Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
26.93 MB
2019-08-26 14:06:21
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
940
1685
Zalai Közlöny 1939. 249-273. szám november

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
79. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

78a Évfolyam 249. uim.
NafykanlZM, 1938. november 2. csütörtök
An 12 ««•
ZALAI KÖZLÖNY
4» ttadAMntalt FÖat &. i
Felelős szerkesztő: Barbarli* Lajos
Elölixttesl ars: egt bóra I peogö 40 fillér. 9urk«oltee«l é* IciadóbiraUlI teldon > 7S. ax.
Mezőgazdasági társadalombiztosítás
Irta: Vltfa vét Talakl MlUly
íöldmlveléiUgyl miniszter
A társadalombiztosítás elsősorban az ipari államokban fejlődött ki először, azért, mert az iparban a péllZ gyorsabban foft>g. másodsior azért, mert az ipari társad aiombizlositás költségit az iparcikkek árában min-(lenkor át tudják a fogyasztóra hárítani. Ezt nálunk a mezőgazdaság nem tudja megtenni. Ezért a mező-gazdasági társadalombiztosítás nemcsak nálunk, hanem az egész vl\'á-K<m, sokkalta mögötte van az ipari szociális biztositásnak.
Déiamerikábon és Amerika egycs részein, ahol « legnagyobb agrárállamok vannak, mezőgazdasági tár-wid"-lombiztosítás még nincs és Euró pában is akad néhány agráráram, nhoi még nincs mezőgazdasági társadalombiztosítás.
A világháború határvonalat huzotl a társadalombiztosítás szempontja\' böl. A világháború előtt az e >vén korlátlan kiélésének nz clőmozditási Volt a céJ, a világháború után azonban a szolidaritás eszméje mindenütt igyekezett lehetővé tenni ¦} társadalombiztosítás és Így a"mezőgazdasági társadalombiztosításnak fa . minél nagyobb mérvű felkarolását.
Az első társadalombiztosítás, tu* fajdonképpen ipari téren Németországban valósult meg, míg pedig a mult század nyolcvanas éveiben, Magyarország 1891-ben, majd 1907-ben, 1927-ben és 1928-ban ipari téren megalkotta a társadalombiztosítást, sajnos azonban, mig az Ipari munkásság biztosításának kérdéséi megoldottuk, a mezőgazdasági munkásság társadalombiztosítása terén csak kis lépéssel haladtunk előre, őszintén meg kell állapítanom, hogy az elmúlt négy évtized alalt a mezőgazdasági társadalombiztosítás tarén vajmi klevés történt, az utóbbi időben ellenben igenis, nagy lépésekkel haladtunk. Ha visszanézek a múltba, azt látom, hagv Magyiror. szagon a mezőgazdasági társadalombiztosítás terén az c\'sS htézke dés az 1900: XVI. t.-c. volt, amely a gazdasági cselédek balesetbiztosítási kötelezettségét állapította meg. Közbejött a világháború, közbejölt a mezőgazdasági dekonjunktLira és sok egy*L ugy, hogy a mezőgazda Ság; térsadaJombiztosilást nem fej. kszthctléK ki, Közbevetőleg meg kefi w,i|i(],(m, hogy 1912-ten a VIH \'trvényeikkel megvalósítói\'\' ná»jnl- Cf,j örgségi biztosítási rend-szert üu.c.y azonban az önkéntes biztosit e\'vén alapult. Ennek az a köMkciikénye, hogy annak a háború után csak kevés tagja maradi. Taíá-i a propaganda sem vjL elég. Jött a. mezőgazdasági cikkek áié\'éV se, kz agrárolló, a mezőgaz íh sági\' uapszámbérek alacsonyvolta és en-nek következtében a mezőp^zda^jgi munkásságnak nem volt még \' • anyagi ereje, hogy ebbftu. a biztosításban résztvegyen.
A finn-szovjet helyzet súlyosabbá vált Molotov beszéde után
A szovjet követelések nyilvánosságra hozatala miatt csökkentek a megegyezés kilátásai — A gazdaság habom élénk kereskedelmi tárgyalásokat eredményezett egész Európában — Állítólag megkötik az angol-szovjet kereskedelmi egyezményt Is — Mára Ismét elcsendesedett a megélénkült nyugati front — 40.000 hordó petróleum veszett újból a tengerbe
Részletes beszámoló az elmúlt 48 óra diplomáciai ós háborús eseményeiről
Két teljes napig maradt újság né!-kftl n magyar közönség. Ha e két-nap eseményeit összefoglalni akarjuk, a beszámolónkat kétségtelenül Mofotov orosz kormányeínök boVé dévei kcU kezdenünk, amely m.\'llelt
az olasz kormány átalakítási, .1 nyugaton megélénkülő hadihelyzet, majd a flnn külügyminiszter nyilatkozata és a több helyen meginduló kereskedelmi tárgyalások a jelentősebb események.
Ml történt az elmúlt 48 óra alatt?
Molotov szovjet kormányelnök és külügyi népbiztos beszéde során az össy.es világpolitikai kérdéickr: ! [¦\' tért. Legérdekesebb, hogy
Molotov nyilvánosságra hozta a finn-orosz tárgyalások anyagát.
..fAitít mondotta, előbb ; ugyanolyan kö\'csonös segélynyújtási egyezményt kívánt kö\'ni a szovjei Finnországgá ¦mint a "balü államokkal. A finn tÜ-tokozásra ettől később elálltak és uj javaslatot tettek, amelyben a finn öbö\' bejáratánál négy kis szigetet és a Leningrád feletti halárrész ki-igazítását kérlek. Ennek ellenében kétszer akkora területet ajánlanak fel Finnországnak északon,
hozzájárulnak az Aaland szigetek megerősítésihez
és előnyös kereskedelmi mcgáUhpo-dásokat ajánlanak. , \' i
Molotov beszedő Finnországban meglepetést keltett, mert « finn küldöttség az uj javaslatokkal éppen útban volt Moszkvába. Finn körökben hangsúlyozzák, hogy a tárgya-fások anyagának nyilvánosságra hozatala miatt nem hívták ugyan vissza az útban «evo küldöttséget, de az a fordulat a tárgyalások elhú-
zódását eredményezheti. \'. Itt emiitjük meg
Erko finn külügyminiszter nyi-i tatkozatát,
anielyteu kijelenti, hogy a szovjet magatartásában orosz imperInJizmust lát. O\'yan jJvasIatot, amely a finn semlegesség megsértését jc\'cntcné, Finnország semmi körülmények kÖ zött nem fogad cl. Finnország szabadságszerető á\'iam, nem kivan vi tát, távot kivánja magát tartani a nagyhatalmak politikájától, épp ezért minden külső nyomás nélkül kivan egyezményt kötni a szovjet-tel. Végű\' leszögezte a fbni külügy-miniszter, hogy \\
a Jelenlegi helyzet nem zárja ki a békés megegyezést.
Visszatérve Molotov beszédére,- a szovjet kormánydnök hangsulyoztfl. hogy sajnálja a török-szovjet tár-
gyalások eredménytelenségét é" majd a/ idő mutatja meg,
nem bánja e meg Törökországé hogy elutasította a szovjet javaslatát.
Molotov bestédéből kitűnik még, hogy a nyugati háborúban semlege* marad, bár gazdasági téren minden-ben támogatja Németországot A\' kereskedelmi kapcsolatok klmélyitéso érdekében további tárgyalások! folynak, a német küldöttség Moszkvába be is fejezte munkáját é-< « la-nácskozá^okat most Berlinben foly. tatják mondja a fenntlekhez kapcsolódó egyik legújabb jelentés.
Nagy visszhang >t kelteit termés, e tesen a világsajtóban is Molotov beszéde. Az angol és francia sajtóvisszhangok nyomán a német sajtó megállapítja, hogy
Párls és London most már azzal vigasztalja magát, hogy a szovjet legalább semleges marad.
Leszögezik ezzel kapcsolatban a lapok, hogy Németország mindenkor hangoztatta, hogy a rákéijyszeritett háborút maga akarja végigküzdeni és nem aggódik annak kimenetelő
miatt.
Az olasz kormányalakítás és visszhangja
ni tábornok pedig hadscregfö];aiaiics nok lett.
a világpolitika másik eicménye. Az olasz kormányban történt őrségváltás közül legjelentősebb, hogy Sla. race, a miniszteri rangban levő párttitkár helyére Mulli került, Grazia-
Az őrségváltás nem jelenti az olasz politika megváltozását
Ez mutatja egyúttal" azt Is, hogy a kérdést magánbiztosítással megoldani nem lehet, hanem osajda társa-\' dalonibi zlosltással, A mezőgazda-ságuak ugyanis, nincs megfeie\'ő !0-vede\'me, a társadabmbiz\'usi.ás ál azonban a nagy számok törvénye/e. rüsége kövctkeztébenr a kockázat kisebb, tehát természetszerű eg a fizetendő jüru\'ékok U sokkal kJ. sebbek, A társad ilomb[ztasUási,ak Magyarországon, mint tökos.er\'.ériy országban más je\'ei-,tŐségL is van és ez különösen mezőgazdasági vonal kozásban bir fontossággal A lifsa-daiombizto5ilá-nak tőkeképző ereje van. Az Országos MezŐg.iZílnvgí Biztosító tnlézetnéi az Öiey*t»i Liz-tosilássai kapcí-olalban összegyüjtö\'t tőkét B inBzögazdlaság fejletlenre, házhelyre; epitésnej földblrtokpoliti.
kai és egyéb célokra kivánom fel. használni. \' ! 1
Nem szoígájná a szociális haladást, ha a túlzott ézociális terhek alatt a mezőgazdaság összeroppana, ezért lépésről-lépésre kell ezt a kérdést megoldani. Nemcsak öregségi bizlu. sitásra, hanem a betegségi biztosi-tásra és á gyennckjégyi segélyre is szükség van. Ezekje* is meg kell valósitani, de ezeket csak akkor lehet megvalósítani, ha *z. előbbi: már megvalósítottuk és lé^ésr^lépésro haladva megyünk előre.
Ennek természete!en az az előfeltétele, hogy a mezőgazdasági árszbi-vonai stabilizálódjék é» olyan ter-ményárak legyenek, olyan bevételei legyenek a mezőgazdaságnak, amelyekből a terheket kibírja, A kormány árpolitikája eme Irányul, s rc
méiem, hogy ennek az árpol(tikána\'; révén a" másik két biztosítási ágat, amelyet fokozatosan meg keli valósítani, szintéin meg fogjuk tjdni va. lósilani. A kérdéssel már különben foglalkozom te.
Kiváló hivatali elődömnek, Darányi JCáimánnak arról kellett döo\'o-nie, hogy a betegségi, vagy az öregségi biztosítási ágat valósltsa-í meg. 0 etikai szempontból az utóbbit v <-lósitotta meg ee a most. készQlő \'ü-vénycikk. amely az 1938 XII. t.-c. alapján biztositolt gazdasági munkn-vállalók Özvegyeinek járadékban részesítéséről szó\', tulajdonképpen- «it Ő Javaslatának Jj.ifejlesztés* és bizonyos mértékben, a m-U vlvoiyo], ho/, va\'ó alkalmazása.
BACAI KÖZLHOT
1099;\'november-2.
- jetcntik nz olasz lapok. A legfőbb* irányító Mussolini u régi utakon vezeti az ügyeket, Q*no iés Grandi megm Arad lak, a kormány uj tagjaival tch.it rt»k a munka ütrme gyorsul ü (rl ...l-\'llU .ti A h"dsi\'"CU Is
u legtapasztaltabb kezekbe kerül. A laptik hangoztatjuk, h»gy a* olasz-német viszony is » régi marad.
A gazdasági háborúnak köszönhető. h<>gy
ű kereskedelmi tárgyalások mindenütt megélénkültek.
A nnír említett német szovjet tár. gyaiásokuii kivü\' O\'aszország Görögországgal irt alá kereskedelmi *ígyez-> inényt, dc ugyanakkor Bukarestben jugoszláv- román kereskedelmi tárgyalások kezdődtek.
Az olasz-görög egyezménnyel kap psolatbAü azt irja az angol sajtó, hogy Róma Törökországgal is rejt dezi a viszonyt és ezzet a balkáni befolyása (leletté mcgnöví\'kRzik. E
felett Franciaországnak is szemet hunyni. AngHa ugy lá Iszik marii elismeri Róma befolyásét Délkelet-etirópáb.ni, mert Ankarába angol
főkonzuli nevezeti ki, ami
qz albániai olasz hódítás tényleges elismerését ts felentl.
A tercskedjeJmi tárgyalások meg é\'énküléséie jellemző, hogy Jug\'-\'/i.m - a kereskedelmi miniszter mai nyilatkozata szerint - három hét Rlatl öl országgal: Német-, Bulgár-, O\'a-sz- és Törökországgal, va\'a-mint Svájccal kötőit kereskedelmi megállapodást, A közeljövőben magyarokkal, franciákkal é; aiigoto-kai köt kereskedelmi egyezmény! -immdotUi a jugoszláv miniszter.
Legújabb londoni jelentések s/e riut az angol lapok ugy értesülnek, hogy
rövidesen megkStlk az angol\' szovjet kereskedelmi megállapodásokat is.
A jelentés szerint fal és faárul ssAt iit a szovjet Angliába gyapot és gu-miárukért. Ugyancsak londoni jelen, tés számol be arró\', hogy az. angol -olasz keivskedeluii megállapodások -érteimében a két ország közölt meg-soksoro/zák az áruforgalmat.
Beszámoló a megélénkült nyugati frontok háborús eseményeiről
haja ellenébtn :
A háború frontjának kétnapos eseményeiből megalapítható, hogy a nyugati frontokon az ehnult napokban kissé megélónüktt a felderítő tevékenység. A Havas iroda jelentése szerint n franciák négy német re. pü\'Őt \'öttek le, amelyek most .eJső-izben végeztek felderilő repülést beijebbesd francia területűk feleit. Erős harci tevékenységet jelentettek kedd este n lothaxingiai szakaszról is. A jelentés szerint I
első izben alkalmazták a neme-, tek a mostani háborúban a messzehordó ágyukat.
A felderítés során Mitólag német foglyokat is fjtoltek,
limiiai fflileritó repQUseksi végeztek iu angol repülök is Németország felett.
Eredményt nem jelentettek. A btokád-hábom mérlege
A tengereken a kereskedelmi háború tovább folyik, bár a/ elműt* napokban csak egy ángoi tehejgfböi ekmityérétd-f>é.l jelenteitek. A jelek szerint
a„Deuischland" ugynevtzettné-met zsebcsatahajó a tengeren cirkál I
és ru fogta cl a City of Flint amerikai gtuöst js.
Kroft angoi blokád ügyi miniszter uyiUUkotntu szeriül a blokád a ko. rcskedeimi háború CfO" résiee és ennek í .során a/, első hat hétben lskiwii \' tonna Németországba irányuló olajat, vasat, retet és foszfátot foglallak le ai angol bajok.
rrUncia jelentés scerUd
a franciák négy német halót fogtak el az elsütyesztett hat francia
a vcstteséfl 32.000 tonmu
A i.-:;hjelentés srerint a Frtd-rich noril német pelróieums/ájliló ba. jó, amelyet egy angol cirkáló meg-áűiísm kénysicrilett nchtigy angol k&Ire kerüljön, olsülycsílette magát.
40000 hordó benzin veszett a tengrebe.
Mai hadljalentéaek i
A nuii hadi jelentések a köveiketoki
A némut vúterőíouUraiuwiokaay je.
IcnU:
Nyitgatpa \'\'s:,k egy«< helyeken volt
gyenge tii/érségl Iflz.
A francia hndijelenlés: ..V éjszaka
nyugodtan leli oki
Újból kiéleződött a ftnn-tiov/et viszony
Stockholm, november 2 (STI) A svéd. lapok szerint, Molotov beszéde nagy izgatottságot váltott ki Finnországban. Azt hiszik, hogy Moszkva a tárgyalások anyagának nyilvánosságra hozatalával kési helyzet elé akarja állítani Finn" országol. Finno szág ,— hangoztatják a svéd lapok — semmiképp sem fogadja el a haláikiigazHásra vona\'kozó javaslatot, mert a jelenlegi határon van a „finn Maginot-vonal". Ugyanígy Finnország területén nem enged szovjet-támaszpontot létesíteni ¦-.
Stock hóimban azt hiszik, hogy a viszony kiéleződése: miatt .a finn küldöttségnek azonnal haza kell utazni.
<»a**iwaaai»jiajtt*i3^jf^
Meghalt Darányi Halmán volt miniszter ehiOkv a Ház elnöke
Nagy gyái* érte « magyar közéje, tel. Darányi Kálmán, « ké.pvfctfjőlfaz elnöke, Üljatonfüredi képviselőt volt miiiU(U-rcinok Vgnap X.i eves korában ngylromlxWslmn mejharti
IWrányi Kálmán íKSiVban Budapet» ten -.i\'-\'í.ií Kóx4pÍsko)ált « Ül vé-gexle. Mint Uutuiekos Inis/áifotwdungy az orosz. ís romáp harctéren harcon.
Mint kötitfizgatási g>»kornok Pesi Vir-Uwyéhai kierult, később Zólyön tiKO-g>o i"i>[i.iu.i lott, majd 1027 ig Uyiir városúo. l\'.lsö libca* Mag>ar,,vár kid-dótte ¦ Vép\\-ii»l(>baiD«, majd minisi, teri tárcát vállait, i..-mini-. )rJni..i nyom ^lukam lovájíhteffye a kwnui\'wjT^nokt
tisitct ts c\\ej(ig viselte. Lemondási óta a balatonfüredi kerületet képviselte ru országházban, ntiol u \\ÍAz iiliiök«ég*<\\«l is (iK\'gtisitelWk,i-Az nWbbi iiloi>i-ii már sokftl betegeskedett. Iln-láta nifivsi\'ws Hyúazl okozott kiterelt mkonw\\(íab*n. ós mindenütt, amCrre ismvrlík. A korimtuy/ó, Toleki mniinz-terellek, ZUla vármegye és a kcnilet nu\'lcghnugu rési vél táviratot (ntáxett « esüládhoi.
Ai országgyűlés kaját indotljiüiak-tekinU. A Ház kupolacsarnokából i temetik kedden . déJak>U. A ko|torsót Tassra, a cadádi airboUba snUUjuk.
178 kittágási eljárás indul Nagykanizsán a légvédelmi Intézkedések be nem tartói ellen
A Zami Köz\'Önv napokon át rísz-totesen kioktatta a küzön^^get min-deniő", amjt a légoltalmi gynkorl.it. tai kapcsolatban tudni keU. Nyomn. tékoson hangsúlyoztuk, hogy a 18 órás gyakorlatok komoly haa*áv.ati alapon folytatódiuk le ói az intáz-kedé\\Ck be nem tartói elten szig-iru eljárás indui.
A légoltalmi gyakorlatok iez.iJ\'Visi utiín a rendőrörszemek - a kapóit utüsitiUhos képest -- 178 feljeleItiést tettek « légoltalmi Intézkedések te nem tartása miatt. így feljcienlo.tlék azokat, okik nem U\'ltck elégel a t l Jes cisötétitésnek, akik kocsijukkal v«>ty. egyi?b fármnvÜklcel nem a\' Uk
ic a jcliiésre, úgyszintén, akik nem vetlek figyelembe a karjelzést, vítgy ukih « halósági közeiknek nem.en-gedeimeskedtek, stb.
Sajnos, a közönség nem tan s •< tfl a kelló fegyelmet, amit ki elö.\'ö kioktatás után el\'lehetett-volna várni. Minden feljelentési e elboti megindul a klhágáíii eljárüs, melynél ft lendőri bfintetöbiró mér\'egell a kö rühiítenyeket és dönti el, htgya kihágást eikövelől; elzárás vagy pénzbüntetéssel aujtnndóke.
Rövidesen már tfirgyáíás alá is icerflinek « kapitányság nendóri bün-tetöblrójáuát, dr. Német l.ász\'6 fo. gniniazóná1 a légoltalmi kii;\'gi;oi.
szebbléi-^szebb
nÖI és IvinyUn
nagyra olesóal
Bendezik a cigánykérdést -
Bevonják a kóbor cigányok lótartasi engedélyeit és korlátozzák a cigányok vándorlásait
TiUán jiem is tHrtizedes hinem | su, hogy a lóvásárokon szinte el;
évszázados probléma Magyarországon a cigánykérdés.
Hosszú tanutiriányozás és előmunkálat ntén a belíigymhiiszlériumban eiké.izfllt a cigánykérdeNt rendező rótnlszterj rendelettervezet A törvény hato«iigok a közeljövőbon kapjuk meg véleményadás végett a tervezetet, amely-\' elsősorban a eigá-nyok helyhezkötését, vagyis ielele-pedését irja dő.
A, törvény minden Szigorával egy. szer-smbidenkorra véget wuriták! vetni a cigányok kóborlásának.
A| notórius munkakerülőket német ihbitára munkatáborokba vezóny\'lk. A\' tervezet szerint, kinek semmi körülmények között nincs bebiüo: nyitható kenyórkeresele, azt n közigazgatási hatóság, ha kelt, lross*.u évekre- munkatáborba vezényli.
Érdekes a rendelettervezetnek Oz a pontja, nmely « cigányok lótartá. si Ügyeiről inU\'v.keíiik. KÖztudomá-
¦adhatatian közvelitö a cigány lókupec. A| cigányok társadalmának Jelentős ré-sze foglalkozik ezen" a munkaterületen, s mint a rendőri ejs c^«ndöri eljárások mutatjuk, nem riadnak vissza n jóhiszemű \'óvásúr-lók legcsufosabb niegkárositásától sem. A gazd^közönségnek régi panasza, hogy gyakran ki van szol* gáimtva a lelkiismeretlen cigány ló-kupecnek, aki szem rebben és nelknl kái-ositja meg áldozatait a \'egfurf.in< gosabb trükökkcl. Ezzel kaposohU ban a gnzdaközönség azzal a tiván sággai fordult a belügyminiszteri-uinhoz, hogy a Jövőben Jelöljék meg a kehes állatokat, amelyekből a csavaros eszű e\\gány lókupecek Injekciókkal \'és ku rúzs lőszerek kel nCru egyazor >táltOsokat« varrtak a nyakukba. A szegény pára a csodaszc* riek hatása alatt néhány napra meg-íiatalodott és csak az uj gazdu Is-tiUlójában kezdett újból köhécselni.
Zarah Leander uj filmjét nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlönyrminden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a héten;a következőkre mosolygóit: Qöndöcs István, Sugár-ut Í5. Vlcenty Árpád, Arany jdnox-u. 10.
Csajkovszky, a nagy orosz zeneszerző életét eleveníti meg — a „Mámoros báli éj" — cimü film, amelyben Zarah Leander ta-gyogtatja színészi tudását, Rökk1 Marika és még egy csomó nagy* szerű színészen kivüt. A szelvények péntek-szombaton\' érvényesek.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőd ségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők,
Az előfizetők csak akkor, jogosultak a nyereraényiegyekra, ha döfúcléslikkei. hálraiékuMii nincsenek.
téso, november 2.
¦XT2P I
Nagykanizsa kegyelete
Gyészönnepségek a temetőben
Minden évben egy nap az elköltözőt.
lek napja, a Nénin város iuujepo, amelyen még a legszerényebb sirdom-bon I* kigyúld a seeretwí ós ruegom,. lékezés kegyo>ette%\'s mÓcse.sc, hogy kifejezésre juttassa, hogy a szeretet kapcsa örök, hogy a italai nem jpj-Jeni ixinlol, hanem egy u| Glet de-inarkációja, hogy a sijon hí\' \'Viszont (óljuk egymást. Az élők kcgyelele kft-lönösen elesett .hőseivel szemben nyü-vántil meg, akiket glóriával fon körűi a nemzet hálája & tis7.toi«to.
Nagykanizsa határváros magyaiba a/, idén különös melegséget adőzoll elköltözőit szerettei eintékéu-.\'k. így .szerdán délelölt o órakor « rk. gimnáziumban a
Piarista DlákszbvülséQ
tartott\'* emlékünnepét Rí (elásott piarista diákok emléktáblája elölt, amelyen részt vett a gimnáziumi ifjúság tana-mik vezetése mellett .étén BarsJ* István i^aigatövfil. A megjelent diszes közönség soraiban ott láttuk úTr. Krátky István iwlyármoslert, dr. Hegyi Lajos löjegyzut, dr. GaerluOr Antal városi tiszti ügyészt, Berlin Gusztáv tábla, bírót, a piarista Diákszövetség elnökét, dr. Lukács Héla járásbirót,. Vörös (iá-bor városi számvevőt, az elesett hősök hozzátartozói részérői vitéz BcntzAk Lajos kir. kormány főtanácsos, nénz-intézcli igazgatót, stb.
A gimnáziumi énekkar Takács tanár vezénylete alatt aUdalnü énekkel nyitotta meg a gyászütuiepélyl. CzApárv László gimn. VIIL o X szavaiul cfl ezután hazafias költeményét sok benső érzéssel. Dr. Kuhár Ottó ügyvéd, a Diákszövetség főtitkára nagyhatású ünnepi cm lékbeszéd ében harciéri példák-kjal vázollüi a magyar katona legendás hazaszeretetét, áldozíHosságát, aki mo-soUyal bal meg a magyar hazáért, [írre az áldozatos magyar honszorc-lemro, amit a piaristák hazafias magyar nevelése oltott botójük, btizdi-l(,tta a ma piarista diákjait. Majd Misik János IV. o. t, stílusos sravajata lilán a gyászűnne.pség az intézett vegyeskar gyástdalávau ért véget
A 20-as honvédek és 48-as bakák
emlékszobrait nz egykori ezredtársak és a helyőrség koszorúzta meg és áldozott felejthetetlen emléküknek, akiknek emlékművei a magyarság szent zarándokliche és a hazafisúg Áldozati oltára.
A rendőrség
egy osztaga, élén Kovács N\'agy "Pál iviidörfölaiiái-.so^siil, ii kapitányság ve. ülőjével és vitéz Czégényi Károly andörfőlolügyQlővel, az őrszemélyzet parancsno kávai, felkereste az dhunyt rendőrbaj társak sirját, amit feldíszítettek, majd koszorút helyeztek sírjukra és feszesen tisztelegtek a csen. desen pihenő bajtársak előtt. A magyar testvéri szedjem, amely ezt a testületet áthatja, haiáía * után scin felejtkezik meg az elhányt rendőrim jtársuk ró\'.
A posta, a Zrínyi Irodalmi Kör
is felkereste régi hagyományaihoz híven, cJköltözőlUiinek sirjajt és koszo-ml helyozett el azokra,
A piariata tanárok sírboltjánál
megjelent az egész gimnáziumi ifjúság lanúraik vetélésével, hogy lerojják oí-köilözöt, tanáraik iránt « kegyaíet adóját, fit az ifjúsági énekkar szépen betanított gyászdalt adott elő Balog tanár vezénylete alatt, míg Horváth József Vili. o, t. finoman cizűlált költeménye után Kovács József VIII. o- Cgondosan felépítőit ünnepi emlék-bcazédben adózott az elhunyt érdemes tanároknak.
Egyidejűleg a i^igárí fin ós leányiskolák tartották kegyeleti éonepéfyü-(ket i (
a bakónaki vértanuk
iniiuioJeuma elölt, ahol nagyszámú kö-
zönség veit részt Az Ifjúság vcgyeskara Ketling l\'erene vozénytele alati szép ossz liánéban elénOkello a magyar nemzeti Imádságot. Háry Kató IV/a o. t, i Móra kőltcmónyt Havait sok bensőséggel. Kovács J. András tanár gynjtó ünnepi cm lékbeszéd béén áldozott a keresztény és nemzeti gondolat vór-lamiinak és mcgcm lekezeli o világ k\'ghösihb katonájának vilé/ségérol: a magyar katonáról, akit példaképül áiiiioti az ifjúságunk. Majd Gárdonyi Cyászkánonját énekelte imádságos átutaltál Oj ifjúsági vegyeskar. Lukács Pál IV. o- t. Palnsovszky: Hősök emléke eimü kölloményól adta d\'í hazafias érzéssel ós lendülettel. Az ünnepély a Szózat akkordjai nielK\'U éil véget.
A Hősük sírjánál
a MOVI; rendezte uie^ a maga impozáns, tradicionális emlékünnepélyét, fl melyen dacára a kedvezőtlen időjárás-
nak, belát hálátlan sokaság vett részt Ott volt a hivatalos város képviseletében dr. Krátky István polgármester, a tisztikar, éJén vitéz nemes Széchy Hnna BueüesaeJ, az összeg lestül elek, egyesületek, közhivatalok képviselői, n honvédség, az összes tanintézetek, a papság, a Movi-: vezetősége, stb. A lioiivédtt-nekar Hering Antal karnagy vetélése alatt a Magyar Hiszekegyet játszotta figyelemreméltó ünnepi előadásban. Krátky Tibor VIIL ginin. o. t. Vörösmarty: glostobor eimü müvei adta elő alu|ios folkészüllséggel és tökéletes ciiia.dókéstséggel.
P. líakoss Ágoston ferences hittanát ünnepi BmJákbestéde a vallásos lélek és o lángoló lelkű hazafi,, az igaz magyar testvérieséből fa kádé szárnyaló gondolat ragyogó megnyilatkozása voli. Az egyház nem a HaJájt, hanem az eletet átlilja «léuk a mai napon és azt lurdeli, hangsulyo/la, öntudatos, dacos magysz^\'inimkiira, magyar egysógio és test^ríiös/izeiogásra hivla fet nagyszám u lí^^lláU\'iságát, mert o/.t követeli a magyar ölet, hogy elkővclke/zók « nagy magyar leltá-madás. Majd a hala és szeretet sza-
Legujsbb 1*3 literes
HANOMAG
Olajlék szerk. és at vázol aj ozási berendezés Benzinfogyasztás: 85 lit. Sebessége: 1)5 km.
tíyovrf. tartós éa üzestbUtoD. Ara: P 4320.— g
Vezérképviselete: TICHY TESTVÉNEK
Buíipuil, V., Andtiuy-ut 2S. T*t*fon i t2B-9flO.
vaivai adózott azok emlékének, akik életűket áldo/Ják fet a drága magyar földért, Beszéde nagy hatást váltott ki az ünneplő közönségből.
Majd a polgári iskolák énekkara Ketling Ferenc tanár vezetésév*\' « Hősök dalát énekelte szop összhangzás. bftn, emelkcdetls\'éggcl. Horváth János felsőkereskexH\'lmi isk. IV. o. t. Abonyli iírös hit eimü költeményét adta olö drámai erővel, inleUifíeusen kidolgozva. ?\\fjajd a lioiivéaM\'jiokar a magyar nemzeti imádságot intonálta.
Ezután a Hősök emlékének megkoszorúzása következett. Ulsőnak vitéa nemes Széchy Imre ozreties a Iieiy-örség koszoriiját tette le, utána Nágy-fcBnlzsa város közönsége nevében dr. Krátky István polgármester, Vóesey Barna a MOVE koszorúját, míg vitéz Szabó postatiszt a járási vitézek koszorúját, stb.
VUéz Sxabady Béta
a Kárpátalja visszafoglalásánál eloselt hős zászlós pompásan febljszitett sir. jánál ö Usztikar és Krátky polgár-mester némán tisztelegtek, majd folytatták útjukat
a bakónaki vértanokhoz,
ahol dr. Krátky István polgármester a város közönsége nemzeti szinü szála-<gOS koszorúját lielyOzle a mauzolcum1-
rá;: «... Az az eszme, nmeiyért meg. hálhilok, a mi szivünkben soliascirí fog kilwfni jelmondattal. Vöcséy Barna tanácsnok a MOVE koszorúját helyezte el. Hövki, néma tisztelgés és a megjeleni előkelőségek tovább folytatták útjukat.
Talabér János, A
a pap-költő sírját a piarista diákok tanáraikkal keiCstók fel, ahol koszonit helyeztek el. Itt Tüttö Lajos VIIIJ, gimn- o. t. mondott kegyelcttoljes em> iékbeszédet. Ma délelőtt, |
Halottak napján
nagy gyászistentisztelet volt a plébánia és a feJsőtempIomban. Délelőtt 10 órakor o tóm. kKUu (emelőben P. tiulyás (lellért plébíuios gyásziston-ti.s/tetolel, majd u^vhiiz.s-u\'.noklatot tartott.
Az elismerés szavaival kelt kieinoi-uünk a Keresztény Jótékony Nőegyte-let a hősi síroknak virágokkai való ellátásáért, a MOVE v<>zc-tégót, főleg Popovlts Ijajost a gyász, ítimepély szép rondozóséért, a Dráva, völgyi RT-t a temetői keresztek ki-világításáért ós inindiizokat, akik a kegyeleti ünnepélyek sikeréén névtelenül Járiíúoztak.
Naptári November 2. csütörtök. Rom. kat. Halottak napja. Protestáns AohlL Izr. Markh. 20.
Oőzíflrdő nyitva reggel 6 órától este 8 óxaif (iiótííi, izerda, péntek délután kedden esész nap nőknak).
— BBtarkUlUUmuűut tekintse meg minden vételkénysxer nölkll. Kopstela batortatluU.
Vér-, bor és Idegbajosoknál
reggelenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József kese-rttviz alaposan kitisztilja és méreg-teleniti a gyomorbélcfiatomát ég az emészlést is igen jótékonyan befolyásolja. Kérdezz? meg orvosát I
HWi.JIOYcmbcr 2
A film-vil;
Elk«idadl»k«^«mm»lweli ftlvttslsl
és a Hunnia filmelhelyezö irodája, amely most költözött át a New-York palotában levő 13 szobás fényes frogájába, — tényleg mindent elkövet, hogy a behirdete t 10 magyar filmet cl is késrilse idejére. Külföldi filmjei közül a Várlak, amely most jelent meg, a- Radius mozgóban eddig telt házakhal fut. Róbert Kooh rekordbevétele
Mlg a franciáknál Harry Bauer elvesztette . népszerűségét, addig — ugy látszik — Emil Jannlngsnak, a nemetek nagy .színészének népszerűségé löthetetlen. Eddig a maximális, fümbevétel Németország területén négymillió márka volt. Ezt a bevételt, a Hazatérés cimü filmmel érlek el., Róbert Koch clmü film ezt a bevételt is túlszárnyalja, amennyiben Ötmillió márka bevétellel számolnak ennél a filmnél. Az egész magyar filiuprodukdó évi gyártási költsége kevesebb, mint ennek az egy német filmnek a bevétele. Egyébként a Tobis filmvállalat most készült el a nagy Sudrrmann regénnyel, amelynek elme: Utazás Tilsitbe. A filmet Veit Harlan rendezte. Amerikai filmsikerek Budapesten
A szép: sikerrel induló magyar filmeb mellett az amerikai filmi:yár-tás is.büszkélkednénk olyan alkotásokkal, amelyek a főváros közönségének figyelmét magukra irányították és hetekig uralták a budapesti úgynevezett e|söhetes filmszínházak műsorát. Elisabeth Bcrgner világhírű filmje: A szere\'em tolvaja öt hétig futott a legelőkelőbb közönség előtt a-Corer>mozgőban és a fövá rosl lapok kritikái szokatlan elismeréssel >és méltatással adózlak ennek a valóban rendkívüli, érdekes és téitlájár\'an újszerű produkciónak. Az elismerés termesz tesen elsősorban Bergnernek szóit, aki csodálatos átéléssel érzékeltelte.a két különböző szerep minden árnyalatát. Hatalmas sikert aratott a Royal Apollóban a magyar tárgyú Hotel Imperiál, amely a magyar katona bátorságát és hősiességét glorifikálja. A kritikák különösen azt az élethűséget és az amerikai filmgyáriásban szokatlan pontosságot méltányolják, amellyel a film. rendezője a harciéri jeleneteket, a magyar egyenruhákat rekonstruálta. Igen erős hatást gyakorolt a nézőkre a magyar huszárok "lembergl bevonulása alkalmából aláfestő zenéül alkalmazott Rákóczi induló.
Egész Amerika
felfigyel arra az őszinte hangra, amellyel Elsa Maxvell a fiatal amerikai leányok életéről leplezetlenül és biztos Ítélettel megírta .Hotel For Women" cimü 3 regényét. Először nagy felzúdulást, hírlapi csatákat okozbtt, később már csak azt számolták, mikor éri el a könyv a milliós példányszámot. — Ma már aion Is tul, a megfilmesített regény uj sikeréről és a lilmverzió 12 sztárjáról beszélnek azok, akik nem tudnak, vagy nem akarnak napirendre térni Elsa Maxvell alkotása felelt, mert millió és millió leány sorsáért, jövőjéért szállt sikra ez a könyv, egész generáció fiatalságának volt segítségére a felszabadulásban, a listai leányok jogainak kiterjesztésében. A film címe : .Asszonyok szállodája" lett és főszereplői között az uj sztár: Linda Darnell mellett személyesen fellép a szerző, Elsa Maxell Is. |
fi
EDOR, A RETTEHETES
Egy magyar huszárkapitány, kalandos élete — Riport-regény —
A lioutiuegyt\'j Lonlóu volt a kas-lélyu a Majlliúnyi báró caalddnalt. A kaslélyl hatalmas, de teljesen elhanyagolt i^\'rk övezte. A fttlii lakossága alkonyat uhín reniegw keríille el a park környékéi, mert a/, a liii- réinisz-telle a gyengestlvfiekct,, hogy :l u\'-\'rk-Ir.ni kisérlel jár. Majlíiényi báró is e\\ak ritkán jöii haza és olyankor ía föcniésrénél, Murvk Károlynál -szállt meg Még" ö is óvakodott u|l6l, nogy hogy pazar tioyüté&sef boiendewtl kastélyában töllse el aj. éjszakát Időnként a báró vendégekéi liiv.ilt vadászaira Ilyenkor az elszállásolás körűi mindig kalamajkák támadtak. A báni nem vette volna a szivére, iiogv vcu-dégeil félelmetes kasléJyában lMlyexzL el és a vadásziársávig rendszerint a sífik crdészlakbun zsúfolódott össze. Ahányszor Maiek Károly, a föcrdész ami\' ériesült, hogy a i,áró bamjön vadászatra é.s vendégekéi is hoz magával, mindig bossíaokoiloll meri olőiO tudta, hogy megint felfordulás leaz Hí enlészlakbaii.
„Itt kisértet jár"
l-\'gysícr a ioerdé.s/. sürgönyt k:i|K)d gardájától, amelyben az érle^ti. Iiogy biá.siiap vendó;,ekket érkodk a vadászatra.
Este, a vacsoránál kó/óHék a Ven-délekkel, hogy a.i erdészlnkb m fognak eludid. Üubovils Fcdor. aki ott yoit a vendégek közölt, csodálkozott, hogy méri srorilják okcl össze, amikor ott lül a kényelmes kastély, temek ágyafc. kai, amelyekben senki sem alszik.
A búréi mosolygott a bajusza alatt. ¦ Kedves ["cdor, légy tx>hlog. hogy itt s/állásollak el az erdfozlaklKUi Nem örninöl, hu a kastélyban kellem hálnod ...
Znbovjts l\'edor helykén vá\'usíolt:
— t;fíyan miérl no?
A lxlrö lohulkito\'hi hangját. -- Ilogvan? TO még nem halottal a kastély kisérlotéröi ? J»r -- is\'ern én. I l
— ltodig itt kísértet járV. Zubovits mosolygóit.
Itégcn szeretnék megismerkedni Oleven kísértettől, fin mmfHW-\'s-etrO fenti alszom/ a kastélyban. A bdrö komolyan inlotte vemlégét.
— Csak a saját felelősségedre te-heted!
— VdUuloml
Vacsora ntdn ZuboviU fedor ellm-csusott, magához vei ti? kardját, puskáját és kérte a báró, vezére őt kastélybeli szobájába. A szolgák rész. beitek. Senki nem akart vállalkozni a kalauzolás szerepéié, Végül-BZ egész vendégsereg felkísérte Zuhovitsot, aki
szobájába -érvo, ajtaját kulccsal ma. gám ü\'iria, kardját ágya mellé, egy
székre helyezte,
Fodrl és a kísértet
Másnap, amikor a vendégek fel. ébredlek, közöllek volíik. hogy n Y»•< dásralo nem tartják meg. A kastély udvarán lélds.futáfl volt, tzg\'tlom for. rósodotl a lovcgölA\'n, a kastély Ildi varán goiidlerhelt arccal Innácskozoti u Jegytó, az orvos. Váinosinik,)láról a járásbirö és ntég néhány kajmlos ember. A vendégek kérdc/ósköiióSL\'ie az a válást hogy mindjárt temetés lesz. A /avari növeli, hogy senki nom ad féla-érUielellen, pontos is világos fel-világosilásl. A j>Urkl)au hizolLság dolgozik és amikor a vendégek odaérkeznek, Zubovils l\'edor épj*\':. egy léiig boomjolt pince gádorából bújik ki és utána négy bóro> kiemel egy ládái, amelyben emlreri koponya és esontvái van, A csontvázat eltemetik, utána |H.\'dÍg Zubovils l\'edor így beszéli el az éjszaka lörléuclét:
— Azután, hogy a szobámba bezár-kóilaui, a kísérletre nem is gondolva, aludni próbáltam, Hirtelen ajtónyitást hallottam és látom, hogy egy ködben úszó, világos alak jön reléin;, a szolsi közepín megáll és hivogatóan int fe. lém. Azt gondoltam, hogy valaki ijesztgetni próbál, talán a vendégek közül valaki tréfál, ezért rászóltam, hogy távozzék, de.Ő csak áll és inteti. -mire gyertyái gyujtottAm és senkit nem latiam... Alig fujtam el a gyertyát, a ködben lebegő alak ismét j«-
lentke/ctt és hivoll. Megmarkoliam a rovolveiemet, eélozlam, rálöllem, az ulak csak álll és inleltl Ml ez? FOiől. toíiem, Felcsatoltam kardomai és leiéjc montem- A? akik megfordult és mindig vigyázva a köztünk levő távolságra, kiveíeteU a kustélybó-i és a kerten keresztül mentem utána az összedőlt pincébe. Ott egy Jielyen a fötOre föleire mulatva, <-llűirt. Ahol a kisérle, e\'-áwott, leszúrtam: H kanlomat. visz. svaiiM\'ntein a szobámba, nludtant jóízűen reggelig. Regjpd Slol^atn a iiáz-helieknek, nézzük meg. ml lobét olt, ahova a kardomat leszúrtam. Odivo-tettem őkwl és u megjckiit heíj-en.ilui-
rom ásónyom mélységben a csontvázra
bukkantunk...
A temetés és u ,kaslélysiCnleJés után a kísértetjárás megszűnt. A kastélyban az -j. lux ki^«, hogy a csontváz ^ kastély egj\'kor meggyilkolt tul;i>loiio-sáé volt.

Igv hangzik oz a poe Edgár isiOr nya\'os UOWUáuiak hangulatára emlékeztető történet. Kissé hihelclhil és vtdésziuútUvi. l)e még ma is több élő tanú esküszik arra. hogy mindez igy történt. Így a tanuk egyike, Vaskovils Odón g>óg>szcrész is, aki 9 történetet hozzám beküldte.
•(Folyt, köv.)
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószaküzletben vá&árol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek 5 P-töl, márkás filmek 88 fillértől. tW SukszerO kidolgozAm I
JÁTÉKOKBAN
óriási választék ^^„^-^
Teutsch drogériában
¦ félemeleten.
FéHlSHSUJrBk, felSItfik, télikabátok
nagy választékban SZOMOkÁNYINÁL
Vasárnap Kanizsán látjuk a ZMNTE-et
Vasárnap délulán a Zrínyi-pályán látsiik a ZMNTE a pécil DPAC csapatával. A mérkőzésre a legjobb együttessel áll ki a ZMNTE. E16-mírkfizés lesz a ZMNTE II.-DVSE II. 11. osztályú bajnoki mérkőrés. A Vasutas csapat vasárnap pihen, de Ifjúsági mérkőzések lesznek a vasutas, pályán.
Evangélikus ifj. Református
Ifj. 7 : 0 (3: 0)
Érdekes mérkőzés volt a keddi két hllfelékezetl csapat mérkőzése, ahol az evangélikusok fölényesen győztek. Horválh I. (4), Teleki (2), Juhász (öngól). Jók: Hajba, Horvílh I., Teleki, !11. Juhász és Némelhi
Eredmények:
Ferencváros—Kassa 8:1 (3:0) Újpest—Gamma 4:1 (2:1) Hungára—Szolno\'< 2:1 (0:0) Kispest—Haladás 2:0 (1:0) Bocskai-Nemzeti 4:2 (3:1) Törekvés—Taxisok 2:1 (1:1) Szeged-Elektromos 4:1 (4:1)
A fntbnll-bajnokíág állása
I. outAly.
2 25:9 M
2 25:4 12 1 13:7 12
3 13:10 II 3. II :4 9
9: III 8
1. ZMNTE 9
2. DVAC 8
3. PBTC ,»
4. KTSK 9
5. DPAC 8
6. ZíSE 8
7. 8DTC 8
8. MSE 9
9. KIUC 7
10. NTSE 8
11. PEAO 7
12. PAC 11
3 1.4 í 19 8
15:17 II: 12
I.—. 2 01 9
BANGÓ FEBERG,
l volt OniiijD Tíinliiténal Itiaiaatúju,
vállnlná 1—2 magántanuló teljes garancia melltttl eltkeszitftsét. Ifuitujjcat, XIV;, Telepes-u. 1/b. ans
i Zalai Köziöny 8port-UppTer8Niye
HPR^SZEtVÉNT;
Beküldte:.............................................
Lakik:...............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő ered rbényeket hozzak:
ZMNTE—DPAG . . _. : _ (... -I
ZaSE-DVAC ......: .. (... -.)
SBTC-PEAC , . -, ... : .. (... _)
PBTC—KTSE......: ... (_• ~)
KKAC—NTSE......: ... (...
ZMNTE 11.—DVSE 11. i .. U -)
Fradi-Bocskai......: ... (... ! J)
.Hiinfiârla-Haladás . ... : ... (... :_)
november 2.
Hősi naptár
___Személyes példaadása-
I l!IS. II. 2 hlü limt ki p nílP°n l)á-
1-u nlei HWnu\'r voll kolozs-
vart 21. lwnvöd gyalogé/iCJoeK tar-lalékos hadupródjelöll örniOiter.
A Stryj>« menti Stemikovcere végre-hajlott ellentámadás során Dánlel őrmester mint Szakaszparancsnok az éjjel] rohamáéi uz elsők között volt, nkik az ellenség kézigránátjaival 6> oidajazo tüzével dacolva a helységbe behatoltak, Legénységének uemélyes báUjí magatartásával igen jó példát nuiiaiva a lobbi századok rohamát la igen elösegitotte.
K»Srt a |..új,; mngaLiirlásáérl Dániel Elemór hadapródjetölt Ormost?]-a nngyc/üst vitézségi érniol kapta. *
_A vo" liigosi 300. és a
I Difi- II. Z. |Volt 83\'lllJli :io;i bonvéd \'-\'¦-gyalogezred első zászlóaljai ii a napon vércx kézjbifiiiva* elfogtatták a Tömosl szoros környékén1 az 1473, m. magas Cápatina porpullU magaslatot. 1-.t alkalommal 200 foglyot cjiettekés egy géppuskát zsákmányét-\' lak. ,i
— (Saeotóm)
Mla délután (J órakor a fer*nciek plébánia templomában Síentóta.a kilelt Oltáriszentség elölt. Alatta és utána gyónás ás előkészület az elsö-p éntekro.
— (Városi közgyűlés előtt)
A város egyes ügyosztályaiban már összeírták a legközelebbi közgyűlés elé kerülő tárgypautokot. A polgármestertől veit órtesiUósiUik kccrint-tt városi képviselőtestftlel a jövő héten - összx\'ö*.
— (A légoltalmi parancsnok elismerése a kanizsai Ifjúságnak)
Kovács Nagy Pál rendöríotnnácsos, a kapitányság-vezetője, légotb^nu \'parancsnok legteljesebb elismérését fe. jezte\'fcí a nagykanizsai iskolák, bitó-/elek és .IcvmlékV-irjuságénMi/lu iág-\' oltalmi gyakorsatok alatti tcljesiteit ¦ legye! mezeit magatartás, íetkiisirieietes közreműködés és sikeres-, munkája iniátt és ezt az ,nhV-.u-k Igazgatóival és a leventék\' vemtóiv** áUratb«il: közölte 1 i
WltKenetK Anna
TULIPÁN
aasionjiii november «I • »|<M4 1
ÖHttrtyanj-uttt« ö. mm.
— (Áthelyezés)
Lugosi Jenő rendőrségi írodakeaelöt t\'zsokrói vissral»ol>*z-\'ék a kunixbar kapitányságból:, helyére i Dávid Lajos rendőrségi dljnokot helyezték ét Nagykanizsáról.
— (Névváltoztatás)
Piítáx József, « péuzkítézetl KóK-pont igazgntóiielj-otiese, családi nevét belügyminiszteri cngodullyeL .Pökody-ra váltoxtatlM.
— (A .Kemény János")
tyflVKabyi) Asztaltársaság rendos liavi ösurt^óvclielút a Markó-fólo vendéglőben 1039 november Un délután fél 7 órakor tartja. (0
— (Keszthelyi MÉP hj helyisége)
November l-én u} párthelyi ségl* költözött \'Keszthelyen a Magyar Lfct Pártja. Az uj helyiség IkoJu utca i., Pártja. Az uj helyiség Iskola Útc* L, péntek és országos vásári napokon délelőtt 10— fél 12 óra, telefon 188.
— Batorekbu a Kopsteln-oég vezet Modern mjntatermelben a legjobbat a legolosébban matatja be, kedvesé Űzettél leltételek\' saaUettV
¦ninÖJiGBínc. iZLCSBCN ^ftkv ISI
műm
W0
Milli
BIJTCPvtzn
Nag^ választéki! Olcsó árak!
— (Elpusztult Chopin szive Varsó Ostroma alntt)
Most ;-i!..-.meg « lm, és zenei kórókbon nagy aajnátkotást keltett,
hogy Chopin szive Varsó ostroma •Ikaimával elpusztult A város több-napos oslroma alatt lövedék érte a Szent Kereszt templomot és szétrom. Jjoiia nzfl a bolt ivet, amejyjjen a inigy. . lengyel" zeneköltő szivét tartalmazó" ézüstdoboz volt beMuzva. -
t- (Kivonják -a forgaionbóf arcképe* bélyegeitat)!;
¦ A (Kjstawiérigiizlawtoság. közti, liog\\\' * nemzvt nagyjainak arcképét\' ábrázoló ¦ i, 2, 4, G, 10, 10, 20, 25, 30,-82, 40?\' 50 és 70 fitleres •\'¦\' U\'U id-frn áltaiáuo* forgat mű dcvélbélytsgelí 1039\'ifccertber 31-ével érvényességüket" veSzlUk. Az fektet"* bílhegekkea I9t0 január
Ítfll bénnenteslftMt post«ktHdetrlftn^í> et a |>ostaiavatűlokornegportóz«tk.:
4- Nagykanlisán fogták 41 a Párlsbőlvlsszaérkezfl
körözöttéi) ..
¦ Németh- István budapetjli lakost a budapesti törvényszék körözte; Németh |stván a minap PárisbÖ\' hazaérkezett. Ilikor a nagykanizsai állomáson\' a rendőrség emberei «z utMMMtW illen-Örizték, Németh \'Istvün ¦ rendörlíézia¦ \' terült, firtestfeiték a budapesti U">r-tényszékot eioeiy Németh Budamsbe kló fofüzálittása irftttt mttókedett* De-WkUv vúto fíl fpiiilajpssjsjpif IfitiMHirti
KtDVtzÓ.FIZETÉn !_ TELTÉTELEK OlcSí-Mí^k
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Városi Mozgó. Még ma csotartakOn
Egy «Ini, amit mlndarihl warll
Condor leggio
Rabsltl Égetett 1 Syilkolt I
Való «oi^«n*t, bpHMiH f*nykétw»tt jalametefe
13l(iadá80k kezdete opporrti 5, 7 és 9 Arakor.
PéhreK"-
All«aJ6 <iamluk UlUUsárOksa
Bud*t*-*1 BtB«6rtu \'
0.45 Toriul. — Ilüiftfc;\'^. Köileni& rjj*k. — llttagleitifcick. \'— 10 H|j*lf3\'-¦
— 11.10 NemMttH\'\'vl2jalaMtol0UfcC\'\':
— 12Tl*r<agfcö. ~ HLmauwn- Wö-^ ]í/d.líol«nM«. 12.40 illirtle\'\'— 13.20 id0jel»é<, M«jáf4s)el«rtfci"- 14.80-1IL rek/i— 14.45 Mű»l>ri«oiertel«»,\'— 15 Aríi,ljainlűi*k,\'j.i"G>\'árwli, íl*Jmiife«r- ¦ árak,. _ 10.45 WŐJ»l>ís, MoJIUrlbje. í^nlüs, lüick. — 17 Hírek szlovák ?4 magyar-orosr ny*llí*á: — 19.15 Hírük,\'
— 21.40 lllrok/\'ldöjár\'fcielcirtö, Wi«k\' silovák \'fe m«gy«r^rrx>3i: byalvta. 22.40- Hii*» tiéin«,"\'i)las>, "njór é» i (randa nyeU-ro.-t- 0.05 HiraU
BUDAPEST. I.
10.20 t-\'clolvafiás..-- 10.45 Fclolvasáí. — lilS-Siabomeléo 4«gWoL— 12,55 K.réliyi -György fiireldra, — 13L3Ö-A« 1. honv<kl gyalogon*!1 DWrtliai*. 10.15 Dr. Klanter Mihály ulrtadosai --
17.15 Mo>*t-MjntWRTi\'-i- 17.40\'-SíJOrlcreílmftnyck:-— 18 Ma\'gyattirosf\' fólóra. — 1K.30 LÓ\'váSÜ Fcitáe-ieigány-u-iK-kara. — 1ÍU.-Í Márai Sándor elbe. 1 móicso. ~ IfJLSO .A balcrüino.. Dpo-\' íort"3 rclvonA.\'2)Wl,-J- 22 A rádió -fiía. <\' !,nL/,-ii,-kar.L. _ 23^0 Tarkas Jenő cigányxejickara.
-BUnAprjgrü^íi, »„
18.45 Gyorsírói -.(folyam. — 19.30 S. Soliár. Vilina jongoíáxik.\'— 20 Hl-Irok. — 2O20 Dr. HUrakttíi Emü *lű-kdása, — 2050- Debwc«oi longor*--iidrowiíi. — 2L25 TáiiolomciOk.\'.- 22 IdöjánÍNJcli^ilfa.
;B6C» II
18 Mimii mi..[,i \\ idii,,, ,.i:.,,,!.. 10 Loroouk.- — 22.40, -Brucknerí\' Vin. rilmfiinlp
Iirűt«IJ»»íi»<nnMj kO V4* i*nrbe-rekrtéireggelenként éhiryomorra egy. pohár termeizt*.!, jl\'eronc-jóieef
hcneillvlí kiadón bLlül(llé»t bizlMli;i lényegesen elOmoidliki ai emiHWet > étaz anyagcserét a a véikerirrgéalii az egész azervezstben inegilenkiti, Kirdézze meg orvo»all
[Mft november 2.
Ndvckedifc a német- magyar
árucsere
A magyar kiUken^sJwdolmi téten va\'«meiHiyÍ ország között továbbra is Németország vezet, Foiyó év etsö íiyoie hónapjában Magyaixirrszág 391 mUUó pengőben exportált gabonát, sertéseket, szarvasmarhát, gyümölcsöt, stb. Csaknem az egé^z magyar sertésexportot, a disznózsír-kivitelnek, a szalonna- éfl tengeri-exportnak majdnem 100 százalékát s a Hazt és húskivitelnek több mint 76 százatékát vette át a Németbirodalom. A\' szarvas-marhaexport 70 százaléka, a baromfikivi telnek m\'jd-nem a fele és a buzakivitetnek 25 százaléka keru.it Németországba. Beillőben ugy hiszik, hogy a német-magyar ámcsere a közeljövőben még jobbon kjjméayítl.
. Lényegesen javult a hitetblztotisági helyzet
Az Országos Hiteivédö Egylet jelentése szerint az év harmadik negyedében lényegesen javult a hitel, biztonsági helyzet, amennyiben csök-kent a flnetésképteienségek száma és azoknak gazdasági jelentősége A mu\'t év azonos szakával szemben felére csökkent a fizetésképtelenségek száma, a tartozási összegek pedig kétharmadával estek vissza. Az 1939, óv eisö ki\'enc hónapjára vonat kozóan megállapitható, hogy u fizetésképtelenségek száma 16 százalék-kai csökkent. Aj fizetésképtetonsé. gek száma augusztusban érte cl a mélypontot 18 esettel. Szeptemberben 88 uj fizetésképtelenség volt 1.1 millió pengő tartozási ÖUrt^gel. Augusztussal szemben ugyan emel. kedés mutatkozik, azonban ez a szám U messze alatta maradt a narft óv azonos hónapjában felmerült 61 ilzetésképlclenségi égetnek.
Aft Országos Hiteivédö Egylet Jelentése szerint a Felvidéken elenyésző csékéty. volt ebben az. évb^n u flzetéflVéplelenségek száma. A! j?!eL, vidéken a tartozások csaknem teljesen .külföldiek. | ¦
A! jelentés megáHapitja, hogy a magyar gazdasági élet a súlyos világpolitikai niegrázkód tat ások ellenére figyelem remél tó clicnállóké-pess,eget tonusitott. ; " |
Nagykanizsa m. város árvaszéke.
3222/1939.
Hirdetmény.
Nagykanizsa m. város Aivatzeke
a 204.900/1931. a M. sz, körrendelet értelmében felhívja mindazokat a Miliőket, Illetve gyámokat, akiknek gyermekmenhely! kötelékben nem álló és 15. életévüket meg el nem éri, segélyre szoruló gyermekeik, illetve gyámoltjalk vannak, hogy a kQlön e cílra f. évi november hó 2. ét 15-ike között beazer-xett szegénységi biionyitvánnyal és gyermekeik, Illetve gyámoltjaik pontot születési adataival f. évi november hó 16-tól 30-ig hétköznapokon 1Q és 12 Óra között segélykérclmQk előterjesztése céljából az árvaszék hivatalos helyilégében jelentkezz* nek.
Nagykanizsa, 1939. október 30. mt Varost árvaszék,
AZ ANGLIAI JKtiYHHNDSZKH be-veiclá* ügvéU-n az angol nl&óházlxxn cUtfingíott nyilatkozat szerint csak a szalonnára és a vajra álkipitják meg n lieti I uncia fo^dagot.
OSTROMÁLLAPOTOT rendeltek el Néewtelfóld egyes rtsselbeu. így akarják a lapokat megrendsiabjUyozni az előinlsok bolarlásáni. Kt ostnotn\'ÍLla-(Kitol azokon a vidékeken rendelték el, atiol erosi lési munkák folvnak.
A FRANCIA KORMÁNY 15 s-áza. lékos rendkívüli illetéket vet ki a nem moigósilotlak fizetésére. Háborús családi pótlékban a bevonullak nem fraucia houátertozéU is részesítik.
SVÉDORSZÁG 23.000 svéd koronát szavatolt meg egy tor|>edóromboló és lóbb aknaszedő hajó uzonnali építésére.
NORVÉGIÁBAN a gazdasági háború
kóvetkezményekép elhatározlak 0 Hszt .\'.i .ic.i k felemcJését
A PRÁGAI német ogyclcmtl és a brilnui műszaki főiskolát birodalmi német hité élnek nyilvánították Ós így nyitollák meg.
JAPÁN njbó1 megkezdi n tárgyalásokat Angliával és ¦* Egyesült Államokkal. { <¦ \\
HOIIHANAS lúrtént a labuvóri (JJcl-gium) .szénbányában., Eddig 11 halott, ró\' tudnak.
A BALKÁNI BLOKK tene időszc-niUen — aAapttja meg a magyar és ai olasz sajtó, ltulgária a szovjel felé is jé viszonyra törekszik.
LÁNG BOLDIZSÁR báró Belgrádban a tUuteleiére lendezetl estebéden kije. leniette, hogy n magyar—Jugos4áv kul turáUs kapcsolatok künétyilea* utjának célja.
AZ ANGOL dominiiuTiok ininkuter-elndkei megkezdlék tanácskozásukat Londonban Chaniberlaümel.
AZ INDIAI ALKOTMÁNY módosítás* Ogyében n* indiai pártvezérek ár-tekezlelro üllek ŐSSXC
Rövid táviratok
Á TÖRÖK kiMrawági elndk beszéde megkönnyebbülést kellett és azt hiszik, hogy lehetővé teszi a tOrOk-szovjet tárgyalások folytatását, — mondja egy ankarai Stefani ]e-jentés. •
FÖLDRENOÉST éreztek ma éjszaka Eleken. A műszerek Szegeden I mm. kilengést mulatlak.
AZ ÁRKORMÁNYBIZTOS szigorúan ellenőrzi a burgonya áralakulását. Az árdrágítók közül néhányat máris megbüntetlek.
CHURCHILL kijelentette, hogy az ir kormány felelős azért, hogy az Ir partokon a német buvárhajók ne vehessenek fel üzcmanyagpótlást.
KANADA fokozottan felkészül a tengeri és a gazdasági háborúra. Londonban kanadai főhadiszállást rendeztek be.
ROMÁN RÓTH Ivánt és feleségét az uzsorás újpesti ügyvédplrt nemjogerősen négy évi fegyházra Ítélték.
Ofcsénisjjot cwHamcziíwn szérakozhalik
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
> Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
Síremlékeket,
sitlsllil, uutlniil. Htl tUtuürri szakszerűen 6s legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőraraftómesteroel, Király-utca 33 N.,j .lr.«l«k-r.klár. Teleion 615.
— uiupuii "—
mindenki e helyi kereskedőknél és iparosoknál steresM bel
I_ \'
Zamatos. MfzB Miitt
Síntrox UnlMw
készíthetünk.
Kapható : \'/4—\'/2—1—r/2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
.RÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. Mn
Idő-Jóslat i
Északkeleti szél, borult Id6, köd, esd. A hfi nem változik, holnap főképp ászakon kissé emelkedik.
-\'— a
A Meteorológiai Intését najfyknulwial ¦netilgyelóallomass jelenti ¦
Hőmérséklet tefrnaD euia 9 órakor : + 3 4. ma réttel+34 délben 4-6 0.
nMrwiak 0 0-*...
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
Hásmeatcil, Irodaszolgal munir ét keres családos hadirokkant. Gelencsér Józsii, Zalakaroo. 1 2810
rXneahax árié bejárónő Jelvételi-Sigir-ut ,18, Kraost. 2817
ADÁS VÉTEL
Wolorfa-rikpir, Pach, 175 cm»., használt, olcsón elsdó. Vastagh lényképész, Csengery-at 1.
.tékáiban levő abéslltV. konyha- ?8 egyéb bútorok eladók. Cl m a lüadóbin.
Klárié OondoUI dűlőben 1920 ( i tu stinto ?1 rét. Érdeklődni Caengery-ut 58, Mz\'ulajdonosnái. 2175
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kélazobéa vitanda» takái azonnal átadó. Bővebbet Tárház u. 9. alstt. 2818
KÜLÖNFÉLE
Lavélbélyagat, régit és ujat, napi postából származó tő meg bél veget kéazt-•é-wért értékeli te rd lehet minden betifia délelőtt a Zalai Közlöny azerkeizlő-ségében.___________
Aatétaxl- Béraiaté szolid árban kényelmes autók megrendel betűk. Ksuf-maan Manó. Tcktonilkirriu 222. 299
Pk. 7716/1989. sz. 1939. vghtól 314. az.
Árverési hirdetmény.
Dr. Uchtenitetn Sándor nagykanizsai ügyvéd által képviselt Rablnek Dezsóné bútorkereskedő nagykanizsai, cég lávára 490 pengő tőke és több követelés láru-lékal ereiéfe s nagykanizsai kh. Jarás-blrótág 193t. Avl 1748. számú végxe-sével elrendelt kielégítési véKreluijUs lolytiii végrebsjtAst szenvedőtől 1939. év| auguittus hóban lefoglalt 12IÜ pengőre becsült nigóságokra a nsgykanlssal klr. járáiblrósig lenti száma végzésével sz érverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. $-s alapján a fent megnevezett s s foglalási Jegyzőkönyvből ki nem tllnö máz foglaltatok lávára Is u árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési ]ognk ma Is fennáll és hs ellentik balassto hatálya igénykereset (olya-maiban nincs, vAgr. szenv. lakásán. Nagy-\' kantisán, Szent Flórián-tér fi. hám. afatt leendő megtartására határidőin 1939. evl november hó 4. napjának d. u. Z\\-> órája tűzetik kt, amikor a bhóllae lelog-lalt bútorok és egy „Hal* gépkocsi s egyéb Ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek kéaipéntGetés mellett, esetleg becsáron Slul is el fogom adni. Azon lagóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn leiül van. az 5610/931. M. Ü. száma rendelet érteimébea csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ii egylUedressét baiutrjesu.nl leteszik. Nagykanizsa, 1939. évi okt. hó 12-án. Elek László
Mlfl klr, bll. viviolulló, mint blrúilll klklIUílli.
ZAUkl KÖZLÖNY
\' FOLITIKftl NAPIkHP. Kiadja: „KSzaaidaúgl R. T.\'Na.ykialua". felelőé ktndó: Zalai Kárety. Nyomatott: a „Kfiioaidasá|l H. T. Hagykanliu"
ayoHáájában NagykaaUbae. (Nyonjtlaért teleír Zalsl l(srth/4
78a Évfolyam 250. izáttt.
Nagykanizsa, 1B89. november 3. péntek
/ -Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
<s UadóHtaUi PW 5. i
Felelős szerkesztői: Barbárt** l_a]oa
EJÖfiictéaJ «1«: «» MÜl 1 pori 4a BUét.
A szovjet is otthagyja a Népszövetséget és kibékül Japánnal
A finn-szovjet helyzet változatlanul súlyos — A finn küldöttséget még mindig nem fogadták Moszkvában — Az amerikai fegyverklvltell tilalom felfüggesztésével azonnal megindul a fegyverszállítás Európa felé — Románia Törökország közvetítésével ki akar békülni a szovjettel — A görög-olasz Jegyzékváltás megssüárditrrfla a
Balkán békéjét
Csak tüzérségi és felderítő tevékenység folyik a nyngati frontokon
A -világpolitikai helyzcl ma sem változott sokat.. A legnagyobb érdeklődést « finn- szovjet helyzet a\'a-kuiilsa kelti. A Helsinkiből Moszk. vába uti/ó fimi küldöttséget a szovjet vezetői ugyanis váratlanul nem fogadták. Mololov és Sztálin azzá* a kifogással téri ki a finn küldött-ség fogadása elő\', h\'>gy a népbiztosok tanácsának ülései túlságosan le-foglalják és emiatt nincs idejük a tárgyalások folyiatására. Helsinki ja-leütések szerinl emiatt
a finn-szovjet tanácskozásokat felfüggesztették. A finn sajtó, egybehangzóan azt (e-lenti, hogy a szovjet javaslata teljesen elfogadhatatlan, mert a határ-kiigazitásokkai a kefct fe\'é kiépített finii katonai erődvonal a szovjel ke-zége kerülne és így Finnország ki-vo\'n« szolgáltatva minden C\'etlegcs ke\'cti Uu.adásnak. . A{z olasz sajtó Heksbiki tudósítások a/apjáu azt írja, hogy a szovjet áltat követelt területek átadásáról már csak a^ért sem lehel szó, mert
Itt vannak a legfontosabb finn ipartelepek.
Ugyancsak az olasz lapok jelentik, hogy KntHo államelnök hajlandó « engodékenységre, de. a finn labor-nokl k«r ellenez minden engedményt
\' A nemzetközi politika másik.jelentős eaerreénye, hogy [
az amerikai törvényhozás 243 szavazattal 181 ellenében megszavazta a fegyverkivitelt tilalom felfüggesztését. Ezzel aZ amerikai fegyvcrszáUibás megindulhat Európa felé. Hagy ezt, mennyire befolyásolja az európai, háború ki menete\'ét, azt csak a jövő dönti el.
- Diplomáciai téren jcieulős ténye, zőnek számit
a görög-olasz jegyzékváltás. Az olasz jegyzék átvélclét a görög kormány most igazolta és hasonló meleghangú jegyzékben viszonozta. A he\'éji konniuy jegyzéke szerint Görögországban rendkívül jó be nyouiást keltett ai olasz csapatoknak a görög és bolgár határról való visszavonása. A Jegyzékben a görög kormány annak a reményének ad kifejezést, hogy a kölcsönös bizalom alapján a jiemzctközi helyzet alkalmai ad a kél orsóig közötti ba-
ráti kapcsolatok kluiéiylté>ére.
Európában egyébként tovább foty-nak a keieskedclmi tárgyalásik. A már tagnap em\'itetteken kivíV ma
"~ű német-svéd gazdasági tárgyalások kezdődlek meg Stockholmban.
A nemzetközi helyzet ii mer le lésé. ben he\'yet kell, h >gy kopjon
Haltfax lord angol külügy-mlnlater bestédé.
is. Halifax lord kijelentette, hogy ha a német kormány hajlandó kísérletet tenni a bizalom helyreáll Húsáru, nz kizáró\'ag a német kormánytól függ. AngMa tudja mit akar. Célja az, hogy Európában mindenki békésen élhesíCn és hogy megvédjék az európai néjiekct egy ujabb kainsztrófá-tóJ.
A háború frontján
lényeges változás nem történt. A nyugati erőd vonalakon - mint a tegnapi hadljeienlések mondják -. csak »szokásos tevékenység\'* fo\'yt, ami helyi felderítést és kisebb tüzérségi küzdennei jelent. A\' tengereken a tegnap már jolentett hajócJsü-lyesztéíCn kivü- a na.pl össMfog\'alö lezárásáig nem érkezeti ujabb je\'cn-tés.
Hogy a tengerek fe"ett a tegnapi n"p folyamán mégis folyt legalább légi felderítő tevékenység, azt egy dán fetontés bizonyltja, amely szerint ; U- ¦ Espjörg dán város felett ellenséges repülőgépeket vettek észre.
A gépekre a dán tüzérség tüzelt, mire azok az Észoki Tenger Irányába elrepültek.
Legújabb híreinket ;iz alábbiakban közöljük.
Rövidesen egy millió dollár értékű fegyverszállítás Indul meg Európa felé
Washington, novemberi A szenátus é* a képvbeiőház áltat megszavazott >em\'egességi törvény közfkiVöubségik mutatkoznak. Mlg a képviselőház a fegyverkivitel korlátozását javasolja, addig, a ss?-nátus a fegyvcrkjvileli tilalom teljes megszűnte!ősét kjvánja. A^z el. lenieteket kü\'ön bizottság tárgyalásai során hid\'iják út. Washlngioni körökben biztosra veszik, hogy a-szenátus javasfala emelkedik tör vényerőre. 1 ,, L i
Rendezik a japán
. Róma, november 3 A Stefani iroda tokiói hir.szolgá-lata szerint a japán fővárosban oly hirek terjedlek <e\',,hogy Japán é> a Szovjet wg\'egesen" rendezni kíván.
A Newyork Times ugy értesül, hogy a fegyve is? á\'litások azonnal inenkezdődnek és Am-rika rövidesen egymillió dollár értékű rcndO-lést várhat. Svédország és Belgium máris 50(1 repülőgépet rendelt, m\'g Franciaországnak és AhgKánuk 7500 repülőgépet kell lcszAIiilani. A1 fran-cíák és ungo\'ok azoijkivül nagymennyiségű trheraulót, m dórt. lőszert, gázálarcot és élelmiszert rcn-deliek az Egyesült Államoktól.
-szovjet viszonyt
ja viszonyát. Az olasz hirszolgá\'ali iroda értesülése szerint még ma vagy holnap megkezdődnek a szovjet-japán tárgyaiások.
A szovjet kilép a Népszövetségből
1 i Róma, november 3
Az olasz Stefani iroda *mleg?s államokon keresztül érkező hírekből ugy tudja, hogy "a Szovjet -kitép a Népszöveb\'égbö\'. "Egyes íapok érle.< sütése -szerint a Népszövetség dcc.
i én kezdődő tanácsülésén jelenti be Moszkva ebbeli szándékát és ez lesz az utolsó népszövetségi gyü\'és, amelyen a Szovjet klkü\'döltje által részt vesz. i
Ma déli legújabb hadljelerrtósek:
\' Berlin, november 3 A védcröföpar;!ncsnokság köz\'i ma délben : ; j
• Nyugaton csak tüzérségi és 1 fel-
derítő ievékenység folyt.
. P.á>ís, november 8 A1, francia hadvezetőség ma a kö-, vetkező hivatalos jéfcufcst adta ki::
Az éjszaka nyugodtan telt cl. Egyes \' helyeken tüzérségi és gya-logsági tüz voH. Egy angol vadászrepülőgép fmneia terület fe\'ctt le. lőtt egy kétmotoros német fe\'deritö gépet.
A hivatalos hadijelenléshez fűzött Hayas jelentés elmondja, hogy a lothariugiai szakasz után az elszászi terüielen is megkezdődött a harci tevékenység. Két hét óta főképp a Vogézek és a Senki földjén észlel, hetö nagyobb mozgolódás.
A fi/m szovjat viszony
Helsinki, november 3 Finn körök Molotov nyilatkozata ubín először ugy határoztak, hogy át sem adják a finn javaslatot Moszkvának. Később mégis módo. sítoiták ezt, bár ismét hangoztatják, hogy a katonai erődítés létesítésére és a Kaitgo sziget közelében fekvő f\'otlubúzis iétesitésére vonatkozói szovjet köveie\'és teljcsithelct\'eji. Határki igazításról is csak az crődvona-iak|g lehet szó, amiért cserébe Finn-\' oiszág olyan területet kapna, amelyen 50000 finn éi m&g mindig.
A PÁN IPAItl TANÁCS elhatároila, hogy Lcmdonbon közös keroskcdolini irodát létcsit, a dán ^Wl iMnUn-.ik a lánvogatásám. Átoknak az ukadályoáV. nak leküzdésére, amely»k ,-az angliai és amerikai áruszállittot megaclitldtik, közös lanáe«koz4itiokat is kezdtek.
AZ OLASZ TELEPESKK. második, 20.000 főnyi csoportja tegnap Líbiába érkezett. Innen tovább szAUHják >Alret Tripohazba és egyéb tetopniö lielyekre.
PIERLOTT belga miniszterelnök tegnap a nünlsztcrtanűeson jelentést telt az általános boly\'zclröi. Az Ö beszámolóját a pénzügyininiszler beszámolója követte.
A SZÓFIAI jugoszláv követet líd-grádba rendelték. A kövclel Pál jugoszláv kormányzóherteg kiliaügalason fogadia. Az utazás célja összefügg a srovjcl követség.létszámának a növelésével és a bolgár—orosz kapcsoJaltai.
VT. GYÖRGY angol kinfty kitflnte-tett 5 fiatal rcpÜKt, akik a Kielí eltOni légitámadásban részt vetlek, majd meglátogatta az északi milícia repükítaborait.
A VOLT LENGYEL területeken a felrobbantott vasuthálóiaiokat már majdnem miiidonütt ini\\n-jliiloüák. Elsősorban Kclot-T^orosiország és a Hirodalom többi\' része toló indították meg a forgalmat, vulamint a szovjet felé.
A SEMLEGES HEPOLöGGPEK, is-merlotőjeiíil a narancssárga szint fogják használni. Az angol, francia és a német kormány Uidomásu^ volté a semleges gépek\' jeMegteles tsrnerlctVV iclét.
HOUTHY\' MIKLÓS komulnytó el-vátlalta egy magyar-orosz földműves hatodik fiu ro-enhekéiiek a keresztapa-ságát. Az újszülött részére 100 pengőt küldött, a;, Ivonuuny^l Perényi Zsigmond báró képYisctlti.
éaüAi kották*
Felesig: Jóságos ég, ml történt megint ?
Fér): Híha, büntetést kaptunk a légvédelmi Intézkedések be nem tartása miatt.
Feleség: Ugye mondtam, fizess ell a Zalai Közlönyre. Ott minden tudnivaló bent van. Látod, ha járt volna az újság, tudtuk volna mll kell csinálni és most nem kellene büntetést fizetni.
Férj: Hja, igy jár, aki nem Záratja a helyi újságot; kétszeres büntetési fizethet.
FérfiBIISnyBk, felöltök, télikabátok
nagy választékban SZOMO LÁNYINÁL.
Hősi naptár
Kiválóan vitéz magatartásával és
lli\'M önfeláldozásával kíllőnÖSCn ltUOltt
_enoa a napon SzokoU
jfif íj, 3 István brassói 24. honvéd
-- gj*lcgezi«dbeli tartalékos
főltadnagy, oki a s\'rypa mculi Sio-mikovcci véres ütközetben többször léárattfl rohamra századot, mlg egy végső eaőmegpcsziuíssel, a hatalmas tilt dacára, ineglőrle az ellenség ellen, állását.
libben o veres kúzdeleml>cn SzokoJi főliadnagy emberei álén példaadó bátorsággal küzdött mindaddig, mig egy ellenséges golyó ki nem oltotta életét.
Hősi emlékét a 3. osztályú vaskoronarend adományozásával örökítették meg. .
— ButörUiiUt*. uukat tekintse meg minden vétel kényszer nélkll. Kopstsls rmlarirtihaii
Az idillt székrekedés, az arany-eres megbetegedés é% a mij nagyfokú duzzanatának kezelésére a régóta bevált, tisztán természetes .Ferenc József" keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohirral bevéve — Igen alkalmas, mert hashajtó hatása feltétlenül megbizható, rendkívül enyhe és nagyon kellemes. Kérdezze meg orvosát 1
Zászlódlszben, diadalkapnkka! várja Nagykanizsa Ej főpásztorát
IS39. november 3\'-;
A kanizsai pöspökfogadás
Ugy egyházi részről, mint a hfvA-taios város mindent megtettek, hogy n Szombat délután püspökfogadás minél jnipoz/uisabb és közvetlenebb legyen,, hogy az uj főpásztor érezze h<»gy egyháztiK-gyéjenek iagna^obb városa összeforrott a veszprémi püspökvár uráv;u, hotty Nagykanizsa polgárságára mindenkor számíthat, hogy Zrinyi Miklós Ösi városa miu-denkor hú voll a kereszthez és az is akar maradni rendüietlenü\'.
Dr. Czapik Gyula megyéspüspök Szombaton délután 1 órakor érkezik gépkocsiján dr. Langntár Lipót ot-dalkanonok kíséretében Nagykanizsára. A, város határában a Petőfi utcában diadalkapu várja a püspököt, akii dr. Krátky István polgármester, kir. kormányfőlan ácsos köszönt ü fogadóbizottság élén, a város közönsége nevében. Majd a főpásztor és a fogadására megjeleni előkelőségek hosszú kocsisorban a városba vonu\'nak, a József főherceg ut, Sugár ul, Főút és Horthy Miklós uton át a cinktóriunijg,, rneynek bejárata colt a diadaikdpuná1 Lontay baba virágcsokrot nyújt át a piis. pöknek, aki kisérctévei a templom bejáratáig haiad, ahol a papság élen P. Gulyás Gellért plébános köszönti az uj főpásziort, aki a templomban a szentélybe vonui és ott a szoáksos Ima utau főpapi áldási oszt a híveknek. j
Utána tisztelgések a plébánia fe-hérterincbcu az uj főpásztor elölt. Elsőnek a papság, utána az egyház-község, a hatóságok, testületek, egytí siitetek tisztelgése következik.
A küldöttségeket a megyéspüspök háromnegyed 6 és 5 óm között fo--gadja, igy kérik azokat, hogy időre jelenjenek meg a fehérteremben, a hoi n fogadás sorrendjét is beosztják. | Vasámap déielötl 10 órakor \' a.\'
és püspök-napok programja
megyéspüspök fényes papi asszisztencia melleit ünnepi szenrmhét pontifikál és egyház szónoklatot mond o ferenciek plébánia templomában.
Délután fél 5 ómkor fl városháza közgyűlési termében
Nagykanizsa város hódolata Krisztus király előtt
a Szociális Missziótársulat díszközgyűlése keretében a következő tárgy sormt : . |
Himnusz. A főpásztor üdvözlése": az egyházközség részéről P. Gulyás Gellért ferences plébános, Zalavár. megy részérő\' vitéz gróf Teleki Be-la főispán, Nagykanizsa város részé, rö\' dr. Krátky István polgármester, kir, kormány főtanácsos. Dr. Czapik Gyuia beszéde Krisztus szociális ki-rályságárói. Krisztus-király himnusz. A Szociális Missziótársulat nagykanizsai szervezetének évi jelentése. Boér Judit niissiós nővér, központi kikü\'dötl beszéde. Szavalókórus ; Krisztus Pi\'áius előtt, majd Chrislus Vincit... műsort adja elő. Zárszó.: mondja dr. Hegyi Lajos egyházközségi ehiök. Pápai himnusz. ,*
A díszközgyűlés után a Szociá\'is Misszió társ uat uzsouát ad a megyéspüspök tiszteletére és a meghívott vendégek részéne. Uzsona alatt sze. renád. Énekei a polgári fiu- és leányiskola vegycskarJT. A honvédze-bekor is játszik. Egy gimnazista diák az ifjúság nevében úüvözJi a püspököt. I I I A polgármester felkéri a város •polgárságát, hogy a megyéspüspök érkezé-se alkalmából lobogózza fel házait, a fő útvonalon pedig, ahol bevonul, díszítsék fel ablakaikat is a szoká-sos módon.
Nagykanizsa város o/ömünnepc — az uj f jpasztor hivatalos érkezése és ünnepi bevonulása ősi falai közé.
Háborús kaleideszkop...
Irta: Kelemen Ferenc
A franola esprit
Mialatt a nyugati fronton a világ leghatalmasabb hadserege farkasszemet néz egymással, a gmjne nemzetének két kiváló szelleme aktuális politikai kérdésen komoly háborúba keveredett. Mindketten " francia >espriU méltó képviselői. Voltaire, Montajgue, D- Aíembert késői követői s igy csak természetes, hogy, szellemi párvludulukat a leghajléV konyubb pengékkel vívták meg. Az. assBul a következő megszól\'il ássál kezdődött : >Kedves Barátom, Marója,., akassza fei magát*. Ezek a sorok egy cikk éiéu indultak ci rohamra a francia iról gárda egyik representatjv képviselője eben, akinek épp a napokban jelent meg gyár nyelven az >Élet művésze.
te< című. s az igazi hamisítatlan francia espritlő1 sugárzó értékes könyve, i í . i , ¦ 1 Nem tartozunk az esprit nemzetéhez, bár a magyar nemzeti szellem kialakulásában döntő szenep jutott a francia géniusznak, s igy érthető, hogy ez a »megtiszleiö« jókívánság kissé szokatlanul hangzik a magyar fülnek. Az. adott háborús helyzetben nálunk hasonló esetben tálén ígyfor-mulá/Ui volna meg epébe mártott tollával Máurop ellenfele a maga mondanivalóját: »Kedves Barátom, •menjen ki a frontra.* Igaz, hogy ebben n etn kevesebb az *csprit«, do jobban megfelel a magyar pszlhé-nek, viszont abban nemcsak esprit von, hanem egy felsőbbrendű kultúrának az ii gáUásnélküli szabad-
[JBP\'-iülElÉíiTÉ
vsikersskadisa — Nsgykaalus
CORDATIC
LERAKATA
sága, amely a lélek pillanatnyi ingeié szerint szabadon választhatja meg a nyelv kifejező formáit.
Boldog nemzet, ahol két >ai:adé-mikus« a szellem legmagasabb tornáin a pórnép terminológiájával vívhatja meg az >esprit< harcát... i
Lódarazsak a fronton
Alig két hete annak, hogy a francia vonalak előtt elhelyezett aknák robbantása céljából a francia had-vezetőség ezer és ezer disznói hajszolt ki a frontra Most arról értesülünk, hogy az angol haditengerészet >Lódaraz sakkau kivan küzdeni az egyre kényelmetlenebb német tea. geraiuttjárók ellen. Nem, nem igazi lódarazsakról van sző, hanem olyan >korszerü« Ubootokról, melyek genin. tis technikai konstrukciókkai műit a lódarazsak, felülő! fogják »megc-síp-ní«.«z üldözőbe vet\' tengeralattjárókat. Az elnevezés valóban találó, de a gondolat nem uj, mert egész technikai civilizációnk nem egyéb, mint az állatvilág Őseredeli képességeinek gyenge utánzata. A/ angol haditengerészet uj konstrukciója világsikerhez juttatja a rovarvilág egy jelcn-téklc>en, de annát kellemetlenebb példányát. A lódarázs büszke lehet rá, hogy komoly szerephez jutott a kuitureniberjség véres párviadala-b-m... , , l .
Békehangok Angliában
A: világ hosszú háborúra számit. Hiuer békeajánialáitak visszautasítása után ez valóban nem is meglepő. Alinál csodálatosabb, Iwgy Angliában számotlevő tényezők komoly békehaiigokat hallatnak, noha a hivatalos álláspont határozottan béke-ellcnes. Még pár évvel ezelőtt Anglia volt a kontinens legpacifistább állama, aho> ismételt népszavazások imponáló eredményei meggyőző erővel tanúskodtak a béke fenntartásának szükségessége mellett. Ma Anglia átvette Németországtól ^ militarista támadó szellemet, de a hivn-taios felszín alatt ugylátszik még olt parázsijk a béke parazsa. Ez egymagában még nem jelenti azLhojCy] a háborúnak hamar vége lesz, de jöhet egy olyan Szél, mely elfújja a hamut a parázs felől és akkor uj erőhöz kap a szikra lángja. S «z ujjáéidt tűz, ez a n«gy pusztító elem, ez esetben csodákat művelhet, »idöeiötl« visszahozhatja az emberiségnek a megváltó békét. Shaw és Lioyd George és más pacifisták talon éppen ezt a tüzet élesztgetik Angliában ? Lehet, hiszen ma igazán aktuális a régi igazság \'.¦[]<
Minden lehet és mindennek az cU lenkczöje Is... , : III
VÁROSI MOZGÓ. Az idei velencei filmvilágverseny győztesei Péntek, szombat, vasárnap
Zarah Leander és Rökk Marlka brüliáns játékával
Mámoros báli éj
Az év leghatalmasabb filmalkotása. FOX hangos vllághlradó Előadtok kezdete; pénteken ét avombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 éi 9 órakor.
1999. november 3.
A rendőrség kinyomozta és előállította a tűzoltóság támadóit
Mit állapított meg a nyomozás a Magyar-utcai tűzesettel kapcsolatban
A MÁV figyelmébe!
Tekintetes Szerkesztőségi Engedjek meg, hogy panasxormnol a Tok. Szer-kewtöséghoz forduljak, amikor a zartai j w laton partra utazó közönség súlyos sérelmeit akarom szóvá lenni. A délelőtti budapesti vonatok a Balaton ^aloi oldalán utazó közönségnek ugyan is Iialalonsíentgyörgyön, a budaiicsti gyors késése miatt, hosszú negyedórákat kcU várakozni, miut;\'ui a keszthelyi motoros megvárja a pesti gyors beérkezését is. Ez természetes, hiszen csatlakozásról gondoskodni keli. Helytelen és tarthataUan ellenben, hogy a Keszthelyről Tapolcára induló vonal nem várja bo a koszthelyi motoros beérkezését és igy a közönség Keszthelyről nem tud továbbutazni.
Számtalan esetben történt meg már magamn**! is és sok kanizsaival!, hogy e miatt órákat kotlett v^ztegelnünk Keszthelyen és egy ttfljcw nap nem volt elegendő ahlioz, bog)\' " rM.nl l>arlou ügycinkot elintézhettük volna, ugyanakkor, amikor rendes vonatössve-költetés esetén fél nap alatt meg lehetett vobia fordulni. Kérjük a /a]ai Közlöny utján n MAV igazgatóságát, hogy fcltétle-nül és minél előbb orvosolja az utazó közönség ezen jogos panuszait.
Fogadja a Tek. Szerkesztőség kérésem szíves közléséért előre is hálás köszöneteinél. Teljes tisztelettel:
(aíáiras)
Mennyivel drágult a kávéházi kávé Nagykanizsán ?
Ismeretes, hogy a kormány rendeleté értelmében a kávé és f\'akész. letek ára után 200 százalékos illetéket vetettek ki, gyakorlatilag tehát a kávé és a tea ára háromszorosára emelkedett. Ez a rendelkezés a ven dégláló üzemekben kiszolgáltatott kávé, tejeskávé és tea árát Is be. foiyásoltá. ;
Az árkormánybiztos rendelete érteimében a vármegye alispánja álla* pitja meg, hogy a kávéházak és éttermek mennyivel emelhetik az árakat, ; -
Zaiavármegye alispánja most á\'la. pltoJ.ta\'-meg e felárakat a követke-zőkben : Kávéházakban és éttér-mekben, vaiajnint a kávéházi ipar-roi rendelkező cukrászdókban a te. jeskávé 20, a feketekávé 20, a lö-rök és lombikkávé 30, a tea JO fü \'emel emelhető otfagonkint.
Kávém éréseknél és cukrászdáknál a tejeskávé 10, a feketekávé 12, a tea io fillérrel emelhető adagonklnt.
A rendelkezés megállapít ja, hogy az egyes adagokhoz milyen Ős menynyi adagot "haszna\'halnak fel, és azt az áriapon v-T/íy külön hirdetményben szembetűnő helyen fel kcU tün. telni, vagy ki kell függeszteni. In. tézkedflc azonkívül a rendelet a ke-verékkávébó\', tehál a pörkölt babkávéból készített adagok keverési adagjárói és áráról is. i
Naptiti November 3. péntek. Rom. kat Hubert pk. Protestáns, Győző. Izr. Marka. 21.
OősrürdŐ nyitva reggel 6 órától est* B éráig (liöOT, exerda. péntek délután kedden egéu nap nőknek}.
Hétfői számunkban röviden megírtuk, hogy vasárnap este a Magyar utca\' 128. szám alalt tüz ütött ki, és amikor a tűzoltóság a helyszínre érkezeti, az időközben ott \'össze, gyü\'t tömeg a tűzoltókat szidalmazta és tettleg bántalmazta.
A tűzoltóság másnap az esetet be-jelentette a polgármesternek és a főparancsnoknak, egybe" pedig fe\'jc len lést tett a kapitányságon a láma-dók ellen.
A rendőrség egész bűnügyi apparátusát mozgósitoita, hogy egyrészt a támadókat kézrekeritse, másrészt hogy a támadás hálterére fényt de rítsen.
Ai detektívek számos embert hali. gattuk ki és sikérült Is a támadás gyanúsítottjait a kapitányságra előállítani. I t
A rendőri nyomozás megá"apÍto[. ta, hogy az istálló és pajta már hosz szabb időn át égett. A szomszédok dicséretreméltó buzgalommal siettek mentségre és oltották a tüzet, de az izgalomban egyről megfeledkeztek, hogy azonnal értést [ették volna vagy a legközelebbi rondöróiszemet, vagy telefonállak volna a tűzoltólaktanyába. És így törlént, hogy csak megkésve értesjiette. valaki telefonon a tűzoltóságot, amely 9 óra 25 perc* kor kapta meg az ériestiést és 9 óra 27 perckor már kirobogott és 6-7 perc múlva már a tflz szfnhclyére érkezett.
Megakarták kezdeni a tfiz ottősát, azonban a legközelebbi tűzcsap 1 kilométernyire volt a tűztől, a tűzoltóság nem tudott mindjárt dolgozni vízhiány miatl. Vizet kellett
szereznie. A házakban levő kutakhoz szerelték a vízcsöveké;, egyik-másik kutat hamar kiszivattyúzták.
A tömeg mindezt nézte és szidalmakkal tlietíe a tűzoltókat, majd olyan tömeghisztéria tört ki, hogy egyesek lécekkel nekimentek a tűzoltóknak, akkiel tettleg bántalmaztak. . !
A tűzoltók nem fordullak támadóik ellen, mindössze az egyik Irányította a vízsugarát néhány ember közé, ami még jobban felingerelte azokat. A tűzoltók csakhamar lokalizálták a tüzet és sikerült is a szom-szed istállóját, pajtáját és az. ólakal megmenteni. 1
A tűzoltóság egyébként vizsgáin, to tkért maga ellen annak tisztázására, hogy őt semmiféle mulasztás vagy késés nem terheli.
A rendőri nyomozás eredményeként Horváth György kocsist, Sza-bó János fuvarost, ífjovics György (Keks) napszámost és Hcrczeg La. jos kőművest - mint gyanúsító ttokat - előállították a kapitánysága.
Horváth Györgyöt és Szabó Jánost csütörtök dé/ben átkísérték a klr. ügyészségre, Ifjovicsot és Herczegct elengedték, d*. azért tovább folyik az eljárás llenük.
Szigorú intézkedés történt azNnt, hogy a jövőben hasonló támadás no érhesse a tűzoltóságot.
Bizotlság fogja megállapítani, ml okozta a Magyar utcai tűzvészt.
Péntek délelőtt a vizsgálóbíró ujja. badlábra helyezte Horváth Györgyöt és Szabó Jánost is, de az eljárás folyik ellenük. \\ ! ;
történt NagykaruzsAn ls emiatt. Pár pitlauatra gyújtották fel ax\'elsÓtélUés alatt a-vUtanyt, mégis stigorii büntetésben részesülnek, mert elárulták a várost. Komoly helyzetben az ilyen magatartás hazaárulással egyenlői
Légiriadó esetén — ezt is sokan elmulasztották —\'
le kelt oltani a villanyokat a
¦ lakásban még tökéletes elsötétí-
tés mellett ls.
I\'\'tfy-«gy bombaszilánk ugyanis rést üthet bármelyik ablakon és ismét csak áruló jel tesz a fény. Azonkívül tahi-lat cselén rövidzárlatot okozhat az égő villany ós a keietkezhciö tüz még azt is elpusztíthatja, ami a rombolásból megmaradt.
A veszedelem elliáritásáliöz tartozik még az óvóhelyek építése,, amire már\' jóelöro a./, építkezéseknél, városrendezésnél is gondolni kell.
A károk csökkentése
a második fontos feladat, amelynél: nagy szerepet Játszik a fegyelem. A világháború példája mutatja, hogy, 101-l-ben a viszonylag kevés, és kezdetleges eszközökkel végrehajtott légitámadás sokkal nagyobb károkat okozott és sokkai több emberáldozatot követelt, mint 1018-ban, amikor a repülés fejlődött, de amikor már meg-Janulta a közönség, hogyan\'kelt-viselkedni. Mig 11-ben mindenki az utcára szaladt kivaneslskodni, addig később megtanulták a pincékbe rejtőzni.
Aki a légiriadót látványosságnak tekinti, az saját temetését készíti elő.
Légiriadó cselén mindenkor figyelni kell a szjrénák hangjára. A kanizsai gyakorlatok is mutatták, hogy a repülők gyakran visszatérnek, vagy akkor jelennek meg nagy magasságban a felhők mögül, mikor már azt \'hiszik, hogy elmúlt a Oégive&zély. lehetséges tehát, liogy egy iléglvészéty elmúlt, jel közben is -riadó-jelre, változhat.a szirénák hangja.
Ilyenkor újból és azonnal rejtőzni kell.
Nem elég azonban a kupuk és kirakatok cifítt megállni, vagy a falhoz lapulni, hanem ténylegcsen el kelt tflnni az utcáról. Ugyanígy saját életével játszik, aki lOsötétitelt. de nyitott ablakokon kikönyökölve látványos játéknak tekinti a légi riadót.
A károk jelentése
szintén a közönség feladatai közé tartozik. Nem szabad megvárni mig rendőr, vagy más segédosztagós jc-lcntkc/ik, hanem azonnal jelenteni kelt a légvédelmi parancsnokságnál a kárt, ahol már tudják, hogy küldlíetnek-c kl següségot, vagy sem,
A tűz
u icgvesíx-deinH\'sebb és leggyakoribb esőt. Minden tűzhöz természetesen, nem vonulhatnak ki a tűzoltók, ezért kelt megtervezni a házi tűzoltóságot. literen néhány szép példát láttunk a kanizsai gyakorlatok során is, még ma. gán laka soknál is. Tűzoltáshoz tehát mindenkinek azonnal hozzá kell látni, inert a tűzoltóság, csak a katonailag, nemzetgazdaságilag fontos pontoknál (laktanyák, ék-lmiszCrraklámk. slb) kelet kőző tüzekhtiz vonulhat ki, vagy oda, ahol tömegkauuziröfát háríthat ej.
A gáz
a másik veszedelem. Ezzel szemben a a lakosság nem tud mást csinálni, minthogy a gázfertözótt területeket messze kikerüli. A gáz a szagáról fcl-ismeríielö. Polgári egyén tehát jelentse azt, ha ilyet észlel, igyekezzen távoltartani mindenkit, miután a gázveszély megszüntetése a megszervezett
¦ osztagok feladata.
) A rombolás
szintén veszedelmes lehet. A romok cHakaritásához szintén a polgári lakosságnak kcU lkozzáfogni, miután a hatóság cnibe-iBi a forgalmi akadályok ctbáritásáiuti lesznek, elfogyva, a köz-
A kanizsai légvédelmi gyakorlatok tanulságai
A kétnapos légvédelmi gyakorlatok, mint már jelentettük, sok tanulsággal szolgáltak. Nem volna eredményes a gyakorlat, ha a tapasztalatok ciCdinó-nyét nem közölnék a nagyközönséggel is, hisz egy ilyen gyakorlat sikcic nemcsak a vezetőktől, hanem főleg
a közönség magatartásától
íögg- «
Szükségesnek látszik "ezért a közönséget is tájékoztatni, hogy mi volt Jó-ezekben a gyakorlatokban, mi volt kevésbé jó, mit hogyan kell legközelebb, vagy netán komoly veszély esc-* lén lenni.
A Zalai Közlöny munkatársának alkalma volt a légvédelmi gyakorlatok egyik legtöbb irányitójával tK-szólgctni e kérdésről és c beszélgetés alapján közölhetjük a következőket.
A légvédelmi gyakorlatokat komolyan kell vonni Nincs igaza azoknak, akik azt mondják} nyilt városokat úgysem bombáznak. Ezt teljesen « hadászati helyzet l>cfolyásolja és ha a jelenlegi háború során pillanatnyilag nem ís bombáznak mást, mint icsak katonai pontokat,, elég egy katonai-tábor, egy szertár, egy parancsnokság, egy /aktanya, hogy a város légivcszély-bé kerüljön. Egy katonai jcHega pont
bombázásánál
számllanl kell a bombák szórására ls,
\\ tehát minden bizonnyal j>olgári lakott területié, is hullanak bombák.
A mostani gyakorlatoknál Ls, a feltevés .sjCrint, csak katonui íxmtokat bombáztak, mégis nljg volt utca, nho3 no lett volna valami -kár. Egy kis-városban, B|ípi elszórva fekszenek a laktanyák, víz-, villamosmüvek, vasút, raktárak, stb. — az egész város ki vau téve légivcszőlynck.
A közönségre háruló foladulok: 1. a veszedelmet dlhárilaiii, 2. Csőkken. leni a károkat.
A veszedelem elhárítása
elsősorban a tökéletes clsötétiléssel\' érhető cl u lakosság részéről. Aki az elsötétítés ölten vét, irányfényt ad, ezért egyetlen kis ablak egész Kanizsára nézve katasztrófával járhat. Gpp ezért szükséges minden ablakot tökéletesen elsötétítem és nem elég azt mondani: úgysem gyújtok villanyt. ve. szé\'y esetén, menekülés közben köny-nyen feldűlhet valami, eleshet valaki és akkor mégis gyújtanak villanyt vagy más Tényt. Nem Ogy feljöVcntés
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószaküzletben vásárol Frj-ut 10.
Fényképezőgépek B P-töl, márkás filmek 88 fillértől. M~ SsaksupO kidolgozás 1
lBWi novera ben-».;
Meghalt a nagykanizsai kórházban a galambok! asztalosmester, akit a kocsi az országúton elgázolt
kkedés Irrly-foulliUsa elsőrendű fontosságú,, léhát\' az egyéni károk* meg-szimlfltésénél a hatóság közbelépésére nem toWet- számítani.
A. kiii\'ww&itlŐh riitij/olür tótot
teljesen elhibázott volt e gyakorlatoknál, mintuhogy más városokban meg Is büntették arakat a kereskedőket, akik koráblwm zárlak a rendesnél A légi készültség idején is normális életet kell élni ős a gazdasági életnek semmiképp s«m szarjad károsodni!"Az eHOnség. feladatának tekinti a gazdasági, élet megbénítását, léhát az ©Ittn. jégnek segítenek a koránzáró kVrcsSce-dők. A gyakorlat célja a< volt, hogy meglássák hogyan tud felkészülni a kereskedővilág, is egy ilyen megpróbáltatásra, sajnos erio rcieH\'tet nem kaptak a halóságok, pedig lei kell készülni arm is, hogy
esetleg évekig csökkentett világítás mellett kelt minden* vonat-kotdibaw normális- életet élni;
* Ha reméljük és biiunk is abban, hogyer*o\'«cin kterfli- sor*, a gyakorlat\' lamdiágait meg kell síiviohiúuk, mert. ina senki, sem tudja, mit hoz a jövő.
Sxombafon (4»ón)
Iliin nifi
turóscsuszávala I P.
a Szever-vcadéfjlObcD.
Jó eredmények az eheti tippversenyben
Kevesebb szelvény érkézéit be, mini a mull bélen, enenben aránylag nz erodméity . jobb Ai NTSK—ZMNTK mérkőzési\'leljbo senki, sem találtaiéi. A\' mérkőzés- végeiodményét is csak Olráky István találta • el. Az eheti eredmény a következői
8- pontot ért el Paçsirszky Józspt (Eötvös tér 25.-) három, v&ercdméúy és két félidő laiákdial.
íí pontosak László Ervin (Deák tér il és. Czíráky. István (Teleki utt \'25.) kél végeredmény és cgy félidő találatiul Sorsolás utján Parsírszky Józseffel együtt Ijtstló Ervin kapja a vasárnapi ZMNTE—DPAÇ. mérkőrésre */ tribunjp gyet.
¦1 pontos Knaust Jenő (Károly, laktanya), 3. pontos Nóvák Ferenc (Eötvös tér 21.), 2 pontos Hánfaivy Fc-rena (Király utca &). Két pontot sokan srerozWk, de a sorsolás [iánfaivy-nak kedvezett. Ok Cziráky Istvánnal együtt\' egy-egy belépőjegyet kapnak jutalmul.
Az eheti\' Uppversenyben két érdekes NB mérkőzést is felvettünk. Kérjük tippelőinket, hogy csakis olmbsstóím kltmtö|t, gyürctten szelvényeket (lobjának be « Zalai Közlöny rejtvény-gyűjtő-ládájába legkésőbb vasárnap déli 12 óráig.
— Tekint•« Mf a Koputolll BUtor-
Aruhás Annuité butorklAUltáaát ízletes. éa.olo»é bútorokat kedvMÖ fizetést lel-Ueataakal vásároUuit,
Af változás- éveiben, amikor- fokozott mér lékhon kcil arra törekednünk, hogy a belekben beállott pangásokat megszüntessük, valamint hogy az agy, a ttidő és a szív felé Irányúié vér lódulí sokat ellensúlyozzuk, akkor reggeli éhgyomorra egy pohár Urméizates JPetenc Jöuelf keeerüvisnek valóban áldásos hatása- van. Kétdfire mtg< otvoiátl
Végzetes szerencséLfenség történt a galambok! országúton. Nóvák Já-nos 13 éves asztalosmester, galamboki lakos, október Sl-én csta ke. réikpárjét tolva, hazafelé indult, amikor, a sötétben egy Behlák-urad almi kocsi hátulról belefutott a lassan tova igyekvő embarhe, ugy. hogy az eszméletlenül íerült cl !12 ország-ut .n. Feje. bal olda\'a, lába összeron-cso\'Ódotl oly annyira, hogy sürgősen
21 . —Riport
Gyakran teiruccani pestre és ilyenkor síiveson nézett a pohár fenekére. Nem is voli alkoholista. [}o gyakran ivott liaráii társaságban. Szeretett me-séigehü és a áahér a&ztaj mellett iszogatni
Konfllsvorssny
Átmulatott éjszaka után egy békebeli reggelen bevetődött a paVnno-kuvV-házba. Jellegzetes, tipikusan pesti és tipikusan éjszakai kávéház volt ez.
Ide járlak!.« mustok .hölfö ei zánis lilán, a r.iio\\f a pUU\'érck és a penészek, (W itt vinadt\' a reggel a folyóiratokat böngésző Ambrus* Zoltánra Is.
Zubovits benyakatt vagy három litert
az éjjel.
Az egyik sarokasztalnál megpillantott Kmdy Gyulát, oki félrehajtott fejjel merengett a reggeli programon. Ahogy a szeme összevillant Zubovits-sal, bólintott.
— Tehát a Bécsi Sziuházbi mo. ¦ gyünkl
Fedor l>clecgyezel(.
— Mehetünk.
De ha.inár bfljötl a -paformóbn, ki-nyittatott egy üveg . vön, im\'rl ..úriember nem lép ugy bo nyilvános h-lyl-ségbe, hogy ne fogyasszon valamit. Süran pisleiglak és bólogattak, keveset, beszéllek. Aztán felelliclöillik.
Kiléplek ,uz Amlrássy. lilra, meg. \'csapta az orrukat a [riss tavaszi levegő.
Másra kijózanítóan hatolt volna az az üde, liszta. tavaszi tempcftuira, amely körflltengtv ökel. Ok elbódultak ettől ős va)Oml olyasmin gondolkodtak, hogy miféle bolondságot le. bemé még csinálni lefekvés előtt?
Gyula ur ezt indítványozta:
— Hajtsunk versenyt... Látod c*t a gebét, — mulatott a* egyik konflis elé befogott szórnom állatra, — ezt én fogom 1 í.iji.mi Te pedig a másik lovacskát. A kocsisokut beültetjük) o*
kórházba kelleti szállítani. A műntők behozták a kanizsai kórház sebészeti osztályára, ahol állapota annyira súlyosbodott; hngy a vizsgálóbíró ki-szállt a kórházba é- kihallgatta.
Novak János tegnap cs!e sérüléseibe belehalt.
Valószhiü, hogy a klr. ügyészség a holttest felboncolását fogja Indít-ványozni.
-regény -\\
uri ülésbe, mi ülünk fot a bakra, Elhajtunk a MiUeuiumi emlékoszlopig és onnan vissza a Bécsi Sörházhoz. Ki ér előbb oda?
Az indítvány felborzolta Zubovits Fedor becsvágyát. Fedorunk sok mindenre büszke volt. De kétségtelen, hogy a legbüszkébb urkocsisi tudományára. ;
t Nagjnche.cn megérttették a konfliskocsisokkal tervükéi Öljenek csak. be a kocsiba, a viteldíjat busásan meg, jkapják. Hajtani ezuttal az urak fognak,
— És ml a tél? — firtatta Zubovits. ...
1 — Aki -veszít, az fizeti a villásrcgge-Jü a üécsi Sörliázban. Aki pedig\' iiyOr, az az ilalgazda.
— Kitűnő!
Beültek a kocsikba, az rgyik pincér kíjöti a terraszra és a \'két konflist szabályosan útnak indjíolto. Elöiráso-san vezényelt:
— Vigyázz! Késsí Rajtat.,. 1 \' A konflisok eliramodtak heves vág.
Iában, csak a\' szegény lovacskák cso* dáikoztek. Grék óla megszokták, hogy .cgyerifefes, .szerény tempójú liapplwn\'. hajtják őket- Hogyan Is érhették vólnö azl, hogy most a bakröt ostorozzák. őket, veszekedett iramban kell rohan-niok.
. Egy. saoróny kis reggeli
Á Bécsi Sörház elő Zubovits Fedor kocsija éri előbb.
Mint aiiogy Javagias versenyzőkhöz >llikt cgyér^ebnücn 1 megállapították, hogy Fedor kocsija mindüssie fél ku* eslhosszal győzött.
Beüttök a kocsmába. Kmdy lossznl sejtve, aggodalmasan kínálta Zubovits Fedort. y
— parancsol)... Vesztettem. .. Yen; dégem vagy...
Zubovits szerényen mosolygott.
— Oh, igazan nem élek vissza a vendégjoggal. Csak virsUU akarok enni
•lefekvés előtt.
Magyarázóan telte:; l|öizá> 1 \\ — Ncsu akarom niegnyoiuaii a.gy(mv romát,.
Gyula nr fefléiogwtt. igazán- szerény ez a I\'edör bácsi!
Mar jött is a pincér; - • . :,
—, Vlrstlit, kérőit, —¦ i*tidelkc*elt Zubovits,. r-\' lonnüstárrat * \'.i
I\'edort fárasztotta a sok heszéd, ő soha nem mondta-a«1t hogy tormával és mustárf«l|t|iauem csak;igy;:lonnus-tánal. ^ \' V \'
— Egy párat parancsol? i w Maga csacsi... Mit kezdjek egy párral? Hozzon huszonöt párat! / Zubovits a huszonöt pár virsliit jó étvággyal\'elfogyasztotta. Hírmondó sem maradt a tányérián. Minthogy a győztes fizoUe az itali, a borgazda ő volt. Krúdy, is szerény vendégnek mutatkozott. Zubovits mepolégcdett virsUiveJ, ö som kórt, csak könnyű asztali bort-..
Igaz, hogy nyolc litert szopott le reggel kilencig...
• XPoiyi. köv,)
AJiuáé abomiiok hétköin.pokoa Budapeit I. müíorin
a« Torna, - Hírek.. - Közlemények, — Hanglemteek. — ¦ 10 Hitek,
— 11.10 Nemtotközi vizjelzössotgalat.
— 12 Harflagsió. — Hlranusz. — Idö-járásjoleotés. — 12.« Hírek. — 13.20 Időjelzés, idő járás jelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 MüsorlsmertetcAi — 15 Arfólyawbir«k, piaci árak, élelmiszerárak. - 16.45 Időjelzés, időjárásj»-Rntés, birok. — 17 lliivk szlovák és magyar-orosz nyalva*. — 10.15 Hirck,
— 21.40 IUrek, időjárás jelentés, hirek szlovák és tn agyar-orosz nyel van. — 22.40 Hírek német, olasz, angol és francia nyalvaa. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 Mozaj-t-hangvoreeny*. 17.40 Siwrteredmények. ¦ — 18 Magyarorosz félóra. — 18,:» Lovászi Ferenc cigányzenekara. — .19.25 Maral Sándor étbe: szélese. — 10.50 t A balermna.. Opo-jrott: 3 felvonásban: — 22A rádió sz«-lonzonckara. — 28.20 Farkas jonő -cigányzenekara,\'
BUDAPEST II. 1 \'
18.40 (iyorsirótan folyam. — 10.30 S. Soliár Vilma zongorázik. — 20 Hi-rek. — 2020\' Dr. Haraszti Emil elő- -adása. — 20.50 Debreceni zongora* hármas. — 21,25 TáuclOmezOk, — 22 Időjárás jelentés.
BECS
18 Mindennapi vidámságpk.v— J.0 Lömének. — 22.10 Bruekncr: . VIII. szimfónia,
Szombat
BUDAPEST I,
10.15 Ifjúsági rádió. — 10.45 Mit nézzünk meg? — 12.10 Stópat Eugcn lKdujajkii zenekara. — 13J0 Müvész-lemczek. — tO.15 Bákoi Irén mesél.
17.13 Á rádió szalonzenekara.. — 18.10 llr. Kcipsxtury Dezső előadása.
— 18.10 Zenés résztetek. - 10.23 Régi népszínművek nótáiból. Közitmüködik iNttgy Izabetta ós PWtó Imre, kisóri Bura Sándor cigányzenekara.— 20.15 Hangverseny. — 21.03 Ti\\uclen»zek,
— 22 Szórakoztató zene. 7- 23*20 Farkas Béta cigányzenekara,\' Kalmár Pái éneke!.
BUDAPEST II.
10,30 Mezőgazdasági réWnv — 20
illírek. — 21120 Felolvasás. — 20.50 Szórakoztató hanglemezek, — 21.15 Beszámoló az V. Nemzeti Képzőművészeti Kiállításról - 2U5 HangvOr-
iseny. -r- 22.15 Idüjárásjelantés. -¦• te<
BECS V \' \' \'
17.50 Davidi Fuvola, bnlcsa és gt-tárhármas. — 10 Lemezek..— 20.15 ¦ .Bécsi o[>creltekbői. — 22 Iiaflgvemwy..
v Nép WKOMffmtm Péntekig!—vasárnapig. Egy ffUtttt aunl mindig uj 1 Hunyadi Sándor vllagsikart aratott axinmtive
Feketeszáru cseresznye
ElSadilok keidete IrSznapokQn 5, 7 tg 9 órakor, ^ . vasárnip 3, 5, 7 é» 9 inkor.
Cuininlclpők. Caarkészclp6k,
Gummlcsizmák, Női magasclpők,
Hócipők, Posztócipők,
Sárcipők, Gyermekcipők
legolcsóbban az „IOEÁL" olpSOsleUien, l-\'o-ut 12. sz.
EDOR. A RETTEWETES
Egy magyar huszárkapitány kalundos élete
______ - _gAt-AI KÖZLÖNY_ ,
Hogyan oszlik meg a világ nyersanyaga a hét nagyhatalom között?
- {Pedagógiai szemináriumok)
/alti vármegye l«u felügyelője e»év-ben is megrendezi a vármegye tanitói rémére szokásos őszi pedagőgnil éi szemináriumi sorozatát, a ajeroináriu-nrok november íi-ón kezdődnek Keszthelyen, 10 An -Tapolcán; lf.ón SOmé\'-gcn, 14-én Zalaegerszegen és ir>-én pedig Nagykanizsán lejz a vécsey utcai etetni iskolában\'. A steminárium programján az időszerű tanügyi kertié-stíkel vitatják meg. Azonkívül gyakorlati tanítások és előadások is szerei**!, nck a szemináriumokon. A nagykoni. jbüi november 15-lkl szemináriumi na. jwn Németh DO/.ső polg. ísk. tanár tart előadást .Mit kivan a polgári is. kola a népiskolától?, cimmei. Gyakorlati tanítást Kemcnesy István, Nagy Miklós nagykanizsai és Kenyeres Béla szepotneki tanító mulatnak he.
— (Bírósági tisztviselői tan folyam vizsgája)
A* igazságügyi segéd hivatali tisztviselők tanfolyamán a bU&pestl klr. ítélőtáblán részt vettek Nagykanizsáról .Martinek István és Ujj István já-rásbiróságl tisztviselők, akik a vizsgát
siker,*! felették. ,
— (Halálozás)
ZalastenUászló nyug. iskolaigazgatója, Várha\'my Antffl hosszas\' betegeskedés után Budapesten október 29-én elhunyt. Temetésére a kórságból többen felutaztak, mert Várhalmy Antal 33 évig lanilóskodoit ZalasieuUiszlóu s ez idő alatt sok polgárt nevelt a hazának és közszeietetet szerzett ma. gának.
— (Holnap, szombaton a Baross Szövetség teaestélyc)
A nagykanizsai Baross Szövetség szombaton este fét fl órai kezdettel Kölcsey utca % sz, alatti emeleti helyiségében teaestelyt rendez, ameayje ezúton is magyar szeretettel meghívja a Szövetség tagjajt, liozzátartozöit és a Baross-eszme ráfiadén barátját A vigalmi bizottság mindent elkövetett, hogy egy felejthetetlen, meleg tónusú és családias jellegű, meghitt estét szerezzen a résztvevőknek. (j)\'
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán nz elmúl\' héten 8 i gyermek született, 5 flu és 3 leány: Balogh József kőműves segéd és Baksa Máriának rk. fia, (Ml Antal bánya, mérnök és Sarló Angyalkának rk. leánya, Ifjovits Ferenc napszámos és Vidovics Rozáliának rk, fia, pajzs An-Iftl Molnár és Horváth Máriának rk leánya, Kálovjcs l^ászló földműves éa (ludlin Rozáliának rk. fia, Halász Károly Máv mozdonyvezető-tanonc ós Komáromi Ilonának rk. fia, Srenles Jóiios napszámos és Kotnyck Katalin, nak rk. leánya. Házasságon kivü.1 szü-lutett t fiu. — llalájjozás 5 volta őzv. Iiarbarics Károlynó KeszCy Karolhio rk. 82 éves, özy, Knufmann Józsefnó Bcrgste^n Karola izr. 73 óves, özv. Ferenc Gyuláné Vorbovccz Mária rk. 73 íves, KiizsöDr László napszámos rk. 52 éves, Máté Györgyéé Dor" Erxsé-bet rk. Gö óves,, — Házasságot 3 pár
___kótótt! Lengyel József
f ^^TX földműves rk. és Sós Ro-\\ ft W/ *ália rk-, BeJJovies Ká-\\gf f&/ roly fóJdmilves rk. és J%P$ Sxjnodics Ajrna rk., Sári v János Mihály honvéd ma staki őrmester rk. és Pénzes liizeUn rk,
— (Az insegmunkások kedvezményes áru lisztben kérhetik bérOket) 1
A népéteJrrsMs jüvitása érdekében \'lajtvjelentőségű rendeletet adott ki a földművelésügyi miniszter. A rendelet értelmében a téli inségnumkál és irányított kóznnuikát végző munkások kérhetik, l*>gy nttpszainbénik Cgyreszét kedvezményes áru lisztben kaphatják.
A mostani állapotokkal kapcsolat-ban nem érdektelen áttekinteni azt a kimutatást, amelyből kitűnik, hogy á világ hét nagyhatalma között, milyen\'arányban oszlik meg a száraz-fö\'d, egy-egy nagyhatalom mennyi alattvalóval rendelkezik és végül, hogy a nyersanyagok kiknek a blr. tokában vannak.
A földkerekség kiterjedése 510 mii Hó négyzetkilométer. Ebből 160 millió négyzetkilométer szárazföld (29 százalék) és 360 millió négyzetkilométer a vizzet borított terület (71 százalék).
A szárazföld 27 százaléka fe\'ctl Nagybritánla rendelkezik, Szovjet Oroszország 16, Franciaország 9. az Egyesült AHamok 68, Olaszország 2.7, Japán 050 és Németország 0.39 százalékot mondhat a magáénak. Népesrég. szempontjából a kimutatás azt mondja ¦ a földkerekség 2 milliárd embere közül 488 mUHó a brit világbirodalomé, 170 miHiö a Szovjet köztársaságban él, 130 millió a/ Egyesült Államokban, 110 millió Franciaországban, illetve ennek gyar matajji, lüü millió Japánban, tíU millió Németországban és 60 mWió lélek Olaszországban. A^Jiét nagyhalalom tehát a földkrekség 62 százalékát birja és a kétezer millió ember közüt összesen 58 százaléka tartozik fehnhatósába alá.
A Szovjet, Németország és Japáni amelynek nincsenek gyarmatai, de amelyek a jelcn\'eg folyó, vagy a
múltban lezajlott háborúk eredményeképen bizonyos országok félen uralmat gyakorolnak, a fö\'d területének 16 százalékát bírják, míg la. kóik s/ánia 350 millió, arai 16 százaléknak felel meg. Az Egyesült Államok területben 6.8 százalékot képvisel és 130 millió lakosával a kétmilliárd ember 6 százaléka lakja te-rü\'etéL Nagy-Britíinla, Franciaország e* O\'aszorszóg, amelyek gyar. mátok fe\'elt is rendelkeznek\', a főid felületének 39 százalékát bírják és lakóinak Szánul összesen 658 millió. Ez valamennyi élő embernek 28 százalékát teszi ki.
Ami a nyersanyagokat iileli, Itt kétségle\'cnüi Anglia áll vezető hc lyen. A Brit Birodalom nyersanyagokban csak a szénben és a nyers, vasban termei többet, mint aineny-nyíre szüksége vanr. A szénnél ű többtennciése 46 százalék, mig « nyersvasnál 4 százalék. Aj többi nyersanyagra teljes egészében szűk sége van. \'természetesen, is egyike a legnagyobb exportországoknak. Sorrendben utána Franciaország következik. Ez a két nagyhatalom egyébként a világ valamennyi tengerének ura. Hogy ez hábonu esetén milyen óriási jelentőséggel bír a nyers-anyag és az egyéb szállítások szempontjából, nzt most is látjuk, bár a német rcpü\'ők és buvárhajók ugyancsak niegtépázzák a közeli tengereken az angoi hajók uralmát
ti
— (Zalaegerszegen 40 légoltalmi kihágás volt)
A kétnapos országos légoltalmi gyakorlatok ajkatmával, mint közöltük, Nagykanizsán 178 kihágás történt Ezzel szemben a most érkezett jelentésekből kitűnik, hogy Zalaegerszegen csak 10 kihágást követett et a közönség, lízek közül 27 egyén ellen azért indult eljárás, mert az utcán voltak, 13 eljárás pedig Oi elsötétítés elmulasztása miatt történt.
—i (Rendelet a megüresedett állások betöltéséről)
Mint ismeretes, az úgynevezett zsidótörvény végrehajtása során megüresedő és újra betöltésié kerülő havi 300 pengő törzs fizetési meg nem haladó javadalmazási! állások Telét azok sorából kell betölteni, akikről az értelmiségi munkanélküliség ügyeinek kormánybiztosa hivatalos névjegyzéket vezet. Az\' értelmiségi munkanélküliség ügyeinek, kormánybiztosa a Magyar Távirati Iroda értesülése szerint rendeletet adott ki és ebben felhívja mindazokat, akik legalább valamely közép, vagy középfokú iskola IV. osztályát slkenel elvégezték, vagy ennek hiányában fl gazdasági élet valamely szakában értelmiségi munkakör betöltésére megfelelő szakismercltei rendelkeznek s ex-időszeriut munkanélküliek, jetantfcez. (tehek n kormánybiztosnál. A jetentke-zésro való szeinő,lyiratot n kormánybiztos (Budapest, V., Kkilild u, 10. C.) küldi meg. - ;.
— (Agyonverte gazdáját)
.Mihályka Fenanc Som községi gazdasági cseléd még a nyáron Neszekéig dés közben ugy fejbe-u3 .i verte a gazdáját, Domon-tIO kos Pétert, liogy a gazda Int-jT pár nap múlva belehalt á Í-Sg^ sérüléseibe. Mihályka Fe-—W remet most vonta felelős , ségre a kaposvári klr. törvényszék b Őt halált okozó súlyos \'testi sértés büntette miatt 1 évi börtönre Itália jogerősen,
Síremlékeket.
itkllit um\\tm\\, m mWom szakszerűen és legolcsóbban KOVáCS JÓZSEF
kőfaragómesternél. Király-utca 33. Hagy »lr—d*k.fakta>, Telefon 615.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26094/1939.
Hirdetmény.
Folyó hó 27-én az Erzsébet-léren 1 drb. zsemlye-tarka tehén bitangságban találtatott.
Igazolt tulajdonosa átveheti a városháza I. cm. 3. sx. a.
Nagykanizsa, 1939. október 30. 2sío Polgármester.
A Salai Köilöiy Sport-ÜBsfmeaye
TIPP-SZELVÉNY
Beküldte:.....................................
Lakik:...............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák:
ZMNTE—DPAC . . _. _(... !_)
ZíSE-DVAC ...... ... (... !-)
SBTO-PEAC ...._! ... (_. :_)
PBTC-KTSE...... _ (... !-)
KRAC-NtSE...... ... (... !-)
ZMNTE U.-DVSE II. i - <- i-)
Fradi—Bocakal . . . _! ... (_ !-)
Htlíjárla 1 laladál . ...: ... (... \'-)!
JÁTÉKOKBAN
étciási wésiímssx,téfe
Teutsch drogériában
a félemeleten.
Uillomos iiztof fiil készQlék
mindenkinek erőmet
Teakannák íróasztali lámpák*
Vasalók Hangulatlámpák
Kenyérpirítók Modern falikarok
Gyorsfóxfik Olvasó lámpák
Kávéfőzők Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGY.-nél
Sugár-ut 2. Mn
«
¦MBB !JJBJg
liqg. november 3.
itétet a SzécheayJ-Ule valulaBcyben
Budapest, novenibcr 3 A !!atVh.-u.ii Ii>» i\'tlliuil pengős vat lnía ii.Hyb.ti ma blrdotei*. Ítéletet a budapesti torvénysiéfc líimöshck mondotta ki gróf Ssfklieiiy> Bílinlc-t, "kit 2 «ri (cgrluUn, 20.000 pénzbüntetésre ós 60.000 pen«yf vagyoni elégtétel*, Fo«4« zWr* ügyvédet 3 éli fegyházm, a többi vádlottat Catten-targ Frigyes grófot is, pedig egytől rnaMésévig terjedő Mrtönbinitetésra
oem- ¦> 1 . ,
Tüntetés Pozsonyban
Pozsony, november 3 Teffpp eele a bécsi döntet évfonlu-lojöjö tőbbsiáz íönyi tömeg tüntetést repdöpetf Pozsoíiybftn. A tüntetőket a rendőrség wzuztta siót,
HALSslBKGAZÍ-H.TA a vonat Michel Győrgyné maglód!\'asszonyt; az asszony a tnózgásbaii levő kocsitól ugrott le fa a vonat kerekei ala került.
ÖSSZEÉGETT a Mindenszentekre clókfeiitett gyertyáktól Stozák Pét 3 éves rafcoskCicsituri kisfiú.
TELEKI PAI. nu\'aisitcrclnök Pécseit járt ós meglátogatta a sokgyermekes családok részérc épiielt lakói,ely.-k.í:
A FERENCESEK budapesti templomában kovetoU cl öngyilkosságot Somogyi Péíaé budapesti assrony, mert az iH.i.ibal Intették. -Meghalt
M. kii-, miái&ztérium
mmm. m. e. számú
rendeletében előirt
LN-fl ÉIÉSÉI
ieielBOlap
kapható
I«mibsfff«ii1 liuta .íllilii
MENETRENDJE
érvénye* 1039. október 8-tól.
4*J

ii« UN l**».
um ir» um
2tVW
»n !!»
Erzatbet-téire
l. «taiofal manatrantl
Páráll an kedvetmény a Zalai Közlöny olvasóinál:
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(Hl., Padmanioxity-aatoas 8.)
igaz^aíósáeávai sikerült olyan megállapodást köfiiUiik. hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern kMiforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi Mté«, telefon, lift trtb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáil. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KOzlOny kiadóilvatala állít ki a jelentkező olvasók részére.
A ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
ÉnéBfaai I8S8. október h& 8-tól. laglkuiui álloitám érkesö és u uirniiu Isialó maitokréL
Nagykanizsa—Budapest dili p. u.
Vüäil
1247 1J07 131» 1211
Í14L1
\'ÍM\' 1201
1319
A vonat I
neme I ríi w. SlnaulóF3.42\' Orv. I 5-44 Sicm,vJ (N:i
Szem. v. Motor v. Motor r. Oyv. Szem. v
14-15 15\'50 1745 18 41 23-45
B«,li.«B|».lf.
<>i. Hi«St
IwlMS
5 10 6-50 1104 15-40 17-17 19-53 19.40 1 15
5-37 I -6-57 1 9 45 11-36 115-45 16-12 »45
19 40 1953 1-J8
22 40 6-15
far
1240a;
1202
1212
1244
1214
1208
a .)Mtiyfi| üHii\'
Saarn, v Motor v Oyv. Swm. v. Motor v. 3z«m. v. Oyv.
Jogyaat 1 A 2241/a u. vonít 193». október hó 8-tól 1940. május hó ím, csak vasárnapokon közlekedik. (1939. december hó 24. helyett 26-án, 1940. máriás 24. helyeit 26-én, 31. helyett április hó 1-én, má|u> 12. helyett 13-án közlekedik.
-¦! Az 1241 sz. vonat Nagykanizsa—Bajatonbogl&rlg napoala csak 1939. november hó 15-ig bezárólag ás 1940. március hó 15-tól keidve közlekedik. 1939. november 16-tól 194a március hó 11 lg Balitonbogláríg csak kedden és csütörtökön közlekedik.
„Az 1240 sí. vonat Balatonszentgyöngy--Balatonboglér kötött. 1939. november hó 18-tót 1940. március hó 14-ig csak szerdán és pénteken, BslatonSMntgyörgy—Nagykanizsa között naponta, a többi napokon, vagyis 1939. október hó 8-tól november nó 15-lg és 1940. március hó 15-tól május hó 18-ig naponta Balatonszentgyörgytől közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
Motor Sz. V, Szv.
KmIwí-rólW. Suakit-S(lyr.*rk
4 57 6 45 717
9-45 1054 11-25
13-59 15-26 —
15-55 17-36 1810
20-26 21-411 22-36
Nagykanizsa—Barcs—-Pécs
1 RixjkHl-\\ wiríl tnd.l
5456 "Sis. 4S7
2414 Sz. V. 13 54
2406 Gy.mot. 18-15
2418 Sz. v. 20-lg
Nagykanizsa—Murakeiesztur^-Tiltszt
am
1292 1202 120«
llakliril U. Hová?
Oyera \' 0 24 Tri este RÖnía
Vegyes , 6-1(1 M.~ Keresztúr
Qvors 11-33 Ventlm.Roma
Vegyes 1550 M.-Kcresitur
ftyors !("Trícate rto"ma Oyors vtntidi. Roma Vegyes : M-Kerestitur
I I I EGVESZEM 10 ARERT
használaton kívüli
AUTOSYPHONJAT
és üres patronjait, ha azok használható (nem törött) állapotban vannak.
SZABÓ ANTAL
aportOztata, ¦¦gykajnizMa\'
MérsákeH átztkl, ttankkéletl szil. Túlnyomóm bortilt Idó. Több hulyon, főloo íz ortzás nyugati felében «aö, havasoső. A hőmór-Hóklot aUg változik.
A Meteorológiai Intézet narzykanlsaal megtiKyelőálloinása Jelenti i
ií6mór»ófcl6t tegnap este 9 órakar: + 38. ma reatg.1+4-8 délben +6 2.
Oaanadek 1-2«U.
APRÓHIRDETÉSEK
A^fdhlraatia dija nriiw, Za Pnn.fn» 10 i.í.i. U (Illír. raladM Lwábbl uZ fl filiar, Ltlkrii,!.,, 10 m4I0 St ílllir, mSiSm tortbbl aä 4011*7.
AllAs
TaiatzvIlauBfeam liatalabh leányt vagy asszonyt azonnal felveszek. í\'előfí-u! 9. *
Ügyes, megbízható kM|Ar4aul 15 re
(elvétetik. Jézael léherceg-nt iiö. *
¦»•«, kaatllalia kal«rá>* ke
réstellk. labor. Csengery-nt 22. •
IMWÓfl órákra iMrlaWAaCI keresek. Zrínyi Mlklóazi. 3J. •
BaJériaS (elvetélik. KlráVutca péktti el.
ADÁS-VÉTEL
¦•larkarálnrar, Puch, 175 cm\'., harznáH, c4csóa eladó. Vastagh lényképéaz, Cicngery.nt 1,
Jókarban levé akáalit-, konyha- és egyéb bntorok eladók. Cini a Inadoban.
ruslölt aartaaalal.U« kasr 80 altér.. Kapható: Deatack, Királya. 38. \'!. -
Zanaarat, lélrövld, bécsi gyirtmányu, lade, vagy bérbeadó.Sngir.uf47. *
WfaS-ÜZLr?niELYlSÉ<J
EayaaobAa konyhás udvari lakás de cember l*re tdedó. Magyar-a. 24.
KaHCaaiobaVa utcai lakás íznaaal kl adó. Csangery-al 79. szám.
Kélaaobáa udvart, kétszobás eeszkem lovtos atcst, haroraatokia öiaaknatortos utcai lakáj, két klaettb üzlallielyliég fcl-MMi Szegó Jrlór, EölftVIér 2. Erdr.kIS déa Királyin. 2. 8
s^srausabai konyhás lakás szonud kiadó. Klntty-n. 16. ¦
¦!ra
reasawaasfe« lakás ssoansl lúadó. — PelÓllul 92. 2824
HAZ ES INOATLAN
Zladáara közvetítek bclteröleien szép házhelyeket, löbb üzlettel bíró nagy|övc-drlmíí bérházakal, Eiisebb-ris-nyobb adómentes caeakoailcWtos esalsdzüzakst. — Hotvátb, Sugirnl 42. *
kSMwéjub.
I.««élliálKSji<»s, regit éa ujat, napi postából szkmazó töncgbélycget káaa-taénaári értékesíteni lehet minden Miién délelőtt a Zalai Köilöny szerkeulé-aégéban.
Zat.NI StÖZLÖltT
POLITIKAI NAaiLAP. Kiadja: „KSzaazeaaáii !1. T. kagyltaaliaa". Felslóa klmló: Zalai Király. Nyomatott i. . a „kazoazdasaal R. T. NaejykanlisaM
BryaMáá|áaaa Haaykaalasaa (Nyomdáért lolal i Wal Harsly.)
78. Évfolyam 251. uam.
NagykanlZM, 1989. november 4. szombat
Ara 12 «»•
ZALAI KÖZLÖNY
tt UattHmali FU & uia.
Feleifis szerkesztő: Barbarita Lajos
VUllzeUal ira
40 HMr. Ml 71. Mk
KRISZTUS KIRÁLY...
Irta: KELEMEN FERENC, a r. kat. egyháílanács tagja
Közei kétezer esztendővel ezelőtt a Földközi Tenger keleti partján fekvő Gaii\'eae egy kis \'városában uj király született. Szegény szülök gyermeke volt és jászolban pillantotta meg a világot, melynek képét hanninc éwei később ujiá formál, ta. AJ keceli égbolt pusztuló pogány kultúrák biborób\'ni égett, Romában TiberiuS Caesar uralkodott, amjkor Názáretben Isten rcnptelé\'Xí szerint megjelent az étel színpadán a próféták éttal oly sokszor megfósolt és a zsidók által oly türelmetlenül várt Messiás, Józsefnek, az ácsnak Máriának gyermeke képében.
Isten fia volt, de Ember fiának is nevezte magát. Szikár emberalakja Júdea napsütötte íwros utt\'alt járta, szuggesztív erő sugárzott ki embertársai felé. [
Uf igéket hirdetett a pogány világnak, melyek megdöbbenteitek a jólétben é\'ő, gazdag emberek százcz relt. I
A szegény ács fia Isten országának Örök dicsőségét. a szerelet min-tfenhntó erejét, a szociális igazságot prédikálta s ezzel megdöntötte egy évezredes civilizáció alapjait és egy hamis kultúra káprázatát
Világokat döntött rémba é? a ro. mok felett uj világot, a Szeretet országa téphette fel. ¦ V
Király lett, bár Őseit nem tartotla nyUván az akkori idők götal a\'ma. nachja, dinasztiái alapított, amely, nek csak kezdete volt. de végű nem lesz soha, mfrítahogy Krisztus minden cselekedete tul ÓH az ember földi életét. I
Birodalmat léíesitctt, melynek ha. tárai túlterjednek az empirikus világ keretein, mert ez a birodalom a fel. kek végtelen síkján át az Örök K tent birodalom haláraival érintkezik.
Uj országot alapüott, melynek ;i! kotniánya, megdönthetetlen erkölcsi alapja a hegyi beszéd, az emberszc-retclnek, az ön megtagadásnak, n kiteljesedett életnek ez az isteni kódexe, melynek szlvbcmarkoló tanításai egy örökéletű erkölcsi világrend erkölcsi alapgránitjait jelentiki Példabeszédei, parabolái a reftck-tor fényével világították meg tanításait, melyek emberfőrsai millióit szinte magnetikus erővet vonzották Feléje. I
Az uj ige. varázshatalmával hódi-ottta meg a világot, melyet király-elődei a fegyverek, a vár, a nyo. mor, a pusztitás démon- eszközeivel kíséreltek meg ujbó\' és újból Ic. igázni. Tutankamenek, Fáraók, Nagysándorok elbizakodott gőgje, hóditásvágya és katonai lángelméje vérbe tudta borítani a vi\'ág nagy részét, de nem tudott meghódítani egyetlen igaz szivet sem. Krisztus vi-szont az emberek szivén át az egész világot meghódította magának.
Az ö birodalma nem a szuronyok falanxán, hanem a szivek légióin épü\'t, s a szuronyok megrozsdásod-
nak, de az igaz szivek örök fény-ben ragyognak. \' |
Közei kétezer év lelt cl Krisztus király megjelenése óta.
Hány és hány dinasztia, mennyi és mennyi uralkodócsalád tűni el azóta a vi\'ág színpadáról ? Mennyi uj formát, kenetet ós szint talált mn gámik az emberi civilizáció és menynyi emberi érték, alkotó energia pusztult el uj technikai kultúrák, uj gazdasági, társadalmi és politikai rendszerek kiagyalásában ? Nyugtalan lelkek, őrült, félelmetes hadvezérek, ravasz diplomaták, bölcs őL lamférflak, megszállt népvezérek hiá ba keresik azt az életformát, mely magasabb egységbe foglalhatná az ember dualisztikus fényének oly tragikusan divergáló ellentétes elemeit.
Egyedül Krisztus király életforma ja je\'enti öz emberi lélek számára a felsőbbrendű megnyugtató hárma-niát,
Csak a testvéri szeretet, az aszkéta önmegtagadás, a szociális megértés I képesek a bün és erény, a jó és ! rossz szakadékai között imbolygó gyarló ember számára az íslenhcs vezető egyenes, szilárd ut\' irányát meghatározni. Csak aki Krisztus király parancsait követi s az evangé-
lium szclK\'mében él, találhatja meg lelke nyugalmát és örök békéjét.
De vájjon ki követi ezt az utat ?
Krisztus király erkölcsi tanításai, lg(,\'l> Igazságai kétezer esztendő óla a sarkcsillag örök fényességévei világítják meg utunkat, de ki marad meg ezen az uton ? i
Tekintetünk idoközöokint felsző kik ennek a végtelen világűrben trónoló csillagnak áldott fényéhez, de gyarló lábaink itt botorkálnak a tn. gadás szellemétől megszállt földi életnek göröngyei közölt.
Bün és kísértés között Imbolyog « lelkünk. Amerre csak elér a kutató szem sugara, mindenfelé a gyűlölet, a gonoszság. az ellenségeskedés, a kapzsiság démona tartja rab igában az emberi felkel. Szegénység és nyomor, társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai szakadékok választják el egymástól az embere-ket. Uj megpróbáltatások fenyegetik U világát k a gazdagság még meglevő márványpalotái mögött egy uj vi\'ágpaui>erlzmus árnyékai settenkednék. Mindenki mindenki ellen hadakozik, egy valódi bcltuni omni-um contra omnes kisért, amelynek pokoli vezénylője a tagadás ü*l szelleme, - Lucifer.
Ezekben n gyötrő órákban az ön. magával meghasonlott lélek csak n krisztusi KZrSrclel világmegváltó Igéiben találhat vigaszt és megnyugvást,
csak Krisztus király Igaz országlása mentheti meg ezt a tébolyodott világot. Ép ezért minden keresztény léleknek ki keli támla kapuit a szeretet hatalma előtt, minden jószán-déku embernek össze keli fognia, hogy megmentse Krisztus országát.
A bűn szervezett hatalmával szem ben fel kell vonultalni a szeretet erőit. Össze kel. toborozni a hivő Jelkeket, hogy legyőzzük velük a tn. gadás, a bűn pokoli hadát.
A kanizsai lelkek taborzója holnap délutánra blvW összo énnek a nagy katolikus centrumnak igaz katonáit, hogy Krisztus országiásának ünneplése között hitet tegyenek az egyházmegye uj főpásztorának jelenlétében Krisztus király mellett, akinek uj követét az ősi voszprémmepyci püspökség e fontos katolikus várában gyermeki szereteltei, alázatos keresztényi lélekkel és az Isten-Emberbe vetett mcgrendithetet\'en hil-tei köszönti a Zrínyiek ősi városa-nak egész katolikus közönsége. i
Köszöntjük körünkben Krisztus király uj szolgáját, meri >akl akar köztelek első lenni, legyen mindeneknek szolgája.*
Az uj megyéspüspök úrban valóban az Ur egy kipróbált szolgája jött el Krisztus országlásának megerősítésére. . (
Az Isten hozta hozzánk! .
A finn-szovjet viszony alakulása és az amerikai fegyverkivitel végleges megszavazása
áll ma Is a vMágérdeklödés középpontjában — A diplomácia harcol Ismét mindenütt, a fegyverek nyugaton Is elcsendesedtek — Meg nem erősített hírek Rlbbentrop moszkvai és Görlng római útjáról
(MTI)
Az elmúlt 21 órában a finn-szovjet viszony a\'aku\'ása keHettc a legnagyobb érdeklődést. A. finn kül dötlség Moszkvában ugyanis átadla Molotovnak éi Sztálinnak azt a fffm válasz jegyzéket, amely:.a végső ercd-ményeket tartalmazza. Ebben a jegy zékben - mint Erko finn külügy-miniszter nyi\'atkozatábol kiderült -
Finnország kijelenti, hogy az
orosz követelések kétharmadrészét teljesíti, a további köveleiésekkel szemben s/jlárdan kitart régi álláspontja mellett. A finn külügyminiszter szerint lehetőség van a megegyezésre, a kezdeményezés azonban Moszkva ke zében van.
A finn-szovjet viszony további alakulását nemcsak Helsinki és a skandináv államok, hanem egész Európa nagy érdeklődéssel várja. A világsajtó szerint még kl\'átás van olyan megoldásra, amely nem sérti Finnország semlegességót, de amely a szovjet-követelések nagyrészét mégis teljesiti.
>lz amerikai semlegesség ügye
továbbra is napirenden van. /\\ kép-
viselőház és a szenátus külön bizottsága tegnap elkészítette a semleges, ségl törvény szövegét, amelyet még ma vagy holnap Roosevelt elnök elé terjesztenek. Az elnök jóváhagyása után az amerikai semlegesség módosítása törvényerőre emelkedik és a jövő héten már akadálytalanul meg-induih.it a fegyverkivitel. , | Nagy érdeklődés kisért
fl balkánt helyzet
további alakulását Is. A TjUágsaJtó visszhangjában megállapítja, hogy az olasz-görög kibékülés kedvező
hatást vá\'tott ki a Balkánon. 1 Egyes görög lapok szerint Olasz és Görögország további megállapodásokat köt egymással. A német és Jugoszláv sajtó továbbra is hangoztatja, hogy az olasz-görög lé. pés a balkáni béke megszilárdítását jelenti.
Kedvező jelnek tekintik a balááni béke szempontjából azt is, hogy
Jugoszlávia 200.000 katonát leszereltet
és ezzel haderejének létszámát I0O ezerre csökkentette. \' í
Rlbbentrop Ismét Moszkvába utazik?
A tegnapi nap folyamán jött létre megállapodás Német- és Oroszország között a volt lengyelországi területeken élő német, illetve orosz alattvalók hazatelepltéséről. A megállapodások érteiméből a nyugat-ukrajnai és oroszországi né metek önként válasz Ihatnak, hogy haza kívánnak-e térni a birodalomba vagy sem. A német fennhatósághoz került tcngyei területeken élő oroszok hasonlókép, dönthetnek, i
A német-orosz viszony további elmélyülésére lehet számítani egyéb-ként attól a hírtől, amely szerint Rlbbentrop német külügyminiszter november végén ujbói Moszkvába utazik. A hírt még nem erősítették1 meg ,do, a világsajtóéin egyre tartja magát.
FJnatyettztitttek két angol gőzöst
A háború frontján az ehnuU nap nem történt változás a szokásos fcl-
(FelyUtás a 0. oldalon)
BAL\'AI KOZÜON*
FérfltfltSfiyfilr, tfelttitftfc, télikabátok
nagy választékban
szomolányinAl
Mossak le a Fő-utca sarát!
Kaptuk í* következő levőjét: Tekintetes Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy Nagykunitsa egyik Időszerű problémáját h. .lapjuk hasábjain uó-vátcgycm. At őszi ködös időben a nyári por marasztaló, ragadós sárrá változik s hliiba van as/fajt a kanizsai főutcákon, olyan csúszós sárban kel] járnunk, mint falun. Tudomásom szerint az Őntőzfiaiitón van az uttcsick lemosására alkalmas szerkezei, arra kérjük tehát u város vezetőségét,, hogy mossa lo u főutcák sarát. Soraim szí. ves kózlésééxl fogadja a Tck. Szerkesztőség előre is hálás köszönetein.
Teljes tisztelettel: piáltál.)
Hősi naptár
Itejdn Mihály volt marosvásárhelyi C2. kórós gyalogezred béli szakaszvezető fényes tanújelét adta o
jjji. jj, \\ napon a kótelességtudás.
-.—:—_ 1(;irosUj[ öntevékeny-
Bégnek u Sánibor környéki harcokban, Biliméi.
Az. ezred visszavonulását fe<ljczvc géppuskás osztagának jó\' irányzott tüzelésével egyenként hallgattatta ei nz oroszok géppuskáit, sőt időnként az egész Cilenséges arcvonalat tüzelésének be«iüntelésc>s kényíizorit\'.\'tfce .s a har-eot még akkor sem hagyta abba, amikor az ellenség heves tüzérségi túz alá vetta állását. Végül azonban [mégis kényszerüli tuzclŐállásAt elhagyni, de ezt is csak mint utolsó tette meg. \' Az arany vitézségi éremmel jutalmazták meg bátor nragatartasnt.
Naptári November 4. szombai.\'Rom. kat. Bor. Károly. Proteitáöí Karoly, izr. Marka. 22. ~ November S. Vasárnap. Rom. kat Imre herceg. Protestáns Imre. Izr. M«rkh. 23.
Uözfördo nyitva reggel 6 órától eát« K óráig (héü-í, ftóerda, pontok Vlütitán kedden egén nap nőknek).
A vérszegénység és sápadtság kezelésében, reggel éhgyomorra gyakran már két-három evőkanálnyi természetes, „Ferenc Józscl" keserűvíz Is szabályozza a Delek annyira tontos működését, a gyomorcmesz-tést pedig előmozdítja és az étvágyat erősen foltozza. Kérdezte meg orvosát!
KISKANIZSAI ÉLET
A khkantzsat gazda
téü hónapja] következnek. ólmos1 novemberi levegő és köd terpeszkedik az egész vidékre. Lassan a gazda még a jószágát l* fél II a csordába ereszteni. Az őszt v-tések már zö\'delnek mindenfelé, de a sárga loinbhuUatás lassan véget is vet mindenféle mezei és egyéb földműves külső munkának. Egy év Ismét le-perget\' n gazda életében, talán nem teljesen ugy. ahogy ő akarla, dc mindenesetre a magtár nem üres. Eg ygazda sem panaszkodhat az ez évi termésre. A gabonafélék hozták az ciső örömöt. Igaz, h>gy a takarmányok es egyéb kerti és ap. róbb mezei zöldségfélék az előbbi esztendőkben bővebben (érmeitek, de a bor, az Idei szüret, az mindent pótol. Hosszú évek elmúllak Kiska-nizsán, amikor utoljára vidl ilyen kiéreti szőlőlé és most a jelenlegi kiforrás után ez a bor emeli Ktska. nlzsa szőlősgazdáinak teklnlélyét a vásár\'ók előtt. A sáska gazda azonban soha nem lehet elegedéit, mert javítani va\'ó mindig van. Sőt. Mint már erről többször irtunk, köteteket lehetne feljegyezni arról, hügy a kiskauizsnl gazda ezerféle földmű-ves-ágának külön-külön fökélcle-sebbnek, jabbnak és ami Q legfontosabb, o világ előtt »mintának< kel. lene lenni. Mert u hangyaszorgalmú sáska előtt nincs lustaság, fáradság. Csodálatos, mit kibir ez a derék nép. Azt azonb\'Ui hangsúlyozzuk, hogy a* munkába kell egy kis rendszert, egy kis észszerüséget belevinni és nkko« a sáska termelő országszerte hires lesz. Ezt akarjuk és nem is szűnünk meg, ha kelt Ismételten, ti/.szer, százszor is hangsúlyozni eanck a fon-fosságát.
Most egy év lelt el annak az ün-nepi \'áznak, mám >rn«k, boldogság nak, ;iml betöltötte a nagyúri lakást, az Iparos műhelyéi, a földmű-, ves, a munkás kunyhójának minden\' zegét-zugát, amikor honvédőink ke-; mény bevonuló lépései alatt dübörgött a visszakerült komáromi hld. Kassa kövein táncait a magyar csikó a Rákóczi-induló ütemére, a rádió pedig röpítette vl\'ággá igazságunkat. AJtóta eltelt egy év, de még mindig nngy Wí te "ősségeink vannak.
Dolgozni és dolgozni, a somogyi
földművesnek épp ugy, mint az alfö\'di kubikusnak ea neked ls, sás. ka népem. *
15 pengő
esett a sárba a napokban Kiskani-zsán. Tizenöt pengőért nem nagyon vezércikkeznek a lapok, sőt még a T. Házban sem nyújtanak be inicr-pei\'ációt, kevésnek, sőt érdemtelennek tartják e rröi szólni, vagy aki megtalálja, egyszerűen z^brCvágjn. Hiszen nem sokatt ¦ aiáU, sőt aki elvesztette, sem megy tönkre. Mi ozérl szó\'unk erről a 15 pengőről, mert kikívánkozik a nyilvánosság e\'é. A történet ;cgyszerü. 15 pengő, azaz tizenöt pougöt talált a napokba" egy szegény munkásember Kiskani-zsáu, azt aznnnai a rendőrségre vitte, sőt a rendőrségnek segilctt ki nyomozni a tulajdonosát, aki egy szegény, beteges, sokc-saládos ember volt. Ez a szegény ember már le. mondóit a 15 pengőről és amikor megtudta, hogy visszakapja a pén-zét, örömében meg akart n felezni a megtalálóval. Természetes, hogy o megtalá\'ó hallani ?em ak\'irt a sze-gényéniber keserves fillérjei rőt. bár ő sem éi rózsás viszonyok között. Szokoi Ferencnek hívják n becsületes megtalálót, ttk»iek büszkén szorítjuk meg a kérges és derék magyar munkáskezét és örülünk a gúnyolt í&ara* névnek.
A Msftanhsai Levente Ztnvkar
szorgalmas munkát végzett WeckI
Gellért karmester vezetésével. Az Ősz és a téi beálltával több Idő jut a tanulásra, ugy. h»gy a zenészek jelenleg már több komolyabb zene-számot megtanultak és ezután is tanulnak. A télen többször bemutatkozik a zenekar a ktskhi&sai közönség előtt s legközelebb egy műsoros előadáson is részt \'észnek, amit a Leventeegyesület, rendez.
AJ szorgalmas munkának nem is marad el a gyümölcse, mert köztudomású, Hogy KIskanizsán a zenekar első számú kedvencCf a közönségnek.
Sportélet Kfoftanhttán
A sáska Levente csapalu vasárnap ismét kllünően szerepelt, a/. NVTE c-sapata ellen győzött 2: ara idegenben, bar félidőn keresztút (a játékvezető Jóvoltából) nélkülözni kel-
OARTftnti
^twamr azár-udvar
szebbnél-szebb
l46l és leányka
nagton ölesén !
ÓVJA SZEMÉTI ,M
áfl vá)irolloo WiiJonim»l tgtVA UI6 ¦umOvs««t láto«ai--a«iiiíU»l«tambafi.
ZSOLDOS GYULA
tiííWtlw, rtw*! H Wisr.erésnaeater,
Pö-ott. (" KofOnaJi.llo.tft.nl íi.mb.n). Erediti Zti.Meoi.il!. mtud.nLJL j.vlti.ok. S».tn,ivoil f«c«pt«fc tl,<M|tWj.Vi ,
lett u legjobb emberét, mégis állandó fölényben es megérdemelten nyert. A győztes csapatban Péntek, Jniiibor, Farkas, Bartoi, Herceg. Horváth I., Horváth IV., Vajda, Nagy I., Gödinek és Horváth III.. szerepelt. Vasárnap szabadnapos íesz a sáska csapat.
SzoborHzenfeh\'.i KManizsán
Többször hifi adtunk inílr, hogy a KisMniz.sal Kath. If)usigt Egyestl-tet Szent Imre szobrot azehöz be és íiljl "fel otfhdnába vídszcntjéfll. A szobor elkészült és vasárnap este Un. hepéiycs kertetek gőzölt szentelik tel. szcritclésnWP. BJnás Gyula és Nádny József egyházi illetve világi elnökök mondanák beszédet. Az ünnepély után a Kör helyiségében láneinuialság lesz.
------ ¦ \'
HOTEL CORVIN .
BUDAPEST *»
VIII.,Cioktn>y-u. M.\'Noisiltl Sllnhiznll Cs.HdisiilIodn a VMM írlvíbf.i. Ufonhin liercntlezvc, kbzt*mtl fűtés, tildeg.m.leg folyovlx. i
Egyágyas,zoba P>*—. kAigyn P ¦—
ite:
Mámoros báli éj
Az l!fa nj filmjének letkét Csaj-koYsiktj, u nagy oroc>z muzsikus zenéje alkotja. A muzsikához stílusos nteiét talállak ki, amcly egyúttal alkut, liint ad nóliány nagyszerű színésznek igazán pompás játékára. A Wm \'méltón nyerte el az idei velencei fhmvcr-sőny nagydiját, mert valóban tartalmas és szán film.
A fószeropiö kétségtelenfll Csajkovsü-Kij muzsikája, melyből a tehetőség)"" mérten oióg IkS szemelvényt kapunk. A színészek közót Csajkovszkij meg. személyosltője, Haus -Stawét kell elsősorban említettünk, aki szinte tökéletes képet ml n riügy orosz\'muzsikusról, zarah Lettnder hiost is gyönyörű, dalul után szerelnénk tapsolni, (kár, hogy ilyenkor nem lehet tetszést nyil-vánituni) amellett játéka is rsak meg-erösilettc színésznői jóhirét. flókk Marika szenzációsan táncof, héltol \'KAvés is, ha szinószi alakításról nem is lehet nála beszólni. Leó Stezák nagysrérú pfíntesszOru, a férj ¦ kttCmÖ alakítója és Q többi cplzódlsták is méltóan veszik ki részüket a film sikeréből. A Carl Froelich, a fihn lendeíőjo mesteri mímkát végzeit, műiden komoly zéneked\\elŐhek élményt jelent \' filmje.
A kiállításban is gondos szép film nagyon tetszett, komoly sikou jósolunk\'neki. A kikérő műsor is jó.
VÁROSI MOZGÓ. Az idei velencei filmviláövöfsétty jgyflauttel
Zarah Leander és Rőkk Marika briilláns játékával Az év leghatalmasabb filmalkotása. FOX hangos világhlradó
ElSadiiok kezdete; pétiteken és szorntnton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és\'9 őrákor,
Szombat, vasárnál.
november 4.
tanti
1500 nevei töröltek Nagykanizsán az iparlajstromból
az 188sMg vlsmmenő felOIviisgálat során
Megemlékeztünk arról, Jpgy Nagykanizsán rióhány hónap előli im-g. kezdték uz lpnriajslromok felülvizs-gátasát a városházán, hogy annak alapján töröljék az. iparlajslromból azoknak neveit, akik részint elhald, lozás, vagy egyéb okból egy évo* meghaladóan nem folytatták (gyakorolták) Iparukat és azt nem jelen-telték be.
Di-. Pnizs Ferenc fogalmazó mér
hónapok óla folytatja ezt a hatat mas munkál és 1881-ig visszamenőleg revízió alá vette az Iparlajstrom-ba foglalt neveket, tételröl-térelre átvizsgálván azokat t
A felülvizsgálni: eredményeként mintegy 15011 nevet töröltek az ipar. lajstromból. i
A törlést kimondó határozat ellen a közzétételtói számított 16 nap alatt lehet fellebbezni. í l
íjaaajajttiajtMasaaa^^
A film-világból
Ki akar Ingyen moziba manni ?
A Cscpreghy filmvunatat idei produkciói kömll elsőnek A pénz beleszól chuü filmjét készül el, amelynek fordulatos meséjét Csepieghy BŰUi irtn, n njszciopeket pedig Fedák Sári is JiVvor Pál alakítják. A második film tekintetében két könyv között történik a vá.nsztás. Az egyik Barabás Pál iEz a vildg eladó- dmö regénye, a másik I-"arkas Imre «Tu\' « V\'W Krivánoii. című nagysikerű operettbe. A cég a két film közül tat készíti el Olöbb, am«lyot « vidéki mozjíószin-hocttk ós « közönség szivesebben lát. Kérjük teliiU olvasóinkul, írják meg röviden v&oményúkct a Cscpreghy filiiwállfllatnak (Budapest, VII., Jirzsé-bet körút 0—11.) A tauáesudókat a ÜUiiVíiUolat ingyen moujcggyet jum-ntOzza. A mozijegy természetesen a helyi moziba lesz érvényes.
A Cscpnogliy cég egyébként öt kí-lünti kulit,Uii tibjiet is forgalomba hot az idén. Ezek közölt szewf.ció-szamba megy Zola <AHat az emberkém -caniíV legényéből készült óriási sikert aratott-írancja ftlm, m
A hét hŐae
a magyar filmszakmában <lr. Balogh László miniszteri tanácsos, a Nemzeti 1-ilmbizottság rcforcnso és lelke, aki bosszú ós kemény küzdelmet vívott gyártás megindításáért ós boldogulá-
sáért, tlr. Balogh szerint O boldogulás, elófciletclc a* ugynevezeil ré>.zevcdcse:i üt. clnuiit hónapokban a magyar filni-(a meta) romlszer bo.-ezetésc a film-sjakmában, ami gyakorlatilag annyit jelent; liogy a mo/gószinház;ikl>.in elért anyagi sikerben a gyárt/, is arányosan osztozzék. A fí lm gyarlók természetesen szivvcUéiVkkei helyeselték Balogh osztály tan fi esős elgondolásai, viszont Balogh szembekerüli a mozgó srin ház-tulajdonosok kai és így tervéi nagyon nehe/en vitte keresztül. A na[x>klxm döutö érteke/let volt c kérdésben dr. vitéz Korcszlcs Ftseher Ferenc líelügyniinisiler elnöklete alatt. Az órákig tarló vitu során dr. Balogh óriási felkészültséggel képviselte állás-pontját és kiinutalla, hogy az a) reiulsiCr dönlö módon megjavilja a magyar fitmgy/utás iKvyiclél. Végűi u miniszter ugy döntölt, hogy még ebben Ot évben megjelenik aj; a nrtfa kötelező bovczcléséröl szóló rendelkezett. »
A háború előtti Varsó
utolsó .látképe jelenik meg az AH ft bál eimü l)aróczy-íilmucii, amelyet a Iluniúa hoz forgalomba. Szemtanuk leírása szorlut u filmen szereplő 6pti-| Jetok javarésze elpusztult Varsó ostroma alfáit és igy a film, amelynek helyszíni fctvélclei a liaboni kitörése előtt kél héttel készültök, valóságos történelmi einJékxtek számit már. A boavu. torták szerint cigyébként a JUin különleges é^dekesséíiértöl eltekinti még kitűnően sikerült Js.
llilllll
Fentí készüléket dijlalanul bemutatja: Szabó Antal rád.ó~ü*.Wv Wagykamxsja. FÖ-j* S.
November 11-én nyilik meg a MkUSz szövőipari és a göcseji kézimunka kiállítás az Iparoskörben
A Baross női-táborának
A nagykaniw.ú MANSz házi- és szövőipart müheijc szebbnélszebb munkákat pr dukál, igaz győnyörüsé gére a magyar ass/(onyoknnk. így szőtteicket, párnákat, szőnyegeket,-ágynemű-fél ét, sifonokai, ruhára va Jót. November ll-én, szombaton a* Iparoskor nagytennében a MANSzkl állítást rendez munkáiból. Ezzel kap-csoiatban a göcseji }í^in,unka tanfolyam, amely a jövő héten befejeződik, szintén kiállítja országos hlr.
magyaros divatbemutató]..
névre szert tett kézimunkáit, amelye rőt a fővárosi sajtó is oíy elismerően nyl\'atkozolt Egyidejűleg viléz Bodor AHadárné Czekc Vilma, a Ba. ross nöt-tábor országos vezetője magyaros divatbemutatót rendez a kí« A1 lilás alkalmával, amely a legmesz-sy.ebbmenő ej\'dekiődésre tart1 igényt.
A női háziipari és kézimunkakiát-lltás, valamint a divatbemutató két napon At a nagykanizsai közönség részére nyitva tesz. ; ;\' ¦\' i ¦ |
Husz évi rabság ntán nyolc bónapi
bdrtönre Ítéltek
a 67jéyt-s javititatatlaii tolvajnöt, aki szálláskeresés ürügye alatt ellopta és leölte a baromfit
özvegy Kre-jnák Istvánné Lak«er Mária 67 éves po\'ai asszony,ez év június havában szabadult husz ővt fegyházbüulolés kitöltése után MA-rianosztráió1, ahol lopásai, miatt büntetését töltötte.. KískantzsAn, a Fió-rián léién kapott egy családnál a gyermekek mellett j alkjalmazAst Szeptember. 20-án beállított TóthGA-bpnié, S^zep^tneki ut 69. s^ám aiattt házába, ahol cfsak kjét gyermek volt otthon. Szállást kért, de a gyermekek utaltak arra, hogy, szüleik nincsenek idehaza, dutasitották. Krej-nákná erre a bjftromfióiak felé vette útját és onnan egy libát, két kacsát és egy tyúkot lopott és ott helyben levágta, majd betakarta Őket ep szolgálati helyére vit^e, ahai elkészítette és még gazdaasszOnyAuak Is adott beiö\'c lakmározni. 0 I :
Mikor Tótbiék megjöttek, fJigyeirne-sek tettek az ólak előtt levő vértó-csára, aho» a toíva] ríő leölte a ba-
VÉMÍASY testvérek
ói.\'iii, ókí./.eréüií, látSzerÍBZ j.\'/í iií 0
Arany- é:» ezlist-vésnök rU\'Ul a. dm, Akixsr, siSMttveg legolcsóbb árba^i tavttáit, vcrjiiat sukgzertlcri kéa/itiínk
romfít. "Nyombian Jemeniétték az esetet és a kapitányság rövidesen i;ézre keritelte a javithatattau Jdős tolvaj-nőt. Atadtá,k a kii*, ügyészségnek.,Aj törvényszék a mai tárgyaláson nyoiQ hónapi börtönnel sújtotta. Asszonyát aki a lopott baromf iból evett, 15 peu göre Ítélték, i t, ; :tJ \\
SZÁLLÓIK
kunifortju tököltttaa,
; ellátása kitűnő, 27H árai méraékaltek.
ASTORE A ÓUermébaf
FELLEGI JSMB\\
énokcl.
s
í
IB3». november 4
Könyvismertetés
Az élet komédiája
— Svüuwton rtgéayt —
Abban a* Időben, amelyben Nagy l.tiinkm még nem olvasztotta magába a régi kisvárosokat ,egy csöndes, ódon városka sikátorai között szőke kisfiú bandukolt.
A kis Witliam, akinek két rossi suhanc egysior elvette a sapkájáét s oki újságíró lesz, minha maga a szOrtŐ termo. Vájjon tudna-e másképpen ennyi nveiegsógiíel, ennyi mély énéi sol imi mindarról, ami ebben a köny ben muzsikál és lüktet?
Pasi leli színei vannak, do étellel tej. jes pasztellszínei. Szinte, mintha bonc kés lenni Oz Író kezében néha, máskor pedig éteslcnyii lámpa. Csodálatosan ért hozzá, liogy kifejezzen nehezen kimondható árnyalatokat,, érzéseket ti melyek mindnyájunk élőiében felbtik kannak, fis oSOoalatosan ért hozzá, hogy megértesse velünk a korok és emberek változásait. Megértjük a mii forrongásait. Megártjuk önmagunkat.
Swinnerloii: az európai lelken átszűrt irodalmai adja.
Swinnerloii könyve: háiom élet s Cgy külön világ. Ezen a három életen ál, mint valami\' kapun, belépünk Mo-reUmba. Nem rövid szórakozásra való könyv. O\'yan könyv, amely mindig jóismerösfmk, barátunk marad. Meg. jegyzékeire Emlékszünk, jeleneteire a magunk életében előforduló hasonlóságok révén sokszor gondolunk majd.
Swinnerloii az igazi iró varázsvesz. szőjél kapt« meg: élnek az aiakjai. Emellett bátor, lisztalelkü és jú emberek rajzáló\' som fél. Tudja, hogy Így sem unalmas. Nagyon szép könyv.
K R. L.
WlUenotx Anna
TULIPÁN
sxalonjst
no)inbir • I¦«14 16 I Uatíhyány-ulca 0. sz, viyi
Vasárnap utoljára játszik Kanizsán a ZMNTE
A ZMNTK-DPAC mérkőzés lesz az utolsó mérkőzés Kanizsán, ámi nem az eredetileg hirdetett fél 1 ós fél 3-kor, hanem 12 órakor, illetve u nagy mérkőzés 2 órakor lesz megtartva. Az elömérközéscn " ZMNTK II. csapatn játszik a DVSE HÍ. csapatával. Mindkét részröj győzelmet jósolnak és nem szerelnénk, 1»0 a tip, pünket elrontanák a csapatok. Valószínű nagy közönség lesz az utolsó luizai mérkőzésen, ezek ei "is várják a jó játékot mindkét csapattól.
GYÜMÖLCSTERMESZTŐ
és Faiskola Kft. Pórdefölde, u.p, fAka. Csemeleszállitéiát megkezdte.
ninili xr a ss
!* csemeto kiváló anya-Iákról szaporítva.
¦mmoius .uh,ne,
kiváló uj, amerikai fajta.
Kérjen díjtalan árjegyzékül :-: Nagyobb
és csoportos rendelésnél árengedmény.
— l«t#r«kk«m a Kopsteln-oég vezet llodern mintatermetbea a legjobbat a legolOBóbbaa mutatja be, kedvező .iettai teltételek mellett
feÍBfe\'4; REMAISSIillCE PEWSSBÖ
BUDAPEST sztvében, * Velvirgibxai IV., IrAnyi-utuu 21.
Minden szobában tökéletes komfort: hideg-meleg .olvóviz, központi fűtés, tágas társas-helyiségek. - Elsőrangú konyhájában kiváltaira diéta. — Éjjel és nappal lift — MlrdŐ-izobás apparlcmcnlek — Olcsó árak. — Hosszabb tartózkodásnál engedmény — Budapestnek majdnem valamennyi autóbusz- és vlllamosvonalaa közvetlen közelben áll meg.
na.
l\'E
EDOR, A RETTENETES
Egy magyar huszárkapitány kalandos élete
22
— Riport
A tagra köUöíöU, de ott kutyáiul érezte magái. Unatkozott, Ez flikösség amely kiesi! villalelep, kicsit falu is volt, sehőgysem tetsietl neki. Akkoriban már kialakult Alaguak oz a lei-lego, amely ezt a pestkörnyéki helyei a magyar Newmarkoltő varázsolta. Istálló tulajdonosok, Irénetek és zsokék épilellek ott villákat és Zubovits Fodor lépten-nyomon beleütközött a ló-versenyüzem emberéltje. Ez öt külön idegesítette.
Magány Alagon
Még pedig azérl, mert gyűlölte azokat, akik a lóversennyel hivatásaié, ri\'u\'ii foglalkoznak Gyermekkorától imádta a lovakat, dc a "hí versenyzést, a jálékot, megletette. Gyakran szí. szegte fogai közölt;
~- Esek a IrénOick ós zsokék olyanok, mint a kártyaklubok pinkabér-Szerencsétlen emberek, szenve-lélyek vámszedői,..
aiagiak tenneszeteson keveset törődtek Zubovits Fedor megvetésével, végezték a dolgukat Üíibovits Alagon sohasem letl társasági központ, irigyeli, vagy rettegett férfin, mint amilyen Nógrád verőcén volt. Ha A tagon végighajtott négy trapperévef, senki ¦m bámult utána, legyintettek és elforduilak.
Alagon már mindent láttak. AlPg
m csodálkoiott és 0z Zubovits Fédert módfelett bosszantotta.
Ebben a* időben kezdle kínozni a kapitányt arlerioselCrosis:i. Éjszakánként rohamokat kapóit. Fuldoklóit és ic\\«gö után kapkodott. Néha gyütrel-nesen szemedéit.
Megtörtént, hogy téU éjszakán érte cl a fuldoklást roham, ilyenkor ki-kászolódolt ágyából, az ablakhoz tántorgott, oit üggyel-bajjal kinyitotta, hogy bejöjjön a friss, téli, havas le\\egö. Csak a levegőn tudott ujra lólegzcllicz Jutni.
Torpedóháritó — lóaaőrböl
\\z alagi magány egyre miudenesetiO jó volt, Orra, hogy laláumuiyain zO--artalánul dohjozhussék. Ujabban tor-pcdóeihárjló uakotása foglalta le képzeletét. Lószörből készített torpedó-lu\'irilóhálól és amikor ugy érezte, hogy alkotása tökéletes, kérvénnyel: fordult a hadügyminisztériumhoz, kérve, hogy találmányai a haditengerészetnél bemu-
lAthassa,
l
-regény — --
A válasz hamarosan megérke/.elt.
A minisztérium kijelölte azt az Időpontot, amikor hálöját kifeszítheti a tengeren.
Sajnos, a kisérlel balul ütött ki. A torpedók kcrcsztíilszukitották n lószőr-hálói. v
Zubovits Fcdor mély fájdölominal ismerle be, hogy ez a találmánya sikertelen. Tévedett, Meggörnyedten állt, amikor közölték vele hogy; a ló-szörháiö értéktelen.
— Igen, --- mondotta, — magam; is lálom. Koppant röstellem a dolgot.
Ez volt az egyetlen eset, amikor tövedésót elismerte. Soha többé nem foglalkozóit á tornedöethárltő lalúl-mánnyal.
Párbaj-rekord
IhUalért Alagra és néhány nap múlva már afrérje támadt. Régi barátjával, irju Ábrányi KomélUl túzötl ösz-szc. A veszekedés Irevében kölcsönösen sértegették egymást. Zubovits provokálta bíráljál, aki megnevezte segédeit.
Megverekedtek.
Azután ujra jóban \'eltek és ismét összevesztek,
Megint párbajoztak.
Furcsa viszony keletkezett közölttik. Ábrányi Kornél szcietto az öreg harcost, élvezte a mesélt, szívesen -borozgatott vele, Zubovíts is kedvelte liatm barátját. l>e «z a kél ember abbéi " régi világból szarrnazo.lt, ar.elyhen ugy gondolták, hogy sértési- — még Iva íviccbőJ esett is, ha ftmml <úu fűm Volt, — csak vérrel lehel megtorolni.
Gyakran r»haraxgattak reg&oljg,
liajnalfelé már nem vigyázlak szavaikra, mini este. a társalgás könnyedebbé vált. likkor már figyelték egymást és ha az egyik bármi |)ántót mondott, a másik rácsapott: \' — Ezért íelchii fogsz 1 i — AUó.k elébo.
1 így tortán, hogy a két elválhAtat^u ivópiijtás, Zubovits Fedor és ifjú Ábrányi Koméi a szóbeszéd szerint hétszer párbajoztak egymással Azt irtom, hogy szóbeszéd szerint. Mert iiebizo-nyühalóaii csak négy párbajuk volt. így is világrekord, hogy két cinbei négyszer álljon egymással szemben élelre.luuálru a vívó leiem ben.
lltolsó párbajuknál, heves összecsapás ulán, a vezetőséged áüj-t kiáltoli.
Gummlclpők, Cserkészclpők,
Gummlcsizmák, Női magasclpők,
Hócipők, Posztócipők,
Sárcipők, Gyermekcipők
legolcsóbban az „IDEÁL" oipÓUzletben, Fő-ut 12. sz.
Nagykaiilzaán ls megkezdte működését az 2820
HAranypengő-vásárlás"-i
I
akclé. 40 Jónevll kereskedő és Iparos áll a nb. vevőközönség ron-dolkezéBŐro, akiknél élelmiszertől kezdve ruhán éu cipőn korosz-ttll mlndcntéle beszerzésnél 2—10°/Val olcsóbban Icbet vásárolni, ha
„Aranypengős"
könyvecskével vásárolnak. Ezen akclö keretébon levő kereskedőink klrakatalbun jelzőtábla látható.
Megblxottalnk a napokban minden családot felkeresnek,
hogy olosőbbá tegyék életét. — Fogadják őket szívesen í
Zubovils, aki ekkor már aggaslyiini korban volt, tlihegell, sárgult, látszott nijta, hogy végzetesen kimerült. Fodor Károly, a vivőmester, szolgálatkészen széket hozott és le akarta ültetni az öreg harcost.
Amikor Zubovíts megpillantotta a széket, iszonyú hangon rábömbölt Fo. dor bácsira:
\' - Megőrültél? Székel kínálsz egy oroszlánnak T
{Folyt, köv.)
Szombat
AllomlA mfl»or»iámok bétkSnupokoa Biulnpwl I. ntüjurnn
6.45 Torna. _ Hir«k. — Közlemények. — Hanglemezek. — 10 llirek.
— 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat.
— 12 Harangszó. ~ Himnusz. — időjárás jelentés. - 12.40 Hírek. - 13.20 Időjelzés, idő járásjelentés. — 14.30 Hírek, — 14,45 Műsorismertetés. — 15 Aríolyamhiiek, pi«ci ilrak, élelmiszerárak. — 10.J5 Időjelzés, tdőjarásje-ireuté-s, lúrek. — 17 llirek szlovák és magyar-orosz nvelven. — 10.(5 Mirck,
— 21.10 Hírek, időjárás jelentés, hírek szlovák é-s inagyarorosz nyelven, — 22.10 Hírek német, olasz, angoi ós franci" nyelven. _ o.05 llirek.
BUDAPEST I.
17.15 A rádió szalonzcuekata. — IS.10 l)r. Keiosztury Dezső előadása.
— 18.40 Zenés részletek. — 10.25 Régi népszínművek nótáiból. Közreműködik Nagy Inane*» és Palló Imre, kíséri Bura Sándor cigányzene!;.na. — 20.15 Hangverseny. — 21.05 Tánclemezek.
— 22 Szórakoztató zen*. — 23.20 Farkas Béla cigányzenekara, Kalmár Pái énekel.
BUDAPEST II.
10.30 Mezőgazdasági félóra. — 20 llirek, — 20.20 Felolvasás, — 20.50 Szórakoztató hanglemezek. — 21.15 Beszámoló "z V. Nemzeti Képzőművészeti Kiállításról. — 21.25 Hangverseny. — 22.15 IdŐjárásjeGilles.
BBCS
17.50 David: Fuvola, brácsa és gl-tárhánnás. — 19 Lemezek, — 20.15 Bécsi opeieitekből. — 22 liangve s-ny.
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 Szózat. — Utána hanglemezek. — 8.45 llirek. — 10 Református istentisztelet. _ n Egyházi ének és szentbeszéd. — 12.20 Időjelzés időjárás-jelentés. — 12.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 13.15 Hiick. — 11 Hanglemezek. — 11.15 Dr. Mészáros József előadása, — 15.25 A Bocskai— Ferencváros bajnoki labdarugómérkő-zés H. félidejének közvclitése. — 10.10 Tánelenio/ek. — 16.30 Dr. Kiss KaU-miui előadása. — 17 Hirok, — 17.15 A M. Kir. Horthy Miklós Honvéd Repülő Akudémía felavatása. Közvetítés Kassáról, beszól Budinszky Sándor. — 17.55 Bodies Béla cigányzenekara. — Fáy Béla \\erscket mond. — 18.55 Erdős Jenő előadása.
— 10.15 Hírek. — 19.25 Ráez Aladár cimbulniozik. — 19.50 Sportéi ed menyek. — 20 Szalouőtös. — 20.20 .fides, kiirt.. Hangjáték li"t részben. — 21.40 Hírek, Jclöjárásjolenlés. — 22.05 Cli«p-
py-táncjenekar. — 23^0 Balázs Kálmán cigányzenekara. — p.05 Hiick.
BUDAPEST II.
11.15 Szórakoztató hanglemezek. — U4.15 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — lOJM Szalonötös. — 20 Hi-k. — 20.20 Vitéz dr. Galánthy Jenő líVgCilül. — 20.45,\'Felolvasás. — 21.15 Respighuliangvefseny. — 21.50 ldö-járásjéleiitcs. I
ft
— BataUiUlUnukM tekintse mef minden vátetkéoyner nôlkli. Kopsteui b«toránduVi
1&S9. Hovefflber 4
— (A vármegye alispánja példa Stopul Állítja a kanizsai főszolgabírót)
xala vármegye alispánja az adóbe. hajliisokkul kapcsolatban kiadott rendeletben megemlékezik arról, hogy Qii, aliol a főszolgabíró törődött az adóbehajtásokkal, olt még a maí nehéz gazdasági körülmények között is kielégítő vo.lt az adózás ós itt kjCnVft) o nagykanizsai járás főszolgabíróját, dr. [jontay Alánt, annak ez©n a téten . való eredményes, és Szakszerű működéséi, amely példaképül szolgál.
— (Dr. Tholway Zsigmond a székely honvédek ezrednapján)
Dí. Tholway Zsigmond, a MÍÍP városi pártvetctöjo Budapestre ut-\'zojtt, aho\' részt vesz a m. kir. kolozsvári 21. honvéd gyalogezred czicilnapjun és ljnjiársi összcjövelcl(n. Dr. Tholway távolléte alatt Miklós János posta-Igazgátó ós vitéz Tóth ltőta Baross-elnök, a MfiP kerületi társvezetői Intézik a MlíP városvezetőségi ügyeit.
— (Fllmkamaral tagság)\'\'
Az október 27-Jkt kamarai választ, mányi ülés Magyar János nagykanizsai moziigazgatót a filmkamara A) ^osz-tályába tagul felvette. A filmkamará-nak három osztálya van s az A) osztály az, amelynek tagját ugy a fővárosiján, mint a vidéken a fi!m- (js moziszakma mindennemű tevékenységének elvégzésére, valamint bármely vidéki vagy fővárosi nagymozgó ügyvezetésére jogosullak.
— (Szolgabírói áthelyezés)
Ax alispán dr. Bitlera Béla tb. szoV gobirót, vármegyei közigazgatási gyakornokot Facsaró\' Lctonyóre helyezte és szolgálattételre a letenyei fószolga-birósághoz osztotta be.
— (A járásbíróságról)
A törvényszék elnöke Szélig Lajos nagykanizsai lakost a kir, járásbirö-sághoK dijnoknak nevezte ki.
— (Az IskolánklvDII népművelési bizottság Illése) \\ „
Péntek délulán az iskcJáhkivúlt népművelési bizottság dr. Hegyi Lajos főjegyző elnökletével a városházán ülést tartott, amelyen FUó F«ieuc előadó ismertette LUlik népm. főtitkár búcsúszavait a bizottsághoz távozása alkalmával Majd bemutatta a népművelési bizottság gazdag téli programját a különböző irányú előadásokról, amit a bizottság elfogadott é»
tudomásul vett.
— (Az Oltáregylet műsoros teaestje)
>A nagykanizsai Oltáregycsület hol-nap, vasárnap este 7 órakor a fehiér-lerembcn műsoros Icaestet rendez.
2ALA1 KÖZLŐN*
Legújabb 13 literes
HANOMAG
Olajfék szerk. és alvázolajozáel berendezés Benzinfogyasztás: 89 lit. Sebessége: 115 km
fljori, tartós él flsemblitoi. Ára: P 4320.- g
Vezérképviselete:
TIOHY TESTVÉREK
Budist, V., Aadrüiy-ut 28. TiMh i I28-M0.
— (NYUKOSz)
az idén is Minden szenté k-tmnepén 27 lisztjbajlárs sírjait díszítette Tel ós kosroruzln meg és igy áldozott n világ-liáboru bajtársi emlékének és kegye-letének. (
— (A zalaszentgrótl főszolga-blróság llitye)
A dr. Berta Jenő halálával megüiese. dett zalaszentgrótl főszolgabírói állas legközelebb a belOgyminiszter engedélyévé] betöltésre kerül. Ugy tudjuk, 1]ogy egyik pályázó dr. Zarubay leránt nagykanizsai .szolgabíró lesz ,aki a nagykanizsai járásban való tevékenységével, a népért való igaz magyar munkájával közbec-sültté lette nevét. Távozását nagy sajuálattal látná a jánls közönsége.
— (A Nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egyesület)
elhunyt tagjai lelkíüdvéért folyó hó 7-én délelőtt 9 órakor u szentterenc. rnuli plébánia-templomban gyászmi-sél szolgállat . (:)
— (Tanítót keres egy zalai falu)
A Zala megyei B«glad községben még a mai napig seni nyílt meg a tanítás iiz iskolában, mert a kinevezett tanító még augusztus végén lemondott. Az uj tanítót pedig hosszas sürgetés után csak október 20-án nevezték ki. De az iskolát míg akkor sem tehetett megnyílni, mert a* uj tanító helyeit is csak egy lemondó levéi érkezett, 0 sem fogadta cl ftz állás? s a falu most már aggódva kérdi, mikor nyithatják már meg az is iskolát. Ugy-láiszík már nincsenek állástalan ta. nilók?! ; ,
— (Keszthelyi MÉP uj helyisége)
November l-éu u> párthelyiségbe költözőit Keszthelyen a Magyar Ékel Pártja. Az uj helyiség Iskola utca 1., hivatalos órák továJbibra ís szerda, péntek és országos vásári napokon délelőtt 10—fél 12 óra, telefon 188.
IS, I
— (Turul díszhangverseny Keszthelyen)
A Turul Szövetség kesztltolyí Fes. télies Bajtársi Egyesülete a Siéjinia-ves Céh közremilkódésévcl Kesztlwlyen ma, szombaton este diszliangvcrsenyt és cstélyt rendez. Az estély főbb szereplői Dániel Ernő Liszt-ösztöndíjas növendék, okit kanizsai liangvcrsenyó-röt már jól ismer a közönség, Bordy Bei|Q és Csányi László, « m. kir1. Openttiaz szolotáncosaj, Kádár iajos iró, Máthé Jolán, a m. kir. Operaház énekesnője, Dömötör Tibor hegedűművész, stb. Az űimepi beszédet dr, Ambrus József, a Tum* Szövetség országos\' fővczéic aioudja.
— (Csökkentik a bevonult Iparosok adóját)
Az Ipartestületek Országos Köz-pontja beadvánnyal fordult a pénzügyminiszterhez és kérte, liogy törö\'jék a fegyvcrgyakorhilra bevonult iparosok kereseti adóját, míg műhelyük szünetel. A kérvényre most azt u választ kapták, hogy a törvényes rendelkezések értelmében ilyenformán nem l«het elegei tenni a* iparosok kívánságánák A szabályok azoui>an lcliolovó teszik, hogy a bevonult iparosok januárban fc.\'mondják a rögzilett adójukat s az uj adóbevallási iven fottüntcssék, hogy a katonai szolgálat miatt csökkent a keresetük. Ilyenformán mérsékelni fogják a katonai szolgálatot teljesítetlek adóját. t
— TOzvIzsgálat ¦ Magyar-utcában)
A Magyar utca 128. számú házban, ahol vasárnap éjjel nagy tos pusztított, tegnap a hatóság tözvízsgálatol lartoit dr. Pmck István tanácsnok, tűzoltó fö]>arJncsnok, vitéz Czégényi Károly rendőrfőlotügyelő és VccseríT Antal tüzollótiszt rószvélelévol. Meg. áUaj)itásl nyert, hogy a tűz a pajta hátsó részen tört ki, a mező felöli részen. Gyújtogatás vutósziuü.
— (Nem drágul a dohány)
A Dohány tennél ők Országos Szövetsége az OHGE székházában tartó M ülésen elliatározla, liogy a munkabérek, napszámok és egyéb iparcikkek emelkedése miatt húszszázalékos ár-
;l üÉmil-Miif
koros somogymogyol nagy textll-gyárvállalat azonnali beléptire. — Csak keresztények pályázhatnak.
Alánlalokat .TexM-gyárrállalat\' jeligére a kiadóhivatalba kérjük.
Fájdalommal tolt szívvel tudatjuk, hogy drága jó anyunk
özv. Péter Gyuláné
uil. faragói Komirouiy Veronika
folyó óvl november hó 3-án 73 éves korában mérhetetlen szenvedés után, a haldoklók szentségével megerősödve, áldott jó lelkét vissza adta Teremtőjének.
Az Ur Józus szeretetében élt, aki megadta nekt azt a kegyelmet, hogy hoszrau azoavoctósót tllrolommol vise-IJe ¦ ogy uzllnto-len munkában töltött élet végén useadeeen elaludjék.
Hisszük, hogy meglátta az Urail
Drága jó édesanyánkat folyó hó 5-én, vasárnap délután 3 / órakor fogjuk a helybeli róm. kat temető szertartásterraóben az Anyaszentegyház szokása szerint beszenteltetni és örök nyugalomra
helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozatot november hó G-an" reggel 9 órakor fogjuk érette bemutattatni.
Nagykanizsa, 1939. november hó 3-áo.
Korex.y Gáxáué Pótor Bmou, kUffír.ényl Bariba. Gyutatií Pélar Irta, kl>i8r(<oyl Bartb* Endre. kUffc aranyi Btftiu Gyula, Kareiay Géza.
(Minden HlOn érUtltés helyeit.)
emelési fognak kérni. Az áremelés hírére egyesek olyan tömeges bevásárlást eszközöltek a különféle dohány-nemückből, hogy\'némely trafikban már alig Jchot árut kapni. A Magyar Távirali Iroda most közli, liogy Illetékes helyen kijej*sitcttók, hogy a do. hájiynemüok árát nem fogják emelni. Ilyenformán teljesen felesleges a do. hányncmüok összevásárlása.
— (Törvényszéki boncolás)
Tegnap délután boncolták IW a temetőben Novait János galumboki asztalosmestert, akit a behlák-pusztai uradalmi kocsis halálra gázolt. A bonc-jegyző könyvet\' ma terjesztik be az ügyészségre, amely ennek alapján teszi meg indítványát.
(Borotvával összevagdalta házastársát)
A Somogy megyei Hcrcegfalva községben László Gábor 19 évos legény együtt élt egy fiatalkorú 15 .éves leánnyal. A fiatalok között gyakran voll nézeteltérés, mert féltékenyek voltak egymásra; A szokásos veszekedések Oz elmúlt napokban súlyos vérengzéssé fajultak. László Gábor veszekedés közben előkapta a borotváját s dühöngve a szerencsétlen leányra támad\', a leány testét annyim összevagdalta, hogy azt teljesen elborította a vér s eszméletét vesztve rogyott össze. A vérengző László Gábort a csendőrség Kaposvárra, a leányt pedig a mentők Marcaliba szállították.
— A Nyugat
novemberi számának é\'én Cs. Szabó László vallomását közli .Fegyveres Európa, c. készülő könyvéről, Illyés Gyula a világhírű francia íróról, Gio-norói ir, akit most tartóztatlak le Parisban, SchÓpflin Aladár Virginia Wolfról, a nagy an^ol regényíróról ad poriról. Klek Artúr, Mohácsi Jenő cikke, Halász üyuía .Ldcs anyanyelvünk, c. rovata, - Komjáthy Aladár versel, Farkas Zoltán. Elek Artúr, Halász Gábor, Halász Gyula, Joó Tibor és SchÓpflin Aladár figyelői és őrjáratai teszik változatossá a szám tartalmát.
hlíbilíill *tt%afí Unittol
legmagasabb áron készpénzért veszek. Válaszokat „Közvetítőt díjazik\' Jeligére P«Uk hlideUliodika,
Budapest, VI., Vilmos csiszár-ut 29.
Az Ulö életmód következtében jelentkező bajoknál, különösen renyhe bélmükodéanél aranyerei bán-(almáknál ét emészteni zavaroknál, reggelinként éhgyomorra egy-egy pohár természetei .Ferenc JOzwf" keieruvizzel gyakran Igen 10 eredményeket lehet elemi. Kérdezze meg orvosát I
9154
1)30. november 4.
(Folytatás
deritö e> helyi jeih\'gu gyalogsági és tüzérségi tüzeken kivüi. A, tengeri kertskécVimí háború során a Bronn-sa 6000 tonna* ifverpoü gőzöst és a 7700 tonnás Cormona nevfl angol gőzöst eisrtiycsztették. Mindkettőt né-ínet tengeralattjáró) sftfyesztette el. AL efeülyesztés helyét azonban nem közölték. ¦ | ;
A norvégek elkobozták * a City of Ptínt-et
Folytatódott azonkívül a City of Fifnt amerikai gőzös elfogatása körüli ta>nyodalom fc. Norvég jelentés szerint a hajó tegnap engedély nél-kü\' befutott Hugesung norvég ki-kfltöbe, 10 norvég hajó kíséretével. Áj norvég hatóságok, miután a hajónak cs«k norvég vizeken vidó átha\'a dánra és nem kikötésre volt joga, a hajót elkobozták és legénységét a kísérő 18 német tengerésszel együtt internálták. \\\'\\ \\ \\ \\
Ma folytatják a finn
Moszkva, november 1 A finn küldöttség és az orosz államférfiak között pénteken ujabb tanácskozás már nem volt. Ugy tudják, hogy a megbeszéJéaeket ma, szombaton folytatják. <
A Pravda élet cikke [a finn-szovjet viszonyról
i Moszkva, november 1
i A Pravda című moszkvai lap való-ittlnü felsőbb ulOsilasm, hosszu *ozér-cikket kőzfllt a szovjot—finn tárgyalásokkal kapcsolatban. A lap meg-
Roosevelt nyilatkozata ax és a szovjet
¦Washington, november \\ \\ A képviselőház és tt szenátus együt-i tes niédeo elfogadta a scdü^sségi javaslat módosított szövegét.
A tőrvényi Kooscwclt elnök még ma atájxja. (
Megszavazták ezcnkivül a rendkívüli ülésszak emapólósáról szóló javaslalot is. HooscwcU cjaők extvl kapcsolatban kj)elorrtet6o: Reruőti, hogy január harmadika előtt treni kell rendkívüli fttés-Sr**ra Összehívni az nmOrikni tőivény-hótast. HoQscwolt &z újságíróknak adott nyilatkoztában sajnálattal álla-pította meg, hogy Molotov beszédében éles hangon foglalkozott Amerikával, Űe kijelentette, hogy ntuca szó n mószkvaj amerikai nagykövet hazaid, sáról. ! , I i
Személyszállító hajók is stálli-tanak fegyvert és lőszert
Newyork, november .1 A[ francia és amerikai hatós^ok között megállapodás jött létre uj repülőgépgyárak üzembehelyezésé-röl, hogy a francia repülögéprcn-deiéseket minél eíöbb 1c lehessen szállítani. ; í ¦ { :,
Egyes hirck szerint Finnország is 800 repülőgépet akar rendelni Aíac rikftbói. , \' i | ;
Aítterikábót egyébként több személyszállító gőzös nem indult cl a fetryverszáilitfci U\'alom, hírére. Valószínűleg a jövő héten már ezek ö hajók is szállítanak fegyvereket és löszért Európának. ! | d
Nincs szó török-orouz-román tárgyalások megindulásáról
Moszkva, novemteii 4 Az; utóbbi napokban olyan birejfl
az 1. oldalról)
A ma déli budijaién lések
öerljn, november I A vé<ferőftÍpara]i(vinoks;íg közli, hogy tegnaphoz hasonlóan ma is csak felderítő tevékenység fotyt « nyugati harctereken.
Paris, november 1 A francia vezérkar hivatalos jelentése : Az nrcvun:*! különböző Donijain járőrtevékenység folyik.
Catchltt Parisban
London, november i (NST) Churchii angol tengerészeti miniszter Parisba utazott, ahol a francia tengerészeti Minisztérium-ban a tengeri haderő együlte.s működésének kérdését vitatta meg. Churchill hosszasan tanácskozott a francia flotta főparancsnokával, ugyancsak az angol ds a francia t\'ottu közös htidfter\\*lröt. i
Orosz tárgyalásokat
áliapilju, hogy a srovjclkornüíny azonos javaslattal állt elő a három balti áJCBni után I-\'iimorstiíggal szcml>eii is. A szovjeln*k kötetesson-1, hogy biztosítsa a szárazföldi \'és lengén utakat a finn óból foiöl s «z a kívánság Finnország érdekeinek is megfelel, a lap éles támadást intéz Erkö finn külügyminiszter ellen, ukí a Szovjet, uiúó javaslatát a finn állam íügget-\'.ir.r .•¦ ullcití támadásunk ininösiU\'tto. A szovjet lap megjegyzi, hony Erkó beszéde a Szovjetunió elleni hábonis (elhívásnak számit.
i
amerikai semlegességről viszonyról
terjedtek cl, hogy a török szovjet tárgyalásokat Románia bevonásával folytatják. Ezek a hírek, legalább ts i Románia bevonását illeti, nem fe\'dnek meg a valóságnak, bár Törökország, - mint Ankarából jelentik ~ mindenkor készen #1 a tárgyalások folytatására, a tengerszorosok és az őt érdeklő egyéb kérdések tárgyában. Török kötőben az a felfogás uralkodik, hogy ezek a kérdések nem keverhetők össze a besszwrábtai problémává!, mtután azok a Balkánon kívülállók, , j
Ujabb hajóelsütyesztés
BeriJn, november I A német tangeraiiitljárók na At-litnti óciánon e\'sülycsztették a
Bou\'e teherhajót. A hajó legénysége közű\' 2 einlcr műghalt, 11 eltűnt és 38-at pedig egy francit) hajó vett
fedélzetére. |

Cörhig wzértálxiruug)\' meg nem erősített romai hir srCrint a jövő hét elején Ilőmába utazik.
Kelet, délkeleti szél, ma még gyenge, holnap élénkebb. Északon is borultabb, hűvös idő, több helyen havaseső, a hegyekan havazás. A hőmérséklet az ország nyugati felébon emelkedik, északon éjjel gyenge fagy, A nappali hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet naaykaalumf (netnayelőállomáBA Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor; + 52. ma réssel+52. délben +7 0
OMoadak 07
APRÓHIRDETÉSEK
Ipióhlidelt. díj. wim.p Onn.pn.p 10 KÓbj O iMlír. mtnd.n további ni U lliUi. tiítkflin.p 0 udlg (0 ílliar. mlndtn tovtbbl uö 4 mii..
ÁLLÁS
AqiIIs, li mcL]c]enLsU utaknak és hölgyeknek komoly, állanttó ketuetl lehelö-Bégct adunk. Jelenlkez^B: vaaírnap 2—4-tg Paononlában. 2821
Üsyca ílu •«#tfotanononak vldékta [elvétetik. (Cin\': Fehtt Lajoi lüiieruilel, Citngety-ut fá) 2824
ADÁSVÉTEL
Jökatban Iev6 ebédlft-, konyha- és egyéb butotok eladúk. Cím a kiadóban.
AgytcKet, használtat Ib, állandóan vísaiolok. Rltscher M»ty4s, Kitély-nlca 35.
_ 6
Kk4MIB, csillárok, tádlí, él "egy angóra gyermekkocsltakató eladó Magyar-utca 19.
2823
Nép Hloxgéa
PénteklOl—vasárnapig
Egy film, ami mindig uj I Hunyadi Sándor világaikor! aratott színműve
Feketezáru cseresznye
Elfiad&sok kezdete kCznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Fényképezőgépekben
» nagy válawtték. — Filmek, tameieb, papírok eladása. — 8xak»xei-ö kídolgozcáe i
tttfM\'AtTM\'fSil "líM-maur méb«n VN9 I MUffl Cstngery-ut 1. sz., az udvarban.
BÚTOROZOTT SZOBA
El«gán««n bútorozott kalOnbejiratu szoba, közvetlen a fürdőszoba melleit, azonnal kiadó. Cslnyi L.-u. 8., emelet.
KUlönbejáralu szépen bútorozott szoba hiadd Línsébet-lét 11. 2828
LAK ÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kétszobás udvdd, kétszobás Összkomfortos ulcal, háromszobás thsskomfortos Dtcsl lakss, két kisebb üzlethelyiség k(. ¦•ló. Szegő Mér, Eöivös-tér 2. Éideklö dés Királyu. 2. 8
Sngir-ut 16/a. alaft két éi három szobái modern lakás azonnal klatté. Érdeklődni
a ház melleinél.
2826
Kiadó is aionntl elfoglalható Deáktár 6. szárú alatl 3 szobás, kti.onbcJáraui ulcaf lakás. — Bővebbet házmesternél, ugyanott. 2829
HÁ ;ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és béiházst, házhelyet, szó.őt 6s földeket há)m«aitll Papp, Teíekf-ut 8.
KÜLÖNFÉUi
Laaólbáipeaeí, régit ós ujat, napi postából Iliim mó td meg bélyeget fcóaui-pénxórl értekeiitcnl lehet minden héttőn delelőn a Zalai Közlöny szerkesztö-légébin.
autótaxi — Bérautó szolid árban kényelmes autök megrendelhetők. Kauf-iwn-n Manó. Telef ónállóm is 222. 295
Hölgyeimi Legújabb. legszebb kóal-munbu mintákat fillérekért előtajzol BÖhnmé, /árda-atca 8. 2b54
Igamalvóny fényképet Vastagh fokénál. *
OfcSVtfésjjOt
mfamozümn szémküzhatik
JiliÉM, ÍI8I
ILII KÖZLÖNY
harital
. ZALAI KÖZLÖNY
MnfeMíWÍ
1939. november 4,
bacai Kon.flim
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉG
kedvonc hotoljo az
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
Bad«pe»l, 111., Zsigmond-utca 38/40.
Telefonok: 151-733., 151-738., 157-299,
Szemben a .vilagliittl LukácslUrdövcl, a Rózsadomb alján.
Teljes komfort, folyó melegvíz, központi futes.
A Nyugati pályaudvartól 1 kisszakasz távolBágra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, ul vezetés alatt áll.
Elmu5r«Bga Cafe KeiUnrul,
polgári áruk.
Olcsó szobák pensióval, vagy anélkül.
Hosszabb tartózkodásnál
\',¦¦,-, kUIÖn i: n (i d i, i ii n y ti k.
nuitiglaiiltttl lutili! lilltlil
MENETRENDJE
érvényes 1939. október 8-tól.
Er»aeb«t-t4r—Vasatallamáa,
Vasútállomásra
.!¦.•.\'1
S\'2B
g-so
11-0»
13-as
16 26
18 00 20\'00
22\'M 2S*>
1 e
isi ID
¦? .8
L atenyel maneta-and
.1:., Villi. II\'Ili »,.„!..I.\'.,.!.!.\'/¦liti
1 lajtuUilról Ind. 14-10 I.i, .,¦:-. ¦\'¦¦.. 1S-3S
mm
leiPfiEi
BUTOR VEZET
Nagy választék! Olcsó árak 1
JÁTÉKOKBAN
óriási választék
Teutsch drogériában
a félemeletem.
A Zalai KöilSaj Bporl-üpjlerienje TIPP-SZELVÉNY


Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák :
ZMNTE—DPAC . . _ _. (...:...)
ZsSE-DVAC ....... ... (...!...)
SBTC-PEAC...... .~ (.,,:-.)\'
PBTC-KTSE . . . _ ... (.-:...)
KRAC—NTSE ... (...:...)
ZMNTE I1.-UVSE II. _. ... (...:_)
Fradi-Bocskai
Hungária-Haladás . ... ... (...:_)
r— wmm g—I
mindenki a helyi koreakedóknai I íj lii.uosnk.iál i»o»» lut 1
vásárot
Dukász Ferenc
|-.\'.tif!y]rc.i!(¦..»«, §UgJV\'U. 108.
Molnárok figfislinniÉiliK I
vagy
lámcserefcinp
újból beszerezhető
Zalai Közlány Zalai Kömmy Zalai KöJKöny Zalai KkIöm.v \\ tlozlpny i f^özlöny Zalai Közlöny Közlöny Zalai .Közlöny Zalai KözIöijÉ Zalai K/iülö«f Zalai. Zdtlai
\'öfiöny ÍJclöiiy
löny löny \'zíőny Közlöny "özlijny
lisizlf ív
jjny
Zalai Közlöny
H
aa^ipb^tMa
Csillárok-falikarok,
éjjgliszekreny-Iámpnk
egyszeri) és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLGYI-nél
Sugar-ut 2. "n
4766?4
bacai mzmm
1930. november 4.
Nagylcanízsa megyei város polgár mesl erétől.
25180/1939.
Tárgy: Árokpartok bérbeadása mezogazd, művelésre.
Hirdetmény
A víaártér és a Principális közti vízlevezető írkok partjait, összesen 11 dib, parcellát 3 évre bésbeadom. Az árverés november 6-án d. e. 11 órakor a helyszínen lesz. Találkozás a szeszgyár elöli.
Nagykanizsa, 1939. oklőber 27.
Polgármester.
24758/1939.
Tárgy: A háromíves kort betöltött lovak ás Öszvérek uj maihalevclc.
Hirdetmény.
Kivonatosan közlöm a F. M. 50.000/1939. sz. rendeletéi:
1. §. A hároméves kort betöltőit lovakat és Öszvéreket abban a hónapban, mikor ezen kort betöltik, tulajdonosuk külön marhalevéllel kötelet ellátni akkor li, ha nem óhajtja marhalevélköleles forgalomba hozni, azaz nem viszi vásárra, nem adja el, »hi.
2. §. A hároméves kort belöltött lovakra csak az e célra szolgáló, 1 pengós piros nyomású és az Öszvérekre 60 filléires zöld nyomású űrlapon kiállított marhalevelek érvényesek.
3. §. A marhalevél „Honvédelmi nyilvántartás" rovatába a iónyilván-lartó tiszt jegyez be adatokat.
7. §. A .Honvédelmi nyilvántartás" rovat tartalmát módosítani csak az illetékes lónyilvántarló tisztnek van joga.
8. §. Az ezen rendelet előtt a háromévá kort betiltott lovakra és öszvérekre kiadott marhalevelek helyett — a régi marhalevél és Lő-vjzsgálali Igazolvány beszolgáltatása mellett — az díta( tulajdonosa kö-telts 1939. évi december 1-lg uj marhalevelei váltani, ha pedig a ló (öszvér) még nem volt marhalevélül ellátva, J. évi december 1-lg kötetes arra marhalevelet vallani.
9. §. Kihágást kOvet el az, aki a hároméves kort elért lovát, Öszvérét a 2. §. szerinti marhalevéllel el nem látja.
10. §. Ezen rendelet 1939, évi november í-én lép életbe.
Nagykanizsa, 1939. okt. 15. ni Polgármester.
M. kir. minisztérium 990/1939. M. E. számú rendeletében előirt
kapható
limili, tíaliiíalalálíii.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyasainak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanloztky-iitoai 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konlortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala áliit ki a jelentkező olvasók részére.
A ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDIÉ
Érvényes i 1939. október, hó 8-tól.
Hagyaanloa illlo-másra érkeió él ai ouuaii Iwltiló voltatokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
Avoielt Kulni- Ktjithsl 1 »«11\' 1 BpMtr. Vun.I A vonat Bp.,trJI Bojli, KMztM, K^lul-
neme rdllod. r. tri. U*, | í\'kMlk »1». neme Ind.l J* r«l 1.4,1 ra tfk.
"si\'ríaúíó" "3.4*2 ~5 10" 5-37 — 1220 Szem. v 22-25 1M9 115 (FarT
Ojrv. 5-44 6-50 6-57 9 45 124« Motor v 510 5-50 7-24
Vem. v »43 11-01 11-36 15-45 1202 Orv. 7-55 1018 1020 11-25
Szcm.v. 14-15 15-40 1612 20-45 1212 Szem. v. 710 írio 11-40 13-03
Motor v. 1550 1717 — — 1244 Motor v. — 16-48 1804
Motor v. 17-45 19-53 1940 — 1214 Szem. v. 1410 18-25 1155 2012
Oyv. Szem. v. 1841 19.49 1953 22 40 1208 Oyv. 20-15 22-55 23-05 0-34
2345 115 1-38 6-15
Vonít
uim
1247" 1207 1213 1211 2241a! 12413 1301 1219 |
Jegyzet. I A 2241/a sz. vonat 1939. október hó 8-tól 1940. május hó 18-ig csak vasárnapokon közlekedik. (1939. december hó 24. helyett 26-án, JD40. március 24. helyett 25-én, 31. helyett április hó 1-én, május 12. helyeit 13-án közlekedik.
a Az 1241 sz. vonat Nagykanizsa—Bntatonboglarig naponta csak 1939. november hó 15-ig bezárólag és 1940. március hó 15-töl kezdve közlekedik. 1939. november 16-tól 1940. március hó 14 fg Balatonboglárlg csak kedden és csütörtökön közlekedik.
s Az 1240 sz. vonat Balatonszentgyörgy—Balatonboglár között 1939. november hó 16 tói 1940. március hó 14-ig csak szerdán és pénteken, Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa között naponta, a tübbí napokon, vagyis 1939. október hó h-tói november nó i S-ig és 1940. március hó 15-tól május hó 18-lg naponta Balatonszentgyörgytől közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
l rfttlfrd. Eg.fti. írk. SlMbtt-b.lyf.lrk Stpronbl Itt, Somból líd. Siaab,!- tfVm, M.I Kulní-,.»rk.
1412 Sz.v. 4 57 6 45 717 _ 14472 Motor _ _ 5-50 7-25
14021 Gj.nwt. 9-45 1054 11-25 12-32 1417 Sz.v. 5 30 7-25 8-15 9-37
1444: Motor 13-59 16-26 — — 1423 Sz.v. — 13-40 14-18 15-41
1416 Sz. v. 15-55 17-36 1810 20 04 14011 Uj.mat. 15-33 16-31 16-38 18 07
1428 Szv. 20-26 21-46 22-36 1411 Sz. v. 19-25 2107 2200 23 26
I Közvetlen lírát Pécs—Sopron között.
: Közvetlen járat Nagykanizsa-Zalaegerszeg 1-Jzött.
Nagykanizsa—Bare; —Pécs
2 !20 2414 2406-2418
2427ÍSzTvr 2407\'i G>. m\\. 2413 Sz. V. 2431 Vegjr.
\' Közvcllen járat Sopron-Péca közölt.
Nagykanizsa—Murakeresztur—Trieszt
H,„kW-
M l.íra t,k
— US\' ti."9
7-23 11 Ili 9-35
12 04 1342 15 47
1810 2004 22 35
ÍjiUiktl W. Hová? Honnan ? Lnlua, Irt-
120» 1292 1202 1200 Tíyora Vegyes Ovora Vegvea 024 6-40 11-33 1550 TrlesTe Remi a Trieste Roma M.-Kereaztur \'fíOT 1201 1295 Oyora Oyora Vegyes Trieste Roma Trieste Roma M -Keresztúr -8-30 1821 12-32
BOX
fényképező gépek
3 tekercs filmmel
10 pengő.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
Nagykanizsa, Fő-ut S.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 17708/1939.
Zalavámeoye központi válaaztnanya.
300/kpv. 1939.
Tárgy: A zsidók vátaaztő jogoiult-fágának IgazoUaa.
Hirdetmény.
Az 1940. évre aióló országgyűlési képviselőválasztó névjegyzékbe felvett és a T. értelmében zsidónak tekintendő személyek választó |ogo-sullaágához az 1939. évi IV. l.-c.
4. §¦ utrau megszabott kellék Igazolásai legkésőbb 1940. Január hó 31. napjáig lehet kérelmezni.
1. A 4800/1939 M. E. rendelet
5. §a alapján annak, akit a T. 4. §. értelmében zsidónak kell tekinteni csak akkor van választójoga, ha ő maga és szülői — amennyiben szülői 1867. dec, 31. elölt születtek, — ezekuek szülői is — Magyarországon uüleltek és hitelt érdemlően igazolja azt is, hogy szülői, vagy — amennyiben szülői az 1867. dec. 31. napla után születtek — ezek felmenői az 1867. évi december 31. napja óla" állandóan Magyarország területin laktak.
2. Választójogosultságában a vármegyei központi választmány határoz, a polgármester csak véleményt nyilvánít
3. Kérelmet Írásban, vagy szóval a polgármesternél kell előleijeszlenl. A szóval előterjesztelt kérelemről jegzzőkönyvet kell készíteni a kérelemhez mellékelni kell a fent hivatkozott rendelet 7. §*ában felsorolt bizonyítékokat eredetben és egyszerű másolati példányban, melyekről ¦ polgármester tájékoztatást adni kOtelea.
Zalaegerszeg, 1939. július 11.
Dr. Brand s. k., alispán, aifs a közp. valaaztmany elnöke.
24 941/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészei.
Hirdetmény.
A helyőrsig csapatai folyó évi október hó 30-án, november hó 6, 7, 9, 11 és 14-én naponta reggel 7 órától d. u. 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alalt ott larlózkodnl tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. október 16. sm Polgármester.
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
. Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
ZALAI KÖZLÖNY
. POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KIZflaidaaÉoi tt. T. Nagykanizsa". Felütöa kiadó : Zalai Karoly. Nyomatott: ¦ „KBzaazdaaáol R. T. Naoykanlzaa"
ny-uda]aban Nagykanlz.afl. (Nyoaida6rt toWi Zalai Király.)
06?8
?89377
79a Évfolyam 262. uAm.
Nagykanizsa, 1989. november 6. hétfő
Ars 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
áft ftfadóMraWt Nta öl i
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkeszti}: Barbarita Lajos
Battutisi in : cgr bór. I paio 4a titu Si,.tt-.il6iíst í» kUdol.lvaUti tjkoni » a
agykanizsa város polgársága nagy szeretettel fogadta és ünnepelte uj főpásztorát
A polgármester a város határában köszöntötte az u] egyházfőt — Ünnepélyes bevonulás a zászló- és virágdíszbe öltözött városba - A megyéspüspök első szózata a templomban híveihez — Hivatalos tisztelgések a plébánián — A Szociális Missziótársulat díszközgyűlése a városházán — Vitéz gróf Teleki Béla főispán, dr. Krátky István polgármester, dr. Czapik Gyula megyéspüspök és dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnök beszédei
Nagykanizsa katollknssjgiinak nyilt bltiallása is hódolata Krisztus-király mellett
Zrínyi Miklós városa Ismét püspököt Jutott vendéül. Ez a vcndcg-látás méJtó volt az ősi Veszprém uj püspökéhez, Czapik Gyula dr.-hoz és a délvidéki KuHurvágvár Nagykanizsához. Mé\'tó, mert külsőségeibén\' Is szép volt, de még szebb, tartalmasabb volt lelkiekben. És ez a beisu, idki tartalom kapcsolt" egybe Nagykanizsát püspökével, aki e\'jötl egyházmegyéje legtávolabb lévő városába hitel tenni, hogy e vj-rosának is jó Pásztora kivan lenni,
Fogadtatás a város végén
Borús, esö\'ehajtó időben indult szombaton délután 8 kocsisor a város végén felállított diadalkapuhoz. Csak a/, e"g volt boruU, a város fin. nopl zásziódiszbií öltözött és a lel-kékben örömünnep volt.
PAr perced négy óa után érkezeit meg Czapik Gyula dr. megyéspüspök autón Langmár Lipóót dr. ol-dalkanonok kíséretében. Az autóból kiszálló megyéspüspököt a fogadóbizottság élén dr. Krátky István kor-mány fű tanácsos, polgármester üdvözölte a varos nevében. Közvetlen, kedves üdvözlőszavaiban kirejczésto juttatta a polgármester e kcicsz-lény magyar város öröméi, ameKet a krisztusi szeretetet é» evangéliumi lelkülete\' hozó püspökének fogadtatásakor érez.
Czapik Gyula püspök válaszában hangsúlyozta, hogy igaz szeretettet és nagy örömmé jött egyházmegyéjének legtávolabbi és legnagyobb városába, mely éppen azért, mert legtávolabb fekszik, legközelebb esik szivéiiez. Szereti egyházmegyéje minden részét, mint ahogy az atya szereti gyermekeit, de kétszerien szereti azokéi, akik nem lehetnek meltcíle. De örömmel jött azért is Nagykanizsára, mert c várost és annak lakóit régebbről is minden te-kin tel beit magyarnak ismerte meg éi Örül, hogy e külsőségeiben és lel-kL*égéiben is egyformán magyar föld az c egyházmegyéjéhez tartozik.
Az üdvöz\'éiek után a polgármcs. ter bemutatta a fogadóbizottság tag. jalt a megyéspüspöknek, majd a fogatokba szállva, a kocsisor a diákság fis a közönség sorfala közt megindult a váras fleíf.
A\' rendőrség utáni clsÖ kocsiban t\'Üt Czapik püspök a polgármester jobbján, majd P. Víukovlcs Vilfíor
ferences tartományfőnök, dr. Láng. már kanonokkal és így tovább sorban az egyházi és polgári előkelőségek. !
Bevonulás a templomba
A n jegy és főpásztort mindenütt mc\'eg, szeretet teljes tekintetek fo-gadták végig a városon, egész a Horthy Mlk\'ós irt és Szent Imre hcr. oeg ut sarkáig, ahol a dlad>lkapu aiatt Lontay Babi nyújtotta ál a virágcsokrot a püspöknek. Innét a klscferléészek sarftűfl között gyalog vonult be Czapik püspök és kísérete
j a templomba. A plébániatemplom bejáratánál P. Gulyás Gellért fogadta a főpásztort ,majd az egyházi énekkar pompás előadásában, Gazdag István kántor vezényletével fel. hangzott az Ecce SacCrdos felemelő dallama .melynek akkordja] mellet! Czapik Gyula püspök ünnepélyesen bevonult a templomba.
A Szokásos szertartás és ima után Czapik püspök rövid szózatot inté-zett a hívekhez a hit a szeretet cie. jét és szükségességét példázva, majd megkezdődtek a tisztelgések.
Tisztelgések az uj megyéspüspök előtt
, Afjatatt a püspök kíséretével bevo-
null a ferenciek icndházába, majd (VJ* ment a provinciálisok réstéte rcmitai--
tóti lakosztályba, melyet szállásául berendellek,
a.kerületi papság
Krontjcr Dezső kerületi esperes, kanonok veielcsévei gyülekezett az emelőién, liogy tisztelegjen és hódolatát mulassa be B föpásztornak. Kreulzer kanonok-plébános a kerületi papság munka készségéi ajánlotta fel a püspíítc-neK, akit örömmel köszöntött papsága és kivánto, hogy sok* öröme legyen egyházmegyéje kormányzásában- Í)H Czapik püspök megköszönte 0. ( uiMtág hódolatát és hangsúlyozta, hogy
Nagykanizsa papságának mindenkor speolalltása volt a fő-pásztorhoz való hűsége.
Akaratában erős, szilárd és ktlartó le. jgyen a papság; amely nem riad vissza semmiféle nehézségektől a — győzelemig. Legyenek a magyar hazának oiriudtflos, erds lelkit papjai.
A megjo:cn1ek ezután egyenként a töpászlorhoz járultak, akinek engedelmességük és hódolatnk jeleni megcsókollak a tópásztori gyürül és térdet
hajtottak ciötto, a püspök mindegyik, hes szeretettel szólott. Mikor Rozs piarista tanárra kerúlt sor, a püspök örömmel felkiáltott:
— Rozs tanár ur! Az első profesz-szórom a gimnáziumban, ő t«nitoll engem malemalíkábtól... No, de aztfrl ne gondolják, hogy öreg... — mondta mosolyogva, ami kedves dcrüllségio hango\'ta a megjelenteket és lelkesen megéljenerték a püspököt ós Hozs ta-nárt.
Mikor dr. Czapik püspök a /.il.ü Közlöny\' munkatársához éri, odaszólt a papságnak: *IU volt az én hűséges munkatársam a .Temesvári Újságnál, a háboni alati éjszakáit n teJe.\'on inéUcll töltötte a szerkeszt(»égbVu év
I várta » jelentéseket és híreket.,, bc. i csölette] dolgozóit...>
A püspöknek mindegyikhez vo\'t egy meleg szava.
A papság meggyőződhetett róla, hogy nemcsak főbb partot, nemcsak püspököt, hanem igazi édesatyái nyeri benne.
A főpásztor .kíséretével lement o plébániára, ahol
a honvédtisztikar
gyűli egybe vitéz Székely János tábornok élén, aki tömör szavakkal tolmácsolta a nagykanizsai honvédség tiszteletét az uj főpásztor iránt. Dr. (>apik lagyogó szavukban emlékezett meg \'a magyar katonaságról, a világ legvitézebb katonájáról, a hős ma. gyar honvédről és meleg szay.ibban köszönte meg az üdvözlést.
A rendház folyosója tömve volt a különböző testületek és egyesülnek tagjaival, akik mind tisztelegni jöttek és arra várlak, liogy a fehérteremben sor kerüljön teájuk, ahol a többi tisztelgések lefolytak.
A róm. kat. egyházközség
Nagykanizsa, Kiskauizsa és Palin nevében dr. HCgyi Lajos világi elnök üdvözölte a püspököt és hódolatát fejezte ki az egyházfő iránt a délnyugati végeken, egyházmegyéje icgnépe-sebb és legtöbb katolikus hívőt számláló városából és azt kívánta, hogy maradéktalanul tudja teljesiteni fel. adatát, P mit a Gondviselés ro.ibizott. A iiüspök őrömének adott kífojc/ést ennyi k ato\'ikus vezető-férfin lattan, akik mindenkor kiállanak Krisztusért és Isten áldását kívánta rájuk és családjukra és boldogságukért. j)r. KnUky polgármester és p. {.eltórl plébános ezután bemutatták " magjelenteket, a kik a püspök elé járultak.
A kir. törvényszék
a kir. ügyészség, Ü kir. járásbíróság
nevében dr.: iicimig Alfréd törvény*
széki elnök köszöntölte n püspököt és rámutatott az igazságszolgátatás mai nfltry feladatain, nehéz problémaira, azonban munkáikban mindenkor az is-lenség gondoláin volt a vezérfonala. Válaszúban a püspök kifejtette, liogy mi, Krisztus hívei, gyűlöljük az igazság pHátusl elgondolását: «hti az. igazság?.... Mi azt mondjuk: Az igazság mindenek felett| Az igazság ural-kodjék a földön. Eet valljuk.
A rendőrkapitányáén.
egész, személyzete nővén*-.! a tisztikar küldöttsége Kovács Nagy Pál roudör-fötftnácsos, « kapitányság vetetöjének vczelésévei tisztelgett, akinek löinör lieszéxlére a püspök rámutatott Urrfl, hogy ai érkötési Orö mellett rendkívül fontos a rendőrség. A világi erő jobb-kcíC: a braehium. A magyar icndörség a iMicsületesség és kötclességUljesités mintaképe.
A Batthyány-Strattmann haroegség
nevében llarthos ílyula henegi erdő-tanácsos köszöntötte meteg tónusban a főpásztort.
A tanár- és tanítótestületek
Ölén Harta István piarista gimnáziumi igazgutó keresetlen szavakká* köszön-tottr u püspököt, aki kijelentette, liogy a tanárok, a tanítók az ö kod\\es mun-kalársiii, akiket mint uk Ő exponenseit becsül, akik Isten dicsőségéért együtt-inulioiiiifk. isten áldását kívánta munkáikra, hogy az. álíaíuk iieiélt gyérniei-kek igazi magyar hazafiak legyenek.
Az iakolngondupksáu
stb. nevében dr. Hajdu Gyula kir. kormány főtanácsos tiszlclgott a püspök előtt, akit a töie megszokott nagyvo-nalusággaj köszöntött. i)r. CzQptk válaszában ¦ hangsulyozta, hogy Őrizzük meg a magyar címerben a Krisztus keresztjét.
A GŰO lagot stumliíió
Zalavármegyel Tanítótestület nevében Zsigmond JóiscT igazgató, iskola fel ügyelő köszöntötte a rőpász-lort, aki szívélyesen falassolt,
A nagykanizsai katolikus szervezetek
tisztelgése következett. Így a Credo, a Legényegylet, a i"emie Ili, K\'nd, a Szoe. Misszió szervezel, lA^uiyklub, Dolgozó ilcányok, Ol\'úrcgyesűlct. Ur-leányok Koagregáeiója, L\'rasszonyok Kong\'rcgáeió, Szent Vince szeretet^nü, Keicsztíny Jótékony Nőegylet, Szociális M^ss\'ió-sicnczcle, Szcjjt Ilona beáuyklub, Mária leányok. Keresztény Tisztviselőnők, Kucharjsztikus íjyer-inektizóyotség, Szent Vinio leányai, a Szoc. Misszió nővérei, stb. Mindezek-nek nevíben dr. Wéher tlek kir. já-rásbiró köszöntötte a főpásztort, a harcos katolikusság képviacíetóbeu, ulaiván az. együttes működésre. KiiBStus királysága órtickében. A püspök hosz-szabban vátaszoH a szeretet sz.ivai,v«I és Isten áldását kérte munkájukra, majd főpásztor! áldását adta reájuk;és családjukra\'.
I-éi 7 óra veti, amikor a \\jgifg$í sek véget ártek és a. püspök, oldíska. nonokjával, dr. bangniár LipótUfl. visz. Szavonuii lakosztályába.
A, zavartalan n-ndczésért és zökkenő uéikiui,1 lapinlatos tncgsiertézöséft
i
1Ö39. november fj
Gordáfl Kmö egyházi üodattsztot illeti teljes elismerés.
Főpapi mise és prédikáció a plébánia-templomban
Vasárnap délelőtt 10 órakor a plébánia templomban ünnepi nagymise volt, iimit fényes és nagyszámú papi asszisztenciával dr. Czapik Gyu\'a püspök pontifikált. Dacára a kedvezőtlen időjárásnak, a templom zsúfolásig megteli. A^zentéfyben az élenjárók reprezentánsai foglaltak helyet. A honvédtisztikar vitéz Szé ke\'y János tábornokkal az élén jc. lent meg, a hivatalos várost dr. Krátky István polgármester képviselte, olt volt az rk. egyházközség elnöksége, a főszolgnbiróság, a törvényszék, ügyészség, járásbíróság, a rendőrkapitányság, P- Vinkovics Vik tor ferences turiományfönök, P. Btndcs Valérián szombathelyi házfőnök, a testületek, közhivatalok, egyesületek. Az egyház ragyogó pompáját fejtette ki az egyházfő. A kóruson Gazdag István kántor ve» zetésévei szép énekeket és botéleket adott elö a vegyeskar. Evangélium után a püspök első pedikációját tartotta a\' főoltár e\'ölt. Ismeri ékesszól-tásávai a világ múlandóságáról,
az elmúlásról beszélt, amely a novemberi hónapban oly pregnánsan jut kifejezésre. Az el-
múlást is Krisztus szemszögéből kell nézni. Gárdonyi oly szépe" in egyik müvében a halálról; !
tlüzárédlk egy ajtó Idelent, felnyílik egy ajtó odafont...
Csup" erő minden szava. Lé\'ekbe markoió. Szívből jön és szívnek szól. Megkap. Ugy bcszéiheteit egykoron Pái apostol, ezzel á meggyőző erővel. |
Ks.nkik ott voltak és vegighaM. gat[ák a ragyogóan szép és fenségesen lélekemelő istentiszteletei, a prédikációt: a- pünkösd tüzes nyel. veivei telittettek.
Főpásztori á\'dásosziással ért végit az hitentisztelet. I
A megyéspüspök látogatásai
Istenlisztelet után a megyéspüspök hivatalos látogatásokat tett a város, ban oldal kanonokja kiiéretébeii. így viléz Székely János tábornokot, dr. Krátky ls[ván polgármestert, dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnököt, Barthos Gyula hercegi erdöianá-csost, dr. Hennig Afíaéd törvényszéki emököt, dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnököt, dr. Lontay Alán főszolgabíró, dr. Bent/ik Ferenc kir. jáiásbirósági elnököt, Kovács Nagy Pd\' rendőrfötanácsosi, n piarista rendházat, a Nolre Dame Intézetei látogatta meg. •
Délben ebéd volt a plébánián a püspök tiszteletére.
Hódolat Krisztus-király előtt
Délután csak ugy zuhogott az eső. És dacára a zord időjárásnak, való. ságos búcsújárás volt a városházára, melynek közgyülésj termében diszakadémia voit Krisztus-király tiszteletére, amit a Szociális Misz-sziótársuiat rendezett közgyűlése keretében. Régen nem volt oly díszes, és előkelő közönség együtl, mint most, amikor nyill hitvadást kellett tenni, hódolni Kriszlus-kiráiy ,«16» Az elnöki emelvény mellett Mun, Kácsy : Krisztus Pilátus előtt képének reprodukciója, hatalmas virág-oltáron, előtte honvéd diszörség ái-loit. A széksorokban előkelő dámák, ragyogó egyenruhás tisztek, környékbeli iöjd birtokosok, néhány ismert mágnás, papság, éVenjárók. A trtrsadaiom elitje. A, bejárainál a Leányklub fehérblúzos kedves tagjai ásottak sorfalat. A1 folyosón, a teremben mindenütt rendezők. Hatalmas eMjénzés tör fel a terembon, amikor egyházfői teljes diszében megjelenik dr. Czapik Gyula, a nagy
ujságiró-püspök, majd utána viléz-gróf Teleki Béla főispán és neje, Inkey Páhié bárónő, Székely János-né táboruokné, dr. Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos, dr. Berlin Agostonné, dr. Hegyi Lajos-né, stb.. majd a -kisérő papság.
A díszközgyűlés a Himnusz akkordjaival vetlc kezdetét, amit a Leányklub énekkara teljes fel készült seggel adott elő.
P. Gulyás lkaiért plébános u tlsz-telet és hódolat szavaival köszöntötte a püspököt Nagykanizsa \'zg.000 katolikusa nevében. A hivő számára nincs nagyobb kincs, — mondta — injtnt a hit ós a hivatott vezető. Szükség van egy olyan kapocsra, amely a társadalmai és osztályait üsszcíorusz-sza, eggyékapcso\'ja. A hitben vadó crö adja ái Krisztus örökségét. línnck a hilnek őrzője Nagymél lóságod. Az Ur kü\'dötte, hogy összeforrasszon bennünket egy egységgé. Imáinkat, szolgálatainkat aj áldjuk fel. Szózalát, íel alvását követni fogjuk, mögötte mindenkor haladni fogunk.
Vitéz gróf Teleki Béla főispán beszéde
Vllél grór Teleki líóla főispán moii-dolUt el ezután nagy hutása beszédéi. Örömmel és szeretettel üdvözli az uj íöpásztort, -- mondolta — amikor elsöizben jön meglátogatni Zala megyéi és Nagykanizsát. Üdvözli /.a la megye és a maga nevében, mely ősi vármegye arró\' a várrów nyerte el nevét, aiiot oiyun apostoli munkát végeziekía bencések. Szent István király felismerte, hogy maradandó al-koimáuyl csak ugy adhat, lia országát felajánlja Krisztusnak és népét felvértezi a hit erejével. A nép érezze meg uzl az ígazságol, hogy
az agyén ás a osalád élstó-bsn hit és Isten nélkül nlnos áldás.
Csak Istenbe vetett hittel tudjuk « magyar JÖVÖt biztosítani és csak Istennel tudjuk azokat a népies szociális ulkolásokal, melyek a magyar fuj érdekében mcgmtellek, maradandóvá tenni. Közös célunk tegyen, ezt az országot lejlődésképesnek és hütudó-u*»k ii«eglujtani fis itt nfira eltfg f törvény; lx-Wánek betartása, ennek a végliezvil»iélwz az is ken, hogy, a
vezetőkben sziv és Istenbe velclt ke-reszlény hü és szCrelel legyen, hogy valóban Krisztus szellemében vezessék a népei. Ilyen íöpásztort köszöntünk
ma, akit i
Igaz magyarnak és a sziv emberének Ismertem meg.
és nkjt módomban VOn itl a szociális munkaszen«zethcu üdvözölni, kérem! fogadja be szivébe zata derék magyar
Városi Mozgó.
népét, legyen támogatója a . hatóságoknak minden igaz törekv,\'.seJJ>cii és munkájában nagy súlyt helyezek Orra, hogy világi és egyházi vczelösé« között a legtolje;*:bb harmónia uralkod-
jék. LegyN-Oz a vármegyv a béke & harmónia vármegyéje és Isten áklásn legyen a főpásztor működésén.
Nagy éljenzés és lelkesedés fogadia a főispán nagyvonalú beszédéi.
Dr. Krátky István polgármester beszéde
kövelkezclt ezután.
— Az isteni tioiidvisclés utmnlalá-sának kell larlamink, kezdeítJ beszédét, hogy a főpásztor első látogatása Nagykanizsán összeesik Krisztus-kírály ünnepeiét. Amikor Nagykanizsa kalo-Ukusságu kiáll, hogy hílel legyen Krisz Uts-király uieliell, akkor a főpásztor nemcsak lelkileg, hanem személyesen is eljött, hogy irányítsa, hogy \\o,tesse híveit, hogy a nemzet még tovább haladjon a 2000 éves nyomdokokon. A iiagy-kaiUzsiiiiak örömmel ragadják meg ejt az alkalmat, hogy N\'agyméltó-ságod jelenlétében hódoljunk Krisztuskirály előtt.; Híddogok azok az álla. mok, amelyek az evangélium: által hangozUiloit törvényeket alkotnak, — niondotUi a Szentatya, ezekben az or-
szágokban nagy alkotások vannak. Ali cz a mi kis országimkra is. fis hogy ez liekövelkczzók, a mi lelkünk telje* meg Kriszti is-király szeretetével. FAsö-sorion nekünk, élenjáróknuk kell meg. ismerni a kötelességeket, hogy a tet. lekben megnyilvánuló erős katolicizmussal, erős Jelekkel vezessük a népet. KbiKii a munkában imgy szerepe van «z egyháznak. A püspök szózalábói kiéreztük az erős, kemény egyéniséget, melynek szavait leitcrös cselekedetek fognak kővebii. Ml Krlszlus-kuly utján követni fogjuk. Isten áldását kívánjuk fŐ|)ásztori munkájára.
A nagy tetszéssel fogadott i>eszéd után u megycspüsj>ök emelkciletl szó-lásra, hogy válaszoljon Bz elhangzottakra.
Dr. Czapik Gyula megyéspüspök beszéde
— Egy kolostorban egy képet látott — kczdie meg beszédet a püiw pök - melyen az a felirás volt: Nem magának gyüjl, de az Urának. Így van o is. Nagyon köszöni a vármegye, Nagykanizsa város m^g szeretetét, üdvözletét. De nem magúnak gyűjt hanem kezébe veszi és átadja vissza Krisztusnak, az ő Urának, mert Öt illeti a dicséret, a hódolat. Mikor ezt megteszi, mint Krisztus szolgája leszi ezt. Nincs hiba abban, íoiytattá, hogy Krisztust ami országúnkjbaii ne tailanák n-\'gy-nak. És mégis miért van az, \'hogy ma Krisztus királyságáról keh beszélni ? Azért, meri az éleiben nem Játjuk Kriszius királyságát megvalósítani. Idézi Bensonl: >hogyau hódoltak a megszüleiett Jézus gyermeknek a jászolban, de amikor a kereszten függőit, akkor hűtlenek letlek hozzá az emberek...* Krisztust imadandónak tartják ,mint gyermeket, de mikor a kereszUárói s/ó\' hozzánk, akkor Krisztus királyságát e* nem fogadják. Miért vállalja oly nehezen a világ Krisztus királyságát ? Mert tiszta szivet, tiszta kezet c\\» egész embert kivan. Szivet, mely a fó\'dön él, de nem a fó\'dnek él. Szivet, meiy u mocskol kerüli- Vonz a bün, a test. Ez nem könnyű dolog. Eröszakot kell kilejieni. Ez nem nündciinapi cselekedet. Innét van az, hogy Krisztus törvényét megalkotják, de oly kevesen tartják be.*.
Tisztességes munkát, becsületes kötelessegteljesltest az egész vonalon 1
Krisztus királyságának ilyennek kell hogy Jegyen a lelkünkben. Legyen vége a nemcselekvö Krisztus királyságnak. Teljes erővel szeressük az Isteni, ne legyen egy pillanat, hogy életünkből kikapcsoljuk Istent Ha Krisztussal a kapcsolatot széttépjük összeomiuiik. ( „ ,, j
Percekig tartott az éljenzés a fő-pásztori szózat után. , |
Kedden—szerdán
Világattrakció 1
A szerelem tolvaia
(A kétlelkű asszony) s\\ filmet aktuális hangos vllághiradó alözf meg
Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor.
Majd az énekkar a Krisztus-király himnuszt;;\'^ickelte ünnepi hangol tságban. | . i : I .
Inkey Pátné báróné
a Szociá\'ii Missziótársulat nevében egy ícnköit usszonyl lélek napsuga-r.is magasságokban szárnyaló gon-doiatahiak kifejező erejével üuvö, ző\'te ezután a mígyéspüspököt^ajdi BitLuer Gizella tanárnő a szervezet egy évi munkásságát terjesztette elő.
A Kék-kereszt egy évi mérlege
A szépen összeállított jaentésböl igazi képét kapjuk annak az áldásos munkának, a\'mii a Kék-kereszt kók-íátyoios hölgygárdája ép lelkes iá-bora NagykanizSiiu oly nöi finomsággal és haikszavu melegséggel kifeji, szenvedő cm ber társaink élei könnyítésére. Csak néhány számoL í-agadunk ki a számoszjopbó\' : 10625 ügydarab egy évben. Házassógren-• dezés. Szegénygondozás, Betegápolás. Fogbúzpatronázs. Nóvéde-Cm. A1-li\'isszerzés. Napközi otthon. Gycr. meknyaraltatás. 3600 ebédet a szegényeknek, 3911 adag ebéd a saját szegényeiknek, kenyér, éVeem, ruha-osziás, száz és szá-í -szeretet-csomag a fogházba, a totoncházba, uapkö. zistáimak stb. Pénzbeli segély- Évi forgalma megközijietl a 2tjOOÜ ptn-gőt. Ls ezt dó kell teremteni. At szegényekről, a riincsteie*iOkröl gondoskodni. Majd a Szent Ilona leány. k*ub munkássága következik, amely, nem marad alui az anyaszerveaetnekj munkifeagán. j ¦ | .
Valóban igaza van a j^Igjájrtnes. temek, amikor kijelentette, hogy\' « Szociális Misszió nagy munkásságot fejt ki a katolikus Caritas terén K* nizsáji, csak szenvedő embert látva maga előtt, i., , )
Inkey báróné ezután előterjesztette a jeiölóbizottsjíg lUtat összcáüitott nj tisztikar névsorát, melyet a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel szavazott ineg. A liszUkar leljes névsorát liohaapi számunkban közöljük.
Inkey báróné meleg köszönetet mondott dr. Szigethy Károlynó lemondott emöknönek eddigi fáraahutnUaílui lelkes tevékenységéért é> lnditványárJi örökös társelnökké választják.
Vitéz Székely Jánosnó tábonioknc, az uj elnökasszony lelkes éljenzés közben foglalj;! cl uz elnöki széket és megköszönvén a belője vetett bizalmai, programját ismertette, amely a katolikus magyaj asszony és éde-sanya gj\'őnyöni Krisztus hitvallása voli, «z egész város hölgyközönségének példát adván. .Majd elismerő szavakkal adózott a Kék Kereszt munkásságának. A Szociális MissziótársulAUjan ne csak a katolikus cgyesületict, banein; annalc
1*39. november 6
nem
Megélénkült a tüzérségi tflz és felderíts tevékenység a nyugati fronton
magyar Ős nemzeti uüsszióját lássuk, amit kifejt — mosdotta.
Roér Judit missziós nővér a központ képviseletében beszélt, fejtegetvén, mit köszönhet n ziöl társ.i-daiom Krisztus-királynak, ki a nőt a m«I piedesztálra emelte, Ismertette a katolikus nők munkáját.
Vitéz Székely Janosné einöknö in-ditvájiyára a djszgyüléa
üdvözlő sürgönyt
líilidött Farkas Edit on^ágo* fönök-
követ kezelt ezután. A| Krisztus-him-nusz valóban felhangolja azokat az érzéseket, amelyek bennünket urainak, mondotta. Krisztus király m;i tökéielcsen meghódított* a nagykanizsaiak szívéi, kiket s Őr szí vaívai a főpásztor az evangélium örök Igazságába vezetett be. Krisz tus királyságának hódolt ma minden nagykanizsai hivő és Krisztus -király ma szelíden tekinthet le a hódoló nagykanizsai seregre. De csc\'ekcde-tekben nyilvánuló hódolatot vár tőlünk Krisztus-kiníly, amelynek forrása az evangélium és a hit ereje, ígérjük meg, hogy mindazt, amit tőlünk Krisztus-király -kíván, mára-déktaiítnu\' teljesíteni fogjuk. A* hála szavaival köszöni meg a püspöknek Jejövete\'él és a főispánnak közreműködését és a díszközgyűlést be-zárja. |
Székeiyné c-iiökasszony a Szoc. Misszió nevében mondott köszönetet a püspöknek, főispánnak, polgármesternek éf minden köztemii kö-dőnek. i
A papai Ufmhusz eléneklése után még kedves meglepetés érte a fíípász-tort. A nagykanizsai magyar diákság és ifjúság hódolatát fejezte ki főpásztor* előtt. Az egyes intézetekből nlfu ku\'t énekkar Ketting Ferenc tanár vezényletével alkalmi ünnepi énekeket adott elő, majd Krátky Tibor gimn. VIII- o. t. szépen felénitcit beszédben köszöntötte a püspököt, akit orm \'kért, hogy socrOssc az ifjúságot, amely hü akar maradni Istenhat és a magyar hazához. Dr. Czapik püspök kedve* mosöWyal válaszolt és rámutatott arra,
nőnek.
A szavaiókórus ezután sikerüH müvet adott c\'Ö: Krisztus Pilátus etött, a passió után kidolgozva, moly a szívek húrjain játszott. Nagy si kerc volt. Úgyszintén a másik műnek : Christus vlhctt... előadásának Is. Gazdag István kántor volt a betanító és dirigens. Megérdemelte a sok tapsol kórusával együtt.
amikor S*eul Tinio herceg egy alkalommal Pannonhalmán járt, megcsókolta az egyik szerzetest. A jövőt csókolom meg — mondotta. Szűrélnék benneteket is így megcsókolni te bennetek a— magyar Jövőt. Tartson meg Isten benneteket, ón mindig mc\'-Ictletck leszek, imádkozva, buzdítva, támogatva, segilvo. A magyar ifjúság jó, matériája kitűnő, ebből a márványból a jövő Igaz magyarjait kell kivésnünk.
Szeretettel intett még a főpásztor a kanizsai ifjúságnak, amely hü akar maradni mindig Krisztushoz, majd lassan felemelkedeti a díszakidémla ünnep\'ő közönsége, amely lassan, fegyelmezetlen távozott egy felcjthetet len szép és lélekemelő ünnepélyről.
Még sokáig ott fognak a lelkekben rezonálni u nagykanizsai püspök, napok. I ; , I
A nagy újságíró-püspök valóban meghóditolta Zrínyi Miklós ősi vámsának minden üikójáf, minden pol, gárát, felekezoll és osztály különbség nélkül. ;
Nagykanizsa szivébe zárta dr. Czapik Gyula megyéipüspököt.
BENEDEK REZSŐ
Kaprtlri November 8. hétfő. Rom. kai Lénárd hv. Protestáns Lénárd. Izr. Murkh. 24.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eatt 8 óráig mm, szerda, péntek délután kedden egéa* nap nőknek).
A vasárnap este beérkezett jeXen-tések szeriui n német tüzérség meg. kezdte a nyugati fronton a nagyobb tevékenységet. A, ma kiadott hadljc-lentésekbői azonban megállapítható hogy nincs szó nagyobb akció megindításáról. Bár kétségtelen, hogy az eimut n"p erősebb tüzérségi és légi felderítő tevékenység folyt a szokottnál.
A ma kiadott német hadijelcntés
Helsinki, november 6 A finn—orosz tárgyulajkról nem adtak ki eddig semmiféle hivatalos jelentést. Erko finn külügyminiszter vá\'aszoH a Pravdn orosz lap vezércikkére ós kljCcntctte, hogy szavait kiforgatták é-s rosszul értei mezték. * (
A finn kü\'dötlség tegnap a moszkvai svéd, dán és norvég követelő ke" tárgyalt. Valószínűnek tartják\', hogy u] szovjet ef\'enjavaslatot nyújtottak át és míg arra a finn kor-mány vá\'asza nem érkezik meg, a tárgyalásokat nem folytathatják.
Egy Zűriében át érkező jelentés heerint a finn kormány összeült, hogy az orosz Jegyzék folett határozzon és Válaszát az uj Javaslatokra még ma átnyujtliassa Moszkvának. Valószínűnek tartják, liogy « moszkvai—finn tárgyalásokat még tvfi folytatják. Általában azonban azt válik, hogy a finn— szovjet viszony kedden vagy szerdán
HORTHY MIKLÓS kormányzó a kassal- Repülőakadémia "vasárnapi felavatásán mondott beszédében kijelentette, hogy hazánk létei boldogság, elsősorban a hadsereg belső ér-(lékétől, szellemi és lelki egységétöt függ. Kérte, hogy n hadsereg tagjai tartsák távoJ maguktól a névtelen méregkeverőket. Ájz ünnepség után légi diszmenetben 119 repülőgép szállt el a város felett, majd ejtőernyős ugrásokat mulattak be. •
MUSSOLINI GrnzianI vezértábornaggyal, az olasz hadsereg uj vezérkari főnökével és az olasz trón-örökössel, valamint a hadügyminisztérium több magasrangü tisztviselőjével többórás megbeszélést tartott. ; ! ! ¦ [\' I. i •
A JUGOSZLÁVIAI NÉMETEKET, mint belgrádi hivatalos helyről nyert értesülés mondja, egyelőre nem tele-pitik haza a birodalomba.
OROSZORSZÁGBÓL 115000 uéme tet lelcpilcnek vissza Németországba, főként Kcíelgaliciából és Volhinlá-bóL
e
GORING veziértábornagy római utazásának hirét berlini körökben cáfolják. (

Al SZOVJET-UNIÓ fennánásának 22-ik évfordulója alkalmából a mosz kvni rádióban elhangzott beszédek-
a következőket mondja i
Aj nyugati arcvonalon egyes he. lyeken élénk felderítő tevékenység, egyébként csak gyenge tüzérségi tüz; volt. Siiarburg felett egy francia rc-püiőgé|>eí lelőttünk.
A francia vezérkar mai hadijelen, tése igy hangzik : A harctér egyelj pontjain helyi jellegű tüzérségi tüz folyt. | | J ! (MTI)
dől ol véglegesen.
Ugyancsak zürichi" értesülés közli, hogy Oroszország végsőkig feszíti a húrt és nem mórul lo a Hangó síige-len lélosilomlö flotta támaszpontról.
Bár n heIy>.ot lényegesen enyhöSt, Stockholmion megteltek minden -ntéx-kedést Or. Oscllcges kiürítésre. M\'igáHa-phották, hogy a város 00 százaléka saját közlekedési eszközén hagyhatja tál a várost.
A finn—szovjet yiszonyról írva a francia sajló is kedvezőbben itéü míg a helyzetet, uiint tegnap.
Helsinki, november 6t
A legújabb jelentések szerint a finn sajtó ugy tudja, hogy a szovjet jegyzék az oroszok mérsékelt követeléseit tartalmazza. E szerint Moszkva már nem követeli HangŐ szigetet támaszpontul, hanem meg-elégszik a Hangőtől 15 kilométernyi^ re levő Lcplik szigettel. (MTI)
ben hangsúlyozták, hogy a szovjet" nem akar háborút, s nincsenek fcgy, veres szándékai egyik szomszédjával sem, de jaj annak, aki Szovjetorosz-, országot megtámadja. ¦ ; I
VA.N ZEELAND volt belga minisz^ tere\'nök az oslói államcsoport megbízásából utazott Amerikába. *
AMERIKA, mint tokiói amerikai körökben kijelentették, kénytelen szembehelyezkedni Japán kínai politikájával ,mert az amerikai érdekeket sért. [ ;

ANGLIA 9 uj hajót bocsátott viz--re 45000 tonna tartalommal.

