Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
28.82 MB
2019-08-26 14:07:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
847
1662
Zalai Közlöny 1939. 274-296. szám december

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
79. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

78a ß»to«ytm 274. uám. NagykanlZM, I0S9. deccmbtr 1. péntek
At» 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelő* szerkeszti: Barbarita Lajos
iíulli«,üil bi egy bora I M 40 Olli Wteuiítógl ás ŰKlólilYliűl ta&Mi TI. I
/Válasz érkezett
Mint ismeretes, az egész külföld érdeklődéssel kísérts gróf Csáky István külügyminiszter képviselő* rutai ex)>ozéját, melyet u külügyminisztérium költségvetésének tárgyalásával k«)>csoU.tbtin mondott el. Ez a valóban nagy Jelen töségü külügyminiszteri imtegnyi\'atkozás november 21-én hangzott el, amelynek Romániára vonatkozóan rendkívül érdekes kitételei voltak, Csáky István gróf a többek között ezeket mondotta : »Románjá\\rLil színiben kezdeményező lépéseket tettünk a két ország közötti légkör fertőtlenítésére. A továbbiakat Bukarestre bízzuk. M« még töle függ. hogy tud-e és akar-e és ha igen, milyen komolysággá, az uj koreszmék nyomán a realitások terére lépve, a modern Duna-medence ví\'ágának kialakitá. Kában közreműködni, «vagy mjeg-várja, inig Ö történelem ránehezedik.* . |
Időközben Romániában konmíAny-válság folyt le s az uj Tatarescu kormány külügyminiszteri\', Gafen-ou, a román szenátus és katmjura egyesített külügyi bizottsága előtt expozét mondott. Ebben válaszolt gróf Csáky Istvánnak Romániához adresszált megjegyzéseire « a régi szokásokhoz és tapasztalatokhoz híven,, nnegmflmdt u szemforgató román !K>lIUkaÍ beállilás mellett. Beszédének Magyarországra vonatkozó részét unnak az állításnak a han. goztatásáva! kezdte, hogy a világosság és megértés iwIllikájávalUiz-tázni akarják kapcsolataikat Magyarországgal. De bármennyire is hangoztatta Gafeiicu, hogy tartózkodni fog beszéde során minden pp lémiátóf s lenni kívánja ezt Qzéri, nehogy Izgató Kzavakkál megakadályozza a két nép közötti .természetes közeledést, mégis olyan szeanJ-beszökő izgató anyagot dobott be ismét a magyar és román viszony [wlitíkaí légkörébe, ami azt azi érzést kclll bennünk, hogy Románia teljesen kiesett az európai közösség fejlődési vonalából és megc^mtoto-tíott a háború utáni idők hamis eszmevilágában, abban a Jvmguiatkör-ben .amelyik létrehozta az Igazság-* talán trianoni békeszerződést Mert mit mondott Gafencu ? Azt a merész állítást kockáztatta meg, h>gy a trianoni békeszerződés nem volt szörnyű Igazságtalanság ós hogy bár mi legyen is az újonnan kialakult természetes rend, azon többé nemi \'ehet változtatni. Tehát még mindig llt tart \'RoinslnR A|mflkor a/. egésZ világon nincsen már állalmi amelynek iM)IÍtiku,sal fel ne ismerték volna a háború utáni békeszerződések1 súlyos baklövéseit, Románia egyedül áh külügyminiszterével a üftnoni békeszerződés korhadó oszlopa mei*i lett. A magyar közvéMmeny jó-eső érzéssel tapasztalja, hogy külügyml-niszterfmk még 21 óráig scttnl hagyta váiasz nélkül ezt a szembeszökő román beállítást, h-anuiii Csáky István leszögezte, hogy Roim\'uüi *\'gyc*
szovjet egynapos villám-háborúja után az uj finn kormány fegyverszünetet kér
és béketárgyalásokat kezd a polgári lakosság és a városok megkímélése érdekében — Molotov ultimátuma földig való lerombolást ígért ellenkezés esetére — Sok halott és nagy kár maradt a tegnapi harcok után — Ma Is volt légiriadó Helsinkiben — Norvégiától Is követel három kikötőt a szovjet
Nyugaton elsüllyedt három angol hajó, a fronton tüzérségi tüz és járőrharcok vannak
Mialatt a nyugati háború ttiáte teljesen elcsendesedett, az északt ellenségeskedés Képe leljél"* kibontakozott. A moszkvai artcrev elzárkózás után este már a szovfetrádiő Is elismerte, hogy kitört iz cl\'ensé-geskedés Finnország és Oroszország közölt. i
A szovjetrádió közleménye szftfnt 30-ára virradó éjszaka a íínn csapatok több helyen megtáim/adtók az
oroszokat, Így a Lagoda tó mellett valamint KaréÜábbn egy-egy finn Járőrcsapat ál\'épte a h-atárt és géppuskatűzzel árasztotta el az oroszokat. Tlz finn katonát elfogtak. A1 támadás - mondja a szovjetrádió - Termo közelében h titf\'gismétlő-dött, amire a főparancsnokság kény téten volt kiadni a narancsot, hogy a szovjetcS\'ipaU>k íépják át a halárt.
Jelentések a tegnapi finn-orosz harcokról
van a finn
A szovjet egyebei a harci eseményekről nem közöl. Helsinkiben azonban hivatalos Jelentést adtak ki, amelyből kiderül, hogy a délelőtti repii\'ötámadások után délután 11 ós t5 óra közölt , ,
ujabb hót röpülő bombázta helsinki katonai pontjait.
A finn jelentés hangsúlyozza, hogy az oroszok hadüzenet nélkül kezdték meg a tánudást szárazon, levegőben és a vízen. A finnek a határon • átnyomuló oroszoknak ellent-alfak és négy harcikocsit zsákmányoltak. A finnek nem lépték át az orosz határt. Helsinki bombázásának főként polgári áldozatai vannak. Az eddigi jelentének szerint 40 halottja ós 120 sebesültje
főváros bombázásának,
főképp\' asszonyok és gyermekek. Több bérház is kigyulladt Helsinkiben, míg Viipuriban is több helyen* pusztított tűz. testeiben (hatottja és 13 setesültje van a boinbázá-nak; Ezenkívül még négy várost bfimbáz-tak a szovjetgépek. Az áldozatok számát még nem tudjak. A finnek tegnap Összesen u
négy szovjetgépet lőttek le.
A vasutvonalakat eredménytelenül
Norvégiától is követel három kikötőt a szovjet
Róma, december 1 A Popoki dí Roma heisinkl-i tu-
bombázták a szovjet gépek, (mondja a je\'cntés. Tüz alatt volt a i^artvi-dék Is ,söt Kranstadt előtt a.kiürített szigetekel is löltc a szovjet-tüzér
ség. . m<
Parison ál érkező helsinki-i jelentés szerint Finnország északi részében a lappok két had>cnegct szervez nek. A Havas iroda jelenteié sze-1 rint a posta-, távíró 6« vasúti ösz-szeköttetés Finnország és a szovjet között megszakadt. A moszkvai Ilim követség Németországon és Dánián1 keresztül íikar visszautazni. Moszkvai je\'cntés szerint
az amerikai Ügyvivő jegyzéket adott át Potemkinnak.
A jegyzék sorsa még lnnfcret\'cn.
A vi\'ágíajtó híradásaitól megáUa-pilhaló, hogy mindenütt a legnagyobb felhálKinodást keltetlo a szovjet támadása. Hollandiában IZOV Jet-ellenes tüntetések is voltak. A párisi és londoni lapok gunyo-i hangon Írnak a kis finnektől >fenyegc-telt< szovjetről.
dósítója részleteket közöl a tegnapi háboruró\'. A jelentés szerínl a szov-
jetgépek COO méter ínj-igásan je\'eu-tek meg Helsinki felett, a pályaudvar, az egyetem és a rádió épü\'ele (Folytatás sz 5. oldalon)
diV áh makacs felfogásával. Mély meggyőződésünk az, hogy Csáky István külügyminiszter válasza nemi csak Magyarország, de Középeurópa békéjének fennállása érdekéten Is jó szolgálatot tett. Helyein cselekedett tehát, amikor határozottan felemelte óvó és tiltakozói szavát azz«ii a súlytalan erőlködései szemben, amelyik Románia külügyminisz terc állai ismét fel akarja témpsz-tan| annak a Paris körű\' megalko-tott békéknek szellemiét, aimj\'lyck, már ezelőll husz esztendővel elvetették magját a jelenleg duló európai háborúnak. Magyarország békés nyuga\'oinm n építi a világ minden pártatlan fóruma által Ismert Igazságos p.iiiUkájának útjait. Ugy állunk ma Európa nejnl/etei között, mint ahogyan éi a becsületes, nyugodt lelkiisiiK\'iielü omfccr. Bár vannak problémáink « ezek igen nagyok, mégjs a jó1 végzett ix^uuka
után nyugodtan hajthatjuk ábnira fejünket, rémképek n^im) riasztanak fel pjhoilésünkből, nem rezzenünk össze minden kósza szellő haraszt-rezgésétői, mert iiüegbizonyoíodtunk becsületes álláspontunkról és ügyünk igazságáról. Ne , kéressen senki elsősorban materiális szeftnípon tokát abban, hogy a magyar n^njset e du\'ó háború idején a nyugatom1 szigete. Tagadhatatlan, hogy a betevő falai és a szociális igjz*ág, nZ anyagi javak he\'yes eloszlása és a társadalmi erők kiegyensúlyozottsága szintén fontos összetevők egy ország rendjének és biztonságának fenntartásában. Mégis azt áHíljuk, hogy a higgadtság és nyugalom legfőbb koeficlenssl lelki vonatkozásuk. Nyugodtak és bátrak vagyunk, nyl\'t szemmel,nézünk szembe az est) menyekkel, tnjert néni nyomja Eel-j künket SCai^níféte bűntudat. A tria, noni szörnyű .igazságialanság sulyoa
>cLc behegedölien van. Ezt ,ugy ér-, teimezzük, hogy kirajzoíódoít szemünk előtt az az jtvonai, amelyen célhoz jutunk. Ezt az utat öumegla-godó, áhítatos, áldozatos lélekkel, bizakodó hittel jártuk husz esztendőn át, amikor kocsink tengelye a szörnyű kátyúkban könnyen összetörhetett voma. Ma már ugy. látjuk, simább igazságos utunk utteste, jobban gördülnek a kerekek és imitt-aanott ei i> értük célunk halár-vonalait. Nagyon helyesen mondja tehát gróf Csáky István, hogy a páriskörüli békeszerződések bukásának korszakában Románia nem maradhat az egyedüli hadinyerész-kedő, mert h-i ragaszkodna ehhez az Őt meg. nőin; 1\'letö hojyzethcz, csak azt érné7 el .vele, hngy a Kárpátok medencéjéből elűzné a nyugalmat r-s a békés fejlődés biztmí-. tását. . UUivi -.¦ 4 . -\', j
I9a. drttmbgff*

Hócipők, h&oaizmék,
gyapjú atsAnemflek;\' meleg Iwrisnyik, kesztyűk, WltOtt-árukban dttgy Választék
szomolAnyinAl
Bövid hírek
A FRANCIA l-APÓK
teljes mértékben htfyesUk D*ft«d(er támadását,! amelyet a koinjmiinisti ,pír-tok ellen Indított. A párisi lapok art Írják, hogy 1-Y.uieiaorf.iiífí ezcuttil ha-atóniióköftk ós az ellenség szövetsé. geseiDekMeifati Őket. SZÁZEZER FINN NO
védi Finnország halárait és gondozza ft fegyverben áijó hadseieget. Ez a. női hadsereg nem imtr&l-holr>apm megteremtett srükségcsapat, hanem kól-évliwtiüs nvuMrfi tekfttlhet vissza és komoly katonai értéke vau*
AUV1Z
öntötte «1 Brüss*ej több vátQSb&gyk. döt» A\' Senne folyó ós mellékfolyói annyim megduzzadlak, hogy a part-menti vidékei nóliol másfél méteres vie borítja. VARSÓBAN
beomlott egy megbombázott házfal jós a emberi m"ga «Já lemelell. A* új-dorft\'ok közű\' csak keltol sikerűit élve kimentem. A megsérült ház egy\'tarja haladó teherkocsi rázkódtatásái(>> -.1(111 ösate,
SIIOUTHAMTONBAN |
ismét kél titokzatos bomba robbant,; Az egyik a \'palyandvarou, a (másik n városi\'könyvtár közeiében. A bombákat valószínű ír szélsőségesek he. Jyezlék e*.
KORLÁTOZOTT ÉTLAPOKAT
vcueliek be a budapesti vendéglőkben,\' Azok vüeu ja vendéglősök ellen, iik.il; bővebb útlappal lájnusxlaaiak \\er-scuyl, o kereskwjeum minisztérium közvellcuiu jár eU
BOMLIK A NYILÁSkERÉSZTESPART
I*o<il>lcui körökben ugy látják, nogyj (Uí eQeméiek Végűt is nyílt szakadásra fogott vetetnL. Nyolc ny>ias képviselő i>cdig beadványban Kén Hubáy Kálmánt,\'\'hogy a párt elnökségéről mondjon le. Hl BBENTROP
német küiügyírűtfúszterl ,a szovjet kor mány a nemei—orosz szerződés lelte-hozasd körül szerzett érdemeiért a legmagasabb rendjel lel, a Leuin-rend-dei timict* kL AZ ELSŐ AUSZTRÁLIAI
hadosztály újévkor száll lengene, Im^y a nyugati ironlra induljon. Uj-zéraud szinten expedíciós seregei küld « nyugati írÖÜtra, ALFtiJLZTE A VONAT
n kőbányai pályaudvaron Hanti István 18 éves rakodómunkást, aki f kocsik közé esett. ÁLLAMELLENES
bűncselekmény miatt letartóztatták n Magyarság egyik munkatársát, <lr. Kozmovszky- Tibort. A rendőrség húz-kutatást tartott a lakásán és ennek Oz alapján \'történt a ictartózlatás. , A ROMÁNIAI
angol Astra kőolaj társasúg ¦minden olajkészletet megvásárolt a piacokon. Minden árat megfizet érte, csakhogy megkapja az egész készletet. A FRANCIA fíS ANGOL
hajóstársaságok utasították a Dunán, lévő liajóikat, hogy aRjaunk le « Dívna egyik agába, így akarják megakad áJ lyomi, hogy az orosz árut a Dunán keresztül Németországba lehessen stáUiUrai,
Emésztési kiütések « bőrön női Cítttwn-hamar elmúlnék, ha bélmfc ködésUnkei reggelenként éhgyomorra \'egy*gr* pohár természetes ;Feren<;
Ío/sef" fccserüviuel elrendezzük. -4 ÜtU.zze meg őrvonat I
43-szor Indáit eddig jövedéki eljárás Dóra Sándor angborklmérö ellen,
akit a bíróság Izgalmas tárgyalás után hatósági közeg elleni erőszak miatt két heti fogházra Ítéli
Dóra Síindor zugborkimérővei olvasóink már n3m egy izbín találkoztok lapunk hasábjain. Legutóbb történt ,hogy egy b>rrazzij sarán a jövedéki ellenőrök, Dcríe Isiván és Bánky József bort találtak nála. Dóra boros|)ohaiakat vagdosott feléjük, majd ugy vjelkedett, hogy végit\' h meg tellett őt kötözni. De Dóra akkor sem hagyta abba n ré-ni\'enciaját, ínnem megharapta Bánky ellenőrt.
Ellenszegülésért feljelentett ék! | Aj minap fog\'alkozoit ezzel a?, üggyel a nsgykíinjz ai tÖrvénys2ék A\'nacl >-ná\'ö felvételénél kiderült ,hogy már 43 esetben iuduU meg ellene kihá..
gfisj eljárás /ugborkimérési ügyei miatt. : [
Dóra tagadta e terhére rólt cse-lekméjiyt, de a hajódig em,beiTei alátámaszlotlák aWdatVA bíróság figyelembe vette,- ho^ najry&iaiádu ember és ezért mindössze kél heti fogházra FéUe őt. Dr. Leiígyei kir. ügyész«égi elnök a bünteles**iüiyos-! •bliása miatt fellebbezel!.
ítélet-hirdetés után Dórában felülkerekedett megint a fenegyerek és kijelentette:
- \'lessék tudomásul venni, bigy méi-ek bort és fogok ezután is mérni! - Az elnöknek kellett egyesen leinteni a jnvith\'ahiHan Cmfcert.
Mikulásra:
játékot
cukorkát
illatszert
Teotscb Gusztáv
drogéria-, ÍÜszer-, cüemcge-, játékáru- és fotó, kereskedésében vásároljon
Ingyen vásárolt a sormást asszony á kanizsai országos vásáron,
mig a rendőr be nem avatkozott különös vásárlást módszerébe
Csepregi Andrásnő sonnási asszony eilWlároila, hogy Ingyen-fog bevásárolni az októberi kanizsai icrszágos vásáron. Ait elhatározást lett köveRo. Fogta vásárló kosarát és ail karjára akasztva, begyalogolt Kanizsára. «\'A városba.. ¦Ingyen vásárolni.!
Sátorról sátorra ment, ajkudott, , portókát bű is lette Ütoktatos kosai ba, csak egyel feiojt«ll el ft sátrakná — fizetni.
ügy íal uboi i a sszony megcsod lii la köKiégbelijénck va»:lrlást módsreiól és figyelmei tett\'\' a különös vásárlásra a piaci rendörőrsíjemet. A r&dőr óvá. íosaji iiöietodett ajz cgyUt sátjr felé, alio\' Cscprogitié éj>en .ajkudówilt,. d*J a swiníükís nő észrevette a fc(lóje közeledő rendőrt és villámgyorsan tó-vaosont kosarával, A rendőr utána. A sormásj asszony futásnak vette a do\'got, sőt amikor látta, ,hogy a rendőr is követi példáját, kidobta mágikus erejű, bűvös kosarából a benne levő holmikat az útra, de a (rendőr feft-SBcdle ós ftz asszonyt elfogta, majd előállította a. kapitányságra, ahol ki-derűit, lwgy a sonnasi, kosárnak semmi bűvös ereje nincsen, mfirt bizony &i ingyen vásáriásnak nagyon egyszerű és primitív módját \'választotta, ugy mint Bma ihinicves> rigyáct asszonyok, akikről már annyit írtunk.
A \'irondör fogta &¦ menyecskét *s,
népen visszavitte a sátrakhoz, ahon /szembesilette a <\'karo&uRaklaiG. Kide-I rüit, hogy öt rendbeli vásári toIvajList követeti pl, így Niczky Jenő szókes-feiiérvárt kereskedő sátrából Irifcós-: *.!:,.. vitt el. Egy\'másikból Wtejfc. bw.-c; gy Iiarmaoikbói csipkét, sth.\'
i.ji ágyalta ezt az ügyet dr, \'/...» Béla büntető járásbiró, aki a káíosult kereskedőt, a rendörőrszC-met és az eljáró detektívet .kihaR. gatta.majd a tagadó asszonnyuTszern-1 ¦ben^ mcg6Aapilolla bimösségéL Tekintetlel, hogy "több i gyermeke . van és bemondta szerint eddig büntetve még uem volt, iniiuföKs* 60 pengő pénzbüntetésre vagy nemfizetés esetén 20 napi fogházra ítéUe öt.
Az ité\'ct jogerős.
Naptárt December 1. péntek. Rom. kat Elegy. pk. — Protestáns Elza. — Iar. KIszL hó 10.
.. ílő/Jflrdö nyitva roKaol ö órától «atű ó órátg (hém, MWKut, aentek- deU-tAo kedden egéu, nap nőknek).
feM ToküaU* m*g a Köpetein Rutor-áiubáK állandó butorklállitáflát. hibuui éa oloió bútorokat kodvo»ő H-zoifcd fel tételekkel vá»*xoUuit.
{A „Korona" étterembenj_
december 1>t6l ismét
Schön! Franci
zenekara szírukoielatia az urikSzOoséget.
MARIAMWE CSÖPI
előad.
dobol, ¦ énekel.
Katonaifelsxerolóaek ngyanpuhézciti oihlnah
ogyedQI legolcsóbban boszsrozliotdk
beleznainAl
Sugir-ut 53, H.\' Telelőn 625,
Katonai ünnepélyek
A noveirrbeH napok orszáfísz«rt<\' •hazafias ünnepélyek jegyéin teltek el. A) vj szú tért felvidéki városok ünnepelték a 20 éves cseh uralom nló!i felszabadul ás első évfordulóját. Ezeket az ünnspé\'ywkiel sok.Jielyütt csapatzászlók adományozásával kötötték egybo. Mondhatjuk,! hpgy a noveinlcri napok u/, ujjA^zervOzell magyar honvédség. é\\ pí>)g4ri társa-da\'om közös ,ün»epcit jdlCflletlúk. A,?, timtepéJyck-méUy jc\'cntoSségü, fet emelő katonai ünoejwkké^váitak, A tártiada\'oV é^baderöifónyesntalái-kozá^ává. : |
A katonai üainepélyek ina miúr nem a hadsereg belügyét képe/Jk ¦csak. *Aj »hadsereg«, a *honvéd« fo-gatrn kibövölt. Ai lotalllás és hon-védelem.tttaM erielmjOiBsiébeni.mindenki voR,.vagy fesL\'JcatoitA. A( poi-gúriruhaihratvedeketi takar. Aj nem-zet és u j.ii;iu/joI. ta;.;jn,ib6\' iiliik.i had«ereg ¦ tehát i üggyé, vá\'11•>H« a nemzet\'únnepfi/,- ünnepel a.had>*rpg |s, és ha-aídiiadseccgnek. van, fiiuwape, azonTészt veat a polgári - társadalom is. í . , • I
A[ városok és vármegyek által lö-hiegesen ad<*rj(ányozott ozredzászlók ezt a k$nc$o4atot csak még szo-ra^bbá tftizllíi jAj zászló ^inbftium, A hazához üvaUi ragaszkodás-.szent Jelkéjie, egybeutidio«d ^iOtfVítA^wk u: bizalotfuiiak,-:fltmlilyet ^.Huza és a Legidsöbb, Hadúr n csapatainak, vitézségébe vet. i
Aft \'adományozott -csapatzászlókat mindenütt ünnepélyes külsőségek között megsaenteivt\'- \'és.. .megáldva adták át -a c&ajMitoknak. A legnagyobb jelentőségű -ilyen i unruepély a kapo^árR gyalogezred ünnepélye voR, ajiyelyen az otasz- király által adományozott,zászJó>tadták át.
A^ ünrrei^\'yes kivomtlásokat u hadsereg >diMjpelgé$nek< nevezi. A\' diszeigések két részből állanak. A »fogadásbó\'« és a »diszmene|bői«. A, togadá«hoz a csapat tömör alak-zaRj^n áll fet és főwlessel, zenével fogadja a szemlélő elöljárót. ¦: Az elöljáró fogadja a kivonult csajw-tok paraiicbrwkának jelentését miajd végiglép az arcvonal előtt. Ai díszmenet az ünnepélyek tóróoieoiiWi-tumát képezi. , j j
A? alkalmi ünnepélyeken kivül a honvédségnek áRandó JeUegü. ün-nepnapjai is vannak. Ilyen katonai ünnepek, máj\'cius 15-ike, a. Hősök emlékünnepe (Jnájus uto\'só vasárnapján), az á\'lajnfö születés- éi névnapja, az ezredem\'éknápok, valamint az ezredtulajdonos születésnapi ünnepe. ; I
A? ezxedemléknaiM>k az ezred ci-uevczé^évei vagy történelmévé1 k»p-cso\'atosak. Minden ezrednek nevo van. A. budapesti, háziezred p\'. Mária Terézia nevét viseli, a pagy-kajiiz-saj tüzérasztá\'y Gábír Aron-ét •db. , ,
Az ezrcdtu\'njdonosj iijéJí6s4got «z államfő adoniÁuy^zza. A,;régi monarchia ahagyar ezredeinek királyok és hadvezérek voltak hires tulajdonosai. A kassai Ví\'mos bakák,\'VR-jnos császárról, a,székesfehérvári 10-es huszárok Mackeusen tábornngyr-ó1 kapták pl. íievüket, honvédségben n Kormányzó Ur ű Főmjéltóságii a ^zcgedj gyalogezred vutojdonosa, m
december 1.
EALAI KÖZLÖNY
kaposvári fryalogezicd tulajdonosa iiz tjlusz király ö Felsége. I
A honvédség a mu\'tnak és a ka-Ionul hagyományoknak egyéb mó. don is áld\'»z. A békevilágtcli előd-czívdeknck világháborús fegyvertényeit ihfódcn csapattest házi űni.cp-jtfg keidében méltatja és fenntartja n/.ok tágjaival a kapcsolatot.
A katonai ünnepeken a \'aklinyá-\' kat fcUobogózzák, a lisztek és legénység díszbe öltözik. Az ezred zenekara a város utcáin kevCsztül vonuivn, zenés takarodót és ébresztőt ad Az étkezdékten bajtársi disz-ebéden gyűlnek Össze az ezred tagjai és a nap jelentőségét ünnepi szónok méltatja. |
A| hadsereg ezekie az ünnepélyekre meghívja a polgári társadalom képvbelőlt Is. Mind\'ii katonát jói-cső érzéssel tÖU ei az, hogy a nemzet hadseregét magáénak tekinti és minden polgár büszke lehet nn-a, hogy a legférfiasabb testület, a hacl->eicg Őt tagjának számítja
A három testőr
Dumas bizonyára forgolódna a sírjában, ha tudná mii c\\iná\'tak az amerikaiak Három testőréből, de mi tagadás, a film nekünk nagyon tetszett. Ez a vidám zenés paródi.t ugyanfs a rorrftmtikus\' mfése-magit meghagyva, mlásfélórás kitűnő szórakozást nyújt. A\' RItz tesLvéick, a sziveket dobogtató pompás Coa Amfchevai a történeílmfi keietben, néha olyan mókákét űznek, hogy könnyezik tde a néző. És ma kell-e ettnéi több? A .8 Hz fivérek eddigi mókáiért nem lelkesedtünk, most azonban európai szemben Is kedvei bolondozásuk és bátran m^rjükmonk cf\'tni, bogy iiyen Jók még nem vol. ¦tok, ,\': "[.\'¦„\'
Mellettük Don A-miche, a három lestőr negyedikje, aki komolyra fogva a do\'got, a\'Dumas regényből is ad valamit, G*oria Stuart és a hölgy-gárda gyönyörű. A Fpx-pyár épp o\'yan bőkezűen szórta a d>lfáiokat az igazi nagy filmhez is méltó kiállításhoz, mint Dwan, a rendező az Ötleleket- A ruhák szépok, a muzsika nagyszerű. A kisérd műsor Is él-ve?a;tes. Az egész műsort ajánljuk a humor és a roimjanlílíakedvelők-nek. i
A vesék megbetegedéseinek kezelésében a tisztán icrmészeleB „Ferenc József keserűvíz, mint gyors, biztos és rendkívül enyhén haló hashajtó, gyakran rendkívül fontos segédeszköz. Kérdezze meg orvosát 1
Hogyan lehet élelmiszer-csomagot küldeni Németországba?
Mióta Németországban bevezették a jegyrends.crt, Magyarországból naponta vagonszám küldték ki az élelmiszert a németországi rokonoknak, Ismerősöknek, kint élő mAgyaroknak, \\ nagy. mennyiségű küldemények miall nemrég betiltották a küiroidio irányuló éU\'lmis.Orküldemények feladásai. Most uj intézkedés Jeleni meg o tárgyban, amely kimondja, hogy havonta egy izben egy kilóig élelmiszer ajándék-csomagol lobét csak küldeni a postánál dijmentesen kaphat,-) nyilatkozat, nak kilőltósu, illetve annak » Magyar Kenuét] Bank álla] történő engedélye.
íése után,
Megszabja a kiadott tájékoztató azt is, hogy mit szabad kiküldeni. A ki-küldhető áruk u következük: friss és süli húsok, nyers libahús, leölt vad, juliluró, sajt, iné/, hazai hal, friss
alma, kórlc, birs, síárüoll és aszalt gyüuióles, gomba, bor, ha*iii t;ipszeiek, buza és rozsliszt, árpagyöngy, köles, kenyér és kenyérmorzsa, tésztanemü szárítva, de uQm" süUo, sütemény, gyíímölesiz és befőtt, kolbászért! és felvágott a szalámik kivételével ós tf-veski vonal.
Nem loiict küldeni lóhát sem *sirt, M-m Binlonnál, lö|iörtyi\'il. babot, lenesét és más a fentiekben nem siereplő élcJmisiCrl.
Ab élclnüszcrcsoniag csak egy kilós lehet és mást nem tartalmazhat, iá N\'cmtCtj bankhoz címzett nyilatkozta. 1okl«iu ponlosan fel keJI sorolni az egyes élcjlniszerokel és azok Súlyát is. Értesülésünk s;Orűil a \\cinzx:l;i Bánit nAJgyktobSAl fiókja ilyen ajiíii-dékesólnagok lanusUványail liélkíizna-jK)koii 8—ll-ig láttamozza.
Váras! Mozgú CsOtörtöktöl-vasárnapig
m VlbAM ÖRDÖG * OYÖNYÖRÜ dal^ ^««^ V OYÖNYÖRÜ /TEST Dumas nagy regénye \'S^Frandássn szellemes ^VJllmparódla! ^xSzenzádő 1
tlem téveszteni össze a légi „Hái Illiííf\'líiSllS!
Főszereplő ¦ DON AMÉCHE és a 3 RITZ BROTHERS Ezen film óriási sikert aratott az egész világon 1
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
A keszthelyi sógor-gyilkos belesenyugodott letartóztatásába
Ügyének fdtárgyalására még ebben az évben sor kcrfll
Megírtuk, hogy dr. Aímássy Gyula törvényszéki vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte Goídschinidt Ignácot, a kes\'zlhG\'yi sógor-gyilkos keiCske-dőt, gyilkosság büntette miatt. A\'vc-le egy fitt beszállított l-l éves kiskorút ellenben szabadlábra helyezte. Gold\'schmidt nem folyamodott fet a vlz\'gá\'óblró végzése el\'en, h^ioCh] megnyugodott. Védőjéül dr. Barta
Károly keszthelyi ügyvédei nevezte meg. !
Miután a nyomozás és vizsgálat teljesen tegeződött, valószínű, hogy Goidschmidt el\'en a vádirat is rövidesen elkészül, ugy, hogy ügyének fő tárgyalását a büntelölanács elnöke még december havában kitűzi.
Go\'dsclmiídt ügyének tárgyalása az utóbbi Idők Jíünügyíinek egyik legizgalmasabb fő tárgyalása lesz.
N6p MoZg|Öa Péntek, szombat és vasát nap t MARLENE DIETRICHlegszebb, legizgalmasabb filmje
A shanghai expressz
Főszerepekben: Marimé Dletrlch, Cllve Broock és Warner Oland. Fényes kisérd műsor. Érdeken híradóit.
Előadások hétköznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor.
Aranyat, ezüstöt, brilliánsot és régi pénzt
!!i,-.«>n maga* áron veszek. BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mlklói-nt 3. ..... ;
MantuánoMáriaigazgató-hélyettes búcsúztatása
Lélekemelő, megható aktusra Jöttek övw qsulórlök délelőll a nagykanizsai gróf Zrínyi Ilona polgárt leányiskola tanári kara és nÖvendé* kei, hogy elbúcsúzzanak és szívből jövő liá\'át mondjanak Manluano Mária igazgató-helyettes, .magyar német szakos tanárnő, osztályfőnöknek, aki U-ljes 35 esztendeig működölt m*gyar bec^üUittel é-s magyar kötek\'sségérzetiel a tanárnői é« nevelői pályán és most, aanikor bc-tölíötlc misszióját a nomlzelne\\e]é» felelősségteljes őrhelyén, igazgatójától, tanártársaitól és növendékeitől becsülve és tisztelve, fe.\'cttc< hatóságától legtcljeíjebteii elismerve, megvált posztjától, a becsületes magyar munka, a jó1 végzett nemzeti misszió boldogító tudatával.
MantU\'Uio Mária igazi magyar tanárnő volt, akt egy pillanatra sem tévesztette saem elöl, hogy mfigyar lelkeket formái, hogy n imagyar hazának dolgozik, fv>gy a magyar Holnap épületének pilléreit rakja le hangya-szorgalommá\', napy magyar szejftettpl és még nagyobb míigyiir öntudaltai. Hogy szép magyar női lelkéi.ck gazdag kincseit ajándékozza a jövő magyar nőinek és asszonyainak. Mantuano Mária nyugodt lelkiismeretiéi teklnlhel vissza tövises pályájának hosszú útjára: Bc-csüle\'cs m\'igyíir mfunkál végzett.
Po\'ónyi György Igazgató ragyogó szavakban méltatta nemes munkásságát, lfjuság-szeretetét, ludasát és melegen buc-Hizlalta ő!cl. Majd át-nyujtotta a tanárlkar siiUzerü ajándékát, egy művészi kivitelű, szép Krls/tus-szobrot. Mig a növendékek valósággal elárasztották vlráfíokk\'al. \' Mantua«o Mária meghatva nvmdott köszönetei a kedves, szép búcsúztatásért. . i
Maradandót alkotott. Neve tekerő\' az intézel aranykönyvébe. Szerelel és tisztelel kíséri é\'e\'őnek további utján.
Holnap nyílik meg; a Keresztény Nőegylet Karácsonyi Vására
Készen Af] az Iparoskor termeiben a vásár. A tfőegylet agilis (rehdCsQ-gárdája cier öUotM a legszebb szórn-kb/JÍsi lehetőséget varázsolta a gyer-mekok és a felnőttek cjó egyaránt.. A vásáron, amely szombaton délután nyjUk1, — szombat déltttátt fél 3 őrai ketdettfei les* a nagy\' gyeoiiebolőndfis^ A vásár vasárnap is éfjfisz nap nyitva van és olc-sé ajándékaívaj, szorakozá-sah-ai várja a kóiönségt;!, amely bí-íonyára czévticn is na^fy számban fel-keresi a nCegyleti vásárt, hogy lio/zá .scRitso a knniií-ai szjcgényeket a tneJeg ruhából, cipűhózj Mert n« feledjük; jótékonykodik is az, aki a vásáron incg^clcufk tis vásárok — A bilfféliíB felajánlott ajándékokat szombaton dél-ülán l órától és vasárnap délelőtt 10 órától kéri a Nőegylet rclküldeni aE llíaroskórbe, (;J
t
ZALAI KOZtiONV
1D3S. december 1
MIKULÁSRAI Hőéinek lerelaik
giMlolsok HázicIpJk flmsloiliaák Hjeruekclpök logolcsobban az
„IDEAL" oipBOxletben Fí-ut 12. szám.
Péntek
BadapMt I. mfta»ráa
6.45 Tora*. — Hi»b — Köziem*, ¦yek. — Hanglemezek. — 10 Hliefc
— 11.10 Nemzetközi vizjoMsZulgíliit.
— 12 mfagnd. — Himnuaz. — Ida-Járásjelentés. - 12.« Hiielc — 13.20 Időjelzés, ídíSJárisjelenWs. — 14.30 Ri-1*. — 14.45 MüsorlamertetiU. — 15 ArfolyaoiMrek, pi«cl írek, élelmiszer, ize*. — 16.45 Időjelzés, kttjárásje-Maus, hitek. - 17 Hírek szlovák H tnaÄvar otwx nyalv*z — 19.15 Hireb
— 21.40 Hink, idójárasjelentes, birok szlovák 6a tivágv^- oro »z nyelven. — 22.40 Ilink német, olesz, angol es tnart" nyelven. _ 0.05 Hírek,
tongorázik. — (2.55 Szintiay Itegi-Wüd énekel. — 1^.30 Huuglcmezek. — 10.15 Harsány! Cui verseket monti.
17.15 A in. kir. iwsla müsinki la. nácsadoja, — 17.15 Kurina situi ci-gáiiyzcnekato. — 18.35 Milo» liyörgy előadása. — 18.55 . BlsztrlrZky Tibor hegedűi. — 19.25\'.A zene finhulcn előtt., l-injókoics Paul Verlaineio. — 20.95 Külügy* negyedóra. — 20.20 Muzsikáló térkép Budipeslrdl. — 22 Pertis Pali eigányzoneknra. — 23.20 Magyar lánclemczek.
BUDAPEST II.
17.13 Szórakoztató, hanglemezek. — 17.40 Missziós üzenetek. (Farkas Edit.) — 18.25 Mezőgazdasági rclóra. — 19.20 Blszlrlczky Tibor hegedül. - 19.4.5 Melles llela tantJKr. — 20.50 I)r. Kis. Icghy-N\'agy Dénes előadása. — 21.20 Zenekari müvek. — 22 Idöjtirtisjelenlcs.
Becs
17 I.emo.ck. — 17.50 Hárfa. és szopránsze-ló. — III Lemezek. — 20.15 Jelenetek zenével. — 20.45 Becsi opo-relokböl. — 22.50 Boriin.
vaakereaketféaí — Nasykaatraa
CORDAT C
LERAXATA
„KERES
Szombaton
HIBÁT"
kezdődik a ZALAI KÖZLÖNY karácsonyi oagy rejtvényversenye
BUDAPEST I.
17.15 A rAtliö szalonzenekara. — 18.10 SportkBrlemenyek. _ 18.20 Mar. ko Árpád előadása. — 18.50 llmy Mar. glt magyar nolákat noiigor.izik.i — 19.30 A* Operaház elöadtisa. «Lakmé.» Dal-niö bárom tervonasnan, — Az I. lolv. után kb: 20.25 Ilirek. _ A íj. felv. uttin kb. 21.50 Hirok, időjárásjoleii. tés. — UlAna kb. 22.30 Szórakoztató hBaigleme,ek. — 23.20 Bura Sándor cigányrenekara.
BUDAPEST II.
19.30 Oyorsirtitaurolyam. _ 20 Hírek. — 20.20 Mnrsi Klek eigánytene-karu. _ 21 Dr. Koczkáa Gyuta eltí-Bdása. — 21.25 Táneietnezck. — 22 Idojárásjetontés. — 22.05 Weitllnger Ede szalonzenekara.
BfiCS
17 Lemezek. — 18 Klasszikus zene. — 10 Lemezek. — 20.15 Szimfonikusok. — 22.50 Szórakoztató zene. — 0.10 licrlln.
Szombai BUDAPEST I.
: 10.15 Ifjúsági tutira. - 10.45 .Mit uérzünk meg? — 12.10 Fülöp Mária
Az elözö évek sikerei után a Zalai Közlöny szerkesztősége ezidén is megrendezi nagy karácsonyi rejtvény-versenyét. Mint minden évben, ez-ulfal ls
ujszoríi rejtvényversenyt rendezünk. Az eddigi versenyek eredménye mutatja, hogy az úgynevezett „keresfj-rejtvényeknek* volt a legnagyobb sikerük. Így ezidén is ilyen versenyt rendezünk s éppen ezért a verseny elme:
KERESD A HIBATI A verseny lényege az, hogy a Zalai Közlinyben meg|elenfi hirdetéseket gondosan el kell olvasni, mert
a hirdetések szövegében re|telltik el a hibát. Ez a hiba egyik alkalommal csak egy belü Fesz, ináékor egy-egy szótag, vngy egész szó is, de mindenkor csak egy hirdetésben tatálható meg. A helyet betűk, Illetve szavak összeolvasva adják a Keresd a hibát rejtvényverseny Jelmondatát.
A verseny karácsonyig tart és egy nagy karácsonyi keresztrejtvénnyel ér véget. A megfejtéseket újévig egyszerre kell beküldeni a ZALAI KÖZLÖNY-ben található szelvényeken. A szelvények mindenkor a Zalai Közlöny második oldalán a hal felső sarokban találhatók és azokat napról-napra ki kell tölleni, hogy az aznapi hibát
hányadik oldalon, melyik oég hirdetésében találta meg a pályázó.
Az összegyűjtött szelvényeket a helyes megfejtéssel, vagyis a KERESD a HIBÁT rejtvényverseny jelmondatával együtt, mint már említettük január 1-lg kell beküldeni a szerkesztőségbe. A megfejtők közölt
többszáz pengő értékben 60 értékes dijat osztunk kl.
A vtrseny eredményét január 6-ikl számunkban közöljük a nyerlesek névsorával együtt. Tehát szombattól:
KERESD A HIBÁT I
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 fillér.
December 1—3.
A Nőegylet karácsonyi vására az Iparoskörben,
Dceamber 10.
Liccáh\'s előadás a városházán (\\\'a. rasdy László—Barbarils Lajos).
JaaaáV IS. í
Katolikus est az Iparoskörbco. jamuár 21.
Liceáiis előadás a városházán 0 órakor (Vértesi Frigyes).
A «lláflh1i*a márkán
CONTINENTAL-.rogépek
már 24 havi péulalrts 1st
SCHLRSS TESTVÉREK-néi
Deák-tér 10. Horthy Mlklós-ut 8.
SZÉP RETIK0LT, bőr. DÍSZMŰÁRUT, KESZTYŰT
MIKULÁSRA
HAMBURG »«"»»fc
YEOYÜSKI
Horthy Mlklós-ut 1.
Hősi naptár
__ E napon a volt buda-
1SI4. HL 1- I***1 köz0s ÖJ\'^B-- ezred az oros/.leugyV(lor-
síági Noworadomsk környéki januvkií-nál támadott. Ex alkalommal »/, ezred I. zászlóalja asziny lieíysétet tendöie-tes rohammal ejroglalht.
A liareok folyamán az eziOd sike-rcson clörojiitoll és a sötétség nciUI- / tájg elérte az Osidny-ScsOrcsuv orsn\'ig- / ntat. L-Jkkor az C/.iOd II. zászióajja uz^ tííi a feludaltul l>lzatott meg, hogy a Widawíca átjárót, a zsari liidat vegj-o birtokába. A zászlóalj még mielőtt az oroszok a lúd szót rom bolására gondolhattak volna, a/t rajtaütésszerű támadással elfoglalta.
Kárpátaljai élmények
7 Irta: Víjda Mulatta
A MENEDÉKHÁZ Miit; MI TctjOH erőben, kiéhezve érkeztünk a iiienedékházlioz, A húz oldalán s«m-miféle magyar leiirat, e.sak|0z a rébusz: MERKOVA-CHATA. Viwont rejtélyes jiieilékliClyiséflEan is ilyen rejtvények álltak, ngy liogy fél óráig taiutkodtimki, Iwgy Iwvá nyissunk be, nehogy tévedés legyen. \' i
Ebé<lct (ermésíclehcji nem kaptunk. 1\'ndoTiüI rágtittc a szalámit és vajas kenyeret, ami ala|>osan fel melegedett hátizsák imkban.
Sí-obiban sem válogathattunk, mert a menedékház tele volt vendéggel. Akkor érkeielt társas;igáva 1 egy ke. gyehncs »r, aki kijtiJenteUe. hogi\' hós*, szabb ideig óhajt oltimintdni. (\'sen-ttesen mosolyogtam Imreié, mert én nem hittem neki, ugyanis láttam át igyltlcRt.
Délután összeírtuk a kornyékei. Megnértük v<»lna a menház kíVMélien levő tejM(l(dgo/ó irzeinel, amely svájci miniára vau tn-iCndczve, do — nem működött, A környéken w-\'tj- és körömfájás dühöngni!.
Yis/onl relPedeztúJiV egy parányi, fa. kápolnát, melyben t(00 vycs ikonos/láz rtifiyog.)!! fnrrsa j«ipirr.\'i«.ák k.tszo. riíjaból, Mlilólag Körösiuezörea kerúlt
ide, 1 1 t
Lassan bealkonyodott. Hűvös Sié2 borzolta a füvek lándzsaertlojél ós ned\\«s pára futotta be a törpe bokrokat. Hideg tenyöUuat nszkáit a ritku lengőben és a bágyadt -nap gycrtgo ró/saszin fátyolMliön pirosodott ko. resíttV. A Piolros felöl két partnyj autó közeledett erős zúgással. Lassan haladtak a kanyargós utón és fényszóróik vakullaji harcoltak «z alkonyattal. . ¦
Siürkc bársony volt az égbolt és a feketére mélyüli hegyek éles kontúrban hasították szegtelesTJ a láthatár sz6>ét. Fénytelen, vörös tányér CeU a nap, hideg, kegyolfen vörös\' korong. Rést hasjtott az égbolt selymében és lemerül\'. Furcsa, lila derengés sugár-tűtt nyomában és lassan szétterült az alvó hegyekne.
Keserves vacsoja után, mefybeo a nyers, hjellen uborkasajáta és a sör vitte a fősicrepet, át\\ettüti\'k cg>\' szál meggörbült gyertyát és a nyikorgó falépcsőkön megindultunk lakosztályunkba.
Már régi vágyam volt ejí)\' ójs<ak;\'il turisia menházban tölteni, de külföldön sohasem vo\'t rá alkalmam. Most Azután megkaptam a magamét. (így Keljeit nekem.
El szomorodott szívvel tapogattam uz ágyat, A szotkványos turista bútordarab Volt. Deszkára helye/.t-lt s?;thnazsák, eg)\' süti g>anus szinú S^jirídÖ, kispárna
és dur%ti poknW. \'
Mikor, ua(0\' nekifohászkoilás után lefeküdlcm, akkor jsöttetn ní, hogy én még sem SíCrctek turislü-.szj\\lílásoii aludni. A szalmazsákról kiderült, hogy nem szalma, hanem széna és irtózatosan bök. A takaróról kiderült, hogy milyen goromba tud ienjii egy pokróc, és liogy kajiar. Az ágy migyon Higanyos vo\'t, mert hiába nyomban törje** súlyommal, není engedett a negjTcn-nyolcból. <
Mikor már csaknem mcgmerevedetl a derekam, fényes üHelCm tirmadt. Gödröt kapartam a szénazsák közepébe, igy valahogy olviscflietőbb lelt a dolog.
Nagy e!kcyeredé>;embí-n <sak az vi-gJtszlaii, hogy a kcí(ye|mes ur, >(fét uj^s-al odább, szintén igy kínlódik, csak ö még azt sem tudja, hogy gödröt kell a zsákba kapaml.
Gjfél után, zavaros álmomban furcsa csilingelő zenét hallottam. VujV hogy az volt a benyomásom, Lakmé csengelyúáriiija hangzik vaialuninau, vagy ezüst har.mgocskák zen^jem-kf-Edcs voll.
\' Ir^gv\' óra múlva tu ezüst harángocs-¦ káklKJi istmya össze-vissza koIompáUis kclclkiCM-tt. Arra riadtam lel, hog>-utili\'irsiiiim az ablaknál ált és [ojtott hangon sziszeg valakinek: — Hess! Mars!
Erre én is feltápászkodtam. Az ab. laki-Hati eg>\' égést tóiténcsorda sülké,-,
reiCtt a holdfényben. Kis montafoni (borzdeios) tohenek voUjak\', Ezt a faj,:. tát még Darányi Ignác telepítette » havasokra.
Hl az a furcsa szokás van divatban, hoigy a tehenek éjjel-nappal iegobiek, csak a fejési időre Itajtják be őkK\'tL Mivé\' össze-vissza tóborolnak, minden tehén nyakába m;Vs kolompot akasztanak.
Teljes dühhel kergoltük a zajos csor dát, de nem törődtek velünk. Az egyik vén telién nyugodtan fduéíctt rétink, aztán elbődült és lefeküdt az ablak alá. I\'éldájat követte a többi.
Amint legjobban kiabáltunk, mint égből szállt látomás, vaVlanylámpávai u kezéliCii megjelent a Villont olvasó ur. Nem tudom honnan, mikor érkezett, de olt volt és kesztyűs kezében illatos zsebkendőt lobogtatva próbálta a száj- és körömfájós csordái jobb belátásra és lávozásra bírni.
Olyanokat mondott nekik:
Menjenek innen, kérem! Na, muci ki i, jöjjön szé|>en utánam!
lliába beszéli. Muciké megfordult f-s döfni krésíüíT. Erre a Villont ötVasó ur szembeáUl vele és a szó szoros ér-lehnében i«ironvágta a tehenet. Fuga k..".zt ilycsformát sziszegeti:
— Cauaille!
Tansolluitk neki. Erre ö, mint aki lorrcádori minŐségcb*-\'n Iegs/.el>Miu sze-rejielt, iiicgeindtc kulanját és yltünt. A tehenek eljenbeji otluxamdtak és
\'ÉAtAi mziom
— t uh iuiu pirrj.H— (Folytatás az 1. oldalról)
(48 as bajtársi vacsora)
Zsifkovtc* tábornok\\ JWkéri a .volt cs. íkir.í-ifl... gyídogeiied , íísztjc;t, v«jrj<irek rcsít; JttidűjK\'sieii. dewmbít ^.KárpáUa ^te(«inbou este fél 0 ómkor tartandó., lársasvacsoráru r>t. kciás étlap szerint. A réazvételH Kun. slfidter Ainlor igazgatóval (Kozségi,tTu-.karék.&ók, .Easébfit,konit. 58.)* leve-iivölapori legkésőbb itec^mber. l-ig kért közölni, ,
— (Jegyzőválasztás)
A tapolcai járás íöszolgabi rajának elnöklete alatt november. 30-án Kövá-gwrsön megtartott segéd jegyzői \' választás során egyhangúlag Mndai János okV Jegyzőt választották meg, aki hosszabb ideig működött a nagyka-niisui járásban. legutóbb Murukc.eszt-iiroii inlnt hclyetlcs segédjegyzö működött, *
— (Nagy a forgalom; a kapitányion)
Mintha az uj rendörjxilotával megszaporodott volnp a forgaflom is. Van o\'yan nap,, hogy az első emeleti folyosó, ahol a különböző ügyosztá-lyok nyerlek elhelyezést, tömve van fcLeklufl. Különösen sok az ügyfél « kihágási osztály éMtt Egy hét alatt 1500t-2000 fű látogatja a kapitány-ságot, do van hét, hogy még a 2ü00res számot is meghaladja. Emellett rff-dig csökkent létszámú tisztviselői kar, ilolgo/ik a kapitányságán, ahol ma mindenki tokozott munkaiéIjesitinényt végez.
— (AMHKuajcgvííMl a, bari-szőtteseket)
Valószínű érdekli a MANSz kézi-szöttes tanfolyam résztvevőit, hogy a belügyminiszter megbízta a Magyar Háziipari Központot " házisZöltísek, nyersvászonnemök megvásárlásával. A rcnde\'et érteimébea a Háziipari Központ a meglévő nyersvászon készletet hajlandó megvásárolni a lualaM1 helyi naptáron, így akarnak segítséget nyujlani a szövéssel foglalkozó csoXi-.lokiiak, jav,lími a falu szociális helyidén és csökkenteni a munk«né\'kfi-Uek szamát.
lovább kolompollak,.
Belenyugodtunk az \'afö^ttan éjsz*-kába ós ablaknál könyökölve vártuk a virradatot. Csodálatos színjátékban vo\'t részünk. Ugy, éceitem, mnitlia a teremtés, A világ szüle lésének titkát fejtettem Voli» meg.
Az éjszakai táj Dofé legnagyobb íentázjájávai rajzolt líjíerné lllusztrá-cJojára cmléjeíztetetl.. lUdeg volt re-ménylelensóg és mozdulatlanság. A méJyfekete égen íagyos lialdtányér ko. reklclt. Uojott ezüstfolyó ömlött belőle tt néma liegyckre. Ezüstpatak csorront ta szomorú fenyők oklaáán s az alázatos ffttenger megUprott fejét e>-üstrc mázolta a sápadt holdfény,
IUdeglejós ifínba merevedett, sxár«z fa nyujottla a ,hold, fejé béna ágait, ügyetlen, néma jnjkiáfttás volt és görcs-be. csavarodolt törzsén lóiektclei,, hideg laxonalki^yek.. csillogtok Egy szén. vedö lélek vq.lt talap Dante poklából!
A Iwgj^méiysiigbe. fUiiadt lábánál tejszerű .opálos \'kód gomolygott. Az óriási vö\'gykaldftn felett, v»«Uig siürko felhő üH és hideg, sfini páju gőzölgőt belőle. Valószínűtlen, luivMgi fén; sugárzott a kÖdtengerbíU és kegyetlen lila derengésbe .vouta a hegyek alját Kerestem 0- stCtcJemuiol vélke-zők ke ringó toksorát, kerestem a siró ár ¦íytikal... Ilyen fagyos, áthatoJliatut ion ködbe képzelte- őket a nagy olas; költő,
Uí . <¦ iyéga kóv.) .....
Is megrongálódott, félbeszakadt a rádióadás is. A ">: , • 1,1 \\t;
terlokl külváros teljesen romokban van.
A repülőtérre több 250 kló-; borafca hult. t
A bombázás fmindenQtt emberben és anyagiakbon .egyaránt sok áldozatot követelt. A lap szerint az eső támadás Csak a katonai iwntok, a második azonban ínSr.a városok ellen irányult. 1
KaréUában ók a Lagoda tó körül - heves harcok voltak, itt, bár a tüzér séy és repülők támogatják az oroszokat, csak nehezen tudnak előrenyomulni. 1/
Aj karóUai heve* harcokról szó\'ó] hírt a Havas j-oda stockholmi jelentése is megcrösili. V
Rómában egyébként, ftn&al a MTI jek-nti, ei-ösen tartja magát a hir, hogy
a.sjEovjet Norvóglától is követel
három északi kikötőt és onlár kőzöl le is a norvég kormánnyal errcvonat-kozó igényét. L- >
l Helsinki, december 1 (Havas) a Kajander konníbiy \'c-mondotl. A. .lemfindá^t az a szo/je[ u\'timjHum váltotta kj, amelyet az éjszaka, küldött Helsinkibe Molotov.-Eszerint hajn\'ill 8 órájg
vagy lemond a kormány, vagy földig lerombolják Helsinkit
és az összes városokat. {
A\' kormány lemondási után Tan-ner volt l>énzügyminisztcr u;akitolta ansg ilj íitin koitmjányt. A^jelenté^ ¦ lehets^gesnjtík tartja, hogy a lár-.jgyalások azonnal megkezdődnek Moszkva és Helsinki között.
Ujabb jelentés elmondja & kor-jnányle,mondás drámai körülménye-^ it ii. Eszerint a Jtonutbiy, mialatt a lakosság,,éw^kra manftküit, a par-:lamént fö\'rja\'atti pincéjében tarto\'.ti ülését ,s 211 szótöbbséggel mcg-• ,kapta a. .bizalmat. Késóbh .aani\'tor megérkezett Molotov üzenete, ho-^y a szovjet a. ,t(aiiirider kormíiuiyal nem hdtondó tárgyalni, a koűmejiy mégis rjpa^ta ícimoiujását.
Egyes stockholmi hirek szerint az uj kormányt (már meg íi erősiették.
Londm, december 1
Az angoi \'ujtó a fhin kormány
drámai lemondásával kinjcs*ilatl>au azt irja/lu>gy ej ^j kormány ,.
el akarja kerülni a polgári lakosság elpusztítását
és az ország lerombolását és ezért még and béketárgyalásokat kezd és azonnali fegyveiszünilet kér. A lapok szerint igy az uj firai-orosz viszály egynajK>s vülémháboru néven kerü\' á történelembe. A finn , kormány belátta, hogy a kis finn nemzet és az óriási szovjet között a harc nagyon arány Lalán és ezért meg akarja kimfilni a yo\'gári iakos» ,(^gót. . , ii! .. . i - :
Ujabb jelentéaak ¦ ha?ooki?AI
: Stockholm, deceanber 1 (MTI) Ma reggel Hebinki;Cn 9 óra után ujabb iégiriiidó volt. Arról, hogy történt-e most is boirrbázás, még nüics sem\'mi hlr. I \'¦•\'
A jegnapi harcokról közük még, hogy Rajajuki és a Lagod-» tó között nagy ütközet alakult ki. AJ Üur-k előnyös védeinii állásba húzódnak és igy az oroszok csak nehezen tudnak előrenyomulni. Bombázták az Imatrai vi\'.nTüvekct és az Emso kö-rúH ij>artelepeket. A kár igen nagy. A hajóhad a szigeteken szovjel ka-tonas/igot telt i>íU\'lra.. , , l \\
roosewah kttjevatit ?
\\ 1 ; Osió, decenaber 1 Itteni körök meizero-sitik azt,a hírt hogy a \'l^nner.-konxwiny azonnali fegyverszünetei kér és béketárgyalásokat kezd. ,1 * , Helsinki elfogadta Roosevelt béke-közvetítő ajánlatát. Roo^evelt arra is felhívta a feleket, hogy a polgári lakosságot -és a várookat kíméljék meg a bomba támadásoktól.
l«o|ndon Sztálin politikájáról
; London .december 1 .(Havas) A lapok szermt,,SztaIii azért akarja Finnországot, hogy, megvédhess Oroszországot a háború utáni támadástól. Mert ha Hitler gyöz, vj>szaakarja szerezni befolyását a Ba\'ti államokban, ha pedjg London győz, akkor az fogja rá-, beszé\'ni Berlint, hogy keressen kárpótlást az oroszoknál. . |
I
010*6, hidalt, fiat«l| Xtrtl
X kg. elojo ........MWr .
1 kg. comb .....liU-glír
8ji OregHEljI-nél |
- (A Centcalban)
R. Stábó Margit, a Itoyal Szálló prímása elscjétoH vezéuyb a kilönő nöí zenekart; Kabai Erzsi dizőx énekel. (:)
— (Óvóhelyet építenek a tapolcai lavasbarlangból)
A lezfljIoUbrftreli.lflpolcai választás alkalmával több képviselő megnézte a tapolcai lavasbarlangoL a képviselők uwglepietóssel és öszinie eüsmerés-sel nyűatkoztak a JjarUaig csodás, ler-
.raészcU szépsó^éxöl ós cg>;önietrnai an.
.juak a véUnnéiiyüknek adtak. kifejCzéit, hogy ezt a termeVizcLL csodát ismertetni kellene a világgal. A barlangban egyébként, érdekei immkálatók folynak. Vitéz dr, líóczely . Béla kórház-igaígaUi ters-ei sz»nnt,,.Íé^}oíUiÍniÍ, b."^ járaltal kötik,össze a folyosókat,, igy egy., tcrmésjeléíi é^, egyulUil, az orsóig V\'gnagjobh óvóhellyé, építik kí a bar-lángol. Az érilekCi elájuló Iá sn óvóhely my^káiatai, jiiihélyt iíx. ojayagiak •cgyüU k\'szjuiík, nvar, meg $ kezdődnek.
Szombaloji, holroap, este .dálutan G óraj .kc^deilei .t6fz!ea«;; kys a. J^eak téri lasorban a, (küYetkecző roöwrral: U Blaton A.: Delegation, induló. 2 KÜmenl: Alinokvégya, keringő. 3. Sup-pé: Könnyű, lovasság, nyitány. 5. Uhl; SchAger. pánidé,. jaz^. egyyelt^. ő,. Zw«í Henéű in diei fírtl,tftktl apaol keringő. G. Loamer: 1>»bou, }*ngfy._ 7. Mpravci*: kék "Duna, induló\' fox. 8. Xrái: Kék danihir, induló.
— tSzerencsétlenség az erdőben)
Horvátii József 32 Öves zajki Ja-kos a l«lOiiyei uradailnii erilöben dolgozott a fakitermelésnél. Tegnap, amikor ismét egy fa döntés alá köriül, Horváth elcsúszott, nem volt már ylejo a zuhanó fa elóí rrteuekülni, ugy Iwgy az rác^U és b^rzatinasan össielörie. A mentők isaz4iJitp.tták a szeroucséllon embert a \'kanizsai kórházba,
- (Csendélet .ajtorcamátun)
Újudvaron a Korcsmában, iddogált Nagy László 33 éves leknővájó. Később többcu jöttek a korcsmába, akik összeszxilaikoztak NaggyaL.A szolUemi piu-bajnak karbiro.k \'ett a vége, melyből mint legyőzött került ki kék és fekejo foltokkal és zúzott sv\'bekkei Nagy László, akit a nte/itőknek, keltett kórhiizba smVUUflnt. Ko/csnaii karbi-roknak sokszor kórház a vége...
—, tRédőH a fr)
Tóth I^josné kerkapáitteklalusi fia-taiíisswnyra a faházban rádült az Ölbe rakott fo. Az asszonyi su\'yos állapotban szállították a zalaegerszegi kó. liézbn, ahol incgiUlapllotlá.k, hogy súlyos kar, comb, gerinc és fejtörést KcenvOdett.
~ (Véres bucsuj
volt az elmúlt napokban Egerváron. A korcsmában összegyűli fiatalság összeveszett és aliány laiuból voltak, annyi iwírtríi sínkadtak. Eleinte csak a székekel és az üvegeket vagdalták egy-máshoz, de aztán liamaxosan előkerültek a bicskák is. A korcsma hajnant-san valóságos csatatérré változott, az ¦ ablakok, berendezési laxgyak közül . eg>\' wem,.maradt ép. Darabokra zúzódott minden. ;V>-Yértfs. esaUU)aii( ,p\\é% a harejasabh lányok . terveltek s a rendet még az előhívóit cscautíirők is csak neho,en tudták helyrendUtAní, mert őket is inegtárríadták. A vereko. dők közül sokan súlyoson megsebs-sőltek* i , ; j
A Három Testőrt nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden hiten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői közöli.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygóit:
özv. Ádám Róbertni, Klrály-u. 37. Dedky Sdndorné, Magyar-u. 7.
A Három Ritz, Olorla Stuart, Don Amlche és még néhány remek színész nagyszerű, alakításával pompás siórakozást ad Dumas Három testőrének nagyszert! zenés változata, amelyet vasárnapig mulat he a Városi Mozi. Az utalványok péntek-szombatra érvényesek.
. Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra közOtt átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosultak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükké! hátralékban nincsenek.
F1GVELIM1
Karácsonyi akció
ELIT íotómiitetemben Horthy M.-ut 3.
Mlndan fal«ét«ln*l StV/o kadvwcményl
-r- (Furcsa arokpartl Jelet")
Megírtuk, hogy Polgár János, kutasl gőzmalmába ismeretien tettesek botör-U.-"k t?s onnan rádiót, írógépet, lámpát és még túbl> más hoúnit magukkal vittek. A betörés ügyéhen \' megindult a nyomozás s az etlo|>ott tárgyakat hamarosan meg is találták u kézség ors/ágiitjának az árkáWi,\'\'sŐt még sza, porodott is, mert a betörd\' még egy kis i^\'.gvverl is tett melléje, ¦
— B«UrkUiUtának*t tekintse\' meg minden vételkénjraer nélktL aTor>etetP twloráruhá*
A nyugotl háború eseményei
. A finn—szovjet viszály mellett a nyugati háború egészen háttérbe szo. ru". A tegnapi nap sem a szárazföi-(lön, sem a tengerin nem VoM jolen-tősebb esemény. Német repülőgépeket jelentetlek Eelgium felett, emiatt Brüsz ,szel tiltakozott is Berlinben.
A tengerekről csak hajót isüllyedésc. ket jelentettek.
i Elsüllyedt a 3100 tonnás Jordán, nz 1023 tonnás Rubislaw és a f,lieaf Gflest 2730 tonnás ható, Valamennyi Pngo» volt és aknára futott. A Rubis. law legénysége közül 13 életét vesztette, a többieket a másik bajokéval együtt megmentették.
A mai hadije\'cntés , hú nyugaton szórványos tüzérségi túz voll, a németek rajtaütésszerű iámadásiU a franciák visszaverték.
„Sok nyllasprogram az Idegen Ideológia utánzása" —
mondotta Meskó a Ház mai ülésén Budapest, december 1
A képviselőház tegnapi ülésén, a felhatalmazási vita második napján Imrédy Béla nagy beszédet mondott. Beszédében kiiért a nemzett egység akadályaira, amit a felelőtlen kQ pohtizálásban és a bizalom hiányában lát. A lelkek egységét kívánja és hiszi, hogy a magyarság 80—90 százalékát egy egységes politikának a táborába lehet átlitani. A töke és a hite! kérdésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy a kapitalista gazdálkodás minden hibája ellenére igen nagy eredményeket tudott felmutatni.
A képviselőház mai ülésén folytatták a felhatalmazási vitát. A Pesti Takarékpénztár címer használatára vonatkozó javallatot elfogadlak.
A vita mai első szónoka Meskó Zoltán nyilas képviselő volt. Pártja nevében aggodalmát fejezte ki a megpróblltatások idejét élő finn nemzet iránt. A külpolitikánk irány-vezetését helyesnek találja, majd kijelentette, higy most több nyilas program nyilvánosságra került ami ellen óvást emel, mert nem más, mint ideg. n ideológia utánzása.
Korláth Endre elfogadja a javaslatot. Beszédében ki|elenlelt, hogy világnézeti harcoknak most nincs helye, mert a kormánynak egység\'C van szüksége Ezután kárpátaljai és felvidéki kérdésekkel foglalkozóit.
Idö-jóslaft
Élénkülő nyugati, északnyugati szél. A borultság csökken. Több helyen, főleg keleten még eső, a kárpátaljai hegyekben havaseső. A hőmérséklet osökken.
A Meteorológiai intézet naaryksmlTsaJ megtlfryelőálioBiABa jelenti ¦
Hőmérséklet tegnap ette 9 órakor -fflO, ma reggel +8-2, délben +122.
ZALAI -KÖZLÖNY _
1*38. december 1.
Zamatos, lúizü tahit
Sintrox kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: V4-V2-I- 1V2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
MOST
Jgírif essen
karácsonyi nagy rejt-vényversenyünk alatt;
MEUT: most minden &ir-deiést az utolsó betűig elolvasnak!!
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, iskolába, < urára, háztartásban g |gM|gOfc \\ jjjjfgj ffljf 1.65 Bjjjigjj
nélkülözhetetlen ,
k.ph«tő. Nagy választék SZABÓ ANTAL spoiiflzlet6beD.
AMERIKA
londoni, párisi és brüszell nagykövetei Parisban, az európai helyzetről hosszabb tanácskozást folytattak. A londoni nagykövet az információk megszerzése után Washingtonba utazik referálni. NAQY TÜNTETÉST rendeztek Belgrádban tegnap este a baloldali elemek. „Békét akarunk I Csatlakozni kívánunk a szovjethez I Le a háborús uszítókkal 1" slb. kiáltások hangzottak. RÓMAI
Jelentés szerint Koppenbágában nem akar elnémulni az a hír, hogy a szovjet Norvégiától három kikötő átengedését kérte.
AZ AMERIKAI
finn követ tegnap este hosizan tanácskozott Rooswelltel, a tanácskozások után az újságíróknak kijelentette, hogy ez nem háború, ami most folyik, hanem egy nyers támadás egy békés kis nemzet ellen.
APRÓHIRDETÉSI*
lpiL)iS«]*t4>-4!pi vu4iiup U Onn«pn*f 10 uAh ú (illír, mlruUn tortbbl ttó q fllllr, hAtkOinep ü uöIq «0 IUI*r, tnlnden lovibbl;**} 4 tlllír.
ÁLLÁS
Renden balArdnBt. dió-pucolókat fel-veszek. Horthy M.-ut 45. 3000
Üyakorlott takar ItéteAnpt vagy aiz-Bzonyt kertMk bejárónőnek. Cim Csen-gery ut 23. 2965
ADAS VÉTEL
Egy jűkarban levő konyhaszekrény, öji-Bzecstikhatócsílédégy, tükör asztallal, könyv szekrény ét egy szép ebédlő atasle Cftn a kiadóban.
FaJatmAk nagy választékban kaphatók Muszel és Frlcdcntbil csemegekeres-kedfseben. •
Etaslá rövid zongora és egy (érti télikabát. Kunyadl-n. 28 "
Két fiattal aalraartéa eladó. Tavatz-ütea 18. .\' •
Hiiznált gyermek aportfcooalt kere-ick megvételre. Pertsz Vilmos divatáru-
lakás-OzlethelViséo
Igen Olcsó OalalhalrlaAB kiadó Eötvös-tér 10. aiám mait. 3ÜÜ8
Lava bélyagatf, régit éa ujat, napi postából származó tfltncg bélyeget kéax-
GénxArt értékesíteni lehet minden h ét-n délelőtt s Zalai Közlöny szerkesztő-ségébsn
IgaKolvAay féaykApet h
imumáu
Autótaxi — ttéraute szolid árban kényelmes autók megrendelhetők. Kattl-mann Manó. TckfonJuoméa 222. 29í>
Brafoldgaanal mindent megtudhat hasábó1. Fogad" néhány nap\'g KlsWudy-utca 30/i. Ugyanott kosztüm éa nöirubák olctón eladók. *
Jel.aiiiu.kiii MmMu
ZAUkl KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja,: „KBxaaidasáal R. T. Nagykanizsa". Felelős kiadó: Zalát K«r«ly. Nyomatott: a „KBioaidasigl h. T. Nagykanizsa"
ayeadajáttan Nagy kan Inán, (Nyomdáért felelt Zalai Király.)
1
Ma: „KERESD A HIBÁT k" fjj 6^*°» !T7S. szám. Nagyiuniz*., .930. december 2. szombat Ara 12 Ml.-
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI XPIIAP
— \'"¦ \'Mii I Ilim i i || mi i ff il ii Vi ii ni l\'a i li II I I ii
~*^Z22?&LL21LL- Fetóö* Ézerketófl: Barb.rlt. U,jo. L2L^iTÍ.,SL^SÍf?^,7ÍÍ
„Finnország nem adja el függetlenségét!"
Meghiúsullak1 a Béketervek: Moszkva az uj helszlnkl-1 nemzet! kormány helyett a vörös nép-Rofmányt Ismerte el — Finnország hősiesen folytalja függetlenségi harcát! az állásokat mindenütt tartják, aöt Petsanót visszafoglalta* — A légitámadásoknak sok asszony és gyermek-áldozala van — 16 szovjefrépülot és égy szovjet hadihajót megsemmisítettek a finnek
A világsajtó szerlht Sztálin legközelebbi lépése Beszarábla ellen Irányúi
Rövid hírei
A NORVÉG ÉS SVÉD flattttemflis. rek százai\' JeferttkBzrMk\' önk\'éfjlestek-\' uek n finn hadseregbe. Ugyanakkor n kis lappok |s kit önálló rmaWct\' lílfilotlok össze és a rénszarvasaikkal együtt eÜndMItok tv ftnnéV te. gilsegéró.
A BELGRÁDI baloldali tüntetések miatt décwrjrjér í-őh bezárták\'1; egyetemeket, inert* kiderült, hogy a zavargások érteim!\' szerzői egjeíetríl hallgatók voltak, L_
SÚLYOS vasúti s/.eiencsét\'enség lörléut nz fctanbtiU-ankarai voTaotr". Egy gyors és egy tehervonat össze* ütközött. A; romok alól eddití 10 halottal és igen sok .sebésültcr KuztaTC kl 1 . I :
LABAlhlAL FOGVA cipelték ki a francia képvisélünáz; tegnapi üléseséről az egyik kunymúnisin vezért és átadták a rendőrségnek\', Hnzaáini-Ufi gyanúja miatt, j
KÍNAI KALÓZOK megtámadtak és kiraboltak egy angol teherhajót. A legénység tagjait megsebeshcUők ós\' a hajó értékeivel elmenekültek.
UJABB BEHÍVÁSOK történtek pénteken éjjel Svcxlországban. A\' behívások a ümumtÁft eseményekkel wrnrak szords összefüggésben.
AZ OHOS\'/VTINN háború írilörésó óla a hclsirtkl rádió stúdióban állán-flöaá a finn nemMi\'himmiszf jálszákí,
HÖPLAPÓKAT terjesztetlek a bolgár ifjak az cXszakltótt1 bolgár teslvóick kl-szab»df«a% értfekíl^ii.: Hangoztatják\', hogy mindéit áldozatra készek rabságban sínylődő tcstvéroutért.
AZ AKNA P.S TORPEDÓHOMBÖ-LOK a háború- mcfjlpozdése óta hm hajót süllyesztettek\' el eddig. Ezek között 52 semleges hajó van. , A KÉPVISELŐHÁZ tegnapi ft\'ésótt\' piirtknlörthsög nélkül melegen flljenez-(ék á srtirjaoSagtikért küzdő fhm testvér nenií«Wi»t. ;
BANKETT, lakomák és fogadások tilalmát álütottnk fet UominiápaiV\'ai-zai az indokknS, hogy niiu" nehéz időkben minden\' felesleges kiadást\' kerülái Wtft.\'
NORVÉGIA aggodalommal figyeli áz oroszok elönyomulását a Jeges tengeren. Oslói jelentés szerint már csak 10 kilométerre vannak\'a norvég hu. tártót
KÉMKEDÉS GYANÚJA miall letartóztatták a holland külügyminisztérium egyik tisztviwelőjót feleségével ejjyütt és a gazdasági minisztérium egyik alkalmazottját.
ANGLIÁBAN ujabb 250.000 katona-kötelest hivlak be rendkívüli szolgá-talra* \' ,
Az AMlíMlv\'Ár kormány elhalarozta, -1\'OK.v\'nem \'síakatja\'meg a diplofnáéiol óMSzeWttctóit Moszkvával.\'
N\'OSZ FRBeNG nyilas órszággyfilátU1 képviselőt;, k,. egykori józsefvárosi fcls-korcsma zongoristáját megfosztották n maiuiálnmáWI, níert a választások alkalmával nem volt állandó foglalkozása, , *. i
klsoi.lyedt: egy görög gőtós Írország partjain. A legénység közül csak öten meníplulfek meg, azok is 4 napig hányódtak a tengeren. 22 .ember életét vcszleftev\'i.
A finn-szovjet háború tegnap már ngy Játszott, hogy >egynujK>s villámháború* nóven kerül a történelembe, - üiAnt ahogy a íondot.i lapok irfák. Az uj kormány meg i=* alakult, <ie nem lávint az eis<i jelentések szóltak, Tarincr, hanem\' Rulin-nen, a ftnn állami bank elnökdnek elnökletével. IWnc\'r külügyminiszter kitt. A/ MÍ kormány ei-cdclileg valóban fegyverszünetet akarl kérni é* meg" akarta kezdeni a tárgya-UUokul Moszkvával, a szovjet segit-
...i ¦ — rrehlnH;aeeemLer 2
(Havas)\' Lagoda totót északra \'heves harcok folynak. Afí oioszak1 itt su\'yos veszteségeket Szenvedlek. Aj finnek .. , i .... , i
kót támadó gyalogos századot teljesen megsemmisítettek és 250 orosz fogbot is ejtetlek. 10 tankot széUötiek. ,
Heves harcok vannak Délkaréliát bm Js. Az ágyútűz Hangot és kikötőjét érte. A .partvédő ütegek viszonozták az orosz hadihajók tüzét és egy orosz hadihajót eltaláltak.
Későbbi londoni Jelentés szerint .a 8600 tonnás , (
Kirov nevű szovjet hajót érte finn óoyutalálat.
,A; hajó su\'ybííán irAe^ívjrigálódotf.1 v ri Helsinki, decemcer 2 (Havas) \'A finn fővárost tagnap
, ¦ j HeJtirtkJ .december 2
(NT1) Finn diplomáciai köi-ókben kijelentették, h^gy\'\' \\
Finnország kitart eddigi állás^ pontja mellett.\' Finnországban serusriit som1 tudnak" a moszkvai rádió által bejelentett finn-felkeiőkormány rreegaíakulásá-rót Hangsúlyozzák, hbgy a finn fcir-mány, had^ercg és a nép egységes állásfoglalásában. , : i
A diplomáciai viszony mi^gszaki-tása óta seinJmii kapcsolat nincs Moszkva és Helsinki között.- V
Jelenük még. hogy a ffnn-orosi; haláron erÖ« harcok vannak. Az orosz csJo,>atok tegnap sehotonv nyomullak előre, kivéve lappföldön hol volt ellenállás.
Ujabb Helsinkii jelentés szOrítit tegnap : I : 1 i
16 szovjetgépet lőttek te. \'
ségével azonban Finnországban c^y niellék-kor)tt!tny. egy úgynevezett népi-kormány ís alakult A népi kormány alakulását miiig az éjjel beje-lenletle Moszkvának, a .szovjet ter-szelesen ezt a kormányt i>merte ét A másik ók ebbő1 következik : a szovjet ugyanis változatlanul folytatta támadá:-ail fáiinország ellen a szárazföldön, levegőben és lengéién egyaránt. A, tegnapi és a mai hadi-helyzclrőt a következő je.\'unté;ek számolnak be:
két Ízbeji éfle ujabb bonvt>atánv>-dás. Mindkét esetben a város belterülete ebek intéztek támadást, a parlajnenl és a, vizkurilvck ellen. Sltkonen professzor életét vesztette. .Erko külügyminiszter háza ia jonifjüdölt, Eeánya súlyosan infcg-setcsüU. <y
Vii])uri városát három ízben érte légitámadás, itt három gé|>el tőitek le. Helsinki fe.\'elt 13 szovjet gép jelent meg, ezek közül 9 gépet Jött le a finn légelháriló tüzérség.
AJ finnek nem vesztettek egy gépet ueuv. Vulgr-ir városnegyédbeji egy óvóhelyi-o e^ctt egy bomba, hal taitr* ber méghiilt. Keblnki tegnapi bounj-házasának 60 halottja és 70 tkíbesflU Je van. Az áldozatok főképp asszonyok, és gyennekek. Kolka városában reggel nyolctól a koradélutárri órákig légiriadó volt. itt 16 bombát doblak a gyártelepekre [
Newyorkl jelentés, szerint a finn miniszterelnök qz USA-hoz intézelt riídiób^szédeben kijelentette, hogy készek tárgyaíni a szovjetlel, do
¦ Finnország függetfcnségét nem adja. fel. , : ! ;.,,; t
; Moszkva, december 2 Hivaialo;an jelenlik, hogy a szov-jetcsapalok Petroszavoífszk ininyá\' bcí\'25 kirométerrc nyofcnftil\'tak előre. KaréOában i< megszáJIlák a határ-menli lerüfeteket és Turiseva vasuU csőmópontoi,,A, légierők 10 finn ie-pii\'őgépet irjttjek" le, két szovjet gép nem tért vissza*
A jelentés szerint a szovjel négy Jráuybó1 kezdlc\' mfi^. az efönyűnwi-
¦ lást F*iW>rszág étlen. s>
.t;."; Paris, december 2 A Havas iroda heisinki-i tudósítója szeririt ma 8 óra élőit ujabb légiriadó voll Helsinkiben. Tegnap a
finnek az északi részt kivéve, mindenütt megtartották állásaikat. ¦ Aj harcok délen 40 kilométer-szélességben folynak, ahol \'16- hadosztályt vonl össze a szovjet. íj
Turkurt\'100 lövés érte legna*]}. A bolteni öbölben nem1 futott be még szovjet hadihajó.
; Tromso, deoerofoer z
A Reuter iroda jelentése szciint W • éjszaka nagy hóban a finn csapalok* rajiaütésszerücn niegiátuadbik\' ez oroszokat é-s visszafoglalták Polsanó kikölőjét
A finn nemzeti kormány helyeit a vb\'ríís felketo kormányé itmaríé el Moaxkva
Hehinki, december 2 Az uj finn kormány egy.földaluíii óvóhelyen ülésezik. Finnország és kormánya kilart álláspontja mellett, amit az is bizonyít, hogy Paasikivl ós Tnnner, a moszkvai küldöttség vezetői is tagjai a kormánynak, a mely szélesebb alapokon nemzetibb kormány. Jelt. ,
Helsinki kiürité>e rendben folyik. .A Svédország felé vezető utak séA" letlenek. Északon a belsiunJoirJk/Kel-bányákat elfoglalták az oroszok, egyébként a finnek mindent Jól tartják magukat. ..... \\f
i Bern, december 2 A! szovjet által cffog:alt terüle.cu Terijpkiban a\'akult finn felkelft kor-niány elnöke, Kuszineii Í91f>bBn tagja ^voU n fínn vör^skbimánynak, majd Moszkvába lírtenckült Moszkva ezt a kormányt ismerte ol, és vek; óhajtja felvenni a diplomáciai összeköltclést. : j
Beszarábla következik?
Piíris, december 2 (Iiavas) A párisi lapok egyöntclücn rámutatnak arra, liogv a szovjet ujabb csapatokot küldött Besszarábia felé. Azt hiszik, hogy a szovjet rövidesen Besszarábia felé fordul. A Figaró lehetségesnek tartja, hogy HCrlili és Moszkva köpött megegyezés jölt léin\' a I\'eke\'o tenger ügv-ében, morl a két inagyhnialom közölt Urgj-ajások Is foly 1ak errtíi a kérdésrób
Ix>ndon,( detOmbej* 2 . (MTI) As angtit sajtó szerint árért liinsult nleg a ii:ijk;iii íVnilt\'g.\'s csoport megalakitása, n.crt nem tudták Magyar-orszáa-,,és Bulgária kövelelóseit, clin-téau. A lapok véleményé szerint Sitft. íjn a Ba|ti tender ntán BalUbi felé fog orientálódni, de ezen a tcrüjeten
A finn—szovjet háború ujabb eseményei
Finnország tieni adja fel függetlenségét
ZALA? K8ZJLQOT
1839, dtCMUlw 2
m 1 ZALAI KŐíLfJHY
.KUESO * HIRAT-
J vasenyében ma a hibát
¦s-...........................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának ....... oldalán találtam
— A helyes bem:........:,
szé:
Olvasható aláírási

a gyorsan mozgó Mussolinival találja magát szemftw. 0
Róma, (Ictcnibcr 2 \' (MTl5 Az otosz kózvtíemény nagy fcUiálKtrödásvfl ir a szovjet tfiiiwló fcMopvwSról Fúu»i»záKl>an. A topok véleménye, hogy az Adriai ás a IXvkete tender kőzött élő népekéi a rirtneké-hei hasonló sors fenyegeti, lí! \\kcll ismerni, — irják — hogy egy kis ország szamara Olaszország barátsága a legniegnynglutébl). Helsinki messte VOn Rolniitól, \'sokkal irressrebli. mint Madrid, Budapest, Belgrád, Szófia, vagy Bukarest és ezért a finn események bon gyorsiilnttják az olasz politikát,, amt Olaszország énlekéuOk vé-delinén öüakuJ.
SZÉP RETiKOLT, bőr-DISZMUARÜT, kesztyűt
MIKULÁSRA
H&IBUB6 Bttf
Horthy MlklóS-ut 1.
A nyugati front eseményei
ma is rövid pár sorban cl intéz hetük*. a iria déü niímct. és frarieüi hivatalos hadi jelentés egyiu^iiil eseményletensé-ge! jeleid. a tetigerekcn egy ,-12.000 dumás norvég tartályhajó, egy 4230 lomiiís finn hajó sQMyedt ei aknarobbanás kóvetkeztélícn. Elvesztettnek tekintik az egy hét óta eltűnt Saüi Uroadangol gőzöst is.
HELGRAI) MELLETT KISIKLOTT egy gyorsvonat. a foto és a mozdonyvezető életveszélyesen megsebesüli.
ID<3
Jóslat:
Nyugati, később északnyugati szél. Ma még változó felhő, holnap a.borultság növekedése.Több helyen köd, egyes helyeken osö. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet aafykentiaal mögtlKyelöailomáHa Jelenti t
Hőmérséklet tegnap aete 9 érakor +«0, ma reoel +2«. délben 4-120.
OaaMiUk 1)0 1..
Oyomorbélhurutok és az ezekkel járó erős bomlási és erjedési folyamatok a gyomorbélhuzam-ban, bélbaktérlum- és gyomoraav-tultengés a régóta bevált, tisztin természetes .Ferenc Jdzsel" keserűvíz használata illat — reggelenként telkeléskor egy pohárral véve — Igen gyakran rövidesen megszűnnek. Kérdezze meg orvosát I
„iillBUs.liilililiBlnr
KISKANIZSAI ÉLET
Mikor az advent...
első .vasárnapjának aranya Ciut(» rászáll a kora téli reggelek n\\ az: utak hócsipkés csendjét udvenli harangszava kka\' átlehcíteu állja jela a szent idő. Csendben zengnek az adventi melódiák, intölyck a \'tavalyi emlékezetből szállnak vl^za hozzánk. Itt megtaláljuk az ösökWi ilt-hagyott magyal\' szavukat, melyek sohasem. kerü\'nek ki a, falu hilá-rábóf, cink a templom falai hallották őktet a mú\'lbau még virágzó négy hóiig, alibit org;>nabugás remegett végig rajtuk s a s,-ivek hivő melege epedéssei slrnuít hozzájuk,
•Harmatozzatok Ogi magánok. .<
Érezzük, hogy jóf ősik ajkunknak a szavak advoulívggali ize, valahogy Tellsztitja rólunk a vask is rozsdát. Az, év elpihent barázdái, a kaszák elhalkul! jeligése, a nyárfák és jegl\'nyék ísll rcszketé-e... a magyar erdők eljöttek A\'dVeiikt várni.
Mit ad Klskanízsa a téti piacra ?
, A piaci forgalmat, mint természetes, jobbára Kiskauksu 1> nyotitja le, Kanizsán. Mosl a tél b; álltával megszűnt a bóVg mindv\'nböl, A hagyma szerepel első he\'yea, mint piaci árucikk, aztán a zöU-égfélék,
karfiol, káposzta. Meg\'chetfiieii. drágák. A felhozatal ejyenfcüa, Gyü-mCcs kevés kerüt 1» piacra Kiska-itlz^árói*. I
Műkedvelő élet
Nagy sikere volt a iVUsszlósok Katalin nuVorájiak. Utána egy hóna|,i ciendos advenÜ Időszak következik, majd kAráVony másnapján egy .humoros vígjáték kerú\' az Olvasókör színpadaid, a Kör és az ifjúsági egyesületek közös rerrd^sébcn.
A nendVzést Imrei József vign\'nil elnök, valamint a Kör ré*zérAI K. Nagy László vállalta. ." j .,
Sportélet Kiskati Izsón
Vasárnap d^ulén kerül sorra Kis-, kanizsáu aj utolsó ifjúsági bajnoki, mérkőzés, irirri egyúttal rangadó is lesz a Sáska LeveuU\' és az A\'tlüa közt. A mérkőzés nagy sikert Ígér, meri a két \'e^jobb ifju*ági í^pat mért Össze rrejét: Az Attilát\'már i^ueri a ü|)orll;özönség és a sportszerű ilgyi\'s játékosak megnyerlek « közónstfg tetszését. A klskanitsai gárda a íegjobb összcálMláshan szerei^\': Kuzma, Jámtor, Horváth II., Barto\', Herczeg. Hoivátli l„ G.\'dlnok; \\rajda, Farkas, Nagy. Horváth III. lesznek a vasárnapi játékosok közt, mig Deugnism Készen á\'i kit jó tartalék, Gozdán és Plánder , személyében.
\\ \' _k-n-l-
szebbnél"8zebb
női és leányka
-_- nagyon olcsón!
azár-udvar
Elkészült a polgármesteri jelentés a nagykanizsai zsidóbirtokok igényléséről
Megírtuk, hogy november 20-án fejeződött be a zsidó kézen levö é* mezíig:izdusiigi míivelés o\'á , eső nagykanizsai ingatlanok öiszélráííi és az azokra igényt tartók jelentke-Zéte. Á i«ndelkezé«ek érteljnéb^n a város polgármesterének felül kell, vizsgálnjH az igényléseket és meg keh állapilani azok jogosultságát, személyi és vagyoni adatainak helyességét és megfelelő javastatot tenni az igénylésre. Az igénylések elbírálása » ixilgármestcr d\'tal most történt meg A/, igény\'é^ óssiciró
ivei egy-egy j>i5ldáriybaa a.yármc-gyei gazdasiigi fetfigyelőhöz körűinek Zalaegerszegre, aki ugyancsak javaslatot tesz, majd\' a közjgazgn-tási bizottság albizottsága elé terjesztik az igénylést, ,«*mLly szintén javaslatot ad A,,hárorn jávaslaltal terjesztik ezután fel az iratokat a földművelésügyi iminisztériumba, a anety dönt az igényiének sprsárój, UieUe a föfdek igénybevételéről.
Jf\\ munka - m$g flz összes relor-(ákon keresztül niiegy - terfinészete, sen hosszabb időt vc*z ígényl«, ugy
TÍLEPUMKEU
540Y I
AUTOrtATASZUPlK
ttlEfUMKEN HANGMINŐSÉG I lŐKÚmSWlÁúMft!
ummúmmi!
Elemér Szabi litai
rádió-szaküzlete rádió- és sportUzlete Deák tér 2. sz. Fó-ut 5. sz.
hogy csak a jövő év elejére\'várható a .miniszteri hitézkédés az Igényié* lekintnléhen. \\ | .
Nagykajüzsúu a polgármesteri jelentés most készült el és valószínű, hogy még a mMl nap fplyanián ál-kerú\' Zalaegerszegé; Figura gazdasági föfeifigyclöhör.
Érd2kc\\ hogy Nagykanizsán e\'í-g nagy számban vannak jelei)tkezők, akik nem bérelni, ds inegvásárolni akarják az összesen mfntegy 80 holdat kitevő Ingatlant.
Hősi naptár
Nagy öntevékenységről, elszánt vitézségről és kivált, iwrcáezau ér^ék-" telt tanúságot Langor
I HU. 1)1 2. | La^H Volt kecsketpéti ;tK.
-\'kózős gyalogczredbeli tar-
latíkos ziiszlós, aki ebben *z \'idötieu a háborúiéin fdáiütott 300, Honvéd gyalogezred lioz volt beosztva. Ezen u napon egy század "crejá felderitőosz-tag ]>aranesnoka Volt és azt a feladd,t kapta, iiogy a zcinpiénmegyel Világ közsitgtöi a llcszkidekbo, a Kosárka magaslatra menjen előre és m oroszok utóvéd állásait - tlcrirso lel.
Feladatának teljesitése közben ineg-áljauitotla, liotíy a Beszkidek- geriuei\'t az roszok nig*záiiU\\k és igy járőiei ttem tudtak elfircjutBi. I^ngcr láazlús azomiat támadásra lmtározta el. maliit, iiogy az ellenség erejéröt |>oulos kéiHít kapjou. Százada élén \' hajiidva fe/ső TOinbjóu mcgaebesiüt, de addig vonszolta magát előre, mfg a példájiVu fellei kesédéit százada ti magastatol rohammal el nem foglalta.
A nagyeiüst vitézségi érmet kftptn j utal mai.
NmIéúti December Z wKtmbat Rom. kat Bibfsna vt. f\'roíoatáriH Áuréiii. -Izr. KfszL hó 20. — Deuemuer 3. vaar-aap. Rom. kat. Advent \\. v. Protestáns Olfvia. Izr. Kiszí, hó 21.
Oő-ztürdö nyitva reggel 6 órától « érálR fhétM. •wntit. péntek délután kedden egész nap nőknek).
Hói és leányka kabátok, és férfi szövetek,
Selymek, flaneilok, szőnyegek
nagy választékban
Fó-ut 14.
Tel. 627.
Itöfl. december ,2.
A film-világból
A SZARNYASDANDAH,
melynek certeiiri\'wiiUásii égés/, lerplkb viVi köi%uéuyek között zajlolli le, -- bemutatásra kterü\'. 18 lagu cenzúra-biroHság c\'őit vetítették j.> a filmet, iiiiiclyboa O/Oikatommal mitgasrangu akUv kCzruukcionérUiiiok is resztvettek te a levelités után melegen gratulál-íak " fi\'ni gyártjójának, Giiílsr Antal, nak. Itt cmUtJük meg, hogy a palati. mis fitmvA5lalöt másik készülő magyar filmje; u Ijárrorilakús kiadó.
NŐNEK,,MINDIG SIKEHOL
cimú legujabb filmjétől ? Hunnia filmgyár óriási kacagást vár. A film egy kerettörténetben bárom egyfelvonásos vígjátékot\' hoz. .Nemrégiben a Hunnia házi vetítőjében szaloiilai Kiss Miklós, a fiSrn producere lévetitelte a filmet és ott kellett viharos dcrüjutég után biztosan tehet Számítani a kö-ujaségsikerre. .
*
A K1RCHENFELDI PAP
kálváriáit bt no ismémé, fis jitt nemcsak a történet főhősére,\' hanem
darabra is gondoltaik, amelyei so.. tűig sziiinüziek különböző szintidőkről, de amikor mégis engedélyezték, minden országban órúlsi sikerrel Jutott. Ilans Jóray jútsia a még Ausztriában készült német film főszerepét, melyet a cenzúra ná\'unk is betiltott és csak az egyházi hatóságok ujabb megkérdezése után engedélyezett, A filmnek\' főképen katolikus kórben jósolnak óriási sikert. :¦\'
• , i A PÉNZ BELESZOL
cimú film felvételei december 15-io tolódtak ej, mivel "Mály (Jerő, n füm egyik főszereplője más filmnél volt elfoglalva. Addig a Magyar Filmirodáiban «z Erdélyi .kastély felvételei folynak, A Csepregby fümvái Ifilat egyéli-kéui o héten triegkapia parisból az Állat az emberben eimü francia fUm kópiáit, ami a magyar filmkörökben kellemes meglepetést kelteit. eí az a franc/a- flim,, amelytől a legtöbbet várnák ebben az évadban.
\'\'\'¦•\'.I
MAGYAR VITA EGY AMERIKAI FI LM SLÁGER KOHOL
Többször irtunk már a You cflnl lakó ít wWh you cárnő magyar\' neve még nincs — bombasiker amerikai fűmről, amelypt a standard: vásárolt üteg a m^gyamiSiági forgalom-lehozatalra. Most nagy vita tört kt a Standard és a Csepreghy fllmvállalat főzött, ugyanis a behozatni engedélyt n> Illetékes hatóságok fesepreghyék számára á\'litottak ki. A\' vila nagyon erőteljes, mert mindkét filmvóilalaU nálunk is különleges sikert remét a filmtől. Amíg a vita valaniiképen le nem\'-zárul, a ujm bemutatására nem kerülhet, sor.

MINDEN FÉRFI SZERETNE MEGSZÁLLNI EBBEN A HOTELBENt
— igy kiáltott fel egy ismert pesti Filmkritikus az Asszonyok szállodája rimü ftlm prenűerión. Azt hisszük, hogy érméi maréstebb témájú é* modernebb társadalmi filmet Valóban aligha mutattak bc az elmúlt\' évbeu. fígy Linda OameJ! nevü gyönyörű s mindössze 19 éves <szíáq)ótiékS ját-sza a fiira főszerepét s a kényes izJésü pesti publikumot valósággal lázbehozta ez a villogó fekete szemű leány, aki egyszerre első osztályú sztárja Aett a remek! filmet készítő Fox gyámak; Meiletto 9 tündérszép nő játszik, a tüzvöröstöt a lenszőkéig műiden árnyalatban s a mai modern lánynak valamennyi típusa megeleve-nedik temperamentumos alakitásukban. Budapesten a filmet bemutató mozi i-lövé\'elben ^dja cl a -Jegyeket. Bégen nem aratott amerikai fi\'m ekkora tetszést I^un)<.
— BaUrkláUitá«ank«t tekinüw meg uslndan vótaiköuy^r uéikttl. Koprtabi featorAndiAffl
«MO,
RÁDIÓ HÖPALACK
nyomógombot forró itallal — úlon,
tuxul-iuper tlptriol munkohalygit,tikold-
« kivont óllomójt bon, kirdndütóion -
egy pillanat alott legjobb vdtlukcrió;
"fiöfíöíonbíiüllíliUl; 0 rr.yyhülws •ll«n.
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja:
Grűnhut Elemér oki. elektromérnök, Deák-tér 2-Szabé Antal rádlé-Hxlete, ffagykanlxsa, F5-ut 5.
Egyetlen pályázó a polgármester! állásra: dr. Krátky István
Ma járt le a pályázati határidd a polgármesteri állásra
Mint jelentet lük, a vármegye alispánja kiírta a pályázatot a pol-; gármesteri állásra. Aj pályázat határideje ma délben járt le. Deli 12» óráig, egyetlen .pályázati kérvény érkezett be az iktatóhivatalba: dr. Krátky István jwlgármesicré.
A tisztújító szék az alispán elnöklete alatt valószínűleg még a jövő héten összeül a polgármesterválasztásra. . ;
A Magyar íyet Pártja nagykanizsai párt vezetősége minapi értekezletén dr. i\'hoiway Zsigmond partvédő Indítványára kimondta, hogy egységesen dr. Krátky István jkiI-gármésfersége nmellett foglal állást.
A MEP ve?6tőségének állásfoglalása teljesen megegyezik Nagykanizsa város jó\' felfogolt érdekeivel és a vároj^ közönségének felfogásával.
A nagykanizsai városi rendőri büntetőbiró érdekes elvi határozata
Nemcsak a jogosulatlan iparüzőt, hanem a munkáltatót is megbüntette
Ismeretes, hogy az úgynevezett •kontárfronton*, a Jogosulatlan ipái-üzők dzsungeijétcn azért nem fe\'-\' betett komoly eredményeket clémi, mert a törvény nem.\' adott módot arra, hóg# a jogosulatlan\' iparüzők-kei dolgoz latókat, munkáltatókat fs megbüntessék. Ezt a frontot törte át ma elvi jelentőségű, fontos határozatában a nagykanizsiti városi rendőri bfmtetöbiró, dr. Németh vá-
rosi fogalmazó. Ugyanis fogO«lat!ítn iparűzés miatt kellelt felelnie Pe* tőíl.Lajos- Magyar utcai íesiösogéo> nek, aki a Te.\'eki utón egyháznál fest ömuiikát.végzett. ¦Az.-ipari ellenőr azonb\'in teden érte Petőfit és feljcienletle. A\'kjMgási tárgyalásra megidézték a munkáltatót U, egy flaiai asszonyt, aki bevallotta, hogy tudott arról, hogy Petőfinek nem volt ieareng.\'délye, tehát nem volt
joga ipari munkái folytaUU. De azért mégis dolgoztatott vele. Dr. Németh ennek alapján ugy a jogosulatlan iparűző Petőfi Lajost, mint a mim-kát végeztető fiatal asszonyt (akinek nevét a rendőrblró nem adta ki közlésre) fejenként 20r2Ü pengő pénzbírságra j\'élte. , ,, j Az ítélet jogerős. j, ,
Nagykanizsán ezután neancsak a kontárt, hanem a munkáltatói , is megbüntetik. Csak így lehet rendet teremteni a kontárok dzsungclfront-ján.
Vasárnap
Állandó- o«űior«iiaok hétkSioapftkou Bada»—t I. wűwríra
6.45 Toma. _ Hiret — Közlemények. — HSMgtem»zek. — 10 Hifelc
- 11.10 NOmzetköd vUjelzŐ«olgál«t.
- 12 Haraagstó. — fUmbusz. — Idő-Járás jelentés. — 1X40 Hirek, — 13.20 Időjelzés, időjárásjeletités. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Árfolyamrárek, piaci árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, IdÖJárásj*. Ifintti, hirtik. — 17 Hirek szlovák «a magyar.orosz nyelvaa. — 19.1* Hírek,
- 21.40 Hirek, idöjárá-deicutéa, hirok szlovák és nia^yar-cmsz syelvam. — 22.40 Hírek néxnrt, olasz, ««a>l és franci* ay*lvao. — 0.95 Hírek,
BUDAPEST I. •\' \'
8 Szózat. — Utána lumglcmczck. — 8.45 Hírek. — 10 Református isten-tlszteleL — 11 Egyháza ének és szentbeszéd. — 12.20 Időjelaés, ídöjárásje-lentós. — 12.30 Budapeeti Hangverseny Zenekar. — 13,45 Hitek. — ^Hang-leinfitek. — 15 Kégli - István •já^, dr. Sulyok Tivadar előadásai. 1,5.15 Az 1. honvéd gyalogezred zearókara. — 19.15 Hirek. — 19.25 SzalonötÖs. — 20 Sportered menyek. — 20.10 Közvetítés a Főváxo&i Operettszin házból. *Poisonyi lakodalom.- Opedtt hamm felvonásban, ~- Az f. felv. után kb. 21.10 Hirok. — A II. felv. után kb. 22.40 Idöüárásjelenés, lürek. — Az előadás ulán kb. 23.25 Cselenyi Józser énekel, kiséri Toki Horváth Gyula cigányzenekaja.
BUDAPEST II.
11.15 Hanglemezek. — 15.05 Az h honvéd gyalogezred zqne-kara. — 18.55 A Budapesti Általános Munkasdaiegy-let, — 19.30 Dr. Tóth Ervin eJÖ-ftdása. — 20 Hirek. — 20.20 St&km-ötösf — 20.45 Dr, KrelUsheirii György előadása, — 21.15 Hangtomezek. ; BSCS
i lű Klvánságbangv-crseny. — 20.30 Dalos, zenés tarkaságok. — 22,5Ö~:BCr-Hn. r- : ml!
ŐWJA SZEMET I ,56í
4« vlUioiJoa blulomiiitl «ylÖiHlö MimOtM» HttKs«r-BKakuälat«mb«n.
ZSOLDOS QYML.A kimulfí, temtn h lálsseróssaiestor,
ra-atS. U Kot-ínB-MÜlodiwíl izemban). Erwl«tl Zílii-kacféSí, nlaaWhjU )»vlUh^. SltBtWYOíl iíí«i)l»k (IkÉiillíne, -
december 2
MINDEN rtílAS SZAKÜZLETBEN KAPHATÓK
Mikor semmis a munkajogban a megállapodás ?
A munkaviszony egyes kérdés sínek szabályozásáról szótó alaptörvény szerint tomuft ennélfogva érvénytelen minden olyan rnpgáda* podfis, ameUyei \'a arwnkuvállaió a törvénynek, vagy anna\'í alapján ki-bocsájtotl miniszteri icadeleinek rendelkezéseibe folyó jógiiról lemond, vagy -\'jtníeiy ezeknél a rendelkezéseknél a munkává-1 alókra hátrányosabb, egyébként azonban a, munkaadó és (munkavállaló közölt kötött szerződés halályban marad.
A hivatkozott alaptörvényben ?. munkaidő áUalában - egyes kistelektől eltekintve - heti -18 órában nyert szabályozást akkínt, h ,gy ezen időn tu* teíjesi.ett munka tut-rnian-kának Minősül, wx&x a munkaadó; a rendes munkabérnél legalább 25 szjá-zaiékkai magasabban köteles díjazni, - ma mi-ír a legtöbb Qzfctben, üzemben, vállalatban vagy foglalkozásban a legkisebb munkabérek miniszteri rttodeictekpea ml\'gálíapi-Lást;nyerlek és évenként fizetéses szabadság illeti meg a (munkavállalói ugyanannál a munkaadónál be-töltött\'égy évi folytonos szo gálát \' után. ""."\'"*\' \' i"\'\'
¦ KjHségie!cn\' tehiíl, hogy, mindc/*iit ren^L.*] kezének kel ellcntéíes, vagy jejxm rendcjk^^seknéi, a mun,kava\'-íalóra nézve,--hátrányosabb szól* i, avagy ^rásbeU joglemondást tartat-rriazó ¦megállapodás semmis és joghatállyal \'nem \'bír.\' "
A törvényhozónak közti pasztalat t tényen nyugvó helyes állásfoglalása szerint ez a rendelkezés\' van hi/at-yá jártnak, megakadályozására h >gy ,ft r«uultapdó, AígliöbU-ször aránytalanul nagyobb gazdasági étijével, a munkává Ualót olyan j-igáról, avagy igényéről való lemondásra kényszerítse, amely a munkavállalót nemcsak a saját jót felfogott ércekében, hánejn\' általános líözg^zd j\'sági ér-dék^i is ni\'Vgi^eÜ. \'
Ez Á.gf^dfiságl erő különpscn akkor iel4ntk-3ziJí,,anUltor .a jmiqikavál-\'alómunkához akár. jutni,, vagy ha már mtfhkában áH és a szo\'gálati jogviszonyt szabályozó me->áli;,])o-dást niódosl\'ani, in^gváltozta ni kívánják, amely útóbbt cretbCn á gazdasági erőt fok:>z\'za még a fuggö helyzet kihasználása ís.
Megszűnik azonban a ffiggő hc\'y-zet és a túlsúlyban \'íévö gq^dasági erő jelentősége akkor, amikor a s ol-ga\'aU, jogviv.any nij?gsJ5ÖnÍk \'6\\ \' a n-íttnkayállaló az alkuim;izirsbót ki-lép. ( I t
Nyilvánvaló mindezekből, hogy áz érvényes Jogszabályoktól, váló el|é-
F6-Bt,^t* 1
rés tf\'aiin-i csupán olyan joglernrm-di\'pokra vonatkozik, amelyeket a munkavállaló a náuukábalépéskor, vagy még a munkábaáliás Jdejéten te^z, dk; nem terjed ki arra ni időpontra, amikor az alkalm \'ztalásn megszűnik, vagyis tehát világosabban kifejezve, a szolgálati viszony elölt, vagy a\'ali lélrejött joglemondások semm-hek és érvénytelenek, migazok a, joglc-mondá o|t, amelyeket a munkavállaló a szolgálati vi-
szony ínáeg^ünósekor tesz, jugér-vénnyei tóinak.
