváthné Bogatln Kiló, Klifaludy-h. l/s. ; f Hír.
M -lő éves flu kifutónak felvétetik. Radica telivé, Horiby M.-ut !>. 14.17
LÁKÁg-ÜZLETHELYlSÉO
Oicsá aalalhalyiaág kiadó Eötvös-tét 10 1399
Há romáméban keites lakás verandé-val, mosókonyhaval, Cslnyl-ntcaf magános háibsn sogusalasra kfadó. Bővebbet Roz-gonyl-utcs 19. 1412
KélaxQ.to*t» lakai, vagy két nagyobb flrés szoba kerestetik Csenge rr—Horthy-ult résien. Cifm: \' Hoffmatm Kalapizalon.
141H
BÚTOROZOTT SZOBA
Sxlobix mellett csinosan buloiuzott, csendes avaatSHB. furdőszoba-baaznilattal májas 15-re kiadó. Rozaonyí-u. 19.
HÁZ Ét? INGATLAN
JUtéMtHMtas magán- éi béihaxakat, ssáié-t, főidet,, rétet olcsón, esetleg részletre U towéöt Papp Utvin. Telekl-ut ».
KOtÖNFÉLB
AMtótoxi — BápiHita uj, kényelmes, áramvoiaatas legolcsóbban Ksutmsan Maaó-bál )-:nddhctcTreilafo.a 88Í2. 295
tW«Soi*«LW«t*fSic flg#aímáhal Vezetőt Igazolványok klcscréléaéhca ssflksé-
rfényképeket ax előirt méretben olctón woraaw kész tek, Vastagh Béla, teay-képcaz, Nigykanixia.
jiilplB, In Wiilar
zaiau KflzLöMr
l\'OF.I\'ítKAI na|*lu|p.
ÜU\'JJa : „Kll|Uáali|l a t. Niiuyk.ml,m". Felelóa kiadó: Zalai Káreiy. Nyomatott : a „Mifaiáaeái! B. T. Ibtyfcaalua"
ayaatáájáaaa MafyaaaUaáa. (NyandMrl tatai, Zalai Ura!*)
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkái
Bérelhető akar 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. »r
¦miai
motorkerékpár árak:
ZOndapp DB. 200, 7 HP, világítással . . P 880 ZBndapp DB. 250, 85 „ „ kilóm, őrával P flttW.-ZOndapp DS. 350, 17* . felülvezérelt . . P !780. ZOndapp K. 500, 16 „ Kardán meghajtás P 82S0. ZOndapp KS. 500, 24 „ P 2480.
Zündapn KS. 600, 28 „ , „ P sbbo.
18 itélj,, terjedő részletfizetési kedvezmény.
Díjtalan bemutatás a körzetképviseletnél:
Szabó Antal sportüzlet, Nagykanizsa ro-ut s.
A szlovákok gyűjtés alján akarják Összehozni az arany-alapot
79a Évfolyam 113. uám.
Nagykinliga, 1989. május 18. csütörtök
Am 12 fül.
ZALAI KÖZLŐ
\' O L I T I K * I NtMUP
: mfakfl hétttflMMp délután.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElSIIieltsl ár. : egy hóra 1 pemó 40 (Illír. Surkeutóiigi is kindúhivatall lelMour 78. X.
i munka és a munkás szabadságáért
Bizonyára országszerte elénk feltűnést és helyeslést fog kelteni u m> klr, belügyminiszternek az n rendelete, amellyel a MagyarorszégiMun-kásegyletek Szca«lséfjc (Magyarországi Szakszervezeti Tanács) és az ennek kötelékébe tártózó különböző munkásegyletek (szakszervezetek) ej len. az. egyesületek feletti főfélügyc-íeti Jogát gyakorolva, vizsgálatot ren délt dl s ennék foganatos Haséra mt» nlszteri biztosokat és széim-evűségi szakértőket küldött ki-
Ha a rendelet kiadásának okét keressük, vissza kell pillantanunk a múltba és emlékezetünkbe kell idéznünk azoknak a panaszoknak áradatét amelyek nem csak kívülállók, hanem a szakszjen-eze\'ek kőtelékébo tartozó munkások részéről is elhangzottak. Ezeknek a panaszoknak lényege tökéletesen megegyezik a vizsgálatot elrendelő és ennek foganatosítására miniszteri biztosokat és számvevőségi szakértőket kiküldő belügyminiszteri rendelet rövid meg okolásával. Nem csak ezek a panaszok, hanem különböző biróí Ítéletekben rögzített íéJiymegáH\'ipitésnk is-\'igiizoljók, hogy a szakszervezetek vezetősége Igen gyakran, súlyosan és következetesen sérlette a munka és a munkás eíemi jogát, szembehelyezkedett nz emberi szabadságjogokkal és érdekképviselet jelszava alatt formális diktatúrát gyakorolt azokkal a mrunkáíokkai szemten, akik kénytelenek voltak a szakszervezet tagjai lenni és ezért fizetni,, mert ellenkező esetben munkához^, tehát kenyérkei^eii lehetőséghez nem Juthattak, i
A vizsgálatot elrendelő belügyani-iiászteri határozni három jogaktpri^ támaszkodik. Mindenekelőtt arra, hogy a szakszerveze\'ek a befolyt tag sági dijak egy részét alapszabály és tör vényelle mesén pártpolitikai célokra fordítják. Ez-.u panasz ismételten elhangzott és hclylá\'ló voltát tények támasztották alá. A, belügyminiszter tehát akkor, amikor felügyelell jogát gyakorolva ennek a panasznak kideritése céljából vizsgálatot renr: délt el, nagy szociális jelentőségű kormányzati kötelességet teljesít mert védi, és pedig hathatósan védi a munkás szabadságát, a munka jogát és azt az emberi éllásponlote hogy a munkásokat pártpolitikai célokra megadóztatni jenkinek sem áH jogában.
A másik két Jogalap szorosan ö-z-J«:függ egymással és egymásmástól kglkeitag sem vá\'aszlbatók el. Arról van «!0, hogy a szakszervezetek a nvuukáskő^Utések végrehfjtása során pártpolitikai megbízhatóság szempontjából osztályozzák a muiH kát és. kenyérkereseli alkalmat igénylő \'szakszervezeti tagokat, de egyébként is, különböző jól bevált f-irfurigokkai akadályozzák a munkásság szab;\\d akaratának megnyilvánulását éti éryéi.ycsüié*ét. Vagyis
Megtörténi as első megfutamodás a Uanisssai Kerületben
tiapról napra jobban bontakozik ki a kerületben Uovszky János pártjának fölénye
Ami előrelátható volt, meglörténf. A Zalai Közlönynek »Kereszténynra gyarok, vigyázzatok* a vezérei* kie elérte a kivánt hatást: — a választókerület keresztény magyar tömegei ráébredlek arra. hogy nem azért építünk keresztény Magyarországot, hogy most aztán keresztények egymással marakodva az ellenpártot te-gitsük\' megint mandátumhoz. Ennek
a ráébredésnek következményeként a negyediknek érkezett jelöltet, Té-mésváry Lászlót okit a fajvédő pert küldőit Nagykanizsára, már nem fogadta szívesen a kerület, agy hogy pár napi próbálkozás után be kellett látnia : — ez a keresztény magyar tábor tovább osztódni nem hajlandó. Temfesváry László Ilyenfor-
mán visszalépett a jelöltségtől, felosztatta itteni szervezete és visszautazott Budapestre. Ez a visszalépés nagy mértékben m(egeröMtetto «, Magyar Élet Pártjának, Illetve llovszky Jánosnak az egész kerületben egyébként Is napról-napra lendületes mértékben erősbödő fölé-nyél. í
Letanyén hangiott el a falalat a „vádra", maly szarint llovszky János i,a papok ás az urak pártján van"
A földreformról és a gazda-érdekekről beszélt Letanyén a kerület
képviselőjelöltje
Letenye, máj r- 17 (Saját tudósítónktól) Letenye? nagy érdeklődéssel várta a választó kerület képviselőjelöltjének, llovszky Jánosnak a nagykanizsai kerülethez csatolt Járás székhelyén való megjelenését. A gyűlés nagyon népes volt fi anár elöljáróban Jelenlhelem, hogy Hov-szkynak az ilyenkor megszokott frázisoktól mentes, komojy beszéde a lehető legjobb hatást keL tetle a le tényei és környéki választó polgárok tömegének hrmgulaIában-
A gyűlést Mikó Ferenc községi bíró nyitotta meg egyszerű, szíves szavakkal. Utána Cs. Darab József balatonfüredi községi bjró, a megyei lajstrom egyik Jelöltje üdvözölte okos beszédben u megjelenteket és me\'eg szavakkal .-íjánlotlakls-gazda-társaini\'k. h.>gy vá\'asszákmeg llovszky Jánost, aki
a legtöbbet tud majd tenni a föld népe érdekében
a törvényhozás házában.
A budapesti Baross-vczetőség nevében vi\'éz Kólley István szólalt fel. Elmondotta, hogy llovszky JánOStal e\'őször a világháborúban, másodszor a szegedi ellenforradalomban, harmadszor most találkozott, az uj magyar élet megteremtésének hatalmas munkájában. \\ • |
llovszky János mindhárom fronton egész emberként állta meg a helyét
és meg fogja állni az orezággyülésben is. ahol a keresztény magyar, klseinbér-tömegekért kell harcolnia-Mire Jlovszky János szólásra ótlt fet mór lelkes, meleg hangú lat béni ünnepelték őt a leienyeiek és sokszor helyeslésektől megszakítva halu gatták beszédét. < * I
„Letenye nem maradhat abban a helyzetben, amiben ma van"
— Magyar testveiéiül, kezdle beszédét llovszky János, szemben-"áJi" iok Itt a templommal, melynek tor-, nyán kettős kereszt ragyog. Szein-J ben állok a hősi szoborral, ame]y keményöklü, harcos magyarokig
emlékeztet. És szemben állok vcle-l tek, csupa olyan magyarral, aki velem együtt soha nem fog belenyugodni hogy Letenye abban a helyzetben maradjon, amiben ma van- A Magyar Élet Pártja minden ősi ma-
gyar földön uj magyar életet akar teremteni, északon és délen egyaránt.
— Kedves magyar testvéreim! Drózdy Győző az újságjában ezt irta, hogy éii hosszú au tokárává rmul járok, azt irta, hogy én papi éa uni párti vagyok és nem értem meg a magyar földművesnek a kívánságait és sorsát Először is felelek artt*. hogy én
a papi pártnak
és az \'urí pártnak vagyok az embere, igenis nagyra beülöm és nagyra fogom becsülni az országi lelkészeit, tanilólt, hivatabioka*, dd ugyanolyan nagyra becsülöm mind-uzokut, akik tisztes családi <u u . , élnek és vasárnap elmennek a templomba, hogy meghallgassák aa Ur Jézus szent igéit. Így értelme-zem a inugyar ember lelki összeg lételét: hisz az Istenben, hisz a munkája eredményében és hisz a családi élet tisztaságában. A második\', hogy én I
url párti
vagyok. Igenis url párti vagyok oly-képen, hogy én minden derék magyar embert, aki a magyarságához hü, a magyar földnek építő munkása, vagy iparosa, tisztességes keresr
megakadályozzák azl. hogy a szakszerveién tagok az önkormányzat ke relén belül orvosolhissák az Őket ért sérelmeket és énénycstlhfissék al* kotmányos formábni a többség1 akaratát
Kétségtelen, hogy a belügyminiszteri rendelet mélyen beleszánt azok müve\'eleibe. akn\\ az egyesületi Jog és érdekvédelem NköpÖnyege alatt tulajdonképpen diktatúrát clnáltak. De kétségtelen az IsXhogy ezt a rendeletet sokssner muiskás már régen\\ várta, ^reilvstikuak^.ikjk tudták,
érezték és plronkodfc* is miatta, hogy eszközök, dróton rángatott bábok az ügyes vezetők szolgálatában, hogy áldozatai az ügyesebbeknek, körmönfontaknak,\' mert szabad moz-t gá»\'ik, véleménynyilvánítási foguk csak papiroson van, voltaképpen plédig sokkal súlyosabban- iiehezedtk vállukra a szakszervezeti teher, mint a munkaadóknak sokszor emJegeíett kruzsoi-ozási ténykedése, i i ¦
Az emberiesség, az emberi alapjogok szempontjából örömmel kelj köszöntenünk « beUigymiuiszlerren
deletét. Itt az ideje, hogy világosság legyen a szakszervezetek eddigi homályában is. Lássunk tiszta képet cs ha u kép azt irrutalná, hogy Magyar országon bárki is kljálsza a munkai és a munkás Jogát, akkor lássunk mielőbb intézkedéseket. Meri ezt követeli az Igazi keresztény és nem* réti szociálpolitika, nem pedig azt, hogy a ii. - ni. -.iilm szemben nyuj-lotl állítólagos védelmet uzsorakamatokkal fizesse meg a munka* á saját érdekképviseletének.
tkUM KOZLONV
1939. május 18
Cipót,
Kalapot.
Nyakkendőt, Inurt
szomolAnyinAl
kcdője1, nwgbecsülók és azt akaróin; hogy magyar legyen az ur n aajét hazájában.
— Nekünk talpra kell álhitünk. Sok esztendői\' kérésziül, az ortodox liberális világnak rabláncaira voltunk tfüzve. Ez a szellem nvegbontottn a iwmzctnek telki, katonai és gazdasági egységéi. Ezért veszitettünk üiiiiyl sokat, ezért ment a netnzet annyi Bióenwdésen kercszhU Kérdezőnk elsősorban azokat, akiknek családjuk van, akiknek gyermekeik vannak: magyar testvérek, rod, Jobb ? Ha valaki jön, igér és netti tesz senuntt, vagy ha valaki jói\\ nen> Ígér, de megtesz mindent, .műi. megtehet egy igazságba magyar po-MUkrjs. i ; |
— Tizennégy választókerület közút én, iiúiit a Baross Szövetség el-nÖke és a kereszléuy gazdasági élet vezetője, ezt a mandátumot válasz-
tottam. Azért tettem, mert
a földblrlok-reform
nem áll Eku-óna felosztásából, faát-l nem abtiól, hogy a felosztott földet azoknak futtassa, akik nzl niCgvV-denilík. Akik a fronton voltak, a hadiérnwkkeJ kitfmtelettcknek, nkjk gyermekei adtak e Hazának, nkiktJB. nublzonysógot tettek a tisztességről és becsületről, Istenbe vetett hitről, a kellős kereszt jegyében való mrjn-kősságjkröi. a hazájukhoz való feltétlen ragaszkodásukról-
— A zsidóság uralkodik a nejiizct vagyonának 76 százaléka felett, kérdezem, lehet-e ezt, sznbad-c ezl\' tűrni « magyar föld, a magyar fjajt a magyar jövendő szem pontjából ? iMert igenis, én a magyar fajtámat tartom különbnek. Mi ntindenen ment keresztül a magyar\'1000 esztendő alatt, mig a másik old.il nem kaszával és kapával, de annál jobban megszedte magát az ipari vállalatokban, n kereskedésekben. Kinn a földön teljfcsitelt^uxinka megbo\'-c-sülését,afelnevelt állatok, a termények jobb értékesítését a kormánynak kötelessége elősegíteni, mert Igenis: , í | ;
a gazdasági életben először Jön a magyar, másodszor és harmadszor ls a magyar és csak azután jöhet valaki más.
magyar földön az \\ij magyar életéri, fis akkor egy szép őszi, vagy. tavaszj. vasárnap a megszállótI területek temp-kunaiban föl fog! csendülni *u ünnepi harangszó, mely hirdeti! fogja a\'íwgy magyar, F«itámadást.
Hosszan tengő, lelkes ünneplés követte IloYSZky János besíédét.
A Magyar tílet Párt nj magyar életet i akar su ősi magyar földön. Kit lúeg I lehet valósítani. Azért bizott meg a kormány a nagykanizsai kerület jelöltségeiéi, hogy Itt a gazdákat bele kapcsoljuk nz exportba, Klsörrnilú fontosságú « Vgelökertlés. Ezért is kell a fúldblrtok-refonnot hamarosan végreliajtanl, ezért kell itt olyan képviselő, aki mbidcu tekintetben kisegítse ezeket a kérdésekel ni .országgyűlésen keresztül,
— Kedves magyar testvéreim! fin nem Ígérek semmit, csak bizalmat kérek a Magyar Klet Pártjának. Bizalmat kérek azért, mert a földbírtoW-reformot már a mull esztcndö)>ea még kellett volna csiuálu", de közbejött a Felvidék visszaszerzése, közbejött ltuszinszkó visszatérése. Nagy uutgyer földek, amelyek szinten belekapcsolódnak a gazdasági életbe, visszatért földek, amelyeken szintén uj magyar ékt fakadj Né hlgyjelek a nagy igéreleknek. Mert csak akkor rendes ís Bzisttenvayiws a munka, ha olyan, mint a csendes ináju^ «sőy amely termékennyé teszi a földet és bo^rleírj a gabonát az aratásra,
— Meg keli szűnnie az ellenzékieskedésnek, amikor uj magyar élet megteremtéséről vttu szó és mluden magyar testvérnek nagy összefogásával iitfgkexdőtlhet végre a munka, «\' ősi
Vtikloa látván
szépeineki kereskedő, a vidék népsjerü lajstromos-jelöltje szólalt fei ezután. UtaJt un* hogy e^ész élete nyitott könyv a népe clőtt, n politikát
hitvallásnak tartja és Imádságnak a haza sorsáért. Hangsúlyozta, liogy komoly meggyőződésből szólal Tel és kéri a falu népét: — támogassa műiden erejével és a saját érdekében Ilovszky Jánost.
— Ha éu, — mondta — az egyszerű falusi kereskedő ideAHok, akkor htgy-
L:nek nekem, segítsenek, álljanak a ormait; és annak jelöltje mellét A csillagos eget Ígérik ilyenkor mások. 1)0 nem többet ér* llovsikyuak, a tettek emberének szavai Most mindönki apostol, de csak olyanoknak lúgyje-u « fala jiépt-, akik a népei még sohasem vezették tévútra, Ilovszky pedig 11)20 óla mindig egy uton; a keresztény mugyar újjáéledés utján jár. Aki ma az egységet ínég akarja bontani, elárulja a hazáját.
Jaros» Andor Letenyón
Jaross Andor,, a ixlvldék minisztere Vitéz gróf Teleki Béla főispán társaságában és kíséretével érkezeit meg l,e-tenyéré. A minisztert dr. Csempész Dénes kir, közjegyző köszöntötte, kérve besiiédében nemzetmentő munkájának folytatására u in"gyar haza többi rérze érdekében is. Jaross Andor válójában kifejtette, liogy ma min-..Jö«n jó magyarnak legelsörentlü kötc-. lessége az összefogás, az egység nwy-tcrcintése, nem pedig a kormány cselekedeteinek hozzá nem érlő birálga. lása. Mindegy, hogy valaki palotában vagy kunylióbau,. városban vagy falun lakik, jó magyar csuk az, «kl «z
egyetemes magyar céléri harcol, bárhol van* megállja a helyét. A negyedóra alatt, mig a miniszter Letenyén időzött, a Menyei leányok virágcsokrot nyújtottak ál neki és a főispánnak és a rendkívül meleg és lelkes fogud-ta\'ás után virágpompáhu borították az autókat. i ; 1 .
Nettari Május 18. cslitört. Rom. kat. Atdozó csütörtök Protestáns Áldozó csütörtök. Ize. Ijar hé 20. - Május 19. péntek, Kod. kat. Cöleszlln. Protestáns Ivó. tsr. Szlvan hé 1.
Ne vegyen !
ttUelStt hyáíl újdonságaimat nem látta Marid (naacár-udvar)
Véres szlovák magyar összetfizések, kifosztott üzletek Kelet-Szlovenszkóban
| Kassa, május 17
\'Nagyiiáhátyi jelentés szterjnt Ke-r létszlováklábun nötlön nő nz elkeseredés. Nemcsak a rtsagyar, hanem a szlovák lakosság; is elégedetlenkedik már. Nagymihályon tegnap - b. HUnka-gárda tagjai összeverekedlek a lakossággal. A véres verekedésnek In\'tigynr részről több sebesültje van-A verekedés azért történt, inert a lakosság magyar zászlók alatt yfy-t pult fel a faluban egy ímivepélyrsi.i
Nagyszuláucon, Nagytruziályon, Tő-keterebea*n és Gálsscc-s«nybcn tíu pirenden vannak a fosztogatások. A lakosságot különösen az keseríti el, hogy az Iparcikkek eltűntek, ez űztetek üresek és a forgalom teljesen megszűnt. \' ii,\',
Nagyszaláncon a következő szállóige járja: ; , , \' j ¦ ¦
HHnka porlad, j
A gárda nifulot, 1
1 Tiso áruló, , I
Jöjj vi sza magyar ! j
Nagy.szaiáuci rujabb jelentós sze* riut Hannucsik András magyar la-
kost, aki szillel meglátogatására mént. át SzJovéklább, a lmláron letartóztatták, igazolváiiyatt elveltékl, az őrsön véresre verlek és Eperjesre szállították. . \\ t > \' í . ,
Szlovákia léi a szomszédidtól
Pozsony, május 17 r>jrcsánszky mbUszjer most kapta meg annak a levélnek másolatát, a melyet Hraszek, oz nmerikat szlovák liga elnöke Roosevelt elnökhöz intó-zelt. Ebt*n H-jszek sajnálatát fejezi ki, hogy Roosevelt Ismeretes beszédében nem-tett említést Szlovákiáról. Kéríe egyben, hogy nz európai polillkáról szólva ne fe\'edkezzék meg Szlovákiáról, hogy Szlováki"ne váUhisson telhetetlen szoinszédnlriak áldozatává. ¦ 1 ¦ \' 1
Balatonparfon
- ....... nyaralója van?
SíéíiiUfst ii mi tn vlíájíkil Bitttitt IfJ. Pelei^mann
Telefon 634. kortészetébfll.
Még ma ködlik az angol választ a szovfet-elutasításra
London, május 17 iAz angol kabinet külügyi bizottsága két órán át tárgyalta és jóvá-lmgyta a szovjetnek adandó válasz szövegét. A választ 24 órán belül közlik Molotov szovjet külügyi nóp-\' blzt íssal. Angol körökben remélik,
hogy az angol-szovjet szerződés vég-iegeí megkötése és aláírása minti Po-temkutt vagy Molotovot küldik Genfbe a Népszövetség ülésére és neuj| a londoni szovjet nagyköveiéi,, mini ter-Wik.
A franciák nem adják vissza a spanyol javakat
Burgös, \'rnájus 17 A Frajico-úiinepségekrc a párisi spa. nyol ¦nagykövei Burgosj* utazik, lic-
avatott körökben úgy tudják*! hogy
Ozalkalonnnal megvitatásra kerül újból n Jordana lterard féle cgjcmiéuy. l-"rancia körökben ugyanis liangoztat-ják, bogi\' Franciaország nincs abban a helyzetben, liogy a spanyol javak visszaadására vonatkozó igétCtét bc-tarlsa, A francia torülctrc érkcíclt re-pülÖgéi>ok nagy részét már a francia
repílo^í^etlék tulajdonba, vagy Szov-jctoro szórsz ágba szállították, a magán-gépkocsikat is tulajdonba vették, nz átlmjtott nuirlvaáliományt pedig fcl-dolgoztík. Spanyol körökben kijelentették, hogy ha az nranyfedCíel vlsz-szaadását a-.tal "z indokolással akarják megtagadni, hogy aj n menekültek segélyezésére kell, ©í épp olyan eljáms volna, rnintha a Spanyolország területén - lévő francia mágánvagyonok-U lefoglalnák.
ssjsjssa»**>0WM»ji#>e*>>i>>i>a^^
(Felborult mqy nyilas kQries-fBut0, — egy sebesült
Zalaegerszeg, máj-us\' 17 A válaszátsok egyik rosszul végződött epizódja játszódott le tegnap Zálatárnok melktt. Egyik nyikiske-reszk\'S képvselöjeiölt íontiszombU,^ helyi kortesével együtt igyekezett a kerületébe. Oróklánnál egy kanyarban felborult n gépkocsi Ós az utesa.1 kiestek. A kortes vállpeiuctörést és fejsérülést szenvedett. A súlyosan (sérült embert « nov^i prjtóbusií
egyik utasa, Szekeres Márton zalaegerszegi állatorvos részesítette első segélyben- A jelölt és soffőrje még meg ls kérték az állatorvost, hogy a sebesültet szállítsa be n zalaegerszegi nyilaskeresztes pártlrodába-Bár Szekeres Mártont világnézeti különbségek választják el a nyilasoktól, mégis készséeeam teljesítctto a kérést és a: zőldlnges ***** ^ vllte Zidacgerazegrw. (
A magyar-lengyel viszony
t Varsó, má)uá 17 A féÜdvabdos Kijrjer Poronuy M«-gyarország politikája clinen cikket közöl, amelyben a magyar helyzettel foglalkozva megállapítja, hogy Magyurorszég berlini kaposolatojbaii x\'iiuniféU: nlárendeltség luncs, hanem híven az évszázados hagy011 lányokhoz alakul- Megjegyzi n lap, hogy a nvagyar—lengyel határ tekin, tétében l* jóindulat tapa^^ható.. |
Sok ezer gyomor-, bél- és máj-beteg egybehangzóan dtcséti a természetes „Ferenc \'József" keserű-vizet, mert az ugy a hatás biztonsága, mint rendkívül enyhe volta következében valóban lokáletes has-haitónak biionyul. Kérdesz? meg orvosa\'. 1
— BetMktáBltlsaakat tekintse meg minden vétetkénysser nélktt. Köpetein butorirtttvU.
1939. Malus 18.
Nolclpőkat, FérflcIpAkei, Szandálokat, Tenlazalpfikai az „IDEAL." clpSUilelbSl HU II.
Perspekttylins TÜág-szenléiel...
Irta: Kakáim Vintao
Sokak elölt lalin kissé külónősuck fog feltűnni ez a cim.r
Mi az, hogy perspektivikus világ-siemlétet? »
<A pírs|>ektiva, távlatot, kilátást ja-lent, tehát a fizikai szemlélődés eszköze, a világszemlélet visíodt az élet. n«k elvont dogmákban, Terményekben, etikai éa lélektani képekben való érzékelése, tehát spirituális természetei.
Xuiclo van térbeli és időbeli perspek-liva s van gyakorlati világszcinlélet is.
Az a \\1lagsiornIélet, mely a dolgo-lkat a tér «s az .idő távlatain keresztül , érzékeli, perspektivikus világszemlélet. ?Aa élet eseményeit tárgyi tagosán csak a perspektíva lencséin keresztül ítél-hetjük meg. Minden uagy gondolat és tett csak a távlat\'megtisztult kópé-ben síületlrétik.
Tárlat a magány is, a dolgoktól való térbeli dtólöníüés épugy, min! az eseményektől való időbeli eltávolodás. ..
. Aki perspektívába tudja helyezni magát az óiét mindennapi problémáival szemben, az már utat nyitott magának a tiszta siomiéiődós, vagyis a tárgyilagos kritika felé.
Ez ma nem kőunyü feladat, mert a társadalmi fejlődés az egyéni síkról átlendült a tömegerő toiulctére s az egyes embert egyre több fejoldhatat-lan kötelék fűzi az uj rendszerhez. Maga a szociális gondolat, ennek "L uj korszaknak fénylő eszményképe, határozott Int vallás a kollektivizmus,, az «n.beri közösség, tehát a tömagelclicud mellett. (
ÉJctüjik kassán belesodródik ebbe a tömegre vő létbe, moly az Erő nehézé, sedési törvényszerűségét világmegváltó uj eszmének hirdeti s az emberi akaraterőt a piramidáiis arcJiitcktura iniutájára u legfelső egy Vezérlő uko.
rat mindenhatóságának rendeli alá.
Emellett n rendszer mollett egyre hátrább szorul uz clmult századok egyéni erőkifejtése ós gondolkodási-módja s vfcle együtt a perspektivikus^ világszemlélet is.
Pedig a dolgoknak távlatokban való szemlélete és értékkelébe a helyes. Cejlöi-dési elv nélkülözhetetlen eszköze.
Platón bölcselőket ukart állitanl a népek élőre s ha az .empirikus élohiok motorikus erőre s nem elvont bölcsőién axiómákra, vagy filozófiai rendszerekre van szüksége, tagadhala Un u, hogy az. emberiség erkölcsi fejlődése, •tikai haladása szempontjából szükség van n bölcseletben rejlő elvont örök értékekre. A filozófia végeredmény bon szintén perspektivikus viuagszemlélel, a dolgokinak és eseményeknek végső okaira való törekvés. Mint ilyen egyidős a gondolkodó cmbcrjséggcl ,s így helyét megfogja őrizni mindenkor a nap alatt. Az individualizmus helyére törő kollektív gondolat csak óriási kísérlet a világháborúban megdőlt er. kőlcsi és anyagi világrend helyreállítására s igy tulajdonképön vilájfr küliietés, melynek a történelem által meghatározott célja van.
Ha est a küldetést su.uj világ telje-tittttc, a világ vissza fog térni régi Hyeasulyi helyzietébo s a perspektíva m világs»emlélet útjaim.
Wdig caak titokban hódolhatunk a rjoivöolkodás szemlélődés « rciSjfejiie, rének, mely pedig kimmel bennünket a mirrftervnapi élet vásári rajából és *l éleUMroléiet magasabb Síkjaira emel fel.
Etekről n síkokról valóban minden \'»ás Siinben, más formában jeleuik ,,1*g szermuik előtt, mintalu>gy a Jloiitbtoin; tetejéről máskép látjuk a KuruyOzÖ tennéscet kéi*>it. mint köz-közelről, f
A i»r*pekiivikus szemléiét tencn&a
SALA! KOZLOHU
át a vilagpouuka feszítő erői; a mindennapi élet apró keuyérluirca.v a belpolitika választási Izgalma elveszíti perzselő tüzét s valósággal kozmikus kék sugár fényben ragyog elötlünk. A szemlélődésnek cbLen a transcenden-tális állapotában megnyugszik a lélek s uj erőhöz jut a Gondolat,,
lAsilum ez, aliová a könyörtelen élei elől\' menekül az érzékeny >lélck.
Sonki suti nélkülözheti^ még a legegyszerűbb ember fon\\ a távlatokban va\'ló szemlélődést, mert csak ez ad módot az élet helyes smjiuI életére, tárgyilagos önkritikára s a világ id-vcsztöiben való tájékozódásra.
Nem kell hozzá bölcseleti tudás, élvont Ismeret, csak helyes ösztön és a dolgok igaz arcának megismerésére való törekvés.
Aki egy izgalmas nap Iciketörlö eseményeire, fizi\'-an fáradságaim, gyötrődéseire áz est mogbékitő nyugalmiban, az elalvás előtti szendergés róvo-teg perceiben a ieikUsmereuazsgalat ihletett érzésével visszatekint, az már
egy muió nap időbeli távlalának tisz-tultabb képével szemléli, a dolgokat közelebb hozza azokat az .erkölcsi élet örök igazságaihoz, de l«lkiismere. tének és önkritikájának ítélőszéke-hoz is.
Forrongó időket élűnk.
Évtizedek óla vajúdik elöltünk a világ, melynek gyötrődésében részt \\Csz ennek a komák minden fia.
Világszemléletek mérkőznek kemény, elszánt viadalban egymással. Vaui. mennyien nemcsak szemlélői* hanem cselekvő részesei vagyunk ennek a harcnak. Idcgrcndszerilnk lázban ég, agyunkat uj világképek kísérteties figurái gyötrik.
Izgatott, hajszolt életet élünk.
Ilyen lelkiállapotban könnyen cl-vósz a tiszta itélot s |k>]s,lklik az erkölcsi érzék.
Térjünk meg nélm-nóha önmagunkba, a perspektivikus szemlélődés emelkedett régióiba, hogy megbékítsük, ott lelkünk viharait és háborgó szivünk izgalmait. >
A hercegprímás választási pásztorlevele
Dr. Serédi Jjszlüitán bíboros-hercegprímás a választások küszöbén — mint már a k\'ét előző válave-t tós alauuával is tette — pásztor\'eve-tet Intézett papjaihoz. A pásztor-levél a kővetkezőképpen szét:
- Tisztelendő Testvérek ! Mint eddig is (enni szoktam az orszéggyü !ésl választások előtt, ugy most is felemelem szavamat, mely szól ncjni csak hozzátok, de rajtatok keresztüf1 a hívekhez is.
—• Nent akarom isrrJélelnl, amit 1981-ben, w*Jd 19flö-ben a polgárok nagy felelőségéről mondtam, melyet szavazatuk leadása alltjaiméval, át kell érezniők; mégis most, mikor minden befolyástői függetlenül, saját meggyőződésük és lclkllsmere-* tűk szerint titkosan szavazhatu\'aV, különösen is hangsúlyozni klvánomí hogy d polgárok és a haza sorsa « választók kezébe vau letéve. Sjlyos vétek volna Isten és a Haza elleiiv ha valaki szavazalát egyéni érdeke szerint, pénzért, vagy anyagi előnyért adná és nem a köz érdekét tartaná szem dőlt. A köz érdeko pedig azt kívánja, hogy olyan pártok jussanak be az Országháziul, a, melyek dicső első szent királyi\'^, Szent István szellemében a keresztény elvek szemmeltarlásávnl akar--nak tórv^ényeket hozni ós amelyek Isten Egyházában nem a Haza el-fenségét, hanem 900 esztendőn át kipróbá\'t húségeis (mijnkatársát látják. Ami pedig az egyéni választá-sokut Uleti, no annyira a szép szólamokat é« Ígéretekéi nézzük, mint a Jelölt életét: vájjon az komoly, m-jn-kás. tiszta, k^résztéiiy elvektől áthatott élet-c, akár magán-, akár családi, vagy közéleti vonatkozásban. Mert csak ilyen élet alapján kAvetksztethetiink az illető felelősségérzetére és niegbizhatóságára és várhatjuk töfe lelkiismeretes éllás-/oglolást, az ország sorsára sokszOfr dőntőfeg kiható törvényjavaslatokéi
bírálásánál, megszavazásánál, vagy elutasításánál. :
— Nem ke-H hangsúlyoznom - azt issm hogy a jeten idők\' különösen niegkiváiiják a kellő tudással ós okossággal rendelkező, tárgyilagossággal |lelni tudó tőrvényhozókat Az a földrész, amelyben hazánk fek* szik, nincs nyugalmi állapotban, hanem mind;mtalan meglepő változások elé állítja ezt a nenizietet és még inkább törvényhozóit és korímány-zóit! Az ilyen idők különöicn alkaU m«sak az, idegek nyugtalanitésárii; türebnetlen, elsieLett cselekvések 1.1-véltásárii. igen fontos, hogy olyan partement őrködjék az ország1 sorsán, mely tagjainak szellemi és erkölcsi kiválóságánál fogva teljes mértékben bírja a nemzet bizalmát, mert mindig megfontolt, szenvedélytől mentes, józan itétetből eredő ŐHás* foglalást remélhetünk tőle- Csak ha* ilyen testűiét kezébe van letéve a nemzeti sorsa, lehetünk nyagodlak^ hogy nemcsak kívülről nem érhet-uek ItMcgtepetéí&ztoni \\«sszpdeiinek, de belül sem keletkeznek türelmetlenségből eredő meggnndolutlnn és végeredményben felfordulást előidéző mozgalnüik. i
- Magatok Is érzitek Tiszlclendő Testvérek, hogy egy ilyen hivatása magaslatán álló törvényhozó testület, mely azután a kormányzó férfiakat is hivatott lesz az ország élére állítani, Isten különös kegyelmének ajándéka. Azért ugyanakkor, mikor példánkkiil és a választóp.l-. gárok erkölcsi felelősségének hangoztatásával iparkodunk híveinknek útmutatást adni. Istenhez is Imádkozni el nc mulusszunk- Különöse^ irányítsuk e napokban a Nagyasz-szonyhoz előirt oratio ámptero(ja,-,t azon szándékra, liogy e bekövetkező választások eredménye afeország Igazi javát szolgálja-
Nép MozgÖsi Szerdán és cs0t8rt5kfln ! 3j HANS ALBERS monumental Is clrkuM-fllmje I
BARLEY CIRKUSZ
Csupa Izgalom, kaland vesiély. — Partnerek : Francois Rosay a nagy színésznő, Cam. Horn. Remek feiaérS műsor I
Előadás: szerdán S, 7, 9, csütörtökön 3, 5,7,9-kor.
-IGÄ2r
atnl Ijtit, etr fínyrüiníiiy nagy tsares-cie I De lioay mâduDkbin Itgytn nyerni, vtRyOtik Idijíbín 8 Pírt egy ***•*. V*(cy I\'SO-Sit egy Ifi -w. mtily*UkDvtt-lólíkonytífuil- !\' limi tortjtgytl, {
40.000 «p. P
líiiyciíiníilyI, v*iiv: 2e.(KK> P, to.oeo f. KÍIsiíí ö.uoo P, ntgyuti B.Sje* t», lutiic/ 8.O0O l1, liunoiikítiitr 1,oOü P, ötiicitn 10.6U0 nyítciiiínyl aee.oôt» P ídíkbeii.
Kapható osztálysorai egy főáru-siloknál és dohánytözsdékben.
Huvás június 0-áit.
BUDAPEST I.
17 Hiiek szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 D©rka Clarisse előadása. — 17.40 Toll Jancsi cigányzenekara. Tárogatószámokkal közreműködik Patkós István. — 18.10 Dr. Fábián István előadása. — 19.Í5 Hirek. — 19u25 Az Operaház előadása. Max Ilinél ka-niaraéuekcs vCndégfrtléptável «.Mda.> Dalmű négy felvonásban. — Az í. felv, után kb. 20-20 Hírek, - A II. folv. után kb. 21.35 Hírek, időjárás-jelentés. — A III. felv.\'után kb, 22,40 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. — 23 Hanglemezek. — 23.30 Özv. Leicht Jánosné előadása. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST 1L
18.50 Olasz nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 20.20 Dr. Tasnádi-Kubacska András előadása. — 20.50 neszkárt zenekar. — 21.40 Időjárás jelentés. — 22.25 Az Operaház előadása. .Aida..
BBCS.
18.20 Egli (alt) Wolf- és Pfítzner-dalokat énekel.. — 20.15 Tarka est. — 22.30 HádfózCno és énekkar Pna» szopránnal. — 24 Stuttgart éjféli bankversenye. 1 , .
Csütörtök BUDAPEST L ^\'
8 Szárat, -i Utána hanglemezek.
— 8.45 Hirek. — 859 Ifjúsági Istentisztelet. — 10 Református Isten tisztelet, — 11 Hanglemezek. — 12-20 Időjelzés, időjárás jelen lós. — 12.30 Koncert fuvószenekur. — 13,05 Dr. Máthó Elek előadása. — 14 Portis pali cigányzenekara. — 15 Móra Pajika meséje. — 15.15 Hangtemozek. — t&30 Thurző Gábor elbeszélése. — 17 Hirek szlovák és ruszin nyolveu. — 17.10 Marjay Erzsébet énekel. — 17.10 Csiszár Béla előadása. — 18.10 Tánclc-mozek. — 18.25 Valló Árpád előadása.
— 18.40 A rádió szalonzenekara. — 19.15 Hirek. — 19 25 Magyarország és az ír Szabad Alkut válogatott labdarugó csapata mérkőzésének 1(. félideje. Közvetítés a Hu :gária uh.sporttelepről. Ítészéi Pluhár István. - 20.20 tBalassa Bálint\' Hangjáték négy részben. — 21.10 Hírek, időjárás jelentős.
— 22 Dohnányi Ernő Li.izt-tnü\\OKct zongoránk. — 23 Operaházi zenekar.
— 0.05 Hirek. BUDAPEST ír.
17.10 Felolvasás, - 18.25 Néprajzi mesemondó hanglemezek. — 19.25 A rádió szalon zenekara. — 20 Hirek. — 20.25 Jíenei arcképek luiuglemozröl.
— 21.30 Időjárásjolentés.
BÉCS. ^ri$
9.30 Kantáta és fuga, _ io Parasztzene. — 11 Brahms- és Schubert-nut-vek, — 12.30 Szórakoztató zono. _ 14 Régi bécsi könnyű zono. — 15 Gríeg: C-moll vonó^iégyes. — 10 Zenekar női cneknégjossel. — 19 Szu-détanémot népdalok és néptáncok. — 18.30 Vígjáték. - 20.15 Könnyű zene, >- 22,40 Könnyű és tánczene.
Kcxiaxnnka ilio sokléle Bzlnben magyaros kézimunka réezére, oloső árakon, Sekfluwil, (.)
fitV
Qoyjâaime bfitt02L Ttt\\
női kalapaajrionjában RazéripuleWLautear, I. SJieleti
en ugy mint régen volt
Vitéz Jakabffy Dezső szinifi*zgatói hitvallásával alít az uj nagykanizsai színtársulat a közönség eié. l-> a hatvanas ,.a magyar szirjteazgató őszinte vallomása volt a liitröl, hiTatassiorc-tctrőL, kultúráról, művészetről, elhiva tottságról, magyar érzés rőt és min.d-lartol, ami ma a kultui j- tá)klyalYtrd»-zóját, m keresi tf-j.v iiuig)ar saioígazga,. tét kdrKWi. Vüéz Jakabffy az tfi>k
¦ sjíAviWk\' j^e^átMüen .aaülalia oieket n k6t«t«z«átségokeI, reméljük, liogy a közönség c«aréba nfttért <«iegadja .azt,
-tanít--a sziujjacgalő Írért: szejpráetat.és ,táa»gatá*t.
A lt«\'iiiiii.iu\'k«)/r\'i nilu őstwtt*! metag sikere.igazi w,inházi- han#utot«t teremtett a kanizsaiak szivében, f . Mihály iiagyopeaettr2 \'» Kinffeaiu élő magyar ¦hadJfoAÍyok világába Tiszai, A mese vékonyfonatu, de -«rra Jó, hog>- két órán át elszórakoztasson i és néhány Őszinte mély jeJea«áében kn«g-dobogtassa a magyar sziveket. Egyéb-,ként Üpibjs operclt,; amelynek csak a haagyjatoti zene ad .tartabjat.
A sxftrfiplők közül elsősorban a régieket kell : eny\\ileaLtak, akiket valóságos tapsvilmr köszöntött, fiieu járt itt HrdŐdy Kálmán, aki percekig stó-boz-.aem tudott juúnYa íapsoktól. De ráAwlgáJtiiorro .az elö&giszett .tapsra, mfirt Eidődy^nár eUő.<«*le tobüojtyi-toto.ifeogy: a <rá*i .aranyfif, jőp°XV aki talán a vidék legjobb táucoeko-mlkusa. Mókáit, láncait. megérdemelten követi taps. Hasonlókép szeretettel fogadta a közönség Hámor* Lilit, aki rövid sía\'j < pében is bebizonyította, liogy tánetudáM-mellett színészi készsége is nagyot fejlődött. Nagy ííijbor huszárfőhadnagya < a--sági fess és srwl-dig volt. Nem váltotott aenimit, még énefeehil ts ugyanúgy énekel, mtat — "régen, A ntosolygósareu, • kedrves UjváiYMsy Kató, Szakács.Árpád kitűnő őrmestere ásKésmárky ragyogó ögu-ráju oigoiiya hasotttóbáp -már megjelenésükkor m*leg tapsot kaptak. A régi gárdát Egry Oerta, Gellért Vilmos, Katosa Emmi ós a többiek egészítették ki, i
Külön kall szólni J. Fejér-Erisókról és Nagy Csilláról, akik exotfial mutatkoztak fae a ztágykanicsai közönség előtt. Fejér Eresek kaUurált, krtönő éneMuujgjáról és. néhány őszintén átérzett }*dw>«íórŐ4 csak a dicséret és eli^murés hangján szóihatuuk, azonban nia már a hang nOm tníöden ahhoz, Ivogy a ¦ primadonna tökéletes illúziót keltsen. Nagy Csilla kedves énokliongja mellett fiaJai "szépségével és kitűnő lánctudásával férkőzik a közönség szivéhez. Biztató bemutatkozása után kiváncsian várjuk nagyobb szerepekben. i V
A sikerből kivette a té*z# Bakonyi Ödön kitűnő vezetésével a zenekar
.Erdei öl
(126 óm. magád)
Mkkkasáb ttnifa házhoz szállítva kapható ftkeiikint ... .........
I bUkidek^ftáCH Hrinétcrejíkiiit a P
tölwlaíorg4«.Jrm4tereökIpt ,S-—- P
Forgács tUzhc* szállítva 1 P-vel drágább
Hol ezer Imre fakereskedő
uh Magyar-utca 42. Teleion 13. sz.
is, amely nagyszerű össtjátéklian pompásan szőlaltette-meg-ai EPdélyl-weló-diákat. A rendezés, a nép diszlelek,
¦*¦-ruhák és\'-táncok.wmf,i\'m7odlibz«á-i j;\\ailt«k unnak a -meleg szferháct est-i nck megteremtéséhoz, amelyben a\'közönség jól szőrakoava, lalkestapsokkaf kössőnte meg a színészek játékát.
A bemutató est sikere-jó sainházi siezonnal Wetat.
A eztntntil Iroda hírei:
•AZ OnSKáfí AZÉ, AKI. DOtXiO-,\'IK ! —áilapüja oacg CtaUtó.KáUnin nag>\'sikcrü darabjában, a htí&er ÉS CSEUKaB-ben. egy patinás -belvárosi üzlet koré épsti líel lörtöm-G\'l a va: gyoat szerBett Uszies&éges luvesk*dŐ h.nv.U a jómódbaii élő álguntrlskedü unoka IVIirit. ,\\ tulííjdoiiuMnik \\tgy kell dolgoznia, mint a faegádn^ ás a segédnek agy kell .szeresnie <a -boUot, wantlaa az.ÖvéiJfSsjM, Az uj üfcl*.llulaj(. donos ezt az igazságot nmn szkieli meg. Csat hó Kajmán igazt Írói csikö-zőkkcl élt, bizonyltja az Akadémia Vojnits dija. A színház ma eaU előadása, amely jagyutial a prózai együttes bwiutatkozasa is hl^ou tobnácsolja
az iró niináen - mondatát, ,e*t az riö-adást «neg>ifeell néznie. ^
GELLÉRTHEGYI KALAND. CSÖ-tőrtökőn déluUn 4 órakor KŐrŐssy /oUán az elmúlt siezonban nugyHi-ike/rel bemutatott operettje, a Gellerthegyi kaland Uriil színre délutáni hely árakkal.
LEGYEN UGY MINT RÖGÉN VQLT. A bemutató előadáson magy sikerrel \'beiantalott (jegyben úgymint Tégca k-olt opesrttiíjdonság csütoitoJtöu <shi van isinél műsoron J. t*jér (Lr-zsók felLérttével. |
PÉNTlíKEN ESTE Angyalt nsttem feleségül szenoAciós vígjáték kerül szinte csak fcfaö^ieknek.
Heti műsor
SZERDA: Fűszer és .csemege-
CSÜTÖRTÖK ö. U.: GeUérUaegyl kaland. \'
CSÜTÖRTÖK ESTE: Legyen ugy mint régen volt i
PÉNTEK: Angyalt vettem feleségül-
SZOMBAT D- U.: Mezei pacsirta SZOMBAT ESTE: rf-jszárparádé.
HMaykanbuBia é» zmímmw kd»5«ssi*flénok
kgkellemt«bb nyaralssa mir hosssu ávsk éta a Fataő Adria s^ösgyében
iCKKeuciawoo iiytuonuMi ia#i mw«» ¦ »•» ™» »w-™»w----
OaKMCÄHaPflRK NOTfL CRNK0V1CS
Magyar a magyarért ! nyaraljunk idehaza a balatonon !
fö&tigtjto. Ma minden Hnsgyar *«jMPiff ímiagyarérU [Órié-¦*rX,j*mí} ¦\' j\'ik- ami magyar kez-» — * \\>6i magyar kézlejut-ibitja a mflgy*ir mjn-kával megkere;ett pénzt- Ma a* nemzetközi légkör nagy mértékben kedvezőtlen az oiwzáguk közöíllide-geuíor-galomra néz>e, nem ssámithű-frank tehát a Balaton nyári forgalmában a külföldiekre. A belső forgalomban is rrtlndjobban hozzá kell szokni, hogy egymásbói kell megélnünk. Ezért Is mygyar kólelesség, hogy a mai viszonyok között mindenki, aki nyaralhat, itthon költx el
a!péiuét, a BalatotKw, a gyönyörűséges magyai- fejugereu nyaraljon, örömmel üdvözöljük ezzel kapcso* luihaji;L<ldegentorgalml szerveink fo-kozott aktivitását. Ennek ngylk terméke a Balatoni intéző Bizottság életrevaló rjjltása, az »egy vldáml bét a BaJalononc, amelyet az IBUSZ Mtján boayolitanak le- (Felvilágosítást a ménetjegylrodák adnak mindenütt.) A B-didon-^ropag^nrjtábtt óhajt bekapcsolódni Nagykanlzs.\'v Js, amikor pünkösd után megalakul itt a Balaton-part kanizsai villa- éa tele ktulaj do uosa inak, n Balaton ka, nizsai barátainak társasága.
leghatásosabb gyógyszere a szakszerűen elkészített
\' Megrendelhető:
PAPP OSZKÁR olpészmüstoHiol Na«ykanlisa, Ersaibst-tir I. az.
Egy esztendei bortönre ítélték a keszthelyi merénylött
aki klót •a bakiimén minemut a m*gtémedoti leány
Memrégiben fogiolkozlatta <i zalai lapokat az » felháborító uset, ami Fenékpuszta táján történt, amikor Bakler Vendéi fiatal keszthelyi legény áUásszerzés ürügye alatt magával csalt egy vidéki leányt és az utón durván megtámadta, ugy hogy a leány kénytelen volt előle a Baku tonb*oenoknfajL, Csak nagy nehezen tudta támadóját \'Jerásni és a legközelebbi csendőffőrere szaladni, ahol megtette feljelentését, A csendőrség elfogta és^Nsgykalltw^árA asjállicotía
a djrva lelkű umbert, akit hasonló lámadás kísérletéért egyszer mér jogerőién nyolc hónapi börtönre ítéltek. ,
Most volt ebben az ügyben a főtan gyalás, melyre szuronyos fogházör vezette elő a fogházból Bakter Vendelt. A klr. ügyész indítványára n törvényszék zárt tárgyalást .-nendpit el. Az Jtétet azonban nyilvános volt. A törvényszék; egy esztendei bttry lőnre itéUe Bakter Vendelt. A kb--ügyész súlyosbításért fel\'ctofcs*ett. í|
Notorvezetők figyelmébe!
Ve«t6i Igazolványok klcseréldsétiez síükséges fén»k*p»-kal az clSitt méretben olcsón és gfonan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
FIQVEI.em1
RAJZTANÁR f^STÖMŰMÉSZ
Június 30-lg marad kanízáín ¦Tartit elemi ea köx/-pbko!ai tetfáéíat oly rajzokra [a, .¦.mik bt Iskolában szükségesek. \'Bianklvüt löftlt i A J - é> a rc kép fm Ítésze tel. Felnőttek tanítását da»a*laUa -*caikr«ina, ugyancsak UJ- és arcképíestéare. Szépírásra 20 óra alatt bírklt megtann: gyermeket és fellnóllst. Gzanklvül freskó, festő; primt háznk, kavavehaxak, vendéglök részére feit -lyöoyürü kbpaket falra. Kapualjak. ifo|yosók kerthalyiiáaek rássere fest .néhaai pangőért.
LoaelaWVlap\' hívásra hazhon nnwytk.
Cím: Bűáaöeffyl Bettik rajztanár
\'Színház, rlagykontrse,
SPORTÉtET
Ti*enhárr>ai-poot08 irétortí-credonéfiyek « Upr> versenyben
Nyolo pont ksdlatt e héten a nyerésheü
A szezon vége felé járunk infif, de egyns nagyobb órdekíő<lés kiséri a ¦Zalai-Közlöny hftrÖLhátre nu-grende. ittt Üpp-\\ersénya. E héten a mérttfi-zések reális ereoMtényei is kéthartek a tippelőknek, így az eddigi legjobb eredmény alakuHiatolt kl. E bélen ugyanis akadt 11, sőt tS-jjöntos Szelvény is ós u njerőshez ¦legaiább (Áőn tot kellett szorozni, holott máskor 4—5 pont ls elég volt.
Az eheti részletes eredmények ui kő-\\etkezÖk:\'l3 pontot ért el K,\' Nagy László Kiskojil/sa, II pontot László Henrik De&K tér 2. Mindketten egy tribun jegy el kapnak a vasárn"pí mérkőzési e.
Nynlc pontot érlek el u következő pályázok: Németh János Bajomi tit 50i. László Ehrln Deák tér; Totola Ftigyés Teleki nt 20., Várfalvy Gyula N\\1assits Gy. ti. IV, Angar Femio Központ szitlló és Molnár Dénes petőfi ut. Jutalmuk egy-egy beWpŐjogy a \\«sáruapí infirkőzesre.
Hét |H>titot; l\'arödy György, Horváth-Józsefné, Mfliók Jáno* é* Ballá László értek el, mlg hat pontot) Fenyves József és Major Gábor. Sok öt. négy és háreni pontos tslátnt Ls akadt,\'d« lenn eszelősön métftóbb egy és kétjKintos. Érrjekes^ hogy ¦a sok száí tir>|>-szelvény között ni|g akadt 50, amelyik egy pontot seni ért el, ami szintén art mutatja, hogy o héten kitűnő eredményekéi érlek cl »• tippe. 16k. - \'
-Az ^utalványok a kiadó híva tatban a hivatalos órák al«tl áU«h«*ők.
\'A pí\'girl likeUk ferMtaaa^iye
hojnap, csütörtök \' délután t órakor lesz a Zrínyi sportpályán,, amelyen szertorna, zenés szabádgyakor^tok, zásijógyakorlatuk, tanaik,, (olflliornák. gúlák és atlétikai.gjakorjátbk\'lesrrtck.
A zripfi *u**l « t»íö»l versenyen . . , _
A nagykanizsai ^Zrínyi TE >atletál sok szép eredményre iekínthetn«k vissza. A neniáptl testnevelés ésma-•gyar sport .terén mja,mér ismert nevük van. Vasárnap,. hÚflp 21-é» \'a péwí PAC-PEAC. által rendezendő : atlétikai verteoveuia .Zrínyi B Válogatott atlétával indul és képviseli Nagykanizsa és egyeniUetónek azt-íjéit. Az Induló Zrbiyl-atléták «ttít. \'tat\'is minden tartásukat fogják bele vinni szercpiesiLkbe. mindén reU meny megvan tehát arra. hogy b Zrinyl-a 11 etika ujabb, dicsöségliez jut tatja a város színeit..Nftjy érdeklő-, désaei kisérik pécti Azerep)lés.ü,ket.
1939. rruhu 18
Akkor
Jé ember Ön?
allaka, Bdv&rs csapa virág 1ÍJ. f\'etermarin kertészetéből.
Telefon 634. Üzleti Ffl-ut 1. Telefon 502.
ZALAI K0%k2ffY
- (LégotUlml szemle Nagykanizsán)
Kiékeld vendégei volt ik tejnap Najy kanízsiuiak. I>r. Fűbry Dán\'el ni. k|r. Itnnvédtábornok, országos légvédelmi parancsnok, Vili mányi Aladár ezrede;, Doniján ezredei, q v-egycsdandár 1^ védelmi parancsnoka, Korossy őmagv, h dandár légvédelmének kikülpjtte, ¦.II-. kedden Nagykanizsán tartóskodtak és dr, Prack István városi tanácsnok, vitéz Ciégényl Károly lendóVföcA-íigyclö, Vecsera Antal lüzoltótlszt kise jelében megtekintették n város légvé-ilclnd béren de íéseít és felülvizsgálták e légvédelmi intézkedéseket.
- (Vizsgálat a kórházban)
A városi képvíhtelőtcstülct kórházi Imollságú kedden délben Babodat)* !.¦-..¦\';.;>¦ cjnökk\'te alatt kiszállt a Horthy Miklós közkórtiázba, abof általános felülvizsgálatot tartott. Behatóan megtekinteiU) a betegszobákat, n kórház élelmezését és az ügykezelési. A bizottság mindent a legteljesebb rendben valónak és kifogástalannak talált. ,
- (Kinevezés)
A pénzügymbüsite.\' a zalaegerszegi pénzfjgyigazgatóság területén a forgfcü-ini adóhivatalhoz bek* Jenő nagy-knnizsai lakost segédeilenőmek ne-ve/te ki. ; I
RETIK.0.L,------
Jól és olotón halmburg-nal
ItM Hortky BlklÓVttt l.5"
— (A hősök és vértanuk vasárnapi ünnepe)
Apponyi Albert*1 gróf miniszterségéhez funödib a magyar luvzáért a becsület mezején e\'-esettek emlékének megünneplése, A magyarság tartozik a-zal dicső mulljónak, nehéz jclenénc\'í és reményteljes jövőjének, hogy megcirí-lékczzék hős fiairól. A mostani nemzeti kormány különös gondot fordít a hősök tiszteletének. Azért arra törekszik, Iwgy az idei Ilősök-vasámaji-ját különös melegséggel ünnepeljek meg mindenült ós ezrei együtt elrendelte a nemzeli vértanukról való ke-gvclcttelje; megemlékezést. Azokról, akik a keresztény és nemzeti eszme martinai, Akik a becsületes magyarságukért, a keresztény meggyöj^ró-sftkért ontották vérüket. így különösen n vörös Őrület napjainak áldozataiért. Nagykanizsa városának is megvannak a maga nemzeti vértanúi: a három hakónaki magyar mártír,, akik u róái. katii, sirkcrtbcn pihennek. Nagykaái, zsa város vasárnap különös "melegséggel és kegyelettel fogja inegklfci a kettős ünnepet, amelyre a mipisz^ Hrelnőkség kiküldöttje, vitéz dr, Nagy Mlán ndiüsrierctaökségi\'előadó & "ígérkezik Nagykanizsái*. Az üun«p-^ vasárnap delelőt! II órakor kéz-dádik a 48-as emlékmű elölt, utána ^vonulnak a bakózu\\ki vértanuk inán.
^lenmához.
Qőziardő nyitva reggel 6 órától este ? órait (béW, mmúm, péntek délutáa
kedden egész nap nőknek).
— Cal\'ír vatsaak kék ée piros szín-^Jebér ruhával együtt, moshatok,
Nagy választék! pic^p árak!
Iki^abi^íH ktrftüs frayédía PBlo-pus^táii
Egy 46 éves gazda agyonlőtte a feleségét, aztán Önmagát
szörnyű félelmében a takarója alá bajt, de akkor az apja puskatussal rontott feléje. A szerencsétlen leány az ágyból kkigorvn, ugy ahogy volt, menekült el a szomszédok segibéjél kérni. ! , \' 1
A szomszédok értesítették a csend-örséget, akik azonnal a helyszínre-siettek, de az egész lakást zárva találták. Mire sikerült feltörni nz ajtókat, már két h-jllte-tct találtak, mert a férfi is végzeit magával.
Az egyik ágyon az asszony, a másikon n férfi feküdt holtan, hatal->nas vértóosában. GöUer a lábához szorította a fegyvert és mgy sütötte w, A golyó a nynk ütőerét érte és elvérzett. I
GöUer Margitot hiába hallgatta ki kl a csendőrség, semmit uem tri-dott mond ml szülei borzalmas tra. gédlájárói, csak kisirt szempCtkel hajtogatta, hogy inkább vele végzcjtt volna az apja, mint az anyjávfab A csendőrség kih-dlguttn a szomszédokat, közelebbi rokonokat is, de senki sem tadott közelebbi felvilágosítást adut Göilerék borzabnas élettistgefi diájáról. , I
Borzalmas családi tragédia Játszódott le\'a Kaposvár mellel ti Pclepusz tán. Gö\'lér József 46 éves gazdálkodó, 19 éves leánya szemeláttára agyonlőtte a feleségét s urnán önmagával végzett- , \' ]
GöUer József züllött, Iszákos életmódjával állandó rettegésben tartotta családját. Ha berigolt, rendsze-rbit elővette vadászfegyverét s uz,. zai fenyegette feleségéi, leányét, hogy végez velük- Sokszor napokig nvilatott 3 olyankor nem volt tanai c-sos a közelébe kerülni, meri min-J denklbe belekötött. Családi éictükazi utóbbi időben annyira rosszabboj dott, hogy Göilerék 11 éves kís fiát rokonok vélték magukhoz.
Az elnvjlt vasárnap és hétfőn ismét egész nap ivott s mikor haza-J ment, lámpát gyujlott, s sz.inlc eszét vesztve, részegen, Mjra clflvctle íe.ry-vserél. A megtöltött fcgyvenel odalépett felesége ágyához s kénysze.-rrotlc, hogy b ic^nzzék ei. A szerCii-cséUen asszony alig szótalt meg, már ls elsütötte az asszony homlokához illesztett fegyvert. ; ¦
Az anyja halálát végignéző leány
sáron ut nmelkedŐ vagy
Nagyi\' ut
FORD EIFEL ára: 3.2S0 P, évi adója: 60 P FORD V.—8 ára: 6.125 P, évi adója: 100 P
legmegbízhatóbb kocsija
a rORD.
Korzdképvlse.ö: JEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
áfL vagy statasi
vagy
bútorozott utcai szoba (üresen is) ÍUrdÖszoba-hasz-nálattal uri háznál kiadd.
csengery-ut c1
— (A Segédhivatali Tisztviselők)
\'nagykanizsai főcsoportjának Szombati közgyűlésén nemcsak az országos központ ve/érkara, hanem ai OTI-tisztvlselök képviselője Ls részt ve.z. Az országos központ, vezetősége oít az alkalmat arra js felhasználja, hogy tisztelegjen dr. Krátky István polgár-mesternél kormányfőtanácsosi kinevezése alkalmából. Á Nagykanizsára érkező országos vezetők Sorában ott lesz Varga kormánytanácsos, omágos ebiök, Szabó Miklós főtitkár, Stver-teezky rendőrségi hivaJsJi főigazgató, Simon Mihálv pe|Ligyirtmlszterí Wv«-laLi igargató, Iló/sa Józsoí OTI kl. küldött éi mások. A közgyűlésen olyan kérdések kerülnek lutpítendre, amelyek nejicsak a kistisztviselőket, liane.n a legszélesebb tisztviselői rétegeket is érdeklik, azért a vezetőség szeretettel hívja meg az összes tisztviselőkel közgyűlésükre, valamint az este 8 Órára a Kis Royalba társas vacsorára, amikor a. nyugalomba vonult Erdélyi János városi nyilvántartót búcsúztatják,
— (A balatonfüredi orvóshetet) vásárnap ünoepáh-es kecelek között
megnyitották, Az idei orvoshétre 208 orvos érkezett 172 családtaggal. Az előadásokon 17 orvostanár beszél a Balatonnal kapcsolatos kérdésekről. Minden előadás összefügg a Baíatm környéken gyógyulást kcserő beiegek gyógyitásávül. Az első előadáson körülbelül 350 főnyi liaUgatóság Jelent meg. A megnyitó előadáson Strommer Viktorja tilifluyi apát üdvózölle a« orvosbét résztvevőit,
— P4«k áll a kixhei,
ha idejében beszerzi államsorsjo: gyét! ligy sorsjegj\' 3 pengő, egfy »** 1,50 pengő. .Húzás június 6-án.
EÖSzEi\'SsBKST
és Javításokat tilc»4n vállalunk
Májon Testvérek
A gyomornyomlí és gfomor-fajaa, rossz emésztés és lehér nyelvlepe^lék, halvAny arcszín és kedvetlenség lg«n <ok cseltMn ha-maiosan megsiunnck, ha oélniulto-difiUnket reggel felkeléskor egy pohár természetes .Ferenc József" keseiilvlizel rcndbihiziuk. Kérdezze meg orvosát
— Sujit 4«<UkéU. él Orömóre Br.ol-íftló megaivAsaak teeí eledet, ha a Ko»«.l» Bnlfi.iral.fa «ul matuta-kl4i-IltMi m<wtfikUiU. vetelkényKuur uélkSI.
TENNISZUTOK
Continental, Ounlop, Slazengers labdák
SllHSWlIÍS
lerakata. szakszóra és gyors hurázás
VÁQÓ-nál.
?66955
balai !mjggjjg
1939, május 18
5!: emlék Eket,
ilrHltsl, miulu»il. ifcl aliliihil
szakszerűen ós legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
köfaragómesternol, Királyutca 33. Nngy i. mUk raktár. Telefon 615.
A szociáldemokrata munkásvezérek bönel
Budápestt május 17
A szociáldemokrata párt Általános Fogyasztási Szöv* tizeiében és a Törekvés Takarékpénztárban a kormány áltai kiküldött biztosok máris \'inegáHapitotték azt, hogy jól megszervezett és gazdaságilag ls erős szakszervezetektől sokezer pengős1 kölcsönöst vettek fel. anélkül, ti >gy kamatnak, vagy a nyerc égi részesedésnek bármilyen nyom;\' tenns a szakszervezetek könyveiben. Megál-lupitotlák azt ls, hogy sok nvigános-nnk is adlak tőkét, de ezek között véletlenül sem volt egyetlen egy keresztény vagy munkás. Az egynapi vizsgálat is kltlerttetle már azt, hogy a munkás pénzével saját hasznukra dolgoztak. A vizsgálat mindenütt tovább folyik. I
kiadó !
I azonnalrs EötVös-tér 2. sz. alatt \' 8 ukmMh utcai lakás összkomforttal. Udvari & SUMStéSa lakás bennt vízvezetékkel. — 50 m* najjyaágu mühalv halylaéfi, 3 autóra való garaga atomoséval, benzinkúttal. i3si 8m|« átér, Király-utca 2.
Angol katonaság szállta meg Palesztinát
Jeruzsálem, május 17 Hivatalosai, is megerösiUk a hírt, hogy nz angol katonaság megszállta Palesztina összes fontosabb pontjait, mert az angolok által kibocsátott Fehér Könyv még nagyobb zavargásokra adhat okot.
LEZUHANT
közvetlen (felszállás után Tokió kÖ;0. léten egy utasszállító repülőgép. Uhu ml közrtt őt azonnal meghalt, öt súlyosan megsebesült. A repülőgép elégett *
BOSSZÚBÓL
felgyújtotta a pertlgueni cipőgyárat egy elboi-sátott spanyol munkás, majd a tó/, oltásához siető gyárigazgntőt és egyik tisztviselőt Iclölje-, utána pedig öngyilkosságot követelt el, A gyár nagy részben leégett, i
A VITÉZI SZÉK . í
[elkéri a nyugállományú és szolgálaton kívüli katonatisztek közül mindazokat, akik német, francia,\' vagy angol nyelvet beszélik, jelentkezzenek Budapesten a vitézi sziík-kapitányüál. , «
A Zalai KiUltiuy 8port-tla>ferwii)e TIPP-SZELVÉNY ,„
Beküldte:................
lakik :..............................................
Szerintem s vasárr.apl mérkőzések a kövelkezö eredményeket hozzak : NTE-PBTC......i... (... !...)
PHETC—NZTE . . .......(...t...)
KRAC-SBTC . . . .......t...:...)
PEAC—KTSE . . . ...:-.(.......)
PAC-DPAC . . . ._:...(...:._)
NTEll.-CsTK . . . _:-(_.!_)
DVAC- Haladás . . _._(_!_)
Szeged-Fradi . . . _!._ (._: _)
SSE-U|pe>t . . . ...:._(...,,.)
RETORTA
vasi nagy
IISSISli
vasalószén kapható nagyban és kicsiben
Erzsébet-tér 15. ¦ Arany Janoa-u. Teleion : 539.
A klikotntreMl volt UrbSrsa Blrtokesság Lagallalial Társulataiéi.
Hirdetmény.
Kiikomároral Legeltetési Társulat megbízásából közhírré teizem. hogy a társulat tulajdonát képező bor. bélvmOhaltrt, wegyaakerea-ketjeat éa koroaitiahelyl-eéget 1940. január I-101 1942 december 31-lg, a község által biten IrodahelyltMVget 1939 október 1-tfil ugyancsak 1942. december 31-lg, valamint a blrlokosság tulaidonát képerő ónálló vadáex-tertlletflt 1939. augusz\'us 1-101 1942. lullus 31-lg, vrgyls három éve 1939. június II-én delulán 2 Arakor tartandó nyilvános árverésen bérbeadjuk.
Az árverés lellételel a községi jegyzó hivatalos helyiségében megtekinthetek.
Ktskomárom, 1939. május hó 16.
KOncz Péter
a- társulati elník.
10JÉI
gyorsan, olcsón vállat
Kótalné Berény Zsuzsa másoló él lokizoroilló Iroda
Csengery-ut 29. I. om. ion
500 lépésre, vasút és tó közölt, potm..!.. 2úö négyaxBgaiost telek
tySaSlesfákkal, Sínkén 4 penjéSa
ELADÓ. 1«
Közelebbit ottani szomszédnál: Kuli.
{áno. űrnél, vagy a tulajdonosnál: Ibiwi mérnök Bpesl, Zuhatng-sor 11.
UhasatM kasai, sátor-, gén-éakocil-vlítlieilllii ,,»uy,iW, ..Akol. julányoa árban, kedvező tlzetést feltélelekkel. Továbbá Emergé gamlszlj, krémszlj. Kenfi-, henger-, traktor- éa autó-«)iU.k leglobb minőségben, legolcsóbb árakon kaphatók KELEMEN REZSŐ cégnél? Ugyanolt kSlesSBpoayvák éa xsakek Is beszerelhetők. |2SS
236/1939. Ikj.,sz.
A nagykanizsai Horthy Miklós városi kózkórhái nyilvános írásbeli versenytárgyalási blrdet
1.170 (egy száz hetven) tonna koksz, 16S (egyszázbstvanöl) tonna koksz brikell és 70 ((telvén) tonna daraboa szén szállítására.
II. 25 q (huszonöt méttrmirsa) mosópor és 15 q (tlzenól méter-mázsa) /Mosószappan szállításira.
Az ajánlatokat a v. közkórházhoz 1939. Június Itö 17-éti déli 12 óráig kell beküldeni Ezen batár-. Időn tul érkezeti és távirati ajánlatok nem lesznek figyelembe véve. A részletes szállítási fellélelek és a verseny tárgya iá »1 hirdetés a kól háztól beszerezhető.
Nagykanizsa, 1939. május 16-án Horthy IlUói városi Hi-uis kórház Nagyasaira!,
biztosítsa vetésit jégkárra
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
12872/1939.
Árlejtés! hirdetmény.
A város hivatásos tűzoltósága részére mintával ellátandó zári írásbeli ajánlatok alapján: »
14 Öltöny nyári ruhát,
14 Mony téli rubát,
14 pár téli csizmát,
\'4 darab t limite sapkát, Illetve
76 60 méler nyárlTeliaanyagol,
3340 méter lé\'l ruhaposzlóanyagot szerzek be, továbbá 14 öltöny nyári, 14 öltöny téli ruhának varrásl és 14 pir csizma lojeléal munkálatalt vállalatba adom.
Az öiszes beszerzendő anyagoknak és mintáknak a budapesti hivatásos tűzoltóság állal előirt mintáknak kell megfelelni.
Zárt Írásbeli ajánlatok folyó évi má|us hó 31-lk napjának déli 12 órájáig adhatók be a v. iktató hivatalba.
BOvebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1939, évi május 13. hm Polgármester.
magas nyomású asa r
f. évi novemberi lefizetésre kapható
Szabó Antal üzletében, Nagykanizsa fő-uis.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak a jóbatátoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó liunk, testvérünk, sógorunk és rokonunk temetésén megjelenni szívesek voltak, ezúton mond hálás köszönetet az
Andris család.
AU A*
Üzyts fahérss.mavarré segédet azonnal [elveszek. Horváthné Bogalln Kaid, Klsfaludy-n. I/a. ulti
Róaeallliér-kéaillö aaaakáaaAk vétetnek. Clm a kiadóhivatalban. H24
Megbízható taetjAréssáit izonnsl felveszek. Deutsdr, Deák-tér 10. 1431
WÁS^VÍTBL
Príma luaositáv bssauskarpa, fehérjédül ee-eiakarrtsa nvek, resto és Un. gai-l állandóan kapható kit- és niHy tétetekben Daaaabarg J. Aa W.I..
cégnél, Crasab«t-r
14. Telefon Sí.
téli
LAKÁtVOzl-rniELVlSÉÜ
Olcsó a.latkelflaea kiadó Eölvöi-léi 10 1395
Sugár-nt 25/b. számú családiház olcsón bérbe kiásta. 1405
HAramaaabAs kertes lakás verandával mosókonyhával, Csányl-ulcal magános háaban augusztusra kiadó. Bővebbel Roz-gonyl-utca 10. 1412
10X4 világos udvart katflaéa mtl-hetysek, laktlrnak juniusia kiadó. Király.
HAroaaaaekéa utcai emeleti lakás augusztusra kiadó, Lénárt borkereskedés.
Kataaabâa utcai lakáa augusztusra kiadó. Klnlztl-ii. 31. H29
HaeyajtabéB utcai emeleti öiezkom-fortos lakás azonnal, vagy anuusztns l-re ktsdó. Erisébei tér l-t: HM
Oaeaaarrat ITYa. ssai. káafcaa
ssép délllekvésU négyszobás Otsskomtor-(oa lakáa a második emeleten assssa-Issa l-Ara kiadó. Házmester.
BÚTOROZOTT SZOBA
Színház mellett cslnossn- bútorozott, csendes asaba, fttrdoszoba-hssználsttal május 15-re ktsefo. Roztzouyl-u. 19^
aaiSabaJAraáM utcai bútorozott szoba lurdóstobs-h.tználsttal kiadó. Sugár-uttVt.
1405
HAZ ÉS INGATLAN
EtaSe fő uton rtáromszobáa adómentes Hrdószobás caaládlház, egy ssoba IBrdő-ssoba.haainatatlal bérbeadó. — Horváth, Sugár-nt 43,_l"8
kOlOnféle_
AMtataMl — BérasstA uj, kényel.nes, áramvonalas lesolcsóbban Kaufmann Manónál „.j.-rt.ta T.uiu.. aia. isa
SSatamarasak llavalaaébal Vesetói Igazolványok kicseréléséhez szflksé-Ees fényképeket az előlit méretben olcsón és gyorsan kész\'tek. Vastagti Béta, fényképész, Nigyksotzss,
ZHLMI KÖZLÖNY
POUTIKAI NAPILAP. tXIadja : „KSzaszsasiil H T. Ha,,kaalm". Felelős kiadó: tatai Kirsiy. Nyomatott 1 a .Mzsazátsáal 8. T. a><,k..i.r.-
sysaSáJásaa tsaiyksalzsaa. (Nyoadíézt taWi Islal UrtW
7744
2271
7Sa Évfolyam 114. uiffl.
Nagykanizsa, 1939. májút 20. uombal
A* 12
ZALAI KÖZ
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barharlts Lajos
Elíllietéíl 4r«: egy hóra * ptílgi 4a Bttér. Sierkesildíígl is kidóhlvíLll teletöm TO-
IluvszKy Júios: „Sokat építettem, de né, tibiet ókorok építeni"
H Magyar Élat Pártja Jelöltjének virAfloe, dfoatalkapue fogadtatása a karOlat kBxeéflei\'&em
Zölasicntbalius, május 10
Alig hogy elhangzottak Jaross Andor országszerte visszhangot keltő, lelkesítő, harcias, kfotnény szaval, «llg hogy elbúcsúzott tőle baráll ké/fogás-Mii, testvéri (\'Jelessel Hovszky János, Nagykanizsa képviselőjelöltje, — kire óriási feladatok vámak a nemzet njjáépiió. e toréu, — percnyi pihenő nélkül, máris "utóba ülünk s robogunk Zalns.Gnt-balázsm, Magyar.Si.enIahelyn! oly tompéban, amily rohanó iramot az épülö-bon lévő ország mnnknlcndületo diktál.
Azt a bámulatos nuinkablrásl, azt B célratörő lendületet, mely líovszky János egyéniségének a magyarázója, kevés politikusunk bírja. El a nagy-bivatottságu, bámulatos energiájú Ciu-Lcr, a/, élet embere, kinek alkotó munkában oJtöllöJt éVÚzedelt óriási paloták, gyárj, ipari és kereskedelmi vállalatok sora igazolja.
Kerületének községei — umig nem ismerték egyéniségét — kissé várakozó tartózkodással fogadták, ma azonban diadal kapukkal, szivcs-lelkes, odaadj igaz mng\\ar sjCrctellel várják a májusi virágpoinpálwi öltözött falvak s alig akarják elengedni egyik községéből fi másikba.
ligyik községének lelkes bírája a távol balatonmenti falujából kíséri ct önként programot udő útjára, hogy inntt ő mondja:"\'tudja még általa Délzala népo Ls, hogy líovszky János közlőn járására
a kormány az 6 vidékükön már meg Is Indította a szarvasmarhák exportcélra viló bevásárlását,
már sok vagon élőjószágot el is szállítottak Olaszországiba s u közeljövőben itt ls megkozdóoik az állatvásárlás, ami tekintettel n rossz, árakra, jótékony megváltást jelent a pénzszűkéién tengődé gazdatársadalom számára, mert az állam magasabb árat fizet a rendes forgalmi árnál, Debrecenből, Budapestről, u Nagy-
ulföluröl, az ország minden részéből felkeresik ismerősei, tLszlelöi a kerü-leióbcn. hogy megmondják választóinak; Íme, ez az ember, ez a nagy, országszerte Ismert ember lesz a ti követeiéit, kinek termő munkája) nyomán virágzó élet fakad azon a környéken,, amelyre a lábát teszi.
Fehérruhás leányok, száz levente, a község apraja-nagyja ott áll a
zataszéntbalázsi
iskola előtti téren, három aprói magyarruhás leányka díszes virágcsokrot nyújt át a falu .nagyjainak > no vében a képviselőjelöltnek, ki sorra öleli, csó kolja a három apróságot. Varga i„ Péter üdvözlő beszéde után
Balogh Oyula
kormány főtan áesos, a debreceni Baross Szövetség elnöke szólalt fel. 450 kilométernyi utat tett meg Eabrcoenböl idáig, — moiiílla — hogy Itt légyon uíból hitet Hovszky János ineUett; akinek busz éve csatára. Kis, hideg szobából indult cl líovszky János épilö munkájára, amikor a kommün után minden romokban hevert az országban, A Baross Szövetség progminjával indult, m«ly a fejlődő magyar élet programja lett.
líovszky beszéde a földosztásról, szeretetről és korbácsról
líovszky János Jaross Andor nagy kanizsai beszédének azt a részét emel te ki, melyben annak szükségeségét Játja maga is, hogy áz ország népe1, nitnt egy -hudwreg, zárt oszslopbuuí bátran törjön előie a reformok utján, mely boldogabb, szebb jövendője felé vezeli. ne pedig tagozódó t-\'tan, geriOaharcokban, mert igy szét-
forgácsolódna az ereje. MiiKfinkA-> Ulk a maga helyén kell leljcáicnU) kötelességét- Szerves, szoros Összefüggésben áH nemzetünk a ba-. róU á\'lamokkal, kiktől nem szégyen, hanem szükséges átvanui azokat az eszméket, melyek nekiül nc^u boldo-Bjlh.itunk, nem fejlődhetünk-
Százak, meg százak hallgatták ir.oj g"f«>nou keresztül az iskola előtti téren líovszky János\'beszédét, egyszerié csak, — mintha csátorijukból öntenek — hatalmas nyári zápor kerekedik, a hallgatóság nzőuban he. lyén marad, majd 0 kép viselő jelölt felszólítására az iskola lermek be vonul, jó része azonban nem fér be s a szakadó esőben hallgatja a nv»}iu.s-szárnyaiásj beszédet,.
— A nemzet életében olykor *zü-nel állt be, — folytatta beszédéi -de ez-\'nem a természet törvénye, ez abnormális állapot, amit B lakosságnak csak egy csekély ré-sze idézelt elő : azok, kiknek soha. sem volt sorsi-kö/.üsségük a nemzettel-
— Nyíltan megmoudokn : teljesen a jobboldalon á\'-ok, nyíltan megmern-dom: isjuetefm egyesek hizafiatlan, önző munkáját, állásfoglalását, akik-, tői mielőbb meg kell szabadítani a nemzetei. Lelkiismereteim, közéleti mjltam niést dtklál, nem meddő Ígérgetést, Usizep egyik-másik képviselőjelölt cmnyl földet oszlott már szél. hogy Gibraltárt, talán egejz Afrikát ás felparcellázta már hiszé. ktiny választói SZáinára, Mindenki aniíyira. (v állal kőzzék, amennyit az ereje, meggyőződése és hite diktált mert tnugu BZ ígéret, h^» ntím váltják valóra, annyit ér csak, mint a sza ppanbu Imrék ¦
— Krisztus mutálta meg 2000 évvel a szeretet Uttfit nekünk, de bizony ő is korbácsot ragadott s ki-. Verte az istentelen kafámkata temp-
lomból, p\'midön azokat kufárkodáfon érte ott. Hitünk, vallásunk szereted tén klvfU a mankaszereiét, a becsÜ-J Jelenség szerelnie, az összetartás, egy más megbecsülése ejmel bennünket naggyá- Veletek együtt sir fajdjai^ mátokban, veletek együtt osztozik örömötökben a lelkem, u szeretet: fajomnak a szeretete hozott ide hozzátok, ,már pedig a szeretet értékel mérhetetlenek, hrannyal «cm lehel latolgatni- , i
Cs. Darab József, Balatonfüred bírája a magyar fal-
vak sorsközösségéről, n keresztény magyar kereskedelem fellendüléséről, valamint az östermények értékesítésének nehézségéről be&zélt, a mi fJjtyos gondot rő n kormányra.
Vukfos Istvln
arra hivla fei a választópolgárok figyelmét, hogy a politika ma (mát\' nem url huncutság, mfcnt olykor volt, hanem becsületes, ^cleiösstég^ teljes, nehéz mesterség-
Aj választópolgárok harsány éljenzése, kitörő lelkesedéíjo közben fo\'y tatla \'.ltját Hovszky János f
Magyarszerdahely
felé. ahol a zuhogó esőben is boKh száz főnyi híve várta az élővirág, glrhmdokkal diszfletl diatfalkapu alatt az iskola udvarán, pnpp Edit tanítónő s a köré gyülekező leány-koszorú hdalmflw virágcsokrokkal itt-gadták, majd pedig Papp József lg, tanító lelkes üdvözlőbeszéde után ti képviselőjelölt lépeti a virágdíszei pódiumra.
Az elfogult „megváltókról" beszélt Ifovszky János Magyarszerdahelyén
— I-jtjen a mi követünk,, éljen grör TekkI Wl, éljen Magyarország kűr-inányzőjn! — kiáltolta a lelkes szerdahelyi közönség.
— örülök, hogy mint minden községben, itt Js a megértés hangjára találok, — mondii Hovszky — no is nézzen senki kétkedéssel, vagy bizalmatlansággal a kormány politikájára, mert ,
a kormány azl az egyetlen célravezető politikát folytatja, amit korunk szava diktál.
Hirdetem a kétkedőkkel szemben, hogy most, amikor a kormány mindent meg fog valósítani, sün) n dolgozó, oly sokat szOnveclelt magyar nép erdekében szükséges, nincs senúni szükség . a Siéthuzásrn, amit egyes emberek szilának — akik vujmi köveset ériének a [wliUkához — ős saját magukon kívül a világ Megváltóját is kicsinynek Uiláluák eJfoguItságukbau az é>etö problémák megoldására. N«ui oldjuk niog a magyar anyák, "pák, gyermekek sorsát, hogyha a domugó-gia, az Ígérgetés csalfa ösvényére vezetjük őket, mert
a teljesíthetetlen ígéretek kora lejárt, tettekre van szükség.
— Nemcsak megőrizni, hanem fejleszteni, gyümölcsöztetni kell minden
javunkat, kiuesöuket, tegyen az s>eu lenij„ vagy anyagi érték, i ,
— N\'okíink darabonként kell össze, szednünk munkás, laukadatluu szor. galimi ko/oiukkcl Nagymagyarorsz% csonkjait, hogy újból mCgleremtliessük Nagyiuagyarországot. Falutól falura, városról vánism kell járnunk, meg k«ll fognunk egymás kezét, meg kell teremtemuik a nagy magyar egyscijöt^ bogy visszaállitrwssuk Uz Ö-ssicszubd-ul meggjalázotl Nagi\'müz.Jrarország képét Európa térképének a közepére,
— Atyám földel tUrö paraszt
volt
- folytatta beszédét Hovszky — anyám az orsrig egyik Lcgúá^ryobb iiuiroscsaUdjából SzánhüdU. Büszke vagyok rájuk, büszke, mert dolgos, szorgalmas magyarok, kik abban a szellemben neveltek, amelyben most állok itt nemcsak etőttetek, bánom az egész ország elölt.
— fipiteltcm, sokat épitóltom\', do még töbl>et ukurok építcnll \'
.A község v;Uasttóix)tgáral alig akarták elengedni Hovszkv Jánost falujukból.
— l^gyiitlcscji előre a kcicszTény és nemzeti ősszefof.\'ásra I kjóltgitn ken-ilötloboglatva Ibscsljaítól a ké\'pvisélö-jolólt.
Ha a gazda venni vagy eladni akar...
Milh Lenke és Pálffy Ida nvijt. ját át a virágcsokrokat,
dr. Balogh Oyula
kormány főtanácsos, a debreceni Baross Szövetség elnöke emelkedik szó Ifisra. A Vcreckel szoroson át; mészf-s\'zb keléiről érkezott alföVdi magyar tipjsa őméltósága, ki a h»rtobigyÍ b-jckák üzenetét, a debreceni Nagyerdő fuvallatát hozta-ide, a zalaihe-gyek közé. ,
• - A keresztény nemzeti jobból^ dali esznw a munka értókét helyezi előtérbe, — mondja. - A, kormány, 1 egyik k\'atoiitosabb feladatának t ia
Hovszky János virágdlszes kocsija ezután i
/Magyarszentmlktós
felé halad. Benn az autóban már nem férXel a sok virágbokréta, a\' kocsi tetejét is vlrégerdö borítja-A mezőkön munkálkodó polgárok kezében megpihennek a szerszámok, a kalapok leperdülnek a verejtékes fejekről, férfiak, asszonyok integetnek »ls!enhozottat<\' i — Éljen Hovszky, éljen gróf Teleki! — kiáltja utcahosszal is a falu lelkes népe- , , | .
Í559. máfug gfl
mezőgazdasági és ipari termékek megtelelő érté keltéséi tartja. Eddig az volt a hclya\'t: hogyha 11 gazdi" venni akart valamit, a kurtcllelf kiharácsoló politikája folytán csak méregdrágán vásárolhatott, ha cXJ adni akört, potom áron kellett eladnia terményeit. ,.\\ ;\' .
Bemük .ja választóinak líovszky Jánost, a frontharcosok egyik elnökét, ki részt veit az el lej) forrad a lomban is. Büszkék lehetnek a választók leendő képviselőjükre, mert kevés oly képviselő lesz a parlament-Magyar kézfogás
Hatalmas éljenzés, tapsvihar közepette most líovszky János emelkedik szólásra. Beszédrétuck lényegété következő mondatodban foglefljuk Össze: 1 i , . i \'
•— A sok kálváriát járt felvidék* magyarság csakis istenbe vetetthM tének, összetartásának, kéz kézbefo-* gásának, törhetetlen magyarságának, egymás nwgbeosülóiiéiiek köszön-\' heli, hogy tezakniagyarerszág egy, része ismét v^-szjakerült az anyap országhoz. I \'
• — Nagymagyarországnak egy darabját, kis, de értékes darabját sze-, reztök csak vissza, sok tennivalónk] van még; sok magyar testvérünk-szenved ide-v,. impérfcimok nyögés ben. Ezeket * testvéreinket is csak, egyesölt erővel kifejteit héroszi munkával, egy táborba tömörülve, egy testttéi, egy leiekkel étethetjük; csak: keblünkre, nem pedig szétfru^ ZássaJ, megnem ér léssel.
— Magyarok, fogjunk össze, hogy gazdaságilag is, rjolitiknjtog is meg-< erősödjünk, hogy megteremthessült az aj Nagymagyaroi-szágot, mert soha sem volt oly nagy szükségünk q kézfogásra, egy táborba tömörülésre, mint ii mai vliwfeihős világban I i
ben. kinek olyan közéleti múltja lenne, mint Uovszkynak.
Vukloft litván
képviselőjelölt hitet tesz a magyar kormány b líovszky termő munkában lóltött élete mféllet. Öt is jc-lölle lajstroma Hstán a kormány s azzal a kéréssel fordul a néphez, hogy Uovszkyra szavazzanak, kl polgári származásánál fogva az Ö vérük- Összetartásra, összefogásra buzdítja n nagyszámban megjelent választókat, mert minden széthúzás bün a nemzet ellen.
. viharfelhők alatt
A kllörő lelkesedéssel fogadott beszéd alán líovszky János hossz isán elbeszélgetett az ünneplő néppel, majd ; f
Fűzvölgy felé\'vclte irányát, ah>l Méter Kata-* tnlin tanítónő tanítványul élén s n község lelkes polgáraivá] együtt Czi-gány Ferenc körjegyző. MáHy Géza tanító. Schmid János bíró fogadlak
Darab József
b:tln Ion füredi bíró elöljáró beszédében megemületie, hogy n Balaton partján épült ősrégi falujában |$> merkcdelt meg Nagykanizsa képvl-* selőjelöltjérel, együtt dolgozott vclo B Magyar Tenger fejlesztésén, otl hallotta töle vagy *|
tizenöt évvel ezelőtt
az immár szállóigévé vált mondától, hogy : keresztény, magyar kezekbe kell\'adni a magyar kereskedelmet, a nyersanyagok, iparcikkek értékesítését, mert csak u nrmka a magyaroké, a gyümölcsét a magyar nép nyi\'t lelkületébe beilleszkedni nem fcidó, messziről jött idegenek arat. Jék. , í .
„Aki fejjel megy a falnak, nem a falat töri össze!"
•— Annak n munkának vagyok az embere, ki ellenszolgáltatással akarja és fogja megszolgálni mindazt,, amit a nép érdekében n politikai .élet terén biztosítani aknrl — emelkedett szólásra líovszky.
— Nem ígérek egyebet, nem vagyok ráutalva, bogy az igérci földjét csillogtassam előttetek, — amit lilába keres, fok a földön — csak azt, amit búikat-dalian munkámmal, társadalmi és politikai összeköttetéseimmel, Istenbe és Hazám storetfilébe, boldogabb jövőjébe \\etcll liitemmel megtehetek.
— Á szeretet, a dolgozók egymás iránti inegbecsülést birdetem,
— A Magyar fíiet pártja; a magyar nép akarata. Erős és el fogja érai célkitűzését, a boldog Nagy magyarországi feltámasztását közös, megfeszített munkával. Vegyétek II is fel a MRP köntöy nél s ne \'liallgassaiok uz Ígérgetőkre. Ostobaság a nagy erővel szembeszállni, — az ellenzéknek nincs területe itt. amikor a felelős kormány törvényes és n»m forradabni utón Imjtjn végre mindazt, ami a nemzet . érdekében szükséges, — aki fejjel megy a falnak, pem a Halat, banem a .fejéi töri össze.
Hosszúvölgyön
Schmid Erzsike, Sebmid István bíró
leánya mondott ödvözl.\'ibcszédel u község aprajának, nagyjának a jelenlétében,
líovszky János arról beszélt ,bogy a múltnak különböző tagozódási, irányát fogja az ország fcLszámolni. A felszámolás gondolata átütő erővel üt a szivekbe ó-i a leltekbe. iGsak\' a kötelességteljesítés és a kiejtelt szó szentsége lehet irányadó a Hazával, családdal és a nemzet egyetemével kapcso-.latban. Gróf Telelői Pál és kormánya azt akarja, hogy " múltban történt mulasztásokat jóvátegyük, bogy a nemzet életében a puritánság, a tlsz-tcsség^száva legyen at ur a nemzet érdekeit kiépitö kersztény államban. Egyéni érdekeinket sokszor egyelcmca erdekekért kell feláldozni.