CHURCHILL nyi\'atkozata szerint Amerikában jelenleg 1180 repülő* \'gép vár számításra és az araerikai gyárak havonta 600 uj repüiőgöi>et tudnak száUjtöni Angliának és Franciaországnak. : i | •
INDIABA1N egyre erősödik az aj*, goiellenes mozgalom. Gh\'audi Bs az indiai mohamedánok elnöke azonnali alkotmányt követelnek Indiánafc , •
AMERIKA az uf lioltaterjeszliésí program tervel szerint 95 hadilúv jót és 2100 repülőgépet őplt másfóU milliárd dollár költséggel.
Dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnök záróbeszédé
Keddre vagy skerdára várják a finn szovjet ügyben a döntést
A helyzet enyhülését jelentik: az uj orosz javaslat Hangó* szigetet nem követeli
HW>. novefflbef I
feítíKldlc, íólik.bátok
nagy válaszlókban
szomolányinál
A november 18-) -Mécs-est
iránt rendkivul nagy érdeklődés nyilvánult meg nemcsak Nagykanizsa, hanem a környék közönsége részéről is, ugy, hogy feltétlenül zsúfolt házra lehet számítani. A 1(1-védnök! és védnöki gárda élén országos és vármegyei előkelőségek állanak. A rendezés nagy lendülettel folyik. A Mécs-est az ó-zi idény egyik kimagasló eseménye lesz Nagykanizsának, azért-mindenki jól teszi, ha Jegyét előre biztosítja.
JL-JUlkwnapokou . líud«pe»t I. alNfil
\'6.45 Torna ihnsk. - Kóiiemé-ny»k. — H«ngiefn«zek — 10 Hhek,
— 11.10 Nen.u*tkózi vizjelzoszo igája t.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — idő-4áT*sj»leirtés. S. 1240 Hirek. — 13.20 időjelzés, időjárásjeleiités. — 14.30 Hírek. -\' 14.15 Műsorismertetés. — 15 Axfolyamlurek, piaci árak, élelmis«er-irak. - 10.45 Időjeiíé-s, időjárásje-Jentés, hírek. _ 17 Hlrck szlovák és magy«r-oTtm nyelvem. — 19,15\'Hirek. ¦— 21.40 Hirek, időjárás jelentés, hirek s*lovak és magyar-orosz nyelven. — 22.40 Hírek német, ola«, aogoi és francia nyelven, — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
10.20 Perlaki Lajos ftló«dá&*V -
10.15 Felolvasás, — 12.10 A 2. honvéd gyalogezred mwkartt. — 13JM) Sárul Kk\'inér cigányzenekara, i- 16.15 Dr. liardeván Károly előadása. « \'17.15 Dr. Kótay Pál elöndáfW. — 17.15 A rádió sra Ion zenekara, — 18.55 A lolyaj. Oetave .Mlrbeau huinoicszkje. — ín.30 A* Operaház előadása. \'!><>» tarlós.- A MagyarOr^rabarálok\'KgyO-xíUeldn&k estic. Opera három felvonás.
nyolc képben. — 23.110 Csorba (iyula cigányzenekara.
BUDAPEST II,
18 Felolvasás. — Í&25 Mezőgazda, sági foUini. •-- 18,55 l-\'ilmdalok & tánosziimok. — 10.30 Francia nyclv-oWfttás. 20 Hirek. — 20.20 Gergely Pál dr. előadása. — 20.50 Rendőri rcnekar. - 22 Időjárás jelentós.
v.TftklatM w«f s Köpetein Bútoráruház állandó butorklálUt&sái Izléeea 6e oloső bútorokat kedvező fizetési tel-Utolekfcel váaárolh*t.
Az Idegrendszer megbetegedéseinek kezelésében a bélmöko-djselrendezéee a tisztán természetes .Ferenc József keserűvíz használata áltat - - reggelenként éhgyomorra egy kis pohárral betéve :. sok esetben elenged hetetlenül szükséges. Kérdezze meg orvosát I
llwr-Iiiiillüli
vtikereiksrtsB ~ N>eykaBlm:
BATIC
L.ERAKATA
ROOSEVELT a fegvwerklvitell ||. Iáimat felfüggesztő uf semleges-végi törvény aláírása után aláirta ¦¦/. íme rikal flotta száméra MJeWI tiltott zónákat tartalmazó rendeletet is.
ELS0LYBOT aknarobbanás következtében Dánia legnagyobb tcherha-jója, a 11000 tonnás Kanada és a 6000 tonnás Nlöo\'cos görög hajó.
ÖSSZEÜTKÖZÖTT a stuttgarti pályaudvaron\' a \'Zurích-berlijii gyorsvonat egy mozdonnyal. 1 halolt, 10 sebesült.
«
BUKARESTBEN az ország legnagyobb texll\'gyára,\' a Sebasll gyár | teljesen lengett A kár 36 millió lei-
Mindinkább felismerik nálunk is, hogy az életbiztosítás utjáni tőkegyűjtés a legkedvezőbb
örvende\'esen lehet \'megállapítani, hogy az életbiztosítás formájában! tőkegyűjtés mind nagyobb tért hódit. A tisztviselők, a srabadpályán működök, iparosok, kereskedők, a gazdák és kisemberek mindinkább vesiik igénybe az életbiztosítás intézményét, felismervén azt az életbiztosításban rejlő óriási előnyt, feogyha pl. valaki 20 évre köt egy biztosítást oly célból, hoay 5000 pengőt meg takarítson, akkor egy bekövetkező halál esetén a megta-karl\'ani szándékolt töke a család részére már a biztosítás utáni napon rendelkezésre áll.
Külföldi országokban az életbiztosítás tonnájában! tőkegyűjtés már annyira elterjedt, hogy úgyszólván az esküvő napján -kötik az életbiztosítást és nincsen gyermekszületés, "melynél a szülői gondosság, akár kiházasitás, akár katonai szolgálat eselére ne érvényesülne egy-egy biztosítás kölesében.
Nemzetgazdasági szempontból is óriási Jelen tősége van ennek, mert sz életbiztosifás formájában való gondoskodás egyrészt a takarékosság gondolafát fejleszti, Így óriási töke-képzö erővel bir, másrészről pedig a családról, a gyermekekről való
ilyen formában! gondolkodás sok esetben, ha idő előtti elhalálozás formájában bekövetkezik a szerencsétlenség, a kifizetett életbiztosítási töke a hátramaradottaknak a szociális helyzetét javítja és úgyszólván a kifizetésre kerülő életbiztosítási töke gyakran srra képesíti a családot, hogy a kenyérkereső kiesése után uj jövedelmi forrásokat nyissanak meg abból a tökéből, amely a családfő után életbiztosítás formájában kifizettetett és nem egyszer ez a töke képezi alapját a család további boldogulásának és képesiti az Özvegyet arra, hogy a gyermekeket megfelelően nevelje és ne szoruljon kőz-segitésre.
Nagyon fontos az életbiztosításnál az, hogy háború esetén is bizonyos idő múlva érvényessé válik, sői folyamatban vannak olyan intézkedések, amelyek még az idehaza levőkre Is kiterjesztik a háborús veszély kockázatát.
Hogy az egyes foglalkozás! ágakban miért nélkülözhetetlen az életbiztosítás, sorozatos kis cikkekben fogunk rámutatni, amely lapunkban minden következő vasárnap jelenik meg, erre mái most felhívjuk olvasóink figyelmét. (:)
A New Orleans, a City of Flint és az amerikai sajtó
Berlin, no\\embcr fi A S\'ew Orleans nevű amerikai ha-jőt, amely Spanyolországba szállítóit hajót, még október 28-áu elfogták a franciák. A német sajtó ezzel kápcse> tatbun óiescn támadja az amerikai sUjtiVt, amely ezt a?, ügyiét MjeWtt elhnrtgallR, ugyanakkor, amikor a né-ntelck álla) elfogott City of Flint ügyét sEcuzaciokéni tálalta ícL
A török sajtó is hangoztatja, hogy Amerika a semlegességi törvény megváltoztatásával is valójában a demokrata hatalmak mellé állt.
Tübbmllllárd font amerikai fegyverekre
1 London, november 6 Rövidesen angol kormánybizottság utazik Amerikába a hadianyag szállítások ügyéten folytatandó tárgyalásokra. Az uj amerikai sem\'c. gésségl törvény érteimében Afacrlka csak készpénz fizetés ellenében szállíthat fegyvert. Nagybrit aulának egy milliárd 260 millió f>mtsíerHng aranykészlete van AVncrikában az 500 milliónyi taríalékíüapon kívül. Franciaország meg enné* js nagyobb aranykészlettel rendelkezik Amerikában, t ,
Cáfolják Görlng és Rlbbcn-trop utazásainak hírét
Paris, november G A Havas iroda Rinbentrop uémet külügyminiszter moszkvai utazásáról elterelt híreket éppen ugy vajóUm-tfOk mondja, mint (lóriiig római útjával kapcsolatos lúrraztelcvekct.
Japán-orosz gazdasági egyezmény készül?
Tokko, november fi A lokioi orosz nagykövet a külügyi hivatalban hossiabb megbeszélést folytatóit, f.aidasági tárgyalások megranu tásárói volt sió, ami valószínűleg "Mo-lolov ama kijelentésével kapcsolatos, amely szerint » szovjet kereskedelmi és gazdasági \'egyezményt kíván kötni Japánnal. .
150 milliós háborús belső-köicsön Angliában
vPdris, noveiiihor 0 A Daily Mail párisi híradása azt irjíi, hogy Londonban az élelmiszer adagolásra, valamint a belső hadügyekre vonatkozóan folynak az előkészületek. Jelelt szerinl/áz\\nngol kormány 150 millió font Uadikojeson kerejot áúlt fel. \\ i \\
Fényképezőgépekben
nagy wélaarték
VASTAGH
Filmek, lamazak, papl-Szakazar0 kidolgozás ¦
l.li-mUt.rat...
Csengery-ut 1. az., az udvarban.
Kimaradt a ZMNTE mérkőzése .
Az egésznapi zuhogó cső miatt felázott pályán a játék életveszélyes lelt volna. A mérkőzés időpontjáról még nem határozlak. .
Kikapott a Vasutas IfJ. Celldömölkön
A vasutas II]. csapat celldömölki mérkőzése nem sikerült vasárnap. Igaz, hogy az ellenfél nem lfj. játékosokkal játszolt, de mégis meglepetés a vereség. Az 5:1 arányú vereséget a vas-tasbajnokságban ve-szilették, de természetesen a szabálytalan mérkőzési a Vasul javára könyveli a szövetség.
Eredmények:
Bocskai—Ferencváros 4:3 (2:1)
Meglepetés. Újpest-Taxisok 6 ! 1 (3:1) Hungária-Haladás (7:2 (4 : 1) Kispest-Szeged 5:1 (2:0) Elektromos—Nemzeti 3:1 (1:1) Qamma-.Szolnok 4:1 (2:0) Törekvés—Kassa 2:2 (2:1) Tokod—PVSK 2:0 (1:0) DVAC—ZsSE3:l (2:1) RBTC-KTSE 4:1 (2:1) SBTC—PEAC 7:1 (3:0) KRAC-NTSE 3:0 (3:0)
Méreékell lénáramlas, a hegyek-bon délnyugati, nyugati uel, köd, kisebb eső lehetséges. A hőmérséklet alig változik.
A UateorolOftal Intézet üiirtulial
laegtlgyelőallouiása ielöHÜJ
Héroéraekle-t tagnap .sta 9 órakor: + o 8. du nmei +8-2, délben +14. Ckamdék 30 2%..
síDtiiiiiiiiifti umili riiiiii
MENETRENDJE
érvényes 1839. okiéber 8-161. Em4feat-Wp-VaurUIUaiáa
Vasulállomáaia
4«>
5-2» 820 II*
13«
M-m
IBM II00
2000 22211
2320
Erzlébel-lérrt
I C
o
11
>
Latanyai menatrand
:l.l«,MIU. US ImWrinlarH luoÚsMI U. 14-10 ui.íjli. di. 11-91
1&S9. november é
össze/ a fasorban
Beszórta a szél a fasori lombbal... $ ki alatta fúrok fáradt gonddal; Elnézem a levelek pergését... S hallgatom búsult szivem Fáradt vergődését...
A fasorban csak egyedül járok, IJIuni szegik bús tavaszi álmok... Ókörnyáton holt levél hintázik, S a láthatár ködtavatn az Ösz csónakázik...
A fák között a sok üres /Hídon, S a ráhullott sárga levél-halmon Meg-megcslllan az őszi est könnye... S nem tudom mért, de énnekem , Fáj a szivem tőle...
Tán a röpke nyárért Jáj a lelkem... Vagy a tavasz viráslt kesergem?... Nem tudom... Csak azl érzi a szivem, Hogy koldussá tettem én Is Sok tönkrement kincsen...
S most a szépség sivár temetésén, Aranyruhás holt levél pergésén Megfájdul a szivem titkos mélye S könnyem hull a sok lepergő Haldokló levélre...
Tán nz is fáj, hogy az évek szállnak. S Őröm mellett meg sohase állnak... S mig deret szór az IdÖ fejemre, Meghagy minden vágyat a szivembe--
Beszórta a szél a fasort lombbal. Tollászkodó varlak: hulló tollal... Hús Őszt est: permeiező köddel... Búsult ember; lassan hulló könnyet...
Brasiányi <3yula
2ALAI KöZLöNYi
— (A péca! ítélőtábla uj elnöke)
A Kormányzó az igazságügy miniszter elü(erjesztéseié nicsziényi tir. Simon Jliirtoíf pécsi ítélőtáblai tanácselnököt, a pécsi tái>in helyettes ebiökét a7 ítélőtábla ehiökévé nevezte Jd.
— Kinevezés)
A Kormányzó dr. Aratő Antal nagykanizsai törvényszéki jegyzőt az igati kir. járásbírósághoz binóvá, dr. Szent-(iály Faúr Aurél keszthelyi ügyvédet a huszti járásbírósághoz elnökké ne. vezle ki.
— (Hugzovszky Lajos — kormányfőtanácsos)
A miniszterelnök előterjesztésére a Kormányzó dr. Huszovszky Lajost, a ZalaszentgróE—pacsai kerület országgyűlési képviselőjét közhasznú tevékenysége cljsmeréeéül m. kir. konnány-föUiuácsossá nevezte ki.. Huszovszky lAjos magas kitüntetése egész zaia vármegyében nagy örömet kelteit
— (Halálozás)
Nagy gyásza van a nagykanizsai iparostársadíUoninak. Bród Ignác nagy. kanizsai borbétyuicsler, a szakosztály volt elnöke, oki Os ipari:mozgalmakban tevékeny részt veit és vez«tö szerepel töltött be, öleiének Ü2- óvóién Huda. peslen elhimyt. A nagykaiuzsai iparos, ság egy értékes tagját veszített* et az elhunytban.
— (Szobortucntelés Kfskitnizsan)
Vasárnap délután kcetves és meg--liitt ünnepségnek voHunk lanui Kiska-nizsán. A Kath* Ifjúsági. Egyesület neír régóta gyűjtőit egy Szent Imié szoborra, amf a tegnapi nappal nyert elhelyezést nz Olvasókör első helyig segéljen lévő Ifjúsági. Kgyesületbcn. Teniieszctes ftz egyesület — mint P. Bánás helyi Jelkész is mondotta szép beszédében ¦— a. szentet vődszentjéü1 válassza és az ifjúság « jövőben Szent Imre széliemében nevelkedik Kiska. imsán. A világi elnök. Náday Józser mondott még szép és buzdító iK\'szédet ai ifjúsághoz, midőn a templomban felszentelt szobrot elhelyezték a ven-dégegyesökatek (kakmösen a missziósok) részvételével. Este hangulatos táncmulatság volt Foszákék jó zenéje uieUett.
I . I ,
síi mm.
vmmn
Bl)IORv„„
Nagy választék! Olcsó árak!
JÁTÉKOKBAN
Teutsch drogériában
a félemeleten.
111 Zl ffl ^3 SS
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti
st iiii i , mi 1 \' ni imtiNijiüil! n>,
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRAVAVDLGYI.net
Sugár-ut 2.
— (Regény folytatásunk)
a mai nagy anyagtori ód ás miatt kimaradt. .Fedor, a rettenetes • cimü rÍ|K>rtregényünket liohiSp folytatjuk.
— (Részleges népszámlálás lesz az egész országban)
A belügyminiszter elrendelte öz egész ország terüteére a részlegCN népszámlálást. November 19—25, közötti időt rendelte <1 a miniszter uz orré vonatkozó munkálatok elvégzésére. Az előmunkálatokat a népszámlálás lebonyo-Utasára már a nügyJuumsai városhazán is megkezdték.
— (Az Oltáregylet teája)
A nagykanizsai 0!tájegyesület jól sikerütt zártkörű leaestéjyt rendezett csupán csak tagjai és azok családja részére a plébánia fehértermében. A közönség nagyon jól érezte mugáffi s fi családias jellegű teaest a legjobb hangulatban lóit cl Az összegyűlt közönség teljesen megtöltötte u fehértermet és ott a késő esti órákig A legjobb hangulatban szórakozott.
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai tüdőbeteggondozó intézete október hónapban 90 lieteget kezelt a 13 rendelési napon. A goodo. zónö K-i beteglátogatást tett. Ezévbcn Összesen 944 beteg állott eddig az Intézet kezelése alatt, október hónapban 25 beleg részesült segélyben, akik között 775 liter tejot osztottak kii
— (A Baross Szövetség estélye)
A Baross Szövetség nemcsak érdek-képviselet, nemcsak egy világnézet szol gájatábap áli, nemcsak a keresztény és magyar nemzeti esznre uttörö harcosa, hanem kulturális téren ós u lelkek egyesítésén Ja rámdozüí. Az egye. sülcti élet intenzivebbé téteJet szolgálta a szombati estély, amikor azok jöttek össze, akik egy nagy gondolat élharrosui, hogy a fehérasztalnál egy ked\\es estét töltsenek és jól érezzék magukat. A vigalmi bizottság ólén Horváth (iéza elnök jeleskedett. Az estélv-én megjelent dr. Krátky István polgármester is, aki néhány b&iigutS-tos, meghitt órát töltölt a Baross. csalá<lbun. A fiatat párok táncra per. dűllek és záróráig kedves, családias szórakozásban pompásan éreztők magukat. Vitéz Tóth Béla Baross-elnök fogadta a vendégeket ismert előzékenységével és szolgálatkészségével és gondoskodott arról, hogy mindenki jól erezz* magát.
— (Leesett az almafáról — meghalt)
A somogymegyei Hdde községben Wogroutcs Fereacnö almaszedés közben leesett az almafáról és olyan súlyos sérülésekel szenvedett, hogy a kórházba szállítás után rövidesen meg. halt. Az ügyészség megadta a tornetéftl engedélyt. \' i l J
— (Halál tiltott műtét miatt)
A Zala megyei Hegy magas községben néhány nappal \'Jelőtt titokzatos körülmények közölt meghajt " falu egyilí jómódú gazdájának a m éves leánya. Miután a haláleset kóriűniényeit nem tudták tisztázni, a zalacger&eegi kf ügyészség elrendelte, a liolttest tolbon-colását. Boncolás után megállapítottak, hogy a fiatal leány tiltott mütöt következtében holt meg Az Ügyészség a jelentés után elrendelte a mütót végrehajtójának a kjnyomozását.
— BatMküUli Uhukat teklntfeö meg minden vételkényuzer aélk8L Eopstels bntor&mháa.
Aki egész nap ott görnyed ms. íróasztal mellett, Igyék reggelenként felkeléskor egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserű-vizet, mett az a bél működési szabályozza, a gyomoremésztési előmozdítja, a vérkeringést élénkíti ea a munkaképességet fokozza. Kérdene meg orvoslll
mets/a mm&m
i november 6
- Elfogott és Internált tolvajok)
A Y aWí^raiflgi raidör8dg<\'u Janka. ItegY nitu: tőbb iibeii teltek
fol(jroleutiÍ5t isiix-rtejoji tettesek ellen, Okik .¦-..!«.. .!1,.-. loptWt ós betörést kö-vettek e\'. A nyotiKwis során sikerűit inegitUauítBiU a te|tes<\'k«t Lftol István és Lacii Jiínos személyeben. Vallatásnál nnnükettoii elismerték, hogy Ők voltak a besurranó és üakás feltörő tolvajok, kUicriul az is, "hogy &z erdő fájt is ők irtották rendszeresen. A rendőrség ft két rovottmidtu tettest két érre kitiltotta Zalaegerszeg írnUe-léröi és egyben elrendelte n* internálásukat is. Ugyancsak internálták Löwy, László többszörőM.n büntetett ialttegerszegi kereske<lÖsogé<tet és 3 évre kitiltották Őt is a város tcrüIctíA.!. Mindhármukat rendőri kísérettel a kis-taresai lnterná\'ótáborba szAUitotiak.
Off&vndsjjof
szcxaküzfialik
Munkaidőrend
! az Iparügyi Miniszter Ur • rendelete értelmében, al-,\'Mlmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
. Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
M. kir. minisztérium 990/1939. M. E. számú rendeletében előirt
(i kapható
inuk IíéMé
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(Hl., Padmanloakf-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedveimennyei kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi füles, telefon, lifl stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai KOzlőny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érsréayeei »39. október hó 8-tól. Hagykmtlzsa álloBáira érkesö ál ai ouu laduló mutobóL
Nagykanizsa—Budapest déli p. u.
F247 1307 1313 1211
ma i
12411 121)1 1219
A voiut agna Sinauió\' Gyv. Szem. v. Szem. v. Motor v. Motor y. Oyv. Szem. v.
iSU
"SE" ii\'.ií
9-48 1415 15-50 17*5 18-41 23-45
510 6-50 1104 15-40 17-17 1953 19.49 115
5-37
6-57 9 45 11-36 115-45 1612 120-45
19 40 19 53 1 22 1-38 6-15
i ,1220 "M240S 1202 1212 1244 1214 1208
A VOn«tUBpMlr4l|
neme - W«i
Motor v — Oyv. 755 Szem. v. 7-10 Motor v. — Szem. v. 1410 Oyv. 2015
Bojlir KMith«Jy KmIzU-
W. rll W, n M.
2-iS "115" t-3?
510 5-50 7-24
1018 1020 11-25
1110 11-40 13«
_ 16-48 1804
18-25 1155 20-12
22-55 23-05 004
Jegyzet ¦ A 2241/* sz. vonít 1939. október hó a-tői 1940. mijus hó 18-1 * csak vasárnapokon közlekedik. (1939. december hó 24. helyett 26-an, 1940. március 24. helyett 25-én, 31. helyett április hó 1-én, május 12. helyeit 13-án közlekedik.
a Az 1241 sz. vonat Nagykanizsa—Balatonbogiaris; naponta csak 1939. november hó 15-ig bezárólag és 1940. március hó 15-től kezdve közlekedik. 1939. november 15-tól 1940. március hó 11 lg Balatonboglarig csak kedden és csütörtökön közlekedik.
s Az 1240 sz. vonat Balatonszentgyörgy-Batafonboglár között 1939. november hó IÖ tói 1940. március hó Míg csak szerdán és pénteken, Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa közöd naponta, a többi napokon, vagyis 1939. október hó Mól november lió 15-ig és 1940. március hó 1 \'¦>¦ 16\\ május hó 18-fg naponta Balaton8zenlgyörgytö! közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
Kinll.í-rílW. Zidíirl- |l8«i>ronb. ScpiOfi-Ul w. wrfíiinj. !«•»¦• InJ.t Kutaá-n M.
1412 Sz.v. 4 57 6-45 7-17 1447! Motoi* ¦ _ • 5-50 TTi
14021 fij. owl. 945 10 54 11-25 12-32 W Sz.v. 530 7-2S 8-15 9 37
1444! Motor 13:59 1526 — !423 Sz. v. — 13-40- 14-18 15-41
1416 S*. v. 15-55 17-36 1810 20 04 14011 ŰY.MOl. 15 33 1631 16-38 1807
1428 Szv. 20-26 21-46 22-36 1411 Sz.v. 19-25 2107 2200 232«
1 Közvetlen Urat Pécs—Sopron között,
2 Közvetlen járat Nagykanizsa—Zalaegerszeg között.
Nagykanizsa-—Barcs—Pécs
i.árSl Inrful áffc. *ri<. 1 II Plítril Bifciríl II H.gjk.nl-1.4. || tar. Srfc
2420 Sz.v. —?$r ?52 ~wr— 2427 I Sz. v. iiS! JU!
2414 Sz.v. 1354 1611 1748 240TJ 6,. ni. 7-23 > 16 I 9-35
2406* Qy. nwl. 1815 1942 2053| 2413 Sz. v. 1204 1342 | 1547
¦2418 Sz.v. 20-18 2216 006 j 2431 Végy. 1816 20 04 1 22 35
* Közvetlen járat Sopron-Pées között.
Nagykanizsa—Murakereszlur— Tt leszi
i4o» bttnM hi. Hová?
TTyora r Ö2l TrI este Roma
1292 Vegyes 640 M.-Keresztúr
1202 Oyora 11-33 Trieste Roma
1296 VegveB 1550 M.-Kereaztar
uyort
Oyorn !1 Trloste Rom Vegyes || M-Keresztúr
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Ruditl készülék
Csere Részletfizetési .kedvezmény
A „Heprádió" eladási helye
SZNbÓ AntOl, HiMn,
FO-ut 5. iiám.
APRÓHIRDETÉSEK
.lólfl «1 nil.r. miní.n loy.bbl ,.6 <
ÁLLÁS
Takai-ltaYakaa llststabb leányi vagy sssionyt azonnal felveszek. Petófi-ut 9. *
Urlartakesáakem |d kézimunkáit felveszek. Megles, Horthy Miklósul 5. -Ugyanott szép lekete nőt télikabát eladd 2830
Szorgalmsa ásorf-MfikSkat kereitlnk. Jelentkezni lehet Nagy Gábor fodrásznál, Erzsébet-tér 15. 2831
G,op«- és gaplraaban Jártas gya. korlotl Irodfstenö azonnali belépésre ke-reitetlk. A|<nl»lok vsllia menleloiííível „Siofgalmaí" JeHgére a kiadóhivatalba kéretnek. 2132
Egy ügyes gummljswlad-ianernoat
tlzetétael felveszek. Czvetkó, Fo-ut.
ADÁS-VÉTEL
Nagykanizsa Viroi MonoarafleJAt
megvételre keresek. Schkss, Horthy Mlk-lós-ul 8. •
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kétiiobss. udvari, kétszobás összkomfortos ulesl,. hiromszobás Siozkomforlos ntcal lakás, két kisebb aztelhelylrég k|. •etá. Szegi Mér, E61vöi-I6r 2. íuleUo-dés Klrály-a. :>. S
Kol«a««oM« utcai lakás ltomul kl-adó. Cs«zigery-iit 70. azim. -*.
KÜLÖNFÉLB
L»«*l»ílíeg.t, régit ét ujat, napi postából származó lomegbélyeget k«»-»éMaiái-8 ártékealtenl íehst zalnden hét-tüu délelőtt a Zolsl Közlöny szerkesztő-Segébsu.
Igaarolvéar f«r»ké»ét Vaalaah fatéaél.
lattMIIUsHBi, géphtmzést, rolnlzíit villád Hiszllné, í(lnl/,|..,. 70. *
Lengyel ksiosatisztek részére|rrancta- éa németnyelvű aJaustustsVa-rakal gytljiok. Akiknek módjukban von Ilyen könyveket, folyóiratokat stb. ajándékozni, szíveskedjenek azokat « Nsgyksnlzsa! Takarékpénztárban Kelemen Ferenc Igazgatónál áladul.0
Budapesti Oroz. - in. kit. Zaaasnü.e-ss.li rilskaUI véglelt l.«J.e Ist-•áttná zongora tanítványokat váilil. Csín-gtry-ul 18/0.
8« fáin árak figyelmébe!
Vámfeliegyzési Vámcserdkonyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdáidban.
ZALAI iKdZLÖNY
rOktTIKKI NAHLKI*.
Klsdja: „Kízgiidaíáijlft T. Nafjyknnlzi***. Felelóa kiadó: Zalai Káre^y. Nyomatott i a „X«xgailtaaá|l H, T. Hagykanlíaa"
m NtttrykaaliMa. (Nyomdáért leleti Zalai Király.)\'
7Sa ÉrMjmm 253. ntffl.
Nagy lumia», 18SB. november 7. kedd
ara 12 H".
ZALAI KÖZLÖNY
MllllllJJ m
Felelős szerkesztő: Barbarita tajo*
ElőUictód aia: «gir noia a peojS 40 W!tr.
SmkmlSrf si él kiadóhivatal! telefoni 78. U.
Répsflészségíiir és han?étlblem
Az egészség az embernek mindcn-líor igen nagy kincse volt. Az egész-ségügy azonban a XIX. századig ép]>en ugy magánügye volt az egyénnek, mint más egyéb tulajdona A közösség szempontjából csak annyiban értékelték ki az egyén egészségét, amennyire szükség v-iit a munkaképességére, azaz mennyiben volt alka\'mas vagy alkalmaién a munkára, vagy zsoldos katona] szolgálatra. Oak később, mikor Ifit. ták a kormányzalok, hogy a nagyfokú iparosodás és városiasodás fnly. tán olyan ijesztő mértékben romlott az alsóbb néposztályok, különösen a városi Ipari munkások egészségügyi és szociális helyzete, hogv az állam katonapolitikai helyzetét is veszélyezte! le, akkor határozták cl magukat arra, hogy a közegészségüggyel, a nép egészségével többet törődjenek. Bár napjainkig óriási szervezetei épüllek ki a kollektív betegség és baleseti bizt >sltásl rendszereknek, czldeig még sem érezte\'-ték jótékony hatásukat egyetcni\'c. gesen és olyan mértékben, mint azt várhattuk volna. Ennek nyilván az az oka egyrészt, hogy továbbra is első sorban az egyénre s legfeljebb kisebb társadalmi csoporíokra terjesztették csak ki a szociális egészséggondozási, másrészl pedig ,az, hogy a betegségek elleni biztosításban főként a gyógyító tevékenységre, tehát n megromlott cgé.zség helyréé"ítására helyezik a sUlyt és nem a betegségmegelőző egészségvédelemre.
Atz Őröklésileg egészséges, tcsll. leg, szellemileg és erkölcsileg teljes értékű népesség érdekében, annak további egészséges fejlődésének oz etőniozditására és bizíositására még ma sem törlémiek kielégítő fokú intézményes rendelkezés.
A népegészségügy ápolásának abból u megismerésből kell kiindulnia, hogy az egyes enibcr csak egy tagol jelent a\' nemzedékek láncolatában. Az egyén testi és szellemi egészsége vagy gyengesége erősítheti ts, meg gyöngítheti is ugy « je. \'enben, mint a jövőben a nemzedékek láncoJatát, illetve a láncszemek közötti Összefüggésnek fönntarthatóságát. Ezért az egyén egészségének a megóvása é-s előmozdítása szent kötelessége ugy az é\'ő. mint az eljövendő nemzedéknek. A? emberi életünknek az a íutájd mképeni cé.ja a földön, hogy az öröklött egészséget megőrizzük és azi maradéktalanul átadjuk az utódoknak. I\'yen szempontból tekintve a kérdést, az egyén egészség? az a\'apja az ö családjának, valamint a népe teljesítőképességének és életrevalóságának. Az államnak az alapja pedig a polgárainak egészsége. Ezért a történelmi felelősségtudattal biró állam vezetésnek az egészséges , magyar ¦családoknak a felépítéséi és megerősítését kell s/orgaimáznia, mert csak igy építhetjük fel az örök és erős magyar birodalmat. Ennek\' a
német francia onsol lííicifi nyugaton
Ma szövegezik meg a finn válaszjegyzéket — A nyugati hadszíntéren csak a tavaszra várják a szárazföldi tevékenység megkezdését — Jelentés a keres-|kedelmi háború frontjáról
A finn- orosz viszony ügyében az elmúlt huszonnégy ór-i nem hozott változási.
Mint Helsinkiből, jelenlik, u finn kormány tartott ugyan minisztertanácsot, de azon nem foglalkozói t a szovjet \'kormány jegyzékével. Aj Jetentős szerint ma ismét fcsz minisztertanács és ezen fogadják el a Moszkvába küldendő válasz, szövegét. A moszkvai jegyzék tartalmáról egyébként továbbra is c^ak találgatások láttak napvilágot.
A finn nemzetvédelmi miniszter különböző rendeleteket adott ki, a mely a jelenlegi helyzetiéi áll ösz-szefüggésben, Felhívja Finnország lakóíi az egyik rendé\'et arra [s, hogy éjszaka tartózkodjanak oda-haza. (MTI)
Az elaS noi/y német-francia légicaafa
A nyugati hadsziuLéren valamivel élénkebb harci tevékenység folyt, de mos tmár Anglia is a tavaszra várja a szárazföldi hadmüveletek megindulását. A jó idő lehelövé tette a légi tevékenység megélénkülését Is.
A\' Hav* iroda közleménye szerint angol ós francia repü\'őgéi>ek felderítő repüléseket végeztek német terület felett, ugyanakkor, amikor német gépek jártak Franciaország felett- Franciaország több váro>áhair" ennek megpe\'e\'őon több helyen volt légi riadó. A.,légelhár|tó tüzérség js
mindenütt ózonnal munkához látott.
A Havas Iroda jelentése szerint három német felderítő gépet lőttek le. a franciák, mlg az angol gépek közű1 egy sem téri vissza német "fszági felderítő útjáról.
Egy másik hivatalos párisi Hava* jelentés szerint tegnap megtörtént
kenységen és kölcsönös tüzérségi tűzőn kivüt jelentősebb esemény nem történt. A,léfrf harcok sörén Malnz felett egy britt, Saarbrau felett egy francia gépet \'Őttünk \'e.
(NTI) \' I : f i \'
PárJS, mvember 7
A francia vezérkar mai jelentése igy hangzik: Az éjjel nyugalom volt. (Havas) ..
az első német-francia légicsata is, omeiynek Borán 9 francia vadászgép megtámadott egy 27 vadászgépből áHó német csoportot. E jelentés szerint a franciák 9 gépet lőttek űj. A franciáknak veszteségük nem volt.
A mai hadijelentéseit
Berlin, november 7 A véderő főparancsnokság közli : Nyugaton csekély felderítő tevé-
A tengeri kereskedelmi háború mérlege
A tengeri kereskedelmi háború eredményeiről Londonban összefog-taló jelentést adtak ki. Ezek szerint nz angolok szeptemberben 37 hajót vesztettek Cl I550t>0 tonna ártartalommal, októberben pedig 19 hajót 83000 tonna űrtartalommal. Novemberben nem volt még veszteség, mondja a jelentés, igy eddig 56 ha-
jó az angoi flotta vesztesége 238000 tonna űriért alommal. I
A semleges államok vesztesége 32 hajó, melyek közül szeptemberben 1-1-et, októberben 16-ot és novemberben 2-Őt süiyesztcttek- e\', illetve fogtak el. A 32 semleges hajó 88000 tonna űrtartalmat képvi;e\'f. (Reuter)
Eltemették Darányi Kálmánt
Zalavármrgye és a balatonfüredi kerület küldöttséggel képviseltette magát a gyászszertartáson és a temetésen
Az országház kupolacsarnokából ma temetlek ei Darányi Kálmánt, a képviselőház volt elnökéi. A fel^ ravatalozót? koporsót kandeláberek és 101) viHanygycrtya világította be. A koporsó körül u családtagok koszorúin kivü\' csau a kormányzó koszorúja kap»tl helyet. A kujKila* csarnok márványoszlopait feketével vonták be s vörös bársony függönyöket és szőnyegeket is kicserélték feketére.
A temetési gyászertartás dé\'clött 11 órakor kezdődött. A képviseli!-ház ma déiefőtt 10 órakor már elparentálta az ország nagy hatottját és a képviselők innen t,csíiVcti!eg
vonultak a kupolacsarnokba, ahot1 a kormányzó nwgérkezést\'. után Ravasz László püspök elvégezte az egyházi gyászszertartást s utána nagy beszédet mondott. A gyászbeszéd befejezése után vitéz\' Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a miniszterelnök helyeit, gróf Széchenyi Bertalan, a felsőház elnöke és vitéz Bobory György, a képviselő ház a\'e\'nöke mondtak búcsúbeszédet kleméivé az elhunyt nflgy államférfi érdemeit.
A .emelési szertartáson megje\'cnt Serédy Juszttjiián bíboros hercegprímás, a királyi hercegek, egyházi és világi méltóságok, a tábornoki
munkának a tengelye pedig a családkutatás é s családvédelem.
A magyar népközösség felépítőében azonban nem a tüneti kezelésre kell a fősúlyt helyezni, hanem iz egészségesebb, boldogabb magyar jövő felépltlsére. Minden köz- és magántevékenységnek arra kell lrá-nyúlnia, hogy biztosítsuk az erfis, egészséges, sok gyermekes családok megtartásai és szapidtását."
Ez/cj ugy a nép élő egyedeit, mint a még meg nem szü"c(ettekct szolgáljuk.
A magyar nemzet szabadságáért és megerősödéséért folyiatott küzdelemben az egész népnek részt kcH venni. A kormányzat czirányu neni-zetmentő és nemzetépítő munkájában az egyénnek, a társadalomnak es az orvos] karnak is közre keli működnie. A polgárok egészségvé-I dehnét a muiikáél.clb\'cn és a csa\'ád-
bau nem lehet egyedül csak az államtól várni, s a törvényes rend. szabá\'yoktó\'. li te\'-intetben rendkívül fontos az egyesek munkája s az ezzel kapcsolatos felvilégosiiást szájrói-szájra kell keresztülvinni. Minden polgárban tudatos legyen, hogy jobb megelőzni a bajt é> betegséget, mint gyógyítani.
Minden magyar állampolgárnak attól a tudattói kell áthatva lennie, hogy a magyai- népnek minél több öröklést\'eg egészséges utód>kat bíí-tosil-on; hogy ezzel a népek verse-nyében ne csak a jelenre, hanem a jÖvÖre Is biztosítsuk népi állományunkat. Ez- nem azt jelenti hogy minden testileg, vagy szellemileg gyenge polgárt elhanyagoljunk s a kisebb értékű egyénekkei szemben tahidén felelősséget megdagadjunk, hanem jelenti azt, hogy minden nsn-detko:\'ésűnkre Ő"ó\' eszközzel lehe-
tővé legyük és előmozdítsuk az örökségi\'eg egészséges sokgyermekes családoknak megszaporodását. Ez a követelmény magától értetődő, mégis sok esetben nem veszik figyelembe. Epi>cii ezért az egészségvédelmi és szociá\'is gondozást egységes irányítás é-s ellenőrzés alá kH vonni, mert csak ezzel biztosithatjuk népünk fennmaradását és további egészséges fejlődését. Csak igy tudjuk biztosítani azt, hogy ifjúságunk testileg, szellemileg és erkölcsileg olyan legyen, hogy a haza védek niére megkívánt hadköíe\'ezettségi szolgálatra mindenkor alkalmas legyen.
Minden erőnkkel\'arra keli tehát törekednünk, hogy népi erőinket megtartsuk és tovább fejlesszük, mert ez, a legbiztosabb -záloga a honvédelemnek és a nemzet Jövőjének. . , i í
tu Ali Ai Mggjg
lég ebben a hónapban tárgyalják a nagyróGsei gynjtogató-rém bűnügyét
Szántó József Ügyének főtárgyaiéiig fogva marad
Nagyrécsén a fe\'zaklatolt idegzetű po\'gársiíg nyugalma lassan visszatér. Nem ken mér attó* tartaniuk, hogy az éjszaka iep\'e alatt felgyújtják felettük a hajlékot. Szántó József az elfogott gyamisjtolt a nagykanizsai fogházban előzetes Ic tailóztatásban van. A vizsgálóbírói határozat étlen nem is élt felfolya-
modássat, ugy, hogy bűnügyiének fő tárgyalásáig fogva marad. Ugy tudjuk, h-igy ügyében rövidesen ci-készül a vádirat. A nagykanizsai törvényszék mégebben a hónapban tárgyalja ic Szántó József 1 bűnügyét. Vaiószinü, hogy védője a fő-tárgyalásin kérni fogja védence cl. nieá\'-apotának megvizsgálásai.
Hogyan lett 30 filléres tartozásból szándékos emberölés bűntettének kísérlete
Berta Vendel esete a Teleki-utcai asztalosmesterrel
2
k«r és más polgári méltóságok. Zn. \'avármegyc is kü\'clötlségi^g képviseltette magát .1 lemelésen. A küldöttség lagjaj: vitéz gróf Teleki Béla főispán, Britnd Sándor dr. alispán, továbbá Gyömörey György, Somogyi Gyúl", Mesterházv JCnö, Gyömörey Sándor, Hajós Kálmán dr. Lénárd János dr. é-s Stefnics A1:i-dár törvényhatósági bizottsági la. gok. Ugyancsak küldöttségileg vett részt a temetésen a balatonfüredi kerü\'et, Is, amelynek képviselője vo\'t az elhunyt.
A gyászszertartás után a koporsót Tassra száUjtolták, ah"\' a református lemetőbrn tevÖ családi slrbo\'l-ban helyezik Örök nyugalomra. Vitéz gróf Teleki Béla főispán elkísérj a halottat Tassra is.
Amerikai hajók — panama] zászlók alatt
Newyork, november 7 Aj; amerikai Semlegességi törvény érteimében amerikai hajók nem futhatnak be a hadviselő állam >k kikötőibe. Az USA tengerészeti minisz. tériutna azonban engedélyt adott 8 amerikai hajónak, h *gy társasága Panamában jegyeztesse be ökcl. így ezek a hajók panamai zászlók alatt továbbra is látogathatják az angol és francia kikötőket. (MTI)
300 uszó akna a Kattegátban
Kopixaihuga, november 7 Dánia és Svédország között 300 nsxő aknát lielyoztek ej. A hajókat figyelmeztwtlék Oz aknájkra es fothiv-íák őket, hogy éjszakká no járjajuiík n veszélyeztetett zónákon. Több hajó-járatot be is szüntettek- A parlmeuU idegenforgalom is erösm rrjfSgcsapDant, nicrl ai aknák közíd Dánia köleU partjain eddig 30-"l vetett ki a tenger, melyek ott a parton felrohanok. I 1 (NTI).
Még juMus 19-én történt, h\')gy Berta Vendet Tavasz-utca 22. szám alatti lakos felkereste Horváth VII-m;>s asztalos, Tecki ul 32. szám alatti lakosi, hogy 30 fillér tartozását kéjjé tö\'c. Harváth az egyik vendéglő udvarán tarlózkodutt. amikor Beita felkeicsíe. A 30 fillér erélyes követv-lé-\'-e annyira felingerelte Hörváthot, hogy megragadta Bertát, az istállóig húzta, ott felkapott egy háromágú vasvillát és azzal a nyakán és a tarkóján súlyosan megszúrta. , 4i . [*
Horváth azzal védekezett, hogy Berta ől először tettleg bántalmazta.
Súlyos testi sértés miatt vád alá helyezték a vasvillás emberi.
A maj főtárgyatásoii dr. Vaday kir. ügyész a ta,,uk kihallgatása kapc-sán azt az indítványt terjeszteti:; elő, hogy tckmlctte! arra, hogy a cselekménynél nem súlyos testi.
sértési, hanem szándék >s emtCrÖ\'éa kísérletéi látja fennforogni, a tör. vény.szék tegye áí a per aktáit az ügyészségre, hogy emberölés kísérletének gyanúja mialt indulj.>n meg Horváth ellen uz eljárás.
A törvényszék ily értelemben határozol I és az iratokat áttette a kir. ügyészségre.
világból
rüi sor a H^usz Mária filmváUalat első magyar filmjére. A, fUni P. He* atch, a Férjhezmenés művészeié cl-mü, nemrég megjelent óriási sjkerti könyvének fjinivó\'to/.ata, Turay Idával a főszerepben. A lányos házaknái öly aktuális témájú könyv néhány hét alatt húszezer példányban fogyott cl. Ezzel egyidejűleg ismét a Hunnia forgatja a Dankó Pislát/ bár va\'ószinüieg megelőzi ebben a Palatínus fiiinvá\'lalat két magyar filmje : a Mária két éjszakája, é. a Garcon\'akás kiadó. Még karácsony eiött szerelné, műterembe vinni az Uj VUág fiunvállalat Babay József-
1039. november 7.
Férfiöltönyök, felöltök, télikabátok
nagy választókban
SZOMOLÁNYINÁL
nck Ab\'ak ciniü történetét, továbbá György István é-s Buja Benedek a nagy Gárdonyi múlhatatlanul kedves figuráját: Gora Gábori. A fentiekből kitűnik, hogy a Hunnia mtV termei kö\'üi már már étyveszé lyes a torlódás. Hasonlóan Örvendetes a helyzet a Magyar Filmim. dában is, ahol a/. Erdélyi fi\'mvál-lajat kél filmje után a Csfcpreghy, fiim, A pénz beleszól cimü produkciója jön. A további helyekért az aspiráns fiimgyártók közölt szinte közelharc folyik. ; j ,
Almássy föhadnaoy újjászületése
A Ifotci Inipcriál uj fiimváltotatában régi ismerősünk támad fel; Almássy István, a 2-es huszárok legendás főhadnagya, a lombergi szálloda titokzatos pincére, aki csodálatos bátorsággal akadályozza meg, hogy az oroszok nicgbiusitsák a gorlkcl áttörés tervét. De ndnrsak a magyar katona hősiességének jelképe\' lett Almássy, hanem cgyutlai a lovagiasan és Cm-berségCsen gondolkodó magyar urn-ik is. A Hotel hnpcriá] í2 évvel ezelőtt vitte filmre a/, amerikai paramount filmgyár. Már akkor/ a némafilm idején, világsikere Jelt Biró Lajos Színmüvének. Most, a hangosfilm kors(a. kában, valószínűleg liasonló sikere lesz az uj szereplőkké] és a pazar kiállítással eflkészílclt magyar tárgya ftimnek.
A baoillusvadász, mint filmhős
A modem orvostudomány egyik gi-giiíiíi atakját, Róbert Kocb-t. fijlnie. vitte n Tobis fi im vasalni, KbeW élete izgalmasabb, színesebb, font illatosabb a legrafináillflbb legénynél is. Az emberiség egyik legnagyobb jótevője volt a szakállas német professzor, a vl-\'ághirü -bae-iliisvadász,. akinek korszakalkotó felfedezései öröít kincsei maradnak miiideai idők orvostudományának. A Tobis parádés filmben dolgozta fel Koch életregényét ,akin«k tlguráját a fümviíág egyik legkiválóbb jellemszinésoc, Kmü "jormings kelli életre. A ]>artncre sCin kisebb fymi-sztár, mint Wcrner Kröuss. A filmet a napokban mutatják be Budapesten. •
Qibln • halhatatlanok köaé került
Csak kivételes nagy tudósoír, Írók és művészek részesültek ubban <> dicsőségben, hogy felvehették a francia akadémia .halhatatlanjainak ¦ zölít frakkját. Fi husiin észnek még Soha nem Jytrjtt üy«n mcgtisztelietés. Most cgyhangulag Jean (labiut választótti\'dt meg sok felejthelct,U>n müvésat aliki-tásánük elismeréséül, (lábúi egyébkén* ép most lép uj filmmel o magy»f közönség dé: a Menflkü,lŐ ólct cimú romantikus életkép főszerci>ét ajakttja. Parlneio a is é\\-es, álmodozó szcmíl, ui francia sztár: Michcle Morgáji-Szakértők szerint ez a film izffv1""-sabb és művészibb produkció 01>ín leguUibbi Mámor cimü filmjénél.
NftytA\'i November 7. kedd. Rom. kaC Engelbert — Protestáns Rezeő- — hsr« Murkh. 2o.
GGaittrdö nyitva reggel \'! órától e«e 8 óráig (hátrVinrdm péntrt délután keddon efféax\'nap nóknek).
¦i Bútorokba" a Kopatoln-cög vezet
Uodern mtntaternletben a logjob^at ¦ lögolDflóbbtm mutatja be, kedved .hsa-teát feltételek mtllitt
Téves londoni hlr nemletező magyar plakátról
A londoni rádvó hétfő esti magyarnyelvű híradása ban egy BudMpettrőt keH^DCtt luit közölt. A lur sserint lludapcbt ideáit plakátok borítják, a melyen egy német katona látható, "kinek egy magyar paraszt uyujt kenyeret. A ptakái fitlirása et; meddig tűrjük ezt? K \\
Itlelékes liielyről közük, liogy a Jiir merő kiUlálás ,ttye« plakátokat Hmla-jK-steu még seuki sem látott. (MTI)
A Ház Qlése
Budapest, november 7 A képviselőház ma rövid formális ülést tartott. Afe ülésen a gyengélkedő mudszL\'icitiök kivételévei a kormány tagjai fa megjelenlek teljes számban, vuiamiiit az összes képviselők |)ártkülönbség iiélkUL Vitéz Bobory GyÖrgj\' elnök méltatta megnyitójában Darányi Ká\'mán érdemeit, ame-iyvt a képviselők állva hallgattak végig. A7. elnök indítványára a képviselőház legközelebbi ütését holnap tl órakor tartja. A) holnapra bejegyzett interpellációkat egy héttel elhalasztják. (MTI)
A veac-, hólyag-, proitata- és végbélbajok kezelésében, reggel éhgyomorra egy pohár terméMctes „Ferenc József keserűvíz kiadós, hig uéküroiést és kielégítő anyagcserét eredményez, aminek következménye azután gyakran lólesö megkönnyebbülés szokott icnrü. Kcr-Üevetmeg orvosát I
azár-udvar
A film-
A magyar filmgyártás menetrendje
A Hunnia filmgyárban jelenleg két filmet forgatnak. Akz egyik a Haiá\'os tavasz, melyet kiváló szerzője, Zi\'ahy Lajos, egyéni vállalkozásában készít, - a másik a Semme1 weísz életregénye, amely az Anyák orvosa címmel a Hunnia filmköl-OSÖnzÓ vállalatának nagy attrakciójaként készül. Bzl követöleg az Objektív filmváUalat első filmje, a Jöjjön elsején, kerül műterembe,
iig a másik műteremben a Szara, jevó cimü film készül a Hunnia produkciójában. Ez lesz a szezon legdrágább filmje. Decemberre ke-
A szerelem tolvaja
(A kélInlkO .
* filmet aktuális hangos világhlradó alSxl mag
l\'ilöaJíBuk kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor.
szebbnél-szebb
BARTA-<"™

==========^^ nagyon olcsón l
IMB. november T,
Mécs László
én nem hiába, vándorol tani, érzem.
Egy-egy országban megrázom magam,
a szel szétfiordja szirmaim zenésen,
s Isten felé megyek tovább vígan.
(Ovis fíomanus sum)
Nem- hiába vándorolt lLzL az érh mag,- é>íi át igazán, aki előbb tudott róla, mini jáita. Aki előbb olvasta, mint hallotta.
H két ismerés mCnnyitc más! OH: csak 11 szavak, a gondolatok mögött keressük, idézzük elénk Mécs alakját. I\'l: hullván öl, egyéniségének és előadásának varázsában éljük költenie, iiycit. líljfikl Ilyenkor nem a/. értés a/, első, a \\ezér. Mert értelmünk kocsijai most az élmény kellene érzi*, mek paripál ragadják. TCli-.U a külső benyomások, a költőnek különös át-élielö eiöodilsttr ez. Mécs László rendkívüli sikereinek titka.
Csak- igy lehel megérteni párisi (liiidaliítjiu. Az a néhány bevezető, iájébyiÜwtó szó mit tud megéreztetni a versek\' métységéböl, hangfalából \\> is lám! Nem erük és mégis - meg. ér\'lk. Meri a szó és-gondolat uj élébe kel ajkának, arcának, egész testémik kifejező mozgásában, uj és tartósabb élettel
gondola la inak és érzéseinek: k;>Ue-incnyejnck ez. az előadás módja: ez a votuó, !* rendkrvü\'1, a szép és emlé-keiCtcs.
Legyen a költeménye vig v-igy bánatos; az élol mélyéből vagy a pilláinál hangulatúból, a* életéből vagy embertársairól efflcsve, akár az Isten jósága és nagysága, akár a gáncsoskodó embori torpeség emelje vagy keserítse telkét, mindben ura művészeiének; osztozunk érzéseiben, És nu\'rt osclozunk, a maguukóvá teltük. Hat, nevel, nemesit; nem dicséret ez, nem no\'dogság ez költőnkre í Nemde, azért küldetett, hogy a vadócba rózsát oltson s lombján sok kék virág rengjen, hogy sicbb legyen u föld, Ha proUásikát lial|aui: lelkigyakorlat volt, akkor Mécset hallgatni (n*m tujpi a gondolat-kapcsolás) fölemelő és tisz-üió élmény.
Mert Mécs leosztó köl\'úszele annyi mélységei, ennyi megértő emberséget
rejteget, akár az EmbvMsleai-Föld viszonyra, az Isten nagyságára ébreszt (Elégia, Mindenség balladáját); akár falujának, népének, fajának állit omlókel (A küáudtiiós eimaradt, Aj paraszt); ha embertársajnak szenvedését hUja. (Nyomor balladája), vagy szüleinek emlékével nyitja meg szívét (A kinilyfi három bánata, Hordár!), — akkor is ugyauar.:. egyszerű nevetője, küldötte népének.
>
Mécs László verseiben nagy utat lett meg, mig clJjiuoU a máig. A kezdeti beleié néző tekintet lassan a külvilágra irányul. Mindjobban előtérbe tép a szociális költő (Hajnali liarang-r szó, Rabszolgák énekelnek, slb.) j
S ezzel .párhuzamosan alakul ki, nyilatkozik\' meg a magyar. Hosszul mondtam; nem nyilvánulhatott, mert némaságra volt ítélve. Dö lassan megtalálja, ezi a formát (a;vallási szimbolizmust), amelybe belerejti; a haláron hit azenvedő magyarnak bánatát} néma szolgasorsát és halvány reményét (TéV ballada).
Mb, a határok leomdásávat, ki tudja, milyen uj gondok és érzések vajúdnak I el kében 7 Van, amit kimond; van, lesz, amiről hallgat. Csuk et no hallgasson! Csak .szórja a szélnek szirmait zenésen
Mécs László egyszer inár járt itt köztünk:, szórta kincseit. Akflwr a • bányaiüttycs, értésévelj beteljcsült boktogííágávaj jjótt kólánk. Mostí... Sxtkraí Pertnc, piarista tanár
BaUrkUUltí»usikat tektulHí) moa
Büadts. vétolkéayew uólkül. Kopatela aHtezánuuU.
Vitéz Székely lánosné, tábornoknó a Szociális Missziótársulat elnökasszonya
A Szociális Missziótársulat uj tisztikara
A tegnapi „agy anyagtorlódós miatt - mint inegirtuk — kimaradt a Szotiá is Missziótársulat diszköz-
gyü\'ésén előterjesztett és egyben.
gu\'ag n-»gy éljenzés.\'cl megválasztott uj tisztikar névsorának közlése.
Eszerint megválasztanak dtszClnÖ-köknek »róf Teleki Bé\'áuc főispán-né (Pöiöskefö), Kovács Sebestény Mikiósné (B-\'c^ehely), a szerve: cl e 1 nökasszonyának vitéz Székely Já-aosiié tábornoknél, táme\'nököknski báró Inkey Páiné (Iharosberény), óhidi Szigethy Károlyné, valamint a Miss/iósház mindenkori főnöknő jc. Ügyvezető einöknő \'elt Berlin Agistonné. tág\'abiró neje, ft\'elnökÖK szegényügyi szakosztály : VegO\'e Károlyné) patron.ige szakosztály : Szabó Győzőné, szociális szakosztály: Drcvfn LaJoSné, sajtószakons-táiy: Farkas Vilma, titkár: Blt(ner Gi/.eila, jegyző: Hcg?dü5 Bétáné, pénztáros \\ Barabás Káhnánné.
Választmányi tagok: gróf Som. ssich Anhüne Komárváros, dr. PI|. há\' Viktorné Dusiak, Somogyi Gyulám\'- Paüu, Ujnépi Efek Ernfraé pa.
liu, Rubint Károlyné Palin, Schmidt Kornéiné Bec-iehely, Almássy János, né, Babits Iuiréné, Barbarits Lajos-né, dr. Bentzik Ferencné, Berlin Gizella, Benedek Rczsöné, dr. Fábián Zsigmondné, Fi\'ó Ferencné, Frank Jánosné, Frjtz Ce\'esztln, Gab-sovíts Kornéhié, Graff Jánosné, Gyencs Sándorné, dr. Hegyi Lajos, né. HeMz Islvánné, Honfy Lörincné, Morandini Komémé, Miklós János, né, özv. Krátky Józsefné- Kelemen Ferencné,. Kenedy Imréné, Kcuc-dy Aura, Kr:iinpatics Józsefné. Kiss Olga, Láb\'iy Józsefné. Lenk KajCtán né, Makovitzky Gyufáné. Manluano Mária, Mnlr Tinka. May Márta, Phinder Jánosné, dr. Szabndy Lörincné, dr. Szigethy Aladárné, Száva Nándimé, Török Gizella. Tvrdy Anna, özv. Wéter Károlyné.
UJ érövei, friss londü\'cllel indul a szivek hódító útjára a nagykant zsa] SsoeláMs Missziólnrsu\'a\', amely-vasárnapi hatalmas hilbuzgj\'mi meg-mozdulásával megmutatta, hogyan keh belekapcsolódni az erőteljes katolikus hitéletbe. 1
Hogyan járt Bolf gazda a kölcsönadott kerékpárjával
Két hónapi fogház egy kerékpár kölcsöndija
Bolf József Pivári-utcai lakos gazda, feljelentési lett a nagykanizsai csendőrségen, hogy június 28-án tnegje\'ent ná\'a Pintér József Sziget-utcai asztalos és kerékpárját kérte tő\'e kölcsön, hogy Paliuta mehessen dohányt venni. Bolf szívesen adta oda a kerékpárt, de Pintér csuk nem jötl veic vissza. A^érl keresni kezdte és igy mcgiudla, hogy Pintér a lazsnaki korcsmába ment, ahol a kerékpárról \'evetíc Bolt -nevét é> a saját névjegyét illesztette rá, majd
a korcsmában evetl-ivott, majd kölcsönt kéri a kerékpárjára, amit ott zálogba hagyott.
A csendörök csakhamar vall dón fogták Piaiért, aki nem U tagadta a do\'gol. ,
Ma tárgyalta a furcsa kerékpár, kölcsönzés- ügyét a nagykanizsai törvényszék. Pintér iit ls beismert mindent.
Két hónap\' fogházat fizelclt >kö\'-csöndíj* fejében.
GYÜMÖLCSTERMESZTŐ
és Faiskola Kft.PÖrdefölde, u. !1. PÁKA. Cscmeteszállitását megkezdte.
JOHSTllH Lr A ™
1» csemete kiváló anya-fákról szaporitva.
Iliül
ULUUUüUú suhúng, kiváló uj, amerikai fajla. * Kérjen díjtalan árjegyzéket. :-; Nagyobb és csoportos rendelésnél árengedmény.
Gépjárművek megvizsgálása
A nagykanizsai rendőrkapitányság felhívja a gépjármükerülct gépjármű-tulajdonosainak figyelmét, hogy foh/ó hó 10-én és n-éii délelőtt 7 órakor Nagykanizsán a tűzolt ólak lánya előtt gépjármű vizsgát lart.
Az első napon, folyó hó iO-én reggel 7 ómkor a nagykanizsai gépjármű-tulajdonosok jelentkezzenek a kitöltött jelentkezési lapokkal
A második napon, folyó hó 11-én
Ugyancsak reggel 7 órakor a nagykanizsai, lelcnyci. alsóiendval (lent^i) közigazgatási járás területén lakó gépjárni útulajdoiiosok jelentkezzenek ugyancsak a kitöltött jelentkezési lapokkal.
A gépjármüvúsgálaton csak azoknak a gépjármüveknek kell résztvenni, amelyek külön értesítést (jelentkezési lajxit) kapnak.
ZALAI KIS HÍREK
Dr Tarányi Ferenc ny. főispán leányai néhány évvel ezelölt egy icn-gvcl gróf \\etlc el. Az összeomlás óla semmi h>r nem érkezett a fialai Ijiárni* s a esalád már a legPosszubt)-lól (ártott, mig most végre megjött a megnyugtató tevéi, hogy a ^róf és a felesége Leuibergbcn vámisk és semmi ]>ajuk síiu-s.
MoMoványi Miklós miniszteri szám-ellenőr áUclte a keszthelyi gazdasági akadémia titkári lisztét.
A znlaapáti közegészségügyi kftrbo ft belügyminiszter dr. Csertő István kalocsai körorvost, köronVossii uc-wrtD ki.
Vajda Akos, a hévizszcnlandrási kör-jegyző 3 hónapi botcgsza!>adságm ment, ahonnét vafószinirleg nem is tér már vissrfi, mert 10 éves szolgálati ideje van. /
Hosszú I^ijos rezi lakos egy szarvas, gimet lőtt, a csendőrség megindította az eljárást az orvvadász oüen.
Török Anna keszlholyi leány Istam-bnUjBn házasságot kötött egy tűrők fogorvossal. 1
Hősi naptár
E nap a magyar lörténelom legendás kuruc-világából idéz emléket régi di-
__Csőségröl. Tökóly Imre
|im, H, 7, I felkelése idején SchuKx -1-1 császári tábornok tizenkét ágyúval, löbb mozsárral és bombával Tökély egyik röorössége, Eperjes alá vonult. A labancok sokat szenvedtek FcltranyCr alezredes í-s Tu-nyogi Sámuel kunu-ainak ébersége folytán ós egy hónapi sikertelen ágyurás után az éhségtől és a lágytól is gyötörve, elvonultak Eperjes alól- , ÍJ
2133
1989. november 7^-
QnvatvesetA: Dr. Dév.lu*. KrdS. BlUWt
Még mindig kötünk ...
Még mindig kötünk, kötünk ál-iandóun és folytatólagosan. Egy percre sem hagytuk abba Nyór.m a strandra vlítük magunkkal, vagy a duuaparti lerraszokra, most psdlg a kávéházak hemzsegut-\'k a »kÖtŐ nők-töJ«, "kik a pincérek r.wsy. szelte, mcl, mert egy ilyen hölgy beül reg. gel 10-kor és ott ül éjfélig egy pic-co\'ó kakaó mellet!. (Ezt a pincérek mondják.)\'
Egyre-másra divat.nnbbhnk ó kötött holmik és mi\', társadalmi megkülönböztetés nélkül « hölgyek jel-lejízetes kölÖzsaCskókkai járnak az utcákon. Ha találkozik két uö, az az első, fi>gy >inutasd. mll kötsz* játszóval egymásnak rohannak és ba. lekukucskálnak a tarsolyba. A* em-ber utcahosszal nem hall mást, mint »tudod, milyen szép az a kötés, m\'.t a B-iby cslua\'. három sima, egy fordított és vissza csupa fordított* stb., stb. Fogorvosi. or\\osi -rendé: lökben, ahoi c^kugyan várni kell néha, a kötő nő azt is kihasználja, viszi magával a munkáját.
Bridzselni szintén kötéssé\' Jár a kötő nő. 1930, Mert hátha esetleg ötösben játszanak, vagy ha »asztal« lesz netán, arra a két percre (c-vt-leg lassú játékasoknál még löbb Is) akkor ts leköthei egy-két sort. A kö-tőnö jellemrajzához tartozik még az is, hagy rém teifteietícn, Most kezd kötni egy té\'. ruhát és még nincs több. belőle, mint 6 sor. akkor már\' azt "hoiidja .- ezután kötök egy kosz* tümöl. közben egy vastag sipulfo-vert és ha ez meglesz, akkor tavaszra kezdek egy rövid kabátot kölni egy kis szoknyával. "Mennél többéi köt, amiéi többet akar.
Körülbelül ez a joliem*!a» a kötő nőknek.
Most nézzük ,hogy mi az uj téli kötött-divat.
Természetesen a goknia szoknya. Ezt négy részből kötik ,jó rövidre. Nehogy vatakiirek eszébe jusson egybekötni, felfelé fogyasztva, mert ez biztos éielmegunóst jek*nt. -Nem nagy élvezet pl, keidéinek egy tűre lekOtal 300-350 szeme;. a részeknek az az előnye, hogy alig érzi az ember, hogy szoknyát köt. Legfeljebb csak mér a negyedik résznél. Nagyon divatosak a csikós kölöttruhák, kék tég\'asziniiei, fekete fehérrel, barna sárgával, stb. PulbvenekbCít pedig a zseniiiaszoni piumjtoklat kedvelik. Végig oda-vissza sima kötéssel. Gyönyörűek. , Fazonban magas nyaknak, rövid, vagy bosszú ujjak, két nagy zseb. bei. Latiam egy gyönyörű angóra puhovert. Királykék, rövid ujjakkal spicces kivágással, két kis reverrcl. Belekötött két zsebbei, fent\'mellnél halványkék és piros paszpóllal és ilyen kétszínű pftupoLmasnl a kivágás végződésénél. Egy másik : zöld és mustársárga Összeát\'itásbfln négy kockából állott az eleje, egyik, szin meneti volt a másik elütő szín és n középen zö«d kockában sárga, a sárga kockában zöld monogram. A háta zö«d volt és aZ öv rész két sima, két fordított, szinten zöld. Az ujjak pedig ugyancsak kétszinüek voltak. (ViselífjéWii is függ, hogy az milyen, egy vagy kétszínűé,)
Dlvatposla
PIROS PONKőSD NAPJÁN. Srcro. tettei várom. Üdvödet.
MARISKA- Fekete szövetruháját kivágását sslvAlaku, dc teljesen, két oldalt a nyakhoz simuló kivágássá alakítsa ál, a mibe két centi széles finom fehér pikó srogélyl tegyen. A másik fekelc niaroí-cin ruhája kivágásától pedig egy csipkcrüssl, esetleg tehet «z ujjal köré is. üdvözlcl.
N\'APSUÍÍAR. Irodába nagyon jó egj\'
spriccelt bama niha, bzou nem látszik meg olyan könnyen a piszok. Csináltassa rövid gtoknis szoknyával, magasan csukódó nyakkal, háttol. hál közepén öt apró, sajátjából áthúzott gombbal, hosszú szűk ujjakkal és mellnél két kis ferdén beállított zsebbel, amik-bői egy niustiírsárga, vagy tetszés szerinti szinü kis imis/Uit zsebkendőt (egyen. Az öve \'lehel sojálszinfl barna bőr, vagy pedig egy színes antilop öv. i>c akkor a zscbkeudö színével
egyeznie keM, Odvózlet,
l-EPOR. A BETTEMETES
23
Egy magyar huszárkapitány kalandos élete ( — Riport-regény -
Addig kesergett Zubovits Fcdpr a rászakadt kegyetlen unalom miatt, emig aztán akadt elfoglaltsága. Befolyásos barátai szeicztck neki olyan tisztségei, amelyben határozott öröme telt. ,
A dános! rabtőgyilkosság után a kor mányi erősen foglalkozta Ita az a kérdés, \' mikéül lehetne a gyilkos kólxír oláh cigányokat megrendszabályozni. Ad dig Töprengtek eaen\' a kérdésen, amíg elhatározták, hogy az úgynevezett Úgynevezett oláhcigány kérdést véglegesen rend.\'zik és clgánybiztosl neveznek ki, aki teljhatalommal intézkedik az o\'áhcigányság dolgaiban.
A olgányblztos
Ki leheléit volna alkalmasaim egyéniség a cigánybiztos szerepéié, mint « felel me tességéről és erélyéröl nC\\c-zelcs Zubovits Fedor.
Kapitányunk örömmel vállalkozott a feladatra, icggeltöl estig memorandumokat rogalmazolt, amelyekben különböző ötleteket vetett rei. Tulajdonképpen megértéssel bánt cigányai vaj; súlyosabban egyiket sem bűntett? meg, csak a \'gyengeszivü pesti társaságokat rémisztgette olyan históriákkal, amc. lyck szerint elszánt, gaz oláhcigányokat ő bizony felakasztatott...
Zubovits gyakrar.\'hangozta rU, hogy ha az oláhcigáuyok nem hajlandók letelepedni ano»; a helyen, alibi ö .tervezi, ő bizony kiirlalja őket. Először kijclflll loTepilésűkre egy lakatlan, kietlen vidékei, valahol ac AldunánnL Az oláhcigányok nem utaztak cl telepítési helyükre.
Zubovitsot mód felcit bosszantotta ennek n népségnek csúnya -itigedctlcn-Bégc. ... \'!
— Hálha nem paríroznak, — bömbölte — akkor kitelepítem őket a Himalájára. —:
A Szilágyságban ujabb vakmerő rablás történt és a csendőrség egy
cigány karavánt gyanúsított. Zubovits elfogatta a karavánt és elrendeli*1, hogy a cigányokat motozzák meg.
A banda tagjai, élükön a vajdával, élénken liltaktttfak a motozás ellen.
— ,\\e icsséVci követ ni rajiunk ilyen szégyent, — könyöröglek.
ZUbovits ragaszkodott a motozáshoz, A férfiak ruhái alól a legfinomabb nül battszt alsóuadnígok, selyem háló-ingek és harisnyák kerültek elő. Az asszonyok ruhái alatt damasztrüggö-nyök, brokáltcritök húzódtak meg.
Már csaknem mindenkit megmotoz, lak, dc nem találták meg egy borjn-kupccnck a vásáron elvesztett, halszáz koronát tartalmazó bukszáját.
A szemérmes olginyasszony
Zubovits ugy rendelkezett, hogy min. denklt, kivétet uóUííHY pőrére kell le. vetkőztetni. Nem kegyelmezett senkinek, még a fiatal leányoknak sem. Mindenki teljesiiicito a parancsot, még u fiatal leányok is szótlanul vetkőzni kezdtek. Csak egy öreg, kövér cigányasszony sipiiozolt.
— Én bizony a cm hagyom magamét\' levetkőztetni.
Az öregasszony mgott, karmolt, ha. ra|x)lt.
— Engem még az uram som látotl niezle\'onfll... í ,
— Nincs Is urad, — rivallt rá Zubovits, — csak bagóhiten éJsz az embereddel.
— Mii? — méltatlankodott ax öreg cigányasszony, — nekem nincs untmt
— Nincs bizony.
A cigányasszony csípőjére tctl kézzel szájoskodolt.
— Níncs urain? Most is ott ?1 Szegeden, a Csillagban... Olyan ár. lattanul, mint "hogy én itt állok mosl a nagyságos cigánybiztos ur előtt.
A vajda odarohant a szájas cigány-asszonyhoz és JekCnt oeKi" kél nyak. levest.
Fényképezőgépekben
nagy választék. — Filmek, lemezek, papírok eladása. — Szakszerű kidolgozási
VASTAGH
letó-nittUrméliia
Csengery-ut l. sz,, sz udvarban.
Eheti mozijegy-nyerteseink Elisabeth Bergnernek legújabb filmjét,
A szerelem tolvaját nézhetik meg. A nagy Bergner életének egyik legnagyobb alakítását adja, ebben a hatalmas é8 minden tekintetben szép filmben, amelyet kedden és szerdán mutat be a Városi Mozgó.
A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse^ezen a héten a következőkre mosolygott:
Kovács Oyörgy, Árpád utca 12. Sirém Károly, Sugdr-ut 20.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosultak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek,
— Te vénasszony l — dühöngött o vajda, — miért nem vetkőzöl? Azt akarod, hogy mi szenvedjünk érted?
Ae öregasszony hajthatatlan voJt, makacsul ismételte, hogy ueui vetkő-zik-
Zubovits mosolygott.
— Az asszony maradhat ruhában,
— mondotta mosolyogva, — u Jóbblek felöltözhetnek és elmehetnek. Csak ¦ezt a nembert kisérjük be u csendőrségre. Mert ebben «z asszonyban sok minden lehet, csak egy n«m: szemé-reménél!,\'Ha tehát nem vetkőzik le,
— ö lopta el uz erszényt és az most Is nála van.
Zubovits Fedor ezúttal jó lélekbúvárnak bizonyult. Az erszény az asszonynál volt, rövidesen ö Is követte tártat-lan urát a börtönbe.
XFolyt. köv.)
Állandó müiomámok hitltöinapokon Budnp«it I, műsorán
6.45 Torsa. — Hírek. — Közlemények. — Il«nglfim«vck. — 10 Hirek,
— 11.10 Nemzetközi vizjelxőszolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idő-járásjelentés. — 12.40 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárás jelentés. - 14.30 Hirek. — 14.45 MOsoristnertetés. — 15 Arfoiyamhirck, piaci árak, élelmiszerárak. - 16.45 Időjelzés Időjárásje-jerjtés, hirek. ~« n Hirek szlovák ós magyar-orosz nyelve*. — 19.1G Hírek,
— 21.40 Hirek, időjárás jelenté*, birok szlovák ás magyar-orosz nyelven. — 22.40 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.\'
17.10 I)r. Kótay Pál clöadásu. — 17.45 ,A rádió szalonzenekara. — 18.55 A tolvaj. Oetavc Mirbcau humoieszkjc. — 10.30 Az Operaház előadása; .Doti torlos.. A Magyar Oi>enibai-átok ligye-sülcténck estié. Onera három felvonás, ban, nyo\'c képben. — 23.30 Csorba GyulA cigányzenekara.
BUDAPEST 11.
18 Felolvasás. — lfW5 Mezőgazda, sági rélóra. — 18.55 Filmdalok ós* táncszámok. — 10.30 Francia nyelvoktatás. — 20 Hirek. - 20.20 tlergciy. Pát dr. előadása. — 20.50 Rendőr-i «maker. — 22 IdŐjárásjcieutós, ¦. -
Szerda
BUDAPEST I.
10.15 Cycrmekdételőlt. — 10.45 Fd-o\'Wsás. — 12.10. Hnngternftek. — 13.30 Weidingcr Ede szalonzenekara. — 1^15 Diákfélóra.
17.15 Közvetítés Somorja község züldkeresztcs főzőtanfolyamáról IK\'szé-lö Hudiuszky Sándor ós dr. Faragó Ferenc. — 17,40 IíeszkárLzenekar. — 1845 Felolvasás. — 19.25 Gseléuyi Józser énekel, kjséri Totó-HorvAth tiy-cigányzenekara. — ,20 Boszorkiinytáuc-H&ngjáték bárom1 felvonásban. — 22.05 Faragó (iyönjy és Jancsin Ferenc zou-gorahegedü szonátákat ad elő. — 23.20 TánclemCzek. BUDAPEST II.
18.50 Royal FUhannonikus Zenekar. — 21,30 O\'asz nyelvoktatás. — 20 Hirek — 20.20 Leiden írós t Ica énekel. - 20>45 A rádió szalonzone-kara. — 21.50 Idöjárásjolentés.
.................."f".1-.....\';........
Ha gyomrát elrontotta, igyék azonnal eíty pohár természeles „Ferenc József keaerlivizet, mert ez az emésztöcsatorna tartalmát gyorsan feloldja és biztosan /evezeti, a hélmüködéat elrendezi, az anyagcserét fokozza éi frisi közérzetet teremt, Kérdezze meg orvosáH-,
november 7
ZALAI KÖZLÖM
Gyümölcsök
A lombok közt piros sziporkák gyúlnak, ,i tlbizkebokor csillog ugy, mint a kert nyakán élő rubint.
A szítva komoly, kéklő multam, írét száz emlékkel hintem, Ó régi, szép hamvas htttm I
A kertben, mintha ünnep lenne, mely minden rögöt álltat: az eper édes áhítat.
Nyárdélben nézd meg a barack/át I
Minden ágon arany-kőd ül:
a boldogság most ugy leng körül
LiditI Juli a
- (Kinevezés)
HorviUli liéla nagykanizsai |>olgári fiúiskolái tanárt a csepregi polgári is-Jcola igazgatójává nevezték kl. Markos Jenő, az eddigi Igazgató Zala vármegye iskolánkivüli népművelési titkára lett. — Qt> TóUi Péter premonBrpi kanoiwko t hi ttiinarí minőségben a keszthelyi gimnáziumhoz hfetytttték.
— (Az egerszegi uj pénzügyi palota)
ünnepélyes felavatása és átadása november 10-én \'esz «z uj épület ejöcsar-. nokálmn. Az avatási ünnepélyre Zala. egerszegre érkezik Reményi-Schnotie.\' I.ajos |>énzügymmts/.ter képviseletéből Domer Aurél államtitkár és a pénz-ügymmisztérium tflbb magasrangu tiszt viséUíjfe.
— (Ifjúsági tornás* verseny)
A Magyar Országos Torna, Szövetség e/évben is incgandezi az ifjúsági-férfi jelvényszerző torna versenyt nz oszág minden városában. A versenyzés vas, bronz és ezüst jelvényért folyik és versenyen tu évnél nem idősebb ta. nulók \\agy leventék vehetncfc részt. Nagykanizsán a Motesz nv-\'gbizásúból a kegycsrendi róni. kalh. gimnázium sporlköre lendcii a \\-ersCnyt devembc:\' 18-án délután 1 órai kezdettől- a gimnázium lómat érmében. A versenyt Intéző Deák János testnevelést tanár, akinél detcinber 11-ig lehet a jejj-vúiys/vrző veiwenyt\'kie nevezni a gimnáziumban.
— (KongreganisU hölgyek teája)
A nagykanizsai Úrasszonyok Mária Kongregációja vasárnap, 12-én dél-tutan 0 órakor tartja szokásos évi teáját szegényeinek karácsonyi felsegédyc-zésére a íeiiértcremben. A teajlcgy ára go fillér. Az egyesület tagjait, barátait és jóakaróit szercteuei várja a reudCzöseg. (:)
— (Használt ruhákat kér szegényeinek a Misszió)
A lüdeg novemberi kód egyre sii-rübbeu hu>l s a csflUikos őszi esőben boldogan húzzuk össze magunkon a jó meleg téli mhákat, de a melK\'ltúnk mezitláb, vagy vékony rongyos kis ruhában aprózó szegényeket tatán észre sem vesszük. Még szerencse, hogy vannak akik csak ezc[kei látják meg: a nagykanizsai missziós nővérek. Az Ő házukból nem távozik egy szegény sem adomány nóikfd, de liogy ók adhassanak, nekünk is adnurjfc kell. A Missziósház foltozott ruhákból kuavitott, kinőtt cipők, sapkák, kábátokból álló kincstára kiürült. Ok már nem tudnak adui, lia mi nemf nézünk körül a hasznavehptetjvnn 6 váll hol-miaink között, ¦amiből már csak a kékfályolos nővérek szorgos keze tud ujat varázsolni. Ne késsünk az Üycn hoimlnkkoj bekopogtatni a Missziós-házba, mert a tél mind nagyobb lép-tekkei kózttVeg. Ne tartson vissza üz adakozástői semilyeji álszemérem, hogy ezt már úgyse tehet használni, ilyen csekélységgel nem érdemes zavarogni. Inkább gondoljiuik arra, hogy cgy.*gy ilyen csekélység még felmelegít egy-egy fázó embertársunkat s okkor mind járt megnő a mi srpnvönkben is a ,ljjn-lomok kórt loaálhuló lvoinuk értéke s hamarabb adakozásra melegszik a szivünk- \\ , L i .
Ili
mMp Ilii
—te=r?s I Ilii
fpmm keh
KOMIK! euioRviH
Nagy választék! Olcsó árak !
JÁTÉKOKBAN
éií-Sáíaii wáH»sx«ék
Teutsch drogériában
¦ félemeleten.
Zamatos. Jölzü Kduét
SIntrax káuéfűzdn
készíthetünk.
Kapható: \'/4—V2—1—1\'/2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2.
— (Áramszünet)
Folyó hó 8-án, szerdán »r«ggel 8 órától délután 10 óráig a* ulábbi he-lycken áramszünetet tartunk: Csengery utou, Szent bűre herceg ultó\' FŐ utig, Deák tér déli oJdalán, Zrinyi Miklós utcán, Cscngory uttót Széchenyi térig, Kossuth Lajos téren, Kisfallidy utcá-tó\' Szécheuyi térig. DrávaYÖlgyi. (:)
— (Térzene)
Holnap, szerdán este 6 Órai. ífeeztfeitftl a Deák téri fasorban térzene lesz a következő műsorral! i. I Albrecht volt 44-ik gy. ezred indulója. 2. Stmuss: Bor, asszony ós dal. kerjjigö. 3, Hos-sinij Semiramis, nyitány. L Pécsi J.: Tttráni népdalok, nagy magyar ábránd. 5. Kiiment: Iíéesí különleges lapok, egyveleg, fl. Rákóczi induló.
— (Kiskereskedő\' le árusíthat nagyban)
Konkrét ügyből kifolyóan megállapítást nyej-1, lw>gy annak a iaJfogásnak, amely szerint fűszer, cukor ós s6. nagyban árusításával csak az. ajkciC^dgcJö foglalkozhat, aki kimondottan nagyke-reskedésie szflió igezolvannyat rendelkezik — törvényes alapja nincs. Ezért abban az cselben, ha az Iparigazolvány nem szó\' kifejezetten kiskereskedés! o nincsen akadálya annak, hogy az ijrar-igazoivány tulajdonosa nagybani kereskedéssel is foglalkozzék.
-* (Igazi pereskedők)
Jónás Gyula aldópáhoki és Küllős Károly vőrröi földművesek <r.Lzeszótöl kozluk ós nzútán összeérték egymást a keszthelyi járásbíróság folyosóján, ahol mint pcrbenalló főlek a tárgyalásukra várakozlak. A verekedésből ujabb per leit a haragosok között, még mielőtt az első tárgyalásuk bere-)eződöU volna.
— (Rátámadt a rondórte)
FJőző számunkban megírtuk, hogy Larzí István és József Jankahegyi lakosokat a zalaegerszegi csendőrség löbniendbeli lopás miatt letartóztatta lés internálta. Mivel a lopás gyanúja a testvérek édesanyjára ia kiterjedt, a reudör öl is elő akarta áUiUmi. Az. asszony azonl>an olyan kiabálásba kezded, hogy a szomszédok is összeJu-loltak és valamennyien az asszony pártjára rtlllak. Szommcr János pedig ooronggal láinadt a rendőrre, erre a rendőr is elővette a rtvoljverél es riasztó lövéseket adolt le. A feldühödött Szommert oz \'se csend«stteltc le, mire a lOndör rálőtt. A hatóság Oz-ügyben is- megitiditolla a nyomulást, do o fegyverhasználatot jogosnak találta. Szorrtmer János ,akit a comb-jfüi lőtt meg a rendőr, még h*» is Vóíházban fekszik.
— A TflkSr legújabb tzáutibaa
Ca. Szabó László a francia fórra-dalomról, gróf Zichy Haffaelnó Olaszország fölüatatlí köleseiről, nemes Suhay lmjai « nő ós a habom viszonyáról, Kádár Jolán a kánkáiiról Írt érdelaas cikket. Horváth Henrik =«nei görbe tükio, Hoduóly Miklós. SzÜágyi István és mások elbeszélései, v-\'rsek, szép kéjKik és értékes szemle rovatok teszik teljessé B Tflkör novemberi számát. , , , \'.
SPORTÉLET
A íulbuil-bajnotaíg álUUw
I. ouUly.
1. DVAO 0 v»\' ... 9 a.i:S ii
2. ZMNTB 1 7 — ¦i 2S:9 14
3. PBTC 9 8 2 \\ 17:8 14 13:12 13
4. KT9E 10 0 I 3
5, SBTO 9 * 2 8 3i:*o 10
.6. DFAC » * 1 2 10:4 9
7. KRAO a 4 1 3 0,12 9
S. ZsöH 9 3 2 4 10:13 ii
9. H8E 9 3 1 i 15:17 7
10. PEAO t 2 1 5 8:82 5
11. NT8E 8 2 1 6 4:20 5
U. PAO* 11 — — 11 0,9 -
•Vlmalíprtt
wttaa
NagyMiu* megyei város polgármesterétől.
26640/1939.
Tárgy: Az 1901-1904 évben n lettTíadlillteleeek őaazelráu.
Hirdetmény.
A honvédelemről szóló 1939. év! II. t.-c. 75. §-a felhatalmazza a honvédelmi minisztert arra, hogy az ál-lllásköleles korból már kilépeti hadköteleseket 48. életévak betöltéséig, katonai alkalmasságuk elbírálása végett egy Ixben sorozóbizottság elé állíttathassa és tényleges katonai, az előrehaladottabb korban levőket pól-tartaléki szolgálat teljesítésére Igénybe vehesse. Ezen felhatalmazás alap-Ián a honvédelmi miniszter ur egyelőre az 1901, 1902, 1903. és 1904. évben siflletetl hadköteleseknek nyilvántartásba vétel céljából való Összeírását rendelte el.
Ennek folytán felhívatnak a fenli születési évfolyamba tartozó hadkötelesek, hogy Összeírásuk végett u állandó lakóhelyük községi elöljáróságánál (városban polgármesternél) személyesen vagy Írásban haladéktalanul jelentkezzenek. Személyes jelentkezés alkalmával az érdekeltnek születési anyakönyvi kivonatát és a személyazonosságát Igazoló egyéb okmányokat fel kell mutatni, írásbeli jelentkezésnél viszont az Összes személyi adatokat (születés! év, hó, nap, hely, szülök neve és vallása) be kell jelenteni.
Hadkötelesek az állandóan az ország területén lakó azok a férfiak Is, akiknek állampolgársága nem állapítható meg.
A> Összeírásra való jelentkezet elmulasztása az 1939. II. t.-c. 177. §-a értelmében kihágás, Illetőleg vétség és .2 hónapig, Illetőleg 1 évig terjedhető fogházzal büntettetik".
Jelentkezési hely: Városház, Horthy Mlklós-ut 1. sz., II. sz. kapu, II. emelet, 2. sz. ajtó, Nyilvántartói hl vatal.
Jelentkezési Idő:
November 9-én d. e. 9—12 óráig 1901. évben január hó 1-töl július hó l-ig szülelett egyének.
November 10-én d. e. 9—12 óráig
1901. július bó l-lól december hi 31-ig született egyének.
November 11-én d. e, 9—12 óráig
1902. évben január hó 1-töl július bó 1-lg született egyének.
November 13-án d. e. 9—12 óráig
1902. évben július hó l-lől december hó 31-lg született egyének.
November 14-én d. e. 9—12 óráig
1903. évben január hó 1-töl július hó 1-lg született egyének.
November 15-én d.e. 9—12 óráig
1903. évben július hó 1-töl december hó 31-lg született egyének.
November 16-ánd.e. 9—12 óráig
1904. évben január hó 1-töl július hó l-ig születelt egyének.
November 17-én d. e. 9—22 óráig 1904. évben július no 1-tö! december hó 31-ig született egyének.
Felhívatnak azon hadkötelesek, akik karpaszomány viselésére igényt tartanak, hogy a megfelelő okmányokkal ellátott kérvényt hozzám nyújtsák be.
Azon hadkötelesek pedig akik kalonal szolgálatot már teljesítettek, az összeírás napján kalonakönyvü-ket hozzák magukkal.
Nagykanizsa, 1939. november 6. un Polgármester.
A zár alá veit anyagok felmentése
Budapest, november 7 Az erdekeltek: mind gyakrabban forduJiink o zár alá vett készletek fe\'mCntcse ú gyében n katonai hatóságokhoz. Illetékes helyről most közük, hogy a felmentések ügye nem tartozik ö katonai hatóságok ügykörébe, Ebben csakis az iparügyi mliüsztérlum adhat femieiitóst-az Iparügyi kamaráknál kapható űrlapok kftöiiése é-s azzal történő* kér-véuyczés után. (MTI)
Holland-belga tárgyalások
Hága, november 7 I Ltpót belga király Spaak belga mi-
niszterelnök kíséretében Németalföldre utazott, A belga uralkodó és miniszterelnök hajnali 1 óráig lanárskorott.Hágában a holland kormány tagjaival és Vilma királynéval. A tnnácskoza-sokal ma folytatják. (MTI)
„Moszkva a békét kivánlV
Moszkva, november\' 7 Ar. orosz forradalom 22-lk évfbr dulója atkaimából Vorosuov a had. sereghez intézett napipa roncsában ki emellé, liogy Oroszország ismeri nará lajt és megkülönbözteti ellenségeitől Szerinte Francia- és Angolonuág nem a béke M\\* Ós azon \'dolgozik, hogy a háborút kiszélesítse. Moszkva ollcu-jben a békéért dolgozik, mert scnimire nincsen jobban szüksége, mint a békére. (MTI) ¦ ,
TAICrTORTUZHELYEN.
IXsTjf vert
¦KEDVEZŐ, FIZETÉfl _ TL LTETELEK OlcSÓ-MS-ak
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes U központi fekvésű
István király Siálloda
(VI., Podmanlozky-irtoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KOzlOny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Zalai Közlöny
Zului Közlöny
1*36. november 7,
IDŐ
Jóslat :
? áll, délnyugati szál. Estétói sok helyen köd, ködszltáláa. Holnap a déli órákban erőaebb napsütés várható. A hőmérséklet alig
változik.
K Meteorológiai Intését nacykanlisaj itearfizTelóailomájia lelentti
Rőnié.reéklet tegnap Mte 9 órakor: + 88, ma regnél +7-2, délbeD +12 2
OMMiiak 00-U.
APRÓHIRDETÉSEK
10 Múlg 10 SIHr. mlnd«n tovlbbl uó 4 lm,.,.
ADAS vétel
AgyasUat, használtat la, állandóan vásárolok. Rllacber Mátyáe, Kltály-ulca 35
Fóanl tudó bejáránál azonnal félve, izek. Sugárút W/t, fOldsilot 2. 2840
Adrta negyaanlzeal veiérBgynvkeégéhez farai belső munkaerő keresTeuk, Jelentkeséi a délelőlU órákban. 2839
Steyr-Walfentád kerékpár Bőseit dinamóra], lámpával eladó. Cha a kiadóban.
a>aa*.ll«, alig buanáll, alaaé. Cla a kiadóban.
lakAs-Ozlethelyiséo
Klaaa (¦ azonnal elloglalható Deák-tér 6. szám alatt 3 szobás, kü ínbeiáralu utcai lakai. — Bővebbet házmesternél, ugyanott. 2829
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magáa- és bérházat, házhelyet. IzSlót éa földeket kSaaelll Papp, Teltkl-ut 8.
kOlönfélh
Le«élbel»«8et, regit éa ujat, napi
postából származó tomegbélyeget kösk-aiaaárt értékesíteni lettet minden héttőn délelőtt a Zalai Közlöny szerkesztő-ségében.
laaaeleáar lénykáaeS Vaalath fatéaál.
Autetaxl — UraiU szolid árban kényelmes autók megrendelhetők. Kaul-innnu Manó. TelelonálTomta 222. 295
Pk. 2791/1939.
Arvarési hirdetmény.
Ponctere Áll. Blzt. Intézet vegrehallltó Imire, kéuv. dr. Vlt Ferenc Ügyvéd, 91 pengő követeiéi ts Jár. ereiéig; 1938. évi november hó IB-án délután 8 őrskor Hahót községben, azeizfózdében a "-nagykanizsai Ur. Jiráiblróiág Pk. 8226/1939. si. végzéssel elrendeli végrehajtás során letc*I«Tt 1090 pengő becsertéku alábbi Ingóságok: sxetzlőzőberendezes atb. bíróilag elárvereztetnek.
Nagykanizsa, 1939. évi október hó 21.
Hain Oynla a. k.
r/« Ur. Jb. vlrr.hijtó.
ZALttl KÍjeELŰMV
POUTIKftl Nn-tU^f.
Kiadja: „KSzgazdaaágl n. T. Nagylablna". Felolóa kiadó: Zalai kárety. Nyomatott: \\ a „K5igaidaaágl R. T. Nagykanizsa"
aye«dá|ábaa Nagykaalisáa. (Nyomdáért teleli Zalai király.)
79a fcvlolywn 254. uim.
Nagykanizsa, 1989. november 8. szerda
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
Milli II il «BÉBaM» lUhbjL
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
ElSflulbl ini : cKr hóra S p(í *0 *Mc
•dóhlrattli teWooi 78. wu
A belga-holland békeközvetités
mindenütt meglepetést keltett, de sehol sem bíznak annak sikerében
További légicsaták az Északi tengeren —Megélénkülő tevékenység a nyugati frontokon — Gőrtng nyilatkozott a légiharcokról és az amerikai repülőgép-szállításról
A tegnapi nap nagy meglepetésé-nek Számit Vlbna holland királynő és Lipót be\'ga-király békekezdemé nyelése. A tegnap még titokz.itoKnak vélt és teljes 21 óráig tartó tanácskozások után ugyanis a belga é-s ri
németalföldi államfők a német, francia és angol :\'|lhimfökhöz békefel, hívással fordultak és újból feiaján-lották szolgálatikat u léke közvetítésére. , , ; ... i
A belga-holland békekezdeményezés visszhangja
most kötnének egy igazságos békél, aheiyetl. hogy egy kiszámíthatatlan beíe;c/,ésfi háború végén tegyék azt. A lap egyébként kevó> reménnyel van a békeközvetités sikerét Illető-í
A belga-holIa„d békckisérletttel kapcsolatban, mint a MTI berlínböl
¦yAl beérkezett je\'entésckböl megél-\'apilható, hogy a belga-holland békék ezdeményezés mindcriüti nagy meglepetést keltett
Egy párisi Havas jelentés szerint a íapok hódolatlal adóznak a két nyugati sem\'cges átlAm békeszándékának és kije\'eiitik. hogy a jog és az egyenek szabadságának tisztetet-bentnrlásán nem uralkodhat az orosza k.
A\' Petit Párisién főszerkesztője ti/erlnt mindig figyelmei kelt egy o\'yan kezdeményezés, melyet oly tekintélyek tolmácsolnak, mint cz esetben is és a gyors béké! akarja elérni. A belga és a holland királyok a/.ójiban nem lepődhetnek meg,
hft . * ; \', ¦
a francia és angol kormány feltart Chamberlain és Daladler által leszögezett álláspont mellett,
annál Is inkább- mert német részről nem indult meg semmi olyan kezdem61ye7.es. amely ezt a felfo. gást módosította volna.
A inp főszerkesztője leszögezi még. hogy a béke kezdemény -veihez való csatlakozás némel sikert jelentene. : •
A Fígiró \'eszögezi cikkében, h>>gy Paris és London a békét akarja, azért eikövcictt mndeiit és elment a gyengeség látszatának határáig, mic\'ött fegyvert fogotí volna.
Londonban, mint a MTI egy uj jelentése mondja, szinién mcglcpc-test keltett a békekezdeményezési akció. A lapok leszögezik, hogy nem sok kilátás van « sikerre.
Londonban azt is tucpu\' vélik, hogy ; [ .
a holland és belga békefelhl-
vásra Chamberlain miniszterelnök még ma nyilatkozik,
Amerikában, mint a német NTI ncwyorki jc.\'entése mind ja, már csak azért >. meglepetést keltett a beJga és a holland királyok felhívása, miután néhány órával előbb még árról jrtak a lapok, hogy egy német átvonulási ultimátummal áll összefüggésben a hollandiai király-találkozó. Kongresszusi körökben megértéssel fogadják a békekezdeményezést, de sikerében nem bíznak
A Newyork Times a/,t írja, hogy jobban tennék a\' hálxjrus felek, ha
jelenti, a német sajtó egyöntetű magatartást tanúsít, köz\'í a bekekisér ictröi szóló hiicket. de ahh >z sem-mifc\'e megjegyzést nem fűz.
A norvég sajtó, bár a békekezdeményezés sikerét kélségcsnck mondja, kifejezésre juttatja azt az óhajt, hogy a közvetítés bár az egész Európa ő\'tai kívánt békéhez vezet-ne.
Lipót belga király tegnap egyébként már hazautazott és Spaik belga miniszterelnök a belga miniszteri auácsnak már beszámolt a né-mstalfö\'di tanácskozásokról és a nemzetközi heiyzelrői.
Német-angol légicsaták at Északi tengeren
London, november 8 Az Északi Tengeren tegnap löbb helyen heves légicsata volt angol és német repülőgépek között A\' -skóciai Shobajtd szigitek felelt* jelentek meg elsőnek a német gépek, amc lyeket löbb angoi vadászgép vett üldözőbe. Mini az angol légügyi minisztérium tájékoztatója mondja, az angol gépek elfizték a némel gé. péket.
A\' Havas iroda londoni értesülése szerint a \'égi csillák a nyi\'E tenger felett játszódtak fc fit az angolok veszte^cig nélkül űzték el n támadókat. Kiemeli ti je\'euiés. hogy volt eset hogy egy méternyi közelségben surrantak ei egymás melleit a német és az ajig.n gépek.
Ugyancsak a Havis iroda londoni jelenlése mondja, hogy az íís/aki Tenger déli részén német ívpü\'ő-
gépek harcba bocsátkozlak néhány angol hadihajóval. Angol részről kár niners. a német veszleség ismereten, mmdja a jelcnlés.
Ha/ótlfogáMoh, hafótfoülyesztéa
A1 tengeri kereskedelmi háborúhoz tartozik az Ottava finn gőzös és egy 3000 tonnás fas/áUiló svéd hajónak a németek áUai való elfogása is. Az Aaiand szigetek világító tornyából ugy \'áttók. hogv az elfogott fiini hajó árbocára német zászlót húztak fel.
Londoni jelentés szorim az éjszaka a La Manche csatornán egy is. meret\'en és a jelek szerint mcglc-helŐ>cii n:ijíy tonnatai-ta\'niu lnjó az angoi nertok közelében zátonyra futott és segélyjeleki-t adott le. A szerencsétlenül júit hajólmz angol segélyhajók indultak. (MTI)
GOrlag érdekes nyilatkozata
Rónia, noveml/cr g (Slefani) (lőring német vezérezi<"dcs részt vett u bOrUm szovjet nagykő-vétség ünnepségén, amelyet a komin-lern uralomraj(iiUsáiiak a \'>2 é\\Os év-ford tilója" rendeztek. Az ej/yik olasz lap munkatársa iU kérdést inlózett (iörjnghez, hogyan itéü meg a jolen-légi holyzetet? Córiug a következőikéi mondta 1 — Az a körülmény, hogy én most itl megjelentem, mutatja, hogv a hftjy^ zei igen jő u mi szempontunkból.
Az amerikai lOpülögép szállításról hangoztatta, liogy
fenntartással kelt fogadni a hírt, hogy rövidesen 8.000 repülőgépet kapnának az angolok és franciák Amerikából.
Az ujságirö további kérdésőre, hogy H némel légi lovókenység ezután is csak az ango" hajókra fog ^rányiiait, vagy pedig kllcrjcszl\'ik szárazföldi támpontokra is, Göring azt válaszolta^
Iwgy a német hadvezetőség embersó-fgcs s uniig az cheurél is ehhez tartja magát ,11 német haderő sem változtatja meg az álláspontját.
Berlin, novomlier 8 Német politikai kérőkben 11 kéthónapos háború után ked\\Czőnok itéliSí meg Németország helyzetét. llangoz-látják, hogy Németországot nem slko-rúlt két froiilon háborúba kőnyszeri-lenl, mert az orosz szövetség lehetet-Icnné telte azt. Tgyaiiesak lehetetlenné vált gazdasági léren is a/, angol szándék kereszt nlvilefle, mert
Németország gazdasági ellátása esztendőkre biztosítva van.
$s a nyersanyag ellátásban is jelenMs javulás mutatkozik. Rámutatnak bcr. Üni körökben arra, hogy a blokád Angliára nézve károsabb, miután Anglia csak tenjjereu tudja a/ utánpótlást
beszerezni. {
Csányi László
Ma minden figyelmünket a hábo-rus-\'.zagu világkérdések Özöne há-nyltja, melyek nem kis mértékben sorskérdések a magyar é\'-ctben is. Nem csoda, hogyha az elmúlt idők nagyjaink évfordulójáról megfeledkezünk, így suhant cl hangtalanul--.. Csányi László mártírhalálának 90 éves évfordulója. Mondhatjuk talán, hogy emlékeztünk róla a_z 1$19 I szi-badság vértanukkal " egyebemben. Mégis Öt a többi közül sajábs fel-adatot végző egyénisége miatt kl keli emelnünk.
Csányi Lás/Jó megyénk szfilönc, mint a szabadságharc kormánybU-tosa, tfoVsuth Lajos legkedvesebb minLs/.tere, kÖíelességét erején fe\'fil kifesttette De volt egy öhmugáoól kilnduió^íiagy és nehéz felad ita. 0 igyekezeti Kossuth és Görgey között az ellentétet, a félreértéi eket elsimítani, hogy erejüket a nagy kllz delem érdekéb-\'n egyesítsék.
A történekem ma már tlsztá/tj mindkél egyéniség ériékét, de Céve-dósét is. Kélségen felül W, h»gy mindketten a/onos célért kfizdöttcn : a függetk\'n, szabad magyar -o\'rsér1. Gsányl László, aki mindketíönek .1 lelkéhez legközelebb állt^ lálta ezt. De látta azokat az okokat, azokat a félreértéseket is, melyek a ¦ két nagyság közt ellenieteket vá\'t-mik kl. Kossuth félt Görgey tervétől, ki-nek szrtkM\'gpaiaiicsoita nyfla\'koz 1-taibó", féireérlett szótnkukájából Ul hitte, hogy Görgey az osztrákokhoz huz és cserbenhagyja az általa auy-nyira szivén viselt nemzeti ügyú\\\\ Csányi tisztán látta, hogy Görgiy nem lehet árulója a szabadság, a függetlenség eszméjének. Hiszen 1819. április 2!)-én, éppen akkor, amikor osztrák tisztjei felkérték, h;»gy kezdjen alkudozást Béccvi, komáromi^ kiá\'lványában Így vá-u szolt :
•Tinektek jutott a szerencse, éltelek fe\'á\'d >zásával megadni a szép honnak ősi önállóságát, nemzciisé-get, szabadságát, örök feiUétét. Ez legszebb, legszentebb feladatotok. Emlékezzetek ró\'a, ha uj csatára kellek ! S nrinlh gy é\'ő hilem, miszerint köz;etek ufig van, kl egy gyáva é\'etct jobban szeretne egy dicső hálálná\' * ki velem egyfor. mán ne érezné, h >gy olyan m\'mze- , tel, melynek f|a| hason\'ók a szolnoki, hatvani, bicskei, isaszegi, váci, nagysarlói és k imároml hősökhöz, rabbá tenni többé nem lehet: még a legborzasztóbb ágyulüzben is csak azon egy jelszavam marid hazátok : E\'őre bajtársaim ! Mindig elő re !«
Csányi tudta azt ls, hogy a szabadságharcban Kossuth a lélek, a tfiz, a dacos akarás. >Komiányzó seiikí más nem lehetett, - Írja 1819. április 21-én levelében - mint tc, mert biz Isten 1c vagy a- tengely, szög, mely h;i kihull, pereg még egy kis ideig a kerék, de csakh.i-mar kiesik a szög után. s nem k\'cfl sok tfiz a lovakba, hogy a kocsi is fcidii\'jön, szétzuza^sson. - a\' hon
november I
Férfiöltönyök, felöltők, télikabátok
nagy választékban
szomolAnyiimAh.
Téged nem nélkülözhet, hu \'eros-kadnaj, o mito\' Isten mentsen bennünket, - a sors kimondaná 0k. veUen feleltünk : Finis Ungariae.«
Mindkettőnek harca azonos. Mindkettőre nagy szükség van. Külön utakon eívdményiCienségi\'t, együtt csodát thetnek. Ennek felismerésével lUlt közéjük Csányi László. Igyekezett, sokszor nem eredmény, teienül, » kél nagyságjt összehan. golni. ö\' békitő, az egyengető a nagy eszme érdekében. A feladat nehézségét megkönnyítető.\' az a tudat, hogy ezzei hazájának nagy szolgálatot tesz, és az, hogy mindkettői éppen nagy hazafiságukért legőszin-tébb ragaszkodással szerette.
Sajnos, az egymástól mindinkább távolodó lelkekei. az utóbbi hónapokban összehozni nem lehetett. Hiúba védi Kossuth elölt Görgeyt és Görgey eioti Kossuthot. -Hiába utazgat ?1 béke érctekiébvn egyiklöi a másikig. Ajz ellenség gyűrűje nedig egyj* Szorosabb. Hos tábor nótáink csatát csata után vésziének. Afeuloi só osata is cdöU már. Kapkodás, fejetlenség teit úrrá. Most már ulucs más, menteni a magyar éie> tel. És ekkor előtérbe isméi Csányi lép. ö egyike azoknak, aktfí :Gorgcy kezében most szívesebben fúlják a halaimat. O tehei még valamit. És ü js azou van, hogy Kossuth mondjon le Görgey javára. Görgey előtt pedig tisztán á\'iott a tory. A, küz-de.ein hiábavaló, csak ^.\'szteségek-fajtáuk u\'lása állna elő. Ennek tu. dalában tette lé a fegyvert az oroszok etőtt. Ott volt mellette a tanácsban Csányi László is.
A nagy. tragédia .lezajlott. Lgy nemzet bukoti el összes álmaival, terveivel jó időn.\'. Aztán jött egy másik zalai. Deák Ferenc, aki más utakon isméi létet teremteti a sivár magyar honban.
Csányi Lászlót pedig, aki a megtett kötelesség tudatával nyugodtan ment vértanúnál álra, 1819. OKtobCr 10-én végezték ki. Bone u vizsgálóbíró íeiterjesziéM) szerint i vétkezett, mert a forradalom szitásában, a lazításban zászlóvivő volt s mint ilyen, semmiféle kedvezést nem érdemei.
Emléke egyet mond : - Egységben az erő .és az egységért harcolni mindnyájunknak szent kötelesség.
Kováts J. András.
Gépjárművek megvizsgálása
A nagykanÍ7Sűi rendőrkapitányság felhívja a gápjámulkerillet gépjánnű-lulajdonosainak figyelmei, liogy folyó hó 10-én és 11-ón délelőtt 7 órakor Nagykanizsán a tűzoltólaktanya előtt gépjármű vb sgát lart.
Az első nájion, folyó lió 10-én rcg-Rel 7 ómkor a i>ugykanizsai gépjármű-tulajdonosok jeleni kez/.ci,ek a kitöltött jelentkezési lapokkal
A második napon, folyó hó Il-én ugyancsak reggel 7 órakor a nagykn-nÍM*i, Idényei, uisóLndvflí (lentiül) közigazgatási járás területén lakö gépjármiitutajdonosok jelentkezzcnck ugyancsak a kitöltőit jelentkezési lapokkal. , A gépjárniüviisgi\'i laton csak azoknak a géjyjáruu\'iveknek kell résxlvCnni, amelyek külöQ értesitést ijejftitkczcsi Jspól) kapnak.
A Magyar-utcai tűzvész ügye a pénzügyi bizottság előtt
A városi képvisflőtéslülel pénzügyi bJSótlsága kedden délután vitéz tiunizik Lajos kir. koriuányfötonáiso-s, bankigazgató elnöklete alatt őwmilt, hogy ttz e hél végén összeülő városi köz-gyA<és elé kerülő tárgypoillokal letárgyalja :\\t ülésen jelen veti Krátky István dr. |K)lgármester és üaerlmr Antal dr. városi tiszti ügyész is, v-Uá-mint oi összes előadók.
Kisebb ingat limesére letárgyalása ulán |U. bizottság hozzájárult ahhoz, hogy,a i\'i.-l. ].uiok déh részén levő \'22 hold lerüfctel erdösltik. A Nagy. és Kiskanizsa közötti nUd, mint ismeictcs. széiesilik, az idba bolev\'sik a transzfor-máior. A Drávavóigyi lebontatja és az ni elején áílitja fel. Szó volt arról is, hogy a város ezenlui az állata eddig Ügyen adott homokért fuvaronként 1 pengői száinil/fel, de a jxdgár-mcster a régi szokás- mattolt foglalt állási, vagyis a közönség továbbra is ingyen juHial liomokhoz. — A plébániatemplom világító órájának javilá. sara a szükséges összeghez hozzájárultak. ~ A város u Viktória téglagyár mintegy 1500 részvényének birtokaién van. A gyár tönkre nicnl és létszámod. Miután u város Is egy igazgatósági tagságot kapóit, amit a polgármester képviselt, az OT1 lolszobloUa a vá. rost, liogy u ki nem ficelctt OTI járandóságból a reá cső 980 pengői fizesse meg. Miután ezt nieg kell fizetnie a városnak, a bizoltság tudomásul vette. — A nagykanizsai pénz-inléiclek a város GOO.OOO\'pengő függő-kölesóuéiK\'k mcghossiaboitásiira meg-íelolö ajáukitol lettek. - - Tóth László városi szániüszt és felesége részére kétkél évi fizetési előleget (kb. C000 P) véleményeznek a piénumuak. — Szőnyi Sándor városi árvaszéki ülnöknek kérelméhez, hogy ouiejtessék fel a poL illetménye és ai oly ,mödon szamitias. sék bc nyugdijába, hogy. a fizetési
fokozat VII. osztályának megfejeljen, a bizottság égyhangiion hozzájárult. Dr. Krátky polgármester meleg szilvákban méliatin Szőnyi Sándor működését. — IClhalároxták 0 kórház körüli Szent I.ászVi utca gyalogjárdájának negyezerötszáz jCngös költséggel bazalt burkolattal val> ellátását. — A Magyar utca 128. sz. ulati lakó flzv. Németh Jánosiié lii/károsullnak \\akJuejk összes állulai bennéglek és így fuvaros iparát nem tudja folytatni) 200 pengő segélyt javasoltak. bedének István kereskedő itt a Magyar utoaí tűzesetet tette szóvá (amiről a zajai Közlöny Ismétellen megemlékezett) és gyakoribb légvédelmi gyakorlat megtorlását tartja szükségosuek. Dr. Krátky polgármester kijelentette, hogy soltsem volt még panasz az évek folyamán arra, liogy a tűzoltóság megkésve érkezett volna a helyszínre. A dolog különben is vizsgálat aiall ált. Mjaga u tűzoltóság kérlc a vizsgálatot maga ellen, hogy bebi-zonyilUissék, hogy semmi mulasztás nem történt részéről.- Molnár Fe.cne erótyeqea védelmére keli a tűzoltóság-nak. Ujai a nagy fejelleuségre, ami n iüz kitörésénél uralkodóit és ennek tulaj donit ha ifi, liogy
az emberek osak megkésve úrtositotiók a tűzoltóságot,
mely a jelentés vélele után már két perc muivfl kirobogott a jakumyábóí.
A tűzoltóságot tehát sem mi fék) mulasztás nem terJueli. Dr. Praek István tfizoltófői>ar.uiesuok kijelenletH\', hogy a könyvek pontosan megátlapitják, ¦)»gy a jelzős utíli\\ 2 jjCre mutvu már a szerelvény útnak indult. A j>olgár-niesler ezután rámutatott arra, hogy a kö\'önség « tűzvész alkalmával nem viselkedett megfelelően.
Majd lóbb kisebb Agy került letár-gynlásra.
Közel 65 millió pengő szolgáltatást jntiatott az 0T1 a folyó mbm
Az Országot Társadalombiztosító intézet egy évi mérlege
A/. Or.szág.>s TitrcyidcUumbiztoslt(> Intfoei ez évi iiüvcinbcr hó 12-én túrija évi rendes közgyűlését a bu-d«i Vigadó nagytennébtín, amely elé terjesztik az Intézet mult évj inClködcsérö\' szóló Jelenteiét.
A; vezetőség rúniulwt azokra a számszert! adatokra, amelyekből v uifiködés jelentősége m.\'gállapllha. tó. Ez a .szoigaiiatas már számbelileg is emelkedést tüntet fc1, ameny-i^iben az 1937-ben kifizetett 60 millió 887.092 pengővci szemben 1039-ben 61,581.045 pengő volt a kiftze. tett összeg. Ennek Jobb té.telei a következők": , . I
Táppénz és gyógykezelési janu dék 1 2,713.138, kórházi, Bzanatórlu-mi ápolás és ellátosos gyógyfürdő 12,617.164, baleseti járadék és végkielégítés 7,649.211, öregségi, rokkantsági járadék és végkielégítés\' 2,161.669, rendolőintéizeli ellátás
2,164.669, szülészeti segély 2,319.985, orvasoknak fizetett az OTI 7,267.381 P-t, az ügyvilei költsége 11,478.327 pengő, ebbö\' az ügyvitel személyzeti járandósága 6,141.825 pengő. A bá-nyanyugberbiztosilásra kötelezettek látszatná 52.934-iie emelkedett. A nyugbéresek létszáma a mull évben 13.868 volt, akik közül 6896 biztosi, tolt, 1828 özvegy és 2144 árva volt. Ezek összesen 337.775 pengőt kap. tak.
A taglétszám az 1937. évi 660.321. rö\' 702.512.rc emelkedett, akik közül 625.473 volt férfi, és 177.039 volt nő.
— TekloUe s Köpetein Bútoráruház aliando butorklállltíaát. IzlétM tt oloió bútorokat kedvoző (izetésl tel-lételBkkel vásárolhat
Városi Mozgó.
Ma szardán
Világattrakció 1
A szerelem tolvaia
(A kéltolkO üHzony) A filmet aktuális hangos vlláglilradó al&xi meg
Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor.
Hősr naptár
A példás k\'ileJCsségWj.esilásnek ,\'.s Ox öntevAeny kcz<k\'niény«-\'í;ésnek fi
_ gyeJeiuremáiW példáját
1915. II- I ntita Kónnendy István -\'¦———\'\'VoH nagyszebeni 2.1. honvéd g\\-nlogezrCdboli hadnagy, Amikor ezrede 1015 november CSoJén előre, nyomait, Ikogy az ellenségéét ulQbh harcba boesáUopuék, KörmonOy had-nugy mint vissxaiiagyott beteg, nem várta Ize tcl)os felgyógyulásai, Inneni saját el ha tarozása bői liíimaroSJin nz lured ulán sieteit. Bár «z ezred ekkor már súlyos harcban állott |Bx ellenség, gel, ;!,¦<,jin-i] u tüzvonatbau lévő szá-zadparuiiesiiokánál jelontkezx\'lt. A véres ütközőiben, mint a száz ulparancs. nok heiyeitóse, sajút kez^lejnónyezé-sébő1 a csalárdul megailásl szinlelö oroszok fedezékeibe ]>elörl és elszánt kézit n snbon részben kiverte, részben elfogta ököl, mire u második xállás-lk\')l tfinelö orosz, rajvonitl is [iiiegudtát magát. EtutAn öntevékenyen ás saját kezdeményezéséből az «áKnséges állások nugyrészát is birtokába kerítette. Körmeudy Islviui hazlnagynflk o,cn vitéz és eredniénycs magatartását a leg. felsöbh dfcsérO elismeréssel jutalmaztak- !
m
Áldozatkész erőfeszítésről ós kimagaslóan lelkcsUö személyes vltéjdésrúl
_tett,tanúságot Camgó Kde
I 1!1S- ILI. |vo\'1 nyifc** u- bonvéd
-.gj-alogezredbeU tartalékos
htuluagy, aki e^cu a napon nz erdélyi (iyergyó-llorszéktöl északkeletre a Nagy mező vésztető magaslaton a túlerővel lámádé oroszi hétsnar vert" vissza. Pupkávol a kezében, a légiósok közt harcolva, igen g)*ngo létszámú Századát magával ragadta és az oroszukat vjsszavouuh\'isra kényszerltelto. A 3- osztályú katonai érdem keresztet kapta jutalmul.
Diófarönköt
vásárol
Dukász Ferenc
lUfTkuhM, M,,j.,„. ÍM.
Aki friss és muuakakápes akar lenni ét olakarja keíUüiI, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, gyakrin fájjon a teje és a bőre tele legyen mindenféle pattanásokkal, aa igyek hetenként egyszer-kétszer reggelizel elöli egy pohár természetes .Ferenc Jözsel" keseravlzet. Kérdene meg orvosit I
IJljg november 8
¦ttfitt t
A Katonarét és az aluljáró egyaránt követeli a katonáról, csatornázást
Kaptuk a következő fevc\'et: Mé\'yeu tisztelt Főszerkesztő IJr 1 Engedj eiiKg, hogy a katonai-éti Ja-kok. panaszait b. lapjának nyilvánossága elötl szóvátegyem. Sajnos a katonarét még mindig nélkülöz-ni kénytelen a csatornázást és szo. nmrunn látjuk, hogy a város prog. vamjában annak megv \'lósilása nem szeiepoi a fcgközeíebbi évekken. így a Teleki utcától kezdve a kato-naréten keresztül a vasúti töltés niatt a Csengery uti átjáróig nyj tolt árokban folyhat még évekig :i szennyvíz. Ennek egészségte\'en voltára ozl hiszem n<\'m kell k\'MÖn rá-mutálni. Sajn;>s a nyílott árkok egyre több l>a\'csclct okoznak, |gy az e\'mufi h&en Is kórházba kelk\'tt szállítani, egy kaionarétí lakót, aki a íeiúzott talajon megcsúszott és az árokba e>ctt.
De nemcsak esztétikai és egészségügyi okok követelik a kaíonarét sürgős csatornázásai, hanem a Ocn gery uli aiu\'járó tervezett megépítése Is. A Teleki utca végétől a ka-tóimról szennyvize ugyanis, mint om-liteilom, a i budapesti vasút árkába ömlik és csak a Csengery uti átjárónál torkoUk a csatornába. Esős idő alkalmává\' a vízmennyiséget n csatorna azonban nem tudja elnyelni és az.az uttestén át hömpöiyőgvo vastagon lerakja az útközben fel.
szedett sarát és szemetet. Az alul. járó inegépilésekor kétségtelen, hogy minden esetben eiöntené a szenny-Vlz az ítiufjárót, amelyen ál esős időben legfeljebb csak csónakon lehetne közlekedni. A katonarét kói jogosan kérit tehát, hogy a csatornázást a közeljövőben feltétlen készítsék eJ, mert czzei teszik csak \'ehetővé a Csengery uti aluljáró megépítéséi is. Abban a reményben, hogy soraim illetékeseknél la meghallgatásra találnak- köszönöm Főszerkesztő. tjrna,k szívességét ós maradtam mindenkori hive hazafias tisztelettel
; \' AVadi Antai.
ÖVJA »ZEMLT! 1555
ín vltárollon bluloiiiiiiíl :«/ ]ól Hifi ai««iUvo«*f [átaMr-M«kü»<*Umb»n.
ZSOLDOS ŰfULA
-rfewtltf, ihuún fcláteseréi&mester,
¦- ni,,.sjbIIo.IAviiI íí-.r-1- —
s^k, w(adtára.)U U rtctpUk tllUMit
Niíptáifi November a szerda. Rom. kat. aotttrled. Protestáns Gottfrled. Izr. Mejkh. 26.
tlozlardö nyitva reggel 6 Órától «ata B óráig thétM, marnia, pentak délután kedden egéts nap nőkuak).
Az olasz király képviselőjét ünnepélyesen fogadják a mnrakeresztnri baláron
Budapest, november 8 III. Viktor Emánuel Olaszország ?8 Albánia királya, Elhiopia csAszára a tulajdonát képező és Kaposváron állomáBOzó honvéd gyalogezrednek csapatzász\'ól adományozóit, amelynek ünnepélyes felavatása 11-én, őfelsége szUlelésnapján lesz Kaposváron. Az ezredlulajdonoB olasz királyt Rlccardi Nob. det Conti Énrico olasz hadtest-tábornok képviseli, aki Medagllo Ollavlo alezredes kíséretében nov. 9-én, holnap érkezik Magyarországra. Rlccardi hadtest-tábornok a holnap esfi gyorsvonalhoz csatolt termeskocsival lépi át a magyar határt.
A murakereszluri vasúti állomáson ünnepélyes fogadtatás lesz, ame lyen megjelenik Maltei Simon Pictro tábornok budapesti olasz légügyi
attasé, Oarigioli Aranaldó ezredes budapesti olasz katonai attasé, vitéz báró Hein Géza ezredes, a m. kir. 6. honvédgyalogezred parancsnoka és vitéz Faraghó Qábor vkszt. ezredes.
Értesülésünk szerint a murake* reszturi ünnepélyes fogadtatáson Nagykanizsáról díszszázad vesz részt. Ünnepélyes fogadtatást készítenek elő Budapesten, azonkívül november 15-én Kaposváron is.
A zászl banyai tisztet Elena olasz királyné és császárné képviseletében Vinci grófné, a budapesti olasz követ és meghatalmazott miniszter felesége tölti be a kaposvári ünnepségeken. A kormányzót Keresztes Fischer Lajos altábornagy, a kormányzó szárnysegéde képviseli a kaposvári ünnepségeken.
Magyaros ruhabemutató és göcseji kézi-munkakiállitás lesz szombaton Nagykanizsán
A MANSz helyi vezetőség? Ismét kedves mig\'opctésben részesiti Kanizsa hö\'gyeit. A szombat délután 1 órai kezdetiéi megoyi\'ó göcseji kézimunka klá\'litással kapcsolatban ugyanis nagyszabású magyaros divatbemutató fesz az iparoskQr nagy. termeten. 80 darab magyaros női ruhát mutatnak be cz alkalommá] Nagykanizsán. A ruhák közötl mind dé^elöliiv való otthoni, mind dél-f utáni és estélyi ruhák megtalálhatók, Termeszelésen valamennyi ízléses magyar stílusban készüli, magyaros díszítésű és rendkívül tet-szetős. A budapesti ruhíkühkmé-nyekei szombaton dé\'után 6 órai k«z detiei mutatják be az Jpnr.iskör
nagytermében a nngykanizs.ii hö\'gy-társadalom é^ a női szabók részé-re. Remélhetőleg mind a női szabók, mind Nagykanizsa hölgyei nagy számban vesznek részt a MANSz magyaros divatbemututóján, mely. hez hasonló eddig Nagykanizsán még nem volt.
A *elyi MANSz kiállítása során a helyi szövÖ és háziipari mii-helye értékes anyagai valamint a Némethy Kaló vezetésében nagy si; kcrrci most zárutó gc-oeji kézimunka tanfolyam pompás munkált mutatják be. A kiállítás november. 12-én, vasárnap is egész nap nyitva lesz.
Moaeijárók figyelmébe I
A mozi pénztára állandó ostrom alatt áll, minden ölő ember szeretné látni az esztendő legnagyobb filmjét, a Szerelem tolvaja cimQ Bergner-fllmet.
Mivel azonban csütörtökön már a világhírű magyar tárgyú „Hotel Imponál" van a Városi Mozgóban műsorra tűzve, kénytelenek vagyunk a „Szerelem tolvaját" a Nép Mozgóba átvinni.
Tehát a Bergner-fllmet a közönség követelésére csütörtökre prolongáljuk a Nép Mozgóbal
Elkobozták a hentestől husszékben olcsóáron
Megírtuk, hogy az ulóbbl időben mind gyakrabban fordul dő egyesek részérő\', hogy bejelentés nélkül vágják le és mérik ki a sertésekel. Ha-lóságaink szigorúan büntetik az ilyen eljárást, mert egyrészt a le. ölt állat huza orvosi ellenérzés és felülvizsgálat nélkül kerül kimérésre emberi fogyasztás céljaira, ami egymagában véve is merénylet a közönség egészsége ellen, másrészt az illetők kijáiszák a jövedéki adóhi-
a sertést és a hatósági kimérték a közönségnek
vatatt. amennyiben nem fizetik le nz előirt Illetéket és Így
megkárosítják a várost.
Azért a városi. jövdéki adóhivatal ellenőrei állandóan ellenőrzik a husi párosokat és végigrazzí ázzak a huss/ékeket, műhelyeket, feldolgozó helyiségeket, nem találnak e ilyén »fcketén« levágott állatot, amelynek húsát azonnal elkobozzák.
így történt tegnap is. Két ellenőr végigjárta a város husiparosnit. Mikor Rcin Zoltán Rákóczi ut 6.
Van-e már jegye a
Figyelem!
Mécs-e&íre?
Nov, 13-án este lfi7 óraUor lesz a Városi Színházban!
szám a\'atli henteshez IrÁrlek, a szem* fü\'es ellenőrök a pincében egy leölt 150 kii\'óS sertést találtak, amely történetesen nem-volt bejelentve. Az ellenőrök elkobozták az állat húsát és elszállították a hatósági husszék-be. almi a város a hus ktfognunját 70 filléres án>n. szalonnáját pedig-1 pengőért kiméde a közönségnek.
Re in Zoltán ellen megindult a szokásos eljárás. \\ \'
Rosszm teszik, akik a hatóságot kljátszák. meri eltekintve attól, hogy elvonják a várostól az ndóiUcléket, a fogyasztó közönség ellen is súlyosan vétenek, meri orvosi ellenőrzés ué\'küi kerül n hus a fogyasztókhoz;
Reln Zoltán Is nagyon ráfizetett a dologra. Mert nemcsak, hogy a levágott állat húsát elkobozták tőle, hanem állategészségügyi kihágás miatt a város rendőri bünlotöbírája elé kerül, mig az Illeték meg nem fizetése mialt kü\'öu megbüntetik, l
A jövőben minden hasontó esetet a hatósúgok a nyilvánossággal is közö\'ni fognak. .
Szerelem tolvaja
Eiisabeth Bergncr uj filmje, mint összes eddigi filmjei, különleges élményt jelent. Már a darab meséje Is rendkívül érdekes, a fordulatos meseszövés és a színészi játék pedig egészen lenyűgözővé teszi a fUmcl.
Egy kiVsö\'eg tökélelescn egyforma ikerpárról szó\' n mCfc. A probléma, bár a mese kezdettől fogva érdekes, tulajdonképen csak ott kezdődik, a mikor az egyik meghal ós a másik! iker kezdi (estvére életét élni Elisa-beth Bergner kivéleíes tehetségű színésznő, mindkét leány töké\'ctcs-t;<ekrajzát adjn. Játéka egészen élményszerű, mjndcn mozdulatán az őszinte álé\'és ereje érezhető, ezért kc\'t a nézőben oly maradandó és mc\'y hatást. Művészi játékénak nagy szerűségéhez járni még, hogy bra-vuros technikai eszközökkel oldották! meg a kettős szerepet és <iz. egy-szinen való játékot. Különösen a vihar jelenet tökéletes, Bergner partnerei mindenben méltóak a nagy szinésziiőhöz. A párbeszédek külön is élvezetesek, különösen az angolul tudóknak, A rendezés Is nagyszerű. Kár, hogy a végig érdeftos fUm bc-féjezéíse kissé édeskés, A fUm ennek? ellenére nagyon tefszett és minden mozikedvelőnek őszinte élvezetet sze rez. i - ge -
A mai Híradó kivonata
A német nyugati front. Qdlngen megadta magát. A polgármester átadja Gdingen városát,
A hajóhad megtisztítja a dan-zigl öblöt az aknáktól.
A szétrombolt brombergl repülőtér.
A hadifoglyok végtelen sora,
Krakkó megszállása.
4
jjjfc november 8
Szerda
BstUpnt I. mfliorán
(i.\'ih Tom*. — Hírek. — Köitomé-ay*k. — Hanglemezek. — 10 Hírek.
— 11.10 Nemzetközi vízjel zőszwlgálat.
— 12 H«J«MgszÓ. -- Himnusz. — Idő-Járásjelentés. - 1240 Hirek. - 13.20 ld6jel.es, lelőj Arás jelentés. — 14 .30 Hírek. — 14.-15 Műsor ismertei és. — 15 Arfoly«mhirek, piaci árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, időjárásje-lentés, hirek. — t7 Hírek szlovák éi m*gy«r.orosx nyelven. — 19.15 Hirek.
— 21.40 Hirek, idöjárásjelentés. hirek . szlovák és m«ayaroroiz nyelven. —
22.40 Hírek német, olasz,* "ugoi és .¦ft»»et* nyelvin. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST I.
17.15 Közvetítés Somorja község zöldkeresztes főzőtanfolyamáról Beszélő \'Buctmscky Sándor és ilr. Faragé Ferenc. — 17*40 Beszkártsenekar. — 1845 Felolvasás. — 10.25 Csciényi József énekel, kiséri TokUIorváth Gy. cigányzenekara. — 20 Boszorkánytánr. Hangjáték három felvonásban. — 22.05 Faragó György és Jancsin Ferenc «on-goiu-hegcdü szonátákat ad elő. — 23.20 Tánck: mezek BUDAPEST II.
1850 Royai Filharmonikus Zenekar. — 21.30 Olasz nyelvoktatás. — 20 Hirek. — 20.20 Lokienfrost Ica énekel. — 20*45 A rádió szalonzene, kuni. — 21.50 Idöjárásjelentés.
CsDtörtök
BUDAPEST I.
. 10.20 Felolvasás. — 10.45 Fotolva. sás. — 12.10 Hajak Károly hegedülj
— 12.55 Helényi Kálmán énekel. 13.30 Országos Poslászeuekar. — . 10-13 Héjjas PáJné előadása.
17.15 l)r. Gábos Dóncs előadása. — 17.15-Lakatos Vince és I.akalos Gyula cigányzenekara, Uigossy István táro-galözik - 18.15 Ilr. Vojnovich Oézu előadása. — 19.20 A rádió szadonzeno. kara- — 20.30 Zltaliy Lajos eJőadása,
— 20.55 Kentemé liajka gva ós I>au-dáné PsJca Anni kétzongorás műsora\'
— 22 TánclemOzck. — 23.25 Farkas Béla cigányzenekara, Kalmár Pál éne.
kel. ; ... . ¦ . i
BUDAPEST II.
17.15 Hanglemez. — 18.15 Telefongyár! Dalkör. — 10.30 Angol nyelv-oktalás. — 20 Hírek. - 20.20 Kaffka Péter előadása. — 20.10 Lovászi Fo, renc cigányicnekara. — 21.10 Idő-, járásjelentés.
Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, ködszttálás, a hőmérséklet tovább emelkedik.
A IteteoroloBtal Intézet nagykanizsai mefUgyelőátloraAsa Jelenti 1
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor: + 78, ma rewel +80. délben +90.
— BstwkUUlUsiuÜMt taklnü» mei minden vételkénytzer aélktl. JCopstelo butoráxuhis.
Csönget fölényesen vezet a góllövőlistán
Csójigei, aki ugy tavaly, mint már több éven keresztül a legtöbb gfil\\ nigla Délnyugaton, jelenleg is tartja jó formáját és gőlerosségo nagyon liasxnái a helyi csapat gólaránváiiak Eddig . nem állítottuk óss o 11 X goUövŰBstát (pedig lett volna ok rá, Csenget többszór volt gólkirályi, azonban a jelenleg jól szereplő helyi csapatot minden vonatkozásban meg akartuk Ssmerlclni a Knortköuuiséggel. Tehát a góllovó usta ai első osztályú bajnokságban ez:
IS gólos: Csengéi ZMNTE. 8 gólos: Kesüer DVAC-7 gólos: Tadlcs ZsSE, Csirke DVAC "> gólos: Miklósi KTSE, llóth SBTC, Bencentettner phtc, Györlfy 11 KRAC
1 gólos: Szabó ZMNTE, Uj DVAC, Kálmán SBTC, Lajos MSB, Horváth II. PHTC.
3 gólos; líoda ZMNTE, Gabriel KTSE, Mikota PUTC, Krivití DVAC, Potoes DPAC, Krivanek DPAC, Kozma MSE, Csorna SBTC.
2 gólos: Kin PBTC, MŰtter PHTC,
Győrffy i. KRAC, Brainier USE, Bor-bély KTSE, Dáni MSE. Itercncsík DVAC, SzWay dvac. Tóth SBTC, ¦ Petri PEAC, Vollák ZMNTE, Farkas 1 ZMNTE, Babos I, ZMNTE. Vinczc ZsSE," Krumi>ach ZsSE. Sértő ZsSE,
Horváth II. NTSE, Vida 11. NTSE, Vlda I. NTSE, Kanizsai NTSE, Verség NTSE, Sípos DPAC, Spirieh DPAC, Kozma DPAC, v. Papp DPAC, Sudár DPAC, Bényi PEAC. Sörény! PEAC, Ágoston PEAC, ZcHner PEAC. Bakos PEAC, Solymár PEAC, Kuzmlcs MSE, Baum SBTC, Rózsás SBTC. Petres SBTC, Szobányi SBTC. Németh SBTC, Molnár SBTC, SiAbő SBTC. Légrrtdl KRAC, Györék KRAC, Fürtös KRAC, Korda KTSE, Papp KTSE, Kesetor II. DVAC, Gozdlcs DVAC.
Eddig összesen 138 gól esett, ebbö! csak B-c-t rúglak U-esböi, mig öngól nem volt. A másodosztályban szintén kanizsai játékos vezet: 9 gólos: Fuohs NVTE. 5 gólos: Kell DVSE II. 4 gólos: Gőcxl NVTE. 3 gólos: Poór NVTE/Meslcs NVTE, Varga ZMNTE II, Junker\'ZMNTE II., Kövcsí BIOK.
2 gólos: Erdélyi NVTE, Kocsis BIÜK, Jancsi MISE, Király MISE.
t gólos: Sralav NVTE, Horváth NVTE, Németh NVTE. Mészáros KRAC II., LégnUli KRAC II.. Bánási KRAC 11-, O\'áh KRAC II- Egerváry BIOK, ZádOTi BIOK, llorrmann MISE, Krapecz MISE, Kálovics ZMNTE II.i Palágyi DVSE II., Kovács DVSE II.
Itt eddig I gól esett tt-esböl, öngólt szerzett Ixnkovjcs NVTE.
EDOR, A RETTENETES
P Egy magyar huszárkapitány kalandos élete
24 — Riport-regény —
Alagol soha tiem szhcille, nem szokta meg, visszavágyott a napfényes Verőcéié és amikor megtudta, hogy Visegrádon bérbeadó\' egy takaros kis villa, pilUinalig sem habozott, olt-\' hagyta Alagol Ós elköltözött Visegrádra.
Újra Visegrádon
Ugy érezte, hogy ismét kellemes lesz a. 7. éiele abban a környezetijén, amelyet annyira sreretoit Visegrádon, Verőcén és Nagyiparoson rengeteg ismerőse volt ,olt tisztellek őt. ott rettegtek tőle, — tulajdonképpen a kórul-rajongás hiányzott neki Alagon.
A visegrádi villát teljesen átépíttette-Munkások egész raját dolgoztatta. Zu-bovils Ugy hajtotta őket dologra, nunt valami középkori rabszolga hajcsár. Nem ismert kíméletei. Mmdjg as a félelem dolgozott benne, hogy a munkások amerikáznak, elnynjtjáji a nuui-kótf csak azért, hogy több legyen a
nuuikabér.
Megtörténi, hogy egyszer öt munkást összezárt egy roKzaj-. raktárba, csak. hogy reggelig eikésiütjön a munka és valóban csak dói.lőtt engedte ki őket.
A munkások elégedet]nikedtqk és lázongtak. Volt köztük egy Schciiu nevű, aki fogadkozott, hogy ő majd megmutatja... Zubovils erről mit sem tudott. Továbbra is hajtotta ai cm-béreit. . , i
A villa átaíaküásáho* ,ugy, ahogy flzt Zubovils elképzelte, legalább három hétre, volt szükség, l-\'edor ugy rendelkezett, hogy tiz nap mulvaniin-den legjon készen.
Sóheili
Egyszer Zubovils meglátja Scheiltit, amint az munkaidőben szaionnázik. Ráordít. 1
— Miért nem evett akkor, amikor ebédidő yóU?
Perfekt üm\\ ipi gyors- b oéuironof _ |
keres somogymegyei nigy textll-gyárvállalat azonnali bolópóaro. — Csak keresztények pályázhatnak. Ajánlatokat „Toxtll-gyárvállfllat" jeligére a kiadóhivatalba kérjük. 1
Fényképezőgépekben
nagy vAtemzték. rok eladAsM.
FElmek, lemezek, paipi-Szak»xerO kldolgoxAsí
VASTAGH
l«ló-mai«rméh»n
Cscngery-ut 1. sz., az udvarban.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
A munkás egykedvűen válaszolt:
— Ettem én aklroi u-oA ,
— Miért eszik mostf
— Mert álios nagyok. ¦
— Amerikázó csirkefogó! — dühöngött a kapitány, — szétnyársalom magát.
A munkád rclálít. Homlokán kíila. gadlnk az erek.
— A sralonnát sajnálja tőlem?
— Ne feleSeJjcn, maga gazember. Maga forradalmár. Majd megismerkc. dlk nx öklömmel, ha sokat .szemterWi-kedik.
ScheiUI most már nem tudta tár-töztcini hiagát. Felka|>olt egy ka];i. pácsot és támudóan Zulx>vits felé 16-]»ctt. A kalapács fenMcgelően meredt a levegőbe. Irtózatos percek voltak cick.
A domború mellkasit, nápégelte testfl munkás ug>\' tartotta a , kalapácsot, liogy félő volt, az mindjíírt Zuliovits fejéhez repfll! A kajiitány, keiében fiu*kósl>otial, védekező Másba helyezkedett. A többi munkás dermedten barnulta a jelenetet
Ami ezután pillanatok aialt történt, ai mutatja, liogy Zunovits milyen zseniálisén megérezte percek alatt a vesiedellnet, micsoda lélekjelenléte vöt, hogy fel tudta magát találni a legszörnyűbb helyzetekben... *
Abban " tÍ»xlinásodpercl>en, amikor már ugyiátsroU, hogy u kala^árs rögtön u fcjélicz repül, elhajította a furkósbotját. Ez volt az ¦ pszlcliologiai pillanat, amikor ezt még meglehette^ egy pi\'lanatlai később már luái)a is csináh voma akármit, Schcilli, amikor meglátta, hogy a kapitány eldobja a botját, leeresztette a kalapácsot-
Zubovils kényszeredetten iK\'vctcll.
— Csak vicceltem. Ugye, maga is? A munkás lehajtotta n főjét:
— Igen...
— Na... menjen vissza ós dolgozták.., Nem kell mindent szószerint venni, amit én moudok. N\'a,., csak menjen...
A furcsaságok embere
Furcsaságok kcveicdlek Obbcn az einberlKsn.
Tudott kegyetlen lenni, errujerék kínzója, de olyan jó is tudott lotuil, «i»ir
lyen uagyon kevesen,.. Szegény bsfjt. lársxijt áQnndáftn támogatta, tíz szegény ISirálot tarlóit el, .Czck l#»vl apanázst élveztek tőle. Ugyanakkor, amikor őt koronákat nehéz volt rajta bo. Iiajlani, szegény, letört ljajbirsuk között képes volt százasokat szétoszlani.
A barátságot ideális módon értelmezte. Aki az Ö barátja volt, az védelmét és pénzét óhCzheltc. Különösen rajongott ügyvédjéért, doktor Válsz Sándorért. Amikor ux meghall, ő ó[>-1m:ii utón voll, górögorszjigi kirándulásáról hajózott haza. Amikor Iiazatért Visegrádra, a kö\\otkező levelet iria a VaiM.fluknak:
Visegrád, 1010 intijiis 11
Kedves Hatni
Tegnap, r. lió 10-én hajóztam ki magam l*luméban Görögországból jövet, ai első gyorsvonattól tovább utazva Budapestre, úgy hogy most ez órában, délután 3 órakor érkeztem meg visegrádi oUltonomba és olvastam a rettentő lürt... Irtózatos! Tehát édesapátok, az én kedves, fclcitlretetien Sándorkám, uz, én egyetlen őszinte lestvérbarátom meghall 1 Rs én ott sem lelieltcm a temetésénél, hogy megadhattam Ypl-na neki az utolsó tiszteletet! Most hát nem lehetek egyebet, mull veletek sírok és átkozom a végzetet ös a rettentő rossz időt, mert hiszen Pireusbói 32 órával értünk később Fiúméba. Ha cL meg nem! törteink, még ott lehettem volna édes halottunk temetésénél.
Réke hamvaira.
Mitubtyá ja lukat ölel igaz hívetek és öreg bátyátok
Fedor.
Ennyire megtörte Zubovils Fcdort Vaisi ügyvéd haláQa. Igaz, liogy az okos, szélesi/itókőrü ügyvéttnfik renge-tet,«l köszönhetett. Sok laUBMtfjfcu61 linntelle nK\'g őt tt józan gotidolko-tásu úgyvéd bölcs elörolátáiíi. . köv.)
6
é. höVember 8
SAL\'Al rtöZLöNV
— Kinevezés)
A főispán dr. Srigetliy Sándor zah. elszegi díjtalan közigazgatási gya. komokol dijas közigazgatási gyakor-, nokká nevezte ki. \\
~ (Kisgyűlés)
A zalaegerszegi törvényhatósági kisgyűlés ma tartja rendé* havi fitosét. Az ú\'és napirendjeié 130 tárgyat vet-tek fel. Erek közült Zalaegerszeg 0, Nagykanizsa 12, ivcsztlrciynek p^dlg 20 határozata van. ,
— (A Mécs est)
nem 5 órakor, hanem az eredeti tervtől eltérőleg fél hétkor kezdődik a Városi Szinházban. (:)
— (Az Ipartestületi elöljáróság Dlése)
A nagykunizsai Ipartestület november 9-én délután fél 0 órakor t irtja novemberi eiőjjárósági ülését;
— (Halálosa*)
A keszthelyi szent Vfaice zárda főnöknője, Huszthy AiiBűla 03 éves komban hosszú szenvedés után meghűlt, A röuöknő -14 évig áHl a szerzetesi élet szolgálatában. Temetése ma délután lesz Kcsztlielyen. Áldásos, munkás élctéhen sok vallásos, leányt -nevelt fel. Ennéko még sokáig éhn fog azok szivében, akik csak jóságot ós szeretelet kaptak tőle. Az elhunytét ar. egész város gyászolja.
— (Telepítés Somogyban)
\' A soniogymegyei csurgót járásban lévő Perdócpusztán a földművelésügyi ¦ miniszter 1003 k«rt. hoki terfrfetet vásárolt telepítési célokra. A telepítés, már meg is kezdődött. Elsősorban sokgyermekes családokat teppttcqekf le és kishaszonhérletckei ala(kitanak.
— (Frontharcos tea)
, A nagykanizsai frontharcos főcsoport vigalmi gárdája e hó 19-én, vasárnap este 8 órai kezdettel a Kin Poyaibtm táncos teái rendez, melyre a nagy frontharcos családot és Iwrálnit meleg szeretettet hívja és várja a rendező, fiég. (:). .
— (A teieionilók flgyd»tábc)
A poslo-jgargttlóság köziig hogy Nagykanizsán a légi vonalon-lévő távvezetékeket most (kapcsolják át földalatti kábelekre. Emiatt most pár no-nlg a teiefonössickőHetesben bizonyos zavarok niulatko>znah. Az igazgatóság kéri a nagyközönség türelmét, mert Jehet, hogy ép okkor kapcsolják az <í vonalát, uiikör a zavároto mutatkoznak, de mindez csak! nóliáiiy napig taxt, utána újra hclyieátl « -rendes összeköttetés.
— (Magyar bÓ Zalában)
/,ula vármegye liosszu évek óta Ausztriálói vásárolta a sót, niajd ké söbb Németországtól kaptuk a szofc-séges meunyiséget. Az Clsö magyar sószállitmáuy most érkezett meg ö vármegyébe AknOszlatjnábéá, ugy hogy most már magyar sót használ Zala vármegye egész közönsége. Nogyk:uii-zsán is kapható már a miagyar só, nniely szürkébb, o* sokkal erősebb izü. Ezt különösen a háziasszony okinak jó tudni
A törvényszék felmentette és azonnal szabadlábra helyezte a csapit gazdát ás a biztosítási ügynököt
akik a hegypince felgyújtása miatt biztosítási csalás elmén letartóztatásba kerültek
Szcptomtei\' 29^én történt, hogy a i cyapií szőlőhegyen kigyulladt Patl \' Gábor gazda pincéje és elhamvadt s patl leije-en tönkre ment.
A nagykanizsai csendőrség csakhamar klderitcltc, hogy Patl Gábor pincéjét Kámán Sándor sármelléki biztosítási ügynök gyújtotta fel. Valtatóra fogták és akkor elmondó t-ta, hogy patl Gábor ösztökélte őt a pince felgyújtására. Palinak válópere volt, mondotta éi neki a költségekre pénz kellett és ezért a pln-ce feiyyujtúsával a biztosított ősz-, szebbé\' vélt pénzt szerezni. Pa ti ez-zei szemben Kámánra tolla a doL got, akitől azi állította, hogy íí biztatta a pince felgyújtására, mert -Dvmdotla neki - ő már csinált Ilyet Sái-m^léken U és a bbjtosltó akkor fizetett, rnint a köles.
A nyomozás adatai szerint Ká.\' mán petróleummal leömötte Patl pincéjét «i azt felgyújtotta é& mk után alapos volt a gyanú, hogy mindkettő Összebeszélt és Így történt a gyújtogatás, a csendőrség mindkettőt őrizetbe vetlc és átadta a nagykanizsai klr. ügyészségnek*
ame\'y biztosiliW csalás kísérlete címén perbe fogta a csapi-i gazdái, valamint a sármelléki ügynököt.
A nagykanizsai törvényszék bűn. telő tanácsa most tárgyalta ezt * bűnügyet éi több tanút hallgatott ki. A bizonyítási eljárás befejezésa és a perbeszédek elhangzása jitán a törvényszék mindkét vádlottat bün-cse\'ekméuy hiányéban felmcntelte 8 vád és következményei alól. |
Indokolásában kimondta a bíróság, hogy a leégeti pince Patl
saját vagyona volt, feigyujtásávai senkinek kért nen> okozott, a tűzvésszel más vagyonát nem v^v»ae\'.y*y6Uákö. inert « köze-ben építtetek nem voUak, ahová a tűz átterjedhetett volna, de . biztosítási csalás kísérletét sem követték el a vád\'ottak, mert a biztosító intézetnek még be sem jelentették a kárt Én igy bűncselekmény hiányában mindkettőt fel kellett menteni.
A; törvényszék eiredeUc mindkettő azonnali szabadlábrahelyczését. Dr. Vad^y Sándor klr. ügyész I megtell«bnézte a felnién»6 Ítéletet.
J ATE ICC) K DAN
irían vaiaiii
Teutsch drogériában
a félemeleten,.
Vfllfliiios MzSortásl készülik
mindenkinek DrBmet szerez!
Tvakunnák Vaaalók Kenférpiritók QjroraföxAk
Háyémum
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Öfaasé lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VDLGYI-nél
Sttgar-ut 2. *"
— Gyermek-holttest a patakban)
A Hdnmcgyei Csáford koz**g\' patak-jában egy kis iskolásfiú egy béthóna-IKisnak látszó fiu holttestet t^Wt: Mivel bűntényre gy^akodnak,,* cajcnd őrörs az euetot j-\'i\'-jileUe a zalaegerszegi ügyészségnek. A v^zsjsilóbiré A tór-vénysaéld <»rroiwui egyMi még tegnap délután kisxálll i\'.súfoniiii boncolás mejfijiéso ét, a nyornowls inígiodttáM végett. ; !
- (Betörés)
A kasszafurúk ismét sijkoiesou működtek Kesztlielyen. A járasbiróíiág, majtí a járásblróságt elnök liikása után Opit* Lajos és Pía \\-askereskedo cég üzitílébe törtek be, megfúrták a jkjasit&t ós *u üzletben tevő vésők felhasználásával hatollak a. Wurtbehu kussiábu. Bár ponto-an még nem áu^pilltMlp" meg a kár, ugy tudják, ilBOO i>ougŐ kárt okoitojk, Kiülve viUek ejt, készuéuz-bcn. A nypmoiás megindult, de eddig ttiSg a tettesek nem fkerűlUík elő,
Msghitlésnél és náthalácaál korán reggel egy pohár -természetes .Ferenc József" keserűvíz gyakran Igen jót test, niert a gyomor-bétcsátornál alaposan kitisztítja é* méiegtelBnitl, axoHkfvfll pedig tokozott anyagcserét és klelégitO emésztést biztosit, Kértfezxe meg orvosit 1
Holnap választ uj elnököt a kópvieelőhá^
Tiudapest, ttofember 8 A képviselőház ma dótelőtt Darányi Kálmán emlékére gyászűtétít ;tartott. Szinyei Merse Pái tűnök rríegriyitójp után az egyes pártok szónokai ttzóAau tak fel. valamennyi kiciixi^e ü«rá»yi numki\\sságát, a föld éá *} föld néjzc iránt érzett ragaszkodó szeretetét Aj? elqök a fel szólal ások után javasolta, hogy Darányi emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg, majd javasolta, hogy a liohiupi ülésre tűzzék naphendie az elnökválasztást és a kölisésretes tárgyalását.
Az Esti újság ezzel kaposcOatban továbbra ís ugy véli, hogy Tasnáidy Nogy András lesz o képvíiOiŐlVáz; u) elnöke, ni uj igazságögymfeü^terrrefc pedig Radocsay László v*x*ergatat f&-ispánt emlegeli.
UAHANVI IvAL.MAN koporsóíával együtt az autók és az .autóbuszok százai étkeztek tegnap délután fél 4 órakor a tussi temetőbe, ahot folytattak a gyászszertartást. A temetéstn résztveti a, inug^ar kőzéiot és politítkai világ minden számottevő előkelősége. A slrhftntra egj-edül n kormányzö ko-mányBŐ koszornjét lielycztók.
HUÍJH tábornok kijelentette, hogy »z ango\' és fruneifl bizakodás ícprai az amerikai liadiaiiyagszilQitás tekintetében, mPrt csak korlátolt mennyiségit hadianyag szállításáról icl^t.szó.
MOLOTOV nagy bestóíibetx kl)clon. lette, liogy Oroszország erélyesen szembeszáll a háború kiteíjeszáósére irányuló kisérletoktel.
HADICS IVAN képviselőt, » horvát politikai élet egyik ismert szetnéíyl-ségéi 3 álarcos inerényaö.moggyákolta. A gyilkosság vaflószmü polrtlkaji,jellegű
A CITY OF FLTNT rakományát Norvégiában elárverezik, nehogy u)abb kellemetlen kalandba íkoveredjék és hogy gyorsabban elérje ac amerikai kikötőt. . ,
ÉSZTORSZÁGBAN súlyosan meg-büntették az orosz Ilonáik uioai iá* niadóit, ntert ez neavesak a belső reá-det^ de A kotupiltW Ikapcsolirtot is veszélyattk^. " ; ;_! . , _j
¦7CU7Ö MWWI
1MB. november 8,
Nagykaníisa megyei város polgármesterétől.
26640/1939.
Tárgy : Ai 1901-1904. évben született hadkötelesek összeírása.
Hirdetmény.
A honvMelemrSI siátó 1939. évi II. t-t 76. §-a felhatalmazi-a a honvédelmi minisztert arra, hogy az ál-Hláskoteles korbdl már kilépett hadköteleseket -18, életévük betöltéséig, katonai alkalmasságuk elbírálása végett egy ixben sorozőbixottság elé állíttathassa és tényleges katonai, az előrehaladottabb korban levOket pót-tartalék! szolgálat tel|esltiiére Igénybe vehesse, czeo felhatalmazás alapján a honvédelmi miniszter ur egye-lOre az 1901, 1902, 1903. és 1904. évben született hadköteleseknek nyilvántartásba vétel céljából való Összeírását rendelte el.
Ennek folytán felhívatnak a fenli sídlelésl évfolyamba tartozó hadkötelesek, hogy Összeírásuk végett az állandó lakóhelyűk kOzségi elöljáróságánál (városban polgármesternél) személyesen vagy írásban haladéktalanul jelentkezzenek. Személyes jelentkezés alkalmával az érde-kellnek születési anyakönyvi kivonatát és a személyazonosságát Igazoló egyéb okmányokat tel kell mutatni, Inabtll Jelentkezésnél viszont az összes személyi adatokat (születési év, hó, nap, hely, szülök neve és vallása) be kell jelenteni.
Hadkötelesek az állandóan az ország területén lakó azok a férfiak is, akiknek állampolgársága nem állapítható meg.
Az összeírásra való jelentkezés elmulasztása az 1939. II. t-t 177. §4 értelmében kihágás, illetőleg vétség és .2 hónapig, illetőleg 1 évig terjedhető fogházzal bünleltetlk*.
Jelentkezési hely: Városház, Horthy Miklósul 1. sz, II. sz. kapu, II. emelel, 2. sz. ajló, Nyilvántartói hivatal.
Jelentkezési idő:
November 9-én d. e. 9—12 óráig 1901, évben január hó l-töl július hó l-ig született egyének.
November 10-én d. e. 9—12 óráig
1901. július bó 1-tól december Író 31-ig született egyének.
November 11-én d. e. 9—12 óráig
1902, évben január hó l-töl július hó l-ig szüleiéit egyének.
November 13-án d. e. 9—12 óráig
1902. évben július hó 1 röl december bó 31-ig született egyének.
November 14-én d. e. 9—12 óráig
1903. évben január bó l-töl július hő l-ig szülelett egyének.
November 15-én d.e. 9—12 óráig
1903. évben július hó 1-től december hó 31 ig született egyének.
November 16-ánd.e. 9—12 óráig
1904. évben jsnuár hó l-lől július hó l-ig szüleiéit egyének.
November 17-én d. e. 9—22 óráig 1904. évben július hő 1-161 december bó 31-lg szüleiéit egyének.
felhívatnak azon hadkötelesek, akik karpaszomány viselésére Igényt tartanak, hogy a megfelelő okmányokkal ellátott kérvényt hozzám nyújtsák be.
Azon hadkö\'elesek pedig, akik katonai szolgálatot már teljesítettek, az összeírás napján katonakonyvü-ket hozzák magukkal.
Nagykanizsa, 1939. november 6. ror Polgármester.\'
Jslptass, \\m 4a tota r
A mai hadlJalanUaak
Berlin, november a A véderő főjwrnncsiwkságn kosit, hogy nyugaton csuk fddorüö tevékenység folyik. A lu-iedikí légilsuxok során öt ellenséges repülőt hittek le, a németek. November hónapban oi eddigi 9 ellenséges repülő megsemmisítésével szemben a német veszteség 2 joiőtt lés 3 vissza nem tért repülőgép.
Paris, november 8 A hadsereg fiíptitancsnoksiíg ma déli hivatalos Jelentése: Az ériiilkczésl^n levő csapattestek tevékenysége megélénkült, helyi UVénjégi tevékenység folyik.
24 941/1939.
iTárgy: Harcsierfl lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november hó 9, 11 és 14-én naponta reggel 7 órától d. u. 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alalt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. október 16.
itk Polgár mester.
APRÓHIRDETÉSEK
Ói., -ihl/dali* tU> Yuirnnp 4« fianapnap 10 «4ta HllIKt, tnlriJsn tovibbl nA 0 lllflr, hatkainaa
H udlg <0 füiár. mlntUn tu.iii.1,1 aó 4 niltV.
ÁLLAS
Hiimeatttl, Irodsnolfat maakat keres családos hadirokkant, aelencsér Jó-
»iitl, Ziilnknros. 2819
Fök.rUsi, 30 éves gyakorlattal, 500 P kaucióval, alkalmazást keres, dm a kiadóban. 2841
Nini tudó baj áronét azonnal (elveszek. Sugárút lti/ií., földszint 2. *
ügye* aladékat „Ni-anyztantjöa"
könyveink tejrjesatésSre felveszünk mindennap Nagy Gábor fodrásznál, Eizsébet-ter. 2846
ADÁS VÉTEL
Jókaiban levő abMI*-. koayha- és egyéb bútorok eladók. Cím "a kiadóban.
Egy betanított vlaalat keresek megvételre, Batthyány-u. 26. g:n "
¦agvátalra keressnki Hartha Lnjoa „Hltkflxaaal Bawkaaaléa" c. könyvét. Nagykanizsai ür. Hitközség. *
Jé állapotban levő bunda és kom Ilim eladó. Petófi-at 28. •
Egy avCayflra anllk asekrény olcsón eladó KukeezBétuU. *
Vial tollal (csakta ujat) megvételre keresek. Minta szükséges. Sugar-uT 32. *
Autótetöi gyarmakkaoalk nagy vA-Issztékban kaphatók Kukecz bútorüzletben.*
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kétszobás udvari, kétszobás osszkom-tortoa utcai, háromszobás fliszkoraforlos utcai lakás, két kisebb Üzlethelyiség ki-utjfl. Szegő Mór, Eőtvőt-lér 2. Érdeklődés Királyu. 2. ( 8
Szép ha ram a* ab* a ét kettőszobás lakás azoansl kiadó. Józset főherceg- és Petőffut sarok. *
Hároatsobát vltveietékes déli fek-visii udvntl tskás azonnal Is kiadó. Bajzautca 4 *
KettSaaebaa udvari lakás mellékhelyiségekkel egynit ózonnal kiadó. Szemeié utca 7/b. *
Cayaaebáa aleal Inkán Csengery-ut 80., kiadó. Bővebbet Sugár-ut 20., Iroda.*
HAZ ÉS. INGATLAN
Ctiányl László-utca 13/s. az. vízvezetékei ház pl«tfo. Erdekl&dni ugyanott. *
ítOLÖNfÉlJtt
Lavélb4t»a*et, régit és ujat, napi postából származó tőmsgbélyeget kéaa-a tanárt értékesíteni fehef minden hétfőn délelőtt a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
Igaulaany fasvykéaat Vaata.h fotóaál.
PArlal modell jelm megérkeztek. Elegáns mbák olcsón készülnek. Felsőmha varrást-szabást 3 hónap alatt tökéletesen tanltok. Baron-szalon, Msgyar-u. 2. *
ZALAI KÖZLÖNY
:. POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KfliganUsáa.1 R. T. Nagykanizsa**. Felelés kiadó: Zalai Király. Nyomatott t a „KBigazdasáfil fi. T. Nsgyksnlzu"
nyamdájibaa Nagykanlitáa. (Nyomdáért talál i Zalai Király.)
MI I I EGVESZEM iű ARERT
használaton kiviül
AUTOSYPHONJAT
és flres patronjait, ha azok használható (nem törött) állapotban vannak.
SZABÓ ANTAL
aportüxlele, Hagykanisaa.
A ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Énényaai IS3B. október hó 8-tól. Hagyliuulzsa állomáira érkező tt ai ouniin Induló vimatokról.
VOII.I A vonal 1 K-M-i neme 1 fit ki. K-zttWi r. M. »«,11. M. Spile, *rk«lk !A vonat |BpwUI 1 neme f W.I Socll, KMttMj Kwrai-» l,k.
ríl l.d.
liti Slnautó 3.42 510 li-37 — 1220 Szem. v 22-25 ~3AÍ 4-37"
1207 0,v. 5\'44 6-50 6-57 945 1240S Motor v __ 510 5-iO 7-24
1313 Szem. v. 9-43 1104 11-36 15-45 1202 üyv. 7-55 10-18 1020 11-25
1211 Szem. v. 14-15 15-40 1612 20-45 1212 Szem. v 710 IMO 11-40 1303
2241.1 Motor v. 15-50 1717 — — 1244 Molor v _ 16-48 1804
12411 Motor v. 17-45 19-53 19-40 — 1214 Szem. v 1410 18-25 18 55 2012
1201 Oyv. 18-41 19.49 1933 22 40 1208 Oyv. 2015 22-58 23-05 0-04
1219 Srem. v. 23-45 115 1-38 6-15
Jogyzet. i A 2241/» u. vonat 1939. október ha B-töl 1940. május hó 18-lectak vaairnapokon közlekedik. (1939. december hó 24. helyeit 28-án, 1940. március 24. helyeit 25-én, 31. helyeit április hó 1-én, ml|u» 12. helyeit 13-án közlekedik.
a Az 1241 az. vonat Nagykanizsa— Balatonboglarlg naponta caak 1939. november hó 15-le bezárólag éa 1940. március hó 15-IŐI kezdve közlekedik. 1939. november 16-tól 10)0. március hó 11 lg Balatonboglárlg csak kedden é« csütörtökön közlekedik.
s As 1240 sz. vonat Balatonszentgyörgy—Halnlnnbnglár között 1939. november kó 16-tól 1940. március hó 14.|g csak szerdán és pénteken, Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa között naponta, a többi napokon, vagyla 1939. október hó 8-tól november.lió 16-ig és 1940. március hó 16-151 május hó 18-lg naponta Balatonszentgyörgytől közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
Kutni.l rilM.| fik. StMStt-k.ljr.irk Iteren»! irli. I 141 hS. Sisakit-hlljrílM. !«•••> Ml Kulttá-.1 frk.
1412 Sz. v. 4 57 645 7-17 _ 1447! Motor _ 5-50 7-25
14021 Gy. rMt. 9-45 1054 11-25 12-32 1417 Sz. v. 530 . 7-25 8-15 9 37
14441 Motor 13-69 16-26 — — 1423 Sz. v. 13-40 14-18 15-41
1416 Sz V. 15-55 17-36 1810 2004 14011 tjy.moi. 15-33 16-31 16-38 18 07
1428 Szv. 20-26 21-46 22-36 1411 Sz.v. 19-25 2107 22 00 23 26
i Közvetlen Járat Pécs—Sopron közölt.
z Közvetlen járat Nagykanizsa-Zalaegerszeg között.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
H.JsjW-l- Ilm na jj Pkw» í.k. Il wk. i\'íi.iii l«l. Butlröl l-J. K.„k.>|. iili. í.k
Sz. v. "852TTFST Sz. v. _ ™6 58 \'
2414 Sz. V. 13 54 1611 17-48 2407* Qy. «et. 7-23 816 9-35
2406\' Gf.r.ót 1815 1942 2053 2413 Sz. V. 12 04 13 42 1547
2418 Sz. v. 2018 22-16 006 2431 Vegy. 1816 2004 22 35
• Közvellcn [árai Sopron-Péci közöli.
Nagykanizsa—Murakeresztut—Trieszt
Hová 7
1292 Vegyca 6-40 I M.-Kcreszlur ! 1202 Oyora |l 11-33 |l Trieste Roma 1296 Vegyes I 1550 li M,-Kere»zlur
Honnan? 1
[yőrs I frlesle ftoSäT~TSr-Oyors Trieste Roma 18-21 Vegyes JM-Keresztúr j 1232
7f|. Évfolyam 2S5. náffl.
Nagykanizsa, H. november 9. csütörtök
Ar. 12 HU.
»¦itllllill te tUWnUi FW
POLITIKAI »»WILÄI»
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Elöfcrtéal in: egy bére 8 wefi «O SMjkcMitaÍKiéa kUdóhivftUll telelőm 71
Merényletet követtek el Hitler kancellár ellen
A müncheni Bürgerbrüu-pince felett elhelyezett pokolgép 15 perccel Hitler távozása után robbant, átszakította a mennyezetet éa 8 embert megölt — Vezető politikus nincs az áldozatok között — A német sajtó Angliára hárítja a felelősséget — A Führer Hess Rudolf helyett mondott beszédet és élesen támadta Angliát
A tengereken, a levegőben és a szárazföldön élénk harcitevékenység mutatkozik
AL eimuIt nap világpolitikái eseményei közút kétségtelenül legj-Men-töiebb Hit\'er kancellár Münchenben e\'m \'íidotl és előre sehol b^ nem jelenteit beszéde, amely annál ls in.
kább nagy érdeklődésié tarihat szA-rmit, meri a müncheni Ünnepség során első Ízben ki-séiultek meg merényletei Hitler kancellár ellen.
Hitler kancellár müncheni beszéde
Hitler kancellár beszédét Münchenben a Bürgerbravketl?rl;«n nrim dotla e| a régi gárda hívei előtt. Beszéde során Anglia ígéreteire mutatott rá. ameiy szerint AiigUa a kis nemzetekért, az igazságért, a cl-vitlzáeíőért és a humanitásért • fo. gott fegyvert. Mint mondották »kí akarjál? \' irtajii a háborút*, azért hozták Jelre a Népszövetséget, a Witsoni pontokat, amelynek első pontja is ugy hangzik, hogy igazság. fcdanUi nem bánnak senkivel.
A Népszövetség célja az volt, hogy kiküszöböljék a háborút. Afc angolok, ez a 46 rnlMiős nép, amely 10 mUHó négyzetkilométer felett uralkodott, valóban, a mostani állapotokat akarta mégszilárditani. Hitler kancellár ezután rámutatott orra, hogy két évtized alatt hányszor vezették félre a német népet. Szabadsagot, önrendelkezést, a gyarmati prbb\'émák rendezését, a fegyverkezés korlátozását, stb, igérte és mindebből nem lett semmi. Vázolta a kancellár1 a legyőzőt! német nép sutyos szeuví\'déscit, a pusztítást, a nyomort, meiybö\' a nemzeti szoclaí lizmus ébresztelte fel a németséget
A$ aj Németország vltdghata-lomUett, érthető tehát, hogy a régi ellenségek feltámadták
mondotta Hitler kancellár. Vitába szállt ezután Hitler Halifax lord mi-napi beszédével la, s árrá a kijelentésére, hogy Anglia a kultúra érdekében fogott fegyvert, kijelentette,
h)gy a németek már akkor kultur-ié\'etel éltek, amikor az angoloknak fogalmuk sem volt arról. Az uj Németország a kultúra és a művészet terén egyébként is többet tett mint Ang\'iaszáz év alatt.
- Be kell látni ellenségeinknek, — mondotta Hit\'er kancellár, - hogy az uj Németország nfim a régi A kultúra éTs művészet művelése mellett olyan védX\'röt épltetl kl, amely a/, egész világon páratlan és amely mögött, egységes nép áll. Németországnak sohasem volt hadi célja Angliával szemben, a háború mégis itt van, bizonyságul annak, hogy a/t Anglia akarta Meggyőziklóicm -mondotta Hittel* - hogy
addig mindig Is lesz háború, mlg a világ javalt nem oszifák kl Igazságosan.
Ezután a háborús felelősség kér. désévei foglalkozott a Führer és leszögezte, hogy Németország oejc-t nem befolyásolja az, hogy milyen sokáig fog tartani a háború, mert amikor Ang\'ia bejelentette, hogy 3 éves háborúm készül, ő utflsiíást adott öt éves háborúra vn\'ó föl. készülésre. Bármit is gmdolnak és cseiekeditek. kijelentheti, h >gy Németország nCm kapitulál sem most, sem soha. a>. áldozatok csak múló természetűek s Jeten tékte\'cr.ck a nagy cé\'hoz viszonyítva mondott a végül a kancellár- majd megemlékezett a régi gárda hőseiről.
Hogyan történt a merénylet
Hitler kancellárnak beszéde cl-rar^ndása után a tervezettnél koráb ben kelteti visszatérnie Berlinbe és ennek köszönhető, hogy a már em> \'itett merénylet nem \'követelte éle-tél. Mint a német távirati Iroda ma hajnalban kiadott müncheni jelentése mondja, a robbanás a Bürger-brau Kelterben törléitt, nem sokkal a Führer távozása után. A wbbanás következtében ( [
hat ember életét vesztette s több mint hatvanan megsebesültek. A jetek szerint a merényletet külföldi fetbujtásra\' követték el, a tat tesek nyomravezetőinek B00.000 hrár-ka jutáimat tűztek ki.
A merényiéiről az Uj Nemzedék
zürichi tudósítójának « következőket sikcrüU megtudni: I A robbanás tizenöt perccel Hitler kancellár beszédének befejezése alán történt. és az áldoztatok halálát és a sebc-stVé-eket a menyezct bénulása idézte e:ő. A sebesültek között négy nő is van, az á\'doratok személyazonosságát még nem hozták nyilvános-ságra. A merénylet után nem ketei. kezett vak rémület a pincében és a rendőrség azonnal a helyszínen volt, hogy megkezdje a nyomozást, valamint, hogy a romok ellakarítá. sárói és az áldozatok kiemeléséről gondoskodjék. A robbanás R pince \'fcictti\'kis, teremben törtéül-és hihe-
háromkor minden nyilvános helyisé get bezárlak és azonnal megkezdték a nyomozást a teliesek kézrek?rité* sérc. ;
Mint a némel TI ujabb müncheni jelentése mondja {
Hitler kancellátHess Rudolf helyett mondott Münchenben beszédet.
A Führer ellen elkövetelt merénylet fanatikus felháborodást váltott ki egész Németországban. I
tetten erejű volt. A nagferejü robbanás a pince vastag boltozatát is teljesen átszakította.
Egyelőre mégsjiciu tudják, hogyan juthatott a tettes a kis leiembe, de valószínűnek tartják. hogy jóvá\' az ünnepségek megkezdése előtt aur. raahatott be oda. ahol az időzített pokolgépet elhelyezte. ¦ 1
Münchenben egyébként az ctsö telítésre vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezték\', éjjel fél
Angliát gyanúsítják a német lapok a merényiét felbujtójául
megfogadják, hogy nem állnak\' meg céljuknál "Ha eddig kíméleteién bán- . tak az ellenséggel, a mai inptot ugy b/mnuk velük, ahogy megér* deruHk. 1 i
Egy másik berlini MTI Jelentés szerint a néniét nép nagy. megdob-tenés>ei fogadta a merénylet hírét, d? há\'át ad a MinrK\'nha:.önak,h gy a Führer él A,közvéJcmj\'ny ls ugy véli — mondja n jelentés — hogy1 az angol, titkos iroda szervezte meg a merényletet. .;
A merénylet hiie csak késő éjjel terjedi e\' és Így csak néhány berlini lap közölt rövid tudósítást az esetről: •
: A 12 Uhr Biatl rövid megjegyzés szerbit A"g\'ia á\'I a mí\'rényfet mögött. A Deutscher Dienst tudósítása-\' bau ugyancsak fetvclt a kérdési, hogy kik a gyilkosok és 0 felhajtással szintén Angiiát gyanúsítja. Leszögezi még. hogy a merényiét csak fokozza a német nép győzni akarását é« a hatottak ravatalánál
Chamberlain éa Churchill nyilatkozatai a tengeri háborúról és a béké|avaslalró!
London, november f) (MTI) As angol alsóház; tegnapi ülésén Churchill tengerészeti miniszter beje.\'en tette, hogy a háltoru első szakaszában a tengeri háború tfibb Cm-bcráldotAlol követett, inínt az angol és francia szára/földi; Ls lógi flolta együttesen. A tengeri háború a* egyetlen, amely valóban nagy méreteken folyik, mondotta Churchill és bejelen-tette, hogy egy ujabb angol .tengeralattjáró is elpusztult Mcgemlitmte, hogy 72.O0O tonna űrtartalommal több angol baj ói súJyes/.teilck «\'1 október havában a németek, de az épített vásárolt és elfogott bajokkal nt angol kereskedelmi Botfa tonnatartakna mégis több, mint 60.000 tonnává emelkedett. Rcjotentette, hogy ma már háromszor annyi hajó üldözi a német buvárhttjékat, mint a háború meg-
kezdésekor és januártól külön erre a eélra épített hajó \' veszi át iX- német buvárhajók flldórését.
Az alsóház ülésén Chamberlain miniszterelnök is felszólflll és kijelentette, hogy a belga—Itoihnd l»ékejavaslatot átvhsgáljn és haladéktalan 111 érintkezésbe lépnek a franci* konnánnyal.
Egy párisi MTI Jelentés flíBrint I.cbruu elnök este 9 ór&kpf\' jpin inog a belga király táviratát\' Parisban is megtették az intézkedést, liogy mielőbb érintkezésbe lépjenek ay.\' angol kormánnyal.
A béke fel hívásra egyébkent — mait a holland sajtóiroda kózh — eddig csak a dán, norvég és svéd királyok^ \\iUuiiiiiii a finn államelnök válaszolt Az oslói áUsjnesoport áUamrőL u |cg. nagyobb mértékben helyeslik a békc-kezdéinényexést.
Belga-holland katonai Intézkedések
A holland—belga békejavaslat kCd-vczőtlen sajtó visszhangjára a német, alföldi konnány bizonyos katonai Intézkedéseket határozott Cl, valamint több hatürmenli területet viizc] árasztott cl. Ezrei kapcsolauVtii cgjes kül-fŐldi sajtóban olyan nirek látnak nap. világol, amely suerint a két áll3raban
rövidesen áttajános mozgósítást ien-defnek e,l. Mini a belga mínisztertaf. nács után kiadott hivatalos közlemény mondja, nincs sz-ó általános 1 mozgósítás elrendeléséről, mindössze elővigj\'ázatos-sági katonai inlézkedésokei tettek és a, halármentl Őrséget erősítették rrr«^\' a több korosztály )>elitvasával.
Kiépítették a Slegfrled-vonalat
Itt emiitjük meg a berlini .lapoknak 1 vidcs*n bfcfejeződTftí és Igy\'-aa ellenség1
kiizleményeíl, amelyek szerbit Németország a sicgírtetl vonalat HoHanUia ÉS Belgium határa tnCiilén ts kiépítette. Az ^üdvonal jaéi>46sc i,ic is, .ro-e
Németország nyugati határán mindé. |rAütt vasba, gránitba és betonba atkíV-zík — irjiík a német lapok. (MTIX tl/ulytatáa a ti. olduluu)
4
ÍÖ9B. ¦«ównúSér
rérfiaiuinyöii.
f»mittdfe, tMíkiibétoh
nagy választékban SZOMO LÁNYINÁL
A magyarabb magyarsás mozgalom rövidesen Kanizsán Is zászlót bont
A Katolikus Népszövetség a .tóvárosi és környékbeli vezetőségi tagok bevo-násávol értekedétől tartott, amelyen Somody István, a Magyarabb magyarság mozgatom egyik vezetője tartott előadást a mozgalom célkitűzéseiről. Egyórás besiédben ismertette Azokat a fontos indokokat, anielyök) « nemzet jövendője érdekében szükségessé teszik a magyarság megerősödését, szel-lemében, nyelvében, nevétien magyarabb inagyOrsúg kialakításút. Adatok soníval bizonyította; hogy nálunk a név nem bizonyít mindig az idegen származás mellett, mert százezrével él-n i& magyar eredetűek idegen néven azáltal, liogy a felvidéki nemesek .birtokaik után kanták idegenszerű nevet a török időktől és az abszolutizmus idejéből származó úgynevezett ragadványnevek révén, de később is elixá. sok és szándékos rontások következte ben sok magyar név változott idegenszerűvé. A n»gy tetszéssel fogadolt beszéd után a szövetség egyhangú lelkesedéssel csatlakozott a mozgalomhoz.
Értesülésünk szerint Somody István, a Magyarabb magyarság mozgalom vezetője tervbe vette, hogy a közeljövő-gen Nagykanizsára és Keszthelyre is ellátogat, hogy a mozgalom célkitűzései! a \'tálai magyarsággal i is niegírtnep-less©. Bizonyosra vesszük, hogy a zalai délvidék is teljes lelkesedéssel csatlakozik a napról-napra terjeszkedő mozgalomhoz.
A BIOSz november 25-én tartja Debrecenben nagygyűlését
Féuyes külsöségok kőzött kerül megrendezésre e hó 25-én Debrecenben n biztosító intézetek votetöuiek a Ma. gyür Biztosi tástudo mányi Társulattal karöltve előkészített tiugygyülése. A hatni biztosítási ügynek üzen a kimagasló ünnepén, amelynek a Déri-múzeum díszterme lesz a színhelye, minden bizonnyal maga* színvonalú pro. pagandáho* jut a biztosítási szakma. Hír szerint a -debreceni tűzoltóság ;1 bicíostté intézetek vezetői eiött nagyszabású gyakorialol ós fWvomilást ien-dez .ugyanis « városok tűzbiztos itási utajHiljánaJí uiogtiatározásánál nagy szerepé van a helybeli tflzoltóség tökéletes felszeretésének és szervezettségének. (:)
Renyhe bélmük&désuél, rossz gyomornál és dűzzedt májnál
igyunk reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc Jőzsel" ke-serüvizet, mert annak hashajtó hatása gyors és biztos, enyhe és kellemes. Kérdezze meg orvosai I
A nagykanizsai bíróságok kiküldötteinek részvétele mellett Iktatták ma hivatalába az aj táblai elnököt
Jelentettük, hogy a kormányzó az oly korán elhunyt dr. Szabó Lajos pécsj kir. Ítélőtáblai elnök utódjául mesz\'ényi Simon Rudolf dr. táblai tanácselnököt nevezte ki. A\'z uj táblai elnök hivatalba iktatása ma dél-dötl 10 órakor történt, a táb\'a tél-jes ülésének keretében.
Az üimepéiycs aktuson megjelentek a táb\'a területéről az összes bíróságok képviselői 111, küldöttségei, különösen nagy számban vettek rézst az úgyvédi társadalom tagjaj, a közétet jelesei.
Nagykanizsáról a kir. törvény-szék képviseletében Makáry Vilmos
törvényszéki elnökhelyettes, fötár-gyúlási elnök, a kir. járásbíróság részéről dr, Bentzik Ferenc elnök, uz ügyvédi kar kü\'dÖtlsége élén dr. Maiek László, a Kamara nagykanizsai tagozatának elnöke, stb.
Az ülésen a titkár felolvasta a kormányzó legmagasabb kinevezési dekrétumát, majd uj e\'nök a teljes ülé-selőtt letette a hivatali esküt, majd rövid székfoglalót mondott. | ;
Utána a bíróságok küldöttei és az ügyvédi kor küldöttségei tisztelegtek az uj elnöknél.
A kisgyűlés elutasította Nagykanizsa két legutóbbi határozatát
A tÖivényliaiósági kisgyűlés havi rendes ülését viiéz Teleki Béla gróf főispán elnöklete melleit tartotta meg. i
A főispán a Hiszekegy elhangzása után meieg hangon emlékezett meg Darányi Kálmánról, aki a törvényhatósági bizoljSágnak is tagja volt. Három szóval jellemezte Darányit ; Bőics államférfiú, hü magyar, jóságos ember. Elhalálozása pótolhatatlan veszteséget jelent különösen a mai időkben. Emlékét o kisgyűlés jegyzőkönyvbeji örökítette meg s emiékének egyperces néma felállással hódolt. i
Ezután jóváhagyták Semjéiiházá-nak és Tótszeutm ár tonnák óvoda lé-tesilése, Zafaszentgrótnak uj szivó-kut beszerzése és Sádiidának orvosi rendeiöheiy biztosítása tárgyában hozott határozatát. Nagykanizsának a trachomás betegek gyógykezelése ügyében hozott határozatát levélték a napirendről. Somogyi Gyu\'a ugyan ís azt javasolta, szólítsák fel Nagykanizsát, hogy Iruchomaorvosui lehetőleg férfit alkalmazzon.
Zalaegerszeg városának lakásbérleti szabályrendelet alkotása, a Pac-
kard tüzoitókocsi megvétele, a javadalmi hivatali szervezési szabályrcn-de-et egyes r-ndel kezeiéinek módosítása, az épilendő református imaházhoz való hozzájárulás, a vármegyei vitézi szék részére ingyen iirodahelyiség átengedése, továbbá 2 írnoki és 2 dijnokl állás szervezése tárgyában hozott határozatai U jóváhagyást nyerlek.
Aszófö, Tihany, örvényes és pa-csa községek a rón% kat. iskola segélyezésére szükséges összeget megszavazták. Határozataikat jóváhagyták. , I > -1
Lovas község azt kéri, hogy ne. vét Balatonlovasra változtassák. A kérelmet pártoiolag terjesztik a bel-ügymtnisz terhez. , j .
Keszthely határozatai is jóváhagyást nyertek. Ezek között szerepet u piac rendezésére 6000, a nyári egyetemre 1260, iskolaszékl gondnok és jegyző részére 210-240, LipcsC-mezö kárpátaljai iestvérközségnek 1000, a szabadegyetem részére 300, a Ranoidei* Intézeinek fűtési segély címéit 1000 pengő megszavazása.
Ortahiiza a körjegyzői lakás építésére 21700, Alsó- és Felsőzsíd
ARTA\'
azár- u d var
nál
szebbnél-szebb
női és leányka
kabátok
nagyon olcsón 1
községek a községháza és jegyző, lak építésére 20000 J/\'ngŐt szavaztak meg. Jóváhagyattak, j-
Nagykanizsa város\\hatánozataí kerültek ezután tárgyalásra, A! kisgyü-lés elé került két pontot, amelyben Nagykanizsa város Mohos . József számvevőségi tanácsosnak 720 pen-gÖ, Hemmert Károly számvevőségi főtanácsosnak pedig 1350 pengő külön munka átalányt szavazott meg, -- hetyr adva Aradi Antal feliebbe-zésének - elutasította.
Somogyi Gyu\'a szólalt fel elsőnek e tárgynál és roppant soknak tartja az összeget, miután jó fizetésük von. Antiszociálisnak. tartja ezt n határozatot akkor, amikor fiatalok kis kenyérhez sem tudnak hozzájutni. Egyébként is ezt a munkát kötelességük voi[ elvégezni. A; határozat elutasítását kérte. A, kisgyűlés még néhány hozzászólás után a határozatokai egyhangúlag elutasította.
Szpágyl t Géza építészmérnöknek megszavazott 1200 pengőt jóváhagy--ta. FancSika kárpátaljai testvérközség országzászlójára 1000 pengőt szavazót\' meg Nagykanizsa, amit n kisgyűlés szintén jóváhagyott.
Hősi naptár
E napon Mayer András volt zombo ri 23. közös gyalogezred beit százados t öntetté ki magát netten th«-
I UH- II 9. IheteWW bátorságául -\'• ¦\' ^7űtn menti Ltszkó környékén vívott harcokban. A századát egy ellenséges rajtaütés oihárilására nagy lélekjelenléttel öntevékenyen és vitásul bevOzctle ás egy uu^yrontos-ságu magaslatot birtokába vett, Ezzot bizlosiUnta ezredének készenlétbelmlyc-zését és a főerő zavartalan elvonulását is, A döntő jelentőségű tettéért a tlSztl arany vitézségi éremmel timv tették kí.