Ha-iehát egy prunkavállaló az uL kalpiazásból kl\'ép és aláír egy olyan tartalmú Írást, hogy a szolgálati jogviszonyból keletkező minden néven nevezendő igényére nézve (tegklsebb wiunkabór, „túlóradíj, íietésas szabadság stb.) kiegyenlítést nyárt, akkor ezzel szemben sikerrel csak abban a* esetben operálhat, ba előbb az irái érvénytelenségét megtámpdja és rfzí ia bíróság kényszer, tévedés; vagy megtévesztés cimén érvénytelennek mondja ki, az eddigi munkajogi gyakórínlbím a legritkább efotben fordult olö. j
Aki tehát,törvényes rendclkeziíse, ken akij>uíó ineg-szerzott és a szol-gá\'all jogviszonyból származó idényét érvényesíteni akarja, az lar-lózkodjék nttó\', hogy könnyalmücri olyan Írást odjon kí a kezéből, meíy a szolgálati jogviszonyából ke\'etke-zelt köveleléicirőt való joglemondást tartnirnazza.
A törvényszék fellebbviteli tanácsa hepíjBn-hagyta Aradi Antal büntetését
Aradi AnUU nyűg. pályamestcr, volt városi ké])viselfíle,stüt3ti tag a vármegye alispánjához Lenyújtott egyik beadványában azl á kitételt használta, többek között, hogy büntetendő cc\'ckmény az, oki párlat-lanságát kijárással megsérü tó költ-ségmegtérítést fogad el ttkte j>éiyá-zók veszélyére...* s\'b. Szabó Gyula várohLképviselŐ - miután Amdi reá vonatkoztatta kijelentését — magára nézve sértőnek találta ezl n kijc\'cn-tést és rágalmazásért tejici-elte Aradi \'Antalt jogi "képviselője, dr. rjo-vács Ervin nagykaniísní ügyvéd utján. , \'¦ " • , \'
A lefolylntolC tárgyaíá*«n Aradinak nem sikerü\'t bizonyiuini az ál--ta\'a.felhozottakat é* ezért dr. Lakáé? Bé\'a kír. járásbiróságí büntetíibira
biniöMieli mondáit:" ki öl és ^pengő ]iénzbfmtetésre itétt*,.egybep kötelezte az ügyvédi köítség mPgUie-tésére, valamint az llélelnek saját költségén n za\'ai Közlönyben való közzétételére. ." I
Fellebbezés, fpíytán aZ ügy « Ija-nizsai töi-vényszék,fercbbvlteli bün-letöUuiácsa elé került, nmeiy,hcly-beiihagyia Aradi Anta" bfmietététi és így az jogerőssé váU. i\'
iavltó^ te,ké^I0riq^m. |
&1&
tint**áx:
ne gondQlkojson s oA, mert az
htö ttialiidl Kíize|cdika» Állmai
&a«játék iiur-áan, -mtlynek f6oy«r«mény« 40.000 P.
EZENKÍVÜL MÉG:
moco p , 10-Qoo p
ÍXÖ.000 P , 4X1Ö00 P - 6X2.000 P és 22X1.000 P
ós jnég. számos ktaebb és na-gyóbh »yiM\'ei.ae/iy, melyeket mind ké szp énz bciA. iiselrwk ki.
^Huxáa. december B.
Miért, nélkülöyheietlen bx életbizlo&itás a tisztviselőknél 7
A li-.zi.vis\'C-főki.éi fennáll, hoiíy í\\z
• el*** íiz i évben .a. cMlád ny«ugdijat meg-nem- kap, tehát, ha\'-bekövet. ,ke/.ne. egy szerencsétlen elhalálozás, obb«a a/, enetben az ö?v«gy a gyer-n^kekke1 a., teg^aifjfoibb, .\'^jomdban maradná vi;sza, tnig íus ,éIftU}iztosi-tás egy uj é\'et kezdéséi* nyújt alkalmát az özvegynek,, akár; egy egyedáruíi\'ásnak a , váHaJásával, akáp ..pedig ü?,.Özvegy .Jqdfeánalf má> iifányu örvényesitésévef.; A, tisztviselőknek . azért (U fontos élel-biztotálás, mert. náluk í<:gaiább ki .van fejlődvtf - &i,0ttttipUit, itagyu csa-látji otthont Iétes^aonek a maguk
részeg Már most "egy elhalálozás ebeién, a/, özyegy Azokat a részteleket,, aincíyekjet &:\'<Wltóltt.MhP.nért fizetni kell, i^n,birjiá;,és igy a* otthon elkóíyavetyélödne. Mlg ha a férj gondoskodott életbiztosi ás for-
PETRÓLEUMNÁL, GÁZNÁL, VILLANYNÁL ÉS A FÁNÁL-SOKKAL OLCSÓBB F0TÍ»SYAO
auácficdoicU
Ara: lakásba szállítva 100 kilogrammonként I*
A varpalolel nemeiltett szón könnyen gyullad, néhány aprófa olóosogeo a bouyujIásHoz. AtagM,Ungg>l ég, nem kormoz, nem füatöl, salakja nlnos, csak könnyen szótosö- hamuja. Tűzben • ugy óö,mint a logszarazobb fa, de sokkal nagyobb meleget a d ós az ára Is sokkal olesAbb- a faónél I
VARSÁNYI PKL
Zrinyi Miklós-u. 32. Tel.236.
Állandó nagy raktér dorogi szenekben és tűzifában.
nm. december 2
«Al-Ai KÖZLÖM
MIKULÁSRA!
Hócipők Bőrcipő
fiuruioipők Háaicípök fiamictUnák Gyermekcipők legolcsóbban az
„IDEÁL" olpötUlalbsm F6-ut \'2. szám,
májéban a családról, akkor a családi olthonra fennáUó tartozás az Özvegy részéről köiínyen^kjegyenUt-hetíívé vftUk. .Nc-ini szabad, sohase(mi szem etüi téveszteni azi, ,hngy a
lisztvi elönek öreg kordra szüksége van «rro h pótlásra, amely, derűssé teszi nyugalomba vonulása után ó\'c-tét, ezt pedig leginkább fokozatos takari\'ko sággal, életbiztosilás igénybevételével érheti el.
Nagyon fontos az; életbiztoltásnál az, hogy háború esetén is bizonyo.i idő mu\'va érnvényessé válik, söt folyamaiban vannak olyxn bitézkedé->ek, amelyek, (rnjíg az idehaza levőkre is kierjesztik a háborús veszély kockázatát. i (:>
Itt az „Elektron-mikroskóp"
HlO.OOQ-gzerea nagyítást lehet elérni uj műszerrel, amely a* atomokat és molekulákat szabad szem-mel láthatóvá teszi — Korlátlan lehetőségek az orvos . és természeltuűorjiátiyban
Afs egyik német viUnűijOstárs.iség laboraloriumábaii évek óta dolgoznak egy olyan műszeren, oanplynok i-egitségévei puszta siiemmPl meg le het figyelni az atomokat. Ezt az uj .műszert >6\'ektron in|Íkroszko|mak« nevezik. A ^műszer (pi meszelésen végtelen bonyolult sz&rJeCzetü.
Az alapgpndolal nigyon egyszerű, de annál konrplik&\'tabb a ímegvaió-silása \\ mikroszkópot már 800 évü ismerik, szerkezek- egyszerit mert egysierü üyeglencsék segítségéve! rendes lénystigaiakkai működik.
Ezek az üwgtencsék vezetik és törik a fénys^igfaijakat. Természetes, hogy a .műszaki ifejtódéssei a mikroszkópok szerkezete és lelje átö-képességo i - hüaírmtsírt fejlődött, de
2000-szeres nagyításon Jelült liütiirt Üvegkncsével nem sikerült elérni.
Ugyanis a. rendes fénysugarak, nz aránylagoson hosszú hul.\'ániUkícai nem képesek a megnagyobbiandö; tárgyat ptkatíé-szeii-c .felbüntant
Híi mikroszkóp, állal szolgáltatott iiiegnagyobbitotl képot l^lIfg.\'gys2er, uifigiuigyobbbitjuk,., akkor nagyobb képfelülelet kapunk ;ugyaa, de ayj Készleick, változatlanok, ini^dunk\'.\'^ Ha pedig; W i»bb é«.fiuomál>b) rész-0 \'eteket kívánunk, ugy.rövidhullámú fénykép sugarakra fWnne szükség és erre n ^jéJpa\' csak ae- e\'ektroncwövck\' negatív sajkán kisugárzó elektron-sugarak alkalmasak, ttraelyck az anódró1 visszasugárftzuak ó?> amely sugarakat .Röntgensugarak elnevezés ilatt isnienünk.
Asc uj műszerre\'\' eackel a Rönt-gejifruganakat; egy mágnes ^giké-gévej ir.ányi!anl.,iehéV.sőt egy hu-
gárcsomóbaa összpontosíthatjuk. De az elv felismerésétől a nvüszer megvalósításáig meg igen nehéz és oka dályteljes ut kezdődött. Ugyani\'
az elektronsugarakkal csak légüres tétben dolgozhatunk
és emellett az omiberi s?em ezekét a sugnrakat nem képes felfogni. Az elcktronsugarák fényiöerejc olyan nagy, hogy a megvizsgálandó anyagokai felbontó és szétrombolja.
A kísér létezések folyamán 100000 Voltos áramuiM kellett dolgozni ami felette .nehéz és veszedelmes Dúcára ennek, a tudomány ezt is; legyőzte és u i I \'
¦ az aj .mikrasiüóp segítségével már. 30.0W-szeres nagyításokat siktjütt szerezni,
.ami fl/* olyan végtelen kis és apró anyagok feltáró •ávwegvcnlő, eme
>>TtNTENKlJŰ<<
lyeket eddig a. puszta szem, vagy az eddigi mikroszkóp észre stánl vett f lí*y :f \'egapjr-óbb vírusok és i>ac4Uu-sok is láthatóvá ies/jiek. Közbea tovább fejlesztették n találmányt, ugy annyira, hogy inia.taár lQ0,0O0-sze:es jiagyilásokat lehet végezni, ami ál-Ui . ; . . .J hl
márjx molekula is láthatóvá válik.
Most mán-axon fáiadomak,. hogy a nagyításokat még tovább-fokozzák, hogy a molekulái alkotó atejmpkat jts megvi^á\'hassák. Ezáltal olyan ba-cillusokat is sikerül majd tuegálla-pitani, ajnelyeket eddig nemi ismertek, ilyenek. például a veszettség, a száj- és körömfájás, o gríppe víu-sai. Az egész műszer kb. 2 milzr maga*, leJjesitőkepeKsége csodáliitos. Tgy az emberi agy szüntelen míun-kája áltat uj eszközöket lalál a tudomány, ame\'yck ugyancsak az -emberiségnek fognak óriási szolgálatokat teljesíteni. V. V.
Székrekedésben sienvedőknél réggel felkeléskor egy pohár íermé-azeteö „Ferenc JóxselM keserűvíz a \\yeltk eldugulását gyorsan megszünteti, a gyomor működését elómox-ditja, az anyagcseréi megélénkül, a véit feiírisiitl, ai idegehet megnyugtatja s igy. kellemes közérzetet-és fokozott- munkakedvet teremt Kérdezze meg oryoiátl
dm s*Mfc*««nW fáv<h*y«le«N»\' \' |ft«pi1tf«i»l*s^*«rtíM«**
UtíU* hUftUém Htmtékn lUsIjÜn ZseWáft é* u»mál v«áj« -J mié-f lea-»ÉinHut t**ét** . l*nylí-T»na«»i»Kriri*t«*«»t
Amiről az ujftAgok tomk
Ftnnorszég
Isméi úl fcjOBCt kvtdi\'ktott Európa történelmében. CSütértok reggel 7.15 érakor o Biovjctorosr. csapatok átlépték a ¦finn határt. \' Firmoftuág, i«gj\' fúmtV Suolili-tc-. -rriiclrv teljesou> elát minden más európai onwágt<y. Feaői gleccsx\'relc, ttvÍBx, fenyvesek, borítják területét Ksfls fagj\'ok dermosttik lialállHi fo-lyóitj tav-ail at. évnek ól hónapján kcrcsitül, maid hömpölygő, hatnl-mas olvndáswkai obrod a természet és nchorjll nz életet, fis mégis, a finn akarat, .sjorgaioni, de elsíísorban talán az értelein, minden tennészeU 1 akotlálíj-ai sannbosziíUt\' fls Európa egyik legninvíJlicbb államává kftí-döttc fél. magát.
Analfabétija nincs s a kóniép mflvettséóe rcndkUiil magas fokon Afl, amit taldn elsősorban \'fskofcH-vfiÜ kfisrftnliet, arnel>«ket |ntég á icjí«lliagj\'ottabb. és legn«lití«)]>teii niogk\'óielithetöbb lu\'Jyekcn is tcü áUitottair. .
I\'iimorsiág legnagyobb írtékc a fakivileto. Inaon látják et, á félvl. lágot paplrairyaggiil. • Rghojlata hnit\'jí iiHV.-rk\'.\'ll, de na. gj\'ou egésöé^es^ Amilyen magasan áll a. mfivoltsége s amennyirj első a finn nép n Iwcsület terén, 6? oiy fojtott a sportja is. Flmiorsiág a sí sport öshaiiija. Tomás/ai, birk,»róí, korcsolyáiál is « .< legrégibb múltra tekinthetnek vissra, Nunní nágyite-res világbajnok, korosolyáíó\' ölszö-rós otynipiai bajnt>ksiígg;il dicstked-hOnek. iíí a kis, 3 és féi milliós főldmjzjjag ii szomszédaitól sokai
--sienvedctti\'iiop\' az. »Jyrrrplai> -ranglistán 0. hetyeiu at
A finnek tí^rléne^llle¦ tele van orosz elnyomásokkal. Hogy csak\' Idrag-nl-jimk.néhány stomorü. képet a mulfte
\'•íjukból,. pfc üx iW0>a& években H évig voltak orosa megszállils alatt ar-ídŐHWkot tórtéwllnükben lm rom s»ó\\*i jolólikí «Nag^ gjfült\'á ség, háborúság[> A v-lrosokat Tel gyújtották ar. oroszok, » férfiakat ()r »/ági(h- belsejébe ri&uJketMt^ s az t-r-dőbe n\'.enekflil ¦ asshonyok és gyi\'r. nie1«k kRxött -éhség, Jirviuly. ülóltc Tol a ;ejét MÖtoT foutiatbadulliattttik, elírtrííi Widlictték orstágétiltö-miiu-Wjnkat- Attwni mikor taUn már mégpHi** holtéi Vftltfa) bog}*\' éJ\\-ei-tők munkájuk gyümölcsét, \' újra, minden liö«ieji.ségúk eii^iórc orosi uralom ntt Jiilottük. 180»-1917-ig votlak orosa rennh»tóaAg"\'*alt Szigorú cemuro, sr.lbériat \'számílBeiér«ik, börtön, cfo^vütettlf ¦ fsíosxrsítás* tar-?ciljék történelniftkttoli hüi a ssoinoni részét
Végre (Uj\' orosr, fTmrarlalom kitörése Titán 1917 dOf«ml>er fl-án a szibériai száműzöttek li»*»lérlok s kikiáltották tüntíonuág fQggeQensé-gét önön a- fóklön, \'«mil\' Kf. sz. után Oz elsÖ Ny:i/:n!h;ni már magukénak valltrattok. t
A december 8. évfordulót- mimlen i évben-hagyomfisiyoB timwplésbk kó-zö\'t űük meg. Az-idei itt ismár hó-napok óla készülődtek, még itl ná-huik Budapesten is. De vájjon lesre most ünnep Finiiorsiiigban ?
fi. I.
Kimerült*
Ideges ? Todi ét lelki felfrissülését meghozzo a hnnoul „magaslati nap" renebzeres ho» inalala.
V»lfafc*(»Jialöí,
magyar Siemens
k TOM 14 m po ¦ Olí tí I y ftfcdop»», Vt.Hi»M<IW«S ». *•
FShrakoti AEO-UNIO Bo*»p«t. V. RwWMSr 5.
2ALAJ KÖZLÖNY
1-Wfl. december 1
Hóolpilk, hoaa.xmAk,
gyapjú alsÓnemQek, meleg harisnyák, kesztyűk, kötött árakban nagy választék
SZOMOLÁNYINÁL
— (A katolikus hívek figyelmébe)
Az Actlo Otoh\'oa országso vezetősége felhívja a hívek QgmÉwét übOt-íelder Gyula dr. csflnAdl püspök rádiós szentLnszódére, melyet holnap, december 3-áii déMsott 1 i ór«Jcor mond ei a kir, udvari vajplcbáiiia tejm^lonibóJ- A oél és « tárgykör iiierjrői a püspök beszélni fog iáit lavájija, hogy azt tiunden katolikus keresztény hivő iiwglmUgassn.
— (Kinevezések)
A közoktatásügyi miniszter az igaz;, galóvá kinevezett Horváth Bé» tanúr helyére a+tuaiizsaí poJgári fiúiskolához SzŐuyí uital uki. pwl.;.!,! iskolai ut. nárt iw\\«rfe ki, aki áUását »»ir is foglajta. — Komáromi Ernő kereskedelmi iskolai tttaárt a közoktatásügyi mjnisztértun) a munkácsi kereskedelmi iskolához tanárrá ne\\*zre ki. Komá-Joiui éveken át igazgatója volt a keszthelyi Baross Szövetség leiilgyelele alatt álló 2 éves keresk. laiifolyuiiuiuk". Helyette most Pcnczik János oLjeveles gazdasági szaktanárt buták ínég Uu folyam verfJlósóvel.
— (franciaországi élmények)
cMtmedsaek meg fiz Irodalmi Kór december 10-í, vasárnapi Ücc-ális előadásán. Az előadást Varasdy László piarista tanár tartja, aki ez alkalommal mutatkozik be éjiö ízben az lm dalnu Kör llceiHisainak hallgutósága előtt. A műsort BOrberits Lajos teszi még változatossá, aki saját kól töményeiből ad eW. iWépődlj nincs, (:)
Székrekedés
• *í,t bfuannyul. Enna* kfl«tk«zm*nY»l: ímaryaéa, fej- h da/afaj*. it mis bajok lipwkor ÖWfc ki
— (A Szociális Misszió)
szervOzetóiMk legutóbbi ülésén, a melyen vitéz Székely Jánosné táhor-nokné, ebiókasSDOiiy első ízben elnököli, nagyszerű gondol"! íiululi el: szociális eszmakózösségbe akarják tö. móriteni Nugj-kanizsu hölgyeit. A gondolat máris termi gyümölcseit és de. oeuiber Kán déJeJŐft 9 órakor a Misz-sziósház ká|N>lnájábuu máris számos úriasszony tesz hitet szociális érzéséről. Az uj tagoknak az oJtár elölt p Gulyás Geilen plébános tűzi fel a iték-.kereaztcs jclvóiiyekeL A misszió december 8-i fui»epót délután a Leány-klub műsoros estje fejezi be.
— Tekintm m»f a Kopsteln Bútoráruház állandó butorklállltaaát IzJÓasa és olosó bútorokat kedvező fizetési te|-tátslskksl vásárolhat.
— (Elnfikválasztás)
A Veszprém egyházmegye) lanlíó egyesület Dovember 29-én tartotta óv közgyűlését. A tiszlujitás során egy- , hangú MkCisxléssel Polónyi István komáivá rosi igazgsitó-ümitót választottak meg az egyházmegyei tanító egyesület elnökévé. \'
— (A leánygimnázium)
karácsonyi vásárját közkívánatra de. cemb«f 9— 10-re halasztotta. (:)
— (Mindenkinek érdeke,)
hogy a zalai Közlöny karácsonyig tartó .Keresd a lúbát. vsrsenyen resti Vejgyen; mert szórakozva értékes és hasznos ajándékhoz Juthat. A verseny ma kezdődik,\' olvassa e] lájékozta. tónkat.;
— (A Markó-vendéglőben)
i.ai»nW Torma Tőnf kitöltő cigányzenekara muzsikái. Mtt záróra hosszabbítás. Kitöltő BABLEVÉS. \'(:)\'
|* „Korona" étteremben \\
december 1-től ismét
SchönTranci
zenekara szórakoztatja az urlközönuéget.
Marianna eiőad Csöpi dobói, énekei.
Szombaton nyílva reggel 5 óráig I MT Lawea kalSnlagaaaógak I ~8S«
Ma kezdődik karácsonyi rejtvónyversenyünk 8 „KERESD A HIBÁT\'*
Mint in.1i jelentetlak, ma Indul a Zalai Közlöny ez Idei nagy karácsonyi rejtvényversenye, a
KERESD A HIBATI A verseny lényege az, hogy a Zalai Közlönyben megjelenő hirdetéseket gondosan el kell olvasni, mert
a hlrdutésok szövegébéri rejtettük el a hibát. Ez a hiba egyik alkalommal csak egy betű lesz, máskor egy-egy szótag, vagy egész szó is, de mindenkor csak egy hirdetésben található meg.
A helyes betok, illetve szavak összeolvasva adják a Keresd a hibái rejtvényverseny jelmondatát.
A verseny karácsonyig fart és egy nagy karácsonyi keresztrejtvénnyel ér véget. A megfejtéseket uiéVig egyszerre kell beküldeni a ZALAI KOZLÖNY-ben laláihaló szelvényeken. A szelvények mindenkor 1 a Zalai KOzIOny második oldalán a bal felsó sarokban találhatók és azokat napról-napra ki kell lölleni, hogy az aznapi hibát hányadik oldalon, melyik oég hirdetésében találta meg a pályázó.
Az összegyűjtött szelvényeket a helyesmegfejtésstl,va0isa KERESD a HIBÁT rejtvényverseny Jelmonda-í Iával egyUII, mim már említettük Január l-ig kell beküldeni a szerkesztőségbe.
Mit lehet nyerni a versenyben?
tüzelő, szén vagy fa. Természetesen vannak más nyeremények is, igy egy fényképezőgép, egy óra, likőr-készlet, kávéíkészlet is, a számos kisebb használati tárgy és könyvajándékon kívül.
r A verseny eredményét január 6-ikl számunkban közöljük a nyertesek névsorával együtt. Tehát inától:
A verseny megfejtői között ezúttal is .
többsxáz pengő értékben 50 értékéé dijat osztunk ki. A nyeremények a megvállozoll körülményeket tekintetbe véve olya-, nok, hogy bárki nyeri Is meg őket, mindenkinek érték és öröm.
Igy élelmiszer-csomagok, csokoládé, rum, likőr épp ugy szerepel a nyereménylistán, mint egy mázsa
KERESD A HIBÁT I
1000 darab BABA
Babakocsik, hintalovak, biciklik és mindarifajta Játékok.
Manikür-, fésű- és illatszer-kazetták
\'tóvárosi választékban
Babaklinika 1
VÁGÓ-fMl
HOTEL CORVIM
BUDAPEST fB
Vltl,, C-ekoitay-u 14. Mestretl Sxlab-árnál Cstládl wílloda a viros szivében. Újonnan berendexf«, központi löte«, nidtg-mtleg folyovti.
Egyiítvss wohn P , kéutgysP 8-—
- (Uj választás)
lesz o keszttielyi tanonciskolái ve. zetéslion, miután Bódi József Igazgatóvá történt megválasztását a tanké, rületl főigazgatóság ínefpcmm isi tette. Addig is a* igazgatói teendők végzésével IKrey \\UkJost, az elemi iskolák iga^zjatóját bízlak meg.
- (A városi adóhivatal)
rendkivü< hagy nehézségek úráu Ind csak dolgozni, inert az egyes házigazdák még irőntbg nem adták be a ki-tö\'lésre kiadóit vallomásokat. Épp e/ért akinél még bármiféle, adóbevallási, vagy össwirói iv van, mielőbb adja le a városházán.
- (Mikulás-est)
lesz a nagykanizsai Missziósluizbiui a Napközi Otthon kis lúgjainak is. A Mikulás-est december fl-án délután 3 órakor kezdőtlik és nyilvános. Mikulás ünnepélyt tart a lAínykiub Is, ez azonban zártkörű.
- (Adományok az uj templomra)
Pehm József zalaegerszegi apát piébi\'uios a Mécsjest jöwlclméhői 150 pengői, dr. praek István 100 pengőt, Töke llVórgy, Horváth I)éla| HartWgozó Béta 6—5 pengőt adakoztak az uj templomra. FotfhUák » nemes s*jvü adakoziik hálás köszönelét a lempiomépitö bizottságnak. (;)
VÉKÁST testvérek
órás, ékszerész, látszerl.u ni „* n Arany- és exüst-vésnök i\'O\'Ul Óra, ékizsr, sienBveg legolcsóbb árban Javítást, vésett szakszertlen készítünk
— (Turul tánc)
A Turiil Bajtársi Egyesületbe tömörüli értelmiségi ííjnság\'iturzussí.eiu szórakoztató táncos óiAzejÖvctelckel tart "z Ipaniskorljen, Oimerya kezdők. iKk tanulást, a hoJLudoknak fedlg s»ó-rakozást uyujt. Zártkörű szórakoztató estéi ökre szereloite\' várjuk a kőiénk-larlo/ókal. Kezdünk december lü-én este 7 órakor, ßnickh\'khil lehet ziK lj)aroskörb<:-n kedden ós pénteken, ette 7 órátoM 9 óráif> (i)\'
— (Csalt a nyilas jelvényekkel)
Mayer Kálmán tapoJcal fó)dmüves a mostani választás ídüjére; nyilasjvi. vényeket k»i>ott áriisiWs,\'céljára a nyiluspárttöL wyét * pCutt\' fol is vftio a biX\'BktóM, óe a jelvényt nem síáUitotla nekik. A zalaegerszegi törvényszék csalás vétsége miatt 50 P pénzbüntetésre, meg n*m fizetés esc Ufli 10 napi elzárásra ítélte. ¦
— (Olvassa el)
figyelmesben Ön is t zajai Közlöny-ben megjelenő hl^etéaeket é» ha megtalálta az efnijtett hibát, töltse ti és gyűjtse ossza a sselvényeltot: ötvai értékes dijat .osztunk kV a megfrjtok közóit.
Márnái Mozgó. Még szombat-vasárnap
Dumas regénye. Franciásan szellemes filmparódia!
A három testőr
F6axarapl6 ¦ DON MMÉCHE éa a a niTZ BMTHEHa
Exea lilm óriási sikert aratott az egész világon 1
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
Nép MOatgÓs Szombaton és vasárnap i MARLENE D1ETRICH legszebb, legizgalmasabb filmje
A Shanghai expreiü
Főszerepekben: Marlene Dietricb, Cllve Broock és Warner OlaflrJ. Féayaa Uaér>6 műaor. Érdeke* h\'«-«<«*«-
Előadások hétköznapokon 6, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kof.
1939. december 2,
bacai koülotw
[Iii
mert: i/f tüzelővel ) kályhával 2 szobát (ilteni csak
in
szabadalmazott (S*a.tar)hő.oko-zóval lehet. Kapható kizárólag SÖRLEt-nél
erttabet-tér 4.
— (A Frontharcos Szövet***)
nagykanizsai ¦TőcNo|>orij;i mindazojt-hak a liitziafiszonynknak ái házikísasz1-smnyóknak, hkík « novt\'mijcr lí) árt reiuiCiOtl tcacstótyen személyes közre, müködésükkcl, a büffchet Való természetbeni líorizúj árulásukkal, vagy rolül-rÍTétósiikko* ostóly\'iuík sikeréi és fényét emelni és ozzvl szegény bajtársaink karácsonyi ^miígotását féltetovő tették, ezúton mondunk hálás Köszönetet. A* elnökség. (0 mm tukea raznaitye aladenklnelj,
hogy Cgysrer vagyonhoz jut, Kz könnyen teljesülhet, Iia állami sorsjegyet vesz.. ligósz sorsjegy ára 3 P, féi sorsjegy ára 1.50 jtfugö. Főnyeremény 10.000 pengő. \'Hiuás decx\'m-ber 5-én. t ¦
— (Felhívás)
Az Orazágos Frontharcos S/övetség nagykanizsai Töcsoportja Telhivju ázo-kat !(h. bajtársakat, akik karácsonyi segélyre igényt tartanuk é-s arra rá. szorultak; hogy rl<>ceml>er l l-ig a főcsoport helyiségében (Sugár ut 3.1 a hivatalos órák alatt, vagy (iumilár Ferenc bajtársnál I)cák tér 13. az, alatt jelenttóezziTrek. Kérjük az összes bajtársakat, hogy e^en felhívásunkra a segélycaésre rászoruló bajVu-sak fi-* gyciznét - hívják, fei...Az «einökség.> (j)
— (E!z*r*S jár a koldulásért) (Ifmdöcs János kanizsai lakost a
rendőr fetten érte hogy engedély nélkül koldult. Rtrwftntta « nmdőrségie. Mivel tíöndócsót már egyi/bcn tetten érték, most 14 uapi elzárásra itóitéku
— (Kitiltották a város területéről) Az egyik rcndőrörszjcni \'észrcveíl\'egy
fiatal leányi, aki súlyosan megteledkr zett magáról és akit ezért elő kellett állítani a ktapitányságni. ott kiderült, hogy 18 éves, szombathelyi jobb szülök gyermeke, gimnáziumot Yégzctt, de egy súlyos ballépése miatt szülői eltiltották a háztól, ugy hogy a szerencsétlen fiatal teremtés mint háztartási alkalmazott volt kényV-len keny»TÓt megkeresni. Ilyen minőségben került \\iigykönksára is, ahol azonban ínég mélyebbre esett, míg rendőrkézre került. A kapitányság lí uapt elzárásra ilélte, majd magaviselete miatt a város terüMéröl 3 évre kiljllotm. Talán sikerül a sxoc, missziórtálí még nieg. nifcnteni a becsületes életnek.
— (Letltotte az éjjeli őrt) Coldfinger Ferenc 10 éves nagy lengve Ü legényt a*, éjjeli Ör utcai nótá-zásért rendleutasitolta. GoMfingcr erre olyan méregbe gurul\', liogy elkapta tte éjjeliőr botját s azzal ugy fejbe-vágta, hogy nyolc napig kezelte az orvos, A zalaegerszegi törvénysziék könnyű testjsérlés vétség" miatt vonta felelősségre Goldfíngort ós ezért nyolc napi fogházra üóitc. "
— (Jegy nélkül utazott) Gsondor Ferenc kaposvári péksegéd
¦Miskolctól Füzosabouyíg iegy ntíküí utazóit. A ka[)osvári járásbíróság csalás miatt 15 napi fogházra Ítélte. Az itélet jogerős.
Kafoi,8Ífetexer»eíé»ek egyenruházati cikkek
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. az. Telefon 629.
imié
mim VEZII
a iü HM
Nagy választék! Olcsó árak !
Karácsonyi kirakat (Enn rnalk.il mlmtmn hl. d.l«. dija l.to P)
Mechanikai játékok, Fényképezőgép, Szemüveg, Látcső Jnó Imre líiiidiíirfi, Kitt.,., mi. m legolcsóbb. Orlasi választék katotttujl ajáüűéiíokiian Mikulásra
cmlulUét és rakorkat 1 e g-o les óbban Cukorkaklrály .n Orv. Hetfer Oyuláné Címre ügyeljen 1 (A főposta nellelt.)
üveg- és BorcelUa-ktSulatek, dUxtárgyak, kerámiák, kristályok ME LÉZER üveg LtBreikeáaaa ben.
A MAGYAR LÁNYOK és AZ ÉN ÚJSÁGOM
a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék.
Fizessen elő már mosl 1940. január 1-töl ?3 december havában D I J T H L H N U L küldjük lepleinkéi.
magyar lányok
NtgydMvrc 4. pengő \\
B>érl ai Összegért: 1. küldjük netenklnt a MAGYAR LÁNYOK uj számot tele értékes, érdekes olvasnivalóval, 2. havoriklnt küldjük az OTTHONUNK, a magyar háziasszony Itpjal, divat- 6» kézimunka modellek terveivel, ledolgoz ható mlntakkal.ételreceptekkeí, gyakorlati cikkekkel, tanácsokkal, stb,. 3. küldünk továbbá havonkint egy szépen kiállított ajándékkönyvet, a magyar és külföldi Ifjúsági irodalom értékes alkotásait.
¦ mz én újságom
i NagjcdCvr* 1 p*ng0
Ezért ai Összegért: 1. Iielenklrit küldjük AZ ÉN UJSAaOM u] szómét, tele mesével, verssel, képpel, rejtvénnyel, |atékkal. 2. negyedévenklnt egy szépen kiállított, érdekes gyermekregényt, a magyar gyermekirodalom legkiválóbb művelőinek alkotásait.
............................ 1« lovAítitndó 1 ....... .....
• MgjBfflT Lányok
• A* éíTl
Üjaásom
; Elöllictett I?4XI. j»r.uflr ltöl a ^p/^
havában JljlnLin..: küldik a lapot. t\\t etäfUaUsi •A ntm kívánt
¦ tort«n*ie, nláirát:..........
Lányok
UjiáflO..! (Ili iiqkUldílí,
neiiyeJév!
. nrHDRrtSSV (JT 16.
*2 porljOvel ictéil lapot kti«k.
:0glalkoiií:........................................ Pontos loktlm:
MOST JELENT MEOt
! i "¦ m \'\'\',! i \' t
Nagyszabású, tudomSnyos silnvonolú Irodalrrif mü Magyarország kormányzójáról.
A KÖNYV CIME
ior
08
Szerről a magyar Irodalmi, tudományos és katonai élei kiválóságai.
Ara dls/es kiállításban, finom kötésben 14 pengő. Slnger és Wolfner kiadása. Mfgteklnthető minden könyvesboltban
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
17708/1939.
Zaiavánaegye kSzpofltl rilasztnánya.
300/kpv. 1939.
Hirdetmény.
Az 1940. évre szólö országgyB-lésl ItépvIaelfiválasztA név|egvzékbe felveti és a T. értelmében zsidónak tekintendő személyek választó Jogosultságához az 1939. évi IV. L-c.
4. S\'ában megszabott kellék Igazolásai legkésőbb 1940. Jannir hő 31. napjáig lehet kérelmezni.
1. A 4800/1939 M. E. rendelet
5. §-a alapján annak, akit a T. 4. §. értelmében zsidónak keli tekinteni csak akkor van választójoga, ha ö maga és szQlői — amennyiben szülői 1867. dec. 31. előtt születtek, — ezekuetr szOICI Is — Magyarországon születtek ét bitéit érdemlően igazolja azt is, hogy szülői, vagy — amennyiben sztUői as 1867. dec. 31. nap|a után szüléitek — ezek felmenői az 1867. évi december 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak.
2. Választó|ogosnltságában a vármegyei központi választmány hitá-roz, a polgármester csak véleményt nyilvánít
3. Kérelmet írásban, vagy szóval a polgármesternél kell előterjeszteni. A szóval előterjesztett kérelemről egzzőkönyvet kell készíteni a kérelemhez mellékelni kell a fent hivatkozott rendelet 7. §-ában felsorolt bizonyítékokat eredetben és egyszeri) másolati példányban, melyekről a polgármester tájékoztatást adni kSteks.
Zalaegerszeg, 1939. július 11.
Dr. Brand s. *., alispán, 211s 1 1 a kozp. választmány elnöke.
27.461/1939. . ,.
Tárgy: Harcszerű lövészei.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi dec. 4, 5, 7 és 9-én naponta reggel 7 órától délután 6 (írtig 11 Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez idő alatt oll tartózkodni tilos, mert életveszélyes. , .
Nagykanizsa, 1939, november 15. x« ... ¦: Polgármester,
BAKAI ÉMWjjjtjj
1989. december 2.
új kOnyvek LYKfl KAROLY Magyar Művészet
180O-185C
Ez a mú valósággal az Ismeret-légből varázsolta elö a tábla-biro-kor ga^ag as értékes művészetét.
560 oldal szöveg, 80 képtábla. Ara mürtszí kötésben 12 pengő.
\\ szentmihAlyimé szabó maria
ZRINYI ILONA
Lörantfy Zsivoénna ut*n most Zrtnyl Ilona életének hós költeményét -trU meg o kiváló regényíró.
500 oldal. Ára 6 pengő.
Megtekinthetők mindért, könytteaboltbön
SINC3ER ÉS WOLFMER IRODALMI IMTÉZET.KIflDASfl."
Kárpáti József Kaposvár,
lőtt vadat
íegmagasabfe fti «n \\<Ui col. Tel dm i 359.
A VIDÉKI, ÜRIKÖZÖKSÉO
kedvenc- hotelje ac
naoysMlüoda\' \'"
BaiUttwt, "I. Zttljjiiioiiet-iitCA 33\'.111.
Telefonok: 161\'T354 151-738., 157(298,
Szentben ¦« világhírű Lukácelürdővel, a RexMdotab aljái,.
Teljes komfort, folyó1, melegvíz, köz-ponli fölei.
A , távol
A szálloda letjesen, újjáalakítva; ni ve-zetéaalttt alt.
KUSVaagn Crfo Rartwaat, >
Olcsó Szobák.\'penslóyal, vagy anélkül. Houubb tutózkodAsoál
2M5 külön onjfutl,aóayeb.
Nyugali \'otságm
ti pályaudvartól 1\' Idsazakasz
Nagykaniiaa i megyei: városi polgármesterétől:
26 711/1839.
Tárgy*-Paplry éa trószer^aak-scglet,blzlositiw„ ,
Nagykanizsa m. várót hivatalai és Intézményei részéré 1940. évre szükaéges, előre mag.ntmrhalároz-hat6...mennyUégü.. papit, és Írószer szállítására zárt írásbeli versenylár-gya\'ást hirdetek.
A|ánlall mlmánsk megfelelőén kt-állllolt, lezárt és pecséttel ellálolt borítékban elhe\'yezett ajánlatok, lest-később 1939. évi decembenhó 15. napjának déli 12 órájáig adhatók be a-városi Iktatóhivatalba.
Későbben beérkező ajánlatok nem vétetnek figyelembe.
Ajánlati mlnla és kliráli műveletet magában foglaló-szerződési tervezel, hivatalos órák alatt >« várost gazdagsági hivatalban beszerezhető.
Nagykanizsa,\'1939; november* jwr..... Polgármester.
a világhírű márka*
CONTINENTAL-irógép.k
már 24 hani r>é»*-letr» ¦¦
SCHLESS TESTVÉREK-"*-
Deák-tér 10. Horthy Miklósul 8.
1
játékot
cukorkát
illatszert
ra:
Tentscb Qnsztáw
drogéria-, fűszer-, csemege-, játékáru- és fotó kereskedésében vásároljon
FIGYELEM!
Karácsonyi akció
ELIT fotómüteremben Horthy M.-ut 3.
Minden felvételnél 80% kadvaxméwy I
lliioi húztarfűsl készülék
mindenkinek örömei szerei!
Teakannák Vasalók .,. «
GforafáSxfitt
KávéfózAk
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modorn falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVaVÖLGYr-riát
Sugár-ut 2. M"
vés*
MDVEzÓ.FIZETEfl _ TE LTETELEK ül.CSÍi-lo,\'R-AK
Oloao, hixlüit, fiaiéi \'Ortí
BIRKAHÚS"
1 kg. ele]8 ...... 80 fillér
1 kg. ooráb ...... 7« fillér
a plaol fülkében1,
M, a: öreg Jii-ütf-uól
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLAS
Bejáró tabarltóitSt telveizek. Sugárút 4I/a.\'Habé." 8013
Bajá"4fi6 ¦ egésa- napra, felvételllr. Pó ul 8, tl. cm. 9. 3019
ADÁSVÉTEL
Egy tokárban fevö konyhasireTnény, őir. azecrauható caetédágy, lükör asztallal, könyv szekrény és egy\' toep ebédlő •rafdflv-Clm
a kiadóban.
KaaSinalt nahát vetzek eV eladok. Hiváara hizhoí\'mtjryek, HirkM, Klrály-«31.
j________L500
Nöl tekéié rövid Matt, felszóló olcsd-érl ahKMI\' Ugyanott kiolvasott- kbnyve-ket veszek. Horthy\' Mtklói-uf sarok. BSdí.
3010
Oaar-haaábfa, íélölenként, házhoz számivá eladó. Szekerts-u. harmincnyolc.
3012
Egy evOttyolU anlik Izekrfny .laett, KukeerSéháf1
LAKÁS ÜZLETHELYISÉG
Kiadó\' modern ís szoba hallos1 lakat májue-l-re L emeleten. Horváth\' ét Vai, CseDgery-ut- IV. 2973
Igen "olcttj1 a«FaWír!lrIa»aj kiadó EötvÖB-tét! 10. skím alalt. 3008\'
Teleki nl 10 alatt a«lathal>Ia*g azon-aalra,1 olesó-W<r« kiadó. 3018
; Kiaaci üMiinaha IiellöJrobí.i utcai likl., babóchayn: 3\' 3020
KaltMaaJaVtnu\' szén atotx; fuidó-szoba-batználattal azonnal kiadó. Cfni a klidóbln *._____________ 3021
ház: és .iKtoTtA?-,\'
Többadómentes- má«ári\' és bérházat, házhelyet, szólót éa loldekct\' tzBautiiit
Papp. Teltkl-ut 8.
Horfliy Miklól\'ot ts. ti. Ma ataatéi.
DőveBbtl\'Teleki ut 20 aiarr.\';tjgyanött egy házhely la eladó.\'- 3014
Elaatáara- kOzvelltek beherQleteh adó-mciiííii, öjSzkomfOttoi\'emclelesbíillftzákil. K\'ictjb\'cáSiaalhíiakkl, házhelyekéi,\' vlm-malmOt. Hortátb, Sugát űt\'42. ¦ 3017
L.«* béhrau-tt, régit éa ujat, napi poaliból izármizö Mntéghélyegef\' M\'aaV BénaarPírlélieHterlI1 lehet\' mlrlderfbél-z \' (ón délelólt\'-a Zalát KeiWny\'azerketzIÓ\'1 aégéaen\'-
IgantHgyitaititiat\' Váe(<i( fa" tmonüt:
aiatéttMTS— Btraata azolkl árhan kényalmt* aulók niegrendélhetők. Kauf-manu rVlánó.- Telelortáhomáa 222; 29fz
Hölgyeim I Legíjabb.-leiSztílj"k«kl-inunbamlntatial llllíieliérl \' elóralnll Oöhmné, Zárda-utca 8. 301b
Méy-4J tpozf^víiliaalllréAblaWagy •
váláizWkbart/\'Koiáieznénali\'-
ZííLlíl ITÖZLÖH*"
FOLITtKAt NAPI LA I*.
Klud)n,:-i.K»zta«l«»ájr-B.T.:N»l|VíáarVaí" Felclóa kmdól-Zalal\'aáTOfy." Nynmalfttl^1 « „KűzaáirJasarj! 8. T. Nagykanlzaa"
aycSíaJáná\'n\'^laSylilrinzaalí.\'* (Nyomdáért Ie4«! t^alal Kázely.)
79. tot*j*m 276. nini
Ma: „KERESD A HiaÁTl" Nag-kaaliM. 1W». dectafber 4. héttő .....Ifcl42j»l
Hlil \' \' l.íi ..............„mim,
FeteW* szerkesztő: Barbarlta La]o«
gtitiáW ára: «tT Mca « peofí 4«
Ml
Sokezer orosz és 18 tank levegőbe repült a finn aknamezőkön
Tovább folyik a finnek függetlenéig! harca — A ftnn városokat kiürítették — A\' finnek hát hónapig fel tudják tartóztatni az oroszokat — mondják amerikai finn körökben — A lelkes és sikeres Hnn ellenállás meglepte az oroszokat
Részletek a Helgóland elleni angol repülőtámadásról
A finn IcstVórnemrűt tovább vívja óict-liűliU harcát a szabadságért, füg-gettenségjéért. \\ harcok\'\'\'tegnap csak 1500\' kllotriótctcs hatéra folytak, mintán tegnap szállították «1 a finnországi németeket, amf miatt a srovjet tegnap nv.sii intézett repüiö-i:uii;i<í:is.jkat a inni városok ellen.
A fronton elkeseredett ~ harcokat jelentenek, 15Ó.000\' finn katona sokszoros\' tutcrÖVej áh srntínben, az állá, saflpftt axonWn ószakoTl mmúVnütl tartják és
k a híres firin Mannerhéim-vonal érintetlen.
A finnek tegnap is sok szovjet harci-kocsit semmisítettek meg. Leszállásra ki:n)\'s«T,tcttck kát orosz, repülőt, egy gép kényszerleszállást hajtott vógio, nUntitiftrom gép pilótáit foglyul ejtették. Petsamo vissza foglalásán itt R00 foglyot <-jte***í. XíegUis*5rerték az oro-smA\' a fiim állások mögé kerülni, egy ejtőernyős Száoad le is ugrott a* orosz gópe>jöji, ji ikteórlct azonban nem! síwéríltt, az ejtőernyős \'század, niegaorrmiisiiti.
jA finnek\' elszántságáról tesz tanúbizonyságot a füűi szociáldemokrata párT ls, amely kiadványában a licl-sjnVi konmlnyt ismeri ci. Ugyanokkor a siovjet áitaft megalakított és egyelőre pájft, sőt orsp^g\'nélküli Kuusinen
vörös\' nép-kormánnyal Mólotok mer- met)*!* kötött* a *e-gélynyujtlsi és barátsági szerződért.
A mosikVai lapok ismertetik az ,uj, finn—szovjet haiiirt is", melyet maja a : fimsek legyőzése után léptetnek életbej
M.-Kiüki és a többi, városok kiürítése télies rendben folyik. A lakosság az \'északi fény világa mellett éjszaka is\' hossni menetben vonul észak, I let ve Svédország felé, ahol szintén ékít beléptették a szigorított védelmi intézkedéseket. Az észak felé vexető utak tele vannak táró asszonyokkal és gyeriiwkektab.
Stockholmból jelenti az MTI, liogy a finn hivatalos jeilcntés szerint H«T-sinkiben a szovjet ]K>mbatárnadásnak 65 halálos és luT> sebesült áldozata van, az ország területén
85 halott ét 181 sobbsüll.
Helsinkii Steponi jelentés szerint u finn hadvezetőség utasította csapatait, hogy védelmi állásba helyezkedjenek el ós cíAk az elvesztett állások visszafoglalására lőrokedjeuek. Válaszolt á íhm kormány Roosevelt rcShivására is és Ígéretet tett,, hogy ők lakott területeiket és városokat nem bombáinak.
Stockholmi jelentés Szerint a finn kormány a svéd követség utján kérdést intézett Moszkvához
lehetséges-e uj béketárgyalásokat kezdeni?
Helsinkiben r^gstdytítzak, hofcy-Finn-
országban\' megvan a jóindulat, minden Mosrkvátót függ. Eredményben ugyan alig bwnak, a reménykedést el-hyom\'ja ^kétkedés.
Newyorkj jelentós szerbit «z arneri-
kjai finnek már felocsúdtak meglepetésükből és számitjanak orra, hogy
a finnek hal\' hótfapld elterít tudnak állni
az orosz támadásoknak.
Ujabb flnrt és orosz hftdljelentének a harcokról
i - HensinkJ, december 5 ; (MTI) A_fiuri mirijsztérluhil közli, h«gy a Terljokl köiclétien aláaknáz zott erdőt fclrobbantottíik. Sokeyer orosz n levegőbe repült. 18 harcikocsit níegsesrjjmlsitéltck . , l
Moszkva, december i (MTI) A »zoviet csapatok 8-én folytatták előnyomulásukát, állag 40 —15 kilométert hatoltak már. finn területre. A Bal 11\'tengeren megszálltak négy! szigetét.\' Légltevékenység a rossz idő miatt netrovoU. [
¦ . * Berlin, cracembcr 4 A NTI\'jelenti Mószkváböí, hogy a finnországi előienyoanul&í során a legtöbb gondot az aknamezők okoz-Az aknák mindenütt megtalál
zák.
h"tók, erdőben, utakon, hidukon/há-zak ajtajaibnn, bivütidokbnn ós ííz-leiekben ls. Elég egy fníh<izt;ímasz-tott kerékpárhoz ny^kúV egy kertajtót kinyílni c"s márjs leveg(")be re-pü« nílndoii. Atz aknák, atnelyek né-
hol csak a vizes hooíut vanrtak; nagyrészt angol eiodetüek.
MaIvxkv mégsem utuik Genfbe
A; finn Kily-korimíny, miiU isme-reles, a Népszővetséfí elé akarja vinni a ^JvjeMátinariás ügyéi. E kérelemre Genfben összehívták a Népszövetség ü\'éiét. A/ ülésen a sonend werint Majszky londoni szovjet nagy köveinek keltene elnökölni. Ml"t a H«v«s iroda Límdonbö\' íe.\'cnll, Majszky nem utazik Genfbe.
Ex 9 vxovjet!
. . 1. Moszkva, deouinber i (Havfls) A sznvjet rádió felhívta a finn népet, hogy csatlakozzék a forradaionthoz és KuUí-inen bölcs !,0-UtikájátMiz. A rádió a továbbiak során arro\' beszéft, hogy »az egész emberiség lelkésk\'dés-\'el íidvözőlte a feí-szabaditó hadsereget*, amcJy tneg-esküdölt az bMensé\'g niegfxírr^ni sí lésére. , , |
Repülőtevékenység és tüzérségi lüz a nyugati fronton Hivatalos Jelentések a Helgölántí borribízáaáfól
Lontfoii, december 4 (Havas) Helgóland kikötőiében két német cirkáló é* 6 toqjedórcmboló tailoifcoöolt, ajnikor aí\'angoi géj>ek megjjfteulck. A bombák egy cirkálót telibe találtak. \\
A nyugató fronton aránylag kissé élénkebb volt a harci tovékenysóg, mint az elmúlt hetekben. Különösen a rcpülőlevékonység lett crösebb. A franciák fehleritö icpűlésfkcl végclek a SiegrrietJ vonat felett, ennok son\'m niegütkőrfok a uórr.ot gépekkel. A légi csatáról Vózelebblt ncní közöltek.
A frontokon tüzérségi és járőrKarcok r\\iamtf»k, külónöson a Jtajpa és a Mosoj kö/ii. -./.ak.is/.oii. Az angol-repülők n»-l goland ellen intéztek támadási, amelyről aE alábbi jelentések számolnak be: Berlin, dorombiT 4
(NST) A német véderő főparancsnokság közli, hogy nyugaton nem tőr-itéiit semmi om\'litésre\' uiéltú osem^ny. Az angol itard gépek december 3-án támadást iiróbálfak meg Helgóland szi-\' gclo ellen. <U idejekorán* müköttésbe lépő német lógVédotom. azonban * n«^.\' nkudáljoila a tervüket." Az aogol gépei a«onkivü>, hogy élUIáltak egy halász-ii;,.í=i!, ueui okoztak káiC..... .
Pária, december l (Havas) A. hivatalos francia Jefcn-lés szerint deoeiubcr 4-én semmi nevezetesebb esemény r.oml történt a nyugitI fronton. {
A lengcieken egy svéd iarf.-ílyhajié sőlyedt ei, aknára futoll az Arcu.ius 1800 tonnás norvég gőzös, mig n \'cTél afrikai: Mpjirlok közeiében egy 9000 tqnA^s gőzöst saját legénysége sn-lycNztett el.
Szent Borbála napja, a tüzérek flonepe
Ma december l-c, Szent Borbá,u napfaj a tüzérek üiiaerje. r{r. u. 261-ben ezen a napon halt. vértanú ha\'ált. a tüzérek védszentjé- Szt^nt Borbálét évszázadik óta patronájuk-ként tisztelik a harongöntők. kérőbb a tüzérek is. Dx; segítségért folyamodtak hozza a íegyvergyártók, jmskamüvesek, salélrejrntfözők e*« ágyuöntők is. Szent BorbáV a középkorban Európa egyik legnépszerűbb szentje s mint a közéjzkpri, közismert 14 wgUöszetil \'egkiedveL tebb]éhez, zivatar! károk,, hirtelen halál és villámcsapás elhárilásáért is,könyöröglek. Egye-t vidékek nép? szokásaiban még ma is ól a Széni
Borbíla-tiBZtelet. I .....1
Szent Borbála Nikbdétnia város^r, l;.m, Ki\'-ú/.sh\'ih\'11 éH. ahol pogány atyja egy\'fényűzően benradezjetl toronyban tartotta fogságban csak azért, hogy a keresztény hU tanaitól megóvja. I«len-azonban,ugy akarta, hogy Borbá\'a ke^sztéunyé fegycn. Ezért atyja megkinoztatta.es sajátkezűén vágta le a felét Ain Ur,áronban- megbosjiurta ezt az igaznágíain-si\'igpt és a lefejezés bÁ-\'^szlr^en vli-lámmai agyonsújtotta.az elvetemült atyát és hóhértársalb Ezért a csodáért kérik azóta ís Szent BorbUta glWgét vlÚamcsapás és hirtelen hálái elleru
Szent, Borbála napján a tüzéiek hagyományos ünnepség\' _ keret^facii eiylékuzuek véd?zonljükré,, Ma rJagy kancán is ümiepi\'faleriUsztelct és délben ünnepi ebéd és szolgála\'t-mentusség e. mi ékez teteit a tüz^rjak-nyábán a szenl véi\'Iajiu halŐbíra.
íielyőrségenklnt\' űnricpscgéReí refi-déznek a tüzérek, melyen legtöbbször « parancsnok méllatjn\'a Tüzér7 patropa jelentőségét és^azt az.Össze-(artó crŐl, méty ö hbnyédVéflW bfc-iüU bajtársiasság" mellett\' külön. is összefűzi a tüzér fegyveriiCiib katonáit. Szent Borbá\'a liszlcle\'é nemcsak öróiiö\'t, szép szokás, ha\'hém örök emlékeztető a kölélességtelje-silés és a keresztény hlf vértanújára. Érdekes, hogy éppen az érzékeny ífelku, törékeny vérbínu leánykában tiszteli védöszcnljél évszáz.i-dpk óta a gyilkos kft- és vasgolyó-blsokkaJ, majd ágyugofyólí.kial( «*> gát,leírhatatlan hatám gránálokkal harcoló, taipjg keji}óny férfit kivj\'i-nó iüzérfegyvemeuí.
A Szent Borbála emlékezések [eg^ Isinerlebb müsurszám-i a Borbála-tekercs felolvasása. AJirónikás egy hosszú |>apjrsza,Iagrói olvassa fel az üteg házi ünnepségén a tréfás rig-biusokai anielyekben jninden tfizej--röi megéiickUk ^öríínjOr} .fogyaté-kysságát, hibáját,\';" gytUtiríahikOn elkövetett baklövést A, deiüs strófákat komoly (rniisors^éiyok követik, nia/á éiöké|i alakiábati ni^gVenik Széni Bbroála és iMfotdlŰ, VMí^qSF-
alakjátxn\\ .ini^(Vénik •maággal tüzérré avatjá\'az\'\'ujfft,&.)-
Jtat. Exután niu\'atsdgos av^t*kővet-k«zik,\' mélyítek során sötét folyáson, •vagy pincén\'\'kergétSr keresztül a
l
A ZALAI KÖZIrÖHT „KERESD A HIBAT-
versenyében ina a hibát
.............-..................................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának .......... oldalán találtam
meg. — A helyes betű: .........,
szó:................................................
Olvasható aláírás i
fe hivatottakat. Közben az !1 isitek és mtirkosabb tüzérek gondoskodnak ró\'á, hogy a liszt és korom, na n»3g a Borbála-virgács alaposon megtegye hatását. | I A; Jisztikar Szent Borbála napján vacsora keretében emlékezik a tüzérek védszentjóre. 1\'yenkor szoká-soi tiszteletbeli tüzérre, vagy Usztc-\'etbeti főtüzérré avatni a város társadalmi es közéleti vezetőit. A világháborút megelőző időkben n\'gy bálna zárták a Szent borbátu naj>ol. Különösen a györl és kolozsvári tüzérek Borbála-báljára euUékezuoK ni.;; tnu í --ok-m jóleső érzéssel. Ujabba*, színdarabokkal, utóképekkel, alkalmi vermekkel és szavalokó-rusokka\' teszik •¦mirk.•/>¦¦!.ssé ezt a hagyományos deceaniberi tüzérünnc-
pe«- ¦\')»\'. \'¦ . l \\
A Szent Borbála tisztelet a képző-, művészeti aUtotasokban is oxugjiyil-vanu". Szent Borbalát kicsinyített vúrtorony mellett, páoinággai kezében ábrázolfák a leggy^Krui>b>an. Ujabban a torony inelió ágyút ia tétlenek, sót az 1911 évi vilflgnábo-\' ru nagy tüzérségi harcait megörökítő kéjteken harcé jelenetek közben, végső szükségoen jelenik meg Szent Borbála a harc forgatagában.
A hagyoiuányok ereje Wszániit-haiatlau &i felbecs üiheteilen, A\' \'üzé¦ rek, évszázados Szent Borbála tisztelete nemcsak az összetartozás és a bajtársiasság érzületét erőéit, hanem u törékeny níkodémíai vértanú j>é4-dája a feiicUen kői&e«»egteJjcaiiésre Unit és a keresztény hii fvgyózhe-leticn erejét példázza. , |
Szent Borbála az isteni hit igazságába bizva választotta Krisztust örök vőlegényévé « imc ri»ir több, mint faÁst*\'1 évezreddel éite tui pogány hóhérait.
A magyar nonvéd, a rn|dgyai tüzelik uz isteni igazságba veiett hittel várja a trianoni Igazságtalanság Jóvátételét. Ez az őszi é» tavaszi, szep-1111 ó k ti u ivtt|>okon részben meg is történt. De nagy ut van még hátra a magyar feitáuiaadá-sig. S erre az ulra a Szent Borbáta tiszteletében egybeforrt magyar tüzérek is felkészülnek. 1/ , ; |
Bélrenyheség ét u ennek következtében fellépő emésztési nehézségek, gyomorfájás, májduz-"dtsag, Ingerlékenység és álmatlanság esetén az emészlöcsatornat reggel felkeléskor egy pohir természetes „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja és így a gyomrot és ¦ beleket fertőtleníti, továbbá a vérkeringést helyes ulra tereli és az egész szervezetet felfrissíti. Kérdezze meg orvosát I
--r-iíi December 4. héllfl Rom. kst Borbála vt Protestáns Borbála. -Let. KlKd. hó 22,
öö&itrdö ayitta reggel 8 úritál lm te « óritc (MtM, eseti*, ftotek déiutáa ksdueo sgása i
A nagykanizsai róm. kat. Szent József egybázközség tízéves fennállása
P. Gulyás Gellért plébános a katolikus egységet hangsúlyozta beszédébea
Szombat délután Tél 0 Órakor tar. totta rendkívüli közgyűlését u nagyka-nitsal róm. kath. Szent József egyházközség (képviselőtestülete P. Gulyás íiellért plébános, egyházi elnök elnöklete alait, a tagok élénk részvétele metletl;
p. Gulyás hosszabban méltatta az egyházközség tízesztendős fcnnálásiL Mikor a Megváltó onyaszentegyházát alapította, mondta P. Gulyás, cl mondott* ragyogó példáját a Jó.Pásztorról. Akinek nincs nyugta, ha egy jubocs kaja eltávozott, inig m«g nem találja .és visszahozza. Egy másik alkalomkor pedig az t\'j- kegyelmet kért, hogy .mindnyájan egyek iegycaek,> A mi «n>¦«szentegyházunk erősségi- az egység. Amely megieltebbezhetcUefi érvényt szerei. Az egyliáz bknitásának egységéért nu-nuyien szenvedlek vérlonusá. got. Nagykanizsán is évekkel azelőtt tíz egységre való törekvés hozta létre és atflkitotta meg a SzCnt József róm. kath. egyházközséget. Ma tíz esztendeje, az évlordulön Ua nem Is uhuik ünnepet, de a* öröm érzésének hangot kelj adnunk. Tíz éve, begy Nagykanizsán megalakull ala|)Szabáiy-szeríieu a róm. kath. egyházközség és belekapcsolódott abba a munkakörbe, amelyet akkor 27—28.000 kathoUkua érdeke megkövetett. Voltak már «n-iiakelotlo is aláírások a róm. ykath. egyházközség megalakitásra, de testet csajkákkor óttótt n gondolái.
fis most örömmel tekinthetünk visz-síO. Mert a munka uom voH liiábavaló. Az elvűiéit magból hatalmas pálma nőtt, amely aialt békésen húzódhatunk meg. Az elmúlt tíz esz. i.¦min a iimuV\', a ¦,vih7í;. esztendei voltak. Most már vallásunk, szent törvényeink védelmében cselekedni is tudunk. Akarunk. Azokat az igazságokat akarjuk incgvulósituui, umejyuk békésebb kórt, biztonságosabb jövőt teremtenek,
Mujd megemlékezik a hála szavaival a* élenjárókról, a munka társakról, a kitartó férűak gerinces munkájáról, áldozatossági)król. Elismeréssel illeti és köszóuctet mond Azoknak, akik már elköltöztek, valamint a jelenlevő munkatársaknak ós mindazoknak, akik tovább küzdöttek. Méltatja az cjsö egy-
házközségi elnök, dr. Szigethy Károly nuuikásságát, majd a második, dr. rábiáu Zsigmond tevékenységét, végül kitér u jelenlegi elnök, dr. Hegyi Lajos munkásság-ára, akinek odaadó tevékenységéi különösen kleímli ó* eíért külön köszönetei mond neki &i egyházi elnöki székből. l)r. Hegyi viliigi elnöki lisztét mosl negyedik éve viseli és nevet és súlyt szerzett az egyház-községnek, oz anyagink terén pedig előreliajadilsl teremtett, azért az egyházközség nevében legteljesebb háláját és köszönetét nyilvánítja dr. Hegyi Lajos világi elnök, városi főjegyzőnek, A közgyűlés itt lelkesen éljenezte dr. Hegyi Lajost.
Majd beszól a uévlclcu hősökről, akik az eszmének mlndcukor öntudatos, bátor, nyiH, hitvalló és áldozatos katonái voltak. Az egyházközség tíz éves fennállásánál a jó Isten legteljesebb áldását kívánja «z egyházközség minden tagjára. Kívánja, hogy egy pásztor és egy akol legyen.
P. Gulyás meleg tónusú méltatását az egyházközségi kösgyü\'ús nagy let-széssel fogadui,
I)r. Hegyi Lajos világi elnök bejc-ienletle ecután, hogy a legutóbbi közgyűlés azon ji;ii:n../,it.u, liogy megvették a Horthy Miklós ut 15. számú D.iliini H\'k\' házat kultúrház céljaira, feilerjeszteIlók Uz egyházmegyei liató-sághoz jóváltfigyás végett, a megyéspüspök azonban nem hagyta jóvá, meri «z uj egyházközségi szabályzat 114. g-a ilyen esetben névszerinti szavazást ir elő, sőt uzi is meg kell rögzileni, liogy ki milyen szavazatot udotl 1c, igenlól vagy nemlegesét, bár fi-, a jogi meggyőződése, hogy a múltkori közgyűlés határozata jogszerű voH, mikor még a régi alapszabály szerint járt cl, de készséggel és liszté, lettel veszik tudomásul az cgyházme. gyei hutóság liautrozalát és rímek értelmében járnak ok
P. Gulyás plébános ezután elrendelte a névszerinti szu- ázást. Most is vgj\'hanguan a Uobr\'n.liáz megvétele meUelt foglalt á01á*i a képviseJötestü-
A közgyűlés este fél 7 órakor fejeződött ne,.
Felboritolta autóját az Ittas aoffór a Gsengery-nton
A meotök súlyos sérülésekkel körháiba sxátlitották a vezetőt
Vasárnap dé\'után itgaLmas je\'e-\' uelnek voltak szemtanúi a CsOjigery, utcán járók. Egy külföldi nend-zamu személyautó [merész cikk-cakkban ha ladt, Item kis rémületére a közön-
ségnek. Mikor a Drávavöbgyi telephez ért, felszaladt a járdára, meg-rongáHa nz épületet és rj«kifutott egy fának, ugy, hogy az autó felborult. A közönség odafutolt, hogy
Karácsonyi kirakat |[HN r...lk.. mímtmm hlrd.tá. díj. l.aO P)
Mechanlkml játékok, Fényképczogip, Siemflveg, Látcső Joú Imre WtnrttnU, Mi)M n! ¦ Isnaloaóbb. Óriási válaazták laiáttuü ajtittkikiu Mikulásra
CMkeUtUt éa cukorkát legolcsóbban Cukorkssh Ir Aly-nii Özv. Hcffer Oynláné Cimre Ügyeljen 1 (A hfpustu i.iullatt.)
kinUtek, dlulátsy.l,, lutimUk, kri.Hl,ak MELCZER
KISS fatelep EmtM-HtlJ. ImUI. T.l.fon: B-39. Fa-, ntn-, R e 1 o r t a-fuBién eladás. Bfati giikokn^épvlKlet .íiU4-u.kU«!.l: U«Ak léz 1 fz/éses névjegyet, meghívót, nyom l-i iv A nyakai a Zalai Közlöny nyomdájából 1
HoaipSk, hóoalzmák,
gyapjú alaónemflek, meleg harisnyák, kesityük, kStfllt-árukban nagy válasiték
szomolAnyinAl
segítségéi* legyen u M)fförnek, aki su\'yos fejsérülési és\' bordatörés szenvedett. A tnCntök beszállították a kö/-kórh;ízb:i, aho\' azojmuf ápolás alá vették.
Megállnpitották, hogy » Roffőr külföldi állampolgár, aki már meg-iünterhette a kn|agynr bornak az erejét. Most is inas voU. Nem voit mái-ura a volánnak.
¦ A rendőrség incgindUlottä a nyomozást. Valószínű, h-Jgy a rendőrségi egyszer és mindenkorra rnegvonja az ittas autóvezetőtől a haitásl Iga-zolviínyl. ; i I lí
Miért nólkaiőzhetetlen az életbiztosítás a gazdáknál
Sajnos, éppen a gazdák azok, kik a tegsiebb mértékben veszik igénybe uz élelbizlosilásl, i>ecUg lAlán nekik volna a legnagyobb szükségük arra, hogy ieáirygyeritrekcik részére kiházatiiasi biztosítást kössenek és ha több gyermekük van, akkor életbiztosítás formájában gondoskodjanak a hátramaradottakról. Hiszen «Ug vau gazda, ukinek valaini tár-Lozása nem volna. így abban az esetben, ha idü előtt elhalálozik, a gyerjnekek között (mpgosziik u birtok, az özvegynek ű gondja nagy Önértékben ietszai^roojik, mig, in éietblztosi^\'is formájában gondoskodott családjáról, uzonkivüi leánygyermekeit kiházasitási kötvénnyel biztosította, mely inj.\'gtkada^yozhaila azt is, hogy kis birtoka eLaprozódjéK, mert a wánygyertupk kihú/.-c-iíáM blzlositússui megkapja a kielégitésl/ a fiúgyermekek pé<Ug, h-t nincsen teher, akkor az életbiztosítási köt-\' vényből olyan összeghez jutottak, a mely fchelóvé teszi az osztozkodásit anélkül, hogy az amúgy H törpe birtokot széttagolni kellene. ,
Nagyon fontos uz íletttzlobbisnál az, hogy háború esetén is bizonyos lyajuaiban vannak olyan intózkedé-* Idő múlva érvényessé válik, sőt fősek la, amelyek zojég az idehaza levőkre is kiterjesztik a háborús.veszély kockázatát. . , í ; ,
Egyetlen gazdának fiam; szabad életbiztosítás nélkü\' lenni, mert ex emelné ei*otoényc.«n a mfagyar kisgazda tái-sadalmi és szociális hely "tét. . , l , , i" ,.{!31
Nyugati, északnyugati szél. — Felhösebb Idő, több helyen köti, néhány helyen kődsiltálás, eső. A hőmérséklet nlig változik.
A Meteorológiai látásét nagykanlusl mearíjjyelőáliomáHft jolentti
llöniftraóklnt tegnap c«te 9 órakor +58, ma recsel +4-8. délben +7 4. OMDtulék 03-t..
— BaUrokbu a Kopsteto-eég vesét Modern mintatérnél ben a legjobbat • lefolosóbbsn muUrja be, kedveU os«-t««ü teltételek melleti
1139. december t
ZALAI KÖZLÖNY
Városi Mozgó,
Hétfőtől-péntekig
¦a bétfőD este fél 9-kor üiszbemntató!
CHARLES BOYER és IRENE DUNNE
csodálatos filmje:
Előadások hétfőn fél 9 órakor, kedden, szerdán és csütörtökön 5, 7, 9 órakor, pénteken 3, 5, 7 ég 9 érakor
New-York, London, Paris után Budapesttel egyidöben!
(LŐVE AFFAIRE)
A MELLÉKUCCA óta nem volt még ehhez hasonló film.
Tífiitrn páré a Városi fctiúíii
ct.omónvc kfiz a kanizsai mozi ktiHuninak. Ma, hétfőn ette egy disz-előadásban fogják bemutatni az utolsó
üt esztendő fiagssebb és tegniűvé^xíbb
finnjét.
Ki no cmldkeznék arra a filmre, a melyiket Magyarország elölt Cgísz Nyugat a legnagyobb lelkesedéséét foga-doU.s amelyik ¦ filriidráiniiirodabm-nak őrökké emlékezetes e-omőnye ilesz. |>. a film ní.Mfilékucdi. vo».
A most bemutatásra kendő filmalkotás röszerOiMöjc ugyanaz az Isten. á\'itolta művésznő, aki a,- .Mcllékticca. föszerOplöjo voíl: Ireno Dunne.
Kbben a fiimLon partnere losz a vl\'iíglifrű Cbfeles BovCr, akit számtalan nagy filmszerepben látott már a nagykanizsai k,./nJt-,-.i s akinek , müvó-sze\'o mii-.. \'• ii mozija ró elölt folejlhe-tétlen marod.
A mai füm cinre; VAHI.AK.
Az európai nagyvárosok hosszú hó-napákig tarU)ltiik műsoron o fUrr.ct, amefyl.oz fogható csodás alkotást — egy általát** n túlozzuk — az utolsó évtizedben még nem hittünk. N\'emesak a két fÖxö i\'yi., szenuHye garancia enc, ite a fi%n meséje, annak rendelete oh ar. epizódszereplők kiválösága is a legnagyobb fihnaikotássú avatják pzt a remekművet. .
"a m«i — hétfői -\' disreujadáa közönsége előreláthatólag megcsinálja Sít az úgynevezett szájpropagandát, ami a kővetkező napok telt ,házait biztosítja.
Kölcsön vesszük a küUöldi és hazat sajtő kritikáját: «.\\ Várlak felühnut li.il-\'lNmui szép,.
A díszelőadás félkilenc órakor kezdődik. (!) -
Ifjúsági bajnoki mérkőzések Attila—Sáska Levente 2:00:0)
VcietfB Gerencsér. Nagyiramu mérkőzés voH az ifjúsági rangadó, ahol tti okosabb Attila aikét gólhelyzetéiről két gólt szerzett. A Sáska 80 percig szinte kapufához szögezte- az ellenfelét, de a remek Attila védelem ......
\'lm támadást «ikexret visszavert. Gól-¦övök: Motnár és Wohlucr. Jók: ím Tanyai, Kis*, Wohkwr és Molnár, illet, ve Herczeg (a mezőny legjobbja), Jámbor és Horváth Ii.
NVTE ll-ZMNTE III. 3:1
Vezette Flumbnrt. Megérdemelt győzetem. Jobb volt a vasút csatársora. Góllövők: Andri (2), Szerencsés (lí-es-böl), itletv» Sánocz. Jók: Andri, Töke, Németh, iljetvo Sárvcz és Zöldvári,
Eredmények
Hungária—Ferencváros 3:0 (1:0). Szeged—Újpest 0 :0. Törekvés—Kispest 3:1 (1:0). Haladás—Szolnok 2:1 (1 : t). líocskai-Taxt 2il (1:0). lllektroinos—Kassa 4:2 (2:0). NéiuoWszág—SxkíVákia 3 ; 1 (0:0). MSE-KRAC 3;2 (1:1).
A nagykanizsai Szent Vince Szeretelmü akciója a szegényekért
Burgonyát, lisztet, zsírt, fát és ruhát a szegényeknek
A Zalai Közlöny több Ízben fog-lolkoxolt azzai a szép, nemes és a legnagyobb c=endhcn dolgozó cmter baráti munkával, amit dr. Hegyi La-joMté, városi főjegyző nőjének elnökié e alatt működő fáradhata 1 n és névtelen hötgygárd i élén u Sient Vince sieretelnifi folytat Felkfaié 1 a szegényeket otthonaikban, tájékozódik viszonyaik fe\'öl, ahol beteg van, orvost, gyógyszert hozat, uhot az édesanya fekszik, rendt-Ohi zz;ík a lakást, fözr.ek, mosnak. g>ndo?zák a beleget, vigyáznak a gyerniokclce, háztartásra, ahol pedig nincs munka, nincs kenyér, ahol a nyomor ütötte fci jagyasztó tanyáját, olt élelmiszerrel, önkin kával ós Ogyéb !0-glbéggel jönnek Szent Vince Devélftl ajkukon a szegénység odvatba ó* mindenüvé viszik, hozzák az Ur jóságát, könyörületességet, amely cak nz emtert, a szükséget szenvedő embert látja. Gyönyörű »z antun kn, ajnit ez a Ki i^ztus-gárda\'végez, névtekmüi, zajtatunul, >enkitöl, csak oltó\' tudva, aki a pohár vizel wm hagyja juta\'ntJzati uiui. Az irgalma ság lelki és testi c^\'ckedcleit gyakorolják ezek a szép. nemes felkek. Asszonyok és leányok egyaránt Köz ponti vezetőjük Köhter atya, az országos nevú hizarista, aki Nagylr/ini-
• A iitreUt tdiltkonya . . .
zsáu már limjttelb-n magával ia-gadla a közönséget illeni szciepté-sévei, lllmclijdásaival.
Most a ,\\\'egváltó születésének emlékezete előtt a Szent Vince Szeie-tetmii azon fáradozik, hogy a legszegényebb embertcstvéieknek li legyen burgonya, \'Iszt, egy _h zsiradék é-í íö\'eg tüzelőanyag karácsonyra. Hogy akkor, amikor mindenki örül a kis Jézus születésének, ne Icg) cn szeg.\' ny ember, re legyen nincstelen, aki ne örülne a Meg. váUó születésének.
A Szent Vince Szeietetmü nemi-csak a nincstelenek élelmezés érőt, és tüzelőről gondoskodik, har.em igen sok s/.egént fdruhiíz.
A\' kedves irgalmas nővérek rntír nagyban szerzik be a burgonyát, a lisztet, most kedden az összes kólákban, sőt az ov»idáktan Is, minden lanufó, minden növendék, mindéin apróság csak egy-egy szál fát hoz otthonró> az iskolájába, amely majd rakásokra és szekérszánilra dagad, amit (majd zsákokba öntenek és azonmód tniindjárl kocsi viszi házhoz a szegényeknek, ahol juég fülesre sincsen.
Valóban krisztusi eton\'apUt Ragyogó eniberszetelctlől fitgyuUasz-tott szív keli ehhez a munkához.
Remélhetőleg az apró iskolások példáját követik a nagyok is, a cégek, vállalatok és ők Is küldenek tüzelőt a Szent Vince SzerCíetntü gyönyörű akciójára.
Ho\'nap, kedden délután fél 1 órakor nyiük meg a kórház gazdasági pavilonjában a nagy kiállítás ós vásár, amin hosszú hónapok óta dolgozlak a legnagyobb titokban a hölgyek, kézimunka, dlszbabák. miku-lásnupi és a fegkülönfelébb karácsonyi ajándék és játék, hasznos dolgok, amivei c>ak szeretteinket megörvendeztetni <«hel, Igazi tftn-dérorzág, telve mindenre!, rffl) mosolyt fakaszt klcslnybííl, nagyból egy aránt.
A\' Szent Vince kiállítási és vásárt a megyéspüspök, a főispán év neje, a polgármester és a város többi előkelőségei tekintik \'meg. No legyen senki, aki meg ne nézné ezt a kedves szép kiállítást és ne támőgulná\' vásárlásaival a szegények megVnPn-léset
A \'egneme^bb cselekedet, amit a Szeictet Islcnénck szülctée etnJé-kezclére tehet.
Hősi naptár
A volt budapeetl 32. közötf gyalog-c/rod o napon elkeseredett küzdelem
_ után megtámadta ne
1 1411 IEI t oroszlengyOlorSzúgí pietr--lkov környéki borowál
magastatot E lendületes támadás tettes gyöjelcmmel végződölí. A magos, lattal együtt 70 fogoly és -I géppuska "került a 32-Osek kezére.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 filter. December 8.
As Iparoskor táncos piknik estje fél 9 órakor. December 10.
Liceális előadás a városházin (V«_
rasdy László—Barbarits Ijijos). jiaair IS.
Katolikus est aE iparos kórben. JaBuár 21.
Liceális ejőauás a városházán 0 \'
órakor (Vértesi Rigyes),
A szem gyulladásos megbeí ¦ gedéseinek kezelésében a gyoraan és biztosan s amellett rendkívül enyhén ható természetes Ferenc József keieitlvlz hasxnálata gyakran kitünö segédeszköznek bizonyul. Kérdezze meg; orvosát I
iliiplliiillM^lÉl
viikereikedias — Hagykaaizla
CORDATIC
LERAKATA
4
ZAJÜAI KOZLONV
HM. december 4
Aranyat ezlistöt, brilliánsot és régi pénzt
áron vsuták.
BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mtktti ut 3.
Véres dráma a Pivári-utcai lakodalmas hájban
Az egyik vendég téglával beverte a lakodalmas-ház ablakalt, majd leszúrta az egyik legényt
AlUndó aluntáBok hitköm.pókon »uémp*tl F. mü.qriu
6.45 Torn*. — Hírek. — KÖzleraé-ayak, — Hanglemezek. — 10 TTuek,
— 11.10 Nemzetközi visje (erta ilgá lat.
— 12 HaraogMó. — Himnusz — Idő-Járásjelentés. - 1240 Hlrsfc. — 13.20 IdOjoiiis, ídőjáraajelentés. - 14.30 III refc — 14-45 MAsorismertBUa, — 15 ArfoljamlnYek, piaci arak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, idöjárásje-••trtts, hirek. — 17 Hirek szlovák c« tn^rjrai-orOBz nyelwtt — 1915 Hírek.
— 21.40 HMlr, Mtfjarásjeientés, hlrak ¦wfcovik es magyar-orosz ayWvflhv — 3140 Hlrak aémat, ela«, ingoi «¦ traoda uyal^u. — 0.1).", Hírek,
BUDAPEST L
10.20 Felolvasás. ~ 10.45 l\'etolva. sás. 12.10 Kunén Slcn*t baiala jka zenekara. — IS.IIO ltcn<> H-^nckar. 15.10 A 78. jötékonyrébi idiomi sorsjáték burása. — 10.15 Vizváry Mariska háztartási tanácsadója .
17.15 Solymos Péter zongorázik. — 17.15 Felolvasás. — 1H.05 A rádió sialouzeiiekaru. — 111.25 liudar.est székesfőváros VVéd Széke nevében vitéz gróf Teleki Mihály löhtmüvelésügyi miniszter köszönti a Kormányzó őfőméltósága!. Ik-SiíJ liudinszky Sándor. — 19.45 .Fhm-est.. - ».45 «MUon a hirkózó.. Dr. Mező Fereue sporl-tnrtéiieti eldmlása. — 21.13 Varga Imre énekel, Sárai Elemér cigányzenekara muzsikál. — 22.0.\'i Magyar Vonósnégyes. - 23J0 Balázs Kálmán cigáuy-wnekaia.
BUDAPEST n.
18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Magyarorosz Iia\'lgal óknak. — 10.30 Francia nyervokwlás. — 20 llbek. _ 20.20 Mozart: g-moll szirnföni*. — 20.50 Felolvasás. — 21.20 Tánclcmc-«ek. — 21.50 Időjárás jelentés.
Karpatafjai élmtaysk
8 Irta : Vaia* ¦«riatta
lilinosócloU idó és ter, cgyodfil voltami a mindciLségbCii. Itrcztern: a balille, n borzalmat és éteztOm, liogy az cgyik
tisihi ^rik^abasadék fólólt oli égnek a taoruyu szavak: ¦ ! .asciale ogni sj,e. rarua
Másnap bejpalfaMn továhb vámln-roiiunk. Kedvetlen arccal vándoroltunk. Kedvelten arcúd, kábultan gyalogoltunk a Pieínjsig. Sivár fütenger közt kanyargott uz ul mindig feljebb és feljebb. Sehol a szemnek örömet ndó fa, csak fii és fü. ül vétve a havasi boróka kövér bokra terpeszkedett m útszélen s küflónös fanyar .illata elnymntft a lankadt me*ök fűszeres siagáL
A Piclros lóvéban elszakadt a harmadik pár cipőm is. Erre kiszedtem hátizsákomból dicsőséges múltra visz-stalekintö szandálomat, ugyanis benne másztam meg " Dnehsiem lés a Grqes (ilockuer srelid kis szikláit, ez azután kitartott. Azonban a mi kitartásunk elszállt. Egyszerié kiáltottunk fel mi oök, hogy: Kiég volt! Nem megyünk tovább egy- lépést sem! Nem bánjuk a Hoverlá.1 a teiujprszvinfcí a sok gyönyörűséget, de mi aludni akarunk! Nem tollúnk még egy éjszakái menedékházban..
Féafink egy kicsit dörmögött, az iÜtndóaég kadvúért pUfúuyii ellenke-
Yasárnap u Fivári utca 16 szám alatt lakodalmat tartottak Mihúczi-ékná\'. Nagy volt a vigasság é* az öröm, s/ó\'t 0 zene és tánc, mftnden-ki öniH az uj pár egybekelésének. A meghívottak közölt volt Légrádi Jftnofl klskanizsal lakos is, aki ;i rózraszülö. hangulatban Mrtefcn felülkerekedett, kiment a/, utonsa és téglávar* bemerte a lakodalmas ház iib\'akail. Nagy rémület táWfidl erre a lakodalmas szobában, mindenki kifutott megnézni, ki vérté b-\' az ablakkal. Am amikor az első embsr kiért, Tislír (Füries) László 19 éves legény hirtelen felkiáltott fájdalmában : Jaj, megszúrlak !¦ ¦ . 1
Az törtónt ugyanis, hogy.Légrudi
ugy hasbaszurta TJa\'ért, hogy életveszélyes sérülést okozott rajta. OakhOmar (nlegérkeztek a mentők, akik TWért beszálUtoUák !1 kórház^ ba, ahoi azonnal műtétei végezlek rajta. Légrádit a helyszínre érkezeit rendőrök őrizetbe vetlek és be* hozlak a kapitányi-ág központi ügye leiére. , 1
Hétfőn délelőtt a rendőrség egy lisztvl\'.eiője kiszállt « kórházba, hogy kihóilgas\'a e Súlyosan ssbe-sü\'t Tisfért. AHapota életveszélyes? A rendőrség a vég/Aítes szúrás hátterét igyekszik m^st klnym:>zni.
Légrádi kihaUgaláa folyik a rendőrségen.\';
Nagy sikere volt a Keresztény Nőegylet Karácsonyi Vásárának
A zö\'ohViju fenyőkkel disiitett Poi-giiri Egylel nagytemiéban a tündér legendák kora, saines mní^vi\'ága eh-verxde:t meg két napra előliünk, talán csak azért, hogy legalább -\'rre a rövid időre feledjük a kint zsivajgó é\'el ezernyi reánk teaelltedő réméi
A Keresztény Jótékony Nő;gy\'ct s/okásos évi karéconyi váfáM túlán még sohasem volt olyan Ízlése* és finom kiáUilá^u, mini az idén. Mint-
ha a tagok integéieztók v.ilna, valami csodálatos női ösztönnel, hogy a mai helyzetben (még töblei, sgebtet keli idj íjiali á\'dozitkész munkájuk hó\'. Az ö rauukájukra tmí h büszkék voltunk mindnyájan, külöfö^en a sok idegen vendég előtt, akiknek az arcán \'álni foh -i..:ii a lüo.ieanes nuog-le]iődést és a tetszést.
A Keresztény Jótékony Ncegy\'ct évi munkájának A terheitől roskadoztak a sátrak. Magyams kézini\'-n-
Mikulásra:
Játékot
cukorkát
illatszert
Tettiseli Gusztáv
drogéria-, fűszer-, csemege-, Játékáru- és fotó kereskedésében vásároljon
zelt, de azulán szépen-visszafordult ós vidáman jött hazafelé. f
Amint később bevallotta, ö sent aludt a mcncsulU menedékházban a legkifogástalanabbul, mert az ágy kicsi volt. I \'titársmik ritka szép emberpéldány, magassága 190 cm. fetó jár. Szegény ugy tudott csuk feküdni, hogy kél lábát az ágy rácsai közt kidugla a levegőbe.
HAZAFELÉ.
Erős napsülésnen, fu\'iaszló melegben csusrkállunk ieíelé egy meredek lejtőn. Mmdhármaji ingerülten hallgattunk. Egyik inni, a másik enni stere-letl volna, de nem volt módunkban. A napsütéses ritka erdő olyan volt, mint egy kemence, portásig száraz főkl, zörgő kövek, sárga temtek közi kin lódtimk.
Nem tudom, mire értünk Tis,abor-kulra. Olyan volt minden, mint egy lázálom. Csak a vendéglőben tértünk magunkhoz. Akkor állapítottuk meg, hogy pecsenyére süüfink és az emberi formánkból tftjeaen kiv-iközlünk.
I-\'érfink fürdeni akart a hircs trsia-iKirknU ásvmivvízfürdőben, de kisü\'t, hogy ez nem hideg, mini ö képzelte, hanem forróra licvüetl kádfürdő. Hiába öcs/éltük rá, item érzett maga. ban semmiféle hajiamnl arra, hogy negy\\«nfokoS liíiségljen japán módszer Szerint forró vizhen hűtse lé ma. gát. Bánatában megivott ogy nafiy korsó tlszalwrkuÜ ásványvizel é* vé-HigkósloHa az összes liorknlakat, pedig vo\'t néhány.
TerhiésiOlesen a Raliéra vivő vonat rnegint toniVá volt emberiéi. Félholtan értünk a szállodába. Itt végtelen kedves mcgfc|>c!és ért mindet. Távollátünkben valami tévedés lolytán szobánkai kiadták.
Aki már keiosztülment ezen, tudja, hogy mi következett, zuj, magyarázat, sérlödé-s, epés megjegyzésík. Ebben a/, cselben egy pompás sirógöres ts kapcsolódott hozzá, de nem! a mi részünkről, mert mi győztünk.
Igazán sajnátetta] néztük a szimpatikus házaspárt, kik elkeseredetten álldogállak a fojyosón. Nem tudom1, hol töltötték az éjszakát, viszont azt sem tudom ,hogy az a két idős úriember ho! kapott vacsorát, kik elkésve jöttek az étterembe és fojtott haraggal tűntek el két órai hiábavaló várakozás után.
Csendes megegyezéssel határoztuk eí, hogy elhagyjuk Hahót. Belátlak, mi nagyon jó\' jártunk, kitűnő helyünk, nagyszerű eiiátásmik volt, az igazság a/.t követeli, adjunk másnak is végre helyei,
A tcrvlje\\ctl kőrösmezői, liszabog-dányl kirándulások úgyis küáláslala. nok. Mindenült boríalmas lómegfl-ember, présnek beillő uutóhusz és vonatokkal, fin azt hiszem, Magyarország fél népesség* 11 KárpáUlján Odúit,
Lemondtunk mindenről, a Top Iván megmászásáról is, pedig engem tutaj.
donképpen ez vitt Kárpátaljára. Na, majd H/ év múlva hejyrajióloltiiu. Fájó szivsel búcsúztam, BucsiizU\'in
BEGYEI KÉPVISELŐT
keres
nagytollc^unényU kerékpár- é* zaeblámpa-eleműt és ráajó-anódat gyártó budapesti gyár, kinek át-aduA. képviseletét é« hlzoraáuyl rak-tárát_Eereak*id©lmItlgynöksfÉLV8jty oly cégok, kik a megye területén állandoau utastalnak, küldjék be rofezenolákkal ellátott ajánlatukat .Donltás" Ifllge alatt Ilarsányl hirdetőbe, Budapest V., Zéltvay Leó-utca 16.
kák, öt!etc« apróságok, szebbnól-s/ebb karácsonyi ajándéknak valók; júlékok, gazdag bitffé, kbiáigatták magukat a látogatóknak- Egyik -á lor kötni zsákbamacskák vásárlásával szórakozik a íhtalség, auiDtt a tombofatárgyak közül válogatnak, hogy ki mit szeretne nyerni. LátcZuj egy jó húsban levő bácsikén, hogy ő arra a gyönyörű kosárra pályázik, amiben van minden, ami jó falat és szemnek, szájnak ingeié. A másik főnyeretairény kötni1 még nagyobb az iagalom : egy nagy babaiskola körül ágaskodnak p. komo\'y ki\' kritikusok, összeráncolt hornyokkal, ujjukat szopva. lateiifiui, húnyan fogják ma este, feli anyácskáikban térdK(;elve, a kis Jézuskát ostToinoI-nl egy-egy ilyen babafskoláért.
Az egész nyüzsgő, zsivajgó nagy teremben csak egy mérges valaki akad : a h\'araniadik főnyermtóny egy bezárt pulyka. Latom letmtmi nem tetszik neki Nem baj .anná* jobl>aii fog a gazdája örülni *Kki - gondolom és helyette egy mfísik oye;e-ménytárgyat keresek lfci, egy megriadt fehér gnlíin*púrt. Lálrná a legfiatalabb korosztályjáik Is jobban letszlk ez, mint a irnl?rges pulyka, Hiába, az anyagiasság csak a kor-kórrai jön meg, mei-í a mamák inkább a másik ketrec felé kacsingatnak. ,
De ci*ilt, kezdődik a műsor s a gyenírekdélután tiszta szépsége, IÖ-kéielcs játéka bámulatba ejti a (el. nőtteket. Először egy csöpp kis b"ba irrond prológbt s c^llmgelő hangjávaí együtt örökre a közönség szívébe lopja magát. Utána hámrnt kis cigány hegedű\', meg énekel tnieg
a hegyektől, a zogftiTiszálól és Valakitől, aki mindig szemközt őit velem a másik osztatnál. Ne haragudjon kérem, hogy nem sikerült v. lem mégis, inerkediiíe, de 6n olyan nő vagyok, akinek elvei vannak. Moat már megmondhatom ömrck, hogy tudok min. (hmt. Ijltlain, mfkór a fenyők mógó bújva ieféuyképe.etl a- Ihiiiam- egyik tttakadóka íóMótt, tudom, hogy a pincér mindig felment jeH\'nUini Oaoek, liog>\' én az asztalnál ülök.
Ijíitam, mikor az cgyik o«te kama-s*os tréfából — mindenki Irotninko-zásiíra — markjába, lóid 1 a csirkeoomt-bot ós Tüxsftn rnódra m-ircangoUa és láttam, hogv reggalcnként tejet iszik.
Most már megmondhatom\', hogy nincs édesebb, műit egy komoly, kicsit kopaszodó úriember, ki fehér pullovcibeo tejet iszik. Sajnálom, liogy minden éxdeklődéíe személyem kinyo-mozáüára kárbaveSzett. i-.n tudok Ón-rőt mindent és mcgiaórum, liogyba cgysicr szükség tesz rá, rtn fogja kiszedni a imuzdiiliUmal, esetleg a vakbelemet.
A Vülont olvas*\', úriembertől nem búcsúztam. Tudom, két hét nudva találkozunk 11 SemmerüiKCn a Hotel Punhnnsbaji. Csak köwl üljön kérem a* asztalomhoz és akkor megtudja, hog>- ¦ miért Bétáit luúba félóráig a ruhöi ssáüoila előtt. Itn ugyanott laktam, ahol flDÍ CSMk egy emeletlel b-j-jebh. Fordon, mielőtt elfi-lejtvin ismertető jeUtént inr i- > a Villon kó tetet kezében! (Vége)
IflSI dettato-4
«ALAI KÖZLÖN VI
lepücn !6 hangon. ( Kiilün gratulálunk a rendezőségnek ezért\' az ötletért.) AJ>ró M« hazafias szavain-tok auég és a délután fénypontja, egy hánon* felvonásos karácsonyi pásztorjáték következik\', 51 aetep-lővet. Valamennyi városunk társa-dolinának legifjabb generációja, kik u betűvetéssel még csak évek mjulva fognak megismerkedni. " a krl" lika cseppet sem érdekli őket. He-lyeitc inkább a darab jronőjónek és rendezőjének, zelelaki Tóháfhy. Mariannának fejezzük ki eílsuicrésüu-kel, nemcsak a .darab szerzéséért, de a tökéletes betanjtásért U Ennyi gyermeket, ilyen tökéletesen beta-nitani, ebhez nemcsak tehetség és türelem, de elsősorban sz.lv és lélek keli. Sajnos, o. aok kis primadonna, sztár, szavaló és beköszöntő, táncolók névsorát nem közölhetjük, mert az anyukák és nagyniamak szigorúan megtiltották! Bevallóján jói esett ezt hallanunk. Itt mindcuki a célért és nem a fdlOnösködésért tevékenykedett - i , . t
A vásár vasárnap is egész nap tartott, ez a nap már a lövőiteké volt. Aj borozó és étkezde Ínycsiklandozó faiatajvai állandóan telt házat vonzott nnaga köré. Az összegyűjtött bttffé iniiuiiiiüjfuiiiyi szakácsremek, dicsekedett a háziasszonyok dicsőségéről. Api ifjúság között heves konfetti és szerpentin csata folyt. Az elkeseredett csatározás csak a táncrabiyó zene hangjaim szűnt meg. Erre a heves, csatarozók megbékülve perdültek táncra.
A| tombola loisorspiásáról és izgalmairól, a nyerők boldog ujjongásá-róJ, amint a nyeieméyelket magákhoz zsákmányolták, külön riportot lehetne Imi. Itl osak annyit, hogy, a véletlen itt is sok humoros Je.e-nettcl szolgáit, de általában mindenki megkapta nyereménytargyái.
AJhogy becsukódott az ajtó mögöttünk, a katonazene hangja halk kísérőül szegődik niíégjsgy darabig, " nyers fonyüiüattai együtt Kint párás, csjtlagos esle fogad. Előttem egy mezítlábas gyerek szalad, akiért, akikért ott iennt az euneleton tudásuk, tehetségük, Ízlésük legjavát ós sziyüK melegét összehalmozták a Keresztény Jótékony Nöegy-lel tagjai, éiükjtn a vezetőgárdával és Farkas Vtam elnöknővei.
F. Z.

A még ld nem, váltott tomboia-lárgyakat 6-én, kedden és 7-én, csu> törtökön, a Szentgyörgyvári ut 3. szám alatt déhitán 2 é* ¦! óra közölt \'ehet átvenni. . i t , . í
o_ a Kopstein Hutor-arulioz Ulani» batorldallltáaát lilém «• olosó bútorokat kedvező Hzotéal lel-tételekkel vásárolhat.
szép retikolt, bőr-diszmuArut, kesztyűt
MIKULÁSRA
HAMBURG BÍMif
Horthy Mlklós-ut 1.
_W0f : -,
ieiPíii
BOTOR VEZET
Nagy választék! Olcsó árak !
— (Kinevezések)
A magyar királyi pénzagyminiszter előterjesztésére a Kormányzó Kalilh Andnls pénzügyi főtanácsost, a zalaegerszegi pöizligyigazgűtóság • vezetőjét pénzűgyigazgatóvá nevezte kL ~ A pénzügyminiszter dr. Patkó injosl a zalaegerszegi, dr. Aszéki Jenői a novai kir. adóhivatalhoz pénzügyi fogoironzcV gyakornokká nevezte ki.
— (Calazsnti emlékünnep)
A rirOgykjajuzsfti kegjearendi róm, katli. gimnázium a rend utapttójáitak, (Wluzantí Szent József pártfogásának egy három nnpos ájlatossággnl Jió-dól. Ebből az aikalöml>ói december 4, 5. és 8-án reggel 8 óralíor szentmisét mondanak a gimnázium kápolnájában. A december 6-ikl szentmisét Langnutr Lipót székesegyházi kanonok, püspöki irodai#zgató végzi, a szentbeszédet dr. Cznpik Gyula veszprémi megyéspüspök mondja, ő áldoztatja meg az ifjúságot is. Délután fél 5 órskbr ar intézet tornatermében ünnepséget rendeznek. Az ünnepi beszédei Medvigy Mihály lúttanár mondja, ezerrkivüi szavalatok, ének és zeneszánu>k lesznek,
— (A zeneiskola tanárainak hangversenye)
: Szombaton este 0 órai kezdettel u zeneiskolai tanárok az iskola földszinti termében liaiigversenyt adnak. A műsorban zongoratrio,, zongora-gordoiüai duo, énekszóiö és zougoraszólószAniok szerejietuvk. beiépödij neui W (:)
—. fA rendőrség felhívása: a nagyközönséghez)
Az utóbbi időben egyre-másra, járják a vidéket egyeseit \'és csoportok és a Magyar Nemzeti Szövetség nevében ptakketeket és fényképekel árusítanak jogtalanul, valamint pénzadományokat gyűjtenek. Ezzel kapcsolatban más dolgok elkövetésével is gyanúsítják őket a nyomozó hatóságaink. Nevezetesen Várod! (Weisz) Béla, Ainszte-r (Nyisztoxí) Blanka, Handel Sándor és Heiner Tivadar ós társaik. Amermyib-\'n fentiok közül vaiainelyik Nagykani-rsa város vagy Ikömyókének területére érkeznék, a kanizsai kapitányság vezetője felkéri a nagyközönséget, adják át a iegkő*e&ebbi rendőrőreramnek, vagy értesítsék azonuat a kapitányságot, . i ¦
— (Franciaországi élmények)
elevenednek meg Bz\' Irodalmi Kör december 104, vasárnapi liceális előadásán. Az előadást Yarasdy "László rriarista tanár tartja, aki ez aikaJont mai mutatkozik be első Ízben az Irodalmi Kör liceálisűinak hallgatósága ciőtt. A műsort Barbarits Lajos teszi még változatossá, aki saját költeményeiből ad edő. BeJópŐdy nincs. (:)
Katonai felazoreíóatak egyenruházati cikkek
egyedö! legolcsóbban besxerazjiétők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. «z. Teleion 625.
— (Hosszú bevásárlás)
Molnár Sándor bssatonszepezdi hun lesmester még november elején Tapolcára utazott bevásáro3uí s azóta nem tért linra. \\ csendőrség most Ábrahám ós Rendes között a nádasban megtalálta Molnár holttestét A nyomozás most tovább folyik annak a felderítésére, hogy mi történt a lien-tessel,
— (Az Iparoskor .Piknik-estje")
Fo\'yó hó\' 8-aa (pénteken) este az Iparoskör nagytermében lesz n, kör táncos piknik estje, melyre ezúton hivja meg a kör tagjait, vulamrnt barátait u rendezőség. Belépődíj 00 fölér.
. (0
— (Hova kerül az eg érszegi törvényszék)
Az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával Antal István államtitkár bejelentette, hogy a zalaegerszegi törvényszéket a mostani át-rendezések alkaamávai a győri tábla helyett a pécsi ítélőtáblához akarják csatolni. Ez a bajcSentés nagyon meglepte a znaoegíTszegi ügyvédeket, mert a győri táb\'át sokkal könnyebben meg lehet közeaiteni, inintha Pécshez,kerülnének, mert óz txikkar költségesebb és körülményesebb (tenne* A zalaegerszegi ügyvédek most közbelépésre kérik M vitéz gróf Teleki Béla főispánt, hogy \'a régi félszázados állapotot az igazság-dgyminisztérium hagyja a régiben,
— »HtftzklAllU4»uakat tektnUW) meg
minden vátelkéartMr nélkti. Koontsin balozAn.hlw
Budapeet, deoember 4 A képviselőház mai ülésére a nyilaskeresztes párt képviselői közül 19-en jelentek meg egyenruhában. A Ház többi tagja némán fogadba a bevonulásukat.
A mai ülésen folylatták a felhatalmazást törvényjavaslat tárgyalását. Elsőnek Varga Béla kisgazda szólalt fel. A nemzeti egység fontosságát hangoztatta a a finnek példáját aTli-tolta a magyarság elé. Tömböly Dénes hangoztatta, hogy a hatóságoknak nagyobb hatáskört kell adni, hogy a minisztérium csak a főbb ügyeket Intézze el.
Ofc&jÓadsjjDf
cmaamczwati
széfiukozhalik
1000 darab BABA,
Babakocsik, hintalavak, biciklik
és mindenfajta játékok.
Manikűr-, fósü- ós illatszer-kazetták
fővárosi választékban m_m_\\__ ,.
Babaklinika I WAGO-nál
4905?6
3923
* viUahiHI márkás
COWTINEIÍTAL-iréaép.k
m*r24 havi réuletre 1«
SCHLESS TESTVÉREK-"*\'
Deák-tér 10. Horthy Miklós ut 8.
f1btelemi
Karács(?flvi afeció
¦^^h.......iiiiiriiiiit«lt»»li)í)ilf»i(hilll»hfi\'
ELIT fotómüttíremben Horthy Nb-m<3.
minden falvatcinál atí\' fce,at*kniáhy I
Rövid birek
TELEKt PÁL QRÓF
muiuulureluökiiiigy beszédét mondott, BalalonfUredeni ahol tegnap, a cl tik át> ünnepélyes . keretek közölt Radocsay László megbízólevelét. A miniszterelnök a nemzet nagy \'kérdéseiről beszélt lés hangoztatta, hogy teljes elesettségnnsből a saját crönk-bal alltunk, talpra, mutyira, hogy, az egthn-világ\'elismerését kivívtuk, Kifejezte, örömét, hogy aj szélsóséges hullámok megjöttek, a. nép józanságán is kijelentette, hogy lovábbra is a megkezdett utón fog haladni.
Radocsay László igazságugyml-nlsztert Zalavármegye részérói vitéz Teleki \'Béli gróf főispán Üdvözölte.
SÜBOSITS IVÁN
horvát^ bán a kisebbségről beszélve kijelentette, hogy nem len. neki különbséget kisebbség. é> a horvát nemzet között. Nem kéli la" lan külön hangsúlyozni, — mondotta, hogy Jugoszlávia minden szomszédjával a legőszintébb barátságban akár élni, ralkbr ezt mondom — fejezte be szavalt — különösen Magyarországra gondolok:
HATALMAS FORGÓSZÉL
közeledik Maullla felé, amely már elpusztított,öt-szigetet. A, lakos ág minden szükséges Intézkedést megtelt a veszély elhárítására.
SOK ANGOL AKNÁT
sodort a vihar a holland partok közelébe. Etek közül néhány fel Is robbant. Az egyik robbanás oly erős volt, hogy két kilométer körzetben betört minden ablakot. Körülbelül 25 akna közeledik a holland partokhoz. Ai egész* parirészt elzárták ezen a helyen.
PERCENKINT 32 EZER PENGŐBE kerül as angol lőszer minisztérium kimutatása szerint Angliának,a habom, A« angol kis tőkések 22 millió pengó kölcsönt nyújtottak eddig a nagyarányú fegyverkezésekre.
a;balti államok,
szövetsége december 7-én értekezletre ül össze Talllnban. A résztvevők közül 3 állam nem nyilvánít véleményt a moszkvai támadás Ugyéb n.
Molnárok figyelmébe I
vagy.
fámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnnk nyomdájában
Csillárok,
fa li karok,
éjjgüszehrény-lámpah
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, iskolába, túrára, kápható-Nagy választék SZ&B(J ^JjTáli SPOrttWaltiébei,
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
28630/1939.
Tirgy: A lelvldékl in klipítallal harcokban kiluntek lelvttele • VI-till Rendbe.
Hirdetmény.
A Pelvldék és Kárpátalja visszacsatolási! és a munkácsi cseh betörés Alkalmával az ezen harcokban vitéz magatartást tanúsítóitok a Vitézi. Rendbe, felvehetők, ha az ellen ség elölt tanúsítóit vlléz magatartásukéra , .
a) Tábornokok ét törzstlsrtek - a Mngyar Érdemrend- tiszti ke- \'
restijét a hadidisztménnyel és kardokkal,
4) Főtisztek ós tlaztjnleltek(szá-
zadoiig bezárólag),,
a -• Magyar, Érdemrend lovagkeresztjét a hadlszalsgon a kardokkal,
c) Legénység
a Magyar arany vitézségi, vagya Magyar nagyezüst vitézségi érmet érdemelték ki.
Hősi halált hallak vitézzé nyilváníthatók az esetben Is,,, ba kiváló vitézségükért kisebb kitüntetésben részesültek.
\' Különös méltánylást érdemlő esetekben tekintetbe jöhetnek olyanok is, akik az ti) b) c) pontok alatt felsorolt •kl»r««eetrét,\',eggVet-*n1CBW
nyabb \'kliutitetásibirtokosai, ha a 20 éves cseh megszállás alatt a magyar nemiéihez való ragaszkodásuk és hűségüknek; örtteláfdözásoknák nyíltan -klféjtlzést adták s elszánt ba-zallas magatartásukért szabadiág-vesstétt vsgyi\' meghurcolás! szenvedtük.