Tomboló lelkesedés közben indult hazaiélé, Nagykanizsára Hovszky János felvirágzott autója.
KUNGL LAJOS
Naptár i Május 20. szombat. Rom. kai. BernartUn. Protestáns Bemard, Izr. Szlvan hó 2.
Gósfflrdő nyitva reggel 6 órától este 6 órálf (hétM, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Rossz irt sáros ut •mslksdö vagy hegyi ui
FORD EÍFEL ára FORD V.-8 ára
Körzetképvlselő:
legmegbízhatóbb kocsija
» FOEB.
3.250 P, évi adója: 6.125 P, évi adója:
W 100
TEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
Az ország megvédéséről, a fegyveres békéről, a Jobboldali forradalomról, a földreformról, gazdasági kérdésekről
beszéltek országszerte a kormány tagjai a csütörtöki választási gyűléseken
Csütörtökön az egész országban tovább folyt a választási küzdelem és minden kerületben népes nagygyűlések voltak. A kormány tagjai közül \\ [
Teleki Pál miniszterelnök * * it Szegeden mondott í&S-\'iV nii«y beszédet a taf-nyavllóg nép* előtt. HangsrjTyozta a hndH sereg felszerelésének! és megerősi ésének fontosságát, mert hiába guzdagejj dunk. ha nem tudjuk megvédeni a/; országunkat, ha valakjnek a fogai fájna rá, vagy keresztül akarna raji menni. Ha erős hadsereg Van, Ide csak az jöhet be, akit ml en-,1 gedünk. A földet magyar kézbe keli adni, —- mondotta. - A földreform során minden okos gondolatot meghallgat és a vidék g;izdfltársadhj_ mával kíván tanácskozni, hogy az ország mi\'y részén milyen megoldások lehelnek a legjobbak.
Csáky külügyminiszter
Kecskeméten beszélt és az általános európai helyzetről szólva kljeién, lette, h.jgy clkövetkezhctlk « fegyveres béke korszaka, de lehet ybgc>\\ h\'»gy egyes államokban az önvédelem tűimérelezett^gc támadó éU ölt. A magyar célklttlzé«kcl Ismertette, amelyek igy foglalhatók ősst-sze: »tcremtö Igazságos béké|«. |
Keresztéi Flsohar Fereno
belügyminiszter Balassagyarmaton mondott beszédet. Megállapította, hogy a pártok célkitűzései kőzött nincs lényeges különbség, de fl.
gyelmeztette az ország közönségét, hogy ne öljön fel délibábos jelszavaknak és ne higyje, hogy a sokat hirdetett jobboldali forradalom más lesz, mint az 1918 évi forradalom-Csak kemény, céltudatos munkával lehel kialakítani a boldogabb Jövőt. Kundot- Antal
kereskedelemügyi miniszter Esztergom választópolgársága előtt ^fctxj szélt. A kisipar támogatása»61 szóU és az általános gazdasági helyzetiavulására mulatott rá. — \'
Darányi Kálmán
volt miniszterelnök Balatonfüreden be. szélt ölc/cr főnyi közönség előtt. Hang-súlyozta, hogy a Gömbös Gyula által , gyújtott fáklya van Vnost Teleki miniszterelnök kezéfhon, *\'kl részére bizalmat és megértést k>ír. Rámutatott, hogy a magyar arról a földről,, amely az öví, nem mond lc soha. A nagygyűlésen Darányi után felszólalt Esz-terházy Móric gróf Is.
Tasnády Nagy Antal államtitkár Móron, Jaross Andor Mozőbcrénybcn és Gyulán, Teleki Mihály földművelésügyi miniszter Dorogon, Antal István államtitkár Pomázon mondott bestéden, de ezenkívül az ország minden nagyobb városában tartott gyűlést a Magyar Klet Pártja\'. A gyűlések egyl. kén felszólalt
Imrédy Bála
volt miniszterelnök Ís( aki, a zsidókérdésről ós n földbirtokierormról szólt a választókhoz. Hangoztatta, hogy olyan megoldás nincs, amely minden embert kjclcgiieno. A földet n kisgazda kezéjw akarják juttatni, a magyar külpolitikái pedig a bejárt régi utón kell (folytatni.
a^ssty»aa*tsSiS*<sai*aa*aSa^^
Halifax lordnak alighanem Moszkvába kell utaznia a holtpontra jutott angol-szovjet tárgyalások miatt
I Párls, május 19 Az\'angol—szovjet tárgyalások még mindig holtponton vannak. Párisi körök tartózkodnak a helyzet kommentálásától, de azt hiszik, hogyltalifox lord párisi és genfi tanácskozásai sorén rajból megkísérli « tanécskozá-fsok folytatáséi. Franc^torsjcág haj\'-i landó "közretiteni és ha b genfi tárgyalás nem rezei ne eredményre, akkor Hullfax személyesen atazik Moszkvába, a Népszövetség tanácskozása után. i.l
A török-francia egyezmény ára
, Párls, májas 19 Isztambuli jelentés szerint mérvadó
körökbeit agy tudják, bogy a francia—tőrök szövetségi - megállapodási eredményeképp Franciaország vegj leg lemond a Szandzsákról és u Szandzsákot egyesíteni fogják Tórftk országgal. , . í ! \'
Román jugoszláv U111 ügy mini ü-a-terl találkozó
Bukarest, május 19 Gafenou román külügyminiszter és Clncar-Markovic-s a közeljövőben egy dunai hajón találkozn3^- Be„ avatott körökben agy budjék, hogy a találkozásra már vasárnap sor kerül.
A német követelések a bécsi gyarmatügyl nagygyűlés előtt
A gyarmatügyi szövetség „nafctfgyü-lésén a szövetség elnök© nagy beszédben hangoztatta, hogy Ausztria és a szudéta-vidék vlsszakerDlésével és Cseh-Morvaország bekK]]csoláfiá\\\'al nem -szűntek meg Németorstág gyanmitúfeb\'i igényei, mert a visszakapott vidékejí is ugyanolyan sürQn lakott toralotek, mint Némeiország.\'A gyarmat kérdés fcehál Németországnak aetszükségleto,
6p ezért német Kelet, nélnyuftat+Vn-laáról, valamint Kamerunról és Togö-rói^ ugyszintén i>- déltengeri német területekről Németország sohaseui mondott lo 6& ma is tulajdonánál* tokántU mert békés irton é1* n fennálló jog alapján szerezte meg. Végül annak a reményének ndott kifejezést,, bogy. a német élettér e problémáját a Vfeér sikerrel megoldja, .. . J
1969, gflg jgj
Fehér— Színes— Szand*!-Tenlsz—
Cipők
Mlltényi-tfi
(Fö-ut «.)
A rosssae uttsst miatt majdnem felborult egy autó a vasúti utón
Szerdán este a budapesti személy vonat érkeí\'é-é után az autók befutottak a, kanizsai, állomásról, amikor egy külföldi autó ngyancak « város felé tartott utasaival- Még a sorompó előtt az úttesten egy gödörbe szaladt az Idegen autó, nekiszaladt az utmentl fának, azt kidöntötte és az utca szélén lévő virágágyakat is legázolta- Az autó a zsidótemető melletti élfisővé-nyen akadt fenn, hajszái nijj i tehát, hogy nem zuhant le a temetőbe vezető, mélyebben fekvő útba. Szeren cséré sebesülés nem törteid, de az ajtó használhatatlanná vált.
Legfőbb Ideje lenne, mlg végzetes szerencsétlenség nem történik, rendbe hozni ezt a legforgalmasabb utvonalat, hogy ne kelljen a gépkocsik mik a rossz úttest gödrein bukdácsolniuk- . ( ,
Szombat
BUDAPEST h
6,45 Torna. — Utána hanglemezek,
— 10 Hiiek. - 10.15 Ifjúsági rádió.
— 10.45 Mit nézzünk meg? — 12.10 Járóka peri cigányzenekara. — 12.40 llirok. — 13.20 Időjelzés, időjárás-jelentés. — 13.30 Hanglemezek. — 14.30 Hírek. — 14.45 A rádió inOso-rának ismertetése. — l!T Arfolyamhl-rek. — 16,18 Héjjas Pálné előadása.
— 10.45 időjelzés, hírek.
17 Uh ok szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 A Vasutas finCk és Zenetársaság énekkara, — 17.45 A;rádió pos. tája. — 18.15 Pázmán György zongorázik. - 18.45 Vitéz IJaksay Antal előadása. - 10.15 Hírek. — ltf^i5 A rádió szoloiircnekara. — 20.25 Rádió a rádióról. - 20.40 A Pécsi Egyetemi OtegdJakok vidám rádió-estje. - 21.40 Hírek, ldöjárásjclenlés. - 22 A békés-csabai mezőgazdasági iskola hallgatóinak ballagása. — 23 Heínomanu Ede jazz-zenckara, — 0.03 Hírek.
BUDAPEST IL
17.10 Felolvasás. — 18.10 Magyar nóták és csárdások. — 10.30 Mezőgazdasági félóra. - 20 Hhek. - 20.20 A Pestszenlcrzsébeti Levente Egyesület fúvószenekaré. — 21.30 Időjárás jelen-tés. V V .
BfiCS,
7.10 Vidám lemezek. — 8.30(Könnyű afioe. — 12 Szórakoztató zeoetC— 14.10 Tarka lemezek. — 16 Dobrindt zenekar,
18 Könnyű l>ócsi zene. — 10 Hamburgi és l>écsl fiuk, lányok dalestje.
— 20.15 Dalos-zoués est 22.30 Köln
Az agyvértódulá*,a sz.vtzoron-ffás, nehéz légzés, félelemérzet és az álmatlanság, ha ezek a rendetlen tzékOratéi következményei, akitor az enyhén de blzlóáan ható termeszeié* „Ferenc József\'\\ke8e-rüvii használata állal igen sokizor (Ovid időn belOl megszánnék. Kérdezze meg orvosai.
Vozáry Aladár felvidéki képviselő is felszólal a kanizsai kereskedők és iparosok holnapi értekezletén
Értekezlet lesz holnap, szombaton este 7 órakor az Ipartestület szék. házában. Az értekezletet vitéz Tóth Béla, a Baross Szövetség elnöke és Samu Lajos, ez Ipartestület elnöke hívták össze és azon Ilovszky János, a Baross országos elnöke fog tájékoztatói adni o kormánynak az ujabb törvények hatálybalépés révén előállott uj ipari és kereskedelmi prog-
ramjáról. A sok időszerű tudnivalót igérö értekezlet iránt ipari és kereskedelmi körökben érthető érdeklő, dés nyilvánul meg. annyival is inkább, mert azon nem csak Ilovszky János, hanem • .
Vozáry Aladár
a Nagykanizsán tartózkodó felvidéki képviselő is felszólal,
1939. a jégverések esztendeje?
rx
Még a meleg idő be sem következeti, mégis nz ország minden részéről nagy jégveréseket jelen, tellek. Jándoii, Vásárosonményb.tn, Debrecenben, Nagy kerek II*h, Nagyi* bereznán. Jászapátiban, Beretlyójj-í aljban, Szolnokon, Tiszaroffon, Pécsett, Győrólt, Békéscsabán, Ujhar-lyánban, Szekszárdon, Gyomon, Dj-na szerda helyen, Galántán és Kecske mét határában fordullak elő nagy jégverések. Bár ezeknek a jégveré. seknek nagy része — szerencsére -esővel jött, de még Így is óriási károkat okozott a mezőgazdaságban;
Ugyiétszlk az 1939-es év rá fog duplázni az előző évi Jégverésre* már pedig az 1938-as évre mindig szomorúan fog visszaemlékezni a magyar mezőgazdaság.
Szerencsére az idei évben a gazdatársadalom felébredt, maguk \'íi biztosító társaságok is erőteljesebb; működést fejtenek kl, különösen a gazdaszervezeteknek a bekapcsolása o jégbiztosításra való íigyelmezletés-
ben vótt olyan hatással, hogy különösképpen a kisgazdát ár sadaiom na* gyobb mértékben veszi Igénybe a Jégkár elleni biztosítást. Ezt egészen helyesen teszi, mert ez nemzeti érdek is. Ma már nincs az az időt, hogy, adóelengedésért folyamodhasson a lakosság Jégkérosodás esetéten akkor, amikor a védekezési lehetőség megvan azzal, hogy a terménye* lt jégkár ellen biztosítja. Tudja min denkl. hogy amikor a meleg időkbe köszöntenek, akkor a jfrígveréseM mér erőteljesebben jelentkeznek, ezért teszt minden gazda okosan, ha terményelt Jégkár ellen biztosítja I (?)
Biztosítsa vetését
Jégkárra
Hat éves Ietenyel kislány baiala a szekér alatt
Szerdán délután Horváth Károly Ietenyel gazda trágyát szállított a földekre ökrösfogatán. Hat éves Mária nevű leánygyermekét felültette u szekérre, ö maga elől azs Ökrök mellett haladt. Egy zökkenőnél a kisleány leesett a szekérről olyan szerencsétlenül, hogy a mintegy 14 niázsás szekér keresztút ment n, gyomrán. A kerekek borzalmas tavinkét végezlek a kicsi testen- Horváth
gazda autót kerilelt, behozna haldokló leánykáját a nagykanizsai kórházba, de még a felvételi irodában voltak, u kU Mária már kiszenvedett
\'A rendőrség a kts holttest fel boncolását inditványozla, ami a tÖr-( vényszék vizsgálóbirájánuk jelenlén tében ma délelőtt a temető hulla-, házában megtörténi.
A halálos szerencsétlenségért senkit felelősség nem terhel.
Adolf Menjou uj filmjét nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden hélen két ingyen mozijegyet sorsol kl előfizetői között. f~>
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Györgyikék János, Király-utca II. MUhofftr Samu, Ba/za-ulea II.
Szombaton és vasárnap mutatja be a Nép-mozi Adolf Menjou és Andrea Leeds szenzációs uj filmjét: A rejtelmes ajánlólevelet. Nyerteseink a filmet szombaton nézhetik meg.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai KözlOny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2-6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Motorvezetők figyelmébe!
Vezetői igazolványok kicseréléséhez szükséges Hnyképa-kal az előirt méretben oloaón és gy oraan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképász, Nagykanizsa
Fűszer és osemsfle
(A prózai együttes bemutatkozása)
Szerencsés darabot választolt |9, társulat prózai együttese a bemutató kozáshoz. Szerencséset, mert ége-l tőén időszerű táisada!om-g!a2kl|nsjag| problémák mérkőznek benne. Szte-i renoséset, mert Csattbó Kálmán-élő] embereket öntött formába a paplmfj son, tragikusan és vigasztalóul, mai, embereket, » régi és azuj világ mes-gyéjén találkozó típusokat, emclyelc mind hálás feladat a színésznek. , 1
Hogy a Fűszer és csemege széz>J Szer ment Budapesten, nem perdöntő a véJeméiiyalakltá*aiikbJ*n- (Száz-; huszonötször ment Pcslen M Egy bolond százul csinál, nminél bárgyubJ bat, zagyvábbat, magyar szellemtől, de egyáltalán minden szellemtől id(b-genebbet afrikai mátröz-bárok sztnH padán »e találni. Ezt látva nem csak) értette, de érezte :.z ember, hogyi miért volt szükséges a keresztény, magyar kultúrát és művészetei a kttn m»ral intézmény Ráncai mögé men-t leni minden Visszaesés ellen, amit el művészet szabadsága ncvétan elkö-< vertek.) Hogy Csat hő Kálmán Irta ésl hogy Yojnits-díjat nyert darab, -h nem fontos. Erre <»zt lehet mondani : - könnyű ma Csuihónak | A Füszen és csemegének sikerét az dönti el, h<»gy iikl megnézi, érzi belőle áradni !1 ma levegőjét; látja benn vergődni; régi életformákon kérödzenl, uj ösvényeket taposni u ma magyarságát és mindezt egészséges magyar irodalmi köntösben, mindezt mélységesen, megrázóan Igaz erkölcsi tartatommal, mindezt művészi ériékés! izlé-i színvonalon. F.rzi nz ember, hogy ez nz, amiériazirodalom, színház tájékán is uj világot akarunk! Ez az uj és egészen magyar szel-, lem, levegő, nyelv- Ez a keresztényi morál értékével is lemért szlnpadJ irodalmi termés, amely szórakoztat ls, szép is, derűs Is, de méiy Is, mint nz élet és mondanivalója, sziveket remegtető, kőnnyezlctő, tapsol követelő mondanivalója, intő szava van n magyarság felé. Ez a kereszlény magyar irodalom, amelyben nincs a gyűlöletből szikra sem. nmely egészen a miénk, a lelkünkből való, dei magáénak vallhatja, tanulságait levonhatja, életelveit, szellemiségét elfogadhatja bárki, bármely tálwrhoz, bármely nációhoz tartozóként él is magyar földön. j :

A Fűszer és cscmegé-röf annak idején szerettek a pesti kritika némely frontján kézlegyintéssel be-i szelni és elintézni azzal, hogy —-propaganda-darab. Kérdem nzoiW bán: — mennyivel kevesebb a mü-í vészi értéke «zért, meri a könmlnJ kőnleginkább egökérdések közényul és udu lyukad ki, hogy a keneskede-lem a magyarnak ¦cm lenézendő foglalkozás, mert azt is úrivá szépíti a kötelességtudás. a munka nemesi oklevele. Nem kézlegyintés ján ezért Csathó Kálmánnak, hanem]
Hungária kerítés íona tol* nagy raktára. —
ISI
Hmszkének kell lenni reá, "ki tat a vezércikk.szerü, látszólag száraz tér mól, egy kis bolt éleiét irod.doinina,
nir. e**$Uál vi,U.i iű. Hol v-m
az megírva, hogy csak ®gyon csürt-
( iv-.i í h/^n\'bdi lúiiéuvUíkkv\'!, i--.il.
buj-hujrhujráí irredentával, csakbüu ügyi rém történetekig-lehet és szabad irodalmi és színpadi\' éifcteW.* dést köwtelni ? Az eltenM^je^*r I A\'ttÚt városa cimi\\ ainei^kái tfooH bói:mi tamilt átütő erejű siker* n* amerikai művészetet- éitzdábsn neaii tulságMan. értékelő- Etirtipátanr At a béturstXg, amivel szerelem nélkül dolgozott fel egy söWtWruyéfci tár. sadaWnt prebJérmM", az elhagyott gyermekek c^varRó-világának meg-nemcsllését. A ma irodaJina iveaii mtvAHtat U. szóivsuVoiitUáab-au, ideg-csiiwMtu táncul tdáííábaa és aUs"u, hagy ki uiíi IkArttunttt iMJU. A ma Ito < 1 ¦\'Imáiwk , a; ma- iinlfeuáta&k « » i-\'iló ruábój f.ilcatlt kotakiNsógai van-n-\'k -i.w-uiiüci\' ivagy, K>\'iidj;\'iv.al -.-tviu-i betk K«>W«wiágek,. -onalyek éppen mául jekmtiseatttk ta\\ kiöAeieló erővel, 11*0*1eddig kjtyji tkji\'t^Uilt veJükr Ezt ... kóU\'Wwá&tl. teljositeUü nála.szokatlan vlívcI és hfttánozoU*, ságga1 a. íjubk\'u- .sokszor, liiiü-nnaliv. l/u-LVithó Ktilmún éw-.«at teljedtetlo vitézt Jakatófy D*»*ö> emlUr mind-, jiüjt btiiiiut\'dko/.6 prózai ulóadáMil -¦-\'-1 tüatc níii<-m<.i. Ugyjéf*»riik.i .)-¦¦¦ kabffy -,\',•/,<\'>. pra#wrm>t adott s e#•* pi\'.i^.\'.uji tiszteletet; kávehi,
Azokra, akik. fitymálva szokták emle^tiiL hogy ¦esjk. P«steu érdo m«s. szfaiházőa meanK alaposan, rá-eálpUa Fűszer és csejntege^kiuUfsat benrJbitóift. Aki nem csak mondja, hinieoi valóban jár Is pesti atalSf^ /¦\'kbn. Igazait kelt; hogy adjon ebben. Sok pesti i\'io ulás akaa*, amely müW vészi dss/.uiifiMÍh-ui. becsületes g.nii dossagéb«iu az együttes fegy^lra*>i z^tségében, rendezői telkÜs^relesJ. ségben nem éri el a. Fűszer és &C4 megjp kaniz>aj bemitatójáJ, JnfcaJzj n> mint readczA, lie.ide miat Játéjfr mester remekbe rw>lgvzott BSBa] u előadással, ku-x\'ívju^-ii szépek ,.pííj eifiadéí küísAságfcL diszíe.ek, a szíjdj nlkvl elrendezés, csoporfok ruozgaj,
távi, stb, , 1
*
A íu.W-.í együttes kitűnő. Akiket, i\'-nu\'iv.sokkéui IáJI ml. vkzoní azok
köaü" Ké^\'raajjky K*4r<>ly imgyapoíái. keU kU\'.\'\'.,vliniiik, ili\'.\'uiiüí. sikoja UKtf-gó iülhWn.,l leluil^éti\'.Miek aj ol. -.:."i.irt>l mutatkozoLt bo im-g\\túbben--* tőesi hü, éJeíizü. szioelikel. rlalk.. fi, nom modorban, i"gy»^rT^gypp Iffft-\\t\'Cn Játszotta Egry Berta a nagy. anyó szerepét. Ben de László rokonszenves, átgondolt és átiérett olaldi tá*t adott M*esi ür swrepébeu-. Pompás epti^^Ukitésával bomba>
tft-vagy é^S
-vagy
bútorozott ulcal &zaba (tfresen is) tflrd6sí«e*«-4ia.fz-nátaltal uti híuoij kiadó.
sikerxK volt Szabta, Ai^ádn-dJ aa.
ügynök-szerepben. Silvese«i láttjh-viszont a solióldala Ujvárossy. Ktiíót, Az \'ajonmin-bernulstkoiiottak közül az együttes nagy nyereségeitek köny-\' véljük el BáHnt Aunát. akinek. m«W. den smvát, minden mozdtu\'atól átfútt dioin.il ráiaitnkiltcsége, Mvclyiojii\' jőttmúvészi itíele. Kiluitő, elegáusi..
liK".li.\'i-kéUi!lt.iis KimUiéfl (Vikiim:-, in.- \'
il-t.i sziiiéext ismertünk: meg< Smn. kjthy Dez.-^bctn. HeJyo* volt Kalló* Évn. Jó volt Gellért Vilmos, Márai Ede, B-jrányl Albi", Bánó Mihályé* a többi kisebb szereplök is h^Iyiiköit v<fUak, j i
- iMli* rtmamk kék é* piros szin-ben, fehér mhAva! o«ydtt mo^dóK. leaStsstét (0
A tttint^iű. inoda hírei:.
ANGYALT VETTBM FELESlUiOI. VDszary Jiuios óriási sikerű hu>«sségi koinédhlja, az idei pesti sdniévad leg-iKiii.it-Lij^iMilil) darabja kerül pénteken c?,te Ijerontatasra. A modern házasság hibáit, társadabni érintkezésünk fonákságát gúnyolja ki az- iró ebbea a ;,.\'¦(¦ ségMvül legsikerültebb dambjtUkin. A pompás fordulatokkal^ elmés .ifmu. mákkal, teletűzdeli viglátéklwi i.„. símcjty IJOiSö írt lueloalkni!\', pattogó ülomü muzsikál.
SZOMBATON DÉLUTÁN az elmúlt évad legimgyabb operett, siktero^ a Mezei pacsirta srerepol * műsoron.
IR\'SZABIAARADC, Nádassy-BOck-Bakoss mulatságos, gyönyörű zonójO o|>eret(jét szombaton és vasánkap estéié tűzte műsorára a síinház igazgatósaga. A darab inélUtttUáitti még vüz-szatérünk. .
Vártai tUBtetásek Palesztinában az angol Fehér-kéayv mtalt
.kii- i/.siiU\'in, Muiius 19 Az uugukik állaliklbocwMott leim. Kúuyv, "liw.-lvtK1" »r. ajig il konuány. |) ¦1 u ,:linl.,i polllikáját l..|,l.,ll.l A&z-
í./e. uvab és zsidó részről cgyürdnt iiagy .\'i.Viifilt\'íi..krllctt és o mUtt- ¦ zavm-gások és tüntetek egósc Pslűsoliiiábaii tovább Ln-.-hi ik. J.-r i/s^.\'inb.\'.i a tüutetojr n,.^[úl iiiulltik az ang>pl «f«lflr.sé}.ct és \'az .\'iiiivj. konzjlitus épilletell. A lUnte-l Wk és a katonaság között lövöldöz
zes láeiadt, amelynek nng^l nészi-61 10, ¦¦> tiuitetók, részéről 9B súlyos ifn basültjo. és három zsidó, h.dottja.vaii.
Az angol királyi pár utta
! 1 London, május 11)
Ar ni^ol királyi pár kanadai \\itj:> során Montr«alWl Otlavilbn utazóit, uliot lunjy üunopségot készltollnk olíi tlszKtetnkmi
lmummfF
4 megszállott magyar területen a románok uiból megkezdték a magyar ésnszia lakosság bitüallialását
, Ungvár, máfas 19 Nngytwcskóra érkezeit meneküllek clbeszéléíM samrlnt u magyar -romáit batár, mentén román terűié-ten jjbál teljes erével Wrobbanfo|tal magyarellenes kitóréseU és magyarba utal mázasok- Szigetről egy a ro. máuok. által véresre vert magyar menekült át magyar terűiébe. Tegnap, amikor a. magyarok és raszi-nok a templombon voltak istenUsz-leien, a templomból kijött magynroi
k«t ós rjsziuoknt az odaérkezelt csendőrök pyskuhissai. véresre verrj ték. A zsidóság számos Ugja abla^ kaiból tétlenül nézte q magyarok durva bántalmazását. A románok elkezdik, a hidííuiieiitópi a magyar és ruszin lakcauag^t brutalizéltii. A mU dóságot nem bántják ¦ Ebből a hikossag arra köveötűztet, h\'jgy a. aMdóság pénzeli u romátwkat a magyarokel-
hm ¦ í ; 1
Az eddigi Itgnagrolft rahrtailsszaAlést sikerült Mepleni!
Kilószámra cwimpáamtéfc kl » orsiágbói u aranyat és éksaereket
Budapest, május. 10 A kir. \\ahituügyészség mft hat ein-liort előzetes lolartóztalásba. Irclyczctt s.tliit.i.-wmiH\'s/.,\'.., illetve visszaélés miatt. A tettegek. kilószámra c^empéat-ték ki az országból az anuiyOA és ék-srcncket. A \\aluuicscmi)észoVcaoport föliadiszáUása a tnAgVan—szlűvák bankban \\x>lt, an»elyaakJtóny\\cit la.
foglallak. 1
Vágó lAJos, Welsz Henrik, Bác* Simon, Brnnncr j*ános, Báron Jenő és Vágó Jenőt\' Istartóztatták.
Kívülük nvég 14 embert vettek Őrizetbe.
A leleplezett valutavisszaélés az országion eddig elkövetett lognagi\'obb vnlutacscrapészés és visszaélés.
SalovákUban folyton mlyog-bodíft a h«lyjte&
Pozsony, május 19 SzloválUában a viszonyok folyton rosszabbodnak. Hust, élehuLszeit, skö-vejet alig leivel már kapni. Pozsony-baa 1 peng.uíit \' i koronát adnak. MmiiVnnii. uagy az cikesejodéü,
Magyarok a vartól Bem-ezcednét^
Varsó, ni áj na 10
A Lengyelországba utasolt ulagyar tisztek és u katonai uóvcudékek meg. látogaiiák n Bem-ezredet a gyakorlótéren. Iuusn a csoporl C.dyuiába ment,
19» májat M.
KdSz^RlItiíSEKET
éa javlttsokaá olcatn vállalunk
Májon Testvérek
(1..B Milán u.kaJ.i.s..
Srr^b^tér I.
& osűlőriöki ayUag-gy ülések
A választási kűzdelcmlten részUerft szélsőjobboklat szerda e*téro ujabb Jiagygyülést hirdetett Nagykanizsán ur. Ijwrosloor nagytermében, Eziillal a Nyilas Párt és a Nemzeti Front által közösen összeállított ugynavezeil nyila* listán ¦./¦¦!(¦]iUi \\c<elők: Meizler Károly, EiUier Sándor mutatkoztak bo a kanizsai közönség előtt. A gyűlést az ilyenkor megszokott kíváncsiság előzte «>°g#. igy a nagyterem emltal Is mep^ tolt. t)r. \\lak,\'. Gábor, a kanizsai. Nemzeti Front v«/eMJónek megnyitója után -!>\'. ranu-,s Dezsői, a nag^-kanlzaái kerület egyéni ai\'ilas-jelöltje- mondotta cl programbeszédét. Klöbb általános vouatkozásbun szólt a nomzelisxocializ. mus liarcáról, majd a Magyur glot Pártjának célkitűzéseivel polemizált. Az Időközben megérkezett dr. Meizler Károly volt u kővetkező özóiiok, aki részletesen fojtogolte a zsldótorvéuy szülelését, bejelentve ismét, hogy a harmadik zsidótörvényt is .kiharcolja. HószJctcseii szólt a választójogról, a földreformról és a nemzetiszocialista célkitűzésekről. Eiüier Sándor mondott ezután rövid programbeszédet, majd a nagygyűlés dr, Makó Gábor zárszavaival véget ért. Rendzavarás nem tör lén l. 1
Csütörtök délután Kiskanizsán is gyűlést tartottuk a nyilasok, lílsőaek Szervet László beszélt a nonizjotlfltto-cializmus cél ki tűzéseiről, majd Tanosn Dezső dr, mondta cl progmmbesxádét. Itt is wiszói.iit még dr. Mukó (iábor, a Nemzeti Front kanizsai, vozatöje. A gyűlés itt is rendben ért véget.
hetik öl,
bör6md
Jól éa olotón HMMBURa-nil
ius Horthy Wklfe-at I.
lá»gfit embereknél és lelkibe-tegekaél az Igen enyhe hatású, mindig megbízható terméazet.eai .Ferenc Józael\' keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — kiadós bér ih illést, |ö gyomor-emisztest éa elegendó élvágyértelet hoz léire. Kérdrzre meg orvosát.
V5rS. ílyS^y ugy a saját, mint kis tla Mlkló.k., valamint lüul-ItoUak moly tájdalommal ludat-
tíJC. hoay naretett ]ő teleságo, 11-tve édesanya, gyermok, tostrár véa rokon
Vörös Györgyne
ndU. Néatetli VUau
folyó bé 18-án délolult 11 órakor, bosszú sswavedés éa a haldoklók tseetaégaiue^ ájtatos fuivéUdu után ÓIotónek!\'i6-lk, boldog házasságának 7-lk évében elbuuyL . Drága halottuidc ttíldí raarsavanyái ti hó 20 án délután 5 órakor fotriuk a temető halottasházából Örök nyugalomra helyestetoL
Az engaaztelő gyászmise L hó, 2ü-áa reggel 8 Arakor lesz a plébánia-templomban.
Nagykanizsa, 1939. május 19, Atiati é. mák* stfalra i ö». NéataUi fetMáutá édesanyja. Aaaaa, Gymla, r«r«ac, Ili, Pttll testvérek sógorai, sógomél éa u fém zokoiiiáátj.
1939. májúi 26
Hősi naptér
Ktfn a napon a világliáborus Ít02. honvéd gyalogezred 15. százada hatU-
__mas megerődített orosz
11915. V. 19 támpontot támadott meg.
\'--1-iA, Moszcsisko. környéki
Lidkóvvnál, mely alkalommal Bntzoni József 5. honvéd gyalogé íredl>oli tnr-tnlékos zászlós; a betörés l«gaikal\'ii". sabb pilis atát felismerve,, szaklista élén kimagasló vitézséggel elsőnek tórt ót az oroszok drótakadályaín, majd lendületes további előretöréssel-a liái sóbb árkokat is elfoglalta, ugy hogy ennek klhntasaképen az egész orosz támpoai csakhamar a század birtokéba jutott. Miután pedig honvédeink ezt a sikert legtílképen Datzoiil zászlós kiválóan vitéz és elgiAnt niagalnrtásár-nak köszönhették, nevezettet az arany vitézségi éremmel tOnlclték kl.
Hősi elszántsággal harcolt 1013 május 10-én Farkas Elek volt dó*i 3\'J. lton véd gynjogezrcdbeli őrmester, aki akkor, amikor Oz orosiok a kelctgdl-ciet Sildosz magaslatán teljesen kö-r ül zárták az ott védokezü Hussc-féle vadászkülönltmáuyt, szakasza embereit annyira fellclkesllette, hogy azok egy utolsó elszánt roluunmal keresztültörték oz oroszok gyűrűjét, majd közel-luiivban utat nyitva lehetővé telték, Iwgy a. vadászkiüönitmény többi részei Is a fogságbajutastól megmeneküljenek. Mintán pedig Farkas őrmester korábban tanúsított kiváló vitéz magatartása elismeréseképpen már a nagy és a kis ezüst vitézségi érmeket tüeg-kapta„ ez sékalommal az arany vitézségi érem adományozásával jutalmazták kiváló magatartását.
— (Hlvntalvlzsgálatí
I)r, nemiig Alfréd klr. térvény széM elnök megkezdte a nrokásoa évi hivatal vizsgálatot a nagykanizsai kir, járásbíróságon.
— <A törvényszékről)
Az Igazságügymüilszter dr. Cséry Géza birót n nagykanizsai kir. járás-bíróságtól a, iiagyTcanlzsai törvényszékhez helyezte át. Dr. Cséry bírón a\' minap súlyos műtétet végeztek az egyik budapesti kórházban. Állapota már örvendetesen javulóban v*n.
— (Esküvő)
Vajda Bella és dr. Barna Zoltán csütörtökön házasságot kötöttek. (Min-tten külön értesítés helyett.)
— (Eitf szentáldozAa)
Aídozócsütörtökön, Krisztus menybe-menetelének ünnepén Nagykanizsán is megvolt az első szentáldozás. Szép, ragyogó, lelket üditö átaljáró volt az az óra, amit szülők és gyermekek együtt töltöttek az tjr oltáránál. A virágerdő, n tavasz iwmpája, gyertyák fényessége, a gyemwk-sercg boldog Kris/tus.várása, u kis magyarok csillogó, tiszta gyermekszemel ragyogi-lák be az igazi boldogság mindenkit megkapó óráját A ferenciek plébánia templomában Horváth Adorján házion őkheivettea segédkezett a szent ténykedésnél P..Czlrfusi Víktorjn plébánosnak, aki a szentmisét celebrálta, majd gyönyörű beszédet intózelt nz első áldozókho:. A felsőtemplomban dr, K«sznay Jenő htttanár mondta a szentmisét, majd beszédet intézett » gyermeksereglioz és Ho;-váth Árpád hitoklntó segédkczésével kiosztotta a szentséget. , ,
~— KMmhuüu fik sokfélo színben magyaros kesJUnunka részére, olceó árakon, SoUfc**.. (0
— B«tork»IHié— saVat tekints* mat nündaL vételkénysaex nélktU. Eopstelii butoráitóas.
2ALA1 K^Lgjjjl_
— (A KIOE műsoros estje)
Aldozócsütőrlök este a nagykanizsai KIOEcsoport slkerültmüsoros estet rendezett « Charteremben, A kanizsai katolikus Ifjuság eme kitűnő szerve. ;.>¦[.¦ eddig is megmutatta életrevalóságát, világnézeti hűségét s most.egyre jobban belekapcsolódni igyekszik a ko-tollkiusság szerveiéit frontjába, Az uj magyar világrend kialakításában fontos szerep jut ennek a zászlónak,és táborának. A komoly célkitűzése melleit nem feledkezik inog a KIOF [tagjainak szórakozásáról sem. A lelkes ifjú gárda tOgnup esti műsoros estjével bobizonyl-totla önművelődésben való előrehaladottságát, fegyehnozcitségét és hogy megérdemli azt a rokonszenvet, amit a katolikus társadalom vele szemben tanúsít. Az est pajzs Ferenc ifjúsági elnök megnyitójával kezdődött, aki okos beszédben kifejtelte a katolikus ifjak célkitűzéseit. Majd a KIOE indul,\', ját. énekelték: u Krisztus-hüség szép himnuszét. Kedves magyar fa. lusl életkép került ezután sdnie, amely a magyar falu levegőjét vitte n közönség elé. Kertész Margitka, Gerócs AnnuBka, Kosa János, Böjti Ferenc, VIda Lajos derekasan kiteltek m*. gukért szerepükben. Sok tapsot kaptak, amit még is érdemeltek. Hyon erőkkel bátran a nagyobb nyilvánosv ság elé is lehet lépni. A műsoros részt tánc követte,, amelyben részt ^ettek a testvéregyesület, a Dolgozó Leányok Egyes ületének tagjai lst
— B«t*r«kbaJi a Kopateln-cég vezet Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcaóbban mutatja be, kedvesé .iza-téal teltételek mellett
AZrlnyl labdarugó junlállson június 25-én
nemcsak kitűnően mulathnl a sálaié ren már délután Tél 3-tól ós táncolhat tste 0 órától regijeiig a rftfjg noyulba«,
hanem a sétatéri Zrínyi nagytombolán csekély 50 nilíres jeggjel valóságos élő borjut is nyerhet ós a több* mint 100 drb. értékes nyeremény tárgy közöl többel Isi Már május végétől kezdve ki is állítjuk a Zrínyi labdarugó nagy-tombola nyereménylárgyalt » Szoino-lányi cég Csengén uti kirakntálíOn.
Időjében vegye meg tnnboia-jegyCl és ajánlja ismerőseinek Is! Tombola, jegyek már május 25-től kaphatók Szomolányi üzletében, Teulsch drogériában és a Schless testvérek üzletében.
Felhívás a tombolatárgy gyűjtőkhöz 1
A tombola tárgyakat legkésőbb folyó óvl május hó 25-lg kérjük átadni Horváth Géza temetkezési Vállalkozó* üzletében Írás bisóreiében, mclyljől kl teltessen veiml az adományozó nevét, címét, lárgy ériekét és n gyűjtő nevét, (j) Zrínyi labdarugó szakosít.
- (A Balaton és a Felvidék)
A Balatoni Egyesületek Szövetsége Budapesten a Cellért szállóban tartotta még az idei közgyűlését. Az ünnepély fényét a Szövetség elnökének, vitéz dr, József Ferenc kir, herceg személyes me-gjelenéve em«ltaA aki n gyűlés megnyitása után annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a Szövetség kábelében alakuljon még a Felvidék
Zrinyi
(0:0)
A Zrínyit a balszerencse ütötte el attól, hogy mindkét pajnoki pontot hazahozza- A mérkőzés alatt a Zri. nyl majdnem cgykapura Játszott. A második félidő 26-ik percében Csön-geinek sikerült leráznia a lógósalt és mesteri lövéssel megszerezte csapatának a vezetési. Következő percekben a Zrinyi még nagyobb elánnal támad, de Pécs 6-7 hAtvédidcl játszik. Csak egyszer sikerült egy előre vágott labdával a pécsieknek Goz. dán kapuját megközelíteniük, ami-, kor a Gozdánt támadó csatáit Kárpát (biró szerint) megrúgja ésezért ll-est (tél. A helytelenül itélt bünler tömgáüsa] a DPAC egyenUt Hiába,
bombázzák továbbra is a DPAjC kapuját, már az egész csapat a 16-os vonalon áll, az a támadá,* pedig, a mely eredménnyel kecsegtet, u biró rosszindulatú Ítélkezésén törik meg.
A Zrínyiben jó volt a közvetlen védelem, Csóngei folytatta múltkori szép Jajokét; jók voltak Bekc, MLha-lecz, Babos I. j IV.
Egyéb eredmények
Mbjzvbfrvjrszág—Jr Szabad AliaM 2 :2 (1 :0) \\ . [
NB vegyes—Kassa vél. \'1:0 (2:0) Jugoszlávia—Anglia 2 :$, (J !0) Óriási meglepetés! . * I
A Pécs! Bőrgyár csapatával játszik vasárnap az NTE
Nagy mérkőzés lesz vasárnap Nagykanizsán. A tavaszi szezonban nagyszerűen szereplő pécsi bőrgyár oapntá-vnl mérj össze erejét az NTE. A pécsi csapat mindig egyik legmetíbizhatóbb Jó középcsapata volt a körülem**. Az idei bajnokságban elért kitünö eredményei következménye, Iwgy a bajríokság 3. helyén áU és még most is vonnak esélyei a bajnokságra. Az NTE itthon a tavaszi siezonbeu még nem szenvedett vereséget. Az első liclyczett PVSK-val döntetlenül ját-zottt a % helyezett Turult pedig 5tl arányban legyőzte. A bőrgyár ellen csak minden tudását küzdelembe vive tudhat jó eredményt elérni,
[A, inérkőzés kezdete háromnegyed I órukor. Előtte 2 ómkor a Csurgói TK—NTE II. II. oszt. bajnoki mérkőzés kerül lejátszásra, ,
A Zrínyi Pécsett játszik
A Zrinyi csapata vasárnap az utolsó helyezett Pécsi Ilamerli csapatával méri össze «rejés.
A Zalai Köülötsy Sport-UppmieaTt
TIPP-SZELVÉNY 10
Btkllldte:................

Sxerínlem a vttsarnspi tnérközísek a következő eredményeket hozzak i
NTE-PBTC . . . ...,...(...:._)
PHETC-NZTE . . ...,...(...!._)
KRAC-SBTC . . . (...:..)
PEAC-KTSE . . (...,._)
PAC-UPAC . . . _,_(_.:_)
NTEH.-CaTK . . . ...:._(...!._)
DVAC Haladás . . ...:...(...:...)
Szeged— Fiadl . . . (_.: _)
SSE-U]pest . . . ...:._(....._)
— V^datM mtg a KopHtela Bútor-trahil állandó butorkláJUtasAt. IiléMi &i oloaó Imtorokut kndvozí Hutéal tel teUlekkel TáaároUiat
RETORTA
vasatószén kapható nagyban és kicsiben
Erzsébet-tér 13. ml Arany János-u. 8. Telefon: 539.
visszacsatolt és remélhetőleg még visz-szn, síi tolandó orsz\'ágrcsréibcn a hlr-verési és propaganda munkát intéző szerv. A Szövetség egyik első föladatának kell tekinteni a visszacsatolt területek közönségeinek megnyerését a Balaton számára. A klr. l«rceg Indítványát meleg ünneplés mellett fogadta el a közgyűlés,
— (Hadirokkant)
lmjtársainkat felkérjük, hogy f. hó 21-én, vasárnap délelőtt a hősök em. lékünnCpélyén megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés délelőtt 10 órakor a nögytrafik elölt. Elnökség. (:)
— (Térzene)
Holnap, szombaton délután 6 órakor a nagykanizsai honvéd-zenekar térzenét ad az országzászlónál s a fasorban. Vezényel Hering Alajos.
— (Cserkész ujoncavatás)
A polgári iskola 75. sz. Árpád cser-készcsapata házi ünnepség keretóbei\'l avatta lel H újoncát. Németh Dezső igozgató üdvösölte «z uj tagokat, Vegeié Károly a vármegye nevében bőszéit a csapathoz. Az avaiást Kiss István László parancsnok végezte és meleg szavak kíséretében adta át aE uj cserkészeknek a liliomos, árvalányhajas kajupot. A csapat Szomjbatou este fél 8 órakor tánccai\'egybekötött műsoros estet is rendez a Ixgényegylat. helyiségében, dörelálhatólag jó siker, ic). és jó hangulattal.
Választási hirdetménjfo
a) A választás Zalavánnegye minden választókerületében 1939. évi május hó 28-ik napján (PunkDsd vasárnapján) történik és minden szavazókörben reggel 8 órakor kezdődik.
b) A nagykanizsai választókerületben a szavazatszedö küldöttség tagjai és működésük helyiségei a következők:
I. Szavazókflr :
Szavazatszedö hely: Ariny Já-not-u. 5. .2. elemi Iskola 2. aa. tanterme.
Elnök: Dr. Kovács László, h. elnök : Béres János, jegyzők: Oumilár Ferenc, Rátkal József, h. jegyzők: Büki Béla, Muzlkár Sándor.
II. SzavaxókSr:
Szavazatszedö b»ly: Arany Ji-nos-utoal óvoda.
Elnök: Flló Ferenc, h. elnök; Pusovszky Béla, jegyzők: Beke Ferenc, Haspel Pál, h. jegyzők: Kárpáli Ferenc, Martlncsevlts Ferenc.
III. SatavazókSr: Szavazatszedö hely: Roijonyl-
utoal elemi lakola 9. sz. tantea-tületl szoba.
Elnök: Kalmár Zoltán, h. elnök: Ortutay Oyula, Jegyzők: Bogdán Pál, Sáfrán Ferenc, h. jegyzők: Sörlei Oyula, Tőrök Boldizsár.
IV. Szavaxókfir: Szavazatszedő hely: PetSfl-utoal
elemi Iskola 2. szlmu tanterme.
Elnök: Dr. Qartner Antal, h. elnök: Oadányl Miksa, jegyzők: En-gellelter Rezső, Beleznaljános, h. jegyzők: Szállnger József, Slpoa József.
BA1IAIKÖZLŐN*
V. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Talekl-uloa 14. sí. alaml Iskola 2. az. tanterme.
Elnök: Zsigmond József, h. elnök: Dr. Boda Károly, jegyzők: Horváth Béla, Németh Jenő, h. jegyzők: Matoltsy József, Várkutl Károly.
VI. Sza.azókór: Szavazalszedö hely: Zrínyi Mik-
lé^-utoal polgári fiúiskola fsz. baloldali 1. az. tanterme.
Elnök: Dr. Szabady Lőrinc, h. elnök: Horváth József, jegyzők: Dr. Szllvay József, Baksa Oéza, h. jegyzők: Janda Károly, Németh János.
VII. Szavazókör:
Szavazalszedö hely: Szent Imre heroeg-utoal óvoda.
Elnök: Dr. Vit Ferenc, li. elnök: Ketting Ferenc, jegyzők: Antalits Alajos, Tőke Jenő, h. jegyzők: Szlttár Béla, Rilter Ferenc. VIII. Szavazókör:
\'Szavazatszedö hely: V*o»ey Zslg-mond-utoai elemi Iskola t. az. tanterme.
Elnök: Arató Károly, h. elnök: Balogh József, jegyzők: Qarzó Pál, Rltter András, h. jegyzők: Dr. Béres Sándoi, Varga József.
IX. Szavadkor: Szavazatszedö he.v: Templom
téri ulomi Iskola 1. az, folyosó t. az. tanterme.
Elnök: Kovács Illés, h. elnök: Dr. Szabó István, jegyzők: Dr. Anek Antal, Sztnodlcs László, h, jegyzők: Faics Ferenc, Plander László.
X. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Nagyráo. utón! oloml Iskola 1. az. tanterme.
Elnök: Dr. Fülöp György, h. el iuíl<: Kerkápoty Ferenc, jegyzők Szépudvary László, Kemenesl István, h. jegyzők: Horváth János, Szmodlcs József.
A csend és rend fenntartásáról az egyéni választási bizottság elnöke gondoskodik.
A nagykanizsai egyéni kerület választási eredményének kihirdetési helye: Nagykanizsa, Városháza tanácsterme.
e) Csak az szavazhat, aki a választók névjegyzékébe fel van véve.
Mindazoknak, akik a névjegyzékbe fel vannak véve, a községi elöljáróság (polgármester) a személyazonosság igazolásának megkönnyítése végett Igazolványt kézbesiltet. Ezt az Igazolványt a szavazáshoz mindenki vigye magával, hiánya azonban sem a szavazóhelyiségben való megjelenésnek, sem a szavazásnak nem akadálya.
A szavazás minden választásnál titkot és kötolozö.
A 6zavazás tartama alatt a szavazó-helyiségben csak a szavazalszedö küldöttség, a szavazásra beszólított választók, a bizalmi egyének, az irás-\' beli teendők végzésére rendelt segédszemélyzet és az azonossági tanuk lehetnek jelen.
A szavazóhelyiséget magában foglaló egész épületben és annak a szavazatszedő khldöttségl elnök által területileg meghatározott környékén Is tilos a választókat rábeszélni és általában bármi, olyat cselekedni, ami a választás\'eredményét befolyásolhatja.
A választáshoz, illetőleg a szavazáshoz botot, vagy tettleges bántalmazásra alkalmas más/eszközt vinni tilos.
A szavazás az tóyes Wépviseló jelöltekre, illttőleVlalstronlokra történik, A szavazf által a lajstromon
telt változtatást figyelmen kívül kell hagyni.
A szavazat leadása azzal kezdődik, hogy a választó a szavazatszedö küldöttség asztalához lép és szavazásra bocsátása után az elnöktől egy-egy szavazólapot és borítékot, valamint egy Irónt vesz át,
A választó kérésére az elnök köteles megmagyarázni, hogy a szavazás miként történik.
A választó ezután az elrekesztett fülkébe megy, ahol azt a képviselő jelöltet, illetőleg lajstromot, akire, illetőleg amelyre szavazni akar, a szavazólapon a képviselőjelölt neve, illetőleg a lajstrom felett lévő üres négyszögbe tett kereszttel megjelöli, a szavazólapot a borítékba helyezi és a borítékot lezárja. Ezután visz-szamegy a küldöttséghez és a szavazólapot tartalmazó borítékot átadja az elnöknek, aki ezt felbontatlanul és ugy, hogy a küldöttség minden tagja szemmel kísérhesse, azonnal az urnába helyezi.
Az elrekesztett fülkében azalatt, mlg \'a válaztó ott van, senki sem tárlózkodhatlk, sem oda be nem léphet, vagy be nem tekinthet.
Azt a szavazólapot, amelyet a választó ismcrletőjellel ellátott borítékban, vagy nem hivatalos borítékban, vagy boríték nélkül akar leadni, továbbá annak a választónak szavazólapját, aki az elnök fel-
hívására, sem raegy az elrekesztett fülkébe, az elnök nem fogadhatja el.
A választó az irónl a lezárt boríték áradásával egyidejűleg köteles vlszaadni az elnöknek,
A választást kltftző belügyminiszteri rendelet közzétételének napjától (május hó 5.) a választási eljárás befejezéséig tilos a választóknak bármely ellátásban való részesítése.
A választás napját megelőző nap délutánjának 6 órájától kezdve a választási eljárás befejezéséig a választókerületben szeszes itatnak árusítása, kiosztása, vagy közvetlen fogyasztás céljából egyéb módon való forgalombahozatála tilos.
Aki a fenti rendelkezések ellen vét, a törvényben meghatározott módon büntettetik. Zalaegerszeg, 1939, május hó II. Zalavármagy* lajstromot választási bizottsága.
gyorsan, olcsón vállal
Kotaldé Berény Zsuzsa másoló él loknoroiité Imilti
Ceeogery-ut 29.1, em. kim
aiiíB, ím ni
m kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: \'/á-Vjr-l-lVa literes nagyságban kedvező részletfizetésre
DRÁVAVÖLGY.-nél
Sugár-ut 2. „„
Meglanltom fényké- , 3 ^ mm peztti, ha nálam vesz I \' fényképezőgépet. { 10 P6Bfé„
Szabó Antal fotószaküzlet-laboralnrium
Nagykanizsa, Fö-ut 9.
lflff. május 20.
Síremlékeket,
lirMttl, MttM, kW nttiint
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kötaragósieeternél, KIraly-utoa 33. } N«ir ggWfc Teloton 616.
tllkalfi »l«t«alt« laMaot III t, magsa Jn\'alék elleniben felvesz öaletszerzö-(níjket. Cím: Horthy M.-nt *, L in. 14«
rUlltjááraa stUsisi•»•»»<, keidói, Idvesnk. Ajánlatokat .Kezdő\' címre ¦ kiadóba. _ 1439
SaMkaataíisvok felvétetnek Klein cukorkagyárba, Magyar-u. 19. sa. •
r«9»»aa«k * méterem részére klíuló-lainyt, ness tskoláaotclcet. Haliss íény-JiéniK, Horthy M.-nt II, 1440/\'
Öreges, lábét késsült, 1« álUpotban levő war-ameSea eladó. Batthyány-u. 19. •
Príma jugoszláv biaatatkorpet; íehérje-dús sw-éláksi raakesjstfc\', rui\'dtM.
Sas-l állandóan kapható ars- éa iaay telekben DatMMliarsj J. ám tfla-lszt cégééi, E>anséaMt-t<Tr 04. felelőn 84.
1419
1 dtb használt nél ktrrékaér. egy
rakelt ila\'dó, Ktrályutca 39. "
Ozenteénes 500 aa oldalkocsis mstor-KvrtkrMAr Istáayotaa aladó. Oyt igyák, EttaébaTler 17. •
Szép ¦¦IsHrsigist, cseiépkilyhlt kéz-alatt vennék, Clru ts kiadóban. 9
Sugarat 25/b. számú\'családikéa olcsón kér bt klssaM. 1409
¦éfvuetbéa utcai emeleti öwkom-tortos lakás axotmtl, vagy auuusxtas l-re kiadó, Eiseébettár 14. 1420
Oarsmaery-nt fitr/rs. arat. héjsbstis saép lléirfakvestt négyszobás ölsíkomíor-tos lakás a második emeleten etelBels*-ttm tUéXt kiadó. Házmester. 1423
atéiswaés utcai lakás augusztusra kiadó. Klnlzsl-u. 31. 1429
Papp Osikir cipész Erzsébet-tér 1. sí. alaltf BstUthéAlaMWa Stllelyezés miatt iúttrii hó ehHJérc ima — Bóvebbtt ugyeitott *
stissslé-emeletl Osaakomlortos ötszobás lakás fioveruber «leeJéM.-Eöl?öe-tér 30. °
BÚTOROZOTT SZOBA
¦ásWttasJéPSita utcai bútorozott szoba ÍUrdoszoba-tlesíBélatiel kiadó. Sugar-ul 64.
140S
HÁZ ÉS ingatlan
EUaék KOrraüs-u. 5, és Watzty-u. 33. as. alatti hitek. 1434
Kl»at« bircmisobás osriádlhás belvárosáén. Megbízott Balogh Jenő, Hunysdy-Wea 21. "
Lucaí-sae és kaszáló cla-ló Sxábtdhe-gytn. Bórcbbtt Jóieef\' Hlttteeg-nt 76\'a. *
kOlönfelís
¦otontaueerttUi lltaelaOksI Ve-
íetőt Igazolványok kicseréléséhez szukaé-iea fényképeket aa előtti méretben OMsóri Sa Kyórsán. kertiek. Vaslffgh Béla, lény-képtar, NigyfataUaa.
MtniaaétSu timUé mskkát, ujat, levitáit luU«ye«a.i yéltalók. Nórák kádár. EótvIKftér 11. 5
ZátUU kAzlőry
rOMTEKAI NAI*lkAr, Kisdia: „Mlarisalatéal«_ r. Ktgykaaltsa". Falelóa riadó: tatai király. NyostStfttti a .sírtar*isi,i *. T. HatykaaliaV
ayaHta]ábaa ftasykMlzsaji. (Myoadiért ttttti Ulal Sa/a^
79a fivfolyam 115. Mám.
Nagykanlisa, 1939. májúi 21. vitárnap
At» 12 HU.
mm _• - *
ZALAI KÖZLÖNY
MAjlSnk mbtátott WlfcPlMji délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElStUetíjl ira: esy hóra 1 peng« «• fül*r-Sierkmlíaégl a kiadóhivatal! telefoni 70. »z.
A kanizsai kerlllet polgársága
most igazolja be, vájjon nemzetiére-, te értékálló-e, vagy csak olyan eV lobbanó szalmalánfe, amely pillanatnyilag meleget árasait, aztán semmi-bevész. i ! i I ,
, Tviost tesz Uuiubizjonyságot arróü hogy együtt kiván-e dolgozni azzal a.nagy és nehéz ft^ald&tojc előtt áljló) magyar kormánnyal, amelynek p helyzete egy cseppet sem Irigylésfre-méJtó. Kívül átlók, egyének, csoportok, alakulatok, pártok egyá^taláii nem tudják, hogy milyen élet-halál harcot kell vívniuk most a nmgyfar haza sorsa érdekében vezető állAmr lérfiainknak és mennyire vigyázniuk kellmlndcn szóra, mhidestlépesre és mozdulatra, hogy a rrwgmo^dblt ó/s erőre törekvő nemzeti öntactat tínjo vétse az rátát az integer Magyaro.rL szág megépítéséhez, j ¦ L I
Most fogja beigazolni Nagykanizsa megyei város hazafias po^áxságfa «zt, hogy holmi pártérctokjcken (és egyéni érvényesülési kérdéseken felül tud emelkedni és a haza szent ügyét elöbbrevalónak tartja minden más kérdésnél és tud áldozatot hozi-nl a haza oltárára nem csak nnyHg> eszközökkel, .hmiem a szellemi kfe»c4 az 6n magyar erő latbawtésével ls.
Most, amikor az urnák elé kell járulni, akkor kapcsolódik be minden magyar a nemzeti étniakarás szent szövetségébe és ekkor teszi le uzeM küt a\'sz;entistvéni birodalom kiépítésében való részvevőshez! és ekkor áll be minden szavazó polgár i h nemzetnek ubba a polgári hadseregébe, amely együtt kíván részt venni a fegyven.euku.il habomban a fö-TOzérreJp a többi vezérekkel, a vérbeli magyarokkal, akik nem a ve-reczkcl szoros gondos megkerülései-vei lepték el ezt a szcuit magyar földet, hanem mindig a vérükkel pecsételték meg az ezeréves nemztotf wmközösséget. 1
Nem kívánunk ezúttal a jelöltek szónoklataival foglalkozni, meg aztán nem illik tisztünkhöz sem. íjm4 hogybiréigasBak\'egyik-másik szónok felelősségterhes és felelőtlen tomdá-dásait, Vagy egyik testvérünket a másik ellen hangoljuk, bár a tudat él bennünk ateUntelben, hogy nem vétenénk az újságírói etika ellen., ha némely elmondott komolytalan és a polgárság megtévesztésére alkahnaa beszédre nézve kritikát gyakorolj nánk, ezuttai azonban ettől elállunk.
Nem is a Jelöltek mondásának, Ígéretének, vagy valamilyen fanatikus, teljesedésbe soha nem vihető gondolatának kell most vezetnie NagykanU zsa gondolkozó polgárságát, hanem az a nagy gondolat, amellyel Útra kell kelni a további hódításra, mert amint a jeYk is mutatják, csak meg-hóditássn! lesz újból nagy a magyar hozá- ! 1 \' ! |.
Addig, amig Bécs szándékos nem-i zel gyengítési pofiilkája lebegett szem előtt és ennek keltett érvényesülnie, addig helyén való volt az el-tenzék erős akarata & nőiden Ui
VOZARY ALADÁR FELVIDÉKI KÉPVISELŐ BESZÉDE A KANIZSAI KERÜLETBEN
a magyarságnak Idegen érdekekért történt pártokra szaggatásáról
Murakercsztur\', május 20 (Saját tudóaltónktól) Verőfényes, szép Időben Indul dijára a Pannónia szálló elöl az autótábor, ólén Nagykanizsa illusztris vendégével, llovszky János kormány főtanácsossal, a MSP hivatalos jelöltjével, hogy tovább fonja erősítse azokat a s-lakat, melyek « magyar nép lelkületét Gömbös Gyula hagyatékával, Darányi Kálmán, Inuédy Béla, illetőleg gróf Teleki Pái kormányprogramjával kőtik össze.
A határmenti Murakercsztur az első állomásunk, ahol a keresztúri kisleányok Ixjkrétájtt ólén Stongl Aranka nyújt virágcsokrot u képviselőjelölt, nek* majd
Pitó UJos
sormást bíró emelkedik szólásra.
— Azért oszlatták fel a parlamentet* mert életképtelen voltl — Így fojezí be tartalmas beszédét a sonnásl biró, kinek láttán, szavai haltatán a* ösi magyar föld ncélorntt b\\UflSMn8 jut az eszembe. Politikai szolok innen-onivan való fuvolát11, Jégverés, égdör-gés-ineiiyőőrgés, csalfa dcmagógj-szóvl-rágok mit sem ártottak neki; megmaradt ez az ember tiszta, mcznélküU magyarnak: olyannak, oly erősnek, geriticosuck, mint umllyonnok a jóisten a fajtáját teremtet1©!
llovszky Jánot
szava csendült fel. A közeli Mura felé tekint, amikor a következőket mondja:
„A ml politikánk Is Jobboldali, de nem forradalmi"
— A pillanatnyi megacmérfés té nye tolta Ide a magyar határt még 1918-lwn, amikor Németország is romhalmazzá vált. Rosszabb helyiéiben, kifosztottabb állapotban volt,
nemzet, levetette magéról a vörös, ötágrj csillaggal, sarlóval, kalapács* csal ékteleniteít inget, mert rájölt arra, hogy ez az ing szennyese 1 Rájött arra, hogy a szennyes ing alatt
mint mi a hogy ma Európa legerö- \\ ép, egészséges test, halhatatlan lélek
sebb hatalma Olaszországgal együtt, azt annak köszönheti; hogy rátalált magára. Nagyobbá, erőiebbé lett, minta békediktátum dőlt s ma már félnek, remegnek tőle azok, akik guzsbakötÖtlék. Magára ébredt ekét
lakozik. Megtalálta, mert összeszed\' te saját magát, rájött annak a tudatára, hogy homogén, egynemű test, nmelyet különböző bacilusok kezdői lek ki; síjlyos, lázas állapotában meg próbálták heterogénné tenni- Meg*
gyógyult ez a két beteg nemzet^ homogén, egynemű teste, a lelke; a roncsoló, destmáló bacühisok tömkelegei most meg tni országunkcui, a ml testünkön akarnak termő ta., híjra találni s hogyha |nem szedjük, öwízo magunkat, nem válunk egységes, homogén testté, lélekké, el is pusztít bennünket I í \' i
¦— Ma jöttem cl hozzátok, amikor először szavaztok titkosan, amikor a szivetek, lelketek parancsára hall-, gattok, oly programinál, mely öltél a lelketekben, hiszen mindannyian iá. sorsotok megjavítására, életetek szia vonalának emelésére törékszetek sez* az én célom Is, a MEP célja la, dél ezt a óéit csak ugy tudjuk elérni, ha egy testté, egy lélekké kovácsoljuk! magunkat mi ls. , ( j i
Nem a ti teltetekre szabták a xöfd Inget,
járjatok u magatok ingében, azl néni húzza le rólatok senki sem- Az ai tiétek ! A MEP kenyeret hoz néktek, mti* Jobboldali poUlikát folytatunk1, nkár a nyilasok, de •nem forradalmij hanem törvényes utón valósítjuk meg progrumunkat, mert a forradalom szele tönkre tenné az országot-Ha nem akartok egybekapcso.
rálnta a bécsi boszorkánykonyha kotyvasztékal ellen. De mu, amikor minden magyar c-sak egyet akar, Illetve csak egyet akarhat, lakkor az eltei ízékUég nagy ágyúinak az elsü-tögetéfC csak tmglkomikum- Az ellenzék tul akar/a licitálni azt a kormányzatot, amely már megelőzte és részben meg ls valósliotta mindazokat a szociális és nemzetgazdasági célokat szolgáló alkotásokat, amelyekről egyes jelöltek csak most ukarják fclvilagosita.nl a nemzet fiait; amikor már ¦ le\'opitési törvény nyomán egymásután létesülitek az uj magyar falvak, a földreform pedig benyújtás előtt van, a hadseregünk felszeW relésc gyors, vagy talán ezt ismoud-hatnénk, hogy rapid titemben megy, aztán minden országépiléisí munka mellett már olt munkálkodó nak a szorgos kezek. Emellett podlg céltudatos politikát folytat a mai kormány a nagymagyiirországí gondo\'nt mielőbbi megoldására nézve is. Miért tehát az a nagy ellenzékieskedés; ? Kik azok a nagy vezérek, akik mást tudnuk felmutat ül vagy osafc\' sejtetni is engednék, hogy nagyobb-szerü politikát tudnának megvalósít tani a mai helyzetben, mint a kor, mányzat jelenlegi vezető államférfi ai ? Szeretnénk lábil tehát azokat a férfiakat, aldk a nemzet bi&djiiá-i
nak le leleménye fel lehelnének Ilyen Irányban és e nagy cél megoldásánál ? Már régen jelentkezhettek\'vol-na férfink és kiváló tehetségek, elvégre ezt már Gömbös Gyula is sziveién vette volna. Sajnos, amubm akkor nem fedezte fol magában egyik nagyhangú vezérjelölt se.m a megváltó lángelme hatalmát.
Most azonban azzal a vak hitte] Igyekeznek egyesek a hiszékeny sza-vnzó polgárságot fanatizálni. hogy >feltétlcnül győzünk*, — Manyi a szavazónk, líőgy abszolút többséggel kerülünk kl a választási harcból* és hasonló fél reve re lések röpködnek o levegőben. A polgárok közül többen fel ls ülnek az ilyen felelőtlen hl-reszlcléseknek és ezek megvannak már is gyöeffdve arról, hogy ha akármelyik ellenzék kerül kl győztesen a választási küzdelemből, akkor ez a többség hozza majd 0 nemzet boldogulását, stb- Szerencsétlen, irigyf; agyú lestvér, hót miképpen lehet ilyesmit egy pillanatig Is gondolni? Hát azt hiszik egyik-másik megtévesztett magyar testvér, hogy csak Nagykanizsa választ most ? ASet hiszi, hogy mindenütt cl lehet a ma. gyárt kábítani hihetetlen trükkökkel ? Azt hiszik ezek a jámbor magyarok, hogy n mai vezető államférfink ki fognak bukni és heJyjébS jön
egy felelőtlen és politikailag teljesen éretlen, tájékozatlan többség? Ezt egyetlen, csak egy kicsit gondolkodni tudó magyar sem hiheti el. ( j
Nagykanizsa város és környéke polgárságának sem volna érdeke, sőt egyenesen nagy vesztesége volna, ha ezután is ellenzéki képviselőket küldene be a magyar törvényhozás házába. Ebből a jéiek szerint nem is lesz semmi. De ennél nagyobb csapás nem is érhetné Nagykanizsa és vidéke lakosságát, mivel az ellenzéki képviselővel aligha áll majd szóba a kormány és ha eddig messze esett Nagykanizsa Budapesttől, akkor cjS-után még messzebbre fog «sni lés boldoguljon ez a magyar város és környéke az ellenzéki honatyájával, de semmiért ne forduljon aztán a kormányhoz. Hadd lássa rneg a gondolkozni nem tudó magyar embir, hogy mit ért el az ellenzékiségével.
Azt hisszük áronban, hogy ez a figyelmeztetésünk felesleges, mert már minden választó megértette az IdÖ intő szavát és nem kivan vakon beugrani jenki kedvéért és , meg tudja örlznl komolyságát, hazafiasságát és önálló, emberi méitőságát ¦ nem szorul ismeretlen emberek-Ígérgetésére, sem arra, hogy újból becsapják, mint már annyiszor eddig.
Sptctator
ZALAI K02LÜNVI
1939. májút, 21
nli együttes erővei dolgozni a magatok, Kyermckeliek Hazánk szent érdekében, hogyan kivonhatjátok Istentől, hogy áldja meg a magyart ? In tőszóként mondom ezt mindazok felé, akiknek horizontja a mai hu. iyos, vészterhes időkben csak a pártpolitika látóhatáráig terjed- Nincs ke resnlvolójuk nz országban azoknak, kik nem jérulqak munkájukkal Nagy nlagpwrorszég újjáépítéséhez.
Vukiti István
— kit a MRP lajslromos Üstáján jelölt — hitvallást tett a Magyar filét Pártjának s hangsúlyozta,, hogy a hjt-\\«l)ás fogalma nem lehet szójáték, a inogvar életért való munka nem merül-hetfei külsőségekben, istenhez foháse-kodó buzgó imádságnak kelt \'lenule, az ország sorsának jobbrafordulásáért.
Mester Kálmán
a felvidéki harcok egyik hős vitéze, ki a csehek fogságába kérőit s a c/jo\'-hek haiáíiY, éltek több tártával s csak ItoyszV-- intervenciójára és a né-
met és olasz kóvclségck ajlajait nyitogatta órától-órára — szabadult meg hős bajtársaival együtt, n következőket mondotta: , |
— Ml, felvidéki fogságba eseti harcosok — kik a túlvilág küszöbéről ór-kOitünk vissza —- megköveteljük, hogy olyan k»zek vetessék az ország sorsát, irányítsák a kormány rúdját, kiknek vozc\'tésérc, liogyha työzéleti múltjukra tekintünk vissza, nyugodtan ráláthatjuk magunkat. Gyenge legények voltak u kárpáti liarcokban azok, kik itthon két téglával verlek a mellüket. Soha. som tudják incgbocsájtanl a felvidéki harcosok azt, hogy a disszklcnsek éjien akkor aka:tak kormányt buk. talni, amikor az ország élete, az elfoglalt területek egy részénok vjssiaszer-zé.so állt a kockán. Hogyha nem ren-dezjk meg az Imrédy Kormány ellen ezt a szégyenletes akciót, belekkel előbb beíejczliettük volna a hadjám. tot, kevesebb vér folyt volna,
mura keresztúri igazgató-tan Hó frappáns beszédében azt fejtette kl, hogy olyan képviselőre van szüksége a nagykanizsai választókerületnek, ki segíteni is tud rajta. Sem a nyilasok^ sem pedig Drózdy nem nyújthat segítséget^ inert nincs honnan, nincs mibőí nyujlaniok.
Tóth Károlyko szép verssol kőszón-töllc a kerület képviselőjelöltjét, a\\\\-á-lasztópolgárok azt hangoztatták,, liogy végre: emberükre akadlak. Tudják, hogy segítem akar s tud is segíteni rajtuk. ,
„AkJ ma lázit,.a* hazaáruló"
Böosehely
volt a következő áliomáis, ahol, llovszky -\'jzokrói beszélt, akik nem törődve az ország sorsával, téveszméket hirdetnek csak azért, hogy maguk kerüljenek hatfalml pozíció^ ba. Aki felfordulást akar, Aki lázit ma, amikor minden erőnket összpontosítani kell, mert nem tudjuk, hogy holnapra nem katonáknak keH-e lennünk mbudnyájupkiijuk, — uz hazaáruló ! Nem korteskedünk most, nem oty.m ez a választás, mint az ezelőtti választások voltak, nem szabad háromfelé szabdalni a pirosfehér-zöld ncmzell trikolórt, mertha szétszabdaljuk, összeforgatjuk aszl-, nekef, magát Magyarországot szab-dalfuk fel. \'•[•\'; í í
Vukíts litván Ilovszkyról, mlul a keresztény, magyar keres kedvem megleremtójérői beszéli. Belefullad* tia a zsírjába az őstermelő bő termés esetén ls, ha nem tudná meg. felelő áron értékesíteni terményeit. Az Idegenbői származott bevásárlók, termény nagykereskedők sokszormeg tévesztették őket. Velük cicitek meg uz érlékte\'cn ezüstpapirt, melybe e csokoládét csomagolták és ők ették meg a csokoládét. A MÉP a nemzet névleleu katonáin, a dolgozókon fo^ segíteni. llovszky nem beszéli Krisztust, hanem éU az evangéliumot!
Ruczek György bíró mondott Is. tenhozzádot, Sári Etelka magyarruhás kislány társaival mezei virág »s bokrétákat nyújtott őt llovr-szky Jánosnak- ¦ \'\'\'¦>,,
Vozáry Aladár és liovsxby találkozása Rlgyácon
Rlgyáoon
I>ara István biró fogadta, a ..szomszéd-falubeli, sormást bíró, PUó István a következőket mondotta:
— Mi sormásiak mindig ellenzékiek voltunk s soha sóm tudtunk e\'érpl seuirmt sem. Nem fejlődhetett a .községünk, mert mi minden kormánynak ellenzékei \\oltlÍuk.
Most aaonban nem tudunk ellenzékiek lenni,
knert a Magyar (Uct Pórtjn a mi partunk, llovszky János pedig országrp-szólÓ épi tőm un kii jávai bizonyította, hogy a mi emberünk, a mi képviselőnk. (
llovszky János beszéde közben befordult az országútról egy autó és a
programot hallgató válásztópolgárok sorfala mögött állt meg.
Iznios^ crös fizikuma, liatározolt, szinte\' parancsoló tekintetű férfiú száll kl belőle. A hallgató közönség hátrafordul, llovszky abbuliagyja beszédet.
— Magyarok, rigyáci magyarok! Megérkezett lwzzálok Vozáry Aladár, a I\'clvidék hős képviselője, kl husz évig szenvedett felvidéki testvéreinkkel a rsehek rajbígiíjában s oroszlánrésze volt abban, hogy visszakaptuk a pe(. vidéken [ , |
— Éljen Vozáry, éljen Vozáry 1 Könnyezett a ragyád magyarok
szeme, amint llovszky és Vozáry meleg,, férfias kézszorítását látják. Szót sem szólnak, csak egymás kezét ráz. zák.
— Mindent vissza, mindent vissza! - kiáltják a választók.
Mire tanított 20 csztsptiö" cseh rablg^ban ?
Vozáry Aladár odalépett a szónp-kl emelvényre\'és igy kezdte még beszédét: • . i
— AtyámflJÍ. bennünket, cseh rabságban sínylődő magyarokat sok mindenre megtanított ez a keserves 20 esztendő. 19 tótban, ahogy Csehszlovákiához kerültünk, mindjárt négy öt pártra szakasztottak bennünket. Az< tanították a csehek, hogy a ma-
gyar kereskedők érdekelt csakis a kereskedöpárt, az iparosok érdekeit az Iparospárt. a gazdák érdekelt a gazdapárt, a munkások érdekelt a munkáspárt tudja eicdményesen képviselni. Utóbb már , kllono pártra szakadtunk
s bármily erősek is voltunk párton, kint egymagjnkban magyarok, nem tudtunk boldogulid-— \'Uz éven át igy szétváHva dol-
goztunk, míg aztán rájöttünk, hogy a csehek c4tadntosán-akariw.k tőnkie-tenuf bennünket, Tiz^óv kellett hozzá, amíg rájöttünk, hogy a ml érde-keink egyetemesek. Tiz évig kilenc párton álltunk szétszaggatva, külön táborokban, mig végűt megalakítottuk az egységes magyar pártot,mert rájöttünk arni, hogy a
magyarnak nem iMbad a magyar ellen haroolnl.
— Csak magunkra támaszkodhatunk s ha pártos kódunk, soha !emlcr hetünk oly erősek, hogy felállíthasr sjk az ezeréves Magyarország határ ralra a határköveket.
— Ugyanúgy, mint ml, Nómetort. szág lakói is egymás ollen harooltajt személyi és pártérdekek szempont^ jfibói, mlg végre megérkezett Hitler, Elment községről-községre, városrólvárosra,, míg végül a német népet egy pártba tudta kovácsolni. Ma már azok félnek tőlük, akik guzsba.-kötötték őket. Németország megcsinálta ezt a maga módján, a h>rog_ keresztes alakulataival. Nékünk is a magunk módján kell íeudbehozni magunkat, megvalósítani a reformokat.
— Ugy vagyunk mi a nyl\'askervsz tes pártunkkal, hogy ami a németnek jó- az nem Jó a. magyarnak ! A németek gyomra nem veszi be a töltöttkáposztát, a nii gyomrunk nem veszi be a nyers, Vajaskenyér re kent füszertelen husvagdalékot. Magyarok legyünk, izig-vérlg magyarok. Szent István sem csatlakozott Bizánc hoz, vagy a német-római politikához, :haiiem sajáímagu teremtette meg politikáiét. Olyan politika kell nekünk, nmcly a mi képünkre van formálva! |
Lekoplroznl más nemzetnek a politikáját nem lehet,
mert «mi egyiknek jó, az a másik, nak rossz 1 , ;
wékAsv testvérek
óráSj.ékszeróeí, látszerész UK „s ii Arany- és ezüst-vésnök rQ-Ul á.
Óra, skazsr, szemSvsg legolcsóbb árban
Javítást, vésést szakszerűen készítünk
— Husz esztendei cseh rabiga alatt soha sem mondtuk egymásnak ml magyarok, hogy: bátorság és mégis bátrak voltunk, kitartottunk ! Mi is valljuk, hogy
minden salaktól meg kell tisztítani nemzetünket, de a magunk utján, ¦ magunk módján.
Mussolini megmondta, a világ szelj mébe vágta, hogy a fascízmug, nem olyan virág, amit ét lehet\' üttetni\' más nemzet talajába. Koswuth LajoM is csak magától a magyal néptől tanult, általa lelt naggyá.
— Csak az a barát ér valamit, p, melyik erős; u gyenge szövetségest csak latolgatják, de nem értékelik. Puszta jelszavakkal, téves politika] téveszmékkel o lejtő útjára siklunk-
—: A\' régi kormányok a múltban a városokra építették, alapították politikájukat. A felvidéki vőro:ok egyikmásik részét sikerült a cseheknek ki vetkőztetni magyarságukból, a ma-j gyar\'falvak — kicsinyebbek, deegy-ségescblek — mind megnviracftak magyarnak- t v
—- llovszky János volt az első, ki megszervezte a magyar kereskedelmet, ö hirdette legelőször, hogy a magyar poHíikav.nem a városokra, hanem a falvakra kell építeni. Erős, gazdag falvak szülik meg a virágzó városokat! Ujjáépltője lesz llovszky a magyar falunak, városnak.
Szent áhítattal énekelték el a köz< ség lakói a Himnuszt, Vozáry Ala-dőr1 és llovszky János pedig tovább indult a kerület többi falvaiba. \\ KUNGL LAJOS
leghatásosabb gyógyszere mgjf/jbfjni a szakszerűen elkészített IIlEB IfjULipS
Megrendelhető: PAPP OSZKÁR oipésxmesternái NsDyksnlisa, fotiébeMíi- l. 82.
Fodor Oszkárt elitélték, mert zsidó származásúnak mondta Tolnay színigazgatót
Többször foglalkozol! már a Zalai KOilöny Tolnay Andor pécsi szlnigazc|atá és kél elődje, Fodor Oszklr is Radó Béla volt szlnlga^-
Íutók rágalmazásl perével, amelyei olnay inditoll Fodor és RadO éjien azért, meri állítólag a pécsi színigazgató-választások idején Pi-csetl azt terjesztették róla, hogy apját Quthnak hívták és zsidó vojl. A perben többszöri elhalasztás után most hozott ítéletet a pécsi járásbíróság. A vádlott színigazgatók azzal védekeztek, hogy vallomásukat a pécsi városházán tévesen vetlek jegyzőkönyvbe és Így keletkezett; a félreértés. A bizonyítás során azokban kiderüli, hogy a két vádloii több helyen ls terjesztette a sértő állilásukat és ezért a bíróság mindkét vádlottat bűnösnek mondotta kl. Fodor Oszkárt négyrendbell, Radó
Bélát háromrendbeU rágalmazás vétségéért egyenkint 150 pengő pénzbüntetésre l\'élték. Radó az Ítéletben megnyugodott, Fodor Oszkár ellenben (elebbezett a bűnösség kimondása miatt, Így az Ítélet még nem jogerős.
Elhleott egyéneknél reggelenként éhgyomo.M egy két pohár természetes „Ferenc József\'\' keserűvíz a béiműködést hathatósan elő-mozijllja, az anyagcserét tetemesed fokozza, a zslrmennylséget, megfelelően leapaaztja ét a teatet könnyeddé leeij. Kérdezze meg orvosát.
li*ü.Ui i KftJo«2J. vasárnap. Rom. kai Exaudi Fror«stao*. Konstantin. - Izx. Kalvon hí J. — Málna 22. héltö. Rom. kut. Jtitía. az. vt Protestáris.í Júlia. Tzr. vSztvau Író 4.
Tropikálok, Mselpek
olcsőti, nagy! választókbun
(Batir-ndpat).
1939. milui 21.
40
I
ezer
Igea sok pénz, "áthat, tb ik arról, >essereeze államsorajegyé\'t
könnyön hozzáláthat, lm Idejében gondoskodik arról, be
Június 6-án.
A sorsjegy ára: egész P 3.-, lói P 1.50. Kapható minden sorajegyáru-Bitónál és az Összes dohány-
Gserkósz-leányokal
avatnak vasárnap st leánygimnáziumban
Nagy ünnepe lesz n nagy kan bsAl Nótte Damc leánygimnázium Ifjúságának vasárnap délután. Az intézőt cserkészlcány-csapata ekkor tartja avatási ünnej>élyét és ezzel nemcsak nz intézet életében, hanem Nagykanizsa életében is egy uj sziiij egy uj, lelkes kis egyesülés indul útjára: a magyar leány cserkészet, j
A Magyar LOánycserkészet 1020 óta mükódik szervezetten Magyarországon, Különösen az első Időben, de még most Js sokszor érik indokolatlan támadások e nemes mozgalmat, főkép azzal az érvvel,, hogy elfíusitja a leányokat. Ezek a támadók nem ismerjk a leánycscrkósret eélkjtüzó-sejt; hisz a mozgalom épen nőiesebb nőt, magyarabb hltvCst és a vallásos magyar nagyasszonyt akarja kialakítani. Ép ezért a cserkészlcány mozgalom munkájának gerince a jeliem-nevelés. A s|x>rt, kirándulás csak olyan mértékben jánil ehliez, amennyiben az szükséges, hogy az égészséfafes,.lélek megtartható legyen az egészséges testben. , . |
Maga a cserkészmozgalom alapítója, lord Viaden Powel elismeri, hogy a leányok nevelését fonlosabbnak tartja r fiukénál, mert nemes és jellemes anyákra vau szükség a JÖVŐ nemzedék neveléséhez [ De megdőlnek n cser. készleáiiy mozgalom elleni vádak akkor is, ha a cserkészlcány ok munkáját nézzük, hisz a próbák között főzés, takarítás, mosás, vasalás, u felsőbb fokon gyermekgondozás, beteg, ápolás, elsősegély, varrás, kézimunka stb., stb., szóval mtndmegannyi hasznos munka szerepel, A mozgalom legnagyobb érdeme, hogy megÁódi n serdülő leányt a káros befolyásoktól, ügyel a lelki fejlődésre, irányítja Jet-lemét. , ;
lA leányok táborozása Is eltér a fiukétól, nem sátorban, hanem falusi kis házakban, vagy külön erre a célra épitc tt t ábo rh azokban lak nak. I lycn táborház von Pest mellett Szépvölgyit Bükkijén óí a Balaton -mellett Szárszón.

A nagykanizsai leánygimnáziumban nagy kedvvel és szeretettel készülnek a leányok a cserkész életre ,ós a JelöH-lek közül 14 kerül május 21-én avatásra. A leánygimnázium cserkészcsapatát, amely Miitényi Györgyi tanárnő vezetésével alakult, 23tt-fts Arpádházi Boldog Jolánta néven igazolta a szövetség. Az avatási ünnepségre Nagykanizsára érkezik Lmdermayer Antónia a leány cMrkész-szövetség elnöke és R, Vodoczky M^ria^ a szövetség fŐÜt-kára, akiknek kézébe teszik lo a kanizsai oerkószleányok a fogadalmat. A leányok közül egyelőre csak a VI.— Vili. OSZtálypS növendékek kerütnok avatásra, do közülük többen ré-sdvesz-
Mltttml tetten!
Vargánál
«tese Ui-akl
llurliiy M.-ul ».\' Hnny.uly a, It.
BACAI KOZtJOrTIl _
nek a gödóllói nyári világtiiborozáson, •i Pax-Tingen (l]ík« tábor) és Jóvóre már az alsóbb ositSlyok növendékeit is bekapcsolják a cserkész k-ánymoi-galomba.
A Notre Dante leánygimnázium teuton Is sicreteltol mcgtiiv mindenkit a eserkéstleány csapatának elsó av;.-tilsi unirapelyére, ajiiciy vasárnap dét-
után 4 érakor kezdődik az intézet udvarán.
lemónyi-Staller pénzügyminiszter Meglátogatja Kanizsán Ilovszky Jánost
Reményl-Schneller Lajos pénzügyminiszter ma értesítette Hovszky Jánost, n nagykanizsai választóké rülcl képvMőjelöftjét, hogy a jövő héten meglátogatja őt Nagykanizsán, A miniszter magánemberként érkezik Nagykanizsára baráti Mtogatásm ti Bnrms Szövetség országos tekhtté-f lyü el nőkébe a ( ; \' t \'
Nagykanizsa és a kerület szerelte volna, ha a pénzügyminisztert nyil-
vánosság előtt hallhatta volna is, sajnos azonban ez a választást megelőző rutolsó héten már lehetetlen.\' Nagykanizsa Így is örömmel várja a falai közé érkező minisztert, akinek módjában kész megismernie Ilovszky János előadásában a határmenti város és a faivak gazdasági problémáit és azok megoldásának lehető* segélt > :
¦ NatgyfcamlxBMi é« Za^amasgy* ktaflnt^éKssIfc
Icgkclkmtsebb nyaralása már ho*izu \'évek óta a felső Adria gyöngyében
CRIKVENICAH a PARK HOTEL CRNKOVICS
Legaiebb WJapontt fekvés, a füidöbety víllsnsgwdében, a tengerpirton. — tieg* löktletcsebb modern komfort. — Világa ierte Ismert Wtflnö konyíts. — Tágai, lengéire néiö valamennyi szobájában hideg- éi melegj folyóvíz. — Mérsékelt Irak.— Magarái bea*élö szeméíyzrt. — Magyarul bhat. — Kérjen prospektust.
10—14 éves magyar iskoiáslányokat tartóztattak le Mecenzéfen
I Kassa, máf\'js 20 A^sómecenzéíl Jelentés szerintiiem rég Polner Andor Igazgató a gazdasági Iskolában több szlovák poflüV\' kusróJ előadást tartott és a végén Minkét éltetve felszólította növendékeit, hogy a HUnka párt köszöntésé-
vel köszönjenek : .örségre !« Anö-\\iendélcek közfU négy kislány megtagadta a felszólítást és a szlovák köszöntés helyett .Éljen Horthy Miklós !«-t kiáltott. Az Igazgató osendör-kézre futtatta öket, akik a 10—14 éves leányokat őrlzetbevéve Gölnlc-bányára szállították öket.
Leszúrták a békebirót a pakodi korcsmában
25aÍa|egers^S\' máj is 20 Patkód község korcsmájában mulatott az elnralt este Simon Géza 19 éves fiatalember, a vasúti őrház vezetőjének fia. Közben a korcsmában veszekedés támadt, mert a mulatózok külön-külön mbid a mag\'jk asztalához rendelték a cigányt mizsl-káinl. Simon Géza egy ideig osende-sen nézte a veszekedőket, aztán felkelt s békitö szándékkal közéjük lé-
pett. Az egyik Utas verekedő erre előkapta kését ó* Simon arcába sz-jrt. A szerencsétlen fiatalembernek majdnem levágta BZ orrát és « szájét is alaposan felhasította. Simont oly fnjlyos vérveszteség érte, hogy a kihívott mentők életveszélyes állapotban szállították a zalaegerszegi kórházba. A vizsgálat raeglu, (folt ,111,,,\'
PEKÜ-PlOFiiillI!
issitttui. \\MiM«\\ n. mrn-.rn ni.
Alkalmat nyújt Önnek, hogy budapesti tartózkodása olcaíf ía kellemes l-jgyea. A jó penzió pótolj* az ottborif, mert
h\\i!.w, csendes és barátságos. Teljes ellitáuiil írem kerül többe, mint amennyit eddig a szobájáért fizetett, 20 kiválasztott és a legkényesebb igénynek Is megtelelő penzió késiséggel és szeretettel várja Önt s főváros nrntdea részen. tea
A fenti propagandát szolgáló keáves-
DARABOBKtaT
SO FILLÉRÉRT
kiadóhivatalunkban kaphatok.
Szombat
BUDAPEST L
17 Hiiek szlovák és ruvui nyelven.
— 17.10 A Vasutas Ének és Zenetársaság énekkar. — 17.15 A rádió pos. tája. — 18.15 Pázmán (lyórgy zongorázik. - 18.15 Viléz luiksuy Ant«l előadása. - 19.15 Hlrck. — 10A5 A rádió szalonrCnekara. — 20.25 Rádió a rádióról. - 20.10 A Péwl Egyetemi Ongdlákok vidám rádió-estje. _ 21.40 lllrek, idöjárásjelenlés. - 22 A békéscsabai rnezógatdasági iskola hallgatóinak ballagása. — 23 Heinemann Ede Jazt-zenekara. ~- 0.05 Hírek.
BUDAPEST II. I
17.10 Felolvasás. _ 18.10 Ma««r nóták és csárdások. — 19.90 Mezöga*-daságl lél/ira. -- 20 Hírek, _ 20Ü0 A pestazentertíiébell Le\\«nte Egv-esöfet ravószenekara. — 21.30 IdöJárAsjelen-I . i\'
BÉCS.
18 Könnyn bécsi zene. — 19 Ham. burgl és bécsi buk, lányok d.K)*j*.
- 20.15 DaloJ.zeués est. - 22.30 Köln
Qösffirdé nyitva reggel 6 érától este I órli, (iiétM, "«rd». péntek délután kedden egéu nap uókaek).
— Saját étfielnUms é, (lrémere ssol-gátó megolvasnak tesa ©läget, ba.a lasoula BstwántUs ani a,»Ul«.klil.-litárit metteklnti, vélelké&ysaer néikü.
ZALAI KOZLOMV
193!). ijjja 21
J5S85«&* 0)RHf í",\'*,i\',\' ÉKSZER, 14 \'Váj\' SZEMÜVEG ""ÍÍ„«ríS; ZSOLDOS OVULA Sitaih. ítaiiii !1 Itariratítnil.
Cfl-ni ¦> (¦ KorOM-tuáilodivail «i«mt>»n). ¦ItrArianfj J«nltf MOh-ily I_¦
mi
,<<OT«(T(S«tO: Dr. Dévai,A, ErJ3. BS.k.
Az alsószoknya meg a madeira
íSisz "ö baj csak ott kezdődik, hogy a regi mailolrás nlsószoknyáink, \\-agy - íiorritol** dictul — bugyogóúik nin-lucnek már meg. Mi1 i ha mcg^lnA-iiak... Hol Volna akkor hlbat l\'gy-\'ii is a madeim olyan drága., hogy\' az valami borzasztó, már [>odig tlivnl és tt ellen níncs olyan fórum, amely apellálni tudna. Isianera, l»a még meglennének gyermek korunkból oly jölismCrt, nagyanyáinknak, vagy "nyií-inknak akkor annyira Irigyelt m*gM, lialcsontos nyakni madeirás hosSzu* puffos iijju blurai.
Egyszóval nincs már meg, ne is ke-¦ Cssíík. Már pedig akkor vamunk kclll Mert olyan nival, hogy alsószoknya ós martéira nélkül egyettoa i sem
lelvct tenni.
Az imprinié nihák alól színes tstt ¦lsószoknya kandikat ki, «z egyszintű, különösen sötétkék, vagy fekete rnlia alól egy keskeny madeirás esik, fl nagyon mcrószvonalu és feltun«1 minik alól ivedig szines, rózsaszín, meg hal-ványkek, kinek mihez kedve van. (Mi az nrcvinéhez ülik,)
Valamelyik nap szembejön velem egy feltűnően elegáns hölgy fekete ni.i.v.ívLii glokuls mii.\'iií.iii, tenuésze-l*seu az eiiitaradhaintlnn fehér ~ jelen esetben csipke --- nlsófizoknvív ként haló bordűr itt is kilátszol!, [így jókedvű inasgyerek ulánarolian, miután kellőképen megbámulta ós odakiáltja neki: Nncosáa, kilóg nz alsó-szoknyája! Mire a hölgy jókedvűen azt felelte neki: tudom fiam. én hagy-tam lógni. El azután óriási derültséget keltett. ] i
lA ntadelrn ina olyan divatos, mint mit mondjak f A brigdoj, vagy a romi. MUidenki ezt liordjA. A madeirás blu zok 1U39 tavaszft nonplus ultrái. Nem olcsó mulatság, iiwt egy azep anyag métere bizony belekerül 20—24 pni gobe. (Még )ó, b.»gy kapni Jöhet)
Elmesélek egy nagyon szép modellt madeirás anyaggal kombinálva, sötétkék ala|x>n fehérmlntás tiszta selyem impi i11l<.\'¦ berakott szoknya, botén), liozzá rehfir gyönyörű anyagu inAdcl-rás rővidu)Jn, bublgalléros bhu, keskeny piros öv. .Cukor- volt «/. egész Összeállítás. _ ,
Dlvatpos.a
Hóulkas Fehér lenvászon ruháját n kö\\etkcző fABonra csináltassa: glokuls szoknya, rövidujjii felsőrész, Sötétkék is piros trcssz, vagy zsinór disz há-i\'im négy sorban szaladjon a Szoknyán köríti, ugyanígy a négyszögletes kivágás l körül és sötétkék-piros övet ,egycn/a derekára. Odvözict.