A bátor cUiaiározás és vitézség gyönyörű példáját mulatta e napon Crouy,
_ Clt&nel Péter grót volt
ISlS. XI- S. ¦ székesfehérvári 10. hu-
-\'¦-— szilrczredbcli zásznós. Car-
lorjjszknái a Cemiawka i>ala{k partján az oroszokkal szemben álltajk. AZ orosz áttört ugyanekkor egy másik gyalog-fjed állásún és ennek kóvet(kexiébeii a huszárok háta mögött levő egyclkii lild, ami a visszavonulás utja^ volt, veszélybe került. Crouy zászlós felis-uierle a veszélyt és a legnagyobb elszántsággal útját állta a bld felé nyomuló oroszoknak. Az utolsó \'öt-
téuy eSővése után kézitusa vb], folytatta a harcol . Így mégis ^osak aikcrü\'t átjutniuk a hídon. A húszszoros orosz erő azonban végül mégis legyőzte a huszárokat s azok legnagyobb rósz* hősi halált halt. Crouy fogságba esett s onnan csiűt a másodszori szökése után sikerült hazatérnie. Crouy gróf ezért az önfoiáldozó teltéért arany, vitézségi énnel kapott.
Naptári November 9, csütörtök. Rom; kat. Tivadar vt. Protestáns Tivadar. Izr. Marko. 27.
OőítttrdÖ nyitva reggel 6 érától aata 6 örálff {MW, tserda, péntek détutáu kadden eséas nap nöknak).
VÁROSI MOZGÓ. Uj hangos változat 1 Csütörtöktől-vasárnapig
**¦ -rr::: HOTEL IM RE RIÁ L
lem theuteudö össze 1 regiül. uj feldolgozása hangos változatban.
A kiegészítő műsor külön szenzáció! Popeye legújabb trükkfilmje!
EUkutatok keideta; kőznupokon 5, 7 és 9 órakor, vasirnip 8, 5, 7 és 9 órakor.
Ifjfc november 9.
Totális kábora ós nép
A modem katonai egészségügyi Szolgalatnak, mint a hndseivg szer. ves récének termesze[szerűen min. dfn tekintetben alkalmazkodnia kell a korszerű hadsereg szervezéséhez és a rtemzütvédeimi célkitűzéshez. Az a tény, hogy a jövő háborúja a .szakemberek egybehangzó véleménye szerint úgynevezett totális há. boru \'esz, azaz nemcsak kisebb hi-vatásus hadseregek fognak egymás cUt\'n küzdeni, hanem az egész nép, maga a nemzt\'t- tehát az egész nemzet fizikai, szellemi, Anyagi és cr-kö\'csi erűit be kell majd vetni a kiV/.de\'cmbe. szükségszerűen követeli azt, hogy az egészségügy terén Is a legteljesebb félkész Öli seggei rendel, kezzünk. Az eimu\'t háborúk, de kii-lönöskepejt a világháború tapasztalatú lényegesen átalakították; a hadseregek egészségügyi szolgálatát. A hadseregek korszerusite.se. ö nagy. mértékű motorizáiás és mechanízá-hís, a tűzgépek és fegyvernemek megszaporodása, a bombavető rc-püiőgéi>ek. m\'nd fokozottab köve-tciményck elé fogja állítani az -gesz légügyi szolgálatot A korszerű háborúban fokozottabban válik majd elsőrendű kérdéssé a várhaté nagyszámú sebesültek\'gyors és -szakszerű ellátásának és hátrJszállltá\'áuak a megszervezés*;, az egészségügyi anya gokró \'és -sebcsülts/.álliló eszközökről való gondoskodás, valamint a hadseregek és mögöttes országrészeknek járványoktól és más egészségügyi ártalmaktól való megóvása.
A világháború tapasztalatú tették különösen ismertté nzt a tényt, hogy az emberi egészség és munkaerő hata\'maí. nemzeti vagyon, nieiyu^k megóvása & gyarapítása az egyik -\'egfontosabb nenvcli feladat.
A fajok között kü\'önöseii a világháború után bekövetkezett versen-Hés és \'étért való küzdelem hazánkat is arra készteti, h >gy a porgárl egészségügyet fikozottabb . mértékben Állítsa a nemzetvédelenr szol. gáint-Jba, mer! a haza védelmére megkívánt néperő értéke elsősorban a nemzetvédelmi szolgálatra alkalmas férfiak számától függ. Elsőrendű fontosságú nemzetvédehni kérdés tehát a polgárok egészségének a megóvása és fenntartása, 02 egészségi ártalmak távoltartása. az ifjú-ság egészséges testi, szellemi és erkökssi fejlődésének bTzt wilá-sa, a néperőnek, a nép munka- éi itelje-si tőké pestén*\'k emelése, a .pplgárl és katonai hatóságok közötti együttműködés és munkaközösség meg. szervezése és kiépítése, nemkülönben az egészségvédelem terén adódó tudományos kutatásoknak és lehetőségeknek n nemzetvédelmi cé\'ok szolgálatába való gyakorlati beállí-tása. ; ! \'•\' \\ - •
Már a világháború tapasztalatai megmutatták, hogy Bz eredményes imnáflépességbez nemcsak évtizedes erkÖJcsl, anyagi és hadifelkészüli-ség. hanem alapos egészségügyi felkészültség is keli. Azok az álla-mok, nmeiyek egészségügyileg jobban fet voltak készülve, ahol az egészségügyi ku\'tura magasabb fokon állott, ott kevesebb veszteséget szenvedtek az egészségi ártalmak-tó", ott kevésbbé pusztítottak ugy ;l járványos betegségek.
A totális háborúban «z állam egészségügyi kultúrája, egészségügyi törvényalkotása, egészségügyi közigazgatási rendszerre döntő jelentőségű a honvédelem^- Minden né
KAS*
pességpolitikai és gazdasági i-end*-szabály is kihatással vau a nép erejére, érzet « véderőre. Ezérr szükségszerűen foglalkoznunk kell mindazon egészségügyi kérdéssel is, a mély kihatással vari a véderöre, mert minél egészségesebb a nép, aniiá\' cró\'.ebb a nemzetvédelem kifelé és befelé.
Mindnyájunknak kÖlessége tehál közreműködni, hogy a nép erejét éi teljeMlöképességi\'-t. mint a véderő örök forrását, megtarthassuk és gyarapithassuk.
$80 év óta világhíres
•áll
jelképezik aponfossuyof. Kaphatók mmden órásszaküildbcn.
Földigénylők jelentkezhetnek a városházán
a zsidó mezőgazdasági Ingatlanok Igénylésére
A lársada\'mi egycusuly-törvény alapján a mezőgazdasági Ingatlanok zsidó tu\'iíjdonnsaiknak be kelleti {elontenl ingatlanaikat a vár.is illetékes ügyosztályánál - mint nzi a zaiai Köz\'öny megírta. A szóban forgó tulajdonosok eleget is tettek a rendelkezéseknek és b-\'jel ¦nteltélí ingatlanaikat Eszerint mintegy 83 holdnyi mizőg izdas.igi földterület van Nagykanizsán é> hu tárában zsidó kézen, főleg a Szuhadhegyen, ami igénybevételre 1U, felhasználás alá kerüi.
A város a legközelebbi napokban felhívással fordul a polgársághoz, hogy aki ezckbÖ» a földekből vásárolni] vagy haszonbérbe akár venni, az je\'cntkezzék a városházán, ahol ÖssTejrjik az Igénylőket, majd meg-kü\'dik a névsort a gazdasági felügyelőségnek, mely felülvizsgálja\' az igényléseket és ezután megteszi javaslatát az egyes ingatlanok-\' felhasználásénak módjára.
Valószínű, hogy mint a/, ország többi részén, itt is nagyszámban jelentkeznek a földigénylök. isss»s»ssa*»«sssts«^^
A tábla helybenhagyta Varga Kálmán szigorított dologházba való utalását
akit 22 rendbeli lopás miatt ítélt el a kanizsai törvényszék
Mécs\'László"
1895-ben született" Hcrnádsze\'nfís\'t™ vánban. Sokgyermekes, derék kán. torlanitó volt az édesapja, akiről ezeket a megható sorokat lrja : Öt gyermek volt minden kincse és egy zongorája, pár selejtes földecskéje.\' s évi hatszáz koronája volt a bér, hogy tót falucska ifjúságát tanít-gatta : Kifogott a szegénységen. Minden vágyát elaltatta.
Későbbi fényes pályája ebből a négy versszakbói indul ki A hegyek közé- zárt kis faluban tanulja meg azt a nyelvet, amelynek világszerte ismert művésze lesz. A; kis tót falunak tájait, a temp\'omot, a kis házikókat, az igénytelen, becsületes kántori portát mcgőrlzt-lelkében. Édesapjának teheneit őrzi sokszor a hegyoidalbnn és közben igen ráér elmélkedni, néztii a tarkabarka mezőt, a ködbevesző hegye* ket és közben észrevétlenül ráterül lelkére a felvidéki falu misztikus világa, i
A falubeliek csodálkozva jn*zti<k\' Martoncsik kántortanító ur fiára, aki nyo\'c éves korában >PÍpáző Hiriap. címen olyan tréfás újságot szerkeszt amin mindenki jóízűen nevethet.
Mécs Lász\'ót igazában az Alföld adta a felvidéknek. Ahilkor a kdá-szos rónaságró\' egyik őse felköltözött a Felvidékre, még Mártonnak hívták őket. később hozzá ragasztják n »osik« szót, ami tótul >fi«-t"je"-lent. Hernádszentlstván lakosai jórészt ugyanolyan származásúak\' voltak, mint a Mártoncsikcsalád. Nevük és s/jvük magyar, nyei\\ül< azonban bot\'adozik a magyar szóban.
A kassai, premontrei gimnázium első növendéke lesz. az Önképzőkör e\'nöke, dicséretlel koronázott költője, a vakáció idején legszívesebben a hemádszcntislváni kántorhézbau időzget. a döngicsélő, JdlHkűs méhes árnyékában irogat\'. . \'
Az oi-szág számos városában és községében garázdálkodott Varga Kálmán káptalantóti Kzületésü k<n vács-^egéd. aki a topánok valóságos níestei\'numkájáf végezte, inig társai-vaJ és orgazdáival együtt csendőr-kézre kerüK és beszállították az illc tékes nagykanizsai törvény székre.
A bíróság Varga Kálmánt szigo-ritott dologházba utalta, amelynek ideje nem \'ehet Öt esztendőnél ke-vesebbh. azonkívül tiz évi hivatalvesztést, mint mellékbüntetést ka.
poti. Társa] közül Szusz Béla hét-hónapi. S\'Cz.ák Lipót egy évi, Zsidl Lajos h\'t hónapi börtönt és 3-3 évi hivatalvesztést, míg Hnjdók Ist. vánt 3 hónapi fogházra ItéHék. de ennek végrehajtását felfüggeszt-\'tték.
fellebbezés folytán az ügy a pécsi táb\'a Soós-!anácsa elé került, a mc\'y helybenhagyta a nagykinizsai törvényszék elsőfokú ilék\'lét, ámü a legközelebbi napokban hirdetnek ki Varga Kálmán és társai dőlt.
—• Bátorokban a Kopateln-eég vozot. Modern mlatatermelben a legjobbat a legolcaóbban matatja be. kedvozö .tzs-tM teltételek mellfltt.
Jóslat:
Mérsékelt szél, reggelenként köd, a déli órákban napsütés, a hő nem változik lényegesen.
A Meteorológiai Intézet natyksalwl raegÜKyelöíUIonirtjjfl leloutti
Hémérséktet tagnap eate 9 érakor + 70, ma recgel+3\'8, délben +10-4.
Csapadék üQ"í„.
u/am ttmamm
1D81, november 9
R ÉTIKÜL Mindennemű szakmunkát
BŐRÖN D vállal,készít,javít,alakit,fest.
Bőröndhuzatok és dlvatövek rendelésre készülnek
DIVATÖV
BŐRKESZTYŰ PÉNZTÁRCA
HAMBURG
legnagyobb vilautékban bäröndös és bírdlszmUvesnél
HORTHY MIKLÓS-UT 1.
|"EDOB, A RETTENETES
P Egy magyar huszárkapitány kalandos élete 25 — Riport-regény —
I—Wimpassing—. gamiolpdk és csizmák
Miltényi-néi.
Állandó mfiaorasizaok kétkSsu pókon BadapMt I. wlaoiin
6.45 Torna. — Ilire*. — Közlemények. — Hanglemezek. — 10 Hirek;
— 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idő-Járásjelentés. — 1240 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idöjárásjelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyfcmbirek, piád Arak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, időjárásj*-tontáv hirek. — 17 Hírek szlovák é» magyar-orosz nyelven.10:15 Hirek.
— 21.40 Hirek, idöjárásjelentés, hirek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 22.40 Hirek nemet, olasz, angol és francia nyelvén. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.tr. l)r. (lábos Dénes előadása. — 17.45 Lakatos Vince és Lakatos Gyula cigányzenekara, Lngossy István tárogatóik — 18.45 Dr. Vojnovich Géza előadása. — 10.20 A rádió szalonzene-kara. — 20.30 Ztláhy Lajos előadása.
— 20.55 Keti\'emé Bajka fivá és bau-dáné Pálca Amit kétzongorás műsora.
— 22 Tánck\'inozek. — 23.25 Farkas Bé\'a cigányzenekara, Kalmár Pál énekel.
BUDAPEST II.
17.15 Hanglemez: — 18.15 Telefon-gyárt Dalkör. — 10.30 Angol nyelvoktatás. — 20 Hirek. — 20.20 Kaffka Péter előadása. — 20.40 Lovászi Ferenc eigányienekarn. — 21.40 Idő-júrásjclcutés.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Ressa.pezső előadása, — io.LV Felolvasás. — 12.10 Slcpat Fugcn batnjajkla-zenekani. -¦- 13.30 Toplajk Tzabeita magyar nótákat énekel, kisen Kurinu SÖni cigányzenekara. — 10.15 Diák félóra.
17.15 Njwrl közlemények* — 17.30 Munkácfl hanilércsénck első évfordulója. — 18.30 A nUlió szalonzenekara. -~ 19.30 Az Oiwraliáz előadás\', .Júlia szép leány.\' Opera két felvonásban, öt képben. — Az I. fcJv. után külügyi negyedóra. — A II. felv .után hirek, idöjárásjelentés. — Utána Bura Sándor dgányzenek&ra. — 2x20 Hanglemezek, i - j \\ BUDAPEST II.
1H.30 Gyorsirti tan folyam. — 10 Honglemetck. — 10.30 Dr. Kosáry Domonkos előadása. — 2OJ20 M«*6S Béla zenekar. — 21.30 Időjárás jelentés. . v • ¦ ! . ,
— Bútor kUllitiamnkat tekintse meg minden vételkényuer nélkll. Kopsteln
hutocAratiA»
Elzslrosodott, köszvényes és reumás egyéneknél reggel chgyo-morra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz a gyomrot és a belekel alaposan kitisztítja és az eméiztócsatornát biztosan megszabad ltja az olt felgyülemlett anyagcseremérgeklOl. Kérdene meg orvosát I
Szokásos évi nagygyűlését rendezte Nógrád vármegye tantestül tie. a .nagy-gyűlésen részhclt a. vármegye vaia, mennyi kánlorluuitója, felekezeti Su\'i-lönhség nélkül- A kántorlaijilóik együtt Vúllnk három napig; megbeszéllek n.in-denl, ami csak érdekelhette öfict.
A nagygyűlés utolsó rangrantezárnA a,, volt, hogy a kántortanítók meglátó-gátiak Zulwvits I\'cdort villájában, lírre a látogatásra egyik-másik kán io riunito
már hónapok óta számított. A kapitány
nevcetes híre nagy csáberő vo.\'t és
előre ludlák, hogy icndkivűli férfinvai fojntak megismerkedni.
A koplhiny " kapnbun várta látogu-lóit. Szívélyes .Isten hozott--tail kő-szóntölte ökel és betessékeld a társa-, sago! a kertbe. Megmutatott nekik mindent. Kedves virága;t és fácskáit, atligálorál, rókáját és vérebeit.
Majd kórul vezette a társaságot a sío bakban Os utazásai közben szerzett gyűjteményét, becses trófeáit mubo-
galln, mayyarázgalta. A társaságot bc-vpjollc az ebédlőterembe, ulioíl a vendégseregei teritett asztal várta.
A kedves vendéglátás
¦-- Uralni, - fordult \'vendégeihez, — mielőtt tu uzsonnához hozzálátnánk, kötelességmenk érzem, hogy figyelmüket bonimra felhívjam. Ezekhez n ha-rokboi kegyeletes történet füzödifk. Annakidején, még boldogull Itudolf trónörökös egyik meghitt társaságában, imi hatozás közben szóbakerüli, kinek a pincéjében lehet a legjobb magyar bor* .Minthogy a vitát eldönteni nem
tudtuk,.ugy határoztunk, hogy a icg. közelebb ¦ mindenki hoz a maijáéból, — beszéljenek maguk a borojk,
Zubovils most büszke főlartással körülnézett, majd felemelvén poharát, rámutatott a borra.
--\' Uralmi vegyék tudomásul, hogy ez a iwr voll az, amelyik a pálmát elnyerte, Nos, hogy a kántorlanilóság • lássa, mennyiro n agyrabecsülöm ők^\'t, az egész mennyiségei felajánlom... Díjnyertes borommal vendégeién] meg a társaságot, fogyasszák el a király egészségére. » ,
A kapitány szabit harsány éljenzés fogadta, í
Zubovils most mérgesen Összevonta bozontos szemöldökét.
— Kijelentem azonban és szavamat áUom is, amig az utolsó, <*eppig a l)orl ki nem itták, addig távozni nem fognak Erre nézve már intézkedt.-m is.
A vendégsereg most nreggusatálla a bort. Nevettek. Kiderült; hogy kevés lx>r került az asztalra. Minden yVOű-dégre négy deci jutott.
Jobbtorkú kántortanítónak e. a mennyiség meg se kottyan...
Fölényedért mosolyogtak és ©tőrt nevetlek, hogy amint « bor elfogy, újra kérni fognak itókát.
... és az ára 1.
A szanálásba kis hiba csúszott.
Kiderült, hogy a legedzettebb borivók fél pohárka után a székhez ragadlak.
Kiütött a veríték rajtuk, a n>elvá|k nem forgott, bágyadtan sóhajtoztak.
A borisszákról nem ls érdemes szólni. Azok éiöhallotlak lettqk kót korty nláu. \' .
Öreg tokaji bor volt flz ital, amivel a kapitány vendégeit traktálta. Mint-íiOgy a kántortanító urak nem uikarlafk lerészegedni, búcsúztok ós távozlak.
Igen ám, do a kapuban négy vasvillás őr álll, közöltük marconán és bőszen Slsa Pista, a haramia. A vas. villások útját állták a távozóknak és foghegyről odavetett réJmondnttnl visz-szalesWkcllék ő,kot a villába.
— A nagyságos kapitány nr azt parancsolta, hogy öj urak. amig ti bort nem illák ki, nem távozhatnak.
Az egyik kántortanító nregpróbá\'t kilépni a kapun, mire az öróik kabát-jánái fogva rántották vissza.
Nincs menekvés!
A vendégek csak most eszmél tok rá, hogy Zubovllssal van dolguk, aki szavával nem szokott játszani.
Kelletlenül visszatértek, ittak és több Üvegét kabátjuk belső zsebébe dugdoslak.
így aztán nngynehO/Oíi sérült cllá-vozniok. i i
Közben azonban a vusvlflások sok szökevényt szedtek le a kerítésről.
A nógrádi kántortanítók pedig soha löbbé nem áhítoztak Zubovils Fodor vendéglátására.
TFolyl. kfiv.)
Könyvismertetés
Med. unlv. dr. Bradley
— Francls Brett-Young regénye —
— Az orvosi hivatás, nemes hivatás — mondja öreg tanárit a fiatal Bradley nek — és az orvosok általában kivételesen becsületes emberek. Aki megengedi magának Uzt a gondolatot, hogy az orvosok általában nem becsű telelek, bűnt követ el. A {legbiztosabb orvosság a világon a hit. Az orvos kötelessége, hogy ezt a Intet, önmaga és társai iránt, ébrcnlarlsa,
Regényünk\'hűse Bradley, ax ember, mégis mindent elvtestit, mindenben csalódik, de munkája: a mások szenvedésének, enyhítése megmarad neki és érzi, hogy ha-önmagáért már nem is, a többi szenvedőért érdemes tovább élni.
—„Az élet szép, — gondolja egy hosszú, egyszerű, munkás élet alkonyán, / í
— És szép ennek az egyszerű, munkás életnek a törtenete, — gondolja «z OfVAsé, amikor végére ér n könyvnek, őszinte, közvetlen, mélyen és forrón emberi Írás. Nem karrier-aegétiy. Hőse nem ér el szédületes sikereket, soha nem képzelte, hogy ő a legokosabb, a legügyesebb orvos, nem bódítja mcg lángelméjével a világol és nem lázadozik a sors igazságtalansága cfflon. Hétköznapok végtelen sorából áll az élete, mint többé-kevésbé mindnyájunk élete.
Az Író, akt a szürke vidéki orvos történetét megírta, az olvasónak nemcsak az orvosi hivatásba vetett bitót erösjtolle meg, —, a magyar olvasónak a magyar orvossal szemben erre néni volt szüksége — sőt nemcsak az olvasónak az Írói hivatásba vetett hité,, —i á magyar olvasónak és a magyar Írónak erio sem volt szüksége — hanem az emberi jóságba vetett hitét és ez ma nehezebb orvosi feladat, mini egy halálos, tcstibetcgséget meg-gyógyítani.
R. M.
„liptóiul iptel"
Csillárok,
falikarok,
jÉSZÉfWÉfflpÉ
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VO LG Yl -nél
Sugár-ut 2. m
1939, november !)
t&ttí KÖ2LÖNV
FliriÖtéGtXnn ÍZUSBCN
fípjjs
EDTORvuu
Nagy választék! Olcsó árak S
KÖZGAZDASÁG
Rendkívül nagy volt a felhajtás a kanizsai országos vásáron
Az állat-árak felmenő tendenciát matattak — Esett a burgonya ára
Harangoznak...
Harangoznak, messze-messze. Ette van, üo — hajnal leaz-e? Lesz-e hajnal Duna partján, Tisza mellolt? Ennyire még eoao kotlett.
Varjú károg a tar ágon... lígysíor Mohács, egyszer /.ágon. S a történet öreg tornyán Hetek bosszult • Országokra harangoznak.
Várhegyi Emil
— (Longauer Imre hévízi lelkész lesz)
A Veszprémi megyéspüspök Longauer Juvre-1, a páratlan iiépszerűségü <lcmp-lomepftő pap,-et, akit — mint tudvalevő — néhány héttel ezelőtt Nagykanizsára helyezett át a püspök, legközelebb Hévízre helyezi lelkésznek. Hévizén Ozideig nem ve-\'t katolikus lelkészség s [.ongauernak a?, lesz a. feladata, hogy ott a lelkészséget megszervezze és templomot építsen. Ez az információnk egyúttal azt is jelenti, hogy I-ongauer Imre nem marad Nagykanizsán és Csurgóra sem kerül vi&szn. UmgUner Inno távozását őszintén sajnálhatja Nagykanizsa katolikus társadalma, nierl kevés lelkesebb és iga. rtbb papot ismert meg, mint őt.
— (A Mécs-CBl)
nem 5 órakor, hanem az eredeti tervtől eltérőleg november 13-án este fái hétkor kezdődik a Városi Színházban. (:)
— Mezőgazdasági bizottsági Blésekl
November 10-én, ]>énteken déle.lült féi 10 órakor a városháza közgyűlési termében a nagykanizsai járás mezőgazdasági bizottsága gróf Sonissieh Antal elnökletével tartja rendes évi közgyűlését. A tárgysorozaton a gazdasági helyzetjelentés, állategészségügyi szakelőadás szereiül, amiért kívánatos volna a gazda társadalom tagjainak minél nagyobb számban való részvétele.. A közgyüléscii letett lesz Asztalos Lajos, a kaposvári innmra helyettes igazgatója is. Másnap H-én, szombaton a lelcnyci járás mezőgazdasági bizottsága lartja ülését Letenyén Kovács. Sebestyén Miklós «hiökletá\\«l.
— (Mécsest és a fölspánné hangversenye Keszthelyen)
A kesztliclyi Szociális Missziótársulat november hó 11-én nagyszflbásu Mécs es\'.et rendez a Bocskai élteiein-ben. A népsitrü költőn kivű] szereli még vitéz gróf Telclu Béjané is, akit Kerekes Irén nagyban Usaí zene. iskolai tanárnő kísér. A föíspánnő magyar müdaloknt ad elő, ,
— (A hősi sírok kivilágítására adakoztak)
Készpénzt; Gózon Sándor 2 pengő, Thorday János, Kaán irma, özv. Rigó Alitalné, özv. Kőníg Frigycsnó, VócsCy IWrnabás, Adicr Miksa, Jaiida Károly, özv. Katiul I,ajosné, Berlin Ágoston, dr, Szaba<ry Lőrinc, VeUák János, lleinrnert Károly, Brauner Lajos, N. N, Schlésinger Gyula l-^í pengty Monostori N., I\'er\'sz IKizSő, flZYu Pálfy Alajosaié, Szájíngcr N., P«pp Oszkár, űzV. Krátky Józscfné, özv. Maárynó, Dénes Béla, dr. Fodor Aladár, N. N., N. N. 50—50 liUér, dr. Almásy Gyula 30, N. N. 20\'fillér. Összesen 23 pengő, t.ycrlyaadományok: Unger-lIUmpim és Tóth r. csomag, Szabó Győző, Vahcs és Dentscü, . dr. Hünníg Alfréd 2—2 csomag, /aia. főjegyző, vitéz Tóth lUMa, Szabó Imre, Sátrán Ferenc 1—1 csomag, Vécsey utcGl iskola 658 darab, Hozgony] utcai iskola 57 darab, Kabos Pál to darab, Vágvólgyi Lajos fi darab. A MŰVÉ ezúton hálás köszönetet taottd a nemes adakozóknak.
A nagykanizsai országos vásár állatorvosi jelentéséből arról értesülünk, hogy a novemberi állatvásár olyan élénk volt, a felhajtás olyan eiős, amilyenre egyhamar nem volt példa. (Szakkörök azzal magyarázzák, hogy állítólag a takarmány csekély volta készteti a gazdákat arra, hogy állalalkon túladjanak.) így felhajtottak 1750 szarvasmarhát és közel 2000 lovat. Ezzel szemben azonban a kereslet Is élénk volt. Több, mint 1000 állat cserélt gazdát. Az eladott állatok kétharmada szarvasmarha, egyharmada ló volt. Az állattenyésztő
Tegnap, szerdán reggel a nagykanizsai piacra felhozott tejet a kaposvári vegyvizsgáló állomás vegyészmérnökének közbenjöttével ismét felülvizsgálták. Az összes felhozott tejből mintegy 18 vált alaposan gyan.ssá, hogy vizezett és zárt mintát vetlek belőlük, amit elküldtek a vegyvizsgáló állomásnak, hogy megállapítsák: vizezett-e és ha Igen, hány százalékban?
A tejrazzia után az élelmiszer-kereskedőknél és"áiusilóknál levő élelmlcikkcket vizsgálták felül. Itt csak egy esetben, egy gyanús paprikából vettek mintát.
Ugy tudjuk, hogy a tejnél, külö-
gazdaközönség örömére az állatárak magasabbak voltak és felmenő tendenciát mutattak. FÖleg a fiatal marhák iránt volt nagy a kereslet és jobb árat fizettek értük, mig a gyengébb állatoknak ataceonyan mozgott az áruk.
Szívesen regisztráljuk, hogy a kanizsai kereskedőknek sikerült a burgonya 8\'50 pengős árát lenyomni. Az utóbbi napokban mintegy 25 vagon burgonyát tudtak vásárolni és piacra d ibni, ugy, hogy az utóbbi napokban már 7 80—7 50 re esett a burgonya ára Nagykanizsán.
nősen egy, Kanizsa közvetlen szomszédságában levő egyik községből idehozott tejnél szokott rendszerint kifogás lenni, ugy, hogy annak ellenőrzése fokozottan kívánatos.
A 32.000 főnyi Nagykanizsán legfőbb ideje, hogy felállittassék a külön vegyvizsgáló és kísérleti állomás, amelynek szakközege minél gyakrabban ellenőrizné a nagykanizsai tej- és élelmiszer-piac eladásra felhozott produktumait.
Nagykanizsának szüksége van egy állandó állomásra, A kérdéssel a város vezetőségének komolyan foglalkoznia kell.
«— (A vegyeskar tagjainak figyelmébe)
Az Irodalmi ós Művészeti Kör v«-gyeskara ma( csütörtökön este fél fl órai kezdettel próbát tart a polgárt jsko\'ában. A karnagy kéri ugy a női, mint a férn. tagúknak teljes számban Való megjelenését. t;j tagokat szívesen látnak. ,
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 8 , gyermek született, 5 fiu és 3 leány: Pintér János cipész mester ós Kigücs llozáliának rk. ÜO, Horváth Ferenc kőfaragó tanonc ós Atardlcs Giscllanak rk. leánya, Szétig 1-oieno napszámos és Borbély Juliannának rk. leánya, Földes János földmü\\os és Sniú\'ár Almának rk, fia, Tors Ferenc füszer-kercs-kedő és Márkus Margitnak rk. fia, Mit ezer József földműves és Gud-lin Almának rk. fia, Söjket János városi utcaseprő ós Ifjú Rozáliának rk. leánya, Csillag György Máv órabéies és Mester l{jataUnnalc rk. fia. — Halálozás 5 volt: (>Ik!Un Miklós rfd. 2 éves, Tóth József cipész mester irk. 57 éves, özv. Bethlen Györgynó Bűbics Gizella rk. 63 éves, Poszovocz István földműves rk. 84 éves, őzv* Péter Gyutónő Komáromy Veronika rk. 73 éves, — HfVzttsságot kötött 7 pár: Salamon, Jó-asel Máv órabéies rk. ós pállania "Rozália rk., NémeUi Uijos földműves rk, és DervOlic3 Anna rkyJoó József (etv.) pincér ág. lu ov .ós Szabó Etel rk., Albert Itmo sülő segéd.ref. és Kovács Gizella rk., Polgár István cipész, segéd ík. és I^óráni Rozáliátokul női szabó rk, Drímók László kereskedelmitutazó rk. és Gáspár Krzsébet rk., Szabó János, városi erdőőr rk. és Koronlcs Rozália rk. , \' •
— (önálló Iparosok segédl alkalmazása)
A keresTadeleemügyi miniszter az ij>arügyi miniszterrel egyelértőieg rendkívül érdekes elvi jelentőségű határozatot hozott egyik kamara felterjesztésére a*, olyan ónálló íjwirosok ügyében ,akik más iparosnál olíkalmazást váljahiak. A miniszter szerint annak1, hogy valamely önálló iparos egyidejűleg i|>ari alkalmazott lehessen, egyes jogszabályoklMm meghatározott kivételekéi nem U-Júntw-, nincsen akadálya. Az olyan iiwrosU\'ű, uki egyszersmind i|>arL alkajnui/oit is, a ~ tanoneta rtás jógái áftuJánosságban élvonm nCm feűcr, hanem az ipariörvény novella érteljmé-Ik\'ii esel rőt-esetre kell eldönteni, hogy az iparos iparát oly módon folytatja-e; hogy abban a tanonc,\'megfeJclŐ kiképzési nem nyerhet. Annak elrendelését, hogy az az ipari alkalmazott, akinek az ipar gyakorlására más községben, Imjnt amelyben alkabnazottként működik, iparjogositványa van, iparát csaV üzlcUozetŐ alkalmazásával gyakorol, hatja, a miniszter nem látja szükségesnek. Az egyes felmerülő esetekben ugyanis a tények gondos mérlegelése alapján kell oidöutejii, hogy jogosult. Ion iparűzésről vane szó."
— (Kaposvár iparosainak és kereskedőinek 40°/0-a zsidó)
A kaposvári városházán most dolgozzák fet a mull liónapban dpfoly-latott i))aros és keicskedök összeiriisí adula.it. A nyers adatokból már most kitűnik, hogy a kaposvári iparosok és kereskedők 35—10 százaléka tartozik az 1931». évi IV. tc. hatálya oJá. A fennáUó rondelksvzés^k érielmébeii teliát, amíg Kaposváron to nem szá* Ci százalékra Pz önáflá i|»art Űző zsidók száma, addig ii>arÍgazoiványt zsidó nem kaphat, a beavatottak; szerint ezt az arányszámot körii\'bqlül 10 év nnilva éri el Kaposvár.
— A Katolikns Si*ml«
novemberi számában Uanívas Béla az lagzi magj^rsiíg kérdéséről, Míhe-Jics Vid a magyar ujságiráa reformjá\'-ról, Reók Iván a/Tízíka tudományában végbement korszakos forradai inakról, A\'bó Gioovttnni uK . olÁsx nagybírUik mcgszüntetésóröi ós a sricJílial teiepi-tésekröi ír érdekes CÖtket. FzCnkivuí-sok más lanulnuuiy, bö kriti{kai ro\\-at és váttozatos szemlék olvashatók a Szent István Társulat kiadásában n*g-, Jcieiiü szjBözje.uJ Szajnában* $
18 tejmintát vettek a felhozott gyanús tejből a szerdai kanizsai tejrazzián
Mik é il.
MOM mmpwm
lf39. november 9.
Nagykanizsa megyei város polgármesterét őh
26640/1939.
Tárgy\', M 1901 —1904. évben uttle-ielt haiik/iteleaek Összeírása.
Hirdetmény.
A honvédelemről szóló 1939. évi II. L-c 75..§-a felhaialmazia a honvédelmi mlnlsiterl arra, hogy ai 11-tltáskötelea korból már kilépeti hadköteleseket 48. életévük betöltéséig, katonai alkalmasságuk elbírálása végett egy Ízben sorozóbizoftság elé állíttathassa és tényleges katonai, ai előrehaladottabb korban levőket pót tartalék! szolgálat teljesítésére Igénybe vehesse.Ezeo felhatalmazás alapján a honvédelmi miniszter ur enye-löre az 1901, 1902, 1903. és 1904. évben sitiidet! hadköteleseknek nyilvántartásba vétel céljából való összeírását rendelle el.
Ennek folytán felhívatnak a fenti ssjlletésl évfolyamba tarlozó hadkötelesek, hogy összeírásuk végett az állandó lakóhelyük községi elöljáróságánál (városban polgármesternél) személyesen vagy Írásban haladéktalanul Jelentkezzenek. Személyes jelentkezés alkalmával az érde-kehnek szdlelési anyakönyvi kivonatát .és a személyazonosságai Igazoló egyéb okmányokat fel kell mutálni, írásbeli jelentkezésnél viszont az összes személyi adatokat (születés! év, hó, nap, hely, szülök neve és vallása) be kell jelenteni.
Hadkötelesek az állandóan az ország területén lakó azok a férfiak la, akiknek állampolgársága nem állapítható meg,
Az Összeírásra való jelentkezés elmulasztása az 1939. II. L-c. 177. S-a értelmében kihágás, Illetőleg vétség és .2 hóqsplg, Illetőleg 1 évig terjedhető fogházzal bünleltetlk".
Jelentkezési hely: Városház, Horthy Miklósul 1. sz, II. tz. kapu, II. emelet, 2. sz. ajló, Nyilvántartói hl-vafaj.
Jelentkezési Irtó:
November 9-ér) d. e, 9—12 óráig 1901. évben juulr hó 1-tOl július hó 1-lg született egyének.
November 10-én d. e. 9—12 óráig
1901. Július hó l-tól december hó 31-ig született egyének.
November 11-én d. e. 9—12 óráig
1902. évben Január hó 1-161 Július hó l-ig szülelelt egyének.
November 13-án d. e. 9—12 óráig
1902. évben Július hó l-löl december hó 31 lg született egyének.
November 14-én d. e. 9—12 óráig
1903. évben Január hó i-löl Július hó 1-lg született egyének.
November 15-én d.e. 9—12 óráig
1903. évben Július hó l-löl december hó 31 lg született egyének.
November 16-ánd.e. 9—12 óráig
1904. évben JsuuSr hó l-löl július hó 1-lg szüleiéit egyének.
November 17-én d. e. 9-22 óráig 1904. évben. Július hó l-löl december tié-31-lg, szülelelt egyének.
Felhívatnak azon Hadkötelesek, akik.kárpaszomány viselésére Igényt tartanak, hogy a megfelelő okmányokkal ellátolt kérvényt hozzám nyújtsák be.
Azon hadkötelesek pedig akik katonai szolgálatot már téliesítettek, az öaszeirát napján katonakönyvü-ket hozzák magukkal,
Nagykanizsa, 1939. november 6. iur Polgármester.
(Folytatás az 1. oldatról)
Megélénkültek a szárazföldi és léglcaaták
London, november # Az angol légügyi minisztérium közli,
hogy kél ongoi repülőgép a nyugati
Trolitok felett megüt között három néniét géppel, amelyek kosul egyet íc-Jöitek, egy pedig lezuhant. Az angol gépek élénk felderítő* tevékenységet ís folytattak Németország felett A gépek, köjüi egy nem tért vissza. (MTI)
paris, november ü ¦ A ma kiadott hivatalos hadi jelentés szerint "z éjszaka hnreitcvékonysőg.főképp a Mosc és Saar közötti szaka-
szon fokozódott, több helyen élénk tüzérségi harc folyt j A Ha vas iroda hadi jelentésével kapcsolatban összefoglaló jelenlést ad, a mely sjCrint egy hónap óta most történt meg elsöizLen, hogy a németek a sötétség leple alatt megtámadták Vo\'na Q francia járőrüket, amelynek során nagyobb, főképp gránát harcok rfijlolhik le\'Az éjszaka kél nagy rajta, ütés voll, de mint német joVnlés mondja, nincs egyébről stó, mint földerítő vállalkozások tői.
Nincs vezető politikus az áldozatok között
München, november í) (MTI) A müncheni felháborító merénylet vizsgálatának eredményéről eddig kevés s/ivárgolt kí. bizonyos azonban, hogy a7. áldozatok között nincs egyeben vizelő politikus sem, mert Ilitlcr kancellár távozásakor a miniszterek és az állami vezető tisztviselők
elhagyták a helyiséget. Azok a külföldi híradások, amelyek szerint lloss JludoT, a I\'ührer helyettese is az. áldozatok közölt van, teljesen ahiptahuiűk és tévesek.
Mint a MTI ujabb berlini jelentése mondja, Hitler kancellár, és kiséicto szerencsésen megérkezett Berlinbe.
A magyar öröm és részvét kifejezése
Budapest, november 0 i ciéPk örömét tolmácsolta Hitler kan-
Csáky István gróf ma reggel felkereste a német kövelet és a maga, a kormány és a közvélemény nevében mély meglKitránkozásnak adott kifejezést a müncheni merénylet miatt,
cellar siCiencsés megménekülése és a gyalázatos telt áldozatai miatt pedig a legmélyebb részvételiek adott kifejc. rést.
Tasnády Nagy András lett a Ház uj elnöke
Az IgazsigOgymlnlszter: Radoosay László
(MTI) A képviselőház mai ülését d&e\'ölt 10 órakor nyitották meg. Szinyel Merse Jenő alelnök beje-Jentette, hogy vitéz Bobory György levelet Intézett hozzá, amelyben be-Jelentette lemondásét. A; levét fel-olvasása titán a Ház az alelnök indítványára a lemondást tudomásul vette, majd jegyzőkönyvi köszönetet szavazott meg vitéz Bobory Györgynek. Tudomásul vette a Ház azt is, hogy Sármezei Endre ellen beadott petíciót a közigazgatási bíróság elutasította és igy a választás Igazoltnak tekinthető, valamint a ta-poica--balatonfüredi kerület választásával kapcsotn!os intézkedési-kel Is.
Ezután az ehiökváhiszlásra ke rü\'t Ii sor, amc\'yen a nyilasok kivételével a képviselők teljes számban Je\'cn voltak,
A 166 szavazat közű\' Tasnády Nagy Andrásra 159 szavazat jutott, 6 megoszlott, egy pedig érvénytelen volt. A Ház tagjai lelkesen ünnepelték az uj elnököt. |
Szünet után n földjavaslatot (er-
jesztették be, amelyre kimondják a sürgősséget, majd megkezdték: a költségvetés tárgyalását
Az Uj Nemzedék jelentébe szerint az uj igazságügy miniszter Radocsay László \'esz és kinevezését a leg közelebbi hivatalos lap már közli Is. . ¦ .,¦ -
joWMUüwwssiksr
í\'űti Lvuutti kiiség elöljárósága.
2261/1939.,sz.\'
Hirdetmény.
Pelrivenle község mintegy 800 kholdon gyakorolható vadászati jogát 1940. Január l-tól kezdődően 10 évre Petrivente községházán, 1639. évi december hú 29 én d. n. V,3 órakor tartandó nyilvános árverésen béfbeadjuk. Árverési feltételek a tótszentmártonl körjegyzői irodában bármikor megtekinthetők a hivatalos órák alatt.
Pettlvenlén, 1939. évi novrmber hó 1.
zu, Községi Elöljáróság.
Fényképezőgépekben
nafjy walaazték. rok eladása.
VASTAGH
Filmek, lamexelr, papl-Sszaksxara kidolgoz** i
faió^müttfinibun
Cscngcry-ut i. sz., az udvarban.
J AXEKCl) K. Q A M
óriási választék
Teutsch drogériában
m félemel eta., m
— (Sikkasztó forgalmi ellenőr)
Hargitai Ernő kaposvári forgalmi ellenőri még o/év tavaszán fclfflggt\'J,z. tették az állásából, inert különböző vágóhídi visszaélésekkel t<vbb mint ezer Iiengöl sikkasztott. Hargitai bár fel volt függesztve, továbbra is- kiutazott vidékre és olt külóuböiö forgalmiadő pénzekei* \\ctt foi s ily módon -tOiVj pengét sikkosztolt. A ircjuügyigazgii. lóság feljelentése most érkezett meg u kaposvári rendörségre s .ennek alapján a sikkasztó fbrgaimiadó eUanffrl azonnal letartóstátüUc.
ZALAI KIS HÍREK
A kultuszminiszter Tóth István oki. fant tói a gehénházaí elemi iskolához, kisegitö minőségben kíküldlo s így most mái- végre megnyithatta kapuit az Iskol", amely eddig tanító hiányában még meg som kczdlietto a tanítást = . |
Horváth (iábor .\'17 eves kohkaszent-királyl lakos a padlás létrájáröl lezuhant és lábát törte
Sárdl I;e,en • lapolojú Máv munkás gyógy ithalullan -betegsége miatt fejbe-tötle luagát. Azonnal vmogholt. Sárdl nővére Tnéhány 6v\\0i ezelőtt ugyanígy velelt véfjet az életének.
A zalaegerszegi uj. pénnügyi palota felavatást ünnepsége után a város díszebédet rendez DomOr Aurél pénzügyminiszteri állumtltkár tlszleletére, pén-tekon délben.
APRÓHIRDETÉSEK
1U ,,ú:u SO (111,.. mlná.n lu.abh tli 4 ,111«,.
Allas
NÚndanas frfxtfacfoak vasv szobaleány melle afanlîioioni, eietleg takarítani KoSiulli1 (ér 21. 2852
ADÁS VÉTEL
Jdhirbin levő .hidlo-, konyha- és egyéb bútorok eladók. Ctm a kiadóban.
Caarhata^akfa, három 01, tuizho, •zállllvn eladó. Szeterés-utca 38. 2853
lakás-Ozlethelyiséo
Kétsiöbas udvari, kétszobás öaezkom-lortos utcai, hfromszobás ötahkornforloa utcai lakai, két kisebb llzlelhelylaég felsálé. Szegd Mór, Hölvoa-tér 2. Eldekió-dés Klrlly u. 2. 8
KÜLÖNFÉLE
Lu.é.hélBoaal, régit ét ujai, napi poaUból izirmazo tOmagbélyeget atáSK-
Bélisért értékelten! lehet minden hetin délelőtt ¦ Zsilt KoslOny szerketi!6-•égébtn-
laafUháBI 1é»,k*,ét Vaélash áflánál.
NulOlaMl Háraul« KOlld árban
kinyelmea autók megrendelbetók. Kaut-matin Manó. TcleíonelíómU 2z2. 295
mm
nttndeDkl a liolyl kerénkódrntnal éu IruiTóaoknaU tzarezta bel
\'ft -"i Mii ír.-1- ¦\'
ZALM KflZtŰNV
>OLitl*íkttn*r\'lLA^. Kiadja : llKöiiiiid.«iai n. T. NagykliilVu". Fololót kiadó : Zalai Király.
Nyomntntn I „«Sloá>J«s«»l B. T. H«il,kKiilii«" iiyeimlííítan\'Maíykunlínlii.
(Nyomdáért\'teuili Zalai Király.)
Nagykanizsa, 1939. november 10. péntek
An 12 hu.
POLITIKAI NAPILAP
AjiililiMiri
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
EJÖlUetéíí ira: w» bóra 8 paxS *0 <1 Sicrte.ito»í)!i í. kbdihlnUll fc&ou. 78.
(OK.
„A békekisérletek ideje leiárt
A nagy nyugati témádén ldőpont|át Is befolyásolja a müncheni merénylet — Írja a világsajtó — A BDrgei brüu-1 áldozatok száma 8-ra emelkedett — „Kell, hogy az embernek szerencséje legyen" — mondotta Hitler, amikor értesült • merényletről — Nincs ellentét a német hadsereg és a nemzetiszocialista párt között — Paris Németalföld és Belgium semlegessége miatt aggódik
Kedvező mederben folynak a finn-szovjet tárgyalások
H0
A vl\'ág közvéleményének figyel-mét még mindig « Münchenben lör-lént pokolgépes merénylet köti le. A\' beérkezett jo\'entésekböi mcg.UIa. pithnló, hogy a merénylőt világszerte i^gy felháborodást keltett még németellenes körökben Is.
A nyomozás , még mindig a feg. nagyobb erövCi folyik és az eddigi megállapítások szerint egy
Zímlnden tekintetben előre Igen gondosan előkészített merényletről van szó.
Á nwrényi\'ér\' IHtervelŐi n régebbi ünnepségek sorrendjéhez alkalmazkodtak, mert az előző években az ün. népség Münchenben mindenkor 20 óm 80 perckor kezdődött a Führer beszédjével, ami többnyire c^ak 10 óra után ért véget. Ezúttal, mint ismeretes, Hib\'er kancellár másirányu el foglaltságai miatt korábban mondott beszédet és u rövidebb beszéd után azonnal távozott, hogy még aznap-este visszautazzon Berlinbe. így történt, hogy amikor a pokolgép fel-robbliftnt, HÍUer már a páfyaudva-ron ;tarlójíkodott, Ha az ünnepség az eifizö* évekhez.hasonlóan zajlott volna Jp, a nemzeti szoclaJisla mozgi-iom vezetői közül kerüllek volna ki az áldozatok miután
a teremnek azt a részét, ahol Hitler és a vezetők álltak, 3 méteres kő- és fattőrmeték borltja. A sebesültek közül legnap, egy a korházban meghalt, igy a halálos áp dozatok száma hélre emelkedett.
Az áldozatok között van Hit\'er rohamcsapatának két tagja: Lutz Ferenc és Kai-soe VUmos nagykereskedő, míiidketien a vérnaid viíftlól, továbbá Wéber rádióbemoudó, Hennie Márta \\ a Bürgerbmu pince pénztárosnője, Schachta jenö a .Deulsch\'aiid bíró- J dal niigép kocsi vonat /egid&ebb munkatársa, Reind\' Leonard i/odaiegéd \' Kasseibérigcr Emi\' zenész, valamint egy eddig még ismeretien férfi. A sebesültek száma 83. j
A tetlcick kézrekeritésére kitűzött 600 ezer márka vérdijat magánadakozásból egyre feljebb emelik" ós Így a nyomravezetőknek kitűzött dij m\'ár fiOO ezer márkára emel. kedctl, miután a külfö\'dl nyomra-vezetőknek is külön 300 ezer márkát tűztek ki. I
A világpolitika másik értfckes^-Cr. menye, hogy j
tegnap folytatódtak a finnprosz tárgyalások.
Moszkvában. A tárgyalásokról, melyeken Szlaliu U jelen volt, Moloíov kórmányeuiokön kívül, még nem adtak ki hivatalos jelentést, de a kiszivárgott hirek szerint azok jó uim folytatódnak\'. Valószínűnek tnrtfák, hogy a finn engedmények az Északi tengeren kivitnt tengeri támaszpontokra Is kiterjednek, ami rendkívül m-\'gkönnyiterié a meg-egyezést. A szovjet követelései közül ugyanis ez aí elsőrendű fontos-
ságú, mig a Leningrád feletti halárrésznek néhányszor io kliométeies kiigazítása, va\'am\'nt a c\' apatok visz-* szavonása csak másodrendű kérdés.
A sikerlccnü\' végződött, de mindenütt nagy érdeklődést keltett belga-holland békefelhiváfü-a! kapcsolatban a németalföldi külügyminiszter nyilatkozott és megjegyezte, hogy az nem külfö\'dl befolyásra történt.
UJ híreink « következők :
Hitler: „Kell, hogy az embernek szercocaéje legyen
( Berlin, november 10
Az Uj Nemzedék értcsitféae sze. rint Hit\'er kancellár az ellene tervezeti nri\'rény\'etrőt csuk akkor éríe. sült, amikor a vonal Nürnbergbe ér-kezelt A tudósítás szerint állítólag a hirre ezek voltak első szavai:
- Kell, hogy az embernek s/eren-cséje Jegyen ! \' \\*
Számos letartóztatás
Bécs, november 10 (MTI) A müncheni merénylettel kapcsolatban több száz imlillklilbg gyanús egyént rajtaütésszerűén letartóztattak. I
Tegnap Bécsben több helyen a zsidó járókelőket meglámadták, a miért az izraelita .m\'tköaség felszO Ütotta a zsidókat, hogy d&után 4 óra után ne mutatkozzanak az utcán MTI) Németország egyob\'helye\'n Is számos letartóztatás & házkutatás töiiéjit a müncheni merénylettel kapcsolatban. |
A meténytet sajtóvisszhangja
A vi\'ágsajló még ma is élénk ér-
M Mulatságos hazugságok" szeparatista
Berlin, november 10 (X$T) A JH-utsehe AMaemeinc Zeitung foglalkozik azokkal a hírekkel, pineiyek Angliában jelenteid ineg és n\'melv Hitler és a tábornoki kar között "áUilólag fennálló súrlódásokról shóJ. A lap nevetséges kitalálásnak niinösiti azokat a rágalmakat, amely
dekJödéssel Ír a müncheni merényletről. Az olasz sajló ö Legmesszebb\' menően ditéü és valószínű siti, hogy a merénylet a nyugati támadás Idő" pontját is befoiyáiülja. AKJrancta sajtó köz\'eméiiyefböi megiUlaplihu-tój hogy a merénylet Parisban Is meglepetést kelteit. A\' lapok szerint politikai, diplomáciai éa katonai téren is az eseméiiyek meggyorsulása várható a merénylet Jtövctkczmé-nyeképen. r
Mlg a német rádió az angol titkos szolgálatot gyanúsítja, addig a párisi rádió a német titkos rendőrséget gyanúsítja. . . \\ ;\\
A holland lapok a jiifmcheni merénylettel kapcsolatban rámutatnak arra a súlyos következményre, melyei a merénylet a nemzetközi poíf,\' tikul é\'et alakulására jelent. A lapok szerint n merénylet azokat is I undorral töW el, akik a némzcii szociaíizmus ellenségei. (MTI je.cn.. . tésekbői.) , |
némái ellentétekről magyar mozgalomról
iszertnt a német haderő előtétben, állami <i nemzeti szocializmussal., AZ angol lapok azt is írják, hogy Magyarországon szeparatista mozgalom volna és. több pártvezetőt már is letartóztattok. \'A német lap ezcktt a híreket Is •mulatságos hazugságnak, véli.
Paris aggasztónak látja Belgium és Hollandia helyzetét
Párta, november 10 (MTI) A francia sajtó Belgium é* Hollandia helyzetét súlyosnak és aggasztónak mondja. Rámu\'atnak a lapok arra is, hogy mennyire fontos a két országnak\'a semlegessége. A nyugati hatalmak nem feledkeznek meg-azokról a biztosítékokról,-arne-lyet Belgium és Hollandia független-
sége érdekében vállaltak, írják á lapok.
E hirre! szemben az Esti UJság arról számol be, hogy Belgiumban és Hollandiában nagy örörnrneL !4« megnyugvással vették1 ttrdorrláfiüf a német .vezérkarnak azon,. Wjelejjr léseit; amely szerTrfl a b\'eTg\'a-nolland határon történt katonai Intézkedések 1
7 . ; ¦ ¦
nem támadd Jellegűek.
Zürich, \'norembej; 10 Németal földön az. Összes szabadságon levő katonákat azonnali hala lyal visszahívták. (U\\ N.)::
A béhefttsérleéek táeje lejárt Párt*, november, 10
,(M. T. I) A. párisi ,sajt,ó HiUer beszédével íoglalkozva, rániutat arra, hogy a beszed élénk támadó szellemű volt, amiből azl. a következtetést vonja le, hogy már Hitler sem hinz a békekisénetékben. A lapok egyíb\'ként rámutatnak arra, hogy a békekisér.etek korszaka va\'óban lejárt.
A mai badljaUntéB
J Berlin, november 10 (MTI) A véderőföparaitcsnokság mai hivatalos tekintésében közli a nyugati frontokon, kVilftnösen a M[r> sei és a pfaizi erdő tájékán megélénküli harci\' tevékenységet. Közli még a jelentés,\'hogy a november íján eltűntnek jelzett német repülőgépet franca VDr0«cf felett a franciák lelőtték.
Rövid táviratok
AZ AMIOI.-TÖliÓK -FRANCIA sz?r ződés aláírása óta a németek lielyzelc igen megnehezedett Törökországban. A nénietek állandó ellenőrzés uk>lt általiak és máris igeií sok németet kéinke-dós gyAnuja miatt letartóztatlak
\'\'\' l-i-; ,l \\ |*Kt ¦.. . i-». , 1
LONDONBAN., a Lordok Hatóban legnap a lengyel ineneküiteír Boagyaf-orszj\'igí helyzetéről volt víla. Vita so-nin kiemelték, hogy segélyezAs mellclf még s/iikségi-koiákai is áUKoltak fel a ningyarok.
A Bl-HIVOTT tórók ,t#3jlalako*(ok nagyrészét leszerelték. A lapok ebből a külpolitikai helyzet javulását látják a Földközi-tenger keleti részén.
A NÉMET KORMÁNY halállal bűntett azokat a repülőket, akik nyijt városokat bombáznak.
A ROMÁN KŐOLAJ vidéken támadt súlyos tűzvésznek eddig négy halálos áidoiata és nyolc súlyos sebesültje
van. ; ¦
. ¦ •
; SVÁJC idegenforgabnu a háboj-us viszonyok miatt úgyszólván teljesen megszűnt s a szálló tulajdonosok súlyos anyagi váJságba kerüllek\'.
KAROLY román király táviratban őszinte óhaját fejezte kt Hiíter, jVI. György angol király és Lebnumak, liogy a belga—holland békeakció sikertől jórjon.
CHAMBERLAIN a holland-belga békcfellűvásra válaszolva F^d^OTSZfig és a rJöVlegeá Lcrigy<\'Iország\'"vSlaszát is tolmácsolta.
f| \'fii
A FŐVÁROS 1122 kislakás építését kezdle niegj .Remélik, hogy még a nagy, hídeg beállta eiöü tető alá lehet borai
ex épületeket. .
FérflAltBnySk, falBIMk, télikabátok
nagy választAkban
szomolAnyinAl
léos Lászlónak
diákkori óhajtása voit, hogy hadd hessegesse ei a bánat-varjakat, hadd szárítsa fel \'a könnyeket és megtaníthassa dalolni a .szivekéi. Az éretb ségi után egy ével a fővárosban tö\'t, de visszariasztja a kávéház füstje, a város ideges lármája, ló. féktelen csillogása. Jászór-i nregy ; felveszi a Szűz Máriáról nevezeti premontrei szerzcinek hófehér és kék ruháját, fehéien és kéken épen \'akkor teszi ünnepélyes fogadalmát Istennek, amikor széthasadt a ma-gyur élet ezeréves tölgye.
Otthon maradt a rab földön, mert tudla, hogy népének szüksége van papra és költőre.
1923-ban megjelenik első verseskötete, a Hajnali harangszó. Mottója; Kongatom piros harangom, pboi* szivem kongatom. Ady óta verses-könyvnek még nem volt Jlyeh sikc. re. Két hét alatt hatezer példányban fogyott ei. Irodalmi körökben egyszerre Ismertté tesz, nem beszélnek másról, udnt a nagykaposi pre-montrei plébánosról. I
Elsősorban papiságn ad neki soksok alkalmat poeslsc szélesítésére, színei gazdagodására, öreg rendtársa aianymiséje, temetések, keresztelő, házasságkötés s a papi ház valószínű nem érintették volna olyan közvetlenül a lelkét* mint igy. Mécsnek a papsága ezt a nagy parancs-aranyat ad alkalmát felváltani tettekre : Szeresd felebarátodat.
.Költeményei annyira viselik az alanyiság bélyegét, hogy olvasásuk? után meg lehet festeni a köUő arcképét. Haja ifjan is ősz már, problémák kínozzák s osafc igen-igen szive teszi boldoggá. Ö »vlsszamosó. lyog mindenre, visszamosolyog az Istenre.*
Mécs Lászió november 13 áu tartja nagy estéJyét a nagykanizsai Városi Színházban. |
Kaptán November 10. péntek. Rom. kat A. András. Protestáns Luther. Isr Marka. 28.
(Jörfárdö nyitva reggel 6 érától wta 6 ériig (héttt, iMraa, péntek délután kedden egéé* nap nőknek).
A máj és az epeutak megbetegedéseinél sz első feladat rendszerint az, hogy a természetes „Ferenc Józsc!* keserűvíz haszna lata által — reggelenként éhgyo moira egy pohárral, esetleg kevés forró vlz hozzáadásával — meglelem bélürtllésröl gondoskodunk. Kérdezze meg orvosit 1
tddÖ. november 10
Az olasz király képviselőié, Rlccardi hadtest tábornok átotazott Nagykanizsán
Ünnepélyes fogadtatás csak Budapesten volt — A kaposvári ünnepségek után, szombat éjjel Nagykanizsán át utazik vissza Olaszországba
után az állomáson egybegyűli közönség harsány éljenzése közben folytatta útját Nagykanizsa felé, A nagykanizsai pályaudvar olasz és magyar zászlódlszbe öltözőit, de itt semmiféle ünnepélyes fogadtatás nem voh. A, szalonk\'ocsll mindössze a vonal első részere [olták ál, majd 6 óra 60 porckor a vonat az olasz előkelőségekkel kigördült a pálya* udvarról. Miután Rlccardi hadtest-tábornok az olasz király és császár (képviseletében érkezett, az államfőknek kijáró ünnepélyes fogadtatást csak az ország fővárosában lehet megrendezni, Ennek megfelelően Rlccardi hadlesttábornokot Is csak Budapesten, a Déli pályaudvar dött fogadták dlszszázaddal és zc-névét. |
A termeskocsiból kilépd Rlccardi hadtesttábornokot vitéz Bnrthu Károly honvédelmi miniszter üdvözölte, majd Lemulattu a fogadására megjelent etőkelö-iégeket. Rlccardi hadiesttábomok ezután ellépett a díszszázad előtt, miközben a zenekar a z olasz himnuszt és a Giovl-nezzát játszotta. Az ünnepség után a Dunapa\'otában hajtott magas olasz vendéget a közönség lelkes ünneplésben részesítette.
Ma: tisztelgő látogatások és díszebéd a kormányzónál
népség szombaton lesz, ahová kii\'Ün vonaton utazik az olasz király képviselője. Érkezését háromszor, 24 ágyu\'övés jelzi. Az ünnepségek és-a díszebéd után délután, 1 órakor utazik tovább különvonattal Siófokra Rlccardi hadtesttábt-rrtnk és kísérete, ahoi a Balaton szállóban estebéd lesz tiszteletére: Az olasz király képviselője szombaton éjjel a római gyorsvonathoz csalóit termes-kocsin Nagykanizsán át hagyja el ismét Magyarországot. j
A Kaposváron állomásozó m&gy. kir. Nagy Lajos király 6. honvéd gyalogezrednek - mint ismeretes — az olasz kirá\'y, mint az ezred tulaj douosa, csapatzászlót adományozott.
A csapatzászló felavatása holnap, Szombaton lesz Kaposváréit. Az ünnepségre az olasz király képviseletében Rlccardi Nob. rjei Conli Enrico olasz hadtesttábomok, tegnap este a menetrendszerű gyorsvonathoz c*R. toll ternKskocsiban érkezeit - Magyarországra.
Amikor a vonat befutott a mura-keresztúri állomásra, Rlccardi had--tesUáboruok teljes díszben jelent meg a szalonkocsi ajtajában, ltl jelentkezet\' nála diszolgálatra vitéz Németh Imre vezérkari ezredes é.« ugyancsak iti szálltak be a szalon* kocsiba a fogadására mogjclent dö-keiö-ségek : Mattéi ShnonC Pieiro lá bérnek, budapesti olasz Légügyi attasé, Gaiigioii Ajmoldo ezredes, budapesti olasz kalonnl attasé jnimpás kék egyenruhában, valamint a ka. posyári 6. gyalogezred parancsnoka, vitéz báró Heim Géza ezredes, szárnysegéde, Bocsor Pál százados kíséretében, valamint az ugyancsak Budapestről érkezett vitéz Faraghó Gábor vezérkari ezredes.
A vonat öl percnyi tartózkodás
Ma, pénteken délelölt a hősi emlékmüvet tó a hősi temetőben az olasz hősök cm\'ékmüvét .koszorúzta meg a hadiesttábomok, majd tisztelgő látogatást fett Vinci gróf\' budapesti olasz követnél, Csáky gróf külügyminiszternél, vitéz Bariba Károly hadügyminiszternél, stb. Délben negyed kettőkor kihallgatáson jelent meg a kormányzónái, aki azután villás reggé] bi látta vendégül Rlccar-dl hadtest tábornokot. |
A kaposvári zászlószentelés! üih
Három hónapi fogbázra Ítélték a galamboki körjegyzőt
aki ugy arculsujtott egy gazdát, hogy megvakult
Bőnek a történetnek meséje oda nyúlik még vissza, amikor a muU év novemberében a jegyzők utasítást kaptak a lovak és szekerek so-rozására ós előállítására. A galamboki körjegyző, Kmcty János is a kapott rendelet érielmében intézkedett. Minden gazda eleget íett az utasjl ásnak, csak kettő rcnitenske-detl, ezek között volt - a jegyző szerint - Ország József, aki ismételt felhívás dacára sem állította elő
szekerét és szerszámát, ugy, hogy a csendőröknek kellett szólani és az ö közbenjöttükkel történt a szekér Ül. a lovak előállítása. Mikor Ország a két loval elővezette, állítólag már sötétedett és ekkor tör. tént, hogy valaki ugy arculsujtotta öklével Országol, hogy olyan sérülést szenvedett, hogy az egyik szemére megvakult I
A megindult nyomozás eredményeként a végzetes ökölcsapás apÜ-
Rógi ezüst •pénzért, tört ezüstért
magast árai fixátok \'BÁRÁNY ékszerész
Horthy Millió* Ul 3.
kálójaként Kmetty János körjegyző, kerü\'t gyanúba, aki állilólag az egyik községteli előtt kijelentette, hogy »jó\' lekentem a kajlának !«
A kir, ügyészség perbe fogta Kmetlyt, akinek ügyét ma tárgyatla dr. A\'mássy Gyu\'a egyesbiró.
Kmetty körjegyző tagadta, hogy ö-teltfcg bántalmazta volna Ország József gazdát, akiről súlyosan nyilatkozóit. Majd elmondja Ország re. nitenciájál, aki ¦ miatt karhatalmat kellett igénybe venni. I
A jegyző tagadásává\' szemben Tóth Mihály Imre §j}.da azt vallja, hogy látta, amint a jegyző [arculsujtotta Országot.
Aimássy bjró is eléje tárja a kör. jegyzőnek: i
|- Van itt egy vallomás, hogy öni azt mondotta volna,: »No ,ezt eiiu-tézlem, ennek \'ekentem egyet |«
A körjegyző azonban ezt tagad-Ja. I , I
Majd a többi tanúvallomásokra kerül sor. 1 ; ;
Dr. Schi\'ler Vilmos nyug. kórházigazgató megvizsgálja Országit, majd beterjeszt* orvosszakértői vé. leményét. A bántalmazott gazda egyik szemére megvakult az ütés folytán és a másik szeme is vészé, iycztelvc van, ha beteg szemét nem távolítják el. I
Ország József fömagánvádló elmondja, hogy egy év óta haragban van a körjegyzővel, aki egy ízben azt mondotta neki, aki adózó po]_ gára a községnek, hogy kirúgja az. Irodából. , • ¦
A bizonyítási eljárás befejezése után a bíróság bűnösnek mondta ki-a vádteil cselekményben Kmetty körjegyzőt és öl ezért három hóna-pl fogházra itéile, de a büntetés végrehajtását felfüggesztette. \\
Dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnök a büntetés súlyosbításáért, a vád\'ott és védője a bűnösség kimondása miatt fellebbeztek\'. .
Teldntw *mg a Köpetein Bútoráruház állandó batorklálUtasát. ízlése* Ss olosö bútorokat kedvexö fizetési teltételekkel vA»Arolhat.
VÁROSI MOZGÓ
Uj hangos változat I
Csütörtöktől - vasárnapig
HOTEL IMPERIAL
Soha időszerűbb nem volt még film, mint a
New tévesitendö ésszé a régivel. . uj feldolgozása hangos változatban.
A kiegészítő műsor külön szenzáció! Popeye legújabb trükkfilmjei
Előadások kezdetei köznapokon 5, 7 ét 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 é» i) órakor.
1839. nt*atnbcf 10.
EVŐESZKÖZÖK
ctaom acél MI és alpaccábél szohld irbtn
BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy MlldUB-.it ».
AlMszkötelezellségről
A Budapesti Köz\'öziy multhctj, számiiib^a kormányrendeletek jelentek meg a lövészkQielföettség. rői. A rendeletek a januárban [etö tUn hozott uj magyar honvédelmi törvénnyé\' vannak összefüggésben.
A lövészkötelczettség a hadseieg tartalékosaira, háruló kötelezettség, ameiywek oólja a tényleges katonai szolgé\'at alatt elsajátítottak megőrzése, illetve a katonai továbbképzés.
A) honvédelmi törvény értelmében a katonai szolgálati kötelezettség két időszakra bántható. A, tényleges szolgalatra és a tartalék viszonyban eltöltött időre A tényleges szolgálat fegyvernemen kén! változó-an 2-3 év. A leszerelés után a honvéd tartalékossá válik\'. Egyesek (családfenntartók, stb.) rövid három hónapos tényleges szolgálatot teljesítenék csak. Ezekét póttartalékosoknak hívjuk.
A tartalékban levő tartalékosokat és póttartalékosokat a honvédség fegyvergyakorJatra való behívás és >lövészkiképzés* utján tartja állandóan gyakorlatban.
AI -Övéfizkötetezfiitiiég rendszerint eJméleti tájékoztatással, lövészettel stb. járó többnendteii bcrende\'és, amelynek kímércte azonban egy évben nem haladja meg a 36 órát. 1
A honvédség ezzel a törvényes rendelkezéssel nagy erőtöbbleihez jutott. A rohanó technika, a számos uj harceszköz és fegyver , mellett ugyanis.a taríalékban eUöltötLévek olyan nagy idö, ainely a leszerelés utáni állandó továbbképzést feltét lenül \'szükségessé testei, ha azt akarjuk , hogy .Wndó írlka\'óminal bte\'vo-iniló. tartalékosaink a hadsereg fegy véreit kezelni tudják és az ellenség harceszközeit Ismerjék. }
A bajtársi közösségül akarta a honvédelmi miniszter azáltal külsőleg ís. kifejezni, hogy lövész jelvényt rendszeresített. A lövé«z;elvény fém pajzs, melyen két keresztbe fektetelt puska, egy sisak és a magyar Szent Korona van, »a hazáért* felirattal. A tartalékos tisztek jelvénye aranyozott, az altiszteké ezüs-tözött, a \'egénységé bronz.
Minden tartalékos büszkén kel!, hogy viselje ezt a lövészjelvényt, mint hazájdvai és nemzetévé] szemben teljesített önzetlen kötelességének szimbólumát.
Hősi naptár
E nap gyászos emlékű. T. Ulászló serege Hunyadi Hnot\' vetélésével « ... . ,,, [török hadjáratban meg. I 1444. XI 16. \'ütközött U. Murád seregó-
\'-vei A török könnyű ío-
vasság keadŐ rohamát Thatóczi Máté nehéz lovasai visszmerték. A másitt számyou ugyanekkor Hunyadi erdélyi, dandára teljesen szétszórta a .török (lovasságot. Már-már ugy látszott, hogy a csatát megnyerjük, mikor 11. l\'iásnlö vakmerően a szultán körüli jajiua>á-rokru betette * magát. Et a támadás végzetes körülménnyel Járl, mert a janicsárok közre fogták a királyt, oki hősicsen küzdve esett cl. A janicsárok B király fejét karóba húzva inuUi-gattak, inue " magyar seregben rérnü-Icl és zavar lámUttt s előbb hátrálni, m*jrt futni keziltok. Hunyadi nem tudta u nienekúiölAit megáHtt^ui.
szombaton este 6-kor:
magyaros divatbamutató és göcseji kézimunkaklállitás az Iparos Körben
A MANSz nagykanizsai csoportja mint jelentettük, szombaton délután a göcseji kézimunka és magyaros szőttes kiá\'Ülással kapcsolatban magyaros divatbemutatót h rendez .Bizonyosra vesszük, hogy a nagykanizsai hölgytársadalom nagy érdeklődésivel \'kiséri majd a divatbemutatót, hisz ehhez hasonló Nagykanizsán még nem vidt.
A MANSz meghívására az Eg,c sült Női \'labor néven alakult 23 magyar nöegycsü\'ct munkaközösségének elnöki tanácstagja, dr. Eöltc-vényi OHvérné, az Elszakjt >tt T«rü-letekről Származó Nők Szövel égének elnöknője és dr. Mádássy La-Josné, a magyar háziipari központ vezetőségi tagja is Nagykanizsára érkezik. A Baross női tábor képviseleteién dr. Szalay Lászlóné és Georgi Ilona női ipariskolai tanár, nő érkeznek Nagykanizsára, akik 80
magyaros tervezésű és disziiésü ruhát hoznak magukkal. • i
A magyaros divatbemutató során dr. Eötlevényi OHvérné az Egyesült női tábor cé\'kílüzéselt ,dr. Mánússy Lajosné pedig Q magyar háziipari központ programját ismerteti rövid előadásban A ruhák bernutaláréhoz Georgi Ilona tanárnő fűz rövid magyarázatot. A magyaros ruhabemu-tató az Iparoskör nagytermében szombaton esíc pontos in 6 órnkOr kezdődik, ezért a közönség pontos megjelenését kérik.
A MANSz fittel i^nde?eltj[acMll kézimunka tanfolyam nnyrgm ^áe Iparoskör emeleti kistermeiben lévő kiálltáson mutatják be n nagyközönségnek. A kiállttá\' vasárnap, november 12én is nyitva van dé\'clölt 10 órától esle 6 óráig és annak meg-tekintése díjtalan, i
Figyelem f
Van-e már fegy* a
Figyelem I
Mécs-estre?
Nov. 13 árt este \'1,7 óraKor Usz a Városi Szinházbanl
„Az iparos nyngdijkérdést csak batalmi szávai lehet rendezni"
hangoztatta Samu Lajos elnök" az Ipartestületi elöljáróság tegnapi ülésén
Tegnap délután fl órakor tartotta november havi ülését a nagykanizsai ipartestfileli elöljáróság Samu Lajos elnöklete alatt, melyen megjelent dr. Hegyi Lajos városi főjegyző, iparbixto3 és dr. Hajdú Gyula testületi ügyész is.
Az elnöki bojdleutések során Samu felemlítette, hogy az IPOK november 2G-án tartja évi közgyűlését. Sajnos, a hat esztendő ala|t minden évb.\'n számos indítvány ment 0 közgyűlés olé, de a hat esztendő alatt >ettŐ BfOm ment teljesedésig. Az iparosok art hitték, hogy a munkavállalók aggsági biztosítása után vJkövOtke/ik
a munkaadók biztosítása
is, de itt az a helyzet, az ország 320 ípartestülclei \'köriül 170 testület nem is reagált a szétküldött kérdőívekre, \'117 i|iariestüiet jtotfig fefljesen, hiányosan küldte fot a központba, ugy. hogy míg mindig nem lehet az. iveket feldolgozni az iparosnyugdíí-kérdéssel kapcsolatban, [ül a kérdést most már csak hatalmi szóval lehet rendezni, hangsúlyozta Samu elnök. Majd
a nyersanyag szükségletek
beszerzéséről folyt szó. Itt az a kíván-ság merült fel, Imgy a vidéki iparosság egyenlő módon részesüljön nyers- . anyagban a fővárosi iparossággal. !
Papp Oszkár a cipőipari szakma anyag besterzését tett;1 szóvá.
A szokásos havi számadás beterjesztése idán Samu elnök rámutatott :|rra a visszásságra, hogy
az alkalmazottak be nem jelentése
terén valósággal lehetetlen a helyzet Már a( adóhivatal sem veszi komolyan ezeket a bejelentésekéi, Utal az egyik kőműves munkások gyűlésére, ahol azt határozlak el, hogy o munkaadókat kötelezni fogják a tnunkavállilók lejelentésére. Számos felszólalás utíu kimondta az elöljáróság, hogy nieg. keresik a munkaadókat, hogy legyenek eleget a bejelentési kötelezettségnek. Samu elnök nohezményezi, bőgj
mz Urnspl körmenetről
hiányzott az ipartestület, noha ö két társával ott volt, de amikor sYifnia kellett, hogy iparostársai nem jelentek még, zászlóstul együtt elvonult a meginduló körmenetről. Pedig több, mint 1000 főt számlál a kanizsai iparosság, u járás községei nélkül, súlyos a lielyzet
a tagdíjhátralék
terén. Igen sokan még a belépési dijakat sem fhetlék meg. Viola jegyző
Nép Mozgó. Péntekifii—vasárnapig
Dzsungel filmi Tsle fogalommal és meglepetéssel
A dzsungel hőse
LéleflutfojtA pillanatok. Magyar Vlléahiradó
Előadások kezdete péntek-szombat 5/7 ?8 9 órakor, vasárnap 8, 5, 7 éa 9 órakor.
felolvassa aion községek nev.\'ií, ahol nagyobb tagdíj és belépési dij hátra, lékban vannak. A Járásban -iLiKO pengő, Nagykanizsán 10.72.") pengő a hátra-lékos összeg az előző hátralékokkal cgj\'ült. |
Kimondják, liogy ott, ahol fizetési készséget nem látnak, kiadják a neveket behajtás (végrehajtás;, végett. Samu indítványára azonban hozzáteszik, hogy előbb a testűiéi ügyészével felszólítják a hátralékos iparost a fizelésro ós akkor, ha erre sem fizd, indítják meg az, illető ellen a végrehajtási tfíjá-rást.
IfihoiahHieíöZGtiiiéíl ás levente-munka
A festő-ipari szakosztálytól beadvány érkejott, hogy a tanoncok is\'koíakőlc-iezottsegél és a levente munka Idejét össze kellene egyeztetni. Számosan szál tak howd a kérdéshez, a különböző szempontok szerint. Az egyetemleges ki vánság: a leventcoktatás ideje egyeztessék Össze az iparos mester i érdekeivel- Végül kimondták, hogy megkeresik az iskola igazgatóságát, hogy Ugy az iskolai oktatás, jnint a levente-foglalkoztatás idejo a délután legyen.
Több iparügy letárgyalása utáu az ülés csle ómkor véget ért.
100.000 német leány teljesít munkaszolgálatot
A birodalmi - munkaszolgálatra^ vo. natkozó törvényt, a leányokra ls<kU terjesztették Ezáltal a munkaszol-gá\'atLarr már eddig is önként dót gozó lányok számi lOöOOO fökS emel kedik. Már moSl 1576 munkatábor á\'l rendelkezésükre. 1910- január 1-ig ez a szám 1800-ra, áprlMs l-ig dlg 2000 fö 6 em\'\'kedik A \'eánvokat elsősorban fl mezőgazdák, föteg n parasztasszonyok segítőiként a\'ka\'. mázzák. Nagy részük faluhelyen 1ö ti a munkaidsjét, ahol a háztar\'ái és gyerm-kncvoiés körül tevékeny-\' kedík. . . J,
A Hit\'erifjaknak n »Hcimatfront« kcbc.\'éten dolgozó osztag\'aii fegyvertelen hadsereghez tehet hasotililani, aine\'y.i gazdasági győzetem legfőbb garanciája. A nagy nemzeti akció. bó1 a \'eányok is derekasan kiveszik a maguk részét, mint n Vörös Ke-i«szt tagjai, mint a többgiennekes családok és betegek tánfasral; tó. vábbá a német óvodákban éi a menekültek táboraiban. Csupán a* ara-táson 800000 német fiu inog leány vett részt.
Jóslat:
Élénk szél. Sok helyen köd, ködszltélis. A déli érákban még napsütés virbató. A hőmérséklet alig villózik.
A Meteorológiai Intézet naerkanlmat negtlgyelóAIIomaaa lelentt,
Héménéklet tegnap eete 9 órakor + liO. ina rensol +V/--1. ilolbon +12 li.
Caapadei ou ...
16
•miai mmotm
lS3t. novembtr 10
Szombaton (ll-én)
ifflil
a Szever-vendéglfiben.
. *SSJi% Sxever József.
Álldiitlrt miítorsiamok híILöiaa|»kfta Budapest I. mflaorAn
6,45 Tom«. — Hir*lc — Köziemé-ny»k. — H«ngtan«tck. — 10 Hiiek*.
— 11.10 Nemzetközi vlzjelzósxolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Időjárás jelentés. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjehés, időjárás jelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 ArfoI)*mhir*k, piaci árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, ldőjárásjs-Jonté-s I"1**- — 17 Hirek szlovák és rn«fly*r-orosz nyelven. — 10.15 Hírek,
— 21.40 Hírek, ídőjárásjelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 22.40 Hlt*k német, olasz, angol és francia nyelven. — O.05 Hírek,
BUDAPEST I.
17.15 Sporlko*Jemény»k« — 17.30 Munkács hazatérésének első évfordulója. — 18.30 A rádió szalonzenekara. — 19.30 Az 0|>cmliáz előadása. «Julia szép leány. • Oj)Ora két felvonásban, öt képben. — Az I. [elv. után külügyi negyedóra. — A II* (elv .után hírek, Ídőjárásjelentés. — Ubbia Bum Sím-dór cigányzenekara. — 23J20 Iiang\'e. mezek, i\' ; i
BUDAPEST II.
18 30 C.yorsLrólanrolyaiiL, — 10 llanglemozck. — 19.30 I)r. Kosáry Domonkos előadása. _ 2020 MOftes Iléki zenekar. — 21.30 ídőjárásjelentés. , : ,, I i
Szombat
BUDAPEST I.
, 10.15 Ifjüságl rádió. — 10.15 Mit nemink meg? —. 12 A kassai rádió infisorábói. Harangszó a kassai Szent Erzsébet-székesegyházból, majd Oiszág-zászló-avulás a kassai Szent Korona téren, a háaatéres első évfordulóján. Az Ünnepi beszédet mondja dr. Uz-doczl.Zadravecz lslván püspök- — 13 Hungleinezck. ~- 10.15 Soós László előadása.
17.15 I\'aragil Ibolya zongorázik. — 17.40 A nldló postája. - 18.10 Farkas Jenő cigányzenekara. — 18.55 Dr.
IWrkő Jenfi előadása. — 19.25 Marjay Erzsébet fümdaJokui énekel a rádió szalon zene karúnak kiséictéve,]. -- 19.50 I)r. névész Imre előadása. — ,20.20 Budapesti Hangverseny Zenekar, — 22 Pcrlis Pali cigányzenekar". — 23*20 TánclenMek- 1 *
BUDAPEST II.
r 17.15 Missziós üzenetek, (Farkas Edith.) — 17,40 A nidtó szalonzene, kara. 18,10 Felolvasás. — i.18.30 Mezőgazdasági félóra. ~ 19 Farkas Jenő cigányzenekara. — 19.25 Dr. Tóth Ervin előadása. — 20 lliiok. --20.20 Brahms: B-diir vonóslmtos. — 21 Felolvasás. — 21.30 Idöjárásjctentés.
Lehangolt, étvágytalan, eldugult embereknél reggel felkeléskor egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz megszabadítja az emészlö-csatornát a felgyülemlett erjedő és tothadó anyagoktól s az emészlö-szeivek további működését elömoz-diijit. Kérdezze meg orvosát t
Mint „árvízkárosultak" és „menekültek*1 csalták végig a cigányok a falvak népét
mlg az egész társaság csendörkézre került
A\' Joggyakorlat eddig azl mulat, la, hogy a cigányok rendszerint »ió-kereskedőnek. specializálták m\'gj-\'kat,-aml sok hónapi, olykor évi börtön .iilelckkel. végeódótt. Hamis jártat (levél, vasán csalás, eladás] trükkök és vakmerő fondorlat; a háttérben ott gubbaszt rendben a cigány, az országút farkaaa. A bábu cigányok ugyiátszik ujabb foglalkozási ágra adták magukat. Derogált nekik n bevett Ipariig: a vásárok felkeresése. Egy kisebb lár-saság, amely Sárközi Miklós, Hor. váth Erzsi, Horváth Ágnes ós Hor. váth Regüia bálái lakosokból állott, felkeresték a zalai falvak jószivü, hiszékeny népét és hol tüzkárosul-taknak, hol árvizkámsulluknak adták ki magukat, hol azzal próbálták meglágyítani a jószivü magyar nép szivét, hogy Oláhorsrágból »mene.
kíiifck*. Sikerüli Is Ily mód-m hol pénzt, hol ruhaneműt, hol egyebeket •klmuzslká\'nU « könnyen hivő magyaroktól, Nem Is ment rosszu\' a be-, téli társaság, "mlg egy napon a nagykanizsai csendőrség rájuk csapot! és az egész konzorciumot be szállította Nagykanizsára. *
A1 nyomozás szerint különösen a nagykanizsai járás községeiben tevékéi lykcd\'.ek, ott -kötötték üzletiket*. /
Ma tárgyalta ügyüket a kanizsai járásbíróság büntetöhirája, aki a bizonyítás) eljárás befejezése után az uj Iparággal kísérletező társaság közű\' Sárközi Miklóst 6 hali. Horváth Erzsit 3 heti, Horváth Ágnest 20 napi és Horváth Reginát 15 napi fogházra Ítélte.
A »vfzkárosu\'tak« nyomban megkezdték büntetésük kitöltését.
JÁTÉKOKBAN
óriási választék
Teutsch drogériában
a félemeleten.
HE
E
EDO!?, A RETTENETES
Egy magyar huszárkapitány kalandos élete — Riport-regény —
Amikor a világháború kitört, ttgy érezle, hogy elérkezett az ideje. Azonnal kérvényt nyujlo.lt be, amelybon kérte icaktí válását. Art mondták neki, ne bolondozzon, végiére is a világháborúban nem harcolnak íietvenévs emberek. /
A szárazföldi torpedók Őrnagya
— Az évek nem -számítanak, — dörmögte Fodor, — az a kérdés, hasz-nálhutó egy ember, vagy sem?
Kierőszakolta, hogy reaktiválják. Felállították számár* a .szárazföldi itor-pcdóosiuxgol és Unnak a parancsnokává nevezték ki. Megszervezte osztagát és nz orosz harctérre utazott.,
A szárazföldi torpedó valóban érdekes találmány volt, de lagadliatatUm, hogy nem hibanélküli, 150 méter hosszúságban mindent elpusztított, de tovább nem viU az eréje.
Zubovits találmánya, ha negyven évvel előbb használják fel, hasznos szolgálatot lehetett volna a hadászat, bau,
A világháborúién, a modem haditechnika rohamos fejlődése Totytáh elavultnak ,titlh"Iadoltmik bizonyult.
Zubovits ragaszkodó találmányához, verekedett, hogy használhassa szárazföldi torpedóját és n hadvezetőség teljesítette is a kapitány kéréséi.
A szárazföldi torpedóosztag nem sokáig működött, mert a kapitány 1915-ben megsebesült.
Akkor kinevezlek őrnaggyá.
A kinevezést nem akarta elfogadni.
— Nem leszek őrnagy, — sziszegett, — továbhra is kapitány akarok maradni! Zubovits kapitány, az fogalom! Zubovits Őrnagy, uz senki! Nem adom oda a kapitányi elmemet.
Kérvényezett js kapitányi elmének és rangjának fenntartása érdekében, KzOkre. a \'kérvényeire soha nem. kapott
választ. Az illetékesek félredobták Zubovits kérelmeit egy legyintéssel: — Bolondság\'...
Zubovits Fodor azonban nom tűrte, hogy kérvényeit papírkosárba dobják.
őfelségénél a kapitányi rangért
Elutazott Bécsbe és előinlsosan ki-i hallgatásié jelentkezett az uralkodónál. -1 Amikor kérdezlek a kabinetirodában, hogy ml a kívánsága, igy felelt:
— Őfelsége legkegyelmesebb elhatározásával hadseregének őrnagyává nevezett ki...
- Ahá... — mosolyogtak « kabinéi irodában, — őrnagy ur scemélyO-sen szereim- őfelségének köszönetet mondani kinevezéséért. Zubovits Fodor nagyot nyelt.
— Igen... Azaz, hoogy nem...
— Hanem?
— Azt szeretném őfelségétől kérni, hogy csinálja vissza ti rangomat. >A jövőben is kapitány szeretnék lenni.
A kabinetirodában hüledeztek.
—• Ilyen csel még soha nem Fordult elő. On meg akarja köszönni örnngy-gyá való kinevezését ós azt akarja kérni őfelségétől, hogy [smát kapitány legyen?
— Azt...
A kabinetirodáiéi uz urak « fejüket vakarták. AnUúki a monarchia épülete fennáll, ilyen kérés még nem érkezeit Sfclségéhes. Az rirak attól tartottak, hogy őfelsége není is érluiió, mit kíván tőle Zubovits őrnagy?,\'
— fis mi indította erio a furcsa elhatározásra őrnagy urat?
— Igen egyszerű, — hangzott ^ubtfC vits Fedor releVto, — n kapitányi rangot még a köiiiggráfa-i csatában Szereztem. Hősi e»-lekedcteimct, mint] Zubovits kapitány követőem el. Az egész Monarchiában igy ismernek. II"
| bárhol bciuulatliotlain, ko)b. 1^/.L0.
lettél fogadták. Amiótp Őrnagy vogyok, az emberek eméznek a fejem felett. A gyors vonaton, Bécsbe Jövet, bemutatkozásom után uzt kérdezte tőlem egy ur, nem mkonoinfO Q vitéz Znbo-vjts kapitány ? Amikor «zt fcicitpin, hogy én vagyok az, kétkedően mosolygóit: Telszjk érteni? Nem hiszik vi nekem, hogy én vagyok Zubovits kapitány, ha u galléromon őrnagyi jelzés vau.
A kabinetiroda ural mosolyoglak és felszólították Zubovits Fodort, hogy kérvénnyel forduljon ax uralkodóhoz és kérvényében indokolja meg, mi készteli különös elhatározására.
Személyes kihallgatást nem gap. hatok t
— Sajnos ,ncm! Az uralkodó gyengélkedik ... \':,*•.
Zubovits megírta a kérvényét, de soha nem kapott rá választ. Haláláig nzt gyanította, hogy a kérvény nom is került a király Íróasztalára. Kénytelen volt megelégedni Qx őrnagyi ranggal-
Többé nem lehetett kapitány;... XFolyt, köv.)
Vasárnap ZMNTE—NVTE barátságos mérkőzés
Vasárnap a ZMNTE csapata szabadnapos, mert az ellenfele, a PAC csalnia vissznlé|)ett. Igy barátságos mérkőzést játszik ¦ Vasúttal a Krinyi pályán 2 ómkor. Ifjúsági mérkőzések közút ny. Atilla—Cserkéstek mérkőzés kerti lejátszásra. Míg a KISOK nagy. kanizsai játékosai Zalaegerszeg éjjen játszauak.
Sakk-élet
A nagj-kanizsfll .M^aróczy. Sakk Kör tckinlottei a szellemi kormánybiztos szigort ellenőrzésére, uj alapokra nkur helyezkedni. A vasárnap délutáni (4 órakor az Iparoskörben) gyűlésen olyan uj tagok kerülnek be a választ, hiány, illetve a tisztikarba, akik eddig távolmaradlak a Sakk Kör nuinkájálót. Kelemen Ferenc elnök széleskörű agilitása valószínű uj korszakot jelent n nagykanizsai sakjf Körben, most, amikor szó lesz a tóü bajnoki versenyekről, majd városközi versenyről, sőt mint halljuk szó van arról, fiogy a* elnökség Murórzyt lűvja lo egy szimultánra.
Az eheti tippverseny eredményei
Ax eholi tippversenyben az. eredmények aránylag jónak mondhatók, annál is inkább, meri hisz a lervbowlt mérkőzések közül kottö a rossz időjárás miatt elmaradt. A jó orcdinényck közül sem akadt azonban egyetlen egy som, amely u meglepetésnek s*é> niftó Ferencváros—Bocskai eredményét eltalálta volna.
Ar. ehet] eredmények a kővetkezők: 5 pontot ért el Cgy teb és egy félidejű találattal László Ervin Deák tér A2. Négy ponto* sokan értek cl, jgy sorso-(lás utján döntöttük\'cl, kl nyerje Oc NVTIÍ—ZMNTE vasárnapi mérkőzó-sére érvényes tribíuijegyet. A sorsolás Boa Ferencnek Eötvös tér 12. kedvezeit. A többiek egy-egy belépőjegyet kaplak a fent említett mérkőzésre. Esek a következők: Horváth József Fő ut 2.. Horváth Józsemé FŐ ut 2., i Dclrieh Oszkár Király utca 39., Deák i\', Ferenc Tcieky üt 8.
A nyertesek a" hivatalos órák alatt a zalai Közlöny kiatlóhivatnhlban átvehetik utalványaikat.
A tippverseny őszi sorsotója ezzel be is fejeződött. Legközelebb rés/Jele-sen közöljük, hogy a sorozatos tipp. versenyek során az. őszi évadban ki
¦hány pontot ért eA
1ÖÖ9. november 10
«ALAI KÖZLŐN Vi
— (Dr. Kornls Gyula kilépett a piaristái rendből)
A Magyar Kurir jelenti; Dr. Komis Gyula m. kir. titkos tanácsos) a buda-|)(;sli Pázmány Péter Tudományegyetem nyilvános rendes tanára, a piarista rendből saját kéiclmére a rend római eifiljátósága és a,. Apostoli Szeátssék engedélyével szabályszerűen kilépett és felvétellé magát a sEékesfeiiérváritegy-liármegye kötelékébe. Ezt a tényt Slivoy Lajos székesfehérvári megyés-püspök legújabban megjelent pásztor-ifveiéljen közli egyházmegyéje pap. sagávaL
— (Holnap délután közgyűlés)
A város képviselőtestülete holnap délután köigyölést tart.
r— (Kinevezés)
Tata vármegye főispánja dr. Józsa János nemesapáli lakost díjtalan közigazgatási gyakornokká nevezte ki.
— (November 20-án váhiszt Füred)
A Darányi Kálmán halaiával megüresedett balidonfüredi kendet válást-lását a IwJügyminiszter november 20~ra tűzte ki. A központi váiasztmány szombaton ülésezik a választással lel. -merült kérdések elintézése céljából.
— (400 pénzügyőri vigyázó! állásra hirdetnek pályázatot)
A budapesti pénzügyőri altiszti iskola parancsnoka január 3-án, vagy későbbi időpontban betöltésre kerülő négyszáz ideiglenes minőségű II. osz-lályu pénzügyőri vigyázol állásm hirdet pályázatot december 5-iki határidővel.
— (Segély honvídtlsztl Özvegyek és árvák részére)
A ilonvédelmi miniszter pályázatot jrt ki a hivatásos áuományu iionvéd-tisztek özvegyeinek és árváinak segély-dlálási fttopitványfl kamatjövedelméből december havában néhány volt \'mva-tásos hon véif tisztnek és hon véd tisztviselőnek nehéz anyagi helyzetben lévő Özvegye és árvája részére segélyre. A kérvények december 10-ig nyújtandók be fl lionvédelmi muiisztérium 18. ügyosztály álioL
— ^Térzene)
Holnap, szombaton este C órakor térzene lesz a fasorban a következő műsorral: 1. Friesay H.: Járjatok be minden földet, induló. 2. Pécsi Jó-tsefi Friss hírek, nagy egyveleg. 3. Hruby\\Viktor: Bécsből a világon át, nagy egyveleg, i* Pécsi József! \'Vigyázz indulás, ingvar induló egyveleg. 5* Pécsi Józsefi)Csendőr induló.
— (Az állatállomány tel frissítése)
A földművelésügyi minisztérium az Idei Őszön folytatta a svájci tenyészállat Importot és címek keretében a somogyi kisgazda tenyészetnek is jirt-latott tenyészállatokat a somogyi állatállomány felfrtssitéséie. A so,mogyr vármegyei Gazdasági Kgyesütct részéiül vitéz Poroszhegyi Károly gazdasági tanácsos, az, egyesület igazgatója járt kint Svájcban és válogatta ki m állatokat A somogyi tenyés/eUík részérő Ös^zOscn 22 darab állatot vá-¦sároitak, 20 hasas üszőt és két bikát. A gazdák között már szét is osztották^ iu állatokat.
— (öngyilkosságok)
UbcIi Istvánná karwsván [Wrlás 1«-lesége afeletti fiánafában, hogy a 19 ávcs leánya elhagyta n szülői házal, ngyilkos lett és szivén lőtte magát. A golyó pont a szivébe fúródott és azonnali halálit okozta. — Cergelyfíy Verona oroszországi születésű 20 óves piui-érleány Kaposváron szerelmi bánatában Ön gyilkosságot követett el és a vasúti liidrói a sínekre ugrott. Az e-szinélotaou fiatul leányt a rendőr találta meg. A kihívott mentők súlyos állapotban a köikúrházba száiütoiták.
Az indokolatlan áremelések ellen világszerte megindult a küzdelem
Az Indokolatlan áremelések utján való háborús nyerészkedés ellen világszerte, még a legtávolabbi földrészeken is megindult már u küzdelem. Szám;>s ilyen intézkedésről szaladtunk már be, most egyszerre érkezeti a hír AngUába Kenyából és Ugandából, lugy itt ti bevezették a közszukM\'-g\'cti cikkek árának köz. ponti ellenőrzéséi és súlyos büntetéssel sujlják azokat, akik nCm indokolt mag is árakat szediú\'k áruik után.
Hlr érkezett N>met< írsz ágból U a g.izdasági miniszternek anói a kijelentéséről, ll->gy a birodalmi kor. máuy a háborús nyerészségeket mái" keletkezésüknél akarja megfogni, ezért a jövedelmi adó hábirus pói-lékkai vWó melérhetéséi és a hadiszerek árának csökkentését vették
tervbe.
Egy harmadik lehetőséget js je. feznek és ennek lehetősége az, hogy a német gazdasági é-\'el szolidárisán viselje « terheket azokért az áruk-ért, amelyek a hadviselés és a korlátozott gazdasági intézkedések követ-keziéten egyes vá\'Iatokra nehezednek. El akarják kerülni, hogy a há-borús konjunktúra révén egyes vállalatok nyereségre tegyenek szert, mig mások, amelyek a bcketcUszük, seggetekre ncdezkedlek be, üzemű, ket csökkenteni, C!etieg sziínetcllet-ni legyenek kénytelenek. Ezért azt tervezik, hogy azok, akik a háború következtében ny;\'i>?5égre tesznek szert, feleslegükből megfelelő részt fizcs-eiivk be egy alapba, iitncly aztán lárn.igUiiá a háborús nehézségek folytán bajbajutott váUafat,kat.
(IOX fényképező népek
3 tekercs filmmel
10 pengő.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Megtanítom fényképezni, ha nálam vesz fényképezőgépet.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRAVAVDLGYI-nél
Sugár-ut 2- un
— (Súlyos autószerencsétlenség)
történt az elmúlt délelőtt a soímogy-megyei Toponár községben. Budapest felöl egy vadonatúj személykocsi ro-!>ogott keresztül a falun. A kocsi egy éles kanyarban mogfaroU és hataim»s lendülettel nekirepüli az utmenli be-tonhidnak. A cemCntpílléreV beszakadnak és az autó az árokba fordult. Az autó utasait dr. Gáspár Ernő budapesti ügyvédet és Ixjvöss Géz« igazgatót eszinélellen állapotban bcszáJiU-íolták a kaposvári .közkórházba. Lo-vass Géza sérülése nem komoly, de a kocsi vezetője, Gáspár Ernő oíy sulyokon sérült meg a főjén, liogy az. állapota életveszélyes.
—- (Lakodalom helyett — orvoshoz)
Tolnai István soinogymegyCA földműves nászmenettei Andócsról Babodra igyekezett. Útközben a lovai megbokrosodtak s a .kocsit futás közben árokba fordították. Tolnai * kocsi alá került s olyan súlyosan inegsó-tüH, hogy a lakodalom lielyett orvoshoz kellett szállítani s onnan kocsira fekletvo vitték liOza a vőfélyt.
— Hcfjet«»t « repülök IspJ*
A Magyar Szárnyak repülésügyi folyóirat most megjelent számának ve-zetöholyén vitéz Horthy István nyilatkozik, Jánossy István főszerkesztő a pilóta vizsgáról, Heiurich István repü-loszázados az alkalmi repülőterekről, Steff Tibor az olimpiai rCpülőedző táborról, Italmossy Simon repülőhadnagy a rádióról irt tanulságos cikket. Több elbeszélés ós 60 eredeti fénykép és rajz, diszíti még a repülők lapját, amely a szokásos gépisrnOrtetósi, műszaki, rejtvény és «Ifju repülő, ctmü rovatai mcljetl a győri és a szentesi mólókat közöl. A Magyar Szárnyak repülők munkájáról is érdekes beszá-mindenült kapható. Ara 50 ÍÍUér. Mutatványszámol a kiadóhivatal (Budapest, VílL, CUöi ut 12.) kívánatra ingyen küld. i
— BatMkUlUUsaniun tek\'*iUio meg aünden vételkónytser uölköl. Constato tmtors\\rhhí»
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
» Zalai Közlöny
kladöliIvatalSban.
tMcm iukjuiw
1189. november 10.
Tőrs Tibor lett a képviselőház alelnöke
BiK»pcatp november 10
• A képviselőház mai ülésének napirendje öji lAiuJökvaJaszWsNll kezdő-dőlt. A leadott 130 szavazni közül ílfi-un Törs Tibor swrkesztörtj, 17-en (ÜUer Jánosra sxuvaztiik. Crvonytoldi volt 17 és incgosidott j szavazat. Ilyen-formán. « képviselőimé ajomóke Tors Tibor tefi, Knitán áttértek a kisliaszon-bérleíekníil szóló javaslat részleteinek b tárgyalására. Az előadó beszéde után a bizottság által javasolt módosításokat a Ház elfogadta. A szünet uUn Tasnády-N\'agy András, aE uj elnök elfoglalta az elnöki széket és nagy lelkesedés és üdvözlések között megtartotta a székfoglaló beszédét. Utána áttértek a közlekedésügyi tárca kö 11 ségvetési tárgyalására.
Zavargások Vilmában
Helsinki, november 10 (MTI) Vi\'nábaji a közrcndOt egyes c!emek még mindig zavarják. A hatóságoknak nagy gondot okoz a körülbelül 2000 lengyel tisztviselő elhelyezése, valamint a lőszereit ós leállított üzemek nlkalmásoltainak munkához juttatása.
Vilna, november 10 (MTI) A viliial katortai raktárban nagy tQi ütött ki. Részletek még hiányzanak.
Mainarak figyelmébe!
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdáiéban.
Ofc&MdsjjOf
mtamozibtan KvmkczTíulik
HíMtalltHliíM MUHI filtill! MENETRENDJE
érvényes 1930. október 8-tól.
EiwMfcal-tar—Vaasttallaméa
Vaautállomásra

Ij -2»
js> 11-os 13»
«affi
Uimi
J2M 21»
KlZséllCt-téllC
b
ÍJ
a* ¦
>
t-atanyal menetrend
LI»,U, »41 ILul,.,!,,!,.!,!//™
W**l 1*11 (»311
Fényképezőgépekben
nagy wAlasxték. rok tttadátast.
VA&TAGH
Filméit, lemezek, papi* ScakazerO kidolgozást
i m 16 - m 01 • r m é b • a
CBtngery-ut I. sz,, az udvarban.
II ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvényes ¦ 1839. október hó 8-tól. Hagykaataa állomásra. érte«ö és aa oaiiu Múló rónátokról.
Naffvkcnrtsa—8iid\'ip?rJ déli p u.
A vonal KMltlM,, batár ..... Irt vujial IBpMtrtl Bflflir KmiOwJ, «unii.
KIM neme rasa. lutili i.ln. neme 1.1.1 1*4. .11 !M. ,11,1.
Í247 3.42 510 - 122O Szem. v 22-J5" ~SÍl 3.15 Tsr
1207 Qyv. 5\'44 690 6-57 945 1240a Motor v 510 5-50 TU
1213 Sitiu. v. 9-43 11-04 1136 15-45 1202 Oyv. 755 1018 1020 11-25
1211 Szem. v. 14-15 15-40 1612 20-45 1212 Szem. v. 710 11 10 11-40 1Í03
2241.1 Motor v. 1550 17-17 — —. 1244 Motor v.i _ _ 10-48 1804
12411 Motor v. 17-45 19-53 1940 — 1214 Szem. v.\' 14 10 18-25 18 55 20-12
1201 Oyv. 1841 19.49 1953 22 40 1208 Oyv. | 2015 22-55 2305 O04
1219 Szem. v. 23-45 115 1-38 6-15
Jegyzet. 1 A 2241/a iz. vonat 1939. október hó 8-tól 1940. május hó 18-1? csak vasárnapokon közlekedik. (1939. december hó 24. helyett 26-án, 1940. március 24. helyeit 25-én, 31. helyeit április hó 1-én, má|us 12. helyeit 13-án közlekedik.
a Az 1241 sz. vonal Nagykanizsa—Balalonboglarlg naponta csak 1939. november hó 15-ig bezárólag és 1940. március hó 15-tól kezdve közlekedik. 1939. november 16-tól 1940. március hó 11 ig Balalonboglarlg csak kedden és csütörtökön közlekedik.
s Az 1240 sz. vonal Balatonszentgyörgy— Balalonboglár közölt 1939. november hó 16 tói 1940. március hó 14ig csak szerdán és pénteken, Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa között naponta, a többi napokon, vagyis 1939. október Iró K-tól november hó 15-ig és 1940. március hó 16-151 május hó 18-ig naponta Balatonszefilgyörgytöl közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
1412 14021 14441 1416 1428
||sof««-;
14472 1417 1423 14011 1411
,<J.i| h.
15-33 19-25
Snwlil-h.1,,111.1.
7-25 13-40 1631 2107
Fai".. Kulul-
I-Jvl r.M.
1 5-50 7-25
8-15 937
1418 15-41
16-38 1807
2200 23 26
1 Közvetlen járat Pécs—Sopron közölt.
2 Közvetlen járat Nagykanizsa-Zalaegerszeg között.
_Nagykanizsa—Baro.—Pécs
-mis,
Sz. v. Gy. mit, Sz. V.
«l»k«,l-
1.1,11 Inlu 13-54
152 1 851 ili 17 48 1-42 | 20 53
NmHI paranti M. I Itt
18-15 II 19-42 I 20 531 2018 22-16 1 0 061
ri I
Közvetlen járat Sopron-Pécs között.
Nagykanizsa—Murakeresztur—T/i
2407*| 0,.. 2413 « Sz. v. 2431 Végy.
7-23 12 04 1816
4 45
¦ 18
13 42 20 04
Hlfjjkln!-
rtí/a Irk
9-35 15-47 22 35
LnllUrfl U.
024 6-40 11-33 15-50
Hová?
TffeTte^oinY M.-Keresztur Triesle Roma M.-Kereszlur
1207 ivóra
1201 |Oyors 1295 I Vegyes
Tr(esieT<ó"»a 930" Trleste Roma I 18-21 M -Keresztúr 1232
I
M
EGVESZEM 10 ARERT
használaton kívüli
AUTOSYPHONJÁT
és üres patronjait, ha azok használható (nem törött) állapotban vannak.
SZABÓ ANTAL
•portüzlete, Nagykanizsa.
Kiefna>B99H
Hintan o Zalai Közlönyben
OlíikválOfíutoít Zalaegerszeg — Nagykanizsa körött
Vasárnap délután 2 órakor diákválogatott labdarugó mérkőzés tesz Zalaegerszeg és Nagykanizsa csapatai kózOtl. Ülőhely 50 fül., illóhely 20 fillér. (:)
APRÓHIRDETÉSEK
iii, .i.íí, dl). v.Uin.p 1. anntpn.p 10 uSlfe •0 i.llí,. mlnl.n lollbbl uó S (UH.,, httke.n., 10 ,.lla SO fllHi, ffilndln lovibblyS 1 ntlár.
állas
Déluttnl érákta bejárónő kerestetik r -n : Eötvös-tér 14. •
I I--.—_
latalllaaaa német kigasszonyt keresek egy hét éves llu melté pusztáit, jó bizonyítványokkal. Clm a kiadóban. •
_adás vfrntt.
MkubaB itvi otíáljlé-, konyha- él \' egyéb bulotok eladók. Clm a kiadóban.
Egy betanított •¦••1*1 keletek megvételre. Btllhyányu 26. \'
CatsvííKöiabíü, liáfom öl, bázhos szilllt» eladó. Szekeies-utca 38. 2853
Egy használt Singer sitbó varrslgép
eladó. Rózsa-u. 43. - *
trmn tnarhalrágyál veitek., Józsii löherceg ut 56. az. — •
Zongora lataMf oaaa\' eladó. Balzac
«tei 4. imi
LAKAS-OzLtTTHiUVISÉO
Kélttobás udvari, kétszobás baszkom-lortoc utcát, báromszobás ftiszkottfulos utcai laka., kit kisebb Üzlethelyiség\' kiás*. Szegi Mór, Eölvösléi 2. Éideklí-dés Királyn. 2. 8
Háraataatollia vlzveielikea dili lek-vésti edvail lakás azonnal Is kiadó. Bajza-ntc«-4: . *
KalaxsBáá verandát; szép, tiszti lakát átköllözér, mlalt azonnal kiadó.— Táiház-ulca 9. •
ölajRofaáa ötukomlortos Iskis aton-nal kiadó. Eölvös-tíi 80. *
BÚTOROZOTT SZOBA
Egy- vagy kit szép bútorozott utcai szoba lutdottoba-, eseUtg toocrytrá-hair-nálatui la klaalé. Horthy MlUoa-nt 15. Ugyanolt egy Igen tzip pilma eladó. .
UAZ ÉS INGATLAN
Csányl , Látilő-ulca 13/s. sz. vízvételé-ket ház alaslé. Érdeklődni ugyanott. /\'
A Zrínyi Miklóa utca 24. az. ésPeWII-ut 42. sz. bauaakal szabadkézből eladjuk. Nagykanizsái Itt. Hltköisig. 2860
KÜLÖNFÉS.M
Lané\'IMIs-aotol, régit üt ujat, nadl postából származó (ömsgbélyeget ké»-piasrart .iitékeslteni Mei minden liát-16n dilelólt a Zalai Közlöny szerkeszlö-ségiben.
Icjaaalvanv Matkapol Vas«a|k fatestéi.
-TALMI HÖÍLÖH*
POLITIKAI NaPILAS..
Kiadja: „KS>t>zdaSlhJI n. T. Nagykaalzak". r^elolös klsdo\'! 2-slatKárily: Nyomfltott! s „Klzgaldaságl R. T. Nagykanlzaa"
I aysaaajáhafe NafyUaftska. (Nyomdáén leleli Zalai Kárll,.)
79* Évfolyam 257. izim.
Nagykanizsa, 1989. november 11. szombat
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelő* szerkesztő: Barbarita Lajoa
BottadW «y bora 3 immS 40 Bt Sieriuntfeigi él Ebdfthrntaa takloai 711
A magvar honvédelem
A magyar törvényhozás képviselőházának tőriéiie\'micn nigyjelcn-töségü Ütése volt a héten, amikor vitéz Barlha Károly honvédelmi miniszter benyújtotta a honvédelmi költségvetést, amelyet a Ház egyhangú lelkesedéssel fogadott. Trianon óta ez az első magyar költségvetés, amelynek keretében szabadon rendelkezhetünk honvédelmünk fejtesz léséről. Az egész magyar nemzet büszke és iclkcs szeretettel fordul honvédségünk felé, amely 193!) el-sö hónapjaiban olyan fegyelmezett-ségről és vitézségről lett tanúságot, amikor szinte órák alatt igen rossz időjárási lés útviszonyok melleit orozva támadó ellenséggel szemben felszabadította, visszafoglalta az Er-döskárpátoköt.
Valamennyi szónok a legteljescbr/ elismeréssel és létektől fakadó h;i/a-fisággai szó\'t hozzá a kérdéshez s amikor vitéz Baríha Károly honvédelmi miniszter rámulatott arra, hogy n haditechnika mai korszakában a háborút nemcsak a hadseregek vivják, hanem maga az egész nemzet, az egész állam hatalmi és ^/d-\'sáffi g&p*a»to, olyan voU, ;i
hangulat, hogy a magyar hadsereget ünnepid képviselőház a törvényesen előirt megajánlás kéjszeresét megszavazta volna, de nem* mehetünk tu\' az ország .tofjesltökó-pessegen. I
A miniszter hangsúlyozta, hogy bár ma a nemzet erejének igénybevételével v-cJloképpcn csak totális háborúról tehet szó, mégis a honvédelem gerince m« is és mindig o hadsereg marad. A\' hadsereg értéke, a tisztikar lelkesség* ^Ss tudása, « katonák\' fegyelmezettsége és fel készültsége dönti cl n háború sor-Kát. A haditechnika fejlődése rendkívüli eröfeszltésekjet követei"" az államháztartástól, különösen a trianoni magyarságtól, amelynek kényszerű mulasztásokat kell efeklntet-ben a lehető legrövidebb idő alatt pótolni. Utolsó fillérünket ís fel kell á\'d«znunk a honvédelem tökéletesítésére - hirdette vitéz Bariba Károly —, aki vázolta azokat a nagy eredményekét, amelyekkel viféz Gömbös Gyula a fejlődés útjára vitte a honvédséget és utalt a győri programra, amely korszerűvé tette a magyar haderőt. j
A magyar honvédelmi t;írCa költségvetése tekintélyes összegeket kivan a nemzet áldozatkészségétől, de" « mái körülmények\' között minden é\'nl tudó és érni akaró nemzet kész-seggei vállalja a honvédelmi költségeket. A magyar honvédség u] költségvetése az uj honvédelmi (Örvényen alapul". A1 honvédségünkhöz csatolt levonieintézmény, a lövész* kiképzés, a légvédelem és légölía^ \'óm, a közérdekű munkaszolgálat, valamint a nyugellátás és rikkant-teher a honvédség korszerű, fejlesztésének és haditechnikai, felszerelésének szükségletein tu\' komoly erőpróbám teszik a nCinzel gazdasági
A végsőkig kiéleződött nyugati helyzet és a finn-szovjet ellentétek ügye
a vllágérdektődés középpontjában — Eltemették a müncheni áldozatokat — Belgium és Hollandia minden Intézkedést megtett semlegességének és függetlenségének védelmére — Moszkva követelései újból meghiúsították a finn-orosz megegyezést
Erősödik a nyugati fronton a háborús tevékenység
Az ajig-ji partokon megjelent n&. I A> közönség fegyelmezetten vonult met gépeken kívül, mint az angol Je az óvóhelyekre, mondja a Haj
A müncheni \'bombaniertSny\'ctan)Lg mindig etóő helyen foglalkoztatja a Világ közvéleményét. Mint a német TI niiincheni jelentése mondja, a merényiét körülménycinek kivizsgálására kiküldött bizottság létszámát a nugy anyag gyors feldolgozásának sikere érdekében, háromszorosára emelték. Jelenleg a mechanikai gyujtókeszü\'ók maradványainak vizsgálata folyik. Ahnylt máris meg. állapítottak, hogy az egyes fémrészek ötvöse külföldi eredetű. A bizottság pár napon beJüi közelebbi részteteket is közölhet a merénylet körülményeiről.
A 63 sabesüU állapota továbl) javul, a Stílyo& sebesültök közül már csak ketlő állapota életveszélyes. I
HiUer kanceljárt szerencsés meg-menekü\'éíc alkalmából továbbra is a jókívánságok egész sorával hal. mozzák ei. így meleg,, baráti hangú táviratot intézeti hozzá tegnap Sz;a-lin is. Hitler a merényiéi alkalmával megsebesült harcosokhoz mlézett jókívánságokat. A^sebesüHeket a kórházban Wagner miniszter is meg-, látogatta. (
Aj nyolc áldozat holttestét éjsza. ka fel ravatalozták. Előttük hosz-szusorban állandóan nagy tömeg vonul el. A; temetés ma délelőtt 11 órakor nagy gyászpompa keretében történt a müncheni I-cidhcnen Haliéból. :\'
A háború a nyugati arcvonalon napról-napra hevesebb fsz. Akár a müncheni merénylet ercdniényczlo ezt, akár más, kétségtelen, hogy
a német rohamcsapatok támadása, valamint a légierők tevékenysége egyre jobban erősödik.
Az eddig beérkezett hadijetentések szerint tegnap Franciaország észa-ki részében és az angol partok mentén je.enlek meg német repülőgépek) a nyugati francia front fetettl fel-deritő repüléseken kívül. \\ »
\'égűgyi minisztérium tájékoztatója mondja, a partvédő osztagok egyet leszállásra kényszeritettek, egyet pedig elűztek. A tengerre leszállt né-met gép rövidesen elsüiycdt, pilótája gunimicsónakon megmenekült, i.
A Havas iroda jelentése szerint az éjszaka a nyugati fronton egy ezrednyi erő erős támadást intézett a francia állások elten. Mlg azonban október 16-17-én csak kbebb francia erőkkel találta magát szemben a támadás, addig most a németek erős francia ellenállásba ütköztek. Az előrenyomult németek áttörték, a francia előőrsök vonatát ós azon túlhaladtak, de amikor elérték azt a vonalat, amelyet a francia tüzérség előzőleg már bciőti, a tüzérség megindított heves tüzére a támadók kénytelenek voltak visszavonulni. 1
Egy hónap után ma haJna\'bün háromnegyed 5 órakor ; ; j
Parist is légiriadó ébresztette fel.
vas Iroda erröi szóló Jelentése,
A ma! had1j«l«nt*Mk
Berlin, november II (NTI) A véderő ÍŐparancsuokságB közli i Nyugaton gyenge járőr és tüzérségi tevékenység folyik. Colmar felett repülőink Gelöttek egy francia kötött léggömböt.
Párjs, november 11 Havas. A._f randa hadvezetőség. a következő hivatalos jelentést adta ki: AjZ iéjszaka c-sökkent n harci tevékenység végig az egész vonalon.
\' K* jegyezzük meg, liogy az angol
tengorésreil minisztérium tájékoztatója szerint Angliában komolyan számolnak n Rovvern nevű angoi csataliajó ,ol-süiycsitésévca.
A Itajnán cg)- boUand hajúi, fogtak el és kisérlek a fcuteaburgi kikötőbe a franciák. ; • , i
Ujabb teljesíthetetlen követeléseket támasztott a szovjet Finnországgal szemben
1 Helsinki, november lt
(NST) Pénteken oiyan hirek terjedtek ei a finn fővárosban, hogy a Moszkvában tárgyaló bizottságnak! sikerült elvi megállapodásra jutni a finn—szovjet kérdésben. Ezok a hiiek azonban később valótlannak bizonyultak és a kiadott cáfolatok szerint még megegyezési alapot sem sikerült találni. .. , . I • ¦
Ujabb jelentések szerint a nehéz-
ségek még mindig fennállnak\' s bari a szovjet hajlandó elállni a Hangö és Baltisport tekintetében támasztolt kívánságaitól, más ujabb telje-sitheletien követelésekkel állt elő, | A\' moszkvai küldöttségben résztvevő pénzűgyminfezter kijelentette; hogy a javaslatokat és ellenjavasla.
tokát behatóan megvizsgálták, nem jutottak megegyezésre. |
Belgium és Hollandia utolsó csepp vérig kQzd semlegességéért"
de
A nemzetközi sajtót Belgium és Hollandia helyzete is tovább foglalkoztatja. Mint a,Nemzetközi Sajtó Tudósító Amsterdamból jelend, a kedvező jetek ellenére műiden intézkedést meglettek\' a határok rnégarö-
sitésére. Tegnap elrendelték a Jeckcr völgyének vizzel való elárasztását is. , ! ;\' ll \'I ¦1 |
Mint egy másik brüsszeli (MTI) jelentés mondja, a pémügymfnisz-(Folytatáa a 6. oldalon)
erejét. Hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, hogy a lárca kiadásai még igy sem érik ei azokat a hatalmas összegekét, amelyet korszerű hadsereggel rendelkező nemzetek a fegyveres erőre költenek. í
Minden magyar megnyugvással ós büszke örömmel fogadhatja vitéz1 Burtha Károly költségvetési beszédének azt a részét, amely elégtételeit hivatkozik arra, hogy a háborús önellátás erdekében hadiiparunkal kifejlesszük, s u rövid ldö alatt is
kivá\'ö eredményekét ériünk el. Elismeréssel szólt ennek kapcsán a miniszter a magyar munkás odaadó Ós szakszerű tudásáról, nagyszerű technikus gárdánk fel készül iségéről s megjegyezte, hogy gondoskodás történt a. megte-ielö uyersanyngkészletek tárolásáról, illetve pótanyagok biztosításáról.
A1 honvédetemie.for\'ditott összegek azontu1, hogy a nemzeti biztonság alapjait jótékonyan termékenyitet-ték\' meg, tendütetbc hozták a köz.
gazdasági életet, csökkent a munkanélküliség s különösen a légoltalom és légvédetem megszervezésével jgen sok és jelentős iparág ért el alig re-« me.lt fellendülést. , 1 1
AJ honvédelmi tárca költségvetési vitája, a miniszter Összefoglaló nagy beszéde blzoiiyitja, hogy n magyar kormányzat élőrelátó, alapos gonddal dolgozik s a nemzeti erők ö*z-szefogásávai erőssé és naggyá teszi a magyar hadsereget. ¦ ; , | i
BACAI ffOaüőNW
1939. november 11.
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió- éa sportüzlet*, Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Gyönyörű az ŐSZ a Majestlc luxus-P8|»(»4,Özlf3|rrieiberi
A magyar urjtársadalom legnívósabb rótegciivck kedvenc üdülőivé* lye lett a svábhegyi luxusp%zió-c-soport, amelynek uj épületei: Ma. jestic,.MÍrabcllc, Lonroic ós a Bijo-ux a legmodernebb, hoteléplíesl technika minden vívmányát magukba foglalják. A tündérszép magyar Őszt Nehoi s?m élvezhetik olyan tö-jkéctescu a pihenésre és üdülésre vágyók, mint ezekben « mesebeli hotel palotákban, ahol a vendégek a tökéletes cendet épp ugy megtalálják, mint a finom könnyű szóra, közőst. A, legkülönbözőbb diétákra is berendezve. Orvos a házbap., A, Majestiq .Budapest központjától\' autón 7 perc. Fogaskeieküvci 15 perc. Szobák, fürdőszobás lakosztályok teljes ellátásai már napi 9 |:cngÖt<>I.
! • J ¦ i (0
Férf itflttf ny tf k, * felöltök, télikabátok
nagy választékban
Aki friss es muunkaképes akar lenni is elakarja keiülnl, liogy kemény legyen a szike, emésztése meg legyen zayarva, gyakran fájjon a feje is a bőre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék hetenként , egyszer-kétszer reggelizés elíilt égy pohár természetes „Ferenc Józset" keserüvlzel. Kérdezze meg orvosát I
KISKANIZSAI ÉLET
A Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület
Ktskoulzsa efég nagy ahhoz, hogy több egyesü-et életképes működést fejtsen ki akár kulturális, akár szórakoztató szempontból. És mégis -n Kiskanizsai Kat. Ifjúsági Egyesület már évtizedek óta tengődik. Mi annak\'\'az oka, hogy ennek a városrésznek a fiatalsága, illetve ennek a fiafaiságnak a vezetősége, nem tudja az egyesülőiét (anyagiakkal) oly s/jntre hozni, hogy méltóképen képviselje a színtiszta klskánUísal kath. Ifjúság egyesületi tömörülését? Mi felelünk rá. Még mindig dut az önzés, a »rátar|]ság« a nemtörődömség; Miért nem tűnik már ez végképen Kiskanizsáró\' ? Nem érd.\'mel-ne ez a szép reményekre jogjsjtó egyesület több támogatást, mint a mennyiben részesült eddig ? Minden nemes, hazafias vonás, stb. szociális avagy társadalmi megmozdulásánál, ők voltak a kezdeményezők, az úttörők, a klskanizsal hősi szobor javára Is ők rendezt.\'k először mulatságot. És a közönség ugy, mint egyes arra hivatott tényezők egyenesen érthclet\'cn ellenszenvvel viselteinek ez iránt az egyesü\'ct Iránt.
Ezt meg kc\'kitt írnunk, bármeny. nyíre kellemetlen kifelé, de cz igy van, És ha örökké hallgatunk, aki\' kor lennénk igazán bűnösök. Fel ken ébreszteni a gerinces, k\'athollkua öntudatot mindenkiben Kisk.uiizsán éi ha máskép nem ielíot, akkor ezt az utal választjuk.
Műkedvelői színpad
A iSzociá\'is M^sió Leányegycsü. let rendozi első színdarabját Kis-kauizsán «1 Katalin napi mulatsággal egybekötve. A színdarab Lukács: Uj harangszó cimü nép. I színmüve, tele erkölcsi lartalomiiuii f és érdekes, mulatságon népi alakokkal. A .színművet Nénv-íth Lajos rendezi é-s a kiskanizsai mükedve-iők szine-jayA alkotja a szereplő együttest, I
A kiskani/.siU Levente Egyesü\'ct szintén készülődik egy műsoros est-i«, anjely mulatság kenetében és a levente zenekar uj számUnak be-
mutatása mellett kerülne műsorra
Egyes dolgok nincsenek rend-ben a piac htíriit
Már a múltkor irtunk\' a meszes tojásokkal kapcolatbna, azóta azonban ínég mindig nem történt intézkedés. Vagyis a nyáron ái ipar nélküli kereskedők által vásárolt rossz meszes tojásokat a vevőközönség még mindig dühösen vagdossa a szemétdombra, mert bizony a »friss tojik* használhfclatljn. Ugyancsak hasonló a nagykereskedők esete, akik összevásárolják c\'ö re ntc élelmiszereket (burgonya stb) és méregdrágán adják a szegényebb fogyasztó) közönségnek. Bizony a szegény ember mindennapi »krunt4 pifjn« ma olyan drága, hogy az elkeseredett panaszokon sitin, csodálkozhatunk. ¦ |
Hol van az árkormánybiztos és hol vannak az ellenőrök, akiknek köte\'csség.\', hogy u piacra felhozol t árukat ne engedjék az uicavégeken összevásárolni ? {
A „bafnohtiáfí" eaete Kiskanizsévat
Nem panaszképen említjük meg, csupán a kanizsai sportélelet szeretnénk megvilágítani, hogyan kezdődik már lent, ahol az Ifjúságot becsü\'efes sportszerű neveléshez,kell szoktatni, mint a jövő hagy játé-kasalt. Azt is megírjuk őszintén, hogy a inuUtan Kiskanlzsá n spor!-szerüt\'en magatartásával (a kÖJ zönség is) nem nagy dicséretei érdemelt ki. De hoi Van már ez ? Évek óta sporiszcrü széliem uralkodik « ktekanlcttil¦¦ Játékosok" és jx közönség körében, de itt bent még mindig a régi szemüvegen keresztül nézik a dolgokat. Ha szoroznak és osztanak a zö\'d aszta\' mellett, mindig a kiskaniz\'ai esap\'jt javára jön kt a végeredmény. Azért Kiskanlzsa, ha tud, küzdjön két oldalon is. Annyit azonban meg kell állapí-taiíunk, hogy igenis ennek\' a magasabb sporterkölcsi és szellemi hiánynak köszönheti Kanizsa a mai spnrtszlnljét. Majd mikor ezek a kis apró machinációk eltűnnek a
szebbnél-szebb
női és leányka
azár-udva
kabátok
nagyon olcsón !
EVŐESZKÖZÖK
chrom acélból és alpaccából szolidárban BÁRÁNY ékszerésznél
llorlhy Mlklós-Hl a.
vezetőség, a játékosok és a közönség részéről, akkor kitermelődik a sport-utótfpótlás, a játékosokban, q vezetőségben és u közönségben is.
Sáska népdalok
Zöld n kökény...
Zöld a kökény receco,
Ha megérik fekete,
Én utánnátn barna kislány ne gyere.
Zöld a kökény rececc,
ga megérik fekete, ti utánnam barna legény nc gyere. Mert:
Most is annak a babája vagyok, \'
Aki nékem egész héten
csókot adott.
Zöld a kökény recece,
Ha iisi-i;énk fekete,
Én utánnam barna legény nc gyere.
Kiöltanlzai\'in. ..
Klskaniisán nem tudják a nevemet,
Nevemet, (de) nevemet.
Majd megtudlak, ha én óda elmegyek,
Elmegyek (de) elmegyek,
" (Mert)i
Az én nevem rózsa-Bzegfü liliom, Ulom, (de) liliom. "\' Ha meghalok, kinyílik a síromon. Síromon (de) síromon.
Sok vénasszony, ha kiül is a padra, A padra (de) a padra, Tudom azt, hogy rólam folyik a pletyka, A pleiyka, (de) a pletyka. (De):
A jó Istent arra kérem, csak arra, Csak arra, (de) csak arra, Hogy valamennyit ragassza le a padra, A padra, (de) a padra.
_k_n_I-
GYÜMÖLCSTERMESZTŐ
és Faiskola Kft. PÓrdefötde, u. p. PÁKA.
Cseme leszállítását megkezdte-
HiiTili ar a ™
l* csemete kiváló anya- j fákról szaporítva.
DELittOSUS ,uWn»,
kiváló uj, amerikai lajta.
Kérjen díjtalan árjegyzéket. :•: Nagyobb
éa csoportos rendelésnél árengedmény.
1 Mérsékelt szil, olöbb ószakl, azután északnyugati, Sok helyan köd, egyaa hetyaken ksdazltélás. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet uagykanltflal raegíltfyelöállomáea jeleuth . líöméraéklet tegnap este 9 órakor + 100, ma réssel +8-2. délben +102.
Caaoadék 00 V.
VÁROSI MOZGÓ.
Soha Időszerűbb nem volt még flint, mint a
Uj hangos változat!
Csütörtöktől-vasárnapig
Nem Uwsitendp issie a régivel. uj feldolgozása hangos változatban.
A kiegészítő műsor külön szenzációi Popeye legújabb trükkfilmje!
Előadások kezdete r közaaopkon 5, 7 éa 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
24
I«9. november il.
mm
Hálton este az őszi idény legnagyobb eseménye:
Mécs-est\' a Városi Színházban
Még csak két nap és Nagykanizsa éis DéJzafa lakossága ismét egy páratlan műélvezetben részesül. A katolikus és a magyar Ura egyik legnagyobb felkentjének, Mécs Lászlónak előadásában gyönyörködhe.ik a Városi Színházban. Az érdeklődés a Mécs-est iránt oly nagyfokú, hogy messze vidékről jönnek be Nagykanizsára, hogy ismét hallhassák akit !1 Múzsák homlokon csókoltak. Meri kimagasló eseménye a kanizsai őszi idénynek Mécs László estje. A{ rendezőség ugy állította Össze az est műsorát, hogy annak minden száma külön-külön egy-cjgy gyöngyszemet alkot. Az est fővédnökei és védnökei a dunántúli közélet legmagasabb tényezői. Egész Dé\'zala előkelőségei adnak egymásnak találkozót a hétfőn eslc fél 7 órakor kezdődő Mécsesten Q Városi SSzln-házban. A. jegyek árai: 1, 3, 2 és 1 pengő. I
A nagyszabású est műsora a következő : I
1, Köszöntő- Ejveklj a kcgycsien-di gimnázium ifjúsági énekkara,
2. Megnyitó beszéd. Mondja pchm
József prelátus, , zalaegerszegi plébános.
3. Méci László szavaia\'a.
¦I- a) Pierné : Szerenád, b1* Mosz-kovszky : Gitár, c) Hubay : Hullámzó Balaton, Hegedűn jálsza Iván-kovits Ferenc városi zeneiskolai tanár, zongorán kiséri Kerekes Irén zongoratntjárnö. t
5. Mécs László szavalata.
(i. a Puccini: Aria a Pillangó kisasszony cimü operából, b) L«vot la : Meze] bokréta, c) Flgedy: Csak azért is... Énekli WiízCnctz Ja-án zeneiskolai tanárnő, kiséri Kerekes Irén.
A magyar Felvidék tiszta magyar levegőjét, a Poprád fenyőinek su-sogárái, a sebesen rohanó Vág üzenetéi, a Zobor-hegy rejtelmes mese-szövését, a magasan röpködő ma. gynr sasmndár szárnyalását, a fom* nlci csúcs maku\'átlan fehérségét, az Isteni Ib\'Cttcl telített láng\'elkü magyar és nemes hazafi nagesabbien-
düségét, izzó magyarságának egy-egy darabját hozza nekünk hétfőn esle Mécs László, a katolikus líra Hérosza,
Dj tisztikart választott a nagykanizsai Credo
Az elnökök továbbra is P. Gulyás Gellért és dr. Weber Elek maradiak
A Credo nagykanizsai szervezete tegnap délután választmányi ülésen uj tisztikart választott. P. Gulyás Gellért plébános megnyitójában bejelen lelte, hogy a mostani válasz, tűst a szabályok szigorú betartásával tartják meg. A vezetőség minden tisztségre bárom jelöltet állított, a szavazás titkosan történi.
Ajz egyházi elnök választáson kívül továbbra is P. Gulyás Gellért maradt. Egyházi alelnökök; leitek: P. Bakos Ágoston polg*. isk> hit tanár és Kiss Béla piarista tanár. Aj vi-lági elnöki tisztségre dr. Weber \' Elek, Szabó Győző éi dr. Szabndy Lőrinc lettek jelölve, akik közül 17 szavAzatUi egy ellenében dr. Weber Elek járásbirót választották meg e\'nöknek. ¦ , [
A világi első alelnöki tiszlségrc Viezenty Árpád, Bitiem Béta és
A budapesti
ASTORIA
és
PALACE
SZÁLLODÁK
komfortja tökéletes,
ellátáía kitűnő, zju arai mórsókeltek.
ASTORIA éttermében
FELLEGI TERI
énekel.
HJLMELHnl
Rltter András jelöltek közül 15 szavazattal 3 ellenében; Viezenty Ar< pád nyűg, főmozdonyvezetőt választónak meg. A másod atelnökségre
jelképezik
a pontosságot
Kaphatók minden órvsuaküzleiben
megvá\'asztoíták 11 szavazattal
Pusofszky Bélát A főtitkári ál. lásra Gozdán Ernő, Schiess Gyula és Viola Ká\'mán közül 16 szavazattöbbséggel Gozdán Ernőre esett a válaszláp A felügyelöségiv\' Némelh Jenő, dr. Székács Sándor és Vadiyft Zoltán közű* II szavazattal Némelh Jenőt választották meg. Pénztáros Gráf János, Goienszky Feicnc és Bogdán Pái közű\' 17 szavazatin! Gráf János fett. Jegyző Bányai János lett 15 szavazattal, Kiss János éS Horváth Lajos jelöltekkel szem-
ben. [ : l
A fegyelmi tanács Ingjál \'eílck : P. Gulyás Gellért ,dr. Wcberjjlek és Viezenty Árpád hivatalból Bitiem Béta, Benedek Rezső és Hor. váth Jenő választás utján.
A megválasztott uj tisztikart P. Gulyás Gellért köszöntötte szereld, lei, majd a megválasztottak nevében dr. Weber Elek elnök tett Igé. letel, hogy a Crcdo-eszmét mindenkor és mindenütt támogatják. , \' »áai>ia)rWrYwaw»^^
Meg kell szervezni az eddig támogatás és irányítás nélkül kűzködö vidéki vendéglátóipart
Régen szerelnék már egy országos szervezetbe tömöríteni a vidéki magyar szállodás és vendéglős ipart ugy az érdekeit szakkörök mini az illetékes hatóságok, azonban a Jó-szándéku tervezgetések még soha. sem jutottak ei a megvalósulásig. Am a lerv ismét foglalkoztatja az illetékesekéi, mert az idigénfórgOi lom fejlődésével párhuzamosan égy-
Figyelem I
Van-e már jegye a
Figyelem
Mécs-es/re?
Nov. 13ián este Vi7 óraHor lesz a Városi Szinházbant
re inkább kiderül, hogy a vidéki vendéglátó ipar tehát a szá\'Iodá-sok .vendéglősök és korcsmárosok ~ nem képesek létérdekeik megvédésében eredményes munkát kifejteni, mert hiányzik ehhez uz egy. seges szervezetük s az ©gyes lpartcs* ((Petekben magukra hagyva, széttör, gácsolt erőkkel ncm is állhat módjukban komoiy sikereket felmutatni. Pedig hatalmas tábor ára a vidéki vendéglátó ipar, ódási tőkék vannak Invesztálva a hozzátartozó foglalkozási ágaknál, sok tízezer munkásnak adnak kenyeret s nincs még egy szakma az országban, amely annyiféle dmen fizetne adóL az államnak, mint épj>en a hotelesek, a vendéglősök és az italmérők.
Köztudomású, hogy az elmúlt években alaposan megcsappant az ország legtöbb vidékén a vendéglátó ipar üzleti forgalma. Sok kö. rüimény okozta ezt a dekonjunktúrát s köztük elsősorban a kifőzdék, étkezdék és más hasonló, hatóságilag engedélyezett mellékiparok ár. romboló versenye. Ilyen viszonyok között — természeteién — szinte le-heleUcu «z idegenforgalmi szempontból számításba jöhető szállodák és éttermek berendezését megujitani, szbivonaJát felemelni, holott Ilyen beruházásokra legtöbb városban szflk ség lenne. . [ \\
A vendéglátó ipar létérdekeinek! megvédése céjjábó\' szükség tenne hát egy olyan aktív, erélyesen dolgozó egyesületre, vagy szövelségne, amely központi irányítás ali vonná a vidéki vendéglátó iparosokat s olyan támogatást nyújtana nekik, a mely egyrészt gondozná érdekeiket, másrészt pedig elősegiíené fejlődésüket. H« a nem divatos kifejezéssel csúcsszervnek neveznénk a megalakítandó egyesü\'ct ,vagy szövetség központját, akkor máds rátnútatuiik; arra, hogy a szövetség keretén belül meg kellene szervezni vármegyénként a vidéki központokat is és ezek a vidéki központok tartanák fenn a Budapesten /evő csúcsszervvel az áUandó érfntkézéSt. Ebben a »?6-vetségben három, szakosztályba\' tg.
t03». november ll
Az Ön otthona már évek Óta Budapesten a
RENAISSAMCE PENSIÓ
budapest mivel™, a bimnaba> i iv,, irányl-uloa ti.
Minden Mobában lokélclcs komfort i hldeg-nuléji tolvóviz, köjpontl llltés, tágas lár,aa-helylsósck. — Elsőrangú konybA|lban kívánatra diéta. — E|[ol ás nappil lift — FUrdó-KObis apparlcrnenlck — Olcsó árak. - Hosszabb tartózkodásnál cngedmüny — Budapestnek majdnem valamennyi autóbusz-es vülamosvonalaa közvetlen közelben áll meg.
,-EDOR, A RETTENETES
Egy magyar huszárkapitány kalandos élete — Riport-regény —
gozóűva működnének együtt az érdekeitek : a .szállodások, a vendéglősök és az italmérök.
Ha a hires-nCves magyar vendéglátó ipar át akarja vészein! a mai nehéz időket, akkor az országos szövetség mcgaiapiíásával nem szabad sokáig késlekednie ,mert már az eddigi várakozás is majdnem helyre-hozhatatUin károkat okozott.
o
Állandó iiiű«ot»»iiiiiok hétkSinapokon Hitiln]>c»t L míUorán
6.45 Torna. — HJrefc. — Közlemények, — Hanglemezek. ~ 10 Hírek;
— 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgálat.
— 12 Haraagsró. — Himnusz. — Idő-járásjelentés. — 1240 Hírek, — 13.20 IdojeLr.es, idöjárásjelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés, — 15 Aríoly*inhirek, piaci Arak, élelmiszerárak. — 10-45 Időjelzés, idöjárásje-Hijté-% hirek. — 17 Hírek szlovák é* niagyar-orosz nyelven. — 19.15 Hírek,
— 21.40 Hírek, időjárás-jelentés, hirek sitovák és magyar-orosz nyel ven. — 2240 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. — o.05 Hirek.
BUDAPEST r.
17.15 Faragó Ibo\'ya zongorázik. — 17.40 A rádió posta» — 18.10 Farkas Jenő ciganyzeiieforfl. — 18.55 Dr. IWrkó Jcnö eJöadása. — UI.25 Marjay Erzsébet filmdalokat énokol a ridai szalonzenekarának kisétetévej. — 10.50 I>r. Révész Imre előadása. — ?0.20 Budapesti ¦Hang\\erseny Zenekar. — 22 Pertis pali cigányzenekara. — 23.20 Tánc-lemezek.
BUDAPEST II.
; 17.15 Missziós üzenetek. (Farkas F.dith.) — 17.10 A rádió szalonzenekara. — 18.10 Felolvasás. — [18.30 Mezőgazdasági félóra. — 10 Farkas Jenő cigiinyzenekara. — lít.25 Dr. TóUi ErvjD előadása. ~ 20 Híiek. — 20.20 Brahms: B-dur Yonóahtttos, — 21 Felolvasás. — 21.30 Idöjárásjelentés, Vasárnap
BUDAPEST I.
8 Szózat. — Utána hanglemezek, — 8.15 Hírek. — í) Görög katolikus istentisztelet. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. ~ 11.15 Evangélikus isten, tisztelet. — Időjelzés, idöjárá-s
jelentés. — 12.30 Az Operaház zene. kara. — 13.45 Hirek. — 14 Hangle, mc&ek. — 15 Dr. Sulyok Tivadar előadása. — 15,45 Magj\'arország-Jugoszlávia válogatott labdarugó mérkőzés II, félidejének kőzY«Utése BejgrádbóL Beszél Pluhár István. — 1(5.30 Itexa Dezső előadása. _ 17.15 A Székesfővárosi Iskolánktvtlli Népművelési Bi-zottság .Magyar nóla-cstjű.. — 18^0 Felolvasás. — 18,50 Stefániái Imre zongorázik. — lft.25 Sporteredmények. — 10.35 Hanglemez műsor, — 20.20 Murati LUI és Jávor Pál modem színmüvek szerelmes jelenciciben. — 21.10 Hirek, idöjárásjelentés. -- 22.05 Nagy-kovácsi Ilona énekel. — 22.25 Obiti Kálmán cigányzenekara. — 23.20 Tánc-lemcek. i |
BUDAPEST II.
11.40 A NemiOti Múzeum kaniam-zene.malinéj". — 15.05 Jazz-szájnok. — 1545 Szatonólos. — 18.3."» Tánrlemc-zek. — 10.03 Ilarsányi (Iréle elbeszélése. — 20 Hitek. — 20.20 Szimfonikus Zenekar. — 20.10 Dr. Hullai Mmáty előadása. — 21.10 Lovászi Ferenc cigányzenekara. — 21.10 Idöjárásjelentés. ¦\' i , , BOCS \'
1 17-10 Lcmexekj —i 17.50 Hangver. Seny. — 20*30 Ojzerarészliatek. — 22.50 Jfcríjl. . I . i:i . : ,/J
A világháború alatt Zul-ovils Fedor rengeteget .szenvedett azoktól » kis áiiaikáktól, "melyek rendíze ríni az áKy neműbe fészkelik be magukat és onnan csak nehezen távolithatók el...
Selineller Jenő önkéntes szakaszvezető a világháború második esztendejében a várospiuancsnokság elkv.irlélyo-
zó irodájában teljesíteti szolgálatot. Ezt a levelet kapta akkor Zubovits Fedortól;
Ked\\es Ilajlárs!
A jwloskák miatt végkép letörtem, a szemem öl nap óta 1c nem hunytam. Az Istenre kérlek benneteket, szerezzetek valami hotelben egy po-Joskanélküli szobát. A Dnnu-hotel igazgatója engem talán felvenne, meri igen jót ismerem. A hotelt azonban, ¦hova utaltok, kérdcuéMk meg előbb telefonon, van.e poloskánál-kflü szobája? Meri igy kitartani nem leheti Aludni egyszer már muszáj t |
Bajtársi üdvözlettel:
Budapest, iímg május 10.
ZuboVÜS őrnagy. SchncHer Jenő most aztán töprenghetett. A világháború második évében Budnpcsl a köz|>oiiti hatalmak átvonulási télcj* volt. Mit tegyen Zuboríts.
sal? Mint később Szilárd János emléke, réseiben feljegyezte, Schneltcr Jenő neki einesi\'lle, hogy mindenképpen sze rc\'.elt vo\'na az. öreg katona kedvében janii. De nem is merészelt abban reménykedni, hogy Budapesten, ezekben az időkben po\'oskamenles szobát Ind találni.
A kétszobás budai lakás
Schnellcr Jcnö mii leheteti egyebet, elment Zubovils Fedorhoz, hogy hivatalos választ adjon az őrnagy kétségbe-esert levelére. Beállított a marcona agg katona szállására. Zubovits akkor már ii;.|H)k óta nem aludt.
ö, aki valaha egykedvűen liarcoll oroszlánokkal és tigrisekkel, most kél-scgbcCí.ctlei, láitfl, hogy a |x>loskákat nem tudja legyőzni.
Ezeknek az iszonyatos állatoknak még a mogorva őrnagy sem\' imponált.
Fő-uí 2. sz.
— Napok óta nem hunyom lo a szememet, — panaszolta mindciiMlé Zubovils, ~ egész éjjel csatázom czvkk«l a gonosz útiatokkal Már öngyilkosságra is gondoltam. Olyan kínokat szenvedek, mint azok a régi kínai elUéllek, akiknek vízcseppek luiUolt-\'k a tarkójukra egyenletes időközökben.
Amikor SchneUer Jenő belépett Zubovils Fedor szobájába, az őrnagy vérbenforgó szemekkel fogadia.
— Na, mit akarsz?
— őrnagy untak legalázatosabb Usz-telcllol Jelentem, a város parancsnokság hatásköréiben egész. Budapesten kél |H)loskanólkúti szoba van, ezeket azonban nem őrnagy urnák ajánlani.
— Miért, le? — kérdezte fcldtiliao Zubovjts Fedor,
—- Azért, őrnagy urnák alázatosan jelentem, mert már sokaknak fejaján-io\'ltnk, de.mindenki borzadva vissz*, ulositolta...
— Borzadva?
— Borzadva, őrnagy urnák alázatosan jelentem. Ugyanis egy budai két. szobás lakásról van szó...
— Na...
— Igen ám, de arról « kétszobás lakásról, itliol Kóbori Rózsi és Nick Gusztáv Mágnás Elzát meggyilkolták.
Zubovils féktelen öróniir.cl csapta össze kezét és viharosan bömbölte;
— Keblemre, fiam! Ilyen hangulatos kvártélyra sorolok én már réjótu.
Valóban, Bj öningy ur másnap in*. költözóll a budai lakásba és harmadnap bd\'dogan kijelentclte, liogy soha még ilyen nyugodton nem aludt életé-ben . í
A piros sapka
Megsebesülése után egyJUben Buda. peslro jölt és a Pannóniában ,száUt meg.
Egyszei megáll a szálló előtt, két mankóm támaszkodva, ellÓnzonélkOIl piros huszársapkával a Tején. Abban az időben tiltották e| a píros sapka viselését
Egy százados hozzáléped, tisztelgett, inajd udvarias hangon megkérdezte az Őrnagyot, nem kerülte ki a figyelmét
Diófarönköt
vásárol
Dukász Ferenc
Nagykanizsa, Hagyar-n. 10S.
az a rendelet, amely «ltillja az cUeji/ö. nélküli piros sapkák viseléséi?
Zubovils egyszerűen nem válaszolt a századosnak.
A százados ínegisinélclle a kérdést.
lErre Zubovits megszorUolta a mnn. kóil, kiegyenesedett, szeme villámokat szőrt és ezt kérdezte a kapitány tói:
— Tudja maga\'ki-vagyok én?
— Nem tudom, őrnagy ur! — vaia. 8zo\'t a kapitány.
— Itn vagyok a Zu-bo-vits, -~ rnii-tatkorolt be, de ugy, hogy minden szölngol két hanggal magasabban rr.oa-doH — En olyan sapkát viselek, amilyen nekem tetszik. Megértett, kapj. lány ur?
A kapitány ekkor már nerrt is volt a Pannónia előtt. Nyomtalauui eltűnt. XFolyt. köv.)
IRODALMI ESEMÉNY
JMCOT-COLLIER
Marconi
AZ ÉTER VARÁZSLÓJA
Mindaz az izgalom, ámulat cs feszült várakozás, mely Marconi világótformáló felfedezéseit kísérte, benne sűrűsödik ebben a könyvben. ¦
Vászonkötésben 6 60 pengő
singer és wolfmer irodalmi intézet kiud/isa
Miért nélkülözhetetlen az életbiztosítás a kisembereknél ?
Ma már a biztosító intézetek a kisemberek részene is bevezetlek olyan biztosítási ágakat, amelyek lehetővé ieszik a kt.sembei\'ek részére is a takarékosságot és a családról való gondoskodást, jói gondolja meg a kisember, milyen gond sz;*-kad az özvegye nyakába akkor, ha idö dőtt e-cllog egy haláleset követ-kezlk te, amikor az özvegy még az apró gyermekekről is alig tud gondoskodni és még ilyenkor szakad « nyakába a temeikezésl költség is. Ha egy kisember nem tud nagyobb összegű biztosítást kötni, akkor legalább gondoskodjék arról, hogy; földi maradványai becsületesen eltakaríthatok legyenek. Érne módot nyújtattak a biztosítási intézetek a temetkezési biztositássaJ, de módot nyújtanak nagyon csekély havi befizetéssel olyan tőke képzésére ís, amely, lehetővé iaszi, hogy halál esetén az özvegy legalább egy kis kertes házhoz, jusson. Segíts magadon, az Isten is megsegít, tartja a közmondás, ezért egyel\'en kisember so mulassza el; hogy családjáról biztosítás formájában gondoskodjék. ;
Nagyon umuft az életbiztosításnál, az, hogy háború esetén is „bizonyos idö múlva érvényessé váUk, sőt folyamatban vannak olyan intézkedé. sek, amelyek még az idehaza le. vökre is kiterjesztik a háborús vc-sziély kockázatát. . , t (;)
RETIKUL BŐRÖND
PIVATÖV
BŐRKESZTYŰ PÉNZTÁRCA
legnagyobb választékban
Mindennemű szakmunkát vállal, készít, javit, alakit, fest. Bőröndhuzatok és divatövek rendelésre készülnek
HAMBURG
bfiröndös ós bőrdíszművesnél
HORTHY MIKLÓS-UT 1.
16
- Iftto. növgtnber H.
«AtAl KÖZtöNV
A magyar mezőgazdasági termelés átállítása szükséges
Jelentette be a kamarai igazgató a nagykanizsai járási mezőgazdasági bizottság pénteki közgyűlésén — A dél-zalai gazdák Darányi Kálmán emlékének — Oazda ügyek, gazda-problémák — A gazdatársadalom egységesen áll a Mezőgazdasági Kamara mögött
Tegnap délelőtt tartotta élénk érdeklődés nioüett őszi közgyűlését a nagykanizsai járási mezőgazdasági bizottság a városháza tanácstermében gróf Somssfch Antal elnöklete alatt, amelyen képviselte mását a város, « föszoigabiróság, a kamara, a Futára, ¦a környék földbírUikossága ,ólén Somogyi Gyulával.
Gróf Somssícli tömör elnöki mOg-nyitójában foglalkozott a\' gazdasági helyictiel, majd melegen emlékezett
meg
darányi kálmánról,
n nagy magyar gazdáról és volt miniszterelnökről, aki 7Á& érdekében is sokat fáradozott. Méltatta hervadhn-taUnn érdemeit. A közgyűlés két perces felállással áldó roll a nagy férfin emlékének. •
Majd a?, egyes községek beadványai és kivihiságai kerültek fctolv-isás és előterjesztés ebé. Asztalos Lajos, a kaposvári Alsódunáiituli Mezőgazdasági Kuniam b. Igaigatója kijelentelte, liogy a Kamara mindent elkövet a, gazda érdekek védelmében, \'.)
A takarmány-akció
Nagy Jcníi kamarai intéző felolvasta ¦a gelsoi mezőgazdasági bizottság jegyzökönyvét, hogy náluk nincsen takar-mányhlány. A* egyik gazda kijelentette, hogy azért nem reflektállak a Kamara takarmány-akciójára, mert\' azért nz árért helyben\'-is kaptak volna meglelek\', takarmányt.
Asztalos Igazgató kijelentette, bogy a Kamara ki terjesztet- lukurmány-ak-cióját Délsomogy községeire |s, ahol «9.20 -pengőt fizetnek a préseli szénáért, inig az illeni gazdák a 7.50--8 pengős árat is magasnak tartották, ami bői azt kóvetkozieite, hogy a gazdáknak nem volt szükségo takarmányra,
— Igenis szükség volt, replikázott egyik gazda, de a magas ár miatt nem,tudtuk megvenni, mert nem- tudtuk mcgfhetiu. Inkább elhatároztuk; hogy megválunk állatainktól, do azl a magas széna-árat nem tudtuk megfizetni, mondja.
Asztalos igazgató kijelenti, hogy n Kamarát nem terheli semmi mluiasztás, mterl a Knm»m intézkedésére n flazdAM szénát, eozináit buzál és egyebeket tudtak besiejezni.
Olcsó eozln&lt huzat!
Somssicli gróf arra kérte n Kamarát, liogy tegye lehetővé az eozináit bnzú-
...... íűKv^eri^vt Ntekríet
:: HÜŰ&fíti. uÉ\'ceMgér \'5\'.: ÉN;V- •\'::
nak olcsóbb áron való beszerzését.
Somogyi Gyula kijelentette, hogy az országban csak Baján és Szegeden van eozináit búza és ez js jobbára zsizsikes, A Pnfura igéiclcl adott, hogy Nagykanizsán vag)\' MurakciOsztnron fog coiináitatnL Kéri a gazdákat, hogy no dobják még piaira állataikat, várjanak jobb árukra. Kérjenek a Fuliirál}\'>l eozináit búzát, moly prompt s%üiit az elosztó helyről. • r
A Fulura képviselője ldjelentette^ hogy a Mezőgazdasági Közraktáraknál uj buzál eozináit és már a legközelebbi napokon 10.50 pengőért icn-delkozésükro áll a gazdáknak.
Asztalos igazgató szóvá lette
a sertésárakat,
bog)\' azok a helyi forgalomban nincsenek megállapítva, de az exportforgalomén igen és ha a kereskedő\' erck-nét alacsonyabban vásárolja az álla. fokai, a Kantora a diffeiOnciál visszafizetteti velük az. e]adó gazdáknak. Ha a kereskedő ismételten alacsonyabb áron vásárol, mint amennyi meg van áltópitva, kilirlják a kereskedelemből.
Itt az egyik gazda közbeveti: A sertéseket a helyi huslparosok 50 fillérjével vásárolják össze, de ha mi akarónk vásárolni, akkor 1.50 pengőért kell azl vásárolnunk.
A szeszfőzésre
áttérve, Asztalos igazgató kijelenti, Jiogy a magyar kormány a nagy gy\'ü-mölestermésiO való tekintettel, a kifőzhető gyümölcs mennyiségét 17.500 ab-szolul hektoliter fokban állapította meg, hogy 110 legyen «bl>en az ország, ban 1 kg. gyümölcs, amely klfőtelleniii mMrádjon. Majd beszélt arról, Hogy nagyon sok visszásság történt a szilva és egyébb gyümölcs vásárlásánál, mórt a ÍOzdék igyekeztek különböző fogásokkai lesroritanl az árakat. .
Ismcricllo a pálinkafőzést akciót. A kedvezményes főzésnél is igen sok panaszok hangzottak cl a guzdák részé/öl . V • Hoif kiskonizsai gazda iit hosszabb beszédben a
klsllst visszaállítását
kérte, I v
Asztalos nyomban válaszol rá:
— Megvan a főzés lehetősége, csak szigorúbb az ellenőrzése és magasa\'ob hz illeték. Több kedvezményi ufern leltet uyiij^iit a főzésnél: ez a valódi helyzet, hangsúlyozta. A kormány a szeszfözés terén elment a legvégső halárig. A kormány mindent, meglesz a kisgazdák erdőkében, do a nioi heiy-zel és körülmények között ennél nem tud tovább menni. ¦ .
Helyzetjelentés
Nagy Jenő kamarai inléxö terjeszti be ezután « helyzetjelentést ős a ka. inaraí munkásságot ismerteik
— Az őszi vetés még ,nom nyert belojezést. Sok gazdaság nem végezhette cl a buta vetését. Sok panasz volt a Jftborhtfie és egérkárok miatt A gyenge tengeri lennés súlyos gondok elé álUtja a gazdát,
Az olaszországi lUlatklszállitusra uo-vciuber 1-töi kategóriánként uz elszámolási árakat ájiapitolta meg a Külkereskedelmi Hivatal. Lovat egye-lőre exportálni nem lehet.
A honvédségnek gyümölccsé), való ellátásúra a nii gazdáink is tegyék meg a bejelentés ükei készlelcUiről.
A belső fogyasztást kell emelni
mondja nyomatékosan Asztalos Igazgató, ahogy « ZőldkcrOsztes tejakciót
fejfáját l
indltbllák, ugy gyümölcsakciót is lelios Sen inditani. A honvédség 20—25 fÜ-"\' lért fizet az ajma kg-ért. Kéri az almu bejelentéseket a Kamarához intézni.
A pulykaexportót illetőleg most megnehezült Angliával, de ezt a Ka. muránál is lehel bejelenteni és akkor a tavalyi ár mellett fog lehebu érté ikesilcni a pulykákat is."
A mai magyar mezőgazdasági termelésnek átalakítására törekszik a magyar kormány, folytalja Asztalos, a buialennelési lerúlet csőkkcntésóre és az ezáltal\' kiesett jövedelem pótlására olajmagvaknak termesztését ajánlja. Vagyis
olyan növényeket kell termeszteni, amelyeket a plao kíván.
Tökmag, lenmag, napraforgó, slb. Akik ilyen növényeket termelni kivannak, jelentkezzenek a Kamaránál. : :
A jelentés további része beszámol a Zalávánnegyel Tojszövetkezetek szép munkájáról. A tejtermelés szeptemberben 1,128.000 lilcno emelkedett, Ond igen öricndetes. lírre Oz eredményre, valamint a islrszázalékban való tejfi-zeiés rendszerére országosaa is felfigyellek. Sikerült 15 filléres lejárakat dérni a .zsinondszcr.-nél.
Majd SóU István akadémiai tanár tartotta meg tartalmas és szakszerű előadását.
Egyhangú bizalom
1 Somogyi Gyula indítványára a közgyűlés egyhangúlag bizalmát és ragaszkodását nyilvánította gróf Somssich Antal elnök iránt, egyben táviratilag üdvözölte a Kamarát unnak a Idnyllat-koztalásávalj hogy n zajai gazdaközönség egységesen áh" a Kamum mögött. A közgyűlés déli 1 órakor őrt véget.
„Mulatságos hazugságok"
elmü tegnapi N$T]fíÖzteményunkben, amelyet lapzártakor telefonon kap-tunkf sajnálatos eihaliás történt. Az angol lapok nem magyar~x hanem bajorországi szeparatista mozgalmak\' rót írnak es ezt nevezi a „Deutsche Atlgemelne Zeitung" nevetséges rágalmaknak.
Felavattak a kaposvári ezredzásziot
fticrardi hadtest tábornok KcrCsites-Fischer FOrenC és Kcresztes-Fisclicr Lajos aliábomogy kiséretéb«n ma u kaposvári C. g>\'ulogczied zász.lószente-lési ünnepségeire utazott. Az olasz király képviseld jenek érkezéséi Kaposváron 72 ágyúlövés jelezte. A pályaudvaron Itlccanli hadtest tábornokot Keresztes-Fischer altábornagyot, mint a Kormányzó képviselőjét, Vbici grófnőt, llaász István tábori püspököt ás a többi előkelőségeket üimepélj-cscn fogadták. \\-
A zászlószentelés! ünnepség a Turuli sportpályán znjiott lo, majd utána disxebéd volt, amelyen Kereszljos^ {Fischcr Lajos loikoszöntöjéio Riccanh hadtest tábornok is beszédet mondott.
Az olasz vendégek délután 1 órakor külön vonalon Siófokra utaztok, ahonnan mint jelentettük, ma éjszaka .« római gj\'orsvonathoz csatolt termOs-kocsiban NugykonUsán át. utaznak vissza Olaszországba, ; ,
ASPIRIN
Vasárnap a Vasutassal játszik a ZMNTÉ
\' \\"bsámar> lifítít&n 2 arator kfiwlődik a Vasirtas—ZMNTE MirtlMSos mérkö-wís. A jó jMékeríjt képvisolö vasutas csajjat komoly oHenroíe Jas* a ZMNTE íkk. A csapat, mint\'\'értesültünk a Jeg-jobb összeállításban fog sserejjtlni. A i^sutas ¦pályán a OerkívsuOk—At^a tii\'*rkíj/cs lem;.
— butorokbna a Kopsteta-oég VO/.Ot.
uoddrn mbítatern^elbed a legjobbat a legolcsóbban matatla be, kedteso .Ise-t\'w leltátelek mellett
Meghűlésnél és nátháiéinál korán reggel egy pohár termeljelek .Ferenc József" kéiertTvli gyak-ran Igen jót lest, mert a gyomorbélcsatornát alaposan kitisztítja is métegtelenltl, luonkivtll pedig fokozott anyagcserit is kleligltS emésztést biztosit. Kérdezze meg otvosátI
de csíp:
Aki • Ulm« lulorSltatl, megbunhSdlh érta. Ar érzékeny sxemldeg bötegei «llaglUlt l.ly.in : Kryplonféiiyl.
TVNGSRA
-óvja szemét \' •
WW-
1IS8. november U.
MA EGY EVE
¦ ebekben az órákban könnyes szem. ; mel, megindult leiekkel, rámdten
és mégis boldogan Rákóczi városának öreg uteakővein játtani. Az-ólu nz év ujabb örömöket hozott, . mégis kitöröl be teileuál él telkemben az egy év előtti élmónyek som. Lr-
¦ zem Kassa lakóinak boldog lokinto-\' tét, látom újra ós mindig 11 fehér ,\' lovon délcegen bevoiiuló Első Magyart, JiatJom az örömujaongás za-
; ját, a Doni öreg hu rangjainak ün-• népre hívó szavát, hallom, érzem
, mindezt még ívta is, mintha csak tegnap történt vo\')i:i. i
Kassa Icönnyes-siemű lakóinak tc-iintele, a zászló és virágerdÓbe öltözött ünnepi város miinion utcájA
; háza, köve, a magyar név\'áblájí, a harangok szava mind-múid egyről
i mesélt azokban az órákbon. Az egész, város egy (elszabadult sóhajtás volt,
i míulho abban az egy napi mámoros örömben el akarná felejteni husz
, esztendő\' kemény megpróbáltatásait, szenvedéseit.
Kassának, ahol minden magyar
1 már Oz első órában otthon ftrzi
. magát, lelke van. Ls ennek n fels/tt-
! bódult léteknek örönmjkmgása még most is, egy év ntárí is bennünk ét
j a betmírnk fog élni örökké
! Vájjon cg>\' óv mulya tesznek-c
i ujiabb ilyen emlékeink ...f
— (A városi közgyűlés)
ma délután 4 órakor kezdődött dr. Krátky, István polgármester elnökletei Blatt. Részletes tudósításunk aikózgyü-lés lefolyásáról "lapunk legközelebbi számában. , . , j j
— (A rendőrségi Internáló táborból)
A vidéki főkapitány dr. Fonyó László kanizsai rendőrségi toloncház! gondnokot visswhelyezto Budapestre, régi beooszlásába, helyére Gergely István került Budapestről Kanizsára,
— (Credo-gyfllés)
\' A Credo nagykanizsai szervezete holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor n plébánia fchértermében tartja rendes havi gyűlését, melyre a tagokat ezúton is meghívja uz elnökség. (:)
Régi ezüst pénzért, tört ezüstért
magas árat fizetek BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mtktoint 3.
— (A Somogyi Újság jubileum*)
A Kaposváron megjplenő Somogyi Újság első száma most 20 évű jelent meg. E» alkalomból a Somogyi Újság nyomdává Hala ta jubiláris vacsorát rendez november hó 18-án este a kaposvári Katolikus Kör nagytermében, a melyen TOulcgul látja barátait, támogatóit, régi harcosait és munkatársait. A mindenkor keresztényi gondolatot, igazi, és őszinte meleg magyar érzést, krisztusi tiszta erkölcsöt hirdető Somogyi Újság jubileumán lélekkel mi is olt vagyunk és őszinte meleg barátsággal szorítjuk meg azok kczOjt, akik a keresztény erkölcs alap-ián újjáépült Magyarországért küzdöt-tektek e 20 éves lap hasábjain. A 79 éves Zalai Közlöny őszintén \' kiyánjp, hogy husx éves kaposvári laptársa nagyja fejlődve és .egy boldogabb és nagyobb Magyarságban ülhesse, meg k^tötetebbi iubfteúnuVt,
— (A Mécsest)
> nem 5 órakor, hanem az eredéi! tervtől eltérőiig november 13-án este fél hétkor kezdődik a Városi Színházban. (:}
— (Magyaros divatbemutató)
Ma, szombaton délután 6 órai kezdettel a MANSz az Iparoskör nagy-termében magyaros divatbemutatót tarl A göcseji kézimunka es szöltes kiáilitás vasárnap is nyitva van délelőtt 10-töl délután fi óráig, {:)
— (A Máriakongregáció tea-délutánja)
Meghittség, meleg tónus, kedves családi légkör jellemzik mindenkor az Úrasszonyok Kongregációjának rendezései!. A holnap, vasárnap délután fi órakor a rchéxlereinbcíi megrendezendő tea-délután\' a nagy katolikus család találkozója lesz, olioi líHnitenkt jól érzi magát, mert a Kongicgáció lelkes hölgy gárda ja dr. Hegyi Lajostlé prefekta éten gondoskodott arról,.hogy olyan jókedv és meghittség uralkodjék; amely mindig karakterizálja az Ur-asszonyok Kongregációjának tea-dél* ulánjaít. Gazdug büffó is áü a résztvevők rendelkezésére. Adományokat a büfféhez szheskedjeneJf vasárnap délután 3 órától a Tehértelemben leadni.
, -<» i
(Frontharcos-tea)
A iiagyknnizsaí frontharcos főcsoport vigalmi gárdája o hó 19-Ón, vasárnap este 8 óml kezdettel a Kis BoyaJban táncos teát rendez, melyre a nagy frontharcos családot és barátait meleg szeretettet Invja és várja a rendező.
01 :
ÓVJA SZEMÉT I
ZSOLDOS GYULA
érimuftr, íkntrisi íj látaeréazmester,
\' Főnt 8. (a Korona-siílludAv.il uimbtn). Eccdcll ZeW línt»ík, miadiotiJU Uvltimk-
(Felavatták az egerszegi pénzügyi palotát)
Fényes külsőségek kötött tegnap avatták fel « zalaegerszegi uj pénzügyi palotát. Az avatási ünnepségen részt vett dr. Krátky István polgármester is. Az ümiepsógck után ,120 teritókes bankett volt Dorner Aurél államtitkár tiszteié téro. A más tel évig tartó építkezés költségei közel egy millió pen-gőbe kerüllek, ilyen nagyarányú közmunka nem volt ar utóbbi 50 év alatt egész. Zola vármegyében.
— (Ujabb parcellázás Somogyban) ^.h*.
-Somogy varmegyében ujabb 882 holdat parcelláznak tel. Gróf Hadik B6-láné dtirány-pusztaí birtokát Brunucr Simon akarta megvásárolni. .A birtok körüli községek kisgazdái azonban kis-buszonbérleti bejelentési teltjak s a fjjid inüvelésügyi miniszter a kishaszonbér-Jeti igényléseknek adott helyet. Ilyenformán ü megállapodás gróf Hadik BéJáné és Brunner Simon között ndn jöhetett léire. A daniny-puszlai föld-birtek parcellázását már meg is kezdte*- ¦ . i ; • i ¦ i i
HOTEL OORVIi
BUDAPEST "»19
Vili., OsskoBay-u. 14. Nemzall Színháznál Családi szálloda a város szivében. Újonnan berendezve, központi lutea, hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas sióba PS*-—, kétágysaP B>—
— (Országxáizlő-avatások)
A vasszatért Felvidéken három le lyen [esz országzászló uvatds. Ma avatta fel az egy év óni újra magyarrá lett Kassa orszügzászjóját, amelyen Uzdőczy-Zadravecz István ny. tábori prtsjKik mondott avató beszédet. Holnap Duposzerdahely avat országzászló t, aho\' dr. Csckényi Pál országgyűlési képviselő beszél, valaminI Vásárul község, ahol dí. Botla Károly, Bz Országzászló Nngybizotlság nagykanizsai tag. ja mondja az avató beszédet.
— (Letartóztatott csaló képilgynökök)
Gyurácska István kaposvári képke-reskedő üzletébe az ejmult napokban beállított egy fiatal házaspár és képeket kért ki kőtesón, hogy azokat a városban árulják. Ádám Sándor és te. lesébe, miután felmutait.ík a hatósági bí/o nyit ványaikat, meg is kapták a képekel, amivel estónként mindig e[. számollak. Tegnap Ádám I0Ü0 pengő érléku képet Vitt el, de tóblH\'l nem je. ienlkezcll. Dombóváron fogták el őket a pesti vonatban. a csendőrségen kiderüli, hogy az okmányaik hamisak, nem Is házastársak s «z értékes kéjtc-ket nriérokért értekesitelték vidéken. Mindkettőjüket letartóztatták.
IRODALMI ESEMÉNY
HÍLfílRE-BELLOC
XIV. Lajos
A KORONÁS DIKTÁTOR
fl mai ember objektív szempontjából világítja meg azt, ami XIV. Lajos történelmi szerepében örök és mindig aktuális.
440 oh\'al Ára 5.50 pengő
51N0ER ÉS WOLFKER IRODALMI INTÉZET KIADÁSA,
— A MagYU Kultúra
! u) számában Bongna Béla a .világnézeti háttér, cimü érdekes cikkét közli.- Magyar katoiikusság vezető társadalmi és tudományos szemléjében dr. Sándor István <ZsÍdó lélek, magyar irodalom. cimmeJ, Nyjsztor Zoltán «Utazás a Balkánon, cinimel közöl tt-gyelcmrcniéltó tanulmányt. Dr. Mczgár Lajos, Gáspár Kdíth és Mezössy Mária cikkei, valamint ö kitünÖ szemlék és kritikai rovatokon kívü\' külön figyelmet érdeme\' a főszerkesztő .Tollhegy-gyei. cimü rovata, a Magyar Kultúra ára 50 fillér.
Naptári November 11. Bzombat. Rom. kat Márton pk. Protestáns Márton. Izr. Markh. 29. — November 12. vasárnap. Rom. kat Márton p. Protestáns Márton. Izr. Markh. 30.
Gözturdő nyitva reggel 6 órától este fl óralg (héUŐ, szerda, péntek délután kedden egets imp nőknek) \'
— BntwkliUltâMutkat tekintse mes minden vételkenyáMr uélkal. Köpstelb
batoranjuto:1\'"^ ¦ ^ M*% 1
(Folytatás az 1. oldalról)
ter nyl\'al koz\'ata szerint a mozgósított csapatok eddig négy és fél milliárd megterhelést Jelentenek, A költségek fedezésére 70 százalék >s illetmény bevezetését tervezik, vala mint az adókai is tetemesen eme-lik.
A Paris Midi «zt írja, hogy nemzet, közi körökben súlyosnak lálják Hot,-tandla helyzetét, bár az ország lakossága nyugodt.
A Pojwlo dl Roma amsterdami tudósítója srerint a miniszteioijiök kije. lentette, hogy utolsó csepp véró;g kész az ország küzdeni semlegessége meg. védésére. A lap órtesuucsc szerint a hoUandiai 63 belgiumi amerikainkat feitszólilották a távozásra és hogy a hntárvédelmí intézkedések utolsó szakasza lesz- o Zuider tó folytatásában egy 80 mérföldnyi szakasz vízzel való elárasztása, E részen van a dorni kastély is, Vilmos ex császár lakóhelye.
Hollandia és Belgium, mUit jelentik, nem kötött katonai szövetségei, de szú van arról, hogy veszély esetén segihk egymást.
apróhirdetések
tű HM, 90 (Illír.
további ní
Állás
Ynlt.rlldriai keicitk «zumi,!. Svernerei!. 8/a. 2872
Hdlgffwlir.eui.MgA4 többéves gyakorlatú] illáit Vtrtt. Clm ¦ lil.clótilva-talban. : " " 2875
adAs-vétel
Jókaiban levő •bádifl-, konytu- és egyéb bútorok eladók. Clm a kiadóban.
¦¦¦ulti ruhát veszek él eladok. Hlvíara hizboi megyek. Mlrkui,Klríly-u31.
1500
Agytollatt, használtat Is, állandóan vlsárolok. RlliCher Mátyás, Klrály-ulcs 35.
C.arha.Abfsr. bárom 01, bázhoa szállítva eladó. Szekeres-utca 38. 2853
lakAs-Ozlethelyiséo
Kátuobás udvari, kétszobás összkom-tortos utcai, biromszobás Osszkomtortos utcai lakás, két kisebb üzlethelyiség kint]*. Szegő Mór, EolvOslér 2. Érdeklődés Klrály-B. 2. 8
BÚTOROZOTT SZOBA
Eltdássas bútorozott utcai garzon-szoba kiadó. Deák.tér 10., emelet. 2855
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és bé/házat, házhelyet, szílót és löídeket a,o..«tlt Papp, Telekl-ut 8.
A Zrínyi Miklós utca 24. sz. ét Petóll-ul 42. sz. ktVuul szabadkézből eladjuk. Nagykanlzssl 1er. Hitközség. 2860
UasMtmi közvetítek belteiQletco |ö-vedelmezö cmeleles, toidulntet bérházakat, adómentes fUrdőizobás családiházakat, üzletházakat, házhelyeket. — Horválb. Sugár-ot 42. 2873
kOlontélb
L««IMI,tr|>t, régit és ulat, napi postából azármazö tömtgbélreget Iféais-S>éaszt4rt értékesíteni lehet minden héttőn délelőtt a Zalai Közlöny szerkesztő-tágéban.
lg.»ol.«ny Ha|ké,tt Vntaah
««alitassi. \' 1
ftutolasl _ ¦Uremie szolid árban kényelmes autók megreiuiethetdk. Kaql-mann Mano. TeMonttlomii 222. 2»
1939.-november 11
BACAI RdHL\'OW*
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉG
kedvenc hotelje az
SPLANADE
NAGYSZÁLLODA
Badapeat, III., Zsigmond-utca 38/40.
Telclonok: 151-735., 151-73*)., 157-299,
Szemben a vilaghirtl Lukácslürdövcl, a Rózsadomb alján.
Teljes kondort, foiyó melegvíz, központi fittes. ^ ¦\'
A Nyugati pályaudvartól I klaszakasí távolsági a.
A \'szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll. Elsőrangú Cafe ReiUumnt,
polgári árak.
Olcsó szobák penslóval, vagy anélkül.
Hosszabb tartózkodásnál 24(5 külön eagadniayelu ,
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26313/1939.
Tárgy: Trágyafuvarozás vállalatba adása.
Hirdetmény.
A vásártéren tárolt kb. 600 kocsi trágyának a legelőkre való fuvarozást vállalatba adom. Az árverés f. hó 21-én d. e. 10 órakor a helyszínen lesz.
Nrgykanizsa, 1939. november 10. ssii Polgármester.
BÚTOR
VIZE
Nagy választék! Olcsó árak!
VÉKÁSY TESTVÉREK
órás, ékszerész, látszerész njt „t n Arany- és ezuat-vésuök TItUI li.
Óra, ékszer, szemüveg legolcsóbb árban
lavltitt, vésést szakszerűen készítünk
Ufcsen&ijiOi mliamczi&ffli Kcmkoxliailik
IRODALMI ESEMÉNY
HflRSANYI ZSOLT í<ZCfyé*tif János iiowitt Jáhoj Ueteeyítufi
Pl történelmi életregények világhírű lró]a Mátyás király fiáról szóló müvében a hanyatló magyar renoissance történetét Irta meg.
Két kStet Ára 8 pengő
Megtekinthetők minden könyvesboltban
SINGER ÉS WOLFNER IRODALMI INTÉZET KIRDftSR,
Nép Mozgó. Péntekiai—vasárnapig
Dztsungél film I Tele Izgalommal és meglepetéssel
dzsungel hőse
Létegzetfojtó pillanatok. Magyar Világhiradó
Előadások kezdete péntek-szombat 5, 7 és 9 órakor, .vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
^¦-\'¦<- v--< ..... \' ¦\' "
Zamatos, Jóizü ttét
Sintrax káuéfőzUn
készíthetünk.
Kapható: V4—72—1—1V2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. ,m
Fényképezőgépekben
nagy séiaszték rak átadása.
Filmek, lemszak, paal-
Szakszóra kidolgoz
VASTAGH
tattt\'WUtapmébtn
Csengery-ut 1. sz., az udvarban.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26.340/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november hó 14, 15, 17,18,21,22, 24, 25, 28, 29-én, december 4, 5, 7 és 9-én naponta reggel 7 órától délután 6 őriig a Tölgyeserdöben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. november 6. mm Polgármester.
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
a Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
óriási választék
: h
Teutsch drogériában
m letamateteli.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
39930
bacai wmmm
1989. november 11.
Nagykanizsa megyei város rjolgármwlerétól.
26374/1939.
Felhívás
a borfogyasztási adőátalány kiegyezésre.
Felhívom mindazokat a bortermelőket, akikCNagykaülzsa város, továbbá Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sárszeg és Somogyszenlmlklős községek területén fekvő Ingatlanon bortermeléssel foglalkoznak és az általuk 1940. évben elfogyasztandó bor után fizetendő boi fogyasztást adóra nézve kl óhajtanak egyezni, hogy az áta-lányegyezség megkőtéie végett azok, akiknek a vezetéknevük
A, A, B betűvel kezdődik, 1939. november 20-án,
C, C«, D. E, É betűvel kezdődik, 1939. november 21-én.
F, 0 betűvel kezdődik, 1939. november 22-én,
H, I, J bellivé! kezdődik, 1939. november 23-án,
K betűvel kezdődik, 1939. november 24-én,
L, M bellivel kezdődik, 1939. november 25-én,
N, 0, P belflvel kezdődik, 1939. november 27-én,
R, S, Sz bellivel kezdődik, 1939. november 28-án,
T, U, V, W iV\'tlvel kezdődik, 1939. november 20. és 30-án,
Z, Zs betűvel kezdődik és elmaradottak, 1939. december 1, 2, 4. és 5-én a városi javadalmi nivatatban naponként d. e. 8—12 óráig jelentkezzenek.
Azokkal, akik a fenil határidő ulán, de 1939. december 12-lke elölt jelentkeztek kiegyezés végeit, 60%-kal, akik 1939. december 12. és december 20-ika között jelentkeznek kiegyezés végett, az átlagos fogyasztásnál 100%-kaI magasabb összegben fog veink áfalányegyezség köttetni. 1939. december hó 20-ika után átalányegyezség nem köthető.
Termelő az, akinek költségére és veszélyére folyik a szölögazdálko-dás. A haszonbérbeadó, a haszonélvező akkor sem termelő, ha a 11 a -szonszolgáltatts terményben jár.
Nem termelővel a város átalányegyezséget nem köt, úgyszintén azokkal a termelökkel sem, akik az 1939. évi átalányukat nem űzették be.
Nagykanizsa, 1939. november 6. iMi Polgármester.
SiljftuüurUttl litiiiii fállalal MENETRENDJE
érvényű 1839. október 8-tól.
CpMaebat-tdji-—Vasútállomás
Vasútállomásra
4H
525 II-2U II«
13» 14-PO 16-M 18 00 2000 222Í 2320
Erzsébet-térre
Ja Î
1 ?
c je fi 43
L ntenytil menetrend
!L.U.-jírJR-.l. li flb Ih^W.-.lMÍ/.i.-k. YÜU
«.Hl.nl„i,í[ l,J, 14-11 Ll,.,l,.l,i. 16 35
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvési!
István király Szálloda
(öl., Podmaniozkv-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.)
berendezett ragyogó: tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvényem ¦ 1939. oltiobei* hó 8-tól.
ísgykaniisa állomisra érkező él az onnan Induló vonatokról.
Nagykanizsa—Budapest déli p. u. _
Voo.1
I2IT 1207 1213 1211
2241.1 12412 1201 1219
Avona!||K.n!íaUK.o.zth»!a1 Bogiit
neme j roll«t.|| Slnautó i 3A2 Oyv. Il 5\'44
Stem. Szem. vi 1415 Motor vj 1550 Motor v.! 17-45 Oyv, 18-41 Szem. v. 23-45
5 10 6-50 11-04 15-40 17-17 13-53 111.49 115
5;37 6-57 11-36 16-12
19-40 19-53 1-38
943 15-45 20-45
2240 6-15
1220
1240s|
1202
1212
1244
1214
1208
A VOlialKBpHlríl
neme I W.I
Szem. v Motor v Oyv. Szem. V. Motor v. .Szem. vj| Oyv.
22-I5Î
14 10
2015
Bollir
bd. "2-49
510 1018 1110
18-25 22-55
Í1S 5-50 10-20 11-40 16-48 1855 23 05
4-37 7-24 11-25 1303 1804 2012 034
Jeeyzet. i A 2241/a sz. vonat 1939. október hó 8-tól 1940. május hó IB-ii: csak vasárnapokon közlekedik. (1939. december hó 24. helyett 26-án, 1940. március 24. helyeit 26-én, 31. helyett április hó t-én, május 12. helyett 13-.;; közlekedik.
2 Az 1241 sz. vonal Nagykanizsa—lialatonbogtarlg napon, csak 1939. november hó 15-lg bezárólag és 1910. március hó 15-IÓI kezdve közlekedik? 1939. november 16-tól 1940. március hó 11 ig Balatonboglárlg csak kedden és csütörtökön közlekedik.
3 Az 1240 sz. vonat Balatonszentgyörgy—Balatonboglár között 1939. november hó lö-tól 1940. március hó 14-ig csak szerdán és pénteken, Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa kőzött naponta, a többi napokon, vagyis 1939. október hó v-tól november hó 15-lg és 19-10. márcluB hó lö-lől iná]us hó 18-lg naponla Balatonszentgyörgytől közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
K.r.lz.i Ej.™. Sioancal- Sopronba Sopron- Siombil- Eg»r.i. K..-lut-
rí! Ind. trk. trk. ul Ind. h.ljríl In.d. Ind.! ri trk.
1412 Sz. V. 4 57 6 45 / -717 _ 14472 Motor ~~ „ 5-50 7-25
14021 Sy.mol. 9-45 10 54 11-25 12-32 1417 Sz.v. 530 7-25 8-15 9 37
14442 Motor 13-59 16-26 — — 1423 Sz.v. — 13-40 14-18 15-41
1416 Síi. 15-55 17-36 1810 2004 14011 Qy.mot. 1533 1631 16-38 1807
1428 Szv. 20-26 21-46 22-36 14)1 Sz.v. 19-25 2107 22 00 2326
i Közvellcn járat Pécs—Sopron közöli.
- Közvetlen járat Nagykanizsa-Zalaegerszeg közöli.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Majjklnl- I] Sircan Picar. 1 Poearol 1 Sarcáról K.jvk.nl-
rilríl Indul M. 1 irk. 1 Ind. 1 Ind. zaln trk
2420 Sz.„v. 4 57 It 1552 II 851 I \'2427 ~Sz. V. _ 4 •!.\'. 658
2414 Sz. V. 13-54 16 11 17 48 2407*, Gy. mol. 7-23 Ulli 9-35
2406* Gy. mol. 18-15 1042 1 20 53| 2413 Sz. V. 12 04 1342 1547
2118 Sz. V. 2018 \' II 006 2431 Vegy. 1816 20O4 22 35
tien járat Sopron—Pécs között.
Nagykanizsa—Marakeresztur—Tileszt
rien
1292 1202 1296
Hová?
Oyors || 024 jj Trleste Roma
Vegyes j 6\'40 H M.-Kcrcsztur
Oyors I 11-33 \\ Triestc Roma
Vegyes | 15 50 \'i M.-Kcrcsztur
1207 1201 1235
Oyőra || Trleste Konaa Oyors j Trleste Roma Vegyes || M -Keresztúr
if-30" 18-21 12-32
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,^
Philips, Standard, Eka
készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
A „Néprádió" eladási helye
Szabó Antal, Hasykanlzsa,
FŐ-ut B. szám«
Nagykanizsa megyei vároB polgár mesterétől.
26262/1939.
Tárzy: NsgykaRlzsal tóőszakoi mérleghitelesítések.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az 1907 évi V. t.-c. 16. §-a szerint kötelező időszakos mérlékhllelesllést Nagykanizsa m. város területén folyó évi november hő 20 — 29-ig terjedő időben tartja meg a M. Klr. Mérték-hitelesítő Hivatal hivatalos helyiségében (Csányl Liszló-u 8.) Mindenki, aki mértéket, illetve mérő-eszközöket közforgalomban basznál (kereskedő, gazdálkodó, piaci árus, tejárukocsmáros stb.) köteles azokat hitelesítésre bemutatni. Aki ezt elmulasztja, a mérőeszközök elkobzásán felni még magas pénzbirsággal is büntetik.
Azon felek, akik a hivatal névjegyzékében már szerepelnek, külön kapnak felhívást és értesítést a hitelesítés Idejéről s ajánlatos, hogy a [fizeti napokat polosan tartsák De, meri ciak ez esetben vehetnek részt legkisebb Idöveszteiéggel a hilele-iltésben. Akik a hivatal névjegyzékében még nincsenek felvéve a így külön felhívást nem kaphatnak, azok felhívás nélkül kötelesek mérőeszközeikéi hllesltésre bemutatni.
A legutolsó hitelesítés alkalmával kiadóit díjszelvényt mindenki köteles a hitelesítés alkalmával beszolgáltatni.
Nagykanizsa, 1939. november 3. ats Polgármester.
23112/1939. tárgy: Zitdó luhvjdonbsn levő mezögazd. Ingatlanok fithasznátisa.
Hirdetmény.
Nagykanizsa város határában fekvő, mintegy 83 kai. holdat kilevő zsidó tulajdonban levő mezögazd. Ingatlan (nagyrészben a Szabadhegyen) az 1939. évi IV. t.-c. (zsidótörvény) földblrtokpolitlkal rendelkezései és ennek végrehajtása tárgyában kiadott 8360/1939. M. E. sz. rendelet alapján felhasználás alá kerül.
Felhívom a fentlek alapján mindazokat, akik a feni megjelöli, jelenleg zsidó tulajdonban levő Ingatlanok valamelyikéi megszerezni (megvásárolni vagy haszonbérbe venrii) óha|tják, ezen szándékukat t. évi november hó 20-ig a városháza II. kapu, I. em. 3, sz. ajtó, összeírás végeit személyesen jelentsek.
Nagykanizsa, 1939. november 8. isii Polgármester.
21614/1939.
Tárgy: Szánlók bérbeadása.
Hirdetmény.
A Sztpetneki-ut végén levő 57 négyszögöl szántót s a Varazsdi-u. 4. sz. házhelyet mezőgazdasági művelésre bérbeadom. Az árverés a helyszínen lesz f. hő 13 án délelőtt és pedig a szántónál 11 órakor, a házhelynél fél 12 órakor.
¦ Nagykanizaa, 1939. november 10. 2i ss Polgármester.
Z/IL.HI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „Közoazdiiaol R. T. Nagykanizsa". Fololós kiadó: Zalai Karoly. Nyomatott: ¦ ..KSzriazdanáol R. T. Hanykanlzia"
nyomdájában Magykanlzanii. (Nyomdáért tolót .Zalai Kar.ly.)
94
79a Évfolyam 258. Métti.
Nagybaniul, 1839. november 13. hétfő
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
I irai <
Rövid táviratok
ROMÁBAN
ma kezdődtek az olasz magyar kulturális vegyes-bizottságok tárgyalásai a két ország közötti művészt kapcsolatok klmélyité^íne. A magyar bizottság Fnbinyl Tihamér volt reskbdelrnJ miniszter vezetésével ma dé\'ciőtt kihallgatáson jc\'cutek meg Mussolininál. ZÁGRÁBBAN f
tegnap nyitották meg a horvát-magyar kereskedelmi kamarát A kamara cé\'jn: fejleszteni Magyar, ország és Horvátország közölt a gazdasági kapcsolatokat. VI. GYÖRGY
angol király üdvözlő táviratot küldött Viktor Emánuel olasz király ét császárnak 70. születésnapja alkál inából. TUNISZBAN
n francia á\'lnnihatóságuk képviselői megjelentek az olasz konzulátuson és .szeronc\'scktvánataiknt fejezték ki az olasz uralkodónak. JUGOSZLÁVIÁBAN
tegnap volt n szenátusi választás. A választáson csak egyetlen lajst. rom volt, meTycn a kormányban levő pártok szere|ici!ck. A választó, eredményét ma (eszik közzé.
AZ OLASZ LAPOK
hosszú cikkekbon számolnak te a kaposvári ünnepségekről és kiemelik*, hogy ezek az ünnepségek a magyar--olasz barátság ujabb megnyit vánuMsa volt.
AZ ANGOL KORMÁNY . ,
800 repülőgép vásárlásáról folytat tanácskozásokat Amerikával. A francia bizottság pedig nagy bombavető gépek rendelése miau utazott Amcr.kába. A HOLLANDIÁBAN
.é-ljö nmerikai állampolgárok kér-désf-ei fordultak a konzulátushoz, hogy hazAutazzaank, vagy marad, hatnak-e? Az amerikai konzulátus rájuk bízta a döntést. ANKARAI
jelentés szerint az olasz-török tár-gya\'sáok megkezdése már csak na-pok kérdése. 0\'asz körökben ugy tudják\', hogy ha a meghívás megfeleld formatan érkezik, akkor az oiasz kormány képviseltei! magát « a tárgyalásim \'. A SZÓFIAI
tápok Magyarország békcpo\'itiká járó\' Írnak. Kiemelik azonban, hogy e?. nem je\'enti azt, hogy Magyarory szag JChond a fogós követeléseki*ől, de ezt békés revízió útján óhajtja rendezni. Rámutat a Vecser nrrn is, hogy az <».usz magyar barátság egyre erősödik, valamint javu\' Jugoszlávia os Románia felé fl fóSMnhr Szedi viszony Is.
Németország is elfogadta a belga-holland békeközvetitést
— Jelentik Rómából, de bizonyos erkölcsi és tárgyi feltételeket izab — Az ellenségeskedés a levegőben, szárazfölden és a tengeren egyaránt tovább folyik —¦ Hollandia és Belgium bizakodik
A finn-orosz viszonyban a tárgyalások megszakításával kell számolni
Az elmúlt héten a világsajtó
egybehangzóan azt irta, hogy a bé keközvetilésck ideje lejárt. A{z cl-mull vasárnap azonban a feszült nyugateurópai helyzetben némi eny-hiVest hozott. Ezt elsősorban György angol királyvés Lebrun francia köztársasági elnöknek, Lipóí belga k|-rályhoz jntézeit vá\'asza idézte elő.
Az angol-francia válasz
A belga holland béke fel hívásra válaszolva az angol király 7 pont bon foglalta össze az angol felfogást és kérte u belga királyt, hogy kozö\'jc azokat az cselleges német ajánlatokat, amelyek alkalmasak len minek az cllenségcskvdések beszíin. teleséi*. Lebrun köztársasági elnök válaszában arra mutatóit rá, hogy a tartós békét csak az igazságtalan-ságok jóvátételével lehet helyreállt tani és leszögezte, hogy o téren most Németországnak kell kezdeményező lépést tenni . j,
Ay. angol é.s francia válasz igen kedvező hatást váltott ki Belgium* ban és Németalföldön annál is inkább, mert a nemet kormány is ígéretei lett ,hogy a belga-holland bé-kefelhivást behaló tárgyalás alá veszi. Együtt!l1 ;l leghatározottabban cáfolják űzókat a külföldön elterjedt hiteket, melyek szerint Németország ultimátumot intézett volna Hollandiához bizonyos tengerészeti és légi támaszpontok tekintetében. | V
A német sajtó egyébként továbbra is é\'es támadásokat intéz az angol kormány ellen a müncheni merénylettel kapcsolatban, Egyes német sajtóhangokhoz hasonlóan L\'oyd George a Sunday Times hasábjain
szintén leszögezi, hogy n müncheni merényiét elvágta « békeközvet íté-sek utjál. Ennek ellenére különösen Hollandiában é> Belgiumban reménykednek a békekö/.vc ti lések sl-kereten. Az a tény, hogy Anglia elfogadná egy német békcajántit
beiga-"holland közvetilését, mindenesetre Önmagában is jelentős ese-ményt je\'ent és igy érthető kíváncsisággal várja a világ közvéleménye a helyzet további alakulását
Göbbets és Churchill beszédei
A helyzet megvilágításához szükségesnek látszik Göbcls illetve Churchill miniszterek beszédjének ismertetése. Göbds német propaganda-miniszter szerint Németország már\' 1933-ban tudta, hogy az igazságos békéért való küzdelem nem lesz ellenállás nélküli. Göbcls (orkölcste. lennek nevezte az angol kormány politikája! és leszögezte, hogy Németországot sem .gazdaságilag, sem katonailag nem lehet térdre kény-BzeritCni. A mlfllsztcr ugyanis kilátástalannak mondta az angol kormánynak azt az utolsó erőfeszítését, hogy a német nép belső egységét bontsa meg. 1
Churchi\'l rádióbeszéde nem ke-vésbbé volt harcias. Kijelentette- az angol tengerészeti miniszter, hogy
a háborút kitartóan folytitják » és vagy összeomlik mindaz, amit franci" és angoi "birodalomnak nevez-* nek, vagy megszüntetik az állandó európai veszélyt. Nem becsüli Ic az ellenség erejét s az Angol nép|i*< együtt kész a szenvedésre. Végül megjegyezte a miniszter, hogy. a tengerentúli angol kereskedelmi for* gaiom tevábbra is zavartalanul fenn-* ált I
A belga-holland békeközvetités ujabb fordulatai
Hága, november 13
(NTI) Sjaak belga mlntszt\'i-cl-nök Hágába utazott. A belga tájé-kozlaló minisztérium ezzel kSposo^ latban azt közli, hogy a belga é>-holland miniszterelnökök főtitkárok kíséretében tanácskozásra ülíek ösz--szc Bredában. Mint egy ujabb jeleulés mondja, lanác-skozás vasárnap késő estig tarlóit, részieteket Azonban nem közöltek a nyilvánosságra.
Mint az Uj Nemzedék zürichi lu-dósitójáló\' értesül, Vilma királynő
beható \'n foglalkozik áz angol franci" vá\' asz jegyzékkel és telefo-ama lübb ízben érintkezesbe lépell
Lipót belga királlyal. Belga és németalföldi kormánykörökben (ovábiv-i-a-isaz a felfogás, hogy mindent ei kell követni a béke érdekében. , A.z olasz sajtó is élénkén, foglalkozik a hollandiai helyzettel és leszögezi, hogy a békeklsérlet ellenére Hollandia továbbra is felkészül, de nem Németország, hanem bárki ellen, aki függetlenségének és semlegességének megsértésére készül.
Végleg kiéleződött a fínn-szov/et ellentét
A uyugateurópai hciyzel alakulása mellett élénk íígyelmet kelt j finn Szovjet íárgya\'ások ugye is^
Mig Nyugteurópában a vasárnap* Jelentések a helyzet enyhüléséről szóinak, addig itt a. tárgyalások megszakításávai kell számolni. Sztálin ugyanis kijelentette, hogy Oroszország nem mondhat Ic a Flnnar-szaggal szemben támasztott tengerészeti és légi támaszpontokra vonatkozó követeléseiről. így " moszkvai tárgyalások nem is vezetlek eredményre. , !
Erko finn kii/ügy miniszter - mint a német TI heisinkU je\'enléso mond ja - kijelentette, hogy a tanácskozásokat már nem folytatják, bársze-rinte tehetséges volna a megegyezés. Uj utisilásra nem várnak\', -\'- mondotta a finn külügyminiszter - és igy, amennyiben Finnország javaslatát Moszkva végleg elutasítaná, kénytelenek lennének hazautazni, a ml a tárgyaiások végleges megsza. kitásál jelentené. j
Finnországban egyébként mindenütt nagy hazafias tüntetések voltak. Helsinkibe a svéd és norvég konzulátus előtt is volt tüntetés .A* lapok hideg nyugalomra intik a lakosságot, í
Ha/óelsülyesztés, szárazföldi- és légicsaták
Mialatt a diplomáciát a békeköz-veltlésl kísérletek foglalkoztatják, a nyugati fronton és a tengereken tovább folyik az ellenségeskedés. A német és francia hadijeJenlések szerint a Pinnasanstöi délnyugatra fekvő egyik magaslat ellen indították a franciák repülőgépekkel és füzér-seggei támogatott támadást, melyet azonban, mint néniét részrö\' jelentik, visszavertek sőt nemcsak a magaslatot tartották meg, hunem (ran* cia foglyokat fc ejtettek. f|
A tengeri ellenségeskedés ujabb áldozata a Ponzano nevű 14.000 lonnás hajó. Mint egy amsterdami N. T. I. jelentés mondja, a hajó elsüllyesztését egy japán hajö jelentette, amely német tengeralattjárót látott és nem sokkal később felfogta a Ponzano segélyjeleit. A jelentésből kitűnik, hogy a hajó menekülni próbált, de a német búvárhajó torpedója eltalálta és a hajó süllyedni kezdett
A hir, amelyből kitűnik, hogy az (Folytatás a 0. oldalon)
1939.november d* •
Férfiöltönyök, feiBliáfc, iéHkmbétvk
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
Teleki főispánná hangversenye ás M ács-est Keszthelyen
Szombaton este Keszthelyén gróf Teleki Bélánk l»aiig\\wrsej]ye Ős MáW Lászió, n hires papköltő szatatóestio iránt óriási érdeklődés iij-iflvftmilt meg A tetem EsuíolásJg megtelt. A .haligatóság Mmibon voll a Festetics Jwroegi pár, a főispán szülei, gróf M^ki, Tibor koronaőr ős niőg számos imís előkelőség. ,
Az est Sz*recz Imre premonlreú, igoigalő megnyíló beszédével kezdődött. Utána a főispánná őnekeit három müdült o liartók—Kodály gyűjteményből, majd Molnár—Keni: Stxil a kakas már cimü dalát a közönség kitörő ünneplése, közben- iígy premontrei gimnazista Mécs Lászlóból írt jól sikerült vCr-sóvel köszöntötte Mécs Lászlót, aki ezután \'< közönség lelkes és meleg ünneplése kőiben sok szop versét adta elő. Szünet után temet gróf TekJki Déiánó énekelt Kodály Háry Jánosából, majd Hadnuy: I.ev©-ick és Vuiraay János nagykanizsai zo. nőiskolái Igazgató Koldus prúuesg- ős Vújon ki tudja cimü dalait. A főls-pánuó énekszámai nagy sikert aratlak p közönség korób^n, s a rsjkorbíil kijutott Kerekes Irén iiagykajiitsai zene. iskolai tanárnőnek is, aki zongorán kísérte ax énekszámokat.
A magas nivóju műsor Mécs László szavalataival éri véget A kiváló pftp-költŐt csakúgy, mint a f&snannét o közönség lelkes tapsban ős meleg ünneplésben rcsBWikite ős nitudkottőjfUí-tói több ráadást követeit.
Mérsékelt légáramlás. Sok helyen ki-íl, ködizamargót. Kevés eső, A nappalt hőmérséklet alig változik, az éjszakai lehűtés kissé erősödik, _
A Meteorológiai Iatéxet nasy krtiiUsa} ui*áiigy előáll oaidsa Jeleníti Hentéreéklet tefuap e*te 9 órakor
+ 80, ma raggel +90. délben H-8H. (feasadék Oü"U.
Elzslrosodott, köszvényes és reumás egyéneknél reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc Józsel* keserűvíz a gyomrot és a beleket alaposan kitiszlitja és az emésziöcsatoroát biztosan megszabadítja az ott felgyűlemleit anyagcseremérgtktől. Kérdeize meg orvosát I
Nagykanizsa wéro-s r^andkiirilli kSxgyaiétte
A napirend előtti felszólalások több. mint egy órát vettek Igénybe
JW», lisif
Szombat délután 4 órakor tartotta rciidkiviiU közgyűlését Nagykanizsa város képviselőtestülete d\'. Krátky István polgármester elnöklete alatt. A napirend előtt hamm felszólalás\' hangzott el, melyek egy-mayában a felszólalásokkal ill. á lefolytatott vitával több mint egy órát vefek igénybe. A_tárgysorozat 35 pontját a közgyűlés gyorsan ős simán tárgyalta le. , ;
A szervezeti szabályrendelet módosítása
Miklós János postahiv^U\'i igazgató, íl MEP larskerüietvezetöjevolt első felszólaló, aki rámutatott arra, hogy a Magyar Liet "¦Pártja egy képviseiőtesiűieti blokkot oJÁ-Jkitolt, amely a közgyűlés Dlé kerülő tárgypontokat eiözÖleg megtárgyalja, miért U ana kérte a polgármesteri, hogy a közgyűlési meg. hívókat hél nappal a közgyűlés előtt és három nappal a bizottsági ülések előtt megkaphassák.
Dr. Krátky polgármester utal a ezervezeti Nzabúiyroudelel rendelkezésére, amely szerint rendkivüli kép-visetölestületi ülésekre 21 órával a közgyüMís előtt bocsáttassék ki a meghívó, a város vezetősége pedig \'18 órával a közgyük^ előtt bocsáj-totta ki a meghívókat, rendes közgyűlés előtt pedig három nappal ke-rüinek ki a iueghivók. O\'yan idő* tartani ez, ameiy idő alatt a napirendre kerülő tárgyponlókat kellően meg lehet vitanii. A szervezeti szabályokat kellene megváltoztatni, hogyha a közgyűlés előtt hét nappal óhajtanák a meghívók /kibo-csájtásál. Különben is a Zalai Közlöny szerkesztőség-.! oly lelkiismeretesen közli a pénzügyi és a többi bizottsági (Üiéftek lefolyását, azoknak tárgyponljajt, hogy bármely képviselőtestületi tag részletes betekintést nyerhet mindenbe.
Miklós János a szervezeti szabályrendelet ily érlelmü módosítását kéri, amihez a közgyűlés hozzájárult.
Dr. Boda Károly b második napirend előtti felszólaló, aki adózás-ügyben, majd a DrávavÖtgyi-kérdés-ben szólalt fel. A képviselőtestület a távvezetéknek még egy, másik viu ianysz" kér tövei való tolul vizsga ]«; Bát határozta ei. . *
Vitéz Tóth Béla a harmadik interpelláló, aki az embricsség nevében szobai fel és a barakk-kórház déli részén lakó néhány családnak más városrészbe való áttelepítését kéri. Jó magyar családok ezek, akiket az oltani dzsungelből mús légkörbe kelt kitelopiienl. Majd a kávé ős tea-készlelek összeirásával kapcsolatban interpellált , i
A polgármester az összes felszólj iásokra megnyugtató v\'átaszt adütt.
Negyed 6 órakor téinck át a
napirendre.
A 600.000 pengős függökölcsont 7.5 százalékos kamat melleit meghosszabbítják « helybeli pénzintézeteknél. - Elfogadják ö helybeli pénzintézetek ajánlatát a pénzkészletek gyümö\'csözö elhelyezéséi*. ,
Fancsika,
a testvérré fogadott kárpátaljai köz, ség elöljárósága meleg sorokban köszönte meg Nagykanizsa város közönségének nemes gesztusát, amely nemcsak tesivérévő fogadia, hanem prszagzászíót is állított fel o község főterén hűséges magyarságának eu ismeréséüi. i
A pénzt a vároa már ki is utalta az országzászló költségeite. A« avatás március 16-én fog végbemciini és erre az elöljáróság a város veze. tőségét jneghivta. Tekinleilei, h »gy a nagykanizsai honvédok vonúitik be eiaönek a visszakrült községbe, az elöljáróság ezt a - dlcs<>sseges téjiyt az országzászlón megörökitL I A k,épvise\'öiestülei magyar test-yerj, szeieteiiei vélte Fancsika köszönetéi, valamint igéietőt, hogy mindenkor hűséges szepeteltel ra. gaszkodik az anyaországhoz és veiével is megvédi a visszakapott ha. tárokat. A, márciusi avatásra kül-dötlség megy I^ancsíkára, I A viriUsta képviselőtestületi tagok névjegyzékének összeállítására bizottságot választottak, melynek tagjai ; babochay György, vitéz Bent-zik Lajos, Samu Lajos és dr. Kjia-usz LászJó. . [
Nagykanizsán nincs szükség ujabb gyógyszerárra
Petrovics Ferenc oM gyógyszerész, jeienk\'g garabonci lakos, Sugár nt 2.szám ólait 7-jk gyógyszertár feiálliíására engedélyt kén a mi-nisztt\'riumtól, amit az véleményezés végett leküldött a városnak. A közgyűlés álláspontja : a meg.evő gyógyszertárak teljesen kielégítik a közönség szükségletét. A közérdek nem indokolja a Sugár-ut elején egy, ujabb gyógyszertár felállítását és ezért nem véleményezte. ,
A lejárt muiidáltimu testnevelési bizottság tagjait, í-Pó Ferencet dr. Vitt Ferencet és Krátky Györgyöt újból megválasztják; i ,
Egyhangúan hozzájárul a közgyűlés Szönyi Sándor árvaszéki ülnök póti\'lel menyének 650 P-re vai4 felemeléséhez és a nyugdíjba való beszúmitásahoz. , j
Szönyi 18 év óta egy fizetési osztályban van, Ugy az árvaszéken, mint a büntetőbíróságon elsőrendű munkásságot fejt ki, hangsúlyozta a polgármester. ; [ ,
JÁTÉKOKBAN
óriási választék
Teutseh drogériában
¦ félemeleten.
vBikoi-Mkeddie — WaflyhanliM
CÖRMTIC
1.ERAKATA
Szociális érzésfl munkaadó a város
Tóth László és felesége kérelméhez, hogy két-két évi fizetési előleget, 6612 pengőt adjon a város résziéiben va\'ó törlesztésre, a polgármester ajánlása után a közgyűlés egyltaiigu\'ag hozzájárul. r.\\
Háry József városi kezelő további kéthavi szabadságot kap, helyét iláray Istvánnal töltik be.
Hozzájárul a képviselőtestület a Pick-féie szántó erdősítéséhez, a Viktória téglagyár OTl járulékának a városra e.sö résznek a kifizetéséhez, a Vár-uti transzformátor lebon-tilsához, a kórház előtti Szent Lász-|ó ulcai járda megépítéséhez, vala-tnlnt a többi tárgypontokhoz. I Vita volt a városi legelő és erdő. terücleu va\'ó hoiriokbányászás kérdése körül. Többeknek az volt a fel. jiogósa a pénzügyi bizottsággal szem ben ; hogy továbbra is grátls kaphassák a polgárok a homokot, hogy ákík üzietszei-üen viszik a homokot, hzok fizessenek érte. Végűi a pol. karmester kérie a felszólaló dr. Fülöpöt, hogy dolgozzon ki egy megfelelő tervezetet, i : A többi kisebb láigyp^ntok vidám gyorson peieglek le a közgyűlés napirendjén. ( [. _
& Credo n] fisztlkará»ak bemutatkozása
A nagykanizsai Credo novemberi taggyűlése
A nagykanizsai\' Credo-szervczct vasárnap déielötl tartotta november havi taggyűlését P. Gulyás Gellért plébános, egyházi elnök elnöklete alatt a plébánia fehőrlennébeii a tagok nagy részvéíeie mellett. P. Gödért megnyitójában meleg szavak kai köszöntötte az uj tisztikart, gerinces, öntudatos katolikus kiállásra buzdítván a vezetőséget. - ¦ [
Utána dr, Weber Etek kir. járás-biró, a Credo ujbót nagy lelkesedéssel megválasztott, fáradhatatlan agiütasu elnöke mondotta el székfoglalóját. "A mai körülmények között — hangsúlyozta — a katolikus magyar férfiúnak a krisztusi - eszmény után keü igazodnia, ő legyen a katolikus férfi ideálja A gyakorlati katolicizmus szükségességőt hangoztatta. Viczenty Árpád alelnök erőteljes és intenzív Caado-munkára és a szervezet kiniőlyitőséno hivti jfifii a taggyűlés figyelmét. Majd több időszerű kérdés került napirendre.
Ajz uj tisztikar az erőteljes munka, intenzív katolikus élet ős bátor katolikus kiállás jegyében kezdte meg munkáját, j , , \\
\\ Naptiri Novomb\'-\'i- Ui. héttő. Rom. kat,K. Szanlszlé^ríoteitáas Szaabizló. Izr. KiazL.hón.
Qőzltrdo nyitva Eeggal 6 órától este 6 áráig 0x60% saezde,,péntek délután, kedden egeu nap nöknakV
1W91 nnwmbar 13.
A" film-világból
Repűi^Mnák
illclőteg Számya\'sdandár cim\'ununr. uck » |iroitif«rje eddig még sohasem látel*1 külsőségek mellett megy majd véglw Budapesteu., A film három szin-házban jctortik meg, de az egyikben (hogy melyik lesz,, a kiválasztott színház., még nem határozták megj katonazenekar játszik , majd, egy repülőszázad teáz ki vezényelve, hogy kellő díszt adjon a filmhez é-s a közönséghez, a melynek soraiban meg fog jeli\'nin a Kormány//) ur és az egész, magyar kor-ttlány. A premieien — persze — fUiu-telvétel is lesz és e célból megletető ref le klótokkal látják el a színházat, amelynek előcsarnokában légvédelmi ágyul is reláltilanak. Ezek a külsősége], méltó keretet adnak majd az ulső magyar légvédelmi filmnek, amely áronban egyúttal i/.gaíimas történet is ós igy kétségtelen íji nagy közönség, sikere lesz.
* i
A kirohenfeldl nap
cimü nagy némulilm-síkcro mindenki emlékszik. Most a. németek; elkészítették a fílm htmgos változatát, nmoly Németországbo(n óriási sikerrel futott és nálunk a legközelebbi napokban fog mogjeienni. A film tulajdonosa, az Erdélyi rilmvállalnt egyébként bét filmje melleit, melyeket most for(ajat p Magyar Filmirodában, rövidesen, egy harmadik filmet is készít, amelyet Pá-ger Anttu irt és Szlatinay Sándor rendez. Szlatinaynak ez tesz az \\uU>laó magyar filmje, inOrt ULUiszországbu utazik, aho\' hat olasz film ircndozéséic szerződtették.