A kérvény mikénti megszerkesztésére, benyuj\'ására" él\' felázérfclé-\' sért a\' Vitézi Rétid\'Kis\'rfáré|a)"ad (elvHágoüllíst. Knphalő-a vármeáyel (Budapest Székesfőváros) Vitézi slékeknél és az ürszágqs Vitézi Széknél, Nagykanizsa, 1939. november 29 1 ;,. Polgármester, i
APffOHíRDETtSEK
U>,ahlr<MJ.t>4l|a .ulmap «i Hnn.HU.ro
• \'llli,. mln*.n további .ió (1 ItlUr, h.UOina.
gggSg SOHMlér, rónaiak ¦ jejjjjg kj A ring
állás 1
Betdró ¦•«•rltóriSt felveszek. Sugár-ut ¦!11«. Hmm. 3018
Egy íi.jirénS "azonnal (elvétetik. F4*t 18.-
MagSlihaló,- tlazta\' lialiMnSt azonnal lelveazak. Józaef lőherosg-ut 56, •
abás VÉTEt,
Egy Jókaiban levé konyhaszekrény, öu* 0MüuliliaI«»elc<U»V,ttlKtr«»iHII>l,iöiiyv azekrtny Sí egy aaép ebécjlí alaiM. Cím a kiadóban.
Kit- fiattal aualraarrtaa eladó. Taraiz-utoa lí. •
gyönyört! antik szekrény ealaata,
1 tikbr éa egy fekete Ictíl Mllkakai eled*. Eoltr<W.féf 303a
lakásozcethelviséo
lalathf>l»laéu , zUdó
l-téf 10. aiSSt klaft.
Haraswausjilaáa viavezelékea njugatl lekvéio-kerté*1 ^udvart \'lakis-> azenrtaiff la kiadó. Halaa-u. 4. •
MrmllK utcai lakáamtlíékfretyíaí-Kekket azonnal kiadó. Cseiteery-ut 79. *
KÜLÖNFÉSJa-
a.»«é tlé»>a>B«r»,\'.rígll, és u|*t, napi
postából iziinuxó tóraegbé!--1 —
¦anr.érte\'r"\'\'" lön ilíklSn ségétwo
ziinuió tóraegbélyeget kém* értétreimíll rehffm7rítIennTl Zalai Közlöny szerkeiztó-
fotaatavt.
Prakllk*. alindilrok-Oilnhal Béni.\' vlllnmosii,;!, rádló-azakUzklibcti. Deák
El...«.!! egy arany karkAlAór\'a Tekkt-nttól a Fó-utlg. Kérem a becaűtetes meg-talalót, illó JiMaloru elleniben adta kt Ró. zaia lodráiz üzletiben, Fó-ut. 3(133
Mély éa aport g-y.irm.tiKarcaik nagy váUaztékban, Kukecznéníl.-
Z»L«r stÖ/zLÚHV
f OLITIKAI NAMbAtS
kiaála.: „KízgaziiaaaíiB.V.\'kao\'ykanlna". Kolelóa kiadó: Zalai Király, r Nyomatotti a „KttiaiSaUgt H, T. N>ty»«»li»a«
ayehiifilabaa NeByka\'aUaaa. INjuuKl\'Wrt lelilí, ?alai «irelyi
79B ÉílolysjM 277. nám
Ma: „KERESD A HIBÁT l"
NagykjutiZti, 18])9. december 5. kedd
Ara 12 Hl!.
ZALAI KÖZLÖNY
ét UadoWntali Foci 6. néa.
Felelős siöltetztö: Barbarita Lajos
KIÓtlitM»! im: eiT bén * peorf **> -Óé* Saertonttettl és Idadéhtretali Uíkont 73. «
Kagykanizsa hödolafa a Kormányzó előtt
Irta: Kelemen Forano
Holnap, Miklós napján ünnepi cihzbc Öltözik tí hitárxzéli város és ünnepi érzésben dobion össze minden szív. A városháza közgyűlési lennének történelmünk nagyjaival felszentelt díszes falói-*! egy u) kép, egy u) fcstmViiy keríti arra a helyic, ameiy évek óta várja újkori történelmünk kimagasló férfiának, vitéz nagybányai Horthy Mikló* kormányzó unnak rég esedékes portréját. A kéj), melynek tettrekésztető gondolja a Felvidék visszacsatolásán ik dlada\'raitts makróban szü\'e\'.ctt, Íme itt van. Rákóczi, Széchenyi, Kossuth, Deák ós a Habsburg-ház utolsó előtü uralkodójának monu ment Alis alakjai hello önost oda. Iöp az uj wor-i országain pitó* (niiorkáns egyénlségé-nek v6ü»nravetített képmása, hogy hlrdes* Jelennek és Jövőnek, a ma és Minden IdÖ magyarjának a Kormányzó személyében mi3fi.es tesült magyar katonai, államférfiúi és emberi kva\'ltásoknak történelemformáló eicJét. j
Mert valóban, nem egy hadvezér, nem1 egy álkimTórtiu, s mam vgy ember feisoTrtn*ndü jrépességei, ha-11*1» u irfagyar fajtának dladalniiás erényei .sugároznak, ki országunk inni Urának históriai egyéniségéből, nüntuhogy a nemzet minden Időálló, Igazi értékének é\'ctébeu és alkotásaiban, mindenkor a magyarság ősi óHanvfcnntnrtó ereje és faji géniusa lobogott. I i
Ez vezette IcK\' a Duna Tisza mo-dencéjébe a honalapító Arpúd seie-gét, \'ez* telepítette meg Szent Islván bölcseségeyel a kalandos (Vöket a ke\'eszt )egyében az uj hazában. Aj mugyflf faji génhjs őrködött évszázadokon át a vérrel megszentelt ország oly sokat o^romolt Katóra! felett, ez formálta át az ázsiai puszták lobogó magyar, lelkét a nyugati kultúra tennékeny lelki humuszává, b alakította ki Mátyás királyban korónak egyik legműveltebb magyar uralkodóját. A magyar géniusz, a magya nép teremtő erejének ez a lendítő kereke vitte évezredes történelmi utján előre ezt a népei, mely legközelebbi rokonaitól elszakadva, pusztán sujót erejére támaszkodva, a legnagyobb niegpróliáltatások ide-fén is meg tudta védeni pozícióját a Kárpátok medencéjében.
Ez a géniusz mindig egy-egy nagy történelmi férfiú képében sugározta ki.alkotó erejét.
így;\'Jelent meg - ujabbkod törtéiretünkben t- a »legnagyubb magyar* a nemüKtl élet história színpadán, Széchejiyibcn a magyar ál-iamférfiui képesség, Kossuthban a magyar függetlenség, Deákban a magyar bö!c;eség nemzetfenntartó faji tulajdonságai\'\' voltak ezeréves életünk tartó pillérei: Horthy Mik-\' lódban mindezek a képességek e^y magasabb igjnttiisben egyesülnek. Hus/. éves országlásának ideje alatt nemeik ncndkivüH államférfiú! ké-
pessegeinek, nemcsak Izzó függct\'en ségérzésének, hanem olyan uralkodói kvalitásainak is tanújelét adta, melyek c\'«k a világtörténelem legnagyobb uralkodóinalt erényeit képezték, rimbert nagyságát csak a történelmi távlat fogja kellőképen meghatározni, de lenyűgöző egyénisége, határozott, férfias alakja, gesztusai és hangja és egész >extcr-lieurjec a kivételes egyéniségek hó-dolalra késztető szuggeszciójávalhat. Markáns profilja, a nagy távlatokhoz szokott tengerész szeme, ruganyos járása kiapadhatatlan belső energiák rádlóaktiv kisugárzásai, melyek tiszteletet, csodálatot és sze-relctet parancsolnak.
Végzetes időkben a magyar sors megrendítő pillanataiban Jíteht mep az ország hajójának kormónykere-ke¦mellett, hogy » lenger hullámaihoz szokott kormányos bátorságá-
val, a modern katona öntudatos fc-gyeimében, egy nagy u-alkodó közvetlen közelében teljesített szolgálatok értékes tapasztalataival s á magyar rónán nevelkedett lélek izzó hazaszeietetévci és áldozatkészségével felemelje az >elcsett< magyar nemzetet, amelyről azokban az időkben egy francia generális mondotta a minden magyar szivbe tüzes nyíllal égető szavakat:
- Coinment éíes-vous í.om|bés ti bas? <
~ Hogyan sülyedhettek cunyLe?
Igen, a nemzet ott fetrengett a porban, az ősi magyar föld nagy részét idegen saruk tajxwták, a nemzett Irtkolót- helyén vörös rongyok lengtek s a vesztett háború lelki de-bacteja e\'ei\'nycsztelte a magyar virtus feszítő erejét. Minden kötelék, mely egy évezicden át össieFíiz c a nemzeti élet szétágazó agait, feloldódott s történelmi létünk erkölcsi, gazdasági, társadalmi szervezete -mint .oldott kéve — szertehullott.
Valóban kritikus napok voltak I
,A; honfiúi bánatba merült létek
Ujabb finn sikerekről
számolnak be a hadlfelentések
Moszkva már az angol-orosz tanácskozásokkor cselekvési szabadságot kért a Baltikumra, Finnországra és Romániára — Érdekes hírek állítólagos német álláspontról — A népszövetségi tagállamok megsrakltják a diplomáciai viszonyt a szovjettel
Bámulatos és valóban csodálatra méltó bátorsággal és hősiességgel küzd a ki"* finn testvernomzel & nagy oiw, túlerővel szemben — áf-Ifl|iltják mog egybehangzóan a lapok és a Havas Iroda helslnkl-i jelentéi. A továbbiakba,, igy foglalja össze a helyzetet a Havas Iroda lu-dóMtása; 1
A tegnap keletkezeit heves hóvihar jó segítséget nyujl a finneknek, mert emiatt Sztálin nem küldheti et bombázóit. A rossz idő jókor jött, ment a németeket elszállító Douau gőzös már kifutott Helsinkiből. A kormány tniég Helsinkiben tartózkodik és a finn nemzeti bank óvóhelyén Ülésezik.
Az Idő « ke\'eti hadszíntéren is kedvező volt, mert a hó befedi az aknamezőket és fankcsjpdákat, .-mi miatt az oroszok n«m! nagyon mernek előnyomulni. A Lagoda tótól északra vissza is fordultak több helyen, sokan a vizbcfulltak a visszavonulás során, mert a tó vékony jege beszakadt. i
A knréüai részen 380O0 főből áüó két finn hadosztály áll szemben ké> szeics orosz erővel. Tagnap ugyanazt állították az oroszok, hogy jelentékeny előrehaladást tettek, finn katonai -körök azonban megerősítik! azt a hi\'t, amely szerint a. harcok még mindenütt a sekl földjén foly-na)(. Pillanatnyilag nemi is tudják az eríklvoiialakat meglániadi
ni.az oroszok, igy komolyabb harcok csak északon voltak.
A nikkelbónyákat nem\' robbantottók még fel, dc imünden aló van aknázva és ha az oroszok túlerejévé! üzemben fel kellene is adni az állásokat, a benyomuló oroszkkal levegőbe ropiÖk a bányákat.
A\' baiti öbölben a partraszáUlási kísérletet is megakadályozták a finnek, síit Karéllóban a kitűnő finn tüzérség elnémította az oiosz ágyukat Is. Tegnap öt repülőgépet késztettek leszállásra. Ezek röplapot akarlak leszórni Sztálin üzenetével, amelyben az óir, hogy ha nemi adja meg imMgát a finn nép, Helsinkit földig lerombolja. . | \'
Ujabb Helsihki-I Havas Jelentés szertnt a finnek .a Lagoda tótól északkeletre szép sikereket értek er, Több ízben sike.es ellcntámödást is intéztek az oroszok ellen. A csapatok gyors mozgása és bátorsága, valamint teiepisini^rcíe olyan kedvező helyzetbe hozza a finneket, hrtgy csapdákat tud állítani a túlerőben levő oroszoknak. Tegnap is az ismeretien terepen olyan helyre csalták az oroszokat, ahol könnyű szerrel ibckerithPtiéic őket, nyenformén HWO foglyot éjféltek.
A karéllai földszoroson a part-mentén néhány ki\'omélcrnyl előnyre tetlek szeri az oroszok, do az előnyomulás oly lassy, h«gy miég min------ iFolytatáa a 2. oldalon)
csüggedten meiCngctt a haza sorsón s leménytetenüí gondolt a holnapra, mely örökre elorozhatja Szent István birodalmának tűnő ólomképét. ¦ S ekkor az isteni gondviselés Horthy Miklós képében, hagyományos fehér lovon égy uj honfoglaló vezért küldött a déli végekről a megbomlott ország szivébe. Budapestre bevonult a poraiból Phőnix madárként uj életre ér>redt magyar nemzeti hadiereg s megkezdődött ezerév után az uj országalapitás...
Mmdez alig husz évvel ezelőtt történt, i. , \'
Azóta újjászületett egy romokba temetett ország s uj erőre kajwtt a magyar nemzet önbizainw.
Magyarország az európai politika je\'cnlö-s tényezője s a Dunameden-oe vezető állama telt. Büszke öntudattal harsoghatjuk a világ felé: Af ezeréves magyar földön újból mi vagyunk az urak. Itt rólunk és nélkülünk nem határozhat senki. S mialatt körülöttünk ideges nyugtalanság és hisztériás kapkodás sorvasztja a lelkeket, nálunk imponáló nyugatom és fegyelem uralkodik.
Magyarország a rend és béke Irigyelt szigete Európában. .
Mindezt annak a szuggeszcióuak ¦köszönhetjük, mely az ősi mWgynr humuszból kisarjadt uj nagy ország-alapitó történelmi alakjából kisugárzik. Árpád, megszerezte, j Szent István mega\'apitoila és Horthy Miklós uj életic kelteit* az ezeréves Magyarországot. ;
Helye ott van a magyar történelem legnagyobb alakjai között. . A kép, mely holnap, Mik\'ós napján, a Kormányzó Ur Ő FŐméltóső-gának névünnepén a vóroshőza dísztermének falóra kerül, igy Rákóczi,\' Széchanyl,\'Kossuth és Deák.FeiCnc társaságában a legméltóbb helyen fogja megödznt Horthy Miklós földi alakjának nVüvészI kivitelű képmását.
Nagykanizsa város egész társadalma lé\'ekbcn feborakozik holnap e kép előtt, hogy^ lerója hódolatát,* hálóját,\'szerete\'éf és ragaszkodóját azzfli a férftuval szemben, aki husz év kemény munkájával, elszánt, dacos magyar akantővat, férfias bátorságával és bölcseségével visszaadta nekünk azt, ami- minden magyar ízivnek - a legkedvesebb, a legértékesebb, mert legfontosabb, visszaadta nekünk : a magyar Hazát !...
Z\'inyi városának jnlnden fia szivébe zárja ozt ft1 képet; mely a közgyűlési teicm töri éne Imi uagyja-inkkai ékesített, díszes 6UntV az e"«-ven igazság cnejével hirdeti mindenkinek; akiket intett: a törőkvení idők évszázadokon ke\'Csztül átmentett kemény magyar Igéjét: Éi magyar, áll Buda még!
S hogy Jgy van, azt mi ennek a kornak sokat szenvedett\'magyarjai, elsősorban annak o férflun\'ik köszönhetjük, akiiié\'k minden magyar1 szív oltárára1-klvánkoÜó képét Nagykanizsa városa hálás; közönsége honwp,ü Miklósr napján" a: »agy: halhatatlanok soróha\'iktálja, I
tum KÖZLÖNY
IÖ3Ö. oWember s
A ZALAI KÖZLÖNY „KERESD A HIBÁT"
versenyében ma a hibát
.............................. .................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny rhal
számának .......... c\'Jalán találtam
meg. —- A helyes belli: .........,
8ZÓ:................................................
Olvasható aláírás:
(Foktaté* az I. oldalról)
dig a senki földjén harcolnak, ahol " finnek mesterien ktizellk a csai>dá~ kat. Általában bizonyos már, hogy az oroszok nem szájmitottak &t Ilyen erfís c Ilenétilásra .
Mototov: „A szovjet nem éli \' Finnországgal hadlviszony-ban 4* nem fenyegeti háborúval r
Moszkva, december 5 (NTI) Moíotov a Népszövétséghez intézett levelében kétségbovonja oz
illés összehívásának jogosságát és kijelenti Jegyzékében, hogy Oroszország nem áll hadihelyzetben Finn országgá, és nem fenyegeti háborúval. Leszögezi még a jegyzék, lwgy Moszkva és, a finn kormány, között békés viszony áü feim.
(A moszkvai jegyzék nyilvánvalóan KuusJnen vörös népkormányá-rót beszél.) t
Moszkva otthagyja a Nép-az&vetaéget I
Zürichi fapjelentés szerint Angliában mindcíisebl) "Z n felfogás, hogy a szovjet kilép a Népszövetségbői. Erre vall az a bejelentés ut hogy Moszkva már iietrm képviselteti magát Genfben szombaton.
Urugualy egyébként nzzal a kérés, sel fordult Genfhez, hogy a finn lépés miatt zárják ki Oroszországot a Népszövetségből, ellenkező esetben Umguflly lép ki. Ugy«\'uicsak tiltakozásukat jelentették be n többi dél-ajnerikaj áhamtók fs Genfben.
Tanner finn külügyminiszter beje-fentette a Népszövetségnek, hogy az Aauind szigelek védelme érdekébon a sziget körül íiknazárt iiclyeziek
.. i ; . ! .1. ¦ i í
Szenzációs dlploniaclai leleplezés a niOS^v«Í tárgyalj soK megszakadásnak okaróJ
I London, rféoember & (MTI) Anglia és Franciaország teljes rokonszenvvel kisért n finn nép küzdelmét és tntost nzi mérlegeli, hogy miképp tütakozbainaleg-eredniényesebbcji Moszkvában. \\\'a-i lószinünek tartják, hogy nyilvánosságra hozzák a szovjet-tárgyalások részleteit, amelyekben üzt követelte a szovjet, hogy adjanak neki cselekvési szabadsagot a Baíti államokban és Finnországban. A tárgyaiások Moszkvával tehát azért szakadtak
meg tulajdonképpen, fmtert.London és Paris nem volt tojlajidó feláldozni a Batti államokat és Finriorszá-. gót ¦ : .
Zürichi iapjelentés szerint Angiin nem ad ki fehér könyvet a íübsz-kvai tárgyalásokról, de a szovfet-angot tárgyalások anyagának egy részét nyilvánosságra hozza. Ezek között szereiéi az is, hogy a szovjet katonai cselekvési szabadságot követelt Romániában, Lengyelországban, a Balti államokban és a Balti tenger több szigetén, (ü. N.)
Érdekei newyorkl hírek a német álláspontról
. Newyork december 5 Koppenhágai jelentés alapján az amerikai aapok arról írnak, hogy a németek Imiegkiséielték a közvetítő, lépést Moszkvában Finnország érdekében. Mai tán ez nem járt eredménnyel, iinlost azon fáradoznak, hogy a nyugati szövetségesekkel valamiképp bekét kös-senek, hogy együttes érövei vethessenek gátat a?, orosz terjeszkedésnek. (P.)
| Roma, detftnjber 6
Az. olasz lapok szerint Berlbiben megértéssel viselteinek a szovjet finnországi lépésével szemben, mert Moszkva lépése nem érint német érdekeket - v
Az olasz sajtó szerint a finn si-* kerek a pesszjúnistákba is lelket, Öntöttek és bíznak abba,, hogy tavaszig felUlózlathatjék az orosz túlerőt, — tavaszig | pedig sok minden történliöt, , \', i , : i
Róma és a finn helyzet alakulása
, Róma, decetriber 5 Ae olasz íővájosban nagy tüntetések vannak Finnország mellett. Az cgye-teinjiuUi a szovjet követség előtt is akortek tiltakozó tűntetést lendczni, megoitadályozták. A tömeg felháborodása csak nőtt, mikor a , lapok déli kiadása közölte Molotov üzenetét, a ¦mely bcjgén Helsinkinek 800 repülővel történő megsOmniisitését,
A tangerelken. eleQllyadt néhány hajó
A nyugati háború frontjaiul ma ismét kevés jelentés érkezett., A tengereken volt némi esemény, ezek között legjelentősebb, hogy a németek elsüllyesztették a 10.000 tonnás Totic Star, nevű angol gőzöst. A hhi az angol tengerészeti hivatal is megerősítette. Összeütközés következtében etsülyedt a 2160 tonnás Hansthome angol gőzös. Is, míg a holland\' partok mentén az aknák gkoztak nagyobb károkat.
Az olaszok\' állni küldött 25 repülőgép Németországon át megérkezett Helsinkibe. Rövidesen ujabb olasz re-pülöacgitség indul Finnország felé,
Rómában a Népszövetség ülésének kivételesen nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert Iciwtségcsnek tartják, liogy a Népszövetség kimondja tag. államai és " Szovjet közt & diplomáciai viszony felmondását,. {
Ma délután érkezik a megyésplspik lagykanizsára
Holnap délelőtt 10 órakor ünnepi szentmise, 11 órakor díszközgyűlés
Nagy napja van holnap Nagykanizsa városának. A JKormányzó nevenapján leplezik le a városháza közgyűlési termében vitéz nagybányai Horthy Miklós életnagyságuképét, ajni\'Endiey budapesti festőművész alkotása. A; kéjiet mér tegnap illesztették fel a közgyűlési terem fáfára, szemben a bejárattal, az elnöki emeiveny fölé, majd nemlzetl szinü lejwUel bevonták. Dr. Králky István polgármester személyeién tekintette meg tegnap \'délután a munkálatokat a holnapi disz közgyűlésre.
Ma délután 6 ó\'Wkor érkezik székhelyéről Nagykanizsára dr. Czapik Gyula megyéspüspök dr. Langmár Lipót oldal kanonokja kíséretében és egyenesen szállásain, a kegyesren-
diek járshúzába hajtat, ahol Barta István házfőnök, gimnáziumi igazgató köszönti a tanárt kar élén, Utána a főpásztor tisztefgő küldöttségeket fogad. i
Holnap, szerdán délelőtt 10 óra. kor ünnepi szent-mise u plébánia templomban a koi^njányzóért, amit a megyéspüspök pontifikál, 11 órakor díszközgyűlés a városházán, a Imikor leleplezik Horthy kormányzó képét. . ;
Ate ünnepség programját már közöltük, I A polgármester felkért n város polgárságát, hogy őfőméltósága Kor-jmányzó Urunk névünnepp alkalmaiból lohogózza fel házait , ,
A légrádi állomáson kisiklott a motoros-iszerelvény
Tegnap a legkülönfélébb hi\'ek járták be a várost egy állítólag a légrádi állomáson történt nagy szerencsétlenségről. Utána jártunk a dolognak és sikerült a következőket megállapítani: j
A" sinautó, amely Nagykanizsáról délután 6 órakor indul, megszokottan iuduM útjára két PuUirtanii-ko-csijávai, amelyben az utasok elhelyezkedtek. A szerelvény elhagyta Murakeres/turt is minden zökkenő nélkül. Mikor nnár a légrádi állomásra befutott, a váltó a sinautó
alatt hirtelen oly hatalmas erővel átvágódott, hogy a sinautó kiugrott a sínpárról. Nagy ijedelem támadt nz utasok között, azonban csakhamar segélymozdony érkezett a nagykanizsai állomásról munkásokkal és technikai személyzettel, akik az akadályt elhárították és a pályát csakhamar szabaddá tették. Az utasok közül senki sem sebesült meg.
Ajt esetet jc\'eaitették a pécsi OVÉ-nek, ahonnan bizottság szá\'I kl a heiyszimc a kisiklás okának kiderítésére. ! : t ;
Felmentették a hercegi erdőben történt merénylet gyanúsítottját
Nem volt bizonyíték, hogy Kajmán József adta le a lövést
Még augusztus 21-én történt, hogy László István várföldei lakos estefelé elment a herceg Rsterhazy.fé\'o erdübe, hogy a Lakóhaza kerítéséhez szükséges faanyagot »mcgszeiczze«. Mikor László a Páka.felé vezető útra tért, látta, hogy két ember közeledik feléje. Azért, kitért előlük a dülő felé, ahoi egy ember megállásra szónitotta fel. A sötétségbon Kálmán József Bundást vélte felismerni, akivel két év óta ellenséges viszonyban vojt. László látta, hogy a férfi kezében fegyver van, amit feléje irányítva tart, azért megkérte őt, hogy ne iöjjöu rá. De a köveiken
azár-udvar
szebbnél-szebb
női és leányka
nagyaa ölesén !
ző pillanatban a fegyver eldördült p László combon találva, elesett. t\\ támadó a földön fekvő ttiAe-ro in-ég rákiáltott : dögölj wteg I Azután Otthagyta öt,és tovább ment, ! A lövés hangjára kósöbb otfafu-főtt László felesége, i aki többekkel besegítette férjét lakására, ahonnan beszállították a nagykanizsai kórházba. ! i l | Megindult a csendőri nyomozás. Kálmán József szándékos earjjber-. Ölés bűntettének kísérlete mlott várj alá került. Ká\'mun tagadba, hogy a lövést ö adta volna te Lászlóba. A mai törvényszéki tárgyaláson Kálmán Józsefet dr. Kovács Ervin ügyvéd védte. Kálmán &»st4t bűntelen ségét hangoztatta Számos tanút hal-gottak kl. i u ! ; . \' t" |*
A bizonyítási eljárás befejezése után a törvényszék felmentette Kálmán Józíefct az eílcije eme\'t vád alól, níert nem fátta bebizonyitottnak, hogy Ö volt az, aki Lászlóra lőtt és igy bizonyíték hiányában fel kellett öt menteni- j l ¦
Dr. Vaday kir. Ügyész megfellebbezte a felmentő Ítéletet. . I 1
— StttMkUnitAM&zkat teklntsa-iimg.i Biltulea véimfmsmxi páUatb Ke#statai, butoíáJf^Ma
iM9, deocmbet 5
ZALAI KÖZLÖNY
Városi Mozgú. New-York, London, Paris után Budapesttel egyidöben! Hétfőtől-péntekig
.HARLES BUYER i$ IRENE DUNNE
csodálatos filmje:
(LOVE AFFAIRE)
A MELLÉKUCCA óta nem volt még ehhez hasonló film.
Előadások kezdődnek: kedden, szerdán és csütörtökön 5, 7, 9 órabor, pénteken 3, 5, 7 és 9 órakor.
Várlak...
Akik cimé után ítélték meg és vad szenvedélyek utasát várták, azok csalódlak. l>e akik abszolttt művészélet kívánlak ós a .kifnomuH, a kikristályosodott ós mcgnemesüll szerelőm apo-HicozJsálmn gyönyörködni szednek, azok az utóbbi Idők \'¦ egyik legszebb) mesoszövésű, pazar beáliitfísn ós gran-ttiöztis művészetiét megjátszott fÜin-
olldotáibBn gyönyörködhettek. Kezdet-
beii |iárisi Icvegőv*!, indul, francia esprit-vcl és künuycdségg fl, de esak-haiunr kilM>n\'ako/ik belíüo az emberi sziv szépséges ragyogása ós mcíegsége, hűsége ós áldozalossága, mo|yct íúros
seiyemfoiuiiiióuL véj#g\\uz.\'t a\' gyarméU-
ded hivés ós lütbeli remény, i Itt is az órök emberi indulatok vibrálnak, útvesztőkbe is\' kerüln-\'k, do mindig visszatérnek, liazatnláíUutk ti magasabb rendű cinbér lHtaejébe. Nemes s.e-rclem, jóság, (bemondás, bűbájos nőiesség alkotják a csiíckményt, melyei a filmíró a közönség dó visz pompás sziufíuzdüfíságban, léteküdescgben ós a sziv érzés-lmrjnbi szólaltatja meg, sőt itt-ott egy-egy könnyet is csat ki sze-műnkből. Ix-hetcllm mognem találni erkölcsi tartalmát is, amely megkapja n néző Ilikét s végigsimogatju. .réne Dimnc és Charles Boyer játékukban maradéktalan művészetet nyújtanak, szinte önmUgufcBt múlják fcj«l. A Szerelem, a Jóság filmje, amelynek" .meghitt, \'kedves légköre körűi von, megtisztít, felemel 6s a nézőközönséget két órán ketcszttV feszültségben tartja, núg két vergődő sziv problémáját közmegelégedésre oldjtt meg. .\' 1 \' • -JA .Váriak, husxoamyolckarátos ttnV vész-Otm, fejér^táíeébei\' mint kivitt-lében, londezósében mint játékában ós ezért zsidóit házakat jósolunk nokj.
C)
Hősi naptár
íizon a napon alkonyaikor HCsz György volt (kaposvári 44. közös gya.
_¦_ logeziedbelt tartalékos
I ÜH 111 5 I zász-lós századává] az \'\'oroszlengyelországi Pietr-
kuv környéki Horovanái előnyomulás közben arcvonalunk egyik szárnyán egy magaslaton váratlanul ellenséges inegerősitett áttásra bukkant, likkor a maga elhatározásából századával nz eUonség oldalába és hátába tort s a magaslatról, mely támadócsoportuliknak rcndkivüi fontos volt, ás oroszokat elűzte és azt inegszáilta. Kiváló teltéért az arany vitézségi érmet "kapta.
A volt osztrák-magyar hadsereg Szívó Sándor eztcdcs parancsnoksága
. ._ alatt ióvö csojxjrlja a
IJjlJfllJI visszavonuló oláhokat az
-B-1 OH folyónál megiiUásni
és ltarctu kényszeritőtte. Az eHeuség ti napon makacs encnállás után meg. ad la magát. Csaptaink 2G Üsztet; (iüOÜ embert ejtettek foglyul és 5 ágyút zsákmányoltak.
: — TeklstN meg a Köpetein Bútor-. áruaáz állandó butorkiállltását ízléses \\ ás olcsó bútorokat kedveoő fizetési fet-; tételekkel vásárolhat,
Amiről az újságok irnak
Leningrád, Helsinki, a lappok
I/mingrád, az egykor Szentpétervár ujabb nevét valószínű akkor vette fel, amikor a szenteket szám-ásták abböt a híres Névn.parti, cári városból. A finn öböl partján, sok \'kis. szigclon éj)ölt ez a hatalmas vá. ros. A város térülőién lakók száma alig kevesebb valamivel, mint egést Finnországé s ha a külső kenilctekil is houá vesszük, ükkor a lakotok száma meg is duplázta u finnekét, s vasútállomása és 120 lüdjft van. i-> az a város, aminek a biztonságát veszélyezlcttók a finnek. I [a olyan nagy Veszélyben volt s féltik Oz oroszok Szentpótcrvárat, nem csoda. Valószinü a luüemiókokel, ,rv-naissanec, Idassrikus kolostorokat, székesegyházakat s téli palotákat,óvják, de az is,lehet, liogy a technikai, mezőgazdasági és kommmiisui lu-isko\'ák épségéért {óbban aggódnak az alyuskák.
• Helsinki. Kz is n,fiiui óbM mellett épfltt, persze a túlsó oldalon. Ilci-Minki Finnország fővárosa és legnagyobb kikötő városa, ut üsszponto. sut az ország szolíeiui és gazdasági éielo. Hogy- milyen épűlclei, gyárai, röiskoltU vamiak feie.ilcges telsorolni, hisz nem leltet tudni, hogy azóta melyik Jelt a lángok martaléka s melyikről kellene már 11 ¦mull időben ind. Egyébként a tisztaságúról és
szép elrendezettségéről hites.
Mint o\'vassuk az- újságokban a lappok is elindultak leiolé, hogy lncgsegilsók finn testvérükéi. A lappok egész alacsony termetű, széles, pisze ornt emberkék. Tatán 170 ezren -\'elietnc-k összesen. A végielen bómez(\'>k, a cwonoX a lágy s Itegyek birodalmában vándurpásztorkodás. ,sul tartják ft-nn uuigukut.
Most hosszabb utr.i indulUtk, Hitvány kis életűkön kívül egyetlen kincsükéi, a rénszíirvusaikat is magukkal viszik, hogyha kelt, hát azt is feláldozzák testvérei kért.
Tehát a réotrfcrvas is bevonult a modem háborúba s cljndult lefelé, hogy megismerje és sz.-mljcszáiljon n modern világ e.cmyi lalálmányá-vat;a gépfegyver, légitámadás, |bom bOj-gtbi, tűz, égöluizak, havon pirosló vér s még sok más mindennel megismerkedik, miről eddig sohasem álmodott ozcmyi ¦ muitáju jégvirugókkal dfsziU-lt hazájébaU S ahogy jönnek lefelé, erdőkön,iiegyo-leen, szflgyig gázolva a liöbau, talán iejebb mind több éjelel, zöldöt lát-uaíc s a fagj-, a (szél sűvilése Ls mintha lűcsit enyhébb lenne, mégis azt hiszem, hogy obböi a mi világunkból hamarosan visszavágyóduuk fehér birodalmuk cwCnd országába, F- Z.
Nem szabad megbontani az Irodalmi Kör Vegyeskarát
Kettlng Ferenc Ünneplése
Az Irodalmi Kör Vegyeskara bensőséges .kedves és megható keretek között ünnepelte legnap •»¦1 nép-Bj»rfl és szeretett karnagyának, Ket-ting Fetencnek névünnepét., A| Vc-gyeskar megtopetésként palesztiina eífylk gyönyörű kóiusát adta e\'ö Abrámbvios Márk vezetésével \\iom^ pás öss2etanufás-ban, m»ajd di". Surányl Lajos üdvözölte közvcticu szivböi jövő szavakkal a Kör nevében Kctting Feicncet, akinek buzgóságát. fá\'adhÁ\'tatlan szolgalmát és kitartását Szent Forencéhcz hasonlítva. Az énekkar Éljen soká-jaután az Irodaim! Kör nevében Kelemen Feienc társemök tolmács ilta n Körnek és elnökségének jókívánságait. Kattlhg Ferenc könn>*z<> szeinimiel, meghatottan köszönte msg a Köp ajándékát és az üdvözléseket, kérvo a tagokat, hogy tartsanak ki továbbra is dalszeretetükkel a karban. Bízunk abban, hogy valamennyien ki-taríanuk a vegyesknri tagok Ket-tlng Ferenc mellett, aki nagy érdemeket szerzett a kanizsai dalkul-tu\'ra 6> a zenei élet megteremjtéso terén. Itt kell mefímjondánunk az"t Is, hogy ezt az cgyütlest nom1 szabad megbontani és knfcgbolygatnl Ajakulhatnak, sőt kell is, hogy alakuljanak más énekkanok Nagykanizsán, de az Inoda\'itti Kör Vegyeskarának egyetlen tagját som szabad emiatt elvesztenie, hisz ez az együttes ány-nyl dioííséget szerzett már Kanizsának, hogy Igenis n^gérdornJi, hogy ha már nean támogatják, k*#, alább ne bántsák,
EMLÉKEZTETŐ
Eeyaierl közlés (két sor) dija 30 fillér.
Uotoiiilior 8.
Ak Ij>arosk()r tiincos pllmftc estje
téi 9 óralcor.
Dec^wUr 10.
LicclUis ejöadíís a városhálán (V«-rasdy Lástló—Barbarits L«jos).
Január 7.
A Katliolíkiis Ugénjiogyíet bálja
az Iparoükórbcn. J.uuiW 13.
Iíutoülciis cfit az IparoskörbfcD. JuiukSv 21.
I.i.x\'.ilis előadás a városhJUArj 6 órakor (Vértesi Frigyes).
— Naatiri Dccembor 5. kedd. Rom. kat Szabbasap. — Protestáns Vilma— Isr. Klszl. hó 23.
utíAűtúo nyitva reggel 6 órától est. S óráig (hét)*, ntrda, péntek délután kedden égést nap nOtaok),
IBM. dtuUSHiS
i\'Püntoaan beszabályozott ÓRA, arany és ezüst ÉK 82 ER, Wógllló aaréetwyl ¦ I ál iti I
DO* vtíMrtéltbao. me<1ék*tl aiea kapható
ZSOLDOS GVULA
érfcaiftir, arato e Iftnfezatrirr risati,
Ffral 1¦ (ii Korona-tiillodival nemben).
Borat««)»; Dr. DtMM BUi*
A hét legszebb ruhái
A lii\'-lrii vo\'t i\'-K.\'lnutiii néhány ii; \'-íáii «zép minit látni, ami iWgy részben u ttend kollekció [crmékc.
Legelőször is egy gyönyörű fekele kosztümről kell beszélnem: Uüvid gloknls szoknya, eikcrckiletl kabát, [ktsuC tlÉaUéssel, óriási liiizull perzsa, nmfful, hozzá .egy bűbájos fekete Msrtnsclyctn krepsatín bluz, hátai végig rtombiiiva. sajátjából, elül egészen oyaVItoi Kimúló - mágus bubi gallérnil, Ima-síu luuakkal ós fent két uMb be. Ívelt a itrepsaUii matoldaláböl beiv-Uplikájt kút nagy kjrbantcm. Különösen a bliu maga egy költemény
voll. t
Egy másik nagyon elegáns ruha szintén tiszta ftiteke selyem krepsatin, olöl hal* részből össx«á8tlott gloknls szoknyával, egészen apró stnisagum-bokkal záródott ídöl a Imi*, egyébként •pici (mi\',.,,., nyttkkai volt, hosszú szúk njMkkul, oiiu\'Jymík csficskű a kézfej közepéié" éri és >«géfizcu könyökig \'Ugyanilyen apró strassgombi;lád ássál volt. Érdekesen jött Ox öv**. Körülbelül négy-ujjnyi széles ÖYCSUÍ Jött u melltől tefejó a ruhába beledolgozva ós ie/ elÖi in«gesa\\-urvsi kötődött hátul.
Érdekes vo\'t egy -fekete könnyű Sió-velruha is. UgyfltRWtk r<Wld glokim sioknyártíl késaftJt, szúk ujjakkal és uz feléjébe etry külön rádolgozott iekelo tiii-lji-nys-orii rész volt,. Uini fuutröl n-gétutin Oz óv. vonaláig ért és erre a különrészre volt rálövő fent kettő és kmt koitö négyszögletes zseb és u dc-
HsVolp&k, &a<mimmak9
gyapjú afrónemöek, meleg harisnyák, kesztyűk, kötöttárukban nagy választék
SZOMO LÁNYINÁL
«ktin egy sajátjából készült kéttonljs öv tőiti\' <ro|cg Bonok1 a mellény résznek a \\>aialát. A nyaka pici oroszos fuhér gyóugynyak Volt.
A demi kollekció egyik legszebb darabja: Fekete nehéz selyem ugyan-usak glokttis szoknyával. A vállal ós a hosszú ujjának a teteje ezüst gyöngy gyei volt kiv-arva gyönyörű mhtláMil, ugyanéi a gyöngyös minta szorepfit a széles övön is. Mondom p mlta gyönyörű volt és még érdekesebbé tette, liogy a csinos -liö egy kis fekete turbánt viseli nosza, hosszú feketu fátyollal, A fátyol elején a putitili szereplő ezüst gyöngy motivok Ismétlődtek.
; Mint látjuk\', fekete, fekete, fekete. I)e elkövetném a bet főbűn egyikéi, ha .Oi igazságnak nem ntCgfeU-lík\'o imám megj hogy \'átni nyakran azért színes elegáns ruhákat is.
Itt vttn pUl, mmdjári egy barna tnoUrónihP. Ivntlél «rcbfcot el vem tudok képzelni. Az egész ruha leljeson íárt és Sima, de hátul írós ilus glok-iiis rést bwulva. EzAltnl .egy picit,\' de rsark eg>- n3gy<m picit eii3 is glókhlirj. dVk a Bcoknyá, Magas visazahajtotl uy** í« égésen, tank ujjak^ Az e^ész disi círy uég>s«ros ai«iij\' gyönny « nyakban, megfelelő kariA\'iecccl. Egy bűbájos Hatni kislány viselte, magas karcsú tüftkkoa, a linj;\'tl«m egy OrtAiy-fém röztómü.
YégiM még egy. kúlöll niháiöl kell
írnom, amely tégiasrinböi készült azsu-ros kötéssel, ttftgyráSzes gloknls szok-uyavul, röveiCs felsőrésszel és rövid ujjakkal. ,
Divatposta
MAÍ5YAH0S BSJBLVf. HalvAnyzöld selyem níluljábúl uemigen rUsiem, ík>g>\' egy jöisíkeruit inagyatos o>lcl>i nihát tudna, csirtáyii apón egyszerű oknál fngvn, mert R magyaros OStclyl nthák legnagyobb része huzott «IJjiU készü\', nem p-cdíg gloknÍMin. Miai.cn-e*tnü, ha Oioiirxui elég\'bő a Szoknya, akkor megpróbálhatja. A kövclkeíő fatoiil ajánloni: Hagyja meg u nitiáf
A niinap töilént Várfölde községiben, hogy kigyulladt Benkes Pál füszerkeresk«dő üz\'o\'e. Nem pusztult el lok az áruisikiárból, mert Id-ijekoi^n eloltotiák. Cakhaiuar nvsgje.\'ent a helyszínen a Ctpndönrfg, hagy a tüz ke!e:kezés;aick okát m*g-állapiba. A >3lyszlni sgoraÚe, valamint u ká\'tisult kereskedő ás 8 szomszédok kihatlgatásu után a csendőröknek gyanúsnak tünt fef a?, egén tűzvész. Különösen gyanuísi telte »z is, hogy Bankes, aki ánjrak-tá át tüzvé.sz ellen biztosit-4ta a FoJicivie ibiztjsitó társaságnál, másnap levőiét irt a.bizíositó intézet-nek, nwiyban bejelen\'e.^ a tüzes-
Rövid
WZ OTÖTT KI i
az egyik Bukarest környéki oi»j-UaonJtában. 200 v^gon ok>J elégett
a lKTOiulOiésscí egjütt. A lelop még mindig ég.
200 MAGYAR,
angol és svéd glas érkezett az Oszkár II. svéd gőzösön Stockholmba Finnorsrágból. Az utasok könöü vau F.rkko, a volt külügyminiszter is, akit slocVhoimi finn követté neveztek ki.
A KORMÁNYZÓ
névnapját a? egész\' országban ütme. pélycs keretek közölt nmiej,elik meg, Ezen a napon katonai ünnep von.
A SVfíl) FIATALSÁG
szeretné rávenni a kormányt, hogy avatkozzanak be a finn—orosz viszályba, de a kormány hangoztatja, ha teljés egységben is állanak a finnek mögött, óvatosnak kél] lennk Az ország különböző részeiből egyre nagyobb tömegek jelentkeznek önkénteseknek.
A BOLGAH MINISZTERELNÖK
kijelentette, hogy minden szomszéd\' \'jávai jó viszonyban ukur élül. But-
estélyinek, a leflső résiélwzso nyúljon luirui, Etanem az otthoulévő fekete báraonyból egy pnMtfAterá fekete boleröt esinállosson orro a töld ruhám 1 és ezt a fekete bársonyt kiliunozlteU ntagj-uros -virugokkui, *igy ¦\' fog kapni eg)\' stiüz4Jt magj-nros ruhát ü*iros .pijiaesot semmi esetre se legyen (B liiíjába. üdvözlet.
DOKTORNÉ. Csináltasson arra a célra egj\' fekete angóra gloknls angol
Iruhát és hozzá egy fokele koazlümka.. bátot perzsadisziléssol, két pOrz-sn sjseb\' bel. Vásároljon hozzá egy fekete nyut-swir kis tokot, perzsadLsszel. Foketo I g>\'tkeijMit vég)*!. Odvöttet.
tet. Vállalóra fogták, de Bankos tagadta, hogy neki bánni része lenne a tüzokozásban.
A cendörl nyomazás o\'yan adatokat produkált, hogy őrizetbe vet-< ték é* behozták Nagykanizsám Bcn-kes páít, akit átadtak a lür, ügyészségnek, j
Dr. Atmássy Gyula vizsgálóbíró kihallgatta Benkest, majd gyújtogatás gyanúja cánén ietarlóztatásb^i helyezte. A gyanusUoll keiAv*kedő fel folyajnodott a vizsgálóbicól haWro: zat ellen.
A cscndöiscg t)vább foiyUdja a nyomozást ebben nz ügyb?n.
hírek
gúria. a balkánt sMlidaritás |x>Uiikáját követi, balkáni, \'tömbe a!ért nem lépett be, menház a mostani határokat akarta inegrögziícni. Bulgária barátságos uton rendezni kívánja szomszédaiul ozt a kerítést. \' /
013 KILOMríTlill
óránkénti teljesít mony ú repülőgépen dolgoznak\' Amerikában. Az uj típusú repülőgép majdnem merőlegesen emel-kedik lel.
AZ AMERIKAI LAPOK
részletesen foglalkoznak Teleki Pál miniszterelnök ltcszódó^. Kiemelik Magyarországnak a finnek )ránt tanúsított rokönszenvót és a szélsőséges elemek bukását. — A francia lapok a következő dm atatt ismertetik Teleki Pái beszédét: iA magyar nomzetlől minden szélsőséges Irány távol álk*
MEGÖLTÉK
lial revoUerlövésset a zágrábi Sheel beutln raktár egyik tisztviselőjét és százezer dinári elraboltak tőle.
AliYONl/ÍTTlí hat éves kis öccsét játék közben Torma János 10 éves kiskiuihalasl fiu. A gyennekek apjuk vadászíegy\\Oré>,ei játszottak.
Kütofiatfal»3ccir«1AaielK egyemruháxaili mkhmk egyodfll fogolcsóbban boszaremötök BM LLZN
JSufBtstut fiS.-ss. Telefon (i25. -,i
Állandó «jOxx-wuImoU feitkSxuapoLou BwU^wt L MÜ*9iÁn
0.45 Tonsa. *- Hb*k, - Közlemények. - IläBglämfcek — 10 lliítlc
— 11.10 Nentzetközl vlzjelzöastolgáiat.
— 12 Harangszó. — IÜmíluis. — IdÖ-Járásjelentés. - 12 40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idő járás jelentéi. — 14.30 Hitek. — 14.45 Miisoristnerteté*. — 15 Aitoiyamliirek, piaci árak, éleimis^sr. árak. — 16.45 Időjelzés, fdöjárásjcu Jentés, hirek. - 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — Hírek,
— 21.40 Hirek, idő járás jelentés, bitek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 22.40 Hirek né mei, olasz, «ugoi és frauci-i nyelven. — 0.05 Hirek.
BUDAPESTÉI.
17.15 Sólymos Péter zongoráíJk. — 17.45 Felolvasás, — 18.05 A rádió sialonzonekara:\' — 10.25 Budapest székesfőváros VHózi Széke, tevében vitéz grtif Teleki Mihály röiürhüvelésügyi miniszter köszönti u Kormányzó Ofö-méltóságát. lieszéd Butíimttky Sándor,
— 10.45 «Fimi-est.. — 20.45 <Mil<nt a birkózö,\' Dr. Mező Ferenc -sjwrt-iÖrténeU előadása, — 21.15 Varga Imre
énekel, Sárai Etemer elgányzCnekani muzsikál. — 22.05 .Magyar Vonósnégyes. — 23.20 Balázs Kálmán cigányzene kam,
BUDAPEST U.
18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Magyarorosz baKga toknak. — 10.30 arancia uyelvoiktalás. — 20 Hitek. — 20.20 Mozarti g-moü szimfónia. — 20.50 FeioivosáB. — 21.20 Táncleme-zek. - 21.50 Idöjárásjelcntós.
BÉCS
17 Lemé-jak. — 18 Hegodü és zongoraverseny, ~ 10.15 UUj)g.ké{.ek. — 20.15 Német szó Ausztriából. — 20.15 Klasszikusok. - 22.20 Bcrtin.
Szerda
BUDAPEST I.
10.15 Gycnnekdélelött. — 10.15 Fel-olvasás. — 12.10 IlanglcmOfCk. — 13.30 Bura Sándor cigányzenekara. — 10.15 (Miknlás-est,< Összeállította Iiar-sánvi (li?i. \' \' ,-J ;
17.15 Melles Béla zenekar. — 18.10 A Diuiakcszi MAV « Magyarság. I)ai-cgj-esület. — 18,15 íVrány János: Tol-dijálx\')! előad Kiss Ferenc. — 19.30 Díszelőadás a Kormányzó Ur őfőméltósága tisz-teJeiérc az Operaházban. — Az I. fetv. után kb. 20,50 Hirek. -A II. íclv. után kb. 21.40 Hirek, Jdő-járásjelentés. - -Az döadás .után kb. 22.35. Oiilb>Kálmán oigányaamkara. — 23.20 Magyar-és küHóldi tándeinO/ck.
BUDAPEST II.
19.30 Olasz nyelvoktatás. — 20 Hirek. — 20.20 A rádió szalonzenekara.
— •21.30 reloívasAs. —.22 Időjárásjo.
léntés,-
BÉCS I
10 Délutáni zene. — \\7 Tarka lemezek. — 18 Hangverseny. — 19.15 ESI! zene. - 20.15 Kívánság hangverseny. — 22.20 Berlin.
Számos női bajnál gyakran igen négy megkönnyebbülés! eterez reggel éhgyomorra egy télpohatttyi ter-mészeles „Ferenc Jówel* keserűvíz azáltal, hogy a belek taitalmát gyorsan felhígítja és akadálytalanul kiütitl, azonkívül pedig az eméjjztö-szervek működeiét lényegesen előmozdítja. Kérdezze meg orvosát I
JÁTÉKOK,
babák és kOlfinféle ajándékok óriási választékban
TEUTSCH drogériában.
A oiláyhlrli marka»
CONTINENTAL-inégópak
mér 24 havi i-éaaletpe la
TBSTVÉREK-»*l
Deák\'tér 10. Horthy MlkMsut 8.
Letartóztattak egy várföldei kereskedőt,
akit azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtotta ihletét
líiííy. december 5
— (Protestáns Istentisztelet) less boloap d. e. 9 ójakor a Kormányzó iiévimaepe alkalmából a Caongory-utl evangélikus templomban.
— (Ölesek a vármegyén)
Zofci vármegye közigazgatási bizottsága december 11-én, a törvényható-sági kisgyűlés pedig Í3-án ülésezik,. A törvényhatósági közgyűlés Mén d/jd-,/t-lött 10 órakor kezdődik,
— (Uj zárdafőnöknő)
A keszthelyi itaaoider intézel fönök-nöjévé Niedcrmajer Erzsébetet (Vilma jiövérl) nevczto Jrí a Paulai Szent Vince S*relet Leányainak központi. veiOtödége.
— (Halálozás)
Serédi Dénes János szenlbcíiedek-rciidi aiBaiyiiüsés áldozópap, c„. igazgató, oki, középiskolai tanár, a /ala-viírí Apátság konvmcóőjának nyug. tagja életértek 77, évében ft keszllieflyi kórházbon meghalt. Az elhunyt Pápán, Esztergomban és Sopronban tanított a gimnádurrtban, majd 1038-ban nyugalomba vonult és Zaiaapátiba költözött A megboldogiűflat ar Apátsilg zfltaapáüi sirboiiyába helyezik Örök nyugalomra,, ,
— (Gróf Teleki Béláné megismétli hangversenyét)
Teleki Béláné grófné hangversenj-e iránt o\'yan érdeklődés nyilvánult-meg, amilyenre még alig volt példa* A ?0-gyek néhány kjvéteüel mind elkefctefc, jgy a liangversCnyt meg kelj ismételni, A második hangverseny 17-én, jövő vasárnap déhrtán 6 érdkor lesz a zene-iskola hangversenytennébon xigyajt-olyan műsorral, rnint az esti hangverseny. A 16-i esti hangversenyre néhány jegy ínég a lMisszjióbau és Szabó Antal cégnél, mig a 174 délutáni liang--versenyre, atnelyne különösen nagy
> : ak\'ttje be órtozésél a vi-
dék, a ameiskólában és Szabó Antal cégnél topnátok. (:)
— (A Nőegylet köszönete)
A KeresBÍény Jótékony Nőegylet ezúton is bálás köszönetéi fejezi ki m indáiknak, akik a Karácsonyi Vasár sikeréivé* bémd-vet is liozzá járultak. At elnökség. (:)
— (Felemelték a kőrháv.l élelmezési dijat)
A Város Storhád bizottsága hétfőn délután ülést tartott a-városháza kis tanácstermében Bnbocliay György el-nöMete alatt, amelyen jelen volt üt, Králky István potgánneslcr és dr.. Takács Zoltán igazgató-főorvos is. A bizottság fogtatkozott több l«40-r* szóló szálUlásra beérkezett ajánlattal. Az irgalmas nővérek kérték az élelmezési díjnak a jetenjegi 85 fillérről 90 fillérre való teierneflését, amihez a bizottság hozzájárult. Majd belső ügyojf kerültek letárgyalásm.
— (Adomány)
A határszéli Tólsaerdakciy nj lemp. lominak az építkezésére, a Mécs-est kapcsán, dr. Pnick István 10 pengőt adományozott*
— (ÁramszQnet)
Folyó hó 0-án, szerdán «z ajább felsorolt iMOlyekeu reggel H órától délután 1 óráig áramszünetet tartunk: Horthy Miklós uton /rúiyí Miklós utcátó\' Szemére \\itcáig, Kisfaludy utcában 2—Ah stámu hdzlg. Dráva.
yö\'gyi. (0
timm
BUTOR
Nagy választék! Olcsó árak!
— (Franciaországi élmények)
elevenednek meg az Irodalmi Kör december 10-i, vasárnapi Uccáiis elő-adásán. Az előadást Varasdy Lászűó pjarisía tanár tartja, aki ez alknlonV-ratü mutatkozik be első Ízben az Irodalmi Kör licci Usa boák; hallgatósága előtt. A műsort Barbarita Lajos teszi még változatossá, aki saját költeményeiből ad elő. Belépődíj nincs. (:)
— (Kaposvár Is felemelte ax egyházi adót)
¦ Mint ismeretes, a nagykun Usai rém. kath. egyházközség ¦» kultúrház meg-valósítása érdekében duplájára emelte ftz egyházi adót. A kaposvári egyházközség képvisclö\'cstiiletc most ugyanehhez a módszerhez folyamodott, a rendi gimnázium megvalósítása érdekében és az egyházközségi adói kél éven keresztü\' 100 százalékkal felemette.
— (Forró vízbe esett)
Horváth Sándor gyulakeszi herceg-ségi cseléd 3 éves kislánya a konyhaiján egy forró vizzci telt edényt c esett és olyan súlyos égési iseb\'kel szenvedett, bog)\' másnap meghalt, A vizsgálat megindult annate a kiderité-xéiY, hogy kit torlaei a felelősség.
— (Az Iparoskor „Piknik-estje\')
Fo\'yó iió 8-án (pénteken) este az Iparoskör nagytermében lesz &¦ kör táncos piknik esljo, melyre ezúton hívja meg a kör tagjait, valamint barátait « rendezőség. Belépődíj 60 fillér.
(0
— A m«sy*r lélek Szsaete
Irodalom és művészet, vallás és tudomány, szemlélődés és költői képzelet tükröződik egységbe forrva a legszebb magyar képes folyóirat a Tükör karácsonyi Számának lapjain. Ravasz László, liabils Mihály, Jftnkovics Har. cell, Németh László, Szili Lcontiu, F&ssuth László, N. Sebestyén Irén, Szász KáJOly. Szőke Sándor, Weöres Sándor verset, Soös László elbeszélést, SchÖpOin Aladár szmházi szemlét, Izsúky Margit fUmbeszámotét irt " szinvonatos folyóirat uj számiiban, a melynek változatos tartalmú szcmle-ro válni és művészi képei kfllön is említést érdemelnek, A dr. Hévay József Szerkesztésében megjelenő Tükör B magyar lélek erejét és szépségeit mulatja meg az olvasónak.
•— Bátorokban a Kopsteln-eég vezet Modern minta termeiben a legfób^at s legolcsóbban mutatja be, kedvező téil toltíitrijnlc mrllntL
1000 darab
Sabakatí.;siks hiiniiallywak,, biiciklík és mindenfajta Játékok.
Manikűr-, fésű- és illatszer-kazetták
fővárosi választókban _mjk-m.jk. . ¦
VAGO-nAI
, BatraMMthat
Világító readér-kOpeay
A háborús elsötétítés, amely már több érdekei technikai újításra adott aJtojinbt, Münchenben » kötetkezd sajátságos eljárthoz v-ezefrrt X közlekedési rendőrök veszéjys mtúika^infik megkönnyítése érdekében krM főn\'tös ¦közlekedési gócponton, fcöria\'beiül őt méter magasságban UV-higanygőzlámpákat helyeztek cl, amelyek ibolyántúli, lóhát szemmel láthatatlan sugarai a közlekedési rendőrök radioaktív anyaggal bevont köpenyére esnek. A •biztos urak", köpenye\' l\'yrnödon már messziről az autósok1 és járVSttüöTt stei mébe világit.
- A NYUGAT
uj\'számában Babits Mihály Juhász GyuláróJ, íttyós Gytűa r.yőrffy islváii\'. ról ir cikkéi. Joó Tibor .KtidékbeszeVt kétczehegyiiéhánylíói- ós Halász Gábor «Magyar álmodók- c. tanulmányát, Török Sophie verseit, Kósa János «F.gy jxilgár ccntciuiáriumni c. Grün-wuld Bélárót szóló nwgeirdéioezését kell még kiemelnünk a gazdag szám1 tartalmából, melynek kritikai rovatába Schöpflm /Madár, Nagypál Istyán, Nagy Zoitáii, Török Sophie,. S«erb Antal és Birkás ZolUU írtak. A\' rJyugat előfizetési ára egy hóm 4 pengő; Kiadóhivatal Budapest, V., VUmos császár ut 34.
A vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés, egyik hatásos módszere abban áll, hogy at ember a beleit hetenként legalább egyszer a letmészotes .Ferenc Jóssef" ke> serüvlziel — reggel éhgyomorrá egy pohárral — alaposan kitisztítja\'! —-Kérdezze meg orvosát!
szolId árban BÁRAlílY6kslíer<Ss/tiéI
II.MÜ.y ),iíktrtr;-üt J.
javító- és készltő-Ozem.
Borvásár TapoldAii
Tapolcán deoember líéa és 13-án nagyszabású borvasárt rendeznek iSa-dacsony, Iialatotofüred, Csopak és a balatoni borvidék szőlőtermelői .boraiból. A vásáron körülbelül 1ZOO0 kai. hold szőlő tuLajdpuosai ItóstSM* végett ingyen ínintáutát rendelkezésié bocsáijá*. így egy helylwn, könnyű szeriéi rncgizjelhetik\' a veUiií szándó-¦korék ennek u hires\'\' borvidéknek szinte kivétő, nélkfli összes boriéi és núndenlíi kiválaszthatja a noki legjobban mcgflöielőt. >. \' A vásárra utazók Tapolcára szóló jegyük megőrzése meheU\' a vúsárirod\'* lieiyszjnen kiitdott igaiolvétiia nb-ojíbi bigyen utazhatnák luiza az ország líái-mely részébe. Ugyancsak feláron szállíthatók vl n vásáron megvett borok. Ajítnlatos, hogy a vendéglősök, kocsmárosok, italmérők és keiéskedők fenti kedvezményeket kihasználva -- most szerezzék bo borszükségletüket.
Szőlészeti\' és borászati
! Aj m. kár. FÖMdTnüvelésÜgyi Miniszter u szxiiősgazdákiiak a helyes Szőlőművelésre és az okszerű bor-kezelésre való rártevelés céljából 1,9-10. jajiuéV 8-tót február ii-lg Bála tonnrácson egy télj\'ázö^ősgazoa\'yfö
folyamot tervez, ha a részvételre legalább 20 hallgató jelentkezik. a tanfolyttm megtartásával kapcsoltban minden költséget a földművelésügyi miniszter váltai ós annak megtartásával. Galamb István in\', fcjr, szülészeti és borászati kerüleH felügyelőt bizta meg és igy a rész-" ietEs felvilágosításokéit hozzá kell fordufnl. :
a tanfolyam lt-iO. január 8-tól fébtuár tl-ig tartana. A tanítás idejét - gazdák kívánságának megfe\'e-lően délelőtt, v«gy délután közna-ponkint 3 órában állapították meg a\' tanfolyam végen a hallgatók vizsgát tesznek és bizonyítványt kapnak\'. | i
a tanfolyamon »SzőIÖmüve\'és és üzemiéivezés*, »Borkezelés«:, >sző-lészeti és bonászatl közigazgatás*, >Gyümöicsészet« és »Altnlfinos gazdasági isnieietek«-et adnak elő.
a1 tanfolyamon résztvevők, illetőleg résztvenni óhajtók Jeleníkézze-nek a batatonárácsi községi elöljá-röságnái legkésőbb .december 15-ig. Később jelentkezőket nem vesznek figyelembe az elöljáróságon.
Tinuarii *i*iri4iivt
1500 SVBD ONKENTF" telontkcj*tt eddig a finn hadscregb ¦ a egy féf-ndQtő bv&I koronát ajánlottak fel a finn csflijatok céljaira.
A SVRI) KORMÁNY kibővitéséről sióló hiteket megerősített ók Stockholmban. A parlament valamennyi nagy partját beakarják vonni oe uj kormányba,
AMERIKA ROSSZAL ÁSAT fejőd ki a szovjetnek a finnek megtámadása miatt, Hul külügy miniszter kijelentette, hogy most folynak tanácskozások orról, hogy milyen formában kö-nóljók ezt MoszkYávaJ.
VI, GYÖRGY angol király tegnap Franciaországba érkezett, hogy szemlét tartson Oz angoi ex|iediciós haderő felett. (
SIR JONII SIMON angol kincstári kancellár Parisba utiuoit, hogy folytassa a francia i>éauügymiiii.szterrel a két héttel Bttf&iött megkezdett tárgya, lásokat,
A JAPÁN--.AMERIKAI viszony tanulmányozása céljából Noinum japán külügynuniszter és az Egyesült Államok tokiói nagykövete két óra hosszat tanácskozót L
LEZUHANT egy utasszállító repülőgép a Berlin Róma közU vonalon a bajor erdőkben, ;í utas meghalt, 7 snlyosan megsebesült.
KOLOZSVÁR világítását egyhatodára csökkentőitek és a villanyégőket kék süníi festékkel vonták bc.
A TÖRÖK SAJTÓ nem szűnő mél-latlankodássoj ir a* orosz támadásokról. Attól tartanak a lapok, Itogy Finnország után a szovjet visszafordul a dunai államok felé.
CZAPIK GYULA veszprémi püspök a konnáuyzóné nyomoreuylütö akciója flteiettben a wszprémi szegényeknek 000 métermázsa- tűzifát ós 50 mázsa burgonyát adományozott.
110 EZER NEMET költözik haza a SrovjetoroszorszéglioZ csatolt Kéjét-Lengyelországból. A német területről viszont a fehéroroszokat költöztetik vissza.
NfíMET nemzeti kormány alakult Londonban, akik u demokratikus kormányt; szeretnék visszaálltl«ni Német-ors/ágban.. A bizottság egyik tagja Ottó Süusser, akit a Hitler ellen elkövetett merónykt érteJnii szerzőjének tekintenek,
KOMMUNISTAELLENES kerestes háborúról írnak egyes francia lapok 8 eziei kapcsolatban utalnak arra, hogy Mussolini a kommunizmus elleni küzdelem c|so nagy harcosa.
1199. december S.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
28630/1939.
Táigv: A blvidíbl. én kirpátfillal \' harcokban kitűntek felvétele a Vi-
tézi Rendbe.
hsrdkfmiiiy-
A Felvidék és Kárpátalja vlssia-csatolása és a munkácsi cseh betörés alkalmával az ezen harcokban vitéz magatartást tanúsítottak a VI tézi Rendbe felvehetők, ha az ellen ség előtt tanúsított vitéz magatartásukért
a) Tábornokok és törzstisztek
a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét a hadldlsztménnyel és kardokkal,
b) Főtisztek ás tisztjelöltek (századosig Lezárótag)
a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét a hadlszalagon a kardokkal,
c) lesé.iység
a Magyar arany vitézség!, vagy a Magyar nagyezDst vitézségi érmet érdemelték ki.
Hősi halált hallak vitézre nyilváníthatók az eietben is, ha kiváló vitézségükért kisebb kitüntetésben részesültek.
Különös méltánylást érdemlő esetekben tekintetbe Jöhetnek olyanok in, akik az a) b) c) pontok alatt felsorolt kitüntetésnél eggyel alacsonyabb kitüntetés birtokosai, ha a 20 éves cseh megszállás alatt a magyar nemzethez való ragaszkodásuk és hűségüknek, önfeláldozásuknak nyíltan kifejezést adlak s elszánt hazafias magatartásukért szabadiigvesztést vagy meghurcolást szenvedtek.
A kérvény mikénti megszerkesztésére, benyuj\'ására és felszerelésére a Vitézt Rend Kis Kátéja ad felvilágosítani. Kapható a vármegyei
fi6v elemi
Karácsonyi akció
ELIT fotóműteremben Horthy M.-ut 3.
Minden faleetalnél 90% kadvexménjr 1
111 23 IHTI Q 5
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti
i ínl i Jn mi \'ii ffiWííll ét* Bérelhető akár 1 hánztprzt is a.
DRÁVAVÖLGYI-nél
sugár-ut 2.
10 pengő
Írógépet
S \' ibé Antal
•portilxutében
havi részletre vehet nagyszerű hordozható
F6-ut 5 tt. ¦ V
(8udape«t Szíkwföviroa) Vilíil Sté-keknéf é« atOrazágoa Vlléii Síéknél.
Nagykanizsa, 1939. novemter 29. „„ Polgármester.
ID<3.
Jóslat:
Élénk déli, délnyugati azét. Sok helyén köd, • magát hegyeken hávaaaaS, havazás, A hSméraék-let átmenetileg kiút emelkedik.
K hfeteorolOfriiU Intézet nazykanl&uu tneefigjelöáiloraáae lelőnili
HeraéraéUet te«n»P «•<« 9 érakor +60íme remtel +29. délben +82.
Oaaiwdék 00 "u.
APRÓHIRDETÉSEK
t: mHfl «»IHl*i. mlndon toribbi tit < 1111»,.
állás_
Hossza gyakorlottal Irosllatana állast keres. Megkeresések „Komoly munkáéra\' Jeligére Uiigcr vaíkeieskedéabc adandók.
3M0
adás vétel
Egy Jókaiban levó konyhasiekiény, öiz-Bücciukhatócselédáfíy, tüköruiitítállal, Könyv uekreny és egy szép ebédlő alado. Cím a kiadóban.
1 drb príma hlvattotorféü eladó. — Bsgolsi-ior 4S. unám. 3038
Vennék kisebb ManterOsiiat bettndc-zésl. Böföndy Péter Kltlmán, u. p. Oelte.
3036
lakAs-Czlethelyiséo
Igen olc»ó ftvUHielyl«éB kiadó Eötvös-tét 10. státn slstt 3008
BÚTOROZOTT SZOBA
VaiJU¦•járatú SKépen bútorozott ijíohn folyÖvlsxel eey-, esetles két urnák kiadó. KUtsIudy-n. w. 30jU
HÁZ és INGATLAN
Több adómentes magén- és héihizat, házhelyet, szóiét é< földeket hÖ.w.BIt Papp. Teleki ut 8. - 3001
kolönfélb
L««é\'.bély*a«t, régit és ujat, napi boatábél BXittiiiiió tömegbélyeget fcéew-pÁnxérí értékcltcnl lehel minden hét- , fón délelölt s Zalát KöilKny sieikcizió\' ségében _
IgaHulvéity féaykénet Vaatach főtanéi* ,
Autótaxi — aéraate szolid árban kényelmea autók megrendelhetők. Kaul-Inann Manó. Telefonillomla 222. 795
Julsuitiu, Itu liliuiinr
zalai közlöny
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja,: „Köioutisaiöl R. T. NooykoolrtiM. Felolóo kiadó : 2al.,l Károly. Nyomatott í a „Köiflaidosáijl R-T. Nagykanliea" nyqndÚáBa».N«flykanl"&i>. i (Nyomdáért lelslt ZoW Károly.) •
Ma: „KERESD A HIBÁT l"
79« folyam 278. uám.
Nagyfamtas, 1W9. december 6. szerda
Arm 12«B.
ZALAI KÖZLÖNY
HiiihniW>fj 4
ff ® liti.kai napilap
Pdekta szwkeartíö: Barbarita JU1«»
KWüeí#^ Ira ; *xy Mw* »,pöMrá 4Aa*9 \'t««aas Miiiii\'i|i fli. ilniWlftlLírf Hl trFt -ii T" «
Nagykanizsa ünnepe
jCelepleáKiélc Hort&y MliUlös te&rmúnyxó arclcépéi a városházzá aisseiermébemt
Czapik Gyufa megyéspüspök hatalmas beszédben méltatta a kormányzó erdemeit és nagyságát Nagykanizsa képviselőtestületének ma délelőtti díszközgyűlésén — Nagykanizsa hódoló táviratot küldött Horthy Miklós kormányzónak
Mint előző számunkban megírtuk, Nagykanizsa varos ¦ hazafias magyarsága szeretet Kormányzó l írunk iránti hálájának kifejezésekén elhatározta,
hogy «z orszjigépito únamfő életnagyságú 4cé|>éi nicgfostóti ós Bxt B város, háza nagy közgyűlési termének főfalába illeszti, hogy inindcnki, aki a a terembe lép, azonnal megláthassa Horthy Miklós lutiabnas képet, A képet Endrey budapesti fcsiőimivész készt-telte, leszállította és ennek iluuepólyes leleplezése történt ma délelőtt városi díszközgyűlés keretében. Dr. Krátky Islván az ünnepi istentisztelet megtartására és a/, ünnepi bfiszédie felkérte dr, CtSplk nyula megyén nOSpokot, aki a legnagyobb őrömmel vállaltu u megbízási..
Dr. Czapik püspök tegnap, kedden délután t> órakor érkezeit autóján dr. Ifliiguiár Upót kanonok kíséreteién Nagyl*wizsára és » feiCncickhez liajla. tott, aboi beszállt a püspöki aulába V. Gulyás IkBIért plébános é; 1\'. Uáuás C.yula kiskanirsai férem es (lelkész, akik a rőpésMort elkisérték a piaristákhoz.
A, piaristáknál
A - piaristák Sugár uti épülnie ElőU már sorfalat Mlott a ¦ ghnuáziuni ifjúsága, a telje* tanári kar Uarla István igazgató és házfőnök vezetésével. Mikor az uutó megállott és kiszállott belője fiatalos ruganyossággal a megyéspüspök bíborral szegélyo/ell püS|)őki laíárirsábön, hatalmas éljenzés ¦ kóKröntotle a jóságos mosolyú föpászlort, alti Harla igazgató, Krátky l.slv.lu -.di. , |K)lgárrocBter, V Gulyás Cellérl plébános, dr. Hegyi I^ajos rk. egyházközségi világi elnök, Gazdag Terem: püspöki tanácsos, p. Bánás Gyua) fcrCacCs l.lkész kísé.etéheu bevonult a i.-miii.\'i/ii.i. melynek folyosóján már lelállott az intézet ifjúsági • énekk«ru Balogh piarista tanár vezetéseiéi, ukik, -mikor réKúnt a püspök \'kedvei alakja, hirtelen.runmdsteitek egy.alkKlmi üdvözlő énekre, amit a főpásztor fi gye. leinmej, hallgatóit végig, uiüjd kedve-keirhítv© a fiatal íenckesek felé, bevonult a püs]>öki feikosttálybo, melynek fogadójában elsőnek a . piarista paptanárok Itaria Istváji igazgató vezetésével tisztelegtek.
Családi tónus, visszaemlékezések
burta igazgató örömének ndolt. kite-jezést arölött, hogy a megyóspüspök őkel ls megüÜogalta és .kórte jöindu-iatát. Majd bódokata jelem térdet liaj-Unl a főpásztor előtt, .Dr. onpik íiyuru-megyéspfispAk kedves kedélyességgel váSHtolt az üdvözlésre, llu végignéz rajtuk, mondotta, megbor-södrik, mert az ő diákévei jutnak nz eszéb*, «z ö szigorú tanárai (csendes derültség!, mint-egykorL pariul" diák. Nem miül püspököt, luWm iniut régi diákjukat nézzék. Majd odament Rozs tanárhoz és -fci>efcntetle: 1 Rozs |snár nrat szcieiein, j>cdjg matematikai (a- i
nárom votl. Majd fetcleiveni lette » régi kedves diákélet sok apró jlcno. leit. Régi tanáraiból, akik közfrl már sokan elköltöztek egy jobb hazába, névszoriut idézi ököl, kcd\\cs jellegzc-tességükkel. így liotli Ferenc, a temesvári piarist" igazgatóról eleveníti M a régi anrkdótái, amikor mint házfőnök maga végezte serlcs vásárlásait és egy alkatommal jebett ídőre non tudott hazaérkezni, » következő sürgönyt adta fel u tOniCsvári rendháznak:
<Vnsut disznót nem szadit, csak két nap rmi\'va érkoiem.>
Csendes derültség fogadj" ezt is. Majd megjegyzi: R©Z8 tanár ur nem akar megötegedni...
Szép családi kép. A püspókós papi sága. Szivek ősszeiobboniisa.
Majd jönnek az Ujak,
A Hatat magyarság
Minden -egyes osztályból -néhány növendék. Barla igazgató \\0zcti Őket a mispök elé. Vörös ICiemér II. .sps\'zt. gimn. tanuk) szép magyar ruhűb-m, pompás virágokkal a kezében, köszönti a püspököt; IrifojtvéO, hogyan öríd a nép, l>a uraflkodója meglátó-gntja, milyen boddog a családiba a családfő jón, milyen boldogok most Ők fiatalok, hogy >. kószájuk. jött a főpásztor, hogy növelje örömüket és lássa meg szereleti\'iket. Töiekedui fogunk, hogy ezt n szerctclct ne ve. szítsuk el, mondja kedves fiussággaj. Majd átnyújtja a meghatott főpdsztur-?ak a pompás fehér virágcsokrot.
A piarista: Intézetek...
— .Vagyon köszönöm, váiusz^Jja u püspök, ti psarjsta diákok vagytok,
hazafiasán és váltásosán neVCNB, a
pinrisla diáki)koak évszázados márkájával. A piarista bitétetck mindenkor a tudás ólén állottak, erkölcsiségükkel, magyarságukkal, liazafias. szellemükkel mindenkor példátadók vol-lak. A - lekapcsolás után jiedlg a meg-száilutt területen egy sem akadt, nki méllatftan let\' vobia hazájához. Majd Isten áldását kérte « förtajságro.
Tisztelgések
t^ána a Szociális Misszió tisztelgett a püspöknél. Grót Ziotiy Ödönné (Zákány), Vominj1 Kamuin főnöknő, Béni OeeiUa helyettes főnöknő, A püspök ábbísát adta n hölgyekre. \'
Majd dr, Krátky István polgármester, p. Gu\'yás Geliért plébános, dr. 1 legyi Lajos főjegyző, egyházközségi világi elnök. Gazdag F«reue püspöki tanácsos, P, Bánás Gyula fewnccs.lcl. kész jöttek bc a püspökhöz, akik rövid ideig helyet foglaltak.
Utánuk dr. Tho\'way Zsigmond ny. postahivatali igazgató, a levente egye. Sülét elnöke tisztelgett a főpásztornál, akinek a levente egyesületekés a levente ifjúság hódolatát toimáato.ta.j\' A jKispok kérte <lr. Tlioiwayt,i l»fry* vigye Biejetetét és üdvözletét püspöki
áldásával együtt a derék levente ifjaknak.
Időközben a rendház folyosója ias. sím kiürül, a fiatalok bazaszélednek, a tanárok felmennek seóbáiltlxi, n főpásztor visszavonul. Az autóút Veszt-prémből Kanizsáig nem volt éppen á fegkejtetuesebbnek . iraondbaVi. lAng-iin\'ir dr. kauonok is .stobáji\'ütu vauul, A disrzuháw huszár szeznólyi >zoigá-lalru jelentkezik,
A -Kormányzó- rrévUmi. Eh- iu k ¦ eléestéjéfl
Az utcán ezalatt egyre Jobban dagad u sokaság. A i Kormányzó i uévünn«pé. ndk clötístéjón a?, utcák -telve üjuiep-tökkel. A\'házakra felkerülnek a nénV-Eetisrüiü \' zászlólr. Csakhamar ütemes lépések li«ltat»zafiAk, jönnek a honvédek, jőai a fáklyáwnenet, a zenekar,
,majd a leventezenekiu-, akik .végigbírják a várost és ropogó játékukkal f igyclmC.r.totÍk a magyarságot a fszx\'rdai nagy napra: -Nagyúrnak névüuuapérs. Nagjkaubsa , külön amnopére, luvlyeu
| különösen hódol ois-zúggyai«oitó .\'IJrá-
1 uttV...
A honvédzenekar szerenádja
Kzulán -a fákJy^s bonvédzeuckur Hejring iSjilal. kajnogy vCzéiiylésc, .mellett közéleti kitűnőségeinknek hangula. tos szerenádot adóit, így dr. Czapik Gyula megyés püspöknek, aki a;piaris-ták székházában szállt meg. Utána vitéz Székely János tábornok, állomáv-pnrancsuojVnak, ni\'ajd dr. Krátky • István ]M)Igiirii»osior, kir. ,kormányfőíaiiá-csosnafk és vilét iiemos s^éehy Imrc ezredes, czredjyarwu-siHiknak. A honvéd zenekar ismét dert\'kasau kitelt niagááil. Újból dokumentáita, hogy a honvédség *gjik-. legkiíuBÖbb attnekira a uttggjt-kmiizsai.
A., fáklyás le^eoteceiitekar. szop-iiádol udott több közéieti kiJiinŐséfinOk, így vitéz Székely János tálzomöknak, dr. Krátky István pcJgármeslcrjiek, ^b., niujd dr. TlMiUvay Zsigmond, a ftevearte egyVsAiet minőkének Sugár uti tálcása eJöU, aki < gyújtó .bCjuédbcu kö&söni kujag a- bgynlrrtet- . ,.
M»j<i eltaendesedik .ismót mluden. l.íg>\'eaok és osoporlok Ilortby l«íp»ápy /.ól éltetve .lór»^..)jaza.,(ittl«>Hukba, pihenőre. Ma minden magyar sz.ív egy szent egységben . Összeforr, ^uzedob-bttn. Ma mindenki egy nevet hord ajkán, áldást .kívánván viselőjére; . — Alagynrok Istene, taztsd-meg rtt nekünk még soká,.nagyon.soká, hogy mtglálhassa.még 0 is az lg*ret földjét, a csorbítatlan Szent Országot...
KiHkanizsáii
Kedden este Ünnepélyt tartott a ¦Klskanizsai fjevente Egyesület a Kormányzó Uszteteiéie, ahol vitéz Bab=\'y^Sájttk»r ácventekörzot párano« «.»k\' és>Jg«ópudViiry Lás/ió k\'vx-nte,-Kwkttttó tU-totluk szén és kíl/Mlfc
börzédet, yerczeg József sz\'ayatt nagy Mkerrcl, míg a ki^rft műsort a fcvenlezenckar szaftjai egészítették kl Weck! GoUért koriiagy, vezetésével. . f
.Zenes -ébretsaíő
Ma, szerdán léggel zenés ébresztőre ¦virradt Ntagykjmüzsa. Nyikuik az *bia-kok sok helyen és .gyönyörködnek az emberek a bonvédneuekur |K«npás pat
togó ütemű játékában. Heaépesü\'uek ttz utcák, Miklós naptal A K^irmányíó névünuepe...
\'A piarista templomban
. Ma reggel S ptmUM^Mfyü^M- iiivő gyűrt össze a piarista templomban. OU mtuík dr. Krátky , István jtwlgár-mestert, dr. Hegyi Jnjos egyiíázkoz^i elnököt is. A piaristák a .(^ij-iziuih sz*«t József Uszbetetére rendezett -ájta-tosságukat fejodók bü,.amelyen m«g-¦ jetoob-dr." <^ipik.í»»egyés)>üspÍ"ík is\'fctl-jcs Í4p«iá. dj*sbpn, , akit a tecaoicMii bejáralánái IWrtaiigar^tódJázííísiíuí .fo-gadoU, lanjd az -.ifjúsági ,é«ekkiir a kőruson az Ecoc \'So^eníos-t ndonálta, melynek hangjai miSt\'-tt a főpásztor a föoüár<I5 vonult, ahot rnegkezdő-dott >a . szenbniMO, t«mit dr. Lenginár jbipóL^tfiooaiok celebrált. i
- Mise-utan a főpásztor \'tot mté->zeüt a gimasázinmi iíjnsi\'ig\'lioz, tt**ta Mávre, lbzta ké/ie, ,jj^c>ü\'eie*ufít*z»i, álrtor»U>s bazasíereiétre, írjeágos gyár munki\'ua buzdítván u fiMtak(.ma-gyanágot, Öntudalos katholikuwk le-gyenok mirktenkör és mhldeiiütl^ hangsúlyozta susjzeiwteb hangján.
¦Jizulán a növwidélek .a ¦saentáldo-záshoz Járulbkk, • Auüt B*«ta, igasgatö Owiszieuáája .mettett,« iaegy^.püspök .oszWtt ki.
\'Honvéd-mise
Délelőtt D ó^akorjúrutepi Hsuilnuse volt a „pK-báutati-iupio/nbau, .amelyen a honVédség tisztjeik \\Cte!é\'\'^\':v,\'l ré*v.t vett. itt Hz istenü,szloktet T. \'JIott$fp Adorján végezte,
^rotastóns-isleisílsastelet
b\'gyancsak fi órakor vette Isetdetdl "z evangélikus tcmráoiafctui ¦ a* isten\'-iiüztatel a Kormauy/.Séri a->pn>te«ti\'m\'> yoilií.%«a^jié*féref amelyen ugy.-a bon-\\-ódség,,ioint a,,h^v?^^sb^úiejte^ ki küldöttei vettek- részt, (U a-ftfpnt. Mtol .gá\'Hiot J\'íirífiis .Sándor .iW.tvJéJké** végezte, Oki rííg^ogó szavakkal ,ujÖÍ-jaíia a Nagyúr miarkásságát a neonét érdedében és Isten áldását-kérte jfteá.
Az Izraelita templomban
nagyszájmi közönség jetvnlélébcu vé-gdztók az istenllszfel\'U-t a Kormáu>-«\'> í ¦\' i«\'¦ i *. i lumuypu. iiüígj* ű«atek < a tionvód -ség, és a ,hiwOíiJos .Város Vápviaejfli. AS.i.ujimvIi ¦ M;\'ii i- !\'=-s.íi)Hm! . agg-, kvsiuái után dr. \\Vinkler, ilniÖ /ör,ibl)i fmnepi szónokisttl)-\'\'n adojcott u legelső magyar entber nagyságának és ország-gyurapitásának és a. Mtndenbató áldását észlelte le íeuitMt személyére és
casiádjára.
Ünnepi szeoJtmlse a Kormányzó ért a plÉbánlatewpiQrnban
A !-.= -i.k-. /ni!.¦;,¦ -jiioJKi;.!-: aUünére.u -pJébáűiu ^npJöm iwuíuíáoi^.iiwg-bült i di^ves, .^eiökelő < ,Utoáns«ggel, bftgy. jeten -jtegyonck a.iiwtgjiiBpns-pök által Magyarosság" ko>itfcasty<-jzóiáéilt.poiitlfikáU .tsseasuUséa.- 50tt lÁlftilw y^tós-í^kelyidános |ubn#iok-
ím. december fi
^IWHWW/KWky isr. vén dr. pociiméstenel a? #1 « hiv8l«k>s város- ös \'k*^>VÍSdntO?UiM tagjait, a vitézi tend iiépvH\'teíét,
•iütetek, intézjséiiyAk, stb. vezetőit és küldöttségeit, valamint nogyszé-mu hölgy közönséget.
5 Dr. Cmplk Ciyuta ntfgyésöu*spök\' teljes főpapi díszben, nagy \'pepjv.se-géd\'cttei mondotttt »\' ílnnepí **en,t imVjet, mialatt a kóruson a Vegyes* kar Gazdag Mváa kantor vezénylete mellett egyházi énekeket adott élő. A ssentniiis a himnusz ejének-iésével fejeződött be. \' T «
Dl tz közgyűlés a városházén
11 óra után kezdődőt traag a városháza közgyűlési termébtm a képviselőtestület díszközgyűlése. A patinás, tiszteletre méltóhauiij közgyü lésl terem régóta nem lábatt ilyen ^vpsx&rmi és dl aea kö*ousóget. Olt voltak a város közéletének Jelesei, élenjárói, mint a honvédség, mind a polgári hatóságok, közhivatalok, testületek és egyesületek, stb. részéről, Szépen festett a honvédtisztíkar egyenruhája, a városi tisztviselői kar mind magyar ruhában. Magyar levegő, ünnepi hangulat és örómpir az orcokon. A Kormányzó .h«t:ii-rhas képét \'nemzeti szinÖ. tepel takarta. Harsány éljenzés köszön\'öito dr. Czaplk Gyufa megyéspüspököt,
amint dr. Krátky isivárt polgármester kisénetében belépett a közgyűlési teremből - •
Dr. Krátky István po\'gármüsler tendületes szavakkai nyitotta meg a díszközgyűlést, majd meleg szavakban köszöntötte :i püspököt, a tábornokot, a tisztikart, a megfent előkelőségeket, a képviselőtestületet és a vendégeket, nv\'jd n Zrínyi IrodaLmi Kör Vcgyeskára Ketting Ferenc karnagy vezényletével nz Ünnepséghez méltóan és im-\'iszerüen adta eiő a Magyar Hiszekegy-et.
Krátky polgármester ezután felkérte a megyéspüspököt az ünnepi beszéd megtartására.
Dr, Czaplk Oyula megyéspüspök ünnepi beszéde
Altalános figyelem közepelto emelkedett fvi dr. Czaplk Gyula megyéspüspök, hogy elmondja győ-nyörüeii felépíteti beszédét, amit sajnos, a közéj lapzártára való tekintettel »-ak röviden tudunk kö-zöüil AJ alábbiakban: i i ( i
- Lelkünk és szivünk közős benső érzései hoztak ma össze bennünket
- kezdte beszédéi a megyéspüspök
- hogy Ünnepeljük vitéz nagybányai Horthy. Miklós kormányzó urunkat... (a közönség iii feláll és percekig érjenez) ...és az Ő fenköll alakjának megdicsöitésére leplezzük le képét, átadva u város magisztrátusának, hogy nekünk és utódjuknak példaképül áUHttassék.
- A magyar lélek nem olyan, mint a magyar pusztu. A magyar lélek csodálatos. Az érzelmek, indulatok nem süvöltenek a magyar létek felett, de mint a szél buteaap a vitorlákba és dagasztja: leiteket vált ki belőe. Ez iuditojtta a nagykanizsai polgárságot Js arra, hogy megfestesse aim-flk a kormányzónak képét, akinek oly sokat köszönhetünk. A telkek mélyén lakozó jnin-den Uszte-et és hála, dloöwég és szeretet nd^uék neki, inert minden veszélyben bátran é* sokszor kiállt a magyarságért, , ;
Majd beszélt P ntegyéspüspök « régi idők ¦¦¦m.iiiom áiUpomról, amikor egy nagy egyéniségre, volt szükség, akiben ^kristályosodott a magyar vitézség. 0 volt a ml szilárd pontunk. Dicsőség iltetl öt, mert ő volt az, aki az elpu*ztuH magyar hadak helyett ;
látrahozta ás megteremtett* a magyar nemxetf hadaeregat,
antely a magyar honvédség mai fejlődéséhez vezetett. (Zugó éljenzés.) Dicsőséget érdemei az, aki a magyar kardon esett csorbát ujbói kiigazította. (Taps) Dicsőség Illeti a magyar kormányzót, inert két évtizede áh a magyar kormánykerék mellett és beosülest és tiszteletet -szerzett a magyar népnek, Ls nemcsak dicsőség iöeti, hanem képét Is idetesszük, hogy okuljunk és tanuljunk töte igaz magyar hazauK-rete-set. Kormányzónk otthagyta családját, birtokát Övéit és egész énjét feláldozta a hazának. MinuVnl a Hu. xáért1 - ez volt a jelaznvu, e* irá-siyilottA minden tettét Tanuljunk; fttgau, irtást a Kormányától, «kjkKsk\'
-¦•ikcrült a nflgy kérdésekben műidig összehozni n magyart és ez váltson ki beiönüik is megingathatni tan egységet. Tanuljunk töte inugyar érzési. Kormányzónk k\\i ropni ur«, de nem vesz át olyat, amit az ö tiszta magyar telke át nem ijetna magyarsággal. Tiszteljük n mások értékét, de Magyarországon, még a búza, még az égbolt Is más. . í l
Magyarországon minden magyar! Rámutat a kormányzó bölc*eségó-re és Imiért kijelentéséin: az idő ne künk dolgozik ! Igen .erkölcsi erőnkkel kell odaálliuiitk és komoly érvekkei t
követelnünk ¦ magyarok jussát.
(Taps) ook egyet rst mutassunk : megalkuvást, gyengeséget és belenyugvást, t\' I i
Itt IchuU a lepel fl Kormányzó képéről és láthatóvá válik Endrey szép alkotása. Mindenki felált és a tömeg percekig éijenzi, ünnepli u kormányzót A püspök ezután átadja a város közönsége; nevében a festményt a polgármesternek megőrzésre. \' L 1 1 í "I
A megyéspüspök beszéde óriási hatást váltott ki n díszközgyűlés közönségéből, , V , ¦
Dr. Krátky István polgármester
ragyogó beszédben vette át ezután a Kormányzó képét;
- Ez a diszközgyülésl tercni, a mely Nagykanizsa egykori gazdagságának tanuja, ma nagy értékkel lett gazdagabb - kezdte beszédét a polgármester. - Ma ez a terem egy határszéli, gondok között élő város centruma és szi\'iznwgráfszerüen tnw-\' tatja u magyar étel küzdelmét," de visszatükrözi a magyar élnlnkarást is. A város nemzetépítő munkájá-
ban nagy erőfonásunk az a szellem, amelyet ay, a férfiú -sugároz, kinek képe letekint rönk. Erre az erőforrásra utegpróbáltatásuj^k\' közepette nngy szük»é§n>ik v\'-vtx. Méltatja ezután a terem többi képeinek nagyjidt, a nagyságos fcjcd»iéfn, á nagy Széchenyi, & böte* Deák, majd a király é* királyné szerepelt.
Ezeknek a patinás alakjai mellé kerül most n közelmúlt n«gy hő-e, nkl nemzetünkét lelfporh-ágáböl fd-timcíte, vlté^ nagybányai Horthy Miklós, (szűnni nem akaró taps és éljenzés) aki több mint húsz eszíion deje vezeti egy ^rsütdözött nemzet hajóját. Ugj\' érzi, hogy a küzdeí-mcs rrruit és a jtítón együttféte állandóvá teszi o jobb jiíngyar jövő tudatát. Nagy megnyugvás, h>gy ;rz ország kormánykerokű Horthy Miklós kezében vön, aki biztos kézzel meg fogja találni a boldogabb Ma* gyai\\ir.száglK>z vezető utat: Há\'ávnJ, hűséggel, ragíiszkodássifl vo3zl át a Kormányzó képét és ami kéri a jó Istent, hogy a Kormányzó n>igy.rr álmai valóra váljanak.
Hatalmas éljenzés követte a polgár. mester beszóilét, akinek indítványára a disasjösgyalés
I
A ZALAI KOUrölT MKERE8I1 Sk HIBAV"
versenyében ma a hibát
........................-.......................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának..........oldalán találtam
meg. — A helyes belü: .........,
szó:..................................*.............
Olvasható aláírás:
hódoló táviratot
küldött a Kormányzónak, Amelyben törlieíoltan lulségét, scCretelét és ni. gflszkodását tolmácsolja.
F.Iniény «oli a Zrínyi Irodalmi Kör Vegj«.skan\\n«k köwusesö művészi Nem, Nem, Sohája (Kcrkay s-orzeménye\\\' amelyet Keillng knrnagy vezényletééi I>ámtiim tuéjiséglmt adott elö. A közönség zu\'gó tapssal lionoraitn,
A pompásan sikerftlt diaskötgyülés n Szózat hangjai meUclt rej*rödölt be, de még sokáig oU fog |rCzomWni a magyar lelkekben.
(ű. tt.)
Egységes társadalomra és nem gyors, hanem okos és alapos mnnkára van szükség
Teleki miniszterelnök nagy beszedd a HAzbatt
Teleki Pái gróf miniszterelnök a Ház tegnapi ülésén nagy beszédet mondott Hangsúlyozta, hogy az európai feszültség a kormány tagjait uj feladatok elé állították. Összefogó, egységes társadatomra van szükség és a nemzet józatiiságára^Továbbiak során, rámutatott árra; hogy a had.-ercg korszerű fejlesztését, o tegtöbb vonatkozjsb;in befejezték. A közérdekű munkaszolgálatot fejleszteni kívánjuk a ezért még további áldozatokat kell majd kérni. Kiemelte ezután n miniszterelnök, hogy a köztisztviselői kar megsegítésére már nveg;elték a szükséges lépéseket. A külpolitikával! kapcsolatban régi barátságainkat kimélyítettük és uj irányban is gyarapítottuk az ország ntegbccsülésót. Megemlékezett n rokon kicsiny, de hős finn nemzetről, nkikirak n sorsii szomorúsággal tölt cl bennünket, (tet-
ves taps és éljenzés a Ház minden oldalán.) Hangsúlyozta erután.hogy nem gyors, hanem okos és alapos munkára van szükség.
A miniszterelnök felsorolta ezulán hogy mit tett a kormány eddig a szociális igazgatás terén. 110 egészségházat, tildőbeteggondozókat és kórházakat építtetett, ezenkjvüi 118 ezer kiló ingyVnouknot osztottak szét a szegényeknek. A hadsereg szük-«ég:etci következiébon a munkaul-kaimvtk í* megnövekedtek. A kormány a Felvidék felvirágoztatása érdekében is mindent megtesz. *
A miniszterelnök telkes tapssal és éljonzésBci fogüdott beszéde után Csáky István gróf külügyminiszter szólalt ÍV\' és beterjeszíctto a felvidéki részek vtssaacwötolásával k«p-csoiatos ne.inasetközl kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslatot.
Nem lesz jegyrendszer Magyarországon
Néhány nap óta olyan birok terjedtek ci Nagykantxsán, hogy bevezetik u jegyrendsícrt. Az Uj Nemzedék értesítése saeriiit valóban számolni kell bizonyos korlátozásokkal. Az elmúlt héten a. gazdasági miniszteri tanácskozásokon megvitatták a felmcriilfi kénléseket. A szakértők valószínű központi irányitást pendclnek e], A jegy-rendsiert nem vezetik be, tz az eltérő
J sfls^TT El sN[ (Űt ML m
babák ém kOISnfféle ajándékok: óríAai wálaiBactAkban
TEUTSCH drogériában.
tápiálkoiíU miait lelietetten tenne. Eliely*tl valósiinüleg két httsüilan napot és egységes kenyeret vésetnek bc, cgj«s áüotok vágásul pedig korlátoz-iák. így példáiü 80 kg. aluli disznót nem szabad vágni.
á vérhas mémmu
Prigge professzor Majn-i-Frank-furtban « terniészeltudományi társaság Ütésén bv jelen tette, hogy a német badtiusvadászoknak sikerült a vérhas kórokozóját köze.\'ebbről meghatározni, 8 ezáltal lehetővé vált egy toxin kitermelése, arncly-iyel a bacllllus mérgező anyagát árj taimatlunná tehet tenni Az uj széJ rumot »Eta«-jiak nevezték |1,
1139. december 6.
ZALAI KÖZLÖNY
_8_
Gazdasági megtorlást akar Genf a szovjet ellen
Az Időjárás segítségével hos&zu finn ellenállásra lehet számítani az orosz túlerővel szemben — Amerika és az északi államok pénzügyi támogatásban részesítik Helsinkit — A finnek megsemmisítettek 60 orosz repülőt, 18 tankot és 2 gyalog-osztagot a tegnapi harcokban. — Az orosz foglyok száma 18.000
A finnországi harcokról ujabban n\'következő jelentésekéi közölte a MTI: Finn haditetentés szerint Ka-* réttébán a finnek 61 szovjet tanköt senirnásltetlek ínég. Tegnap 16 bár-cikocsit és két gyalogos oszlugo; t.\'t-tek ár tonnái la nini átfog 10 harcikocsi köztli 8-at inegsK\'m|mi>i enek.
Petsamo környékén egy orosz gé-oct lelőttek. Itt a nlltkelbányákírt és a kikötőért folyik a harc. A ,csa-pútokat jnegerösiterték, jelenleg
20.000 finnel 35.000 orosz ált harobin
Délen a tenger felett felderítést végző szovjetgépek közül egyet lelőttek. A szovjet két szigetet megszállt, a partokon erős a tüzérségi párbaj. A L\'igoda tónál sikertelenül próbálkoznak az orosz őrhajók, nme iyek rövideden mozdulatlanságra lesznek Ítélve u fagy miatt, itt ujabb súlyos veszteségek is érték az oíöj szokat. A finnek 4 gépfegyvert és 2 Önműködő ágyút is zsákmányoltak. Itt két falut klüritoitek ós feladtak a finnek, délen egy falut adtak fci. 1 ;i
Az Aufiand szigeteket mái; körüj-aknázták. Helsinki nyugodt, a kormány továbbra i; helyén marad. Moszkva közölte s svéd k.irmány-nyai,"hogy « RyU kormányt nem Ismeri ci, így a finn érdekek védelmével megbízott svéd kövei e jogát sem. Erco, a stockholmba mk\'gérke-zett finn kövei szerint Moszkva nem hajlandó a tárgyalások alatt sDm Usztetelbm. tartani Finnország függetlenségét, a vörös népkormány r.B\' dig csak bohóckodás.
A finn harcok\' egyik fegjelentő-«Jbb eseménye a finn repülök tegnapi bravúrja, amelynek wán, Murmanszk repülőterén a2 indulásra készen álló 1
60 szovjet bombavotöt szát-bombáztak.
Londoni jelentés "szerint Mololov hivatalosan is közölte Genffeí, hogy a szovjet nem vesz részt fi Népszövetség mostani ülésén. Érdekes bi\'t közöt uz Evenlug Star is. Eszerint Moszkvában n kommunista voze\'ök és a hadhcneg vszetöl közt ójes eltentétek vannak; a finnországi kudarcok miatt.
Ujabb Rómán ál érkező helsinki jetentés szerint a szovjet a Lsujoda írttól északra és nyugatra nagy támadást akar inditani Vjlpuri, illetve Helsinki felé, bogi\' a vörös népkormányt Mielőbb Vilpurilm segilse. J$SxSkbn 700.000 főnyi sereget vontak össze «z oroszok. A nagy túlerővel szemben a temek lassan és rendszeresen hátrálnak. A hangulat jó, fegyelmezettségben
ós helyismeretben előnyük vuii a lin-wknok, így btmak, hogy talán egy évig is fel tudják venni a harcolj, Üszakon
eddig 18.000 orosz foglyot ejtettek.
Londoni jetentés szerint a hó ős fajiy segitsógóvoi « finnek tartani tudják vonalaikul, ftszakon Petsainotól délre a* ut az övék. ^rro védelmi adásban vonnak ós várják 11 partra. síiM oross csapetok támadását,
S«dYi közéjében
hat orosz repülőgép a hóviharban lezuhant
és kigyulladt a* erdőkben.
Párisi jetentés szerint a szovjet támadás okozta felháborodás az egész világon tettekben is megnyilvánul. ?v diplomáciai tevékenység o-i a- külföldi tiltakozás 0 détninerikai á Dámok ke-z-deményezésőre Genfben válik nagy közős akcióvá, a szovjet eSent intézkedésekhez Amerika is luijUindó csatja-koziiL A latin amerikai államok már titkos értekezletet tartottak, vaVjsziiiú, hogy a közős tiltakozáson kívül
gazdasági megtorlásokat határoznak el Qenfben a szovjet ellen.
Ilooscwelt a háborús adósság kérdését tanulmányozza és felhalai marást í\\k-11- kéml a 235 miUiú dollár vissza, fizetésére, Uletvo Finnország pénzügyi meHsegitésérc. Amerikában egyébként is nemzeti ügynök tekintik a finnek megsegítését és országos gyűjtést küzdtek.
A genfi iiOiiujetközi vöröskereszt\'táv-bttbftn ajánlotta (cl közvetítő közbenjárásai Helsinkinek és Moszkvának.
A/ oslói államok csoportja pénzügyileg és !iadill;>ttávai akarja tílino-fjalnl a finneket, mintán a három kis skandináv fUtatn egyéb segitsóggny uj\'-tása nehézségbe ütközik, A ballt Uhu niok sajtója azonban legalábbis részleges
avéd mozgósításról fr.
Róma] legújabb Slefinu jctaités szerint a fiim—srovjel viszály ügyo vaki-szinüleg kibat az olasz külpolilikára is. Erre válj a német követ váratlan Berlinbe utazása, nki az olasz közvélemény éles szovjolülienes magatartásáról kíván jelentési tejim. Olasz körök haagsutyouáki hogy 01\'szország épp ugy hive továbbra is az antikominternek, mint Magyarország va^y Japán és *
nem engedi meg, hogy a szovjet betegye lábát a Balkánra,
Nyugaton megélénkült a szárazföldi és légltevékenység
A heteken át oendes nyugati froait is váratlanul megélénkült tegnap. A szárazföldön |
a német /drőrök rajtaülésszerü támadásai egymást érték. Párisi Havas jelentés szerint a né-* metek váratlan harci:evékenysége arra enged következtetni, hogy a német hadvezetőség nagyobb tám i-dásra határozta el magát és azt készíti elő. l i
Megjelentek tegnap a német gépek Párls felelt
is, a légelhárító tüzérség azonban el űzte őket. jA
A ma déli német hivatalos jelentés igy hangzik : A nyugati fronton
nem történt különösebb esemény.
A mai párisi hadijelentés sem jelent lényegesebb eseményt
A tendereken sem volt jíbk esemény. Az Északi tengeren az 1670 tonnás
Horsted angol gőzöst megtorpedózták.
A\'legénység 3 tagja meghalt, 9 eltűnt, i3-at megmenteltek.
Elsüllyedt a ködben történt összeütközés következtében a skót partok közelében egy másik angol gőzös is, mig a német pattoknál egy német Őrhajó futott aknára.
Az időjárás a légitevékenységnek nem kedvezett.
Felmentés után nyolc hónapi börtönre Ítélték jogerősen
Még a műit esztendőbon történt, hogy Fe-ronezi Antal keszthelyi lakos folytatólagosan elkövetett hamis tanuzás gyanújával került a Keszthelyre kiszálll nagykun!zs.it törvényszék elé, amely a tanúvalto-mások és a bizonyítási eljárás befejezés eután felmentette Ferenczit a vád és következményei Alól.
Fellebbezés folytán az ügy a pécsi táb\'a Shnon-tanácsa elé került, o mely megsemmisítette a nagykani-
zsai törvényszék Heteiét és bünő nek mondotta ki Ferenczit a vádteli cselekmény bon és ezért öt nyolc hónapi börtönre és három\' évi jogvesztésre i\'élte. I
Semmiség! panasz folytán most foglalkozott az üggyel a kir. Kúria, amely a másodfokú Ítéletet helyben hagyta.
Fcrenczi nyolc hónapi börtönbüntetés jogerőssé vált. ;
Városi Mozgó. Hétfőtől-péntekig
Charles Boyer és Iréné Dunne csodálatos filmje
VÁRLAK
(LOVE AFFAIRE)
hit-adu és kulturfilm.
Előadások köznapokon 5,7,9, ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor
7d és olcsó
.idaimot. üevíttja. umiliai\' nincivűléba}!ó<fa*,t<salí>zéi. rossz iz.- jólxq ha*M\'* \'
1* mllí.-i. i u .¦,.i4t.,i(tii.--->
Ujabb tűz a romóti olajtelepen
Bukarest, december 6 (MTI.) Az Apollan kőolajünoml-tóban tüz ütött ki és az egész üzem elpusztult. Néhány nap ó\'a ez már a második tüzeset itt.
Targemuban a gazol Ingvarban nagy robbanás és utána hatalmas tűzvész támadt. A román olajvidék területen rövid Idő alatt az már a negyedik tüz. Valószínű gyújtogatás történt.
Rövid hírek
HORTHY MIKLÓS *
: uévünnepét az egész országban, külföldön pedig u magyar kolóniákban megünnepcltók. A londoni rádióban egy angol tengernagy méltatta a Kormányzó érdemeit. HALIFAX
lord az angol parlamentben kíjcl-u-tette, íiogy Anglia a békevájjytöl át-lialva küzd céljai elérőiéért.
AZ IPARÜGYI MINISZTER
a melasz, uz olajos magvak és azokból készült olajok forgalmának korlátozásáról, ilictvo a ILszteszsákok és a rézgá\'fckészJc\'.ok bejeién lécéről rendelőét adott ki. TELEKI PAL GRÖF
minis/.U\'iClnök ma kihallgatáson jelent meg a kormányzónál és a kormány nevében návtkraepe alkalmából JegnicJcg bb szeren csoki vánalalt fc. jezte ki.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 fillér.