7>;<i(tcs/ulaii n. Ha nem llszla se--iyem, hanem műselyem az anyag, llk-kor határozottan lebeszélem a berakott aljról, mert azt nem győzné eleget vasalni, legszebb volna egy késiekben szabott glöknis szoknya,, Az semmi esetre sem erősítené, A, spicces kivágást madeirás, vagy csipkés fodorral diszilse, fehér bőrövet vegyen hozzá. Odvözict.
/¦(i/.jal asszony, Egy fáradt rózsaszín gvorgette volna a tegsrclili kislányának, ezt végig pliszlrozlassa be, rövid aflai, sajé1(ÍAbol megkötött kcakeny öv\\ei és a bot mell fölótl egy szloes ráhlmzeit rózsakoszorú, vagy egyéb kis virágcsokorral. Nagyon szép és ekgini *mha rintalnbb leánykáku-\'k 6s mliuhiiliovw relvefattl, Odtöilet.
Benyújtották az ajánló Iveket
Dr. H:uím Arih\'jr, a Keazthelyl ja-
riisbiróság elníike. mint ft pécsi tábla áltat a nagykanizsai kerületbe kirendelt válusztAsi biztos és helyetlc-se, dr. Csempész Dénes klenyeiklr. közjegyző dött nja délben nyújtották be a választiVsban inthló párlok bizalmi férfiai az ajánló iwkct A városházái). Déli 1 óra volt a határidő- A nagykanizsai kerületben in. djió mindhárom jelölt beadta a törvényben előirt számú ajánlást. Az uj választási rend szerint ez n szám; : 225 hifelesitett aláírás az egyéni ka-
nizsai kerülőiben. A !ajs(rom«sajáir fásöok-it Zalaegereaegen nyjjlják bt\'.
A Magyar Élet Pártjának és jelöltjének, Ilovszky Jánosnak esélyét mi mán biztos gytjze\'-emre álluakia kerület falusi részében is. Érdekes inegflgyelni, hogy egyes falvak tartózkodó magatartása hogyan változott meg az utolsó napokban: — ű mikor egyre világosabban mutatkozik a kormánypárt győzelme, nap-nap atá" e&Üakoznak » Magyjar Elet Pártjához, lBovszky János táborához- • , i
Vasárnap délelőtt
kerfmegnyitás
a „KIS ROYAL"-ban-Sör-zenét a HatárArzenakar szolgáltatja. Frissen csapolt Sjcalon*.\' JAnoa- és Bak-aflHIk. Kéaa-hai6al«gaaééoak várják mélyen tisztéit Vendégeimet. Floyatme* éi pontos kiszolgálásról gondoskodom!*
Hazafias tisztelettel P6nxes Antal vendéglős.
750.000 pengő értékű valutát foglaltak le pesti szállodákban a Vágó-féle valutacsempészéssel kapcsolatban
títiiua uiíauulv volt a négytagú caamp4axtáraa*ágnak
Budapest, május 20 Jelentette már a Zalai Közlöny, hogy Budapesten a valutádé lek Uvck az -utóbbi évtized egyik legnagyobb vaJutavibolását leplezlek le. A luandA vezére Vágó Lajos budapesti zsidó kereskedő volt. A nyomozás során a detektívek most házkutatást tartottak több budapesti szállodában- Az egyikbeííjegy négy tigbói álló és belga rjlievél\'el ellátott tárvasdi,ol la-
iéltak, akiknél többszázezer pengő ér\'ékü dollárt, fontot és más idegen valutát találtak. Más szállodákban is eredményes volt a házkutatás s igy ö^zeicn 7B0.0OO pengő érlékü val-j-tát foglalt le o rendőrség-
Kihall gátasukon kiderült, hogyVá-góék megbízásiból érkeatek Buda. pestre, megne\\ezték azokat Is, akik a pénzt számukra összegyűjtőt lék és ezekre is kiterjesztették a nyomozást. Valamennyit lclartóztíiilák.
m lm Föüzlet: FÖ-ut 7. sz.
II t ¦ ¦ Telefoni 5-33- mm . uB
lálcsics^sif^FesMisztit
A színházi iroda hlrel:
(*) Husxárparádá, Nádassy László —Beck Miklós—Bakoss Géza gyönyörű zenélt! operettjét szombaton és vasárnap este tűzte üiüsorára a színház vezetősége. A végtelenül mulatságos szövegű operett a szirti-kerület eddigi á\'íómáshe vein óriási sikert aratolt. A pompás fordulatokkal megirt egészséges librettót még sikerű tebb zeneszámok és bravúros táncok teszik az idei szezon egyik kiemelkedő sikerévé.
(*) Sárgapitykás közlegény vasárnap délután 4-kor kerül előadásra. Erdélyi Mihály mulatságos operettje egész biztos, tett házat fog vonzani, mert a nagy sikerrel bemutatkozott operett-együttes Igen jó előadásban prezentálja a darabot.
(*) Franola szobalány, Jaques Devat brillláns vígjátéka hétfőn este szerepel a színház játéktendjén.
— As Idoluyazulá« uljn: DalxácU SpUt.
A dalmát tengerpart legszebb, legnagyobb és legrégibb városa; Hullt, az egykori Spaíato, Közvetlen a város szivében megépült a dalmát tengerpart legideálisabb strandfürdője. — Remek gyermek játszótér és* minden időjárás ellen védett Ideális öböl. Ebben a paradicsomban az idén épült fel a dalmát tengerpart legtökéletesebb strandszállója, a Parkhotel Matkovios. Közvetlenül a tenger pariján fekszik, szobáiban folyó hideg és melegvíz, hldog éa meleg levegőt adó vontlltáifó, fényjelzés és telefon van, tengerre néző forraszán délután ée este iáno. Ellátása kttüno. Már napi kllenuvenöt dinárért télies el látás kapható, fürdőszobás appartemen-tokban — remek kilátással a teugerro — két személy részére a lakás és ellátás mindÖBsze napi kötszáztlz dinár.
— Kéxlmnaka ííU sokféle színben magyaros kézimunka részére, olcsó árakon, SchuUmÜ. (,j
— Bat«vklalUtásBsk«t tekintse met. minden vétetkényazer nélkül. Kopstetn bútoráruház.
Motorvezetők figyelmébe!
VetctCi lg zolványok kicseréléséhez stOkséges fényképa-k»« az el.\'Irt méretben oloaón és gyorsan kísxltek.
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
Slrklflltetesre
kérjen ajánlatot ifj. Petertnanit Jómf
virágüzletében: Fő ut 1. Telefon 902. Kerttelepém Eötvös-tér 18. Telefon 034.
Angyalt vettem feleségül
Egy tulkoseri, fhitor, inlédes osomA-
goblsbau. k ;
Vftszary János a nevetöVizriiokza gon dőlt csak, amikor ezt a dar*bot megírta. Ebben, a tekintetben kitűnően sl-korftrt is n színpadi vállalkozása. Elrc-iedkezett azonban arról, hogy a magyar lélekből, uz igaziból, még n XX. század uj/ojta jiö-értékelése sem ölte ki a lovagiosságot. Ez a lovagiasság tiltakozik az ellen, hogy a földi ember minden hitványságá\\m elsősorban a nőt ruházza fel a színpad emberábnV zoió miivésietc. Lehet, hogy ahol Va-szary ól, űzokbazi a körökben Ilyenek\' az emberek: az is biztos, hogy pent angyalok jarnAk a földón,, hanem gyarló tcreintménj\'ek. l)e hogy az emberi szennyesnek ilyen tömény kivonatát miért kell a refletrtorok elé niAr\'-kolui, hogy ebben hol van a művészet lényegében is kötelező erkölcsi alap, azt másként nem lehel megiiui-gyarázui, csak Az olcsó hatással, amit nz Angyalt \\Cltem feleségül kélségte lenni elér. Oh, értjük, teljesen megél teltük már próza-korában is és ebben a mai, operettJiigllásu kűrcsosi-tásban is, hogy az e^ést nem akar egyél? lenni, mint merő sírt Ura, a társadalmi formák görbe tükre. Nem is tanító-meséket várunk a színpadtól, KoráutsOm 1 De Igenig a szinpadon is többre Iwcsiiljük a cinikus humorú itat a vastag kacogtatásaál, nz Ínyek csikHandozásánál *a tiszta levegőt, ft tiszta művészi szándékokat. Kabaró-tréfának sokkal jobb lenne nz ötlcih do három felvonáson át lul nagyra iiyiijtotl rétestészta lesz belőle, amely. bOa^v&én nem jut -már seniroi.s csak nagy T^ukak szakadoznak bele h azokon át kilóg a bohözatl kóc-tölielók\'. (Hogy aztán ílycii miliőben nem szi-YOsen látunk az égből angyalt leszállni. Istent ós (labor arkangyalt emlegetni, azt mindenki könnyen meg-éHheli.) [ i
Az előadás, a szJjiószii rendezői munka jobb ügyhöz méltóan kitűnő volt. Vitéz Jakabffy mint rendező, Erdődi Kálmán mint Ultékmester csak eíismerést énleinel. Az egész előadásban, különösen az első felében, amig* huaga a darab bele nem .bonyolódik A léma-variációkbu, ütemes leudülsjt nml kodotl a színpadon. Bálint Anna a prózai Játék színképének széles és változatos skáláját Játszotta végig,, megnyerőén és tehetségesen, Ízléssel és a buhóznU részekben is fegyolmozetleu. íicnde László rokonszenves egyénisége, művészi felkészültsége^ kiforrott stílusa ebből a szerepből is sok Játékbeli értéket hozott felszínre. Nagyon jó stíl* Gellért Vilmos és a kifogyhatatlan humorú Erdödy Kálmán, Nagy Csilla kisebb szercpél.».i 1» nagy tehetséget csillogtatott meg, pompásan táncol és játéka is kitűnő, sokat várunk tö>». Igen sikerült volt Ujvárosy Kató «Zó-baiány-alakátása és Somkuthy, Katona Émmi, Kallós Eva és Erdélyi Kálmán epizód-figurái. ; •
..; <w>
RETIKŰL,
börObjd
Jól éi olotón HAHBURA-nál
hm HwUy MMjw* j.
1939, máim 21
Erdei öl
(125 cm. magas)
bUkktraalb tana baitioi idllllva kap-
hald öleukiol............. 7*- P
bOkklalorgács Oraeterenkint I\' P tölgyfalorgaca Unnétcrenklnt i\'— P, Forgács háxhot azallltv* 1 P-vel drágább Holczer Imre fakeroskedS iw Magyar- mca 42. Telelőn 13. az.
i polgári leány- és fin Iskola tornaflnnepsége
jR«gyogo napsütésben, több\'mint v.i\' néző \'\'lőtt t.n-tották meg , n nagykanizsai polgári iskolák lom a. ünnepségét. Ez alkalommal megjelent a Zrinyl-pályán dr. Krátky István polgármester, kormányfőtuná-csos ós lelesiége, vitéz Széchy Imre ezredparancsnok, dr. Hegyi Lajos fű jegyző, Lakatos István Őrnagy, testnevelési felfigyelő, nemes Breuer Pá] és vlléz Szüts Dezső őrnagyok, mint a Zrínyi TE vezetői, Bariba István föglmu- Igazgató, Balogh Dávid kereskedelmi Isk. Igazgató és még számosan az Iskolák és egyesületek, egy házuk képviseletében-
A pompás ós fegyelmezett felvo-ni\'jlás után a Hiszekeggyel nyitották meg n vizsgát. Az ima dallamát és áhítatát a leányok gyakorlatai emelték fenségessé és egyben láthatóvá tették a benne kifejezett magyar hitet, vágyat, akarást.
A megjelent hálán közönségnek minden igényét kielégítették a műsorszámok : szertorna, rigrósxokrény gyakorlatok, síkfutás, slaféta.Játé,-kok, tréfás bilajlornák. Nem egyeset ben csodálatot, de sokszor , vidám hangulatot is teremtettek a tréfás számok- i
Külön élmények voltuk a zená\' v-ahadgyakorlatok. A válogatott szépségű gyakorlatokat ugy a leá-t nyok, mint « fi-jk feltűnő egyöntetű-1 seggel, íegyelmezett ponU»ság\'gal, ritmikus könnyedséggel és mutatós szépséggel hajtották végre.
Al\'nézők serege minden egyes száV mot hosszas tapssal jutalmazott Kür lön kl kell emelnünk a leányok látványos májusfa-táncát és a fiuk boti-gyakorlatát. Majd nagyszerű hatást váltott ki az egész pályát betöltő gilti sorozat.
Az ünnepség végén dr. Kráiky István polgármester kormatiyfő%mácsosj beszédében kitért a sport, a testi kultúra jelentőségére. Rémututottor-ra, hogy különcben- ma a nemzetek é\'elében milyen hangulllya\' dombo-rodlk ki a testi kultúra- MI, magyíM rok, nem nv-radhatmk le, de nem is maradunk, hiszen fiaink, leány .link ti nemzetek nagy venenyében az első helyeket vívták ki.
— Ez a ti vizsgátok - mondotta ™ nagy élvezet volt mindnyájunknak. A fegyelemmel, s renddel, a mlntunzerfi teljesltméiiayel beldzb-nyitottátok, hogy a tornát szeietitek és szívvel-lélekkel művelitek. Legyen köszönet érte miaunknak, akik igy nevelnek benwoleket.
A felejthetetlen ünnepség a Hbiv nusszai ói\'t véget. |
Nem lógathatjuk el azoknak a nevelt, akiknek legelsösorban kiváló érdemük volt a vizsga; a két tőrén-.
ZALAI KOHLON?
rendező : Keoedynó Rafaelll Ahilas Horváth Béla, majd: Köeskyné Szn-lay Aranka, K\'émethy Kamiin é:< Prókay József poig.\'isk. tanárok.
A tippverseny állása
A Zalai Közlöny sportlippvcrsMiyé-\\el párhnzatuosan folyó pontverseny, Kanizsa legjobb tippelője elmért a tavaszi Síozon végével srintéii befője, zéshez közeledik. A pontteorseny állása az utóbbi hetekben, különösen pedig a niu\'lt vasárnapi mérkőzések sorolnál tapasz tolható nagy ponlercdm ínyek íuiatl aloposau megváltozott. Még ugyan mindig Púin 1-erenc szerepel az első helyen, de már .csak 1 pontlal, hololt nemrég még közel 10 pont előnye volt. A második helyre Nóvák 1-ereno nyomult fel a negyedik helyről. Utánuk László Henrik következik, do a három első között már csak i pontkülönbség van, igy bármelyik elnyerheti még a legjobb tippelő címét, A sonend a továbbiakban is lényege-son megváltozótt* de még itt is tejiol-nek további meglepetések, Jelen\'eg a poivherscny állása a kövelkeiő:
1. Pura 80, 2—3. Nóvák és László Henrik 79„ 4—5. Várfalvy Gyula ós László Ervin 08, 6. Ofenbcck 66t 7. Totola V. 63, 8. Cziréky 01, 9—10. Horváth és Horváthná 57, 11. Némclh Z. 53, 12. K. Nagy László 51 porttal. A többi \\er6«nyzŐk nem érték ei az 50 pontot.
Biztosítsa vetését jégkárra
NTE közgyűlés
A Nagykanizsai Torna Egylet folyó hó 21-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városház* kis tanácslermóben, melyre a tagok szhes megjelenését kéri a* El-nökség, _• \' (:)
Kettős bajnoki mérkőzés
Nagykanizsán A Póosl BŐrgylr ás a Csurgói TK lennek az NTE vendéoel
A tavaszi évad kiemelkedő eseménye lesz a vnsárnopi Sportprogram, A nokság 3. lielyozetljót,, a kitűnő fonnád ban lévő bőrgyár csapatát látja az NTE \\endégül. A pécsi csapot a lovászi szezonban csaknem minden mérkőzését megnyerte. A bajnokaspiráns Tumlt U :0 arányban szinte lehengerelte. Csatársora bomba formában van, mely ellen az NTE védelmének bizony igen nehéz dolga lesz.
A mérkőzés háromnegyed 4 órakor kezdődik.
Előtte 2 órakor a Csurgói TK—nVe II. II. oszt. bajnoki mérkőzés losz. (:)
A futball-bajnokság állása t. osztály.
1 PVSK 18 12 8 3 01 23 27
2. KTSK 19 12 ¦j 5 65 811 2»
8. PBTC 10 9 3 4 47 20 21
4. ZsSE 18 9 3 6 32 25 21
5. NZTF, 15 lü _ 5 47 25 20
6. 8BTC 18 9 1 8 27 38 10
7. NTE . 17 7 4 U 29 81 18
8. KIÍ80 IS 6 2 10 30 44 11
9. DPAO 17 4 4 11 27 82 12
10. PEAC 19 4 4 11 30 53 12
11. PAO 15 4 8 8 2U 37 11
12. PHETC 18 2 3 13 20 61 7
Lázas iramban dolgozik az európai diplomácia
A szovjet elfogadta a francia közvetítést, angol-orosz és francia-orosz megállapodást szeretnének nyél beütni
Londoni május 20 Az angol kabinet külügyi bizottsága tegnap délután a nemzctközlhcly r*t fojlŐdósé\\el foglalkozott. Megtárgyalták a szovjet nagykövet állal átnyújtott hj üzenetet, i
A News Cronlcle szerint o párisi szovjet nagykővet közötte Bonuet francia külügyminiszterrel, liogy a Szovjet kész elfogadni & francia közvcülö.mcg-oldást. Ennek lényege az hogy az angol—szovjet egyezménnyel párhuzamosan francia—szovjet egyezményt Is kötnének. Ez a három hatalom azután közös segítséget nyújt bármely megtámadott keleleurópal államnak. A l*rv előnye az tenne,, hogy a balti kis államok aggodalma is megszűnne.
Paris, május 20 Francia diplomáciai körökben az angol-francia tárgyalások Clőkészltó-sé\\el foglalkoznak. Ma délután fontos államtanács lesz.
¦A párisi sajtó Kalifa* párisi tanácskozásainak igen nagy foutossii(,ol tulajdonit. Általános nézet, hogy a/m angol—szovjet tárgyalás sorsa paris. Lau dől el. • "i
A párisi lapok londoni értesülése
szerint Kalifa* lord teljhatalmú megbízatást kapóit a tanácskozásokra.
Londoni május 20 < Az angol külügyi hivatal a szovjci válaszjegyzéket közölte Varsóval és Bukaresttel. A szovjet nézete szerint az >együttműködésnek alapfeltétele a hármas szövetségi szerződés megkötése.
Halifax lord külügymlulsztcr ma délelőtt 1) órakor repülőgépen Parisba utazóit. Majszky londoni szovjet nagy. követ ugyanekkor már Parisba érkezett. , ;
FeltQnö utazások
Pár/s, május 20 Parisban nagy meglepetéssel fogadták, hogy Majszky londoni szovjet nagykő\\et is résztvesz az angol—francia tanácskozásokon.
Varsó, május 20 Smigly Rydz tábornagy észtországi, Litvániai és lettországi látogatását hivatalosan is megerősitik,
IUga4 május 20 iA lett fővárosban nagy feltűnési kelteti, hogy Potemkln szovjet kül-
üép Mozgón Szombat—vasárnap 1
ADÖLPHE MENjOU és ANDREA LEEDS nagy filmje
A rejtelmes ojúnlóleuél
Lélegzetfojtóan Izgalmas történet. Remek kiaérS mfisor I HÍRADÓK.
Előadás: köznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5,7 és 9-kor.
FIDVELEMI
RAJZTANÁR FESTŐMŰVÉSZ
Június 30-la marad Kanizsán.
Tanít elinni és középiskolai tanulókat oly rajzokra Is, amik ax Iskolában ¦zQkségesek. Ezenkívül tanít tAj- és arckepfastészetet FelnÓttéktS* nltAsat Is véllalja szakrajzra, ugyancsak Irt |- és arcképf estéi re. Széplráirs 20 óra alatt bórkll megtanít: gyermeket és fellnőtlct. Ezenkívül f ras kóré s tó; privát húzok, kavéveh&zak, vendéglők részére fest gyönyörű tájképeket ínliíi. Kapualjak, folyósok kerlhelylségek részéra fest néhány pengőért.
Levelezőlap bWAsro házhoz megyek.
Cím: Budahegyi Benedek rajztanár
Szlnh&z, Nagykanlzso,
ügyi népbiztos-helyeites Mgába érkezik. \'
• | Róma, május 20 Clano gróf külügyminiszter m»
reggel Bernllnbe ntnzott, hogy Rib-
bentrop német külügyminiszterrel
aláírja a német—olasz politikai ésj
katonai egyezményt.
I Róma, május 20 Mussolini miniszterelnök ma Ku_
neoba utazott, ahot beszédet mond.
A lapok véleménye szerint a Duoe
fontos kijelentéseket tesz.
Bukarest, május 20 Giifencra román külügyminiszteréi
Markovjcs Jugoszláv külügymindsz-/
ter ma találkoznak az egyik dunai
hajón-
HOTEL. OORViH
BUDAPEST 1019
VIII., Csokonay-u. 14. Nesiietl Színháznál Családi szálloda a város szivében. Újonnan berendazve, központi fűtés, hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas szoba P Sa—, kétigyas P S\'—
A Zrínyi labdarugó jualállson június 25-én
nvmesak kitűnően mulathat a sélttti-ren már délután fél 3-tól és táncolhat fcste 9 órától reggolig a(KÍ8 Royalban, liánéin a sétatéri Zrínyi nagytonibolán csekély 50 filléres jeggyel valóságos élő borjut is nyerhet ós a több,, mint 100 drb. értékes nyeremény tárgy kőzni többet isi Már május végétől, kezdve ki Is állítjuk a Zrínyi labdarugó nagytombola nyeremény tárgyalt n Szomo-lányi cég Csengcri uti Idrakatában.
Idojélten vegj* meg tombola-Jegyét és ajánlja Ismerőseinek Isl TomMla-jogyek már május 25-töl kaphatók Szomolányl Üzletében, Teutsch drogériában és a Sclüess testvérek üzletében, ., | ,
Felhívás a \'tombolatárgy gyíijtöithöz 1
; -A tombola tárgyakat legkésőbb folyó évi május hó 25-ig kérjük átadni Horváth Géza temetkezési vállalkozó üzlelél>en írás kíséretében, melyből ki lehessen \\ennl az adományozó nevét, cini ét, tárgy értékét és algyüjtő nevét, (:) Zrínyi labdarugó szakosít.
— Gallér vasasak kék és piros szín-bon, fehér ruhával együtt moshatók,
Sckill«4i. (l)
7B ma||y«r hold naigy gynmolosSssel vidéken eladó.
UJförhéncen szőlőbirtok eladó. - Dagár, •sengery-ut 5a
4IA1JM KÖZLÖtt*
TEHHISZÜTOK
Continental, Dunlop, Slazangers labdák
lerakata. SzMKszarQ és gyors hurozás
VÁGÓ-nál.
fiObbels a külpolitikai helyzetről
IV Köln. május 20 Gőbbela miniszter Kölnben nagy beszédet mondott a VüIpolitikolltfflyH zeiröl és ebben hangsúlyozta, hogy a német népnek eltökélt szándéka, hogy világhatalmi Jogait kiharcolja. A Vezér akarata mögött egységes nép és fel fogy vérzett hadsereg áll. Németország jog-pitink teljesítése nem jelent európai nyugtalanság"\' sőt ez a biztonság szilárd alapja. Wurrnta-tott arra, hogy milyen más a nénict —olasz egyezmény, mint a demokra türjs hatalmak bekerítő politikája. Hangsúlyozta, hogy ök a világ legnagyobb aratorjai hatalma, de leszögezte, hogy nem akarnak háborút, hanem lábhoz tett fegyverrel v&t, nnk. Hitler és a német nép békepárti, de ha a háborris uszítók za, vart akarnak és tudnak kelteni, a németség iszonyatos érövei védi meg életét. , !,1\'
í
RETORTA
vasalőszén kapható nagyban és kicsiben Intnlnn Erzaebet-tér >:i m
ElkészUlt a zskiójavasiat végrehajtási utasítása
Budapest,, május 20 !A zsidójavsabU végrehajtási utasításának szö\\Ogezése elkészült. A legközelebb a miniszter tan ács -már \\t- is tárgyalja és így a legrövidebb Időn belül megjelenhet n végrehajtási nta. sitás.
Ez aztán rekord!
Lima, május 20 Peru fővárosában, Limában a klinikán 60 orvos Jelenlétében egy 5 (öt) éves indiai leány, Una Medina egészséges gyermeknek adott életet. A világ legliatülabb anyája 1934. szept. 23-án születeti. Az újszülöttet császármetszéssel hozták a világra, a műtét jól sikerült ét anya és gyermeke [ól érzik magukat. A csecsemő 2 és léi kiló. E vidéken 10 év a szülési korhatár és Így méltán kelt nagy feltűnést a szülés.
— (A pédjflgylgnzgató Nagykanizsán)
Dr. Várkony n«zsó miniszteri tana-!csos, pénzügylgzugató Idvatalos ügf-•ben Nagykanizsáu tartózkodik.
(Anyák ;napja)
Aldozócsütörlőkön délelőtt tartotta a mosódik körzeti elemi Iskola Rz .Anyák Napja ünnepélyét, amelyen az in tó,oi ifjúságán és tanári kanín kivin igen nagy számban vettek részt a szülök. A Himnusz után Horváth Márta, .Madarast Éva, Vilcsek Erzsébet és Polai Anna aranyos csöpségek,
majd
István szavaltak. Ezután mondta cl Horváth Árpad hitoktató gondolatokbon M ünnepi beszédét, Mu-szel Ilona szavalata után 15 pár lejtett pompás magyar táncot, majd Szakálas Klára és Hegyi László szavaltak egy-egy alkalmi költeményt. Nagy siker kisérte at énekkar magyar dalait és sok taps követte Kovács Eszter, Gödinek Ilona, Kókn József, Hédi Bva, Szekszárdi Józser és Hár] Aima pompás szavalatait, akik valamennyien nz Édesanyáról mondl-\'k kedves verseket. Ezután kövelke.cU a gyermeksereg fogadalomtélcle,, majd a kedves és megható ilrrnopély a HL szokegy hangjaival végétért. — Itt je. győzzük meg, hogy az I. körzeti elemi iskolában holnap, vasárnap délelőtt tartják meg az Anyák Napját,
1939. május 21,
— (Köszönetnyilvánítás)
KÖszónetemet fejezem <u mindazoknak, kik folejtliOtouen férjein temetésén részt veitek. özv^.Ször Lajosné. (:)
— (A /alul Közlöny menetrendje)
a közönség sokoldalú kéréséi© ma már ismét a.régikedvelt ronunjábau, a vonatok érkezésének és indulásának pontos fellüntetéHÓvel jelenik nAsg la. punk iiasábjain. A menetrend külön lenyomatban, kemény papíron 10 filléres árban külön Is kapható kiadóhivatalunkban.
— (Olcsóbb villany a Balaton-parton)
A balatoni vendéglátó ipar és az ide genforgalom érdekében, az iparügyi miniszter közbenjárására, leszállították a balatoni szálloda és penziótulojdo-donosok villanyáram árszabását.
— (Halálos kerékpározás)
Nóvák Rezső 27 érés zalaegerszegi szerelő a pákai országúton kerékpározott.\' TJtkoxt«u az egyik lejtős kanyarnál elromlott a fókjo s oly szerencsétlenül esett Je a gépjéről, hogy súlyos b©lső sérüléseiben hamarosan meghalt.
Az asszonyok oly makacs bél-rekedésénél a régóla bevall, tisztán természetes „Ferenc József" keserűvíz — reggel éhgyomorra egy po-bárral hevévé — különösen ajánlatos, mert hatásában megbliható és rendkívül enyhe, — Kéídeizc meg orvosát.
-rar
\'^IPÉt i-f* >V*áltftk - hurozéaok - labdák i
I rill SI 8R0NHOT ELEIÉB, DEÁK-TÉR 2.
— (A reformátusok figyelmébe)
A református lelkészi hivatal közli, hogy a liolnapl istentisztelet a református templomban nem 10 órakor lesz] mint a meghívókon tévesen közölték, hanem fél 10 órakor.
— (Orszőgzász lón válás Csurgón)
A közöli Csurgón holnap, vasárnap délben lesz az országzászló avatása^ amelyre az Országos Országzászló Nagy bizottság, Sietve annak elnökének, Urméncfy Nándornak képviseletében dr, Bode Károly országos tanácstagot büldto ki a központ, aki az avatáson beszédet is mond. Az országzászló avatáson Nagykanizsáról nagyobb küldöttség \\esz részt.
— (Műsoros táncmulatság a Legényegyletben)
A 75. sz. Árpád cserkészcsapat ma, szombaton este fél JK\'örai kezdettel a Kath. Legényegylet \'helyiségében műsoros táncmulatságot tart, melyen színre kerül a Kolozsvári hös c. Írre. dejita színdarab, énekszámok ós egy kis bohózat, belépődíj 50 fillér. Minden érdeklődő cserkészbarátot tt/ivesen
lát a rendezőség,
— BntoreklMa a Kopateín-oéír vezet. Modern minta termei ben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Izélés! ísltótelek mellett
- Így vidim hét a KalateaML
Az lbusz ezldén az eddiginél is jelentősebb kedvezményekkel bocsátja ki az >Egy Vidám Hét a Dalittonou> cím alatt ismeri, népszerű jegyfüzetét, A füzet Budapesten 57 pengős áron kerül forgalomba. Ebben egy licti tel. jes ellátás, vasúti jegy (Budapest— balatoni állomás ós vissza gy. v. III. ti.), vakiiűnt az összes szolgáltatások benn foglal tarnak. Távolabb fekvő vas-uüillumásokku, a jegyfüzet 59 pengőbe körül. A füzet a MAV Hivatalos MO-ne [jegyirodáiban ós az lbusz Autobus Tours (Balaton Fürdő Központ, Budapest, Vörösmarty tér 8.) irodájában kapható. A Balaton Fürdő Központ irodát az lbusz azért létesítette, hogy a nagyközönségnek és összes uta* zási irodáknak is díjmentesen és készséggel nyújtson fel világosítást az ösz-szes Balatont érintő kérdésekben. (:)
— A guuUgwLg ara mfnflözszo 3.— P.
Ennyibe kertil a m. klr. államsorojáték egy egéws sorsjegye és 1.50 P-be egy lét. Próbáljon BZerenosét, Itusás június
hó 6-án,
azonnalra Eölvös-tér 2.sz. alatt a aacheni utcai lakás Össz-koinforllal. Udvari 2 sspíén lakás bennt vízvezetékkel. — 50 ma nagyságú műhvljr heljrlaéo, 3 autóra való aamge autómosóval, benzinkúttal. 1381 smis Mér, Király-utca 2.
jyltji a szív, Vesék, Idegek, gyomor megbeteg "lé Hdülesíc szorulűknak.
BS»pi atnűchnlnM. JwuláTit hmisaii fa Ml) w.llw Ifniiitlts ntmm IMIN
fjf SLATIHA RADENCI ^"¦STttSr*
Mil,
Eredménnyel gyí
a azeksauífts zavarokat ?1 kiváló 17 gyógyforrás. — Fllrdó- és IvAkúrák. — Modern tökéletes komfort. Kurauilk. — Tánc. — 300 aiobn folyóvízzel.
OLCSÓ PAUSÁLÁRAKl
MA|usban, juntáiban, szeplemb«rb«n és októberben 2ú nap minden kottsessel egyntt 15W mlvkr. .Ebben at Osaxegben bemie íoglaltatik : Ukí,,tdle8 ellátiB, oívob, gyógy-lüiddkeakúitakaa.-—.....--------fí.
Inioimaclóul Molgíl Si proapekturt Ittld agyigyUfit veieloaíga
w «Twa;a»PEMoi,
ff
LBIs&JÜtJmWt
Drozdyfiyőzó nem Indnl-aat a választáson?
Lipzarlakor vett értesülés szerint Drozdy Oy6z6, a Kisgazdapárt eayénl Iel0lt|e nem léphet fel az ajánlások benyújtásánál történt alaki hibák miatt.
Munkatársunk 3 órakor személyesen beszélt ezdgyben Haám Arthur választási biztossal, akljerrevonatko-zólagatfOvcikezfi nyilatkozatot tette:
— A hlr Igaz. Drozdy QyOzö nem Indulhat, mert ajánlásaival együtt nem nyújtott be kOzjegyzOI->« hitelesített nyllalkozatol, hogy a Jelölést elfogadja. Emiatt már ajánlási Ível sem kerülnek elbírálásra.
Ezzel szemben Drozdy (Jy\'lzfi kijelentette, hogy nem lép vissza és megtette a szükséges lépéseket a belügy- és IgazBágügyminlszternil, az azonnali vizsgálat érdekében, miután a oótlási felhívást megkésve kézbeeltelték kl számára.
Érleslllllk Igen llsilelt VnStiikel, hogy «laméi*tékb<Mi:(25 literen alul) árusító _o»ilaIyunkat junlusj, július bauasisuetm hónapokban — hell.ée onzigos-vAsá-rok kivitelivel —
tlélMtéuonkéHf szerva tartjuk. % >¦
f0|a<nKtápyttti a három nyári hónapban reggel S érAMI dilután t árMu •«(tat]rUkaa tart unol-gáUIot. . -
duaásriall \'bandasáal 8M«s»«o»iro» sok bxeautflimimltó r. t. nagykanszsa. iw
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉG
kudvene hotelja u
ESPLflNADE
NAGYSZÁLLÓD*
Badapeat, ül, Zslgmood-utca 38/40. Telefonok: 101-735., líl-738., IB7-2W.
Szemben a világtiitU LukácsfUrdóvet, a Réuadornb alján. Teljes komfort, folyó meiegVlt, köz-ponU fűtés.
A Nyugati pályaudvartól 1 Msszftkssz UvolBSgni.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll.
KUSraBjta Caf« RMtauaat,
|i«lgáirl érafc.
Olcsó szobák pensióvál, vagy anélkül.
Hosszabb tartózkodásnál tm ktllön •agadHéayasu
KOsaottetnyllvánltáB.
Mindazoknak, kik felejthetetlen jó feleségem elhunyta és temetése alkalmával\';mély fájdalmunkat jóleső részvétükkel és-a temetésen való megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek, ez ulon is hálás köszönetet mondok.
Vör&s György.
1839. nia|u». 21.
BAIAI KOZLONV
UNIVERSAL
magas nyomású
sión es inteiép
I. évi novemberi lefizetésre kapható
Szabó Antal üzletében, Nagykanizsa fő-uis.
Uillomos iíztiitísi készülék
mindenkinek Örömet szerezi
Taaktumák Vasalók Kenyérpirítók QyqraffisSfa
íróasztali lámpák Hangulatiámpák Modsrn falikarok
¦fumOA Uuip&h
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-rtél
Sugár-ut 2. ?n
Hirdessen o Zaini Közlönyben
Idő-jóslat ¦
Élénk nyugati, étaaknyugatl siíl, felhős, tok helyen meg iijut.il.> zápor és Hviit.ii-, hSoaőkkenés.
A Meteorológiai Intézet nairykanliaal raetMgyelöalIomAea jelenti i
HoméKéklet tegnap ette 0 Arakor: -1-152, ma reggel +IW. délben +21 2.
tno-L.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
10397/1939.
Tárgy: rjarcazerfl lövészet
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai május hó 23-án, 24-én, 26-án, 27-én,. 30-án és 31-én a Tölgyes erdőben levő harcszeiü lőtéren lőgyakorlatot lar-lanak, naponta regg_eT7 órától délután 6 Aráig. Ei Idő alatt olt tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. április 26. iiu Polgármester.
liftllf !9 llllli lUfrlf i Nagy választék! Olcsó árak !
legmegbízhatóbb kocsija
a
Rossz ut sáros ut amolkedó vagy hogyl ut
FORD EIFEL ára: 3,250 P, évi adója: 60 P FORD V.-8 ára: 6.126 P, évi adója: 100 P
Körzclképvlselö: JEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
Rtta»teyMi*sa<»á4j r,
mm Hvontda íj BÉiiflini LDPKinúö mm
KOayveryo—áa,
m§!v ksmlactsa
HtMisat hMmá, HM Marna a* dobozó* D*a
saarfcsaatfiiégs te kiadóhivatala
KéswKOnki
mindenféle kereskedelmi, Ipari, altiilalfaall, ügyvédi, gazdaaárl, .flá^ to\'""
nyomtatványokat,
meghívókat eljegyzési és esketett értesiléee-ket, gytajelenlésekel, «évjegyet, falragaszokat, körleveleket, röptapokat és mlndenfék Ízléses kUllIlásti nyorrKatváayokat.
Gyáriunk i
attail kftnywaei, egyvédl napiokai, Jegvzo-kösyvetet, !escbkonyvdtel, bevásárlási könyveiül, rebáüaetsket ét tömböket, astata-wíitbákat, MákcedutAkaí, ««ptWombeW, tsSiwptárakat, dobozokat afta, elsőrangú kt-vstefcen és a legolcsóbb árakon. . «
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő ut 5. szám alatt
\' ZALAI KÖZLÖNY.
1999. m.|m 21
síremlékeket,
ilMil. máma. iW nloahtl
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragóineaternél, Ktrály-utoa 31 Nagy »!,„..,iíi,-,«i,iíí. Telefon ült.
Nagykanizsa megyei viro* polgármesterétől.
12872/1939.
Árlejtés.\' hirdetmény.
A város hivatásos tttiollősága íé-tzére mintával ellátandó sári Írásbeli ajánlatok alapján:
14 Ollöny nyári ruhát,
14 Öltöny téli ruhát,
14 pir téli ralimat,
l-l darab ttlioltd sapkát, Illetve
75\'60 méter nyári ruhaanyagot.
3340 méter téli ruhsposiloanyagot szenek be, továbbá 14 öltöny nyári. 14 öltöny téli ruhának varrás! éa 14 pár csizma fejelési munkálatalt vállalatba adom.
Ai Oisies beszerzendő\' anyagoknak és mintáknak a budapeití hlva-tásoa Wzotlőság állal előirt mintáknak kell megfelelni.
Zárt írásbeli ajánlatok folyó évi má|us hé :il-lk napjának déli 12 órálálg adhatók be a v. Iktató hlva-lalba.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1939. évi má|us 13. tw Polgármester.
12897/1939.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok:
tlsztlfóvágásból kikerüli 72 halom keveri, nyír és akác, továbbá 1 drb széldontött nytr szálfát összesen 112 Pbecsértékben előbbieket 0-5 és 1 — halmos tételekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, elszállítás 2 hét alatf.
Az árverés ideje és helye: 1939. évi málna Ini 23-án, kedden, a v. Felsőerdön.
Találkozás reggel 9 órakor a csertől ut és a kuli (volt kerekes kul) allé keresztezésénél.
Az árverezendő tárgyak részletes Jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető : a városi kiadóhivatalban, a klskanlzsal városházi ügyeletnél, továbbá a tárgyak is az tildéket védierflletl erdőőrnél.
Nagykanizsa, 1939. má|us 17. mi Polgármester.
rirgy: Tenyészkekss-ikcló.
12957/1939.
hirdetmény
A baromfi-fejlesztés érdekében sárga, nemesített magyar kakasok lesznek a folyó évben 1-80 P-a lé-rltéai áron kiosztva.
Felkérem a várót gazdakOzönté-géf, kőzbljék május hó 30-ig a beszerzési szándékúkat.
Jelentkezni lehet a városházán, (1. em,, 18. sz. szoba) ahol bóvibh telvilágoeltás Is nyerhető.
Nagykanizsa, 1939. május 17. i» Polgármester.
fl ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvény**¦ IB3S. májusi IS-tfil. ísgykanlua állomásra érteié ál u iiiai bálié trotilokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. a.
pn
1 Közlekedik Nagykanlisa-Slófok közölt VI. 25.-IX. IQIg. I Közlekedik Nigykanlzsa-Balalonboglár között VI. 25-IX 10-lg
¦i Koilckedlk Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy, Szenigvörgytöl Székesfehérvárig 2123 az. Bzcraélyvonatra átszállásul és Székesfehérvár 1281 sz. személyvonatra át-azálláassl VK 23,-lX. 10-lg. ¦ . .,„
i Közlekedik V. 29-én éa VI. 25-IX. 10-lg Nagykanlzsa-Bpest déli p. u. között.
5 Csak "Batatonboglárlg közlekedik. .....
e Rőms-Velence— Nagykanizsa Budapest nemzetközi vonat, csak Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy, Székesfehérvár, Budapesten ált meg. \' Közlekedik Balatonboglár-Nagykanizsa között.
• Keszllrely-Balatonízentgyönryliözt csak VI. 25—IX. 10-lg közlekedik, Nagykanlzsa-Bpest között V. 27-én és VI. 24-IX. 9-Ig.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
K.Jl.1 ¦: «...1.1- !4, 1 Soere"- SlO.k.1- t\'a*r.í. IM..Í-
ía<. Irt. 1 ktkl ««lyriHod. USil ra M.
MIO1 Qyv. 1-38 3-37 MOS\' rjvv. 1 1\'87 _ 3-14
1412! Sz v. 4 57 6-45 717 e 01 1447 MoloJ — — 5-50 7-25
1-1223 Sz.v. 5-40 714 7-56 8 23 1417 Sz.v. 530 725 8-15 939
1442" Usti» 7-27 8-33 9-50 1415 Sa. V. 1004 11-37 1216 13-45
14025 Qj. Ml. 945 10-54 11-25 12-32 1423 St.». 1340 1418 15-41
14t4 Sz.v. 11-30 1301 1339 15-48 1433 Sz. v. 1349 15 14 — —
1444 Sz v. 13 59 15-26 1 .Illír Qy-mol. 15-33 16-31 16-38 1807
1416 Szv. 15-52 17-36 18-10 20-04 1411 Sz.v 19-25 21-51 2200 23-26
1428« Szv. 20 26 21-46 22-36 1434\' Motor 001 III — —
14381 Motor - - 22\'45 23.55
< Egyelőre nem közlekedik.
• Közlekedik VI. 14-1« és IX. 16-tól Nagykanlzsa-WIen Slldbf. között. > Közlekedik VI. 15-töl IX. 15-lg Nagykanlzsa-WIen SUdM. között, i Közlekedik Nagykanizsa-Zalaegerszeg közölt hétfőn és szerdán, Zslscgerszeg-Szombátlrely között naponta
5 Közlekedik Pécs—Sopron közölt.
« Közlekedik VI !5-IX. 8-lg Slótok-Nagykanlzsa-Szoinbathely közölt. \' Csatlakozás az 1410, H09 sz. vonatokhoz VI. 25-1X. 8. közt Szombathely-Sopron között.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs _
¦•1,11.1- Slrcifi Plttr*
iiirlf loSol tra. orir.
3420 Sz.v. 4TS7 "852 851
2439 Motor 12-58 14-30
2414 Sz. v. 1354 16 21 17-48
2406 Oj. mot. 1815 19-49 | 2053
2418 Sz. v. 2023 2217 | 23 43
2"427 2407 24131 2431\'
Pkortl ||8irc»rol
; i.-J. 1*4
Sz.v. Vegy.
7» 12 04 1816
-rat
816 1342 «0 04
Nizykul-nlra Irt.
9-35 1542
221".\'
2406 é» 2407 vonatokhoz közvetlen kocsi Bécsig, a Siegfried helyeit. * Csatlakozás Bpest Keleti p. u. felé Gyékényesen.
Nagykanizsa—Gyékényes—Kaposvár—Budapest Keleti pu.
tuta** M. s Bpeal kp. érk. ^55t tBTKj B 1 Ha. Itt XattUn Si
24101 Qyv. 3-:9 3-50 _ 24091 Oyv. _ _ 102 1-33
2420 Sz. v. 4-57 5-42 7-38 14 08 2447 Sz. V. 23-00 5-08 7-27 803
2442 Sz.v. 11-48 12-41 14-25 2021 2407a Ovv. 1900 22-50 450 5-20
24C8! Oyv. 23\'38 »03 5-63 9\'49
1 Egyelőre nem közlekedik. \' Közlekedik VU 15—IX. 14-lg.
Nagykanizsa—Murakeresztur—Trieszt
Trteil Smt*. banki
Ind. «-

_ 12 00 12-32
9-37 18-08 18-20
1 Csak VI. IS—IX. 14-lg közlekedik.
Páratlan kedveamény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(Hl., radmanlomky-uto* 8.J
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasőtok 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift ttb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető" Igénybe, melyet a Zalai KQzlOny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező olvasók részére.
IliíM&rrffií Uu"il \' sátor-, gép- és kocsl-lUasHlH arwyválr, "iL** lutányoa árban, kedvező fUelésl feltételekkel.
Továbbá Emerge gnmrszij, krómitli. Kenő-, henger-, traktor- éa autó-etalak feglobb minőségben, iegoluóbb árakon kaphatok KIIJUMB MUIO cégnél. Ugyanott fcBicstaBeayvák és ¦" * la beszerezhetők. i2*e
apróhirdetések
10 írílj ed mHr, ro.Jbbl ut. 4 nírsr.
datált klataalté laiMzieil Ilx tt magas lulalék ellenében felveiz ttalettzereő-(nojket. Cím : Horthy M.-ul 4,1. em. 1442
Jól számolni tudd kisleány Magyar-utca 10. ez. péküzletbe f.l.áUUa. 1480
Megblziu ÜMerfulet.
-bízható kaláréa* felvétetik. Vfd.
mmlmrmnvKmmm keresltük azonnal: konvencióiul, ÍMbiipkorar, etsMytst, becsületest, lehenésittben nagy gyakorlattal. Mlck Unione, Palin. 1445
ArMS-VttTBL
Príma jugoasláv biaxakaraii., fehárie-dél e^tztataraaaáMyeiif. remai és <•«-elAfl állanddan kaphstd kis- és naay tétetekben DasMMi-al J. ém cégnél, Criaálwl-lár 14. Telefon 84.
1419
LAr^J-OZUrTTHELYISÉO
¦éarr/swabáar utcai emeleti öisskom-tortos lakás azonnal, vagy aunusztru l-re kiadó. Erastbetttr 14. 1410
0«<Heaj*ry-srl 17/a. sau háarban
szép déirfckrésü néayazobás ösukomfor-tos lakás s második ameletaa auguu-ttaar s-ára kiadd; Házmester. 1423
10X4 világos udvsrl flialtlaáa inü-belynak, nktánuk Junluirn kiadó. sRlrtty. ut SI
Nttraaaaatakás laki. kiadó Arany la-un-, utca 2/a. alali. 1448
¦latié Márla-ufa. 17. sz. magánházban háromszobás komlortó.-. lUrdőszobás I.-káa aug. l-re. Érdeklődés Hunyady u. 20.
1447
Vaayaokaraakaááa a vároa belleru-létén más elfoglaltsáa rutait áladó. Bővebbet a kuTdóhlvalslbru. 1455
UAZ SS 1NOATLAN
ndéieteMtaa magázt- és bérházakat, szőlőt, löldel, rétéi olcsón, esetleg részletre is közvetít. Pstm litván, Telekiül I.
••••Jatt Köimös-u. 5. és Klniziy-u. 33. i. staiti hasa. 1431
kClönfélb
autásaxl — Bársaiaté uj, kényelmei, áramvonalas Itgolcsóbban Kaulmanu Manó-nál rendelhető T.l.lo» IU. 295
¦alaraasutttk fiawalaséhal Vezetőt igazolványok klcaeréléléhez uttksé-ges fényképeket ss előirt méretben olción ei gyorssn kéu\'tek. Vastsgh Beta, fényképész, Nagykanizsa.
Mindennapi kmleaésból ösuegyllliolt bályaflat. rázd vagy ul tömegeket, ma-ujait es (llllöldlt, lelosstatotl gydllemé-nyeket tjsrmlkor megvételre keresek. — Barbarita Latos, a Zalai Közlöny t. szei-kesztőle. erdekíődirl lehet telelőn 78. íz. vagy személyesen mindennap d. a. 6—7 óra töaOil.
ZtUJU KÖZLÖMV
POLITIKAI NAS-IUU*. Badja: „klz|sztasá|l B. T. Haiiykaiílzl.-. l\'oislos kludó: Zalai Ursly. Nyoaiatott t a „Klzeuássátl «. T. Kaaykaalzss"
aysatajtsu Hafykaalzzás. (Kystuláári tolse i lalsl Un*>
79. Évfolyam 116. szám.
i. Iiiiiiii I
Nagykaniuia, 1939. május 28. kedd
Ara 12 HU.
font IlMt N * »• i L » r
4» Uxlófchiteli póni 9. uin. mÍMÍea Wftflnup délután.
Felel«e szerkép: B.rbarlts Lajo. S^f^W^V^
A Zöld Könyv
A választási harc kellős közepén minden hazája becsületét féltő magyart olyan megbotránkoztSfíiás ért. ami a\' legutóbbi években úgyszólván példa nélkül áll. Néhány nap óta ugyanis ícanegesfin érkezik Magyar-or«zagr*», a fővárosba épp rügy, mint o vidékre í?gy nyomtatvány, amelyen nyilai keresiztjelvény látható, közepén »H« bcttl s a nyomtatvány tinié: »Zőid Könyv*. Benne valóban annyi zöldség, fejnött emberekhez nem méltó komolytalan nyeiv-öltögetés, vádaskodás, plszkolódös von lenyomtatva, hogy Joggal kiált az egész magyar közvélemény Ügyész rjtáltt mert amit ez a könyv tartalmaz, az teljes mértekben kimeríti a nemzet becsülete elleni vétség minden kritériumát. De nem vétek már ez. hanem súlyos bún, a mely véleményünk szerint csúnya politikai orvtáina\'tfa>. Mert ezt a füzetet nem Magyarországon csomagolták nyitott borítékba, hanem egy velünk szoros baráti kapcsolatban álló ország varosában, ott postázták/nyolc pfeimütges német birodalmi bélyeggel látunk el s külön rányomtatták a »Drucksache« megjelölést. Hát ez u nyomtatvány tényleg olyan nyomdatermék, amely kivitelében valóban magán viseli az előállító nyomda legkitűnőbb technikai felszerelését, papirosa gazdag előállítókra vall s a hámmszin nyomába kép, amely csatolva van a nyomtatványhoz, nem mindenütt működésbe hozható nyomda terméké. Komoly pénzösszegét Igénylő nyornMatermék ez, airualynek előál-fitásáéft a nyomdatechnikát csak dicsérni lehet, de annál súlyosabban kell magyar szempontból ebnarasz-talmmk annak szellemi tartalmát De a nyomdát is felelős dég terheli,, mert fennálló törvényeink értelmé-beh mrodcn szellemi íenmék, amely elhagyja a nyomdát, köteles feltüntetni az előállító céget iós a nyomdatermék kiadóját, vagy szerzőjét. Hiába keressük ezen a Zötsi Könyvön valamelyiket is, homály és alattomos névtelenség fedi a szerzőket-És.napvilágot látott, illetőleg kézhe-sittetett ez a füzet azokban a napokban, amikor Magyarországon a nép szabad vélemejiynyflvánitása alapján az fjj országgyűlés összeülésére készülünk, hogy tovább folytassuk nugylranfu nemzetépítő munkánkat. Ekkor előlépett a gyáva sötétben bujkáló szellem s letette a magyar posta világszerte megbecsült megbízhatóságának kijátszásával asztalinkra ezt a gyalázatos, piszkolódó füzetet, amit törvényeink és alkotmá aiyos életünk napvilágra futni nem engedett volna. Az agilációnak ez a fegyvere tűrhetetlen s éppen ezért az egész magyar közvéWtóny nevében követeljük az arra hivatott Illetékes köröktől, hogy ennek a gyáva meréiiyictnek elöbb-f-utóbb, de minél sürgősebben jusson a nyomára és üssön a körmükre azoknak, akik előtt nemzetünk becsülete nem szent ség, de minden eszköz jó arra, még
A politika kötelességéiről a kisember* tömegekkel szemben, a szélsőséges grófokról, a Zöld Könyvről, a munka és kenyér jogéról
beszélt VOZÁRY ALADÁR felvidéki képviselő és ILOVSZ^Y JÁNOS a nagykanizsai Iparosok és kereskedők értekezletén
Sohasem volt mentes a politika a gazdasági kértfésektő", de ma a kettő annyira egybefonódott, a töméinek! számára a politika ma is annyira főként gazdasági síkján Jelent közvetlen érdekeltséget, hogy érthet^ ha Nagykanizsa és a kanizsai választókerületbe tartozó falvak Igen-igen sok reménységgel elsősorban azért csatlakozlak líovszky János pártjához, mert tőle, a gazdasági szakembertői, a keresztény magyar gazdasági átállításnak kél évtizede efe szánt, tetterős harcosától ennek a sokáig mostoha vidéknek gazdasági rjjjáteremtését vár-Ják. Elmúlt az az idő, amikor
„miniszter vagy legalább államtitkár"
•után áhítoznak a kerületek. Miniszterek Jönnek, mennek, de a keresztény magyar gazdasági átalakulás meg nem áll s annak élén líovszky János, a húsz év előtti kezdeményező, egyre nagyobb erőt, súlyt, tekintélyt képvisel. Ha valakinek, ^jgy legelsősorban neki fog sikerülni a gazdaságilag elhagyatott kanizsai vidéket életerőin belekapcsolni az újjáalakuló magyar, gazdasági ^élet vérkeringésébe, Ez a reménység nyilatkozott meg
abban a szeretetteljes, bizakodó hangulatban is, amellyel a kanizsai ípirosság és a Baross kereskedő- tábolj rának meghivoftfai nagy számban"
jöttek jösszc az iparos-székház nagy! termében, hogy 1 meghallgassák tlovözky János és Vozáry AladárelŰ adását. | \' ,
Iparos-hitvallás a Magyar Élet Pártja mellett
Az ipartestület és a Baross tagJ játnak ezt a közös értekezletét dr. Tholwny- Zsigmond nyitotta meg lelkes szavakkal. Utána . ,
Samu Lajos,
az ipartestület elnöke köszöntötte ez illusztris előadókat a mcgjeleuteJf meleg ünnepié** közben- Kifejtette Samu Lajos, hogy a magyar klsipa-í rosság a legnagyobb elnyomatás idejében is tántoríthatatlan védelmezője volt a.magyar szabadságnak és fügse\'lenségnek. Hi\'ngtsulyoztu, meny nyíre sorsdöntőén fontos ma a kisiparosság és kisgazdák összefogása a Magyar , Étet Pártjának zászlaja alatt. Zajosan kirobbanó helyeslés közben szögezte ie, hogy ez a tábor ragaszkodik atíhoz, hogy az alkotó,
teremtő munkát ujra a köz becsül és trónjára emeljék, mert csak ez teheti rajta naggyá a nemzetet.
—; Ezért álhmk. mondta Samu Lajos, örörrtmel és lelkesedésatu a M*i gyar Étet Pártja táboriba*, amely magáévá tette sok évtizedes célkltö-fcóseínket s amelyhez férfias nyíltsággal jelentjük be őszinte csatlakozásunkat. (Zajos helyeslés.) Csalódást Jetent, hogy a kisiparnjak nincs jelöltje a választáson, de reméljük^ hogy líovszky János, a.mi jelöltüuk ezért kárpótolni fog miukcl. (Ugy van ! rjgy van I)
Hosszan zúgott a taps, amikor Vo* záry Aladár, a visszatért Munkács országgyűlési képviselője átlt flefl szólásra. ; \\
A népi politika és a „földosztó" grófok
Vozáry Aladár a belső, átélt meggyőződés erejével" Ismertette a cseh megszállás tanulságait a magyarság számáru. A husz éves rabság tairi-
féltvc őrzött presztízsünk is, hogy hatalomhoz jussanak- És ez az, ami Őket vezeti; a mohó és éhes vágy a hatalom felé, ahhoz a hatalomhoz, « mellyel élni ugy sem tudnának- Gyászos és szomorú kísérletezés s talán kalászt röf ál is próbálkozás lenne csupán, ha törekvésük egy fatális lehetetlen folytán mégis valóra válhatna. Ez a zöld köny, ahogy ők kiadványukat nevezik, nyíltan állítja : »pa-r«ncNunümat akaifcjuk*- Ez azt jelentené, hogy azok az alkotmányos pillérek, amelyeken oaér esztendős magyar állami életünket berendez, tűk s amelyben étünk és amelyet fejleszteni kívánunk, «z ö uralmuk alatt megsemmisíttetnék s helyébe a parancs szava lenne minden magyar számára a törvény. Bizonyos, hogy az alkotmányos élet törvényei parancsok is. De ezeket a törvényeket a nemzet közakarata hozza meg s azok végrehajtója a kormány és n hivatalos közegek. Mily szörnyű dolog volna magyar szempontból csak gondolni is arra, hogy egyszer előállhatna valaki, akit nem ismerünk, azt sem tudjuk, milyen szaludékok vezetik s halálfenyegetések kel pa-rwcqiruJnat hozna u uyakunkiia-Ez,
a pananesuraiom számunkra nem jelentené többé a hazát. Magyarnak igy élni ezcreszténdóH honában lc-heletlenség tenne. Ehhez hasonló vészterhes napokon keresztül meni már nemzetünk a kommunizmus szomorú gyásznapjaiban s jói emlé-. kezünk még, oigy röpködött a halál-, büntetéssel való fenyegetőzés, mint száll a polyva a cséplőgép dobjából. A magyar nemzet nem kér és meg nem tűr semmiféle parancs-uralmat. A mi állami étetünk és fejlődési vonalunk az alkotmányos étet keretei között folyhat egyedül tovább é» őrt állunk -nemzetünk életének e nagy biztosítéka mellett b ha akad-, nénak merényletek, de még csak törekvések is annak álnok módon való lerombolására, a magyar nemzet egyesült erővel fog azokkal szembe-, szállni- Első alkalom most erre a választások napja lesz. Meg fogjuk mutatni, hogy olyan eszmékkel agitálni a nép körében, amelyek lehet-: séges, hogy szét akarják szakítani még az e^k kárpitjait is és beígérik a csillagokat, de mindez lepereg a. magyar nép higgadt és bölcs gondolkodásra lelkületéről, nem tehet, mert a magyai nép jól tudja már . az^
totla meg a felvidéki magyarsógot a haza fogalmának .valóságos megismerésére. Ott érezték meg, hogy ha elvész a haza, vele pusztul a haxát-
hogy elsősorban nem az a fontos, mit Igérivók. hanem az, hogy kl fgerí azokat. Mert\'nz egyszeri s**gényetn ber is bőségesen hagyatékozott halálos ágyán, mond^tu neked hagyok ezer pengőt, « sógornakieétezret s « koménak h&wmezret. S amikof meglepődve kérdelek tőle: hogyan teheted ezt, hiszen egy krajcárod sincs,, azzal válaszolt: h uki lássák milyen jó szivem van- ;
A magyar nép sokkal jobban átérzi e nagy idők kő\\etelményeit, semhogy engedje kitenni magát ilyen tréfáknak. Ne hagyatékozzon és igér gessen I,tt senki a nemzet bőrére semmiféle olyan polilikai programot, amelyet a mi népünk kövitíjí, nem hajlandó. Lehet, hogy elvekirj;* a nyiias agitátorokat az a téíiy,hxtgy a magyar nép mindénkit meghallgat. De azt bizonyára nem tapasz-talták még, hogy ha meg is hallgatja a szónokokat jobbról és balról egyformán, hazamegy, alszik a hallottakra s megy tovább a rajoga éí-teimes, bölcs-magyar feje után.Eszméket is maga termel ki a saját szarnám s nem kér kölcsön semit, legT feljebb tanul és halad a korral a saját \'fellogása süerp. : j . . j
gAL\'AJ KQ2L0NV
iaimá váltok kenyere is. A, haza előfeltétele, alapja az életnek, a boldogulásnak is minden foglalkozási ág számára. j i j .
(Aj vidéki utjárói eközben megérkezett liovszky János* Jübörgő, lelkes tapsvihar fogadta, amikor r terembe tépett) l i i : — A második tanulság vo!t, folytatta Vozáry Aladár, hogy we elnyomatásban megtanultuk, hogyan keli a hazát vezetni, kormányozni-A hazát egye* társadalmi osztályok nevében kormányozni nőm loliöt. A haza mindenkié s nűiithogy az egyszerű nép többségben van, olyan politikát kell folytatni, "mely a nép tömegeinek boldogulását.eegiÜ elő. Ez n felvidéki -széliem ! (Zajos helyeslés) Nem kell kivégezni a grófokat, sem Széchenyit, sem a többi grófot, oki az országéri dolgozott és dolgozik, nem tagadjuk meg, de igenis , , , , i :
szemben állunk mindenkivé!, aki meg akarja akadályozni a magyar népi politika érvényesülését, Igy például a földreformot. (Hosszú tapsYirtvr.) Régen mcgvoj-l n nagybirtok jelentősége, mert az állított katonát, Iskolát, az támogatta a művészeteket, kultúrát, stb- De nem tudjuk becsülni azokat a grófokat, nkik mulatóhelyeken, kártyára, cigányra költik oda 8 pénzt, amit a nép verejtéke szerzeit meg-1919-ben egy dilettáns gróf kezdelt et politizálni, az eredmény az ország feldarabolása tett. Ez a tanúiság is szembe állit bennünket n Festetlen gróffai, Pálffy gróffal, ö szélsősor ges vezérekkel, akik azt hirdetik, hogy ók valósítják meg n földreformot, de j s magukéból még egyetlen holdat sem adtak senkinek. (Derültség.) E(iy agglegény ne prédikáljon nekünk családvédelemről és az egykéről. Annáik az agglegény^ nek fogalma sincs, mit jelent három gyermeknek cipőt, ruhát keresni, iskoláztatni, felnevelni- Magyar jö-< vöt egyedül csak a népi politika alapjain lehet naggyá építeni- ,
A pártodra bomlás veszedelme
— A harmadik tanulsága volt 0 cseh rabságban töltött huszévnek, mondta Vozáry Aladár, hogy megtanultunk egységesek lenni- 11 évig a magyarság pártokról szfakudt olt fenn is s ha például választás volt, -u. magyarok nem egységesen a csehek ellen szavaztak, banem pártokra szakadozva,\' egymás i-l\'en. Nem is értünk el -semmit ez alatt a 14 Óv alatt Be amikor megteremtettük o magyar egységet a cseh rarjfigb. alatt, hamar megjött az eredmény, mert a Felvidék visszatérésébenigeu 1» nagy része volt annak is, hogy az ottani magyarság erős egységként
tudott végre fellépni, Hogy pedig so" magyar mégis beáUt céhnek au-níi.V idején, annak oka éppen uz volt, hogy ha átnéztünk Ide, azt láttuk, hogy a trianoni magyarság pártoskor kodik s emiatt sok elszakitntt testvérünk nem hitte el, hogy a magyarság elég erős legyen a levágott részek felszabadítására. Még 3 és íél millió magyar vár felszabadításra. Széthrjzó, egymással marakodó magyarság nem képes erre a feladatra. Ehhez olyan politika kell, amely az egység erejével vonz Jdc a halárAin-kon frui élő minden magyart (Zajos helyeslés.) i i ,
Szélsőséges tanok és becsületes szegényember-politika
— A magyar fiatalság, folytatta Vozáry, és a szegény rétegek szívesen támogatnak szélsőséges pártokai,-amelyek idegen minták után rnennek. Mi, magyarok, tiszteljük a baráti nemzeteket, de mindent utánuk cmnáiai nem szabad. Mussolini kijelentette, hogy a fascizrnus nem export-cikk. A német nép vezére sem kötötte barátságát ahhoz, hogy horogkeresztesek legyünk. A felvidéki képviselők csuk keresztény, erö »en jobrjoldali népi polflikát hajlandók támogatna de magyar politikát. Ezért támogatjuk a Magyar Élet Pértta kormányát Ez a kormány nem adóemelésből, hanem az 60-000 pengőn felüli vagyonok megterhelésébőt támasztotta fel a hadsereget, erre alapított ötéves beruházási ter-, vet, .szociáliás mtéz&ect&eket. Ez be-
csületes politika I Ez a szegény embernek nrjnkót jelent, de terhét sem-mit- És az igazság is az: — akinek íiagyobb vagyona van, uz többet áldozzon a hazáért. ,
A földreformról
szólva kijelentette Vozáry Aladár, hogy 63 magát kereszténynek nevező képviselő kiugrott a kormánypártból, hogy megbuktassa a zsidótörvényt, de főként azon keresztül a földreformot. Pedig ha a fal-j népé: nek rosszul megy a dolga, tóm, megy jobban a városi (párosnak, kereskedőnek, tisztviselőnek sem-Ugyanez áll fordítva. Ezért kell meg csinálni a földreformot, és ezért állunk mi ott a kormány mellett, hogy segítsük megcsinálni, (Helyeslés.) , , , | . . , !
„Mit akar a kereskedő a politikában ?"
A választási kortézia sorún, mondotta a továbbiakban Vozáry, efeuig zott, hogy .mit akar a kereskedő a politikában ?« Kérdezem én : — k| szervezte meg a keresztény magyar kereskedelmet ? (Hosszantartó zajos felkiáltások ; .Éljen liovszky !«) Ki biztosttoita a kifelé való kereskedel-
met, hogy a föld népe el is tudja adni, amit termelt? (.Élje-.i liovszkyU) Igen : — liovszky János. Ezért támogatja öt a Magyar Élet Pártja és ml is. Teleki miniszterelnök tudja, a gazdasági kérdések fontosságát- Amint megállt nálunk uz áUatértékesltés, kiküldte azonnal a
fálcsics
Follzlet: Fö-lrl 7, tt. telelő.: 5-83.
(ijätlihfi; *m« ¦>*
Telelőn: 3-44.
«Fest, tisztít
kereskedelemügyi minisztert Rómába. Erre 68.000 darab szarvasmarhát visznek ki Olaszországira fi k-\'il.\'Qztrá fális helyzet után máris emelkednek az adatárak. Hn egy kormány Így politizál, azt a népnek támogatnia kell és támogatnia kell azt az embert, liovszky Jánost, akinél többel kevesen tettek az aj, a keresztény Magyarországért, liovszky János a keresztény ipnr és kereskedelem patrónusa. \' l
Percekig állt Vozáry és liovszky a taps és< éljenzés ostromában ez
liovszky János a
Felmutatta liovszky János a Nagykanizsára is több cimre megérkezett nyilas Zöld Könyvet és n következőket mondta: , , i . j
— Nincs Joga senkinek beleavatkozni n ml belpolitikánkba és ilyen irányítást nem fogadunk el senkitől, magunk csináljunk a belpolitikánkat, a felelősséget is magunk .vállalj juk érte. {Zajos helyeslés.) Tiltakozunk az ellen, hogy ma, amikor ez az ország uj ezerévre akarja blztosi-tanl önállóságát, felns^iiljon itt a> veszedelem, hogy valamely csoport llymódon igyekezzék a választásokat befolyásolni- 1918-ban a szaj^dkőj-müvesség, a szabadkőműves Oe-menoeau és a többiek döntötték pusz tulásba ezt a nemzetet- Ma.netn engedjük, hogy bármely oldalról, akár a szélsőjobbról is utvágói legyenek anaak, hogy Magyarország sorsát megint mások befolyásolják. (Zajos helyeslés.) ;\' | j [ 1 J \\
Ezután ipariéskervskedelmi kérdésekről beszélt liovszky János. , 1
— Büszke vagyok, mondta zajos tetszés közben, hogy munkakönyves Iparos vagyok és szebb családi ok. mánynak tartom ezt mindennél. (Taps,) A Baross Szövetség utján 20 éve dolgozom azért, ami ma kormányprogram. ; , |
A munkiosl üzletek,
mint Vozáry képviselő ur mondta, mind zsidó kézben voltak, de mind hátat fordítottak a magyarságnak n cseh uralom alatt Ezt a nemzetközi zsidó szellemet, amely akadéu, lya a keresztény magyarok kereskedelmi és ipari téren való boldogulásának, egyszer smindenkorra megszüntetjük ebben az országban- (Zajos helyeslés.) A keresztény magyar gazdasági élet nem könyöradományt kér, hanem munkát, amibői biztosítani lehessen 300-000 kisiparos megélhetését, a kereskedelem számára 0 forgalmat, tisztviselőnek a tisztes megélhetést. Első fetadutomnak is-
Pünkösdre
cipőt
ra-ot 2. ffllltényinöl.
pjtén a beszéd után. Utána pedjg liovszky János állt fel szólásra. |
Zöld Könyvről
merem a gazdasági körforgás megindítását a legszélesebb körben.
A tisztviselő-kérdésben
egyelőre a IX. fizetési osztályig a fizetések vis szállítását követelem-Ezért szívesen viselünk adó-többle tet Is, mert ebből forgalom lesz. Rendkívül fontos feladat a kisipar nyersanyag-ellátása, az iparjogosit-ványok általános reviziója (helyesli lés), a tanoncszerze^dések reformja,\' a mester-továbbképzés ügye. .
Az önállósítás! kölosönt
ki kell terjeszteni nem érettségizett iparos-segédekre is, hogy legyen mf-nél több önálló keresztény kereskedő és iparos existencia. , 1
— A\' kereszténység nem cégér, -folytatta liovszky János. — A; kereszténység egyenlő az erkölccsel. Nem akarjuk a más kenyerét elven-; ni, hanem n kenyér jogán a tisztesi séges munkát akarjuk mindenkinek biztosítani rjgy, hogy [ ! . t
legfőbb ajánlólevél a beosüle-tes munka legyen.
— Azért küldtek engem a kanizsai jelöltségre, mert itt a délvidéken; ebből a városból és környékéből 1
export-Import központ
megteremtéséi vállaltam. , 1 ;
-— Uj magyar életet akarunk - fe-i jeztc be beszédét liovszky János—\' abban a szellemben, amely minde.11 külső befolyás nélkül, a magyar 16-j lek Kzabad megnyilvánulása alapján rendezi be a szabad és elégedett magyar kisemberektől népes Nagy-mugya rországot j .
Percekig tartó taps és ünneplés hirdette, hogy liovszky János szavai együttérző tömeg lelkébe hulioti tak. . !_ .1. |
Az értekezlet dr. Tholway Zsig. mond záró szavaival fejeződött be-
Vasárnap a második kockába rajzoljak a keresztet!
A sorsolás eredményeként a nyomtatott szavazó-űrlapok második kockája Jutott a Magyar Élet Pártjának. A második kockába kerül benyomtatva liovszky János képviselőjelölt neve. Minden öntudatos szavazópolgár, akt a Magyar Élet Partjától várja a keresztíny Magyarország ujjáteremtését, a második kocka fölé rajzolja a szavazatot jelentő keresztet. Semmi mást trnl, rajmini a szavazólapon ram szabad.
liovszky liaos
19». má|ut 23.
köszöhüléseket
és javításokat olcsón vállalunk
Májon Testvérek
Itassa BctUra nakOiUtiUn
líi/Kibsl-tár 1,
Huszár parádé
Operett-tői nem vár a néző mást, mhtt elfogadható meseszálat, néhány fordulatot, ötleteket, jó *muzslkát, vidám mókát, szép táncokat, hogy ne. veuiÍV&s vidáman szórakozni lehessen.
Jádassy László nem is törte a fejét, ert vérszegénységberj és Ötlettelenség-in még a inal- rossz operctttormos mellett is elnyeri a pálmát legújabb operettjével, (Ezenkívül csak ugy zárójelben jegyeztük meg: szeretjük a Jóízű kftsiárnyatrérákat, de art a (bohóc-kodó sieUemteleuséget, amit Nádassy a magyar husiárral csinál, még ha mégoly anyámasszony katonája is « <hős» — legenyhébben szólva: nem iriéitó a magyar katonához. Az a s:*l-leni, ami Nádassy operettjéből árad *n*ssze áll a .magyar katonaszellemtőjl és erre különösen ma, a nemzeti megl ujhodás idején, még az operettekben is vigyázni kellene!) Szerencsére, Itogy Beck ^Miklós és Bakoss G^za fülbemászó, kedves muölkát szerzett a Ma-rabhoz. Ennek köszönhető a siker, no és a szinésjjek játékának^ akik közül elsősorban Bakó Ancit, a primadonnát kell említenünk. .Tulajdonképpen csak most mulatkozolt be. Kelte-ines lágyságu, ílnom és kulturált ének-Iwngja leomoly érték. Kárv hogy néha mintha kedvelten ül játszana. Pedig játéka, éneke mutatja, hogy van szive és van tehetsége. Ha szívvel-lélekkel játszik, tud ragyogni, a színpadon. Szerelnénk, ha minél többször Így játszana. Erdélyi Gyula kellemes haugu fiatal bonvlván, akitől még sokat .lehet várni. Helyes volt ezúttal is Nagy Csilla az .alezredes, szerepében. A kacagásról Erdődy Kálmán, Késmárky, Szakács és Gellért gondoskodtak sikeresen, megérdemelték a sok tapsot, Ar, együttest a kedves, derüsarcu Uj> várossy Kató, az elegáns Somkuthy, valamint Katona Emml, bánó Mihály, Burányi Albin, Márai Ede és a kar egészitették ki, \'
Külön dicséret illeti Bakonyi\'Ödönt és a zenekart. \' • _(ff-
A színházi iroda hírei:
(*) FRANCIA SZOBALÁNY Janues Deval briUláns vígjátéka a Vígszínház idei legnagyobb sikere volt Az amerikai milliomos családba szobalányként becsempészett kis francia asszonyka, rengeteg kalandon, ijedségen keresztül menti meg a múíiomos családot a csődtől és a milliomos fin ~ titkos férje — oldalán a jól megérdemelt boldogsághoz. A szbiház igen jó előadásban, nagyszerűen összeiiangoit prózai együttesével mutálja be a darabot hétfőn este.
(¦) Kedden este NEM LESZEK HÁLÁTLAN Szilágyi László -Márkus Alfréd operettjét mutatja be a színház,
(*) A FŐSZER ÉS CSEMEGE Csathő Kálmán Vojnits-dijas darabja szerdán este — ketten egy jeggyel — szerepet a színház műsorrendjén a premier\' szereposztásában. Propaganda előadás.
A dolgozó ember helyesen cselekszik, ha arról is gondoskodik, hogy bél ürült! 8 b és gyomorcmésztése a íerméflzcieB .Ferenc József keserűvíz hatxnálata által — reggelenként éhgyomorra egy kis pohárral bevéve — elrendeződjék. Kérdezze meg orvosit.
2ÍACÁ3 KÖXtiöNV
Nagykanizsa Közönsége hódoló táviratot küldött a hősök napján a kormányzónak ós miniszterelnöknek
llovszky János képviselőjelölt a inínisderelnök felkérésére a „Fehér Ház" nevében Ünnepi beszédet mondott a nemzeti gondolat mártírjainak kanizsai megemlékezésén
Nagykanizsa város hazafias közönsége talán még solia olyan bensőséggel nem ünnepelte a világháborúban eleseit hőseinek és a nemzet] gondolat vértanúinak omlókét, mini tegnap, a Felvidék és Kárpátalja visszatértét kö\\etö első hősök-vasárnapján. Reggel istentisztelet volt minden fo\'ckc/et templomában a hivatalos küldöttségek részvételével. Utána ezren és/ezren veitek részt a 48-48 hősi szobornál tartott üitnopségen, A díszben- kivonult hoiivédeinket és tisztikarukat a Kárpátokért hálás tekintetek simogatták végig Ozor meg ezer szembőL 0» volt vitéz Széchy Imre czredes^eziei-paraucsnok, dr, Krátky István polgármester. Megérkezett llovszky (János, az országos Baross-elnök a Szövetség budapesti vezérkarával, ott voltak at összes kanizsai közhivatalok, tcstüle. tek vezetői és képviselői, a Vitózj Rend tagjai, a luuUrokkuntak, u (front harcosok* a női egyesületek, a diaross, a MOVE, a tűzoltóság, a cserkészek, iskolák növendékei tanítóik és tanáraik vezetésével, zászlójuk alatt, a katolikus ifjúság, a Credo vezetősége. Szépen festett a mind gyakoribb ma. gyáros ruházat, felnőtt férfiakon, fiukon, de leányokon is.
Egyncgjcd 12 órakor kezdődött az ünnOpség. A honvédzenekar Hering karnagy -vezénylésével a Magyar Hiszekegyet játszotta áhítatos finomsággal. Közben felhangzott a vezényszó: • Imához! Gs ott álltak ércfalként, — miként u Kárpátok bércei — imára emelt kézzel a nemzeti hadsereg ka. tónál, fis akik végignézték ezt a katonaságot, láthatlak, milyen komoly és reményteljes a Magyar Hiszekegy refralnjc: .Hiszek... Magyarország feltámadásában ..
Krátky Tibor glnin. tan, irredenta költeményt szavalt ifjú hévvel,, U-udü-lettel és meleg érzéssel. Gulyás János kegyesrendi tanár bőszedében kegye-lettel adózóit az eleseti bősök emlékének, rámutatva arra, hogy a liazasze-retet nem nyilvánulhat meg egy édes érzelemben, lMUieni telkes és nagy áldozalhozaialban. Aki élni "kar, — mondta — annak harcolnia koll, aki nem akar harcolni,- nemi érdemli meg az életei. A hősök lul.ila. a nemzőt életének legbiztosabb xáloga.
Énekszámmal az Irodalmi Kör kitűnő Vegycskara működött közre, a melyet Keltűig Ferenc akadályoztatása miatt Fazekas József piarista tanár vezényelt teljes rátoniiettséggcl.
llovszky János kir, kormány főtanácsos, a Baross Szövetség országos elnöke Iéi>ctl a szónoki emelvényről az ünneplő ezrek áhítatos csendjében, hogy megkezdje emlókbeszédét az ellenforradalom hőseiről, a keresztény és nemzeti gondolat vértanúiról. Bejelentette, hogy gróf Teleki Pál miniszterelnök levelet intézett hozzá és felkérte, hogy mivel az ellenforradalmi mozgalmakban tevékeny és kockázatos részt vett,, u kanizsai bősök , ünnepén a kormány kópvíscictőbcn I
mondjon einlókbeszédet a vörös ura-lom vértanúiról. i
\'llovszky azzal.a tűzzel kezdte besWS-dét, amit csak becsületes meggyőződés, tiszta magyarság és a kemény- időkben való személyes részvétei tud gyújtani. Ugy érzi, — mondta — hogy itt áll a megemlékezés szivárványos utján. Vissza emlékeiéit IDiö-re, a magyar történelem egyik legsötétebb, legszomorúbb időszakára, melynek nyomán vérözön és a Jobbak pusztulása támadt. Megemlékezett arról, hogy 191» május 23-án Nagykanizsán is össze-ült a vcsztörvényszék Folai János la-katos vezetésével és Lukács János, Horváth János, Horváth József és Kollarits József nagybakónaki magyar nemzeti érzésű twlgárokat kivégeztette a fogház udvarán.
Mint a iFehér Ház. egyik alapító lögju visszaemlékezett a továbbiakban llovszky János arra, amikor Pékár Gyulával ós a többi 30 társával összejöttek es azon tanácskoztak, hogyan lehet a vörös tébolyt megdönteni, fis « megmozdulás nem volt eredménytelen,, sikerült megdönteni a vörös uralmat Budapesten. A Wem-házban történt oz a történelmi esemény Csllléry és a többi hazafiak vezetésével. Gs mig ezek Budapesten történtek,, uddlg nagybányai Horthy Miklós Szegeden megszervezte A .magyar nemzeti hadsereget. Ez azután meghozta a gyümölcsöt: itt állnak ismét a mi magyar katonáink, fis visszajötl a Felvidék*
Es Kárpátalja. Es így megyünk ias. sbn tovább Nagymagyarország, mindnyájmik szive-vágya felé,
llovszky Jáuos gyönyörű beszéde u szivek mélyén szántott, A közönség
percekig " gyűjtő hatású beszéd hatása alatt átfőtt.
Horváth János felsőkereskedelmi iskolai tanúié hazafias szavoluta megérdemelten nagy tetszést váltott ki. A hősi szobor megkoszoruzásu következett.
Elsőnek vitéz Széchy Imre ezredparancsnok tottc le a honvédség ha-tnlmus koszoniját pompás piros ni-zsákból. I)r. Krátky István polgárnicsl ter Nagykanizsa város közönségének gyönyörű koszorúját lette le. Vitéz Hántó ry József a hadirokkantak novéhen, vitéz Szabó postatiszt a járási vitézek, Schlosser László a frontttareosok,, dr, Thohvay Zsigmond a loveulccgyesülc. tek koszorúját helyezte cl. Majd a felsőkereskedelmi iskola, a ke-gyesrondi gimnázium koszorúja következett, llovszky János a Fehér Ház bajtársi egyesület neveljen tett le hatalmas koszorút. A Nyilaskeresztes Párt nevében dr. Tanoss Dozső helyezett el koszorút. K Notro Dame leáuyghnná-zium magyar ruhás leánykái fiozbik ezután koszorújukat, végül az izraelita elemi iskola apró növendékeinek-koszorúja következett.
Mialatt az országzászló előtt díszlépésben elvonult a honvédség. dr, Krátky István kír. kormányfőtenácsos, poigármCstor a város közönsége novő-
legmegblzhatóbb kocsija
a F0EB.
Roaaz ut seres ut •malkadfi vagy hagyl ut
FORD EIFEL ára: 3.250 P, évi adója: 60 P FORD V.—8 ára: 6.125 P, évi adója: 100 P Körzetkdpvteelö:
TEUT8CH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
llfllf-lilHÉtHlt
v.ikwtiUtftet — Nafylu.lt..
Kincsem tűzhelyek, The Best kerékpárak, Hungária kerliés fon* tok nagy raktára. —
I
ben hódoló táviratot küldött a hazafias ünnepélyből a Kormányzó Ur Oföméltósá uauak és gróf Teleki Pál mini sztereln öVsnek,
(A Kormányzóhoz küldött távirat szöveget -• i . .
«Az euenforradalöm 20 éves óv-fordulója alkalmával tartott ünnepéljen Nagykanizsa város ós vidéke nevében mély hódolattal ós ragaszkodással köszöntöm Főmé! lóságodat ős kérem a Mindcnliatót, hogy jó cgészséglHai érttesse meg a történelmi Magyarország feltámadását. Dr4 Krátky István poJgármestor.-
iA minlsztorelnökiiöz küldött sürgöny • szövege; \', \'. ]
•Az ellenforradalom 20 éves év, fordulója alkalmával tartott Qxtafa pélycii NagykauUsa város és vidéke nevében köszönti és országépitő munkájára Isten áldását kéri dr. Krátky István poIgánuOster.-Ekkor már eseti az eső, de a közönség kitartott mindaddig, aniig az;UÍoÍSŐ honvéd^orok is elvonultak az országzászló előtt.
Uz eső egyre orösebbea esett*,a kór-zőnsóg nagy része Imzafcjlé menekült. I)r. Krátky István polgármester, llovszky Jánossal és kíséretével, valamint a bakónak! vértanuk hozzátartozóivá^ Nagybakónak és Csapi községek kül-döttségcivei, ^-ajamüit a kalonatiszUkar vitéz Széchy Imre ezredparancsnokkal kiment a temelölx) a bakónak! vértanuk Mauzóleumához,- hogy ott is leróják a kegyelet adóját a\'keresztény és nemzeti gondolat zalai mártírjainak. A MOVK részéről Németh Mihály elnök volt jelen, itt vitéz Széchy Imre ezredes lelte le a honvédség Szép ko-Bzoruját,\' Utána dr. Krátky István polgármester, Nagybakónak és Csapi község küldöttsége teite kj nemzeti szinü szalaggal diszitelt koszorúját.
A megjelentek végül elmondották a Mauzóleum olőtl a Magyar Hiszekegyet.
. VIsszafolé menet a hatóságok, képviselői megálltuk u kárpátaljai harcokban elesett vitéz Sznbady Béla zászlós virágbaborult sírjánál is. Az egész hősi temető virágdíszben. Erről az idén is, mint minden évben, a Keresztény Jótékony Nőegylet hölgyei gondoskodtak. í \'
Esik, Miié a temetőből kiér a menet, világosodni kezd. Tisztid az égbolt. Egy uj magyar világ hajnalhasadása. Az uj magyar elot. A magyar hősök nem áldozWk fel hiába drága életüket...
(B. ff.;
A klskanizsal
leventék vasárnap délelőtt tartották inog a hősi ünnepet u Gőrdővényl hősi ligetben. Szépudvary László wzotö-oklató mondott szép hazafias beszédet és a Kiskanizsai LcvcntCzenekar működött közre liazaüas zeneszámokkal
Naptárt Május 23. kodd. Rom. kat. Dezső pk. Protestáns Dezső. Izrael. Sztvan hó 5,
Göztürdö nyitva reggel ő órától eata 8 órálf (bétM, szerda, péntek délután kedden egéoa nap nőknek).
- littaiaaks fik sokféle színben magyaros kézimunka részére, olcsó arakon, Soafitxasl. (.)
— TsUatM meg a Kopstdln Bútoráruház állandó butorklállitását Islésea éa olosö bátorokat kedvesé fizetési feltételekkel vásárolhat.
íÉiáiút
— Siiilaysitl ***** —
A tilmgyártH Vgajgg
t\'üvív jobban mélyül, Néhány liéte-hozta a Hunnia igazgaíósjiBa a mü-U-íViiihiun besiuntetéséröl szóló haU-Jrozatát, an^is tulajdonképen leállt toUa. a uiagyar finnek gyártását, w erdekeltek akkoriban azt remélték, hogy aj. ,i- kérdés napokon ,!í*yul megoldódik. A mai Ijílyzet ugyanis azok szarnám a legnagyobb csalódás*,, akik akciójukkal a, vákágp.t. kirobbantották. Az akció a Fjbnkamara gyár. tásl vezetői csoportjától számiaiik, akik azt remélték, hogy moigalmuk révén monopolizálha tj ák a filmgyár* Utat, Vannak köztük stámosan, okik -iiiij 2—3 éifl szcnapeloek a filmszakmában a máris ugy vélték, hogy 17, egész filmgyártást kl&ajáUfhjfttJAk ónmaguknak. lm* az eredmény: most sem más, sem ök nem gyártanak filmet
Ez- a probléma ledtörclebbnöt a maj-gyar vidék közönségét és raozgoszin-házait érinti, hisien Budapesten igen sokan tudnak idegen nyelvűket s Így a fővárosi publikum egy tekintélyes réazenek kevósbbó Manyiik a. magyarul beszélő fflm. Ne retadjüfe azt- », hogy a budapesti mozik friss kópia-kat játszanak, amelyeknek kifogástalan a hangteadáw s igy könnyebben is érthető. Mert ombor legyen a talpán, aki megélt* azt a* angol nyelvű fit in*L amely hónapokig, futott különböző pesti mozikban, míg vetítési* kerül egy kisebb vidéki mozi hang-leadó gépén.
jelenleg az a helyrét, hogy összesen négy kész magyar1 fíbu vár bemutatóra és. három további, film gyártását biztosítja a Magyar Film Iroda, A kést filmek közül a Néni loptam* én élctembéfí, Pénz áll a házhoz cimü Hírnek míg ebben a szezonban piacra körűinek,\' mtg az 5 óra f40 és a Töká> letes férfl cimü filmek az őszi szezon elejére várnak. No feledjük, hogy a nyári hónapo-jc elvesztése nemcsak a filmek számának őrös csökkenését jelenti, hanem, azt ls, hogy a siatjadtéri felyétclek a következő évi termésben már alig szerepelhetnek,
A kisebb vidéki városokban a liiány később jelentkezik majd* uünt a pesti j!iv,mii-uiii>/ikl).in, lüsaen vaunak még futó kötés«ik le nem látszott magyar filmekre. Rövidlátás lenne azonban azt hinni, hogy a hiány végeredményben nem fog a vidéken is mutatkozni.
Szakmai körökben erősen remélik, hogy épeu a vidéki mozik lesznek azok, amelyek legerőscbrjoii hallatják majd liangjukat és közbelépnek a magyar filmgyártás feltámasztása ér-(lekében, Állítjuk, hogy nincs semmi komoly ok o gyártás leállítására. Ha a Hunnia Igazgatósága tovább vállalja u gyártásért az eddigi felelősséget, Ugy « szükséges tőke ép .olyan mértékben reudelketésre áll majd, mint ed-dig. A kérdés auon dől olH hogy ezt u felelősséget vállalják* az Illetékes urak, akik egyúttal, előkelő állam* tisztviselők is. Ugy vjUjük„ ha felsőbb helyen megfelelő frlliatahnazást kopnak, akkor váltaim fogják a vállalón-dókat, hiszen ~.<íak«TieÍ^,üket mér od-dkg is bebizonyították s cí^edég, garancia aría, Ivogy uz államot minden számba\\<licti Károsodástól megóvják. Meggyőződésünk, hogy [nllanatnydag. a vidéki mozgó sfinbázak együttes fel-lépésétől függ a magyar fdmfefyártás sorsa.
* *
Megemlékeztünk
már arról, hogy milyen nagysza. básu alkotásnak indult a Magyar C* \\alcadc cimü film,, amelyet óriási statisztéria vai óhajtottak elkészíteni. A lentebb ismerteiéit eseményekre való tekintettel o film sorsa ls kétségessé vájt Annyi bizonyos, hogy a nagy iáról már is lonwudiak, s igy -¦an.il .ni fu a szép elgondolás,, liogy ai ország legjelesebb műkedvelői szere pd^rtek sinUs/.iAkkfnt. időközben a POs.U Magyar Kereskedelmi Bank ls
j
megcáfolta azt a Űrünket. mJntha bank vállalta volna, liogy í-tt a la* Msőbb Jubileumra készülő fíliuH fl-nanszimiza,
E héten
jelenik meg az Alomsiírkány cimü film, amelyet a cenzúra küiönteges dicséretben részosileH. Szakkörökben nem neméinek nagyobb közönségsikert ettől a nlmtől. l>o nem\' váltotta be a hozzáfűzött reményeket a Toprifli nász sem, amely igen gyenge üzleti eredménnyel fut a budapesti mozikban.
NŐI balok a Hután természete* „Ftrenc József* keserűvíz haizná-laia által aok esetben lényegesen enyhülhetnek, mert ez könnyít és lágy bélürűiéíí biztosit és az anyagcserét balhalósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát.
— Sat*rkJAtWi—kn tekintve meg mlndan vételkényner uélkIL Köpeteié bu torára hai.
— Gallár vásuuk kék és plroa színben, fehér ruhával egyUtt moshatók, SahlináL (>)
pOrkOsdrei -mm
Szandálekat \'é,IMp»kat S««ldal«U«kat
ayarmakcip&fcat T«iinta»clpík»t
legolctóbbaa vehet sí „IPKAL" clpSfl«l«Wnn. F6 ul 12
VértMp
Dröxdy «ym kiesesével hatalmasan megerosfidfitt Ilovsaky láoos tábora a kanizsai kerOIetben
Hétfőn délelőtt a virosháza ta-náoslermében dr. örley György kir. közjegyző, választási elnök, valamint az egyes pártok bizalmi embereinek jelenlétében a pécsi kir. tábla állal kirendolt biztos kihirdette, hogy a Magyar Étet Pártja, valamint a Nyfiaskeiesztes Párt jelöltje beadt ta n törvényben megkívánt ajánlá: sóikat és Így mindkettő indulhat h választásban, míg Drózdy Győző W-j.úm\\ embUfJ vtf^s^k^pták a be-\'\' nyajtott ajánlásokat, a már Ismert alakiság miatt, Drózdy Győző tehát 1umh vehet részt a választáson-
Ezek szerint Dríi^dy Győző mofft
mér csak a vármegyét lajstmmos vá\'asztáson indulhat; at egyéni választás most már csak két Jelölt, Ilovszky János és Tanos Dezső között döl el.