Gibraltár
&i a francia film, amely a francia fűinek sikersorozatában is első bolyén átlóit az elmúlt szezonban. Más, mint a megszokott francia rümck, mert tengeren játszódó izgalmas kémtörténct, amelynek főszerepeit yivinn Románcé és Krích von Strohcim játszák. Stro-heitn egyébként a legérdekesebb színész karrietek egyike, Mint letört színész került Franciaországba Amerikából, aliol nem tudóit nagyobb szerep-hez jutni és oly nagy nyomorban volt, hogy filmeknél statisztált Végül s&e. rephez jutott és rövidesen újra a legkeresettebb francia színészek egyike lett, akinek gázsija ma már egyenlő n leghíresebb rrancte színészekével. Vivien Romanceo* nem kell bein\'utatiu. A fi\'mmel kapcsoltban azonban ínég kell einlitenünk, hogy a francia híva. talos kémeiliárítószfcoezeteklvez uapo-kon át bejárási engedélyt kapott, hogy keMökép kioktassák erre a szerepre. A film a jövő héten jelenik meg Budapestien és a nagy vidéki városok-
han. "~"~V~Tv . i 1 1
¦
Alt a bál \'
produceic, naróczi alezredes arról nevezetes, hogy eddig inajdnem minden áKaia gyártott Hímnek nagy sikere volt, A sajtóbemutató után ugy lát-juV,. a Hunnia nagyou, jól tente, hogy ezt a filmet vele gyártatta, mert\' — bar jósolni nem .lehet — ez imz az első komoly magyar filmsiker ebben az esztendőben, persze nagymértékbe" hozzájárul ehhoz a iro\\tfö is, mórt Varsónak a1 filmben szereplő épüteter ma már ellüntek. A filmet a háború kitörése előtt két béllel forgatták. Sztf-leezky Zita- életének! legjobb himszjöro-pét játsza «j fűmben.
A Himnio egyébkénl, amelynek kölcsönzője uralja most a piacot, most hozta kl- az első drámai (.inger Rögére és Fred Astric filmet. — A VárjWk — ugy látszik — öz idei rekordbevételt éri majd cl, mivel a premier-mozgókban eddig 100 000 ijengőt forgalmazott. BeesMitéW válna bármelyik inagyar filmnek is. i i , l

Eb ura faká
Ismét kütöntégimkhöz fordulunk tanácsolt. Htmyody Sándor és Vaszftry János irtok egy bűbájos magyar kutj?"
filmet, aincjy arvAl szól, hogy cgtr vidéki kutyaidomíló földbirtokos megbízza szomszédját ás legjobb barátját,
akinek leányával ria jegyben jár, hogy
hozzon AngtIából számára egy kutyái. A lr.ir.il, aki utálja a kutyákat, errO csak nebOSCn vállalkozik, de végül mégis megteszi. Amikorra aztán a kutyával hazaér, ugy megszcicti, liogy ncm\'iikarja a hantijának odaadni: Erre ádáz. hálxmiság tör ki A (baritok közölt, amely a fiatalok szercltnénvk és házasságának is útját állja. Az Atelier filmvállahit a7onban, amely u filmet gyártotta, nincsen megelégedve a címmel és 0 közönséghez fordul jó eimért. Az. elfogadott eiinct Utóén honorálja. i[a jobb ötletei nem kap, ugy Kutya van a kertben lesz a címe a fi\'mnek. Kérjük olvasóinkat, szives-kedjenek az ötleteket a fjlnivóllalpu Írásban közölni, amelynek címe Buda. pest, VII., Erzsébet körút 8. szám.
Ai uj Hófehérke
így hirdeti, a Fox filnmUln.ut Slur-ley Temple legújabb filmjét, amely bűbájos, színes moyojátélc és nemcsak n gyermekek, hanenr- á temötlek körében is óriási sikert aratott.
Budapesten, parisban ós a többi nagy világvárosokban az őszi ós téli nagy szezon nem a ferskék, gólyák távozásával, hanem u ríivatbormitatök-kai kezdődik. Itt mutatják be azokat a hi\'zolt és kevésbé túlzott divatrimsa-ságokal, amik oly sokszor lázba cjlik a hölgyvilágot és megmosólyoglatják u Témákat. Sajnos ezekben a szórakozásokban csak a nagyvárosok \'lakóinak k-hcl ré-s»c. Mi legfeljebb csak kének, rijxjriok s a híradókból (láthatjuk, hogy hogyan is fest egy-egy Ilyen bemutató.
A MANSz jóvoltából most végre a mt városunk is színhelye Jöhetett egy igazi .értékes s nagyvárosi .szin-vona\'on álló divatbein utetónak. -A helyi vezetőség dr. Krátky Istvánná clnökasszony elnöklete melleit sem időt, sem fáradságot nOn sajnálva áldozatkész hazíiszerctetböl fakadó lelkesedéssel niegrendczte Nagykani-zsán az első magyaros ruliabcnuitalót.
Az Iparoskör nagyterma ünneplőbe öltözött ezaikalommai. A süni széksorok már jó korán megteltek s a liölgy!-közönség halk, letompított hangon a igöcseji és u niagj-ar\'szőttes kfcUlíiásről beszélt, amit színtan itt rendeztek..
A magyar szőttes kiállítás
anyagáról vitéz Ottóffy Otlóné, a Női Tábor vezetője őszintén beismerte, hogy sokkal szebbek, mint u -saját házi szőtteseik. Azt hisztom ennél szebb és jobb kritikát nem is tolmácsolhat.
nék.
A göcseji kiállítást
mint régi kedves ismerőst üdvözöltük. Némethy Katalin tanárnő jóvoltából már a tavasz óta ismerjük egymást. Akkor vo\'t az első göcseji tun folyam és kiáilitás. A mostani csak annyiból különbözik az elsőtől, hogy niindenből még szebbet és többet kaptunk. Mire végignéztük a sok szép gyöngy hímzést, abroszokat, párnákat, már meg is érkeztek a fővárosi vendégeik és meg. kezdődölt a bemutató.
A menekülő élat
bebizonyította, hogy Magyaróratágno íiabín a legkedveltebb fihnszinész. A film, amely tele van izgalommal és tényleg egy igen nagy színész produkciója, beszédtéma Budapesten. . •
Ceoll B.de Mills uj filmje
Cech B. do MiJte, amerikai m<ster-rendcző két dologról novczetes. Az egyik, hogy mindegyik nimjének előállítási költsége legalább egymillió dol-íár, a másik ncvczcttesség pedig, hogy mindegyik hímjét legalább egy észten-deig készili. Kivétel csak az Acélkarav-ván cimü, óriási sikert aratott filmje volt, amely másfél évig készült másfélmillió dolláros költségget. Az Acólka. raván, amely uz amerikai vasul történetét dolgozza tel gnuidiózus keretben, — az évad elején Budapesten és az ország nagyobb városaiban ,is bemutatásra került ~ óriási sikerrel. Főszereplői: Barbara Stanwyck, Joel Mc Ciea és Akim Tamiroff. — OOdl B. dc Mitlo most kezdi flökószilcni uj nagyszabású filmjét, amcl(y a -knnau dW történelem egyik rendkívül érdekes epizódját áBitja a cselekmény közép-jxmljába.
A divatbemutató
A budapesti vezetőket dr. Krátky Istvánná üdvözülte meleg, közvetlen szavakkal. Utána elsőnek dr. "Körtové-nyi OUvérné, az Ivlsznkitoit TcriiSetek-rflt Származó Nők SzőveUégénok az elnöknője szólalt tel. Az előadó először viléz Keiesztes-Fischer Parencné üdvözletét adta át, akinek a kezdeményezésére tömörültek egy táborl>a a magyarországi keiesztény női egyesületek. Jelszavuk::
Mindent a hazaérti
A Zrínyiek városában^ a Zrínyiek egyik jelszavát idézte ezután a iláugoló ha/a szere teltöi fütötl beszédében dr. Föllevényi i Olivérné: Amit akarunk, mindent\'Clérltetönkl S nekünk ej, kelt érnünk, ihogy a mostani nagy nemzetmentő munkában eredményesen vagyuk ki u részünk.
Az ezeréves haza sorsa a magyar anyák kezében van
Tőlük függ, hogy a mohácsi vész, talárjárás s más nemzeti gyász kihe-veréfco után a .mostani nemzedéket, R gyermekeinket mire és hogyan neveljük? i
l)r. Márióssy I.ajosné, a hátUpAri kör.|)ont vezetőségi tagja a központ programját ismertette ezután. Az előadó gyönyörű, méltóságot kölcsönző erdélyi disznihája olyan nagy tetszést aratóit, hogy még mielőtt «z előadását mcgkOzdlictte votea, meleg tapssal üdvözölte a közönség.
A központ célkitűzése, család, nem\'-zetvédcltni .egészségügyi .kiíltunilis ós gazdasági munkaprogram s ezoknek d keretében a háziipar megnrenlé** és Icjlcsztése.
A régi népművészetünket meg kell menteni 1
Itt már minden magyar nöie ^íigy feladat vár. A gazdasági lakosság a téli hónapok atait tétlenségre von kárhoztatva s l»a nem adunk munkát a kezükbe, okkor a saját fajtánkat iléi-
Rógi ezüst pénzért, tört ezüstért
magas árat flsatak BÁRÁNY ékszerész
Horthy WIMai-BlS. : . .,
jük pusztulásáa. A divatbemutató egyik; célja is az, hogy lássuk, mi mindent lehet késu\'tenl a magyar háxiszőtte-sekből. I.átliBttunk ünnepi ,lLétköznapi sportruhákat, sőt még kis kabátokat is.
I)r. Máriássy Lnjosnó ismortetö előadása után megkezdődött a bemutató. A ruhákat vitéz Ottóffy OttónÓ ísmcr^ tette. V
Fiőször a göcseji tanfolyamon készüli ruhákat láttuk. Dr. Krátky István-nó fekete kis estélyi, göcseji himzifcssWI készült ruhája nyitotta meg a bemutatót Ahogy ellépett előttünk,az clnök-jiö, u finoinOn egyszerű, népi himzé&soL készült ruhájában, éreztük, twgy most végre annyi kísérlet után bevonul a muidctmapi eletünkbe is a magyaros ruha. És nem teszünk ugy. mint .eddig, megbámuljuk, megdicsérjük őket, aztán rendelünk magunknak egy angol vagy, francia ruhát. !
Budapestről körídbelüi sz:iz nérwtw ruhát hoztak te ewijkídonira. Az anyag oly ügyesen \\x&í összováloí^tva, hogy megtalálhatta mindenki, amire szüksége van. A reggeli pongyolától kezdve az. estélyi ruháig núndcnt látliflttiink. Sjwrt, téli ós nyári ruhákat, álomszerű menyasszonyi köntöst és mind, mind divatos volt és mind-mind rrwgyams, néntes hímzésű. Láthattunk itt erdélyi, kalotaszegi, nyitmmegyioi, dcbreoejii stb .liimzést. Aluiny, aanyiléU: volt. Tehát nem kcU senkuiek som altóli félni, liogylia magyarosan ruhát csináltat, hát cgycnruliaszerü unite-raiisba bújik. Itt is mcgtaliUja mindenki, «ml az egj\'énisegénck Jcgjoblian megfelel.
Melyik volt szebb, uwlyik tetszett legjobl»an? Kj tudna erre fotelul? Mint miami szines, meseszerű kaleidoszkóp képei, ugy vonultak fel előttünk <a szebbnél-szebb hímzéssé!, népi motívummal disziteit ruhák. Mindegyik a legsiObb volt, mert a magyar, nép virágos lelkében született u dekorált bá\'1 ruha motívuma ép ugy, mint.a kis ködinönök kivágásos munkája vagy, a tüljrátétes zelietetnnomságu blúzoké.
Büszkén távozhattunk, okik ott vol-<imk, mert ilyen dimtbomutalót sem! Worth, sem Scliiapareili, sem más divatdiktátor nem tud kreálni, mert ehhez magyar műrészét,
magyar lélek kell!
Olyan, amelyik a szőttesek niintájút, a háziipar sorsát, minden más társa. Ualmi kötelessége eló helyen\'. Igen, ilyen divatbemutatót nondezni mugyur szjv és magyar tétek k»UI Ga mégis, valami fájt; fájt, hogy Magyaror&zágou, magyar nök közölt szinte propaganda -izü előadásokra van szükség, hogy megkedveltessék védünk azt, arni magyar, aini csak a mi kincsünk! ¦ \' \\1fljjon a japán, kinai nőkre is ilyen rárodsúgos munteivni adták rá a noni-zcU viseletüket?
Nem híszOm. Ez a gondolat, mint egy ürömcsepp keveredett az est szép emlékei közé
A MANSz kiáUilására egyébként még visszatérünk.
F0RRAY ZELMA
Renyhe béluüködésnél, rossz gyomornál éa duzzadt májnál Igyunk reggel felkeléskor egy pohár természetes .Ferenc József ke-serttvizel, mert annak haahajtó hatása gyois ét biztos, enyhe és kellemes. Kérdezze meg orvosát I
— TsklatM aug a Köpetein Bútor-áruház állandó butorkláliltasAt. ízléses •s eleső bútorokat kedvező fizetőst feltételekkel vásárolhat
Fényképezőgépekben
nan válanlék. — Filmek, lemezek, papírok eladaaa- — Saakaaáril kldolgexaet
HmSTafail <«l*-natarm«ka> _— **** 1 aiiaj" C««agyy^it í. tt, ax udvarban.
A magyar ruha meghódította Nagykanizsa közönségét
Nagy sikere volt a göcseji és MANSz kiállításnak
198», november lgtj |
Torkát vágta fel haragosának a murakereszturi legény
A vcndetta áldozatát súlyos állapotban kórházba szállították
- Hitter JúDos 2(1 éve* imirakcresiluri legény szombatim este több jópajtásá-val a stiirreez.féJo vendéglőben csendeséé aiórakozott. fij,féi előtt lehetőit,, amikor Hiltcr, társaival cgyölt haza. felé tarlótt. Útközben Kovács Ferenc [Tiiu-si) ugyancsak muraketCszturí la. kos megtámadta Hitlert, előkapta nagy kését és azzal ilittcr torkát, mintegy 20 centiméter hosszúságban felvágta.
A szerencsétlen embert társai a keresztúri körorvoshoz vitték, aki nekj uz első segélyt nyújtotta, majd bc-
száMitolták a nagykanizsai küzkőrház-ba. rVHapota súlyos.
A nyomozás adatai szeriül Kovács Ferenc véies cselekménye előtt szintén a vendéglőben tartóxkodotl, Valószínű, hogy ott érlelődött meg benne a
bosszú gondolata, amikor ellenfelét íiK\'glálla utána mónt és leszúrta.
Hitler állapota súlyos, ugy hogy a vizsgálóhiró kiszállt a kórházba, hogy az eset ténykörülményeire kihallgassa.
A dühöngő cipész dikicsével hasbaszurta a gazdát,
aki nem engedte, hogy kerítését tüzelőnek felhas. nálják
kórházba, ahol azonnal miitéteLyé-geztek rajta. \\
A szerencsétlen gazdaombei
A szomszéd somogymegyei Sund községben történt, hogy egy Pint nevű cipéUz felesége az esti órákban Cserti József gazda kerítését fejszével tördelte, hogy tüzelőnek fel-, használja. C«ertj óva figyelmeztette az asszonyt, hogy hagyj.; ..hba, mert feljelenti őt. Az asszony hazament és elmondotta\' férjének, hogy Cserti megfenyegette öt. Csakhamar visszatért az asszony férjével együtt, aki összeveszett Csertivet és .ennek hevében Pint előkapta étes dikicsét és azza ihasbaszurta a tulajdonát védő gazdát. Cssrti vérefcn esett Ösz-
sze. BeszAiijtoiták u nagykanizsai
álla-
pota annyira rosszabbodott, hogy a kórház értesiielie erről a rendőrséget, Dr. Aiinássy Gyula törvényszéki vizsgálóbíró vasárnap délelőtt ki-szá\'lott a kórházba, ahol az élet-veszélyes állapotban levő Cscrllt eskü alatt kihallgatta.
A kanizsai vizsgálóbíró az eset-röl értesítette az illetékes kaposvári
klr. ügyészséget
A csendőrség szigorú nyomozást folytat ez ügyben,
Lili Damita pompás zenés vígjátékát nézhetik meg e heti mozijegy nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygóit:
Dr. Ország Lajos, Sugár-uí 28. Papp Péter, Eötvös-tér 14
A ragyogó szépségű és clegánciáju Lily Damila milliós angol, zenés vígjátékit, a .Péntek W-at nézhetik meg e heti mozljcgynyer-teielnk. A filmet klttlnö trükkfilmekkel kedden és szerdán mutatja he a Városi Mozgó.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor Jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
M
EGVESZEM IP ARERT
használaton kivQli
AUTOSYPHONJAT
és fires patronjait, há azok használható (nem törött) állapotban vannak.
SZABÓ ANTAL
¦portüzlete, Nagykanizsa.
Badoosay László Igazságügymlntezter a balatonfüredi kerület MÉP-jelöItje
Mint, Ismeretes, a Darányi Kálmán eihaiálo\'ásávai megüresedett Balaton-füred—laj>oieai kerülőiben az uj képvi-selövákiszlás november 20-án iesz. A választásra már megtörténlek az elöké. szüleiek, n Magyar lílct Pórija Rado-e.say Lászlót ,az uj igazságogyminlsr. lert jelölte, akinek személye biztosilék
orra, hogy nagynevű előde nyomdokain fog haladni. A minisztert a "jelöltségre 30 tagú küldöttség kéri fel. A kíiidötséggei, amelyet. a miniszter ís vendégül Ját, vitéz gráf Teleki Béla főispán ís Budapestre utazik, fírtesü-lésünk szerint a kerületben Mecsér András és dr. Zakariás Árpád is fellép.
Rövidesen megoldást nyer az életbiztositások háborús kockázati kérdése
Nagyfontosságú bejelentéseket tett Gebhardt Domonkos elnök a BIOS*, teljes ülésén
Most tartotta évi teljes ülését a Biztosító Intézetek Országos Szövvt. sége. Az QlcsCn megjelent dr. Lech-ner József miniszteri tanácsos, a Felfigyelő Hatóság igüzgalója, de szinte teljes számban ott voltak a biztosító intézetek vezérigazgatói és vez.eiö Igazgatói is.
Gebhardt Domonkos, m. klr. kor-ínányfötaiiácsos, a BIOSz elnöke, megnyitójában többek között rámutatott arra, hogy a BIOSz az elmúlt évben tökölte b: fennállásának huszadik évét és ez idő alatt szerény kezdetekbe1 a magyar biztosítási in tézim\'ny nélkülözhetetlen fontos szer vévé vált, A\'apos statisztika] adatok kíséretében számolt b." az elnök !1 biztosítási szájún* e\'mu\'t üzleté vé-röi és Isme\'4aV azokat a fontos akciókat, amelyeke: a BIOSz végzett a biztosítási eszme szolgálatában. A magyar biz.Usilá\'-figy égető problémáinak felsorolást közben hangoztatta, hogy a kis életbiztosítás fokozatosan cgyrv nagyobb lerfl. letekéi hódit.
Több százezerre telie;.ő már azoknak a kis egzisztenciáknak a száma, akik ilyen temetkezési segély; vagy takaréksegély biztosításokat kötnek.
Napirendié kívánkozik B díjtartalék fedezeti kérdés is, mert a biztosító intézeteknek egyik legel-5-rendu kívánsága, bjogy a díjtartalék* fedjezet minél értékállóbb \'egyen, hogy. az fi biztosított feleknek teljes megnyugvást nyújtson.
Fejtegetései során nyomatékoson nhihuzta Gcbhardi elnök azt a tényt;
hogy a hadviselés megváltozott módja és a légi háború lényegesen ki-terjesztették az é\'ctbiztositásban cd-dig (Smert háborús kockázatot.
Afa már nemcsak a frontokon küzdő katona, hanem a polgári lakosság Is kivan téve a háborús veszélyeknek, ezért újból kelleti foglalkozni az életbiztosítások háborús kockázati kérdéseivel.
A je\'ek szerint a*, a kérdés maring, löze\'ebb közmegnyugvásra megoldásra jut.
Az elnök jelentésében azután a biz tosjiás népszerűsítésére vonatkozó mozgalmakról számolt b; s jelezte, hogy a biztosító intézetek fiókfőnökei eddig már az ország 12 városában tömörüllek asztal társasági aln. pon, h\'igy egységes elgondol ás© ki alapján dolgozzanak a biztosítás] gondo\'at propagálásának céljá\'ri.
A biztosítási szakma igen nagy je\'cntőség.\'t tulajdonit azoknak az előmunkálatoknak, amelyeknek az a cé\'ja, hogy
az eddigi pro rata kárférllés helyett a mezőgazdasági /Üz-blztosttásban uj rendszert vezessenek be. Gebhardt elnök a nagy tetszéssel és helyesléssel fogadott beszámolója végén kijeicntclte. h-»gy a magyar biztosítás ügye határozott lépésben halad ama cél felé, amelynek végső állomása annak felismerése, hogy n biztosítás intézménye a magyar közgazdasági életben nél külözheie\' Jen fontosságú. i.
A i In mid ma»orixizook hélkSztutpskoo Builupoit I. müwrán
6.45 Torae. — Hírek. — Közlemények. — Hongiemazck. _ 10 Ilnvekv
— 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idő-járásjelentés. —\' 12-40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idő járás jelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Árfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerarak. — 1g45 Időjelzés, időjárásj*-Jjentés, hírek. — 17 Hirek szlovák és magyar-orosz nyelv**, — 19.15 Hirek.
— 21.40 Hirek, időjárás jelentés, hinek szlovák és magyar-orosz nyelven. ~-22^10 Hirek némát, olasz, "ngo! és fraacia nyelven. — 0.05 Hirek,
BUDAPEST I.
10.20 Szcntfíyőrgyi Elvira előadása. — 10.45 Felolvasás, — 12.10 llnirzky László szzalo nzéuekora, — 13,30 Hang-
lemezek. — 10.10 Arányi Mária előadása. I
BUDAPEST II.
17.15 Hahgkepek á női egyelemi önkéntes munkatábor életéitől. — 17.50 Kiss Lajos cigányzenekara. — 18.30 felolvasás. — 19.25 A rádió szalon-.zenekara. -- 2(1.20 Cs. Szabó Kálmán előadása. — 21.10 Uljn Todorovics gordonkázik. — 22.0.") Melles Béla zenekar. — 2325 Szórakoztató Imng-leineíCk. BECS
18.20 Mezőgazdasági fcMi*, — 18.50 Beethoven: VII. szimfónia A-riinj; — l!l.:t0 Francia nyelvoktatás — 20 Hírek. — 2tl20 Sárai Elemér cigányzenekara. — 21.10 Dr. Dobák Ferenc eladása, — 21.10 Hanglemezek.
17 Villám iemozck. — 18 ijlang-verf.cny, — hí Daltemezck. — 20.15 Szimfonikusok. — 224>0 Berlin.
— BfttwkUWUuuütat teklnuw me* minden vótelkáuyswr nélkttL Kopsteht balm-áruba*
„Dolgoztass, luiy dilgfikassr
¦9. november 13.
ZALAI közlom
— (Vasárnapi llceálls előadás)
Az Irodalmi C-s Művészeti Kör vasár--nap, 19 *íii folytatja Itceélls sorozatát Ez alkalomiiijaj, a Kör magy tudású társ-elnöke, KcfletnCji Ferenc bankigazgató tart előadást <A gazdagságról.. A ki-scíömüsbrban crm ErriŐ emlékezik vissza a kassai bevonulásra, Ezenkívül szttvataíok és énekszámok egészítik kl a vasárnapi liceálist, mely délután ti órakor kezdődik a városháza közgyűlési termében, belépődíj nincs. (:)
— (Zala vármegye központi választmánya)
most tartott ülésén a november 20-ikl balatonfürcdi kép viselő választás választási emukéul dr. Roth Aurél tapolcai közjegyzői, helyetteséül Segesdy Ferenc balatonfüredi "lakost \'küldte, kl. A győri tábla választási biztossá dr. I\'timay László balatonfüredi járásbiró-sági elnököt, hclyeitcséül dr. Segesdy István veszprémi járásbirót jelölte.
— (Eljegyzés)
Lusitjg Zsuzsi Nagykanizsa és Schrclbör Ferenc [tolatonmogyaród Jegyesek. (Minden külön éxtesités helyett.) i (
— (A 21-Ik honvéd gyalogezred és 2J-lk székely-ezred ezrednapja)
Felemelő bajtársi ünnepély zajiolt Je a minap Budapestien. A kolozsvári m. kir. 21. honvéd gyalogezred emléktábláját leplezték le fényes ünnepi ke-relék között a Sictnikovce körüli véres harcok emlékeié, Folba János tábori rőespcres ünnepi szentmiséi mondott a budai várhun a helyőrségi templomban, mise alatt megemlékezvén a hős magyar honvédekről, az ozied 12.000 hősi halottjáról, ugy hogy a 21-es székely-ezred Jelen volt bajtársainak szemei megtellek \'könyökkel. Mise alatt a budapesti rendőrzenekar játszoU, Az emlékmű-leleplezés a Hadimúzeum épü létében történt. Vitéz Kubay JUJos ny. \' klbomok nyitotta meg az ünnepélyt, n dicső multu honvédezred világháborúé fegyvertényeit vitéz Holényi Jáj. nos ny. tábornok ismertette, majd Kör. mendy (iéza ny. ezredes megadta ,n Jelet a üepcl lehullására. Könnyek hullottak a székely harcosok és bajtársak szemébe a művészi emlékmű láttán. A 38, honvédltadosztáiy nevében vitéz báró Thén Károly ny. altábornagy koszorúzta meg az omléJkmüvet, «Z ezred nievélK-n pedig Holényi tábornok, majd a többi ezredek képviselői. Az ünnepélyt bajtársi ebéd követte, ahol a hős ezred bajtársi toleicvciütették a harctér élményeit. Itt dr. TIiol\\\\*>y Zsjgmond a voll 21-es honvédok Szá> zudosa, ezred segédtipzt és a Bajtársi Kör tUirscInöko emlékezett meg mély érzéssel ttz idegen földben pilffJOÖ székely bajtársukról. í
— Táncmulatság Klskanlzsán)
Vasárnap este nagysikerű táncmulatságot (össztáncot) rendeztek Kertész lánclanárék Kiskünizsán az> Olvasókörben. A terem zsúfolásig tömve .volt, atiol a késő éjjen\' ónütig jól szórfi,koH zott-a .fiatalság Foszákék hangulatos wnéjére.
— (Rövid háborút jósol egy angol csillagász)
A londoni aapok egy neves angol; csillagász jóslásait közlik. A csillagász <-,ekel.jósolja a háborúról: A jelenlegi háborii síz összes várakozásokat fenekestül fol fogja borilani. Sokkal rövidebb ideig tart majd, mint bárki ís hinné. A háború előre nem ^átható okokból meglepetésszerű gyorsasággal helejczőtUk- — Az nngolokkul együtt egyfllt ml is kiváncsiaji várjuk a jóslás lelje >edését.
— Bátorokba* a Kopsteln-cég vezet. Modora ndntatermelben a legjobbat a iegolosóbban mutatja be, kedvező Jz* m teltétele* mellett
Nagy választék! OlU^é árai l
Győzött a Kanizsa diákválogatottja
Nagykanizsa—Zalaegerszeg 5:1 (3:1)
E\'ég szép érdeklődés kísérte a kanizsai diákok futbaHszeiepIcsél a vasutas pályán vasárnap délután, ti hol dr. Krátky István polgárrnesícr is inegje\'ent az érdekes rcvánsmér-közésen. Már t. i. Zalaegerszegen játszottak a diákjaink és kikaptak 2 :l-re, do vasárnap kamatostól visz szoadtuk a kö\'osöui; Magas bzIúvo-juUu mérkőzés nem v>\'t, bár iái-tunk egy-kéi szép egyéni húzást mindkét részről, de inkább küzdöttek a diákok egymás ellen. Dordas, Bagin, Pintér, Szántó I., Pál I., Cigány, nemes, Szántó II., Sifier, Pút II. vettek neszt a zalaegerszegi diákok neszéről, míg a kanizsai válogatott Hoványi, Cseipes, Kúszik, Gerencsér, Góczi, Stminayer, Laurun-csik, Gőczi, Bán, Törnár és Péter Összeállításban szcrjopclt. A1 gótokat Bán (3), Göozl és Uurencsilc, !11, Szántó I. (lles) /fittek. A" kanizsait közül Hoványit nem tették próbám, mig a két hátvéd okos szép játéka éhnény volt. A fedezelsorbau Gőcze enieikicdctt ki, a osatársorban fl két összekötő döntötte ei a mérkőzés sorsát jó Játékával. Bán jó áttöri* - A vendégek közül Szántó I. emelkedett ki, sőt a bal hátvéd is jó teljesítményt mutatott. A, csatár, sor csak a mezőnyben volt >valami«, egyébként lőni IWüi tudnak és las-
súak. Bárány lelkiismeretes és jóhiszemű játékvezető csak az a kár, hogy csak ifjúsági játékvezető. \',
ZMNTE—NVTE 3:1 (0:1)
Itarálságos illetve edzőmérkőzés. A tartalékos NVTE «z első félidőben (hiányzott FuchS, Göezi, Pum, Fieisch-ncr) vesetett, de szünet után nem ibirt az. cljeniélítíl, aki egyébként ls uj erőt állilott be. A gólokai .Csöngei (2) és Istenes lőtte. Lenkovics remek formában volt és megakadályozta a nagyobb arányú győzelmet.
AMla—Cserkészek 2:0
Vezette Gerencsér. A cserkészek n második lélíilÖ ,\'15. jicrcébeii levonultak a pályáról. Góliövőkí Molnár és Borbély. Jók: László, Molnár; Woiner és Kiss illeHe Wiícsek, íSós ós Tajró<li.
Magyarország—Jugoszlávia 2:0 (1:0)
Vezette WűtQch. Belgrádban az utolsó idei nu^rkőzésén szop győzelmet píatott a magyar válogatott. A gólokat dr. Sárosl és Tóth 111. lőtte. Dr. Sá-rosi, Sárost III. és Vinczo kiváló teljeshnényt nyújtottak, valamint it közvetlen vúdclmúnk. Egyébként az egész csapatot a ^üzd.oJpnt ós a győzni akarás juUe.uioz.tc. . . . _ \' i ;
Bravó, Polgármester Ur!
A z^dacgerprwgi ujságlian olva&Mik ez.l az apróságot; A\\»>W\'gersz*^í pénz ügyi i*kil» avatási ünnepségén Jeten volt ür. -Krátky István polgármester, kir. konnányíölanácsos is. Az egyik zalaegerszegi városatya amínt a nagykanizsai polgármestert mcglnlla, ózonnal megjegyozU\': t
— No, ezt Kanizsa szerelte volna elvenni tőlünk, de nem sikerült ffs ennek mi igazán örülünk.
Nagykanizsa i*oigármesiere azonban nem hagyta magát és azonnal visszavágott: l i ! i
— •T\'gyan ugyan, nekünk minduntalan vau ilyen ünnepünk.
— (Az Úrasszonyok Mária Kongregációjának teadélutánja a fehérteremben)
Szépen sikerült teádéin tán t rendezett vasárnap az Úrasszonyok Mária Kongregációja « fehárteremben, amely ismét szűknek bizonyult. A kanizsai társ. sadaloiu minden rétegét láttuk kedves mefíhittscgbcn a rcliér asztal irrfllelt, családi szórakozásban. Megjeleni a teadélutánon dr. Krátky István jx>lgár-UH-s-lcr, dr. Hegyi Lajos egyházközségi elnök, a kegycsrendi tanárok Itartu István igazgatóval, stb. Ott láttuk a Wvéregycsüielck icprczcntánsait és Inagj-szánni résztvevőt. l». dr. PichlCr Emil prétes toad>ns megnyitóban üdvözölte a közönséget, az egyazon eszme harcosait, akik most a fehér \\asztlu mellett ls dokumentálják oz egyluizhoz való tartozandóságot. AbbaH reményének adott kjfojczést, hogy a legkoao. lebbi tea<lé!utiuit már az,ujj kultjurház-bán fogják tudni \'megasndfeanz A kfon-gregációi hölgyek élén dr. Hegyi 1-a. josnó főjegyző nejo, a kongrwgáetó pre. fektája fogadta u \\eudégeket és gondoskodott arról, hogy mindenki jól érezze magát. A zenét a honvétbscneL. kar egy része szolgáltattz, a megjelentek éjfélig a legpompásabb liaugulai-ban maradtak együtt A befolyó j/ive. deiém a szegények felruházását szolgálja.
(Elitéit orvos)
A zalaegerszegi kir. törvényszék bún-tető tanácsa zárt tárgyaláson foglalkozott dr. Lengyel János sümegi orvos bűnügyével. A zárt tárgyalás után nyilvánosan hirdette kl az ítéletet, melynek értelmében dr. Ijcngycl Jánost tiltott motel ini«tt fi hónapi börtönre és 3
évi jogfosztásra iléltc. Az ügyész Súlyos
bitást kért, dr. Lengy«i a ipüxotmg\' megüllupilása miatt feliebbezett.
— (Letartóztatott Izgató)
Friss János 4ü é\\es magyarSient-miktóSl íöldmüves több falubeli Ismerőse elöli oz álbim és a társadalmi rend erőszakos fel forgatására irányuló izgató kijelentéseket tett a földbírtok-reformniál kapcsóialbab. a csendőrség
aL izgató földművest Őrizetbe vette és a pécsi ügyészség fogházába kísérte.
Eredmények
Magyar ü. vái.—Eger vát. 10:2 (Ö: 1). t
DVAC—PBTC 2:2 (2:2). ZsSK-NTSE í :0 (1 :0). KRAC—MSE 1:0. Félbeszakadd KTSE-PEAC 1:1 (2 :0). Svájc- Olaszország 3:1 (1; 1).
EVŐESZKÖZÖK
chrom acélból és alpaccából szolid árban BÁRÁNY ékszerésznél
IS39. november 13.
A nagykanizsai klr. jAréablrósAK. mini telekkönyvi hatóságtól.
8539/1939. Ik. n.
fiiffiiíiíÉIiÉif-líitiai.
Iparosok OrszÁgos Kflzponll Szövetke-icte végrehailatónak Farkas Józsel végre-hallást ezenvedó ellen 3920 I" lóké l„ |ir, erejéig Indított végtehijtásl Ügyében a tkvi hitólág Devecsell Lajos nsgykanlzBnl lakos utóa|ánl«ta következtében az 1908 : XII. Ic. 27. §a értelmében ujtilib érverést rendel el 3920 P tókekOvetelés, ennek és pedig 1440 P után 1033. !111.1.1. 20. napiétól, 1240 I\' után 1933. augusztus 10. napiétól, 1240 P utén 1933 augusztus 28 tói |éró 6°/o kirnsul és 314 P meg-llleplloll per- és végreba|tisl költség behajtása végett a nagvkanlzlil klr. térés-bíróság területén levő Nagykanizsa m. városban fekvó a a nagykanizsai 650. sztjkv-ben 717/b. hrsz. a. foglalt hái, 810 ez. alatt udvar kerttel Ingatlannak végrehajtsál szenvedól illetett, jelenleg öxv. Farkas Jözsefné Dcvccicrl Rozi nevén álló lele részére 1491 P 07 I. kikiáltási Sibsn.
A telekkönyvi hatóság aa árverésnek a tkvl hatóság hivatalos helyiségében (Törvényház, Iöfdszlnt,8. a|ló) megtartására 1939. évi december hó 2. napiának dél-elótt 10 óráját tusi H
Az árverési feltételek a hivatalos órik alatt a tkvl hatóságnál (Törvényház, Ic-ld-sslnt 1. altó) és Nagykanizsa ni. városnál tekinthetek meg. (1881: LX. I-c. 147. § g) ponl)
Az árverési feltétetek a következik: Az árverés alá esó Ingatlant a kikiáltási
ár felénél alacsonyabb érőn eladni nem
lehel.
Bánalpénz a kikiáltási ar 10 »/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi °,\'o ára kell kiegészíteni.
Nagykanizsa, 1039. évi szepl. hó 2íín Br. Benlzlk s. k. klr. llrásblróssgi elnök.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
387. hlsdí.
StalUlllUrlIÍU ílllifeüí »11311!
MENETRENDJE
érvényes t939, október 8-tól.
Lr-uBeba)t-té^-t/«auLallQma»
Vasutillomésra
,!¦511 B\'28
920
11 OS
13SJ 14-on 15-2» 18 00 2000
22!» 23\'20
áj
3 N
c L
L etcmyoi menatrertd
lLrt-.qif.IW. B\'46 K*i)kM!,»ifiéfk.7-ISiíj.Mii.kíJ W, 14-16 Ulwj.r.íflt. 18-38
(Folytatás na i- oldalról)
Atlanti óceán ezen a részén német tengeralattjáró bukkant fel, ii\'gy izgalmat kelleti, a Lign spanyol kikötőből Anglia és Franciaországit tartó angol Hajókon tartózkodó ula-sok közölt.
Ujabb légiriadó Parisban
A légilcvékenység főképp német részről intitatkozolt az elmúlt napokban. Az olasz sajló jelentése szerint Franciaország felelt többször is megjelentek a német bombázó repülőgépek, sÖI közülük níhánynak a francia fővárost is sikerült nicgkü-zelileni.
Párisi Havas jelentés szeiínt ma hajnalban fél 5 és fél 6 óra között újból volt légiriadó. Bombázás cz-ultal sem történt.
Mi lesz a német válasz?
Róma, november 13 Az Esll Újság római tudósítójának értesülése szerint Németország rövi-
desen válaszol a be\'ga holland béke-felhívásra.
A német válaszjegyzék teljes egész ben magáévá teszi majd a béke-felhivást — mondja a jelentés — de bizonyos erkölcsi és tárgyi fel lételekeí szab, amely nélkül annak eredménye kétséges és semmis.
RADOCSAY LÁSZLÓ,
a,, uj jgnzságfigyntiniszter ma délelőtt a Kormányzó kezel* letette az esküt és iili.na magánkihallgatáson jelent mog n kormanyifoni.il. Holnap már át is ves/.t a hivatala .vozetését.
TIZI-.ZKH ZSIDÓ
hagyta el VibnU a papokban s n tn. vassínt nagy állerOpíté-sek l-\'sznek, a litván lakosokat fcliérorostokkai cso. réük ki.
Ulllamos hűztortúsl készaiék
m«nK!M oromét szerez
Teakannák Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorsfűzők
Kávéfőzők
IriiuMztaii lámpák Hangulatlámpák Modepn falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVDLGYI-nél
Sugár-ut 2.
eyxés
tljOf veti
.,-„-rs.,WW.-«,*i-i-^.ri-Ms.r "KEDVEZŐ.FIZETEfl
Hirdessen n Zalai Közlönyben
ÚfcsénÁsjjof
oafíamozibjan szémkozhaltk
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartásai a
kapható
a Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
APRÓHIRDETÉSEK
) i-t.Mii uj liilír, mlndon további iió 4 lllltr.
ÁLLAS
Délutáni érákra bsjórónó kerestetik. Clm: EÖtvö8-lér 14. *
Intalllfjcn* német kiBBiszonvt kere-sekegy hét évei Mu mellé pusztára, Jé bizonyítványokkal. Clm a kiadóban. *
Katonavlsell, JÓ magaviseletű, kerékpározni tudó fiatalember bollituolgannb
felvétetik. írásbeli ajánlatokat a kiadón* „BoItlMolga" jeligére kérem ittdnl, OTfi
Bejórónóf, főzni tudót, azonnali belépésre telvesiek. Frank Manó, c,cn^^
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kétaiobis udvari, kélszobáa öiazkom-íortoa utcai, háromszobás öiajkomforloí utcai lakás, kát kisebb üzlethelyiség kiadó. Szegő Mór, EötvÖi-ier 2. fiitlcklő-déa Klrályu. 2. 8
Kótaxobáa verandái, azíp, tiszta lakás .átköltözés miatt azonnal kiadó. -Taiház-ulca 9.
ház ÉS INQATLAN__
A Zrínyi Miklós utca 24. sz. éi Petőfiül 42. ez. hósakai szabadkézből eladjuk. Nagykanlzssl Iir. Hitkölflég. 2860
KÜLÖNFÉLE
La«ól hólyag ot, régit ?1 ujat, napi postából származó tómtgbélyegot béojr-pónacórt értékesíteni lehet minden lation délelőtt a Zalai Közlöny szerkesztőségében.
IflaiMoUány fótifkópet Vastag**
fotókiái.___
Söi-lo! „Sasttar" olrkulóolóa höfokoxó vaxn!.
ZALttl KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „Rüzgazdasáol B.T. NaqyKBnlrss\'*. Felolfts kiadó: Zalai Károly. Nyomatott; a „KflzaaidasÓB\' R- T- Harjykanlils"
nyoMdáiábta Nagykanliian. (Nyymdáórt teleli Zalai Káraly.)
79a Évfolyam 359. síim.
NígytouteM, 1939. november 14. kedd
Ara 12 «11.
ZALAI KÖZLÖNY
bt UaáMnUl, FU 5. dia.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Uóllictbl ir»: c;
\' hóm I pengő 40 Hitte, ulohlritill teldo.li 78. n.
A kereskedelmi tárca költségvetése
; -Ab n tánstadaiml átalakuló*, amely a zsidótörvény ismeri rendelkezései folytán rövidesen nagy változások át van hivatva előidézni a magyar tár-sad>\'<lomban, máris éreztette hatását a kereskedelmi tárcái kÖItsegvetésd nél, mégpedig annak az érdeklődési körnek !1 megnagyobbodásában, a mely érthetően ezúttal sokkai nagyobb kört mozgatott meg, mint eddig bármikor, Mintha <¦ magyar tár. sarja lom átérezné, hogy a sokát cn> Icgeiett »őrségváltás* sok tekintetben uj kötelezettségeket jelent, még pedig elsősorban természetszerűleg a fiatalság ama részének, mely sze-mélyszerüleg van érdekelve ebben nz őrségváltásban. Hiszen a magyír Ifjúság azt reméli, hogy abba a helyzetbe jut, hogy a gazdasági életben uj mesgyét törhet a maga számára, oiyan terű leiek re összpontosítva tevékenységét, amellyel eddig nem Igen látszott törődni. El kell Ismernünk, hogy ez végzetes egyoldalúságba" fakadt s juna téves felfogás-hó\', mhitha volna a kereskedelmi tevékenységnek csak egy ága is, a mclync a magyar ffju - mbit íftbrt-d«iii szokták — nem szüleiéit volna, \'vagy amelyre nem volna tehet sége. Még oiyan felfogással is talál oztunk, mintha a gazdásági életnek bizonyos ága nem volna méltó a magyarsághoz. Amint láthatjuk, sok végzetes mulasztással, vagy közgazdasági babonával kell leszámolnunk, ha azt akarjuk, hogy az őrségváltás valóban nemcsak személy szerint, hanem \'ciki változást és igazi uj rendszert jelenthessen. Érthető, fú a törvényhozás a kereskedelmi \'arca vitáján kercs/.tű\' igyekezett meg. világítani az irányelvekéi és feladatokat, amelyekéi ma a magyar ifju-ságnak meg kell oldani, amikor ugy kell tevékenykednie, hogy oz őrség, váltás a gazdasági élet zökkenőiét ne jelentse, s amikor megkétszerezett munkakedvvel többet keli tije-sitenie n felváltott erőknél. A vita egyik szónoka hclycf.en\' emelte ki, milyen téves az a felfogás, mintha a magyar nem született volna a kereskedelmi pályára, Erre a. felfogásra eléggé rácáfol az a megállói pitiilt valóság, hogy mindazok a nagy kereskedői cégek, amelyek nevet és bccsülelet tudtak szerezni a külföldön is kereskedelmi tevékenységükkel, a/,ok nagyreszten magyar származásúak k igy eleve megcáfolják azt a nézetei, mintha a magyar ifjú teheisége megtorpanna a. sza; bad pályák kapuja előtt s meg kell elégednie azzal, hogy a megyeházán, vagy iá közigazgatásnál. próbáljon szerencsét. De ez a felfogás Immár a múlté, mint ahogy rácáfolt a gyaJkor-latl élet arra a felfogásra is, mintha a gyakorlati pályákra csak azokat az Ifjakat lehelne irányítani, akik. ben nincs meg a képesség, hogy szei. \'enii pályákon kuvényvs ülhessenek. \' Jó\' mondta a fcls/.úla\'ú k\'épvi-eiü,
ma válaszol
Hollandia és Belgium még bízik királyaiknak békeközvet Késében — Ujabb német bombatámadás a Shetland-szlgetek ellen — Megélénkült a haditevékenység a tengereken Is — A személyhajókat ls felfegyverezték az angolok és franciák — A Times szerint Anglia nem követel. Cseh- és Lengyelország visszaállítását
Ellentétes hirek a finn-orosz viszony további alakulásáról
A világpolitikai helyzet nem sokat változót\' mára. A hollandiai kérdés-ben az enyhülés tovább mutatkozik*: A Stefanl Iroda ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy u németalföldi bevonulásró terjesztett hírek a külV fö\'di ellenséges propaganda szüfc-méiiyei voltak, mert hisz a német kormány löbb Ízben fcszögezle, hogy tiszielctben kívánja tartani Belgium és Hollandia semlegességét. E híresztelésekre - mondja a Slcfani Iroda — a nyugati hatalmak
a belga-holland békeközveíités sikerét akarták elgáncsolni.
Ugyanez a külföldi propaganda terjeszti azokat a hheket is, amelyek szerint Németország most a Balkán felé akar betömi.
Nemzetközi politikai körökben ugy tudják, hogy a német kormány md válaszol Lipót telga király és Vilma holland királynő békefelhivására.
Megjegyzik, hogy Hollandiában még bíznak a helyzet javulásában, bár most már megáUapÜható, hogy az angm és francia válasz .inkább semleges volt. J
A finn szovjet ügyben, mint egy stockholmi rádiójelentés mondja, megszakad lak a tárgyalások, de ez nem tekinthető véglegesnek. A finn külügyminiszternek a svéd sajt ómunkatársai előtt tett kb jelenté ei szerint Moszkva nem \'annyi ra katonfll közbelépésre gondol, mint inkább kl akarja fárasztani a finneket idegileg és igy akar eredményt elérni.
Európa mindenesetre érthető érdeklődéssel várja a finn-orosz hfily-zet további alakulását ,annál is inkább, mert egyes lapjelcntések szerint a finn haláron 900-000 főnyi szovjet hadsereg áll, mlg a másik oldalon teljes erővel folynak\' a. ha. tármegerösitések. ;
Újból bombázták a Shetland szigeteket
A diplomácia munkája mellett nem marad tetten a haderő sem. A szárazföldön ugyan nem volt jeleTaj tősebb esemény, a levegőben és a tengeren azonban éiénk volt a tevékenység, fiz angliai Shatland szigetek felett tegnap például, mint Londonból jelenti a Reuter iroda, két izben jelentek meg német bombavető gépek. A négy gépből álló repülőraj mindkét cselben bambákat is dobolt le, de a kikötőkben horgonyzó hajókat nem érlc találat. Az egyik bomba a sziget egyik lakatlan háza közelében robbanl. Az uj ellenségeskedés óta ez volt a második eset, hogy német bomba angol földre esett. !
A ShaUand szigaíekct egyébként a német légi haderő állandóan szem-
előtt tartja. Mint az előző jelentések-bő\' kitűnik, a német légihaderő Han-kei "tipusu bombázói mull kedden és pénteken is járlak a szigetek fe-
letl, ekkor azonban bombát nem dobtak le és az angol légelhárító ütegek tüzéVe hamarosan vissza is fordultak, (
Két német hajót sülyeszteitek el az angolok
Az angoi tengerészeti hivatal közű
- mint egy londoni jelenlés mondja
- hogy angol hadihajók megállitot* ták a 8000 tonnás parole nevű német hajót. A% Angol hadihajók fcU szóUltották a német hajó legénységét, hogy hagyják el a hajót és amt-kor u legénység biztonságba kerüli, a német hajót cLsülyesztctiék; . i
Polgári sebesültek Parisban
Egy párisi Havas jelentés szerint tegnap első Ízben polgári áldozatokat Is követelt a háború. Mint már a tegnapi jelentésekből, kitűnt, a né-, met repülőgépek közül néhány BgWí a párisi körzetig hatolt és a francia légelhárító tüzérségiek ezekre a gépekre leadott lövedékei hulltak vlsz-sza a földre Ifis ezek a repeszdarabok sebesítettek meg súlyosan három polgári egyént i f ; t
A felfegyverzett kereskedelmi hajókat „segítő cirkálókénak tekintik a németek
Berlin, november 11 (N\'li; Chureh]! angol teugeréjze-ti niblszler legutóbbi beszédében, bejelentette, hogy a kereskedelmi ha* jókat fel fegyverzik.
A teberhajók felfegyverzése már megtörlérít, a személyhajókat is egymásután látják el ágyukkai, AhgUa példáját e té\'Cji is mindenben követte Franciaország. ! . A német sajló behatóan foglalkozik a kereskedelmi hajók fclfegyvcr-
hogy csak abban az esetben remélhetjük gazdasági étetünk átalakulását, és csak abban az esetben remél, hetünk az átszervezés sikerében, ha minden igaz tehetséget igyekszünk a maga helyeié állítani s a szabad pályákat olyan ifjaknak biztosítjuk, akik minden viszonylatban a leg, elsőknek bizonyulnak. Mert hiszen a szabad pálya éppen a szabadver, seny gondolatát fejezi k; s a szabad versenyben, ahol tudvalevőleg a rá-térmettség, az egyént kiválóság és tehetség érvényesül s ahol a pálya ala|. ku\'ásába nem szólhat bele az ismeri-•hatalmi erő*, a prolokció, erre az
útra éppen az ifjak érdekében c->nk a legkiválóbb tchelséget szabad bo-< csájtanunk, hogy vállalkozásunk ne kudarcot, ne elkedvcllcnedést jelend hesfjCn a megújhodást kívánó ma* gyarsúgnak, hanem sikert és a győzelmet,
Mátóffy Viktor képviselő leik,* szavakkal hívta tel a magyar ifjúság figyehnét, hogy mUyCn tehető* ségeket nyit meg előtte az uj törvény, amikor arra akarja utalni őket, hogy a szabad pályákon kc-icssenck érvényesülést, igyekezvén el foglalni azokat a területeket, amqi lyckre eddig vagy.egyoldalú ncyctyg
zésévei és rámutalnak arra, hogy a a hjajakat segítő cirkálóknak tekim tik és ennek megfelelően német részen is kéjiytelenck lesznek Anglia ellen. súlyosabb intézkedésekéi tenni, anná\' is mknbb, mert Anglia egy másután sérti meg a nemzetközi tengerészeti Jogokat. | ,
„Zsebcsatahajó" az Óceánon?
| London, rovember li< (Havas) A Daily Telegraph ugy
miatt,\' vagy helyleien felfogásból nem merészkedett. t .
EbbÖi a tudatban érthető értíed-lődéssei várja «z egész magyarság, hogy & magyar ifjúság meg fogja t\'rteni a kormány rwernes szándékait; niert nem elég,,ha elfoglalunk pozíciókat, melyekhez esetleg külső sa gitséggel Juthatunk. Célt csak altkor lérünk el s a győzelmet csak akkott vallhatjuk magunkénak, ha az el.-nyert helyekéi be is tudjuk tölteni s az abból, "hánamló kötefcsrségeknvk teljes mértékben meg is tudunk fc-telni. ;. ¦ i
a hí
1989. ftflwmber &
FérfJ6lt6ny8k, feitiltök, télikabátok
nagy választékban
szomolAkyinAl
írtesfti, hogy sí német hajóhadat űt-
csoportosították n Csendes ócCánOn. Ezzel kapcsolatban ugy értesül, iMgy áz Admtfti Scnecr német >zseb csatáhajÓ< is a Csendes óceánon tartózkodik, amelynek Üzcm-anyagpótlasára két német hajó is kifutott az Óceánra,
Miért szakadtak mag a finn-orosz tárgyalások ?
Helsinki, november \\\\
(Havas) Finn körökben ugy vélik, hogy a finn-szovjet tárgyalások megszoK^dásá minden következmény nélkül muUk el. Moszkva, ugy. látszik, a nemzetközi helyzet tovúo-bi alakulását kívánja megvárni ói osak azután veszi fel a tárgyalások íonaiát. A tárgyalások féi beszakad ár sának okáu\' a íUuigö szigetek áiadá)-. sái követeid indítvány megwgaüü>át tünteti fel, iniutáz. 0 finn kormány uz istmei é» kttróifal hat árkiigazítás sokkai hajlandó ieti volna kiegyezni\'
A Jelentós szerint Leningrád gya.-korfotilag ostromállapotban van és űz- utóbbi nnpokbaji rendkívül sok polgári orvost htvtok be. Fhin kr>« rökDeu ugy tudjak, hogy a szovjet-, finn határon 15 szovjet hadosztályt helyezték készenlétbe. i
Finn részről is meglesznek minden intézkedést, de hangsúlyozzák, hogy a lúrgyaiájtoK néni szakadtad meg véglegesen, csók tél óészaki tolták. ,
az olasz lapok ezzel kap csői útban, t núui az üj NemzedéK római tudósítója jelenti - hangsúlyozzák, h°gy, a fumesnek többszór volt már \'észlik szavakkal yaio borríljuzasban es hogy a moszkvai rádió nem közölte még u finn küldöttség iTöza-utazásánaK hirct Ajt olasz lapok sae-j rmi mindössze uzt nehezményezi a moszkvai rádió, hogy a ihuiek nem adnak részletes időjárás jeicniési a< íinn Öbóiben most uraiKouó viharok. rő\'. , . , L , . i . i
Egy. ujabb Helsinki MTI jelentés tizeriiit u főm \'apoK a iinn Küldöttség hazautazásával kapcsolatban azt hangsúlyozzák, hogy ez csak a tár. gyaiásoK elnapolását jelenti. ;
Ezzei szemben az Esti Újság helsinkii tudósítójának Jelentése alapján euiyosnak látja u helyzetet éaj a finn-szovjet euentét háoorus ki-robbonásiitői féj. , , . I ,
A Pravda — mint Moszkvából jelentik — katonai tábornak mondja Finnországot, amelyben a kereskedelem teljesen megbénult. A; mozgód (sjtás a pravtfct szerint havi í millió, márkába kerQi Finíwrazngnak és ezt legfeljebb csak hét hónapig birja. A szovjetlap kedvezőtlen jelnek tekinti Erko és Tonner finn miniszterek éles szovjclehcncs beszédét is.
(Folytatás a ö. oldalon)
Lehangolt, étvágytalan, eldugult embereknél regqel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz megszabadítja az eméaztő-csátorait a felgyülemlett erjedő és lotuadó anyaguktól s az emésztó-szenrek további működését előmozdítja. Kérdezze meg orvosai I
ÍHécs-est
•Ést?. Több, sokkalta (öl* egy tcsL-nól, egy ¦eWodúsv-náí. Esemény, fifmény. Magyar ncimeit m,LsszÍó. Igc-lnrdetés. lixcCrütium, Léteksimogatás. Konfesszió. A természet fölüt tiség lii(m-uusza. Az istenfinság költészete. Hódolat a mindenség Urának. A felszabadult Jélek.ember feltörő öróm-ujon-gása. A diadalmas világnézet szárnyaló dala.
Több ennél.,,
Nagykanizsa művészi Szempontból elkényeztetett közönsége is így fogta fel a második Mécs-cslet Kanizsán ós zsúfolásig megtöltötte a Városi Színházat, amely már hosszú idő óla nem lótott ennyi és ily e-ht közönséget.
Mécs-esti Ez volt a varazs-szó. A fémjelzés. A delej, fis a közönség többet, sokkalta többet kapott, mint amennyit elvárt.
Sokan voltak ott azok közül ismét, akik a mull évben mcglíUlgatlák ezt a grandiózus tudású költő és művészembert, aki nemcsak a vallásos és hazafias Ura egyik legnagyobb és legragyogóbb lantosa, hanem mint előadó és szavaló az ország egyik legeli*) művésze.
tss Nagykanizsa közönsége tombolva Ünnepelte a premontrei pap.költőt, a lángsravu, izzó magyart, rajtájának rajongóját és felejt he [ellenné telte számára is Zrínyi Mík\'ós halárvárossá lett ősi fészkének falait ős népét.
A rendezőség is szépen és lelkesen dolgozott és Így sikerfdt egy olyan icsL.el elérni, amelyre méltán büszke tehet.
Beköszöntöü\' a kegyesrendi gimnázium ifjúsági énekkara Ijaiog tonár vezénylcle melléit kedves /bevezető-dalt énekeit. A gyónnék.hangok pompásan érvényesültek.
Pelnn József prelátus, zalaegerszegi plébános tömör megnyitó besíédeoerj a tőle, megszokott nagyvonalúsággal kifejletté, hogy Mécs László azért jött Kanizsára, liogy hirdesse a magyar reményt, hogy itt <a dón. gyepübeni beépül egy templom, amely örömm*! köszöntse ezt\'a földet. Mécs nem gondolta, hogy a kövek is énekelnek a merre ö jár, reméli, hogy a tótszer-dabelyJ templom kövei is rövidesen énekelni fognak. Köszönti a magyarság csalogányát és a megjelent védnököket és a közönségét. Köszönti Zala vármegye összefogását egy gyönyörű gondolatban, de különösen Zrínyi városának beieknpcsoOódását és köszönti a tótsierdahelyi küldöttséget.
Mécs IjíszJó lópelt ezután a színre, akinek lállán a közönség;tapsorkánban tört ki, amely percekig tombolt. a premontrei kononok-reud fehér talárja, kék cihgiiiusa szépen festett a villanyfényben. Mécs mosolyogva köszönte hicg a zsúfolt lonsni közönségének ünneplését.
Néhány pilanatig álsikliik derűs te-kin let évei a közönség sorain, majd elszavalja eisö költeményét;
Megláttam a féj-frt...
A terem sokasága Szinte megbűvölve hallgatja, jssza szavait, belomúLyed a szavak, mondatok értelmébe, mondanivalójába. A költemény a Férfi .apoteózisa. Erő és keménység, gerinc és
haji tudatlanság. i-;s Mécs költeményébe ú!elet Jehel;; Megelevenednek alnkpaL Magintk előtt látjuk míndazl, anii[ niegérzékellctni akar és abiit szavain, elííndásán, mimikáján át elénk tár, löbb, — elénk rajiról. Szava (csupa ízes, zamatos magyarság, zengő dal
a magyar fülnek, előadásának módja, vai és tónusával iebilüieselí hallgatói ságát,
i;s tombolva lört fel a japs vihar, amikor végzeit.
A második költemény: Csöcsös kancsó. A magyar élei szép sugárzása.
Majd: jöjj, szent elfogultság. A magyar síig széni rajongása. Átütő: Motorhiba című verse, amely mindent az. istenség gondolatával von be, mint az arany Jap a karácsonyra-diót. Zúgó taps honorálja; ,\\ kirándulás elmarad cimü
mély gondolatokkal teli költeményét.
Majd Hiszek a vérszczödésben. Májusi legenda, parasztok. Vaskó János és
nejé...
A közönség nem tud betelni a keltű-menyek szépségé.vei és az előadó szavaló művészetével.
A lágy szellő kellemes fuvoláin, n kristálytiszta patak halk csobogása, a szélvész erőteljes zugása, a lé.-k-emb?r magasa bbrendüsége, a drámai hős ne-incsverelü művészete, a veseta tűzör-zése, a sziv legbensőbb hurlainak aioi-icnéje, mind egyuUvéva ós kűlóu-külőn: Mécs László clöadómüvészele.
SzerCjzc kivélek\'s mű vésze lében, tiszta szférákban magasan szárnyaló küllé. szelében az, ami a gyertyának az lajbcjd-tisztelet alaü; aZj ami az örökiuécsnok
a fáliernákulum\' e]Őlf;
töipjének a
pap
kc/étíen
égő ebije).
rejlik Mécs Lászlónak igazi nagysága Mécs Lászlói. — a i\'.hristofóros... Mécs s»avalOtft után Ivánkovits I-c-retic zoneískulai tanár, hegedűművész Picrné Szeionádját, Moszkovszky (\',i-iárját és llubay iWiajiizó.llaiatonját udta elő azzal a művészi tocbuikftwd, kifinomult, magasnbbrcndfl játékkal, amiben már annyiszor a\'közönség szi-véliez fárkÖSÓttii Stilusos, simulékony, összhangollságu zongorakísérője K«ic. kes Irén tanárnő volt.
A zeneszámot isméi .Mécs.szavatatok követlek. A siker oly átütő és frappáns volt, hogy a közönség mindig ujabb és ujabb ráadást kért. Mécs szívesen telt eleget a közönség kérelmének, a mely reggelig is hallgatta volna Mécs kivételes müvőstetét, gyönyörködött
volna istehi ihletet , költészetének ragyogó gyöngyszemeiben.
Végűi a Mindenség balladájával le. jjette be előadásai, aun\'ly u legnagyoiib fokú műélvezet volt hallgatósága számára.
fis tombolt, viharzott a >táps,
Witzenelz Jolán zciK\'iskolal tanárnő három kedves énekszámmal fejezte be a műsort. Puccini: Pülang,\' kisasszony cimü operájából áriát, iavotta; .Mezei bokrétáját, valamint I\'iggedy: Csak azért ís magyar dalát énekelte pompásan iskolázoll, meleg tónusú, bársonyos hangján, nniH u közönség sok lápSSai honorált, kísérőjével. Kerekes Irén tott-goralanámövci együtt,
Cnnep yoll a Mécs-esti Nagvk"ni)sán.
Hálásak vagyunk Pelnn predálusuak, aki nekünk a hűséges Felvidék ma. gasan szárnyaló magyar sustnadarár elhozta Zriiiyi Miklós őst városának falai közé és u T\'elvidúk tiszta inagjnr-ságáhak üzenelét tolmácsoltn.
(D. B.)
Ilovszky képviselő november 25-én tartja legközelebbi fogadónapját Nagykanizsái
November 2tSán felkeresi KiHmán, Oetse, Pölöskefő, Qelseszlget, Újudvar és Palin községeket
ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, kir. koiv m ány fő tanácsos, az Országos Baross Szövetség elnöke, az utóbbi időben könnyebben megbetegedeti, ugy, hogy orvosi kezelé-s alatt állott. Ilovszky képvpeiő egészségi állajmta örvendetesen már annyira javult, hogy még ebben a hónapban lejön Nagykanizsára, hogy megtarts a szokásos havi fogadónapját.
Nagykanizsa országgyűlési képviselője most arról értesítette dr.
Tholway Zsigmond városi pártvezetőt, W.ogy november 25 én szombaton a déli gyorsvoiiaital érkezik Nagykanizsára és délután a Magyar Élet Parija Kölcsey utc"i helyiségében a polgárságnak minden ügyes, bajos dolgában készséggel rendelkezésére áh. November 26-án, vusárnap pedig felkeresi Klllmán, Gelse, Pö-löskefő, Gelseszigct, Újudvar fös Pa. lin községeket, ahol szintén fogadja ügyeikben u polgá\'ságot.
A tihanyi munkaszolgálatosok háromezer négyzetméter lápot töltöttek fel
. A1 tihanyi félszigeten a->munka-kaszolgálatosok 60 holdnyi lerüíot feltöltésének vágtak neki, hogy Kle-belsberg Kmió gróf tervét gyakorla-
azár-ud var
szebbnél-szebb
női ős leányka
kabátok
nagyon olcsán l
tim váltsák é.s hogy a tihanyi révnél, a B^l a fon partján felépülhessen egy európai hirü főiskolás stadion. A 60 hold mélyfekvésü területből 3000 négyzetméier feltöltése sikerült te- \' , i I ; . ; ¦
A szükséges földet a feltöltés helyétől 500 méternyire lévő hegyoldalból termelték ki s a mésszel kevert súlyos anyagot 8 kisvasuton szár Htolták a Bainton pnrtjána.
Hogy ez a 3000 négyzctmétencs feltöltés az egyének szempontjából mennyi munkát cs kitartást jelentett, akkor látjuk, hit figyelembe veszzük, hogy egy taligás a termelő hely ós a csuzda közötti 600 méteres utat átlagban Kétszázszor tette meg. Tehát súlyos teherrel naponta 10 kilométert gyalogolt, ffetonkint egyszer önszántukból úgynevezett kXtblkws-napot tartottak a filk, em>
)*S9. november 14.
kor egész nap kint dolgozlak a muri. knhelyen, hideg cbódlflkct is oda vitlék\', WiSmik.
A\' munkálatok most befejeződlek lés a fiuk hazatírnek. i
Utóhangok a göcseji és a magyar szőttes kiállításhoz
A ruhabcruuta\'íc. és agöc^JI, meg íi há/.lszőties kiállítás mór lezajlott, do. az utóhangok, a tetszésnyilvánítások még mindig tartanak. Mindez arra indit bennünket, hogy még egy. szer visszatérjünk ró. |
A MANSz házjszőties tanfolyama, mint tudjuk, dr. Krcítky Istvánná el-nökasszony kezdeményezésére indult s végzi most is uzt a dicséretre méltó munkát, amiről a bemutatóra és ti kiállításra érkezett vendégek,\' dr. EÖttevényi O\'ivérné, dr. Márlássy La josné, vitéz Oltóffy Ottóné, özv. Wagner Géza né, özv. Egressy Ar-pádné budapesti vendégek .egyöntetűen ugy nyilatkoztak, hogy sokkal szebbek, Jobbak, mint amit eddig bárhol is láttak, beleértve a fővárost is. Ez a magyar munka S/akmylná Bcnczc Marjska, a szövötelcp vezetőjének szakszerű irányítása mellett folyik. Hogy ezek a dicséretek nemcsak udvariasságból hangzottak .el, bizonyltja az is, hogy a kiállított szőttesek közű\' az az ágy huzat, amelyik mindnyájunk tetszését ahy nyJrá megnyerte ós Szakonyiné Ben-cze Marika keltette, a budapesti kiállításra is felkerül és bemutatják Horthy Mlklósnénak is. Ezért hálásak tehetünk az egész MAKSz-nak, Szakonylnénak, a leányoknak akik dolgoztak rajta, mert az Ő dicső, ségükből az egész határszéli városunkra jut. |
A kiállítással termeszeiében nem zárult be az ő munkájuk. Azok a szép zsurkész\'etek, diványpumák, u miket láttunk S amelyekbűi oly sok megrendelés történt, tovább készülnek s várják az ujabb megrendeled seket. A MANSz megmutatta ma, gyár szeretelét ,most rajtunk a sor, hogy egész Kámzsa társadalma\' ki. mutassa a magyar anyag, a magyar munka Jránti szeretetét és támogassa rendéléseivel a szövöteiepei.
/V göcseji kiállítást, mint megir; tnk régi ismerősként üdvözöltük. Városunk nagy része mégis csak most látta először s aki látta, Őszintén meglepődött. Edcjlg ugyanis sokan azt hitték, hogy itt csupa népies1 dolgokat lehet látni, amivei a középosztály nem is tudna mit kez-dezd. S ehelyett láttunk, fényképat\\ bumokat, máp|)ákíat,divátiypárnákat, gyöiigyhimzést és sok más divatos apróságot, amit mind széppé és üdé. vé varázsolt egyegy göcseji inoíi-vám\'. Némethy Katáim polg, iskolai tanárnő értékes munkájára most
Ivégre felfigyelt a közöitójg s a tmegj-érdemelt "hikert boldogan könyvet, hettc el magának a fiatal tanárnő. Divatbemutató, göcseji, háziszőC-
(tes-kiállitás, egy csokor magyar mezei virág, amit néhány ember fiído. .zntkész riiunkája nyujlott. nekünk.
A- MANSz elnöksége ezúton mond hálás köszönetet Pfttesics I-Tcrencnének, akt aí összes Budopoströi Órktonett; riihákat átvasalta, Pciermann Jótóefné-nek u disütésok vaiia3.iis.iert, a Vitézi Széknek a magyaros bútorokért ós Zsigmond Józsefnek a magyar zászlókéért. Ak összes asszonyoknak és leányoknak is, okik bármilyen módon a rendezőség segítségére voltak, itt tolmácsolja \'hálás kösiönetét a MANSz elnöksége. (J)
A polgármester 38 kerületbe osztotta a várost a vasárnap meginduló népösszeiráshoz
Jeleztük, hogy u m. klr, korm\'tuiy-nak 10007-1399. M. E. alatti rendelete értelmében népösszelrást fo-gunatositanak az egész oiszágban november 19-tői, vasárnaptól kezdve november 25-ig, szombatig.
Nagykanizsán dr. Králky István polgármester minden intézkedést megtett az Összeírás zavartalan és sima lebonyolítása érdekében.
A polgármester a városban 38 számlálóbiztos! kerüleiet alakított, melyek mindegyikébe egy-egy biztost kinevezett, akik kerületükben kiosztják az összeiró-ivekcl, majd k.töltésük után felülvizsgálják és beszedik a pontosan kitöltött ivekéi,
melyeket a város felküld a statisztikai hivatalba, ahol feldolgozás alá kerülnek. i
Hétfőn délelőtt a városháza kis tanácstermében minden számlálóbiztos megkapta beosztását és a szükséges instrukciókat a vasárnap megf-kezdődö nép összeíráshoz. A1 tZÁtnr lálóblztosokui a statisztikái hivatal egy tisztviselője oktatta kl.
Ugyancsak megtette intézkcdéicit dr. Lontay Alán főszolgabíró is, hogy a járás minden községében az általa kinevezelt számlálóbiztosok a legnagyobb pontossággal végezzék cl az összeírást.
A kanizsai főszolgabíró felfüggesztette a galamboki körjegyzőt
MLiap beszámoltunk arról a törvényszéki tárgyalásról, amelyen Kmetty János golambökl körjegyzőt három havi fogházra Ítélték, de a büntetés végrehajtását felfüggesztelf-ték, meri Ország József gazdát ugy arcu\'ütÖlte, hogy egyik szemére meg vaku\'t.
Hi Ítélet alapján dr. Lontay Alán
kanizsai járási főszolgabíró - ahogy azt ilyenkor a szabályzat előírja -Kmetty János körjegyzőt felfüggesztette állásától \'és megindítóiul ellene a fegyelmi eljárást. j .
Ezen idő tartamára a főszolgabíró Uzsoki György szépetneki segéd-jegyzőt nCndcHe ki a galambok! körjegyzőségre, j
Ez aztán a lakodalom •..
Tudósítónk jelcnil ZalavárróJ: Nem lindennapi esküvő volt a napokban Zala vármegye egyik kis falujában. A hetet-liél orsiágra szóló lakó dalom a Balrt ós Királyék salavári portáján zajlott le. A hat nap és hut éjjeüg tartó la. kodaloml>an nem kevesebb, mint 600 vendég veit ráatt Kifogyoil ezBn a lagzln egy hízott
Ökör és borjú, :t hízott klisznó, 213 darab lyuk, 50 liba és 40 kacsa. A különféle nnrúsüicményckboi körülbelül c;cr kosárra valót s hozzá 000 liter kávét e|tck-it[ak meg a vendégek ,R hosszura nyúlt lakodalom alalt. öt
mázsa lisztet íiasználUk oi a háziak Jtís a QOŰ tortával együtt (> mázsa cukorra és y eeer tojásra volt szükség, liat is bőven fogyóit: 10 \\lieklfjliicr |»gáuyvári rizlinget és 70 liter likőrt ittak meg a jókedvif lakodalmasok\'.
Tisztelettel meghívjuk legújabban érkezeti meglepően szép cipőmodelljeink megtekintésére ée kiválasztására, ugy saját, mini kedves férje és b. családja részére,
Mitiényi-clpő 60 év óta a legjobb márkás cipő. Aranyéremmel, ezüstéremmel és kiállitá&l nagyéremmel kitüntetve.
Hivató tisztelettel
mUht^i Sándú^ U \'fia
FO-ut S. (Véroaház-pstota)
A haderő
és a közlekedés
A közei múltban lejátszódó he* met-icngycl háború tanulságai rnegL, döntheleUcnül beigazolták, hogy a vasútnak csak abban az esetben van eflintározó honvédelmi jelentősége, ha annak hadászati leljesitöképcs-ségét az ellenfélével megküzdeni képes légierő és légvédelem biztosíL-}a. Mégfs\'bbeii az esetben is előfordulhatnak a tömegszáUitást hátráltató forgalmi akadályok. Aizcrt égylk áhain sem mondhat te szabadj tosan működő vasúti műszaki azerr vezetékről. Minél érzékenyebb azon-bana z állam vasúti hálózata ellenséges légi támadások iránt, iUetvc minél nagyobb hadászati mozgéV kojiyságot kíván meg u helyzet, annál több figyelmei keli szentelnie u. közúti közlekedési hálózat kifejtesz, tésére. ,
A\' közúti közlekedés a légi és földi megrongálások iránt különben sem olyan érzékeny, mint a vasút. Nincsen annyi kényes és könnyen sebezhető pontja sem, mint a "kötött pályájú forgalmi eszköznek. Rongálások esetében pedig a közlekedés más utvonalakra egyszerűbben le- " neJhető át. Kiváltképpen, ha a megkívánt irány bőséges úthálózattal rendelkezik.
Háborúban a tömegszáUitésok nehéz problémája idejében csak ugy oldható meg, ha nem vagyunk cgy-féJe közlekedési szervezetre utalva. Nem mondhat le tehát egyik állam sem a nagy teljesítményű vasúthálózat ós vasúti gördülő anyag jókár!, bautariásárói, de nehogy a hadászat mozgatási követelmények Iránt te* helcUennó váljék, nem mondhat le A tömegforgalom gyors lebonyolítására képes közúti hálózatának és különösen tehergépkocsi j>arkjának Et reá váró feladatok nagyságához mért kifejlesztéséről sem. 1
Ezért az ország tehergépkocsi állományának emelése, a gépkocsi forgalomra alkalmas közutak építése, 3 gépkocsi utánj>óllás és javitó szolgáit kifejlesztése és a szükséges üzemanyagok biztositősa elsőrendű honvédelmi feladat. > \\
Háborúban ugyanis a hadvezetés ugy oldja meg feladatait, ahogy azt neki a közlekedési helyzet megengedi. : j
A máj és az epeutak megbetegedéseinél az első feladat rendszerint az. hogy a természetes „Ferenc József keserűvíz használata állal — reggelenként éhgyomorra egy pohárral, esetleg kevés forró víz hozzáadásával — megfelelő bélürülésröl gondoskodunk. Kérdezze meg orvosit I
«
l>aB8». novcrobMU
EMáESkZKQZQK
chrom *célbóL és alpakából Kvszolld árban I BÁRáNV ékszerésznél
Hortty MIIló;.-ul 3.
...öli hétkSwpokoa
\'8.48\'Torna. Jtt Hirek, — KÖzlemé-ny*k. ..... H«*iglem«sek, — 10 -Hírek;
— II. 10 Nemzetközi vtzjeizöszolgálat.
— 12 Harangszó, ~ Himnusz. — Idő-járásjelentés. - 1240 Hírek, - 13.20 Időjelzés, ídójárásjelentés. — 14.30 Hirek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15
. ArfoiyJlnihJre-k, piaci arak, élelmtszer-ái*k. ~ 10.45 Időjelzés, kiőjárásj»-
" lentés,¦ hírek. — 17 Hírek\' szlovák és matryar-oroM ny»tv«n. *** 19.15 Hirek.
— 21.40 "Htrakv időjáráajeientés, hirek ,;««ióvák és oiágvei^orosz nyelven, — .22.40 Hírek jiémúi, ¦ oías/., aag0L és
francia ny«lv*i. — 0.05 Hírek.
i BUDAPEST I.
17.15 Uaugké|>ck a nöi egyetemi önkéntes munkatábor éJctc-WU. — 17.50 Kiss Lajos cigánytenekara. — 18.30 Felolvasás. —• 19.25 A rádió scalon-wnekam. 20.20 C.s.- Szabó Kálmán ¦i előadása. ~u 21.10. Ulja Todofovics
vgwcUiuloUik. \'22.05 Melles Bála zeniékor. -A 23.2Ö. Szórakoztató uong-
. liMwoxk.
BUDAPEST- II.
18 20 Mezőgazdasági félóif. — 18.50 Ikollioven: VII. szimfónia A*dtnf — lii.30 bram-ia nyclvoktotás, 20 Hi-rrek. -+ 20.20 Sárai Elemér cigányzenekara. — 21.10 l)r. Dobók Ferenc előadása. — 21.10 Ilungloinczek.
I BECS
I 17 Vidám lemOzek. — 18 itfang-verseny, — 11K Doltemczek. - 20.15 Sziiulóaiikusok. — .22.50;. Berlin.
Kárpáti József Kaposvár,
iöit vadat
legmagasabb áron-vásárol.-\' Telefon 360.
¦MfeST
Szerda
BUDAPEST I.
10.15 Gyermekű ákilött. - 10.45 l)r. Schroedcr Alti la előadása, — . 12.10 Gáspár Lajos cigányzenekara. — 13.3Q Országit I-ostászenflkar. — HU5 Diák-félóra.
17.15 Katona Hezsó\' előadása. — 17.40 lkwvav jnzzcgyüUes. — 48,10110. lász Gyula előadása. — 18.80 HöchU M:u nil nougorázik. —. UL5& Mugasházy . tíóla előadás". — 10.30 «Három a kislány.. .Operett három felvonásban.
— 2L40 Hirek,. Utöjárásjclcntés. — 22.05 BHidapesti Kumnnueno. — 22.30 I>r.-Wagner József elöndisa, — 23.20
-Farkas-Jenő cigányzenekara.
BUDAPEST II.
10\' o\'asz nyelvoktatás. - 10.30 Dr. Kain pis An üli vlfiadása. — 20 Hírek, -r- 2a20UanglemftW<L .- 21 U.iltéths Pál sakk-előadása. _ 21.30 Csorí* Gyula cigányzenekara. — 22 Időjárás jelentés. BSCS
17.10 s Lemeck. -, 17.50 Kamara zene. — 20.15 Kívánság hangverseny
— 22.50 Berlin.
................... 1 .......
... — TsUaUM Mg a Kopateln -Bútor-áruhás állandó butorklAllltását. Ízléses ••¦olcsó bútorokat kedveső !tz«lí»l Mt tötelekkai vájarouut.
TEPOB, A BETTEHETES
Egy magyar huszárkapitány kalandos élete
— JR I p o r t- r • 0 6 n y —
Képzelhető, bogy Zubovíts Fedor menayire szenvedett a vörös urJlo/u alatt, j-gy ideig Pesterzsébeten lakott. Ott titokban ellenforradalmat Acrvs-Egy\' napon i>oiér>ctt a lakásába egy negyven éy körüli sebhelyes arcü Térfi, aki a vörös hadseiog zászlóalj-:paraocsnoki egyenruháját viselte, Foldoz rncin akarta fogadni. Hallotta, : .amint az clöszobál>on az idegen azt mondta, liogy ő Zubovils elvtársai óhajt beszélni.
— Elvlárs a mennydörgős ménkű... — dübörgött ki az előszobába, — én Zubovils Fedor őrnagy rogyok, maga pedig takarodjék innen.1
A menekülés
Az idegen nyugodtan és közömbösen nézett rá. Még a szvmiáUája. sem rezdüli meg. lialározolt hangon szólt:
— Zubovils elvtárs, két percig akarok önnei beszélni!
Az őrnagy betessékelte látogatóját a. szobába. A zászlóaljparancsnok lehalkította a hangját , <
— Kérem... ömagy ur... Azomiu hagyja el Pesterzsébetet Egy spicli most jcIcnlelU\', hogy őrnagy ur ellenforradalmat szervez, fín leintettem a csirkefogói, de lehel, hogy sikci telén Ok Fölöttesem gyanakvó ember és gyűlöli a burzsoáziát Tessék ma. menekülni.
— Hova?
A zászlóaljparancsnok vállát vonó-gatta. ,\' \' v
— Nem tudom. Ha üniogy ur cllá-vozlk Pestérzsébetröl, Igyekszem az ügyét elkenni. Ha irtmarad, nem garantálok a fejéért.
Az Őrnagy inegenyhüHen nézett a vörös tisztre.
— Miért\'jóit idei\'Miért akOr megmenteni?
A -sebhelyes férfi \\ közei tépett az őrnagyhoz:
— "Nézzen • meg jól,"örnagy tur... Nem-ismer meg?
- ¦ Az ömagv összeráncolt- szemmel vizsgálta az idegent, HirteHen felkiáltott: —: Tóth-Pista. i. Te vagy azt Az Idegen lehajtotta a fejét
— Én vagyok)
— Es to velük tartasz?
— Az ár elfogadott., ¦i»e nu oeffi felejtem ^ hogy amikor Visegrádon-; dobra akarták verni a házamat, őrnagy ur megmentett Még Ozt sémi engedte meg, hogy szívességét megköszönjem. Most hálálom meg a jóságát.
Zubovíts kezet szorított a vörös zászlóuljpurfiiKsiiokkiü, csomagolt és percek múlva már eltűnt IVsterzsébOt-röl. F.11 Pesten, Szolnokon és Visegrádon,
A bagó
Egyszer egy dunaparti villamoson, a ltudas-fünlö táján, a 1 hátsó perionon Összetalálkozott Zubavils Fedor régi barátjával, prónay Pállal. Me\'.eg baráti öleléssel borultak egymás nyakálja.. Prónay megéiOzte, hogy Zubovíts szájából erős borgŐz áramlik.
ÍÍ-: Te iRái, Fedor bácsi, — suttogta Prónay — hounél jössz? Hol lehet mosl inni ebben a keserves szesztilalomban ?
uZubovíts nem ludott suUogni. í Ha halkan beszél\', olyan volt, inint^ami-. kor Oz oroszlán táncra jktcIűí.
— - EzekUii a gazenil>erektöl, akik kitaláltak a szeszttlaimat, már rég elpusztulhaltaiiv volna.
Erre már a villamoskalauz is bálo-aatolt /
—. Bizony, ezek a csirkefogók ínég azt a kis borocskát is sajnálják az embertől. „ , \'
---Hát ho> kapsz italt, Fedor bácsi? — faggatta prónay Pái.
— - Doktor Sas Pistánál iSzom, régi iWálomnál, aki a ltudas-furdö Igaz* götó-orvosa. Kilüuő borai \\nnnak... ott ugyan nem talál meg spicli, aki
feljelentene, amiért Iszom.
Prónay Pál féltette barátját és el-rellcntö példáid elmesél 1« Vérey Lóránt nevü ismerősének az, esetét. Vérey Lóránt kifelé tartott a (Jeliért szálából, ahol lakott és szerencsétlenségére belebotlott cgy vörös katonába. A vörös kalona luagáralfhellclte Vóreyt, akii azonnal bevitlck u Zrínyi .utcába.
Zubovíts mérgesen forgatta a Szemét:
— Engem ugyan emberfia nem lehellel magárai mert ugy sacnnenkópöni Bzt a vörös népbiztost legeiével, hogy menteit megvakul. Ezérl bogozom most már állandóan, idejiézz, —( a szájából kihúzol! valami masszát, —.ez a le^ke-gycUehebh tengeri dohány, ettől annak a vörösnek rögtön hályog nő a szo. mérő. , , \'¦
—< Eis a gyomrodnak nttn ári ez az erős bagó?
— alinuk nem árt. Sőt hasznát... Prónay Pá( .még érdeklődött, hogy
mit csinálnak Zubovíts oláhcúgányat, akiket az őrnagy egykor ugy ráneba-
Btetielt. ;
Hagyd... legyinlell Zubovils, — maiuijtöág ök -a Icgbcc^Veti-sebb emberek...
"TFolyL.köv.)
Holnap szerdán kezdődik a tanítói szeminárium Nagykanizsán
Holnap, szerdán, november 13-én kezdődik a lanitói szemináriumi nap iNagykanizsáu a Véescy ulcai elemi isko\'ában.
Szemináriumi igazgatók Zsigmond Jó zsef, Orlulny Gyula és Líppcnszky Árpád iskola fel ügyelő igazgatók.
Előadók Németh DOzsö kanizsai polgári iskolai igazgaló, Zsigmond József
igazgató, iskola felügyelő, KcmenCssy István és Nagy Miklós nagykanizsai tanítók, valamint Kenyeres Béla szépeinek! igazgató.
A tanítói szemináriumot szentmise előzi meg a ferenciek plébánia .templomában.
váposi\'mflmcgó. WT* Kedden és szerdán ^gj Milliós angol film! LILI 1)AMI f A szenzációs szerepel
A zenés vígjátékok gyöngye
kíegéstzitö műsor i K magyar hangos világ-hiradó. 2. popeye a rendoatnáló. 3. buksi
" fjjgjgy. mHgatt- ^\'rengető trükkfilm. Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor. 5 órakor filléres.
>*HösHwptár
Követendő példáját adta onzeUen kötelesség! udásáiiak és bátorságának ,_ Kovács Jenő vo\'t ,nagy.
I II II. Vlír"111 * honvéd gyalog.
1-T ezredlyeü zászlós uz 010.
szok ellen u ílezöhibore. környéki. |)ol. zyea községnél vivőit harcokban.
A vitéz zászlós «»11 a napon a köz(. ségtöl délre fekvő inogatilaujn, mint u 8. század gjurancsnoka a stkerbo .vetélt rendületlen hitével és századának ügyes, leleményes vezclésóvcl az oro. szok három rohamát és otdallámadá. saii elkeseredett hereban elstánoui ki-védlc ós\'minden iieliózséggtU .dacolva állásai megtartotta.
Bátor magutartusáért és meg nem alkuvó .rondülelleii kilartisáért u nagy ezüst vitézségi éremmel tüntetlek kí.
A vo\'t\'debreceni 39. közös gyalogezredet v népen Mezölaborctúl észak, keletre az OslavR-a foiyó menti Ko-münca helységnél egy liegvgeríne meg. száibisára rendelték kV hogy » túlsó yÖlgybŐI .közeledő oroszokat tarfiz.
lássa fel. ¦ * *
Az ezred a meredek, igen nehéz le reped végűt feljutott az efdöborltúltu hegygerincre; aríoi \'» 823 méter magas Hanasiowkát és a 804.it méter magas Pasikát megszállta. Álmagyar határ vonalán valóban\' lionvédö iuirc fejlí-dött, mely az erős orosz .támadás összeomlásával és .500 orosz fogságba jutásával Végződött-
— (Áthelyezések)
A kultuszminiszter dr. N\'ugy Jenő segéd fogat mazót a zalaegerszegi lun felügyelői hivataltól a gyulai kir. Un. felugyokíséghez helyezte át. — Frí-csovszky, László állami tani Lót n sem-jénház.ai ískoiáttil a nagykanizsai har-madik kőrteti elemi Iskolához Irelyezte át, helyérő Takács István helyettes tanító került senrjénházára \'a puszta, zámori elemi iskolától.
— (Adományok)
A liatárszóli Tótsaerdaliely uj templomára a nagykanizsai Mécs estiül kapcsolatban dr. Takács Zoltán igazgató-főorvos 100, IdöS Tökáes Jenő ötven, dr. Simon György • prelátus, Nyári Kálmán ós\' Hevesi. Jenő jga*gaté^Uói Molnári lfl —10 P-t OdonuíujTOitak
— (A régi lOpcngöB bánklegyek érvénye)
A Magyar NemiOU Bank közh, hogy Pa. 1028. évi február hó L *»SeH*-l ellátolt cintJehV bankjegyek bevonásának Időtartamát a magyar \'kormány lio*Kájáru!ásával 1040 május 31-ig meg-hosszabbította. Eridéig u régi lüpengő-söket fizvtéKuéi is el kell fogadui. A forgulomból való kivonás után a bank. flcgyekel a Magyar Nemzeti Bank még három évig beváltja.
— (Uj repniöbélyegek)
A ¦ kereskedelemügyi- miniszter
ttelelóro a posta udíortjiy MikU\')s repidöalap tájíjp-gttlásáni a jövő év/clojíii Uj feláras n-pülöbély-ek--sorozatot nd ki. A 1*1, \'íz- és busz filléres bélyegek 100 százalékos felárban kerulik\'k forgaioiul>a.
(Cukrot, kapnak a méhészek)
Aifóklmüvclésügyi. miniszter.a pénz-ugyininlszlcnoi: együtt- az Ínségbe jit-tottvmtocH«iádok..részéra 10 i vagon méttclétö iníkrot nandelt «1. A mélu\'.s/ck niéhesaiádouként.4 kg. cukorra taitluiV nak igényt: Azok a, < méhéS2H-k, \'Ukik (i/ előzőleg kiosstott fovagou <-hm¦ 11>.¦! csak kél ikiVjgrasnmot kaptok, rraost xUjabb két kilogrammot knpu»Unak.
1939. rtovcmber 14..
— (Térzene)
Holnap, szerdán délután r. órakor
a nagyk«ldju>ui bort véd .tuaekar térzenét art ét Orizág/ászí.S mögött, a lasofbíui B ¦ következő mátrai: i Sárköri: ttytitk* a katiipónr tvlcjo, induló. % Fucatk: Alom képek, korin, gö. 3. Ktctter—Pécsi: Vígjáték, uyi-lány- I. Offcnbach: llotfmanii-ni«séi, ábránd. 5. tfófl&f: Magyar dal, egyveleg. (!. Mnítcr: Báni l-Vjérvári vin-du\'ó.
— • rJVasárnapi Ilceálls előadás)
A* Irt*jáIiiU és MflvéS/cU Kör.vasnr-
nfp, 10-én folytatja lireálls soroíatát 1> alkalommal a KÖrmagyludásti társ-cinéke. Kelemen Ferenc bankigazgató tart előadást <A gazdagságról.. A ki-.sr^öiofisorlmii (jráf ErnŰ emlékezik visszd a kassai bevonulásra. Kzcnkivül s/avalalok\\és énekszámok egészítik kl a vnsárnnfn üceálist, mely délntán i; ómkor kezdődik a városháza köz-gyűlési termében. Belépődíj nincs. (;)
— (Államsegély)
A kultuszminiszter a kisbucsal ál Janii elemi iskola és tanítói lakás
építéséhez 12000 pengfl segélyt helye.
tett kilátásba.
— (Novemberben hozzák forgalomba az ujtlpusu szOveteket)
A kormány egyik legutóbbi icmhí-kérése értelmében a gyapja és mii-gyapjubéí kevert ujUpütu ssowtck »flö-állításának előkészítésével máris foglalkozik a tcxtljipnr. A tccluiLkai elö-kés/filelek megtörténtek ós semmi kétség sincs abban, hogy ezek kelő si-ken«i janink. Hir szerbit a kevert gyapjúszövetek még o hónap folyamán piacra Ls kerülnek. i (
— (Betörő rekorder)
Madarász Vendel kiskorpád! lakos, fcIláttvBS Szabadságra )»csútott fegyenc még ez év tavaszán Ize. töri egy k«ix>svári lakás-bu s onnajii nagyobb értékű ékszert vitt 01. A rendőrség hamarosan kinyomozta a tettest, de Madarászt elfogni nem sikerült, mert fegyverre\' támadt " rendőrre, maj tl bosszú dulakodás után sikerült elmenekülnie. A budaörsi csendőrségnek most sikerüli elfogni ft hírhedt Irtó rőt, aki azóta az ország különböző ríszein \'öbb inúil lót) lietórést követett el.
— (Halál az erdőn)
PUradicsoiii (lyörgy beJ«zn"i földműves a 8>J»ntháromsági érdében lélnllmz alkalmas fái kéréseit. Miután inéin tért haza, keresésére indultak ós a fa rr|(f. lelt holtan találták. Orvosi inogáflapi-tás szerjut szívszélhűdés öito meg.
— (öngyilkosságok)
rJángycl János nagyali\'nli fuvaros öngyilkossági szándékból feladásitól la1 magát és mire rátaláltak, megtudt — Ozv. Zsemlye Pétunié kazsoki lakos családja lávoUélébcn buskomorságábPn kulba ugrott. Csak hollan Imztuk ki.
— (Vasnapokat rendez a „Fém-gyBJtó")
A Fémgyújtő, Amely az iparügyi minisztérium felhatalmazása alapján működik, elhatározta, liogy a városokban
és falvakban vasárnapokat rendet, l->c-|kon " napokon megjelenik a Fémgyüj\'-lö megbiroitja és az összegyűjteti vos-és rémhulotlékot napi áron átveszt. A vnsnapokon veszik át » helyi isko-iák, egyesületek gyűjtött anyagát U,
— BatwkliUlItiraakKt teklntóe mef minden vételkónyawr nélkVl. Kopnt«ln butörirtthiv
Hzptbt November 14. kodd. Rom. knt. Jozafát vt. Protestáns Klemonllna. Izr. Kiszí, hó 2.
UöztflrdO nyitva reggel 6 árától mtt 6 áriig <hótri, nerdA, péntek délután keddon egétia nap nőknek).
JiiiteJwipÉss!"
\'vlínÖ5<GBCncriZl.^SB€N
BÚTOR vHít
Nagy választék! Olcsó árak !
JÁTÉKOKBAN
óriási választék
Teutsch drogériában
a félemeleten.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyaséinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmemozfcy-utea 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift atb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány aUpjún vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók restire.
Régi ezüst pénzért; tört ezüstért\' I
magas árat fiatalok
BÁRÁNY ékszerész\'
llorlliy Mtklú.Dt 3.
Rövid táviratok
TILOS KOWAíNIABAX
n hadügyminisztérium tilalmi remié; lel© értelmében repfilög^eknek1 * román erődök li kilométer körzwtbcp y&iő repü\'é^. , ;
XII. PIUS PAPA
o washingtoni katolikus egyetem 50 éves fennállása alkalmából szfintbe-szedet és S7.enlmisét mondóit, amelyet a Vatikánból rádión közvetítettek Amerikába j
RADOCSAY LÁSZLÓ
jgazságügyminisüter elfogadta a H«-latonrarcd -ta\'iwlcai kerület luvutalos jelöltségét és még ma megkezdi kör-utját KévágŐors, köveskát ós a f\\euips-gu\'ács környéki kóz&égükbeai, niaj(d sztrdán Tapolcára megy. ÖSSZESZALADT
kél személyvonat Hosongrimd 6» Langeben köíótt Nénietorsziigbaji; 13 halott és 60 sebesültje van a s»eren-eséllcnségiiek\', amelyet a roseng/uudl áilomásrönök vigj\'ázatiansága okozott-
A képviselőház
mai üifoén folytatták a KeKSkudetoii tárca költségvetési vitáját. Mulasits (!0-za ellenzi a javaslatot, j\\ngyal László eifogíidja, Hródy Kraő szjjitén nem fogadja cL Holnapra 40 intoriialláeiól ^egjeflek b«. .\\li,vei a kóltségvelési tár-gyalást nem lehetett előbbre vijuii, az mtiT|)eJ!áriók megkezdésére csak 0 óra. kor kerülhet sor, ezért holnap éjszakai ülés iesr. \' \' [
Az Osztály-sorsjáték
burásán a főbb nyereményeid*-a következő számok nyerték: 10 ei^r pen-gőt nyert a 30240-es, 10.000 pengőt n 80.022-cs, 5000 pengőt a 72^*00*8, lÜOO-tOOO pengőt nyert a 41.630 és taz, 53.8 43-ös szánni sorsjegy* (Fjelelős-ség nélkük)
Mérsékelt légáramlás, «ok lio-lyen köd és nappali ködizitálás. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intését nagykanlrjal a^egflgyelöáUoraáia jelenül
Héraóraöklet tegnap ette 9 órakor + 7 2, ma reggel +6-6, délben +70.
CMp«dek 0Ü-L.
ÖfcsétiÁsjéf aafamezihan széwkozhalihj
?29974?931
1939. november 14.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnk, akik felejthetetlen fivérünk Bród Ignác
elhunytává! fájdalmunkbanrészt\' vettek, fogadják ez utc.i k(S-szönctrjnket.
Bród oaalád.
Nagykanizsa megyei város adóhivatala.
ad. 6025/1939,
Tárgy i Al 1940. évre siiló b(i add kivételének megindítása.
Hirdetmény.
A haladóról szóló 1927. évi 200/ P. M számú H. ö. 12. §. 7. bekezdéséhez ftlzölt utasítás 22. bekezdése értelmében felhívjuk az adóköteleseket, hogy bevallási kötelezettségűknek tegyenek eleget és a tulajdonukat képező epMet (épületrész) évi nyerstyázbér jövedelméről, illetőleg évi haszonértekéről szabályszerűen kiállított házbérbevallásokat a városi adóhivatalnál az előállítási költség megtérítése ellenében beszerezhető nyomtatványon f. évt november UÓ végéig jogkövetkezmények terhe mellett alulírott hivatalnál nyújtsák be annál Is inkább, mert aki házbérbevallását az előirt határidőben be nem nyújtja, névre szóló felhívás után a kivetés során megállapított adónak 5. iliclve 10 százalékát fizeti bírság fejében.
A vallomás beadására, valamint a kivetésre vonatkozó mindennemű felvilágosítást a városi adóhivatal ad.
Nagykanizsa, 1939. nov. 11.
Polay s. k.
3387 v. uimvevö.
Zalai Közlöny Zalai Közlöny
ZtflKi kOrötniy\'ialiii Kt?l-Zalai hQWftttjlW\'flKTa\'- .
Zului rlYS<^Y7r\'W>rfll\'/l\'11"
Zalai Kozionyi/alUI KUlluny Zalai Közlöny Zalai Közlöny
„iBlsiitas.hnitl.itar
(FolytatAs a 2. oldalról)
Anglia nem ragaszkodik Csehország és Lengyelország visszaállításához
| Róma, november lí Mint az Uj Nemzedék római tudósítója jeleni!, a romul lapok Hágából Ugy értesülnek, hogy a német kormány ma válaszol a holland-belga .békefelhivásra. Afs ajtókat* még nem zárták be véglegesen — mondják - és « helyzetet nagyon enyhilelte a iiénuet kormány kljeién\', tóse.
A római lapok egyébként jelentós enyhülést látnak a Times cikkéber
is, amely ha n<\'m is nyíltan, de körülírva közli, hogy az angol kormány nem ragaszkodik Csehország és Lengyel/)rszág visszaállításához.
EtsOlyedt két angol hajó u
Lapzártakor érkezett iondoni jelentés szerint német tengeralatífáf\' rók elsülye-sz tették a Bolson nevü angol gőzöst .
Egy ang ji torpedóromboló német aknára futott ós szintén clsfilycdt.
Fényképezőgépekben
nagy választék, rok eladása.
VASTAGH
Filmek, lemezek, papi-Szak.zerű kidolgozás s
fol6-niilt.rt.eb.it
Csengery-ut ). sz., az udvarban.
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
A „Néprádió" eladási helye
Szabó Antal tWanizsD,
Ffi-ut 5. szán
Csillárok.
falikarok,
éllellszekrény-lámpiiR
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGY.-nél
Sugér-ut 2.
Hirdessen o Zoloi Közlönyben
Molnárok figyelmébe S
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
APRÓHIRDETÉSEK
nt,,.-,Mr.!ei(., dlji v.,lm»p ti\'ílnnapnap 10 xtit* Mllllár. mliuiít. további iiá IJ flrlír, h*tk6in»S 10 n<Mjj 60 liiiii, mlndin további sírt 4 iiiií.,,
ADÁS VÉTEL
Agytól lat, használtat is, állandóan vásárolok. RiUchcr Mátyás, Klrály-utca 35
Vaagyarmekágy, gyermek-fürdőkád, Zeílr-kályha, cielídágy, gyalupad és fehér szekrény eladó. Bajza-u 24. 28Í8
laka^-üzlethelyiség
Kétuobás udvari, kélaxobás ösizkom-lortoa utcai, háromszobái öiaxkomloítos utcai lakás, két kisebb üzlethelyiség eladó. Szegő Mór, EölvöMér 2. Érdeklődés Királyu. 2. 8
KétaucobAs verandás lakát átköltözés rolatt azonnal kiadó. Táihlx-utca 9. 2881
T4tamo.r4aha.yan a Mázesz -fele kocsma betegség miatt átadó, 2898
ház ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és bérházat, házhelyet, szélét és földeket kAswatlt Papp, TeleW-ut 8.
ötven éve fennálló lóforgalmu bejáró kocsmámat, nagy istállókkal, haláleset minit asannal eladom. Nagy helyiségekkel, kugltzóval. — Érdeklődni lehet Tóth Antaliénál Keszthely, Pap-u. 16. sx. 2890
Csengery-ut 50. sx. bás vendéglővel szabadkézből alaetó. bővebbet dr. Mezó ügyvédnél, 2895
KÜLÖNFÉLE
Levé bólyapet, régit éa ujat, napi postából szarmizó tömeg bélyeget fcóax-pénaért értékesíteni lóhet minden hétfőn délelőtt s Zalai Közlöny szerkesztő-ségéban.
Autótaxi — Bérautó szolid árban kényelmei autók megrendelhetők. Kauf-mann Manő. Telefonállomás 222 . 295
Iflaxoltfókiy fényképet Vn*iuJ> fotűné!.
EJveeatatt egy kis női aranyóra. Kéretik a beaülelci megtaláló, hogy adja le özv. Saitlcr Józsefijénél, Csengery-ut 15., I. emelet. 2892
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KBigazdaiágl R. T, Nagykauiiia". Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i a „KlzflUdaságl 1. T. Nagykanizsa"
nyomdájában NagykaalzsáR. (Nyomdáért falai. Zalai Karaly.)
BvMjram 260. wtim.
Nagykanlzu, 1838. november IS. szerda
Ara 12.«?-
Feletfis szerkesztő: Barbaritft Lajos
E16tt«U«l ii»:,«rc Mra » p«í5,«ajllfa. XrakeutAaigl fa klidíhl.alall teldooí V«. >i.i.
Uj házelnökök
(B. L.) A magyar belpolitikai éle: néhány igen fontos posztján helycserék történtek. Ha ezek okát keressük, remmíesetrc setm! találjuk mag olyan mozzanatokban, amelyek\' a legkisebb irány változási jelenlenéU akár belpolitikai életünkben, akár külpolitikai vonatkozásokban. Gazdi sáfjpoijtikilnk és szociális vezérelve Ink szinten jó\' bevált elvek fejlesz-tési vonalán maradnak, főcélul tekintve mindig a népi igénjek kidé-gjtését. Ne kertssen tehát senki a f-zajlót! személyi c érékben olyan rn-gókat,\'amelyek nem lé\'eznek.
A!z. történt csupán, h"gy a Gond-viselés akarata clragdott közülünk egy kiváló n"gy államférfiut, aki nehéz időkben mint minlsziet elnök, megelőzőleg mint földművelésügyi miniszter és miniszterelnökségi ál lamfitkár oldott meg npm\'zcte szá. má\'a nagyjelentőí égTi problémákat s legutóbb mint képviselőházi elnök döft ki a kérlelhclet\'en halál folytán közülünk. Ez a férfiú dl*. Darányi Kálmán volt, akinek meg. üresedvén képviselőházi elnöki széke, oda uj embert kellett választani
A képviselőház bkaffífi paffokon felülemelkedni tudó, higgadt mér. -séklcttől áthatott, kipróbált, tárgyi-tagosán gondolkodó személyiségek után kutatott, Alkotmányos életünk zavnrta\'an folytatásának egyik fon-\' t-w kelléke ugyanis az, hogy a tár. gyalust v.ezető személy a bizalom letéteményese legyen. Nagyon fontos tehát, az egész állami étet szempontjából az, hogy kl viseli alkbft máuyos életünk egyik1 legelső közjogi méltóságát, a Ház elnöki tisztét.
A választás olyan férfiúra esett; aki hosszú ideig volt a Magyar Élei Pártjának elnöke, majd az igazságügy-miniszteri székben több hügyf-\'entőségü időszerű problémát\' " oldott meg. Ezek között olyanokat is, amelyek a gazdasági életbe mélyen be\'lényuiiíuk s szé\'cs magyar népréto. gek óhaját elcgiUk ki. a qulota non moverc elve nem érvényesülhetett már egyes gazdasági vonatkozásokban, igy lett feladata az igazságf iigymjniszleniek olyan törvény kofi-diká\'ása, amely közmegelégedést szolgál. Tasuády Nagy András e;e ket a rriidkivö\' nehéz és kényes feladatokat valóbfin a legkiválóbban oldotta meg. Személyét egyre job. bon övezte nemcsak a tisztelet és megbecsülés, de a bizalom is auwiy egyik kigfőbb tartozéka lett egyéniségének és jutíatta oda, hogy amikor a képviselőház- elnöki széke nv^ ürüli, ntjía kivül úgyszólván kombi-nációla se korütt más. És a választás helyeién- történt, mert az elnöknek\' a lehetőség szerint legmesszebbmenő eh kell bírnia még- az ol-\'en tábor bizalmát Is, amit ugy biztosit, ha működését feloldja minden páriszerrij pont alól, az. egyofdaluságot kerüli s magára nézve kötelező direktívaként áHitja fel a pártatlanság szol-¦Kálalál . , ; \' f ; , , jj •
Ezer halottja van már a venezuleai borzalmas olajtelep-tiiznek
Lángtengerré változott a sziget és a lagunán la vastag olajréteg ég — Pusztulás fenyegeti a várost Is
t Ar\'ng:1s, november tö A venezuelai La Hui.elal olajtelepen bormfcimas tűzvész puszilt. A tűzvész olyan nagy méreteket öltött, amelyhez hasonló évti;cdek óla nem nem volt. Mint a legújabb jelenté, sek mondják, a tűz az olajtelep egyik mulatójában keletkezett, ahol egy gáz\'ámpa robbant fel. A tűz csakhamar átterjedt a te\'ep minden negyedérc és már itt több száz ha-
lottat követelt. Szinte teljesen lehe-(ellenné vált a tűz oltása is, mert a lagúnát vasiag olajréteg borltja, amely szintén hatalmas lángokkal ég- i
Al közeli La Curila városa is ve-szedelemten van, mert a teleppel csak egy hid köti Össze. H\'a a híd elpusztul, a telep 3000 lakója rrjlnd odaveszik, rr.crt ez az egyetlen\' ut arra, h«gy a szárazföldet elégjék. A
halottak számát máris ezerre bel csü\'lk. A tüz oltásához a 40 kilo-méterre levő városból -uszályba Jókon Vonult ki a tűzoltóság. A rwrzafrnns-tűz során sokap az égő tóba ugrottak, hogy ítzt átúszva meneküljenek a lángokban álló olajtelepről,
A venezuelai elnök a borzalma;* méretű tüzkatasztrófa alkalmából 3 napos gyászt rendelt el. i \' !
HaUrlncIdensek a finn-orosz hatdron
A finnek lelőttek egy szovjet repülőt gyalások ujrafelvételében -
- A hazautazott finn küldöttség bízik a tár A nyugati fronton nincs változás\' " \'
Rövid és elutasító a német kormány válasza a belga-holland bókeköz vetítésre
A ueimetközl helyiéiben a finn . szovjet viszony alakulása kelti a legnagyobb érdeklődést. Mint az Uj Nemzedék zürichi tudósítójától értesül, ,
a finn szovjet határon több he ¦ lyen határincidens történt.
A jcYutés szerbit nem ez az első e&et, mert már akkor történtek ha. társérté?ek, amikor a finn küldöttség moszkvai tárgyalása alatt a szovjet megkísérelte, hogy katonailag gyakoroljon nyomást Finnországra.
Helsinkiből ériezu jelentés szciint — mondja az Uj Nemzedék zünchl tudósítója — a ^ovjet- finn liatár-m
a finn légelhárító tüzérség le-tött egy orosz gépet.
Amikor Tusnádi Nagy András el mondotta bemutatkozó , buszedét, maga is utalt eickre a szempontok\'-ra, de hangsúlyozta, hogy a pártat, tanság \'mégsem viiieti ÖL soha a kÖ-zömbÖsVég Ss a hűvösség ?ukz$ór fa-gyasztó régióiba, I>e a beszéde más vonatkozásokban is veicles igazságokat tartalmazott. Ahogyan meg1-fogalmazta a magyar parhwitentá-rizmus értékelésének fogalmait, abban egyetértünk ve\'c mindannyian. Mert valóban egyik legnagyobb kincsünket látjuk a parlamentarizmus gondolatában, amit évezredes történelmünk .politikai ói közéleti "fejlődése csiszolt ki olyamtá, mint amilyen. Ha esetlég vannak hibái, azokat módunkban áll kiküszöbölni és igy. a parlamentarizmus szel\'euu^, mint ii nemzeti Ön rendel kezesi jog1 legfontosabb, záloga, továbbra is töretlenül birtokunkban nv\'rad. 4"ÚH
Az orosz gép a fiiul és az orosz á\'-msok között levő úgynevezett Senki földjére (Xseti és.\'azt nerq távolitok Iák ei tem a finnek, sem az oroszok, yalósz-üiüíeg a lefolytatott vizsgálat érdekében hagylak a telőtt gépet a Senki földjén. j , í Helsinki, no\\ember 15 (MTI) A svéd tajtó ismerieti pJa-sikivi finn miniszter nyilatkozatai, aki ífc moszkva itárgyulpsokról hazatérve, az újságíróknak, kijelentette, h»gy I
a szovjet—jinn tárgyalások nem szakadtak meg,
csak elhalasztották. Molotov a bu-
IMl" ¦ ""¦ \'¦\' m i
kor errői a kérdésről tett említést az uj házelnök, neveket Sarolt fel a magyar töriénckomből, . Pusztuszer magyar népéről \'beszélt, Síent Ist-vnnt, Mátyás királyt, Bocskny .Istvánt, Rákóczi Feiencet, Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, Deák Fcioii-cet, stb.lt .em\'ilctíe. Mind oly nagy nevek, am\'yck iöríénclmünknek feg fontosnbb alkotó elemei. Emlékezte-tölt az ősi hagyományokra és figyelmeztető szóval intett aZok tiszteletére.
Az ejjész nemzet öröniinici vcite tudonnlsu\' fa képvitelőház döntését, Jiogy e nehéz időkben megtalálta az elnöki szék számára azt a férfiút, aki egyéniségéből fakadó (ClIernV* násainái \'fogva s főként kiváló készültségével C pozició betöltésére n legalkalmasabb.
t)e ő«ziu(e örömei szerzel! az Is, Ivgy il moguieicdetl f^A^jkjS^Jf-
csu\'átogalás, alkalmával í\\ legszivé. lyesebb hangon annak a reményének adott kife^ezt^it, hogy a tárgyalások; az ellentétek eitéiiére is í\'éedményiü* fognak vezetni, paasterlkl ezzel a nyi\'atkozatával akarta megcáfolni azt a külföldön elterjedt hírt, hogy orosz részről ultimátumot íntíztek v«\'na Finnországhoz. ". "\\ \\
A finn kúldötlség ha/.a érkezése uti\'ui nyilatkozott Tanncr pénzügy, miniszter Is. ö is megerös^íette, hogy a tárgyalások nem szakadlak meg és hogy végig a legbarátsájgo. sabb légkörben vfoIytak le.
(folytatás a ö. oldalon)
re szintén egy közlfszte\'ctben és szeretetten álló férffu Került; Törzs-Tibor személyében. A magyar újságírói kamak. különös örömet nyújt az ő megválasztása, mert közüle va-ló, akire büszkeséggel és tiszteletteí tekintünk. MögÖtíb\' lelkes és puritán újságírói munka van és töretlen politikai mult. , . | ; , ;
Nagy. megnyugvAs az a közvélemény számára, hogy Darányi Kálmán elhalálozása, után a képviselőház fontos közjogi méltóságaiba oly férfiak kerültek, akik őrködnek a nemzet nagy kincsén, a paHamenlá, ris alkotmányos rendszeren. s párt kötelékektől felszabadulva, ,.\'*Ifogu. flallan|.veaeu>\'l ,.ícttclj annak a hr4 véyiyljozói taiiáoskö/jásnak, amelynek mtujk.ájáu ford^l meg n afpn\'zet sor-Bának bolillogabl«ltétele, , ,\', {
9
1999, november IS.
FarfiSltSnyttfc, felSHŐk, télikabátok
nagy választékban
szóm o lányi tu ál
Bövld táviratok
A MAGYAR-OLASZ ÁRUCSERE
forgalom egy 6v alalt 150 millió lirávai emelkedett, mint az olasz lapok jelenlik. A tavalyi 122 millió Ura értékű áru helyett az Idén 236 millió Ura értékű árut vett ál Olaszország Magyarországtól. A buzaki-vitelben Olaszo-szág első helyen áll, az idén 2 millió métermázsa búzát vett át.

BERLIN ÉS MOSZKVA j
között repülőjárat meglndKásáról kezdtek tárgyalásokat a német-orosz halóságok.
• . *,
NEMET SVÉD
gazdasági tárgyalások kezdődtek Stockholmban.

MADRIDBAN olasz kulim-intézetei létesítettek.
S1KORSZKY,
a párisi lengyel elnók Zaleszky kormányelnökkel Londonba utazót. Az angol kormánynál tettek bemutatkozó látogatási.
NEWYORKBAN
az elmúlt héten 27 milliárd dollár értékű arany érkezett, vagyis 7 millióval több, mint az elözö évben.
A FRANCIA SAJTÖ l
részletesen foglalkozik\' a balkáni helyzettel é.s azt a következtetést von ja le, hogy a Balkánon a szovjet befolyását Olaszország balkáni politikája visszavetette. t ,.
ROOSEWELT ELNÖK
kijelentése szerűit nem engedik meg Pí amerikai hajóknak, liogy panamai nászJék aSutt Jiajózzanak, mert »v. a hem-egcsségi törvény mOgsérlésél je.
J r 11 Ív 11 ,\'¦ i |
Japán kézben az Összes kínai kikötők
I Tókjó, november 16 A japán hadsereg Kuantung is PakhoniU p^rt»ia szállt. Ezzel knpeso. latban japán, illetékes körökbea kijelentettek, hogy u kikötök megszál-lása nem írinti japán politikáját harmadik állnmokkjal szemben.
Tókló, november 15 (MTI) A tengerészeti miniszteri-um pnkho megszállásáról közleményt adott ki. Ebben megállapítja hagy pakho megszállásával teljessé vált a tléJkinai blokád, most már Khwi valamennyi hadikikötője Japán eltenörzés uíatt van. , | j
Az Öregemberek betegségeinél él a neur aszténiások lmjainál,
kiváltkép, ha azok renyhe bélműko-détset es megzavart anyageterefor-galommal állanak ösiztfüggésben, akkor reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc Józsel" kese-rjvtz sokazor igazi jótétemény I — Kérdej.xe meg orvosát]
A kanizsai vasútállomás átépítése, a kettosvágány, a tisztviselői fizetések visszaállítása a Ház előtt
llovszky János felszólalásában
A képviselőház tegnapi ülésén a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalása során llovszky János, a nagykanizsai kerület képviselője, a Baross Szövelség elnöke Nagykanizsát is közelebbről érintő felszólalást tett.
llovszky János felszólalásában kérte a Murakereszíur—Nagykanizsa—Budapest vasútvonal keltös-vágányu fővonallá való kiépítését, amely a nemzetközi vasulhálózat, de különösképen a balatoni Idegenes helyközi forgalom szempontjából rendkívül fonlos. Ezzel kapcíolat-ban rámutatott arra. hogy a Máv. e vonalon, különösen a Balaton mentén, tetszetős vasúti állomásokká építette át a pályaudvarokat, mindössze Kelenföld, de főképp Nagy-kazizsa pályaudvara ékeskedik a régi, kopott, Öreg stílusban. Éppen ezért kérte a miniszteri, hogy a nagykanizsai pályaudvar modernizálását és újjáépítését vegye mielőbb pro-grargjjnba.
llovszky János felszólalásának további során kérte a közalkalmazottak fizetésének visszaállítását. Rámutatott annak előnyére, mely főképp a kereskede\'mi és a gazda-
sági életben hozna jelentős változást.
Kérte továbbá a kwnányt, hasson oda, hogy karácsonyra mindenki kapjon karácsonyi segélyt, necsak a közalkalmazottak, de a magánalkalmazottak is, — ho^y akkor, amikor körülöttünk ellenségeskedís folyik, Magyarországon dübörgő gazdasági élet folyjon.
Helyeselte, hogy a Hangya és a Fulura külföldi mintára átvette az árucikkek felosztását, de kérte, hogy olt, ahol virágzó kereskedelem van, ne állítson a Hmgya fiókot, hanem a magánkereskedelmet támogassa llovszky János végül köszönetet mondott azoknak a képviselőknek, akik a Baross szövetségről, mint a keresztény és a nemzeti élet egy jelentős tényezőjéről emlékeztek meg, majd örömmel állapilotla meg, hogy Oömbös Qyula, Darányi Kálmán, Wolff Károly és Imrédy Béla beszédei és munkássága nyomán a keresztény magyar ifjúság szelleme átalakult éi egyre több keresztény ifjú megy gazdasági és gyakorlati pályára Elismeréssel szólott Varga József miniszter munkásságáról is, aki nagy lelkesedéssel dolgozik a magyar kereskedelem érdekében.
Nem öltöttek veszedelmes mértéket a zalai járványok
30,000 pengős államsegély a zalai tejakcióra A közigazgatási bizottság ülése
A vármegye közigazgatási bizottsága lnost tartotta havi utasát dr. Jlrand Sándor alispán elnökletével.
l)r, Tomkn János főjegyző a vármegye közbiztonságáról lelt Jelentést, amely szerint » helyzet kielégítő volt A mull hónapban a megye terul-tén 11 lú/esct történt, amely \'27.000 |ffligŐ kárt okozott; ebből megtörült 17.000 pengő.
Az álla leges zségöföi jetentói szerint a viszonyok elég kedvezőek. Kivittünk 305 domb szarvasmarhát Olaszországba, 171 darabol Máltába, 01 darabot Németországba. Sertést Németországba 08 darabot, Svájcba 1U."> darabot szállítottunk.
Ezután a löUlmiivelósfigyi minisztérium leiratai ismertették, amely \'öbW\'k
közöli u/.t mondja, hogy «z áijatkivliel
lehetőségei szinte korlátlanok. Fontos, kiak tartja a hizlalást
t.yömörey Sándor a Külkereskedelmi Hivatni nem kielégítő működéséről gzo-Jott. Az alispán megígérte, liogy eljár fclelle.-. hatóságoknál.
Dr. SUU Ernő jelentéséből kitűnt, hogy jelenleg u zólAegcrszt-gi fogház-paa 71, « nagykanizsaiban",61 letartózta tott van.
Dr. Takács László vm. tisztUöorvos közegészségügyi jelenteiében megállapította, liogy n vármegye egészségi
állapotában ross\'alj|M)dás Jdlolt b.\\ Több isko\'át be kelteit zárni u vör-henyjárvány miatt, Ötvenöt "J Uíusav beteged és történt éi három járvány-szerú gyérnek bénulás.
A belügyminisztérium a zóldke.esz-tes tejakeióm a folyó évnegyedre 29.049 pengői utalt ki.
Malatinstky Penane kérdési intézeti a tífuszjárványról. A tiszti főorvos válaszából ismerle;te a járványokkal kapcsolatban megtett intézkedéseket. Egyedül Szigligeten komoly a helyzet, ahol november e]Cjén \'23 megbetegedés robbant ki. Elrendelték a kény srerollást és 850 személyt beoltottuk. Yalószjnu, hogy bacjjlusgazdák okozták A fertőzést. Az ivóvizekből mintít vettek és [elküldték az országos közegész-ségúgyi intézctlicz,
Kuljth András pémiigyigazguló jelentése Merini az udóbuhajtis a kúyetj. kezöképpen alukifll; aliami adótartozás ez évről és n <nullté.vi cVUrás együttesen 7,808.012 pengó, nktábei végéig erro duettek 3,091.361 i^iigöt, igy a hátralék .1,710031 pengő, mm az összes előírás 88.9 százaléka.
Dr. Párkas Tibor a mértéktelen adománygyűjtés miait szólalt fel és intézkedést kért. ;
A többi jelentéseket hozzászólás nélkül ludomásiü vélték.
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
IDsier- is cacmegekereskediaibtn.
Régi ezüst pénzért, tört ezüstért
maga* árai fizetek
BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mlklos-ut 3.
¦lovat vexetfi: Dr. Divmlué, Erdtfa
A bluz meg a szoknya
A legcélszerűbb divat a í>IUk. meg a szoknya, lamit ónak el lehel képzelni. Mindig változatos, mert a blúzok nem fcerübiek olyan Bókba és mégis frissebb, mintha mindig ugyanazon ruhákban\' járnánk. ,
Tehát örömmel jelelni hetem, h >gy ez a divat az idén fokozódott és ugy délelőtlm, mint délutánra, síit estére is győzött B bluz, meg a szoknya, j | .
Haladjunk talán- sornendben.
Mondanom sem kell, hogy az erős téli koszt fira divat mintegy természetes következménye cikkem mai túr-gyúuak é\\i azonkívül Is, a hölgyek csjnáltutnok magoknak mondjuk egy spriccelt jö vastag szőveíszoknyát, térmészeieion gU)kjiÍsut délelőttié. Ehhez különböző otlhonkészült, kéz zeikötött pullovérekiot viscJnek, vagy pedig a most újra roppant divatos dftftiu étrészes, kötött hátú és ujju kábáikat. Ehhez azután viselnek egy elülő színű kabátot, vagy pedig kosztümszerücn, a szoknya anyagából készült kabálot.
Délutánra azután jön a íekete. Erősen glokjiis szoknyához, amit esetleg a kabát, préméböl egy két. ujjnyi széles esik szegélyez, tenyér-nyivel a szoknya hossza felelt, hogy még jobban kihangsúlyozza a gloknikat. A blúzok itt már pompa z-óbbak. Vagy viselnek a hölgyek egy vékony puUovcrt, vagy ttngorát, vagy ha e-egánsabb helyié mennek, akkor egy vékony angóra blúzt rövid ujakkal, vagy pedig legújabban fekete b\'uzl, amit elől végig apró sirass, vagy gyöngygombokkal gombolnak be, gyöngy nyakkal, v.igy pedig a sajátjából megkötött, v:igy srégen visszahajtott nyakkendősze-\'il végzödésí«l. Nagyon viselik a többszinű bluzl is. Ezeki u blúzok viselőjének Ízlésétől függnek, hogy, milyen színeket tud legizléscsebben összehozni. Ugyanis ezek négyujjnyi széles csikókból készülnek, ameiyek vízszintesen fúlnak és a nyakban vagy kis spicc kivágásban, vagy visszabajtoltan végződnek. Lehet ez lüigurábó1, kötöttből, jerjeybői, vagy selyemből. S^k a bársony ós selyem csikozásu is. Teniiészclesen feketéből. i; i-
Estére uzutáíi tobzódhatunk. Csi-náltalunk egy hosszú gloknls selyem vagy bársony szoknyát, amihez fémszálas rövid ujju, magas nyakú blúzt viselünk. Ezek u blúzok há hár nem készülnek ugy, mint hajdamiba". a mikor még nagy estélyekro jártunk, hátul dekoKálva, hanem teljesen zártan, hogy esetleg a rövid, fekete kosztüinüiikhöz is tudjuk . vJaelnt .Vagy például a színes muszlin-bár-sonyblúzok is divuto»ak. Ezeknek egyetlen diszük n sirass, vagy más antik bross, vagy három -négysoros gyöngy. Ez emeli, viszi az egész Öl-\' tözeiel. ; ;
Általában bijo.ut&iek ismót »a*
1*39, november 15.
mam
gyon divatosait. Gyöngy, karkötő, bross, fülbevaló egy-egy ruha egyet-Jen disac. Nem olcsó mulatság, de ha ember jól kiválasztja, mindenhez tudja viselni. 1
Dlvatposta
dSZÖLÖ. Nagyon ajánlhatok önnek egy c\'cgiins fekete (gyápjugeorgeito ruhát Ez pótolja a selymet, u szövetet egyaránt Csináltassa enyhén glokuis szoknyával, elöt " blúz hosszában egy háromujjnyi széles pánt fogja le k kétoldalt enyhe mffoj&t Kis teher moiré miblgallér legjon a nyakban s előro egy síén arany, jvagy shass brosstűt tegyen. Odvotfet.
ELŐFIZETŐ 2«. Fekete bársony l.o-leros ruhájához próbáljon venni még egy kis bársonyt, amit kis ^cadott glokui részekben alkalmazzon a szoknyán. Biztosan fog hozzávalót kapni, A braHávö lehér yeorgcitet vagy tisz-tilsa ki, vagy pedig, ha többet is reszkírozhat rá, ugy vegyen egy [éJméter fényes anyagot, azt csináltassa meg bubfgaliérröl és akkor nem kelt az egész ruhát kitisztrtamla, üdvözlet,
VRl KISLÁNY 17. Gyönyörű lenne a következő összeállítás: Sötétbarna gloknis ruha, a - szoknya alján egy bil>er szegély, hozzá egy ugyanilyen kosatömkabát, clkerokitctt végződéül, aminek alján ugyancsak í]yon biber-szegély tegyen. nemkülönben a bubi. uyuk is ebből készüljön. Ugyanilyen barna kalap, cipő, rcukól és kesztyű egészítse ki ezt az Igazán elegáns toilcttot. Odvö/íct.
Hősi naptár
Vitás magatartása és az önként, válom feladat végrehajtásában tanúsított szívóssága ¦ és kitartása I HM- II 15. I ;\'lIlu,l tünt ki o napon a
-1—-J volt kassal 31. közös
gyalogezred egyik tizedese, Czékmány Ferenc. Borszucnk mellett Oz Ikván keresztül egy löd vezeutl az iorosa adásokból a mi állásunkba, najáyua már az elöző éjjelen megkezdte (Izék. mány tizedes a bid lel>ontását s bár az oroszok gyalogsági tűzzel igyekeztek munkájukat zavarni, sikerült a hídanyag egy részét áilásiuikba 1.0-szjíilitankjk. E napon éjjel újból kiment embereivel az Ikválvoz, liogy a túlsó partrél ís elhozza a hídanyag maradványait. Ellenséges tőiben, derékig vízben dolgoztok, mígnem fá-rudtságukat tcljos siker koronázta.
A derék thjedest a uagyezüst vitézségi éremn.cl tüntették ki. Pár nappal később egy járörváUalkozásávai, majd egy roham alkAhnával -laniisitott példaadóan vitéz magatartásával a kis-wüst vitézségi érmet is kiérdemelte\'. .
IDŐ,;
Jóslat:
Méraékalt szil. Sok halyen köd, néhány helyen ködszltálás, euó. Holnap oső, havaaaaí, a hegyeken hó. A hőmérséklet nem változik lényegesen.
A Meteorológiai Intézet naerkialsasl taestUcyeloAllomása leloulli
Höméraóklot tegnap wte 9 órakor + s», mt retfel +M. délben +78.
Osapadék 00-L.
Kaptár i November 15. szerda. Rom. kat N. Albert et. Protentana Lipót — Izr. KIszl. hó 2.
UöyiiU-dő nyitva remei 6 órától elte « óráig (hatH, azenla. péntek délután kedden egóez nap nőknek).
Emléktáblát Virág Benedeknek a kanizsai piarista gimnáziumba!
1930. június 23-án történt, hogy az egész magyar irodalmi; viiág m*\\ legön áldozott Virág Bcrüodeknek, a neves pálos szerzetes és nagy költő (halálának 10Ü éves fordulóján) cni\'i lékének. Zalavármegyi.\' közönsége ¦ugyanezen év szeptemberében Virág Benfctíék szülőhelyén, Dióskái község |3mpfomúban disjes emlél el állitolt. Nagykanizsán a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör emlékezett meg méltóképpen az elhunyt pap-kői töröl, amikor dr. Tholway Zsigmond, a Kör akkori elnöke mondott bevezetőt és Barla István p.\'a-ristagimn. tanár (mostani igazgató) em\'ék beszéd ben méltatta a s:erzetes költő munkásságát. . {
A piaiista neve\'és mlndenk.r n;igy súlyt helye cit nagyjaink kultuszára. Ideálokat, példaképeket alítani a jövő magyarsága elél Ezt szolgálta, amikor Deák Ferenc, a ha; a bölcse munkásságának emlékét örökítették meg a nagykanizsai piarista gimnázium falán, ezt kívánja most szol. gá\'nl Barta István igazgató, amikor Deák emléktáblája közelségében Virág Benedek költő emlékét szeretné n.eg[e\'elö módon, szép emléktáblával megörökíteni. Barta igazgató kő. zölte eszméjét dr. Tholway Zsigmonddal, Virág Benedek nagy ffsz-tiszlefőjével, aki azt teljesen magáévá telte ós llovszky János, Nagykanizsa országgyü\'ési képviselőjének is
clölcrjcsztettc, flovszky "z emléktábla költségeire elsőnek 30 pengőt
adományozott, mig dr. TWolvay Zsig. mond 6 pengőt. Ezek nz emléktábla beszerzési költségeinek olső, úttörői i/dt)mánya(l. .i
Barta igazgató mozgalma Virág Benedek emlékének megörökítésére kétségkivü\' az egész városban osztatlan tetszést fog kiváltani. Az anya giak eloteiemte.se körül nem lesz semmi nehézség, mfcrt ugy a piarista rend, mint a Diákszövetség, valamint Virág Benedek köUeszcté-nek és munkásságának tisztelői és barátai á\'dozatkészségükkel támogatni fogják a nemes gondolatot. Dr. Krátky István polgármester részérő\' bizonyára szintén lehet számítani némi városi hozzájárulásra, emellett n glmn. növendékek egy-két előadá-sábó1 befolyó jövedelem szintén hozzá fog segíteni a szép terv kiviteléhez. |
Meg vagyunk győződve, hogy rövidesen Deák Fcrone emléktáblája mellett látni fogjuk Virág Benedek emléktábláját, majd utána a többiekét, fő\'eg azokét, akik valamikor — mint Deák és Virág Benedek is -a nagykanizsai piarista gimnáziumba jártak és mint diákok itt szívták magukba azt a szellemet, emjely később piedesztálra emelte őket és az utókor ma példaképül álíjtfa őket az Ifjú magyarság elé. { \\
Nagykanizsán 525 tanköteles gyermeket az idén még nem írattak be iskolába
Megindul a kihágás! eljárás a szülők (vagy gyám) ellen
ÉrdekCS kimutatás készült el a városházán. A lunköteleseket nyilván, tartó városi törzskönyvezető jelen-té-;e szerint Nagykanizsán 193Í). október si-ig összcvei. 3718. tanköte\'ea gyermeket tartottak nyilván.
6-tt éves fíu 935, leány pedig 1038. 12-tö\' 11 évesig 711 fíu és 661 leány. 16 tői 16 évesig 215 flu és 121 leány-gyermek. Ezekből hajráiké zott az e\'eml iskolába 1616, általános tnvábbl\'épzőbe 380, Iparos fanon c\'sko-lába 161, közép vagy középfokú iskolába 1016, nem iratkozott be 526, ezek közül 300 ítu és 226 leány.
Aki. még nem\' tett volna eleget gyermeke Iskolába való bcinitási kötelezettségének, sürgősen tegyen eleget az ezirányu rendelkezéseknek, mert szigorúan meg lesznek büntetve.
Az iskolába be nem iratolt gyermekek névsorát a főlörzskönyv\\cze-tő átadta a kihágásí rendőri büntető bírónak, aki a szülők,, gyámok, (munkaadók) ellen megindítja a szokásos kihágásí (büntetői eljárást.
Soronklvftl sürgősen Írassa be mindenki a gyermekét az Iskolába.
Tizhónapi fogházra Ítélték a bagolai férjgyilkos asszonyt
Annak idején megírtuk,, hogy Dávid Jáuosné bagolasánci asszony még a múlt hó li-én cgyoUcn fejszecsapás, sai ugy ütötte fe-jbo az yrát, hogy annak a feje kettérepedt.
A férjgyi\'kos asszonyt a csendőrség
Őrizetbe VC-ttű és a kaposvári fogházI>a szállították. Dávid Jánosné ügyét tegnap tárgyalta a kaposvári törvényszék. A tanuk kihallgatása, után megállapítást nyert, hogy Dávid János öss*o-férhetotien iszákos ember volt, aki az
VáPOSi Mozgó. Pf Még ma .zerdan ggj Milliós angol film! LILI l) A MIT A szenzációs szerepe!
Péntek 13. tékok gyöngye
KiegéazitS raíior ¦ I. Magyar hangos világ-híradó. 2. Popeye a rendcsináló. 3. Biakai
a fOggSny mögött, falrengető trükkfilm. Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor. 5 Arakor filléres.
ÓVJA SZENET I 135
ín v*ttrotlo« blíaJornowl tp tíi HUt uaamüvtíW l«lw«-M«ktt«l»t«nisJ«r..
ZSOLDOS GYULA
tóíttte. tata h litiseréumejter,
Fö-ot B. (n Korona-iiéllodlval iiemben). Eitd«ti Zílnle»«tk, mladtBüjli jlvltiiok.
Siemoivoit líCtpttlt tlMwUtW._
első teloségét is a betegágyból zavarta ki oz uteásTi s a sxcienesélion asszony akkor tüdőgyulladást kftpott és abban halt meg. Második fofcségévvl ós a gyermekeivel sem btint jobban. Na. pon ta elverte ok!.t s a család sokszor napokig nem n-,crt otthon aludni. A bíróság figyelembe vette az enyhítői körülményeket és Dávidnál erős fej. indulásban elkövetett szí\'uidékos eiri-bcrö\'és búntO;te miatt 10 liónapí l>ór-töpro itéllo.
Az ítélet jogerős.
fifl ura keresztúr is kéri m kisdstlóvö felillitésAi
A napokban örömmel olvasiam a-hírt, hogy két szomszéd községünkben óvoda létesül. A mindenképpen helyes és örvendetes intézkedésnek annál inkább Örültem, mert tudom, hogy általuk az általánosan Ismert előnyök mellett itt speciális szempontok érvényesülésével is számolhatunk.
Annál fájdalmasabban érint bennünket, hogy a murakereszluri óvoda ügye — amelynek érdekében pedig már többször hallattuk szavunkat I — míg mindig nem kerülhetett a közeü megvalósulás állapotába. Pedig ítvok az okok, melyek a két ezomszed községben Indokolják az óvoda felállítását, itt is fennforognak. SÖt azok sorozata, bizonyos szem;ontok figyelembevétele melleit, még bővül ís.
E sorok írója mindig nagyra tartolta az óvódák munkáját és soha nem tartozott azok közé, akiknek szemében a kultúrpolitika az egyetemi oktatásnál kezdődik és végződik Is. Mindig állítottam és állitom Is, hogy az óvódák kellő számban való megszervezése és a megfelelő helyeken való felállítása a legnagyobb gondot és körültekintést igénylő kulim-problémák közé tartozik. Amiófa pedig alkalmam volt Nagykanizsa város Telekl-uti óvodájának munkáját megismerni — amiről a látogató csak az elragadtatás hangján nyilatkozhat — azóta meg még nagyobb a vágy lelkemben, hogy közeégünk óvóda-íigye, végre eredményesen rendeződjék.
Tudom, hogy ebten az ügyben nálam nagyobb és súlyosabb tényezők is állást foglaltak, már és arról is meg vagyok győződve, hogy ők Is a legjobb megoldást keresik. En azonban mégis szükségét éreztem! hogy ezt a kérdést itt sürgetőleg újra felvessem, mert a magyar közmondással együtt én Is azt tartom, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Kovács Dezső
jiiiíis, bin illési"
a»m.novembef 18
Minit m(Ii<raí«6k WfMiupekaa Bndapeit I. nŰMiin
\' Mi\'ML —\' HWfc —\' Kftilemé.
iHfti.-— llanglem»<ck — 10 Hirek.
- 11.10 Nemtttkoii vlzjetzoazolgálat.
— 12 -Harajigszó. —. Hliimuiz — Idö-. JárisJ«t«etés. - 12.40 Hírek. - 13.20
Idífeliés, IdJJáríajelentéz. — 14.30 111-—: 14.45 MOsorünMcMca, — 15 Arfolyemlürak, piád árak, Aleiiuisrtír-árak. - 10.45 Iddjelies, kUJánitj*. Jütós, Wrtk. - 17 Hírek szlovák a •n«gyar«rostn5*lTan. — \'19.15 Hírek, -^8t40 .Híreké Idfljarásjetatcs, hirek s/kivák é.s tqagyar.4rczz nyelven. — 22.40 Hírek némát, olasz, angol él francia nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I. 17.13 Katona Rezső előadása. — ¦ iMO\'Iloswy jazttgyMM. —.18.10 Hu. lász Gyula előadása, — 1P.30 Hőchll Marjíit zongorázik. — 1 f».^5 Magashőzy Béla előadása. — 1P.30 .Húrom a kislány.. Operett három felvonásba,,.
— -21.40 Hirrk, Idöjlírás jelen lés. — 32.05 .Buicttpcsti Xamanuem... — 22.30
\'\'¦DrJWagner Jórtrt előadása. — 23.20 ¦ ¦ Parkas Jenő- ciitajiy.oneAí\'.ra.
J BUDAPEST II.
10 Olasz nyelvoktatás. _ 19,30 Dr. Kampis\' Antai Hftadasa. — 20 Hírek.
— 20.20H«ng1en*k*í .— 21 11. Métliy Pál sakkA\'löadása. — 21.30 Csorba C.yula cigányrcjiekara. _ 22 Időjárás.
" Jelentés.
"bscs . .
"17:10 Lomcok. - 17.50 Kamara, iteno. — 20.15 Kívánság hangverseny.
— 22.50 Berlin.
I EVŐESZKÖZÖK
chrom acélból és alpaccából szolid árban
BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy MJklóa-nt 3.
Csütörtök
\'BUDAPEST I.
10 20 .••elolvasás. — 10.15 felolvasás. —¦ 1\'AIO A Batthyány utcai polgári
.leányiskola énekkara. — :l?.55 Loösz József hegedül. — 13.30 Mursi EK\'k Cigányzcnclcara. — 1P.15 Oszuszky Má-\'\'-\'riavmagyar-orosz népdalokat énekel,
i kiséri Stcpat Eugcn baiajjijka uon7knr-i.
-17.15 Dr. fiábos I)énes előadása. — \'17.45 A rádió szalonzenekara. — 18.20
¦Konkoly Kálmán, Ttlegdi Hóth Károly és Király Káhnáil hármas bíszélgolée
- a falci és a. nagyváros gyomráról. — Í8 50 Tánclcmezek. — 10.25 s<0srikék.i Elmondja Somlay. — 1C.55\'Csóka Béla énekel. — 20.20 0|>eraháti zenekar. — 21.10 Hirek, útő#nis jelentés. —
"\'22.05 Cselényi Jwsof énekel, kiséri Toki* Horváth (iyula cigányzenekara. — 23.25\' Eilindah)k és jfizzszámok.
BUDAPEST II.
\' 17.15\' A nidjó szaioiucnflkaia. —. I8.5"> Angol nyeívoklabis. — 10.33 Kárpáth Zolláu magyar nótákat zon-\' gorádk. — 20 Hírek. — 20,20 I/onta* Konidahlin j görög dalokat énekel. — -20.15 Dr, Geuthon.István előadása. — \'21.15 Vidám számok hanglemezről. ~j . 21.40 Idöjárásjetcntés.
• BECS
17 í.emc.ck. — ÍR Al|>csí népi zene. — lí> Lemezek. — 20.15 Tarka leineiek. — 21.30 Suhmid zongora; müvésíuö. — 22.50 Szóra ko/.la ló zcuöj 1 ^Ö.IO Berlin.
DOB, A RETTENETES
Egy magyar, huszárkapitány" kalandos élete
¦•-r--. ;r i p oV t-r e g ó n y —
—\' Batorskbui a\' Kopsteln-cóg vezet1 Modern- mlntatermelben a\' legjob\'mt a loKolcaónbat. mutaíja be. kodvezfl .he-ft-4 tettóteleli ineUett.
Zubovíts Őrnagy ur kegyetlenül szenvedett továbbra ÍS\' a vörös, malom otnlt, de bánncnnyíic is tanácsolták neki, liogy amig — rcaiéll\'.cUileg rövid ideig — tart a proletárdiktatúra, szökjék ki az országból, — ö itthon ¦maradt. \\
— Bbony, én nem szököm n:Cg, — Imjtogalla az őrnagy, aki a Ieg\\Osicdl-meMibb napokban is a honVédtúi&zá-rok baina kÖi>cnyét ltordta, osz üstökén piros sapkája ült, de már botra -tíiniasíkodoil és nagyon öreg embernek hatolt. A7okban a r.suf időkben egy konflis dlé kerüli és a \\lovak kissé meglaposWk az öregmat, akt hosszú ideig bítogett a baleset után.
Vágyakozás *V<MÍgazzÍ-kastéiy u án
A kommunista napokban irtózatos vágy íogta el ismét a i)ima,vMlék ulán, Veröcé.e, Marosra, Visegrádra gondolt szünleionül. Azon a vidéken érezlo cgkOlünbiil magát.
— Atoii a iájoiliszeiCljiék meghalni, -- mondogatta néha meghatatl-\'n,
\'j,ó k-nuo a Miga/jíi.kasti\'ilyban, a sz;\'Z éves töJg>\' nvetllé !cntftk^\'/ni.
Kc,*.eriien legyintett
Kíseprflzick a kastélyb.1, solia nem kOrőlök oda vissta...
A •iMííiOizi-kaslélyba valóban nem került soha többérvissza. I)e egy napon várallami] ¦ megjeleni Visegrádon és újra beköltözött abba a víhíba, n.elyci legulóbb o:t béielt.
A vörös tualoin talán scliol sjiom volt olyan könyörtelen és irgalmatlan, mint Visegrádon.. A polgárságot üldözlek és KUreoltiXk.
Egy napon Szamuelly brigádja Cokiit ir.og a fürdőhely.n és Kiiíyos adót Vetett ki a lakosságra. Kiüönöz\'cil éleimís.ejukel kulattak. Ncgj\' terrorisUi beesöii(,etc:t Zubovils kuriájjira iífa Maga az őrnagy meni ki a kapuhoz.
A terroristák durva hanton rákiái lottak, hogy adjon áprójószágjkat. Zu-boviis nem nyitotta M a kaput, a Iciv roristiík dörönibölU\'k, mire ut öl nagy siabadon eni,etlIo véreiéit. A tíoggok rék\'Jn.clestn kózeiwltek a kapu .olé, a legények lálluikra eliszkoltak.
Levél Szamuetlynek
S^aniucily, amikor nicgln\'l\'oUa. hegy Zubovi\'s ellenállott, elli a táró* la, hoyy
a makacs öregurat, már csak a példaadás kedvééri is, felkötteti.
Abban az időben kevoset ért az cinberé\'cl.
Zubovilsnak barátai iH\'s^gták Sta-nuielly lervét. Az őrnagy nom sokat toprcngo.t, hanem levelei írt Szami;ei-lynck.
.Figveirr.e^lctem, liogy eiif^cm ne materállasson a bé.omcíwl, mert nem vagyok az az ember, ak^ei packázni lehel*. Xc üldözzön, mert én szernbe-s/á\'lok magával is a csaUósauul l-s. Hagyjon engOm békén...
S>nnnie)iybcn a méreg forrt, üyulölle a konok öreget, aki, íme, nem relU-g Wle... Elkfildöil egy Szakasz vörüs kufloiuit, fogj\' íogják cl\'a vén lairtost.
Erre «/. cskclöségro Zul>ovils pedor akkor már lelkészéit.
A vörös uiulotn esnllósai Számára l>e\\et.«!eHen barrikád Ktl a visegrádi kur;u. üj tI-orl Chabrol,. amelynek homlok alán még a legvöröt,obi> na. IKiklmn is h ivat korba oii pompázott égszinkék mezöbon a iciürt águ, ketlős keiesítes ebner.
Zászlóaljra való fegy\\eft vonulta-io;t fel táshelye véaVnneban az öreg httreos. Ainjkor |-edig a vörös katonák megje\'euUk, hogy eive-essék Zubo-vitsol ,uz ömagj- egynvíi(;a ellenél.t. kaslályából gépfegyverro|.ogással ker-gk\'t;e világgá SMtmijeíLy esatlösíUt, akik szedlek a lábukat, hogy gyorum menoküil.essvnek a vcszedeaios kijr-zetböl.
. QépfegyvertUz a villa védelmére
Ekkor indult el a visegrádi Legendn a^ ősz liureosról, aki kaslélyábvl egymaga harcolt a vörösök elten, gépfegyverei és jniskákka], soha nem adta meg magát és u vörös uralom alatt ís Iláborítaikínul élhetett kúriáján, bárhogy fenekedett rá SzamueJjy, nem birt vele
Nem .\'el.eU\'.t tőrbe csalni. A vön»s vezér oient ijeki, hogy jöjjön el 1:ozzí\\, nem \'esz bántódása, ki akar békülni velo.
Zubovits azt válaszolta, hogy nem szokolt lióliérokat meglátogatni. Különben ís, ha Siamuelifj\'irck dolga van velo, jöjjön el a kaslélyhez, álljon meg a ka|iu clÖU, a rácson kereu/tfű szóba áll vele.
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, Iskolába, túrára,
hjS$Ltai a höpalaok. \'|2 \\\\imi m 1.65 peogil
k.ph.tó. N»gy v4ia5zték SZ&BÓ ANTáL suorlfizletébeD.
i i!.: a kúriára nom bocsátja be,nfert oda csak. tisztc«séí,os en.he«k^éphet-,iwk be.
¦ "inig n;komnrüu tflrtottv gépfepy. vérének csö\\o miiidig ly^lHiia felé me. retlt, várva Uz ujabb támadást.
Ez volt ulols<> hosj cselfckodt.t0 Zu-bovlts Eedoniak-
Aztán inár csak cinfékeuiek élt. {Vége köv.)
Ujt élet indul a „Maróczy"-sakkfirbea
Minap vnkisztniányi ülés volt a Sakkörbcn KcVmcn Ferenc pénzűdé zeti igazgaló elnökletével. Az Qlésen K. Nagy Lais/Jót idaiglcucien a főlit-kári teendőkkel blzlák meg. A pénztárosi \'Isztséget Ifj. Vókássy Károly-
¦ nt bízták a kö/gyülés megtartásáig. ;Ezután a \'ernondolt Bóhm é,s Ham. burg tisztikari tagoknak mondott kö. Szóne\'ot u7. elnök, eddigi tevékíny munkájukért.
Ezen az ülésen irta ki a válaszL-mány az 19-10. évi bajnokiig és Ke-lemen-kupa összetett versenyét 1939. dec*\'mler 2-iki határidőre, egy ¦pengő nevtvési díjjal, amit Vékóssyék üzletélen kell előre lefüctnl és a részvételi ivót aláírni. j
A választmány a továbbiak során ugy határozott, hogy ezután csak vasárnap Ós ünnepnap játszik mér-ftőzéseket a bajnokságért. Majd a Maróc/.y szimultánról vóll szó, amelyet Kelemen Ferenc elnök url gesz. tusának és anyagi áldozatának kö-íszönhet a Kör, mert a/, ö kö\'tíégén jön le Kanizsára a vilíghlrümagyar sakkmester. Ugyancsak Kelemen elnök elgondolása volt, hogy K-anlzsán külön kartotékot vezes-ci, a Kör aa összes sakkozókról. A sakkozók Öz szfigyüjtiésétff\'k a hriwdhlát a főtitkár vállalta,\' akinél máris Jelentkezhet bármely sakkozni tudó kanizsai lakos. A/, uj szellemben való vezetés-nek és megmozdul ásnak máris na^y sikere van. Sokan> jelentkeztek a régi sakkozók. kÖztV és-uj tehetségek is gyarapítják a Sakk-kör taglétszámát, ugy hogy nagy sakkélet válható a télen Nagykanizsán.
Felhívás a ZMNTE játékosaihoz
Felhívom a ZMNTE 1-, II- 6i III. osztályú összes játékbsuit, liogy 11 csütörtöki edzéson (tekintettet j a vasárnapi fonlos ImjiiokságdőntÖ mérkőzésre) loljcs számban Jenjének meg délután 3 órakor.
W1NÜISCII edző.
A íulbalí-bajriokaág állása
I. osztály.
1. DVAC 10 7 1 2 30:7 15
2. PBTC 10 6 3 l 19:10 15
3. KTSE II 7.1 3 17:13 15
4. ZMNTE í) 7 - 2 21.: 0 14
5. KitAC 9 5 13 9:12 II B, SBTC 9 4 2 3 21:20 10
7. ZsSE 10 4 2 4 11113 10
8. DPAC 8 4 1 3 11:4 9
9. MSE 10 3 1 fl 15:1« 7
10. PEAC 9 a 1 6 9:36 5
11. NTSK 10 2 1 7 4:21 5
12. PAC* 11 — — 11 0i9 -•Visszalépett.
* B^wkUlUtasamlut tekintse mefi mfude.ii vátelkönysser nálkll. Kopstata butorirnbáa
— (Czaplk püspök FOreden)
Dr, OOpik Gyula veszprémi megyéspüspök látogatást telt naj/iionfiirc. déri. Kíséretében volt Langmár IJpjöt kanonok is. Ihibks Endre plébánosnál leitek látogatást.
— (Arató Antal jirásblró távozása)
Megemlékeztünk róla, hogy a Kormányzó Arató Aulai törvényszéki jegy. *öt kir. járásbiróvá i.e\\*zte ki az igiül járásbírósághoz. A törvényszék elnójte Arató birót a inai nappai felmentette szolgálata fiiJL Ü, oki rövidesen elfogtarjn uj állomáshelyét Igaion. Arató Autói Nagykanizsán kezdte jogi pályáját. Több inint öt évig a nagykanizsai bíróságoknál ténykcdc.t és e*Sn idő olatt munkásságává] közbocsülíst szer-tett. A magyar jogszolgáltatás igen értékes funkcionáriust nyert Arató biró személyébén, okin-ck távozását Őszintén sajnálja Kanizsa, társadaliita.
— (A kerületi papság gyűlése)
A nagykonizsaj espcrcsi-kerítlel papsága KreutzPr Dezső kanonok, esperes elnöklete alatt ma délelölt gyűlést tartott a plébánia fohőrterrnéltfii, a melyen belső papi és IJkipásizi-ori, ügyeket tárgyaltak. A gyűlésen üvegje, lent az egész esjK\'res-kerület papsága.
— (Pályásat kezelői állásra)
A nagykaniísai kir. ügyészsój a meglévő kezelök méltó egy harmadik ke. »«löl kap. A hivatalos lap vasárnap* ozánia már pályázatot is hirdet fl kanizsai ügyészség harmadik kezelői állására. :, .
— (A „FOldlndulas- Znla-apátlban)
A zalaapáti Katolikus legényegylet nemzet és családvédelem javára folyó hó 10-éo este 7 órai kezdettel tánc-csléilycl egybekötött szinelőadást ren-idez ö kultúrház nagytermében. \'Színre, kerü\' zsiuapáti \'legjobb műkedvelőinek közreműködésével Kodolányi János nagysikerű népdrámája, a (Földindulás.. Az előadást dr. Kál Adorján plébános rendezi. Az előadást november, 2öJéu és 26-án mérsékelt helyárflk-kai megismétlik.
— (Nem nyúlnak a meglévő Iparlgazolványokhoz)
A* ipaj-jgaj^tványok fel ül vizsga lásá-val kapcsolatban az utóbbi időben felelőtlen luresztelések kaptak lábra. Arkny Ferenc mintsxterl osztályfőnök ki jelenteit e, liogy szó sincs arról, mintha a meglévő Jj>ajigazol\\\'ájiyokl«>z hozzá akarnának nyúlni. Akinek ipariza-toWány \\ftn a kezében, az nyugodton dotgozlifltik, uzzal nem történhetik semmi, hft a .örvényes kellékeknek is megtelel. A jelenleg érvényben lévő ijioxjogositYunyok rcvizlójánó1 szóló hírek minden alapot nélkülöznek.
— (Frontharcos-tea)
. A nagykanizsai frontharcos főcsoport vigalmi gárdája o IVÓ ¦ 10-én, vflsámBp cstfi g órai keidettei a Kis Koyalbin táncos teát rendez, melyre a nagy íro,ulli»rcos családot és barátait meJ^ szercleltci hívja és várja « rendezőség. (:)
— T«klBtM mi a Köpetein Bútoráruház! állandó butorktállításai ízléses ta olcsó bútorokat kedvesé fizotójd lel-tataiakkal vásáraiba!
32 nyilas-interpelláció a Ház mai illésén
A képviselőház mai ülését délelőtt 10 óra után nyitotta meg {rastiády Nagy AndráS: Az elnök bcjejrnlette, hogy 0-áh \'llyörgy mandátum" elfed brtidotl petidót a közigazgatási bíróság elutasította, így a mandátum \\Vég-leg igazoltnak lekinllietö. Ezután áttértek a belügyi tárca toMtségveléa tárgyalására. A MfiP részéről Bence Zoltán, Huszovszky Lajos, Szeder lápos, a Felvidék részéről Holola .János, a kisgazdáktól Vásári István; Mátolrsl Tamás nyilaskeresztes, Huszár Mihály ai egyesült kereszténypárt ós peyer Károly n szoriáldemokratapárt részéről voltak a vezérszónokok.
Gergelyffy Aladár előadó ezután «
belügyi tárea krütségvcióiét ismertette, hangsúlyozva, Itogy ez nemcsak Cson-kamagyarország, lumem a Felvidék ós Kárpátalja költségvetését Is tartat-ma/za.\' Majd részletesen ismertette a belügyi tárca 3 csoportja: » közigaz-gálás!, szoclilis és rendészetre vonatkozó költségeket
A képviselőház ma vége/, ti belügyi tárca költségvetésével, amelyre 28 szónok Iratkozott Tel. Délután 0 órakor kerül sor 38 interpellációra, nmelyek köifli 32 nyüasÁnterpeilüció. Tekintettel a nngyszámii Interpellációkra, flz ü\'és vx-tl\'.szmü éjfélig ís eltart.,,
— (Vasárnapi llceálls előadás)
At Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap, 10-én folytatja Uceális sorozatit. Ez elkaiommial a Kör.nagyludásu társelnöke, Kelemen Ferenc bankigazgató tart előadást ,A gazdagságról.) A kl-sérömüsorban Gráf Ernő emlékezik vissza a kassai bevonulásra. .Ezenkívül szavalatok és énekszámok egészítik ki a vasárnapi liceájist, moly délután 0 ómkor kezdődik a városháza közgyűlési termében. Belépődíj nincs* (:)
— (Megszűnt a Temesvári Hírlap)
A bánsági magyarság egyik legértékesebb lapja, a több évtizedes múlttal rendelkező harcos magyar .Temesvári Ilirtap. anyagi okok miatt nicgszűnt. Beszüntetése uingy veszteség uz egész romániai magyarságra nézve.
— (Letartóztattak egy újudvart legényt)
A csendőrség egy járőre beszállította Nagykanizsára ifjú Horváth Sándor újudvart lakos, 18 éves földműves legényt közökirathamisitás gyanúja alatt. A feljelentés adatni szerint Horváth édesapjánál tohcnckct és serté-cket foglaltak. A fiatal Horváth, hogy a végrehajtás elöl elvonja a,kél tehenet, azokat Balázs Ijijos nevére íratta át és Így közokiratba vnlölan adatok ke. rüitek bo. Ugyancsak segitette n hatol Horváth a két állatot egy, söjtöri gazdához \'elhajtani. Kőzokiratuamisitós\' gyanúja miatt letartóztatásba helyez-lék, Brnjhez a törvényszék Is liozzá-járult.
- A StéfcMMrtrwl m. Kir, PétaSn-lg-uK-atési* felkért az igen tisztelt kb-zünaéget, hogy akt a elmérő küldött állami sorsjegyet megtartja, annak árát a mwtatukarék pénztári befizetési lap felhasználásával egyenlítse kl. Aki a sorsjegyet nem kívánja megtartani, szíveskedjék azt a mellékelt portómentes válaszboritők felhasználásával visszaküldeni oda, ahonnan érkezett Az állani Borsjáték jótékony célt szolgál s aki megtartani nem kívánt sorsjegyet nem küldi vbwza, a Jótékony célt károsítja meg. A sorsjegyek visszaküldése díjtalan,
- (Ne dobáld a villanyiam-pákát)
Purugi Kmö ucpelki cipész segétl Utas áU-ipotban, jókedvében kövekkel dobálta iu utcái villanylámpakat és n vezetéket is, amit az erős dobálással annyira inegrongáll, hogy több napig szünetelt a szepetki villanyvilágítás. A zalaegerszegi kir. ügyészség közvagyon közveszélyes rongálásának büntette miatt 8 napi elzárásra és o kár megtérítésére ítélte Parogi Ernőt-
V.
Diófarönköt
vásárol m
Dukász Ferenc
NagykazdxM, aTagysr-B. 108.
— (Somogyi betörők Németországban)
Felföldi Endre és Madarász Béta somogymcgycí napszámosok még aN>ta-vasszni kiszöktek Némctországbíi és, o\'t több belörósCsJopást követlek cjj Berlinben elfogták ugyan ökeUde csak " tlilotl halárát]epést sikerült ráhik blzonyitaui s ezért egy heti\\ fogház büntetés után hazatoioncolták mind-kctlőjükct. itthon folytatták a megszakított munkájukat és főleg z>la, Vfts és Somogy megyében »kerestck jól.- A német nyomozó hatóságok közben megállapították, hogy több bűncselekménynek ők voltak a tt(tc.s*i s ttért diploim\'u\'iaj uton közölték u m-i gyár hatóságokkal a kézrekeritésüket. A két fiatal betörá ellen köröző Evclcl Pdtak ki s lennek «z alapján a tapoktu csendőrség linmarosan kéziekeritette a két gonosztevőt vidám dáridózás közben. Mindkctlöjükct a zalaegerszegi ügyészségre szállították
Fényképezőgépekben
nagy választék, rok eiladésa.
VASTAGH
Filmek, lomunk, papi-Szakszerű kidolgozás ¦
lili.nilliriiitM
Csengery-ut i. tíz., ai udvarban.
Hlrdcsssn is ZoIqI Közlönyben
Bor gazdag lehetnék!
0*0*0*
— gszdsB lehetnék — inSRdji vágyakozva ask aMoer, Ez a vágya már i UzeMMien tel-Jesaihet, ha egy hirsm- vaey máBfélpenofia allamiortjegyet visárot.---A hazia már
december S-éu \\m.
40.000.- AR. P.
Tovíbbl ny»f*mínj*li i P 20.000—-,
P 10.000.-, kétezer P 5 000.-, négyszer P 2.500.—, hatezor P 2.000.—, hsizonkótazer P 1.000—, atb., atb., utii.
A prostata megbetegedéseinek kezelésében a rendkívül enyhén ható természetes .Ferenc József keserüvlt ~ reggel éiigyornnra egy kis pohárral — gyakran nagyfontosságú szolgálatot tesz azzal, hogy Igen hüiinyü, lágy székletétet biztosit és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosát!
Tejgazdasági ellenőri tanfolyam Keszthelyen
A szarvasmarhatenyésztés szempontjából fontos. Hogy a törzskönyvelést és a tejelés-ellenörzéat végző különleges képzettségű szakemberek, az úgynevezett tejgazdasági ellenőrök kellő számban álljanak rendelkezésre. A föld müvelés ügyi mf-niszlérinm november, december és január hónapokban Keszthelyen a gazdasági akadémia keretében tanfolyamot rendez, amelyen harminc kellő gazdasági előképzettséggel rendelkező személyt tejgazdasági ellen-Őrökké képeznek ki. A hivatalosan ellenőrzött tehenek száma már meghaladja a hatvaneziet, ami a szarvas-marhaállomány minőségi javilásához kivájó anyagot nyújt.
EilrtulunUai ftííta Husiit, MENETRENDJE
érvényes 1039. oklőbor 8-l.il.
5« g-n 11« 13« 1400 15!« 1800 20-00 222» 8320
s
c _
H
!t
Latwayal m*na>tiH>iul
L.t«,WIW. 0*48 K.ijt-.lMlf«W.T-M ».,,ki.,l..l.4l u. 1410 Ul..,,(,) hí. 10-33
jiiiite.iiiiÉiiiiiffir
mim
itSS. november IB,
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉQ
kedvenc hotelje as
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
•todapMt, Itl., Zsigmond-utca 38/40. Telefonok; 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a világhiiü Lukáca\'tlrdÖvel, a Rózsadomb alján. Teljes kondort, folyó melegvíz, központi (ütés.
A Nyugati pályaudvartól 1 kisszakssz távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés .il .il áll.
Entfrsagv Cal» RuUiuuit,
polgári árak.
Olcsó szobák ponsióval, vagy anélkül.
Hosszabb tartózkodásnál is*5 külön «ai• d-a«BT«k.
OfcsetiÂsjjot ttáftamozibm KCMkozhalik
23112/1939. Tárgy.; Zsidó tulajdonban levő mezögazd. Ingatlanok Mhasználása. I
» Hirdetmény.
Nagykanizsa vároa halárában fekvő, mintegy 83 kaL holdat kitevő zsidó tulajdonban levő mezögazd. ingat* lan (nagyrészben a Szabadhegyen) ai 1939. évi IV. t.-c. (isldótörvény)\' földbirtoRpoIitikal rendelkezései és ennek végrehajtása tárgyában kiadóit 8380/1939. M. E. az. rendelet, alapján felhasználás alá kerül.
Felhívom a fentiek alapján mind azokat, akik a fent megjelölt, jelenleg xaldó iuíafdonban kv<> Ingatta-1 nok valamelyikét megszerezni (megvásárolni vagy haszonbérbe venni)\' óhajtják, ezen szándékukat f. éyi november hó 20 lg a Wroiháza II.. kapu, I. em. 3. bz. ajtó, ÖSBieirás. végeit személyeién jelentsék. 11 ,
Nagykanizsa, 1939. november 8. mi Polgármester.
Nagykanizsa megyei város
polgármesteréi öl. \\
Tárgy: Szántó bérbeadása. j
Hirri^riíiáijiy,
Az erdCörök volt illetményföldjét,\'\' a klskanizsal (emelő mögötti u. n.H ígrikóli szántót bérbeadom. Az ár-\' verés november 20-án d. e, 11 óraJJ kor a helyszínen lesz.
Nagykanizsa, 1939. november 10. 2»8 Polgármester.
[folytatás az l, oldalról)
Még nem hozták nyilvánosságra a német kormány .valaszjegyzékét
A nyugatcurópai\' viszály ÖÍSyéíbon .nem történt .venarw. jeV«tu\\svbb változás az e\'muH ai^íp folyüjnán.
DJpi«\'HKÍciaÍ terem legíc\'entö-scbb esemény, hogy. Németország .elkészítette válaszát Vilma toliand királynő é.s Lipót belga király békefoihl vájára. A válasz tarialma még nem vá\'t is mei élessé, inert a borliní bel ga ö.i holland nagykövetekot is csak tájékoztatták a válaszról, míg a német konuány válaszának szószerinti vá\'aszát KÖz\\-etlcnül Vilma holland királyné, illetve Linói be\'ga királyhoz kükilók,, miután a békefolhlvás is nem diplomáciai ufón ,h:vrjom> közvetlen az uralkodóktól érkezett . \'
a han-lérl helyzet szinlo e.seniéiiyte-lennek mondható. Egy jKÍrisi Havas jelentés s>erinl n hét nyugodtan ..tijelt el, bár a S^egiYcd vonalon a Mos; I $s a Rajna kózötti vonalon "z. üss/a-s néniét csapatok létszámát onaillók, Igy akár a járörharcok, akár a\' nagyobb támadás bármikor mcgindull.at. K;cn a héten mondja a Mentáé - esők
járörliarcok voltak, de Oz, a .Bíiso uuulén olyan élénk voll, amilyen a Világháborúban már egy nagyol* offenzíva előjelének számítolt.
a lenkereken, mint már tegnap je_ luilettük, tlénk. haditevékenység-lolyl és a már emuiéit két ;ntóa:el és két nngol hajó cjsíilycdésén kivfil ujnbb liárom angol hajó elsülycdését Jelen. ítélték, igy a tegnapi nap során 5 au-\'
Éío\' és 2 néniét hajé süllyedt oi. A mai hatflijelnntéaek
Berlin) november 15
(NTI) a német véderő föparancsnok-Sga ma a következő hivatalos jelen.
lést i.ll-i kl: a..nyugati .hadszintércn fi \'!\'\'[[ helyi jelegű, tüzérségi Mr-.coli kívül jcjojdöiAJbb esemény nem volt. ; \\
A német\' hadijeenlés ezCnktvOj közli, hogy az angol Icn^crésrcli ml-uis-lériuni közlése szerint, ogy anget tor|H.\'dóioiulK>lö .néti.et íddiára,, ft-tott. Ugy H000 tonnás angol tel.erhajö n>b. bánás köveikéit élen vlsfilIyiVt. Közli még a jelentés, liogy at egyik néniéi U\'iiKeralaltjárö egy- hét,. alatt. 2&000 lonna űrtartalmú hajót süllyesztett, el és e«y dugáru .rakományta:0gseinji>i* sitett. ,
Paris, november 13
(havas) a mai hivatalos francia liadijclentos Igy hangzik: a Harcterei ken esökkontcit tevékenység folyt .
Eíutaaitó a német,válna* io
Berlin, novOn.bcr 15 Az Esti\'Újság berlini liHlósilö^jánaft értcsülésű sj»oriiit Paris. é^ Ixmdon átiásfoutalása, n\'án nem. két^égos a német válasz lArtPtlma. a tudósilö. ugy értesül, thogy a válasz vlulasittf és nagyon rövid, mindössze egy góiíelt o\'dal UTjOdelmü.
a laptudósitás sxcriut egyébként a
német ^ francia viszony elhidegült,
mert a franciák háborús, céljaik közé tehették Ausztria vissfaáilUását is.
Berlin, novemljcr 15 (NTI) a lapok rámutatnak arra, hogy Pimnisejislöl dcl.o a nén.cl gyalogság a huér-iég láinogahisjlvrsi milyen hősies és bátor magatartást Uinusilolt, amikor a francia támadásokat visszaverlek. Sok foglyot is -ejtettek, főként délfranciaországi tartalékosok; t.
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a» háztartási
i
Bérelhető akár 1 hónapra is a !
DRAVAVDLBYE rȎl
Sugár-ut 2. ¦•-unf
3 3 .»
: cx zTALAi WÖZLOMy
— ---—itjr — -¦- -— —-\\j-¦—*-y¦1 " M,l —¦¦----------------/ I
EZT
WW^Wawa^WaMV»vww»»t^^
Hünklitfőrend
az Iparllgyi Miniszter Ur , .rendelete é;|el«iébert, al-ikaliíiaíűttak- .munkaide-jéaek.nyilvántartására
. kapható
. Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
APRÓHIRDETÉSEK
t»->Wtlri)iUi i«»*rnip *• Dnnapnu 10 nata • Illtet, nOndía íűWbfri M4Q.fliUr, í*U0«oi5
kUÁs
Há,;..«la«. .t^hot la éitö. uqod.I líWíttlík Belern.lilll, Sugar-ill 53 •
Me«l>ltíul6 laksrIWiia felvitetik ígé^i^pr,. Ffl-ut 8. II. em. 9. a]tó. 2900
A.téOASr. VÉTEL
Fwt.ti Uíil. #os«r«, inkiSi mosat, miToiIj .Ifldií. Jáiset föheioeg-a. 76/i
, Hpf\'irúfcH r»,h*t.jfe^i«I( e. elidok. HlTÍflnl\'h4zli«tniegytkiMátktn,Klrály.u31.
Kft lítlItMOny. tz buloiok alaillli. floilKy^l|kl(i«-i.i 3.
.\'.I.U.. ¦!Il.l .11 I .|.,l| II ,1, l\'J.l \'.I I.V-
J.AKAS-ÜZLB!HELYJ6ÉG
,. K^t8«|b4s Hdv,rlt,,WtMqbá81,ÍI.Mkom-foito. iilcil, hiromsxobái öteikomloiloa utol I>Ui, kit kliebb Uílethtlylsín kl-mit. SímS Mir, ,I»tvl)«.líi 2. EdekUS-dis Klrily^S. 2. 8
koam^i l^egaég ml^U átadó. 2898
urók. *
helylitgtlkel igjllll W.uiin/,1 kiadó. Sze-
•jiára., olc.ó siob. I bútorok rakta-íosaaara Üresei, öercny, Cscnf/ciy.iit 29. \'
BÚTOROZOTT SZOBA
Kapitalaltl ^ulónb«]liatu cilnoun bulo-roaoff siob. Itlrdónoba-basiiUlattal faladé. Eruatut-Mr II. *
KÜLÖNFÉLE
. lavA MUraaj.t. , rigil 4,, u|al.,napl poBlíbfil «arrutó loaugMIyagel .i*.»-a.a.irl érfekeilttnl lehal minden híl-Ion daMalólt . Zabu Koildny raetkeuló-
W»-______
JaaeoMrar.tastMpat )laala,h
tot)n*\'-__.
. .í?.».«l»l i „¦>»>«..<• aîrkialaVaJeia »»l»fc»aA ,»»»»\'¦__*
.aaa.fcka|ll*ai..ulajv.p.wntl.zag nyíl-
wiwtvstsssassür^
bet-tér. 3896
Legszebb «jAndáfca ffltmnx párna. \'
- i\'öl.l\'i\'l KAI iMAlMI -v.\'.
líii\'-.l]!,.: „iírt^iuJ.n.,h\\ ií. T. NtgykaHtist". \' \' Felelős-kiadóriZalal Károly. Nyomatott : a „KSztarrfasigl H- T. Nagykanlna" .,„\' .vrin.i.jalmn ^ykSBlzBís. (Nyomdáért latsai Zalai Király.)
fSa Évfolyam 281. uám.
Nncjkanlzu, IBM. november 16. ciQlörtok
Ar« 12 MI.
KÖZLÖNY
» OLITI KAI H Af Ulf
•ssa
Fdd& szerkesztő: Barbarita Lajoa
EfcfhekU ám: «rar hó™ « perigei 4« Vite Wk««JJ«^e«ß«dc*h™iJldko«i7&«.
Wagyfeantaa érdekében
bizony ösrtntén nregwllHaifuk, ínég nagyon rjtkán szólaltak fel eddig a magyar képviselőházban. Ntigykani-zsa mindig mostohjagyeiirtfck Volt, éppen mert fenegyt*rekes ellenzék] ukart tenni a rrrijltban mindig. Szerencsére az u} idők szelleme felnyitotta a kanizsaiak saemót is. Kanizsa beliitta, hogy egységben van ez erű és minden igaz magyarnak köteles, sége támogatni a kormányt a nagy célkitűzések elérése érdekében.
Hossza idő óta első kormánypárti képviselöte Ilovszky János Nagy ka-nlzsának. N^gy örömünkre szolgál, hogy nem csa\'ódtutik benne, mert a képviselőházban a költségvetési vita során történt első felszólalása, ban sem \'feledkezett meg kerületéről. Hovszky János nemcsak a képviselő, hanem ^ kanizsaiak, a zalai-ök szemévé\' igyekezett meglátni és megtalálni a bajokat és valóban olyan kérdéseket látbtt meg, amefyek nem mai keletű problémái Nagykn-nizsának.
Ott Van például mindjárt a vasút-állomás epületének\' kérdése. Ignz,! (hogy n fodb.fi csarnokhoz a nagy ka. Hlzsaiak régebben nagyon Ragasz* kódtak.A^wa -azonban már mindenki belátja, hogy \'az a mai füstös, egészségtelen,\'huzalos és emellett egyro wszétyes-cbbtf váló állapotában valóban sürgős kicseréléstx\\ szorul, Egy szép, modem\'és « célnak meg. felelő atufjárós pályaudvar c délvidéki hatarváttisnak előbb munkát, ¦majd\'\'életet és mirteto forgalmat je. len te ne. (
AÜt sem kell e. .kérdéssel kapcsolatban hosszasán magyarázni, hogy ml\'yen előnyöket jelenteire Kanizsának vjs a-Balatonnak a kettősvágá-nyu vonal niegépltésc. A kanizsaiak közül sokan tartózkodnak egész nyáron át a Balatonon, ismerik és sokszor átkozzák az egysinpór hálrá-<«yalt. \'
Egyben meg keU emlékez ni I\'ovazky János azon fáradozásáról is, amolyet a nagykanizsai pdgárl iskolák építése ügyében tett. Ezeknek a közbejárások nyomán máris a teg-kedvezőbb mederiídi halad ez a ka-nlzsal iskolaügy a megvalósulás fefé.
Vagy h\'a távolabbi problémákat nézünk : nem vffll-e megértő szociális meglátásra ós szívre «za par-\' lamenti felszólalás, amely a köz-t1sztvlselö\'f|zeté.vk visszaáll italát éB » karaesonyl segélyek iehetővétételét kérj a magána\'kaim ázottak körében
is ? ; i : ,|
Igen, I\'ovszky János bebizonyította mosNmi parlaménti felszólalásával, hogy keresztény magyar és szo. ciá\'is szeltem hatja aí és nem feledkezik meg kerületéről, kerületének népérői. Felszólalása izclitöt adott munkájából, törekvéseiből és tudjuk, hogy ezek csuk az első lépések a magyar törvényhozás és minden más fórum előtt, hogy Ilovszky János ki-álljon bátran, kemény szóval har. colni nzÓrt a Nagykanizsáért, amely őt bizalmával kiluritette.
Románia revíziós
a délkefeteurópalhelyzet alakulása felé fordította a világ érdeklődésének figyelmét — Ellentétes hírek a román-olasz és a rorríán-Ofosz közeledésről — Megalakuld a balkáni semleges tömb? — Csak a -tengereken élénk a nyugati harci tevékenység
Ma dönt a (finn minisztertanács a szovjet tengeri támaszpontokra vonatkozó követeléseiről
Mint előrelátható volt, Némctor. Pzág a béig1.! király ós a holland ki* rá\'ynö békekezdeményezését az,, an-goi és a francia kormányok \'által történt mCifv visszautasítások után a nérrtet kormány is elintézettnek te-kbiti.\'Igy a nyugaieurópal helyzetben változás nem történt.
Anna\' inkább érdeklődésre tarthat számot a (Télkeleteurópai helyzet alakulása. Ezt a kjérdést a La Fascista olasz, Iflp tudósítása hozta felszínre, amely szerűit , A
Románia\' elismert a revízió elvit és a háború után hajlandó területi engMményt^erml Bulgária-htík Dobrudzsában.
Balkán a maga különleges földrajzi és néprajzi viszonyaival az •euró-
pai tűzfészek* jelzőt érdemelte ki. örörmtte\' Játjuk, iha ez a helyze; kétségtelenül Róma balkáni befofyá-sának hatása alatt megváltozik. Bár bizonyos, hogy a balkáni államok közt mutatkozó eltentétek, ßlsitnitisahöz még hosszú tárgyalásokra van szúk-
¦Ég. !
Kétségtelen, hogy a középeuró->aj közvélemény figyelme is Délkelet, európa felé fordul nyugat helyeit, de hogy a most mutatkozó békés hangulatok merre szilárdulnak meg, egyelőm még nem lohet tudni. A La voro Fascista tudósításával ellentét, ben a Basier Nachrichten ugyanis román-Szovjet közeledésről ir. A\' két részben ellentétes, d,c mindenképpen igen érdekes tudó-vitást épp ezért a» alábbiakban kivonatosan adjuk.
Mit Ir a Lavoro Fascista és a Basler Machrichten?
Róma, november 16
A Lnvoro Fascista szerint a há-ború befejeztével Románia hajlandó engedményeket (enni Bulgáriának n Dobrudzsában. Bulgária\' hlr szerint, elfogadta a JaVaslaiot azzal a megkötéssel, h>gy a lÖbbi balkáni állam g:ir;*Ti<aIja, h\'igy Románia háború Után beváltja igéretét. Az olasz tudósító Szerint ez a dolog-hem hagyhatja közömbösen a magyar,ikat, akik. iiek csaknem kétmillió testvérük él Erdétytten. Az olasz tudósiló ezután megállapítja, hogy a bulgár román megegyezés minden esetben egyszerűsítené a balkánt helyzetet. Mindenesetre tény, hogy a balkáni lapok ma már kevcschr.ct foglalkoznak azzal \'a nyomással, nniclyet állitólag Oroszország Bulgáriáéi kifejtett. A tudósító\'végű\' íi magyar .jugoszláv líérdés\'sel foglalkozik és ahrmk a re-
menyének ad kifejezést, h>gy n kitűzött cél már nom lehet messze.
Bern, november 10 (Havas) a diplomáciai tevékenység a balkáni állmokban éppen olyan élénk, mint Nyuguteurópában é; Oroszország ugylálszik mvjynn határozottan folytatja erörc-aí léseit, Imgy biztosítsa befolyását DéJkciebeuTőpáonn. a hely. tétben olyan értelemben állott bc változás, hogy Románia és Oroszország között a feszültség ősökként 6s a szovjet \'áajtó éles hangja \' megszelídült a jugoszláv főváros kürCiben komolyra vcwik a szovjet—román kiengesztelődést térnek a tténynek «nmU is na. gyobli fontossága lejutó a l»alkÚJU helyiéire, mert nagy nehézségeket gör-jdilene a bulki\'ini senueges tömb kioJia. kúlásu elé. lielnrá\'dhan ugy vétik, hogy a srovjet—román Vózelod esnek a\'Jugo-lávia és iitapj\'íirorsiág közötti kajM-so-lalok szorosabbrBrüzésc lenne a kőv-t-1 kextnénye. (MTI)
A jugoszláv sajtó a\' balkáni semleges blokk lehetőségeiről
i1 Belgrád, november 16
(NTI) t\\ jugoszláv sajtó is részletesen foglalkozik a politikai légkor enyhülésével és egy esetleges semleges délkeíeteurópai bfokk megalakulásával -számol. A lapok rámutalnak arra, hogy a magyar-olasz jó-vis/ony megadj" az alapot a magyar ¦jugoszláv baráti kíipcsolaiok elmélyítésére. A többi ország békepolitikája is je\'cntős záloga a délkeíeteu-
rópai sem\'egossógnck - írják a bj. pok. i
A Politika című láp római tudósítás alapján színién részlettven ismerteti a Románia és Bulgária között készü\'ö megegyezést és kiemeli azt az állítólagos román szándékot,1 amely területi engedményeket is ki-látásba helyez Bulgáriának. A lap i tudósilása szerint1 ezekutóu remélni\' lehet a többi kértfes rendezését is.
Nincs remény a nyugati békére —megélénkült a tengeri harcitevékenység
Ós ezügybCn érintkezésbe \'épett a belga kormánnyal is. Párjpban a hágai tudósításokból
A| nyugati lielyzetröl Weves jelentés érkezett bc. A NTI hágai jelen* tése szerbit a holland kormány most vi&gty&M A tiefapl yáia,szj,cgyzéíi,c,t
tudlak írjpg a uénict korány, vála-
szát és kijelentették, hogy ez egyáltalán nem lepi meg őket. Ezzel végleg lezártnak tekinthető a békekísér, letek kora lés az ellenségeskedők kö\'t semmiféle békeközvotttéMe nem, kerülhet már iöbbó sor. !
Mint egy tpjüisl Havas Jölentés mondja, a. /aancia blc^dögy\'i i rninl**-te-rnok a francia kamara, külügyi bizottságában tett hOsKámolöja smrmt Anglia eddig too.(XX), Franciaprs&ág r>cdiK 220.000 tonna dugánit fogtaJJ; Jo.
i\'j.tiiii hajó elfogásról is érktuctt hu*. Londoni jelejilés merült angol hudihttjó\'k oirogtak és angol! kikütölie kisértek egy német hAJlát, valos-i-íiüleg a 000 tomiáv Leandert.
Az angolokat ís érte veszteség, mert mint egy londoni jelentés mondja, a KuUon angol -nüUga-osón lobbanás történt és alig föl perc r*itt .eis&aj\'cdt. A 0 főnyi vbbeíult üc^iység kőzött ¦ -van a hajö skapltantya is. Aknába, ütközött és elsiiliyedt egy belga motoros halástliaio is, itt 3 matróz vesztette életét, a többit megmexitcttlék.
Lan\'ármi meg nenr erösilett- tudósi (ás rue-rjnt, amely cjry lisszaboni jelentésié táinasikodik, britt hadihajók elsüiiyosz tettek egy német leiigeraiattiájót.
A légiliaderő tevrfteiiy-^-í-íre. ftehet következtetni azt a hírt, amely aze. riut a fiflncl&orsxági LiÚebcn féióriís légiriadót rendflitek <í tígyébkőnt a német hudijelentéshez kiadott tegnapi magyaraxó közlemény bojek-nli, -lwgy a német tengera lat (járó és rcpülögéjtek eddigi sikeres fegyvertényei csak a kezdetet jeleutik: és gondoskodás történt arról, hogy az angol íuyózás megtudja, mit jelent háborút viselni Né-\'metorwággal ;
DBntő fontossága miniszter\' tanács Helsinkiben
A finn-szovjet helyzet alakulásáról az alábbi jelentések érkeztek .\\ Mint a Havas iroda\' Bernbő1 jelenti, a Neue Lűricher Zeitung helsiukl-i lüdósKásóban köz\'i T^irnerffnnpénz ügyminiszter nyilatkozatát. jL nyilat kozalbaji a finn miniszter kijelenti, hogy Finnország viselni túrjj** a \'háborús kiadásokat és nkirtoriat intézkedéseket az európai háború végéig ffemitaotják, tekintet neHtul-a:fnm-oiosz largya\'ósok kJrrteitólelere.
Helsinki, november ifi
(MTI) Ma délelőtt ott öss-o Helsinkiben a minisztertanács, amely dönt, hajlandó-e a szoViebi-ök a, fcengPri támaszpontokra irányuló követelését teljesíteni vagy sem. u A%
líjivéN ltelsjoki japludositáaokía-ce, ríut Fhuiorsjlág el .von in*-tov«-inlMeVen-re, do \' :!> üi-.k ta-tja,k».,aMpb-agy
kü\'sö haLaloin, valás/müi-^f-AinarUía békekÖM-a^rtósét\' ^tö^ljftk^tilt\' ^Rrm sűj;--Wnbj«, . i
Férfiöltönyök, falHItAk, télikabátok
nagy választékban
szomolAnyinAl
ROMÁNIA javaslatot\'tett Bulgáriának, hogy .1 habom befejezés után hajlandó a dobmdzsal kérdés rendezésére. Bulgária elfogadja a javaslatot, ha « többi balkáni állam garantálja Románia ígéretét. «
TÖBB FRANCIA lapot lovábbl Intézkedésig kiiilt.ittak Belgium egész területéről.
10 MILLIÓ dollárt gyűjtött össze Amerikában Jan Klcpura és Rubln-stein lengyel művészek hangversa-uyek rendezésével u lengyel menekültek számom.
HITLER üdvöz-ő táviratot! kül-dött Lipót belga királynak a névnapja alkalmébé
f.
KARAFIATH Jenő budapesti fii. polgármester hódoló táviratot küldött a kormányzónak a 20 éves bevonulása alkalmából.

ANGLIÁT és Franciaországot az ankarai egyezmény felbátorította és hír szerint most bolsevi-.laelleni\'s blokk megteremtését tervezi a Balkánon.
*
FRANCIAORSZÁGBAN 28 Száza, lékkkoi\' drágultak az összes dohány, neműek árai Ugyanakkor a tej árát is lényegeién felemelték.
«
A SZOVJET-MONGOL határ megállapítására legközelebb oroszjapán bizottság ül össze.