December 8.
Az iparoskor táncos piknik estje Te\' 9 órakor.
December 9.
A zeneiskola buiárainak Ingyenes . hangversenye este 0-kor a sttneisko-Iában.
December lll.
Licjáüs cjöadás a városházán (V«-rasdy László—Bárbarits MJos).
December ti.
Gróf Teleki BéJanő dalestje a z<me-iskolában este fél 9 órakor.
December 17.
Gróf Teleki ti ciáné második hang. versenye délután 0-kor a zeneiskolában.
JnmiAr 7
A KatiioÜkus Lcgénjegytet bálja az Iparoskörben.
Jaiiuir IS.
Ivatoükns est az Iparoskörben.
JetiuAr 21.
LlceáUs ejöadás a városliá/án 0 órakor (Vértesi Frigyes).
Az arebűrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladásos piroaságok, pörsenések és pattanások, amelyek elégtelen bélmüködés és emísztésl zavarok következtében támadnak, a természetes .Ferenc József keserűvíz használata által — reggelenként e$y pohárral — rendszerint rövidesen eltűnnek. Kérdezze meg orvosát!
18»», december 6
_ZALAI KÖZLÖNY_
A rendőrségen megkezdték a légoltalmi kihágások tárgyalásait
Jobbára a lakisok elsöitétítése kBrö.1 voltak bajok
HóolpSk, hóualzmék,
(ry«j>lu ahőnetnflek, meleg hirianyák, kesrtytlk, kötőit-árukban nagy választék
SZOMOLÁNYINÁL
December 6.-a
a leventéknél
Szó]*!! slkenll! únnejtélyt rendezőit a lA-vCrite KfTyvafl-et « Kormányzó ur névnapján a iiozgunyl illeni \'tonna-terojnbén.
Jeten vn]\'\':ik n város képvisel-.\'lében dr. Pálffy Gyula városi közgyám, a kiatooai jwjanesnokság résiéröi (\'.sete Itejos m. kir. százados és a k-vcn\'c oktőíófcar.
\' Á« ármepélyl n levente zenekar a Hi.srvkcggyci vezette l>e, majd vitéz Szakonyi István levente Vályi (léza. Horthy cinui versét szavnlin nagy felkészül tséjígel. Az ünnepi bcszé M Tóth J. Zoltán levente mondta, kiemelve a nap jelent őségét. Utána a rc:Kkar ját-srott egy Indulót. Véglivári: ílírűdj lm tudsz- dmö versét Jámbor József le-vento mély átérzéssel szavalta el.
Befejezésül a Hinmusz után « város éldozatkész-ségów\'il tópdtl 45 pár ctpÖt osztott kl a szegénysorsu tewuléki** llöjlós István föoktaló.
Tájékoztató előadások szülök részére a gimnáziumban
Fontos missziót akart végezni a nagykanizsai piarista gimnázium ig.tzgatos.egn, amikor a mag\'-ább osztályok növendékeinek szülői részére\' olyan tájékoztató előadások megtartását és rendszere-Üését határozta el, amelyek hivatva vannak szülőnek, tanulónak fél világosítást adni, tájékoztatni arra vonatkozólag, hogy milyen pályát válasszon a gyermek, ha kikerül az inlézetből. Ismerteti komolyan az egyes pályákat, mit nyújt, ha azt választja, mit igényei az elh\'yczkedés.
Az előadások mindenkör este fél 7 órakor kezdődnek a gimnázium tornatermében. Az előadások sor-mít igényei az elhelyezkedés.
Az első előadás holnap, daoembor 7-én kezdődik Barta István igazgató előadásában. Címe ; Pályaválasztási problémák, ahogy a fiuk látják. Majd Mcdvlgy Mihály tanár: Egyházi pá\'yák cimü előadása.
Deocmber 1B-én; 1. Katonái pályák. Az előadó Katfrovics Antal m. kir. őrnagy. 2, Cserkészet iskolánkban. Az előadó dr. Kender József piarista bmár. - Január 12-én : Jogi pályák. Az előadó dr, Gártner Antal várWi Ügyész, 2. A tanuló szórakozásai. A"z ciőíidó dr/ Varasdy László piarista tanár. - Január 26-án : 1. Az orvosi pálya. Az előadó dr. Fodor Aladár iskolaorvos. 2. Mérnöki pályák, Az előadó Vécsey Barnabás műszaki tanácsnok. - Február 6-én : Ipart pályák. Előadó Samu Lajos ip.irtestü\'etl. elnök. 2. Kereske dobni pályák. E\'őadó vitéj: Tóth Béla, a Baross Szövetség nagykanizsai főcsoportjának elnöke. - Február 23-án: 1. Pénzügyi pályák. Előadó Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató. 2. Vasút. Előadó Fe-hérváry József felügyelő állomásfőnök. - Március 8-án 1. Közigazgatás pályák. Előadó dr. Krátky Isl-ván, Nagykanizsa város polgármestere. 2. Posta. Előadó Miklós János posta hív. Igazgató. 3. A tanuló olvasmányai. Előadó Szikrai Ferenc piarista tanár.
Ezekre az előadásokra a kedves szülőket szeretettel várja az Igazg.u
té-ság.
Ismételten rámutattunk arra, hogy" a légoltabnl gyakorlatok alatt különös gond fordítandó az elsőiéi i-tésre. Hogy semmi világosság ne-szűrődjék kl a lakásokból az utcára. Egyike a legfontosabb icudelkezé-seknek ez volt. Kívüle még sok egyéb figyelmeztetés és óvás, amelyeknek elmulasztása szigorú büntetésekkel Jár. A közönség valóban nem védckezhstlk azzal, h:>gy nem tud<4p mit kell cselekednie. Mert eltekintve attól, hogy á Zalai Közlöny heteken át hozt.i a szakszerű cikkeket, később a rxngárines\'cr és a légoltalmi pnranesnokok felszóW-tását és flgye.meztetését, a nagyközönség a gyakorid mindkét napján
Megírtuk, hogy a vasárnapi kis-kanizsai íakodaloniban LégrádJ János -18 éves klskanizsaí lakos beverte a lakodalmas ház ablakit, míijd amikor á megrémült vendégek ki~ futottak az utcára, hogy utána nézzenek a garázdálkodó na k, Légrádl János lágyékon szúrta Tlslér Fürjes László fiatalembert, hogy a nioutölc életveszélyes álllapotban kórházba szállították. I
Súlyos szerencsétlenség é*te Wolf-ner László 28 éves nagykanizsai; üvegessegédet, a föuli Stcrn cég ai-kalintizottját Wolfncr Luzsnakról-ahot üvegesmunkát végzett ¦- este kerékpárján hazafelé taríolt, amikor a Magyar utca 126. -számú ház elé ért, a káros utcán kerékpárjával megcsúszott, ugy, hogy hatíifmas ívben lerepült a nyeregből és oly sze-
mes nagyon kezdetlegesen és pongyolán vielkedett, ugy, hogy a-rendörőrszemek mintegy 178 egyén! jelentettek fel n kapitányságon különböző kihágásokért. i I
Dr. Németh László fogalmazó most kezdte meg ezeknek a fcljelen téscktrck a tárgyalását. Első napon 20 feljelentért Ügyét tárgyalta. Jor>-bára a szegény néposztá\'yhóz tartozó egyénekről van szó, ugy.hogy a rendüfbiró itt nagyon nyoinaíé-kosun figyelembe vette nz alapos enyhítő körülményeket és 4 pengőtői egész 15 pengőig-büntette le az egyeseket.
A többiekre ezután kerül sor.
Légrádlt előállították a kapitányságra, ahol \'azzal védekezett, hogy a lakodalmasok\' meg akarták verni, amiért téglával beverte az ablakokat és ö csak védekezett késévei. Lég-i-ódit kihallgatása után a rendőrség átkísértette a kir. ügyészségre.
A vizsgálóbíró letartóztatásba ho-iyezte. i t \' . í
Tisfér állapotában némi (avulás állott be. Orvosai bizuak felépülésében. ;
rcncsétleiml terült el az uttestén, hogy nemcsak Arcát zúzta össze, hanem agyrázkódást és koponya-sérülést szonvcdefct.
A közeli Lusztig-féie gabona-üzlet-bői telefonáltak a mentőkért, akik autójukkai percek alatt a hfilyszi-nOu termetlek és az első segélynyújtás után Wolfncrt beszállították- a közkórházba.
Aranyat, ezüstöt, brilliánsot és régi pénzt
iii.nji.. maga* árún vaszak. BÁRÁNY ékszerész
Horthy jjÓMJaat 3._
Állandó abarnáaek Mlkttaapakaa Badara* I. BtUuáa
6.45 Torna. - Hirek. — Kórisme, nyak; — Hanglemezek. — 10 lünk,
— 11.10 Nemzetközi vtlfeizttaolgátat
— 12 Harangszó. — Himnusz. — idő-lárásjelnntéa. — 12.40 Hírek. — 13.2« Időjelrés, időjárásjelentéa. — 14.30 HL rak. — 14.45 Műsorismertetés. _ 15 ArfoiyeoihirBk, ]>i»ci árak, élelmiszer, ara*. - 16.45 Időjelzés, Időjarasjn. WntéJ, hírek. - 17 Hirek szlovák és magyer-orosx nyalva*. — 19.15 Hírek,
— 21.40 Hír-\'-, időjárásjelentás, hírek szlovák és magyar-orosz nyalván. _ 22.40 Hírek némát, olasz, annni 4« (ráad" nyalván. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST 1.
17.15 Métta, Béla zenekar. — 18.10 A minatali MAV .Magyarság. Dal-cK>«sfllet. — 18.45 Arany János: Toldijából rtond Kiss Ferenc. — 19.30 Dl&wlöíUlás il Kormányzó ITr Ofömtí-tósáfiö tiszteletére a* Oncmházban. — A« I. Mv. uUn kl). 20.50 Ilin*. _ A II. ídv. után kb. 21.10 Hirek, iilő-iárásjclentes. — -Az ol(5ndás utín kb. 22.35 Oláh Kálmán ciiíájiymtokflra. — 23.20 Magyar és kairaMi tanctemOzak.
BUDAPEST II. •
19.30 Olasz uyclvoklalás. ~ 20 Hírek. — 20.20 A rádió sríilolizOiickara.
— 21.30 rdotvasla. _ 22 idiijirisjo. iraté-s.
BECS
10\' Délutáni zen». — 17 Tarka !u mezek. - 18 Hangverseny. — 19.15 Esti zeno. ~ 2Q.Í5 Kiv^íisíig haug-vorscny. — 22.20 igerUu,
CaütOrtök
BUDAPEST I.
10.20 FcWvasás. — 10.45 POloM-sas. — 12.10 B. BflrAth !Eva zongí). nlzik. — 13 WeldingOr Ede sjaüoll-zenckura, — 16.15 Dr. Kóaa János olő-adása.
17.15 Dr. fiábos Dénes előadása. — 17.45 A Wolfncr.gyári Dalkór. — 18.15 Dr. Varga József konoskedete/ii és ipar. ügyi miniszter Folavnlja a budaj>osli Pos1nigazgat.Vsiig és nz Erzsólret táv-l>eszélökóZ|>ont éptáotét. A közvetilést vezeti: Iluilinszky Sándor. — 18.45 A Koncert fúvószenekar. — 19.30 Tarka est kózvetitóso a városi Színházi*)1.
— 22.05 lengyel {iabrrOlla hegodül. — 22.10 Táncleineaek. — 23.25 Kurira Simi cigányzenekara.
BUDAPEST II.
17.15 D. Micsey Józsa énekel. — 17.45 Magyaroros* fólóm. — 18.45 Angol nyelvoktatás. — 10.40 Itácz Elek \'rtaBUinozae, - 20 Hírek. - 20.20 Zenoknrl iiulMOk hangleniozríU. — "21.40 Idöjárásjclonlés.
Becs
16 Kónnyii zene. — J7 Lcniezck. —
— 18 IteirOszánsz és barokkdalok, — 19.15 Ix-iuozok. _ 20.15 Nagy muzsl. kusokrol. — 20.30 Hangverseny. — 22.20 Berlin.
— Naatirt December a Bserda Rom. kat. Miklós pk.- Protostána Mlklóa. -Izr. Kiszí, bó 24.
uaziardd nyitva reggel 6 órától aata S órali (H41W, aaarda, póatak délután keddea egóez nap nőknek].
"ISTELEMI if a a a r
- Karácsonyi akció
ELIT fotómfiteremben Horthy M.-ut a
Minden taivétalnél 20* kadwewnényl
« alláahirO mérkéa
CONTINENTAL-ipAgépek
mér 24 havi péazletra la
SCHLKSS TESTVÉREK-"*!
Deák-tér 10. Horthy IHlktós ut 8.
á szurkáló lakodalmi vendéget a rendőrség átadta a bír. ügyészségnek
Az orvosok bíznak a megbicskázott fiatalember felépülésében
GRAMOFON LEM EZEK
remak válaaztékban I
Hallgassa mag azokat: Grünhutt Elemérnél _ Paak-tér 1.
Egg kerékpáros súlyos balesete a Magyar-utcában
Gépéről leesett, agyrázkódást és koponyasérülést szenvedett
!83$. dctember, é_........................._8aua1 gOjgjMOj ................ _ 8
Hősi naptar l!
..... 1\'" 111\'"
December 0-an a volt szombatlulyi II. közös huswe&vi utászsaikasxnt . Bu orosz arcvonal mögé
| tSÜ XU. 5. küldték ki jl/7.:i1 a pa-
--:— ronccsal, bogy az oroszok
hátabMn \'ovo és rájuk nézve fontos vasul] hidakat fcJrobbanlsu, E nehéz feladatnak a szakasz azonban öSm tehetett eleget, noha igea ügyes«n be. férkőzött az oroszok vonala mögé, majd nappal erdőkben rejtőzködve, éjjel pedig rejlett és eahagyolt utakon előnyomulva a kitüxölt rombolási be. lyek felé tartott. Eközben azonban az oroszok ébersége túljárt a bátor kis rsapat ügyeskedésén, miután egy er. dőben bokerilctték, majd harci kft*, delem után foglyul ejtették a szakaszt. Ekkor ártérit, hogy az utóbbi cmte.ei, mindjárt at első alkalommal, amikor csak telteitek Frank tizedes biztatására rávetették magukat **, orosz Örökre, n\'klket leütöttek, majd egyenként -kü-lönJkíflön utakon, kalandos bujdosások ós tömérdek nélkülözés és veszedelem után, bevonultak ezredükhöz. A feg-hihetettenebb nihákban, részben orbsz kotonáknnk öltözve, vagy polgárt ruhákban érkeztek vissza huszáraink, ukiket derekas magatartásuk elismeréséül kivétel nélkül, a vitézségi étCnj-mel tüntettek ki.
—¦ (Kinevezés)
Erős-Restó Tolt vá>osl erdőmestert, a liercegprimási uradalom föerdömér-nőkóvé nevetitek ki «z eszterga mmcgyel Marót puszta r». Erős e hónap közepén foglalja el uj állását, mint a herceg, primási uradalom egyik veuelötisztjv,
— (Vasárnapi llceálls)
Az irodalmi Kör vasárnapi Üccális előadásán Yerasdy László piarista tanár mutatkozik be, aki nyári franciaországi uiiélmenyeiről számol be. Akkor már érezhető volt a háború előszele, igy előadása kétszeres érdeklődésre tarthat számot Az előadás előtt Barbarits Ijajos felejős SoerkesztÖ, a Kör főtitkára mutat be uj \\«rseibÖi néhányat, A komoly Irodalmi estnek számító liceáiis poutosto 0 órakor kezdődik, belépődíj nincs*. (:)
— (Az Iparoskör „Plkolk-eitje")
Folyó hó 8-én (pénteken) este az Iparoskör nagytermében te&z a Kőr táncos piknik **ljc, melyre ezúton hívja meg a Kór tágjait, valamint barátejt a rendezőség. Helépődij GÓ fillér.
(0
— (Furcsa bosszúállás)
BestarnoUimk arról, hogy ismeretien tettesek Csorba JánosnŐ nagybajomi földbirtokos nejetöJ 1500 pengő .értékű ékszert loptok ej. A személyiét kihalt, gátasakor Sipos Anna szobalány haragosa, a kertész éljen vallott A csendőrök a lány vallomása után a kertész .szalmazsákjában meg is találták a* ékszereket. Az ékszerek előkerülésén a kertész lepődött meg legjobban, mert nem tudott semmit a lopásról. A további crótjws nyomozás azután meg-áljapitotta, liogy az ékszereket sipo* Anna szobalány dugta ° szalmazsákba, e«rklwgy a haragosának ártson.
— (Ha mulatnak a legények)
BctCniH \'községben rmdnUak, a legények. Vig kedvükben belekötötte^ Ke. nKirycrzky János Rataternb->rbc. A han íiiilat mind s ten ved ékypsc. bbé, vált, m»g az egyik közülük elővette kését és azt Kemcnyeczkybe mártotta. A fiotat-einbert suiyos sérülésével a mentők l>eszáJJllotlák u nagykanizsai kórházba.
— Satarefcban a Kopstetn-oég vexeL Modern mtatatermelbeB ¦ legjobbat ¦ legolesóbban mutatja be, kedvéén* .tattal feltételek mellstt
A MANSz szövőtanfolynmá nak záróvizsgája
Nagy lendülettel dolgozik i nugy-kani-ai MANSz háziipari szövÖ-te-tepo. Kedden délután fejeződött b? záróvizsgával a .legújabb szövölan-folyam, ISX (iparügyi minisztériumi háziipari szakosztálya kiküldötlcnek dr. Fehér Imre szakfelügyelőnek közbenjöttével. A többhónapos tanfolyam résztvevői megmutatták, hogy alaposan elsajátították a szövé s/etet és hogy biztos kenyeret kaptak a kezükbe, ha azzal, mint ke-nyérkerc ettei foglalkozni akarnok háziipnrszerücn. Nagy jótétemény ez egy családban. Dr. Fehér szakfelügyelő különböző kérdéseket intézett a növendékekhez, mujd megtekintette munkájukat ét a íegtelje-sebb e\'lsmfc rését fejezte kl elöhala-dá^uk és teljesi\'ményük feleit. A tanfolyam vezetője Szakonytné Ben-cze Mariska telepvezető, aki külön dicséretet kapott. A hallgatók ezután köszönetet mondtak dr. Kn\'itky Istvánné cmökasszonynak, aki lehetővé telte a tanfolyam megtartását. Majd összeültek n tanfolyamot végzett leányok egy barátságos tcár.-i, amelyen résztvett dr. Krátky Istvánné elnökasszony, dr. Th\'ilv/ay Zsfgmondné lárselnöknö és dr. Fehér szakfelügyelő.
Igazi családi kép : a komoly munka jegyétjen.
- (Qyllkosság)
Kovács János baléi fiatalembert ódertpja a rűésliázbun holtan találta. A halott az ágyon feküdt átlőtt fejjel, hatalmas véiloeMbóji, a présház falán meg agyvclődarabokát taláttak. A kétségbeesett szülők azonnal a ceendőr-ségTű sietlek, mert aibolttcst köríti se. hó\' sem talállak meg a fegyvert és igy valószínűnek látszik\', hogy bűnös merénylet ájüozaia lett Kovács János, akinek egyébként inn kellett volna sorozás alá állnia,
- (Ingyen karácionyljajlndékot)
szerezhet magának ön is, ha részt Mess n /akii Közlöny karácsonyi íK*-resd a hibát* jejlvényterarnyén. Nem kell mást tenni, mint naponta figyel, incsco elolvasni ri Zalai Közlöny hirdc. léseit, megkeresni «z elrejtett hibái és azt összegyűjtve « 2, oldalon található szelvényeken újévig egyszerre bekü\'denl.
- (Női szeszélyből — bQnflgy)
fírdekcs pte/t tárgyalt « kaposvári törvényszék. A vádlott Fejér György 10 éves budapesti diák voU, akit dr. Itersi Károtyné budapesti fiatalasszony jelenteit fel személyes szabadság megsértése miait. A dWc és a fiatalasszony is Batnionzamardin nyftrafl és ott sokat
voltok együtt- Fejér (lyörgy egyfwer tréfád kedvében Jc-lboritolU a csótt*-kátó avszouyl, mire az olyan slkoltef, zásba kezdeti hogy a pnrloii\' ál\'.k siettek a segtUégére. Erre történi a fiola la ss/ony Mjetcntése. A kiposvári tárgyaláson a vádlott azzai védekezett, liogy Bíirsiné máskor eltűrt hasonló tréfákat: A biróság a bűncselekményi vétségnek minősüelte s Oz eljárást csekély tárgyi súlyára való tekintettel elejtette,
— (Letartóztatott gyújtogató)
Somogyudvarhetyon Hadak Islván gyengééi máj o, piroraántkus földműves felgyújtotta az egyik gazdálkodó bázát. A kivonult tinóitok hamar eloltották a tüzet s Hadak Jánost, akinek ez nem a». első gyujtogatásu, letartóztatták. A vádlóit klbajlgatásánál elmondta, bogy bslső kényszer hálása alatt gyújtogat s flz egészre ngy emlékszik VisSzta, mintha csak álmodta volna.
— Tragikus tévedések
és tnegbflndsitótt kereszténység rinf-mcl Csávossy Elemér S. J. irt figyelemreméltó tanulmányt a Magyar Kultúra uj számában. Ezenkívül a kercsz!-lénység é-s germánság című tanulmányt Bfell kráasalnt a jkntliolikus társadalomtudományi szemle uj számából, amo. lyet bő rikkanyag, sreaile és krilikn-rovat egészít ki a népszerű tc4hegjfyéi,
A forróégövi betegségek keze lésében, kttiönöEei napszurásnál, bélhurulnál és vérhasnál, vatamlot olyan gyomor-, máj- és lépbsjóknál, amelyek malária klsérelébtn lépnek fel, a természetes .Ferenc József" keserűvíz gyakran szerfölött értékes hatást fejt ki. — Kérdezze meg orvosát !
mm BaUrkuUUt4*aakat tekintse me* minden Tétetkenytxer aélkai. Koostatr butorArtthAH
Élénk dóll, délnyugati szél, sok helyen, főleg nyugaton köd, eső. A magasabb hegyeken havssesö. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nafykanlual megfigyeléállomása Jelenül
Hőmérséklet teíomp cute í! őrekor -j-6-4, ma rsggn] -t-8-8 délben 74-0.
ÜUDSdÓk ju ? -i*.
JÉoÉsUsi íiliBtast!"
Kstttoiisrí f «ls»ter«létttsk egyens*uháxsttÍ oikkek
egyedül legolcsóbban besiéreihatjjk
BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. »i Telt loa 625.
Napi 20—30 vagon magyar pulykát szállítanak hl külföldre
Dacára a helyzetnek, a külföldön keresett árucikk mosi karácsony előtt a jrnagyur pulyka. Bizonyltja ezt az, hogy « nmrakenesziuri határ-ádomó*on az utöbbi napokban naponta 20- 30 vagon magyar pulyka került kivielte külföldi rendeHeié*-sei, jobbára angü placm. t
Eu\'nk a buzakivitel is. A mura-keresztu\'i határállomáson ismét napi 36-60 vagon buz>i h-igyja el az országot, ugyanannyi a gyékényes! határállomáson át indu\' rendélietésl Ínyére, jobbára Olaszofszágoo.
A jövő evi gyümölcstermés DelfOtdl éríeftesitesének megszervezése
az Alsódunántuli Mezőg^ízdaságt Kamara eljutiatta javaslatát á föid-müveiésügyi kormányhoz, A Javastat többek közölt megalte-p^ hogy a földművelésügyi kormány folyó évi intézkedései kiválóan aJ-kaimtisak a gyümölcsértékesítés előmozdítására (intervenciós vásárlások, izkészltés, aszalás, konzervgyár, tás, eoetkészités, szesszé való fÖfé3) azonban a jövő évben a terméseredményekhez kell, hogy slmutja-nak. , (- < , . \' j\' j
Megfontolandó lenna a gyümölcs fogyasztásnak u zöldkereszue> nioe-gaomba teendő bekapcsolása és e réven gyüinöicsakció indítása az iskolás gyermekeknek szőlővé\' é* friís gyümölccsel leendő ellátása te-kinteiébeu. Nagy iendütetet adna a gyüjiKJicsértékesitesI tertetŐAégeknelft a gyümölcstermelőknek tarineiö- és értékesiiö szövetkezetekbe való tó-möritésévei, lltetve a szövetkezeU hatózut kiípitósévcl, különösen oly gyümölcstermő vidékeken, ahol « gazdaközőnségack ez képezi frj, jövedelmi forrását r
A tói almánál (az idén 6-10 fillért ígértek a kereskedők fl termelök nek akkor, amikor a téli alma ára a fővárosban 1 pengő fölé emelkedett) a gyümölcsnek nyers állapotban való elhelyezését kell biztosítani. Itt olyan konstrukciót keltene létesíteni, amely a mezőgazdasági kamarai szervezet bevonásával ugy, n nünöség, mint pedig az egységárak megállapítása alapján köteleztetnék a termelök részéről felkínált egész mennyiségű téli gyümölcs feli vásárlására Ennek a konstrukciónak előfeltétele gyüjlőközpontok és toroló központok léiesiteae, Itt lép előtérbe a termelő és értékesítő szövetkezetek je\'entöM\'ge, ahonnan simán tehetne lebonyolítani a bel- és külkereskedelem szükségletének kielégítését, j
—• T«kiatM aug a Köpetein Butor-áruhái aliando bútor kiél Utasát. Ixlésee «e élesé bútorokat kedveső n«eté«l !«*• tételekkel váairolaal,
. a
MOST
Siraessen
karácsonyi nagy rejtvényversenyünk alatt;
MEUT: most minden t>ir-dletési az utolsó betűig elolvasnak!!
MBM ItOZLÖNV
Nt«ylukuiilU USOgysi város
polgármesterétől. .
Tligy : A IilvkUU 6. Mipalallal harcokban kitinnek felvett* I Viteti Rendt*.
Hfnlsrtmáiriy.
A Felvidék é» Kárpátalja vlssra-csatbtása és a munkácsi cseh bt-turéa alkalmával ax ezen harcokban vitéz magatartást tanúsítottak a Vitézi Rendbe felvehetek, ha ai étlen-ség elölt tanuiilolt vlléz magatartásukért
a) Tábornokok «s tönretlaztek
a Magyar i Érdemrend llsztl keresztiét a hadidlaztménnyel és kar-doUul.
« Kdtiaatakáa tlaal\'alolttk (»ia-zadoilg bezárolj)
a Magyar ErdtitireEd lovagte-isntjét a badlsralagon a kai dokkal,
C) Layiuyaég
a Magyar asaijr ívMéztégl, vagya Magyar ugyant .vitézségi érmet érdentelték.kl
Hésl.halált hallak „vitézié nyilváníthatók az eleiben is, ha kiváló vMuigUkéit i.kisebb fcllanteléabeu részesüllek.
Kalönus méltánylást érdemlő esetekben tekintetbe Jöhetnek olyanok is, akik ai a) é) c) pontok alatt felsorolt klIOiilttéánél eggyel alacsonyabb kliOntelíe hlriokosal, ha a 20 éves cseh megszállás alatt a ma-
fyar nemzeihez való ragaszkodásuk i hőségüknek, öníeláTdozásukiiak nyilfan kifejezést adlak s elszánl ha-zallas (tiagatatláiukérl szabadság-vesztéit vagy meghurcolás! szenvedtek.
A kérvény mikénti megszerkesztésére, benyujására és felszerelésere a Vlfézi Rend Kíb Káléja ad íclvítágosllásl. Kapható a vármecyel (Budapett Székesfőváros) Vllézi Síé-keíttélé. az Országos Vitézi Széknél.
Nagykanizsa, 1939. november 29 an t Polgármester.
Qk&éaésjjot
mnwm mmi HiUti \' MENETRENDJE érvényes «589. okliioer S-tél. \'
\'Sftsaaisjai m \'\'S>aaa»*«*aaaka« 1
Vaíutallomltua Eriaébtl-térre
«M
•tg-ss a/KI U\'« «3» M\'M \'!«:«! INM* tjtyea . t*ts US" 1 .11 ; 13 fi at L | 5 ¦ i
ILsrtaasaal m««aitíi««ul , ti?*. ^SSSL^
1Mb, iíiza
[fitrax
készíthetünk.
Kapható: l/4-72-l-l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
Q RÁ V A VÖ LQYl-itél
Sugár-ut 2.
Zalai Közlöny
Kriöben, \'hóban, télen, nyáron. Irodába, Iskolába, túrára,
h,ph,.ó. N9gy »*.,.«« gziBo uTiL BtMrttblstebes
figyelmébe I
Vámfeljegyzési
v»gy
Váfflúer#8tiyv
oJMI .bwaertzketo
\'lapútk iipifiitáfában.
• APRÖHiEöETttSEtC
tawrWSiili\'Sii\'s, .mi&imm-énmwmmÉp lo Mats WilElO, mti.titsi-bs.v4bU utal Simít, iiitivOtnap tÚ Mattá\' M\'tUlií, minden to.Vbbl w) 4 QUáT
HossíaJjb , ayakotlattel VMró \'fryor&w és Bépiiáibsn.)lrtJ8 IrasUtslSMiS felvétetik. AtiflUtok .SitnrgalmasV Jeligére ákt-do-hh-atatba kerülnek. 3041
ADAS vétel
\'•^.d.*4.uuM« vahAi véssek tt sitiink Httisraíiizhöz megyek; Márktuf,Kír4iy-u31 __ _ \' \' tsoo
ItSkarb 1,1 levő htrlhAx Sugárút 47/«. ax. ststt ölesén etadó •
Ali* lus*nil»WMr*M|k.H»4t (ttöiíp. tMrijatTfe>*tiiíitÓj K<Wt»ev-u.\' sHatlon 8i«bó, *
1C#n»w»»rt*<ak | Német és ,au«y<>r köiiysck dfaakötí.ben jutányosai, eladók. Bfljiau. I.
Egv nrtma ac«lr»«r!4i> eladó. Küifzfv-utca 58/a. 3042
Prlnia jrííffcfela^ií, soakiilUdők. malacok, állami6arí bánhatok J Elekgaidutlg, Palin. Teleíon NagylwnUifl 858. %
\' LAKÁS-ŰZLrTtHI^YWÉO
IÍ4áp^m«Kta^M.vlj,i/eíi.tóke,a HYMgail fekvéiű\' kertes Udvari lakis axoonslrR la ktsdó. Bajza-n. 4. .....
K4t«xesM«\'T«ari4áf, -step, ¦ tissln lakai átkö löiés miatt azonnal kiadó. — Tá.ha*-H 9.
MéraiMSa^ttbAst utcai emeleti laká« Madé-\'^tnáVt bor kereskedés. \' •
fHAtmmt*M___tmr ét, k<MsioUU>4stUa asonsat kiadó. Jásset^íoheic**- és Petöfl-
BÜTOKOZOTT, SZOBA
Matetacnjifctaata
stazwluly^latattegv Wadé, .Wstaluaya. fll
\'¦azáeen butorozolt ..lasatttg .kél araak
30J9
ItXjL&sTsíla.
-a»»*tl>M»etaS| régit és\'ojst, napi pastabél azarmszé- lAategBél veget i arassaSatiaatékatítenti teher. a>tod«a\':hét-léa OéMtM s lalal KoalOny .ezeikeatlö.
öéíébsn ,______
l|>aarlvsl>t \'Min|Sr4-aal <krataj|k fetaauSI.
¦ >S1MI«« .avaa*am»«Saaali {•<¦¦]• QH>*smi, Baukh.Ur. \'
znuuműzvötn
POÜTlXal NAr-liAPi i Kiadta,: .„««-««.J««a»i n T,.Kssyk.alua". i Klataa>kia<té: \'Jslsl «army. Nyoaiatiai: s „SSzssldMafll R, T, aasyk.niiM"
.sy<aidtta>K».Hasykaalza.M. (Nyomdáért talali»zal«k.llar»«|lj ,
f «§,, Évfolyam 379. mám.
Ma: „KERESD A HIBÁTI" tagykaiSssa, ISSS. dcecober 7. csütörtök Aw 12 8».
ZALAI KÖZLÖNY
•« uaaasMast rvM & ¦
Felelős szerkesztő: Burbarlta Lajoa
: «gy bora 1 pe»g6 «9 lik H kMMile.itiül tefifo«i 78. >
800.000 emberrel, négy irányból megindult a roegcrösM szovjet-támadás Finnország ellen
A hősiesen védekező* finnek továbbra Is szép sikereket értek el: — megfuttatták a vörös kormányt, megsetnlsltettek tíz ujabb tankot és károt*. rejlőt és bombázták a szovfet támaszpontokat — A\'Népszftvetség csak erkölcsi, az észak! államok katonai, Olaszország s Anglia repüJőgép-iáraogatáaban részesíti a finneket
Az északi testeépnerazet szabadságharcáról ujabban n következő je-íentések érkeztek,: A Hav^s íródta Hci4akl-i tuxlóMtása szerint a karó-llai fcUd^zorosbön hCvcs harcok vannak. Itt 40 ezer finn katona áll szembe 80 ezer orosszal. A telefon-össflokóttetéa Helsinki és Talliu közt megszakadt. Északon Petsamo alatt az oroszok több-kevesebb sikerrel több támadást intéztek. A finn tüzérség nyolc u)abb orosz h/irciko-c>it semmisített tnijeg, össze. «n eddig ezekkel együtt 80-at. A fiau főváros leírtaimat teljesért megszervezték tmér, egyébkent a hóval bori-tolt Helsinkiben nyugodtan ől az ottmaradt 60-80 cm- ember.
Stockholnd jelentós szerint a fiau-
Az orosiB túlérő négy Finnország
Róma, december 7 A Messagero tudó-sitoja ezeket* rvteuli lícNiiIiiiuii: Az orozok további en\'vHWseket renoVtek a finn határra. Az orosz csapotok Össz\'ét-szAma mór 800. ezerre tehető.,
A hadihelyzet pillanatnyi\'«g a következő: A Lagoiia totót észsfcr* neveti tüzérségi harc foiyikTX.,
a fim. gép»k bombáztak azj orosz ttlásokat V
és az utánpótlást, amely egyébként nehezen tud\' c*»k előrehaladni. Pet-somo lángokban ?11. Tegnap első-izben vetették harcba a finn harci-koc*ikat. Az eredmény: 10 szovjet hardkocílt megsernmifcitettek. Az bronzok ezenklvüi még négy szakaszon támadnak, - mondja a tudomás. A Botteni Öböl északt részében. Komi Irányában a hajók "karnak előretörni, hogy seregeket rakjanak partra. A kísérletet egyelőié meghatották Ennek az akciónak célja az, hogy elvágja «\'szárazföldi összeköttetést Svédország és Finnország között.
Uh\'abói indul kt és Salmí Oulua leié vonul & ¦•.. ü tamfadó-szárny, míg Repoiából Nurrnes felé akar előretörni egy miáBik orosz csapattest.
Mint a HelstnkM tudósítás mondja, .
az Aaland szlgetsfc mtgaró-sltését és körülaknázáaét be-tejszték.
A finn csapatok te rendben megér-keztek a szigetre. Az a oéJ, hogy a
lapok azt írják, hogy
a szovjet 500.000 emberrel, 600 repülőgéppel és 1000 harotkoosival
Ujabb jelentések szerint ezt a számot fokozzák, miután ujabb mpg-erő\'itések érkeztek Valószínűleg az orosz hadvezetőség ki akarja használni a kemény tél beállta előtti időt és gyors nagy támadást akar kezdeni, tekintet nélkül a veszteségekre. Eddig legalább 20 ezer embert vesztettek az oroszok.
A finnek ugy rendezkednek be, hogy nagy ellenállást tudjanak kifejteni lehetőleg kevés áldozattal. Ezért adtak ftei néhány kisebb* gyenge ói kevésbé jelentős helyet.
Irányból kísérli meg íelgázását
Botteni ÖböU teljesen elzárjuk aa oroszok elfíJ. - .,. ; i j i í
FIsms sssiaattaniariáaek
Bombázták a finn repülök a baltikumi tengerészet! támaszpontokat is és TerijokJ falut, a szovfet áltat é-\'ctrekelett vörös kormány székhelyét is. A falut a finn bombák felgyújtották és a vörös kormány •fővárosát* ki költeti üríteni. Bombatámadás érte az orosz védelmi vonalakat is. ,
Mosuekwa tslÖ r ouy om ulá st jel-nt
Moszkva, dkecmfcer 7 (NTI) A iembergi katonai parancsnokság közli, hogy északon ál ellenség ellteuáUását megtörve kb. 35 kiloanétcrt nyormiHak etőie és petresavodson át elérték a Nuhnes-JÖnsuu vonatat, amely a .határló\' mintegy 60 kilométerre van-A karéUa részen Vuoju folyóig
nyomultak előre az oroszok és az északi részen ezael elérték a finn védeuni vonoiat A KaréHa északi részén levő KJidníeni vasútállomást és a mellette tevő fenidkot h elfoglalták az oroszok - mondja rt moszkvai jelentés. íj.,
Ujabb jelentések a finnek elkerelrOl
A Havas iroda ujabb jelentése szerint- a karéllai földnyelven a finnek minden előrenyomulási vonalat teletűzdeltek aknákkai é* harcí-kocsl elhárító tüzérségük olyan hatékonyan működik, h>gy 8 tankkal 10 szovjet harcikocsit tudtak megsemmisíteni.
Az északi jegestengernéi vIsjüj-vwrru\'ásra késztették iaz orowokat, Petsam<i környékén pedig n^\'gy harcok voltak.
Hangot három szovjatgép bombázta cgyat lelőttek, a tengerbe zuhant Eeznkivüi még két felderítő repülőt lőttek le a finnek.
Egyébként a finn függetlvn\'ég évfordulóján a főváros és Finnország komolyan, Klekben ünnepelt a szokásos külsőségek helyett. A finn köztársasági elnököt a világ minden részéből elárasztotok jókivánség k-kai. "j
Moszkvai jetentés szerint egy füiu tengeralattjárót elsülyesztet:ek. Helsinkiben valoszinüüennek mandjáff ezt a hírt, mert az eLsülysztés helyén nem tartózkodott finn tcu^ratntí-iáró. \' I
Finnországban felháborodva vették tudomásul, h^gy az oroszok az Északi tengeren
személyszállító hajókra la tüzeltek.
Két menekültekkel teJi hajót elveszettnek kell tekinteni. ! I \'
Milyen segítséget kap Helsinki Genftől és az egyes államoktól ?
Londoni Havas felentós szerint Finnország engedélyt kapott angol gépek vásárlására. Jelenteg 50 fél-cjerttö rcpü\'öt akarnak eladni. Ezzel kapctioiaüxin a Popolo di Roma londoni tudósítója «zt jelenti, higy Angolország ugy táinogatja rwijd Finnországot, nUnt Olaszország tette Spiuiyolországbaji. Az angol gépeket amerikai jelzéssel látják el, igynem sérti meg a semlegességet i
A Jour értesülése szerint Svéd.ir-.szág ís Norvégia katonai szoigálU-
tásokban is egyre nagyobb táma-gatésban részesíti Finnországot. Az oslói állam külügyminiszterei már elutaztak a tanácskozásra, valószínűnek tartják, hogy a megbeszélések a segélynyújtás körül mozogtuk. , A I A párisi lapok genfi értesülés alapján most már bizonyosra veszik, hogy a Népszövetség osOk erkölcsi elégtételt ad Finnországnak, mert a megtorlásokról szóló 16-ik szakasz alkálinazúsa akadályokba ütközik.
Immscttlats
1864. deoember 8-án hirdette kí IX. Pius pápa a szeplöteien. fogajifeu tás dogmáját. Vagyis az E&yfcáznak azt a több, nünt ezer éves bitét, Szűz páriát az Isten kegyelme megóvta nemcsak a személyes, de az áteredő bántó\' ifi; tanná, bittétélé nyiváinitotta. Hogy ez a hit a legrégibbek közül való, bizonyltja, hogy a keleti egyházban a IX. században már külön ünnepet ültek tiszteletére. A XII-XIII, századbeli egyházatyák uzorgatiunsan gyűjtik bizonyítására argumentumtükat. A híres .középkori ferences teológus, Duns Scotus pedig a kuiylUtkozta-tás áHi\'ásai meVüii híres köV kez-tetésével nagyszerű érvet ud a szep-lötolea fogantatás Igüzvalósága mel-tott. ¦
Gondolatmene te szerint: iNíennsk tetszik az egészen bűn nélkül valóság. Azonkívül méltó is v>lt Hozzá, Egyszülött Fia anyjául ítyet válnsz-szon. Ezt nwgtennl haialmobtin is volt, hiszen mindenható. Tehát így íh tett az Isten és szent Fiának szeplőtelen anyát adott Máriában.
Gondviícíésszcríiek voltak a dogma kihlrdeté-e után négy évié, t8B8-ban a Massabiefle sziklafal barlnngniélyedésében a kis lourrje I pásztorleány szeméi éTötí lejátszódd c-\'odás jc\'enések. r^niadettentk sorozatosan megjelent a Boldogságra Szűz és kilétét ezekkel a szavakkal adta ii leány tudtára: >Én vagyok a Szeplőtelenül Fogautafott.
Ettől az időlöi még nagyobb ten-dü\'elet vesz a hívek lelkében és ajkán u Szűz Mái-^i-tisz tetet és feN hangzik a könyöi-gé" a bün nélkül fogantatott Szűz Máltához.
A ml korunknak uzükségo is van nagyon arn, hogy gyakran tekint-!*n az linmakulala aijkjára, kiben mindVn földi teremituitónyck köz\'ül tegsTjebben tükrözíkiik vissza az örökkévalóság Bűnök és gonoszságok szántanak bnrázdát napjaink arcukatárn. Sokazor mi magunk la az aisóbbrrndii éle. bzapfát tapos-s-uk. GyülörVg, hai^ag, fegyelmezetlenség, mértéktelenség torzítják\' a lelkeket. S oly ritka a mocsoktal\'«n sziv és a tiszta kéz. pedig a oé( az ö>i egyházi himnusz szavai -.^tíhí ;
rjűikjék síivürtkbcn tisztaság, Távouon ntindcii döiosóg, A tcstssek: dölyfét törje meg, I etet s nalban hősi fék.
A tökéletesség hódolatra Készét. Azért hódot az Egyház is Szeplőtelen fogantatás Ünnepén ¦ legtöké\'e-te^cbb teromímény: Szűz Márta előtt.
De a tökéletesség vonz b, Példát mutat ós erőt ad.
Ennek a kettős:hatásnak kell kiáradnia ,i Szeplőtelen fogantatás ünnepén, i \' !
És mert korunk mliid a kettőre: példára és erősitésne egyaránt rászorul, azért yan olyan jelentősége
SÖAL-AJ KOZLONV
IÖ39. december 7
A ZALAI KÖZLÖNY „KERESD A Hitt AT"
versenyében ma a hibát
.............•....................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számiak .......... oldalán találtam
meg. — A helyes betű: .........,
szó:................................................
Olvasható aiáirás:
ennek az ünnepnek a azért mondjuk ma buzgón a fohászt:
Ö bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj éicttünki kik hozzád menekszünk, |
. | : Orbán József
-, . ( i hitoktató-félkész.
HORTHY MIKLÓS kormányzó név-napját Francia., Német-, Olaszországban, líulKárialum és Aiu^\'ÍVju meleg, bensőséges keretek között ünnepelték még. \' í
OLASZ ÖNKÉNTESEKET toboroznak s gyüjtőlábort szerveznek, honnan Finnországba leliet a légionáriusokat szállítani. Az olaszok rokonszenve egyre nagyobb arányokat ölt a finnek iránt.
REPOLÖGÍÍPEN szállítják a gázálarcokat a svédek a rnmcknck. A lapok pedig (elszólították a lakosságot, hogy minden lokintetben támogassa a testvér finn nemzetet,
A KIAKADT DUNA máris nagyon sok kiírt okozott. A vir elöntötte a budapesti első mkpartol és elsodorta tt medvéi hidépilkezés ideiglenes át-jfiróját.
HITLEIt személyesen kereste fel a 90 éves Maokcuscn tábornagyot, hogy jÖkivánságait fejezze ki a vezértábor-nagynok születésnapja alkalmábóL •
¦10.000 EMBERBŐL ál] a kanadai expedíciós hadsereg létszáma, álhit tengerentúli szolgálatra beosztottak.
FINNORSZÁG függetlenségének 22. évfordulóját komoly csendben ünno-I»elték meg Helsinkiben. Az olasz la-pok ránmtaüiak czzci kapcsolatban, liogy a finnek roggetlsíiségük kivívásánál Németországtól kaptak tegitségel.
TOMBOLÓ HÓVIHAR és 40 fokos lddeg vau F\'innorswígbnn. A dermesztő hidegben és sürii északi ködben az orosz pilóták nem tudnak dolgozni*
HATALMAS T0ZVÉSZ pusztított az olaszországi Itergamöban. Egy gőzmalom a felhalmozott lisztnionnyíséggel és a gépekkel együtt leégett. A kár több mint 3 mülió lira.
Az ANGOL légügyi minisztérium most ve;Cilc bc a női szolgálatot. A női tartalék osztagot már beosztják, hogy a géiwket a gyárakból * gyakorlóterekre w/essék.
SZÉTTÉPETT a farkas egy 14 éves kislányt, három embert pedig megmart a besszarábial Dals megyében, ahol mór liosszubb idő óta mrkasok garázdálkodnak.
HAT EVIG tartó munka után elkészült a inth-r.csatorna, Bnü az Oderát a fclsöszilézlai iparvidékkel köti össze és így nagy mértékben megkönnyíti a szén és vásszálUtásL
A szem gyulladásos megbetegedéseinek kezelésében a gyorsan és biztosan s amellett rendkívül enyhén ható természetes Ferenc József keserűvíz használata gyakran kitQnÖ segédeszköznek bizonyul. Kérdezze meg orvosát I
A marcali kerület népe annyira a MÉP jelöltje mellett áll, hogy még a szokásos választási harc is elmaradt
A núiieaii kerületben vasárnap kerül sor az időközi képviselőválasztásra s Így az országos érdeklődés ismét egy választás felé fordul. Bár ei keh \'ismerni, hogy csendesebb, nyugodtabb választási küzdelem\' rég nem volt Magyarországon. A\'kterü-let választóinak nagy része megingathatatlan bizalommá\' áll a MEP jelöltje, dr. Csorba Sándor mellett. A nyilas tábor Erdős Jánost jelölte, d-\' a közeli balatonfüredi bukás valamennyiüket elkedvc-tfenileíte s n somogyi nyi\'asok már c*ak csügged -
ten, elkedvetlenedve harcolnak n becsületért. A választan esélyekél a hangos hét végén Jaross Andor és Rndocsay László mcgje;enése végkép efdöntötfe. A választók ma már tisztán látják, hogy csak Telek! Pál gróf miniszterelnök politikája tudja megőrizni a külső és belső meg-rázkódtntá-októl. A kerületben csak néhány nyi\'as képviselő tartózkodik, de ők Is biztosra veszik, hogy a balatonfüredi kudarc megismétlődik, .\'i \\ i
A világhírű márkás
CONTINENTAL-irégépek
már 84 haiti részletre la
SCHLESS TBSTVÉRBK-néi
Deák-lér 10. Horthy Miklósul 8.
á megyéspüspök a Szent Vince Szeretetmű karácsony! kiállításán
A Szent Vince Egyesület havi taggyűlése
Az egyész város felfigyel arra a szép, emberbaráti munkána, uardl a Szent Vince SzeretcLmu Nagykanizsán kifejt. Kedden megnyitó:ta nagy karácsonyi kiállítását és vásárát a kórház gazdasági épületében, hogy a befolyt szerény jövedelemi segítse minél hatékonyabban célkitűzéseiben : a szegénység megsegítésében és azóta egyik látogató adja *r másiknak a kilincset, aki nemcsak: a kiállítást tekinti meg, hanem be-zerzl karácsonyi ajáiidékszükségc-tét i< a kedves irtfUmas nővérek\' és a Szeretetmű felles hölgygíírdá-a akciójából.
Most tartotta havi taggyűlését a Szeretetmű élénk részvéíel mellett. Dr. Hegyi Lajosné clnök\'asszony keresetlen szavakkal nyitotta meg az ülést és beszámolt « teljed tett és végzett munkáról. Szólás Zo\'íán körházi lelkész beszédében a Szeretet hatalmát fejtegette megkapó módon. Szőnyi Sándoruó titkári jelenteiéből kitűnt, milyen tevékeny munkásságot fejt ki ez n fiatal karitatív egyesület a városban a társadalom elesettjei és támogatásra szorulók között. A lefolyt hónapban 158 szegényt látogattak meg, 68 ui ruhát és 1200 ebédet osztottak ki, számos esetben háztartási munkát kát végeztek o szegény teiegek otthonában.
Taggyűlés után a tagok megte-
kintették a kláilitóson a szebbnél-szebb kézimunkákat, disz. és .játékárukat, hasznos eszközöket és tárj gyakat, amelynek változatossága és sokfélesége mindenkit meg\'cpelt.
- Igen, n mi hölgyeink — mondotta dr. Hegyi LUjosné elnökisz-szony - bridge-partl helyett kézimunka délutánokra járnak, ott dolgoznak serényen és ott készültek el ezek a szép dolgok, hogy a vásár utján pénzzé váljanak és ml sokat, sokat tudjunk nyújtani Mert nigy a szegénység, n-igy a nincstelenség, sok, igen sok a kérő és mi nem bocsájthntjuk ei üres kézzel magunktól u hozzánk fordulókat. Aki fázik, meleg ruhát, aki éhezik kenyeret, a beteg pedig orvosságot k-\'p
- De a /egtehetöicbb adakozó k\'z is kiürül egyszer é-s ha mi nem sietünk segítségére azzal, hogy a kiállított tárgyakból vásárolunk, mA-gunknak és szeretteinknek, akkor a Szeretetmű hölgyei kell, hogy m?g-isjnerjék ezt a keserű szót: nincs!
- De ők nem akarják ezt a szót kiejteni. Hosszú hónapokon át dolgoztak, míg sikerült ezt a hatalmas anyagú kiállítást megteremteni és vásárra bocsajtani, hogy legyen belőle burgonya, \'i-tzt. zsír, fa, ruha u nincstelenség számára.
- És minél többen keresik fel a kiállítást, minél többen vásárolnak a kiállított tárgyakból, annál többet
BARTAné, az ár-udvar
szebbnél -szebb
női ás leányka
kabátok
nagyon olcsón!
HóolpSb, höoalsnták,
gyapjú alsőnemflek, meleg harisnyák, kesityük, kdtlltt-árukban nagy válasiték
szomolAnyinAl
tudunk nyújtani, "nnái többet kiosz-tani, aunái többet segíteni.
Mozgolódás támadt a bejáratnál. Majd hatalmas éljenzés,, níikor p. Gulyás Gellert 6» Szólás Zoliim kísértében megjelenik tfr. Czaplk Gyula megyéspüspök és oldilkan.-nokja, dr. I .angina\'" Lipót. A Kípász-tort SzóiSs lelkész üdvözölte lgiv[ papi. lelkületből lövő szavakkal. A püspök meghatódottan tekintet\'e meg a kiáli\'ott tárgyakat, amelyeket .1 Caritas varázsolt oda több hónapos ernyedetlen munkával és áldozatos, sággal, hogy Krisztus parancsait lel. jefdtsék: Szegény voltam és enni adtatok!.,.
A főpásztor hosszabban időzött a kiállításon. kit teritőt. viísá-i ro!! majd kedvesen elbeszélőiéit a kedves Irgalma* nővérekkel, a hölgygárda tagjaival. Dr. Hegyi La. josné einöknsszony megköszönte a főpásztornnk a látogatást és kérte Jóindulatát a Szerctetam részére. A püspök ezután főpásztorl á\'dást osztott. ; •-: ; ¦\'
A Szent Vince Szeretolmüre felhívjuk a nagyközönség és a nemes emberbaráti szivek figyelmét.
Keresd a hibát
rejt vény versenyünk iránt a szokásosnál is nagyobb érdeklődés nyilvánul mCg. Ennek okn főképp az, hogy a hibakeresés izgalmai mellett érlékes és hasznos njándéktárgyakat tehet uycml. A - nyercményjegyzék napról-napra hő-
vül, így azt tejjes egeszében csak ké-söbii tudjuk közölni.
A számos érdeklődésié közüljük, liogv naponta csak egy hirdetésijén rejtjük ot a jeJtgét kiadó hibát. Természetes, hogy néha csalétokül is; több hiba található, miután a ver-senyzők egy része előre lebecsülte a versenyt mondván: «l-> tul könnyű!« ! A versenyben tehát a hibák köd is megkell keresni azt a hib.it, amely öz <igazi, és amelyek egybeolvasva a verseny jelmondatát adják ki. Hang. súlyozzuk, hogy ezt a jelmondatot kell megkeresni és ezért lehet .csak égysaBiW beküldeni a szelvényeket is. I-elkérj ük o8\\nsóiiikal, hogy cgj-cnkénl l»c kü\'djenek be szelvényt, inert a naponként In-küldött megfejtésekért nem váftaluuík felelősséget és Ózok a sorsolásiján sem vCejinek részt. \' A beküldés körülményeit karácsonyi számunkban még majd részletesen közöljük, addig is esüggedós nélkül továbbra is; tKeiCsd a hibálb
Jóslat:
Északnyugati, északi szól. Egyes helyeken újból osfi. A magas hegyeken helyenklnt havazás. A hőmérséklet Ismét osökkon.
A Meteorológiát Intézet nazykanlusl mejrfiizyelóánomása jelenti i
Hómérsöklet tegn<m este 9 órakor +5 2. int retael -f-3-2. délben +7 4.
Ojunadék 1031..
— TckizttM nag a Kopstetn Bútoráruház állandó batorklámtasát Izlésee éc olcsó bátorokat kedvező Hzetéel feltételekkel vasáruikat.
i&$9, december tÍ.
I
VONATABLAKBÓL
Egy jubiláns Intézet emlékalbuma
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, az országnak ,ez a legrégibb pénzintézete e hó 16-én ünnepélyes keretek között tartja meg alapításának 100-ik évfordulóját. I
Az intézet annakidején Fáy A"d-rán kezdeményezésére létesült s működését Pest. vármegye akkort székházának egy udvari helyiségében kezdte meg. \\
Most a 100-ik évfordulón ugyanannak a megyeházának dísztermében fognak lezajlani azok a nagyszabású emiléküiincpségek, amelyekje az egész ország politikai és gazda* sági közvéleménye felfigyel.
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület alapítását követő időkben alakult ügynevezett >öneg takarékpénztárak* Kelemen Ferenc igazgató kezdenicriyezésére egy, az az intézeti székházak nagyított íény-képfclvételei, valamint különböző, az ainpitás körülményeire és a jelen, legl vezetőségre vonatkozó adatokat tartalmazó aibum átadásává1 fogják az emlékünnepélyen hódolatukut M-fejezni. | . ;\',
Az emjlékalbum művészi kivitelét s az egyes iupok dekoratív festését Fekete László kanizsai festőművész, az album fedőlapját dkzítő ezüst babérkoszorú és plakett ötvösmunkáját a 101 esztendős Berény József és Fia cég, a kötési munkálatokat pedig a Közgazdasági R. T. nyomda könyvkötészete végezte.
A komoly művészi értéket képviselő albumot az >öreg takarékok* ünnepi beszéd kíséretében fogják átnyújtani a jubiláns legöregebb takarékpénztárnak, á PesU Hazai E\'ső Takarékpénztár Egyesületnek.
Az album 13-án és 11-én a Toutsch drogéria kirakatéban közszemlére lesz kitéve. , \', \'.
A Vidéki Napüapok plakátpályázata
Érdekes jiaiyáaxtot irt ki n Vidéki Napilapok Gazdasági Egyesülése kol-loktjv pror>ngflndaplakátok eJJcéstitó. sére. Az egy ív nagyságúra és négy Wiinre tervezett plakát ^jfcjyyfta _t a gondolatot fejezné jPBP^^ki, liogy miért pótolna. JAgK~=^ latk-n a helyi (megyei) J5?ZW„—. ta» n vidéki közönség 4Ü* számára. A pályamunkák feligés levét kfeéJictében január 5-ig IjntWiandók el az Egyesülés központi irodájába (Budapest, IV-, S*«rvita tőr 3^ telefon 183—701.) A zsűri január végén dönt fi 200 pengős első díj ós a 120 pengős második! második dij sorsa felől. LewlczőJap kérésre a központi iroda postán mé^-üldi « pályádat részletes feltételeit s továbbmenő szóbeli felvilágosításokkal is készséggel szolgál. Az Egyesülés bízik abban, hogy a vidéki festőművész ós plakát-tervező társadalom tagjai nagy számban vesznek részt a pályázaton.
Bélrenyheség és az ennek következtében fellépő emésztési nehézségek, gyomorfájás, majduz-zadtsag, Ingerlékenység és álmatlanság esetén az emészlöcsatornat reggel felkeléskor egy pohár természetes „Terem; Józs-f".: keserűvíz alaposan kltiBitilja és Így a gyomrot és a beleket fertőtleníti, továbbá a vérkeringést helyes ulra ferdítés az egész szervezetet felfrissiU. Kérdezze meg orvosát I
Szemben üllek vejem. Kelten. Férj és felc&ég.
A/, asszony arcán már aprós-kodtak y\\ ráncok, a férfi halántékán meg deresedett már a )iaji de mért fiaaiiok voltak és kedvesek.
Gondollak vojanürc. Igen. Lát-síolt a tekintetükön, hogy az ljm eszük kalandozik és mert szomorkás vott arcuk, — goudoitain, p talán hosszú Időre \' utaznak ci "Valakitől, akitől nehéz elválni. A/, asszony az urára nézett és az elmosolyodott. Arcjátéka biztató mosoly volt, vagy legalább in annak szánta, asszonya aggódásának a kicsinyitésére, hogy: .ugyan már még nündig oda gondolsz.?.
igen. A lérfi arcán, ahogy visz. SzOnézeU rá, oli ült minden elten, érv, nmit n feleségének már szám-talansror hangoztatott s mosi\'rsak emlékoilctni akArju az arcával, a ránéző tekintetével az elmondott biztatásokra.
Tisztán és határozottan olvastam az arcukat, csak azt nem tudtam kitalálni, hogy kl vagy rni lehet aggódásuk oka. Pedig olyan rokonszenves két ember volt, hogy szinto szereltem vonul vigasztalni, bátoriiani őket.
Künn a perronon a vörös sipkás, ahelyett, hogy rendesen lü-tyüU volna, hogy roindeaki meghallja, alattomban föltartott valamit a botja végén. Mint ideges borzongás végigrázkódott a vonat s a- emberek Ijedten ugráltak föl pz induló kocsikba.
Az asszony fölállt, «t ablakhoz sietett és dőre nézett, a menetirány felé. A férje is odament ós együtt figyeltek. Nézlek kifelé, mintha várnának, keiCMiénck valamit,
Síit néznek? — gondoltam, mert növekedő figyelemmel nézlek a vasút menti iiázaknt, a sínekig nyúlé kis kerteket s amikor már teljes sebességgel haladt a vonat:
— Ott vannakI — mondta, u férfi és előre mutatott.
(Oda néztem: kis, kertes urtliáz nyitott ajtajában a vonatot nézte
kél gyerek. S-őszke, kicsi kölykök. Egy fiúcska és egy leány. A fin könnyű hajávai játszott a reggeli szé> s rtlig lehetett a kettő összo-sen Uz éves.
Nézték a vonatot, integetlek és keresgéllek rajta a sM-mükkei. [Kezecskéikot gépiesen mozgatták, do csak azért, hogyha a tekintetűk elkapja majd a keresett arcokat, a kezük bcáUilott mozgásával már ne kelljen lőrödnlök. Az édesanyjukul keresték, meg az édesapjukat, akik itt, mctletlem nézik őket.
Nem csodálom, hogy csak elmosódó arcokat látlak a robogó vonaton. Az ablakokon kinéző emberek bizonyosan összefolytak szemeik elöU s amikor visszanéztem1 rájuk távolabbról, láttam, hogy a fiúcska azzal a kendövei, amelyet a kezében tartott, most kis lmga arcát törli meg. Vagy a s*e. mét. Lehel, hogy sirtak mind a ketten.
— Nem láttak mcgl — mondta a férfi és a feleségeié nézett:
¦ — Sirszíl... no de már megült, miért? Hiszen mondtam inár sokszor, hogy haruflr elmúlik majd lés; a pár iwJjt s Addjg ís jó kezekben vannak. A- asszony visszanézett rá:
— Láttad, hogy Andrison nem volt sapka?! Jó kezekben vannak?! Istenem, hiszen megfázhat az a gyerek l — és látszott az arcán, hogy tenni s.erclne valamit, liogy Andrts ne áldjon ott tovább egy percig sem feupkfl nélkül a reggel Iiüvósébon, de lassan, ahogy rádöbbent az akarata meddőségeié, hiszen már nem ia látja őket — liogy nem tehet semmit sem, ea a gyerekei felé irányuló següoni.nka. rás visszaroskadt beló s integető keiO, mint egy meghalt lendület, tehetetlenül hanyatlott az ablakfára. , v~i íío Íriszen nincs is olyan hűvöst — mondta az ura, do éiOzni lehetett a lwngján, hogy nem a meggyőződés, csak a vigasztalás beszél IjoJŐle.
A vonat érzéketlenül robogott tovább, mitsem törődve érzéseikkel. Váltókon siklott át, zakatolt és mmdig távolabb ragadta őket,
mint inaga u könyörtelen &ot.
Nem tudom, igaz-e a lelkek élete TI Talán, ha itt kószálnak ajrután is a földön, ha, bebojyong- . halják n-akat a lielycket, ,ahoi éllek, ha vissza-visszatérhetnek azokhoz, akiket szereltek, ha néha nézhetik az Ühr^radottakat az .elutazók,. — ilyen lehet a fájdalmuk, mint itt, cnn«k Oz emberpárnak: látták a gyermekeiket, de azok őket mar nemi Kiáltani szo. Mttek volna, de a vonat robogott és vitte őket ei egymástól, tudja Isten hová, do mindig messzebb, mindig távolabb\'*..
ilj. tlutscfienbacher Ed. ín
Gyfiftsük a vasat
A háborús anyaggazdálkodás szűk ség\'eteinek megfelelően, Magyarországon is lépések történtek a fémhulladékok gyűjtésére. A rádió és az újságok a napokban közölték, hOgyj fémgyüjtő központok alakultak, a melyek a hulladék fémeket árfolyamon megveszik. Az országos fővárosi központ Budapesten az Alkotmány utcában van* , í ,
Az első miniszteri dicséret is köztudomásúvá vált már. A diákság körében mozgalom indult meg a hulladék fémek gyűjtésére és a kőszegi bencés gimnázium diákjai rö-vád pár nap níntt 21 mázsa vasat és 16 kiló rézhulladékot gyűjtöttek össze. -v- (
A diákságnak ez a megmozdulása igen nagy jelentőségű. Az a kisdják, aki pár rozsdás szeget dob a gyűjtő helyre, talán Úttal is tudja, hogy milyen értéket adott ezzel a hadseregnek és hogy az ezer és ezer kisdiák pár rozsdás szege ezer és .ezer mázsára, tonnára, vagonra rug.
Németországban már évekkel ezelőtt megindult a hulladékok gyüj* lésére a szervezkedés. Mindenütt felírásuk, tartályok figyelmeztetik a lakosságot, hogy ne dobja a szemétbe a rossz pléhedéiiyt, üfes konzerv dobozt, elhasznált fogkrémes-tubust, hanem adja le a gyüjtőhelyJ re, mert ezekbői a hulladékokból egészül ki az ország nyersanyag készlete és tesz belőle fegyver és lőszer. ( l
1818-ban a magyar asszonyok a NdiizeU Múzeum előtt felállított urnába dobták az ék^relket, hogy* legyen pénz a függetlenségi r^reboz.\' 1914-ben »vasat« adtak aranyért és minden hazafi habozás nélkül cserélte be aranygyűrűjét, rézedényeit vasra.
A világháború sok mindenremég-tanitolt bennünket. Elsősorban arra. hogy a háborút gazdaságilag is el lehet veszteni és arra, hogy a korszerű háború nyersanyag szükséglete olyan nagy, hogy még egy pat-kószeget sem szabad könnyelműen elveszejtenünk.
A korszerű háború nyersanyag szükségletében a vezetőszerepet a szén, a benzin és a vas játsza, A szén és a benzin kizárólag természeti adottságoktól függ. Az egyszer elhasznált mennyiség többé Jtf ne*
¦a
Hm KoziőNV
lai®, dscember 7
Vmhui Mozgó. Hétfőtől-péntekig
Ctuertca Hoy«* és bine Dame csiadalatoa fihnje
^^^^ j^j^jj^
(LOVE AFFAIRE)
Mirai tM és> Kitfturfifm.
Előadások köznapokon 5,7,9, ünnepnap 3, 5, 7, »kor
Nép Moxgó. —r c««»Sf«iioi.«. jjJJigg
Aki ezer halállal szembeszáll, PÉTER LORRE ¦
Titokzatos Mr. Moto
l:let>e-halálra öldíklk a halál kufázjai. A másik lilui
Istenítélet a tengeren
Az ember és «z elemek harca. FOazerepUS Ch. Bíckford Előadások hétköznapokon 5, 7, 9, ünnepnap 3, 5, 7. 9-kor.
használható A vasnál axonban jnás a hely. A kilőtt lőszer, ae összetört fegyver, az elhasznált gép és szerszám a kohók ttlzín u) esdtöz anyagává válik,
A fém a fegywrzet, a lőszer, a krtfioísal felszerelési cikkek és harceszközök legfontosabb alapanyagát képezi. Az acéi, a réz, a nikkel, ón, az ó\'oin nélkülözhclctlen a hadiiparban,
Hogy mit jekut üysm szempontból a háborús szükséglet, arra az elmúlt világháború néhány statisztika! adata élénken rávilágít. A [randáknak 1917-ben havi «0.0001 t iövogacéira volt szükségük és naponta ueg^iedmlliió. tüzérségi \'öveJi déket és 7 roMló gyalogsági lövedéket gyaríotlak. A uómateknól a nagy nyugati támadások liléjén havonta 30 mlllió kézigránát fogyott. A Verdun körüli, harcokban egy 17 kxu-es frontszakaszon hát napig tar. tó pergütttz alatt u franciák 12fl.000i tonna löszért tüzellek el.
Ha ezt szembaáílltjuk azzal, hagy pl. Anglia egész, évi nyersanyag ter-meléte aílg 10 mllllló tonna, akkor, (agaimat alkothalunk arrti, hogy ml lyen fontos a hadseregak számára a fíip, Németország, katonai halalmának alapját nagyreszten, az ké-> pezl. hogy a. vas és acélgyártásban.-az első helyen állt. Termelése többi mint Angliáé és Franciaországé együttvéve. Mitei vasérc szükségle-ttt i< saját területén hídja eUHewna-tení, Néjuv-tország háborús vas- ós-r acé,cllátása nitaden blokád ellenére biztosítottnak látszik.
Mindegyik nagyhatalom spiroiiés. hulladékokat gyűjt. Mennyivel indokoltabb, ez kisebb és szegényebb, országoknál, ötömmel üdvözftljük tehát a diákság hazafias integroozdu-lását é« felkérjük őket, hogy vegyék kezükbe továbbra Is a hulladékok gyűjtésének ügyét, mert ez a, terület az egyike azoknak, amelyen a lelkes magyar fiatalság kiveheti a, részét« hsetsen-gépités komoly munkájából.
Megindulnak a nHkkhaJnokl! kDütelmek
A NOBykSsninau ,M*roezy. SaHr Kör pónU.-lwa\' déhüAii, 2 éirilkor nKígkeMÜ asiaci söfckbafcwki éa Ketomm-kuna iissni^t versenyét. Az összes versenylók beadták, a «evMzéiuM, u,ui szarint a, nattes hujnoki mezőny erős. len.
— » «aliali Décamper 7. osatoti ltom. k»t Ambra» pk, t\'rotestána. Ambra», -KJ»sl,há25. «ooonber 8. péntek. Ilont, Itat.,fszepL.fos, Prot^ifct&a. Starla.
Ut. KDbu, kin..
Tündérmese.— a valóságban
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépség szép kislány, aki oiymi szegény volt, mint a templom egezc. [)e a szépségének messítí hi.ro ment s egy hatalmas, gard«g Iterx-egnek is a fülébe jutott, A lobbit már ugyís tudjuk, ha emlékszünk ©xiruiekkorunk szinos nn\'-séira: licteritiét országra szöíó iako-üaloiiv s még máig is élnek, ha nu:-; nem iir»JtftW... \\\\ \', i |
Talán ez a tn«.e ju\'oü tizébe ezelőtt másfél évvel ff kis Báidász Klárinak, aki még nem töltötte be a 18. életéve, mjkor a Margitszigetié karült, a szabadtéri játékokhoz jegy-wedönöiiek. ö is szép vo« ós szc. gé»ry, mint mesebeli társa s az ü életébe is i>ekószóntöíl a herceg, de sajnos nem a mesebeli, hanem valódi. Metobeli toraáhos est* annyiban hasonlított, hogy az ő szeme is incgakaUt i^x s eb is vitte ma-gúvsu a pazar hercegi palotábű, " milyent méláit csak filmeken láthatott, i ;
A kéWégbrefett szülök rendőrség-gc4 kutattak e^\'eszett kisláiryuk ubín, de nukor o nyomára akadtak, t#ní értek eéM. Oh egy herceg nagy ur s egy elszédített 16 éves szerelmes bskfls dehogy is\' akart elmenni a fényes palotából, ahof minden olyan valószínütleniu szép volt...
I>e nem tartott s<_>kájg a, boldogság. A\'ig két liét nudv» sürgősen ö»sz«^ittftgolta megsKóktetett szereimen a herceg és l*oavitte. Ekkor
tudta meg Klári, hogy » herceg nös és váratlami megjött a liorrcgiié, tehát e jegyszedötiinynakl menni ketjott
K i ári helyzete o tthon n üsz tes szülői hajtékban nem a legkelle-mesebb volt, pedig a liereeg, töuri girvuHériávnl, nemes jjcsitussal Kon-doskotintt róla s *nig meg n«m unta, nem is Itűgyüi cf*rben.
I)o Klári furcsa lány volt, a pénz nem elégítette ki, ő szerelmes volt és sírva, fflliöz-fához kapkodva próbálta visszahódítani szerelmét. Mit törődött Ö már a világgá, szülővel, péuzzej, feleséggel s ox cyész megalázott helyaetével: — szerelmes volll Közben sírva csak egyre nzt hajtogatta, ihogy- róla a szókóséo kívül még egyszer irnak az újságok, majd iia .\'mgyitboa lesz. Bár ezt ő magu sem hitte, oly lehetetlen volt elképzelni, hogy t*z ő tönkre tcK ókile s i*"gy srereflino\' csök egy epizódot jelen let* a herceg urnák. Az. i:ui mikor mégis rnébiedt a valóságra, nem sokat tétovázott... Kis fegyverét dsöüvt*r s az alig t8 éves szivélnit lassan k4bugg>wut « vér. A Itesctt s kinyílt táskájából, pedig eny levíl esett ki az apjíknak. ci-muzv« s egy csomó rénykéji, mind-
egyikou :t laereeg-uf...,
így fesl egy mese a, vnlósá|<ba átültetve.
rigysfior egy herceg mit gondolt \'.óagábau ..., mit gsndoH1 mngiiban ? Itiíouyára aat, hogy egy. uianjUszi-
geti jegyszedő ki#lanyaafc nincs is lííi*. , ,
Pedig voltw Vott, mert wsereíatt. Szeretett jobbon, mint szabad. lett volna.
F. t.
H6&I napfSf
ICzon a iifipan, amidőn a volt kapós, vári 44. közös gyaJogeaCd. fiz onrsz-• , , lengyelországi Pfetrkm-
I lül- Hl t környéki Bcmatow köz.
-\'ségre lanWdott, OSs írt.
törzsőrmwtor sjEátítóa élén. olfon-laft egy Jutzesoportot
Miüiluigy a seomssédos ezied a te. icp nehézségei mjtatt nőjuileg: viss«a. maradt, Oss törzsŐrmesWr zászlímlj i az orosz túlerő közé ékeJötlott; E vilt-tutgos helyietben\' 0s» tstván törtsőr-mester kima^«sióam bátor magataAisú. val és ügyes \\^lzeíéa^ ,ine^íŐLíídályozl i Oz oroszokat abban, hogy zászkUljiit oldalba lámadlwssák. Eköd>cn 40 foglyot ejtett. Jutalmul az.arany vitézségi érmet kapta.
Iii\'nárd Ágoston dr. ouednrvos\' a volt sszalpidkiii t. honvéd hüSiáratetj
_. II. osztályílrrak\' orvos ffi-
Ífl(-; Jt| |. í nókfe. o napon a Krakkó
-J környéki Hodsanowná\' "
\'eíPi*gyobb >4ienségei tűzben, ffljálíéJe-tének koekáztatásival inén tette mes a súlyosan sebesölt Tóthvárajtyihuszár-sziizados éleiét, airiennyibeii a Jeg\\e-széiyesebb bcly^tban e4*ő segélyben részesilcpe és ezsfet cOvérzósét meg-akadíllyozia, ,•
PETRÓLEUMNÁL, GÁZNÁL, VILLANYNÁL ÉS A FÁNÁL SOKKAL OLCSÓBB FŰTŐANYAG*
Jt fi § 0
Hemesüeü &zé*
Ám: lakásba szállítva 100 kllogrammenkérrt P A%—
a várpalotai nsrnealtatt szén könnyen gyullad, néhány aprofa •lágaégea a begyujtáahoz. Magas lánggal ág, nem kormoi, nem füatöl, salakja nlnos, osak könnyen wtetesS hamuja. Toabeai uoy 4».mint a legaaárazabb fa, de sokkal nagyobb meleget ad .w ax Jra Is sokkal ölesebb a fáénál I
VARSÁNYI PÁL.
Zrinyi]Miklós«u. 32. Tel. 22B. Állandó nmgy raktár dorogi szenekben és tűzifában.
l\'Ä december \'/
Aranyat, ezüstöt, hritffánstrt és regi pénzt
\'«••«- nm_m> áron veszek.
ékszerész
ffcwftg S.
3.46 Tona. ~ Hirok. „ KAd«*-*é-syafc.\' — Hasss>Mn««k. — 11) Hitek.
— IMO WtoLxetkSzi vi/.jei^süai#lät
— 12 H«»«»gs*ó\\ - miaanias. - Időjárás je lente»-. — 12-10 Hírek. — 13.20 időjelzés, időjár4ajeteöí*i. - U3Ű Hi-r»k. — 14.45 MúBorlsroevtsiés. — 15 AFtotySnihirC%, pi\'íci áruk, t\'lC.tai.sier-ár«ir. - 10.45 Időjelzés, WŐi&rásje-Poté*, la»*. - 17 Hírek sí lovak és msúgy0* oro« uyetv**. — lö.tö Hiwk,
— 21.40 Hírek, időjárás jelen tés, hírek szlovák és m«gyar.orosz nvetven. — 22.» Hit«* német, oías., ßnget és francia nyelr«D. — o.Ofi Hírek,
BUDAPEST l.
17.15 I)r. (lábos Dénes előadása. — 17.45 A WoJínas-flyéri Dalkór. — 18.15 Dr. Varga József kereskede\'em és ípnr. ügyi miniszter felavatja » budapesti Postaigazgatóság- és az Erzsébet t.W-beszétőítfizpont épfitetét. .V közvetitést voetis Budmsrtty SántlbT. — 18.45 A Koncert fúvószenekar. — 111.30 Tarka est közvetítése a Virosi Színházból.
- 2E0S Lettgyei Gabriel 1« hegedül. -22,10 Tánclémenerk. — 23.25 Kirrlna Slml cigányzenekara.
BUDAPEST II.
17.15 D. Micsey Józsa énekel. — 17.45 Magyttrorost fé\'ómv — 18.45 Ange* nyíilvHtkiaSás. — UtiQ Rác* Klek cimba!mozik. — 20 Hírek. - 20.20 Zenekari minek hangk*me«rr4, —\'31.40 Idöjarásjelenlós.
B6CS
16 Kónnyft zen*. — 17 Lemezük. —
- 18 Itcueszáusz és barokkdalok. — 18JÍ5 Lemenk. — 20.15 Nagy rmusi-kuBokróii — 20.30 Hangverseny. — 2220 Berlin.
Péntek,
BUDAPEST í.
i 8 Szózat. — után«\' hanglemezek. — 8J6 Hírek. — lö Kgyhést -ónek és si«ítb«»eéd. — ll.lfi Gfl**#tfíholikus i stimi isileel, — lL20 időjelzés, időjíi-résjetonté». — 12.30 BefflWrUz«nek«r.
- l&lb íijrek. - u Hanglemezek. -15 Dr. Marék Antal\'<ÍÖad4sa. — 15.30 A rádió íuakmnjnekam. — 10.30 Dr. WMtaer Károly előadása. — 17.15 A Katholkns Nfiegyaetok Orwógos Szövetsége és a Fővárosi Népművelés műsorának kózvetítése a Zencmüvószeb KÖÍskola osgytennébőS. — i&Oo-SxáatO (iyuta. mogypr nótákat énekei, kíséri Csorba ííynto cigányzenekara. — 18.35 Sportkó^en^vek. — 18,40 « A guuyhó előtt,. Parasztkomédia. — 19.25 Magyar, tinciemozek. — 20 Sporteredmények. — 20.20\' Csrthó Kálmán ^be-szélese, — 20.50¦Hűes versek é> dsá szárnyén. — 22.06 A\' Budapesti Hong-verseny ./.eneStur. — 23.20 > Tán elemezek.
«AUA! KoétLOHV
WOAPEST II. 17.15 Szántó fiyuki nrtgyar nótákat
érx\'K", kiséri Csorba Gyula cigányzenekara. — 1H.15 A Kntbolik\'iis Nö-egyle\'ok Országos Szövetsége- ós a fő-vámsi NápsnfcveMs műsorának második része. — 10.30 fr*icáv«áV — 20 Hírek, — 20.20 Lovászi Ferenc cigányzenekara. — 21.10 Kosztolányi (iwesőné eli>estelesei. — 21.40 ídőjárásjclenlés. BECS
17 Lcrne^sY, - 18 HnUndák régi eenérel. — 10 Lerne«*, n-. 20.15 Táiie-datok. — 20.45 Dejos Dalos paraszt-toohéuOi, — 22.30 Kftnnyó és tánczene. — 0.10 Berlin.
Inmi ttri és méi
divatárukban, márkás cipőkben
RITTER vezeti
Amiről az újságok irnak
Négy érdekes hir Suomiröl
i.
A vitézül védekező finn haderő főparancsnoka, ManiM\'rheim tábornok 71 éves. A cári orosz hadseieg-íkw kezdte .katonai pályafutásai és IL Miklós cár kedvelt rőUsztjo voll. Több expedíciói vedeteti az ríszaki-sctHá*, 0 Si*n««te meg "a Tínn pa-rasBt-liadsr>r«gst, arrtciy véget \\elclt 11)18 terén a kommunisták véres ga. ráidálkedásánok.
A nwwícval ;ajtó és rádió november 30a óta a finn kormány tagjai közfti a legérAesebben Taime/t, a finnek .szociáldemokrata kfrmgymi-nlszterét támadja, rírdekes, hogy 1005-ben a vérteroitott orosz forradalom nlán Tarmer, akt akkoriban a finn fatermelő, gyufa és papírgyári munkások Sjttlwccrvezetének \\e setéje vott, heMüg rejtegette hebán-kii lakásai a cárt rendőrség elől menekülő Sztálint és életét kockáztatva mentet(e meg az Orosz Bim-dalom mai dfltUtorának életét...
Finnország lakosságának színm (a legutolsó 1937 decennVr 3i-í né[>-számlátás szerint) 3,710*014 lélek, SzovjcLOroszországé (az 1933 január U utolsó adatok szerint) 105,748.160, Pinnorsziig honvédéi mének békclét-siáma 1GVÍ7 tiszt, 3433 altiszt, 21.500 fő legénység; léd ereje 120 repülőgép, haditengerésael\'.- 42 egység, 13.509 tonna. Szovjet-Oroszország imdseregének békelétszáma 910.000 fő, \'kikép/ett tartaléka közel 12 millió; iégi ereje 4300 gép, haditengc-résrete 81 egység, 232.100 tonna.
A cári hadsereg legmegbízhatóbb és legkitűnőbb ezredeit Hímekből to-IxKozták, A finn lövészek a világ-, hálwruban már nz 19I4-es osztrák-galicini Imrcokly-Ui a tsgféleune-te. sebb ellenfeleknek mutatkoztak...
RÁl>lOKÉSZ ÜLÉKBK
magblzhatúS szolid beszerzési helye :
GRÚNHUT ELEMÉR szaküzlete
Daik-Kr 2. *zám.
Nincs nagyobb Untadas a nyugati fronton
A tengereken tegnap öt hajó sBllyedt el
A nyugati arcvonalon tegnap arra kCVjtkeitettek, hogy a németek nai gyobb támadást kísérelnek meg. Ma a Itivatslos déli jelentések azonban már csak mindkét részen megnyilvánuló helyi jellegű járőr, ma|d tüzérségi harcokról számolnak be. A légi tevékenyBég éténkobb volt.
Angol gfpik Éstalmlmt(ot&ág {eklt
végeztek felderítő repülést, a német légelharitáa Dánia felé tiztc el őket. Angol rézről cáfolják, hogy a gépek dán (ertlltt folé repUiek volna. Bombázás sehol nem történt.
A- tengeat ellenségeskedésnek ismét több hajó esett áldozatul.
Az Orsa nevll 1400 tonnás angol gőzös elsüllyedt, az 1000 tonnás Frimuia ük Északi tengeren eltűnt. A 3000 tonnás D.áva nevű jugoszláv
wo ctof»b BABA
Babakocsik, hintalavak, biciklik
és> mindenfajta j á té kok.
Manikür-, fésű- ás illatszer-kazetták
f&vtrosl választékban -
gőzös útban Hal\'i felé, a 3500 tonnás Oveiask dán hajó az Északi tengeren, elsüllyedlek. A Pandlos nevü görög gőzhajó a Temsen rii-lyedt el.
A háború óta a szövetségesek eddig 736 ezer lonna dugárut tartóztatlak le. Ebből 466 ezer tonnái az angolok és 270 ezer tonnát a franciák.
VI. György angol király sorra látogatta tegnap is a Franciaországban álomásozó angol tüzérségi és repülő osztagokat.
Politikai gyilkosság áldozata lett a newyorkl német konzuli titkár
Newyork, december 7 (MTI.) Dr. Engelberg Norbert newyorkí német Mkonsulátusi titkárt az elmúlt éjjel lakásán meggyilkolták. A vizsgálat megél lapitol ti, hogy a gyilkosságot heves kütdelem előzte meg és a titkárt valami vascsövei verték agyon. A lakásból semmi érték nem hiányzik s Így valószjnu, hogy politikai gyilkosság forog fenn.
HA, Ittiif iölyete!
Gyilkolt a blzutém-osokor
Különös bűnügyi rejtéry foglalkoztatta napokon keresztül a londoni rendőrséget. HftwkliíB TV Jíer-bert, egy dúsgazdag kereskedő feleségét holtan taláfták ágyában. A fiatal asszony két nappal előbb tartotta esküvőjét és az -orvosok; akik megvizsgálták a holttestet ssrn{rni-féi^-jnsigyarázatíVt nem tudták arftii a áforsail bekövetkezett halátenst-nek> A rendör-x\'-g íneginditotta « nyontozőst, de a hires Scotland Ynrrl seja tudta a rejtélyt magoItkcnL Ki-haügitták a férjttí, akit telío-^en lesújtott ffJeségs tragésUajíi, nwjd kihallgatták a szomszédijkal, akik azt vallották, hogy előzönap heves \' szekédés hallatszott Hiwkinsék \'a-kásából, mire gyiIkoss;íg gyanúja miatt őrlzoibe vették á fércet.
Ekkor történi, h>gy az ftngol fö-váms\' e^yik népszerű orvma, H. Twiston Davis, engedélyt kéri arra, hogy maga mCgtekinthessa a hullát és helyszíni szemlét iartha^yn abban a szobában, ahol a fldalász-szony meghalt. A kiváló ui-vosnak feltűnt, hogy a fi-itaiassz=>ny h<ilt-testéu különös vörös foltok Játhatók. Az orvos. ftsItexiBaéV^t-aiein^é^te-i-tette a rendőrséget, hanem , az elhunyt lakására sietett. Először kihallgatta a komornál, aki azonban nem tudott olyasmit mbndanl, ami gyanút ketthelert volna. A komoriia bevezette a hálószobába az orvoét, aki gondosan szem4igyiv. veti rnih-dent. A helyszlui szemie során az orvos az asztalon álló hervadd kti-zantém eaokorra fett ?iLryeírr#s, öh» kéntcienüi felkiáltott: »Imíe,era gyilkesU Ajtwnnal érbesit^t&aiTjnd-örséget és arra kérte Őket, \'hogy Hnwkinst nyomban helyezzék saa-bad lábra.
A ScBtiand Yard vezetői elö^töf kételkedtek az orvos szavaiban és azért több orvost kihaflgatUk, aWk azután anegáliapitoltAk, hogy azugy-ncvezett »krlzánlénum djennaUtis*-rői van szó, -írni igön rltíca eiétbBn
bőrniérgezést idés elő, ügy,^- hogy egymlflió ember közül akad csak egy, aki e mérgezés következtében halálnak: esik áldozatul.
Az orvosok véícméíiye alapján a \'rendőrség te.-n.észében szabadlábra helyezte Hawkinst, aki annyira elkesereo*ett a tragikus esc\'jen, hogy szabadulása után másnap hatalmas csokor krleantémot rendelt a virág-kercslóedésben, azt felvitette likasára, majd pedig csuklóján átvágta ütőerét. Néhány bucí*u«ort 1< hagyott hátra rokonainak, amelyben többek között irregirla -ízt, hogy egy olyan vÜágban, ahol gyilkoló virágekí rontják meg az ember bofrJog*ágát, Vtsxtt kíván élni. ¦ \'
«r> Buteroktís* a Kopfiteln-oéfa vesset fetodera minta térinkben b legíob^ai a legolcsóbban mutatja be, kedvező lettétetek mellett
ZAfcAI KŰ2L0NV
ím. december 1
A megyéspüspök vissza-utazott székhelyére
Dr. Ciapilt Gy^. veszprémi megyéspüspök tegnap délután dr. Langmár Lipót kanonok, irodai*$izgató kiséretó-bcn gépkocsiján visszautazott székhelyére.
— (Dr. Simon György prelátus kongregációi tagavatása
a Notre Dame kápolnában)
Dr. Simon György papai prelátus, az egyházmegye volt koríni\'uiyzója ma Veszprémből Nagykanizsája érkcifck. Simon prelátus holnap, Immoctitata Ünnepén a Notre Dante intézet kápolnájában délelőtt 9 ómkor ¦ünnepi szent misét szolgáltat, majd délután -1 ómkor az intézeti kongregáció tagavatását végzi, , r, .
— (Az Ipartestület elöljáróság] ülése)
1 A nagykjanlzsni és járási ipartest ölei elöljárósága ma .\'délután fél G órakor december havi rtlósét tartja.
— (Hézas^-\'t
Dubícsánccz i^Qjos MAV rézOszler-gályos (Székesfehérvár) ós Ligeb"Gyuia MAV s. tiszt leánya, Ilonka foiyó hó 9-én fél 12 órakor tartják eskuvojü> foet a leiienrendi plébániaJemplombnn. (Minden külön értesitós helyett,)
— (A Keresztény Jótékony Nőegylet)
vásárján visszamaradt nyeremény-tárgyak közút n gyúinölcsöskósár az 51-es, a habaiskola az 59-Cs szánni tombolajeggyel folyó hó 9-én, szóm-fonton délujan 2 és 1 óm között még átvehető Saemtgyörgyvári u. 3. alatt (:)
aözWrdő nyitva reggel 6 érától este B óráig (háttt, Merda, péntek délután kedden egéaa nap nőknek).
RENJII8SJIIICE PENS1Ö
BUDAPEST túrikm, « Belvárosban i IV., Irányi.aloa 81.
Minden szobában tökéletes komfort i hideg-meleg folyóvíz, központi fittes, tágas társas-helyiségek. — Elsőrangú konyhájában kivánalra diéta. — Ejjet és nappnl lift — Fürdőszobás appartementek. — Olcsó árak. — Hosszabb tartózkodásnál engedmény — Buda^ pestnek majdnem valamennyi autóbusz- és vlttamosvonalaa közvetlen közelben áll meg.
— (Orvosi hír)
Dr4 IiOisrer fogorvos katonai szol-gáláin Jelelt. Újból rendéi n régi rendelő órái alatt,
— (A töispánné dalestjének megismétlése)
lehetővé leszi, liogy férőhely hiányában ki nem elégíthetett jegyi Kény ié>.ek most már kielégíthetők lcgyem-k. Mindkét alkalomra szóló jegyek Szabó Antal őrletében válthatók. A rendozö-ség ezúton is kéri a ki nem elégi the-tetl igénylések szíves megismétlését. (:)
— (Vasárnapi Hceálls)
Az Irodalmi Kör vasárnapi liceáljs előadásán Varasdy László piarista tanár mutatkozik be, aki nyári franciaországi utiélniényelröl számol bo. Akkor már érezhető volt a háború előszele, Így előadása kétszeres érdeklő, désre tarthat számot. Az előadás elött Barborits Lajos felelős Szerkesztő, » Kör főtitkára mulat be uj \'vCrseilHíi nébiínyaU A komoly irodaimi estnek számító liocális pontosan ü órakor kezdődik, belépődíj nincs, (:)
—• (A zeneiskola szombati tanári hangversenye)
az iskola valamennyi tanára közre, niüködik. A kamarazenét íkcii népszerű zongoratrio és gordonka-zongora, duo Mépviscü, melyek mellett ének és zongoraszólószámok teszik a*műsort változatossá. Kezdete eslo pontosan 9 órakor a zeneiskola földszinti termében. Belépődíj nem ícsz.
Katonai folaaterelések egyenruházati oikkek
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugir-nt 53. sí. Telefon 625.
— (A piarista gimnázium Cdlazantl-flnnepélye)
Szerdán délután fél :> órakor kedves házi-ünnepély kcrclé)>eii adóztak a,ka. nizsai piaristák és növendékoik szent rciidaliipUójuk emlékének. Ebból as alkalomból o gimnázium tornaterme megtelt érdeklődő közönségül, akiknek soraiban ott láttuk dr. Krátky István polgármestert és nejét, dr. Hegy] Lajos főjegyzőt és nejét, a honvéd tisztikar tagjfiit, a iriipságol és szépszámú haQ-gi\'lóságot. Az ünnepély e-jy .Sik-költe. inénnyel vette kezdetét; Az andocsi Máriához, unni Hevesi Jenő I. oszt. tanúié) szavain bensőségesen. Az Intézteti énekkar dr. Prés: Avo vani Virginítas c. szerzeményéi énekel le Balogh tanár vezénylőié mellett. A sok üde ifjú hang és jó betanuUság luttásoS elő-ndmányt produkált. Mcdvigy Mihály ginm. <hiltanár gondosan felépiietl ünnepi beszédeién méltatta Culazan.; Szent Józser és müvének munkásságál, annak kiliatását az ifjúságra, a korra. A következő hegedű számok; boceherini: I^irghotto és Haydn: Presto c. müvét Zsoldos György, Hegyi IjlJos, Balogh Ijajos, Sőrlci Lajos és Hoványi IjcIici nagy technikai fej. késni 11 seggel adták elő. Sik: FÜUt ciniü költeményét Krátky Tibor szavalta szép előadókészséggel és melcgséíígel. A CaL-banU-ÜJuiepélyt az úilézoli énekkar 0 Pnler parvulorum c. müvével-fejezte he.
— (Elfogott csavargó)
A .nagyatádi csendőrség elfogta Kiss István csavargó fiatalembert, aki már hosszabb idő óta fosztogatott gróf Somsslch Gé-eáné kivodári gazdaságában. Kiss István kihall-flalnsakor qzzíu Védekezett, hogy máskép n©m (tud megéftni s p.j a módot választotta, hogy élien no pusztuljon.
— (Tagavatás és műsoros est a Kat. Legényegyletben)
VUsurn,lp reggel a Sióról snentmiséu lesz a Kutliolikiis legényegylet közős szenláklozasa és üiwopéLyus tuguvatásn a felsőiéinplomban. SzomlMttoii i este H órakor indulnak a tagok az egylet, bői n szentgyóniis elvégzésére.\'Az: egylet vo,etÖsége eznUm kéri pártoló és rendes tagjait, hogy az avatási szent, misén ós a közös áldozáson, amely egyúttal a karácsouyi áldozás ls, tel. jes számban vegyenek* részt. — Ugyancsak vasárnap adventi műsoros c;,t az egylet nagytermében 8 órai kezdettel. Műsor: 1. Hisjckcgy. 2. Kolping
dal. gnektl az egylet Ifjúsága, 3. Puszta Sándor: Margitka e. versét szavalja Scliicss Gyula. 4, A rádió varázsában, induló és A hullámok felelt keringő zeneművöket előadja az egylet uj zenekara dr. Doniján Gyula karnagy vezénylőié apui. 3. Beszédet mond Orbán József egyházi alchlök. 6. Párbaj e. egyfelvonásos misztikus drámát előadják Molnár Küus, Jámbor Józscr és Ozorai Károly. 7. Himnusz. A műsoros estté az egylet vezetösúgn szeretettet hivju meg minden jőlv\'irát. ját és hozzálarloz<\'>jál. BelépódJj nincs.
— (Az Iparoskör „Piknik-estje")
Folyó hó B-an (pénteken) cslc az Iparoskör nagytermében tesz a Kör táncos piknik estje, melyre ezúton bivja m/cg " Kör tagjait, valamint ba. rátáit a rendezőség. lielépődij 00 fillér.
(0
— (Ingyen karácsonyi ajándékot)
szerezhet magának ön is, ha részt (vesz a Zalai Közlöny karácsonyi ÍRe. resd a hibát- rejtvény versí-nyén. Nem keÜ mást tenni, mint naponta figycl. liieson elolvasni a zalai Közlöny hirdetéseit, megkeresni az elrejtelt hibát ós űzt össxegyójilve a 2. oldalon található szelvényeken iij,éyig egyszerre boküldojii.
Kárpáti József Kaposvár,
lőtt vadat
legmagasabb áron vásárol. Telefon 369.
¦i-t*
»¦ • *****
5N 5
Finom url és női divatárukban j i/itrii 1\' i,, vezet! Arany-, ezűat ékazert, órát legszolidabb árban vásároljon I Fehér István SSS:: szövetek, selymek, vásznak, kabátok ós maradékáruk UÜMT nagyon olcsón! "WHM Virágot, bokrot, gyümölcsfát iíj. PETÉIM Teltion 502-631. Nagykanizsa 1 urlkózSnségénak 1 ajánljuk: ÍM
j Kávét, teát, likőrt, rumot, karácsonyi cukorkákat Jó bort, kávét, 1 csamsaét M1JSTC5S fOazerOzltrtében végy I EUttVttr. Tiltffi 529. Játékokat, képeskönyveket, awwsakomwweket SCHLESS TESTVÉREKNÉL Deák-tir 10. Horthy M.-ut 8. Katonai felsantrelAsI clkkekban lagolcsóbb beszerzési forrás Beleznai Bugár-nt 53. Tel 625. iáijrauísi, íiilÉJíeriiír.iiiiíf kedvező részletfizetésre | Sxabé Mii 1 •porlOsleláben.
A tiszta ni üiiiiii i Tisztlitaisa, Intene ruháit 1 Vargánál! Hogy karácsonyra meleg exobáfa legyen SörleD „Szetter" hőfokozót 1 "ütiDíM I Női- és leányka-kábátok, férfi- és nőiszövetek, selyem-, szőnyeg-, damast-garniturák, paplanok Er Golenszky Divatüzlet Olc.t árául FS-Mt T.IsfoB SS7. Divatos ruhákat készít Korpiti fn uríszabósága tíagyBr-utca 4. ízléses névjegyet, meghívót, | nyomtatványokét 1 Zalai Közlöny 1 nyomdájából 1
1939. december 7.
m> HiUl»»»iüa*ük, nem kertit pénzbe! A dr. Oetker-cég ingyen küldi önök-nek BzJnoe receptktinyvónek uj kiadá-
B&t
— (Rizstermelést kísérel meg; Kaposvár)
rcrdekes tervvei foglalkozik Kaposvár, hogy a mostani háborús ellátás ttóltátsegáin iköunyitNen. A város körül
terűié Szokóta berekben rizs termo-léssel akarnak próbálkozni, minthogy az Alföldön a kísérlet sikerrel járt l-> most az egyik legnehezebben bo-srere/liclö cikkünk s oz önellátásra vRto* törekvés felé mmuencsetie egy lépés, hft a tervet sikend drcrcsztüt vittnt A talaj felülete lapos, a viz ellátási viszonyok kedvezőek s igy minden remény megvan arra, hogy a terv kivitele sikerrel jár.
— BaterktiltltAzaBluit tekintse meg minden véteUcénvner nélkll. Kopsteln batnrArtiháf.
BAllAi HMM***
Szovjet lap Romániáról
¦ ! Moszkva, december 7 A Revue Internacionut Komunlst Romániával foglalkozva azt Írja, h;>gy a románoknak 1; olyan megnemtámadási egyez<ményt kellene kötni a szovjettel, mint amilyet a balti államok kötőitek és semjmi körülmények között nem szabad Romániának a balkáni semleges b[ok-hoz csatlakozni. (MTI)
Megsemmisített
mandátumok
Budapest december 7 A közigazgatási bíróság most tárgyalta azt a petíciót, amelyet nyilasok adlak be a fehérmegyei—székesfehérvári- lajstromos kerület választásának az eredménye ellen. A köz-igazgatási bíróság a panaszok kivizsgálása után megsemmisítette a lajstromos kerület válanztását és Hunyadi Ferenc gróf és Witz Béla mandátumát érvénytelennek nyilvánította.
Elveszett
szerdán reggel a Pannoniától a gimnázium kápolnájáig egy brilliáns fOlbewaló.
Megtalálója jutalmat kap Sugár-ut 6. alatt Breuer őrnagynál.
A Ház ülése
Budapest december 7 A képviselőház mai ülésén foly látták az aproppriációs javaslat vi tálát. Rakcsányi László a zsidó kér dés radikális rendezését és gyors végrehajtását sürgette. A javaslatot nem fogadia el. Hendrey József erdőgazdasági kérdésekkel foglalkozott. Mflotay István külpolitikai kérdéseket fejtegetve kijelentette, hogy Magyarországnak semleges külpolitikát kell folytatni. Veszélyes volna, — mondotta — ha a közvéleményben szakadás állna be és elidegenedne, vagy szembe fordulna a Harmadik Birodalommal A nyugalom polill kajára és Irányítására van szükség Lapzártakor Ilovszky János szólalt fel.
A képviselőház a héten főbb ülést nem tart. A hivatalos jelenlés szerint az idei karácsonyi szünet nagyon rövid lesz.
I I v .« R^kÜsIs
n,n<
Ut II
00 il
Milla
MORvim
Nagy választék
JÁTÉKOK,
babák és kllIBnféle ajándékok óriási választékban
TEUTSCH drogériában.
Karácsonyi kirakat
Zaiai Közlöny Zalai Közlöny \' Közlöny Közlöny iCözlöny
Mechanikai játékok, Fényképezőgép, Szemüveg, Látcső
Jaá Imre
¦ legolcsóbb.
Úrlial választék
fiveg- e* nu-ceUán-kfeilatek, dlnU>ly.k, kninUk, krlalilyok
MELCZER
Mikulásra
csokoMdét és cokorkit legolosóbban Cukorkaklrálf-.u
Ozv. Hetíer GyulAné
Cimre. figyeljen! (A f&poata nsIlBtt)
Legszebb karácsonyi ajándék egy pontos
GEiTlIA Wi\'ii
Kalser élussréislíl
DUktíi 15.
A m.gbllkató ridlS-aiaknllrt :
GHÜNHUT ELEMÉR
D.ái iír 2.
Hirdessen o Zolái KDzISnyben
Zalai Közlöny Zalai Közlöny
Nagykanizsa megyei vlroi polgármesterétől.
17708/1939.
Zllavár«egya kBipo.tl vilaaxtMÍnya.
300/kpv. 1939.
Tárgy: A zaldók viüuutő jogosult\' •igamk Igaxoliaa.
Hirdetmény.
Az 1940, évre sxőló orazággyü\' lésl képvlselöválasztó névjegyzékbe felveti él a T. értelmében zifdőnak tekintendő személyek választó jogosultságához az 1939. évi IV. t-e.
4. §*ában megszabott kellék igazolását legkésőbb 1940. Január hő 31. napjáig lehet kérelmezni.
1. A 4800/1939 M. E. rendelet
5. § a alapján annak, akit a T. 4. §. értelmében zildönak kell tekinteni csak akkor van választójoga, ba ö maga és szülői — amennyiben szülői 1867. dec. 31. ulán születtek, — ezeknek szHIŐi is —-Magyarországon születtek ét hitelt érdemlően Igazolja azt is, hogy szülői, vagy — amennyiben szülői az 1867. dec 31. napja ulán szuleltek — ezek felmenői az 1967. évi december 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak.
2. Választójogosultságában a vármegyei központi választmány határoz, a polgármester csak véleményt nyilvánít
3. Kérelmei Írásban, vagy szöval a polgármesternél kell előterjeszteni. A sióval előterjesztett kérelemről jegziókönyvet kell készíteni a kérelemhez mellékelni kell a leni hivatkozott rendelet 7. §-ában felsorolt bizonyítékokat eredetben ét egyszerű másolati példányban, melyekről a polgármester tájékoztatást adni köteles.
Zalaegerszeg, 1939. július 11.
Dr. Brand s. k., alispán, ziaa a kozp. vilaaztnuuiy elnöki,
tSAUAl iMSLÖIW
1988. itembex 7.
riarELEMi
Karácsonyi akció
ELIT fotóműteremben Horthy M.-ut 3.
Minden felvételnél 80% hedraxrnény I
[ UHIamos htfzfarttísl készOIéh
mindenkinek örömet szerez!
Toakannék Umtpáh
Vasalók Hangulatlámpák
Kenyérpirítók Modern falikarok
Gyorefóxok Olvasó lámpák
Kávéfőzők Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is :
DRÁVA VÖLGYI.nél
Sugár-ut 2. ,,n
10 pengő
8> a* ar m
irogepet
Szabó Atvtal
havi részletre vehet nagy-werfl hordozható
sportOsletéban
Fő-ut 5 tw.
MOST
hirdessen
karácsonyi nagy rejtvényversenyünk alatt;
MERT: most minden hirdetést az utolsó betűig elolvasnak H
Páratlan kedvezmény s Zalai Köiftav oivssdtafife
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendesé» központi fekvést
István király Siállocla
(VI., podinasajloxtsv utasa 8.)
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást köhintik, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló műiden modem konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi ftttés,, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobait. A százalékos kedvezmény Igazolvány etapján\' vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
A letenyel klr. Járásbíróság, mint tuiokküiijvl hatóság.
5191/19». Ik. SS.
Árverési hirdetmény-kivonat
Tizedei Katalin végrthaltatónlk SlkM Andra, végrehajtást szenvedő ellen Indított vésreha|tial Ügyében a thvl hatóság a vígra-haltál! áívcM 129 P 07 I. tőkekövetelés ia Járulékai bcha|liaa végett a Pola koz-aígben lekvíl a a i>ol«l 609 szfjkvben 549/b. hrsz. hasnak 49. az. a. a báial erdőn B. 8. alatt végrehillist szenvedő nevén álló IllatSaégére 700 P, a< u. o. 844. ,zl|kvben 747. hrsz. aaólj rét éi pincének az Öreghegyen B. 9. alatt végrehaltáat szenvedő nevén álló Illetőségére 90 P, az u. o. 978. s>t|kvben 749 hm. ítélő éa rétnek az Oieahegysn B. 8. alatt végre-baltitt szenvedő nevén álló llletísévére 110 P, az u. o. 1821. tztikvben 650/b. hrsz. rétnek az Öreghegyen B. 2. alalt végrehaltést izenvedő nevén illó Illetőségére 1(10 P, az ,i. 0. 1623. íztlkvben 266/a/l. hnur. atántónak a Klsmező .Itlld-ben B. 1. alatt végrehajtást azenvedó savén Illó Ingatlanra 100 P, ai u. o. 1623. azt|kvben 593/a/2 hnz. szántó a Osnajoat dűlőben B. 1. alatt végraballlal szenved* nevén illó lllelóaéeére 600 P. as u o. 1623. íztlkvben 384/51. hrsz. Hintó a Korong! diliében B. 1. alatt végrehaltáat szenvedő nevén illó Illetőségére L0 P, aa u. o. 1624. ütjkvben 3!8(b. htaz. azántó-nak a Oeastenyéal dfllőnen előbb B. 1. alatt végrehaltist szenvedő nevén állott, most B. 4. alatt Hóbor Jánoané az. Slksa Margit nevén.illó Illetőségre 350 P M-kiáltáJl árban elrendelte. Aa árverés nem érinti özv. Slkaa Andráa-i\' .az. Vlisles Éva tavára beket\'.lezelt, toaibbi oav. Slkaa Józietná aa. jván Katalin Javára bekebelezett őzvegvl haszonélvezeti lógókat.