Drózdy Győző kiesésével megint hatalmasan mtg«rÖsodőtt a kerület-* ben mindenfelé Ilovszky János tá-bor«, mert a Drózo*yhivck legnagyobb része élesen szemben áll Á nyilas eszmékkel s csak természetes, hogy a két jobboldali mérkőző fél közül a dolgok Ilyen fordulata utáu Inkább csatlakoznak !lo\\-szky János joblxjldall keieszléuy kisembei,-pcr> Htikáfához, mint a szélsőségekhez.
Nregertisitették a danzigi rendőrséget és a rendet helyreállították
. 11 , Varsói május 22
Daniig és L^ngyeloi-szág halái-án Kalthofban a lengyel vámhivatal épületét megtámadták- A datulgl rendőrség nem nyújtott segítséget a három vámtisztnek, akik kénytelek nek voltak helyüket elhagyni. Erro a tömeg a vámópülctet lerombolta.
A1 lengyel főbizfos-helyetles gépi: kocsin a helyszínre ment, de a íü-meg öt is lövésekkel fogadta, s >r-förje erre figyelmeztető lövést adott a levegőbe, majd a tömeg közé lővö
egy embert agyonlőtt- Lengy*]orj szag azonnal erélyes tiltakozási je. lentett be. ^ 1
Lengyel tiltakozásra később adm-zlgi rendőrséget megerősitették ó% a rendet helyreállították.
• Dahzíg, május 22 Dannigt jelentés sasaint a ff.wív tlekkel szemben egy lengyel autólnil útközben lőttek kí és agyonlőtték1 Grübuer danzigi német soffö\'rt, ami miatt Danzlg tiltakozott Varsóban.
Ha arálrták a német-olasz tízéves katonai szerfidést
B«rlln, május 23 Ciano gróf olasz külügy min isitert tegnap egyórás kihallgaláson fogadu Miller vezér és kancellár. K tanilcsko-záson Jelen volt Itibbcnli\'op külügy-mitüszior is. Este dlsiebéd wlt Ciano tiszteletére, ahol líibbentrop ós Ciano újból egy órát tanácskoztak.
A német-olasz kato&ai cgyennényt a-kétlriWaymtotSiy ma irta alá. A áielani"jroda\' \'jek«tése ezsel kapcsolat-
ban hangautyozía, hogy május 22-é\\01 mogkezdődlk az első tíz esztendő, ¦ melyet Német- és Olaszorsiilg együtt akar eltölteni a béke megmentésére, Az igaiságon alapuló nyugalmat és békét akarják békés eszközökkel, de lia kell, erélyesen visszautasítanak minden fenyegetést és támadást, amely a kél állam élollcixj ollen irányul.
Hotonezetfik figyelmébe!
Vocici Igfzolvinyok kicseréléséhez szükséges fényképe-hatt ai előirt méretben oloson és g,,nan készítek,
VASTAQH BÉLA fényképész. Nagykanizsa
1889. msjul »3.
RETORTA
vasaidszén kaphalA nagyban és kicsiben
litíaíliot-tél- t:i. »2.
ÍOtElCP am^^
Genfben nem slkerDIt elhárítani az angol-szovjet megállapodás akadályalt
London^ májtus 22 L\\z angol—Szovjet tárgyalások elöl (jeniben mindeddig nem sikerült eihá-rit.ini a mcgcg>\'ezés akAdályaiL. Angol és francia részről ugyan kedvezően ítélik meg a tárgyalásokat, bizakodnak még, de szovjet résiről tartózkodnak és mereven ragaszkodnak a három hatalom önműködő sogélyéliozK amitől viszont Anglia idegenkedik, mert nem akarja a habom ós béke sorsát Moszkva kezébe tenni.
Boniiet békéltető szerepe még nem ért véget, ujabb Intéseket várnak tőle.
Genfben egyébként a skandináv államok magatartása miatt is lényeges változás várható. A skandináv államok ugyanitt a Népszövetségből való kilépéssel fenyegetőzlek, ha (ienfot is belekeverik a németellenes bekerítöpo. liükába, amely ellenkezne a uépszö\\et-ségi alapokmány azeUetnévet
Összeroppanás mién a gazdasági álel Keletszlováklában
\' ¦ | ¦ Ungvár, máfjs 22
Ungvárra érkező hírek szerint Keletszlovák iában a gazdiAágl étet össze roppaná^ís^Jiüszöbön áll. A\' szlovák kormány a meglévő készletek beosztásával nem ért célt és a helyzetet csak rövid Ideig .tudja fenntartani a kiadott rendeletekkel.
Szlovákiának most csak egyetlen posztógyára van, a rózsahegyi, » melynek készlete szintién telje yen kifogyott, Így már mindenütt nagy a szővethlány. Nomes valuta hiányában külföldről sem fadnak behozni és most csere utján akarnak a szu. débivjdékl gyáráktói szövetet szép reznl. | i t 11. | i ¦ i
SlrcmlékEket,
tliboltit. »»»lf.mil. biti B^iirtt
szakszerűen és legolcsóbban
KQVACS JÓZSEF
kőfaragómeatérnél. Király-utca 33. K*gy elMBtUk-rakUr. Telefon 616.
Az angol király útja
; London, május 22 Az angot király Ottavából, ahol " háborjs emlékmű loteptezfeón a béke és szabadság m^kségességéi\'óU" beszélt, Kingstonba, majd Cbburgba és Torontóba utazott. Az angol királyi párnak bemutatják az ötéves kanadai ölösikreket is. ) \' J
Felhőszakadás: 17 halott
\' n Bolgráá*n májirs 23
A nagy (^^és^kbt\'n megáradt Mak-riuza pal-il, tie házat rombadöntöttj 30-ut súlyosan megrongált és 150-et-laWIiataliánná tett, A vihar utáni árvíznek 17 liaUkos áldozata vun, fikik közül legtöbb gj\'ermok.

ninötfGB<rinizLCecN
^^si Ili!
1 íi W ff El KI .!>!.
Itlo
Nagy választék!
Olcsó árak I
LecjujabbIF
R1BBENTROPP:
„A német-olasz 150 milliós néptömb legyőzhetetlen !"
\\m. május 23__
— (Növendék-luiBgverseay)
Szerdán délután G órai kezdetlel ¦< Városi ZAaeisJúoia intézett hclyiségá-l>en növendék^gvciiroiyt tart; Belépődíj nem losr. (j)
Vasárnapi eredmények
A Zrínyi Torját Egylet 3:0 (1:0) uronyu gyökeimet aratott a Iianierli csapata felett.
Az NTE 2:1 (2:0) gyepiemmel végzett « pécsi Bőrgyár csapatával si«*mben.
Az NTE II. 7:0 (2:0) gólzáporral verte meg » Csurgói TK csapatát. •
A .¦i!.\'\'\'i.i\'i-..ki.ii a poUUkai anyag torlódása miatt\'bplnap adunk részletes beszámolót,
Nemzeti Liga eredmények
Szegedi-Ferencváros 4:2 (1:1). Taxisok—Elektromos 2:2 (2:1). Bocskai—Zugló 0:0. trjpest-SSE 10 :0 (7:0).
Kerületi eredmények
KBAC-SBTC 4:0 (3:0). DPAC-PAC 2:2 (2:1). KTSE—PEAC 4:1 (1:1).
budafest l
6.45 Torna. — Utána liangjtemozek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 ráolvasás. — 12.10 Eugcn Ste-pat balalajka zenekara. -- 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelon-tés, — 13.30 Fátyol Jancsi cigány-\' ztinekttru, — 14.30 Híreit. — 14*15 A rádió műsorának Isn^rtetóse. — 15 ArTolyamliirek. — 16.10 Arányi Mária előadása. — 16.45 Időjelzés, lurck.
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven. ~ 17.10 A rádió szalonzenekara. — 18,15 Blasovsxky Miklós előadása. — 18.45 Hanglemezek. — 10.15 Hírek.
— 10.30 I)r. P. Banglia Béla előadása.
— 20 weiiner Géza orgonái. — 20.30 Debrecen humora. Előadja Rajnfy Gábor. — 21.10 Inftgard Armgart énekel. — 21.40 Hírek, idöjárásjelenlés.
— 22 Pertis Pali cigány zenekara, — 23.20 Heineinann Ede jazz-zenekora,
— 0.05 Hinok,
BUDAPEST n.
18.15 Mezőgazdasági rolóra. - 10.10 Francia nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 20*20 Idegen népek dalai. — 21.30 Időjárásjelcntés.
btcs.
7.10 Vidám lemezek. — 8.30 Schrom tneixcne. — 12 Szórakoztató zeue. — 13.15 Déli zene. - 14.10 Vegyes le. mezek. — n; Kedvelt bécsi zene-darabok,
17.10 Lipcie. — 18.15 Reger: VáV tozalok és fuga, egy Teleman témára,
— 10 Jódlizás. - 20. J 5 Berlin és Bics közös estje. — 22.35 Hamburg.
— 24 Boroszlö,
Bixtosltsa
^kjkáíl\'a\'iM
; BerÜn, május 22
Rlbbenirop és Cfemo ma délelőtt aláirtak a német—olasz egyezményt.
Utána RIbbentrop és Cláno rádióbeszédet intéztek a néphez- , ( i Ribbentrop beszédében többek közölt utalt úrra, hogy Németország és Olaszország most már szétválasztha-tattamil együvé tartoznak- A demokrata háborús uszitók « legkétségbc est\'ttebb szövetséggel is próbálták n bekerítést, azonban erre oz a válasz. A jövőben a két nemzet összefog1, hogy adudig készen álljon és biztosítsa életérdekeií. A 150 milliós német-olasz .néptömb olyan fabnx, amely legyőzhetetlen. , .
Ctauo )>esz6dében rámutatott arra, Jiogy a két nép közösen halad a jövő felé, hogy a békét megőrizze ős megvédelmezze az élet jogait.
A szerződés legfontosabb része,, a melyben a két fél kötelezi magát, hogy az egyik fél megtámad tatása esetén a másik segítségére megy,, fegyverszünetet csak kölcsönős megegyezésiéi köt hétnek.
A szerződés cM időszakát két évben állapitolták meg,
Hitler ós n kél külügyminiszter ezután megjelentek a kancellár erkélyén. Tízezrek ünnepelték az erkélyen megjeleli t államférfiakat.
Látogatás Rab GuuttroU
Legújabb müvének megjelenése alkalmából fölkerestem Rab Gusztávot otthonában. Különösen érdekelt, hogy milyen ember a Diana társadalmá-nuk írója, mert ez a könyv a maga áradó gondolatgazdagságával, JelkŐpességel-vel, szabályos pályáikból kibillent, különös embcrflgurAlval is düsáinyaláau környezetrajzaval minden Izében egyéni munka.
Amikor budai hegyvidékre tekintő, napfényes otthonában szemben ülök Rab Gusztávval, loiielőször regényének születését hozom szóba. V
— A témát a gondolatcslrát — mondja az Író — már hosszabb idő óta hordoztam magamban. Bennem élt mar akkor Is, amikor néhány évvel ezelőtt utazás közben, Korzika szigetére is ellátogattam. Az ötlött eszembe, hogy regényem színterét ebbe a különös, nyers, európai légkörtől és civilizációtól némileg bzűz ós elvonatkozott világba helyezzem, Hogy mit akartam megírni ? Blsősorban a íórllólet problémáját Mest, szerintem, az emberi létnek ezt a kérdését elhanyagolták eddig. Számtalan könyvet írtak asszonyokról és asszonyi dolgokról, de nem vettők szemügyre a férfi életét Holott Itt ls vannak nem kevésbé súlyos válságok és zökkenők, amiket érdemes megvllágltant Az én meglátásom szerint minden férli élete delén bekövetkezik az a busonyos törés, amikor, regényem különcének, Holdingnak szaval szerint számítást kell tenni arról, amit oiidig műveltünk éa arról, hogy elrel-tott Igazi énünknek tetszlk-o az, amit eddig tetttlak ?
—• Regényem hőse — folytatja az Író — típusa annak a valójában hétköznapi, átlagos, mai férfinak, akinek életformája, kapcsolatai olyanok, hogy léloktanllag előkészítik a válság peredben tanúsított magatartásra, A törés bekövetkezik s a bün, amit az eddig fedhetetlen életű ügyvéd és családapa elkövet, szinte kényszerűen megragadott alkalom arra, hogy számvetésének következményeit levonhassa. Eddigi Bzürke és nyomasztó életkereteiből tőr kl, amikor más sikra, más hangnemre és ütemre próbálja áthan-
Íoinl életét A lérllélet válságon sza-án kibomlik a rejtett vágy, a gúzsba kötött képzelet, a szerelem lőszeres-
fáráju virága — de nem nyílik soká I líonnyad, mint az a forró égövi növény, moly az önmaga egyszeri virágzásába pusztul bele...
— A „Diana társad alma"-nak egész környezetrajzát, figuráinak nagy részét, való élmények nyomán mintáztam meg. Do mlndozek átformálódtak bennem. Elevenebbek, színesebbek lettek, ugy, hogy a valóság ma már talán fakónak látszana mellettük. Nem másolom, hanem a másam meglátása szerint festem az eletet A nyugtalan, kétségekkel zsúfolt életet, melynek végső megoldását sejtjük csupán, mint a láthatáron villódzó fényeket—
gyorsan, olcsón vállai
Kótaíné Berény Zsuzsa másoló és sokssorositó iroda
C«engery-ut 29. I, em. ím
Molnárok figyelmébe 1
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában-
704451
tüUUAI KÖZLÖM
19JB. ttltjus 23.
5153-1939: szám.
árverési hirdetmény
a köztartozások leiében lefoglalt Ingóságoknak az 1927. évi 6X10. P. M. íz. H. Ö. 63—71. §-ai értelmében eszköztendő nyilvános elárve-reléséről.
A végrehajtási sr-nvedő neve: Welser j. cég gépgyáros.
Lakása: Nagykanizsa, Sugár-ut 16. az.
Az első árverés helye: Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. sz. Árverési csarnok.
Az ehtö árvetés ideje (nap és óra): 1939. évi május hó 24., 25, 26 án d. e. 9 óra.
A második árverés helye: Nagykanizsa, Erzsibe Hír 10. sz. Árverési csarnok.
A második árverés ideje (nap és óra): 1939. évi június hó 6., 7-én (1. e-. 9 óra.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként Qazdasági gépek, gépalkatrészek, répavágók, eke, gyümóicszuzók, szöióprés, tányérok, vízvezetéki vascsövek, vaskulfejek, rézrudak, csövek. Öntvények, szecskavágó alkatrészek, lendkerekek, különböző nagyságú fogaskerekek, malomkövek, vaslengetyek, golyóscsapágyak, különböző nagyságú csávátok, nltsze-aek, 1 drb, írógép, 1 drb fali Ingaóra stb. Összesen 2717 P 60 f. becsértékben.
Árverési leltetelek.
1. Az első árverésen az egyes Ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább B/. része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az Ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vevő által fizetendő a forgalmi adő és az esetleges fényűzési adó is.
Kelt Nagykanizsa, 1939. május hó 9. napján.
Kengyel Gyula
i«l városi végrehajtó.
Kózlöny Zalai Közlöny ""zlőny Zalai Közlöny •Bílöny Zugi Közlői Cözlöny Za
*F2zií\'y
Ztftt KK$«$&af*l K.fczl,;-,y Zalai l-L Zalai l3_
Zalai KozloKvl............
Zalai Közlöny Zalai Közlöny
Deutack Béde-g ugy a salát, mint leánya BTária lérj. Dvkisi Fe-tenenó. valamint alulírottak nevében mély fájdalommal tudatta, hogy szeretett felesége, Illetve édesanya, nagyanya, anyós, testvér és rokon
Deutsch Bódogné
•X, Stera Paula
folyó hó ül-ón, életénok 62-lk, boldog házasságának 37-lk évében, hosszú betegség után olhutiyt
Kedves halottunkat folyó hó 23-án, kedden délután 5 órakor kísérjük utolsó útjára az lzr. temető halottas házából. Nagykanizsa, 1939. május 22
C a említs rénvdtst és Idtogatáiek mellíié.ít kérJHk.
ÜruBoriJék békában I Bakiat Farta* veje, Bakász Endre és Éva unokái. Dr. SoMtilhal Mikaaué, Biv. BHc^smxuui Károlyní, Kr«»«*r Zdfáuié í dr, Stern Arain teslvírei. Dr. RottnUud Kiksa és Kraatw Zárija sógorai.
Csillárok,
BaassaBaaaiaaasMaaBaatBaBaaaMamasaaBi
faükaroky
II ül\' 11 lllll IMIIIIIIIIIIII I ¦IIIÉIIlillll Wllli l\'ll ¦¦Wall l^iaafaawwawáw
éllelfszehrény-ltíinpáh
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGY!.nél
Sugár-ut 2. UTJ
Megtanítom fényképe\' pezní, ha nálam vesz
BOX
fényképező gépek
3 tekercs filmmel
10 peugé.
fényképezőgépet.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Pératian kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniezky-utsá 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern kunfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telelőn, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadónivatata állit ki a jelentkező olvasók részére.
Élénk ászaki, északkeleti szél, kevesebb felhő, zápdrasö az ország délkeleti felében valószínű. A hőmérséklet kissé osokken.
A Meteorológiai Intését nagykanlisaj megrjgye-lőéllomasa jelenti t
Hőmérséklet tegnap este 9 érakor: -I Ilii), ma reggel +1» délben +20 4.
Ceapadék :>!>\'»¦•
Zalai
KÖZLÖNY
barátai
a iám rtattii
APRÓHIRDETÉSEM
R.\'ólilrik**. Ule naihtkm 4. SlÉllaii», U) Ëd llil.r. mlnSM lo-rítól e«S S HSlr. H.lkf 10 ndlg M Bllir, Ml mm tovtbbl nS .
IkSin.y
4 RUr.
Jól férő nftuaaaeall felvessek. K0I-CKy-u. 22. •
ABjÍS VÉTEL
VaByeakei-eafcMléa a város bekertt-letén mái elloglaltság miatt átadó. Bővebbet a kiadóhivatalban. 1438
is kanálé lábon chilei József főherceg-ut 76/a, •
LAKÁS-OTlgtHELyiSéO
tilutl a kifszoMs komfortos talál. Cim a kiadóban. I«)l
Hér*Mliattfláe parkettá, utcai lakás kiadó. Ugyanott kétszoba fürdőszobás lakás Is kiadó. Lénárl borkereskedés. 1466
HÁZ ÉS INGATLAN
«lus* négyszobás Olsskomtottos bál kedvelő Illeteti leltételek melletl. Bagolal-sor 27. 1462
K0Löi*aua
¦•¦•t-oeieUk figf elMek* I Vesetői Igazolványok ktcaeráléséhes aallksé-gw fényképeket aa előirt méretben olcsón éi gyorsan kész\'tea, Vaötsgh Béla, fényképész, Nagykanifsa.
Mindennapi leveleséiből összegyűjtőit bétyeaat, régi vagy taj tömegekéi, magyart és külföldit, leloaalatolt gyűjteményeket bármikor megyételra keresek. — Bar bari Is Lajos, h Wt\\ Ktfilőny f, szerkesztője, r^attthrt lehel telelői m ea. vagy SztetnélyesÉii mlrntennap d. n. .6—7 Vrrfl köaofr.
2ftU.ll KflZLOaiY
POLIVIKAI HAfrUte*. Kiadja : „ttajaiiealáal R. T. Nagyk.alru". Felelők kiadó: talaj Káraly. Nyomatott i a „Koiuuufasáel a. T. Hatykaalm"
•yiaS.IISaa Basykaalnáa. (Nyomdáért falai. Zalai Ursfc)
317584
79. Évfolyam 117. uám. Nagykantasa, 1989. május 24. szerda
Ara 12 UU.
I KÖZLÖNY
\' O L I T I K A I NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elbttzetési áia: egy hóra a pengi 40 fll]ér. Szerkesítoacgl és Víaitóliivatali telefon: 78. 8z.
4,.katasztrófa\'\' elmarad
A vábiszőts előtti néma hét kez-cbelén nézzünk vissza egy pillanatra a koriézla leglazJasabh napjaiba.
Nagyon kivonatos volna, ha az ország közvéleménye figyelmét a vá-/lasztási agitáció kortesjelsza.vaitólel / fordítaná s nem csak ineghaUanáj J de keUö módon értékelné is K-indér Antal kencskedtelemögyi míi^sztcr-Tuek a naDokbőja Győrött elmondott beszédet. Beszédet hat mostanában: a "ép éppen eleget, cblien valóban nincs hiány. De a szóáradat, « mely ma végigvonul az egész\' ország közvéleményén, nem hallgattathatja el egy kiváló tzaiembernek prcciZ ad a [szerűségét, gazdasági érveit s niegdőnlhe tetten szaki ételeit, amiket a.: magyar gazdasági élet fejlődésére vonatkozóan hangoztatott. Amikor b
zsidÓJörvényt infcgaikottuk az ország közvéleménye sürgetésére és biztosítottak a magyar faj számára « gazdasági érvényesülést, mindenkinek észlelnie kellett, hogy minél közelebb jutottunk a tőrvény életbe léptetéséhez, annál fokozottabban in dalt meg egy ellenakció, amely azt igyekezett kimutatni, hogy Magyarország gazdaságikig ^katasztrófa elé
. rohan«, mert a zsidóság bizónyo-s-OVérvű kikapcsídásáVal Magyaroi*-\' szág egész közgazdasági helyzete olyan zökkenőkbe és akadályokba üt kÖzib, hogy annak a nemzetgazdaság fog/a. kárát vallani. Ez azt jelentené, hogy megindulnánk az elszegényedés felé, kisebb karéj lenne napi kenyerünk. Oly c^könyösen tartotta magát ez az állítás\', hogy a .gazda-\' sógí élet összefüggéseit kevésbé ismerők körében hódított is ez a rossz indulatból fakadt, átlátszó céizptu állítás, de a nemzet nagy többségét, azokat, akik az ország vezetőinek drányitásáfepji hjtsznek, \'nem ingay hattá meg. Mégis jól tette Kunder Antal kereskedelemügyi mbrisztjc-
\' Vünk, hogy legutóbbi beszédében hosszasan és a szakértő ember pre-cdzitás\'ayai részletekbe\'menő adatokkal cáfolt rá a vészhirekie. AZ egész ország közvéleménye örömmel és nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy a zsidótőrvény a legkisebb mértékben sem rendítette meg gazdasági helyzetünket, sÖl* az 1938-ik éy első negyede óta napjainkig oly feltűnő és lendületes fcjiődés tapasztalható, and nilnrjen-néi kézzelfoghatóbban cáfolja a célzatos Agilitásokat. 1038-ban még nem volt kifejezetten szó a zsidótörvény megalkotásáról, tehát akkor nerrj mutatkoztak- azok a jelenségek, a mikre lépten-nyomon álludálás tör. ténik- Az elteli egy esztendő leforgása alatt gazdasági helyzetünk íísm CNik.hogy nem rosszabbodott, hit-nem feltűnő & léijyeges jnvfjlás kő-veÜkéjietl. Mtiídcn szónál szel*, ben beszél a tény és a fényeket adatokkal lehet igazolni.\' Ü&suk hát, az adatokat. Nem mi gyűjtöttük ezeket összt feancm a kei^kufc\'cmiigyl
.miniszter, mint Jegfqbb őre kereskedelmi és gazdasági politikánknak,1 felelősségteljes pozíciójában állapi
Vitéz Imrííy Bíin csDtOrtOKSn Hii^KsiiUstlrsi
A város nöi egyesületei teát rendeznek Nagykanizsa díszpolgárának tiszteletére
Nemrégiben választotta mag Nagy kaitízsa a város díszpolgárává vitéz Imrédy Bélét, aki akkor még Magyarország miniszterelnöke volt A hogyan lmrédyt a disszidenuck akna munkája a rrárdsztenciiiöki székbÖS való távozásra kényszeritclte, csak arra volt jó, hogy szfemélyre iránft még általánosabb legyen 0 lisztelet egész Magyarországon, f,;
(Vjitéz Xmrédy Béla Zalában járván, csütörtökön felhasználja az ab; kaimat, hogy személyesen I* megismerje Nagykanizsát, azt a várost, a melynek immár-i díszpolgára- !
A- volt miniszterelnök csütörtökön délután 5 órakor érkezik autón Lenti felöl. Tekintettel a választással kapcsola\'os néma hétre, hivatalom fogadtatás nem lesz, beszédeknek sem szabad clhUngz.iniuk.
A város nöi egyesületei P- Cirfusz Viktorin plébános vezetésével együt-tesen teát adnak csütörtökön vitéz Imrédy Béla tiwtlelotére. A\' ieárakíi-lön meghívókat nem bocsátanak ki, hanem arra a kanizsai társadalomi tagjait ezúton hívják meg- Beszéd természetesen u teán sem lesz- ;
Nagykanizsa társadalma örömmel és szeretettel várja vitéz .Imrédyj Bélát. \' . (
Az olasz-német szerződés első célja: - biztosítani az igazságos béllét
A két szövetséges Hz év alatt megszerzi jogos követeléseinek teljesedését
Hé)in.t, május 23 Az olasz kamara és szenátus tegnap nagy lelkesedéssel vette tudomásul á német-olasz szöveteég megkötését.
A Popolo dí Róma szerint a szövetségnek hármas célja van : :
1. biztosítani a két nagyhatalom közös politikáját: az igazságos békét,
2. elkerülni a háborút, amely egész Európát romlással fenyegeti és
3. az esetben, ha mégis kitörne a háború: megnyerni a háborút.
A nyugati demokráciák kjs áldo-
zatokkal még megmenthetik a jövőt. Németország és Olaszország egyébként biztos abban, hogy ttz év alatt megszerzi azt az anyagi és gazdasági függetlenséget és jólétet, amelyhez joga van.
London péntekre pearjiéií az angol*szovJet megállapodás megkötését
Lengyelország nem hajlandó átengedni a szovjet-hadsereget, Bukarest tartózkodó
, Paris, május 23 Genfben hétfőn az angol—orosz tárgyalásoknak semmi eredménye nem volt. Ennek ellenére remélik Pá rlsban, hogy u megegyezés létrejön. A közbejött danzigi incidens rjgyaniff meggyőzte Angliát és Franciaországot, liogy a keleti biztonságot mJH előbb meg kell szervezni I
Majszky tegnap Ismételten határozott formában leszögezte, h^nry* Szovjet ragaszkodik 8 hármas segély nyújtáshoz, mert fél, hogy támadás esetén egyedül marad-
Bonnet igyekezett eloszlatni Majszky aggodalmát, de az szilái-,\'
totta meg, távol állva a mindennapi politikától, nem korteskedésböl.nem a közvélemény szemébe szórni szándékolt porhintésböl, hanem a tények rideg leszőgezése céljából, mondván : íme itt vannak az adatok, a la. írulságot, a konklúziót mindenki vonja le magának ugy, ahogyan azt józan esze diktálja. Tehát: ö magyar gyár- és kézműipari munkások létszáma 193!) év első negyedében lötib mint százezer fővel szaporodott a megelőző év első negyedév*\'-! .szemben. Százezerrel több munka-ujuk dolgozik tehát az Ipartelepeken. Majdnem annyi népsokaság ez, mini amennyit országunk legnagyobb vidéki várovw, Szeged tud
da.ii kitartott eitídcti állásfoglalás;*\' mellett. 1
London, május 23 Az angol kormány ma rendkivüli, szerdán rendes müiisziertanácsitttirt a nemzetközi ügyek megvitatására-Megvitatásra kérő\' Varsó és Bukarest magatartása is. Lengyei részről nem várnak komoly ellenvetést, román részről azonban még fartózko*
Nem sikerült kiküszöbölni miatt támadt román-
Komit, május 28
Rómába érkező jelentések szerint Gafencu és Markovics találkozásán
dók- Varsó hajlandó háború esetén Moszkvától fegyveres segítséget elfogadni, dc nem akarja, hogy . a vörös hadsereg átvonuljon Lengyelországon. 1\'
Londonban remélik, hogy az angol —szovjet szerződést már pénteken bejelenthetik az angol alsóházban, mielőtt az tíznapos pünkösdi szü-jieti-e menne- ;
az angol-török egyezmény jugoszláv ellentétekét
nem sikerült elsimítani a jugoszláv-román: ellentéteket. —..Jugoszlávia (Folyta tan a 6-ik oldajon)
őssz\'akowdbun felmutatni. A gyáripar termelése 21 százalékkal nőtt meg s elérte az eddigi legmagasabb csúcspontot. Az ipar lendületes fejlődését mutatja szén fogyasztásán ik 22 százalékkal, az áramfogyasztás, nak 13 százalékkal való megnöveke-dé>e. Nagy lévén a szénfogyasztás, annak bányászatta is feltűnően, 16 százalékkal ugrásszerűen felszökött s ásványolajtermelésünk a régi termelés i és félszeresére emelkedett. Fokozódott a vaíérctermelés, feltűnő 39 százalékkal lelt nagyobb, a nyers vas lermelés 19, az acéltermelés 10 s/.áza\'ékos emelkedést mutat. A gépipar nvjnká-ilél-v-áma 31 .száz;l-iékknl növekedett. De növekedett a
textilipar és a pumutáruk termelése Is 3t százalékkal, a müselyumfieldolgozás 11 százalékkal, a, J\'jtaszövet-termelés 180 százalékkal.,,. Folytat, hatnánk ezt az örvendetes adatanya-got hosszú hasábokon keresztül, de ez a. hely szuk terjedelmet szab a teljes adutfelléráfírP. Tény azonban, hogy Igen "ok ipajág ebben ^z esztendőben kapacitásának teljes kihasználásával dolgozott Adja megj háí maga a közvélemény a választ arra, hogy a- zsidókérdés megoldása m-jtat.e hát gtizdíiségi térért.-\'\'katasztrófái is kihíttásokat, igeir, vUgy nem-A feíili adatok alapján ^ilóbannení kell nagy közgazdasági sz.uVérte\'ém u válasz megubására. / , \\
ZAUM KÖZLŐM
1938, május H
Beszámoló Ilovszky János és Vozáry Aladár kerületjáró útjáról
. t(Ktküidőit Irido-sitojiktcJ) Napról, napra, ahogy közeledünk pünkösd vasárnapjához, u választás termijri--sához, miiidlnkábh édesebben bonta-kozik ki a kép, ameJy elejével csak kontúrokat mutatoti, ma azonban már étet, határozod vonalakban rajzolta ki Ilovszky Jánosnak, a MLP hivatalos jelöltjének végső győze^ mét. Drózdy Győző kieséséit már csak a nyilasok és a MÉP pártja harcot a ntfindátumért, a két jobboldali párt barcsi bizonyára lovagig attak lesz, hiszen ismerik a nyilasok is s bizonyára respektálják Ilovszky közéleti és politikai múltját, tudják, hogy , ...
a kommün alatt kétszáz magyar katonát ruházott s fegyverzett fel a maga költségén,
hogy remény su ugarunk egyetlen fókuszába^ Szegeden Alakuló Nemzeti Hadseregbe küldje őket. , \\
\'tudják, hogy fiovszkyt a kom, munisták e cselekedete miatt, — a mikor a kétszáz vitéz szuronyai már a szegedi napsütés csillogtatta — ha-; iáira akarták Ítélni s csak az istea. adta i , . i i l i , !1
véletlen mentette meg s kivégzéstől.
\'tudják, hogy o bitófa árnyékából lépett arra a felfelé Ívelő ulra, mely megpróbáltatásokkal, szenvedésekkel, szakadatlan munkával töltött utjának egyenes folytatása lett; tudják, hogy a kormánynak céljai vannak ezzel az alkotó, teremtő zseni-vei, akit azért küldött Bethlen István volt választókerületbe, mert nem .nélkülözheti a partementben. , A hangos hót utolsó napjairól szái iunk be a kövutekzőkbeu. \' ;
Killmánbsn
Marczy Julianna tanítónő tanítva-; nyai halmozták el virágokkal, majd az ajtóját virágozták tet kék nete-lejcs-csokrokkal, Kozits István kőzfc ségi biró üdvözlő szavai után vitéz Csaitt Gergely badacsonyi bíró tol-mácsuiLa Darányi Kálmán volt tnl-aüszleretuok üdvözletéi nem csak a képviselőjelölt, hanem választókerülete népének számára is. , ;
— Igaz magyar emberre, alkotó emberre van szüksége a kormánynak, •-- mondta- — Csak a kormány tud segíteni rajiunk, mert akar s módjában áll *egitenJe- Hiál>a akarna, nem tud segíteni az, akinek üres á tarisznyája. , [ , il . , <
Ilovszky. János emelkedett szó. iásra. , , ,
— Ma egy hónap, egy év hallatlan nagy eltolódást okoz a nemzelek gazdasági, politikai életében- Medi-lálásra, töprengésre kevés az időnk, ha nem akarunk lekésni a »ma« életének szélnél sebesebben rohanó vo; natárói, mert ha lekérnénk, nem tud nánk felkészülten álbui életünk súlyos eshetőségei elé- \\ , •
KiUmán község összegyűlt választói megértéssel és helyesléssel hallgatták Ilovszky János szavalt, amelyek a továbbiakban egységre és összefogásra buzdították a falu né-
Qslsesxlgeten
szépszámú közönség előtt Tátrai Krisztina nyújtott át Ilovszky János nak hatalmas virágcsokrot Hajmási István biró és Pirbus Mihály gazda sziveshangu togadóbeszxSde után.Dr. Balogh Gyula m. kir. kormányföta-
a gaz-János
csos után Ilovszky János orról beszélt, hogy csak a hafcilom tud teremtő munkát ^legezni a íiünt az újjászületett Spanyolország la megmutatta, a romokon ls lehet építeni-Romjaiból kell nékünk is felépíteni, Nagymagyarországot nagy, testvéri összefogással. ,
Korpaváron Jurcsik Imre gazda fogadti datárMidaiuni élén Ilovszky képviselőjelöltet. Vukics István képviselőjelölt arról beszélt, hogy ma\' már nem lehet a hordó delejéről bo-londitanl !1 népet. Meg kell erősödnie a nemzetnek, mert csak addigi lesznek jóbarátnink, amíg erőt jei fentünk a számukra-
Ilovszky János arra hívta fel a vái la sz tó polgárok figyelmét, hogy mfU előtt leadnák szavazataikat, Vizsgálják meg a lelkiismeretüket, mert csak tervszerű, megfontolt cseleke-
dettel tudnak "hazájuk javára válni. Nem kér egy olyan szavazatot sem,, nwiyct uera a választók érlelnie irányít. Ilovszky beszéde mély és komoly hatást váltolt kí a község1 népének lelkében. ,
Mielőtt a tekergő, kiépítetlen, rossz uton 1 ;
Homokkomáromba
érnénk, hatalmas kátyúm fenekük meg a képviselőjelölt autója
Ifj. Níth József üdvöziőboszédéPö Így válaszolt Ilovszky:
— Az építő munka virágaival fogom viszonozni szeretetelek szimbólumait. Nehéz és sáros a politika útja, akár á ti kis faluba vezetővfai tok ; az ország utjain még sok a kátyú, amit le kell csapolni, rendbe kell hozni, akár csak a ti utatokat. (
Czifra László Homokkomáromnak és környékének hcgybirája meglepő szónoki készséggel arról bpszélin hogy az ezidci zöldelő, virágpompá-i május egyben a temetés hava ls, mert eltemeti mindazokat a politikusokat, akik éket akarlak verni a magyarság épülő egysége közé. . !
Voziry Aladár válasza a földet Ígérgetőknek
Eszteré gny én
dladnlkapu alatt a helybeli leányok élén Bánfalvi Zsuzsika nyújtott át virágcsokrot Vozáry Aladárnak, a Felvidék illusztris képviselőjének és| Ilovszky Jánosnak, igen lelkes han: gulatban- , ,
— A nyilasok sok mindent ígérnek, de nbics rá fedezetük, — mondotta Vozáry Aladár — pedig minden igéret, minden köretelés ik||-egyenUlésre vár. Aimyi a cselekedni vató Mt^arországon, hogy máróűt holnapra nem lehet mindent megvalósítani, amí szükséges lenne- Sok mindent át kell vennünk Német- és ^laszország politikájából, de ném] egyszerre. Nem csak a fiatalokat kell meghallgatni, hanem az öregeket ls. Teljesen igazuk van a nyilasoknak abban, hogy meg kell refor-
málni a magyar nemzetet, végre kell hajtani a földbirtok reformod De a két óriásbirtokos gróf: Festetlen, akinek .10400, Pálffy Fidél, a kinek 30.000 hold földje van, miért nem adtak csak egy holdat saját birtokaikból, hogy a dolgozó, földnélküli, páriasorban élő gazdasági cselédeknek, földnélküli Jánosoknak élet bázist adjanak ? Teleki Pál gróf hirdethet jobboldali programot, meiíí nincs egy holdnyi földje sem, elvették tőle Erdéllyel együtt a . románok. De ezeknek a grófoknak saját WrtokaJikat kellene felparcelláz iu>kl legelőször, hogy el tudja hinni a nép, jó-szándékukat. , ... .\' , : ,
Ilovszky János szerint olyan nyugodt, bensőséges ék-let kell teremtenie a kormánynak, mint amilyen 0 boldog család -.lyugodt, famltiárte élele. Fokozot mértékben kell leh%\'
Fára mászott, leesett és meghalt egy 12 éves kanizsai iskolásgyerek
Vasárnap délelőtt eszméletlen állapotban vitték a nagykanizsai kórházba Hoffraaxm István 12 é\\*s nagykanizsai elemi iskolai tanulót. Szülei sem tudtak bővebb felvilágosítást udni, hogy mi a fiu baja, csak azt tudták róla, hogy szombaton kiment a szőlőbe és ott társaival fáramászoft, megcsúszott és az egyik fáról leesett. Bár u hegyről
hazatérők támogatásával még s»jál lábán tért haza* másnapra azonban rosszul lett és a kórházban liÓlfőn, anélkül,, liogy kl lehetett volna hall. gatni, meghalt. Belső sérülései annyira súlyosak voltak, liogy segíteni nem lehetett rajt. A szeren esetlenül járt fiu a Wftlics és Ijeutsch cég háziszolgájának Ga. . Vi I j
Vasárnap a második kockába rajzoljak a kereszteli
A sorsolás eredményeként a nyomtatott szavazó-űrlapok második kockája jutott a Magyar Étet Pártjának. A második kockába kerül benyomtatva ilovszky János képviselőjelölt neve. Minden öntudatos szavazópolgár, akt a Magyar Étet Pártjától várja a keresztény Magyarország ujjáteremtését, a második kocka fölé rajzot/a a szavazatot jelentő keresztet. Semmi mást Írni, rajzolni a szavazólapon nem szabad.
Ilovszky lános
tettenné- tenni az idegenből származott paraziták szipolyozó tevékenységét, akik remegnek minden jobboldali ujilá-stóh , ( ;
— Uj, életerős, egységes, dolgozó Nagymagyarországot építünk az ősi magyar földön ! -~ fejezte be nagyhatású, lángoló beszédét a község lelkes magyarjainak tömege előtt.
Percekig tartó éljenzés zárta be a képviselők programbeszédét, a választók sokéig egy csoportban maradtak még akkor ls, amikor meleg búcsúzás után Vozáry Aladár autója Hahót, Ilovszky Jánosé pedig Fityeg háza, Molnári, Pola, Petrivente Baj-csa Irányába vette útját. Ezekről azi állomásokról holnap számolunk be* KUNGL LAJOS
BUDAPEST í,
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 A rádió szalonzenekara. — 18.15 Blasovszky Miklós előadása. — 18.45 Hanglemezek. — 10.15 Hírek, -= 10.30 I)r. P. Hangira Béla előadása,
— 20 Wehner Góza orgonál. — 20.30 Debrecen humora. Előadja Rajnay Oábor. — 21.10 Irmganl Armgart énekel. — 21.40 Hírek, időjárás jelentós.
— 22 Pertis Pali cigány zenekara. — 23.20 Heinemann Ede jazz-zenckara.
— 0.05 Hírek. BUDAPEST ni
18.15 Mezőgazdasági rolóra. — 19.10 Francia nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 20.20 Idegen népek dalai. — 21.30 Időjárásjelentés.
fttca,
17.10»Lípcse. — 18.15 Reger: Vál-tozalok és fuga egy TelemAn témára.
— 19 jódlizás. — 20.15 Berlin és Bécs közös estje. — 22.35 Hamburg.
— 24 Boroszló.
Szerda
BUDAPEST L
0,45 Torna. — Utána lianglOmezek.
— 10 Hírek. — 10.15 GyermekdéU előtt, — 10.45 Felolvasás. — 12.10 Görcs i Pali cigányzenekara. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, IdŐJárásje. lentés. — 13.30 Hanglemezek. — 14J10 Hirek. — 14.45 A rádió műsorának ismertetése. - 15 Arfolyamlürek, — 16.15 Diákfélóra. — 10.45 Időjelzés, hírek.
17 Hirek szlovák és ruszin nyelven.
— 17,10 A Pázmány Péter, Tudomány, Egyetem bölcsésze ltudományi karán olsőizben rendezett .Jó magyar ejtés, \\-crscny döntője ós eredményhirdetése,
— 17.45 Sven Karpe hegcdüL — 18.15 I>r, Bartucz Lajos előadása. — 18.45 A Grafikai Munkások Senefelder Dalköre és n Mintakószitö Munkások Smk egylete Dalárdája. — Í9.15 Hirek. — 18.50 TCssltori Nóra mai magyar verseket mond. — 20.20 Budapesti Hangverseny Zenekar, — 20.55 Póczell József előadása. — 21.40 Hirek,idŐjárás-jolcntés. — 22 Csorba Gyula cigányzenekara, Szánthó Gyula énekel.
23 A rádió szalonzenekara. — 0.03 Hirek.
BUDAPEST H.
10 Olasz nyelvoktatás. — 20 Hirek.
— 20.20 Bozsnyay Kálmán előadása.
— 20.50 Hanglemezek. — 22 Időjárás-jelentés.
BECS.
7,10 Vidám lemezek. — 830 Fúvós zene. — 10 Beethoven és a népdalok.
— 12 Operett- és opera részletek. — 13,15 Szórakoztató EOne. — 14.10 Szalonzene. ~ 16 Zene szoprándatokkal.
17.10 Könnyű és tánczene. — 20.15 Szimfonikusok Ilirt zongomművésszel.
— 2Í30 Bécsi zene. — 24 Szórakoztató zene. > . , , i_j , j
bai-aj maxm
1899. milm 24,
mm p Mo-ii
SZOMOLANYINAL
Felavatták az első kanizsai leány* cserkészcsapatot
Lázas tempóban készültek mar hetek? óta a nagykanizsai Nolre Dfci-n*e leánygimnáziumban az újonnan alakult 288-as számú Ai-padhazi Bői. •dbg Jolanta leánycs«rkesz-^sB^»jfti avató ünnepélyére. Vidám kerti ün-i jiepélyock szántuk, aztán az jdő közbeszólt. A bársonyos szürke, duzJ zadt felhők megrepedtek és besző, r\'jitunk az egyik terembe. 12 kislány, szinte személyes sérelömnek véve, haragosan tekintett az ég felé. ami elmosta az örömüket, ök ragyogó kék égbolt alatt, vidám napsütésben, Üde zöld fűben tervezték az egeszet. Aztán tessék 1
-— Ez Kaulzsa ! - jegyzi meg az egyik kislány keserűen. De sietünk megvigasztalni, hogy jgy a teremte-\' bér falai között még kedvesebb, meg hiltebb, valahogy családiasabb, volt az egész ünnepély. {
12 komoly egyenruhába bujtatott, de vidáttttrerj, csülogószcmü küs\'-lányt avatlak fel, MUtcnyl Györgyi tanán*öj, kanizsai szervező és r-jítf-törö munkájának eredményeként. Az avatás fényét nagyban emelte, hogy Liudermayer Antónia, « leáuy-cset*-kószszövetség elnöke személyes megjelenésével tüntette ki az \'ünnepélyt- \' i l
A\'HiimrUsz eléneklése után Gadá: nyi Margit VI. tan. ismertette at cserkész tízparancsolatot. Ezután Lludermaycr Aníoniu feltüzle azifjri gárda tagjainak a jelvényt és hesz-szabb, hazafias álérzéstöi fűtött beszédében ismertetle az idegCTiijöi átültetett, de magyar eszmékkél mn-i gyárrá tett leáiiy-cíerkészetzt) é\\-es múltját, jelenéi és jövőjét- A\' magyar leányc^erkésznek a mai kor nagyasszonyává kell váUnla, akinek az élete folytonos munkálkodás. A haza érdekében épp ugy kell dolgozni a veszély idején, mint »Zöröm! ünnepiek alkalmával. Követendő péU dáuak állította Magyarország 12-000 leánycserkesze elé Anna királyi her cegasszony fővédnököt i i
A Kanizsai cserkészek nevében f Kaltrovfts Antal őrnagy^ a zalai cserkész intéző bizottság társelnöke köszöntötte az újonnan alakult csapatot. Rámutatott a fhi lésleány cserkészet közös elveire: a fiuknál emberibb embert, a leányoknál nőiobb nőt, nemesebb értelembe vett nőt akarnak nevelni. A fiuk előtt .azerényes léíotü sz. Imre és a harcias szt. László lebeg .példaképül, a íeáiiyok előtt álljon követendő példának Boldog Margit, szt>. Erzsébet, Zrínyit Ilona és az egri nők, akik tudtak? imádkozni de ha kellett, kardot is rafeadtak- a hazáért \'
Végül dr. Krátky István polgármester meleg hangon, őszinte szere-tettei (sftrtl fényképezés közben) köszöntötte városa nevében a lelkes leány-csapalot. Külön megköszönte Mndermayfcr. Antónia lés R. Vofi deczky Mária főtitkár személyes ... meg(eleiié.sét és MUtényi Györgyi tanéj-aiő fáradságos, de eted menyes munkáját. A cnerkésrisaapat tagjainak meleg szlvbői kívánta, hogy az idei gödöllői vilőgtáborozáson méltó módon képviseljék Nagykanizsát-
A taijfilók részéről Szerecz- Aran-
ka VIII- tan. mondott köszönetet a megjelent vendégeknek.
Az ünnepély komoly fele ezzel véget Is ért. Uléua kedves, szórakoztató formában, rendkívül ötletes kis műsor keretében bemutatták a leányok, hogy nem csak jelszavakkal dolgoznak. Megállják máris, nvatá-i suk első napján a helyüket az étet sokféle megnyilvánulásában- Az első segélynyújtás különféle vállfája^ mutatlak be kis társaikon, akiket •baleset* éri- Ezután háztartási stafétát rendeztek. Seprés, krumpli tisz titás, rendezés, türjefüzés, habverés, gyors versenye mellett olyan ügye-
Szombat délután tartotta évi közgyűlését a Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének nagykanizsai főcsoportja, Megérkeztek, aai országos kőzi>ont kiküldöttei is: Varga Ferenc kormánytanácsos, társelnök, Slvcrtcoz-ky József, kormánytanácsos, belügyminiszteri hivatali igaigatő, Bózsa József az OT1 tisztviselők képviseletében. Ott volt dr. Krátky István konnány. főtanácsos, polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Biró Dezső, a kft. nlzsai OTbkerfdct ügyvezetője,* n Da. ross Szövetséget Vékássy Károly, ae igazságügyi s«g|ódlii«itali tisztviselőket Zoluüi Gáspár képviselte.
I)r, Borsányi József csoport-ckiók incgnyitójában rámutatott a kari problémákra: a képOsitós csielósére\\ az automatikus előléptetésre^ a nagykanizsai állások betöltésére, síb.
Varga Ferenc országos \'MárseluÖIa utalt Teleki miniszterelnök Ítészedére, mely szerint a kormány mimlen\\(gyo-kezete, hogy a dolgozó megkaphassa a munka k*--ii; ¦ ellenértékét. Beszeli a Kormányzó iránti tán lóriiba talbnr-, hűségről, a köztisztviselői esküről, amelynek erkölcsi alapján áll » Szövetség. Bejelentette, hogy tudomása szerint a djjno k-kérd és rendezése és. a köztisztviselők gyorsabb előléptetésének ügye már a közeli idő napirendjére kerül.
Slvcrlcozky központi titkár beszédében utalt arra, hogy a fizetéscsők kenés -ICO milliós összegével a magyar tisztviselői kar is kivette részét Trianonból, a magyar épitö munkából. Kérik a kormányt, állítsa vissza a régi illetményeket. Majd foglalkozott
sen sürögtek-forogtak, mintha nemi is iskolapadban ülnének délelőttönként, hanem édesanyjuk körűt szorgoskodnának a konyhában- Ezzel is tanúságot tettek amellett, hogy a leánycfcrkészet iwm katonás szellemet, hanem a házias nőt, igen, a jövő nagyasszonyait akarja felnevelni, i
Vidám énekszó mellett, kézlóbálva, össze-összemosolyogva búcsúzlak tőlünk. Hangjuk mind halkabb, távolibb lelt, 12 kislány már mosolygóit az égre, mi meg reájuk*
— Ez Kanizsa ! - gondoltuk büszkén-
Jó munkát 1 , ; P. Z,
a STOSz-tagok problémáival. Súlyos kérdés n kistisztviselők státus.rendezése. Azok n dljnokok, akik már 20 éve dljnokok, a XI. fizetési osztályba soroztassanak IjO. Az automatikus előléptetés visszaállítását kélik. Fontos a tisztviselői knr képesítésének emelése. Szót emelt nz ignzolványos altisztok elhelyezkedésével szemben, nklk megelőzik a 23 év óta szolgáló kis-tisztviselőt, A rsa Iád védelem további kiépítését sürgette, « családvédelmi intézkedés módosítását kistisztviselői szempontból. A korpőUéknak a VII.
fizetési osztályra való kiterjesztését kérik, a dijnoki és kezelői állások megszűnte lését és a XI. fizetési osztályba sorozását. Foglalkozóit a női munkaerők kérdésével. A segédhivatali szakban van a legtöbb női munkaerő. Azokat az állami alkalmazott feleségeket,, akiknek férjük n VIII. fizelési osztályban van, nyugdíjazzak. Ezt kívánja a STOSz, do a felsőház nem jámlt liozzá, hanem visszaküldték n javaslatot a képviselőháznak. A STOSz azt kiváuja, hogy a segédhivatali liszt. , viselőket ne választás, hanem kinevo-zés utján alkalmazzák, v
— Legyenek becsületes magyar köztisztviselők, ragaszkodjanak a szent-istváiü gondolathoz, fordult végül lisztvisclőlársajhoz és legyenek hálásak a kcnyorcUidó állam iránt, bánnilyen sovány is ez a kenyér, mégis u mö-gyar állam adja ezt « kenyeret!
Dr. Borsányi Józscr elnök a nagy. kanizsai Sportnak u központtal szCm-ben érzett bizalmát és ragaszkodását tolmácsolta,
Bózsa József az ÜTI tisztviselők
h«nb*í""oac ÚBA| *" ÉKSZE8,
\'*\'«íí szemüveg \'•^íasraa
ZSOLDOS GYULA
l\'fl-iil ». (a koiona-iiállodival sicmben). ¦itasransu iftvitsműhslyl
kívánságait Ismertetle.
Meleg ünneplés kózopcllc emelkedett szólásra dr. Krátky István polgármester. Beszélt az együttműködésről, ami a városi fogalmazói knr és a segéd-bivntali liszlvisclők közölt a meggyőződés\'alapján kialakult. Az: a köztiszfi-viselő, aki nap-nap után végzi a maga nehéz munkáját a taposó malmában, valóban megérdemli a becsülést és tisz tolclet, A kormánynak nagy feladat* a kistisztviselői kérdés megoldása, a város vezetősége j,s azon van, liogy a kistisztviselők boldogulását elősegítse.
Jakubccz István pénztáros jelentése után Nyerky László főtitkár évi Jelentésében teljes kój>ét adta a helyi csoport szép működésének, Ulalt « polgármester és főjegyző Szociális megértésére, amely az elmúlt évben tehetővé tette 18 ember egzisztenciájának niegiilapitását. Köszönetet mondott a Zalai Közlönynek ós nz országos központ kiküldötteinek. Indítványára a közgyűlés táviratot küldött dr, Czctt-lcr Jenőnek,, a kistisztviselők patrónusának.
A tisztújítás eredménye: ebjök újból dr. Borsányi Józsof, Utlcár Tőke Jenő, pénztáros Járay Istviín, számvizsgáló Horváth Lajos" és Nagy László, vá-lasztmányi tagoki BCndefi Béla, Bitts-sányl Oyula, Borénj-i Géza, Csőti Jenő, Uumllár Mihály, (tógl JCnŐ, Jászai Lajos, Kalmár\' Mátyás, Kotsy DOzsö, Nyerky László, Ozorai\' Ferenc, Somlai István, Szcndröi István, Tóthné Lcídl (lizcila, Vadlya Zoltán, Vass Imre.
A közgyűlés lelkes éljeuEÓse közben foglalta el újból az ebiöki széket Borsányi Ős ismertette célldtüzéseit.
Este a Kis RoyalbBn nagyszámban gvüU össze a STOSz-csabíd tár sas vacsorára, amit ami használlak f©r, hogy a nyugalomba vonult Erdélyi János városi nyilvántartótól a Teher asztalnál bucsut vegyenek.
A társas vacsorán ott voltdr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyző, Honimért Károly számvevőségi főtanácsos, Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, Mester Kálmán Baross központi tilkár, a STOSz. országos ve. zetöi, dr. Potlyondy József városi aljegyző, a társ testületek képviselői és a kistisztviselők szép számmal.
Az első fogás után dr. Borsónyi cluök méltatta Erdélyi János nyuga.
ái Időszerű tisztviselő - problémák a segédblvatallak közgyűlése előtt
Társasvacsorán búcsúzott a STOSz Erdélyi Jánostól
kérjen ajánlatot H); m<?rmmn mmf
virágüzletében: W ut 1. Telefon 50*. Kerttelepén: Eötvös-tér 18. Telefon 034.
lomba vonult városi nyilvántartó 40 *5t«s közszolgálati umnkásságát, becsületes, lras&és és városi tisztviselőt\' töt méltó tevékenységét, « hivatalos, családi és nyilvános életben **gj*arnnt. EtUélyl János megitatott szánkba* köszönte meg a megemlékezést. Egész életén, tisztviselői munkásságán — mondotta — mindenkor a liflhüsóg, hazasieretet és a- nagy város-szeretet volt u vezetőmotlvum. SUerteczky központi titkár a* országos központ nevében micsnztatta a nyugatimba vonult Erdélyit. Zoltán Gáspár tósztjában a -város fökertészét,. dr. Krátkv Istvánt köszöntötte fel. De^édo ata\'tt érkezett meg n terembe Ilovszky János és Vozáry Aladár, a Felvidék képviselője, akiket határtalan lelkesedéssel és szeretettel fogadlak. Ai egybegyűl, tek percekig tüntettek a két Illusztris férfiú mellett; Dr. Krátky polgármester f6hVöszöiitöJél>en hangsúlyozta, hbgy nem divatból pártfogolja a kisembereket, hanem azt már fiatal korától gyakorolja, mint a becsületes munkáinak meggyőződésből fakadó ínrgbecsü-tését. Meghajtja «z cllsmeréí. zászlaját a város községe nevében Erdélyi János előtt, e 3 nunkában becsfdctfel eltöltőn Uszlví*cföi élet etött. KöszgMí-tölto Vozárv Aladárt, a hawérkezett írvagjar Felvidék kiküldöttét, akt hosz-szalib idfln át börtönben stoytődö*. magyarságáért.
L<3Y KÖNNYCSEPP
Szonmru asszony az anyául, Sioaiöfix szt\'gén y.. ¦ Bgf kömw-cslltogotí\'anos\'tintalan Dtága, banaíos szemén,
Mindennap százszor imádkoztam, Együtt szivem szettttivtt, Hagy az a kicsiny fáhfaiom-csepp Szeme sarkából íllnjün et.
Apám s testvérek egyre testük, Telt az idő... tettek napok. De az ii nehéz tiszta-szép gyöngy Csak egyre égeti, ragyogott.
Hgytm megkérdettem töie: Szemében könny miért remeg ? Halkan, csendesen Jeleli: „Msti aggódom értetek F
Íött a háború, fekete rém, ! most*;.. — álmodom talán, Hogy nekem is volt testvérem, Meg édes, Jóságos apám... ?
Már régcsrégen ketten vagyunk I
Valaha ez máskép leheteti\', Valaha azt mondta egy könnycsepp i aÉn aggódom értetek?
Valaha sírtam, valaha sírtunk... Ma már a szivünk megkövült S eltűnt a tisztafényö könnycsepp, Mely az anyám szemében üti.
Nézem, nézem a drága,
Üres, száraz szentét,
Fái... Oá. hogy valami tad még fájnit)
Faj, hogy bennt könny nem ég.
Lám, milyen furcsa az embert Imádkoztam, ,nogy ne legyen És ha most újra ott ragyogna Od\'adndm étte mindenem...
Mffnar/ts Irma
— Hut«kláiLrtW*k«u toklntoe meg minden vétetkénjwwr nelkttl. Kopstels hiitorárüb**.
Makacs exékszorulásnál és » vastagbélben végbemeaő rendellenes erjedést és .botabisi te-lyamatOrmát, gyomorégé\'flné. és eper^ngtsnál a régóta bevitt, tUi-tan let mészéit* JFewauc Jóxtuf keseruvia megszabadítja w ewéSatT csatornát az ottfeHiahnoxodotí aaWi-mennylteftftt ée bhteean elomomv-dltja az anyagé sete további Mya-matát. Kérdezze nieg orvosat.
1M9. máhia 24
wJM®gngerte Drózdy Győző
a száz pengős fogadást"
Ezzel a címmel a "Magyar Gazda* máj-as 2i-i számában megjelent cikkre az igazság erdekében válaszolok. Válaszolok nem Drózdy Győző személye miatt, Iranem válaszolók egyedül a \\^lnsz\'tókozÖnsOgJráiit érzett nagymbecsülésemtől serken htí- ;
Meg kell állapitanom, hogy Drózdy Győzővel fogadást nem kötöttem. Drózdy Győzőt -személyében soha nem Ismertem, soha nem láttam, neki 1919 óta ctsák politika, pályafutását ismerom és ez a körül* meny e\'eve maggátolt abban, hogy Drózdy Győzöd fogadást Utoáftf-
Tény az, hagy Drózdy Győzőnek Szepctneken tartott b-Nzédét ismételten helyreigazító ttom. De ert megtette volna bárki, aki az. igazságot ismeri és szereti. Drózdy Győző többek közölt azt állította, hogy Im-nédy Bé\'a v. miniszterelnök az ed. dtgi. 8 zsidó képviselő helyett 21 zsidó képviselőt »knrt bevinni a paHámenttc. Ezt a kijeteirtést na igazság érdekéhen vissza kellett ¦uln. sltanom, fis ma is vjssza-jtasllfnn, Imrédy Béla jóhiszeműségében M- i. senki sem kételkedhetik, aki az or. szágépitő m;uryarsággui együtl érez |
I*?m vontam kétségbe azt, hogy az Imrédy-javaslat szerint a zsidóság*-nak országos szémaráiiya szerint kfi-iön kellett volna országgyíilésl kép-VfiseJöt választania, dc igenis vi^z-szajíasitot tam és vjí«zautasi\'om ma is «zt az insziiíaáolót, amelypl( Drózdy Győző akart az Imrédy-K vSstatb* l»eiCnragyai-ázid, h;>gy o jn-vaslet szerint 24 zsidó képviselője tett volna hazánknak.
A clkkoen van még cjjy kiléte\', a melyet nem hagyhatok szó uélkf.1. »A római kaloükjs plébános volt A«
egyetlen, — irja - aki nem tjdoft belenyugodni abba, hogy egy régi római katolikus család sarja- pályázzék képviselőnek.*
Erre a kŐrétdre c-wk ezt válaszolom : i
Hogy Drózdy Győző ^-arja e«y régi római katolikus családnak, ezt nem vonom kétségbe- Nem is kutatom- Azt a katolikus; irányzatot azonban, amelyet Drózdy Gyözö képvi-sel,\' soha nem támogatiftnt, de nem\' ls támogathatom. Drózdy Győzőül nem árultam egy gyékényen vem 1919-ben, ^cm 1920-ban, sem 1921. ben, nem árulok egy gyékényen mai 1939-ben sem. Da i>em Is fogok vele. egy gyékényen árulni addig, amig Drózdy Győző a mnga k-dolikunságát, csak az anyakönyvre aJajjiíjjy De Igenis támogatok minién beejü-leics keresztény magytr embert, hkl az ezeréves Magyajvinszágért és a magyar nemzet szebb jövője érdekében küzd- i
Egyébként pedig megnyugtat Intőm Drózdy Győzőt, hogy az ő sséa pengőjére a szepetnckl róm- kattí. egyházköz:-ég főollárának nincs szilk sége. Ezt az oltárt u szepetuekl hl-vek önzetlen, tlszla szeretete állüoir ta, buzgósága eddig is fcnntartolti Drózdy Győző nélkül is és ezután is fenntartja — Drózdy Győző 100 pengőié nélkül is.
A! "szépetneki Watolrjksok Diőzdy Győzőtől semmit sem. várnák K-s semmit cl nem fogad-rak. Ámbár ismerjük a klabsziktus közmondást!: »Peounlam iwn olct — a piVnzJOelc TiincseM szaga.* Az idő az/mb-rnTnég változott. És előttünk igenis van piénz, amelynek hziga van- De ew-\'-k-böi a »szagos« pénzekből nem kérünk. : •
Mészáros Ferenc plébános
MT fOnkAsdre! ~wm
tueiclpfiket. Szandálokat
PárflelpSkat 8*a«clalo««kB«
ayarmakelpSkat TannlascIpSket
legolctóbban veket az „íűeAl" clp/IOxIaibatit Fi ut 12
Károlyi László, a szabadfogású birkózás kanizsai Európa-bajnoka Nagykanizsán
Nagyszabású és Nagykanizsán még soha \'.ím I.íImII birkózóven>eny kezdődik pünkösd hétfon Nagykanizsán. A szabadfogású birkózás egyik magyar kiválósága, Károlyi Kllnger László, Euróna-bajnok. aki mint ftanorelcs, nagykonlzsai fin, 6 érkedk Nagykani,. zsiiia. Károlyi László bejúrta már az egész világot és mindenütt siáinos győzelmet s»erzclt a magyar színeknek ós dicsőséget a magyar nemzőinek.
Sok külföldi bajnokkal mérkőzött Károlyi és ezek egy részétől most szülővárosában, Nagykanizsán akar ie-vansot v«nnt. Több világnagyaágot is megblvo M ¦ i k. i nizsai versenyre és Így a szabadFogáau birkóiás mcsterrv aak nagyszerű munkájában gyónyöii-bödhet fiiajd u kanizsai közönség.pünkösd hétfőjén, e nemzetközi meg> biváaoB \\«rsenyre eddig 12 Ismert
bajnok jelejitelU) be érkezését és így a legnagj-szcrübb mérkőzésre van kilátás, A verseny ©g>*ik legkiemelkedőbb száma lesz a 105 kilós és hatalmas erejéről híres VUo Bur Ctdvidéki l>aj-npfenak Károlyival való mérközéso, Kívüle Dlck Schikat amerikai világ, bajnok, Mllo Steinborn ausztráliai Ijpjnok, Kari NovinS lengyel vllág-bajnok, A. peterson észt ős Oszkár Nigncn svéd ^lágbaJBok, valamint Jack Valter janudaál néger birkózó érkOi-ik Kanizsám, egy hindu bajnokon és Kamarás József,, Hirsch Lásrló és Németh magyar bajnokon kívül.
Ez a nemzetközi blrkózóvcrseny a pünkösdi ünnepek kimagasló sporteseménye lesz és bizonyos, hogy nein. esak a sportközónség, de igen sok érdeklődő kíváncsi is tapsol majd u világliji cs birkozóbajnokoknalt.
Ne vegyen!
reWffiR nyári ujdortttágatmat nem látta
va6aló8zén kapható nagyban és Wcsiben
Erzaébet-tór 18. sz. Arany János-«. 8. Telelőn: 539.
A francia szobalány
Az egyhotes szezon legmelegebb »1. kero volt A francia szar^Urny, tegnapi bemutatója. JOques Deval szellemw, könnyed, derűs fe«gőjü^Tguitéka példa arra, hogy sikamlós Témával i« meg leliet maradni az erkölcsi és Ízlésbeli botárokon az irás IS játék művészi ssbivonalán é*. — -így -n le. liet sikert, igen lelkes, nyíltszíni tap-sos, komoly sike;!. elérni. Külön elismeréssel kell megemlékezni Ileude László remekbe végzett rendezéséről, amellyel a legkényesebb helvéteket, részlclcket is kifogástalan finomsággal, Ízléssel ős tapintattal oldotta meg„ d« mégis ugy, liogy az cseppet sem ment rovására a darab francia\' ÍOvegSjétiek, Ebben a rendezőnek nagy scgUségórc voltak a szereplő színészek, elsősorban Kallós fíva, a cimszereplő, aklirfik1\' urí Mértéktartása, a bá)osf kedves\'játéku, pompás alakítása adta meg az eSt kirobbanó sikerének alap.liangid"tát. N« gyón jó volt Ugar Berta az «nya-szereplíen, melynek1 finomabb humor-árnyalatait is teljes sikerrel aknázta kj. Játékának üde köz vétlen ségéveljez. utlal még jobban megszerezte magúnak a kanizsai közönség rokonszenvét Somkutliy DCzső. TemiyeramoutumjH, jól felfogott alakilás volt » prózában ís jól helytálló Nagy Csilláé. Bánó Mihály nz apa-szcrcpben osztozott az együttes síkerében, melyhez kisebb szerepeikben Ifjvárosy Kató, Késmirky Károl>\', Oellért és Marat járullak líoz-zá, A dlsylelezés gondos, ötleles, mini minden csto, ezúttal ü. kutüu vnd.itésl érdemel.
; ¦ \\ - $ (MJ
fftMMtH kazal-, sátor-, gép- éskocal-lURIIn peayvik, wdkek Jutányos ároin, kedvesö fizetést ftítéiekkkci. Továbbá Emerge liuml^lj, krónusll. Kciiő-, beugei-, fmktov- él auté-olajok legjobb mlnOsécbcn, legolcsóbb árakon \' ¦—tkTKUnEXBÜ cégisél.
eyaaott kSlc*ttapo»rvák éa KiiákoJs 14 txatmftznetők. iw
kuphalók
A szinliáíi iroda hírei:
(*) NEM LESZEK HÁLÁTLAN, Szilágyi—MárkuS Alfréd nagyslkoríi operettje a budapesti Andrámy szlnház-bun töbl) mtat tOO e.|:vadast ért el. Az oporettegyüttes különösen jól&ike-rült clősdásbau prenentAija u darabol; mely a kellemes, szeiloukes, tehát a jó darab minden, kellékével rendelkezik. Az operett kedden este szerepel a színház müsoráíi.
(•) PROPAGANDA ELŐADÁSKÉNT mutatja be a szinliáz szerdán este Csathó Kálmán nagysikerű prózáját, a Fűszer és cseinegét. Az előadás és a darab a jó sziuhári propaganda tnin-den kellékével rendelkezik. A sthlhá-zat szerető, de bizonyos mértékben bizalmatlan réteg meghódításai célozza oz az előadás, melyet a szokástól el-tercen igen ölesé \'hclyárakkal, KETTEN EGY JEGGYEL tűzött az Igaz prtősiig műsorra. HCméljük, liogy ez BX előadás, mely anyagilag egy uzson-na.árn itiOgterhelést jelent^ meg fog iiiindciikit győzni, ki, a Wrsulal, előadásainak nívójában, az igazgatóság mÜsor&sszeáUitó művészi Ízlésében míndezideig kételkedett. A továbl>| Ketten eg^\' jegjes clőadásaüik csak a repertoár régi klasszikus operetljei-nek előadását fogják fckvleJni.
1939, május 24
— (Kinevezések)
A belügy miniszter dr. Lobs Pál nagykanizsai lakost m. klr, rendöfogahn^zó-gyakornokká, l-\'öulessy György nagykanizsai lakost pedig m. klr. rendőr, ségl dotektivgyakornokVá nevezte ki,
— (Növendék- hangverseny)
Szerdán délután 0 örakor a zeneiskolában nóvendéghaogverseny lesz belépődij nélkül. (:)
— (Országzászló- avatás Csurgón)
Vasárnap délben avatta fel Csurgó nagyközség országzászlóját Az avató ünnepségen az ünnepi beszédet az Országzászló Nagybizotlság nevében dr. Boda Károly tanácstag mondta, oki mellett még egy nagykanizsai szc-ropclőjo volt az ünnepségnek: Sclüess Gyula, aki nagy siker mellett szavalta el Bárbarits Lajos «I-olárbócon> cimü költeményét. Az ünnepségen a nagyszámú előkelőség között megjelent l.aky Béla, a kerület országgyűlési kép viselőjelöltje is. Az országzászló felállításának és az ünnepély rendezésének/ érdeme vitéz dr, Korbuczky Jánoi csurgói ügyvédé. r/
— (Térzene)
A nagykanizsai honvéd-zenekar liol-nap4 szordán délután fi órakor térzenét ad a Deák téri fasorban.
— Késtmwüu ftle sokféle színben magyaros kézimunka részére, olcsó árakon, SekfitM.il. («)
— (Leesett az emeletről)
PíUfi Gyula Máv asztalos a keszthelyi pályaudvar clsőemeletl ablakában dolgozott, közben megcsúszott és a gyalogjárdára zuliont. Életveszélyes sérüléseivel ;i keszthelyi kórházba szal-litották. | i |
— (öngyilkos kereskedő)
Marton Mór zalaegerszegi marhala*, reskedő lakásán az njtókilincsre Eel-akasztolta magát. Mire családja rátalált, már halott volt, Búcsúlevelei nem hagyott hátra, valószínű régi idegbaja miatt ment a halálba, 1 f
70 magyar hold nagy gyUctiolOSBssel vidéken \' eladó-
Ujlörhőncen szőlőbirtok eladó.
Uagár, esengeryat 66.
Naptárt Május 24. szerda. Rom. kai Ker. segít-. Protestáns Eszter. — Izrael. Szlran hó 6.
GősfOrdÖ nyitva reggel 6 órától eata fi óráig (MIM, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
— OttUr viíinaV kék 6a piros színben, fehér ruhával együtt moshatok, SckfltniL (i)
— Uiiíuiülíbiist a Köpetein-cég vezet Modern mlntatenneiben a legjobbat a legolosóbban matatja be, kedveső Jss-tési feltételek mellett
Heves bőrviszketésnél és cis-lánklQtésnél a gyomor es a bél-traktus reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" kese-rOvIzzel feltétlenül kitisztítandó. Kérdezze meg orvosát.
Síremlékeket,
sirkífei. HifialniMt. UrJ mnmt
?zakszerUen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragómesteméi, Király-utca 33. Majry rirsssUk-rskUff. Telefon 615.
^jinÖ^CBCnci IZKSrXN
JP%0 Ili
BlITCRviln
VEZET
Nagy választék! Olcsó árak!
Zrinyi—Hamerli 3:0 (1:0)
Csöngei mesterhármasával biztosan győzött a Zrínyi
HamOrli csapata egy percig sem tudta kétségessé lenni a Zrinyi győzelmet. Az első félidőben még lelietell lábil cgy.két formális pécsi, támadást, do a második félidőben téliesen felőrlődtek a Zrinyi kombinatív játéka alatt.
A három gólt Csöngel nigta„ do
rúgott egy negyediket is,, anúj a bitó helytelenül nem adott meg. A Zrinyi védelme Gozdán vezérlőiével újra remekelt. Babos I. az építésben, Csöngői pedig a befejezésben volt kiváló. Kis Vellák kezd a régi lenni. Dicsérendő Miliaiccz munkabírása.
W.
FŐOiItt i Fő-tit 7. IX. Tuleíon: 5-83.
álcsics íimí,a ii
Fest
mmmm mshbssssi
, tisztit I
Az NTE nehéz küzdelemben legyőzte a Pécsi Bőrgyár csapatát
NTE-PBTC 2:1 (2sÖ)
Az időjárás nem kedvezett a mérkőzésnek. Délelőtt és ebéd után nüvo-gott az Cső, ami bizony alaposan eláztatta a pályát. A mérkőzés kezdetére elállt, de nagy sár és vizlócsák vannak a pályán, A rettenetes rossz talajon rendes Játék nem alakulhatott ki, A két csapat hatalmas küzdelmet vívott egymással. A sáros talaj joblMn feküdt a vendégcsapatnak,, nagyobb kondíciójuk révén jobban bírták a sárdagasztás|, do ax NTE kitűnő védelme minden támadásukat csirájában elfőj tolt.
A két csapot a következő felállításban játszott; NTEi Csoudor - Csáki, Varga -
Szoltár, Kovács, Kiss -, Járai, Szabó, Istenes, Szcndrői, Kocsis.
Érlesiljük Igen tisztelt Vevőinket, hogy
kismértékben (?s literen slnl)
árus i tó ^osztályunkat
június, júliusi ij auguaitus
hónapokban — heti-és országos-vásá-rok kivételével —
délutánonként zálftva
tartjuk.
FSpénxtAruHt l három nyári hónapban reggel 8 4r*lól délután a Aráig •Bff«lytébait tart szolgálatot.
Dunántúli Qaxdasuágl Sjcoiukgyárosok Sxeaxflnomltó R. T. Nagykanizsa, hm
PBTCi (kdácz — Fűlóp, HOlUr — Tóth, Kruskovics, Sipos — KW, Ml-lialn, Horváth II., Hadnai, BCnezen leilner.
Az NTE támadősorn irányítja a> első támadást. A 3. nercben Kocsis sarokrúgásából Járal közelről védhe-tetten góll lő, 1:0. A vendégcsapatot lelvillanyozza a gyorsan bekapott gól, hevesen támad, do áz NTE kitűnő védelmén minden támadás megtörik. A 2«. percben nagy kavarodás az NTE kapu előtt, Horváth II. lövését azonban a kapufa menti a góltól. A 30. percben az NTE támadását a PBTC védelme szabálytalanul akasztja, a 20 méterről megítélt szabadrúgást Szabó b sorfal mellett Is vódhctoUcnül a sarokba küldi, 2:0. A pécsiok Idegeskednek, sőt durvulni kezdenek. Minden Itelcmonésük veszélyes. A 34. percben Múller 30 méteres szabadrúgását Csondor icmckül védi. Az utolsó [tercben Csondor kétszer kifutással menti kapuját a. biztos góltól.
Szünet után a pécsiek erősen szorongatnak. Az NTE erősen beszorul, védekezik. Egymásután három sarokrúgást ér el, de Csáki és Csondor állja a sarat A támadás sorozatnak a 14, percben mcgls van az eredménye. Bmczenleitner \\ez«t támadást, beatfását a belsők Kizi dó engedik, aki 10 méterről gyönyörű gólt lő. 2:1. Most már az NTE inkább a támadásra fekteti a sulyt, de támadás*^ ben nincs erö. Jüzi remekül vezeti a támadásokat, szerencsérc Csondor remek formában biztosan védi bombáit. Az utolsó percekben nagy az izgalom,
A bőrgyár erősen támad, de csak bárom sarokrúgást tud elérni.
Az NTE csapata dicséretet érdemel, hogy ilyen nagyszerű ellenfelet, ilyen nagy sárban megadásra készteted. A csapat legjobb része a közvetlen védelem volt. Csondor remek formában van, kapuja szinte bevehetetlen volt. Pedig igazán volt sok dolga. A mezőny legjobbja Csáki volt. Visszanyerte régi megbizliató formáját Varga is méltó társa volt. A fedezcetsor mindhárom tagja az első félidőben nagyot játszott. SzoUár végig csapatának egyik legjobb tagja volt. Jó formájú állandósul. Kovács a nagy sárban Horváth II. és Kruskovics (mindkettő válogatott játékos) étlen Ís megállta a helyét Kiss csak egy negyedóráig engedte élni az ellenfél legjobb csatárát, Kizit. Az"NTE leggyengébb része a támadősor volty Istenes luitalmas igyekezete és lendülete, valamint Kocsis javulása említ
hető ebben « sorban.
A vendégcsapat igazolta félelmctcs-ségét. Különösen az első félidőben Játszott szépen. Elhisszük, hogy ez a
legmegbízhatóbb kocsija
a
Rom ut sáros ut amelkedfi vagy hscyl ut
FORD E1FEL ára: 3.250 P, évi adója: 60 P FORD V.—8 ára: 6.126 P, évi adója: 100 P
KOrzetképvIsdfl: TEUTSCH GU.SZTÁ
Nagykanizsa.
8071
HMM KÖZUHrt
Erdei öl
(125 cm. magas)
hllkkliiiH.it) Wiili házhoz szállítva kap-
ható Ölenklnt...... ...... 78*- P
bükkfalorgács ürméterenklnt I - P tölgylaforgács Ürmétewnkint 5 — P
Forgács házhoz szállítva 1 P-vel drágább
Holczer Imre fakereskedö
iu« Magyar-utca 42. Telefon 13. sz.
1939, tntlttt 24
vereség fájó volt a pécsieknek,, nu\'rt megfosztotta őket a l>ajnokság rémé* uyeitől, meg sem találunk inontsógol durvaságaikra. Alattomos durvaságuk-ról nem tudnak lemondani, szerencse, hogy ezen a rossz talajon baleset nem törtónt, A közvetlen védelemből Müllcr, a jó fcdezotsortkU Sípos, a * csatársorból Kizi emelkodott ki.
I>omján biró kisebb hibáktól eltekintse, jól verotto a nehéz mérkőzést.
{Ofo
Az NTE H. gmipomX győzött Csurgó jelien
NTE H.-CtTK 7:0 (2:0)
Az NTE fiataljai nihogó esőben játszottak és fölénypscn győzlek a csurgóiak ellen. A gólokat Varga (2), Nagy (2), Oóllcsz (2) és Vllesck lőtték, Az NTE egész H. csaptát a legnagyobb diesörct illeti szép és lelkes játékáért.
A mérkőzést I.ugosi pécsi biró jól \\«zctte. (Nom liagylmtjuk megemlítés nélkül, bog)\' egy jelentéktelen II. oszt. bajnoki mérkőzés vezetésére 25—30 pengős költséggel pécsi birót küldenek ki. Ezt a luxust az NTE nOm engedhet! meg magának,, hogy egy II. oszt előmérközés 70 ]>cngöbo kerüljön akkor, mikor az egész bevétele nem sokkal haladja meg ezen Összeget.) _ \\
A futball-bajnokság állása
1. otztály.
1. KTSE 20 13 2 5 59 37 28
2. PV8K 18 12 3 3 (11 23 27
3. NZ7TE 17 11 1 5 51 2(1 23
4. PBTC 17 9 3 5 4» 28 21
5. ZtóB 18 9 3 8 32 25 21
6. NTE 18 8 4 e 31 32 211
7. SBTC 19 9 1 9 27 42 19
8. KBSC 19 7 2 10 34 44 10
0. DPAC 19 4 6 0 30 35 14
la PAC 1« 4 4 8 28 39 12
11. PEAC 20 4 4 12 31 57 12
12. PHETC 19 2 3 14 20 04 7
— (Anyák napja)
A nagykanizsai I. körzeti elemi isko-Iában vasárnap tartották m«g a-> Anyák Napját A zuhogó cső ellenére a nagyterem zsúfolásig megtolt és sokan a folyosón hallgatták végig a kedves műsort. Az Intézet énekkarának Hiszekegye után Várfalvy M., Kiss Kálmán, Lontay Ivett és Tőke Györgyi szavalták egy-egy költeményt az édesanyáról, majd Horváth Árpád Intok-ta.íó mondta el gyönyörű beszédéit amely mŐHó volt az ünnep jelentőségéhez os tarlahnához, Svetccz Hona poin pás szavalata után «z énekkar énekelt nagy siker mellett Németh Jenő tanító \\czctésével. Ezután ismét szavalatok következtek. A kis npróságok közül egyik nagyobb sikert aratott, mint a másik, Csak a dicseiét hangján lehet megemlékezni Kemcnessy fi varéi, Hegyi Pálról, Varga Valiról, Csetneki Istvánról, Kuti Magdáról, valamint Zsigmond Józsefnérói, aki több, valóban kedves és szívhez szóló verset irt a kis szavalók részére. Az énekkor tapssal fogadott száma után Zsigmond József igazgató hatásos beszéde követ kozett a rogadulomtéleUol, majd a [kosos ének után Horváth István. Tóth Iván és Kukor Erzsi szavaltak dicséretesen. A kitünöecn összeállított műsor Zsigmond igazgató záróbeszédével ós a Himnusszal ért Véget A rendezésért Horváthné Pécsy Margitot és Horváth Józsof tanitókat tfíeU, a dicséret.
öi*. Imrey GySrgrná szül. Hűlíp Anna ugy a maga, mint gyermokol, monyul és veje, valamint unokája és az cgtez rokonság novóben a Mindenható magas rciidelGHébon alázatos lélekkel megnyugodva jelenti, hogy forrón szeretett drága jó férje, a legjobb édesapa, após ós nagyapa, a hűsége* rokon
IMREY GYÖRGY
njrag. n. klr. államvaiuti (bx. a. tűnt
életének 74-lk, boldog házasságának 46-lk évében rövid ós türelmes szenvedés, a haldoklók szoutsógénok ájtatos felvótelo ntán !- hó 22-ón esti 10 érakor visszaadta jóságos nemes leikőt Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványalt f. hó 24-én délután 4 órakor helyezzük Örük nyugalomra a klakanlzeal róm. kath. temető halottas-házából a temető kápolnájában lövő családi sírboltba.
Az engesztelő szentmise-áldozatot í. hó 24-ón délelőtt 9 órakor az Alsótomplomban mutatjuk be a Mindenhatónak,
Nagykanizsa, 1939. május hó 23-án.
Jósuta
ad öi-öbhé a elünk marsul I
Dr Imrsy Lajoi, Vldn Bach-ín-í szül. Imrey Márts, Inurey Antal, Imrsr O. i GySroy gyermekei. Imrey Janón, «5«v. Horváth Lánldsá szili. bai«7 Anna 1 Icstvcrel. Dr Imrey Lnjooiá szül. Kolár Tbh, barey Antalné szül. 1 AndniMk Margit menyei. Vitta Bndr* veje, Vlda Gabrialla Ibolyka unokája és fizv. FflUJp jttesefh sógornője, valamint az egész gyászoló rokonság, j
Motorvezetők figyelmébe!
Veiétől Igazolványok kicseréléséhez szükséges fényképükéi az előirt méretben olcsón és fjyoraan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
Villamas
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhetű akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2. un
UNIVERSAL
mqgas nyomású
f. évi novemberi tef|i«?,t|ísre kapható
Szabó Antal üzletében, Nagykanizsa Fő-ut s.
(rjolytalia un [*! oldalról)
u?yalils a (örök-angol szerzddéssel kapcsolatban helytelenítette Ankara lépését és Markovira\'küzölte, hogy ez a lépés veszélynek teszi kl a Balkán-szövetség létét.
Oatencu Igyekezett megnyugtatni a jugoszláv külügyminisztert és Igé-rettt t<ll,,hogy legközelebbi ankarai látogatás? során Igyekszik .rávenni Törökországot, hogy mostani\' magatartásán tul ne legyen további lépést
HEP 0 LÖREKQRD OT
javított S\'avo Lemeze belgrádi vitorlázó, repülj, aki gépével Be>-grádbóA a Rima szombat meltotti Vár gedéig repült. 870 kilométeres utat tett meg motort-élkütí gépéveíx és közben 8070 méter magasra emelkedett. , ;\'| •
A, PÁRISI i
sajtó a nérnet— olasz szerződésről irva azt akarja elhilelni n közvéle-ménnyei, hogy Róma függő helyzetbe került Berlinnel szemben és feladta ^selek,yési szabadságát. Egyben hangsúlyozzák, hogy az eddiginél is fokozottabb fegyverkezésre van szükség A;ngol- és Franciaországban. •
A.CSEH FAfíClSTAK i ,
4 Hatfhá elnöknek, átadott kftyeteles szerint a kormány átalakitását akarják. Helyet, kérnek\' ók is ia kormányban, követelik a zsidóellenes törvények végrehajtását ós ön-^jó^szentíze^ qfakitását.
•• \'1
ZATYVAÍY ISTVÁN, , !
a,Nemzeti,.^nhéz. örökös, tagja, ma 80 éves korában Budapesten elhunyt. |
APRÓHIRDETÉSEK
» nil. 40 MUr, .IihIm tovíbbl M« 4 (lU4f.
UKA8-0ZLBTHEt.Y18éO
tío>(jíB.k.r«»k.d4. i város billeni- * létén mii cllogI»ll«i8 miatt áUdó. Hővob-bet 1 kUdíhlvjUlban. 1455
HÁZ ÉS LNOATUVN
Adám.nta. magán- él bérházakat, aidlét. fOldet, rétet olcsón, cMttei risi-letre U komtlt. Fapp Ittván, Teleki nt 8.
KÜLÖNFÉLE
Hvisr.aui.t8k HnalmtlM I Veiétől Igazolványok Itlciriáláiehejt aillkse-
Íea (ényképekal iik elíllrt uiíre\'ben olcírtu ¦ lyoraan ke«i tek. Vaalagh. Béla, Kny-k^peai, /4agykanlua.
SaUtaat- ü*rm»i* u|, kényelmei, átamJonalaB.tefcotciobban Kaulmann Minó-n",l Km\'elheU Tslaíop, Ml. 295
z»ui Kúzuön*
Eadja; ..Kiliütw.l^Aiil ll. i. Najyk.ali*.". I >MMn ki,«ií: y,.|»l !•:».."v. . Nyomatott i « „KfiiMdiaíjl «. T, Nankulzaa"
. ayaatáálaiaa líasytaatii^B. (Nyomdtért W*li Ulal tUralyJ
HOGY NAGYOBB ORSZÁGBAN BOLDOGABB LEGYEN A MAGYAR!
KERESZTÉNY NEMZETI KORM
HIT, BIZALOM, ORSZÁGÉPITŐ MUNKA, MAGYAR TESTVÉRISÉG:
MAGYAR ÉLET PÁRTJA
2506 pengő átlagot évi Jövedelem esett egy isidére.
427 pengő átlagos évÇ Jövedelem esett keresztényekre }f kereszténynek ju. tott annyi, mint egy] zsidónak.
1000 millió pengős beruházásból
BOLDOGABB MAGYAR NÉP GAZDAGABB ORSZÁGÁT
AKARJUK, EZÉRT A MI PÁRTUNK:
MAGYAR ÉLET PÁRTJA
A külkereskedelem! forgalom emelése mx általános M létet emeli, ¦eheaetel Kivitől
IV.is -bm IWiS Íj .¦
¦!•>.< i.illllA 431.5 millió p
IMiNVZAT — UJ MAGYAR ÉLET!
ÁTKOS SZÉTHÚZÁSSAL AKADÁLYOZZUK, ALKOTÓ ÖSSZETARTÁSSAL BIZTOS SIKERRE SEGÍTJÜK A MEGKEZDETT MUNKÁT!
3000 kilométer ú| út épüli l\'M-tíl l93S-lg,
!1 t,„;l,bol wn kilométer . (,,iNS| ],.,:,atüut. Matildnak * tiroi, JérhavUtlen uuk I
\' 1,I|ickov Marton,\' a MÉP karcnfil kerük-tÍHck MvaUI uagj\'fryfllá.en bciródct mond.
VANCZA
SÜTŐPOR
A mlikotcl ,,Lévoy Jóuef" rcf. ;;>n11j . xlum ballagn*. öiinc|íölyéról,
(Ertlődy ftip.t
íónyl-ScIinellcr Ujo, pínxnHymintntart a kcuvUetöl Jelöltííg cltogadáíárn.
¦m1HÉ|
\\\'Mx Borbíly Maczky Emil (i) Borsod vra. fóltpauja diíiközgyülés ktrtíí-ben adta át a bírói bolot F. Tóth Jánonnak Cl), Mciórnnt közMÍu rtj hliújá-nak. (a) Ejjri Zoltán, a kerülőt kípvUolÓJc, (-1) l\'u]>,. LtUilű Járáii fouo.gul.lr...
(KrMdy foto)
mAgnAs
KEVERÉK
\'I, kg P 3.70
MEINL GYULA
Magyarország legnagyobb kávesxakuzJeteboi
l\'.i) • . |. [i"n:m> I :¦ ¦ llb ü.ii , I II,
A kitilnőnek Ígérkező őszibarack-termés minőségét biztosítani kell. Lisztharmat és levélfodrosodás az őszibarack legfőbb ellenségei. Most permetezzünk 1%-os Solbar-oldattal, ha a súlyos károsodást el akarjuk kerülni. Az őszibarack sajátos és leginkább bevált permetezőszere a Solbar. A levéltetvek ellen is állandóan kell védekezni, ezért mihelyst a tetűt észrevesszük, mosásszeríícn permetezzünk meg minden gyümölcsfát. Legjobb eredményt érünk el a -következő permetlével: 100 liter vizben \'/a—1 H káliszappan és \'/.— Va kg Pronikol. Az alapos szakszerű védekezés a legjobb termésbiztosltas I
Nyomatott Tolnai Nyomdai Maintéi.l H Kiadóvállalat llt. mélynyomó Itöflotflöflópola Budaaait, VII. Dohány Heca la Felelő. Kerkeaito a, kiadó I Tlináry Ulliály.
79a Évfolyam 118. mám.
NtigykuiUsa, 1989. május 25. csütörtök
Ara |2 HU.
POLITIKAI NAPILAP
& kladóiiivílal: Wtot 5. bW,
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elíflictéal ara: «rv hora »ip«i»6 *0 Bllír. SzcrkeaztÖBCcI ís kfáiltMitvatail telefoni 78. 92.
Kanizsa a válaszúton
Irta: dr. Oartner Antal városi képviselő
Ne gondolja utald, hogy ez n cim csak hangzatos szólam ! No higyjo hogy képviselőválasztás ne lehetne döntő kihatáwin* valamely város Jövőjére ! Sajnos, mi k^-lzsalak ezt a saját bőrünkön, a sttját kárunkra; súlyosan tapasztalKaLtuk- Gondolok az 1890-es óvek elején lefolyt Wlos-slcsHféle képvirfilövataMrtásra. MegJ-bük^tüík a közülünk kiemelkedett nagy embert, az egyetemi tanárt, a későbbi minisztert. Mcgbukl-attuk! csak\' azért, mert a kormány jyJőltje) volt. Győzött az ellenzék és ezzel megindult a luigykanlzs-d választói kerületben az dfciuJéki képvi-^elők sorozatos megv\'áfaíiztáK\'i. így tartott ez majdnem 30 évig, az l920J>is ncin<. zeljgyülo^i váliLsztásokVí-
Az ellenzékieskedéssel megindult azonban Nagykanizsa ^szafejlűdé-se is. t
\'Azt mondhatják, hogy u 90-«*évek előtti időkben Szomltílthely és Kaposvár csak kis mezővárosok voltak | a mi városunkhoz viszonyítva. N-\'gy kanizsánnk nagyobb szánTJ lakossága, virágzó ipara, kereskedelme volt, a városi polgárok gondtalanul éltek. A külföldi vasulforgalom két fővonalának a csomópontja voltunk. Ezzel szemben a két móslk szomszédos városka a vidéki kis városok eseménytelen csendes életét i élte;. Lakosságuk számára, iparikra, ke-res,kedelmüki-e, szttvnl gazdasági jelentőségükre nézve jóval alattunk áB-tak- [ I
De mind a kettő kormáitypárlij képviselőt választott! Es ezzel blz-tosittAta fejlődését és jobb jövőjét.