A NEMET mezőgazdaságban 200 ezer lengyel hadifoglyot foglalkoztattak eddig. Egy-egy gazdaságban 20-30 hadifogoly dolgozhat együtt. •
ANGLIÁBAN megszervezlek a hulladékanyagok értékesítését. A1 háborús idők csalhatatlan jele. •
OISRÁN JAKAB 60 éves budapesti ügyvéd anyagi gondjai miatt le. ugrott az V. emeleti lakása" ablak*. ML Szörnyethalt |
1 \'.. • ;
GRÓF BETHLEN ISTVÁNT Munkács díszpolgárává választották\'. [
, november t(i
Gyomor- ia bolhájuknál, a máj és az epeutak megbetegedéseinél, reggel felkeléskor egy pohár természetes .Ferenc Józsel" keserűvíz, különösen kortyonként elfogyasztva, igezín remek hashajtói Kérdezze meg orvoiát I
Tanulságok Nagykanizsa számára a szombathelyi katolikus kultúrház körül
Szombathely, november 16 »Teiigorne magyar !< - mondták valamikor apáink s ez azt jelenlét te, hogy kell egy kis világol is lát-ui, mielőtt teljes értékű férfi lesz az uj nemzedékből. Hol van azóta a magyarnak a tengere !? És mennyivel más mértékkel méri a magyar sors azóta a teljes értékű férfiusá,-got 1 A magunkfajta középszert inár a világháború lövészárk-ai edzetlek gyerekből férfivá és a mai fiatalok is megtanullak már vérezni s jmeg is ha\'ni apáik nyomdokában. Nem látunk világot, mert a határok mindenfelé zárva ember előtt, pénz elölt, vágy e-őtl. Ellenben megtnnultunk egy másik jelszót: »lsmerd meg ha. zádat 1« S bizony sok érdemes tanulsággal szolgál, ha a tenger helyett, >müvelt nyugat* helyett, exo-tikus országok helyett ütpislog az ember olykor éppen csak a szomszédba. ,
Szeptember vége óta teljesítek szolgálatot Szómbaihelyen- Egy macskaugrás Kanizsától. S bár Szem-bethetyen megtanultam még jobban szeretni Nagykanizsái, találtam más tanulnivalót is a vasj metropolisban. S ezek egyike a szivemhez nőtt kanizsai időszerűségre vonatkozik: — a katolikus kultúrházra. Mivel ez ügyben elmondott első szavamat meghallgatta annak idején Nagykanizsa katolikussága s a kis szó-csirából ma már valósággá nőtt a kanizsai katolikusság hatalmas méretű háza, — hadd mondjam ei most azt is, hogy itt a szomszédban hogyan láttam az életet, a katolikus életet fonni, buzogni, terebélyesedni egy kultúrház falaj közöit, A falak megvannak már Kanizsán is, meg vau hozzá a lelkes akarat, az alkotó szándék, rátermelt egyházi és világi vezetők. Most mindent össze kell fogni, hogy mindebből lüktető, eleven katolikus élet Legyen a megszerzett falak között.
Szombathely ősi püspöki város, több iriint 10.000 lakosa közül 36 ezer katolikus, akiknek öt plébániájuk van s ezek közül az egyiket, a 6000 lelket számláló ferences plébániát a kanizsaiak kedves ismerőse, P. Vados Pál plébános vezeti már négy esztendeje. A^Fioretti tiszta derüja mosl is ugyanúgy ragyog az arcún, mint amikor a kanizsai ferences theologiáról kikerülve első cikkei keltettek feltűnést u Zalai Közlöny hasábjául. Az ifjúi tenni, vágyásból férfias tetterő lett azóta P, Vados leikében s szóval, tolta], cselekedettel nemcsak plébánosm,
hanem első dolgozója is a reá bízott lelki fc^s anyagi birodalomnak. (Nem hiába kanizsai nevelés...) Me gyebizottsági tag, c minőségében több bizottságnak ís aktiv tagja. Lelkésze a rendőrségi iok, vezetője a vallásos egyesületek egész sorának. Megszerezte a szombathelyi ferences templomnak a legmodernebb orgonát 18 fő és 21 mellék változattal, 16.000 pengőért. Minden megszólalása az áhítat és zeneművészet élménye.\' \\ , , P. Takács Incze, a theologia rektora és í» tartományfőnök helyvtte-c P. Süly Szaléz, a kánon-jog lektora És házfőnök ugyancsak Kanizsáról kerültek Szombathelyre. I
A szombathelyi ferencesek emeletes ku\'turhúza közvetlenül a templom .és, a rendház mellett van. Föld szintjén ülzlctck sora. Az emeleten egy szinpadns, karzatos nagyterem, egy kis tanácskozóietem, egy kis\' tea-konyha, egy ruhatári helyiség és egy tu\'nagy előcsarnok és lépcsőház. Enyigő" ált a kuturház. Nem sok. És mégis mennyi uiinden megfér benne ! És félezer ember szorong a barátságos, szép nogylerem,-|>en a plébánia rendezésein, igen sokszor kiszorulnak a lépcsőházba Ís. Mert Szombathelyen nemcsak szónoki számadatokban vannak katolikus tömegek, hanem a kalolikus életben is. (és igy lesz ez, igy kell lennie Kanizsa" is, mihelyt kijegc-cesedhetik a katolikus élet sokirányú ritmusa a kultúrház körül.) Kicsiny ez a kultúrház a szombathelyi 6000 hivös ferences plébániának. Mégis ugy van beosztva benne a munka, hogy valami mindenkinek Jut és nincsenek egyesű\'etközi ,sur. tódások. A vezetéssel szemben fegyelem és megértés teszi ezt lehetővé. Mindenesctie azonban ideá\'i-sabb - és Kanizsán erre kell törekedni, mert az ingatlan elegendő hozzá - ha a kultúrháznak több ki--sebb helyisége van, hogy az egyesületeknek legyen benne egy-egy kis saját otthonuk. Ez elmélyítő és ösz* tönző hatású lesz az egyesületi élet-re, életleijesebbé fogja össze az ott-hon erejévé\' az egyesületi kereie. kei. Szombathelyen bizony nagy gond minden plébániai egyesület helyiség-igényének összeegyeztetés* és nem jutnak az egyesületek annyiszor helyiséghez, ahányszor szeretnének s ahányszor az üdvös lenne. Ezért kellene idővel az üzleteket kitelepíteni a kultúrház földszintjéről. De Kanizsán u földszinti üzlet-helyiségek is megmaradhatnának, nogy segítsenek hozzá házbérükkel
szebbnél-szebb
ADTA „41 "öl 08 lányka
ART - kamitoh
. nagyon olcsón!
azár-udvar
a kultúrház fejlesztéséhez, nd által egyesületi helyiségekről a nagy telken idővel bőven lehet gondoskodni. . i - r\'
A szombathelyi katolikus kultúrházban állandóan világosak az ablakok. Itt szüntelen élet folyik ós minden csak a vallásos élet szolgálatában. Adventben, nagyböjtben goto. zatos előadások, rendszeres plébánia-napok, lelkigyakorlatok, (db. A ferences missziós szervezetnek 1800 tagja van és a kultúrházhoz kapcso lódó munkájából évente kőzet 1000 pengőt juttat külföld, hitterjesztés céljaira. A harmadrend 860 taggal dolgozik (most Erzsébet-nap kor lesz zászlószen te lése u 40 éves fennállás emlékére, azon a püs|>ők is felszólal) Az O\'tánegyesület munkadélutánjai ellátják a templomot egyházi ruhákkal és szegény templomoknak is juttat minden évben, valamint a szegény-ügyet js ellátja. A Credo ferences plébániai szervezete 150.tag. gai rendelkezik és pezsgő, hitbuzgó életet él. Az Assisi Szent Ferenc- 362 ez. cserkészcsapat 6 Őrsből áll, az ő otthonuk Is a kulturháic. A Szent K\'ára Leánykor mcgyszUi-mentés, pártás leánycsapata szemet, leikot gyönyörködtető látvány Vallásos, hazafias, szociális érzésű, házias leányokat nevel ez a Kör.
Hosszú volna elmondani, hogy még mi minden Összpontosul a ferences plébánia körül, Vados Pál plébános és lelkes egyházi és világi munkatársak irányítása mellett, «in| mind nem volna lehetséges mjind-eme munka otthona: - a ku\'turházj nélkül.
m
A?, ingatlan meg van már a kani. z*ai kultúrház számára is. A; g^ndoltn tehát testei ö\'töt[. De ez a 4est még csak tégla, gerenda, vakolat. Ez a* test még csak egy hideg, rideg, élettelen ház. Tudom : — vannak, aijík vi\'ági részről türelmellenséggél vá-do Ina k. Mégsem szfuiök meg hir-detni: - ajdig idncs katolikus kul--turház s addig nincs egy-öntudatu katolikus társadalmi élet Nagykanizsán, amtg a most megvásárolt ingatlan minden téglája, minden zegc-zuga lüktető, pihenéstelcn, eleven élettel nem telik meg. A sárból gyúrt test megvan, most minél előbb beié kell lehelni az élet lelkét.
Barbarite Lajos.
A kormányzó Somogyban
Horthy Miklós kormányzó az eJmuW napokban Somogy vármegyében vadászott. A Kormányzó kisérctévei,Hortby Jenő m. kir. tanácsos, Kiss Sándor uy. követ, vitéz gróf Festetics Kristóf, gróf Széchenyi Gyula, Iukey Zsigmond, Ilrunswlek (iyőrgy alcziedes utmuirsal és Scliollz Andor folyamőrkupitány. első szárnysegéddel együtt a Túrán különvonaton utazóit Somorodia, ahol neineskéri Kiss (>e*a udvari vfldász-mesler birtokán az őszi .apróvad vadászaton vett részt- A \\vadasioat estig tartott s teritőkio került 450 fácán, 200 pyui ós több róka. A Kormányzó két rókát "ott. Az előkelő vendégek a vadászét után különvonaton visszatértek Budapestre. Ugyancsak Somogy megye-ben vadászott nemrég gróf Teleki Pál miniszterelnök is.
Kaptár. November 10. csütört. Rom. kot Ödön pk. Protestáns Otünar. — Ízt. KIbzI. hó 3.
UözíLUdo nyitva reggel 6 órától este 8 örilff (hetM, awrda, pántok délután kedden egééi nap nőknek),
Városi Mozgó. CsUfdrtöktól-vasárnapig Kétmillió dolláros filmi
SZUEZ
Egy gigászi épitkezés a háttere a film-éposznak. Nagy ármányok, nagy szerelmek drámája, amelyhez hasonlóan érdekes téma még nem került filmre.\'
A filmnek páratlan sikere volt az egész világon
Főszereplők: ANNII BELLA, TYRONE POWER és LORETTE YOUNG. »«
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
A törvényszék elrendelte Simon István hentes elmeállapotának megvizsgálását
a tárgyaláson tanúsított különös magaviselete miatt
1»9. november 16.
Tarka háborús híradó
Ha lassan Is, de meg kellett barátkoznunk nzzál a gondolattal, hogy >Háboru vau most odakint a nagyvilágban*- UJ szavak, fogalmak, törvények, törvény kezesek, sőt eddig ismeretlen kihágások tolakodtak tje u mindennapi ékitünkbe. A! szűkszavú hadijek\'nté.sckcn kívül, az újság többi lapjain is naponta olvashatunk különböző országok különböző rendeleteiről, amiket mind-mind a háború csontkezű réme diktált reánk. 1. BERLIN :
A napokban kivégeztek Berlinben 3 német Állampolgárt, mert az cl-sötétítést felhasználva, kiraboltak egy kantint. Ezt B drákói igazságszolgáltatást is n háború diktálta. Való színű elrettentő például. Alig néhány hónap előtt boldog békevilág-bon megúszták volna az egész rablást néhány hónapinál. Most az éle-tükkkel flzcltck érte. . !
2- MAORID :
Spanyolország bár semleges és «z is kivan maradni, mégis kénytelen volt néhány uJ törvényt életbeléptéin! o közelmúlt tapasztalatain okulva, a pániktól félő lakosság lecson-desilé-sére : fűt áruhá\'mozó és ár-drágitókat életfogytig tartó kény-szennmikávai sújtják, sől halállal is büntetik őket. |
3- PARIS : Í
A hires párisi nogyo|jcrét bezár, ták b az opera székhelyét Nontesbe tetlók át. Ez az plső nagyobb intézmény, ami vidékre költözött Fratv* ciaországbon- |
4. LONDON :
G. B, Shaw egy népszövetségi .szatírát írt Genf címmel. A darabegyik főszereplője Hitler lett volna, de az nngoi lordknnceUár most szigorúan betiltotta a dambot azzal az indok-ka\', hogy még az ellenséges államok politikusainak klcsnfolását sem engedi meg a színpadon.
5. BERLIN : --. \' Németországban eddig minden jegyespár az anya könyv vezetötő1 megkapta nászajándékba Hitler Mcin Kampf-Ját. A?. éHam most megszüntette ezt oz ajándékozást, valószínű takarékosság szempontjából. j
6- PARIS : ;
A Maginot vonal keretébe tartozó egyik kiürített kis fuluban megható ünnepség zajlott le a napokban. A rajvonalban mint őnnesicr teljesített szolgálatot egy kispap. A metzi püs. pök eme leutazott a néptelenné vált kis faluba s nnntak kis templomában áldozópappá szentelte a diakónust. Az ócska zubbonyt viselő katonák, bajtársak sz\'nültig megtöltötték a ki) templomot s atműkor felhangzott a Te Dcum, német részről megszólal-tak iaz ágyuk s azoknak a tompa dübörgése volt az egyetlen kísérőzenéje a nem ndndenwapi papszentelés-nek. í ; j
7- LONDON : \'.
Szinte Jó* esik egy kis felüdítő hír n háboms oldalról. Az önkéntes női haderő 78. sz. századában láza-d ás tört ki, mert a parancsnok elrendelte az alacsonysarku cipő viselésé^ Ajz ügy felment egész n hnd-ügymhdsztériumig s ott nyilván uz okos ész és az engedés elve alapján engedtek «z ifjú katonák kérésének s most már vígan masírozhatnak akármekkora sarokkal.
Hiába, még B fronton Is á\'i az a bölcs mondás, hogy »hjuság, asz-«zouy a neved !«
Még hónapokkal ezelőtt történt, hogy Ziegler György kískoaizsai takos^ husiparos és Simon István kiskörű zsoj hentes mester kőzött per folyt á kanizsai kír. járásbíróság elölt, A tárgyalás folyamán mint tanul többek kőzött kihallgatták vitéz Kovács András vágóhídi felügyelőt is. Úgylátszlk Simonnak nem letsiett vitéz Kovács tanúvallomása, mert későbben WeJtnCr Hu-dolf és Salamon László husij>arosok felíítt ait a kijelejitéslitetie, hogy vitéz Kovács András és többen <hanüsan tanúskodtak.. Vitéz Kovács, amikor ezt hírül Iwzták neki, rágalmazás miatt feijeocntetle társaival együtt Simon Istvánt, oki cn« bocsánatot kért, mire a fetjeknlésl a megrá^maxott emberek vissinvonták. \\
Simon azonban nem tudott nieghyu-godni. Húsvét tájékán egy nyílt lo\\e-
lezölapot küldött vitéz Kovács András vágóhídi felügyelnek a következő tartalom máj;
¦Feltámadott édes jó Istenem-, kérlek sréjvcn add meg, hogy aki a Zieglcr-ügyben a szeni tíz-parancsolatot a sárba tiporta, TU ebben az életben bűnhődjön általad sokat uz élöbailollak hazaiján, Lipótmczön.
Irta Simon István hentes Kiska.
Isten, mutasd meg, ki a bünösl.
Vitéz Kovács András, akit sértett a különös jökiványság, rcljcjan tette Simont, akit a kanizsai járásbíróság durva becsületsértésért 30 pengő pénzbírságra itéh és kötclozle ,2 -pengő ügyvédi költség megfizetésére.
Fclfcbljczés folytán az ügy a törvényszók fellebbviteli tanácsa cij kc-
rüit, ahol Simon azzal védekezett], hogy nem akarta megsérteni vitéz Kovács Andrást. ¦ . -
— i Hogyha nem IngO, no vegye magára..-— hangsúlyozta,
Simon István a tárgyalás "ajött igen idegesen vwclkedeit. Az alapper tárgyalását magyarázta a bíróságnak és cközlíCii elővette nagy hentes fejlökését és azzal fel és alájárván, nagyban hadonászott veio, ugy liogy a bíróság elnöke figyelmeztette, hogy legye fcl a kését.-Ami-meg Is történt.
Simon Rövidesen előhúzott a bt\'lsö zseléből egy feszületet ós azl maga elé tartva, kijelentette, hogy «niost is imád kőzik azért, hogy vitéz Kovács András a vádlottak padjára keritljön, mort ö hisz istenben és vallásos, ember.....
A fömagánvácUó képviselője, az elsőtoka iWlet helybenttogyását kéne, a vádlott pedig folmentését-
A. törvényszók rövidcsen kihirdette végzését, amely elrendelte Simon István elmebeli átlajiotánák megvizsgálását és ennek foganatosítása végett — az iratok megküldésével — megkeres le a kir. járásbíróságot.
Simont a bifói végzés alapján most dr. Ország Lajos töivényszéki orvos hat héten át megfogja figyelni és vizsgálatának eredményéről a törvényszéket orvosszakértöi véleményéről ér-lesitoni. f
Addig a tárgyalás függőben marad.
Tapolca—Kanizsa vasutas váll.vasárnap a vasúti pályán A ZMNTE Idegenben játszik
A vasárnapi futbaljmüsor a vasutas pályán lesz, ahol a Tapolcai Vasutas ifjú csapata játszik döntőnlérkOzést a helyben vasutas csapat Ifjúsági csu-Iialávai a?, országos vasutas ifjúsági bajnokságért. E\'ömérközéscii " I-Cveníe válogatott k. b. Farkas (Attila), wtu-csek (Cserkész), Farkas (Sáska), Lam-péter (Attila), Gőczfl (NVTE), Sóss (Cserkész), J^meucsik (NVTE), I-ászlö (Attila), Nagy (Sáska), Szerencsés (NVTE), Wolhner (Aitián) és 6 tarun>5-kok: Czindries (Attila), Horváth (AtU-la), Sratlcr (Cserkész), Németh (NVTF.) összeállításban az NVTE első csapata cl&en. • i. .,, • [ ¦
A ZMNTE utolsó idegenben lévő mérkőzése lesz vasárnap Mecseksza-botcson. Mint már számtalanszor irtuk, semmi ok nincs az elbizakodóttságra, mert a pécsvidéki csaltok mindig veszélyesek ottlwnukbnn. Beszélgettünk a esnpnl edzőjével, aki győ«(Un*t rémé1 az MSE ellen, mert mint mondja a játékosokban jelenleg meg ván a jó csapatszellem ós betartják rtűnden utasítását. Ennék tulajdonitható a csapat legutóbbi szép sikerei is.
Kiss sérü\'ése miatt a védojcirc meg-váHozik, tehát Csáki elöm jön jobb-fedOietnek, mig helyére a kis Habos szá\' be. Győzelmet várunk a csa^tlól, Iia csak valami rendkívüli nöm adódik, ni\'ert a tudásban neni\'vítás a két csalit közti különbség. Reméljük, hogy a. küzdő szellemből is egyesre vizsgáz, nuk a kedvenc játékosaink az MSE ellen- \' :. . ,
A tippverseny állását
ai őszi bajnoki mérkőzések véget-értével, mint jelentettük, a tippversenyek is végetértok az Őszi sitfzonban. A heti tippolések során az egyes eredményeket össrerrtuk és igy a7. aláb-bjokban adjuk, kik értek oi az őszi tipjjelósbeu legtöbb pontot.
A\'lista első lrölyón Horváth István áll, oki 23 pontot ért cl, utána, a sorrend a következő: Horváth József 20, K. Nagy László lő, Cziráky István 18, Bereck János és Taródy György 16, László Ervin 15, TotolaiFrigycs és Nóvák Ferenc 13, Horváth Jenő 11. A többi versenyző csuk 10 pontot v^gy annál is k^ísebbet ért e$,
jenai miuan»
1IW. november 16
Régi ezüst pénzért, tört «íüstért \',
;B*HAW ékszerész;
ontanak
AH*atlé«lra*u«ia«t4rk MtMwMrjüh—
6.45 Tom». — niIMk. - Koitóra*. uyxk. — llmagtoriiAick. — II) HMÍk.
— 11.10 Nísmseiköd virjetiositólgátat. —AXMmqtíó. —".Wmwiz. — Wo-\' itofcjarmtíí. — 12:i0 HWfc —\'1330\' IrMJWrés, itWi4Jís)el«itto. - lCM\'Hi-\' «*. — 14:45 Müsorism.srtetís. — 15 AríolyHiuliln*. r>«cl arak, ÍMmi.w-ártk. — \'16.45 R»J«Ws, ldd]*rás)»-SSolfe,. hlnk. -17 Hirek atJoVik *
«•«wwtwtt.inabw. —\'ío.\'is\'Hirtk.
- -. 21 .40 .HiMk, i\'rtojarfcjí lerrttí, hirek szlovák és mrígyar.orOiz iiyOlMrd. —
iiirtk némát, iilasn, angol fa frwcia iij»l«ti. - xras\'fflník.
BUOA1-E8T I.
17.MS 1». Gabon U6ua«.oloa<lá»a. — 17.45 A \'rádió ruraiomuMOkaru. — 18.20 Konkoly KUnuhi.\'Trtegdl Roto Károly és Király Kálmán liármas bosiélgetéío a föld éi * nagyváros ^gyomráról. — 18.50. Tánclcn«e«ak. — 19.25 ..Oszikok.. Elmondja Somlay, — 19.55 Csóka\'Iiau ínokel. — 20.20 0|*roMri ücrfcknr. — 9H0 lliivk, iilojf\'uiímjoluilá.-.. — 22115 " Cxlérjyi <Jówor éerakfl, kiaori IVrkUHorválli.ltyula HgrmyitMIsara. — 2325 miratWok 6s UUmoimok, BUUAPKST II.
:rnas A «Mio -stuaua****. —
1SS5 *a#S\' nyctvokXrtás. — \'10.35 Kírpnlh "55dltSn Tnrgryar \'Wotakat »n-gorfaik. --20 llrret 2010 I.iootas Konstantin xfirort -Ufctölíat- éMek»i. — SOMSDr. (üsuUrtm \'islván «lotulaw. — ai\'.WVillám ajrnrrok \'rrtraglcnMttrol. — 21MQ WojáiasjcfcattSs.
swcs
17 Lemérek. — 18 Aljresl nép-iCT». —\'\'M itoenvWík. -\'20:iG Tatka lemewk. — :2U»0 \'SL-rmrld -sortaMa-mtWésnlő. —\'22.50 3r.6rakoitoUJn»BO.
-iOtlOBtrtta.
BUDAPEST 1T,
"tpSO. János Alfrftl «Milita. -10:45 i^loJÍBfiás. — ,\'iZ10 Suniruov \' Swrflc) Wlmujkiuraolnmi. - 1330 A rádió üralonaniekara. — lülö Süly üsootrn előadása.
.17iuy.Br.,Errici .«rene «liadasa. — ív.i:. iuin ,ziiga iuji:iiiv/-í-ii.\'k.u.t. —
18X15 .SpurikóJtnruiyok.— .18.45 144-otmhrás. — ilOJO A* 50l»«lláz JŰ4Ö. adása. < Az .álarcosbál.. Halmú .három !i Ivuiiáibilii, ul kt\'i.liCii — Ai.l, lc.lv. nkin kb 2(U5 KiUrlrjyi .aojíycttóra. — Aliti. í«lv..uUniklj. 21J0..lli«5k, idö. járásjelentés. — An\'elöadás ulán.kb. 22.45 Korina sinil r4ríánymiOkara. —
BUDráPEOT II.
..18.15 .üyorsiróUaJftlyjim. — 18.55 Poionyl Reuter roogorrúák. — 10.30 Dr. \'Viúvyó llhauiér előadása. —^20 Ilitek. — 20.20 ltcadüracnekur. — 21.40 IdöjúaisjtíeritiSs.
•CCS
17 Leniének. — \'tí> -l-ernosak. •20:15\'NÉrocl\'l\\fJi«eac*s-ík»lok. — 20.50 flnurtnen \'VII. \' srunftsnki. — *22.W1 •ltáeHóeeirekar. — ¦O.to\'tjeriia.
EDOR, * BETTEWETES
Egy magyar hus^ritapifány kalandos élete
— R I p oT-t - regény— i
«si teltétetek mWlett
Nem volt IwittoKitol) on-rbier, iiüíit ZuboVits Kcdor tkzwi « n«j)Ou, ttinikor a kcaiiimui véfftit ért. Es tproíkor n ocnuOtL lnuIfieTe-* be\\\'<nuilt Pestre, ö ís ott étit u jjlrdu szélén é1. lengette uebkeDctöjét.
An öregúr fonnyadt M;ír OlmuU heU-cneszténdös, tartusa már nem von a régi délceg, járása .ni|í«j-,VQssáj*a ÍS mcgkoix>tt, kedét\\e \\JliOlkult, bt\'U-gsé-gek, iiajok khrOiWk.
SzüQÖiiy:íói|biJii...
Soha n\'.\'in panasjkódolt réJa, de bizonyos, hogy a nlszakadt szegénység is nvoin;ufM;in Itatott ni 1
A hadiköicsünók elértéktelenedtek, nyugdija édeskevés volt. N\'em tudta többé lánioKatni sregcnyOit sem.
A liáboru alatti takarékossága is egésren Ishios volt, de nem (adott elmenni rokkant tneljett, lwgy ait no Ojándéko-rzameg.
Kü\'önüsen a tiálxiru vakjait szánta. Sorra ..járta a Iwdikődiáwkat és a swinök vitágál \\Osztett höisöket segi-. telte. Volt odyan szerenesétieu, akinek száz, sót kálszáz kononát is adott. Tilokban jótékonykodott. A péiiíl min-öig.ugy adta át, liogy ne-Jás^a senki.
Uegtörtcnt, lu>g>\' egy látogatásakor a Hungária uU hadikörházban-kétezer ikoronát oszlott szét.
A m.t.mnlik hadijegyxóslfor egész va-fOot-iU tiadikolt.ii ni In- üakWtte. Ö, aki a nemét o*ha ki nem élvozte, aki cgésr,:é\'etél-en egy.könnyű juipot néni eagedelt nmg magámik, haUbirasiuik Dioadbauj tökújét lOÜandfca a :nemíCt-
ualban már Sitanyolorsxiígba repfú a képwiele, ahol a karjjsbik ellen.keli hadba száJlni
[.vai és ir.
Aztán elhajítja az irótollát, a sa-rokba viigja ókteien dülmol.
Xeni az én szerszáinonv w.
Járja az uteákat, de ezek .már oly idegenek neki. lígy régi világ tűnt «\\1 és nj világ született a helyébe. Ezzel ö/ nj világgal nincs semmi lelki ka|>-esolata. -Tévelyeg és léa-eng céltaumul és öröm néiktü.
0, aki panaszkodni sohasem szokott, baráti társaságban nélia uiegnyiük.
— Nim-s gyerekem, nincs kutyám. Hirniondóuuk maradtam itt a régi vi. lágbó.. Xeni kivánesi már Itt frani senki, én mog nem tolakodók.
Arterios elerosisa egJTe jobban tj-i hatalrnaMdtolt Feilvétettie magát a Vö-roskeiesztJüirliiubít. Amikor első nap berekfidi «z ágyáJ>a, megliítt l)urátjá-lio\'. így szóH:
— ¦itt fogom (kilehelni a loJli.ein«t...
— Ugyan, Fcdor böesi... nincs ma. gának semmi baja ...
Zunovils Fedor kesernyésen mosolygóit
Nono... Xemsokára , meg fogok
hatol,
1020. X. 16.
l>roféeiája bevált. 1020 oktöljer lfián halt meg. Akkoriban még Mák oldai-száinmai jelCnlok, rreejg niiÁpak, n sajtó Miig éledéseit a \'kommün duáása ut\'m, az újságok csak sorokat szenteltek On* m-k o rendkívül érdekes-fletu, fvircsa
ivatfir walaMKKfaVk.— Fllméfc, rok «larHaaMa, — \\Bxm%t#xmrQ
VanVTAGH
ri---------7- «
nték. Lfsnnc»nikv fra pi- J
HkníxwÜ Ikrac^gannNri *
. t • I ó- m aisrMéfe «ss „
Cscngsry-ut 1. sz., az udvarban.
nck. Itaráti körben kijelinletle, hogy tudja, a haüW.lcsóii ii^-cszOlt... TW ha a neinzelnOk sziütsége van polgii-mi pénzére, okkor nem szabad trba-boaii, banem Jcgyü/ze te liadikoicsönic mindenki a vagyonát.,. 0 legalább ;igy cselekedett.
A félbemaradt emlékiratok
Mikor így tönkrement, barátai tanácsára elhatárolta, hogy megirja .emlék.
Iratait,
JegyzClckel készíteti, [(róbálla cudé. kell njcgmgzjlcni. tiondolatb-tn Ismét végigment életének csoditíalos állomásain.
Látta magát mint ifjú busíártisztet, akii a bálokban a nflk kón\'űveszntek, akinek iiuuílen pHJantását ciTitékkönyv-bc saercbiók ienrés*11nl. Látta umgiít, animthareol KöriiggnttméJ és a kutya nemet lwlódofi n ündzsájáti U-nytTélA Mégroa is viseli a nyomát.
IíIwiiií: s/mii: előtt az afrikai .had. szhltér, amint a m^hdi oUtolán har-cot-ésa sereg egyik győncímn-\'t a másik uUn vívja ki. A következő piUa.
cnibenick.
Temclésén csak kev^en jelenlek meg. Sírjál még most s*n> dLsaili wnlökmü, amelyet pedig igaziin kiér-Üenic.í\'eí a férfiú, aki komnak egyik Jcgjellegzeteíicbb cgyénhiége volt. Tra. gédiája egy mondatban foglalhatú ösz-sre: ftlclével néhány száz.éwt elkésett, lla a ikeresztesluiboruk idejön él, hös-tetieiröl, nagj- eNeai\'kedetein:.Í ma is tanulnának a nebirlók az iskolában. De ő olyan korban ölt, s amikor az egvéni kealcinéiiy\'Czésnek, a hősiességnek már kevés volt a mimbusia és inkább idege silóén, mint leikesitiieu halott. j)i\' mindig tiszták voltak a siándékai és tudva soha nem .árlotl eniberlársainak. A nyomorékok,\' a vakok és siketek iránt műidig gyengéd és könyörületes volt. És csuk egy szándék k*kesilette, az. lipgyiiuiképiyen sioigáíhaija lűziijat...
(Végei
Herceg Estei^ázy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
ffiaxer- ífl csemegekereskedésében.
H6si harjtar
A volt brassói \'Zi- lionvód gj\'alog.
_ezred ezen a najKin a
I Uti-11. IÍ. I T"rkH környéki WoUwzu.
tcnái a báromsroros túlerejű orosz jeröket oldal támadása va] és lendületes rohamával visszavonul ás-ra kénysíe ri lette. •
Magyarország ikfitkereske-delml forgalma
A M. kir. KÖxpoiiti Statisztikai Hl-vatalközlcse sajrjnt saeptembcr hónapban a behozatal értéke 30 millió pengő volt.(1938. év szeptember hó-napjáb-Ui 31,5 mi\'lió I>engö). A\' kivitel értéke 37.8 (66.6) millió pengőt ftelt, uz c riav\'iküikeneskt\'delmi mér. leg tehát 7.8 (25.1) millió pengós ak-ti.vummal zárult.
Az 1939. év első kilenc hónapja-ban behozíitalunk értéke 366 (298.6) mlNló pengő, kivitelünk ]>edig .-128.8 (393.2) millió pengő volt. A kiVkcrei. kedelmi ¦nrériSeg a indult év január. szeptember hónapjainak 91.6 millió pengős aktívumával szemben az idén 72.8 millió pengős kiviteli többletet mutat. !
A fotyó eV első kilenc hónapja, ban a beho/iataib\'an az előző évhez képest nagy mértékben • eineJkcdclt általában az ipari nyersanyagok for-garniii, viszont nagyobb esökkenrst mutid a nyers és miu^rtinkátt fu b>3< hozatala.
A kivitel emelkedését a mozőga>í. daságl cikkek forgalmalcféztc elő.
EVŐESZKÖZÖK
elírom a cél bői és alpaecából azolid árban ;BAWÁNY éksTerésznél
Az Alsódutiátliuli Attxő-gazdaságl Kantára ősül rendes közj^yUlését
novemlícr 21-én, SdwWen dék^Iőtt fl őrui kezdettel tartja Kaiiosváron !1 városháza közgyűlési lennél)en Ur. Mirbach Aslal in\\ró elnökiéiiével. \\ közgyűlés iránt, — amelynek keretében tárgyalásra.kerülnek Alsóounántul időszerű gazdasági problémái, az 1Í140-6vi kamarai illetékkulcs megállapitiisa és a kamara jövő évi kölségelöiráiiy-xata — Alsődunánhd gaxdabirsadalni:1 részérői élőnk érdoklödós nyilvánul meg. A köígyfllés után dr. Ta.sisonyi lirnö ívunLsxrerl osztálytanácsos «lö-pdásltart u uövényKinrWs áUUttfeisá-!rV>l és u ro^vényterme»xx«á kopesotaios időszerű kénlésekröt A közgyűlés nyilvános, Ujon a kamara az érdeklődő ganlaközönségot szívesen látja.
A Kamara folyó hó .20-án .tiinőki tanácsi és választmányi ülést itart ugyancsak dr. Mlrbnch ¦ Aubu . báró el-uóklésévcl.
.lofts, november ló
«AL« KÖZLÖM
8
Ma husz éve . ..
ESŐS, ködös novemberi nap volt, ma 20 eve. Mégis örömünnepe et u nap minden magyarnak, mert o napon vonult be Horthy Miklós fővezér az akkori Átlós, a maa Horthy Miklós uton ai ország (óvárosába. Budapestié- \' A Szegedről kiindult nemzeti gondolat e napon hódította meg a kommün rémáfantóboii sztyi-vedcit és meggyötöri magyar fővárost és a bűnös [Budapestből kcicsa-tény, nemzeti magyar eszme szók-helye lelt
A 20 év c\'őtti fővezér ma "ott 01 Magyarország kormányzói székében, Hz akkkori kis, nemzeti gardából \'tökéletesen fejszéiéit kiváló magyar Itfulscreg ieit ós az iákkor romokban lieverő ország ma o hafedas, a fejlődés utján álló boldog I>ékcszigct oz európai zűrzavarban és biztosan halad tovább azon az uton, liogy a Dunft-incdencében l>etöltsc évezredes hivatást Hogy ez így történt, köszönjük az egykori fővezérnek, Horthy Miklósnak és minden magyar szivével őszintén kérjük a Mindenhatót, tartsa meg nekünk erőben, egészségben még \'hosszú évtizedeken át Magyarország kormányzóját
— (A gazdaságról)
szól az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnapi Uceálts előadása, amelyet Kelemen Ferenc bankigazgató, a Kör társelnöke tart A mindenkit érdeklő érdekes előadás melleit a Kör titkára, Gráf F.mő ad apró mozaik képeket az: egy év előtti kassai bevonulásról. A kisérömüsorbau 8 polgári iskolák .vegyeskara énekel, Pozsonyi Gábor és Horváth János szavalnák. A ficcájis előadás délután ü órakor kezdődik a városháza közgyűlést termében. Belépődíj nincs. j
— (Jogtanácsosi megbízatás)
Herceg Unithyány-Strattmann László hitbizományi birtokos dr. Eredics Ferenc szombuUioiyi ügyvéd, bjerötgl,jfjg-jgazgató elhalálozása folytán nevezett cddjgt helyettesét, dr Tamás János nagykanizsai ügyvétlet a nagykanizsai hitbizományi uradalom összes jog-ügycinck önáöó vitelével megbizta.
— (Elkészült a Rokkantegylet mérlege)
A Magyar Hokkántscgéiyzö és N\'yug-dijegytet vagyonát a miniszteri biztos értékesítette és jegyzékben egyenként kimutatja a tartozásokat. Az.érdekeltek e mérleget és jegyzéket a Bokkantegy; let helyiségében (Budapest, József körút -16.) köznaponként délelőtt 0—12 óm között megtekint hetik. Akft a jegyr zékbe nem, vagy nem ur öl megillető összeggel, vagy egyébként nem magfelelően veitek fel, a 15 nap elteltétől száifu\'tott ujabb 15 napon belül » belügynunisztőrtől a jegyzék kiigazítását kérheti. A kérvényt a miniszteri biztosnál u nokkuntegyiet Iwejywégóbcn kell benyújtani- A mérleget és jegyzéket á belügyminiszter esetleges kiigazítás után jóváhagyja. Ezzel egyidejűleg a Pénzintézeti Központ megkezdi a kifize léseket.
ninósícB<nn.izi<M
mm
líÜlPflíi
VUTOLQ vim
Nagy választék! Olcsó árak !
— Kútba ugrott egy kanizsai leány Egerszegen)
Pollák Aranka nagykanizsai leány, Zalaegerszegen öngyilkosságot kísérelt meg. l\'ngár Ignácék udvarán .akikné\'
tartózkodott, a kaiba vetette magát
Szenecsére a szomszédban meghallatták a segéiykiiiltilsait és még idejében kitudták lumii a kútból.,Az öngyilkossági kísérlet okát még nem ^ikerMt megállapítani. \\ i
— (Frontharcos-tea)
A nagykanizsai frontharcos főcsoport vigalmi gárdája « lió 10-én, vasárnap este 8 órai kezdettel a Kis Boyajban táncos teát rendez, melyre a nagy frontharcos családot és barátait meleg szeretettel hivja és várja a rendezőség. (:>
— (Halálos szerencsétlenség)
történt nz elmúlt napokban Kisbér községben. Gróf pejAcsevics Mikó Pál somogymegycí földbirtokos autójával a község vasúti sineit akarta kc.csz-tcziü. Az átjárónál nem volt sorompó s ő a vonattal egyszeno érkezeti a sínekre. A vonal elkapta az autót és hosszan magával hurcolta. PsjAeSAvics Míkó Pál gróf az összetört autóban o\'yan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházija számlás után rövidesen meghalt. A fíaiaj, alig 30 éves somogyi földbirtokos holttestét hacaszái-lották a családi sírboltba, I^ngycV tótiba.
— (Összerugta a tehén)
Stomajcr Jánosné somogymegycí pixel asszonyt fejés közben ugy .megrúgta a tehene, liogy eszinéleUenüi cseit össze és súlyos sérüléseket szén-vetlett A kihívott mentők a marcali kórházba szántották.
— (Agyonvertek a leány mlatl)
Bticsák községben minap este bárom legény mulatott egyült, Csizmadia András, Csendes József és Pontőr János. Rjtfét felé egy negyedik legény, Komáromi Sándor is beiéit a kocsmába, akivel egy leány miatt hamalosan Összevesztek a többiek. Komáromi V&ttt is maradt velük, hanem Iwza indult, de útközben n. többiek meglesték és karókkal, meg kőikkel ugy összeverték, hogy eszméletlenül maradt ftz uton. A vérbefagyott Oatatembert csak ItAjnalban találták meg. A marcali kórházija szátlitották, de olt már ném leheléit rajta segíteni. A szerencsétlen legény tegnap este meghalt. A bárom gyilkos legényt Jetarlóxtullák.
— BitwkllUltAaiLakat toktnüe mef minden véts lké-ay szer nólkVL KopstalD butnrártibáx
Az agy, a ílldő vagy a szív feíé irányuló vértolulások sok esetben elháríthatok, ha reggelenként éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc Józset" keserű-vizet Iszunk. Kérdezze meg orvosát I
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
a Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
A képviselőház ülése
A képviselőház mai ülésén moge-mlé-kezett Horthy Miklós kormányzó bevonulásának busz éves évfordulójáróí. Tasuády Nagy András elnök beszédében utalt arra, hogy a mai nap olyan évforduló történeimüukből, aminOk a ragyogása meg kell állítson bennünket néhány pillanatra. A háború után oly,kevés ünnepben volt részünk, de ez a nap, november lfi-ikn fmncp marad addig, míg magyar 6« \'a Kárpátoktói övezett hazánkban. Az elnök ezután méltatta a Kormányzó .munkásságát. Az Ő egyénisége és az é\'ete pdta a bitet, liogy bízzunk nemzetünk jOvŐjében. lís a történelem igazolta öt. Ezután feibatnjiuazást kért arra, (hogy a mai ülés emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg és arra Is, hogy ezeket az érzéseket megfelelő formában tolmácsolják n Kormányzó előtt.
A Ház tagjai állva hallgatlak végig Tasnády Nagy András beszédét és el- ¦ fogadták az inditványát. Ezután megkezdték az Iparügyi tárca költségvetési tárgyalását ,
Laki Dezső, a Mép szónoka az előadó beszéde után ismertette n magyar ipar Jelentőségét és énlekMt Szerinte először a kerfeft kérdést keli nyugvópontra iieiyezni.
Expedíció a sarkvidékre
Boston, november 16 (MTI) Byrd Ervin ellentengernagy vezetésével, hónapokig tartó előkészületek, után újra sarkvidéki expedíció indul. A szövetségi kormányok által segített expedíciónak az a célja, hogy bizonyos déli sarkvidéki, eddig ismeretlen területeket kikutasson. Az expedíciót erre az útjára elkíséri egy 27 ezer tonnás hajó Is.
„Ostoba hazugságok"
Frankturt, november 16 (MTI) A Frankfurter Zeitung a nyugali demokrata sajtó ujaöb ostoba és ügyetlen propagandájának nevezi azokat a híreket, amelyek szerint Németország katonai betörésre készül Magyarország és Jugoszlávia ellen. Rámutat a lap az olasz tudósításokkal egyetemben arra, hogy ezeknek ma már senki sem hisz. _____
Akik megérezték előre a bajt
Prága novomber 16 A volt Csehország legnagyobb bankházának, a Pécsik é* Társának a felszámolása most van folyamatban. Ezzel kapcsolatban rámutatnak arra, hogy a zsidó bankár és társai már 1938. tavaszán min den vagyonukat kimentették és Angliába költöztek. Ez abban az időben tollúul, amikor a cseh külpolitika még szilárdan bízott az angol-francia-szovjet kalonaí segítségben. Tehát Pencsik és társainak Jobb megérzésük volt, mint az összes cseh politikusoknak együttvéve.
Élénkülő szél, sok halyen továbbra Is köd, ködszltálás ós eső havaseső. — A hőmérséklet még alig változik.
A Meteorológiai Intézet nagykanlissj megÖgyelőallomáBa Jelenti ¦
Hőmérséklet tegnap este 9 érakor + 72, ma rensl +5-8, délben +86,
Csapadék 00%,
ifesB. novembw i(!
A nngyhanuttol Mr. (áriiblrotAg,
mint ielckliOnyW lluto:,AKt«l.
Ml ItlÉtsilt} (IMIIMÉ.
Angot-\'Msgyar Bank Rt. mint dr.\' Rotn-isdilltl Béla efigedménye&e végrehajtaténak Marton Oyörgy és neje Kálmán Lltttvégre-hajiéit szenvedők ellen 503 P 28 f. töke éa Jér. erejéig Indított végiehajtifli ügyé
ben i íkvl hatóidé Barték Ferenc galáni-bokl lakos iitóflíantata következtében az 1908 : XLL t.-c. 27. §-a értelmében u|abb
irveréit rendel el 503 F 28 I. éa 902 1 a jár, valamlnt\'a csatlakozottnak kimondott Nagykanizsai Takarékpénztár Rt. 185 pengő, Maiton György (ele réeiére ÜTI 238 P 84 Berger Ferenc 136 P 56 f., TÓble Péter 200 P, Frled Bern. éi Fiai 137 P 75 f, Karanisch János 250 P, dr. Kreliler József éa Tiai 33 P 80 L s 411, 1723. 2015, 1558. és 970. íztjkvben Mar-tón Oyöígy nevén illő Illetőségekre Horváth Ferenc és neje 1500 P és 411. sztjkv-ben foglalt Inga Hun ok ugyanannak nevén illó >/» részére dr. Elek Mór 25 P 20 f. tőkekövetelése és Járulékainak behajtása végeit a nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő Qfltambok községben fekvő i a gatátiibókl 411. aztjkvbcn 203. hrsz. alatt foglalt híz, 111, M.Jata(t\'udvar kerttel Ingatlannak végrehajtást szenvedők hevén álló fele részére 1100 P,
u. o. 766. utjkvben 1360/b. hrsz. alatt foglalt szántó a Nyerges diliében Ingatlannak tele részére 264 P,
n. o. 970. sitjkvben 2103. hrsiáai alatt fofflalt rét as I. Füzestől dűlőben Ingatlannak fele részére 110 P,
n. o. 1558. sitjkvben 1380/a, hnz. alatt foglalt szántó a Nyerges diliében Ingat-húira 286 P, 2457/«. hraz alatt foglalt szántó a Kiapincet dűlőben Ingatlanra 209 P, 148/a. I alatt foglalt rét a Bcl-
tclekben Inatlanra 176 P, 148/a. 2. hrtt, alatt foglalt rét u. o, ingatlanra 176 P,
a galamboki 2015. wtlkvben 2189/a. hraz. italt foglalt rét a II. Pflzestöl dűlőben ingatlannak Mj részére 330 P, a 7457/b. hrsz. alatt foglalt szántó a kfa-plnccl dlilöben Ingatlannak \'-h részérc 154 P,
a gals.nboki 1723. sitjkvben 981. hrsz. alatt foglalt flzéntó a II. Kenderlöld dűlőben Ingatlannak i7k> részére 55 P kikiáltást árban elrendelte,
A tkvi Iratosig a Németh Boldizsár javára bekebelezett klkfltményl jogot éiOiv. Tóth Sándorné Varga Ersse Javlra bekebelezett haszonélvezeti Jogot figyelmen kívül hagyta, med a kézbesítői jelentéi szerint nevezettek meghaltak.
A telekkönyvi hatosig a< érveresnek Oatambok köiségházánál megtartására 1B39. évi december hé 2. napjának délelőtt 10 óráját itlzl kl és az árverési kitekkel a következőképen állapítja meg:
1.Az érverés aláeső Ingatlanokit s kikiáltási árnál alacsonyabb árban eladni nem lehet.
2 Az ntéajánlat akkor Is koleluő, ba az ajánlattevő az érvéréinél meg nem jelent.
3. Ha az árverésen az ulóajénlatnát nagyobb Ígéretet nem tesinek, az Ingatlant az ajánlattevő által megvétlnek kell tekinteni.
4. As u{abb érverés költségeit a vevő as Igéit vételáron Idill köteles viselni és fizetni, (1908:XLI. t.-c. 27. §.)
5. As árverelnl szándékozói; kötetesek bánatpénzül a kikiáltási ár IG°/o át készpénzben vagy ővadékképes értékpapiros1 ban a kiküldöttnél letenni éa az érvelési feltételeket aláírni.
Nagykanizsa, 1939 évi okt. hó 12-én. Dr. Bentzlk s. k. Ur. Járásblróságl elnök.
A kiadmány hiteléül: Kiss s. k.
3í» kiadó.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
Vágy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
Megveszem ju Árért
használaton kiviül
AUTOSYPHONJflT
és üres patronjait, ha azok használható (nem törött) állapotban vannak.
SZABÓ ANTAL
spoi-takfote, ¦¦gyksnizu. ...................Hl.......IIIIIWIII.......1.....1 ¦.................¦¦¦......¦......................II
Zamatos, lőlzn kHutt
Slntrox kávéf5z5n
készíthetünk.
Kapható: \'/4-,/2-l-\'l,/2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nEÍ
Sugár-ut 2- MrT
" \'i I\' i i uih 1 unj i ¦ fii úmimt^^kat
Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zalai KAlÖny Zalai Közlöny Zalai Közlöny Zaljfl r^ilöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny zlöny Zalai Kjlzlöny Zjftti Közlöny "íny Z.alai Kfzjüiix WfaLtiíLm
Zalai Közöny Zalai Kömmy Zalai KöMöny lí/zlönv
mtVStiy ¦flözlőny Közlöny Közlöny Közlöny Közi ÖVI
Zalai ^ Zaláig
Zalai Közlöny
NMkigltmUai ülte tillilit MENETRENDJE érvényes 1939. október\'8-tól.
Er»Béh«t-«*i-—V«sulAll«»Biáa
Vuutállométra Emébet-téire ¦
4*> -6\'!» 920 (ÍM ia«o \'22\'*» í u a a •fi fii t;:J S L >

t.-Wt«i»ál «naitaictiiid uímkíl Ind. B\'4B Hiajk*"\'»*\'» ttk,ÍW «iÜl»u\'ilílU. 1410 L.ISjir»\'*». IÍ-3S
es
oaTkamczibjati
APRÓHIRDETÉSEK
r[öhlid#Uj dija yp4*m\'P *i Onmpnio 10 m^ijj (illír, müláii. t.iWt.f.1 0 fltlír. hítVöitiap
¦ LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kébuobia udvari, kélssobás összkomfortos 1 útéal, háromszöWs ÖniztomTórttre atcai IsWs, két Ws*bb > flttethelylség Hl-add. Szegő Mór, Eötvös-Iér 2. Érdeklő <tíü Klrály-n. 2. 8
Vocsma\'
tacvrtlsil!
betégaég
miatt átadó.
HÁZ és ingatlan
Ötven éve fennálló látorgalmu bejáró kocsmámat, hagy laiálfókkal, Hátátéket BiIflit\'*íre>tiBísii eladom. Nagy helyiségekkel, kagllzóval. — Etdcklődní lehet Tóth Antalrténfl! Keszthely, Pap-u. 16. sz. 289U
U.íiwátfeálj/öyov, régit éa úját, napi postából színnazó tömegbályeget kéax-pénxér* értékesíteni lehet minden hétfőn délelölt a Zalai Közlöny szerkesztő-ségébtn.
Hiaut#lváay ffésirMlMt V*ai«|h falinál.
ÍÍEiídtekl-\'Ké^bíé ato^d \'árban kényei O** anttjk\'íaegnendeibetők. Kauf-rriana Manó. Telefonáliőnlia 222. 295
jNÍIto,l»SI\'ái]|llklir
Coi.lY1t<«t\'MA>irJtr.. lilBi\'i|n_: „«6i|jí)idiilsulB. V. llinyi.iil.uA". ?ele15#MÜdó: í.ti/ttáílly. Ní\'öWitólI: t \'.JUnjaWisltl"k. r.\'UntWlilili"
(Nyomdtórt Wi ItWtlít^.)"
79» Éviotyam 262. Hám.
Nagykanizsa, IBS9. november 17. pintek
An 12 fi».
ZALAI KÖZLÖNY
¦ ¦fciwHilj Hf Malii Mulinai mlila
«¦Milioni í-ősí ü e
Fdetos szerkeszti : Barbarita Lajos
Klítl»rtW »i» : egy Mra 1 WMÖ M IH
iMitoaliaail te kUdóhh™uil tafiioat 71 ¦
A miniszterelnök válasza a nyilasoknak
Antanlszijnsan, fekete egyenruhában és csizmássan vonultak be a parlamentbe n szerdal feterpclIáciO" napon a nyilaskeresztes párt képviselő tagjai. A\' .Ház a tüntető Min* padjaa hatásokra vadászó bevonulást hidegen fogadta, az ország népe pc-dig, amikor tudomást szerzett erről b Kést) esti órákban végbemenő ko. moly talán produkcióról, miéítén .botránkozott meg azon, hogy a nyilas, keresztes képviselők csak n bhtrány-nyai kecsegtelö Interpellációkra vonultak be a Házba, de távoltartutták magukját ii komoly vitától, nemí vet tek íx&zl a kihatásaiban felmérhetetlen Jelentőségű fÖIdblrtokpoii tikul javaslat tárgyalásánál, elmaradtak o költségvetés vitájáról, a szociális problémák tárgyalásáról és általában mindenün\'wn kivonták magukat, a hoi a magyar élet sorsdöntő kérdéseiről folyik lelkiismeretesen ko-moly munka.
De — és ez jellemző a nyilaskeresztes párt képviselő tagjaira -részt akartak venni a parlament tanácskozásain akkor, amikor remélték, hogy könnyen lehet zavart kel-tenl, vagy legalább fs különös nehézség nélkül okozhatnak egy kjs botrányt.
EzektŐ\' a gondoláinktól vezérelve terjesztették elő a Ház csütörtökre virradó éjszakai ü\'ésén Interpellációik nagy tömeget, amikor a mentelmi Jog vedelnie alatt ugy gondolják felelőtlenül gyanúsíthatnak s közéleti nagyságok tekintélyén ejthetnek csornát.
Egyik ilyen tendenciájú Interpellációra adott válaszában erélyesen utasította vissza a miniszterelnök a nyilaskeresztes párt támadásait, hangoztatva, hogy az interpellációra -felfogásával ellentétben azért kivan válaszolni, mert egyfelől az interpelláló képviselő a kormány egyik tagját hallatlan inszinuációk-kal illetie, másfelöl p*dig leszögezte azt az álláspontját; hogy elvesztették az erkölcsi jogcímüket arra, ho<ry vá\'aszt kapjanak\' ázik a képviselők, illetve anpak a pártnak tagjai, akik ünnepélyes deklarációval kivonultak a képviselőházból, B a Ház munkájában, fontos javaslatok és a .költségvetés tárgyalásában nemves/nek részt. 6p]>en ezért - hangoztatta a mínísztei«iTiök,,~ a-kormány tagjai nem \'válaszoltak « a\' Jövőben sem válaszéinak\' azonbai ós szóval a kivonult párt tagjainak inte\'rpelláclói-ra. \'
A! mbuszterefiiok válasza\' nyílt, egyenes és férfias volt, mint "hogy férfias Teleki Párnak minden megnyilatkozása. A válasz megfelel n magyar alkotmányos felfogásnak, mert ha valaki kivonja magái a parlamenti munka alól és nont\' leljcsi-ti. törvényhozói kötelességét akkor,\' amikor az*ország érdekében való mánkét, vác e\' képviselőitől a ma. gyár nép, nem méltó arra, nogy az.
Hitler a tengeri-, szárazföldi- és légihaderők parancsnokaival tanácskozik
A helyzet további alakulását és a következő béke körülményeit találgatja már a sajtó — A délkeleteurópai élénk diplomáciai tárgyalások céljáról továbbra Is ellentétes hírek érkeznek. — A háború frontján csend van — Finnország állítólag diplomáciai uton folytatja tanácskozásait Moszkvával
A nyugati helyzetről a tegnapi hu-dijelentések egybehangzóan igen rövidek voltak és ieljes eseménytelen j séget (clcnlettek. Churchill beszédére azonban, amely szerint a köd és a lé" megvédi Ajugllál német légierők támadásától, a német sajtó egybehangzóan azt írja, hogy Anglia további kellemetlenkedésre számíthat.
A légi tevékenység
eredményességéről különben i* tovább folyik a vita, miután a néniét Jelentések az Angolok tagadásával szemben ujbóJ ínegerőslUk, hogy a Shettlond szigetek elleni német re-pülötámadás során két angol gé|>et lelőttek, egy angol hadihajót pedig1 valószínű találat ért.
A német sajtó közleményeiből kitűnik egyébként, hogy már teljesen befejezés elfltt ált u Siegfriedv-mal folytatása ós így n belga-holland határon is eltörhetetlen beton védő-
fai védi Németországot [
A nyugati demokrata sajtónak Németország rajtaütésszerű támadásai-ló\' szóló közleményeit mind a né. met, mind az olasz, magyar ós jugoszláv s-tjtó alaptalan és közönséges propagandának minősiti lovább-ra is. »
A tengeri kereskedelmi habom
tegnap is eredményesnek bizonyult, amennyiben az ATrlcon Shoor angol gőzöst Zabora közelében spanyol fennhatóság alatt álló hajók cfsü. •vesztették.
Stockholm magasságában egy német hajó fuiolt aknára.
Diplomádat téren mára mintha elcsendesedjek volna az események. A íivugatí belga holland béke kezdeményezés, amely teljes sikertelen seggel végződött, végképp lezártnak tekinthető.
Német és angol hivatalos vélemény a helyzelról
A tegnap elhangzóit német és an. goi jelentésekből kiderül, hogy most már fegyverek vívják a döntő szól. A német külügyminisztérium} szokásos tájékoztatója szerint Németországra nézve nem lehet más a helyzet, mint folytatni a háborút egészen a britl uralom niegseimliii isi léséig. Megmutatjuk, hogy amennyire készen álltunk a békéié, ugyanolyan készen állunk a győzelmes háborúra, js - jelentették ki a német minisztériumban-. Azokra a hírekre, a melyek szerint Németország nem mer nagyobb támadást kezdeni Anglia ellen, kijcfcntelték\', h >gy n németek nem hagyják c\'öiml senki által, hogy mikor és hol indítson ka-tonai akciói. Békefel tételről. nfost\' már csak akkor beszélünk - fejez, te be szavait a német külügy minisztérium képviselője - ha győzelmesen fejeztük be o háborút. (NST) A beteg Chamberlain helyett , Sir John Simon kincstári kancellár számot "be az angol alsóházban a dip-
lomáciai é.s a katonai helyzetről. A\' beszámoló szerint az angol kormány nem változtatja meg álláspontját rsem a béke, sem a háború kérdésében. Simon szerint az elmúlt két hét kü\'önben is Anglia helyzetét erösilelle meg, mert lehetővé vált a szükségletek AJnerikábóI való beszerzése. Az angol beszámoló szerint az elmúlt héten négy német hajót fogtak cl, keltőt pedjg elsülyesztet-tek.
Milyen le$z a béke?
Az európai sajtót a békekezdemé-nyezés kudarca után egyébkén! már az a kérdés kezdi foglalkoztatni, hogy milyen békét kötnek majd a jelenlegi háború után. Erre vonatkozólag Griegg. az angol tájékoztató minisztérium állam/titkár a tett érdekes kijelentést. E szerint Anglia ném akar parancsbékét, hanem megegyezéses \'békét, biztosítani akarja minden nemzet száraira a jólétet és semmiféle területi igénye nincs-.
Hitler tanácskozásai
f Zürich, november 17 *Az Uj Nemzedék értesülése szerbit a német kancellári hivatalban fontos tanácskozások kezdődtek- Aj tanácskozásokon a szárazföldi, légi
Ós tengeri haderők parancsnokai is resztvettek. Valószínűnek tartják, hogy Hitler kancellár « hadsereg-főparancsnokokkal Németország legközelebbi lépéseit vitatta meg. , ¦
a gyerekes játék\', ömil a parlamentben követ, érvényesülhessen.
\'A képviselőház nem Jogok halmozására alkalmas búvóhely, ahol. a mentcimi jog védeí|nte aUut felelőtle-
nül hurcolhatják meg országos nagy. jainkat, hanem a munka helye, hol mindenkinek kötelessége legjobb tudásával dolgozni az ország s ezzel\' a magyar nép elöliuiadásáu. , 1
Diplomáciai uton folytatlak a finn tárgyalótokat?
A finnországi helyzet alakulására vonatkozókig csak lap Jelentésekből lehet következtetni. Az. Uj NerrrzedÓK zürichi tudósilója szerint n helyzet feszült. A Slampa helspiki-i értesülése szerint, a szovjet nem índit -addig háborút Finnország ellen, mig azt a nemzetközi helyzet alakulása lehetővé nem teszi. A!z olasz lapok azt Írják azonban, hogy a finn szovjet tárgyalásokat dmlomáciai uton folytatják- .
Angol veszteséglista
; London, november 17 (Reuter) Az angol tájékoztató, minisztérium kiadta uj vesztcségHstá-ját, amelyben 38 halottat/lt eltüntet és két-fogságba cselt aUgoi katonát sorul fel. i\' v ;
A mai hadljalvniésvek í . K.\\ Ber\'in, november 17 (MTI) A véderő főparancsnok5ág közli.: Nyugaton gyenge tüzé>3égi tüz volt, egyéb cmlltésnc méltó esemény nem történt; ¦. - ¦ 1 ! Paris, november 17 (Havas) A francia főparancsnokság mai hivatalos jelentése így hangzik : A? éjszaka egészbea véve nyugodtan lelt el.
Páriái vélemény a helyzetről
! • Paris, november 17 (MTI) A belga-holland bókeközvo illési kísérlet kudarc-i után az első következő lépésnek Párls a belga-holland szorosabb együíímÜködöst tekinti, A német nyomás Belgiumi és Hollandiában lényegesen enyhült, a rnibö" több lap azt a következtetést vonja\' le, hogy Németország nyugatból a Balkán feíé fordul. Aj francia sajtó ezzei "kapcsolatban kitér Magyarország helyzetére és n*gy elismeréssel szói a magyar kormány külpolitikájáról. \\
Orosz-román összebékülés
Másik párisi (MTI) jelentés szerint belgrádi koroki.en komolyan számít a-nak az orosz—ronuin ósszebékülésto, UnK-ly ás ogész balkáni helyzetet befolyásolná és súlyos akadályokat gördítene n - balkáni béke elé. A lapok szerint az orosz—romád megegyezés a magyar-jugoszláv- Jó viszony további javulását és egy esetleges magyar-jugoszláv támadást kizáró egyezményt .crcdnumyexne.
(Folytatás a 0. oldalon)
Férfiöltönyök, felöltők, télikabátok
nagy választókban SZOMOLÁNYINÁL
A TALI.1NI kákÖtÖbflr elindult az utolsó .uéniet hajó is, iímcjy iii áttelepülők nagyobb suuuu csoportját viszi magával német kikötőbe.
LITVÁNIÁBAN a konuájjyváiság még egyre tart. legújabb jeiorjtés szerint a jelenlegi kormány mégis megmWátt, s a tervbe vett Mcrkist féJti kormány alakilás helyett csupán, jelentéktelen változások lesznek,
A JAPÁN külügyi liivutajban kijelentették, hogy á szovjet -japán tárgyalások során csupán » függőben Jévö kérdéseket, főleg a halászat és u hülúrkMgAtitúat viliitek meg, de Japán kiitiwJiUkiijfU cttöí füg^tleuul változatlan murád,
A VENEZUELAI tűzvésznek ujabb •M halálos áldozata vau. A Iából épült varos &z utolsó házig leégett A kár könlUKjJiU ezer fontra becsülhető.
A HOLLAND légiforgalmi válUántuk gépeit müul uuxuiicssáigára íestctí, hogy a semleges gépek könnyen fej. ismerhetők legyenek-
OROSZORSZÁGBAN, főleg " na. gyobb városok területén a közeljövő^ ben iégvédejuü gyakorlatokat tartanak.
AZ EGYESOLT ÁLLAMOK postaigazgatósága közölte Berlinnel, hogy a hajózási nehézségek miatt, lovábbi mézkedésig, Némoitország és az USA között a. csoiuagszáyilást beszOulolie,,
A FINN—OROSZ tárgyalásról még mindig « legel Icaitétesebb hirok órkoz,-DCV, inig ium részről hangóttaij&k; hogy a tárgyalások nem szakadjak félbe, addig a szovjet sajtó a legélesebben támadja és okolja Finnországol u tárgyalások félbeszajütásp miatt,
; PAVOLINi olasz miniszter *z olasz, magyar kulturális tanácskozásokon la-jeieuUílte, liogy ez a kullurcgyczmérry még közelebb hozta a két országot egy musbftt.
AZ OLASZ SAJTÓ hosszú és meleg, hangu dkkcklien ir a Kormáiiytó 20 éves bevonulása alkalmából. Vala-ineunyi lap máltejtja a Kormányzó kiváló érdemeit.
A TOHOK köztársaság elnöke, Izmot ioo.uu hivatalos látogatásra ós megbeszélésekre Irakba utazik.
\'A SZÉKESFŐVÁROS 200.000 ]>ciigöt fordít ezévben az Ínségesek téli felségé! yezéséip.
A BELGA—HOLLAND békckÖA*. tités kudarca után a\'két kormány között ujabb mcgl#szélés lesz és való-szinii még szorosabb együttműködésié lépnek egymással.
L0ND0XBAX ugy tudjak, liogy a szovjet kéri a Törökonzággai. mOg-síAkadt tárgyalások ujmkezdésél. HU s/x\'rint Tőrökország azt válaszolta, hogy előbb Angliával és Franciaországgal kelt tanácskoznia ebben a kérdésben. I
A proststa megbetegedéseinek kezelésében a tertdkivüí enyhén ható természetes „Ferenc JÓzsej" keserűvíz — reggel éhgyomorra ^egy kis (fohA.uaI — gyakran nagyfontosságú szolgálatot tesz azzal, hogy. igen könnyű, lágy székletétet bizto-sut és az egész anyagcserét elöntő*-(Htja, Kérdezze meg orvosát I
A nagykanizsai ós járási tanítóság eisörendüsógót állapíthattak meg a kanizsai tanítói szemináriumon
Zsigmond József igazgató: „A magyar tanító mindenkor tudni fogja kötelességét I" .. ¦ •
A taiijtói szemináriumok fontos célt szolgalmik: egyrészt a tanitök tudásának továbbfejlesztői; mérjegalkolöt a taiiitöi numklúsiígnak, a gyakorlati in-nítól és oktatási kérdések fóruma; beumlátása mindannak, amit a tanító saját gyakoroltában javított, tőkék\', tesitett, a korszellemhez idomított, saját módszerével könnyített; másrészt fokozzák a tanítók ambícióját, acéloz-zák akamiciejnket, felvértezik, hogy saját maga, illetve munkássága felett is tudjon bírálatot moiula.nl.
Ilyen volt mostan « Vécs«y Zsigmond utcai állami elemi iskolában megtartott taojtói steminarium, amelyen nemcsak a teljes kanizsai tanítótestület, de a járás tanítói is nagyszámban jelenlek meg. ott voltak a helyi kózóp és középfokú iskolák és j tanintézetek igazgatói és tanárai, uz egyházak képviselői ,stb. A-taufoklgye-| tőséget dr. Mtxlve István klr« tanlel. ügyelő, képviselte.
A szcinináríuinol szentmise előzte meg a ferencjek plébánia- lem jjJomá.-b«n. A lautcrümbejrkon>uíl*os feszület hirdette azt a szcljeinet, ftmi a z:uai utnitóságot és a inagjaj oktatást és nemzeti oavelést áthatja.
Medve Jtír. tan felügyelő tómőr sza-vrtkkal nyitotta meg ajtanitój\'szemináriumot.
Az első előadó Németh Dezső kanizsai (njlgári fiúiskolái igazgató vojt, aki arról beszélt:
mit kivan a polgári iskola az aleml iskolától.
Hosszabban fejtegette tapasztalatait az elemi iskolákból a polgári Iskolához kerülő növendékek f<\'ikésuUtságérŐÍ éö njcgállaixitásait a két iskolában különböző rendszerek szeriül .törtéiiö .LaiUtás folyományának tulajdonítja. Rámutatott a kjs növendékek visszamaradásának okaira, majd annak orvoslüsú«il foglalkozott.
A helyesírás tanítása
Keir.cnessy István kanizsai tajülö érlekeicse következett ezulán: A helyes irás tanításának ós nyelvi magyarázatának célja citnen. A helyesírás <a nyelvi magyaráiot egymást koji, hogy kiegésziUék. A gyeruvök a helyesírást sok szemlélet utái) tanulja meg. Mind praktikus taiiácsok " gyakorlati életből a gyakorialj élet számára. ElísmO-n\'.iv méltó munka.
Mlnu-Unltás
Xagy Miklós kanizsai tauiló minliu tanitá-st mutatott be a ldskiuiizsai IV. elemi osztály növendékeivel. Az igák steméJyragjainak tanítási módszerét mutatta bo stemiéltetökg, egy lolies órai anyagban, áHakiuos figyelem ítö-^ótt. Fegyelmezett, magulartás, komoly figyelem, szábalos, tömör fclelelok — kis növendékei részéről. Tényleg «min-tatanitás. volt. i
—i Nagysserüen taiut ez a fiatal tauitó, — jegyezte meg mellettünk
Lipi>ons/.ky zalaegerszegi jskoiafot-ügyclö, igargaló.
Derűs epizód
Egyszerre hirtelen feláll az egyik kis sásku.iiűbuló és fennhaBgoö-uda. s/.ói a lanitónítk;
~ Toniló ur kérem, én nem stervt. nék mindig ennyi ember elölt tanulni.
Hangos derültség aE ^ész vonalon u\' válasz, A üiiiiU\'inak is el kell, hogy mosolyogja magát,
Hozzászólások;
Következik az ¦ önbírálat. Nagy Miklós a pódiumra lép: Azt akarta elérni módszerével, hogy a száraz tananyagot minél könnyebben ós élvce-teseblien sajáti.thassák ei.a gyermekek ~ mondjja.
Arató Boldizsár, a legnagyobb QÜs-nyerés liangján adózóit xagy értékes tanitási módszerénele, Sikabonyi De-x&ö hasonló értelenibeo szólalt fel l\'üó Ferenc is a dicséret hangján emlékezik rrteg a benVutatott nuidszer-röl, >!<¦ olyan lanitást is szdiotne látni, amely a realitás keretében mozog, Németh Dezső örömét fejezte ki afe-icit, liogy ilyen tanítási bemutatón részt vehetett. Polónyi István. (Komár-város) aggályait fejezte ki a túlzott leikiismerelességgci végzett tanítói munka tchCfbiróképességóiiek csökkp-nésu miatt. Juhásf István több gyakz)r. lásl kivan és semmi szabályt, Juszticz Lásitö (Zsid) az ejcmi és polgári iskola között mutatkozó megállapítást a kél ísko\'a szorosabb cgyniásbakap. csoh\'isávai gondolja kiegycrisulyuzni. Polónyi György polgári leányiskolái igargalö a szóvá tett. megállapításokat az jsko\'ák, öncélúságában és a tulter-helésbcn. látja.
A \'aladatot meg kell osztani,
ho céUlioz akajiuik Ami, ezt pedig a fölsőbb hatóságqál kell elérni, mondja. Lippenszky ískolnfejügyelő (Zalaegjer-szeg) méllatja X\'agy Miklós tanító, munkáját, amely kitűnően sikerült és gratulált neki a minta előadásához. Berkes János (Zalas«oiitbajiizs) a tanügyi reaidszorhet szóit. Kosaras Pál (Moniokkümárym,) több gyakorlást, szereiéi n 1 r\'ii-1 látni
Fehér Lajos (Csapi) a^eljos tllsmft. rés hangján, nyilatkozott a bemutatott laiiitásúrói és Kcmenessynek a?, érte. kezesében kifejtett gyakorlati anyaga-ról. pasquuleiti Antal (ZalaazCjitjakab) Szeriül az elemi iskola adja, meg az iitejMil a hcSy-Cisirás és nyelvi magyarázat tanításaival.
A fWtfrajz tanító módszere
Rövid szünet után Kenyeres Béla szepetneki Igazgató-tani tó a földrajz-tanítás módszerét ismerUítbí ós utána növendékénél gyokorJiali tanítási mutatott he \'Magyarország . természetes és nicsLersétjes liatiírai. cirnnjct az V. osztályb<ta. Tanítása múidvégig értékes és érdekes volt, amelyet mint afapy.
Pétitektől—vasárnapig
Nép MojegA.
Greta Garbó legsikerültebb filmje:
A férfi főszerepben; ROMÁN NO VARRÓ Gf őnyBrü kmér& mü*or. Urn-méék,
EtÓJtdások kezdete; pénteK ^szombat 5, 7 éá 9 (mukot.
vasárnap 3, 5, 7 és 9 ócsjbsf.
fonalat átszőtt nem*s lrreó>n1iímits«l.
Kis növendékeinek kikébe a törhetetlen iioirz, .aiom, sokát\'és a magyar. M-támadás\'¦iránti meg^lgatltaUtl^u\' bizodalmat csepegtette.
A megindult Bozxásxótások jkápcsán a tanítóság a JegtsSJiesebb eüsmerés hangján nyilatkozott Kenyeres tanításáról. \'\'. t j
Zsigmond Igazgató beszámolója
Zsigmond .Túíseí %azgató, Iskola, felügycáö számolt be «v.ntán ószlde. tejről hivatalos látogatásai során. \'
— A topité\' munka,csíUv.akkor lehet" eredményes, — mondotta — ha a. J tttniUi Icikiísmcicb-\'sen végzett iskolai munkája mellett egy ntilánatra arról sem feledkezik meg, hogy 6 példaadója
fkinak o körnek,- amelyben éL Ma, kü-iöiiöson tozl.lftl feladaí el|6 alulra,pi hely*et a magyar tanitó-ságot. Gondos és. körültekintő, éjjerséggcl fel kell vérteznie az lfju magynrsAgQt, hogy kikét a káros behatásoktól megőrizhesse. Ez jiedíg egész embert kivan, örömmeJ áilávpítottft meg, hogy a janis taintósága tudalálwu vim; fontos hivatásának é* ugy kübtö rend, mint tanulmányi < lömepetei tekintetében igyekszik a legjobbat nyújtani. Kiemel egyes iskolákat^ amelyeket mái-iául ál.UV M^J*1 hajigsnlyozza, liogy a magyar lanito, miként a írtban, a jó,vöben is rnmdig tudni lógja köteu lésségót. Bármily nehéz is a Iwlyzete,
örtállója le**- íovóhbfM is a magywMftn.ak.
azon < a v/u t;ai, uhová sorsa áUitotta,
.\\Uxl\\i-i István Isit*, tunl\'e!iigyvlő ¦ löbb gjnkorlati vonatkxiíásu ész re vételezési! uUüft kikes és buzdibí szavakkal ,u délelőtt ü óra után kezdetét Vett szemvnárrumol délután 2 ór» után bezárta.
A tanítóság la pasztái átokkal gazda-gilva iudu,\',l vissza ÖrlicJyére —, a ma-gyflj vártán.
(B. R.)
A képviselőház Ul&se
A.képviselőház mai ülésén.a föld-müvílösügyl tárcsi köiti^rvü.té-sét tárgyaltált Geszthelyi, N:tgy László Js. mertette ss, Jtöltse^vetóst.\'. nmelyhe/, jebsönck Vácy József szólalt jel. Vjéle-rnjénye,. Kzerljit a tártíi í ,évj, dléjá^ nern, nDCgfiélelö,. A., kisbirtokos osz-tályra nagy szükség víuv Nem, fo-;gadja pi. Mt^gay Károly e^utára kJ.-\'jelentébe, hogy a honv^ctóletniután ez a legfontosabb költségyetfe és a ! mezőgazdaság fejle!*ztéséyel évtfee-ides munkát kell pótolni. A1 költségvetést elfogadta. i
Egymilliós ar&irylopfts
Nagyarányú aranylopás! lepleitek lu a Sclieid G. A, budapesti KiBaiyol-vasztö. műhelyében. Dworak Norbprt cégfönök ós néhány cuikowi az olvasz-blsra bykdklött aranyból kiloptak és helyette valami mas, ismeretlen . fémet olvasztottak Ijo a?, arany közé. Ilyen módon közel egy millió) értékű aranyat loptak el. Ar. ellopott aranyrudakat az üzem pmcojóbeu befalazták. Sebeid. Lajos igazgató bizalmas értesüléseket k*pollt;a befalazott aranyakról, kömö-ve.sek>uei kibunlMta a piuoo^fAiat s oU a felhaliíwzott aranykészlblet valóban meg is találták.
Dwo.rák Norbert a kihaljgntájsok során tagad és azt állítja; hogy 0 102 kltó aranyat szülei\' és összftWl gyüjt-| lőtték ossz*.
Megunt ,„Az. Est"
: Mint az MTMnudapesíröl telefo-Wdja, matszamébfaji bejekmti Azi Est, hogy a mpU riapi>ai megszánt. jHelyette Bakos. Akos sz»rke*zté^óbett holnap u| íap indul »P>est* drajnal,
1939. november 17.
|
A Baross Szövetség teljes bizalmat szavazott újból llovszky Jánosnak
Budapest, november 17 ¦fi Baross Szövetség csütörtökön este elnöki gyűlést tartott budapesti székházában. A Baross Szövetségben a szélsőséges elemek már régebben aknamunkát kezdiek n szövetség c<. nÖke, I\'ovszky János ellen és a teg. napi gyűlésen is éles támadást intéztek személye elten. 1 , IlovSzky János a támadásokra felvetette a bizalmi kérdést, amire az e\'nöki gyűlés 53 szavazattal 13 ellenében teljes bizalmáról\' biztosította I\'ovszky Jánost. Ez a szavazási szám arány élénken bizonyítja, hogy az llovszky János ellen indított akció nem egyéb személyes hajszánál, mert a Baross Szövetség továbbra is hü elnökéhez. I >
Szabályozták a bevonultak rendes családi pótlókát
A honvédelmi miniszter három rendelete
A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki,amellyel egységesensza, bályozza a bevonultak rendes c-aládi segélyét.
A rendelet szerint rendes családi segélyben részesül az, aki a honvédségben rendes tényleges szolgálatot teljesít, vagy póttartaléki első kiképzés akut áll, valamint a közérdekű ittunkaszolgálatos, ha arra rászorul, nős és legalább egy törvényes vagy törvényééi lett gyermeke van, feltéve hogy 1939 március U-ike előtt nősült. A nősülés időpontja azonban nem jön tekintetben azoknál, akiket a rendes tényleges szolgálatra, vagy póttartalékos kiképzésre saját hibájukon kivüt idősebb korban vesznek igénybe. Családi segélyt esoK olyan kaphat, akinek rendfokozata a való. ságos szakaszvezetői rendfokozatnál nem magasabb, vagy rendfokozat nélküli.
A behivójegy kézbesítésekor azonnal kérni kell városokban a polgármesteri hivatalban, községekben az elöljáróságon u család! segély engedélyezéséhez megkívánt »helyhatósá-gí" bizonyítványt*. Ezt a bizonyítványt a bevonuláskor a jetentkező-nek-magávai kell vínní. Családi segélyben nem részesülhetnek azok, akik 193Í) március Ilike után kötöttek házasságot, a nős gyermektelenek, a nőtlenek, valamint azok, akik valóságos őrmesteri, vagy ennél magasabb valóságos rendfokozatot elértek. 1
Az a nős, gyei-mekte\'cn honvéd, akttjek felesége tartósan munkaképtelen, szintén részesülhet családi segélyben. A családi regélyböi ki vannak zárva a rendes fegyvergyakorlatra bevonultak és azok, akiket a rendes gyakorlaton felül rendkívüli gyakorlatra behívtak. A rendelet a továbbiakban szabályozza a segélyek re való jogosultság megállapításának és a felterjesztés módozatait.
A\'honvédelm" miniszter egy (másik
A houvédc\'mi miniszter egy másik rendeletében szabályozta a rendkívüli segélyek beszüntetését. A kor. mány egy harmadik rendeletében ugy intézkedett, hogy a személyes-bejelentésen felül a honvédelmi törvényben megállapított t személye; honvédelmi kötelezettségekkel és a közjéidekü munkaszolgálati kötelezettséggel kapcsolatos személyi adatokat be keli jcMeni- r- ¦ t
Nagy szeretettel fogadják a tapolcai kerületben mindenütt Radocsay Lászlót
Radocsay Lász\'ó di". igazságügy-minisztert, a MÉP hivatalos jelöltjét mindenüt; a legnagyobb szÁ-retcttel fogadják a UUalonfüred -tapolcai választói kerületben. Afz igazságügy-miniszter most tartja progranÚH\'.szé-deit a (ajiolcai járás községeiben-Útjára elki-sérle vitéz Teleki Mihály gróf föld müve/és ügyi miniszter és vitéz Váiady László országgyűlési képviselő is. Ebben a nyilasnak kikiáltóit kerületben mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel fogadják Radocsay Lász\'ót és a zsúfolásig meg. töltött termekben lelkes éljenzések között hallgatják a beszédWt. Az igazságügy miniszter mindenütt kifejti a programját és hangoztatja, ¦ksjgy
Isten után a haza szolgálatába kell állni,
ép ezért azokra hallgassunk, akik kevesebbet Ígérnek, de szivvel-lclek-ke\' szolgálják a nemzetet. Baloldali programról ma (már nem lehet beszélni, mondotta a továbbiak során, s a jobbóldalilíói ami megvalósítható, az ugyi-s benne van a kormány programjában- i
Az igazságügy miniszter támogalá. sára nagyszámú MÉP képviselő tartózkodik a vá\'aszló kcrülclbeu s ugyauakkkor a széles rétegben megkezdett nyi\'as-agitáció teljesen megtorpant a nép határozott állásfoglalásán. I
Városi Mozgó. Csütörtöktöl-vasárnapig Kétmillió dolláros filmi
Egy gigászi építkezés a háttere a film-éposznak. Nagy ármányok, nagy szerelmek drámája, amelyhez hasonlóan érdekes téma még nem került tilmre.
A filmnek páratlan sikere volt az egész világon
Főszereptők: ASM BELLA, TYROHE POWER é> LÖKETTE YOUNO. »«
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Internálták és öt évre kitiltották Zalaegerszegről Szép Ferenc egerszegi szállodatulajdonost
; Zalaegerszeg, november 17 Szép Ferenc zalaegerszegi, szál-íóda, kávéház ós étterem tulajdonost az egerszegi rendőrkapitányság több alkatommal elkövetett árdrágítás és más közerköfe-siségbe ütköző büntetendő cselekmény miatt 5 évre ki-tiltotta Zalaegerszeg területéről és eliendclte azonnali rcn dér halósági Őrizet alá helyezését, valamint a kis-tárcsái inlernálótáborba való szállításai, tekintet nélkül esetleges fellebbezésérc. Aj rendőrkapitányság figyelmeztette Szép Ferencet, h>gyha a tilalmi idő elölt visszatérne a városba, azonna\' toloncuton távolítják el.
A rendőrkapitányság a tanuk kihallgatása alapján megállapította, hogy Szép Ferenc izgága, a hatósági intézkedésekét >cmmibevevö, löbb-szöiören bűntett egyén, aki az alkalmazottainak nem fizette mfcg a tör. vényes munkabért s a foUrónök közerkölcsbe ütköző cselekményen különböző fenycgi\'tésekkkel ö maga segítette elő. Rossz kiszolgálásával az egész városnak i-ossz hírét Is keltette. 1 * ;
A gyors és radikális iléletel egész Zalaegerszeg városa nagy megköny. nyebbü\'ésrel fogadta .
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer- és csemegekereskedésében.
\\WSSm
Hősi naptar
A vo\'t soproni 76. közös gyaiog-etred a Krakkó környéki Szuloszavá-
_nái e .napon állásiHWil
|Ul.n I/. {délután 14 óra 30*pcrt>
1-\'—\'—^kor támadásra indult A
túlerőben levő ellenség fölényes tiVó-ben a hősies fend ülettel előretörő ezred nagy veszteséget szenvedett Csodálatos önfeláldozással \'sikerült ugyan clóroküMtenití magát, de az ellenséges gépek és fegyverek tfl»e a támadókat 500 méterre a* állásoktól mégis földhöz szegezte.
A legnehezebb viszonyok közölt napokon ál tartotta ng\'ezred elért állását, majd 21-én ujabb rohamra indulva sikerült a*, oroszokat visszavernie, azonban ezokhek egy túlerejű ujaj>b eUenUmodása at ezredet ismét kiindulási állásába kényswritettű vjsszu.
Ai ezred megfeszített erejű höstes kitartásn az oroszokat annyira kimerítette, hogy felváltásáig az ezred biztosan tarthatta elért állásait.
SZUEZ
Hatalmas és tartalmas fitmi. Látványos tömegjelenWekkkel tarkított emellett Őszinte, kedves Iélekrajzot fs ad. Maga a téma, a szuezi csatorna megépítésének története érdekes ; az akadályok, n lelki gátlások (és a közbejövő váratlan élmények pedig csak fokozzák a téma érdekességét. ! I
Színészi játékban is nagyot ad a film- Tyrone Power Lcsscps szerepében meggyőző alakítást ad, mint férfi Is szép. Loretta Young Eugénia császárnő szerepében gyönyörű, ruháit és a III. Napóleon kombeló Jeleneteit a hölgyek különösyn élvezhetik. Annabella anrnyos, kedves, különösen nadrágos szerepében. Az önfeláldozó Tóni egyes jelcnetell sokáig nem tudjuk elfelejteni
Ajz érdekes mese és a kitűnő szí. neszek játéka önmagában is Jó ílta-mo tennék a Szuezt, pedig ehhez járul még a rendezés nagyvonalúsága. Owan igazi mesteri rendezésről tett tanúságot, főképp a esatornfiépité*i jelenetekben- Technikailag a hegy-omlásI és nz orkán jelenetek számlL hatnak külön érdeklődésre. A1 film" nek nem keh nagy reklám, mfert a közönség szájróf-szájra adja az üzenetet : >Nézze meg ezt a filmet* A fi\'m valóban szép és méltó a szuezi csatorna \'építőjének emlékéhez. (A| heppiend kedvelőknek szolgáljon vigasztalásul, hogy Tóni és Les^ps, ha a filmen nem is letlek egymáséi a valóságban férj és feleség.) A kísérő műsor Is jó, ajánljuk e filmet minden műkedvelőnek. | , - tfe -
— Batwkumuswüut tekintse meg minden vételkenyuer nfllkil. Kopstatn bctoráxeháa.
im. november 17
EVŐESZKÖZÖK
chrom acélból és alpaccábőf szolid Árban
BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy Miklós-ut 3.
320 szegény gyerme-ket ruház fel vasárnap a Keresztény Nőegylet
A Keresztény Jótékony Nőegylet, amely hos^zu-ido óta teljesen csendben, de annát eredménye*\'ebi* n dolgozott, most újra a nyilvánosság elé lép. i i
Vasámap délelőtt 10 órakor a Rozgonyi uteaí elemi iskola torna-termében tesz a szegény gyermekek részére a nthtafdoazTtás, A Nöegyfcí, mint minden óvben, ugy az Idén is 320 szegény kis Iskolás gyermekei ruház í\'ci teljesen. Aíz. egyesület éberen Őrködik Tarosunk gond és bajai felett, hogy amikor szükség vOn va-* tahók ott mint- egy védangyni usz-la$*a ei a. g<mdtrarázdukat a szegények homlokáról. Énen célok között js egyik legszebb gondolat, n szr. gény kis fázó gyermekek fdruházá sa, hogy legalább mig apró kis cj-pobt>i," .pírnak, ne ismerfék meg a«j élet bnriSsti nyfimoruságát-
A Nőegylet ezirton is kéri a ragjait és az egyesület jóbarátult, higy minél ]>agyubb számban vegyenek részt ezfcn a kicsi, de annál bensőségesebb ünnepélyen, amikor 320 kis gywrnck fázó lábóra kerül cipő és ludbörös MMée melog ruha.
Akikről az újságok rrnak
5. Daladler
Vasárnap: Ilceálls előadás
As Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap, 19-éa folytatja líceális sorozatát El ö\'katoimnftl a Kőnnogvtndásu társelnöke, Ktíemen Ferenc bankigazgató tart előadást *A gazdagságról* A kl-sérömüsorbaa ilnif Ernő cm\'ékozik visszft. a kassai bevonulásra. .Ezenkívül szavalatok és énekszámok egészítik ki a vasárnapi üccálisí, mely délután & órakor kezdődik a városháza közgyűlési termében. Belépődíj nincs, {;)
i Jaques Daladier carpcntlaM |)ék ; elsőszülött fia, Eduárd, ttmfg a lyoni : egyetem jogi fakultására be nem iratkozott, minden hajnalban kerékpárján horrfta ki atyja pékúzleté. nek remekelt, aranysárga z^ífiíy(\'\\! ket, kifliket .briósokat a DalödK\'r-ház vevőkörének. Ennek a nyolcjews tréningnek köszönhette Eduárd, hogy mint elsőéves jogász, megnyert a lyoni egyetem kerékpár-bajnokságai. A célnál Lyon főpolgármestere, az egyetem rektora, ós a jogböloészet professzora, Edouürd H\'iHot, egyébként radikális szocialista képviselő, öleli keblére. A tagbaszakadt, hájas művészlelkű Herriot tíz évig atyai gondoskodással egyengeti a kis száraz, becsvágyó Daladier életútját. Szótlan, zárkózott, érd«s fiatalember (ez a délvidéki pékfiu. A lyoni diáknegyedben >kls Napóleoninak csúfolják és a tantermekben »Vivc le diktateur !« kiáltással fogadják. Oran geban nyit ügyvédi Irodát. AUg két év muhra OrángS radikális szóda, lista képvhelője. Erősen baloldali érzésű, a kamarában lángolóan pacifista. A háború kitörésekor Önként jelentkezik frontszolgálatra és meg. szerzi az összes legénységi kttünte. téseket. 1933 óta tagja a Radikális Párt "vezérlő bizottságának, azóta a jövő emberének emlegetik. Már ez év októberében miniszterelnök és hadügyminiszter, de kérielheletien nyakassága egészen alárendelt kérdésben megbuktatja. Nem barátkozó természet, nem megnyerő, nem szívélyes, hirtelenharagú, szűkszavú és engesztelhetetlen. A kamara folyosóin hat év óta Anglia bizalmi enibe-
riének tekintik. Második miniszter-ebiökaége mindössze négy napig, 1931 február 3-tól 7-ig tartott. A sokáig emlékezetes februári tüntetéek idején, amikor a szélsőjobb és a szélsőbal ruhamcsapatii áttörték a Place d e\'a Concorrjoon a kordont, Dalu-dicr felvonultatta a garde mobilét és belelövetett a tömegbe. Tizenhét hadviselt francia vérzeit el az utca köveken. Telefonon csapta el a korzikai Chl-ip-ieot, Paris Wics körülrajongott rendőrfőnöket. »ön egy órán belül pakkol\'« - mondta kurtán a rendőrfőnöknek.
Daladier, alti most 56 eves, dúsgazdag asszonyt (nem francia, de svájci frankban milliomos nőt) veit feleségül, de továbbra is kétszobás lakásában maradt é* nem türl. h»gy hitvese egy souvai is hozzájáruljon a háztartáshoz. M:ó\'a wvosal eltiltót ták, c>ak nyolcvan cigaretátt szív naponta. Többek között két francia politikust különösen nem szenvedhet : Ifjúságának patrónusai, Herri. otot ói akinek első miniszteri tár-cáját köszönbeli, Leoa Blumot. Teoretikusoknak, tu\' ér/cl meséknek, széplel kéknek .literátusoknak\' Ítéli őket. Hcrriolról ez a véleményt\': »az öreg Eduárd csak maradjon Beethovennél.* (Herriol tudvalevően Beethovenről brllliáns könyvet Irt.) B\'umról \'som jobb a véleménye. A Radíká\'ls jpárt gyűlésén egyszer e/t n megjegyzést kockáztatta meg : >Brum kísérleti közül némelyik ki-tűnőén bevált, a többi á la Kcrcnsz-kl...« Daladier cSujfneve : a uéma, a kifürkészhetetlen, a bnkkaiicsis.
Fényképezőgépekben
nagy választék rok
VASTAGH
Filmek, lemexak, papi-
kidolgoz
latd-mülermál eu
Csengcry-ul 1. sx., íz udvarban.
vaskenitksdáss — Wsoyfcaalzsa
CORDATIC
LERAKATA
I
AllrtijJö NÜHtnimt UtkSuu.p*k«a BHctapMt I. Wktmtém
6.45 Tora». - Htrelc, — Közlemények. — Hanglamfwsk. — 10 Hij*k„
— 11.10 N«n»etWVri vízjelzöseoigálat.
— 12 Harfliurssó. — Himnusz. — Időjárás jatantés. — 12.40 Hirtfc, — 13.20 Időjelzés, idő járás jelentés. — 14.30 Ili- \' r«k. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyauibirek, piaci árak, éJeltnisxar-árak. - 16.45 Időjelzés, IdÖjárásj*. ftotés, liirek. — 17 Hirok szlovák és magyar-oroNi nyalván. — 19.15 Hírek.
— 21.40 Hirok, időjárás jelentés, hirok szlovák és magyar-orosz nyalván. — 22.40 Hírek oíniet, olasz, Sogni és francia nyalván. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
47.15 Dr. Erdei I-erenc előadása. _ 17.45 Háe* Zsiga cágányzenekartí. — 1805 SpoJrlközleinéiiyck, —. 18.45 Fel-olvasás. -— 19,30 Az Operaház ^előadása. <Az átarcosbál\' Dalmű három felvonásban, öt képbon. —A* I. fedv. után kb. 20.35 Külügyi negyedóra. — A II. felv. után kb. 21.30 Hirek, idö-járásjclentés. — Az cáöadás után kb. S.4S Kurina Simi cigáiryzxmekara. —
BUDAPEST II:
18.15 Gyorsírótan folyam. — 18:55 Polonyi Elemér zongorázik. — 19.30 Dr. Vanyó Tihamér előadása. — 20 Hirek. — 2O20 iv«ndöriien»kBr. — 21.4Ü Időjárásjelentéa,. BECS
\'. 1? Leincack. — t9 Ijem«zek. — 20.15 Német népzeite és dalok. — 20.50 Bruckner: VII. szimfónia. — 22.50 RádióMmCkar. — 0.10 Berlin.
Szombat
BUDAPEST I.
10.15 Ifjúsági rádió. — 10.45 Eclol-
Az apáca
Irta: Ifj. ¦atsck«aUck«r E4.Ia
A vonat. egyhangú zakatolása úfcuo-sitóan töltötte be a stakasz minden ingát. KjlV-i kdrül járt V.UIŐ s uz utasok, niíntlia nem eiibeVk, csak lestek volnimtak, megtámasztott zsákok, tclH-lctkriM ejigciliék át magukat a vonat apró dob-Hásaintdc. Mmdcn Iwly ol volt foglalva.
Sw-mben vciem, az ablak melleit egy fiatai apái-a fai, metlettem m<\'g egy asszonyság, apró pólyás gjínekkvl u karfáin. Az apáca augy idöközökbi\'n ról-fóhiézelt Ok ójában tartott ima-könyvből s <dyankor rácvolt a pillngi-tasa az arvó gyermekre. RlásfCfe nem nézett.
Penar volt, szolid és hideg. Azoknak a tekintete üh az areán. akik valami ItatartaJen, szent eiiázisbon inindig a iii.\'iv,-ii,\'ij(i {tetőkre gunUulnak, arra ké. szitik elö másikai, atinthS körülótlük meglialt volna minden. QUe is látszott rajta, Iwgy nyúlánk, magas aluk lehet s durva ruhája lebemyeg.\'s ujjai tiost-sriikás, finom kezek fogták az imakönyvet Sr.éf> vot, mint Mán Iiar.ica valamelyik Madonnája.
A gyerek most mocorogni kezdett, l-\'leinle csak féstkelödölt, mintha li aJcamá nigni magáról BMrnA-bcldyolt, dv azután kislrv;i álirmilxM, rülétiieslt a saját hangjára.
Minden kerek voh*rajta ós \'étetszíriü. Arra két liusos labdája most siéjjol húzódott, hogy helyet szorítson kis s/ája meginduló sírásainak. Anyja .meg-szokott mozdulattá nyírit a párnáik közé s mint aki tapasztalt vajamil 0 pólya titkai között, kezdte a gyereket fcihá mozgatni. Azután ölében tartva a kis kapálodzót fölállt, helyet {ke-resve, ahová leteheti, amig a "tisitúját elkészitL Minden helyen ült valaki. Egy piBanatig tanáestiUinui állt, azután, mint aki jobbat nem tehet, megszólalt az apáca felé:
— Ugyan kedves nővéri Fogja meg egy kicsit a gyereket! Csuk amig tisztát készítek Wki.
Az fölnézett s halovány pir fulothi be az orcát:
— Nagyon szivesojii —, s a karjajbíj vélte. i \'
Ek\'mte azt hittem, hogy talán nem szívesen leszi, de abogv nézte, mindig melegebb lett a pillantása m. ölében tartott csöppség felé. A \'gyermek puha kis teste o*Map«dt az Övétnez, láJán át is érezte szerzetesi ruháján kiáradó melegét, nem tudom, de az arcán ugy láttam, régi, elhautolt vágyak ébredeznek. A szemei átforrósodva nézték a kapálódzó, kacagó, kis jószágot s mintha az adnivnigyás toppant belefojtott érzése indManá gyöngéd mozdulatokra « karjait. Látszott rnjtn, hogy egyhangú éteto egyik csókja ci«
pár pillanatnyi adomány, amelytől a fájdalmak fájdalma lesz, ha meg kel! majd várnia.
Az a pillanat volt ez, uraikor a kifejezésekkel telerajzolt arc a vizsgáló szemel nem engedi mást látni magán, csak az uralkodó érzések kifejezését: I iniiillia már nem is a rendje ruhája tenne rajta: anya volt az apáca ebben n píttunatbaii, szentesebiicn, magosz-tosabban unyju cnn«k a gyereknt-k, mmtha az övé lenne.
Az asszony közlxm befejezte a dolgát, a tiszta kis gyoics4epedő ott feküdt már a* ülésen, még gummi pelenkát hesyesfltt rá s a gycnnekóért nyújtotta a kezét:
— Köszönöm kedves nővér! — mondta, alig nézve "z apácára.
Az ugy nyújtotta visszakódol ajiogy az örömeinktől szoktunk megválni. Szenvci meleg tapadással követték n gyermek távolodását, öröme lassan lehervadt az a-rráró\' s tét ür«s keze ugy hnoyattott a^. ölébe, mint kél meglőtt madár. Messze, mélyen az ana mögött alig érkoctt piros ürömlüzck
hunylak el, oi egylunguság vigaszt \'lan
szűrkéjébe borítva njra a lelkét.
E« vo\'t az a piiHnat, amelyben ugy kezdtem érezni, hogy az arcát valahonnan már isméiéin s amikor lehanyuljö két ko/e a Szentírás után nynil, mintlia benyitna lelkem egy régi, pókhátós ajtaja, egy név jötl |
az ajkúmra, hogy majdnem kimond-tata: — Ágnest...
Anitán azon kezdtem gondolkodni, hogy miért mondtam éppen ezt -a nevet? Hiszen nem Ismerem, honnan jölt belém ez u lcánynévf Ágnesig. Éjt clkezdlcm régi, gyermekkori emié-keím között kulatgauu, előszedegetve mindenkit, szinte évrölJévre liáladvá életemben, sziUövárosom terütetén ut-cáról-ulcára inenve, mint olyankor, ha elhatározzuk, hogy valamit meg HSeil találnunk egy sjckrénylien vagy fiók-\'ban s abliBnagyva a kotor ás zást, tervszerűen az egyik oldulnéj a inásiác felé, kezdünk minden tárgyat íölftm*ggehii, külön-külön kirakul; teszegeUem én is egynuls mellé az ernsjfrkeimet s liamarosan \' megis találtam a nevét, a másik nevét Is és akkor megjelenték bennem gyerekkoromhoz tapadva t\'.senfty Bandi és Pálíla Aíí*es arcai... azok a napok, amelyeken tarátkoztak az életeink. ;
A vonat zakatolt, egyhangúan verve szét a csöndet s az emlékek összeájt. tak, jeleneinkké bövülírfr beanem: ar. cok, alakok kapcsolódtak hozzá s lw sün, uiíul a* álomra csukódó szeuzok apró, j)iros pontjaiból szokott, összeállt egy kírándiúas emléke, ahol mindketten ott voltok, Cserey Bandi, meg " menyass«)uya. Maga«, gesztenyebarna ulig.leány volt altkor Ágnes. lín,
kamaszkorom luíoden .kiváncsjságásiu,
I9a9.\'november 17
5
Felmentették Magyar letenyei jjtbiztost, aki autójával elütött két kerékpárost
A törvényszék nem látott gondatlanságot részéről fennforogni
Régi ezüst pénzért, tört ezüstért
magas árat fixa tele BÁRÁNY ékszerész
¦_Horttiy i-mmut a.
vnsi\'is. — 12j10- At 1, honvéd gyalog-e/rcd zenukera. — íaau. linngleme-mit. — 10.20 Móra Panka mesét.
17.15 A in. kir .posta műszaki tn. ná«*adója. — 17.50 Cilim tiyörgy longorázik.,— 18.20 Dr. Varga Károly, előadása. — 18.1,0 Perils P«ii cigány^ zen"Jk«ra. — 10.40 -Kulisszák inőgöltt A Xeniíeli Színház miuikábaji.. Hang-ké|H\'k. - 20.2.0 lArpádháxl Szent Ei> débeti liongjíték négy l*tvönás]>:in.
— 22.0a Orbán Sándor éneket, Hcine-rnonn Sándor jax^zej\\^ktar«, a Rádió* rcjiOkar és IjcndvjU Jóska- (igiUíywu*\'-tóra. — 23.20 A rádió szalonzcjiek(ir;i, BUDAPEST II.
17.15 Magyar. lánclemBnöki a- .18.54\' Mt\'íögozdasagi rélóta.- — lftűS- íJan-d*l«k és-jaz^rszáinok. — 20 Hírek. --20.2,0 Zenrttftri müvek ibang^ra^xrfii*;
— 21.-15 Idöjá/iUijeJfintéiH
BECS i
17 IxMirtwalc. — 17.50 Szoprán és lregedüsiólo. — 19 Leitwzck. _ 20.15 UliáWist. - 2iö0 Berlin.
« UAti«MS««7«k, nem ke-rul pówvsbi> l ¦ A dr. OeUercig; Ingyen,, küldi Önök* aek-.siiae* recoptkönyvének uj kiadat
Bit
Az Öregemberek betegségeinél és a neuraaiténláiok Dijainál,
kiváltkep, haaiok renyhe bálraűkö-déssel és megzavart anyagceercfor-galommal állattak ösizefUggéBbert, akkor reggelenként egy-egy \'pohár természetei ..Ferenc Júzsel" keserűvíz sokgior igazi1 jótéleményf — Kírdwze meg. orvosait 11 \'
N^fty^.NoyeBibet.17. pántaki,Rom-y kat.Cs. Gergely. Pn>i»MtátM- Hortense.. Izr. Klszl. hó 4.
(Jőztítrdfj nylivftieí^.oi 6 ózátol 6 óráig Ihém, Bsarda, péntsk dói.; tán., kedden ©fféss nap nőknek).
árüoitS&ffl^^fö Izlffi. és oIo»ó\'bu|mkatkedyé«á tízeté^t fftl tételekkel váiárolbst.
a magamra váró élct-mísztéríum képeit keres(era látható saorejro ükben s nemi nagyon eresztettem ki Őket szemeim kannHiból. .Visstaemlék-rotem1 .a,kirén-duWsitarkfi\'SriueírO) erdő, virágj-gyeps. tg tCílteit. eiCniótaiák\',.. azután szq.\\ kolt megugrásont a nagyoktól. sa»: egyik elkósráhisomkor megpillantott csók, ami élményt je#tfrWtt okkor nekem. Alkonyodó nap ragyogott-a fák levelein,\' mint tatlérskon a csihogás s én mint, megrakódott. tolvaj, .nés>, teJeniUJopt\'jtktain iCl tőlük, hogy ne-vegyék ésue elorzótt titkomat.
Hónapokkal később, inej^JMszióaij vonu\'t végig aE utcánkon s Cserpy liaudi rölja^nagy aiig .iátstottiki ,fl rúisák közül. Akkoriban iiunden m«-netsjiá2ado.t kikísértem,.- az fiUomásr&v fist\'is. S amikor nagy ^xsne-bonéval eltűnt o. .vasnj, méJjvuy(Sl>^i„.,. Hf állomás perronjl\'<n olt állt virágos -. ruhájában is felteién, a szomorúság, a lemondás pojástjában, Pálfia Agucs.
A többit csak hallásbúi tudom: a nagyháboru első, heroikus. AcndiuV\'tó-ben, mint egy vétkes kor annyi- véres virága, elvágódott CsOrey Bandi is a Stnry Sambor meliettt mezőkön. Nem maradt belöjo más, csak sj. emVik-e, meg.egy tábori lap, amelyen ,vaWá elmondja a h-iiáíhiit-t , Hogy szorongathatta f kezében azt
" Ez1 eV júniusában történt, az egyik este 9 és 10 óra közölt Magyar . László letenyei utbiztos Nagykanizsa felől Letcnyére hajtott autójával .melyben kivüle még egy férfi és két hölgy utas foglalt helyet, j Sormás község határában szembe ; jött vele kivilágított kerékpárján Dá j vld József, akit Magyar kikcrüH.
Utána az utbiztos lelompitolta aulója i \'Ampáinak fényét ós az ut baloldala-| rá tért\' át.mojd a lámpáit teljesen í eloltotta és az ut közepéi-e vezette | kocsiját. Nem vette észre a kurék : pái>jan. köze\'-edő\'Dervalpjs Istvánt és 1 Horváth Ferencet, akiket elütött. | Horváth nyolc napon tul gyógyuló
sérülést szenvedett.
Megindult o nyomozás és annak eredményeként Magyar László utbiz-tosl gondatlanság cimén feljelentenék. A kir. ügyészség perbe fogta. Most volt ügyében r főtárgyalás, a melyre a tárvéayszék számos tanút idézett meg.
Azonban egyetlen tanú sem igazolni, h/>gy Magyar gondatlanságot követett cl, sőt betartotta a közlekedési szabályokat, ugy, hogy a bíróság bűncselekmény hiányéban felmentette őt a vád és következményei alól. - i
A| kir. ügyészség megfellebbezte a felmentő itélclet.
Szombaton és vnsAvnatp
a Markó-vendéglőben
turósosusxéwatt.
Ton lőni miatta! nlM
kOltkivét használnak lel, dccIlUeieit-ként 30 f.
Tea (amelyhez atlagonként 3 gr. teát használnak\'fel) adagonként 10 f.
KévéméréMknél, cukrászdáknál ás egyáb v«ndáglát6 Uxmtknil.
TelÉ8RáVű íuiagid, amelyhez 5 gr. pörkölt babkávát\' használnak lel, adagonként 10 t.
Feketekávé, amelyhez deciliterenként 8 gr. pörkölt babkávét használnak lel, deciliterenként 12\' f.
Tea adagla, amelyhez adagonként 3 gr. teát használnák fel, adagonként 10 f.
Ai érdekeltek kérésére szabályoztam az úgynevezett keverék-kávéból, tehát a pörkölt babkávébdl és a pótkávéból készített kávéadagok árát is. Ilyen kevertkávét a vendéglátó-Ozemek kétféle összetételben hozhatnak forgalomba és pedig 75% babkávébói és 26% pótkávéból, to-\' vábbá500/.babkávibolís 50% pótkávéból. A kevertkávé ára az 1939. augusztus 26-1 kivéárakhoz viszonyítva a következő összegekkel emelhető:
tejeskávé: 75% pörkölt babkávébói és 25% pótkávéból adagonként 10 f.,
tejeskávé: 50°/, pörkölt babkávébói és 50% pótkávéból adagonként
6 ti ¦
feketekávé: 76% pörkölt babkávébói és 25% pótkávéból deciliterenként 10 f„
feketekávé: 50% pSrk* babJ kávéból és 50% pótkávéból deciliterenként 6 f. ¦ .
Ha a kávé, Illettre tea főzéséhez afenllekben köiölt kávé-, illetve tea-mennyiségnél kisebb mennyiséget használnak fel, abban az esetben az\' áremeléimérve megfelelően módosai.
Az árellenörzés országos kormany-blzlotának rendelete alapján az elsőfokú iparhatóságok utján bekértem az\' 1939, augusztus hó 26 án közzétett kávé- és tea-árakat, hogy a fentlekben említett emelések ezekhez a kávé- és tea-árakhoz hozzáadhatok legyenek és hogy a későbbiek folyamán a mosl megállapított árak betartása könnyen ellenőrizhető legyen.
A kiszolgáltatott kávé és tea minőségét;\'Illetve összetételét és árát az árlapon külön fal kell Hintetni, illetve ennek hiányában az Ilyen tartalmú közleményt szembetűnő helyen kl kell függeszteni. Eienkhmi kiiltw feljegyzés vezetendő-arról, hogy naponkint hány és milyen minőségi) és mennyiségű kávé-, Illetve teaadag szolgáltatott\' ki
Zalaegerszeg, 19391 évi\'okt. 27-én.
Alispán h. Dr. Tónika János sk.
vm. félegyzd.
A tdsdmllny hiteléül:\' GaUU Aatol »51 vm. \'trodalgazgatA
cwTfamczJbm
Elmarad a vasutas bajnokság
A vflsftmaprfl liIrdctcttN Tapo\'cn— nagySómlisoi. vasutas bapioki mérkőzést a. tapolcai csapat lemondta \'ás igy.a hirdetett mérktfr-s> elinarad.
Jóslat:
Élénk nyugati, később ésuk-nyugatl szél, változó felhő, sok hftlyen eső, havas*8ö,-hó. HAmér-kílilét az ország nyugati részén
osökken, keleten emelkedik.
; A Meteorológiai Intézet ttagyknnSwal jtoiBKttgyeltlálloroása Jelenti ¦ ! Höméroéklet teffnan eote 9 órakor \'+80, mo miwei -t-mi dálbei +124. \' Cauudék 00
ajlat«i.Ágnes?... Hogy gondolhatott végig egy kótóson tervej-ett éíclen. fis nwrt nem tudta ai élclet nétküic cl-tHlpiclni, — mint esllíogó «mlék krtM. tftiy Qvego, tisita csengéssel tört el a lelkében valami...
Utoljára még atl hallottam ágnes-iröl, hogy \'klastromba vonult, apáca ! lett. S mint ahogyan, — tudja ai llstcn miírt — ha .valalctröl Cit hailjnik Ivalahogyan ^.szoktunk zámi, niagiiiüt-jban egy etalet, ugy mintha t\'fígyel kevesebben lUoépek a vüilgon, ugy v.,l jlam1 veto ón.is..Krzol az utolsó ktrrel imegUttll büjmein Píiria AgiK-s.\' I lísvmost, liosszu évek uti\'ui, vtt a ivouaton, éj,féli órán újra látom\' Ző-Ityögö, fáradt, álmos embenek kőzött lo\'vassa az livíuigéliumot. HosszakáH jkezci lvalováuyak, arcán Eehór az élet Jés más világok feió irányozott a tu-iknitcte. Lopva nézem: szemei le-lc-IcsiikodTiak, lassan (MÓImí ejtjia ke.ét, ;a könyvet és elszminyad. ; A vonat váltókon siklik, át, lassít s ia kalauz beszól halkan a fülkéjikíje: — Kanizsa -következik l Ki kell szállnom! A csomagom ulán nyúlok s inieldttíloíiiegj-ek, nl\'ég.\'gyszer ráestk.a pillantásaim — ilehiuiyA S»J mci alól krjt gj-flirgysíeni i>ercg alá-... I — Szegény lös - Ágnes,* vájjon .laosit \'miről álmoililctl , \'. : 1
Zala vármegye alispánja;
Szám: 31764/ni. 1939.
Közlemény
Kávéházakban, éttermekben, kávémérésekben, penziókban, kocsmákban és cukrászdákban kiszolgáltatott kávé, lejeikivé és tea árakról.
A m. . kir. kormány 9290/1939. M. E. számú rendelettel a zár alá veit kávé- és teakészleteket feloldotta és egyidejűleg intézkedett az Iránt, hogy ez alkalommal a feloldásra kerülő árukészlelek kiskereskedői értéke után 200% felstaba-ditási Illeték szabassék ki.
A kávé és iea ára ezzel gyakorlatilag az eddigi kiskereskedői áraknak báromszorosára emelkedett. — Ezzel kapcsolatban a kávéházak és a rokonszakmákat magábafoglaló ipartestületek sürgős kéréssel fordullak az érellenőrzés országos kormánybiztosához, amelyben a kávé, teleskávé és tea áremelésének engedélyezését kérték, tekintettel arra, hegy a jelenleg érvényben levő árak 1939. augusztus hó 26-ával rögzlt-tettek és azokat csak az árellenörzés országos kormánybiztosának engedélyével tehet emelni.
A benyújtott kalkulációk felülvizsgálása után az érellenőrzés országos kormánybiztosa a mai napon az érdekelt ipartestületekhez Intézett rendeletében az alábblak szerint döntött ebben a kérdésben:
A vendéglátó üzemekben kiszolgáltatott kávé, tejeskávé és tea ára 1939. október hó 11. napjától kezdődően általáoan annyival emelhető, mint amennyivel az előállításához felhasznál! kávé,- Illetve tea beszerzési értéke a felszabadltásl Illeték fizetése által növekedett.
Az árellenörzés országos kormánybiztosának 5010/1939. körrendeletében foglalt .felhatalmazás alapján Zala vármegye területén a mai nap tói kezdve az áremelés mérvéi az alábbiakban állapítom meg.
Kávéházaknál és éttermeknél, valamint vendónlöl, vagy.kávéházi Ipare-ngedallye-l rendelkező ouk-rászdáknil.
Tejeskávé, amelyhez- 8 gr. pörköli babkávé használtatik fel adagonként (2 deciliter, amelyből 1 deciliter fekete és 1 deciliter tej) 20 t.
Feketekávé,..amelyhez .deciliterenként 10 gr, pörkölt babkávét használnak tel, deciliterenként 20 f.
Törofcr, gép--. és lombik-sávé, anrerylHa deciliterenként 15 gr. por-
?322
a
amila tmutm
Ita), november 17.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
27.718/1939.
Tárgy: A lalddk ríazére kiadott IpaiT logolllványok arányizámá-megállaplláia. 1
Határozat.
A zsidók közélell él gazdasáei térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. t.-c. végrchaltása tárgyában kiadott 7720/1939. M. E. sz. rendelet 37. §-a értelmében hozzám beérkezett Jelentésekből megállapítottam, hogy a haléságom területén kiadott és eddig felülvizsgált érvényes Iparjogositványok Szama: 1764
a város területén iparengedéllyel vagy iparfgazolvánnyal bíró azon személyek száma, akik bejelenti: i \' kötelezettségüknek elegei teltek:
1707
mlg a zsidóknak kiadott és felülvizsgál! érvényes ipati Jogosítványok száma :
450.
Ehhez képest a zsidóknak kiadóit érvényes Iparlgazolványok és iparengedélyek száma a város területén fennálló Összes érvényes és már felülvizsgált iparigazolványok és iparengedélyek együttes számának
26.38%-át mlg a bejelentési kötelezettségüknek eleget telt iparígazolvánnya! vsgy Iparengedéllyel bíró személyek együttes számának
25.67%.át,
teszi ki.
Megállapítom még, hogy az ösz-sies érvényes Iparjogositványok késedelmes, illetve hiányos bejelentés miatt mind felülvizsgálhatók még nem voltak s igy a fenti arányszámok a felülvizsgálat teljes befejezése uláii megváltoznak.
Ezen megállapítás ellen 19-10. évi január hó 1. napjáig Zala vármegye alispánjához cimzendö, de nálam elólerjesztendö felszólamlással lehet élni.
Nagykanizsa, 1939. nov. 15,
Dr. Hegyi Lajos s. k. polgármester h. asos Difiit. 1. loku Iparhatóság.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: KOnyvkíilnT munkák biztosítása.
.meiylüinaluSí iééiiéi.
Nagykanizsa megyei város hivatalai cb intézményei részére 1940. évi január hó 1-töl 1940. évi dec. 3l-ig szükséges elöie meg nem határolható mennyiségű könyvkötői munkák szállítására zári Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlati minták megfelelően kiállított, pecséileUllálott lezárt bo-rilékban elhelyezett ajánlatok legkésőbb 1939. évi december hó 1-én déli 12 óráig adhatók be a városi iktató hivatalba.
Az alánlati mlnla és kiírási műveletet magába foglaló szerződés-tervezet a hivatalos órák alatt a városi gazdasági hivatalban megtekinthetők és ugyanott beszerezhető.
Nagykanizia, 1939. nov. 6-án. wa Polgármester.
(Folytat** az |. oldalról)
A balkáni béke akadályának
egycbként a koietkecoket látják: í. Ntairjiinirstág ás Bulgáda aWveWéw. 2 A naíOhalainudf in€ep&pMé*fof!k hiánya, liojO\' ki védduiOzzo Délkelet-curópál. 3. A« a bizonybUanság, tn melyet a törökök által köiöit jnejj-teyitéetk Uromtetek.
Mint n MTI (ienfboi jelenti, otl la élénken toglalkoitatja a sajtót u dé*l-InteteurUpaj hejyxet át megállapítjuk, Iwgy a cWovjet német a^plornacia cgynninl élénk tevékenységet Tojt ki Szófiában. Ugyanígy » jugoszláv flip. tornácja is tevékenyen doigoiilc és az angolok ubnogalásáva, álUlólag már határoiott lépeseket tett a boílgar— ronián visiony ismcietes mvgmgzitú-
sére. Ceiifben ugy tudják, liogy OJast-Ónnágot is meg akarják luvni, tsót Belgrádban koinoiyon mérlogelík a
magyar kormány nréghivását \'ia.
- Az MTI római tudósítása szerint
az olasz lapok ezzei kapcsolatban -ot
irják, hogy I
Magyarország nem nagyon érdeklődik
a balkáni csoportosulás iránt, mert Budapest ellenez minden olyan megmozdulást, amely a régi enlente romjain épíii fef. A Stnnipn. szerint Jugoszlávia ;em Jeíítesedik a tervért, mert hasonlít a szerencsétlent kimenetelű garancia rendszcrekicT
Szorul a hurok a csendőrök szabadbatiyányi merénylői körül
Szabadballyánon egy gazda jelentelte a csendőrőrsnek, hogy a község szélén két idegen nyelven beszélő rongyos alak pénzen osztozkodik. Két csendőr erre kerékpáron az Igazoltatásukra fndulf, de azok előkapták a revolverüket és 5 lövést adlak le a csendőrökre. Az egyik csendőr
meg ís sebesült s mig társa segítségére sietett, a tetfesek elmeneküllek. A csendőiörs nyomban ertesi-tette a polgárdi csendőrörsöt, mert a letteseket arra látták menekülni. Ezt a gyanút megerősíti, hogy Polgáraiban az elmúlt éjszaka betörlek egy füszerilzletbe és onnan élelmiszert meg egy kabátot viltek el. A
UiIIomos háztartási készülék
mindenkinek őrömet szerez!
Teakannák Vasalók Kenyérpirítók GyorafözAk
Kávéfőzők1 :
Iróaaztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvaaó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választókban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI.nél
Sugár-ut 2.
TAKrTOKTUZHELYEN.
Uját veH
¦KEDVEZŐ.flZETÉn _ TE LTETELEK Oucs6J^\'UVXK
Jelek szerint ezt a betörést is a csendőrmerénylők követték el. A köz-kég környékén Jól felszerelt kassza-furószerszámokat, véres szlovák újságokat találtak, amelyek arra vallanak, hogy a lettesek szlovákiai srökevények. Valószínű még ma sikerül kézrekeritenl a banditákat, mert a csendőr gyűrű mind szűkebbre fonódik a menekülök körűt.
Alulírottak fájdalomtól megtűrt nlvvel tudatják, hogy fetejlhetot-len Jó fér], testvér és rokon
Koronya Lajos
életének 67 itt, holdo? házaseaK&-nak 35-Ik évében folyó hó 17-én d. u. 10 órakor az Úrban elhányt.
A megboldogult hűlt tetemét f. hó 10 én délután >A4 Órukor kísérjük a temetői halottaaháztól a rém. kat egyház azertartáaa szerint örök nyugvóhelyáre.
Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 20-án d. e. ö órakor Io<z a szentferenorendl plébánia tem-lomban az Kgok I írónak bemutatva.
Nagykardzaa, 1939. nov. 17-én. íléitt htflyti aúat I — Rjn^iÜ béttta!
Kordára L*U>*b«5 sz. Hy Er*a felesége. Kmfmym Chwll* és BUrUka
nővérei és a gyászoló rokonság.
APRÓHIRDETÉSEK
1 HÓI. SO filli,. ollná*. laribbl M 4 (illír.
ADÁS-VÉTEL
¦mermelzáBy, gyermek-tűre ¦-kályha, cselídágy, gyalupad és lény eladó. Bajza-u, 4,
Vai
Zefír szekrény
-lurdSIcád, \' fehér
Eladó 1 drb 34-1 caóvea modern •Unaa.St-ráSlié BeleznaltUI, Sugái-nt 53. •
Egy Jókaiban levé konyhaszekrény, ötz-ebédlé al . Ohi a kiadóban.
»zecwkli»t0 cselíiiiia, lukör asztallal, könyv szekrény, ágy éjjellttflrrénayel éa egy szép
Ebédlőasztal Jutányosán alada Magyar-atea 10. si, ululi.
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kétasobas udvari, kétszobás óaukom-lortos ulcal, IrlromBzobSa Stsskomfortos utcai lakás, két kisebb ízlethzlylség alalia. Szegé Mór; EétvOs-ler 2. Érdekli-dia Klrilyu. 2. 8
kOlönféijb
La»élkil>aaat, régjt és u|al. napi poatából származó tómagbélyeget kéaa-aéaaái-t értékesíteni lőhet minden hétlón deleiéit a Zalai Közlöny tzerkeaztó. ségében-
Legszebb ajéaalék a attaaaa párna. * ,-
Laaibaatlaa után permetezze gytl-mölclált. Patwaiaalaaarak ka a natoli i Ország tnagketeskedésében, Ersaé-1
bet-tér. 3896
laazrahraar féaikéaal Vaatagh loléaál.
ZAUkl kSklőhv
I ¦ aOLITIKAI NAPILAP.
Kisdia,: ,,X6igazda.afll li. T. N.qyk.nlii." FuliiWii kladíj: Z.l.l Karoly, N., ¦ ¦ NyorhAtott ¦ a „RftlijazSRaatíi R. T. N.eyk.nlraa"
ay»a4á|abaa flii|iyk»iiini,n (Nyomdáért, telali ZalUi.ar.ly.)
ffia Évfolyam 263. síim.
Nagykanizu, 1889. november 18. szombat
Ara 12 ffll.
ZALAI KÖZLÖNY
LITI KAI
és Uaoóhrniai: Fotti &. fcxáao.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
lilofizcUsl ára: egy hóra Ä pengő 40 fillér. Szerkesztőségi ím kiadóhivatalt tdeíom 78. az.
Közigazgatás és szociálpolitika
AJ belügyminiszter tárcájának költségvetési vitájában azt Ígérte, hogy ha a Gondviselés n mai háborús világban megengedi, jövő esztendőié a törvényhozás elé fogja (erjeszteni o közigazgatás reformjáról szóló törvény ja vaslalot. Eruiek a ké.szülő törvényjavaslatnak alapvető elgondolásai a közvélemény előtt nem ismeretlenek. A miniszterelnök (s, a-belügyminiszter is ismételten rávilágított (Jizokra a szempontokra, a melyek «z elgondolást irányítják.
Az első alapelv autonóm közületek további egészséges életének és működésének biztosítása, sőt alsóbb fokozatban hatáskörük kiszélesités-e, Önállóságuk intézményes kíépitéf»« A!zt mondotta Keresztes-Físcher Ferenc belügyrniniszter, hogy halálos vétek volna az autonóm közületek életét megfojtani, nemcsak azérS mert ezzel törés állana be a tradí^ ctonális magyar alkotmányos életben, hanem azért is, mert megszűnnének azok az iskolák, ahol a köz-életi férfiak nevelődnek ós kifejlődnek. A|z autonómiákat tehát kon; zerváiní kell. Ujjé keli szervezni a községi és tanyái közigazgatást, az élethez kell alkalmazni az elsőfokú hatóságok szervezetét, hogy csak azt a funkciót végezzék lehetőleg tel--jes felelősséggel ós önállóan, amely re a nép érdekében és az ország szolgálatéban hivatva i vannak.
A második alapelv az uzzel igen szoros kapcsolatban álló decentralizálás. Nyíltan megmondotta a bel. ügyminiszter, hogy lehetetlen fenn tartani tovább a mai centrális rendszert, lehetetlen, hogy úgyszólván minden legapróbb problémát végső fokon vagy a miniszter, vagy a közigazgatási bíróság dőnisön cl. Szűk} ség van középfokú döntő hatóíá-Igokm, a felsőbb fórumok tehermentesítéseié, a vitás kérdéseknek a mainál gyorsabb, megnyugtató formában történő megoldására, mkrt \'ehetetlen például az,.hogy tíz pengős adókivetés jogos vagy jogtalan volta fölött a magaSabb érdekek-szolgálatára hivatott közigazgatási bíróság .döntsön. . : , ; ,| .
A harmadik,, talán legidőszerűbb alapelv a közigazgatásnak szociálpolitikai funkcióit teljessé tenni. AJ készülő reform egyik főcélja az, hogy a közigazgatást beállítsa a szociális érdekek szolgálatába. Ajmint a miniszter mondotta, nem engedhető meg, hogy a szociálpolitika to. vább\'ra is.karitatív legyen. A külön-bözö egyesületeket bo kell. ugyan vonni a szociális szolgálatba, a kari. tativ jelleget azonban meg kelt szün-tetnl. A jót ne pusztán jószívűség-bői, emberszeretet böl cseíekedjük,
A volt csehországi németellenes mozgalmak vége:
három óvre lezárták a cseh egyetemeket, kilenc caeh értelmiségit kivégeztek, sokat letartóztattak
Zavargások Zágrábban
i Belgrád, november 18 (MTI) Zágrábban pénteken, na. gyobb zavargás volt. A1/- utcai tűnte, téseket szélső nacionalista egyetemi csoportok okozták, akik a legutóbb\' egyes egyetemi klubok szavazásán többségbe jutottak. A; tüntelöket letartóztatták. ,1
Prága, november 18 Prágábó\' jelenti a Német Távirati jelenti: l
A c-seh értelmiséghez tartozó csoportok, akik egykor Bencs védnöksége alatt álltak, egy idő óta kisebb-nagyobb ellenszegüléseket kíséreltek\' meg a védnökséggel\' szemben és 0 rend megzavarására törekedtek.
Hosszabb nyomozás után sikerült megállapítani, hogy az ellenszegülé-
sek és rendzavarások vezetői kiilö. nősen a c*eh főiskolákról kerültek ki. Az em\'ilett csoportok október 22-én és november 16-én németellenes tevékenységeik során tettlegességre is ragadtatták magukat és több németet inzultáltak. Emiatt megtorláskép a c*éh főiskolákat 3 évre bezárták, 9 egyetemistát agyon lőttek és sok tettestársukat lelartóZ\' tatták. (MTI)
^Magyarországra ma inkább, mint valaha történteimi feladat vár Európában"
— írja a római tudósítás alapján a párisi sajtó — Anglia és Franciaország csak gazdasági háborút akar — Megszigorították a blokádot és közös francia-angol bizottságra bízták a szövetségesek gazdasági együttműködését — Nyugaton élénk repülőtevékenység folyik
II délkeleteurópai helyzet alakulásáról továbbra is ellentétesek a hírek
Kü\'önböző jelentések szerint a tegnapi napon csak i *
a felderítő repülőtevékenység yolt élénk. Ez mindkét résznél megnyilvánult, de főképp Angliában és Franciaországban éreztette hatását, itt is azonban c^ak !1 égi riadókban.
Először a franciaországi lyoni had-testparancsnokság területén tűntek fel német gépek (itt másfél ómig tartott a riadó), majd utána a Ultel ós a menelUel hadtestparancsnok-ság területén rendeltok el rövidebb riadókat. Megjelentek a német gépek A\'ngUa fulCtt is a délutáni ói altban, de bombázásokat sehonnan-sem jelentettek. Mint az angol tájékoztató minisztérium közli, mialatt a német gépek az angol partok felett jártak, «ngol felderítő gépek íí német tengeri támaszpontokról készítetlek értékes felvételeket. ! ¦
Mint a szűkszavú hadi jelentésekhez kiadott magyarázó közlemény mondja, a szárazföldön, tehát
a nyugati arcvonaton csak tlö* őrsvállalkozdsok és tüzérségi tüzek voltak.
A német magyarázó közlemény .szerint egyes helyeken, így a Pfalzl erdő és fjaarbrücken között nyugtalanabb az ellenség magatartása, míg másutt barátkozás! kísérleteket, különböző felírású táblák \' kifüggesztését figyelték meg. Afz erődítmény í harcok során a nemetek francia foglyokat is ejtettek\'.
A francia magyarázó jelentés szerint szakad :iz eső, nagy a sár az egyes vonalak elölt, ami a harci tevékenységet jelentékenyen megbénítja.
Mint a mai hadijclcn lécekből kitűnik, a nyugati frontokon a helyzet nem változott.
A nemzelközi helyzetet vizsgálva a Lavaro Fasc;sta a következőkben foglalja össze a helyzetet: Angliában bármennyire is hangoztatják, hogy a tél megvédi a szigetországot a német támadástól, most már biztosra veszi, hogy
a német támadás Anglia sraté-giat pontjai ellen megindul Ugyancsak biztosra veszik, Angliában, hogy Rooscwelt nem lép fel a jövő évi elnökválasztáson. Ez a lény nagy szomorúságot váltott ki Angliában, mert az angol és francia erdekek Amerika zászlóvivőjét látták benne. Egyébként, mondja a lap londoni tudósítója, az angol lapok Németországgal kapcsolatban ellöték összes rémhíreiket és most teljes tájékozatlansággal állnak Németország és Olaszország közép, illetve délkelet európai terveivel szemben.
A tengereken (ovább folyik a harc
és a jelek szerint a gazdasági háború még szigorúbb lesz.
Az angol tájékoztató minisztérium bejelentette, hogy Anglia november 20-álól még szigorúbban ellenőrzi a hajók szállítmányát és elkobozza az árukat, ha a kisérölajstromon a végső címzett nincs feltüntetve.
A német sajtó, mint Berlinből jelenti a Német Távira i iroda, ezzel kapcsolatban részletesen foglalkozik s rámulat atra, hogy Anglia a semleges hajók rakományát akarja egyszerűen elkobozni ezzel az intézkedéssel.
Hogy a nyugali demokrácia menynyire csak gazdasági téren akar Németország ellen küzdeni, mutálja a párisi rádió péntek esti közleménye is. A volt budapesti francia követ a magyarokhoz intézett szózatában ugyanis számszerinti adatokat sorolt fel és hangsúlyozta, hogy azért kímélik az emberanyagot az angolok és franciák, mert a gazdasági blokáddal is eredményt vélnek elérni, tekintve, hogy az Idő nekik dolgozik.
Német körökben ezzel kapcsolatban rámutatnak arra, hogy Anglia a gazdasági háborút már régen előkészítette Németország ellen.
Közös angol-francia bizottság vezeti a gazdasági háborút
Diplomáciai szempontból a nap
legjelentősebb eseménye
mert akkor - könnyen megtörténik*, hogy csak kiválasztott szerencsésebbek ós olyanok jutnak támogatáshoz, akik nem rejtőznek c\' szCmérimpícn a nyilvánosságtól. A1 szociálpolitika
legyen állami feladat ós cselekedjék a jót kötelességérzetbői. éppen ugy, mint amilyen köJjClességérzeiet követei meg mlhciéftkllől a közteherviselés terén az adómorál, , .
Daladier és Chamberlain közös nyilatkozata.
A két miniszterelnök a Londonba^, megtartott legfelsőbb haditanács ülé-| se után adta ki nyilatkozatát, amely szerint Anglia é> (Franciaország a .két ország gazdasági háborús erő-
(Folytatás a t), oldalon) ¦
BAJJAJ KÖZLŐN*
1939. november 18
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: SzabÓ Antal rádió- ós spór (Üzlete, Nagykanizsa, Fö-ut 5.
A BERLINBEN folyó német-bei-ga kereskedelmi tárgyalások:.\' rövid időre felfüggesztették, valösfclnu o\' iövő héten folytatják B belga fővárosban. 1
BORZALMAS tüzha\'ált szenvedett ¦1 zemp\'ónl kis testvér, pásztor Já-uos földműves, míg taunkára ment, bezárta a gyermekeit, al:ik gyufé-vai való játszás közben magukra gyújtották a lakost ós mind a négyen bennégtek.
AZ ANGOL hadügyminiszter Pá. risba érkezett és látogatást telt az ott állomásozó angol csapatoknál.
A BELGA MINISZTERTANÁCS külügyi bizottsága beszámolót tartott a nemzetközi helyzetről ós egéra seieg Jjj Intézkedést tárgyaltak megt.
PARISBA .görög küldöttség uta. zott, hogy az uj kereskedelmi szerződésről tárgyaljon.-
ROOSEVELT nyilatkozott a finn kölcsön ügyéről. Hangoztatta, hogy Finnországnak jogában óU köícsöjní felvenni, de tagadta, hogy a finnek határozott magatartásában Amerikának valami rósze lenne. *
A SOPRONBAN ártnlmailnnná íe!t fiatalkorú betörőbandának egy 11 éves fiu volt a vezére, aki nőkre és kártyára költötte n pénzt.
IDŐ,
Jóslat:
Élénk északi, északnyugati szél változó felhő, helyenként záporeső, záporszerü hnvasesŰ.
A Meteorológiai Intését nagykanizsai megtlgyelflálloniáaa jelenti ¦
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor -l-l fi, ma restet +2-8 délben +84.
Csanádét 00-C.
Gyomor- és bélbajoknál, a máj és az epeutak megbetegedéseinél, reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz, különösen kortyonként elfogyasztva, igeián remek hashajtó I Kérdezze meg orvosát]
KISKANIZSAI ÉLET
Ktskanizsa és a népművészet
Sokszor elhangzott beszédtárgy Kiskauizsán a népművészeti munkák hiánya. Most, hogy a téli időszak közeledik, újra felvetődött ez a kérdés az illetékes körökben, sől arról is hallottunk a göcseji kiállításon, beszélni, hogy a télen Kiskanizsa következik, ha másképen nem, egy tanfolyam megtartásával. Csak helyeselni tudjuk ezt a kezdeményezést, mert nem hinuénk, hogy Ktskanizsa leányaiban ne legyen annyi ambíció, hogy bizonyos népipari munkákat elsajátítanak. Hogy „ at múltban nem volt seanjmiueniü ilyen kísérletezés (ami volt, azt nem számítjuk ide) az még nemi jelenti Kiskanizsa távol maradását. A kís-knnizsai nép, mint számtalanszor irtuk, szorgalmas, törekvő nép és hogy a népművészeti ágak valaine-lyike nem fejlődött ki, ennek talán a helyi viszonyok is oka. Más egy* város tövében éJö falusi nép (ha így, számítjuk Kisknnlzsót) élete és más a távolabb lévőké, mondjuk ruházkodás szempontjából. Egy eldugott faluban hamarabb ráfanyalodnak á szövés-fonásra, mint mondjuk Kls-
A Kiskanizsa! LeányegyesQlet helyzete
Ismét panaszt keH feltüntetnünk, mert nekünk is panaszkodtak. A Kis-kanizsai Szociális Missziós Leányegyesületről van szó. Állítólag ez az egyesület is slagnál. De miért ? Nem tudjuk megelleni,.rnert soha írjég nem volt olyalrí vezetőjük, mint a kedves Magdolna..nővér, akire az egyesület vezetés;1 mellett még az adósságok lavinája is rázuhant annak idején. Ate adósságokból ugy, ahogy kilábaltak, most azonban nincsen helyiségük. Azt a kérdést" a város meleg s/ivü polgárin estére vélte a kezébe <"s v\'Ju rá remény, hogy n derék kiskanizsaí misszióslányok nem maradnak helyiség nélkül. E\'ég szép létszáma van az egyesületnek, bár ez a téten megcsappan, mert több szép leány kerül eladósorba, i
Uj csatomázás Kiskanizsán
Már napok óta tart Kiskanizsán az a nagymérvű csatornázás, amiről az utóbbi Időben szó volt. Kiskanizsa elején kezdődött a városi elrendezésben az árkok ccmentcsaiorná-
Városi Mozgó. Cslitörtöktöl-vasámapig Kétmillió dolláros film I
<
Főszereplők: ANRA BELLA, TYRONE POWER és LORETTE YOUNG. »«
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
kanizsán, ahol a nép mindL!n,nap bejár a városi üzletekbe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Kiskanizsán nem hciycs a népművészeti munkák készítése. Sót ! Itt egy egészen különleges, a falu népi munkáinál értékesebb, művészibb népművészetnek keH kitermelődni. Kell, mert mi tudjuk, hogy vannak Kis-kanizsán értékek, csali arra híva. tolt vezetői kéz irányítása hiányzik, De most ez tom fog mftr soká hiányozni. Némethy tanárnő veszi kezébe Kiskanizsa ügyét, akit a hozzáértés, ügyesség és a lelkiismeretes-ség tekintetében nem igen kcU külön bemutatnunk. ÉS hisszük, hogy Kiskanizsa (már mint a leányai) nem marad hátra a népmriivészeli munkák terén sem. i ¦
vai való ellátása és folyik végig az Ország uton. Ezért n gyors intézkedésért minden e\'ismcrésünk az illetékeseknek. Azonban van még s;>k más tennivaló is Kiskanizsán, cak körű\' \'keli nézni.
A járdák kérdése is ég.\'tö. MÜrt nem történt eddig erről is intézkedés, mikor már itt a tél a küszöbön?
Műkedvelői élet
A« advent előtti műkedvelő élet csupán táncmulatságokra szorítkozik Kiskanizsán. Vasárnap a Kertészék koszorúcskája lesz az Olvasókörben, aminek nagy sikert jósolhatunk, mikor az elmúlt vasárnap csupán egy egyszerű össztáncon zsúfolva volt a terem. A Katalin-bált a missziósleányok lendezik 26-án szinlelőadás-sat egybekötve.
, , _k-n~l-
szebbnél-szebb
női és leányka
ARTA nái,
azá,L?,lr KODutOK
nagyon olcsón!
Férfiöltönyök, felöltők, télikabátok
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
i „KIVOSz" hatalmas programja
és a kereskedelem bekapcsolódása a gazdasági átépítésbe
A >KtVOSz«, vagyis a »Keieskc-de\'mi iskolát Végzettek Oszőgos Szövetsége* Nagykanizsán is -hosz szu évek óta közmegelégedésre működik. Míulegy ezer lagot számlál. Nemcsuk együvé tartja a régi iskola, társakat, hanem kiterjedt hálózata ós Összekötietései"révén nagy segit. ség ükre van, elhelyezkedésüket elő segíti, megbecsülhetetlen szolgálatit tesz tagfainak, védvén társadalmi és teslü\'eti érdekeiket.
A >KIVOSz« legutóbbi országos közgyü\'ésén lovag Stemád István kir. kormányfőhmácsost, a\'magyar közgazdasági élet kitűnőségét, vá-1 lasztolta elnökéül, aki ¦ hatalmas programot dolgozóit ki és uj életet, hatalmai lendületet visz « Szövetség életébe, nagy Örömére a hatalmás számú KIVOSz"-tábornak.
iTovng Stemád cmök a főváros után most felkeresi n vidéki szerve zeteket, hogy megkezdjék intenzív működésüket az egész vonalon. Lovag Stemád ezen a héten Kanizsára is lejötl Ós illetékesekkel tanácski. zott a he\'yi KIVOSz-nak a nagy munkába való bekapcsolódása érdekében és tárgyalt Balog Dezső felső-kereskedelmi iskolai igazgatóval is, aki nagy rokonszenvvel fogadta az előterjesztéseket. :
KeVdóst Intéztünk lovag Sternád-hoz uj munkaprogramját Illetőleg, aki kijelentette, hogy a mostani naRy gazdasárf átformálódásba a nagy szerep Jut a kereskedelmi isk ¦>-iát végzett sok ozer embernek, akik részint n kervskedalemten, az áruforgalomban, részint a bankszakma bon vagy á gazdasági élet más szakmájában vagy felső Irányításában helyezkednek el. \'Nagy szükség .van az intelligens kereskedőre Magyarországon, most, amikor uj plató; kell teremte ni mezőgazdasági ter-melvényeinknek. A1 kereskedelem knpesolrassék be a nemzeti társadalomba, hangsúlyozta, gondoskodni kell orrói, hogy a nagy őrségváltás alkalmával értékes elemekkel bővüljön ki kereskedelmi osztályunk. a régi bevált ériékek mellett helyet kell adui az uj generációnak.
Azért o KIVOSz-t, mint országos szövetséget szervezem mostan kulturális, társadalmi ós gazdasági alapon\' lés nyújtani kívánom tagjainak mindazt, amit részükre, viszonyaiknak megfelelően leginkább alkalmasnak vélek. Tárgyaltam Balog Dezső igazgató urml is, aki ÖlŐter-jesztéyeinvet nagy rokonszenvvei fogadta. És fogok tudni a lelkes igaz gatókkui és tanártestületekkel egy olyan programot összeállítani, amely a helyi igények kielégítésén fáradozik. • i
Balog Dezső igazgató nagy örömmel fogadta a KIVOSz újból való nekilendülését, az uj programot, mert meg van róla győződve, hogy ez korszakalkotó Intézmény, amelynek előnyét a tagok élvezik ós ezért há\'ós /ov«g Sternőd elnöknek, hogy uj életet, hozott n KIVOSz-ba. < Nagyjelentőségű a KIVOSz uj, hatalmas munkája. ; : I .
Ifttt. hövember 1&.
Miért nélkülözhetetlen az életbiztosítás a szabad pályán működőknél ?
A szabadpályán működő társadalmi rétegek nagyin .sok esetben a lg magasabb éJetslandarddal él, mégis elmulasztják ai életbiztosításnak a kötését, amely egyrészt öreg ko-rukra, amikor már a szabadpályán működési lehetőségük eredményié is csökken, biztosítanák élet standard, jukjiak a fenntartását, másrészt pe-dig bekövetkezhető idő előtti halál, esetérc biztosítja az özvegy részére js a goudta\'au megélhetést és a gyer mekek részére a megfelelő nevelést. Ha fiatalon kölik a szabad pályán működök az .életbiztosításukat, ugy lehetővé válik, hogy úgyszólván c-e-kéjy évi befizetéssel idősebb korukra hatalmas tökét gyűjtsenek, ezért egyetlen szabadpályáu működő egyénndk sem szabad nélkülöznie
az életbiztosítást, |
Nagyon fontos az életbiztosításnál az, hogy háború esetéibe is bizonyos idö mu\'va érvényessé válik, nőt fo-lyamatban vannak olyan intézkedések, amelyek még az idehaza levőkre is klterjeszlik a háborús veszély, kockázatát. | (:)
EMLÉKEZTETŐ
^Egyszeri közlés (két aor) dija 30 Ültéi. November 19,
Délelőtt 10-kbr a Iicr. Jót. Nőegylet nihakiosxlása a rtozgonyi-eloiniben. Hstc G-kor az Irodalmi Kör lkcáiisa a városházán (Kelemen Ferenc). Frontharcos tea cslo 8-kor a Kis Itoyalban.
December 2—S.
A Nőegylet karácsonyi vására az Iparoskörben,
December 16. y.
Teleki főispánná kangversenye a zt\'jiejsko Iában,
Naptári Novembor 18, szombat Rom. kat Péter-Pál b. Protestáns üdön, — Izr. Kiszí, hó 6. ~ November 19. vasárnap, ltom. kat. Erzsébet a. Protestáns Erzsébet Izr. Kiszí, hó 7.
Qőztflrdö nyitva reggel 6 órától eata 8 óráig (JiótM, szerda, pántok rtélután kedden egéas nap nőknek).
— BabwkUUitiíunk«t tekintse meg nílnden vőtelkénysrer nálkll. Kopstelo bBtúráttifcál
Az alispán kiírta a pályázatot a nagykanizsai polgármesteri állásra
Nagykanizsa város ezelőtt 10 évvel választott polgármestert. A polgármesteri állás a törvény értelmében - miután a választás io évre szól — ez év végé\\el megüresedik. Ennek megfelelően dr. Brand Sándor Za-> lavármegyc alispánja Nagykanizsán a polgármesteri állásra már ki is irta a pályázatot. A pályázat december 2-án jár te.
Nagykanizsa tehát ismét polgár-
mestert vá\'aszt. Ez a választás, ugy érezzük, csak formai fesz, hisz Nagykanizsa közönsége már régen eldöntölte, hogy ki legyen továbbra is polgármestere. A lefolyl munkás Vtf. esztendő bizonyítéka annak, hogy Nagykanizsa városának kormányzása a legjobb kezekbén van. *
A\'/, alkotások egész sorozata hirdeti egy munkás polgánnesieri tíz esztendő eredményét... ! ; í
10.200 pengő forgalmiadó-részesedést kapott Kanizsa
Az iparQgyl minisztérium hűld vlllanyszakértőt Kanizsára
Dt\\ Krátky István polgármester kír. kormány főtanácsos csütörtökön este érkezeit haza budapesti hívnia-fos útjáról, ahoi a város érdekében e\'járt az egyes minisztériumokban.
Sikerűit a pénzűgyminiszlérlum illetékes ügyosztályánál a város részére 10.200 pengő forgalmiadó ré-sze-\'edést kieszközölni, amit ö legközelebbi napokban utalnak át a városnak.
Ugyancsak eljárt a polgármester az iparügyi minisztériumban, ahol a legutóbbi közgyűlés határozata értelmében villany ügyi szakértő le-küldését kéite a távvezeték hálózatának felülvizsgálására. i
Így most áz iparügyi miniszteri um Altul leküldött s/.akértö fogja fe^ \'átvizsgálni a kanjzsal villanytávvezetéket.
A tankerületi főigazgató az önálló kanizsai iparostanonciskola ügyét magáévá tette
A nagykanizsai iparoslanoncSskoJa feiügvoiöbizoitsága a minap összeült Samu Lajos cmÖkWlo alatt, arnelry ülést-n részt vert- fiatog feyo* pre-montrel kanonok, tankerületi föigaz-galó. A város részéről dr. Hegyi I.ajns főjegyző volt jelen.
Samu elnök az. ölés folyamán előterjesztette ltalog főigazgatónak a nagykanizsai IpároS-tábor évtizedes kívánságát, bog)\' akkor, amikor a szom-Síéd testvérvárosokban megfelelő helyen létesültek ru önálló és főhivatású
iparoslanoiu-iskíilák ,addig Nagykanizsán az iskolaépület nem megfelelő és csak mellék foglalkozásként oktatják a tanítók ¦- bár a legteljesebb elismerésre méltó ntódon —- az ipa. rostanoncökat. fis míg más városokban szak-mintám fi iielyeklien oktatják a (anoneokat, addig N\'agyJomUsón ez sincsen meg. A hivatalos város mindent elkövetett 0? önálló, főhivatású tanonciskola érdekében ,de anyagiak hiányábaji nem tudta a kérdést megoldani. Azért megfelelő állami segít.
eoyoeni
VEHETI A NEME8HANQŰ
©HSON RÁDIÓM
. Orion ridlúkB(e»k*donöi
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió- és aportüzlete Nagykanizsa, Fö-ut 5.
séget kért Samu elnök a kérdés megoldásához.
Balog főigazgató teljesen magáévá tette Samu előterjesztését, heaycselte az iparosság ily irányú törekvését s megígérte, hogy a kérdésben megteszi a szükséges lépéseket illetékes helyen is, nevezetesen megfelelő állami segély kieszközlése éaxlokóbcn,
A bizottság nagy örömmel fogadta a főigazgató megértő készségét
Ezután a ¦ kereskedőin! tanoncasko-íálioz. oktatónak Bcko Ferenc felsö-kereskedeJmi iskolai tanárt és óraadó lanitónak Nagy Miklós állami tanítót választották meg.
A nagykanizsai Ipartestület kiküldöttel az IPOK országos közgyűlésén
Az Ipartestületek Országos Köz-j pontja november 26-án, vasárnap (délelőtt Ö ófnl kezdettel a Budapesti Kereskedelmi ós Iparkamara V., Szemenu uteft 6 szám "\'atti közgyük lési termében országos (VH.) közgyűlését tartja 17 iirgyponttai. Af napirenden szerepel "z IPOK ház-tartási költségelőirányzata, a jódét* intézmények költségvetési\', a zárszói madások, jelentés az iparosság gazdasági helyzetéről és az,. IPOK mü.-ködéséről, stb. \\ nagykanizsai Ipartestületet Samu Lajos elnök éspapp Oszkár alelnök, mint kiküldöttek fog ják képviselni.
Ezt megelőzően november 22-én szerdán összeül az IPOK jóléti és nyugdíj bizottsága, amelyen az ipa-rosgyógyházakróí számolnak be, majd az igazgatási és közigazgatást bizottságok ülnek ö-ssze a közgyűlés elé kerülő tárgypontok fctárgya|á> sára és javaslat hozatalára. | ,
Az agy, a tüdő vagy a sziv felé Irányuló vértoluUsok sok esetben elbáril hatók, ha reggelenként éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserű-vizet iázunk. Kérdezze meg orvositI
al a-a. a m to*fáfto&T tfifwi\'ái
¦ADAI RVIUWn
Iflál november lo
A gazdagság ára:
\' mindössze 3 P. Ennyibe kerül a tuigyar királyi jótéfconycélu állami sorsjáték egy egész sorslegye ésl.SOP-bcegy féJ.AhV zás már közeledik,. december S én I A sorsjegy kapható minden sónjegy-fóarusitónál, valamint .az összes dohányiözsdékben
Legutóbb e rpvstbttQ néhány isme-rösröl odltriik hírt. Most isinél \'csokorba kötöttünk néhány értesülést a kanizsai ismerősok Boráról, "mely bizonyára érdekli olvasóinkat.
Kanizsai premier
Jelenlétté már a .Kulcslyuk,, hogy dr. Dómján Gyufa nagykanizsai ügyvéd Szegeden tárgyal uj darabjának be-ínulntójával kapest}latban. Mint a 8reged! városi Színház most érkezett síinlapja elmondja, a tárgyalások tel. jes sikenc véreitek, mórt a darabot Vitéz líánky Róbert már műsorra is tflitc, I)r. Dómján Gyula uj énekes, zenés-táncos vígjátékának chnC; .Háza. sodnl tilos.. A rendkívül mulatságos darabhoz F«t Vidor, a líánky tirsu-Jat karnagya irt kisérö zenél. A domb bemutatója ma, szombaton este lesz, <le n darab még három úitfu van műsoron. licméljnk, siker lesz éi ,a darab a jövő héten sSjn kerül U n síin lapról.
Vass Irma és Danis Jenő
a nagysikerű Kodolányi danib. a Földindulás filmváltozalálwn együtt szere, pi\'lnck. A kél kitűnő színészt így a filmvásznon a kanizsai közönség ismét viszontlátja-:-. Mindketten. <"ue;.{ ormánysági parasztokat játszanak, m szakértők szerint tökéletes, ízes beszéddel. A filmszerepből Itotiyoilalom is keletkezett, mert a ltolvárosi Színház, igaz. Katója, patkós György szerződést kinált fel azonnal Vass Irmának, Vass Irma Áronban a Turórzy.féle cserclársulat-ná> van szerződtetve. Turóczy Igazgató társulatának egyik legkiválóbb tagjának tartja VAU Irmát, nem akar megválni tölc és ragaszkodik t >vábi>i míi-ködéséliez.
Nyilatkozott
az Ügyben maga azi érdekeli Vass
Irma is., ; i
Minden Vágyóm 03 álinuiuiir, mint minden színésznek és sziné>znö. uek Budapestre kerűinl — mondotta Vass Inna. — RlUcán kínálkozik ajka. lom vidékinek, hogy Pesten karriert esinalhasson, igy kapva kapnék az alkalmon, ha melielnék. Ha nines rá lehetőség, ugy bele kell nyugodnom a változhatatlanba.
\'Egyébként, mini értesülünk, Vass Irmára az egyik legközelebb készítendő fűmben is stercp vár. A filmen.kívüle Danis Jenő is Szerepel. Remény van arra is, hogy Vass Inna meg tud egyezni Turórzy igazgatóval és a pécsi
és kanizsai közönség egyik kedvence felkerülhet pestre.
A Pesten befutott
színészek és szniésniök közölt a kanizsai szmpuüokón játszó ismerősök közül Mágori Máriát keli megemlíteni, aki az összes Tóvárosi Injaikban kitűnő kritikákat kapott. Nagy sikeic volt egy beugrott \'szers\'pben o nyáron Ka. nizsán játsző Nagy Csillának is.
A Debrecenben szcieplő Kardosa lár-sutatnál is több ismerősié bukkantunk. Ilt játszik az évckkei ezelőtt .Nagykanizsán is kedvenccé leit .latzkö t\'.i" Is, valamint a férfiak közül Mester Tibor és Mihályrfy László.
Nagykanizsán
ulozotl ál minap Golelta Ferenc iés iársulata. <;u]eUáékröl már körmendi nagysikerű vciulégjálékuk során meg-irtnk, hogy 0 közönség milyen lelkes meleg szeretettel fogadta a műiden tekintetben kiválóan összeállított iár-snlalál. üalella igazgatóval most szO-mélye>cn is alkalmunk volt IxJsréJgt\'lni és nagy örömünkre szolgál, hogy csupa jól hajlottunk. A közönség mindenütt lelkei meleg szeretettel fogadja a lár-sulaiot, igaz ,liogy az csupa fiatal tehetséges erőből áll és így méJlán
rászolgálhat a közönség szeieletére. A
társulat most Sárvárról utazott ái Szl.
gelvárra-,alionnét négy heli vendégszereplés nláu Siklós, BátOSzék leié veszi
útját. Februárban GoJettáék zniaeg.-r-sze^eu játszanak, Így a zalai megyeszékhelynek is alkalma lesz a kltflhö társulat nagyszerű előadásait élvezni.
Ugyanosak sikerről
számolhatunk b.\' a napokban -Kanizsán átutazott Nemeskén Kiss (laborról is, aki Olaszországba utazott és akinek felesége -kanizsai leány; Slembe-gor Manci. A kitűnő fiatal énekes sikerét ml sem jellemzi jobban, mint hogy néhány hónap alap] 21-sz.er sy.eicpf.il a kü\'önbözö olasz rádiók mikrofonja előtt Most ísoluszországi szerződése hivln vissza Höiuába párriupi kanizsai pihenés\'\'ufoá. \'
Az Irodalomnak
is szenteljünk néhány sort. A kará-csonyi könyvpiac szenzá májának igér. keztk Mester Kálmánnak, a parasztszövetség népszerű és Nagykanizsán is jól ismeri főtitkárának könyve, amely a Felvidék visszafoglalásának doku-mcntlv történetét adja különös tekintettel a szabadcsapatok működésére. A fiatal szerző ugyanis részt veti u felvidéki harcokban és hosszú hetekig az Ittavaí cseh börtön szenvedéseit is átélte. Értesülésünk szerint a könyv most van sajtó alatt és nagy érdeklődésre tarthat számot.
Angyal Endre
neve tehi ismeretlen a knjiizsni közönség elölt Az egykori Angyal Bandiból komoly lörténelkulató lett. Néhány kitűnő könyvét most ku\'dto inCg (• szerkesztőségnek Egyik u rnagyar barokk költőkről szól, másik füzete Sop-ron barokk színházának történetét is-merteti. A gótikus magyar irodalomról is több érdekes tanulmány jelent meg az . Ergaslcrion műhely, eimű rolyó-i rútban, amely lendszcreseu közöl tanulmányokat és bírálatokat a szellemtörténeti kulatás köréből. Angyal Endre sikerének őszintén őrülünk és ahhoz a kanizsaiak nevében gratulálunk.
Nép Mozgás- Péntektől—vasárnapig
Greta Garbó legsikerültebb filmje:
MáTá HARI
A férfi főszerepben: RAMON N0VARR0 OySnydrO kimérő mfinr. Híradók.
lilőadáaok kezdete pintek-szombat 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Érlesllem Nagykanizsa és vidéke n. b. kOzOniégét, hogy
32
Él
az igazolványokat az Iparügyi Miniszter Úrtól megkaptam.
A gytljtOII ócskavasat és fémeket Zrínyi Miklöa-trtoa 10. a*, alatti Mapaman napi á ron veszem át.
,,„ Tisztelettel VÁROSSY SÁNDOR
vas-, csont-. nversWr- ét terményKcreikedö, Nagykanltu,
A tábla helybenhagyta dr. Berger Géza kanizsai orvos egy évi börtönbüntetését
Berger és védője semmiségi panaszt jelentettek be
Több Ízben fog\'nlkoztunk dr. Berger Géza nagykanizsai Sugár uti orvos ügyével, akit n törvényszék Mnkáry-tanácsit n mu\'t év júniusában vont fek\'lösségre nyilvános tárgyaláson, majd meghozta Ítéletét.
Bűnösnek mondotta ki dr. Berger Gézát a Drávavölgyi Yillnmosáram Szolgáltató RT- kárára elkövetett vil.nnyárarniopás bűntettében és öt ezért egy évi börtönre mint főbüntetésre és három évi hivatalvesztésre, összes jogainak ezen Időre Való fel. függesztene mint mellékbüntetésie ítélte, egyben a Drávavölgyi RT..
nak 1181 pengő kártérítést Ítéli meg. A többi összegre vonatkozólag polgári jierre utasította a DrávavÖl-gyit. • t ¦ t
Fellebbezés folytán az ügy a pécsj tábla Soós-tanócsa elé került, amely most foglalkozott dr. Berger Géza ügyével.
a villanyszakértők véleményét Is.
A tábla helybenhagyta az elsőfokú blrósáa* Ítéletét.
A kir. főügyész megnyugodott.
Dr. Berger Géza és védője ssmml* ségí pan-iszt jelentettek be a tábla ítélete elten.
évek óta Budapesten a
(AENAISSANCE PENSIÓ
BUDAPEST Halvában, « Belvamb.ni IV.. Irány 1-a.toa at.
Minden szobában tökéletes komfort: hideg-meleg folvÓWz, központi fűtés, tágas társas-hetviségek. — Elsíirangu konyhájában kívánatra diéta. — Éjjel és nappat lift — Fürdő-szobás appartementek — Olcsó árak. — Hosszabb tartózkodásnál engedmény — Budapestnek majdnem valamennyi autóbusz-és.vlllamoavonalaa közvetlen közel ben áll meg.
Három helyen is volt tegnap tüz Nagykanizsán
lírns napjak volt togrfup á\'nagykanizsai tűzoltóknak. Reggel 7 lómkor tcle-fonjel/ésl kaplak, hogy a barakk egyik ütemében, a pékműhelyben rövidzárlat folytán tűz keletkezett. A,lángok lx?".e-kaplak a barakk falába, majd tetőzetébe. Ji gy-jr&an helyszínre érkezett tűzoltásiig íeljcsen lokaUzálla a tüzet, ugy hory *« épületben cs:tl jkáron kivid níás kár nem származott a lázból. Egy órai munka után a tűzoltók isméi bevonultak..
Kél óra ulán újból megszólalt y telefonj tüv. van a barakk egyik épületében. Ugyanis a* egyik helyiségben, ahol menekülteket szállásoltuk el, a Szalma\' kigyulladt. Nagy riadalom tá-nHidt az otl lakók közölt, akik maguk is igyekeztek n tüzet eloltani. Mikor
a tűzoltóság néhány perc alatt odaér-kczc.t, már a barokkbelick maguk fojtották cl a tüzet, y-hós/.uiü, hogy eldobott cigarettából keletkezeti a tüz. Nagyobb kár itt sem történt.. .
N\'agyxibb vott a tftz az esti órákban n pótkávé-gyárban. A vo\'t szárító helyiségben olltelyc.e;t menekülteket ugy-onis áttetopttették a barakkba. Az utánuk \'visszamaradt, felgyuJemlctl mintegy 1—5 kocsiifl.. tehotö szalma-mennyiség hirtelen kigyulladt. A száraz szalma h:iLi,i,nas lángokban égett, ugy hogy a többi laclyiságck is v^zólyez-tch« voltak. Az oltásnál a Jjahikk-lakók is segítettek a iázol toknak. Szerencséié vízben nem vo.lt hiány \\és így a tűzoltóság két órai mim ka után eloltotta u táiot, megakadályozván annak tovaterjedését.
Fényképezőgépekben
nagy válaazték. — Filmek, lámexek, papírok eladáaa. — Szakazaru kldalgesáai
VASTAGH
fa.o-mQUrMá.-n
Cscngsry-ut 1. sz., az udvarban.
Hat heti fogházra ítélték a szepetneki beteget,
aki gyalog járt Öe Nagykanizsára és mégis felvett fuvardíjat az OTI-tól
Megírtuk, hogy a-. OTi-kendet fej,-Jelentést telt peitjl Károly szcpeineki lakos elten azért, mert az kezelésre jött be a városba gvalagszOncl és ezért mégis 215 jjengö Tuvatdljat fizet-teteti ki magúnak " pénttírroJj A fel-jelentés szerbit az OTf-t\\ tévedésbe ejtette azáltal, hagy olyan nyugtákat nyújtott be a pénztárba, niniUia^zc-\'\' lésének ideje altut kocsin járt volna be Kanizsája Stwpetnckröi és ezt $ köllségct fe] is vette* A benyújtott
nyugták egy részét Ungfir Jánossal és fcleségÓv«l irattá alá\' iMtU, másit részére pedig ő maga trlá alá Unger nevét. 215 pengőt fizetett ki Uy módon Eeitünck az OTI-)>énztár.,
A vádlott azzal védekezett, hogy üzemi balesel érte és ezért volt szftk-jiégé orvosi kezelésre. Beteg lévén nem járhatott\'gyalog, fuvart keltett Igényli* vennie, nem\'követett el ésajúst, mert a kocsit valóban Igénybe is vette*
Érzel szemben a c^dőrivkihojlgatás
)$39. november IS
«AIJAI Ktötóm
A JU8IUUM1 50BOZAT UJDOHSAGAt
Zfra*utt*ttt Radio
Penti készüléket díjtalanul bemutatja: Sürtbő Antal rádió- és sportüzlete Nagykanizsa, Fő ut 5.
alkalmával bevallotta, hogy egy e^et-
béri fjem fizetett pénzben a futosnak, hanem dohányt vagy nőit adott nekik. I\'nger is elismerte, hogy a Vádlott
kérésére négy UWn írt neki aii\\ kész nyugtokat. Ungcrnó lia.soiiiokepi.en, • Minők adjak ón 3 penget a fuvarosnak, amikor én gyalog ifi be tudok járni Kanizsára, mondotta Ungerné elölt Femí.
A Védő kérclmó;C a bíróság elrendelte a bizonyítás kiegészítését. A minap vo\'t ebiben az agyban a másodii tárgyalás, amikor ítélethozatalra ko. rfilt sor.
A Uraság bűnösnek mondta ki Fcitii .Károlyt és ezért hat t<oti fogházra Ítélte Öt, inig tu Úngcr-hazaspárt fejenként 10—10 pengő pénzbüntetést kapott Kötelezték i-ciijit 215 pengőnek megtéri tésóic.
Az ítélet jogerős.
A nyugaiomravágyók paradicsoma a Svábhegyi Majes-tic Luxuspeazió Csoport
Előkelő, uii tónus ,lgazl békebeli csend és nyugalom jellemzi a svábhegyi MajCátic iuxuspcnzió-cso|ior[ gyönyörű uj épületeit • u Majeitlc-fet, A Mirabelle-t, a Bijon-t «ó> a Lonv nlcot. A szubalpin klima és az Öszi verőfény rövid idö alatt visszaadja az itt, üdülők testi és lelki beké-(ét. AjZ onszág leghíresebb nevei szerepelnek a csodapaloták lakóinak névsorén. AJ vidék is egyre nagyobb számban keresi fel; ezeket a hiper-modern kényeienwnjel berendezett lui znkat. A ki\'átás gyönyörű, a kony-ha országos hirü, a kiszolgálás Vétő. kedik a nyugati luxushoLClekévsl. Külön diétás konyha. Orvos a ház. ban. Fürdőszobás lakosztályok teljes ellátással már napi 9 pengőtől. (:)
— Baterakbaa a Kopstetn*oég vezet. Modern ndntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .l*t-tW teltétel-* ateUact
Diófarönköt
vásárol 1™
Dukász Ferenc
NaSykA»IuB, Hagyttr-u. 10*.
Szombat
Állandó i.n\'íuui\'flsámülí hétköznapokon Budapeat I. mflaorán
6.45 Torna. — Hírek. — Közlemé-¦nyek. — Hanglemezek. — 10 Hírek.
— 11.10 Nemzetközi vtzjelzőszo\'gálat.
— 12 Harangszó, — Himnusz. — Időjárás jelentés. - 12.40 Hírek. - 13.20 Időjelzés, időjárás jelentés. — 14.30 111-rek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Árfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. — 1045 Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 19.15 Hírek,
— 21.40 Hírek, időjárásjelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven, -r 22.40 Hírek német, olast, angol és francia nyeiv*o. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 A\' m. kir .posta műszaki la. nátsadója. — n.50 Ciffra (iyörgy zongorázik.,— 18.20 Dr. Varga Károly előadása. _ ig.50 Pertis paji cigánv-zcnCkarU. — 10.10 .Kulisszák mögötti A Neirncií Szinluiz munkában-- Hangképek. — 20.20 1 Árpádház! Szcnt Er-iSébct.< Hangjáték négy felvonásban.
— 22.05 Orbáá .Sándor énekei, Hűinc-maján Sándor jazz.zenekara, 0 Rádió-Mnrekar és Lendval Jóska cigányzene. kara. — 23.2U A rádió szaloiucueluir-i.
BUDAPEST II.
17.15 Magyar láudcmozek. — 18.50 Mezőgazdasági félóra, — 10.25 Jazz-dalok és Jaj.-..számok. — 20 Hírek. — 20.20 Zenoltnri müvek hanglfnrf/rfX
— 21.15 Időjárás jelentés.,
BECS
17 Lenietek. — 17.50 Szoprán és
hegedűszóló. — líí UtnejfleK. — 20.15
Uhárest. — 22.50 Ilcrlin.
óvja szemét I «
tt vliÍrol|on blialootmtl tgy ISI lltd
¦I«mtlv»K*t lAiniftr-nKiikUnlolnrubuH.
ZSOLDOS GYULA
«imita, íksarén is látszerészmestor,
ffl-ul H- (a rtorona-iiallodaval nemben). Kredttl Zdn-tcncif k, minatoli}!* |*vl1á*ok. Sicmaivoil icctpltk tlkíullm.
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 Szózat. — Utána hanglemezek, — 8.45 Hírek. - - 9 Unitárius Istentisztelet, 10 Református isten tisztjele L — 11 Egyházi ének ós szentbeszéd. — 12.20 Időjelzés, ídőjárásjelentés. 12.30 Melles Béla zenekar. — (13.15 HangVépek a magyar—e láss válogatott ÖkölvivómérköiésrŐl. Beszél PUihár Ist-Pván, — 13.45 Hirek. - 11 Hanglemezek.\'— 15 Dr. Máté Inno előadása.
— 15.45 Első Zuglói Dalkör*- 10.15 Jazz-számok. — Í0.30 I)r. -Moravck Endre előadása. — 17.15 Oláh Káinián cigányzenekara. ,~ 18 Drl Gábriel Asztrík előadása. — 18.30 Wcldhtgcr Ede szti ion zenekara. — 10.15 Hírek.
— 19.25 Felolvasás. — 10.15 Clcmenlis Kiáni zongorázik. — 20.15 Sporteredmények. — 20.25 Küiihi Zollali haag-képsora. — 21.10 Hirek, ídöjárásje. lentés. — 22.05 Magyar lúnciciuc k.
— 23:20 Murai Elek cigányzenekara,,
BUDAPEST II.
11.15 Szalőnötös. — 13.20 Melles Béla zenekar. — 15.05 O perét trószTc-lek. — 18.45 Kereesényi Dezső előadása, — 10.15 Dömötör Tibor hegp. díil. — 10,15 Kovrig Emu ^verseket fld ctö. — 20 Hírek. — 20.20 Hanglemezek.- ~ 21.30 Idöjórásjeientés. BECS
Kívánság hangverseny. — 20.30 Bo-hóratokMl. -. 22.50 listi zeno. v— 0.10 Éjféli hangverseny.
Jilptiis, betli Wiiiilffiíl"
a csillag védjeggyel:
je/képezika pontosságot SO év óta világhíresek.
kaphatók minden órássrakűzietben
XOVAlll
Megváltozott a helyi futballrnűsor
Mint már tegnapi számunkban jeleztük, a tapolcaiak lemondták az országos vasutasbajnoki ifjnságí mérkőzést s jgy a helyi iíjusági bijnoki teljes forduló lesz vasárnap.
Az Attila az NVTE II.-vei jólszik 2 órakor a vBsutl pályán, a KeiCskc delmi iskola pOdlg a Zrínyi pályán jálszik fél 2 órakor » Cserkészekkel mig a Sáska fjévente I-*C Kiskanizsan jálszik 2 órakor n Z.MNTK IH.-mai. Mindhárom mérkőzés jiagj\' érdeklődést kelteti u sporlol.ik köréix;n, mert sorsdöntő jeilegítok. A ZMNTE az MSE ellen játszik Mecsekszab.)leson, a csütörtöki edzésen jó formákat láttunk, Csöngeiék csak ugy duzzadnak a jálékkedvlöl. Hcrnéljúk, hélföu nagy győzelemről számoliiahmk be.
Hősi naptár
Tóth Béla volt uyitrai M. honvéd gj-aJogezrcdlieli zászlós e napon 0 ¦_ Krakkótól északnyugatra
I HM. KI 17. 1 fckv,i Jítn«r,it cltc» ví«rí\'--1 hajtott lámadás alatt az
efryík század széjjel ugrasztott Ic^ónysó-géi hamarosan összegyűjtötte ós e csapat éléro állva, ellent iinadásra ment, mO^yei a helyzet egj^msulyál rövidesen helyreállitott;i. Ez alkuVnn-mttl tanúsított öntevékeny, crélyos és bátor magatartásai az I. osztályú ezüst vitézségi éremmel jutalmazták.
Lukács Kálmán voll trencséni 15. honvéd gyalogezred beli szakasz\\*zetŐ a Knikkótói északnyugatra Tckvő Jan-grót ellen inté.cit támadás cíőtt önként jelentkezett a./, orosz védelmi nak járőrével a legnehezebb viszonyok vonal MdCritéséiO. Ennek a feladata, hogy helyes és értékes jelentéseinek körepette tett eleget és kétségtelen, a támadás megindítása\' etőtt igen jó hasznát Vették. Éppen étért a % osztályú ezüst vitézségi éremmel jutalmazták.
— (A főlspánné nagykanizsai hangversenye)
Mint már megírtuk, vitéz gróf Teleki Bé\'áné igen nagysikerű keszthelyi hangversenye után Nagykanizsán is dobogóra lép. Most arról értesülünk!, hogy december 10-au megtartandó dalestje jövedelmét n Missziósház építkezése céljaira engedte át, hogy a tervezett kibővítés mielőbb megkezdhető legyen. Az. est előkészítésén o rendezőség már serényen dolgozik ós rövidesen a jegyárusítás is megkexdödik. ,
— (Pályázat főbírót állásra)
A zfllaszentgrótl föszolgabtróí állásra és az, állás betöltésével megüresedő egyéb állásokra deccml>er 04 lejárattal az alispán pályazatot hirdetőtu
•4 (Kinevezés)
rTóth Jenő escrsiegtomaji községi Írnokot a vármegye főispánja korlátlan hatáskörű anyakönyvvezetö-MyetlessÓ nevezte ki. , N - . \\
HOTEL OORVil
BUDAPEST Wlfl
VIII., Caokotiay-u. 14. Nemzeti Színháznál Csalácll szálloda a váró* szivében. Újonnan berendezve, központi íii tél, hideg-meleg folyóvíz.
Egyát^ae izobo P 8*—, kétágyas P t\'—
— (A leánygimnázium Szent Erzsébet Qnnepe)
A nagy kanizsai Nolre Dante leánygimnázium november 19-én este C órakor a Katolikus legényegylet nagytermében ifjúsági ünnepélyt rendez* Az est programjában két két felvonásos szent Erzsébet szindarai» kerül színre. Ezenkívül szavalatok és énekszámok szent Erzsébetről, valamint szent Erzsébet-korabeli udvari tUuv A müso. ros szent Erzsébet est iránt már előre is nagy érdeklődés nyilvánul meg városunk keiesztény társadalmában. A műsor megvallása 1 pengő s a befolyt Összeget egy pianinó beszerzéseié fordítja a rendezőség. (:)
— (Térzene műsor)
Szombaton délután 0 órai kezdetiéi lesz a fasorban a\'Kővetkező műsorral: 1. Emlék, induló.\'2. Strauss J.: Tavaszi hangot., keringő. 3. Stolz: Királynőm, nyitány. I. Bizet: Carmen, ábránd. 5. Pécsi J.: LánVfári, egyveleg. 0. Bu-gj\'áls V.; őrmester ur n\'oudya meg, induló.
A gyermek.\'..
feilodosét sogítik, egészsé-cjét vödik a honaui „magai-lati nap" ibolyántúli íugaroí.
\'iedeltUm .Magaslati nap"
1W9. ltovember 18
A budapesti
ASTORIA
.és
PALACE
SZÁLLODÁK
komfortja tökéletes,
ellátása kitűnő, 27M árai mérsékeltek.
ASTORIA éttermében
FELLEGI TERI
érrekal.
Holnap: llceális előadás
Gazdag müsonu élvezetes liceáüs előadást rendez az irodalmi te Művészeti Kör holnap, vasárnap délután a városháza közgyűlési termében. Atz előadó Kelemen Ferenc bankigazgató, a Kör társelnöke, aki a gazdaságrój tárt eladást. A; kísérő műsorban a polgári iskolák vegyeskara énekei. Gráf Ernő mozaikokat olvas fel, Horváth János és Pozsonyi Gábor szavalnak. Belépődíj nincs.
— (A népművelési bizottság)
által rendezett Ingyenes francia nyelvtanfolyamra lehet jelentkezni. Vezető\': Miitenvi Györgyi leánygimnáziumi tanár. (!)
—- Az alkalmazott nem bocsátható el a katonai szolgálat ideje alatt)
A fennálló törvényes rendelkezések értelmében az alkalmazottat tényleges katonai szolgálata idején nem lőhet elbocsátani, illetve neki felmondani. Nincsen azonban olyan rendelkezés, hogy máj uz- előzően foganatosított felmondás a katonai szolgalatra bclil-vással hatályát vesztené. Az a körűi, tnény, liogy a felek; a felmondási ídöt határozott időre meghosszabbítják, ¦ felmondás liatálytalanitásiin.i,k n6jn le-kiüthető.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az eimidt héten 7 gyermek született, 3 fiu és l leány: Sárecz Anna rk. 6 hónapos, «)ávid Kolonics János távirda. uunkás és Imrey Almának rk. fia, PöU I-\'etcnc
Mav íütö és Magyar Ju-
iíumának rk. fia, Kovács Jenő napszámos és parti Katalinnak rk. leánya, painghi Sándor m. kir. főhadnagy és IiremsCr Ilonának rk. leánya. Házasságon kívül szülelett l fin ós 1 leány. Halva szüleiéit I leány.
— Halálozás 7 Volt; özv. Nagy Ká-roiyué Szalui Ágnes rk. «0 jávcs, Kulcsár István sűtősegód rk. 38 év*5, özv. Farsang Istváné Varga Anna rk. 87 éves, özv. Kauler Dúvidné fipitz Mária tiitközségi eltartott ízv„ 03 éves, Polal György napszámos rk. 75 éves, Istvánná Sabján An»a rk. 50 (éves. ¦— Házasságot kötött 3 |>ár; Hícckei Jcnö gépkocsivezető rk. és Tóth Mária AnnA rk., Pintér József szobafestő segéd rk, és Szmerk Mária rk., Beké Lajos asjUaioa segéd rk* ós Horváth,
Anna rk.
(Folytatás az 1. oldalról)
feszítéseit a legtökéletesebb ÖW> hangba hozta és közös angol-francia bizottságra bízta. A. nyilatkozat szerint u légi, fegyverkezési, nyersanyagi, kőolajutánpótlásf, a tengereken va\'ó szállítás és u •\'gazdasági háború egyéb kérdéseit intézi a közös bizottság. I
25.000 pilóta Angliának
| Ottaya, november 18 (MTI) Kunadu, Ausztrália és Uj Zce\'and, mint Ajugita három legnagyobb dominiuma, rövidesen egyez-
ményt (r alá az Amglia részére történő közös pítótaképzésekröl. A közösen felállítandó pilótatáborokban 250IW pilótát kélnének ki és b->. csálanának Anglia rendelkezesére.
Csend a frontokon ma is
Paris, november 18 (Havas) A francia főparancsnokság jeleiitiS-AV. éjszaka az arcvonalakon nem volt említésre méltó esemény. Pénteken ellenséges jcpiilók repu\'lek át francia tcrülelck felett.
.Róma nem engedi, hogy a szovjet előretörjön a Dunamedencében"
paris, november 18 i (MTI) Az olasz sajtó szovjet ellenes \' megnyilvánulása élénk érdeklődést kelt parisban. A franciaországi sajtó szerint az olasz közvélemény állásfoglalása art bizonyítja, hogy Olaszország teljes mértékben átlátja a,szovjet gyors elöretórésében rejlő veszélyt, ,*Jiómu soha sem engedi meg, írja a párisi Midi, hogy a szovjet előre törjön a Hunavölgyében. A párisi sajtó Havas jelen té>»k alap-
ján rámutat arra, hogy az olasz sajtó különösen nagy figyelmet szentet a magyarországi eseményeknek és hosz-szfin írnak a kormányzó bevonuiábá. nafc évfordulóján rendezett ünnepségekről. Kiemieiik a lapok azt is, hogy Magyarországra ina inkább, mint valaha, történelmi feladat vár Európában. A francia sajtó Olaszország kűl-iwliliká jávai foglalkozva helyesléssel mutat rá az olasz—magyar kapcsolatok megszilárdulásainak az ujabb jeleire.
Hírek és cáfolatok a délkeleteurópai helyzettel kapcsolatban
A balkáni és délkeleteurópai helyzetlel kapcsolatban ma is a legellen-tétesebb hírek érkeznek. A svájci lapok (berni N. T. 1. tudósítás) például arról értesülnek, hogy Oroszország felszólította Törökországot a tárgyalások ujraf elvételére. Ezzel ellentélben áll a Havas iroda moszkvai tudósitása, amely szerint a szovjet nem hisz a török tárgyalások ujrafelvételében. A Havas iroda moszkvai tudósítása szerint olyan hírek is elterjedtek, hogy Bulgária és Oroszország tett volna bizonyos Ígéreteket egymásnak Törökország ellen, ami azonban nagyon \' valószínűtlennek hangzik.
A jelentés szerint ugyanakkor amikor bolgár—szovjet közeledésről írnak, Törökország is fenn akarja tartani délkeleteurópai befolyását
Olyan hírek is voltak, hogy Ciano gróf Ankarába utazik. Ezt a liiri most Róma (N. T. I. jelentés) a leghatározottabban cáfolja és rámutat az ankarai hármas egyezmény olaszellenes voltára. Cáfolja Róma azokat az alaptalan híreket is, mintha Törökország körül csoportosulna egy balkáni tömb.
A balkáni helyzetiéi éjs az angol sajtó híreszteléseivel kapcsolatban a német sajtó rámutat arra, hogy a híresztelések alaptalanok és Magyarországon .sem .tulajdonítanak azoknak jelentőséget. Ajz E&sener Nationai Zeitung a pester Lloyd cikkét idézve, hangsúlyozza, hogy Magyarország bizlk barátaiban. Ai Deutsche Dip.bmaUschc Poljtische Correspondcnt szerint a nyugati demokrata sajtó célja nz, hogy belesodorja Délkelétcurópát is, a viszályba és ezáltal egyrészt lekösse a német hadseneg egy részét Délkelet* európában, másrészt mozgósításra birja ez államokat Német- és Olaszország ellen. , ., \\ ,
A lap leszögezi ismételten, hogy Németország érdeke éppen az ellenkező és ezért semmiféle német katonai rajtaütésről nincs szó, azt kizárólag u nyugati sajtó találta ki\'hábonis uszjLÓ célzattal. ; . , , ,
Nincs ujabb békekJsérlet
A Belga Távirati Irotla cáfolja, a nyugati sajtónak azt a hírét ,is, amely szerint IloUandia és Belgium Norvégiához és Dániához kérdést intézett volna azinmyban. hogy csatlakozná-uak-e egj- ujabb békckisériethcz.
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉQ
kedvenc hotelje az.\'
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
Bod«p«*t, III., Zsígmond-utca 38/40.
Telefonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a világhiiü Lukács\'tlrdövcl, a Rózsadomb alján.
Teljes komfort, folyó melegvíz, központi fűtés.
A Nyugati pályaudvartól 1 kisszakasz távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll. Elaorang* Cftfa Itcatuuíuiit,
polgári árak.
Olcsó azobák pensiéval, vagy anélkUI.
Hosizabb tartózkodásnál ZM5 külön aagod menyek.
— (Frontharcos-tea)
A nagykanizsai frontharcos főcsoport vigalmi gárdája o lió 19-ea, vasárnap este 8 órai kezdettel a Kis Royajban táncos teát rendez, melyre u nagy frontharcos családot és barátait meleg szeretettel hívja és várja a rendező.
— (Halálos szerencsétlenség)
történt tegnap délután a sümegi homokbányában. Németh Ferenc 17 .éves sümegi fiu a község liomokbányújjái-ban dolgozott. Az erőien aláásott part egyszer csak leszakadt és; maga alá temette- a fiút, akii már fcsok holtan tudtuk kiásni a homok alóL A znia-cgorsiiegi törvényszék a vizsgálóbíróival és az orvossal együtt azonnal kiszállt a hclyszjure, ahol illegetették a boncolást és megindították a vizsgálatot*
— Nüih uz. idő Imim!, ml változunk-— mondotta Madách Imre, mert az örökkévalóságra gondolt a hullámzó emberi természet tükrében. A 80 éve világhírű Jungkans órák élettartama szinte örök, pontosságuk fogalom.
vékAsy testvérek
órás, ékszerész, látszerész r>R «* n Arany- és ezüst-vésnök rü#Ul ú.
Óra, ékmr, szemUveg legolcsóbb árban
lavltáat, vésett szakszerűen készítünk
— (Garázda részeg)
Kovács Ferenc zalaegerszegi Jpjcos részegen bement egy ismerősének a lakásába és olt tónii-zuzni kczdel|r A háziak rendőrért szaladtak, dó f« részeg ajzal is diűakodm kezdett és összerugdosta a kötelességét Wjcsitö rendőrt. Hatósági közeg elleni erőszak címén eljárás mdidt ellene.
— (Lugkövet Öntött férje borába)
Aranyos Vbice. babócsai\'"f<ydm\'D.vcs már régebb Idő óla haragos .viszonylHui élt a feleségével ós napirenden volt köztük a hangos ves7.o. kc^lés. Az asszony ugy akart véget vetuL ennek az. áldatlan élebiok, hogy lugkövet Öntött a férjo pálinkájáig s igy akarta eltenni láb alól. A féríi meg is itta a pálinkát, do nem bajt tmeg, csak beteg lett. Az- asszouyt most vonta felelősségre a kaposvári törvényszék és őt egészségrontás büntette miatt 0 hónapi börtönro ítélte. Az asszony megnyugodott a/. ítéletben és így Ojt jogerőssé váll.
EVŐESZKÖZÖK
chrom acélból és alpaccából szolid árban BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy Mlklöi-nt 3.
— (A Nobel-díj nyerteseiről)
száná)! bo a Búvár legújabb száma. Ezenkívül StkJóssy László a syájjcl Pilátus hegyről, MOlly József a gyó-gyuió magyar fajúról, Horváth Árpád a műbőrkészítósrői, Hoffmami Eniö &z pplika szerepéről a bűvészeiben, Mészáros Kálmán Abessziuiáról Ur-bányl Jenő pedig a cipősarokról irt érdekes cikket. Több ujj magyar talál-mány és néhány tirdekes tudományos újdonságról olvashatunk a gazdag rovati) lapban.
— Hol a boldogság moaUaáWa ? Ott, ahol pénz és vagyon vau 1 Nagy vagyonhoz juthat könnyűszerrel, haréazt vesz a M. Kir. Allamsorajáték legközelebbi desember 5-i húzásán, ahol kisorsolásra kerül főnyereményként 40.000 P és móg sok kisebb, nagyobb nyeremény.
— (A Magyar Sajtó)
második száma most jelent meg. A sajtókamara hivatalos lapjának első helyén Gáspár JOnŐ kamarai főtitkár irt cikket a Kamara szociális intézkedéséről. A lap ezcnkivül az uiság-iróknak juttatott adó, vasúti és egyéb kedvezményekről számol be- A Magyar Sajtó a közönség számára is megszerezhető, előfizetési ára egy hónapra egy pengő. Szerkesztőség ép kiadóhivatal Budapest, Andnissy ut 43.
Régi ezüst pénzért, tört ezüstért
magas árat flzatak BÁRÁNY ékszerész
llortby Mlklóa-nt ;i.
1939. november 18.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26374/1939.
Felhívás
a borfogyasztási adöátalány kiegyezésre.
Felhívom mindazokat a borlerrae-loket. akik Nagykanizsa város, továbbá Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sárszeg és Soniogyszentmiklós községek területén fekvő ingatlanon bortermelésre! foglalkoznak és az ál\'aluk 1940. évben elfogyasztandó bor után fizetendő borfogyasztási adóra nézve ki óhajtanak egyezni, hogy az áta-lányefcyezség megkötése végeit azok, akiknek a vezetéknevük
A, A, B bellivel kezdődik, 1939. november 20-án,
C. Cs, D. E, É belüvel kezdődik, 1939.\' november 21-én,
F, 0 brtüvel kezdődik, 1939. november 22-én,
H, I, J betűvel kezdődik, 1939. november 23-án,
K betűvel kezdődik, 1939^ november 24-én,
L, M betűvel kezdődik, 1939. november 25-én,
N, O, P bellivel kezdődik, 1939. november 27-én,
R, S, Sz betűvel kezdődik, 1939. november 28-án,
»<T, U, V, W be tűvel kezdődik, 1939. november 29. és 30-án,
Z, Zs betűvel kezdődik és elmaradottak, 1939. december 1. 2. 4. és 5-én a városi javadalml hivatalban naponként d. e. 8—12 óráig jelentkezzenek.
Azokkal, akik a fenli határidő után, de 1939. december 12-lke előtt jelentkeztek kiegyezés végett, BWe-kal, akik 1939. december 12. és december 20-ika között jelentkeznek kiegyezés végeit, az átlagos fogyasztásnál 100%-kal magasabb összegben fog velők álalányegyez-síg költetni. 1939. december hő 20-lka után átalányegyezség nem köthető.
Termelő az, akinek költségére és veszélyére folyik a szőlőgazdálko-dás. .A haszonbérbeadó, a haszonélvező akkor sem termelő, ha a ha-szonszolgáitstás terményben jár.
Nem termelővel a város álalány-egyezséget nem köt, úgyszintén azokkal a termelőkkel sem. akik az 1939. évi átalányukat nem fizették be.
Nagykanizsa, 1939. november 6. na Polgármester.
23112/1939. Tárgy: Zaldó tulajdonban levő mezőgaid. Ingatlanok ftlhasxnálása.
Hirdetmény.
Nagykanizsa város határában fekvő, mintegy 83 kat holdat kilevő zsidó tulajdonban levő mezőgazd. Ingatlan (nagyrészben a Szabadhegyen) az 1939. évi IV. t.-c. (zsidótörvény) fOldbirtokpolitlkai rendelkezései és ennek végrehajtása tárgyában kiadott 8360/1939. M. E. sz. rendelet alapján felhasználás alá kerül.
Felhívom a fentiek alapján mindazokat, akik a fent megjelölt, jelenleg zsidó tulajdonban levő ingatla* nok valamelyikét megszerezni (megvásárolni vagy haszonbérbe venni) óhajtják, ezen szándékukat f. évi november hő 20-ig a városháza II. kapu, I. em. 3. sz. ajtó, összeírás végeit személyesen jelentsék.
Nagykanizsa, 1939. november 8. kii Polgármester.
IMII
BÚTOR vrm
Nagy választék! Olcsó árak!
Nagykanizsa megyéi város polgármesterétől.
26262/1939.
Tárgy: Nagykanizsai Időszakos merleghllelealtéitk.
Hirdetmény,,
Közhírré teszem, hogy az 1907. évi V. t.-c. 16. §-a szerint kőtelező Időszakos mérleghitelesítést Nagykanizsa in. város területén folyó évi november hó 20—29-lg terjedő időben tarljii meg a M. Klr. Mértékhitelesítő Hivatal hivatalos helyiségében (Csányi Liszló-u 8.) Mindenki, aki mértéke^ illetve mérőeszközöket közforgalomban használ (kereskedő, gazdálkodó, piaci árus, tejárul, kocsmáros stb.) köteles azokat hitelesítésre bemutatni. Aki ezt elmulasztja, a mérőeszközök elkobzásán felül még magas pénzbírsággal Is büntetik.
Azon felek, akik a hivatal névjegyzékében már szerepelnek, külön kapnak felhívást és értesítést a hitelesítés idejéről s ajánlatos, hogy a jelzett napokai potosan tartsák be, mert csak ez esetben vehetnek részt legkisebb időveszteséggel a hitelesítésben. Akik a hivatal névjegyzékében még nincsenek felvéve s fgy külön felhívást nem kaphatnak, azok felhívás nélkül kötelesek mérőeszközeiket hiteslfésre bemutalni.
A legutolsó hitelesítés alkalmával kiadóit díjszelvényt mindenki köle-les a hitelesítés alkalmával beszolgáltatni.
Nagykanizsa, 1939. november 3. tns Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26.711/1939.
Tárgy: Papír- és Irűsrer-UBk-ségtet bUtosltáaa.
lilltiílfílli IlJlllÉÉf.
Nagykanizsa m. város hivatalai és Intézményei részére 1940. évre szükséges, előre meg nem halároz-ható mennyiségű papír és Írószer szállítására zárt Írásbeli versenytár-gya\'ást hirdetek.
Ajánlati mlnlának megfelelően ki-állllolt, lezárt és pecséttel ellálolt borítékban elhegyezett ajánlatok legkésőbb 1939. évi december hő 15. napjának déli 12 órájáig adhatók be a városi iktatóhlvalalba.
Későbben beérkező ajánlatok nem veiéinek figyelembe.
Ajánlati minta és kiírási műveletet magában foglaló szerződési tervezet, hivatalos órák alatt a városi gazdaság! hivatalban beszerezhető.
Nagykanizsa, 1939. november 8. »07 Polgármester.
26313/1939.
Tárgy: Trágyafuvarozás vállalatba adása.
Hirdetmény.
A vásártéren tárolt kb. 600 kocsi trágyának a legelőkre való fuvarozását vállalatba adom. Az árverés f. hó 2l-én d. e. 10 órakor a helyszínen lesz.
Nagykanizsa, 1939. november 10. 2sw Polgármester.
Kárpáti József Kaposvár,
lőtt vadat
legmagasabb áron vásárol. Telefon 369.
Nagykanizsa megyei város adóhivatala.
6204/1939. 2913
Tirgy: UkÜrtsedéiek bejelentése.
Felhivásiu
A zalaegerszegi m. klr. pénzügy-leazgafóság folyó hó 5én kiadott 18 810/11.—1939. sz. körrendeletének 5. ponljára való hivatkozással felhívjuk az adózók figyelmét arra, hogy a novemberi bernegyedben beállott laküresedést szabályszerűen tizenöt napon belül külön Is be kell jelenteni és ezt a bejelentést a folyó hó végéig beadandó házbérbevaflá8i Ívben tett az a bejegyzés, hogy „üresen áll" nem pótolja s ennek alapján az üresen álló épületek, vagy épületrészek után kivetett házado törlése el nem rendelhető. (L. az 1934. évi 66.000/VH. a. P. M. sz. rend. 2. §-át.)
Nagykanizsa, 1939. nov. 15.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
27.461/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november hó 20, 21, 23, 24, 28, 29-én, december 1, 4, 5, 7 és 9-én naponta reggel 7 órától délután 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez Idő alalf otl tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Külön felhívom a közönség figyelmét arra, hogy november 23-án, csütörtökön reggel 8 órától kb. 13 óráig a helyőrség csapatai a Nagykanizsa várostól béreli harcszerű lőtéren éles lőszerrel szemléltető lövészetet tartanak.
Erre vonatkozólag közhírré teszem a következőket:
1. A hidegkúti erdőben levő őrház és a vöröshegyi szőlők kiürítendő*.
2. Srcpelnek községtől bérelt terület lezárás alá kerül.
3. Srepelnekről a közlekedés Sormáson keresztül nyer lebonyolítást, mert Kiskanizsa—szépeinek! ut lezárás alá kerül.
4. A lövészet robbsnó lőszerrel is folyik, miért Is a fel nem robbant lövedékekhez vagy azok részeihez nyúlni életveszélyes. Ebből eredő balesetekértaihonvédkincstárral szemben semminemű kárigény nem támaszthaló.
Nagykanizsa, 1939. november 15. mos Polgármester.
26.806/1939.
Tirgy r Vá*óhldl \'.olI ebi l, li \'¦ ,.¦!, bérbeadása.
HirdlKfiíiiÉny,,
A vágóhídon üresen álló 2 drb. fülkét bérbeadom. Az árverés f. hó 20-án d. e. 11 órakor a helyszínen lesz. Bővebb felvilágosítási a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1939. november 9. 28st Polgármester
BACAI RttHHIV
1989. november 18.
Hitler Üzenete a néphex
Berlit). november 18 • (NT!) Hitler a következő Üzenetet küldte a német földműves néphez: Az Idei aratás végetért. A jövő évi velés, a legrosszabb IdÖ, a mun-káshíány ellenére is már a földben van. A német nép ezt köszöni i paraszlságnak. Ezzel a nagy mun kával, — amelynek a ránk erőszakolt küzdelemben döntő Jelentősége van — és a Mindenható segítségével a német néD élelmezése a saját erejéből a jövő évre Is biztosítva lesz.
Brazília és a zsidók
Bto de Janeiro, november 18 (MTI) A brazíliai államok értekezleten foglalkoztak a zsidó bevándorlás kérdésével és arra a megállapodásra jutottak, hogy a bevándorlás nem felel meg az államok érdekeinek,
ANGLIÁBAN betiltottak egy .Orosz orszAgbun, készült németellenes filmet, azxai az indokkal, hogy ez psak (kiélezné u helyzetet . \\ i
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
24810/1939.
Tárgy: Szántó bérbeadása.
Hirdetmény
Az erdöörök volt illelménvföld{ét a kiakanizsaí temető mögöítl u. n. igrikóti szántót bójbeadom. Az árverés íifiv. 20-án d. e. 11 órakor a helyszínen lesz.
Nagykanizsa, 1939. nov. 10. 2*oe Polgármester.
iiiiíiiiluirtitti imitai liaisi
MENETRENDJE
érvényes 1939. október 8-161.
IraaifcoMár— Vnaistéllo»i*a
Vssutállomáira
«SO
5\'2S
920 11« 13" 14-00 lb-sols 00 2000 2220 23 20
1
c I
L etenyei menetrend
ti U. li -íri n,,„\'.,.,!,,,; :y-íii) ¦i..,\'. J 1410 Uff*,*»**. 1B-3S
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
. Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer és csemegekereskedésében.
Csillárok,
falikarok,
élIeliszeKrény-lűmpáR
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2.
Esőben, hóban, téten, nyáron, irodába, iskolába, túrára,
! literes Ér 1.65 wffll
kspható. Nagy választék SZ4B|) 4t!TáL sporlfizletében.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyasainak
A főváros egyik elsörangu szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmeniozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy7 olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz,\' központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapjón vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére.
APRÓHIRDETÉSEK
!0 sídig *0 mii., mtntua tovibbl ud *
ÁLLAS_
\'¦ Mindenes bal*i*«jn«t azonnalia lclve-siek. Csengery-ut 31., kapu alatt. 2917
Fiatal Mg A4 Vida lüszerüzlet.
és kifutó felvétetik.
202,1
ADÁS-VÉTEL
Agjrlollef, használtat la, Állandóim visirolok. Ritscher Mátyás, KIriiy-utca 35.
N«s«náll ruhát veszek és eladok Hívásra házhoz megyek. Márkni,Kir*1y-u3i. ___\' ¦ ¦ 1500
Államilag ellenőrzött telepemen fajtiszta, rafflü, jólsIkerUlt ajsailaltvaayatmat
olcsö áron eladom. Mirkua jézkf, Kis-szentgrót 2919
Egy ö német mosdó, éjjeliszekrény és egy vaságy eladó. Ctm u kiadóban. 2916
Keveset haaxnalt és u| hálószobák, egyes* butordarabok legolcsóbban Szmo-dics Gyula asztalosnál kaphatók. Erisébet-tér 20. szám, u udvarban. 2925
Jókaiban levő Standard vémté haw szóróval olcsón eladó. Királyi Pálu. 3, hátsó lakás. 2936
* SaJAftarasAan vörösborát 48 fillérért méri Palzs, Árpád-utca 19. 2923
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
\' Kétszobás udvari, kétszobás öewkom-íoitiiíi tttettl, háromszobás öiszkorafoflos utcai lakás, két kisebb üzlethelyiség ki. ¦dó. Szegő Mór, Eötvöi-lér 2. EideklÓ-dés Királyn, ?.. 8
Oalathaljrlaég tó útvonalon olctó bérrel azonnal kiadó. TeleH-ut 10. 2921
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes msgáu- és béiházit, házhelyet, szólót és földeket fcohvtrtit Papp, TeleJd-ut 8.
Csengery-ut 50. i szabad kézbói alada.
Ügyvédnél.
i. bás vendéglóvel Bővebbet dr. Mezó 2895
Ötven éve fennálló Jóforgalmu belero kocsmámat, nagy Istállókkal, haláleset miatt Monnafeladom. Nsgy helylié«ek-kel, kugllzóval. — frdcklödiif lehet Tóth Antalnénál Keszthely, Pap-u. 16. az. 2690
Egy uép, modern, részben adómentes haVzf nagy gyümölcsössel, a város leg-szebb részében dadó 23000 P-ért Clm a kiadóban. 1920
Elatfatar» kozvetitek belterUleten cine-letes bérhézakat, csslidfhaiakat, Qzletha-zakat, hazhelyeket, JóvedelmezÓ viinmal-mot. Hoivath, Sugar-ut 42. 2924
kOlOnféla
Lava faélyaaaf, réglt és ujat, ..api postabót «armazó tómegbélyeget kéas-a4averi értéketiteal latici tnladen hit-fon déleldit « Zatsl Koitfiny szcrkcizló-segében.
Autótaxi - B* ra utá szolid árban kényelmes autók megrendelhetek. K»ul-iiisuiii Manó. TeleíonáJJomls 222, 205
IgBKalnAny ffAujképat tfaataah taténál.
„lolgiiztiss, bigi delgeilussr
ZALHI KÖZLÖNY
polttikai napilap.
Kiadja,: „KöiomrJanijI R. T. Naqyksnljis". Pele-lö* klndó : Zalai Karoly. Nyomatott ; a ,,ií"/!ian1voiil il. T. Nagy ksnl ita"
nyi.n!n|-\'ili;tn NaQykinUaaa. (Nyomdáért telel. Zalai Kir.ly.)
%Wt(\'tmj»m 264. síim.
SUgyfcaallta, 19S9. november 20. hétfő
Ára 12 011.
ZALAI KÖZLŐIN
ft. IflKál NAPILAP
. taWtktl* btodáMnUtHM a. «Ua. J&gfr&raib sandái artfcAnwp AffafeVa.
Felelő* szerkesztő: Bartmrlt* Lajos
i mini mmrnmmirmmmimnim
Születéstöbblet
és Véderő
A\' véderő ci\'cje eríiícii fftggf a né-J pesség számátó\' éá n nép egészségé-töt.1 Minél több a testtfeg, swjlteml-ieg és Jcjtemfleg egészséges polgár, jinrní\' több katonát tud kiállítani a nemzet, unná\' erősebb « honvédelem Háború esetén még nagyobb Jelentősége van ennek, mert nemcsak a katonai szolgalatra egyébkent U ah ka\'rniHtlanok esnek ki a nemzetvédelemből, banerrt * tsebcsQltek, betegek, elesettek lés \'hadifoglyokat is pótolni kell, hngy ne gyengüljön meg1 a\'vjpjdpiió enejd Ezért a véderő politikának és a nemzetgazdasági \'politikának\' is\'"igen1 fontos feladata a népegészségügy és családvédelem ápolása ós a születések számúnak az emelése. A; népesség számának az emelkedése erősíti ö nemzet véd-jeuejét, u csökkené-\'e pedig gyengíti. A népesség szamának a csökkenése adott esetben súlyos következményekkel is járhat a nemzet létéré.
Al világháború következtében be-áUott születéskiesésnck súlyos kihatásul\'voltak pl. Franciaországban és I^íén^tországbaji. . Ugy Franciaországban, mint Németországban 1038-ba\'n csak fele annyi volt a Ül éves férfiak száma, mint 1833-baii. Franciaország 191S-ll-ben még -168 Cier újoncot tudott besoioznl, mig 1938 bmiJmár csW\'lTllli^et \' ¦Németomzágbait •fKírJig,1 dacára an-fíak, \'hogy a vVágbábora előtt a so-rozAttalóiak\' csak 62 százaléka volt ölkairrías fegyveres katonai saolgá-lűtra," mégis 1918-14-ben\' 359 ezer •ujoilcot sorozott1, be. Ha" Németországban t938b.<m a hadköteles újoncoknak csak B2 százalékát sorozta voJiia be.\'ifrint röl8*bun és 14-ben, (a világháború után ugyanis enyhi-tettek uz> atkalmusság \'felbírálásán a ma már aa újoncoknak 68-88. szá-zaUSkátbesorozzák) akkor 1938-ban osok.1168 ezer> újoncot tudott .volna besorozni- Amig Németország 1933-ban még 631 ezer újoncot sorozott\' be,\'addig az 1914-1919.\'évjáratok\' születésklcséic miatt még 1950-ben\' Is cák\' \'50Í.:ÍÜO 20\' üves\' korú újonc férfiúval számolhat.
Az ehite\'r haSzhá\'hu f ós ágának a fo ka tisösoitaii azoktól a faji \'sajá-j tosságoktói és életfeltételektől függ,; amelyek között" Kinő. A faji saját.\' súgóknak á népre1 való befolyását leginkább azokban az államokbai* \'áthatjuk, arnelyekben nagyobb zárt csoportban \'étnek másvi^izetségü-ek. A uonmann vérú északfranciát pi. jobb katonának tartják, mint a provenocft, az \'északolaszt kitartóbbnak és* ÓUcriáltÓbb katonának, míftt a \'nápolyit\' -vfcgy a- sjüclliaí1 olaszt, H « pototatijobbikutouának, aninta: keleti németet, i
Á nyomorúságos, rossz szociális viszonyok között\'felnőtt és rosszul taplóit népből százalékosan Is kéve-\' sebb a hojivédelmi szolgálatra ulkai-\' i mas ylyPtt polgár, iaki a nemiét gazdasági eletében. Is jobban megállja - Ijclyét, mint a fc-tfvezóbb í^ájlib
a6ma mm \'¦ Rövidesen nagy tengeri ciaták |s búvárhajó-harcok kezdíáé
Ujabb oégy semleges hajóáldozata Is van a tengeri kereskedelmi háborúnak Paris szerint felszólítás nélkül lövik a német buvárhajók a felfegyverzett ellenséges kereskedelmi hajókat — Zürich titkos német-orosz egyezményről tud, amely oi?osz bu várhajókat és tengeri támaszpontot ad Németországnak — Ujabb, érdekes /találgatások a délkeleteurópai semleges blokk körül
A rosszi Idő ellenére ni>m> szünetel a . Franciaország; és Anglia feletti német lógltevékenység
A nemzetközi helyzet alakulása jés a megkötött üpg«l~francia közös bizottság megalakulása világosan mu tatja, hogy a jelenlegi el\'cnségoske-désben a gazdasági harc a legerősebb. Mussolini is erre célzott tegnapi beszédéten, amikor kijelentette, hogy
gazdaságilag tr.dr világháború van.
A német sajtó a/, angol-francia gaz-
dasági együttműködésből azt a következtetést vonja le, hogy Aíiglia gazdasági bajojikk*.! küzd.
Miután u:gazdaságl háború elsőrendű szerepet játszik, ma már a kereskedelmi megállapodásokat Is sikeres hadjletleknck könyvelik ej. Épp ezért Itt említjük meg, hogy a franciák ap görögökkel, az olaszok pedig a románokkkal kezdtek k/eros-kedclmi \'rugyalásokat.
öt hajó sOlyedt el az elmúlt két nap alatt
A gazdasági háború a tendereken zajlik le. Ha nem is közvetlen az ellCnSt\'g áltai, közvetve az ellenségeskedésből kifolyólag a?, c\'mult napokban több hajószeiencsétlcnsog is történt.
Szombatról vasárnapra viijadó éjszaka aknára futott é-s elsülyedt a" sSImon Bolivár* holland személyszállító hajó az angbf partok közelében, ahol á szénkészletét akarta kiegészíteni. A hajó az amsterdami kikötőből Nyugat-Indiába tartott, 100 különböző nemzcliségü ut&fáv&Li A legutolsó jelentések 300 utas megmeneküléséről számolnak be. Hirsze Vlnt n robbanás oly gyorsan történt, hogy még a mentőcsónakokat sem volt idő vízre bocsa]tant. Az elsü-lyedés közoíebbl körülményeit és oz áldozatok kilétét még nem hmfcrik. A hajó kapitánya is a halottak között van.
Vasárnapra virradó éjfél ozenkí-» vCd még 3 hajó futott aknára. H »Grazia« 5587 tonnás olasz gőzös aljg két kilométerre- az angol partoktól ért aknát és, el is sülyedt. A hajón tartózkodók közül 29-et si került megmenteni a negitiiégré sic íő ha]ókn«k. 5 ember haláléról tud-
nak eddig. Egy repülőgép U kutat nz áldozatok után, de csak hajó-roiicsoka* találtak. : il
A i»Beckhl\'« angol gőzös szintén aknára futott. E gőzösnek 22 tagját sjkerü.U megn>e«teni, az áldozatok számát még nem ismerik.
.\' Aj>Borgeson« syéd gőzös a negyedik Ív jó-áldozat, jimetycu ajrob-baná^ pillanatában 8 eml>cr vesztetlo éietét. A.íogénység .16 tagját megmentették, 6, suiyoian niegseb;sült.
EzenkiviU eddig ismcietlen okból elsülycdt a Báyon olasz solajazáilitó hajó is, arnely panamai zászló alatt
, futott. A hajón robbanás történt, kigyulladt. Az áldozatok számát még nem tudják. \' <»\'
A-tengeri\'\'1 hajózást- rendkívül veszélyessé teszi a vihar is.-\'Belgium.
¦.és iHollandia .felett, va\'amint . az: Északi tenger tájékán nagy vihar d:;l A vihar igen sok aknát részben kisodort a-tengerre, részben elszakítva láncát, a parti hajózást tette ve-\' szélyessé. A beérkező --jelentésekből
¦ megállapítható, hogy máris sok helyen láttak uszóaknát. Legtöbb ételben az angol partokról elsodort aknákról van SZÓ. í i \'\'
Felderítő repülőtevékenység, helyi jellegű harcok
Bár az időjárás nem a legkedvezőbb, a repülőtevékenység tovább folyik. Az elmúlt napokhoz hasonlóim a ifiémet gépek tegnap Is megjelentek fözakfi-ajiciaország és Skó-
cia felett, sőt Fh-th of Forth-ba is. voi tlégiriadó. Bombázást sehonnét, sem jelentettek.
A szárazföldi ellenségeslwfidfrckrőt a-hadi jelen tűsek szűkszavúak, ANTI
viszonyok között, elönyösebb szociális helyzetben élő, .egészségesen táplálkozó népből.
A világháborús születésklesés hazánk védlt\'épKiségét f.Y ctösen .gyengítette s v?! ssiiksí-ffessií teszi, hogy
előielátó népességpoIitJkÓval gondos-, k\'idjunk népünk egészségének aj megtartásóról Ós elő mozdításáról,.\' vafamini a születések s/ámának euue léséről, mert ezzel a nemzet véderé-i jét fokozzuk. • { i. \'
magyarúzóközleményí-ből uzjmban ki tűnik,, hogy; aj M\'^e1, és a Rajna közötti \'szakaszon főképp tüzérségi tüz yolf. Perl Ós Ilammeitcrg között gépijuska-harcok\'is v\'o|/ak, valamint folyta|ód.tak«z elíc(iségcs áUásolí\'fe-lettifelderitö .repülések, bár a hjdv\'g idő azzai.feuyegtíti u pilótákat, hagy ellenséges terúle.cn kell l*wzájluiuk a motorok befagyása miatt.
A Havas iroda magyarázó közleménye szerint a iiémelek valóságos légi-erödöveU alkottak repülőik ál* iaudó kÖ";pepülésével a nyugati arcvonal felett, apuvei. valószínű , a^t akarják megakadályozni, hogy a francia felderítők a legújabb német had mozdulatok ról ne értés üljCfnek.
A, nyugati frontokat egyébként tegnap meglátogatta Hore Bellscha és Edéit is, Eden bazatérvé\' Londonba, tegnap rádióbeszédet is mondott és beszámolt látogaiás/mak\' eted menyéről. \' , , , \\\' \'"
I Hirek. arfáJfatetfurápqi wm-. Uge* tömb, hJSrül
A délkeletcurópai helyzet tovább is fo^lalkozUitjaa világ .sajtáff/Ma-gyarorszagró\' is mind a párisi, mind a svájci lapok bőven fojjlalkozfiak. i
A belgrádi sajtó - mint az MTI jelenti -^Iső helyén ír a délkelet-európai helyzetről, a Politika római .tudósítás alapján azJ.íVja, fyigv Roma neninvállai kezdömiényezést.
Olaszország nem kifogásolja a sem (eges tömb. megalakulását, de rieau iátja, anruik gyakorlati , megvalósu-\' lásáuak lehetőségét, mert egyes államok túlságos közeli viszonyba kerüllek a háborúskodó felekkel.
Ugyancsak a poiitiká jelenti Berlinből, fcjgy^Nen^tqrszág figyeli a balkáni helyzetet, a sernlegríS! tömb .megalakulását Örömbnel ia üdvözöl-* né, lyi abb,an Törökország nem yen* ne részt. ^
Belgrádban tartózkodóak\' az. eseményekkel kapcsolatban. (MTI)
Aí« Havas inMia Jrómai . jelentése szei-int a római,rádió k^föidi birvi köztdöbb izben közültev Ivugy^JSal-káuon törttMtÖ bo\'isevi-fta bntöré-tj kísérlet Olaszország. «zonna.li Aígna-gyobbfoku elk\'nállásába ütktt/JKs. . .
\' \' (Folytataa a 6. oldalon)
im november.*}
FérfiBltSnySk, falBHok, télikabátok
nagy választékban
szomolAnyinAl
Mi történt Prágában?
a caeh-mbrYC protektorátuson, mint már jelentettük, kisebb-nagyobb német-•¦¦lenes zavargások történtek az elmuJt belekben*\'A protektorátus kormánya vizel kapcsolatban szigorú mtézkedése-ket foganatosilóit. Prágában és .környékén kihirdeilék üz oslroináHapotot és a röglőniiélő bíráskodást, Kttenc .egyetemistát azonnal ki is (Végezlek s mintj a legújabb lúradás jelenti, szombaton egy német megtámadása miatt még :í csehet, akik közű\' kettő rendőrtiszt — agyonlőttek. Kzekkjel I2-re emelkedett a kivégzettek száma.
Hzzel kapcsolalban külföldön olyan hírek terjedtek el, mintha valami nagyobb lázadás ütötte\' volna fel a fejet a cseh-morva protektorátus területéiig A Német Távirati Iroda most kíjelen-tetio, hogy eltekintve néhány kisebb rendzavargástoi .teljes rend és nyuga. Iont-VAD az egész területen^ (MT7)
Bányaszerencsétlenség
Brüsszel, november 20 Súlyos bányaszerencsétlenség történt Sorajn szenbáiiyáiáMn Belgiumban-ügy nehéz beton k /i„ub rászakadt « vontatókosárra és Pz több száz méterre visszazuhant Két munkást agyonzúzott, négyet pedig életveszélyesen meg-
sebesített, _
Agglegényadó Romániában
Bukarest, november 20 a konnány hosszas tanácskozás után megszavazta ,nz agglegény adó bevezetését. Az adó kivetésé\' már ei is rendelték.
Kárpátalja érdekében
Ungvár, november 20 Perényi Zsigmond báró kárpátaljai kornxányzóbizlos a muH bélen Budapesten járt és hosszabb tanácskozásokat folytatott Teleki Pál gróf miniszt. terelnőkksiL A kárpátaljai véleménye, zö bizottság felálUtásáról és a főtanácsadói tisztség betöltéséről tárgyallak. A tárgyalások eredménnyel jártak és rövidesen megalakul a véleményező bizottság 8 taggal, A főtanácsadó kinevezése Ungváron lesz.
Összefutott két vonat: kilenc halott
,. Berlin, november 20 Németországban Standaunál súlyos vasúti sreroncséttenség tőrlénb A Bcr--lm—Hamburg D-vonat Standau mel-Jett nekirohant egy külvárosi vonatnak. Az összeütközés pillanatában egy kocsi lezuhant u töttósrői, egy másik pedig kigyulladt, Eddig 9 holttestet húzlak ki a romok Riók
nagykani*»ai Baroaa-kerület táw* iratban ösl wfaSlte llovazky Jánost,
az országos Baross-vezért és bizalmáról, ragaszkodásáról biztosította ót — Helyi kereskedól és Ipari problémák a Baross-kerület vasárnapi értekezletén — A „Baross" a városházi kistisztviselők és alkalmazottak érdekében
200.600 áttelepített német
Berlin, november 20 A külföldi német népcsoportoknak az áttelepítése során 20 és félezer embert költöztettek át eddig Lettországból. EzBtf a lettországi némeLek egyharmada vándorolt át a Biroda-lombO,
Rendetlen béimüködésnél és az ezzel kapcaolatof emésztést zavaroknál, vértódulásoknál, fötá-jásoknal és szédüléseknél igyunk egy ideig reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés előtt is egy tél pohár természetes Ferenc József keserű vizet. Kérdezze meg ovvotátl
Vasárnap délelőtt a nagykanizsai Baross-kerület népe1* ériekezle.ettartott egyesületi helyiségében, amelyen ott láttuk a kanizsai kerekedő és iparosvllág reprezentánsait.
Vitéz Tóth Béla elnök lendületes megnyitójában rámutatott n kereskedői értekcz\'ct fontosságára kapcsolatban a viszonyokkal. Bejelentette, hogy i
a kávé ás tes összeírással kapcsolatban közölték megállapításaikat a polgármesterrel intézkedését és interveniálását kérve. Ai polgármester eljárásáról értesítette is a Baross-kerületet, amit felolvastak az ülésen. , I
A1 helyi kerület eljárt az országos központnál megtelelő mennyiségű, bór, , | iiti
nyersanyag kiutalása Iránt. Sikerült is a központnak illetékes helyen a kérdést legkedvezőbben elintézni, azonbatn az ipartest ük; teltnek kell eljárni és bejelenteni, milyen menfnyiségre tartanak igényt, kinek mennyi segédje van, (milyen a forgalma) aszerint történik a kiutalás. Horváth Lajos Baross-titkár eljárt ebben az ügyben az ipartestületen, ugy, hogy a bőr. ipari szakosztály már be is terjesztette az igénylök névsorát és igénylésüket. A Baross-központ a listát felterjeszti kiutalás végett az anyagelosztóhoz. |
A Baross-központ közbevetése tehát itt is teljes eredménnyel járt.
Vékássy Károly társelnök szólalt fel ezután a ,
levente-foglalkoztatással
kapcsolatban. Kérték ugyanis, hogy, vegyék figyelembe u munkaadó érdekeit is a levente foglalkoztatás idejének megállapításánál. örőmfmOÍ jelenti; hogy illetékes helyen máris bizonyos intézkedéseket tettek. A, Boross-tagok azonban adják be Írásban ilynemű kérelmeiket a levente, vezetőséghez, amely a legmesszebbi menő készséget tanúsította az cgyea kérelmekkel szemben. Az iskolára vonatkozó kívánságokat azonban a tanonciskola igazgatójához kell beterjeszteni. I ; i Beleznal János sérelmesnek tartja a kereskedfitanonooknak délután 2-től 7-ig való oktatását. Akkor, amikor a tanoncnak szakoktatására különös gondot kelt fordítani a főnöknek, tulsok időnek tartja a 2-től 7-ig való iskoláztatást, ilyen körülmények között nem igen lehet kercskedőtanonc-nevelésröl beszélni, -mondja, flip a kíérése, hogy szállít
Bák le a tanórákat 2-től B-ig. Ez teljesen elegendő "Z iskolai ismeretek elsajíUtasára, Jü, továbbképzésre. Megfelelő intervenciót kér az elnök-ségtói. Majd foglalkozik a kereskedőtanonc iskolával, valószínű, hogy ezt ís rövideden felállítják.
Vitéz Tóth Béla elnök utal a ¦ fennforgó kormányrendeletre, amely a tanonc iskolakötelezettségét szabályozza, itt csak [.
egységes állásfoglalás
esetén lehet az illetékes tényezőknél eljárni és tárgyalni, - hangsúlyozza.
Sáfrán Ferenc utal az Országos Baross-Szövetségnek ebben a kérdésben hozott hatánozatóra, ami már az Illetékes tényezőknél fekszik.\' ;
A? értekezlet utasjtja az elnökséget, hogy a íeimüekben járjon el a polgármesternél. , j
Beleznal János hangoztatja, hogy a Baross-kerület ragaszkodjék az iskolai órák számának redukciójához.
Sáfrán Ferenc , j |
az áraltolódások
ügyét tette szővá, ami nendkivül megnehezíti o kereskedő helyzetét. Bejelentette, hogy az áreltolódások miatt az árjegyzék kiigazítását kérte a helyi hatóságtól. i
Vida Lajos az árjegyzék nehézsé. gépe utal. Vázolja a csökkent forgalomból előállott nehéz helyzetet. Ü\'yan sarkalatos megoldást kíván, a mely a kereskedői egzisztenciát nem veszélyezteti. Hogyha joguk van n nagykereskedőknek ármegállapítás,, ra, akkor legyen jogiak a vidéki kiskereskedőknek is ármódosításra. ,
Vitéz Tóth elnök kijelenti, hogy be fogják mutatni a hatósági biztosnak az augusztustól a mai napig történt árkülönbözetei.
Beleznai János
árjegyzék Összeállítását
sürgeti, amit ki lehet függeszteni és ami a kereskedőt mindenkor fedi.
Mustos feienc uz árkérdésekhez szó\' hozzá. i
Papp József a saját kereskedői gyakortatából hoz fel példákat. |
Vékássy Károly a meglevő, rak-táron \'evő (régebbi) árunak. a mai napi áron való eladbatása mellett foglal állást. i
Vitéz Tóth kijelenti, bogy
• kormány Intanolója nem az, hogy a kiskereskedő károsodjék.
Az árjegyzék elkészítését sürgeti és annak felterjesztését az árkarmány-biztoshoz. i
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
(flscer- ét ctemegekeretkedésében.
—Wlmpasslng-gnalolpák és csizmák
Miltényhiéi
Koszorú azt mondja • Az árkor-mányblztost nem szabad tanmusnak tekinteni. Itt árniveHélásról van szó - hangsúlyozza. ; ; [
Vitéz Tóth magyarázza e kávé-és tea-rendelkezéseket és ezeknek szankcióit. Egyébként ezekben a kér. désekbeji h^nap.eljárnak a polgármesternél.
.Vida Lajos a vidéki Baross-tagoknak, kiskereskedőknek, előnyben v:i. ló réizesitését kéri a Baross-tag nagy kereskedőknél és gyárosoknál,
Ajz dnöksé gébben eljár a központnál. ,j |i;
Vitéz Tóth ezután szóvá teszi,
a városház! klsegzlsztanollkat, kistisztviselőket és alkalmazottakat, akiknek nehéz helyzetén fl Baross, kerület az idén is azzal kíván segítségére jönni, hogy kéri a képviselőtestületet, hogy járuljon hozzá «z idén is megfelelő karácsonyi segély kiutalásához. I ;
Aä értekezlet lelkesen magáévá te. szl \'Tóth indítványát, j ; i
Kellermann \'. {" \' \'
az Inségakolósoknak is
dupla segélyt kér karácsonyra. Az értekezlet itt arra az álláspontra helyezkedik, hogy bár a tegVnessiebb-menöteg szociálisnak tartja ezt Js, erre azonban nincs fedezet beállítva a költségvetésbe és ennek megváló, sitfi^a azért nehézségekbe ütközik.
A kanizsai kerület országos vezére mellett
Schtess László szóváteszi Iíovszky Jáuos országos Baross-elnököt ért mé\'tntlan Urnadásokjat, eanUkre az Országos Központ azssat válaszolt, hogy bizalmáról és ragaszkodásáról biztosította vezérét. Ä nagykanizsai Baross-kerület is ott. áll egységesen vezére mögött - mondta. — Indítványára az értekezlet bizalmáról és ragaszkodásáról biztosítja. országos vezérét, Iíovszky Jánost, N&gykani zsa országgyűlési képviselőjét.
VitéA Tóth elnök méltatja iíovszky rmmkásságát országos viszonylatban. Indítványára táviratilag üdvözlik Iíovszky Jánosi. { | ,
Még számos felszólalás hangzott cl- . • t , 1 1 I."f \'i I I
Vékássy Károly indítványozta, hogy miként Szombathelyen, Nagykanizsán is a polgármester felhívással forduljon a város közönségéhez, főteg a karácsonyi idénnyel kapcsolatban, hogy a,helyi keresztény kereskedelmet pártolják bevásárlásaiknál, i ; t t. ;
Végű\' vitéz Tóth elnök záróbeszédében örömmel állapította mleg a nagykanizsai Baross-kerütettérhódi-tását, hálózatának ia legszélesebb mederben való kiterjesztését, folyton emelkedő lendületét, nagy *ag* szaporulatát a város műiden réte gébői és eredményes munkáikódé-! sát tagjai és a magyarság érdekében. Végül a Baross-eszméhez való hűségre buzdította a tagokat.
Aje értekezlet a Jól végzett munka tudatában déli 1 órakor, véget ért, j
tW9. november 20.
llir-lilliiillMiitfe
vmkoroikidéio — Minyluulm
CORDAT C
LERAKATA
A gazdagságról
Kelemen Ferenc HceAIis előadása
A« IrottlUnil\'es Művészeti Kör vasár, nttp délután jej*lo/.le meg második líceálls olöouiiííáí a városháza nagy-lertnébou. A fcózönfcég ezúttal is teljesít niegtöltótio a tennél. Ki előadó n Kör társelnöke, Kelemen. Ferenc bank. igazgató vo\'t, tuti rendkívül érdekes Irinát választolt tfö adása tárgyául. A gazdagság probicknúj^t fejtegette, M-lelte a kérdést mtl gazdagság ős le. hete cgyáítalábail a mai időkben beszélni róla. Válaszolt is;re;i s a viUasij-ból kiderült, hogy minden Cml>er törekszik vaianüuyon\' formában á gazdag-sáiíru, ismertette a meggazdagodás módjait is, amelyek közül .kétségtelenül lekkel leincaebb l.eleszfilotni. Lényegesn ncbejcbb írlcgszerezni és szerencsi\' kel], liogy valaki elnyerhesse, Ennek az. elnyerésnek is különböiő módjai vannak: kártya, sorsjegy, h\'árasság stf.
A gazdagságot sokan csak a- kész-jn\'uzbcu látják és minél nigyöbb kész-l>éiiE-vagyonra töröködnek. Ez küpzst-ságra vezet és végerodSnónyben nem Ijokfogtt, Ne gyűjtsünk tehát.vagyont? De igen, csaklioigy éljünk vele okosan — mondotta az előadó..
Késztetésen rogjaikozótt ezután a reál és ingó vagyonnal, a főid szeretetével és erejéjvel,. a .családí-hác* értékével, sőt a vagyon megszerzésének módjairól Is beszélt és érdekes létek, rajzot adott vagyonos embCrrü^ Végöl a vagyon ístcmHéSeyel kapcsolatban sióit a <vagyon Evangéliumáról, ciuni könyvről. Leszögezte, hogy u vagyon és az Evuugélhim .ugy viszonylik egymáshoz, mint Ogy a végtelwi-hct. A vagyont gyűjteni kell, az EvRn-Héliumot követni, mert a vagyon nem ichot óncék
Kelemen Ferenc érdekes \' előadását a nagyközönség nagy figyelemmel hall. gattA és a nagyszerűen felépített, ta. liasztalatokkal alátámasztott és a bank ember meglátásaival rüsxc rezeit előadást nagy tApssai fogadta.
A kísérő műsoron a polgári leány és liniskola vegyeskara énekelt Kctling Ferenc vezetésivel. A kitűnő tiang-Rnyaggal rendelkező fiatal iskolai énela. kar máris elárulta, hogy jó kezekben van és rövidesen minden\' tekintetben nagyszerű, együttessé növi Ki magát Bárdos Lajos Horthy Miklós táborában draü müvét Így nagyi siker koronázta.
(irat KrtiŐ, a zalai Közlöny segédszerkesztője, 6 Kör titkára a kassai bevonulásról olvasott fed néhány kis | mozaik-képet, a felszabadulás egyéves évfordulója alkülmából. Megfirdcmcllen nagy sikere volt Horváth János és Pozsonyi Gábor IV. oszt. felsőkeres. kedclnii iskolai tanulóknak, akik egy Mécs László és egy Ábrányi Emil költeményt odlajc elő érett tudással, fel-készülten, nagyszerű átélt előadásban.
A Notre Dame leánygimnázium Szent Erzsébet-ünnepélye
A. nagykanizsai Kotró Damo leány-gimnázium tegnap este a Katolikus Legényegyletben mcglcpctéss/ámba mc. nő ifJMsági Szent Erzsébet, ünnepélyt reudeieti Az idény első nagyszabású összejövetele volt ez az estély. A líceum részéről ugyan hozzá vagyunk szokva a pazar kiállítású és müsoru előadásokhoz, mégis még a várt műsornál is jobbat! szebbet kaptunk a korhű ruhákkal é.s nagyszerű szerorslö-gárdávnl.\' A siker nem is maradt el s a tapsokkal és ujrázásokknl a rendezőség dicsérettcrnéltö és figvolmes munkáját "honorálta.a megjeleni díszes és előkelő közönség.
A műsor Szent Erzsébet himnuszával kezdődött, amit a líceum szépen összetanult énekkara adott elő. Az üde fiatal leányhangok valóban\' áhítatos imaként szárnyaltak a magasba.
Utána XVII. századbeli tápsos lánc következett, amit Baranyai "I., Kiss L, IHavszky M., Kondíts M., Mastnak S-, Nagy K,. Nóvák [., Nóvák Páhy M„ Itátkav M.. Scbless M., Vincr* E., tanu»ók táncoltak virágdiszes pártával, szép magyar ruhában. C.suiwi élénkség, ritmus volt minden mozdulatuk, ahogy büszke magatartással, csillogó szCmck-Tíel . felelevenítették ozt a régi szép táncot.
Környci Paula Magyarországi Szent Erzsébet eimfi költeményét llöczy J, szavalta komoly lélekből fakadó átérzéssel és biztos szavatol készséggel.
A szavalat után ismét tánc köveiké, rclt. Az udvari táncot McdUts E., Zbo royszky X, Fricz E.. Trajcr J., Hegyi e4 Pcrédy Zs., C.zógőnyi K„ ltatmágyi L, Hclosi M., Paknsz T., Nádasy Zs.,
ScUmldl M. kis apródok és\'esöpp kis udvarhölgyek táncoltak tökéletes \'korhű kosztümökben, graciózus mozdula. tokkal. A szép és látványos táncot szűnni nem akaró tapssal köszöntő és ujrázlatta meg u<közönség*
A láncokat nátkay E. kísérte zongorán figyelmes szép játékkal. ¦
A gazdag műsor utolsó száma Pohárnok Jenő: Magyarországi SzOnt Erzsébet című két felvonásos színdarabja vo\'t. A szereplők közvetlen, meleg tónusú játéka messze kimacasUjtt n megszokott műkedvelői gánlából. Leg. először walitfnrszky K. S7Cnt Erzsébetjét kell kiemelnünk. Olv finom i6s nemes vo\'t minden mozdulata szava, mintha valóban etry szCntképröl lépett vo\'na elénk. Rolla M. Lajos örgrófja fs tökéletes játékot uyuitott. Olyan volt, ahog\\\'nn a történelem bői Ismerjük. Az ellenszenves anyós és lánya
szerepeljen Ixmtny n, és FreislinCer M. remekeltek, rís a többi szeiepjök mind, (ládányi H.. Zborovscky M., Hniszer M.. Tóth ]\'.., Tóth\' p... Trttjer L. Szak\'álos K., Rescb Zs„ Hegyi R.. Woligurszky A. Pcrédy 7.».. Németli M.. Csiszár ,T. kis és nagyobb szere. 11*jkl<i¦ n tchetséeűk legiavát adták ós cleveniletlók fel olöttünk a inngyar történelem egyik legkodvesebb alak-ját: Szent Erzsébetet. Különösön kert. Ves vo\'t a rózsa jelenet, \'amit sok bájjal játszott meg Wnligursrky IC,
,\\ szép ós élvezetes műsor otán a közönség még sokiVúí egyült maradt és dicsérte a icndezí\'iség szép munlfá-ját és a gondosan össECválogatott szO replök tökélebos játékát.
f I P. 2.
320 gyermeket ruházott fel az idén is a Keresztény Jótékony Nőegylet
A Nagykanizsai Keicsztény Jótékony Nőegyk\'t hölg.\\TCÍt tagadhatatlanul nagy szeretet és szociális érzés hatja át. Ha nem így volna, nem tudnának minden évben annyi sze, génynek Örömet okozni, nem tudnának Erzsébei napján annyi fázós testet meleg ruhává] befedni és any. nyi mezitclcn lábra cipőt húzni. A Nőegylet az év 365 napjából szinte 36 let munkával tölt s csak egy napon tart ünnepet: Erzsébet nup-jáu, amikor egészévi munkájának gyümölcsévé1 320 gyermeket iud megörvendeztetni. [" 1
Az Idei örömünnep a Rozgonyi-i utcai elemi iskola tornatermében ép oly megható jelenetek között folyt le, mint az előző években. Vitéz Székely Jártosné, tábornokné, Farkas Yifaa és a Nőegylet többi veze. tőség! hölgyein kivül ott\' volt dr. Krátky István polgármester, P. Gulyás Gellért plébános, valamint a tanítótestület több tngja is. A 329 szegény közös imája után Horváth Anna I., Németh Rózsa II. és Hor-váth Margit IV. osztályos növendék köszöntötte a vendégeket és megha-
tottan mondott köszönetet társai ne vében is a Nőp^y\'étnek és a polgái mesternek az ajándékokért.
Megköszönte az apróságok neve ben a Jószívűséget Filo Ferenc Igaz-gotó Is, Hangsúlyozta, hogy ezzel a felruházással leveszik a szegény szfi lökről a legsúlyosabb -gondot és le hetővé teszik a gyermekeknek az i kólába járást, a tanulást. Isten áldá sát kérte a Nőegylet ne és a ván minden jótevőjére, de figyel mez tetto egyben u megajándékozott gyermeksereget js a hálára és a kapott hol mi megbecsütésére. *
Örömmel hallottuk azt is, hogy ruh\'aajándékokat "ellenőrzik a "tani tók időről-időre és ezzel Is rendre és tisztaságra szoktatják a gyerme keket éjs a szülőket egyaránt, mer a jövőben csak az kap ruhasegély aki megbecsüli az ajándékot.
Az örömünnep az ajándékozóknak és \\íz ajándékozottaknak egyarán akkor kezdődött igazán, arnlkbr i sok uj mha és cipő gazdájához ke rült. A sok mezítlábas apróság azon nal fel is próbálta a cíi>Öket. CsIUi gott a szemük, ahogy győzködtek
Régi ezüst pénzért, tört ezüstért.
magas árai flxttek BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mlktoi-ul 3.
— ButArkiáiuuiuukat tekintse m«a minden vetelkónyuer uôiktti. Kopotoin botorárstsa
Wároai Mozgó.
Hétfőn, kedden, szerdán
VilAgsiker! Ragfogó jAtéhf mesteri rendezési
Hass Moser és Heinz Ruh-mann együttes, lenyűgöző témájú, szellemes vígjátéka.
Kiegészítő műsor: KuHurffilm és Vilightradó I
ríiőHtiflsok kezdete naponta 6, 7 és 9 Órakor.
szCs9 k
vete és utána olyan büszkén jártakkeltek, mintha övék volna a fél világ. S csoda-e, ha finnek láttán a nőegyleti hölgyek szemében ls megcsillant a könny. Bizony nem, inert adni mindig nagyobb öröm, mdnt kapni és azt ilyenkor érezni leginkább. A nőegyictl hölgycknek ezért nem is kell- dicséret. Cseleke, detük önmagában hordozza a dicséretet ós az Örömet. . i . ;
Csak egy a ká»\\ hogy a pénztár megint kiürült. Reméljük, a \'december 2- 3-iki karácsonyi vásár során n közönség támogatja a Nőegyletét és a pénztár újból megtelheti Csak azért, hogy újból kiürüljön és sok szegénynek örömet okozzon.
ÁlliiTidó n(U«minok hitkSxxapókon Badapsat I. mílzoráu
6.45 Torna. — Hir*k, — Közlemények. — Hanglemezek. — 10 Hírek.
— 11.10 Nemzetközi vizjelxŐwolga»«.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idő-járásjelentés. - 12.40 Hírek, — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 14.30 Ht-I*k. — 14.45 Műsorismertetés, — 15 Arrolyambirek, piád árak, éi*lmiss*r-árak. — 1645 Időjelzés, időjárásje-fOirtós^lűrek. - 17 Hirek szlovák éa magyar-orosz nyeh^i. — 19.15 Hirek,
— 21.40 Hirek, időjárásjelentés, hirek szlovák ós magyar-orotz nyelven. 22.40 Hírek német, olasz, angol é*
tmBcla nyelven. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. — 10.4.\'» I\'Ololva-sás. — 12.10 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 13.30 Hanglemezek. — 16.18 Felölvasiis.
17.15 Barabás Lidia hcgodü,\'t. — 17.10 Csurka Péter csevegése. — 18 Világhírű zenekarok hanglenívzeú — I8.l,"> polaky József előadása. — 19.25 Rácz Uéla dgányzcjiekam, — 20.10 tAz ördög hegedűje.\' Hangjáték két részben. — 22 A\'rádió szaloiUJOnekára. — 2;)u20 IVrlis Jenő cigányzenekara.
BUDAPEST II.
IN Mezőgazdasági félóra. — líl Magyarorosz hallgatóknak. — 19.30 \'Fran-cta nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 20.20 Beethoven; V. szimfónia. — 21 Dr. Helgi LáSxló elöatlása. - 21.30 Lovászi Ferenc cigányzenekara. ->¦ 22 Időjárásjelentés.
.BP.CS
17.10 Lemezek. — 17.50 Házi zenekar. — 19 Lemezek. — 20.15 Hangverseny. — 22.00 Berlin.
Vesekő- és hólyagkőbetecek, valamint azok, akik hugysavas sok tulszaporodásában, oxalutiá-ban vagy phosphaturlában szenvednek, a régóla bevált, tisztán természetes „Ferenc József" ¦keserűvíz használata által bélműkődésak elrendelését, anyagcseréidk előmozdítását és emésztésük Javulásit érhetik el. Kérdezze meg orvosát,
Minim, biti tfiíisikass 1"
Dr, Ctapik. vttyul* vedreim m*. I gyésDüspök a minap adta ki noyem-, béri körlevelét. A kórlevél szózatot in-, tiU a* egyházmegye tanítóságához. Kófli ! őket, hogy soha e>«m tévesszék ningnk előtt a katolikus növelő magasztos célját: .KrifizliislKtt wzaknia Kkíhirott gyerYnefcektet, a gyermelaaWan át a szülőket és mindazokat, akjikk«l érintkc. «k.> Fc\'hivja továbbit Őket, hogy a . papsúgnak legyenek císq togjtö társai az. apostoli. immkábWn,. amely olyan ..nagy és . aieVaakaru,..hogy « inflpság
vjü\'VdiV tan. bárja.
lüiihlu. kózü a /öpászloii. körlevél az .A* C.t ezévi. .munkaproftramjAt.
Ismerteti továbbá az egyházimgyoi -Kalot. szervezet igazgatóit és titkárait eapeuaai terüMck I szerint. Majd gyakorlati ntiuutatiísokat\' ad az anyakönyvi kUgazitásokikai kapcsolatban.
A körlevél felhívja továbbá a. papság figyelmét- fix. u) .vOgyonkOzjclési . sza-báiyzairaf.nmvJy 1040, január í-níu. lép életbe. Kű/li többelÉ kőzött a hiluiK-mhüsziérium rendeletet, amely clrcn. fteli a tanitőság\'részvételét ft nét>sxárrt-tólási összeírásokban. Ezenkívül még anyakönyvi, ügyek, álheljűzések és más routoGObh cgyliáxkanuiurytati ügyek togéscjlik kii a főpásztori körlevél gaz-tjag tajtaiiruVL »
A MAGVAK FlwMfiYARTAS, MENET-REKIME
a következőképpen alakul: A Hunnia! filmgyárban most fcjeiÁk be a ;Halálos tavasz és az Anyák orvosa című ftt-meVBU Előbbit ZUahy Wjua gyártja, az, utóbbit a Hunnia kölcsönzője. Még-e bélen műterembe kOröi a ,M\\, I. F. társaságának a Palatínus számára ké--szülö vjtóáíéka, a Garzonlakás kiadó,, uinelyről alant bővebben írunk. Ezzel j egyidejűleg Csatlió Kálmán nagysikerű darabjai a líüwor.- és. .ceamegét gyártja bévery Bála; az hunéit -produ-oíft.Iizt kó\\«tftleft, 1 lauszy.Mária .gyártja • eJ*ö,filwjét, atuelynek.clnH\'t Férjeiké.-. re#ek».- litwiuviá\'eg.. a,.,iná*JÍk raütcicm\'-. beji, ugyancsak, a M.. L..I%. gyárt a pataliuus, MámáiOy még pedig, a.üül! baba pinjú Ma/tos^HlwJtlka- op«rYtt:
¦ fiiuiváiUHítát.. Ulána.-a. Hiamia irtgy iígj-uj*\' a Snfajevo.kó^elkiiízik.ésezzeli egyid^l*!! UyÖ,tgy István által utode.
.zelt^üów GáS)r( cinjü film készük, UU»a.«gyidejntftí. ismét, két íiluívkÓ-mü\'. a...Uuttwa egy osateiKlÖ óta várt, Iiliuác,..a, Hajmlcó Pisla és a Jyjjöui els«#u,i cirttü,! l>A|»fcbuhóiaL -Majd, is-, mét a,M,,i. F- TafcUfous, Wni. kő-, vetkezik: a Mária két éjszakája ós az: Erdélyi fihnváilaitat 5-ös autóbusz ci-. mü, Págcr Antal rtlta^irt\'-íUmje jön.; #&9k.& tiz/WmmOL.\'ÍCljrnáx^ebiö-friélgj -i.Mwj.mH íviudkét mükraiftjoglalt.
TEfJfcS GŐZZEL MlNDBNÜTr
A* By«.rendet wUnU\'ciroft vígjátékát iés a líercsényi hiisiárok\'cimü filmjét pz. Erdélyi fthii^tfifeilflt\'e .hónap végén fejezi be a Magyar Filmiroda\' rrriitcr-.ipébftn* Irtana a Caepreghy fiimváltu-. Iái .kúycikedk iiedák-Jávor üimjevel,, "melynek elme: a P.ént, bejesxóL Ezt1 követi az Atebcr filmváltozat Erdélyi; kastély cimü filmje.
FwUekbőJ : látható, hogy a magyar lünigyácAás olyan bJttáftUea, és eddig nw>t i*nuj|t bániban ÍOjtóLÍk,..bpgy. miri-dí-u ,|Oinóny, mWtvaii, ai^,.hQgy,t a. tapaszra várható .fitlujJ^yt.elWDquIyüz-Sák. i .
a
A HAT HÉT BOLDOGSÁG
idökőíbcn. bemutatóra késsen áll, »m«ly a.j&vö héjén-hároni-budapesti HiiozgÓSCTiházban jelenM* mfig és oly jó\' sikerült, hogy előreláthatólag meg. dönti a fümgyártók ujabb babonáját, hogy olyan tüjunek, aniolyben , Kiss I:«renojáfs4k, nem lehet stkeie,,
Ugyancsak ketaen-varja, a ^aowtatót i
a Siái-üya:.ilii.iidár is,. uim-lyjRik .kOJsŐ-, bégttiröl ,már a i mult lkótcu mpgftnJé., Ituzlüuk, A honvédelmi inUxiwtíárbnu által támogatott uagy rcpülŐfüíunéi küiőobew kiderült, hogy a uuunsiié-rium.-áUAl delegált katonaUsztek, ólü-kófli Bánás és Mainusich szit7.a,dosok-kal, rendklvíá ké[iz«tt filmsEakemberek ós bárm«lyik.rogt magyar fiin^y ártóval fcl\\eheljk a \\ersenyt eiűkuitetbeu. A film ennek ékes bizonysága lesz, mert olyan attrakciókat lenyképeztek és ii\'iuk\'v.lvk mv;í katoruiilag, ainÜyenekft eddig eaúc iwgy .amerikai tiimeVn WUunk, . j
A GAHZONLAKAS. KIADÓ
oflm\'i- most\'; készülő filmet Balogh Bé\'a-, rendezi . ,aki cgyiko a legrégibb magyar \'filmsiokonibOfelQH\'k, viszont ftattiisé^it a tieturégibeu megj<lcnt Karasaiék cimü- remek vigjátóUiun> bebizonyította. A ülm iene&aftreő|e Frics Ki\'uolyj, sietoplöi iMjnai (labor, Tural Ida,- Simor- Erzsi,,Juhász1 Józsid, Pa. taky .ifin-. A. forgatókönyvet Is n.i-logh.Béta irtaj
«
TlliOS-a- SZ6RE1.BM
Megemlékeztünk arról, hogy a Művészfilm legkózeíebbi\' iíjdonságának a cime Találkozás a szerelemnivi lesz. A rímet-most". TÜOS-a szerelemre váltai tatUk át, •