A telekkönyvi haUaaV az irveréanek Pola kőzaéghizinil megtartására 1939. iv! december hó 23. napjának délután 6 Ariját tűzi kl éa a> árverési feltételeket 1881 : IX. t.-c 150. § a alapién meg. átktpttk,
Az árvttéara kerülő Ingallanokat a kikiáltási i. kétharmadánál alacsonyabb Illetve a házingatlan! a klkliltisl ir leiénél alacsonyabb irón eladni nem lehet. (1908 :XU. tc 28. §)
Bánatpénz a ktkliltirl ir W/o-a, amelyet a magasabb Igérel ugyanannyi o/o-ára kell kiegészíteni.
Latraié. 1938. évi aus, hó 2. napján. Dr. Csík László a. k. klr. lblró.
A kiadmány hiteléül:
Hanzaallca s. k.
30« L«l«kkSn,vv.t<lö.
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉO
kedvenc hotellé az
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
Budapest, III., Zslgmonibulca 38/40.
Telefonok: 151-735., 151-738., 157-29Ö.
Szemben a viUghiit) LukicslllrdÖvel, a Rózsadomb alján.
Teljes komfort, folyó metegvU, központi tíllés.
A Nyugati pályaudvartól 1 Usazakasz távolsági a.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll.
!¦>!.;.;¦;.,!..-<..! Cafe RtMtamzant,
polgárt árak. Olcsó szobák penaióval, vagy anélkÜL
Hoitzabb tartózkodásnál 2Ma külön »¦ fednie nyak.
latóEgZTEfí]
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 fillér. December 8.
Az. Iparoskór táncos piknik estje fél 1) órakor. Deowhw *.
A jta--ucifiko.it tajoiiiuiaak luuigverv-.
iiye este Ű-kor a. avdjskoJaJjtiii, December 10.
Liocáüs ssöadás a viia-oshizAn (va.
rasdy László—Barf**rits Lajos), D*K*nü>er 16.
Gróf Teleki DéJinó dalestje a mm-
isJwiaÖSn est* fél 9 órakor. December 17.
tiróf Teioki Béiorió második hang-
vcrrf>ijye déJutáii 6-kíor a sextelskolá-
ban,
J—már 7.
A Katrtollkus I^g&iyegylet bálja
üx IparoHkörbtón. Jaaatr IS.
ICntoliklus est az Iparoskflrbeu. JmhljW 21.
UceÁUs eiöaziás a városliázán ti
órakor (Vértesi Vtigy**,).
APRÓHIRDETÉSEK
E
é]tli4cté(<4tlJB vai&tanp ét ünntiünau 10 *ás&te ill*t. titlndtm toíibbl iiéÖrHÍéf, (Utkouiu wait) «0>miér. nltwUn ImSMW 4 IlUéf.
ADAS VÉTEL
Hnavssétt ralsM vessek éa átadok. Hívásra házhoz nanzyek. Márkáz, KMly-n 31.
I50C
HÁZ ÉS INOATLAN
Baltauralotaaa ktaebb-aagyűhb adómentes csaüdl éa emeletei bfrrhazak.t, hizhelyekel kflzvel t Hotválh, Suglr-al 42.
3064
KQLÖlíTÉLfi
t-awabelvatjat, ,ég|l éa u|at. napi poattból saiimazó tOiaaibélyaret kéaa-a4Kaé.-< éria.<salte„| lehet minden hét-lön délétől! a Zalát Közlöny özerkesztő-ségában
Igaxataénf fanytrapat Vaata c h vaateajaM.
¦átratataV azallij árban kényelmei autók mesjendet&atők. Kául-mann Manó, Teleíoaáliomas 222. 29»
sUaaeaQatt S.4n a Fő-nlon egy nő! bőrkeaatytl. Késem • beetűlatca megtalálót, adja le a Náotakaiákba. 3055
müjm ndzLÚMr
pvlitskai atanniAf., Kladjaj „Keioazaaaigl Fr.T. Nagyksnlraa**. t\'eleloa kiadó: lalal Király. Nyonmtott; a ..Kaaeaaaaaaft «¦ 1- Uasykaalzaa" lamiaaüia Itajykaaltaaa.
(NyouidMí! telel, lakai aasaiav)
}9« CWoljnim 280. itám.
^yluuiUM, 188». december 9. uotnbat
Ma: „Karaid a hibátI"
Ara 12 ML
ZALAI KÖZLÖNY
é> tttdoMntait PM & aaáfffc
•*OUTIK-l napilap
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElöJizctósl Ars: egy Itéra t pengő 40 Sü
Approprláció
Az uj házszabályok az eddigi négy nap helyett hal napot biztosítanak a meg ijániá\'i javaslat Mrgyalásánt. Hat ífap áíi a képviselők rendelkezésére, hogy kifejthessék álláspontjukat annak az évről-évre meghozandó törvénynek megalkotása során, amely feljogositju a kormányt, hogy a költ.ségvetésben már pontosan é* téteienkint megállapüott bc-mházáfi és egyéb összegeket tényleg rendeltetésüknek megtelelő célra folyósítsa. Illetve fordlís.1. Ez az uj tárgyalási rend alkotmányos felfogásunk hü szelleinéban Jut afja érvényre azt a tényt, hogy a költségvetés tárgyalása a szakszerű és politikától mente* törvényhozói feladat, az approprácló azonban már bizalom kérdére, tehát kifejezetten politikai probléma. Komoly érvek harca és kell is, hogy az tegyen, mert ellenkező esetben rrk\'ddö szó-fecsérléssé válnék.
A most folyó approprlációs vita az alkotmány szellemének nagy általánosságban megfelel. Alig tapasztalhattunk kilengést és\' örvende-tesenelhalkult a szenvedélynek po-litikat kürtje. Nyugodt volt ázv atmoszféra. Ebben a légkörien hmg-zott el Teleki Pá\' gróf miniszterelnök nagy beszéde. Zavartalanul komoly ftgyetem közepette, atmíl teljes mértékben meg fs érdemelt.
A miniszterelnök a íelclőssépje tudatában íevÖ államférfio hűvös tái^ryl\'agosságával és a tudós okos szemévei rafzoltn meg az orsiág mai helyzetének hü képét. PoIiÜkal é* gazd^ági viszonylatban egyaránt. Murtkapregraniot adott a mai súlyos háborús viszonyok közepette k Megmondotta, hogy bér a heryzet az alkotó inunkat b*z°nyos mértékig akadályozza, következnek a reformok, hogy uj szabályozás , alá, esik a társulati adó, nemkülönben az egyenes adók egész rendszere. Bejelentette, hogy a kormány meg fogja alkotni a szociális alapot, Javaslatot nyújt be a sajtójog reform-járói és a mO tálán minden más szociális problémánál fontosabb kérdésről, a mezőgazdasági munkabérek rendezéséről. Intézkedések készülnek a szikesek javltáVára és arról is jelentést lett a kormány elnöke, hogy bár a hadsereg-fejlesztés m\'a a fcgfontosabb kötelességünk és a legnagyobb áldozatokat követeli a nemzettől, mégis az .önáHósitásl alap növelését is meg tudta valósítani a kormány nz idén hatszázezer pengővei. 1
De hallottunk a miniszierelnőktől határozott válaszokat az élethez kö-zetebbáltó gazdasági területeken fölmerült kérdésekre is, szólott a miniszterelnök a belső fogyasztás felfokozásának szükségességérő\', nemkülönben a hadiiparnak a háború utáni természetszerű átállításáról,-különben hangsúlyozva azt, hogy minden valószínűség szerbit a békekötés után egyetlen egy állam sem fog tudni berendezkedni többé ab-
Fogoly lengyel nőket tartva maga előtt, mérgesgázzal támad az orosz
Északon álláshábortivá merevedett az oroszok támadása — A tél beállta továbbra Is sikeressé teszi a finnek ellenállását — Paris szerint a Népszövetség halálát jelentené, ha nem mondja ki a szovjet Kizárásét — A finn kormány drámai nyilatkozata a helyzetről
Finnország kétségbeesetten tovább küzd utolsó csepp véréig — mondotta tegnap Tanrier finn külügyminiszter nyilatkozatában - dc hajlandó a vitás ügyeket még mindig döntőbíróság elé vinni. Másik nyilatkozatában felvetette a kérdést, bogy vájjon a többi államok\' tétlenül nézik majd, hogy falja fel az óriás orosz a kis finneket. Ez a megjegyzés a Népszövetség felé szólt, ahol má iíüek össze a tagállamok. Mit határoznak, még iKtnt tudni. Délamerika mindeneiébe a szovjet kizárását Javasolja és ha Így határoznának, ehhez Anglia és Franciaország is csatlakozna.
A harcukról tegnap az oroszok azt jelentették, hogy áttörték a finn erődvonalat. A Reuter és Havasjro-dákf ázonoan cáfolták "ézfV\'&írt \'é» a finn badije.\'entéi«kre hivatkozva, hangsúlyozzák, hogy északon nem
csak hogy megtartották vonalaikat, de az oroszokat vissza is verték a határig. \' ;
Viipuri fe\'ett három szovjet bombázót lőttek le n finnek .és bombázták Leningrád és Kflonstsadt katonai pontjait - mondja egy másik jelentés. Karéjában a harcok az erőd-vonat előtt folytatódtak. Á finnek, egyes csapatokat tőrbecsaftak és sok foglyot ejtettek. Itt - mint a Hava? iroda jelenté,1* mondja - az oroszok mérges gázokát Is" használtak. Északon a níkkelbányák ellen vezetlek eredménytelen tátríadást. Kielégítő <* harcok menete á Lagoda tó körül is - mondja a jelentés; A finnek tervszerű visszavonulása , Iasubb.
\'^IV-mesrt^
aknák miatt az orosz katonák nem
mernek előrenyomulni. [ -
Az orosz semlegesség
Helsinki, december 9 finn kormány nyilatkozott
a gyakorlatban
szovjet által \'Intézett támadás körülményeiről. A nyilatkozat rárrrutat arra, hogy már 1918-ban, négy nappal azután, hogy Oroszország elismerte Finnországot, támadást Intézett ellene. Ez a támadás a finnek győzelmével és egy megnemtámadási egyezmény kötésével végződő\'! Később több egyezmény biztosította a.finnek függetlenségét, sőt 193!). szeptember 17-én, a- lengyel hadjárat Idején maga Moszkva Is újból leszögezte semiegcsiégét Finnország felé. Október 5-én mégis tárgyalni akart Helsinkivel, majd.olyan követeléseket terjesztett elő, amelyek sértették Finnország függetlenségéi; Rámutat a finn kormány jegyzéke a karéllai félszigeten történt robbanásra, a jegyzék\'váltásokra és a megnemtámadási egyezmény hirtelen felmondására, arhelyet csak 1916 ben lehetett volna feímondanL A szovjetkormány másnap mÜr támadott és árulókból, bűnösökből >ár-nyék-kormányt« keltett életre mondja végűt a finn nyilatkozat.
szolút autarchiára.
Tatán soha nem tárgyalt súlyosabb Időkben megajánlás! javaslatot a magyar parlament, mint ma, Ép-* pen ezért talán soha nagyobb súlya nem volt a felhatalmazást kérő kor-mányeinök szavának, mint most, ebben a vitában. Ezekkel a súlyos szavakkai mutatott rá Teleki Pál gróf mindnyájunk köte\'ességé\'e, hogy a liberalizmus és koUektiviz-
Finn körökben az Oroszország által elrendelt tengerzárral kapc^olat-t»ui n»ngsuiyozzák, hogy nz jogtalan és nincs ls gyakorlati jelentősége, mert a Botlení öbölben nincs egyet, len szovjethajó sem, már pedig az Aaiand szigetek megerősítésével az öböl lezártnak tekinthető. A parti tüzérség is készenlétben él\', ezenkívül aknazárt helyeztek el. i
Leningrád, december 9 (NTI^ A szovjet csapatok minden irányban tovább folytatták clőnyo-mu\'ásukat. A karéliai félszigclen a szovjet csapatok áUörtyk, a íinn védelmet és északi irányban folytatják az eiönyomulást A rossz időjárás következtében a felderiiö repü-léíeken ktvül nem volt légi tevékenység. ,. i-_ I ..
A beállott tél és a fflnnak hfislesslége álló-harcokká változtatta a sxowjot-tAmadáat
; HensinkJ, december 9 (Stcfani) A hadviselő felek északon mindkét részről beásták magu-
kat, ebböt orra íefcet következtetni, hogy állóharcra kerü\' sor a sark-vidéki éjszakában, amely néhány nappal ezelőtt beállott.
Az északi parttói távozó finnek minden .házat feromboltak, ugy, hogy a • szovjet csapatok kénytelenek a szabad ég alatt sátrakat verni. Flnuországbati heves hóvihar tomboi, ,ami nagyon megnehezíti a szovjet csapatok\' partraszállását\' A partokon húzódó szovjet csapatokat már visszavitték a nylfi tengerre. Ezzei szemben a finnek könnyen mozognak áz ismerős téiepeken: A Lagoda. tón olyan hatalmas jégtáblák úszkálnak, hogy a leningrádi csatorna kikötőjét eltorlaszolták.
MofjdBbbanta « rubel-tértem -•- -HgAétaiiM^iifcrfcwt fcopaisft -a sxewjot
\\ : Hebinki, december 9 A finn, miniszterelnök ládfó^zóza-1 tában hoiigsuiyozto, hogy Moszkva nem1 ér azzai semmit, ha a vámosokat íeívjmbblja és az asszonyokat, gyermekeket hatomra lövi mert a finn nép elszántságot és acélos egységét ez sem törheti meg, erieub^m az egész világ megvetését és utálatát érdemli ki. A finn nép kuUuJ ráUs és emberi értékekért küzd -mondotta a müifszlerelnök ~, d«j vájjon miért harcol !1 szovjet ?
A Stcfani iroda heMnki-i jelentése szerint a szovjet most már nean! csak mérgesgázt használ, hunem egyes támadásainál a&szonyok\'at és polgári elemeket bajt a csapatok előtt, hogy ezzer lehetetlenné tegye a finn gépfegyverek működését. Mint megállapították, a szerencsétlen nők valamennyien lengyel foglyok voltak. ., i
huu állam állán a Háp-aúSvátsáabal. hm mmm acárják ki a sixovjetet?
Paris december 9 A Népszövetség határozata körűt még csak találgatások vannak. Az Ouvro ugy tudja, hogy húsz kis állam kilép a Népszövetségből, hu
mus egymással ellentétben álló. és talán éppen ezért különös éllel kidomborodó .vég\'etej között a ke-» rcsztény és nemzeti szolidaritás útját járjuk.. Ezt kell járnunk követ-kezeteíen, már csak azért h, mert bizonyos, hogy a béke hajnalának beköszöntésekor uj gazdasági feladatok, uj konjunktúrák, megvajazott keieskedelnii lehetőségek előtt fogunk állani, Á nemzeti szolidari-
tásunk tehát nemcsak érzésben, hanem egységes gazdasági tevékenységben is meg kell majd nyilvánulnia. Erre a szolidaritásra keH,nevel-ni ia íratilságot és annak érvényesítésére keh kiépíteni közlgiuq^tásun-
ka| -1/ . \' i 1
ezzei h világos próféciával kérte
a miniszterelnök a felhatalmazást. És ez a prófécia egyúttal a jövő
magyar élet programja. i ¦ j
ZAJJM KOZUONV
1939. december 9
a zalai rözlöhy .KERESD A HIBÁT*
versenyében ma a hibát
..................................................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának .......... oldalán találtam
meg. — A helyes belü: .........,
szó:................................................
Olvasható aláírás:
nem alkalmazzák it .szovjet-kormányt kizáró szakaszt. E* pi\'dlg a Népszövetség h\'dálát jelentené it-ja a lap. . ;
Pontosan beszabályozott ÓRA, arany és ezüst ÉKSZER, értékálló karácsonyi ajándék!
Dúl vlUutikSui, míitektlt aroti kapható
ZSOLDOS GYULA
irtasta, ttaatta Ét lilsmiJiiiKta tipfl,
Pfl-nt Z (. Korona-uálIoSival h.mbcn).
Titokzatos fegyvert használ Anglia?
A nyugati fronton főkig járőrtevékenység folyt a/, elmúlt napok-ban Is. A mai ha djjelentések szerint tüzérségi zavarótüzek és a* előretolt álliAfokníti észlelheti szinte szakadatlan járőrharook jellemzik a hadi\' helyzetet Az idíí nem a legkedvezőbb, de azért az arcvonal felelt mindkét részen voltak felderiiö re pülésck, síit a német gépek Ismét jártak a tkot partok felett. Egy gép motorhiba következtében a tengerin n -mmUK - ^ t... .
A tengereken élénkebb volt a tevékenység. Két lengyel \'tengeralattjáró kiszökve az \'ÉsjjaU tengerről, csatlakozott az angol flottához. Érdekes még, hogy egy orosz tengeralattjáró feltartóztatott és megrongált egy német gőzöst.
Ezenkívül az Atlanti óceánon az angolok repülőgépről megbombáztak egy német íengeraíattjáról, amit a robbanás el puszii tolt. Az Atlanti, óceánon elsüljedt még a Thomas* Watter 1160 tonnái, ISNraSóHa 8700 tonnás angol gőzös és n Jersey angol tengeralattjáró. Uj Skócia magasságában szintén elsülyedt egy ismeretlen nevü angol hajó.
A aenVeges hajók közül egy Amerikának celuloldot száUjtó észt gőzöst a németek elfoglak. A Brítta 10 ezer tonnás norvég hajó, a Fekete tengeren pedig a Sanbu nőmén hajó ismeretien okból elsülyedt.
London, december 9 A Post londoni tudósítója Írja, hogy az angol légi haderő most alkalmazta először azt a titofeatos fegyverét, amivel távol tudja tar-taiji pt^gátói az ellenséges gépeket. Ennek tulajdouitható, hogy az utóbbi időben egy német gép sem tudott Ang\'ia fölé kerülni A lap tudósítója szerint látták a partról, hogy egy német gép Nordfolk közelében minden látható ok nélkül bukfenCc| vetett és lezuhant 8 tengerbe.
A forrőégövl betegségek kezelésében, különösen napszurásnál, bélhurulná! és vérbasnát, valamint olyan gyomor-, máj- és lípbajoknál, amelyek maláíla klsérefébcn lépnek lei, a természetes .Ferenc József" keserűvíz gyakran szerfölött értékes hatást lejt ki. — Kérdene meg or-- Oliti
Száz szegényt a nagykanizsai róm
ruház fel ka!, egyházközség
A\'különböző jótékony egyesülelek ós síervezetokl mellett - akik a karácsonyi ünnepek küszöbén *ok sze-géjry felnőttet és főleg Iskolásokat ruháztak fel és ragyogó példáját adták a tevékeny és csc\'ckvö felebaráti szeretetnek — nem marad el a nagykanizsai róni. katolikus Szent Józ\'ef egyházközség.
Ugyanis az egyházközség minden külön gyűjtéstől meníes, az Úrasszonyok kongregációjával és :i Credovai - síját anyagi erejéből — az Idén száz, arra rászorult szzegénv kanizsait felruház, Tekintettel volt az egyházközség arra is, hogy fel-
ruházás akciójánál, ugy az anyagbeszerzésénél, mint a ruházati darabok elkészítésénél is segítségére le-gyen a helybeli kbegzisztencláknik és Így kettős céU kívánt elérni, ami sikerült is.
A ruha is lábbeliek kiosztása december 21-én délután 3 ómkor ka-rác\'onyfn gyújtás keietébsn fog megtörténni, amikor a poigá.mip.s-ter é-s az egyházközségi elnök jelenlétében osztják ki azoknak, akik arra valóban rászorulnak.
Ezenkívül megfelc\'ö szeretetc\'o-magokban is részesülnek a szegények.
Megjött a törvényszéki vegyészeti intézet jelentése:
Nem találtak mérget a bagolasancl fiatal kereskedő beleiben
Megírtuk, hogy Vresnyák Boldizsár líatai bagolasáncl kereskedő, aki nemrégen hazajött a Felvidékről, ahol szolgálatot teljesített, egy napon hirte en rosszul lett, ugv,ho?y beszáílitotiák a kanizsai kórházba, ahol hirtelen meghalt.
Miután a\'apos vall o gynnu, hf-gy á fiatalember halápit esetleg mérge-zév okozhatta, jelentést tetek a:ka-pltényvág.-mk, amc\'yátieite az ügyet az ügyészségre. Indítványára elrendelték a holtlest felfconcolását.Tuajd
utána a belső szerveit vegyvizsgálat végett felküldtek a budapesli országos bírósági vegyvizsgáló intézetnek.
Most érkezett meg a kanizsai vényszék vizsgálóbírójához a vegyvizsgáló intézet válasza,, amely szerint semmiféle méreg-anyágot nem talált az elhunyt fiatalember be.sŐ vervelbe\'n. 1 .
Vagyis nem történt .semmiféle mérgezés,
liMiti iti ri és mei 1 _ \'
divatárukban, márkás cipőkben
BITTER vezeti
Tizenkét zsebtolvajlás törtéét a mestasi országos vásáron
A mostani nagykanizsai országos vásáron ugyiátszik arattok a vásá\'i zsebtolvajok. Az egyik vidéki polgárasszony sírva panaszolta a rendőrségen, hogy valaki elemelts 80 pengőjét u zsebébői, amit bevásárlásokra tartogatott. Egy másik a bűnügyi osztálynál telt feljelentést, hogy valaki a szoknyazsebéből emelte ki erszényét - 11 pengő volt benne. E/enkivÜi az ügyeletre is egyre-másra érkeztek fl feljelentések és
panaszok, hogy ismeretien tolvajok garázdálkodnak az országos vásár alatt, akik fölog az egyszerű népre vetették ki hálójukat.
Ugyiátszik, h>gy tolvaj-ínváziótep-te ci a decemberi kanizsai vásárt.
Egy Kovács Anna nevü, székesfehérvári születésű, kecskeméti lakost sikerült zseblopás gyanúja miatt lefülelni és a kapitányságra előállítani, i
Átkísérték a kir. járásbíróságra.
szebbnél-szebb
női ós leányka
BSSte kabátok
azár-udvar imnillYll
nsgyos olcsón !
Tílefuhhbh
540W §
AUTOtfATASZUPlH!
Lwqoal/i{jomdsro kedvenc állomása pahrosan Jei&ntsezfkt ;
mífwiKENHmniiwsÉú! löKÉiffESvmmfi! mmmmiifi!
Szabó total
rádió- és sporWzlcte Pó-ul 5. sz.
rádió-szaküzlttc Deák tér \'2. sz.
KüirsiaVüri-
SCíítESS ISTVÁNRÓL,
az immár állandóan N\'éniclorsxáulnn &C> városunk-fiáról, az irredenla-szobnr enveltetőjéröi örvendetes hiroket ka. punk mos tanától). Míg a báboni előtt épi tornya g-lulálmányai nom mindig jutóitok megfelelő gazdasági érdek ló\\|és. h«, addig most egymásnak adják 0 kilincset laboratóriumában a v.iUaf-kor-ók, gyárosok é« idegen* orszoflok megbízóijai. Iliheictlen ostrom alatt áll Schlcss István irodája, do hiába,
jelenleg minden lalálmsuya
el van helyem;, gyárak sora ,.T5* dolgozik gyártásukon és j3& Scbless Istvánnak, fikj Ausr-triában koldusbotra jnloM. ma ismét gondtalan jelét a jutalma csügged és l nem ismerő életerejéért, ráradailjui munkásságáén. \\ Schlcss.féle Aiigclit építőlemez. pét> dán\' fogalom a* müanyagos nén.cl építőiparban. A gyár, amelyben késiül, pazar kiéllilásu prosiwktusb\'an ismerteti előnyeit, basmálhutöságát, melyek lést flcRfonlosabb, liogy bel. földi nyersanyagul készül, fát és de. vizát tOkarit meg, éghctctlen, Uirlós, s/egezbclő, fürészelliető, akár funiirl is lehet bumi rá, kitűnő híiszigeleld, lui-liárttkat és g>-ors-barakkokat, hajói és istállót cgj-onínt lebct építeni betöio. Kályhát ís csinálnak Angclftből és monlkat i.s. (iéi)házítkat ós vveckend-há-akat. A vastagsága 1—8 miUtnétcr. Mióta háborii %-an, SclUcss Ishán AngelitjónOk Sgcn nagy a keleté Némct-orsíágban. Egyébként arra is jut ideje, hogy a berlini magyar hax ügyeivel törődjék, mert nem tud bclcnyufíoiliii abba, hggy a Mugyar Nenwetl Front, amelynek egy Szigeti nevü ujsáKiró a/ elnöke, egy év alatt már ötödször hurcolkodik ogyio fényesebb helyiségbe, aboi inimárTigányzenés, dzwwszvs, vidám élet folyik minden srerdán este, dc iga/i magyar otthont nom nyújt a mintegy 150, nagyrészt kisjövedelmű rnagyar munkás-tagnak. Kéért is olyan
alacsony ma már a taglélsrámuk. Most Schless István a SíCgény magyar tagokról való gondoskodás, a komoly mufíyar kotónia-étet érdekében próbál-koiúk és ezt anyagi lUdoziittal is alá-lámaszlja.
De uikeliii\' etjynébány, Schless István
lllrll.l .1 U!
SZINRSZKtNKHOL
Ís befnlolt néhány érdekes lur. Mlsö-sorbau ax, hogy, a cM\'iolársulatok most ¦ válüauak.. Ez elsősorban a pécs—
jjjjjj. december 9.
LALAi KoZLÖNV

Derűs karácsony ty
¦Qtufígal, jókedvei hoi a cialidba a hanaui „magatlali nop". A leg. ixobb kofitionyi ajdndjk. Uj, okli Millómpalfpuiok. Síina-l«n Ululiti» limtrlolíil kCIdonol, a
VocírkípvlfoUtt
MAGYAR SIEMENS
akvoftlúmfWj-oiiWly
^flyd»p«»t, VI. iJ ir.
rákot i AEG UNiO Budopet., V. Hudo!(-iír 5.
Stéged—Debrecen—Kassa négycsic vonatkozik s így bennünket csak annyiban érdekel, hogy a vitéz Bánky társulat most kezdi rrvOg Pécseit vendég, játékát. Az. üzleti uton Pécsetl lévők így a kanizsaiak volt ked\\Cnc társulatának pompás játékában gyönyörködhetnek, íjjá*., liogy a Síegedre ment társulatnál] is van ismerős, sót kanizsai is: Antal Hy József, akit ugyan Kani-zsán csak mint Antahc-s Jóskát ismernek, de aki a vidék legkitűnőbb tán-coskomikiisává nŐltc ki magái.
* \' i HARCOS IRÉNRŐL
is sokat olvashatnak mostanában " kanizsaiak. Jelentettük már, hogy ö kanizsaiak kedvence Budapesten a Városi Színházhoz került, ahol a szinház, uj operettjében, n Tisztességes Annában vciOtŐszerepet kapott. A fővárosi lapok kritikái egybehangzóan a legnagyobb elismeréssel lmok Harcos Irénről, akiről bizonyára még sokat hallunk majd.
DANIS JENŐVEL \\
kapcsolatban is ujabb sikerekről sLS. moUiatujik be. Danis a Végrendelet című parasztdrámábon futott l>c a Belvárosi Színházban s most mint szerző mutatkozik be Budapesten.. Egyik szin-darabjn, amely évekkel ezelőtt Pécsen nagy sikert aratott, rövidesen Budapesten is bemutatásira kerüL A darabbal bemutatója alkalmával majd még foglal kozuuki.

MEZŐ FERENCRŐL
is meg keli emlékeznünk e rovatban, minthogy egyre-másra aratja Ö is a sikereket. Az. elmúlt héten Budapesten tartott nagysikerű előadást háborús élményeiről, ma szombaton p«dig a rádión át lialjliatják a kanizsaiak dr„ Mező Ferenc bongjál. Müon, a birkózó címmel tart nagyon érdokcs sporttört éncti előadást a mikrofon előtt GVia-kor.
*
A többi ismerősökről legközelebb.
Kaptán December 9. szombat. Rom. kat F. Péter. — Protestáns Natália. — Izr. Kiszí, hó 27. — December 10. vaséin. Rom. kat Melkladea. Protestáns Judit. Izr. Kkrzt. hé 28.
CtÓztardO nyitva reggel 6 érától estt 0 óráig (héttt, szerda, péntek délután kedden egéé* nap nőknek).
Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladásos pliosságok, pöraenések és pattanások, amelyek elégtelen bélmüködés és emésztési zavarok következtében támadnak, a természetes „Ferenc József keserűvíz használata által — reggelenként egy pohárral —-rendszerint rövidesen eliünnek. Kérdezte meg orvosát I
Szociális nap a Missziósházban
A Kék Keresztes Missziósház sokat nyitogitoit Kapujának forgalma tegnap, Szeplőtelen fogantatás ünnepén meg Jobban megélénkült. Mér a reggé\'i órákban csoportokban érkeztek n hölgyek, hogy ünnepélyes keretek között fölvegyék a Missziótársulat jelvényéi, az egész országban köztiszteletben álló Kék Keresztet.
Szentmise keretében történt ez a lélekemelő aktus. Hatvan hölgy telt fogadalmat az oltár elftt|, hogy magáévá teszi a Társulat istenes és hazafias szociális programját. P. Gulyás Gellért nagy. beszédében kiemelte, hogy ez a szép jelvény nemerak a legmodernebb női életformát fejezi ki, hanem teltekben hirdeti Isten dicsőségét.
A szentmisén a Leány klub énekelt mély átérzéssel.
Utána a Missziósház nagytermében a szervezet elnöknője, vitéz Székely Játtosné tábornokáé meleg, közvetlen szavakkal üdvözölte a tagokat és Örömének adott kifejezést, hogy (lycin szép számmal leltek többen Kanizsán, akik szerelik a Kék Keresztes jelvényt. Ml is neciak egy jótékonysági egyesü\'ot tagján\'k érezzük magunkat, - mondotta — hanem úttörőknek, akik Kék Keresztes zászlóval a kezükben, Irányt mulatunk oz utánunk jövő női gene-
ráció szellemi továbbfejlődésének^ Szivbői kívánom, hogy cz a jelvény mélyebb lelkiéletet és sok szociális örömet jelentsen számunkra s vigyük hpza otthonunkba a Jó Isten áldását is családunkra.
Vitéz Székely Jánosné elnöki beszéde után, üdvözlő táviratot küldtek a tagok Farkas Edilh alapító főnöknő, országos elnöknek. A felebaráti szerelői tettekre váltására tértek ezután ál a hölgyek, megtárgyalva a MKszlósház rendezéseit. ,
Délután folylatódatt a szociális napnak programja, melynek első fele a Szeplőtelen Fognatatás ünnepét hozta közei a nngyícnnct zsúfolásig megtöltő hallgatóság lelkéhez. I i\'
ProhiV-zka Ottokár fölséges gondolatait a Szeplőtelen Szűrről lebilincselő előadással idézte MHna-rlcs Iniia. Utána nagyon értékes életképek vonultak el a mai fintal leány küzdelmes, katolikus hité* megváltó családi és társadalmi életébői, Csak a főszereplőket emel-j jük ki, akik osztatlan elismerést kap* tak a vendégek részéről: I
Bazsó Éva, Takács Edit, Szentmihályi Ili, Blagojevits Erzsike, D«r-vaÜst Manci, Megyés Ilonka, Kolla-rits Ilonka, Németh Erzsébet, de « többiek ls tehetségükkei és Iparko-dásukkai nagy tetszésl arattak.
ffJUfftEOrtl SOftOZAT U)DOHSAGaI:
MtafájlésÍ \'©ASPIRIN
ár , VfLX TABLETTA
Megindul a vizsgálat a Havai-dráma ügyében
A keszthelyi járásblró kihallgatja a tanukat
A Havai Goldsehmidt dráma ujabb fázisához ért Dr. Ahnássy Gyula vizsgálóbíró ugyanis vizsgálati fogságba helyezte Goldsehmidt
Ignácot, a sógugyilkbs volt budapesti kereskedőt, egyben elrendelte a vizsgálat lefolytatását, amelynek megejtésére a keszthelyi kk. járás-
A NAGT HVOMÖGOMÍOS KLSlOl(«KM(í HASO«10m*
gtokíípcsckO^i vfsr* ». i ts n
A XlTCSOVf J
PRIMA
SZABŰ ARIAL
rádió éa sporttlz-leto Fö-ut 5. ez.
üiinaii
rádté-szakOsIete Deák-tér 2. »z.
bíróságot kérte fel,
Dr. Mutschenbacher Viktor keszthelyi járásbírósági bünt«trjblró számos tanút hallgat ki ebben az Ügyben, részint Cserszegtomnjbóf, részint Keszthelyről t
Utána teszi meg indítványát a klr. ügyészség. , , ;
Keresd a hibát
rojlvényvOrsenyünk iránt 8 szokásosnál Is nagyobb érdeklődés nyilvánul\' meg. Ennék oka főképp az, hogy R hibakeresés izgalmai mellett értékes és liösraios ajándéktárgyakat lehet nyerni. A nyercményjegyzék najwol-Jijipra bővül, igv azt teljes egészében m később tudjuk közölni.
A számos érdeklődésié közöljük, hogy naponta csak egy hirdetésiben rejtjük el a jeligét kiadó hibát. Természetes, bogy néha reálotokul is, több hiba tahíjlíató, mintán a versenyzők egy része előre lebecsülte a versenyt mondván: *Es t«í könnyül, t A versenyben tehát a hibák közt js meg kell keresni >azt a bibét, amely Bz \'igazi¦ és amelyek egybeolvasva a verseny jelmondatát adják ki. Hangsúlyozzuk, hogy ezt a jelmondatot jkeá niogloeresni és ezóft lehet .csalt egyszerre btftüideni a szelvényeket is. Felkérjük oa^YUÓuikat, bogy egyenként ne kü\'djenek be sxeBvényt, mert a na. portként beküldött utegfojtéeekért nem vátlalmflc felelősséget és Ózok a Sorsolásban, sem vesznek részt. ; A beküldés körtdinényeit karácsony számunkban még majd részletesen közöljük, addig is csüggedés néttcút továbbra is: ¦ Keresd » hibáti.
Jóslat
Élénk légáramlás, növekvó felhfl, több helyen köd. A nappali hőmérséklet osökken, ai éjszakai fsgy változatlanul tovább tart.
A Meteorológiai Intézet ungykauüwal isegügy előáll omaso Jelenül
Höraéi-aöklöt tegnap aste 9 órakor +08, ma regi»I +1% délben +3-2.
Quwadék 00%»
mm Bútorokba* a Kopstetn-oég vezet Modero mlntatermelben a lesMobbat a legolftíóbbaa mutatja bo, kedvese dm-tévt IsltétslalL aHttatti
ZUH közlöny.
IBS», december 9
a finnek történelméből
Az egész világ a kis finn nemzőt élet-halál harcáról beszel. Ez a nép testvére a magyarnak. Ez a nép az*> nos sorsban küzdött szabadságáért, alkotmányáért. Ez a nép, akárcsak a magyar, ütközőpontja, a nyugati és kceti műveltségnek, életfelfogásnak, ^ppen ezért a finn népnek történeti hivatása volt és vau is. A testvéri- és hJvatáskozö^ség megkívánja, hogy ragadjunk ki történetükből egy kis részt, a legszebbel, a legidőbbszerüt, amikor a íinn nép a szabadság és az élníakarás hatalmas küzdelmét vívja. i ,\' A finn életerő kialakításában két nemzet játszott döntő szerepet; a svéd.és az orosz. A svéd együttélésben nyerte meg a iinn "ép az európai műveltség alapjait, ugyanakkor azonban elvesztette nemzeti Öntudatát. Az orosz elnyomatás az elfelejtett nemzed öntudatot ébresztette fel. Ennek a kettőnek az erőhatásából születik meg az európai műveltségű, hivatást teljesítő finn nemzeti állam. , j , , f A finn törtértefeinaek az orosz elnyomatás alatti kora a hazaszeretet, az éluiakarás, a csodálatos tür-nitudás szükségszerű kiváltása. Az orosz feruiiwtoság eJUö éveiben Ft&o-ország.élvezte ugyan mindazokat a -szabad jogokat, mint Svédországi meüeií. Később megszűnt. Ekkor \'ép nek előtérbe a finn ifjúság vezérei ükjk feJi^nerve világtörténeti szere-püket, mozgalmat indítanak a flttn egység és az öntudat, nemzeti kultúra kiépítésére. A nmíibói okuMi, igyekeznek levetni a svéd nyelvi, műveltségi, sőt az itt maradt bú-iókráciai jelleget, ugyanekkor szetn-beszálbiak az orosz inindeatbeó\'-vasztó politikájával. ; ; i i
Ez a ínozgíuom egyelőre még csak tár-sadatani, később politikai c*i.
A* elnyomók hiába osztottak be orosz tisztviselőket a finn hivatalokba, hiába korlátozták a sajtó- és gyülekezési szabadságot, hiába oszlatták fel a finn nemzeti hadsereget, A rendőrség és a kémszervezet hiába igyekezett megfojtani csirájában minden finn. eszmét. A meg indított mezgaimat már elnyomni néni lehetett. Sőt az elkeseredés c^ak fokozta és vakmerőbbé tette.
Az elnyomás mivoltát pompástu festi az a tény - egyben a világ szeretetét is a finn nemzettel szemben hogy 1899-ben 1060 kiváló európai tudós fordul ix Miklós cárhoz az etny<*mottak érdekében. Épp Így.1910-ben a tegkiválöbb európ*í jogászok emelik fel szavukat Finnország mellett. í V
A szabidságmozgalom IBOö-ben általános sztrájkot, felkelést vált ki. Ekkor meg Is kapja alkotmányát, de nem sokáig. Újból megindul az-oroszesitás teljés erőből. Ez az idC szüli az elszakadás . gondolatát és mozgalmát. A finnek ilyen m-ígi-tartásta jnjUtt a világháborúban az oroszok mellett egyáltalán nem vesz
nek részt. Véráldozat nincs, de \'innál súlyosabban érzik a gazdasági elzártságot. Finn önkénlesek ¦ azon-
twn hircotnak u németekkel az oroszok ellen. Végre 1917-ben <*zab*d lett. Az orosz ezt jóvá ís hagyja. Most belső bajok emésztik az ország erejét, a kommuuifluzis. Ezt ís ^ikerosen ,Iegyőzve, megindul a szabad állant gyorsütemű fejlődése tel-jcen nemzoli alapon. 1917-től hir-oo\'la ki igazi nemzeti nagyságát.
Tény, Finnország kis nemzet. Fiainak bátor akarása, hősiessége, bámulatos ((trése a szenvedésben, éfninkarásji azonban naggyá tette őket. És ezt jó tudni nekünk magyaroknak, kik rokonszenvvel kísérjük a testvér nemzet ujabb é\'cthnrcát.
Kováts J. András.
GRAMOFONLEMEZEK
remek választékban I Hallgassa meg azokat; Grfinhut Elemérnél
D»4lt-tér fi.
KISKANIZSAI SPORTÉLET
Nagykanizsa vál.—Klskanlzsa vál. 7:1 (3:0)
Ha visszafelé lapoztuk * Kisknuizsai
fiiét rovatait, olvashatjuk benne, hogy
a kiskanüsai közönség soha nem jut egy értlcmes Sportból, egy jobb fut-ha 1 mérkőzésbe*. Az őszi idény alatt a Sáska csanat többstör szerepelt változatossá, pénteken pedig KLskanizsa legjobbjai altiak ki egy nagyon jó kaniisai együttes ellen. Hogy et a ritka sportesemény Klskanizsának jutott elő-szőr a ZMNTE fűzőjének, Windlsch Dénesnek, valamint a ZMNTE derék játékosainak köszönheti Klskanlzsa,
Xein is feledkeztek m*^ a snoftjftton-
tíók pénteken flt elismerésről, «mi ki. jutott Csöngeiéknek, akik pompás Is-kotajiUékot nuilattak b.< S hatalmas szurkolóié bornuk. Kiskanizsn egyntiese ts jó\' volt, sok gólhelyzetet teremtett,
de a pompás véíle\'cm, Csonrfor.ífl üt. élen minden g&lövési kísérletet megakadályozott A nagykanizsaiak egyébként * Csendőr (ZMNTE) — Bábos H. (ZMNTE), Zöhlvári (ZMNTE II.) - Csáki (ZMNTE), Sárecz (Z.M NTE II.), Baranyai (ZMNTE II.) ~ I\'oór (NVTE), SiabŐ (ZMNTE), Csöngői (ZMNTE), Iiabos 1. (ZMNTE), Wohlner (Atilla) együttessel álltak ki, míg a kiskíxttiísalak I.vnkovies (NVTE) — Jámbor (Sáska-Levente), Horváth (NVTE) — Hcrcrftg (SoskB-Lev^űe), Efdélyi (NVTE), Horváth II. (Sáska. Levente) — Vajda (Sáska-Levente), Nagy (Sáska.Levente), Farkas (Sáska-Levente), Mlhaleci (ZMNTE), Kcrká-polyi (Kereskedőim!) álllak ki. Csöngői—Po6r és Síflbó—Balws I,
Ml rlpü Férfi tlpü mm
Bőrcipő
üiwu
legolcsóbb és legjobb I FŐ-ut 2. sz.
játszanak Szépen, n 15. perc után ne. di« eredményesen, Csongei gólt sueroz, rnajcl Wohlner, utána ismét Csöngei, A Sáskák is munkához jutnak néha, de CsŐngeiék kétszer egymásután er«\'iU menyesek, majd Csáki bombáz a léc alá, Qi utolsó gólszerző pedig Wohlner. Kél tizenegyest is kihagynak, egyiket Nagy iiJüt\\* Wohlner.
A Kanizsa J>elsö hármasa elsőrangú teljesítményt nyújtott. Szabóék és ua. bosék finom technikája mctjetl Csön. fjei okos hutásfll mutatták, hogy Délnyugaton nincs ina ilyen jó csatár. Poór is elsőrangú volt. A védelemb-.\'n Csondor ós Sárecz, valamint Csáki va\'t remek,*de a többiek Is jók vol-lak. A Sáskák köxótt a Hatni Horváth II. ós Nagy volt lelkes és okos játé-koslgéfe*. Mihaleei, Farkas és linlóiyi küzdött még sáska .lelkesedéssel.
Windlsch játékvezető hibátlan volt.
r i, -k—n-i-
Holnap: Hceátls előadás
As Irodalmi Kör vasárnapi lecális előadásán Vflrasdy Lás/1\', piarista tanár mutatkozik be, aki nyári francia-országi uti él menyeiről számol be. Akkor már érezhető yott a háború előszele, így előadása kétszeres érdeklődésre tarthat számot. Áz előadás előtt Barbfcrits Ijijos felelős szerkesztő, a Köt fötitkáta mutat be uj verseiből néhányat, A komoly irodalmi estnek számító liocális pontosan G órakor kezdődik, belépődíj nincs. (:)
PETRÓLEUMNÁL, GÁZNÁL, VILLANYNÁL ÉS A FÁNÁL SOKKAL OLCSÓBB FŰTŐANYAG
ai/Ámalotai
Ára: lakásba szállítva 100 kilogrammonként P 4Lr"^
A várpalotai nemesített szén könnyen gyullad, néhány aprófa elégséges a begyújtáshoz. Magas lánggal ég, nem kormoz, nem füstöl, salakja nlnos, osak könnyen széteső hamuja. Tűzben ugy ég, mint a legszárazabb fa, de sokkal nagyobb meleget ad 6a az ára Ib sokkal olosóbb a fáénál!
VARSÁNYI PÁL
Zrínyi Mlklós-u. 32. Tel. 226.
Állandó nagy raktár dorogi szenekben és tűzifában.
1939. december 9
2 AL Al KOZLON»
EZ AZ
inert: Vi tüzelővel t kályhával 2 szobát fűteni
csak
nzabadalmazolt (Smetter) hö [okozóval lehet. Kapható kizárólag
SŐRLEI-nél
Em«btt-ttr 4.
Vasárnap
Atlamli mÜ*o/*xAmok hétkfiinapokori Budapest I. müsoríu
fl.45 Tora*. ~ Hírek. — Költemények. — Hanglemezek. — 10 Hírek. ~ 11.10 Nemzetközi vlzjelzössolgaiat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Időjárás jelentés. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjeiiés, Időjárás jelentés. — 14.30 HL r*k. — 14.15 Mfl sorismertet és. — 15 Arfoly*iuIdrek, piaci árak, élelmtsier-árak. - 10.45 Időjelzés, időjárásja-i»ntés, hírek. — 17 Hirek szlovák éa in«gyar-orosi nyelven. — 19.1Ö Hírek.
— 21.40 Hírek, Időjárás jelentés, hirek \' szlovák és m*gyar.orosz nyelven. —
22.40 Hirek német, olasz, angol étimnél* nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
8 Szózat. — Utána hanglemezek. — 8.15 Hírek. — 10 .Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Evangélikus Is-tentisztc\'ct. — 12.20 Időjdzés, Wö-járásjelentés. — 12.30 Az Opo.aház zenekara. — 13.15 Ilitek. — II Ilimg-icnic ck. — 15 I\'áy Andor előadása.
— 15.15 Perus pali cigányzenekara.
- 10.30 Ciakó Klemer ejfWdása. _ !7 Hírek, — 17.15 Racket az. Angolkisasszonyok Tanítóképző Intézet énekkara. - 17.15 Felolvasás. - 18.15 Magyar nóta-est. — 18.45 <A ümano-val ifgcnda.. Falusi életkép 1 felvonásban. — 19.15 Hirek. — 4925 S porte iCd m ények. — 19.35 St^ut-győrgyi I^ászlö hegedül. — 19.55 H*r-sányi Zsolt csc\\«góse. -- 20.20 A Budapesti Hangverseny Zenekar. — 21.40 MUvk. — 22.15 A Belgiumbon élö magyar bányászok kedvelt hung-leme.ei. 22.45 Bura Sándor cigányzenekara.
HÓolpöfr, hóosixmák,
gyapjú alsónemOek, meleg harisnyák, kesztyűk, kötött-Arukban nagy választék
SZOMOLÁNYINÁL
BUDAPEST II.
, 11.15 S\'atonötös. — 15.05 Perüp Pali cigányzenekara. — 17.30 Magyar nóta^st. — 18 WCidinger Kde Szalonzenekara. — 18.45 Jazz számok hang. lemezről. — 19.20 Szcnlgyórgyi László hegcdO\', — 19.35 Kiss Tamás -és Csuka Zoltán verseiből ad elő. — 20 Hirek. — 20.20 Bulscher Ágnes és Hubert Lajos zongora-gonionka szá-moknt ad elő. — 21 Dr. SaCrbák iílck előadása. — 21,30 Időjárásjelentés.
BÉCS
19 •Kiváusághongverscny. — 20.15 Az Ólba vidéke. — 20.45 Könnyű bécsi ;peno, — 22.30 Boriin.
— BaUzkUllltájaakat tekint«e meg minden vAtelkéuysxer nölkttl. Kopat*lc Inttoráraaáa.
Rovatvezető: Dr. Dévaltté. ErdS> Bthkr
A téli sportruhákróf
.Még nincs ugyan olyan hideg, hogy tcrmésicles jég legyen, inÓ.í hó se u ei«lt íl,en a-, idén, de azért) mint c\'őtc-látó divaiiudóslló mindenről kell hölgy olvasóimat tájéJkoxtatnutn,. A fagy is és a hó is minden percben üt lehet és most (képzeljék el, hogy mi lenne, ha "kés zöldien ül érne ez bennünket.
Nagyobb változást nem nozott az idén sem sem a si, seav a kórcsolya-dival. na csafk annyit nem, hogy ahogy a felsőruhák szinösszeállitása és részben anyaga változik, ugyanilyen módon változik ezeknek a divatja is. Nézzük talán elösZőr a korcsolyadiva-loe. Mint Ilyenkor illik ^jéghideg szemmel, mérlegelve a hely.clct (bár ettől a hölgyeknek melege leu), feltétlenül szükséges egy gloknls szoknya a légre. Tehát a tavalyi szük szó\\Ot szoknya, sajnos Bt Idéll már hasznavehetetlen. Egy Ilyen sötét, vagy szine-i gloknls
szoknyához legdivatosabb egy sokszínű sottis angol hluz, ami alá lermés?.cte. sen Igen jól fel kell ^öltözködni. A fejünkre az idén már, tavaly \\i$ di-
Körzetképviselet: Wíltmann Gé*» Nagykanizsa Király-a. 28.
embernek szemeazája eláll, ha megnézi, hogy milyen ügyei Összeállttá, sokat tudnak ma már a hölgyek saját-kezűleg készíteni.
Szenzációsak azok a vastag pamut hó\' készült meleg puüovcrek, magas nyakkal, ese\'Jeg 2—3 Színből, amelye kel most vééinek.
A siloalclteknéJ kötött mellényeket látunk szövette] kombinálva, amilyen n nadrág. A legújabb, ihogy a site.ep;--
Városi Mozgó. Szombattól-szerdáig Magyar világsiker !
Babay József
és
Barabás Pál
regénye.
Rendezte :
Bánky Viktor
a „Bors István"
rendezője.
*
Előadásod köznapokon 5, 7, 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7, 9 érakor.
vfl.lba.gott, de az idén végkép elmaradhatatlan ufryncvezetl fejkötő sapkát teszünk, ami kicsjt felfelé csúcsosodik, a Itombkot szalmádon hagyva és (ti két f»i mellett lekonyul és áll alatt masnival kötődik. De igen gyakran találkozunk inegtelcljö szinü, cselfeg a bluz sottis anyagából készült fejkendővel is, amit jó parasztosan dlül szintén ál alatt kötjük meg.
Mondanom sem ken azonban, hogy n hölgyek kötési Háza épp a jégpályán és siteicpeken ütközik ki leginkább, már olyan értelemben, hogy a ugiöbh uj korcsolya, sikosztüm kötött kabát mcglelelő pulloveriol, sapkával, kesztyűvel, a legcélszerűbb viselet. Az
ken is -a fekete-fehér szinösszeáliitást lanszjrozzák a höiityek, ugylátszik rá. jöttek, bogi\' ft csiÜogó hóiehér havon a rc/ke\'c nadrág és kabát a leghatásosabb és cl>ben niszinbJen néhány deka ci js "tűnik.
Ezekhez a fckcle sikosztümökhöz kézzel kötött vastag fehér pullovcre-ket viselnek és fehér kendőt a fejükön elszórt kis mintával.
Tehát hölgyeim gyorson szerezzék be téli sportkoszlflmjelke-t, nehogy a kinti fagyon kivül még a rémülttől is mcgdcrmcdw jöjjenek rá, hogy \'nincs egy rongyuk i*.n, ámít fcl\\-eheluénok..
1000 darab BABA
Babakocsik, hintalavak, biciklik és mindenfajta Játékok.
Manikűr-, fésű- ós illatézer-kazetták
fővárosi választékban
Babaklinika I
VAGÓ-nál
DIvatposta
PRAKTIKUS. Ajánlok egy fekete maroccin jumper nihát gloknis szoknyával, a jumperiflpró kristálygomlxjk-kal legyen végiggombolva elŐA, bosszú ujjal, 4 apró zscblzal. Azért ajánlom ezt a fazont, mert így külön a szoknyáját Is tudja használni meglévő krcpszolin blúzához. Üdvözlet.
KISÜIT0. A Kérdezett icipő a következei: í\'.ylk fej\'és sarok és a többi fo. kete ievró. Jobb lenne, Iia megnézné, mint így leírás után. Ha nagyobb ösz-sze.jövclell gondol Szilvtsztcrro, akkor a liöigyoknek liosszu estélyi ruha, a férfiaknak pedig szmoking Hűk. Ha azonban csak néhány j óborát lesz jelen, akkor rövid angol ruha, illetve sötét utcai ruha is megtelel. Csak egy do\'og elengedhetetlen mindkét cetben, a jó\'hangulat és esetleg éjfélkor egy pohár pezsgő. Üdvözlet.
LÁBADOZÓ. Most, hogy betegségé, bői felépült elengedhelellen egy szép pongyola, legjobban ajánl/k e^y sötétkék ffliérpetlycs matlaszét, erősen kitartott szoknyával, két zsebbel, hosz-szu alul cWszcrogolt ujjakkal, Bubi-galiénoi, végig -sajátjából készült két pengős nagyságú gombokkal. Odvöztet.
Hősi naptár
Bogi Mátyás volt kaposvári 44^ közős gyalogezrcdbeli őnnester az orosz-
_lengyelországi pietrkuv
| |9H. Hl. j, | környéki Hogowicecnól, amidőn támadásunk az oroszok gyilkos tüzében megakadt, önként jelentkezett, liogy szakaszával előretör. Az ottejiséges megerősített állást
sikerült is 100 lépésié megközelítőmé, amikor ellenséges golyótól Mityosan megsebesült ós deroskadL
Hősies ónfetáldozását uz anuiy vi-tézsé^i éremmoi julojinazták.
Székrekedés
• víft be«onny<!zl. Enn«k kövslktzmimsl:, <ny*lya»> <«]- fa a#rft(iJíV U ni* bakik, tfttnkw Otínek H
tMikaJU;
E napon Erős János volt miskolci 05. közös gyalogezredben tartalékos
__zászlós a Tarnowtóa
északra fekvő Mtohovvcc-
jié\' kiniugaslóim liátov
I 1SU-III 1B.
viselkedósé\\ej tüntette kx magát
A Mtechov.ec ellen vezetett támadás folyamán százada élén Ő volt az első, aki a támadást kezdeményező ien-dük\'ltoj előbbre vjHe, ö volt az cls^, aki századával a lielységbe behatolt és már rövid idő után 70 orosz foglyot küldött hátra. Páratlan crővei foly-/tatt« a támadást, melynek eredménye, líónt i ([xrnptíypk 2 nHás üsztet ós körülbelül 800 oroszt éjiéit fogryui.
Erős zászlós példás magatartásáért az arany vitézségi jtyinet..kapta, ,^
ZALA? KOútt-ONV
ÍJM. december 9,
szolid árban bárány ékszerésznél
Hortbr MlkWf-itt 3.
javító- és készltfl-özem.
— (Fogsdalomtítel « kongregációban)
Szép ünnepély zajlott le tegnap Immaculatn-mmepóh a pjébánia-temp-lombon. Az\' Úrasszonyok és Urlcányok kosos szcntáldozáslioz járultok, majd a* ünnepi s &ailm ise után, aniit P« Simieza ScbCslyóh házfőnök, kongregációi prórcs végzett, az U rleányolf kong. ,,ögjiai letették ünnepélyes fogadalmukat*
~ (Rádiós szentbeszéd)
les* ism& TK>lnaprdé7előtt 11 órakor o budapesti rádióban. Emttai Madarász István teással püspök "neszéi *a -fiaOio-Ifkus nivck adventi kőlelességeirőL
— (Holnap Credo-gyulés)
A Credo nagykanUsai szervezete holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor a plébánia rchértonnéhen ülést Wrt.
— (01 Ura zen te lés Iharosban)
Kedves és felejthetellen ürme volt tegnap iharosnak*. Gazdag Ferenc püspöki tanácsos felszentelte aj uj Marja oltárt, melyet Szörcsök József gazda készíttetett egy jönevfi budapesti művésszel. A felszentelést beszéd követte, majd utána Ando Híliáiy plébános mondott szcnlmisél a^ uj oltárnál. -,
— (Ma: tanári hangverseny)
A zeneiskola mat tanárj hangvcrsc-\' nye este pontosan 9 ómkor kezdődik az intézet földszinti termében. A műsorban az iskola valamennyi tuuára közreuiükődjk. Delépődij nincs.
— (A Vitézi Szék)
nagykanizsai -járásának nemzelesasz-uonyai vitéz $&ékcíy Jánosné kezdeményezésére é» .vezetésévé\' kedves és bensőséges MikulásJestet rendeztek. A kis ünnepélyen a nemzetesasszonyok jósrivüségébői :ós ^vességéböS a járás minden 12 éven aluJi vitéxLgjertncké-nek ajándékokkal kedveskedtek.
— (A Városi Múzeum nyitva)
A Városi Múzeum holnap, vasárnap délelőtt 10-12 óráig, délután léi 3—i óráig nyitva lesz. A belépés díjtalan.
ilBMIIlilEIfillsIl
vMkerMksdéte — naiykiilxu
CÖRDÄTC
lerakaya
— (Credo is m eretterjesztő -előadások)
A Credo Térfiegyesület ismeret Icr-jesztő előadásokat rendez. Holnap, vasárnap délután -1 órakor az Arajiy Já-utefti elemi iskolában ikozdi a tervezett előadás-sorozatot. Az előadások tárgyköre o szociális ifimák ismCrtelJésiU és fcjlegetése. A mának (legégetőbb és leginkább hangoztatott kérdései. A holnapi előadó P. Gulyás Geklérl plébános, előadása: A szociális kórdéH Korunk lcghánytorgatottabb ké-idésó-nek egyike. Előadást tart dr. Wébcr Ivlok, a Credo tVpjgi elnöke A szegény ember gyermeke dmen. A Credo vezetősége tisztelettel meghívja különösen a családfőket az előadásra. Az előadásokat •zavalalok \'tarkitják, (j)
— (Horthy-Onnep a polgáriban)
A polgári fiúiskola meleg jjenső-séggcl ünnepelte meg a Kormányzó névnapját. A Himnusz eléneklése után Papp Sándor cserkesz, Hl. o. tanuló báró WJassjcs Tibor: Magyarország kormányzójához cinnl költeményét szavalta. Az ünnepi beszédet Kiss István László r.jlgárj iskolai tanár mondotta., .\'ompás ós hü történeti megrajzolással allitotta az ifjúság eífi a Kormányzó hármas nagyságát: a hős katonát, az országmentőt és az országgyarapitó vezért, A mélyhatásu beszéd után flz ifjúság Ilorthy-daloknl énekelt. Majd Lehet János III. o. tanuló Vúlyi Nagy Géza; Horthy örökszép.verséi adta elő. Az. ünnepség a szóaaw ért végei.
kVJSSMÍ remaissalice pen8ió
budapest aii***a«, ¦ mvivstwi iw\'i iránjl-uíoai fii.
minden szobában tökéletes komfort: hideg-meleg folyóvíz, központi ffltés,ugab ursas-lielyiaégek. — elsőrangú konyhájában kívánatra diéta. — éjjel és nappal lift. — fürdő-s-zobás appartementek - olcsó árak. - hosszabb tartózkodásnál engedmény ~ budapestnek majdnem valamennyi autóbusz- és vlllamosvonala a közvetlen közelben áll meg.
— ai olaia ipar «x»rvciflltB*géqok
és teijcsitőké|>csségc>e jellemző, hogy n turini Fiat ©\'ár a rendkívüli körül -menyek folytán mindenült általánossá váló iiyersanyagbesícrzési nehézségek elflenéie a most piacra hozott «ijf llUO-as típusát eddigieknél gazdagabb Qdvitclben és a modem ülésnek megfelelő uj formában szállítja.
nép mozgó* BT Szombat—vasárnapi Egy film, amely mindig ujl Szenzációs filmi
A hindu lándzsás
RUDYARD KIPLING csodalatos világa. Főszerépben: Garry Coper, Franchot Tone és Richárd Cronvel.
Előadások hétköznapokon Ő, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor.
— (A kanizsai és a járást vitézek)
nifííM ünnep keretében üllek meg a Kormányzó népünnepét. A járás hadnagya; vitéz licntzík Lajos kír. kormány főtanácsos meleg szavakká] ¦ emlékezett meg a Kormányzó érdenieirÖL Most történt meg tulajdonképpen a Vüczi Székház ünnepélyes álvéleJe is ezen ünnepi ülés alkalmával, amelynek seran meleg köszönetet mondtak a város tórsadalmának oz ndomauyokért, (ovábbá a leéprvlseJőtestülcánek, a polgármesternek, Vécscy műszaki taná-
csosnak és a Zalai KözJönynek a támogatásért. Elbúcsúztatta az elnök Ós Oz ü\'és a távozó székkapitányt, vitéz Farkas Sándor ezredest, majd üdvözölte utódát, vitéz Székely Jenő alezredest. Ezután folyó és b-\'lsö ügyeket tárgyalt a járási vitézek értekezlete. \\ ; J ;
— TokiutM BMg a Köpetein Butor-áruház állandó butorknUUtását ízlései én oloaó bútorokat kedvező fizeted feltételekkel váaárolhat.
Legszebb karácsonyi ajándékokat Virég-tol vehet.
kis üzlet, de nagy választéki
ilrág József,
Fő-ut 3.
cipő- és divatház.
Miért iéüéIiééi az éíéIíííí i iüiteiiÉ?
A kereskedő a maga üzletében leginkább szaktudását kamatoz tatja. Ismeri a beszerzési forrásokat, tudjn, melyik áruját hol tudja olcsóbban beszerezni és milyen hasznot tud üzletében elérni. A kereskedő szereli1 a c-saiádját, legtöbbszőr nemi is vonja bele feleségét Ü7jemébe, igy egy váratlan haláleset az özvegyre nézve gyakran az üzemet értéktelenné teszi és kénytelen azzal felszámolni, mert egyrészt gyermekeinek a nevelése köti fe, másrészt nélkülözi azt a szaktudást, amely az üzem vereteséhez szükséges volna. Ha mér most az áruraktárt értékesíti és n férje gondoskodott életbiztosítás formájában a család jövőjéről, abban az estben bármilyen fájdalmas is a csatádra nézve a családfő elmúlása, mégis áldva fognak gondolni rá
azért, inert fl kifizetett .életbiztosítási töke a család további létfenntartását biztosítja. Gondos kereskedő tehát már kalkulációjába rnindig beleszámítja az életbiztosítási dlja-jakar, mert ő utána nyugdijat az Özvegy nem kap és igy az egyetlen forma az életbiztosítás, amelynek igénybevételével családjának jövőjéről gondoskódhat. Dc Önmagára nézve is nagyjelentőségű az életbiztosítás, mert ugyszófván észrevétlenül gyűjti össze azt a tökét, amely részéne nyugalmas öregkórt biztosit, fj
Nagyon fontos az életbiztosításnál az, hogy háború esetén Is bizonyos idő mtilva érvényessé válik, sőt folyamatban vannak olyan intézkedések, amelyek még az idehaza-levőkre is kiterjesztik a háborús veszély kockázatát. ? (:)
íírtmMÍ \\}\\lÚ kezzttl {e8tott *rur Tertla, gyári hibával. rbiiubaji wwmély vagy upo> tahyér ........ p ,.oa
bj* 1 íií .Deszert mély vagy lapos tányér ...... P —"76 PÍPÉ Sül ál Mocctt mémü ............ F--\'m JJHEfí!™!1 Teáscsésze aljával ......... ...... P 1-3»
kék ée zöld \'sínekben kaphatók
— (Séta egy óceánjáró gyomrában)
címmel most tüzto műsorra a n5diö igazgatósága a ZtM Közlöny segédszerkesztőjének, (irof Ernőnek rg^^ ujabb láóUóelőadasát, *^*^" a* előadás decciiuVr 11-én, liétföji délelőtt 10 óra 45 porP. kór keni\' Felolvasásra Budapest ^ hullámban. i
— (Kongregáclós taglelvétel a Notre Dame kápolnában)
IMélló módon ünnepeitök meg lm. moCTilntnAmnepét a Notre Dame jijté-
zet növendékei. Délelőtt 9 ómkor ünnepi szentmise vo\'t, amit dr. Simon Cyörgy prelátus teljes főpapi díszben végzett papi segédletté]. Délután u leáiiykongrtgárlóban ünnepélyes
lagfclvétel volt, amelyen részt vettek h szülök és hozzátartozók is. A tag. avatást dr. Simon György prelátus végezte bifutásán, TcrszU\'nyák lAszlú dr. és Meizksr Józser hittan árok scgé<r-lclo mettett, oki Iiosszűbb ^>esiédel intézett a .kongrcganistia jelöltekhez, lánrutatVA n .kalhoükus magj-ar leú. nyok eszményére és példaképeié. im. maailatára. Majd következett az Tmnv-péiyes hitvttlástfiM és tagfelvétel, a ked\\«s szertartás áidásosztássaj (\'Tt véget. \\ r ;
vékasy testvérek
órás, ékszeréaz, látszerész n: 1 n arany- és ezüBt-véanök rü-lll Ü.
óra, ékszer, szflmqveg legolcsóbb árban
Javítást, véaéaí szakszerűen készittlok
— (A Legényegylet tagavatása és műsoros estje)
Gazdag Ferenc püspöki tanácsos, a kalh. legényegyieíi elnök elölt ,ru ál. tala hotnap, vasárnap reggel nyolc órakor végzendő szentnuséii trszí Jc a I-egényCgylet gánlájn ünncpérj-es fogadalmát. Ezen a szentmisén közös szent áldozáshoz janiinak, melyen a tagok-nők teljes szánm részvételét kéri a vezetőség. Este nyolc órakor műsoros est az egylet széklutzaban. A műsor keretében mutatkozik bcazegyietui,20 tagu zenekana és a többi szám melletti A műsoros estre minden barátját art retottci várjü ftx egylet, üelépődij nincs. (t)
Tornyos István IiiiiÉi hIksö karácsaayi Iruitis.
üveg- éa porcsllaii-kAezlBtekbsn, vala-tültit azentkérjBkbGn naay válasitik-
— (Az Iparoskör piknikje)
Ai Iparoskor jó\' sikeriU* táncos pik-nik^stét rendezett péntek este az Iparoskör nagytennébon. Az estélyen a kör tagjüjn kívül meg nagyszámú meghívott vendég VJStl részt. A rendezőség szokás szerint a legfigyelmesebben (gondoskodott n vendégek Szórakozásáról és elsősorban jó tánczenéreL A kitűnő hajigiilathoz. a zeilén kivfil 11 nagyszerű büffó is hozzájárult, amiben a vendégek ouipos pusztítást végeztek. A megjelentek a késő esti órákig « legjobb hangulatban maradtak együtt
— (áram szünet)
Folyó hó ll-én és 12^h reggel 8 Órától délután 4 óValg a következő ÜÍcákMD árainsiüneiot tartunk: Szent Imre herceg utcában, IWrffry\' Miktós ulon, Zrtnyi Miklós utc« ős Szem«f« utca közóti, Kisfaludy utcában Csezi-aery és Horthy Miklós ,ut közöt^ Drávavölgyj, (l)
1939. december 9.
badai itmxm
HOTEL CORVIN
BUDAPEST m*
VI1I-, Caokonay-a. 14. Henzall Színháznál Családi MÍltoda a város szivében. Újonnan berendezve, központi latéi, hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas Moba P —, kétágyas P 6\'—
— (Uj egerszegi vonatjárat)
Teleki főispánnak és a Magyar itíct pártjának közbenjárására teljesült u 11 agy kanizsaiak kívánsága és a MAV igazgatésága visszaállította az 1442/a szánni egerszegi vonatot. Az uj vonat 7,-j7-kor indul Nagykanizsáról és .Lilikor érkezik Kgc-rszcgre, Így a vanne, gyénél a hivatalos ós üsletl ügyök eliiilézóse ismét jobb vonatösszekötle. lésscl vált lehetővé, minthogy délután l-US-kór \'ehet hazautazni.
^atosssaifalaxfireléMk egyenruházati cikkek
ogyedDI legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. az. Telefon 625.
— (A tibia helybenhagyta Rzehorc Bt 6vl dologházit)
tel tételes szabadlábra helyezése után mint ismerCles, Zrehorcz. Károly lócsi-sxár elbajtotta egy |n>gáiiys?ent[iétvri asszony malacait. Nagykanizsán fogiák el és lolarlőzlalták. 01 évi szigorított dologházba nullák a visszaeső, szerencsétlen embert. A pécsi tábla Sós-tanácsa most hclybcnlvagyta ut elsőfokú bíróság ilélctét.
- Vl.lM.lok
a karácsonyi ünnepekéi töhsék az ors/ágo-s bini svábhegyL Majcstic luxus penziókban. Napi penzió már íl pengőtől. Kiváló konyha, diéta. Téli spór-tok. Tökéletes üdülés.
Kárpáti József Kaposvár,
lött vadat
legmagasabb áron váaárol. Telefon 369.
2*87
ninó^GBcnnizu^íN
II. I :éWm
mm
BÚTOR vízi
Nagy választék !
Rövid táviratok
MAQYAR ÁLDOZATA
Is van a Helsinki ellen intézett bombatámadásoknak. Nagy Béla orgonaművész egyik támadás alkalmával olyan súlyosan megsérült, hogy a balkarjit le kellelt vágni.
SZIMPÁTIA TÜNTETÉST
rendezlek a budapesti egyetemi ifjak a finn követség előtt.
BUKARESTBEN
ma délelőlt kezdődtek a jugoszláv-román kereskedelmi tárgyalások az eddig fennálló klíring rendszer megszüntetésére.
A ROMÁN PETROLEUM
vidékekre egy román hadosztályt vezényeltek, tegnap ismét elpusztult egy petróleum finomító.
A HITLER ADOLF csatornát tegnap ünnepélyes keretek kőzött felavatták és megkezdték a Duna—Odera csatorna építéséi.
o Zolái Közlönyben
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 fillér. Dftoeniber 9.
A zeneiskola tanárainak hongverw. nye este 9-kor a zeneiskolában.
>\'¦• - :\' - ¦ 10.
LiceáUs előadás a városházán (V»-msdy László—Barbariüi Ijtjoa).
December 16.
Gróf Teleki Bélánó dalestje a mim-isko\'ál)»ii este fél í) órakor.
December 17.
Gróf Teleki líéláné második hang-vcrwonyc délután 6-kbr a zeneiskola-bon.
Január 7.
A KaUioUkus Legényegylet bálja az Iparoskörben.

Finom 1 url ás női I divatárukban Ml FI Mk< 1 vezet 1 Arany-, ezüst ékszert, Arát legszolidabb árban inni vásároljon I Fehér István r: szövetek, selymek, vásznak, Icsabi iftwfe ós maradékárnk ICBT nagyon olcsón 1 TB«J Virágot, bokrot, gyümölcsfát IIIU Telefon 502-63*. Nagykanizsa I urlkozönségénak 1 ajánljuk: phű™
1 Kávéi, teát, ¦ likőrt, rumot, 1 karácsonyi cukorkákat ÉWiiii J6 bort, kávét, csomagét MUST© i füazerüzlatében végy I KfliSBliriír. Ttfiíoi 529. Játékokat, képeskBnyweket, imakonyveket SCHLESS TESTVÉREKNÉL Deík-tér 10. Horthy M ut 8. Katonai | felszerelési cikkekben legolcsóbb beszerzési forrás Beleznai Sngár-nt 53. Tel 625. íÉtliíiiiirjiüiif kedvező reszletfizetösre •porlflxletábon.
Hjízlintin! 1 Tisztíttassa, testessé ruháit fargánál! 1 «irtí> ¦ it!. InjaH 1?. Hogy karácsonyra meleg szobája legyen SöYlttl „Szetter" hőfokozót vegyen 1 Női- és leányka-kábátok, férfi- és nőlszővetek, selyem-, szőnyeg-, damast-garnlturák, paplanok eSSet Golenszky Olvatfizlet Ölemé árak I FO-ol T.l.loi, «27. Divatos ruhákat \\ készít Koipits femi j uriszabósága Magyar-utca 4. ízléses névjegyet, meghívót, nyomta tványokat s Zalai Közlöny nyomdájából 1
a
tinuM nemim
1989. december 9.
A Nagykanizsai Kaszinó
folyó évi i\'tcomber hó 18 áu dslutáu 2 órakor a saját helyiségében tartja meg a
103-lk évi rendesközgyfllését,
amelyre a Kaszinó i. tagjait ezúton meghívjuk.
Ha a tagok a közgyűlésen határozatképes számban nem jelennének meg, akkor 1930. december 26-án d. e. 11 órakor ujabb közgyűlést tartunk, amely az alapszabályok 7. §-a értelmében a megjelenlek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz.
Nagykanizsa, 1939. december 8.
Ab elnöklég.
a közgyűlés tárgyal:
1. A választmány évi jelentése.
2. A számvizsgáló bizottság jelentése.
3. Költségelőirányzat előterjesztése és megállapítása.
4 A felvételi és tagsági dij megállapítása.
5. Elnöknek es a sorrendben kilépő 10 választmányi tagnak 3 évre és 3 szám-vizsgáló bizottsági tagnak 1 évre való választása.
6- Esetleges Indítványok/ mm
* Indítványokat az alapszabályok 7. §-s értelmében 8 nappal a közgyűlés előtt kelt az elnökséghez Írásban beadni.
KARÁCSONYRA
. . reílküli, naasasaart, araiényt. lavAltarcat, bír ol(arattat«,rc6.t, bSrkaaatydt
boriadon
Horthy Slklás-al I.
Nagykanizsa megyei város . polgármesterétől.
28608/1939.
Túi !!y: Horthy Mlklía-ul I. sz. alatt egy üzlethelyiség bérbeadása.
Hirdetmény.
A vároihíz épületében, a Horthy Mlklós-uti részen levO egy üzlethelyiséget f. évi decenber 14-én d. c. 10 órakor a városházin (I. (m. 20. ajtó) tartandó nyilvános szóbeli árverésen bérbeadok.
Nagykanizsa, 1939. december 4. zws Polgármester.
28300/1939.
Tárgy: SaIi.i.\', és rét bérbeadása.
Hirdetmény
A Vágóhídi-ull őr híznál a Den-csár és a sínek kOzt fekvó kaszálói és árokpart! szántót bérbeadom.
Az árverés f. hó 11-én d. e. II ónkor a helyszínen lesz.
Az elsó évi bér a helyszínen ki fizetendó.
Nsgykanlzsa, 1939. december 7. sóéi Polgármester.
27229/1939.
Tárgy: Sxánió bérbeadása.
Hirdetmény.
A barakok kórüli 4 in. széles fóldsáv s az ehhez csatlakozó körül-belül 600 D-oles szánlót bérbeadóm. Az árverés folyó hó 12-én d. e. 11 órakor a helysiinen lesz. Találkozás az Oszterer malom előtt, az omág-uton. Az clsö évi ber az árverésen kifizetendő.
Nsgykanlisti, 1939. december 7. ios Polgármester.
Nagykanizsa megye! város polgármesterétől.
27414/1939.
Tárgy: árokpartok bérbeadása.
Hirdetmény.
A vásártér és a Principális közli vízlevezető árkok partjait, Összesen
11 dib. parcellát, 6 évre bérbeadom.
Az árverés f. hó 14-én d. e. 11 órakor a helyszínen lesz, találkozás a vásártéren. Az első évi béri az átverésen ki kell llzetnl.
Nsgykanlzsa, 1939. december 7. ion Polgármester.
babák és különféle ajándékok óriási választékban
TEUTSCH drogériában.
legszebb ajándék a
Tíi művészi fénykép
Nagykar, la «a, C»anMry-.tlt 1
Cííanii<try,ut 1
(hh udvarban ),
VASTAGH fotóműterméből
r.
wilághlrO márka.
CONTINENTAL irégépek
már 84 havi részletre lat
SCHLF.SS TBSTVÉRBK-nói
Deák-tér 10. Horthy Miklósul 8.
Karácsonyi kirakat
(Ka.
«alban ...ini!.. flirtiate* dija f.20 I»)
Mechanikai Játékok, Fényképezőgép, Szemüveg, Látcső
Jaó Imre
IttmMMil-iH ¦ lagoloaóbb.
Karácsonyra
kylönle-gas érák, arany ós ezOst ikszarak, különféle dísztárgyak
oloaó árban
Kaiser ekaxerésanél
Óriási választók
toattssjl ajiaitts|saa
kéolstok, dla-ítárfiyalí, kerámiák, kristályok
MELCZER
fiv«skar«tke4áaáliea.
KISS fatelep
Era*-* 13. Huj I.-,. L.
T.leton: 6-39.
Fa-, szén-, Retori a-
faszén eladás. Bpeiti gázkoksz-képviselet
A ,...|tbtJ..ts riali.ii.UiM:
GRÜNHUT ELEMÉR
. DUtk-tar 2.
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
A „Néprádió" eladási helye
Szabó Antul, wwa,
Fö-ul 8. szám.
28257/1939.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok:
I gelői ritkításból kikerülő 792 drb álló és 8 drb döntőit kevert (tölgy, nyír, fenyő stb.) szálfát Osz-szesen 305 P becsértékben, 10 drb ¦ kéntl tétetekben.
Fellételek: azonnali készpénzfizetés, kllermelés és elszállítás ej hó végéig, azon Időn lul a város fenntart^ magának a szabad rendelkezési jogot.
Az árverés Ideje és helye: 1939. december 11-én, hétfőn a váiost felsőerdei kőzlrgelön.
Találkozás reggel 9 órakor a ráesel ir.flut és a lesses ut keresztezésénél.
Az átveretendő tárgyak részletes jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető: a városi kiadóhivatalban, < klskanlzssl városházi (Ínyeiéinél, továbbá a tárgyak ls az Illetékes védkeralell erdőiméi.
Nagykanizsa, 1939. december 6. j*aa Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
li,.(\'hii,!.ii,,íl|. .«.ma. .. Qnnapn.p 10 uSbj léilllii,- minden tovtbbl ua B tlilir. Mtkoia.Z O iirtli, eú.[Illír, mimici, lov.b.l uO 4 ..llar.
állás
Közeibe. lakó. megblzhaló bajarenS« kertiek Vár-ut 3. orbatati atemben. 3063
Bejáró Halait felveszek vasárnap 4 óráig Szemére utca 2/c. 3073
ADÁS vétel
Hasinét! mhat veszek éa eladok. Hívásra házhoz megyck.Márkut,Kffály-u31.
1500
C..rh...bl., lilelenként, házhoz ssállilva eladó. Szekcres-u. harmincnyolc.
3012
É.kezéal Ella bargaaya kapható Hlrsch is Szegó cígnil 3670
dySnyora huznált telt haUaiobr, olcsón eladó Szmodtca Oynln asztalosnál Erzsébet-tér 20 szám sz udvarban. 3064
Szép aatlalréka ciarlo. Uta a kiadóhivatalban. 3068
lakás-üzlethelyiséo
KlaaM modem S szoba hallos laka:, május l-re I. emeleten. Horváth is Vei, Ctengery-ul 17. 2973
Oatsibalyl*** főútvonalon olcsó bérrel azonnal kiadó. Telekl-iil 10. 3062
Egiraxabáa 4» k.t.aakáa lakásból állá újonnan ipUlt cialádl ház, nagy kerttel eladó. Cim a kiadóban. 3069
ház és ingatlan
Több adómentes magán- és bérházat, házhelyet, szólót is loldeket kSnatlt Papp. Teleki ut 8. 3001
KÜLÖNFÉLE
Autótaxi — B4r«rM szolid árban kényelmét autók megrendelhetók. Kául* mnnn Manó. Telelonállomáa 222. 296
Legstebb karácsonyi ajándik egy izip faaykóp. KeVazJII Halász ténvsépéaz Horlhy M. u. 11. Teleloti 416. Alato a helyi viszonylatban a legelőnyösebbek.
¦miaaaaaail taaka.ll) léay-kópakat VaaUcjh falait*!.
ZAláil tfOZLOFá*
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja,: „KBigaidatáQl R. T. Naqykanlraa". Fololós kiadó: zalai Kár.ly. Nyomatolt i a „KflZgardeBiQl R. T. HaoykenlitaM
nyomdájábaa katykaRltatn. (Nyomdáért letali Zslal Kár.ly.)
79. Evfolywn 281. uám.
Ma: „Karasd a hibátI" N««jk»nllM, igst. december tl. hétfő Ara 12 Hl".
ZALAI KÖZLÖNY
és Uatffchntaíi Itori S. I
Felelői szerkesztő: Barbarita Lajos
Bottate», ini: esT kón t pengő *B tiller.
Észtországtól kért segítséget a szovjet Finnország ellen
A finn kormány kiáltványa a világ népeihez fordul támogatásért — A finn ellenállás sehol sem gyengült — A murimnak! vasútvonalat több helyen szétbombázták a finn repülők — Románia tájékozódni akar: orosz támadás ellen Is érvényes-e az angol jótállás — Nyugaton csend van
Még mindig bizonytalan a Népszövetség határozata
\' Az elmúlt napokban inkább a diplomáciai helyzet alakulása felé irányult a világ közvéteményénekíi-, gyeimé a fjnn csapatok hősies küzdelmén kivül. /i világ sajtója ugyan is diplomáciai cselvetésnek tekinti a szovjet hivatalos kommunista lapjának Romániára vonatkozó,cikkét, amely a Népszövetség határozatát is szeretné befolyásolni. Genf még nem döntött, de Argentína a szovjet kizárását javasolja és ehhez Paris és London is csatlakozni kiváfn. Ho\'Iandia tanács tagsága ró1 az egyik íkandináv ríttam megbízottja javára lemondott. \'. I
Londonban - mint az MTI délben jelenti — még teljes bizonytalanság uralkodik a Népszövetség dörf tését illetőleg. Valószínűnek tartják, hogy nem mondják ki a szovjet kizárását és a megtorlásokat. A lapok szerint eddig három csoport átokult ki Genfben: Az első az amerikai államok csoportja, amely követeli a kizárást, a második a semleges államok csoportja, amelyek már tartózkodóak, miután területileg ís közelebb feküsznek Oroszországhoz, mig a harmadik csoport, a francia— angol szövetségesek csoportja, amely csatlakozna a kizáráshoz, ha a szovjet nem hají&ndó békés uton ren^ deznx a finn kérdést. \\ I
„Csekély segítséggel Is győzelemhez lehetne segíteni a finneket" — Írja a Times
A Times hangsúlyozza, hogy a szovjet tiz nap aialt egymillió emberévei és minden harci eszközével alig ért el eredményt Finnországban. A lap az erős finn ellenállásból azt a következtetést vonja le, hogy aránylag • csekély angol segítséggel hozzá lehetne ^egitcni Firraországot a iégi győzelemhez és ezzel a há. bonjt végéhez lehetne segíteni. A News Cronickte szerint Oroszország a nemrég kötött egyezményre hivat-kozva, Észtországtól kért segítséget a finnek ellen.
Fiimországban, mint az MTI jelenti, ujabb korosztályokat hívtak be. A szovjet támadásai ugyanis mind erö\'sebbek lesznek és láthatólag arra irányulnak, hogy Finnországot kettévágják. A jelentések szerint Taj-palo folyó mentén az orosz támadást visszaverték. Keleten heves harcok vannak a határ mentén. Az oroszok a finn szigeteket bombázták, A harcokba a \'fínn partvédő ütegek is beleszóltak, partra száMni most sem sikerült a sz«vjet-c^apali>Rnak.
A Stefaui "jelentése szerint a finn gépek Kronstadtot újból bombázták a tengeri támpontokkal együtt. Cáfolja a jelentés az oroszok által je-
lentett ujabb előrenyomulást fc. Három bombavetőt tegnap a fűinek ismét lelőttek, - mondja még A jelentés.
Finnország segélykérő kiáltványa a világ népeihez
i Helsinki, decemberit A finn kormány ujabb felhívást Intézett a világ népeihez. A kiáltvány hangsúlyozza, hogy a ífein kormány fenn ak\'arta tartani a jóyl-szonyt minden szomszédjával, a keleti szomszéd részéről mégis táma-
dősnak esett á\'dazatuí. Finnország elhatározta, hogy utolsó csepp véréig megvédi mindazt, ami a civilizációnak és a finn népnek szent,
hittei és becsüleltel küzd a családért, a függetlenségért és szabadságért, de kért a világ minden népétnek tényleges segítségét az orosz túlerővel szemben.
A finn kormány másik nyi\'atko-zata szerint a finn nép hisz az igazság győzelmében, majd elisniérésser szói a hadsereg hősfcsségéröl, mely a néppel együtt egységesen kiállt a haza és a civilizáció védelmére.
Finn és orosz jelentések a legújabb harcokról
Osló, december Jl A kiadott finn hadijeíenlés szerfnt az oroszok IteJpaJo és Sa\'jninél támadást kíséreltek meg, de a finnek visszaverték őket. Az oroszok mindenütt súlyos vereségeket szenvedtek. A finnek n legutóbbi támadások során Petsano környékén 200 foglyot ejtettek. Az oroszok 500 halottól hagytak hátra. A finnek felderítő repüléseket végezlek a szovjet légi erő és szárazföldi csapatok fe-> lett. Finn részről cáfolják, mintha a szovjet Saíminél előrenyomult volna, vagy üldöznék a finn csapatokat A finnek tegnap a szovjet tenged haderő több pontját bombázták.
London, december n A Rculer l.oda értesülése szerint Petsamo közelében havas harcok dul
nak. Az ellenfelek hatalmas fényszórókat használnak. A finnek ellen-áílásn mindenütt tart.
: Moszkva, december 11 A kiadott leningrádi értesítés szerint a szovjet csapatok Sahni irányában 7 kilométert\' nyomultak előre. A szovjet csapatnk elfoglalták Kualejevrt mezővárost és On>sc;eku irányában Joh-mcula falut, ezenkívül kelet KaréUáb:tn két várost.
Bern, decembcr n A BaaLe\'r Nachrichten jelentése szerint az orosz vasúthálózatban nagy zavarok\' észlelhetők a finn határra történt csapat szállítás és a második nagyobb támadás clökészitése miatt, A finn repülök több helyen szétbombázták a muHinanskí vasúi-vonalat.
A Népszövetség mai ülése
(MTI) A Népszövetség mai Ülését ma délelőtt 11 órakor nyitotta aneg a belga képviselő, Garien de Viart. Az elnök kijelentette, hogy a küldötteknek nagy nehézségekbe ütközött a Genfbe való utazás, javasolta, hogy az eljárás egyszcrüíitéíe
végett 9 tagu bizottsággal vizsgáltassák felüi a megbízó leveleket.
Az ü lés a déli órákban még tart.
A lapok értesülése szerint két bizottságot küldenek ki a nenv tagállamokkal való együttműködés kérdésének felülvizsgálására K
A délkeleteurópai helyzet
Róma, december 11 Az olasz sajtó ma is első helyen foglaikotik a Fasiszta Nagytanács h&-taroöMávai és unnak visszhangjával. \\ la[x>k különösen arra mutatnak ni, liogy a magyar sajtó mily nagy ro-koiiszx-.nvve- fogadta a Dimameik\'iírére és a litUkánra vonat kosé- kijelentése-két. Leszögezik ismét a lapok, hogy 0>«s7ország nem törekszik hegemóniádra, de őrködik érdekein.\'. Halkan érint. (hélulUmsége azt is jelenti, hogy a távolabbi hatalmak túlságos befolyása se
érvényesülhesíen at. oiasz értU\'kek rovására. Hangsúlyozzák még a lapok Ort is, hogy Olaszország politikájának alapja a revízión izmus és ez a politika csakúgy megegyezik Magyarország ló fekvéseivel, mint a Duce kolotenró-•pat politikája.
I.iriidnii, december tt Lapjelcntés snerint B londoni román követ harfUitazotf a szavatosság Kér <lésénck Üsztózására. Az ango* szavatosság ugyanis qaok német támadás ellen széli, a szovjcl erdekek kj,t)0r-
jedése pedig idösr.i-mvé teszi a kérdé«fr, vájjon Anglia a s/ovjcllániadás esetében is alkölrnazzao ganmcia-igérelot.
ZendBIéa Murmanszkban
Ujabb jelentések sacrint Murmanszk-ban ft politikai foglyok fellázadtak. A foglyok nagy harcokat vívnak a szovjet örókkfel.
Jt nyugati frontrój
kevés jelentés érkezett. Az arcvonit-lon csak járőr és tüzérségi harcok vannak, a tengereken több semleges és hadviselő hajó sülyedt el.
A mai berlini hadijelentés igy hangzik:
A német véderő parancsnokság közli: A Moosel környékén csekély; jellegű tüzérségi (tevékenység volt, A nyugati arcvonalon nyugodtan telt el a nap. A tengeren két angol tartály hajót, összesen 18 ezer tonna Űrtartalommal elsülyeszlellflnk.
A francia hadijelenlés: „Semmi jelenteni való nincs I"
Borid táviratok
SZIMPÁTIA TÜNTETÉST
rendezeti az ifjúság Rómában, Budapesten és BrUszefben a finn követségek elölt. 10 MILLIÓ DOLLÁR
hitelt nyújt Finnországnak az amerikai pénzintézet Roosewelt engedélyével.
3 QYUJTÓBOMBÁT
fedeztek fel azon a német gőzösön, amely Rigából indult el 1300 lettországi visszatelepülő némettel. A gőzös visszatért Rigába, szigorú vizsgálat indult.
A NÉMET—TÖRÖK
viszony megjavítása céljából a tőrök kormány elhatározta, hogy a berlini német követségen török sajtóirodát létesít. A két sajtó között e^dlg heves viták folytak.
AZ ELFOGOTT
orosz katonáknál olyan (érképeket találtak, amin \'.ervek vannak az Atlanti óceánig való elCnyomulásnak. A térkép szerint Észak-Norvégia és Éízak-Svédország is a szovjethez tartozik.
HÁBORÚS VESZÉLY
miatt Thörnell svéd altábornagyot az egész hadsereg föparancsnoKává nevezték ki. A lapok hangsúlyozzák, hogy ez az intézkedés a helyzet komolyságát mulatja. MUSSOLINI
hosszabb tanácskozásokat folytatott a hadügyi államtitkár és több msgasrangu katonai sieméllyel az anyaország halárvédclméröl. VI.. GYÖRGY
angol király löbb napos franciaországi tartózkodása után egy torpedóromboló fedélzetén hazatért Angliába,
1939. december 11,
A ZáUI KÖZLÖUY .KERESD A HIBÁT\'
versenyében ma a hibát
................................................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának .......... oldalán találtam
meg. — A helyes betű: ..........,
szó:...............................................
Olvasható aláírás:
varasdy László Uceális előadása
Uj előadót avatott fanét az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnap délutáni HceáUs előadásán. Ezúttal Varasdy László piarista tanár volt az előadó, aki nyárt franciaország$ tanulmányútjának. tapasztalat |t kötötte csokorba. Az előadót a Kör társelnöke, Kelemen Ferenc bankigazgató üdvözölte és köszöntötte az előadói asztalnál. j
Varasdy László, mint a francia nyelv tat.*^, nem először járt most Frajici^or^iá^b-a, igy aíkaüna volt a francia néppel közelebbről érintkezni, megismerhette n francia nép tulajdonáéit, teltemét, szokásait és igy Összehasonlítást is tudott tenni Varasdy László nyitott szemmel figyelt é; a tanár alaposságával gyűjtötte össze a francia néplélekre vonatkozó adatait. Igy előadásában tökéletes képet tudott festcjii a francia népről, -annak jellegzetes tulajdonságairól, vonásairól. Mint előadó is közvetlen, érdekes, mcgérdemlc-ten aratolt nagy sikert. (Varasdy László előadását a Zalai Közlöny is közű majd folytatásokban.
A műsor első felében Barharlts Latos főszerkesztő, a Kör főtitkára olvasott fej verselbő1 néhányat nagy siker mellett
áz Ipartestület elöljáróság! Uése
Csütörtök este tartotta ebben az évben utolsó előljárósági ülését a nagykanizsai Ipartestület, Samu Lajos emökletc alatt, aki a bajelentések sorén rámutatott mindazon ai-1 kotásokra, amiket a nemzeti kormányok a magyar iparosság, érdekében megvaíóíitotüak, főleg az IOKSz utján lörténö nagy akciókra, A nagykanizsai iparosság legutóbb 1000 pár bakancs készitésérc kapott megrendelést. A kormány igyekszik erőteljesen bevonni a kisiparosságot a közszáiUtásokba.
Hosszabb vitát idézett elő a nics-, tervízsgázlató bizottság kérdésénél a bizottsági tagok részére rendezendő tanfolyam\'. Ugyanis voltak, akik ellenezték a tanfolyam megtartását. Samu ellenben és a nagy többség szükségét látja az iparosság színvonalának emelését célzó tanfolyam; megtartását. Végül is elfogadták az elnöki javaslatot. Számos kisebbügy, végül a karácsonyi iparos segélyezések kerültek Jetárgyalásra.
A vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés egyik hatásos módszere abban áll, hogy az ember a beleit belenként legalább egyszer a t«meszeiét .Ferenc József* ke-serüvízzel — reggel éhgyomorra egy polipra! -- aUr^ao ki tisztit ja. — K&Ccizc meg orvttát I
„Istenem, ml legyei a gyermekemből ?"
A nagykanizsai piarista gimnázium „szülők iskolájáénak pályaválasztási előadás-sorozatából
Életrevaló é* nagyon Üdvös formában iiyitotta meg a nagykanizsai piarista gimnázium a szülök iskoláját egy pályaválasztási előadás-sorozat formájában. Gyermekcink legnagyobb problémája, a szülők legégetőbb gondja m" a pályaválasztás és ennek súlyos kérdőjelei közt óhajt a gimnázium világosságot gyújtani. Szerencsés a, gondolat és szükséges, nagyon szükséges ezen a
téren\';* minél szélesebb körre terjedő útmutatás. Éppen ezért közli a Zaial Közlöny a továbbiakban Is a piarista szülők-iskolájának előadásait. , , j A megnyitó előadást
Barta István Igazgató vezette bs »Pátyaválaszlási problémák* cimü, itt következő előadásával. . i \\", !
A csokoládégyárostól a pilótáig
- Melyik szülő telkében nem öltöt! testei a gondolat, - mondta Barta István előadásában - ha fia jövőjének kérdése, életpályájának megválasztása, vagy kijelölése szóbakerült : szeretném, ha a fiam ezt a pályát választaná, én erre a pályára nevelem, adom a fiamat stb. Tatán még kisebb a fiu és a kérdés nem olyan sürgető, vagy talán máf érettségi előtt áll, s még rnlndig nejm döntött, még (maiidig ott ég a féteímetos kérdés : istenem, mi tesZ belöie ? Merre, hová menjek ?
- Nem c>ak a szülőnek probléma a pályaválasztás. Problémája az a nevelőnek Is, aki talán sokkal közvetlenebbül látja a fiu rátarmettsé-gét, vagy alkalmatlan voltát egy-egy kiszemelt élethivatásra.
- De n \'legnagyobb nehézséget kétségtelenül az érdekelt fiuk érzik, akik nem örököWk életpólyát, akik nck nem áü rendelkezésre vagyon a hivatásban auegjelölt cé\' megvalósítására, akik egyáltalán nem lud-jék, hogy mik is legyenek.
- A gyermekkor ábrándos, jútó*» kos, tetszetős megnyilvánul a mosolyra késztet bennünket, amikor azt halljuk a kisfiúktól, hogy cukrász, villamoskalauz, kéményseprő, csokc-ládégyárus lesz
- Még a II—III.-os gimnazista kijelentését. sem vesszük okvetlenül komolyan, ha a pályaválasztásról kérdezzük meg, hiszen eaek nagy része a szülő, az apa foglalkozásának híve, vagy olyan pályáé, ahely gyermeklelket némi nagyra törő érzés kisénetében foglalkoztatja: természettudós, feiledezö, utazó,, zene--szerzfl. Később azonban Igen nagy komolyságot találunk « pályaválasztás kérdéseiver kaposokirbuii a fiuknál, ha komolyan beszélünk, velük róla. j \' ,.¦ t i
- Tanulóink közt a legkeresettebb és legtöbbre értékelt pályák: a
mérnöki, katonai és orvosi.
A mérnöki és katonai mellett különösen a repülés érdekli a fiukat Ez mutatja természetesen a kor technikai irányát és a tanulók érdeklődési körét. A fővárosi tanulók" érdeklődési körében « legerősebben keresett pályák a technikai pályák, de mellettük nagy számban szerepet a tisztviselői pálya iráull érdek-
lődés, ami azt mutatja, hogy a hivatalnoki pályára tódulás még mindig nem szűnt meg, ellenben ellensúlyozza a technikai pályák keresettségét. Intézetünkben ezzel srémben a helyzet az, hogy j
¦ tisztviselői pálya Irént alig mutatkozik órdeklödós.
— Pedig mennyi pálya van még ezeken kivül, \'amelyet érettségizett tanuló is Választhat, amelyekről azonban tanulóink nem vesznek tudomást. Meg lehet állapítani náluk a sajátosan középiskolai végzettségre törekvést, ami már azért semi helyeselhető, hiszen ez szellemi pályákra való tódulást jeleni, amivel szemben a müveit iparos, kereskedő és gazda életére alig mutatkozik hivatás niég ott sem, ahol talán a a családban- megvolna az alap a föld, az üzlet, az ipar továbbmüve-lésére és fejlesztésére. De hiányzik az érdeklődés a jogi, közigazgatási pályák iránt is.
— Kétségtelen, hogy a legtöbb tanulóban benne él az akár romantir kusan, akár reálisan választott .pálya irantt szeretet, olyanok is vannak, akiknél u választás vég-\'egesnek mondható; nagyobb baj azonbafnaz, hogy igen sok fiu hónapokkai élete nagy fordulója előtt még nem tudja^ hogy milyen pályára menjen.
— A pályaválasztás elhioázása régente is szerencsétlenség volt, de oly szerencsétlenség, mely a világháború előtti Időben cs-ak az egyéni érintette ; az elhibázott pályát aránylag könnyen meg leheteti változtatni, a nemzet gazdasági élete nem ment keresztül serntralfélo összeroppanással ós nem küzdött aeTntmi-féte válsággal, \'tehát nem volt nyomós a közösség életében a pálya-tévesztés. Ma azonban a jteonxeiek végsőkig fokozott gazdasági és kulturális versenye idején, a magyar nép csak erőinek és képessegeinek tegjobb, Jegcólszerübb felhasználásával állhatja meg a helyét. Ebből a szempontból Ifjúságunk pályaválasztásra vonatkozó adatai nugy tá-: jékozatiauságot és egyoldalúságot mutatnak. Pedig a tájékozottság a páiyák felől, az élethivatás megtalálásának nélkülözhetetlen követelménye. Nem elegendő a pályaválasztás határozottsága, hanem szük\'-
ínom mrí és női
divatárukban, márkás cipőkben
RITTER vezeti
Hócipők, hóoalxmik, gyapjú alaőnemOék, meleg harisnyák, kesztyűk, kUttiti-árukban nagy választék
SZOMOLÁNYINÁL
séges az is, hogy a pályát választó minél nagyobb körét ismerje az elhelyezkedési tehetőségeknek.
- Két pontban foglalhatjuk tehát Össze az eredményt: 1. Az elhelyezkedési lehetőségek, pályák nem ismerése. 2. Tájékozatlanság a pályák felfii. Ezeken a bajokon akar segi-teni a nagykanizsai kegyesrendi gimnázium, amikor megrendezi n pályaválasztási tájékoztató előadáso-liat | i
A továbbiakban J
Modvigy Mihály piarista tanár az egyházi pályákról
tartotta meg előadását, . j
Rámutatott az egyházi pályák, a papi \'és szerzetosi élethivatás jelentőségére és megemii tette, hogy az értelmiségi pályák közül egyedül Üt nincs túltelítettség, sőt a magyar katolikus távok kielégítőbb telki gön-J dozó>a az egyháziak jóval nagyobb számát tenné szükségessé- Ezután arrói beszélt az előadó, mát nyújt az egyházi pálya nzojínak, akik ezt az élethivatást Választják: a legnemesebb célért folyó munka tudatét, komoly és értékes teljesítmények tehetőségét, alkalmat ad erkölcsi és tudományos önművelésre és végül tisztességes megértetést is. Vázolta az egyházi pályám való al-kíUmasság tartozékait, az erkölcsi, lelki és testi előfeltételeket, Oeugyan akkor rámutatott arra fc, hogy az egyházi pálya, elsősorban a papi élet és tevékenység a hivatását szerető egészséges férfllélek számára nem jetent lényegesen nagyobb terhet, mint akárhány más élethivatás és igy nem kivan különleges szellemi és erkölcsi képességeket. Végül vázlatosan elsorolta az előadó. \' a tényleges elhelyezkedési lehetősége* ket: beszélt az egyházi szolgáltba lépésről és a különféle szerzetesrendekről, i I ,!..., í i i
Aranyat, ezüstöt, brilliánsot és régi pénzt
... ni. maca* áron- vaaawk. BÁRÁNY ékszerész
Horthy fvUkiíH-ht a.
EMLÉKEZTETŐ
Bgysieri köilfoi (kél sor) ¦ 111» 30 fillér, üntewlier 16.
Gróf Teleld Báláná dalestje a rtii.-iskolában csta fól 0 órakor.
DMOtku 17.
Gróf Teleki BfÜaé második hang-veraenye délután 0-kor a ipneiskotá-batu
Jaaaár ÍJ.
Katolikus ost üt Iparoskörberj,
J«ui.»r II.
Llceális előadás a városházul 0 ómkor (Vértesi Frigyes).
- Xaatbi Deoamber 11. haitit. Rom. kat. Damáz p. — Protaatáns Árpád. — Izr. Küjzl. hó 29.
Uózldrdo nyitva (eKKSl 6 órától Mis 9 órAltf (hólH, Menta, l>Sntek rlóli Ián kedden egáaa nap nákaek).
— B»lg<kUUilás»akel fkuiUKl wi minden viilelkeojssar uSUll. Koiwteia batorara&éa.
IM6. dectfflba 11.
ZALA? KOZLONV
A zeneiskola tanári bangv erseuj e
Szombaton este a zeneiskola tanárai ismét egy moicjgsikvrtt, szép zenei estövei ajándékozta nrog amokat, okik Kanizsa zenekultúráját szivükón viseld igyekzetek mog-^öfteni a zeneiskola hangversenytermét. Sajnos lelt volna hely még azoOc számára is, akik otthon maradWk. (
A műsor értékét azonban ez tíoiri befolyásoSta és a közönség Rszinlo élvezettel hallgatta az tfóoxiásra kerülő müveket, amelyeket Vannay János igaz gató ismertetett rövid, szakszerű és mégis mindenki számára könnyen érthető előadásban. A műsoron modern müvek sierepeltek. Mindjárt az első egy Berlinben élő fiatal magyar zeneszerző gordonkazongom duója volt, ttóxsa Béla tehetséges mnzsikíisn|ak mutatkozott be, aki nemcsak küLső-ségeibBn, hanem tartalmában is magyaros zenét ad müvében. ^Az első tétel inkább csak érdekesnek\' hat, a témával tóra lofc azonban már "tetszető, sebbek és sok finomságot is elámtnak. F. Garai Margit és Kerekes Irén figyeí-mcs előadása dicséretet érdemel,
Witzeentz Jolán egy-egy ttespighi, Hachmaninoff és Debussy dal - előadásával ismét bebizonyította, hogy teclinikában nagyot fejlődött, Stöveg. kivjtése is meglepfien jóbb lett, hangja lisztén cseng és szép. Ha most ínég I iaj I ókonyabb, meiegehb és lá gyabb\' éneklésre törekszik, nemcsak elsőrendű tanárnőt, de Hcí fogásta lan énekesnőt is nyert vele aziisiki^a és a város. Witze-netz Jolán inegóreWr*4t sikciében része voit ö Ikisérő Kerekes Irénnek is.
B. Hont! Ilona nem kis feladatra vállalkozott a nemrég elhunyt francia mester, Ravel: AJborada dei grazioso ¦chmi müvének előadásával. A szellemes zongoradarab leeluúkai nehézségeit B. Honll Ilona bravúrosan oldotta meg s a meglepő [ténravélfozásotat előadásának tetswelős stílusával igyekezett összehangbahozni. Megérdemelte az őszinte stttert,
feünet után a műsor legszebb íztí-mát Dvorak «Dumky. dmü rongora-hármasát hallottuk. A mú irand ok őt télcle tetszetős, tele szláv táncsDerü és népi romantikus motívumokkal, lizek felvájt\\«, hol iwegejtően kedves rinomsággal, hol erőteljfes, liatárorott láncszerüséggei jeierrtkeznok.
F. Pásztor Irma, l\\«nkovils Ferenc és l\'. Garaj Margit együttese ambícióval és figyelmes összjátékban szólaltatta \'meg a zongorán áj-rtms szépségeit és a köíímség őszinte elismerését és tapsát mcgérdctnelten könyvelhette el. Az egész est érdekes 6s éJveöetes zenében való felüdülés volt.
(!7. *0
Számok a zalai akta-világból
Északkeleti légáramlás, tuloyo-móan borult idő. Sok helyen, főleg délkeleten havazás, havaseső. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nafyk«nliu«l táegtígyaie&llomáöa Jelenti i
Hőmérséklet Unwv este 9 érakor +0-6, njs nciel 4-0\'4 dóiban +2 4.