Mi hát Kanizsa e>lcnzékieske\'dé.sé-nek a kőwtkezrrf&rye ? Visszafejlőd tünk. 30 éven keresztül a kormány leijeién figyelmen kivitt hagybi az ellenzéki terület érdekeit. 30 éven át nem létesült városunkban semmi féle uj közintézmény ; nem épült egyetlen egy rjrj középület. A Zala megyében felállított egyetlen tajütór képző intézetet, amely Nagy kan izsú-nak volt szánva, az itt kibuktutott és ineml-okíir-í i. íIl./n 1 ,1mti.-^.U\'let II Wlassics Gyula Csáktornyán állitol-ta fel, ahol öt tacgvár^lőtták.Megállt náfctnk a gazdasági -álét, visszafejlődött iparrunkos kcreskeójClmuHk s elszegényedett a polgárság- 30 éven át keservesen tapasztaltuk, hogy éMbazott választások kai helytelen utna léptünk-
És ezzci szemben mivé fejlődött a kormánypárti Sz-smbUthely és Ka, posv\'ár ? Valamennyien tudjuk- A koi-mány a vicinális vasutak egész hálózatát építette a két város köré, mely tömegestől önti reggelcnkhit a vidék lako;«ágát a városba, hozza a gazdasági lem tényeket és viszi az iparcikkeket. A vicinális vasutak az eddig ki-* jrJcjitósréml. viaN\'ili fövo^ nabikat legalább olyan élénk csomópontokká telték, mint vajanükor Nagykanizsa két fővonala volt. Pezsgő gazdaság] éjBl, indult meg mind-kél helyen. Megszaporodott a tokos)
ság, túlszárnyalta az azelőtt messze előljáró Nagykanizsa Lakóinak számát, tyegélénkült az ipar és kereskedelem Ti í ipari Vállalatok, gyárak alakultak. UJ közintézmények, gazdasági képviseletek létesüllek, aj középületek emelkedtek. Mind a kor mánypárli képzelő (Jtján nyújtott kormány támogatóssal.
Egyszóval az ellenzéki Kanizsa 30 éven át stagnált, tespedt, gazdaságilag súlyosan visszafejlődött és talán soha. többé nem fogja -utolérni a konnánypárti képviselőket választó Szombathely és Kaposvár lakosságának számot, kózintézményeil és gazdasági előrehaladottságát.
Ezek lények\'. Ezt a három városnak szemünk előtt lejátszódott története tnnasit/a és ebt>öl nekünk kanizsaiaknak a jövőre okulnunk keli.
Körülbelül egy évtizede annak, hogy .városunk különös képességekkel megáldott és még nagyobb agilitással 1 rendelkező polgármesterének sikerült a város részére n kormány politikájával olyan kapcsokig tokot teremteni, hogy ma már a 30 éves lcth\'nrgía eltűnő félben van és ruj élet kontúrjai bontakoznak a gazdasági élet terén is- De most uj-. bÓl válasz/jton van Q város polgársága. Az a kérdés: megfsmétlöd-jék-c az elleiizékkskedés és bekö] vetkezzék-e a varosra, annak fakói|-ra, a földművesekre, iparosokra, kereskedőkre, ialjeineickrc és tisztviselőkre egyaránt súlyosan kihatóév-tizedcn megakadása a továbbfejlődésnek, sőt a gazdasági élet minden
terén a visszafejlődés, - vagy pedig a kormány támogatásával a korábbi évtizedek njubisztásait pótolhatjuk és az utóbbi években szépen meginduló gazctisági fcllendíüést tovább fejlesszük a város lakóhiak : öregeknek és ifjaknak, de föícg az utóbbiaknak jobb jövője érdekében.
Ebben a cikkben belőlem egyedül n iokalpatiiótlzmus beszél
Nem lehet közömbös a földműves, iparos és kereskedő polgártársaimra, hogy városinkban folytatódnák-e a kormány támogatásával a üzánuw iparágat foglalkoztató köZépitkeze-\' sek, vagy pedig évek hpSSSTJ során át munka nélkül maradnak a munJ kén kezek s beroz^sd áfádnak a.xtnn-\' kagépek és szerszámok- ¦ Nem lehet közömbös a földmüvetókre és ke-j reskedökre, hogy a kormány .tároo-gatá-sávai uj gazdasági lent;íősegek! teremtessenek, e városnak export-*
Elvi megegyezés Jött létre Genfben az angol-orosz szövetség Qgy.é|>en
Varsó és Bukarest feladta ellenkezését, de nem hajlandó Németország bekerítéséhez csatlakozni
í Párls, május 21 A francia sajtó ge»fl jelentései szerint az angol—szovjet tárgyalásokban elvi megegyezés jött léliM Genfben, Majszky és Halifax egyaránt magukévá tették Bőimet kéz-ve li tő javaslatát. Párisi köt^cVkboni Úgy vélik, hogy a három Jhutaluml együttműködése rhpst már London álláspontjától függ. . I
i London, május 21 Beavatott körökben ugy tudják, hogy a mai angol minisztertanácson Halifax lord a szovjettel való meg. egyezést fogja tanácsolni- Lengyelország és Románia feladta ellenkezéséi,-. London értesülése szerbit az angol—szovjet megegyezést franola török szövetsérji szerződés követi és ezután hosszú békére lehet számítani- A megegyezések utáií
francia körökben is hosszabb békekorszakra számítanak.
A mostani francia megoldási terv középutat képvhei Moszkva és London felfogása között.
Románia és Lengyelország mindaddig nem ellenkezik a párisi terv-
vei szemben, míg nem szólítják fel őket arra, hogy csatiatkozzannkí olyan egyezményhez, amelyfet NéU melország eflen irányú tónak találnának. Francia részről hármas segélynyújtási egyezményt javasoltak, a melyet, ha az angol kormány mael-fogadja, még a héten nyilvánosságra hoznak- I
Átalakítják Chamberlain kormányát
London, május 21 Angol politikai körökben ugy tud
ják, hogy VI. György király hazaérkezése \'uián u kormány átalaUlú-vU javasolja. Az angol kormány kibővítésével és újjáalakításával Chamberlain az uj erőket akarja bevonni a kabinetbe-
; London, május 21 Roosevelt utasította az Egyesült
Államok londoni kövelét, hogy ha ft megegyezés nem sikerül, tegyen a Roosevelt javaslatán egy lépéssel frjl menő ajénlutot a béke megnienlé-sére. i jj\' ,; ¦\'¦
London, május 21 A prágai angol követséget lezárták és u követ ma vLsszíkjtazolt Londonba- \'• \' \' J :
Csak ma esta kezdhetik meg a tagnap délután 67 emberrel elstllysdt tengeralattjáró mentését
Nevvyork, május 21 Az amerikai partok közelében még tegnap délután 62 főnyi legénységgel, t hajógyár i tisztviselővel és egy fömégbizottai elsüllyedt egy amerikai tengeralattjáró- öt órával az elsüllyedés y tán sikerült » pinitos földrajzi helyzetet megadniuk, de ezuténazöszeköttetés újból meg-szakudt.
A szeiciicséllenül Járt tenger.ilattt )aró segítségére 10 hidroplánnal Amerika 21 legjobb buvár.t indult
útnak, valamint útban van egy cirkáló is felszerelve a legmodernebb men töké szül ékek kej és buvárharaiu gokkal Az utolsó jelentés szerint a tengeralattjáróban lévők állapota kielégítő, c^ak a hidegtől szenvednek sokat. í i
Ujabb Jelentések szerint a szeren-? esetlenséget nem egy szelep nyitva-felejtése, hanem mechanikai hiba okozta és félő, hogy a legénységegy része már megfulladt. A inentósi sn\'Jiikálatokát ma este lie^ühet^kcsnk
meg, mert a nagy viliar és ködinhtt a hajók és repüiörk csak inehezen* tudják elérni a frrtrencsrteuíég színhelyét. -|.
Halifax lord Londoftba érkezett <
•tu. v.aix- London, május 24 Halifax lord külügymlnríjrler ma Genfből Londonba érkezett. Később részt vett a minisztertanácson,
ZAUAJ KQ2L0HV
1939. május 35
es import várossá való fejtesz*éj«i vatödftassfek meg, ohmkor » várwí és környékének gazdái az eddigiek-. íDéJ nagyobb jövedelmet hajtó (gazdasági termékedet és állataikat, gyű mőtesöt, baromfit, tojást, siíarvas-rnarhát, stb. közvetlenül a külföld részére, állami közbenjárás mellett adhatják el, — vagy pedig az, hogy egy ilyen elgondolás megvalósítása \'éx az ezzel kapcsolatos jobb megélhetési viszonyok tehetősége egyszer s mindenkorra remény betenne váljék.
De nem tehet közömbös annak a magán- vagy köztisztviselőnek sem, különösen pedig a városi kistisztviselőknek, hogy gazdaságilag fejlődő város jparábun vagy kéreskextelmié-ben tesz-e még eWíélyezkodési leho töségük, — hogy vagyoni jólétben és a közterheket fokozottfabb mértéi ben elviselni tüdő Városi képviselőktől kérbetik-c eJőlépteté-süket fizetésük javítását, — vagy pedig az az eset következik be ebben a város* ban, hogy a mügán Üsztviselői pályiü* egyáltalában nem tehet majd elhelyezkedni iés a város fiatalságának a szülői házból más helyre kell majd elköltöznie, hogy hivatalnoki állást kapjon, a városi tisztviselői állások Jórészét pedig majd be kell szüntetni, mert egy stagnáló városnakazok-\' j-a semmi szüksége nem tesz és a kistisztviselők előiépésre, fizetésemé lésre, magasabb lakbérosztályra elö-relátíiatóiag évtizedeken át megrak nem Í» igondoihataak- Visszafej kkíi-s elszegényedő városban a köz- és magántisztviselők, de valamennyi polgár Is erszegényedlk- {
,ltt állunk tehát ismét a válasza ratqn és minden teÜdjpmenetcs polgárnak meg kell )gondoteJa, hogy a\' közelgő választás Wmcnetele mit hozhat a városnak. Én most csak u város érdekében szólok, ennek az agyongyötört, háíramamdott, de azért vaiamennyiünknek kedves szülővárosom érdekében. Engem most az országos poÜdka csak másodsfa(r_ ban éaxiekeJ, éppen ugy.tniut ahogyan az ezt megelőző választás alkalmával. Akkor is csak a város érdekében szóltam és cselekedtem. Különösen szólok az iparos polgártárs saimhoz. Én is iparos szulök gyermeke vagyok, állandó barátságot tar tok fenn számtalan iparossal lés igy, tudom és érzem, hogy mii fáj és mi kell nekik a legjobban- A kormány hivatalos jelöltje, speciel itt Nagykanizsán a huzzáfak tegkőzelebbálió , foglalkozási ágnak, a kereskedelemi nek a reprezentánsa. A kcieszfcény kereskedelmi érdekelLségek országos csicsszervezetének az elnöke. Ha va laki, agy ö bizonyára ismeri az iparos társadalom kívánságait agy országos, mint helyi fviszonylatban. Kell-e tehát iparosérdekből is a parlamentben megfelelőbb szakejiL-t ber llovszky Jánosnál ? 20 .éves bizeteti munkássága Mzonyitja, hogy nem a sok beszédnek, hanem a teremtő munkának az cinbene- Feltét\', tenül gazdasági szakember és programja túlnyomó részben nem a po* Jitikával, Iwnem a gazdasági élet felvirágoztatáséval foglalkozik. Ei\'rje van szüksége az iparosságnak, nem pedig világnézeti vitatkozások teoretikus harcára. I >
Nagykanizsa város iparosai, földművesei, kereskedői jés a város polgárságának egyeteme csak azt uz ?tat választhatja, ami a város továb-; M fejlődését, gazdasági fellendülését És tókosafaattk Jobb sorsát biztosltja. Ez jelenti llovszky János megválasztását. — A visszafejlődés, gazdasági hanyatlás és a polgárság elszegényedése volna — az ellenzék támoga-
„A történelem bizonyltja: - Magyarországot mindig a pártokra szabadás sodorta bajba"
Beszámoló llovszky János utolsó kerület-járó napjáról a hangos-héten
Zala megye legszegényebb közséj$o, a kis
Bajosa
község volt ai clstt állomása llovszky János mult heti zá.szlóbontó kirándulásénak. Együtt utazott vele Vozáry Aladár, a Felvidék képviselője, valamint Vukits István, akit a MGP íajstro mos listáján jelölt. A horvát Szármtv zásn, de híg-vérig magyar lelkületű kis falu lakóinak megdöbbentő szociális Irclyzctéről beszélgetünk nz utón; lift valakinek, a falu lakóinak csakugyan szüksége van segítő kezekre, hogy kiemeljék megdöbbentő nyomorának kátyújából,
llovszky Jánosnak kezébe adom azt a cikkemet, melyet bolyongásaim során irtam s a Zalai Közlönyben^ n budapesti UJ Nemzedékijén is megjelent vagy egy\'esztendővel ezelött;akLs Bajcsa község a témája, melynek,Ukói áldozatkészsége folytán van Immár szép, modern iskolája, van Ország-zásíüója, van Hősök Ligete, csak Jje-tcvő falat rozskenyerc nincs a derék szorgalmas népnek, kiknek bírája még akkori cikkem megírása előtt figyelmeztetett: nehogy borvál kisebbségek, ként irjak róluk, mert sajtópert indi-tanának ellenem 8 solva többé nem tehetném be\'labornál o falujukba.
Nem is horvátok ök, hanem kuko-ricakenyéren tengődő derék magyarok, kiknek faluját a hercegi birtok teljesen körülzárja. . . „¦ « .
Földje alig van a kisközségnek, szarvasmarhája, állatállománya is ke. vés, van azonban szép fáSltoU legelője, amellyel megnyerte az ország legelő-versenyének első díját!
A szegényesen öltözött kis iskolás-leányok kara verssel, virággal, az iskolásfiuk énekszóval fogadta a képviselőket, kik inegliatottau álltak a/, ünneplő közönség gyűrűjében. A Magyar Hiszekegy eléneklése után Vukits István, majd Vozáry Aladár emelkedett szólásra, . , |
— Mi azon dolgozunk, — montlta Vozáry Aladár — hogy legyen nektok
is földetek.
-A földreformot meg fogjuk valósítani,
hogy lepattantsuk testetekről a szegénységnek, o nyomornak a bilincsét.
A nngyluvtásu beszéd után llovszky János emelkedett szólásra.
— Tizenkétszer voltam Roméban — mondta — gazdaságig kereskedelmi szerződések megkötése miatt, tiszteleghettem a pápánál is s amikor kiléptem fogadószobájából, nz. Örökváros minden temploma harangjának églje. szálló ércszava csendült meg, hogy Isten dicsőségét ldrdcsse. Krisztusnak a lelke, életo, kínszenvedése hozta ugyanoly liarmóníába a világ népét, mint amily linrmópikusok a világ minden keresztény templomának ugyanabban n percben megcsendülő liarangfoliászai. Hármon báljuk, össz-lmngositsuk mi |s a lelkünket Szent István király, Szent Gellért püspök égnek emelt keiesztjénck u jegyében, hogy vissza adja az isten mind-ízt/ amit a világháború elvett tőlünk: .boldog,, egymást megértő, szerelő maju(jTa-i\'okat a boldog hazáimul
— NC adjunk Intelt az Ígérgetők mézes-mázos, vagy fenyegető, mannát vagy ménkövct osztogató szavainak, mert semmi sem marad azokból a választás utánra.
I)r.- Boda Károly ügyvéd mutatta be ezután llovszky Jánost választóinak: \\
— Az ország egyik legzseniálisabb embere llovszky János, —- mondta, — aki ismerj a falvak, városok helyzetét s azt az igazságot lúrdctí, hogy
¦ falvak ée ¦ városok érdekel azonosak;
a dúsan termő falvak szülik meg a nagyvárosokat, piacaiknak, terményeik értékesítésének » székhelyét. Nem gyer |aaoke a flalu a városnak^ hanem szülőanyja, llovszky János nemcsak ismerője, hanem szakértőjo-ptarnek a köteléknek, aki tudásáv^szakérlelniével segítem Jött ide,- 5íjr
„Ne hagyjuk magára a gyors iramban robogó vonatot I"
Dr, Boda Károly nagyhatású be. fczóde s a Ilimnusz eléneklése után
Fityeháza
felé vette útját Hovszky János és kísérete, ahol nagyszámú közönség élén Tatai János igazgató-tanító fogadta.
Vukits István képviselőjelölt a Magyar Hiszekegy eUiangjása után a Hiszekegyet a szobb magyar jövő
szintézisének mondotta, majd felhívta a választókat, hogy segítsenek saját magukon, ezáltal segítenek az országon is, tömörüljenek egy tálwrba; no kilie-gyCzett kereszt legyen a jelképünk*,hanem az a kcresrtj mély ott áll a keresztutak, dülőutak szélén, oli ragyog a templom tornyán.
Kovács Dezső imirakereszturi igaz-gató-tuuitó feltételezte beszédében,hogy
Vasárnap a második kockába rajzoljak a keresztet S
A sorsolás eredményeként a nyomtatott szavazó-űrlapok második kockája jutott a Magyar Élei Pártjának. A második kockába kerül benyomtatva llovszky János képviseltjeiéit neve. Minden öntudatos szavazópolgár, aki a Magyar Élet Parijától várja a keresztény Magyarország ajjáteremtését, a második kocka fölé rajzol/a a szavazatot jelentő keresztet. Semmi mást Imi, rajzolni a szavazólapon nem szabad.
llovszky lános
Esőköpenyek
nagy választékban
szomolAnyinAl
mindenki, aki magyarnak vallja magát* a Magyar lílet Pártjához szegődik.
— Hazaárulók azok, — mondta kik oz ország, a nép egységét meg) akarják bontani,
llovszky János, — miután békés együttműködésre szólította a nagyszámban megjelent választókat, —azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a háborúban, a pártoskodásban, viszály kod ásbau összeroinbolják mindazokat aE értékeket, melyeket a termő békében építenek.
— A háborút nem kívánja senki, eleget harcoltunk a világliáboruban, madnem bele pusztultunk a sok liorcba. Nem n luircok, liánéin a békeévek munkás, teremtő öleiében erősödnek meg a nemzetek, .
— I^ijjozzuk visszafelé történelmünk lapjait s meglátjuk;
valahányszor nehéz helyzstbe korült az ország, mindig a pár-tokraszakadáe volt az okozója t bajnak.
Vigyázzunk, ne hagyjuk magára az ontzág gyors iramban robogó vonalát, mert karambol lesz belőle) Térjünk a megértés, összetartás útjára, hogy Hazánknak jó gyermekei,, gyermekeinknek jó apja legyünk,
A lélekbe markoló beszédei megtutti\' dottan luiUgntta n nagyszámban meg. jelent polgárság. Molnári, PoU, P*lri-vente községek következtek ezután, ¦ zászlóbontás kezdetét mln-lenáU o Magyar Hiszekegy, befeje/ését ¦ Himnusz áhítatos imája zárta be.
Hozzá kell fűznöm Hovszky János zászlóbontásához
gróf Teleki Pál
szerencsi beszédének egy részét: «A világ jövőjét oly irányban látom biztosítani, amely közelebb áll a mi alkotmányos gondolkodásunkhoz, szCnl-istvání országunk gondola tvüágáhozy mint a hirtelen keletkező, Yllágűdvö-zitö gondolatok, amelyek meg is szűnnek, A jelöltek ősszeállitáSiüiál nem pártérdekekre és pártszempontokra Voltam: tekintettel, hanem arra, hogy olyan férfiak kerüljenek * törvénylio-zásba, akik az ország egyeteme szempontjából nézik u dolgokatj s amellett olyanok, akiknek jellemére építhetek, Arra kérem nz ország választópolgárságát, hogy az országos érdekekre legyenek tekintettel és^olyan férfiakat válasszanak meg* akik a maj, sok tekintetben kótyagos időkben ragaszkodnak az ősi magyar alkotnaánynoz,* KUNGL LAJOS
Sok ezer gyomor-, bél- és máj • beteg egybehangzóan dicséri a természetes „Ferenc József" keserű-vizet, mert az ugy a hatás biztonsága, mint rendkívül enyhe volta következtében valóban tökéletes hasbajtónak bizonyul Kérdezze meg orvosát.
IDA
Jóslat:
Mái-üéklődö étuknyutfiitl szél, ifiig némi os», do.llléa.
A Meteorológiai Intését oafTkeclMAt ueflUgyeloollomáu ieleotli
BéméraéUet tegnep „te 9 érakor: +13 8, ma reggel +11-4, délben +17*
OMwdéké«^k.
R plébános felhívása a város közönségéhez
Vitéz Imrédy Béla csütörtöki fogadtatása
1939. május 25.
Egyetlenegy tag
jelent meg
a városi zárszámadási bizottság alakuló mesére
A legutóbbi városi képviselővel asz után a városi zárszámadási bizottságba Wetaz László, Belezned János, vitéz Hémory József, Dcdovátz Béla, Schlosser László és Bedének István városi képviselőket választó t-ták meg- Most, hogy a muh évi zár1 számadás elkészült, szükségessé vált a bizottság összehívása és formai megalakítása, mely .-ilkulommnl elnökválasztásra is sor került volna. Dr. Kráfky István polgármester tegnap djétatán 6 órára hivta össze a zárszámadási bizottságot, azonban az ülést nem lehetett megtartatta, mert azon mindössze egyetlen egy tag jelent meg. Ehhez nem kell kom mentár... \\ ¦ i
KetUng Ferenc előadása Zalaegerszegen
A szombathelyi tankeritlet polgári Iskolai tanársága vasárnap tartotta Zalaegerszegen alakuló köri ülését. Ezen az ünnepségen — ahol a tanárságon és a helybeli Iskolák képviselőin kivül még megjelent. gróf Teleld Béla főispán, dr. Ltber Béla klr. főigazgató, dr. Brand Sándor alispán, a város nevében dr. Fülöp István főjegyző, dr, Czobor Mátyás nyűg. polgármester, dr. Medve István kir. tanfelügyelő — tartotta Igen értékos előadását Kettlng Ferenc nagykanizsai polg. iak. tanár, szakfelügyelő. Az\'éneknek és a zenének jólismert kiváló egyénisége az ének-kulturáró! s annak az iskolában való Jelentősegéről beszélt. A történeti mult alapos ismertetése után különösen kiemelte az Éneklő Ifjúság lélekemelő és nemzeti szempontból nagy értékű jelentőséget.
— Ma már a magyar iskolai énekkari müvek és azok éneklése — mondotta — európaszerte híresek. A budapesti Éneklő Ifjúság mutatta meg az utat és azóta országszerte alakultak az ifjúság számottevő uj-magyar kórusai. Ezen a téren éppen a polgári iskolák adtak példát, egy* ben kötelességet is adnak arra, hogy minden polgári Iskolai székhelyen, akárcsak Nagykanizsán már három éven keresztül, legutóbb Tapolcán, éneklő Ifjúság alakuljon és évi nagyszabású ünnepségen hirdessék a magyar dal örök értékét és szépséget.
A magasszlnvonatu előadást nagy tetszéssel fogadták s megvan a remény arra, nogy lendületet kap a zalamegyei éneklő Ifjúság áldásos munkájában.
Egyben örömest vesszük azt a hírt, hogy a polgári fiúiskolából a tisztikarba Németh Dezső igazgatót és Horváth Béla tanárt választották be,
Naptári Májas 25. ceütört. Rom. ktú. VII. Gergely. Protestáns Orbán. Izrael. Satvan hé 7.
Oösttrdö nyitva reggel 6 érától eete S Aráig (W*> stttd*. péntek délután kedden egéez nap nőknek).
— Gallé* várnak kék és piros színben, fehér ruhával együtt moshatók, St&StiftiJ, (0
Kedden délután a plébánia fehér-terraében P- Cirfusz Viktorin píébár nös-télnóklcte alatt értekezlet volt, a melyen az összes női egyosüieíek vezetői és képviselői részt vettekthogy megállapítsák vitéz Imrédy Béla volt miniszterelnök, a magyar katollkus-ság kimagasló férfiénak csütörtöki társadalmi fogadtatásának programját. Vitéz Imrédy Béla kiséretável 5 órakor autón \'érkezik Kanizsára és a városházára hajtat, majd onnan a Kis Royalba, ahol negyed 6 órakor a város hölgytársadalma teát ad a magas vendég tiszteletére. Egy tea
A választópolgárok 26 éves kortól 30-ig csak a vármegyei lajstromra szavazhatnak- A lajstromon négy rendes és négy pót-jelölt neve olvasható. Zalában bárom párt indul a ifljstromos választáson, tehát három ilyen jclőlt-H>évsorra lehet szavazjü. Minden szavazólapon rnintfihároní párt Jelöltjeinek névsora rajta van-Első a szavazólapon a Magyar Etet Pártja jelöltjeinek névsora, a névsor Ifién Darányi Kálmán neve áll- A Magyar Élet Pártjának hivei tehát a vármegyei lajstromon a keresztel az első névsor feletti kis kockába rajzolják. A névsoron változtatni, abból törölni vagy hozzáírni nem szabad-
A 30 éves és ldő^ebb választópol-i gárok a fenti módon szavaznak a vármegyét lajstromra is, de nekik már az egyéni kerület jelöltjeire is szavazniuk kell. A nagykanizsai egyéni kerületnek két jelöltje van. A szavazólapon a második helyen áll Uovszky János neve, tehát a Magyar Élet Pártjának hivcl a második helyen, a felül lévő kis kockába rajzolják a keresztet. Tőrlés, változtatás itt is tilos. í
A választás vasárnap reggol 8 órakor kezdődik Nagykanizsán és délután 6 óráig tart egyfolytában.
A városházáról kapott szavazójo-gos-jltságt Igazolványát minden kivi4 gye magával, ezzel meggyordlja a szavazást; de ha elveszítette vagy otthon felejtette, ez a szavazásnak
30- fiHér- Imrédy a fél" 7 órai gyorsvonattal tovább utazik Budapestre.
p. Cii-fusz Viktorin, Nagykanizsa plébánosa ebbői\' az alkalomból ¦ á Zalai HőzlÖny utján felhívást intéz Nagykanizsa város tárwdalmáhnzés szeretedet kéri a közönséget, hogy vltiéz Imrédy Béla fogadtatásánál,Illetve a teán minél nagyobb tömegben megjelenni szíveskedjenek.
Nagykanizsa díszpolgára elsöizbcn érkezik Kanizsára, fogadjuk öt azzal a szeretettel és nagyrabecsüléssel, o mely öt közélett jelentőségénél fogva Jjoggai megilleti-
nem akadálya, csak esetleg Igazolnia kell magát. j
A szavazó helyiségben B szavazó-polgár az elnöktől egy vagy két szavazólapot, hozzá egy vagy két borítékot kap (különböző színűeket), a szerint, hogy csak a lajstromra, vagy
K;dlg a Jnjsfromra és az egyéni-jelt re Is jogosait-e szavazni. Oltkap-ja a szavazó a ceruzát is, amivel a kereszteket berajzolja. Más ceruzát használni nem szabad és azt szavazás rután vissza kell adni.
A szavazó a lapokkal, borítékokkal és ceruzával\' Dcmegy a szavazófülkébe, beirja a keresztet a megfelelő felölt vagy lista, vagy mindakeltőfölé, a Szavazólapokat — mindegyiket külön — a megfelelő szinü boritókba teszi, leragasztja, aztán elhtagyja: a fülkét és a borítékokat sajátkezü-ieg, a szavazatszedő bizottság szemeláttára belebodja az urnába. Ezzel a szavazást befejezte. Idegen szavazólappal a szavazat érvénytelen.
A szavazatszedő küldöttség előtt minden választópolgárnak, aki az 1939 évi névjegyzékbe fel van véve, kötelező a megjelenés. Aki távol ma-* rad és nem tudja ezt igazolni, 6—25 pengő büntetést von magánt.
A vélasztóhelyiségben vagy amink közelében és az épület környékén bármiféle rábeszélés, korieskedésj befolyásolás a legszigorúbban tilos. Botot, egyéb hasonlót i "választási helyiségbe bevinni nem szabad- |
¦
A sz»TOZöheiylsegekben csak a sznvazatszedö küldöttség tagjai, B beszólított választók, a foizahnlegyé-nek, a segédszemélyzet és az azonossági tanuk tartózkodhatni\'k- | Szombaton délután 6 órától i véi laszlás befejeztéig a város és a keJ rület községeinek egész! területén szesztilalom van- .\', 1
A szavazókerület összes VhiasztóJ a saját községeikben szavaznak- I Nagykanizsán B szavazás tíz körzetben történik. Az I. körzet az Arany János utcai iskolában, a IL; az Arany János rjtcal óvodában, *
III. a Rozgonyl utcai iskolában, a
IV. a Petőfi utcai iskolában, az V a Teleki utcai Iskolában, a VI. a Imre utcai óvodában, a VIII- a Vé-t Imre utcai óvodáéban, a VIII- a Vér\' csey Mtcai Iskolában, a ix.a ktskanl-zsai templomtéri Iskolában, a X- a klskanizsal nagyrácutonl iskolában bonyolítja le a szavazást.
Az eredményt a választási elnök # városháza tanácstermében fogja kihirdetni-
Néhány szó a szabadfogású birkózásról
Jelentettük már, hogy pünkösd hétfőjén nagyszabásn nomsetkózi birko-< zóverseny lesz Nagykanizsán Károlyi Klinger László, a kanizsai Európíí-l>ajnok megmvására. Kevesen tudják, liogy a szabadfogású blrköias a görög—római ós a dzsio-ditsibu birkózás keveréke. A szabadfogása birkózásnál ¦meg vnn engedvo a génns* a .mélyfogás, a lábfogás, fejelés, lábcsavarás, sőt a páros Mbbai\'vvnló rugá-s is. Ebből adódik azután, liogy a/ Ilyen versenyeknél egyik-másik versenyző l nem önszántából hagyja el a szorítót.
A verseny háromszor 10 percig tart, 1 ha addig tussal vagy föladással nem győz, az ogyik versenyző, A győzte*} az, aki ellenfelét legalább három másodpercig kétváUru fekteti, A verseny rendkívül érdekes és igy bizonyosan sok nézője akad a pünkösdi kanizsai versenynek, márcsak azért is, mert néger, ausztráliai, lett, lengyel Ós svéd világbajnokokat nem mindennap látni 1 birkózni Nagykanizsán. (») ¦
BoUm kofátok
Amit a szavazásról mindenkinek tudnia kell
1909. rnAjüj 25
vasajúizétt kaphfliö
nagyban és kicsiben
kraeébemér 13. s*. arany Jánoen. 8. telelőn: 539.
Nem leszek hélátlan
Budapest egyik legnagyobb oper retislkerél mutatta be kedden este a vitéz Jakabffy társulat operett-együttc;ei Örökre rejtély marad előttünk, mi volt énen a daraboti sikeVf Szilagyi László, három felvonáson , át, összefércelt librettója tu.j zonyosau nem. Csak sajnálni tudjuk a színeszeket, akiknek minden igye-r kezete szinte meddő kls&iet maradt. De alig volt színész, aki neklvaló sze repben játszhatott voloa, ami ugyan-* csak zökkenőt okozott. a darabban oázistjelentett Márkus Alimi zenéje, Bakó Anci finom, szép éneke és Bende László -uri játéka- Kallós Évát csak sajnáltuk. Kar, hogy en, rrek a tehetséges prózai színésznő--nek ilyen szerepet kell játszania. A maga helyén legjobb volt még Szakács jóizü titkára, valamint Nagy Gábor, államtitkára, de sen> ErdÖdyJ séma többiek nem tudták kijátszani Önmagukat a.lehetetlen szerepek rniatt. Nem u Nzinészek tehetnek róla, fogyta darabban a szellemet né> hóriy egyértelmű pesti kiszólás és vicc képviselte- Igaz viszont, hogy a darab, üressége egyenes ahányba* áljt,a nézőtér ürességével. Eit csak a, színészek miatt, sajnáljuk- a zenekari — szinte lelke volt az elöadás-naki— Bakonyi Ödön vezetésével ez -úttal i« derekasan d>lgozott. Megérdemelte a tapsot a kellemes hangú Burányi-Albin értekbetétje is.
A. színháziIroda hírei:
(*) PROPAGANDA ELŐADÁSKÉNT mutatja bo a színház ma, szerdán este Csathó Kálmán nagysikerű prózáját, a Füsxer és csemegét. Az előadás és a darab a jó sztnhári propaganda minden kellékével rendelkezik. A színházat szerető, dc bizonyos mértékben bizal-matlaa réteg meghódítását célozza oz az előadás, melvet a szokástól eltérően Igoa-olcsó bclyárakkal, KETTEN EGY JEGGYEL tűzött az igazgatóság műsorra. Reméljük, hogy ez az előadás, mely anyagilag egy ozsonna-ára meg-torbelést jelont, meg fog mindenkit győzni, ki a társulat clöadásainak nívójában, az igazgatóság müsorősszc-;Utitó művészi ülésében mindezideig kémkedett. A további Ketten egy je-gyes! előadásaink csak a repertoár régi klasszikus operettjeinek előadását fogják felölelni.
<*) MACSKAZENE, a vidám lengerés* operett csütörtökön délután 5,0***. kur kerül előadásra.: Ketten egy j»gy, gyei tekinthető meg.
(1) IDE GYERE RÓZSA M-at* a csár. dáfr 100 ó\\«s jubileumára irt nagy-on«ícltel csütörtökön osle tűzte műsorai* a színház; FRANCIA SZOBALÁNY\' pénteken este szerepel újra a műsoron, tekintve a pjxrrnicr oagy sikerét. Mindenki gondoskodjon ¦előre jegyéről. j
-n .T^líttoa M*f a Köpetein Bt^dot-ántfts állaadó butorUalUtasát ízlései fetofaaé bátorokat kedvező Hzetésl lel-tátsiekket Tsearoihat
27 jelölt küzd a 11, zalamegyei mandátumért
Szombaton délig kellett benyújtani a.képviselői ajánlásokat, ezek felett a döntést hétfőn délelőtt hirdetitek ki. A döntés alapján a Iajstro-mos listák köznj mind a három indul, még pedig a sorsolás szerint a szavazólapon a következő sorrendben : 1- Mngyar Élet Pártja Darányi Kálmán vezetésével, 2. kisgazdapárt DróZdy Győző vezetésévei és $¦ a nyilasok Meiztor Károly vezetésével.
Az egyéni kerületekben a válasz-tási biztos Drózdy Győző kivételével valamennyi jelölt ajánlását elfogadta és Így Zala vármegyében a következő képvbelőjelőltek indulnak. A nagykanizsai kerületben Ilovszky János (Mép) és Tanos Dezső dr- (nyi" las). A zalaegerszegi kerületben
Thassy Kristóf (Mép—kcieszíény-párt) és Eitner Sándor (nyilas). A keszthelyi kerületben Oltay László (Mép) és Meizlor Károly (Nemzeti Front)- A Zolaszentgrót—pttcsai kerületben Huszovszky Lajos (Mép), Szél Józ*ef_(Msgazdapőrli) ós Gáspár Ferenc (nyilas). A sümegi kerületben Kornlsfl Elemér gróf (Mép), Benczc Ivart (kisgazdapárti\'! és Zakariás Árpád (nyilas). Az ulsólend-vai kerületben vitéz Bíró György (Mép), Bojtor Lajos (kisgazdapárti), Eitner Akos (nyilas) ős Déncsfalvy-Dlnlch Győző (fajvédő). A balfltom füredi kerületben Darányi Kálmibut egyhangúan választják. Zalnvármfe-i gye 11 mandátumáért 3 HMa és 17 jelölt küzd-
rotjsx ut ¦áros ui •mfilkadfi vagy hegyi ui.
legmegbízhatóbb kocsija
a FORD.
FORD EIFEL ára: 3-260 P, évi adója: 60 P FORD V.—8 ára: 6.125 P, évi adója: 100 P
Körzeiképviselö: JEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
Széthasította a haragosa fejét,
mert kidobták a lakodalomból
Koncz Autai 27 éves részeges badacsonytomaji napszámos már hosz-szabb idö óta haragban volt Nfegy Jstvón éjfeÜ őrrel. Az elmúlt éjjel Koncz egyik barátjának a lakodalmán vett részt s ott annyira henu-golt, hogy mindenkibe belekötött Végül is kivezették. A-garázdálkodó legény, ahogy részegen igyekezett hazafelé, találkozott régi haragosé, val, Nngy Istvánnal. A két ember rö-
vid szóváltás után elvált cgymastoL. de Koncz csakhamar visszatért egy fejszével s mielőtt Nngy védekezne-: tett volna, ugy fejbesujtotla, hogy a szerencséi le n ember hamarosan meghalt, anéikül, hogy az eszméletét visszanyerte volna. |
Kouczot a csendőrség elfogta és gy\'íkosság büntette elmén eljárás indult el-eue a zalaegerszegi törvényszéken-
A „Leányvágyak" cimii filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két Ingyen mozijegyet sorsol kl előfizetői közölt.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygóit: Németh József ni, Szekeres József utca 17. Pintér Emília, Zrínyi Miklós-utca 18. E heti nyerteseink Eroll Flynn és Bette Davis pompás uj Hímjét, a „Leányvágyak"-at nézhetik meg a Nép Mozgó szerda csütörtöki műsorában.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 ás d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosultak a nyereményjegyekre, ha döf telisükkel hátralékban nincsenek.
Szerda-csütörtök !
Nép Mozgó.
BETTE DAVIS is ERRŐL FLYNN szenzációt filmje
Leányvágyak
anatoi Litwák legnagyobb rendezői alkotása.
híradók.
Ramek kiaSrS műsor I
Előadás: köznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5,7 és 9-kor.
KÖSZÖRÜLÉSÉÉ
és javításokat olcsón vállalunk
Májon Testvérek
Hatna a«*Ura stskisbtébra
efisébtmér.i.....
BUDAPEST I.,
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven,
— 17.10 A Pázmány Péter Tudomány Egyetem bölcsészettudományi karán olsölzbcn rendezett «Jó magyar ejtés< verseny döntője és eredményhirdetése.
— 17.45 Sv«n Karpo hegedül. — 18.15 Dr, Bartucz Lajou olöadása. -7 18.45 A Grafikai Munkások Scoefclder Dalköre és a Mintakészitő Munkások Sudc egylete Dalárdája. — 10.15 Ilirek. — 18.50 Tcssitori Nóra mai magyar verseket mond. — 20.20 Budapesti Hangverseny Zenekar, — 20.55 Pőczeli József előadása. - 21.40 Hírek, időjárás- -jelentés. — 22 Csorba Gyula cigányzenekara, Siáothó Gyula énekel. — 23 A rádió szaloiuenckura. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST IU
10 Olasz nyelvoktatás. — 20 Ilirek. —. 20.20 Rozsnyay Kálmán előadása.
— 20,50 Hanglemezek. — 22 Időjárás-jelentés.
becs.
17.10 Könnyű és tánczene — 20.15 Szimfonikusok Ilirt rongoramüvésszel.:
— 22,30 Bécsi zene. — 24 Szórakoztató zene.
Csütörtök BUDAPfiST L
6,45 Torna. — Utána hanglemezek, -» 10 Hirek. - 10.20 Felolvasás. — 10.45 DT. liogíis Ferenc rololvasása. — 12.10 Ujfalussynó Mándy Margit éne. kel. — 12.40 Hirek. - 12.55 Havas András olasz áriákat Ős dalokul énekel,
— 13.20 Időjelzés, idujárásjclentés. — 13.30 Országos Po-stásíCuckar. 14.30 Hirek. — 14.45 A rádió műsorának ismerlctésc. — 15 Arfolyainhlrek. ¦-16.15 Vizváry Mariska olöadása. —. 16.45 Időjelzés, hirek.
17 Hirek szlovák és ruszin nyelven,
— 17.10 Külföldi szórtok magyar vo. nalkozásu inüvoi. 17.50 HajLgfclvé-teí. — 18.30 Nómclb József cigányzenekara. — ífl Haiucer Frienc eUí-adása. - 10.15 Hírek. - 11125 Nagy LatoS oUwszélósci. — 19.50 l)r. Urbá-nyl Jenő előadása. — 20.05 A rádió szalomenckara. — 21 «Juliette első bálja.- Vígjáték egy felvonásban, 21.40 Hírek, ídőjárásjelentés. — 21.55 Dolmány! I^Ö^Waldbauer Imre— Korpely Jcuö zoagorahármasa. — 23 Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. — 23.20 Táncicmozek. — 0,05 Hírek.
BUDAPEST 11.
18.30 Angol nyclTOktaiás. — 1905 Németh József cigányrcnokara. — 20 Hírek. - 20.20 Borbély László útleírása. ~- 20.50 Hanglemezek. 21.35 ídőjárásjelentés.
7.10 Lemezek. — 8.30 Vidám reggel.
— 10 Népdalok. - 12 Déli zene, 14.10 Szalontene. — 16 Dobrhidt z«-nekar,
18,30 Vadászjáték Gráeból. — 20.15 Dalos, zenés tarkaesL — 22.30 Stuttgart. — 24 Kóbi.
A gyomornyomls és gyomorfájás, rossz emésztés és iehéi-nyclvlepedék, halvány arcszín és kedvetlenség igen sok esetben hamarosan megszűnnek, ba bélmflkO-désünket reggel felkeléskor egy pohár természete.. *E«*öC Jóssel" keserUvízzel rendbehozzuk. Kérdezze meg orvosát /T)
1939.
i 25
— (EzrediísiIÓízenlelés)
Folyó hó 10-én liírt adtunk, hogy « város társndalina által Nagykanizsa Jiázio/redónck, a m. kir. 17. honvéd gyiilogenednek, valamint « m. ki.-. 12. határvadász zászlóaljnak adomány ózott zászló fel szentelése elörolátjiatólag június 18-án fog díszes keretek között megtörténni. Most értesülünk, hogy a íelszciUelest megelőzőleg június hó köze.* táján egy hfit tartamára mindkét zászlónak a városháza dísztermében való kütUitását vették tervig hogy a közönség közeiről fj láthassa azt a zászlót, melynek védclmezésére fiaink esküt fognak tenni,
— (A polgári fiúiskola)
egészuapos kirándulást rendezett. Cél a légrádi Szent Mlliály templom volt. Murokereszturon leszálltak a vonatról s onnan gyalog tették meg az utal a Mura mentén. Megható volt a gyermekek őszinte haiafisága a Mura partján. .Megérkezés után Gazdag Ferenc püspöki tanácsos misét mondóit n régi emlékű templomban. Beszédében az anyák ós á mindenkori édcs-önya: a Haza szeretetét domborította ki. A DiÍM befejeztével kis ünnepség keretében a hősök és a madarak-fák napját tartottak meg. A kirándulás nagyon jól sikerült. Vidám hangulatban térlek haza.
—¦ (Cserkész műsoros-est)
El kell ismerni, hogy mióta Kiss István László tanár vette át a 75. Árpád cserkészcsapat vezetését a nagykanizsai polgári iskolában, a csapat munkája bensőségesebb és eredményesebb lett és ez a munka kifelé Is egyre gyakrabban megnyilvánul. Ma nyiivá-nosságra lépnek, ez is a cserkészszeL lem jegyében történik. Szombat este a Legényegyletben is nzért rendeztek vidám előadást, liogy a nyáron minél több szegény kis polgáris la cserkészt vihessenek el táborozni. Derék munka volt ez már önmagában is.\'Amit pedig a kis polgáristá cserkészek nyújtottak a színdarabokban, minden dicséretet incgérdcmeL A cserkészüiduló után Kiss István László parancsnok köszöntötte nie\'*g szavakkal a közönséget. . Beszédéből őszinte cserkész-szellem és az ifjúság szeretete sugárzott. A Tengerre Manó clmü bohózatban Kúszik aühály aratta a legnagyobb sikert, mellette Szabó Gyula, Flumbort György, Simon.JLászló, Kőhalmi Ferenc ós Tihanyi Lajos osztoztak a lelkes tapsokban. Ugyancsak szép sikert könyvelhctott el Albeck perenc, oki magyar nótákat énekelt Horváth Edit zongonikisércte mellett. A műsort a Kolozsvári hős rdmü irredenta cscrké^zszindarab zárta le, a melyben Erczes János, SzöUőssy János, Erczes Károly, Kőlialmi Ferenc és KövCs Kálmán játszották u nagyobb szerepeket. A sikerben osztozott Kovács Ferenc Simon Ijlszló, Szabó Gyula, Temesvári Péter, Horváth Boldizsár, Szigeti Ferenc, Simon József, Németh Károly, Balog Mlliály, Hering Gyula, Knapp Károly, Si*bó Lajos, Gyalog Mihályi Hétíalvy Ferenc és Zalán József cserkészek. A közönség teljesen megtöltötte a nagytermet, ott voltak a többi csapatok j>arancsno-kai, tanárok, szülők és érdeklődők nagy számmal. Az előadás után vidám, Utunőea sikerült táncest volt. A csor-készelöadásért teljes dicséret illet! a rendezőket, ukik ezúttal is jó munkát végeitek,
¦» Késlatnaka fik sokféle színben magyaros kézimunka részére, alosé árakon, ScMtsaéL {\')
— BatwaUlUUuwmkui tekintse me| mlndan Tételkényszor nélkll Kopstels butorArunAs.
10—30 százalékkal leszállították a tisztviselők fizetését Szlovákiában
I Pozsony, májas 2-1 A szlovákiai helyzetre világosságot dcrlt az a rendelet, flrnejyct tojást adott ki a szlovák pénzügy miniszter. Ez a rendelet mhKÍexuiél világosabban beszél a szlovákiai helyzetről. A pénzügyminiszteri rendelet ugyan is a szlovák köztisztviselők fizetés, csökkentéséről intézkedik. A fizetés-
csökkentés fokozatos és kategóriák szerint 10, 26 és 33 százalékos | Ugyanekokr a rendelet felemeli a jövedelmi adót, valamint megszünteti űz összes pólilletményeket, a napidíjat, költségmegtéritéseket, sőt még áthelyezés esetén sem adnak1 segélyt- , , ,
Spanyolország megveszi a távozó külföldi önkéntes-csapatok teljes felszerelését
Paris, május 24 Spanyolországi jelentések sterint a külföldi önkéntesek rövidesen el]m#y-ják Spanyolországot. A littorio Iiad-osztályt május 31-én ünnepélyesen bu-csuztalják, majd június első napjatboo
a többieket is b*liajózzák.
Ilir szerint n si>anyol állam meg akarja venni a ^íttiiöidí önkéntes-csa. jiatok teljes liadifeiszerelését, igy többek között 600 olasz bombázó és vadászgép megvásárlásáról van szó.
leghatásosabb gyógyszere a szakszerűen elkészített Megrendelhető:
PAPP OSZKÁR clpészmesternól NsgykanliM, Erzsébet-tér t, 42.
— (KlskanlzSftl színpad)
A Kískanizsai Míssziósleányok vásárnap este saját otthonukban műkedvelő előadást és mulatságot rendeztek. A rossz idő ellenére is megtelt a Rác utcai iskola udvara, tMiol szabad szhi-padon játszották Zugon Gyulának^ Szivárvány a falu felett clmü népszínművét. A kissé darabos, de nevelő célt szolgáló népszínmű sikert aratolt u ktiskanizsai közönség körében. A szereplők közül Krisztián (Sisári) József szerepe mozgott ¦ jó műkedvelői színvonalon, Spiugár Mancika ós Hcrczeg József igyekezett elevenséget vinni a darab lassún döcögő menetébe. Mátés Rozika, Erdélyi János, Mátés Ternska, Tímár Frzsl, Bregovics Juliska, Kú-lovics György, Bűky Huska, Sstrukta Ferenc, plander József, Kiss László és Szoltár Juliska voltak a többi szereplők. A rendező: Imrei József. Nagyobb sikere volt a <majális, hangulatú táncmulatságnak, i
— (Homokkomáromi hírek)
A Homok komáromi Gazdakör meg-nyitotta a tekepályáját. Hozmán Alajos plélHüíos l)Cszédól>6n vázolta, liogy ennek a helynek a barátság, lestvéri egyetértést és nemes szórakozást keli szolgálnia. — A szokásos homokkomáromi pünkösdi bucsu az országgyűlési választások miatt bizonnyal nem lesz olyan látogatott^ mint szokott lenni. A község és közönség kérésére a bucsui kirakodás helyéül a régi bucsutoret, fent az erdőshöz feletti hársfasorbau és meíictto jelölte ki a rendezőség. A templom körül, vagy az erdősház előtt kirakodni hatósági. !ag tilos a személyforgalo m mcgakA-dályozása miatt. Árusok csuk n diósban telepedhetnek le. A szekerekkel érkező búcsúsok, valamint a hűs iák alatt leülni szándékozók részére a jelenlévő hercegi erdész jelöl kl meg-felelő helyeket. Kéri a rendezőség ezúton Is a közönséget, hogy felesleges rongálástól tartózkodni szíveskedjenek (ÍÖ, gyümölcsöst). — Közli azt ls, hogy a nagykanizsai ferences atyákkal n kegyhelyre tervbevelt liannudrendi és ifjúsági rugygyülést tekintettel a pünkösd után rögtön meginduló tcmplom-javitási munkákra (állványozás stb.)
az egyik Őszi búcsúra tették át. — A Homokkomaromi Leányegyesület váltásos műsoros-délutánt rendezett. Ezen nagy érdeklődés és nagy siker mellett adták elő <A lourdesi pásztor-leányka, c. öt felvonásos drámát. Az erkölcsi siker mellett az anyagi sem maradt el Az előadást pünkösdkor a bucsusoknak megismétlik. A szereplők közül kiváltak: Weisz Manci és Kató, Nitt Margit és a hosszú völgyi
szhvalék, , i
Sirem lékeket,
iirbíllflt, mwlnstl biti mlMinl
szakszerűen és legolcsóbban K0VAC8 JÓZSEF
kőfaragó mesternél, Király-utca 33, N«ry kiiWék-raatár. Telefon 6IB.
— (Súlyos szerencsétlenség)
történt tegnap a zalamegyei Báza községben. Németh József 20 éves báza-keretlyei gazdaember lovaival liazafelá tartott, Útközben motorkerékpár száguldott vele ivemben. A motor
erős zajától a lovak megbokrosodtuk, Németh leesett a szekérről ós a lovak alá került. Az egyik lő a gyomrára lépett, a uerencsétlcn ember azonnal eszméletéi veszítette, Allajxjta olyan súlyos volt, hogy azonnal beszállították a nagykanizsai köz kórházba. A szo rciicsétlenség ügyében megindult a nyomozás, nem törlénl-e gondatlan, ság. I
— Saját írdoUéboa ós örömére szolgáló meghiváanak teáz eleget, ha m Kopstsla Bátorirakix 0«I zufibntor-kiil-litiaát meflteklntl. vételkénysxer nélkll.
Biztosítsa
Jégkárra
Motorvezetők figyelmébe
Vezetői Igazolványok kicserélésihez szükséges fénykép*, hat az előirt méretben olcsón és gyorsan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
A felhőszakadás pusztításai Felérmegyében
Széke sfchérvóx, májjs 24 Fejér megyének egyik részén óriási felhőszakadás zrjdult végig. Az ár öt kilométernyire elsöpörte a töt-" tést. Vérteskétheiyen hét házat -sodort el, emberekkel, állatokkal. AL egyik házban fekvő beteg gyermek eltűnt. Egy 80 éves asszonyt az or-szági-jton találtak halva. Most írják össze a felhőszakadás pusztításait. |
Eltévedt német repülök egy lengyel város felett
\' Varsó, május 24 Posnanie lengyel határ-város felett tegnap négy német repülőgép jelent meg. A város felett keringtek egy darabig, majd három visszatért Németországba, egy pedig: kényszerleszállást hajottt végre. A, gépben egy polgári ruhás pilóta Ült, akinek vallomása szerint eltévedjek a ködben és igy kerültek lengyel terület fölé-A hatóságok lelietövé tették, hogy a német repüld érintkezésbe lépjen Repülő Cbbjával. |
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
13478/1939.
taistáif alii iilrütjtéü.
Zrínyi Mlklós-u. 23. >z. alatt építendő gyamOlcs-oomagoló építésivel kapcsolatos fold-, kőműves-, elhelyező-, ács-, tetOfedö-, bádogos-, asztalos-, lakatos-, üveges-, mázoló-, villamosvllágltáal-, viz- és csatornaberendezési munkálatokra nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a fellételekben megadott címzéssel I. évi Június hó 6-án déli 12 óráig a. polgármesteri hivatal iktatója™ kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra kOzOlt a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1939. május 22. "™ Polgármester.
laminösógü férfl esőkabát 14.50 P
Oyermekranál.
nagy váliiuütékliiiu, legololóbk ina
Grepdesln hímzett leánykámba 3.20 P-tei
Férfl selyeming
4.20 P-w;
BRÓNTAI Divatház
Horthy Hklói-u! 1.
hajuas tuaMn
1939. m»|u» 25.
A MjyluolMdl Ur. UriiMrijág, mfnf telekkBnyvI rratOdgtoi.
4000/1039. Ik. n.
Iiraal Mrfetiai-liM.
Tetejű Boldizsár és ne}e Kálmán Mária viRrthsjtatÓiuk Kovács Bódl és neje Szabadi Juli végtr^ajtást szenvedek elleni vegreb-\'üíl ügyében a tkvi hatóság a vé*rehajtató kérelme következtében az 1881: i.X, l.-c 17ۧ-a értelmében ulabb végrehajtási árverést 148 P 97 I. tőkekövetelés, trmek 1939. március 4-től Iáié 7W/o ka-mata és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 3 P költség, továbbá a csat-lakozottnak kimondott a nagykanizsai 2508. sit|kvben foglalt Ingatlanokra dr. Fodor Antal 20 P, u. o. és a 2175. tztjkvben foglalt uiaatlanoknak Kovács Ferenc nevén álló Illetőségekre Ktihne 25 P 75 I., a*, őisies Ingatlanokra Moharlcs István 400 P, Nigykanüsát Segélyegylet Szövetként 500P a a Kováca Ferenc nevén álló Ingatlanokra ét llletőiégekre Faragó litván 42 P, Mancsek István 200 P él Oroiz Ferenc 30 tőkekor és Járulékai behajtiia végett n nagykanizsai 250t. ixtjkvben 7700/a. hrsx. a. foglalt ház 119. aa. ud-var kerttin ingatlanokra 2725 P, 1412/a, btta. a. foglalt szántó a malomi közép-dfllőben ingatlanra 350 P, 7519/c hrsa. a. foglalt szántó I jakabkutl dűlőben Ingatlanra 140 P, nagykanizsai 2175. sztjkvben 5145. hrsa. a. foglalt rét a bodonkutl dűlőben ingatlanra Kovács Ferenc nevén, álló fele részérc 370 P, pallnl 50?. sztjkvben 272/a. hrsx a. foglalt szőlő s pince « lüi-híucl hegyen IngaUanra 1000 P, pallnl 280. szljkvben 272/b. hrsz. t. foglalt szőlőm o. Ingatlanra 1G00 P kikiáltási árban elrendelte.
Az im !i.„ ütni érinti az 5141. hrsa. a. foglalt feleségekre 2087/tk. »889. ez. végzéssel öiv. Kovács liód\'. Ferencné Krlixtlan Rost javára bekebeleielt haszoa-étvexetlszolgalmi |ogot|aizal,fhaaz Illetőleg Így a szolgalmi fogót megelőző Jc!z?!ogo* terhek fedezetére ezennel megállapított 2500 P-ért el nem adható, az árverés Im-tAlytala.íná válik u aa Illetőség a szolgalmi Jog fenntartása nélkül kertit u. ;i. napon árverés alá.
A tkvl hatóság aa árverésnek a tkvi ható. ssgnil (fulnt 8.) megtartasáta 1939. évi Június hé 10. napjának délelőtt 10 óráját és Palin községházánál agyart-azon határnapnak délután 2 óráját und ld éa aa árverési fellételeket az 1881 :LX. L-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg!
Az átverni feltétetek a hivatalos órák nlalt a telekkönyvi Hatóságnál; fulnt 1. és Nagykanizsa megyei város tanácsánál tekinthetők meg. (1881: IXt.-c. 147. §. g) pont,} A tkvl hatótág elrendeli, hogy a tkvi Iroda az árverés elrendelését a nagykanizsai 2508., 2175, pa>Inl 502., 260. sztjkvben Jegyezze fel.
A tkvi hatóság e hirdetmény egy példányát kitüggeiités, egy példányát pedig az árvetéil feltételek megteklnthetéie végett Nagykanizsa és Palin község elöljáróságának és 1—1 példányát szabályszerű köizé-télel végett Nigyrécse, Sormás, Rlgyác községek elől}, megküldi ésazárveréalh-\'r-detmény törvényszerű kivonatát a ht-vstalos lapban egyszeri köziététel végett a végrehajtató képviselőiének kiadja. 0881: LX. t.c 152. §„ 1908 :XL. t.-c 23. §.)
Az árverési feltételek a bOvetkezők:
1. Ai árverés alá eiö Ingatlant, a házat a klbUlühd ar felénél, a többit kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908:XLL í.-c.26.§,)
Az .\'.rverés alá kertllő Ingatlant, ha az árv. megtartását a végrehajtatok köitll dr. Fodor Antal kéri a nagykanizsai Ingatlanokra 2300 P, ha Faragó litván kéd a nagykanizsai Ingatlanokra 5000 P, ha Moha-rtcs litván kéri a pallnl Ingatlanokra 4500 P, ha Nagykanizsai Seg-ilyegylet Szövetkezet MifoOOO P, ha Tófejil Boldizsár a nagykanizsai Ingatlanokra kéri 7500 P, ha a pallnl Ingatlanokra kéri 5000 P, ha Faragó István kéri a nsgykanlssal Ingatlanokra 5000 P, ha a pallnl ingatlanokra kéil 5550 P, ha Mancsek litván kéri a nagykanizsai Ingatlanokra 5050 P, pallnl Inatlanokra 5550 P, ha Qrosi Ferenc kért a nagykanizsai Ingatlanokra 7250 P, pallnl Ingatlanokra 5850 P, ha Kühne kéri a nagykanizsai IngaUanokra 7400 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931, M, E. sz. r. 21. § )
Nagykanizsa, 19?$. évi április hó 20-án. Dr. Benizlk s. k. kir. Járásbíróság! elnök.
A kiadmány hiteléül: Kiss a. k.
KiinailmtM! lsttktn lillilit
MENETRENDJE
érvényea 1039. má|u« is ».11-tr.rtk.l-Ur V.-utállom*.
Vaiutíllomiíra
4\'3S
S\'2S 7-05
1H ÍJK1 11-0» 13M 14-10 16M
IS«
2010 222»
2j-20
Eruébet-térre
iletenyei menetrend
UtMjMl LJ. H-ÍI3 H*a) Vuialn frk. 7-5* UW^Uthriihi. 14-00 UlKj.f. irl. 18-10
megeizhato
XX.
Zamatos, itilza kűvét
Shfw IfvéMzfi
készíthetünk.
Kapható:
74
-V2-I-IV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre
drávavölgyi-nél
Sugár-ut 2.
208
Hi Ilii
Megtanítom fényképezni, ha nálam vesz fényképezőgépet.
.gépek
3 tekercs filtpraelj
10 pengő.
Szabó Antal foíószaküzlet-laboratóriumj
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Hirdessen q Zolni Közlönyben
APRÓHIRDETÉSEK
ftu.AMr^*.. álja v.liw., 4. B.H..... 10 Köfcj U ílllif, minden további o. 0 Mii. MtkOin.p 10 i.Alg 60 llllír. m\\nUa to.ti.bl tto 4 llll.r.
Jól I5i6 nmmm lelvt.uk. K6I-oey-u. 22. "
HunliáBláBsokall felveaz Pálcája. Jelenlkezés MigíB-u. 86. 1471
Bximal.l Jót lado, s«ép krMráiii, kezdő p^nztirkezclfinöt l(creBÍIn!(. AJán-lilokal -Megbízható- lellgáje • ,kl»d6-
ADAs-vtnn.
zabadf., íílvtlvlt), bécsi ffyArtmdnyu. elido vagy bitbudo. Snsái-ul 47. •
„Piliikakla", inltllúi, tulos-Ríkócil u. !S
lakAs-Ozlbthelyiséo
Ve(jj*ek.f-a»kMl4e a varos belterületen mai ellollalts*: miatt aluda. Bővebbet 1 liladolilvnt»1;»". 1455
különféue
¦ •tar.•••»!< <lg,.|méVi«l Ve-
aetdl Isaiolvlnyok ktcaeieleJéhu azakse-»eB fényképeket aa elisirt méretben olctón ü> t/voTiín kéaz\'ték. Vailaiti Béla, tény-képétz, Nigykanlui.
A ^áíi.oMrkéWMV^ar^n valaki elcaetelte fekete uöl ernyfircfit hasonlóval. Az enyémnek diizékapuóló inlaglin calllarr-Jelzés vln. Bljal-u. 2. nlalt vllBZi-citréQlBtő. •
Mindennapi leveleiéiből rjs5ze}ryü|lott íaelyoaes, régi vaffy uj Wtnegekel, magyart ,b Jmm, MmMott gydltenié-nyeket, barmikor megvételre kercíek. — Etarbarltl la|oa, a Zalai\' KoiIOny f. azer-keaztOJe. r!rdekl5fli|l lehet telelőn 78. oz. vagy kzemélyescn hilridenilap d. u. 6—7 6rí kdiOH.
LlAI
Öltül!
borulat
htt+MMt s)át4mU.4il
i Setal KSsltaf Sport-tlppmneiije
TIRP-S2ELVÉNY „
Szerintem a va; irriapl.m rkOzéack
a kövestkezt} .fit Jményeke ; hozzák
DPAC—ZiSE . . -t. „. (-1 -)
KRAC-HVSK . _. ... (...:. -)
„. -)
¦Bfok-Ulpest . . _ ... (.„¦. -)
Nemz,—Kispest . . — _. (..:. -)
ElelaV.-HhSbus - (-:- -)
Taxt- Fradi . . . . ... ... (...:. -)
BocSIrril-r Szolnok ... (...: -)
TŰSÍ-PécsI DV ... (..... J
politikai napilap. Klid),.: „KliirudaHkil K T. Ksgykaalm". Felelői kUdri: «alat Urely. Nyomatott i a „Mraizálsill r. t. N«syk«»li,»"
ayarasajáku NstykMlltt". CNyomdáirt Ulali laJrd KáraM
885674
79a Évfolyam US. szám
Nagykanizsa, 1989. május 26. péntek
Ara 12 «11.
ZALAI KÖZLÖNY
4, kUd/Stiiwtal: P6at 5. Hám.
ddnUn.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElMlietesi ár»: egy bora * pengő 40 fillér. Sierke»itő»égl é. BktohtTalaU teletöm 78. u.
A néma hét
utolsó napjaihoz értünk. Ez « nérnk< hét, amely alatt plakátokat ragaszla-nl, gyilléseket, felvonulásokat turta-ni nem szabad, arra szolgál, hogy a nemzet lelkiisme retvizsgálást gyakoroljon, mielőtt sorsáról, elkövetkező politikájáról, a ma élő nemzedék és az utánunk jövök boldogulásáról döntene. Bölcs ez az intézkedés, mert a nemzeti élet é-s az alkotmányos államvezetés legfontosabb ajk. tusát kiemeli az agitáció izgatott lég köréből s ezáltal nem engedi megj, hogy a pillanatnyi hangulat, a meggondolatlanság, vagy a hamis propaganda szóhoz jusson, hanem a magyar lelkiismeretnek, a lelkek mélyén lakozó becsületnek adja át u szót. \' |
Bizonyos, hogy ez a mélyebb magyar lelkiismeret másképpen, mint alkotmányos formák között meg nem nyilatkozhatlk. A magyar ember csak akkor szolgált rá erre a dicsőséget és becsületet jelentő elnevezésre, ha meg nem tagadja azt, n. mi bennünket ezer esztendőn ál a történelem legvadabb játékában is megtartóit lLs lehetővé tel.te szá-{ inunkra, hogy mindig visszatérjünk önmagunkhoz: az ALKOTMÁNYOS ÉLETFORMÁT-
Szó-i ez az intelem, amelyet gróf Teleki Pál miniszterelnök a válasz^ i tá-si harc utolsó napján mondott el : minden magyar embernek- Szól tehát elsősorban azoknak a jóhisze-müeknek, akik egy pillanatra talán megszédültek egy rjjdivatu forradalmi propagandától és gúnyosan szoktak a magyar aloktmányról, ezeresztendős erősségünkről beszélni, vagy pedig az alkotmányosság köntösét öltik magukra megtévesztésül, alatta azonnaii más ingei viselnek-
A SZÉLSŐSÉGEKRŐL
beszélünk, amelyek ma uj jelvények, idegen mintára szabott lobogók alatt, nem tudni, h >nnan eredő, litkos pénzforrásokra támaszkodva hirdetik az uf világot, amelyben ők akarnak i-jrok lenni. Ml nagyon jól tudjuk, hogy a világ az átalakulások ¦útját járja s ebl>ől a rm\'gmasllhatat-ian tényből magyar következetességgel le Is vonjuk a konzekvenciákat-Mi tiszteleltei nézünk a hntalmas baráti Németországra és Olaszországra, amelyek Örök emberi és nemzeti Igazságokat hoztak a már-már kivén hedt Európába. Ercdméiiyeikbő\', nagy embereik tiszta l>eszédébői minden igazságot felfogjuk- És éppen ezért látjuk, hogy mi a nagy ^)b4.»\'jidati átalakulás lényege: e| rend, a fegyelem, a munka, a minden ember áldozatkészsége és n nemzeti erények min de nck felett való tisztelőié. Akik valaha is jártak Németországban » nemzeti felemelkedés előtti időben, nagyon jól tudják, hogy a mai birodalom vezetői mögött a i |
REND ÉS A FEGYELEM
menetelt egy forradalmi felfordulás ellen. Ohiszorszagban egy elszc-
„Ez a nyil a pártütők nyila" - mondta a csornai nyüas-ielölt és visszalépett
képvisel-
Ezt kéri tőletek meggyőződését követve továbbra js a nemzet jobbJ sorsáért harcoló, í i
Rábacsanak, 19311 május 23-
Mézzói-os Józxef u- k.«
Vitéz Somogyvári Gyula Író, a Rádió Igazgatója Mészáros József viaszaiepésével u csornai kerület egy hanguan megválasztott képviselője lett.

Az eszközökre, amellyel a nyilas -ellenzék harcol, jellemző, hogy n Pesti Újság c- nyilas lap mai száma, bár a visszalépés már kedden tör. tént, még mindig öklömnyi betűkkel hirdeti a nyilas választási harc döntő sikerét a csornai kerületben-
Hát így néz ki a csornai nyilas-ok döntő sikere-..
És így fog kinézni még sok kerületben...
Mészáros József, a csornai kerület nyilaskeresztes jelöltje, a választási elnöknél bejelentette, hogy a Jeiö>! léstől visszalép, egyidejűleg pedig! az alábbi nyílt levelet intézte híveihez : . \\ ,
>Barátaim, Rábaközi magynrok !
A mai napon olyan elhatározásra Jutottam, amelyet nemcsak a magam becsületes lelkiismerete, de a hazájukat megbecsülő politikai barátaim és személyes híveim előtt is Indokolni tartozom.
Lemondottam arrói, hogy\' hamis jelszavak alatt küzdjek olyan célokért, amelyeket csak okkor lehet megvalósítani, ha cégér helyett becsületes munkát, jelszavak helyeit a törhetetlen hazaszeretetet és a té*-velygés helyett a kertelés nélküli őszinteséget választom fegyVeKmül.
Barátaim ! A Magyar Élet Pártja soproni nagygyűlésén leleplezték azt
ít harcmodort, amellyel a nyilaskeresztes mozgalom élt és visszaéli-Én a nyilat rjgy képzeltem, mini a mely első szent királyink birodalmára mutat és csalódva kellelt megtudnom, liogy tévedtem. Ez a nyil a pártütök nyila, amely csak arra elég hegyes, hogy éket verjen magyar és magyar közé és halálra sebezze magyarságunkat. Magyar szivem nem engedi, hogy ezt a nyilat kövessem. Nekem a hazám töblíctér, mint egyéni érvényesülésem-
Ezért a mai napon bejelentettem^ hogy a nyHaskereszt jegyében a csornai választókerületben vállalt je lóléscmtől visszalépek.
Kérlek benneteket, támogassátok azt az irányt, amelynek kezébe hazánk ma élő legnagyobb fia, szépétett Kormányzónk a magyar népror-sát letelte s amelyet u legnagyobb nyomatékkal, — adja Isten -- u legjobb tudással a Magyar Élet Pártja
Francia engedékenység előjeleivel tárgyalások IndnltakLondon Páris-Róma között az olasz-francia kérdések rendezésére
Románia és Lengyelország nem vállalt kötelezettségeket az angol-francia-orosz szerződéssel kapcsolatban
egyezményt, bármely oldalról jövő megtámadás esetén. Az angol és francia segítség azonban nem korlátlan és fenntartás nélküli. Lengyel országra és Romániára semmi \'ujabb kötelezettség nem hárul.
London, május 25 Grandi olasz nagykövet visszauta-
Lonüon, május 25 Az angol sajtó befejezett tényként kezeli már az angol—szovjet megegyezést. Hangoztatják, hogy azóva-i> tos Chamberlain nem nyilatkozott volna ugy, ahogy tette, ha akadályai lennének a megegyezésnek. Londonban tíz napon belül várják a szerző-
gényltett, megcsalt és a bolsevizmus lázában égő Itália megmentésére in-dull el Mussolini és csapata. Adriit azóta tctlek : a rend megszervezése, a fegyelem helyreálMfása és fokozása, a munka kötelezettsége, az egyszerűbb, de becsületesebb élet kialakítása. I
Ezek a mozgalmak eixSIyesek és1 kitartók voltak, de soha, egy pillanatra sem tévedlek a szélsőség, a kótyagosság, a felelőtlenség ós ?1 felforgatás ingoványára. Semmi okunk nincs tehát arra, hogy a magunk magyar módján, 0 mi alkotmányosságunk szerint ne érvényesítsük a/; újjászülető Európa nagy vívmányait. Sőt: erre törekszünk minden erőnkkel, Látjuk azonban " most-nl vá\'aszlási küzdelemben, hogy a szélsőségek, amelyek az rj] Európa sokszor idegen külsőségeit öltik magukra s abban díszelegnek, éppen az ellenkezőjét teszik annak, .írni n kor és a magyar létérdek parancsa. Látjuk, vannak, akiknek semmi sem elég, de a fegyelmet, az egységbe tömörülés parancsát, az alkotnia-nyos összefogás szükségszerűségét mindig sokalják. Nekik nem jó az
dés formuszerü megkötését.
j ; Páuis, május 25 A francia fővárosban Chimi«rlabt kijelentését kedvezően fogadiák. Most már Itt is biztosra veszik a tárgyalások sikerét. Hír szerint u hái rom nagyhatalom teljes egyenlőség alapján köt kölcsönös segélynyújtási
ezeresztendős kettős kereszt, mást, szerkesztenek a helyébe és nem kell a köle\'esség, amelyet olyan mgyhnn gon prédikálnak a szavazóknak. És látjuk, hogy sokszor jóhiszemű soraik bon ugyancsak nagyokat kukorékolt nak ám a politikai szélkakasok is, vagyis azok a < (
SZLNES MAGVAROK, akik hajdanában vörösek voltak, azután sietlek átfehéredni, most pedig — megzöldül ni... \', Hol vannak ezek a német, vagy az
olasz rendszer nemzeti erényeitől! Makó és Jeruzsálem távolsága jut az eszünkbe akkor, amikor halljuk lázas beszédüket, forgatjuk parancs-inaimat és forradalmat áhlló röp,-i irataikat és sajnálattal állapítjuk meg, hogy a jóhiszemű emberek közé Furakodnak mindazok, akik a felfordulást keresik és a. magyar nép boldogulásával könnyelműen játsza-nak. A napokban piszkolódó és gyalázkodó röpirattal árasztották el az országot névlclen szerzők. Ugyan miért lelték és miért igyekeznek a külföldi segítség látszatával, vagy u vendégszeretet kijátszásával lenéz-
ni a husz esztendő előtti forradalmi időket? Vájjon mást bűzéinek és megint mást cselekszenek-c ? Majd elválik- Mindenesetre gyanús,-hogy vannak, akik jobboldali politlkétín)-detnek, de a baloldali forraJdalmak fegyvereivel harcolnak.
Ugyan,miéit? Azért, mert csak szóban*/külszínl>en é-s látszat szc-i lint JoblK)ldaliak, telkükben azonban a felfordulást és a zavart áhítják-Ez minden szélsőség sorsa és jellemvonása. Bármilyen színre festi is magát, aki az izgalmat, az anarchiát é.< az egység megbontását kívánja, végül mégis csak egy ponton1 találko. ííik s a történelem ítélete szerint egy] bírálatot is kap. A nemzeti
LELKI ISMERET VIZSGÁLÁS
néma napjaiban tehát erről se feledkezzünk meg s gondoljunk Teleki Pá\' miniszterelnök szavára :
— Az én nyilaim nem mulatnak sem nyugatra, sem keletre, serrf északra, sem délrelé, vagy a világ1 bármely jrányába. Az én iránytűm idemulat, a magyar földre...
Ezt az intelmet követni; becsület dolga. , ,\'!\' .
ÍACAI KÖ2L0NV
május ho-
zott Londotiba. Állítólag fontos szerepe ktsz a francia olasz ellentétekéi simításában, amely len knost kezdődtek mfig a tartáeskotísok Paris; London\' és Róma között.
FnuicÍHOiw-ag Ugyanis hajlandó szabad kikötőt ödni Dzsllrjllban és a Szuezi csatorna igazgatóságában egy tagságot átengedni. Olaszország két tagságot követei. A tuniszi kérdést is könnyű. ienneyrendezni, — Írják a lapok-- tei\'a\'franciákat sikerül megyőzni arról, hogy Olaszországnak nincsenek katonai szándékai Tuniszban.
Német-lengyel sajtóháboni
Berlin, május 25 A német sajtó éles formában közit, hogy n lengyel kormány magára vél Lajta a knlthofi incidensl és fedezi a vétkeseket. A lapok elitélik Pánjsn London és Nevvyork állásfoglalását, amely csak olaj a tűzre. A demokrata országok sajtója u gyilkossággal kapcsolatban tovább uszítja Lengyelországot Németország cUeu. |
A bolgár követelések
; I Paris, május 25 Az egyik pőrísi lap közli M-jpn-
novnak, a h.jlgár törvényhozás elnökének nyilatkoznál!, aki hangsúlyoz ta, hogy Bulgária a rá kény szeri telt békeszerződést aláirta. Azóta busz év telt el és a pariskor nyéki békék bő\' mér o*ak az övék nem omlóit össze- Nem akarnak háborút, de nem akarnak lemondani jogos köve-\' teleseikről sem. Mérsékelték már! úgyis követeléseiket, meri Maeedó-njiárói lemondtak- ThracU ügyiéti véleménye szerint békés ütőn lehot elintézni, Dobrudzsáról azonban sem1 mi körülmények között nem mondanák ie- ! i
A romén király találkozik Pál Jugoszláv herceggel
• i Paris május 25 Az Uj Nemzedék párisi tudósítója londoni jelentés alapján közli, hogy Pál jugoszláv kormányzóherceg rövidesen találkozik Károly román királlyal. E találkozóra a lengyel-román tanácskozások megkezdése után kerüi sor. Egyes jelentések ize rlnt a találkozó célja az, hogy a román—jugoszláv katonai egyezményt általános jellegűvé bővítsék ki.
TisztHselő-kflldöttsóg tiszteleg ma Imrédy előtt i kanizsai városházán a lakbér-osztály ügyében
Gróf Eszterházy Móric ma Nágykantesáa tartózkodott
Vitéz, Imrédy Béla volt miniszterelnök Pécsről ma dék\'lőtt Nagykanizsára érkezett. A pálya-udvaron vitéz gróf Teleki Béla főispán, Krátky István dr. polgármester, P. CkftUtf Viktorin plébános^ dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Balogh Gyula kormány főtanácsos, központi Baross-vezetőt, ségi tag, a Magyar Élet Pórija nevében dr. Kovács Sebestény Tibor kerületi elnök és Ilovszky János, b nagykanizsai kerület képviselőjelöltje fogadta a volt mliüsztcreliiököt-Rövid, közvetlen fogadtatás után lttü*édy a főjfcpánnai autóba szálli, és Zalaegerszegre utazott, ahol a volt mhilsztei-eluök átveszi a nwgyeszék-hely díszpolgári oklevelét.
Az útvonalon végig lelkes örömmel fogadtak a községekben vitéz? Imrédy Béla és a főispán autóját. Sormáson valóságos virágcsö éspitó Lajos hlró meleg üdvözlő szavai várták a volt rniniszlerebiököt- Ho-
Ki hol szavaz
Tegnapi számunkban a szavazó* kerületek felsorolásában sajnálatos sorfelcserélés történt. Ma újból közöljük, hogy hol történik a szavazás Nagykanizsán a szavazás tiz körzetben történik Az 1. körzet az Arany János -jtcai iskolában, a IL az Arany János utcai óvodában, a UI, a Rozgonyi ritcai iskolában, a IV- a Petőfi rutcai lskolábaji, az V. a Teleki utcai iskolában, a VI. a polgári fra iskolában, a VII. « Szent Imre utcai óvodában, a Vili- a Vé-c*ey utoal iskolában, a IX-akiskanizsai templomtéri iskolában, « X- u klskanízsal nagyrácratcid Iskolában bonyolítja le a szavazást.
mokkomáromban\' Rozinán Alnjcp plé bánossal az élen fogadták rengeteg) virággal Imrédy BéJát. így ment ez végig a községekben-
Nagykanizsára ma,
Csütörtökön délután 5 órakor éí zik vbsza. vitéz Imrédy Béla- fl irándenekelűlt fogadja a •tyitasag köz liszt viselők küldöttségét a magasabb lakbérosztály ügyében. Utána negyed 8-kor részt vesz a kereszl tény uöegyletek által a Kis Royal. ban tiszteletére rendezett Icán és az esti gyorssal visszautazik Budapestre. I
Gróf Eszterházy Mório volt miniszterelnök, a tapolcai kerület országgyűlési képviselője mii dél dőlt fél 11-kor Nagykanizsára érkq" zelt. Ilt több látogatást íntit, majd délután autón vissza indult kerületébe. , ,
Napi 32 vagonra emelkedett a lispei olajtermelés
magyarszentmiklós! fúrásnál Is elérték az olajat
Kétellyé, május 25 (Saját tudósítónktól) A Zalái Közlöny jelentette már hetekkel jez-j e\'Ött, hogy a llspckörnyékl olajf-írásoknál a XIV. fúrás is befejezéshez közeledik- Azóta már ez o kút is több vagon olajat ad naponta és ezzel a lispei termelés napi 32 vagonra emelkedett, ami pedig azt jelenti, hogy a zalai olajmezö Magyarország olajszükségletének éppen felét tudja már ellátni. [ ,
De a munka ezzel sem állt meg, hanem tervszerűen folyik tovább. A XV. és XVI. kutaknál is előrehaladt már a fúrási munka és előreláthatólag itt is szép eredménnyel ke. csegtet. AH már ezenkívül a XVTL fúrótorony, ahol u jövő héten kezdik meg a fúrást. Jelenleg tehát három i6 méter magas fúrótorony áll a lispei dombokon. Mint értesül (mk, még ebben az évben további kilenc kut-furást terveznek és így jövöne már egész Magyarország obijszük* séglete fedezhető lesz a magyarországi termelésből. 1910-töl kezdve-tehát egyetlen liter olajat nem kell külföldről behozni. 1 <
Ezt a reális számitást megerősíti n magyarszentmiklósi fúrás eredménye ís. |
Jelentettük ugyanis, hogy itt is folytat a Magyar Amerikai Olaj rt.
fúrást. Az első fúrás most érte el az olajszintet és a hjét végén már! megjelent :iz olaj. Egyelőre még nem tudni, milyen mennyiségű olajat ad a kut, de most már bizonyos, hogy Miigyaiszenlmlklós környékén is van olaj és igy a fúrásokat fokozott tempóban itt fls folytalfjáM.
A lispekörnyéki termelés eredményét egyébként már teljes egészében a kerettyei mezőről induló 25 kilométeres Újudvarig vezető föld-nlittti távvezetéken szállítják a vagonokig. Ez a vezeték 5 coll átmérőjű és naponta kb- 100 vagon 0laj.1t képes átvezetni-, Jelenleg csak 32 vagon megy őt a csöveken, de értfc-^ kes megemlíteni, hogy a csövekben\'\' állandóan 21 vagon obi, van.
Itt emüljük meg, hogy a napokban a Péösi Mérnök és Építészegy-let Jólsikerült tanulmányi kirándulást rendezett Lispére. A kiránduláson résztvevő mérnökÖ,k és épfttér! szék vezetői felkeresték Nagy ka ni j zsán Krátky István polgármestert Is és megköszönték neki n kirándulás előkészítésében történt közlicjlsxá-sait. A lispei kirándulás után a MAORT a kanizsai Centrái szállóban vendégül látta a kirándulókat. Az ebéden Krátky polgármester és a kanizsai mérnök és építészkar néhány tagja is megjelent.
Tropikálok, divotstipi&k
olcsón, nagy választékban
Hat&áwkúl
(Bttzár-advttr).
400 pengőre Ítélték a kískanizsai gyógyszerészt,
mert az orvost vényén előirt adagnál kisebb meaylségü gyógyszert szolgáltatott kl
Egész Nagykanizsán nagy feltűnést keltett, amikor Szekeres (Schvvartz) Vilmos kiskanizsai gyógy szerészröi ár egészségügyi hatóságok megállapították, hogy olyan gyógyszereket tartott raktáron, ame-
LfWV-\'J\'X ~L-U-L**IJ^-**I^ ~ fi" " —l — l"- " — —¦——
Vasárnap a második kockába rajzollak a keresztet!
A sorsolás eredményeként a nyomtatott szavazó-űrlapok második kockája jalott a Magyar Étet Pártjának. A második kockába kerül benyomtatva Ilovszky János képviselőjelölt neve. Minden öntudatos szavazipolgár, aki a Magyar Élet Pártjától várja a keresztény Magyarország ujjáleremtését, a második kocka fölé rajzolja a szavazatot jelentő keresztet. Semmi mást IrM, rajzolni a szavazólapon nem szabad.
Ilovszky Kanos
lyek nem tartalmazlak a gyógyszer-tárkőnyvben megállapitott és előirt hatóanyagokat Ezt jelentették akkor n vármegyei tiszti főorvosnál? és a vármegye alispánjának is. A dolog n városi rendőri büntetöbiró elét került, aki Szekeres gyógyszerészt akkor 200 pengő pénzbírságra ítélte.
AZ e«t csakhamar kiszivárgott és széles körben érthető felháborodást váltott ki, hisz éppen a szegény néposztályt, a kiskanizsai betegeket érin tette a lelketlen maddnáctó, akkor, mikor emberi életről, gyógyulásról) a munkabírás visszaállításáról van szó- 1 ; * 1
A Iraióságok az első pénzbírság után azt várták, hogy a kiskanizsai gyógyszertárban ezentúl minden, rendben lesz. Azonban nem igy történt. Dr. Szabó István kiskanizsai tisztiorvos egy alkalommal vnlanie-; lyik OTl-betegének két adag anti-reum&tlcumot irt elő kenőcs alakjában. A beteg ei is ment a gyógyszer, tárba, ahol kiszolgáltatták azorvossi\'í got. Mivel az OTl gynnrapeprel élt) egyik tisztviselője már künn várta a beteget, elvette tőle a kapott gyógyszert és kitűnt, hogy a gyógyszeres?: két adag helyett csak egy adagotszol
19& nUlu» 26.
ZALAI KOZUOK»
Pünkösdre
FíháSr— Szandsl— Tenisz—
IIPOK
Miltényi nei
géltatott kl. Ax OTI Jelentést tet(( az1 országos központnak, egyben felküldte a gyógyszert u Közegészségügyi Intézetnek, ahol megállapították, hogy a hatóanyag bennfogUilta-tik ugyan, de az előirt 200 gr helyett mindössze 108 gr a gyógy szér-mennyiség. ,
Azonnal jelentést teltek a felügyeleti hatóságnak és Zala vármegye alispánja hatósági gondnokot rtndelt ki a Székei e:.-gyógyszcr!-tárbn. I
A Közegészségügyi Intézet az esetnek büntetőutra való tereléiét javasolta, így került az ügy a városi, rendőri büntetöbiró elé, ahol a közegészségügyi hatóság képviseletében dr- DesscŐ Mihály kir. tisztiorvos jelént meg- \\
-Szekeres Vilmos kihallgatása soL. rán elmondta, hogy 1890-ben szülo-letett Ungvárott, izr. vallású, ivős, egy gyermek atyja, kihágás miatt már büntetve volt. Azzal védekezett, hogy elnézte a dózist, egyedül voli a gyógyszertárban, sok volt a dolog az akkori influenza-járvány miatti és a fél is 100 grammos üveget ho-zott. A munka lázában nem vette észre, hogy az orvos 2 dózist irt elő-
A bizoivyitás után dr. Németh Lészió városi rendőri büntetöbiró bűnösnek mondta ki Szekeres Vilmos ^kJLskani^s^ gyógyszert#rfrjlaj^ dönost iés ét ezért — tekintettel arra, hogy egy ízben már volt büntetve — 400 pengő pénzbüntetésre ítélte.
Figyelemmel volt a kihágás! bíróság az enyhítő körülményekre, de figyelemmel a súlyos gondatlanságra !;> a beteg szempontjából.
E/r.-Oesscő Mihály kir. tisztiorvos a büntetés súlyosbításáért, Szekeres Vilmos enyhítésért megfellebbezte az itétetet- Tgy tehát az ügy megjárja a felsőbb fórumokat is.
Mérsékelt észsktiyugatl, északi szél, változó felhozat, több helyen, főképp a Tiszántúl eaö, a hö kl«»i amelkedlh.
A Meteorológiai íatézet numykanlz**! ms^tlgyelőállomáwi Jelenti i
Hőmérséklet tegnap -»te 9 érakor: +12 0, ma reggel +100, délbea +180.
Csapadék O-ö %,
Az agyvétiódulás, a szlvszoron-
Í&a, nehéz légzés, félelemérzct l síi álmatlanság, ha ezek a rendetlen székűrfllés következményei, akkor az enyhén de biztosan ható természete* „Ferenc József" keserűvíz használata állal Igen sokszor rövid IdÖn belül megszűnnek. — Kérdezze meg orvosát
— Battrekfcua a Kopsteln-oég vezet Modern rolutetermelbea a legjobbat a logolcsobban matatja be, kedvező .uw-tésl leltételek mollett
vlgyázafl
Egy nyilas-ujság detronizálta Kriéztust I
Hogy a Nemzet Szava a nyilasok lapja, — nem leliet letagadni./ Ott viseli fején a nyllaskeroszlet;
Hogy a Nemzet Szava 1030. május 2t-ikl száma megjelent, azt sem lehet letagadni, Itt fekszik as asztalon. Erre még csak azt sem lehet mondani, hogy inem ml csináltuk,. — mint ahogyan -nem ők csinálták, a icguylkuabb nyilas röplapokat, zöld könyveket, nyilas tüntetéseket sem, mihelyt baj lett valamiből.
A Nemzet Szavé-nak ezt a választási propaganda Számát nem lehet letagadni, nem lehlet a kormányra fogni.
f.s ennek a Nemzet Szavá-nak ötödik oldalán tudósítás számol be írásban Ós képben különböző nyilas választási gyűlésekről, Az egyik fényképea fi (kilenc) emberből álló .tömeg- hallgatja a kií\'-rt karral szószókon álló nyilas-jelölt beszédét. A kép aláírása pedig ezs j
.Ml VAGYUNK AZ UT, IGAZSÁG LS AZ BLETb
A választási kortétla során sok furcsa csodabogár megesik. Mosolyog rajtuk az ember v*gy ot-ercsztl a fülo mellett. A Zalai Közlöny n«m is polemizált ai egész választási harc alatt so nyilas ellenzékkel se mással, mert hitünk szerint a lelkeket kellolt meggyőzni ezen az első titkos választáson és annak nem lolkct eszköze a gyűlölködés Szitása egymás dorongolásával. Nem tettük Oít, mert sem célra vezetőnek, sem szájunk Ue szerint valónak nem találtuk. Meg aztán — őszintén szólva — fájdalmán és kockázatos dolognak tartjuk keresztény Jobboldali magyarok mai egymást ma. rását. Ml azt szeretnők, lia mindenki hirdetné a maga igazságát -és annak erejével, nem pedig a hasonszőrű ellenfélre szórt gyülö-lettel igyekezne kivivnt a maga győzelmét. Esért nem szóltunk hozzá egyetlen bcszédlioz som nz egész választási harc alatt, akár nyilas, akár más ellenfél állt ki a kanizsai kerület dobogóira.
Most sem ixtlilikni -szándék adta kCziniklK\' a tollat, bonom u kalo-Ukus hivő felháborodása. Ez pc-dig messze tul és fölette vau minden kortézlán és itt a tollúnkat nem tudja megkötni semmjféta tnrehnl meggondolás.
A jelöltünket szidhatják, n politikánkat ócsárolhatjáK, rólunk is mondhatnak, amit akarnak. I>e a Krisztusurkot liagyják békében, mert annak a saru}" szljjáig sem ém«k fel sem ők, sem ml, semj senki teremtett ember. Hagyják békében a Krisztusunkat, mert ha ezt is el akarják venni tőliiuk, akkor vége szakad minden türo-ieinnek és inkább vállaljuk a sokat Ígérgetett \'akasztófát vagy akármit Is, de Krisztust nem adjuk és nem engedjük belevonszolni « kortéziu sarába.
Krisztus inogva ttói miuííségéiiCn
önmagáról jelentette ki:
— Ego Kinn via, vérhas el vita, lín \\agy-ok az ut, igazság és az élet. l/t
i Ifa tollát a nyilasok azt állítják magukról, hogy .mi vagyunk az ut, Igazság és uí -élet,, akkor ez azt jelenti, hogy Krisztus megváltói tisztét foglalják le\' maguknak. *
Tudom, «zt fogják mondani, hogy a Zalai Közlöny felfújta a dolgot4 mert az a nyilas képviselőjelölt nem ugy értette és a Nemi. zet Szava szerkesztői sem ugy gondolták, amikor vastagbelükkel nyomtatásba adták. Erre értelmes cmbcrnok csak az a válasza (lehet, hogy aki mást mond, mint amit gondol, avagy pedig mást ért a kimondott szó alatt, mint amit az jelent, — az no akarjon képviselő lenni a magyar törvényhozásban és főként no kívánja,, hogy az egyéb kljelontéseit Is szentírásnak vegyék. A magyar ember könnyen hisz. mert becsületes, Üo csak addig adja könnyen B bizalmát, amíg egyszer ni noní jön,- hogy hazudtak nokl, Hasznosabb lett volna tehát —. bármennyire .megváltóknak- érzik ma sokan magukat — hallgatta inkább erről a messiási önérzetről. •
Amióta Krisztus a <via, veritas ct vita. szent igéivel Önmagát örök időki« jellemezte, azóta ember még nem merészkedett ugyanezt sajátmagáról állítani. Az uj .világmegváltók -nak azonlxan — Ugy látszik — somral somi szent és nyomtatásba" merik hirdetni magukról, liogy »mi vagyunk azok, aminek Krisztus mondotta önmagát,-
Ha Krisztus kijelentette, hogy 0 az ut. igazság ésiSz élőt, akkor1
ugyanért csak egy másik megválté
lürdetlieli magáról. Do lm inául k megváltó \\an, akkor Krisztus nOm volt megváltó. Ezen a világon tehát Krisztus után senki nem állíthatja, soha, az idők végezetéig sem, magáról azt, hogy ö vagy bárki taz ut, igazság és az élőt.. Az emberiség számára <ut, igazság és élet. mindörökre csak egy van és az — Krisztus. Mindenki más, aki megváltói tulajdonságokat hirdet önmagáról, csak Antikrisztus, aki a világot a ligdiá-gábbtól, az egyetlen őrök értéktől, egyetlen örök bizonyosságtól, a Megváltójától is hajlandó megfosztani csak azért, hogy földi luita. kun-vágyát kSelégilse,
Nem Szállunk vitába a nyilasoknak u földi hatalmat illető vágyóival. Ez a politika dolga és ott harcoljon minden kii az Ízlése, szo-rint. lie Krisztussal egy rangra no emelje magát senki, inert oz már a katolikus meggyőződésünk dolga és még kerékbetörés árán h«ni vagyunk liajlnndók más Megváltót ismerni, mint Krisztust, ru Egyetlent, aki katolikus ember számára <ut, Igazság ós élet. lehet.