A GIBRALTAR
cimü francia film várakozáson fe-lulinsiktorienniduU két l)ail»|^ll mo-ciban. Sikerét nemcsak annak köszönheti, lio(0\' kitűnő film, hanem aktualitásának is. A Ciibrattár iránbez ér-\' deklödés sobaíOm Volt oly nagy, mint U mai Időkben és.a.,Jjiin toló van eredeti külső ítivétólekkel. Emellett urrói sw\'i, hogy .egy kémszervezet mi-képen eaoinpése1 a-hajók s«ene közé okrozitot, amely a> nyiit tengeren « hajók pusztulásaihoz vesét. A filmen i ilyen\'l.ajórobliunást is láliuik. A l«Od-kivúl,ú0|liuaa ülm<au\\ahnasiut hetekig Lnusoron.lcsz.
HOLLYWOOD LEGSOKOI>1)ALVHI1 SZÍNESZE
Ray .Mulandót tüntették ki Ozzcl ¦>/. clneit^óssííl. Ez a fiatal angol szinész cukiban megérdemli ezt a büszke ci-mci, mint az aiúbbiakboi kiderül. Mil)-laiul az angol hadsereg lepül&Uszlju \'.volt ¦ mielőtt agy jöszetm\'t\' pnodi^\'r feliedezK\'. Az ejtőernyős osütagnál lol-jesitett szolgálatol. Ily minőségében lsmer|ei meg wesícy Hugrfles,. a Purft. moimt rondo«ije és rögtön leszerződtette a Dsungel- klraüynője Xllmhoz Dorothy Lameur paitnCnGüt. Katonai karrierje elölt az angol s|x>rt vegyik kitűnősége volt: különösen, gátfutásban és magasugrásban tünt ki. Mint iu oxfordi egyetem diákja etsajátilotia a német, és francia nyelvet, iami az angoloknál meglehetős ritkaság. Remekül főz, kitűnő golfjátékos, szenvedélyes halász, autóvezető ós híres pipagyüjtcményc van. Legújabb filmjei, a Hotel- Imperial és a Halállógíö, Ez utóbbira különösen büszke, mert Cöry Cooper mezeit is nagy egyéni sikere vob.
;"«
SZÍNHÁZI orvos
Viktor de Kowa, aki most iCudozl első filmjét (Sctmeider Wibbel), elő-, adás után találkozik a> színház ügyeletes orvosával és megszólítja:
— Kedve* doklorkám, jó,.hogy talál-koiunk; nem éneirr jiVl \'magamat. I-ej-fájáson kívül tulaj donképen - sOmml bajom-nincs, ugy dolgozom, iríint egy ló,. ioxkasátvágYam vau, csto kutya-fáwult vagyok és ugy ataaom, mint egy medve...
— Hm, tudok egy kiváló állatorvost! — szólt\'.közbe mosoyogva az orvos,
-\'\'*;\'•
ASSZONYOK SZALI.OD.UA
cimüf amerikai film főszerepében •uemróg^rmatitkoaottfbO\' a I*ox ;\\i) sztárja., Linda Darnell, az 1930/10» srezon nagy íeiíedezeitje. A rakéluszerimek. fclttat tratfll\'szépséget —.nnint a jövő nagy drámai tehetségét — mutatták .be-a sa}ló képviselői részó:c rendezett sztáravitó banketten, d;* az Asszonyok szdtíi)dája premierje után a kritikák egyhangúlag megállapítottak, hogy Linda Darnell már ma; mogér-demtl,\' hogy\'tt\'legnagyobb ibrámai, sri-ueriznÖk. közé sorozzák. Az Asszonyuk siállodúja film első-európai premierje Budapcslen lesz a közeli hetekben.
Az idény legmulatságosabb vígjátékát nézhetik meg, e heti mozijegy nyerteseink
A Zalai, Közlöny minden héten\'-két ingyen moztlegyet sorsol ki dflfizttSI. kozöft.
A inratn eterna héten a kövclkezőlire ninsolysolt:
Kulcsár,János Wlasslcs Gyula-u. 6. TüMer Andor Rúkóul.u. 15.
I Iuiib Moser és Heinz. Rűhman, a két kiliinö komikus mulalsá-líüs vlüjálika a 13. Slék állandó inásfelőrás .kanagásl igér. Az mlelck, pazar.iordulalokoaa gazdag, mulatságos filmet, hetfsioi szerdáig mu-talla, be a. Vátosi Mozgó.
Az ingyenes • mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szezkeszto-ságátwa d...e.:,8—12. és ,d. u. 2—6 óra^közítti.átvehtttík.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel-hátralékban nincsenek.
Á husipari szakosztály tagjai tisztelettel értesitik a n. é. vásárló közönséget, hogy tlzletftikfrt 1939. ncreem-twr Stn.tftl IS4D. miroim h6 Nifl {
waiirnaponkint zárva tartják.
Ezért.kérjük, hogy szükségletét szombaton beszé-rezni.-sziveskfidiéfc a»»
liagykanizsa—Budapest
Emiik. Alom. Száz sztrlthullt tegnapom pernyéje. Kékjényll matt.
IJJasdgom fátyla, sok rímes vetisem, bokrok közt hintáló régi nevetésem.
Elalélt tempó. Megtorpant színek.
át piros köszöntist kongalnaka szívek.
A város arcán századós porredó. IfazaMel néha-néha u temető.
S mert bánatom magja hullt minden rSgSdre magam is hozzád gyökérzem diókre.
Kapu. Sztíes, OUUsre tárva. Arca kigyúlt, furcsa öröm-lárva.
Vágymágtyikat lobbant a\'szeme. Hangjában pirosan sistereg a zene.
Valamit ktndt mindig az embernek: Bátor tenyerén holnapok remegnek.
Izmoskaru leien. Nekilendült színek, önmagukba vtsszagabóznak a szivek.
Tömjénes -ledérslg. szűnetlen házibál, izzadlra-ny&ll aszfatl, a tempó fiit, zihál...
Falat kenyérért xsolosmdzó lárma, mágneses délibáb, boldog remény-tárna.
Három-szép Jelben\'magát beléntréste: bonlakozó lövöm, kenyerem és Te.
Liditt Julit
~ (Esk«v6)
Bent Botiba Oita ny. állampénztári főtanácsos és Horváth Stefánia leányát, Idát, folyó hó 18-án délután 5 órakor vezette oltárhoz a budai szenlférencrendl templomban Earl Fuller Kalifornia, USA. (Minden külön értesítés helyett.) 0)
- (Halálozás)
Zselhwky Róbert gróf, a felsö-ház-tagja, ma hajnalban 90 éves korában Budapesten meghalt.
—1 (Bezárták az «f érszegi .Arany Bárány" vendéglót)
Mint már jelentettük, SzépFertnc zalaegerszegi \'szálloda- és vendéglft-tulajdonoBt súlyos kihágásai miatt 5 évre kitiltották a város területéről. Ezzel kapcsolatban jelentik, hoey -most szállodája, az .Arany Bárány" is bezárta a kapuit. Zalaegerszeg tehát egyelőre, további Intézkedésig szálloda nélkül maradt.
- (Mulatság Klskuilizsán)
Nagy sikere volt vásárnap este a Polgári Olvasókórben Kertészek koszorúcskájának, ahol Kiskanlzsa ifju.\'magyarsága volt túlnyomó részbén képviselve. A hangu\'atos táncmulatságot, melyhez I-\'oszákék szolgáltatták a - zenét, érdekes nilisor egészítette ki.
- (Elfogott román katona-szökevény)
. Cscjtev József román katonaszökevényt már-évekkel ezelőtt kitiltották Magyarországról. Csejtey azóia már többször és a legkülönbözőbb módon szökik vissza az országba-Itt els\'ö ulja mindig Keszthelyre vizet s ha elfogják, meg kitoloncolják, a büntetés letóllése után újra csak visszatér. Kesilhely szerelmesét most újra Itt fülelte\'le a tolonc-llgyi hatóság.
Nqttu i Nownber W. héttá. »"-"¦ knt. Vnlols Fél. Protestan» Jolán. Izr. KIszl. ht 8.
auztordő nyitva renel 6 órától «>•
9 6rál( (tjítM, »»erda, péntek délutáa
kedden egéas nap nőknek).
IMI- november 20
ZAL-Ai ftöZLÖfíV
EVŐESZKÖZÖK
chrom acélból és alpaccából szolid árban BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy MlkJói-ttt 3,
Pompásan sikerült a Frontharcosok tea-estélye
Vasárnap este n Kis Royei (érmet, ben összejött a nagy fronthareos-csa. lúd, hogy a bajtársiasság és együvíS-lortoiás jegyéhen néhány kedves órát együtt töltsön. OröminO] kell (\'"fgállajjitanunk, hogy n r$U kanizsai társadalom minden rétegét láttuk Oz esten képviselve, Tisztjk&r, ] >a ps ág, posta, jogászok, pénzintézeti tisztvise. JÖk, nagyszámban önkéntesek, fiatal tisztviselők, kereskedők. Olt láttuk az előkelőségek \'soraiban dr.Krátky István polgármestert ,dr„ Hegyi Lajos főjegyzői, Kelemen Ferenc bankigazgatót. A .termek szépen fel vollnk diszitve frontharcos jelvényekkel, mindenütt jókedv, hangulat; derű, mosoly fogadta az érkezőket. Fürge, mozgalmas rendezői garda élén Horváth Gém, a vigalmi bizottság tapintatos, mindenre kiterjedő figyelmű elnöke intézkedett ,mig a frontharcosok liázigazdaj tisztét dr. 1 ülőp György vezetőtiszt Laborczl Károly titkár és MOnkovlts István tőrzs. vezetö töltötték be sok előzékenységgel. Csök természetes, hogy iiűndeukE jó\' érezte magát .legtöbben a hajnali órákig tartottak ld# Volt .olyan tánc a ro. ix>gós, \'iatfogó ütemű zenére, hogy mindenkinek kedve tellett benne.
A frontliarcos-cstély minden tckúi. teben pompásan Sikerült, a rendezőség büszke leiict gondos mimkájáro^
- (Baleset)
RImmer József keszthelyi hentes és mészáros disznóölésnél segédkezett a gazdájának. Közben a feldühödött sertés az agyarával ugy felhasította a tanonc Jobb kezét, hogy azonnal kóiházba kellett szállítani.
- (Elfogott betörő)
Szakács Sándor tapolcai napszámos az elmúlt napokban betört özv. Mekler Lajosné zalaegerszegi lakásába és onnan több holmit vitt eL A többszörösen büntetett betörőt már el is fogta t. rendőrség.
— (Alamlnlumgyár létesül Zalában?) , i
Négy-ötezer munkást loglalkoztaló alarnlniumgyár építését tervezi Zalában a Magyar Bauxitbánya Rt. A tárgyalások sikerrel folynak 8 így minden remény meg van arra, hogy vármegyénk munkásélete fellendül. Az Illetékes Igazgatóságok Tapolcára tervezik a gyár felállítását s mivel igen Jó kereseti lehetőséget, napi 4—5 pengő bért Ígér a munkásoknak, igen nagy örömmel fogadják a tervet mindenhol.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 fillér.
A Nőegylet karácsonyi vására az Iparoskörben,
Teleki főispánná hangversenye zeneiskolában*
Nagy választék! Ölesé árak í
KIKAPOTT A ZMNTE
Mecsekszabolcs SE—ZMtiTE 3:1 (3 :1)
Vezette : Pazaunek. Nagy mfigtepc. Jé.í a ZMNTE .veresége OÖngeit ismét indokolatlanul állította ki (egyszer ugyanezért paznuneknak g hó^ napig nem engedtek mérkőzést vezetni) pazaurek. Az erősen tartalékos csapatot ugyanakkor két 11-essei is sújtotta, az egyiket azonban a jól védő Csondor kivédte. Csak a má.
sodik félidőben jött fel a csapat, mikor a középfedezet hs\'yén ML halecz játszott. Bizony a tartalékok* nem váUtak be. De vjlt ott még több játékos is, akinek mérkőzést kellett volna nyerni, ezért érthetetlen előttünk a vereség. AJ gólt Csaia, Dani és Kozma (1 l-esből), illetve Csöngel lőtték. A szaksajtó Kárpét
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
i% „Néprádió" eladási helye
Szobi Antdl, nntyKnnlzsa,
Fő-ul S. szám.
és Csöng\'Jl játékát Httüi Iil,"valamint az ellenfél Jütíkoeaj közül Csalái és Kozmát. (
Ifjúsági bajaoki mérkőzések
Sáska Levente-ZMNTE 111. 1:1 (1:1)
Yéictte Bárány. A kltilnő ZMNTE megakadíilyorfa a Síiska-csopat győzs-j-tnét. Góllövők: Gödinek és Crapáry. .lók: rxsncs (a mezőny legjobbja), Sárecz, Zöldvari, Németli illetve Her-creg, jámbor-és Horváth 1.
Atilla-NVTE II. 2:2 (1:1)
Veifilte Gerencsér. Igazságos eredmény. Góllövők: Molnár (2) illetve Törii és l\'risli. Jók: Lásiló. Wollincr, Molnár, Horváth, illetve lUss, Prisb.
Kereskedelmi - Cserkészek
6:2 (3:1)
Verdié Flumbort A Kereskedelmi jó csatársora sok jó gólhelyzetet ösz-SMhoíott Gólaövök: Holló (3), Kcr-kápolyi (2), Péter, illetve Taródi (2). Taródi egy ll-Ost kiliagyott. .Jók; Holló, Kerkápolyi, Cserpes, Pálmai, Illetve Taródi ót Wilesck.
Magyarország— Olaszország 10:6
Nem fulbaticredmóny, csupán ökölvívásban fektettük ie ax olaszokat, de ennek is nagyon örülhetünk, mert már itt is régen győztünk az olaszok cQen. _ , ; | :
Eredmények
Ferencváros—Elektromos 3:1 (1 :1)* Kispest—NemzeU 3:1 (1:0). Törekvés-Bocskai 3:1 (2:0). Szegőd-Hungária 3:1 (1:1). Négyszer 3: III) ( tIj|>cst-Szolnok 2:1 (0:0). Haladás—Gamma 1:0 (1:0). Kassa-Tnxisok 2:0 (1:0). DVAC-DPAC 2:0 (0 : 0). PEAC-ZsSEtStl (0:1). PBTC—KRAC 2:1 (1:0). SBTC-NTSE 3:2 (2:0).
_k—n_l-
Rendőrkutyákkal a csendör-merénylők után
Székeafchátvár, november 20 A szabadbattyányi csendörmerény-lök üldözése még mindig folyik. A székesfehérvári csendőrség a nyomozás megkönnyítésére rendőrkutyákat kért a budapjsti rendőr kapitányságtól. 4 kulyát, két rendőr kíséretében autón áronnal el is indított a budapesti kapitányság, de az autó Gárdony mellett árokba fordult és a két rendőr meg az egyik kutya súlyosan megsebesült
Aranycsempészés la?
Budapest, november 20 Dworák Norberté*, aki másfél millió értékű aranyat falazott be az olvaszlómflhely pincéjébe, átkísérték a budapesti ügyészség fogházába. A nyomozás szenzációs meglepetéseket igér. Valószínű sokkal nagyobb arányokat fog ölteni az egész bűnügy, mint előre hitték és valuta üggyel is bővül. Dworák Norbertnek, az aranyain kívül, mint hírlik 30 háza és telke van Pesten és az egész vagyonát 20 millió pengőre becsülik. Ili emiitjük meg,, hogy Dworák cégvezetője agyonlőtte magát.
— Takfaba a»g a Kopstelu Bútoráruház állandó butorklállltását. Izléaes ós oloeó bútorokat kedvesé fizetési tel. tételekkel vásárolhat
57511
1W9. november 20.
Összeütközött két repülőgép: hét halott
London, november 20 Kanadában az egyik\' repülőtér fejelt gynkoriatozás közben két katonai jo. pülögép összeütközött ós lezuhant. Kgy repülőtiszt í#Hót vesztette.
AúsitralJaban Sidney felett szinten összeütközőit két repülőgép ós 0 ember ételét vesztette.. \'
Különös repülőszerencsétlenség
Belgrád, november A jugoszláviai V/réme elmü lap irja, hogy szombaton délután kdld-nös repülőszerencsétlenség történt a Dunán, AlsóM\'lanovác mellett. A román határ felöl egy repttlflral szállt a Duna felé. Útközben az egyik repülőgép hirtelen kivált a többi közül és hirtelen-\' lángbaborulva lezuhant és elmerült a> Dunában. Sem a gépet, sem a pilótát nem sikerült még eddig megtalálni. (MTI.)
Német-orosz áttelepítések
Berlin, november 20 Németország és Szovjeloroszország között november föjjÉI barátiágos tpynmény Jött télre., a megszállt lengyel\' területeken íakó nemzellsé-gek kölcsönös kicserélése ügyében. A Nyugat-Ukrajna és Nyugat Fehéroroszország közt lakó németek és a volt lengyel területeken lakó fehéroroszok, oroszok és uvránok áttele pitésére vonatkozik aJ rendelet, de csak\' azokra, \'akik JÖSzántukbót át akarnak telepedni a Tbáslk fél terű\' létére. (MTI.)
iínlatonbrríny kÖzsBü slSIjirdaigttÓt.
3044/1—1939. »»
Árverési hirdetmény.
Balatonberény község halárában az 1883. ívi XX. t.c 3. §-ának rendelkezése alá esö, mintegy 1510. kat. holdnyi (erQlelen gyakorolható
vadászati Jogot
1939. évi december 16 án d. e. 9 órakor Balalonberenyben a kOi-ségházán 10 évi időre, hatzonberbe ad|nk.
Kikiáltási ár: 400P; bánatpénz: 200 P.
\'Vadállomány: apróvad és mint váltóvad: öz.
Egyéb fettételek Batalonmirlaftlr-rJon a körjegyzőnél megtudhatók.
Balatonberény, 1939. nov. 18-án. Körjegyző. Községi bíró.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
. vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
{Folytatás az 1. oldalról)
Búvárhajó- és tengeri-csata következik •
| • Felszólítás nálkűt?
\' PAris, november 20
Róma, november 20 Az Esti Újság római tudósítása szerint az olasz fővárosban ugy látják, hogy a tengeri kereskedelmi háborúban uj fordu\'at következik. E szerint Németország mep; akarja akadályozni á háborús ctlokat szolgáló felfegyverzett kereskedelmi hajók forgalmát és ezért a tengeralattjárók fokozottabb működése é-s nagyobb tengeri csaták várhatók.
Hasonló érdekes jelentést küldött a Pest párisi tudósítója is lapjának A tudósjtás szerint a német búvárba jók parancsot kaptak, hogy a felfegyverzett angol és francia kereskedő fmKhajöknt, miután azok\' segédhadi ha jóknak teklnthclők, fel-szóllitás nélkül azomial Jöjjek.
Tttkos orosz-német egyezmény
november 20 j melorsniguak és Vladivosztokban tán-¦ fteri támaszpontot lendez-b-: a németek számára. Innét kiindulva a német bu> ugy értesül, hogy Németország Ós várhajók a keleti ellenséges flottát és Oroszország tengoialnttjárókat «d Né- I hajókat is szem előtt tarthatnák.
Zürich,
Uj Nemzedék zürichi tudósítója
Fényképezőgépekben
nagy wtlaazték. rok eladaaa.
Filmek, lemezek, papl-Szakezni-0. kidolgozási
VAftTAGH
fotó«műtarmAb»n
Cscngery-ut 1, sz., tz¦ udvarban.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVA VÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. 1477
Zalui Közlöny Z\'ftlni Közlöny Zalai Közlöny Zalai Kfclöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny Z.
a?.-*"" \'\'
z z
Zalni Zalai
Zt T
Közlöny Zalni Közlöny Közlöny Zalai Közlöny "iözlüny Zalni Közlöny
öny Zí föny Zalai Zalai Zalai Zalai
Kö Kö: Közlöny Közlöny Közlön
Zalai Közlöny Kommy KíMöny \\{M/Á(my ííözlöny fcozlöny Közlöny Közlöny Közlőn
§0L
Zalai
főtiöny C«klö)].v
löny löny \'zlón-y Közlöny
Élénk úBzakl, encukkeleU "•**\'• Kevés folhö, több helyen, tőleg délkeleten \'záporeső, záporazdrD havazás. — A hómirséklet újra
osökken.
A MeteorolOírlnl Intelét fitirktnluml aMHtftsyetfi&llom&SK lel esti.
H««Q6Méklel tl«ii»I"*«te 9 órakor +68.- ma reatel +5\'8 délben +4 4.
Uuoadék 5 2 "...
APRÓHIRDETÉSEK
».Ohlrd.tt» .11). ...Sniup D.n.pnú 10 íí-Mj Hlltr, trtt.ld.rt\'tlN*bblrit6 fl\'thlííl fiMkömop
10 M.la «0 fllMr, mlnS.n, tovább) uo -Miller.
Aü.As
Fiatal •eged és kifliid felvitetik. VIda m»iera»Tet. "2653
{.aoroatjold laaayak fe\'-ítetnel. Klein cukorkagflrba, MSgyar-u. W. •
¦eabtxhatá, Jól íézö mindenes .(lehet bejáró li) hoBHiu blzonyltvánnyat\'(elvetélik. Metezer, HorthyHtM-3. •
Rendes bejardádt és dtótlsztilóli.t felvessek.\' Horthy MIHÓÍ-ut\' 45. 2050
S.jdrdnS (elvétetik. HWÍté77._ •
• tt»,a>4adi l-re (elvétetik Ciengeryul 19. Jilenlkeiés d. n. 3-4 lg. •
li*a<att Ügyvédi hodsbi [elvétetik.
CIi.i a kiadóban. 29:11,
ADÁSVÉTEL
Eladó 1 drb 3-f-l csöves modern Standar d-rádid Betearistnál, Sagár-at 03. *
Ebédlőasztal Julényosan aladá Msgyflr-utca 10. sí. alalt. *
LAKAS-ÜZLETHE1.YÍSÉO
Kétszobás udvari, kétszobás; összkomfortos utcai, hlrotnasobél oistko^iloxlos utcai lakás; kél kisebb \'OilemelyKéí\' kiadd. Siegó Mór, HOlvös-lír 2. BulcklS-dés Klrilya 2. 8
HÁZ ÉS INGATLAN
Kllllv-u. 5. sz. Btlatklao. kerHlhir. eladó. Bővebbet lígysnott. •
kOlonfélb
La.dlliAlraDj.1. régit és u)st, napi postéból szSiinazó tdstegbélysget atdaa. partiért érlékclleni lőhet\'\'ffllirdetí hétlón déltlólt a Zalai! KOalOay íiélkészló-légéban
(.omfafautlda ulén permetezze teytl-mÓlciHII: Pe*rht>la*aa«ar.att kaafta-Vdfc I Orstag SMgkeréskt<l\'.éb«a, Rra.é-bst-tér. 3896
llastalvékjr\' KafkdHet VAetaali ffotdnat.
ElttaNaatk Jobb kéxre való fétllkezlyfl Pelófí-utlól a Szémere-u\'cálg. Kérem a megulílít, adja lea klsdóhlvitalba: 2930
pSoityikÁl NAPILAP. Kiadjn.: „KSzgazdneagl 11. T. NBÓykaairaa-I\'élalös kiadó\'.\'\' Zalel\'Xsraly. \' Nyomatott. a „KOzaalljasáol 1!. T. ílünyluiiil/üa" \'
aytWWlíbas\' llíiíyiaklzsaa. (Nyoiadóért teleli Zalait K.relyJ
la, Évfolyam 285. lUtn.
NtgykanlJUw, 1989. november 21. kedd
ií ,...... ,ii)i.h,iiiiii, .i.mii.....i........ini»»ir»
Am 12 na.
ZALAI KÖZLÖNY
maillli.il i il
VaOMntüi r&at 5. atta.
politiki! n a •* ¦ l> a r*
Feldől szerkesztő: Barbarlts Lalo»
lílöllaetéal ára: « Siaketxttattd t» I
i bóra t pengó 40 Bilit, idóblvalall telefon. 7«. at
mi r.i ¦¦
Egyre hevesebbé válik az
a tengereken
Három nap alatt 10 hajó sülyedt el — Megbénul a semleges államok kereskedelmi isafózósa is — Ujabb légiriadók Angliában és Franciaországban — A nyugati fronton a rossz id6 miatt csend van — A finn-szovjet viszonyban változatlan a helyzet
. Ésniakes tudósítás Vilmos volt német császár hazatérési hírévé.
kapcsolatban .
A nyugati frontokró1 egybehangzóan azt jelentik, h >gy nagy viharok duin»k. Ugyanígy vihnpps nz Ídö AingUaban és Franciaországban is. A tengereken különösen sok sze-i«nc»t\'t«ciwt!jtjcl okozott az idő, illetve n vihar állai leszakított aknák.
Viább őt hafó sütyedt et \' tegnap
A szombat cs vasárnap elsülycdt öt hajó utáu a hétfő is megköve-ítelto a maga áldozatait |
Egy angot hajót német tengeralattjáró süfyesztett el, a többi három (két angol és egy francia; (tknába íltközött c-s igy pusztult el. tXz Ariingthon Court nevű angoi hajón 22 főnyi legénység volt a robbanás pillanatában, nagyrészüket nwgrnentették. A1 Ports-Beer moo tonna* hajó volt, s/.-mély-zetc közű" 18-at megmentettek, négy eltűnt. i
A?. AvaU jugoszláv hfttárszolgá\'ati iroda legújabb jelentése .szerint az ir partok közelében elsülyedt a Co-rlca Milloa nevű 6800 tonnás jugoszláv hajó is. A; hajó a jugoszláv hajóf\'otta egyik legszebb egysége volt.
Londoni jelentés szerint az elmúlt háropi nap alatt tíz hajó sülyedt ei B8 000 tonnatartaionwnal. A: tiz hajó kÖ/.tV négy semleges volt.
Nagy órdekiödest kelt még mindig a\'\'-Simon Bolivár holland személyszállító hajó trag&Uája. AZ ujubb jelentések szerint a személyzet közül 18 ember ?8 a kapitány, az utasok sok közül 67-en vesztették életüket. 116 meg mén teltet az. egyik londoni kórházban, a többit, akiknek állapota sulyowabb, a tengerparti kórházban, ápolják. A;, sebesültek illa. potu^kielégitő, van köztük kétiegy-éven bUjII csecsemő i«. akiknek szc-mélyaBonosságát-nem bánkrlk.
Itt említjük meg, hogy
a dán kormány az aknazár kibontásét határozta el
és a dán fe^gjog ajá esö hajóutu,-kou ujabb aknákat helyeztet el.
Német repülők Anglia és Franciaország felett
A1 kedvezöt^n időjárás ellenére a német légi tevékenység tegnap sem szüneteit. A nértvt pilóták a feg-nngyobb bátorságról" tettek tmusá-got, mert n nugy viharban 7 8 órát töltöttek a Icvejgöbvii a viharos tenger és a \'égtelháritó\'trtz- «lá vett nu.
goi \'és francia légszlntér felett. A N\'I\'l jelenté\'.e szerint a nírne* repülők tegnap Skóci\'t, Délnyugatanglia és Frunciaország felett Jártak,
Mint a Havas iroda jelenti, német feidcritögépok jártuk a Times torkolatánál is, söt
egyik gép egész Londonig elrepült.
A\' gép olyan miig\'asnn járt, hogy szabJrdszemmel nctm is lehetett látni. A, lúgelháritók főtték a gépet, de eredménytelenül. Az angol vadászgépek a. tengerig követték a német gépeket az üldözésben. Másik ugyancsak Havas jelentés szerint, Délkelet angüában tegnap délutón cgyói\'ús
k\'gjriadó volt. fcszaknngliában és Északfranciaországbun nem volt légiriadó, csak n légelhárító ágyuk és a vadászgépek működlek a német gépek megjelenésekor. Francla-oiNzágUni mindössze északnyugaton volt este 7 órától háromnegyed 8-ig légiriadó. |
I Légiriadó volt a Firth of Forth öbölben Is, míg egy másik (Havas) jelentés szerint |
angol torpedórombolót bombázott egv német repülőgép
a nyilt tengeren. A1 ion doni jelentés szerint n bombaiámadás eredménytelen maradt, a hajó nem sérült meg. |
A szárazföldi front csendes
.Aj nyugati frontokról az áradások veszélyét jelentik harcitevék*-nysóg helyett. A vihar is nagy pusztításokat okozott az egyes arcvonalakon, Így u vihar állal okozott károk eltakarítása is nagy munkát ad. Mindamellett a felderítő tevékenység mindkét részről tovább folyik, söt helyenkint tüzérségi tüz Is van, a hadije\'cnté>ek azonban csuk igy sióinak : i
Ajz éjszaka nem történt semmi említésre méltó escínjény. I
Berijn, november 21
(NT1) A. lapok figyelmeztütik a lakosságot, hogy ha nagy magas-
ságban ellenséges repülök jelennek meg és a légvédelmi tüzérség munkába kezd, azonnal kereken menedéket, nehogy a visszahulló repeszdarabok sérüléseket okozzanak. Ily esetekben ugyanis nem rendelnek cl légiriadót. . j || ; I
Bárki lehet tiszt a német hadseregben
\' Berlin, november 21 (MII) A német hadeiegben ahhoz hogy valaki tiszt legyen, nem keli iskolai végzettség. Az uj rendelkezés értelmében teljesen kiérdemelhet a tiszti rang az ellenséggel szemben tanúsított magatartással.
Veszélyben a semleges hajózás
keveskédc/mi hajóforgalom teljesen, íttolódik a Földközi tenger vidékére.
Londoni MTI jelentés szerint A|u-gihi ós Franciaország a három legfontosabb gazdasági kérdést: a hajók ellenőrzését, a behozatal megszervezését és a hadianyag-ellenőrzést is közösen akarja intézni.
: Róma, november 21 Az Uj Nemzedék római tudósítójának je\'entéíc szerint az olasz lapok a tengeri háború fokozódására számítanak. A blokád megszigorításának hire - irják — a semteges államokban nagy aggodalmat kelt, mert a ^mJegcs hajózás szinte teljesen lehetetlenné válik. Lassan a
Vilmos volt német császár visszatér Berlinbe?
Berlin, november 21 A Pest berlini \'tudósítójának közlése alapján közli Ágost Vilmos herceg nyilatkozatát. A hip tudósításának ezt a elmet adta : >Víiim>s volt német c "ászár visszatér Berlinbe ?« A tudósításból kitűnik, hogy a herceg u je\'cnlegi viharos helyzetben elterjedt különféle külföldi hiresz-tqlévkie válaszolt. Hauysulyozta, hogy a IrohenzoUern család 10 tagja küzd a fmntokón és n család niiuden tagja a néoiei nép cllenj,
merényletnek bélyegzi meg azokat a cselekményekét, amelyeket Hitler ellen követnek ét,
Éideke\'ni fogja a külföldet is — moudotta — hogy a gyalázatos müncheni merénylet után VilftDs vo\'t császár és Hitler szivélyes táviratot váltottak egymással. Ez volt az első esCt, hjgy a volt német uralkodó érintkezésbe lépett a kancellárral.
A lap a címben foglaltakra vonatkozólag egyebet nem közöl.
A Fit ANCI A I.iídlHADIiltöT, km-doni jelentés szerint, az eddigi tapasz-lahttok OAapján migol jwiranesnokság alá helyezik.
UOHZALMAS OHKAX pusziit a .belga és holland partokom A vihar több halászhajót, bárkát és tartályhajót sd-lyesstett és siHlorl el. líddig G emberéletet követelt az orkán.
AGYONt/ÍTTÉK vclctjenüt Tóth Iinrc 16 6\\es diákot a péesi^ kedelml iskolában. * <C^I J
A NYUGATI HADSZÍNTÉREN hatat inas viharok tomlKiluak, ugy hogy a isU[ialok mindkét rószröt u Iddontftlt (fák és a vihar eg$éb pusiUtásai nyomának; az <¦ llfmtelesével vannak elfoglalva.
A LETT tothlr&asági ebiök rádióbeszédei mondott, ámll:eu hangozlaUa, .hotíy a leit síiwkl>Ól senki sem törölheti ki a szabadság eszméjét.
A BELGRÁDI VREME tudósítása szerint Törökországiról hazalitvUk u német állampolgárokat.
A NÉPSZÖVETSÉG teljes ülését, amit ilciCmlMir 1-éil Jcellell volna megtartani, lemondták. Helyette nfipszö\'vet-ségí "kö/gyülési lenézlek, amin Moio-tovnak kellett volna elnökölnie, most cil is Icnioiidtáik.
HAT ÉVI FEGYHÁZRA HéHák Nagy Fcrencnő budapesti l!l éves asszonyt, laki a nyáron revolverrel agyonlőtt^ a férjet,
ÁRDRÁGÍTÁS MIATT egy hónapi rogháira itéltők Klein Vilmosnó budapesti téglakcrcskrdtinöt, mert KM) darab tégláért 7 pengőt sz4ÍinÍtott li pengő 50 iüKt helyett. \' PENGŐ KIAJÁNLÁS és ám kiesoni-pészés miatt egy óvi és t-; luVnapi börtönre iléJték Khóu Miklós budapesti ügynököt, eienkkivúl Magyarország terűidéről is kiültolták. yt
CSANKAISEK les* a kouminlajig végrehajtó ynanjának öz uj elnöke. A tisztséget a kouminlang teljes ülése ajánloUa M noki.
FiiLALIJTOTfAK a varsói ghellót. A zsitló negyejloket torlaszokkal látták el, célja, hogj\' a\'város többi lakosságát elkülönítsék a zsidóktól.
AZ OLASZ-MAGYAR kulturális bizottság tagjai haza érkeztek O\'asZor-siágból. A magyar bizoltsájí tagjait az olasz nép oly szerelcttel logadta, hogy útjuk mindenfelé diadaluttá váll.
A VISSZACSATOLT Felvidéken megkezdíMlött a kisemberek birtokló beIyOzc^c. Kőrüibelrtl 12—15 ezer ka. lasílrális Jiojd földet jullatuiak a fel. vidéki kisemberek keiébe,
CÁFOLJAK azt á\'hlrt,\' intníha Roo-seuelt lucnelct küldött volna Hitlernek a holland—belga scmlrVgesség tisztelet ben tartása úrdekébcíi.
ANGOL—DAN kereskedelmi tárgya, \'ások kezdődlek Loudonban.
INDIÁBAN, ihinl a NTI Karadból jelenti, ujabb nagy zavargások vanuak a mohamedánok, hinduk és a ^or-tnányhatóságok kóit.
A FINN-OBOLREN a «*ovjct l{ad-gj-akoriidoii a vihar krivetkcnébcn egy sa>vjel eirkáló elsiilyeszleU egy s^vjel leugeralattjáról, majd maga is zálonyr.i fulott. A gyakorlaton résír veit kilenc swVjet repólöfíéi) közül\' eddfg még csak kettő tort vissza;
«ALAI gggggjj
IÖ39. november jgflf
Hoolp&k, hóoaíxmák,
gyapjú alsónemflek, meleg harisnyák, kesztyűk, hfltött-árukban nagy választék
szomolányinAl
Egész Európában tóliesre fordult az ÍdŐ
Nagykanizsa lakossága ma reg gel erős havazásra ébredt. A két nap óta tettesre fordult idŐ.áNs nemcsak nálunk, hanem országszerte havazást idézett elő. Különösen Pécs kornyékét borítja az éjszakai hava zás után több centiméteres hótakaró. Pécsváradról és Zengurul jelentenek erős havazást.
A Gyöngyös patak a hosszú esőzések után most kiáradt és nagy területet elöntött.
Jugoszláviában, Boszniában olyan viharok tombolnak, hogy a közlekedés sok helyen teljesen megszakadt, mert az utakat teljesen elöntötte a viz. A telefonhálózatok megrongálódtak és igv a telefonbeszélgetések is szünetelnek. Ugyancsak nagy vihar tombol az Adrián és Beszarábiá-ban is, Románia déli részén már napok óta tart a havazás.
A képviselőház mai Ölése
Budapest, november 21 A képviselőház mai ülését délelőtt lü órakor vitéz Tasnádi Nagy András, a Ház elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a képviselőház a mai Ülésén megkezdi a külügyi tárca költségvetését. A költségvetést Hunyadi Ferenc gróf ismerlelte. A vitához tizen iratkoztak fel. Bajcsi-Zsllfnszky Endre felszólalásában kijelentette, hogy sz elmúlt husz esztendő alatt nem mindig tartották be a külpolitikai óvatosságot, amit szerinte csak kevesebb beszéddel lehet 101 szolgálni. Ha pártja nem is, ő bizalommal tekint a kormány munkája elé, de a javaslatot nem fogadja el. Utána Makai János, a MÉP vezérszónoka szólalt fel. Ctáky István gróf beszédére lapzártáig meg nem került sor.
Mezítláb 30 centiméteres hóban
a Btkonyba menekültek-a osondőrmeránylők
Veszprém november 21 A íixübadbotryáiiyi lwnditáknt még mindig üldözi a csendőrség. HÓI tön Pénzespusztán egy esclédlakást törlek lel és onnan ennivalót vittek el, majd a padlásra bujtok. Heggel, mikor " cseléd észjevenV öket, revolverrel rá. ijesaorttek és elmenekültek. A Hakony felé verték útjukat a mezítlábas csend-ór-merényiök, ahol már 30 centiméteres hótakaró borit ja a vidékei.
Akt bőségesen táplálkozik és amellett kényelmes életmódot folytat, a légó.a kipróbált, tisitán természetes „Ferenc József keserűvíz használata által — reggel felkeléskor egy pohárral bevéve — alapos bélürülést, jó gyomoremész-tést és kielégítő anyagcserét érhet el. Kérdezze meg orvosát I
Radocsay László fölényes győzelme biz tusra veneto a balatonfüredi kerületben
A Balatonfüred—tapolcai választókerületben a szombati nagy program-beszédekkef véget ért a szónoklatok ideje és megkezdődött a néma hét. Az ajánlatokat megszerezte a nyilas-párt is, akik Mecséri Andrást jelölték és így ketten indulnak a választáson.
Radocsay László dr. igazságügy-miniszter, a MÉP jelöllje szombaton tartotta meg Balatonfüreden a nagy érdeklődéssel várt beszédét. Erre az alkalomra Füredre érkezeit Hóman Bálint kultuszminiszter és Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter Is. A nagygyűlésre rengetegen összegyűllek, ugy, hogy az
ígazságdgymlníszler a választópolgárok nagy tömege előtt ismerteinelte programját, amit a hallgatóság a legnagyobb tetszéssel hallgatták végig.
A választás végső kimenetele senki előtt sem kétséges. Radocsay László dr. egyénisége, szeretelre-méltó személyisege, jobboldali meggyőződése teljes mértékben megnyerte a választók szeretetét. Erre mutat az is, hogy beszédeit mindenütt nagy tömegek hallgatták végig. Tehát biztosra vehető, hogy a Jövő vasárnap Darányi Kálmán utódjaként Radocsay László nfinlszler kerül ki győztesen a választási küzdelemből.
Kanizsai eseménye van a karácsonyi magyar könyvpiacnak
Dr. Kovács Sebestóny Tibor könyve: „A búsképű lovag"
A napokban jelenik nvg r karácsonyi könyvpiacon a Nagykanizsáról nemrég Budapestre költözött dr. Kovács SebCstény Tibor könyve : »A, búsképű lovag«, a világirodalom öröké\'etü, tragikomikus hősének, Don Quixote-nak "és Írójának, a spanyol Don Miquel Cervantes saavcdra nak essny-regénye.
Ma, amikor egymás hegyén-hátán teremnek a világ nagyjainak életrajz-regényei, Kovács Sotestény Tibor uj utnt hasított ebben a már eltévedt irodalmi divatban. A szép-Író fek\'lötlensége helyett az Iroda -lom-buvár mélységeiben kereste és találta meg a mnnchal lovag alak-Iában és irójának sorsában az írde-késséget és nzt nem a -futó iwu-hiány könnyed sbmioljába csonia-
j g>lta, hanem bz ivó és a tudós ár.
" tékálló és Időtlen komolyságába. Peltárul az olvasd elött az akkor] történelem lovcgője, az akkori ember egész életét irányító erők, kultúra, gondol kod tó, erkölcs tarka szö-vevényo. Mindebben szoborként születik meg a hivatott toll alól Don Quixote, az örök típus, Cervantes, az örök ember, akinek tragikomédiája nem mu\'lk cl soha, valameddig ember él n földön.
Páratlanul érdekes, országos si-ken-e számot tartható, az irodalomtörténet és kultúrtörténet hatalmai fejevetét uj színekkel feltáró könyv >A búsképű Iovag«.
Kiadta a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör, készült ii Zalai Közlöny nyomdájában. \'(
Használható ntat kér a muramenti határvidék
Azok a községek, amelyek a Mura alsó folyásánál Feküsznek, igen nehezen járható utakkal rendelkeznek. Ezt mi sem bizonyltja lobban, mint az itteni autóforgalom kicsisége. Amikor egy-egy választás adódik a vidéken, még csak látni néhány rozoga, récelipró bérautót, de azon kivül aztán nem igen mutatkoznak e tájon, sőt ha tehetik, messzire elkerülik Így Ősszel különösen vendégmarasztaló vidékünket.
Pedig nem mondhatjuk, hogy útjainkra ne költöttek volna csak a közelmúltban is Igen jelentős ösz-szegeket Az ilyen rendszertelen és nem folyamatos újítások azonban csak nagyon rövid időre biztosítják az ulak használhatóságát. Pedig ennek a vidéknek ]ó úttal való ellátása, illetve a meglévő utaknak sze-
mély- és teherautók számára Is használhatóvá való tétele, minden tekintetben nagyfontosságú teendő.
Jugoszláviával ma a barátság szálai kezdenek összefűzni bennünket s ez a légkör legalkalmasabb annak megértésére, hogy esetleges útépítés, avagy a meglévő utak rendbehozatala részünkről nem barátság\'a-lan gesztus, hanem csupán gazdasági szükségesség. Mert ne feledjük el, hogy a velünk baráti Olaszországba erre vezet az egyetlen, Jelenleg forgalmat lebonyolító ut. S hogy a Jugoszláviával olyan szerencsésen kialakuló barátság révén Is egyre fokozódó személy- és áruforgalommal is kelt itt számolni, aminek lebonyolítására az egyetlen vá-gányu vasút előbb-utóbb ugy Is képtelen lesz.
szebbnél-szebb
női és leányka
A RT A
azár-udvar IMI II HI VII
nagyon olcsón !
A téli hónapokban itthon tartózkodó liónapszámoB munkásokból —-akiknek ezidőlált alig akad munkájuk — a szükséges munkaeró bőségesen kitelne, viszont a nem remélt munka alkalom az itteniek adófizetésén Is megfigyelhető, kedvező körülményt jelentene.
Abból pedig, hogy a tőlünk legalább ls sártengerrel elzárt Nagykanizsára ifi beszaladna naponta néhány autóbusz, meg teherautó, azt hiszem nem kárs, hanem csupán haszna származna mindenkinek.
Bizony jó lenne, ha akadna egy kis pénz erre is.
Kovács Dezső
Epizódok Darányi Kálmán életéből
Ajz tmondják ,hogy a nagy emberek életében gyakran fordulnak elő olyan epizódok, amelyek megvilágítják a bunnűk renjve élő szépet és nemes tulajdonságokat Vannak, kik nem tudják kimutatni a nyilvánosságnak mélységes szere létüket, de u véletlenül n\'dott esetek elénk tárják, leleplezik az aranydus szivet. Darányi Kálmán u komoly politikus mintaképe volt, megjetejiésé már maga* tiszteletit; kötelezett mindenkit, de állandó mosolya éreztette, hogy bensőjében a megértés, a szeretet él a hozzáfordulók iránt. Istenem I — de sokan is fordultak hozzá, azok, akik reményüket vcsztettdk s egyedüli orvoslást nála nénijeitek. És nem hiába. De c1 kell mosolyognunk magunkat, hogy milyen apr6 ügyben is fordultak ehhez a nagy emberhez. Ezek elbeszélésével még magasabbra akarom emdni nagy halottunk endekét. ¦
Egy leányzó hozzáfordult, hogy Pista, a vőlegénye szakított veiéi\' mert nem tud álláshoz jutni. A| ke-* gyeimes ur felrendelte magúhoz Pistát, és közölte vele, hogy esküvő után jelentkezzen nála és aznap elfoglalhatja végleges állását" Tudtommal azóta kenesztpapának ls meghívták. > : , i.

Ki ne emlékezne a zánkal kanász esetére, aki gyalog ment fel feleségével képviselőnkhöz, hogy helyezze vissza kánászj méltóságába. A, kanászt nemcsak megvendégelte képviselőnk, dc útiköltséget is adott a házaspárnak, hogy Zánkára^ne kell, len gyalogolniuk. Kanászék ú kapott) pénzt Pesten elvásárolták és gyalog jöttek haza, de mire hazaértek, mór{ ott volt a rendelkezés, hogy az állásba visszahelyeztetett. j
• i.\\, ¦¦ ij-j
Egy néni azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy katona fiát szabadságolják. - Édes nénikém, — mondta " kegyelmes ur - ne féltse a fiát, nincs most háború, nem lőnek agyojn senkit sem. - A|zt tudom, — felelt az asszony könnyezve — nem is lesz, mig a kegyelmes ur j>arancsol az országban, de aztán. — Menjen haza nyugodtan nenikéni, - szólt szeretettéi Darányi Kálmán - m^glgerejmt magának, hogy addig nem mondok le a rnJunsztenelnÖkS|ég[^őI, - mig fi* meg nem -szabadul.
r\\- *
A ragaszkodásnak, is Adom két péld«|LF. i ; X\\
Három bfdrgUuU sváb atyafi kért két ívvel\' ezelőtt lehallgatást a kegyelmes urnái. Kedves barátaim, — mondotta Fftred képviíwlője - én Szívesen mfajhallgjataiáui önöket, de
november 21
É
hát maguk nem tartoznak az én ke-nitetcmlicz. Ak nem baj kegyelmes uram - szólt\'nz egyik sváb atyafi - mi csak 6 Wométerre vagyunk FiiredlŐ\', igy Jogosabban kérhetjük, m[nt a kőveskáÜak, akik 25 km.-re laknak.
A másik eset Auyácsapusy.tán történt, h<>\' saját birtokán szenetett Darányi Kálmán visszavonulva családja körében pár nap megpihenni. Miliő- miniszterelnök fett, císö lorán-du\'ása alkalmövai feltűnt neki, hogy a két parádéstó remek kondícióban van, nyakukat magasra tartják, a kocsis alig tudta őket visszatartani a >fel vágás tói*. Mi van ezekkel a íovakkal fiam V - kérdezte a kegyelmes ur. Alássan jelentem — felelte a kocsjs - scmlni tmíás, mint ezek is büszkék a gazdájukra. 0 nem árulta volna, hogy napok óta dup\'a adag zabot adott nekik.)
A fogolytábor cinkéje
13 szék
A mese arról szói, hogy egy szegény borbély 13 karosszéket örököl egy kü\'önc nagynénitől. Csak mikor már eladta a székeket, tudja meg, hogy az egyikbe 100.000 márka van belevarrva. NoSzá megindul u hajsza az eladott székek után. Heinz Rühmann az örökői és Hans Moser, a jószívű régiségkereskedő, sok kalandon át hajszolja a 13 széket, közben mint *székfeliwetszők« a bolondok házába is bekerülnek s végül meg sem sikerül nekik elcsípni nekik a is. széket, amelyben az örökség van. Közben egymásra is gyanakszanak s hogy lesz mégis megnyugtató vége 0 fiím-toilcsénck, azt a vászonra bízzuk. I
A két kitűnő komikus nagy kedvvei, vidáman mókázza végig a, hc-lyenkint egészen bohózat! jeleneteket. Nevettetni akar és azt el (s éri, mert Emo fordulatos rendezésről gondoskodott és a film jó «zö-rakozást/ád. ¦ t
- nÖ.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) , dija.3a fillér.
December 2—J. ¦ v
A Nőegylet karácsonyi vására »z
Iparoskőrben. Deceatber 8.
Liceáiis előadás a városházán (Va-
rasdy László—Barbarits Ijijos), Decemlw 16.
Teleki főispánnó hangversenye a . lerjeiskolábaru
Jóslat:
Egyes helyeken viharos élszakai le-ItUles várható. Sok helyen erős havazás. Holnap változó felhő átvonulás lesz csapadékkal. A hőmérséklet csökken.
A Meteorológiai Intexet nagykanliutű mefHgyelflállomása Jelenti i
Hőmérséklet toffnap Mte 9 órakor -f-t H, ma regfel -0-2, délben -0-2.
Csapadék 170%.
Még a nagy világégés idején tűr-fént. Olt ellünk sok-sok százezren a nagy orosz birodalomban, szét. szórva a LkülönbÖZÖ katonai táborokban,
Bn tobbsiár rnagyar, osztrák é* lörök bajtársammal 1911—1917 telén Aesinsxkban, a szibériai vasútvonal közepe táján ettem a nibsag keserű kenyerét. Elszállásolásunk olt jó voll, amennyibenloross tisz-tilakásokuak készült, nagy, két emeletes kő épületekben helyezlek et boimünket.
1010—17. tele volt hadifogságom hot évének legszigorúbb tele, írnert 1010 december 15-től január 15Jg egyetlen nap sem volt 30 foknál kisebb\' hideg, do felment .15—50 fokra is. Itthon ezt el sem tudják képzelni. Ha kimentünk az udvarra sétálni, 5 perc múlva már ugy néztünk ki, mint a hóemberek. Az arcon nümlcn kLs szőrszál re. hériett a icá fagyott leheléitől; a bajuszról valóságos jégcsapok lógtak le.
A kis cinkék sokat Szenvedhettek a hidegben, mert keresték a melegül,
-Délután lehetőit, bent ültünk a szobánkban, négyen laktunk együtt és jól fülö kályhánk melege, mellett olvasgattunk. Egyszcrcsak arra figyeltünk, hogy vsflami ismételten megkopogtatta ablakunkat, ugy tetsactt, mintha egy madárka repült volna noki s csőrével megkopogtatta. Osstenézünk, hideg van oltküun, ez biztosan fázik és )>e akar repülni. Kinyitottuk abíaknük egy kis fülkéjét, oroszul ifforücs. ka-.t és ö kis madárka a nagy hideggel .egy keltőre bent volt, körül repült és menten feltelepedett a kályha szélére. Egyik bajtársunk gyorsan belette a forücskát, mi meg figyeilük a kis vendéget
Ott áUl a kályha szélén ds mint tiki jói érti magát, elégedetten ós Ifiváncsian tekintgetett te reánk. Ifamur elszalasztottuk legényünket U kantinba és hozattunk 5 kopekért fenyőmagot. Mikor megvolt a mag, az asztal \'közepére szórtam, magunk meg a fai mentén álló priecseinkr* ültünk, Csendben vof-iunk, nem mozdultunk &vnLmj bc-
széUfmk, csak kíváncsian figyeilük kis vendégünket. I
Látva, hogy nem bántjuk, de meg az asztalra szóit fenyömug is csábította már, Szárnyra kapott és a mag felé repült, do félúton mcglorjrfint és visszaszállt. Tovább figyelt. Ml továl>bra sem mozdullimk. Erre mégis nokibálo. rodott és felkapva kis kannáival így fcnyöinagot, azt a kályha szélén gyorsan fogyasztani kezdte. Kis karmaival fogta, illetve a kaly ha széJéhez szorította ós csőrével vei egy borsósjem nagyságú gömbölyű lyukat vágott nijUi, kiszedte a bclsc-jól és az üres hóját azután leejtette.
Mikor elkészült vele, ujabb magot vjtt el. A.4-ilí, 5-ik után székre ültem az. asztaltól mintegy egy métcrnyiio. A kis cinke nem za, vártatta magát, vitte kedves falatjai. Utána székemet szép csendesen egesren «z asztal mellé állítottam; clké u \'i.i. tűabb magot vitt. Akkor bal kcioinct.az asztalra fektet bum, ez sem zavarta. A kővetkező mag elviteje után tenyerem már a mag incUett tartottam nyii-godlftn. Ujabb próbálkozás után látva, hogy nem történik baja, ujabb maggal szállt í<i a kályha szélérc. Mig lakmározott, az asztalon levő magot Icnycn\'nirc he-lyeztcni és a következőt már onnan vitte el. Ezután lassanként mind közelebb húztam magamhoz tenyciemet, minden egyes mag el. vitele után, mig végül egészen mellemnél tartottam, majd ujjalml közű\' vitte el a magokat.
Egy ítyen ujjamra Bzájlásnál azután elcsíptem, incgrogtam, feje búbján egy kicsit kinyírtuk a tollal ós ismét elengedtem. Vagy 3 napig így szépen eléidcgéil szobánkban, nyugodtan fogyasztva a fenyő magvakat.
A negyedik nap azonban kezdett nyugtalankodni, idegesen röp-ködölt ide-oda. Láttuk, hogy vágyódik a szabadba. Kinyitoltuk a fortícskát és menten kirepült.
Néhány nap inulva ismét egy koppanás esik ablakunkon. Kinyitjuk és rögtón berepült egy kis cinke. Kíváncsiak voltunk, vájjon
nein a mi kis ismerősünk látogatotté vissza hozzánk, A» első napi fortéllyal megint megfogtuk ós bizony Ö veJd a mi kedves kis szórakoztatónk*
Hamar hire ritOnt a táborban a kis vendógjárásnsk ós néhány nap alatt minden szobának megvolt a maga cinkéje.
KBKESY. ANTAL
Állandó BaOeertzimok hél köznapokon B a de pest í. aifltoráu
6.45 Tor**, — Hírek, — Köziomé-ny*k. — H«ugí*m*tek. — lo Hhtsk*
— 11.10 Nemzetközi vizjolrőMDulgálat.
— 12 Harangszó. — Himniuiz. — időjárás jelentés. - 12.40 Hirek, - 13.20 Időjelzés, idő járás jelentés. — 14.90 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés, — J5 Arfoly*nihlr«k, pl&cl árak, éMeimisjtr-árak. — 1645 Időjelzés, időjárásj*. J*ntós, hírek. - 17 Hírek szlovák ós nwsgyar-orosz nys>Iv«n. — 10.15 Hírek, -i 21.40 Hírek, időjárás jelenté:;, birok szlovák és magyar-orosz nyelven. — 22.40 Hiiuk német, olasz, angol és franci* nyalván. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
17.15 Barabás LidíA hegedül. — 17.10 Csurka Péter csengése. — 18 Világhírű zenekarok Tumglemeze^ — 18.15 Pataky József előadása. — 19.25 Rács Béla cigányzenekara. — 20.10 tAe ördög hegedűje.. Hangjáték két részben, — 22 A 1 rádió szalonzenekara.
— 23.20 PerUs Jenő cigányzenekara.
BUDAPEST H.
18 Mezőgazdasági réJóra. — 10 Magyarorosz hnUgatóknak, — 10.30 Francia nyelvoktatás, — 20. Hírek. — 20.20 Ikethovcn: V. szimfónia. — 21 Dr. Heigl László előadása. — 21.30 Lovászi Ferenc cigányzenekara, — 22 Időjárás jelentés.
BECS
17.10 Lemezek. — 17.50 Házi zenekar. — 19 Lemezek. — 20.15 Hangverseny. — Zí.50 Berlin.
Szerda
BUDAPEST I.
10.15 GycnnokdélQlőtt. — 10,45 Felolvasás, — 12.10 Kisházynó Magyar Franciska énekel, kisóri Balázs Kálmán cigányzenekara. — 13.30iOrszágos Postászenekar. — 10.15 Diákrólóra.
17.15 Séta a hon véri tisztjelöltek otthonából Beszélő Budinszky Sándor.
— - 18 Bura Sándor cigányzenéiült«- — 18.45 Vécscy Miklós előadása.,— 19.30 Az Operaház előadása. .Faust.. Mfillér Marja kumaraónekosnő \\tandégfellépte-vei. Dalmű négy felvonásban. — Az I. fetv. után kb. 20.30 Külügyi negyedóra. — A JI. felv. után 21.10 Hiiek, időjárás jelentés. — Az előadás után 22.10 A rádió szalonzcn kara.
BUDAPEST II.
lfl Dr. Kárpáthy Sándor gordonká-zik. — 19.30 Omz nyelvoktatás. -20 Hírek. — 20.20 Csorba Gyula cigányzenekara, — 21 Széky Pálma előadása. _ 21.30 Tán elemezek. — 22 IdöjárásjeJentés.
Bf.CS ! j
10 Délutáni zeno. — 17 Lemezek.
— 18.10 Mandolin és gitár. — 10 Le-.mezek. — 20.15 Kívánság ItfUigver-seny. — 22.50 Szórakoztató zene. — 0,10 Berlin.
EpckOrohamok után hosazabb ideig reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc Jőzsei" kese-tuvlzel Uzunk. mert az a bétmakö-dési szabályozze és az epefolyást Igen hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát I
mani
1B». november 21
Csak 20 gyw mekeí ruház-nak m a ..Riff-Kabylok"
ösrj ¦«!»...\' Az utca tahó leién mezítlábas gyerek aprózza a lépést Talán a kisboltba szalajtotta Imik Szavú, szomorú szemű szülője egy ka jKlrólérl, mert az egyik marka üvcftet, a másik nyitván j>ár garas, szorongat, Fejeletcjón aviH .baszk- sipka trónol, Lclict aioui-"ji, hagy csak egy női harisnya ilyenné adjusztálása, A sötétedő estében nem tudom pontosan megállapítani,..
Ahogy elnézem ezt a kis gyereket, kinek hajlékában táján sohse mérnök örömöt, eszembe jut a Ríff.Kabylok tá rsasága. S mig utána bámulok a Jfíás alkonyatba vesző gyereknek az utcán, estembe jut ennek a társaságnak 12 esztendős múltja. (Csüggedés kellene elfogjon, amikor össw-hasonU-tom a mostani esztendejéét az elmultakkal. Valamikor ilyen tájban 50 gyer-indknek a felruházása körül kellett tcvékony(oednein. Mig *a idéu oljg tudtam összehozni húszat. Valamikor boldog Óiőmmel gondoltain arra, hogy minden értendőben legalább 10 százalékkal tudom növelni a megsegítettek\' számát, f-s imo — mwden esztendőben 10 százalékot veszítettem. Pedig hiliem, bizakodtam a fejlődés tőrVényelKSi. Arra gondoltam, hogy a mai emberi étet erotikus világában is tatán lesznek, akik átérzik, milyen boldog öröm a segítés. Azt Miiem, mindig többen lesznek, akikn-Vh lesz 20 filterjük havonta belehtilajgsni « Rlffek pe«Bryéb»... Hlltem.i. s a*, tán lassan beiefárarjtorn • rcinényke. désbe, kialrtrrtam engedni kxwemböí a iwrselyt, vegye (el más és hordozza körül több sikerrel, nrint én, a m*i zord világban. I>tr nem ongedtók. r>s a szénen felépített okos szavak muzsikájától ismét megpuhult bennem a kemény clliaiározás. Maradtam. Fellobbant bennem itj íefncnyRége-k üszke: propagálni a segítés gondolatát, ha kell egyéni szemérem felietekével, do minél tágabb [körben. Es ideális létekkrít gorrdoHam el: miiyew csekély kis ösz-szeg havonta 20 fillér a keresőknek és milyen segilség öswjegtirilva egy esztendő alatt. Ha soJr kézből gurul. Milyen sok gyereknek, rongyos, mozjt-lábas uiucstejcnneki lehet-ntliát, cipőt venni rajta.
Reménykedtem. fis ismét, nitnt eddigi élelemben már olyan sokszor, csalódtam. Mert a magyar embereket holtükig kíséri az Ura] előli, a Turáni UinezdkrCl magákkal hozott éveziodes átok: Oz egymárf meg nem értés, a intődig csak egymás eíleui fenckedés. Itt nálunk mindenki ax élen akur haladni. Tekintet nélkül arra, vmi* arra liJteilewtinálv*. 1U mindenki segi len i tikár nálunk a — más pénzén, hí mindenki jogokat vüidikút magának n — más munkája arán,..
BQvatástctani! begy nem adom fel a harcol, nem szakadok C4 a luftoktól, pedig mindeméi elhal, elmegy, elvész M*fttdk egy-JSgy, helyébe nem jön senki.
A mai fiatalság áliávtalamrt, nehéz körülmények között, fillémyi jövedelem nólküi nőtt fel. A szülök tartották őket, ugy ahogy, tudták, az azonban, hogy egy ilyén karitatív "társaságban résztvehcssttiek, u*m finanszirozták. Így kl vagyok téve Orrnak, hogy egy nap magamra maradok. Bo addig, ha csak 20,- ha csak 10 gyereket is ruházunk fel évente, ha csak esnél kevesebbnek is veszünk cipői a lábára, kitartok. Mindig összekoldulunk, Össze, hozíiuk annyit, hogy a RJTf-Kaby^ok címében olyan tisztán és büszkén fénylő .jótékony, jelzőnket mindvégig megérdemeljük .
Azt hiszem, társulnak hozzám a tanítók is zokszó nélkül. Mint eddig tették. I ,
fis cUialározUiiu egyúttal azt ís, hogy nem fogok ezután senkit .rábe-. síéini- a Rlffek kőzé való belépésre.
Hiszen tulajdonkópen nincs is hova betépnie senkinek. Xckfuik nincsen helyiségünk, nincsenek íróit a] ;í|,n/:i bátyáink. Mindenkinek, aki hozzánk szú-
mítja magát, felekezetre való tekintet\' néJkfd, ott dobog a szivében a Rl/fi szabály iraljaji törvénye: a baráti szeretet és segíteni akarás mellett a meg nem alkuvó inedciilizmiis...
Közben beesteledett.,. (iondoialaiin keringözéso k("izbcn ncra ÍS vettem
esule a\' bollino"\' visszatérő gyermeket.
Lcliet, hogy ez a kis fiti is egyike annak, aki pár nap múlva icihuzxu lábára egy egész évi munkánk, veszö-désiink, gyűjtögetésünk eredményét, egy szép és jó.pár cipőt...
, n BRASSANYi GYULA
A magyar-utcai tűzoltás izgalmai a nagykanizsai törvénys^ előtt
Fogházra ítélték a tűzoltók bántalmazóit — A törvényszék nem fogfalt állást ateklntetben: mikor érkezett a vész színhelyére a tűzoltóság
Nemrégen hírt adtunk arról a tűzvészről, ami a Magyar-utca 122. sz. alatt tOrtént, amikor Németh Jánomé istálló-pajtája kigyulladt. AJ tüzet ugy látszik a házbeliek későn vették észre, mert mikor az állatok mentéseié sietlek, már késő volt, a két ló ós két tehén ott pusztult el az égő Istállóban. Némelluié fuvaros lévén, a két lónak elpusztulásával 0 kenyérkereseti forrása ls odaveszett. A\' legutóbbi városi képviselőtestületi ülés segélyt szavazott meg a szerencsétlen tüzkárósult asszonynak, hogy folytatni tudja foglalkozását.
A tömeg a tűzoltóság ellen fordul
A Magyar-uteal tűzvész nagy Iz-glamat váltott ki, mert amire még példa ivem volt, az emberek, akik a tüz oltásánál buzgón segédkeztek, a tüz oltására odaérkező tűzoltóságot nemcsak durva szida\'makkkal illették, de veszélyesen fenyegető magatartást tanúsítottak velük szemben, sőt\'tettleg bántalmazták ökeí.
Afc összegyűlt tömeg a tűzoltók láttán odakiáltott feléjük:
- Most kell jönni ?
- Ezért fizetünk titeket ? ,
- Agyon kell ülni őket ! slb.
A meglepett tűzoltók még fci sehy ocsudluittflrtt kfliönös fogadtatásból amikor az egyik ember léccel tettleg bántalmazta az egyik kötelességét teljesítő tűzoltót, mig egy másik a tüzoltótisztclt hátulról tettleg inzultálta.
Rendkívül Izgatott és veszedelmes volt a helyzet,
ugy, hogy az egyik tűzoltó a sugárcsövei ráeresztette a tömegre, amI még nagyobb felháborodást váltolt ki az izgatott tömegből.
A tűzoltóság azonban a különös fogadtatás dacára, nyombjn az oltáshoz fogott. De kiderült, hogy
1 kilométerig a tüz színhelyétől nlnosen vízcsap,
igy be ke\'íett menniök a házakba és a kntakba szeretni a vízcsövet. A mmika néhány további percet vett igénybe, atnt a tömeg Izgallrnttt jnég csak fokozta.
Időközben a tűzoltóság .annyira lokalizálta a tüzet, hogy
Városi Mozgó.
sikerült megmenteniük
a szomszédságban levő Lusztig-féle istállókat, stb. kazlat és a tüz tovaterjedését rriCigakadályoznl,
Mikor a munka végeztével a tűzoltóság bevonult a laktanyába, eisö dolguk volt je\'enlcni az »csatet« i polgármesternek, valamint a tűzoltó-főparaiicsnoknak, akitat
vizsgálatot kértek maguk ellen
nn-a vonatkozólag, hogy ök pontosan és kötelességszerűen a kéllö időben je\'entek meg n vész színhelyén, így vád őket nem terheli.
Megállapítást nyert, h>gy « tűzvész napján este 10 óra 25 perckór kapták a telefonérlAsitóst o Lusztig-féte üzletből Ss c nnek vétele után 2 peixasci már kirobogott a szerelvény a laktanyából és mintegy 6-6 perc telt cl, míg a színhelyre érkeztek.
Megállapítást nyert, hogy a tömeg amely buzgón oltott és segítségére volt a szegény asszony kis vagyonkájának nregnuntéiében.
Izgalmában megfeledkezett arról, hogy azonnal értesítse a tűzoltóságot,
hanem amikor HTrár mintegy jó negyedórát égett az istálló és pajta, jutott az egyiknek az eszébe a tűzoltóságot értesíteni és ez keltette fel Lusztigckat, akik azonnal telefonáltak. A tűzoltóságot tehát .ezek szerint semmiféle vád nem! érhette, h;>gy későn érkeztek volna. De bizonyltja ezt a tűzoltóságon folfektetelt eseménykönyv is, ahol minden percnyire a legpontosabban fel van jegyezve, j
Megindul a nyomozás
Aj tűzoltóság feljelentésére a rendőrség telje* apparátussal megindította a nyomozást, számos emberi hallgatott ki, majd előállította Horváth György (hege), Szabó János, Herczcg Lajos és Iíjovits Ferenc (kékes) Magyar utcai lakosokat, kiknek kihallgatásuk után Horváthot és Szabót átadták a kir. ügyészségnek, |mig a másik kettőt a rendőrség szabadon engedte. A^ vizsgálóbíró azonban Horváthot Ós Szabót Ís szabadlábra helyezte, az eljárás azonban tovább folyt mind a négy gyanúsított ellen. i
Tegnap volt ebben az ügyben a bűnügyi főtárgyalás
Még kedden és szerdán
VilágsikerI Ragyogó játok, mesteri rendezési
Hans Moser és Heinz Ruh-mann együttes, lenyűgöző témájú, szellemes vígjátéka.
Kiegészítő műsor: Kulturfilm és Viríktjhiradó I
Előadások kezdete naponta 5, 7 és 9 órakor.
13 szék
a törvényszék büntetőtanácsa előtt, amelyre megidézték a szolgálatot teljesítő tűzoltókat, u rendőrőrszem met, akit az Izgatott tömeg Szintén megtámadott, Yecsera Antal tüz-oltótisztet és több más tanul.
A négy vád\'ott tagadta bűnösségéi és azzar védekezett, hogy ök-.sCgltcnl akartak a szegúiy asszony ingóságának a megmentésén. Ezért háb>-rodlak fci azon, hogy a tűzoltóság (szerintük) megkésve érkezett a helyszime.
A\' tűzoltók kihallgatása következett ezután, akik elmondották, hogy a tűzjelzés vótolo után percek alatt érkeztek a Magyar-utoa 122. szám alá, ah<a "íz izgatutt tömeg a legdurvább módon fogadta és tettleg inzultálta őket. Majd névs/erjnt is elmondották, hogy ki volt a bántalmazó. ,
Vitkovlcs István lendőr azt mond-Ja, hogy a telefonálás után mintegy 80 percre érkeztek oda a tűzoltók. A\' tömeg zúgolódott és gyalázta dz odaérkező tiV\'oltókát. özv. Lusztjg Ödönné att mondja, hogy ö pont negyed 11 órakor telefonált a tűzoltóknak, akik szerinte 15 Í8 perc alatt érkeztek a tűzhöz. Az izgat un-hoz nagyban hozzájárult az ís, mondotta Lusztlgné - hogy a károsult Némethné kétségbeesve, jajgatva Járta végig a tűzvész helyét.
Majd a többi tanukra került sor.
A bizonyítási eljárás befejc/é e után a bíróság a hatóság védelmé-rő\' szóló törvény alapján bűnösöknek mondotta ki ható>ág elleni erőszak vétségében Horváth Györgyöt és Szabó Jánost és ezért" Horváthot ¦1 hónapi fogházra. Szabót psdig 3 havi fogházra Ítélte. HerczCg Lajost és Iíjovits Ferencet, akikről kiderült, hogy nem veitek részt a tűzoltók bántalmazásában, felmentették a vád ¦alól.
A törvényszék nem foglalt állást a tekintetben, hogy a tűzoltóság mikor érkezett a tűzvész színhelyére, mert f\\z ítélet meghozatala szcto-pontjábó\' ez lényegtelen. De ha még későn érkeztek volna is, senkinek sincs joga a tűzoltókat bántani. A. tűzoltóságnak meg van a felettes hntó^áífi. A tűzoltó hatósági közeg.
Dr. Vaday kir. ügyész az enyhítő szakasz alkalmazása tiüntt és su-lyosbitás végett, valamint Iíjovits felmentése miatt, a hét cinéit és a védő, dr. Ma\'ek László ügyvéd a bűnösség megállapítása és az ítélet enyhítése miatt fellebbeztek.
Az ügynek tehát még a táWán is folytatása lesz.
Kanizsai leventék a kaposvári birkózó bajnokságban
November 26-án Kaposváron a Turul Sport Egyesület rendezi meg ez évi görög-római ifj. birkózás dunántúli bajnokságát. A Nagykanizsai Levente Egyesület három versenyzőjével vesz részt a versenyen: Folkmeler József, Gyimesl Ferenc, Mózsi- Lajos leventékkel. Mindhárom versenyző igen jő képzett fiatal versenyző. Van remény hogy helyezést érnek el.
)&o§. november 21
Estélylruha 1939.
Lassan kezdünk belemenni a szezonba és hiába bizonygat luk, hogy igy nem kell estélyi ruha az idén, ugy serrt fogunk olyan Tiagy táncos. (t\'iyekne járni, ahol fcitet\'jBnÖJ szükséges az estélyi toilctte, azért most mégis már töprengünk, pijái- gondolkodunk, hogy mégLs csak fog kelleni legalább egy, ha nem Is oly drága, de mégis... És már egy asszony gondolkodni kezd, akkor azt már meg is csinálja.
Nagyon sok az jdén a végigp\'lsi-rozott, guvHnozott, berakott estélyi-ruha, természcleseii könnyű anyagik bó>, muszlinból, georgctteből stb, ezek c\'ől, bátyi spicces kivágással készülnek, alul \'bővülő szoknyával, szélesített vállakkal, esetleg parányi ujakkal, a sajátjukból derékon megkötött övvel ós egy nagy virággal, vagy esatíat a baJvállon .
Legtöbb azonban az egyszerű fekete, de szépanyagu estélyi ruha, nagyon sokszor hosszú ujjakka\', mi--által elvcszjtl a nagy estélyi jellegét ugyan, de viszont többször lehet lcl-vennl, vacsorához, nagyobb meghívásokhoz i«. i
Remekszép volt egy fekete egé> szen hosszú taft moiré estélyiruha, hosszú ujjakkal, mágus jiyakkal, há-> tu\' beállított g\'oknirésszx\'l, egy paró\' nyl kis uszály végződéssel és végig a ruha hátul hosszában apró fckcle gombokkal volt bege-mbolva. Az egyetlen disz rajta elől a bal mellnél egy nagy czüstgyöugy virág. ¦
Láttunk azután néhány türntlrös ruhát is. Az egyik fekete taft ruhán hátút fekete bársony türnürök dis/C-leglck, nagy puffos ujjakkal, bársony nyakkal, éppen ugy nézett ki a menne ken, mintha saját szépajnyja lett volna. , : \\ , - i
Nagyon gyakran látjuk azonban az olcsóbb megoldást is. Azt hiszem ez érdeklj kedves hölgyolvasóimat leginkább. Egyet rögtön, «sbtib«n b. tudtukra adok. Szóval adva van egy hosszzu gloknis szoknya. Ez iehet régi estélyi ¦ ruhából, a fontos csak az, hogy az anyaga még jó legyen. Mármost a felsőrészt három-négy. Ízlésesen összeválogatott szinből szed jük össze, igyekezve, hogy n felsőrész anyaga azonos íegyeu n szók\' nyáéval, "de nem nagyon lényeges. Itt is fei lehet használni régi anyagokat. Oiy-iii öss/eállitá-sunak kell \'enni a deréknak, mint a moÁtflfdg többszimí puUoveneknck; tenyérnyi szélességben váltakozzanak a csikók, és már kész is az estélyi ruhaj (Ezt olyan olcsón lés Ízlésesen ki iehet hozrH, hogy még a legskót«bb férj is szivesen fogja megnyitni a pénztárcáját.) A&. eredeti moddl, a mit fenntebb Jeirtam, a következő volt: Barna muezlmbársoiiy, hosz-szu, gloknis szoknya, zöld, barna és aiajiysárga muszUjabársoiiy csikók-ka\', hátul mély dekoftással, hozzá a szoknya anyagából, barnn muszlin-bársojiybót egy kis kabátka.
Szerintern ez hz összcállitás nagyon előnyös nüiidenkinek és mindenféle szempontból. Lehet nagyon fiatalosan összeállítani gneil színekből, vagy pedig tompán, fck*tc szoknyához bármilyen, esetleg sötétebb tónusú színekkel. I
sOUTC-)f^ VEZEI
i, lirtli Illírt
Nagy választék! Olcsó árak!
Dlvaiposta
CSINOS SZERETNÉK LENNI. 1. A két darab rókaprémhoz feltétlenül csnkis rcko:o kabátot njdnlok, semmi-eselre se csináltasson bordót, inert ez fi síin kötve van, nem viselhet hozzá mindenféio szint, mint a feketéhez és különben is a fekete mindig sokkai elegánsabb és sokkol jobban öltöztet, mint a bordó, vagy más sziii. 2. Kénytelen vagyok lebeszélni a,kötött estélyi ruháról is. A kötött rulia bár nagyon divalos délutáni ruhának, pidlovernek, kosztümnek, de estélyi ruhának semmi cselre sem. inkább csináltasson egy olcsóbb moirébél estélyi ruhát, térdig sima, azután bővülő szoknyával, de. elől a gloknik no ugorjanak :ki na-gyon, hanem inkább hátul tétessen IX!Í0 egy kíttön kis glokniré.stl, and esetleg uszályban is végződhetik. Elöl magas nyakkal készüljön ós attól függ,
hogy sokat jár-e táncos helyekre, vagy inkább vacsorázni, mert ha az eUíl>bi, akkor csináltassa dckoJtálva, ujja nélkül, migha a másodikban van inkább része, akkor egészen hosszú, zárt ujp-kal ajánlok, igen elegáns ós divatos az ilyen megoldású csliruho. Ebbeq az esetijén hátul .V- aQaku kivágást csüiállasson és vállnál egy nagy virág-arragemóntcL Üdvözlet.
¦ KALACSOS.- A karácsony már egyre közeledik, komolyan kell gondolni arra, hogy mik lesznek a tervei, inert ezek szerbit kcJl toilcltejeit ősszcállitouL A látott kalap és kabát nagyon tetszik, jó\' választolt mindenképen és minden tekiiitelbon. Ha ujon-jion akar mosl egy szobát bOicndezni, okkor ajánlok egy rsontszinü puhafa berendezési piros szegéllyel. Itoppant hangulatos, nuifcey, kedves Irfueudc-zéft. A céljának nagyszerűen megfejel, Üdvözlet.
A husipari szakosztály tagjai tisztelettel értesitik a n. é. vásárló közönséget, hogy üzleteiket 1939. novem-bei* 2B-től 8940« március hé l-ig
vaaérnaponkint xárva tartják.
Ezért kérjük, hogy szükségletét szombaton beszerezni szíveskedjék. ^
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer- és csemegekereekedésében.
— (Mécs László ¦ zalavári vadászaton)
Mécs lAsxló, a jejcs pap költő még mindig Zala vármegyében tartózkodik. Kroller Miksa zalavári apát vendégeként nagyobb vadászaton veit részt.
— (A törvényszékről)
A nagykanizsai törvényszék elnöke Béres Sándor kir, járásbirósági at. jegyzőt n kir. törvényszékhez rert^ delte 1m>.
— (A MANSz küldöttsége Krátky István né elnökasszonynál)
A MANSt nagyszámú küldöttsége tisztelgett tegnap dr, Krátky Istvánná I>olgármeslomó, a helyi MANSz elnök-asszonya elölt dr. ThoJway Zsigmond, né lárselnöknü vertesével, hogy névnapja alkalmából SzcrencsekiváiKi tfüt tolmácsolja a közszeretetben átló el-nökassronyának, akinek magyar misz-sziös munkájára Isten bőséges áldását kérte. Dr. Krátky Istvánná meleg sta. vakban köszönte mOg a MANSz kiioia hölgygárdájának ragaszkodásai és figyelmét,
— (Folyik Nagykanizsán a népösszelrás)
Nagykanizsán is vasárnaptól kezdve megindult az e|rendelt népösszeirás, amit 38, a polgármester állal kine-ve*etf összeíró biztos végez, házróL házrn járva. A népösszelrást szómba, ton fejezik be,
— (Gáspár Jenő a Somogyi Újság jubileumán)
A kaposvári Somogyi Újság, mint jelentettük, mosl ünnepelte fennállásának 20 éves jubileumát. Az első szám 1910 november elsején jelent meg s azóta rendületlen kitartással szolgálja a magyar nemzeti eszméi, a keicsztény szellem jegyében. A jubiláris vacsorát a Katolikus Kör dísztermében tartolták. Az ünnepségekre tculazatl (íáspár Jenő kormány főtanácsos, a Sajtókamara főtitkára is. A Somogyi Újságot jelenteni főszerkesztője, SzöÜŐsy Ferenc és a váUalal felelős kiadója, Czanyó László képviselték. A vacsorán a város és vármegye előkelőségein kivül részt veit a kiadóhivatali tisztviselők és a nyomdászok küldőitsóge is. Az ünnepé-lyen (Íáspár Jenő mondóit hosszabb beszédei. Melegen Üdvözölte a vállofia-tol, amely tórhclctlcn hitiol szolgálja a keresztény eszméket. A Somogyi Újsággal cgyült ünnepelte 20 éves fennállását a SomogymCgyei" Nyomda R. T. ós a tutajdonát képező könyves papirdcieskedés is.
— (Keszthely csinosítása)
A keszthelyi Andrássy tér icndezése valószínű még cbl>cn a hónapl>an megkezdődik. A közlekedési utakat a tér két oldalán építik ki, a gúimáiium és a városháza vonalán. A SzentlUromság szobor körül pedig parkosítanak.
— (Tragikus halál)
BoUa József 62 éves kaposvári villanyszerelő az elmúlt napokban érte-Bitest kUpolt, hogy a fivére meghalt Pécsen. BoUa et akart utaetú testvére temetésére, de az izgalmak annyira megviselték, hogy ambit az állomás felé tartott az utcán összeesett és még ptt a helyszínen szivszéjhüdésbon meghalt. |
— (Egy évi börtönre Ítélték a gyermekgyilkos anyát)
Takács Katalin 24 éves xaja,vári leány csecsemőjét megöjtc A Keszthelyre kiszállt nagykanizsai törvényszék a gyermekgyilkos anyát most egy évi börtönre Ítélte. Az ítélet jogerős, I
— Svunkban a Kopateln-oég vezet. Kódom mlntatormelben a legjobbat a leKOlosóbban mutatja be, kedresá .lat* tW folUHtlek mellett.
1939. november 21.
legnagyobb proltféina a talaj bájTVá-xásának kénlosc. Istálló- vagy mii-trágya nd&goláai a gyümMcanemOk és
0 tulaj vissonyai szerint változik. Erről valamint a törpe körto ternr-ls*té.soröl a/ aJi»n tóit táruláwinSl, a gyümölcs-lormc.sjtÓB, baromfi- ós méhtenyésztés Rituális kérdéseiről ír B Ma«yar Ciyü-mólcs (acgiijabb száma, m«lyl>ói la-pímVca liivatkozva, ingyen mutatvány-Siámol káld a kiadóhivatal, Budapest, V., Vilmos császár ut 70.
Naptári Novombor 21. kedd. Rom. kat Sz. M. bem. Protestáns Olivér, — Izr. Klaxl. hó 9.
Gőzfürdő ayUva ájggal ,6 órától mle
1 Óralf (háttt, aiud*. péntek dótutan kedden eftéu nao nöknekl-
— B«twUáUlU«isJut taklotee meg mlntlüii vMelkóuy*í«r nálklll. Köretein batoHurijh4a
Litván-orosz áttelepítések
Bern, november 21 (ST1) Kaunasba szovjet bizottság érkezett,, hogy a Litvániának átengedett Vilnában és vidékén lakó fehéroroszok és zsidók áttelepítéséről tárgyaljanak. Körülbelül százezer fehérorosz és zsidóról van szó, akiket Oroszországba telepítenének ír. Ugyancsak tárgyalások folynak százezer litván vUszatelepitésröl, akik Vilii,i kornyékén laknak, de nem leltek Litvániához csatolva.
Románia az Idegenek ellen
Bukarest, november 21 Az aradi lapok tudósítása szerint beidézték azokat az idegen állampolgárokat, akiket a hstóságok gyanúsnak találnak. Ezek számára kényszer tartózkodási helyet jelölnek ki s esetleg kényszermunkára is alkalmazzák Okét. Aki engedély nélkül elhagyja a számára kijelölt helyet, azt súlyosan elitélik.
Kisebbségi jogot kap a zsidóság Romániában
Bukarest, november 21 Román politikai körökben hosszas tanácskozás után a kormány uj rendetetet léptetelt életbe a zsidókkal kapcsolathan, A rendelet értelmében a zsidók politikai és más jogaikat korlátozzák. Ez körülbelül a kisebbségi jogoknak felel meg.
A VIDÉKI URIKÖZŐNSÉG
kedvenc hotelje as
ESPLANADE
NAGYSZÁJLtODA
it.-.;.!v.i..-..i, HL, Zsigmond-utca 38/40.
Telefonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a világhírű LulcícaTtlrdfivel, a Rózsadomb alján.
Teljes komfort, folyó melegvíz, központi fűtés.
A Nyugati pályaudvartól 1 kisszakssz távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll.
ELtOraaga Cife Beatani-aat,
polgári árak.
Olcsó szobák pensióvab, vagy anélkül.
Hoawabb t&rtóxkodiaaAl \'¦•••<•> külön e a minták.
I «n«-S20vJeí helyseí vAKoxatlan,
Finnországban azonban megltexfJődőtt már a-rendes éiét
Helsinki, november 21 (NTl) Finnországban az élet busán kezd ylsszatérjil a rendes medrébe. Több egyetemet és isko\'át megnyitót fak. A színházak és mozik is tarthatnak előadást és a vendégjük záróráját is metíhosszabbitolták. A finn külügyminisztérium egyik!
nijigasrangu tisztviselője kijeltmtetteJ hagy a finn-szovjet tárgyalásokban nem á\'It be változás. A j^trlanient-ben most vizsgálják felüt az omtó javaslatokat, de ninos «zó arról, hogy vüát tailanak a finn-szovjet kérílési-ői, mert teljesen egyöntetűek a vélemények ebben.a kérdésben és nyugodtan várják a fejkmenyeket.
Fényképezőgépekben
nagy választék, rak nladésa.
Filmek, lemezek, papi-Sxakaxeru kldolgcwaai
VABTAGH
fatéíMflUraiálita
Csengery-ut í. ez., az udvarban.
Zamatos, lóIzO kttuH
Sintrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: xl\\-h-\\-Vh literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRAVAVDLG
Sugár-ut 2.
Irt nnnnn havi részletre vehet nagy-IV PcllyQ »zern hordozható
írógépet
Szabó Anta
apui-tUslatéban
Fő-ut 5. sí.
Biiitiaaniai ansan IMiwa,
MENETRENDJE
•i »«»y«I ItW. október Mól.
-Vasulállomlwa
4-30
5-«

IT" IJM
14»
tr»
itta
a*
•««
S X
•k. a\'iÉayat«wa)«a)»aaaaJ , :
Ut wMI W. ff4l Biíjkwtatfa h*. 7-W
í,»,i,.jiínau. \'i4it"\'U«»iNM^\'\'WW
lolÍMte, brhWass!"
-APRÓHIRDETÉSEK
Hp.ólilid«14« *(•- »«arnsp *• ünri#onsp 10 M*hg Sí tltltr, mlAAen további uo 0 rUtér, nétKö.n.p IÁ HóigWfltlir.\'othidtn tov*Wtl\'w*\'*WU*.
Állás
Kernek legy IdckKÜb kooaUt tfv lí
mtlli Bílhoifntcr 22. 2039
ADAS VÉTEL
ággiöHae, buználtat Itt, illandöan rtairololc. Riuchw M*lyl«, Kitály-atca 35
Jó tállapotbM ItTCl WeithcJrt ¦»*«¦-t.«akrli.,t nuCk.Clm I kUdíhlral.l-bn. I93T
Hirdessen o Zalai Közlönyben
.Kélivu ife*l»Kft»at Ulya ciUclö. Kivettet Htricl, tis SKgí.ciguél, 2938
LAKAS-OiaiBTHBtiVISéO
KMuobái odvíri,v.k4tesolii.!i tMRliom-lortoa utal. hírortuiobla\'! öwikomtortoa utcai liMi, k«! kliebt, UilelttetylHÍg kiadó. \'SiegS «6r; EOlíOHtr 2. Bidektí-tit., Klfily-u. 2. * 9
HÁZ tt INGATLAN
Több ftddmenUB angAa- *a bithiut, hithelyeV kiSíf éi Wdeket kls»citll Papf,, TcleM-vit S.
\' ItOLÖSf\'ÉlJt!
fcBDétBélyaa**, rfjlr it¦ ujat, „a 1,1 IM»taWIt»r*íiöaiö titewgWtycgat Ht*w«-wtwaéf.* érlékeiitwl loholt irtaiét, Mils,, diletStt ¦ Zílal. KüilOny .•MiktaitS-
ttgVbta.
k6flyttlra«i.rat&im*G?eadelb&tdk. ütaí-raann Maaö. Taaaiortiiloraaa.222. 295
zaewr"KflzaSirr
iPOSmttMNAf lutt.. til,.d|i,,: „H,i„,,t;,;-,...j, II. , .11..«,*!..>!,..". i TelBBt-kladö^ltlllKaul,. I ° Nyomatott: ,-í.i;mil»Hkil4il tt. T. N«Wka»liaa" l"y.«dí]aban\'HaBykánltaaii. |Nyouid44(t tolei. Zalai Kitalj.)
78a É»Wytin 366. uám.
NagylwiiHMs, 1989. november 32. szerda
Ara 12 ML
ZALAI KÖZLÖNY
Feldög szerkesztő: Barbarita Lajos
ElöfJxet**! ára : egy bora fi peugö 40 Ifi Sacrlretztftacgl & aíadöhivatalJ\'tfclcfoni 7a.
«0 Hlttr.
Elfogták a Hitler illeni merénylet tettesét
A 6 napra beállított pokolgépet Georg Elser helyezte el — A merénylet szervezője az emigráns Ottó Strasser volt, míg megbízóul az angol Intellgence Servlce-t gyanúsítják — Érdekes részletek és cáfolatok a merénylet körülményeiről és tetteseiről
A Német Távirati Iroda az éjsza-ka rövid híradásban közölte, hogy a Münchenben elkövetett merénylet let tesét Georg E\'sert személyében elfogták, f i
Később a következő\' rész\'otcket hozta nyilvánosságra n NTI,
A november 8-án este történt ino-rény-et ntán a 36 éves \'
Georg Etsest még aznap éjjel elfogták a svájci határon,
amint ki akart szökni az országból. Sokáig tagiadott, de a bizonyítékok sUlya nlutt i |-én teljes beismerő vallomást tett. A rendőrség mindeddig a cinkosok utáni nyomozás érdekében nem közölte a tctles elfogatása t. i
A nyomozás és ÉJser vallomásából megállapítható, hogy a tettes hetekig tartő gondos előkészítés után, aprólékosan ós minden tekintetben, alaposan felkészülve rés/Jeteiben, helyezte ci a pokolgépet a pince oszlopóba. A.jwkoígép 6 napra, aznz 111 órára volt beállítva. A merényletre már szeptemtérben és októberben készültek. \\ !
Oeorg El»or f
egy Izpen már kiszökött külföldre,
7-íén. ózonban még egyszer visszatért Münchenbe és 8-án reggel uj-bóf sikerült a Bürgcrbran KeUerbe jutnia, hogy az óramű ketyegett ellenőrizne. Ez a visszatérés sokáig relytély volt a rendőrség elölt, El-í«r ózonban bevallotta, hogy. főkép fiai késztette visszatérésre, mert azt hallotta, hogy Hitler beszédét k<w sőbbre helyezte. A tettes még.a robbanás előtt Uháinon át Svájcba aka t kijutni, az Időközben elrendelt ha-táv-árofl,azonban fennakadt.
A hivatalos jelentés közli, hogy a mfinényiet kilprvelöje az Ismert emigráns Stnas&er Ottó, mig B megbízó, az angpi intelligience Servlco, nmety Hágádon központot tart fenn és si^ely mái" régen Összeköttetésben áU o in\'oií;t emigránsokkal, Afe an-g«i titkom iroda áltat felállított fon radalmi központ - mondja a jelentés —
hét titkos rádiót is adott németországi megbízóinak,
amellyel a- német titkosrendőrség á\'lt az ang)i kormánnyal. A^. igy ált az angoi kormánnyal. Az igy szerzett értesülés alapján két angol megbízottat a belga-holland hatágú, amint Németországba akartaK szökni, elfogtak. A vizsgálat ez ügyben tovább folyik.
A Deatscher Dtenat a merényletről
Berlin, novOinlrfr 22 \'A müncheni lxmibamerényletUi lí:ll>-
csolaiban ma reggel mén a következőket jelenteibe a Deutscher DKnsij A .merénylet után azonnal riadó készültséget iápteteti életbe a birodalom egész területén a német lendörség.
A batárokat lezárták, a Szabad határokat pedig in\'óg o szokottnál is jobban őrizték. A robbanó anyagokat átvizsgálták s rendezték az alkatrészeket, Ax éjjel-nappal tárté rendszeres kutatás után \'kiszámították a pokolgép erejét
és beállítását A közönség észrevételei is értékes adatokkal szolgáltak s igy sikerült a télies életkörülményeit kinyomozni. A merénylet után, mikor elvitték a tettest a helyszínre, hogy lejálsmssák velő az egész merénylet cl oké sí [lését csák annyit mondott, hogy most már felesleges. Georg lílser a bonyolult titkossági tervről ekkor újból fejből pontos helyrajzi yázhto-kat készített.
Német vádak az angol titkos szolgálat ellen
Berlin, november 22 (NTI) Hivatalosan kórlik: Az Intellt geace Service Hágában levő nyugateurópai körpoíltjtt már hosszabb Idö* óla inegkisércile, hogy ÖltSzCesküvést
szítson és merényletei szervezzen, Illetőleg összeköt letétbe lépjen a részéről föMétcio/ett forradalnd szerverelekkel. Német emigránsok ugyanolyan bűnös,
mint ostoba felvilágosításai alapján az Intettigenoö Service abban u hit-
ben élt, hogy oz államban, a pártban és a hadseregben* egy ellenzék van, amelynek az a célja, hogy forradalmit
készítsen elő. Ilyen körülmények között megbízták a védöoszlagok biztonság] szolgálatiinak egyesi tisztvj.se. lóit, lépjenek kapcsolatija ezzel a bá. gfli terror- és forradalmi központtal, Az InteUigente Service képviselői obiján a iiiszt-mhon, hogy valóban német forradulniár Usztekkol tárgyalnak, kö-
zöllek velük szándékaikat ós terveiket, sőt hogy állandó összeköt toié-sben lehessenek etekkel a vélt német lisztek -kel, még egy különleges rádióadó és vovŐ készüléket szállitotlak nekik, a mdljol n német titkos álmmreudörseg egész a náU napig érintkezésben volt az angol konnáiuryaL llest és Stevens kapitány, eiuick az Intclligvnco Servicének vezetői november 9-én megkísérelték, hogy VCn lónál Hollandiából német területre lépjenek. Kőiben u rájuk vigyázó nemei szervek halai, mukba ejtették ós foglyokként úz dl-lam rendőrségre szállították okot. Most vizsgálják félúi az elfogásukról szobi ellentmondó adatokat ,bogy még holland vagy német terüJeU\'n lőrlÚJit-o az cUogatás. (MTI)
Anglia cáfol
Zürich, november 22 Ideérkezett hírek szerint az ang>I kormány cáfolja azokat a hireket, mintha az angjl kormánynak vagy megbi/.ottuiiiak kapcsolata lott volna azokkal, akik a müncheni merényletet elkövették. Ugyanc«ak cáfolják azt a hirt is, mintha a holland belga határon elfogott két nngol állampolgárnak köze fenne a mc-renyléthez.
A német mágneses aknazár az angol kereskedelem megbénítását célzó ellen-blokádí
— írja a francia sajtó — Ujabb semleges hajók estek áldötatirl a tengeri há*orniwk — Anglia megtorlásul elkobozza a német kiviteli cikkeket a nyílt tengeren
Az ellenségeskedés nyugaton tovább tart, A harc főképp a tengereken duU az elmúlt nap Is. Afc 01-Ienségeskódexnek több semleges hajó á\'dozata is vau újból. Ar már tegnap emUtetteken kivül az ujabb veszte--ség-lista a következő:
Milyen hajók süiyedtek el?
A len^\'magj\'i hivatal jelmUíse sze-irínt a Mastiff angol aknaszedő hajó Anglia ki-lett |>art)ain német aknára ifutott, Ai Ír partoki magasságában elsüllyedt a 4915 tomiás Arlúigton Courl nevü angol gőw^s. A legénység tagjai : közül tiixiiinégyen hiányoznak. A Sca Sw*eper nevü angol motoros halász-; hajót (329 tonna) elsüllyesztették. A legénység tagjai tnogmeiae küllők. Egy Ijapáu hajó is elsüllyedt kedden, mintán aknának ütk<">Z(ilt. Azt liiszik, hogy a Terukuui ,\\iaru nevü 11,030 ; tormás hajóról van szó, amelynek japánból Angliába kellcit volna érkeznie. Az Anglia keleti partjainál elsüllyedt hajón 180 főnyi legénység és 26 utas, köztük egy tango< volV A Umdoiü Japán követség haladéktalanul <lkiildío képviselőit a s/ereucsét lenség szinhelyére. liib-nséges tenger-alaitjáró elsüllyesztette a floeivvoodi \'l\'homas Hankius motoros haldszha-jt\'il, A Német. Távirati Iroda kV")zlÍ a Pifattu hírszolgálati iroda reikjaviki je. lentését, nn.ejy szerint egy német hadihajó Hői magasságában ntdöiuihe veit egy kcpesk+\'delirri hajót és u/t Figyet-nu\'ztctés után 12 éles lövéssel lángba bori tol la.
Ezenkívül a Delfin halészhajót el-süiyes/.tetb\' egy ellenséges tenger-uiattjáró - mondja a Havas londoni
jelentése.
Az úszóaknák árfalmatlannú tétele is tovább folyik. Eddig 12 aknát szedtek fei a partok bözélébcn, mig
a be\'ga-holtatid tengerparton is több aknát tettek ártalnratlanná. Egy akna Bresken közelében felrobbant :, ¦
Anglia az aknaháboru ellen
Az angoi sajtó részletesen foglalkozik az akna-veszéllyel, amely a hajók biztabitási diját is sokszorosára eme\'le. A sajtó a niágnCses német aknákat vádolja a szcrencsétlcn-ségekert, amelyek mélyeblvn fe-küsznek és igy nem láthatók, dc a? melyek a hajó közeledtére a vas hajótesthez csapódnak mágneses e e-jüknéJ fogva.
Foglalkozott e kérdéssel Chamberlain miniszterelnök is az angol ai-
„Német ellen-blokád*
Mint a Havas iroda párisi je\'en-tése mondja, a francia sajtó is részletesen foglalkozik az uj módszon szeiinti aknar;ikássul. A lapok sz©-< rlnt ez az intézkedés az angol ke. reskedeJém megbénitásáiM irányuló német e\'K\'-n-birkádnak tekinthetőt Sajnos Írjak a lapok - a semleges államok is megsínylik ezt és fiz fis/aki tengeri hajózás máris rendkívül súlyossá vált. Bár az akftiai haro súlyos károkjat okozott az nn* gol kereskcdelcm!r,ek máris, a/ angol kormány megtesz niinden intézkedést, hogy ártalmatlnnná tegyék a/> aknákat,\' ; i-
sóház tegnapi ülésén és bejelmrtotte, hogy Németország magsértette a
nemzetközi egyezményt.
Bejelentette egyben az angol miniszterelnök, hogy az úszóaknák ártalmatlanná tétele érdekében mindent elkövetnek, azonfelül pedig mcgtorláskép elrendelte az angol |l kormány, hogy a nyilt tengeren kobozzák el a német eredetű kiviteli árucikkeket I-.. ; ( -
-ról ír a francia sajtó
A Malin jelentése szerint *>gy francia hajó is áldozatul esett tegnap az akna-háborunak. A francia gőzös pplanatok alatt sülyedt cl, legénysége és utasai közű\' 13-an életüket vesztették.
Robbannak az aknák
\' ItrüsszcÜ MTI jelentós szerint a tengerpartot, Ostendve rövenypartjait is elzárták a közönség elöl a p;irtrakle-niU aknák niialt. Egyik máris felrob-l>írnl \'és :i kilométerie minden épüM ablakát l)clörtc.
(\'.apridnál is ie^robluml egy partro-
kerntt akna, ameiv öU rnéterre Atsza.-kilotta a pa^vádő gá,lau
1999. november .?2
A magyar külpolitika utja
Csáky István gróf külügyminiszter nagyszerű beszéde a képviselőházban — Magyarország nélkül, vagy ellen semmi sem történhetik a Dunavölgyben — Kalandok nélkül haladunk az Igazságos, tisztességes és tartós béke felé
A belpolitikai élet tegnapi nagy eseménye Oáky István gróf külügyminiszternek a Ház külügyi költségvetési vitájának során elmondott1 beszéde, amelyet az alábbiakban köz lünk rövid kivonatban. i
Csáky gróf külügyminiszter mindenekelőtt leszögezte, hogy az európai ellenségeskedést nemcsak mint magyarok, de mint európaiak is aggódva figyeljük. A kormány mindent e\'követ a béke érdekében, áldozatokat is hoz, mert i
külpolitikai vagy háborús kalandokra nem kapható.
Rámutatott a külügyminiszter a világháborús állandó bajok okára, ismertette a magyar koiinjánynak 1920. évi emlékiratát, amely a szeonf-szédokkai való viszony rendezését már ükkor sürgette- A magyar követelések észszerück ós mérsékeltek voltuk, mégis csak későn jöttek rá a nagyhatalmak, hogy a magyaroknak igazuk \'volt. Ismertette ezután q külügyminiszter a MlIlerand-választ, a szép Ígéreteket Tardeautól Hod-zsáig, melyek csak n tüneteket akarták elmutemi, ahelyett, hogy a bajokat gyöJvenében orvosolták volna. Leszögezte, hogy 1 !
nélkülünk, vagy ellenünk a Dunamedenoében nem történhat semmi
és Németország nélkül lehetetlen uj-jórendezni Közepeurójtát. Al magyarság teljesiti történelmi hivatását {és a tértinket utolsó emberig vállalja. A saját erőnkből akarunk élői és fejtödui, önállóságunkat és btzton-ság\\tnkat katonailag, külpolitikailag és gazdaságilag támasztjuk alá. Meleg szavakkal emlékezett meg ezután a külügymiiüszter a néjmet és az olasz-magyar barátságiról, majd a többi szomszédokról. Jugoszláviával " viszony javu», a közös érdek szaporodik. ..,(..!, . .: \' i i Románia felé kezdeményező lépett tettünk,
Románia sorsát Így fiaját kezében tartja Románia, de még nearje döntött, rálépd a koreszmék követelte nwűitás politikájára, vagy megvárja, írrig a történelem ránehezedik. Szóit Csáky gróf a balkáni blokkról és közölte azokíat a feltételeket is, amelyek mellett hajlandók vagyunk az egyúttmüködésjTc. Kapcsolataink Angol És Franciaországgal nem változtak, Oroszországgal és Szlovákiával gazdaságilag fejlődhet. | ;
Hangoztatta ezután a külügyminiszter, hogy a blokádharc gazdasági életünkre súlyos tehertétel, olyan ellenőrzést, amely önállóságunk vagy függetlenségünk rovására történne, nem is tűrünk. Részletesen szólt a kisebbségek ügyéről, ismertetve a kiirmáuy 1920 évi okmányát, onifely már akkor rámutatott^ a bajokra és amely a húszéves álló háborút mozgó háborúvá robbantotta most ki. Szóit u s^iUsvanji gondolatról ős o Szent Korona jelentőségéről, amely egybefogja a ki*bbségek»t, anélkül, hogy beolvasztaná, i | i 1
Végű\' leszögezte Csáky István gróf, hogy eltökélt szándékkal akarunk ; ! 1 j
haladni az Igazságos, tisztes-
séges, tehát tartós béke faló,
vállaljuk a kockázatokkal teli sorsot, amelyet nem kerestünk, de a mely mégis osztályrészül jutott.
A Csáky-beszéd hatása Itthon és külföldön
euiópai jek\'ntöségünek mondanak. A lapok főképp az olasz-magyar barát ságra és a balkáni áUattfcokal kapcsolatos viszonyra vonatkozó réizt emelik ki ós közlik szószerint
BELORÁD:
A jugoszláv sajtó részletesen közli Csáky beszédét, különösen pedig a délkeleteurópai semleges blokk és a szomszéd-államokkal kapcsolatban mondottakat emeli ki. A lapok a beszédről irott cikkeikben kiemelik a magyar-jugoszláv jóviszony állandó
BUDAPEST:
A magyar külügyminiszter beszéde a Házban és nz egész országban nagy mfjgelégv\'dést keltett. Világos, érthelö, komoly beszéd volt, határozott, nagy éleslátásról tanúságot tevő, amely mindenkit meggyőzött ű magyar kü\'politlku helyességéről.
RÓMA :
Az olasz lapok vezetőhelyen, különösképpen bő részletességgel fényképes cikkekben számolnak be n magyar kü\'ügyminiszter beszédéről, amelyet a nemzetközi helyzetben is
„A bolsevista törekvés szembetalálja magát a Duce elveivel és harci osztagaival . Délkeleteurópában"
Róma,^november 22
A Kritika Fasiszta hosszabb belgrádi
jelenlés "lapján párhuzamot von Olasz ország és a Szovjet balkáni politikájáról. Olasíors zúgnak eltökélt szándéka, hogy megvédi a saját érdekeit, Uz európai civiliza\'ició érdekeit kiváuja szolgálni, azokkai szemben, akik n civilizáció és az igazi emberi értékek helyeit el akurj^ik stimeleniteiii és szurkile.ni Bz embereket és a Balkáni a Dunamedencé\\ei forradalmosiUini
akarják.
— Itt most kél politika küzd egymással - - jrja a lap, egyik az értékek egy lemaradását, a\'másik széthu-
Lefoglalták a volt lengyel állam vagyonát
Krakó, november 22 Franké német birodalmi miniszter az elfoglalt lengyel területek fő-kormányzója rendeletet adott ki, a volt lengyel állam minden ingó- és ingatlan vagyonának a lefoglalására. Ezzel kapcsolatban lerakói székhellyel gondnoki hivatalt állítottak fel, Itt döntenek a lefoglalt vagyon felhasználásáról.
Csak zsidó hullákon boncolhatnak a zsidók
Jassy, november 22 A jaasy-I egyetemről 32 zsidó egyetemistát kizártak, mert a boncoláshoz nem voltak hajlandók zsidó hullát szállítani. Ugyanakkor figyelmeztették az első évfolyamot is, hogy hasonló esetben. ők is igy járnak.
zást szit ugyancsak az államnak n jK)igámi között. De aki Európának Íven a részén a társadalmi forradalom tilját egyengeti, a/ dóbb-uYdrfj szembetalálja magát n DUOB elvegei és harci osztagaival, amely Olaszországban és
másutt is egyesült erővei veszik fei
a küzdelmet a kommunizmus elten, (MTI), London, november 22 A New CrotÜcJe hosszal)!) tudósítást közö\' az olasz—magyar barálság-ró\' és megállapítja, hogy a két nép között most még szilárdabb a Válság, mint valaha.
Bulgária és a revízió
Róma, november 22 Az olasz lapok közlik a török kormánynak küldőit bolgár nyilatkozatot. Bulgária — Írják a lapok — olyan politikát követ, amelynek célja a béke megerősítése. Nekünk is vannak követeléseink — hangoztatják — de ezeket barátainkkal barátságosan akarjuk rendezni és nem erősrakos eszközökkel.
Román volt a Dunába zuhant pilóta
Alső-MInarlcnál a Dunába zuhant, szerencsétlenül járt pilóta holttestét sikerült megtalálni. A pilótatiszt zsebeiben jegyzeteket találtak arra vonatkozóan, hogy Parisból, Milánón kérésziül hogyan, lehet Bukarestbe jutni. Ebből és a többi román szövegű iratból megállapították, hogy a lezuhant repülőgép és utasa román volt.
Még csak ma szerdán
Városi Mozgó.
Világsiker 1 Ragyogó játék, mesteri rendezési
13 szék
Haos Moser és Heinz, Ruh-. mana együttes, lenyűgöző témájú, szellemes vígjátéka.
Kiegészítő műsor: Kulturfilm ét Világhiradé I
Előadatok kezdete naponta 5, 7 és 9 Arakor.
Háborús kaleidoszkóp...
\'-. .~irta:\'Batanen Ferfae
Valahol az Északi tenger partján ellenséges tengeralattjárók étaülyesz-tettek néhány halász hajót Aj torpedó*, a technikai dvilJUácJónak ez< az értelmes, kecses mozgású, büszke alkotása, mely hadihajó, cirkálók és más tengeri előkelőségek vérével táplálkozik, ezúttal szegény halászbárkákba fúrta pokoli testet.
A rozoga alkotmány felfordult s gazdag rakományával együtt szabályszerűen elmerült a. hullámsír-ban. *
A1 halak visszakerültek az éltető srjs tengeri vízbe, a cserzett börü, kérges kezű halászok pedig ö tenger olattjáró fedélzetére. Nem történt tehát semmi sem, csak egy rozoga hajó süiyedt el valahol messze, a haragos tenger partján s egy nyugtalanító kérdés süvített bele a fülünkbe : i
Miért kell egy gőgös torpedót befúrni egy szerény, ártatlan halászhajó testébe 1 [ ¦
Miért... miért ?... y
Amióta Amerika a. »Cash and carry* rendszerrel a tevékeny semlegesség uj formuláját felállította, egyetlen bűvös szótól visszhangzik a korlátlan lehetőségek hazája.
Prosperity - ez a mágikus szó, mely uj Phönix-ként saját poraiból uj életre robbant, hogy a >bussínes« népét megtöltse az uj kereseti lehetőségek mámorával. i
•Fizess és vldd«, cz tehát u megváltó uj formula, amelyben geniá-Hsán érvényesül a háborús konjunktúra-lehetőségek kihasználásának yanke-szJeHeme s a nagy világháború hitelezői tapasztalatainak gmdos. felhasználása, és még valami: a tevékeny semlegesség praktikus érvé nyesitése. | , •
Valóban genlális megoldás.
Amerjka semleges pjjarad, Amerika pénzt kenés és Ajmerfká újból hódolhat az Uj Világ körülrajongott bálványának, - a prosperjtynek. i
Amerika szempontjából ez a há-borús szemlélet bizonyára olyan, mely a tömeg legszélesebb rétegeinek, e rétegek érzelmi és gazdasági adottságahiak teljesen megfelel.
De mit szó\' hozzá a világ?
A nagy Demokrácia, a legszebb emberi eszmények és gondolatok hazája, ahonnan a háború\' végén imo tizennégy békepontjával Európa meg hódítására indult Wilson s ahol egy) másik elnök ma is, nunt a Béke felkent papja, küldözgeti üzeneteit a háborúskodó európai hatairnak felé megtagadja az emberi . szabadság legszebb igéit segy bálvány kedvólért, a Prosperity diadaláért a hábo-\' ru meghosszabbításának szolgálatába állítja az amerikai repülőgép és muníció ipar megfeszitiett energiáit ? »Fizess és vidd*, ez a szmte cinikus elv bizonyára magasan röpíti a Prosperity zászlaját, de porba ti. pórja az emberi szabadság s a legszebb ernberi erények foszladozó lobogóját. ;
Üzlet és Eszme ezúttal Is szembe került egymá\'-sai az Óceánon tul.
Győzött az üzlet és elbukott ;iz Eszme... |
ASe amerikai psiché ezúttal sem tagadta meg önmagát, száanoitunk vele, de azért fáj ez n csalódás, fáf Pax istenasszonyának hu\'ló könnyo miatt/ . 1 \'; ?
Egy yj csatahajó jelent meg a* vízi harctereken. A^jtfseb csatahajó*. Méreteiről, tónnataxtahnárój,
ig39. november 22.
mstxx
kéményeinek vAnJMíK lövedékeiről .a ezek liordképe-sségérői nlnes ]>o(l-toa tudomásunk. Nem ismerjük a inenohebcsségét, hord értekét, csak azt tudjuk ró\'a, hogy »zscb csatahajó*. Az elnevezés bizonyára találó lesz, mert a nyelv kifejező ereje együtt hátad a technikai civilizáció fejiődé-sévc\'. Ez a fejlődés azonban nem párhuzamos, hanem- kölcsönható. Az- e\'öretörö technika kipro-voká\'ja a megfelelő terminus technikusokat, a találó jelzők pedig mcgfekUő konstrukciókra inspirálják a mú^jiki geniust.
A zseb csatahajó a technika és a nydv kölcsönlwtásánák eiedményc, S mint i\'yen egyaránt hirdeti a tudás és az invenció diadalát.
Hogy a szerepe milyen lesz a tengeri csaták és ki.-ebb marltim akciók eldöntésében, senki sem tudja előre megmondani. Lehet, hogy c^ak az a célja, .ami névrokonénak\', a ízseb\'ámpának*, pillanatokra kisegíteni a sötétben tévelygő embert a fény felvillanó tobbanásával.
Attól félünk azonban, hogy a világra az utóbbi Időben oly nagy sötétség borult, hogy uzt még egy »^scb csatahajó* reflektoraival sem lehet megvilágiuuü. 1 t . í
Ez ecetben pedig megint kárba-vcszett az emberi alkotóképesség egy uj és mindenesetre érdekes objektuma.
A tíz hét óta tartó világháború következményeit lassan-lassan a semleges államok gazdasági élete is kezdi már megérezni. Áruhiány és fokozódó vételkedv jelentkezik mindenfelé. Ezzel megbomlott a kereskedői tevékenység árubeszerzési és elosztási munkájának egyensúlya. A csökkenő raktárak előtt egyre [több vevő je\'cntkezik s Így a:pultokon itt-ott máris kellemetlen hézagok mutatkoznak. A kereskedő legfőbb büszkesége s részben sikerének igazi titka, a .gazdag áruraktár. Ez biztosítja a vevő számána. a választás lehetőségót s ezzel a-forgatom kontinuitását. Érthető, hogy az utánpótlás nehézségei komolyan deprimálják a legtöbb kereskedőt s ez végeredményben kihat azokra « lelki ényezökre is, melyek együttvéve az Ldvarins kiszolgálás elemeit alkotlak. Ennek következményei sajnos a fcevőközönségge\' szemben itt-ott máris mutatkoznak. Mintha az ei* mult évek egyre fokozódó figyelme, udvariassága, előzékenysége alábbszáll! vofna. A régi finom tónussal sem találkozunk már mtaoenütt a kereskedői pultok elött.
Ismételjük, megértjük, hogyj a kereskedelmet érzékenyen érinti a csökkenő utánpótlás és a fokozódó vételkedv aggasztó disparitása, mint embenek tisztában vagyunk ennek lélektani következményeivel is, de mint vevők, kérjük a magyar kereskedelem képviselőit, kérünk rnjndcri kereskedőt kü\'ön-külön, őrizzék meg foglalkozásuk egyik legszebb díszét, az udvarias kiszolgálás óly kedves, jó tónusát ezekben a nehéz időkben is. \\
Ugy érezzük, hogy ezzel nemcsak vevőiknek, hanem önmaguknak is tartoznak. ;
te udvarias kiszolgálás a kereskedői foglalkozás »bon tonja«, erről ^mondani nem lehet és mtrni szabad, még akkor sem, ha a vevő pil-\'anatnyilag többet ve^z, m\'ní ameny-nylt az utánpótlás megengedne.
— TaklatM mog a KopBtotn Bútoráruház állandó butorklAllltAsát. tzlécei és olosó bútorokat kedvező flzetéal tel-tételekkel vásárolhat.
A tábla k felmentette Barbarlts Lajost a választási vétség vádja alól
A nagykanizsai törvényszék felmentő ítélete után, ügyészi Mkbbe-zés folytán, a pécsi Ítélőtábla előtt állt vádlottként Barbarils Lajos, a Zalai Közlöny fcle\'ös szerkesztője választási vétséggel vádolva. A nagy kanizsai nyilas-párt, ugyanis, mint ismeietcs, feljelentéit tett Barbariis Lajos ellen ízért, mert a májusi országgyűlési képviselőválasztást mcg-e\'ozo néma héten a Zalai Közlönyben a választásra vonatkozó cikket között s a lapnak ezeket a példányszámait mutatványszámként kanizsai és vidéki nem-előfizetök cimé-
re megküldte. [
Aj pécsi tábla Soós-tanácsa a nagykanizsai törvényszék felmentő Ítéletét most Jndokolásalval együtt helyben hagyta. A táb\'ai itélet Indokolásit is megállapítja, hogy időszaki lap nem minősíthető sem plakátnak sem röplapnak, a törvény pedig az időszaki lapok választási propaganda-tevékenységét a néma hét tartamára ^em korlátozza, tehát Bar-baiits Lajos a vádbe\'i vétséget nem követte el. i
A\' táblai főügyész semmiségi panasszal élt a másodfokú Ítélet ellen.-
Angyalé a csillag ...
ftngyalé a csillag, emberé a szempár. Fent ragyog az mindig, ez váltig csak l«nt jár. Ó, ha összenéznek, ugyan mit éreznek? Találkoznak-e még, vagy mór búcsút vesznek?
Nincsen oz az égre, —arcunkra sincs Írva: Ki megy el kacagva? Ki tér vissza sírva? Melyiké az áldás? Melyiké az átok? Erre gondolok, ha belépek hozzátok.
Várhegyi Emit
A kultusztárca költségvetését tárgyalja a Ház
Elmaradnak a mai nyllis-lnterpelláclók 28-án 01 Össze
A felsőház
Budapest, november 22
A képviselőház mai ülésén megkezdték n kuHuszlárca költségvetési tárgyalását. A költségvetést vité» Somogyváry Gyula ismertette. Előadásában utalt arra, hogy n levente iiitézmény milyen szolgálatokat telt a honvédelmi és a kultusz-ügyeknek.
Varga Béla szólt elsőnek a költ-ségveté.shcz ós hangoztatta, hogy önálló magyar kultúránk van, ami nem függvénye .scmimiiyCn idegen kultúrának. Hangoztatta, hogy az iskolákból száműzni keti u politikát. A költségvetést nem fogadja el.
Szabó Gusztáv a szellemi felkészültség fontosságáról geszéit.
A mai ülésre 18 Uiter^liáeiót je-
gyeztek be, ezek közül 12 nyilas. A. nyi\'as interpellációk valószinü elmaradnak, amit ;a\'zza\' indokólnak a nyi\'as képviselők, hogy a balatonfüredi választással vannak elfoglalva. . ! i . j : , A felsőházat november 28-ra, a jövő keddi* Összehívták. , |
Megkötötték az angol—török egyezményt
Lomion, november 22 Londoni lapjelentések szerint az angol—lörők kereskedelmi tárgyalások eredményre vezettek és az egyezményt megkötötték.
Hóolpök, hóoslzmák,
gyapjú alsónemüek, meleg íiurltmyak, kesztyűit, kötöttárukban nagy választék
SZOMOLÁNY1NÁL
Szerda
Állandó míUöíJiíímok !iítküiuajiokou Budapest I. m ü bq rá u
6.45 Torna. — hí rak. — Kóilamé-oyak. - Haoglemfeek. — 10 Hü**,
— 11.10 Nem*fltktt7.I vlzjelzőMoigájat.
— 12 IiaraB8W). — Himauiz. — IdrS-jará-jaiantés. — 12.40 Hir*k. — 13.20 IdöjaUés, idöfarásjaUnUs. — 14.30 Hi-r*. — 14.45 MQsorísmerWéa, — 15 Arfolyamrdrak, piaci árak, éJelmisBar-árak. — 16.45 Időjalzés, Időjirásy*. tfntés, blnsk. — 17 Hirek szlovák éa magyar-oros* nyalván. — 19,15 Hírek,
— 21.40 ilirak, időjárás jelentés, hirek szlovák és magyar-orosz nyelven. —, 22.40 Hlrale némát, olasz, angol é* Mact* nyalván. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
17.15 Séta a honvédtisrtjclöltck -otthonából. Beszélő Budinszky Sándor.
— 18 Bura Sándor cigányzenekara,, — 18.45 Vécsey Miklós előadása.;— 10.30 Az Operaház előadása, .Faust.. Mülter Mária kamara énekesnő vendégteUőptó-Veii Dalmű négy felvonásban. — Az I. íclv. után kb. 20.30 Külügyi negyedóra. — A II. felv. után 21.40 Hirek, időjárás jelentés. — Az előadás után 22.40 A rádió szalonzenekara.
BUDAPEST II.
19 Dr. Kárpáthy Sándor gordonka-zik. — 19.30 Olasz nyelvoktatás. — 20 Hirek. — 20.20 Csorba Gyula cigányzenekara- — 21 Szélry Páima előadása. — 21.30 Tánclcmezek. — 23 Időjárás jelentés.
BSCS
16 Délutáni zeno. — 17 Lemezek.
— 18.10 Mandolin és gitár. — 19 Lemezek. — 20.15 Kívánság l»angvpr-seny. — 22.50 Szórakoztató zene. — 0.10 Berljn.
Csütörtök
BUDAPEST I.
10-20 Felolvasás. —.10.15 Dr. Kovács Irén Mária előadása. _ IJ2.10 Stepat Eugen batojkazenckarn, — 13.30 A rádió szalonzenekara, — 1G.15 Magyar Elek háztartási tanácsadója,,
17,15 Dr. (lábos nénes előadása. — 17.15 A közönség kedvelt lemezei. — 18.30 Szikszay Endre eszperantónyelvü előadása. — ig55 Dr. Balázs Gyutó magyar nótákat zongorázik, — 19.25 Berki János előadása. — 19.50 Pelhes Sándor magánszámaj. — 20 Szilágyi Ödön előadása. — 22.05 Brahms: A-dür zongoranégyes. — 23.25 Varga Imre énekel, Sárai EScmér cigányzenekara.
BUDAPEST IL
17.15 FÖtdessynó llcrmann Lula zongorázik. — 18.30 Heinz Hugó oboán játszik. — 19.25 Angoi nyeivokla-tás. —.20 Hirek.,- 20.20 Sorakoztató hangszerszólók. — 20.50 Felolvasás. —• 21.20 Kuriaa süni cigányzenekara. — 22.05 Idő járás jelentós.
BSCS .
17 Lemezek, — 18 Schumann: A-moll vonósnégyes. — 20.15 Tarka lemezek. — 20.50 Hangjáték. — 2250 Berlin.
Alkoholisták, akik gyomorhurutban szenvednek, elvesztett étvágyukat in-pl kb. 150 gramm természetes „Ferenc József" keserűvíz használata következtében gyakran meglepő rövid idö alatt visszanyerik. Kérdezze meg orvosát 1
4.
KM
1B3», november 22
Ferences-nap
Szombathelyen,
A szombathelyi ferencesek harmadik rendje most Onwopelte* 40 eves fcnruíUAsAL Hz alkalommal onszagos jcljcgfl ferences napot rendeztek « Srűz Máriáról licwzett rendtartomány összes terciárius községeinek bevonásával. A» űmicpélyes szentmisét p, Vinkovits Viktor tartományfőnök cc-iebriíiia fényes papi segédlcilcl, aki délután busz uj tagot vett fo| a harmadrendbe; majd megáldotta az uj zászlót. A templomi ünnepségeket díszközgyűlés követte a ferences kultúrházban Orosz József megyéspüspök el nőidet ével, A MÁV Haladás Dalkör Jurányi János karnagy veeénytcté\\el előadott énekszáma Mitán.P. Viukovits Viktor tartományfőnök rtnoudta a meg. nyitó beszedeti Dt. l\'jváry Edei polgármester a város nevében Cidvöwlle az összeseiegieit tercaártuBokat, majd. Ki-szcly Gyula-jtfaesKriaŐ,! a Tádió icndo-zöjo- iiumdolt) lúh-aljó beszédet .Miért lettem ferences harniodruiulif\' düinnak Gyöngyös Fcienc; ikanoiiok éa-iPi. Pius», tay GáboT,\' a harraaurend vizitálara bewéllok ínég nagy totssósim-ilelt. A nagykanlzaöii haniiödrwüiek üdvözletét Vtda János tanácstag tolmácsolta, aki rámutatott\'a ,feiencies-*w.\'ílem szétterjedésének szükségességére, társadalorn-átalakitására. Beszéde nagy hatást váltott ki.
Dr. P.. Horváth. Atlumái nagykanizsai. III, rendi igazgató részt vett a P. Vinkovits elnöklete a|.\':u Vcfoíytatott igazgatósági ülésen.
A záróbeszédet Grősz József megyéspüspök;, uioűdta, mcgkósiöuve a terciy-riusok és igazgatójuk, P. Vados Pá\' plébános fáradotásáit. .
A héttői nap folyamán a terciárius igazgatók tartottak gyűlést, amelyen P. Horváth. Domonkos, P. Puszlay Gábor és p. Vados Pál tartjtlak előadást, ;
liLÉIfflllf
Egyszeri közlés-(két sor) dija 30 fillér. December 2--3.
A. Nőegylet. - karácsonyi vására az
I[Aroskörlx\'T.L
LiceáUs előadás a városliítau {Va? rasdy Lástló—BarbttriU» Lajos). D*cemb«z IC.
Teleki főispáhnó hangversenye a ititolskolában, ¦
29 év multán találta meg édesanyját a rádió utján a kanizsai kórházi alkalmazott
Egy lelenc-gyermek szomorú élete, amig megtalálta a boldogságot
Szomorú fe-rsa volt Ferenlslk Má-ránuk. Nemrtudla, kik voltak a.szü-\'ei, holszüíotott, sohasem érezte az édesanya áldgtt kezének Slrnogfttó] meíegét,; c-sak annyiban emlékezett vissza gyennekkorárH, b>gy beviLék a lelencházba, onnan továbbadlak a menhelyic, majd felc^peiedett és mindifi inasokat szolgált. Hogy rilka-ságszámba mejit ná\'a a jószo ünnepi dala, hogy elvétve kopogtatott be hozzá u jóság. Az emberi méltóság nemesi oklevele ismeretlen volt előtte. Hiszen mindössze Csak a háztar-tási alkalmazotti szobáig jutott. Mindössze >csak« egy szegény le. lenc-gyermek volt.
Szive azonban aranyból és drága-köbö> tevődött.össze. És minél jobban és mélyebben került be az éíet taposómalmába, aunál inkább érezte mostoha sorsát, szeieji<jséttensú-» gét. Irigykedve nézte a gyermekeket, akiket édesanya szeret, akik megbújnak a Szentasszony ölében és akiket babusgat a szülŐli melegség, gondoz a mindenre kiterjedő figyelem é* óv még a szellő fuval-mátó\' is a nagy-nagy aggódás és\' felelősségérzet.
És ilyenkor összeszorult az ö sen-kifia-szfve és fátyolos, könnyes szem mei nézte a szép szőke, barna fejecskéket,. cViesairyjuk csókjában bol-dogság-ittaji. apróságokat és ugy vá-
gyott Ö is az áldott, szent édesanyái kéz, szomjiftoJU-a .töság-folyani után. És fekete lett előtte minden, szo-moiués báuatbsJgás-soi\\-a lefagyajsz totta ró\'á a mosolyt, a derűt. Neki nincsen, m<ki nem voít édesanyja ?
És multak az évek. Pcicgtek lo egymás után a bmioksztímick a végtelenségben és mind nagyobb lett a vágy az Édesanya, a Szentasszony után. Meg akarta ta\'álni minden áron. A bib\'iai százados leheléit jly erős hitű reménykedő, mint Fe-rentsik Mária és - öt is megjutalmazta az ő hite.
Aöí étele Nagykanizsára s >doría, ahol \'alkalmazást kapott a kórháznál és naponta Összetalálkozott a kedves irgaimas nővérekkel, akik tudlak j-zonioru sorsáról, nvagárnha-gyatottságáró\' és nagy-nagy anyavágy á ró\'.
Nemrégon azt a tanácsot adták neki a kedves nénék, hogy próbálja meg rádió utján keresni az édest, a magyar rádió felhívást b >csájt ki, amit átvesznek a szoinszc\'\'d állaknpk lés a megszállott rész rádiói. Hátha... Tatán... i
És Perciitslk Máriában uj é\'et ka-pott erőre. A remény csillogó madara ragyogó zb\'d toljazatban pompázott. Ls a boldogságkercső teremtés bízó reménnyé* fordult a magyar rádióhoz és - nem hlábáj
Hereeg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer- ís csemegekercskedésébm.
Ktplmtó kizárólag ^t^í(
nzabadalmazolt (Ss0tt«f)liö(okO\'
zóval lehet.
SÖRLEI-nél
Eruébet-tír 4.
í
Csak egyszer adta le Mária kéré^ sét, hogy édesanyja adjon életjelt elhagyott leányának, aki égő szívvel vágyik fyldott anyai kéz szorítása után.
Csák egyszer... I .
És Máriához a kórház-bit aminap bekopogtatott egy szokatlan vendég, a levélhordó képében, egy idegen bélyegü levéllel, amelyre rá, volt írva Forentsik Mária neve. Gyanút-lejnil bontotta fel a levelet és halk sikollyal ejtette ki kezéből. \'Sírni kez dett és nevetni és boldogságrepesvo futott a kedvc^ nővéiekhez: megtaláltam édesanyámat, az én édes. anyámat.., 11
Mert u levélben Mária édesanyja jelentkezet\'. Pozsonyban hallóba a magyar rádió felhivását. A!z anyai sziv azonmód reagált a gyermeki hívása. És irt és megmítgVaráirta és elmondotta tragikus sorsát, leánya lelencházától végig, mig a.Sors őreá is( mosolygott és asszonya lett; egy pozsonyi embernckh és most ottho.» van, meg van elégedve, osak egy hiányzott még a bólotogságéhoz, az Ő rúg elveszettnek hitt leánya, aki után hasztalan kutatott éveken át.
Feients-ik Mária ma dalol,1 táncol és örömmámorban mosolyog niindea szemben jövöne és szent érzésrel (Suttogja boldogságában : Megtaláltam édesanyámat. Az ón écteímnyámat. 29 év után...
A legboldogabb tct«mtésí\' NHgykn-nizsának ma FCrcntsik Mária.
(B. /(.)
Falus-- csendéletek*
Ie ta ; rV«y. Zalaiav
1., VADASZEBEDMRNY
Hites i>esü utak érkeztek a\' faluba. VadósinL.jóltcV s a .Jakbaság örömmel fogadta., őket, mert igy, miitt hajtók Ők is egy. kis keresethez jutottak. A harmadflfLnap megkérdeztem. Iiacza bá-csíty a i. falu li-ggögósQbb j>anisztját, liogy un\' a vadászat eredménye? Bacza bá\' mieg a pipát(sem Aetle ki, a szájá> DÓi, ahogyjodabőkte,ü,vájaia4:
— Az- urald lőttek maguknak Irt nyntetj 1.\' özetc 37 táoiint,- ,6 foglyot Ós-Uí orvosnak egy 14 év«s fiút-
•X. K 0 LO N V ÉL E MENY
A kastély fiatal és öreg Aradját rajongó szeic!ct veszi kőrúC SqRreUk őket ts bármit is lennének, mindent a javakra magyaráznának. Kfi\'öaös elő szcreleltei CmtegettV, hogy o kastély két úrnője n«in álaljn a munkát és inasoknak köt. KlW a f;ilu minden ont-baw külcm-kúlön büszke. A felső tiz-eutir munkaszere letét, emberi mivoltát, hozzájuk hasonló dolgos, hétköznapi (.\'Jelet ó> a jó éfl tutija, liogy mérí mi mindent Iáinak abban, hogy a/, ország, síi\'rte hiies kastély lakói kötőinkkel sroigo^Kodiiak.
,\\ vélemények küiönbyiök. Tudja
Isten, nekem pl. <.bi)Cn nz esell/cn kivételesen sokkal jobban tetszene, ha bridgc-parlUíja járnánuk s a kötést azoknak a leányoknak hagynák, ukjk bárról-liázra, nzaclnll-iiztetrc -járnak egy kis kcV-únunkáérl, mCrl az a pár
I pengő amit érte kapnak nem szóra-koiást, hanem létkérdést jelent szá-
; inukra.
!3. AZ URAK B0GA11A
Julcsa analfabéta s bár sok tavasat tálott, mégsem tudja megérteni, hogy az irás-oIvasás mire való. Kgycdüi a levélírásban iái valami eóLszerüsóíJCl, viszont <ozért kár lenne oskolába járni évekigj lusz a postán meg l^s irják, el is olvassak helyette a levelei. Tőlem, is szinte lüLellenkodvc kérdezte, igaz*, hogy otthon írni szoktam?
— Iga/ Julcsa.
— Osztán mér?
Erre a fogas kérdésié bajosan tudtam votna fölélni, de ö segítségemre sietett:
— t\'KJ\'1\'. hogy legyen mii olvasson? Kapva.kaptam; a felle^iéNon s hamar
ráhagytam, hogy azért. Julcsa arca cri« kwrekro tágult a?, őrömtől s jó-U\'Jkücn incgjegyezte:
— Hát azért soh se fiirasszíL inagát lelkem. Van az öspörös ur szobájában
\'annyi könyv, hog>" nem győzi eloJ-.vásni még s«\'ize.szlendeíg s<-m.
A jó tanácsol terméswíicsc\'n lialásano
fogadbim éa sietve elod^oguim, de még luillottam, hogy a hátain mögött a kocsisnak elnézően megjegyezte;
— Minden urnák vau valami bogam, ennek, hony ir, a gazda meg mindig olvas. Na Cifra, te is éhen dögölhet, uél ezektői!
(Ez már a tehénnek szóU.)
4. AZ ASSZONY fíS A LO
Az eső ugy szakadt, mintha az ég összes csatornái megszakadtak volna, mikor Péter gazda bcrogotl s az usz-s*oimyul együtt olbidult a harmadik határban lévő szeszfőzdéké, az idei bőséges szil valcrm és ükkel. Mtnet még nagyokat oiorogtak a eudar időre, dO estéié, mikor hazafelé Uirtottak, már fittyel hánylak a/ egész világra. .\\ sok kóstolótól alaposan beszCSzcllek s soha rózsuszinübhnek nem látták a világot, mint akkor. Vig kurjongatás közbea ráza|ták magukat a síekéien.
De nem sokáig vigadha|lok, mert egy zökkenőnél az asszony lefordult a szekérről é.s hniiKos cupp^nással elte-rftll a sárban, A rérh enc mcgálJitolta a lovakat s ur. asszony SL-gilségére sielell. Ahogy huzlák-Vonták egynvási, nehéz ÍC|t volna megállapítani, hogy melyik segiti a másikat? Közben » lovaknak löbb eszük volt, megunliik a/, áisixrgi\'isl-és megindultak. \\a, Pétcr giudának sem kcláelt több, visszadobla |
Wz. asszoiKM\'i s állovaik után íramodoll. Nem is merte, elengedni többet a gyeplöt, niikor végto sikerült vlköj)nia, •félt, hogy á vak éjbe a drágf Jóstá-gok az árokba fordulunk és a lábukul törik. Az pedig nagy kár lenne! Az asszony várhal reggelig, gondolta, akkor majd visszajön érte. I)e az- usz-szony nem várba meg, mert kÖzlK\'a a másvilágra kédlózött.
Fő, hogy a. lovaknak nem történi büjuk!
5. FALUSI 1DIL
E(0\' $*ép verőfényes őszi, déltihin véletlenül egy idegen udvarra tévedtem. Ahogy lenéztem a kapun, liát oly bájos, tiszta kép tárult a szemem elé, liogy önkéntelenül imgá^Utani, Aí eierszinü őszi ruhában pompáíS vad* szőlővel futtatolt ¦ lorraszon egy ífju pár ülI. A nő rokkánáJ.üU (A font, a lérfi pedig gitárt pengetett. , Egy-égy önfeledt pUlanásuk elárulta, jiogy körülöltük, beimül; nCin ¦ af. ősz, haaJBui a távasz muzsikál.. \' .
— .Milyen szé^> tiszta falusi roin\'Jn-lik« — Koiidolt^ni cliaCrengve. k KőltŐ; vagy festő kelteni? ide.,. ŐSri szinekl>ca |H>m|>ázó Iák, rokka, gítár, bájos szőke, szelíd arcocska... Üycn kéjiet már esfik a falu nyújthat,.--....
Ebben,a piUunatban égy .d\'íszouáus hkkorii s*aidU)Ua.nu\'g a.ieteuelv^ Egy. uj férfi jelent in^ a.aji|9$^ n «inveir;
1989. noveml
— (A Magyar Nemzeti Banktói)
A Székesfehérvárról Nagykanizsára hclja.Blt Szabó Elemér főellenőr, a Magyar Nemsetl Bank nagykanizsai bókjának uj főnökbe lyettese megér-kczfilt Nagykanizsára és átvette hivatalát ,
— (Szombaton: növendékhangverseny)
Az idei első növendéghangverseiiy folyó hó 25-ón, szombaton .este g óraikor lesz a nagykanizsai .zeneiskolában. Az iskola fcnnájása óta ez lesz a 72. növendékhangverseny. A szokásos műsor keictóben kezdő és haladó növen-dékek különböző hangsxerekt\'n játszu-nak ós mutatják be a közönségnek lehetségOrk\' legjavát. Belépődíj nbres.
— (Kougreganista tea)
Az Urleányok Mária Kongregációja folyó hó 25-ón este 7 órakor « plébánia fchértennébcn Jőlókouycólu műsoros teát tendez, A ^rendezőség kitűnő míisorról gondoskodóit a kÖzóiLség^szá-mára. Vidám jelenetek, tánc és énekszámok tarkítják az ötletesen összeválogatott műsort. A \' rendezőség szeretettel hivja és várja barátait ejsö idei teájára, v (•\')
— (A „Karácsonyi Vásárról")
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet, mint minden évben, az idén is megrendezi szokásos karácsonyi vásárját Az idei vásár\'december 2-án és 3-án lesz az Ipáimkor nagytermében. Tekintettel a megváltozott helyzetre (és 0 rnegnövekedett szociális gondokra, a rendezőség az idén\'még a szokottnál is nagyobb gondot fordít a rendezésre, hogy minél nagyobb sikerrel járjon a Nőegylet munkája és minél több sie-gényeu tudjon segíteni a bevéteubőíi a /eJuiszilett teremben, sátrakban száz meg Czerréle uj ötlet fogadja majd a belépőt, hogy mindenki megtalálja a kedvére való karácsonyi ajándék tárgyakat* így nemcsak magunknak lesz örömünk uz ott vásárolt tárgyakben, liánéin a szegényeknek is, hiszna tudjuk, hogy a NőcgyJtet a karácsonyi vásárok bevételeiből gondoskodik vá-roMink sok száz nélk«zlÓZŐjén. A gyermekek részére külön .szópakozlató műsorról gondoskodik aTrmáezőség,
Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara közgyűlése
Vármegyei mezőgazdasági bizottsági előadókat és járási kísérleti gazdaságokat Aliit be a kamara
Afz Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamana élénk érdeklődés mellett tartotta meg őszi rendes közgyűléséi dr. Mlrbach Antal báró elnöklésével Kaposvárott. Dr. Mlrbach An tai báró elnöki megnyílójában megállapította, hogy a mezőgazdasági terme!vények árrögzitése olyan ala> csony színvonalon történt, hogy nem áU arányban az iparcikkekben az árrögzités ellenére bekövetkezett áremelkedésiekkel. |
Az elnöki megnyitóhoz hozzászóló Ledniczky Lajos, Tolnay Kneíély Ödön, gróf Festetics Domonkos, Nagy Ferenc, Kovács Béla és Taksonyi János erélyesen követelték az Országos Mezőgazdasági Kamara mi előbbi megalakulását a közgyűlés egyhangú helyeslése melfett. a közgyűlés ezután alelnökévé választotta Nelgerhaucr Béla uradalmi föinté-zőt kültagokká pedig megválasztotta dr. Thegzes László, dr. Laky De. zső, Rajniss Fenenc és Csicseri Rónay István országgyűlési képviselőket, majd az 19J0. évre a kamarai Illetékkulcsot 4 százalékban állapította meg. . i
Egyhangú elismeréssel fogadta el a közgyűlés Kiss Elemér kamarai Igazgató jelentését n karmára legutóbbi Időben végzett munkásságáról. BeJeten tette, hogy Pécsen, Kaposváron, Szekszárdon és Zalaeger-
szegéin vármegyei mezőgazdasági bizottsági előadókat állit be, kimélyíti kapcsolatait az agrárszövetkezetekkel és közös szervezetbe kívánja foglalni a k.ijnnr.n körzet szakképzett kisgazdáit, akiknek száma mintegy 5000-rc tehető. Ezenkívül a kamara jéiásonkint egy-egy kísérleti gazdaság beállítását vette tervbe.
I)r. Tassonyi Ernő miniszteri osztálytanácsos a mezőgazdasági termelés áUillilásiröl tartott értékes, nagy érdeklődéssel kisért előadásában bejelentette, hogy a földművelésügyi kormány u vidéki mezőgazdasági komorak mellé egy-egy gazdasági felügyelőt fog beosztani, akik a termelés átállllá-sával kapcsolatosan a helyi viszonyokat tanulmányozzák.
A közgyűlés 25 AlsóduttánUu gazda-lársfldalmának létérdekébe vágó indítványt fogadott cl, amelyek közül ki kell emelnünk vitéz palacsy Dénes indítványát a hidegvérű lótenyésztés fejlesztéseié, dr, Thegzes László indítványát a mezőgazdasági munkás-kózvetitősnok a mezőgazdasági kamarák hatáskörébe való utalására vonatkozóan, Kovács Sebes tény Miklós indítványai a fegyvergyakorlaim bevonult gazdasági cselédek ellátásának\'uj-bó\'l szabályozása, Bosnyák Andor in-dilványát a műtrágyái ittesftk rendezése és a trágyamészpor vasiiti szállítási dijának mérséklése tárgyában.
óvja szemLti im
ii vliircHoa blitioMal hj Jil Ult QtBMüvagai látai«r-»a«kual«t«ml»«».
ZSOLDOS GYULA
trijatJto, Ékiuriii ii látSMréstasitBr,
A husipari szakosztály tagjai tisztelettel értesitik a n. é. vásárló közönséget, hogy üzleteiket 1939* november 25-töl 1940. március hó l-ig
wasárnaponkint zárva tartják.
Ezért kérjük, hogy szükségletét szombaton beszerezni szíveskedjék.
— (Baleset)
Németh József zalahfljápi bányamunkás csákánnyal \'követ tört a banyában. Munka közben kőszilánk ugrott a szemébe és olyan fulyosan mégsebesitet le, liogy a zalaegerszegi kórházba keljeit szállítani,
— (Elfogott betörő)
A koVágóörsi csendőrség elfogta Kiss Jenő állandó lakás nélküli körözött b.-törŐt, aki a dunántúli városokat és községeket fosztogatta. A régóta keresett bűnözőt a zalaegerszegi ügyészségre szállították.
— (Kétszer akart megszökni)
A napokban megírtuk, hogy a Uv polcai csendőrség letartóztatta ftolföldt Endre és Madarász BÓJA napszámosokat, akik NéuK-tországbAu több bűncselekményi követtek el, majd hazaszökve itthon folytatták a lopásokat. Felföldit akkor mindjárt /.ajaegorszcg-re vjlték, mig Madarászt csak most szállították Egcrszcgie. Madarász ut-kózlH\'n kétszer is szökést ktsé>elt meg. Előbb a vonatról, Ozután a fogház kapujából próbált meglépni, dé a csendörök ébersége miatt sik«rt*l*n Tolt mind a két próbálkozása. Most mindkettőjüket Pécsre szállítják és olt ítélkeznek fclttlük.
mm íw «11 • fcáiku, ha Idejében beszerzi állameorajegyét 1 A pénzzel együtt nyugalom és béke költözik otthonába.
— Egy torsjegy ára 3 pengő, egy tói 1.30 pengő. Húzás december ó-ón.
— BBtwktilUtáawüuit tekintse me| minden vételkényazer aélklL Eopstsln 6*itor* ruhás.
Éveken át székszorulásban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rend bejönnek, ím reggelenként felkeléskor ét esetleg este leiekvés előtt is egy-egy lélpohlr termeszeiét Ferenc Jőz&ef keierüvlzet isznak. Kérdezte meg orvosát 1
Naptári November 22. szerda. Rom. kat Cecília vt. Protestáns Cecília, — Izr. Kiszí, hó 10.
Gőzfürdő nyitva reggel .6 órától eata fi óráit íhétfí, aserda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
kezö piUanatban rokka, gitár, sőt a gitározó maga fa repült lejeié a ter-rttszrót Mint kesöbb megtudtam, ez a durva és semmi költői lélekkel nem táró.aMk, a Krj\'volt,
\' 1 • i
ti. A CSALÁDFŐ \' 1
A tanító néni a családfőről akart rnagyorámi, aka előteremti a minden, fr&pit s ezért joga van a család\' többi tagjának ptunncsobii, stb. Mielőtt magyarázni kezdene, megkérdi az egyik kis nebulót:
— Na Pisti, mond meg nálatok kl-uc\'k van a legtöbb .szava a családban?
— Idösanyinmak, — A válasz persze nem kielégítő, ennek a nyomán nem lehet folytatni a magyarázatot, ezért tovább kérdezősködik. a tanító néni;
— Hát ná\'atok Irénke?
— Nálunk is idösanyámnak.
Ez sem jó, de a további érdeklődéseknél Péterke, paaikfl, Jánoska, mind-mind azt vallják, hogy náluk a-s édesanyjuknak van a legtöbb szavuk otthon. A tanitó néni ezután még egy kicsit löpnaug.,.. aztán sürgőin számoltatni kezd a gyerekekkel.
\\.
7. A BALATON
Két iskolázott emberről talán nem fis idlk ehnondsfci ftzl a kis történetet,
de a rosszmájúság nem hagyja buu-nemf s igy legftíjebbcsak azzal menthetem a két somogyországi szereplöt, hogy régen vo\'t, mikor még iskolapadban ültek s így \'nem csuda, ha eü-fetejlették már az ott hallottakat.
Hézi és Naca sokat -hallottak az idén a Balatonról, ami nem is csoda, hisz n. féifaiu ott nyAmlt s így állandó beszédtéma vo\'t Hézi is közbe szólt egy. szer és árulkodni kezdett:
— Képzelje kisasszony a \\aca de buta, art hitte, hogy a Balaton város, na mondtam is neki, hogy ilyen csnf-ságot ne beszéljen, hogy a fiegyet városnak gondolja,
8. AZ EBÉD .\'"*->
A pusztai kis\' tanitó néni beteg lett s megkért, hogy a messzi pusztákról összesereglett gyerekeknek meséljek va. lamit a tanítás helyett. Ahogy végig, néztem a sok mezítUibas, hidegtől vörösre csípett orrú kis rongyos gárdán, a pesti nyomortanyák jutottak eszembe, amelyeket nemrég flottam; s mesélni kezdtem, hogy ott milyen nagy a szegénység. A gyerekek sokszor a szemét, telepen keresnek ennivalót s az ebédjük gyakran csak t\'gy darab "kenyér. Tudom, hogy a gyerekek messziről verődnek össze s a tarisznyájukban ez irka mellett az ebédjüket is magukkal hozzák, A mesémbe most ől*t
is bele akarom vonni, ozérl sorra kór. dem őket, hogy majd annál sneg-hatóbban mesélhessek nekik,
— Jani, Te mit hoztál magoddal ebédre?
— Semmit
— És Te Istvánkja?
— En sem hoztam semmit ,\'
A legtöbb pöttyöny kis magyartól, akiknek ifojlödni,\' erősödni kellene, ezt a választ kapom. A .fiuk után a szösz-ke kis lányok Teje [fordulok s niíg őket kérdeni, önkéntelenül arra gondolok, hogy egy-egy ilyen eredeti hajszínért mennyit fizetne <-\'gy-«gy kendersárgára festett hajú pesti dáma,
— Nó Ju\'is, Te:mit liortil délire?
— Egy darab kényeiét.
— És Te Zsuzsi? — Két almát — Te? - Szilvát
A végeredmény az kait, liogy az összes gyerek között csak egy akadt, amelyik a kenyér mejlé szalonnát is hozott magával,
S én a pesti nyomort akartam ismertetni, velük*..
9. LÉGVÉDELMI FALUN
Csúnyán becsaj«idolt a falu a légvédelmi gyakorlatok alatt Már alkonyodott, mikor harmadszor is féirc-verték a harangokat s rá néhány percre lűteksrakadva rontott be hozzám egy kislány * remegve újságolta,
hogy tflz van, tűz van! Mutálta is az irányt, hogy merről szált a füst. Persze jót nevettem rajta s megnyugtattam, hogy ne féljen, mert \'ez is nozzátartozik a gyakorlatokhoz.
Csak másnap ludtnk meg, hogy valóban leégett két kazal szalma az alvégen, de senki sem ment \\oltanl, mert mindönki azt ldtte, liogy ez ls a programban van s aki házról-házra futott a hinel, azt kinevették, ¦
10- KOLÖNÖS AGGODALOM
Ot hétig voltam falun s ezalatt ót kjlót híztam, tehát minden hétre jutott egy-egy kiló. Rézí, mivel 6 főz, mindezt személyes sikerének könyvelte fel s legjobban szerelte vohia, ha minden bét végén kidobolják az cned. ményt Hadd lássa mindenki, hogy milyen jő szakácsné őj AZ utolsó napokban mégis, mintha már nem tetszett volna neki valami, mert nap-nap után megkérdezte, hogy meddig maradok s az arca mind aggodalmasabbá vált Végül megsokaltam ós megkérdeztem, hogy miért kérdi, talán útban vagyok neki? — Hát erre vérig sértetten kifakadt: — nekem biz nincs, de ha tavaszig itt maradna és minden héten hirna egy kilót, hát mint valami csúfság ugy mehetne hazii s mutogatni kellene.
Ebből iáitaui, hogy Rozi nem {(s olyan buta ós nagyszerű logikája Y(y»|
1»9B. november 12
ZULUI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvényűi 1888. október- hó 8-tól. Bagíkmlíja illoalm árkoló 61 u onnan Induló vonatokról.
Nagykanizsa—Rudapcsl dili p. a.
ili A vonal IKinli.i-«I neme _| rílm. TSiiiäüßl 3.42
1107 „ .
1313 Szem. *. 9-4.1 111I (Saera. v. 14-15 Motor v. 15 50 Motor v,1\'17-45 Oyv. 18-41 Szem. v. 23«
2241*1 12412 1201 12111
5 10 6-50 1104 1540 1717 1953 19.49 115
.1-37 057 11-36 1012
19-40 KI S3 1-38
Bp4.tr*
lik.ilk\'
UNS MM5
22 40 6-15
Vou.t
\'l220"
1240l|
1202
1212
1244
1214
1208
!A vonat neme Szem. v
Motor v Oyv.
Szem. v. Motor vji Szem. v.. Oyv.
Baiatili
Indul 22-31
14 10
2015
HS lei,
TW
510 1018 11-10
18-25 22-55
pssr^fissi.
rll te4il| \'
5-50 10-20 11-40 18-48 1155 23-05
4-37 7-24 11-25 1303 181)4 20-12 0-04
jegyzet. 1 A 2241/« sz. vonal 1939. október hó a-tól 1940. május hó 18-lg ca«k vasárnapokon közlekedik. (1939. dccembtr hó 24. helyeit 28-io, 1940. március 24. helyéit ÍSl-en, 31. helyett Április hó l-én. májua 12. helyeit 13-J3 -közlekedik.
2\'Az 1241 az. vonat Nagykanizsa—Balatonboglárig napon, csak 1939. november hó lMg bezárólag is 1940. március hó 15-1451 kezdve közlekedik1." 1939. november 16-tól 1940. március hó 14 lg Balatonboglárlg caak kedden éa csütörtökön közlekedik.
a Az 1240 sz. vonat Balatonszentgyörgy—Balatonboglár között 1939. november hó 16 tói 1940, március hó 14-lg csak szerdán és pénteken, Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa között naponta, a többi napokon, vagyis 1939. október hó H-tól november hó 15-lg is 1940. március hó IG-töt május hó 18-lg naponta Balatonszentgyörgytől közlekedik.
*-Közvellen kocsik forgalma: 1, 2. 3. Roma-Venezia-Trieste—Budapeat deli p. u. 2. 3. Minden pénteken Fiume—Abbazia—Poeíumla—Budapeat ai i p. u Hálókocsik-forgalma i 1. 2. Pária— Domodossola—Milano-Trleste-Budapeat délup. u. 111.31. —IV. 21. szerda, péntek, vasárnap F.ume—Abbazia Poalumla-Üudapest déli.p. u..
e Közvetlen kocáik forgalma : 1. 2. 3. Cannes—Venllmlglla—Venezia Mestre-Trieste—Budapeat déli p. u. — 1. a. a Roma -Venezia Mestre—Trieste—Budapest dell p. II. — 2. 3, XII. 20.—1940. I. 17-ig és IH. 27.-IV. 27-lg Fiume—Abbazla-Pnalu-mla-Budapest déli p. u. - Hálókocsik forgalmai 1. 2. XII. 19-1940. V. 4. kedd, csütörtök, szombat Cannes—Venlimiglla—Mllánó-Vcnezla Mestre—Budapeat déli p. u. (III. 31.—V. 3 lg Nlceböl). 2. 3. XII 20 — 1940. I. 17-ig éa III, 27—IV. 27-lg Fiume -Abbazia—Postumia—Budapcat déli p. u.
ykanízsa—Szombalhtly—Sopron
K..I11I. i4IM. itwl ilk. J burial-1 barassi tri, 1 íaoa-M-l| 1 tu M. boriat-htljlíl W. {gvr.i. teául Ka.k.1-raili.
1412 Sz. V. 9j. n»t. 4 57 645 7-17 _ 1447Z Motori — ... 6-50 7-25
14021 9-45 1054 11-25 12-32 1417 Sz.v. 530 7-25 8-15 987
14442 Motor 13-59 16-26 — 1423 Sz.v. — 13-40 14-18 15-41
1416 Sz. v. 15-55 17-36 18-10 20-64 14011 flyjnol. 15 33 16-31 16-33 1807
1428 Szv. 20-26 21-40 22-36 1411 Sz.v. 19-25 2107 2200 332«
1 Közvetlen járat Pécs—Sopron közölt.
2 Közvetlen járat Nagykanizsa-Zalaegerszeg között. No^kanlzsa—Barts—Pics
1547 2235
1 Közvetlen járat Sopron-Pécs között.
btllliril U Hová? Honnan ? H.
1292 1302 1290 Oy ora Vegyes Oy ora Vegyes 0 24 640 11-33 1550 Trieste Roma M.-Kereflztur Trieste Roma M.-Kereaitur 1207 1201 1295 ff! Tricsle ito : i Trieste Roma M -Kcrcsztur !^30 18 21 12-32
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, iskolába, turára,
\\tSSE2* a hőpalaok. \'U HtirK bUt L65 gwciíil
k»ph,tó. N«jy .«„rttk INTAL sportllzletében,
Fényképezőgépekben
nagy választék. ~ Filmek, fema*«nY, papi» rok eladása. — SzeakaMarO kidolgozzam ¦
¦ •lé-m\'Ilapaáhai
Caingary-ut 1. az.,.az udvarban.
VASTAGÉI
Uf Hornos hfizf olitisi készOléH
ihrfetAhtK Mm szerezi
\'íWiellíWlBíMálk
Va. Halók
it p it Qyaraftteak
!l»és-4M*rii témpéh mmivm f«inuMuik
Mvtuaé MuíV&h
Taratale lémp&h
Nagy választék-bán
kedvezd részletfizetésre is
DRÁVAVDLGYI -nel
Sugár-ut 2,
SomoRyszentmlklöal róm. kath. plébánia íilvnt.il
Hlrdetrnériry.
SomogyszenlmlkkVs rótn. -kath. lakolélíhoi december 1-161 helytttca kéiilorlanilót kétesünk bizonytalan időre.
Fizetés havi 100 penilo «Va lakta, Jelentketéa a pKbi/ia hhretalban.
egy.
Jókarbaa toö 4>iaMI«Vi
5/éb biiloiok.euadólj. Clm i
konyha, éa a kiadóban.
Egy vízvezetéki «ullfrul olezórt eladó.-
TtMiur». _»
„PotMkaklia" uomwl bsló szaglzt-lan wt)ijv,mlb:m slmmb*- "»¦ \'
Egy kocsi tkata fáValaeuarak 1 P.ért tapgaó ¦tritekCT 85. »
vásároljon^
MM
Daák-lér 2
Élénk óaxakkolati, kalotl »44. Változó felttó, B*h*py helyen még lehet Wtebb jiporezerO havaxl«. A nappali in". al|g váltoilk.
A H6taoroU>gi»t Intówt naujkaíOiaal nae»rltoe4íillomA»a Weal\'
itótnóMeklet tegnaii earte 9 o»a*mr +1 4, m« reszsrol -0 2 déábort -2 8.
Dsaoadek litt ¦ .
APRÓHIRDETÉSEK
U) uötg SO niter, mlnd.n imt/ahna * Htt+f.
allAs
hjiiniffk . .1 Hui vállal 25 éves ember ló ¦ bizonyítvánnyal, la*emk*desben (ariaa.
mlkktis." ,n
. fel vei
Hottby
Há<n«»Ur latvéteHk Szfchenyt-tés 4
I i I I -1, 1 I, -,-,—r-
ADAS» VÉTEL
HaauaaUt ailahaH veaMk (a HMsiatuW)oa«veg!rek,MárktH,Klrály-íai.
1500
uv^s-aztzrrriiELY.isLo
KéUaooáa udvari, .Jcéjaaobáa axttkoro" lorlos utcai, hiróiuazobás öasaltomlortoa utcai lakás, kit kisebb üzlethelyiség ki-sitié. Szegő Mór, Eötvös-tér 2. Érdekli-déa KI,/,ly.H, •». 8
HlZ ÉS 1NOATLAN
Kltály-u.-Aiazt eladó. Bővebbet ugyanott
kerteshJz
In h
AlMImaaii, régit és,ujat, napi \'I »sfzmizQ lünugbélyegct kừ-ri irtékmltmjl lohet uiliulen Itít-n, déleUtt a Zalát Kflzlöny aztrjtajzlö-léftában. \' \'
iaaaaayjaáaaaj, flaakápel Va«4)t»fih (•Mstill.
Oyorsatt ható ,íFels)«kaklai,f-Nail
... 1-lt ágyban alvása . mlnrjjg nyugodt.
TUkLM VtekAjtV
. ...,! u-,;;.,t iL^r. . Kiadja;. ,,K»zj«id»sá,m, T. .Kaqykaalili - Pelblöa Illudo: Zalai Káraly. .Nyomatott i » ..Mzaazíeaáal R. T. Haaykmiliaa"
, ayaaaaValMaai »a»ka»Uaa». triyooaaett loWt Utal Káraly.)
79. Évfolyam 267. szára.
NaCrkaolZu, 1889. november 23. csütörtök
ara 12 HIL
ZALAI KÖZLÖNY
fefffeMBtflata éi UadóMrataLt FA«t % iám.
FeleWs szerkesztő: Barbarita Lajos
; egy bűm 8 pcflíö 43 fali (« kJadohtvataU telefoni 78. ¦
Magyar érdek — európai érdek
Csáky István gróf külügyi expozéja a mai magyar életnek történelmi jelentőségű eseménye. Történelmi sulyu dokumentum marad ez a beszéd - mint olvasmány ís. AJ külügyminiszter a mii háboius hely-zet keretei közé \'állította Magyarországot és ebben az Izzó kcretlx-n vázolta külpolitikánk változatlan célkitűzését, az immár tfusz éves következetes törekvést, az igazságos, méltányos, tisztességes és tartós békére. Nem tévedünk, ha azt hisszük és mondjuk, hogy Csáky István gróf beszédének kifelé éppen olyan jelentősége van és hatása lesz, mint befelé. Ez a mai európai helyzettan természetes is. Külügyminiszterünk ugyanis nem elégedett meg a pillanatnyi helyzet pontos kerésztmcl-szetének felvázolásával, hanem oknyomozó módszerrel visszapillantást vetett u közelmúltba, arra a trianoni időkben elfoglalt magyar álláspontra, \'amely most, amikor »a húsz esztendő előtt megtöltött fegyverek* a realitás és logika örök tőrvényeinek megfelelően «ldördültek, szomorú igazolást nyert.
Ez az expozé nemcsak a magyar nemzeti függetlenség üníhepélyes deklarálása, nemcsak a magyar békepolitika abszolút helyes vonalvezetésének tételszerü bizonyítása, hanem bizonysága annak is, hogy n há rom világhatalom erökisugárzásának metszőpontjában élő ezer éves Magyarország jogos igényeinek kielégítése nélkül Európa délkeletén, de egész Európában is, tartós békét teremteni nem lehet. Ugy, amint a párlskörnyéki kónyszerbékék nyugaton aknamezőre futtatták a világ bé-kehajóJŐt, Németországnak a béke. szolgálat egyetemes mím/etküzl közösségéből történt kirekesztésével dél kekitcn a Dunamedence vidékén világpolitikai érdek és kötelesség számotvetni az erős, függetlenésva,bé-két őszintén ápoló Magyarország--gal. Ajzz&l a birodalommal, amelyének egybeolvasztó törekvésektől meá tes összefogó ereje Szent István koronája. , _i , ¦ ,
Sulyos\'események bizonyltotfák be hogy azok a magyar követelések, a melyek részben területekre, rószben gazdasági térre, részben kisebbségvédelemre terjeszkedtek ki, nem vd. tak sem észszer ötlenek, sem túlméretezettek. A hatalmasok azonban -mondotta a miniszter - csak későn eszméltek rá, hogy a magyaroknak iga/.uk van és a MiHerand-IcvéltÖl kezdve úgyszólván a legutóbbi napokig a szép szavak politikáját folytatva,, csupán Tünetekéi akartak gyó-* gyitanl.
Ma már kézzelfogható tények tanúskodnak a magyar külpolitika becsületessége, józansága, mérséklete
őszinte békekészsége mellett. Ma már nem kétséges, hogy a magyar biztonság katonái, külpolitikai és gazdasági- fdadatük\' megoldásún ki-
Havai István oserszegtomaji kereskedőt sógora bosszúból leszúrta
Havait a minap a tábla Is felmentette, mert a sógornőjével való dulakodás közben elsült fegyver megölte az asszonyt — Az áldozat férje: Goldschróledt Ignác ezért végzett Havaival — A csendőrség a gyilkost Őrizetbe vette, Havai holttestét ma
délután felboncolták
Véires vendetta egy zalai községben
Cserszegtomaj, november 23 (Saját tudósítónk telefonjelentése.J A Zalai Közlöny több Izlren foglalkozott azaai a halálos szerencsétlenséggel, ami Cserszcgtomajon ez év júliusában történt, amikor Havai István kereskedő és ennek sógorhője Goldschmidt Ignácné összevesztek a vízpazarlás miatt. Goldschmicttné az összetűzés hevében felkapta Havai fegyverét, amely n szoba sarkába volt helyezve, és azzal akarta megütni a férfit, aki ki akarta csavarni az asszony kezéből a töltött vadászfegyvert és eközben a fegyver elsült és halálra sebezte Goldschmidt nét.
Havait a csendörök behozták Nagy kantzsár\'a. A nyomozás és bűnvádi
eljárás során bebizonyítást nyeri Havai védekczéie, hogy iidn akarta meiiö\'ni sógornőjét, hanem egy szerencsétlen véletlen folytán sült el a fegyver, amikor sógornőjével dulakodott.
A nagykanizsai tőrvényszék ennek alapján\' fel is mentette Havait az ellene emelt vád és következményei alól. Fellebbezés folytán az ügy a minap a ]>é<yi tábla elé került, mely helybenhagyta a kanizsai törvényszék itétetét.
A másodfokú felmentés ugylátszik nagyon elkcferítcttc Goldschmidtet, az áldozat 12 éves férjét, aki családjával együtt Hnvaiéknál lakott, Goldschmidt Ignác ugyanis tegnap, szerdán délután fél 3 órakor sógorát
udvarán megtámadta és zsebkését többször a nyakalja mártotta, ugy, hogy a szerencsétlen ember a helyszínen elvérzett. i \'
AK e*ct nagy izgalmat váltott kl C«rszegtomajoji. Jelentették a csend őröknek, m»Jd a nagykanizsai klr. ügyészségnek. |
Dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnök tclcfonutas\'tására Havai holt. testét ma délután boncolják, fel dr. Mutschenbachcr Edvin klr. járás-blró Jelenlétében. Goldschmidt Ignácot a csendőrség őrizetbe verte és gyilkosság gyanúja cimén valóazlmV (eg még a mai napon beszállítják Nagykanizsára. |
Napi 90 millió pengőbe kerül Angliának a háború
Egyre nagyobb méreteket ölt a tengert kereskedelmi háború — Német jelentés szerint egyetlen nap 15 hajót vesztettek a szövetségesek — Anglia két német tengeralattjáró elsfllyesztését Jelenti — Ujabb légiriadók Angliában és Franciaországban — A szárazföldön ma sem volt jelentős esemény
A tengeri kereskedelmi háborúval kapcsolatban már tegnap jelentettük, hogy az angol kormány a német akna-blokád után, mtegtorlás-képp elhatározta; hogy a nyitt tengeren valamennyi néniét eredetű árut - tekintet nélkül arra, hogy a
a dugáru listán vonnak-e vagy sem - lefoglal. Ehhez a határozathoz tegnap a francia kormány is csatlakozott, így tehát a blokád, amely eddig i1* súlyos károkat okozott a semleges kereskedeU\'im\'nck, n tegnapi nappá* még szigorúbb lett.
Egyetlen nap 15 hajót vesztettek az angolok
A? szigorított blokád és uk\'n^híb\'iru áldozatai ezért egyre szaporodnak. Tegnap a már jc km tetteken kívül
6000 tonnás Tlnoma olasz hajó sütyedt el aknarobbanás követkcztél;Cit. Az angol "hadihajók a Berta Fischer német gőzöst fogiák e\'. A nérapt hajót még imiidött angol kézbe került volna, saját legénysége sülyesztcttv el. A tengeri kereskedelmi háború súlyosságára jellemző az a nítmet közlemény, amteiyet a NTI Churchill beszédére lett közzé, Churchill ugyanis azt állította, hogy a német buvár-
hajók munkáját (megbénították. Ezzel szemben egyetlen nap egy angol torpedóromboló, 11 kcicskedelnü hajas 3 halászhajó pusztult el az angol hajóállományból a németek ¦megbénított munkája* révén.
Jellemző a gazdasági harc komolyságára az angol háborús ruiinlsz térium közleménye Is, amely a dugáru ellenőrzésié vonatkozóan a következő Jelentós tadta kl ¦ j
A dugáru-bizottság november 11-18. között
131 ujabb hajót vizsgált át.
Ezekből 71 olyan volt, amit az cíö-
yü1 a Petrimouiuni Hungáriáé, azaz* a határokon kivíV levő magyarsági megvédeiniezésének kötelezettsége is. És ezt a kötelezettséget mi nCmcsakj mint magyarok, hanem mint aggódó európaiak is teljesíteni kívánjuk.
»E\'sŐsorban magyarok vagyunk, de különleges magyar, érdekeink ér-
vényesítésekor sohasem feledkezünk meg arról, hogy ezeket a lehetőség határáig hozzá kell hangolnunk az európai érdekekhez.*
A külügyminiszternek e/ a m »nda. ta nemcsak bizonysága aivtuk, hogy a magyar érdek egyetemes európai érdek, hanem a legteljesebb magya-
zö héten nem tudták elintézni. Eddig dugáru szempontjából a következő nemzetiségű hajókat vizsgálták? felül : 50 holland, 39 angol, 26 norvég, 23 olasz, 16 svéd, 13 görög, 112 dán, » belga, 8 amerikai, 5 Jugoszláv hajót. 11! hajó rakományt teljes egészében lefoglaltak.
Jelenleg 90 semleges hajó van az angoi ellenőrző kikötőkben.
A legújabb jelentések szerint Anglia keleti partjain
aknára futott egy angol torpedóromboló \' és elsülyedt. A mcgknjenlett legény, ség közül 21 iraísgsebesült. . j
A szigorított bkokád miatt, mint az előrelátható volt, a semleges államok máris tiltakoznak. Mint a NTI Jelenti, elsőnek a belga kormány jelentkezett. Az angol és francia kormányhatározat Belgiumiban nagy megütközést kelteti, tofiután az a hajózás te\'jcs unegbénitását jelenti. Belga körök most azokra az akadá-
rázata annak az egyébként örvendetes ténynek is, hogy úgyszólván űz egész világsajtó foglalkozik a ma-, gyar. helyzettel ás hangoztatja azt a tényt, hogy a Dunumedencje és Déi-Európa tartós békéjének kiépi-tésénót Magyarországra fontos ivem-zetköíl leiadatok is hárulnak.
IB99. nowrrfibw 2Í-
HAoipBk, hooaixwuMc, gyapjú RlaAtwmOek, meleg harlanyik. kesztyűk, kotait-árukban nagy választék
szqmolAnyinAl.
lyokra hívják fel az angol kormány figyelmet, aanelyck ezzel intézkedéssel \'előállnak.
Tiltak«z-.l akar Amerika is hajóinak átvizsgálása, ellen.
Ujabb német repülótámadások Anglia és A Franciaország ellen
Amíg a tengereken folyik a gazda sági harc, a levegőben is tovább tart a?, ellenségeskedés. A német gépek tegnap és ma éjszaka isjaét megjelentek Angol- és Franciaország felett. Az erről szóló jelentések igy hangzanak :
(NTI) A német légihadcrö tegnap ismét eredményes felderítést végzett AngUa keleti partvidéke és a Shet-land szigetek felett. Egy gép kivételével valamennyi visszatért értékes fényképfelvételekkel. í
A német gépek egy angol vadászgépet gépfegyvertnzzel lángbabori-lotuk.
(Havas) A SheUand szigetek ellen a német gépek ercdlrntóriyíelen bombatámadást hajtuilak végre.
A fenti angol jeieutéssel íVípCso-tatban a néjnet jelentés cáfoljíí, hogy bombütásmjudást hajtottak vo\'na végre a nzigci ellen. Kizárólag felderítő repülést végeztek.
Éjszakai légiriadó Parisban
, j Paris, november 23 (rtyvüs) Franciaország északkeleti
és északnyugati részében az éjszaka éjféi után 10 perccel 37 |>crclg légiriadó volt.
Parisban és környékén egynegyed egytől egyóráig tartott « légiriadó London, november 23
(Reuter) Angija keleti partjain ma ujból német gépek Jelentek meg. A német felderítő gépék közül «z angol Vadászgépek egyet lelőttek, a többit visszatérésre kényszerjtelték.
Elsüllyesztettek 2 német búvárhajót
\\ Paris, november 23 (Havas) A^. francia félhivatalos jelentébe szerint a háború lassan teljesen áttolódik a tengerekre. Kiemeli a jelentés, hogy a tengeralattjárók körvonalait repülőgépről jól lehet láijij, még ha mozdulatlanul álnak is leállított motorokkai, igy nincs más feladatuk, mint rádión odahívni az ü\'döző hajókat, amelyek mélytengeri aknákkal mjeg^cjimiisi-tik óket.
Ennek a módszernek tulajdonítja a francia jelentés, hogy három nap alatt az angol hadihajóknak két német tengeralattjárót sikerült ?1-:.i,tyesy,tcni. Ezzel n szövetségesek összesen 20 német búvárhajót küldtek a tenger fenekére - mondja a jelentés. , , j , ; , . j
Ujabb hajóelsülyesziések
San Sebajitian. november 23 Az NTI értesülése szerint egy német tengeralattjáró elsüiyesztetlp ,a közelben a »Balyes« francia gőzöst. Legénységét megmentették.
A Havas iroda jelentése szerint1 az angol partok közeléten egy görög hajó sülyedt el. \\
Az angol kincstári Jsancellár a világ legdrágább háború jóról
London, november 23 (MTI) Simon kincstári kancellár m angol rádióban beszédet mondott. Be. jeiep^fttiP, liögy A mo&i folyó eUcnsó-^skcdés a viiag jegkőltsétfu#ebb háborúja, Angijának ei fl habom naponta fcörülbejüi bat nuVió Iont sierling-jébe mm
Kijetentette a kanoetíar, hogy a most kibocsátóit jegyek és nenwet-védelim bonok ujabb támogatást biztosítanak Az áUaumak és megakadályozzák a drágulás^ szólt a kmcstáji kancellár a blokádtól is, Szennle m
Öngyilkos leit R kfy cacudöriuerenylö
Székesleliéxvár, november JÍJ A szabadbaliyáuyi banditák, akiket már egy bele üaJőt a csendőrség, tegnap végre kézrekrrüUek, de csajt liobaa. Az elnuilt éjszakát uakony-béibcn töltötték s ott egy, pásztort mboltalf ki. Azután PépO íclú vették uz útjukat. A csendőrök útközben bekerítették őkjeL A két toprongyos csavargó mikor látta, hogy. már ueni tud kimenekülni a wmúf**2ffffl\\Wli, "gyón lőtte aiagáU Cseh péuzi és cseh iratokat talájtak náluk, ínég két lopott pokrócul. Srcmelyyaiww^jjukut, még nem; síkérőll megállapítani,
A tzovJet<Ttu64>Zer a gyakorlatban
riómn, november 23 A> Observaloi* Romano Jengyi-1 inc.* iieküllek jeabeszéiésébol adatukul közöl a/, orosz kézre került lengyelek sorsa. >Y)i. A menekültek elbeszélték, lu>[fy a templomokat ar oroszok bezárták és a papokat be börtön öztjék, 10 lengve! UsiU-t pedig ágym-sö elé állítottak és kivégezték ökpt,
német aknák az ango\' l#iTCsked<*hnÍ Ijajóíásl nem tudják megbénítani*
Mml-hsidijelentéa
Paris, november 23 (H«vas) A francia vezérkar ma déb hadijelentése sEerint a harctereken csend van, csalt helyenként volt tüzérségi ilülp A légüioreok során 22-én öt ellenséges repülőt lőttek le. amelyek francia területre estek. A francia fol-deritÖ Képekel Is meglámadták, «gy gép nem tért vissza.
December 6-án dlszközgyfllésen leplezik ie Horthy Miklós kormányzó életnagyságú képét a fárosbázán
Az öonep. beszédet dr. Czapik Oyttla megyéspüspök nttfodja
Ismercies, a városi képviselőtestület a polgármester indítványára elhatározta, hogy a városháza nagy közgyűlési terme részére megfestett Horthy Mikbós kormányzó életnagyságú képét. A kép már el is készült és várja ünnepélyes leleplezését.
Dr. Krátky István polgármester a magyar államfő képének leleplezését a legünnepélyesebb keretek között kívánj" foganatosítani és azért arra a Kormányzó névnapját választotta.
December 6-án délelőtt 11 órakor a városháza nagy közgyűlési termében díszközgyűlés re ül össze n képviselőtestület, melynek egyetlen lár-
gya a Kormányzó képének leleplezése lesz. , |
Dr. Krátky polgármester az ünnepi beszéd megtartására dr. Czapik
¦ Gyula megyéspüspököt kérte fel, aki a legnagyobb készséggel vállalta az
1 ünnepi szónoki tisztet. A; tíiszköz-
¦ gyü\'ésre a polgármester meghívja • a vármegye vezetőségét, Sa összes ; helybeli katonai és polgári hatóságo-\'• kat és testületeket, stb
Dr. Pottyondy József városi nl-i jegyző a polgármester utasítására \'már megkezdte a nagyszabású kép-\'leícplezési ünnüpsé\'g, illetve díszközgyűlés előkészítő munkálatait.
Szombaton délben érkezik Hovszky képviseli) Karilrfara
A Magyar Éict Pártja vérOsl párt-veaeiöíége vezetőségi értekezletet tartott űr. Tholway Zsigmond elnöklete alatt; amelyen ugy szervezési, mint folyóugyflket tárgyaltak.
Nagykanizsán tartózkodott vitéz dr. Biró Ignác MÉP vármegyei főtitkár is, aki hosszabban tanácskozott dr. Tholway párlvezetővel, akinek\' legteljesebb elismerését fejezte ki a városi pártszervezetben tapasztalt eeven és lüktető partéiét és
pártmunka felelt. , ,
A városi pártvezelőség .értekezletén megbeszélték a november. 25-én szombaton délben Nagykanizsára érkező llovszky János országgyűlési képviselővel kapcsolaio.s .helyi, valamint a vasárnapi vidéki ttiunka-programdt, községlátogatásokál, stb.
llovszky képviselő >zi)mbat délután áll a polgárság rendelkezésére a Magyar Élet Pártja Kötcsey-utcai párthelyiségében.
Vakmerő tolvajok feltörték a plébániatemplom peréelyéit!
A gvárdián 250—300 pengő kUt jelenteti bí a rénaÖrtégeii
egyics esettan kéztTek.critctte a tolvajokat 0s átitdía őket az űgyíszsíg.
Hosszabb idő telt el azóta, .hogy még az istenházát sem kimiéiö emberek isméfclten feltörték a plébánia templom perselyeit és a nqnofes szivek ftdományút a maguk számlára zsákmányolták. A rendőrség mindcíi
|ÉRTESÍTÉS! \\-
Alulirott mészárosok és hen-tesek tisztelettel értesítjük az igén tisztelt husvásárló közönséget, hogy piactéri husf Ilikénket
szombat este líráig
nyitva tartjuk:
Rein Andor KsapoH « FarMio Tarabó Gyalsi Spiegal Viktor
Némeih Jöaoef
Szabó Lajos Síngor Lafoo Roln Bélai Marton Jáhoi Hlyeray József
nek. , \' . .
Most "hasonló eset történt.
P. Sebestyén gvárdián tegnap misét végzett a Szent Antal oltárnál, amikor egy asszony adományát bedobta a Szent Antal perselybe. A pénzdarab bedobása o,iyun iiongj\'is-szerű hangot adott, ami felkeltette a miséző pap figyelmét. Ajzért; íwiii-kor az jsten tiszteietet el végez, le^-visfr-szanjent a perselyt ine^Az^áJtoi és, akkor legnagyobb megdöbbenéssel látta, hogy valaki\' nagy erőfeszitis-pei a persely úgynevezett »hclső bélését* kiszakította és a pénzdarab lehullott a másik fémrészbe, apoiá a kongó hangot elöjdézlo. Felny)ltot|a a perselyt, amely teljesen iíres volt, noha napok óUt nem ürltcttí-k ki annak tartalmát. Kétségtelen, hogy bünfts kéz fosztotta ki a perselyt. P, Sebestyén .\'/.után a többi, pcn-elyek-hez ment Ós uiegállapitotta.hogy a, Szent Teréziic szobor előtti perselyt ugyancsak felfeszítették és megdézsmálták, nemkülönben a Szent Szív oltár melletti perselyt. Miután néhány jámbor hívő bizonyos nyopira figyelmeztette n gyárdjánt, Az nyomban megtette feljelentését a rendörségen, j m
P. Sebestyén bejelentése szXM\'iiit a három pcríelybcji ndnú\'gy 260 300 pengő lehetett, ojnl íl hívék adományából összegyűlt és amivel a (tolvaj B templomot megkárosította.
Lapzártakor orró\' értesülüúk\'.hogy;
I »39. november 23,
a rendőrség emberei már egy határozott irányban folytatják a nyomozást.
Közel 28.000 bizonyítványt adott ki egy év alatt a városi ügyosztály
Erősen emelkedett a szegénységi bizonyítványok száma
A közönség nagyrésirének — akisek nincs módjában betekintést nyerni a város hatalmas hivatalos apparátusába — fogalma sincs arról,. milyen munka Tolyik\'n városházán a különböző ügyosztályokban, ahol B sok szorgalmas tisztviselő és alkalmazott alig győzi elintézni a sok tnunkát.
Vegyünk csak egy osztályt, ahol n bizonyítványokat állítják ki a közönség restére, amit Tegzes Lajos vezet és amiről most készített statisztikái.
Eszerint szegénységi bizonyítványt, vagyoni bizonyítványt különféle segélyezési ügyekben, okmány beszerzés, kórházi ápolás, bélye ginen tcsség. stb, céljaira (4270 külön-külön személy részére) az előző esztendő 10.000 da. rabjávat szemben az idén január 1-töl a mai napig összegen 14.620 darabot adlak ki. Szegénységi ős vagyoni bizonyítványt iskolai, egyetemi hindijt. mentesség céljaira 702, ingjén gyógy-srer, szegény gyermekek részére ingyen Ciikor és csecsemő tápszer jgéuy\'óXíhez^ 1851, korházak megkeresése alapién ül ápolt betegek vagyont helyzetének igazolása róljaini, slb. 1122. együttélési bizonyítványok OTI-cUátási, családi ixjtlék, gyermeknevelési segély ügy-iien stb. 811, marólúg vásárlási, engedélyiek 118, vámönlési " igazolványok 135, nyomozásra előadók! áltai leadott ügyiratok, cUhetcs nyomozás folytán kiadott helyhatósági bizonyítványok 3525 esetben.
vagyis összesen január elsejétől a inai napig 22.911 bizonyilvájiyf-\'állított és adott ki az ügyosztály ós újévig legalább 28.000-ro megy fei a kiállított bizonyítványok száma.
N\'agy számok ezek!
Különösen erős volt a forgalom aL ifjúságnak a pályázati kérvényekhez szükséges okmányoknak szegénységi bizonyítvány alapján v*ló beszerzésénél, ami a szegénységi bizouyitvá-nyek számát ezrekkel feltornászta.
Vott olyan nap is, hogy valóságos ostrom alá fogta a közönség az Irodát, hogy Tegzes ktozelő csak a JOgnagyobb eröfeszitc«et tudott a sok igénylésnek eleget tenui,
A többi ügyosztály slaUsztiká>iról az évvegí szokásos beszámoló közlésénél.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri körlés (két sor) dija 30 fillér. NeremBer 25.
Növendékhangverseny a zeneiskolában 6 órakor.
Nev«atl»r 9.6.
Katalin tánc-est u Legényegyletben, ¦ Adria-jazz..
December 2-3.
A Nőegylet karácsonyi vására az Iparoskörbea.
Dsoutbw S.
LiceáUs előadás a városházán (va-rasdy László—Barbarils Lajos),
öeeaiaboí- 16.
(irór Teleki Beláné délpestje a zeneiskolában esle 9 órakor. Jaauár 21.
Liceális előadás a városházán 6 .órakor (Vértesi Frigyes),
— Batankbaa a Kopsteln-cég vezet Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban matatja be, kedvező .!**¦ t&sl tel tó tolok mellett
Január elsejével ismét megkezdi működését a régi körzetű, önálló forgalmi adóhivatal
, Milyen városi hivatalok kerülnek a régi kapitányság kiürített helyiségeibe?
A nagykanizsai városháza régi kapitánysági részén kiürített helyiségek renoválása befejeződik. Dr. Krátky István polgármester Ismételten megszemlélte a felszabadult helyiségeket, hogy személyes vizsgálat alapjón kijelölje az áttelepítendő hivatalokat.
A polgármester - értesülésünk szerint - akként Intézkedett, Irigy a forgalmi adóhivatal, a javadalmi hivatal, a bizonyítványokat kiállító osztály, a végrehajtók, a járlatlcvc-lek kezelősége a régi kapitányság első emeleti helyiségeibe telepíttes-
senek át, mig a tiszti orvosi hivatal és rendelő a volt kapitánysági bejelentő hivatal földszinti- helyiségébe kerül A városi múzeum és könyv tár a piarista rendházból a volt adóhivatal és Jelenlegi tisztiorvosi hivalai helyiségeit foglalja cl megfelelő átalakítással. \\
A decentralizált forgalmi adóhivatalt sikerült dr. Krátky Istvánnak a pénzügyminiszternél Ismét a régi önálló körzetébe visszaállíttatni -nem kis örömére a kanizsai közönségnek - mely hivatal ntíár január elejével megkezdi önálló míiködé-
sét Nagykanizsán. I
A, városi múzeum és könyvtárra ellenben csak szeptemberben kerül sor, amikor a piarista teológia bölcsészeti fakultását helyezik ie Budapestről u piarista rendház azon épületébe, ahol most a városi zeneiskola nyert elhelyezést.- :
Grujber József piarista glmn. tanár, múzeumi, igazgató és Vécsey Barna tanácsnok ma délelőtt megtekintették a városházán az uj múzeumi és könyv tár-helyiségeket és megbeszélték a szükséges átalakításokat, i
Csütörtök
állandó tnünoifluámou hrjtk8ia*pok<h> budapest i. műsorán
6.45 Torna. - Hiralc, - Közlemények-. — Hanglemexck. — 10 Hisek;
— 11.10 Nemzetközi vkjelzősxolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz, — Időjárás jelentés. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idöjárásjelentés. - 14.30 Ht-r»k, — 14.45 Műsorismertetés, — 15 /trfolyamrurek, piaci árak, élelmiszerárak. - 16.45 Időjelzés. Időjárásj* leütés, hírek. - 17 Hírek szlovák és uiagyflr-orosx nyelven. — 19.15 Hirek,
— 21.40 Hírek, időjárásjelentés, hirek szlovák és magyar.orosz nyelven. —< 22.40 Hírek német, olasz, Angol és francia nyalván, - 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
17.15 Dr. Habos Dénes előadása. — 17.15 A közönség ked\\«lt lemezei. — 18.30 Szlkszay Endre eszperantói íyelvü előadása. —" 18.55 Dr. Balázs Gyula magyar nótákat zongorázik. — 10.25 Berki János előadása. — 10.50 peches Sándor magánszámai. — 20 Szilágyi Ödön előadása. — 22.05 Brahms: A-dur zongoranégyes. — 23.25 Varga Inuo énekel, Sárai liSemér cígájryzcnekara.
BUDAPEST II.
17.15 F\'őldessynó Hermann Lul" zongorázik. — 18.30 fteinz Hugó oboán jálszik. — 10.25 Angol nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 20.20 Szórakoztató hangszorszóiók. — 20.50 Felolvasás. — 21.20 Karina Süni cigányzenekara, — 22.05 IdőjárásjekHitós.
BÉCS i 1
\' 17 Lemezek. — 18 Schumann: A-rrioU vonósnégyes. — 20.15 Tarka lemezek. — 20.50 Hangjáték. — 2250 Berlin.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Harcsár Miklós előadása. — 10.45 Felolvasás. - 12.10 RuprOcht Ferenc énekel. — 12.55 Szudy Náu-dornó zongorázik. ~ 13.30 Hendőrzo. nekar. — 16.15 Dr. Marina (lyuta előadása.
17,15 TáiieleinODek. — 17.35 tuirlha Ferenc előadása. — 18 Beszkártzene-kar. — 18.25 Sportköz Icményok. — 19 Péezely József ny. ezredes előadása. — 19.25 László Imre magyar nótákat énekel .kisóri Farkas Baja cigányzene-kara. 20.10 A Filharmóniai Társaság hangversenye. — 22.05 A rádió szalonzenekara. — 23.20 Uoím\'mnitu Ede jazz-zenckarn, Orbán Sándor éne. kei. .. \'
BUDAPEST II.
18.35 Tóth Gabrielja énokol, - 19 F\'arkas lléla cigányzenekara. — 10.30 Gyo rsi rólanfolya i n. — 20 11 i rok. — 20.20 Szórakoztató zeno. _ 21.20 Pi-pícs Zoltán előadása, — 21.50 Idő-jíVrásjelentés,
BECS
17 Könnyű lenietek, — 18 A lengyelországi németek dalai ág táncai* — 19 Lemezek, — 20.15 Német és vnlasz szimfonikus müvek, — 22..50 Berlin,
4
HU
198». november 23
Üli}!
ostatoli
legolcsóbbé* JegjobM
F&-U) 2, ax.
, Két óviö .ítélték
a bftlatohklIlU gazdát,
aki dulakodás közben véletlenül lelőtte fiát
Kbczku Ferenc ííx éw» baiidoiikiliti.i gazdálkodó íi* össze férheicU-\'n természetű ember volt. A száj teivoj naponta ö&StiBve* s«H és nem egyszer np. kj&tflnyjAt elverte. Ez é.y októberében ismét durva vesickedés volt az- <*p4 és flu kötött. Koczka József okkor ismét ugy beid escit apjának, hogy a fcezét is eltörte egy "kapával, nuijd tbrkon ragadta és fojtogatni kezdM Ax öregnek-- sikerült\' fia bízei tközüt ktszabadóhda és akkor védekezés miatt éiökaptii a revoJ,\\eróI. A Fegyver dulakodás közbew\'oIsüH, a Out szíven tat látta és azonnal -kioltotta!\' életéi, j A kaposvári tőrvényszék most vonla fcíetosségre az öreg gazdálkodót szila-\' dékos emberölés büntette miatt. A tár-gyaláson Kocitó, petenc azzal védc-kezelt, hogy nem akarta agyonlőni a fiat, csak védekezett és rá ak«rt ijesz. tenl. . \'
A bíróság bűnösnek találta a vád-toltál és kétévi fegyházra ítélte. q\\z Mélct nem jogerős.
Vesekő-\' és1 hólyegköbetegek, valamint azok, akik husysavas Sók tittszaporíulásábati, oxaluriá-ban vagy phosphatur Iában szenvednek, a régóla bevált, tisztán ter-. niétízcles .„Pé-rene József11 keserű-víz hasmálalaJ állal bélnuikíUléaÜk frlrerrdnéiétj anyarcietéjük előmozdítását és emésztésük javulását ér-heilk el. Kérdezte meg orvosai.
Akikről az újságok írnak
-Sll.anpaa, a Nobel-dij nyertese
»i November 23. catítört. Bora. kat Kelemenp. Protestáns Kelemen.— Izft; Kiad. hó\'11.
OÖa«rdÖ nyitva reggel 6 érától eats * Aráig iMM, «sente, péntek datata» kedden egea* nap nőknek).
Az idei irodalmi Nobel-dijat a Svéd . Akedémia Fráns Emil SUJanpaft fin" Íróinak adta. A díj nagysága ebben az évien 1-18825.30 svéd korona.- *
Ez alkalommal érdemö* lesz figyelmünket Cn\'nek; az Írónak a pályafutására és irodalmi működésére irányitan] annál ts inkább, mert Finnországban őt tartják kétség klvíi\' a finn jeliem és é\'et legtökéletesebb ábrázolójának és a finn néplélek legkitűnőbb meg? .szólaltatójának. Sllfampüa \' 1888 szeptember 18-án szüleiéit Hünie-enkyröten. űscl földbirtok isok voltak. A leendő iró gyermekkora békés és boldog volt, Könyveiben sok utalás Halálunk a kisgyermek magános bolyongásaira a termékeny és é\'dott vidékeken. Iskoláit Tamperében, a »fjjau MafrichCs-térben* végezte. Sl\'Iampán \'kitűnő tanuló volt; 1908-b\'n behalko-. zott a helsinki\'! egyetem természettudományi korára, öt évig tartó Utnu\'mányai során egy egészen*\'sajátságos biológiai világnézetet sajátított cl, amelyen müvei Is alapulnak. Közeli kapcsolatba került az iról és művészi körökkel, különösen azokkal, melyek a vidéki élettel vannak összeköt tel és ben. Irodalmi érdeklődébe foiylón felhagyott a tudományos foglalkozással s miután 1916-ban egy
par-iszttányt feleségül vett, közzé talte első regényét. Silhmpáü je-íqnlcg a fővárosban él és impozáns alakja a főváros legismertebb személyeinek egyike. Politikai felfogás tléklntve, hűséges.demokrata és á finnországi skandináv orientációnak egyik \'egföbb szóvivője.
E\'sö zsengéje, »El;imíí ja Uurin-koc (É\'et és nap) mint kezdő ember munkája, nagy feltűnést keltett. A regénynek az anyaga r-\'nd-kivü1 egyszerű: egy fiatal férfi és két ffatai nő érzelmeit ábra-zeljá két nyári hélen kTOszlüI.
Legelső novellái természeti képek kis emberekről, akikkel legelőször találkozott: csc\'ódekről, \'béreikről, stb. Legjobb novelláiban az Író beleéli magét a szereplők lelki világának legrejtettebb mélységibe. Lelki emlékképeket hoz létre, néha igyekszik összhatást elérni. SilIoapftA a finn irodalom első modernistája.
A finn szabadságharc szomorú tapasztalatain\' alapul a »Jámbor nyomorúság* c. regénye, uie\'y 191í)-b2n jc\'enl meg. Ebben u pH lauatképeU Ural műves/.;- szigorú* és tárgyilagos elbeszélőként /ép elénk. Ez a munka emOjte SiHan-püüt n fhm irodalom legjelesebbjei sorába. Ezután egymásután irta jobbuát-jobb regényeit. Si\'tanpau legtöbb munkája své-
dü1 Is megjelent és\'úgyszólván valamennyi müveit ncanizet nyelvére fordítotok már munkájából. Legújabb munkáiból néhány magyarul. 1* megjelent. |. Iról érdemelnek elismeréséül Sil-lanpflst "t936-bnn a helsinkid egyetem díszdoktorává avatták, ami Finnországban ritka nagy kitüntetés, i
szebbnél-szebb
női és leányka
mi& -kiütik
_ nagyon olcsón !
azár-udvai
Felboncollak egybagolal fiatalembert,
aki a kórházban gyanús körül.. menyek közölt, hirtelen meghalt
Vresuyák Boldizsár 2."» éves hagolu. siiuci fiatalember csak nemrégen jött íi»iA falujába a Felvidékről, ahol szol-gáJulot U?l;esiliclt. Az életerős fiatal, ember alig volt néhány napja otthon, amikor Jjirletuu erős görcsök lepték meg,, ugy hogy kedden behozta^ \\a kanizsai kórházba megvizsgálás és ápo-\'ás végett. Vresnyák állapot" azonban súlyosra fordult és tegnap délután váratlanul meghalt. (
Az esetet a szabályok értelmében Aetentették a rendőrségnek, amely.nem ejlctle meg a szokásos rendőri hidia-szcmlét, hanem dr. DesscŐ Mihály kir. tisztiorvos a halál okának meg-állapitására u holttest fell>r»ncol5sát Inditványonta, amit a kir. ügyészség is magáévá telt és a vizsgálób\'ró ej is rendcl\'-e.
A boncolás szerdán délután történt dr. Aimássy Gyula vizsgúlóbiró Jelen-létébcn, A boncjegyzököny\\e[ még ma tnlják át a kir. \'ügyészségnek indítványtétel végett. t
Hősi naptér i
1:, napon kimagasUian bátor niaga-Urtóst tanuKÍlotl Ko\'onics Imre munkácsi 11. honvéd gyalog-
1811.11.23. | ;^-dl>eii tizedes, x k,ak-—;--kokumyeki Maszk uvuut
\'g)- roham atktibnáv-al rajával at orosz állásba tört, kétowsz. géppuskát meg-lámadott, , kérjtusában a/, orosz gép-puskásosztag parancsnokát foglyul cU letlu és o. két géppuskát birtokába\' votto. I
Hősies iiuagatarUtsáért a tiagyOfiüst vitézségi éremmel julajjnazlák*
—. .a»t*rfclillltt—wfcit tekintse, meg minden Tételkónysxer,n«lkRl. Kopsteln i bátor* rtibá*
Kárpátallal élmények
1 Irta : Vajda\' Hariatta
Idei nyara Iá sómat szöniyá lolkitusák előzték meg Htőször, hogy nterre( klklR\'z csatlakozzam, másodsx.if, hogy hovii menjek. Kgycdül nem éjmmes ulra Itclni, mert véleményem sicrbit a legsúlyosabb büntetés, httvel lstm (U embert sújthatja, a magányos \'utal ságj Egyszer próbúlUnn, de .három napnál tovább nem bírtam. Hzalntl arj idö alatt társalgásom kizárólag az ebéd megrendelé^érc s a vonatok in-dulására .«xoritkx»Z!itl.\' Nagyon\' kellé, rattten volt;1 Mikor hazajöttem, - hátúm
uaptg egyfolytában beMcAltem, íiogj\'
a mulaszUíst hrlyreptMoljam.
Először tíztagú társxsiíg vcrűdfdt ösz-aze köcÖS utazásra, a>. végén qnégis hárman maradtunk. Kgy dszánt, férfi
és kél no.
Ilt-lckíg vitatkoztunk azon, hogy hová menjünk. Termésiek-sen hárman kilenc Mé kivúnkoatiiuk, Végül — egy iiflppal az indulás elölt — teliosvu kUlnkidt ti lielyzot. Miután uue.vi& iiii\'Klwiss/al)|)iliist, kölönlM\'izö vizumi. kat, sőt valutákat is btaaMttQk, ugy döutöllCink, hogy nyaraljunk Kárpát-aljául Ei ma nemcsak divat, hanOní ¦ baziifías köteteáség is.- N\'e vigyük kii), földre a 1>t..ii.i\' ,
Véaiegos liaiár.ií^t ez vuát: végigjárjuk vgós\' Kárpáluljit és a pelvidé.
ket autóval. ,\\cm kötjük le inaguiikal előre, almi jól érezzük iiiagmikal, olt maradunk. Társaságunk egyik tagja bősz horgász, u másik szenvedélyes turista volt. Tehát, egyik hegyet, a másik vizet akart.
Indulás \'eSötl tört ki a botrány. Kisült, hogy az autóvezetés körül bajok vamiak. Vezető igazolvánnyal csak hölgy tagunk rendel kecelt, de ö is csak két héttel előbb vizsgázott. Férfitársunk csak soíför melleit .válladiu volna a vezetést, fcn nagyon szivosen kise-Kitettem volna őket, de — nem tudom\' miérl — engem nem akartak igénybe venni! Igaz, hogy én csak most tanulom az autóvezetést, de elismert tchcL-hetségem vjftn Iwzza. Olyan csodája, tos biztonsággal szoktam vezetni, hogy a sofför kiizzadt kmjábon mellettem, valóságos cirkuszi mutatványokat végeztem egy kis Opel Kadettci a helybeli lóvásártéion, ahol naponta körbe járlam egy törött faiék körű\'.
[¦>ek után mosolyogva biztattuk Egy. mást, hogy vonaton sokkul keitemo-sebb lesz az ul és csemd-sen dühöngve levonultunk az állomásra.
fíjfólkor értünk lludapcstre. Hosszas vitatkozás után itt döntöltük el, hogy első állomásul u turista központot, Rahöl választjuk.
Kicsit lankadtan szálltunk « vonat-bal Ht ért aE első inogleptlés. Miko-r az egyik fülkébe l»cnyitottunk, egy pizsamára yetközöli, papucsos uirl-
embert. tuláUunk <ilt, aki h&ra|>ósan uézcll ránk. Kis dünnyögés után össze, szedte ruházatát, bőröndjét és kivonult. Nem tudom más hogy van volo, de én scliogysem szeretem vonaton a pizsamás urakatt
Fekete éjszakában dübörgött vonatunk. Félálomban láttuk o sziporkázó szikraeső mögött elsuhanó, álmos falukul, szunnyadó városkákat. Kis átln-mások pislogii Ténye állította meg pillanatra rohanó gépünket. Emberek jöttek közénk s emberek hagytak el, ismercllcn vándorai a langyos nyári éjszakának.
Ragyogó nappali fényözönben értük Ul a volt trianoni.határt, a kis Honyva polákot Drágának, kedvcsjick laláituk a szürkén fodrozódó vizecskéi, mert nem korlát, nem tilalonv Vibbé, hanem\' a mienk 1 Mienk innen és lm. az áldott föld, mienk újra az ég, a lo. vegfi, mienk \'újra a százszor siralutt Felvidék egy reszel
Tágult szemmé,! néztük a napsütéses
tájat, gyengén hajladozó bokrokat,
Itéke, siCrctet sugárzott felénk a virágos kis há/nkbói, iMSkte, ¦» napmfotsó> \\-dt és ulMifkáv.ifl beültetett cseh Lefon-erődökből.
Szomjas lélekkel vártuk a hegyeket! A mi hegyeinket! Nagyszőlősnél lünl fel az e]sö komolyabb hegy, ködbe, felhőbe burkolva ot 500 m. (rnagas Fekclehcgy, Mindenki az ublakokboz tódu\'va íilvczte a Yállozalos kéj*t, u
sebesen hömpölygő Tiszát, a iifurcsaj /.árt rahidut.
Caendesoa ssetnefagtrl kezded az eső h\'érntársunk szerényen inegjegyczteil jobbnak tartaná, Ím előbb Husztrt menn6ik, mert hallomása srerint RaJ hón több az idegen, mint a Ijcimtokó.\' Nem fogimk lakást kapni! \'Vetetlenül egyel értet lünk vele és fél Ibooegykor zuhogó esőben kiszálltunk llusztou,
1IUSZT
RozzanI konflison döcögtünk a tiszai kövekkel kirakod utcákon végig a Korona szállodáig. VéleUojn\'d akadt csak szoba, mert HuSzt is tele voll átutazd turistákkal "és idegenekké).
|tt láttam az étieremben életcin első szivarozó nőjét! Két irtózatos hosszú szivart szívott el gyors e^ymásuláu 0 kedve* és hiába le-stem kaján lUván-(sisággal, nem led rosszul! N\'eaí tudtam a jiemzetíséifét mcgállapiUini, vagy három nyeUen karattyolt össuo-vissza.
Szörnyű angolos vojl, kejebubjától ei-pöjc sarkatlaiisi\'igiiig és ugy ivott, mint M parancsolat. A végén — » flzetásnél -¦ derült ki, hogy magyar "r. bn»n-aaiai V/
S/ilái<i „langyos esőben Indultunk lluszt-uí: vezelességeinck megtekijité-s\'éiv. Legelőször — tennészCtcseii — a várhoz kapöszkodlmik fel.
A vár áUitölag a XII. s,.iwulban épüli és országvédehni Szempotttbtil rendkívül fonlo* szürei^\'t töHötl XFoly.t, köv.)
,66-a. rtóvembcr 33
—. (á?iój»batoii: növendék-hangverseny)
Tegtiflpi szúnumkhun már, kózóttük, hótö\' fl;t iuLÍ 0lső nömidjíJkU\'Uuívcr-scny n- nagykani/saí zeiieískoi;i\'lr.i;i szombaton lesz, A kezdő és haladó növendékek liangvcrsenye azonban j\'k\'I" este 8, hanem délután 0 órakor kc/döilik,
— (Adományok a szerdahelyi templomra)
A határszéli Tótszerdahcuy Icmplo-nninak építésére u nagykanizsai Mécsest fövédnúkl ős védnöki koxáíói a "követ-kezö adományok S/kBz-tek; Ketonén Ferenc haiikigazgaú> 25 iMaigö, dr. Lengjél Károly, Fiíó Ferenc, L;ngcr-I\'ihnanu vaskereskedés, dr. Ilcnrüg Alfréd, Sűmu Injos, dr. PÜháJ Viktor, Ftabpchay György 5—5 pengd,
— (Katalln-eat a Legényegyletben)
A KathoÜkus Legényegylet folyó hó 26-án este fél 0 órai kezdetlel táncos Kalulm-estet rendez, melyre ezúton hívja meg az. egylet barátait, hozzá-tarlozóit és Jsinerösöil az elnökség, A nagyszámú rendező gárda és a kitűnő Adria-jazz olyan hangulatot estét akar szerezni a táncoló ifjúságnak, hogy sokáig felejthetetlen legyen szá-hnlklp a Icgényegyleti KaUiIihx\'sl. Belépődíj 69 fillér. (:>
— (AnyakOnyvI hírek)
Nagykanizsán i az elmúlt héten 2 gyermek szOJetett,\' 1 fiu és 1 leány; Dcinényi István Máy üiemi altiszt és Magyar Erzsébetnek rk, JRánya, Bolt .lózsef földműves és Mihalecz JuHan-nának rk. fiu. — Halálozás {! volt; Tlslér László napszámos rk, 73 éves, Kokmk-s János rk. 6 na|K>s, Cser Jö. zsef cipész segéd rk. 26 óves, Golecz Itozáliaá bejárónő rk, 55 é\\«s, Lcn-kovjts JözseXnó Király Mária rk. 22 óves, Koronya Lajos nyűg* körjegyző rk. 67 éves, Sinwuc^Lcs József rk. 2 hónapos. — Házasságot kötött 6 pár: Gornnor István cipész mester rk. és TiUnjgcr Mária rk* Szerdaiielyi l-ű-¦ -j— íenc kőműves tanonc rk. I Kj ós Magyar Hozatja rk., Vcilák György altiszt rk.. (Budapest) és Garzó Erzsébet női szabó segéd rk,, Cerócs Antal szobafestő segéd rk. és Szilágyi Janka *** (Sopron), Grünsteiu Sándor kereskedő izr. (Budapest) és M\'-iu\'-r Katalin ur» Mátrai János kereskedő segéd ízr, ós Szüli Mária magántisztviselő rk.
1 —i (Gázálarcot kaptak a tapolcai ; sokgyermekes anyák)
A I^égoltahni Uga tapolcai női alosztálya több jótéJtonyeólu előadást rendezett Tapolcán s. annak o jőve. deJmébőJ ft szegónysorsu scAgyermfr-kes anyák részére gázálarcot vásárolt A gázálarcokat a légoltalmi parancsnokság őrei és csak veszély ipséién osztják majd ki a tulajdonosoknak,
— (Fellebbeztek a tűzoltók bántalmazása miatt elitéit vádlottak)
Ismeretes,, hogy a törvényszék a tűzoltók báiiiabuazása miatt Horváth Györgyöt 4 liónttpi, Szabó Jánost 3 Itónapi és He/czeg Lajost i hónapJ. fogluUra itólte, mlg Ifjovits Ferencet reinseaiett.! a vád ajöL ugy <t) kir. ügyész, mint az clltéUek megreUebl>oz-ték ar ítéletet,
— (Kiesett a vonatból, meghalt)
Megírtuk, liogy Töth László 51 éves sopmnvörcsei gazda kiesett a zaia-szentiváni vonatból és súlyos sérüléseket szenvedett, A sze^CJŐtien emberen műtétet hajtpllak végre,\' de igy sem tudták irtegn^cnteni és hosszas szenvedés után belehalt sérüléseibe*
zalai pzvöm
fíagy választéki Olcsó árak I
300 pengőre büntették a fenékpusztai karambol előidézőjét
A Keszthelyre kiszállt kanizsai törvényszék tárgyalása
Még ez év július 5-én történt, hogy az esti órákban Marcaliból Keszthely felé tartott egy kis autóstársaság. Az autót Kezlyüs György vezette, az autóban ültek dr. Zöid István, dr. Bodor Dezső, ennek felesége, valamint Szagpieiazter Pálné marczali lakosok. Keztytls autójának teJiektorja állítólag erősen világított. Miien- a gépkocsi Fenékpuszta és Keszthely között halad!, szembe jött vele egy kétlovas boros-szekér, amit Pákozdi Gyula vezetett Kőröshegyről és Hévlzszentandrásra tartott. A szekér telve bordókkal. Pákozdin kívül még Ács Lajos köröshegyi lakos is ült a szekéren. Nem mesz-sze a szekér mögött haladt egy másik autó, amelyet Németh Jenő budapesti sefför vezetett és ket feiső-vixközt ut ult benne, névszerim Je> szenyák Vlkíor és Jcszenyák Gáuor, akik Hévizszentandrásról mentek Ba-latonberénybe és rövid ott tartózkodás után este 8 órakor már visszafelé hajtattak.
Állítólag Keztyüs autójának reflektorfénye annyira vakította a szembe jövő szekéren és autón ütőket, hogy Németh nem látta a kivilágitatian
| szekeret és belefutott, ugy, hogy a ! rajta illó Ács Lajos leesett és a rá-boiuló szekér és a borral tele hordók közé szorult és súlyos sérülé-iéseket szenvedett
Megindult a nyomozás, amelynek adatai alapján ugy Németh, mint Pákozdi és Keztytls a vádlottak padjára kerültek gondatlanságból okozóit testisértés gyanúja miatt.
Ezt az ügyet tárgyalta most a a Keszthelyre kiszárít nagykanizsai büntetőbíróság,
A törvényszék több tanút hallgatott ki, majd meghoz.a ítéletét. Kez-tyüs és Pákozdi esetében nem látott gondatlanságot fennforogni! és így a törvényszék Őket felmentette, inig Németh jenöt bűnösnek mondotta ki és ezért 300 pengő pénzbüntetésre Ítélte, de annak végrehajtását bárom évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet még nem jogerős.
— Tekla Ue meg a Köpetein Bútor-árukáz állaadó batorklzUUtásAt ízlése* é.t olosó bútorokat kedvező fizetési leltételekkel vásárolhat
i. A húsipari szakosztály tagjai tisztelettel értesitik a n. é. vásárló közönséget, hogy Uzluteüket 1989. novem-ber 23-töB 1940. mApfaiuft hA Mg
vaaá^napónkint agámra tartják.
Ezért kérjük, hogy szükségletét szombaton beszerezni szíveskedjék.
— (Nehlnajtott a sorompónak)
Uácf*yi\\Nliiiáiy; 3G--éy** ^lobfeiándi mészáros még \' u ¦nyáron iickitmjtotí a pitkofli állomásnál a vasnli söröm-jiónak ós ellörte. A lalaegerS^ígi tör-vénysíék közvagyon líözveszéJyes rongálása miatt most vonta felelősségi* Bácsayl. A tanuk kihallgatása ntán bebizonyosodott, hogy, a vádlott Ittas volt „a a (pályaőrrel is gorombáskodott, ezért 20 pengő pénzbüntetésre, vagy 4 napi elzárásra ítélte ót,.
Rendetlen béünűkődésnél és az ezzel kapcsolatos.emésBtésk zavaroknál, vértódulásoknál, főfá-jásóknál és szédDIésefcnél Igyunk
egy Ideig reggel éhgyomorra és esetleg este \'lefekvés elölt Is egy félpohár természetes Ferenc József keseruylzet. KénU;/zc; me,K oyvosátl
A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG meg-semmisttoilo a murcali választást, mert IwigazoUiuott, hogy a szavazófülkék nem voltak szabályszerűek.
TÖBB EMBER MEGFAGYOTT Bukovinában. A 30 fokos hideg miatt a fnlvnkbun megjelentek a farkosfttl-kák. BomáJiiábftii a két nap óta didó vihar számos Kzejencséllcnséget idéwlt elő. Fákat és a házak telnjél sodorta»1.
30 EZER leltországi németéi telepítetlek eddig vissza Németországba. A lettországi németeknek már több mint fele elhagyta eddigi otthona^
8 ÍÍVI FEGYHÁZRA ítélték Ilrinuruk Károly tetőfedé segédei. I\'étiékeny-ségben borotvával ósszcvagdosta Urazik Máriát, akit csuk nagy nehezen leheléit nu\'gmentenL
PB AGÁBA tegnap reggel vonult be ac tijomian odavezényelt SS rendőr-ezred. \' \\
LOVASTÓL szekerestől elloptak 12 mássá fát az \'Andrássy ut egyik háén elöl. A rendőrség rádlókórözósl n^ott K.\'- «»,! I 1 ¦ • - / ; \'
JUGOSZLÁVIÁBAN korlátozzák az élvlmisscrrogyasztatil. Malacok, bbV-juk, bárányok vágása tilos. Fehér kenyeret csak orvosi rendelésre Szabod fogyasztani. í
AZ ANGLIAI\' M UNKÁN fi LKOLIIÍK száma a legutóbbi kél hót alatt 200 ezerrel emelkedett, ezzel együtt másfél mi Utó munkanélküli van Angliában.* \' INGVEN RÁDIÓVAL njimdékozzák meg a szegényeket Németországban. A sokgyermekes családok és a nemzeti ügy harcosai részesülnek ilyen ujaiul okokban.
A TOB0K—ItOMAN keroskedetmi szerződési megkötötték ós fti egyezmény már liatályba ás lépett,
A TOROK KCLDOTI\'SP.G a londoni gasdakágt tárgyalások után Parisban folytatja a mcKljeMélésekct,
CÁFOLAT!
(Stefuní) Finn részről cáfolják azt a bírt, mintha szo,vjet : részről fel akarnák Ixuitoni a finn—orosz meg nem támadást iütdró egj^zményl.
Élénk északkeleti, keleti szél. Változó felhő. A dóit ^megyékben kisebb eső, vagy havazás. Ar- éjjelt lehűlés erős marad, a nappali hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nasjyka mefngyeloállomása Jelend t
Hőmérséklet tegara eote 9 órnkos +0 6, ma regsel —0-6, délben —1*4,
Osaoadök 00*V
996814
1WB. Bovtmber 23.
Vasárnap az utolsó őszt mérkőzés Kanizsán
Vasárnap tesz *Z utolsó (c.maradott) bajnoki mérkdiósc -» ZMNTE-nek o DPAC cUcd Kanizsán. Még mindig nem csillapodtak lo a kedélyek <i Me*.!*ksiabolos ellen elért dicstelen eredméiiyen, aminek « kialiibulásában nagyon közre játszott a játék\\ezetö„ I)o miért fogad c. a ^vezetőség egy Paiaua-ket, aki egyébként 5« valami • pazar, játékvezető s akinek iuncljott — mmt a midikor is irtuk — ¦ számadásai, vajinak 0 játékosokká\' \'és ezek a számadások tíz ártatlan egyesük-tét sújtják.
MU csinálnak 0 délnyugati JT-bMi?
Hát ex is tehetséges 1039*ben1
A ZMNTE nagy szorgalom inal kúszni a vasárnapi mérkőzésre, ami szintén nem iCsE nagyon könnyű, mert a DPAC jó együttesből ájl. vasárnap nagy közönséget is várunk az utolsó mérkőzésre, mert hiszen ebben a szezonban többé nem látjuk bajnoki mérkőzést játszani a csapa tol. . ElŐmérkŐzésen a ZMNTE llf. játszik ifjúsági bajnoki mérkőzést a Ke-reskcdelmívej.
Nagykanizsa megye\' város polgármesterééi.
26630/1939.
Tárgy: Lé- és JármlloizlályozAs
Hirdetmény
A lovak és jármüvek osztályozása f. évi november hó 27 én és 28-én d. e. 8 órai kezdettel a vásártéren lesz megtartva.
Felhívom a ló- és Járműtulajdonosokat, hogy az osztályozásra az I.—II. kerflleibeli lakosok f. hó 27-én, a III. kerflleibeli (Kiskaoizsa) lakosok folyó hó 28-án lovaikat és jármüveiket a vásártéren elővezessék.
Az osztályozásra, illetve vizsgálatra csak azokat a lovakat kell kocsiba fogatolva elővezetni, amelyek háromévesek, vagy ennél idősebbek. A lovak marhaleveleit Is el kell vinni. Aki lovalt és jármüvét a fenti napokon elfogadható okból elővezetni nem nuijii, az köteles az elővezetést a f. év december 7-én d. e. 8 órakor a vásártéren tartandó pótvizsgálatra teljesíteni.
Nagykanizsa, 1939. nov. 21.
2it3 Polgármester.
28201/1939.
Hirdetmény.
Az 1919. évfolyambeli állitásköle-lesek ÖsszelrásI lajstromát 1939. évi november hó 25-től 8 napon át a váioai nyilvántartó hivatalban közszemlére teszem.
Az, aki kihagyást, vagy helytelen felvétett vesz észre, vagy óvást akar emelni az Illetékességi sorozójáráson kívül való állittatás engedélyezése ellen, vagy a szolgálati kötelesség teljesitése tekintetében való kedvezmény iránt benyújtott kérelem teljesitése ellen, ebbeli bejelentését tegye meg nálam.
Nagykanizsa, 1939. nov. 22. 3ms Polgármester.
Lemondott a rom An kormány
Bukarest, november 23j A Magyar Távirati Iroda je\'entí m-i dé\'ben : A kormány ma délelőtt benyújtotta lemondását- Károly ro-\' mJán királynak. A király a lejrnbndást el is fogadta
|Ls a király tanácskozás céljából ni|a délutánra magához hivatta a királyi tanác* tagjojt.
Politikai körökben valószínűnek\' tartják, hogy ioeknteetibb kormány kerül az ország étére. . j
„Az égen újra fetiünt Magyarország csillaga*
A Csáky beszéd vlsszha\\nrjtfá\\
Paris, november 23 A franci\' \'apók még mindig Csáky István gróf külügyminiszter beszédének a hatása alatt állanak és első oldalon, hasábos cikkekben foglalnak vele. Különös figyelmet szentelnek azoknak a ktyeJcntések&Mk, amelyeket a külügyminiszter Magyarország függetlenségének és területi épségének megóvására tett.
A\'z Excelsior ezt a címet adja cikkének : Magyarország megvédi történelmi örökségét. Kieímeli a külügyminiszternek azt a kijelentését, hogy mindaddig békülékenyek vagyunk, mig fogainkat tiszte\'etbcn tartják.
A Petit Párisién a balkáni rgyütt-müködésne vonatkozó kije\'öntéseket ílartja fontosnak és a Kőmálijához intézett komoly szavakat.
A római rádió Csáky István beszédével kapcsolatban megjegyezte, hogy a magyar kitartás és céltudatosság meghozza gyümölcsét és hogy a Duce céljai hatnjarosan itt is érvényre fognak jutni. Az égen újra feltűnt Magyarország csillaga s
Mussolini mag Qano neve Örökre Összetört a onJagyar történelemmel.
A londoni Evenlng Standard a külügymjiiís/.tenu\'k azokat a k|<Blen-téréit Ismertei j, amelyek a balkáni együttműködésre és a szomszédok közötti ellentétek elintézésére, vagyis az erdélyi kérdés rendezésére vonatkozik. A lap tmílgjegyzi, hogy a beszédnek ez a része fájdalmas hatást váltott kt Romániában.
A Ncwyork Times hangsúlyozza, nem1 lehet, hogy a béke érdekében egyedü1 csak Magyarország hozzon áldozatokat, Románia is meg kell hallja tníár a megváltozott jdök szavát. : i . -i ¦
Cvetkovlcs a magyarok közt
Belgrád, november 23 Cvetkóvics jugoszláv mbiisztcrcanök ma nyitja meg a-déJkeJclemöpai trons-kontinentális nutómmtt Belgrád és Ma. gyarorstág között most készült szaka, szál. A miniszterelnök több miniszter Wsereiében gépkocsin végighalad útvonalon, l\'tközben Szabadkám és több magyar városba is ellátogat kíséretével és fogadja a magyar Jííkt-döttségcl, meg a képviselőket;
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer- és csemegekereskedésében.
Fényképezőgépekben
nagy választék. — Filmek, lemezek, papírok eladása. — Szakszeri! kidolgozási
lf A&TARM •otA.mUt.rm.b.a
¦ W ¦ Cscngery-ut i. sz., az udvarban.
ÍZ havi részletre vehet nagy-U szerű hordozható
Írógépet
Szabó Antal
sporlüzletéban
Ra.fU.lai,
F6-ut 5. az.
Nagykanizsa megyei város poteármrsterétöl.
26917/1939.
Tirgy: Nyomdal munkák bizlo-Sltita 1940. évre.
VerseavtányaUsi IíéIéiij.
Nagykanizsa m. város hivatalai és Intézményei rémére 1940. január lió 1-181 1940. december 31-ig terjedt} időn; síükséges, elörc meg nem határozható mennyiségű nyomdal munkák szállítására, továbbá ugyanezen évben szükséges hirdetésekre, zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlati mintának megfelelően kiállított, zárt, pecséttel ellátott borítékban elhelyezett ajánlatok legké-sSbb 1939. december 1. napjának déli 12 órájáig adhatók be a v. Iktató hivatalba.
Ajánlati minta és kiírási mtiveletel magában foglaló szerzódés-lervezet hivatalos órák alatt a v. gazdasági hivatalban beszerezheti.
Nagykanizsa, 1939. nov. 13. ,9,7 Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
M ttOIg «0 Hilar, tnlnd*n további uó i fillér,
ÁLLÁS
Maohlabató fiatalember minden dilati Valisi. IS éves. Tclckl-ut 55. 2941
Vaxataaaaaanyf, vhgy leányt, aki folyékonyan Irnl-otvasol tud és klszolgá-laslioz ért, keresik fizetéssel és teljes ellátással Csengery ut 23. I 2948
ADÁS VÉTEL
Jó állapotban levo Werfheln pinx-axakrónyt vennék. Cita a klad( hivatalban. 2937
Egy Jókaiban IcvÓ konybssxckrény, ön-szecinkható caelédáőy, ttlkör asitallal, könyv szekrény és egy szép ebédlő stlstsló. Cím a kiadóban. -
LAKÁS-OZLETHELYISÉO
KétsioUs udvari,, kétsiobis összkomfortos utcai, háromszobás összkomfortos utcai lakai, két kisebb Üzlethelyiség kirn dó. SzegÓ Mér, Eötvös-tér 2. Érdeklődés Királyit. 2. 8
HÁZ ÉS INGATLAN
Eladó szabadkéabóla Sickerea Jórsel-utca 20 bt. Siatli kertes, hás. Érdeklődni lehet s helyszínen és dr. Víl Ferenc nagy-kaulzsai Ügyvédnél, Ktrály-utca 14. az. alatt.
2949
KÜLÖNFÉLE
Lavóibólyaaat, régit és ujat, napi postából származó törasgbélyeget fcóax-pónxért értékesíteni linei minden hétfőn délelőtt s Zalai Közlöny szerkesztő-aéeébtn , ,. .
tgaxaftfóny fényképet Vaatafch fotónál.
Autótaxi — Bérautó szolid árban kényelmea autók megrendelhetők Kauf-mann Manó. Telefonállomás 222. 295
Lombhnllóa után permetezze iryfl-mölcfláit, Par na • tax ó a« ara k kapha-
tók i Ország ratwkeicakedé.iábcri, Brssé-
bet-tér. , 3896
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAr.
Kiadja,: „KBzuaídHlági R. T. Naqykaaim". Felelős kiadó: Zalai Kártíty. Nyomatott i a „Kaio«rda3á[|l B. T. Nspyktnitaa"
nyemdijábas Nsgykaslitas. (Nyomdáért telelt Jajai Ksraly.)
fk\\* fivloiyam 268. uám.
Nagykanizsa, ISStt. november 24. péntek
Ar. 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
•OLITIIll M * P I L « I
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElMUtted i»: m bóra t pengő 4a Sitt*. Surke^dtoid ea kidob iratall tddoo. ttK,
Miért mondatta le a király a román kormányt?
Érdeftea réazletek a román kormánybukás hátteréről — Az angol és olasz sajtó a német kormány követelésében látja a kormányválság okát — Az uj Tatarescu-kormány ma alakul meg
Bukarest, november 21 A romún;kormány lemondása míg •epeiért keltett. A lemondás oka ijo-HUkal körök véleménye szerint gazdasági tepniiészetü. A Bukarestben tárgyaló német küldöttség ugyanis azt kívánta, hogy a birodnlnij márka árfolyamát emeljék fel 12-ről 60-ra és a niiegállapitott mennyiségen fe\'fii ls szállítson Ronáinia élei-mászert Néanytországnnk. Emiatt előbb Bujolu gazdasági miniszter mondott le, majd a/, egész kbr-tnjány beadta lemondását. Előbb ugy tudták, hogy a konnányalakitásra Argetoianu kap újból megbízást, később n király rntégis Tataresou Györgyöt, a jmrisj román követet és volt nüniszlerelnököt bizta meg.
A1 korma nyalakitásl tárgyalásik már folynaki előreláthatólag ma be is fejezik Őket. JarnVindl miniszter kirnjarad a kormányból, mert igazságügyi főtanácsossá nevezték ki.
Jugoszláviában Is kormányválság van
Belgrád, iiDvomlcr 21 Jugoszláv politikai körökben is .ko.-mányválsági-ól beszélnek Mnc^ek hároni izben tárgyalt már Pál kormány zóherccggei, majd Czvetkovics jugoszláv minlszteiiclnökkel.
Belgrádban ugy tudják, h>gy a koiWi nyálainkul ás csak részleges ;\'esz. Egy-két horvát miniszter ki-miorad a kormányból, illetve tárcát cserél. Általánosságban a koronái iy möí jellege megmarad.
Róma, november 21 Az olasz sajtó a román kormányválsággal kapcsolatban azt írja, hogy a* angol és német befolyás harcában esett ci a román kormány. Az angol kereskedelmi küldöttség Hukai estben lázasan dolgozik ugyanakkor, amikor a német bi/oltsággai az urak tekln-Hetébon nem sikerült megegyezni. • Egyes lapok ugy tudják, hogy váratlanul Oroszország is igényt tartott a romániai olajra — Németország részére. (U. N.)
London, november 21 (MTI) Az Ongol sajtó a román kormányválságot a* aji^ol blokáddal hozza kapcsolatba, amely Xémeiországol crös déJkcjeU\'urópai gazdasági tevfl-kenységre készlcilo. A bukás kózvcUen oka az volt, hogy a német kormány. a lel újbóli alAértókelését követelte. A News Crouiclo szerint a további kö. vetélések erek lellek volná; 1. saját közlekedési eszközein szállítsa Komá-kUa as olajat ós a huzat Nómclország-ba, 2. jogosítsa fel Nomotortszágot dunai kikötő és gyárak építésére Ito-mániában.
A 0aiKr \'Herald szerint a kormány már kész > lelt volna teljesíteni a német kiváíisiíjíokat, amikor Károly király közbolópolt ós lemondatta a kor-inányt.,
A Daily Theicgrapli a fentiekkel szemben kiz\'árókig l»eI|>olilikai okokat lát,
Hnkaresl, novomlrer 21 A Talarcseu kormány névsora ci-készúlt. Ha a király a kormánylistát elfogadja, ok uj kormány délután már le is to.szi az esküt.
Tenyérnyi nyíláson át alkatrészenklnt szerelte be a pokolgépet a müncheni merénylet kommunista tettese
Ujabb érdekes résiletek az angol InteUlgence Service működéséről, a holland terflleíen történt letartóztatásról, a hajórombolásokról és a müncheni merényletről
nyon dolgozik, így jutóit bs mjndig a pincébe.
Ugyancsak Zürichből jelentik, hogy az. Intelligence Service két kapitányának elfogatása kétséget kizáróan hf>ll;\'nd területen történt- A holland gépkocsiban ülő két angolt ugy vitték ót a határon dfogalásuk után.
A holland sajtóiroda ezzel \'kapcsolatban azt közli, hogy a két angol kapitány lefoglalt gépkocsiján egy holland tiszt is ült, akinek az Volt a feladata, hogy a két titokzatos angolt megfigyelje. Az angolok ugyani-s azt mmdták, hogy fe\'hatal-imnzásuk van béketárgyalásokat kez* tíeni a németekkel. \' ¦
. \' Berljn, november 21 A Német Távirali Iroda közleménye szerint egy év óta különböző r<mijrx>lásolcat hajtottak végre a hajókon. A szándékos rotnfcoláf.ok c>ak nétiiet, olasz és (apán hajókon történtek. A kiküldött nímet bizottság nyomozása, nemkülönben az aiigoi íntellígencl Sci-vlcc fetartóz-tatott vezetőjének vallomásából kiderült, hogy c roiiijbolóiokut az angolok megbízásából Poetsch emigráns nénijei végezte, akit már tavaly letartóztattak külföldön a német rendőrség kérésérc. Később angol közbenjárásra szabadlábra került a tettes és u különböző ronibolások utáu nemrég Dánjában Ítélték- cl
szabadságvesztés re Anglia Javára elkövetett kémkedés címén.
Zürjch, november 21 Lap jelen tések szerint a ftnlancheflii merénylet bettene Elser Georg régebben kommunista volt. 1986-ban gyűjtőfogházban is volt ebből kifolyóing. Tagja volt az Ottó Stras-ser fé\'c Fekete-bundának. Mind rendkívül ügyes rajzoló és műszerész tűnt íe\'.
A müncheni merényletnél használt bomba is csak mindössze 30 cm szélességű volt. Ezt is egy te.* nyémyi nyitásúin apró aJkatrészeu-kint szerelte be a pínoe oszlopéba. A, tulajdonosnak azt hazudta, hogy anjunka nélküli és egy uj, italájtmá?
Uiabb nagy lógicsata Franciaország felett
Napról-napra hevesebb lesz a tengeri kereskedelmi és a légiharc —- A szárazföldön csak járőr- és tüzérségi tevékenység folyik — A semleges államok egymásután tiltakoznak a szigorított blokád miatt
A tegnapi francia hivatabs jelentés is azt állapította !mlsg, hogy a tengeri kör^kedelml háborúban nyj!\' vónu* tmíeg Jeginkább az ellenségeskedés. A tengeri háb.iru \'jgfonlo-sabb fögyvenc pedig az akna és a l^ltOtJflpJ\'Sttt :, , I
A tegnapi nap folyamán egy angol törpe dó r<:lmboló, egy görög ke-Ireslcede\'mi hajó, egy francia halászhajó és egy finn gőzös szerepelt a íJeszteséglistán. Azóta a Sclby II. angol teherhajó és a Dorina angol kcnyikicd^lnii b-ijó clsülyesztését je-
lentették. Ez utóbbit m/ár néliány nappal előbb sülycsztették el, 11 főnyi legénysége a német buvár-hajón volt, "amelytől egy <>lasz hajó vette át őket. Mist a Ke\'etí tenger partjain rakták Őket szárazra. Af e\'öbb <\'üUltelt U^efbajó 18
főnyi legénységéből 5 a tengerbe veszett.
Aknára futott és elsülycdt cr.cn-kivü\' a fegujabb londoni jelentések szerint, a 316 tonnás Eregona angol aknaszedő hajó Anglia déjkelcti partjain, 17 főnyi legénységét cgy u^zályhajó vette fel.
AJz angol-francia blokád mug-szigiritása a sem\'egcs államok körében ni;nd nagyobb elkci-ercdésl vált ki. Áineriku és Hollandia után (most a belga kormány is tiltakozni kivon Londonban az hitázkedítek miatt.
RéuxhUk a nagy francia-német U&ictatáról
A repülőtevékenység rendkívül élénk. A néniét gépek A»gUa és Franciaország felett is jártak, pontos inegjclenési helyükről épp ugy ellentétes hirek vonnak, imjlnt a veszteségekről. A némiet Jelentés szerint ugyanis a támadó nemet gépek öt ellenséges repülőt lőttek Ic és Cgy német gép nem tért vjUsza.
Nómiet jelentés szerint járlak a nemét gépek London felett is. Ahigol jelentés szerint csak egy gép nyo-oníu\'t be a londoni kerületbe, azt is lelőtték, személyzetét fogságba ejtették
Mint az NTI jelenti Berlhíből, a francja terüU\'t felett lezajlóit légi-csatában 9 német bmnbavető és 7 vadászgép vett részt A nén»et rojn-boló-gépek elűzték a francia repü löket és igy folytatni tudták a fel-der\'tést Franciaország felett. t
(Havas) A tmiai hivatalos párisi liadjjelciités kÖ/U. hogy a csütörluki erős légitevéliícnyRég során széles övben, különösen északi és keíoti részeken melyen hatoltak a német gépek Franciaország fö\'é. A németek frnnci;1 és angol vadászgépekbe üt-közjtek. A jelentés szerint a szövetségesek legalább hat német gépet lelőttek
A szárazföldön jelentősebb esemény nem törtónt ;
A ma dtlt hivatala* hadi-ieteníéeek
BERLIN :
(NTI) A véderő főparancsnoksága közli: Nyugaton élénkebb jánőr és-tüzérségi tevékenység folyt. A légi haderő folytatta felderítő tevékenységét. A felderítő t^-vékonység tá-tmpgaté^ána harcbavetctt vadászgépek és az ellenséges vadászgépek között nmét nagy légics^ta volt. Yerdun fe\'ett egy angol, Zwejbüc-ken felett egy francia, Saarbfückeu felett pedig egy ellenséges géjKít lőttünk le. LONPON:
,(HaVas) Északskócia fetettiétnét ivntónetten rcpfilögípek .repültek e\'. A Fmnciaország feletti légjcsa\'ában két angol gép sorúit meg, i*z ctgyik visszatért, a másik iezubanb Az ellenséges német gépek közül a francia és angol i-epülők hetet íe- .
Radocsay László fölényes győzelmét várja Balatonfüred népe i vasárnap! választáson
Hooípttfc, hdosixmAfc,
gyapjú alsónemüek, meleg harisnyák, kesztyűk, kötöttárukban nagy válasiték
szomolAnyinál
¦öttek. Hnt francia területre, egy az ellenséges állasokra zuhant. PARIS :
(Hav«s) Az éjszaka nyugodtan lelt el. 23-án a légi harcokban 8 ellenséges gépet főttünk le. Négyet a francia, négyet az angol repülők. Egy francia gép nem\' tért vissza.
14 golyót és 711 pengőt találtak ai öngyilkos szlovák banditáknál a Bakonyban
Több mint egy hetes liajsta után, mini megirhdí, a szejjadbaltyányl banditák holtan IcerQttek a csendőrség keiére. Öngyilkosok lettek, hogy a Toldi igajsafíszoJfíallaliis elöl mOgszfi-baduljanak. A kél gonosztevő utolsó harcáról még a következőket jejentlfc:
Bakoiiybélt 100 eseiulör kcrilelte be A szerencsétlen banditák rnezitlábas
rryotnai a hóban vezettek nyomra*
A fárasztó hajsza igy is soká tartott s mikor szembekerültek egymással, a banditák géppisztolyaikból sortüzet adtak le a csendőrökre. A c.scndönik természetesen viszonozták a tüzelést. A harc során az. egyik csendőr is megsebesült. Későim, mikor hittak, hogy reménytelen a hdyictük, önmaguk ellen fordították a fegyvert
Átkutatás után sikerült megállapí-tani, liogy szlovákok, Egyikük 27, « inásjk 20 éves vo\'l. Ai éttczés, fazás és üldözéstől csontig le voltak soványodva a tépett ruhájú banditák. Még l-l golyót és 75 pengőt találtak náluk, A holttestekről fényképfelvételt készítettek és elküldték Szlovákiába.
JÓ TUDNI,
hogy a mostani hűvös Időben egyre kellemetlenebbé válik az ablaktisz-togalás munkája. Nemcsak aiért, mert hideg van, hanem azért is, mert hidegvíznél nehezen mosliatjuk 1« az üvegre rakódó piszkot. Télen igen eredményes, száraz, eljárás a következő: lágy ruhára ldntsünk kréta-port és ezzel dörzsöljük le a pisikét. Utána aphlluszos ronggyal tisztítsuk egész rényesre a táblákat, majd újságpapírral szárazon ledörzsöljük. Kz a száraz mosás Igen gyorsan megy és teljesen megtisztítja az ablaküvegeket;
hogy a sovány liba — rendszerint ki. csíny — májából igen kiadós ételt készítetünk, lia a májat felszeleteljük és zsírban királjuk;
hogy az alágyujtáshoz háziag készít-helütik igen jó .papirbrikettet,. a mely abban áll, hogy «z újságpapírt mcKvitesitjük, gombócokba gyúrjuk és Uzhui alkalmas helyen megszárítjuk Az igy nyert paph«ombócok nemcsak nlágyujtásra alkalmasak, hanem fűtésre is, ha a tűzhelyben esek rövid időre való tűzre van szükségünk . |
Aki bőségesen táplálkozik és amellett kényelmes életmódot folytat, a tégó\'a kipróbált, tisztán természetes „Ferenc József kcsc-rűvix használata által — reggel felkeléskor egy pohárral bevéve — alapos bélQrülést, jó gyomoremész-tési é. kielégítő anyagcserét érhet el. Kírdene meg orvosát!
A balatonfüredi vátasztókerüfet-(ben a némfa hét is a vége felé közeleg Már csak néhány nap választ pl a választástói. A\'MÉP győzelme teljes biztos, már nem is sikerről beszélnek, hanem arról, hogy milyen szép győzelem szerzi. meg a mandátumot, Bukásukat maguk a nyp\'asok is érzik és ezért most a
Az iPOK országos közgyűlését mtefip\'ő\'zŐCn most tartotta bizottsági üléseit, amelyen a nagykanizsai Ipar testület képviseletében megjeleni Samu Lajos elnök is.
A\'/ ü\'és folyamán bejelentelték, hogy az IPOK eljárt a minisztériumban a/ iparosságnak nyersanyag-gai való ellátása érdekében, amit az IPOK veit a kezébe, ugy, hogy az anyagnak a vidéken való szétosztását az IPOK végzi. A vidék szakosztályai irják sürgősen össze szükségleteiket és az igénylők névsorát és terjesszék fel az IPOK-hoz.
Tárgyaltak a bizottságok az IPOK zárszámtadását és költségelőirányzatát, amjt Samu Lajos túlméretezett^
Az OTI neniízetl blokkja és a ke- | resztényszociaijsta szakszervezeti\'( mozgatom nevében LUlin József ov-szágos fötjtkár az alább ismertetett nagyszabású javaslatot terjesztette elő az OTI közgyűlésén:
Az Országos TársJda\'oanjbiztositó Intézet 1930 povember 12-én tartott közgyűlése fenntartja az előbbi köz
néma hét atptt gyűlések helyett a pincékben gyűlnek össze és ott ígérgetnek, agitálnak.
Radocsay Lász\'ó nyílt és szere-telmméltó egyéniségét már az első percben szivükbe záriák a választók, hisz elődje, Darányi Kálmán is\' szív-ember volt, igy utódja is csak az lehet.
nek talált. Személyi járandóságok, utazási költségek egymaga 19 ezer pengő ugyanakkor, amikor az ipa-msügyeknéi, igy nevezetesen a se-gédek és tunoncok jutalmazására min össze 150 pengő vau beállítva egy 280 ezer pengős költségvetés keretébe. A^Juvaly iparossegélyezés, re beállított 6000 pengős tételből is csak 1801) pengőt fizetlek ki. Igaz, hogy az IPOK nem," segélyegylet, hangoztatta Samu Lajos, de mi nem ilyen intézményt akartunk, a mely néhány urnák az eltartója legyen. ,
Samu Lajos különvéleményét a vasárnapi országos közgyűlésen is fenntartja.
I gyü\'éseu előterjesztett és elfogadott I határozati javaslatban foglaltakat és ujbó\' megállapítja, hogy .;
a Társadatomblztositó intézet működése csak teljes fogú Önkormányzat vezetésévet lehetséges.
Az önkormányzat hiánya nemcsak ii biztosítottak igényeinek kiclégité-
sét akadályozza, de akadályul szolgál az ügyeknek gyors és szociális szellemben való elintézésénél Is.
A közgyűlés sajnálattal állapítja meg, hogy az öregségi biztosítás tőkélnek elhelyezésénél az értékállóság rniég a törvényben meghatáru-zott módon nem vétetik figyelembe és követeli, hogy minden intézkedés {mjegtörténjék, főképpen, hogy
az Öregségi alap vagyona ne értéktelenedjék el
Hangsúlyozza egyúttal a közgyűlés, hogy az öregségi alap tőkéi csak a törvényben toteghatározdtt célokra használtassanak fel. Követelj mindazoknak a rendelkezéseknek a hatálytalanítását, mdyek az építkezések gyors lebonyolítását akadályozzák.
Állítsák vissza a 60 -75 százalékos táppénzt
A változott gazdasági viszonyokra való tekintettel a közgyűlés szüksé-* gesiiek tartja, hogy
a biztosítottak uj biztosítást osztályokba soroztassanak, pseft a jelenlegi biztosítási osztályok lényeges ululbiztositást jelcnte-nek.
Szükségesnek tartja továbbá, hogy az intézet sürgősen építtessen a Balaton mentén, a Felvidék egyes vidékein és egyéb üdülésre alkalma* terű le leken
olcsó munkásszállókat,
hogy Lifzze] lehetővé tegye, hogy a \'munkások szabad idejük alatt olcsó lakáshoz jussinak.
A; közgyűlés felszállítja az Intézet önkormányzati szerveit, hogy sürgősen . i ¦ í
foglalkozzanak az aggokháza kérdésének megvalósításával,, amelyben az öregségi alap járadékosai a járadék ellenében elhelyezést nyerjenek. i f
Kívánatosnak tartja, hogy 1
a tanoncüdilltetés
az intézet saját kezelésében és az általa létesített telepeken történjek, minden Idegen tényező kikapcsoláséval.
A közgyü\'és követeli a bányászok nyugbérének sürgős rendezését, főleg a korhatár leszállítását.
Felszóllltja az igazgatóságot, hogy járjon el \'illetékes helyen, hogy a fennálló és n törvényben maghatározott tartozását mielőbb törlesszö és az öregségi alapnak ugyancsak a törvényben megállapított négymilliós hozzájárulást folyósítsa.
Építsenek olcsó mutt kasszái lókat!
A közgyűlés tiltakozik a szolgál-tatmányok csökkentése ellen és követeli : a f i J
állíttassanak vissza a 60 is 75 százalékos táppénz, az anyasági segélynek a törvényben megállapltptt fisszege; töröttessék el a háztartást tagozatban a „munkaadói igazolvány" 20
és 30 filléres megtérítése. Szükségesnek tartjo, hogy a ba*-
e«eti járadékosok 26 százalékon aiulf
járadékának elvonását mielőbb meg
szüntessék. ¦ A közgyűlés ismételten fclir a
kormányhoz és kéri, hogy
az öregségi biztosításban szállíttassák 5 az Öregségi korhatár férfiaknál 65 évről 60 évre, nőknél 55 évre\'; azok az 55. életévüket betöltött fér* fiak és az 50 életévüket betöltött nő;
-| ÉRTESÍTÉSI
Alulírott mészárosok és hentesek tisztelettel értesítjük az igen tisztelt husvásárló közönséget, hogy piactéri husf Mkónket
szombat este J óráií
nyitva tartjuk.
Sattler Gyula Rein Andor Kapoli Ferenc Tarabó Gyula Spiegel Viktor
Németh József
Szabó Lajoa Singer Lajos Rein Béla Marton Jánoa Nyarky József
A nagykanizsai Ipartestület élesen bírálta az IPOK beterjesztett költségelőirányzatát
„Ml nem Ilyen Intézményi akartunk" — hangoztatta Samu elnök
Ujabb mozgalom az OTI öregségi korhatár leszállítása érdekében
IS39. november 24
ütem wmasrm
munkavállalók, akik 200 tagsági hátukét «z öregségi biztosításban bé. töMötték, de koruk következtében miaukéhoz nem jutnak, ujabb foglalkoztatásul. Idajéig átmeneti rokkantsági segélyben részesüljenek; a járadékos azzal a betegségével is gyógykezelésben részesülhes-en, a im\'jly rokkantságát előidézte ; minden járadékos betegsége c-^tén kórházi ápolást és ellátásos gyógyfürdőt is kaphasson ; a járadékos családtagjai Jgazolt betegség esetén mindazon gyógyténye/.őkct iyényte. veh^sék, ainit\'ly a bizfusilott családtagjának is jár; az alapjáradék évi 120 pengős öss/egéaek 210 pengőié való fekiniolését; a bányanyugbér-bjztosités alapját képező és a há-borús időkben a társpénztárak állal hadikölcsönbe fektetett összegek va. lorizált értékben való ravgtérítését.
Míjst tehát a bülügytniniszlerlöl függ, m<lnt felügyeleti hatóságtól, hogy a közgyűlés által egyhangúlag elfogadott fontos határozatok mi-kor válnak áldássá az öreg mrjnká-sok és a biztosítottak többszázezres töniiegei számára.
Kmetty János salam*\' bokl körjegyzőt visszahelyezték állásába
A szentbalázsi segédjegyzőí feUüggesztették
A nagykanizsai törvényszék minapi tárgya lásá vaj kapcsolatban megírtuk, }iaÍty a IniaiigyU-u szereplő Kmetty János galamboki- körjegyzőt, akii a bíróság bűnösnek mondott ki ós oú ítélt egy faJul>oli ember Iwnlalmazá-sáért, a nagykanizsai járás fösxoiga-birája f<-l függesztette lyukától, Az üggyel Zaja vánnegye alispánja most foglalkozott ós figyelembe véve a körülményekéi, Kmeily Jánost visszahelyezte állásába, a guamboki körjegyzőségre.
Másik hasonló ügy is akadt a járásban. A nagykanizsai főszolgabíró Rozsos Antal zalaszeixtbaiázsí segédjegy-zöt rclfüggoszterte ajtósától, mert n na^y kanizsai ügyészség közokirat hámi. siUis miau .vádat emelt öltene.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dljs 30 fillér. November 25.
Növendékhangverseny a zeneiskolában o órakor. NovskuW 24.
Katalin tánc-est a Lcgényegylelben,
-^Adrja-jazz.. Doco«lm- 2-3.
A NóegyW karácsonyi vására az
Iparoskórben. OíMMbw 8.
Liceális előadás R városházán (Va.
rasdy László—B a rbnríls I^jos). DiMnkar 56.
(Jröf Teleki Béláué dalestje a tonc-
iskolában este fél 11. órakor, JMBér 21.
Uoeáiis előadás a városluy-án G
órakor (Vértesi Frigyes).
London titokzatos háza
Downlng-street 10: az angol kémszervezet központja
London közepén e^y egyszerű ház áll, külseje a jellegzetes angol slilust mutatja, Downing-slr.et 10. Itt székel az angol „Intelligence Service", az angol titkos kémszolgálat legfelsőbb vezelősége. Rejtelmes homály veszi körül ezt a régi intézetet, amelyben emberek, népek, sőt országok sorsa dölt el. A belépés csak szorgosan felülvizsgált igazolvány mellett lehelséges. A „Völkischer Beobachter" tudósi ójának sikerült a ház belsejébe bekerülnie és tapasztalatairól lapjában a következőkben számol be:
A szolgálatot ebben az intézelben számos alosztály látja el, amelyek valóban a századok során mutatkozott szükségletek és tapasztalatok szerinl alakultak ki. Lépten-nyom n fe írások láthatók, mint például ilyenek: „titkos és bizalmas" (eeerctand con-tidentlal), vagy „nem szabad kinyitni" (not to beopened). Igen gy.kori ez a felírás, hogy: „figyelem az agenls provocateurs"-re. Valamennyi felírást tulszárnyalia a következő aranybetűs felírás: „Jó kémnek bátor és használható embernek kell lennie" (A good spy is of necessity a bra^e and va-liable fellow). Feliünik még ez a jellegzetes mondat Is: „A kém, aki hazájáért meghalt, hasonlít ahhoz a katonához, aki életét áldozza a becsület mezején".
A személyzet kiválasztása nagy gonddal történik. Elsősorban személyes bátorságot követelnek a pályázóktól, ezenfelül éleslátást és a nyilvános élet minden jelenségének alapos áttekintést képességét, valamint teljes önuralmat, tehát csupa sajátságot, amelyekkel csak teljesen egészséges, erős idegzetű ember blr. Ezen fizikai és erkölcsi előfeltételek mellett megkívánnak természetesen külön „ismereteket" is, amelyek alapján a kém kulin szolgálatokra használható fel. A kémnek képesnek kell lennie arra, hogy az eset körülményeihez képest a mindenkor szükséges fizikai és szellemi magatartást is felvegye, hogy Így mindenkor teljesíthesse feladatát,
A kémek munkáját igen magasra becsülik és ennek megfelelő a fizetés is, amellyel ezen szolgálatban működő emberek igyekezetét felfokozzák. Erre a célra a titkos kémszolgálat-nak szinte korlátlan anyagi eszközök állanak rendelkezésére.amelyek nagyságáról a nagy nyilvánosság soha sem tud meg megbízhatót. Minden brit állampolgár készséggel hozzájárul az angol kémszolgálat s<ükégle-teihez, mert ennek a hivatalnak feltétlen szükségességéről meg van győződve, hiszen a hivatal kizárólag.és minden körülmények közölt egyedül csak a brit birodalom érdekeit szolgálja.
A legjobb és legtehetségesebbek persze azok a kémek, akik meggyö-
Városi Mozgó. CsUtörtökttít-vasárnapig
Az örökké emlékezetében maradó filmcsoda:
Isten vele tanár ur!
előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
ződésbŐI, a hazájuk iránli szeretetbö vállalják a hivatallal járó veszélyeket és a ragy dijakat csak ugy tekintik, hogy feladatuknak teljesen akadálytalanul szentelhessék magukat. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Angliában a kémszolgálat — határozott „spoií"-tá lett, amelyben a tesii ügyesség is érvényesül. Az angol emberben van bizonyos hajlam a\' kalandorságra, ezt a sajátosságot a kémszolgálat a lehelő legszélesebben kihasználja. A kémeket jellemzi az önmegtagadás is: magukra vesznek minden sorsol, készséggel mennek a halálba is, mindent abban a ludatban, hogy hazájuknak szolgálatot teljesítettek.
Egy angol lap egyszer azt irta, hogy az angol kémszo\'gálatnak évente több mülió font áll rendelkezésére. Ebben a magas összegben tükröződik vissza, hogy a brit birodalom mennyire értékeli ennek a szervezelnek működését és szolgálatait az állam érdekében.
Az angol diplomácia az egész földkerekségen elosztóit ügynökökkel rendelkezik, akik mep vesztegetéssel és minden elképzelhető módon igyekeznek tudomást szerezni az eseményekről, rendszabályokról és tervekről. Sőt az idegen államok politikájára aktív befolyást Is tudnak gyakorolni és pedig olyan értelemben, amely a tisztára angol érdekeknek a legjobban felel meg. Lázas tevékenység folyik a kémszolgálatban különötten a mozgalmas politikai élet során, de csak az sejtheti e kémszolgálat rejtelmes és sok esetben lelkiismeretlen működését, akinek „hivatalos" betekin.ése van ezen földalatti erőknek mo:
Isten vele tanár ur!
a film és irodalom viszonyáról sokat vitatkoznak. Ez a fUm meggyőz* heti a vitatkozókat, hogy a film is adhat irodaion értéket. a <Góod By Mr. Ships regéiiyl«T S«m Wood és a Melróék ismét olyan filmet késdftBtb\'k,. amely minden mozilátogatönak, különösen az igényesebbnek élményt jelent.
Mr. Shipping tanár ur élete egészen egyszerű étet. a Vásznon előttünk 65 év pereg le gondosan összeválogatott epizód-somodban. De ebbéli az egyszerű, néhol valóban könnyekig meg. ható életben egy ősi angol kollégium éleié, sőt amn hú az egész műit századvég, u régi békeidőt\'Ós a négyéves vérzivalar is megelevenedik.
A Mm a végével kezdődik. Nincs benne rohanás, tempó, Izgalom, bün-ögy, gyilkosság és egyeli votmorö, — mindössze néhány ember, de igazi, a
Di ©ÉTKEK
legemberibb Ember (gyének alig akad.
jiók ma már!) őszinle, cgvszerü élete. ÉS mégis lélekzcl vissza fojtva figyeljük a fíbn minden jelenetét. Miért? Mert a legigazibb művészet szól a vászonról. Mert érdektíl In-iiminkel a <csuk. ember.
Az kmlK-rt Róbert Donát jálsza. Nem is jálsza. ftli. Egyszerűbb eszközökkel, öszintéblicn nem is lehetne. F.pp ezérl éuucny alakítása, amellyel a legnagyobb müvés/ck soMbB cm*t-kedet|. Szava, mozdu\'aUi, maszkja, játéka egyaránt tökéletes. Látni kell. Jó les/, megtanulni (Ircer Garson nevel is. t\'j színésznő, de annyi ogyszerü jósság, ¦kedvesség árad hehae, hogy híjaié n tökéletes Nőt képviseli. ,\\ tö-ké\'eles Feleségei, aki embert cunát egy félszeg, kinevetett, ügyetlen ta. náiból,
A szereplőkön kivül Sam Wood, a rendezőé a pálma és néhány gyermekszereplőié.\' Ez «z a fiSni, amely VWÓ-bBn egésVm egyszerű és mégis nagyszerű. Sürgősen lessék megnézni!
A Katolikus Legényegylet életéből és terveiből
Minden organizmus annál többet ér, minél több élet van benne. Szá-iialimiiinal és részvéttel tekintünk egy cmlerroncsra, kiben már költözködő félben van a lélek ; de a munka elvégzése, feladatok megoldása a testben, lélekben egészsége-seltne vár.. Ez nemi csal; az egyéni, de az Osaactett, egyesületi életre is éli. A legpaliuA-abb, legrégibb és legéletrevalóbb magyar egyletek közül valók a kat. legényegyletek. Nekik köszönhető igen nagy részben, hogy az inteinocionálékra rnJarsolás divatos éveiben Is hitvallónak mja-radt q»g a magyar dolgozók teklu-tlyes tönilcge s hogy azok is, akik szervezetileg balpárti>k zsoldjában álltak, nem törtek ö«ze ««nv a magyarság, sem a kereszténység szé-inára.
A legényegyletek neveltek szakmában alapos, hivatásában Öntudatos, lelkében keresztény és mágy\'ir Iparosokat, kereskedőket, munkáló -sokat, s ezek közül nőttek tekintélyes vezetők-községi, város] kép\\I-relőtestületek, ipartestületek, iparkamarák és parlament szániára Igen szép számban.
AJ kanizsai egyk;t íckjnlély^s he* lyet foglal ei közei negyven éve, az ország ogylctci sorában. Városunk keresztény iparosainak és kereskedői
Nép Mozgó* Péntektől—vasárnapig
Szenzáció. SHERLOK HOLMES páratlan sikerű filmje
A BASKERViLLEl KBTÜfl
Conan Ooyle leghíresebb detektlvregénye. Főszerepben BaslI Rathbone, amerikai mesterdetehtlv. Kisérfi műsor: Békére készül a világ, Bodri és a velőscsont.
Előadások kezdete péntek -szombat 5, 7 és 9 órákor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 érakor.
1P8». november 24
nek tekintélyes része gondol az egy-létre olyan ím|cíegs.éggcl és szeretettet, mint hajdani gvermekszobájá-ra. Deez dzegylet nemcsak a múltban élt, nem Is csak a maliból él, hanem é\' és élni akar a jelenten és a jövőben is.
Életének középpontjában, az ő zl Idfi\'iyei megkezdett heti keddi esték álmák. Itt ül össze az ifjúság, hogy kicserélje gmdolatait, mpgvl\'assa az eseményeket, hogy ötleteket hozzon, terveket szőjjön, ápolja az összetartozást, hogy egymástól és másoktól, példákból és előadásokból tanuljanak. Sok aktuális megbeszélés mellett eddig Is több előadás Igyckcetr a tagok ífméreteit gyarapítani és érdeklődését k\'elégljenl.
Eddig a következők tartatják c\'ő-adásokat: Ozorai Károly egyleti dekáik az alapító Kolplng életét Ismertette, Holló János tornatanár a sport történetéről és egeszségápoló jelentőségéről beszélt. Orbán Jó\'-s\'f az egy\'eti életről, egyleti s/ellomi-.,rő\', ¦ a szociológia alapkérdéseirfll, i háború és Egyház kérdéséről, tartott ¦ előadásokat. Lóngaucr Imre hittanár némi2t- és franciaországi uti élményeiből, vallási és szociális meg-\' figyialéfélből adott szfnCs\' ismertetéseket.
Ezek az összejövetelek nem\' száraz gyűlések, hanem gyakran tar-i\'iivják kedélyes csevegések és vi-dáim énekek, amivel különösen az egy\'et dalait és a lassankint elhanyagolt toítgyar nó\'akincseVet -\'gjek-szik nz egylet ápolni.
Egyéb estéken különféle játékszerekkel szórakozik a míigyar ifjúság. Ping-pong, blUiárd\'. d->míi»ó, kártya, sakk, rádió, a tovább nrűve-fődni vágyók pedig újságolvasásban és az egylet gazdag könyvtárában találnak bőséges szcüomi táplálékot
Néhány hét óla szalonzenekar is : alakulóban van az egyletben. Jó muzsikusai és agjliü, rátermett karnagya, dr. Dámján Gyufa ügyvéd, kinek épen a napokban aratott nagy sikert nagyszerű operettje Szeged város színpadán, a biztosíték arra, tíogy ez a Kanizsán hiányt pótló vállalkozás szép jövőjű lesz és remélhetőleg a közönség hamarosan személyesen is tudomást vehet létezéséről.
Néhány karcolat az egylet életéből, j
Ezen az uton igyekszik a jövőben Is haladni, mórt azt akarja, hogy a benne tömörülő fiatalságnak meleg otthona legyen.
Legközelebbi tervek, hogy a jövő vasárnap, 26-án este Katalin- lánc-estet túrtunk, december 10-én pedig tagavatás lesz. TagU válás délelőU a templomban, es(e pedig*az *\'gy!et-beu \'esz komolyabb múswr\'DcNezc. ken a dátumokhoz kötött lőamolyabb vagy v.dám-ibb e cményck megrendezésén tu\', feltéten vágya és készsége az egyletnek, hogy figyelem, uel kiérje tagjai életét és boldogulásukéri dolgozzon. Hogy (ehetőségeihez merten, eszmei és reális uton olyan m\'sdret segítsen a mai mos-
toha sorsú fiatalság számára vályút, knblyben élete és jövője biztosítva van s amely nem fenyeget a ki-áradás veszélyével .
Azért szó\'unk a szere\'.ct bongjad "minden barátunkhoz, aki fiatal, aki invagyar, aki katolikus a aki dolgozik és dolgozni akar, hogy álljon közénk, tartson velünk oen íz uton, azokat pedig, akik már kinőttek, vagy kivü\' állanak az egyleten, kérjük, hogy álljanak mi\'l-lénk és támogassanak ebben a tö-rekvésben is.
Az egy\'et éi és éhii akar, hogy rajta keresztül több éleihez juthasson a imfcigyai* fiatdság s általuk u Haza.
Isten á\'dja a tisztes Ipart!
(0. I.)
A hirtelen elhunyt bagolai fiatalember belső részeit felküldtek a törvényszéki vegyvizsgáló intézetnek
Megírtuk, h >gy YreMiyák Boldizsár 26 éyas bagolai fiatalembert hirtelen görcsök lepiék meg, hogy bo kellett őt szállítani a nagykanizsai kórházba, ahol állapota nnnyi-ra rosszabbodott, hogy rövidesen meghalt.\'
A hirfeVn halál és köriVn&nyci gyanúsak voltak ,a kórházi orvosok e\'őtt, ugy, hogy a kórház jelentette az e>etet a rendőrségnek. Dr. Dessoö tisztiorvos, m;jjd a kjr. ügyészség Indítványán a törvényszék \\|zsgá\'ó bírája elrendelte a holttest felbon-ooiáíát,
A boncolás mftgtörtcnte után az
orvosok Je\'küldték a fiatálember bebörészeit a budapesti klr. törvényszéki vegyvizsgáló állomásnak annak kivizsgálására, hogy n:m ta -ta\'iiraztiak-e méreg-anyag ut
A klr. ügyészség csak a vsjjy-vlzsgáló megállapításai után hozza meg Indítványai u hlrtc\'en halálozás ügyében.
— tnkinuo bmc a Kopatetn Bútor áruház állandó butorktálUtását ízlései fte oIofő bútorokat kedvező ffzotésl tel (Atnlekknl vAiuUolbat.
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer és csemegckercskcdéséb;-n.
Könyvismertetés Szita-utca 25.
— Csathó Kálmán regényo -Mitől függ a/, éiet boldogsága? \\t embertől magától c, vagy a sors sxr. síéiyélől, a jellem tö&c, vagy a vak véletlentől t E körül a kérdés kflrfti forog Csathó Kálmán úí regénye. Hősnője kisleány-röwl első látásra beleszeret egy velo egyidős hűha s valami konok makacssággal kitört a mellett, hogy csak ezzel az oguyel beine boldog. Nem egyszer ált azon á ponton, hogy kitárni előtte a boi. dogság kapuja, de mindou ilyen Cstí. ben fölbukkan, mintegy szimbolika jelen tőr-éggel, az imádott ifjú, ó pedig Ux alélt vándor tikkasztó mohóságával fut nz ismét tovasuhanó árny után. s végül Is ai egymásnak teremtett pác mindegyike fanyar megadással egy kó-zömbös élettárs oldalán kore.s k;ir. pőMáft az elszalasztott hold jóságén, amelyet pedig oly könnyű lett volna elérniük. \'
Maga a lárgy eléggé gyakori, de Csathó Kálmán érdekessé\' és egyénivé lessi azzal, hogy ennek\' a nagy szere, lemnek n hátteréül egy mull Század, véoi fővárosi uri ház. meghitt, csali. dias éWél rajzolja, Úgyszólván nap. jajnk története az egész, regény s mc#> mintha két egészen más világra kii
lőnaine. i
A könyv nemcsak élénk és Bprőlé-kosságuibaii is hü kor- és társadalom-rtijz, hanem egy nagy JéJe-k föltárás Hősnője valóban átérzi és óie/toli nak ti- mondásnak uz igazságát, hogy írni annyi, mint Ítéletet tartant n magunk fólöll.
Az, emetici való nagy számvetése elvereti a hősnőt Ji nemzedékeknek nemcsak ellentétéhez, hanem az. Okét összefűző szeretet és harmónia gondolatához is.
lú L
Kárpálaljai élmények
2 Irta: v«ja« KariáMi
Egyrészt a sóbányáknak nyujlotl védelmet, másrészt oz észak fejői jóvő támad ásóknak vetett gálát. Tulajdonosai közt: Huszt, Pázmán, Drágfry, Szipolyai, Bethlen, Ilh\'édey stb. családok nevei szerepeltek.
Omladozó kövek, égnek meredő csonka falak, Asüó ablak üregek, ex mii a Jiuszti vári í
Csodálatos kihitás nyilik a vár előtti térségről- Futurista mintájú, fakózóld szőnyegnek látszott a (Ml s a s?eglo-tes földkockák között habos-fehéren kanyargott a Tisza. A Husztica ,pa-rányi ezüst fonalnak Játszott. Távolban, rátyolködön át kékítetlek a Nagyág völgyéi liatároló hegyek. ,
Sokáig gyönyörködtünk, ídvezlük a fölény érzésé1, milyen parányi a 18.000 lakosú Huszt és mily nagyok vagyunk rni. Itt jóOünk rá, l\\ogy miért szeret minden ember lefelé nézni ő* ,miúrt nem felfelé.
Természetesen itt íényké(c/ni ketíl férfi társunk előszedte a I>i(-át, mi meg-bájos mosollyal elhelyezkelifmk ¦At. egyik padon. Itár irc teltem volna;
Kérem, o.en a helyen ünnepélyes kérést intézek az összes szenvedélyes euiléksorárókboí. és névir.egnrökitflk-hőil Kn nem bánom, írjanak a mlakm, fákra, ka binaj lókra, hogy- .Itt járt
.Miska 193!».beii,< csak arra kéiOm őket, ne Írjanak padokra, löleg pfl tintaoerwávnl!
At történi ugyOnU, hogy a megázott padon -András, Szabolcs vármegyéből» olyan erőteljesen örökitelle meg nc-vét az utókornak, hogy fénylíápczes után az irás tökéletes túkórkéiie látszott ruháin legkényesebb ponljdn> Nem örültem neki. Seinmifélc kab.it nem volt nálunk s igj\' a legkülönösebb módon keljeit relikülömcl tartani, hogy a városban feltűnést .ne keltsek furcsa ruhaminláinnV\'J. HejJ le. András Szabolcs Vármegyéből, ile megszidtalak!
Eltol a perctől kOzd\\e Huszt elvesztette számomra minden varázsát, ltossz inájnan fedede.n fel a buszti specia-Ijlást: kikalapált rossz vödrökből készített kerítést, hogy szombaton minden üzlet zárva van, mert batSSatém szerint Ián két keresztény kereskedő van a városban, hogy annyi koldust sclud-sero \'át az ember, inint itt. Percenként nyullunk a xsebünkljc, hogv adjunk, a végén már felváltva csináltuk a dolgot, mert kimerültünk.
A piactéren nagy tömeg ruszin férfi csoportosult, t\'gy nézlek ki, nunt egy operett statiszta kupa. Úgyszólván halszálnyira egyforma volt az öltözékük, m\'óg a legszigorúbb rendező sem laJál. Itatott volna kifogásolni való eltérése, kel. EgyEormán híuueil ing, miliabwu bocskor, simuló gyapjuharisuya. Min-
den férfi vállán ugvanOzoii anyaglx\'d készült kockás zsákocska. Tutajozás, hoz készültek. ,
RUSZIN TESTVÉR
ltusrin testvériéi közelebbről a husztí pályaudvaron találkoztam. Volt vagy liaUím eszlentlös. Sovány, magas termeiét már meggörbítette az idő és szőke baja teljesen kifehéredett,
líocsánalot kérek ux erős kifejik zésért, de ruszin testvér atapoSán 1)C volt rúgva. Ingadozó lói>tekket eset. iett.botlolt a podgyászok között, aztán nekllámüsrkodott a fabaik.
Kíváncsisággal vettem szemügyre. Jói megnéztem cirm hánbtybőr bőd-ménét, bocsikorát, rtdiáját. Kivdncsisá-gomat (alán félremagyarázta, niert inigy bátran etindiüjt a fai mellől és cgj-e. m\'íCn nekem tartóit. . ,
Ilyenformán beszéli Jiozzám;
— Kremshekrrkhrr - és moSolygolti
~ Tessék? — kérdeztem készségesen. ¦ ii
llusziii testvér megínl motyogott valamit az orra alatt, de még kevősbhé érthetően, nünl az előbb. Megint nem értettem és tanácstalainrl néztem az öregre.
Ittisijn testvér cne egy yégnélküh monológba fogott, a mii ké|iUfton vol-lain iiiegíejtenf. Bár nagyon érd.kel a néplélek, végei a karbon szakítani -Címek m egyoldalú l>eszélgc!é>nek és U/.t uioHdlaiu gekij hogy előbb laniUf.
jon meg magyarul beszólni, meri ín bizony nem értem, iiűl mond.
Szörnyűség, erre mi következeti. Ilii-szín testvér kidüiBCsztcUc keshedt mellét és egy olyan cifrát káromkodott magyarul, hogy a üegmarconább zalai bakukáplár is eJszégyollo vohia magát hallatára.
Ijedtemben a másik váróleiemlio mcnckü\'tcm, de ruszin testvér ide is bejöU. A közönség nagy gaudtutuáni félóráig szórakoztatott engem, kitek rt nmgjnr nyehen. Siegény Ferenc Jóskától Csak egy kísjányig mindent össze-badart.1 Minden mondat uláu nagv.il káromkodott, amit a kíizönsőg b"r-sány lialiolával kísért. Legnagyobb saj-nálatomra rrftg)-ar beszédéböj Icgéit-liclöhl.cii mindig a káromkodása hangzott ki.
Kinomban ugj-ancsak jókat kivontam annak a zalai magyarnak.irtki íi niszin testvéri annak idején magyar nyelvre oktatta. Hogy zalai volt ,abban nem lehet kételkedni, megismertem a speciális talaj káromkodásról a földit.
Ezek után nem . óliajitotlam több ruszin testvérid eszmecserét folytaiul és teljesen lemondtam u msr,iji nép-lélek huuilmáiiyozás4tróI,
Különben a huszt! utcákon fcitii-ní\'k\'ii sok lézengő férM támautoda « tűzfalakat .különösen n pálhikamoré-sek körfii. Nem voji keHomes köziül, keresztü\'történi .rnerl e^vállalán nem íukurkodtak »z epés mcgjcgjzéwkkcl, TFolyt, köv.)
1§oH>. november 24
ZALAI KÖZLÖNV
A szabadtüz lángja súlyosan összeégette a molnári gazdát
All»ud6 BBMmiHok MtkQuupokoa Hutlnpest I. iiiHcuráu
6.45 Tom*. — Hireit, — Közlemények. — HasutlemOzek. — 10 Hh*k.
— 11,10 Nemzetközi vtyeltóiowigálat.
— 12 Harangszó. — Himnuiz. — Idő-jnrásjoinutés. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idöjárásjoientcs. - 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés, —| 16 Arfolyíiiiihii-ak, piaci árak, éMlmisxar-árak. — 16.45 Időjelzés, idöjárásja-loutés, birok. — 17 Hírek szlovák és m«gy«r-orosz nyalva*. — 19.15 Hirclc
— 21.40 Hírek, időjárásjeleutéa, birek szlovák és roagyar*roBr nyelven. — 22.40 Hírek német, olsst, aagoi és fr*nci« nyalván. — 0.05 Hírek*
BUDAPEST I.
17.15 Tánclemezek. — 17.35 Bariba Ferenc előadása. ~- 18 Bcsrkárt-zenc-kar. — 18.25 Sport közlemények, — ífl Péezely József ny. ezredes dfiadása. — 10.25 László Imre magyar nótákat énekel .kíséri Farkas Béla cigányzenekara. —\' 20.10 A Filharmóniai Társaság hangversenye. — 22.05 A rádió szalonzenekara. L_ 23.20 lietnemann Kde jazz.zenekara, Orbán Sándor énekel.
BUDAPEST II.
18.35 Tóth Gabriella énekel. — 19 Farkas BéJa cigányzenekara. — 19.30 (lyorsirótanfolyam. — 20 Hírek\'. — 20.20 Szórakoztató zene. — 21.20 Pl-pics Zoltán előadása, -i 21.50 Időjárás jelentés. BECS
17 Könnyű lemezek. — 18 A lengyelországi németek dalai ós táncai. — 19 Lemezek, — 20.15 Német és yyla&z szimfonikus müvek. — 22.50 Berlin,
Szombat
BUDAPEST I.
10.15 Hjuságí rádió. — 10.45 MH nézzünk meg? H 12.10 Sukí Tóni cigáyiy-(tenekűra. —, 13.30 Hanglemezek. — 10.15 Soós Lászlő előadása.
17.15 A nklló postája. — 17.15 Dr. Spur Endre előadása. — 18.45 Halász Gábor előadása. — 19.25 Dániel Emö zongorázik. — 19.45 Dr. Zalka Ödön előadása. — 20.15 A kassai rádió műsorából. iAz aranyrózsa.» Közvetítés a kassai Nemzeti Szraház-bó>. Daljáték 3 felvon áslUto. — 23.45 Tánclemezek.
BUDAPEST II.
18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 A Budapest—Kelen fftkti Lutlier-Szövet-*ég egyházzenei liangversenye. — 19.30 Hr. Kemény Gábor előadása. — {20 Hírek. — 20.20 Az 1. Iwnvód gyalogezred zerjeknra. — 21.40 Időjárás-jelentés. — 21.45 Kamarazene.
BSCS
16 Könnyű zen«. — 19 (Lemezek. 17.50 Zongora játék. - 19 Opera részletek. — 20.15 Kívánság hangverseny. — 22.50 Berlin.
Epekőrohamok után hosszabb Ideig reggel éhgyomorra egy pohár természete* „Ferenc József" kese-rQvizet iszunk, mert az a bélmokö-clési szabályozze és az epef olyast igen hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát!
Naptári November 24. péntek. Rom. kaL Ker.- János, Protestáns Emma. — Izr. Kiszí, hé ÍZ
dózlördO nyitva reggel ft órától eats 1 óráiK <hétM. eserda, pántok ddlntáa kedden egész nap nőknek).
— B«Urklill<U»mak*t tekints* meg minden vótelkénysw nftlkiL Horniéin •atorárahia
Leteuyc, novtanber 21 (Saját tudósítónktól.) Súlyos szerencsétlenség történt a Tódor he* gyen levő egyik pincében. Mark\'ulia Réiimsz 67 éves molnárl-i lakos, gazdoetníxír felment tódorhegyl pincéjébe, ahol csendesen iddogált. Az erős hidegben szabad tüzet gyújtott és ennek lángjánál fmjeiegedett. Ugy-látszik az idős ember a bortól el-
Hösi naptár
lí napon Gubics György volt győri 19. gyalogezredben tizedes a Krakkó
._ környéki Sulostowánal,
ISlt KI 21 • íu\'dkor Ot oroszok az ez.
-1-\'rcd állásába betoltok, 30
embert gyűjtött össte, velük eltentá-nindást hajtott végre, az ellenséget ki-verlo at állásból és 50 oroszt elfogott;
Ez alkalommal Gubics tizedes sujyo-saj] megsebesült ós timek kövekeztében később felkarját elvesztette,
Ax arany vitézségi érmet kapta jú. talmuL
— (Vitézi Rend koréból)
A hivatalos lap 23-1 száma közli Magyarország Föméltóságu Kormányzója ; — mint a vitézek főkapitánya _- tíz Országos Vitézi Szók előterjesztésére l\'erenczfnlvi Józaeí nagykanizsai lakosnak a vitézi Rend tagjai közül közigazgatási irton való törlését tudomásul venni méltóztatott.
— (A szombati növendékhangverseny)
délután 6 ómkor kezdődik a városi zeneiskolában. Belépődíj nem lesz, bárkit szívesen látnak,
— (Bemutató lövészet)
\' \'A nagykanizsai m. kir. állomáspa-rancsnokság november 28-án, kedden délelölt gyalogsági és tüzérségi szemléltető, illetve bemutató Kvéssetet tart. A bemutató lövészei a KiskanizSA-lót nyugatra cjtorűlő lőtéren lesi és délelőtt fél 10-tÖl kb. déM fél 1 óráig tart.. A bemutató nyilvános és azt magyarázatokkal kisérik. Látcsövei ajánlatos vinni.
— (Koiigreganlsta-tea)
Az Urleányok Mária Kongiegáclója folyó hó 25 én, szombaton icsto 7 órakor a plébánia fchértcnnóben jóié-konycélu hangulatos teát rendez, A -rendezőség a cél érdekében szerctctiej litvja ós várja a* egyesület ibarátail jdeí első Icájukra. (:)
— (kötelező tóbejelentés)
Kormányrendelet éheimében minden \'óUdajdonosnakikölelCzÖ a polgármesternél bejelenteni, ha a lovát eladta, ¦vagy elköltöznek, eltávoznak, vagy lm a lova elhullott A bejelentés az eladás, elköltözés, vagy elhullás nap. játói számított legkésőbb 8 napon belül kötelező. A ló nevét, színét, nemét, születési évét kell bejelenteni. Elhullás esetén pedig bL* keU adni a ló marhalevelét.
á\'mosodott, Imiart a nyitóit lüz lángja belekapott ruhájába és baloldalát annyira összeégette, hogy mire felocsúdott, htór másodfokú égési se-beket szenvedett.
Értesüették a kanizsai mentőket, akik az első segélynyújtás után az Öreg nsolnárl-i gazdát súlyos sérülésével beszállították a nagykanizsai közhózhózb-i.
— (Katalin-est a Legényegyletben)
A Katholikiis Legényegylet folyó bó 26-áu este fél fi órai kezdettel táncos Katalin-estet rendez, melyre ezúton liivja meg az egylet bunltait, hozzátartozóit és isinerőseit az elnökség. A nagyszámú rendező gárda és a kitűnő Adria-jazz olyan liangulatos estél akar szerezni a táncoló ifjúságnak, hogy sokáig feiej theteljen legyen számukra a Jegénycgyleti KatulmJesl. Bo-lépödij 69 fillér. (:>
— (Csak a Japán rizs lett drágább)
Az árcticnőrzés országos kormánybiztosa most megjeleni rendeletében szabályozza az Olaszországból behozott rizs eladási árát. Mivé* a (beszerzési költségek megnövekedtek, Oz olaszországi, úgynevezett jflpáa rizs eladási árának általában 13 fillérrel történő felemelését engedélyezte. A többi rizs ára változatlan marad.
— (HalálosvégQ szüretelés)
volt az ídéu.o sornogymegyei Gamás községben. Kovács Sándor és társai agyonverték Borosits József öreg gazdálkodót* Mivel a gyilkosság körülményei még nem tisztázódtak, a tárgyalást elnapolták, do egész váratlanul letartóztatták az agyonvert gazda fiát, Borosjts Lajost, oki eddig.szabadlábon volt. A Selflrtózlalott most(f»ilebbezetl? jtlo a tábla isiCautOsitotts a felfolyamo-dást és Borosits további fogvalartá-s\'iU rendelte ej,
— (Megharapta a csendőri)
Bedök Sándor 40 é\\«s pákai földműves a választások alatt egy kkor-mánypárli gyűlésen részeg fejjel >«sze-kedni kezdett, tnajjd a csendőrökéi szi-dalniozla és a/, egyiknek a kezét ugy megliaraptaj hogy a sérültet két hétig kezelték. A zalaegerszegi törvényszók most vonta felolősségre a harapós gazdát rágalmazás, meg hatósági közeg elleni vétség miatt 3 heti foglnUra iléUe. Az Mólét még nem jogerős.
— (Izgága földműves)
A balatonfüredi válosxtókerü leihez tartozó egyik községben, Szentbékálián Borbély Sándor 39 éves földműves, mikor megpillantotta a község bíráját MEP jetvénnyel a kocsmában, ham-goson neki támadt s kiabálni kezdett;
— Szavazzatok longyosok, akire akartok, nemsokára bejön Hitler és «1-igazit mindent. A csendőrök meghai-iották Borbély szavait és megtették ellene a feljelentést.
— UáziiMzinyok, nem kertit pénzbe l A dr. Oetker-oóg Ingyen küldi Önöknek szdnee ceeeptköayvönek uj kiadását
— (A rendőrség felkéri)
l a,okul, akik hétfőt! délnUn 2 és fél 6 óra közötl a plébánia¦¦ templomban voltak, jelentkezzenek a kapitányságon I. emelet 36 si. ajtó aiaü.
Gyűjtsd a fémet!
Budapest, november 24 Az Esti Újság Jelenlése szerint az egész ország területére kiterjesztett vas- és fémgyűjtésnek az eredménye eddig 100 vagon ö szegyüjtutt ócskavas és réz.
Követésre méltó példa
(MTI) A nyíregyházi városháza 100—100 pengőveF Járul hozzá minden magyaros ruhához, amit tisztviselői csináltatnak.
A szép cél érdekében ml is szívesen üdvözölnénk hasonló mozgalmat.
Mérsékelt keleti szél. Több halyen, főleg az ország dÓtl faléban több eső, havazás. A magas hegyeken kedvező hővlszony.A hideg kfsaé enyhülni fog.
A Meteorológiai Intését as^rykanisasJ (ceztlgyelóaUomaaa jelenti i
Hőmérséklet tagnap este B órakor —04, ma rogsel -08 délben - Ili.
CvaoadAk 01) -c.
Traktor- és mezőgazdasági gépkezelői-tanfolyamok
Az A\'sódunántuli Mezőgazdasági Kamara a m. kir. földmüvelésügyi minisztérium anyag) támogatásával a pécsi in. kir. állami fémipari szakiskola közreműködésével 1910. óvi január hó 8-tól 28-ig ós február 5-től 25-ig Vit traklor és egyéb mtttögazdaíiági góp-keiclöi lanr<)lyamot iBncíez.
Ezen tuafol vamokon a különböző rendszerű mezőgazdasági gépek kexe. lései, működési módját, Qzcnizavarai nak felismerését és - éthárUásál, a gép karbontailásátlés a ^pekpjok, a rnezó-gflzd ál kod ássál knpc.solatos alkalmazását, a csópiőszekrények és vetőmag-tisztító gépek ko/elését, Mdamint a traktomknál, csépiőgépekoál előforduló batesoúiknói udhaió első segély-nyujlást 18 tauilási. najxm ál ismerte Uk.
Erenkivűl gondoskodás történt «rrn nézve, hogy a haLjgatók csoportokra osztva, szakképrctl mü\\e»olök irányításával gyakorlati kiképzést is nyerjenek.
A tanfolyam hallgatója leltet műiden 18. éleiével betöltött egyén, aki a traktorok ke értésévé], vagy vezetésével kivan foglalkozni. Ezek közül is elsősorban figyelemljc vétetnek a mezőgazdasági traktorok tulajdonosai, vagy ezek családtagjai, a gazdasági alkalmazottak és esetleg a már eddig is lényleges alkalmazásban tévő mezőgazdasági traktorkezelök.
A Jelentkezők a beiratkozás alkftl-mával összesen 12.80 pengő beiralási ós tandíjai Uirloznak Oz Alsód unántub. Mezőgazdasági Kamara pénrfárába b«-fizetuL
A tanfolyam bciejerfévej a lia.tlgatók vizsgát tesziwk, ansalyről bizonyitványt nyernek, . Q
A husipari szakosztály tagjai tisztelettel értesitik a n. é. vásárló közönséget, hogy slzletaikat I9S8. novans-bmr 1940. mároius hó l-ig
vasárnaponkini xái*va tariják.
Ezért kérjük, hogy szükségletét szombaton beszerezni szíveskedjék. m
IMS. november 24.
A Ház Ölése
ButUpeít, november 24 A képvisalöhiz mai ülésén folytatták a pénzügyi tárca költségvetési vitáját. A vifáboz Matolcsy Mátyás, Salkövy Jenő, Malasits Géza, Reiber Mihály szóltak hozzá lapzáriáig.
KONCENTRÁCIÓS TÁBORBA zértíik az angolok az Indiában tartózkodó nébpt Himu\'á|a-aiupitv:uay bizottságiinak vahifcTTannyl tagját
LETTORSZÁG követe tegnap dél-utáu Átnyújtotta Horthy Miklós kor-sriáiiy/ónak a lett kormány kitüntetését, « Három Csillag Rentl nagykeresztjét az aranylánccal.
SVÁJC MOZGÓSÍTÁSA he\'cnkint másréi millió frankot tesz ki A k"iimtáiiy ennek felét a töke mag-ndóztitá^bó1 kívánja előteremteni.
HARMINCHAT bmbázó repülőgépet szállított AJuglia ll7- eftnjull két hét alatt Rí^nJáuküiak. A\' gépeket román pl\'dluk vezették Romániába.
ÖTSZÁZHATVAN felvidéki földműves családot helyeztek uj birtokukba tegnap. Összesen 3000 b>ld földet osztottak ki köztük.
A LENGYEL KORMÁNYNAK i Franciaországban tevő tagjait An-gersben telepítette le a francia kormány. A háború befcjt\'ztéjg terüle-tenkivúliv\'get fognak itt élvezni.
A DUCE decetakfarr 7-re összehívta a fadszta nagytanácsot. A tanács Öaszehtvása az olasz poliijka legfontosabb része, a döntései, mint mindig, most is európai fontosságúak lesznek.
BORZALMAS TŰZVÉSZ pusztított Belgnrde fröncin kisvárosban. Leégett a város vi\'IatnfH központja, egy nagy áruliáz Uifttcnuo, olaj es beuzinraktára.
Á BOMAN GYAR AJKNAK naponta írásbeli jcientést kelt tauüók u r.-i. dolgozott, cjhasznélt %-ngy elállott pet-rŐleumrrVl,
SÚLYOS HABOKAT okozott a vihar KoíishUiAtt partjéu. Két Iiajót egyiniuv-nak* csapotti — mindkettő erőben méfirongékVdótt s a kikötő rákiamban
felhalmozott síCnet a tengerbe sodorta.
A DRÁGASÁG Romániában egyre nagyobb méreteket óit. Az Arak úUag 20 százalékkal emelkedtek. A bab ám egy, év alatt 00, a vnjé 100 százalékkal aaeUfcJatti
AZ ANGOL PARTOK közelében ,tog. nap 13 akii.ii halásztak kJ.
A HOLLAND HAJÓSTÁRSASÁGOK, tekintettel a bizonytalan hajózási v\'. szouyokro, vgyelöio Iwszünloltúk a for-aalmnt Anglia felé.
ANGLIA F-S HlANUAOUSZAti élet. beWiii*lie a gyapjukvveréai rendszert. THop estdin tiszta gyaphi szövetet kewdUaa
BETHLEN ISTVÁN gróf felsőházi tag. R fötdlnílokpoUlikiU javaslat tát-^¦*tósá».»i " javaslat oUen stóluH ItóL A DOBRUDZSÁI törökök nagy s/ám mftt vándorolnak vissza Tftrókoríaágba.
AZ ORt>S<:ORSZA(;i istetttcWk sxŐ vétsége megkezdte működését az wirog-
laU Len gyet tenueteVcn^
Fényképezőgépekben
nagy wáUaazték. — Filmek, .emezek, papírok eladáaeu — Szakszerű kldolgozAe i
Cstngcry-ut l. az., az udvarban.
Csillárok,
falikarok,
éjjgHszekrény-lámpQK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, Iskolába, túrára,
kwhatA. Nagy víi^.éi, SZ4Bj) ANTAL sportflzletébeu.
Páratlan kedvezmény a Zalai KttelBny olvagólnak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendéi es központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podrnaniozckjr-iatoa 8.}
igazgatóságával sikerűit olyan megáliapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fittes, telefon, lift (lb.)
berendezett ragyogó, tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, molyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező olvasok részére.
Nagykanizsa megye! város poIgármesterélSI.
26630/1939.
Tárgyi Ló- és |4rrnuoszlélyoils
Hirdetmény
A lovak és Jármüvek osztályozása f. évi november hő 27-én és 28-án d. e. 8 órai kezdettel a vásártéren lesz megtartva.
Felhívom a lő- és jármaiulajdo-nosokat, hogy az osztályozásra az I.—II. kerOtotbeli lakosok f. hó 27-én, a III. kerületben (Klskanizsa) lakosok folyó hó 28-án lovaikat és jármOvelltt a vásáriéren elővezessék,
Az osztályozásra, ll(elve vizsgálatra csak azokat n lovakat kell kocsiba fogatolva elóvezelni, amelyek háromévesek, vagy ennél Idősebbek. A lovak marhaleveleit Is el kell vinni. Aki lovalt és jáiniiivíi a fenti napokon elfogadható okból elővezetni nem tudja, az köteles az elővezetést a f. év december. 7-én d, e. 8 órakor a vásártéren tartandó pótvizsgáiéira teljesíteni.
Nagykanizsa, 1939. nov. 21. 2tu Polgármester-
APRÓHIRDETÉSEK
»<óhl!d«U. díj. yuSnu. ti Onn.pnap 10 úöto lüítr. mlaS*. LMá>M uó fl HtW. Mt^n-.... 10 ..a. ja flIU,, BattéM uí « 1111...
ALLAS
¦arkalyaagisl felvitetik : Klalaludy-
akta 39. •
Ügyes BaJiroaSt elsejéit keresek • József lőheiceg-gt 56..
ADÁS-VÉTEL
Egy Jókaiban levő konyhaszekrény, ösi-aiccsukható cselédé gy, tükör autalla], könyv szekrény és egy szép ebédlő mlmúé. Cím a kiadóban.
LAKÁS-Ö2LKTHELYISÉ0
tMvaeaaaaMa is keltÓBwbii lakás azonnal kiadó. JózhI lOhejctg- és Pelsu-ut sarok. 2933
waukajvlzvesetékes nyugail fekvéJÖ kertes udvari lakás axonttalra Is kiadó. M,-. :i. 4. . *
BÚTOROZOTT SZOBA
Bútorozott axoba fciaalé- Suawrt-u. ö. Örv. Mosbas^aaraé-
HAZÉS INGATLAN
KlaiU Baapaakélbol a Sjekciej Józstl utca 20 si. alatti kcitea 14« Érdeklődni lehet a helyszínen és dr. vit Feranc oaar-UnUsalÜgyvédnél, !(1 .Hy-ul, .. !¦! «., Jilt.
KULOIWbU
L«»álbály«ga.tf régit és ujat, napi postéból Maratásé töiaegbétyea;et nemért érlékatttenl lahel minden bét-lí,„ délsláU a.Zalai KOjrlöny surkaazlő-ségében__
tB»«»!„i,.i, laavképal Vaalaal*
JawittaiBBa rAallélét Biakembeirel : UrOnhuH Elemér, Deik-tér 2. •
ZALAI KdZJLftMV
POLITIKAI NAPliaP.
Kiadja,: „Kilnajllssáil B. T. NaaykasUsa".
Foleloa kiadó: hi.l «......f.
Nyomaton i a „Miaasaasáil B. T. Na»yka»lisa" aysadajábaa. Haaykanlzsas.
(Nyomdáárt M ti Zalai Klrsly.)
78a evloljwn 269. ttám
Nagykanlzu, 1889. november 35. szombat
Ara 12\'
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
KIMlieiísl tn: «y Mn t ptajd * Su>k«utW«< H kUdóhlw.UÚ ttieioo
«0 Site, li 78. ss.
„fl balkáni egység ára: területi revízió!
Érdekes angol lapmegállapltás a délkeleteurópai helyzetről — Paris szerint Róma áll a magyar törekvések mögött — Tavasz előtt nem várható a helyzetben változás
Megalakult az uj román kormány
Bukarest, novciube,- 25
(NST) Az u} román kormányt, rnjnt mar jelentettük, Tatarescu alakította meg. Az uj miniszterek kinevezése és eskütételére a.késő esti órákban került sor. f f
Tatarescu a következő\' kormánylistát állította óssxe:
Miniszterelnök és belügyminiszter Tatarescu, külügy Gafencu (mint eddig), pénzügy Mitita Constantmest-u (mint eddig), igazságügy Víforeanu fö-áUamügyósz (uj), hadügy licus tábor, nok (mint eddig), nemzetgazdaság <;i-gurtu mérnök (uj), föídmüvelésügy Sí-sesti egyetemi tanár (uj), közoktatásügy Pétre Andiéi (mint .eddig), hadfelszerelés Slavescu (mint eddig), munkaügy Itülea (rtúnt eddig), közetíészscg-ügy Ifortolomei egyetemi tanár (uj), köz lelted ésügy és közimnikaügy Carttn-fit mérnök (uj), vallásügy Moldovan Victor (uj), tengerészet é* légügy Tco-dorescu tábornok (mint eddig).
A miniszterelnök az eskütétel után vázolta a konnány programját; — Békítő és épito munkát akarunk minden téren,. Erősíteni akarjuk a kormányt és megszilárdítani a nemzeti összetartást. Katonai és anyagi erőnket összpontosítani akarjuk és megvalósi.
tani kívánjuk az uj idők szelleme által követeli szociális és tennelóst reformokat,, , y
Tatarescu bemutatkozó beszédére Károly román király válaszolt* Beszédében kifejtette, hogy ma, mikor Bz egész világon zür-xSvar uralkodik, Romániának is áldozatokat kell hozni.
London, november 25 Az angoi sajtó Tatarescu kormányát
bizalommal fogadja. A lapok szerint Tatarescu — Románja Churclüllje, Anglia régi barátja, így biztosra veszik, hogy Románia újból inkább Anglia felé hajlik.
Belgrád, november 25 A PoU.ll ka cimü lip Talárosai kormányáról ftzt irja, liogy az befejő az engesztelődés, kifelé a semlegesség politikáját kívánja folytatni.
Érdekes sajtóhangok a Közép- és Délkeleteurópai helyzetről
London, november 25 (MTI) Az ango\' sajló részletesen foglalkozva a dólkeküettrőpai helyzettel hangsúlyozza; liogy a balkáni egység Magyarország és Bulgária nmgatartásán bukott meg. Azoknak; akik a helyzet előnyét élvezték edillg, meg kell fizclni oz egység árát. A legkisebb ár: a román tcrfticli .engedmény. A lap..szerint a délkeicteurópal uj rendszert revízió nélkül nem lehet létrehozni, de azt nem szabod és lobet clliamarkodiií. Tavasz előtt uj elrendeződést nem lehet várni. \' v !
1 : . " PávríSj november 25 (MTI) A Temps romái tudósítása
alapján aLl írja, hogy a Gsáky buszod-bői is kitűnik, hogy Budapest sokszor Rómához igazítja ]»lilikáját. Az egység teHcs Róma és Bud«|icst között iés Olaszország teljejjon a magyar érdekek melleit\'áll. Ezért oom mondott le Magyarország revíziós kö\\Ctcl6selröj.
London, november 25 Félhivatalos japán jelentés szerint a mandzsukói olasz követ kijelentette, hogy a délkeleteurópai államok békéje és függetlensége érdekében Olaszország feladná semlegességét. (MTI.)
s»*iÉ>*%ss«»as%ja*isa^s>sssja^
Ujabb két angol csatahajót semmisítettek meg a német tengeralattjárók
Teljes erővel folyik az ellenségeskedés a tengereken — Hitler és Daladler nagyfontosságú vezérkari tanácskozásai után a szárazföldi és a légl-háboru kiszélesítésére következtetnek — Élénk olasz és japán tiltakozás a blokád ellen — Részletes jelentések a hajóelsQlyesztésrőI és a hadihelyzetről
Roosevelt élnjök tegnapi rádióbeszédében, atnldybeji Öi\'őménc-k adott kifejezést, hogy injeg tudta menten! Amerikát a viszálytól ós J sikerült biztosítani országai semlegességét és békéjét. Annak a rernjényének adott kifejezést, hogy , |
jövő tavaszra végétéi az európai háború.
Nemj tudni reménykedés-c ez, vagy számítás, mindenesetre jól esett hal-
gatiii annál Is inkább, inifert ma még teljes erővel, sfít talán I ¦ M i
egyre nagyobb erővel folyik az ellenségeskedés.
Ez különösen a tengeri és légitevékenységre vonatkozikV snfrt a szárazföldön az idő miatt is ést egyéb körülntónyek miatt is, csak helyi jellegű csatározásokat jelentettek, j ; | : ; I i i
Ujabb nagy veszteség érte az angol hadi- és kereskedelmi hajóflottát
A. tengeri ellenségeskedés egyik \'egujabb és legérdekesebb fejtemé.-\'
ny* , \' ; ;,. i;:
A Belfast angol cirkáló megtorpedózása.
Mint a nónyet jelentés mondja, ez n modern, hatalmas carKaló Anglia ^gaagyobb csatahajóihoz tartozott; amjelyből a Belfasttal együtt eddig már tíz egységet tetl ártahnftUaiiná. » néimJet tcngei-alnttjáró-had. Afr angol tengerészeti ^hivatal mai
jelentése miegerösiti a németek tegnapi hirét, hogy a 10000 tonnás Belfastot találat érte. A robbanásnál 20 ember vesztette életét. A1 cirkálót - mondja az angol jelentés — javítják. | , , I Aknára futott és { ;
élsülyedt tegnap a 8860 tonnás Mangalore nevü angol gőzös is,
AngUa partjai közelében, Az elsü-lyesztett 133ö tonnás Gipsy angol hajó iineginentettejt tegnap telték
partra. A, hajó 3 éve épült 300 ezer font költséggel. A/imi^tfjwköltek etaumdották, hogy\' az eisülyesztés előtt nemi sokkal három német pilótát vettek fedélzetre. A német pilóták gumicsónakban hánykódtak a tengeren. "L,
A .YorkshÍi*ei partokon tegnap 200 aknát vetett partra
a vlz sodra. Igeii sok aknát sodort a tengerár Dánia felé is. így, Koppenhága kikötője előtt 200 méter hosszú fenyőfákbőt épített torlaszt tettek a vízre az aknák ellen. Az NST jelentése szerint máris sok aknát tettek ártalmatlanná a klkölő közelében. i
Erélyes japán és olasz tiltakozás az angol blokád miatt
A megszigorított kereskedelmi háború éljen a semjeges államok mind erélyesebben tiltakoznak Parisban és Londonban. ,
Rósnnl MTI jelentés \'szerint tegnap Ciano gróf előbb Mackeim-n német nagykövettel tárgyalt, majd (Folytatás a 8. oldalon)
A KORMÁNY TAGJAI Teleki Pál miniszterelnök elnökletével .tegnap este minisztertanácsot tartotiak. A mhiisztertanács éjjel fél egyig tartott, í i „ i
HÁGÁBAN tegnap este rendkívüli minisztertanács üH össze és több óra hosszat tanácskozott. A1 tanácskozásról nem adtak ki közleményt.
LONDONBAN holland tengeri bizottság tárgyal. A bizottság ömster-dalmű értesülés szerint, rövidesen visszatér Hágába. 1 j ¦\'<¦•
MUSSOLINI jelenlétében tegnap avatták fel Róm|ában az uj fsseista székházat. 1
. OLASZORSZÁGBAN elrendelték az ojaj és trntás zsíranyagok felhasználásának korlátozását. j
A HÁROM BALTI állam külügyminiszterei u közeljövőben Tsulln.-ban tanácskozásra ülnek össze,
ROOSEVELT kijelentette, hogy az Egyesült AlIoaní)k fegyverkezési költségei a jövő évben két milliárd 300 millió dollárra emelkednek.
A JAPÁN csapatok elfoglalták Nanking városát és Dei-Huaugban partra szálltak. !
A FRANCIA KORMÁNY 16 százalék rendkívüli adót vetett ki iáj»k-iiak a jövedelmiére, akik nem! teljesítenek katonai szolgálatot.
ChAMBERLAIN angji miniszterelnök vasárnap este negyed 10 órakor nagy rádióbeszédet mjomd.
A BERLINI belga követ Brüsz-szelbe érkezett, hogy kihallgatáson jelenjen meg Lipót belga királynál.
BUKARESTBEN befejezték a román-jugoszláv kereskedelmi tárgyalásokat. A, szerződést az uj k\'or-máivy ratifikálja. 1 \'
TOZ ÜTÖTT KI az északamterikal Jowa állami\' egyik repülőgép gyárában. Egy tounkás meghalt, kettőnek az élete reménytelen, ezenkívül 18 értékes repülőgép összeégett az épületen kívül. í
HALÁLRA ÍTÉLTEK Aachenben egy 25 éves fiatal nőt, mjert két gyermekét meggyilkolta és a házat rájuk gyújtotta. |_
ApíEL HERCEG dán Kereskedelmi küldöttség vezetésével hosszabb tárgyalásra tegnap Londonba érkezett. \' I
16 HALÁLOS áldozata van a törökországi Erzjn\'dzsán vidékén dúló földrengésnek. Ezenkívül 500 ház omt\'ott be. A földrengés még nündig tatt i\'.:
A FRANCIA KORMÁNY hatiieó-lokra szolgáló autókat1 ak\'art rendélni Ford ámferiHai autógyárosnál. Ford a rendelést mjost visszautajsi-totta azzal, hogy gyára s^mlfélo hadianyagot neon szálilt. ¦ (
MUSSOLINI tegnap fogadta Balbot, az afrltóU haderők főparancs-
Mtiai gggg
1939. november 25,
HóoipBb, hAoalatmak,
gyapjú slsőnemllck, meleg harisnyák, kesztyűk, kötöttárukban nagy választék
szomolányinál
nokiit. Balb» jelentést telt az afrikul haderők idkésziiltségéről.
NÁPOLYBAN egy régi alagút bo-otmilott, három ember életét vesztette.
INTERNÁLTAK IMdísics Emil budapesti ruíettbarlaiifí tulajdonost, akt tiltott játékkaszinót t-artott fenn.
I MILLIÓ PENGŐ Mrtfrl\'.ésl követel a kincstár a lefoglalt Dworák Norbert-féle vagyonból.
A pipa *llamerése Serédy hercegprímásnak
Budapest, november 25 Serédy Jusztinján bíboros hercegprímás még római tartózkodása alatt Gaspsri biboros oldalán egy kánonjogi kódex összeállításán dolgozott. Gaspari halála után Idehaza folytatta a könyv összeállítását. A kilencedik kötet most hagyta el a sajtót. Serédy ezt a pápának megküldte. XII. Pius válasza most érkezett meg. A e\'^entatya államtitkára utján mottó1 köszönetet és tolmácsolja elismerését a fáradságos és nagyon értékes mö összeállításáért Serédy Jusztlnlán biboros hercegprímásnak.
Megsiünt a zloty
Berlin, november 25 (NTI) A hivatalos lap legutóbbi száma rendeletet kőzöl, hogy a\'bekebelezett lengyel termeteken még érvényben levő zlotyt november 27-ével kivonják a forgalomból. Helyette itt is a márka lesz a fizetési eszköz. Két zloty egy márkának felél meg.
Áttelepítik a szlovákiai németeket
Boriin, november 25 (NTI) A Neue Zdrlche Zeitung hosszabb tudósilást közöl Tuka parlamenti beszédéből, amelyben a kisebbségi .problémákról nyilatkozott. Tuka helyesli a nemzetiségek átcserélését. Szerinte csak ennek a kérdésnek a nyugvópontra jutása után lehet a békét végleges nyugvópontra helyezni Európában. A lap megjegyzi, hogy Tuka beszédéhez számos kommentárt fűznek. Valószínű, hogy egy távolabbi szlovák-német kisebbségi csoport áttelepítésének a beharangozása volt Tuka beszéde. _
35.000 munkás sztrájkja
Hollywood, november 25 (MTI.) 35 ezer munkás sztrájkba lépett, mert a filmgyárak nem teljesítették a \'lizszízalékos béremelés követelésüket.
Alkoholisták, akik gyomorhu rtrtban szenvednek, elvesztett étvágyukat n«pi kb. 150 gramm természetes .Ferenc Jőzaef" keserűvíz használata következtében gyakran meglepő rövid Idö alall visszanyelik. Kérdezze meg orvsoát I
KISKANIZSAI ÉLET
Akik „kukorlcakariáláskor szölettek"
Fgész .héten járják a statisztikai, hl-vnlnl számlálóbiztosai Kistó, nJ7.s;ít, liofíy «.* idei nagy néj>szám!álás adatait besterczzók. Sok humoros eset akad, a sn\'iletí.sokldcil kniwsolalI>5in, mert bhony űz öregek legtöbl>ször .knkor.caksipala.skor- siiUcfiek, nvagy tflrjusréhalakhráskor ,de « szemfüles számlálóbiztos addig vállait és keresteti a régi ímakőnyvi fel jegyese kel, htlg végű\' kiderül a* illető születést ideje, F.gyébként miutlcnbol barálsá. (fosán fogadják Be összeíró biztosokat, mert histcn ezek kőzüi legtöbb az ő tej tájuk, sáska városi alkalmazott.
Mfikedvelíi élet
r.ritokcs műsorra készül a levente zenekor.
A kiskonlísui levente zenekart Játo-gsltnk meg a bélen «z lOtthonban, ahol heti három próbán kérésitől szorgalmasan tanulnak a fiiitalnk, Werkl Gellért karnagy fárad ha tation szorgalommal vesződik a zenészekkel es a karámniy esti muSonti sikerült is összeállítani egy érdekes zenei mü-isort, ami bújo-s karácsonyi hangulatot tükrei vissza. Egyébként s«k érdekes uj siámoknl larmUak ti leventék; amit a Kormányzó ur december f>-iki névnapján fognak bemutatni a közönségnek.
A szorgalmas fiatal tcvcnle-zenés/ck valóban mcgéJtlcrmVk a kiskanji-sai kö-zónséfí támogatását.
Vasárnap adják elő az ejsö szinda. robot a Kőrlnm, a?- idei szczonlwui. A missziós leányok\' játszák Lakács: iAz uj harangszó- cimüiszép és válio-».alos népszínművét. Németh Lajos amde-in\' c.s n derék műkedvelő gárda megérdemli a támogatást. I\'lána nagy mulatság Icax zenével.
A Katalimiapon nem marad nuil.it-ság nélkül Kiskonizsa.
Sportélet
i Uj korszak nyitott meg Ktekunizsa íutbollsportjába". ^ "j kórszak egyébként egy lépést jel-nl a város sportjának az uj idők áHal megkivihil
tökéletes sporls/ellcméhcz, amit annyit liungoiáolunk. >* . i, ¦
¦ Fel ken jegyeznünk ezt a .törlénc-tet,> ami o Levente Tataíarugó Szak-osztály uj s|k>rtvczCtőÍ körében tor-léitt szerdán este. Ugyanja ott igazai adtak Klstatiiizsának. éz nagy aZŐI [ízért külön meg keli emlékeznünk errőL Ha ez a gondolkodásmód füU o jötó\'\'six)^einl>ereit Kanizsán, akkor nem Ntcl] réltenl Kanizsa sportját. Átintvén\'a vc>etö, olyan a játékos — mondja a közmondás. Hisszük, hogy játékosaink is a magasabbi&port szem-"pontokai nézik a jövőben és minden-(kor o.r. a ii küzdő sportember harcot a pályán, akinek a sportboesülct, a csapat és városának a színei a icg. elsők. v ;• í j
\' A Sáska-csapat vasárnap pihen. Az ehmdt vasárnapi mérkőzésen KuzniA — Jámbor, Farkas — Bartol, Hércuog, Horváth I. — Horváth IV., Vajda. Nagy, (íodiuck és Horváth llf. künlöit a pályán sportszerűen é.s a szövetség
ezt is figyelembe vő\\e, a csapatnak juttatta Bt 1 : l-es eredmény -két ik»iI-Ját. i. f fi
Örömmel üdvözöljük u város vezetőségének az általunk már reg óhajtót\' intézkedését, hogy töltik ajlunyűdi lér leendő sporttelepének mocsárvilágát. A munka előrehaladott, ugy hogy ta-vaa&tal meg lesz n:Ic\\niile gynkoitőlér, amiből egyébként futl>all|)álya lesz íutó|>ályával és bekerített sporttelepet tnláluuk a régi, mocsaras területen.
Sáska népdalok
Hosazu Nagyrac-utoH...
írtra, idea. utca, utca, bosszú
Nagyrác utca. Az Isten is .jászba. tMiritolUi. Borítsa be Bz egész világot, Mért nem adnak szabadságot a húszas \'bakának.
Utca, utca, utca, utca, hosszú
Nflgyráe utca. Jaj de sokszor végig megyek s*ajU*, Utoljára megállok egy hátnál, Az én IkedvCs kisangyaioni rácsos kapujánál.
(XX..század eleje, jászba-gyász-ba, eredeti sáska kifejezés.)
—k-rJi—1-
Ma nyer befejezést a hétnapos összeírás
öt napig felülvlisgálják a beérkezett Összeíró Iveket
November 19-én, vasárnap reggel vette kezdetét Nagykanizsán is a miniszter által elrendelt népössze-írás, amit 38 összeíró területben B. polgántntester áltat kinevezett biztosok végeztek, akik hazról-házi-a jártak, leadták a szétmláló (Összeíró) iveket, majd kitöltésük után beszed-\' ték és beszolgáltatták a városháza illetékes ügyosztályának.
a hét napig tartó népösszejrás
tok délután teljes befejezést nyer. Az összeíró biztosok a kapott anyagot beszolgáltatják és ezzel befejezték misgbizatésukat. A\'z eddigiek szerint s-jk lesz az olyan Összeíró ív, aanit utólag korrigálni, lüányát pótolni, kiegészíteni, javitani kell. Ezeknek elvégzésére szolgai az öt napos felülvizsgálati.idő, maly alatt a városházán az e c^\'lra.imiegbizott tisztviselők átnézik és felülvizsgálják a ki-
BARTAnái azár-udvar
szebbnél-szebb
nöi és leányka
nagyon olcsón I
ÓVJA SZEMÉTI
t» viiirollOD Mitttominil »gr Jót Itló mtsrrtüuogoi lAísser-HKukl/ttlBieinLoti.
ZSOLDOS QVULA iitailíf. ékustsi h látsseréuaesler,
!\'ö-ut K, (a KoroaB-iiiUodaval il«mb«n). lí.ejcll Zeiss-Icncíík, lillttdetilalts jtvltitok, Sieiiioivoil tc-crplek; elkauttcw.
töltött Iveket és a hiányt sürgősért pótoltatják az összeiró-kerület biztosával, í ;
Csak a fe\'ülvi/sgalat után kerül az egész összcirott anyag az Országos Statisztikái Hivatalhoz.
»KülLSlV0Ri.
A HÁZASODNI TILOS
cimü Doiujáii-operett megindult az országos siker felé. Dr. Damj/m Gyula most érkezett h^za Szegedről, ahol, maiit megírtuk, vitéz Bánky Róbert társulata nagy siker molMt mutatta be legújabb operettjét. Már n btamsjtatókor töblvn odvözőlt^k n kanizsai szerzőt -táviratban, Így az Irodafíni Kör, a Kat. Legényegylet, stb„ ími)st pedig utou-utfélen gratulálnak neki, A vidám1 dar.ib sikere miutatjíi, hogy meg is érdemil n gratulációkat. A Domján-rdarah, a mihez Fest Vidor irt hangulatos. szép yenét, telt házak ni\'el\'ctt megy Szegeden, ami «z ottani [különleges cseretársulatellenes körül|rm\'Jiyek\',\'t tekintve, különösen iingy szó.
VITÉZ BANKY RÓBERT
színigazgatónak\' és társulatának is kétségtelenül része van a nagy sikerben. A színigazgató ugyan[s a legszebb kiállítást adta a darabn.ik, bőkezűen, csupa uj díszletet adva, miig a fiatal, csupa tehetséges és ambiciózus erőkből álló MnuUt szívügyének tekintve a darabot, teljes odaadással játszott. AJ kitűnő együttes, omlolybeii Zemplényl Zoltán, Bánky Elejinlér, Zilahy Pál, Aüid-rássy Márton, Shorr Jenő «dták tudásuk legjavát, a Kanizsán is l^nJert színészek közül M<»ory Luci, Halassy Mariska, Sotrnpgyváry Rudin kivfi\', állandóan Imfasomn tartja a darabol. *
RADlÓBEMUTAflÓRA
is készfti a danab, erre azonban talár csak Pécsett kerülhet sor. A Bánky-társulat ugyanis ü^.jdecean-ber l-j^minrad Szegeden, hatodikén pedig Pécsett kezd, cserélve.az eddig ott játszó társulattal, a péc-si bemiutatóra a fővárosi sajtó és színigazgató gárda ft leutazik és igy ha a tárgyalások sikerrel Járnak, de-cetn\'berbeii az éter huU&iv&in át a kanizsalak is élvezhetik DoimjánGyu la dr. uj darabját.