A inai ember életét a bölcsőtől a sirig akták... akták... és akták rengetege Idaéri Sőt ma már a rég porladó ősök iratai is ftij ákta-öiŐnnel törtek be 1930 emberének etetőbe. Érdekes ilyen körülmények közt bele. nézni egy közigazgatási nagyüzem: a vármegye és városok akta.rcngelegéuok 1 számadataiba.
Ax utolsó negyedév alatl Zala vár-megyéhez., a két zalai városlioz\' és a 11 főszolgabirósághoz összesen 61.858 akta érkezett. Ebből 10.128 cselt az alispáni hivatalra, 81)71 a megyei árva-székre, legtöbb, 10.433 Nagykanizsa városra, 0036 Zalaegerszeg városra, a többi a járásokra. A járások közül peiöt a keszthelyi 3569 ügyirattal, legkevesebb (1103) aktája vo\'t az a]só-lendvai járásnak. Egyik legkisebb akta. forgalmi járás a kanizsai Is, az elmúl* negyedévben 1341 ügyirattal.
A negyedév minden munkanapján tehát 825 uj,akta keletkezett és kezdte meg hosszabb-rövidéi* pályafutását a közigazgatás útvesztőiben.
Az ugyanezen idő alatt velintézctt tíkták száma majdnem azonos az uj Akták számával. Elintéztek ugyanis a három Iiónap alatt összesen 60.742 ügyiratot, ebből kb. 810 darab esik egy-egy munkanapra, vagyis az elintézetlen maradt akták száma naponta 15-teI növekedett.
Az elintézetlen ügyiratok wama M negyedév folyamán irúndeultol emel-
kedett, kivéve a mfcgyei árvaszéket. Az alispáni hivatal restancia^. 1457 darabrél 2026-ra, Nagykanizsa városé 1041-rŐi 1060-ra, zaiflegerszegé 563-rót 698-ra emelkedett Előzőleg volt a me. gyének 3 járása (füredi, pacsai, sümegi), ahol egy darab restancia sem volt, most ezekben is van több-kevesebb. A megye területén az összes hálralókos akták száma 3855-ről 4971-ro emelkedett. Ok: —t a rendkivüli időkben mcguóvekcde-U ügyforgalom, sokfajta uj intézkedés bevezetése, uj törvények végrehajtása, ameJjctt a bevonulások folytán előállt munkaerő kiesések a lüvatalokban.
Minthogy Nagykanizsán a negyedév alatt beérkezett ügyiratok száma 15J92 volt, naponta állagban 206 uj darabbal gyarapodott a városháza akta-tömege. Ez két percen ként egy-egy akta-érkezést jelent Majdnem pontosan ugyanennyi Volt a városnáH (15.377) az el-tatézeit ügydarabok szama is. A kanizsai városházán teliát QZ akta-malom két percenként ki is dobott magából cgy.egy ügyiratot, így aztán a restancia a ncgyodév-eJejii. 1041-rŐ( mindössze 1060-ra emelkedett vagyis Nagykanizsán a hátralék afiu marad a 7 százalékon. ZajacgorazJegcn a restancia aránylag sokkal több: — megközelíti a 11 szazaiékor A nagykanizsai és a letenyci járásokban a restancia mind össze 50—60 darab, legkisebb a uovai járásban: 4 darab, legnagyobb a sümegiben: 273 darab.
A törvényszék jogerősen felmentette Berger Ferenc lakatost
A bizonyítási eljárás teljesen tehermentesítette Bergert az ellene emelt vád alól
Ez év szeptember 28-án törlént, hogy Berger Ferenc Deleky uü géplakatos egy bizonyos munkát adott egyik segédjének elvégzésre. Amim-ka olyan természetű volt, hogy azt nem tudla egyedül elvégezni, szüksége volt segéderőre. Azért szólt Várföidi István tanoncnak, hogy jŐjiőnntki segíteni. Csakhogy ugyanakkor egy má4k segéd azt parancsolta a fiúnak, hogy seperje ki a müheiyt. Meg Is tette. Eközben lépett a műhelybe Berger Ferenc, aki a segédtői * megkívánt munkát kéi 0. Az nem tudott vile szolgálni, mert a* tanonc még nem) jött iwkj seglttnl. Berger ezen feldühödött, felelősségre vonta Várfö\'di Istvánt, aki
már két év óta nála mint tunond dolgozik. Kikapta kezéből a seprőt ós azyal\'végigvágott a tanoncon.
Nemsokára történt, hogy Várföídi roMzui lett annyira, hogy kórházba kellett mennie. A fiu a körházbuí gyomorfájásról panaszkodott. Később hazaengedték, d« csakhanui* ujbói be kellett mennie, mert nagy fájdalmai voltak. Meg is operáitűk, kivették a tépet. Mikor a vizsgálóbíró kiszállt a korházba, Várföldi azt mondta noki, hogy mestere seprűvel a hasára ütött.
Ví\'iwmása alapján megindult a bűnvádi eljárás Berger Feienc gép-takütosirtcster ellen, aki most került a nagykanizsai törvényszék elé.
WApobí Mozgó. Szombattól-szerdáig Magyar világsiker 1
ALL A BAL
Babay József
éa
Barabás Pál
raginya.
Főszereplők
HiglKiky Xita Hobby Hilda Fataky Irai UfMiy Boóes l. Oiortoi fiynla Bille»! Tivadar .LadonurMkyH. . Slisor Ersil.
#
Rendezte:
Bánky Viktor
¦ „Bors István"
rendezője.
#
Előadások köznapokon 5, 7, 0 őnuVor, vasárnap 3, í>, 7, 0 órakor,
Berger elmondotta, hogy tényleg ráütött a seprővel a tanoncra, d« « karjára, nem\' fc gondolt arra, hogy sérülése lehet belőle a fiúnak. Mikor később panaszkob*ott neki rosx-szuíiétrős ő maga küldte haza és Ő ei it ment. Kétnap múlva beteg-lapért jött a fiu édesanyja hoztó azza., hogy a fiát kórházba vitték
Várföldi István, 38 éves lak\'atos-tanonc, a sértett, elmondotta hogy két esztendeje Be rgeméi van leszerződve, elég sokszor kapott ki a mesterétől, vallja. A szóban forgó esetről azt mondja, hogy Berger elöszö"" megpofozta, majd a seprőt kikapta a kezébőJ é« gyomrára vágott. Erre meg |s esküszik, hangsúlyozza. Rosszul lett, próbált dolgozni, de nem tudott, mert olyan erős fájdalma rvoltak\', hogy erre képtelen volt. Berger hazaküldte, de fl nem akarta, hogy szülei tudják a dolgot, és csak akkor ment el, amikor már nem Mrt a fájdalomtól dolgozni. Orvoshoz hentek, de akkor hosszú n ap volt, mondotta Várföldi, nemi találtak; otthon orvost, azért ment be a kórbázba. Ott nem; Is mondta meg, hogy Berger megverte Őt. Két év óta van Berger,ié\' és h\'a onnan ehnegy, akkor ml tesz vele, gondolta. ( \'
A továbbiak lolyttmán ezután Várföldi elmondja még. hogy egy nappal a fenti eset előtt elesett és elvágódott. Hasára esett. |
A tárgyalásvezető ezután szemben tftla flut Bergemel. Várföldi a szemébe mond\'ja Bergernek\', hogy a seprővel a gyomrára ütött.
Dr. Ország Lajos törvényszéki orvos ezután kérdéseket intéz Várföídi Istvánhoz. Nevezetesen megkérdezi töfe, volt-e m\'ár tífuszban. Ugyanis, aki tífuszos megbetegedései] átesett, annak Könnyen megreped a lépe.
A fiu bevallja, hogy átesett tífuszon és más betegségekén. Elmond- ¦ jn, hogy egyszer elesett kerékpárjával és hasára esett.
Dr. Ország kifejti, hogy. melyek azok1 a betegségek, amelyeknél a lép könnyen mégr*perf Ilyen eset Várföld! esete Is.
A törvényszék ezután több tamit, köztük a sértett fiu édesanyját hnll-gatja kl. Két segéd tanúvallomása azonban ugy szól, hogy Berger karjára ütött Várfóldlnek, nem a hasara.
A bizonyítási eljárás befejez&e után a bíróság felmentette Berger Ferenc Iakatosmestert az elleno emelt vád és következményei alól. rotort nem nyert bebizonyítást, hogy 6 a seprővei a hasára ütött volna tanoncának\' és ezáltal" ő okozta volna ntfta a sérülést, amely operalfv beavatkozást tett szüksége>sé. így bűncselekmény Mányában fel keHett Bergert menteni.
Miután a klr. ügyész Is megnyugodott a felmentő ítéletben, az jogerőssé vált.
Számos női bajnál gyakran igen nagy megkönnyebbülést szerez reggel éhgyomorra egy félpohimyi természetes „Ferenc Józse!" keserűvíz azáltal, hogy a belek tartalmit
Brorsan felliigitja és akadálytalantil üríti, azonkívül pedig az emészto-sxervek működését lényegesen eiö< mozdítja. Kérdezze meg orvosátI
ZUM KÖZLÖNY
á leSnygiaaázinm karácsonyi vására
A nbgyWanlzsai N\'otro Dame leánygimnázium nagy énloklrVlés mellett tartottá rr#g két unpo* karácsonyi vásárját. Al intézet tamiléi nem\' aláirtak elmaiwdtti várotmiik jótékony hölgyei mögött s még "z iskolaév elején eJlitttárorfák, hogy 10 szegény kis gyer-raek teljes felöltöztetéséről gondoskodnak. A komoly/Ígéretet lett is követte. Ha ae cliimlt hetekben vételiem\']) olyan helyre tévedtünk, ahol kis líceumi növendékek vaunak, valumeny-nyit szorgos munkában találtuk. Az isákbaniai-s kákát lömúlt, dc akadt isákmainacskákat tömött, de akadt olyan is, aki tucatszám gyártotta a szebbnél-szcl)b filebbi>ákul. pertu?.\' tomboláról, árverésről és finom büfféröl is gomtaskódtzlk a kis házikisasszo-nyok, csakhogy a siker teljes legyen.
Es ezt ol is értéi". Az Ízlésesen tel-djsi.ii, u teremben ott látbaltuk az eladásra szánt áruk mellett a <pax Tiug. «sztatt s rajta n nyári «cscn-C5elt. emlékeket, meg egy totj**sen felszerelt fengyel csertcészlány Öltözetei. Vasárnap cstéio, mire a ivásért bezárták, a fl»x Ting asztalon kiVül nem ?1 maradi aentral a teremben. A vásárt olyan siker koronázta, hogy a hónapokig dolgozó szorgos kis kcxck munkája kevésiwik bizonyult s az eladásra szánt árukból még hírmondó sem maradt.
Tehát a 10 szegény kis gyermek karácsonyi felruházása biztosítva van s mivel Írva van, hogy Jó tett hiejyébe jót várj, hisszftk és kívánjuk, hogy a Jézuska karácsonykor kamatostól mcg-jiitalirtaxu a líceum névtelen kis növendékeit, akikben már ilyen karán felébredt az adás, segítem akarás, finom és k\'gsjcbb női ösztöne.
Átf a bál
A-Város} Mozibaji benwtatásra került uj magyar film nemfcsak azérí tarthat nagy érdeklődésre számot, mert kü»sŐ felvételei Varsóban készültek és igy történelmi érdekessége és értéke van, hanem azért is, mert jó film.
Babay Józsíf és Barabás Pát története nem bonyolult és terjengős, oV Bénky Viktor ügyesen csoportosította az egy filmre elégséges történetet, hogy a Bors István rendezője ezuttai is figyelmen\' ktvü< hagyott ki-ebb, jelenték teleír hibáknak számító jeleneteket, d& egészbevéve. egy kerek, egészséges, szép és szórakoztató fl\'mel gyárbtt, amelyből meg a tanulság sem hiányzik. 1 A film főszereplői: az aranyos Sze-íeezky Zitával, a rokonszenves Pa-taky Jenővel {akitől még sokat vérhat a magyar fpm közönsége), a remek Csortossai. a kitűnő Biliesi-vei, Qobby Hildával és a szép Sl-mor Erz-ivel az élen csak hozzásegíti a \'filmet a teljes sikerhez. A ffirn kfaflitáva is (JíJWtósV kár, hogy « kitűnő keángön kikftl á^lanctöan egy és ugyanazt a Chiptn mazurkát han% jdk, amikor annyi szép Oiapin-mü van.
Mindent egybevetve a film tetszett nekünk is, a közönségnek is, megérdemli a telje* közönség-sikert, Bátían merjük ajánlani.
- ge -
— TektnUo nujr ¦ Kopsteln Butor-áruház állandó batorkisllttáztát Izléaes *s olcsé bátorokat kedvező tlzelést Tel-tételekkel vásárolhat.
Vendégvárás
Vendégváró- /lázban Szorgos munkás gyanánt Dolgozik az úrnő S kis cseléd egyaránt
Mindent körülnéznek, Apróra vizsgálnak: Tisztának kell tenni Az egész lakásnak.
Nem tűrnek meg semmit Ami piszok fajta, Szegyeinek, ha náluk Ilyen is akadna.
Ragyog a rézkilincs és a tükör lapja. Kész a legszebb szoba, Ezt a vendég kapja.
Hófehér abrosszal Teriivé az asztal. Meg Is rakják soksok Jóizü falattal.
A gazda sem szívja Költség miatt fogát, Fő, hogy majd a vendég Jól érezze magát.
És jön a várva-várt... Mosolyog orcája, Mert csupa szeretet S ölelő kar várja.
Advent vendégváró Heteiben élünk. Vájjon ml is ilyen Gonddal készütődünk i>
Drága égi Vendég Aki hozzánk betér, Karácsony napjára Sz/vühkben szállást kér.
Nézzük meg hát szivünk Minden kicsi zugát, Söpörjük ki onnét Bűn szennyét, salakját.
Könnyeink árjával Mossuk ki tisztára, Hogy igy méltó legyen Jézus szállására.
Ne sajnáljunk semmi Munkát s áldozatot, Ne tűrjünk felkünkben Bűnös indulatot
Ha igy közeledünk Szentkarácsony felé. Tárhatjuk hét karunk Üdvözítőnk elé.
Óh jöjj édes Jézus, Maradj mindig nádunk, Megtisztult szivünkbe Szeretettet várunk.
M/páenk/nek hozzál Üdvöt otthonába, Hozzál békességet Az egész világra.
S jön a drága Vendég Áldott kedvességgel, Szivünket betölti Égi békességgel...
Zsigmond Józscfné
RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK
megbízható, azolld beszerzési helye :
QRÚNHUT ELKMÉR szaküzlete
Detk-tír 2. uim.
Az egyesülés utáni őszi labdarugóévad tanulságai és a szünef kihasználása
Mai poslávai feipUik a/, alábbi le. velct:
Jgcn tisztelt Szerkesztősig!
Nem akartam kozembu venni ~a .tollat. I)c mégis valami benső kényszer rám parancsolja. A tanulságok őszinte levonásával és a halaszthatatlan tennivalóknak írásban v8$Q le rögzítésével szeretnék ícgitcui. Nem hiszem, hogy a valóság megállapítása miatt valaki baragmljon reám,
A legtöbben «zt gondolták, hogy "z cgyesüléi* már minden problémái m.g-old. Minden menni fog már magától, Megszűnik a fő akadály: a helybeli sport acsarkodás s ükkor csak hűti a sport babér. Ha mégis dolgozni is kellene, majd elvég*) a másik. Hisz oly .nagy. és .erős. az egyesüfflt torna egylet, hogy mindenkép dacol Délnyugat összes \'iiagy ágyul* oUch. A képzelődök azonbafi nem vetlek számításba Bz e««ufcickct. Különösen a pécsi központ támogatásit élvező B pécsi csapatott Tehát nem *elt volna szabad elbizakodottan réaiíőzzei neki. lendülni a bbjnokságnak. Túlzottan biznl a |>écsiek\' jóindulatában. Még hozzá délnyugati területi bin\'ikkai le-vejettelni a bajnoki mérkőzéseket! A Í>VAC, a PYSK és a többiek a bajnok-
ságra törésftkkor nem isajnáhák a több köitsépjet at idegen ttrüleíről ho/ott bíróra. Pedig ők annak idején Is jobban élvezték az alszövciség támogatását.
Xem elég kijelölni a s^1 re péket, Gondoskodni is kell a gépeiét összehangolásán\')! és állandó irányitásárót Nem szabad azt rnegeiigedid, hogy a numkaüleaio csak néhány csavart koptasson és a legtöbb csavar kikapésc4\\n mesterségesen tétlenségre logyejí kár-boesstva.
MindejikinCk a munkájára stüksé^ günk VBli. Senkt se nélkűlözltctö, oki dolgotni (sportodat} tud ós akar. Ellenben
ki kell zárni a nem dolgozókat
s helyettük még évközben is másokat keö "a dolgozni akarók közül megbízni. A legtöbb embernek hivatás"; foghtkózája és családja van. Annak el hánya gcáása nélkül a mai komety időkben **nkiTiatafiriiv. elfoglaltságot adó egjesítleli Bnmkát nem vátlaltiaU A munkát széles körben meg kell osztani. A helyes munka megosztás az egyetértésnek%t alapja. A lennívaüókat az összműködés érdekében és hatás, köri összefttközések ftlkcniiése végett
Legszebb karácsonyi alándékoU yág-tól YChcf,
Kis üzlet, dc nagy választéki
Virág József,
Fö-Ut 3.
cipő- és divatház.
inei Mi IfisiÉilhi oícsú karâcstiByl árssfíás.
Uvuy- és p«ro«ll*a-kil|tst«kb«fl, vált* mint azstiikéaskos» sasy válusiták.
írásban, résíletekro ¦ krlerjedöen lo> IfeU fektetni. Ajmtán minríeiik,wl ^:-\\u.tUK a reávonatkozó és általa vállalt teendőket. Hnólküjt rncg\'ss! tehet áöapftauí, ítog>\' tulajdon képen ki a reiolös vala. núnek s*t eUnu^Wfctáfcáért. óriási fiönye ennek nz, hogy még\' kevésbé \'\'tapasz,. lait is tudja, mit kell tomiie. 1
Az őszi labdarugó évadnak. . vége. Bekövetkezett a .harcszűnct.. Az lesz a tavaszi évadttan előnyben, iSrti a szünetet minél a^pósabbfm^ «j;thase. uáija. Mit kefli lojinüiik? Érijj &
1. A liarcszüimtol .lö^f»-.\'-(i)éozi múlására kijl [eltiasxnáini. Rrmck mód jai: a vigalmi bizottság, rendozzeii december, január ós rebniárltan efjy. egy táncos teaestet. Okvclleuüll rea. dezz* meg áfjói jövedclmerö SzUvcsif. ter estei.
% Meg kell rendezni az u. u, «lát hatatlan bótl-ll
3. Minden egj-cs választmányi lagot és rendes tagot-gyftjlöivwi tolt éUátif és a i>énzgyüjtóst* széles körben, hala. déktalauul meg kell kezdeni. .
4. A város állal sportcélra sxáol Összeget (legkevesebb 500 P4|) 1 ZMNTE pénstarába kcia áiuialni, hogv . az egjesütet részére kamatozzon.
ö. Segélyeket kefli kérni.
6. Ta\\assail meg kell reodooil a jó\' jóvedolmezii tombola tárgysorsjá. tdkot egy kerékpár főnyereménnyel.
7. Mog (kell szervezni az egyesületet. CsHk azt bc^-eniLi, aki Írásban is rí. nteri, Iiogy dolgozni fog és a vállalt murikat el is végzi. Ezért a leendőket a legnagyobb részilclcsséggel le keh irui, (Teendői mérkőzés elölt, inérkő-xés alatt *ós mérkőzés titáu.)
l-fgyanigy a vigalmi bizottságául is (mulatság eJŐti, alatt és után).
A sportj>ályán a rendező bizottsás kendői, reiutezíik relálUlási Ivelyéről vázlal^ stb., sU).
Szerény véleményem szerint csak akkor lehet rend, egyfittmakőd&i, ha nuiiden a .\'cj^ijiróbb rés/fleUátig szabi-tyozva vau. (\'.salc akkor nem lesz a munka hézagos az egyesiiictb\'"u, ti3 núuden tenni vaVmak ki vau jelük.\' a gazdája és annak ellenőrzője.
8. Meg kelj .szervezni a sportszab-osztályok csaj>atöil. Uézatfokat kítíí-leni, uj, teitetségca s]K»ilolókat S\'t remi. A ialzdanigósz-tkoszuujnál minden caájpai élére egy-egy íntéiőt :\'rllí-tani, aki a csapat összes bajaival \'bt hatóan fogIa-llu>zua., líbböl csak i-ft lemie bejiftcntve ax aiüzóvotségnél i" tézőül, aki rendszerint -w: első csapatai utazna.
fl. Meg Ikefi síjerkcs^teni, a tél" ed-lésie ós külön a tavaszi edzévekre ikc-sőbb)
az ödzés-tervozoíot.
Ez alól nem mentesülhet még a Icg-lapasztatüibb sportoktató sem. A tő-megedzés helyett nagyobb stdyl kell helyezni az egyem edzésre, ,mcrt a liiánvosságokat Cflák igy lehet klkó-szöbŐln\'i. A .Haladásnál- pl- az
edzés munkája alapján is osztályoz-íák a játékosokat. Előre rnegáStopitott cdsésjegy és tervszerínt dolgoztai. Minden játéSuisnak lapja van, ahova beírják ezeket az osztályzatokat, amit az edzések ós a mérkőzések alapián lkjap a íjátélkbs. lü-re as u. n. si>ortielje-silményt feltüntető «fénykép»-«> beírják a játékos (ívengójét ós tudási*. Ez alapján fleerfd a játékos a csai»at-beosztásra és tesz oktatva ,ar edzéseiken. ¦
10. A labdarugó és futópályát go"-dozni keö. SiK>rt[wUyá»ak tegyen W-ügjeiöje és álta-ml«» immíkás kjaxlwn-tartó osztaga.
tt. A sport felszerelési ki k«ll egé-sziteni. Az első labdanigó csapatnak mackó nadrágot a miczegltőhöir.
12. Mesteleíö gondoskodás a sjwr-tolókróL Feltettem"* hirdetni *» I-csapatot lejavlábbl Általában rófaúkro
1939. december 11
KAL\'Al KöZLÖNV
olyan állapotokat keO lercrntcni, ifl mely méltó nagyobb vidéki cgycsük-L bei. r.rozw jó\' a sportold az egyesületében magaí. Törődni Toflll n magán-(Jolgajkkkl is. A /vezetőség Ingjei gynk rabbao tartózkodjanak körükben, mert Bttjnos még győzelmek esetén is u]ig vini iiii-Uctlök valaki.
i 13. A mgófolyosóí a libdftnigó csapat részére meg kelj épitení.
11. Az öUözőbe villany való is nem petróleumlámpa.
15. Mindezek megbeszélése végeit fűtött egyleli liejyisíg kellene, mo/t fiók a tenni és megbeszémi vuló.
1(1. Addig, "inig megépül n 150.000 pengős költségvetéssé, terverclt uj sportpálya: nt átmeneti idol fU koil bidalni olyképcn, liogy " jelenlegi sportpályabiin is néhány ei6r pengőt be kel] fektetni.
Csak tQrhetÖ pólyán nevelődhet megfelelő sporlológárdai
Ezek leimének a tennivalók. Végrehajtásuk sürgósl lfa mindenki nuin-kál>a áQ, n siker nem maradhat el. Méltó lese Nagykanizsához, Zrínyi Miklós városához.
Mindezek megvalósításához kérjük az igen tiszteli líUnőkség hotliatös lá-mosatását és munkájál, "kiben még egjedüü biztosítékot látunk és remélünk mindezek végrehajtására.
Fogadja igen tisztelt Szerk.-szlö Ur JeköMczö készségéért a jó ügy érdekében leghálásabb köszönetemet.
«A ZMNTE egy lelkes ingja..
Eredmények
Ferencváros—Gamma 3:1 (I ; 1). Hungária—Törekvés 3:0 (2:0). Bocskai—Elektromos 2:2 (2:1). Kispest-Kassa 8:1 (4 :1). Taxisok—Haladás 4:1 (2:0). Szolnok—Szeged 2:1 (1:1). DIMMAVAG—BSsKRT 5:3 (3:1).
Hősi naptár
. E*n a magyar huszárok bátorságának örökemlékCzetü napján\'annyi im\'g
r_ annyi követendő példa
| ISII- HL ÍM kozal kiragadjuk a voll
-\'soproni 9. közös huszár-
etrcdbeli Pajásli János önneslcr ma. ^alarlásál, aki a véresen dicsőséges napon a I.inianowa melletti harcokban az önfeláldozó kötelességteljesítés hŐs| l>éldijá» adiaj
Palásti János őrmester Limanowá-nál a legnagyobb ellenséges golyózáporban karabéllyal a kezében vésette szakaszát az erősen kiépített orosz állások elSBn, személyes bátorságával leJWcs példát mutatva alárendeltjeinek, mjg el nem érte a legszebb kttlonahn-Jál, mellyel a hazának teljesíthető \'egnfagyobb áldozatot rótta ie. Az BjRny vitézségi érmet kapta.
— (Szabadságon)
Dr. Ixmtay Alán jánisi főszolgalúró a mM naptói december 20-íg szabod, ságon van,
— (Esküvő)
nahóty István m. kir. hadnagy és fiabsovjts Anna Kornélia folyó bó 12-én 17 ójakor tartják esküvőjüket a helybeli fianoncrendi piél>ünia-lemp-lorabom (Minden külön értcsités helyett)
Katonaiffelszareléssuk esjyenruháxatB oikkok
egyedGt legolcsóbban bsrserezhötök
BELEZNA1NÁL
Sogir-ut 53. sz. Telefon 829.
ei\'iíi ..in
Nagy választék!
A világhírű márkás
CONTINENTAL-irégépek
mir 24 havi részletre is
SCHLESS TESTVÉRKK-néi
Deák-tér 10. Horthy Miklós ut 8.
\\ legkitűnőbb magyar filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két Ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A Bzcrencse ezen a hélen a következőkre mosolygóit:
Sommer Ferencné, Gyár-utca 7. Torma Lojosné, Kinizsi utca 8
A magyar filmgyártás egyik legsikerültebb alkotását, az Áll a bál cimü filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerleseink. A klltlnö filmet szerdáig mulatja be még a Városi Mozgó.
Az ingyenes mozijcgy-ulalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—.12 és d. u. 2-6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
1000 darab
Babakocsik, hintalovak, biciklik ős mindenfajta Játékok.
Manikűr-, fósü- ós illatszer-kazetták
fővárosi választékban Bnbukllmka I
VÁGÓ-nál
KARÁCSONYRA
ratlkült, nesxsiBsart, •raaényt, laveltArcát, bör clgafattat&rc&t, bfirkaaxtyQt
hamburg ZTXL^r,
A Kolping-család ünnepe
Ünnepélyes fogad a lom tétel a Kolping-zászlóra — Műsoros est a Legényegyletben
Bensőséges üimepnap voM vasárnap a KotholjkuS Legényegyletben. Ötven tag tett fogadalmat Kolping zászlójának kóvetésére a reggel 8 órai szentmisén. Ozorai Károly idökán ojőre mondása után ötven ajakról hongzot-tak a Kolping-hüség Ígéretei fcScme-Ifln és meghatón., Majd Gazdag Ferenc püspöki tanáesos, Oz egylet egyházi elnöke - - ki a uigavatást is végezte — intézeti gyönyörű beszédei az uj\' iá-Kokhoz, melyben vázolta, liogy mit vár tőlük a mai nehéz időkben oz Anyaszentegyház, a szentmise olati
mindnyájan közös áldozáshoz járullak.
Este az egylet nagytermében nagyszámú közönség elöli iKinsöséges műsort rendezlek. Megnyílót Gazdag Ferenc egyleti ejimk mondott, melyen üdvözölte a vendégeket és kérle őket ai egylet iránt érzett barátságuk ápolására, egyben méjtatla a nap jelentőségét, A műsor számai közű\' kiemelkedtek: Selűess Gyula szavalata, ki a tőle megszokott készséggel adta elő Puszta Sándor: Marika c bájos versét. Nagy sikere volt aE egylet u) zenekarának. A közönség hatalmas tapssal jutalmazta nz előadott két számot. Et a sZí-replés minden dicséretet megérdemel, amely dicséret fa jó nui\'sjkusok mellett elsősorban a nagyszerű BjgUia karnagyot, dr. Dómján Gyula ügyvédet j}teti és feljogosít a reményre, hogy még sok értékes szereplése lesz az uj Kolpmg-z^liekarnak. Őszinte elismerés illeti meg a rövid, de annál hatásosabb tpárbaii cimü misztikus dnima előadását. Mind bárom szeicplö: a finom megjelenésű Horváth Elliis és két kitűnő i^rtncre, Jámbor József és Ozorai Károly tökéletes játékkal vilték színre a mfiiy értelmű darubot.
Az est minden tekinleiben -szépen sikerült. í ;
Marcaliban Is győzött a IV1ÉP pofltikája
A balatonfüredi választás után az ország közvéleménye élénk érdeklődéssel várta a marcali kerületben a petició utján megsemmisített választás újbóli megejtését, annál is inkább, mert az erős nyilaskerületben az elözö választásnál a MÉP jelöltje csak kevés szótöbbséggel győzött. Azóta azonban a kerület néne meg-gyözOdheteit a MÉP politikájának helyességéről és enn:k köszönhető, hogy a vabárnapi választás a következő eiedinényt hozia:
A kerület 14 018 szavazójából leszavazott 12.060 Bzavazó. Ebből 7305 szavazat eseit a Magyar Élet Pártjának jelöltjére Csorba Sándorra, mig a nyilasok jelöltjébe 4755.
A Magyar Élet Pártjának hívei tehát ismét szaporodtak és löbb mint 60 százalékos győzelmet szereztek a kormánynak.
Letartóztattak két angolt a román olajvidéken
(NTI) A román kőolaj vidéken a rendőrség letartóztatott Két angol állampolgárt. ReméHk, hogy a letartóztatottak valiomás:i során világosság derül a legutóbbi napokb:m elkövetett merényletekre. A Novi-s kőolaj finomítójában kitört tűzvész okát éppúgy nem lehetett kideríteni eddig, nünt az elözö hat tűzesete!,,
ZajM k0zl6nv
l»aa, december 11
Csjllárok,
falikarok,
éjjelíszehrÉny-lámpáK
i egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
snittes
uetf
WDVtzÓ.FIZETÉn
_ teltetelek Olcsó -ívr-ak.
A LEGSZEBB\'KARÁCSONYIJA JAIM PÉK !
Ha 1940 Január 1-HSI elóflzet, december haviban díjtalanul küldjük lapunkat.
UJ IDOK
Szerkeszti: herczeg Ferenc. fl magyar úri családok képes Irodalmi hetilapja Monumentális ajándéka huszonnégykötetes, teljes, modern, magyar NAGYLEXIKON.
Minden negyedévi előfizetési dlj beérkezésekor díjtalanul és postadíj mentesen elküldjük az Uj klók Lexikona egy hatalmas kötetet. Ha negyedévi 6.40 pengővel mAr most előfizet
1. december haviban díjtalanul kapja az Uj időket n diazos karácsonyi szitánál együtt.
2. azoanal elküldjük az Uj idők Lexikona értékos kütotöt.
Ilymódon az Uj Idők a legolenibb karácsonyi ajándék.
................................................ Itt továKantíól ..................................................
Az Uj Idők kiadóhivatalának, Budapest, Andrásiy-st 16.
Előfizetek az Uj Időkre 1940. évi Január 1 -tői •Negyedévre 6.40
•Fetévrő-Í2~5Ö Pen90vel Iflenyt tartok díjtalanul
1. december havában az (JJ Időkre
2. rtz Uj Idők tSf kötetére.
Az összeg beküldésére befizetési lapot kérek.
rofltilkozá,:........................................ pon[o
Ja^TEiCO IC i
tahál ém különféle aján- " dákok óriási választákban
TEUTSCH drogériában.
legszebb ajándék a
művészi fénykép
"*""""\'"*• S\'IK.Íb\'.Vj VASTAOH fotóműterméböl
Állandó mfiaoraxátttk hétkSxflapokou Budapest I. mfitorán
6.45 Torna. _ Hfrak. — Közlemények, — Haagtom»zek. — 10 Hlsafe,
— 11.10 Natazstkőzl víijelzvőszolgajat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idő-járásjelentés. — 12.40 Hirek. — 13.20 Időjelzés, Ídőjárásjelentés. - 14.30 Hi-r*k, — 14.45 Müsorismertatés. — 15 Arfolyamhirtk, piaci árak, éie*rűisj*r. árak. — 16.45 Időjelzés, Időjárásja-Mmtós, hirek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyalva*. — 19.15 Hinek.
— 21,40 Hlrak, ídőjárásjelentés, hírek szlovák és magyaj\\orosx nyelvaa. — 22.40 Hlrak némát, olasz, angol éa francia nyalván. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. — 10.45 Ittlolva-sás. — 12.10 Hanglemezek, — 1330 A rádió szalonzenekara, _ io,io Ani-nyi .Mária előadása.
17.15 Keéky István csevegése. — 17.45 Ráess Zsiga csevegése. — 18.50 Dr. Dömötör László előadása, _ 19.30 Az Operaház előadása. .Tannhaiiser..
— Az 1. felv, után kb. 20.35 Hírek.
— A II. felv. után kb. 22 Hirok, időjárás jelentós. — Az előadás után kb. 23.10 Hírek. — 23.30 Murai Etek cl-gányzenekara.
BUDAPEST il.
18.15 Mezőgazdasági félóra. — 18.15 Magyarorosz hallgatóknak. — 19.30 Francia nyelvoktatás. — 20 Hűek. — 20.20 Debussy: A tenger, szimfonikus költemény, hanglemezről. — 20.15 Dr. Szobotka Tlhor előadása, — 21.20 Ti.ncleme.Bk. — 22 ídőjárásjelentés.
becs
17.10 Lemezek. — 18 Ifj. dalok és zene. — 19 Lemezek. — 20.15 Kis ze. nekar. — 21.30 Beethoven: C-dur vo-nósnégyes — 22.20 Berlin.
APRÓHIRDETÉSEK
állás
TlalianniliF és culád felvétetik. Jclcntitcznl Józsel főhelheg-ut 9. *
Megbírható, Usala bajéraall felveszek. Szemere utca 2/c. Jelentkezés 10 órakor. «
Hásneafar, lehetőleg gyermektelen, ahol az asszony főzést, takarítást váltalja, lakás éi llzetas ellenében (elvitetik. -Csengery-ut 14. 10
adás-vétel
Kenyába rátok I Nemet éa magyar könyvek díszkőiéiben jutányosán eladók Bajiau. 1. *
Príma anlraartea eladó, PetJÜ-ut 17.*
Dlu«4SI«.tokii«7~hanruÜt, eladó". Klnlzay-u. 31. •
Fiatal atalraartaa eladó. — Magyar utca 84. •
Házilag hizlalt aartóa elidi Sikátor-utca 1. alatt. 3082
LAKAS-OZLBTHELYISÉO
Kétesabáa veraadás, asép, tiszta lakai átköltözés miatt azontúl kiadó. -Tárházn. a •
KlntM szép kellószobaa udvari lakáa mellékhelyiségekkel. Szemere-ct. 7/b. *
ház ÉS ingatlan
Vennék kisebb (alkat ti város bár-mely területig, űa a kiadóhivatalban,
BÚTOROZOTT SZOBA
KQIflnboJáratM bútorozott szoba lllrdóssoba-hsiziiálaltal |anuár 1 re kiadó. Klnlisy-u. 6. 3076
ROlOnkaJéralM bútorozott utcai szoba aionnsl kiadó. Batthyáay-u. 6, \'
Maayaaaaaayl (aelUavfil) ffaaty. kislakat Vaatagh fatanti.
EaOllaaat, géphlmzést, rolnlzáil Tállal Hssjtmé, Klntzal-u. 70. " "\'•
Budapesti Orsz. m. klr. Z.a.Muvé-aiatl Falakalat végzeit Jaasar lat-•áaaá zongors-ürdtvinyotal rállal. — Csengery-ut 167b.
Oyeraekéiól niOvészI fáajkáasl készít karácsonyra Hslász műterem, Hortby M.-ut 11 Teleion 415. Araim a helyi viszonylatban a legelónyóKbtMlL
ElvaaaaH egy léi barna antilop nal kaaityO.. Kérem megtalálót a kiadóhivatalban leadni szíveskedjék. *
Elveeaatt egy szemüveg fekete csont-kerettel, kérem a megtalálót, adja e lap kiadóhivatalába. • * y ¦ »
ElvoastaH a Legényegyleti W. C-ben 1 drb pénztárca. A becsöletea megtaláló 5 pengd Jutalom ellenében adja át az egyesületi altisztnek. 9074
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAf NAPILAP,
Kiadja.: „Kizgudaságl R. T. kiegykanlzea". Felolós kiadó ; Zalai Káraly. Nyomatott! a „KSzgszúaságl R. T. HagyksslisaM
Byeadájása. Nagykaalzsaa. (Nyomdiért telai i Zalai KaratyJ (
)0a *t**r«in 282. wám.
Ma: „Karaid a hibátI" Nagybanim, Í8S8. aefeeatwr 12. kedd * *» 12 ««•
nnjiii ii iTiili tfíiiniit -i—
Felelőt sxerketóí: Barbarlts Lajos
A légierők jelentöségérö\'
Szakértők és műkedvelők sok.it vitatkoztak- azon, hogy a levegő hadserege eldöntbeti-e aháborut egy-iuagn, \'vagy »em. A nézetek megosz-lotink Voltak akik az önálló légi háború sorsdöntő szerepére esküdtek, voltak, afeXt ezt kétségbe von-tálí Vollak azonban olyanok i>, akik ennek az uj .haderőnek értékí it és lo^atékos»ágait felismerve, helyes következtetésié jutottak. A történelem? a nemrég lezajiott némeMon-gyei hábowban ezek mellett tanúskodott, i
Beigazolódott, :hogy a németek hatalmas légi túlsúlya döntötte el ogyioiagában ;a háborút. Ahh»z \'tökéletesen saérvezett szárazföldi hadseregük bellett, hogy légi fölényük foliiié*e telten előnyeit kftasjzná\'fa és azt a hadjárat győzelmes befejezéséig kedaében Js tarfca. |
A nAne-t hatalmas légi flotta, \'ha nemi is döntöUe el a háborút, közvetve annak íjkeres befejezéseié döirtő bof*[yést, gyakv>rolt. A néniét légi baderö volt -ugyanis az, amely a lengyel wpülők telelt mar az első napok ut&n fölénybe jutván, a lengyel vasutak kikapcsolásával, megakadályozta a lengyel seregtestek tervsjswfl febromiiáaát. Ez viszont azzal járt, hogy a német elönyormild hadseregekkel szemben a lengyel hadwregek működőképes "állapotba nem* kerüHielteé?.. Ebből az a tanulság, hogy a mozgatásra szánt tötne-gek igényeit ki nem elégítő közúti gépközlekedéíi faiján, tegnagyobb-lév.i: v-a-iutközlíikedéMc c&»k az az á] lanrV alapíthatja hadműveleteit, amelyik elienfele légi encjéveJ megküzdeni képes lepülősenoggyl rendelkezik.
A légíervik\' hatásának meglepd ösjü-pontoíitAii •EehefeW-gérel tudták a heJyS eltenáHá\'1okat is megtörni, igy a döntő e*e4ekménye*»t meggyorsi-tamt Ez magáit osak ellenfelét legalább * döntés helyére és Idejére lenyilmi képes légi hadaereget kivarrt.
tte a -kiadósan alkalmazott és a gyors efőretörcs érdekében, utakon mozgatott páncélos német seregtestek hadmüve\'etí szabadságát is ezek tették lehetőre. A lelJeMtÖképesség fokozása érdekéért, csak utakon és legtöbbnyire cak nappal mozgatott gyalogos tntenetoszlopok nagy menetelt is azért tudták a németek felmutatni, mert & légtér biztonság;) íetett fölényes légierők őrködtek és tették szabiiddá kitűnően szervezett légi felderítésük útját.
A jléimet légi fölény vezetett a l.-n gyei vezetés kikapcsolásához is. Az ellenfél gazdasági és anyagi ellenállását is ezek őröllek fel.
A légi haderő tehát, ha egymagában nem is dÖati el a: háborút, arra közvetve o\'yan »a#y hatást gyakorol, hogy száraaföldi erők klsqbb vérveszteséggel. gyorsaVban és köny-nyebbeu julbatnak a végső diadal-_ \' .\\, . l ,
Genfben erősödik * szovjet-ellenes front, de kevés gyakorlati eredményt várnak a szovjet kizárásátél
-Ma éjjel jár le Moszkva vála&z-határideje a genfi békefelhlVásra — A finn hadi-helyzet változatlan: a finnek hősies ellenállasán megtörik a szovjet minden tárna-dáaa — A Stefanl cáfolja a szovjet-hadi jelentést, amely „elhamarkodottan jelzett győzelmet" — Nyugatom a szokásos jáfÖr és tüzérségi harcok vannak
Németország közvetítő lépést tett Moszkva és Bukarest kftzött
ElótUcUAi ára: «
*t*rk**xtL«éft 4a I
hara t pengő 40 SÜte-kdóátraUli Mefoai 78. ax.
Példa nélkül áll a Népszövetség történetében, ;hogy ilyen gyoraan rátértek volna valamilyen, ügy tárgya-tósára, mint most a finn Ügyben. A tegnapi közgyűlés ugyanis esti ülésén már meghallgatta Ho\'sti finn meghatalmazott (miniszter drámai előterjesztéséi, amelyben az erkölcsi támogatás 6s rokonszenv meUett tényleges támogatást i-s kér a Népszövetség tagállamaitól szorongatott, de hősiesen küzdő népe számára. Az ügyek megvizsgálására kiküldött bizottság nem sokkal \'később határozatot is hozott. A svéd megbízott javaslatára táviratot küldtek Moszkvába és . ,
fölszólították « uovjatkor-iméfiyV hogy hagyja abba az ollenségeukodéot
és jelenjen meg a népszövetségi közgyűlés előtt.
Fel szól li\'ották egyben a hadviselő feleket a béketárgyalások megkezdésére Is, amelyet a -Népszövetség kezdeményezne. A Moszkvába küldött távirat kőv.fl, hogy a finn kormány már hozzájárult a tervhez és ma, szerdán estig választ várnak: hozzájárul-e Moukva a* ellenségeskedés beszüntetéséhez és a béke-jav-\' slatekhuz.
Ma összcáílitják «- főtitkári jelentést is, amelyet holnap terjesztenek a moszkvai válasszal a közgyűlés elé.
Meg kell még itt tegjezttank\'.hogy Genfben is ^
kétségesnek tartják, hogy Moszkva engedjen
a yiépszövetségi telszolHtáswak.
Sikeres finn védekezést és eredményes rajtaütést jelent Helsinki
hét harolkoosK sftrnmltitet-tok mag.
Mialatt Gcni igy a békén fáradozik, északon minden arcvonalon tovább folyik az ellenségeskedés. A harcok Petvamo környékül Js kiújultak. Somusahrii közcféb\'an a Unnék
szétbombázták • szovjet tank-osztagokat,
valamint a teriioki falé menő mienot-oszJkapot egy pánoőlvoatal.
Hangfi vidékét a szovjet bombázta. Egy bombavetőt a\' fbmek lelőttek. Helsinkiben kétségbe vonják azt a szovjet Jelentést, fcdgy a csapatok naponta a-ft) kilométert nyormillnak előre. A «wjct hndije\'.entésck ugy-\'n is hangsúlyozzák, hagy
a Mannarhelm-vonal mindenütt •ártatlan. .
és a finn állásokat hősies harcokban tartják a csapatok. A harciko-c>jk a u«gy hóban elakadtak és már most sem tudnak felfejlődni, holott további hóesés várható. Megállapítják a haditudósítók azt Is, hogy n szovjet még nyilt terepen i-s oszlopban fejlődik fel, Igy a finn gépfegyvereknek nagyszert) célpontot adnak. Az oroszok se.nuniféle célpontot nem kapnak, mert a fehérköpenyes Hímekét még pár méter> rőf isjolig lehet miagkülönbözlelnl a a hótól.
Ujabb Ik\'Hiiki-i hivatalos jelenté* szerint Északon két Ízben is vlsz-Bznverték .ízoroszok támadásai. Köz
ben \' v\'
A Lagoda tótól északra nagy harcok dúlnak. Itt\'három ellenséges század fommfcüit tmjeg. Petsamo környékvn\' a helyzet váttozalan.
A tengereken a ködben elíjnyo-muló or.isz hajóktit a finn tüzérség ^ikeresell Tötte, a partraszállási kísérlet meghiúsult.
A Havas iroda holslnkl-i Jelenteje szerint a \'Paipale folyónál két támadást voítak vissza a finnek éi meghiúsították a Lagotfa tavon v.^ó átkelést is Megerősíti n jelentés azt Is, hogy a harcik mindenütt nz erődvoTTflkik előtt vannak. Legjelentékenyebb volt az oroíjtok előnyomu-lása éazakon, de Helsinkiben ezt rem tartják komoly veszélynek oz ország kettészakít ás ára, mert a* orosz utánpótlás nincs megszervezve és a földrajzi helyzet rnelatt a tél is segít. A légi tevékenység a köd miatt szünetel.
Orosz hadijelentés szerint (NTI) az oroszok tegnap mindenütt előie-nyomultak és a Lag.ida tótól északra |
egy várost *s kát községét elfoglaltak.
Légitevékenység nem volt.
A Stefuni ujabb ijetentése az ur.wz előrenyomulásokról szóló je;**ltó,íík\'-re mutat rá és közli, hogy Muolji község, amelyet tegYtap foglaltak el az oroszok, lényegesen előbbre van, mint az a vonal, amelynek elfoglalását már tegnapelőtt je^atetío Moszkva. Egyébként a Stcfani-iroda tudó-Hója ugy látja, hogy a K^la félsziget körül nagy orosz csJpat-megerősitések folynak. A cél; elvágni Finnországot Svéd és Norvégiától. , !
VÜpu\'i-i Hav^s jelentés szerint az oroszok sokat szenvednek a hideg miatt. Csak a liszteknek jut sít.ir, tüzet gyújtani pedig nem- mernek, mert jó támpont az a finneknek. Karé\'iában a hóesés ls nagy akadály.
A légitevékenység északon nemcsak a rossz idő miatt szünetel, hanem azért is, mert {
i finnek-a sftovjét légierőket olpiJHxMoíták.
A Ilim erőkben csalódtak uz oroszok. Aílitótag azért nem1 egyezziel* meg Finnországgal, mert « katonaság tévesen Ítélte mag a finnek ce<* jét. Londoni JeteatáS szárúit a kjov-jet még a sarkvidéki éjszaka előtt ujabb heves támadást akar intézni, mert máiis ;
százéval figytlék meg
az emberei Petsamo környékén. íír-dekes, hogy a foglyok közt középázsiai, oiosxuf egyáltalán nem- tudó embereket találtak./ akiknek fogalmuk aam vóft, hogy térfyleges háborúba viszik Őket,
Loudonba érkezett értesülés szerint a lappok |
200.000 (rénszarvast toroltok délre-, ,
hogy a fmíi \'had*e*eg húsellátását megkörrmyitsélt. \';
Finnországban *fldlg 11 szovjetgép szátt le az arcvonal mögött mondja még egy kmdoni )etehtés.
Nem sok gyakorlati eredményt varnak Genfben a szovjet kizárásától
.; "Genf, december 12
Genfben nem várnak nagy fordulatot a kétségbeesett békekisérlot-tót, bár bizonyos, hogy a finn küldött drámai felhívása nem talajt süket fülekre : égyic több lugáBani
kéri a szovjet kizárását. : i
bondön ettőt a bifároz ittöT Méiír vár gyakorlati creohnértyt. Saterinle a szovjet eUeui tánvadás Hevessége egyenes arányban áll a szovjettől való távolsággá\'. , ;
gAlAi KOZLONV
A ZALAI HÖ2LÖ1TT „KERESD A HIBÁT"
versenyében ma a hibát
.................................................Cég
hirdetésiben a Zalai Közlöny mai
szamának.......... oldalán találtam
meg. — A helyes belli: .........,
szó:................................................
Olvasható aláírás:
Pánjs szerint, ha a 21 óra hátadét letelt, a Népszövetség saját felelősségére határoz. Moszkvától nem várnak jLjeníÖ választ Parisban sem\'. Hangsufyozzák, Ii>gy most keményen le kell számolni Genfnek a tényekkel, különben a Népszövetség teljes csődöt mond. l" *•
A kudarc snoazkvaB Ind®-* kolása
Az ujabb hadijelentések szerint a tiszta téli idő és a kemény tél befolyásolja majd a hadműveleteket, de a győzelmi jelentésekéi így |i tu\'~ korán süvegeitek meg Moszkvában. A Stefanl jelentébe szerint Moszkvád ban űzzni Indokolják a firm ellenállást, hogy >uz ország meghódítását a Hun népi kormány hadseregének engedik át és időt adnak annak megalakulására*. t
A ~ nyugati frontokról
a m«i hadijelentések\' francia részrőt járörharookat, német részről tüzérségi zavűrótevékeiiységet jelentenek. A német léglhaderö Anglia felett kisebb felderítő repüléseket végzett. Londoni jelentés szerint a Firth of Forth-i öblöt léggömbzárral zárták ei. :
llaHIn ax oraaz-remin békéért
A belgrádi Politika berlini tudósítása szerint Berlin lépéseket tet| Moszkvában a rcsuán-örosz helyzet megsziLárditására. Berlin szerint egy romón--orosz háború n német nyersanyagellátásban zavarokat oko/n.t. Ugy tudják, hogy a romániai olajért Németország elfenszoigállatáskep nem segíti a román-eüenes törekvéseket |
Az Uj Nemzedék értesülés* szerint Románia engedett a (német óhajnak és a márka árfolyamát lírai 60-ra emelte. Ezre\' ugyanazért az ősszegért másfélszer annyi olajat száflát Németországnak, mint eddig. ; l j
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 7 gyermek született, 3 ÖU és 4 leány; l>«tus Sándor gépészkovács és BcdÖ Annának rk. fia, Simonka József napszámos és Imrei Kjaialinnak rk. leánya, Szokol József földműves és Plánder J\\iliannánPk rk. leánya, dr. Hortobágyi (lyuk* I. o. áaUtmpcnifórí tiszt ós Prack Idának rk, fia, Domonkos Adám napszámos és Szekér JuliAnnáJiftk rk, leánya, Zókia József niipszámos és Horváth Irmának rk, leánya, Fuchs János íöhlmtlves és Varga Miíriánaií! rk, fia. — Hfllésozás 3 volt: Horváth Ij»jos Máv vonat fí-kezö rk. -12 éves, özv. Dávidovics Lászlóué I\'oJai Aima rlc 63 éves, Wimrwer József földműves iV. 79 éves. - Házasságot kötött 2 pán Varga Istviin földműves rk. és &ucU> Eiwébet rlc, Moivarecz Lajos Má* itarfalos »-k. és Súnieghi ííartft ,k.
— a^wklillltaia^kal tekint** meg snliMaa véWktays*./ aalktU. KopsUle HWtárahaa.
logerősen megszűntetlek ai eljárási Erőss Reisti tolt városi erdőmester ellen
A törvényszék és a tábla teljes elégtételt szolgáltatott ErÖss Rezsőnek
Annak idején többször js foglalkoztunk Erőss Rezső volt váro<d erdőmester ügyévei. Ugyanis a köz-gyüié-i ^interpellációk. kikezdték Erőss Rezső erdöme.tert li. Megindult n vizsgálat, nw)d kívülről feljelentés tétetett Erőss cUca, aki e:e-jétö\' végig büntelenségét és legki-fogástaüinabb korrektségét hangsúlyozta. Hosszú hónapokon át tartott n vizsgálat. Dr. Almássy Gyula vizs-gálóbiró számos tanút hallgatott ki ebben nz ügyben, majd az egész ügy átkerült u törvényszék vádtnnácsá-hoz, mneiy megszüli tette Erőss ellen az eljárást és vissziautasiiorta a vádiratot.
A kir. ügyészség fe.folyamodással élt. A pécsi tábla nemrégen foglal-
kozott Erőss- Rezső ügyével és helybenhagyta a nagykanizsai törvényszék megszüntető határozatát, mefy jogerőssé váít.
Ma érkezett meg Erőss védőjéhez, dr. Szötlösi Pá4 nagykanizsai ügyvédhez a pécsi tábla határozata.
Erőss Rezső ei-dőmester szebb elégtételt nem kaphatott enné) a jogerős határozatnál.
A városi közgyűlés iaterpelláoiós-hadláratának Erőss Rezsőnél. Js -ez lett a vége.
Nagykanizsa város közönsége egyet len percig sem kéielkSedett abban, hogy a mcgJnditotl eljárás Jgy fog végződni. \' i
Teljes megszüntetéssel.
A világhírt! márkás
CONTINENTAL-i^gépek
már 24 havi réajdatr* 1«
SCHLESS TJBSTVÉRBK-iiéi
Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
Betört, hogy válóperéhez pénzt szerezzen
Éjjel betört, másnap részvétét fejezte ki a károsultnak \'— Kgy évi börtönnel éi három évi jogfosztással fizetett érte
Vajas József 47 ; éves garabonei születésű kőműves ez év júniusában került csak ki a börtönből, ahol i évi rabságát töltötte és ma ismét a nagykanizsai fogház szomorú lakója.
A csendőri nyomozás szerint Vajas Kisrada községben december 8-ón hajnalban betört Szabó Kálmójn korcsmáros és fűszeres üzletébe és ojinan 210 pengő készpénzt és különböző ruhaneműt zsákmányolt.
A mostani tárgyaláson n fogoly Vajas elmondotta, hogy amikor kiszabadult a börtönből, hazament Ga-raboncra. Feleségét, aki tőle külön vált, kérlelte, hogy jöjjön hozzá vissza. De (tg nem jött. Azért szeie-tetl volna válópert indítani ellene, de ehhez pénz kellett. Az egyik ügy véd 250 pengőért vállalta ügyét és erre 20 pengő előleget kért. Mindössze 20 pengője volt, - mondotta ~ az meg neki kellett élelmezéséhez, ezért december 8-a.n . betört Szabóhoz. A korcsmát 1981-ben ő maga is bérelte, Jgy ismerte a helyiséget, a berendezését. Nagykanizsán fúrót vásárolt és amikör a hajnali órákban a korcsmában minden elcsendesedett, hozzálátott a *mun-
kához«. Megfúrta az ajtót, a korcsmában kihúzta a pénztárfiókot, ahonnan egy bőrerszényt veti ki annak tartalmával együtt,Majd ruhaneműé ke t lopott. A pénzt az egyik krmnplirak&s alá, a ruhát pedig a kukorica auS rejtette egy házba.
Másnap ö maga elment Szabóhoz és részvétét fejezte ki a betörés felett. A pénzből nem. költött
ei egy fillért i
A csendörök sér-
tetlenül találtak\' meg mindent ruhunemüvei együtt.
- MJndent a feleségemnek köszönhetek, — mondotta a szeren-osétlea ember. - A menyecske elvette az eszemet. Nem győzbom, a pénzt... ;
- Hát nem tudta maga ráncba szedni? kérdezte tőle az elnök.
- Akkor mincQárt szivbojt kapott — vtuaszolba Vajas. — Csak az én szegény gyermekéjanet .sajnálom* Az cgyJk 10, a má>ik 14 éves.
Miután tettenérés esete forog fenn, dr. Vaday Sándor kir. Ügyész a TE alapján szóbelileg terjesztette elő vádját.
A törvényszék Vajas Józsefet, fi-
. lt^. december m
szebbnél-szebb
női és leányka
BARTAnai fcrtWrt azár-ud var IlMSiaSlIlI
nagyon olcsón!
Ki* I dpi
Hlci ÜK
Ili
iiílL
tagttteiétt én legjait I i\'ö-M Z. u.
gycicintoel « íeuujoíjfö, kikütoiíS-nyokré, egy tvi. böi-íönte három 4vl logfosztásra Ítélte. " Az Ítélet jogerős.
A Credo ülése és ismeretterjesztő előadása
A jiagykűnizsal Credo vasárnapi ülésén P. Gulyás Gellért plébános, elnök, a százszázalékos katolikus férfi életéről tartott pompás előadást. Buzdította a férfitársadalmat, hogy vegyen részt az\'Acü:> Otolira által meghirdetett juriahndjárotbau. Bejelentette egyben, hogy a C«do a képviselőtestületi tagokkal együtt december 17-én Járul közős szent-áldozáshoz. Elhatározta emuién a gyűlés, hogy a taggyüjtésrc vonatkozó indítványt gyakorlatilag 1» megvalósit)n. j
Wcoer Etek világi elnök a finn testvér-nemzet hősies szabadsá^har. cárói emlékezett meg. Weber elnököt a^tagbk meieg ünneplésben részesítették 16 éves közszolgálati Jubileuma alkalmából. A Oedo-tagok jókivánatalt Viczenly Árpád alelnök tolmácsolta. j
Nagy örömmel vette tudomásai a Crcdo-gyülés Gozdáji Ernő főtitkár bejelentését is, amely szerini a Nagykanizsai Takarék 100 pengőt adományozott a Credonak szegénysegélyezésre. !¦ .....¦-
Már a délelőtti ülésen megemlékezett p. Gulyás Gellért a Oedo által rendezett előadássorozatról, mely. nek első előadása vasárnap délután volt az Arany János utcai iskolában. Az ismeretterjesztő előadást Filo, Ferenc igazgató nyitotta meg, mint az IskolaaBvuU Népművelési Bizottság heiyi vezetője. Az első előadást P. Gulyás Gellért plébános tartotta a szociális kérdésről, mint a mai kor legégetőbb problémájáról. P. Gulyás Gellért alapos Ismerője a kérdésnek! és igy nagyszerűen rá tudott világítani a megoldási módokra is. Weber EieV kir. járásblró, elnök, a szEgény-ember gyermekedről beszélt. Végig vezette a gyermeket születésétől a serdülőkorig és rávilágított azok helyes nevelésére. Az előadásokat. « melyeket nagy tetszéssel fogadott a hallgatóság, Éhmann Magda és VioJ« Erzsébet V. osztályos növendékek1 nagyszerű szavalatai tarkították.
Ido-jóslat
Északkelen, keleti légiramiád, túlnyomóan derült Idd. Sok helyen köd. Több helyen, főleg uz ország déli részén havazás.
A Meteorológiai Intézet uafiyktuilwial meiligyeloallomáaa {alantii
Hőmérséklet tegnap eate 9 érakor --04, ma »kk«1 +2-2, Jelben -fl\'O
GwMdék 00-t..
Ha folytonos bélpangásaltől éi tulsok gyomoreavító! okvetlen meg akar szabadulni, ugy ne mu-Iubízb al reggelenként felkeléskor egynegyed, esetleg félpohtr természetes .Ferenc Jfaael" keserüvizet Inni. Kérdezze meg orvosit 1
HB9. dec*niber 12.
Orostország
statisztikája
170 millió lakos, 153 nyelven beszélő 190 nemzetiség — Az ország latocságinak Csak a fele orosz
Most hozták iiyUvánosságxa a Szovjet rjíöztársaságok Uniójában 193U. január 17-éo. lefolytatott népszámlálás előzetes eredményét. Eszerint Szovjet-Orgszorszáfí lakosságának számai 170.467.186 lélek a Len-gyotországtól elfoglalt rész nélkül. 1926-ban 147,937.915 lakost szám1-láltak Össze. j
Az oroszok az ország lakosságának csak « felét teszik. A ¦ szovjet-statisztika szer.nL 1926-baa 190 nemzetiség, népcsoport vagy törzs élt Oroszországban, akik 163 különböző nyelven beszéllek. Ezek közű\' a két legnagyobb kisebbség az ukrán és a fehér-orosz, de az 1926- évi népszámlálás külön feltünteti a csékéiy lélekszámú nemzetiségeket U, mint például a luraniu 1019 lelek, arcsin 860, tat 223 és a Je/idita 1 lélek.
Az 193ÍÍ. évi Összeírás nemzetiség szerinti adatai hrég nem jelentek meg s Így Belső\'Öroszország 1926. évi nemzetiségi megoszlását Jl\'etőt\'n az akkor -végrehajtott népszámlálás adataira vagyunk utaivu.
Az 1926. évi adatok anyanyelv szerint 73,927.668 oroszt. ff.276.V87 ukránt, 9Í.869 fehéroroszt és 767.690 németet tüntetnek fci. A nagyobb lélekszámban élő nemzetiségek kö-züi az 1926. évi adatok szerint\' a jelentősebbek : kardiái, csuvasz, tatár, baikir. taumiük, kirgiz, kozák; zürjen, votjék. mari. cserkesz, ingus; kubard, bankár karacsol osztják, cseremisz, kur:ik«ip«k, burjét é*< jakut.
Kelet-Lengyelország ukrán és fc-héro^isz területeinek clfoglalásautiin különös fontosságú az ukrán és fehér orosz kisebbségek számának aiuku-lása, Lengyelország mostani felosztásánál szovjetjermhatóság alá körülbelül 1,620.000 ukrán és 1,026.000 fehénirosz kerQtt i
Az 1937. évi szovjet népszámlálás szerint Szovjet:UkraJnn lakosságának Wáma 30 rnillif) 960L2Í é.s \'Fehér-Oroszországé 6,667.976. Ezek szerint a jelenlegi Szövjet<)msj»rszág lakosságának 24.5 százaléka az ukrán kisebbség. I
Szovjet-Oroszország német nenve Uségi> . i1linii}[x»lgáraiiiak azáma jelenleg {körülbelül egynii\'llói-a tehető. Egyedai n volgai németek köztársaságában 410.000 német él.
ElLÉSEZTETÖ
EfTtorl kortes (kél sor) dija 30 Illlér.
nrar Tctaki Béláne dalaastjt < tane-
iskiilálss,, esta fél 0 órakor. Pnnesti 17.
Urat ItoteM Bétátlí második hang. versaoya déluuui 6*or a eenoWeoli-
ban.
Juoir 7.
A Katlioilkus Legényegylet at Iparoskőrbeo.
Jauuír 13
Katolikus ost «. Iparotkőrbea. ISMSf II.
I.loeális stöauús a városliízaa s
ómkor (Vértmú Frigyes). Butorakbu a Kopalela-cég vezet Modern mlntatenaaiben a legjobbat a taaoloaábban matatja ee, kaaveae .1»» ital leltstatak mellett.
Városi Mozgó. Még ketlden-szerdán.
Magyar világsiker I BAnky V. randezéas.
ÁLL A BÁL
Babay Józaof éa Barabás Pál regényt).
Előadások köznapokon 5,7,9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
Hét hónapi börtönre ítélték a tnaró-lugos merényletért
örökség — marólúg — börtön
Tuboly Márta Szeittliszló község, ben & hozzátartozóival. Édesanyja meghalt. Kicsi örökségét sógora, HtV bor Imre megvetle tőle 329 pengőért. Ebből 101 pengőt ki is fizetett Máriának, de ti többit csak akkor fizette volna ki, ha a leány, akinek tesli hibája volt, elköltözködik a hártói.
November M-en történi, Tuboly Márta egyedül volt otihon, a lakásban. Ezt az alkalmat arra használta fel, hogy megkereste a sógora által elrejtett 210 pengőt és azt m>a-gához vetle. Tuboly Mária ugyanis tolt, hogy kiteszik a házból és ő Így akarta magát Ibiztositani. ;4
Mikor hazaérkezett a sógora és nővére, nyomban rájöttek ami, hogy eltűnt a pénz, azért fe\'szóli-, tolták Má\'iát, hogy adja n\'/.t nekik\' vissza, söt odahivték } községblró Kálóczi Józsefet is, hogy halósági személy legyen jelen és az 1. szólítsa fél a pénz visszaadására.
Tubo\'y Mária ngy tett, mintha a pénzt keresné, de eközben hirtelen felkapott egy edényt Iugköoldattal és annak tartalmát nővéi\'e, ríóbor Imréné arcába öntötte, aki megsérült a maró folyadéktól, söt ráfröos-csent Kálóczi biróra és Peszleg Pé-
ternére $v
Tuboly Máriát feljelentették\' há-romrendbeli mérgezés, hatósági közeg elleni erőszak és lopás miatt,
A törvényszék számos tanút hallgatót! ki. Tuboly Mária utalt jogos jussára, tehát nem1 lopott ~ mondta. Elkeseredésével vedesfezett.
A bizonyítási eljárás befejezése Után a bíróság a vádlót! leányt egy-Bendbeli mérgezésben és kétrendbeli gondatlanságban mondta ki bűnösnek és ezért hét havi börtönre itéTle őt. Az ilé\'el jogerős.
— (Ingyen karácsonyi ajándékot)
szerezhet magának On is, ha részt Vess a zalai Közlöny karácsony* 1K«-rcsd a hibát, rejtvényueracnyéri. Nem kelt mást tenni, mint naponta figyel, ineson elolvasni a zalai Közlöny hirxle. réseit, megkeresni a/, elrejtett hibát és azt összegyűjtve a :>, oldalon ta-lállialú sMlvónyeiaen újévig egyszerre beküldeni.
Bélféregtlzökurak meglndltá sánál egy-két pohár természetes .Ferenc Jdisef" keserűvíz, mini gyorsan, biztosan és igen alaposan ható hashajtó, régi idők őla egész kiliinSíii btviltl — Kérdezze meg orvosét 1
Altuaé aasatnatawa ifin..»,.ki
laLtMt I. aalatala «.45 Torma. — Kirak. — Keataaii-ajak. — Haagtama»k. - 10 Hiaaa,
— 11.10 Namntkőzl vUjelsöaaolaiM.
— 13 llar«Bgssó. — Hknaun. — Id&-JiratjalaiíMs. — 12.40 rltrafc, — 13.28 MSJalzés, időjánudaleotas. 14.30 Hi-stk. — 14.15 UátoriarnarMtéa, — 15 Arrolyamhirak, ptad árak, Stalnla*. arak. — 10.45 Mötabes, iddjarisst. iaatai, utrak. — 17 llimk sslovak at cMsrn-oTW ayalvaa. — 19.1S HlraK,
— 21.40 Hizafc, ldőjirisjelantés, birok ..lovak ai magyar-orosz nratvast — 22.40 Hírek aémat, okuz, «o»>i at traada nyalván. - 0.05 Hlrak,
HóolpSk, héoalnnAlt,
gyapjú alsőnemoek, melec narlsnyík, keastyOk, katott-árnkban nagy vélaszték
SZOMOLÁNYINÁL
1UBAPEST I.
17.15 Iveéky István aMvegésv. 17.45 Ráci Zsiga csevegése. — 18.50 Dr. Dömötör László előadása. — 10.30 At 0|>craház előadása, .Tannhiluaer.. - I. felv. után kb. 20.35 Hirekk. —, A IL felv. után kW. 22 Ilinek, idö-járásjolenlós. — Az előadás után kb. 23.10 Hlrck. - 23.30 Murai EHÜt ci-gányzenekam.
BUDAPEST II.
18.15 Mezőgazdasági félóra. — 18.45 Magynrorosc Itallgatókhak. — 19.30 Francia nyelvoktatás. — 20 Hirek. — 20.20 Debussy: A loager, szimronUnis költemény, hanglemezről. — 20.45 Dr. Szobolka Tibor előadása. — 21^0 Tánclemeask. - 22 Idójárásjolentés.
BSCS : !
17.10 Lemezak. — 18 It}. dalok és zena. — 19 Lemezek. — 20.15 Kis Be-nekar. — 2t.30 Baetlioveni c^lur vonósnégyes ~ 22^20 Berün.
Pontosan beszabályozott ÓRA, arany és ezüst ÉKSZER, értékálló karácsonyi ajándék!
Dúi vilauUkbaa, iiiítoíscll áron kapható
ZSOLDOS GYULA
Fg-nt 8. (¦ Korona-tiillocUval i
mben).
Szerda
BUDAPEST I.
10.15 Gycnnokdételött, —110.45 Felolvasás. — 12.10 4-^kJis Jenő olgéuy-wnekara. — 13.30 Oj«rcUréíizict)ok hangliensauöL ~ 10.15 A téli áuai-védeienu Beszél (rccsö Sánuomó,
17-15 Dr. SaJy Gém előadása. —, 17.35 Me*]es Béla aenekttr. — 18.4.» N:íniLásiló döadasa. _ 19.25 A raüió; si^miwnelOlm. — 20.20 <A fekete tulipán,. Hangjáték1 három felvonásban. — 22.05 ComcaisoU Máriai u>u-gor&zik. — 23.20 Tá ¦Jcinoack. BUDAPEST II.
18.15 Olasz nyelvoklfl*ás. — 10.30 Tasn áal-Kiibaoska. András előadása. — 20 liiiekL — 20.20 Beszkárt-zenckar. — 21.30 Dr. Klugo Endre előadása. — 22 Időjárásjclentés. — 22.05 H?erlis Jenő cigányaanekara,
BfiCS I I
17.10 I^áMerck. - 18 Alt, hegedű és cseiubaloverscny4 — 20.15 Iüván-saghangverseny. — 22.30 Könnyű rcne. 0.10 Éjféli reno.
— Kaytiri December 12. kedd. Rom. kat Otülla. - Protestáns Gabriella, -Izr. Kiszí hó 30.
Oozfflrdö nyitva reggel 6 érától eata 6 ortU* (batfft, saeroa* péntsJk délutaa kedden agáén nap nőknek),
4
198».- üetsmbff tlQ
„k Dunántúl és Kisalföld Írásban és képben"
Egyik országrésznek sincs olyan pompás leírása, mint aminő Koguto-vvlcz Károly szegedi egyetemi tanúr hatalmas, két kötetes munkája, a <Dunántúl 6s KjsairiUl inisbön ós képben.. E két \'.ötetes munka egymagában is letart egész, mciynok rrünílcii müveit dunántúli család könyvtárában ott a helye,
A sok száz, tgyönyörA légi lény képekkel, színes mürnMléktetkfi, térképpel ékes,1 egész vászon kőlósO müvet, melynek bolti áradig pengő, részjet fizetésié ¦10 pengős •kedvezményes úron szerez, heti meg.
Az első részlet 8 pengő befizetése ellenében már megkapja a két kötelet, a következő nyolc hónapban pedig liSvi 4 pengő részletéi keli fizetni,
Atnennyiben készpénzért óhajtja most .karácsony előtt megvenni, 30 pengős •kedvezményes :Sron szállítja kiadója, a szegedi Egyetemi Földrajzi Intézet*
Voltaiképpen hatalmas öt kötet s sorozatnak első része e% a dunánUili munka, Az Atföld, a Felvidék és líár-
Katonaifelezorelések egyenruházati oikkek
ogyedöl legolcsóbban boszerozhotők BELEZNAINÁL
Sagáf-nf $& ss. Telefon 625. .
pataija, Budapest korszerű, tudományos, de közérthető földiajza tesz ez a nagy munka. Az- öt kötet ára száz pengő. Azok a dunántúli \'előfizetők, akik karácsony dőlt megrendelik, 100 pengő helyett 84 pengőért kapják ezt az értékes sorozatot. Az első 10 pengős részletet karácsony előtt kell beküldeni, januárban öt pengőt, a következő .23 hónapban liavi 3 pengős részletet ktil törleszteni. Az cisö 10 pengős részlet befizetése után, tollát még karácsony előli, megkapja minden előfizető a kétdunáutulí köktől. Mindössze; pengővel tehát olyan értékes karácsonyi ajándék birtokába jut, a milyenre Ilyen olcsón sennni más irton sem teliét sxort.-\'Ez a legszebb .magyar • munka egyaránt ¦ alkalmas ajándék "» serdülő afjuságnalr, vagy felnőttnek; mindenkit oktat, gyönyörködtet. A második kötetben a szerző a dunáutiib németség és az egyke kérdését tárgyalja olyan részletességgel és nyjftt-sággal, ahogyan elölte egyetlen magyar szerző sem lette.
Érdeklődők forduljanak közveiicnüi a kiadóhoz.
Legszebb karácsonyi ajándékokat Vlrég-tói vehet.
Kis üzlet, de nagy választék!
Virág József,
Fő-uí 3.
cipő- és divatház.
15.000 látogató 10.000 pengőt költött egy év alatt a tihanyi Népművészeti Házban
A m. kir. Balatoni Intéző Bizottság Tihanyban építette meg a Balaton egyik legszebb pontján >A Ba-latonkö\'nyék Népművészetének Házát*.
A ház tiszta ősi népi fonnWcíe-mckkei, egyszerű, de szépségéten megkapó, nádfede\'es, tornácos épület. Egyik része meszelt, durva ya-kolásu, másik fele az etedctl tihanyi kőanyag felhasználásával épült, vörös faragott bazaft kövekből összerakva. \' \'; , ...
A ház a tihanyi domb hátán fekszik, az apátság és visszhangdomb közötti részen,-szép-kilátással a Balatonra. Kertje gyeppes, falusias, benne tarka, mezei virágok, ablakokban muskátli, a tornác c!ölt leanderek.
A ház v. Nászay Miklós és Tóth Kálmán építészmérnökök, ismert dunántui falukutatók tervei szerint - a helyszíni népi \'építészeti kutatások eredményeként - épüli és
rendeztetett le, i
A szobákba boltíves tornácon át fl füstös konyhán keresztül léphetünk be jobbra a népművészei! efő-adóhely\'íségbe, balra pedig az úgynevezett liszta szobába. A füstőskonyha eredeti ősrégi tányérokkal, tü/isze relék kel, konyhaedényekkel van felszerelve, a tűzhely padkáján pedig nyarvtnbi a hbes sérsekszőllösl farngómester dolgozik. A tiszta szobában a bevetett ügy buzsáki huzata és ágyleritöje igazi népi eie-dctlségek. A szoba szeme: kályhája, tálasa, asztala és székel mind eredeti rjaratok, összegyűjtve a bala-tonkömyéki községekből, öieg házakból. A 100 éves balatonkiill-I tulipános ládán buzsáki varottusok, börködmenke fekszik. A.tiszta szoba egyik ab\'akában nyaranta eredeti népviseletben készíti a hlies varot-tasokat a dolgos buzsáki asszony, a másik ablakmélyedésben pedig baLatoiicndrédi leány mutatja be a
1000 darab
Babakocsik, hintalovak, biciklik
és mindenfajta Játékok.
Manikűr-, fésű- és illatszer-kazetták
fővárosi választékban - -
Baba klinikai VAGÓ-nél
hkes csipkeverést. A tekui, egjfisrerli feszület, kakakkos óra,títíg az ágy felett egy kél százesztendős házi áldás, eredeti balatonszabadi faragás, a siófoki cserkészek íiéprajzif\'gyüj-tenu\'nyéböl vulö. .-¦ 1 Íj&Mf3d
A tihanyi házban készlett fsra-gá^ok .csipkék, valottasok ott o helyszínen meg is vásárolhatók és az ánrtitó szobában Összegyűjtöttek mindent, ami szép, értékes és"Igazi, ősi népművészeti muka á Balaton mellett.
A hl\'es som-igyhárshágyi Kapoíyi Antal kanász fafaragása, buzsáki varrottasok fis" rátétcsek, karádi\'hor-gofások és kézimunkák, balato\'ncnd-rédi csipkék, somogyszontpáli háziszőttes és a világhírre szert tettTó\'h Mariska féfe nemeshányi csipke, gö-c;eji\' szőttes: Breg\'ovics Kálmán zalai kanász és Nádi Mariska keszthelyi pásztorleány fafaragásai,\'\'\'1 a c^örnycfö\'dl Tóth Lajos tubékossze-* lencél, Tátrai János balatonklIhT-i sótartó!, dobozai és azután szaru-
Karácsonyi ajiiiléltinyal
¦ zolld árban
BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy MIUÖS-ttt 3.-:
javító- és kész Hő-üzem.
kürtök, eíikdá és karikás ostorok, csontfaragások és Bognár Gábor sér-sckRzíS\'lösi földműves miniatűr faragásai, stb., mind-mind- eredeti népművészeti remek, szinte tmuieó\'is értékű darabok. ,
A m. kir. Balatoni Intéző Bizottság a három balatoni vármegye nép-müwléíj titkárával, valamint a mindenben szívesen segítő dr. Fára Jó-zief ffí\'cvél tárossal, írem utc>l$ósor-bau a siófoki >Magyar Tenger* cser-k&zcaapat parancsnokával, a>„ Zá-konyi Ferenccel a.-balatoni népművészet mégmeiitéae érdekeben dicséretre méltó ós alapos munkát végzett
A Jtn. kir. Balatoni Intéző Bizottság -- miután az elmúlt évben a közei 15 ezer látogatónak Tihanyban körülbelül 10 ezer pengő értékünép-müvészeti munkát adlak el —> téli hónapokban ujabb megrendeléssel fordul a b^ibmnentl falvak1 népé-
1
A jgazdagságröl
Irta: Kelemen Farene
Hogyan lehelünk gazdaggá?
Ennek három módja van: beleszületni, megszerezni, vagy megnyenü a gazdagságot. \\
Beleszületett gazdaság alatt, érijük az öröklött gazdagságot, tehát azt a vagyont, melyet vagy közvelleu elődeink, vagy megelőző több generáció munkája, ügyessége, cselleg szerencséje hordott össze és mentett át számunkra. A meggazdagodásnak ez ta-gadliatatíainü a Icgkénycbnesebbirnód-ja, mert nem ró ránk más feladatot, mint a* átvett vagyont, az öröklött gazdagságot konzerválni, megőrizni és tőlünk tí\'lliclően fokozni. Minthogy pc-Ktjg a vagyonnak belső expansw i\'reje van, a konszolidáHt vagyon önmagát növeli, cnnfll fogva n-\'m kell hozzá ez esetben semmi más, mint igényeinket u gazdagság évi hozamáu alifl tartani, de -\'egalább is, semmi körülmények között sem, azon túllépni ós már el. értük célunkat...
Az örökl/jtt vagyon, vagy gazdagság nagy társadalmi előnyt és fellKcsül-belclkii biztonságot nyujt a/ embernek az éleiben, de sokszor komoly ballaszt, tott is. A gazdagság ríntfiVt ó\'éJw születeti ember energiái, a küzdés etje. mei iifiha elsorvadnak, vagy ki sem fejlődnek s egcftel a jellem képzés |eg. értékesebb tényezői vewuck el az uj
élet számára.
A nagy gazdagság sokszor kirobbantja az ember lilkc mélyén szuny-nyadö s csak komoly jellemkéiwésael lefékezett pazarlási, költekezési, mula-tozási ösztönöket s ezzel nemcsak az ároktőit vagyon etfprédáláshor, lianem jóválehcletlen emberi k isi kl ások hoz is veset.
Régi magyar vagyonok, évszázados arisztokráciák gazdagságának jói ismeri tragikus utjai ezek.
Lehet, hogy ilyen lélektani okikból, do sokszor más megfontolásoklAil Is, a nyugati nagy\' demokráciák eldorádó-jában, a szertelen tehetőségek liazá-jában, M núfllárdos nagy vagyonok keletkezésének helyén a gazdagságot a!apjtú amerikai muttlíimtÜoiuos őfcte végén karitailv, jótékony, szociális, vagy valami grotcsxk céSra ossza szét vagyonát s utódiára csak a vagyonszerzés családi tradicióját, hajlamát, vagy módszereit hagyja.
Eudkkei a lélektani fegyverekkel in-dul cS útjára az uj milliomos ifjú, aki sokszor tul szárnyalja tipjának vagyonát is, a maga /észére pedig mtgsífcrzi a vagyon gyűjtés, a fokról-fokra való meggazdagodás mámorító, at életerőket lendületesen felfokozó energiákat.
Miiulejieselrc nelie/ebb módju a \\-a-gj\'oiiswrzésnck, a meggazdagodásnak; megsíieixuini a vagyont,\'
Ehhez nemcsak elszánt akaraterő, é lel re valós ág, kjtüiiö érzék, incgrcudU-
beteUen lakarókossiígl ösztön, kiegyensúlyozott életmód, hanoin mindenekelőtt szerencse is kell.
Ennek a küzdelemnek példáit gazdagon szolgáltatja a körülöttünk zajló élet, a magunk és ^hozzátartozóink, jfci barátaink, ügyfeleink példája.
Nap-nap Után látunk heroikus küzdelmeket, niegejilö aszketizmust, oj. szánt akaratot, ékflnias fürgeséget, szem füles ösztönt és ennek dacára még sem jutunk elöje a vagyonosodás, a gazdagodás utján.
Mások ezzel szemben egy éüetre megállapított egysrerü, áttekintlicLő, minden invenció nélk\'üfll, de annál biztosabb programmal szemeink eflött célhoz érnek, mert -szerencséjüki van, mert ¦ amihez hozziuiyulnak, minden sikerül, mert kezeikben Midás király példájára OnanttYá változik át még a sár is, mert a Sors nem dobál hurkot lábaik elé, a csapások nem keresik fel olt honi tknf, a hajtatnak, a betegségnek furiái nem dúlják családi fészküket.
Ezek a/, u. n. ,szerencsés> emberek az. életben, mig a löbbiejk a tpecliesek\'. kalegórjájába tartoznak.
Szerencse, vagy balszerencse, a gazdagodásnak eiek a (lomiuáló tényezői, tisztán végzetszerűségek, amelyekkel szembeszálni nem lehel.
Természetesen cmiok dacára nagy szeropet játszik a szerzett gazdagság utjain az egyéni invenció, ötletesség, a meggazdagodás lchelöségeiuek, rejtett |
útjainak felismerése és kihasználása.
Ősrégi ernliej-t erények ós egyéni képességék nagy szercpltcz jiilnftk ebben, de azért nem okvetlenül <okos < embernek lennie - annak, aki meggazdagszik, a gazdrsgok között sokszor korlátolt cinberek«t is. taJtiluak, bár aki egy étet munkájával vagyont tudott szerezni, lagadhatatlanul • már bizonyos értelmi képcsíógrőllott tanít-
Ságot. ;¦ . , „..,, ;>¦. :\' \'
Jtegnykírni a tflzdaftlságoti lutri, még ha nem is \'sorsjeggyel jutattunk kőny-nyen szerzett vagyoaunkhoa.
Az emberi számításnak; élóieliilás-naik, praktikus érzéknek nem nagy sfcrcpe vOfi ebben, ,szor<Íncseőolga. az egész, mini nmtujajír szokluk. De azért ifiég sctn iteljesen a vaksz.ciencsci dönti cl a; Ijjnen gazibigságok1 kolotke-zésének tilkál. Szomfilles.-.ég chbez; is kcU. Kei keli figj-elnünk ftcokJU a lát-halaiuin jelekre, melyekkel . Eortnna islenasszony felénk integet.
Egy megálmodott sorsjegys/ám, a lnelyre a Iközöhibös jól aífczik, inig aZ élelmes megveszi,\' niár sok gazdugság alapjajt vetette meg. ¦ \'
Tiívol áll tőlünk, hogy éhtítyüU a sorsjegyirodóknak reklámot- csiuáj-jmik, de nem lialjtfíllsatjuk el, hogy okos élettapasztalat a4 diktálja mindenkinek, hogy legalább egy nvolcados sorsjeggvei kísérelje meg S;r,ejicsé. jól. A sorsjeggyel va*V ^!\'1 l«K"\'\'*ar-" tt hálsi) aj|tó, airK-lyerr U> * ktcszéfycs
Eortuua néhaaéba bestirtaa bozaéok, T,FoJy,t, Mv.) [ . _
1939. december 12
2ALAI KÖZLÖNY
hezi hogy a ttV\'uyi népművészeti házba Úrujiüulók « nyáron ismét megfelelő ő** szépségű munkákhoz juthassanak. \' í
Szociális szempontból és a balatoni falusj lakosság téli foglatkozla-tá-a miatt Js Igen nagy értékű éi jelentőségű a ni. kir. Balatoni Intéző Bizottság tihanyi népművészeti házának működése és annak eredményei\' 1
— (A Szociális MlssiIőUrsuiat)
nagyj^iizsai szervezet hagyományos karácsonyi uzsonnáját száz szegény részére az idén Is megrendezi. Ezúton kéri buzgó tagjait, hogy adományaikat: kalácsot, cflcaot, cukrotdetcmbcr 20-ra a Missziósliázba szíveskedjenek küldeni . {:)
— (A korház karácsonya)
lígészséges ember alig tudja falfogni, mj! jelent az, a .korház rideg termében, teljesen elhagyatva, fájdalomtól gyötörve a szent karácsonyi ünnepeket tölteni. Csak messziről szűrődik b^ n fájdalom házába a karácsonyi Öröm és hangulat egy sugara. A kedves jó irgalmas nővérek minden évben kőny-nyebb, elvistflhelőboé teszik! a szegény betegeknek a kórház ridegségéL Nemcsak szép karácsonyfát áUUwvdi fel, nemcsak hatosvkamcsonyestét rendeznek, hogy a legszegényebb betegnek is jusson, hanem miuidcgyiknck juttatnak egy-egy ajándékot is. Hogyha csök néhány, percre is, őrömet fakasztanak a vóéna, sápadt \\arcokra. Az idén is lesz a kórház betegeinek karácsonyfájuké A kedves nővérek gondoskodnak róla* ös akinek melegen érző szive ványai liozzájáml kis oján-Uékával a kórház karácsonyára, Kiadjuk el ajándékainkat a korház irgalmas nővérei főnöknöjénck, aki azokat a szegény betegok megörVcndeztetja. séro fordítja. Vigyük a hetk\'hentí kis Jézust és annak; szeretetét a kórházban szenvedő betegekhez.
— (Borbál* Ünnep)
Bensőséges Ikerelek között ünnepel-tók meg a xalainggyei dórógdi bauxitbányában o bányászok védszen tjének, Szent Borbálának ainanját. Az ünnepségen rnegjelent I»elnenázy Antal ny. államtitkár, a részvénytársaság vezérigazgatója is. Az ünnepségek ub\'m a munkásoknak szerctetcso magokat oszlottak szét.
— (Már! a-leányok avatása)
és zászlószentelés volt SzcplöteTpa fogantatás ünnepén HoinokkomároniJ-!ban. A körménél, [és a latin Veni Sanc-te után Hozmán Alajos iáébános bedéit a zászló Mvatésáról, az avatásia váró homokkomaronvi, és liosszu völgyi, leányoknak. Szentbeszéd után 32 Üányt avatok MáryUcányokkií.
— (Egy honvéd temetése)
MAjor József 39 éves nagykanizsai nonvöd a kőteü Lispo községben meghalt Egy 70 éves édesanyját hagyod hátra. Temetése bajtársainak nagy részvétele melleit folyt ie Lidién. Németh zoltán parancsnok megindító gyászbeszédben bucsuttatla ei a kölá-lességttíjesitő, derék bajtársat, oki a kicsi Lispo temetőjében Várja a mav gyarok nagy reJláuíadását,
— (Megszűnt egy zalai lap)
A Tapolcai Újság, dr. CsányJ Pál szerkesztésében rnegjelcnő hetilap, a mely huszonegy éven kereszti* bátran és lelkiismeretesen liarcott a koropz-tény elvekért, most megszűnj
— (Mécs-est Tapolcán)
Mécs Lásztó, a kiváló papköltő előadó körútja során legközelebb Január 7^én Ttepolcán tart jólékony-
rL& 11
KülPIltlli
BITCR veiéi
Nagy választék ! í())hv/,\',éi árai I
— (A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Árvák
nagykanizsai csoportja a szokásos karácsonyi segélyeket folyó hó 17-én délelölt 10 órakor a városháza kis tanácstermében rendkívüli választmányi ülés keretében fogja az arra rászoruló bajtársaknak kiosztani. Az elnökség felhívja a bajtársakat a megjelölt Időpontban való pontos megjelenésre. A segéjyietjogosullak naponta délelőtt. 10—12-ig jelentkezzenek vitéz Ilámory József csojk) Heinéknél.
— (A fogház karácsonya)
Mint műiden évben ,az idén is ti nagykanizsai Fogházban büntetésükéi töltő megtévedt és elesett fm berek részére igyekszik a Jóság, a betlehemi Kisded incgbocsájtásának sugarát bevinni, hogy Felemelje a ibüiibees«tlo-ket és megkönnyítse a vé^ekléi írtját. Karácsonyfát gyújtanak számukra is és hasznos dolgokkal ajándékozzák meg Őket. Akik segítségére akarnak fonti a logliáz (karácsonya akciójának, küldjék természetbeni vagy pénzbeli adományaikat a fogház irodájába. Az adományokat nyugtázzák. f
— (A kárpátaljai emlékérmek kiosztása Szepetneken)
Vasárnap íuuiepies keretek közt osztották ki Szcpctn.\'kcn a hősi emfék. szobor előtt az érdemesült szej>etncki és bajcsai Felvidéket járt katonák közt a Felvidék vissiacsatolásának emlékére
alapított emlékérmeket a két község lakóinak jelenlétében, A Hiszekegy elhangzása után Kimgl Lajos <KárpáÜ fenyvesek\' einiü versét nagy hatással
szavalta el Csondor János leventéi segédoklatő, utána a/, énnek kiosztása következett, amit dr. /.. Horváth lajos körjegyző\'lelkesítő, mély értelmű szónoklala köveiéit. A szép ünnepséget a Himnusz //irta be.
— (Keszthely Iparosai és a zsidók)
A készthelyi járás\'községeiben most telték ki közszemlére az Tparjogositt-vánnyai bíró egyének névsorát\' annak a feli ün le lésével, hogy kik tekinthetők zsidónak. Az összeállításból kitűnik, fiogy a keszthelyi iparengedélycsek 23 százaléka zsidó, L\'gyunez a helyzK\'t Ilévizszentajidráson is. A keszthelyi járás tóbbi 21 községében összesen 445 iparengedéllyel bíró egyén közül 50 tekinthető zsidónak. Vannak községek, Bl»l egyetlen zsidó iparengedó-lyes sincs.
— (A Szanatórium-Egyesület)
nagykanizsai tüdőbeteg gondozó intézete \'november hónapban 15 icade-lési napot tarlóit. A gondozónő 84 be-tejjel látogatott meg. Az elmúlt hónapban 17 uj beteg JelentkfOíCtt s czekkej együtt összesen lOfi l>eieg áldott kezelés ajatt novemberben. Január elsejétől november végéig összesen t050 beteget kezellek. Segélyben 22 l>etegct részesilctlek és összesen GíiO liter tejet osztotok kí az elmúlt hónapban.
babák és különféle ajándékok ériáai választékban
TEUTSCH drogériában.
üveg- én porosi l*n-ké lilétekben, valamint exentképekben nnsy vilsizték.
(Halálozás)
Angyal Jóságú, nemes úrasszony költözött el az élők sorából. Vlda-földl Osskó Petemé, született Frankén Franciska bárónő, volt kanizsai állomásfőnök özvegye, életének76\\ évében a budapesti vasutas kórházban rövid szenvedés után visszaadta áldott lelkét az Élet Urának. Holttestét haza hozzák és csütörtökön délután 3 órakor helyezik pihenőhelyébe a rk, sírkertben. A gyászistentiszteletet csütörtökön reggel 9 órakor a piarista templomban tartják meg. A megboldogult mintaképe vo\'.t a szerető édesanyának, a nemes hitves- . nek és igán háziasszonynak. Minden kalolikus megmozdulásban tevékeny részt vett. Egyházának hűséges, hitvalló tagja volt. Elhunytát kiterjedt, előkelő rokonság gyászolja.
— (Tudnivalók a főispánná hangversenyeivel, kapcsolatban)
Gróf Teleki BéJáné* to/Jescn azonos műsorral két hangversenyt ad a Misz-sziósház építkezése javára szombaton pontosan fél 9-kór, vasárnap pedig pontosan 0 órai kezdetlei a városi zeneiskola hangvX\'rsenylemiébeii. A kon cert megismétlése folytán mindkét hangversenyre jegyek Szabó Antal üzletében kuplintók. Néhány jegy még az első hangversenyre is váltható. A rendezőség közli, hogy nemcsak a földszinten, hanem az eme\'eton ís IPsZ ruhatár, melynek szíves igénybevételét kéri, a torlódások elkerülése végett. A lépcsőház fűtve nesz, (:)
A Városi Szeszfőzdéből
«¦lodi 1938. évi
öreg barack-, meggy-, szllva-
körtepálinka!.
Kapható pilaokokban
Bátbory-Dtoa 1 sí. (s telesen.)
— (13047 lakója van Zala-Egersxegnek)
Most fejeződött b.\' Zalaegerszegen n i;épösszeirás. Az adatok szerinl Zala. egerszeguek összesen 13.947 az össz-lakosok száma, ebből 0ÖÍ7 férfi és 7300\' nő. A k\'gntóbbi 1930-1 népszámlálás szerint 13.072 lakosa volt Zalaegerszegnek, tehát az elmúlt 9 év atatt 875 fővel enuíkettell a város lakosainak a száma. ¦ [ .
— (Áramszünet)
December 13-áu és 14-én, hohiap és holnapután az olábbi liclyeken a postai távbeszélő vezeték átalakításival kapcsolatos munkálatok miatt áramszünetet tartunk: Csengeri ut mtnd két oldalán Fő uttói Szemére utcáig, Kisfaludy utcában, Szent Imre herceg utcában, Zrinyi Miklós utcában, Horthy Miklós uton FŐ Uttói Szemére utcáig. lírávavó\'gyL (:)
— (Ismeretlen támadó)
Nagy Vendel 31 éves keszthelyi la-kost súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Kihallgatása során elmondta, liogy &i uton ismeretlen tettesek megtámadták és össze-vissza verték, majd ott hagyták az uton. A támadók kézre-kerjtésére, me|(indutt & toyoinczAs, ¦ _j
0?9945
ZALAI KÖZLÖNY.
IMS. decefflbet 12
KARÁCSONYRA
reilHÜlt, nesxHiirt. •raxényt, levéltáráét, Mr cigarettatárcát, bűrkaaatyllt
bőrönd?"!
Horthy Mlklói-at I.
Rozsos Antal segédjegyzőt visszahelyezték állásába
Jelentei tűk; hogy rt nagykanizsai já-rás főszolgabírájn, (ir. Lontoy Attüa felfüggesztene Rozsos Antal zalaszentbalázsi segódjegyzöt.
Ma arról értesülünk, ho(íy « főszol-(íabiro StonnftU hatállyal visszulutyczlo áQásába Rozsos Antalt,
— (Kölcsön a balatoni szállodásoknak)
A balatoni szálloda ós |K\'iuiótiila}-ilonosok egyesülete kölcsőnsegeUyaln. pot létesített, hogy a tagok átmeneti anyagi zavarain könnyithesSen, Hivatalos scgitség hiányában így akar segíteni az egyesület a kebeléin tömörült kartársakou, A rövidlej árain kölcsönöket a tagok sürgőssé vált adótartozásai r.i fordítják. A kölcsönöket mAris sokan vették igénybe.
~~ (Élénk a borpiaca
— A tapolcai körzetben a borpiac (étéiiV, a íu-resiel állajidö. Az ámk 40— 55 fiú ér közt mozognak. A jómúiöségü oltvány kevés, éppen ezért drága is. A badacsonyi borpiac szintén megélénkült s üt, árak iiu\'gszílániiillflk. Arak — minőség szerint — (5, 50, GO fillér, külöulegos boroknál 70 fillér.,
— (Vannak még hiszékeny emberek)
Kolompár Sándomé cigányasszony még a nyáron lieáUitott Vizsi Györgyné baki asszonyhoz é-s n.beszélle, liogy adjon neki ruhát, pénzt, meg külön-bö*ő élejmiszert s akkor megjósolja neki családja sorsát, Vi/sinó. hitt neki St átadta a kért liotnút, tntfSQ a cigányasszony eltűnni n ,\'csontuggU a keroszt-utra. Rlflbb még a lelkére kötötte Vizsinének, hogy a jegygyiiríijót tegye virbe, inig Ő visszajön, mert csak ugy les/ ercdinénycs a jóslás. Perszo többet nem tért,vissza. A zalaegerszegi törvényszék most vonta fetellősségr*; a csaló ctgányasszonyt a egy évi bór. Viurc, meg 5 évi Jogvesztésre ité\'te,,
— (Szálka ment az ujjába — meghalt)
S\'abó Dávid lesenoetouiaji gazda egyik ujjját még a nu.it héten megsebezte egy kis szálka. A gazda nem sokat törődött a kis szúrással s már cl is tejejtetio, niikor heves főfájások és nyclésj nehézségek kezdték kiiiozni. Át orvos" azonnal kórházba v vitette, de már nem lehetett isegiteni rajta ¦. az elimdt napon kínos szenvedések közöU teUnuszinérgezósbcn meghalt.
& képviselőház ülése
ltudapest, december 12 ¦ A képviselőház mai úiésén vitéz Kercszles-Fischer Ferenc belügyminiszter javaslatot nyújtott be a nemi betegségek leküzdésére, lladocsay László ig.i^ágügymüi^tcr a lörök egyezmény ről és a német-magyar Winegyoi. menyről nyuj,U>M b^ jelentési, \'Vita nélkül elfogadlak.
Ezután áttérlek u .Felvidék ós o kárpátaljai kerületek képviselő válasz lá-bájtt voi*dkozé javaslat tárgyalására. Safkovszky Jenő előadó ismertetés* után Hubáy Kálmán a szavatol korhatár leszállítását iiulilvái.yoztn. A javaslatot nem fogadta el. (.1 u MÉP vcíérszojioku., Mezuy LAjoa szolalt fel a javaslat imffiteit. Atmen«0i-leg cirogadja. Vozáry Aladár a javas-lat melléit VójaV M, miul-in a nép hősies rnagsjhirtástnak jutalmát látja a VylvideJüuek iu waországU\'nl való megkülóubö*tielé6é4*ai- Bródy Eruö a javaslat ellen SZÓWR fel a zsidók meg-
különböztetése miatt. Bródy beszéde a\'fctt élénk vita kelc.ikc/ett « nyilasok, kai, Trciber Mihály a juvaslatmcilott szólalt fel.
Az iVés lapzártakor még tar!,
A földreformot tárgyalja a felsőház
A felsőház ma] ülésén rendkívül
nagy érdeklődés nyilvánult meg.. jU
ülés megnyitásán Széchenyi Bertáján elnök mcgcmVékc.eU a nemzeti hadsereg pesti l>evonuTásáunk! \'az évfordulójáról és a Korma uvzó WSvnapjí-ró\'. Az elnök szavait a felsőház tagjai állva hallgatták végig. Bcutan Darányi Kálmán haláláról emléketek neg ke gj\'eleles szavakkal, majd különböző jelentések után a Testi Hanti Takarék-pénztár cimeriiasniálatárti vonalkoío
javaslatot elfogadta n felsőház. Titán" a munka varia Lék öregségi jár-ulókbian való részesítéséről szőlő javaslatra tértek át líbiai* Uiró Zoltán, Mészáros János szólt liozzá. A javaslatot elfogadják,
A földbirtok javaslat vitájához elsőnek Scrédi Juszllinán szólalt fej. Beszédében rámutatott arra, hogy a pap-siíg az ország érdekeien soh" nem sajnál! áldozatokat hozni, Már sa 50-cs években a jobbágyság felszabadítása, fltor a papság vagyonának 10—50 siá-zatékái engedték ál, a vllághtflroJnisin hadikölcsönbe i\'ekiették a Késipenzva. gyont, utána pedig a mezőgazdaság érdekében 20 száza\'ókkai járullak boa-iá, A javaslatot elfogadja.
A következő grófi szónokok a nagybirtokot védték. Az ülés lapzártakor még tart.
évre
legszebb ajándék a
művészi fénykép
Nw>k.M.ú,^jjp«MJ VASTAGH fotómfiterméböl
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti há 11 i i il muni vi >
Bérelhető akár 1 hónapra is a
i\'i!) \'\'íaV.\'-.Vü |ll,rf.iVl|.h^H
Sugár-ut 2. Mn
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, Iskolába, túrára,
háztartásban « hŐDalgOt nélkülözhetetlen ** aavy^eaavw ^
k.pható. Nagy vfilasztóh áNTáL 8p0lHÍ8telélW.
Ta^sy^U^M^ajtVl
RZEKOTSZAZ aniéríkíd önköites hajóra száljt a ucwyorki klkótőljcn, hogy fegyverrel aíesson a finn üi«bad-¦ság véflelmére.
HUSZONHAT utasával felbonilt Kőbányán egy teherautó, A mentőt\' hat kocsival vonultak a hclysiime. a a sebesAÍtek közül ötöt életveszélyes állapotban, tirct pedig sutyos áJVapötbaji suilli toltak.\'kórházba.
AZ EMKHICANA budapesti tagjai vasárnap ineteg tüntetést lendcziok a finn kővetiség dőtt A tüntetők szónoklatára Onnl Tatás finn követ válaszolt
A JAPÁN—ICINAI fronton heves harcok dúlnak. A \'kínaiak visszafoglal, ták Pűtaugot és háu-áláKra kény»»cri-tetlék n Nankingtói északra székejő jppauokat. - í
MASl-\'l-LOltAS AHAMZAVAH volt tegnap reggel Budapesten. A kéjaji-földi áramelosztó gépházában ismO-rotVen okokból rövidzárlat keletkezett jés a munkára készülő fővárosra más-félórás .sötélség borult.
SPANYOL TISZTI kftldötlsóg utazott OlaHTxír&zágltíi, hogy a most i?.. tftjíÖ olasz—apanyol baráti ünnepségeken képviseljék a spanyol hadsereget, i
UJ AKNÁZ AH ÁT létesített Svédország az Aland sxigelek aiyugatí partjain És a.( Hvéd partokon végig.
AZ OROSZOHSZAOBAN élő amerikai átiaiii|)olgárok.iak ot óv végén cl kell hagyui Oroszországot, mert aj-, aiuerikid követség nem Iwsszahbi-totta meg a tartózkodási engedélyt.
A KASSAI olasz kiűturrntézct üu-nei)él)«s felavatásáról rész-lcteson ir-naíc az olasz fc»iK>k.
SZÁZEZER PENGŐT \'fordít Pécs aj. idei "karácsonyi segélyezések ie, a mit tísztviselöluek és városi aikalma-xoHahiák ad.
APRÓHIRDETÉSEK
Kp\'im.liil.t,..dl)a va.Jn.aiJ á. DnMMl.. 10 U.. m \'ültlí mlndsti tov.bbl u4 a FUUt, UUv.nu 10 ..ól. <ű\'ml«r. mladm lovibbl i.ú , IHlíi.
adAs vétel
ügy kasai mjUmm ía m kcveMtiutu-náll aíl léi lkakat eUdí. HíUmi, u. Zl.
3085
lakAs-üzlethelyiséc
uiuiui UUs iüiclyetií végttl lanuftroan iUdö. Rpxgonyl-u. 21. 3094
HAZ ÉS INGATLAN
Több idömentts mtsln- ét bithiut, htehelyd. nAlil ia ioldckel. WmWmm
Papp. Teltkl ut S. 3001
ttOLONfEi-B__
ktpak.t vuu|h lolAauU.
ly»*f%é(y.a.t, rígfl és ujat, napi poaUbül b.ííma.6 WwwgbfilyíRcí mé*x~ piaiéi.. <rbUm!tul leint mlaáen Mt-Í6n díltlSII a Zalai K8jl8»y itttkmM-
autótaxi — bér..!* amilld afban kényelmes autók megrendelbelűk. Kauf-mann Manó. Telefonállomás 223. 29A
rOAiKriKAI HAK«4Jk*".
Klsd)a,: ,tMMriasswi|MK<r. .arniykairiiw*\'. Feloiöa kiadó: ftüsj tUr*iy.
i\\y..!iiii.íi)U ;
¦ „*4x?*rSBS*al R Mtüvk*"1***" tty,\'mda[tkt>a(« Nagykíwltanít.
(Nyomdáért folali Zslal Wár«ly.)
\' Ma: „Kartmd m hibát I"
2 9m L*Wy»M 288. mám.
NagySusnfast, 1989. december 13. szerda
Arri 2 "I.
ZALAI KÖZLÖNY
MllJlllMM H
feíá^A&h.aíiaí Ffet ÍV (
f m*. Kinti M « \'Y i t. « "
Felelős szexkesztö: Barbarti» Lajoa
ElotfaKtttJ árt: egr bóra 1 pengő 40 »#AU SaáaUut&aefi ée Badohhratall leldoa. 78. ax.
Világiakat Krisztas gardájába!
Irt.: BáAgtu Bél. dr.