Szerda—csütörtök !
Nép Mozgó.
BETTE DAVIS és ERRŐL FLYNN .szenzációs filmje
Li , 0 m
^3 wy jf y íh ic
Anatol LUvvák legnagyobb rendezői alkotása. Remek kísérő műsor 1 HÍRADÓK.
Előadás: köznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5,7 és 9-kor.
A színházi Iroda hírei:
(¦) IDE GYERE RÓZSAM a budapesti Royal Színház legnagyobb sikere volt; több mint 100 előadást ért meg, A magyar csárdás 100 éves jubileumára írták ezl a nagysikerű operett, újdonságot, mely Dénes Gyulának legszellemesebb, legmagyarabb librettója. A pompás darab nagysikerű — ma már slagorszámba menő müzslkájtit Kamjonkai István Szerezte. Az operettel csütörtökön este mutatja be a színház. i
(•) A FRANCIA SZOBALÁNY pénteken este szerepel a műsoron, A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos a jegyekről már most gondoskodni,
(•) CSAVARGrtLANY, Erdélyi Mihály nagyoperettje szombaton délután 5-kör kerül szinre.
(*) EGYETLEN ÉJSZAK ARXaTz*-zon egyik kimagasló eseménye szombaton Oste kerül bemutatóra, A darab méltatására visszátérünk.
Esőköpenyek
nagy választékban SZO MO LÁNYINÁL
SUUAPEST ).
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven,
— 17.10 Külföldi szerzők magyar vonatkozású művel, — 17.50 Hangfelvétel, — 18.30 Németh József cigányzenekara. — lí) Itameer Eetenc idő-adása. — 19.15 Hírek — 10.25 Nagy Lajos elbeszélései. — 10.50 Dr. Urbá-nyl Jenő előadása. - 20.05 A rádió szalonzenekara. — 21 •JuKctto első bálja.. Vígjáték egy felvonásban. — 21,10 Hirek, Időjárás jelentés. — 21.55 Dohnényi Ernő—Waidliaucr Imre— Kerpcly Jouö zougoraliánnasa. — 23 Ilirek német, olasz, angol és francia nyelven. -— 23.20 Táuclomezek. — 0,05 Ilirek.
BUDAPEST II.
18.30 Angol nyelvoktatás. — 19.05 Németh József ejgányzenekara. — 20 Hitek. — 20.20 Borbély László útleírása. — 20.50 Hanglemezek. — 21.35 Időjárás jelen iés.
BECS.
18.30 Vadászjáték Grácból — 20.15 Dalos, zenés tarkaesl. — 22.30 Slutt-gart. — 21 KAln.
Péntek
BUDAPEST L
0.45 Torna, — Utána hanglemezek.
— 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 FKáolvasás. ~h 12.10 Oláh Kálmán cigányzenekara, — 12,40 Ilirek.
— 13.20 Időjelzés, időjárásjelcntés. 13.30 A rádió smlonzenokn.ro, 14.30 Hlrok. — 1-1.15 A rádió műsorának ismertetése, — 15 Arfolyomhirek,, —
ZUM KÖZLŐIT*
19». m«w 2«
BfJT PÜNKÖSDRE! J*itt
Nfil«h>«l»«. S»«ndálok«t ________
FérflcipSktt S«tmd«U»a»fc««____
GysrmakcIpSkat T«nnf»«dp»K«t
legolcséftban vehet az „lOaAl." crp«fl»l»tb«n. F6 ut 12-
I, sok esőzés miatt tdöntOtt a in
16.15 Dlákfélóm. - 1045 Idöjeiiés, lilrek.
17 Hit** szlovák és ruszin nyelven. — 17,10 (réezv razekas Klán* zongorázik. ~ n.\'\\(i Vité/ NySy Lészlő e*őaiÍ4)»a. — 18.10 Tánclcmczek. \'—\' 19.05 SporíköExOniénvck. — 1915 Hírek. 3 li),30 Az Operaház előadása.
A bűvös vadász.- (I. és h. felv.) Ite-geny«s dalravi 3 felvonásban, — Az I. felv. után kb. 20.15 Külügyi ne-gy*»dóna.. — A II. felv. után kb. 21.40 Hitek, időjárásjeteatés. — 22 Bura Sándor cigányzenekara^ — 23 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 0.05 Hírek. ,
BUDAPEST 0,
19.30 üyorsirólaufolyam. — 20 lli-rck. — 20.25 Felolvasás. — 20.50 Farkas Jcnö cigány zene kai h. — 21.50 ¦ A bűvös vadász.. (III. felvonás.)
BECS,
7.10 Vidám lemezek. — 8.30,Könnyű zene. — 12 Déli zene. — 14.10 Könnyű lemezek. — 15.30 Szimfonikus zene.
18 Délutáni zeno. — 18.50 Hang-képek. — 20.15 Vigopera. — 22.50 Lipcse. — 24 Boroszló.
RETORTA
vasalószén kapható -nagyban és kicsiben
Erőteljes hm«- étí élőéfiat-kívfíel Murakereszturon át olasz klkOtöbe
Mui-akeicsztur, május 25
(Saját t-udósilonktól) A határme»:t forgalom az utóbbi hetekl>cn erősen fellendült töleg kivitel tekintetében. Április és máj-usban n magyar buza 120-as tempóban indul -,Murakereszí-úron át. Áprilisban volt1 nap, hogySO —85 vagon buza indult ki, a napi átlag áprilisban és május első felél*u 60.—80 vagon között mozgott, május 15-töí pedig 80—10 vs^on- Ugyanilyen mennyiNÍgbeu indul a magyar baza a gyékényesi áijomásról ii\\ kü*fftldr«, elsősorban Olaszországba, onnan Spanyolomágba is. Különo-* t»n a b-jdttpcall raktárakból \'ozáliit-ják a nagy búzamennyiségeket.
Mintegy két hét óta erőteljeséé-, ben megindult Ismét a magyar élö-áHab-ktvitel Olaszországba. HeienU ként 70—W0 vagon indul Fiúméba, ahol az átvétel történik\' A megindult élöáílatexport érezteti hidasát] az árakra Is.
ózdról vasszálWmányok indulnak terdgorentulra, heti egy-egy tehén, vonatra való, akutén e^;^ségírgyi berendezésiek és egyéb Ipari gyártmányok. Péüsóban egyelőié szünetet a kivitel.
Behozatalban elsőhelyen áll a jugoszláv épllö-fa. Indiai pamut a budapesti texlitgyárak részeié napi IBIS vagon érkezik. Déligyümölcsből, gyárma\'I áruból kicsi a forgalom.
Síre m lékeket,
tlrttHtJ, \'imtliwil, hiti wjftkfifral
ssakszertlea és legotcBöbban KQVACB JÓZSEF
kétamgömesternél, Klrtly-utoa 33., N»ST UytttfiBr^latr. Telelőn 616.
Mttmkeresstur, május 25 Az utóbbi n*pok esőzései folytán q Mura folyó a Murakeresztur és Kakonya közötti szakaszon, Kollát-szeg alatt kilépett medréből. A viz ellepte a földeket, de nagyobb károkat nem okozott, Eddig mindössze mintegy 30 holdnyi tereiét került még csak víz alá, Szerdán
Az elmúlt napok esőzése az ország minden részében súlyos károkbt okozóit. A felhőszakadás sok helyen 1—5 óra hosszai tartott és házakat, vas-uli tőitekkel pusztított el, sőt két haloltja Is van a kaULSztrvjíálls esőzéseknek- j ,
Vértesalja vidékén több kilométer hosszúságban elmosta a *felhősz-\'ikádas n vnsuli\'öUést, ugy h >gy Bakony sárkány és Kishér között még álszál lássál sem tudják a forgalmat lebonyolítani. Bár a MAV mindent megtesz, mégis ..előreláthatóan napokat ^esz lgéiiybe, míg a vonalat helyrehozzák- , "
Legsúlyosabb a kár Vértcskótheiy községben. Itt olyan erővel zúdult a hegyekből a víz a községre, hogy 7 -házat, lovakat, toca&Mt sodort magával- Később egy 80 éves asszony és
Hát az Idén a gyümölcs-kiviteli
A földművelésügyi kormány nagy gondot fordít a magyar gyümölcs-li:rinertztéfire és a gyümölcs kivitel re, Nagykanizsán évek óta probléma a gyümölcs értékesitése, szaírszerü csomagolása és elszállítása. Ezt a régóta vajúdó kérdést akarta dr. Krátky István polgármester megoldani, amikor a Mezőgazdasági Kamara segítségével eljárt a fold-¦ ruílve\'ésügyi minisztériumban, hogy Nagykanizsa Is kapjon gyümölcs-gyüjtÖ, csomagoló és sráII!tó-telhet. A földművelésügyi minisztérium 6000 pengő segéllyel hozzájárul a telep létesítéséhez, amit a Zrínyi Miklós-utca és Zárda-utca sarkán (a köztisztasági telep területén) állítanak fel. A szükséges berendezési mun kára a kürás már a legközelebbi napokban megtörténik, ugy, hogy
este a folyó emelkedése még tartott.
A nagykanizsai m. kir. folyam-mérfiökség eddig még nem kapott hivatalos értesítést Grazból vagy Radkesrburból a Mura komolyabb áradásáról.
A víz emelkedését jelentik Lete-nyéröl Is, ahol a Mura vízállása szerdán 318 cm. veit.
egy 10 éves kisfiú holttestét talállak meg a viz sodrában.
A kárpátaljai vidéken is óriási ká rokat okozott a felhőszakadás. A kis Bodra patak annyit* kiáradt, hogya környékén lévő fákat, házakut mind magával sodorta. \\
Torna megyében a kárt 300000 P* re becsülik- A Hernád is kilépett a medréből és Kassa alatt valóságos tenger van. \\ {
A mentési munkálatok mindenül t gyors tempóban folynak- A megrongált házakból sorra kilakoltatlak az embereket. ^ (
A tönkrement vetések és a hojlék-falannl maradt családok százai teszik még viga ztolhattitlanabbá az árviz-Mujtotta vidékekot. i
A kormánynál már gyors hitézke-kedóvek történlek a károsult gazdák megsegélyezéséi-e. ,
munkába áll telep Nagykanizsán
a nagv gyümölcs-idényben az idén már Nagykanizsán fogják gyüjtínl és csomsgolnl az értékes Kanizsa-vidéki gyümölcsöt. A telep több munkáskezet fog \'foglalkoztatni és a gazdaközönség szempontiából igen nagy jelentőségű.
Ideges embereknél és lelki betegesnél » igen enyhe hvsásu, trlndlg megbírható természetes „Ferenc József" keserűvíz — seggel éhgyomorra egy pohírrál bevéve — kiadós bérüríltéat, [ó gyomoremésztést és elegendő étvágy(\'rietr.t hoz létre. Kéid z;e meg orvosai.
— KftxtansovTok, nem kerül pénsbet A dr. Oe-tkercóg lugyen ktlldl Öntikunk ü/.1iu\'h rocoptkönyvönok uj kiadását tt. i-
Imrédy!
Különb magyar. Magyarabb magyar. Magyar szálfa, aki egyuitus, h^jljtu i ¦ talián. Magyar gránit, "kinek kemény-ségén ös&zcomlik az ármány,, « \\<M> nok-sorege. Zászló, melynek Sxinel a rctidüleUen hilhüség, a luegajbuvást nem ismerő honszeretet, ft töröttéin ohszilárdság, a fajtája irénti-rajongá^ és hagyomány-tisztelet. Tűz, amely-Wn mcgnemesül mliíd*n, ami mjagy&r, ami nemzeti.
Imrédy! ^
At uj magyar-kor borosta. Ve*6r, zás/Mtartó,/iránytű és utjolzö. Kezébtn Szent islvJn örökségül bagj-ott parancsa. Ken alatt csikorog a Jkonnány-keiék, métyen szánt a magyar hajó a sötét vizeken, de iránytűje dáfeo! vad viharokkal és toinbotó orkánok-kai. Programja a magyar Holnap, minden magyarok sz*mt és pirosbetüs ütníSonapja. Vitézi páncélján neaj fog kapuból támadók orv nyilzá)>ota, Tis<-táu, cniclt fő\\el all a teslpuskások és iskáriotok bősz hadától körülvéve His a rágalom saru nem ér fel hozzá^
Imrédy!
Százezrek esküjével eljegyezve,, oi-kötelezv. Hadreiér, akinek v«zétiy-sza\\-& csodálatos erőt kőlcsötuv az uj magyar ölet !«íoiiátaak. ti«Talló, « mártírok elszántságával, i\'áklya, amely, messzire világit a sötét magyar éj«w»-kában, ^ni\'édy!
Egy darab tiszta, kikristályosodott, nemes magyarság, amit seinMfw nj^völtögetés nem tud elhomályosítani, a becsület útjáról olrtesztani. Akinek erejét a .leszltsdmeg--ct üvöltök kórusa csak megsokszorozza, acélozza.
Imrédy I ..
r lA magyar Hilvidák visszaliuzója, Mert ezt nem tudja tőlo olvitatnl a [Mikol minden gyűlölete: hogy az ő nevéhez füwklik a niegnagyobbodott Magyarország, aE elszalcitott magyar testvérek hazaérkezése^ a magyar hou-védaég ujj átérem lése. Imrédy! \\
Ma, amikor a magyarság o uogy féi-fia, Zrinyl MAMós városának díszpolgára u tiUztolcIreméitó múltú Kanizsa földjé\'r* lép, Össxedobbon a szivünk a nagy fmnépben. Most már a kanizsai Saladba tartozóként huta. Ol\'kezlk Imrédy Béla. Eunek a város-\'nak minden hűséges polgára érzi, tudja, mit jelent nekünk imrédy BéJn, a katolikus magyar vűzér, a keresztény és nemzeti gondolat láuglolkü lior-dozója, hérosza, u nagy inagyar Holnap pionírja.
Nagykanizsa város hazaflu magyarsága szeretettel luijiju meg .xu&zlaj&t vitéz Imrédy Béla — oí úttörő, uz országgj\'urapitó nagj- magyar előtt!
_ CB. li.)
— (Papi gyOIés Murakereuturon)
Á nagykanizsai esperesl korillet papsága május 30-án délelőtt MuVflkc-leszturon tartja tavaszi gyűlését CsóUh (iéza pápai prelátuCToT,, ámikw P. Czirfusz Viktorin plétninos\'ifi tart előadást.
— (2 méteres artistanő) *;
íirdekes úgyrele volt a minap dr. Árva nagykanizsai re?io^ríűK»laiMio»ák, Olaszországból érkoaett hazft ííáiűfaó;, Gizella budapesti artistanő, aka ulleve-1 lét ehesztletie ós az egyik külföldi magyar konzulátus igazolványával\\utH-, zotL amit lúiai/sán lj« kellel1 m\'u laluia. Zánibó 6Uz»Ua 2 méternél rnU-mágabl) hölgy és\' terjedelme is tnog-fclol uragassígának, ug>- hogy a\\li»*»l-mas ügy relét nőkéin megosodftlták\'\' a laijíibinyaágon.
— tlíillér vÁwuAí kék és piros arabén, tel\'\' •• rabéval efryUtt\'mosnátok, SckfltsatéL "\'W^
Rmss ut | r«gmacbtzhatófob kocsija
»*rO» Ut I — fsissaam n,in
v\'w I a, FORD.
FORD ErFEL ára: 3.250 P, évi adója: 60 P FORD V.-8 ára: 6.125 P, évi adója: 100 P
Körzétképvlseló: TÖJTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
Puszlitd áradások szerte az országban
Ifc "\\ FÖUtfel; Fö-ul 7. n.
¦ , | ér- TeMoni 5-33. -: _ , -i alcsics f,ws«" Fest, ttsztit
mfi]ug 26
I Biztosítsa
— (Anyakönyvi hliek)
Nagykanizsán a* •lmull héten S gyermek született,, 1 fiu és 4 leány: Mucser György földműves és Hegedűs Máriának rk. leánya, Wlmrrier György földműves és Csanádi ET-. zséWtnek rk. leánya (Sav laidhcgy), Kc|>c János napszámos és Kunics Katalinnak rk. fia, I.enkovits Ferenc cipész és BastoL Máriának rk leánya, Schrvincr Fe;ena kocsis és VÖTöS Anniinak rk. leánya. — Halálozás 9 történt: Kovács György altiszt rk. 58 éves, Jukabfi Jánosné Szokol 1Amia rk. 23 ó\\es, özv. Meüinger Jánosáé N\'ováczky Anna rk. 77 éves, Günsberger Ödönné Milhoffer Janka v. szegény útr. 73 éves, Szőr Lajos nyng. Máv kalauz ag. h. cv. 73 éves,, ¦Mészáros József rk. 21 napos, Vörös Györgynó Németh Vilma rk. 25 éves, pata Gábor bognár rk. 84 éves (pelső-sAnc), Kók Géza nyűg. Máv. íörak-tániok rk, 50 éves. ~ Házasságot kötöd 2 pár; Kolsis József (elv.) hentes rk. és Csontos Erzsébet rk.„ Scr^. gélyes Kálmán IwrWlv segéd rk. és Varga tírzsébet rk.
— (Más nevében vett lovat)
Horváth Máté türjei cigány a uagy-knnizsai vásáron egy j>atl gazdától lovstt .vásárolt.. Már t. i. űiiegaikudott n lóra, adotl 50 pengő foglalót azzal,: Iiogy a többit okkor küldi meg, ha a járlatlevclct megkapja. A cigány ózonban Nagy János nagylcngycU gfazdaj ként mulatkozott be és ilyen néven állíttatta ki a járJaUe\\*let is. Mikor fizvtésre kenut volna a sor, ükkor; derült kJ a csalás, A gyamitlan somogyi gazda egy darabig: várt« » 200 pengőjét, aztán feljínentetto a vevőjét. A csendőrség osokhamor ki-nyomozta, bogy Nagy Jótsef n*gy-lcugycli gnida álarca mögött a tűrjél cigány húzódik meg. El fs fogták és beszállították Nagykanizsára, ahol most vonta felelősségre a törvényszék. Hét hónapi börtönre Ítélték csalás és okiitUhairdsitáb iniatt. Nem jogerős.
— A Búvár uj ¦xaau
ismét nagyszerű bizonyságát adja « tudományos kutatás ós a mindennapi élet kapcsolatának. Ez ángyakor-iatlflsság, amelyet dr, Cavajljcr József, a szerkesztő és munkatársainak gárdája olyan szerencsésen tud érzékel-teini, a Biivár minden cikkét élelkö-zolségbc hozza, Ezúttal a Földközi tenger problémáiról kapunk áttekintést (nemes Suhay Imre), érdekes cikket olvasunk a börór/ésckroi (Tangi Herold),, a Balaton-vidék egyik védelemre váró tonnészeti ernléSférŐi (Cholnoky Jenő), a nyersanyűgManyról (Kecsö István), a rozonanciáról (Hoffm&nn Ernő). A könyvnapra készülődő olvasóközönség fokozott figyelmére Számíthatnak Fftz József, Trócsányi Zol-tán* Siklóssy László és Kozocsa Sándor gazdagon illusztrált cikkei a ma. gyár könyvnyomtatás múltjáról,, a könyvgyűjtés művészetéről ós n Ncitf-zeti Mutenm könyvtáráról.
Naptári Május 26. péntek. Rom. kát N. Fülöp, Protestáns Fülöp. — Izrael, ü/ivdii hé 8.
Oózrardő nyitva reggel 6 órától este B óráig (háttt, sxerda, péntek dAlvtán kedden egész nap nőknek).
KéslMwka filc sokféle színben mssyaros kézimunka részére, olcsó árakon, Sobfiusü. (t).
ZALAI KOZLftNS
oÖI
Most ültessen palánták**
lfj. Petermann József
kertészetéből ¦ Eötvös-tér 18. Telefon 834. PUcoa kereiio iriulfó aulaiuüt«t.
ninöj<qBcnü. ízl<sb<n
Nagy választék! Olcsó árak!
31 órát töltött a viz alatt az elsüllyedt tengeralattjáró 33 megmentett utasa, 26-an megfulladtak
NOwyork, május 25 A portsmoulhí j>artvidék»n cisülyedt Squalís amerikai tengem la ttjáról tegnap érték cl a mentőhajók. Elsőnek a Falcon mentőhajó érkezett meg,, a melyről azonnal buvárharangot bocsátottak a 80 méteres inélysoglicn lévő sérült tengeralattjáróhoz. Már ekkor kiderült; hogy a tengeralattjáróban csak 33 ember ék. 2őan a tengeralattjáró hátsó részében a vb. letörésekor megfulladtak. A tengerabitljárón csak 59 Bmber volt, nem 07, mint előzőleg tévesen jelenteitek. Az első búvá rlia ranggal 8 embert hoztak a felszínre, majd az éjszaka folyamán még két ízben 8, illetve 9 embert lioztak fel. a negyedszeri lebocsájláA-nál a buvárharaag kötele megakadt és a felhúzás során a buvárliaYang a tenger szine atett megrekedt. Azonnal búvár szállt le és kétórai megfeszített munkával sikerűit kioltani a kötél csomóit és megmenthették az utolsó éleibenrnaradot lakat is, akik 31 órát tettetlek a tenger alatt.
A fel színre hozót lakat sulyo* állapotban a Bnocklin hajó kórházába szállí-tollák. Többnek sorsáért nggódjiuk az orvosok. A megmentettek között van a búvárhajó parancsnok", az öt liszt közül 3 és a luijógyári tisztviselők közül kettő, köztük peeterson, a híres olimpikon, r
A liajó jKirancsuokáuak vallomása szerült, csak percekkel a lemcrülés után vették észre, Iiogy a szelep loCin működik éá csak a tengerészek emjá-
nek köszönhető, Iiogy u beözönlő viz olött l>c tudták csukni a\'hajó közepén levő acélajtót.
A mentési munka befejeztével most n búvárok valamennyi szelepet kinyitják és a redszjnre luizzák a bent-maradt 20 holttestet.
Minden nemes fémet be kell szolgáltatni Szlovákiában
Pozsony, május 25 A szlovák nemzeti bank rendelclot adott ki, melynek értelmében a devizatulaj donosoknak mindennemű külföldi követe lései kot be kell jtdente-niük. Iic kell jelenteni és b« kell szolgáltatni azonkívül Oí összes külföldi valutákat, fizetési eszközökéi, vallókat, valamint Bz arany érmeket, ac arany tárgyakat, [datinát, stb.
kazal -, sátor-, gép- és kocil-poayrák, nAkok Jutányos árban, kedvező fizetési feltétetekkel. Továbbá Emcrgé gamlízlj, krótiizli. Keaő-, henger-, traktor- és autó-olajak legjobb minőségben, legolcsóbb árakon kaphatók KELEMEN REZSŐ cégnél. Ugyanott kSIeaSspoartvik és ssákok ls beszerezhetők, \\m
Három világrész hat világbajnoka küzd pOnkÖsdkor Nagykanizsán a nemzetközi birkózóversenyen
Az egész városban onpról-napra nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a pünkösdhétfői nagy nemzetközi bir-koióverseny iránt, a veiseayeu Am«-
rika* Ausztrália és Kuró]>a neves baji nokxii küzdenek egymással. Amerikát u jamaicai néger versenyző, J"ck wol-tor és Dlck Schikat amerikai löjnok képvlseb. Ausztrália színeiben Miló Steinborn indul, mig Botópából lea-gyel, finn, észt stl>. s«rscuyrŐk in-tlulnak a magyarokon kívül. A magyarok közöl a legnagyobb érdeklődés Károlyi László mérkőzéseit előzi meg, nemcsak mert kanizsai fin, hanem inert Európabajnok és sulycaoportjá-Ijou u legkiválóbb.
A verseny pünkösd héHön este fél H órakor kezdődik n Iloithy Miklós ul 12. számú teleken relállitott sxoritóban, a |k>lgárí iskolával és a postii]>ulotával szemben. Elővételben léayegejen ol-csóbbak a jegyek, így az i, ülőhely
1.30 pengő, a II. ülöliely 80 fillér, III. ülőhely 00 fillér ós az állóhely 30 fillér. E jegyek cz olcsó eb\'ívéuái árakon Szabó Antnl sjwrtkereskxulé-Sében és Hárány István ékszeréSíjiél mát kaplmtók, (:)
A Zrínyi atlétáinak sikere
a pécsi versenyen
A j>écsi közönség nagy érdekl.\'idí\'\'SO mellett zajlott le az atktikai verseny, umOlycii részt vett a kaniisaí Zrínyi-gárda jeles atlőta-cso)iortja Is^ nkik bár nem állt kellő pihenő idő rendet-kBíésükre, mégis figyelemreméltó erecf-tnényt értek el a pécslek melleit.
400 m, síkfutásban második TŐko János 50.00 nip. 800 m. síkfutásban második Körösi Kiíroly 2\'jien1- ,15 lap. 1500 ni. sikfutásljan második (k>rza Mihály 4 jjerc, 50 mp. 5000 ¦W. süc-mtásban cLsö Gorza Mihály 17 perc, 50 mp. ioo m. síkfutásban harmadik Újvári László 57.08 ni]). Diszkoszban második Újvári László 31 m. Távol-l»u második Töke János 6 m. 10 cm. Súlyban második Újvári László 10.30 <entünétcor.
A teljesítmény nem mutatja ugyan n Zrínyi atlétáinak igazi képességeit, de pihenés hiínyában a második ihely is dicséretes oiedmény. Hisszük, Iiogy derék Zrinyistáínk legteljesebb felkészültséggel — 6s föteg pihontenl — fognak a július ü-i verseny startjához állni, ahol meg fogják mutatni Igazi formájukat.
KílÜtiő\' evedmények az e heti tippversenyben
Ugyiátszik, a tavaszi fulballévad végefelé a tippelők is jobban kiismerik a CBBpatok erejét és esélyeit, mert hétről-hétre egyre nagyszerűbb eredmények mutatkoznak ¦ tipp-versenyben, Eten a héten nem volt ugyan olyan kiugró 13 pontos eredmény, mint az.elmúlt héten, de szép számmal akadtak 7—8 és 9 pontos szelvények is.
Ezen a héten a legjobb eredményt Nóvák Ferenc Eölvös-tér 21., Németh János Bajcsai-ut 56. és K.
Motorvezetők figyelmébe!
Vezetői Igazolványok kicseréléséhez szükséges fénykép*" ket az előirt méretben oleaón és gyorsan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
Legújabb.?
Egy halottja van az njabb határ-incidensnek a magyar-szlovák határon
_
Nagy László Kiekanlzsa érték el.
Mindhármuknak 9 pontjuk volt, Így a Zrinyi-PVSK mérkőzésre Ök kapják a tribünjegyeket.
Nyolc puiilui ért cl Major Dezső, Horváth József és Horváth Jóisefné, valamint Guzmics Antal és Bálint György. Ok egy-egy belépőjegyet kapnak.
Hélpontosak: Várfalvy Gyula, Molnár Péler és Bereck János.
To;oIa Frigyes, Pacsirszky József, Tarúdy György, Katona János, Vitéz József és Kelemen István 6—6 pontot értek cl.
Ax e heti eredmény lényegesen megváltoztatta a lejobb tippelő elmért folyó verseny élllstáját. Tekintetlel a verseny finisére, a pontverseny állását ezentúl hétről-hétre kii zötjük.
A nyertesek az utalványokat a kiadóhivatalban átvehetik.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
iéwiuésógii
férfi esőkabát 14.50 P
fiyermekruhák
na Tálautékbu, legolcsóbb áron
Crepdesln hímzett leánykámba 3.20 P-iai
Férfi selyeming
4.20 P-tsi
BRÓKYAI Divatház
Horlif liUól-it I.
1 Zalai Eö»lönj S,ort-tlpp»erieiiye
TIPP-SZELVÉNY „
Beküldte:.............................................
Lakik:...............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák i
UPAC—Z»SE . . . (... -)
KRAC-PVSK . . ... ... (... _)
Hung,—Szeged. . . ... : ... (... -)
Blok~U|pest . . . ...:... (... -)
Nemi.—Kispest . . (._ -)
Elektr.-l\'höbiu . . (... ~)
Tixl - Fradi .... ....... (... ...)
Boc.k.1—Szolnok . . ...:... (_. -)
TÜSC-Ptel DV . . ...:... (... I-)
Mint a MTI hivatalosan jelenti, Szlovákia területéről engedély nélkül egy nagyobb társaság jött át kocsival és Németsok és Csütörtök községek közölt kaszálni kezdték a rétet. A csütörtöki határőrség háromfőnyi járőre oda akart menni hoz. zajuk, hogy igazoltassa őket, de azok hamar felpakoltak a kocsira, majd a járói-ökre lövöldözve elmenekültek. A járőrök viszonozták a tüzet- ¦
A lövések zajára a csütörtöki ha-tárörségtői nagyobb segítség indult, nmeiy !1 szlovákok után eJóreiiycr* inult egész Erzsébetmnjorlg. Közben a határőrség egyik tagja eltévedt, a kit egy erzsébetmajori szlovák fi-nánc megtámadott és cl akart fogni. A határőr szoiongntolt helyzetében rálőtt a szlovák fináncra, aki később belehalt sérüléséhe-Szlovák és magyar részről egy-egy liszt ment a hclyszinre, hogy kivizsgálja az eset részleteit. ,
1939. május 26.
A FELVIDÉKI AH ADÁSOK
következtében Nagyjgmándon oz ár harminc házat döntött romba. Ötven családot kilakol tat Uik. A kár igen nagy. A másfélinéteres ár n hidakat Is el. sodorta.
LEGYŐZHETETLEN
lett a Berlin—római tengely « megkötőt! katonai egyezmény után — irja a szlovák Pravda m\'U vO«Sr-cikkében és ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy Szlovákiának, amely megunta, liogy a nyugati demokráciának fizetett rabja tegyen, uom kell mát
félnie. ,
• ¦
A MUNKA ÜNNEPÉT
rendezték meg ma másod izbeh a kereskedelmi miiüsztérinnilwui. Knnder Antal miniszter ok ország különböze vidékéről szabadjeggyel a fővárosba érkezett 73 Ipari és 47 mezőgazdasági munkást tüntetett ki oklevéllel ós 100 pcngó készpénzzel, mert hosszú ideje ogy munknadöiiái szolgálnak.
Most jelentek meg első Ízben a felvidékiek is. A délelőtti ünnepség rátán a miniszter ebéden látta vendégül a-munka hőiéit..
APRÓHIRDETÉSEK
tlllir. mlndstt (oribbl ttó 0 fHílr, hélkOmsp t»Mf SO ffUAf, mlném tavibb! txő * miét.
ÁLLAM
Hét apró eraraukta, keiléazelhea is érté ksiilsnl, szegény családfő bármiféle alfealttisztaUit kerrs, hogy enni tudón adni családjának. ÉtdoklÖdnl a kiadóhivatalban lehet.
ADÁS-VETÉSI
Hunyady-utcs 23. szám alatt ágybetét, fotelok, szekrények, azentképek, kettős létra és aiztal mímáá. 1480
HÁZ ÉS INGATLAN
Még 17 évig *s1és»e«t«s, kis csalid i-báz Jutányos áron efcdó, esetleg kiadó. Sogar-ut 25/b. 148!
KÜLÖNFÉLE
¦otorvusrttk ligyalmAbt, 1 Vezetői igazolványok klcacré léiéhez szükséges fényképeket as előirt méretben olctén ét gyorsan kész\'tek. Vsstagh Béla, fényképész, Nagybot***.
Asrtétul — Bérsnaté uj, kényelmei, áramvonalas legolciébban Kaufmann Manó-uél rendelhető Telafam tSB. 295
Mindennapi leveleiéiből Összegyűjtőit b4lyam«t, régi vagy a] tömegeket, magyart és kuliöldlt, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre kereaek. — uaibailtJ Lajos, a Zalai Köalöny f. szerkesztője, ft^kfódal tebet telefon 78. *z. vagy személyesen mindennap d. a. 6—7 óra között.
- ktMkiáJlitanukat tekintse meg minden vótslkényazer n éhtől. Kopsteln buloráíuhA*.
jifBiiiis.iiifiiiifiiter
zauti KÖZLŐNV
POLITIKAI NAPILAP.
KI*dla:„IU2|udui,ln.T. N.gykiilzii". Falalte Umdó: italai Xiraly. Nyomatott i a HKIZfU«*u4|l B. T. lteeyktNliHM
¦y»si]ikM H«,yk«»lioi». (Njomdatrl UUi IiU K*r«lyJ
I Uillamos htf zturtdsl IcészOlék
mindenkinek örömet szerez!
Teakannák Vasalók Kenyérpirítók ŰyorafAzók
íróasztali Mmpák ¦ Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. un
.hí S, L^ VIVJ^WW^^ o. |cocotoM. lcux>fcoJb a ZALAI UÖZLÖM>
universal
magas nyomású
r SS SS|
ÉBlIflÉ
f. évi novemberi lefizetésre kapható
Szabó Antal üzletében, Nagykanizsa fö-uis.
79a Évfolyam 120. szám
Nagykanizsa, 1989. május 27. szombat
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP .___________-»
*^s^^t&?ítL>aí F^lös szerkesztő: Barbarita Lajoa ffie^^W.ú.f^ííV^
Vitéz Imrédy Béla nyilatkoiott a Zalai Közlönynek a kanizsai választásról és a kanizsai díszpolgári kapcsolatairól
A ZnU Közlöny munkatársa a rö- | vid idö alatt, amit vitéz Imrédy Béla mint Nagykanizsa díszpolgára elsö-Izben a városban töltött, beszélgep té-st folytatott a volt miniszterelnökkel- i
— RcmeJhcfi^~Nagykanlz>a, hogy díszpolgárát töblfizör Is üdvözölheti majd falai közölt? - kérdeztük.
— Minden szándékom, Válaszolta Imrédy Béta, hogy többször el fogok látogatni Nagykanizsára, majd kicsit nyugodtabb időkben.
— Soká kell várni azokra a nyugodtabb időkre, kegyelmes \'uram ? — kérdeztük.
— Azt hiszem, a választás ulán hamarosan lecsitulnak a Jjclbolyga-Í tott hangulatok és nyugalmvisabblégkörben Indulhat tovább a magyar é\'et további écílkézése.
A választáshoz érvén, feltette mun-kai őrsünk a kérdést:
— Kegyelmes uram, mint kanizsai diszpylgár, hogyan vélekedik ra kanizsai vá\'aszlfisról ?
Vi\'éz Imrédy Bé\'a a következőképpen válaszolt: . "\',
— Az a lény, hogy é» ide jöttem és a magyar dolgozó társ idalom egyik legkiválóbb személyiségével (Itt meleg mosollyal a mellettünk
vol t I lovszky Jánosra mu ta lo 11) együtt lehettem, ez maga is bizonyltja mindenki számára, hogy mi az én szivem óhaja azt a várost Illetőleg, amelyhez, mint kanizsai díszpolgár, én Is tartozom. Hiszem, hoay a nugykonfzi-ai polgárság megtalálja azt az utal, amely az én szivem szerint való- / 1
Ezzel a gyors intcrvju befejező, dótt, mert az autók előálltak, indulni kellett az állomásra, utazni vissza Pestre, meggyarapodva egy rjj, hatalmas rj tinód gyásszal: — Nagykanizsa város lelkes szere\'.étével-
(bl)
Vitéz Imrédy Béla átvette a nagykanizsai köztisztviselő-társadalom lakbér-memorandumát
Lelkes ünneplés láncolata volt Imrédy két órás kanizsai tartózkodása
Vigyázni kell!
,Vége felé Járunk a néma hétnek Is s az eddigiek alapiján, fölként az -.ajánlá-ok benyújtásából mér látható a Magyar Élet Pártjának elkövetkezendő nagy gyozelms. Az a program, amelyet éIsösorbL"n Teleki Pál gróf mlnlszlere\'nök ós mini zler:i az ország különböző részeiben kifejj leltek, következetes haladás a reformok \'utján, amelyeknek jegyéten áll a magyar poltUka boldogult Gömbös Gyula minlsz.feicluöksége óta-Még az elmúlt parlamenti ciklus hozta tető alá
A ZSIDÓTÖRVÉNYT,
s ezzel olyan fájó kérdést orvo. solt( amelynek gyógyítását tovább ha lógatni már nem lehetett. Megszün-tette azokat a kiáltó aránytalanságokat, amelyek egyes foglalkozási ágak terén szinte klzáróiagoas zsidó dlk-talu,rává csúcsosodtak s elzárták a keresztény rebegek boldogulási lehe-toVégeit. (
Teleki Pái gróf miniszterelnök számos beszédében beje\'en\'.ctle.hogy az elkövetkezendő reformok közül legel sósorban ;
A FÖLDKÉRDÉST
óhaltja megoldani. A földkérdés megoldása legalább olyan fontos, mint volt a zsidókérdésé. Arról vau szó, hogy nemzethü magyarokat földhöz jutlassunk, nem a föld el-kommunízálása által, de olyan tisztességes feltélelek rmTctt, hogy a földtulajdonos is megtalálja a szá* mit ásat, viszont az uj földbirtokos se induljon olyan terhekkel neki az é\'etnek, amelyek már ele\\-e lehetetlenné teszik a boldogulása^. Egész Európa során végighúzódott, a fflld-birtoíclás arányainak Atcsoporiositá-ta, mert minden kormányzat belátta, hogy az egészséges és józan földreform a legerlékébebb nemzetfenntartó rétegek megerösitó-iére vezet, mert odaköti őket a földhöz és a szó fizikai értelmében a haza egy-egy darabja tuIaj*>no^ívá teszi *őket. |
Ahogy az eddigi ívformok a józin megfontoltság és higgadtság utján Malósultak meg, ugy az eHiöve,tkei zendök\' megvalósitásáiiak is ugyanilyen módszerekkel kell megíör-í ténnl. Teleki Pál gróf miniszterelnök tötrli beszédében é\'-esen fordult
A.fiZÉUgűSÉGEK ELLEN
s tette ezt azért irter! a szélsőségeket egyrészt \\-eszedelmesnck tartja, másrészt abban o jogos meggyőződésben éi, hogy szélsőségek nélküli* előbbi* lehet vinni az ország ügyét s meg lehel, oldani, a legfontosabb kérdóieket.
A szélsőség nagyon sokszor a kritikátlanság következménye, vagy valami olyan íelfülötl tempei-anleiiti-mé; h-.igy annak cselekvési lelielősé-get adni egyenesen .káros és veszedelmes volna. Mert a kritikátlanság^ nem tutija mogitjúljü a halyzelekot igazi fontosságuk szerlijt, .ninps elhivatottsága arra, hogy nagy kérdéit
Nem azért fogadta üzintc meg. áradt1 lelkesedéssel Nagykanizsa vitéz Imrédy Bélát, mert éppen tegnap irták pesti újságok, hogy rövi-de;en gazdasági minisziei- lesz, hanem ugyanazért, amiért v názseroje van az Imrédy-névnek az egész országban- Miért tehát ? Mert a magyarság szereti Imrédy Bélát. Sza-. retl, mint régen »enkil előtte. Szc-retl a sz/jg^eszlfv erejét, a kemény férfi-gerincét, a tiszta, becsületes politikáját-
Az ősi ellenzéki fészek, Zala vármegye talán . még soha politikusi olyan melegen meg nem ünnepelt, mint Zalaegerszeg tegnap imrédy Bélát, aki díszpolgári oklevelét vette él.
sekten döntsön, hiszen nélkülözi az eredményes döntésire/, szükségein kri\'lkai érzéket és képességül. A tal fűlött temperamentumok uralma még nagyobb veszedelmet jelentene, mert i|t a nieggondolt>ág hiányával párosulna valami vad cselekvési vágy, amely az építés h.\'Iyett nagyon valószínűleg a rombolásban élné ki magát. Régi évezi-edes tapasztalata a világunk, h;>gy mennyivel könnyebb lönkivteimi, lerombolni valamit, mint felépíteni- Egy, Ind, amely a mérnöki :ervcző munka remeke és az emberi szorgalom (Is/.-teleti-eméltó eredménye, egy pHty, nat alatt felrobbantható és tönkretehető. Ugyanígy vagyunk az ország vezclé- kérdéseiben is. Egy pillanat a>aft lönkic lehet tenni meggondolt lanséggal, viigy tudatos rosszindulat, lai évek ke erves munkája során elért szociális egyensúlyt, ki lehel űzni a lelkekbe\' a józanságot, a hig-
Délután pedig Nagykanizsára érkezett meg vitéz Imrédy Béla. Viíéa gróf Teleki Béla. főispán kísérte- A mikor kiszállt az autóból a városháza előtt, az utcán összegyűlt hatalmas tömeg éljenezte. A városháza folyosói tele embeiekkjcl. Taps, éljenzés mindenütt. Abban a pillanatban, amint a volt mmfszleieluök, mint Nagykanizsa díszpolgára, első Ízben lépte át a díszes közgyűlési terem küszöbét,nteremben mintviU lamos feszültség, robbant ki u lelkes, örömleli szeretet. Mindenki szinte önfeledten élit fel a helyéről és laps, éljenzés orkánja kisérte a (ertnet betöltő, ütemes- »iin-ré-dy... Im-ié-dy« kiáltásokat.
A; termet zsúfolásig megtöltötte a
gadlsá^ot, az egymás érdekel iránti megértés készségét. l
EZÉRT KELL VIGYÁZNI
a magyar váiasz\'ópolgánságunk sza vazatai leadásánál arra, hogy olyan irányt támogasson, amely alkolnitu-dását megmutatta, A ,piagyar nép. Iránti szeretetét be bizony! tolla é< higgadtságáról tanúbizonyságot tett. Ez az irány Teleki Pál miniszterelnök Iránya. Az a politika, amelyet ö képvisel, a Józanul épitő, magyar temperamentumnak megfelelő al-. kotó munka politiákja, amely eddig is eredményeket mutatott K-I s még lifagyobb eredményeket fog feinvJrJ látni a jövöbeii- Mert nem « szélsőségek politikája hozta nekünk vi.sz-szn a Felvidéket és a Kárpát iljál, nem á szélsőségek politikája emelt ki bennünket a gyilkos elszigeteltség légköréből, amely a trianoni békeszerződés aláírása ulán szinte, megfojtassál fenyegette az őrszavak nera,
város köztisztviselőinek küldöttsége, amely, a lakbéi-oszlály ügyében kívánt közbenjárást kémi Imrédytöi, Nagykanizsa díszpolgárától.
Dr. Krátky István polgártnestcit köszöntötte vitéz Imrédyt, nüut a város díszpolgárát. Erre megint percekig á\'lva zengétt-zugolt u teiemf-ben az ünneplés, az »im-i*é-dy« ké* rut. , j
A polgármester beszéde
— Nagykanizsa büszke arra, mondta a polgániieder, hogy fejlődését « polgáir,ág békés alkoíó munkájának köszönheti és éppen ezért ugy érzi, hogy ez a város önmagát tisztelte meg, amikor díszpolgárává; választotta az ország első dolgozóját
a szélsőségek pdll\'lkája építette ujjá a magyar ipart és kertvskedelmet,, erösi\'etie m2g hadsci-egünkct, hanem a józnn\'hlggadiság, n magjyars tisztesség politikája. Miért változtatnánk ezen a politikán, amikor a Trianon után eltelt husr. eszt"ndő bizonyítja, hogy ez eredményes volt s hogy nem csak n külpolitika, vagy a kereskedelem és iparpolitika terén tud sikerekét fclmulatnl: hanem meg tudja valósítani a kényesebb társadalmi reformokat is.
Az elkövetkezendő pünkösd minden bizonnyal a kormány nagyarányú győzelmének is ünnepe lesz-Mindannyian, akik a haza :orsáért aggódunk éi ezt a rsmzetel vérüuik-kei, munkánkkal ért odaadásunkká szeretjük, Teleki Pár-gróf .-nagyara, nyu győzelmét kívánjuk \\és jósoljuk, mert az ő politikájában iéljiuk a sikeres i-eformok utján továbbhaladó magyar jövendő legbiztosabb zálogát- , | I
ÉAUA1 KOZLÖNV
(zajos ünneplés \\ az országol építő, országol gyarapító, keresztény, népi. szociális politika szellemében mun-kálkodó miniszleielnököt.
Újból kflörl ünneplés közl*.\'ii mondta el a polgármester, hogy vitéz Imrédy Béla díszpolgári oklevele átvételekor kijelentette, hogy; ezentúl kanizsainak is érzi magát és ilyenként kivan gondoskodni is Kanizsáról.
— A kegyelmes rjr ezt az Ígéretét már eddig is több esetben beváltotta, — mondta a polgármester ujabb tapsvlhor közben. ¦
Ismertette ezután a polgármester Nagykanizsa évtizedes hucát a magasabb lakliérosztály érdekében, majd így folytatta:
— Hogy mi mindig ellenzékiek voltunk a múltban, UtdjfJk, ennfekí nagy szerepe volt nbb-in, hogy Kérésünk mindeddig nem teljesült- De mi ezt az okot meg akarjuk szüntetni. (Helyeslés.) -p-
Aladtn végűi a polgármester a kanizsai köztisztviselő-társadalom mef. morandumát Imrédy Bélának, akit ekkor a terem közönsége újra felállva hosszan ünnepeli.
„Szívesen járok el a kanizsai köztisztviselők lakbér-ügyében"
zott feléje. Hegyi Baba, két kicsi magyar ruhás gyermekkel, formás! kis köszöntő kíséretében rózsacsokrot nyújtott ót vitéz Imrédy Bélának, aki azután helyet foglalt a hosszú asztalnál.
Vitéz Imrédy Béla n következőkben válaszolt a polgármester szavaira : j "
— igen, mondta, bizonyom fokig kanizsainak érzem magamat. Volt is már alkalmain néhány kanizsai kérdésben eljárni. (Éljenzés.) Sziveién tettem, mint e város díszpolgára. A pogármesller Ur Nagykanizsa számára is kért a szeretetemből. Örömmel teszek ennek eleget, meri a szeretet nem fogy ki, minéi többet szét osztunk, annál több van belőle.
— Nagyon szívesen járok ei a kanizsai kőz liszt viselők lakbér-ü gyében- Tudom, milyen mostoha körülmények közé Jutott ez a város Trianon következtében- Látom, hogy mégis fejlődik, pzerezlc a mo-doni város első lí/Jtételét, a viz- és csatornám öveket, külsejjében egyre, csinosodik. Kész örömmel teszem tehát magamévá a méltányos kérést és tolmácsolója leszek annak illetékes helyen, mert
ez nem osok • köztisztviselő-társadalomnak, hanem az egész város további fejlődésének érdeke,
fel fogja lendileni a jobb lakásviszonyok folytán nz építkezési kcd-i. vet, munkát ad iparosnak, forgóimat a kereskedőnek és az egész gazda, sági körforgásnak. Vannak, tudom, nehézségek, melyekre a polgármester ur is célzott, de azokon lehet segíteni. A város terjedelme, haíár-mentj helyzete, erős élniukarósa olyan érv-tömeg, amellyel felfegyr verkezve szívesen megyek ezzel a kéréssel a pénzügyminiszter elé-(Helyeslés,) ígérni nem szokinm, de amit igérek, megteszem és
ebben az ügyben ugy járok el, mint ennek a városnak polgára.
Kitörő helyeslés után igy. fejezte be beszédéi vitéz Imrédy Béla ;
— Kívánom, hogy minden kivan-ságx ame\'y Nagykanizsa polgárságának javát szolgálja, • minél előbb és minél tökéletesebben teljesedjék.
Ezzei a küldöttség fogadtatása!, tomboló, lelkes" ünneplés közepette befejeződött. t
A keresztény nöegyletek teája Imrédy tiszteletére
Fél halkor érkezett meg vitéz Imrédy Béla n főispán és a város vezetőinek társaságában a Kis Röyal földszinti termeiben tiszteletére rendezőit teára. A termekben minden asztal, minden szék foglalva volt; nagyon sokan nem is tudtak helyet foglalni. A házigazda szerepét P. Gírfusz Vtktorin plébános töltöttébe, t. i. a teát az összes keresztényt nöegyesületek együttesen .rendeztek Nagykanizsa díszpolgára tiszteié lére-A terembe lépéskor percekig "tartott a lelkes ünneplés, \'zúgott az »Im-ré-dy« kiáltás és Imrédy csak á\'lt, állt mosolyogva a szeretet-ár*-datban, amely mfndfeufeJöl sugári
Beszéd nem hangzott el a tea alatt. A plébános és a polgármester végig kalauzolta Imrédy Bélát az össze* asztalok körül- Imrédynek min, denütt voH pár -udvarias, szerétébe méltó szava ft bemutalásoknál, de sok idö nem volt, Nagykanizsa díszpolgára első kanizsai Iá og-itásút kényleien volt rövidre szabni és a féi hetes gyorssal Budapestié ubv zotb 7 .\' ,
Vitéz Imrédy Bélát az egé^z kanizsai társadalom ünnepelte ezen a teán. Ott voltak a honvéd tisztikar áfonyái, élükön a tábornokiiéval. Olt voltak a környék rarl-esnládjai-Olt voltak a város társadalmának vezető férfial, asszonyai, a helybeli és a környékbeli papság nagy számb;m, a kistisztMselökiöl a hivatalvezetőkig, a szabad pályák művelőitől nz egyszerű dolgozókig mindenki \'és mindenki egy volt a szereiéiben, a mely imrédy Bélát, a Magyar Élet vezérét körülvette. ^
¦
Nagykanizsa most már fokozott reménykedéssel néz a lakbér-osztály harcának sikere e\'é. A nagykanizsai KANSz, amely dr. Thojwuy Zsigmond ny. postahivatali igazgató sok; fáradozásával évek óta napirenden tartja a kérdési itthon és nz orszá, gos fórumok előtt, mosl uj lendülettel készíti elö az ujabb nagy oslro-mot lebben a kérdésben. Éppen most kétéve adta átn nagy KANSz-küldött ség Fablnyl pénzügyminiszternek nz első Vmcmoranduinot ebben nz ügyben. Most, hogy vitéz Imrédy pártfogása melleit, bizakodva várja a kanizsai li«tviselölársadaIom, de az egész várié is a sokéves küzdelem eredményes befejezését. . , , , [
»936, nflu, Í1.
Hegedfis György özvegye Hegedfis György egykori választól között
Apró, de Jellemző jelenetek llovszky János falui) kőrútjából
Kedves, igaz magyar uriasszonyn*k mutatnak b«, dr. Hegeilüs György volt nagykanizsai országgyűlési képviselt\'} özvegyének, aki velünk jötl n Mura. keresztúr, Eszteregnye, rigyári kirándulásra, valamint n* horvátlakta köz-ságOkbe, megboidogtllt férje régi kerületének községeibe^ hogy \'ássa a kis falvakat, elbeszélgessen néhai Hegedűs György régi választóival, felelevenítse az emlékeket, amelyek otl érnek még ma is a válásztö[KjIg.írok lelkében. \'
Nem hiába jötl el felidézni a fáj-dalmns, mégis szép emlékeket. A választó |X)lgárok mim! ráismernek. Kalapjukat leveszik fejükről, amikor lm-giktisan elhalt képviselőjüknek a nevét említik. Elfogódottan állok mellette, amint megboldogult férjének hűséges, Immár deresedő hajú választóival )>cszéJget, megindultan nézek arcára, amikor kél könnycseppet látok végig]icre^ni rajta. Értékesebb a két könnycsepp a csillogó gyémántnál, üzenetet visz, istenhozzádot monii Hegedűs György képviselő urnák a túlvilágra, — aki szónoki beszéde közben hall meg sm szelluidesl.cn, Vagy négyezer választója elötl — s otl képviseli most az annyira szeretett kerületét.
— Azért jöttem et hozzátok^ _ mondja halkOn a választópolgároknak^ — hogy
llovszky János kezébe adjátok azt a zászlót, amely törjem holt kezéből kiesen.
Méltóbb kezekbe nem adhatnátok,
—i Szent elöltem d a zászló,, — épp ezért ne gondoljátok, begy kortedocam jöttém hozzátok — llovszky János személyében méltó ketokbe korúi.
ugyanazokat a célokat akarja meg-^ valósítani, ugyanazok » célkitűzései, mint Isienlien boldogult férjemnek voltakii Magyarország újjáépítései Sicm missziót jöttem én teljesíteni, amikor felkerestelek benneteket; ugy jöttem ide, mintha üzenetet hoztam volna ne klek a túlvilágról. Az autóban útközben clLcszélgelünk,
— Két fiugyermekeni van, — mondja — mindkettői az uram szollemébcn neveltem s most,, hogy felnőttek, nz életnek arra a mesgyéjérc léplek, mely irdatlan küzdelmekben fogja tovább edzeni őket, uapról-nnprn ujabb vo. nást fedezek tol rajluk, melyek meg. boldogult férjem életének tükörképérc emlékeztetnek.
— A nagyobbik fiam repulÖzászlós Szombathelyen. Oly boldog, mert nemrég kupoltcgj\' uj repülőgépet,, el is repült rajta már egyik szomszédos álkimlft s vissza is tért. A másik fiam most telte 1c az érettségit, termesze-
Vasérnap a második kockába rajzoljak a keresztet!
A sorsolás eredminytkinl a nyomtatott szavazó-űrlapok második kockája jutott a Magyar Élet Pártjának. A második kockáim kerül benyomtatva llovszky János képviselőjelölt neve. Minden öntudatos szavazópolgár, aki a Magyar Étet Pártjától várja a keresztény Magyarország ujjáteremtését, a második kocka fölé rajzolja a szavazatot jelentő keresztet. Semmt mást Imi, rajzolni a szavazólapon nem szabad.
llovszky Kanos
lesen tovább tanul.
Boldog ez n hős anya, mert a?. egyik fia magyar repülőtiszt. Nem félti gyermekét, mert tudja, hogy erős kéjek, kötélidegek uralják a magyar ég felett leliegő gépszárnyakot,
Ragyog az arca, amelyen csak most folyt le a két gyöngy könny csepp,, a tnjut gyermekeiről beszél. Az anyai szeretet istenadta öröme olvasztotta fel lelkében a fájdalmat, mely nem. rég úrrá lett rajta,
Két deci vlz Eszteregnyén
Ésrteregnyére robogunk, a falu legelején díszes diadalkapu várja Hoysrfcy Jánost, aki Vozáry .Madárral, a/haea\'. tért Munkács országgyűlési, képviselőjével együtt száll ki virágdísze? autójából.
A diadalkapu alatt a község plébánosa, a községháza előtt a község bírája, főjegyzője, előkelőségei köszöntötték n derék eszteregnycí magyarok élén.
Odaáll llovszky a feherlcrilékes, vi-rágdis>.cs .szónoki asztal elé, hogy elmondja programbeszédét. A torka már bcrekeJt, a hangszálai kifáradtak, öt nap alatt harmínccgynéhányactjk programbeszédét tartotta,
\\Igy esett meg h!áty Iwgy a képviselőjelölt beszéde közben píflauatra hátrafordult s egy pohár vizel kéri. J
Nosza, lett nagy sürgés-forgás, inig egy néne szép, virágos pohárban, — melyet bizonyára az almárium tetejéről vett le, — vizet hozol\', mintegy kétdecirovalót .s odaülő a szónoki nsztalra. |
Erre odament az egyik polgár a község bírájához, alighanem képviselőtestületi tag léheleti, mert halk, de követelő hangon mondotta: ^-=~Btró ur, teremtsen elő akár honnan cgy iiteres üveget! Ml az a két deci víz ennek a nagy embernek?
A fityeházl ellenzéki kertesek esete
Fltyeházán n nagyszámú közönség java része a MÉP utjál tette ma* gáévá, do egy-két ellenzéki fiatal bé-toruuan közbeszólása, no meg kél Uhumnál t. nagybajusza ellenzéki magyarnak borvirágbs hozzászóhiüa jgyO-kezetl megzavarni a képviselőjelöltöt programbeszéd ének kifejtésében.
A\\ csendőr járőr előbb figyelmezte tto a kér kortcst, majd pedig — miután a íigjehneztétés. nem használt — el nkarta távolítani Őket a gyűlés szin-Iieiyóről. * ( ¦
Már vitték Isi Elöl a két lelógó bajuszú atyafi, mögötte a két szuronyos csendőr.
llovszky János észrevette a beavatkozási, ablxisrakilotta beszédéi, odament a csendőrökhöz s megkérto őket, hagyják csak itt, ne vigyék el a két ellenzékit, akik szemmel láthatóan megnézték u kortes-boroskancsó fenekét, hogy hallgassák végig; ők í-s a zászlóbontást. Tisz\'eli ő mindenki nek a politikai meggyőződését.
L\\ zászlóbontás ulán nztán meglepő kép tárait elém, nliogy indulás előtt a nagy sürgés-forgásban, az ünneplő tömeg sokasága közi a kocsimai kerestem. . .(
llovszky János két kezét szorongatta (i két atyafi s oly szeretettet bucsuzV tak el tőle, mintlia vagy husz észten -dcjo ismernék. /
—. Jöjjek csak el hozzánk barmikor képviselő ur kiáltották ütáua„ — mindig szívesen látjuk | f .
MI lesz TótországgsI ?
Vozáry Aladárral, a Felvidék hős képviselőjével beszélgetek Rigyácon közvetlen azután, liogy elmondta beszédét.
Minden mozdulata acélos, tekintete parancsoló* szavai ércesek a mágia
\'I Muraszemenyénél a tavalyihoz hasonló óriási árvíz pusztít
1936, mttat 27.
Esíkopenyek
ittgy választékban
\'s-xomol.anyiwial.
a legk»t\\etleftebb emberek egyike a világon. Elmondja,, egyeneseit azért Jött 1« Munkácsról ide Zoláim,, hogy ill, választópolgárai melleit is llovszky mellé álljon, mert kevés hozzá hasonló tetterős, alkotni tudó férfi terem Csonkamagyarországon. Csak azért utazott lo Munkácsról egyenesen /.aUha, semmi másén.
— Képviselő ur, — kérdezem tőin ~ I milyen érzést váltott ki a felvidéki agyonsanyargatott magyarok lelkében a fölszabadulás pillanata?
— Egymás nyakába borultak, ölel. ték, csókolták egymást arok is, kik életükben legelőstör találkoztak. Nincs i hó,, aki -leírná, nincs festő, aki ecse-, telni tudná azt a kőnuyes órómei, iimit hust eíelmdö keserv fájdalma váltott ki a felsMbadulás hallatára belőlük.
— Cs Tótország?
— Tótország — Magyarorsiág ínat, A népnek csak egy csekély hányada
— kiket még Massaryk bolondított el B«nes!.*l együtt — jár most is a régi, hazug cseh politika léle^esitöjén. Oda fogja vinni őket ez a politika, ahova Csehországot is vitte: a felszámolásra, i
Az egyetlen korpavári ellenzéki: — & bitóik kakasa
Nmh tudom már melyik községben, do alighanem Korpaváron történt az alábbi eset.
Ctlfra, hoinokkomárpmi hagybiró,
— kl a szomszédos községekbe is elkísért bennünket — állt a bírói ház uds-arára épített szónoki emelvényen, amikor a biiöné kakasa olyan har-sány kukonákolásba kezdett — minden nicginBajyar&sjhsttó nélkül, — hogy majdnem rnegzavsnta a lelkes hongti-tatu tizónokot,
— Hess, te alávaló nsitazavaró! — kiáltotta \'felé egyik atyafi.
A másik oda hajol hozzám « a kivetkezőket suttogja a fülciulio:
— Látja urain\', ez a kokas ai egyet-Icn ellenzéki itt közöttünk. Szobit fogok a Mrónónak, vágja el a nyakát, hogy a képviselőtestület tagjai papri-káskokas gyanánt még ma oste megellessék, írja csak bele az újságba egész nyugodtan, még ma n< fogjuk enni. Szívesen látjuk magát is a la-korttároj föltéve, hogylia nem oilcn-zékl.
Szót fogadtam, megírtam, do a lakomára — sajnos — n«m melicttein cl, mert pár nerc múlva tovább robogtunk a másik község határába.
KUNGL LAJOS
Mérsékelt északnyugati izél, változó felhőzet, több helyen futö-•ső, a hSmértéklBt emelkedik.
A Meteorológiai intését aatyteahtseJ lüegftgyolöállorűáaa Jelenti i
Hőmérséklet tegnap tmUs 9 érakor : +12,2 ma r««gel +12-4. délben 4-156
Caenttdék 0-0
Az asszonyok oly makacs bél-reketf€séfiél a régóta bevélt. tisztán természetes .Ferenc József*\' keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — különösen ajánlatos, mert hatásában megbliható es rendkívül enyhe, — Kérdezze meg orvosát.
Muraszemenye, május1; 26 (Saját tudósítónktól) A Mura I a nagy esőzések következtében isinél kilépett medréből, \'Muraszemenye, Murarálka községek határai a szeny-iiye;cn hömpölygő áradat ismét el-
jelentette a Zalai Közlöny, hogy a keszthelyi csendőrség újból leszállította a nagykanizsai fogházba Bri-zek Tibor kanizsai származású fiatal embert. Buzek egy ízben már megismerkedett a kanizsai fogházzal, mert Lipótmezőn egy műkedvelői előadáson szerepelt főhadnagyi jelmezben, igy lefOnyképezíctlc magát és ezzet a fényképpel, mint rokkant főhadnagy végJglcoJ dúlta a vidéket-Buzek most azért került ismét a régi fiaink közé, mert a tábori püspök ht*j mis ajánlólevelével mint tiizkárosult megjelent a keszthelyi hercegi tit-
Olvasóink tájékoztatására az alűb-biakban közöljük, hogy melyik utca. hova tartozik a szavazókörök beosi.-tásában. I ,
I. Szavazókör:
Szavazatszedö hely: Arany Jé-noB-u. 5. sz. elemi iskola 2, sz. tanterme.
Ide tartoznak: Árpád utca, Báthory utcay Cserrö hegyközség, Teleknti cr-dőslak, Erzsébet tér, Herkules téglagyár, inkcy sírbolt, Magyar utca, Máv. 115. sí. őrház, Vágöhidi utoa.
II. Szavazókor:
Szavazatszedö hely: Arany Já-noi-irtoal óvoda.
Ide tartoznak: Arany János utca, Garal utca, Józser főltcrreg tttcftt, Kazinczy utca, Királyi Pál utón, I\'il-sudszky utca, Rákóczi utca, Sikátor uIca^ Vörösmurthy utca.
III. Szavazókör:
Szavazatszedö. hely: Rozgonyl-utoal elemi Iskola 9. sz. tantestületi szoba.
Ide tartoznak; Huuyadl u\'ca, Kinizsi utca, Kölcsey utca, llozgonyi utca, Sugár ut.
IV. Szavazókör:
Szavazatszedö hely: Potőfi-utoal elemi Iskola 2. számú tanterme.
Ide tartoznak: Attila utca, liőlvös tér,, Honvéd utca, liuszli tér, Petőfi utca, Gycpmcslcri telep, Honvéd utcai téglagyár.
V. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Teleki utot 14. sz. elemi Iskola 2. sz. tanterme.
Ide tartoznak: Bagolai sor, KápoIn« tér, László herceg utca, Lengyel i.a-jos utca, Levente utca, Mária utca, Őrház \'utca, Rózsa utca, Sánci 4itcp, Szekeres József utca, Széchenyi tér, Tavasz utca, Teleki ut.
VI. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Zrínyi Mlk-lós-utoal polgári fiúiskola fsz. baloldali 1. sz. tanterme.
Ido tartoznak: Bajza utca, Bocskai köz, Batthyány utca, IX>ák tér, Kisfaludy Sándor utca, Kossuth Lajos tér, Kórház utca, Szent Imre herceg Ufcá, Szcntgyőrgyvári utca, Zárda utca,
Zrínyi Miklós utca. Alsó erdei erdös-
öntötte- A tavaszi áradás ezúttal is Igen nagy károkat okozott- Az áradás méreteiben csak kevéssel maradt alatta u rrtult évi óriási áoiU-nek. i \'
kárnál és tőle segélyt kért- A turpisság azonban kiderült és amikor Buzek ujbói jclejntkezett a hercegi titkárnál, a .csendőrség kezére került. Dr. Ahnássy Gyula vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte. Bűnek fcl-fotyamodott \'és a törvényszék, miután Buzek egyszer már elmebeli megfigyelés alatt állolt, ugy határozott, hogy újból elrendeli elmeállapotának megvizsgálását. Buzcket eset leg fclszállitják Budapestre a megfigyelőbe. A tőrvényszék hozzájárult Buzek fogvat art ásóhoz.
lak, Barakk.telep, Felsösánci major, Ffflréno major. Honvéd kórház, járvány kórház, Károly laktanya, Me«0i malom, Récscí Máv. állomás, Szal»ad-hogy, Máv. vasútállomás, Vásárállási major, Viktória téglagyár, Máv, Bt, 05., Öli., Off., (Y*/«¦> 09., 70. számú Őrházak.
VII. Szavazókör:
Szavazatszedö hely: Szent Imre heroeg-utoal óvoda.
Ide tartoznak: Csányi László utca, Fő ut, Horthy Miklós ut, Király utca, Szemen utca, Vár ut.
VIII. Szavazókör:
Szavazatszedö hely: Véosey Zslg-mond-utoal elemi Iskola IV. lonny-osztály tanterme.
Ido tarbeznaki Babochay György utca, Csengciy utca, Hajcsár uhu, Só utca, Vasút uti-a, Véosey Zsigmond utca, Wlassies Gyula utca, Tárház utca.
IX. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Templomtéri elemi iskola 1. sz. folyosó 1. sz. tanterme.
Ide tarloznak: Cigány utca, Hajgutú Sándor utca, Homokkomáronii utca, Hunyadi tér, Kismező utca, Körmös utca, Malomkert, Ország üt, őrtorony utca, Rozmaring utca, Szent Flórián tér, Szent Rókus utca, Templom tér, Uj utca, Zsigárdi köz, Alsónyirosii erdöskik, Gördóvényi erdöslak.
X. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Nagyráo-utoal elemi iskola tantestületi szoba.
Ido tartoznak: AXsólemető utca, Bajcsai utca, Báb* ulc&, Boiek köz, Fclsőtemeiö utoa, Jakabkuti utoa, Kis-ráo utoa, Nagyráö utoa, Pápai ute», Pivári utca, Ráckcrl utcst, Sze\'ietncki utca, Sziget utca, Tornyos köt, Várasd! utoa,
_;_l_
Imrédy Béla Mura-szemenyén,
Muroszemonyo, május 2f» (Saját tudóslU\'nktól) MurasrcaieoyO községbe ellátogatott vitéz gróf Teleki Béla főispán és vitéz Bíró Gyóigy képviselő társaságában vlléz Imrédy Béla volt miniszterelnök^ akiket u község lakossága igen indejí szeretettel fogadott. 11 órakor érkezett meg Imrédy Béta kíséretével. Elsőnek Szak Irma és lienko Ilona i nagy ami lias kisláuj-ok üdvözölték kedves, meleg szavakkal. Utána Süle Antal mura. szomenyei jáébános köszöntötte, nuijtl a község nevében Tőlgj-es József. Vi-tóz Imrédy Béta elbeszélgetett a megjelentekkel, szóba került
az áltatárak érezhető emelkedése,
ami különösen fontos Zala vármegyére és mégjobbau erre a vidékre, Tlz perces tartózkodás uUn nagy ováció tnet-lett autóra ült és tovább utazotK Toi-nyiszen tud klós felé. A kísérettel utazott még dr. Csonipesz Dénes klr. közjegyző és vitáz Bíró Ignáo,

i.*ar m i
Pillanatnyi pénzzavar
Nagykanizsai szerző filmje
Szenzációs éh\'ecetl^ lesz része pünkösd hétfőjén, kedden és szendén a nagykanizsai közönségnek.
Boinutatju a Nép-mozgó Kanizsai József nagysikerű vígjátékát, a .PÍJ.ta-natnyl pénzzavar -t, amelynek fösze-reiüöjo KabQS Gyula, szerei)löt-part-nerei |tcdigvu magj-ar\'színészet prominens sztárjai.
A film a fővárosban és az ország vidéki városaiban hiltetclleu sikerrel futott és a kritika szerint ebben a magvar vígjátékban érvényesül legkülönösebben Kabos Gyula komikust tehetség*.
A kanizsai közönség nagyon jól is-inori a zseniális és szellemes Kanizsai Józsefet, akit nemcsak a csulátU lt*\\i-csolatok fűznek KanUsáho^ de Ide fűzik őt a gyermekkor \'és a diákkor emlékei is, i
Kanizsai JóisOf Írói vénája már itt diákkorában megmutatkozott s már az iskolai évokbcu is beigazolta^ hogy örökölte édesapjának közismert szcí-lemcssségét és kedves humorát.
A i ¦ 111-¦:¦.1111J |jv.i//avari mOgfílme-s.itáso óta már négy fihnszüzséje \\-un kósz«n, amelyek közül egy már forgatás aiait áll a Hunnl" filmgyárban s ami rövidesen meg is kezdi sikeres körútját az ország mozijaiban.- Rüsz-kék vagyunk, liogy Kanizsai József innen száműzik ¦; ltogy aZ Ő sikereiben ml, mint szülővárosa, osztozlui-
tunk.
Hétfőn, kedden Ős szerdán tömegek fognak a . Nép-mozgó pénztáránál tütekední, hog>- Kanizsát József filmjében, Kabos Gyula utolérlieletlen humorában, Szeleczky Zita, lErdélyi Mi-él, Bllicsi, Salamon Béta, petliess Sándor, Makláry Zoltán és DénOss György művészetében két órán át gyönyörködjenek. (:)
— Gi.Hí-* vaunak kök és piros szln-biiii, fehér ruhával együtt moshatók, 8okfibt>4L (.)
Motorvezetffk figyelmébe!
Vozelííi Igazolványok klcseréléséhei szükséges fényképe-let az előirt méretben olosön és gyoraan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
Megvizsgálják a hamis püspöki ajánlólevéllel kéregető műkedvelő„föhadnagy"elmeállapotát
Helyik utca hol szavaz Kanizsán?
1,939, május 27
VMtoMkujM - lUaykanlm
Ktucsem tflehelyel^ Hhc Best kerékpárak, Huojjárli kerftís fona-tok n«gy raktára. —
Me gyere rózsám I
Dénes Gyula a csárdás százéves iubllrumára Irla operettjét. Igy van beimé valami magyaros történés-mag. A jazz és a cigány harcát szerelmi :bonyoda!om is átszövi, mert a híres cigányprímás kezére jazz-karmeater pályázik, de az operettet mégis a klttlnS muzsika teszi élvezhetővé, a szInéBzek játékán és láncain klvtll. Kamlonkay Károly jobb nál-jobb muzsikát irt a szerepekhez és Így bőséges alkatom nyitlk az énekre és a táncra. A lahetöségeket kl Is használták a színeszek. Kallós Éva egészen uj oldalról mutatkozott be. Játékban, mozgásban, sőt táncában Is csupa kedvesség ez a színésznő, aki a francia szobalány után most operettben Is meghódította a közönséget. Bakó Anci gyönyörűen énekelt. Rövid szerepében Is talán eddigi legjobb alakítását adia. Kedves, vidám alakítás volt Hámory Lili Mlcile. Külön dicséret illeti őt és F.rdóoy Kálmánt a pompás táncokért. Erdödy szóló-tánca akármelyik fővárosi vagy varieté szinpadán megállná a helyéi. Egyébként alakításával a közönség neveltetéséről Is ő gondoskodott. Segítettek neki ebben Szakács Árpád, Késmárky és Maral egy-egy jóízű alakításban. Bende László maga a cigányprímás szerepében is a szép, higgadt, finom url játékstílust képviselte. A kitűnő hangú Erdélyi Qyula, az otthonosan mozgó Oellérl Vilmos és Egry Berla egészítették kl az együttest a nagyobb szerepekben. Remek volt minden tekintetben Somkulhy Dezső filmkirálya, aki mindenütt minden szerepben csak tetézi eddigi sikereit. Az irredenta jelenet szép és hatásos volt. Általában a közönség jól szórakozott és sokat tapsolt. A tapsokból megérdemelten kijutott a zenekarnak is. Az Ide gyere rózsám a kitűnő zene és a színészek játéka miatt megérdemelné, hogy pünkösdkor nagy közönségsikere legyen.
_ (g. e.)
A színházi Iroda hlrel:
<•) A FRANCIA SZOBALÁNY pinteken este sieropel u műsoron. A nagy érdekűidéire való tekintettel ajánlatos a jegyekről már most gondoskodni.
<•) CSAVAHUOI.ANY, Erdélyi Mihály ua(ryo|»eretlje szombaton uálidán 5 kor kend szinic.
{•> EGYETLEN ÉJSZAKÁRA firl üottsí iniK burlesikopercltje a
szejon egyik kimagasló eseménye. A
modem srolleines librettó ai illusztris
szerző tSgjóbban sikerült munkája. A tranriásan finom vígjiUeki ötletekkel megírt darabot Losollezy Dezső calp. kofinom omzsitájn íüszerezi. Az előadás remek tempója \'akrobata ügyességű táncai ur. évad legnagyobb siko. réve emelik Ozt a darabot.
(*) Mar most (elhívjuk a közönség ügyeimet változatos PONKOSDI M0-SORUNMU.
A leHgyeMsagigl egyezmény folton-Sásáról Írnak a danzlgi lapok
fUJabb Incidens a danzlgi határon — A német, lengyel ,éa danzlgi sajtó tarthatatlannak mondja a helyzetet
I Varsó, május 26 A péntek i\\\'g(jc\'f lengyel lapok bc-halóau foglalkozunk az -ujabb dau-/.Igl incidenssel és a némel sajtó er-rcvonatkozó cikkeivel. A lengyel félhivatalos lap megálhipllja, hotfy a danctgi helyzet tni-thutatlnnjiá váty mert az átmenő forgalom újból veszélyes lett. (A liesaül haláron szerdára virradó éjjci ugyanis lövöldözi* közben feJlartóztattaJs egy ajtót. Ez az incidens váltotta kl a/, ujabb sajtó-háborút),
A lengyel sajtó a nőmet .sajtóközleményeire hivatkozva ránrjtai ar„ na, hogy Németország óket akar \\Rrnl Lcngyelors/án és a ilyugaU nagyhatalmak közé- ,
Dauzig, május 26 A danzlgi iupok a legutóbbi c:e-(nények után felvetik n kérdésttj hogy van-e értelme aimak, houyfenn tartsák az 1933-ban kötött lengyel^
danzigl egyezményl. A topok vála-la^za a kérdésre az, higy nincs értelme az egyezmény fenntartásának. A félhivnlalos danzlgi lap, a For-posten igy Ír:
Az e>e<niények alán kéj iy tjeiének vagyunk megvizsgálni, hogy fuutiáU-nak-e azok az cJő fel letelek, "melyek 1938 augusztus 5-én u danzlgi-lengyel egyezményhez vezettek- Danzlg irásbnn bebizonyllhatjn, hogy Lengyelország töbl) ízben nem teljesítet-le az egyezmény ben előirt kötelezettségen. Ezt az egyezményt a némct-Jcngyel kibékülés idejében kötötték a nemzetiszocialista Danzig hozzá akart járulni a német —lengyel közeié délhez. Azóta Lengyelország a némcl-ellcnes csoporthoz csatlakozott és igy nincaenek meg nzok n lojális kapcsolatok, melyek a Icjigyci—dnnzfgl egyezmény fenntartását kívánatossá (eszik.
Olasz-némeHapáD szövetséggé! válaszol a tengely a szovjet-írancia-logol szerződésre
London, május 26 A moszkvai angol nagykövet csü-lörtökön Moszkvában közölte Polcm-kinnei Chamberlain alsóházi nyilatkozatát, amelyben Itefelcjili, hogy az angol konnány végleg elfogadta «z xtngnl—francia -orosz egyezményli. Az egyezmény értelmében bármely fenyegetett állam segítséget kérttel a három demokra\'a nagyhutalómtól A nagyhatalmak azonban — a Bajit államok, Jugoszlávia és Bulgária kívánságain — cink akkor avatkoznak be\'e esetleges háb.\'i-js bonyodalomba, hu azt az érdekelt államok kifejezetten kérik! f . Páiis, május 26 Az angol nagykövet az -jj tervel közölte a francia külügymiiijiszton-i*l. Ezután egé^z éjszaka folytak a tanácskozások Pária és London között és sikerüli az egyezmény vég-
leges szövegében Is megállapodniuk-A párl 1 lapok az egyezmény megkötésével kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy annak célja kizárólag védelmi jellegű és nem irányul egyetlen halalom ellen .*em, bokcriéii éle igy nincs. A Figaró arról értesül, hogy [ >
a íz\'ovjet nem szavatolja Ro-rr.anla, Lengyelország A* Törökország határalt, de ;cgitséget hajlandó nyujlanlmeg-támndtnléMasetéu. ¦ I
Egyébként a fcegélynyjjtásm vo-nalkozóan flz egyezmény
valamennyi európai államra érvényes. Keleteurópára azonban nem.
A lapok éitesfilései .szerint az egyezmény formaszerü. megkö\'éséro Június 6-én kerül sor-
Londonnak meg kellett hátrálnia Moszkvával szemben
válságainak megfelelően jött léire? Hangsúlyozzák a lapok, hogy amint a német—oiasz szövetség meggyorsította az angol—orosz tárgy ni ásojjíat, épp ugy a franci"—angol-orosz egyezmény meggyoit,ilja a Berlin-Róma tengely és Tokio szövetségét-
Rómu, május 26 OJasz politikai körökben nagy érdeklődéssel figyelik az angol—fran-űla—szovjet tárgyalásokat. A lapok megállapitiák, hogy Londonnnk meg kellelt hátrálnia Mo.szk\\áv:d szemben, mert a szerződés a szovjet ki-
Behivják az angol légi és tengeri segéderőket
London, május 20 Az angol miniszterlanács tasgnajá ülésén — lapjielentéiek szeriut — ct-liatároeták. hogy a tengeri és légi scgédliaiterVJktet behívják. Ugjautsak szö van a toritoriális r-sa|mtol(lájí bizonyos rőviitcbb időre vali behívásokról, i
Newyork^ május 20 W washingtoni kormány rclbatal-ma/ta Hoosewelt elnököt, hogy a tengeri feltcgyvcrkozésrc ujabb 773 millió dollárt ibrdilsnn. Ebből az ösz-sj.egböl \'?1 hadihajó, köztük két 45.000 tonnás óriási csatahajót és 500 tengeri i"Cpülögéjyct ópilenek.
Anglia kormányváltozás előtt
Ijondon, raálus 26 A londoni déli lapok legújabb Jelentései szerint Londonban 6zami-t;mak arra, hogy nincs messze már
az ido, amikor Hali\'ax lord veszi ál a kormány vezetésé\' Chamberlaintől.
Itiíirnri.
fottAhópiAk gyón és olcsó készítését vállalom.
FIÜH iesi tMié
Nagykanizsa, Horthy Miklós ut 1. Városházpalola. Telefon 179.
ü\'éiíé - film - SíérstaÉ
~ Budapeall levél — Pierre Blanohird,
az ismert francia filmsztár,, nj filin-ben szere|>el, flmely Kcllennnnn t|)o-(«mlier 2-án éjjeli cimü regényéből készfllt. A filmet magyar érdekeltség gyártja parisban. A felvéte!eket u jövő hét folyamán kezdik.
• : \' • h
Különös bemuteiá
volt az elmúlt\' hétea cgjik budapesti prcniicnnözgiiban, l^ neves ij«rvállalat Csábilnl elmen filmet ké-szitWteit, amely sokkal hosszabb a rendes reklám fi inicku él s ezért normális mozielőadáson az apró icklátu-fflmck sorában nem is vetithetö\'. Az iparvállalat a fibjjet keskeny fünoként 6ilukl)an akarja bemutatni. Pesten ogyeficn olöadáson belépődíj melleit mtiuitták be. A gyanútlan ^egyvátsárlók nagyrészt nem tíidták, hogy reklámfilmet néznek nveg. A -bemutató -nak zajos sikere volt.
Budape:
ipes^ten
•gféíilö feli
¦Hotelok c;»lén angol fcnyelvü film készül. A filmet magyar verzióban, nem is forgatják ie. A főszerepet a íiudapesteu is jólismorl John Lodcr nevü angol filmsztár ját-8ia, inig a reiidcfö az Örvény cimü francia film leaüeiöje, lidmoud üre-vllle lesz. , ;
Pünköstl Andor
és I-elkal Ferenc • Délibáb• liminol \\\\j nimszü/sét irtiik, amelynek gyártását erre a szezonra terwzlk.
A Vígszínház
\\ezetöségébeu állilólag személyi vlÜ-tozások lesznek, mert Hoboz Imre hir szerint vis-szavomd és Parisba költözik. Más hirck szerint a "Magyar S/.inlnU \\ezctöségében is változások várnalék, A Terézköruti Szltii>ad, a mely Itoboz Aladár vezetése alatt hosszú é\\cklg rcmokill prosperált, anyagilag teljesen tönkrement. A Pódium kabaré, aindy azért költözött át ciibo a nagyobb színházba,, n*rt húi\'omszázszor játszott műsora iránt olyan rendkívüli érdeklődést lanusitott a "közönség, hogj\' azt a,régi kis li*lyi-ségl,en kielégiteui nem tudták, az átköltözés óta — gyengén megy. Ez volt az oka annak, hogy az átköltözés után kényLcleuek vollak uj műsort beállítani.
Elhízott egyéneknél reggelenként éhgyomorra egy krt pohát természetes „Ferenc József" keserűvíz a belmui.ödést hatbstósan eló-mozditja, az enyagcser>ít letemeeen fokoiza, a zsirmennyiséget megfete-lóen leapasztja és a testet könnyeddé teszi. Kérdezze meg orvosát.
Naptár i Május 27. szombat. Rom. ka\'-Béda ot l\'roteetáns Bóda — Iwael-Szivan hé 9
(trt/.tünlfl nyitva roggd 6 Órátc-1 «sK 6 óráig (hétíl, szerda, péntek délt tío kedden cgöiiz nap n(Sknuk).
— (Főszolgabírói kirendelés)
Dr. Znrubny Lóránd nagykanizsai fős zolgab írósághoz leosztott lb. fŐ> szolgabírót a vármegye alispánja » lelencei Járási főszolgnbiróSLÍglmf mi-deJW tó két lu\'tiv.
— (Növendék-hangverseny)
A nagykanizsai Városi Zcnclskohá-ban aliétcii isméi olyan növendékhangverseny volt, amely kézzelfogható bizonyítékát adta at Intézet fnlnl közöli folyó eredményes munkának. A liang-\\crscnytermel n szülők és at érdeklődik ezúttal is teljesen megtöltötték, A műsoron a kö;dő növendékektől a felsőbb osztályos növendékekig minden hangszer .szerepelt, Valamennyi előadót lelke, taps és siker ösztönözte n további nmnkora.
— (Mégis lesz keszthelyi Nyári Egyetem)
Hosszas tárgyalások után Keszthely mégsem esik el n nyári egyetoinlöl. Ezévben azonban nem a pécsi egye-hanem! a pécsi egyelem toriénoii
és ókortudományi ínléte\'.e rended a nyári egyetemet 2s ezügyben dr. Ke-rényl Károly egyetem** tnuár.i knr| dékán már értesítette ls\\ Kcsztliely elöljáróságát, ahol természetesen migy örömmel votték tudomásul a l»jclcn-tést.
— (FogháiíelOgyelöl lakást építenek az Dgyészségen)
i.\\ nagykanizsai klr, ügyészségen a gazdasági épíllet 6s munkaterem már teljesen elkészült. A belső berendezéssel is elkészültek az iparosok, sugy hogy ősszel már használatba kerül. Ezzel kapcsolatban a minisztérium azzal a tervvel is foglalkozik,, hogy az ügyészség területén háromszobás laloást cs a szükséges inclléklielyisó-
geket építtet a fogliáz felügyelő siá-
mára. libben az ügyben a minap a minisztérium egy kiküldöttje is Járt már Kanizsán, aki kélyssint szendét tartott.
— (Uj tattípiom épDI a Balatonon)
Alsóbélotelepeu a Szent Anna egy-házközség most liatározia el, hogy templomot épít és arra a versenytárgyalást már Ki Is irta. Érdekes, hogy csahr\' balatoni . építészek pályázhatnak. A templom szép, magyaros stílusban tartott kómsos főliojóból, apszisrtiót, oratóriumból és sekrestyéből áll, de ugy lenézték, hogy esetleg rószlelek-ben is megépíthető legyen,, mint o fenyvesi. A munkalatok vállalatba adásáról már u napokban döntőnek.
— (A balatoni enyvet! Iskola)
űgy° már évek óta ¦ foglalkoztatja a liotóságokal és az érdekelteket. Most olyan megoldás került előtérbe,, u mely szerint az iskola Fenyves keleti végéio épülne egy ingyen felajánlott Stadier.te lekre. Ez a megoldás azonban nem elégíti ki a fenyvesieket, mert csak 6—8 fonyódi tan kötelesnek kedvez, inig 50 fenyvesi kisdiák "Ismét 4—5 kilométert gyaiogolliat az Jokoláig. Emiatt az iskola építése való-szlnüjteg ismét elluuódik.
— IvUrktilUUMutlut tekintse meg tnlndin Tételkény szer nélkül. Kopsteto hnlorárfthái.
ZALAI KOZUfiNM.
RETORTA
vasalószín kapimíó nagyban és ktCBiben IflInlaH Emélwt-tti 18. n. iííATeíe«8
Családi perpatvar közben agyonszúrtak Zalaujlakon egy fiatal férjei ,
/Halálos dráma történt Zaioüjlak kozségbeni az áldozat Wlrlh István-A 26 éves gazda, aki enk két hónappal ezelőtt nősült, meghalt ű kanizsai kórházban. Az esclröl »/-áldozat flntal felesége » körházban a következőket mondta-
WJrthék rokona és egyben szomszédjuk, Sznopek Imte fiatal gazda tegnapelőtt annyira ősszezördíiltott-hon a feleségével, hogy a fiatal asz-szony Wlrlhékhez szaladt .segitség-ért. Wlrth István nyomban at Is ment Sznopckékhez és az izgatott
— (Autó-baleset)
történt egy kültoldi ós e{y magyal, autó kőzött Bnlntonedcri esnél., - Az olasz Fkt kor- H Fausto Bngflonl C"L*3 milanói lakos ve. &\'Jr\'\' ictle, aki jobb ol-* dalon hajtott és
igy kocsija összeszaladt \'Horváth József szombathelyi lakos Adler kocsijával, Szerencsére csak könnyebb természetű sebesülés történt„ az Adler kocsi azonban teljesen Összetörött, Az olasz autóját Keszthelyre vontatlak be, az még kijavítható.
EGYETLEN AUTÓTULAJDONOS SEM NÉLKÜLÖZHETI AUTÓJÁBA VONATKOZÓAN A SZAVATOSSÁGI BIZTOSÍTÁST l
— (A pünkösdi üzleti záróra)
Pünkösd két napjának, a Szentlélek eljövetele nagy keresztény ünnepének méltó inegtisztelésckéiit az idén valószínűleg mindkét napon zárva maradnak a kanUsai üzletek. Az ilyen irányban történt kezdeményezést különösen helyénvalónak tartjuk ezidén, első évében annak, hogy a magyar közgazdasági front üzleti arcvonalán is a kereszténység gondolatvilága verte mélyre gyökereit.
— (A kereskedclmlsták torna-ünnepélye)
pünkösd héttőjén délulán 4 órai kozdetlel lesz a Zrínyi sportpályán. Az évzáró tornaünnepélyen bemutatja tudását a szombathelyi tankerület tornász bajnokcsapata i.\\ valamint «*¦ egyéni győztesek is. Ezenkívül zenés szabadgyakorlatok, szertorna, atlétikai gyakorlatok, tréfás staféták, slb. teszik változatossá a műsort. A jcgyek 20 fillértől 1 pengőig már kaphatók nz intézetben.. \'* , ;
— (Holnap: térzene)
A katonazenekar szombat cslc hat órakor térzenél ad, amelyed Farkas; Horthy indulója után egy Strausz keringőt, Suppé: Könnyű lovasság c, nyitányai, Bizet Carmen ábrándját, majd egy Csárdásbalettet játszik ós műsorát az Albrecht indulóval fc-JW t*. i i \' -
— (Qólya a vonaton)
A kóbor cigányok országos ellen-Őrzése során sok bűn őzőt UúA Ita k köztük és 30-ot közülük, egy vasúti kocsira valót Nagykanizsára hoztak a szuronyos csendőrök kiséictél>cn, ahol megfelelő elbánás alá vonjak Őket. Az egyik cigányasszony n vonaton cgészséfcos fiúgyermeknek adott életet. A kanizsai állomásról mentőkocsi szállította az anyát és gyermekét a kórházba.
— TiklatM wag a Kopstoln Bútoráruház állandó butorkiállltésát ízléses ás olosö bátorokat kedvező tlzetéal tel-! tételekkel vásárolhat
— Xisbmnttk* filc sokféle színben magyaros kézimunka részéra, vlosé arabon, ScMtsaáU (0
féi-fíl csitítgatni kezdte. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. Sznopek még jobban feldühödött a l>ékitésre és összevcszclt a Jószándékrj békebiró-viál Is, ennek hívében előkapta kését és Wjrlh oldalóba mártotta. Azonnal beszállították a kanizsai körbátba, de a sérülése oly súlyos volt, hogy az orvosi tudomány már nem tudóit segíteni, meghalt. ,
A klr. űgyé.szség a holttest fel-boncolását indltványozla-
A csendőrség vizsgálatot indjtotta zalaujlnkl halálos dráma hátterének kivizsgálásom. |.
BSztasitsn vetését
Jégkárra
A tlpp-verseny pontállása
Jelentetluk már, hogy az e heti UppeJ&ek kitűnő eiedményeivel megv.éttozott a Legjobh tippelő clm-. ért folyö verseny él-listája- A másor dlk helyen álló Nóvák rjgyanls 9 pontot ért e» é;> igy megelőzte Rím Ferencet, akt ősz óta szilárdan tartotta elsőségót. A tízpontos előny iassaii leotvadt és ma már 3 pont hiánnyal a második helyen áh. Természetes, ez még korántsem jelenti azt, hogy elvesztette az elsőséget, hisz egyetlen fordulóval nagyotváj-toazhat a sorrend, amely jelenleg n következő: ]
1- Nóvák 88, 2. P-im 85, 3. Lászlói H- 82, 4. Vőifalvy 75, 5. László E. 73, 6- Oíenbcck K. 71, 7. Tö(olftFri-gyes 69, 8—10- C\'lráky, Horváth és Horvá hné 65—65 pohllól.
A vericnyt továbbra is megrendeí zük hétről hétre, de kérjük olvasóin kat, hogy csak gyürétlen é* tiszta szelvényeket küldjenek bc, mert a! jövőben piszkos, gyűrött llppekeí nem biréhnk el. . I
köszöeOléseket
Ls javltitokat olcsőn vállalunk
Májon Testvérek
fin oh Htílám nakasletébad
ErzribctUr I.
Sirem lékeket,
ilrtillil. iHiiltiait, Mii nüékmirtt
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kfjfaragómesternél, Klrály-utoa 33. Nagy stranUék-rakttr. Telefon 615.