HARCZOS IRÉNRŐL |
hallottunk: míg liéUemCi (s jó híreket a régi sziuész-ismcrősök közül. Harcsás Irén, mint ismeretes, eddig a Pódium kabaréban lépett fei és szép kritikákat is kapott. Most mint értesülünk, az ország első színházához kerül, ojíiieiinyibcn a legközelebbi Nomízetl Színházi darabban lép fel. A Nemzeti Színházhoz került Harczos Irén minden bizonynyal itt is kiharcolja az őt m?gllíe-tő helyet és sikert, ra,iut annyi szí-
ljjjj. november
míüm Éi\'É fii
Molyok Boka böroipök Booslxaák Bőr egésaaéf Snaiolpök Hátíclpök Pontóotpftk Gyermekcipők
legolcsóbban az
„IDEÁL" alpSOzIetben
Fo-ut 12. wl&üx.
nesz és színésznő, ukik régen a kanizsai színpadon szórakoztattak a közönséget.
A FARSANG , ;
imég messze van,- de azért mér készülnek a kanizsai egyesülelek a balokra. Az előjelekből itélvo az idén nem\' lesz sók bal, inkább a kevesebb költséggel és igy nagyobb anyagi eredménnyel \'kecsegtető teák lesznek a farsang legsikerültebb estjei, l 1 1
A készülődésekből már most l&U ható, hogy «z első nagy rendezés a Katolikus Est lesz, amelynek dá-tumn január 13. Ez az est ez évben is nemcsak Kanizsónak, de az egész környéknek nagy társadalmi eseménye lesz, amellett a rendezés gondoskodik arról, hogy mindenki el* ímehessen és jó\' érezze ringat.
JÓ TUDNI,
hogy a nehezen tisztítható fürdőkádak- belsejét eredményesen moshat.
; juk le a kövoikcaő eljárással; zöld-safippan és egy kis szalmíák t>érjas ke\\«rókó\\«t kunjuk Jxi a kád beise-jéH^ azután szódás vízzel és koréved súroljuk le; i
*
hogy, a kozmás zsír elveszít fceitcme&eii izét, ha feimelcgiljúk és akkor, n mikor már forró, meghámozott vöröshagymát teszünk bele cgészl>en. Ez magába veszi n kozmás vagy avas izét; ;
hogy n Konyhai tüzelésnél sok szenet takaríthatunk meg, hja. a szenet nem kóA-etionűí az égö parázsra lapátoL juV; hnneml a parazsat hátrább toi-juM és a friss szenet \\öz előtérbe halyeezük. Ezáltal a tüA fotemóaztj u< keletkező gázok jejentös.részét ós több, egyenletesebb\' meleget szolgáltat; , i { _
E1LÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) díja 30 fillér. Novwabsr 26. Katalin tánc-est a f.egényegylelben, • Adrja-jazz.. Dic«Hb«r 2-3. A Nőegylet karácsonyi vásár* «z Ipsjöskűrbcn. DeesMÜwr 10.
Liceális előadás a városházán (\\\'a-rasdy László—B arbflriIs I.ajos). Üecetaber 16.
Gróf Teleki BélánŐ daLcstje a zeneiskolában esla tél 0 órakor! Jastmár 21.
UoeáJUs előadás a varosháVán r>
örnkor (Vértesi Frigyes).
Éveken at székszoruláiban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rendbejöttnek, iia reggelenként felkeléskor és esetleg este lefekvés előtt\'-la-egy-egy lélpohar természetes Ferenc József keserUvizet-1 isznsk. Kérdezte meg orvoeétl
A zalai polgármesterek és föszolga. birák értekezletre jönnek össze az idei inségakció kérdésében
UJ rendszer szerint kerQl lebonyolításra az Ínségesek segélyezése
Az Ínségbe jutott magyar csa\'ád ik megsegítésére a szokásos nyomor-enyhitő akciók helyett most olyan megoldást keres a kormány, ami végleg megszünteti a bajokat. Vitéz Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter fő- és alispáni értekezletet hívott Össze u minap és azon bejelentette, hogy a kormányt végleg szakítani óhajt az inségeny-hltés eddigi módszerével. Megszüntetik az ínségmjunkókat és ehelyett gyakorlati szociálpolitikát akarnak folytatni — önálló egzisztenciák teremtésével.
Etekititetben az a terv szolgál vezérfonalul, melyet Pécs város helyettes polgármestere, Esztergás Lajos dr. kifejtett ¦
minden törvényhatóság területén közjóléti szövetkezetet ilakltanak
és az inségakció céljaira beszolgáltatott összegeket ezek a szövetkezetek fogjók felhasználni \'házépítés,
N
házi Ipar és élőállat juttatása 001-» jaira.
A közjó\'étl szövetkezetek megala-kitá\'-áról legközelebb rendelet jelenik meg és ezzel egyidőben megszűnnek az iiiségmju|nkák, hogy helyet adjanak a tevékeny szociálpolitikának. .;
Vitéz Keresztes Fischer FeiCnc belügyminiszter kijelentette, hogy
az inaégenyhités eddigi módszerével végleg szakit a kormány
és segély helyett mlunkát f<>g adni.
Értesülésünk szerint a belügyminiszter Nagykanizsa város szociális ügyosztálya áltai íeiterjesztelt Inségakció költségelőirányzatát elfogadia.
A főispán a legközelebbi időben az inségakció uj módszerének ismertetésére és annak a helyi viszonyoknak megfelelő gyakorlati kivitele végett értekezletet hív Össze, a meiy(ln részt vesznek a zalai polgármesterek, főszolgabírók, stb, akik helyi előterjesztéseiket teszik meg
Kudarcba fulladt a ravasz gabonatolyaj terve,
a lopott terményt a károsult gazdának akarta eladni
Kovács Imre 30 éves nagykanizsai származású napszámos a minap\' Felsörajkon az egyik gazdaság magtárába behatolt és onnan gabonát lopott, Btrnít papirzsákokbn rejtett, Kovács annyira irmerész volt, hogy a lopott gabonát otthagyta és a károsult gazdának kinálla megvételre a tőle lopott gabonát. Ajzonbttn törtójitk hogy a papírzacskók felszakadtak!
|6s a kiszórt gab\'tllata^Jflgvak, elárulták a gabona eredetét, ugy, hogy Kovács jó\' kiagyalt ravaszsága kudarcot vallott. A, többi mlár villámgyorsan történt. Jöttek a csendőrök é-i Kovácsot megLilIincselték ó> beszállító tták Nagykanizsára, ahol átadták Öt a kir. ügyészségnek.
A. kjr. törvényszék vizsgálóbirája letartóztatta Kovács Imjrét.
FONTOS
Mindenkit érdekel, akinek pénzre I van szüksége, hogy december 5-éro I esik a magiar kirAlyl jóié- j kányáéin állami MoriejáSófa f
házasa, amikor kihúzásra kerül a I
40.000 P.-fta
főnyeremény és több szép nyereményösszeg is.
lovatvezetö: Dr. Dév*fa«, kiáll* BS*fc*
N61 apróságok
Ezeket már ismerjük, legyintenek a férfiak. Nöi apróságok... Többe kerülnek,, mjint a jiOnv apróságok. És legyünkegyszflr az életben őszinték, valóban igazuk van. Ezek az úgynevezett apróságok, atmjik feltétlenül szükségesek, e etlcg más által nem is látható, csak a férjeink, vagy saját.mfagunk előtt, niéLÍi iyen-igen fontosak. Hogy egyebet ne mfcmdjak, itt vannak a pongyolák. O\'yan pongyola kultuszt űznek ma az elegáns hölgyek, hogy az embernek megáll szeme, szája. Amilyen divat volt egykoron a szép selyem) pizsamta, mn ha lehet, még divatosabbak a szebbnél szebb pongyolák, i \' ,
Rendszerint bájsonybó1 készülkiek, egészen hosszúak (tcrinjészetesen a télről beszékík rafcwt); egészen végig sajátjukból gsnbolódnak, kis bubigallér végződéssel, hosszú, bö de csuklónői betartott ujakkal ós alul háromszorosan az úgynevezett ¦hurka* diszjtés ékíti Gyönyörűek. Pirosak, kékek, pettyesek, halványlilák, vagy nehéz awatlasszé anyagokból ís csinálják, amiknek szatt.a.kul. sőrészük, ha lehet, itnjég jobban melegítik az arcot, to#nt a bársony.
Nos, ez ugyebár, nőm} igen nevez-* hető apróságnak, miért egy ílyejj gloknls, bő, hosszú pongyolába bizony jó egynéhány mJéter belemegy, és aki egy kicsit is tisztába van az árakkal, oz vallja be, hogy bizony 50-60 pengő egy ilyen pongyola, wmji azonban mégis szüfcéges. Hu az ember gyengélkedik, nem akar a szobából kipitenni, viszont ágyban sem keli már feküdnie, véletlenül bebotlik az ember legjobb barátnője, miit tagadjuk, egészen másképen fest a háziasszony ilyen. elegánsan, mint mondjuk egy régi barehet pongyolában. Igaz viszont az is, hogy egy-egy ilyen pongyola évekre szól. ,,!\'*\'
A másik apróság a pongyolához járó papucs, Ezekben is fantasztikus luxust fejtenek kl oz Idén. Kimondott papucsdivat van. Méghozzá utánozzuk a fetsőcipók divatját, ¦ beleépítik a sarkukat, de sarok nélkül, csak a szegedi papucs mintájára, a fejénél von c«ük bőr, méghozzá színes bőr, vagy lakk egy óriási mla-i-abupomponnai elől vagy oldalt, de gyakran \'álunk mtegTelelő virág-csokrocskákut is diszként rajta.
Most nézzünk körül hogy hogyan állunk az idén a fehérmíntfdlvmt terén. Sok változást nem! igen jelenthetek, hacsak azt nomf, hogy\'-*\'tiszta .csipke és a anaisziiu, csipkaapplt-kúciós komhinék és hálólngek ttség; Jobban elterjedtek és szinte teljésen . kiveszett uz a jó régi batiszt, vagy,! iancsu színes fehérnemíü. EgyszeA-ü-en a hölgyök teste hozaáaoofytt í*
ittíl». november 20.
kelfonjcs.\' simulékony se\'yein vie-\'etéhez, nem; lehet «zl óx nnyagut rajuk erőltetni, ami felett a ruha nem; csúszik, nem omlik és azonnal Összegyűrődik A\' hálópigek ugyancsak követik a felsőruhák divatját, olyan szép »ruha-hálóingekct« kreálnak a fehéi^tnjflszaloiiok, hogy nz egyónt\'sen csodálatos. Még zebvkat is tesznek egynéhányra, bár ennek nendel telesével nem vagyok egészen tisztában. *
Még sok i\'yen apróságot tudnék felsorolni, amik mulhatat\'nul szűk* ségesok, de félek, a férfiak rettentő haragjától. Inkább m íjd konalnnkint foRooi beadogatr.i Oak bi/zák rám, Hölgyeim, i i
DIvatposla
MÓKUS. Hírtelen eltávoiását nagyon rossz néven veszem, hiszen én nem tehenein róla ,hogy annyira *1 vagyok
foglalva és képtelen voltam közős nevezőié hozni Jdönkei. remélem azonban, hogy rnihaiabb újra látni fogjuk. Hemé\'em jól sikerült a kabátja és a ruhája, majd erről is Írjon k\'m«i\'ití\'en, Odvözlet.
BÖZSI. Sajnálattal nélkülözöm beígért levelét, pedig Ozi nagyon kivan, eslan várom. Mikor jön újra, Szerelnék Önnel tiosszasabban beszélni. Pdvözlct.
I HL SGH. GY. Ezúton Is fogadja szívből jövő gratuláriómat, a jó Isten segítse hozzá, hogy minél elöbi> ki-C9erélhes.s» ezt a tojleiljél egy másikra, mondjuk fehérre, ami nem1 olyan ele. gáns ugyan, mint ez a mostani, de reméljük, hogy hasznothajlóbb lesz. tMvÖzlet. i
ASSZONYOK. Szürke angoraruháját It\'oknis szoknyával, sima szük derék.
kai, magas, vlsszfthaitós nyakkal és
sima szük ujjakkal csuiáltass-.i. Minden dlsne egy elütő színű kék unt lop öv legyen, csetteg jobb mell fölé lehet egy im\'g\'elelő szinü brosstűt, üdvözlet.
vékAsy testvérek
órás, ékszerész, titszerísz nt „i n Arsny- és ezüst-vésnök 19\'fii á*
Örs, ókazsr, szsatüvea legolcsóbb árban
Javítást, vésést szakszerűen készítünk
h
Vasárnap az utolsó ellenfél a DPAC
A ZMNTE vasárnap utoljára játszik a DPAC ellen a Zrínyi palyá". Elcmtfrkőzésen a kereskedelmi Jrit. szik a ZMNTE Ill-al. A nagy mír-kőze* 2 órakor kezdődik. Jósolni ugy látszik nem. lehet, de reméljük, a játékosaink megemberelik magukat. A (mérkőzésnek nagy közöaség-s-ikere\' esz. ,j ,
3^)UtW-r?®ASPIRIN
Paál Jób eredeti riportja:
Lodz: a sárból ragasztott putrik és amerikai felhőkarcolók városa
Nem volt, nincs, de nem Is tesz Még eSy városa a világnak, amely belső és külső konstrukciójában, utcáinak képében, lakóinak Összeállításában, de még csak papirosra rajzolt mappában is hasonlítana Lodz-hoz, a lengyelországi összebombázott textil városhoz.
Tessék elképzelni egy végtelenségig hosszú utvonalat: ez volt a píetr-kowstká.
Tizenhal kilométer hosszú.
Sárga vi\'IUnos jár Irajla és másfél óráig lattolt, amig az elejéről a végére; jutottunk, A viUamos nein sietett. Akinek sürgős volt a dolga, nz úgyis autón járt I_odib.ni. A Píeükowszka néhol keskeny voll, néhol széles, voltok lichek, ahol\' kifogástalan aszfalt borította a járdát, másutt esős ülőben térdig Jártunk a sárban. A ,tizcnhal kilométer hosszú Piclrowszka jobb és baloldalról utcák nyíllak, de ezek Irg. többnyire néhány has után már íretekbe és szántató Időkre torkoltak. Et a pár ház: gyár volt*
De gyárak terjeszkedtek a főutcán ís és amikor Lodiban jártam, naponta háromszor is kellelt inget vallanom. Sürü füst \'ült a házak feleli és sohasem láttam ilt kéknek az cg.i. A füst és a korom rárakódott mindenre: a házak ablakai feketék voltak és a város egyetlen parkjának: bokrain koromba fakadt a bimbó. Szürko és fe. fcelo füst \'cbegoit felettünk és végig u Pietrkowszkán zakatoltak a gépek*
Sárbél ingaszlotl putrik és amerikai felhőkarcolók álltak békés barátságion Cgymáa n;c!leU a Pietrkowszkán, a putrikba megkopott agyagi épesőkön kelleit bejutni, a felhőkarcolókba marván ycnicl vények ve-iOltek. Két-három méterekkel ugrottak ki a járdából ar alacsony putrik és a kormos, betört ablaküvegeken keieszlül szövőszékeket pillantottunk meg. l.;e szövöszékckl spárgákkal összetákolt dobjai dolgozlak a palotákban is.
Reggeltől estig és ha konjunktura volt, aE éjszaka óráiban is dübörgött, lakatolt az egész város...
A hosszú kéményeken át pedig m*g-szíikilás nélkül száltt a csillagos ég Tdé a korom és a füst...
Ennek a városnak nem volt történelme és soha senki nem tudta megmondani nekem, hogy miért éppen Lodz lett a texlll legnagyobb metropolisa a kontinensen.
Szénbánya nbicstn a koiCll.cn.;
Ausztráliából liozták a gyapjat és Déiauiwikábófl a gyapotot a ^iodzi gyárak számára.
Indiából jött a jula és Csehországból meg Magyarországit a len.
Lyont a vize toito a selyem eeut-
Városi Mozgó. CsUtörtöktöl-vasárnapig
Az örökké emlékezetében maradó filmcsoda:
Isten veje tanár ur!
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
runiává és ZÜnbŐB azért let! cipő város, meri rtgyik düledező viskójában látta meg a napvilágot BetalTamás, Gablonx átért vált az üvegből készült csecsebecsék álom-városává, u.ert a közeli hegjok őléLcii pihen a kvarc, amiből üveg készül. Pjjicn is a vizének köszönheti, hogy sörét nem tudják utá-noznl sehol a világon. Do Lodx?- \'
Száz évvei ezelőtt jelentéktelen kis falu húzódott meg Itt Néhány haza még meg van a ti.cnhat kilométeres Pictroxvsikft közepén. Egyszer az egyik házba beállítottak pár szövőszéket és ma a mostani háború kitörése előtt már száz és száz gyár százezer és százezer szövőszék dolgozott, dübörgőit ebben a városban. \'
Kés/ült itt minden, ami hozzátartozik a texlH nagy családjához.
Jártam gyárakban, ahol a sxövögé-ipek a iMade in Engband* és iMade in Sholtlund szavakat szőtték a légTon-losobb szövetek végjeibe ós ezek *a végek I.Ucrpoolba mentek és onnan, mint valódi angol szövetek jutottak H újra a világba. Dolgoztak hatalmas cégek, amelyek csak a maradékokat vásárolták meg a gyáraktól, ujabb üzemek caált végek átkötéséhez szükséges keskeny szalagokat készítették, mások, pedig hamisítatlan .szO|>csségi> vásznat gyártottak. Az egyik gyárbán zsákok készüllek, a másikban műanyagból ¦ tevcször.iakuró.. Külön gyá. rak csak afrikai nógeick számára ké. szitet.ek Arat, mások, pCdjg leheletkönnyű fehénicmüanyagot gyártottak.
Azt azonban minden gyárion meg. mondták nekem, hogylia:
...elkövetkezik egyszer az idő, amikor nehézségekbe üiközik az ausztráliai gyapjú és a délamerikai gya|x)t szállítása,- \'Mikor i,odz valamennyi gy.\'u rának mindmegannyi géj.e ócskavassá válik. .
A világ legfontosabb szöveteit készttették Lodzban, de nem láttam ott egyetlen lodzl embert nm, aki kifogástalan eleganciával öltözködött volna. A legtöbb ember joblikezének hüvelyk- és mutatóujján laposra formát: lanodott a köröm.
Annak a busz és harminc esztendőnek a során, amialatt ez a kél ujj a fonalat sodorta.
Besiettem gyárak vezérigazgatóival is, akiknek ilyenek voltak az ujjai... •, ...Zimbcn, a Bata városban, harmincötezer munkás dolgozott a hatalmas, világos műhelyek körbe szaladó mozgó szalagjai moSleti, ahol némelyike busz é\\«n keresztül egyebet sem csinált, onk nyelvet ragasztott a tevró-dpőbe, vagy a sankot erősilettc vas-szöggel a talphoz. De: ez a Jiarminc-ötozer ember csak reggel nyolctól dél. után halig volt munkás és este félhét
ólán Zlinben harmincöté cr kifogasla. lan gentleman sétált nz utcán, vagy robogott ki saját autóján * temetőbe, amely llata Tamás városának egyetlen zöldbokrokkal ókos ]>arkja voll.
I^Ml/ban a munkás proletár volt nappai és éjjoL Itt nenv láttam, csak eivél\\C modern munkásházakat és mondáin élet nem touibolt másutt, isttk a (;mnd Hotel halljában, csipkés restaurantjában ós egynéhány eiöktlő bárban. De ezekben is inondainséget azok uz idegenek repiezcntálták, akiket üzleti érdekeik a világnak minden részéből, még az óceán túlsó oldaláról is nagy számmal hozlak állandóan Lodsba. Csak Ők jelentek meg kif0. gástaUiu siObáSU szmokingitan és frakk bon az esti táncnál és francia, meg angol pincérek bontottak Munimot és Wuvo ctfquoL t
A Grand Hotel oll állott pieirkow-szka közepén, márványból faraglak a hall gyönyörű oszlopait, az éttciOniben elbujtatva játszolt halkan a tava, cseppenten gyöngyökkel éltes velencei csillárok égtek a bordó és frósz selyem-met ós bársonnyal elzárt emeleti páholyok asztalai mellett, franciáid és angolul nyomtatták az étlapokat, reggelenként angol brcsckfcztei és holland reggelit szervíroztak ,d« könelienüt u i,i.m;i Hotel melleit jobbról és balról pirinyó putrik óktelenkicdtek és dűltek oda sárból ragasztott, megrepe. delelt oldalukkal a Hoci márványfala lior.
A mlMlós LfldsnaV — a\'mlkor utoljára oll Jártam — nem .voát csa. lomázáso...
(Vége leöv.)
lé és olcsó
Hősi naptár
Kurczinák Antal, u volt szabadkai 4. honvéd muszárezietl szakÜszS^zetője ezen a napon kimagasló
I jfjí jp 2S. személyes bátorságával -:-tűnt ki ar. orosz harctéren, öt lovasból álló járöró\\el megkísérelte a lehetetlent: az oroszok egyik állásán fergeteges lendülettel áttört, azokat menekülésre kényszerítetto és az. dVCnsóges tüzérség foltUUtilsárál és erojérö\' értékes adatokat szeneit. Visszatértében, mielőtt nz oroszok kö-rüizárhalták volna, fortélyos leáomó-íiyességgei Ismét átvágta magát a^ elítonség gyűrűjén ós a harc további kimenetelére fontos észfleleleit parancsnokának idejekorán jelenlétié. Kurcst. nák Antnt már előzőleg is bebtzonyi-totla viléxsógét 6s hőstettóért a nagy, ezflst vitézségi érCnnjijei jutalmazták,
Naptárt November 23. szombat Rom. kut. Katalin vt Protestáns Katalin. — Izr. Klszl. hó 13. — November 26. vasárnap. Kom. kat Sz. János. Proteetáos
lUlOB. Izr. Klszl. hÓ 14.
Oőxtttrdö nyitva reggel 6 órától t*i* 8 éráig (hétfő, saarda, péntek délután kedden egéaa nap nőknek).
HAp Mozgóa Péntektfll—-vasárnaplp;
Szenzáció. SHERLOK HOLMES páratlan sikerű filmje
A BASKERVlLLEI KQTVfl
Conan Doyte- leghíresebb detekflvregénye. Főszerepben Basll Rathboae, amerikai mesterdetebtlv. Kísérő műior: Békére kégzQl a világ, Bodri és a velOscsont.
Előadások kezdete péntek-»zomb«t 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 6, 7 és 9 ónkor.
liüH). november
2AUAI KÖZLŐN*
II
A film-világból
PÁRBAJ SEMMIÉRT
Legutóbb közöltük, hogy az Ate-ller fllmvállalat kutyafilm|ére címpályázatot hirdet. A beérkező1 válaszokból a gyarló cég a Párbal semmiért elmet választolta. A 200 pengős jutalmat Horváth Julianna, Szeged, Kálay-ulca 6. szám alatti lakos nyerle.
AZ ELNÉMULT HARANOOK
ciinll Ilim mégis elkészül, csak tekintettel a sok klllsó felvételre, a gyártást tavaszra halasztották. •
OUNQA DIN
A HUNNIA filmelhelyezó Irodája külföldi filmjeivel óriási sikert arat. A Váriák premierfelvétele hir szerint a 150.000 pengöhüz közeledik. Érthető léhát, hogy az R. K. 0. anyag legnagyobb filmje iránt, amelynek a cime Qunga din, a premiermozik részérói óriási versengés folyik. A film valószínűleg karácsonykor jelenik meg. Itt említjflk meg, hogy a Hunnia e heti magyar filmje, a Hat hét boldogság, nagy sikerrel indult három pesti premiermoziban, a
MAOYAR JUGOSZLÁV
filmegyültmaködés készül. Arról van szó, hogy a Hunnia filmgyárban márciuiban magyar és szerb nyelven elkészítik Hunyadi Sándor Feketeszáfu cseresznye cimíl filmjét. *
JÖJJÖN ELSEJÉN
clmtt vIg|áiékot az Ob|ektiv film most akarta forgatni, azonban a vállalat a gyártási engedélyt nem kapta meg. Lehet, hogy Ráthonyl Ákos, a vállalat ügyvezetője ktilön Iparengedélyt fog kiváltani s az ö cégének engedélyezik majd a gyártást. A kérdés a kózell napokban tisztázódik. •
A GIBRALTÁR
sikere minden eddigi várakozást felülmúlt. A film kOlfoldön Is nagy sikerrel fulolt és Így iirni volt meglepetés, hogy nálunk Is telt házakat vonz, viszont a siker olyan méreteket Olt, amelyre mégsem számítottak. A Sláger fllmvállalat másik filmjének, a Potyautasnak a elméi valószínűleg megváltoztatták, miután kiderült, hogy Leslyán Sándornak van egy hasonló című, évekkel ezelőtt játszott darabja. Bár az ls lehet, hogy a filmkölcsönző cég Lestyán-na] megegyezik s ezesetre a cím változatlan marad.
HOTEL OORVIN
BUDAPEST
VIII., Csokonay-u. 14. Illmmll Színháznál Családi szálloda a vároa szivében. Újonnan berendezte, központi Iá-tea. hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas ezoba P 3-—, kél Agy ah P B\'~
MÓRICZ ZSIOMOND
filmvígjátékot Irt s az Uj Világ film kft., amely eredetileg Babay József Egy ablak története cimtl novelláját akarta filmre vinni, ezzel a filmmel kezdi tevékenységét, \\. ¦
NEM LESZ FILM a MÉLTÓSÁGOS ASSZONYBÓL
Szó volt arról, hogy ebből a színdarabból készült német filmet, melynek Igazolatlan óra a cime, újra forgatják magyarul. Most érkeztek azonban meg az Erdélyi fllmválla-
lathoz a film kópiái > a film olyannyira kllttnOnek bizonyult, hogy a vállalat elhatározta, nem készíti el a filmét magyarul, hanem nemeiül mutálja be. A film rövidesen megjelenik. Itt emllijUk meg, hogy a vállalat kél magyar filmje, a Bercsényi huszárok és Éva rendet csinál, e héten elkészül.
SZLATINAY SÁNDOR OLASZORSZÁGBA SZERZŐDÖTT
Az ismert magyar filmrendező most fejezi be a Bercsérwl huszárokat. Két filmhez szerződött Olaszországba. Egy filmért — mint zeneszerző és rendező — 100 000 Ura honoráriumot kap.
¦
JÓKAI FILM
Ebben az esztendőben nem készült, aminek egyik oka, hogy a filmek felett dr. Nagy Lajos ügyvéd rendelkezik, aki jelenleg Londonban él s az angol rádió egyik magyar nyelvű spikere. Tavaszra azonban mégis elkészítik a Magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt, miután ezt a régen húzódó ügyet a Palatínus filmvállalat agilis igazgatója, Gütt-ler Antal vette kézbe. Itt emliijük meg, hogy a Palatínus fílmvaHalat uj filmjének, a Garam lakás kiadónak felvételei javában folynak. •
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ
clmü film előkészületei nagyban folynak. Külön érdekessége lesz a filmnek, hogy a címszerepet nem Lázár Mária fogja játszani, aki a darabot sikerre vitte, hanem annak
IíarJer tettük nemrégen Mantu^ió József nagykanizsai keményseprő mester keresetét Nagykanizsa város illetve dr. Krátky István polgármester, vagy ennek helyettessé ellen a polgári törvényszék előtt.
Mantuanó József kérelmet s, terjesztett be nemrégen a városhoz, kéményseprő reáljogának kivizsgálására és az ajTa való jogosultság elismerésérc. A kérelemre ma hozta meg véghatározáíát a polgármester, amit még a mai napon kikézbesi-tenck Mantuanó Józsefnek.
Értesíti a Dofgármestcr a kérelmező Mantuanót, hogy a kéményseprői Jogosítványokat fef öl vizsgálta és annak alapján megállapította, hogy "Nagykanizsa tmlegyeí város területén csak egy érvényes kéményseprési reáljog van és annak igazolt tulajdonosai néhai Mantuaihó
eljátszására Bajor Gizit kérik fel, Andrássy Gyula grófot Jávor Pál izemélyesiti meg. A filmet — mint ismeretes vitéz dr. Rostaházy Károly uj fllmvállalat gyártja,
A FELSZABADULT MODERN LÁNY,
a boldogságra, karrierre és szerelemrevágyó newyorki \'flapperek leplezetlenül őszinte életrajza a legújabb Fox-fitm, az Asszonyok szállodája, amelyben 12 gyönyörű fiatal sztár élén Linda Darnelt, az év nagy felfedezettét mulatják be a mozivászon közönségének. A pesll film premierjén a 19 éves koromfekete hajú szlnészzö ép olyan bombasiker! aratott, mint a nyugati metropolisokban.
HERMA BERLIN.
a magyar származású német fitm-szlár u] filmje most készül a Tóbis berlini műtermeiben. Hans Mosel, Fritz Kampera és Hans Junkermann játszanak még nagyobb szerepeket.
József örökösei. Megállapítja, hogy néhai Mantuanó Ede és neje született Farkas Rozália tulajdonában volt és ezek halála után az iparügyi miniszter 6263-111. 1938. számú rendeletében tulajdonosként elismert Mantuanó József uevü gyermekük kéményseprői kerülete nem ¦ reáljogu. . i.
Aj polgármester ezután, véghatározatát hosszan indokolja és kifejti, hogy néhai Mantuanó Edének Mantuanó József nevü jogutóda birtokában tevő II. sz. kéményseprő kerület nem reáljogu és igy Mantuanó Józsefnek e kerületre reájjogon igénye nincson.
A; polgánmiáster véghatározata a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a vénnegye alispánjához fellebbezhető. : i .i
Alinut!ó tutisoruzánjok hatkBuiapaskoa BndapsMt I. mű torán
6.45 Torna. ~ Hirtk. — Közleoié-nyek. — Hanglemezek. — 10 Hírek.
— 11.10 NeuuBctköil vizjelzős*oigálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idő-Járás jelentés. - 12.40 Hlrak. — 13.20 Időjelzés, idő járás jelentés. — 14,30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Aihily-íiiilüiok, piaci árak, élelmiszer, árak. - 10.45 Időjelzés, időjárásj*. lentés,; hírek. — 17 Hírek siiovák ét. magyar-orosz nyelven. — 10.15 Hírek,
— 21.40 Hitek, Möjarasjeleotéa, hírek szlovák és mágyar-orxiü nyelven, — | 22.40 Hírek német, olasz, angol és tranclB dj»1v«d, — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
tM5 A rádió |x>slája. — 17.45 Dr, spur Endre előadása. — ití.iő Halász- Gábor előadása. — 1U.25 Dániel Ernő zongorázik. ~ 19.43 Dr. Zalka Ödön előadása. — 20.15 A kassai rádió műsorából. <Ae aranyrózsa.• Közvetítés a kassai Nemzeti Színházból. Daljáték 3 felvonásban. — 23.45 Tánclcraozek.
BUDAPEST II.
18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 A Budapest—Kelenfóldi I.ulher-Szovet-ség egyházzenei hangwscpye. — 19.30 Dr. Kemény Gábor olőadásu. — ^20 Ilirek. — 20.20 Az. 1. |>onvód gya_ UtgütoA zenekara. — 21.40 Időjárás-jelentés. — 21.45 Kamarazene.
Becs
10 KŐnnyü zene. — 17 Lemezek.
— 17.50 Zongora játék. — 19 Opera részietek. — 20.15 Kívánság hangverseny. — 22.50 Iíerlin. • ,
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 Szózat. — Utána hanglemezek. — 8.45 Hírek. — 10 Euyh&rU én«k és szentbeszéd. — 11.15 Evangélikus is-tentisztolel. — 12.20 Idöj.Ués, uhijá\' rásjelcntés. — 12.30 líeszkárt-zcnckar.
— 13.45 Hírek. — ti Ilatiglemezek.
— 15 Időszerű gazdasági tanácsadó.\'--15-45 PexUs JcnÖ cigányzenekara. — tfj.30 Kulbay Gyula előadása. - 17.15 Szalonőtös. — 17.45 Kinizsi Andor vidám csevegése. — 18.15 ViÜajl ite-zső felolvasása. — 19.25. A Néniét Birodalmi Hádió műsorából. — 20 Sporteíedmónyok. — 20,10 G. Schuster Etelka gordonkázjk. — 20.30 Gárdouyl-emlékesl. — 21.10 Ilinek, idöjárásjo-lentés, srwrtercdményfk. — 22.05 Ze-nús egyveleg. — 22.20 StMnea Richárd: Don (juixote, szimfonikus kóHcmény.
BUDAPEST II.
11.15 Törekvés Dategytet. — 15.05 Filmdalok és jazzszámok. — 19.30 Nagy Médu előadása. — 20 Iliiéit. -20.20 Tánclemezek. — 21 Csiszár Béla előadása. — 21.30 Zenekari müvek.
— 22.15 Időjárás jelentős.
BECS ¦ .
16 Kívánság liangvcrsrCny, — 20.30 Operákból. — 22.50 Bőrűn.
— BaUzkUllltAáiunkal tekintse meg minden TttelkénjBaar uéikaL Kopateíá batofáraMa. .....
ével; óta Budapesten a RENAISSANCE PENSIO
BUDAPEST nl.it»*, u B.l.ar«b..i IV., lrán,l-.lo. II.
Minden szobában tökéletes komfort: hideg-meleg íolyóvlz, központi (ütés, tágaa társai-helyiségek. — Elsőrangú konyhájában kívánatra diéta. — EJJel és nappal lift. — Fürd*-•zobás appartementok. — Olcsó árak. — Hosszabb tartózkodásnál engedmény. — Budapestnek majdnem valamennyi autóbusz- és vlllamosvonaiaaközvetlen közelben áll meg.
A husipari szakosztály tagjai tisztelettel értesitik a n. é. vásárló közönséget, hogy üzleteiket 1939. november 25-töl 1940. március hó l-ig
vasárnaponkint zárva tartják.
Ezért kérjük, hogy szükségletét szombaton beszerezni szíveskedjék. »„
Mantuanó József kéményseprői kerülete nem reáljogu,
állapította meg véghatározatában a polgármester
ment mamám
Ujj, november 25
üli III,
mert: >/i IllzeJövel 1 kályhával 2 szobát fűteni
cssk
szabidéi mázolt (Sarttolhöf okozóval leite4. Kapható kizárólag
SÖRLEi-néJ
IlOvszky képviselő ma délben érkezett Nagykanizsára
Ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési\' képviselője, a Baross Szövet, ség országos vczéro ma déJben érkezett ft budapesti gyorsvonat tfu Nagykanizsára. Fogadásóra megjelentek a pályaudvaron Somogyi Gyula földbirtokos, Jferfilot.vesető, dr, Thohvay Zsigmond postaigatgotó, a MÉP városi vezetője, vitéz Tóth Bók l\\rsJceríUet\\*oetŐ, a Baro5sJtcrület ^im;,^ -,[],_. akik meleg szeretettel köszönrötték a\' város képviselőjét, aki kJsére^vei szállására hajtatott, [ ( |
Ilovszky János délután megjelent a MLP Kölcsey utcai parthelyiségében, ahol a város polgárságot fogadta ügyes-bajos dolgaiban. Ismét nagyszámban kereslek fel a népszerű képviselőt, hogy ügyeikben segítségét ós közbenjárását kérjék.
Iiovszky holnap, vasárnap meglátogatja kerületének községeit.
— (Szabadságon)
WaJigurszky Béla városi mérnök, a városi közmüvek ügyvezetője négy heti szabadságát tő«i, Táwliétében Kugler Sándor oki mérnök a közművek helyettes \\ezctőjoH
— (Áthelyezések m egyházmegyében)
Dr< Czapik nyula megyéspüspök Pék János gyulakeszi káplánt Szulokra udminísztrátomak nevezte ki, Kápláni minőségben pedig a következő áthelyezéseket eszközöné: Búzás Sándor BakonysTombothelyre, Szájjártö Antal Bakonyezombatbelyről ZaJabériOy Szán-ló Vendet Zajobérröi Karódra, Kovács Ferenc SomlószöUősröl (iyuiakieszihe, Banef F*rene Szülőkről Csákányba, Pillér József Szentbókkálláriól Nosztop-i«, Weínhorf*r János NoszJoprói Moháidra, Frank? János Csabrendekröl Osküre került kő plánnak,
— (Tűzrendészet! vizsgálat)
Bubics Zsigmond, Zala vármegye tüzrendészetí főfelügyelője a Nagyka. ííizssukörnyóki faJ^hban tüzrendészetí vizsgálatot tartott és felülvizsgálta a tűzoltóságokat és azoknak felszerelésed ¦ i r t ;1 ,
— (Jogerős Szép Ferenc Internálása)
Szép Ferenc zalaegerszegi vendéglőst, yrűnt Ismertettük, a rendőrkapitányság a kisuircsai" gyüjtŐtAborba intcrnáHa a város területéről is kitiltotta. Szép Ferenc fellebbezett az ítélet elten, A rendőrkapitányság Ítéletét most másodfokon is helyben hagyták ós így további fellebbezésnek; nincs helye,
— (Clgánynuzlsj)
Tegnap reggel egész Somogy várme. gyében váratlanul rígányiarsát tartottak; A razzia során 100 tfigányt ájiitottak elő, c^ek közül 30 nem, tudta igazolni toagát.
Újsághirdetés nélkül nem lehet eredményes kereskedelmi tevékenységet folytatni
BarínkaJ Fenene dr., a Magyar Országos Reklámszövetség alelnöke Budapesten az Elektromos Müvek! központi székházának zsúfolásig msg telt clőadőteiTOében randkivül érdekes előadást tartott, amelybon a gazdasági és kereskedelmi élet egyik igen jelentős problémájával, az újsághirdetés hatásosságával foglalkozott. ... í
Az élvezetes és nagy szakképzettségre valló előadásában Barinkai rámutatott \'arra, hogy ; j j *
Mi már nem folytathat ered-menyes gazdasági tevékenységet az, aki a hírlapokban való rendszeres hirdetést mellőzi.
A^előadó vetített képekkel illusztrálta, hogy milyen a Jó és milyen a rossz újsághirdetés, tafajd pedig né hány frappáns példával mutatott rá a hirdetés fontosságára.
London egyik legaagyobb áruháza évekig tartó adatgyűjtés és pontos megfigyelés .ytéji megállapította,
tosy : ¦ ! :
a vásárlók 82 százatéka újsághirdetés ösztönzésére vásárolt az áruházban.
— (Katalin-est a Legényegyletben)
A KalboÜkus Legóny«g>\'4st folyó lió 20-án cs*a fái 9 órai kezdetlna táncos Katalm-estet rendez, melyre ozuton hívja meg az egylet barátait, hozzátartozóit és i:<iiii;rö-vjit az elnökség. A nagyszámú rendező gárda és a ki-tűnő AdriA-jazz o\'lyan nangidatos citét ttkar szer«zni a táncoló ifjúságnak, hogy sokáig felűjthSetetJren legyen számukra a JegónyiagyasU Katalin-est. Belépődíj 60 fillér. (íj
— (A Keresztény Jótékony Nőegylet)
lelkes buzgósággal készül a karácsonyi vásárra, amely az idén december 2—3-árj lesz as Iparoskör nagytermében, A rendezőség gondoskodik arról, hogy a közönségnek so szórakozásban, sem a kedvérc való aján-dékláígyak válogatásában nc legyen hiánya, (:).
— EsatssaUk
a karácsonyi ünnepekel töltsék az országos hirü svábhegyi Majestlc luxus peaiziókhojL, Napi penzió már 9 pengőtől. Kiváló konyha, diéta. Téli sportok. Tökéletes üdülés .
— (Két szerencsés antóbaleeet)
i történt az elmúlt délután Somogy megyében. Dr. HogJer nagyatádi ügyvéd kocsijával Csurgóra ment. Ott, a Korona épület elölt hátrafolő y>"^r»^- haladva, neki ülődött egy betonoszlopnak. A kocsi súlyosan megrongálódott, de a benn-üioknek aeintoii bajuk nem1 íett. \\— Gollschal gyéyEóhyesi körorvos a község kanyflránál beleszaladt egy kereskedelmi utalókkai leli autóba. Itt [is csak a kocsik törtek össze.
Az amerikai statisztikai adatuk mind azt bizonyítják, hogy Amerikában is elsőrendű szerepet játszik flz újsághirdetés.
A(Z Egyesült Államok 127 legnagyobb cége évi, 168 miUfó dollárt kőit lap hirdetésekre. Ezek a cégek afo#lIápttották, hogy i
forgalmuk 81 százalékát egyedül a hirdetéseknek köszönhetik.
Németország, Anglia és Franciaország nagy kercskcdcJmÜ cégei szintén statisztikát készítettek és ebből Is csak az tűnik ki, hogy ( ;
forgalmuk 80 százaléka az újsághirdetések eredménye.
Barinkai Ferenc hangoztatta, hogy Magyarországon az újsághirdetés 80 --10 százaléklcal olcsóbb, mint külföldön. , ; ,
Aj magyar kereskedőnek és a gaz dasági élet minden tényezőjének fel kell ismernie a hirdetés fontosságát, miért ezáltal könnyű szerrel növelni lehet minden üzlell és gazda-ségi vállalkozás forgalmát.
— (Megérkezett Berlnkey)
Berinkey, a közismert irás^zako;-kintéiy Nagykanizsára érkezett. Fogad Kisfalud) n, 30/a alatt. Levekakre válaszol. (Születési adatok ós P 2 bélyegekben melléklendő.) Sors-tanácspk díjtalan. Analízis P 1.50-től. (:)
— (Ne mássz be mii ablakán)
Kosin&y László somogysárdi legény még « nyáron egy éjszaka bemászott Vida Józsefnó lakásába. Ai asszony megtette a feljelentést s a kaposvári törvényszék Kosiczkyt most magán-Jaksértésért büntette miatt két hónapi fogházra Ítélte, Az ítélet jogerős.
— (Nem lehet Ingyen dolgoztatni)
Becsei Antal zalaegerszegi méruök-(kel a varos tenct készíttetett a vízvezeték csatornázásáról, de a szeizödésbe belevették, hogy csak akkor fizetnek, ha kivitelre kerül a sor. Miután Becsei exio liiába várt, hepőrölto a várost 42 ezer pengőre. Majd az- ö haldia, után a családja folytatta a pert, A törvényszék és az Ítélőtábla már elutasította f\\ pert, de a Kúria vágső fokon most nz alsófoku bieóság Ítéletét feloldva, uj itélethosatalra utasította őket,
— (Gyújtogatás i öt évi fegyház)
¦ Ifj, Pap János 26 éves felsőoszkói gazda 1600 peogöro biztosiloU Iiázát fel akarta gyújtani, \'i^-Tj* hogy megkapja ér* a biztosítási összeget. \'y.VW Tervét keresztül is hat-0»! sa tolta, de nem a sfljat házát gyújtotta fel, hanem a szomszédol, igy akarta a gyanút elterelni magáról. Gondolta, a tűi átcsap az övére is és azzal is végezi- Lo is égett a ház porig a lakók mind*n holmijával együtt, a gyújtogatás gyanúja azonban hamarosan ráteielődött p o. zalaegerszegi bíróság most jogerősen 5 esztendei fegyházra ítélte.
FGnykGPGZQQGPBkbGn
itasgy wálaajcték*
Fllmchi InmuMMk, papl-mxmkmxswBí fcMoijjojM&a s
VAftTAQH
# a t é - M ftt* i* m *Ytt • n
Csenu^ry-ut I. se, az udvarban,
A VIDÉKI UR1KÖZŐNSÉG
kedvenc hotelja as,
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
ItöJapoít, II]., Zslgraond-ulca 3S/40. Teldonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a világhírű LukáMlUnllWel, a Rózsadomb alján. Teljes komfort, folyó melegvíz, központi futes.
A Nyugati pályaudvartól 1 Időszakasz távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll. ,—\' Elafeaag. C.fo gwtaMra.l,
p.lgirl ir.k.
Olcsó szobák penslóval. vagy anelkUL
Hosszabb inrlózkodásiiál zstfi kilUiii ang.4MaBy.lt.
— Bár gazdag lehetn.k
folnSüzkodik sok ember. El a vügy nem elértictctjen. Kgy három, vagy másról pengős iUInmsorsjegy sok boldogságot vallirtt válthnt Kíizeledík december 5c, » tíuzás ideje, vftsároljn nreg sorsjegyőt.
-. Botarokba. a htopateln-eeg vezet. Ilodern mlntatermelbea n legjobbat « iMT^losóbbai) matatja be, kedvező .laa-teal feltételek mellett
A vilAg leguagyoblí Szűz Mária szobra
Pária, november 25 (MTI) Északfranciaország egyik magas hegyén megkezellek a világ legnagyobb Szűz Maria szobrának az építéséi. A szobor 01 megyében lesz látható és az alapzatában kápolna épül. A szobrot öntött vasból építik. Belsejében lépcső lesz, ami felvezet a szobor tetejére.
Finnországban teljes a nyugalom
Helsinki, november 25 A finn külügyminisztériumnak egyik magasrangu tisztviselője nyilatkozott atról a szovjet állításról, mintha a finn kormány nem merné a parlament elé terjeszteni a finn-szovjet tárgyalás anyagát. Ezzel szemben hangoztatják, hogy a finn parlament valamennyi tagja tájékozódott ebben a kérdésben éa a finn nép egységét igazolja az is, hogy eddig tobb mint 88 millió márka gyűlt Össze az ország védelmének a megerősítésére.
Finnországban egyébként a nyugalom teljesen helyreállt s a nagyobb városok lakói akik vidékre kOllOzkOdlek, már mind visszatérlek eredeti lakóhelytikre.
Kárpáll József Kaposvár,
lött vadat
legmagasabb áron vásárol. Telefon 369.
»87
Itf6.jfi.lat
Túlnyomóan borult, kodba Idő várható. Nyugaton ás a Falvidéken o»ö, havazás. A magas hegyeken kedvezi hóviszonyok. A hőmérséklet emelkedik.
A Meteorológiai Intését nagykaetsaiű megfigy előáll omasa jeleHÍli
Hotoénéklef\' tegnap este 9 órakor +06, avat reagál -4-0, delbM +2 4.
Oaapadék 00%-
1939. november.25,
¦APA) WjjjWjgl
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
27712/1939.
Tárgy: Szántó bérbeadása.
Hirdetmény.
A 977 négyszögölnyi bodonkull szánról bérbeatitrm. Az árverés a helyszínen f. Iió 27-fu délelőtt 111 órakor lesz. Találkozás a vágóhídi\' nldii levő Princlpáljs-hldon.
Nagykanizsa, 1939. nov. 21. .lis Polgármester.]
27480/1939
Tirgy: Szabadforgalom™ logo-sttott kertészeti telepek összeírása.
Hirdetmény.
Az 1889. XU. törvénycikk értelmében, külföldre való szabad forgalomra jogosított kertészeti telepeket, előzetesen .megtartandó vizsgálat alap|án, klmulaláiba kell foglalni.
Felhívom mindazon kertészeti le-leplulajdonosokat, akik ezen jogosítványt meg akarják sztrezni, hogy ezen szándékukat folyó évi december hő 10-én déli 12 óráig, a városi gazdasági hivatalban annál-Is inkább Jelentsék be, mert a későn jelentkezők kérelmét nem lehel figyelembe venni.
Nagykanizsa, 1939. évi nov. 15. áss Polgármester.
28322/1939.
Tárgy: Bemutató harcsáéra loVésaet.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy f. hó 28-án, kedvezöllen idő ételén f. hó 29-én, reggel 8 órától kb. 13 óráig a helyőrség csapatai a Nagykanizsa várostól béreli harcszerű lőtéren éles löszeirel szemléltető lövészetei tartanak.
Erre vonatkozólag az alábbiakat rendelem- el:
1. A hidegkúti erdőben levő őrház és a vörösbegy! szőlők klürl-lendök.
2. Szépeinek községtől bérelt terület, valamint a Kiskanizsa—sor-máei, Kiskan!z8a—szepelnekl, Sormás— szepetnekl utak és a Csapás és Tölgyes erdő keleti szegélye állal határolt terület lezárás alá kerül.
3 Szepelnekről a közlekedés Nagy-, kenlzsa felé Sormáson keresztül nyer lebonyolítási, mert a Klskanlzsa— szepetnekl műút lezárás alá kerül.
4. A lövészet robbanó lőszerrel Is folyik, miért is a fel nem robbant lövedékekhez vagy azok részeihez nyúlni életveszélyes. Ebből eredő balezetekértalionvédkincstárral szemben semminemű kárigény nem támasztható.
Nagykanizsa, 1939. nov..25. iro Polgármester.
il
KCWI
EllTOR.
VEZÜI
Nagy választék! Olcsó árak!
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Kérrfheífí alkáli- il Ihtánapra is m
DRÁVAVÖLDYl-nél
Sugár-ut 2. m
: a. 2ALAI WÖZLÖliy
-------------—jgr-------------U-*TJ-- " " \' •
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26630/1939.
Tárgy: Ló- éa Jármttosztályozáa
Hirdetmény
A lovak és jármüvek osztályozása I. évi november hó 27-én és 28-án d. e. 8 órai kezdettel a vásártéren iesz megtartva.
Felhívom a ló- és {ármttlula[do-nosokat, hogy az osztályozásra az I.—II. kerületbe!!1 lakosok f. hó\'27-én, a III. kertlletbell (Klskanlzsa) lakosok folyó hó 28-án lovaikat és lármüvelket a vásártéren elővezették.
Az osztályozásra, Illetve vizsgálatra csak azokat a knakatkéirko-cslba1 fogatolva1 elővezetni, amelyek háromévesek, vágy ennél Idősebbek. A lovak marhalevelén Is elkeli vinni. \'Aki lovalt és jármüvei a fenti napokon elfogadható okból elővezetni nem tudja,-az köteles az elővezetést al. év december 7-én d. e. 8 órakor a vásárterén tartandó pólvizsgátalra teljesíteni,
Nagykanizsa, 1939, nov. 21. xn Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26.711/1939.
Tárgy: Papír- éa\' írószer-szít k-aéglet biztosítása.
Nagykanizsa m. várói hivatalai és Intézményei részére 1940. évre szükséges, előre meg nem határozható mennyiségű papír és Írószer számlására zárf Írásbeli versenytárgyalási hirdetek.
Ajánlati .mlnlának megfelelően kiállítói!, lezárt és pecséttel ellátóit borítékban elhelyezett ajánlatok legkésőbb 1939,,évi december hó 15. napjáhak déli 12 órájáig adhatók be a városi iktatóhivatalba.
Későbben beérkező ajánlalok nem vétetnek figyelembe.
A|ánlali minta és kiírási műveletet magában foglaló szerződési tervezet, hivatalos órák alatt;a városi gazdasági hivatalban beszetezhető.\'
Nagykanizsa,-1939. navemberS.
mi Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesteritől.
27.461/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészei.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november hó 28, 29-én, december 1, 4, 5, 7 és 9-én laaponla\'areggel 7 óráról délután 6 óráig a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren 10 -gyakorlatot tartanak. Ez idő alalt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. november 15. ism Polgármester.
Jiftlito, bsf Wfiiitef
¦ACM NKORf
1939. november 25.
.Folytatás tus l. oldalról)
anjagához kérette a francia követőt és aj, angol ügyvivőt és kifejtette előttük azokat a súlyos követk«z-iméiiyeket, amelyek a tengeri akna-zrtrboi keletkezhetnek.
A MTI tokiói jelentése szerint a japán kortaíány felhatalmazta londoni nagykövetét, hogy az angol kor anánynál jelent** be Japán\'tiltakozását a nőmet kivitellel kapcsolatosan elrendelt zárlat ellen. A japán kornumy •- mondja a tiltakozás.— netra engedheti meg, hogy a számára egyre je\'entc^böé válő néimfit kivitelt .üit^ggátolják. Japán abban az esetben, ha az angol intézkedés aér-tené a japán behozatalt, ellenintézkedéseket tesz. i
A Havas iroda párisi jelentése szerint « francia !cültlgyítnii"isztéri-<uanj áHanytitkéra a belga nagykövettel folytatott tegnap este hosszas megbeszélést. Hivatalos jelentést nerni adtak ki, de a Havas iroda ngy tudja, hogy az ostnáuzór elleni tiltakozásról volt szó. A külügyi ái-ioantitkár Daladiernek is beszámolt tárgyalásairól. \' \'
Hitfor és Datatt/er nngyfontos-sága megbeszélései
Miképp Hitler kancellárnál, ugy Daladicr niSniszterclnÖlóiéi h nagyfontosságú nifegbeszélfrek voltak tegnap a párisi Imftnlsztereliiökségen. AJ m^beszélésekfin a hadügyi államtitkárok, a hadser^gfőfMiiTiiicKnokok, a külügyi főtitkárok és néhány nagykövet is részt vett a háborús má-niszteneken klvii".. Ajz értekezleten, tótat a NST köz1!, valószínűleg
a francia hadviselés nagymértékű kiterjesztését határozták el, főleg \'tengerén és n levegőben. Részletek \'termieszetesen még hiányoznak, épp ugy, (rniint ahogy homály fedi Hitler tanácskozásainak eívcÖniínyét
Ezzé\' kapcsolatban agaiban a MTI Rómából a következőket jelenti:
Az olasz lapok kienvílik Hitler kancellántak a némtet hadsereg vezetőivé\' folytatott tanácskozásait, A Gozetta elél popok) berlini tudósítója szerint a tanácskozás fontosságaN valószínűleg csak a legközelebbi napokban öerfl\' ki A\' jelen pillanatban senki sem tudja megínondanj, hogy Nétrnletország mikor nyut az egész vonalon fegyverhez, de biztosra vehető, hogy nincs mjpssxe az n nap, «míkor
a háború a tengerekről teljes erővel átterjed a szárazföldre és a levegőbe i$.
A róímM kip értesülése valószínűleg imjegfelel a valóságnak, hisz a légiharc on«ris napról napra növekszik. !1
Miben látja Amerika a békéi?
i\' | Rőtnja, november 25 A Stampa newyorki tudósítás alapján beszánibl az USA második külügyi állotmtitkárának nyilatkozatáról. Az államtitkár nyilatkozatában a következő elgondolásokat közölte, tojtnt Ainerika kívánságait j
1. Béke vakvnitnnyi néppel.
2, Visszaállítani a békét és a népek közötti együtttmüködést és azt fenntartani
S. A nemjzetközi gazdasági helyzetet teljesen ujjarcndez.nl
Í. Megoldani a távolkcleli problé-
Jil»Bitiss,ui8iiltlitter
tahikat.
¦ C A fegyverkezést mérsékelni és csökkenteni i
A ma déli hadljelantéaek
Boriin, november 2$ A véderő főparancsnoksága közli: A nyugati arcvonalon \' helyi járőrtevékenység és gyenge tüzérségi harc folyt. A nyugati határon ellenséges csapatok szórványos felderítő tevékenységet végeztek. A német repülők egész Középfranciaországig nyomultak be. Egy német búvárhajó megsemmisíted egy angol tengeralattjáró csapdát, egy 7000 tonnás csatahajót, ami holland hajónak volt álcázva. Anglia délkeleti részein aknára futott és elsülyedt a 8889 tonnás angol Mangalore.
Párls, november 25 A Moserlöl keléire lévő vidéken meghiúsult az ellenséges támsdás. Néhány foglyot Is ejlettck. A gyenge helyi tüzé\'ségi tevékenységen kívül, az egész nap csendesen telt el.
APRÓHIRDETÉSEK
(UföhlidaMi-dlja YUlrnip aidnnipnip 10 tíiu ti fillér, minden további (ló Q filili, htlköIMp W MÓlfl SO tflHr, minden további ua 4 flUí/.
ÁLLAS
Me({blihatáF ügyes aajáréafi kereite-tik. Sugár ut 2. Trafik. 2937
300 pengő dwarféhkal iroda szolga, pémbEBiedö, vagy hasonló illtet keresek Bécsi, Petéd-ut 50. 2056
Tannlelaan*- felvétetik, Kovács Anlsl szalonjában. 2958
Jémoal«I«M*aa fétít vagy nő komoly munkáraeíhelyeskedbet. Teleion 415. 2961
ADÁSVÉTEL
Egy Jókaiban levő konyhaszekrény, ötz-szcctukhatóctelédígy, tükör amtallal, könyv szekrény é< egy szép ebédlő áladé. Cím i kiadóban.
Aaytallat, használtul is. állandóan vásárolok- Rilicher Mátyás, Király-utca 35
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
Badacsony TEUTSCH GUSZTÁV
fűszer- és csemegekereskedésében.
10 pengő írógépet
Szabó Antal
¦ pnrlOzlalAbcn
Si havi részletre vehet nagy-szerfl hordozható
Fő-ut 5 sz.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsórangu szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(MI., Podmamioxlcy-utoa 8.)
Igjuigatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink ál százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit k! a |elentkezó olvasók részére.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Haavasalt ruhát veszek éa elidok lliváaia házhoz\'megyek. Márka,, Klrály-u 31\'
____1500
Jó állapotban levő Wertbelxi peng. aalakréMyt vennék. Clm a kiadóhivatalban. 293T
Z.rr»«rl*., 190 Ulín felni, etaitó\'. Sugár-ut 2. Tiallk. 2957
BÚTOROZOTT SZOBA
Ktllönbeláralu, ealnotan bútorozott azoba kladé. EraBébei-lez 11. 2954
Key vagy kit szép hutai rovott a.abu
lUrdöszobs hssználattal, esetleg konyha-haazntlaltal li Ulndil. Hor hy Miklósul 15, elsé emelet. Ugyanott egy üvegfal la eladó.
HÁZ ÉS INGATLAN
Elaala szabadkézből a Sxekerea Józsel-utca 20 az. alatti kertes hás Érdeklődni lehet a helyszínen és űr. Vlt Ferenc nagv-kaulzial ügyvédnél, Király-utca 14. az. alatt.
3940
Több adómentes m.gán- éa bérházat, házhelyet, ezölít ea földeket k.axtll Papp. Telekl-ut 8.
KÜLÖNFÉLE
La«álbélYa.at, regit éa u|at, napi postából származó tömegbélyeget kí... Bénáért értékeattenl Ithet minden hétfon deleiéit a Zalai Közlöny szerkesztő ségéban.
ImMlváaty faoyképst Vaataa.h (•Waaál.
AiatdUB«l — sUraatát szolid árban kéayelmea sutok megrendethelók. Kaul-mann Manó. Telelonátlomát 222. 295
Vaaattlaaaaoayt vagy leányt, aki folyékonyan irnl-olvaant tud és kiszolgáláshoz ért. keresek fizetéssel és teljes el-Iá 11«,cl Csengeryut 23. 294«
Igazolvány fAnyképak állandóan ké-8zülnek Halász műtermében, Horthy Mlklóa-ii l 11. 2961
IilltiiluiHiül HMui Hlliiil MENETRENDJE
érvényes 1039. október 8-tól.
ErKBuáhot-tár—VaaMtAtlomám
áSH
6-B
fj\'20 tfM tS»» 14-M
15"
1800
20 M 22»
2JM
I
il II
1 .U.jí !511:. J, S-45 IUajkMtuir.4>k,T-S9 Ibs.l.A.WIItf. 14-1« UU>,«r.W. IH»
julpta, ím dolpztef
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja,: „Xüxgsidaianl R.T. Naqykanlua".
Felelfls kiadó: Ztlsl Karsly.
Nyomatott i
a „KöíijnidBBnal R- T- Hsayknii\'Ha"
nynudájábaD Hagykonliadn. (Nyomdáért falait Zalai Kár«ly.>
79a Évloiyam 270. uam.
Nagykanizsa, 1989. november 27. hétfő
«ira 12 «11.
ZALAI KÖZLÖNY
\'«LITKll DtrlL>>
Felelő*" szerkesztő : Barbarita Lajos
Elotbettsl ini: cgr boni « pengó *0 tUlr SacrktaxlAaétt ?0 kiadóhivatal] taietooi 7a «
Katonanemzetjogásznemzet
A( (magyarságra, mint államalkotó népre két jelzőt szoktak legsürüb-, ben a\'kfaljrn|raii Az egyik «z> hogy\' katona-nemzet, a másik az, hogy )o-gász-nömizet. És valóban, ha végignézünk ezeréves törtéo^\'míünkö". ha rangunk előtt látjuk a veszedelmeknek és szakadékoknak azt a végíe-leu sorozatát, melyek között a ma-gyarság — gyakran étet és halál peremén járva • fenn tud t-i tartani nemzeti létét, azt állapíthatjuk meg, hogy ezt egyik oldalon maradéktalanul megőrzött katonai erényeinek, ősi virtusának, nagyszerű bátorságának köszönheti, - de másik oldaton köszönheti a joghoz, az alkot* mányhoz való ragaszkod ásatnak, annak a jogászi géniusznak, amiety a legfel tékenyebb őre1 volt ¦ nemzett függetlenségÜTikiiek és önállóságunk\' gondolatának. í
Erről a mtigyar jogalkotó géniuszról beszélt a költségvetési vitában Antal István igazságügyi állanv titkár. Nehéz évszázadok vérzlvata-rában tudott diadalmaskodni ez a sajátosan toagyar jogalkotó géniusz, - olyan tüzpróbákat állott tehát ki, ami legnagyobb biztosítékot nyújt a jövendőre is. És éppen ezért: nem volna nagyobb veszedelem, mintha különböző problémáinkat idegen szellemi sédnek megfelelően oldanánk tm.eg. Nem- volna nagyobb merénylet a magyar -nép egzisztenciája ellen, mintha idegenből lemásolt jogi és alkotmányos intézményekkel kiforgatnánk Ő^ercd-eti mivoltából a nemiket csodálatos szellemiségét és államszervező erőit. \'
Mindez, természetesen nom jetenU azt, miíntha a magyar nemzet szellemi kinai falat akarna építeni határai köré és él akarna zárkózni a modern koreszmék, a lüktető élet .rohanása elől. Nem tettük\' ezt a múltban és nem fogjuk tenni a jövőben sonv Nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy a fejlődés követelményei elől elzárkózni egyenlő volna a halállal. A, imÍJgyar nemzet készen áü arra, hogy jogrendszerébe beleillessze mindazt, amit a népi erők korszerű fejlesztése akár alkotmányjogi, akár gazdasági, \'akár szociális téren megkíván. Éppen aa utolsó esztendők törvényalkotásai mutatják a fejlődéskészségnek ezei ket a -hatalmas arányait. I
De nem engedünk és nem akarunk hozzányúlni azokhoz az intézmények hez, amelyek állami é\'ctünkkel egy időiek, amelyek tehát örökek. Büszkék vagyunk, arra, hogy nekünk vannak több évszázados tőrvényeluk, amelyei; ma is élő e!even darabjai jogrendszer ünknek. És azért maradhatták élők, -mart szerves részei ezeréves történelmi alkotmányuknak. Mert a mUgyar állami élet alapja nemi egyetlen törvény, nem egy sok paragrafusba foglalt egységes jogszabály, í*mfciy azért, méri ilyen, egyetlen kornak követeimé*
A nyilasok csúfos veresége Balatonfüreden
\\
Radocsay László (Magyar Elet Pártja) 12.077 szavazatával szemben a nyilas Mecsér András csak 2.679 szavazatot tudott szerezni
A Tapolca—bal lton füredi nép választott. Az első időközi választás a nyilasok legsúlyosabb kudarcával vesződött. Hetekig a leghangosabb kortéziával kürtöllek világgá, hogy majd a számok beszélnek, a tapolcai kerület az Övéké, stb. Később, mikor a választási küzdelem már kezdte megmutatni, hogy a kerület népe mennyire nem szívesen fogadfa az antantszijjas, lakkcslzmás nyilasokat : „fej, fej mellett fogunk küz-
deni" lett az uj jelszó. A nyilasok hétfői lapjában, a Virradatban Hubav Kálmán, még mindig azt Írja: „A magyar nemzeM szocializmus komoly győzelmet könyvelhet el magának".
A lap még a kerületbe sem ért, máris kitűnt a választás végeredményéből, hogy ki az, aki komoly győzelmet könyvelhet el. A számok valóban beszéltek és ehhez aszám-szerü eredményhez nem is kell sok megjegyzés.
A kerüld 17.564 választója közül összesen 15.035 szavazott le. Radocsay László igazság ügy miniszterre, a Magyar Élet Pártja . jelöltjére leadtak 12.077 szavazatot, míg a nyilas Mecsér András c«ak 2.679 szavazatot tudott szerezni.
A nyilasnak kikiáltott és hirdetett kerület tehát 80 százalékban a kormány politikája mellett döntött. Ezekből a számokból még a nyilasok is tanulhatmk,
A finn csapotok ulsszauonttsitt kivételi a szovlet
a vasárnapi súlyos határlncldens miatt — Négy halottja és kilenc sebesültje van a gazdátlan ágyulOveséknek —- Komoly következmények vagy csak nyomás a tárgyalások folytatására
\' \' Moszkva, november 27 A finn-szovjet határon súlyos határincidens történt. A moszkvai rádió híradása szerint a finn tüzérség a karéUni határon [
hét ágyúlövést adott te.
A lövedékek három\' szovjet katonát és egy tisztet megöltek, hét katonát és két tisztet pedig mfegsebJsitcltek.
A szovjetkoiunány az incidens után erélyes tiltakozást \'jelentett be Helsinkibe, ráiirnlatva arra, h-gy. milyen veszélyt jelent 0 szovjethatáron levő fin" hadsereg és követelte, hogy a finn kormány 25 kilométene vonja csapatait a határló*. I
Politikai körök véletmiényű szerint
Moszkva nem- tulajdonit nagy-jelen, tőséget* az incidensnek, dü ragaszkodik a finn csapatok vissznvonásá.-"hoz. }
(MTI) Ujabb moszkvai je\'cntéíek szerint a szovjetcsapatok vetni\' válaszoltak a finn lövésekre, tmSután parancsuk volt, hogy ilyen kihívásokra ne válaszoljanak. [
A NTI helsiuki-l jelentése .szerint finn körökben tmjegállapitolták, hogy
a határon levő csapatok egyetlen lövést sem adtak le.
Tegnap kü\'önben is pihenő nap volt és egyébként gcjttj,\' vontak össze csapatokat a szovjet határon. A\' finn jelentés szerint az ország túlsó ha-
társzélén tartoltak lőgyakorlatokat. Valószínűleg aknavetőkkel is dolgoztak és talán ezekből kerülhetett véletlenül néhány lövedék szovjet területre. A yizsgiilat folyik.
Helsiiikl-i jelentés szerint a szovjet jegyzékben foglaltok nagy megdöbbenést okoztak\' finn körökben. Alrtnak a követelésnek teljesítése, hogy a határtól 26 kitanitttene vl*z-szavonják a csapatokat, egyenlő
a finn erődítmények feladásával. MindaimJeUctt hangsuIyozzzAk Helsinkiben, hogy a szovjetjegyzék. nem ultimátum jellegű és inkább csak nyomást akarnak gyakorolni a félbeszakadt tárgyalások folytatására.
„Anglia háborús célja: legyőzni az ellenséget!"
mondta Chamberlain tegnapi rádióbeszédében — Egy háború utáni békecélról Is beszélt, amelyben egy uj szellemű Európa megteremtése szerepei — Ujabb nagy veszteségek érték az angol hadi- és kereskedelmi flottát — Az egész világ érdeklődéssel várja életbeléptetik-e holnap a szigorított blokádot
Bár szombaton és vasárnap rossz időt jelentettek a nyugati ellenségeskedések színteréről, a két nap nem imiU ei e>cméi>ytelcnűl. A1 szárazföldön ugyan csak gyenge tüzérségi tüz volt, !1 levegőben azon* ban német és angol részről egyaránt repülőtevékenységet jelentenek\'.
Mint !1 NTI jelenti, a német repülőtámadás sorén még szombaton telitalálat ért az Északi tengeren négy nng )i "hadihajót. Ezek közül az egyik egy Ajuróra tipusu, kb. 5200 tonnás angol "hadihajó volt.
Angii részről a légitámadás eredményét cáfolják és a Havas jelentés
szerint soni emberben, sOm hajóban nem tettek kárt a ledobott német bombák. \\ 1 \\
Az nngoi repülök sikeres felderítő repülést jelentenek\' Északkelet Németország és Helgoland fe\'ett történt repüléseikről Az angol je\'entés szerint az angol gépeket heves lég-
nyeiie épült fel, hanoin ezer év óta élő, fejlődő, alapelveiben Változatlan, de részleteiben a korhoz simuló organizmlus. 1, .
A<z ősi (magyar alkotmányt akarjuk fenntartani, az öM miagyar jogalkotó géniuszt akarjuk ápolni a jövőben Is. Tiszteletben tartjuk más nemzetek éU\'tforináit és állami bo-
rrend ezkedését, - de a történe\'ctm nagyoriis nipgtanitott b*nUünket arra, hogy minden nemzet a maga sítjátos lelkületének megfelelő béren dezkedések között él. Féltékenyen megőrizzük tehát azt a sajátos berendezkedést, ívml\'i a miénk, amit más nemzet lemásolni n.;m tud„
Imiért ezt csak a ml lelkiségünk és történelmünk együttes hatéereje tudta kitermelni. j
Az ősi elvekre épített, de1 mindig fejlődőképes magyar jogalkotó géniusz széliemében akarunk továbbra is ?1,11« s kjformálni a mai idők modern, boldog Magyarországát. t
-\'ft
¦93S. november ?7
¦ \'¦
,,L2:1? ma is tartom, hogy Nagykanizsának export-import, varosnak kell lennie/4\'
Háoipttb, hacaixmák,
synpju alsónemüek, meleg harisnyák, kesztyűk, kötöttárukban nagy választék
SZOMOLÁNYINÁL
védetirní ágyútűz, fogadta, ennek el« lenére azonban sértetlenül tértek ..vsza. : í 1 J !
Egy (másik Havas Jelentés szerint
az\'anghl légügyi minisztérium ina kiadott hivatalos közlése .szerint az | angol felderítő\'gépek Hclgoiaod Wiihulmshafen környékén alacsony repülésekkel lefényképezték n nemlét légvédelmi állásokat. a felszálló némtet géneket kikerülve, már az esti szürkületben a köd. és a hideg, amely jégréteget rakott n szárnyak-ra és a légcsavarokra, megnehezl-itettc n hazatérést, de ez mégis sikeresen törtéét meg.
A tengeri háború ujabb áldozatai
A tengeri ellenségeskedés ujabb áldozatai pijég a következők : Egy akna a La Manche csatornában súlyosan miegrougíUta a 11000 tonnás Sussex angot szállítóhajót, amelyet sérülten bevontatták a Theansére. Elsfilyedt a 925 tonnás Hookwooj angoi és a Gusztáv Reuter «evü svéd hajó. Mindkettő aknára futott
Súlyos veszteség érte u neonét hajóflottát is. A Ö7B0 tonnás Adolf Wöhrnjuniit egy angol kereskedelmi hajó elfogta és .szikratávírón angol hadihajót hivott a helyszínre. A; hajó panaiicsnokának az utasítására a 126 főnyi legénység és ¦ 26 utas nn.c*n[í>cH\')i>;iUlj.i szállt és jiitclotl az angolok kezére került volna a hajó, a németek maguk elsülycsztették.
Ujabb jelentése:/ -..;xrint angol hadi és kereskedelmi flottát még két su\'yos veszteség érte. Egyik, hogy
Chaanberlni.ii nagy érdeklődésíel várt vasárnapi rádióbeszédében, miután szólt nz otthoniakhoz és a frontokon küzdőkhöz, kijelentet te, hogy a mostani háború nem hasonul ahhoz, ásnál vártak. Bejelentette, hogy Anglia háborús célja: >Legyőz"i az ellenséget!« Van egy béke cél is, ez; Uj Európát! Ez nem azt jelent^ hogy műiden hotárt Jc kell dönteni, hanem\' azt, hogy uj szellemet keli Európának adni. Az uj Európában nem lesz támadástól való fejelem, .mert az ellentéteket oU zöldaszlal imellctt vitatják meg. A kormány-forme minden államban szabad maradna Európában, a keicskedc-lem mcgélónkülne és u fegyverkezés korlátozását is végre kell hajtani.
Mindehhez azonban - mondotta Chamberlain - előbb meg kell nyerni u háborút.
A blokád kérdése
A világlapok résilclescn foglalkoznak uz anggi szigorított Mókáddal, amely elieu már. hai peesfejKe áJJam jelenlétté b» liitako/Asáu , A Times ugy. "íftdja, hogy, a holnap
London, november 227 at. ir terroristák szombatról vasár-napra virradó éjszaka ismét sorozatos botiiltajncréiiyletot követlek el Anglia külcoibö*ö DOntWIn. Nem kevesebb, mint 20 l»mharoW>anás történi London, Hirmuighfliii, Goventry és inas nagyobb városok központ játján, A rendőrségnek sikerült megálluptlajii, lioaty, a bombákat egy rohanó, autóból dobáltAk. ki, az clorfl kitervezett he. JycVte, Az üldöző rendőrök eloM azou-
a Plisudszfcy nevű 14 060 tonnás volt lengyel óceánjáról a németek megtorpedózták. A anbdem óceánjáró hajót, amelyet 1935-ben építettek olasz gyárban, az nngoi tengerészeti hivatal bérelte. Maholszky (másodtiszt vallomása szerint n hajót két találat érte. Hal csónakba szállt a hajó 110 főnyi legénysége, többen azonban a robba* násim\' miegsérűltck. A rádiótávíró nemi működött Így sokáig hánykódtak a tengeren, tmig angol hajó érkezett.
A legsúlyosabb veszteség n i
Revatping 16.697 tonnás angol cirkaió etstilyesztése.
A hajó olyan gyorsan sülyedt el, hogy egy tiszt éa 16 főnyi legény, ség kivételével az egész legénység a tengerbe veszett , i
aláírásra kerülő blokád-egyezmény nem biztos, hogy azonnal élelbelép. fegyelembe veszik a semlegesek tiltakozásul, amely különböző jellegű,
A News Cronicle srerinl ríiég azokat at árukat is elkobozzák, amelyek 2ő százalékban német eredetűek, Ugy tudják, hogy a i-ölcikőzi tengerié a német áruk elkobzása nem terjed ki. Alléjában rendkívül nagy érdCKlödés-scl várjak éJetbcióp-o holnap a szigo-11*041 blokád vagy sem és ha igen, mit válaszolnak arra a semlegesek, elsősorban Olaszország és Japán.
A ma déli hadijalantésak
szerint uz éjszaka nyugodtan teli cj, néhány zavaró tüzérségi tűzőn kivüt jelentősebb esemény nem lörtcnt.
ujabb vasúti szerencsétlenség Németországban
Berlin, november 27 (NT1) A Frankfurt—gisseni vonalon, Niederwaldstadt közelében egy tehervonat beleszaladt egy személyvonatba, 11 ember meghalt, öten súlyosan megsebesültek.
ban Os unténak sikerült elnicneküliiic.; A rendőrségnek csupán annyit sikerült elérnie, hogy a kidobált bombék közül tizet még o robbanás elölt ártalmatlanná telt, Az «Ir Köztársasági Se. regi székházában luUk utalást tartottak (ús a gyanús személyekéi letartóztatták* Ismét több telefonfülke, vasútállomás é.s rendőr\'Bktajiya rongálódott össjfl « bombái ásóktól Sydcnhftmb«n azt Iliitek ellenséges repülő bombáz ás légi,, riadót rendellek
A Jtanjzsai polgárság nagyszámban KeiesteMel vasárnap délután a MagyaKÉlet Pártja Kölcsey utcai helyiségében llovsz.ky János országgyűlési képviselőt, o Baross-Szövetség országos vezérét, hogy a legkülönbözőbb Ügyekben faggatását és közbevetését kérjék. I\'ovszky min denkinek a legközvetlenebb ittódon (és a legnagyobb előzékenységgel állott rendelkezésére. Kiséretébcn ott voltak Somogyi Gyula, a MÉP ke-rületvezetője, dr, Csempész Dénes le tényei\' kir. közjegyző, társ.kérii-letvezető, dr. Tholway Zsigmond ny. posta hivataligazgató, városi pártvezető, stb. , *¦
Este fő* kilenc óra volt, amikor Ilovszky kíséretével átment a helyi Baross-kerület helyiségébe, ahol a nagy Baross-család élén vitéz Tóth Béia elnök fogadta és köszöntötte az országos Baross-vezért és Somogyi Gyu\'a kerüíetvezetőt, aki már sokszor beblzo nyitót la a Baross .eszméhez vnló állásfoglalását és annak támogatását. Az egybegyűltek értekezlete hosszan\' ós lelkesen luuícpct-te Ilovszky Jánost, aki meggyőződhetett arról, hogy a múlt napokban történt bizalonüiyilvánitás a kanizsaiak szivéből fakadt és a hatalmas Baross-család ott áll zárt sorokban országos vezéic mögött, majd Tóth elnök arra kérte fel Ifovszkyt, hogy tájékoztassa a Baross-tagokat a gazdasági kérdésekről. «
Harsány éljenzés közben emelkedett fel Ilovszky János.
Ilovszky beszéde
— Ennek a városnak levegője és életkörülményei, valamint hazafias, becsflicles magyarsága, - amint azt a választások alkalmjávai is hangoztattam, kezdetié meg beszédét az országos Baross-vezér — a szlvejiir be- vésődtek.. Mert iáttani egy jobb sorsra érdemes, nagy elhivatottságnak örvendő várost, amelyet a békeszerződés a legsúlyosabban sújtott a/,zai, hogy elve tie tőle Hinterland-ját és hogy ez a város nemi ugy fejlődött, hogy az export-import lehetősége - melyre adottságánál fogva hivatva van - mjeglegyen.
Furészporral töltött bombák...
- Nyíltan és őszintén kijelentem, hogy senkinek, aki nem; a keresztény magyar táborhoz és a Banoss-gondolathoz tartozik, lekötelezettje nem vagyok. Még m«, a választás után is akadnak egyesek, akik különféle, a Baross-gondolaton kei-észtül vezető gazdasági eszmék megvalósításának akadályát\' állítják, és bombákkal igyekeznek meggátolni
és elgáncsolni . munkásságomat, azonban őszintén kijeloniemi amikor ezen bcpnjbák explodáltak, megállapíthatta mSuden Baross-testvér, hogy azok nem robbanó anyaggal, nem puskajrorral, hanem csak egyszerű fürészporral voltak töltve.
- Hát ezekre a imfichlnációkra valóban nincsen szükség. Itt becsületes magyar munka, magyar doí-
*gozniakarás, magyar cselekvés kell az egész vonalon, erre van szükség.
A;-választás folyamán ígéretet tettem, hogy ezt a várost és ennek a városnak a kercskedelmíí-t minden erőmmel, úgyis mint Baross-elnök, ügyi? mint Nagykanizsa város országgyűlési képviselője, fejleszteni fogom: * {\'.\'¦\'¦¦,
- És ezt mh ís tartom : Nagykanizsának export-jnnixwt-\' városnak; keU knnle! ; , i i f.. ; .
Hála, amely nem kerül fiveg-szekrényue
- Igaz, hogy a mai világban az az elv uralkodik, hogy a hála csak mu-zeufoU vitrinekben található, én azon-bán kijelentésül, hogy nem felejlettem és nem is akarok felejteni aoból semmit, amit rmigigérlem. És biztosíthatom) Baross-iestvéi<imet- bogy a hála nálam nincsen üvcgszekréiiy-be téve. ¦ ; 1
Ilovszky a polgármester mnn-kajáról
- De felelősséggel tartozóan! annak a férfjkmak. Is, akit mündenkor mint urat és vezetőt nagyrabecsü-Jök. Aki összeforrott Nagykanizsa életével, akinek szjyc összedobban a város iwlgai^ágíuiak szivével, aki szereUn(ese ennek a városnak, aki egész lelkét, .iniunkabirását, energiáit, kvalitását ennek a városnak és hazafias jmjugy^rságáJiak-szwlgjUatá-ba állította,\'aki hatalmasan eiőbbio vitte Nagykanizsát, dacára e bzq-ttoora trianoni pusztának. A, nagykanizsai fK>lgár!ui|estí\'r. (Itt percekig éljenzik, és ünneplik Krátky polgármestert.) ;
- Én sUIyt helyezek arra, — folytatja ilovszky - hogy az Ő jóindulatú munkásságában részt vegyek olyj értelemben, hogy őt és rajta j$rvez-tüi ezen város polgárságát minden ^megmozdulásában segitsem*, törekvéseiben Umogassam és előbbrevinni igyekezzetmv Majd ragyogó szavakban (méltatja azt a munkát, amit a po/gármtester a város élekében kifejtett , ! i
- Senki sem vetheti sziemomrc azt, hogy az elkövetkező nagy miun-káboji az egyik kezemmel Jobban hajlok Nagykanizsa féle\' és Igému;
Mikulásra:
játékot
cukorkát
illatszert
Teliseli önsztáv
drogéria-, fűszer-, csemege-, játékáru- és fotó kereskedésében vásárol|on
Chamberlain rádióbeszéde Anglia háborús céljairól
Ujabb bnsz bombamerényletet követtek el az írek Angliában
Rohanó autókból dobálták ki a bombákat az előre kitervezett helyekre
gALAJ KÖZLÖNY
Vasraverve szállították be a keszthelyi csendőrök Havai István gyilkosát a nagykanizsai kJr ügyészségre
A boncolás megállapította, hogy a gyilkos vadállati módon végzett áldozatával — A vérében fetrengd Havai haldokolva könyörgött sógorának, hogy ne Ölje meg őt
tl^)*enreJBber-\'27:
hogy Wtoden \'dolgotokban, amely-íyei hözzfcnt\' fordultok, segttségtekro ¦essek, fjíogy egyik kczemímei mint d*,!,qrtxrfgos ftaross-Szovetaég cinó-jk\'e, a Jrn)Mkka1, Vnint ezen város orn széggy.ü\'ésí képviselője ;Cgitségtekre
Jehvwtfk. :., ... y\\ 11? Nagyon !61 e^Gtt: látnánk hogy nkkoV,\' tamilkor a rosszindulat kikezdte országos Baross.cluökl működéseJ in\'Jt, akkor \'\' \\\' \' ¦\' < ! i 1
•XI vidéki fiók uh ját elhatározásából eluőnek biztotitott bizalmiról és ragaszkodáséról
és ,a Baross-cél érdekében végzett tevékenységemet, elismerte. A, hála nemi fog elmaradni Biztosillak Benneteket, hogy ha tájrn&chiak engenv, égy könnyebb szél nem\' fog elsodorni, mert olyan szelet nem1 ismerek, , amely Baross-becsületemet kikezdheti. ^ (
Majd Ígéretet tett úrra, hogy mindent elkövet, hogy megsegítse. a nemzeti kereskedelmet, amely egyedül alkalmas arra, hogy elvezessen a\'tehlWteibcn egyre gyarapodó, boldog Nagymagyaror szaghoz.
lUvÍHty! lJ6noi- képviselő békédét a Baross-csatád tagjai szűnni nem ak\'avó. éljtíuzéssel fogadták. .
.Vitéz Tóth .Béla elnök lelkes szavakkal köszönte mbg Ilwszky beszédét, ald<>ezután \'kíséretével elhagyta a Baross-váimt. , | !
All.üdó MSiimkik MtkSuuawkea Buda^ott I. Mfiswáa
0.415 Torna. — HIrelC — Közlemények. — ll«aglem««k. — 10 Hü**,
— 11.10 Nemzetközi vizjeízős*>lgAj«t.
— 12 Harnnfjtwó. — Himnusz. — Idő-, Járásjelentés, - áim Hlrefc, ~ 13.20 Időjelzés, lcröJártB)6kc.tés. _ 14.90 Hírek. — Mösorlsnwrtetéf., — 15 Arioly^nliirak, pi«cl árak, éfeJmisaer-ánür. — 1645 Időjaixés időjárásje-ItBtés, hiiek. — 17 Hirck sxlovák ét to»sy«r-orosE nyelve*. — 10,15 Hírek,
— 21.40 Hírek, trfőjárénjeleutAs, hírek szlovák ¦ éi magyar.orosz nyelven. — 22.4a HH«k német, olAsx, angol éa francia nyelven. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I. \'
10.20 Felolvasás. — 10.45 pelolva-; sás. ~ 12.10 Ihiiczky Lásaló sznlon-íen«kJara. — 13.30 Hangiemezek. — Í\'Ö.ÍO Arányt Mária előadása.
17,15 N\'oVotny Guttrtáv és felesége Paillette \' harmonika kettőse., — 17.35 tíihamagyba}oiiii gyékényesek. Beszélő Budmscky Sándor.\' — 18.10 GUán Pál lárogatőrlk, kíséri Veres Károly\'cigányyenekara. — 18.45 FeV>lv«sis. — 10,25 A rádió szalonzenekara. — 20.10 <Kő-rosl Csorna Sándor.- Hangjáték. — 22.05 A Magyar Bevü Tánctenekar. — 22.40 Balázs Kálmán cigányzenekara. \'-7 23.40 Csajkovszkij; .1812.. Nyitány.
17.40 GUán Pál tárogatótik, kiséri Veres Károly cigányamokara. — 18 Mezőgazdasági félóra. — 19 Magyar-orosz hangúiknak. — 19,30 Francia nyelvoktatás, — 20 Hirck. — 20.20 Hcndof*nekBr. — 21.20 Dr. Jeszenszky Sándor előadása* 21.50 Idöjájáp-jcieűtés. — 21.55 Dvorwák: V. (UÍ világ,). 51 ii 11 !\' 111:
Becs
17 Iveincsook. — 18 Bégi bécsi táncok; — Ifi Szórakoztató zene. — 20.15 Ittchartz müvei. — 20.35 Bulgár est, -21,15 Hangverseny. - 22.50 BorÜn.
Jelpta, im IslBiitel"
Keszthely és Oerszcgtopihj még teljesen a példátlan kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság hatása alatt ál. Valóságos búcsújárás folyik a véres drámii színhelyén, a Jegenye utcába, ahová Havai István a kanizsai vizsgálati fogságból való kiszabadulása után családjával költözött Cserszegtokniajból. Havai István ugyanis Keszthelyen bor- és állat-kereskedelemmel foglalkozott. ;
A, keszthelyi csendőrség ajapos-munkát végzett ismét, az egész drá-(nia most már tisztán ált a bűnügyi hatóságok előtt. i\' ,
„Megjöttél, Pista?"
Megalapítást nyert, hogy Havai és felesége békésen ebédhez készültek, almikor Goldschmidt Ignác betoppant hozzzájuk a konyhába.
- Megjöttél, Pista? - kérdezte Havaitói és sző nélkül késével Havai váUába szúrt. Havai felesége segítségért kiáltott, -majd férjét ki,akarta vezetni az udvarra. GoldscbJmldt azonban elgáncsolta Havait, majd amikor az ele:ett, rárohant ós késévei többször jmpgszurta, ,|
Goldsohknjldt abban a hiszemhen, hogy Havai Meghalt, ki akart menni az udvarból, de amikor látta, hogy a vérbeborult Havai igyekszik feltápászkodni a földről
Qoldiohmled visszafutott, rátérdelt Havaira és több kés-szúrást ejtett rajta,
ugy, hogy a szerencsétlen ember könyörögve tette össze a kézét és ugy kérlelte • -. Ne bánts, ne ö\'j m?g | A, válasz az volt, hogy Goldschmidt újból áldozatába mártotta kését, : 1 1
Goldschttniidt lúoat a közelgő szomszédok zajára kifelé igyekezett, de amikor látta, hogy a haldokló Havai tovább kúszik a földón, odafutott hozzza és hatnlmias metszéssel telje-
sen 1 | !
átvágta áldozata nyakét.
Miután az ütőért ls elvágta, Havai percek alatt elvérzett a helyszínen. Utolsó szavait feleségéhez intézte ¦
- Isten veled Houkám... jaj... meghalok... j • \' \'
Mikor a vad indulatú gyilkos látta, hogy á\'dozata elnyúlt, véres kését annak bőrkabátjába törölte, míajd egyenesen a csendőrőrsre sictett, ahol bejelentette tettét. i
A\' szemtanuk azt mondják, hogy a gyilkos Goldsch\'ntídt kiskora fia is végignézte apja vérengzését.
Mit mond az áldozat felesége
A keszthelyi csendőrség ugy Koszt helye\'n, spint Oerszegtomajon teljes apparátnssai dolgozott, sza^níos embert hallgatott kf a véres dráfcnía hátterére vonatkozólag, /m\'ajd kihallgatta a gyilkost |
Goldschidt azzal védekezett, hogy Havai támiíadt rá késsel és ö csak védetórnből szúrta meg őt, dc ennek ellene tm^nd az áldozat felesége, Havainé, Polák Hona, aki szebttanuja volt a borzalimias vérengzésnek. Havainé lüjelcntette, hogy Goldschanddt beléi>ésc után trnfci\'deri szó nélkül leszúrta férjét. I
Hogy billyen vandál módon végzett áldozatával a kegyetlen gyilkos, jhrutatja a boneofás, ajhely. ;
12 késszurást állapított meg Havai holttettén,
ezek közül a fegtöbb halálos volt.
A csendőrség mhgához vette a véres kést, az áldozat bőrkabátját, amelyen ott van a vállszurás véres nyomM, majd a gyilkost vasraverve beszállította a nagykanizsai kir. ügyészségre. ; \\
Dr. Afcntt«y Gyula vizsgálóbíró m?a magWé vezettette GoldscKmidt Ignácot, akit közel két óráig kihallgatott, majd gyilkosság bűntette óimén letartóztatásba helyezte.
Horthy komtopé Zalában vadászott
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója az elmúlt héten két napig Zala vármegyében tartózkodott. A Kormányzó kíséretével együtt a keszthelyi Festetics-palota vendége volt.
A Kormányzó és kísérete megtekintette Festeticsek világhírű fenéid ménesét, majd fácánvadászaton vett részt a hercegi vadaskertben. A Kormányzó a jólsikertllt vadászat után visszautazott Budapestre.
A Horthy Miklós tiszteletére rendezett vadászaton, herceg Festetics Qyörgy meghívására még a következők érkeztek Keszthelyre: herceg Montenuovo Nándor és neje, báró InkeyJózsef éa Pál, herceg Hohenlohe Ervin és neje, özv. gróf ráky Lászlóné, gróf Széchenyi Imre, báró Qautsch Oszkár és neje, gróf Széchenyi Móric és a Kormányzót kísérő kiskorompai Brunswick Qyörgy ezredes uUmarsat.
Uliiii FQ-ut 2. sx.
A harmad rendlek Szent Erzsébet- ünnepélye
Vasárnap Ünnepelte a Szent Ferenc IU-rendje Szent Erzsébet emlékét a plébánia fehértermében, amely zsúfolásig megtelt közönséggel. Dr. Horváth R Afhanáz Igazgató megnyitójában rámutatott Szent Erzsébet lelkületére. Meleg szavak-baji méltatta özv. Presztovics Jó-zsefné érdemeit, aki ötven év Óta\' tagja a Ili-rendnek és akinek átnyújtotta a Szentatya apostoli áldását. Majd a III-rendlek énekkara adolt elö egyházi éneket Marion Magda kedvesen szavalta el Szent Erzsébet betege cimtt megható költeményét. Megy esi Hona jól sikerült felolvasása következett Szent Erzsébetről, a magyar lányok példaképéről. Feilünésr keltett teljesítményével az alkalmi énekkar, amelynek számai viharos tapsot arattak minden esetben.
Dr. Terszfenyák László ünnepi beszéde következett ezután, aki méltó módon áldozott a nagy magyar szent emlékének. Torna Klára több zongoraszámával aratott megérdemelt sikert. Az iparostanonc-iskola növendékeinek énekkara sikerült énekszámot adott elö meleg érzéssel. Andii Mária Árpád szép virága c. vallásos költeményt szavalta ei sok közvetlenséggel. Szép volt a Szent Erzsébet elma életkép, Ügyes rendezésben és bemutatásban. A kedves ünnepség a Pápai himnusszal fejeződött be.
Dr. Horváth P. Athanáz IH-rcndl Igazgató Ismét szép munkát végzett
A gyomor és a hál megbetegedéseinél, különösen ha azok makacs székrekedéssel és azemésxtö-cuatornában végbemenő nagyfokú cijedésl és bomlási folyamatokkal vannak egybekötve, akkor reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József keseruvlzet kitflnö hatással ihatunk, — Kérdezze meg orvosát t
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
C • « r e Részletfizetési kedvezmény
M „Néprádió" eladási helye
SZOblí AntOl, Iktfkoiza,
Fó-ut 5. szánt.
A MEGTORPEDÓZÓ IT Balfast hadihajót hat vontatóhajó vonszolta Rotyth kikötőjébe A Belfastnak n gép- ós kazánháza rongálódott (nvt\'x >> robbanás következtében.
ÖSSZEOTKÖZÖTT kát vl"]ambs a budnjsesil nyugati, pályaudvar előtt tegnap csle. öt utas sérült mog az összetört nWakok szilánkjaitól.
KIGYULApT Hejótábán egy Lezárt lakás és bennégett Pocaay Ger-fee\'y 8 gyertnfekc. A tüzet kipattanó szikra okozta. Egy 6, t és egy féléves kisfiú égett Össze.
TOLONCHAZBA vitték Schubert Ágoston "ügyvédet, egy terézkörull ru\'ettbarlang tulajdonosát, .A váratlan razzia alk a maival több mjíit 80 ember ru^ettezett Valantfnnyit igazoltatták.
AZ UJ OROSZ követ, Gortlkin va sárnap éjjel megérkezett Rómába. Hivatalát tmla veszi át
BEOMLOTT egy épülő vízakna Milánó (mellett és ivyoic munkást te-hntetett b romok alá. A szerencsét le-.nÖI Járt liVunkásokat csak holtan tudlak kiásni a romnk .Hol
A\'DUCE elhatározta, hogy muzulmán községet lé:estt a libyai sivatagon. A mruzuhnán előkelőségek háláin fogadták a hírt.
RENDK1VOLI sorozások lesznek Dániában december. 10-én. Kopen-hágában hongoztntják, hogy minden évben tartanak rendkívüli sorozató-kat.
F1NNNORSZAGBAJN fc\'emelték BO hZiizolékkal a tőkeadót ós a Jövedelemadót pedig 20. százalékkal.
Kárpátaljai élmények
3 Irts: v»jd« H..mu
Át csö ínCgiul zuhogni kellett és rossikcdvúeu vonultunk vissza. Mindhárman mejíáUapitotluk, hogv Hus/t osküuk iforn tetszik. Nem tetszett az sem, hogy éjjel luiromszor akartak a szobámba benyitni, hotry az ablakon füstszag áramlott be levegő helyett és Iwgy a regeihez csak erélyes fellépésre hozták a vajai és jamet. Ugyan fs a hét pengős napi penzióba tökéta. tcs reggetil és minden Jót belcigértek.
Ezek után szedtük hátizsákunkat és horgáuklsziorerésrinkct és tovább indultunk Rehóro.
HAHÓ FELÉ HuuMót Taraekosig tm\'gy csuk a vonat, iil már román területre kanyarog Ut a stopár és.csak Teiebcsf«jérpaL>k-nA\' tér vissz-l hozzánk. MV\'eí a rotná-iioTcknl a vasul hasziiAlítlr.t nézve sem-miféle, megegyezés ne.n volt, ezt |ü kb. 42—W kilométernyi utat a.dólm-sm.ü bfll megtenni.
Valóságos harcol folytattunk tu. u utóbuszokért. Óriási tömeg özönlött ¦ tó a tamekóíi pályaudvarn. Minit turista, Jatrtnhor nyaraló, hwattaa érzéstől állülült lélek, aki látni *akruia a visszajött Kárpátalját.
/.uhogó esőbca robogott a négy niilóhusz egymás utáu. Csodálatos szép séRü tájak látottak el pH hunionként mellettünk. ,
g ZALAI KÖZLÖNY
A\'TelekMiton egy MATEOSz-autiV elütött egy fiúcskát,
akit válságos Állapotban szállítottak be a kórházba
Sutyos szerenosétlenség történt kuat reggé\' a Teleki utcában. Háry József ,cgy íbejárónő 3 éves kis fiacskája, a Teleki uii óvodába haladt, amikor arra Jött egy Mateosz auló, amelyet Büki József soffőr vezetett, A kis fiúcska látta a közeledő autót, da még át akart futni az uton. Af sofőr igy már nem tudta megakadályozni a szerencsétlenség t. A teherautó fejenütötta a fiúcskát, aki ezután vérében elterült az ut köve-
zetén. Nagy csődület támadta sze-rencíétteuség láttán, jnajd , az egyik üzletből a (mentőkért telefonáltak. A kis Háry Józsefet n mentők kórházba szállították. Az orvosok szerint a fiúcska állapota életveszélyes.
A szerencsétfenség i\\gyében a rendőrség megindította a nyomozást, de az eddigiek szerint is, (jenkit felelősség nem terhel a súlyos gázolásért. • ,
Lehetetlenül rossz a Zrínyi-pálya talaja
ZMNTE—DPAC 3: 1 (2:0)
Győzött a csapat az utolsó mérkőzésen, ne ez siralmas győz. lemnek mond haló. Rí nem «z elleniéi lebecsülése, takart azok is tudnak játszani, ha nem oz cttenféi hibát keresik. Sok csúnya jelenetet láUunk a pályái],! a DPAC lek! van imluiaiofi ós feleselő játékosokkal. Sajnos, a /„MNTE játékosai i.s átvetlek Ozt a modort és oz a legszo-moriibb.
A\'«>nkivüi meg kelt mOndujii, hogy Ilyen pályán nem lehet riilbttlozui! Azután hogyan van oz, hogy egy uj fuilós taapulbói nem leivel épkézláb együttesi oesseátuiaai, Miért nuus.-nek u csapatban szélsők? így nem lehet csodá\'konii, ha egy-két űmber lézeng a mérkőzésen. Hogyan CmeikerihcEik
Kanizsa sport színvonal :i, lm illetékes tényezők .-féltik) a csapatol, hogy eteileg l>aji«>k lesz- és bekerül az NBT1-be, mert mi lesz akkor az any-iglnk-kai? [
A rossz pályára Szabó — Krptocz, Köle — Hartmano, Kövcsdi, Bad — Sijws, Papp, Krivanok, Vitár ós Tóth a DPAC-bnl, Csondor — Babos IL, Kárpát — Csáki, Babos fi Pőczc -Jimker, Szabó, l^rkas, XUbolOez és Istenes játékosok a ZMNTlí-böl sjftlod-uak ki. Példaképpen nt credeli Összu. állítást irtuk ide. Tapogalódiás, majd I-artias lesen, fütty ulán lft hálóba, de nem terjik bdc két pere, parkos okosan Srabóhoz játszik, ez átemel Mi-haleezhoz, aki az ötösről hálóba boni.
Fényképezőgépekben
nagy választék.
rak aladasa. — SzakasapO kldalgi
Filmek, lamazak, papi-axáaii
VASTAGH
ffsla-mai«rs*iáh*ii
Csengery-ut 1. sz., az udvarban.
Erdőkkel bontott hegyiek tfivében kanyargotf az ut. Apró faházak csőtől csiUogö háta bukkant elő a JtüWir-tc\\elu eaeriék közül, fidcs, tiszta le. vegö csapott tje aE abtakou, (Anyumva a íüHedt, olajos párát.
Két szelíd dombhajlut kőzött, az esősugarak szivárványiílxin iítkódlött iiánnarosszigcl.
a* előttem WÖ hölgy hirtelen fel sikoltott és görcsös zokogásba töil ki. Fejvesztett riadalommal állították |Q oz autóbuszt, de pár ]>illanat inulvn tovább mejilünk. Nem volt semmi haj, csak a hölgy édesanyja MArmtiros-szigeten lukik, — és nem tudom miért — de már két évo nem látogathatja meg.
Nem volt semmi baj, nini* sciuinQ baj, csak az, hogy Mánnarosazígüt a két sitiid .Inmbilajtu közt csiUbgé bázolAtü még mindig tul van a határon.
Nincs semmi baj, csak annyi, hogy egy hölgy lenWgvc sikoJtotlA fli auto-btiszban:
— Anyám!
Nincs semmi baj, csak annyi, hogy valató sirl és az egyre távolodó, kődbe vesző Mánnftrosszlgeten élt egy kicsi öregasszony, aki nem esökot-hatíu meg a lányát, i*dig oM suhant el mellette..,
llBlJgBlott mindenki. Egy szivd ibba-nás vqlt iu .egész társaság. Kzuvuk, versek, siónoktatok - üres, lélektelen sjappunbulM>ré.kok olilvSi a fájdalom-sajioU-i ketmycsepphcu képeala
Aki közömbös, ala fásult, az jöjjön; Ide és néíze meg a hidak elfelezett,: bcdcsxkázóU válaszMtát, w határsorom\'-póVal. Akkor nicgludjá, megérd, hogy nett) fircs sz<) a haza cs megérti, j milyen keserft ¦ büszkeség magyarnak
lenni!
Elcsendesedett komolysággal érkéz-1 tünk Aknaszlaüniua, Magyarország] egyetlen sóbáivyájálKn.
aí utasok felo leszállt, viszont háromszoros embertömeg akart a helyükre tülekedni. Tennésjetcseu nem férlek [oi és bosszús niorgással állta, bőröndökkel, hátizsákokkal u szakadó esőben. Várták a legkÖM\'lebbi aufi-busit, mely vagy három óra múlva | hulull. Nem irigyeltem őket.
Férfitársunk néhány félénk megjegyzést koekáztatott, hogy talán * érdemes, talán illendő lenne megnézni a sóbányát, de sftket fülekre tnjélt. Csak egy pillantást vételiünk a reménytelenül bebonill églioltra, a cuppogó sárra,i a lemaradt utasok\' ásott sorára ós... nem mozdultunk. Nem volt lelkiexönk ho/zá. i
Tudom, csúnya dolog volt ez, 3o — az vesse ránk az első követ —. aki három bőrönd; három turistazsák, két óriási retikút, Cgy szörnyűséges horgászfelszerelés, egy csomó kabát és ptajil sulyárai tertieiti), nem így eseájj. kedéll vohuil
Terehesfcjórpataknáf bucsut móoq-iitnk ftz rtiiiöbusmak isméi von;itm szálltunk. Nem tudom mi nu\'nloji, de az utasok száma duplájára szaporo-
bá*. -iij o; i• A-..aftJ:fejrobeinMinálnF4s>as tálal \'oteaan S^;rtiévlilVft.tinW*a1*i.
sőt o ,vi. ikrében .Síitys, línpufal I iái, psomior incmfesmw\'.r \'al\'-hlt. de l*>mj<m góiftlff.\' ¦wom,tV<íít faz! A« ellenfél remek rohamaim ésíbekhp a ZMNTE Védelemi Ad \\e»fM|aifi nem bimak gólt-Ittokf ji">u ift.ljnXBlí\'tóííís. 11-esből í.\'siUdiarl-\'W.iKfteit Miltalcct labda helyett az cjtyei^.ta-Wlja.és kizárják a játékból, a feleselő Kövesdi, inújd *ésőWi S-JiHlvalaeasftdt,
Csonttor rcinek1 ffÖcrhlíbfcti\'í#afc>.óktít hátvéd jó w^z^^lt^trvriWIsWHK^ emelkedcll ki, csáki kemény voll, Pőcsc mint ledetii^\'jó Vört.\'t\'mfiuste^s nem nyújtott \'valami WtotiAt < >e/fan a* poszhni.\' A «á*4ár*orbann Juiü>r nom sréfao,. vit^viLt , üxahú í-zélhó, jivOlke* volt u.legjnbií itaitárwjJbálrnrV(W(l\'.--de iráuyit««ban s^em^vo^t n\'ss:»r.J, (, .. ,.\\
Az ellenfél, fedezotsora a«gyjfzér.iUu» játszott. Hárlínárin\'ki\'sso klciíJcikvdWt, wlamint síjios én papp a cSáhirsóf. bóü\' *v-\'->V bl-m
nolrrjáll1 Boktizor.\'távedcW^dtar d bó-zöilBég; viselkedése nem áidbWrii\\«le stembeaj i .f f. I /í <.,:
I | . ^k-H^l-
ZMNTE lUv-^Wtódiai
i. 6=ííí<S\'*C^.-o1...m ¦
Zrlnyf pálya.¦^rfitok^•c^e(íí li-luthbb-rt. A fizikumban vHSwttí^-y.hVSrtE^Jobban Jj|rl« B sáros talajt éaJgyirwgérd«m«. ten igyOzŐtUv: tóóllftvök; jVárfMli .(a), Deues (2) és ZöldvárJ, ,ütotv« ,Wtcr. Jók: Zöldvári, Hajba, Németh I., Vft. mdi; irVctvc"- csetpw,\'^^s^lyt-,\'és
KitótJ akt
Az KVTK Vi pala f : 1 aránya véreit vasárnap SzékcsféhÖrW
zósvk* ivasniasí\'iös^tt >», ^aaubiM ifi
bajnokságért- •voH*kí-*í&Um\\6k: Szer-Vácsy ,.(3), Ueiuicbi i.lict\\e. Gá«zL Jötte, ittiif ,n piásoilik -tf»apaly4í, Szabo,,(^)> Izsó Ci), W»fa*akt Zt:«X (ii 11
\'lEtJed«ífny^i;\',\'\',l\\;!\'..
Kispű»t^fc*«fiu*i(á«B ÜiitC -1 •!" ;Haladás-Ü)peut.l4;2 Xi;i0>.<, . -
Szolnok- Tujú»ík \'í-.itík- II). -j .
Sweued-tiammá: 4 :U (WQJ* ¦ litoklrumos---lió»e*Kó> ii i-l. $ hfj,.
ii<icskai--iouw» í3j:i .<-íti\'t>,j i
PÜAO-KH AO6uL .(íJi-y.-.,,,.;
- »wrerp
doltituk látszott - Egymást f"présel\\«, laszjgálva furakodtak az ,atjl«Mj!flWz. Igazuk volt! Csodálatod j .szép , vidékrií kerüllünk. Itt ipar (komoly hegyfal, sötét .erdők, friss ,»ökt legelők,, .kibar-iniit faházak ragyogtak at,,iu«gsíaka(!\' felbök közül villanó i>apsugárl>aiir
Mindenki.ábiakokaál.: tawfiedetl, csupán egy, urjOinber ^le^\'.. jp[b,u-yyjt csodálattal mercdfémi rá,. \\)ffón\\f az .úriember l-rancoia,\' ViUon vcr,»ci(. olvasta, az éú egyik/ togkcd\\^-sci>l>,,,kól-löméH Még e^aig.pMOo), ,ialall6pztaju férfivel, aki Vilkml. uívasla vojaa, pláne vonalon! | ,-. - \\ i
i jói nw^néaáein. ia^lligen^:. kisa* Vi-nikas arcát,.végtelenül ápoM »íféji formájú kezét s azután... Ix^UU fordi-tollam a «MI közöm \'hóízft.1 Ttwhi alapján. \'\'•\'"í 1 1 \' (>:- \'
LAKÁS KEH ESÉS MAS^Jv^SZ^-S.
VEDÉSEKi,., f:. w ,.
Beérkeztünk\'Háfhóm. Zi»r«^, • *0*eke-dés, lókdósós. Alig tuddrtik\' fsm-rgődlii o pályaudvarról. ¦:\'í-" " \' \' "
Móst- jött a IciíkomSiyebh\' dlé,\'«a íakáskeresés. Már a vonatöhTh^lottttk, hogy Hahón nem leliet lakást ?ksgi©i, ftnnyi a,nyaratok ... . -j
Mivel nú, nő4» üsjjyf&cbljiifi\'k b^tük nwgimkat ,egy. darab. íéjöákpt,,ljerak-lirk.a roMiti \\«í«ía^lő^n a,cs«»i»agok-kai cgyüít. Azonban —¦ nihiel közös kásszá^TcflatS|W«tm
töltők, li(j;>v{j.e.s\'.Ui .r&Y \'
bad irireiypaMfl-\'Sr f4l
l8o% november, %t
Hősi naptár
Nagy Marton és Kim László, a volt nagyváradi 4; bonvéd gyalogezred
_____ zászlósai MezŐlaborctól
[ mii vi ti E nyugatra védték ezeréves | SE flü határunkat ira orosz éhen.
MlntBzákMKparaDcsQokok merész londülotteí vozottek Klepolány-nái szakaszaikat rohamra az oroszok megerősített állásai ellen. Midőn a támadás minden lórlias elszántság ellenére l<t megakadt, 15—35 lépésrjyíro az ellenségtől beásták magukat és szilárdan kitartottak.
Hősies magatartásuk jutalmául a nagyeztlst vltézsógt érmet kapták.
önfeláldozó kötelességtőljesitéeről és vállalkozó szellemről tett tanúságot a
_ 39. honvéd gyaloghadosz-
"ÜTí 2 v, I tály erdélyi hadműveletei
H\'t- «• ti. I alatt Szakáll Pál 18 éves, , Önként jelentkezett nép-
i/elkelő, a volt kassal 9 honvéd gyalogezred soraiban. Ssakáll ezen a napon néhány társával az Ua völgyében hz ellenséges állások földerítésére Indáit. Ezt a feladatát a járhatatlan őserdőben a legszebb eredménnyel és a legrövidebb Idő alatt hajtott* végre és pontos Jelentősöket hozott a szembenálló ellenség hadrendi adatairól, valamint erejéről.
A klaezUat vitézségi éremmel tüntették ki.
-¦- (A klskanlzsai hltkOzség tanácsalése)
A kisknnü-sai Kalh. Hitközség vasárnap délután tartoita tanácsülését, amelyen megjelent P„ Gulyás Génért plébános is. P. Bánás helyi lelkész ked-ves s/ju\\«kka! advőzólU) a vendégeket, majd ismertette ti tárgysorozatot, BbcJ az idei költségvetés, n toronyéra, valamint a7. jjiségak\'ció került szóbft. Utána p. Gulyás plébános mondott szép beszédet, majd többen felszólal-lak, köztük dr. Szabó István, Bogdán DezsÖ, Szomoh\'myi Gyula, Iíagonyai László é»\' Horváth- Jánov
— (Ikolánklvali Népművelési Tanfolyamok megkezdése)
A gép- és gyorsíró tanfolyamra jelentkezőket felkéiem, hogy folyó évi iwvember 29-én (szerdán) esLo 7 órára jelen jonek meg a Bozgonyi uloai iskola íö\'dszjnt ;}. számú tanteremben. A tanfolyamra lehet még jelentkezni a Boz-gonyi utc>4 iskola irodájában. l\'Üó i-c-reno igazgató, népin, gondnok.
— (A Legényegylet Katalin-estje)
A Katliolikus Legényegylet Jói sikerült Kainlln estet rendezett vasárnap este saját termeiben, A rendezőgárda és a Wlüuö AtíJía-jazz oly pompás hangulatról gondoskodott, hogy a nagyszáma közönség és »¦ táncoló ifjúság a k\'éafii záróráig a legjobb hangulatban maradt együtt A szokásos Jegényegj\'Jeti Katalin estet nemcsak «* egyesület tagjai, barátai, hanem a város legszélesebb rétegéből összeverődött jókedvű fiatalság táncolta végig, a U\'gderüsebb és ke<Iélyescbb hangulatban, liz nem is csoda, lusz o rendezőség irányelvül lüzte ki, hogy o fiatalságnak szórakozni és jókedvűnek lenni nemcsak szabad, de kötelessége is hánniiyen idők is járnak a Tejünk felett, f
— BatMkUUltázankftt tekintse met minden Tétetkenjnaer nelkil. Köpetein Htotirebéa
riinÖKGBÍÍIr.IZKSBd mm
P|inc
fjg0 -l
¦BtTORvEzrt
Nagy választék! Olcsó árak !
— (Növendékhangverseny)
Szombaton délután tartótba a zene. iskola idei ejsö növeudékhangvmjQ-nyél. A szülök és a zeneiskola ItÓz-jsmerl jóbaráiai most Is leljcscn megtöltötték a termet. Az ajsó és felső tagozatú növendékek különböző hangszereken mulatták be tudásukat. A legszigorúbb krüika is megáilapítlhai-ja, hogy a növendékek valamennyien nagy előrehaladásról tctlek tanúságot. A szép számmal összegyűli közönség lelkes Inpssftl ümiepeUo a kis és nagyobb előadó művészeket.
— (A kongreganlsta urleányok teája)
Szombaton este a fehértejemben az Urleányok Máiia Kongiegáciöjánftk Icájára összejöttek mindazok egy kedves, méghitt együlllétre, akik a Magyarok Nagyasszonyának kékszalagos tábora tagjai, liivei és barátai, A legszebb kapocs főzte őket egymáshoz: a kongregációi zászló, a Nagyasszony tisztelete. OH láttuk dr. Krátky dstván polgármestert, Pozsonyváry alezredesi nejével az élenjárók közül, ott voiWk a kalorikus társadalom jeles icprezen-tánsai, A vendégekot Schögi Rrzsike prelccla és pálfffy Margitka tanácstag fogadták sok szeretettel ós kedvességgel, P. SlmlczA Sebestyén ferences-házfőnök, prézcs közelien, lömör megnyitója után a kedves leánysereg frissen, fürgén, sok könil le leültessél szolgálta fel a párolgó teát ós mindenki érezte inagát, mert egy volt gon-dolkoilásban, egy értésben és a lestvéri kapocs fűzte mindegyikei egymáshoz.
— (A klskanlzsai Katalin-bál)
a régi nagysikerű előadásokhoz lia. sonlitott. Zsúfolt terem tanúskodott, hogy Klskaiiizsán vannak még érdekiő-
¦ dök a műkedvelői előadások iránt. OU volt dr. Krátky István polgánnes. \'er is. p, Bánás A. Gyula helyi lelkész, a Icányegyesidel tanáesadója üdvözölte a vpridégeket és ismerteti az előadást, A 22 tagú szereplőgárda kitett magáért. Ki kelj külön emelnünk Herezcg József elsőrangú alakítását (ezért a bolgár típusért n szerzőt is dicsérjük), valamint Németh Jóska Cso-kó cigányát. A föszereplöpár, Baj, Mancika és Polay l.ás/ló jó teljesítményt nyujlolt. Tiszai Lajos, Németh Ijijos, Vohisek Lajos, Skoda Irén, Kulcsár György VoIMk az első vonalban. Baj László most is elsőrangút nyujjjott epizód szerepében. A lobbi sze. repeket Németh Annus, Horvatics Ma. tild, Bartol HozMta, Szollár liéby, 1)0-roghy Magdus, Plander József, Jáger Erzsi, Kiss László, Düky Ilus, Kocsis Antal, Bregovics Ilus, Eudicy Ilus jáisíották életnüsóggeL A gondos és ügyes rendezés Németh Lajost dicséri. A Lukács: Uj harangszó-ja egyszerű és szokásos népies alakokkal is tud fordulatos ós szórakoztató jelene-tekét, Picivé felvonásokat adni. A dalokat külön kiemeljük. Az est nagy tiifkcrél még a táncmulatság ís növelle, aliol l\'oszák\'ék húzták a késő (éjjeli órákig. —k—n—l—
— (Súlyos szerencsétlenség)
történt minap délután o zalaegerszegi t égiagyárban. Pétc rfi János 17 éves jánknhegyi lakost- muuku közben a körfűrész a hátán annyim megsebesi-tcito, hogy a mentők életveszéjyea álünoUAn szálUtották kórházba,
— TakfartM nez a Köpetein Bútoráruház állandó butorklallltásAt ízléses ée olcsó bátorokat kedvező fizetési leltételekkel vásárolhat.
JL
— (Póruljárl kíváncsi)
Söikát ióáseí surdi heutes legénynek föltűni, hogy,a falu cipészének, Dezső Aladároknak egy idő óta igon jól megy dojguk. Sok pénzük Vau és semmire sem sajnálják kiadtIU SzafciÜ azt gjanito^iB, .hogy OezsőéJíríBlí. h»-nils pénzverdéjük \\«n és óm*tí» vau pénzűk. A váMalkezo legény cHsatá\'. rozia, liogy lejeptezi\' a pénzgyárfókat s" ezért mogtoste Bz alkalmat, ftükox a eipésrék vahmü lakodalomba mentek és betört a lakásba, Dozsőék mikor liajnalban haaűtértek, még mindig\' ott iloígowitt a lúYfililan deloktlv persze liiáiya, a pénzverő gépet nent találta meg. A kíváncsi hemes legényt a ka. posvári biróHág magán laksórtésért 8 napi fogházra ítélte^
— (A rendőrség felkéri mindazokat,)
pkik a mult hétfőn reggel és kedden délután a lítébániatemplombon tartAi-\'kodtak, liogy a templomi pcrsely-rószi togatás ügyében « Itotóság nyomozó munkájának megkőnnyitésére jeientkez-ucnek a kapitányságon I. emelet, ojtó 3ó. szám alatt.
— (Vörhenyjárvány Keszthelyen)
Keszthelyen annyira (jliatalinasodott a vörheny járvány, liogy a vármegye alispánja elrendelte «z egyes isfcolaosz-talyok bezárását. November 21-tÖi de-ceml)Cr 2Jg szfmetelnek az eiőadások a HanoJder óitéuet, a ¦községi elemi iskola egyes osztádyaiban és az óvodákat is bezárták. A hatóság mindent megtett a járvány terjedésének « ^rneg-aködályozására. t
~ (Tejjel leforralta magát)
Szabó Uonka örvényeshegyí .( é\\es kislány tejjé] leforrázta magát. Súlyos égési sebeket szenvedciU A kislányt élei veszélyes állapotban szállították a kesztiielyi borházba,,
— (Elitéit nemzetgyalázók)
Mamii György 21 éves Soinogyfajs/i legény még «z év < Őszén a levemetércn . társai előtt mmösithoteijen szavakkal nyilatkozott a magyar Hiszekegyrőik A pécsi kir. törvényszók nemzetgyalázás büntette miatt most egy liónapi fogházra itéltc Mándi Györgyöt. Ugyancsak nemzetgyalázás bimtette miatt került a pécsi törvényszék elé egy másik somogyi lakos is. Miksa [mre 12 éves halálon újhelyi penziótuiajdonos még a nyáron sértő kijelentéseket hasziiáJt a magj-arokra. A törvénysíók 2 hónapi fogházra ítélte. Az itélcl még nem jogerős,
— (Elfogott betörök)
Kovács Józser és Varró József zala-nicgyci földművesek a zajaszentgröli járásban több helyen betörlek. Varrót sikerüli elfogni, mindjárt a betörések után, de Kovács József csak most került kézre az egyik fajuban. A csendörök most átadták öl is a zalaegerszegi kir. ügyészségnek.
Szenvedő beteg uszonyok
gyakran már egy kis pohár természetes. „Ferenc Józsel" keserüviz-zel is nagyon könnyű, lágy bélki-flrfllést érhetne* el, ami Igen sok esetben rendkívül jótékony hatásul van a beteg szervekre* — Kérdeste meg orvosát 1
— Naptár ¦ Novembor 27. hétfő. Rom. kat É. Mária. - Protestáns Virgil. -Izr. Klszl. hó 15.
rjőzrordö nyitva reggel 6 órától este 8 őréig tbétM, sserda, péntek délutáa kedden egész nsp nőknek).
4905?4
ZALA? K0ZL6NV.
IMO, november 27.
Rövid blrek
A MAGANGÍ3PjKptíSl-FORGALOM de rembír 8-án iijra megindiilhnt OJasE-orsEágrjari. 30 liter benzint kapnak a tulajdonosok egy hónapra, ..OROSZORSZÁGBAN nafry sitahíúny van. Egj-cs vidékeken megkOidtólí mar n íozeggot \'vtdá töaelést.
CSAKY ISTVÁN gfSf külilgyminlsi-ter. kerületének inefítátogatásérá három napra Sopronba.utazott.
i DRUGETHAZAN felavatták iu uj Ung hidat,, ami a községet összeköti a\'külvilággal.
15 MILLIÓVAL résíCsedUt a kisipar fs a mostani rendkívüli kfizszálütásolóban. 45 éter kisiparost juttattak mim-\' kaalkalonihoz a kiadott rendeléseik,
OLASZORSZÁG kivitele a háború miatt erősen mo<aiöveíccdett Amerikában. . Nagyon sok faárut, főleg bútort siállitanak ki.
GAtFENCU román külügyminiszter szerdán délután tartja meg a külpolitikai beszámolóját a román szenátus és a képviselőház külügyi bizottsága előtt. \' 1 J ;
EGY NIÍMET HADIHAJÓ átkutatott egy 3000 tonnás finn gőzöst. A liajó fát és papirt szállított Gotenburgbn. : MA KEZDŐDTEK a jugoszláv— frűn- | cia kereskedelmi tárgyajások, ami iránt oly nagy érdeklődés nyilvánult meg a sajtóban. Ennek befejezése után jugoszláv—angol tanácskozások kezdődnek.
ELFOGATÓ PARANCSOT adtak ki Frönkóvits Lajos tojáscxporlőr etjei., Bki a vagyonát kimentette és ö maga is citftnt Budapestről.
Internálás vagy állampolgárság
Bukarest, nov. 27 (MTI) Az aradi rendőrség felszólítást Intézett 322 névleg is felsorolt személyhez, jórészt magyarokhoz, akiknek nincs rendrzve az állampolgárságuk, hogy személyesen jelentkezzenek a hatóságoknál, mert máskép Internálják őket.
Három év után szabadság
Róma, nov. 27 (MTI) Az I9I3-ban született korosztályt, akik már 37 hónap óta egyfolytában teljesítenek katonai szolgálatot, december elsején rendkívüli téliszabadságra bocsátják. — Ugyancsak téli szabadságot kapnak azok a régi korosztályhoz tartozó katonatisztek, akik a világháborúban, az abesszin, vagy a spanyol polgárháborúban részt vettek.
IDŐ
Jóslat:
Nyugill, északnyugat! szil, több helyen eső, főképp íz ország északi telében. A hegyeken hu-vasesS és további olvadás. A hőmérséklet keleten még emelkedik, nyugaton alig változik.
A Meteorológiai Intését nagykanizsai lUBgUüyelőiUlomfaa Jelentii
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor +4 8, ma réttel -9-4, délben +11-4.
Oaapsdék on~L.
ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDIÉ
tVsrényra ¦ 193». október Síé a-tól.
HagykuiliMi álloaiira értasö él u uauau ledilo vénátokról.
Vanii A vomi KmtUm, tarák ScMtr. VOR.1 !A vonat Bojlir KmxIImIt KuU-
tidi.. IMITI. rdll«!. **¦ s*. irkwlk ¦iltu neme hí. rjl Indul r. t\'i.
Í247 Slnautó ~3ÁT 510 5-37 — !220" Szem. V. 2-49" "3.I5 4-37
1207 Orv. .•!¦44 6-50 6-57 ,945 1240S Motor V — 5i0, 5-50 7-24
1313 Szem. v. 9-43 1104 11-36 15-45 1202 Oyv. 7-55 10-18\' IŰ-20 ,11-25
1211 Szem. v. 14-15 15-40 16-12 20-45 1212 Szem. v. 710 11-10 11-40 13-03
!z.Ll Motor v. 15-50 1717 . — 1244 Motor v. — — 16-48 1B0-1
12412 Motor v. 17\'45 19-53 19-40 — 1214 Szem. v. 1410 18-25 18 55 2012
IMI Oyv. 18-41 19.49 1953 22 40 1208 Oyv. 2015 22-55 23-05 0-04
1219 Szem. v. 2345 1 15 1-38 6-15
Jegyzet, i A 2241/« sz. vonat 1939. október hó í-tól 1940. május hó 18-ig csak vasárnapokon közlekedik (19S9. december hó 24. helyett 26-an, 1940. március 24. helyeit 2ö-en, 31. helyett április hó 1-én, május 12. helyeit !3-3 közlekedik.
a Az 1241 sz. vonat Nagykanizsa—Balatonboglárig napon,, csak 1939. november hó 15-ig bezárólag és 1940. mlrclu» hó 15-tól kezdve közlekedik\'.* 1939. november 16-tól 1940. március hó 14 ig Balatonboglárlg csak kedden és csütörtökön közlekedik.
3 Az 1240 sz. vonat Balatonszentgyörgy—Balatonboglár közölt 1939. november hó 16-tól 1940. március hó 14-ig csak szerdán és pénteken. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa közölt naponta, « többi napokon, vagyis 1939. október hó Mól november hó 15-ig és 1940. március hó lö-tól május hó 18-lg naponta Balatonszentgyörgytől közlekedik.
.Közvetlen kocsik forgalma: 1. 2. 3. Roma—Venezia—Trieste—Budapest déli p. u. 2. 3- Minden pénteken Fiume—Abbazia—Postumla—Budapest dé I p. u Hálókocsik forgalma: 1.2. Paris—Domodossola—Milano—Trieste— Budapest déli p. u. 111.31. —IV. 21. szerda, péntek, vasárnap F.ume—Abbazia-Postumla—Budapest déli p. u.
6 Közvetlen kocsik forgalma : 1. 2. 3. Cannes—Ventlmtglia—Venezia Mestre— Trlesle—Rudapest déli p, u. — 1. », & Roma -Venezia Mestre—Trieste—Budapest déli p. u. — 2. 3. XII. 20.-1910. 1. 17-ig és III. 27.—IV. 27-ljj Fiumc-Abbazla—Poatu-mia-Budapcst déli p. u. — Hálókccslk lorgalma : I. 2. XII. 19—1940. V. 4. kedd, csütörtök, szombat Cannes—Vcnlimlglia—Milánó—Venezia Mestre—Budapest déli p. u. (Ili. 31.-V. 3 lg Niceböl). 2. 3. XII. 20-1940. 1. 17-lg és 111. 27.-1V. 27-lg Flume-Xbbazia—Postumla—Budapest déli p. u.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
1412 14021 1444! 1416 1428
Sz. V. 6*. mot.
Motor Sz v. Szv.
|iK..lí.|.
Mm.
4 57 9-45 13-59 15-55
20-26
Ego,.:. S»»b.l- tUfrMk. IMa. tUMfet- Ex.ru.
«rfc. írk. SÍIM. WvrílW. W.I
645 717 _ 1447Z Motor — 5-50
1054 11-25 12-32 1417 Sz. V. 530 7-25 8-15
16-26 _ _ 1423 Sz.v. 13-40 14-18
17-36 1810 2004 14011 Qy.mot, 15-33 16-31 16-38
21-46 22-36 1411 Sz.v. 19-25 2107 22 00
¦ M,
7-25 9 37 15-41 1807 2326
i Közvetlen Járat Pécs—Sopron között, z Közvetlen Járat Nagykanizsa-Zalaegerszeg között.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
«.K,kul-„Sríl I.J.I S.rcir. »A. Ptar. trk. ríc*il M. Bararti "V H.gjk.nl-ztár. .ri,
m Sz. v. iii é52 8 51 5447 Sz. V. 44?
2414 Sz.v. 1354 1611 17-48 2407* 6... Ml. 7-23 SI6 9-35
2406* Gy. i;:al. 18-15 19-42 2053 2413 Sz.v. 12 04 1342 1547
2418 Sz.v. 2018 12-16 006 2431 Vegy. 1816 20 04 22 35
• Közvetlen Járat Sopron-Pécs kézölt.
Nagykanizsa—Murakeresztur—Trieszt
18-21
12-32
Zamatos, lölza ksvtt
Sintrox kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható : xh-li-\\-Yli literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. x"
Nagykanizsa megyei váron .. polgármesterétől,
28322/1939.
Tárg/: Bemutató harcszerű lövétiet.
Hirdetmény.
Közhírré testem, hogy f. hó 28-án, kedvezőtlen iclíi esetén I. hó 29-én, reggel 8 órától kb. 18 óráig a helyőrség csapatai a Nagykanizsa várostól bérelt harcizaO. lőtéren éles lőszerrel szemléltető lövészetet tartanak.
Erre vonatkozólag az alábbiakat rendelem tl:
1. A hidegkúti erdőben levő őrház éi a vőrOshegyl szőlők kitöltendők.
2. Siepelnek községtől bérelt terület, valamint a Kiakanlzsa—sormás!, Klskanlzea—szépeinek!, Sormás—szepetneki utak és a Csipás és Tölgyes erdő keleti szegélye által határolt tertllet lezárás alá kerül.
3 Szepefnekröl a közlekedés Nsgy-kanizsa felé Sormáson keresztül nyer lebonyolítást, mert s. Kiskanizsa— szepetneki műül lezárás alá kerül.
4. A lövéizet robbanó lőszerrel Is folyik, miért Is a lel nem robbant lövedékekhez vagy azok részeihez nyúlni életveszélyes. Ebből eredő balesetekérta\'honvédklncstárral szemben semminéma kárigény nem támasztható.
Nagykanizsa, 1939. nov. 25. jtso Polgármester.
Otcsén&sjjof mftamezthan ^zémkozhalik
APRÓHIRDETÉSEK
Hj-rúliIrdflUs-aila vaatárrup im U-inaim.,. 10 szólj
» míü to i*llUr, mlnsjjn Igyibbt. n$ 4 jíug.
ÁLLÁS
Borbélya «0«.* felvétetik: Kliíflludy-
utca 39, ¦ • •
ADÁS-VÉTEL
Egy jókarban levő konyhaszekrény, öu-MtCíukliatóCMlédigy, lükör aostatial, könyv sxekréay éa egy tzép ebédlO «lasl*. Ctm t Idádéban.
3 drb piima aeifaörtóa, 170-1H0 kg, eladó. Magyar-a. 69. "
KOLŰNTéLB_
Uivélbályflflttf, régit 6« ujat, napi poatábrtl uármizé tomegbélyeget kéaw-¦tinxérl értékesíteni lehet minden hétfőn délelőtt a Zalai Közlöny tuerkeizlő* aégttaa._ .
fofOnit. *
Mlndamhlrai mlndcat megmond a htrea leleklátó cratolígw. Levélben vagy tiKtíiiiélyespii. Pogad Külíitudi utca 30/a. Aaallsls P t.íW-töl. ÉletsorsUnácaok díjtalanul.
ZALAI KÖZLÖMV
l\'OLITMiftl FJAI\'ILAl".
Kiadja,: „KBiflaz<(B»aolf..T. NagybanIrit". Feleloa kiadd: Zalai Kárely. Nyomatott: , a „KSigudasail H. T. Ntgykanlna"
ay«aiflÍJiliM KagykaalitAa. (Nyomdáárt telelt Zalai Karoly,)
f %, .friripu. 871. uám.
Nagjlumlzw, tSCSi tMvwahar 28
ari 12 BB.
POLITI KA I N A-I* I L A I
Feleifi* szerkesztő; Barbarita Lajom
maiitlttl ti»: «CT hóra I pem* WMK Sxejk^lWgl tJi líUulólilvtítall tekioaj 7«. 1
A balatonfüredi verdikt
Mert verdikt volt. ítélet. Zala józan, gondolkodó knfngyar népe Ítélt., Fellebbezne letenül és jogér-t-Miyjeáefl. Ugy, ahogy az ő tiszti, nemes magyarsága, józan ítélőképessége, A\'dozatos hazafisága diktálta. Hiába volt a példát\'an erőfeszítés, a színes felvonulás antant, szíjjal, lakkcslzlniíkkal, meg miegyébbel. A görögtűz és cintányér már nem hat a zalai falvakban és-Így történt, hogy olyan vereséget szevedeti li hangosak lábora, aini-lyeni-e- egyhana\'ar i*sm volt példa. Mert ])íJdfttla»ui átló vereséget szenvedtek u nyíl emberei. Dr. Ra-docsay Lász\'ó igazságúgyminbztérre, a_Mí>gyar É\'et Pártja jelöltjére 121-19 szavazat esett. Ezzel szjomben Meesér András nyilaskeresztes párti jelölt mindössze 2683 szavazatot kapóit a 16035 leadott szavazatból. Ehhez valóban nem kell kommentár.
Zahi ;sifcigyar>ág\'a ítéletével bebizo= nyitotta hűségét tradicióihoz, bebizonyította, hogy niié\'tó nevéhez, őseihez. Hazafias és va\'lá-os érza-e megteremtette Darányi Kálmán szélieméhez, InvC\'n a nagy. nemzeti ö*szefogást. A\' nagy magyar icikl egységet. A \'mjagyar szivek össze-dobbaná-át egy (magasabb nemzeti céi érdekében. Mert ezt tetle Füred tmegyanéga vasárnap, amikor íteletét meghozta.
A zalai éa az ország minden részi-bői a b:»lalonfüred-taporcai választókerületbe összpontosítod nyl-lasvezérck, agjlátorok, szervezők és odavezényelt zöldiugesek emberfeletti erőfeszítésének ez volt az eredt menye.,
Ai ¦legteljesebb\' kudarc és vereség, ami c-sak egy jelöltet ogy pártot érhet, én amr-ly,. vkiszatokrözl azt a megdöntheterten tényt, hogy a magyar nép kiábrándult a felclöten igeietekből és felismerte, hogy a ruai nehéz időkben a nemzet egysége mindenné\' fontosabb, hogy erőiek lehesítünk.. hogy így ¦* épttö inunkét, a fejlődést az egész voira-loii biztosíthassuk., i
A aiagy hangon- hirdetett nyilas ¦egység*- és >térhÓditásc eredmé-uyét u legsz<*rníéltetóbben ugy mutatjuk bé. M. közöljük,-hogy a májusi általános. képviselőválasztások alkahuavaA a balntoniürcd-*ta)wlcm választókerületben niMg ¦1391 szavazatot, kaptak a nyilasok, mig most csupán 2683rflt: tehát mintegy 10 s/ázalékoLvesztuttek híveik közül.
Ez minden beszédnél többet-nrond.\' És igy lesz ez mindenütt, ahol eset* \'eg további időközi választásokat t irtanak.
Mert itélI n m^gyar^ág Iléh a magyar nép !
A-klélaxődflH Jiim^orosK ellentét ós a tenged ostromzar az; érdeklődés hemíokterében
Még nem léptették életbe-a szigorított tengeri ostromzárat — Élénk katotyl-tevé-keqyaéget folytat a szovjet » «nn határon — A finnek több felderítő sasovjetgépet lelőttek — Moszkva német támogatásra számit a finn-kérdésben — Ujab&. smyps áldozatokat követelt az aknaháborn — A iföttlokoa cstnd van
Ai finn-szovjet tárgyalások megszakadási, után a füm-ügy egészen háttérbe szorult, igy a keidéi* felszínre bukkanása váratlanul érkezeti,\' Valójában ntég. ma semi látni tisztán nit történt a finn- szovjet haláron. A finn kormány tegnap mi-nlszlerlamVosol tartott és azon megvitatta a Molotov állal küldött szovjet jegyzéket.
A, szovjet jegyzékben, tofiat isme-relcs, Moszkva azt kövelelte, hogy 25 kilométerre vonják Vissza a finn CMi]>atokat a határtól. Finn körökben már.az első percektől kezdve lehetetlennek tartollák ezt, mert ez a finn erődítmény-öv feladását jelentené. \'
A moszkvai rádió az eseményekkel kaposolatbiuT azt közölte, hogy Helsinki rojoiélhetöleg levonja a tanulságot és nemi utasítja yisfjfe a szovjet követelést. Mint az események azóta mjutatják, a moszkvai rádió tévedett, (mert a finn kormány válasza - amelyet a finn követ ma éjszaka adott "át Moszkvában -
visszautasítja a szovjet követeléseit.
A váW, /megállapítja, hagy finn részről (egyetlen lövést sem; adlak le. Hajlandó a finn kormány Mr-gyahil a csapatok visszavonásáról, ha mindkét országra kiterjesztik azt. A finn jegyzék u továbbiakban azt ajánlja még, h->gy bízzák meg a két hatámicnli c^pat parancsnokát, hogy ezirányb\'n folytassanak megbe széleseket egymü,ssal teljes felhatalmazás alapján.
Finn jelentés közli még, hogy az utóbbi najwkbAii többször jelentek meg
szovjet felderítőgépek Finnország felett.
A feldcrlté;ek célja - menidja a jelentés - valószínűleg az, hogy kikémlelje n finnek védelmi állásait. A finn-terület fölé érkező szovjet gépeket a finn légelhárító tüzérség minden alkalommal lövi.
Zürichi jelentés arról számolt be, hogy a nnunkásságg.ti tömeggyűlést tnriainak, amelyen éles, finiixllcíncs beszédek hangzanak ef. A. jelentés megjegyezte, hogy ilyen tömeggyűléseket akkor szoktak tartani, ha a szovjet valamilyen nagyobb elhatározás elölt befolyásolni és haiu fiotni akarja a népet.
A moszkvai Pravda is finn nyehea é\'eshapgu cikket irt Kajander miniszterelnök és a Hun korinjiVivy ellen.
Azt a finn hírt, hogy a vasárnapi incidens mim finn részről keletkezeti, M;\'nnealhc^n láboiHok, a fjnn
védelmii tanács elnöke is megerö-sitelte, aki a csapatoktól vlsszatérVe, csak utólag értesült a moszkvai tiltakozásról. A tábornok szerbit csak tévedésen a\'apulhal a szovjet hír, (mert n finn csapatok szabadtéri vallási ünnepségen veitek ugyanekkor rí»zt, . .\\/ j , ;
a tüzérség, pedig 50 kilométernyire van a határtól.\'
Élénk azovjttt katonai ievé-kextyeég,
• Róma, november 28 A Messagere heisínki-i tudósítás alapjait hosszasan foglalkozik a finn helyzetlel. A ktp szerint Finnország nyugodtan várja a helyzet alakulását, bár ¦ ¦! . \'. ! mély benyomást keltett a szovjet.
támadás. .......
Hangoztatják finn körökben, hogy a hadakozásra nincs ok, miután, a jeU tett határincideiis nejnií törtéPt meg. A lap (megjegyzi, hogy jó volna, ha szovjet részről \'Is gyors vizsgálatot rendelnének cl és világosságot derítenének a félreértésen alapuló helyzetre.
Talltnl jelentés szerint bCszá|mjr4 a lap arról Is; hogy a szovjet egyie nagyobb katonai tevékenységet fejt kl. Kronstadt\' környékén \'elsötétítés! gyakorlatokat tartanak. A\' Balti tengeren \'evő
szovjet hajóhad is megkeidte . gyakorlatait valósilnüleg azzuL a céllal, hogy kipróbálja az uj lett és észt témi^on--tokal. Finn körökben míRdcaeket a katoiiU lmJüveleleket niegfélemUlö fé péseknek\' tekintik, j. 1 ...
Moszkva Berlin támogatására számit
Berlin, november 28 A némtet sajtó feszü\'t figyelemmel kíséri a finn eseményeket. Megjegyzik n lapok, hogy a viszály német érdekeket nem érint, dc szeretnék, h* az incidens bekében érnej véget. Közlik a lapok a Pravda flnn-eUenes cikkét és a tömegtüntetések éles határozatalt, de ínegjegyzést nemi fűznek hozzá.
A Koppeuhag.ii Poütiken közié e szorint, a fiim--szovj*^l halár^ncldefn-sek. során
a flnaek több szovjet felderítő repülőgépet lelőttek.
London, november 28 Az angoi sajtó aggodalommal ir a klélezödötl finn -szovjet Viszonyról. AzMartják Londonban, hogy ez az idegháboru végső\'XSfXpŰf^ Ezek kei a hirckkel és táimadásokkát a finnek elIenáUökéi>essegét akarják\' m;?gö\'ni. A választ, hogy üres fenyegetés-e lmjudez, vagy a komofy íise-mények előfutárja, a legközelebbi na|»k hozzák meg. !
A Dapy Telcgraph azt irja, hogy Moszkva közölte Berlinnel, hogy \'
a finnekkel szemben feltétlen számit a németek támogatására. A helyzet alakulása tehát érthető érdeklődést kell mindenütt:
A szigorított tengeri osi som zár még nem lépett életbe
Tovább, lMmyolódík a nyugatiéi;, lenségcskedétek ügye.Is. Tegnap a nyugati fronton c^»k kisebb: járőr-í és tüzérségi tevékenység folyt. Egy némát járőr egész a Magimit-vonalig hatolt és értékes megfigyelésekkel téri haza. Egy francia járőr két kilométerre hatolt a Senki Földjén előre, ahol kézigránát-harcot vívott egy német járőnel.
A \'égitevékenység a rossz idd miatl főképp csak az ellenséges ál-
iá>ok felett. voU élénkebb, bár némát gépek r&zakskócl* fejelt Is teltek kisebb i^püléseket
A miágne-sci, háború ügye Is tovább foglalkoztatja a .közvélemjéuyti Az angol \'titkos tanácsülésen a kh ( rály nléirba a német mágneses nk-
I nák ellen hozott h;itárO/,aiol, ainely-
iicl; i\'üU-\'-iUL\'UiiL mimi-\'" német árut elkoboznak a tengeren, d2-*az.,osln mi zár nem1 léjjetl a»nmal ó-\'etbe, iniot hitték. A sem^geück tiltakozását. az angolok figyelembe kívánják vonni.
Hajóroncsokkal van tele a Themse-torkolat
Köíbcu.a liajóclsűJycszlésekben sincs srűnét. Angot luvtita(t)S jelentés szerint az elmúlt héten 11 angol hajót 25.857 tonna tartalommal és t M!m*i ges hajói 2:í.91!1 tonna tartalom mail sű\'lvesztetlek el a németek, lízenkjvűl kél" kereskedelmi hajú is elsüllyedt.
A tegnap.és ina. uyÁivánossiigiA ke.
nílt hajóelsülycdéwk a k.ivotldsrok a ma>t tegnap jeUmlettekeo (iPUsudszkys Havíoipindi,, HookwOfMl1,, Uu&lqv Rantor
stb.) ,kival: .
\' a íloyslofi Grande. 5111 .tonnás au-gol ijaj.il a/. Alanti 0«\'án(>Ht njegtijr--,
(Folytatás a 0. oldalon)
.fiíS.v;
HooIpSli, hótmizmál.,
gyapjú aisóncmuek, meleg hiirlsnytt, kesztyűk, kötöttárukban nagy választék
szomolAnyinAl
Tlnnsi i Am - aaaaV -— *
KIVITELI TILALMAT rendolt el u üiiii kereskedelemügyi minisiter hosz stObb szünet utájl ujnl !1 csokoládé, i\'ü\'knik.ii\'mi, pára 1.1 éa a litrnyi\')»> lyemrcy
A HOLLAND kormány 500 éitfr dollárért repülőgépeket vásárolt íix
!¦;:;.,¦ Ailninokbuil.
A LENGYELORSZÁGI >sidú vagyo-uok állami ellenőrzés alá kendnek. Így akarják elterülni, hogy « zsidók dc csempésszék kf a .*gyonukal az
oistáajbéC
PUSZTÍTÓ ORKÁN tombol Svédor. szag felelt vasárnap óla. A szél ren. geteg fát csavar ki tuw.lui 3 g villanyhálózatokat U széttépte. A folyók kt-léptek in\'ítUukbt-J, ugy hogy tt forgalom n/. egész országban nrejsikuUL
LETARTÓZTATTAK a Reuttf angol hírszolgálati iroda szófiai tudósitójál, I*apcljef bolgár ügyvédei. A K\'tariói-latásuak politikai háttere van.
AZ ANGOLOK nagyobb veszteséget sxenvedlok eddig a hálxmibaii, múlt ö franciák. Az angolok a .hivatalos kimutatás sierint 1800 embert Wsxi-teliek, A fmneiák összes vesztesége twtn haladja ntog ai ezer föl,
13 EZER ZSIDÓ Vapqtl ex év clstí kilenc hónapjában bevándorlási \'enge-tiélyl Pulcsrttaába, A tuvuiyt és tavalyelőtti bevándorlási engedélyek siA. ma ennél sokkal kisebb.
VÉRES KÉZITUSA csulu dm\'a japán és kjn.nl csapatok között a Sim~ jiifiii város melletti Vu folyó köriiJ. Mindkét részről súlyos veszteségeket jelentenek,
SZÓFIÁBAN úmwpiilyos kfwetek kö. zólt megnyitottak az olasz kullurnka-déralAt. Az ünucpségoken résztvett iJntUü olasz nenizeLvédielmí miniszter ls. : , . ,
111 MÁSZOMUAT ezüst kürtöl ajáu-tii\'Mi.oii a kiskiuihalasi honvéd kerékpáros zászlóaljnak, inert u tavalyi l\'tjlMabadilá*kor ez a zászlóalj vonult bc először Rimaszombat faiai közé.
SVÁJCBAN fclosüiatlik o kommunista pártot. A batáromtot a semlegesség érdekcbcn hozták, mtort a komtnu-¦nisla párt a külfölddel tart fenn ösz-sM-kötteiésl ós e/ veszélyezteti Svájc íügge tőségét.
18 EMBERT Bál tok kajálja és 22-öt pedig életfogytiglani fegyházra Ban-kongbau, mert meg akarták buktáim íi konnáxvyl.
A SZEMÉTDOMBBA ásta bc magút a hideg elöl Szabó Miklós budapesti csavargó s ott szívszélhűdés érte. A liuia egészen l«e vollasva a szemétbe, mikor rátaláltak.
MEGGYILKOLTAK Kolozsváron is-nveretken tettesok Bartók Sándor vas-11H mérnök 42 eves [eleségét.
MARAMAROS vidékén körülbelül sxái vagon iilmn rothadt cl a beállott hábonw és kiviteli nehézségek miatt,
A vesék megbetegedéseinek kezeléieban & tisztán teimettetei „Ferenc Jóxsel" kescrtWiz, mint gyors, biztos és rcndkivdl enyhén ható hashsltó, gyakran rendkívül lontos segédeszköz. Kérdezze meg pCTOlit I
Varga miolszter kijelentései ast IPOE közgyfllésen nagy reménnyel töltötték el a magyar kisiparosságot
Nagykanizsai felszólalások a magyar Iparos-parlamentben
Az Ipartestületek Országos KÖz-I»nt]a mbst tartotta országos évi közgyü\'ését, amtely«n a konnány kéjivíseletóben részt vett Varg\'i József iparügyi miniszter U, vwwnitat a többi tárcák képviselői.
Varga krrjniszter olyan programot adott az lj>arosság m^grnenté\'e érdekében, oly együttérzésről tett tanúságot, hogV
a magyar Iparostábor a legnagyobb reménnyel néz a jövőbe.
Varga miniszter határozott ígéretei tett un-a vonatkozólag, hogy az iparos -prob\'émilákat Q komoly megva. losulás stádiuanlába viszi, hogy. «z ijMtrosiiyugdij ügyét tető «\'á hozza és már a legközelebbi időben miniszterközi értekezletet hiv ősszo ebben az ügyben, egyljCn nsegigérlc, b<jgy a fedezetm\'lküli kisipari kölcsönt ötszörösére fogja emelni.
A, anugyar iparos ás kézinflves tábor a legnagyobb hálával fogadta a mitytztSr jóindulaUt és támogaló készségét.
A napirend során szájmfos felszólalás hangzott ei. Egyik kiemelkedő beszéd volt kétségkívül az, «mil
Samu Lajos
a 11.igyka1uz.sai és járási ipai-osság képviseWtében nwndott, uki köze* kétezer főnyi zalai iparos nevében beszáiL ( \\ i ; , i
Sauwi Lajos mindem-kelőtt utalt \\rarga injiiiszter beszédére, aki uj reinényt csejjegtclett a magyar iparosokba és olyan Jégkört tert-oniiett a közgyűlés,,, atnnlyx-Jit jnrtr rég nem! lehetett ta|>asztjalid önuágoa Ijwivsgyüléseken. Kijelentette Samu, hogy rabat az ország felelős tényezőinek jelenlétében akar rámjutat-pl a legnagyobb objektivitással mindarra, amit a mugyar iparosság- kivan «z általános közérdek szem,.five-gén keresztül. 1
A gazdasági helyzet
mondotta Samu elnök, ismét rosz-szübbodott az iparosság szempontjából. Mutatja ezt az a tény is, hogy például, mikor K> k-nU uieg^-üresedett egy bank-altiszti vagy egy házoivestcri állás, olyanok is pályáztuk err«, akiknek kereseti adóalapjuk több ezerre van felvéve, okik segédekkei dolgoznak. Aknt azt jelenti, hogy az önálló, a független iparosmester sziveién helyezkedik el mástiti, mert az ikrában nehéz a helyzet. Több ijwri rendeletet és jogszabályokat adtak ki, de ez még nem minden. O\'yan szociális refor-
anbkat kérünk, ajneiy nz iparosság részére
több kenyeret és jobb megélhetést
biztosit.
Beszélt arról, hogy, a kisij>arosok !nmguk örülnek legjobban a munkásság tnii2gscgité-sén, de ezen szociális intézkedésekkel járó kiadásokat nehezen tudják elötertiflijteni. A konkurencia, a Megcsappant fogyasztóközönség ni-.\'Heti néni tudják az ujabb kj"dásokat és terheket a fogyasztó közönségre áthárilanj. A minthogy belycieljük a munkások aggkori és nyugdíj -el látását, a családi munkabért, a fizetéses szabadságot, n minimális munkabért, csak azt nehezményezzük, hogy dztaé) egyidejűleg nonr léptetlek életbe hasonló reformokat az i[>atosság szá-UJjáré, E\'marad á közmunkák bon való intenzivebb részesedés, az íjwi-ros nyugdíj, a hitei kiterjesztése, stb. Nagyon megértjük és hazafias lélekkel elisrjnMrjük, hogy m-i minden egy cél érdekében koncentrálódik. Mert n ;ti)qmizet élete a legfontof*abb, a mindenekelőtt való. De még ma is vannak olyan megvalósulásra váró dolgok, aanelyek nem kivánn*ik anyagi áldozatot. Ilyenek az árrom:-bo\'ás elicni törvény, a kartell.tőr-vény, stb. Majd áttért a nyugdij-kérdésre és aiuiak nu-gvalósulásjU sürgette. Szükségesnek tartja, hogy az IPOK megyénként szervezze meg az Iparosságot polftlkamontasen. Kötelező igéreM követel minden képviselőjelölttől u választás eiött, hogy mjuide.1 erejét latba veti az iparosság ügyeinek érdekében. Ezt »z IPOK nem tétbe meg. Mi uem egy akcióképtcleu szervet kívántunk, hangsúlyozta emelkedetl hangon a nagykanizsai íj)arosság reprezentánsa. A szociális igazságoknak egyenlő nlk^iloií(azását kérte, ¦ Az IPOK elnökségét i«dig arra hivta fel, hogy vigyen be ebije az intézménybe , , 1 uj életat
akcióképes lpai-osság csak egy akcióképes érdekképviselettel menetelhet egy szebb és boldogabb jövő felé. Dolgozni akarunk a munka tmtezején és ha kell, a hazáért a becsű lelmiczején I - fejezte bc beszédét Saanki eljiök, akit hosszan és lelkesen megéljeneztek.
Pupp Oszkár alelnök, a kanizsai lj>arosság másik delegáltja, az Iparosságnak nyersanyaggat i«ló ellátása érdekében ranlíHe fel szavát.
BARTAnii azár-udvar
szebbnél-szebb
női és leányka
Köbötök
nagyon olcsón!
A vidéki Ipartestületek delegáltjai js /mjnd magukévá tették a kanizsaiak felszólafásíát. [
A^ iparügyi áUajnlitkár kijelentette, hogy a vidékj li^notÉságot puegfelelő nyersojiyaggai ai "fogják \'átnj, hogy egy pillanatra se szüneteljen a teiimjclő munka.
A magyar „Maginot" vonal
Irtai Kelemoa Farcoo
Hogy tinli a maginot vonat, azt ma már minden újságolvasó jól tagja, de hogy mii á magyar »maginot«: vonal, azt csak m(ost tudtuk meg valamennyien és i«dig a Budapesti Közlöny minajji számából, mely <^y uj »Határsáv> vonalat állapit mag az egész ország jelenlegi határa-mejitén. ¦. \' . . ,..|
Ez a határsáv 15-20 kiloiuétir mfélységa határterület, melynek célja, hogy a közeljövő ingatlan for-galimr-i során felszabaduló ingatlanokat olyan imjagyar kezekbe juttassa, amelyeknek állam hűségéhez, a uvAgyar földhöz való ősi ragaszkodásához, szeretetéhez u gyanúnak még csak az árnyéka sean tapadhat. Mindeu\'irnagyar rög felett ebben a határsávban ezentúl az élő magyar lelkiismeret fog őrködni s ezeken a betonnál eresebb határerődökön meg fog tömi minden kísérlet, amiely pénzzel, vagy röpirat-\' tal, vagy propaganda szóval idegen eszméket, a magyar léleknek lertőző ideológiákat akar becr^eirui-pésznl. , t i iii
Ebben a határsávban a régi végek katonai szelJjeüBJ fog uralkodni, de -nem a fegyver, h^iíem\' a mindennél erő^ebb föld eazközeivel.
Magyarok fognak jövőben őrt ái% laul a határok mentén s.: kapával,1 kaszával a kézben fogják tóegvé-deinieziii Szent István örökségét.
A magyar nép létfenntartási küzdelmének uj .korszerű formája oz. Ezer évig fegyvencl a kezünkben küzdöttünk, harcoltunk ennek a fö\'dnek mi"dcn rögéért, most y Rög beliő szuggeszclójával vérlezzük f-\'í véreinket az egész határ menten, hogy Ily .módon, mintegy láthatatlan! erödöwel biztosítsuk a nemect területi és lelki integritását..
Régi igiazság : akié a föld, azé az, ország. ¦ 1 S
Erre az igazságra éjiitettük fe* (most a magyar maginot vonalat, aaiuelyhöx nem kelletlek ml\'Uárdak, nerni volt szükség technikai zsenialitásra, fjujiilíó rabszolga veiejtékea imiunkájáj-a, csak a földben rejlő ős-erők honvédotmi >elentüségéiiek fel-isiiute résé re s arra a gyors elhatározásra, mtelyet a nemaet \\ővö sor-, -ának biztosítása r>axancsoló módon előir. i . , 1
Erdély sorsának keserves tapasztalatai (mjár rég Bűrgettók a magyar határvonalnak ilyetén vé^d&|m)öt. Af-bína háború előtti üzalmei, a noman töke alattomos terjeszkedései \'es a knbgyar földnek léj>ésroÍ-lópé6ie va-Jó elorozása kiáltó miemeiitóként. w-{tültek n mPgyar égboltra, elhatán>zó cselekedetre azonban m^deddignecB kerftlt a sor. Most a mjagyar sors uj yédetaiii rendszerének generális kiépítése során határoztukj osak el, pn«gunkat, hogy felhúzzuk, a határok mentén ezeket az BNmiényA védővonalakat, aonjelyek gr^tnáj biztosabban íuíeg fogják yédejui az,ország anyagi és erkölcsi blrtok^Icflcaíáivyál.1
Jöhetírtt volna korábbaa is ez az országblztositó rendelkezés s ciff már zárt sorokban élt vpbja _a "határ mtentóu egy faji öntuttattő* ós; tatAr-
ZALAI KttZliONY.
Városi Mozgó. Kedden és szerdán Minden előadás „ketten egy Jeggyel"
JEANETTE Mc. DONALD legsikerültebb filmje
TARANTELLA
A darab síig erét, a „Szamár-szerenád* c. dalt mindenki ismeri Előadások kezdete fél 5, 7 éa negyed 10 órakor
i Paál Jób eredeti riportja:
Lodz: a sárhói ragasztott putrik és amerikai felhőkarcolók városa
védft\'fcno missziótól atlUtoLL üvni4. .:)¦>< •¦>¦,[¦ de tnvég most sem1 késő !
a\' gondolat testet Öltött s az idö ki r\'"i;j:i építeni fokozatosan a m»-gyar tedarvédteMni beveheíetlen tárát
Az uj iroPíOrar »haidrsáv« uj fejezet a anjatgyar föld, d« egyben a magyar sors védeJmébon.
Szent István határát ezentúl egy bevehe\'etten magyar »MaglnoU vonal fogja megvédeni minden fajta fizikai, v:>gy szellemi betörés ellen.
A? uj imngyar határerőd az uj ezredév alkotó munkájának egyik büszkesége és megrendít he tetlcu szilárd alapja \'lesz.
MmÓCTy szimultánt Játszik Kanizsán
Már inultkór cmlitettük, hogy uj élőt ^Cídödik a nagykanizsai Maróezy Slukk Körben. Sok sakkbarátot kfmor-gatott a i<jör vczclosége azzal, hogy iu idei bajnoki niérfu\'ízéselqot vasárnap délutánra helyezte ós már december 3-án elkezdődnek a verseny-j útsZoiái. Mint már Irtuk, benevenii december 2fjg Uihet Véknssyéknál, vagy a főtitkárnál. A Kör eluökéheE levelet Intézett a világhírű magyar sakkmester, Maróra? Géz*, aki 1940. évi januárja,, han, vagy febniárban, mikor a versenyek vé(,«t émek, hajlandó Nagykanizsán szimidtiuit játszard. Mondanunk sem kell, twgy a,, egész város sakik-- társadalma mily örömmel verte tudomásul * nagymester elIietáro**sát. , Nagy sikere lesz ez évben a Kelemen kupa és a bajnoki versenynek, valamint a híres mester szimultánjának.
s";\'lLzén a napon Varga István Volt soproni 18. honvéd gvategetrödbeli
_ szakfaszvezetö a Krakkó
IjM4-11 21- koruvókl t^uacsovvynáJ -nemcsak mint eddig, bátorságáról, hanem vakrrtfröseggej: párosult IcIcuiáiiyTKségérÖl is tanúságot tett, Gyanfikvátáal hallotta \'Varga, szakaszvezető, hogy az oroszok átkiáiüi.-fíák\'. .Gyertek át magyarok megadjuk magunkat (¦ De ahelyett, hogy a csalogatásnak hilelt adott) volna elhatározta, hogy ÜOk\'&nleli az eltenseg ácsait. Meg is állapította, hogy a* oroszok clsíí állása csak huBálqkai van íeto, d» a második és harmadik állás még nagy ellenállásra képes. Majd az oroszok hátába került és egy házat, mely a hideg ellen oltóimul \'szolgált nekik, telgyujtotta,
. E vakmerő cselekedetéért Varga István :. ü izvczelÖ előbbi lvöstetteiért ju.\'o kiérdeniett nagyezOst vitézségi érem mellé a* arany vitézségi érmet Is utegkapta.
E1LÉSEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sori dija 30 fillér. Úecutber 1—S.
A Nöegytet karácsonyi vására «z Ipamstórben.
S«eőmb*ir 10. %
UocáKs ^!,y.uh\\: a víroaháfÁn (V*-rasdy Lázntó—Barberits !>jos),
Jwwár 21.
Iirje«Mbi >.!;\'•. a városházán 0 érakor (Vértesi Frigyes),
A 16 fcltométeres Pletrkowszkán állt egy modern palota, amelynek valamennyi falát, a padlástól a fundamentumig vörösre
mázolták be. Et volt a Szovjet-ház* Ös a kapun belül egyenruhás vörös katonák igazolták u látogatókat ükkor ís, amikor a szovjet unió és lengyei-ors/ág között a. Jegéictebb volt a dipJoiiiaciaí viszony. A lodzi Szovjet-hát nem volt követség, nem voít — legalább nyíltan — politikai törekvések otthona, mindössze ebben az épületben székelt az a bizottság amely a szovjet unió AJtai rendelt árut vette át, A lodzi gyárak M\'Ulmus tételeket szállítottak Oroszországnak; De nemcsak a utam utáni házak jegyié lantért áruja indult W havon, bancmi a vörös hadsereg uniformisa js»
Azokon a katonákon, akik Sztálin parancsából most megsiíiilak Lengyel-ország \'keleti felét, olyan munríér feszült, vagy üötyögötl, arabok; u ázövo-tét Lodzban szőtték...
Ausztráliai gyapjúból, vagy délameri-Icaí gyapjúból,..
A lodzi SzovjeUuizi álUudóan sok ezer tonnás mmnyiségek rolói (Iísk-bonátt és a Qodzi állomáson ott vesztegeltek a szovjet tehervagonjai, A Szovjetház torüfctenkSSiiiiséget élvezett Lodzbau, Gyakran szerepelt lieves
felszólalások pergőtüzében a varsói .sejmben is. Palai azojnbaa hallgattak vníndig.
Szinti észrevétlenül fejlődött jelentéktelen faluból a kontinens legnagyobb textilipari telepévé ez a város.
Minden rendsrer nélktu.
Egyszerűen ugy, liogy az uj házakat, az uj gyárakat a Píctrkowsküta végéhez, mgásztották, Amig Lengyelország másik nagy textUípari gócpontján, Kielitrben, — altot szintén gyakrabban fordultam meg — városicudezési tervek izgatták a mérnököket, szociális és muuVásjóléU intézmények működlek ós a város főtere elmúlt századok patináját liordozlö magán, addig Lodz-bttn nem voltuk probSémák «bBk a kérdések. Ez a váms ugy, nőit ki a földből ,mintha Iüüiíomiában ienuo és ugyanúgy gazdagodtak meg itt az emberek, mint a kaliforniai éa déjafrikai amnyásók. Konjunktúrák Idején itt fl-zettűk legjobban a raunkásoigat eV: nem keijett boszorkányság hezzá, liogy ViSMd két óv alatt inunkiLvso.rsból hatalmas gyárvállalat hüajdonosa Jegyen.
\' Aa uj . geirOraclii inérnöklbúiek iuig>-része már Németorsza^>an á* Angliában tanult, sokan közülük,kint is maradtak és alig van textrlgyár a világon, ahol lodzi szakemberek ne teunékt
éntetMMaá magukat.
Korsót nem .láttam Lodzban. i-utbull.pAlyáröi Se hallottam, ámbir tehet, hogy akad itt ijywi, Uo-jSn azokon a vasámaiwkan, anüket Dioj. dowsrki Henrik barátom vendégsz**. retö szüleinél töltöttem, rwm figyeítent meg az utcasarkokon a plakátok töm-¦kelegélrcn « futlialUniérkőzosek fal-mgastoit,
Ai embereket üt egyeben probléma jttgaltat % texUl.
Ebből élt nündenkt Lodzbanf
A incgér\'kexö Idegen, aki konflist, fiakkerl, vagy taxit vett igénybe, már a kocsis, vagy a sofför azzal fogadta, liogy .remek és megbízható\' közvetítőt tud ajánlani. Minden gyárnak! meg volt a spe<áaiitá»u és aiiukbr a ikercak»delmi kamara igazgatóját arra átértein meg, hogy veoessen el a legnagyobb lodzi gyárba, ugy nézett rám, mintha nem tudnám, liogy mit beszelek. Mire kíváncsi? — kérdezte tolom. Szóvotgyámt akutok" megnézni, vagy fonatgyárut, kékfestőt, vagy müsejyeni-gyárttt, lensiövődét, vagy posztóüzciiftt, ugy kapósból a textilgyárak kűlönbözó mjtáinak ennyiféleséget sorolta tel, liogy szinte szédült a fejem.
És három nKpon koresztül jártam a gyárakat,)
Aíé(? csak véletlenségből sem
akadtam otyarua, amelyben ugyanazt gyártották volna, mint az előzőben.
Itt csak! soviot kémütt, amott tomgara, volt olyan gyár, amely .csak a nemrég is még oly népszerű Eszterliázy-ktoc-kás angol anyagot készítette, másikban csak pepitaaszóvot gördült a szövó-székek alól. Jártam gyárakban, amelyek orsót gyártottak a szövöszókrtc száinám, ismét másokban speciális gépek gyalulták azokat a vékony dosz-kalaiwloat, amllaro a szövetot Mhen-geriUk. HotáclóGok okádták magnkbót a vékony papirszalagot, amiket együtt csomagotnek a szövetekkel és liatni-.mas palotálKm nyomtatták orifscid masinák a gyámk színes cimkéit. Külön cégek foglalkozlak azzal, hogy, fizelósí jielré^ségbe jutott gyárak készleteit .occassio- áron vásárolják meg, amerikai bankok fiókjai intézték a dol. lárkólcsönök lebonyolítását, ismét külön niamut-váilaialok brmyoiitották le u gyapot, a gyapjú, a ten, keuder e« Juta inrportját, si>eciális szakemberek ragasztották lemOrpapírosokra n külön gépekkel felvágott mínbikat ós temet külön gyárak kószitettők azokat a pcr. fordtt ródiiláklat, amelyeket e minták mellé ragasztottak. Külön kóSztlK a fo-nál és külön a vfeim, fo dolgoztak gyárak, amelyek csak • maradékot, készítettek silányabb anyagból. Az egyik gyár tompokat készített Törökország számára, ezekhői a tompokból vasalták u Tezt, Rmja KPmáJ pasa el neiu AtrUiila ennek viselését, voltak gyárak, amelyek csak dpőbelsösögeket gyártottak, mások zsineget kenderből « csomagolás sz;unám, hotajmas spedi-dc^-cégek foglalkoztak a kisebb üzemek portékáinak szállításával és ujabb t\'kijárók. interAOniáHek, bőgj\' a spe-dMőrök a vasúton soron kívül\' kapjanak vagonokat.
l-s miiidoiiutt a legnioöeriK\'bb .gépek, a tegejsőrendübb szakemlieiek,
Valameimyt gyár béimankáfitkkaj is dolgozott, . ¦¦ [ [ ;
Takácsokkal, V-U, két-három szövőszékükön a eseiádjukluá odz\\heza.euH>t. teld ós emellett arról álmodoztak, hogy néhány esztendő múlva ők legyenek tulajdonosai a. hatalmas gyáraknak. F. takácsok azonban saját szármajularit Is kesxitettQk szóvetet, vásznat, posaaót és mindegyikeek meg volt a ,mAgn féttve önott Uiku. Közben a város főutcáján ömlött a piszkos víz} a nyitott árkokban és a kémények ontották a füstöt «s a •kormot.., •
Ez volt Lodz, a sárból ragasztott putrik és amerikai ieihőkarcolók vá-
to0k , l
Lehet, hogy azóta, hogy ott IárUun, -a PiclFkovvaxka mugnött pár kilo méterrel.
. lr> siuuiat rakjak te\\ e, réatek meJlú
4
ZALA?KÖZLÖNY
1931. ncvember 28
Hócipők Boka bőrolpök Hócslraák Bőr egéss elsők ötualeipők Hánolpök Potitöclpők Syernekclpßk legolcsóbban az