A régi világ egyik súlyos téveszméje az- volt, hogy a kereszténységet s általában a vallás-erkölcs ügyét szerette ugy .tüntetni fel,mintha,^ pusztán a papság érdeke esi feladata lenne és nem az egész tál* sadalomé, amely a keieszténysíg áldásait és erkölcsi kihatásait élvezi-Törődjenek mindznhei a papok -volt a jelszó, s volt aki magában hozzátette: Orüifenek a papok, ¦ ha. mi. civl\'ek, egyáltalán .Igénybe vesz-szük a szolgálataikat. Olyanféle gon-, dolkodás volt cz, mint mikor a serdületlen gvennek azt hiszi, esik azért keíl isko\'ábi járnia, mert e\'t a szülőit valami érthetetlen elfogultság folytán a fejükbe vetlífk: s a tanítók ós tanárok csökönyösen ragaszkodnak ahhoz, hogy szegény nebu\'ó kat mindenféle h^zontalmisággal kiuoziák. Hogy az iskola és a tanulás elsősorban magának a gyermeki nek érdeké^ hogy nélküle \'tudatlan, szegény és szellemi\'eg nyomorék hna.-radiiá, azt a gyermekből eséssé g itCiri vette ész»e.
Ezt a téveszme különösen a katolikus néposztályokban volt általános.* A protestáns felekezetek aránylag sokkiai jobban bele tudták nevelni híveikbe a goudofatot, hogy az egy ház ügye nemcsak a lelkészek ügye, hanenV minden hivöé- s náluk \'minden közé.\'etileg számottevő téiiyezö, de minden mégoly egyszerű egyház-tag is becsületbeli köleUKségéuck tekintetle, hagy fefekezetének ügyéért tehetsége szerint kiáUJon. Csak a katolikus tömeg; főleg a katolikus értelmiség\' esett szinte \'maradéktalanul rabJáVá unnak a Ubcrális szemléletnek-, amery n vallást \' v-dami papi kaszt magánterületének és magán passziójának fogta fel.
Az ujabban mindenütt és minden országban fcilendiiH Katolikus Akoid ezt a vádat most gyökerében meg akarja szüntetni s rálujnk U kitdlák a Jelszót; Világiakat Krisztus gárdájába ! A papok meflett áUJanak ott és cselekvőlcg működjenek közre a világi1 katolikusak is A szigorúan vett egyház kor m ányzal és lelkipásztori -teVékenység melleit czsr meg ezer olyan területe vau a katolikus hely tál tásrrak, a Krisztusország Szilárdításnak és terjesztésének, nmfcly-ben vifágiak éppoly h\'isznos szolgálatot tehetnék, \'mint a p.ipsk. Sőt akárhány oiyUn terület is ak\'ad, amelyen egy világi\' ember még könnyebbéire* szab\'idiláian foroghat és száll hat >ikrü la vaílás\'-erkö\'csí érdekek és egyháíí Ügyek mellett, mint maguk toz-egyháziék.1
Ezt a helytállást m\'a különösen időszerűvé te.s/1 a vallástalan súg támadd \'erőinek fétehnetcs és \'türelmetlen felsorakoiíása A kereszténység sorsdöntő^ Vjrákat éi s mn valóságos áruIftV Icime Krríztjs zá^zlójá-vai saember., ha \'akadna hivő keresztény 1 egy tv legyen\' világi
A Frankfurter Zeitung Írja:
Romániának le kell mondani revtetonista-ellenes politikájáról és a bóké érdekében áldozatokat kell hozni
Berlinben nem erősítették meg azt a hírt, hogy Németország garantálni alíarjá* a magyar-román határt" — irja a Stanrpa
goszlávta ugyan szövetségewe Romániának, de nehéz elképzelni, hogy hadbaszáUna értő.1 Románia helyzete tehát kényelmetlen még akkor Is, ha a szomszédok kijelentették, hogyz a reviziót nem erő-szakkái, hanem
Rómu, december 13 (MTI) A Lavoro Fa*ista budapesll tudósitójának jeieníése szerint ívelő* magyar körök nagy érdeklődéssel várják Ciuuo szombati beszédét Biztosra veszik Pesten, hogy Olaszország ismét kijelenti, hogy jelen akar. iemil a Dunumedeáico 6s a ialkánl helyzetben beálló változásnál.
A Stampa szerint Berlinben is nagy érdeklődést kelt Citno beszéde. Berlinban nem várinak uj eseményt Délkercteurópában. A szovjet lap Románia ellenes cikkét Berlinben kísérleti léggömbnek tartják. Német érdekeknek jelenleg a béke
felel meg és most váUk\' cl, Moszkva mennyire áÜ a németek mellett, Berlinben egyébként - irja a lap — nem erődítették meg azt a hírt, hogy Németország garaittá:ni akarja magyar-román határt.
A lap szerint a finn ügyben Németország jóakaratú semlegességet tanult, de részvéttel van a finnek iránt.
Berlin, december 13 (MTI) A Frauckfurter Zeitung a »Román kérdőjel* cimtoel irt cikkében azt irja, hogy Ju^sziávlán ki-vQi Romániának maidén szompsédja nem ért egyet a mai helyzettel. Ju-
béké*\' uton akarják ¦¦ k*íresj:tüMnnl. Gafeneu beszéde1 csalódást keltett, mert egyhelyben topog és helytelen volt, hogy Trianont magasztalta.1. A lap végül megállapítja, hogy Romániának le kell ¦ mondani revizlóeUeJ rjes rendszerérői\'és nem szabad vi$z-szarfacTni \'az áldozathozaíaltó\', mert ez elkertillictetlen a* egészséges \'po-. Iitika és a háború elhárítása érdekében. \' \'
,.---v,\'ji>wuiJUuwrriivsvinrn*irn"r--------......."----b....."""......."" "
Amerika és a nyugati hatalmak megszakítják a diplomáciai összeköttetést a szovjettel ?
Moszkva eltttasltö válasza után a Népsxöte^sé^ döntéiíti van a sor — A finn nemzet hősies önfeláldozással továbbtrlsviíslaverte ar oresz túlerőt minden arcvonalon — A moszkvai vezérkar ujabb tömeg-támadásra ké«ül
Az északi testvérnemzet szabad--ágharcárói a következőket jelenti a Havas iroda : Északon a finnek négy szovjetszézadot semmisítettek mi-\'g Keleten i< nagy veszteségekéi, szenvedtek :iz oroszok és minden támadásuk kudarccal járt. | A visszavonuló ősapátokat a finn repülök géptegyvertüzzol tlzodwlték moy.
Salmi vidékén most ujabb nagy támadást kezd az orosz kétszeres túlerővel, hogy átvágja a 250 kilométeres legkeskenyebb országrészt.
Az olasz sajtó részletesen beszámol a Iliinek hősies küzdelméről és Petsamot észnk Aícazarjáuak nevezi Itt már oak pár száz finn van, akik\'-négy szovjet támadást vertek vissza eddig. Az olasz s«jtó Judósi-tása\'szerint a harcok\'<edd]g jobbára éjszaka folytak, miutáii az északsarki tél m\\att itt csak napi két órán át tart a szürküIct-srerüHiap-puJ. A harcok valószinü-eg most szünetelni fognak, mert Pelsamc körül -30 Oeísiust mértek. ¦ A középső .szatíaszon a finnek szántalpakon hi-gyi tüzérségit vontak Össze és meglepték az oroszokat. A támadás visszaverése után a si-talpas gépfegyveres osztagok állandó tüze aíatt 6 kilomátart vonult viasza az
orosz tulorő.
A légelhárÉló tüzérség is kilett nwgáert. Hefsiuki felett egyszerű nehézgéppuskával két szovjctgépel lőttek le. Yiipuri felett egy, finn feldc-rttő repülő lőtt le két szovjet bomba-vetőt. A szakértők szciint hónapok kellenek, mig az oroszok a légiliad-erőnek okozott károkat pó\'.o\'nl tudják. Az olasz sajtó általában azt tartja, hogy |
b skandináv blokk mégl* sotitt \' Finnországnak,"
miután Finnország Jegy<lzése esetén5 egymagának kellene szembeszállni Moszkvával. Egvelő\',c enlbcr-scgit_ ¦ségre nincs fs szükség, inkább\'fegyver, lőszer, főképp repülőgép kcH Párts és Lóbdon sajtófa.is egyre étcebb \'hangon követeli a firrhielt jniegscgitését, a finnek me\'IeUi sziia-pátiatünletés is egyr^ gyakoribb lesz áz európai államokban és fővárosa-
ikban.
Amed kában Fian-lnsapot rendeznek nagy gyűjtéssel. Az amerikai önkén-tg*ek már útban vannak Finnország felé, a svéd önkéntesek pedig már harcba is szánták.
A NTI Moszkvai jc\'entése szerbit a szovjet hivatalosan minden oldalról történő előnyomulás! jelent és köz\'l, hogy a határtól 92 kiloméier-r* tevő Maltajardi mezővárost elfoglalták. A Latfoga tó környékéröt
egy város és agy vasútállomás elfoglalását Jelentik. A légjhaderö a köd miatt nem tevékenykedett.
A -Neue\' Züricher Zeitung \'Jelentét se szerint a finnek valószínűleg visz-szavonuina\'k a védelmi rdnajfis és onnét ellentámadásokat kizdcr*ek. A lap tudó\'i\'ói\'a lehetségesnek tartja, hogy a finnek csekély erőkkel ls sakkban tudják tartani az orosz túlerőt. : ; 1 ! -
Moszkva elutasító válaszának következményeit találgatja a világsajtó\'
; Genf, december 13 Molotov távirati válasza, amelyet a Népszövetség- félszobására küldött, köszönclet mond a meghivásűrt és mcgátlapitja, hogy nem vehet* részt az ülésen. Molotov nem érve\'i
vagy papi férfi vagy nő, városi v^igy fallisi\' ember, ifju. vagy öreg, aki Étlen üt Áikarná szemlélni a kerestr
téilység létharcát, az Antikrisztus ha-daluttk elődübörgését \' 1 I ¦ 1
F.z a mélyebb értelme a vi\'ágiak ilpostoii kiállásának Krisztus zászla-jn mellett \'Ez1 ?1 leleniöség.1 a Katolikus Akció idei jelszavának :
Világiakat Krisztus gárdájába!
meg és nem is válaszol a fclszóü;ás-ra, csupán előző táviratára utal) a melyben, mint iftmerctes. csak *» vörös népi kormányt ismerte el Finnország \'kormányának.
London, december \\9 \'
A világsajtó a Népszövelség további magatartását találgatja.-\' Az angoi \'lapok továbbra ií csökkcnlerií ajkiirjók a* tuizoYi n-inényekel, "melyek Iceítésévcl csak Finiiországnak
(Fulylatiúi a Ü. oldalon)
ZAUÜ KÖ2L0NYI
IB39. áettmba 13
A ZAUI RÖZLÖSY .KERESD M HIBÁT-
versenyében ma a hibát
.................................................cég
hirdetésében a Zalai KözlOny mai
számának .......... oldalán találtam
meg. — A helyeB betű: .........,
szó:................................................
Olmhitó alilris:
BOvId táviratok
HALIFAX LORD
vitíás reggelit adott az olasz nagy. követ éd Péksége Uszte4ctére. A villás reggelin nagyszámú ^ngoi arisztokrácia veit résrU
A\'/. ANGOL ALSÖHAZ
szpíkere kijelentette, liogy aki u tilkos iiiésröi barmit nyilvánosságra hoz a képviselők közül, azt megdorgál, jíik és kizárják ar fllesekrőj.
SZTÁLIN
fogadta n* észt hadsereg főparancsnokát, laidoner t ^trimokol és veit\' McJotov meg Yoíosflbv jelenlétében tiossznn tárgyalt.
AZ ÚJJÁALAKULT
svéd kormány tagjai ma dók-lött tették le a hivatali esküt Gusztáv király kezébe. Az uj llansson-kormányban a külügyi tárcát (iúnlhcr, a* eddigi oslói követ vette át.
18 HALÁLOS ÁLDOZATA
van annak a borzalmas autóbusz konasztrófának, ajni Bécs környékén történt. Egy munkásokkal Mi autóbuszt az egyik vasuti átjárónál elkopott egy mozdony és hosszan magával Imi colto.
MEGKEZDTÉK
a vaj átlagolást Angliában. A heti adag személyenként 112 gramm. DÁNIÁBAN
a drágaság egyre emclkB-tik* Különösen a vas, fém, faáruk ára emelkedik. A tüzelőanyag és az ósványoitf ára ma 80 százalékkal nagyobb, mint l!):i5-bou Volt.
(iOMBrtS gVULÁ
szobrát leleplezték leimap a MOVE székházában lenyes díszközgyűlés keretében, amelyen nagyszámú előkelő közönség vett részt.
HAJÓKAT VASAHOL
Angija és Franciaország Amerikáiul. Anglia nyolc kereskedelmi gőzöst, Franciaország löbli lialászgózosl vásá-roll, melyeket aknakutatóknak ukar felhasználni.
5 F.ZEB FINN
gyermekvl lelepilcnek át Svédországba. A gyermekekért Sandler Volt svéil külügyminiszter felesége érkezeit Helsinkibe.
CIANO gróf,
OlasrorszAg külügyminisztere szombaton reggel i) órakor mondja t< nsgy érdeklodéssel várt külpolitikai beszá-tnotójál a laseista /kamara ülésén.
A Bltr-MKN,
az 51.700 tonnás német gőzös, P melye) egy imgol tengeralattjáró meg-támadott, német repülőgépek kíséretében szerencsésen visszaérkezett Németországba. ROOSEWELT
kijelentette, hogy Amerika nem nyujl hadianyag felszerelésre hitelt Finnországnak, caak a polgári lakosság fel-segítésére küldenek 10 millió dollárt.
A FARKASOK
; els*posodt»k a Duna deltájában rnert ae Arviziefe elmaradtak. A farkasok fetor ínszám vomúnaV a juhnyájak ej< fen -, ii községekbe is benwészkednek.
Ilovszky lános Nagybajomban Ismertette i kormány Ipari célkitűzéseit
A Magyar Étet Pártja most tartotta választmányi ülését « somogy-megyei Nagybajomban. Az ülésen megjelent Ilovszky János országgyűlési képviselő, a Baross Szövetség elnöke, vitéz Csiesery-Rónay István képvi-elŐ, Magyarry Kossá János kerületi elnök és dT. Csorba Sándor most megválasztott képviselő Az ülést Mezey Lajos községi jegyző bevezető szavai után v. Csicsery-Rónay István nyitotta meg. Az általános politikai helyzetről tájékoztatta választóit. Utána Ilovszky János, Nagykanizsa képviselője hosz-szabb lieszédben vázolta a kormány ipari célkitűzésit. Kérte a választó-
kat, hogy ne üljenek fel az á\'hAáesz-telnknek, hanem bl/^anak a kormányba, ott jó kezekben V^n a haza sorsa. Utal, a szántás iugesek politikájára, akik nem tudták egyenetlenségre sarkalni a választókat és nem. lettek azok kísérleti nyulak, hanem1 a színes ingek helyett hűségesek maradtak a piros-fehér-zöld szinhez, mert csak ez a szjn teheli naggyá, hatalmassá újra az országot.
Ilovszky János nagy tetszéssel fogadott beszéde után Magyarry K->ssa János a nemzetépítő munka fontosságáról beszélt. A mindvégig lelkes hangulatban lefolyt ülést Mczey Imne szavai zárták be.
mom uri ós női 9
divatárukban, márkás cipőkben
RITTER vezet 1
December 19-én Ul utolsószor össze ebben az évben a városi képviselőtestület
Egy héttel előbb kézbesítették ki a meghívókat a varosatyáknak
Dr. Krátky István polgánnesier december 19-ére, vagyis a jövő hét keddjére rendes közgyűlésre hivta össze a város képviseiötestüleíét. Ez az utolsó városi közgyűlés ebben az esztendőben. ¦ ¦ . 1
Érdekessége a mostani közgyűlésnek az, hogy az arra szótó meghívókat, a közgyűlés kitűzött terminusa előtt egy héttel előbb kézbesítették ki te képviselőtestület tagjainak. Ugyanis a legutóbbi közgyűlésen Miklós János postaigazgató, a MÉP társ-kein letvezetöjc a Magyar Élet Pártja nevében azt a kérelmet intézte a polgármesterhez a napirendelőtti felszólalások kapcsán, hogy a tárgyalásra kerülő tárgy-pontoknak kellő áttanulmányozása és letárgyal hatása végett a polgármester mindenkor a közgyűlés előüt egy héttei kézbesitesse a meghívókat a tárgysorozattal. i
A polgárjnester intézkedéséi a képviselők nagy megelégedéssel fogadták, ^.
A rendes közgyűlés december 19-én délután 3 órakor kezdődik és J9 pontos tárgysorozatán szerepel többek között a vfoo4 alkalmazottak karácsonyi segélye, 10360 pengő for-gaimiadó részesedés, az egészségvédő intézet állami segé\'y felemelé-sé-
nek ügye, Babochay polgármester részére díszsírhely adományozása, dr. Németh Lásziő fogalmazó ügye, uj utca nyitás, stb. i ...
Hősi naptár
_ Bottyán János kuruc tá-
1715 H 13 i homok csapatai a dunán-- túli hadjárat folyamán
elfoglalják Sárvárt.
\'"*
_Ezen a napon alapította
lltl. Dl. 13. i Káaoly királyunk a Ká-1-\'roíy csapatkeresztet, amelyet minden tiszti és legénységi állományú egyén, a harcoló csapotoknál teljesíteti, legkevesebb 12 heti «rc-vonalszoJgáJet után kaphatta meg, abban az esetben, hn az eltelt Í2 hét alatt legalább egyszer személyesen is liorcban voh.
Éltesebb embereknél, akik gyakran lel vannak fuvódva, ugy az alhasi pangást mint az emésztés renyheségéi\' a természetes .Ferenc József keserűvíz rendszerint hamar méiíékii, .a rekeszizom emelkedését csökkeni* és a magas vérnyomást sok esetben lényegesen lesiáltitja, Kérdezze meg orvosát I
J J^TPÉl^í Isi m
babák és különféle ajándékok óriási választékban
TEUTSCH; drogériában.
Hóolp&k, hóoslxmák,
gyapjú alsónernüek, meleg harisnyák, kesztyűk, kötött árakban nagy választék
SZOMOLÁIMY8NÁL
Korszerű hadseregek mozgatásának problémája
Háborúban mérkőző felek küzdelmében a gyozeiem rendszerint « hjl-i súlyban levőhöz szegődik. Ez a túlsúly azonban rteanfcsak a számerőre vonatkozik .banem az erkölcsi értékének, a hadsereg nagyságának és felszerelésének, nemkülönben ür. a|j kaijnazó elme fö\'éiiyének összetevőiből ered. Ámde manapság a seregeié ádáz versengésének időszakában az ellenfelek hadikészültség \' teldntetó-
— büntetlenül — nem ígen maradnak messze egymás nyögött Ezért a IpMényt mindegyik &z alkalmazás-ban. kenési. Az aiítalm.aitknak pedig mindenkor fögondja marad, hogyha mindenütt nem is tud túlsúlyt biztosítani a maga száméra, legalább a döntés helyén é« időszakában mi-né- nagyobb helyi bjlsnlyt gyüjthes-
. . ijí\'li Ez elsősorban mozgatási feladat. Mozgatási feladat a mozgósított erőknek a határon való minél gyorsabb készenlétbe helyezése, hogy az lehetőleg az ellenfél felvonulását is megelőzze. Mozgatási kérdés az elleniéi sneglepetésszerflen gyors felkeresése. Nagy inozgékonyságot követei a csata folyamán aóntő mozdulatok végrehajtása és kínálkozó kedvező helyzetek kihasználási, mús szóval, a haderő átcsoportositása is.
Ezt a XIX. század második felében előtérbe kerülő vasutak nagy! fokban előmozdították. Harcbanaxon ban csak a gyalogos és lovas természetes menetsebessége volt kihasználható. ,1 , ;
A támadásra alloalmas legferük a reaidkivüt érzékeny és szoros Jellegű szakaszain általuk köany)en megnon-gáiható vasutjiak még ezt a teikesitü Képességét is erősen korlátozzák, oly annyira, hogy a kötöttpáiyáju köz* lekedési eszközt az ntha^lózat és gépkocsi anyag tekintetében egy. anánt jói kifejlesztett közúti gépi közlekedéssé/* kellett kjegészjjjeni Ez a mozgatási rendszer mindaddig kielégítőnek bizonyult, mig a iaebujka a lelderitésnek, a mrszerzésnek és hirváltásnak oíy uj eszközeit nem termelte ki, amely &z ellenféí an> vonaíai mögé Iwarnyen betekinthet és az ellenfélnek Igy idejében leleplezett szándékait idejében, az arra hivatottnak tudomására hozhatja. Ilyenképpen a XIX- századbelimozgatás ügye, sőt a közüli gépkoosizáy is a ncpüiőgép és rádió kői-szakában
- katonai értelemben — válságba jutott, mert a meglepetés lehetősége mindjobban korlátozódott. Az .üdéjében leleplezett eUenséges szándék, idejében érvényesülő eUen-i*fcidsza-bályolcat válthatott ki, ami náatt a hadvezetés döntő erectoiéoyekhe2 nem juthatott. Az anyagcsaták világában tehát arra kellett a haderő niegaikotójának törekednie, hogy a harc menetét, azaz a döntő esetek-raények lefolyását rntné\' jbikább meggyorsítsa. , | !
Ez vezetett a páncélos fegyvernemeknek, azaz ebig biztos fedezékben, hadműveletekre alkalmas terepen bárhol könnyen és igen gyorsan mozdítható, kem^y harcjeről jelentő szervezetek megalkotásához.
Mindebből láthatjuk, hagy a nagy;
i«S9. deamber 13.
iMtemtatt
clpfi és hócipő
tömegek\' szállításúra alkalmas va-suL nagy hactósznli jctent\'ösíggel bir ugyan, azonban a harchoz a harcban való mozgatási lehetőséget c/en felül erős ütemű motorizálással kel! blztosllaiú. A légierők fejlesztése nélkül azonban niég ezeknek alkalmazási icTietőségels erősen korlátozott. 1 . !
Megalakult
a Városi Dalárda
Nagykanizsán az utóbbi időkben, a dÍ:ík-ónekkarokon kivfii, csak cgyiíicu énekkar működött flz irodalmi Kör kUünó Vcgycskara. Az Ipartestületi Da lárda, a Kis-dnlár-da különböző okok miatt egymásután Szűntek meg. Nagy (Voli a hiány énekkarban és épp ezért mindenütt örömet keltett dr. Knitky István polgármester azon ráradozásn, hogy egy uj férfi énekkart hozzon össze.
A meghivottak kedden es[c gyűltek össze a zeneiskolában megbetszéiésro dr. Králky István po\'gánncsterrci &z élen. A polgármester vázolta beszédé. fl>en a luclyuelel, az énekkar szükségességét és kérte, lvogy igazi dalosszere-. teliét és cgybcfogással támogassák az uj Városi Dalárdát, amelynek vezetője Ivftnkovits Ferenc zeneiskolai tanár lesz. Hangsúlyozta a polgármester, liogy a meglévő Vegyeskurbói egy embert sem a4damak elvonni. Az uj( dalárda rüggetien a zeneiskolától és az Irodalmi Körtői is, Így bárkit szívesen iáinak ezután is a hétfő és pontok este egynegyed kilenckor kezdődő (próbákon a zeneiskolában.
a
Az uj kanizsai dalárda uiegaiakulá-sát a legnagyobb örömmel \'üdvözöljük, inert mint a múltban, ugy most is liauigsulyozzujc, hogy arra szükség van. Legutóbbi cikkünk siein az uj; dalárda eJlen Íródott, mert már akkor*-is leszögeztük: íkeJü, hogy uj. dalárda alakuljon Nagykanizsán,\' lúsz egy ekkora városban nem kettő, dc öt különböző énekkar is működhetne egymástól,füg-HetlenüH. A valamikor nagy énekkuUu-rával rendelkező Nagykanizsának több énekkart is ei kiilene bimi nemcsak kettőt
Örömünkre szolgai a határozott kijelentés, hogy távol áll tőlük na Irodalmi Köri Vegyeskar megbontásának még gondolata is, mert csak a liar monikus munka teremthet gyümölcsöt. Az uj dalárda városi érdek és azt támogatni mindenkinek kötelessége. Dr. Kráfky István agilitása, Ivankovits Ferenc hozzáértő vezetése 6s a tagok lelkes daíszcretele liisszük, hogy meghozza mielőbb az: eredményi. Kívánunk az uj Városi Dalárdának sok lelkes tagot és még több síkért.
A nyilt árusítási üzletek karácsonyi és újévi zárórájának szabályozása
A kereskedelmi muilszlor rend«flpt ben szabályozta a nyüt árusítási. üzleteknek a karácsonyi ünnepekkel kap. csolatos zárörájját és numkaszünctél. A rendelet szerint az. üzletoket december ll-töl 23-ig este 7 óráig szabad nyitva tarani.
A december 17-ére cső vasáma|x>n Óid nd szereken kivfU minden egyeiKt reggel 10 órától délután G óráig srabad ánisitani.
December 21-én az űztelek regg*í 7 órától délután C óráig tartluitók nyitva. Ez abalt az idő alatt a szokásos .sütőipari munkálatok is végezhetők és szeszes italok is árusíthatók.
Karácsony elatő napján a nyílt árusítási üzleteket zárva kell tartani. Nyitva tarthatók a cukorka üzletek és virágüzletek délelőtt 10 órától délután 2 óráig. Ezcai a napon a nyilt árusítási
üzleteikből reggel 7—8 óráig te) házhoz; szállítható és kiszolgáltatható.
Karácsony máswlnapján a mészáros fin a lieulesüzMcktet röggel fél 7 órátéji délelőtt 11 óráig szabad nyitva tartani. A többi üttctókív a vasárnapi munkaszünet általános rendelkezései az irányadók. .
December 31-én oz éleimiszerüzLeteket és egyedárusitási cikkeket ánisitó boltokat reggel 7 órától |délután 0 jin\'iig, a cutorüzletekct reggel 7 órától osU) 8 órájg, a mészáros és hentes-inlcticket reggel 7 Órától délelőtt fél 11 órájg, a virágüzleteket délelőtt 10 órától döTulán 2 óráig szabad nyitva t)ar*ni.
J**uár elsején a sütőipari üíGelek kSvételé\\dl a vasárnapi mimkastünctre vonatkozó rendelkezéseket kelt betartani. (.
"M és olcsó
¦ ¦¦-wíí^¦D^oI•Bw•,tJ•\'*m,t,,\'*,¦ f<Vnw fflM NincsvsUbsIIédM.Wstflzsi, feí^*&jfrostt tz.- JótxO hsshsMs
ll.ii in 11 hí/j-n l-l [,¦;
* wllághird mérkaa
CONTINENTAL-iró8épek
már 84 havi raaslatra la
SCHLESS TESTVÉREK-néi
Deak-tér 10.
Horthy Miklósul S.
300 pengő pénzbüntetésre Ítélték a klskanlzsal gyógyszerészt
az alispáni hivatalhoz Intézett rágalmazó beadványa miatt
Szekeres Vilmos kiskaluzsai gyógy szertár tulajdonosról Már megírtuk, az OTI áltat történt -feljelentté kapcsán, hogy az előirt hatóanyagot a gyógyszere nem tartalmazta és azért a várofi rendőri büntetöblró fít egészségügyi kihágás elmén 100 pengő pénzbüntetésre itéHc. I
A gyógyszertár szabálytalan vezetése miatt a vármegye alispánja Kléman István gyógyszerészt rendelte ki, tótot gondnokul a Szekeres-féle gyógyszertárba. i
Egy alkalommá\' az egyik kiskn-nlzaa] kezelőorvosnak aggályai támadtak a kiszolgáltatott gyógyszerekre vonatkozólag és azért felkéri* Kiéman István gondnokot, hogy . a gyógyszert killdfe fel a Közegészségügyi Intézethez annak niegáUa-pitására, hogy nz tarlalmazza-c »z előirt hatóanyagot i
Mielőtt azonban a Közegészségügyi Intézet nregáflapilásának eredményéről Szóló értesítés megérkezett volna, Szekeres Vilmos gyógyszertárát bérbeadta WenuCr Sándor oki. gyógyszerésznek.
Weimer Sándor bérlő egy ^lka-lommal ezután beadványt inlézett az alispáni hivatalhoz és ebben az-zai vádolta meg Kiéman Istvánt, a hatóságilag kirendelt gondnokot, hogy ő-a kezelőorvossal együtt esetleg a gyógyszert megváltoztatták,
Városi Mozgó. Még csak ma, szerdán.
Magyar világaikari Bánky V. rendezése.
ÁLL A BÁL
Babay József éa Barabáa Pál ragénye.
Előadások kOznapokon 5,7,9, vas árnap 3, 5, 7, 9-kor
h"gy igy a gyógyszertárnak ártsanak. |
Kíénmn tudomást szerzett a beadvány rágalmazd kitételéről és feljelentést tett VVcnncr Sándor gyógy-tár-bériö ellen, rágalmazás miatt.
Az ügy a nagykanizsai kir. járásbíróság büntetőbirája, dr. Lukács Béla elé került. A.tárgyalás során Wermer Sándor már azzal védekezett, hogy ö nem- áüilja, hogy K\'é-mön István a gyógyszert megváltoztatta volna és hogy ő Ilyet az alispáni beadványban sem szándékózott mondani. Kiénvan azonban a per aktálhoz becsatolta Weitncrnck az alispánhoz intézett beadványát, amely megcáfolta VVenncr védekezését és csatolta a Közegészségügyi Intézel vegyvizsgáintának jegyzőkönyvét, meiy szerint a kérdéses gyógyszer az előirt batóanyagot tartalmazza, tehát Wenner Sándor fii* lltása <»nnái alaptalanabb-
A bizonyítási eljárás befejezése után a kir. járásbíróság bűnösnek mondta ki Wenner Sándort rágalmazás vétségében és ezért őt 300 P pénzbüntetésre Ítélte, egyben kötelezte az összes felmerült költségek megfizetésére. . ; |
Wenner megfellebbezte ox itéJelét és Igy azzal a kir. törvényszék felébb vitel 1 tanácsa legközelebb foglalkozik, i . ,
Érdekas számok a felekezeti áttérésekről
A Statisztikai Tudósító uj számában érdekes adatokat találunk a küJ lönböző hitfelekezetl áttérésekről, a melyekre vonatkozó adatok Magyarországon 1896-tói kezdve ál\'anak rendelkezésre. Az áttérési mozgalom a habom előtti évekhez Képest Ma- / gyarországon a világháború után megkétszereződött. 1910-ben 100.000 lélekre 28-6 áttérés esett és ez az arányszám 1927-ben 81.1 százalékig emelkedett. Míg a keresztény vallás-\' rói áttérők száma nem imlutat nagyobb\' hullámzást, az izraeliták áttérés© nagyobb ugrásokat mutat. A háború előtt évenkint mintegy 550 izraelita változtatta még vallását és körülbelül ez volt a helyzet a hábo-J rus években fe. \\^ \'
Az áttérők száma 1910-ben hirtelen 7000 fölé eir^lkcdött, majd 1922-ben mintegy 10 évig 1-600 között mozgott s 1939-ben 858i-re szökött, i
Az utolsó 20 év alatt Magyarországon Összesen 125.781 vaflásvál-tozás történt. Az áttérési mozgalom! eredményeképpen a veszteség 84.5 százaléka az Izzraellta, 10.8 százaléka a görögkatolikus és 1.4 százaléka az egyéb felekezetekre jutott. Viszont az áttérési nyereségbői n római katolikus vallás 58.5 százalékban, a református 11.4 százalékban, a baptista felekezet 24.7 száza- i lékba.n részesedett. Megállapítható .végül, hagy az áttérési mozgalom a népesség számához vjszonyih/a Buda pesten négyszer, egyéb nagy városokban pedig kétszer olyan nagy, mint a kisebb városokban és községekben.
Könyvismertetés
A diktátor-király
Hllalre Belloo könyve XIV. Lajearól
XIV. Dajbs életrajtát megírni annyi, mint megírni Európa újkori történetének egyik legmozgalmasabb és következményiben napjainkig kiliató korszakát, megírni a francia nyelvnek és irodalmi ínüVeltségrteík diadalmaa elöiietórését Európa szejlemi és társas életében.
Az angol szerző nagy felkészültség" kétségtelen. Megállapitlialjuk róla, hogy bár angol szemszögből tekinti Franciaországot és annak\' XIV. I^ijostói irányított politikáját, mégis igazságos és méltányos igyekszik lenni. Magát a királyt határozott mkonszcnvvel ál-JiMa elénk.. DP » szeirző abban is művész, hogy unalom és szcmmeJláUiíító erőlködés nélkül tudja átsegíteni (te olvasót köny^-ének azokon a, reszBeteiu
Mép MoxgÓa BaT* Szerdán és csütörtökön s\\ lagnépaxarObb magyar filmi
A falu rossza
Tóth Ede népszínműve a legjobb magyar színészekkel Kísérő műsor egy Izgatmas vadnyugati történet:
SÓLYOMSZEM.
Előadások hitkBuaapokon 5, 7, 9, vuárnap 3, 5, 7, 9-kor.
6064
4
im. december 13
Aranyat, ezüstöt, brilliánsot és régi pénzt
fiitwMtn ma§;as áron vasnak.
BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mlklo* ut 3.
is, melyek a lárgy tennész^lébői következőleg lel.e vannak adatokkal és esemenytőrtéiieU részletekkel.
iltndcnült .meglátja a lényegeiéi, n •jelieinzőt, a maradandó\'értékűt, a XX. század művelt emberinek világszemléletévé] egyező vonásokat. Pompás jel. teimő. Művészi előadó: tolla níatt szinte niegelevenedik és színessé válik B XVII. század második felének sokrétű -tórléneluMj, a vallási, molitikoi éshamtéri kűzdéhnek tmllott a francia tudományos és művészi élet és nem uto\'só sorban a király személye körül csoportosuló és Szciűtmi esel szövényekkel tarkított fényes udvari élet.
L. I
A törvényszék szabadlábra helyezte a várföldei kereskedőt,
akit blatoaitasi gyujtagatássat gyanúsítanak
\'Megírtuk, hogy Berkes Pál várföldei kereskedő üzlete Ugyuiadt. A megindított nyomozás olyan jelenségeket talált, amelyek azt a látszatot keltették, mintha Benkcs magi gyújtotta fel üzletét, hogy a biztosítási összeghez jusson. Benkcs tagadta a terhére rótt cse-\'ckinényt, de a nyomozás alapján beszállították Nagykanizsára, ahol a vizsgálóbíró
letartóztatásba helye*te öt. ¦
Benkes és védője felfolyamodták ?1 letartóztatásról szótó határozatot a Nagykanizsai törvényszék vádtanácsához, amely a gyanúsított keres, kcdőt azonnal szabadlábra helyezte* Benkcs kedden este mór el ls hagyta a fogházat. \\
Az* eljárás azonban tovább folyik ellene. ; l .
Tértje* Ilin iiiliiiii Éi tiümw irnitiL
tlvüíí- ?1 páros Ili n-kéufrtakBBn, vals-iiiiiii tzoBtkdpekbsa aaiy véli sítek.
Mikor az ügyvéd a fa örizetbe-vételét kéri a bíróságtól
EILÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 bilér.
Gróf -feleki Béiáné dal-estje a r*ie-
isk© Iában esi* fűi 9 órakor. Diistba 17.
Gióf Teaaki Bétané második hang.
versenyt délután G-kor a renaiskoU-
baii-JaWr JA
Katolikus ost ai IjMuroskórboo.
jRauir 31.
Uoaalis 4öadás a városházán 6 órakor (Vértesi Frigyes).
A helytelen életmód következtében beálló bél működén I és gyo-moretoéaatésl zavarok a tisztán természetes .Ferenc József keserűvíz basznileta által — reggelenként egy-egy kis pohárral — lényegesen csökkenthetők. Kérdezze meg orvosit 1
— Bátorokban a Kopsleln-oég vezet.
Modora mJntatermolben & legjobbat a logolosóbban mutatja be. kedvező -tzav t «4 Hot tételek mdtott.
A iiagykMzsal k|r. ügyészség perbe fogta lopás gyanúja miatt Pintér Ernőt, a kámáncspusztal fűrészgép gépészét, mint lettest, Németh József nagykanizsai bognárt, a kámitytcs-pusztai fürésztelep tulajdonosát, mint felbujtót gyanúsítva, mert a följelentés szerbit özvegy Cscrtán Elek-né tulajdonát képező, kötegelésre ah kaim\'-is huíladékíát Pintér állítólag Németh biztatására eftulajdonltotla és azzal Németh gépeit fűtötte.
Most tárgyalta ezt az ügyet a nagy kanlzsa törvényszék, Pintér és Németh tagadiák a terhükre rótt bűncselekményt és egyöntetűen azzal védekeztek, hogy az a fa. amit Pin-
tér eltüzeli, a -értett megbízottjának engedelmével használtatott fel tüzelésre és olyan,fa volt, ami a Telep-tu\'ajdouost Illette titsg.
Balázsi János csendőrtörz sör mester, gebei lakos tanúvallomásában\' a szemében mondta Pintérnek, hogy Ö efötte beismerte, hogy u lopást ö követte ei és erre öt Németh biztatta. Németh József Őt a sértett meg bízottja előtt megszidta, amikor eb-bői "a fából veit, viszont, amikor a sérteti megbízottja nem volt otl, azi mondotta neki. hogy lovább is csak onnan vegyen fát. Elmondotta a esendőrörjnester azt is, hogy a gcl-sel őrs tovább nyomoz özvegy Cser-
fán Efekné fájának holléte Iránt, inert László Kálmán és László György kémóncspusztai lakosoknál a kertben elásva találtak 310 lécet és 25 deszkát
A sértett képviselője arra kérte a bíróságot, hogy akadályozza meg, hogy a sértett fáját a kámáncspusz-tai fűrésztelepről bárki is ellophassa és helyezze a még otllévö és a sértett tulajdonát képező faanyagot birói őrizet vagy zár alá. ,
A bíróság a kérelmet elutasított.! és a tárgyalást az ügyész állal kért
tanú beidéztetéséig elhalasztotta.
KARÁCSONYRA
ravtlkűlt, nt-awMaart, ¦reaényt, levértSroat, hör olgarattatarsat, bOrkeaxtyQt
bŐrUndUai
Horthy Mlklá*-Ht I.
Karácsonyi kirakat (Eim rónádban minden hlrdeté* dija 1.80 P)
Karácsonyra Órlisl választék latÉtsiuü HíÉMM Legszebb karácsonyi ajándék egy pontos OTii karóra Salier ékíieréutíl Uoíktfa 35. -iL—J—;-
legolcsóbban Cukorhaklrály-nii Ozv. Hplfer Oyulíné Clmro ügyeljen! (A t(l|iost:> molloll.)
üvoj!- ím parcí-llán-kiaxletek, dlszUrf/yak, karámlák, krfitilyok MELCZER fi^ ŰvagkerajkedÉteben.
A gazdagságról
1 I-Wuí
2 (, Irta:
A sorsjegy meHctt a botániJiUéTií egyik teginkább favorizált módja a gazdagsághajszolásnak, nem vitás, hogy ezúton is \'lehet nagy vagyonhoz jutni, azonban az ilyen vagyon labilis, a játékszenvedély szeszélyének ,van kitéve s többnyire rövid láfetfl. «Egy játékos, aki nyer. csak Doszuijcvsxky egyik művének \'címlapján ért el eddig, egy emberéletet meghaladó korL
Gyors gazdagodási lehetőséget kináUt mindenkor a tőzsde, bár a börze parkettjén könnyebben buknak c\' az emberek, mint a lovak az akadályversenyen, de aiéri az árfolyamok huBUVnv-zásátő\' származó játék örök vonzóeriit fog gyakorolni a gyors meggazdagodás megszállott jajra.
A turí, a lóverseny iszinlén nagy tömegek favorizált gazdagság hajszolás! térére, uoliaaz izguűmaa v.\'rsetiye-ken nemcsak rsokék törik ki a nyn-kukai, hanem 11 ssewaiciét üldöző publikum is, de aiért olyan emberi is ismerünk, aki ily (mádon jutott gazoagságltoz. (ízek nem professzioná-tus játékosok, csak saenmové kísértők, akik «megres*kirozuak a rulettnél, a lóversenynél, vagy akár a tőzsdén egy
ktfie.a eéba Nzáni összeget s ha aztán
sikerű\' a dolog, ugy bámulalramélKó önfegyeU-nimeQ lovább állnak u .pro. littal..
t adaggá leltet az ember egy ,jó pariival is. s, ez a recept rtég Isrnss. retcs a nagyiaiórö ^m\'cucsespvkuián-
suk közölt is, de-a gazdagságnak ezt ¦ a fajtáját többnyire <drága pénzen. .keÖ niegvásárotni.
ífátra van még az .amerikai nagybácsi, ¦ kinek nem volt még szerencséje hozzá 1 Időnként a napilapok, különösen .bolt szezon\' idején, színes riportokban számolnak be azokról a súlyos \'mübókról, melyek egy.egy ilyen, vagy olyan család hozzátartozóira rászakadnak. Városunkban is.volt már at utóbbi időkben egy-két Ilyen •szenzáció,- mely erősen \'foglalkoztatta a közvélemény képzolelét, de aztán csakhamar kiderült, hogy az egész párszáz kövér millió nem egyéb, mint egy .sovány kacsa,.
A meggazdagodásnak ebbu kategóriájába tartozik még a találinányoki-ban rejlő rciidkivül gazdag boldogulási lehetőség is.
Ismeretlen -és feltalálók\' sokszor máról-holnapra gazdag emberekké válnak s minden találmány, mely a* emberek hiúságára, vagy katonai ,felhasználásra támaszkodnak, fönyeie-ménnyé vnihaiik a. feitaláíö -szánnba.
Mindez azonban többnyire csak költészet a vagyonszerzés birodalmában, a vulóság a* a bevált szisztéma, melyet éwrectok tapfisztwiatal igazo I -nakV dolgozni keli megfeszíteti munkával, takarékoskodni dőre meghatározott recept szerint kihasználni éber szemekkel és fürge szimattal műiden lehetőséget, mely a gazdagság rejtett utjai felé vezet. Ha mindezekhez .egy kis aaaMQílcsei —unitit a köhö mondja — Is járul, akkor egy élet munkája meghozhatja számunkra azt, unűl «
saját szempontunkból gazdagságúik tartunk.
Az anyagi rűggeuemégnek uiess/0. ható következményei vannak az egyén ételében. Milliók sorsa a mindennapi kenyérért való elkeseredett -küulalnn, amelyben sokszor (.törlődnek az emberi lélek nemesebb értékéi s elkopik a legerősebb szervezet is. A máról-liolnaprn való élet, mely legtöbbször nem egyéb, mint sivár vegetálás, a/, anlmáüs szükségjelck kielégítéséért rolylalott az iUlatviliig önfenntartásí munkájára korlátozza a szociális gondoktói gyötrődő embert s ezzoi a foí-lődés természelvs dinamikáját megta. gailva, az enJberi élet vonalát IcTclé szorítja.
Ezekben a tömegekben már a légnél kíúoz hetet [énebb szűkséglelek kieié. gUése is loeserves gondot, sok nélkülözést és csalódást okoz, a magasabb emberi igényektől pedig sokszor egy é\'clen át távol tartja és védheteüenü! ki szolgállal ja őket az élet, a sors rejlett meg] iróbá! látása inak, előre nem látott csapásainak.
fírlhctő, liogy ezeknek a szociális biségben szenvedő embeiiársalnlmBk példáján okiüva, de belső ősi ösztönök reszitő erejének is engedelmeskedve az ember mindent elkövi\'l, hogy s/ocíáüs ffiggeUciiségét é> a sorst^ajm-sokkal Sxcmbcíi való reiativ védetmel
kiverekedje magának az i>\'ci min-demvapj haxeábfoi s_ig>- líkj koráiói
kezdve, de legtöbbször a esajádalapitás irtán minden figyelmei ezeknek a szctnl pontoltnaki érvéjiyesilésé.ic fonlilja. lú strkeali, sokszor aszkéta lakaié-
Alnuidé sssktstsaasash l>e!k*«zt*p«k««
Budapoaí I. sataoráB
Ü45 Tora". — Hlrelc. — Közlswié-ny«k. — Ilangtornazek. — 10 Híjak,
— 11.10 Nerruetközi vízjel zóswtf)ÉI*t.
— 12 Harangszó. — Himsuwz. — IdÖ-(ártsMlaatéS. — 12-40 Hirak, — 1Í.2Ö Időjebés, időjárésjeteotés. - 14.80 Hl-r*k. — 14.45 Műsorismertetés, — 15 Arfo!y*mjiii«k, pt«el Arak, éMtYtl«a«r-áraic. — . 16.45 Időjstlzés ldV3j*xa«j«u Itatás, hirak. — 17 Hírek spórák és naagyar.orosz nyalvSSL — 19.15 Hirsk,
— 21.40 lliiek, IdöjárAsjeientés, hírek Szlovák és magyar.orosz ayalvaa. — 22.40 Hírek uémat, olasz, angol
hanci* nyalván. — 0.05 Hirak.
kosságra, ez hajtja uj keresetek, jőve-delinek IVfté s főleg ez az oka annak a ma már társadalmi baj átámba menő törekvésnek, ttogy mindenki fix aláások és nyugdíjas |>oziciók felé törtet. Az egj\'éri szempont jó hó l ez estan a tör.\'kvés elten setitrni észrevétel nem tclietö, mert a fix kereset párosulva józan háztartási számvetéssel a lehelő legnagyobb biztonságot nyűtt a nüiidcnnapi étel reiativ nyugalma 6s biztonságérzele szemi»ontjá-bóL
A fix jövedelem ugyanis olyan szilárd yagyon, amelynek egyenletes jövedelme biztos lehetőséget nyújt pontos élctbcrendezésre anélkül, hogy a vagyon kezelés gondjaira, bizonytalanságára és veszélyére kényszerítene bennünket.
fM 3000 peugő fix jömielcm, vágj\' iigjanannyi nyugdíj 00.000 pengős va-íü\'oü évi négyszázalékos biztos jövedelmei jeienti, míg hasonló értékű reáivagyon annaá \'konzervi\'dása, gondozása mellett nem mindig hozza meg ezt az egyenletei és biztos hozamot.
Ilyen megnyugtaló szociális helyzet után való töinegsóvárgás az egyén s/eni]tontjáb(\')i inbutenképea érlbctö, bár az élei harci elemeinek ezúton való lefékezése magasabb DázfipontbÓJ nem Ivclyeselliclö, a társadalmi közösség gondolata, az egyenlő életfeltételek [elé törő szoejális korszellem sattm-! |Milt\\ábó< azonban ez a ma már tár-| sBoalml baj S7áml»a meni jel-nség I lialározotian elítélendő.
TJpolvt. kóv.)
ÍÍÍS9. december 13
ÄALAJ KÖ2L0NV
BUDAPEST I.
17.15 Dt. Saly Géza eladású. — 17.35 Meiste* IMI» lenelrAr. — 18.4r> Nyíri László előadása. — 10.25 A rádió sráionzeneknra. — 20.20 .A felcete tuiipttn.\' Hangjáték három felvonásban. — 22.05 Comeusoli Mária- wu-gonUik. — 23.20 Táncleuvezok.
BUDAPEST H.
18.15 Olasz nyelvoktatás, — 10.30 Tusnádi-Kubacska András előadása. — 20 Hírek. —.20.20 liesz kárt-zenekar. -21.30 Dr. K>uge Endre előadása. — 22\' Idő járásjelentés. — 22.05 ferii» Jt-nö cigányzenekara.
BÉCS
lV.10 Lemezek. ~ 18 Ad, hegedű és csembaló verseny. — 20.15 Kivan-sághuugverseny. — 22.30 Könnyfl ceno.
Katonai ffalazaraléaak afjyanruhAzati oihkek
egyedöl legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAI NÁL
Sugar-ut 53. sz. Telefon 625.
CstitÖrlÖk BUDAPEST 1.
10.20 Felolvasás. - 10.45 Felolvasás. — 12.10 Smiirnov Szerűéi bála. Jajka .zenekara. — 13.30 A rádió szalonzenekara. — 10.15 Magyarorosz hall gatókiiak. \'
17.15 Dr. (lábos Dénes előadása. — 17.45 Kiss Judit zongorázik. — 18.15 HoUő Emő előadása. — 18.10 Ü\'áh Kannán cigányzenekara, _ 19,23 Külügyi negyedóra. — 10.45 «Friderika.-Daljáték három felvonásban. — 22.05 Magyar Női Kamamzaiekiir. — 23.25 Balázs Kálmán cigány zenekan i.
BUDAPEST II,
17.15 Hanglemezek. — 18.45 Angol nyelvoktatás. — 10.25 Oláh Kálmán cigányzenekara, 20 Hírek, — 20.20 Felolvasás. — 20.50 Táuelemciek. — 21.35 Időjárás jelent és.
BSCS
16 Kiawikiis szórakoztató zene, — 18 Hangverseny, — 10 Lemezek. — 20.15 Kivánságest. — 22.20 Zongorajáték. ~ 23 Berlin.
EiRPMDFON LEM EZEK
remek választékban l Hallgassa mag azokat: QrOnhut Elemérnél
DMtk-tér t.
Csak kisebb takarmányhiány van Zalában
A kattlzsai takarmányfélékben egérkár észlelhető — Hivatalos jelentés a vármegye mezőgazdasági állapotáról
Vármegyénk mezőgazdasági állapotáról az alábbi hivatalos jelentést adták ki: \'
Az őszi repce az időjárás mellett jól megerősödött és fejlődött.
Az őszi kalászosok közííl a rozs és őszi árpa vetések jót fejlődtek ós kellően megerősödve indulnak a télbe, ugyanez mondható a korai buzavelé-sdkrői is, a foésöi bümvetések azonban »í októberi hűvös ídő következtében lassabban löefttek s elkésve fejlődnek. Az. őszi vetésekben és évelő takarmány-félékben helyenként (nagykanizsai, Je-tényei és nlsóücndvai járás) egérkár észlelhető.
A mesterséges lakarmányfé\'ék a bosszú, \'kedvező időjárás intett jól megerősödve kerülnek a télbe,
A réteken a kijáró jószág jóformán egész hónapban teg.lt s talált tápiá-
\'ékol. El nagyban elősegítette n sarju j)ótlás;it, igy csak kisebbinériü taknr-niányhiány mulalkoők.
Az adatállomány egészségi állapota (clickintve a helyenként előforduló •száj- és körömfájástól és sértési äs tis-től) és ikondicióiíi " takarmánnyá, való takarékoskodás ctlenére kielégítőnek mond haté .
A-z árjatárakban javulás nem észlelhető. A forgalom élénk.
A gabonaánikbaii a muH hónaphoz vjszoiiyiloltan lényeges váil»/.ás nines.
A mezőgazdasági munkaalkalom — tekintettel az őszi munkák befejezésére és arra, hogy az.idegen törvény hatosaié rü letérői, valamint külföldről \'is á munkiások már hazaiértek — csökkent.
A mezőgazdasági muukabérek megfelelőek.
Legszebb karácsonyi ajándékokat Vlrág-tol vehet.
Kis üzlet, de nagy választék I
Virág József.
Fő-ut 3.
cipő- és divatház.
— (Czaplk Qyula rádlő-szentbeszéde)
Dr. Czttpik Gyula veszprémi megyéspüspök december 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a budapesti Jézus Szi ve-templomból adventi rádió-szent-beszédet mond .Világiak a Krisztus országáért- tárgykörből.
— (Lelkigyakorlatok)
A nagykanizsai árjám! polgári leányiskola mindenkor súlyt helyezett növendékeinek valláserkölcsi nevelésére. Most karácsony előtt háromnapos Jeiki gyakorlatot tartanak a növendékek részére, hogy inegfeAeüően előkészüljenek a karácsonyi önnejiekre-. A Icflkigyakor-latokal P. Bakoss Gáspár esztergomi ferences liiUauár vezeti, aki évek előtt szintén liittAn-tanára vott ué intézetnek, A Uilkigyakorlalok holnap közös szeut-áidozássafl nyernek méltó berejezest.
~ (Átadták a marcali mandátumot)
A marcali kendet ismételten megvalósított képviselőjének, Csorba Sándornak, tegnap ftitmepélyes ke.elck .közölt átadták a mandátumát. Dr. Csorba Sándor nagyobb beszédben köszönte meg választói ragaszkodását, bizMImát személye és a MfiP politikája iránt.
— (Harangszentelés Csurgón)
Megliató ünnepség keretében bjüii-teiték fel Csurgón a plébánia két uj Imríiiigját. A felszentelést dr. Kifís György kaposvári esperes-plébános végezte, a in-lyi papság segédletével. Az ümicpségekre niegérkerett Ixmgauor Imre, a csurgóiak páratlan ugijitáfiu és ritka uéiwzerüségü papja, aki az egésx liarangboszerzési mozgalmat meg-halitolla és a gyűjtést vezette s uki nélkül — mint a laj>ok irják — nem is leli volitfi teljes az üimep.
— BatcwklálUtiaukat tekintse mtg minden vőtetkényraz nőikül. Kopsteln >»u tori ruhán.
Finom url ós női 1 divatárukban m i iín i,;, vezeti Arany-, ezüst ékszert, órát 1 legszolidabb i árban 1ÉI MfÉl vásároljon 1 Fehér István szövetek, selymek, vásznak, kabátok és maradékáruk pf nagyon olcsón I "918 Virágot, bokrot, gyümölcsfát ilj. Pffi!!-i Tel fon 602-634. Nagykanizsa urlkozénségének ajánljuk: PÍllIS-il

1 Kávét, Mát, 1 IlkSrt. rumot, karácsonyi cukorkákat illllii Jő bort, kávét, csemegét MUSTOS fOszerüzletében végyl Uttti-*- Tdtlii 529- Játékokat, képeskönyveket, imakonyveket SCHLESS TESTVÉREKNÉL Deák-tér 10 Horthy M ut 8. Katonai felszerelési cikkekben legolcsóbb beszerzési forrás Beleznai Bngár-nt 53. Tel 825. ÜMfíiéíi, fQló.kereMpgrJrúofíp kedvező részletfizetésre Szabó Antall a u oHtö «1 étébe ».
IA tiszta risa örös! 1 Tisztíttassa, lesiesse nihilt 1 Vargánál! 1 Mk}S-ttL Ibjüj ». H. Hogy karácsonyra hmIvk sxobófa legyen Sörlal „Szetter" hőfokozót vegyen t Női- ós leányka-kábátok, j férfi- és nőlszővetek, selyem-, szőnyeg-, damast-garnlturák, paplanok «& Golenszky Divatüzlet Olosé árakl FS-al T.I.I.. SÍT. Divatos ruhákat készít Koipits Ferenc urlszabősága Magyar-utca 4. ízléses névjegyet, meghívót, nyomtatványokat a Zalai Közlöny nyomdájából I
zala? közlöny
tlS9. december 13.
— (A roniHridhufl dullrodilom gyöngyei)
Vépozik gróf Teleki Bélané szombati és vasárnapi hang%x;rscnyéneV műsorát Schubert, Schumann, Brahms, Liszt, Wolf stb. remekei hangzanak \'majd fel igen díszes közönség előtt. A ,iegy-arusitast mindkét napra Szabó Antat üzlete végzi, 2.50 pengőtől 50 fillérig terjedő árban. A rcndezőaég ezirton Is kéri, tiogy torlódás elkerülése végett no csak a földszinti/ hanem az emeJe. ter \'Óvő ruhatárat is vegye Igénybe a liűngvcrscnvek közönsége. (:)
— (Ingyen karácsonyi ajándékot)
szerezhet magának On is, lia rését \\-esz ß ZakU Közlöny karácsonyi ÍKo-resd a hibát- rojtvény\\«i^iyéri. Nem kell mást tenni, mim naponta figyelmesen elolvasni a Zalm Közlöny hirdetéseit, megkeresni az1 elrejtett hibát és azt összegyűjtve * 2. oldaton található szelvényeken újévig egyszerre beküldeni.
— (Olajkutatás Somogyban)
Az ¦ amerikai olajkutató érdekeltségek ismét megkezdték fúrásaikat Somogy megyében Az első kiséricu •fúrásokat Kaposfűreden végezték\', ugyan ott, abo> tavaly abbahagyták. Ennek a mostani fúrásnak az ci ed menyéiből állapítják\' meg, bogv Somogy megye melyik részén állítják fel a kutakat.
— (lelketlen anya)
Hegedűs Katalin 20 éves somogy-niegyei, böhönyci leány újszülött csecsemőjét az erdőbe vitű íi ott az avar alá rejtette. A csecsemő riom fagyo\'t meß, hanem még másnap is bangót sírással adott éíetjett magáról, mig az erdőben járók rá nem találtak. tA csendőrség hamarosan kiderítette ß gyennek kilétét. A kaposvári törvény-szele most a lelketlen anyát gyermeke clmagyásáért jogerőse^ io havi börtönre Ítélte. Csodálatoskép a két hideg napon át az erdőbe kitett < gyermek életben maradt és a pécsi menhelyen a legjobb egészségnek örvend.
— (Felemelt büntetés)
Oißsz (íábor hegyőr egy alkalommal két kerékpáros férfire fegyverével rálőtt, amiért ß kanizsai törvényszék 3 évi és 2 hónapi börtönre vlélte őt. FeÖebbezós folytán az ügy ß táblához; került, amely négy & fél évre emelte fel az efeöbirosig Ítéletéi. A királyi Kúria az itélel helybenliagyásával most jogerőié emelte.
Rövid hírek
ÖSSZKDOLT
egy háromemeletes bérliáz Bukarestben. 12 munkául maga alá temetett.
A FELSŐHÁZ
mui ülésén folytatták a földbirtok-politikai tőrvényjavfl&Jat tárgyalását. A javaslat mel lelt szótalt fel Fischef Béta, Kruzics Gábor és Koos Zoltán, a javaslat ti len gróf Esztcrházy szólalt fel.
A KÉPVISELŐHÁZ
i mai ülésén megkezdték a törvényhatósági bizottságok tagságának egy éves meghosszabbilására vonatkozó javaslat tárgyalását. Krúdy Feienc előadó ismertetése után Közy Horváth József á javaslat mellett, Budinszky I,ás/ló, a nyilasok vezérszónoka, Spett limö és Maróthy Károly a Javaslat eHon szólaltak feL
ÖSSZEÜTKÖZÖTT
két személyvonat a nágcn—wceD-fálíai vasulvonalon, 17 ember életét vesztette ós 14 életveszélyesen meg. sebesült.
A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG
körélíen nagy megütközést keltett, hogy az utóbbi napoklwn egyre több\' magyart tartóztatnak le a megszállón Nyílra, Abauj-Toma és Szcpes vár. megyében. A letartóztatottak tnürl a magyar társadalmi flet vezető személyei, akiket azonnal az illavai in. tenaaiótáborba, vagy a lőcsei fogházba száljrtottnk.
(Folytatás az 1. oldalról)
ártanának. A News Chronikte sze-ilnt kerűbil keli minden olyan ki-hivást, ami csak fe\'ingerelné Moszkvát, de a finneken nem segit. A lap azt ajánlja, hogy külön bizottságot szervezzenek Genfben a fegyver- és gyógyszer-segélyezésre és együttesen scgilsék Finnországit, no pedig minden állam külön.
A Daiiy Thclegraph szerint Voro-^lov elnökletével nagy haditanács volt tegnap « Kremlben, amely sürgős erőfeszítéseket határozott cl a győzelem érdekében. Vorosilov szc-ilnt - Írja a lap — ha nerri Fjkerül pár napon belül leh2ng*«mí az ellenséget, a hnre egész télen tarthat. A siker érdekében Finnország »da-rázsderekán* akarják most meg" 1-Bérelni a támadást és mielőbb elérni a Bottcni öbót felső szélét. A Reuter ivoda szerint ccélra máris egymillió embert és ezer repülőt vontak ö^sze a határon <
A \'ap végül megjegyzi hogy Fi-n-ország sorsa attól függ, hány módért repülőgépet tud kapni.
Paris", december 13
A franci-* sajtó a Népszövetség magatartását mérlegelve, nem. sok\' eredményt vár. A Petii Farisjen szerint Genf három irányú határozatot hozhat:
1. Erkőirjsíleg elítéli a szovjetet a támadásért.
2. Ajánlja tagállamainak, hogy nyújtsanak külön segélyt a megtámadott Finnországnak és
3. Javasolhatja a szovjet kijárását a Népszövetséfíből. I ,
PerUnax cikkében lehetségesnek tartja, hogy Moszkva a genfi döntés után visszahívja diplomáciai képvi-íe\'etét mindazon országukból, Amelyek képviseltették magukat a Népszövetség ülésén. j
A Figaro is nrra a megállapításra jut, hogy a nyugati hatalmak és Moszkva között^ diplomáciai, viszony megszakítása már csak idő kérdése.
Newyorkl Jeienté-\'ek szerint a*\' amerikai sajtó Is ugy látja, hogy a moszkvai válasz után Amerika és a szovjet közt megszakad a diplomáciai viszony. í
A nyugati frontról
a liadijclentésck csendet, íllelvc helyenként rajtaütésszerű járőrhíniadást és türérségi zavarótüzet jeleinek.
A tengereken Izlandtól délre heves áííjmtövéstet hallót lak", de csatahajókat nem láttok. Ujabb hajóveszteségek: Aknára futott és elsüllyedt egy 1700 tonnás finn hajó, egy 470 tormás ongoi hnlászhajó és n 1527 tonnás (Klfig nevű "ngo1 hajó.
LégltcYókenységrői hem érkciett rha jelentés, tegnap n német felderítők az nngol partok felölt jártak.
Kiutasították az egerszegi petidót
A zalaegerszegi Injstroinos kerületben megválasztott dr. Thassy Kristóf megválasztása ellen Eituer Akos nyilas hívei, mint Isrrcreles. petíciót nyuji-totiak be. A kö/igazgatási biróság mai Ítéletével elutasitotln a nyilasok pa-nassalt azzal az indokkal, hogy nem képesnek érvénytelenségi okokat. Egyúttal kötelezte -a pannsz-bcnyujlókat a költségek visclésérv.
legszebb ajándék a
iifi művészi fénykép
nwtui^ca^^i, VASTAOH fotőmüterméböl
Zamatos, Jáizi kivét
SIntrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: lU-lr-\\-Vh literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLBYI-nél
Sugár-ut 2.
északkeleti, kelati légártmnt, sok. helyen- köd, néhány holyan ha várás, havaseső. a \'hőmérséklet
alig változik,
A Möteorologlat Intésit nagykaniisaj.
raecflgyelőálloraasa\' lelentl i
Hőméraéklet tegnap eate 9 érakor -06> m« reitrel 4-0-0 délben 4-30.
OaanartAk 00-L. -
— Naptí/i December 13. szerda. Rom. kat Luca sz. — Protestáns Luca. — izr. Tebeth hó I.
QŐzrHrdö nyitva reggel 6 órától est* 8 érálff (héttt, sierria. péntek délután kedden egéét nap nfiknak).
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLAS
HAxmMler, intiotölc« gyermektelen,-aliol az asszony (öiéit, takadtáat- vállalja, lakás és rlzrtés ellenében\' felvétetik. - ¦ Csongery-ut 14 10
BeJiré-saSS azonnal felvésnek. Magyar-utcs 11/a. ¦
Szorgalmas, tlizta U&l&râesM keren
Fekete Margit, Himyadi-a. 7. , *
Fflirnl tud* bejárrmöt azonnal leive-siek. Siigar-nt lfi/e., tőldatint 2. 3093
Megbízható, tiszta beJArénBl (elve-Siek. szemete-u. 2/c , fljló G *
Intelligens, erélyes és szerény-igényit hstlan g ellenűri keresttok |«n. 15-re. Fizetés havt 50 P él ellátás. «/a év próbaidő. Unglakabfai gazdaság, posta Fe!*ö-rajlr. 3039
ADÁSVÉTEL
Ham»**lt rwh*t veszek ét eladok. Hívásra házhoz megyek. Márkus, KIráiy-a31.
Öl kezéül Ella bársonya kaphaté-Hirsch és Szegő cégnél \' 3670
LAKÁS ÖZLETHELYISÉO
Híromszobis és kétszobás lakás azonnal feladó. József féherceg- és Petötl-ut tarok, *
&ÜLÖNFESUI
Menyaaexonyl (ecAAvfit) fétry-hépakei V«*tagh fatóital.
Levé bélyttpat, régit és ujat, napi posUból izirmizó tömegbélyeget kóew-
SeBWérl értékealtenl tehet m laden liét-.[1 déidóit a Zalai Közlöny szetkeaziö-aégében.
EnellUéat, géphlmzétt, rolnlxáat vállal HoBStiné, Kinizti-u. 7a *
Felsőbb osziályu glmnázlatSi tanulók eredményes \' lsksrtns*(sms*l jutányosán vállalja. Óm a kiadóban. *
OleabalMol keresek bérbe, lehetőleg Schunda- vagy.- Botiák-gyárlmányut- Cim a kiadóban. *
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAI*ILAf*.
Kiadja,: „Közgazdaiáglft.T. Hanykartlzw" Felfitós kiadó: Zalai Király. Nyomatott i \'« „XBrVazitasáffl R. T. Naflyktnlzia" nyendájábas\'MagykaaltTás.
(NybardáéK teleli\' Zsls! Káraiy.)
29« Évlolyam 284. uám
Ma; „Karaid a hibátI"
Najjkanlna, IBW. december 14. csütörtök
Ar» 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
SaWlataVftV^át; is S&Cgj)t&LSéSl Mai
iawaéil PCaat & «dm
I1 O LI T I K A I M AiPil L A ¦>
Feleiós szerkesztő: Barbarita Lajos
Bo&cestsi int: «o Mca 1 pengő 44) fittfec SeariresjOéséai és incalvatati teletem 71. ss.
Részletek az első nagy tengeri csatáról
Három angol cirkáló és egy német „xaebcsatahajó" négyórás tengeri csatájának eredménye: 2 sérült hajó, 36 halott, 60 sebesült — Az Achlles angol cirkáló elsüllyesztését cáfolják — A szárazföldön és levegőben járőrtevékenység van
német és angol Tojókat, hogy, áz uruguayi vizeken ne háborúskodjanak. I : 1
Jelentették még, hogy az Admiral Gráf Speer sérülése nem súlyos, de még nem tudják, hogy a halottak és sebesültek partruszáWtúsa után 21 érán belül elhagyja^ a kikötőt és felveszi-e újból a harcot.
Ugyanúgy bizonytalan még, hogy a könnyebben sérült Egslder ungu* cirkáló javitá?ra szorul-e, vagy még harcképes. p
Az uruguayi német követ külön hajón mór a kikötőbe érkezett és iutózkidett a nemet :e-besülteknek és \'halottaknak partra-száUitásáról.
Berlin, december H Az Aííminai Scheer német z^ob-c-satahajó többórás tűzharcban elsQy lyesztette az Achlles n»vU angol cirkálót. ,
London, december 14 Az Admiral Scheer német zseb-csatahajó tegnap Montevidco közelében négyórás tengeri csatát folytatott az.Egsider, az Ajax és az Achilles angoi cirkálókkal, amelyek hajókat kisértek a Rio de la Plata Öblébe.
A német z*ebcsatahajó 11 hüvelykes, jnig az angol cirkálók csak 6 Illetve 8 hüvelykes ágyukkal vannak felszerelve. A négy teljes órán át tartó csatában az fogaidért több találat érte. Súlyosán megsérült és vesztett sebességéből. Áz angol cirkálók az ugyancsak súlyosan sérült zsebcsatahajót Montevfdeo kikötőjébe üldözték. A nemét z!ebc*a\'ahajó az uruguaiyi kikötő belső \'részében vetett horgonyt, míg az angol cirkálók a külső kikötőben. !
Az Achilles cirká\'ó e;sülyeszté>é-nek hirét angol jelentés,cáfolja.
I Montevidco, december 14 Megállapították, hagyta a német csatahajó amely a kikötőbe befu-.tott, nem az Admírái Scheer, hnneanj az Admiroj *Graf Speer. A német csatahajón 86 halott és 60 sebesült vau. A hajó páucéltomyát teljesen szétlőtték. |, 11 ¦
Ujabb jelentés szerint a tengeri c^ata a következőképp folyt le •
Az Admiral Gráf Speer támadta meg az Eysider angol cirkálót, mely a közelben levő másik két angol cirkálót hivla BegttségÜl. Az angol cirkálók ugy helyezkedtek el, hogy afnémet csatahajó mindinkább a part felé szorult, ahoi az a parti sekélyebb vizekre való tekintettel kényleen volt sebességél csökkenteni így jobb céipontol tudott szolgáltatni a támadóknak. A német hajó kénytelen volt sebesülése uté» sebességét felfokozva, a moutevi-dcói kikötőbe menekülni
Az egész tengeri csatát - amely az első tulajdonkénen! tengeri csata; volt la mostani háborúban — egv uruguayi cirkáló is végignézte. A hajó parancsnoka felszólította a
A nyugati harctér szárazföldi frontján aránylag csend van, csak kisebb-nagyobb járőrliareokat jelönieken. Ennek során tegnap a németek:-egy tiszt és 15 főnyi "francia legénységet fogság-baejlettek.
AÉ ango« repülőket a német partokról visszaűzték.
Francia részről ma\'délben a Rabra és a Mosel középső szakaszán mutatkozó lárőrharcokat jelentenek, (MTI* jelentésekből.)
*»«aa»Saai«l»^aa«iS|l»^
Két arcvonalon is orosz területre üldözték vissza a finnek támadóikat
Genfben ma mondják ki a szovjet Népszövetségből való kizárását
a finn harctereken a helyzet változatlan, a megújuló szovjet támadásokat a fiimek bámulatos szívóssággal és hősiességgel verik vissza az összes arcvonalakon, sőt az ujabb jclenté-vek szerint orosz tor (ltot ro űzték vlaaza a támadókat a hadijelentésekhez finn katonai körök optimista megjegyzéseket fűznek. A középső és hz északi szakaszon figyelemre méltó slketvleet értek cl a fiimek ellentámadásaikkal K a karélíai arcvonalon a helyzet változatlan, az. oroszok állandóan ugyanazon a szakaszon \'támadóiak, de eredményte\'enül.
Finn részről cáfolják awk&t a híreket, mintha d szovjet már száz kilométernél mélyebben nyotmlult volna Finnországba. Az oroszok egyetlen részen vannak köiel 80 kl-\'ométerre a határtól, de az a területrész terep & időjárási\'viszonyokat tekintve, sjvatagszerü.
Hanga bombázásáról jelentik, h»gy az orosz gépek \'nagy magasságból rendszertelenül és ¦ ;*
oáltatanul dobálták le boni-Inüknt, .
Így nem okoztak komolyabb károkat. " • ; 1 : Moszkvai szovjet hivatalos jelentés szerint egyes helyeken .105 kilométerre nyomulták előre a szovjet csapatok és Petrosadova környékén is helyi sikereket értek el. Más je-
len téfek arról\'Is szó\'nak, hogy az or0 j[ szok 150 kilométerre vannak a határtól & liapi tiz kilométeres előrenyomulást \'számítva, rövidesen átvágják Finnországot. A szovjet haderő a Bottenl öb\'öt Ou|u környékén akarja elérni. . . j ...
Sorozatos finn győzelmeket jelent a Messagero
; f T?ómo, december 14 A Messagero HeFsinkÍ-1 tudósítója szerint a finnek Kuo\'ejörvinél fényes győzelmet arattak. (
Visszafoglalták a várost
Sallanjörvlve! együtt, A szétvert oroszok rendszertefcn futással menekülnek a határ felé. Sikerült a finneknek visszafoglalni Suomisutmlt is. Itt a hátráló oroszokat egész a ha-
„SzerzŐdés- és egyezmény-— állapltjí
\' Genf, december H
A Népszövetség különbizottságai\' tegnap1, ülésükön megszövegezték a határozati javaslatot, amelynek értelmében a szovjetéi, imutáu niLg-
| tárig üldözték a fíiinekV |
A karéJial szakaszon a szovjet-csapatok üldözése kőiben
¦ finnek átlépték az- orosz hatért
és a Leningrád—murmanszk( vasútvonal felé nyomulnak előre.
Londoni jelentés szerint a finnek 100 vadászrepülőgépet rendeltek a legsürgősebb leszállításra Angliától.
szegesben bünős a szovjet" t meg Genf
szegte a finnekkel kötött megnemtámadási-, a párisi- és a népszövetségi egyezményeket, illetve szerző* dé-eket, ki kell zárni a Népszövet-
(Falytatás a 0. oldalon)
4 belügy! tárca gaidaságl jelentőségé
Irta: di-. Gargslyfiy Akarás
országgyűlési képviselő
A világháború óta szinte naponkint halljuk és Ismételjük Clause-witz hires mondását, hogy a báboru nem más, imint a kütpoliük.* folytatása más eszközökkel. Clauwewlfz-nak ezt a mondását valahogyan szeretném kiegészíteni azzal a- már szállóigévé vá\'t megállapítással, hogy az eredményes külpolitika legbiztosabb aiapja az okos, körQltekintő belpolitika. ...
Lényegében mindaz, ami nem szoros értelemben vert külügy, a belügyek óriá-i köréhez tartozik, természetesen a vallás és az egyházak\' ügyelnek kivételével. Ide tartozik tehát nüuden.. ami az enyémmel, a családdal, kisebb-nagyobb közületekkel, a termeléssel, a javak szét-oSztásávai, forg.ilombahozatálával est felhasználásával, a különböző\' társadalmi rétegek egymáshoz való viszonyával, stb. foglalkozik és csak a szakszerűség és a helyes munkamegosztás követelményéi hozzákma-gukkai, hogy egyes nagyobb belügyi ágazatok ügyelt, aminők a földmű-velésügy, az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, továbbá az igazságszolgáltatás, valamint az állami jövedelmeknek ós kiadásoknak az ügyel, kü\'önbözö minisztériumi szervezetek1 intézik. De bármilyen szétágazó is a belügyek tárgya és anyaga, feladatuk és céljuk, minden vonatkozásban, csakis egy: a írerrszet egészséges fejlődésének\' az Összes rendelkezésre áüó eszközökkel való előmozdítása és ebben a feladatkörben válik a jó belpolitika az eredményes külpolitika biztos alapjává.
Ha már most meg akarom közelebbről határozni azt az állam! feladatot, amelynek ellátásáról a szoros értelemben vett belügyi igazgatásnak kell gondoskodnia, akkor azt mondhatom, hogy ebbe a feladatkörbe beletartoznak mindazok az állami ftkaratmegnyilatkozások és cse-íekvé;ek, amelyek a társadalmi együttélés magasabbreudü erkölcsi és szeflerai javaínak megőrzésére, gondozására és ezen javak egymásra való kölcsönhatásának egészséges egyensúlyban tartására szükségesek. A közegészségügy, a gyermekvédelem,\' a társadalombiztosítás, a köz-jótékonyság, a közbiztonság1, a közrendészet mind megannyi fontosnál fontosabb munkakör, nrncíynek feyttf módon való ellátása nélkül a társadalmi együttélés tehetősége, modern berendezésű áöamszervozet kötelékén beiül, alig volna-elképzelhető. Amilyen tág mezőkre kiterjedő tehát, ugyanolyan fonto* i* az a munkakör, az a tevékenységi kör, amelynek edátásáró1 a belügyi igazgatósnak kefl gondoskodnia.
Szembe kelt cmrck folytán.száila-nunk minden olyan felfogással, a mely a szoros értelemben vett belügyi igazgatásnak k.sebb jelentősé-
feAlJA* KÖZLÖM
1839. december !4í
A ZALAI nöwömr
„KERESŐ A HIBÁT"
vírsenyében ina a hibát
..................................................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának.......... oldalán tilállam
meg. — a helyes betli: .........,
szó:................................................
Olvasható aláírás:
get akar tulajdoniUul az állam életében, mint aminővel, a gazdasági jólét utjának egyenget ésén- hivatott és ezen munkálkodó, úgynevezett gazdasági igazgatási ágazatok bírnak. Gazdasági jólétet cs.ikls nyugodt termelési munkával tehet elérni, nyugodt tennelési munka pedig valóban psakis ott folyhat, ahol kiegyensúlyozott társadalmi viszonyok uralkodnak, ahol rend és nyugalom ván. ,1 j ,l
Valamikor, a háború előtti Időkben, a belügyi igazgatás leladatkörc alig terjedi ki egyéure, mint a végrehajtó hatalom gyukurlésáia, az állami akaratnak rnegjeielövtt, azaa ugy, amiut az állami akardt az ál-¦ lampolgárok életviszonyait szabályozni szükségesitek tartotta. Anagy világégés után azonban, amely eiőti huszonöt esztendővel végigsöpört . úgyszólván az egész európai koiitinensen és borzalmas pusztításai l^özepelte, elsősorban gazda>ági-iag telte tönkre az egye* államokat, győzteseket jlegyőzöi tekét egyaránt, lőnkié tett kUUiuöaen bennünket, kik az ország terüieiének. szétdarabolá-sávai meg a gazdasági laipraiUlás tét-teltételéi tői h iuvgíosz.tatluuk, U*-. mészéiszerüleg be kell következnie állami életünkben is .innak az átalU-toUsága,ak, - hogy ezt a kiiejezést használjam, — amely elsősorban a gazdasági kérdések, nyertek -.u ál-laníigazgatás területén is. sorsdöntő jcieniőséget. , (
iermészetes .tehát, hogy manapság, ainidűn az áUamhata lomnak minden erkölcsi és anyagi erőt, minden szeüemi és fizikai energiát a gazdasági talp ráállítás nagy munkájának szolgálatába kelt beállítania, magi a belügyi igazgatás sem maradhat meg a régi elszigeteltségében, amidőn csak mint a végrehajtó hatalomnak egyik előkelő tényezője jelentkezett az ádam életében, hanem\' a megváltozott életviszonyokhoz igazodva, be kell hatolnia a gazdasági életnek minduzokr.1 a terülelciie is, amelyekkel a tárca egyes igazgatási ágazatai valaminő vonatkozásban vannak. így emelkedik azután a belügyi miniszteri tárca a régi jelentősége mellett ujabban gazdasági jelentőségre" is, mert nemcsak a jó gazdnságpoli tí kának az alapfel tételéről, a társadalnü rendnek és nyugalomnak a biztosítósáról gondoskodik, hanem egyes igazgatási ágazatainál — és ezek akti elsősorban a népjóléti és szociális kérdésekkel foglalkozó ágazatokat értem maga is\' tevÖlegeneu résztvesz a gazdasági élet talpraálWáKára. és jitógerösitésé-re irányuló munkálatokban.
Kanizsával egyidöben 15 vidéki városban kerül sor polgármesterválasztásra
ttptaí
AZ 192Ü évi XXX. t.-c. a polgármester és alispán választásokat, illetve tisztséget tiz évi ciklusra osztja, függetlenül attól, hogy az illetőt mikor választották meg Ez a tör vény 1930 január elsejével joghatályba lépett, igy az első ciklus most december 30-ón telik U\\ így Nagykanizsán is. í
Nagykanizsával egyidejűleg mintegy 16 városban készülnek polgármester-választásra, ahol már, meghirdették a pályázatot a polgármesteri állásra, Mohács.m a vátisztás már n>eg i* történi. Nagykanizsán,\' Sopronban és Békéso^bán a pá\'yá-zAn határidő teteit és csak a választási idő illetve a tisztújító szék ösz-szehivását várják. Letelt a h-Uárrdö
Oeg\'éd, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás polgármesteri áfásaira, míg Budafok, Kiskunhalas, Nagykörös, Mosón, Magyaróvár, pestszenterzsébeten holnap, december 15-én jár le, Szekszárdon december 18-án és Kaposváron december 23-án. Egor törvény hatóság;! még november 18-án nyugdíjazta polgármesterét. Érdekes, hogy Pest vármegye alispánja az Összes kiadott pályázatoknál\'decsm-ber 15-ét jelölte; meg, mint\' pályázati határidőt, amiből arra következtetnek, hogy itt a válasz (ások ;it mind egyidöben fogják megtartani.
Nagykanizsán most má= mindeji-nap várják a tisztújító\'szék összehívását elrendelő alispánt intézkedést.
babák és fcOIOnfféle ajáom
TEUTSCH drogériábaiu
Tiz családi házat épit Zalamegyében a kormány
A vármegye MsgyMéM karácsoayl segélyt szavazott meg a vármegyei, klrilsztviseiöknek
7fik\\ vármegye kísgyCdésc tegnapi ülésén vitéz gróf Teleki Béla elnökletével elsőnek Veszprém vármegye át-pnláva] foglalkozott és pártolja » szu-badkőmúvesség stebVniének a szám-üaetóséi. / 1
Baranya vármegye a mezőgazdasági cselédek, családi bérrendszerének ^bevezetése tárgyában intézett átiratot a vamwgyéhez. Somogyi (jyula felszólalásában kérte, liogy uz. ezzel yn-:, terheket ne a cs-eiédtartó gazdáknak kelljen viseinlök, inert ennek íu lenne a következmény.), hogy a gazdák csa-ládlnian családokat aUudmaznajiak a lövőben, ez viszont antiszociális .lenne. Pclim József prelátus a családi bér-rcodsicr tanulmányozását ajánlja més vármegyék rendszere alapján. Vitéz grór teleki Hala «*t javasolja, hogy a kisgyűlés fordu3jou a konnányhoz iu7)"i " fcéÁSaael, liogy a l-shjaoj bérrendszer tárgyalását a kormány tegye magáévá, a mezőgazdasági munkások uikaiiiiális munkabérét megállapító javaslat tárgyaüásánáL,
A kisgyűlés ezután a vártnegyei átiratokat elfogadta-
A törvényhatósági bizottsági tagok részére a MAV-tő\' <lijkedvezményi,kérnek a kóigyülésen vajé megjelenés cátjából. \\ ,
Di. BrBnd Sándor alispán .ismertette a vármegyei közjóléti bizottság mü-ködésél és ezzel kappsolaibaiMíekílen-telte, liogy üt uj niségjárulók rendszer kapcsán 14 ezer pengő államsegélyt kapott a varmegye. Ebből 10 házal építenek. A főispán ezután kérte u logákot, liogy támogassák a belügyminiszter eszméjét.
A karácsonyi scgétyezéssií kappso-1 tatban o kisgyűlés kimondta, hogy a vármegye minden tisztviselője a VIIr fizetési, osztályig bezárólag havi fizetésének\'\'15 százalékát és a család* pótlék dupláját kftpja kaiáesonyra. E-z vonatkozik az összes vármegyei alkai-másoltakra.
Nagykanizsa város több határozatát Jóváhagyták. E*után dr. Tbassy Km-tói képviselőt felvették u viriUsck tag. jai kőié.
Ezenkívül még több segélyezési figyel tárgyalt a kisgyűlés.
— Nsptiri December 14. csütört\' Rom. kat Nlkáz pk. Protestáns Szllardka, — Izr. Tubottt hó 2.
QózMrdö nyitva reggel 6 érától ests S érálfl (lióHó, HKurda.- jiéuiök délután kedden eges* m-m nőkn-i>kl. .
szebbnél -sz«bb
n6l és leányka\'
nagyon olcsón ?
Hócipők, hóoaíxmék,
gyapjú alsőnemfiek, meleg harisnyák, keszryfik, kötöttárukban nagy választék
szomolányinAl
Az örök vita
Apám még talpára vert a gaznak, Én meg már ferdén nézni se merek. Bolond világ ezt Nem érdemes étnll igy beszélget ma már a nyálas gyerek. Toronymagasait élni odafenn \' S a tengerftnikik rágni ft — Ez az, ez az urambátyámok, Amibe mt már nem megyünk bele. Ilaltom a vátaszl, amonnan leniről, A vén vitát,"mely Ádám\' óla tart. S e nagy vitának akkor leszcsak vége, Ha az utolsó két ember ts meghalt...
Kovács Deisö
mm táviratok
A NÉMET-SZOVJET gazd-isági •tó\'gya\'á*>Vi« Berlinbe fekezett jet-blzóttsáu tagfai tegnap, níhany heli otl tartózkodás „(?,1 e hagy.ák a iU\'jnct fövánost. A bizottság tagjai főkig a néjnet jpartelepokjet tcklu-U:ttOk meg (
VIRAGHAGYMAT őrölnek a holland iiwdmok cs állufl takaitnnlny-Usztnek használjak tel. Békeidőben, ezt az óriási mennyiségű vlrághagy-niút külfölUne szíiHltutlíik Most )gy próbálják az elodlittan tülipáuhagyT mákat értékesiteni. i
QRE\'l\'A GARBÓ Svédorsz4gban lakó családját titokban Hollywoodba széjlltótta, attól vajó félcJmében, hogy A háborúba hazája i« beleké, vcredlk. t ( . í j
TITKOS RULETT KLUBOT leplezett le ujbó1 a rendőrség Buda-pesteji a - \'Teréz körutoh. A dcljek-tivek 1106 pengő készpénzt es 1000 pengő értékű zsetont foglalt le. A játékosok* ellen is eljárás induir \' \'
NŰI; DETEKTÍVEK kutitnak az árdrágitók és készlelfellial«n«zoii utAn- Budapestem. A váratlan, razziák\' sorén hét textilkeréskcdőt tartóziat-tuk le és 60 ellen indult eljárás.
A DOHÁNY UTCAI bomhamerény let ügyét most tárgyalta a Kutia. Kenyeres Jeníi kereskedőt 22 rendi beíi gyilkosság kísérlete miatt életfogytiglan; S/»WoyI Gyo\'ö tanoncot 10 évi, Horváth Jánost 5, Madaras Lászlót 3 évi fegyházra Ítélte.
HATALMAS FÖLDRENGÉS pu«z-titott a tőrökországi SzmlmáMn. Hat óriási erejű földlökést észlel; a megrémült lakosság. Az áldozatok számát még neon tudják.
JAERVINEN finn olimpiai \'gerelydobó bajnok a legutóbbi ltaré-liai légi harcok «orátt egy maga két szovjet gépet lőtt le.
ZOGU ALBÁN EXKIRALY bejelentette; hogy képviseletet óhajt a Népszövetségnél. Hír szerint két albán politikus már meg ls érkezeit Génibe. . ! |. .
NÉMETORSZÁGBAN kivonják a forgalomból a francia és angol szerzők müveit. A tilalom nemcsai az eredeti könyvekre, de a fordításokra is vonatkozik. !
— TdclxM wtét * Kopatelff Bütor\' \' (utuUi állindó batorkuUllUait\'líMM*\' te eloso b»k>Mk»l k«irt«j-llket*it«l-\'
líl.lflkol vfcámltlllt.
im ateeesaber 14
Nagyot fejlődött a városi múzeum néprajzi osztálya
A Városi Miueutu fáradhatatlan ictöjB, (irujbt\'r Józtef kegyesrendi gimnáziumi tanár lankaduiffcvu szorga. foinmoJ dolgozik munkatársával, lí. Nagy Lászlóval a múzeum fejlesztésén és gyarapításán. Mondanunk sem koV, hogy a sok-ajándékozó nem egykönnyen válik meg atérlékes tárgyaitól. Rengeteg utánjárás és fáradságba kerül, inig vauanii érték a muaeiimb\'i kcru\'i lio a két múzeum-vezető nem Ismer teheteflent Igy máris több olyan ériékes tárgya van, amely\'más muzeumokban nem látható.
Dicséretei érdemet Bakó Islvún fa,e. kas, oki, kerámiai és fa/eka-sipan tár. gyak egész seregét ajándékoz** a rmi-netunulak. friuekul a diákok, nagyobb-rés*t gimn. diákok adományoznak, |gy: Kováts Miklós, Muravölgyi Károly, Németh Zoltán VI. osztályosok, Nagy (labor, kAposi Sándor, Bódog János éa Koriir Ferenc V. osztályos és Re. metei Ferenc HL osztályos.
Múzeumi tárgyukat (^adányi Miksa ny. ginm. tanár, Vastagít István, patak}" Lajos (kereskedeJiuísta), Kcrká-poiyi László, Itassy Tibor V. o. ta. nulok ajándékoztak.
EMLÉKEZTETŐ
Egyaioi UtaMs (Irtt Bor) <ll);i 30 flllí.-.
Gről Tcl»ki ikaitij ila1ji»lj» • mm. iskoHMm eat» fél 9 órakor, Duahr 17. Oüt TeWtt uamA második hátin, versanya délután B-tóor * i**i.iakoK-bkn,
Du,.bw 31.
A ZMNTE SíiWt-flzler-ísije a Koro-náben. i
Jmrnár 7.
lilatky Ideire iiccáiisa: A* orosz kertMa.
A Katttytjktfl í.eaényegyW bálja
az Il^iroikórben. l—mtr 11. \'
Katolikus ott az Iparuskörban. JaaaaV 14.
Marko Árpád ny. Círeiii\'s Uueáföai
Znbiyi Miklós. Juuár 11.
LicxaUs XöaxUa a varoahíuta 8
óiakor (Vértíai Frigy*). Fatrcit «.
Síüády ZdHau tgy, tan. UmilMi
rakimar 1«.
Topofczy Erntí lioeAlisa; Haza éa étefar.
Ko!»« léfjárimlAa, több halyen köd, néhány holyou klíaöb havait*, havaseaö. a hímíraéklat alig vtltozlk.__
A Hateoeolofiai ratoaet lanrknraaal aaafBgyalőéJlo»éa> iolentli
Homeraeklet Vwaap aata » órakor -is, ma retfol 4-.I2 dWbea +60.
Caauadék 20-t_
Megvadult csorda kisiklatta a kanizsai vonat mozdonyát
Segélymozdony indult ki Székesfehérvárról a vonal szabaddátételére
vadultak és nekimentek a közeledő szerelvénynek, amely több állatot elgázolt. A vonat mozdonyának első kerekéi kisiklottak, ugy, hogy tele-
Tegnap este hiába várta a kanizsai közönség az esti vonat megérkezését. A budapesti 1214, számú személyvonat, amely rendesen 20.16 órakor fut be a kanizsai állomásra, nem érkezett meg, meri baleset érte. Mikor a szeie\'.vény Szabadbattyárt áilomá-s dé ért, egy csordát hajtottak a sincken keresztül. Az állatok mCg-
foná\'nl kellett Székesfehérvárra, hon non segély mozdony indult ki munkásokkal a pálya szabaddátételére. A vonat igy is csak hosszabb késéssel érkezett meg Nagykanizsára.
Az évad legnagyobb ültnalkotásal üj feldolgozásban 1 Hugó Viktor örökéletű regénye:
A GÁLYARAB
Tiz év bilincsben a francia fegyenc-telepen.
Fredrio Marcii és Charles Langhtoo.
Léiehzeteiáiiitó izgai- /Jy Remek kisértimüsor 1
maki —A legnagyobb európai siker 1 -
w . _______.
Üi Aktuális híradó
Előadások: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Pénzbüntetésre Ítélte és cégtáblájának levételére kötelezte a rendőrbiró
a jogosítvány nélkül működő Deák-téri takács-Özemet
Stampfci Ferenc nagykanizsai kereskedő gépi erőre berendezett takács-üzemet nyitott Deák-tér 3. sz. alatt. Ka munkással dolgozik és ügynökei keresik tvl a várost és környékét, ugy, hogy a nagykanizsai és járási ipartestületben tömörült le-gáltt takác«mesterek érdekeik védelmében az ipartestülethez fordultak. Az Ipartesttel Fel jelentésére jogtalan Iparűzés nii-Ut indult meg Stnmpfel ellen az eljárás, mert kiderült hogy nem volt iparjogod tv anya.
A városi rendőri buntetőHró most tárgyalta ezt at ügyet, ahol Slatnpfel azzai védekezett, hogy azt tanácsolták neki, hogy egy ilyen üzemhez, nem kell Iparengedély, mert az >gyárüzernw.
A rendörbirvj álláspontja ezzel szemben a* volt, hogy Stampfel üze-
mére nem lehet a gyár jellegét meg állapítani, mert nem felel meg azoknak a követelményeknek, amit ilyen -ecetben a törvény előír; öze-, me egyszerű kézművesipar és igy jogtalan iparűzést gyukoroit és ezért egyszáz pengő pénzbüntetésre tlélto öt, egyben pedig kimondotta, hogy nyolc napon belü1 köteles a.cégtáblát levenni, az Ítéletnek jogerőre emelkedésére való iBkintet néiküL Egyben megkereste a rendőrséget, hogy ellenőrizze, hogy SraintofeTfoiy-tatja-e üzemet és akkor jelentését tegye meg. [
- UHiuikiAliiia.iui.kttt tekintse meg minden vétotkényaMr nétkil. Kopateln botnrAmhAa.
Nép Mozgtf • Wafr Még ma csütörtökön A legnépszerűbb magyar filmi
A f Alii rossza
Tóth Ede népszínműve a legjobb magyar stinészekkel Kísérő műsor egy izgalmas vadnyugati történet:
SÓLYOMSZEM. "Wt
Előadatok hétköznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor.
Iir.ciBijii (liiiilíáii
szolid á\'r b s n BÁRÁNY ékszerésznél
javító- és készltö-üzem.
i Nobel-díjas Slllanpaá
December elejo óla, mikor-a magyar közönség tudomására jutott, hogy n Nobel-dijjal a rokon finu nép kiváló irójál, F. Ii. Siiianpiíút tüntették ki, egyetlen magyanil megjelent rCgényiu, Siija síi éidck\'ődés közÓpiwnljába ke>-rüH. Rövid néliány nap íi]att n regény clsíí kiadása teljesei] elfogyott, amit nemcsak a Nobei-dijjefl járó érdeklődés nem is csak a hősi kúzdfolmét vi,vó finn ncnuet iránt érzett oraZágo-s rokonszenv magyaráz, hanem tatán elsősorban azok a nagyszerű irói értékek, amelyeknek ft regény valósiígos aranyliányájn. A föld népéről költőibb s nwghatóbb regényt talán még soha sem irtuk; benne vantobben a regényben a föld népének minden tr*0kllt nagysága és egész költői inescvSárta, A SÜja iránt megnyilatkozó hatalmas érdeklődés természetesen indokoltai tetle azt, hogy az elfogyott első kiadást ujabb kiadAs kövesse. Ez a második kiadás még karácsony előtt megjelenik i bízvást állithatjuk, liogy oki ozt a könyvet adja ajándékul, a legszebb karácsonyi ajándékot nyújtja.
csütörtök
aiumjó mftMi-utimok hitkfifMp^kM
Sastaaaal i. mfi«orin 6.45 Tonaa. — Hir*k, — KWaouV nyak. — Har*a*featMk. — 10 ma**,
— 11.10 Nanuatkod vfajalxÖfaoigáaU. ~ 12 H**mguó. — Himavuaz. - Id5-Jái4ajalsmles. - 12.40 Hirak, - 1U9 WŐjalzés, idöjártUjau^nUs. - 14.30 rat-ralr. - 14.45 Uaaorism«-««t4«, — 15 Arlelyambirak, pi«ci árak, WSaakssai árak. - 16.45 Itrőjalzéa, idöjsrAaW. isaatés, biMk. - 17 Htok wlorAft ém «*^y*r-oro« nyalvsat — 19.11» Htraai,
- 21.40 Hirak, időjártUjéleaSAi, Urak aziovák éa magrar-orost ny«(vm _ 28.40 Hlrafc aém«t, oi<Wz, «09»! «• fnasrit avralTSn. — 0.05 Htr*k,
BUDAPEST I.
17.15 Dr. cáhos Dénes •lőadaaa. — 17.45 KÍ« Judit zongorázik. — 18.15 Hotló Emő előadása. — 18.40 OUtl Kálmán cigányaenekara. — ltl.25 Külügyi negyedóra. — 19.45 .Frltlorite.. Daljáték három feb/onásban. — 22.05 Magyar Női Kamamzersskiar. — 23.25 Balázs Kálmán dgányzcoekaia. BUDAPEST II.
17.15 Hanglcinezek. - 18.15 Angol ny-eivoktalas. - 19.25 Oláh Káinján dgany-zonekaro. ™ 20 Hir*k. — 20.20 FekJv«4ás. — 20.50 TiülclemCaak. -21.35 Időjárás jelentós.
aecs
16 Klasszikus szórakoztató zeu*. — 18 Hssngverseny. — 19 Lemozsvk. — 20.15 Kivánságest. - 22-20 Zongora, játéi. - 23 Berlin.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Szentgyörgyi Elvira előadása, — 10.15 Felolvasás. — 12.10 \\Puky PMűrgit zongorázik- — 12.55 Ifj. Banda Ede gordonkázik. — 13.30 Országos PosUusieziokíij-. — 16.10 Dr. Fekete Miklós előadása,
17,15 Dr. Keszö János olöadása. —-17.45 LAkatos Vince és a^akatos Gyula cigányzenekara. — 18.30 Felolvasás.\' — 19.25 Siwrtközie-mények. — 19.35 Dr. Elekes Lajos előadása. — 20.10 :A i-iiiiarmúnUu Társaság Iumgyersenye4 r- Sznnetnen kb, 20.40 Hírek. — 22,1Q
0973
4
TUM KÖZLÖNY.
188», deeembjf 14,
Tinp Istrái ingliltiijtai m üricmji Entitás.
Uvag- éo pot-oetláit-kéazlatokbaií, vala-Miit üiontképakbfli! nagy választék.
Hirek, idöjárásjokailés. — 22.35 Farkas Jen6 dganyrejrckaja. — 23.20 Hang-leruoaek. j
BUDAPEST II.
19.35 Gyorsirótarifolyam. — 20 Hírek. — 20.20 Cserepes Gyula előadása. — 20.50 A rádió szalon zencka rö. — 21.45 Időjárásjelentes.
SfiCS
17.10 Tánclerraeziek. — 10,15 Mester. CJnberekröi szóló zenedarabok. — 20.15 Sdiufontkusok. — 22.20 Berlin.
Húzás
Az Osztálysoisjáiék mai húzásán a nagyobb nyereményeket a következő számok nyerték: 50 ezer pengőt nyert; 55470, 10 ezer pengőt: 63520 és a 66202, 2 ezer pengőt: 217ia .38190. 56520. ezer pengőt: 27804, 60499, 67103, 73036 és a 82140 bz sorsjegy. (Felelősség nélkül.)
— (Ingyen karácsonyi ajándékot)
scerezhat magának ön ía, ha restet íven a zalai Közlöny karácsonyt JKa. resd a hibát- rejtvényA»c*aiyén. Nem keH ina.it tanai, mint najxmta figyelmesen elolvasni a zaba Kó*löny hirdetéseit, megkeresni az elrejtett hibát és arf összegyűjtve a 2, oldalon található szelvényeken ujjéylg \'egyszerre beküldeni.
Megrögzött székrekedésnél és annak mlndenléle káros következményeinél a gyonorbélcsatornát reggel felkeléskor egy pohár természetet „Ferenc József keserűvíz alapot art kitisztítja, az emésztést és az anyagcserét elömoidltjs, a vérkeringést megélénkíti s kellemes közérzetet és fokozott életkedvet teremt Kérdezze meg oivoiátl
A gazdagságról
S Irta: .falazása P«c«m
Igen, fl gazdagság nyújtotta függetlenség egyik legnagyobb ériéke lebet az emberi életnek, ha azt a vagyon gravitációs nyomásától megli&zzitva az élet egyéb területeinek céltudatos és hasznos kiaknázásra fordítjuk.
Schoppenbauar mondja giet bölcselet ében:
Meg nem becsülhető c]őny az, ha az embernek már hazulról van Bfly. nyija, liogy ha csak egyedül a maga személyét nlatöleg is család nélkül, iMoaajkjM faggeltennl, vajryis anéBúlI, Itogy dolgoznia kellene, kényelmesen élhet, mert ez fölment és megszabadít az emberi étellel velejáró ínségtől ós kúzködéstöt ,ez az általános robotmunka, minden embernek e\'természcl-szerinti sorsa aluD való emancipáció. «Osak az, akinek a sors ezt a kedvezést megadta, születik igazén szabad, nak, meri csak így sül juris ura idejének és erejének és csak igy mondhatja minden reggel: Enyém a nap..
Az ily anyagi függetlenség egyben teljes csojekvési lehetőséget, a* emberben szunnyadó rendkívüli képesség kor tálján kiteljesedését s ezzel\'sokszor az emberi kultúra eredményes szolgálatál is elősegíti, amint czt;éppen Scliop|*en-haueitien, a gazdiig kereskedő fiu filozófiai munkáságban és tudományos eredményeiben csodálhattuk.
Nézzük most már milyen gazdasági formákban jelentkezik a vagyon, mik a gsudagság megjelenési lehetőségi, libböi ix szempontból főleg két va.
Bélyegalbumok a titkos hadi-hiradás szolgálatában
„Mr. IngHs" bélyeggyűjtő szenvedélye — Hans Lody német főhadnagy hősi szolgálata Angliában
A háborús áldozatosság és hősi önfeláldozás vértanul között sokszor szerepelnek azok a névtelen katojnák, akik a hírszerzés szolgálatiba állottak és felbecsülhetetlen teljesítményekkel dolgoztak hazájuknak.
Egy Ilyen »ismeret\'cn katona* hőstettét elevenítették lel most a német Tápok. Han* Lody német főj hadnagy szolgálatát ,1911\'. novemberéből, amikor Angliába utazott és élete kockáztatásával küldte hhvlt hazájába.
Kerekén 25 éve annak; hogy november elején Haris Lody német főhadnagy Angliába utazott, hogy hazájának szolgálatot tehessen. 1914 augusztusának eisö napjaiban, amikor az egész világot megrendítette a háború kitörésének kezdete, - Os-lóból egy fiatalember utazott Anglia ba és Edinburgh kikötőjében szállt partra. TJt\'evelében a kővetkező állt: Mr. Inglis, született amerikai, utazásának célja : szórakozás. Jól megtermett fiatalember volt, erős testalkatú, barnára sfllt arcú. Mr. IngUs Edinburghban lakást bérelt, sokat kószált a kikötőben, minden iránt érdeklődött és beszédbe elegyedett az emberekkel. Az angol hadiflotta számos egysége horgonyzott a kikö-
tőben. Volt tehát látnivaló elég.
Mr IngUs órák hosszat ült a kávéházakban,, néhanapján egy-egy sürgönyt menesztett Stockholmba és abban beszámolt egy Johnson nevű nagybácsijának állapotáról, aki súlyos betegen feküdt Edinburghban.
Mr. Iiigfis több más várost is meglátogatott. Elutazott Portamouthba, Liverpoolba, HuUba és végül Londonba Is.
Az Idegen amerikai szerényen és csendesen viselkedett és stockholmi feve^ezé^e som keltett feltűnést. Később a béiyeggyüjtés iránt érdeklődött és szorgafmasan oaerélgette a bélyegeket stockholmi amsterdami és osfól barátaival.
A posta csaknem hetente kézbesített bélyegfüzeteket Mr. IngUs számára.
A világháború első hónapja elmúlt, Németország óriási előkészületeket lett és szükség volt arra, hogy megtudja, hol horgonyoznak nz angol\' nadihajók egységei. A nagy és veszélyes feladatra rettenthetetlen férfiakra volt szükség. I\'yen férfiú voft a kereskedelmi flotta tisztje, Hans Lody főhadnagy, aki 1877-ben született Nordháuscnbcn, mípit egy ottani pékmester fia. Lodyt ha-
Legszebb karácsonyi ajándékokat Vlrág-t6l vehet.
Kis üzlet, de nagy választék I
Virág József,
Fő-ut 3.
cipő- és divatház.
gyoururrnát kölönböcteiluetünk m»g: a realvagyoul és az ingóvagyon!,
Heálvagyon aflatl általában a földbirtokot és a háztulajdont értjük, ingó vagyonhoz tartozik pedig a késZ-pénz, betét, értékpapír és "gyárváUalat. Ugyanide sorozható a járadékvagyon j&s a műkincsekből áltó vagyon is.
A legősibb vagyonforina tagadlia-lallanul a föld, melyet az ember ke. serves küzdelemmel \\ett birlokl>a és évezredek vérét hullat la érte.
A legtöbb liáhoru oka, sőt célja ma is a föld.
Ebből, mint ősi rcservoirból indult ki minden erő, erre alapította az nj-Itor <(Tyik Jog.-Jső gfttdasági rciidszoiv, a fiziokraniatizmus a maga elméletét, mely szerint a föld minden emberi munkának s igy ugy at egyes ember, mint a nemzet boldogulásának alapja.
A föld ma is a Icgkonszolidáltabb a legbiztosabb vagyon s figy a gazdagság konzerválásának legalkalmasabb formája. \\
Szinte ataviszUkus vonzódás sodorja az embert a föld feiő s valóban nem meglepő, hogy a magyar föld ellen-álhauttkúi crő\\el köti magához ennek a hazának fiait.
A ház a rcálvagyon második Jpcg fontosabb tonnája.
A fó\'dre, mint ősi alapra támaszkodik, de falai és tetőzete már a tervszerű emberi alkotóké|>esseg eredménye. Nemcsak jjraktikus szempontokat, a* ember védelmét az Időjárás viszontagságaival szemben, hanem az alkotás gondolatának lilot álló formákban való megrögzítését is jelenti.
A családi feszek benne nyer oltal-
mat a termésiet sokszor pusztító ele. meivel szembotr 8 igy prírnár rendelte., telese van egész életrend szerünkben, dfl mint tőkekonzerváló vagyontárgy a szabad cxiszlcncíák öregségiilzlositó lehetőségeivel is döntő szerepel játszik a vagyontárgyak között.