BUDAPEST I.
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven.
— 17.10 Géczy-Faickas Klára zongorázik. — 17.10 Vitéz Nylry László előadása. — 18.10 Tánctemezek.\' — 10,05 SponköztetnényeJE, — 19.Í5 Hírek. — 10.30 Az Operahái előadása. -A bűvös vadász.. (1. ós II, felv.) He-gényes dalmű 3 felvonásban. .— Az 1. felv. után kb. 20.15 Külügyi negyedóra. A II. felv. után kb. 21.40 Hírek, időjárás jelentés. — 22 Bura Sándor cigányzenekara. - 23 A» 1. honvéti gyalogezred zenekara, — 0.05 Hitek. . , BUDAPEST IL
líí.30 (iyorsirótanfolyam. — 20 Hírek. — 20.25 Felolvasás. — SMX50 Farkas JCnŐ cigányzenekara. — 21.50 • A bűvös vadász.- (III, felvonás.)
BÉCS.
18 Délutáni zene. — 18.50 Hang-képek. — 20.15 Vlgopera. — 22^0 Lapese. — 24 Boroszló.
Szombat
BUDAPEST 1,
6,45 Toma. — Utána hanglemezek.
— 10 Hitek, - 10.15 Ifjúsági rádió.
— 10.45 Mit nézzünk nr«a? -w »2.10 A 2. honvéd gyalogezred zenekara, — 12.40 Hitek — 13.20 Időjelzés, Időjárás jelentés. — 13.30 HangiemCiCk.
— 14.30 Hitek. — 14:45 A rádió műsorának ismertetése. — Ab Árfolyam-birck. — 16.15 Tarka gycmickdéluU\'ui.
— 10.45 Időjelzés, hirck.
17 Iliiok szlovák és ruSzln nyelven.
— 17.10 A in. klr. posta müszald. .tanácsadója. — 17.40 Lcndvui Jóskn cigányzenekara. — 18.45 Dr. Nosz Gyula előadása, — 10.15 Hírek. — 1*1.25 A rádió szalonzenekara. — llí.45 tEgj\' pohár viz.. Vígjáték 3 íelvonas-ban. — 21.40 Híreek, idöjánísjelentés.
— 22 Tánclemezek. — 23 Operaházi
zenekar. — 0.05 Hírek. BUDAPEST n.
17.10 Hanglemezek. — 18 Mezőgazdasági Tolóra.---18.30 Lendvai
Jóskn cigányzenekara. _ 19.25 Turi Elemér csetegése, — 20 Hírek. — 20.20 A rádió szaloniCnekara. ~ 21.30 Időjárás jelentés.
eges. ; t 11
7.10 Vidám lemezek. — 8.30\'RendÖr-
zenekar, — 12 Szimfonikusok. —^13.15
Könnyű zene. — 14.10 BécsröM szóló zenemüvek és dalok. 15.15 Flint-lemezek. -- 16 Dalos délután,
18 Hangképek lemezekkel. -~ 18.40 A munkú dalai és zenéje. — 20.15 Tantest dalokkal. — 22.30 Zicgler (e-norratt — 24 fijféii íiangverseny.
— Saját *rdekélMB ós őrömére ssol-g&Ió meghívásnak tesz eleget, ha a Kopiiolu Baloránűbás fatí mltaUs-klál-lltáaát mesteklnU, vételkónysxer néUxfll.
Rosaz ut sáröa ut •malkttdo vagy hegyi ut
FORD EIFEL ára FORD V.—8 ára
Körzclképviselő :
legmegbízhatóbb kocsija
a FORD.
3.250 P, évi adója: 60 P 8.126 P, évi adója: 100 P
TEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
tűntem
lag? tűzvész pusztít Balatonfüredei.
\\ > Balatonfüred, máj-is 26 (Saját tudósítónk teíefonjelentéso) Balatonfüred nyugati részén eddig még meg nem állapítható módon tüz ütött ki. Az óriási szélvészben a tűzvész rohamosan terjed- A köz. ségnek ez a része hatalmas lángok, bon fill, hogy hogy a szomszéd köz-
iégek tűzoltóságai teljes felszereléssel siettek a fürediek segítségére.
.A község népo, mint a tűzoltóság emberfeletti erö\\ol dolgozik a vész
lokalizálásán. a csendőrség körülzárta az égő terüioict, a veszélyeztetett utcák népe izgalommal menti állatait, értékeit
Egy vallomás szerint szándékosan nyitották ki az elsülyedt tengeralattjáró szelepét
Newyork, május 26 Az amerikai hatóságok minden reményt feladtak,\' hogy a Squalfs buvártiajobati maradt 26 főnyi legénység közül bárkit fs megmentsenek. A búvárok megállapították, hogy a viz pillanatok alatt végzett a -szerencsétlen matrózokkal. A hajót most sekélyebb vízbe akarják vonlaiul, hogy ott folytassák a kiemelési munkálatokat.
A tengeralattjáró egyik gépésze azt a megdöbbentő vallomást lelte, bogy a szel\'"** készakarva nyitót-
léwliéségl
férfi esőkabát 14.50 P
Gyermekről! ák
MgT Tálajitéktai), legolcsóbb áron
Crepdesln hímzett ieán?larnha 3.20 Pwi
Férfi selyeming
4.20 P.im
iiélfái Divatház
HuttLy Mlklóa-iil 1.
JiMlw ttsliuhiu!
1 Zalai líöílöuy Sport tlppverjMje
TIPP-SZELVÉNY „
BekQUHt: -.................
Lakik:...............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményekel hozlak i
DPAC—ZsSE ... (...:...)
KRAC-PVSK . . ....... (...!...)
Hung.—Szeged . . . (._:_)
Bfok-UJpest . . . (...:_)
Nemz.—Kispest . , ... :... (._ :...)
ByttT.-PhabiB . . (...:...)
Taxi • Fradi .... ...:... (...:..)
Bocskai—Szolnok . . _:_ (..: _).
[ TŰSC-Pécsi DV . . (.„¦_)
ták ki. Az egyik újságíró előtt meg is nevezte azt a tengerészt, akire gyanakszik.
Washlagtou, május 26 Két képviselő vizsgálatot követelt a parlamentben az elsülyedt tengeralattjáró ügyében, de a vitát elhalasztották addig, mig a H- osewelt által elrendelt szigorú vizsgálat eredménye nem válik ismeretessé.
A búvárok egyébként ma kinyitották a vasajtót és sz elzárt részben megtalállak a 26 holttestet.
APRÓHIRDETÉSEK
be
tShltl.lln StJ. rutau. 4. ........ 10 mSS,
fillíí, imLiSsíi t*raiM n. 0 Ml., b.lkoin.? uSij SO fiüir, *ilném> Cvíblil «ri . W14».
Hat apró mraukst,\' kerteszeihez is érifi kanizsai; szegény cssládtő bármiféle elknlmsztatést keres, bogy enni tud> Ion adni családisuk, liideklidul ¦ kdado-hlvatalban lebet.
Taaul*1«*air«kal felvesz Scbultr dlvslszslon, Bötvoz-tér 8. *
b5e*3& keresek azonnalra, Teleki •I 4._ »
Egy ügyes bioikllata azonnal fclvéte-tlk Ifoithy M. ut 4. ss., udvar. 1418
ra.nl luda bejárónőt felveszek azon-nsl. Sugár-ut 18-, földszint 5. •
adas-vstbl
Napvédő tuasaavaaat csík |6t vegyen ..........-tby«.-al I. *
Jóo-optikusnak, Horthy I
Firaalrta bizalmi cikk, vásárol)nk SOrleliiél. *
f.jiat.k.sMk.t, legalább 15 Utere*;, hat-nyolc "évest, vessünk. KomtltoL díjasnak, Bkáugasdsssg Palin. *
Jókaiban lev» «aMajkk.o.lt vennék, elmeket a kiadóba. •
Férllkalaaalr divatszlnekbeu, príma minőség P 8-80. Vidi kaUpkzIct. "
Csillárok,
falikarok,
éijellszehrény-lnmptlh
egyszerű és díszes kivitelbea
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nál
Sugár-ut 2. „n
BOX
fényképező gépek
3 tekereg filmmel
10 penge.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
\' Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Megtanítom fényké-pezni, ha nálam vesz fényképerőgépet.
Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül.
11599/1939.
. Hirdetmény.
Érletltem a váron kOjOnsígél, hogy a várod attundfUrdöl ti sportuszodát folyö évi mi|u> hó 28-án léggel 7 órakor megnyílom.
Nagykanizsa, 1939. májút 17.
Polgármester.
Fasték bizalmi cikk, váaárolluk stilai-
Bél. .
Egy nagy díszes antik ágy .Inde Zrínyi Miklós-utca 18.
„PedoBbsikta", szagtstan, tsrtós-tiMáau^ilóazcr. Dekája 2 fillér. Kspbaló
vennék, rljt ín. Butió, Mi-gysr-ntca 131. / 1490
oalatl berendezési tárgyú eladók
Bettlbelm es Uiilb.
1492
LAK4A-OZLBTHBLYISÉO
Iskis SehtUs-áiuház lelett azonnal, ktedo. Bővebbet blsmeiter-•ét «
Kaltaaaakaa vi.vezetékei lak*, kiadó azonnalra vagy aug. l-re, Király-utca 4. SS. •
hAz és ingatlan
Még 17 évig attféMOMt.o kis caladi-bás Jutányos áron eladó/ etetMg kiadó. Sugár-ot 25/b. 1481
Harotstsobés analaíSIbáa: a belváros terllleléu ,aUigósen--;eladó. — Megbízóit: Balogh, Hunyady-u. 21. 1491
Hásrhalialtaf. adómentes furdoszo-báa csslálUházakal, Osletbásakat eladáirs
kosvMItik. Hoiválb, Sngár ut 42.
Sacmtgybrgvyárl begy első begybáton egy kls.uri birtok, 3 szoba, konyha, kamra, veranda és aa össze, mellékhelyiségekkel vallásos családnak ¦¦«¦*. Érdeklődni ugyanott: ozv. Stetnlnger Qyulánenál. 1489
ttotonpém_
Ervaaaatt egy férrlbsróra Ssomolányl-tól Caeugery-ul, Klsfaludy-utcán át 1 Kos-suthterl bérházig. — Kérem i becsületei megtalálót. Jutalom ellenében ad|a le e lap klajóhlvataíápa.
NŐJ fehér kalaaakkal legújabb for-mák érkeztek. Nagy választék. Vlrfa kalap-ailet. •
flgictlaasMMi Ve-
81 Igazolványok klcseréleiénez aztütsé-ges fényképeket as előirt méretben olcsón ¦orsan kész\'tek.\' Vaslagh Béla, fény-- Nsgyksnltsa.
és.gyo kepeax,
Mindenféle kailá-ankát, ujat, ]i-vllást, Jutányosán vállalok. Nóvák kádár, Hblvíls-téi 21. •
a,a*n6la.fák, raasusvab permete->(«ét vállalja: Rózsás,Batthyány-n. 17. 1481
¦¦«fapSMt rnbák eredsti,rajzok .alán készülnek. Fekete dlsatsaalonjában. Hu-
nys4,-u.,7. •
Csányl íózmI ny. detektív magán-ayaamcaát, nieoílöveléat, Infomálátt vállal. Csán^-u. 28* . •
Mlnoíirnapl ksveleséaböl 6sszcgyu|ISB h&fyemtsy régi vagy nj tömegekéi, magyar! és kllltoldlt, feloszUlott gyU|temé-nyéket bármikor megvételre kereiek. — Sarbarlts Lajos, a ZaUI KoalSny I. sser-keszlóje. Érdeklődni lebet telefon 78. sz. vagy személyeset* .mindennap d. n. 6—7 óra kosfitt.
ZrlLHI KÖZLÖNY
KM|«:„Mzaaida.áíIH. í. Hagykailzas". foldóu kiadó: Zalai Király. , Nyomatott: a ,,Blli»E*uiisl,^,r.if4styM«)lís«\'1
aysBáájábsa ka,yluialzsáB. (rfyoaiditrt IsMi Zalai tUrelyJ
KÉPES
A ZALAI KÖZLÖNY fflRADÓJA
Franco tábornok u madridi győzelmi (elvonulás alkalmával megszemléli a német önkéntes pilóták csapatát.
Itadlókép ai angol királyi pár quebekl Ünnepélyes fogadtatásáról. Az angol palesztinai fehér könyv az arabok és a itidók tlltakoiá-
iát váltotta kl Jeruzsálemben. Ismét véres xendülé-ck törtek kl a Szentföldön. -
.1(1 BJB
U,\'.., i Ml,-..-, i 1. ..\'I
könyvet ingyen WtÜdQnlf. Clmi
vAnczaQtAb Hudapeit, 10-«n uoita
w
A kaposvári aardo ovodAiul nlkcrült clóadin
VANCZA
SÜTŐPOR
Mlittliori-t repöWpíp-(íyárat.
Sónvl Hugó (ivnlün\'siiRl tábornok, a lioi.védiíg Wpanincinoka, l\'ín\'iílló\'agü- Ivoriniinvzii Vr képviselője- letesil a Kormanyió I kojiorilJAl n Hősök Emlékkövére,
üróf Teleki Pál mlnUitcreliiok a .lei.te.. wpttWlwpo
A Fuluszövctség magyar-nímet, dán gazdaUKi csereakciójának magyar gazda lllal clutazaiuk előtt tisztelegnek az Ür.sáKta>t[ó előtt. Középen Schamll Krtroiv, a Faluuovetiég társelnöke, tőle Jobbra Teölgyes István Ügyvezető
A „Kassa" tengerjáró motoroshajó ünnepélye, vízrebocsátás.
Jelenei a Magyarország—Írország (2:2) mérkőzésní.. Az it kapui véd.
s ö v ö g a -x, n a a a g
A szőlőmoly, a szőlőtermelő nagy ellensége nemsokára mutatkozni fog és megtizedeli a szépnek Ígérkező termést. Még virágzás előtt, bimbózás idejében kétszer permetezzük meg a fürtöket. E célból legjobb 100 liter vízben \'/> kg gálic, \'/.kg mész és \'/¦ kg ARZOLA-ARESIN-DARSIN.
Ha a fürtökben virágzáskor még mindig mutatkozik hernyó, sürgősen porozzuk meg a fürtöket DIPOR-KILKIL gyorsan ölő bőrméreg porozószerrel. E porozószerek emberre, állatra veszélytelenek és nem mérgezőek, mint a nikotinos permetezőszerok. A balesetek Így teljeser. kizárhatók.
Nyomatait Tolnai Nyomdai MOlutéx.t é. Kiadóvállalat HL mélynyomó bOrtorgÓBépdn Bodapwt, VII, Dohány uoea 11 Feleli. aitrtiomS <• kf.dó i Tlmáry Mihály.
79. Évfolyam 121. stillt
Nagykaniiuui, 1989. mijtu 28. vasárnap
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
bt tdjdohhablt FM 5. t_ tntorlf ArfáhlhMp délután.
¦OLITIKAI NAPILAP
felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
EISHielísl ári : egy hir« I pengő *0 Sxerkeutőiágl í» klidóh tritili telefon: 78. u.
A sorsdöntő „vagy-vagy" elérkezett
(bl) Holnap, a lelkeket megvilágító Szentlélek pünkösd-ünnep én tyggykanlzsáriak és szé\'es c hazának döntenie kell a saját sorsa jpetelllj. Hosszú Időkre szóló döntés lesz, kiút akkor f*3 lesz belőle, ha — mint annyiszor a maliban — Nagykanizsa é:i a hozzá tartozó vidék csakhamar arra ébredne, hogy megint csalódolt, mert megint \'nincs a kerületnek n kerü\'eltel Is törődő képviselője. |
\'A mai magyar é\'et nem csak politikából áll. A ma politikája mái* maga az élet és éppen ezért a politika ma beleszól minden napon mindén réletmegn\'yilván-jlásunkba- Az jéléf-tűnk pedig ma mjindkn percben! nyersen és egyszerűen kenyérharc, gazdasági eröfeszt\'és, gazdasági fcér-> dicsek tömkelege. Ez a kusza töm-kjeleg von ráncokat a családfenntartók homlokára és ez teszt kora-öregf gé önálló existencia után sóvárgó Ifjalnkat. Az eszmék nagy harca is elsősorban a gazdasági életünk siva. tagjait világítja meg fényszóróival és a kenyér, a föld, az adó, a fk aetés, az elhelyezkedés nagy gondjain keresztül igyekszik megnyerni iríagWk az emberek Jeliét. Azonkívül pedig az eszmét, a keresztény magyar jobboldali gondolatnak minden téren való érvényesülését dsm lehet megvalósítani, ha nem a gazdasági élet-kérdések szilárd nlapjii!; ru építjük azokat. , , ; t-. \\
Politika és gazdasági élet ma egymástól elválaszthatatlan. Az érvek,, amelyekkel biirmolylk párt kortesei nz egész választási hadjárat alatt dolgoztak, ezt éppen eléggé bizonyítják.
Jót gondolja meg tehát Nagyk^ nlzsa és a hozzá tartozó 36 falu minden szSavazópolgára, hogy rrfj csinál holnap az urnák előtt.
A gyermekiéiért felelős mtndenkj a szavazatával! Az Ö sorsukat jövendőjüket is törrkretiehctjük most, ha a Józan ész helyett a felszjíottln-. <fci!atok érzés-tömegeii-e hallgatunk !
Mi kell a gycrmekeliiknck ? És ml kell Önmagunknak is ?
Mindenekelőtt rend & nyugalom kell ebben az országiján. Rend és nyugalom, mert ellenkező ei.ctbcn sohasem Indul itt meg az épiíő munka ; akkor pedig sohasem lesz kenyér a legszebb elgondolásokból, a legkeresz\'ényibb, legszoclálisabb törvényekből sem. i j
Még nagyobb szükség lesz a rendre és nyugalomra, ha Isten végzése rujabb nagy erőpróbát szánt &urópa"1Sorsául. Ebből az erőpróbából nem maradhat ki Magyarország sem, amelynek Európa még s.ikkial1 adósa. Ezt az adósságot behujtani a viharban helyünket rnegállal . csak ugy tudjuk, ha fegyelmezett rendekben egymás mellé és nem egymással szemben sorakozik minden magyar széles e hazában. Ha visszavonásban talál bennu»keta holnap, akkor isten legyen irgalmas nagy magyar álmainknak és oiváguukiiak. A
magyar földet egy.zer már elözönlötték a határokon túlról Ide pislogó haduk és kör ül tűzdelték trianoni keresztfákkal az raj magyiir határt. Akkor is azért sikerült ez, mert forVa. dalmi széttagollság kábulatában érta ezt a nemzetet az idegen nációk rohama. És ennek a kábulatnak sok jele ismétlődik mai napjainkban is-Igaz : -~ vannak nagy és erős, feltétlen megbízható barátaink, olaszok németek- De a barátságunk nekik is csuk addig érték, "míg mt magunk valami értéket, erőt képviselünk az európai erők próbáján- Ha szélhullunk, ha egymást marjuk válságos órákban is, akkor a barátaink se tudnak mit kezcíenl velünk és jaj lesz ennek a még mindig csonka hazának, ha egyedül marad egy esetleg elkövetkező, naiiy ourópaívl-har e>etén. Sodródó falevél lehelf nénk csak akkor, zsákmány, mint voltunk 1919. vörös mákonyának forradalmakor, l Soha tehát ekkora felclőíséggel
nem szavazott magyar polgár, mint 1939- pünkösdjén. i
A husz esztendő előíll tanulságok ébredjenek fel és ébresszenek fel minden lelkiismeretet és sikoltsák be-e a saját harclzajukba beleslkef-tftlt fülekbe: | , . !
— A vesztedbe rohansz, magyar,, ha nem egymásért, hanem egymás-ellen politizálsz I A vesztedbe roH hansz és magaddal rántod ezeréves\' hazádat! A politika nem lehet önh magáért való cél! A politika csak eszköz- Cél csak egy van, csökegyetlenegy : —- haza és benne a haza minden hűséges, igaz gyermekének mai és eljövendő sorsa !
a
Eléghez erő kell, az erőhöz pedig gazdasági rendezettség is feltétlen szükségesség- Ha nincs , .kenyér, nbics gazdasági biztonság, nincs vállalkozás, nincs munka. Már pedig a világ minden, még oly gyöt, nyöiíí politikája is terítetlen, h» csak éhes szájakkal, munkát!miségi-j ban e\'ernyedt izmokkal, rozsda\'mart szerszámokkal i-endelke-\'.ik.
Kiknek a kezére kell biznl tehát a ma magyar politikáját ?
Senkire azok közül, akik lenézik a munkát és lenézik azt Is, aki egyj munkában, alkotáslázban eltöltőit! élet tapasztalataival kér szót magának a dolgozó tömegek politikájában. Akinek egy kereskedő még ma Is csak »krejzlcros«, aíUnek egy gazdasági szakember >nem imponál*, akinek a keresztény magyar kereskedelem évtizedes harcosa és a hatalmas Baross-szervezet megle/enik tője ma fs csak »porccllángyáros«-~ annak a véleménye megszűnt szám bavehctö lenni az ruj, a keicsztény, a magyar é\'et kialakításában. A holnap Magyarországa a nrunka orszá-Iga lesz s aki a keresztény magyar nrunka, a keresztény magyar termelés, ipar, kereskedelem sáncait jó-elöro kiépítette, az lesz a holnap Magyarországának igazi értéket jc-i lentő politikusa; az lesz, aStj gáz; daságl erőket támaszt, er/üjt ószji yze és alakit életté a holnap vetésc-J re váró magyar ugaron- \' |
Igenis, a >poroelí ángyáros* a jeV-\'ö Igazi magyarja, a dolgozó, „ semmi munkától nem fázó magyar!
A nagyhatalmak rá akarják bírni Varsói a danzigi kérdés békés rendezésére
, i ¦ 1 i Paris, májas 27
A francia sfljfó élénken foglalkozik a lengyel—német feszültséggel és annak kihalásaival. A lapok felvetik a kérdést, hogy mikor és mj-lyen eszközökkel akarja Hitler dűlőre vinni a danzigi kérdést.
A francia lapok nagy fontosságot tulajdonítanak Főrster danzigi nemzetiszocialista vezér németorsági utjának, aki Hitler kancellárral folytatott megbeszéléseket. A lapok azt hiszik, hogy Főrster további utasításokat kapott-
; JLondon, május 27 Londonban ijgy értesültek, hogy a nagyhatalmak erölbsz^tésejket teszt-* nek a danzigi kérdés békés rendezése erdőkében és nyomási gyakorol uak Lengyelországra, hogy Varsó Járuljon hozzá egy Némclországra nézve kedvező megoldáshoz. ;,;
! Varsó, május 27 Kattovlceból a lengyelországi Ifjú németek pártjának elnöke ujabb kél beadványt intézett a lengyel kormányhoz. Ezekben leszögezi, hogy egyre több németet tartóztatnak le Lengyelország nyugati és keleti részein. A letartóztatottakat elhurcolják és napokig, néha heleklg senki nem tudja róluk, merre s hol vannak- ? i ..J
Aláírják a francia- török egyezményt
í Párt, május 27 Az Ouvre értesülése szerint a francia—török egyezmény megkötése előtt már semmi akadály nincs. A tárgyalások sikeriel jártak .és az egyezményt már a jövő héten aláírják. [ , t i. I • I
Tltnlescu közvetít Románia és a szovjet között
í Párls, május 27 A francia fővárosban nagy feltűnést keltelt, hogy tegnap Bomiet külügyminiszter fogadta Titulcsciit, A lapok értesülése szerint a bukott román államférfi visszatér Romániába és Károly király őt akarja megbízni, hogy Moszkva és Bukarest kőzött a közeledő lépéseket megtegye-
Elmarad a világ lengyeljeinek varsói kongresszusa
A külföldön élö nyolc és fél millió lengyel küldötteinek vllágkongtesszu sát akarták a közeli időben a Ieii^ gyet fővárosban megtartani- A kül-külföldi lengyelek világszövetségének vau-sói központja a kongresszust;
lemondotta, azzal az indokolássá^ hogy a Jelenlegi helyzetben az útlevél, deviza és más nehézségek miatt a kongresszus, amely a kiil-, földi lengyelek szolidaritását akarta kifejezni, »em lartható meg- , ,
Paris és London egészen Moszkvához Igazodott
, Párls, május 27 Paris és London kormányai minden tekintetben elfogadták a moszkvai ajánlatot és Így a hármas egyezmény mindenben a szovjet óhajának megfelelően jött létre. A szövetség tűimére te zettebb az 19ll-es antant-szövetségnél, mertaz azonnali segély-
nyújtás elvén alapszik minden támadás cselére. ( ,
Sztálin egyébként -- mint moszkvai jelentés mondja — a közeljövőben 5\'alakitja kormányát. A hir szerint Molotov külügyi népbiztos távozik- - - ,
Az olasz önkéntesek hazaérkeztek Spanyolországból
[ Róma, május 27 Gadis kikötőjébe megérkezett a tíz olasz hajó. A spanyolországi harcokban résztvett olasz önkéntesek zöme ma visszatér Olaszorságba. ,
Vasárnap egyébként Rómában su*-ha nem Játott hatalmas női felvoauH lás lesz- Olaszország minden részéiből 70.000 fasclsta nő érkezik Ró-\' mába, ak^k felyoufilnak a DuceelŐtl
BÁLA! KÖZLŐNV
n »porcelIáiigyáros« lesz o holnap magyarjainak típusa, aki odjaAÜ a p"jlt mellé is, a mübelyasztal mellé is, a gyalupad mellé Is, — mindegy hova, de dolgozik és nemzeti érté. ket gyáraplt a munkájával. Igenis »porceBángyárosók< kellenek, mert csak ha lesz minél több keresztény magyar keiC-kedő éi gyáros, ftkkor szihilk meg a magyar urhatnámtJóg pntópflljalnak\'ugyiK \'végze(csensokáig tartott uralma s csak akkor lesz meg az lé\'-et linknek kereszténnyé és magyarrá való átállítása,
Ma nem jogász-poHtlkára, nerrí születési előjogok tekintet nélküli érvé nyesMesére van szükség. Ma kel 1 a jó magyar gróf éppen ugy, mint n jó magyar munkás, a boltos éppen \'agy, mint a jogász. EmUírek, ntögynrok, keményen gátállók kellenek mai (Az a vpio.xeílimgyároíí\' pedig, aki Kanizsa jelöltje, két évtizede áll a gáton les nem torpant jmeg soha. Két évtízfcde éplli nzft*^ amit ezren és ezren az új politikusok csak most fedeztek fel. Ls annak az építkezésnek, amit ez « »por-cellángyáros* végzett, eredménye van- Egyik eredménye éppen az* hogy szót, szárnyat és é\'etjogot kapott az a keresztény gazdaságpolf. Ilka, amely a ma sok uj politikusának elvet és éi-vényesülést adott, &z fjj magyar é\'etnek pedig fundamentumot jelent.)
Akik ma jönnek és nem tudnak egyebet felmutatni, mint tengernyit elmondott szót, tervet, ábrándéi érhetnek-e aimyit, mint az a jelölt, dki mögött egy delelőjén lévő férfiélet szakadatlan munkásságának hatalmas közéleti eredményei állnak ? Szavak kellenek-e Kanizsának esi a kerületnek az elkövetkező esztendőkben, avagy a kerülelért történő cselekedetek ? Erről kell holiap dönteni mindenegyes szavazattal. Ore:: és felelőtlen tervek kellenek-e, amejVekröl még soha nem mondták meg hirdetőik a legfontosabbat, azt, hogy voltaképpen hogyan akarják a
torveket megvalósítani, - ilyen álmodozások kellenek-e, avagy építő munka, kenyér, gazdid ági forgalom és fellendülés a kerületben ? Erről kell dönteni holnap mindenegyes szavazattal. Láncos-lobogós \' kuruo-kodás WclI-c, amire már annyit ráfizetett Nagykanizsa, avagy segitő kezek a város és a falvak sok-sok gondja-baja számára ?
Ez a város és ez a kerület túlságosan sokat volt már mostofca-ke,-nyércn ajihoz, hogy rajra kérjen belőle. Elméleti politikusok helyeit a tett, a cselekvő erő politikusa kell ma u kanizsai kerületnek, kenyér és munka, piac és építkezés kell városnak és falunak egyaránt. A kiserrv béren nem az segit, ha tanokkal és programokkal tömik ö fejét, hmem ha szerszámot adnak a kezébe, jó árat a portékájáért, egészséges vérkeringést é\'etnek, embernek, gyermeknek, gazdaságnak, üzletnek, irodának- Mindezt pedig még sohasem az ellenzéki virtuskodás ndta mega magyarságnak- j ;
Ezeket a kérdéseket kel! eldöntenie holnap a kanizsai választókerület polgárainak- i i. .
Az eredményért, !1 holnapért, város és falj sorsáért, gyermekeink jövőjéért fe\'elös minden szavazat az urnák előtt. 1 !
A pünkösdi lélek megvilágosító tüze kelt ezekben az órákban-
Az Úristen vigyázzon mlndnny-nyhnkra, hogy tiszta aggyal, tiszta szemmel, józan, előre néző Ítélettel döntsünk hazánk, vidékünk és ma. gaiik sorsa lelett. 1
Európában első helyen áll a magyar honvédség légvédelme
Légvédelmi bemutató gyakorlat volt a Fertő-tó vidékén
| Sopron, május 27
A Fertő-tó vidékén most tartották meg a külföldi meghívottak elölt a korszerű légvédelmi tűzfegyverek bj mulató gyakorlatait. A négy hang. tölcsérrel elllátolt fülelő-készülékek-\' kel pontovan meg tudták állapítania közeledő gépek helyét, amire a fényszórók kezd \'ék meg m u 11 ká j ukat,
majd a percenként 10—20 lövést adó ágyuk négyes ütegekben- Van két olyan agyit ls, amely percenkint 100-150 lövést ad le és menetközben ls működik. A vendégek a kitűnően sikerült nappali és éjszakai gyakorlatikból meggyőződtek arról, hogy a magyar honvédség légvédel-1 me Európában az első helyen áll-
A kék szavazólapon a második, a fehér szavazólapon az első kockába rajzollak a keresztet
A Magyar Élet Pártjának és gróf Teleki Pál miniszterelnöknek politikáját helyesió olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy llovsiky Jánosra a kékszínű szavazólappal szavazunk és ezen a második kockába kell egy álló keresztet rajzolni, Igy:
llllizk, Jíim
A fehér szavazótopon a vármegyei lajstromra szavazunk. Ezen a Magyar Élet Pártja az első, tehát a fehér szavazólapon az első kocka fölé kell rayiolnt az álló keresztet a Magyar Élei Pártja szavazóinak, Igy:
IépTlMlo|tl91tek:
DlIÍIji KílDlull
itb.
A szavazóhelytségbt senki ne tépjen be kitűzött párt jelvénnyel, meri ez a szavazat érvénytelenítését vonja maga után. Mindenki Igyekezzék déli 12 óráig leszavazni!
Nagykanizsán holnap, vasárnap fél 8 órakor összeül a választási bizottság a városháza tanácstermében dr-öriey György kir. kormányfőtanácsos elnöklete alatt-
Á választás az összes körietekben
reggel 8 órakor kezdődik. A zárórát délután 6 órakor tűzik ki-
A szavazási a jogosullak ugy az egyéni (nagykanizsai), mint a lajstro
mos (vármegyei) szavazásban kóte-leíck részt vennk I
Ha valaki nem tud valamit, a körzeti elnök köteles mindenről felvilágosítási adni- , i
A választás egész tartama alatt a városháza tanácstermében a választási elnök vagy annak helyettese állandó permanenciában van.
Ne vegyen I
mielőtt nyári újdonságaimat nem látta JBtűlfía (Baxúr-udvar)
1939. május 28^
Elkészült a nagykanizsai MAlBx munkácsi orsxáoxásxleja
A nagykaniz->a MA,NSz országzászlaja, amelyet az Ereklyés Országzászló Bizottság budapesli központja Munkács városának utalt ki, elké,-; szült. A kanizsai MANSz hölgyeilcl-ike:cdésset végezték el a munkácsi országzászlóval kapcsolatos munkát, . Különösen példaadó volt ifjú Peter-mann Józsefnó és Prntscher József-né Önzetlen, odaadó, fáradságos, de a gyönyörű eredménnyel bőven meg jutalmazott munkája, ami elkészülvén, az országzsásüó yt rákászén vár "Ja, hogy elindulhasson a visszatért (Munkácsra- A jremekbe készülü. zászló a Golenszky-üzlet föuíl kU rakuiában látható- ; , I
450 ötess munkás érkezik Magyarországra
Dudapest, május 27 Június elején 450 olasz nuinkás érkezik Nfagvarorsiágra a Dapolavoro akciója kapcsán.
Fritz Kuhn szabadlábon
1 i Newyork, május 27
Az amerikai németek szövetségének tegnap letartóztatott elnökét; Fritz Kuhnt ma a bíró\'ág 6000 dol-v lár leiét ellenében szabadlábra hoJ lyeztc. , \'i i I\', \' 1 , !
Jó termés Ígérkezik
Budapest* május 27 A földimnelésügyi minisztérium által ma kiadott vetés jelent és szerint a buzu jé és jó köiCiies termést lgér< a rozs, árpa, zab a csapadékos idő miatt jól !"<-jU;.f!ik, a gy\'üniöJcsboii a barack kitűnő, a caorosaiye- jó termést igér. Feltűnő jó és bőséges termés ígérkezik Kárpátalján az összos domboldalakon minden gyfunölcsffajtában. ]
Amiről meg ls feledkeztünk...
Sauhay* május 27 A japán csapatok újból bombázták Csagkalsek harmadik fővárosát. Csüng Kiiigot.- A bombázásnak löbbszás lia-lollja vau, m/m egész városrósjjok dőllek romba.
Magyar-jugoszláv politikai fogoly-csere
i ! Kclebui, május 27
A belgrádi magyar követ a jugoszláv koriniUmyal credmónyos tárgyn-lásokat folytatott ö magyar politikai foglyok kicserélése érdekében. Eunok incgtcielocii a magyar hatóságok négf/, büntetésüket Kt kitöltött jugoszláv foglyot adtuk át n jugosilávoknnk, akik
helyett cserébe 01 magyar politikai foglyot koptunk.
Női bajok a (hután természetes .Ferenc József* keserűvíz használnia által sok esetben lényegesen enyhülhetnek, mert ex kOnnyQ ?8 lágy bclürüléBt biztosit és az aaysg-cserát balhitósan élömozditja. Kérdezze meg orvosát.
1939. mi|u» 28,
á
UÉKASY TESTVÉREK
órás, ékszerest, líisícrész no _» n Arany- és wUet-vésnök rö-Ul ú. Ón, ékmr, 3ie«illveg legolcsóbb árban Javltíit, víséit szakszerűen készítünk
1 magyar függetlenség
A magyarság ezer esztendős történelmi a szabadság és függetlenség gondolatában merül ki. Alig volt évtizede nemzetünknek, amikor (rezében ne villogott volna a kard. Az a magas kulturnivó, ahova eljutottunk, csak ugy volt elérhető, hogy kezünket állandóan fegyvereinken kellett tartani, mert Magyarország áldott földié gyakran volt sóvárgott terület mások számára. A középkori hüüérrendszer Idején állandó és megismétlődő törekvések magyar királyok hűbéressé tételére, de sikertelenül. Mennyi drága rffa-gyar vér folyt el ezekben a nagy összeütközésekben! Bizony, arasznyira sem kel! leszántanunk a magyar földbe, máris hősök csontjaiba ütközik .az eke vasa. És földünk át és át van itatva a szaSad-ság és függetlenség véres zászlaja alatl elhullt legjobbjaink vérével és verejtékével. És jött a tatár s Jött a törők. A mindenkitől elhagyott magyar nép erejének minden megfeszítésével sem tudta már fenntartani azokban az időkben a végvárakat és reánk löszöntőtl a százötven esztendős török rabiga, amikor az ország három részre szakadva, minden törekvésével az egyesülést szolgálta. A magyar függetlenségi gondolatnak akkor Erdély volt a hazája. Fejedelmeink hatalmi súlyt tudtak adni a kis Erdélynek, ahová János Zsigmonddal együtt elvitte a magyar történelem egyik legnagyobb politikusa, Fráter György, a szabadságért, függetlenségért és önállóságért dobogni meg nem szűnő magyar szivet. Majd Jött Budavár felmentése, aminek Irtózatos ára lett.
A török kltakarodása után egyes országrészeink a szó szoros értelmében kipusztultak. Megindult a nagy telepítési akció s Magyarország nemzetiség! térképe riasztóan megváltozott. Magyarország akkor még nemzet! rendi állam volt. A parasztnép a földet túrta, de alkotmány sáncain még kívül állt. Tömegei megszaporodtak egyrészt a betelepitett, gazdaságilag és szociális szempontból több jogú Idegenekkel és a török kltakarodása után üresen maradt területekre benyomult más nemzetiségekkel. És miközben a magyar nép! rétegeződés e legalsó szintjét elárasztotta az. Idegen beszivárgás, aközben a nemesi osztályok ősi magyar fája hullatni kezdte levelét, megritkultak köznemességünk sorai, a főnemesség pedig egyre jobban szaturáltatoll Idegen elemekkel. Ebben az állapotában találta a nemzetet a francia forradalom kora, amikor a szabadság, egyenlőség és testvériség eszmeáramlata izudult végig egész Európán, Magyarország papiroson független és önálló állam volt, de letagadott nemzetként szerepelt a világ elölt. Az 1848-as Idők nagy szabadságküzdelme a függetlenség és önállóság jegyében folyt le. És hogy Ideig-óráig elbuktunk ebben a küzdelemben, ez azt mutatta, hogy az elmúlt évszázadokban elgyengült a magyarság, de korántsem annyira, hogy neki minden élet jó lelt volna e földön. Szabadság nélkül nincs nyugalom és életlehe-
tőség a magyarnak. A szabadságol pedig egyedül függetlenségünk biztosíthatja. Ezt a nagy kincsünket, amelyért tlz kemény évszázad generációi hullottak porba, nem adhatja fel a magyar nemzet a történelmi Idők bármely elkövetkezhető fázisában sem, A magyar nemzet minden tagjának jól meg kell értenie a mai idők parancsoló követelményeit. Nagy neklkészlllődések esztendeiben élünk
Ma reggel a nagykanizsai barakktelepi gyógyszertárban eddig még meg nem állapított módon tüz ütött ki. Telefonhívásra a nagykanizsai tűzoltók Vecsera Antal tüzoltótlszt vezetésével azonnal kivonultak. A vastagon gomolygó füst akkor már teljesen elárasztotta a gyógyszertárt és a raktárt. "Az állvány égett, amelyen a gyógyszerek voltak felhalmozva. Félő volt, hogy ha a tüz tovább terjed, belekap a pad-
Megdöbbentő eset történt tegnap délután Lazsnakon. Az ottani kápolna mellett lakik édesanyjával és nővérével az 58 éves Czollner Gizella. Tegnap délután a beteges Czollner Gizella szénvasalóval ruhákat vasalt és eközben szívrohamot kapott. A vasaló kiesett a kezéből, a szerteguruló tüzes széntől meggyulladt a ruhája. A szerencsétlen teremtés pillanat alatt égő fáklyává
s nem tudjuk, mit rejt magában az eljövendő, Egyet azonban biztosan tudunk\' és ez az, hogy a magyar nemzetnek nem lehet annyira elcsenevészesedett hajtása, amely képes volna legnagyobb kincsünket, függetlenségünket, szabadságunkat és önállóságunkat bármiért is kockáztatni, vagy valamely gazdasági előnynek látszó egy tál lencséért feláldozni.
lásgerendázatba Is és akkor az egész épület\'elpusztul. Tűzoltóink gyors és alapos munkával láttak hozzá az oltáshoz és sikerűit Is megakadályozniuk a tüz tovább harapódzását. Azonban a gyógyszerek nagy része elpusztult, valamint a raktárállvány is elégett. A kár összegét még nem lehetett megállapítani. Most nyomozzák, mi volt a tüz keletkezésének oka.
változott. Lobogva égő ruhájában velőtrázó sikoltásokkal kimenekült az udvarra, ahol az édesanyja leöntötte vízzel és sikerült Is eloltani az égő ruhákat, de addigra már Czollner Gizella ugy összeégett, hogy az első orvosi segély után a mentők a jiagykanizsal közkórházba szállították. Állapota súlyos, ugy, \' hogy kihallgatni sem lehetett.
PEIZIÍ-Plflíiülü!
Mtfttl.ll, itrti-Mrtt ti. TtWn: 111-111.
Alkalmat nyújt önnek, hogy budapesti tartózkodása olcsd ís kelleme* legyen. A Jó penzió pótolj* az otthont, mert
házias, csendes és barátságos. Teljes ellátással sem kerül többe, mint amennyit eddig a szobájáért fizetett. 20 kiriasztott és a legkényesebb Igénynek Is megfelelő penzió kési seggel éa sieietettel várja önt a töváros minden részén. 1438
A fenti propagandát szolgáló k*dv«t-
uiííiyeit ijlsüicJÓ-höttől*
DARABONKÉNT
50 FILLÉRÉRT
kiadóhivatalunkban kaphatók.
Darányi Kálmán Keszthelyen a Baross-vacsorán
A Baross Szövetség Keszthelyen népes vacsorát rendezett Darányi Kálmán volt miniszterelnök tisztele-: lére abból az alkalomból, hogy újból Balatonfüred képviselője lett. AJ vacsorán a város vezetősége teljed számban megjelent, ott veit Teleki főispán Is, valamint az Orsz. Baross Szövcbég képviseletében dr. Balog Gyula, a debreceni Baross elnöke} a kanizsai Barnoss képvjse-\'ctében pedig vl\'éz Tóth Béla. A,, város vezetőségének üdvözlésére Darányi Kálmán válaszolt és kijelentettej hogy minden igyekezetével támogatja Keszthely ügyelt. Ilövszky János nevében dil- Blaflog Gyula köszönj tölte Darányi Kálm&rit, mint a Bar ross érdemlánc tulajdonosát. Rámn-latolt egyben azokra a tervekre Is, omelyyel a Baros-s a gazdasági éíelet keresztény kezekbe akarja segíteni. A\' beszédeket lelkes taps fogadta és a közönség lelkesen ünnepelte Darányi Kálmánt. ; , . |
L
egszebb női ruhasolymek
legolcsóbban
Mi reggel kigyulladt a barakk! gyógyszertár
8P|a|T 8yöníiirU vllIanogyeuébeD, közvetlenül a tengerparton a
• PARKHOTEL ÉUJOTOWilJS
a legtökéletesebb komfortot, elkőpaelhotő legjobb eltálást, a mondáin élet minden szórakozását, bársonyos strandot nyújt vendégeinek. — Közvetlen vasúti összeköttetés. -- Gyönyörű kirándulások. — Olcsó arak: teljes ellátás már 96 dinártól. — Kérjen prospektust.
Vasalás közben szívrohamot kapott és a vasalószéntől megfulladt egy lazsnaki asszony
FIGYELEM 1
RAJZTANÁR FESTŐMŰVÉSZ
Június 30-ig marid Kanizsán.
Tnnlt elemi és középiskolai tanulókat oly rajzokra Is, amik az Iskolában szükségesek. Ezenkívül tnnlt t a J- és ¦ rcképfestészetet. Felnőttek tanítását is vállalja szakrajzra, ugyancsak ta|- és arcképfestésre. Szépírásra 20 óra alatt berkit megtanít: gyermeket és fellnőllet. Ezenkívül freskófestő; privát házak, kávévéházak, vendéglök részére fest gyönyörű tájképeket falra. Kapualjak, folyosók kerthelylségek részére fest néhány pengőért.
Levelezőlap hívásra házhoz megyek.
Cim: Budahügyl Beaeéek rajztanár
Színház, Nagykanizsa,
Rovatvezető: Dr. Dévai**, EríSo ¦***•
Pünkösdi meglepetés: a Chantung
Általában mindig pünkösdre alakul kii teljesen a nyári divat és most js,. mintán lezajlottak n demi bemutatók, megállapíthatjuk, liogy teljesen kia\'a-tult a chanlung divatja.
.Annyin) átment n divat-köztudatba, hogy elegáns asszony egy léj>ést sem mehet chantung nélkül. Délutánra, délelőttre, estérc ós a nap bármely szakára rhantimg nz előirt viselet. Könnyen usztán tartlmtó és remekül öltözteti az embert. Es nem. is olyan nagyon drága.
Délelőttre: egyszerű angol, ruha.
Délutánra: berakott szoknyás kosztüm*
Estéié; chanlung kompié, vagy e\'.ak kabát.
Azt hisiOm légjobban szemlél telem n tlolgot, lia azonnal leírok néhány modellt. i
Sölélkék cliaulung Kosztüm élére vasalt ós berakott, gloknis szoknyával, íérfiszabásu kabát, fehér bluc valencián csipke dísszel.
Egy fehér cliantung kosztümruha tetszett különösen: szük jumpeT, rövid ujjakkal, sötétkék paszjvoltut végig elöl a kabát s a sajátjából lévő öv, élére vasalt, de befelé nyúló berakott szoknya, sötétkék, fehér pettyes begyűrt sál. ,
Angyali volt egy Iialvönykék összeállítás is, a szoknya erősen gloknis, bordó -hal vány kék nyakkendő selyem bluz, hozzá halványkék bolero,
Egyszerűségében^ nagyszerű modell: beigc szinü clniftííing kosztüm gloknis szoknyával, a\'kabát hátul erősen betartva, cikiámen szinü sállal ja négy rávarrott zsebbel.
Egy fehér chantung kosztümhöz, fe. hér-kék virágos nngyon érdekesen összeállított imprimé blúzt láttam.
Teljesen angolos a következő: egyszerű szűk fehér clmntuníruha, rövid ujukkal. Elöl, a két melltől ogy kicsit lojebb lefelé sötétkék cliantuog eg>\' Ujjnyi széles beadás, amely a szoknya vége felé lerakásban ugrik ki. Két mellnél ke-íkeny rátett sölélkék zseb. Kél kis rever, sötétkékkel szegve, Elöl végig fehér üveggtornbok.
Még egy fehér: gloknis szoknya, piros szélesebb öv, bubignllór spocce-b*n, piros chantung betortot\' kabátka.
Nagyszerűen nézett kl azután egy hosszú ¦fehér chantung toiletle-knbát
TOTEL CORVII
BUDAPEST
VIII., Cooküiiay-u. 14. Nsstzstl Szlskázsi) Csslidi szálloda a város szivében. Ujonnsn berendezve, kSzpootl fűtés, Wd*g-mtleg folyóvíz.
Egyigyss szoba P ••—, kétágyas P ••—
fekeie bársony gallérral, hátul fekete bársony dragoncrrel. Alalta fehér-piros összeállítású imprimé ruhát vitelt a tnaaneken.
Azt his.cm ezek között méltóztatik majd találni néhány megfelelőt;--
Egy jó tanácsom van: cliaulung annyira divatos, hogy okvetlon tessék egyet csinálln\'ni bármilyen fonnálwui Is, kinek mire van szüksége, inert évek múlva is egyszerű, angol ruhának megvarrva, ép oly divatos lesz, mint mondjuk egy fekele szövetruha.
Dlvatposfa
Aiwa. Esküvőjére, tekintve, hogy augusztusban lesz, én ne.n ajánlom oz iinprimét, lianOm inkább olyant, amit tud Ősszel és télen is visc\'nt. Legszebb volna egy elegáns fekete kompié: fekete romáin mha gloknis szoknyával fehér madeira gallérral\',) vágy ha nem akarja angolosant két szép fehér szegfüdisszel n nyakában, hosszú ujjal, fekete, saját övvel, Levetkező fazont megcsinálni, lia esetleg másmilyent és nagyobb slllüt ókor;
fekete georgotte, alatta fekete taft kombiné, nagyon húzott híoknyn, rövid ujjj az övben két fehér virág, hozzá fekete taft rövid kabátka. i>. nagyon stérjeh néz ki, Az első leirt fekete romáin nihához nmtán szüksége lesz egy hosszú fekete, svcifoU kabátra és az idölől függ. hogy valami szőrmét (egyéne rá. Ha pedig a süléf.-kékhe/ ragaszkodik\', akkor e,jy sötétkék romai ti ruhát csináltasson sötétkék csipke applikációval, fís ajánlhatok önnek még egy gyönyörű ruhát: fcliér csipko szövetet,\' vagy madeirát, IcJ.-je.cii angolosan: a szoknya széles lerakásokkal, saját öv, elől végig fehér üveggömbök, rövid ujj, spirxei bubigallér, az övben két rózsa. Ehhez azután kölcsön vehelne egy norz bo-lerot, vagy egy fehér rókát. Így Teher menyasszonyi ruhája lenne és különben bárhova felvelieti, mert hallatlanul elegáns, Bármilyen szinü cipőt és ka-lapot vehet hozzá. Vőlegénye esküdhetik frakkban, vagy zsnkettben ős a látogatásokat nyugodtan végezheti egyszerű sötét utcai ruhában. Odv.
Fiatol asszony. Beígért levelét vá* rom, üdvözlet , I
1539. májút 28
Szombat-vasárnap!
Nép Mozgó.
Az évad legizgalmasabb és legérdekesebb filmje
Asszony o sivatogbon
KAV FRANCIS ?8 ERRŐL FLYNN főszereplésével Remek fcisérft mfiior l HÍRADÓK.
Előadás: köznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5,7 és 9-kor.
Leleplezték a Honvéd-utcai bikaistálló kődobáló szellemét
Néhány nap óta n kanizsai tejes,-\'•sszonyok és mosónők azzal állítanak be a házlasszonyoklioz* hogy köszönés helyett nekiszegezik a kérdést;
— Hallotta? Szellem Jár a bika-istállóba?! i ,
Mindezt a szellemhez méltó titokzatossággal, rémült hangon közlik és Igy bizony nem csoda, hogy estén -ként benöi>esül n Honvéd utca 10. szám környéko. A kíváncsiak serege itt várja a szellem megjelenését^ aki régi recepthez Wven köveket hajigál a .jelenlét\' nyomatékosabb bizonyítására, , I ¦
LV városi kondás meséli* hogy elődjének • szelleme, jár vissza,, mert az öreg Arok bácsi, akinek unokái itt laknak a blkaistállóban, nem fizette meg a tartozását.
No* hn Igy van. megnézzük azt a
szellemet, — gonflolluk mngunkl>an — hisz eleven szellemet ínég mi sem láttunk, Ugyanezen a véleményen volt a rendőrség Is és néhány városházi ember, akiknek szintén fülükbe jutott a <szellem-história.>
A Honvéd utcai városi bikcdsíálló környéko ezúttal is népes volt. .Az érdeklődők és a kíváncsink kőzött nem egy akadt, aki bizonykodott a írseUem mellett.
— Engem a múltkor hátbadobott egy féltéglával, igy hát biztos, hogjy itt vót! — mondja az egyik, mire a másik repljkáz:
— Látid ugyan és sem LUtnm, de Itogy dobálödzotl, az szenti
IA tszeUeni- ezen az estén is ,mü-ködőtl.- I)e csodálatosképpen csak nddig volt kedve dobálódjnii, ninig a csordás az istállóban volt. Amint
Csúcsteljesítmény a
Egyedárusitó:
RItter-Olvathtfz.
Értesítjük Igen tisztelt Vevőinket, hogy kismértékben (25 literen alul) árusitó_oszlátyunkat június, július (t sugusxlus hónapokban — heti-és erszágos-vásá-rok Idíélelével —
délutánonként zárva tsrtjuk.
FSpán* tartsak a három nyári hónapban reggel 8 érAMI délután t óráig anyfolylában loil szolgálatot.
Dunántúli Gaxdaságf 8xa>ugyAi>o-uok Bxssarfinomltó R. T. Hagy kan Ixüw. mi
öt és segédét kivezették,, a szellem nem jelentkezett többé. Azaz, hogy még lezuhant a madzaggal felkötött láda, amit a .szellem- előre elkészített, mire persze Jónéhány hiszékeny kíváncsiskodó ismét bizonykodni ke/, dett, hogy «110 lám, mégis csak itt a szellemi.
De bíz az már okkor ivem volt ott. Hiába hívták a detektívek, könyöröghetlek neki két teljes órán át/az a füle botját sem mozgatta, ha ugyan vnn a szellemnek füle. Már tudniillik a valódinak. Mert a dobálódzó Alszct-lemiick van, hisz. azt a detektívek fü-lönfogták. Mort alzból a tényből, hogy ha n kondás bent van az lstállóbAn, vau szellem, lia nincs bent, niait* szellem, nem volt nagy fejtörés\' megállapítani, hogy Imi is kell keresni öfiCllemésségétl
Sőt, ha megtudjuk a szellem-járás hátierét, megvilágosodik az egésr história, A bizonyos .szellem földi állapotában 180 pengő havi fiietést élvez a várostól, ebből az ÓsSjOgből azonban 00 pengőt le kell adnia a két árvának, okik még csak 15—17 évesek és felette félnek a szellomcktől. Ha ].chAt a szellemek arra kényszerűik az. árvákat, hogy liagyják ott ezt a mesr tersével és, menjenek máshova, megmarad a 00 penge), illetve 10— 20 pengőért lehet kopni lK>Jt4rgyerckct eledet. A szellem járásnak igy oz a háttere. Hut anyagi ügy, de igaz.
Ej, ej inillcn idők, miilen idők... Ez az anyagias kor már a szellemeket is megrertüzte. Nincs bennük semmi fantázia, Már ők \'is csak pénzért jelennek meg. Hosszabbak,, mint a pénzbeszedők. Mert azokat\' legalább ki Jeliét dobni* de itt ők do-bálódznak, Ataz csak dobálództak. Mert a Honvéd utcai szellem-járásnak vége, Radikális gyógymódot liasznál-lak: megígérték a . szellem i-nek, liogy ha még tovább is .megjelenik, — «¦\'-boesájtják,
Elbocsátott fcrenenvet meg ki látott már? Meri, ugyebár, mégis csak jobb kondásnak lenni liavi lSOért, mint szellemnek lenni — állás nélküli
- A Felső A állt «y Hagyó,
Crlkvenloa, az Idén újra magyar szótól lesz hangos. Az egyre tisztuló politikai légkör, a dinár megérzésének egyszerűsége, a Magyar Nemzed Bank egyszerit módon, minden komplikáció nélkül rendelkezésre bocsátja a Crlk-venicán való nyaraláshoz BzUksógea összegeket, mindezen tul azonban ennek a népszerű tUrdflhelynek páratlan fekvése, gyönyözU strandja, pormentes levegője, remek klímája, nagyszert! tárBaságs, olcsó árai, tökéletes komforttal felszerelt hoteljei, amelyek közölt a Hotel Terápia és a Hotel Míra-maro évtizedek óta vezetnek, hozzájárulnak ahhoz,\' hogy Crlkvenloa és a Terápia és Mlraraare szállók az idéu nlra a magyar íörgővendégek találkozóhelyei tegyenek. A Terápia, a tur-dőhely vezető háza, páradanuí szép fekvéssel, saját szubtroplkus park közepén, az elképzelhető legtökéletesebb komrorttal és a MlramsJre, az Ismert és kedvelt ház, vendégelnek a legideálisabb nyári tartózkogast biztosítja Kérjen magyar prospektust ós nyárt programja megállapításánál válassza CrlK-venioát éa YftjetŐ hasalt
1939. málm,?8.
Jő ember in! Akkor
ablaka, aatara csapa virág lf|. Petermann kertészetéből.
Telelőn 634. Ozlet! F6-ut |. Teletort 502.
Sziibiz - Film - Szórakozás
— Budapesti levél — sajnálattal
állapítjuk meg, hogy a magyar filmgyártás IrontJ&n a helyzet nemcsak nem enyhült, hanem tovább romlott. Az I. Q. Farben ladustrlehez tartozó Agfa gyár a Kodak filmgyárral karöltve nyilván helyesnek tartják a gyártás beszüntetését és a maguk részárol ls elhatároltak, hogy a gyártani óhajtó fümvállalkozéknak további hiteleket nem nyújtanak.
A pillanatnyi helyzet annál szomorúbb, mert amikor az uj világnézeti szellem érvényesülésétől a kartelek uralmának letörését várjuk — és a gazdasági élet számos frontján etekln-tétben Jelentékeny sikereket mutat tol a kormányzat — ugyanakkor a filmgyártás terén ui (tűrtelek alakultak, amelyek eloldozol a mai áldatlan helyzetnek. Kartelbe lépett a Magyar Film Iroda a Hunniával és ez az oka, hogy a kisebbik műteremben a gyártók eorbaallnak és nem képesek műtermet kapni, ugyanakkor, amikor a Hunnia a gyártást leállította, Kartelbe lépett — mint fentebb említettük - a két nyersanyag gyár a hogy a sor teljes legyen: a Flimkamara gyártási vezetőinek csoportja ls kartelt alakított a az ebben azareplő arak nem kívánnak semmi egyebet, csak a filmgyártás monopollzálását Biztosra vesszük, hogy az érdekeltek megfeledkeztek arról, hogy Magyarországon van karteltör vény Is, amely szerint a szerződést ni. illetékes hatóság által lóvá kell hagyatni és Igen autyos karteltltetókot kell leróni. Ha erre nem gondoltak, ezúton la nyomatékosan figyel moz tettük okot, mielőtt a szakma valamelyik tag-Iának eszébe Jnfna e megállapodások kordádét a kartelbtróság elé vinni.
A gyártani vezetők csoportja egyébként némileg már lehiggadt Mosj már azzal ts beérnék, ha a Hunnia Igazgatósága továbbra ls biztosítaná/az ed dlg nyújtott feltételeket és lemonda nának a kórt millió pengőről. Hzlrány ban egyébkánt beadvánnyal fordultak a hatóságokhoz. Az erdekeit minisztériumoknak a történtekből mludea
esetre tudomásul kell venni, hogy a magyar filmgyártás áldozatokkal Jár és eddig ls csak áldozatokkal lohotott
fenntartani. Az ügyeket eddig a Hunnia vezérigazgatója saját hatáskörében Intézte s ennek eredményeképen csak szemrehányásokat kapott elismerés helyett Most majd Örülni kell annak, ha Blngert János továbbra ls vállalja a gyártás Intézését és — ugy, mint a múltban — ezentúl Is megszerzi saját hatáskörébea a szükséges tökét.
Magyar filmet
cenzúrázott a héten az Illetékes bizottság. Pénz áll a házhoz a film elme. Nyilvánvaló, hogy a cenzúra uralnak nem tetszeti a ifim, mert kifogásolta szinvonalat és ugyanakkor, amikor a nagy érdektelenség mellett futó Alom-sárkány el mű Ilimnek két oenzurafe-gyet és dicséretet ajándékoztak, ettél
a filmtől még a minimális oenzurajegy támogatást ls mégvonták, sőt a film külföldi kivitelét ls eltiltották, nehogy
külföldön ártalmára legyen a magyar Sím hírnevének. A cenzúrabizottság Ítéletével nem óhajtunk szembeszállni, hisz a Ilimet még nem láttuk s köny-nyen lehet, hogy a cenzúrázó uraknak a szigorú kritikát Illetően igazuk van, de annyit meg kell legyeznünk, hogy az Ilyen hivatalos helyről Jött előzetes bírálat alkalmas arra, hogy a különben igazán nem nagy Igényű és Irodalmi babérokra nem pályázó, de Űgyea és szórakoztató film Üzleti loho-tőségeit előre tönkretegye. Épen a mostani súlyos Időkben, amikor ösz-szesen négy kész magyar film áll rendelkezésre az egész piacon, véleményünk szerint több szeretetre lenne szükség a már elkészült magyar filmek Irányában. A filmtől egyébként a nemzeti színű szalagot ts megvonták, ami tudvalevően annyit Jelent, hogy a Ilim lejátszása nem számitédlk boie a mo-
jggä KÖZLŐN*
zlk magyar filmre vonatkozó kötelező lejátszási százalékába.
Sáoha Ciuüi-y
uj filmjét megszerezte Palló János tábornok tllmváilalata, a Palló Film Kft. A tllm clmo a _9 agglegény*\' és htr Bzerint Blkere votekazik az eddigi Qultry filmekével.

a credo
nevű svájci ttlmvállalat Magyarországon szeretne filmet forgatni Qaál Béla rendezésével. Ujabban egy lényeges dtfterenola keletkezett a svájci és a magyar érdekeltség között a szereposztás miatt A svájciak ugyanis a filmben fel akarnak léptetni néhány emigráns német színészt, többek között az egykor nagy sikereket aratott Ottó Walburgot Ebbe a magyar érdekeltség nem\' hajlandó beleegyezni, mert attól tart, hogy ezt a németek esetleg rossznéven vennék. Nincs kizárva, nogy a tárgyalások emiatt felborulnak. A Tllm főszerepét egyébként Hlrzel svájol kamaraénekes alakítaná, aki Jelenlét az Operában vendégszerepel.
budapest
Bzlnházl frontján nagy az esemény-telonség. A jövő szezont Illetően eddig egy konkrét tervről hallottunk: a Ma-: gyár Színház megbízta Szilágyi Lászlót, a nagysikerű Erzsébet című színdarab Bzerző]étt hogy Barabás Pál Gazdátlan
aBszony olmü regényéből zenés vígjátékot Írjon a Jövő szezonra. Barabásnak egyébként Pénz, pénz. pénz clmü darabjából ul filmjét kezdi forgatni az Ufa. Színházi körökbea egyébként nagy a fejtörés, hogy ftoboz Imre visszavonulása esetén mi lesz a Vlgftzlnház épületével, amelynek; tulajdonosa, az amerikai Ben Blumenthal, ragaszkodik Roboz személyéhez, X
•/ "\'-!: Legújabb S
hírek szerint az amerikai IllmvAlla-latok nagy ítésze nem vonul ki Olaszországból/ Filmkörök ebből arra következtetnek, hogy az olasz kormány honorálja az amerikai filmgyárak kívánságát és az amerikai fUmválnüatnak olaszországi expozlturált illetően enyhíteni fogja az olasz zsidótörvénynek llmvállalatokra vonatkozó részét
fz Atelier
. fllmvállalat a sajtóban ls szóvátette, /hogy a Maiakat no olmü tllmjöre Illetékes körök nem utalták ki a szükséges devizát A fllmvállalat azonban ennek az álláspontnak a megokolását elfelejtette közölni a nyilvánossággal. A franola hatóságok ugyanis, amelyeknek a film franola származását igazol-nlok kell, kijelentették, hogy bár mindent elkövetnek a franola filmeknek magyarországi érvényesülése érdekében, de a Maiakat nő Magyarországi szlnrehozatalát nem Javasolják.
Kirakat az üzlet névjegye.
Legújabb divatot láthatja
Schütz kirakataiban.
Tizenegy ház leégett, két ember súlyosan megsebesült a balatonfüredi tűzvészben
Balatonfüred, május 27 A Zalai Közlöny tudósítójának; tegnap lapzártakor érkezeit telefon-jelentése alapján röviden mér Jelentettük a balatonfüredi nagy tüzet.
Az ujabb jelentéseit szerint a tüzet estéi %V re öt község tűzoltóinak sikerült lokalizál-H nbk, de ekkora már tizenegy ház égett le-A tüzrÖM a következőket jelentik,: A tűz délelőtt 11 órakor keletkezett öZv. Demeter Lajosné házánál, A Balaton környékén napok óta tartó viharban « Jüz rendkívül gyorssn elharapódzott és mire á b-ilatonfiV redl községi tűzoltók megérkeztek, a tűz tovaterjedését már alig leheteti] megakadályozni- Azonnal értesítették Balatonkövesd,\' Csopak, Füzföy Tihany önkénles tűzoltóit, aklknypm ban a helyszbire siettek. Ott volt már ekkor Darányi Kálmán volt mi-nIszterelnék, a kerület képviselője-ls, (aki személyesen Irányította Qz oltási munkálatokat. Sajnos, Inkább csak a tűz terjedésének megakadályozásáról lehetett szó, mint ftz ol.
\\ tásról. Amikor már öt ház égett; egy égő gerenda Kohánszky László közigazgatási gyakornok fejérc esett: A gyakornokot súlyos sérüléseivel lakására szállították. Később, déUfél egy után, amikor már -szinte az egész utcasor lángokban állt, ujabb, baleset történt. Somogyi Miklós Önkéntes tűzoltót az egyik vízsugár lesodorta a háztetőről- A "súlyosan sérült tűzoltót azonnal első segélyben részesítették, majd elszállították;\' ;
A nagy tüzet az öt kjö^é« tűzoltói nak csak az esti órákban sikerült elfojtaniuk. A tizenegy házon klyüisok melléképület és rengeteg állat pusztult el a tűzvészben, de sok.helyen bennégtek a bátorok, ruhanemüek, gazdasági szerszámok, stb> i j
A tűzvész okát még mindig nem tudják, n nyomozás teljes erővel folyik.. ; i i,i-
75 magyar hold nagy gyümölcsössel vidéken eladó.
UJIÖrhénoen szőlőbirtok eladó.
Uafár, Osengeryat 60.
Biztosítson tűzkár ellen, Héra megtérüli
GYÄRTJ/ A 80 EVE.
HAIDEKKGP. GYAR " , , KAPOSVÁR
Szombat
budapest i.
17 Hírek szlovák fis ruszin nyelven.
— 17.10 A m. klr. posta uiüszakl. W-nácsadója. - 17.40 1/Jndval Jóska cigányzeneként). 18.45 Dr. Nos. Gyula előadása.\' — 19.15 Hírek. — 19.25 A rádió szalonzenekara.\' 19.^5 .Egy pohár víz.. Vígjáték 3 (elvonásban. — 21.40 Hírek, idojárásjelenlés.
— 22 Tánclemozek. — 23 Operaházi zenekar. — 0.05 Ilinek. / \' | ; .
budapest ii.
17.10 Hanglemezek. — 18 Mezőgazdasági Tolóra. ~, 18.30 Leadva! Jóska cigányzenekara. — 19.25 Turl Eleméi- csevegése. — 20 Hlmk. — 20.20 A rádió szalonzenekara. -, 21.30 Idöjárásjeleatés.
bícs.
18 Hangképek kemezekUel. — 18.40 A munka dalai és zenéje. — 20.15 Táncost dalokkal. — 22.30 Zlegler te. oorra],\' — 24 Éjféli hangverseny.
^ Vasárnap
budapest i.
8 Szózat — Utána hanglomezek.
— 8.45 Hírek. — 9 Belortnátus Isten-tiszlelet, — 10 Egyházi ének ós szentbeszéd. — 11.30 Evangélikus lsten-tlszielel. _ 1220 Időjelzés, Időjárás, jelentés. — 12.30 Operaházi .erőkar, — 13.10 Vitéz Somogyváry Gyula nicgemlékwso. 14 Hanglemezek.
— 15 Időszerű gazdasági tanácsadó,
— 15.15 Mursl Elek cigányzenekara.
— 10.30 DTi Banké Béla előadása. -17> Hírek szlovák ós ruszin nyelén.
— 17.10 Az I. száinu regőscsoport.
— 17.40 Felolvasás. — 18.05 Részletek Szabó DOzső Író tiszteletére rendezőit ést műsorából. — 19.15 Hírek. — 19.25 Tándoroejek. -, 19.50 Sport-közlomények. — 20 Híres vitézek és hadvezérek a magyar muzsikában. — 21.40 Hírek, időjárásjelentés. - 22 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 23.25 Toü-Horváth Gyula cigányzenekara. — 0.05 Hlrok.
budapest n. ¦ i |
11.25 WckerJe-telcpl Dalkór. — 15.05 Hanglemezek. \' 16.35 Mursl Elek cigányzenekara. — 17.40 Keu-lenié Bajkő Éva ós Daudáné Pálca Anni kétzongorás műsora. — 18.10 Felolvasás, — 18.40 A rádió szalonzenekara. —\' 20 Hinek. — 2050 Somogyi Parasztirók estje, Közvetítés a ka]>osvári Korona szálló uagytennébőJ.
— 21 Kamarazene hangleinézről. — 21.30 Időjárásjeieatés. i
BECS.
8.30 Könnyű lemeaek. — 9.30 Hegedű, szoprán, cselló és zongora szóló.
— 10.20 Dalos, zenés vasárnap. — 12 Déli zene Berlinből. — 14 Tánc-lemczek. _ 15.30 Vándordalok. — 16 Zenés, dalos délután. —, 18.25 stophun zeneszerző két dala. — 19 Hangképe)!. _ 20.15 Tarka «« min-deníéle tánccal. — 22.30 FTanklurt.
«MIMI KWMH*
1933- nüjua 28,
ÓRA,,
: ÉKSZER,
ZSOLDOS OVULA
Untar, (bubi i! Itatattrtmél.
M-ntfc. (.i Koron»-»iiiIud*v.l u.mben). ¦MnKiCU lavKómflhsly I
KI az a Kanizsai József ?
Tegnapi számunkban inegoinlií kentünk nrrol, hogy u nagysikerű mngyaf fűmet, R .Pillanatnyi pénzzavart, varosunk szülötte, Kanizsai Józ&t irta, Ez a KauiuAi Józsor nem más, mint a *Kn*utOr tanár ur. fia.
Nem is kell özön csodálkozni, hogy 0/. a fiatalember lelo van Sziporkázó szcllemcsséggc], tele van ködéJyesség-gcl ás csípős Iminorral. Veleszületett tulajdonság, amil tovább fejlesztett bcime űz édesapja mellett eltöltött gyermek- és diákkor. Mert tagadhatni, fan, hogy n .Kromcr tanár nr. egyike azoknak, akiknek a mondásai szállóigékké válnék és hosszír évtii#dekig közszájon forognak, \\ s
A iPiilanatayl pénzzavar* és több más Irodalmi értékű fllinszüzső szerzője,- Kanizsai József az édesapja mellett szedte magába az alapot^ ami aztán ar irás mesterévé tette. Mostani filmjében, amit-a Nép-mozKó hétfőn, kedden és szerdán mutat be,%siinto torlódnak a humoros jelenetek* s a fővárosi kritika szerint egyike oiok-nak n filmeknek, Kmetyok\' egyenesen Ktüjos Gyula testére varrnak szabva, Biztosítva vaii a közönség restére két órai jókedv és kacagás. • i
Ha nem volnánk is lokálpatrióták, akkor is meg kellene tekintenünk ezt a filmet, mart a magyar színpadok első ínüvásxgarnitnrája kerepel a iihn ii-.\'/i s viszi «zt országszerte diadalra,
Hétfő, kedd, aserda tehát a humor napja lesz Nagykanizsán. (:)
Esfi-köpeny-ek
nagy választékban
szomolányinAl
Mlnkosü sporteseménye: i a ueniietk&zi blrkózórerseny
Hosszú Évtizedekben adódik olyan kiemelkedő sportesemény, mint pünkösd hétfőjén Nagykanizsán, amikor 12 vllághirU birkózó méri össze erejét a Horthy Miklds-utl szorítóban. Az amerikai néger, a hindu és az ausztráliai birkózók mellett minden bizonnyal megállják a helyüket a magyar versenyzők, így elsősorban Károlyi László kanizsai Európa-bajnok. Miután a jegyek lényegesen olcsóbbak elővételben, ajánlatos azokat már rttost beszerezni Szabó Antalnál vagy Bárány ékszerésznél. • A vetwny pünkösd hétfőjén este 8 órakor kezdődik a postával és a polgári iskolával szemben levő telken. (:)
A vőlegény váltót hamisított a leendő apósa nevére
Balatonparton
nyaralója van?
Mí»hM « tt»l IH úkU ülteiül 111. Petermano
\'IW.-ion «34. kettészttéWI.
Bajor Oyula kaposvári gépllgy-nők egy évvel ezelőtt, azzal a mesével, hogy amerikai nagybátyjától örökölt 70.000 pengőt, végigcsalta a budapesti szállókat s nők társaságában nyaralt Balatonlellén. Mikor a csalás kiderült, a pestvidéki törvényszék egy évi bőrtönre ítélte.
Közben Bajor menyasszonyának a szillel Is feljelentették magánok-Irathamisltásért. Bajor két fedezeti váltóra Is ráhamlsltofta leendő apósa nevét.
A kaposvári törvényszék most
tartott tárgyalást ebben az ügyben.
A jómegjelené8ü 23 éves szélhámos szürke darócruhában és két fogházőr kíséretében érkezeit meg Budapestről a tárgyalásra. Bajor beismerő vallomást tett s a bíróság Ismét egy évi börtönre Ítélte Bajort, magánoklrathamlsltásért.
Az liélei nem jogerős.
— Batorokbaa a Kopste!n-oég vezet. Uodarn mlntatermeiben a legjobbat a legoioaóbban mutatja be, kedvező .lu téat leltételek mellett.
Helyik atoa hol szavaz Kanizsán?
Olvasóink tájékoztatására az alábbiakban közöljük, hogy melyik utca hova tartozik a szavazókörök beosztásában. ; |
I. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Arany Já-nos-u. 6. sz. elemi Iskola 2. sz. tanterme.
Ide tartoznak: Árpád idea, Báthory utca, Cserfö hegyközség, Telekuti cr-dőslak, Erzsébet tér, Herkules téglagyár, Inkey sirbolt, Magyar utca, Máv. 111). sz. Őrltái, Vágóhídi utca.
II. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Arany Já-nos-utoal óvoda.
Ide tartoznak: Arany János utca, darai utca, József főherceg títop, Kazinczy utca, Királyi Pál utca, Pil-sudszky utca, Rákóczi utca, Sikátor utca, Vörósnmrlhy utca.
III. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Rozgonyl-utoal elemi Iskola 9. sz. tantestületi szoba.
Ide tartoznak: Hunyadi utca,. Kinizsi utca, Kölcsey utch, Iloigcmyi utca, Sugár ut, i , j ..
IV. Szavazókör:
Szavazatszedö hely: PetMI-utoiij elemi Iskola 2. izámu tantermt.
Ide tartoznak: Attila utca, Eö\'.íps tér, Honvéd utca, Huszll tér, Petőfi utoo, Gycpmcsterj telep, Honvéd utcai téglagyár.
V. Szavazókör:
Szavata (szedő hely: Telekbutos
14. sz. elemi iskola íl w, tsnterme.
Ide tartoznak: Iiagolal sor, Kápolna tér, László herceg utca, Ijeugyci Ijí-jos irton, Levente utca, Mária utca, Őrház utca, Hózsa utca, Sáuci ulen, Szekeres József utca, Széchenyi tér, Tavusz utca, Teleki uU
VI. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Zrínyi\'Mlk-lót-utoal polgári fiúiskola tsz, halóidul! 1. sz. tsnterme.
Ide tartoznak: Bajza ülca, Bucskai köz, Batthyány utca, IKuk tér, Kisfaludy Sándor ntce, Kossuth l.ajos tér, Kórház utca, St«nt Imre lieróeg utca, Srtntgyörgyvárl utca, Zárda utca, Zriuyl Miklós utca, Alsó ordet erdős.
lak, Barakk-telep, Felsösóncl major, pereno major, Honvéd kóriiáz, Járvány kórház, Károly laktanya, Mo^ci malom, Récsoi Máv. állomás, Szabad-begy, Máv..^vasútállomás, Vásárállási major, Viktória téglagyár, Máv. 61., 65., 66., ft7., 68/«,, 09., 70. szánni őrházak. \\
VII. Szavazókör:
Szavazalszcdő hely: Szent Imre heroeg-utoai óvoda.
Ide tartozunk: Csányi László utca, Fő ut, Horthy Miklós ul, Király időn, Szemére utca, Vár ut.
VIII. Szavazókör:
Szavazatszedö hely: Vóosey Zslg-mond\'Utoal elemi Iskola IV. leányosztály tanterme.
Ide tartoznak! Babochay György utca, CsCngery ulca, Hajtfiár uhm, Só utca, Vasul utca, VécMJy Zsigmond utca, Wlossícs (Iyula utca, Tárház utca.
IX. Szavazókör:
Szavazatszedő hely: Templomtéri elemi Iskola 1. sz. folyosó I. sz. tanterme.
Ide tartoznak: Cigány utca, Hnjgt\'ta Sándor utca. Homok komáromi utca, Hunyadi tér, KismOzö utca, Körmös utca, Mulouikerl, Ország űt, Őrtorony utca, Rozmaring utca, Steut Flórián tér. Szent Rókus utca, Templom tér, Uj utca, Zsigárdí köz, AUónyircsi| erdtisiak, íiördövényi erdőslnk.
X. Szavazókör:
Szavazatszedö hely: Nsgyráo-utonl elemi Iskola tantestületi szoba.
Ide tartozuaki Alsólemető utca, Bajcsai utca. Bába utca. Berek köz, Fcisőlemctö ntca, Jnkabkuti utca, Kis-ráo utca, Nogyrád utca, Pápai űteP, Plvári utca, Ráckert utca, Sze(ietnckl utca, Sziget utca, Tornyos tiöi, Várasd! utca.
Biztosítsa vetését
Jégkárra
Héttön, kedden és szerdán!
Nép Mozgó. !
Magyar fllmpremler! A kanizsai származású Kanizsai József nagysikerű vigjAtéka, Kabos utolsó magyar filmje.
Pillanatnyi pénzzavar
Szerelteinek még: Szeleczky Zita, Erdélyi Mlcl, Bastliy, Billeni, Salamon Béla és Pethea. Remek kíséri mtlaor.
Előadások kezdete: hétköznapokon 6, 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
3 Pont:
melyért érdemes részt venni a Jötékonycélu in. klr. állami soisjáték nuzásán . . .
•mert egy egész sorajegy ára catk 3 P, fél sorsjegyé pedig 1-flO F». — ilyen olcsó sorsjegy nincs. —
•m*tt nyeteminyel 4o.ooo P, iia oo„ P. l0.»M P. kítii.r 0.0«, V, m?? utr 2 Boa P, Miluor 2&oo P, hú-liűiikíftitf l.ooe P, ilV ünicitn tO.OoO nyriemíny.
•mert liuzása mára közeljövőben: június 6-án csedékes,tetiát*zercd menyi a közeljŐvölMn élvezheti,
A színházi Iroda fairéi:
(*) EGYETLEN f-JSZWKAIU ffrl Halász Imre burlosíko perét tje » si.O/on egyik kimagasló* eseménye. A modern srellcmcs librettó., az Illusztris szerző legjobban sikertllt munkája. A franciásan finom vígjátékit ötletekkel megírt daruitól Losonczy !>Bísö csip-kefjnom muzsikája füsuoiezi. Az előadás temek tempója akrobata űgyes-ségfi táncai az évad legnagyobb sike. révé emelik ozt a darabot.
(¦> ESEMÉNYSZÁMRA megy a szbi-ház icmckűl.össieállitolt pünkösdi műsora. Az űnnC|j els(> napján délutiiu J órakor Erdélyi Mihály nagysikerű operettje, a BEGYEN ÜGY MINT • REGEN VOLT,\' 0 órakor Csathó Kálmán Vojnits-dijas vígjátéka, n FTJ-SZER ÉS CSEMEGE, este 0 órakor pedig a csütörtökön nagy sikert aratott H)E GYERE ROZSAM vau műsoron. Pünkösd hétfőn délután .1-kor a vidám HU SZAR PÁRAD ti,, fl-kor az IDE QYBRE ROZSAM, esle 0-kor a tavalyi szezon slágoropereltjo, a JULIiA szórakoztatják a közönséget. A színház igazgatósága szem előtt tartva a súlyos gazdasági viszonyokat, minden lendü és rangú ember számám lclie-tővé (ette a műsor megtekintési, amidőn u helyárakat nz ünnepekre váló
tekiuteltel egységesen :\\2 FILLÉRTŐL 130 FILLÉRIG állapította mOg.
Naptár; Május 28. vasárnap. Rom. kat. Pünkösd vasárnap. Protestáns Pünkösd vasárnap. Izr. Szíván hó 10. — Május 29. hétfő. Rom. kat. Pünkösd hétfő. Protesl. Pünkösd hétfő. izr. SzívHn hó 11. -Május 30. kedd. Rom. kat. Ar. Janka, Protestáns Nándor. Izr. Szíván hó 12,
QőztÜrdŐ nyitva reggel 6 Órától este 8 óráig (hétfő, szerda, pántok délután kedden egöoz nap nőknek).
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉO
kedvenc hotelje ax
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
BMUpsat, 111-, Zsigmond-utca 38/40.
Telefonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben s vlláshhu Lukáro\'tLidövd, a Rózsadomb alján.
Teljes komfort, folyó melegvíz, központi líit iia.
A Nyugati pályaudvartól I tdsszakssi távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll.
Elsirass* Cafo ResUmant,
polgári árast.
Olcsó szobák penslóval, vagy anélkUI.
Houxabb tartótkodátfrál 29U ktilön enf o dm íny ok.
1639. roa|u. 28.
«ALAI KÖZLÖNY
TEKNISZÜTŐK
Continental, Dunlop, Slazengers labdák
lerakata. Szakszerű és gyors hurozás
VÁGÓ-nál.
— (A homok komáromi bucsu)
a közbejött akadályok miatt a am-lelsos kirakodás le.it történik a falu-]>an a községháza környékén. Az cl-liolyozkBdés a községi elöljáróság utasítása és hatáság rendelkezési alapján megy végbe, -
— (Eljegyzés)
Kabay Micike (Letenye) és Barlal f;éza m, kir. hadnagy (Debrecen) jegyesek. . |
— (Nagykanizsa közönsége mir választott),
hogy Iwva megy Június 4-én. A Kis RoyaJba I Mert ott rendezik a iiagykonizsal kereskedelmi alkalmazottak hangulatos JnniáUsukat, (:)
— (Esküvő)
Boán Juci ős Szerdalielyi Győző áll. tanító pünkösd vasárnap délután háromnegyed 7 ómkor tartják e>küvö-jöket u nagykanizsai forencrowU plébánia-templomban. (Minden külön értesítés helyeit.)
— (Vasutas-hír)
Kziitou hozzuk a nagykanizsai vasutasfiág tudomására, hogy elhunyt kartársaikért június lén reggel 8 \'óm. kor lesz n gyászmise a Ferenciendiek pl éhán La-templomában.
— (Esküvői hlr)
Kohn i.l.In ós Brelner Jené május hó 28-áii, rasárnap délután tél 2 órakor tartiák esküvőjüket az Izr. hitközség tanácstermében.
— (Pályásat tandíjmentes helyekre)
A. kereskedelmi miniszter pályázatot lrirüet a tta íelsö kBréskodclmHIskolákban 50 tandíj mentei liclyi*© Hz I. évfolyamra 129 pengő tankönyv és tanazersegéjlyol; Őt tandíjmentes helyre a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti kereskedelmi szaktanfolyamára Ós 10 tandíjmentes heflyro az egyéves kereskedehiú szaktanfolyamra. Mindhárom helyre jeles vagy Jóbizonyítj-ványu középiskolát végzett, Illetve éieitségít lett szegény növendékek pályázhatnak. A kérvényeket július 31-íg a kereskedőből és közlekedési minjstr térlum segédhivatalához (Budar.est, II., Lánchíd uloa 1—3.) k»ll beadni. Bővebb felvilágosítást az Ipartestül".! elöljárósága nyújt
RETORTA
vatalószén kapható nagyban és kicsiben
Erz»ébet-tér 13. u. Arany JAncMMl. I!. Teleion : 539.
ítélet Blumenschein Ferenc és vádlott-társai ügyében
Blumcascjiom Ferenc nagyk!Uii*>ai roktárko/elö ismorctes ügyében temap volt a törvényszéken a főtárgyalás. Makáry VUmoi tanácselnök a tárgyalás megkezdése előtt kihirdette, hogy az 1938. 18. ta alapján a sajtót eltiltja a,.\' tárgyalás egész tartamának közlésétől, csupán az ité\'.et közlését engedi nJB^.
A tárgyalás icgyo! 0 órától este 8 óráig tartolt.
A törvényszék BlninCjischoin Fe-rencctj mint bűnsegédet 8 hónajri bőrlönro és három évi jogfosztásni
itélio. Folylatólagos lopás miatt Szakái János, Sabján János, peti ,láno|s, Falca János ós Iván József munkásokat a törvényszék 4—1 hónapi fogházra és egy.egy évi jogfositásm itélio. Itcrke Anna munkúsnőt 2 hónapi fogházra itétték, de ezt Rz itélo-tot 3 évi próbaidőié fejfüggesztették. Dávldovies György clöinunkást fel-bujtás cimén 5 hónapi fogházra és cg>\' évi jogfosztásra Ítélték. A többi vádlottakat felmentették.
Az ügyész .sídy\'c-sbiU-sért , follebbe1-zen, de fellebbezlek az elitéltek is,
CRIK.VENICA
n Palid ad. HOTEL THERAPIA
n (Ordii.el/ viwctö hiia. QyflnyörD (ekvéi, >a]M MuMroplkw park köiapan. Fi legtökflc-tetebb komfort. Siórskoiaiok.
Onoye. — n legldeí liabb itrand. — Valamennyi andull* fcllrduló pontja. — II leguebb fürdőélet. HOTEL M I R> M A R E
limerl éi kedvalt cialadi Hillod. Idctlli koiponll lekvc.Ml. T6kélcte» komfort. Meltg tengeri fOidök a hitben. Mindegyik uállodiban tltdrenda konyha. — Minden delulan ét ette tine. — EliÖrendö S nne. — MuUtiagok. — Hatalmai ilmnd. — Kei]«n magyar proipektuit. *
így kis statisztika a holnapi választáshoz
Hány párt hány tagja küzd a mandátumokért?
Egyéni választókerületek: ^ 1.\'Magyar Élet Pártja 131 hivala-los, 10 nem hivatalos jelölt, 2- független kisgazda párt 87, 3- nyilaskeresztes párt 62, 4- pártonklyuliek 9, 5- szociáldemokrata párt 8, 8. ke* reszlény nemzeti szocialisla front 7, 7- nemzell front 5, 8. Jíereszlény párt 5, 9. fajvédők -1, 10. nemiét s/uclallsta párt 2, 11- polgári szabad ség pórt 1, 12- nenvctl földműves és kisiparos párt 1, 13- nemzeti kisgazda, iparos- és munkáspárt 1. 14.nem zetl reformpárt 1, 16. népakarat pártja 1, 16- pártonklvuHek 9.
Lajstromos kerületek a törvényhatósági jogú városokkal együtt.
1. Magyar rílet Pártja 40 lajstromos, 2. független kisgazdapárt 25, 3. nyilaskeresztes párt 10, 4. szociáldemokrata párt 13,. 5. nemzeti front R, 6. polgári szabadságpárt 5, 7. ncuneti reformpárt 5, 8. egyesült kereszténypárt 3, 0. Zsítvay-párt 3, 10. független néppárt 2, tl. keresztény ellenzék 1, 12. fajvédők 1, 13, keresztény ncni-etl szoeiaU>tn front I, 14. magyar nomieli szoeialbta és munkáspárt i, ló. keresztény gazdasági párt 1, 10. párlonkb vüi;ek 1. t
J _
Rossz ut sáros ut emelkedő vagy hegyi ut
FORD EIFEL ára: FORD V.—8 ára :
Körzelképviselő:
legmegbízhatóbb kocsija
sl FORD,
3.250 P, évi aduja: 60 P 6.125 P, évi adója: 100 P
TEUTSCH GUSZTÁV
Nagykanizsa.
Négy halottja és 14 súlyos betege van egy békésföldvárl
Békéscsaba, május 27 Békés-földváron Bakjcz József kerti, gazda 18 munkása megbetege-i, dett. A vizsgálat súlyos é\'.elmérge(J zést állapított meg. A munkásuk bubievest és mákos tésztát kaptak ebédre, ami m\'án valainemiyJenr.isz--srai leltek. Sztnnkó Mihály és Buci Gábor belehallak az éleimérg?zé\';be,
Bucsi Gábonvé haldoklik, többnek 6.U lapoláért is aggódnak. A^pilyos ál-, lapotban lévő munkásokat a kütön-bozŐ kórházakban ápolják. ,
Ujabh jelenlétek szerint a békésföldvári tömegmérgezésnek Ikc^L\' ujabb halottja van, Így a halálos ál-i dozaiok száma négyre emelkedett-
Evtfi liláik\\m\\M\\). kittaiik lutrtai. ít ülatenia tjrtlla tmiszttis ntamu flrdíjs
tál vasúton 3 óra.
Eredménnyel iryójjyltja a szív, vesék, Idegek, s sztköüiiálfy znvaroknl és kiváló Udtlk
Soiiior megbetegedéseit, re sxoralokn.sk.
yomor i ¦xoralóki
17 SyégyfomU. — Fürdő- és Ivókúrák. — Modern tökéletes komfort. Kuítaiudk. — Tánc — 300 szoba folyóvízzel.
OLCSÓ PAUSÁLÁRAK!
Má|ustMR, juntusbsn, szeptemberben és októberben 20 nap minden költséggel egyUtt 150S ill«áv. Ebben az ősuegbea benne foglaltatik : lakás, teljes ellátás, orvos, eyoay-(fljdőkéi kúrtskss. — IntormicIóvsJ iiolgil és prospektust küld sgyógyfürdő vezetősége
H9 9LATINJI RADEHCI.
Erdei öl
(125 cm. magas)
bUkkhssáb tűzifa házhoz szállítva kapható ölenkint............ 7S-- P
bUkklalorgács Urméterenkint t* - P tölgy faforgács urméterenkint 5\'—-P forgács házhoz szállítva 1 P-vel drágább Holczer Imre fakereskedő UN Magyar-utca 42. Telefon 13. sz.
Nem árt Indnl/bogy ¦ • ¦
...\'petróleummal kell a kálylin vasajtaját áUisztiiani, akkor szép fényes lesz, *
1
...konyhacsempét mindig szalmiá-kos vízzel tisztítsunk, mert ha szokás szerint sósavval liszütanók, akkor a csempék érdessé várnak. \\
• >A
...ha rossz Szagú egy^gy üveg, akkor niustárllsztcs melegvizet öntsünk bele, hagyjuk egy félóráig benno és ugy vegyük csak liasználatba.

...a szőnyeget molytalanithatjuk, ha lerpentlnt feloldunk vízben és egy kis benzint és sz^lmiákot Is keverünk bele. Ezzel az oldattal keféljük jói át a szőnyegeket, a molyok: egyszeriben otthagyják a dnrnbot... ¦
^...lótdHíxltofcat ágyjvejriüröl, vagy\\ fehérneműről rJgy tudunk eltávolítani, hogy a foltos helyet erősen beszappanozzak, rajt hagyjulí egy! ideig s uiána langyos vízzel lemoss suuk- . ,
— (Kereskedelmi Alkalmazottak junlállaa)
A Nagykjuílzsai Keroskrxlclml Alkal-inazotlak június 4-én a Kis Royal kerthelyiségében és összes tcrmciLeii rendezik a mindig nagysikerű Juniáli-sukat. Amint a munkában, ugy a mulatságok loudozésébeu mindig álbdá-nos clismeróst koptak a nagykanizsai botos legények, liz a juniális is élmény lesz mindenki részérc, mcit az értékes dolgokkal ellátott tombola sátrukl«in, a céllövő, a karika dobó sátrainkon kívül még sokféle mulatságos dolgokkal szórakoztatják a juniális közönségét. A juniuUs egyik kiemelkedő eseménye lesz a üiucvcr-seny. Amilyent még Kanizsán nont rendeztek. Előre is kérik a nagyérdemű közönséget, hogy június negyedikének tiriiii.uij.u a kereskedőim! alkalmazottak juniáÜsán töllso, mert jobb, olcsóbb szórakozást sehol nem talál. (i)
—¦ Tttko* lomínyo mindenklnak,
hogy egyszer vagyonhoz Jut Ez küny-nyen teljesülhet, ha állami sorsjegyet vesz. Egész sorsjegy ára 3.— P, fél sorsjegy Sra 1.50 p. I\'ónyereaiény 40.ÜO0 P. Húzás június (ián.