„IDEAL" olpöflxlelben , Fő-nt 12. arám.
ps a Grand Ilolcf ;mej|íctt -talán lebontották a düMcdCzö putrit, I)o ha nem: felrobbantota azt is a bomba, amely
— mint olvastam — rommá változtatta a (irond Hotelt.
A hatalmas gyárakban és n takácsok kis viskóiban állnak a szövőszékek.
Nemcsak azért,\' mort háboni van, lumem azért is,\' mert nemi ízjrkezík gyapjú Ausztráliából és gya|x>tt Dél-omcrikából. Etek nélkül pedig a mU-liós Lodz valamennyi gyárában mindmegannyi szövőszék és dübörgő masina
— csak ócskavas.
Vájjon mikor válnak érák újra gélekké és szövőgépekké ;.: CVége)
Honvédelmi szolgáltatások
A fö\'duixüvelésügyi misztérium - aniint ismeretes -v elrendelte, íhogy\'n\'3 éves kort betöltött lovakat decomter l-ig bc kell jelenteni. A bejelentési kötelezettség a honvédelmi ló nyilván i^Aás" céljait szolgálja.
A hadsereg háború esetén nem> csak.a kiképzett és tartalékban lévő írnfcereket hívja be, hanem felhasználja feltöltésre a polgárt életben használt lovakat és járműveket K Hogy az országban ho\' és m\'ermyl \'ó, vagy felIvasználható járraíü van, azt csak pontos és állandó ellenőrzéssel lehet nyilvántartani. E célból a honvédségnek minden járásban és ¦megyérjen nyilvántartó szervei működtek. A_ honvédclm,1! törvény felhatalmazást ad a hadseregnek arra, hogy szükség esetén a polgárság lovait és j á nmti\'rvel t igénybe vegye. Mivel pedig ezek nean mindegyike kerül alkalomjadtán behívásra, az igazságosság érdekében való, hogy a bejelentést kötelezővé tegyék és ezzzse! fát aránylagos megterhelés tehetőségét elősegítsék. A 1>eje!en-tést tehát nemesnk a honvédelem, hanetai a gazdák érdeke Is kívánja.
Sárpátallai élmények
a Irta: Vajda SaiittU
Hát bizony szörnyű kálváriát jártunk végig. Olyan lakásokat mlltattatf, hogy percről-percre jobban ^keseredtünk. A legprúnitivebb liermdezésü, füsttel átitatott, zsebkendő nagyságú ablakokkal hiró szobák bizony nem elégilik ki a legszerényebb Igényeket sem. A legtöbb szoba konyhai bejárattal volt. A konyhában lermésicte-sen hatjiyolctagn • család lakott. ¦
Egyik helyen a konyliát ajánlották lakhelynek. A konyhában egy füstös téglatüzliely és két rozoga ágy volt. Azt mondták, hogy nekem jó lesz és egyre azt hangsúlyozták, hogy azt csinálhatok benne, amit akarok!
Kérím, én a szobámban Icsak aludni alkarok és Imi, nekem semmiféle rossz suSmdéiwlm iiiiicsfncU. &a i»m akarok nagymosást rendezni, sem ostyepkát gyártani. Nekem jó egy szerény kis
szoba is, kifogástalan aggyal mosdóval
és tükörrel, de egyet megkóvelol*)k! A szoba ablaka legalább is szalvéta nagyságú legyen és a lakásban no legyen sajts/ag,. .mert az orrom bizony nagyon kényes. N«m tudom miért, de minden háznak — amil megnéztünk — erősen rüstóll sza^a volt. Azóta nem birok a sajtra nézni.
Me«í«>f>\'-«m. ezekben a lakásokban mindenütt elkértek négy pengőt me. mélyenként egy éjszakáért. ¦
Klkcsercdetlcn mentánk .vissza. Férfink ezalatt azOniyú galibát csinál\'*
Négy nagy lflz pusztított Zalában
Leégett kilenc lakóház, tizennégy pajta, gazdaság) épület és rengeteg takarmány — A határon túlra Is mentek oltani a zalai tűzoltók
zában a konyhapadlás égett Ic. Ezt
Az elmúlt napokban két tüzeset is pusztított a zalx\'imegyal Nemcs-bükk községben. Az egyik SfUinger Antal házánál pusztított. Áttüzesedett a sütőkemence kéménye és meggyújtotta 0 pad-\'áfon levő szénát és az a padlás többi felszerelésével-együtt leégett. A\'iná-sjk tűz Bódis János házában volt. Itt a tjá\'Z le tővel együtt leégett a ház összes berendezése. A tiVet gy0-. rekjáték okozta. VindornyaJakVól is tüzet jelentottek. • Czibor Lajos há-
a tüzel is gondatlanság okozta. •
^Níigy.túz pusztított a trianoni határon Vn Ttekvö Zsttkoc magyar községben az cínvult najjokban. Az orkánszerü szélben az oltás szinte lehetetlen volt. A csonka zaíumieuyé-bö\' \'á böleházíü,~szcntistváidaki és a többi tűzoltók I-s segítségére siettek az égő falunak, így is leégett nyolc lakóház, tizennégy. BpjtSj gazdasági épü\'eíek, a felhalmozott és télire eltett takiiiviulnnyat együtt.
A házigazdának kötelessége óvóhelyet építtetni
A költségek felét adóelengedésben megtérítik, a fennmaradó 50 százalék egy része a lakóra hárítható — Lakbért emelni nem lehet
A honvédelmi törvény u|abb légoltalmi és légvédelmi rendelkezéseit a közeli napokban fogja a honvédelmi miniszter kibocsátani. A légvédelmi rendelet egyik legérdekesebb pontja a kötelező óvóhely-épilésröl és azok berendezéséről szól. Még a törvény kibocsátása előtt élénk vita tolyt arról, hogy az
óvóhelyek építési költségeit ki viselje. A most kibocsátásra kerülő rendelet ezt a vajúdó kérdést is nyugvópontra juttatja. A. légoltalmi óvóhelyek kötelező elkészítésére rövid Időt szab a honvédelmi miniszter — ara! természetes is — és az óvőhelyek építési és berendezési költségeit a háztulajdonosok tartoz-
Hép. MozgÓ. Kedd, szerda, csfltflrtök
A francia színpadok legkiválóbb művészei élén a világhírű FARQUETTE gyermeksztár alakításával
Gyermekszív
(RÓZSAESŐ)
A film a jóság és szeretet apotheozisa. Előadások kezdete hétköznapokon B, 7 és 9 órakor.
összeevett mindent, amit csak kaphatott. Kár volt egyedül hagynil
Most ö vette át a lakásügyet és negyedóra múlva már a Turista szállodában örültünk Or. életnek. IsLen áldja meg a Székesfővárost] Rövid idő elölt vélte ál a szállodát és nnondiiatom, nagyon rendes dolgot produkált. Tiszta, rendes szobák, küünö ellátás, udvarias személyzet. A szobaárak sokkol ol-csóbl>ak, mint a privát házaknái és kényelem tekintetében versonyeu felöl álmait.
Nem állítom azt, hogy Hahón nincs rendesebb lakás, de nagyon kcvés< Az odaőzönlö nyaralók felének sem jut rendes hely. A velünk jött utasok kő-zül tizen trtaiztflk vissza a legközelebbi vonattal Jaíkasluány miatt és mert nem voltak liajlapdók holmi füstös lyukakba bujnjuá
Sürgős intézkedésié v»n szukáig, ha azt akarják, hogy Hahó -megfeleljen annak az idegenforgalomnak, amit természeti szépségei révén megérdemelne. Szép, modem szállodákat kérünk!
Keserű az igazság, eke n«g kell mondanom: —- azok közül, kik nz idén o\'t voltak, lajan a negyedrészé sem fog.jövőre visszamenni, ha nem lesz gyökeres változás a lakásviszo-nyoTtban!
Hahó nagyon kedves Itely. A hab.is, állandóan/ <ugÖ Tisza, az l-l00 m, magas iHfgyek különös varázzsal halnak Bz emberié. Ijjín, itt lehelne |>))»-\'juii, ha... niimlen rendezelleblt Votnai
A liaWlmas vörösfenyök kö*l fekvő
ásványvíz fürdőben például csak kétszer hetenként lehel fürdeni. Naponta négy-öt ember tért vissza bosszús arc cai, mert crrö] tudomásuk nem volLj A fürdő ikütöuben 1 pengőin; kerül, tisztviselőknek 50 fillér.
A raliói ásványvíz forrásnál — örömömre — isinél mcgtaiáatemi a Villont olvasó úriembert. Most nem olvasott. OH állt a .borvizet, kóstolgatok csoportjában és a legnagyobb bizajinat-l&n Sággal nézte fl rornist.
Iliába röpködtek clragadlalolt sóhajok körülötte, ö nem kóstolt a világ minden kincséért seml Kis habozás utón megszagolta a vizet, klsujjál beledugta a Jéghideg sugárba, aztán mosolygós arccal citávozolL Lerótta ösz-szcs kötelességéi a rahúi ásványvízzel szemben.
Különben a csorgó, jéghideg .Borvíz Kárpátalja spec^litájsa. EzOk az ugyacveaett .borkulak, nagy bőségben fakadnak a hegyek között Legnagyobb rész* kötetlen szénsavat tartalmaznak s Így nyitott edényben való eltartásuk leluelclleu. Állítólag palackozásra sem mindegyik alkalmas.
FérfUárouaVk vándorlásunk alatt minden boriculat és forrást végig -kóstolt, amennyiben "kóstolásnak lehel nevezni azt a szörnyű mennyiséget, amit megivott. Az alumínium poharat ki sem (ette a zsebéből. Tisztelem az Ízlését, elismerem a borvizt-k kiválóságát, ile tekintenél árra, liogy Badacsony vidékéről szaunázom, részemről inkább ineguiaradok a Iw>sszuló|>és mellett,
nak száz százalékban fedezni. A kiadott összeg 50 százalékát adóelengedés formájában, illetve adójóváírás formájában az állam visszatérni a há/.\'ulajdonoHoktiak, inig a fennmaradó 50 százalékból 25 százalékot a lakókra hárít át a rendelet. Természetesen az egyszeri lakóhozzájárulás rögzítéséről és annak módozatairól kellőképpen gondoskodik a rendelet, ugy, hogy az sem a háztulajdonosok részéről, sem a lakók résziről kijátszható nem lesz és ebből különösen a lakókra többszöri megterhelés nam hárulhat.
Itt emlitjcik meg, hogy a kormány ettől függeflenUl foglalkozik az árdrágítások megrendszabályozásával és elhatározta, hogy a lakbéreket az a,ugusztuB 1-i árszinten rögzíti. Lakbért emelni tehát épp -ugy-nem-szabad, mint ahogy az élelmiszercikkek drágitása is büntetés alá esik. \'
Hirdetmény.
I A somogyazentgyörgy várt hegyközség közgytllés alapján hozott határozata értőimében fölhívja a Nagykanizsán lakó birtokosokat (I. hegyhát keleti oldal, II. hogybát mindkét oldal és. III. hegyhát nyugati oldalán levő birtokosokat), hogy a ulrtekjaik végében levő vlzlo-vozetö árkokat 8 nap alatt áasák kl, vagy ásassák kl és az árkokban lévő bokrokat vágják kl, mert akik ezen munkálatokat ezen Idő alatt el nem végzik, 101 lesznek jelentve a csurgói járáa föblrájához mint I. fokú büntetőbírósághoz mégbliotetés végett.
*tnBI<aég.
— Naptárt November 28. kedd. Kom. kat PlgoatellL — Protestáns Stefánia. Izr. Klszt. hó 16.
GÖzlördö nyitva reggel 6 órától eala 6 óráig fhétH. rwrdn. péntok dólután kedden ogáw nap nőknek).
Emésztési kiütések a bőrön Rok
esetb\'.n hamar elmúlnak, ha búlmfl-kOdésünket reggelenként éli^ynmorra egy-egy pohár természetea „Ferenc
Íózsef" kescrüvlzzel elrendezzük. — érdezze meg otvosAt I
. — t«torklÍlUti*uk*t tekintse meg minden vételkényazar nélktl. KopsUln bntoxiritjbti
HAHÓ A TUHISTAKOZPONT A turista népség, a világ legszerényebb és leghálásabb einívcrfaja.\' Ne liéz hátizsákkal végigvándorolják «z összes begy-eket. Ksöben, napsütésben cgyíomrán örülnek az életnek. Egyetlen amrKció Tuti őket, hogy gninéJ több kilométer maradjon naponta ii hátuk mögött. . ,
Hahón felfOíkteleini a turisla* faj másik csoportját is, az ál-turistákat Furcsa «é|)Ség! A cipőjük erősebb a icg. vadabb hegymászókénál, nadrágjuk ró\' videbb, a mellényük Urolibb a tíro-linkénál. llav-asi gj\'opárt tűzkődnek mindenhová, ahová lehet és\'állandóan cipelik a viharkabátot Ellenben hátizsákot még véletlenül sem\' visznek és Bz Istennek sem mozdulnak él a vendéglői aszta] meUőá, ahol rekbrd-teljCbitméuyeket érnek el a sóribgya«z. lásban. í
A turisták liarmadlk csoportjába tarlornak «z .akaniokok.. Ezektjájnbor és mindenre elszállt lelkek. EUtAtáróz zák, hogy másznak, ha beIeszal(A4nnk Is. .Odahaza rendszerint naponta egy órát szoktak sétálni nycng" nuMejv,^ lejtőkön s ez után a kitűnő tréning után meg vaunak győződve róla, hogy tudnak. Erős. bitlet, ártatlan létekké nekivágnak egy 3000 m. magas hegynek, Hendszerint esernyőt, egy csomó ptaideí, két termoszt meleg teával és hideg kávéval töltve visznek magukkal. Az uía\'t Jelkiismerele-stíu végigjárják és utána két hétig fekKuenok.
• "[Folyt, köv.) \' ¦\' ...
riovcmber gft
E ALA! KöZLöm
MEGHÍVÓ.
A MOVE nagykanizsai Főosztály december hó 12-éa, határozatképtelenség esetén decetabur 20-án ti u, 7 óraltor a Baross Szövetség helyiségeben tartja
évi rendes közgyűlését,
melyre a tagok meghívatnak. Tárgy:
1. Elnök! megnyitó.
2. Titkári jelentés.
3. Zárszámadás és vagyonmérleg be-mulaiása és a pénztárnok részére a fcl-mentvény megadása.
A, Az 1939. évi költségelőirányzat bemutatása.
5. Esetleges indítványok, melyek 3 nappal előbb bejelentendflk.
6. 4000 P-ös kölcsön behajtása.
7. A közgyűlés bezárása. Nagykanizsa, 1939. november hó 28-án.
2»7i Elnökség.
Állandó nflMrasámok MtkiJzuapoko Budapest I, raflurán
C.45 Torna. — Hirtk. — Közlemények. — Hazigiomezek. — 10 Hlrtk.
— 11.10 Nemzetközi vfzjelzősroigáiat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idő-Járásjelentés. — 12.40 Hírek, - 13.20 IdŐjebés, időjárás jelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arrolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés idöjarásja-Jentés, birek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz, nyalván. — 19.15 Hírek.
— 21.40 Hírek, Idöjárasjelentés, hírek szlovák és magysr-oroiz nyolven. — 22.40 Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. — O.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 Novotny Gusztáv és felesége paillette harmonika kettőse. — 17.35 Hiharnagybajomi gyékényesek. IlcsiéJö Hudiusrky Sándor. — 18.10 Güán Pál lárogatóirlk, kíséri Veres Károly cigány-zenekara. — 18.45 Fctoivflsas. — 10.25 A rádió szalonzenekaro. ~ 20.io .Körösi Csorna Sándor.> Hangjáték. — 22.05 A Magyar Revü Tánczcnekar. — 22.40 Balázs Káinián cigányzenekara. BUDAPEST II.
17.40 GUán Pál tárogatözik, kiséri Veres Károly cigányzenekara. — 18 Mezőgazdasági félóra. — 19 Magyarorosz hallgatóknak. — 10.30 Francia nyelvoktalás. — 20 Hirtk. — 20.20 Rendőrzenekar. — 21.20 Dr. Jeszenszky Sándor előadása, — 21.50 időjárás-jelentés. - 21.55 Dvonsák: V. (Uj világ.) szimfónia,
BECS ! ¦ 1 rí;\' l7\\ ITITI
17 Lemezek. - 18 Régi bécsi tán-coki — 10 Szórakoztató zene. — 20.15 Hichartz müvei, — 20.35 Bulgár e*t.
Szerda
BUDAPEST I.
10,15 Gycrmekdételőlt. — 10.45 Sroit fiyőrgyi Elvira előadása. — 12.10 A rádió szalonzenekara. -~ 13.30 Országos Postászenekar. — 10.15 DiákréJór«. 17.15 Az I. sz. regőscsoport. — 1745 Felolvasás. — 18.15 II. WCórcös Julia Chopin-müveket zongorázik, —- 18.45 I». Gulácsy Irén előadása. — 10.30 Az Operaház előadása, .Trubadúr.-DAlmű négy szakaszban, nyolc képben*
— Az i. felv .után kb. 20.0.1 Egészségügyi tnU-mlúrtuni. -¦ A II, felv. után kby 21.05 Hiiek. — A III. felv. után ki». 21.55 Idöjárasjelentés, birok. — A* előadás után kb. 22.50 Sáray EJ*, mér cigányzenekara.
BUDAPEST II.
19.30 Olasz nyelvoktatás. — 20 Ili-rek, — 20.20 Szórakoztató hanglcmc. «k. — 21.20 G. Kéthy Pál sakk-Clő-(Ulásn. _ 21.50 Időjárásjelentés. B6CS
17 LerivOzek. — 18.05 Zongorajáték.
— ZIO Puccint emlékest. — 20.15 lüváuságliang\\eríttiy, - 22.&0 Bc/lin.
BUTCRmn
íagy választék! )lcsó árak !
Mennyit költenek közvilágításra a magyar városok?
Nyugat-Európa békésen fejlődő városaiban, niür akkor meggyújtották az első utcai látojpákal, amikor nálunk ntíg gondolni seuin merlek világa* éjszakákra, I
Ezek az első utcai lánlpák prüni-t|v olajmécsesek voltak, gyenge volt a lángjuk, gyatra a világításuk, dJ őzért miíégls irigyeltük őket Nyugat-Európától, lűtert körülöttük béke, haladás és kultúra volt ugyanakkor, amidőn aá\'unk török martalócok és német zsoldosok garázdálkodtak az éjszaka sötétségében és ha volt világítás, az csak felgyújtott szalmjavis-kók riasztó fénye lehetett. j
J\'yeii rault után mi cséppel sem tudjuk s«jná*ni a Sötét Európát, de há\'át adunk a Mindenhatá\'Mik a Világos Magyarországért. |
Az utcák éjjeli világ isségának azonban ára van. A magyar városok egy év alatt 5,291.6/2 pengőt költenek közvilágításra, ej^ői 8,32-1.216 pengő esik a székesfővárosra, 862.363 pengő a törvényhatósági jogú városokra és 1,101.9111 jven-gő a megyei városokra.
Ehhez 0 falvak közvilágilá>i költsége elmén még legalább akkora összeget kell adni, hogy a végösszeg 6 mríllió pengőre kerekedjék ki.
Szédületes összeg cz olyan csekélységre, mint az utcák világítása. Azonban a legutóbbi légvédelmi gyakorim két napi sötétsége ulán nem igen akad olyan utcajáró, aki felesleges kiadásnak tartaná a m!a-gyar városok költségvetésének ezt a tételét, amely különben az egyes váróink között a következőképpen oszlik meg:
Budapest 3,321.000, Baja 37 ezer, Debrecen 159 ezer, Győr 106 ezer,
Hódmezővásárhely 27 ener, Kecske, mét 67 ezer, Miskolc 183 ezer, Pécs 73 ezer, Sopron 68 ezer, Szeged Í65 ezer, Balassagyarmat 30 ezer, Békéscsaba 30 ezer, Budafok\'30 ezer, Cegléd 71 ezer, Eger 63 ezCr, Eszter goni 50 ezer, Gyöngyös 16 ezer, Gyu\'a 16 ezer. Hajdúböszörmény 11 ezer, Hajdúnánás 21 ezer, Hajdúszoboszló 80 ezer, Jászberény 12 ezer, Kalocsa 11 ezer, Kaposvár 3E ezer, Karcag 11 ezer, KiskuiiféJegy háza 18 ezer, Kiskunhalas 18 ezer Kispest 73 ezer, Kisújszállás 3 ezer, Komárom 10 ezer, Kőszeg 21 ezer, Mosonmagyaróvár 16 ezer, Makó ezer, Mezőtúr 22 ezer, Mohács 20 ezer, Nagykőrös 17 ezer, Nylregyhá-za 16 ezer, Pestszenterzsébet 13 ezer, Pestszentlőrínc 32 ezer, Rákos, palota 10 ezer, Salgótarján .9 ezer Sátoraljaújhely 18 ezer, Szekszárd 18 ezer, Szentendre 11 ezer, Söntés 35 ezer, Szolnok 60 ezer, Szombathely 71 ezer, Turkeve 9 ezer, Újpest 23 ezer, Vác 23 ezer, Veszprétm 18 ezer, Zalaegerszeg 17 ezer pengő.
Ezzei szcinten Nagykanizsa váró: a villanyáramot szolgáltató társa sággai kötött szerződés érteimtéten nem fizet temmit a közvilágításért, ami jelentékeny összeg megtakarítást jeleni évente a háztartás számára, i { > 1 ;
(A főispénné hangversenyére szóló belépőjegyek árusítása megkezdődött)
A december lG-i hangverseny belépőjegyeinek árusítása megkezdődött, A hangverseny szereplője gróf Tetoki Bé-iáné, aki ónálló dalestjének jövedelmét n niissziósház építkezésére engedte át, A Jegyek 50 fillértől 2.50 pengőig
terjedő árban a Missziósházban és Szabó AntAl üzletébon válthatók. A jótékony célra való tekintettel a rendezőség fclftl fizetést, vagy jegy megváltást is köszönettel fogad. A rendezőség kéri az érdeklődőket, liogy »z igen nagymértékű igénylésekre v"ló tekintenél a jegyekel mielőbb besterezni sziveskedjéirük, (:)
— (Zalai cserkészek Is részt-vesznek a krasznahorkal nagy táboron)
A Magyar Cserkészszövetség nemzet -vódelmi főbizottsága 1940-bon Kmszun-liorka környéken nemzeü nagytábort rendé/, A terv célja, hogy a magyar cserkészek megismerjék a visszacsalott Felvidéke! ós a* ottani pserkéVizekkel kimélyítsék a baráti kapcsolatokat. A tábor elöiCláthntóan 1940 julhlB 14-től 23-ig tesz ltozsnyótól északra a csu-csoin-völgyben. A tábor létszáma 6000 fö, vármegyénként 200—200 cserkész-szel. A táborozás költsége utazással együtt körülbelül 40 pengő. A zalai cserkészek máris nagy Jeligésedéssel készülnek u felvidéki találkozóm.
— (A „Földindulás" Zalaapátlban)
A zataapáti Katholikus Legényegylet elsőrangú műkedvelői gárdával több előadás kcrclében lemutatta Kodojónyi János (Földindulást eimü darabjai. A darab mcgjAUzása még « fővárosi színészekéi is iiclréz próba elé állította, igy könnyen elgondolható, hogy milyen nagy fojadntra vállalkoztak a zalaitpátiak. A nagyszabású népdráma ív. egykeellenes küzdelmei tárja oiénk s igy valószínű gyógyító és ektató hálása injait esett err-i a nehéz, darabra dr. ,Kái Adorján bencés plól)ános és a szereplők választása. A darabol hoSz-szu bóna|x»kon keresztül tanulták s a föszerC|ilök négyszer is megnézlek a fővárosi előadásokat, hogy szellemi élvcic.et is szerezzenek a család védel-111 i darab nézőközönségének. Ezt teljes mértékben sikerült is olómiök, mert Or. előadás sorozat valöban művészi élményl nyújtott a zsúfolásig meglelt termek nézőközönségének.
— (Térzene)
Szerdán délután fi órai kezdetűi a Deák téri fasorban térzene Írsz a következő műsorral: 1. Figedy S.: Toldi Miklós induló. 2. flosas: Hullámok feleli, keringő. 3. IloMdicu: A bagdadi kalifa, nyitány. I. Pécsy Józscr: Magyar dalok, ábránd. 5. Pécsy József: Tessék figyelni, egyveleg, fi. Boxgay Samu: Szamosmenti, induló.
— (Ujabb Internálás és kitiltás)
Weisz Sándor zalaegerszegi kereskedőt és feleségét, líoszkovírz Kalaiüit hitelsériés büntette miatt börtönbüntetésre ítélte a zalaegerszegi törvényszék. A zalaegerszegi rendőrség az ítélet kihinlolése után Őrizethcvetle Oz elitélt házaspárt és az internálásukat rendelte ei, ezenkívül öt évre kitiltotta mind kel tőjüket a város lent letérőt.
Fényképezőgépekben
nagy választék. — Filmale, l.musk, papl-¦nktitra kidolgozási
rok
eladása.
VASTAGH
toio-maitmibis
Csengtry-ut 1. sz., az udvarban.
2AW KÖZLÖNY (Folytatás az 1. oldalról)
«1
— (Letartóztatott szülésznő)
i a lapo\'mi csendőrség letartóztatta Galambos i láváimé tapolcai szülésznőt bűnös mesterkedés gyanujp miatl. a gyanúsítottat beszállították » zaiíiogcr-szegi Ügyészségre, ahol Őrizetbe yétUif.
— (Életunt fiatalasszony)
Hruuu Jakublié 27 éves. Somogyin©-gyei, gadácsi lakos leakasztotta magút. Mire hozzátartozó\' észrevették, már meghall. a csendőrség, nyotmozást íq, [\'Holt annak megállapítására, \'hogy a fiatalasszony iiüért.\' követte el végzetes tettét.
— (Forró lugkőh - esett)
ColcszUa István másféjóves puszta-kovácsi kisfiú egy \'iigkö\\Os forró vízzel telt edénybe esett, amit a gycrttk1 nagyanyja mosáshoz készített oiö. a* kisfiú\' teljtófeo elnyelte a forró híg s mire észtereitek, olyan sulyos ágési sebekel szenvedett « gyerek gyenge teste, hogy kórházba szállítás után hamarosan meghalt, a goudallan nagyszülők ellen eljárás indult.
— (Az ital áldozata)
Molnár János l^dai-sony tornaji bá. nyainunkás szüleilöl kisebb vagyont örökölt. Ettől kezdve az tfc»j. ílat lelt muidcae s mikor MfcJ már mindenét elitta, ün-»i ralSl " í0\'i\'koss:\\gi szándékkal l&TaW luMköoJdatot ivott. Súlyos állapotban szállították kórházba, de mác nem lolieloit rajta -segítőül, négy napi rottcnetos szenvedés után meg. 1*11,
— (Ráesett, a rendfa)
Léki Gizella tapolcai- napszámos. asszony diszia\'íölésjiél segédkezeit. Munka közben a rundfáre. akusziott disznó állványostól együtt ráesett a vaskampó a nyakát hasitolö fel, azonkívül súlyos agyrázkódást is szenvedett. Kórházba száHikAiak.
í ssiMaiísl siKlálU belfzit
Az ország mezőgazdasági szoci ális viszonyai általában kielégítők. Egyrészt az. őszi munkálatok késedelme, másfelöl a folyamaiba tett nagyobbszabáiu közmunkák miatt is, a mezőgazdasági munkások foglalkoztatottsága jó. Helyenként, különösen ott, ahol nagyobb szOlöterU-letek vannak, muiikáshiányról panaszkodnak. Ugyanez a helyzet a mezőgazdasági szeged menyeseiméi is. Egyes-, vidékekről olyan jelentések érkeztek be, hogy a mezőgazdasági munkások a városokba költözködnek be és ott igyekeznek elhelyezkedést i találni. Ez általánosan Ismert jelenség ell n egyedtll a mezőgazdaság szociális és kulturális intézményeinek a fejlesztése nyújthat védelmet s e jelenséggel a mezőgazdasági kamarák igen komolyan kívánnak foglalkozni. Ennek tudható be az a mozgalom, amely a mezőgazdasági munkésházak.,és cse\'édlaká-sok javilása és modernizáljál a érdekében Jndu.lt meg.
Azérjékasllésáltalában jónak mond-hatót Azokat,a nehézségeket, amelyeket, az érlékesilés, valamint a szállítás terén a megelőző hónapokban a rendkívüli viszonyok bekövetkezte folytán átmenetileg jelentkez tek, október végéig .sikerült leküzdeni. Ugyancsak biztosította a kor-; mány a baromfi külföldi értékesllé-sének a kérdését is.
A szőlő és must értékesítéséi)* nem voltak nehézségeké a kormány, sasrvezelaj és az. éitékesÜés énkke-p bén kiadott rendszabályai jót bevártak.
pedózuik. a Boartlfteid aknába ütközött és etsűftyodt. Megsérült akhátöl a Drybourgb angol görös is. a Themse -torkolatában érte aknarobbanás u 8857 tonnás holland Spaanlom, hajó. a Thejnse és a Himiber torkolata cgyéb-ként iele van elsülye<ll hajó roncsok Imi. Erekről az angolok nem adtak ki jelentést, do egy dán hajókapltány ej. meséiése werint a torkolatban 20 kisebb hajóroncsot számollak m\'e-g.
Elsüllyedi még a Simon .Michel francia halászbajó és a !0.525 \' tonnás
angol James MoYuiro tartályhajó Angija keleti parljjajii,
Hoáyan sütyedt *7 a Rawalpindi?
A mai német és ango\'i hadijetee-Icntések szerint n Ilavalpindií Izland közelében a Deutschland <zscbcirkáió-tárnazfta meg. 10.000 yardról lt hüvelykes ágyukkal lőttje a hajót, majd egy másik nénjét hajó Is lőni kezdte a klgyu(tadt angol segétlcirkálót, a mely fi óra után elsüllyedj. A német hadijclenlé.s szerint csak 20 embert sikerüli megmenteni a legénység közül.
....... jW.LJiQyfffther 28.
Budapest noyéajbor 28 A képviselőház, mai,, (lésén Vájyi Lajos ismerlella a pésü, Hazai Takarékpénztárnak a magyart címer-viselés engedély ezé lére vonatkozó javaslatát. A javaslatot a Ház elfogadja. A pénzügyi bizottság jelentését Is elfogadta a Ház, amihez Bródy és Malastts szóllak hozzá. A házadó mentességről, és a beruházásokról szóló javaslatot Qergelyfi An\'aV ismertetle.
Nyugati saót várható. Több helyen, kivált az ország északi felében eső. A hegyeken további hóolvadás. A hőmérséklet az északi megyékbon még emelkedik, az ország többi részén kissé osökken.
A Meteorológiai Intését nagykanizsai
msaílgyelőallom&aa Jelenti i.
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor +98, ma-retate! +12-2, délben +124.
apróhirdetések
Aaiivlilrjj«!*»..^)« ***árp«p 4j Gniiiorup 10 udta Éli til!J,-, mlmlsii íoviblít ttö U Itllir, hilköiiia» IO .iáig 60 Miit, nflnderi lovibbl;««E) 4 IlUAf,.
ÁJULÁS.
Oyikorlott takejrltéfaAayt, vagy asszonyt keresek bejárónőnek. Cím Caen-gery ut 23. 2965
AJQAJSrVÉTEt
I Egy ióharbsn levő konyasazebiény, öiz-szecAHkhatécseJédigy, lllkür asztallal, könyv szekrény és egy izép ebédlő eladó. Cím a kiadóban.
Agytól left, használtat, is, aitandomi vásárotok. Rttseher Mátyás, Kiréiyrutca 35
HÁZ É8 INGATLAN
Több adómentes m«Ltán- és bérházat, hdahclyet; szőlőt é< földeketKlnitll Pipp. Telekl-ut 8,
Levél kélyaaaf, régit éa ujat, napi postából szaunázó témegbelyeget kéaw>
Bénsert értékeltért! lehet mmden hét-n délelőtt a Zalai Közlöny azerkeiztő-tégében\'_ _. .
Igaxotvéay fényképei Vai «te ah
fold né í.
wmk*a —Szolid áibtn kényelmes aulák megrendelhetők. Kaui-niumi Irtató. Tdefpnillomás 222. 295
i Igen jó arttasem bérbeadó. Óm a klaaöban. 2968
Vasútnál tegnap elveszeti eay nói «Raas karéra. BeczgUeta* megtaláló illő ]uu-loni ellenében szíveskedjék leadni Or-fcngial pattkAbsn.\' 2969
— Majtekkea n Kopatetn-oég vezet. Modern mtatatermetben a legjobbat s legolcsóbban mi.iímju be, kedveaő >> •• tftel,teltételek meUett-
ZALAI KÖZLÖNY
MUt IHAI-NAaiLAI*.
I KtadJajt,KBzawS«|ÍstB.T. Naqyhanlua-, I l\'.d.liVi lil-alA; Zalai Károly.
Nyomatott i * «KÄzaaxÄWaiA B. T. MasxKunlitf".
ny9«d*Mtí*#, N»0Y,^uilz**B\' (Nyomdáért teleki Zaltl ltár*l^
Mikulásra:
játókot
mUmkéi
illatszert
Tentsch flusiSáf
drogéria-, f flszer-, csemege-, Játékáru- és fotó kereskedésében vásároljon
havi részletre vehet nagy-szerD hordozható
10 pengő írógépet ka
! toahő r\\m^\\II
¦poriazietében
Fő-ut 5 sz.
-5* f-» .ii~<
Uillomos lizíif íísl lÉsilÉI
mindenkinek eremet szerei
\'li\'BBÍkaaiirtálí Vasalók Kenyérpirítók Qyprof&xSk
íróasztali témpék HanHulatlómpók MOdern falikarok »Mwmmw aá»apáh Tanuló IAmpák
v Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
D RÁ V A VŰU5Y1 -oil
Sugár-ut 2.
79a Évfolyam 372. (lám,
NagykajiiíM, 1B39. novemötr 39. «zerda
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLŐ
POLITIKAI NAPILAP
tm IUWnUt FU L s
Felelő* szerkesztő: Barbarita Lajos
... I áru: «gr Un * peng* *0 ttliéí.
ábiiMpolItikal Javaslat a felsőházban
(B. É.) A. felsőház egyesített bizottságai megkezdték a kormány földbirtok politikai javaslatának tár. gyalását. A kormány és vele együtt a magyar közvélemény méltán azt várja, hogy ez a nagyon alaposéin! átgondolt, az ország adott viszonyaivá\' és szükségleteivel számoló s az összes ellentétes érdekekkel összeegyeztető javaslat a képviselőház á!-» tat elfogadott formájában, a lényo-get mélyen nem érintő módosítással simán fog kenesztnlmcinil n felsőház rostájíVu. Hiszen nundVSiki nai gyon jó[ tudta azt, hogy mielőtt a kormány ezt a birtokpolitika! javaslatot a parlament elé terjeszlctto vohia, igen hosszú ás alajxw tamif-mány tárgyává tette a birtok\']>olifikával kapcsolatos feladatokat és.kínálkozó lehetőségeket.. I
IgY készült el ej a nagyon meggondolt reform, amely éppen azért találkozott nemcsak a képviselőházban, de a józanu1 itélő magyar közvéleményben is a túlnyomó többség tetszésével é> helyeslésével, mert mérsékelt és óvatos, nem teszi ki az országot, illetve annak\' legfontosabb termelési tényezőjét: a mezőgazdaságot beláthatatlan következményekkel járó kockázatoknak, sem súlyos kihatású megrázkódtatások\'nak\', hanem megmarad a fokozatos, dc bátor fejlődés vonalán, arneJIett számol *a nsagyar állam jelenlegi nagyon korlátozott teherfjiroké]>es5é-gével, de mindezek ellenére haladást, még pedig igen komoly haladást jelent az egcszségefebb magyar földbirtokmegoszlás olőmozditása terén, anwimyíben tiz esztendő alatt kereken másfél millió katasztrális holdat kivan legnagyobbrészt kis. bérietek formájában « kfucmberck kezébe juttatni. ; _
Nagyon helyesen mutatott rá bizottsági beszédében gróf Teleki Pál miniszterelnök, hogy ez a tör/vényjavaslat kétségtelen fii megerősllcCo az ősi-családi birtok helyzetét. Dc Igaza van a miniszterelnökinek abban is, hogy ma az átalakulások kor szakát éljük, lelki, erkölcsi és szociális fejlődés mutatkozik mindenütt, uj eszmék, uj irányzatok merülnek fel s ezektől hem zárkóz-hatlk ei Magyarország. A, jöld kérdését nemcsak gazdasági, de szociális szempontból is mérlegelni kell s ezzci a javaslattal a kormány meg találta azt az utat, (amely a Különböző • érdekek lehető icgkpebb sérelmével és a különböA társadalmi osztályok ellentéteinek lehető legteljesebb letompitásával hoz. megnyugvást a magyar föld régen .vajúdó kérdésében Mert gondolnunk kell arra is, hogy ma igazán Össze kell szednie a nemzetnek mijnden erejét s egységesnek kell lenníc^l I\'yen időkben a kormány nem hagy-hatja kiélesedni az^ egyes társadalmi osztályok közötti ellentéteket. EVJa józan betiltás vezeltc a korín
Helsinki válaszolt a megnemtámadási egyezmény moszkvai felmondására
Finuországlhajlandö tárgyalni a csapatok visszavonásáról, de tagadja a határ-Incidenseket — Moszkva ujabb határsértéseket Jelent — A nemzetközi sajtó aggódva figyeli, hogy rohan a finn ügy az örvény felé — Róma még bízik a tárgyalások ujrafelvételében — Anglia ultimátumról és orosz támadásról tud \'*
A nyugati háború terén nincs jelentősebb esemény
Finn vélemény i alaptalan kihívások
A nemzetközi politikai élet váratlan eseményévé lelt finn-ügy szinte pillanatnyilag a nyugati háborút Is másodrendű kérdéssé teszi. A világsajtót m\'A elsősoilMui a kiéleződött finn-szovjet helyzet foglalkoztatja. A kérdés elmérgesedésére az a válaszjegyzék adott okot, amelyet a finn kormány válaszára Mo-lotov nyújtott át tegnap a moszkvai finn követnek. Ez az orosz válasz nem fogadja et a finneknek a vasárnapi állítólagos hatáiincidcfcirtre vonatkozó megjegyzéseit és tárgyalás felajánlásai .hanem
felmondja a finn-szovjet támadást kizáró egyezményt
A moszkvai válasz első része leszögezi, hogy a 26-Íkl határincidcns meg nem történtté tevése tévedésbe akarja ejteni a világot. A \'második
Ujabb súlyos határlncldenseket jelent Moszkva
A NTI közli n moszkvai rádió ujabb híradását, mely szerint a finn-szovjet haláron ujabb határincidens történt. A jelentés szerint a Ko\'a félsziget legészakibb részén Öt finn halárőr rá\'ött egy szovjet katonákbó\' álló szakaszra. Az oroszok három finn katonát foglyul ejtetlek. Orosz részrö\' nincs veszteség. Az incidens után a csapatok parancsot kaplak a karé\'iai határ-rész megerősítéseié.
pontban űzt fejti ki Moszkva, hogy a csapat vissza vonásokra vonatkozó követelés megtagadása » közvetlen fenyegetés Leningrádra*. Oroszország tehát e határrészén fenyegetve érzi magát. Ez ellenséges magatartás miatt kénytelen a megyein láma -dási egyezményt felmondani.
A moszkvai válasz nyilvánosságra hozatalával egyidejűen a szovjet rádió leningrádi keltezéssel beolvasta a hadseix-\'gfőiwrancsnok\'sag parancsát is, amelynek értelmében a karé\'iai földszoroson álló ősapátok ujabb klhivás esetén •
„viszonozzák a tűzet az ellenség megsemmisítéséig I*
A\' NTI moszkvai híradása szerint szovjet körökben ugy vélik, hogy mindez még csak figyelmeztetés és nincs küszöbön fegyveres összecsapás. . i
A másik határincidensről ezeket mondja a jelentés :
Karé\'lában a Lagoda tó mellett a finnek két ujabb ágyúlövést adtak \'e. A lövegek 500 méterre a hit ártól orosz területen robbantak és több sebesülést okoztak. \' j 1 f
Ugyancsak ezen a határrészén egy kisebb finn gyalogság támadást intézett az oroszok elten- Ai támadókat gépfegyvert (ízzel visszaverték. ; ! ,
mányi a birtokpr^ltikjal törvényjavaslat benyújtásánál. S a magyar közvé\'emény hálával és helyesléssel vette tudomásul, hogy gróf Teleki Pál miniszterelnök teljes felelősséget vállai\' ennek a Javaslatnak bátor végrehajtásáért s ezt a favasla-tot nemcsak mint a kormány elnöke, de mint magánember és kiváló tudós Is az ország mai ad»tt körülményei között .helyesnek és üdvösnek tartja. Reméljük, hogy a miniszterelnöknek ez a bátor és beínsÖ meggyőzödé-stő 1 sugallt klájlása át fogja hidalni a kormány és a felsőház egyei csoportjai között a birtok politikai kérdésben felmerült ellentéteket s olyan megegyezés jön létre, «me\'y lehetővé tesz ugyan néhány Vészlelmódosltást, de épségben tartja a .birtokpolitikái javaslat, lényeidét és eredeti célkitűzései!, ame-iyeknolt megvalósulása;* a nemzet a
mai körülmények között semmi esetre sem nélkülözheti.
Ne féltse tehát senki a földbir-tokpotiükal reformot. Ez épp ugy tető alá kerül a felsőház rctortáján átmenve, mint a másik két nagyjelentőségű reform: a választójog titkosságáról szóló törvény és az úgynevezett zsidótörvény. Ne féltsék a fö\'dbirtokpolitikai reformot sem a felsőháztól, mert több ez, mint egyszerű javaslat, szívügye ez a kormánynak, de szívügye az egész ország közvéleményének. Ebből a közvéleményből nem lehet semmiféle beállítással kirekeszteni a fel-fcöháiznt s ö maga sem szeparálhatja attól munkáját.
\'A javaslat \'további sorsában fontos tényező az, hogy a két ház véleményének összeegyezte|é-íéjiel nem csak alkotmányjogi szempontokat kcU flgyetcmbv\' vonni, hanem a két
; Helsinki, november 29 A finn hatóságok minden alapot nélkülöző kihívásnak tekintik a moszkvai rádió által "közölt állítólagos határlncidenscket! Finn körökben azt tartják, hogy
a finn katonákat egyszerQan elrabolták
és mint támadási bizonyítékot akarják felhasználni. Az « tény, hogy az elfogott finn katonáknál látcsövet és iránytűt találtak, szintén azt bizonyttja, hogy 8? határon járőrszolgálatot teljesítő katonákat fogtak el. Finn körökben hangoztatják\', hogy a legszigorúbb vizsgálatot, indították.másutt Is-és megállapították, hogy sehoí sem történt hntár-íncidens vagy határsértés finn részről. . i, , l A határvizsgálat után azonban a csapatokat bizonyos távolságra visz-szavonták. ; i ,
Jt wllágsMajló m flnn-azovjot helyzetről
1 Róma, november 29 Az o\'asz sajtó\' részletesen foglalkozik * finn helyzettel. Megállapítják a lapok, hogy Amerikán* kivül igen sok á\'Iam vállai szolidaritást a ütmekkel, akik december 6-án ünneplik függetlenségük évfordulóját. Oroszország csak támadjon, hu akar — irja az egyik olasz lap — dc
ház összetételéből folyó lélektani körülményeket Is. A képviselőház titkos választás alapján ült össze, tehát kifejezi a közhíoigu\'atot s annaki törvényes képviseleteként lép fel. A felsőház ezzel saemben a magyar közéletben a nemzet szellemi, gazdasági és társadalmi kiválóságai* foglalja magában. Je\'en vannak\' ott az érdekképviseleti szervek me.(bi-zottjai, választolt tagok és az államfő kinevezése alapján érdemekéi szerzett tagok. Ezek véleményét te. hát épp ugy figyelembe keli v\'enni, mint a képviselőház tagjainak véleményét. , iÁ( \\. .., 1 .*! ~ , Minden kétségen felül áll, hogy a két ház ratortáján álrmmt javaslat- -amikor töivényerőrc emelkedik, egyet bizonyosan tükrözni fog és ez \'nem lehet más, mint u legmagasabb nemzeti érdek. ; 1 ... _ :
íj
IÖ3S. november 29.
Hóelpök, hóoaizmék,
gyapjú aJjóttemQek, meleg harisnyák, keazlytlk, kötöttárukban nagy választék
szomolányinál
Finnország védekezni fog. Az o\'asz lapok egyébként azt tartják, hogy
Moszkva níöy meggondolja
többször, mielőtt támadást intézne Fmnország elltai. Olasz körökben su\'yosnak tarlják a helyzetet, do nuíg biznak a tárgyalások felvéte* lének Jcnatftségetai. 1
London, november 29-Az ango* sajtó szeilnt a füin-íigy aggasztó módon rohan az örvétiy fe\'é. A InjKik koppenhágai jelentétek ¦"¦"jtjáit rjeszámoiiiak arró\' az állítólagos tervről, amely szerint
a szovjet ultimátummal felel
Utajd a finn Jegyzékre. Ez nz u\'ii-málum 18 órás tesz és követeli a csapatok 15 mértföldre való visszavonását.
A Times szerint HaUfar külügyminiszter azt uz értesülést kapta Majszky nagykövettől, hogy a békés megegyezés nincs kizárva.
; Paris, november 29
A H«vas ipodí.í rir>szkvai értesülése szerint a szovjei-jegyzék nvro ultimátum jellegű, de a megrtemtáfim\'-dásl egyezrrVny felmondása rendkívül fenyegetővé tette a helyzetet. (Folytatás ¦ ü. oldalon)
AZ OLASZ HADITENGERÉSZETHEZ 57 kisebb halászhajót osztottak be segéd aknakutató hajónak.
FELROBBANT egy akna, amit Belgium partjaira sodort a vihar. A parti gát háromnegyed része beomlott.
10 NAGYOBB ANGOL AKNÁT sodort a vihar Hollandia partjaira is. Egy akna a lakóházak közelébe került, a község teriiietóröl eltávolították a Wűozuágo*.
A BELGA ¦ TOZBRSÉG t&z alá vett egy ismeretlen lepűjögépet, a.gép holland területre zuhant és ott a ichulió gránát vgy uémet bAzet talált ct.
A KÉPVISELŐHÁZ mai ütésén megkezdték a lelliauilmazási Javaslat tárgyalása). A tegnapi ülésen tiltott egyenruhavíselés miatt a nyilas képviselők mentelmi jogát íeifüggesz-tették. v • v ; ,
A SZOVJET terjeszkedési vágyával kapcsoltban a francza sajtó hangoztatja, iiogy Magyarország erős hadserege ós a Kárpátok utjat átlja a kommunizmus terjeszkedésének.
A FELSŐHÁZ és a kormány közölt még nem JÖH létre (megegyezés a föld-birtokjavasiat módosításai ¦Ogyöben.
A SZOVJET közötte Japíuznuí, nbgy nemcsak a halászán, nan«at nftnafen-függő kérdést rendezni kíván.
GOMBOS. GVULAN8 mft délelőtt 11 órakor Budapeslerj. meghalt.
A JEGYHENDSZERT Anglia január 8-án vezeti be.
Szenvedő beteg asszonyok
gyakran mar egy kis pohár természete* -Ferenc Jóxaef* fceseroviz-*el la nagyon könnyű, lágy bélki-ürüláei érhetnek el, ami igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre, — Kérdezze meg orvosát 1
Hovszky János képviselőt kerületének népe nrindenfltt nagy lelkesedéssel fogadta
Pártvezetőségi megbeszélések a választókerület községeiben
Ékes virágokkal, Őszirózsa, jázmin-bokrétákkal, másodszor virágzó szerény ibolyacsokrokkal díszítették a verőfényes Öszi vasárnapon llovszky János <rfsíággyü\'ési képviselő kocsmát választói, ki ezutUM párt vezetőségi értekezletre rándult ki válaszlókeridelének néhány községébe, melyeknek iakói immár minden hónapban nagy sje^e. tetieJ várják a mindegyre megismétlődő látogatási.
Dr. Tho\'way Zsigmond nagykanbsai pártelnök és dtilek Jözícf\' körzetvezetö tjtkár kksételében indu\'l a képviselő
Palfnbt,
alidi a választópolgárok élén Somogyi Gyula földbirtokos, kcrmcU pártelnök fogadta s kísérte utjának dovábui állomásaira, farcsík Imre helyi pártvezelő köszöntője után következett a párt-veielöségi megbeszélés, melynek során Hovszky János
a földbit -tokreform gyakorlati megvatóshaaárdl
— Drága, megfizethetetlen kinccsel, sok véráldozattal szeierte meg a magyar nép a földet, ezért szereti, ezért ragaszkodik ltozzá — kezdte meg beszédét llovszky. A magamunkéba föld-jén keresztül szereti liazájál is, a sok megpróbál lat ás, küzdeleni s véráldozat csak fokozta honszerctetét, mert nincs Európában egy nemzet genr, mely ugy feküdt vönía aE és«iredes hadjáratok utján, mint a m«gyar nemzett
— Bár u földreform mindenkinek nem julntoli földet, mert nincsen *nnyi földünk, hogy mindenkinek jusson belőle, a konnány ugy kívánja megoldani a földbirtok reformot, hogy
akinek földje nlnosen, munkaalkalma, biztos megélhetése a K kenyere legyen,
hogy hűséggel, fegyejeinir.el, kapává-gá M) k ka t vagy kai a pá cs ül ése k kü I erős, hassék a nemzet jövendőjének kiópi-egésiséges család fejeként munkálkod-tésében. \'
Öreg, vagy nyo\'c\\-an érts aggastyán kerii\'1 a mcghesrélés résztvevőinek somiba. Feszült figyelemmel kisérte a képviselő minden Szavát. Felé fordul u jelentevök inindegyikéeek a* érdek-lödése. Somogyi GyuJá pártelnök mutatja be az aggastyánt n képvisel öiiek. Szvetict Józsei még m» a neve, csak nemrég küldte e] névmagyarosilást kérelmit a beiftgyminisztemek, holnap talán Szenthldi, vagy Szentkirályi néven fog büszkélkedhetni az ör.g bét fiával s istentudja, hány unokájával együtt, *kik mindannyian gazdasági cw. lének ugyanazon a birtokon, melyen ö töltötte el éleiének szine-javát.
A képvise\'Ő hosszasan cibeszélgeíelt vele.
Újudvaron
Gárdonyi Péter helyi |«irtelnök köszön-tötlc a mogyarnuiás leányok élén, a|»i a községi iskola taulenuél>e vonult kisérelóvej s a helybeji párlvoze-lükkel megbeszélésre.
— Ugy alakulnak ma a világesemények, -- nioudoHn — hogy az filét-képtelen iállamok sorra pusziubink, de aí pusztulás ncmezbw lepereg azokról az államokról, melyeknek Wfogásában, struktúrájában egységes nemzetet laláj a vjhar, melynek felhői itt tornyosulnak Eiu*ópa felett.
Közös, törhetetlen összefogással a legnagyobb mértékben kell biztosítanunk a kormánynak felelősségteljes, stttyos muakftjAT.
— A világháború ajalt sem volt felel üsségtcljcsehb * nehezebb lielyzetc egy kormánynak sem, mint a -mai nemzeti kormányivttk, -melyet Teleka Pál gróf zseuiáius, szinte fölényes tudása, hideg megfontoltsága, izzó magyar lelke vezet « ina politlküjánaii útvesztőm. ;
— A földreformot jsíesak; a szeretet jegyében \'ehet megoldani, bár azoknak a kívánságoknak jogosultságát, melyek n józanság s az ország teljesítőképességének huuíráu belül állnak, mérte, gelni kell. Olyanoknak keli ailiu ;\'a főidet, akik\' megmusokiUják, akik ei-birjáík a terhét is akik a nemzet iránti hűséggel éjik ax életüket,
— Cb-okis azoknak fogja leróni u nemzet a háláját, akik áldozatot hoztak érte. | j
Kilimánban, ahol nemrég fejeztók he a makadám ui építését, liovtszky JáUoS\\ax országot, épitö utak jelentöségériía hesziVit, melyeknek kenyeret kell adniuk nniideu épitö magyar szamára, kik az útépítés nehéz mimkálalait a -íralíűság, az If-\'jabb magyar ge"iierá>jó firdekében yég-
zik:
Halért ezután arm, hogy ogj^es Jelöltek a választási küzdelmek alatt nyo>e-tiz pengős napszámot ígértek a mezei munkások számára, hogyha a képviselőházba juttatják őket.
— A ml emberi ételünknek egyetlen törvénye vön, — mondotta — n lehetőség. Aki ennek határán lul licszéfl, oz nem jó szándékkal beszél.
— Legyen nyugodt Sj ország népe, — mondotta llovszky — a a;tfléki, kormány a IwcsüWiezitoV s a hrikiiprrei. retCsség mintaképet megfontoltan cselekszik, éberen vigyázz, hiszen ma Európában a legtisztább, legbiztosabb gazdasági fejlődést Magyarország mutatja.
Qelsón
a voelőségi megbeszélésen llovszky a következőket mondotta:
— Két képviselőházi beszédemet a kereszlény gazdasági érdekek érvényesüléséért mondottam cl, a sióbiö jobboldalhoz tartozom, keiöszlény és nemzeti célt szolgálok az utolsó leheletemig. A nyilas padsorok (bejen néztek ránk a költségvetési vita során;
Mikulásra:
játékot
cukorkát
illatsiáfi
Teitieb flisitáf
drogéfia-, fűszer-, csemege*, játékáru- és fotó kereskedésében vásároljon
egyetlen nyilas sem volt jelen, amikor az ország legégetőbb problémáját tárgyaltuk,
pedig apró ügyek miatl\'nem keltett volna lAvdltartani maguknt a törvényhozástól. Aknamunkának tokintek minden lefekvést, mely a nemiét egyse, gél réstekio akarja tagolni a mai időkben.
- Minden tekintetben független Ma. gyarorsxág akarunk maradni; független, rős közéjrcurópaí nemzet, — (oly. tattta bestédét -- mely a maga lábén AU s épp ezért,
kötelessége minden magyarnak a kormány segítségére
állni.
— Jóién iléiőképessé^ímkot, a szent. István* hagyományokat eier esztendő, nck hitet ereje, megpróbáltatásai oly pánedruhába öltöztetlÖk, melyben meg sebcsitheUilenek vagyunk. Ennek a páncélnak vass/álajt a nemzet közös lelkiismerete, lelkivilága szövi össre.
Qyömörey látván
földbirtokos, volt országgyűlést képviselő az UJudvnr— pacsai ut megépítésének k;es*Jtöziésót, vajambit a kór. nyezö falvak aszály károsul tjainak te. yiiségét kérte a képviselőtől, aki meg-igérte, hogy iljeiókes liClyen útterve, niáini fog ez ügyekben s biztosra veszi a gyors orvoslást. Meg fugja kérni a földniftwlesagyi kormányt, Iwgy kflldjön le szakférfiút "z aszálykár ügyében, hogy pártkülönbség nélkül segítségére legyen minden kérel-i nézőnek.
liéber Mihály községi bíró megfeklő legelő kieszkózlésére kérto llovszky Já-nőst, ki ezután meginnlai|a,páftvezetÖi-)iek a péit/ügymüiisítériuin értesítését,
melyben megígérte, hogy e.igcdélye^i a már oly sokszor kért g- [sej szeszgyár felépítését, bogy a Scörnyék lakol érlé-kesiihessék gyünw\'iErstcrmékí\'ikei.
Póiöskofőji
Tóth Lörine helyi párteuiök a követ-kező rigmusokban lejezte be Hovszky-ho/- személyén keresztül a .\\fogyar Élet PártjúJloz intézett köszöntőjét: tAx élet zászlaja lengjen, a* élet hamngja zengjen!-A képviselő a kö\\dkezö*ben viaszolt a relkóSzöntÖre:
— Az élet harangjának kongás*\' azo-nos az egyház l^nuigjánalc zeiigéséiTl, mert csak az istenAidotta munka tehuó. Az ISISae konnány kiengedte kézé-bö> az ország hajójának kormánykeie. Jtél s menten kézébJ \\etto a nemzet-közi szabi\'dkőműves szellem.
Ünneplik a Kormányzót
— Ma, amikor a csatartezókön véres zj\'uiziókal Jeiujet a szél, itt áll ot olrantói hős, Magyarország konmüiy-zója, aki békés, szóicsendos vizekre terelte az ország hajóját s ml, akUí mmdonnj\'lan ex Ö hajójának utasai vagyunk, nyugodtan dolgoKhatunk, nyugodtan alhatunk, mert acétkezek tartják, irányítják a korroányát.
A po\'gársiig lelkesen éljenezte és iiiutepeiti-. Magyarország konnányzóját, a konnányclnóköt, grór Teieka Páll és Ilovsikyt.
Qölaoszlgaten Pírbus Mihály követő bestédében Itovsiky kijelentette, hogy boldog kéí\' segek egymást megértő lakóinak ós*-szessége teremtliet osab boldog ors/á-got. Tíirelntfis megértéssel, elnézéssel kell tennünk egymás irányában, hogí termő munkát végteliessiink Isten ne-Vében, mert nélküle nincsen lK>ld"g ország. ;
Lelkes éljenzés köz*j>ertc indult visi-sta l^iin (elé llovszky János és kísérete, ahol Somogyi GyuJ* földbirtokos, pártcinek látta ökei vendégül.
Hovszky János; — oki lüjeienlctt^ hogy az n|>ropprláctős tárgyalások so-nbi a képviselőházlao is meg fog emlékezni kőrútjának tarjaszlajetiUró1.\' — még nz csii gyorssal i hazautazott Budapestre.
KUNGL\' LAJOS
i$99. november 29.
ZALAI KÖZLÖNY
Emelkedett a zalai megbetegedések száma
K% alispán Jelentése Zalamegye helyzetéről
grand, Sándor dr. alispán deocm- | ber 14-én a zalaegerszegi megye-gyűléseié terjeszti szokásos jelentését az e\'muU évnegyedről. Az alispán jelentéséből a következőket, emeljük kl: \\
. A háború kárO> kihatásainak el-t háritáwi érdekében szükség volt az iUkormánybíKío-\' rendelkezéseire. De bízunk abbaiű\', hogy iparunk és kereskedelmünk a nehézségekkel meg fog küzdeni. A, mezógazda-ságga\' foglalkozó lakosság a háborús hírek kö)«i>etlo is megőrizte fegyelmezettségét,.épp ezért az elsőrendű idény ételmictkkok árainak wegál-lapilásá^ ineliözbfc tőnek tartja az al-ÍKpán":* *
A vármegye háztartása javulást) mutat mosf; is. A! megye ős a .községek «/- elmúlt évnegyedben fize-ttfsl kötéte\'jQ&tUégeiktiek elegoí tettek. A ,be!ügynainlszter » községek államsegélyét khjtalta. i
A lakosság egészségi állapota a
nudí év ugyanezen időszakához képest rosszabbodást mutat. Aj malária megbetegedések" arányszáma állandósult, a kanyaró, hastífusz, hörg hurut megb-Hegedé-xk száma Oz országos arányszámot meghaladta.
A népesedési viszonyokra vonat* kozó adatokból megludjuk, hogy a természetes szaporodás, az elmúlt év negyedben 630 lélek voíb i
Ate állategészségügyi viszonyok kedvezőeknek mindhatók. Szarvasmarhát B82 darabot száUÜottak Németországba, Olaszországba 798 darabot, Máltába 491 darabot, sertést Németországba 621 darabot, Svájcba 120 darabot. AJz áüatkercslet for. galma állandóan élénk volt. A melegvérű Ibvak ára 301) -500, a hideg-vérüeké 400-760, tehéné 160—380, Igásökör párja 600-800 pengő.
Afe útügyi és mezőgazdasági jelentés azt tartalmazza, amit az illető előadók a közigazgatási bizolt?" ülésein jelentettek.
A nagykanizsai posta modernizálásának ujabb fázisa;
Moiorlzilt postakocsikkal kézbesitik a csomagokat a címzetteknek —
Januártól azokba az utcákba is kézbesít a postakocsi, ahová eddig nem járt
Már több Ízben beszámoltunk arról a modernizálási és fejlesztési munkáról, amit a magyar posta a közönség fokozottabb kényelmére és a forgalom fejlesztése céljából kifejt Nevezetesen nagykanizsai relációban, igy tBbbck közölt a távirda megfelelő modern átszervezése, a távbeszélő hálózat földalaltivá való kicserélése, a műszaki osztály behelyezése, »tb., most pedig a nagyközönség még fokozottabb kiszolgálásának, lehetővé tétele érdekében az eddigi tófogatu postai kézbesüó-kocslkat rövidesen meg fogja szüntetni és helyettük motorizált kocsik viszik naponta a címzettek házához a feladóit csomagokat, a kereskedőknek az árat az üzletekbe. A nagyobb városokban már mindenütt ilyen sötét-zöld motoros kocsik szolgálják a közönségét, most sor keríti a nagykanizsai postára is. Az uj kocsik számára a garázs építését mar.napok óta megkezdte a postapalota Zrínyi Miklós-utcai frontján.
A kOzOnség kényelmét szolgálja azon intézkedés is, hogy sok olyan utcába, ahová eddig a postakocsi nem kézbesített házhoz a meg nem felelő ulak miatt, ugy, hogy a címzettnek magának kellett elhoznia az avizáll csomagot és egyéb postai szállítmányt, ezentúl a postakocsi oda !b elmegy január elsejétől fogva.
Persze azon utakról van szó, ame lyek kl vannak építve és amelyeket a város fokozatosan ki fog építtetni. A polgármester e tekintetben a leg-messzebbmenőleg támogat|a a postát, a közönséget szolgáló törekvéseiben.
A motorizált postakocsikat valószínűleg már lebruár elejétől kezdve állítják be a csomagok kézbesítésének gyorsabb lebonyolítására.
A biztosítási szakma fényes seregszemléje volt a Biztosítástudományi Társulat és a BIOSz debreceni nagygyűlése
A biztosítás elsőrendűen alkalmas a tömegek gazdasági megerősítésére — mondta Gebhardt Domonkos, a BIOSz elnöke
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 fillér. December 2—3.
A Nőegylet karácsonyi vásá r» az Iparoskörben.
DcMaÜMtv 10.
(Ltceális aiőadás a városházán (V«-rtLsdy László—Barbarits Lajos). Jsnnár 21.
Liceális előadás a városhárán ü órakor (Vértesi Frigyes).
Naptárt November 29. szerda. Rom. kat Ssaturnln. — Protestáns Noé. — Iw. Ktszl. hó 17.
ö-flaturdö nyitva réssel 6 áritői este 6 órait (nétM, szerda, péntek délután kedden effóas nap nőknek).
Városi Mozgó. Még ma, szerdán Minden előadás „ketten egy jeggyel1
JEANETTE Mc. DONALD legsikerültebb filmje
TARANTELLA
A darab slágerét, a M Szamár-szeren Ad" c. dalt mindenki Ismeri Előadások kezdete fél 5, 7 ét negyed 10 órakor
A Magyar Biztos]tástudományi Társulat és a Biztosító Intézelek\' Ország.)* Szövetségének debreceni nagygyűlése a teljes jegyében zajlott le. A biztosilási szakma vezéralakjain kivíV felvonultak o leregszem-léu az ország minden részéből a biztosító intézetek fiókfőnökei is Debrecenbe, ahol a város vezetői Ünnepélyes keretek közölt fogadiák előkelő vendégeket
A Déri-múzeum előtti téren a debreceni tűzoltóság nagyhatású dlszfelvonulást rendezett, majd a díszteremben zajlott le a nagygyűlés Hajduvármegyc és Debrecen város hivatal iés társadalmi notabltltá-
sulnak jelenlétében. !
Ur. A\'tenlyirkjar Gyula egyel, tanár nyitolta meg a nagygyűlést. Köszöntötte dr. Lechiser. József miniszteri tanácsost, a pénzügy niaukfe-ter képviselőjét .gróf Takách Tolvay , József altábornagyot, biiró Lukja-i-lch Géza altábornagyot, gróf Széchenyi Viktort és az, összes többr vendégeket.
HoUy Sándor dr. min. titkár nL VÖa előadásom számolt be arról, hogy ml\'yen törvényes intézkedések védik a bizlosilotl nagyközönséget.
A zsúfolásig megtelt terem közönsége feszült érdeklődéssel hallgatta meg G«bhardt Domonkos m. kir. kormány főtanácsosnak, a BIOSz elnökének >A biztosítás elleni panaszokról* tartott nagyszabású, őszinte hangú, rendkívül érdekes előadását. Gebhardt rámutatott arra, ma már felesleges bizonyítani, hogy mi\'yen áldás u biztosítás tűz-, jég-, vagy állatkárok esetében. A, bizto-flitás n magán és közgazdasági életben egyaránt hézagpótló és elsőrendűen alkalmas a tömegek gazdasági megerősítésére.
A biztosításban rejlÖ gazdasági, szooiálls és erkölosl erő képet a közfelfogást átformálni, az emberiséget megelégedetté tenni, mert töke-gyOJtő ét vagyonkonzarviló erejénél fogva távoltartji sz omborokot a szélsőségektől és fejleszti a vállalkozási kedvet.
Milyen áldás volna az emberiségre, ha minden \'eúny/^yermekhiek lenne kiházasitásl hozománya, ha a nyugállományba vonuló családfő egy bizonyos kerek summát kapna kézhez. S mennyi bánattól és nyomorúságtól volnának inegklmélvc A hátramaradottak, ha minden elhalt után nagyobb összegre szóló blzlo-sltás maradna fenn.
FJöadása további során meggyőző crőve\'"* íejlcgett*\' Gebhardt Domonkos hogy a világháború után keletkezett biztosítás elleni panaszok szinte kivélcl nélkül alaptalanok, vagy teljesen túlzottak. Egyik legfőbb ba] az volt, hogy annakidején gombamódra szaporodtak o társaságok.
A nagyközönség sziveién látta a kialakuló éles üzleti versenyt s nem gondolt arra, hogy a szakiameret és lelkiismeret nélkül vezetett vállalatok elszánt konkurrenotijá-niik bojtja Is lehet. A közönség iwm^h\'allgatott a ko-muly intézetek figyelmeztető szavára s amikor néhány társulat előrelátható bukása bekövetkezett, akkor nem »7. illető intézetekét támadták, hanem magát az Intézményt. AZ állami felügyeleti rendszabályok Időközben rendezték a kérdést s most már eFnjta bukások emberi számítás szerint ki vannak zárva.
A kárrendezések körű1 Is vannak panaszok, hangoztatta Gebhardt, de ezek rendszerint abból származnak, hogy : | \'
a biztosított felek nem egy esetben magasabb összegre biztosítják javaikat azok valóságos értékénél.
Ha a közönség minden tagja fegyelmezett lesz és óvakodni fog a túlbiztosítástól, akkor a kárbecslés körüli panaszok is szinte teljesen megszűnnek majd.
A7. arajiykoroiuibian kötött életbiztosítások\' nem kielégítő valorizálásával kapcsolatos panaszokkal szemben megállapítottá Gebhardt. hogy
amikor minden koronára szóló befektetés teljesen semmivé vált, egyedül az életbiztosítás volt sz, amely he nem Is kielégítően, de mégis osak valorizált.
Több hasontó veszély nem fenyegeti a feleket, méri az illetékes szervek* állandóan foglalkoznak a tökéletes dijtarlalékfedozés kérdésével.
A1 nagygyűlést Bz Arany Bikászál-\'ó üvegtermében 300 terítékes, kiválóan sikerült bankéit követte.
— TaldntM M*f a Kopateln Bútoráruház állandó butorklalUtáaát. Ízlése* és olosó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat
Nép M0ZCJÓ1 Szerdán és csütörtökön *WM A francia színpadok legkiválóbb művészei élén a világhírű FARGUETTE gyermeksztár alakításával
1Y
(RŐZSAESŐ)
és szeretet apolheozlsa.
A film a
Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor.
ZAX-A» KÖZLÖNY.
IB38. november 29
Nagykanizsán Is megalakult a BIFFA,
u kanizsai biztosítóintézetek főnökeinek asztaltársasága
örömmel számol hal mik b© Qrról, hogy Nagykanizsán, inínt a* ország többi nagyobb városaibpn már korábbon incgolakuSt a Biztosító Intézetek I\'iókfőnökeürCk Asztaltársasága, röviden: Hl FF A.
Különös jelentőseget az a(( ennek az uj alakulásnak, liogy célkitűzése kizárólag a közgazdaságtudomány egyik legjelentfisebb ágának, - a biztosítás problémáinak megoldásául foglalkozik. Feladatául lüztö ki, hogy minden-beu a biíUtsiiottafc ós a biztosítók kölcsönös ós teljes érdekeinek védelme mcíjett a liarrnonDcus együttműködését tegye lehetővé.
Az alakuló ülésen valamennyi társaság veaétfijo Örömmel csatlakozóit a BIFFA-hoz és egyhangú lelkesedéssel megválasztották « tisztikart is. \'
Összejöveteleiket minden hétfőn fogják tartani. (:)
100
Jóslat :
Nyugati, északnyugati szél. Valami* vei több fölnő, több helyen kő. A keleti megyékben kisebb eső. A hé kissé csökken, éjjel mérsékelt fagy.
A HéteoTolofrlal Intézet aegy keniani Megn&eloailoniaM Jelenti i
Hőmérséklet taguan ette 9 órakor +6-8, ma retire. +4-2, délben +10-0.
Caspar!Afe f>0 *
— kutwUiiUu.iuk.ii tekintse mef mlnden vételkényssex nélkttt Kopsteln WatorArkhtU
„KERESŐ A HIBÁT"
Szombaton kezdődik a ZALAI KÖZLÖNY karácsonyi » nagy rejtvényversenye
hirdetésében találta meg a pályázó.
Az Összegyűjtőit szelvényekel a helyesmegfejlésstl, vagyis a KERESD a HIBÁT rejlvényverseny jelmondatával együtt, mint már emlilcttük január l-ig kell beküldeni a szerkesztőségbe. A megfejtők közölt
többszáz pengő értékben 60 értékes dijat osztunk kl.
A vírseny eredményét január 6 iki számunkban közöljük a nyertesek névsorával együtt. Tehát szombattól:
KERESD A HIBÁT!
Az előző évek sikerei ulán a Zalai Közlöny szerkesztősége ezidén is megrendezi nagy karácsonyi rejtvény-versenyét. Mint minden évben, ez-u\'tal is
újszerű rejtvényversenyt rendezünk.
Az eddigi versenyek eredménye mutatja, hogy az úgynevezett „kereső-rejtvényeknek" volt a legnagyobb sikerük. így ezidén ís ilyen versenyt rendezünk s éppen ezért a verseny elme:
KERESD A HIBÁT I A verseny lényege az, hogy a Zalai Közönyben megjelenő hirdetéseket gondosan el kell olvasni, mert
a hirdetések szövegében
rejtetlüV e! a hibát. Ez a hiba egyik alkalommal csak egy betű lesz, máskor egy-egy szalag, v-igy egész szó is, de mindenkor csak egy hirdetésben található meg.
A helyes betűk, illetve szavak összeolvasva adják a Keresd a hibát rejtvényverseny jelmondatát.
A verseny karácsonyig tart és egy nagy karácsonyi keresztrejtvénnyel ér véget. A megfejtéseket újévig egyszerre kell beküldeni a ZALAI KÖZLÖNY-ben található szelvényeken A szelvények mindenkor a Zalai Közlöny második oldalán a bal felső sarokban találhatók és azokat napról-napra ki kell tölteni, hogy az aznapi hibát
hányadik oldaton, melyik oég
Albuadé maaeraxáraok Mlkthuupokon BncUpesi I. nfiaorin
6.45 Toraa. - Hírek, — Közlemények. — Hanglemezek. — 10 Hűek.
— 11.10 Nemzetközi vizjelzőiwolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Időjárás jelentés. - 1240 Hírek. — 13.20 Idöjebés, idő járásjelentés. — 14,30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 16 Arrolyambirak, piaci árak, élelmiszerárak. - lfl.45 Időjelzés, fdőjárásj* jentés, hírek. — 17 Ilitek szlovák ós magyar-orosx nyelveit. — 10.15 Hírek;
— 21.40 Hírek, időjárás jelentés, hirek szlovák és m»gyar-orosz nyelven. — 22.40 Hirek német, olasz, angol ét fraacia nyelven. - 0.05 Hirek,
BUDAPEST I.
17.15 Az I. sz, regösesoport. — 17-15
Fényképezőgépekben j
¦agy wálaazték. — Filmek, lemezek, papírok eladáaa. — • Szakezei-0 kldolgozáa t
VASTAGH
fotó-műtermében
Csengery-ut l. sz., az udvarban.
Felolvasás. — 18.15 71. WVBoTOúllh Chopin -müveket zongorázik, — ifi,,),-, P. ímlftcsy írén elÓaaAsá.1 ?Uo,\'io Az Operaház, előadása. .Trubadúr. Halmú négy szakaszban, nyolc képlnm. — \\t. 1. felv \'Arra» kb, 20.05 Egészség, ügyi kalendárium. — A II. felv. után kb. 21.05 Hírek. - A IH. felv. ulán kb. 21.55 Időjárás jelentés, hirék. _ Ay. előadás után kb. 22.50 Sáray fjo. mér cigányzenekara, \'< BUDAPEST II.
10.30 Olasz nyelvoktatás. — 20 Hirek. — 20.20 Szó rakó sitalo ¦ hanglemezek. - 21.20 ("-. Hétliy\'Pál sakkelőadása. — 21.50 Idő járás jelentés. BRCS
17 Lemezek. — 18.05 /-ongorajáléli. -IS ZIO Puccini emlékest, — 20.15 Kívánsághangverseny. — 22.50 Berlin,
ló és olcsó
a ü armo!. Beváltja, amltiQar Nincs vale bajládá >, taatóztt rouz Íz.- Jóízű fiasliajló*
CsttWrtAk
BUDAPEST I.
10.20 FcToivasas. — \'IO.15 FOlolia. sils. — I2;t0 A 2. honvect gyalogetrcd zenekar". 13.30 A réd,iói sza\'orizeite. kara. — Hi,(5 Magyaronssz liaUgatók. uak • * . t> >
17:1.1 Dr. tinbos Denes\' eióadasa. -17.15 Géczy Barnabas zenckaranak tanclemezCi. — 1870 Felolvasas. -10 Kéier DóuOs. elóadésa. \'— 19.25 (ic-czy Do\'mótor ma\'gyap nóhikat énckcl, kiséri Leudvai Jóskn eigaiiyzCnckara,
— 20.25 A kttssai rédló uuisordbóJ. ¦-22 Budapest I Rangverscuy Zenekar. — 23.25 HanglcmOz,
BUDAPEST II.
17.15 Bészietck- Wagner; Tristan és Izoldu o. Kiiedriunajiiból. — 10 Gsit-léry Béla hegcduL — 10.30 Angol nyelvoktatas. — 20 Hirek. L0.20 A SzékesfÓvArós Tuzoltó zcuokara. --21 Bóka Las/M eiiUékezcti; I/myOy McnybértrC. — 21.30 \' Loviiszi Fereitc dganyzerjOkara. — 22 IdójiirasjcU\'ntcs.
BSCS
16 Kónuyu zone. — 17 Loinozek. — 17.50 Klavsiikus zen©. —, 19 Lcmezek.
— 2075 A regi Bées zeuéje &* dalai.
— 22.50 Berlin.
Kárpátaljai élmények
5 Irta: Vajée MaritfU
A turista társadalom negyedik faja a <turista hitves., Ezek a legszánan-dóbb Isten teremtései. Eleinte Igyc-keznek férjuram bősz Iramával lápélt tartani, de azután letörnek. Mig férjük egyedül járjla a hegyojeet, ők szenvedő arccal bámiijájt a rugó Tiszát egy kis nadocskán üldögélve és apró sóliajok. kat kötögetnek végtelen kénmunkákon. Ku-k azok a nők, akik nem képesek férjükei az íétljeri. magasságokba követni.
Legelső lura, amit a raliéi turistáknak ajánlanék, rcmlszcrint kirámhrlas a Dumen gyephavasra (1301.nt.). Megjegyzem akármennyire « szeretne ön-átló lenni az ember, hogy ne ajánlás után induljon, nem lehel. Ugyanis egész Ualión nem sikerűn egy turista térképet relhajsiolmmk. Az Idegenforgalmi irodáitól egy helybeli ügyvétl-hez nUisitollak, hogy nála kapható turisla lírkép. Ml clnH\'ulfmk az üp\'-véd úrhoz, de kisült, >hogy ő nem foglalkozik térkép ánisitássat, luaiem egjellcn őskori tnrbiln térképe van, azt szokta szlvességbőt megmutatni.
Süni bocsánat kérés közt vonultunk vissza,
!\'¦¦<!; utt\'ui nekinteniúuk a Unmen gyepharasnak, három pár kobdék ei-
pövcl és egy \\ihanerl szaudálbiL
Mi a csehek által épített katonai szerpentin ulou índuUiútk a sétának, úgyszólván végigfutottuk a hegyecskét. Semmi különösebb n(egérőltolást nem kívánó ut. Csupán nziégetö napot s/o. rétiem volna néhányszor felbök mögé bujtatni. Az utat köriiUtelül három óra alatt meg lehet tenni. Az ütőn néhány elsatnyult szamócát
és öt darab mármarosi gyémántot ta. láttunk. Nem tudom, a,; utóbbi hogy került oda, mert a hegy állománya kristályos Ösptfla.
A növényzet tavaszát ótle. Augusztusban még zöld volt a rozs, a burgonya akkor virágzott. A zöld hegy. oidajak tele voltak fehérlő margarel-tákkal, virágzó réti komócsin, kék csillagfürt és tcjoltó galajjaL legjobban tetszett nekem a szártalan bábakulács (Cariina acaulls) szalmaszerü fohúr-sége. Ilyen virágot még sohasem láttam. Nagy kimial összeszedtem bdöle egy csomót, <k) bárhova raktam azúrt, így hát kénytelen voltam eldobálni
A Dumen oldaSán levő üres katonai barakkok mögül ismét k-jlnikkant a ViQont olvasó úriember főlényes nn-a. ZöUl kalapja, körül volt cifrázva n szárlulan bábakalács szép fehér rózsáival.
Kicsit körülnézell, azután icóll pihenni, tcrmósíel«*n hátat fo rdUva a kilátásnak. A Uegkénwlmese^b ülésmódot választotta, törzsét a lejtőié,
lábait pedig fcjfclé nyújtva helyezte cl és nyugodtan pas.szlájiszozm kezdeli. Eiért tett meg 1391 méter utat vagy még többet.
Alkonyodott, mire visszaindultunk. A begyek csúcsán még aranypászták-(jan égett u napfény, de a hegyek ölében már blás kódben pihent Itahő. Ezt a ikís községet egész körülölelik a hegyek. Itt későn|kel a nap és korán fllkonyodií\'. Elfogják, ellopják tölo a hegyek.
Kopott faházakból Tűst kanyargott a szürke égboltra, Puhaléptü ruszinok vállra vetett kockás zsákban vitték a fabödöuőket. Etekben szállítják le a tejet a havasokról. A vagyonpsabbja apró növésű lovak hátára rakja a fa. bödönöket és maga ügető léptekkel iparkodik lova dlött.
Fgy ruszin házba mi is bekopogtattunk aludttejért. Nagyon jé vodt. Tahin az Íróhoz hasonlít legjobban az ize.
Mire - besólétedelt, már a tahó* or-szágulon haladtiuik a piros bogyós vadberkenye fák (Sorbus aucupária) között. Ezt a kedves fát eddig csak Bamsauban (Ausztriában) láttam. Nagyon örültoni a yiszontlatásnakl
KIHANDULAS A MENCSUI.HA
Kélua|>os túrára készültünk, a Men-esuloit (1311 ni.) keresztül a Pietrosrti (2022 m.) ós Innen a Hovcrlára (2058 inéler). Azonban ember tervez... \\ Ossíclalí\'dkozlunk Pisla bácsival, aki
ötven év körüü agglegény ós ..íömittli az egyik miniszlériunibau. I\'istu báisi szörnyen mokány cmbpr, ö is a ln\'gjti-ket járta. Nagyon \' óni\'U nekünk, ifil azonban kevésbé. Mmlha éreztem volna, tiogy bajt hón reánk.\'
Pista bácsi először fmom l»ókok»t \\-agdos<»tt liozzánk, latgy kár a gyeng6 bőrünknek a napsütés,.majd csücsörített és csodálkozolt,\' hogy mi is ttiris-táskodunk.
— Nem wiki az ilyen yirágsz-í laknak — mondogatta és ijcsjitö történoiek»\'t mese" mérges vir^ráJVroI, zuhanó fatörzsekről, kólwtrgó Szics gárdistákról.
A sok borzalom KöMll- c*a» a vjnefa fogta meg fan tű/iámat.-.i-\'-Plsta- 1*1*1 készséggel magyarázta, hogy a viperamarás oUeni ideiglenes védekezósl nnlá a szesz, í> miudennap félliter barackpálinkát visz magéval, hogy mimlcn esheU\'lségre kész«m álJJeSMM av;.v.i*«íJ
Erre mi nPaj liátráUmik .meg, múit Pisla bácsi kóp/.ello, lumeni eltiatáioi-lllk, hogy réültcrt viszünk magnnkköl a kitűnő rahői áfonya-likőrből, amely méregerős, de kiváló KÖ itóka. ;í
Pisla bácsinak nem lOtswU a dolog. Mosl már a medvékkel ijesztett mifl-kel. Etífll sem riadtunk yissíA, mii« Pisla bácsi mégixidürto \']>ajn\'síát | & kimondta kereken, hogy n-ia — hivatalos Ügybeft — szüksége vön erőtlen," féltve őrzött férfinkre. Egy napig talán kibírják níük-üle és noió logtlák
nnulko/.ui. _____ \'
TFQlyl, köv.) . :
rlpvember 29
Hősi naptál-
S/orortgatolt harchelyzetben tanusi-totl csüggodetién kitartásának, valamint
_ MWbrtoa kötclességlíclje-
I Ült- B. Z§. | si\'áséncJt stop tanújelét
—- adta Krámer Józ;.ef volt
pécsi 1 i>. honvéd gyalogezredbe]. \'had nagy, aki I01C telén, mint szAzntípa mnesnok u v«li munkácsi 11. honvéd gyalogezred ikötelékébcn teljesített harctéri szolgálatot.
101(1 november 28-áü, amikor i»z oroszok támadási intéztek a Kézdt-vásárhely környéki Mt. XCmira majjis. latra, szívós kikutassa* védelmezte hnrrállását. Amikor a fölényes eiejü eflenség már Icijeícn közrefogta századát fc\'inuertiivel együtt az utolsó löl-lényig védte lövéstórTúÜt sfll közben \'"é« egV Vakmerő sztironyrohölnOt Is intézett a tnierőberi íevö clk-nSégro, majd pedig íokomtosan hátrálva és harcolva, ügyesen visszahúzódott a I-ébérc mö|}a3-tttrU, Hl azután 30 honvéddel vissaOvCrte fiz ellenség ujabb lámadását, miközben zászlóaljának Ql-közetvonalát is megmentetic az elfo-gánislói. Végül ]j*dig saját kezdeményezéséből Ügyesen átliuzédott d Jó-kid-rcje möga.statr.1, hogy zászlóaljának jobbstárnyát megvédjo «z c\'J.ivség álkarolásátol. 1
Kráiner József hudnagy c/^n bátor és eredményei; magatartásáért a 3. osztály,, katonai érdemke^zK-l koptn jutalmul. _i .
— (Hülanp: Szentora a plébánia templomban)
Holnap, csütörtökén délután 0 órai kezdettel Szentóra a lerences plébánia templomban kitett OlLiriwaiWc^ vlúfa Ugjion jtunr jdő alatt gyónási lühetfisé-gev oTelsŐpéntek alkalmából.
— (A Magyar Élet Parija vezetőségi értekezlete)
A Magyar pjet pártja nagykanizsai szervezete Kölcsey utcflj helyiségében párt veietös égi értekezletet tartott Somogyi Gyula kerüJetveietö clnóklclo alatt, amelyen jelen voHak dr. Tliol-\\\\ny /siginond városi ríártvéietö, a városvezetők, titkárok; köraetvezetök és azok titkárai. Somogyi Gyula Itcrűlct-voielö részleteién beszámolt IlovszTry János, N\'ögykojilisa oi^ággyfllési\'képviselőjének díad«J-utjárót a kerület községeiben, palin, Killmán, Uclse, Pö-Jöskefö, (\'.eiwadgct slb. községekben, ahol mindenütt jiagy lelkesedéssel és szeretette* TogadVVk t\' Magyar pjcl Pa/tja rokonszenves képviselőjét. Majd ,u veajetősóg a folyó ügyeket tárgyalta le. Az érlckezrelen szép számmal voltak jelen a w^tőségi tagok,
— (Egyházközségi rendhivBH kOzgyQiet)
DetCmbcr 2-Ati, siombaton délután fél hal érpi kcrd«tl|Cl a róni. kaUi. egyházközség képvlseJolOsIfllele rendkívüli közgyűlést tarl . a feliértcrcmb?n. ülésen a* egyházközség 10 éves fennállásáról való me^niiékiidés. é( a kul-tnrház ügyében hozott határozat kl-egésiitéw szereli,
— (katolikus mílvéaz-est)
lesz január 13-án Nagykanizsán, a mely a város kalhou\'kiisilársndalmának nagy eseménye lesz. A műsoros táncestre a icndi\'zö-ség már .lázasan készül, jgy a siker biztosítva van, (:)
— A gaxditnag 4r« mindössze 3.— P. Ennyibe kertil a m. klr. allamsorejátök egy ogeaz sorelegyo ós 1.50 P-bo egy léi. Próbáljon szerencsét, húzás december I) ón.
Mit akar a Kisipari Kiviteli Intézet ?
Az Intézetet 1936. júniusában alapította a m. klr. iparügyi minisz-terjuiu, Budapest széke.főváros és á pesti Kereskedelmi és Iparkamara. Bár fenntartását mindegyik niapiló szerv egyenlő méretű évf támogatással segíti elő és igy csak harmad* részét viseli a kiadásoknak országos jellegű szerv müködé-se mégis az egész ország területére kiterjed. . Az intézet céljául a tőkehiány és a külkereskedelmi ÜgyIe\'.ok bonyolultsága miatt a kiviteltől tartózkodó . |
kisiparosoknak az exi>ortba és elsősorban a távolabbi, nernesvalutát szolgáltató országokba irányuló kivitelbe való l.e-kupcso-ódását tűzte kl.
A kisiparosok helyett minden ellenszolgáltatás nélkül elvégzi az exiKirllai kapc-\'-olatos összes leendőket : piackutatási munkál végez a külföldi országodban, megrendelőket keres a kísli>aros exportörök számára, mintakollekciókat küld kL a felárak, szál.itásí kö.tségck stb. ft-gyeierntevéelével idcgcn pénzne-meklxn kalkulációt készit, mOgirja Idegermyelvii levefciket, eljár. ¦ hl-vatalos fórumok, (Magyar Nemzeii Öiuik, KüHtei-eskiedelmi Hivatal, minisztériumok, vámba lóságok stb.) előtt a kivíteljei "kapcsolatos formaságuk eiinté^ésébua, exporthitelt nyújt részükre, addicionális\'kedvezményeket eszközöl ki szálnukra stb.
Az iutéijel iiiteoziv rrru^kAsségának betudhatóan 1938-ban már 1 millió pengő értékű olymi árul tudóit elhelyezni á magyar kisiparosság a külföld -16 államában, amelyek különben nem kerültek volna exportra. Az áruszélii lm ány értékének 83 százaléka nermsvalutával fiíjetö or-sz;igokta irányu\'t. A; kiküldölt cikkek közt eliő helyen a ruhazvili cikkek {nőj" ruhák, blúzok, gyermek ruhák, női divatgallérok és jabok, kötszővött áruk, női kalap, női bundák és szőrmeáruk, művirág, bőr és hímzett textilövek, bőrkesztyűk, cipők, stb.) továbbá női bőrtáskák, pénztárcák, fésűk, kosárionó és raf-íiaáruk, esztergályozott fadiszmü-áruk, gombok, Jótékáruk, ötvű^áruk
ékszer utánzatok, stb. szerepeltek. : | . : . i 1
TekUitcltei arra, hogy. a jelenlegi nemzetközi helyzet az eddigi tapasztalatok alapján kedvezőnek mutatkozik, a magyar kisiparnak a háborü utáni időkre is uj platók megszerzésére é* figyelembe véve a nemes valutájú piacokra irányuló export-tevékenységnek az o.-szág nemesvaluta készlete és ekként nyersanyag ellátása és a honvédelmi szem|wntokból való óírlási Jelentőségét, továbbá azt, hogy a kisipari kivitel éppen a legkisebb exportőröknek azon rétegelt foglalkoztatja, akik nemcsak hogy ueni részesülnek a milliárdos beruházási piog-ram munkálatában, hanem a -jelenlegi helyzet miatt úgyszólván munka nélkül állnak. A, külkereskedelemmel kapc*o!atos formaságok ne riasszák vissza az exportia való vállalkozástól az iparosságot, mert az intézet tcljcen díjmentesen végzi e\' ü klvilel\'ei "kapcsplaloa Összes foi-maságoká1!, a külföldi vevő szerzéstől kezdve- az idegen nyelvű le-velczésen és u külföldj péaiznembein való kalkulációkon keresztül a hatóságok előtti eljárásokig.
Atz export iránt érdeklődő klsipa-ro-\'Ok a fentiek értelmében levélben jelentkezzenek az intézetnél, esetleg az ip«rtestü\'o!en keresztül. Minta érték nélküli csomagokban küldjenek termékeikből néhány mintadarabot és je\'öljék meg pengőben azt az árat, amelyért hajlandók exjx>rt-ra eladni. Az intézet az összes elérhető kedvezmény, felárak, stb. figyelembevételével elkészített kalkuláció alapján a minták, ilfetve féuy-kéj>ek küldésével fogja a termékeket a külföldi vevőknek kiajánlani,
A nagykanizsai és Járási Ipartestület elnöksége felhivja az Iparosokat, akik exportra képes ipari cikkeket á\'Iilanak elő, vagy exportcélokra alkalmasoknak íátszauiikj hogy jelentkezzei>2k az intézetnél.
— Bwtorakbtn h Kopsteln-oég veaet. Modern mlntatermelben a legjobbat a legolosóbban mutatja be, kedvesé .Ím* tfet feltételek mellea
MOST
wkWkWkWkwmw\'
hirdessen
karácsonyi nagg rejt-véngversenyünk alatt;
MEUT: most minden J&ir-(leté&l az utolsó betűig elolvasnak!/
DECEMBER 6.
Ez a nap a magy/ar királyi ]étéfcé*tyoélB án*«l aéir** látéa legközelebbi húzásának a napjai — ífa még Idejében gondcekodlk arrót, hogy béeze-resze állanisora}egyét (árá: s p, fél i.bo pi, akkor. Önnek Is esélye lőhet p nyerésre I
FŐNYEREMÉNY: 40.000 f
— (a nagykknlzsal TaftArtk megfestett dr. Fábián Zsigmond portréját a tanácsterem részére)
Már megemlékeztünk arról a |»oin-pá&an sikerüli művészi ujkotásrót, a tiiíi Sándor Mátyás nagykanizsui származásit feslömüvész vég^etl, aki meg-fvsleitc néhai dr. Sabjáu Gyula polgármester képét a városliáza tonáts-tenr.e részéifi. I)r. Sabjáu kép^-\' oly szélien sikerűit, hogy közmegelégedést vallott ki. Számosan nézik meg a néhai i>olgániK\'s\'.«r jmimpákau sikerült és élethűen visszaadott kéjxSt. Most a Xajykauizsai Takarékpénztár iguz-galós!Íg:i uifgbizUi a jeles művészi, hogy megboldogult elnökének, dr. Fábián Zsigmondnak kénét fesse meg Sándor Mátyás már meg IS . koAllu munkiljál. Utána a művész kérésére dr. Krátky István polgárrtkíiei- ül a mesternek, valamint több városi közéleti sueinólyifióg. Sándor Mátyás mész-tte kimagaslik az állagszitívonalú portréfestök sorailxt\', mert munkája a legttsttább és logneinesebtr művészet, űszbitón órülflnk siicrOui, rnftrt a művész nagykamzsni szüUrtésti és igy alkotásai Nagy kan ujának is dlszérii válnak.
ÓVJA SZEMÉT I lMi
(a váaároljoa bli\'lomnul tay |il fllzj **«mUY*««t l&Usöí-Bs»klfsl«il«m!*8<i,
zsol.oo* GYULA
íiiiwto, (teste él litiurnibmter,
l\'ű-nt u. noiona-u.llod.v.1 uemb.n).
- (.December 10-én válüázt Marcali)
A marr-i\'i váJastléL kerűlétben az uj választást december 10-éri tartják1 meg. A MfíP válflSzlinányt ülése cgy-lnmguaii szukálsí Csorba Sándort dr. t, vo\'t országgyídési képviselőt jeudlo MfíP programmal, a marcali kerület mandátumára, \\ nyilasok Is állítanak közös jelöltet.
— (Szombaton nyílik a Vásár)
Pirosszinü, Ízléses plakátok jelenlek meg az utcákon és nagy botükkjci hirdetik, hogy az idei karácsonyi vásárt a/ombolon és vasárnap rendezi a Jótékony Nőegylet. A bettóptidijat, tekiu-U-ttei a gazdasági nehézségekre, a fi. gyelmes rendezőség aeszállítű\'Ui 10 fillérre. G>ermokdéÍután, öttcttK v^MA-niacska, icno s a tagok Ízléses, roskadásig megtöltőn sátrat várják majd Nagykanizsa áldozatkész közönségét. {:)
A gyomor és 1 bél megbetegedéseinél, különösen ha azok makacs székrekedéssel és azemésztö-csatornában végbemenő nagyfokú erjedési és bomlási folyamitokkal vannak egybekötve, akno: reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc Józtálö keserüvizet kitűnő hatással Ihatunk. — Kérdezze meg orvosát!
ZALA? KÖZLÖNY\'
1930. november 23.
— (ElkoltÖzOtt a B1B)
Dr. PóitEeí Jenő miniszteri tanácsol ve*crésé\\ei működő m. klr. Balatoni Intéző nizottsáfí iij helyiségbe kötiö-röit.j Cimc: Teréz kórul 58. Ilii. 2. szára, ahol déaclöU 9-tól Mg ab \'áz érdeklődök iCndelk<\'zé.sé;o. UJ Udoronja 110—455»
— (A textiláruk ára)
Az árkbmiánjZyiztos megengedte, hogy december 1-töl kezdve n pamut* f\'-.-iak érát nem egészen ií százalékkal íeíemeljék. A kikészített textil-ániknái is einejóst engedélye/etl az árkonnánybiztos, itt n drágulás jelentéktelen, kőrftlbelíU 2 s/ázöiékos ár-eraeJést jeKyit a fogyasztóknak.
— A* td*gatt nyelv
elsajátításának egyik nehézsége az elsősorban inegtanidandó szókincs ki-válasitása. Minden nyelvtanulónak \'meg takarította idejét Fuchs ROzsö győri relsőkercsk. isk .tanár, aki a napi beszéd anyagának évtizedes, gondos meg. figyelésével könnyen megtanulható, halasában termékeny\', ügyes könyvecskét adott ki n német nyelv elsajátításához. A könyvkereskedésekben kapható 80 fillérért.
Hirdetmény.
íVBomogyszentgyÖrgj Sri hegyközség közgyUiés alapján hoaolf határozata értelmében felhívja a Na*\'> kanlzsán lakó birtokosokat (I. hegyhát keleti oldal, ![. hegyhát mindkét oldal és III. hegyhát nyugati oldalán levő birtokosokat), hogy a birtok]iiik végébea levő vízlevezető árkokat 8 nap alatt ássák kl, vagy ásassák kl és az árkokban lévő bokrokat vágják kl, mert akik ezen munkálatokat ezen Idő alatt el nem végzik, föl lesznek Jelentve a csurgói Járás föblrájához mint I. fokú büntetőbírósághoz megbüntetés végett.
JU alnOkaag,
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
i Zalai Közlöny
MadAhlvataliban.
IsiJtaitoirMI Ulta «Hill!
MENETRENDJE
érvínyw 1939. október 8-tól.
Lr»»éb.t-t*i^—V««.«éll«MA*
Vj.uUllomáua
4M
g-15 t\'» U08 13» |4 N
18 00 2000
M-M 2329
f
O b
« 3
11
L atenyei manairend
UmjMIImI. 6 4B tUjykwltolri írt.TH
n,,,.:-,!.-;!,;i i. >. H10 L.t«,tf.*Vk. 1*31
(Folytatás a
Franci" körökben mély hatást váltott kl u finn helyzetben beállott fordulat. Hangsúlyozzák\', hogy a Jfrem\' szokatlanul gyorsan és ellenségesen válaszolt a békés fjrui jegy-, zékre. Parisban azt hiszik, hogy a szovjet-jegyzék nyilvánosságra hozatalával
, Moszkva Igazolni akarja a támadásokat
és lehet ,hogy n legközelebbi órákban már a knréliai mezőkön megdördülnek a fegyverek és Helsinkii-zár alá veszi a szovjet flotta.
2. oldalról)
Washington, november 29 Amerikai diplomáciai körökben felháborodást keltett
a szovjet-jegyzék. Leszögezi a sajtó, hogy n finn, válasz méltányos és békés volt. Valószínűnek tartják, hogy a tengeri támaszpontokra vonatkozó követelés alátámasztására irányul Oroszország támadó szándék". A lapok nem tudn"k még arról, hogy Roosevelt\' közbenjárna a.finn ügyben.
A finn kormány válasza
Helsinki, november 29
A finn kormány válaszolt a támadást kizáró egyezmény felmon dását bejelentő szovjetjegyzékre. A válasz leszögezi, hogy a kormány sürgős vizsgálatot rendelt el és ennek eredményeképp megállapította, hogy nem történt finn részről ágyúlövés. Ellenkezőleg a halált la okozó lövegek szovjet területről, Mainila község környékéről szár-
maznak. Megállapítja a finn kormány azt Is. hogy e határrészén csak határőrök vannak, amelyek a sérelmezett lövedékkel nem Is rendelkeznek. Közli a vizsgálat anyagát is a finn Jegyzék, amely elutasítja Mololov tiltakozását leszögezve, hogy finn részről ellenséges cselekmény nem történt.
A finn kormány ennek ellenére hajlandó a határmenti csapatok visz-
Csillárok,
falikarok,
éjjeliszekrény-lámpák
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2. m
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, Iskolába, túrára,
SSSSSSm a nőpalaok. Ma literei már 1-65 flenufitfll
k.ph.tó. N.gy v4ie„tík gz&BÓ AHTaL sperHWetében
szavonásárói tárgyalni és ajánlja, hogy a határi ncidensek kivizsgálására határblzoltságokat nevezzenek kl.
A finn Jegyzéket, amelyet a tegnap éjjeli minisztertanács szövegezett meg, már átnyújtották Moszkvában.
A legújabb moszkvai jelentések szerint finn-ellenes tömegtüntetések vannak mindenütt Szovjetoroszországban. A fővárosban vörös zászlók alatt a finn követség elölt is tüntettek.
A nyugati háború Ögye
ma valóban második helyre szorult. A déli hadijelenléiek szerint nyugaton említésre méltó esemény nem történt.
Paris és London nyilvánosságra hozta ? a szigorított ostromzárról szóló rendeletet, amely csak jövő hétfőn lép életbe.
Az aknaháboruk ellen Anglia olyan aknaiuzökkal akar védekezni, amelyek már 100 méterről robbantják a mágneses aknákat. Egyébként a tengeri ellenségeskedés legjelentősebb eseménye, hogy Prlen sorhajóhadnagy, a pcapaflowl hös, a Shstland szigetektől keletr* megtorpedózott egy 9800 tonnás Lon-dou-tlpusu angol cirkálót. Ezenkívül több kisebb angol hajó Is el-sülyedt meg.
APRÓHIRDETÉSEK
lptOhlr**M»*ál|« vkiltnip 4> QnnepnM 10 noia Blllltr, tnlndtn (OVibbl ua 0 litrir. hílkönmri u Milli) di mite t»lnd*n tovibbl tio i fillér.
ÁLLAS
IHagfatahato, tiszta m In denti laányt keresek azonnal. Rozgonyl-u. 19.
Máilélévea gyermek\' mellé hoJÁró«»l keresek aionnalri, Batlhyány-u. 12. 2973
Tanai lalaényakat felveszek. BModera Divatszalon- Bajzs-u. 2/fl. *
ADÁS-VÉTEL
Egy Jókarbin levő konyhaszekrény, ön-siecíukhaté caelédágy, tükör asztal lai, Könyv uekrény éa egy szép ebédlő alatale. Cím a kiadóban.
Haaaaatt ruhát veuck éa eladok. Hívásra házboz\'mciyek. Mirkm, Királya 31.
1500
FaJalcnAk nagy választékban kipha-tók Muszcl és Friedenlbál cstmegekerta-kedéseben. *
Nagyobb mennylsígü IrAgya cladő. Nagykanizsai Fatelep, Vár-ut 6. ir. *
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Bmármx raktár nagy padlással kiadó. Labor, Csengery ut 32. *
Kiadó modern 9 azoba hallos lakás május l-re I. emeleten. Horváth éa Vm, Caeogery-ut 17. 2973
_k0lűntble_
LavalbAlyaaat, ríelt éa ujat, napi postából származó Iflraegbélyeget kéax-a 4 avart értékesíteni fthet minden hét-ÍÖn délelőtt a Zalai KÖslöny szerkeutö-tégeban
lB-Bol«Anr fényképet Vaatagh
fat+aat._
Hargitának jó. a híre, mert finom a süteménye. Akarja, hogy Jót egyen ? Kenyeret fs ott vegyen I Teleion 508. *
ZALM KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja..: „KOzgazdaságl R. T. Naqykanlr«aH. Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatolt i a „Külgazdasági R. T. Nagykanizsa."
ayeadájiaaa Hagykaalms. (Nyomdáért falai i ZalaJ KárslyJ
78a ß*lt%am 273. nim Nagyítania*, tm. novMntMW SO. csütörtök Ara 12 HH.
lO\'tIM\'lllllll m S. mim.
FeleM» szerkesztő: Barbarlta La|oa
SuAuilMti *> HkWh iraifiH Hja
Gazdasági miniszteri órlekealetek
A közvéleményt mindig élénken foglalkoztatták azok a tanácskozá---ok, amelyeket gaxdnxági miniszteri értekeztetek néven ismer, \'icimé-szetcs, hogy « mai háborúi világban, amikor ezek az értekeztetek úgyszólván sorozatossukká és egyre gyakoribbakká lettok, méginkóhb foglalkoztatja n tömegekel, h>gy v-ij jon mik azok a sürgős és fontos kérdések, amelyekkel a kortmjáuy tagjai oly intenziven és sokszor az é]*zakába benyúló tárgyalásokon foglolkozn-tk. Teleki Pál gróf miniszterelnök a áujtóbnn nyllatkozoll ezeknek az ér\'okoz\'eteknck céljáról, időszerűségéről és azokról á szeui-pontakróJ, amelyek a kormányt gazdasági téren vezetik.
Ai miniszterelnök magyarázata bizonyára nemcsak 1 megnyugvást, hanem fmegelégodé«t ín fog kelteni országszerte és letompít egy bizonyos idegességet, anrJÜyrl egyes körök a kormány férfiaknak ezekéi a tanácskozásait komfoentálták.. Megmagyarázta a miniszterelnök, hogy a gazdasági kérdéseitől ezeken a külön tanácskozásokon készítik elö, mert hiszen nincs olyan gazdasági probléma, amely az összes gazdasági mjnlszlérhimbkoii kívfi\' a Nemzeti Bankot is közelről ne érdekelné. Hiszen háborús világban a problémák torlódnak, ilsn. jii hónap elölt meg feaiti som ismerte, sem a hadviselő felek, sem a setnj\'ege;ok g&z-d»ságt téren történi elhatározíisait és ténykedéseit, természetes tehát, hogy nekünk is és más országoknak is állandóan alkalmazni kell gazdasági gestloinkat a pillanatról pillanatra változó gazdasági helyzethez. Nem határozhatunk úgyszólván ^ctn^ miféle gazdasági kérdésben végle-gesm, mérlegelni k \'11 a külpolitikai ocutényéknek hatását itt « bűlső gazdasági életben és saját közjí«»-danágunkat hozzá kell idomítani a mindenkori világhelyzethez. Nem\' az a fontos - mondotta a miniszterelnök — hogy ezek a tárgyalá-ok okoznak-* a közvélemény körében bizonyos izgalmat, hantim az, hogy a kormány Jó\' végzi-e kötelességét és tud-e gondoskodni az ország érdekeiről minden körülinsényck kőzött.
Azok közű" a problémák közül, amelyekkel a gazdasági miniszteri érlckez\'eleknek foglalkozni ke/l, mindenekelőtt a búzaexport és ke-reskedeíem, különösen piádig • kőikére skede "ént és de viza forgalom! kérdését emelte ki a (miniszterelnök. Hozzáleltc, hogy ezekben a kérdé-¦iekbci\\ felmerülhetnek olyan t:on-dök, amelyek nem tűrnek normális bürokratikus érintkezési formákat, nem tűrnek aktázásokat, handhi pillanatnyilag és azonnal megoldandók. A bürokratikus rendszert pótolják ezek az értekeztetek a gáz. dusági miniszterek állandó közös rntrnkájával. Sobauem szabad fi-r gyeimen kívül hagyni, hogy a kór-*
..Románia nem .maradnál az egyetlen \'hadlny er éttk+dö !"
Csáky István gróf külügyminiszter válasza Gafoncu román külügyminiszter nyilatkozatára
Bukarest, novOmber 30 (Őrient rádió\' Gafcncu román kü\'ügyminlszter a szenátus ós a kamara külügyi bizottságában mond :tt beszédében részletesen foglalkozott szomszédai, igy Magyarországgal való viszonyával is. Szerinte Románia a világosság ós megértés politikájával tisztázni akarta kapcsolatait Magyarországgal. Támadást kizáró egyxvmiény-ajánlatára azonban inf?g felelő választ bem kaj>olt. Jugoszlávia közbenjárására csapatunkat közösen visszavontuk\' mondotta — de a magyar külügyanjinlsxtcr beszéde a józan é-sz és a mértékletesség szellemétől Yilhatoll gmdolkOz&mlo-dunkra nem teltek somiul halasi. Kijelentette ezután Gafencu, hogy a trianoni szerződés — szerinte —-nem volt IgJzságtAlan, ttíert a nemzetiségi államokból életkéi>es államokat teremtteti. Ez a természetes rend és ezen többé fenj lehel változtatni - .mondotta, hiíajd aMsabb-ségl tervek módozatairól beszélt.
A Magyar Távirati Iroda munkatársa felkereste gróf Csáky István külügyminisztert és kérdést Intézett hozzá Gafencu muíán külügyitui-nísiter kijelentéseivel kaj)csolatban. Gróf Csáky István külügyminiszter a kővetkezőket mond>f(u:
Gafencu román kü\'ügymiriis/.\'er ur mai beszédében AHitó\'ag azt is kijelentette a külügyi bizottság tag-jaj e\'őlt, hogy á trianoni békeszerződés nem voít szörnyű Igaz-ságlaX\'ih-íág és hogy bármi legyen is ai ujo-\' naii kialakult tennészetes rend, ncirí lehet többé változtatni rajta.
y ROmánia nrjji egyedül áll ezzel a makacs- felfogásává\',.ugy a háború* feteknéf, mint a háborúban részt neih vevö, vagy samjleges álfamok-.míi. Nemo\'ak Magyarország, , de Középeurópa békéjének feunállá>a érdekében kötelességét vélek teljesíteni, amikor határozottan feleaup-Icm óvó és liHakozó szavaankit azzal az ei-őlködésscr szembon, hogy Romániából Ismét feltámasszák a Paris-körüli békék szclíepiét. :
- Meggyőzödesem, hogy bánmí-kor és bármilyen pártatlan nemzetközi fórum elé kerül Is a trlithont békeszerződés flgye, az azt épp ugy, mlut a közelmúltban - igazságtalannak és BürgŐr«n orvoslttn-dóntik tartaná román viszonylatban, A Paris-körüli békeszerződések bu-
;\'innk l(<1.\'t 1;,\'i 1.ar! Románia 1K Hl]
maradhat az egyetlen hadlnyerész-kedö, mert ez nQmf fog a Kárpátok medencéjében nyugatm-it és békés-fejlődést biztositaní A r >nuln küi-ügymlniszwr ur bfzonyára tudni fogja, hogy miért. |
*
Római Stefani jelentés szerint az olasz lapok részletesen Ismertetik Gafencu • beszédét, különösen á Magyarországra és a ,ti|anoni szeiző-désre vonatkozó részt, mvijd köz\'ik C^ky gróf külügyminiszter vá\'aszát Js, kiemelve, hogy á trianoni szerződés ntagynr szenVimntbó\' !1 legnagyobb Igázságtabms\'Sg.
njtjijvuvlAru\\rvijümruwvYy^
a SZOVJET fljggjjBg FINNORSZÁGOT
Egyszerre Indult meg a támadás szárazföldön, levegőben és vlzeh — A fltöiász-szígetek és a suojervai besxögellést már elfoglalta a szovjet — Helsinki repülőtere és állomása bombatámadás alatt — ViipurI lángokban éli
Ma reggel óla Európának még egy része véreik. A finn*szovjet viszály kirobbant és már a fegyvei-ek szava dönt A jhjti napi összefoglalónk megírása közben kaptuk, fgy azt, helyoebben az északi hálwru előzményeit a legújabb hiteink után közöljük. A finn-szovjet háború kitöréséről az alábbi telefon jelentéseket adta a Magyar Távirati Iroda :
A szovjet-csai>ntok nia reggí\' 7 óra 15 jrtrekor Sunjcrva közeliben átlépték « finn hatért. A\', finn halárőrség azonnal\'elfentállt és erős harcok keletkeztek. A tüzérség Kivc-
napa mellett indította meg a tüzet a finn erődvonalna.
A szovjet hadihajók az fiszaki Jegestenger felől indítottak támadást és elfoglalták a Halász-szigeteket.
a légi haderő 9 óra után indult meg és 9.20 perekor Helsinkiben légiriadó volt. a szovjet gépek több bombát doblak a pályaudvarra és a tepü\'ótérre. Később Vílpuri fe.\'ett jelenitek meg 11 szovjet rxmubavetök és gyújtóbombákat dobtak le. a város egyes négyedé] fángukbui áíí-nak. Emsoban b.lmQyatalálat ért egy kórházat is. a, megerősitett vonala-
I
mány meg nem állapíthat ma egy minden résztelében kidolgozott és akár csak a háború tartamára is megmiradó rendért. Rugalmas gazdálkodási rendnek kéli kialakulója az egész országban, aí egész közgazdasági étetnek, « termelésnek, a fogyasztásnak, a kivileljtík, pénzgazdálkodásnak, hadiiparnak *s a nirerfanyagbiztoaitásnak kírftte-lén Mindenre el kfcll készülve lenni és azt is tudnunk kell, hogy most nem élhetjük a norniális békevilág gazdasági é\'etét, hogy alkalmaznunk keli bizonyos koi\'Ulp*ásokulf ame-
lyeket azonban a kormány nem iná-ró\'-holnapr-a megtepstésszerücn kit ván étel beléptetni, hanem mindig akkor, "mikor az ország érdekei pa-ranc*\'oló»n előírják.
Nagyon időszerű volt, hogy a.miniszterelnök nyilatkozatában rámutatott arra is, nreirnyii^- f-mlus, hOgy a közönség nyugodtan szemlélje a helyzetei és az eseményeket is. Eb-: ben a tekintetben eddig nem: volt\' hiba, kívánatos, hogy a jövőben Ís! igy \'egyen. Mert hiszen n tömegeid bcUitá\\a, luk.\'- ,pedig . ,JatJ
koti teljes erővei #>Iyik a (Ozérs\'égt tüz. \' I
He\'sjnki, november 30
(NTI. A finn tájékozlatö íiíválal közti: Ma délelőtl 9.20-kor szovjet repülőgépek jefcntek meg HeJsJaki felett és Malmö repüJöUJréi e Öl kisebb bombát dobtak te. A , boan/-bák tiem okoztak súlyos károkat. A1 főváros nmnkásnegyedo le\'etl a repülők röplapokat szórtak le.
KaréUában Van-mertu felől Irtvcs tüzérségi harcok folynak. Suofávit és terútetét a szovjel-csítpntok\' elf.ig^al-fFolytatan a 4 oldaton)
zahna az orszjíg ügyeinek intézői iránt, nugyon megkönnyíti neme Afc az egyének goajdasjigl életét, hanem a korrrwány helyzetét is. Minden fogyasztó és termdö tt 111 iga saját életkörébtn Vi kormánnyal egye;enlícge\'cn feK\'Iös a gazdasági rendért. És mindenekelőtt ,«zérl, hogy ,a körülöttünk zaj|0 háború* e-emények ftözcpette |s éjnl tudjuk azt .1 magyar é^U\'t, ím^lyct élni módunkban áL; sőt ömnagunk és az orszáp irátit tnrtozó kötelességünk >. , - . , \\
1639. november ád
A Ház Olese
Budapest, november 30 A képviselőház inai ülésén - folytat, ták a felhatalmazási törvényjavaslat vitáját. ElSÖnelc a MfiP vezérszónok^ Bárczáy Ferenc szólalt fel. Hangoztatta, hogy legfontosabb kötelességünk a hadsereg fejlesztése és a nép rédy fiéla beszélt. Hangoztatta, hogy {jólétének a fokozása. Utána vitéz J nitt inai rendkívüli időkben a nemzetnek öss»e ketl fogni. Számolni rkeB, azzal, Iwgy az életszinvonalunk csók-kcnl fog, ezéri a liaditennelés melk-tt fokozni kell a gaz.das.-lgi élet fejlesz-tésére irányúié terméseinket is.
MEGHALT HelrnCczi Ágoston nyűg. zalaegerszegi pénzügyi titkár életének r.7. évében.
A FINN—MAGYAR társaság december 5-én Finnország függetlenségének az évfordu\'Oján Budapesten finn hangversenyt rendez,
GORING tábornagy felhívást Jxicsá-tott ki n u&ikIi vadászukhoz és hiugas napidíjjal I.eugyeIorsiágba hívja okéi, A lengyelországi crdökb.ii oty sjk a vad, hogy ebböi akarják fedezni P
husszükséglet egy részét.
AZ EGYKORI LENGYELORSZÁGBAN 1850 kftp és [folyóirat jeleni meg, ebbé\' most inindössie csak kettő jelenik meg leugycl nyelven.
A VELENCEI Tű partját egy na. gyobb külföldi penccaopoxt megvásá-
rolUi és 5 inUliú. pengővel szállodákat és sportközpontot építenek. < NAGY KeMSZERVEZETET leide*. tek 1« Finnországban és ezzel kapcsolatban igen sok Wartóatatás történt, vezetőjük öngyilkos lett.
A F1NX-0R0SZ támadást kizáró egyezmény felmondása nagy izgalniut keltett S[>anyoÍországban. Ezzel knp-i-solalban hivatalos körökben liangoz-üit^ák, hogy a spanyol politika továbbra is siovjelctlciKs marad.
AZ OROSZ követelésekkel sicmben Németország mCgérlé-sl tanúsít A német lapok a íjnn állásj>ontröl egy szét sem közölnek.
OLASZORSZÁG újból tiltakozni fog a szigorított tengerzár clmulelésc\'miatt mert a demokrata hatalmak a [földközi tengeren is szigorú ellenőrzést rendellek el. i
Gyomorbélhu rútok és az ezekkel Járó erős bomlási és erjedési folyamatok a gyomorbélhuzam-tiuu, belbaktérlum- és gyomoraav-tultengés a régóta bevált, tintán természetes „Ferenc József kese-iDvlz hasznalata által — reggelenként felkeléskor egy pohárral véve — ige" gyakran rövidesen megszánnék, Kérdezze meg owosátl
Jal^n,Biiiil|K^M\'\'
A megyéspüspök végzi a Kormányzó neveiiapjái az ünuepí szent-misét a plébánia-templomban
A Kormányzó életnagyságú képét városi díszközgyűlés keretében leplezik le a városháza közgyűlési termében
Honvédség és polgárság mindent elkövet, hogy minél imjtozimsabban niegiiiuiepelhessük az idén Magyar-or.yág kormányzójának nevenapját, andkor Nagykanizsa város hazafias magyarságának á\'doxatkészségéböl elkészített élelnugystfgu képéi ieep-lezzük, hálánk és örömünk kifejezésekéi*, hogy a városháza nagy köz-gyü\'ési teiinében örök időre hirdesse országgyai-upiíó nagy államfőnk, vitéz nagybányai Horthy Mikló-s kop-Hiányzó nagyságát, áUajnifői bölesa-ségét, vasakaratát, békeszeretetét, magyar erényeit, vitézségét és példa képül lebegjen minden igaz magyar szeme előtt.
A honvédzenekar már december 5-én este zeneszóval járja be a várost és hirdeti Legfőbb Hadurának másnapi névúnnepét. December fjén érkezik Nagykanizsára dr. Cza-l)ik Gyula megyéspüspök is, dr, Langniár Lipót oidalkanonok, iro-daigazgatója kíséretében, aki a jw>l-gármester felkéréseié a legnagyobb Készséggel vállalta Nagykanizsa ünnepén «z intentisztclet végzését, va-lajnint az ünnepi beszéd (mlcgtartá-sát a városházán.
December 6-án reggel zenés ébresztő, dék\'lfítt 10 órakor iUuiej)élyes szentmise a plébánia templomban, amelyen részt vesznek a honvédség, a hivatalos város, a közhivatalok-, testük\'tek, egyesületek és intézmények. , ;
Szentmise után délelőtt 11 órakor u városháza nagy közgyűlési termében Nagykanizsa város kép-vi-elötestftlefc díszközgyűlést turl dr.
Krátky István polgármester elnöklete alatt, melynek pontja : a Kormányzó életnagyságú képének leleplezése.
Nagykanizsa ünnepén u vármegye képviseletében részt vesz vitéz gróf Teleki Béla főispán és dr. Brund Sándor alispán. j
A díszközgyűlés programja ¦
1. Hiszekegy. Énekli a Zrínyi Irodalmi Kör vegyeskara, Kettlng Ferenc karnagy vezényletével.
2. Dr. Czapik Gyu\'a megyéspüspök ünnepi beszéde.
3. Dr. Sárkány : Magyar siralom-Énekll a Vegyeskar.
1. Dr. Krátky István jx>Igárm.estcr átveszi a kéjiet a váras gondozásába, i \' , I i
5. Szózat. Enek\'l a Yegyeskar.
A dlszközgyü\'és hódoló táviratban köszönti a Kormányzót.
A közgyűlési teremben Ülőhelyek csak korlátolt számban állnak rendelkezésre. Jegyeket Igényelni dr.-Pottyondy József városi aljegyzőnél lehet. Városháza, I. em. ajtó 18.
Dr. Krátky István [Milgármester a díszközgyűlésre ma küldte ki a meg hívókat a képviselőtestület tagjainak, valamint a hivataloknak és testületeknek.
A városi múzeum is megnyitja kapuit
A városi múzeum igazgatója, Grujber J^cf kegyesiendi gimn. tanár Intézkedése folytán ezen a napon délelőtt é* délután a múzeumi nyitva áll a honvédség és a nagyközönség részére. í. .
A világhírt! márkás
CONTINENTAL -Írógépek
mér 24 haiti részletre is
SCHLESS TESTVÉREK-"*!
Ileák tér 10.
Horthy Mikios-ui 8.
„lukácsi is csak asztalos volt"
— védekezett a pécsi ál-festőművész, akit 43 rendbeli csatáiért 3 évi fegyházra Ítélt a törvénynek
Megírtuk annak idején, hogy
beregszázsi csendőrség letartóztatta Víiyi-Nagy Dezső pécsi ÍBsIttsegédct, ukl Nagykanizsán is Járt, és klalli-tás ürügye alatt több visszaélést követelt el. A azegedi ügyészség most
¦13 rendbeli csalis miatt vonta fe\'elöXségre. Aj vádirat szerint o vád-\'otl ugy követte el a csaiÁsokat, hogy mint az .Artes. Lakberendező VáUoíat megbízottja jért Nagy-
szebbnél-szebb
női és leányka
ARTA nái.
TZZÜTJT" KdDOIOK
nagyon olcsón l
HéoipSb, hóosizméh,
gyapjú alsönemdek, meleg harisnyak, kesxtyOk, kötöttárukban nagy választék
szomolanyinal
kanizsán, Kaposváron, uódniezővá-siirhelyen és több más városbani ahoi megjelent, a bútorkereskedőktől,
arra u cSlra, hogy a készlliné-nyeiket kiállitja, kisebb-nagyobb Ösz* s/egt\'ket vett fel.
A vád\'ott tagadta bűnösségét és hangoztatta, hogy a kiállításokat valóban meg akarta tartani. M;ijd a képzőművészeti főiskolai végzettségével dicsekedett, u végén persze ki-derült, hogy csak szobafestő. De a vád\'ott erre is megfelelt és hangoztatta, hogy Munkácsy Is csak asz-talos volt és ő is művésznek érzi magát. A törvényszék mindezt nem vette tekintetbe é-s a művész urat, mint visszaeső bűnöst, 3 évi fegy. házra itéUe.
A nagykanizsai magyaros divat bemutató sikere
Meg kell hagyni, Oz Egyesűit Nöi Tábor nagj-knuizsai magyaros divat bemutatója nomcsaV pomi>ásan sikc. ríilt, hanem arrűnt a jciefc mutatják-, hagy kilinuissal volt hölgyeinkre is. Ugyanis, ahogy a MANSz háziipari és sróvÖtciepéUil értesülünk, a kiáűi. i". után még a* eddigieknél {is nu-gyobb számban (keresték fei a hölgyek megrendelésükkel a telepei, SaOrepcl ezeknél a rendeléseknét minden: a sxöttesiiíi a dlvaapáraJUg, á vászontól, törülkö\'on kereszt (ti egéswn a kelen, gyére valóig. I f gyancsak haj Íjuk a nöi sziilónok, szabómúlM.\'l>,«kt()l n hölgyközönség érdeklődését a m«gj-a. ni-, nihák iráni, liogy az clöjulckbol Ítélve ,Uz idej téli estélyeken é-s far-sangon c\'ég szép számmal fogunk találkozni magyaros motlvumu nÖ\'l ru-bakkal, kosztümóltkel, estélyi ruhák Ücol, nnu\'lyck anvenett hogy nemzeti missziót teljesilenelc, a nöi alak minden fonnaszépségót juttatják érvónyie. A maxfyoros divatbemutató tehát elérte célját Nagykanizsán i*. Csak ez-utiiji fogjuk iáthatni és észre»eniii az egész vonalon ennek hatását a város hölgyeire.
Gs így van ez, inindenüU, o-lio\' nz Egyesüil Női Tábor lelkes gárdája luagyar\' mlssiiós munkáját végzi. Ar. a fájBdlintxttian, nemzeti öntudattal telített Női Tábor, amelynek keretében 23 egy«sülot tömörült a nagy cél érdeléében, a fáradhatatlan tevékenységű Keresztcs-Fischer Ferencnó elnókasz-szony bó\'cs irányítása mellett egy magasabb nemzőn\' cél elérése érdekében. Mi Itajüzsakik is liálásak vagyunk a Kegyelmes Asszonynak azért, liogy leküldte hozxárik gánfáját és utíörö mirtikájával nemcsak megkedveltette ft mogyorós divatot, hanem — a jelek szerjnt — otthonossá is fogta azt tenni.
Az Egyesült Női Tábor jelkes inisz-sziós munleája nyomán még intenzivebben folyik n MANSz munkája a városban és kőrnyékéti és még nagyobb lendülotlci dolgozik a magyarság épületén,..
Naptári November 3a cstltöit, Rom. kat András ap. ~ Protestáns András. Izr. Klszl. hó 18.
OősflrdO nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (hétJí, axarda, péntek dálutin kedden egeai nap nőknek).
— Batarekkéui a Kopatetn-oeg vezet. Uodara ralntaterraelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvesá .Ue-tAal teltételek maliéit
ZAJLAJ KÖZLÖNY
Városi Mozgó CsUtörtöktöl-vasárnapig
VIDÁM ÖRDÖG GYÖNYÖRŰ DAL ^ OYÖNYÖRÜ
Dumas nagy regénye J Franciásan siellemes Mllraparddla 1
TESTŐR
liíÉSlIlIíilf! lí.ll\'ölliif\'Llilllll
Fő»zurepl6i DOH AMtÉCHE éa a 3 RITZ BROTHERS Ezen film óriási siker! aratott az egész világon t
Előadások köznapokon 6, 7, 9, vasárnap 3, S, 7, 9 kor
A tábla felemelte az apagyilkos somogy-szentmfklósi legény büntetését
és öt esztendei fegyházra Ítélte
.novefliher 30_
Madárvédelem
i Balaton mentén
Állítsanak fészekodvakat a bala tonl villatulajdonosok
A Ú. kjr. Balatoni Intéző Bizottság rrtég a tél előtt gondoskodni kívánt á balatomnenti éneklő rulatfa-i-ak és rilils hasznos tmndarak véde\'-nuírő,l litijert ezekre az egyre fejlődő balatoni \'gyrmiöic*lern*;sztés \'szeni-|h>ntjábó<, káros rovaiok pusztítása miatt igen nagy szükség van. A\' basz no* madarak védeímj^ émdekébva a \'Balaton környékén még alig történt valami, a gyfiftnölcstermesztés érdekéUm a káros rovarokat nagymértékben puszlitó, odulak\'ó rmada-rak elsya|m)rodása csakis mesterség\'s fészkek ni helyezésével vá\'ik Jchet-ségessé. Megfigyelés szerint a cinegék és uras hasznos ímJudarak a betoncsövekre szerelt mesterséges fé-szekodukat szívesen kei-esik fel költés végett. Ezeken a sima csöveken kóbor macskák és más fészekrabló állatok nem tudnak felkúszni és tgy kö\'tö madarak biztonságban vannak, eme\'letl az ilyen szerkezet tartós is. A\' m. kir. Balatoni: Intéző Blzattfcág a pécsi Mecsek .Egyesület utján Balatonfüreden,. BalatonlcUén, Balat >nalmádi-ban, Keszthelyen, Siófokon és BaJa-lonszemesei] több ilyen fészket állit* tátott féi. \' f..
Reméljük, hogy a Balatoni Intéző Blzotlsáíí példáját az összes balatoni fürdőegyesületek is kövelni fogják és rövid időn beiül a hasznos madarak számára kellő hiennylsígü fészek fog rendelkezésre állani
Kívánatos volna, bi>gy a nagyítani-zsaiak közű\' a balatoni villatulajdonosok szintén áHilanáuak fel ítyert fészekodukat saját nyaralójuk\'kertjében, hisz ezzel saját érdekeiket |s védenék. i
JÓ TUDNI,
hogy a gyökérxöldséget (retek; sárga.
\'-\'.répav petrezselyem slb.) a legjobban ugy tarthotjuk el Triss állapotban,
.\' ha nem; a gyftkicneit, hanem a-zöldjét tesSxttc vizbe. Ezzel elejét, vesz-szük a víztartalom típárolgásánok. aenneasotosen a vízben oftk1 néhány rjaptg^rtbatje* et így a xoldségel, mert ¦\'hamar romlásnak\' indul.
* <
hogy a hiaott liba rcJltat>znáIásu n magas húsának mellett igen gazda. -aAoo*. A hiwtt lU>a húsát általában nem sworeíik, pétiig változatossá tehetjük vele az étrenrteL így például a; libantcltef többnyire csak vag. dalvfl vagy vadasan szokták készíteni, holott azt ti&ateietve ki is lehet rántani. Az ilyen szeletek \'nagyon emlékeztetnek a bcesiszeletre, izük csaknem pontosan megegyezik a borjulmsévaL
EMLÉKEZTETŐ
Egyswri közlés (két sori dija 30 fillér. Dwlw I—S.
Nőegylet karácsonyi vására a* Tpanosköfbeu.
EúafaaW 10.
I.iceáUs eiöadás a városhátán (V«-rasdy Lásíló—Börbflrits Lajos).
Jmoar 13.
Katolikus est az Iparoskörben. JaattAr 21.
Uoo&Us előadás u városháiéii 0 ómkor (Yértesi Frigyes).
A pécsi ítélőtábla Soós tanácsa most tárgyalta Takács Ferenc 25 éves sonwgysz.\'nlmiiklósi napszámos bűnperét, aki ellen a kir. ügyészség felmenő ágbeli rokonon elkövetett szándékos emberölés büntette nw-att emelt vádat, imjarl ez év augu*z* tus 23-án több késü/.uróssal megölte apját, Takács Józsefet. í
A\' maf táb\'ai fellebbviteli tárgyaláson ismerteitek a bünper iratait. Ezek szerint \'lakács József somogy-szenbniklósi uapszáimjos valósággal barámbasakónt bánt családjával.
Fját hároméves korában annyira megverte, hogy azóta dadog s 1939 nyaráig nem is a családban, hanconi rokonoknál nevelkedett, Idén azon-
ban visszaköltözött apjához, akinek izgága természete setnjmlt sem változott. Augusztus 23-án aj>a és fia együtt kapáit napszámban s esl« 8 óm tájban értek haza Mielőtt estebédhez ültek volna, Takács József felelősségre vonta Mariska nevű leányát, a vád\'olt lestvérét. Szóváltás keletkezeit a családtagok között Ős ennek során Takács József annyira índa\'atba jölt, hogy felkapta az asztalon heverő konyhakést és leánya felé rohant, dví felesége szerencséin. feltartóztatta és elvette tőle a gyilkos szerszámot. Az asszony .és leánya, hogy megmeneküljcr.ek a tovább is fenyegötödzö Takács Jó-zseftő1, kiszaladlak az udvarra s a
kifelé nyiió konyhaajtót tartották, hogy utánuk ne menjen.
Benn a szobában magára-mlaradt a legény az apjával. Hogy valójában ml történt közöttük, azf csak a legény vallomásából lehet rekonstruálni. Takács Ferenc azt állította, hogy alig-menekült ki anyja és testvei-e a házból, kérlelni kezdte apját, ne bántsa őket. Erre Takács József megint indulatba jött, újra felkapta a konyhakést és azza\' felfegyverkezve, az ajtó fle\'ó" rohant, hogy végezzen az asszonyokkal. De az ajtót már nem érte ei, meri fia elkapta,
a kéat kicsavarta kezéből, majd bsl lapockájába döfto a amikor apja valószínűleg szembefordult vele, nyakon szúrta ét ezanklvOl még három szúrást Is ejtett rajta, ugy, hogy Takács József holtan rogyott össze. A gyilkos legény, mikor apja a fö\'dre zuhant, kiszólt az ajtón : I
- Most már bejöhettek, mert nem bánt többé benneteket .
Tette elkövctéíe .után önként je-lenlkczett a csendőrségen és ott Őrizetbe vették.
Bűnperét elsőfokon n kaposvári törvényszék tárgyalta, amely a főtárgyalás alapján Takács Ferencet a vád minősítésevei felmenő ágbeli rokonon erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért
háromévi fegyházra Ítélte.
Fellebbezés folytán került az ügy a pécsi Ítélőtábla elé. Erödy Jenő dr. föügyészhelyeltes vádbeszédében az alsöbb bíróság ítéletének meg-\' senmiísitését kérte, kiemelve, hogy a vád\'ott nyugodt viselkedése s az, hogy apján Öt szúrást Is ejted, nem teszi elfogadhatóvá az erős felindulást. | Aíz Ítélőtábla nem fogadta ugyan c a föúgyészhelyetles érvelését nz erős felindulást Illetőleg, de n kaposvári törvényszék Ítéletének rendelkező részét megváltoztatta és a vád\'otl büntetését
ötévi fegyházra emelte fel.
A\' vád képviselője semttilségl ptu ; nasaziU fordult n Kúriához.
Hősi naptár
_ A magyar virtus szép pél-
ISIG. H jg. dóját \' mutálta e napon
- a vo\'t népfelkelő csendőr
ezredbe beosztott
Szakony Péter volt \'nagykanizsai !?0. honvéd gyalogezred-beit tiszthelyettes.
Már o* első. napokban követésre méltó példáját mutatta a magyar bátorságnak nemcsak akkor, midőn.véic-sen vissia\\ert müjdeu ellenséges rohamot, liönem mikor a leggyilkosabb golyóm |>orban és pergőt üzben hajált-rnegvatő bátorságai sorra járta a fe. dczékckel és személyes példaadásával legénységét kitartilsra Ijtizditottá-
A* ellenség egy támadécsoporljánák c napon sikeriilt Síflkony Péter liS7.t_ helyeltes arcvonala elölt Or.ott húzódó drótakadályt elérnie és magát beásnia* Ekkor a hós tiszthelyettes pár emberével felugrott a mellvédre ós a leghevesebb gyalogsági és géppuskalüzben \'addig ilobálla n kézigránátot, mígnem a* orosz súlyos veszleséggel kénytelen .volt vissrAvonuliü-
E kinuigasU\'Kui bátor és eredményes magatartásáért az arany vitézségi érmet kapta. . i, , ,
_ uutorklAUliáanakat tekintse meg in Iliden vételkónyszar néUtttl KODStaio satoffáraha*
ZALAI KÖZLÖNY
(Folytatás uv. 1. oldalról)
4
Állatkínzás
Sürgős orvoslást kíván a kutya-peoérek embertelen munkája
Ma délelölt több szóbeli és Írásbeli panasz érkezeti szeriem tőségünkbe. Valamennyi panasz a nwi délelőtti piactéri »kulyafogásokul« teszi szóvá. A levalekböl és pana-szokbó\' kldarüirtvJgy " sintérek a piac kellős középén.\' szóval ei sem mondható lmodon kínozlak egy fekete fajkutyát, amelynek fájdalma" üvöltésére löbb asszony rosszul lett- A panaszok szerint a kutyát nemcsak a drót nyaköwel fogták el, da kéz-zei^is emberietlen miódon fojtogatták, ínnjd n vérző á\'jat lábait szétfeszítve, tovább kínozták és csak4 ugy vitték-ei.
Nagykanizsán legalább^ Is névleg működik egy /\'kivédő Egyesület. Kérjük ez egyesei vezetőségét, legyen sürgősen lépéseket a rendőrségen, hogy utasítsa a síntéreket emberségesebb bánásjmíódru. A jia-naszok szerbit nW az egész piactér megbotránkozva látta a sinlérek állatkínzásét Már |>edig, ha a rendőrség megbünteti a lovakat ostorozó fuvarosokíU és a baromfiakat lábuknál fogva lógató háziasszonyokat, amint a piacról hazafelé mennek, mennyivel Inkább büntetést érdemelnek azok, nkjk kötelességükön túlmenően a szó legszorosabb értelmében (mindenki szemeláttára kf-nozzzák a kutyákat.
Tudjuk, hogy a kóborló kulyák összefogdosása szüksége. De ami ¦ ma történt a piactéren, az állatkínzás és ez ellen a feghatérozottabban \' tiltakoznunk kell.
Háslueozcayok, nem kerül pénzbei A dr. Oetkor-aég Ingyen kllldl Önöknek színes receptkönyvének uj kiadásét
ták. Orosz rc|iülök bombázták Vil-puri várost is, három- helyen tüzet okoztak a gyújtóbombák.\'
, Helsinki, november 80 Ujabb jelentés szerint előbb, 8, majd 10 szovjet gép jelent meg a finn főváros felett. A fínn\'cgelbádtó tüzérség lőtte o bombázó gépeket.
Az éjszaka Molotov közölte, hogy Szovjetoroszország megsza -kltja a diplomáciai viszonyt Finnországgal.
Erre a szovjet jelentése szerint azért kerü\'t sor, mert Helsinki nem vá\'aszolt Moíotov jegyzékén1. Finn körökben ezzel szemben hangsúlyozzák, hogy a finn válasz azonnal elment Moszkvába, nzt nyilvános-ságra is hozták, a moszkvai finn követ mindössze azért n#mj nyújtotta ál 8 külügyi népbiztosságon, mert ujabb kiegészítő utasításokat kért Helsinkiből. I
Helsinkl-i jelentés szerint a finn laiwk hangsúlyozzák, hogy
s helyzet komolyabb, mint valaha,
bár még /mindig bíznak a megegyezésben. A.finnek máris visszavonták csapataikat a határtói bizonyos távolságra, egyébként Ózonban elszántan kitartanak elhatározásuk melleit.
Finn körök nyilvánosságra hozták a Piímtvndi közelében történt álii-
Krons\'adt tiizérfcége Vandsuut és vidékét lartja tüz nlali, Kivenpaomíi" erős tüzérségi párbaj folyik. A suo-jerval bcszögélés, elfoglalását ez a jelentés. is megerősíti, majd közli, hogy a voodskj vö\'gybeu lévő lp«r-te\'cpekrü igen sok bonibát dobtak le aVszovjct gépek. \\
tó\'agos határincidens ügyében lc-folylatott vizsgálni eredményé\', a mely niegáfia|rltja, hogy
a finn határőröket ugy rabolták el.
Aj határépület üresen állt és a telefonvezeték i méterre az épü\'etlől ei volt vágva. A\\ telefonvezeték elvágása akkor történt, amikor éppen segítséget kértek.
Fiimország nyugodt .el van szánva mindenre, de n középü\'c\'ekct már hoimbkzsákokkai vették körül
Molotov i tarthatatlan ¦ helyzet
Moszkva, november 30 (Havas) Costinen finn követ az éjszaka a külügyi hivatalban átnyújtotta a finn vá\'aszjegyzékcl. Molotov mielőlt a válaszjegyzék vételét Igazolta volna, köz&te, hogy Szo/-jetoroszország a Jelenlegi helyzi\'lct lehetetlennek tartja és ezért megszakítja a diplomáciai viszonyt Finn országgal és *
utasította a tengeri, száraz-
IQftj, november-Q0
ÖÖÍElpö Fő-ul 2. az.
töldl és légihaderőt, hogy álljon készenlétbe minden esetleges ujába finn támadás megtorlására.
A szovjet nem akar wijtí "i rosszal Finnországnak — mondotta Molotov --, hajlandó ve"e megegyezni dc nem o je\'enlcgl finn kortniány utján.
A finn válaaxjagyxélc
hangoztatja, hogy a bunadósl .kizáró egyezmény fe\'mondésára nincs ok, Az egyezmény 7. g.n érteimében kérjenek fci harmadik közvetítő hatalmát és kezdjenek békítő eljárást. KÖzIl még a finn jegyzék, hogy csapatait visszavonja a határról olyan távolságra, hogy lehetetlenné tegye a Leningrád clúmj ;e el Jogos fenycgetéfnek még feltevését is.
A világsajtó a szovjet lépést megdöbbenéssel vette. Paris íírOrinl a szov Jet gőzhenger! csak nagy engedmények, kel lehel visszatartani, paris még ni\'m látta közelinek ma reggel a Fegyveres viszályt, dc félt, hogy messzemenő
bonyodalomra vezet.
Róma sz-ivvcl-lélekkel » linm\'k tllctt-icll é«v. — írja az olasz sajtó -- csak földrajzi helyzete gátolja meg abban, hogy segitso. \'
Amerika hajlandó lelt volna közbenjárásra.\'Az amerikai sajti\', aggódik, hogy egész Skandinávia háborúba ke. verődik.
Angliában a prólmszavnzás 10 szá. balekban a rinnck megsegítése melleit döntött.
A nyugati habom
is tovább folyik, de tegnap lényeges esemény nem történt. Az angol repülők viszonozták a németek angliai látogatását, de a látogatás eredménytelen maradt. Az aknaiiáboni kóvclkj\'z-tében két ujaid) angol liajó-siercjnsőt-lenségol jelenteitek.
— Tekint no ¦mmt a Kopstein Bútoráruház állandó butorklállltáaát IzJé*eí és olosó bútorokat kedvező fizetési fal-tótatekkel Táaárolbat.
Nép MOaigAa Még csak ma, csütörtökön A francia színpadok legkiválóbb művészei élén a világhírű FJtRQUETTE gyermeksztár alakításával
Gyermeksziv
(RÓZSAESŐ)
A film a jóság és szeretet apotheozlsa. Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor.
Az északi háború előzményei
Kárpátaljai élmények
6 Irta: V«J(U MvtctU
Kicsit dadogtunk, kényszeredetten mosolyogtunk és... beleegyeztünk, Mit tebetlünk volna mást? Útitársunk jól megérdemeli szabadságon volt, viszont Pista hácsi befutott ember és útitársunk feljebbvalója. lehet itt ellen-kezni? Hogy magimkban mit gondoltunk, az már más lapra tartozik. 1 Egy tanácsol adhatok Q nyaraló közéleti embereknek. Okuljanak ebből a példából, csak oda ne menjenek nyaralni, ahol kollégájuk vagy íőnö-kük rájuk találhat;
Dühöngve véglgitnatkoztunk ogy na. pot szörnyű tétlenségben. Et idő alatt felturkáltuk az összes rahói kézimunka üzleteket ruszin hímzésekért ós megírtunk ötven lapot kedves barátnoiakt-nek, hogy pukkadjanak.
Másnap már ót órakor reggel utunk indutlimk, nehogy megint valakivel találkozzunk.
Tisraborkut és Kerete község (szín magyar település) közt ievö Kevele palnk elágazásiig autón rm\'nlünk. A raiióí autóárak nem a legolcsóbbak. Hegyi iikra 85 fillér klioractetenkent, orstágulon 30 10 fillér. Viszont oz auU\'i elkerídlteletlcn, még n turisták, nak is, meri nagyon messze van minden kirándulóhely, (fuss, .liarnünc kilométereket kell országúton meglenni, mire 0 hegy lábához ér 02 ember.
Nagy Ixij. hogy nőiesének rembucies járulok és kirándulások szervezve. Min-
dig négy-öt turista ácsorgott az autók körfii partnereket keresve.
Az idő vigasztalannak igérkczctl. Az ég Tüstsziníl szürke vot és a sötét hegyeken lomba fehér felbök hevertek. Tejsierü köd lebegett a rélek fejlelt és a párás ködből fanyar csöszag iwáill a hűvös levegőbe. 1
Elszomorodva .nézcgeUürik a harmatos fenyöcrdöküt, de soffőrünk ineg. nyugtatott. Ha- Hahón későn kei ja páp és ködösek a hegyek, akkor kitűnő időre lehet számítani, de ha korán óniük szét a verőfény ós Úszta a láthatár, akkor biztos az csö. Elhittük neki és igaza .is vö\'t
"Csodálatos szép reggel éS\'csodálatos nap lelt. Ilyen napokért érdemes le. gyűrni a robotos hetek hosszú sorát.
A fehér liablnmjos, zúgó, sistergő Kevele palák mellett ItaOadt az utunk, A patak pariján a gyönyörű Telckia sjwciosa sárga virága illatozott.
Hölgytársam, aki szenvedélyes horgász, lemondó sóhajjal figycllc a habzó vízfejt. Kereste a pisztrángokat benne. Csak kereste, de nem horgászliatoU. Ugyanis a* egész Kárpátalján egy évre a kincstári vizekben el van tolva a horgász**!, Ezt ís csak megérkezésünkkor tudtuk meg, A különböző pros-pcklusok kitűnő horgászattal csalogatlak az emberi. Tehát horgászok vigyázni, nem mind arany \',ami prospektust Mi is hiába cipeltük a bbn*3maá horgászfclszBieJést,
A mencstili mejH\'dékházhoz Vivő i-so-daszép autóul csak 13 kilométer. Az
utat lOO^nen iwrányi Ignác volt föid-müveJésügyi múiisztcr épiltctle, e.-e-detilcg kocsiközlekedésre számitva, dc kis és közép autó nyugodtan mehet raj la. Az ut végén emlékkő áll ezzel n reliralia3: ..A havas a mezőgazdaság költészete..
Útközben jól eatöltöltük az időt. Nem voll flolkrrnk siebü. A gyönyörű árnyékos ut mentén favágók ke.ek kalyibája sötétedett, A hegyoldalban elkorhadt, használatlan facsnsztatók, körülöltük tedöntött ón—:iő méteres fenyőszálfák tömege, senki som töfö-dlk vciflk. Még a cseh világ alatt vágták ki a rengeteg fát,-most pedig nem Indják számítani, tutajoznl.
Rengeteg és nagyon szép faanyag van üt nündenütt, A Felvidék és Kár-pátaljA visszacsatolásával 050.000 kat. hold erdőt kapott vissza a magyar kincstár. Ezt a rengeteg erdőt három erdőigazgatóság: Hahó, Bustyaliáza és Uiigviu- kezelj,
Ulunkon előbb lucfenyő erdőijén ha. ladlunk. Ahogy a magasság emelkedett, Ugy törpültek a fák. A rlus ©nlől a havasi éger bokrok, áfonya csenlek, majd a havasi boróka zömök bokrai váltották feí.
Éren a vidéken a fnhutár kb. 1500 m. magasban van, tízen a magasságon líd már csak havasi fflz, fű é-s a speciális afrpcst flóra virul. Parányi ha. rnngWrág, Ibolya nagyságú árvácska
slb.
A virágok közt megtaláltunk min. dent, mni az Alpokban található, A
hcgjoUiaiakat borító rózsuszinü Havas-szépe (Hliododeudron Jvotschyi) a Pielros, Ho\\«rla.és Pop Ivánon virul. A sárga Onliana hitoa és az\'azúrkék Gentiapa (üusii (ugy gondolom magyar neve lárnícs), amely június és július elején vírágzÁ, a Mcncsid Stupjeae.\', Seszui és Siminyeszkán található. A gyönyörű, illatos Máreissus pöetlcus, viszont a Sesza és Tiszabor\'kuton virágzik májusiján teljes pompájáb\'m. Végűi minden lurisUi lUma, a havast gyopár csftk a B\'iznicn, (kiicsaszka és Nyinycsz\'kán díszlik, (iyönyörú a flóra, viszoul.kérljftk a kiránduló tközönség*\'!, hogy (,-sak nézte a virágokat, ,dc ne szcííje íe, mert hamarosan odakerülünk, mini Németország, tudniillik olt már büntetés torhe alatt trlrják ¦ havasi flóra pusztításai.
A hegyo Idolokat borító eplőlien rengeteg máUiát és illatos szamócát Szedtünk. Férfttársiuik szöniyö \' nagy,.J>aj-ban volt, mert a j.églúdeg Usi^ források ! száz méleicjikéjit c^örgedezieJi ÓS neki mimlot végig kellelt kósloUU0.
Medvéi non] láttunk, hiába merész-lettük szemünket ftz enlö süröjélje. Viperái tfiml Az- crdöőr állítása sz<i\'inl ericicié nincs is, isak a Pop avátimi V\'s a Illimieiüi akad, <le csak-ott, ahol Oz- állatok nem legelnek.
Nem tudom, Pisla bácsi mit csitiá11 akkor a iHirackjMUrnkával és mire-használta f Iiiztos forrásból ludoiii, hogy naponta ujnó> töltötte aiféllH0-res üveget., f^ászségére váljék. y ¦. TFolyl. köv.).
00
Iflftft; november 30
s
— (Kalazanczl-ájtatosságok)
A nagykanizsai kegyesneiidi rendház a wndalaplto KaJasuicí Srenl József tiszteketére .december 4., 5. és C-án 8 órai kezdettől u piarista ká^potoábán ájlatossiígoWtl tart, szentmiséül és szentbeszéddel. A harmadik, 0-* szent-beseédet dr. Czapik Gyula megyéspüspök tartja. Ugyanaznap délután rói 5 órai kezdettel a gimnázium tornatermében fesz ernOék-iihncpély,,
— (Kinevezés)
A közoktatásügyi miniszter Balog Margil kanizsai tanonciskolái óraadó lardtóiiől a pórszombali állami elemi iskolához larutóníWó kinevezte.
— (Névmagyarosítás)
Lindbauer Gusrtáv zászlós, nagykanizsai lakos, családi nevét beiügymi-| uiszten engedéllyel Lékaira változtatta.
I— (A városházi kisegzisztenciák Ikarácsonyi segély-Dgye)
i a legközelebbi közgyűlésen kerül te-lárgyalúsra. A városi közgyűlés a tiszt-njiVwék után fti íissze, ami december második felérc várható.
— (A leánygimnázium kará-| csonyl vására)
! A N\'otre í>ame leánygimnázium csCr-f készleányesapata és ifjúsági vöróske. I reszt egyesülete december 5-én délután i 5 órai kezdettel, december tj-án déá-| után 6 óráig üz intézel tornatermében karácsonyi vásárt rendez, amelyen az intézet növendékei állal készített gyc-reWátékok, kézimunkák kerülnek ej-adásra, amelynek jövcdeüméből 40 helybeli elemista szegény gyermeket ruháinak fel*
— (A Fábián-portré)
Úgyével már tegnap foglalkozott a Zalai Közlöny és megírta, hogy a Nagykanizsai Takarék elhatározta néhai elnökének, dr. Fábián Zsigmond* arcképének megfestését A közié, meny a Nagykanizsai Takazékpéoztór tudtán kjvüi je&ínt meg és Így tévedésen atoptílt az az értesülés, mintha a takarék már meg Is bizta volna Sándor Mátyást a portré elkészítésére. Tény, hogy a tárgyalások folynak a íakarék és több festőművész között, de liogy ki kapja meg a megbízást, urró\' még nincs döntés,,
A Kasáfay Jiaea (Rlff-KebyH) Autsftár-
uaig rendes havi összejövetelét szombatom, december 2-áa délután fél 7-kor tattja a Markó-Iéle vendéglőben.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán ox elmúlt héten fl gyermek .született, 3 fiu és 3 "leány: Ksiausz József föUImüves és Dagonyát Annának rkj leánya, Njerky L4s*Ió városi tisztviseiŐ és PáSovics.Margitnak rk. fia. Lenkcft Géza szabó és Varga Ilonának rk. fia, Kuzsner József földműves és Knausz Rozáliának rk. fia, Varga Ferenc tűzoltó és Vajda \'pere-inának rk. leánya. Házasságon kivül született 1 Qeány. — Halálozás 5 ecetben történt; Horváth Károly rk. 3 hónapos, özv. Balázs Jánosáé Németit Erzsébet rk. 84 éves, Fekete pártos tanuló rk. 13 éves, özv. iltarácsonyi Istvánná Szobodicíí Terézia rk. 74 éves, Vórös József nyűg. posloaliiszt rk. 79 éves. — Házasságot \\kötött 0 pár; Lázár József kőműves segéd (rk. és Szokony Katalin rk., Németh József kőműves rk. és Márton Katalin rk., Farkas József kereskedő segéd rk. és Encz Terézia rk., varga Lajos géplakatos segéd rk. és Szakolczay Margit Ilona rk., Balogh József banktisztviselő rV. és Mészáros Matild rk., PJándcr "Boldizsár rk. kádár mester Ós tkwdán Aiij*- (özv.) rk.
— (A C*ntrálban)
Hí Szabó Margit, a floyai Szálló prímása elsejétől vezényli a kitűnő női zenekart; Kabai Erzsi cUzöz éne-
íj ,-(»>.
Nagy választéki Olcsó árak !
— (Az egerszegi kórháztelek ögye)
Még a mull évtized második fölében, a*, akkori népjóléti minisztérium 500 müiíó koronát adott Zalaegerszegnek kórháztelek vásárlására, A város vett is egy héthoidius telket, de ^építésre nem került sor, \'helyette a régit -"bővítették ki és modernizálták, A végi telekre most vevő jefcntkatett Dan-kbvick I^ajos személyébon, aki 42.000 pengőt akart érte adni,\'de a képviselőtestület ezt kevésnek laláUn és elutasította a vevőt. Hosszas vita Aután a képviselőtestület ugy döntött, hogy ti ezer pengőnél alacsonyabb ajánlatot nem fogad el.
— (Tűzvész a szén tgyflrgy vári hegyen)
özvegy Grosz FOrencnó birtokán a szentgyörgyvári dicgveu délután 5 óra. kor kigyulladt egy szatmnközal és félő [volt, hogy a tüz, átterjedt a gazdasági épületekre is, amikor a gyorsan odaérkezőit kanizsai tüzo\'WÜiak sikerült eloltani és a tüz tovaterjedését megakadályozni. Vajószinü, hogy az.arrafelé Iiajadó vonat mozdonyából kipattant szikra okozta a. tüzet -
— (Betörők a gőzmalomban)
Polgár János kaposvári gőzmalmába Btc chmdt éjjei "betörték. Az ismeretlen tettesek először az irodát forgatták fej
és átkutattak mindent. Mivé; péurt - nem-találtak, elvittek minden mozgatható tárgyat ac irodából, rádiót, Írógépet, férfiszövetet, iratokat és még több más\' hoiinit. A lettesek kézreke. ritéséro orólyes nyomozás indult.
— (A Centrálban)
a. Szabó Marg«, a Royal Szálló prímása elsejétől vezényli a kitűnő női zenekari; Kabai Erzsi dizőz éne-. (••)¦
— (Rossz barátság, tőrök Stok)
¦ mondhatja Tomasics Boldizsár Vörösmarty utca 46. szám alatti lakos, földműves, aki egyik barátjával összeszólalkozott. Később knrbirokm mentek egymással, melynek ere\'menyeként Tomosicsol a mentők a ikerházba szállították. . . • , ..
Székrekedésben szenvedőknél
reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József kesertlvlx a belek eldugulását gyorsan megtutln teli, a gyomor működését előmozdítja, az anyagcserét megélénkíti, a vért felfrissíti, ac idegeket megnyugtatja s Így kellemes közérzetet és fokozott munkakedvet teremt. Kérdezze meg orvosát 1
Karácsonyi olcsó herendi-árusítás!
Kázzal fsstetl áru, Tertia, gyári hibával.
Mély vagy lapos tányér............ P 1-08
Dauert mély vagy lapos tányér ...... P -76
Mocca csésze alfával ............ P --86
Teáscsésze aljával ............... P 1-32
Stern J. Kálmán
FÖ\'Ht 2. Dvegkereskedésében.
- (EUtélt autöbusztolvaj) ,:
palotai Istvánná Mikéi asszony zi»>. béből a N*agykaniz&a--kaposváíi autóbuszon TuÜ József lókupec, nemtvi-dédi lakos 10 pengőt kilopott ftz elfogott tolvajt a kaposvári törvényszék most 1 hónapi fogluizrs íjtéittí lopás vétsége miatt, i
— (Érdemes fellebbezni ?)
Gerencsér István nagylengy^i lakatos segédet korókpárlo pásért és kő*-okirathttmisitásért 8 havi börtönre itc\'te a zalaegerszegi törvényszék. "A tábla ezt az ítéjelet 4 havi börtönroj mérsékelte. Végső fokon a Kúria most; ezt az Ítéletet ís níegsemmisítctte ós a törvényszéki Ítéletet emelte jogerőre.
Csütörtök
Állandó m8*or«xAen«k hélkBiiiopekoii Budepeil I. mfiwás
6.45 Torna. — Hiralc — KöiUmé-ny*k. — Haagtemazek. — io Hu*le.
— 11.10 NeiíMctközl vUjalxŐssolgálat.
— 12 Harangszó. — Hlmnuwt. — Idő. járásjelentés. — 12.40 líirak. — 13.20 Időjelzés, időjáraajeleatés. - 14.30 Hi-r»k. ~ 14.45 Müsoristnw^tés. — 15 Arfolyatmhirtk, piád árak, éleitnlsi*r-árak. — 1045 Időjelzés, időjárás**-ISntós, hirak. - 17 Htrek szlovák és magyar-orosz nyalván. — lö.tfi Hirek.
— 21.40 Hirak, ldöjárasjelentéa, hírek ¦zlovák és mágyar-orxm nyalván. — 22.40 Hírek némát, olasz, öjagol én tmacia nyalván. - 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
I7ji.r> Dr. Gábos Dénes előadása, — 17.45 Géezy Barnabás zenekarának láurlemcrci. — 18.10 Felolvasás. — Hl Kélcr Dénes előadás*. — 10.25 06-czy Dömötör magyar nótákat éneket, kisérl Lendvaj Jóska cigányrtuekaraj
— 20.25 A kassai\' rádió műsorából —j 22 Budapesti Iiaj]g\\«rscny Zeneldar. — 23.2,r) Ilonglema/..
BUDAPEST II.
17.15 Részletek Wagner; Tristan és IroWa e. zenedrámújából. — 19 C-sil-Iriry Béta hegedül. — 19.30 Angol nyelvoktatás. — 20 lÜrek. 120.20 A Székesfőváros Tüzolló Zenekara. — 21 Bóka László emlékezete Lőnyay Menyhértre. — 21.30 Lovászi I-Terenc cigányzenekara. — 22 Időjárás jelentés.
BÉCS
16 Könnyű zene. — 17 Lemezek. — 17.50 Klasszikus zene. -~ 19 Lemezek.
— 20.15 A régi Bécs zenéje é» dalaj,
— 22.50 Berlin.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. -* 10.45 Felol\\-a-sás. — 12.10 Sziniov Szerge) balaiajku. zeitckara. — 13.30 Az 1. honvéd gyalogezred zenN-kOru. — 10.15\'Diákfélóra.
17.15 A n\\dió szalonzenekara. — 18.10 Sportközlemények. — 18.20 Mar-kó Árpád előadás". — 18.50 Umy Mar. git magyar nótákat íongoráElk.[-- 19.30 Az Opeiáház előadása. <Lakmé.< Dalmű három felvonásljan. — A* [. folv. után kb. 20JÜ5 Hüx-k. — A II. felv. uláji kb. 21.50 Hírek, időjárás jelentés. — Utána kb. 22.30 Szórakoztató hatiglemO/ek. — 23.20 Bura Sándor cigányzenekara. (
BUDAPEST II.
19.30 Gyorsíró tan folyam. — 20 IH-nok. — 20.20 Mursi lí«ek cig-ányrene-kora. — 21 Dr. Koezkás Gyula tdö-adása. — 21.25 Tánclemeaek. — 22 Idő járás jelentés. — 22.05 \\Veldinger Edo sznión zenekara.
¦ac*
17 Leinozek. — 18 Klasszlkua zeive.
— 10 Lemének. — 20.15 Szlmfóniku-aok. - 22.50 Stórakoztató zene. — 0.10 Berlin. _J
ZALA? KÖZLÖNY.
IMS, november 30.
FISVCLSfM
Karácsonyi akció
ELIT fotóműteremben Horthy M.-ut 3.
Mindan falaatalrael 20% kodvojcménf I
illzimas
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartást munkát.
terelhető akár 1 hónapra Is a
iRAV
Sugár-ut 2.
10 pengő
irogepet
Szabó Antal
I spoHazletében
FŐ-UtB 87.
V
havi részletre vehet nagyszert! hordoiható
MOST
WssWmsWsWW ¦
hirdessen
karácsonyi nagy re/<-vényversenyünk alatt;
MERT: mosí minden |>ir-de/és/ az utolsó betűig elolvasnak!!
Mikulásra:
játékot cukorkát illatszert
Teotscb Husiié?
drogéria-, fössser-, csemege-, Játékáru- és fotó kereskedésiében vásároljon
Nioykanlml K«2M0vil0rJ«il EDyeiülsUSI.
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Közmű velődét! Egyesület 1939. évi december hó 9 én, határozatképtelenség esetén 1939. évi december hó 18 án délután 5 órai kezdettel a városháza tanácstermében
évi rendes közgyUlóst
tart, melyre az egyesület tagjait tiszteletlel meghívja Nagykanizsa, 1939, nov. hó28-án az Elnök.
Tárgysorozat i
Elnöki megnyitó.
Az 1940. évi tagdíjak megállapítása.
Az egyesület 1940. évi költségvetése.
Az Üzemvezetőkkel kötött szerződések módosítása.
Tisztikar, választmány és számvizsgáló-bizottság választása.
Esetleges indítványok. 1978
A nagykanizsai Sakkor meg-festeti Maróczy képét
Kelemen Ferenc bankigazgató, a Sakk Kör elnökének uJdozatkészsdgo n Sakk Körrel szemben köxismerí, Most ismét tanujeiét Qdta ennek fiz áldozatkészségnek, óimkor a liiiea\'mcs-ter, akinek a nevét a sakk Kór viseli nemcsak, hogy az Ő OtöHségón utftzjk lo Kaiú^Ua, hanem még Külön lercsieli saját költségére Maiócayt és a kéj>et a Körnek adományoz r.a, •
A saklrVerseny vasájsap dérjtán
megtudni, eiért \'fölkérjük "Uumifiír, dr. sVOSB, Bory. dr. Szlgett, StítMirja, Ar-genf, Wagner, Hamburg, Höhm, S«s, Morgensloin, pintér, nlr. l^ottyondy, paur, Saeteek, lwán, Németh, dr. Xirt-ger, Sehtess, LAszló, Dani, Kocsis stb. arakat, hogy szombat esto 7 óráig irjíik alá ot ivet Vókájaryékutíl, va. samap délután 4 óra-»r \'ponloaen jelenjenek meg a verseny megindulásánál. A felsoroltakon kivftl kérjük a többi névleg nem nagyon ismert sakkozókat, szivesk«dj€inek a verseny, ben részt venni, tehát a fenU utasítás mindén sakkozóra voavatkozik. Pöötkár. * ¦ ¦ : (;)
Ifjúsági birkózóink veresége
Veicséget szenvedtek ifjúsági birkózóink a kaposvári délnyugati hírhozó bajrioksáfpm. 05 fő ifjúsági wrsenyzö mérte össze erejét a bajiioksagörli; Pécs, Koposvór, Nagykanizsa, SxlgeU Vár, Nagybajom és Böhönyo SzC,eJ pcltck.
Nagy meglepetést scCroztok a nagy-bajomi ós böhönyci \\<rseuyzök; akik Q első, 3 nuisodik ,ós több 3. hejynzóst értek ei a angynevü egyesületek elől.
Most komoly, kemény munkával készülnek a ni^\'iiil, a pevánsra.
Hirdetmény.
A somogyszentrtyörgyvárí hegyközség közgyűlés tdftpldn hoaott határozata érteimében íollllvja a Nug, kanlwién lakó birtokosokat (i. hegyhát kolell oldal, II. hegyhát mindkét oldal és III. hagyhat nyugati oldatán lóvfl birtokosokat), hogy a blrtokjalk Yégóben levfl vtzle vezető árkokat 5 nap alatt ássák kl, vagy ásassák kl és ut árkokban lévé bokrokat vágják kl, mert akik ezen munkálatokat éten Idő alatt el naan végzik, föl lesznek Jelentve a csurgói járás rohlrájához mint I. tuku büntetö-blrésághoz megbüntetés végett.
Am »ln«ka«u.
ldS-]A>lat
Élénkebb nyugati eiel. Túlnyomóan felhfii Ida, több helyen, fiiként sí oreaag éeaakl feleben esd, havaaesS. A.hí alig váltoxik.
A Itóhsirolottal Intését naerkanbraai ¦eittliyeloanomáea jelenti i
Hörnáreéllet tetsan ette 9 érakor +70, ma réttel +7-2, ditben 4-110.
ALLAS
M.gbl.haté, risala MMamaa-taényt ktiessk asoaaal. Roigoayt-a. 19.
Mis\'élévts gyermek mellé ».|árén«t keresek ii*onnüfm. Bithory-u. 12. 2973
Ügyes a«Ur*taat elsejéié ldveu.li. KOtesty.ulca\'IS. 2979
Foiéshra irlo, ü,,t« aakteaal tal-vtlellk. Sugárul IS. !9Í3
adásvétel
Egy Jókaiban Itvé koaytiaaMkttay, «»¦ mecaukható cieledtgy, iákor aut.llal, könyv azekrény é. egy tup ebédlő áladé. CI111 a kiadóban.
\'MaavMUI ráhat veszek éa eladok. Hlviara tiazhoamegyek. Mirktu, Kirily-« 31
¦ 1.50(1
Négy darab anslraartéa eladó, 130-140 kgr 01. Maiyar-utcs 80. 2962
Jó állaDotcsji levő használt oaeréfJ-MtgH.M Mtraek. Vida kalapozltt.
lakAs-Ozlbthelviseo
XMlaaaaaa versmMs laka. étkölwrei miau aaoaMH ktadd. i\'iiUi-u 9. m>
KÜLÖHmM
Láváikét,.***, ráglt és u|sl, napi postából síiiiaazö lömfefibályeget Kd«a. iliirfrl értéSealtenl tehet minden hétfőn délMölt » ZatU KötHIny szetkeiralö. •énltttí
tu.aal.én. MaakésM\' Vaataih laiéDér.
Kerti- is aet aaiaataakél asty ,.»-Ur.A1alilti.tvillalu»k.Vlda k.taptlalal. *
2«L«I stÖZtdaíT
i\'oi.liiKAi Har>.CAP. Kiadja;. „Ktasaadaaial K.T. swarakaalaa". Felelés kiadó : Zalai Karoly. NyomatoUt a. ,,Káaiaa«asie> "¦ T. aua>k»,iu"
s«SBHra|«u« UasBkasisaaa ^Nyomdáért lelali Zalai Kirslyd ¦