—« Ejjy tsMgSfpaiti flaosi nlitoda
dunántúli gazdájáról. A Felső Adriának ma kétségkívül Crlkvenlca a legfrekven-táltabb fürdőhelye és Crikvcntcán sz egyik legnépszerűbb szálloda a Park Hotel Crnkovics. Ennek s finom szállodának derék uii gszdája dunántúli ember: Oá-llcs jánoa ur Baranyából került a tenger partjára és kitűnően értett hozzá, hogy nevet különösen magyar vendégel elolt népszerűvé k(lli.\\ Nincsen sttiki, aki no szeretné és ne becsülné öt. Mindezt azért jegyezzük most meg, mert közeledik a vakáció ideje és aki a nyárra programot csinál i ne feledkezzék meg Qáílcs János és crlkvenicál szállodájáról, ahol mindenki ottkon érzi magát.
5iremlékeket,
lirtjtM aunlti».i, m tmlaijrrt
szakszerűen és legolcsóbban KOVA09 JÓZSEF kőfaragó mesternél. Király-utca 33. Nagy alnaulákHrsktár. Telefon 616.
ZALAI KÖZLÖNY
1939. ma[u« 28.
f\\Z IDEI KÖNYVNAP KIEMELKEDŐ ESEMÉNYE N«m«th Andor:
A császár-diktátor.
III. Napóleon francia császár és korát támasztja fel lálomásszerü erővel ez a mű. — Események és emberek kaleidoszkópja ez a könyv, eliö mondatatói az utolsóig viharosan érdekfeszítő olvasmány.
Könyvnapi fira fűzve 240, kötve 3 20.
Renalssance kiadás.
Elsején nyílik meg a strandfürdő
Eredetileg mór a pünkösdi iiiine, pékre meg akarta nyitni kapuit a iingykanlzsa városi str-\'mdfürdö, de a rossz idő miatt a megnyitást elha-f iasztották elsejére. így tehát a hirdetménytől eltérően nem pünkösd^ kor, hanem Június l-én nyílik meg a strand. | , ; |
~- (Növendék-hangverseny)
A Városi zonejskoui szerdán délután 0 órakor a tanév utolsó nóven-dékhang\\erseuyét lartja hangversenytermében. Belépödij nem lesz. (;)
— Kistssaahs fik soklélo színben magyaros kézimunka részérő, olcsó árakon, Scatltnál. (0
— BatwkiáliitásBakiii tekintse meg minden vötelkónyszer nélkül. Köpetein rmtoránűiás.
A dolgozó ember hjyesen cselekszik, ha arról is gondoskodik, hogy bélürülíse és gyomoremésztése a természeles „Ferenc József* keserűvíz; hasinálala által — reggelenként éhgyomorra egy kis pohár-n-i bevert — elrendeződjék. Kérdezze meg orvosát.
Hirdetmény. im
Etadö jutányos érőm
Ujudtnrl szőlőhegyen magssföldszlntes, téglából épült plaos, lakással, alápincézve, 9SS l i-üi IfltÜiiS hi&uldfolildtil, siau gyi!mBles8íJ>al, fél hold oltványsxOISvel.
Ujaéppuszta állomástól 10 percnyire. Eladja: Horváth főazemlész a helyszínen.
1939
Magyar Könyvnap
Junius 1., 2., 3.
TORMflY CECILÉ
A RÉGI HÁZ
Egisívdszonkötésbtn 4 pengd. LYKfl KAROLY
MŰVÉSZETEK TÖRTÉNETE
, 640 oldal, 260 kép oldal ¦Egész vdszonkölésben 6 P 60 fill.
Singer és Wolfner Irodalmi Intézet kiadásai. — Klphltfk i r\'.ij .;;¦,!!>.? i I
VrnasctM -kazal, sátor-, gép- és kocsi-
VttSellel ponyvák, xsákok jutányos árban, kedvező fizetési feltételekkel. Továbbá Emaigé gsmltzlj, króraazij. Kettő-, henger-, traktor- és autó-olajak legfőbb minöáigbtn, legolcsóbb árakon ksphstók KELESaEH cágnéb
Ugyanon kotessapenTTák és -uákok Is beszerezhetők. ]2ss
fálcsics
föllclel i 1\'6-ul 7. sr. Telefon: 5-83.
íjittilt": llíij<i-i\'ln
Teleion: 3-44.
,i Fosti tisztit
Nagykanlzaa éa Zalamegye kSaSnaégének
legkellemesebb nyaralása már honin évek óla a Felső Adria gyöngyében
CRIKVEKICnN a PARK HOTEL CRNKOVICS
Legszebb kösponti fekvés, s (ürdőhely villansgyedében, a tengerparton. — Legtökéletesebb modern komfort. — Világszerte Ismert kllünő konyha. — Tágaa, tengerre néző valamennyi szobájában Tddeg- és meleg] folyóvíz. — Mérsékelt árat — Magyarul beszélő személyzet.--Magyarul hhaf. — Kérjen prospektust.
leghatásosabb {gyógyszere a szakszerűen elkészített Megrendelhető: PAPP OSZKÁR olpészmesternél
Nagykanizsa, Erzsetut-tár I. tz.
Motorvezetők figyelmébe!
Vezclöl igazolványok kicseréléséhez szükséges fényképe-kat az előirt mérelben oloaón és gyorsan készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkái
Bérelhető akár 1 hátlapra la a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
universal
magas nyomású
f. évi novemberi lefizetésre kapható
Szabó Antal üzletében, Nagykanizsa fő-uis.
A Magyréosel Laiente EgjeatUet májua aB-én, ptlneifled-hétfön d. u. 3 Arai kezdettel
mnlállCT \'endeza Kovács-IllaJallSI vendéglő udvari aaaaaaaaaai helyiségében. , Mmlllu III uilin a ktnari viiíiniii lm luiMiUitii- I nahihaj kbi i crrti liitnsiit.
: .Il
fiLLBH WOHTA
BWtMlnnliiU írttta filltltl MENETRENDJE ói ¦¦ínye-i 1930. nliljli] 15-től.
ErM>ébal-Ur- VaamMIloMá»
VaaulíIIomáira Eriteoet-tfrrc
41» 4
1 70a 7H 9\'JO 110» 19» 14-10 15-21 1800 20" 22» 2S-M 1 11 fi "5 cu N *
i 1 \\
Latanyai menetrend Ulwyíril W, MS H.^Vwlirfr.Wi.y.6a H.gjktM.-.iriHnd. 1400 L.twjtr. írk. ISIS
Mainárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
\'Vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
1939 máim 28
KÖsíönetnyllyánHás.
mindazon jóbaratalnk éa ismerőseinknek, klkfelelttieletlcn drága jó férjem, édesapánk, apósunk,nagyapánk, illetve rokonunk
inriy tíyQrQj .,
temetésén megjelenésükkel vagv bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifejezését.
őaw- imray gyarcjfné ém családja.
mmm\\ Vargánál
Kiváló munkai Oloaó ár-aki
11»b., il-Ml B. ihi.iy.iüy-ii. 19.
ítÉiiiilÉÉ lilgllil
500 lépésre, vasút és tó közölt, (kirmwitit 800 laégjysxBgStae teiok
gybmsicafálikal, 8lénkén 4 peugwrt
ELADÓ. »«
közelebbit oltani szomszédnál: knlu
Ííbm urnái, vagy a tulajdonosnál: lamr mérnök epést, zutiatag-sor 11.
férfi esőkabát 14.50 P Oyermekmoák
nagy valmitekban, legolcsóbb áron
Crepdesin hímzett leánykámba 3.20 P.ui
Férfi selyeming
4.20 P-tbi
ü-iiííivái liwsiái
Horthy likloi-nl 1.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
13194/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészet
Hirdetmény.
A helyőrség csapalal í. évi jtm. bú 2, 3. 5, 6, 9, 10, 15,16, 19, 20, 22, 23, 26. él 27-én a Tölgyes erdőben levő harcszerű löléren lögyakorlalol tartanak. Ez idö alalt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nngykanlzss, 1939. május 24. ii7i Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
11599/1939.
Hirdetmény.
Értesítem a város közönségét, hogy a városi strandfürdőt él sportuszodát folyó évi június hó 1-én reggel 7 órakor megnyílom.
Nagykanizsa, 1939. május 17. I,H Polgármester.
inőSÍGBCflci IZKSBCN
___ \' i b
m i
<«gp?, III
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
MIMII
eUTORmn
A reálgimnázium tornatermi öltözőjének éVzuhanyozójénsk létesítésével, továbbá udvarinak elkülönítésére szolgáló sodronyfonat-betétea vasbeton kerítés elkészítésével kapcsolatos szálllláiokra és munkálatokra nyilvános írásbeli versenytér-gyaiásl hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel I. évi Junlm hó Bén déli 12vórálg a polgármesteri hlva-tsl iklatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A klirási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra közöli a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1939. május 13. ura Polgármester.
liiii
Nagy választék! Olcsó árak!
Nagykanizsa m. város polgár-mesterétől.
Páratlan kedvezmény a Zalai fejjen? olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlczky-utea 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (Hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A szándékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
13899/1939.
Tárgy: Erdti nyiladékok, utpluUk (kniiíláma) Mroudiu.
Bérbeadási hirdetmény.
1. Folyó bó 30-án, kedden d. e. 9 órakor a városi Altóerdőbcn lévő erdei nyiladékokat; azt kttvelöleg ugyanaznap d. e. II órakor a felss-erdel és a Plck erdei nyiladékokat;
2. folyó hó 31-én, szerdán d. e. 9 órakor a gOrdövényi erdőben lévő ulpásztákat, III. r. területeket, majd folytatólag — ugyanaznap — d. e. 11 órakor ax alsonylresl összes nyiladékokat folyó évre nyilvános szóbeli átverés u\'ján kaszálásra bérbeidom.
Találkozás:
1. folyó hó 30-án, kedden d. e. 9 órakor a Budin felett északdéll Irányban húzódó nyiladékokon a vl-rághegyl útnál;
2. ugyanaznap d. e. 11 órakor a .Cseresnyés" erdörész déli végén a récsel műulnál; d. u. 1 órakor pedig a Vnjdamajorl (Plck) erdöőrl laknál;
3. folyó hó 31-én, szerdán d. e. 9 órakor a sormáii mflut mellett, a Oördövény északi tarkán; d. e. 11 órakor az alsonylresl erdöőrl lakgál,
Nagykanizsa, 1939. május 26. 11« Polgármester.
¦tbig«>aM*el tw«*»éajrl<fa«ég
Gutenberg nyomda is ilüd Laphladö Offllalota
¦¦¦yksmlxsa
meg il inán, klajimwml. timImI aalai*. meát mayvek ét dobozok gyára ¦ „zalai kszmay" |mlltikal aapmap mumirtli. ó» khMb^^UOm
Késxltflnki
mtéttm^ttmtMmtmtttMtm
Gyártunk i
mindenféle kxeakcdelml, flgyvédl, gazdasági, nyomtatványokat, arlee,.-. ..........
megbirókat, eljegyzési S eskítési értesitése-¦ yásijefcbtéseket, névjegyet, falragaszo-íorlcveleket, rőpla^yokaT ás mindenféle ízléses uállltásn nyomtatványokat.
ket, gyászj kai, korle
ftzlrt kopeket, figyvéca uniókat, jegyzo-mtf lukul, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, mjzttzeteket és tömböket, rataU-zksstáeat, zsákcédulálat, aipurioittbötet, faboaptarakat, dobozokat stb. elsőrangú kivételben és a legolcsóbb árakon. g
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Főút 5. szám alatt
0905?1
10
KÖZLÖNY.
1939. május 28,
IDŐ,
Jóslat :
Mérsékelt északnyugati sxél, változó felhőzet, helyenként kisebb futózíipor, zivatar, a hőmérséklet kissé emelkedik.
A Meteorológiai Intését nngykaiili**! OHfts^lgyelöálloniásA Jelenti i
Hőmérséklet tagnap este 9 órakor: +14 4, ma -reggel +14-4, délben +179.
caarwtfek 0-0 -fc.
— Gullár vaunak kék és piros színben, fehér ruhával együtt moshatók, Sckat»41 (t)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
13898/1939.
Tárgy: A róm. katb, temetőben lennstt di elsdísa.
Árverési hirdetmény.
Az I—II. ker. róm. kath. köztemetőben 1939\' év folyamán termó füvet kétszeil, vagy háromszori kaszálásra, folyó évi május hó 31 napján d. e. 11 órakor a helyszínen tartandó átverésen, a legtöbbet ígérőnek eladom.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1939. május 26.
un Polgármester.
Jllflilta, I»,! JilpÉir
M. kir, minisztérium 990/1939. M. B. számú rendeletében előirt
Hl- CS
utfintip
kapható
lapBDl liíÉIÉÉÉllii
—* uusipieii *—
mindenki a helyi kereskedőknél és iparosoknál szerezze be I
II ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvényes a IBSB. májusi ItJ-tM.
SagyksjüiM állomáira érkező ét az ouu liliU vonatokról.
Nagykanizsa—Budapest dili p. u.
Vaut Miau A vonat neme Kiölni-raimo. KteitMyg Soglio r. Irt.I irkí-lk Vagai A vonat neme BpMtril rkjllr M. Kmlhil, rll M» Kiölni-ráírt.
!207" Oyv. ¦w "048 iato Szem. T — 518 S-50 7-24
22371 Slnautó 600 — 754 — 1212 Sicm. v 6-45 1113 11-26 1303
22273 Slnautó 808 9\'20 957 — 2202 Oyv. 7-20 10-C0 1005 1115
1313 S/.Mil. V 9-44 10-55 11-39 16-00 .2028 Oyv. 810 — — 11-25
2243! Motor V. 11-35 — 13-38 19-45 1222 Sxem. v. 8-50 13-37 1400 ,SS!
1203\' Oyv. 13-55 1500 15-13 1810 22341 Slnautó — 15-22 161» 17-36
1221 Siem. v. 1430 1602 16-14 20-46 12048 Cyv. 14-10 16-51 17-05 1810
1211 Siem.v. 1545 17-01 17.46 2115 1214 Szem. v. 14-55 18-32 1855 20-20
12.41» Motor v. 17-50 — 20 44 _ 2238! Slnautó — 20-22 20-33 22 08
1201« Oyv. 10-30 — .— 21-45 1208 Oyv. 2015 22-55 23-05 ÓÓ4
2201 Oyv. 18-41 1949 19-56 22-40 1220 Sztm. v. 22-25 2-49 — 4-42
1219 Szem. V. 23-45 115 1-38 6-15
> Közlekedik Nagykanizsa-Siófok közölt VI. 25.—IX. 10 lg : Közlekedik Nigykanlzsa-Balatonboglir között VI. 25-
10-lg
» Közlekedik Nairykanlzsa—Balatonszentgyörgy, Szentgyörgytől Szckesfetiérvárlg 2123 sz. személyvonatra átszállással és Székesfehérvár 1231 sz. személyvonalra átszállással VI. 25.-1X. 10-Ig.
< Közlekedik V. 29-én és VI. 25-1X. 10-ig Nagykanltsa-Bpest déli p. u. között, a Csak Balatonboglárig közlekedik.
6 Róma—Velence—Nagykanizsa Budapeat nemzetközi vonat, csak Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy, Srékesfchérvár, Budapesten áll meg. » Közlekedik Balatonboglár— Nagykanizsa között.
a Keazlhely-Balatonazentgyörgy közt csak VI. 25—IX. 10-lg közlekedik, Nagykanizsa-Bpest között V. 27-én és Vf. 24-1X. 9-lg.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
KmIjií Lftttt. SlOefclt- Sif.rt.bl 1 Sopron SioeM- ípnz. K..I..1-
J . rümd. Irt. Mtyr.irt irt. bü ind. Wyriltwl. Udv.1 rsirt.
1410\' Oyv. 1 38 „ 337 _ 1409\' Oyv. _ t\'37 . 314
1412! Sz V. 4 57 6-45 717 901 1447 Motor - 5-50 7-2Í
14221 Sz.v. 5-40 714 7-56 9-23 1417 Sz.v. 530 7-25 8-15 9 39
1442\' Holor 7-27 8-33 9-50 — 1415 Sz. v. 1004 11-37 1216 13 45
1402S Qy. mol. 945 1054 11-25 12-32 1423 Sz.v. — 1340 14-18 1541
1414 Sz. v. 11-30 1301 13 39 15-48 1433 Sz. V. 13-49 1614 — •—
1444 Sz V. 13 59 15-26 — — 1401«i Gy.mol. 15-33 16-31 16-38 1807
1416 Szv. 15-52 1736 18-10 20-04 1411 Sz.V 19-25 21-51 2200 23-26
14286 Szv. 20 26 21-48 22-38 — 1435\' Motor 001 Hl — —
14387 Motor — — 22-45 123.55
1 Egyelőre nem közlekedik. « Közlekedik VI. 14-ig és IX. 16-tól Nagykanlzsa-WIen SUdbl. közölt, s Közlekedik VI. 15-181 IX. 15-lg Nagykanizsa—Wien Stldbf. között. \' Közlekedik Nagykanizsa—Zalaegerszeg közölt Mtlín és szerdán, Zalaegerszeg— Szombathely között naponts.
a Közlekedik Pécs-Sopron közöli.
s Közlekedik VI. Í5-IÍC 8-lg SIófok-Nagykanlzia-Szombathely közölt, s \' Csatlakozás az 1410, 1409 sz. vonatokhoz VI. 25—IX. 8. közt Szombathely-Sopron között.
Nagykanizsa—Bare,—Pics
Hlgjklol-rllrol too.1 Blroiol írt. Pioir. irt. 1 M-arll hi Bíróiról M. Higyk diluira írt.
2420 2439 2414 2406 2418 Sz.v. Motor Sz. v. Qy. mot. Sz. v. 4-57 13 54 1815 20 23 ""#52 12-58 16 21 1949 12-17 851 14-30 1748 20 53 23 43 V Í427 2407 2413* 2-431* Sz. V. 6y. mot. Sz. V. Végy, 7-23 12 04 1816 á-4T ais 1342 2004 TPSÍ" 9-35 15-42 2235
Becsig,
\' Csatlakozás Bpest Keleti p. u. felé Gyékényesen.
Nagykanizsa—Gyékényes—Kaposvár—Budapest Keleti pu.
tefces W. t Leer. II Bpeat «• 1 kp. érk. Bpest _kLjnd r "át1*
21101 2420 2442 24Í8! Oyv. Sz.v. Sz.v. Oyv. 3-19 4-57 11-48 23-38 3-50 5-42 12-41 O03 7-38 14 08 112!) 20 21 5-53J 9-49 2409l! Oyv. 2447 1 Sz. V. 2407a] Oyv. 23-00 1U-OI 508 22-50 1-02 7-27 4-50 lii
1 Egyelőre nem közlekedik. ¦ Közlekedik VI. 15—IX. 14-lg,
Nagykanizsa—^Murakeresztur—Trieszt
1208 1292 1202 1296 1408\'
! latort. ,_L» Int.. et Triest érk. i , Trieit Ind. lebrt, Ét.
Oyors i 0 24 Vegyes 1 6-40 Oyors li 11-33 Vegyél 1 15 50 Oyora | 23-38 026 707 11-44 1620 2351 904 1 20-10 904 1 ¦ 1207 II Oyors 1295 ll Vegyes 1201 Oyors 1 ~2W 9-37 5 17 12 00 1808 8-30 12-32 1820
\' Csak VI. IB—IX. 14-lg közlekedik.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
SZÁLAI közlöny
——.------- ~.....- ¦ -\' "Íj "jj i^^—^ ------ Bl^^>VHeaaHBKfe2SSBBBBSBI«waisai^ap^— ——»--
^n^rtifrj yyeTy^> > — k*-J*>t«Avv»Lrw^^
APRÓHIRDETÉSEK
tt t**tS SO SSSr, tshu-tt. toTibbi jjg A mii?.
iuM_
Hét mpró ayer-niekee, kertészetbe^ Is érlö kanizsai, szegény családi" bármiféle alkalmsztatáit keres, hogy enni tudjon adni csaud|inak. Érdeklődni a kladó-hlvataiban lehet.
Egy ugyaa tricikliét* azonnal felvétetik Horthy M. ut 4. ss., udvar
1488
Helyt MaBalaatlat ke,.*. Nagykf-nlgia és környékére Jé Itererei! lebelőíéggel Iványl Aurél nerneigytlmöica lalskola, U|-ixeged, Sxőregi országút 74. 1501
Taicaao villanyszerelőnek felvétetik Deutich villamossági válfaUtnál, Deiktér.
1495
Ügyes rikkaacm azonnal felvétetik a vasúti hlrlspárndában.
Ogyi Tialilí.
ti üolénSnB t.ivétellk Sugár ul 2.
1512
ADAs-vtnn.
Kettő vasállványu Itl.IuluJy-ir. 18.
kartlpatl
eladó. 1511
Haiaaafaté gumikerékkel eladó. — ii.il.5; tir 22. 1506
Keveset hasznait sötétszürke ruha (rövid nadrággal) 14—16 éves ilu részérc alarlo. Ugyanott ruhauekrény, szőnyeg-poroló, borooliorrlrt, éttó vaafogas, ryuk-Ketree, silros- ás lekváros-bodönök, demi-asonok, betöltés él lekváros üvegek, Játéktábla állvánnyal stb. eladók. Tclekl-ut 25. emekt. lá»4
Kar-tlaBar kapható Csengery-ut 35.
MaasaaH rakat vessek és eladok, lllvilta házhoz megyek. Márkm.Kliályi. 31
..... 1500
UUUfj^OZLETHELYISÉa
Háranaaakáa lakáa kiadó. Arany János utca 3/n sz. 1496
Héraaaaaakéa lakáa kiadó. 750 kg-c mérleg eladó. Zárda utca 5 az. 150
HAZ ÉS 1NOATLAN
Aááasawtaa magán- áa bérházakat, azólöt, tőidet, rétet olcsón, esetleg részletre Is köarettt. Papp István,\'Telelt nt I.
Btáatfé négyszobái űisikomtortos ház hlztáasda részére öröklakás lenntsrtásssl. előnyös teltételekkel. Bagolal-sor 27. 1509
Bgy magánhás olcsón alaSIA Klnlzsy-uicéban. ksalaloamáHAa egy 3 szobás villa eladó. Bővebbet Király utca 6. Márkus. __14 9
KÜLÖNFÉLE
ElvaastaH egy férflksróra Szomolányl-tél Caengery-nl,Klalsludy-utcán át a Kois suth-térl bérházig. — Kérem a becsUlelei megtalálót, Jutalom ellenében adja le e lap kladéhlvaUlába._
¦ataraaanMk tlgralmrika I Vezető! igazolványok klcseréléiéhez azltksé-
Íes fényképeket az előirt méretben olcsón l gyorsan kása tek. Vsstigh Béla, (ény-képész, Nzgykanlzsa.
AaSataai — B4raa«é uj kényelmei, áramvonalas legolcsóbban Kauimiiin Manónál rendelhető Talafaa flfifi. 295
Mindennapi levelesééből össtegyfljtölt kAlyaaet, régi vagy ul törnegekcí. ma-gyárt & WlöTmiTleloszUtotrgyliJtenié. nyeket bármikor megvételre \' keresek. — Baibarlla Utca. a Zalai Köilötty t. zzer-keaztőte. Érdeklődni tehet telelőn 78. sí. vagy személyesen mindennap d. u. 6—7
óra közölt.
Zftuu kAzlShv
POLITIKAI r.\'-H\'lim-.
Kiadja -. „KSzsazáaaátl ii. T. majyklilzia", Felelős kfadó: Zalai Király. Nyomatott i a „MzeazSuáfl R. T. Bieyk.sl.ia"
ayiaeájáhea HagykaaizsiB. (Mye.llert Hiali Zalai kar.6,J
EZT j^A55A/
A ZALAI KÖZLÖNY "p^j*,
könyvet IsgvM küldünk, ami
VANCXA OtAB Hudapeat, lC-*» poaU
odAsal tlkerQlt elö
VANCZA
SÜTŐPOR
miskolci He!. Ijjáiivglnmuilum Jtalla^AvI . ttnneptigiroi.
Rhetimalikas Lá|dalmaSm&l,
idcgtájdatmaknál, fejfájásnál, ízüíeti-és tagfájdalmaknál, valamint meghű-leses betegségeknél, gyorsan és biztosan hatnak a Togal-tabletták. Orvosok ezrei ajánlják a Togal-t, tehát On ls bizalommal vásárolhatja. Tegyen még ma egy kísérletet, Kérje kifejezetten a kiváló hatású Togal-t. Teljesen ártal-mutlan. Minden gyógyszertárban P 1.60
245
i:i-.<"> Áldozd leányok Kiskunh«ln»on.
(Crusz futók.)
Sony. Uuljú uvulogíáíj. [állomok, a honvédtta íflnarftnctnokB, u 1\'ómiíHósáKt. lionuíiiivió Ur keuvUoWJtv leteixí a Kormánytő Ur koszorúját ii Ilő.ök Emlíkkövére,
A FaluixövcUéu magyajvnímet, dán goiduirjii csercakrlciJAnnk inajiyar iiiu-Ji Újul dutuzáiuk előtt tUrtelegnek az OrítitíiAwló előli. Köxép-,1. Schoin Károly, a Fnluuővotníg tarioloőke, tőle Jobbra Tefllgye* htvin Ogyvezel tBaififltó.
A „Kaitengerjáró moloroihajő Qmívpílyes- vimboc.Másfl.
S \'M. O L Ö G A Z 1) A S A G
A szőlőmoly, a szőlőtermelő nagy ellensége nemsokára mutatkozni fog és megtizedeli a szépnek Ígérkező termést. Még virágzás előtt, bimbózás idejében kétszer permetezzük meg a fürtöket. E célból legjobb 100 liter vízben \'/. kg gálic, \'/.kg mész és »/• kg ARZOLA-ARESIN-DARSIN.
Ma a fürtökben virágzáskor még mindig mutatkozik hernyó, sürgősen porozzuk meg a fürtöket DIPOR-KILKIL gyorsan öl6 bőrméreg porozószerrel. E porozószerek emberre, állatra veszélytelenek és nem mérgezőek, mint a nikotinos permetezőszerek. A balesetek így teljesen kizárhatók.
nyomat.". Tolool Nyomdai MOlntei.t é. Kiadóvállalat Hl. mélynyomó- LH.io.pOflép.lii Uudnpesl, VII, DoUány i Földét nMkMita é. kl.dfi i Tlmáry Mihály.
79a Gvlotyam 122. szám
Nagytwflaii, 1959. tnfjgljl, «?er<j8
4« 42-«n«
1 riiiadoo héfl&uup liílutáu.
Feleiős szerkesztő: Barbarlts Lajos
BIMUetésI *r«: égy kora 4t» tlbír:
Szerkesztő.éKl és kiadón ivatallteíefoa. 78. sz.\'
A káhlsjÉai vátasKlás1
(bl) Rei\'ldkWál köm\'éhy küzdalmet hozott a .nagykanizsai választókerületnek az első titkos képviselőválasztás. Nem volt könnyű dolga egyik pártnak sem\', Jcgkevésbbé a Magyar Élet Pártjának. Az 0*1 ellenzéki ke-rűie\'ckböl egyesített uj nagykanizsai kerületben az ellenzéki pártok rjgy-szólván készenküpták a hagyományos k^ruck\'o\'dásböi minden választáskor visszatérő ellenzéki hangulatot. Mlg" ez a választási hadjárat elején három részre oszlott, mert osztozott belőle a kisgazdapárti, « nyilas lés1 n fajvédő ellenzék egy-eí;y jelöltje, addtg a kormánypárt győzelme erős urunkával .biztosnak látszott. De amikor mindjárt az elején kiállt a harcból az egyik szélsőjobboldali, a fajvédő jelölt, majd pedig ajánlási formahiba miatt nem indulhatott harcba a független kisgazda ellenzék jelöltje sem, akkor minden ellenzéki törekvés a\' uyilaspárt agi-tációja köríli egyfepdlt és ezl az, egyesült ellenzéki frontot kellett felgöngyölítenie az alig pár esztendős kormánypárti szene zked esnek -
A» ősi ellenzéki zalai virtus állt szemben a fiatal Magyar Élet Pártjával és igen nagy részben : — a falj szállt szembe: a várossal, a melyhez, \' most csatolták hozzá. Amint.ez\'sok jelből fátszóU.\'a farú jórészt még noni tudla, sok helyen nem is akarta megemészteni « várossal való itényszertársitásl. Az»d-dlg falusi kerülethez tartozott községek jörészben eleve és elvből szembehelyezkedtek > várossal s ezért is talált \'azokban erős talajra, az ellenzéki kortézli, bármilyen kön/i tösben(::klsgáZdnpártn>an1 vagy nyl-lasbati jelenlkezetl is,
Nagyka,ijiz,sáii teljes bizonyossággal előrelátható volt a konnányp.árt győzelme, mert. Nagykanízsa márrá-ébiedt arrrt, hogy pWjlt már és sem a mindenekelőtt1-\'való egyetemes nemzell szempontból, sem pedig a város szempontjából iiem hasznos, hanem nagyon L> káros a mindenáron vató^kínzékíeökedés. A falun kellett tehát eldőlnie a választás sorsának. Az eredmény azt mutatja, hogy a jobboldali es baloldali ellenzéki ö^efogás nuJle\'tt, az elteinek], kortézíXyai mindig könnyen, feltüzelhető falusi,tömegek melleit is vau már akkora tábora városon éü falun a Magyar Élet Pártjának, hogy meg tud birkózni az ősi ellenzéki "virtus-saí., A falun nijég neheziebb ez W harc, mert a falat mindig nehezebbi kimozdl\'anlegy nemzedékeken át beidegződött politikai hangulatból. És mert %!, Magyar Élet Pártján ik a falvakban még* meglehetősen uj a neve, a tsr^dznla, .ii iz, «j szín, amit a konzervativ falj nehezebben szokik meg, \'mint az upáról flura örökölt és sokkal könnyebb, egyszerűbb\'politikái, amelynek sikere abbói* táplálkozik, hogy..a„\'.,.|spi;T\' mányt szidni mindig népszerűbb és hatáwsnbb mint odaszegődni a kor-
mamm mm- m w«m mm
mm MM le i Httrfet PliM suftnlzal elsí titfe
Izgalmas versenyt utas után !S>$t szavazat-többséggel Ilovszky János tett a kerület képviselője
Kemény küzdek!inV^iim ilovszky Ja-nos, a Baross Szövetség országos, elnöke nyerte cl pünkösd vasárnap a. iiügykajiizsal "kerület, madálumát. ,fir-dekius és jc\'luntő.sé.gtoljti.s ez a választás azért is, ínort a hiiés ellcnzékii város, Nagykanizsa az első titkos váli\'szhíson szegődött a konnánvpárt meUá. Volt már kormánypárti képviselője Nagy. kíiüizsának. de a* mmLsztcY volt s ott noni a. pártot, hanem a miniszlcrt választotta ineg Nagykanizsa, Most azonban Ilovszky János személyében-ncip .csak őt, a , keresztény., magyar gazdasági áts;.er\\czós iituukiudUójál választolta meg Nagykunbs.i, hanem, tilkosan, a miniszteri halalon.v befolyásától Is mentesen nyilvánlloUa többségének,. helyeslését gróf Teleki Pál és. kormányának politikája mellett, a Magyar jtlc[ pártja meltott* ö ineg\'-imlult uj magyar építkezés melleit, az alkotmányos és független magyar élet mellett,
A küzdelem számbeli crcdménvcinck méltatásával \\czércjkkünk fogbdkozik.
\'A választás reggel 8 órától fogva élénk érdeklődós j mejlctt zajlott le. Nagykanizsai 7187 választójából leszavazott ÍÍ820, közel inásféle?.eren nem szavaztuk, ezek legnagyobb résio n isidótörvéuy miatt esett ki « /iwivazók sokából. Akerülct-liczj Bsalolt) 3(1 község választója közül 8/Ji»0 aula ie, szávazalát.
A\' választás\'1 az egé-sz kerületben komolyabb zaváfó incidens nélkül történ meg. A külső csend létrejöttéhez hozzájárult a délelőtt U óra tájt kezdődött^ zivatar és aitól fogva szinte a ^zavtuát borejoztólg egész nap zuhogó SsŐ. Emiatt azonban annál na. gyobb volt. az,. miló/oVgalom. —
¦{\\ választási elnök, dr! Orley Cyórgy .konnáiiy fő tan ácsos és a ^álaszálsi bizottság egész iuíp, a hajnali össze szájnlálásiga\'városházán tartolt szolgálatot. ;
A választás Izgalma
csak a jármüvek forgalmában éseste-felé, amikor az eső kicsit Siflnetclt, a város utcáin gyülekező tömegben nyilvánult inog, Mindenki várta kíváncsian az eredményeket ós a párt. irodák tájáról származó hircket. Tudid természetesen semmit sem leheléit, do találgatni annál többet. Nagyon sok fogadás történt.
Nagykanizsán tiz körzcllK-u történt a szavazás. A szuvais/.edö küldöttsó-geknek kemény munkát jelentett a titkosan először választó tőir.c0o\'í 1c-s zavartatása,
C Esbe 8 ófrjána az össíCs kanizsai körzeteken ós azí,*fJai MMakíiim\'bore-jeződött a sza\\ű/iás és megkezdődött
a tulajdonképpcni izgalom,
az összeszámlálás.
Ekkor aztán már liangyaboly volt az utca mindenütt. ¦ ,
Kilenc óra. elmúlt,, mire nz első részié tered mi nyék ismertekké vállak.
A Zalai Közlöny
szerkesztősé},© hajnali 3 óráig,, az ösz-szesráinlálá-s teljes herojezéséig negjéd-öránként kiírta az utcát táblájára az érkezett ujabb és ujabb seánmdntok\'it,
Az első eredményt
c*le í) órakor kÖzt*)llük, az Sormás és Szépeinek jelentése volt. Az utolsó volt lávjnali 3 óra táji Murakoicszlur,
Meglepetések a kerületben
Az eredmények hol egyik,, hol a másik oldalon okozott inoglcilléseket, Mindjárt az első cretbnény: Sormáson 207 szavazatot kapott Ilovszky ós mindössze 19 ct Tanos. Ez a község mutatta nicg legszebben,, hogy o^y közület egyel is akarhat s annak fe-gyelmoicttcu eleget Is tud tenni.
Meglepetés volt Kiskauizsa, ahol a nyilaspárt csak meg tudta felezni a szávaiatokat a Magyar Élet Parijával. Meglci^tés volt Eszlerognye is, ahol ugyancsak majdnem felezni sikerült. Kacorlakon a nyilasok csak ötödét tudlak megszercíiii a szavazatoknak. Mcntékcny Ilovszky többség volt még llör/öncén, Püzvölgyón, Iloinokkomá-rbnjban, Magyarszerduhclycn, Pctrivcn-tén,1 Pölőskeíőu, t.\'judvaron és Zala. líjlakon, kisebb Hovszky-többség (iclio-szigeten, SiCpclnoken. A kerülőt M községe közül 21-beil Tanosék kaptak több szavazaiot. \'A legnagvobb ellenzéki többség I,o(enyén, Zalas;cnlbalá-zson, Murakercsztnron, I\'üzvötgyüu, Tótsicrdahelyen, Molnáriban, Filvc-házán, Gelsén volt.
Nagykanizsán csak tí^velk\'ii kei\'fllel-ben,\\ a negyedIkln-n kapóit 20 vokshyi többséget Tanos, máshol mindenütt az Ilovszky.párl \\-czelctl. Ktsknnizsáu az egyik s/Hvazt^kr>rzctl*fn 5, a (másik)-bau 73 szavaíat többséget tudlak csak elérni a nyilasok.
Amint sorban érkeztek be a kanizsai kerületek és a falvak eredményei, az első két óra alatt 122-re emelkedett Ilovszky többsége. Aztán 11 óra utón elkezdett a többség apadni olyan arányban, amint a falvak eredményei beérkeztek, ftjfél után 1 ílfn tájban már csau 200 körül járt a többség., do hiányzott még a lcjjobb kanizsai körietek egyike, a 8-ik. Hiányzott azonban még vagy 8—10 község eredmémo s Oi.ek kömtl Mura kereszt uré s most már attól függött a mandátum sorsa, bogy Murakeicszlur valóban .tisita nyilas .^o, mint ahogyan hirdotlék. feszült izgalomban tejelj n negyedórák, félórák ós a fi., körzet, vulambit a murai Tresztiiri eredmény csak késett. A nyilas párlhelyiségbői már hang-sz-\'iró^ou ,küldetlek, hogy .^3., sra.va-
máúy \'szekeréhez és segíteni azt, hogy mliiéi kevtvebb ok legyen. a s/idiísi-a: k
Ez a fal-jsl h\'ingulat íokozotlan kihasználható vóltazet\'onzék részéről az iplső titkos választáson. Azonkívül az ellenzéknek még az a szeieu-cte/e is megvolt, hogy a kerületben tagadhatatlan népszerűséggel rendel ke/.ett Drózdy Győző vé\'etlen ki-ea^éwl a függellcn kisgazdapárti tábt r i« keserű és a maga részéről értt eió daccal, csakuzért is odnszc gíld\'ilt ene az alkalomn a konuány pár tai (szemben az eltenke/Ö pólus-h<jz\' a szélső jobboldalhoz. A szélsö-joplk)ldal falusi többsége \' nem- a nyilasok «zá,nbeli és meggydzódés-belj (löbbségét jclcnlí a kani/üai ke-
rület falvaiban.1-Ez a többség nagy-\' mennyiségű Drózdyszuvazatot foíí-lal hwgáböh, éheket ixedig" nőm Jaz eszme, baiíein atjos-szj , vezéiclte, egy Igyckényív a pyltas-eUenzékkel.
Cégelemzésben; pedig .az eredff: mény azzal a tanulsággal szolgál, hogy Ja még egészen fiatal politikai mozgalom\', amely Nagykanizsát kimozdította -az Örökös ellenzékiség tüskéyel körülnötl csipkerózsa-várából, ipa már annyira teherbíró, hogy a Wfláigiiézeti ellentétben álló két. ellenzéki párt minden felhasználf ftató fcZovaza\'láyai szemben is több* .\'égben, van Nagykanizsán, wjran érps többségben; h-igy GHeiuí\'jiyoznt tudja az ellenzéki emtököii ne\\elke-deli vidék hagyományos kuruckodá-
sáí is- Ez. pedig a logcjsö titkos választásán igen.nagy eredmény akkor ísj ha a harc élessége csak minimálisszámbeli fölényt hozhatott. Mert az most már biztos, hogy,;7358\'embere Maii-.a-Magyar Éiet Pártjának u ij.agykatiizsaí keríVcibsn. De hogy a szélső jobb 7158 szavasából hánya nyilas ós hány az egész más politikai hitvallást követő ellenzéki választó, ezt senki sem tudja..;MJ"deii-ki tudja azonban, hogy ez »z \\dlen-zékl rfzö\\etkezós merőben1 évre a választásra (szólt, de eiie politikai szám vetést la jövőre > nézve sem az egyik, Eem á másik ellenzéki párt nem alapithat a Magyar Élet Pártjának egységes és most majd még erősebbgn. kialakuló tömegével sze,mbeu- , j
E9AUAI RÖZlÖNW
1939, május. \'m
»itlnl megnyorlék « mandátumot, T*-nos Dezső beszédet mondott és nagy volt a lelkesedés, A szerkesztőségbe egymás után jöll az ü/enel,( hogy hagyjuk ;ibl>a u számok kiírását, inert azok vlnis.számok,, a nuiudálum már
Hajnali 3 óra volt., amikor lrChilolt az uiolsó eredmény is, o.murakcreszt(. un\', Iimic-k is nyilas-többsége van, do a kőiben befutott néhány község és a kanizsai 8. körzet eicd!inényével össz*!\\et\\«, ideg.v\'iK\'i órák után végié elhangzott a iiivatalos helyen meg-áMapitoli végeredmény:
— Ilovszky János 105 szavazattal " nagykanizsai választókerület ország, gyűlési képviselője.
A részletes eredmények a kövelko. zök: -
Leszavazott
llOvtlkjrl Tinóin
Nagykanizsa I. kerületből 308 260
II. 408 248
III. 388 200
IV. 804 310
V. 424 288
VI. 40S 168
VII. 432 172
VIII. . 468 186
ix. ,; 234 239
X. 178 248
Bajcsa 42 71
Becselrely 180 185
Booaka 88 81
Börzönco 87 18
EnztereRnye 200 284
Eltyebazu 48 215
Fűzvölgy 42 27
Ueleo 188 288
üelseszlget 87 54
Homokkomárom 33 12
Hosszúvölgy 30 78
Kacorlak 108 25
Klllmin 39 37
Ktsrecse 48 68
Korpavár 83 103
LflleDye 310 522
Magyarazenloiiklóa 82 132
Magyanuerdahely Molnári 178 82 92 108
Murakor esz tur 179 357
Nagybakónak 123 161
Nagyrőese 174 201
Pefjlvente 87 37
Plilösketo 151 181 165
Pola 05
Rlgyáo 88 66
Sem|énháza 83 107
Sormás 297 19
Szcpetoek TótszentmártOD 343 337
68 143
Tótszordttlrely 122 298
Újudvar 130 100
Zálk 11 28
Zalarjzentbalaz, 101 295
/.nlrrujluk 70 21
Összesen a kerületben 7383 7188
Ebből Nagykanizsán 3816 2304
A nagykanizsai vaUt&ttókorQlt 17.150
szavazójából leszavazott 15.451, Ebből érvényes: 11.511, visszautasiltatott: C0,
Nngykuiilzsn megválasztott képviselője, Ilovszky JAnoS B válaStt\'ls után líudap\'¦¦¦.!!*¦ utazott, de nia már [smét Nagykanizsán tartózkodik. Ma törté-nik meg a mandátum ünnepélyes ál-
adása is. Nagykanizsa uj képvlsclőjo mii, kedden este fél hét órakor veszi át í> meg választásáról Szóló okmányt
a városházi! kis tanácstermében. A mandétum átadása természetesen nyilvános.
A Magyar Klet Parija a választással csakúgy nem feje/le bo kanizsai működését, mint Ilovszky János. A párt-
a nyilasoké. A Zntai Közlöny termé-sietesen csak hivatalos számokat irt ki, az erediíiény állását pühmatra sem szépítette ,«/ akkor már értelmetlen Is K\'ll volna) ós nyugodtan várta a végeredményt.
kifogás alá c;>ctl 2, érvénytelen (üres): 878 szavaiat. " \' , \'

Már deivngctt, amikor hajnali 4\'óra tájban Ilovszky János .szállására, u Pannóniába érkezett. Itt meleg, lelkes fogadtatás várta Nagykanizsa^ képviso. lőjét, A spontán ünneplésben részt \\ ettek\'n város és n vidék Magyar Élet Pártjának vezetői,\', a választási hadjárat élharcosai, ugy hogy egésyen megteltek n Pannónia helyiségei. Lieb Gyula a knnizsal pártiroda nCvéJ,cn virágcsokrot nvújjtott át a hosszai) ünnej.olt Ilovszky Jánosnak, aki éppen n születése napjain, piros pünkösd vasárnapján nyerte el a kanizsai rmon-dátumot. Szabó Gyula városi képviselőtestületi tag, vitéz Tóth Béla Baross elnök, dr, Desseö Mihály tiszti-főorvos, Gyutay István nutgyarsuCrda-helyl jegyig, Borbarits. Lajos felelős szerkesztő üdvözölte lelkos )>cszédek-ben a megválasztott képviselőt. A Magyar Élet Pártja nevében dr. Kovács Sebes lény Tibor pártelnök szólalt fel, ükit a személyének és hatalmas munkájának szóló ünneplés percekig alig engedett szóhoz jutni. Ilovszky János meghatott szavakban mondott köszönetet hívei bizalmáért és a siker érdekében fáradozók ei ed menyes, odaadó munkáéiért, (
Erőt ászaki szél, borult égbolt, több helyen asö, a hőmérséklet nem változik lényegesen.
A Meteorológiai Intézet nagykanizsai megflgyelÖállomása jelenti i
Hörnórsöklot tegnap este 9 órakor: +122, ma reggel +11-2, délben +140.
Osaoodák 15 tft.
Heves borviszketésnél és cu-lánklfltésnél a gyomor és a béltraktus reggel felkeléskor egy pohár tcrmészeles .Ferenc József" kese-rűvizzet feltétlenül killszlitandó. Kérdezze meg orvosát.
helyiség tovább működik u Baross ;Szö vCtSég lielylségáben 1,11 Makoviezky cukrászda felett) és ott bárkinek bármely ügyben fel világosi lássál szolgál.
Ilovszky minden hó első keddjén fogyd Nagykanizsán
Ilovszky János kapcsolatait Konizsá. vat még csak ezután mélyíti el Igazán, Igéi étéhez hívei! sokul fog Kanizsán tartózkodni és mindenkinek rendelkezésére áll. Egyelőre minden hónap első keddjén fogad u Baross Szövetség nagykanizsai helyiségében.
Dr. Sabján Gyula
Vasárnap éjjel, mialatt a váUuszlá-sl izgalom a tetőfokon állt, szomxyu hír döbbentette meg a kéL6 éjszaú ka is talpon volt Nagykanizsát. A;-hlr n választási harc lázaa Izgalmát is háltérbe szorította és a nemit, fájdalomnak (fis döbbenolnek engc-dett helyet: dr- Sabján Gyula kormányfőtanácsos, Nagykanizsa város ny. polgárme.iteie, Jelenlegi városi tiszti ügyésze hirtelen meghalt. Dr. Sabján Gyula látszólag n legjobb egészségnek örvendett, rugékonyj mozgalmas volt, friss, sokszor lehetett látiil n törvényszéken, városházán, ahoi hivatalos ügyeit korét meghazudtoló lendülettel végezte. Pedig a 61 éves dr. Sabján szive nem volt rétidben. Orvosai óvatosságot, sok" mindentől való tartózkodást ajánlottak neki. A vasárnapot még » IcéH jobb kedvben töltötte- Este szinház-i bán volt, majd a városházjáu a vá, lasZ1ási irodában érdeklődött a.idol-gok állása felől- Onnan jövet a Zalai Közlöny hirdető tábláján végignézte a választás kifüggesztett eied: menyét és örömének adott k^ftjff^ zé-st, hogy abban a pillanatban —ez 11 óra után volt — a Magyar Élet Pártja jól áll. Onnan folytatta rjtjját, azonban hirtelen rosszullét fogta eí és valami sejtelemtől indíttatva sietve hazafelé, Igyekezett, Mikor a Csengery rútról a Zriuyi Miklós utcára befordult, Be tUheim-palotn előtt, hirtelen elszédült és összecsclt, úgy hogy a vele levők támogatták fel. »Eret vágni, eret vágni hamar |« — tudta még kimondani dr. Sabján, fei is szaladtak a házban lakó dr-Takács Zoltán igazgató-fforyoshpz, azonban már nem leheteti uigiteni. Mire a mentőautó a kórházba .ért; vele, a szivhüdés megölte. , ,
Dr. Sabján Gyula ny. polgőrmes, ter Nagykanizsa szülötte é|S u városnak nehéz időkben nagy polgánnes-i tere volt- 1875 szeptember 2á^Srj] szüleiéit. Édesatyja cipészmester volt, aki nehezen nevelte fel gyer-< mekeit. Gyula fia kiváló tanuló volt már. gyermekkorában, késöbi ben a jogászi pályára lépett, m,ajd Budapesten, Knposvárott, Nagykani-* zsán volt ügyvédjelölt, 1907-beu ügy védi Irodát nyitott éű 1910 októberé-, ben Nagykanizsa főjegyzőjévé válasz tották. Vécsey Zsigmond haJála utAo. dr. Sabján Gyula lett Nagykanizsa, város polgármestere. Ai .világháború kitőré-,\'-e megakasztotta az rjj polgár: raestert kitűzött vái-osfejf(eszte>iJ programjánuk niegvalósitásáb-m, azonban, amint a háború után meg-í Indult újból a gazdasági és pénzügyi élet, dr. Sabján Gyula nagyvonalúan hozzáfogott városa rnptderni-zálás/ihoz és sikerült is a külsejében történelmi inultu városnak olyankói pet adni, olyan Intézményeket létesii leni, amiért akkoriban sok más város irigyelte, Dr. Sabján Gyula polgármester nevéhez íüzödik a kegyes rendi gimnázium alh.Jyeze.ve, aiuió-\' ta az ország legszebb és legmodjer-i nebb kegyesreudj gimuázlunii iuter-liátiusa is Nagykanizsán viui. A vízvezeték és csatornázás lefektetése, a város tereinek, lutjalmik , aszfalttal, való burkolása, az utcák rendbehozatala, a város folytatólagos felrrió-nésc, a fémipnri sz^skola léíesitései a városi Zeneiskola feláüitása, n Stefánia anya és csecsemővédő bité-,, zet megtenenitése, .a Polgári Egylet akkori fellendülése, miiid-iniud idr. Sabján Gyula fáradhatatlan munkásságát dicsérik. Polgármestersége alatt nagy energiájának, város-szere-
tetének, szervezőképességének volt: köszönhető, hógy a habom utáni rendkívül srjlyoe gazdasági viszonyuk dacára dr. Sabján Gyula óvli-aedek mulasztils:dt tudta pótolni. Dr. Sabján Gyula polgármester íjszt viselőtérsaival mint ialárendeUteiveí szemben mindenkor megértő, nemc-f sen gondolkodó, csak kötelességet Ismerő, emberien érző lisfctviselö fr* főnök volt. Nagykanizsa városa so." kat köszönhet dr. Sabján Gyula polgármester ernyedetlen mfjnkésságá-nak, vnsenergiáJánAk. Városadmi-nlsztráclója mintaszerű volt mindenkor. A társadalmi életben Wáiv ki>fié visszahúzódó, magábazárkózott, de nemes szive, feltétlen túri gondolkodása, nagy város-szeiteteíei mindenkor klésjllant ténykedéseiben, • A krónikás dr. Sabján Gyula polgár ,mestci\'ségét mint a városfejÜeüzjtés és moderiiizdlás első szakát fogja.le* szögezni. [ )
Hírtelen elhalálozása iiem csakf Nagykanizsán, hanem az egész vármegyében mélységes döbbenetet néazvéíet váltott ki. Temetése szerdán fél I órakor lesz az egész város éi a megye közönségének részvétele mellett. ^ !.
Dr. Sabján Gyula pol&ánr»estei; nevét telteivet örök időkre\' beírta a város történetébe- . \' [
(B. R.)
Esőköpenyek
nagy választékban
szomolányinAl
BUDAPEST Ia
0.15 Torna. — Utána hanglemouck.
— 10 llirck. — 10.15 C.yennekdélelőlt.
— 10.15 Felolvasás. — 12.10 Eugen Sicpat balatajktt zenekara. — 12.40\' Hiiek. — 13.20 Időjelzés, Időjárásjo-icntés. — 13.30 Angol müvészleme/ck.
— 14.30 llirek. —11.4.1 A rádió inü,-soráiwk ismertetése. — 15 Arfolyamí-hhek. — 10.15 Diákfélóra. — ÜM5 Időjelzés, bliek.
17 Hírek szlovák és ruAtln nychcu> —" 17.10 Dr. Berzsenyi László és dr. Villax István magyar nótákat adnak elő két zongorán. — 17.15 Nylrádi Ticby Ki\'dmáu előadása. — 18.15 A rádió szalomcnekarfl, — 19.15 Hűek.
— 19.30 Harsány! Kálmán eratók*>t
— 21.10 liirek, időjárás jelentés. — 23 Balázs Kálmán cigányzenekara. — 23.20 Xáncjajaieiiek. — 0.05 Híi-ek.
BUDAPEST II.
18.15 Vajda Endre előadása. — 18,45 Olasz nyelvoktatás. - 20 Hirek.
— 20,20 Hanglemezek. — 2130 ldö-járásjelentés.
BSC 5,
7.10 Vidám lemezek. -- 8.30 Sróra-koztutó zene. — 12 Szórakoztató zene.
— 13.15 Könnyű zene. — 14.10 Klasz-\' szlkus szórakoztató zene. — 10 Dob-rindt zenekor.
18.35 Könnyű JfitűftíXiC, — 10 Dalok.
— 22.30 Szórakoztató zdic a rUlianno-nikysok troinbilaötösé\\el és Weber! zongoruiuü vésszel, ^
KÖSZÖRÜLÉSEKET
ia javításokat olcsón vállalunk
Májon Testvérek
flaoM acélára eznldiJólétien
Erzs«b«Mér I.
Tioplktllok, (Ulymeh
olcsón, nagy választékban
Mariánál (Bazár-udvar).
iÖS szavazattal győzött Ilovszky János
Ha, kedden fél hétkor adják át a mandátumot Ilovszky lánosnab
1999, má|uB 31.
Igen w«Bf m Magyar Éli
¦\'. . győztesen
A vasárnap megtartott választások) eredményei fiz egyéni kerületekben. (Ahol más zárójelben nincs, mok MRP.-k.5p viselők.)
B6kéVárrrfegyóben, Bík-ösl kerület: Tildy Zoltán (független Wsgazda). Békéscsabai kerület: dr. Benc-s Zoltán. Gyomai Horváth Géza. Gyula: dr. Mattié Imre, Orosházai Torkos Bála. Szarvas: dr. Vitet Zeriaváry Szilárd.
Borsod, Gömör és Kishont vánne. gyében. Edelenyt Vitáz Marcsekéxty Iniro. Mezöcsát: Egry Zoltán. Me«jU ko\\esd: Krúdy Ferenc. Onód: dV. Nyi. las Ferenc, ózd: Kvirii) Leó. ,Sajósieut pétor; Honkay Ferenc,
Csanád, Arad ás Torontál vármegyék ben. Battonya: Ságmezei Endre. F.lek: IieiLel Mihály (egyesült kercsztény). Tiszamarosi Vitéz ¦ Várady László, Makó: Szöllösy Jenő (pártonkívüli).
FCjár vármegyében: Adony: Simon Ferenc. Mór: dr. Gcrmann Antal. Sárbogárd: Gyurcsek Béla, Vall: Vitéz Magasházy László, Székes feliéi-vár város: Hóniau Bálint Székesfehérvár jtí rábi Sigray István,
Győr, Mosón és Pozsony vámiCgyék-bcn. Magyaróvár: Pándy Antal (nemz. szoc.). Öttevényi Friczka Valér, pannonhalmai Németh Andor. Tét: gróf Pálfy József.
Hajdú vármegyében. Hajdúböszörmény: dr, Uzonyi György, Hajdúnánás: Iienkü Géza. Hajduswljoszló; Tasuády Nagy András. Nádudvar: Mfi-gay MCizner Károly.
Pest, PijUs, Solt Kiskun vármegyo, Adony: Baky László (nyilaskercsites). .Ylsódabas: dr. Gund© László. As&rM; Csór Lajos (Népakarat partja). Buda-környék: dr. Várady József. Cegléd: Vitéz Zsengelér József (nyilas). \' Gödöllő: Vitéz Faragó Ede. Kalocsa: Halmy János (nyilas). Kiskörös: Geszthelyi Nagy László, Kiskunfélegyháia: dr. Tóth József. Kisknmhalas: gróf Teleki Mihály, Kunszentmiklós: pót-válASZtás Molnár LajoS és Bercivás István pártonkívüli fajvédő között. Monoi\'i Matolcsy Tamás (ucmzcli front). Nagykáta: Matolcsy Mátyás (nemzeti front). Háafceve: pótválasztás Krumpach József nyilas és dr. Mester Miklós kőzött. Nagykőrösi Mi-lotay István. PCs (hegyvidéki Oia Sándor (nyilas). Vác: InczO Antal.
Somogy vármegye. Csurgó: dr. Laky Dezső, Kapósvárt Vitéz Iicrcsztes-Fischer Ferenc. Kapós vidék: Csidscry Itony István. Lengyeltóti; Meiczner Emil. Marcalul Csorba Sándor. Nagyatádi Mayer János, Szigetvár: gróf Festetics Domonkos. Tab: Hertelcndy Miklós. ;
Sopron vármegye. Csornai Somogy, váry Gyula. Kapuvári Olálí György. Cseprogt Horváth Ferenc. Sopron: gróf Csáky Istváu.
Szatmár, Ugocsaberek vármegye, Cítfnger: Demeter Aladár. Fehérgyarmat: Kölcsey István. Máthészalka: Vitéz Radák Lajos. Vásárosnamény: Vitéz Konkoly Thege Kálmán.
A zalai választási eredmények
Aitólendvsl választókerület
MegváUsztolt képviselő: Eitner Ákos (egyes, magyar nemz. szoc.) 73Mi Kibuktak! vitéz Bíró György (MfiP) 5011, Bojtor Lajos (függ. kisg.) 1092, Di-meh Győző (fajvódö-ítéjjas) 072. ,
Keszthelyi választókerület
Megválasztott képviselői Melzler Károly (kereszt nojm. szoc. front) 10,145 Kibukott! dr. Oltoy László (MÉR) 4872., \\ i
Nagykanizsai választókerűlet
Megválasztott képviselő; Itoyszky János (MEP) 7353.\' Ktbukotti TfiflOS Dezső (nyilaskeresztes) 7158*
tftbbségbra országszerte >t pártja jelöltje kérditek I az első titkos választásból
Sümegi választókerület
Megválasztott képviselő: Vité> gróf Komis Elemér (MfiP) 7832. Kibukott: dr. Zakariás Árpád (Nyitas-Pátfry) lift és dr. Hc-K\'ze Imre (függ. kise.) 1010. ,
Tapoloa-bfilatonfüredi választó-kerület
Egyhangúan megválasztott képviselő: Darányi Kálmán (MÉP). . \\
Zalaegerszegi választókerület
Megválasztott képviselő: dr. Ttiassy Kristóf (egyesült ker. párt) 7029. Kibukott: Eitner János (Nyilas-Pálffy) 07ti7. i
Zalaszentgrótl választókerület
Megválasztott képviselő: dr. Hu-szovsiky Lajos (MÉP) 7190. Kibuktak: Gáspár Ferenc (nemz. szoc.) 0855 és Szél József (függ. kisg.) 839.
A hétfőt eredmények
A hétfőn megtartott választások eredményei az egyéni kerületekben. (Ahol zár jelben más felemHlc nincs, ott Mép-pártl értendő) ,
Abauj-tolna vármegye : Felső gagy: vÜéz SzaJay LászJóí Szikszó : Vitéz Atilla. Göncz : NBárczay János. ,
Baranya vármegye : Mohács: pót-választás Misung Konrád (nem hivatalos) és Keck Antal (nyilas) között. Pécsvárad: Angyal László. Sásd : Sticz János. Sikló* : pótválasztás Hendrcy Ferenc és Orsó Mátyás (nemzeti front) kőzött. SzenÜő-rinc: Bognár Gyula.
Bács-Bodrog vei-megye: Jánoshalma : gr. Teleki János. Baja ; Rem,é-ny)l-Schi«lltr Lajus. Bajai járás: Alföldy Béa.
Bihar vármegye : Beieíyóujfnlu : Vajay Károly. Blhurkercsztes: dr. Zich Károly. Blharnagybajom : Mfl> kolczy István. Nagyléta : vitéz Mis-kolczy Hugó. Sarkad : Lecl Össy Ar-P?d. ! l ; -
(Csongrád vármegye : Csongrád : Szeder János. Szentes : vitéz Bon. cos Miklós. i
Hemi vármegye : Eger : PetróKál mán.Wervására: Bcniczky EhH mér. Tiszafüred : vitéz Boboryi György. Heves: Nyirő Andor (nyilas). Gyöngyös: vi\'éz Tabi Árpád. Hatvan : Szinnyei Merte Jenő.
Jász nagy-Kun-Szolnok vármegye : Jászberény: vitéz Takách TolvayJÓ zsef. Jásziadény: L\\azár Imre. Knr>-cag : vitéz Lipcsey Márton* Mczö-tur : Spett Ernő. Szolnok : vitéz Váczy György. Törökszenlmiklós : báró Hcllonbach GottfHd. JászapáU: póh\'álasztás Ulain Ferenc és Orosz
Mihály (nyllas)között. K\'aiiszentmár-ton : Mezey Lajos ( |
Komarom-Esztergom vármegye : Esztergom: Kundéi Antal. Koniá. rom : Zsindely Ferenc- Tatabánya ; Szabó Gyula. Tatatóváros: pótválasztás Szabó Gnjsztáv és Aiidróka Ödön (nyilas) között , j
Nógrád-Hont vármegye: Salgólar-ján : Mocsáry Ödön. Czirák : Fors-ter György. Szob : "Máthéffy Viktor (egyesült keresztény párl)- Balassagyarmat : B>itller Elemér báró. Rétság : Budinszky László (nyilas).
SzalH)h:s-IIng vármegye: Kisvárda: \\dtCz Iljfalusy Gálwr. Nagyhalászi: Sarvay Elek. Nyiicgyháza: pótválass-tás lí\'oródy Tilwr (nyilas) és Bertalan Kálmán (pártonkívüli) közölt. Nyir-magas: Nánássy Imre, Tiszalök: báró Vay Miklós.
Tolna vármegyei Bonyhád: MüU Henrik. Dombóvár; Uajuiss Ferenc. Paks: vitéz Téglásy Géza. Szekszárd: dr, Takách Pál. Tamási: Jandl Lajos (nyi las \\
Vas vármegyei coldömölk: Szal>ó Károly (nem hivatalos MiíP). Körmend: Tornyos György. Sárvár: Kor-|K)iiay EdO, Szombatholy, KŐsnegi weider Gyula. Vasvár: báró Ihisticr István. (
Veszprém vármegye: Devecsor: János Áron. Enyingi Inyácsy pap Ele. mér. Pápa:: Antal István. Veszprém:
llirliiiÉfalil
vukM-etkenéae — Ntgykanlz,,
Kincsem tQzhLlyek, The Best kerékpárak, Hungária kerítés fótiatok nagy raktára. —
Tőricy Bálint. Zirc: p«p Józsii ;e(Q-o. sült magyar nemz, sroc).
Zemplén vai\'inogj-o: Sátoraljaújhely: Kossuth Pál. Szerencs: Tors Tibor. Tokfljhegyalja: Pilkovics Józsoí. i .
A törvinyhatótigl városokbun:
Debrecen: kit mandátum MÉP, egy kisgazda. Győr: egy mandátum MEP, egy szoc. dem. (egyetlen hely vidéken, ahol a szoc. dem. mandátumot kapott. Debrecenben OyOrky Imre, Hódmezővásárhelyen Takács Ferenc, Miskolcon Relsinger Ferenc, Pécsen Esztergályos János, Szegeden Kassai és Valentini Ágoston listái buktak klY
Hódmezővásárhelyen: mindkél mandátum MÉP. Kecskemét: egy MÉP, egy kisgazda. Miskolc.- mindkét mandátum MÉP. Pécs: mindkét mandátum MÉP. Szeged : ketlö MÉP, egy nyilas.
Szeged kivélelével a nyilasok a törvényhatóságit városokban mandátumhoz nem jutottak.
Budapesten:
A budai vá\'asztókerületben 8 mandátum közül 4 MÉP, 3 nyilas, 1 Rassay-párll. Az északi kertllelben: 9 mandátum közül 2 MÉP, 3 Ras-say-párt, 8 nyilas, 2 szoc, dem.
A déli választókerülnlbcn: 10 mandátum közül 5 MÉP, 3 nyilas, 1 Rassay-párt, 1 szoc. dem.
W.Pesl-környékl kerületben 6 mandátum" közül 2 MÉP, 3 nyilas, 1 szoc. dem.
Budapeslen összesltelt eredmény:\' 13 MÉP, 11 nyilas, 5 Rassay-párt, 4 szoc. dem.
A lajatromos kerületek eddigi eredményei
A lajstromos kprúlclek eredményeit hivatalosan még nem tellek közzé, Zulu vármOgyél>en mügánjclentés szerint 2 mandátumot kapott a mrp., 2 a nemz. szoe. párt (nemz. Iront-nyl. las). Amennyiben « hír megfelel a vűléságnak, Drózdy Gyözíi egyáltalában nem jutott mandátumhoz.
I-\'ojérnicgyébou mindkét mnndálum Ml-P.
llujdu vármegyélMju 2 MEP, | POst vármogyéljCn: északi keriüel: 2 MfiP, 2 nyilas, - közép kerületi 1 MEP. 3 nyilas, — déli kerület: ;i Ml-P, 1 függ. kisg. Somogyban! 3 MGP, 1 függ. kisg.
1989. má|at 81,
Sopron,inOgyébM: 1 MIK \' nyilas. Si.ilmái megyében: 1 MG1\', I k|s-guzua.
Bácsbodrog mugycLe.a: 1 MBP* 1
Kedd d. 363 mandátumból 170
A képviselő választás eredménye az eddigi Jelentével* szerint , |
Az egyéni kerületekben:
MEP 112, Keresztény párt 3, Kisgazda pari 1, Ettys. Magy. Nemz, Szoc:2,\' Nyilas part 8, Nemzed Frxrnl 1, KeiCiZlény Nemz Szoc. 1, Nép. akarat 1, Párton kívüli 2, Pólválasz-,tás.8- I
A IsJltromOl kurlllotokbun :
MÉP. 68, Kcrcztóny párt —, Kisgazda part 8, Egyes. Magy. Nemz.
neniz. front. IlC\\«sboa: 2 MríPv 1 nyilas, zempléni 2 MBRf .V többi ínég ismeretien.
u. 2 óra:
a Magyar Élet Pártjáé
Szoc. 1, Nyilas part 18, Ncmzell Front 1, Kcres-ztény Nemz- Szoc. 2, Szoc. dem. 5, Rassay párt 5, Piii-lon klvOH 8- • I . !
Kedden délben még 22 mandálum sorsa ismeretlen. így a 265 mandálum közül eddig 166-ot szerrel! meg a MEP, 25-öt a nyilasok, 9-et a kisgazdák, 5-öt a szoc. dem. párt, 5 pártonkívüli, 3 kereszténypárt, 3 nemzeti Iront, 3 egys. magy. nemz. szoc., keresztény nemz. szoc, 1 népakarat. 8 helyen lesz polválasztás.
f*áIC8tCS
Főüzlet. Fő-ut 7. U. Telelőn:
Telefon
5-33.
jir-iHH tí.
.3-44.
Fest, tisztit
Árpád, a hadvezér
A honalupÍió Szent Istvánt méltán dicsőítjük politikai bölcsessége miatt ámde katonai vonatkozást) tu a honszerző Ai-pád vezéri nagysága , ls ¦ugyanakkora elismerést érdeiual-
\'A túlerőben lévő bessenyök által mindjobban nyjgiit felé szorilolt ván dorló magyarság a IX. század nyolei varjas éveiben jutott el Etelközbe, rt hot ia törzsek a velük szövetségen lé\\\'ő kazár khagán tanácsára Árpádot vezérlő fujedelmőküt váUisztol-í ták.
Ha Árpád vezéri képességeit értékelni akarjuk, fel kell idéznünknzo-kat a. körülményeket, amelyek a honfoglalás végrehajtását befolyásolták, i
691-beii Simeon bolgár fejedelem általellcnünk tüzelt bessenyöknhadl vállalkozóin lévő magyar hadinép távollétében az Etelközén lévöszáH lásokal feldúlta, az öregeknek, asz-szonyoknak és gyermekeknek nagy ré*zéti.kurdélrc .hányatta, vugy lcgt alább Is menekülésre kény szeri lottc.
Árpád belátta, hogy a nagy vesz-tCíégct szenedéit magyarságnak ott nincs tovább maradása, tehát oly ÚJ hazát kellett keresnie, amely ter-mészeiadla határaival a kicsiny, d3 é\'ni akaró népnek védelmet nyújthat az őt keletről és délről szorongató Jovasnépek túlsúlya ellen. A megfogyatkozó élő .yjiTönek földL rajzi viszonyok kihoználásáyal tervezett gyarapítását egymagábm kitűnő hadászati felismerésiiek kelt lartarrunk. Árpádnak meg kellett tehát !tatálni;i ezt az alkalmas területet, lomely egyben az állattenyésztő, halászó és vadászó magyarságnak életlehetőséget is nyújthatóit. Ezt semíi Balkánra vezető elönyom\'ulasl irányban, sem Arnulf császár birodalmának ^szítki részel felé vezető vonalp\'n nem kereshettie. Elöbli irányban azért nem, inert ott nz egyesült bolgár—bessenyö túlerővel kellett volna mérkőznie, \'utóbbiban azért nem, mert egyrészt az akkor még szövetséges Arnulfot is maga oMeii ingei ele volna, másrészt, meri e területet lovas hadseregek támadásai ellen az etelközl hazánál nem, lehetett jobban megvédenie. Maradt tehM a mai, Kárpálok övezte c« lo-vashhndseiTgekkei nehezen járható történelmi Magyarország etyoglalá;-.\' sának gondolata. E/.t a területet n honfoglaló nuinyarok már 892-böUs-merték, amidőn is Arnulf császári
Szvntopluk morva nagyfejedelem ellen rcgi\'ették. Al\'attcnyészlési\'e alkalmas, vadbui, hulban bővelkedő terület több gazdát uralt A Tiszántúl és Erdély három uralkodó között oldott meg. Erdélyben a vluch Gyeló országolt, a Tiszántúl, a Marostól északra Mén-MMrot kazár!-országa, attól délre Glad- Itjii-bolgár földje terült el. A Dunáidul Arnulf császárt Ismerte urául. SzvaJ tupluk utódalé volt a Felvidék. Zalán bolgár fejedelem pedig a Tisza és a M;ig.is Tátra, Közép-Duna vonalak közé eső területen parancsolt. Árpád felismerte a kiszemeltijj haza földrajzi egységét, s ebben az egymásául szerws összcfügKÓsbűn rcm álló kis királyságok lelK-tétlenségében rejlő gyenífs^égét. A Kárpátokon való belöitV. Irányára liézve az volt a számára a mértékadó, hogy hoi cselekedhetik és érhet cl e.ed-ményt a leggyorsabban. Kétségtelen, hogy c^a\'ábaii lovasnépét sikföldön alkalmazhatta leghalá \'nsnbbuii. G>ors gyŐzeVminSl p^ólt az ellen. MÍg szövetségbe kovácsulódását előzhette meg. Ezért vá\'azlotla hadserege főereje számára a Voreczke, Munkács, Ungvár éi tovább n Tisza folyásának könnyen betartható ter-mészc\'es irányát. Hiszen jóformán egynapi nyurgulás elég volt ahhoz, hogy a Kárpátok ormairól sik vidékre érjen, hol lovas seiegy gyors diadalt arathatott. A mintaszerűen felderített és tervszerűen végrehajtott vezéri remekmű elgondolásaival ellenkeznék, ha derékhadát a Töl-gyes-1, Gyhnes-1 és Vaskapu izoru sou keresztül irányitolta volna Erdélybe. Hiszen ilt előbbi lehetőséghez hasonló, gyors katonai sljder! lovassága részére aligha igérkezhe-i tett. Ezeket az irányokat főereje :.zá-mára már csak azért sem választ-
Motorvezefgk fig^hnéiré!
VeielSI Igazolványok kicseréléséhez szükséges f*njk*pB-•kat azeUirt mérelben olcsatt ésigiwsMiss készítek,
VASTAGH BÉLA fényképész, Nagykanizsa j
luilbi, meri bessenyök és bolgái-ok ilt egyesülhettek ellene leggyorsabban, tehát a legelőnylelenebb erőviszonyok közt kellett volna, az ujor-szág határhegyein lovasságával átvergődnie. Mindezek alapján hadászati mérlegelések is meg-erősitik a magyar tórténellrás nagyjainak áHás pontját, mely szeriül az erdélyi határszorosokon át c*ak alárendeltebb /eix\'Jfi honfotglnló csaportojk ke^ül^ ltelick országunkba, a fősereg útját tehát Anonhívus helycssn jegyezte fel. De ezek a mérlegeljek miudeii-, néi jobban rávilágítanak Árpád fe-lülnvu\'ha\'atian tr-idvezvlésére is. A honfoglalás t-B lévfcí \';tirtj(»li> Hosszú lenne az egyenkint hclylát-ló hadászati mozzanatok okosságát érs célt-udaopíságát kperriínfiifp^ legyen felhívnunk n figyelmet a ina-; gyar det^ékhad előnyoinulását bizíoi sltó mclléklradinüve\'etiek nv-gtervei z\'ésének helyességére. Árpád fícrts jét Zalán földjére wzetle, véle akart c^i\'ábn mielől>b nicgütköznl. Ezért minden erejét együtttnrtva töri clő-j l-e déJnek é^ csak uzokat az erőkűt kfddíe ki mell ék feladatok elláiésára, amely*\'k, — mint Tass - Szabolcs és Töhötöm, Mén-Marót országát, meghódító oszlopai, — eztagyoi*s és Zalánra mérendő c-^pás utfáti egyengették. Mén-Mat\\>t síkföldi hu d\\liiépe nyilván wszt^lmfCisebh el-i leniéinek is Ígérkezett, mint a civódó Szvatopluk örÖkö>ök hegyvidékhez szokott és bizton nem lovas ftVi-
dal. Csak Tass és Szubulcs dandár"
iának :•¦ Zugyva menti táb;n\'))a való bc\\ion,ulása utánfiitézkedelt a hlel-vldéknek Huba, Zoárd, Kudocsa állj\'- végbement incgizállásárn. A csa-íavcMítésben Is mester volt. Az Al-pár melletti csatában a tholgámk nyuga\'l szárnyáb.i és hátál>a lrrniyl-tott föerojévei azok zömét a Tiszába szorítva, semmisítene meg. De az elfoglalt ország maga tort ásnunk,-vagyis megvédésének ""ugynevééit •Kalandozó* támadó hadjáratokkal való megoldása sem i-ablóh :djárntok célját szolgálta, hanem azért történt, mert lovas népp.\'l védelmi feladatot nem Is lehetett másként megoldani, mint támadása]. Árpiid 007-ben U\'következett haláláig értette is módját annak, hogy a megrettent szomszédoknak elmenjen a kedvük országunk nieglómadásától.
BmH mm m«1
iMt ültessen palántákat
Ifj. Petermann József
kertészetéből Eötvös-tér 18. Telefon 634. PUcoti kir«m átuaitó-uaatálunkat.
\'IMp Moxgéu Üj^j HétWn. kedden és szerdán 1
Magyar íilmpremlert A kanizsai származású Kanizsai József nagysikerű vígjátéka. Kabos utolsó magyar filmje.
Pillanatnyi pénzzavar
Szerepelnek még: Szeleczky Zita. Erdélyi Mid, Básthy, Blllcsl, Salamon Béla és Pethes. Remek kísérd műsor.
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és .9 órakor.
Egyetlen é}szakára
Éri\' Halász Imre és Lo^onczy De-, zsö burleszk-operettje, az Egyetlen éjszakára szombat e-<e kerüH benvu-latóra a nngykanlz>ai színházban. Szómkozásnak ;>eni volt rossz ez a bö-zenéjü opentítt s liárnía a sziellcm; nem Is teng trjl az egészben, de az! operett-szokvány kellékeiből semmi «m hiányzott, az éi-zelmes tangótól a bohózidi humorig. Bálint ^ima te-hetfége a nem *;ekí való S7J0ieppclis jót megbirkózott. Nagy.Gálx>r sikerei számát önegbitolte a saját hálójába keveredett célcsap férfi szerepéül, bár olykor több nuguhiw.-sá-got szeretnénk látni jeleneteiben. Viki mama szeivnébon sok derűs szilnt adott az előadásunk Egry Bérla. Kallós Éva ezúttal is kedves, nwWg, könnyedén és levegősen formált ;Ü!i-kilásávai aratolt sikert. A . Hámory-Erdődy pár (egytulerősen poentiro-zott lánctól eltokintvej ezen az estén Is a siker középpontjában volt. A; négy év ulán viszontlátott Hámury U\'I nagyszerfien, gazdag színekkel, kibontakozott íehetége és Erdődy Kálmánnak egészséges, ötletes, kifogyhatutlaivut gazdag, mi\'idig nul vészi mértéken mozgó humora fő erőssége az operettKigyfittes sziif. padánnk derü-vonalán. Bakonyi kar-niCHlcrröi és zenekanUól csak eb\'s. méréssel szólhat-unk- 1
^\'ÍSS\' SZEMÜVEG \'^Sffi\'tt ZSOLDOS QTULk Msnttv, it.uiiiii is liliiiiéiiKilsrííl.
ffi-ntS. (a Koron..ii.llodlv.1 uemben). ¦Mramu |a«líám(lhüly I
Júlia
Pünkösd két Üimepéuek hat elűt-adása közül öt ismétlés volt. Hétfőn este a legutóbb Harczos Irénnel látott Júlia volt műsoron. Hnngulatln-Jan, kl>sé vontatott előadás volt- A címszerepben Fehér Erzsók játszót- f ta ennek a kedxts és fülbemászóin szép muzsikájú opert\'ttnek »tüddér, szemit leány«-át. Szépen csengői tiszta, üde énekhangjávat éllensu-lyozla az alukiíás egyéb kivánnivu-. lóit. Erdélyi, a kitűnő hangú «eerel-relmcs-szlné5z eblwn a szer*pébeii eddigi legszebb sílcerét arnttat tőle sokat várunk és valószínűleg sokat fog kapni még a vidéki színpad-Ugyanezt jósoljuk a fiatdon már kiforrottnak látszó, eleven. kedves Nngy Csilláról. Városy Kató kezében-minden szerep kitűnő helyen van, mindig a derű jelenik megvblu a színpadon és nézőtéren cgyaráni-Nagy Gábor férfias, skep Játéka ér. tékes tényezője volt a^együtteaiicik. Szenzációs, vÚágvái-osl színvonalú volt Hámory Lili és Erdődy Kálmán flljig-Sing betétje. A pünkösd két napján eröllctett ütemben lejátszoií hat előadásnak tudjuk be a hétfő esii előadás technikai zökkenőit és a színfaluk mögül az előadást zavaró nyrug:al»«ságot. \' ! • .
(bt)
A színházi Iroda hírei:
(•) KEH LESZEK HÁLÁTLAN, Szí tógyí László— Márkus Alfréd pompás operettje loodden este kerül színre igen olcsó helyárak (ketten ogy jegy-gyei) mellett.
(•) HAVASI NAPSÜTÉS. Hunyndy Sándor iroda tini értékű színmüve nz idei sieoii egyik kiemelkedő művészi eseménye. A sok sikert aratott nép-szerit Író legújabb darabja egy magaslati íizanutórium életéből m*riU tár-gyát, A cselekmény ujsierüségo,, flz életleljcs figurák hosszú sorain dnt-uiat orvosi párliarc méltán rímelik a darabot B szerző legnagyobb sikerévé. A prózai ensemblo igen gondos előadásban prezentálja a d«rubot, mellet a szinház szerdán este mutat be.
Magyar katonákhoz
Hot a lord, mely Uröiatok miliőn zengene? ilotakiz, mely hűn megírná, ami lit lefolyt? S hal az ész, a képzelet, mety röpke szárnyain Bejárná a földet, melyet lábatok tiport ?
Sok-sok harcban volt részetek. Ma ilt, holnap [ott
Ontottátok harc közben a drága magyar vért. De bezzeg, fia áldomásra kerülhetett sor, Előbújtak a gyávák, hogy ők kapják a bért.
Az árulás, a cselvetés, gonosz praktika, Soha nem féri tihozzátok. A honvédsereg Ellenségét nem hitványul: nem árulással, Hanem mindig nyílt csatában, karrddal verte \\ [meg.
Mindig hősök voltatok. És dúlhatott a harc, Nem Ismertetek félelmet s rettegést, soha. Mert tudtátok, mi a hütég, hogy mi a hazai S hogy kard tlllk\\kezettkbe nem réztrombita!
Kemény öklü oroszlánoki Dicső honvédek! lAtjátok-e Haduratok büszke sasszemét ? S érzltek-e, hogy népünk ls csak rátok tekint. Néktek nyújtva szive-lelkt minden örömét?
Tudjátok meg s érezzétek, hogy magyar /szivünk
Minden áldó Imádsága érietek zokog t Mert csak hogyha titeket is megáld az isten, Akkor leszünk ml is végre újra botdogok. (Muraktresztur) J Kovács Dezső
FIGYELEM 1
Soproni cserép egyed árusítás, é p 0 I e 11 a és építési anyag-kereskedés
Holtzer László
KlttkllfXM, Vmvcitil-üi 48. 1623
Hősi naptér
- Ijengelcgliy Mihály haj-
1605. V. 30.| dui ritka bátorsággal visszafoglalták a török kézen volt Di^lypalánk vánU. •
Pálca] Ferenc volt marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezredben tartalékos folindnagy ezen a napon a galíciai Sztryj városka birto-
|Í91B. T. 30 I káért vívott harcok alatt
-~~—— mint . századparancsnok
ii/.áilal íüntette ki magát,, hogy siáza-dával gondos rejtőzés mellett igen ügyesen nieglflftzcJitette a* oroszokat, majd hirtelen, vneglepö előretörés mód iára rolmmra vezette embereit, akikkel éket vert az oroszok vonaláig, itlclve lehetővé tette, hogy a szomsiér itofl századok előretörése is sikerült, .égeredményben pedig egy közel másét kilométer kiterjedésft orosz állás, rész lton védőink birtokába Jutott és Ibban 1500 foglyot ejtettünk. Mivel pedig "z eredmény megindítója Pálosi főhadnagy volt, aki felismerve u. kedvező lehetőségeket saját kezdeménye, réséből tort előre, nevetelt kiválóan vitéz és eredményes magatartását a lutiinadik osztálya katonai érdemkje-k<\'reszltel jutalmazták,
ZALAI KQgLftS»
minoi<tGB<nuizL^rXN
J09k^ Ili
0& m
KOHIEIM
BUTCP vrm
Nagy választék! Olcsó árak I
— (A rendőrségről)
A belügy miniszter Zách Pát államrendőrség! detektívet n pozsonymcgycl Galánta bal árki rendeltséghez helyezte át. , \'
— (Elhalasztották a nOvendék-hangvetsenyt)
A szerdára tervezett nüvendéklumg-\\ersenyt a uenelskola szombat délután 6 órára halasztották. j (:)
— (Nagykanizsán temetik Wlaslcs államtitkár nagyanyját)
Wksics Gyula államtitkár migyi\'ny-ja, Wlasics Antalné születeti Börzsöny Mária holttestét a nemrég . felszabadított Gömór megyében, Beje (o-metőjéből családja Nagykanizsára hozatja és itt csütörtök délután a rk. sírkertben a Wlasies-család régi sir. boltjába helyezik örök nyugalom ra.
— As •xbamiláat
és Nagykanizsára Szállítást a család megbízásából vitéz Hámory József kanizsai temetkezési Intézete végzi. (:)
— (Felakasztotta magát)
Nagyon Iiamar megunta az életét Kovács Józseí 19 éves ncmesbüki fiatalember. Szülei lakásán felakasztotta magát. Mikor rátaláltak, még volt benne élet, azonnal levágták a kötélről és orvost bivtak, azonban akkor már nem lehetett segticni. ,\',(\'
Makacs székszorulásnál és a vastagbélben végbemenő rendellenes erjedési és bomlási folyamatoknál, gyomorégésnél és epepangianál a régóta bevált, (láttán leimészetcs „Ferenc József keserűvíz megszabadítja az emésztő-csatomat az ott felhalmozódott salak-mennyiségtöl és biztosan előmozdítja az anyagcsere további folyamatát. Kérdezze meg orvosát.
Hol készültek a klskanlzsal harangok ?
Kisknnizsán pár hete büszke örömmel szólalnak ine^ naponta " harangok. Mintha az eddigi bárom harang is Lelkesebben szólna, auitúta a világ, háborúban a liazáéit feláldozott öreg-harang helyérő felhúzták a* idei májusi ünnepen az új, 1183 kgr. Bulyu
kiskanizssai nngyliamngot. Gyönyörű hangja zjeugve-bongva száll Nagykanizsáig és itt testvérként olvad össze a ferences plébániatemplom harangjainak szavával. Valóban testvérek e;.ek a harangok, mert a régi és ul klskanlzsal harangok éji 11 nagyköní zsai plébánia harangjai 1* egy cégnél készültek: - SZLEZAK LASZLó-nál, az ntanykoszonis, messze országban hírneves lutrungóntö mesternél, akinek megbízottja\' végezte a felszerelést is, A kiskaiiizsaiak nagyon rnegelé^edettek SzlOzák László munkájával. (:)
Pillanatnyi pénzzavar
Kanizsai (Krammer) József filmjei a legnagyobb közöm égikért aratta). Várakozáson felül jól mulatott a nézőtér. Annak ellenéibe, hogy a hangfelvétel nem tökéletes, a jó bemondások és a nagyszerű hjmor érvényesültek és a szép szánról közönség ttf>Loiyogv|a;-iievVtvte hagyRa el Ai mozit.
A szerző Ismerősei, barátai, valamint a »Krammer tanár rjr« tiszteiéi Örömmel konstatálhatták, hogy Kanizsa nem vallott szégyent »váro-Mjnk szülöttével*, mert amit nyújtott, az felülmúlta a várakozást ;
A színészek játékáról felesleges kritikát mondanunk, mert valameny nylen tehetségük legjavát adták. Ka-bos Gyula, Szeleczky Zítn, Básthy ás valamennyi szereplő B tőlük megszokott művészettel szórakoztatták a közön-éget. t (—Y)
SPORTÉLET
Eredmények
Újpest-Kispest 1:1 (1:0). Ferencváros—SSE 13:0 (8:0). Szolnok—NOnnfitl 2:1 (1:0). Újpest—Budafok 9:0 (2:0). Ferencváros—Taxisok 6:1 (4:1). Hungária—Szeged 5:1 (1:0). Bocskai—Szoblok 3:1 (1:0). KlspCit—Nemzeti 0:1 (4:1). Phöbus—taektromos 2:1 (1:1). Törekvés—WMFC 4 : 3 (3 : 2). Zugló—SSE 2:2.(2:1). > ,
Toksó-Pócsi DV 5:0 (0:0). PVSK—KBjAjG 2:0 (0:0). PAC—PBTC 2:2 (1:1).
Tekintettel a vasárnap lejátszandó fontos mérközésio, felkérem) a Zrínyi futlHdt-jálékosait, hogy a szerdal és pénteki edzéseken teljes számban jelenjenek meg, rossz idő esetén ls.
; WINDICSH (:)
n t-flilír vi»Euik kék és píron színben, fehér ruhával együtt moshatók, Schutu4I. (>)
SfremlékekKt,
tifollct. BiDUltemt, tiíil n\\iísíu\\
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kolaragómesternél. Király-utca 33. Nagy tlt*Mlák-rdiUr. Telefon 616.
BOX
fényképező
3 tekercs filmmel
10 penzó.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Megtanítom fényképezni, ha nálam ve6Z fényképezőgépet.
özv. dr. Sabján. Gyuláné szül. Mlchéls Franciska mind a maga, mindaz egész irokonság- nevében fájdalommal jelenti, hogy szeretett férje
ügyvéd, Nagykanizsa város t. t. ügyésze, Nagykanizsa város ny. polgármester*, m. klr. kormányfőtanáosos
f. évi május hó 29-én életének 65-ik évében hirtelen elhunyt.
fl megboldogultat május hó 31-én délután, V24 órakor kisérjük utolsó- útjára a nagykanizsai róm. kath. temető halottasházából..
Az engesztelő szentmise-áldozatot a nagykanizsai plébánia-templomban i május hó 31-én délelőtt 9 órakor fogjuk az ürnak bemutatni.
Nagykanizsa, 1939; május hó 29-én.
Özv. .Gél Gyuiánó sz. Sabjárr Júlia, Sabján Teréz j ) és János testvérei.
Béke hamvaira!
Köszönetnyilvánítás.
Hálás, köszönetet mondunk mindazoknak, akik - drága jó feleségem, illetve édesanyám temetésén résztvetlek és akik mélységes bánatunkban való osztozásukimk bánni módon kifejezést adtak.
Deutsch Bódog és Dukísz Ferencné.
brrniftatst-í***1 .sáiot-.gép-.éskocl-
SIÍUlBIIlfí ponyvák, uákok luliiiym
árban, kedvező tlzeléat felléleiekkel.
Továbbá Emerge [ium-a/.ij, krómul) Kenő-, henger-, Iraktor- éi autó.olalak legjobb minőségben, legolcsóbb árakon kaphatók KÍLESJEM REZÍÖ cégnél. Ugyanolt kolesonponyvák ?8 , zsákok 1. besterunetók, 12GS
73 magyar hold nagy flyBmBloaBasel vidéken a I a d ó.
Ü)ítírüénoen szőlőbirtok eladó.
U»iá>, Caengory-ut 58.
ÉrteslíJllklgRa lisztéit Vevőinket, hogy kismértékben (25 literen alul) árusító., osztályunkat
junlaaaviuUuav is autjuuxtut.
hónapokbap.,— heti- ós országos-vásá-rok kivélelávjeiívi
délutánonként .zárva...
tartjuk.
Fflpa.nstcVriuik a liáruin nyári hó\' napban . reggel 6 Arától dólután 9 éréig epylolytábBr^ tart szolgálatot. , ¦
Dunántúli Uaidaiágl Szeazgyái-a-uts-k »z»anflnais.lté B.T. Magykanlxaa. mi
A Nagykanizsai Pólgéiri\'Egylet
őszinte- fájdalommal jelenti,. hogy*«v-tizedeken i át volt buzgó" tágja; majd ál-elnöke s végül háznagya
m. klri korm.\'^őtanáositJs, Ügyvéd, ny. polgármester, városi tv UgytSliz stb: stb.
:j f. hó 29-én váratlanul elhunyt
Nagykanizsa, 1939. május 30.\'
Emlékét kegyeletté!\' őrizzük 1
Zamatos. IttizD httoét\'
Sita hflüéiözőn
készíthetünk.
Kapható\';. \'/4—V2—1—l\'/i literes nagyságban í kedvező « részletfilíeléSre
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. url
Rossx ut sáros ut emeikadő vagy hagyl ut
legmegbízhatóbb kocsija
a- WtOWtíB*
FORD EIFEL ára: 3.250ip, évi adója: \'60 P FOHDi V.-^-8 áfa ) «6.125 IP, évi - adója i< 100 P
Körzetképviseló: JEUTSCH GUSZtÁV
Nagykanizsa.
Aulái -
talAnatltTervtn\'ek. Klifalndy.il. 17/.. m. « 1516
TauiaI4lé*serki.t azonnal felveaser. Heicaletd Erzaébet nölazafcó nicatcr, Zrl-ityl Mlkloj-O. 62. 1515
.mAs-vttTTO-*- *
Macáéit raliét veitek <a eladok.\' Hltltn Mzhoz megyék. Márki; í, Klrály-u31. , 1500
LAKA*0ZLBTíiELriSÉO
10X4 világos udrail tistflsést «>U.
helynek, raktárnak Junluara kiadó. Királyul 32.
BéraMuerfiéfe-emaletl lakát iát két-szoba lurdöazoW - luta» kit»». \'Lénárt bOaktnrakedís. 1525
HAZ\' ÉS INUATLAiV "
Mtadmenltt» magán-\' ól bérházaiul, azólöt, lóidét, rátét olctóh, esetleg táai-let» I» koivetll, Papp Ntván, Teleirt ut 6
•Soter.oa.tBK flgtálMékaJt -Vetető! fgazoríáiiyok kícseiélóVétltí ttükaé-gea línyképekw » ÜflUt rtérefbei\' olttón is gyoraair aeaatek. iaat.gfl Béla, fényképész, Nigykanlsta,
AuUl.kl " tUru^o ÜT UnyiTmtl,, árarnv\'onATat\'legOIcaóbban Kaulruanü Manó-nlt rthdeltiett T.titaW na. 295
- B.r»rtiilmilre*kst \'• lók In* \' tt»» \' mluda*^«Mkériy*eet nPlkBl.- STopsnsrnL butorsVrüftájL\'
zautt i«cii:asv\'v
l*ot;if ik\'Á\'l NAPlrVAP. Kuriliri : „Kszisirjiatfl-ll. T,»ta{iykatlilt". Felelés ktudól-\'ünli.Unt.iy-. Nyotas.MiW"\'\'1 a ..KlrgntJaságl N.\'T. Haaykanliaa"
ay.atálákaa Nalykaali.ai. INyomdáátt telali Zalai «afebjj