Az elnurlt évszázad szabad polgári cxiszlenciál a házra- építették fe< a polgári függetlenség gondolatát s a házzal alapították meg sokszor <csa. ládi vagyon- rendszerét.
A családi ház fogalomnak még mai szAuete Ural jelentősége van életünk), ben, pedig a ház ingatlan Jejcntősógo a fokozódó kózterliek miatt egyre csök
kvii s mA in;\'n t-i-.<i(|-,\',l ;.oin jeleni!
eleiünknek azt a megnyugtató anyagi hátvédet, mint a mull században.
Az ingó vagyonformak között ta. gadhntalián uS a legnagyobb varázsa o. pénznek van, mely pedig eredeti ien,. deltetésénől fogva Inkább értékmérő és fizetési eszköz, mint vagyongyüjtö fogatom. Mégis a gazdagság egy nagy része benne húzódik mjag a UütOréko*-ság tullvajlott rendszerei a pénzben, mint egyedül üdvözítő vagyontárgyban látják a legalkalmasabb módját n va. gyonkonzcrvál ásnak.
A betét nem egyéb, mint kamatosa pénz, az értékpapír pedig spekulációval megtoldott betét. Mindkettő a tőke-gazdálkodás kedvélt vagyongyüjtö for-mája, jelenlöségét Bzonban a háború utáni évek pénzdevalviBásai erősen csökkentetlek. Az i|>ari invesliciók, a gé|>ck, szerszámok, anyagok dinamikus vagyonszerzési és vagyon konzerváiási fonnák. Az alkotó szellem éw rokoződó iMwam korlátlan. lel#lőségciuck. mo- |
KARÁCSONYRA
ratlkOIt, njBBSMatrt, araaóny«, lfjváK*re4t,
bór olKárottaMroát,
bőrkasaiyOt UAIIPIIDC oorfíntltliBél — — nHIflDUna Horthy Mlklóa-ut r,
jón érte a ní»gy háború kitörése, nem ment haza Németországba, ha-nem Norvégiából Mr. Ing\'is névre szó\'ó útlevéllel Angliába ment, honnan a bélyegalbumok és a sürgönyök segitségévei \' rendszereden értesítette a német hatóságokat az ahgof-nadí-hajók helyzetéről.
Lody tudta, hogy rnvyon veszedelmes vállalkozásba fogott és amikor figyeknesek lettek tevékenységére, igyekezett eltűnni, tíó áz OngoI rendőrség már nyomában volt, megtalálták Jegyzetelt, ajnelyekböl k|-
Kstlenai fel szer eléssjk egyenruházati oikkek
ügyedül legolcsóbban beszarazhsUk BELEZNAlBlAl
Sugár-at 63. ts. Telefon 629.
vlláglott, hogy hogyan értesítette megfigyeléíelröl a német hatóságokat. Lody Londonb m hadbíróság e!ó került. AzmI vádolták, hogy híreket közvetített Németországba, amiért akkor halálbüntetés járt. A hivatal, bói kirendelt ango\'. védő beszédében »hősnek és gentíemajn^-nak ne vczle Lodyt. Nylft és bátor válasza] az angoi bírákra igen jó benyomást tettek. Ei is határozták, hogy nem fogják mint kémet kivégezni, haneirt a katonáknak járó golyó vet végef éretének. Lody szentfebfcenés nélküt; nyugodtan fogadta halálos Ítéletét.
Komor, ködös november eleji nap, A köri vastagoni nyirkosán fekszí meg a reggeli szürkületben uszó várost. Lodyt a londoni Towcrben az udvarra vezetik\'. Fá*Ik a hűvös i-cg-gelben. i
Azután eldördült a sortűz.
dern területei. Az uj technikai civai-záció eszközei s mint ilyenek a XX. század emberének \'legkedveltebb \\<*-gyonfoiináL
Műkincsek a kultúrember vagyonának elhelyezést lehetőségei, amelyekben az ideális vagyontárgy konz*rvá-tási szindéka egy fejlettebb izfés niü-vésretrajongásá^ párosul.
Ki a gazdag ember s Istennek milyen teremtése öt
A gazdagság, mmt minden ezen a földön, Matív s igy a .gazdag ember, fogálma is relaliv. Polgári *zem-rrtértékünk szerint gazdag az, akinek löbbje v«n, műit amennyire társadalmi helyzete és ezekhez mért igényei szerint szüksége volna-s akbiok ez a többlete valamilyen vagyonfor-mában kifelé is dokinneniálódik. A gazdagságnak többféle fokozata van, melyet a közkeletű szójárás kűlónbózö-kőpen határoz meg. (Ném szegény, ember, .jómódú ember,, jól szituált ember, vagyonos ember, gazdag ember, dúsgazdag ember, milliomos, többszörös milliomos, multuniHiomos és milliárdos... Mindenesetre a fokozatokat a társadalom megfejelő értékelése kiséri, minlahogy a gazdagság végeredményben társadalmi, értékmérő. A jómódú embernek .egyszerű vaUivore. igelós,. a gazdag embernek .eUsrncrés,. a dúsgazdagnak .csodálat,, a milliomosnak .hódolat, jár ki annak *t társödaloinnak részéről, mely a gazdagságban hítja az ember ffddi: löKkvései-nck cslinborasszójA1. \\
(Vége kóv.) \\
l6S9. december 14
KAUAl KÖZLÖNY
c>2
Hősi naptár
Hegedűs János volt miskolci 10. honvéd gyalogezredbeat szakaszvezető
__Lirnanowától ésaakktilctr;;
i 1914. hl. U. I Iwkbvvánál a leghevesebb -:-oldadoíó ellenséges tűzben szakaszával a legközelebbi ke Ivezö kilövést nyújtó magas&itig bátran előnyomult és itt vitézül kitartott mindaddig, mig zászlóaljának többi részei Is előrctudlák küzdeni magukat. E példás magatartásával már eleve biz-lositoltn csajataink támadásainak sikerét. Jutalmul\' ß kisezüst vitézségi érmet kapta.
— (A szezon legfényesebb hang versenye)
lesz n főispáimé szombati és .vasárnapi koncertje a zeneiskolában.•Uá-riczredünk a zászlóanyái is tisaMi gróf Teleki Uélánébau, akinek hangversenyén nemcsak nagy küldöttséggel képviselteti magát, hunéra u lielyörség csaknem egész tisztikara megjelenik azon. A hangverseny iránt nemcsak városunk közönsége mutat nagy érdeklődést, hanem a távolabbi kórnyék is és miként a jegyigőiiyJésck mutatják, a kél teljesen azonos müsont koncerten inindwiki megjelenik, aki a társa-dalini, vagy kujlurétctbcn szerepet visz. \'Mindkét liangversenyre jegyeket,2.50 peugötÖ« 50 főtérig Szabó Antal üzlete árusítja. A rendezőség kéri a Imngvvr-senyek közönségét, hogy torlódások, kerülése végeit ne csak a földszinti, hanem a zeneiskola emeletén levő rulittlárakwt is igénybe venni Szíves* ked jenek. (•)
— (Szilveszteri zárórák)
A Budapesti Közlöny legutóbbi számában közzétette a szilveszteri .zárórák időpontját, A rendelet értelmében do-ccruber 31-én minden nyilvános étkező és szórakozó helység reggel Ü óráig Jciiet nyitva. Ugyancsak reggel 0 óráig játszhatnak a mozik és színházak, etö-tetes engedély megszerzése .alapján,
— <A kórház betegéi részére)
Oz idén is, mint minden évben, ka. rácsonyfát állilanak és karáesonycstét rendeznek a kedves nővérek, hogy cnyfrUaak a betegek szántára u kórliáz ridegségét. A kedvv-s nővérek gondoskodjak róki, hogy még a Jegelhagyoi-tabb betegnek is jusson valami ajándék a szeretet ünnepén, hogy a sápadt, vózsia arcokon felvillanjon az öröm fénye. Ép ezért kérik a kedves nővéiek városunk lakóit, hogy akinek érző szive van, járuljon valamivel hozzá a bzc. gények karácsonyára ós küldje el ajándékait a kórház fönóknöjének,
— (Áramszünet)
December 15-én és 16-án, holnap és holnapután az odábbi helyeken u postai távbeszélő vezeték átalakításával k»]>csoftuios munkálatok miutl áramszünelet tartunk: Cscngeri ut mind két oldalán FŐ úttól Szemére utcáig, Kisfaludy utcában, Szent Imre herceg utcában, Zrínyi Miklós utcában, Hortliy Miklós uton Fő uttéü Szemére utcáig. Drávavölgyi (:j
— (Légvédelmi kihágások)
Az október 25—2ß-an megtartott kétnapos országos légvédelmi gyakorlatok alkalmával Kaposváron 22G ember el. len indítottak eljárást kihágás miatti. A kaposvári rendőrkapitányság most tárgyalta napokon keresztül n nagyszabású kihágás sorozatot és a feleket fejenként 5 pengőtől 30 pengőig terjedő pénzbúsággal sújtotta,
. — Bátorokban a Kopsteln-oég vezet Modern mlntatermelben a legjobbat ¦ legolcsóbban mutatja be, kedvesé .U*> ttel toltételtk raallttt
Ez évben is
iesilliiiil üiiilÉli
karácsonyra,
mellyel tartós örömet szerezhet,
vehet. ~
Rekamiék
fotelok
virágállványok
teakocsik stb. stb.
Iii llEtS! Ili ÍÉ!
Felrobbant és munkásaival együtt
levegőbe repült egy Brassó melletti celuloid-gyár
Bukarest, dacember 14 A Brassó melletti Font\'sl község ccJuJoid gyárában ma hajnaliján i órakor borzalmas erejű robbanás történt, amitől az egész gyárlcj.\'p lángokba ltoniH. Eddigi megállapítás serint fej.-robbujit egy tól»b Bser liter tartalmú ka/an, amiben klor volt/ A gáz elöntötte ox egész gyártelepet és községei Közben a többi kisebb tarialmu k;izáu is felrobbant.
Miután a jty-ir éjszaka is üzemben volt, az összes dolgozi munkások,
gyárigazgató, tisztviselői kar mind B robbanás áJdezálá lett. Az áldozatok számát eddig még megközelítően sem tudták luegállapiiani, mivel a gyár helye a gáz rátett csak gázálarccal kö-zelilhető meg. .
A környező ralvakVd és Brassótól állandóim érkeznek az autók sebesültek és az éleiben maradottak elszüllilásám. A tűzoltók munkáját is nagyon megnehezül, mivel csak gázálarccal Cet* Szelelve dolgozhatunk.
1000 darab
Babakocsik, hintalovak, biciklik és mindenfajta játékok.
Manikűr-, fésű- és illatszer-kazetták
fővárosi választókban \'
Babaklfnika! VABO™l
a világhírű márkás
CONTINENTAL-sk-ógépek
már 84 havi réaalatre is
SCHLBSS TESTVÉREK-"*"
Deák-tét\' H),
Horthy Mtklós-ut 8.
— (Elitéit sikkasztó)
1 Hargitai EmÖ forgalmi el tenor hik hasítási bűnperét most tárgyalta a kaposvári \'törvényszék. A vágóhídon elkövetett visszaélései során Hargitai l»bb: mint négy ezer pengővé\' károsttolta meg " kincstárt. A tárgyaláson Hargitai töredelmesen beismerte a.-ép.- . ro/fllos Sikkasztásait. A bíróság rövid tftnácskorás után másféléin börtönre és 5 évi jogvesztésre ité\'le Hargitai Ernő adócÚcnört. Az itélel még nem jogerős. \\/ .
-1 Téli kim* tárolására
kell minden termesztőnek gondol, nia, mert csak igy érhet el jó árai érte. Házi tároló építésről, a télerj irtható gyümölcs takart evőkről, a gyü-mö\'csösbcn, szőljlcn, boromfiudvaron\' és a méhesben most végzendő inun-kákrói ir a Magyar Gyümölcs uj száma, mélyből lapunkra hivatkozással ingyen mutatványszámot kflld a kiadóhivatal: Budapest, V., Vilmos császár ut 76. szám.
— M«gjeleat n röpülik lapja
karácsonyi, ünnepi szánta. A lap vedelő cikkét vitéz dr. P. szabó Pius főcspcros irta, mjg a \'kossal uj repülő-akadémiáról és a modelcző sportról Jánosy István főszerkesztő. A légiror-gahnunkról és egy érdekes légiharcrói, a repülés védös/entjéről és a légvédelmi gyakorlatokról, a litnlerön kívüli repülésről és a esöilökocmról,«i liábo nis repülésről a legkitűnőbb pilóták és cikkírók imák szinescn és érdekesen. Ezenkívül sok más cikket, osak-wm 100 páratlan képe! is közöl a lap szokásos rovatai melleit. Mutatványszámot kívánatra a kiadóhivatal (VIII., OUöi ut 12.) ingyen küld.
Féloldali hOdésben szenvedi betegeknek gyakran igen nagy meg-könnyebb Ülést szerez egy k(T pohár természetes „Ferenc Józiél" kegerti-viz azért, mert anélkül, hogy i bé-tegriek a legcsekélyebb mértekben Is erőlködnie kellene, a beleket alaposan kitisztítja és az egész anyagcserét előmozditja. — Kérdezze meg orvosátl i /j... ..
„Addig nem lehet szó békéről, mig a vitás kérdéseket el nem Intézik11
Róma, december 14 (MTI.) Az olasz lapok hösszu cikkekkbén foglalkoznak azzal; hogy Magyarországon milyen klrtos feltűnést kellett az a hír, hogy a román—magyar határról a kisebbségi birtokokat ki akarják sajátítani. A l p véleménye szerint ebben Románia rosszakaratát látják Magyarország iránt.
Belgrád, december 14
(MTI.) A jugoszláviai lapok ezin-tén Komán\'a magatartásával foglalkoznak, Jugoszlávia szeretné, ha a két ország között enyhülés mutatkozna.
A Politika cimü lap hosszabb cikkben foglalkozik a délkeleletiró-pal helyzet kapcsán Magyarországgal. Az írja, hogy Magyarországon jelenleg átmeneii csend van. Ezt Németország: lépésének lehet tekinteni, amit Moszkvában tett Románia érdekében. A Politika hangsúlyozza, hogy a Duna medencéjében addig nem lehet szó békéről, mig a vitás kérdéseket el nem Intézik. Megjegyzi még a lap, hogy a magyar politika milyen érdeklődéssel tekint Ciano beszéde felé, mert azt várják, hogy cz világosságot derít a délkelet-európai nelyzetre.
Illpiülí"
A HA* üiémm
Budapest, december H A képviselőház mai Mesén folytattuk a törvényhatósági bi/otisiig tagsági jogról s/óló tőrvény javas Int vitáját. Malasits Géza nem tartja szükségesnek a javaslatot és nem fogadja ej. Vitéz Keresztes-Mscher Keiene belügyminiszter válaszolt a felszólalásokra, .majd benyuj\'otla u köregészségügyi törvény k készítéséről, a gumókor és nemibetegség leküzdésére vonatkozó javaslatát. A javaslatot Somogyi Fe. renc előadó ismertette- és javasolta, a fertőző boteget minden esetben gondoson különítsenek <l és kérte tüdőbe-teggondozó intézetek relállitását.
Elsőnek Rokcsányi I.ásíló nyilas képviselő szóit hozzá a javaslathoz. Mivel a népegészség megvédését iátjia a javaslatban, pártja nevében <l fogad-ja, Szalxi Zoltán szintén a javaíiat meríett beszélt.
II felsfiház folytatta a ffSIdbirtokjavaalatot
Budapest, tfcoembcr 11
A felsőház a mai Ölesével már a hannadik napja tárgyalja a frídbirtok-poUtikjai javaslat vitáját. A viták iránt mind nagyobb érdeklődés mutatkozik s még annyi szónok van feliratkozva, hogy négy órás ülésen nem is tudnak végezni \\*\'ük. Miv<l a felsőház hobiup meg akarja kezdeni i\\z appropriáció vitáját, ezért valószínű délután tárgyalják io a benyújtott approprUVciós javaslat tárgyalására vonatkozó jelentéseket és azután folytatják a föld-birtokpolitika i javaslatot.
A mai ülés eiső szónoka Fodor Jenő felvidéki tag volt. Beszédében rámutatott arra, hogy a* elszakított magyarságnak sokkai könnyebb lett Tolna a dolga, ha már a megszállás előtt végrehajtották volna a földosztást. A bécsi döntés után pedig valószínű nagyobb területet csatoltak\'volna vissza hozzánk. A nemzet legbiztosabb alapja A független "kisgazda.társadalom. \'A ja-vaslatot elfogadja.
Iíekkelberger Konrád a javaslatot elfogadja, de nem szabad protekciót érvényesiteni a végreltajlásuál. Az egyke megoldását nem látja bbrtositv* és ugy gondolja, hogy ezt csJ.k a iegra-dikálisöbb eszközökkel lehet megszüntetni, indítványozza, hogy a gyermek -telen családok halála után il földet vegyék el teiepités céljaira.
Albrecht királyi licrceg szintén a ja\\«slat mellett szólalt M s rámutatott arra, hogy a javasolt soknak kevés, kevésnek sokat jelent.
ZAJUAj KÖZLŐNK
december U.
Vámfeljegyzés
vagy
ttmtserekönyv
újból .beszerezhető
lapunk nyomdájában.
(Folytatás sz I. oldalról)
ségböi.
A különbizottság n határozati javaslatot a \'Népszövetség mai Ülése elé terjeszti. Bizonyosra veszik, hogy a kizáró hídáro\'atoi nagy többséggel megszavazzák.
Kérdés, mi lesz ezután a helyzet ? A nyugati államok diplomáciai köreiben biztosra veszik, hogy a diplomáciai viszony c/zel a szovjaticl megszakad. Genfi stovjet körök azt is fehetségesnek tartják, hogy "Moszkva nrég ezt sem várja meg, hmcni ö hívja vissza képviseletét azokból
az államokból, amelyek a kizárás mellett szavaztak.
A moszkvai rádió egyébként, tegnap tett eisö Ízben említést a Népszövetség ü\'éséröl és gúnyos hangon az angol \'és francia tőke befolyását ostorozta.
Londoni jelentések szerint Moszkva továbbra Is kény szeri leni akarta Észtországot, hogy -i segélynyu|-tásl cgyeziuénynek rnegíte e\'ltfen szállítson csapatokat a finn pariokra, főképp Helsinki környékére.
legszebb ajándék a
TjS művészi fénykép
VASTAGH fotómüterméböl
irtűsl készOIék
mindenkinek örömet szerez!
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
Qyorsffi-Sk
KávéfSxSk
íróasztali lámpák Handulatlámpák Modern falikarok Olvasó Iámnak Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre h
Sugár-ut 2.
10 pengő
Írógépet
Sxabő Untai
¦poriO-letében
havi részletre vehet nagy-szerü hordozható
Fő-ut 5 sz.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Kőzlönv Közlöny Közlöny tözlöny Közlöny Közlöny iözlöiiy özlöny \\üzlöi)v
Zí«fí IWrt\'MlVft
Zului I*L Znló
Zalai Kozíoiiy!
Zalai Közlöny Zalai Közlöny
APRÓHIRDETÉSEK
Sí iniír, minden tovibSI ni\'S fljUr, ÍMkAmap U udlfj jtfflfa OlltyfW kr\\*?Fl ttó t fllÜT
ÁLLAS
PinabasaedS előkelő R. T. részére felvéteUk Jutnlékkal, havi kereset 00-80 P. Ajánlatokat „Keresztény\'JeUgfte kerítik.
Ceoportwaaatfil Jutalékkal, vasutl-Jeey megtérítésiéi és fix fizetésiét fclr\'eaz előkelő régi blztoittó Intézet. Ajánlatokat „Biztos Jövő\' jeligére kérjük. 3095
ADÁS-VÉTEL
Fiatal aalraariea eladó. Msg; utca 04. 1
Vaaaak aaftlAlorkftlyl és bar-•aprtlt minden mennyiségben. Kits Mihály borésgyUmOlcs-sxeszlozdéJe Ujadvar.
HÁZ ES INGATLAN
Eladó tUlelhai Bagolaiánczon, linvl 40 lakbérrel, kétazobis\'lakással, cca 600 öt gyümölcsössel 3.500 P-ért azonnal. — Megtudható a tulajdonosnál: tlyár-n. 27.
különféle
B>anyama aonvl (eakAvAi) féay-kApakal tfoalagh tolónál.
Sjkit^yiji^iiaMijata^sss^^
Lawatbélys>galt régit éa ujat, nspi posUbél származó tömegbélyeget k«aa-> pénaerl értékesíteni lehet minden hétfőn délelőtt s Zalát Közlöny szerkesztőségében.
Autótaxi — Bérautó szolid árban kényelmes autók megrendelhetek. Kant-minn Manó. Telefonállomás 222. 296
zalai közlöny
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja,: „Közgazdasági RT. Kagykanhat Foielöa kiadó: Zalai Király. Nyomatott: a „Ktizgazilseáfll ll. T. Nkgykanlzu"
aycmiiájábai haoykiwiiaaa. (Nyomdáért telei. ZsUU Király.)
10« Évfolyam 285. warn
Ma: „Keresd a hibát I" Naerkaalua, 198«. december 15. péntek Ara 12 HIL
ALAI KOZLO
I LIT I KAI NAPILAP
pjiitmlffrff éa tdasöMnttalt FM K. mtam.
FeieJös szerkesztő: Barbarli* Lajos
EKttxetesi ini; «gy bon I penge 40 BaV Sc*t*sx*5*é«i ea kUdohhriUil tefifoai 7Í. i
Honvédelem
a front mögött
Bizonyán írem tévedünk és nem Ítélünk Igazságtalanul, ha megállapítjuk, hogy a magyar polgárság egy részének nincs megfc\'elö érzéke az úgynevezett klíCgitő; katonai szolgálat iránt, anil pedig minden po\'gárnak, »kl még erre alkalmas, nemre va\'ó tekintet nélkül, feltétlen kötelessége. Ilyen mlndefnokelőtt a légoltalmi szolgá\'at továbbá általában mhufori közérdekű munkásról gAlat, akár a niögötles or.szágrés»?k munkatáborainak, akár a Vöröskeresztnek keretében, tehát például az első segélynyújtás, ápolás, kötözés, amely szolgálatokra m« egyes Intézményeink és egyesületeink Igen helyesen toborozzák és nevelik a nőket IsT
Amennyire minden c\'bimprést érdemelnek az Ilyen Irányú társadalmi megmozdulások, annyira visszatetszést szQt az a körőuyö^ég, nemtörődömség és meg nem értés, ami ellen a mozgilorp kezdeményezőnek\' még mindig küzdenlök kell. Pedig ma mér \'mindenki tudhatfa, uf-ságokbfln oh/üshatja és mozlhinulá-sokban szemtől-srembe láthalja is, hogy régen túléltük már azokat á* Időket, amikor a harc csak a lövészárkokban folyt, a frent mögött ped\'g páholyból lehetett nézni az Cfemé-nyeket. Ma háború e>ctén a párnázott szobájának1 Íróasztalánál ülő bankigazgató éppúgy M v»n téve a közvet\'en boinbatémJ>dás veszélvé-nek és tehetőségének, mint az első vonalból felderítő Járőrt szolgá\'alrn kivezényelt sorkatona Ma nincs az a félreeső tanya, ahonnan veszélytc-lenül tehetne szemlélni a levegőben röpködő gépmadarak" t. I
Ma már frontok mögött |s honvédelmi szolgálatot" ke.ll, teíjcsücni minden épkézláb embernek És hogj ezt a kötelességét mindenki |C;ed-ményeren és hiven lefejthesse Önmaga, embertársai és első\'orban hazája javára, a munl.nsrolgáhtr> kötészetieknek épugv ki keli kép«:ve lenni, mint magamak a fronton harcoló neregnek. Minket - hála Istennek - közvetlen háborús veszedelem nem fenyeget, de éppen ezért kell felhasználnunk perdnyl késedelem nélkül a rendelkezésonkiC álló nyugalmi Időt, hogy minden eshetőségre készen álljunk. A katonát sem c«ak a háborúban képezik kl. BUtos vesztett csatát jelentene minden olyan katonai készülődés, nmcly csak n hadüzenet után venné kezdetét.
Felkészülten és megszcrvczetteu kell áldanunk a frontmögőtti honvédelemre annál inkább, mert « \'cn-gye!ek szomorú példája M\'onyltja; hogy a kés/ületlenség, szerveid lenség milyen katasztrófát okoz, vhzont láthatjuk\' ^ fronton és a front mögött kitűnően felkészült és megsrer-vezett finn testvéreinknél azt, hogy erejüket és állóképességüket meg< tizszerezte, sfit megszázszorozta Ql öntudatos froUtmögötti honvédelmi
Tizenkét repülőgép esett áldozatni a Helgolandnál lezajlott német-angol légicsatának
Az Admlral Gráf Spee újból felveszi a harcot az öt angol hijóval? — A szárazföldön csend van, a tengereken öt hajó elsüllyedt
Montevldeo, december 15,
A montevideol kikötőben horgony, zó német Admbai Gráf Spee »zscb-csatahajó« további «orsa még mindig bizonytalan. Egyes jelentések? szerint a csatahajó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem\' tud a 21 órás időn belül kifutni, hanenr iulernáflainl fogja magát Más je\'en-tések szerint a* Admiral Gráf Spí.e engedélyt kapott, hogy hétfőig vagy keddig a kikötőbe maradjon. Ez idö alatt kijavítják a legszükségesebb sérüléseit és a csatahajó mégis kifut a kikötőből, hogy felvegye a harcot
Londoni jelentés szerint a Rio de fa Plata torkolatéhoz ujabb angol hadihajók érkeztek és Így már Öt angoi "hajó várja az Admlral Gráf Spee kifutását. 1
A Stefani jelentés szerint a német hadihajó parancsnoka tisztébbn van azznl, hogy mi vár rá, ha kifut a kikötőből, mégis becsülettel fel akar ja venni a harcot-,,..,.„
Az uruguayi partok mentén le^aj
vatta német jelentésből kiderül, hogy az Admiral Graf Spee a harcok előtt elsülyeszlette a 7983 tonnás Tatroa és a 8895 tonnás Stieinshall angol gőzösöket Az Exeter angol nehézcirkálót a német jelentés szerint szintén érte több ta\'élat Ké őbbl je\'eiitéfek\' szerint Excter urmyim megsérült, hogy elvesztésével számo] ni kell. : ; :
Az angoi jelentés cáfolja Qzt, hogy az Ajax és ax Achilles is súlyos sérüléseket szenvedett volna, illetve, hogy efsülyedt A német Jelenlés az angol hajókon leyő többszáz halottat és sebesültet jelent.
Érdekes .hogy az Adntftfi Gráf Spee fedélzetén 6 angol eUüiyesztett kereskedelmi hajó paratiosnoka van fogságban. i-i l
Részletek a helgolandt légitámadásról
angol gépet lőttek le tegnap, vagyis a támadók kétharmad részét imlegsem-ani\'ltetlék még mterőtt elérhették volna (a német partokat.
Az angol ni&gy.\'irázó közlemény Is megállapítja, hogy a német vn-dészjfépek fél óra Jeforgása alatt hat ízben támadtak. \' t
A nyugati szárazföldi arcvonalon csend volt, mig a tengereken egy berga halászhajó, a 4168 tonnás Stanwood angol gőzöst és a St. AI-berto 7200 tonnás tartályhajót elsü-fyesz tették\'.
Rerlinl NTI jelentés szerint a nyugati had>zlntér egyéb pontja is élénk volt tegnap. így Helgoland közegben néniet-angoi légmarc volt. Német jelentés szerint hat angol ttfmv-bázógépet felöltek, egy német vadászgép kényszerleszállást hajtott végre. ;
Angol jelentés szerint a léglh\'r-eok során négy német gépet lőttek le, n*ig az angolok három gépet vesztettek. í:
Ujabb líerliui jelentés szerint a német fégihaderö vadászgép;! nyolc
lőtt tenged csatáról egyébként a hl-
A megnövekedett orosz támadások miatt egyre súlyosabbá válik Finnország helyzete
A szovjetet kizáró Népszövetségi határozat Inkább a genfi testületet mentette meg, mint Finnországot — írják a francia lapok — Északon és délen finn sikerek, középen nyomul előre az orosz — A Klrov szovjetcirkáló elsüllyedt
A finnországi harcokról kiadott heisliiki-i hivatalos jelentés szerint Petsamo környékén az oroszok súlyos veszteségekkei kénytelenek voliak\' visszavonulni. Visszaverték az ellenséget a Lagoda tó partján is, ah>i hat harcikocMt is megsemlmisitetlck. A visszavert támadásnak ;ok vörös áldozata van. A szovjet bombntá-madá;aít egy olyan tanya ellen in-téz\'e, ahoi menekült asszonyok és gyermekek vodak. A támadás nem járt eredménnyel. > I
A Matlu jelentése szerint a szov-
jet vesztesége eddig 22 e*«r halott és sebesült, 1800 fogoly~és 125 tank. A finn veszteség 1200 halott és sebesült és 100 fogoly. j
A lap jelenti még, ho^y a finn partvédő ütegek\' által telibe talált Kirov szovjet-cirkáló kikötőbe vontatása közben elsülyedt j [
„Sietni kell a világnak Finnország megsegítésével!"
\' ;, \' Róma, decembéi
A Messagero helsinki-i tudósítója a következőket jeent^: Suomtsalmi környékén heves harcok folynak. A szovjet itt mindenképpen utat akar nyitni a Botleni öböt felé. Kuolabort a finnek visszafoglalták. Itt folyik
a háború fegelkéseiedetlebb és legkeményebb c alája! Saíla közelében megakadátyoz\'ták az ellenség elöre-nyomüíását. Nagy harcok vannak u Lagoda totói északra Tolvajervinéi, A város rangokban ált Az orusrok egyre ujabb erősítéseket kapnak. Az
készültség. A fiiui asszonyok a legelőkelőbbtől küzdve az egyszerű munkás ós paraszfasszoiiyokig, lelkes aktivitással vesznek ré zt a kisegítő katonai szolgálatban. A magyar :isz-syonyoknak nem szabad mcgfe\'ed-keznlök a modern hadviselés kívánalmairól, mert el tuduá-e nézni egyetlen honleány, vagy mttgynr nsszony, hogy gyennekeí, apja, anyja, közeli vagy táwl( magyar te t-vére nyomorultul vérzik e! szeme láttára, meri nem tud bánni a sebesülttel, nem tudja használni a kö-> tö/Ő cs-untagit, nem issned fel a i-cbtesü\'és formáját nem ludjah\'gy
ingertö, maró, vagy hólyaghúzó gáz-zal történt tám\'-\'dás áldoratal várnak tö\'e segítséget.
Irtőzutos fc\'elössígit váUai magára a magyar társadalom - s [\\l elsősorban Ismét az asszonyokat emiitjük, - ha közönyből, vagy talán kénye\'emszercíelből, távolíartja magát ettől a íeladatvállalástói.
A legki\'ebb falunak, a iegldsehb tanyánJik fel kell készülnie erre a honvédelmi szolgálatra. A falu asz-szonyubrik, aki!; a vi\'ághábon.1 alatt olyan hŐ:ieseu helycltcsi;ették meze! munkáknál a férfiakat, rry>st jó példává\' kell elöfjárniok és mindenhol,
ahol\'tíznél több ember é\' egy cso-rx>rtt>aii,. meg kell szervezni a kisegítő frontmogöttl katonai szo\'gá-latot
Senki ne mondja, hogy erre ráérünk\' még, mert ha holnapra halasztjuk azt, amit ma miegtehetünk, czzei c*ak Időt veszítünk és . saját védelmi készültségünk erejét csorbítjuk. Minél namtarabb hozzáfogunk valamihez, és gyakorjlj-uk, annál képzettebbek és helytállóbbak tehát eredményesebbek teszünk és annál inkább Szolgáljuk hazáikat.
1935. december IS
Zalamegye anyagilag is támogatja a rokon finn nemzetet hősies küzdelmében
| A ZALAI KteOXY „KCHESO A HIBÁT"
I versenyében ma a hibát
.........-..........-............cég
hirdetésében a Zalai Közlönw mai
számának .......... olualán találtam
meg. — A helyes belü: .........,
szó:...............................................,
Olrstható alAIrái:
oroszok növekvő támadásait a f|qn helyi síkének ellenére Is aggodalom-mai ntzik finn körökben, mtfrt a finn ellenállás a végsőkig nem bírja és az orosz, különösen a középső szakaszon mégiscsak előre t-jd nyomulni, í
Moszkvai hivatalos jelentés szerint a szovjetcsapatok három község elfoglalásával éoakon 117 kilométerre nyomultak bs Finnországba.
Stockholm, december 15
A svéd tápok szerint Is aggasztóra fordul a finnek helyzete a nagy orosz nyomás miatt. Finnország hősiesen küzd, de kicsi és nem- bfrfa° a végtelenségig. A lap szajkat sietnie kell a ví\'ágnuk a segiijcqgel.
„Finnország sorsa Is nyugaton dm ér
{ \' Genf, deoember 15 A Népszövetség közgyűlése egyhangú határozattal tegnap kimondta a szovjetnek a genfi téstü&tből való kizárását. >
Parisban és Londonban megelégedést keltelt a határozat, bár hangsúlyozzák, ttigy ezzel inkább a Népszövetség mentette meg önmagát, nem pedig Finnországot. A párisi és londoni lapok a határozat gyakorlati eredményét nem Ítélik túl. Legjelentősebb, hogy a határozat lehetővé teszi a hadianyag küldését a fkinek-nek. Errevonatkozóan Aíoglia már megtette az írftteketfeaeket. A lapok szerint Finnország sorsa nem Js a hómezökön, hanem nyugaton "dől el a háború utáni Igazságos békével.
A Felsőház ütése
A felsőház a mai ütésén megkezdte Bz appropriációs javaslat vitáját. Báró Perényi Zsigmond mtagnyító bvszáde után elsőnek Suikáy Ferenc szólalt fel. A javaslatot bírálva rámutatott arra, hogy az alkotmányos flletct fontosnak tartjp, majd a kormány külpolitikájáról nyilatkozóit elismerően. A továbbiakban a névmagyarosítás fontosságát hangoztatta. Indítványozta a névmagyarosilás megkönnyítését é> elősegilését, liogy az idegen hangzású nevöek magyaros nevek felvovésévíJ js jelezzék tiűjes beolvadasukat a magyarságba. Exütan a büntető törvénykönyv korszerű újítását sürgette. A javaslatot drogadja. Horváth Győző a javaslat mellett szölva a fetekezoU iskolák kérdésével foglalkosott. Gróf Széchenyi Bertalan közigazgatási kérdésekkel foglalkozott. A javaslatot szintén elfogadta.
— (Ingyen karácsonyi ajándékot}
szcHSzliát magának ön h* rést* Vcaz a zalai Közlöny karácsonyi iRa. rcsd a hibát. i«jtvényvs>rsí«yén. Nem kelt mist tttanb mint naponta flgyet. messe (Bioivwmí « Zauu Közlöny hirde. t«#e4t, tnasjkweaot az alrajteU hibát ifcs a/t önzegyújtva a ^ oldalon la-l«\'-aV. szetvérryakJon ujávíg <w*í*rr« pekűiileai.
Zala vármegye törvényhatósági bizottsága tegnap délelőtt közgyűlést tartott Zalaegerszegen.
Vitéz gróf Teleki Béla főispán nyitotta meg a közgyűlést és kegyeletes szavakkal em\'ékezetl meg dr Darányi Ká-man elhunytáról. Ezutáli bejelentette a főispán, hogy dr. BJttera Béla ieienyei, dr. Barabás Kálmán sümegi és dr. Szjgethy Sándor zalaegerszegi lakos, díjtalan vármegyei közig, gyakornokokat, köi igazgatási gyakornokokká, dr. Stra-usz Ferenc, dr. Stádel János tb. szo\'gabirákat, valamint dr. 3ózsa János íremesopáti lakost díjtalan vármegyei gyakornokokká és utóbbit tb. szofgabiróvá nevezte ki.
A főispán a zsidótörvénnyel kapcsolatban bejeienterte, h^gy a zsidó törvény értelmében 86 bizottsági tagot töröltek. A töröltek közül Rajki István nagykanizsai lakos igényjo-
gosuítságát az igazoló választmány megállapította. Dr. Balázs Zsigmond az igazo\'ó választmány határozata ellen panasszal élt a közjgazgatási bírósághoz. !
A továbbiak során megemlékezeti a főispán dr Czapik Gyula veszprémi püspök beiktatásáról. A világpolitikai eseményekkel kapcsolatban pe dig a rokon finn nép hősies küzdelméről.
O\'yan időket élünk - folytatta a továbbiak során — amikor áldozatkészségre, fegyeíme2ettségre van szüksége minden magyarnak saját érdekében. A lelki egységre, nyugalom megőrzésére és a? erősítő nemzetépítő munkára fokozottabb szükség van, mint bármikor, hogy a jövő készületlenül ne la\'álj:>n, bármit hoz zeni* számunkra. • ¦¦¦* \'
Indítványozta ezután fl főlspá|n, hogy u "Kormányzó Urnák, a nemzeti hadeteg é\'én történt bevonulása 20 éves fordulója alkalmából
hódoló táviratban fejezze kl a vármegye mélységes ragaszkodását és szeretetét.
Az indítványt lelkes taps közben elfogadták. I V
Dr. Farkas Tibor napirend előtti felszólalásában inditványozta, hogy a Kormányzó arcképének megfestésérc rendezett gyűjtésből, a tekintélyes összegű maradványt juttassák el a finn Vörös Kereszthez. Ezt az indítványt Is határtalan lelkesedéssel fogadta a közgyűlés. i
A megüresedett közigazgatási tag-
sági helyek betöltése következett ezután. Titkos szavazás utján ismét Csóthy Gézát, dr. Farkas Tibori, Gyömöiey Sándort, Malatbiszky Ferencet és dr. Tarányi Ferencet választották meg.
A választások
A zaiaszentgróti főszolgabírói á*-íásrn a szavazatok a következőkép oszlottak meg : dr. Forintos László 163, dr, Barcza Béla 6, dr. Somogyi István 96 és Székely Emil 11 szavazatot kapott. így a zala-szentgróti járás főszoiga\'birája dr. Forintos László lett. ;
Az igy megüresedett aljegyzői (szolgabírói) állásra ketten pályáztak, dr. Fodor László és dr. Sebestyén József. Miután Sebsslyén visz-szavonta pályázatát, dr. Fodor Lászlót választották meg aljegyzővé. A rnegválasztotíak azonnal letet-
ték a hivatali esküt.
Eskütétel után rátértek az alispáni jelentésre, amelyhez elsőnek1, \'lakács Mihály szólt hozzá. Kérte, hogy az állatértékesítés terén a .közgyűlés vesse latba teljes súlyát a kormánynál. Szereez János a gyü-niöicvórték!esjtési lehetőségek előmozdítását kérte. Horváth Gergely a; takarménvhiányra mutatott rá. Farkas Tibor kifogásolta az-orvosi köröV beosztását. Horváth József a tűzrendészet! felszerelések hiányaira mutatott rá. i .
Az a Hspén válasza után a f^spán válaszolt a felszólalásokra. Bejelentette, hagy az áflatértékesitéssel kapcsolatban folyamatban vanfriak az á\'Iütkivíte) előmozditásáni vonatkozó tárgyalások. , (
A tárgysorozat többi pontját a kisgyűlés javaslatai alapján fogadták e].
— Raptiri December 15. péntek Rom. kai. Valér. — Protestáns Johanna. — Izr. Tebeth hó 3.
GŐiíflrdO nyitva ncgel 6 órától mt* 8 órilf (MIM, Mseda, péntek délr-tés kedden egéaa nap nökneki.
Ha folytonos bélpangasaltől és tulsok gyomorsavátói okvetlen meg akar szabadulni, ugy ne mulassza el reggelenként felke\'éskor egynegyed, esetleg, félpohír természetes „Ferenc József kestrüvizet Inni. Kérdezze meg orvosát 1
Hócipők, hócalxmAky
gyapjú alsónemüek, meleg harlanyák, kesztyűk, kötött árokban nagy vélasziék
SZOMOLÁNYINÁL
Emléket gróf Zrínyi liklósnakl
Irta: KsUmmm Fartao
Nagykanizsa város táisadalmáuak széles rétegeiben még eleven, friss erővei rezonál a minapi Horthy kép-leleplezésl Ünnepély telejtne&tlen impressziója, az a magasztos ünnepi érzés, amely uj püspökünk gyönyörű ünnepi beszédének szárnyain transoeudentálts régiókba esnelte a boldog hallgatóság lelkét és. a történelmi pillanat mámorával telitette meg a fellángolt magyar sziveket, amikor patinás galériánk domináló helyéről, a félrehúzott vászon alól kimífvoguil ;iz ország Vezérének művészi portréja. "Valóban felemelő érzés volt ott állani egy gazdagon dekorált falsík előtt, melynek hatalmas képmélyedéselből az ezeréves magyar mult négy históriai alakjának, a Nagy Fejedetomnek, a Legnagyobb Magyarnak, Kossuth Apánk nak, a Haza Bölcsének é» egy lezárult kor tiszteletet parancsoló Öreg Királyának és magyatimádó felejthetetlen hitvesének lelke sugárzóit kl ; ott állani és érezni a »p|llanat nagyszerűségét*, amint ebbe a történelmi arcképcsarnokba bslép a magyar sors njjáfformá ója, a Novara hős tengerésze, a szegedi hadttreg megteremtője és vCzére s a\', uj or-szágalapító Honhy Miklós kormányzó markáns alakja. Az ilyen pillanatokban évszázadok emléke gyújt lángjkat a késő utókor hálás szívóiban s a magnézium robbanó fényévei \'világit bele elmúlt Idők sötél\'ö ködébe.
Ilyen históriai villanás röpült a képleleplézés vibráló izgalmában egy nagy magyar emléke felé.
A \'díszes falsíkra meredő áhilatos tekintet a kanizsai sílvok márvány falába Ciki vészijénél mnmdandot>-ban be\'e rögzített gróf Zrínyi Mikló* képét kereste, dc nCnv találta.
Nagykanizsának, a Zrínyiek városának, ahogy mi\' állandóan cm\'e-géljük magunkat, eddig még nincs képe a nagy hacfvezérrftl, állámfér-fiurói, hadtudományi Íróról és költőről. !, |
C«ak egy utca és egynéhány Intézményünk neve őrködik a magyar történelem e ragyogó alakja s Nagykanizsa város legendás hősének emléke felett Pedig, ha valaki, ugy valóban gróf Zriayí Miklós kz, aki itregéro^rnÜ, hogy ez a város »kéz-zei fogható* emléket is állítson neki. Nemsokára Mrom*záz esztendeje lesz annak, az akkor harmiodiétéves fíatai gróf, zalai főispán és egyben horvát bán, a kanizsai várkerület felügyelője tett." Hogy ebben a minőségében milyen szolgálatokat tett a hazának és különlegesen az akkor oly sokat szenvedett N igyk-nUsa városának, azt a történelem Ítélőszéke már régen eldöntötte. Hős alakja azóta otl vibrál a volt »ld>nixsaj vár« lebontott romjai felelt és szuggo^-ráójávai élesztgeti n késő unakák lelkét. A török Áfium ellen való yr-vossága ma is aktuális receptje a nemzet sorsdöntő kérdéseinek megoldásához. Ma is eleven erővel \'él a tétel : C*ak Öiunagunk fozmálhal-juk ujja sorsunkat I Bizonyos, hogy SSrjnyi szelleme évazáiadok óta
|«s1
inom url ós női 0
divatárukban, márkás cipőkben
HITTEK vezet I
Iliságl és eiépiroáSliiil mifel,
karicaonyl zenealbunok, emléhkOny vek, Ima könyvek, társas]átikok, babák, gyermekjátékok nagy választékban, ofos& Arakon
SCHLESS TBSTVÉREK-»*i
Dcik-tér 10. Horthy Miklós ut &
ÍW9. december 15
cipő és hócipő
zalai tiozuttty
él "\'közöttünk és ennek a városiak gröf Zrtnyi Miklós volt és lesz mindenkor a legméltóbb történelmi eszményképe.
Emeljünk tehát méltó emléket végre ennek a nagy Emberinek is! Most, hogy a kormányzó arcképének leleplezésével leróttuk hálánkat a Jelen legnagyobb férfiéval szemben, szánjuk rá magunkját, hogy lerójjuk hálánkat a magyar és a kanizsai múlt egyik nagy vezérlő alakjával szemben Is. A gondolat megszületett a Horthy képíeleplezés mámoréban, » hétköznapok acélos akarata, á\'dozatkészsége valósítsa meg sürgősen ezt a gyönyörű tervet, amelynek részletei a városi magisztrátusra tartoznak.
Legméltóbb emlék volna természetesen egy imponáló Zrínyi szobor. Jói tudjuk, hogy ez ma gazdasági okokból lehetetten. így szerényebb megoldások felé kell orientálódnunk. Szerény véleményünk szerbi tkivihetŐ volna egy Zrínyi mellszobor, vagy egy relief a városháza dísztermében j A portré helyeket be\'öltö\'tük, a díszterem ;ago\'ása, megfelelő további falsíkok hiánya és a díszes és most már teljes tör-r ténelml galériának egysége »zt parancsolja, hogy a megoldást a mell* szobor, vagy * relief -körül keressük. Egyik-sem követei túlzott pénzügyi áldozatokat. Szerény összeggel, akár n mellszobor, tikftr a relief megvalö-sitható. Nem kell hoz^á más, csak erfis, elszánt akarat és a Zrínyi-eaní-lék rövidesen élő valóság lesz.
Bízunk benne, hogy Nagykanizsa városa mjagáévá teszi ezt a város társadalma körében felvetődött uj gondolatot és mindent elkövet, hogy a gondolatot minél előbb tett kövesse. ! I
Ezt követeli tőlünk Zrínyi Miklós közöttünk élő, eleven szelleme,..
EBLÉKEZTETÓ
ngyszeri közié* (két sor) dija 30 fillér. Dewialw 16.
Gróf Tettet néiáné d«l-*stj« a ^!0. iskolihfe.ii eita fél 0 órakor, DmmW 17.
G*óf Teleki BHtoé második hang. ven*my* délután 6 kor a rfnelekota-bau.
Jbuhív 7.
Hlatky Endre lioeiÍisa: Az orosz
kérdés. Junár IS.
Katolikus est az Ipsroskőrb*n. ian«> ti.
Markó Arpéd ny. ezredes Uceáüsa;
Zrinyi Miklós. Janár 31.
JjceáUs •iőadás a városházán 6
Órakor (Vértesi Frigyes). Február 4.
Szitódy Zoltán egy, tan. licoillsat
Erdéfy. í Pabiaár 18.
Topoicry íimÜ lioeálisa; Haza és
élettér.
— öMiwoítban a Kopstela-cég vesét Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kcdvwé .Ise-tett feltétíilek mellett
Akiről az újságok irnak
Chamberlain
CltamberiaUtnek Ösej, öt hemze- I déken keresztül csizmadia mesteiek Vollak, A mostani minisztereJnök np-jánai \'tort meg ez n hagyomány. 6 mint fÓszeres segéd kezdte s mini kortes vegyült a politikába. Szervezőképessége o\'y nagy volt, hogy szinte boszorkányos gyorsasággaj iveit pályája (elfelé, Hamarosan az alsóluízba került és itt a liberális pArtszóvetség elnöke lett. Az «örcg Joe,- ahogyan Anglia apraja-nagyja nevezte, ettől -kezdve minden válasz, táson megsemrnisilő győzelmet aratott. Rettenetes mimkabirássai S0 évig küzdött poütlkai céljáért. lireje, elvei megdöbl»cn1ették, de rr^g nem győzték Angiiét, 78 éves korában, a világháború kitörésének az évében liatt meg. Háromszor házasodott. Két fia közül az egyiket, Austint politikusnak, a másikat, Ncvillet, a mostani rninisrtereinűkflt kereskedőnek nevette, f
Austin, aiyjít nyomdokain haladt s 50 éves korában négy minisztériumot vezetett. A Népszövetség világmegváltó erejében az utolsó lo. hetetéig hitt A Ciiambcriainek mind magas korúak. Austin 72 éves korában hall meg. Ha még két évet &, megéri féltestvére mjn\'sztenflnöksé-gét is.
Nevüle Chamberlain a birminghami gyarmatárun agy kereskedésben nőtt fel. Innen 7 évre BrÜNtetet-indiába ment az .öreg Joe. ültetvényeire. Visszatérve gyermekkori ideálját vette feleségül, akivel ínég ma is a legszebb házaséletet éli.
A parlamentije 50 éves korába került. Bemutatkozó beszédében po litikai programját egy mondatba foglalta össsc: A kormánynak minden körülmények közótt a polgárok szabad akaratát kc4 képviselnie.
Később, Baldwin táviiSHban aján totta fel a Skóciában horgászó Cnflmherlamtwk a pénzügyminiszter-
séget. A választáviral uzonnal ment és így hangzott i
— <Micsoda nap ez a mail Kom reggel két pisztrángot fogtam, definiál! n kincstár első lordja lettem..
Angün cbl>en &z időién oly válságban vergődött, hogy Amerika már kételkedett az éMképftsségében. A ímmkonélkítliek száma másfél iniUió volt lizt a haldokló gazdasági életet áljttotta talpra Chamberlain. Lemondtak az aranyfedezetről s beteljesedett az .öreg Joe- áflmn: a szabad kereske<Iclcm eszméjét feladtok,\'a vámvédelem a német küűke-reskedcleiu rovására visszaszerezte belső piacait. Az ő pénzügyi politikája a* építőipart ts hallatlan módón feHenditette s nem kevesebb, mint 2 millió ház épült Angliában azóta. * .
Miniszterelnöki bemulotkozó beszédét e szavakkal kezdte; — Ámbár nincsen kék vér ereimben ős hősi tettekkei Őseim nem dicsekCtUiMJ-nek..,
Szerény, merev ember, néha g<>-ronibaságig őszinte. Meggyőződéses demokrata. Nem snenvelhetl a jingy, szincs egyéniségeket; Lloyd George* és ChurcliiHt kerüü. Ijelkcs horgas^ kertész, állatbarát Polgánnester koraiján kapualj.ak1)an lcsto a fuvarosokat s lia a tclicrtői görnyedő lovakra ráülöttek, akkor személyesen vitte a rendőrségre őket Reggeliié-nok a maradékaiig még ina is nmidpn reggé" a madaraknak szórja. Felesége nélkül sehova nem megy ós mindig karonfogva jámak, A család legjobb barátja lord Halifax, Estebéd után rendszerint zongorához ülnek és az amerikai négerek ájtatos dalait énekelik, majd lehetőleg korán feküsrnek, mert korán is ke? felkWlni, hisz sok a munka; egy egész nagy vUágbirodalora minden gondja, baja nyugszik a 70 éves Nevi&o Chamberlain vállain.
ji^^l^l^sm^CCii MsV J|
babák és különféle ajándékok ériási választékban
TEUTSCH drogériában.
Egy évi börtönnel sújtották ifj. Gódor Jánost, aki vasvillával, orozva támadt édesapjára
A tOrvény szigorúin bOateti i szQlfik bántalnuizáiát
Delzalában mind gyakoribb a szülőknek.\'durva, felnőtt gyermekeik által történő bántalmazása. Alig múlik el hét, hogy né történjen félje, lentés, vagy Ítélethozatal ilyen ügyben. A törvény szigorúan bünteti a szülők bántalmazóit, akiknek ember-
társaik megvetése és Isten büntetése is kijár. : .\';
Jakabíy József nagybakonaki gazda nemrégen összeveszett otthon idős édesapjával, Jukobfy * Imrével, egy kád miatt. Végül is mindkettő ide-oda ráncigálta a kádat, eközben
Legszebb karácsonyi ajándékokat Vlréjhtől vhet.
Kis üzlet, de nagy választék I
Virág József,
Fő-ut 3.
ClpŐ- ?8 divatház.
a felnőtt fiu annyira níegfeledkezclt magárói, hogy vasvillával tettleg bántalmazta édesapját Feljelentésre most vonta őt felelősségre a nagykanizsai törvényszék és a bizonyítási eljárás befejezése után felmenő ágbeli rokonon elkövetett súlyos tes-rjsértés miatt hat havi fogházra Ítélte. Az Ítélet még nem jogerős.
Ifj. Gódor János zafaszentbalázsi születésű kocsist, aki Deutsch Ede nagykanizsai h?nte!tnéi van alkalmazva, otthon édesapja megkórholta mulatozása miatt és azért, miért a felesége öt elhagyta. Mikor azufáu édesapja az istáiló felé ment, a Hu felkapott egy vnsvillát és azzal hátulról, orozva édesapja fejére ütött és amikor az elterült a földön, még kétszer ráütött a vasvillával1, ugy, hogy súlyosan megsértette. Ifjú Gódor a \'nagykanizsai törvényszék dé került, ahol kideriitt, hogy azért, mert az édesanyját már korábban bántaimflzto, három havi fogházra Ítélték, de annak végrehajtását felfüggesztették. A kihallgatott tanuk vallomása után a törvényszék\' lfju Gódor Jánost egyévi börtönnel sújtotta.
Gódor megfellebbezte az Ítéletet
Tovább épül a Rajna-Majna—dunai csatorna
A „Rheln—Main—Dortau—Kanál" építkezései, amelyek Németország és a tőle keléire fekvő állimok között modern és nagykapacitású vizi utat léfeslleneV, teljes erővel haladnak a befele/és felé. A Duna felső folyásának szabályozása 8zempont|ábó] döntő fontosságú, hatalmas dunai duzzasztó építése már lávában folyik. A Majna-folyón már el is készültek a gátak meg a zsilipek, az erőmüvek pedig, amelyeken több, mint két esztendeig dolgoztak, a befejezés stádiumába kerültek. A Nürnberg—RegenBburg közti szakaszon ezidflszerint előkészítő munkálatokat végeznek, úgyhogy a tulajdonképpeni építkezés Itt Is a legrö-vldebe Időn belül megindul.
Hősi naptár
A voli kassai 31. közös gyalogezred o napon azt & parancsot kapta, hogy I a píetrkowtól nyugatra |u íj) JJ. \' fekvő GornoUn községet
--és kornyéké- tisztítsa meg
ru oroszoktó\' és nyomuljon tovább előre. /
Tüzérségi előkészítés után az ezred az egész arcvonalon egyszerre téma. dósba ment át és akadályt nem ismerve mindent elsöprő Jendülotes ro-liamával kivetette árkaikból az oroszokat* Az ezred 400 foglyot ejtett.
Ae orosz, veszteségének ellensúlyozására azonnal harcba vetette tártaié, kall s igy az ezred a harcot tovább folytatta. Bár csak lépésről-lépésre tudta magát ciőrekíudeni, estére Piotr-kow nyugati szélét is sikerült uicg-száUjaia, A beállott sötétség és kód iepse alalt aztán az oroszok vÁssza-Yotmllak. , j-
ittiH KÖZLÖNY.
Péntek
BadipéM I. «(»rin
6.4B Torna. - itwir, - KAzlatne-nyek. - Hatujierrraiek. - 10 Halak.
— 1I 10 Nannettozi viij«I<ö«z«lg(U«t,
— 12 Heraagtto. — Hlnarazz — HA. Jaráajaleneei. - .11.« Hh«k. — 13.x) Idöjekc^luVSJárasJaleniéa. - 14.10.Ht-rak. - 14.45 . Musordsruertatai, - 15 Artplyanlnirak, p[«cl árak, ílMnUswr-araí. — 16)45 Itttjalr6a, ld0J«Mij«-mUt, hUt. — 17-Hírek szlovák 44 uzagpi\'r oro«« nyelv*,. — l».l» HtrtJr. — 21.40 Hiiak, IrzAiarasjeieaUi, Mrak
("lovak é. irrfuryaruiroez ayöivöu. — 22.10 Hírek ntaat, olasz, ««ujoi ,41 trancla.tvjelven..- 0.05 Hirak,
lemezek. — 16.15 Sods László etA-adása.
17.15 Mecseki lludolí és Poigár Tibor kétzongorás jazzmüsora. — 17.35 Turi Elemér csevegése. — 18.05 Kis-liontliy József magyar nótá.knl énekel,
.kíséri Iviss Lajos cigányzenekaré. — Közben kb. 18.30 Vitéz Gontíidvy.
.Doraer Zoltán clomlasa. — 19.25 A
.róvidhntlániu rátliétuusor titkai. Hang-képek a stúdióból. — .20.05 Móryné
-SzXUttnáry .Magdii zongorásik. — 20.35 .Boné Andris kézfogoja.. Hangjáték
bárom részben, — 22.15 A rádió sza. lonzenekara. — 23.20 Sárai Elemér ci-gányztuizíkara muzsikai, Varga l,nro énekei.
BUDAPEST II.
18.15 Mezőgazdasági Klóra. — 10.25 Mtl Miklós gilárazirnal. — 20 Hírek, -a 20.20 Zenekari uiovek Iranglemezrol. — juss ldó>Arás}eitintés. B8CS
17.10 Hezjeilu é-s zongoraverseny. — 20.13 Oncrotekböl. - 22.20 Berlin.
fímlt az terdő mesél:
Hogyan szálliloU fái a hercegi erdSböl Szabó József fuvaros ?
A fa-szmtás rejtelmeiből
BUDAPEST I.
17.15 Dr. Keszo János elíiadása. — 17.45 Lakatos .Vince .ós lakatos Gyula cigányzenekara. — 18.30 Felolvasás. — 10.25 Spdrtkó.letnéilyek. - \'10.35 Dr. lilékéi t»)os -előadása. — 20.10 A Filharmóniai Tóraaság hangversenye.
— Szünetben kb. 20.40 Hírek. — 2210 Hírek, toőjanisjelentés, — 22.35 faikas JcnA cigányzenekara. — 23.20 Hang. lemérlek.
BUtkAPgST 11.
10.35 Gyorslrólaníolyam. — 20 Hírek. — 20.20 Cserepes Gyula előadása.
— 20.50 A rádió szalonzezickara. — 21.45 ldíl|árásjol.-Jil.-s.
•ta
17.10 Tánolemeaek. _ 10.16 Mesteremberekről szóló zenedarabok. — 20.15 Szimfonikusok. — 22.20 Berlin.
Szombat BUMPEST I.
10.15 Hjusági rádió. - 10.15 Mit nezuünk megl — 12.10 A 2. honvéd Ryalogezre.1 lenekara. — 13.30 Hang.
a gazdagságról
- i Itt*: K«1«-*«b Perene
Gyerowkko romban szédült rajongás., stti szoktam feaekinteni -egy csáktorv joyBt terménykereskedő aranybetűs tündöklő cégtáblájára, amelyről a.prlmt-tiv muraközi bon-ét nép «zt állította, hogy csak mUiiomc*ok tiasuiá Ihatják; Azóta a Mas Neumann Junior névről Is lekopott a varázs, elszállt a dicsői ség, műd ahogy idővel eton a Tőidén minden elszáll^ rtmutík, eltörik. Tout casse, tout chasse, tout paSse, mint *hogy a francia bölcsesség mondja, tíc a mlHiőkhox fűződő mély embvrl nosüügija és afcazattfS líódolat nem múlik ei soha sem.
t>xrWgiiak tenni mindig irigyelt po-riéió lesz eliten a harlekin, tneiy fölött a művészei szivárvány köde terjeng, de amelynek göröngyéit «z embeá vágyódás gvinité aranyakkal szórja tele. Milyen a gai\'dag einber pszihéjel Mas, nifnl a többi lölái lialandóét Ulzonyos tekintetben ipen, hiszen \'aa embéH -lélektani liflhiliisát u mmuen-najil Iwsnyérhan; enífeszitése., a harc bgahna,, Aenát ősi öftítöttök det;rmii iiétjAk. Hmiifl ruagyobb, tttennéi ke-rK-rwsebb ez a harc, anniU nagj-ol)b nyomok rr.araünak a ífjek inélvén vis/-«« s anzrát keményebbre formiü^lik a/, UjcAX átWában jéHeamek áeveiftnk.
A gftMlag; ember, kötörröi*;* a sr.ü-leteil ^dvig m\'in Ismeri a ailaden-
Monstre pcmek is beillenék, mert 17 .vádolt került a bíróság tárgyaló .termébe. Ezek között öt tolvajlás-¦n9l .gyanusitvii, a,többi mint orgazda, akik a topott iából vá»ítro\'tak. Hogy milyen furfanggal történt a toriás, álljon toltak okulására és vé-dekezéNére.
Esztcrházy Pál herceg kerkatót-
.falusi erdejében fát ícnnelnek ki, amit fuvarosok fl hercegi uradalom íenti-1 fatelepeié szállUanuk tárolásra. A fuvarozásban többe<» vettek részt. Az\'eífuvarozásra minden nlk«-lommul -\'\'hercegi erdöőrök jelölték kl a fát a fuvarosok részére. Meg-áHapttoiták a köbméterenkénti magaságot, melyet azután az aikal-
F.tílvidéki férfi -kalap . . P 2B90
Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6"S0
Férfi hálóing..... P 4180
Selyem goklsol női hálóing P &0*&0\'*ím
Női seiyerriharisnya . . P I^lB-tAi
Kötött pulóverek . . . . P 6a50-t«i
Divatcsarnok
Fő ut 6.
¦W, deosmlyr 15.
aranyat, aiusíöí, örllliánsot és régi péü^t
umh« msisrai áron vonok.
BÁRÁNY ^ékszerész
Horthy Mlfcldi-at i .....
mázott munkások hasábszcrlnt is megállnpltótták, azt ¦» erdőór a fuvarozási bárcaköiiyvbe a fát kölj-nréterenkéilt é-s datobszóm srerinlf mennyifég és fuvarbér fe tüntetésívei bevezette, az erdöőr és a fuv»-ros la aláirta, majd erről a másolatot a fuvarosnak átadta. Ezzel a fuvaros átszállította n fát a km-M hercegi fatelepié és átadta. Ott ellenőrizték és a telepvezető « bárfci-má>ofat hátlapján tevő eltsmsrvény szövegébe beveictte az át.ett fa da-rabszáínát és az átvétel Idejét, aláirta és a fuvarosnak viisznadt;!, a mellyel az azután a fuvarbér kifl-zetée végett a torony szentmiklósi erdőgazdaság irodájában Jelentkezett. | Eként eszközölte a fa s&álUldsfit Szabó ,Jó"ef máhomfal lakos, fuvaros is, de Szabó és egyik társa nem szállították le a fa ecfy részét a hercegi fatelepre, a bárca másodlatát som adták le, hanem az fegyik máfotaton levő jellsmervéiiyt maguk töltötték kl, ráhimjliiitotiák Balogh Sándor térmester aláírását és
a fát maguknak hazavitték,
a hamis eíismervéimyel ellátott bár-camásoiatlal pedig* jelenlkezíCk az erdőitnknokságxm Toronyszentniik-lóson, ahol jaschitz Lajos erdöniér-iiökuck adták át és ez azok alapján kifizette a íuvardijakol.
A dologra azonban csukhainar rájöttek és így kerüli a tolvajés úzok, akik « lopott fából vásároltak, a törvényszék elé.
A. feljelentés további része kflér arra Js, hogy többen az erdöőr tudta nélkül más ölbe takott fából is vettek fel kocsijukra, vagy más f.i-varosnak kocsijáról leesett, Vagy visszamaradt fát összeszedték ós vitték et magukkal, amelyet azulán áron alul adtak el és a pénzt,fia)at céljaikra fordították.
Órákig tartott tóhaJIgatásuk A ta-
napi életnek ezt a heroizniutjtt, mftly sokszor szürke e\\lszlonciikat a innfty hödilók glóriájával vonja kőriil s éVt-cnerglnit inkább a vagyon nynjtolta IcheUíségfk kihasználásara, mint kemény munkám liav.milja fel. Hogy enreök a jetlem formAlésban Is kifejezésre keÚ jutnia, tagadhatatlan.
Másrészt a szertett vagyonok gazdagjai sokszor összes szeUnni, értelmi és fizikai energhük teljes Jethasaiftlá-sn>-ai szTTezték \\BgjoUiddai s Jutottak cl a Razdagok kiváltságos utisadalmi ¦vnOJéxío s ex a folylonc* mcgreszHett Örlállás az élet izffdmas j>0M;tjUJn egész kivételes fokig kifojtaiztL bennük a kúTzleteinnek eay sfaiül\'s faj lóját s mcgtölU Őket a gaz«iaj;s;íg konzerváláaának aggödö nyugtai nisága-val, nif^y legtöbbször kllrthaiallan. l.-lki sajátsággá merevedik bennük.
Bizonyos, hogy gazdag ember léVk-lana, részben eltér a többi földi hulan-dótói nem caooV^ hogy •> szegúixv emberek értékítélete a gazdagról nem mindig kedvező, sőt sokszor határozottan eUlötő. /
A gazdag embert ezektien a Ulrsa-dAlnd rétegekben néha szívtelennek, anllszoiiáKkaiak, kegyebKan.ek, minúen-esclr*.\' önzőnek és ndegnek tartónak. Nem ké-tséHes, liogy i-bben nz értéklú-tétell>en uajiy szcrer«t jálwUr a lérna-dahin és vagyoni dientéiek pszlho-kigiaí faktora és az osztiuyt\'llejilé\'i.\'k mély téloklani szakadéka, de lnnadha-uuUu, lioy snkszor la&áikuzuuk gaz
dag .emberekkel, akikre ezeknek a jelzőknek vafeiirwayík.e objektív mérle-gelés mellett is alkalmazható. S hóm a bibliai példabeszéd szerint: <Köriy-nyebb a tevémk a tüfokán áljutiua, mini a ftazdag erdbernok a nfennyak-öTsragrtba mégis tuIzAs voltia azt ilíi\'.an i, ho gy vasaki cs u piln azórti uiert gaxdag, egybei) mondjuk például s/ivteleu, vagy antiszociális s nem méltó öz örök üdvösségre. A gazdagság btmnyarft irigyelt társadaínit pozíció, de ebből egy általában nem követkeoák, Jtogy a gazdag ember nt\'m létierne jó, nemest.Hkü, svoei&lfs "érzésű. Sőt na. igyon sok embert ismeruiik, a gftwláfí. sag lélektani gátlásai uieUclt is s«inte (nr)fi.\'.sv/i.iniúlus Szenvedéllyel éli ki az emberi szív karitativ ösztöneit. Xem gondolunk itl a milliomos nagy urak .kedvteléseire,\' amelyeknek, mint például a nockeíellcr alapítványnak oly sokat köszönhet a szenvedő emberiség, itt csak a névtelen gacdagokröa beszélünk, akik a rwnimitaBükbaii oly sok tanújelét adják az örök emberi sziv sugárzó jótóltoiiyságáiuik.
Ezeken a léinkből fakadő, emieri rütválásbél származó s b\'ZoiiyoS ma. j gasabb luinianuiansrói tannskodő iuV-clókon kívül azonban vnánák o gazdagságnak, a nagy vagyonnak olyan I fcöU-!et.tt*égei is, mcjyeket a uoblease I obtiWi oj*iogiá.kiru a .lUchesse obligc . a gazdagság kötelez erkölcsi kategori. 1 kuk bnpei*tivuszA\\ai iclutne tnogje-1 \'öjai. , ^ .
A nagy\' srociiítis iilontátfk kiegyfei-lilése, a társculaimi nyugUlallsAgok eliminálása a vagyon primer feiadatni közé tartozik s nem tisztán szociális kötelezettség, hanem a gazdagság önvédelmi akciója, mert a st«ciál.is felfordulás elsősorban éppen a .gazdagsúg destruálasálioz s a \\«pyon rombolási, hoz vezeL
A gnttlagságtMkk \'erről a Haaciális klegyMiUtő, i*jfyeasul\\wzó -íeiiwWnlról ma már maga ai afamhataloml gondoskodik s aEt sorozatos konnáay-IratÓsógi és nadelcti intéjuwxjéwkkel láinasztja alá.
Ajnerfeáhttn ezt a szociális kiegyeu-Hlődést drasztikus valutapolitikai intézkedésekkel a világ legjobb valutájának, a dollárnak mesterséges alflértékélr*é-tye\' s a Ivagyatékt ARgyoiiokuak szinte drámai mcgadóztatásiiVval hi/tosiij-ák.
Pontosan ötven évvel ezelőtt fegy híres közgazdasági munka Jelmt meg Amerikában, amelynek chnet >A vagyon evangéliuma.. - ¦
Nem feladatunk, hogy o«et a könyv vei itt most részletesebben foglalkozzunk, bár megállapításait sok tekintet-ben csábító dolog volna a garxtagBág-rói sióló elosztásban telhasznáhii, csak A könyv elménél kell niegáttaiiunk city pillanatra. -A vágjon evangéliumai.
MUy stílusos ciin a yankíe világ-swinifiletéb-\'u s mily paradoxon a mi swmirokbejri?
Vagyon és Evangélium jól megfér-
198}. december 15
ZALAI KOZLOUKI
Tornyos Isin isiSééüi áú Umm\\f\\ irnWk
Üveg- és poroeUán-kóozlelekbon, vati-ntlnt szentképiktteti nagy választék.
nukllxallg-itásuk Után a bíróság Szabó Józsfet egyrcndbe\'i folytaló\'a-gos Jilflgánokirflth\'tinisitás, cgyrínd-beÜ folytatólag. >s lopás és egy rendbe., folytatólagos erdei kihágásban mondotta ki bűnösnek és ezéit öt hat hónapi fogházra ftélte, míg a több vád\'ottat ( a lopás, illetve a tulajdon elfeni ki« hágás {orgazdaság) vádja alól felmentette.
— Hutorkl&illtáaauköt tekintse mos
tnlndcB vétetkóöTiier nélkll. Kopsfaui t>atmáí*ha«.
lie törje a fejét!
rt legolcsóbb és legkedvesebb
karácsonyi És iijévl ajándék a
..Dunántúli"
rum, likőr, gyümölcs-pállnka, brandy.
Mindenütt kérjél
Különleges légek:
Szent Domookos gjtiirtatrD likőr Dauónlull öregbarack Pállaka.
Ens«b«l kbályutS-tér 12,
— (A városházáról)
Wia\'aigursíky Béta városi mérnök, " körmüvek ügy\\ezetőjc szabadságán^ ismét visszaérkezett és áUctte hivatala voelésél, (
— (Iskolalátogatás)
I)r. Kőszcgfalvy Boris tanügyi fel. ügyelő, tanügyi főtanácsos hivatalos flk\'iiör/ő látogatást tett a nagykanizsial felső kereskedelmi iskolában.
— (A kanizsai törvényszék Keazthelyen)
A nagykanizsai törvényszók büntetőbírósága kát napra kiszámolt Készt-helyre, ahol a nyár óta felgvüiemlfilt perek büntető tárgyalását tartja megr\'
— (Az egyházközség Jkópvíseló testületének közös szehtáldozása)
A nagykanizsai rőm. kath. egyházközség képviselötcslülelének tagja; vasárnap dí lejött 10 órakor szentmise keietében karácsonyi közös szcniáldo-záshoz járulnak a plébánia-templomi-bon, . , I i
~- (Osskó Petemé utolsó utja)
Tegnap kisérték ki pihenőhelyére óriási részvét mellett özv. Osskó Pá-térné, állomásfőnök özvegyéi. Heggel rekviem volt lelkiüdvéért a piarisla-templombnn, amit ltozs piarista tanár végzett. A temetés délután 3 órakor történt, amelyen ott volt aL Úrasszonyok Kongregációja, a Szoc, Misszió és a ni. rend szervezete, a város számos előkelőség-.\', a vasutasság küldöttsége, akik mind koszorút helyeztek a ravatalra, A gyászszertartást P. dr. Piclder Krnil koiigiegáeiói prézes végezte papi \'segédlet wi,
— (Tájékoztató a lőispánné szombati és vasárnapi hangversenyére)
-A szombati koncert pontosan este Té< 9, a vasárnapi pedig pontosan délután q órakor kezdődik a zeneiskolában. A műsor mindkét alkalommal
teljesen azonos, A hangverseny dötu
pénztárnyjtás a helyszínen egy órára] a hangverseny kezdette olőtC Ruhatár a zeneiskola földszintjén é* emeletén egyaránt lesz, lépcsőház íatw„ A hangverseny jótékony célt Szolgál, ezért teiizltizeléscke; is köszönet tel ivesst a rendezőség, (,;)
— Hófehérke és a hét törpe) a Városi Színházban)
A budapesti Mozgóképipflri It. T. vidéken jótékony célra (jőadás »kat rendez. Nagykanizsán decembör 21-én délelőtt 11 órakor a Városi Színházban lesz egy ilyen jótékony cétu díszelőadás a napközi otthon és a népkonylm javára. A Hófehérke és a liét törp* cimü bűbájos szines, rajzos film ke rili előadásra, amely gyermekek és fel-nőiteknek egyaránt igazi örömetrjeleni. A nagysikerű fUni Kanizsán csak cr. az egyetlen előadásban kerül bemutatásra a twlgámiesler legmesszebbmenő támogatásával. Jegyek elővételben már most kaphatók a várost \'Színház pénz táránál, TekintetU-l az óriási érdeklődésre, mindenki jól teszi, ha jegyéi előre biztosítja, (:)\'
— Htudauxonyok, nom kertll pénzből A dr. üütkercég ingyen ktlldl önöknek színes recoptkönyvének uj kiadását
Fiatal, keresztény
jómenetelti szeszfőzde tulajdonosa
feiesógQI venne
5-10.000 P hozománnyal Áttaum értő, szolid, Bzorfíalmas leányt.
Választ „40 be" jeligére a kiadóba
A gályarab
Hugo Viktor regényének, a Nyomó. ruHaknak rnuicia rilmváltozalára való-srinülcg még jól emlékszik a közönség. Most az amerikaiak vilték vászonra a regényt s bizony lielyenkénl fii-szárnyallak a franciakat. ¦ ; A francia film Harry BüuT nagyszerű alakítására épült fet és talán ö közelebb is áll Hugo-a lakjához, mint amerikai lársn. i-edric March azonban néhol emberibb, őszintébb é* olyan aUikitásl ad, amilyet csak ritkán, kivételes nagy színészektől tehet lálni. Az ellenszenves Ju\\ert alakítója, Charles iangthon iiiegnuóaii, tökél-\'les színészi munkával állítja elénk a rideg paragrafusok kegyellen Őrét.
Boleslavszky rendezése nagyvonalú, méltó a regényhez. Helyenként olyan megdöbbentő és nregrázó kéj>ckel ad a film, amelyeket nc:n-lehet egyhamar elíeVjlcni. A kitűnő siereplök, n poni-pás rendezés ós az örök léma érdi-kes-sége meghozza a fűm sikerét.
-ff*—
Szombaton ctafta
nyulvacsora
zsemlyegorabóccal a Petrloa-f éta vendéglőben.
Szíves pártfogást kér
Goszpod Sándor
vendéglős.
— (Szegények karácsonya a Katón a réten
Kedves ünnepségre készül a \'katonaréti ifjúság. A Kápolna téren december 24-én délután 0 órakor kurácsonyfnJ-öimepélyt rendeznek és felállítják a szegények karácsonyfáját. A rendezőség kért városunk jósiivü adakozóit, hogy sreretetadományJiikat küldjék el Lehei rendőrtörzsőnneste.- elmére a Kápe-lna térre (Katonarét), hogy akik nem ünnepelhetik azt a szent ünnepel családjuk körében, O/oknak is legyen karácsonyuk Bx idén.
— (A kanizsai kórház nögyó gyászatán la nyerhető gyakorlati kiképzés)
A belügyminiszter l.gujabb rendelő, lében lehetővé telte, liogy a gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakori Jti kiképzést nyeríiessünek egyes olyan vidéki kórházakban,, alio\' szakorvos folügyelete mellett tanuüiatnak. Ilyen gyakorlati kiképzési eddig csak az Országos Közegészségügyi Intéztekben nyerhetlek az orvosok. A rendelet ér, tőimében a Nagykanizsai Városi Közkórházban is nyerhet év.\'nkéüt egy gyakorló orvos kiképzést a szülészet és nőgyógyászotou. A gyakorlati kép, zés iddliirtumn egy év, A gyakorló orvos önállóan semmiféle tevékenységet nem fótitól ki s ténykedéséért az osztály vezető orvosa felelős.
Katonalfelazerelések egyenruházati cikkek
egyedül legolcsóbban be szerezhetők BELEZNA1NÁL
Sugár-ut 53. u. Teleloa 620,
— (A városi rendőri buntetö-blró évi statisztikája)
Most készüH el ft városi rendőri bünletöbiró statisztikája, amely szerint ebben az évben több mint 3200 fcljelonlést adtok be különböző klhá-gási ügyekben. Összesen 3000 Ítéletet hoztak, amiből mindössze 10 esetben fellebbeztek.
nck egyinas mellett Amerika világképé- I ben, sőt ez Rfkjflt fogalom ott najdnem azonos értelme,! fakar>
\\*Bgyont^ szeiazni ez az UJ világ lakójának evangéliumi hitvallása, nem csoda, ha a vagyongyűjtés empirikus törvényeit a transccudelitáiis e«wgé-Utma imádatával kapcsolja össze.
Mi nem követhetjük e en az uton az amerikai ékdszcírjéletet. ; Nákínk a vagyon nem kevésbé űln-lott életcél, mint lul Oz öoeanoii, de a vagyonszerzés módjainak, stílusának, eszközeinek és módszereinek ismertetéseinél távol tartjuk a szent evangé Hüm igéit s soha sem eshetünk abba a kísértésbe, hogy a vagyon céljait, az evangélium céljaival azonosítsuk.
A Vagyon aE vagyon, az Evangélium at evangélium. I
Eletünk e kél pólus közölt imbolyog.
At egyiktől menekülünk a másikig. Hajszoljuk a vagyont s mea culpá-. znnk az evBagéiiummaB, de ndií állit-\' juk cgysorba a ke!tŐt.\' ¦ A mi matematikai képletünk: a vagyon az ,egy,i.— az evangélium <vég-. leien..
Az európai lélek fela:iala Imrmoniát teremteni a vagyon földi és égi Beern-\' léje\'-e között. Keressük a kie^yenliUi. dést ebijén az örök problémában,
Nem tudunk lemondani a vagyon íö\'dl *íönyeirŐl, de gyarlóságunkat iparkodunk Oz Inls égi távlatúiba álli-lojii. \'
IlitvalOásunkj vagyont gyűjteni s az evajigéUuinot köMstnU
Erezzük, hogy a vogyongyííjlés, a gatdagiág utáni vágy az ember legmélyebb ériéi és ösztönvilágából faluid, do nem feledketönk meg »rrót sem, liogy a vagyon, a gnzitagság nem lehet rideg öncél, liujieiu \'Oszköz, mely elsösorl>an az egyén védelmé:, de ezen túlmenően a közösség szolgálatát \\k-lenii.
Ebbó< a szemléletűnkből kövvikcrik, hogy egésx erkölcsi lényünk tnfMyféga* felhál)orodásávaJ elítéljük a s>ylock szisztémát, de nem rajongunk a túltengő philantropianusérl sem.
A középúton járunk a vagyon, o gazdagság értékitóielóben:
A vagyon, a gazdagság jó, szQkságes és kívánatos, de nem önmagáért, ha-itcin életünk kívánatos önvédelmén tul azokért a szociális, kulturális, művészeti célokért és nemzetgazdasági feladatokén, melyeknek szolgálati a gazdagság secundor lendeltctése s amely szolgálatok együtlvé\\« nz evangéliumi szeUembí-n \\aió haladási jelenti.
Meggyőződésünk, hogy minden emberi értékel s földi eleiünk minden rendszerét, intézményét ebből a szempontból kell sicmlébifmk.
Ily szemlélet mOtlott a ga/dagság is egyik leaililö tényező &t őrük emberi törekvéseknek s mint ilyet meg kell értenünk, meg keJJ becsülnünk és okosan fel kell haszuáuiunk.
Ez a gazdagság erkölcsi törvénye, a vagyon igazi evangéliuma*.,
. si . p*v>)..... .
Városi Mozgó Csütörtöktől-vasárnapig
Hugó Viktor örökéletű regénye¦
A GÁLYARAB SÜSS
Főszereplők : Fredrio Meroh és Cnarlee Langhton. - Aktuális hii-edó I
Előadások köznapokon 5,7,9, vasárnap 3, 5, 7, 9 kor
Nép Mozgó. Pénteken,szombaton,vasárnap HARRY PILL a bravúrok királyának egyetlen Idei. szenzációs filmje. Tflneinényes produkciók tömege:
Halálugrás
Ez a film minden eddigi HARRY PlEL-flImet felülmúl Partnerei: Szultán ée Fipe. — Akt. Hiradók.
Előadások hatktliaapokon a, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kcr.
ZALAI KÖZLÖNY*
1939. december 15.
Márkás villanyégök
1000 (gétl «5r» sirnni-Mval ktrlellen kívül 5—25 W-Ig
C8.k P 1-05
, Sohlesinger Gyula
aüötiöroB1:: :dönü!
(SzsrVflS-éplHet.\'i 311?
— (AnyakOnyvI hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek született, S Hu és 5 leány: RorV&th Géza temetkezési vállalkozó ós Kuruc* Saroltának rk. leánya, Takács József cipész segéd ós CsEmadir. Jolánnak rk. leánya, Tamai Nándor m. klr. rendőr és Farkas l-rzsélxjtnck rki fia, Kuzrrta János asztalos segéd ós ötvös lírzsébclnek rk. fia, Husz János pók segéd és Fülóp Máriának rk. leánya, Yastagh Lajos városi tiíztfltó és Csiszár Ilonának rk. leánya, Herbai Ferenc üzleti szolga és Varga Máriának rk. leánya, Bojtor József gépész és Pélerfal Erzsébetnek rk. fia. Házasságom kivüi született két fjn. — Halálozás 5 cselben történt; Nagy .Mária napszámos rk. 21 éves, Dlttrnaycr Ru-doU magánzó rk. 72 éves, RnBlrSz József földműves rk. 37 éves, Bodf Ferenc rk. 30 napos, Baj Lászlóué Ká-iovics Katfll-n rk. 71 éves. — Háziasságot kötött 7 pár: Nagy Gyula festő segéd rk. (Somogy fehéregyház) ós Mihóczl Julianna rk„ Szukovics Feicno Károly exeicpcs pajssT rk. ós Hermán Rozika rk., Dubicí^nárr. Lajos MáV eszterga lyoS rk. (Székes fehérvár) éS Ligeti Hona rk. (Székesfehérvár), TO-ródy Feicnc cipész mester rk. és Szélig Karolina rk„ Baflog Ferenc sütő s.géd rk. és Koller Karolina rk., Pé\'er József (őzv.) üzleti szolga rk. és Markója Rozália (özv.) rk., Czírják József gimnáziumi tanár ret (Kaposvár) és Horváth Klára\' Margit oki. tanítónő rk.
— fHQtlen bejárónő)
Sarccz Erzsébet kanizsai bejárónő vitéz Mátray Lajosnénál volt alkalmazva. Málráyné észrevette, hogy bejárónője meglopja, azért Mjclentolto Őt. Kiderült, hogy Sáréra Erzsébet nem mondható a szolgálati hűség mintaképének, mert ismételten volt már összeülközé>e a hűség >r>bályol-val. A rendőrség átkísértette a kir. ügyészségre.
— (Vasárnap zárva tartják
a kereskedők üzleteiket Nagykanizsán)
A nagykanizsai kereskedők elhatározták, hogy december lió 17-éie eső VBtlrnPpon a keicskedelmi miniszter rendelkezésében biztosított kedvezményi nem veszik Igénybe é* üz\'c\'.ci-kel zárva tartják,
— (ÁramszOnet)
1030. december hó 16-án a/, alábbi helyeken a postai távbeszélő vezeték átalakításával kapcsolatos munkálatok miatt áramszünetet tartunk:: O.ngerj ul mindkét oldalin Fő eltol Szemére ideáig, Kisfaludy utcában, Szent Imre herceg utcában, Zrinyi Miklós utcában\', Horthy .Miklós utón Fő uUóí Szemeié utcáig. Drávavölgyí. (:)
Jóslat:
Keleti szél, több helyen havazás, havíisosö, sok helyen köd. A hőmérséklet kissé emelkedik, de a magas hegyeken nem laaz olvadás. i
A Meteorológiai InttV.ot nairykai)\'>«tíl m«|rJlgyelóallomáaa jelenti i
RÖménéklet tftgnnp e*te 9 órakor -¦12, ma reggel + 02. délben +0 8.
¦Caap»dík 50-V
A képviselőház
mai ülését Tors Tibor Stelnök nyitotta meg. Bemutatta a felsőház elnökének állmiát. A kishaszonbórlelic iVonaÜCOZÓ javaslatot csak módosítassál fogadta cl a felsőház. A javaslatot újból kiadták a bizottságoknak. Mivel a Ház nem volt határozatképes, az clőZŐ naivokban letárgyalt Javaslatokat 10 percJBI szünet és a második megnyitás ulán részleteiben fogadta el, A gémékor javaslatot Serényi gróf nyilas örömmel üdvözölte. Rámutatott arra, hogy ez főleg a kis emberek körében pusztít, mert nom tudják a gyógyszeré\'. Müh\' Henrik szintén a javaslat mellett szólalt lej. KéUili Anna a nép jó\'étének e.ii léséről beszétt és a kér-dés fontosságát hang izlatta. Vitéz Téglás! Béla örömmel üdvözölte a közegészségügyi javaslatot.
KARÁCSONYRA
retlkait, nesaaszart, orazényt, lavéltarcat, bör clajarattatárcát, boVkeaztyat
börSndöanél — — Horllií Mlkltl-ut I.
BélféregOtflkurák megindításánál egy-két pohár természetes .Ferenc Jézsel" keserűvíz, mint gyorsan, biztosan és Igen alaposan hald hashajtó, régi Idfix óla égés? kitűnően bt vált I — Kérdezne meg orvosát I
Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül.
28970/1939
Tárgy" Nyomdal murisak blzt vállalatba adása 1940 évben.
Hirdetmény.
A 26917/1939. az. a. meghlrdeleft nyomda! munkák átállításira vonat-koió versenylárgyaláil hirdetmény halárldrjél 1939. december 29-én dili 12 óráig meghosszabbítom.
Nagykanizsa, 1939. dtc. 11. nos Polgármester.
legszebb ajándék a
művészi fénykép
N..,k.n.....c...,.r»tuMj VASTAGH fotómüterméböl
Csillárok,
falikarok,
éiieliszekrény-lilmpiiR
egyszeri! és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYÍ-nél
Sugár-ut 2.
Legújabb typuau
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
üi „Héprádió" eladási helye
Szabó Antal, mmm%
Fő-ul 8. «!?111.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétfii.
29670/1939.
Tárgy ! Papír- él lrészenz»llltás blzloilliu 1940. érre.
Hirdetmény
A 26711/1939. sz. >. meghirdetett, a papír- és Irószerszállllásra vonatkozó versenytárgyalási hirdetmény hatérldelét 1939. évi december 29-én déli 12 óráig meghosszabbítom.
Nagykanizsa, 1939. dec. 11. 3,o, Polgármester.
27484/1939.
Tárgy: ErdeimMák értékealtáie.
Az 1939—1940. évi rendes erdei ffihaszaála\'okból (39-75 kat. hold trru\'elríl) kikerülő szil, hárs és éger murákra nyilvános zárt Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
A zárt írásbeli ajánlatokat, melyeknek horitékla .Ajánlat nagykanizsai varrni erdőkben 1939 évi vágásokban lermelendfi m(lí«ra" (elzéssel látandók el, — legkésfibb 1940. évi január 4. napiának déli 12 órájáig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benvujtanl, vagy poBlán beküldeni.
BSvebb felvilágosítás a városi gazdasági hivatalban nyerhető.
Nagykanizsa, 1939 december 4-én. un Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
PéauebaazaM elökrlfl R. T. réazére felvétetik Jutalékkal, havi kereiet 60-80 P. A|inlatokat .Kereutény\' jeligére kécjub.
3094
OaoportvaaatSt Jutalékkal, vaanti-jegv méglírlléaael aa fix liléidnél lelren elóketo régi blzloiltó Intízet. Ajánlatokat „Blztoa lóvé- Jeligére kérjük. 8095
Föxnl Suilé bejárónőt azonnal felvéslek. Sugár-ut 16/e., löldailnt 2. *
ADÁS VÉTEL
Vaexak ..OI«IOrl.OI,l éa kar-aaprat minden mennyiségben. Klas Mihály bor ésgyumöIcs-Meszlozdéje Újudvar.
3100
ZalMarUa eladó Nagy péknél, Te-leklul 15. •
2 drb príma 160 kg. aalraarléa eladó Telckl-ut 10. •
ZosBora, bécsi gyártmányú, télrövid eladó vagy bérbeadó. Sugin-nf 47. *
Meleg szobája csak likkor lesz, ba nálam Expr.au rtöiokoKÓS VtIL Öohlo" alacjar Gyulai vaakereakedo (Szarvaa-épUlei) *
_ kOlöwelh_
Manyaaaxeny! (aakOvol) feny-képekal VaataQh folanal.
SUrlal „SM.u.r" olrkpléelaa tiölakaxó aaaelI *
z*lm naxhöm
POLITIKAI NAPILAP. KíiiiIJh: „KSzgaidasáBlR.T. Nanyaanlraa".
Felolóa kliidó: Zalai Káraly. Nyomatott >
a „Köiflaidaaaal R. T. Nanykanlna"
nyindájaban Nasykaalzaaa. (Nyomdáért lololi Zalai Kár,lyJ
5072
Ma: „Karead a hibátI"
IS, Evlclyam 286. ixárn.
Nagykanlziw, 1BSU. december 16. szombat
Ara 12 A"-
ZALAI KÖZLÖNY
HMM)
és UadőUraUlt PM a. ato».
POLITIKAI M « P I L * r
Felel6» szerkesztő: Sarbarits Lajos
KUHUdiai 4/«: «ev Un ¦ MiJWSk
4 kormány tovább fejleszti a földreformot
A magyar törvényhozás felsőháza megszavazta " föfdbirtokpolfUkol javaslatot. A bizottsági tárgyalásokból ismeretes bizonyos módosítások történtek az enedetl javaslaton, ez azonban nem jelenti a lényog clsikka-dását, mert hiszen a kormányzatnak sikerült a képviselőház és a felsőház álláspontját a nagy cél érdekében megfelelően összhangba ho»(h.i. Egészen rövid idő mulvu tehát bekerül a Corpus Jurlsba ez a föld-birtokj avas lat, amelyről pedig ^gyesek előszeretettel hirdették, hogy egyrészt politikai válságot fog oko:-nl, másrészt pedig nem lesz belök) törvény.
A magyar törvényhozás felsőháza a magyar élet legkiválóbbjait foglalja össze, a magyar .felsőház\' valóban az a tcstü-et, amely hivatva van nemzeti életünk legnagyobb jelem-tőségü kérdéseiben kimondani n dön. tő szót. • i
A nép és fftTd problémája — mondotta a felsőházban Teleki Mihály gróf a földblrtokpolitikai javaslatot Jtáró beszédében -- válságos időkben mindig különös élességgel bontakozott ki. s ezt a problémát meg kell oldani, ha biztosítani akarják a tfiN sadalom egyensúlyát. Rámutatott a miniszter arra, hogy az állam biztonsága szempontjábó1 elkérü\'hclet-íen szükségesség az alacsonyabb tár. sada\'imi osztályok Memelése s ezt a célt szolgá\'ja a földbirtokpolilikai javaslat. Hosszú fejlődési folyamat előzte meg ezt a fa vaslatot, nmeiyi voltaképpen az 1920-as birtokpolitikái törvénnyel indult. Folytatóin, volt a telepítési törvény s az a javaslat, amelyet most a felsőház meg szavazott, Igen komoly és hatalmas előrehaladást jelent I
A földreform voltaképpen c^ak akkor szolgálhatja a műga nagy céljait, ha megfelelő töke á\'i a végrehajtás rendelkezéseié. Ennek tudatában is maga a kormányzat ezt a javaslatot csak átmeneti magoldásnak tekinti s továbbfejleszti, ha majd az állam pénzügyi helyzete azt megengedi- i
Igen érdekes volt a mhüszter beszédének as a része, amely kiemelte a házhelyek juttatásának nagy fontosságát. A liázhefyakció terén nincs termelési rizikó, mégis nagymértékben íehet általa mcgcrősileni a szo-i ciáiis békét. A házhelyakciónak ma* gótói értetődően, természetes folytatása lesz a há*ak építését biz!Ó<itó rendelkezés, amire vonatkozóan Teleki Mihály gróf bejelentette, hogy készen ¦ van az ezt szabályozó törvényjavaslat. I
Ez a törvényjavaslat számol ugyan az anyagi lehetőségek adottságaival, de figyelemmel van minden nellék-körüiményre i s. Gondol nevezetesen az állását vesztő cselédség Jogis igényeinek kielégítésére. Az a politika, Oniit a földdel kapcsolatban tudatosan Irányit a kormány, lénye-
..Olaszország a délkeleteurópai béke érde« kében hajlandó tekintélyét latbavetni"
Ciano nagy külpolitikai beszéde közben lelkesen ünnepelték a magyar-olasz barátságot — A német-olasz viszony változatlan
Róma, december 16 A fnscista Testüteli Kamara ma délelőtt 9 ó\'akor ŐsszeüU. Az ülé* egyetlen tárgyú Ciano gróf külügyminiszter nagy érdeklődéssel vári külpolitikai beszámolód/* volt. A ka és fé\'órás beszédben egé^z Európát tájékoztatta Qauo Olaszország mu. gatartásáról. A képviselők fasista egyenruhában jelentek meg Musso-Hnivel az élükön. A katonai és politikai előkelőségek zsúfolásig megtöltötték az üléstermet. A Karzápkon a diplomáciai testület tagjai közt ott volt VlUanl Frigyes báró magyar követ is.
Ciano beszéde kezdetén reszelésen ismertette a Duce flgyelmezteté-zeit és tanácsait, amelyeket 192!) óta Hz igazságtalan K^kesaierződések re víziója érdekében hangoztatott. A uagyhala\'inak erre a figyelmeztetés-\' re egy szállóigévé vá\'t mondással felellek: »A icvizió háborút jelent !«. A népek egyetemes biztonságának elve c*ak ürügy és álarc volt, az igazi cél: a »békészerzŐdé^ *eken« alapuló helyzet fenntartása. Olaszország volt az, amely kísérletet telt és tervezetet nyújtott bt a négy nyugati nagyhataJonitiak a leszerelésre és egyezményre vonatkozóan.
A Duce gondola (aj azonban holt betűk maradtak. Ilyen körülmények között nem :manud( trná* háttá., uiiut hogy Olaszország saját érdekelnek a megvédéséről gondoskodjon. Spanyolországhoz vallási, kultúrál!* ét vérségi kötelékek fűznek, - folytatta Ciano - Franco győzelmének mély Jelentőségét Olaszország hamar átérezte és nem né\'-hette tét\'enül, hogy az európai civilizáció lángokba boruljon. Itt találkozott először « római és berlini érdek. A két ország Franco győzelmében egymásra talált.
(Folytatás a Q. oldalon)
i«<ss*iaaj*s*sssss^
A finnek bekerítették a norvég határig előrenyomuló oroszokat
Karélfában is megtört az orosz előrenyomulás, visszafoglalták SuomlsaJmlt (- segítséggel még meg lehelne menteni Finnországot
Sürgős
Az északi hadszíntérről érkező jelentések szerint Finnország északt részén végsőkig elkeseredett harook vannak. Éjfé-\'i jelentések szerűit véres harcok után a finnek az orosz túlerő nagy nyomására kénytelenek vollák\' átadni Salmljaervit. Lépésről-lépésre hátrá\'t a finn csapat és igen nagy veszteségeket okozott a támadóknak. Égő falvak közt, mint egyes jelentések mondják, az oroszok ct is érték már a norvég határt. — \'
Dó\'ebbre is heves harcok vannak, itt azonban a finnek sikerét éj győzelmét jelentik. A finn hivatalos ha-dijelentés szerint Karéliáb-\'n az orosz támadást visszaverlek. Egyes jelek szerint az oroszok itt már hem
is akarnak támadni, mert inlnden. támadásuk eredménytelen imíaradt. A Lagoda tótól északra is nagy a« oroszok veszteséga. \'Itt öt harcikocsit és sok hadianyagot zsákmányoltak a visszavonuló oroszoktól. Tolvajervinéi egy egész orosz ezred semmisült meg Itt 16 tankot zsákmányoltak a finnek Suomisafminál átvágták a ke:et felé való előrenyomulási utat. . i
A parii tüzérség elsülyeszlett egy 2000 tonnás torpedó-vadász hajót-mondja még B finn hadijeJentés -és a légierő szétbombázta a szovjet menetoszlopokat és az ulánpótlnst, egy olajszállító vonatot pedig fel-fclgyojtott. I
Békefelhlvás Molotovhoz
Helsinki-i Jelentés szerint Taiiucr I külügyminiszter rádíószózatot intézett Moiotovhoz. Öt tette felelőssé a tárgyafások megszakadásáért. Hangsúlyozta, hogy a szovjet célja nem Leningrád biztonságának biztosítéka, hanem Finnország birtokbavóle\'e volt. A finnek azonban, végsőkig védik magukat, önként nem hódolnak be s a vörös árnyékkormányt nem
gében nem1 földreform, hanem: folytatólagos földbirtokpolitika, amelynek ütemét két tényező határozza meg. Az egyik, amely az egész kormányzat lendítő ereje, a szociális megértés, a másik pedig az anyagi kérdés.
Rámutatott a miniszter arra Is, hogy továbbra Is támogatni fogják azt a folyamatot, amely 1935-tő\' kezdve magáupareellátások során
támogatja senki. Kijelentette a külügyminiszter, hogy hajlandó a tárgyalásra még mindig, anert szeretik\' a békét és kéri Molotovot, hogy válaszoljon békefelhlvésára.
Finn katonai körökben kijei;níet-ték, hogy Finnországot még meg lehetne menteni. Emtereket, tankokat és motorkocsikat nem „ kémek, de repülőgépekre sürgőién szükség voU
másfélszázezer holdat juttatott kisemberek kezéie. ¦Eziránybtn a vezető gondolat a szövetkezeti eszme terjesztése s a törvényjavaslat tettes végrehajtása mintegy másfélmillió holdon ad biztos egzisztenciát a magyar kl>*mbeiek tömegeinek.
A magyar földbirtokos társadalom tekintélyes áldozatot hoz, de az áldozat nem hiábavaló, meri a nii-
nar Az olasz gépeknek máris nagy hasznát vették.
Gaüenius finn tábornok kljelcnlel-te még, hogy a finnek egy évig is kitartanak, mert velük küzd az idő és a természet. BUik abban, hogy a nyárig még sok minden törtéjnlk1 Európában. t
A fínnek visszafoglalt Suomí-salmH ?8 bi/kerittitléh az oroMxokat
Helsinki, december 16 Az ujabb fiiin hadljeWntóiok eloszlatták azt az aggodalmat, amelyet a Suomisalmí szovjetbe törés keltett. A finn csapatok ugyanis át-* vágták a keleti visszavonulási utat és Kuoiitajerviig visszaszorították a támadókat, illetve visszafoglalva Suomisaimit, bekerítették az oroszo. kát. i
Finn körökben a győze-\'cm elleneié számolnak azzal, hogy a finn kiképzett és felfegyverzett csapatok elhasználódnak az orosz túlerővel szemben. Finnországnak van . még tartaléka, ezek kiképzése mosi folyik. Ezenkívül behívták azonna\'rn a legénységet -10, a tiszteket pedjg 60 éves kodg.
niszter megállapítása szerint « javaslat céltudatos végrehajtása során erőíebb, homogénebb, vihartállóbb lesz a mPgyarság.
A rosszhiszemű politikai jósok tehát ezuttai is rosszul jósoltak. A földbirtokpolltikái jayaslat megvan, törvénycink alapján élő erő lesz és nem szétválasztáshoz, hanem a magyarság különböző osztályainak szorosabb kapcsolatát tereinti mag. (->
HALAI KÖZLÖNY
1938. december 16
I Onymóaemeoi
ülefunheh
540V E
AU TOtlATAUUPlRÍ
vbm/omdsra kedvtnc állocma afí Jelinrkezlkf
TflEfUNKEN HANGMINŐSÉG !
fúmtmwÁmm! mmtréhiuiii!
Silfi ELEIÉI
rddié-iisakflslete Deák-tér 2. ta.
SZABÚ IHTKL
rádió és sportüz-leto FŐ-ut 3. sz,
Norvégia északi részén az erdőségekben nagy robl>anások\'at hallottak. Eddig .yjt hitték, hogy szovjet repülök bombát okozzák azokat, rriost azonban még meg nem erősített hírek\' szerint a finm\'k az orosz elöie-nyoimilás miatt néhány nikkelbányát felrobbantottak, A f
A Havas iroda jelentése szerint Paris és London sajtója is egyre élesebben sürgeti Finnország jneg-.•egitését. A fapok szerint az angol hajóhad a jeg;s tengeren megakadályozhatná ft* oroszok partraszállásét. [ i,
Az amerikai Vöröskereszt 250000 dollárt kü\'d a finnelthek. Az elnök az erkö\'csi ostromsárra utalva, felhívta a gyárakat, hogy Oroszországnak se nyersanyagot, se árut \'pfi szállítsanak. 1 ¦
Angliában Finnország ujabb\' 20 repülőgépet és 60.000 gázálarcot ron. delt. \'| » *
A londoni finn követség közölte, hogy a szovjet Ü Suotnisalml környékén lezajlott h-ircokban ismét mérgesgazt használt.
Rövid táviratok
600 UTAS PUSZTULT EL a .zátonyra futott Indigirkc orosz hajón, temi a japán Jessc sziget közelében zátonyra futott.
ÖSSZEÜTKÖZÖTT két tehervonat Arad környékén, a kocsik össxeziizöd-tak s 13 súlyosan sebesüli emberi szedlek ki a romok aióS.
MEGÖLTE az összes ágatokul Zer-ncsten a klorldgáz, A rolu minden liáza tele van gyászoljál és haldoküékkut. A kár több millió lei.
CSAK FINNORSZÁG ÉS MAGYARORSZÁG törleszti az adósságait — je-
lenti Washington. Magyarország 330.000 dotlár helyett lionil dollár erejéig lelt eleget fizetési kötelezettségének.
100 ANGOL Ungerész dlszörséget áH a/. Admiral (irat Sptc halottjainak h*g. napi temetésén.
PADERRWSKVT, a volt lengyel körlársasági elnököl, a Yjághirü zon-rtommüvészl meghívták n Párislwn székem lengyel nemzeti tanács tagjául.
A Kormányzó elismerése
dr. Tholway Zsigmondnak
A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy a Kormányzó Ur őfőméltósága megengedte, hogy dr. Thoiwny Zsigmond nyűg. posta és távlrdal hivatallgazgalónak négy évtizeden át kifejlett hü és buzgó munkásságáért elismerés tudtul adassék.
A legfelsőbb elismerés érd\'mes férfiúnak futott osztályrészül Dr. Tholway Zsigmond olyan tevékenységet fejteit ki őrhelyén, amely Nagykanizsán és Zala vánnegyén tui Is közbecsültté tették. Teljes ¦10 esztendeig szolgálta pí\'dás hűséggel és lankadatlan szorgalommal
a magyar postát és ahová fe\'eltesel állították, mindenütt becsületes magyarsággal fs jg.iz férfiassággal áUta a vártát. Emellett szakított magának időt arm is, hogy a közé\'etben és fő\'cg kulturá\'Is téren olyan szerepet töltsön be, amely őt n közélet élére állítót la. Nyugtomba vonulása óta pedig egész énjét maradéktalanul állította a közérdek, a magyarság szolgálatába.
Munkásságának legmagasabb helyről *jövö elismerése alkoméval Nagykanizsa város köTönsége szeretettéi köszönti dr. Tholway Zsigmond nyug. postahivatali igazgatót.
Kézzel fostött áru, Tertla, győri hibával.
Mély vagy lapos tányér............ P 1*08
Deszert mély vagy lapos tányér ...... P —»78
f Mocca csésze aljával ............ P —••6
11 Teáscsésze aljával ...........
p 8-32
kék és zöld színekben kaphatók
December 28-án ül össze a polgármestert választó tisztújító szék Nagykanizsán
Az évvégi munkák, hivatal vizsgálatok, vidéki kisrákosok rendkívül igény, bc vették dr; Brand Sándor alispánt, ugy hogy az eredetileg erre a hétre tervezett tisztújító szék összehívását cl kel lelt halasztani.
Most illetékes helyről arról értesülünk, hogy dr. Brand Sándor alispán december 28-ára, esütörlök délutánra hívja össze a lisztujifcó székel, uinely megválasztja Nagykanizsa polgármes-tejét, . í\'i. :j. .! .,
| A tisztújító szék ülése, nem más, mint puszta formalitás, mert Nagykanizsa város polgársága már régen á^ást foglalt a nosgártne&1cr-kén1ésb:,n. Ez jutott kifejezésre okkor is, amikor dr. Krátky István [>olf!ármc8:eri\\II Síem
beu agyeUea pályán} sem nyújtotta
be pályázatai a polgármesteri állásra.
A december 28 án összeülő Uszt-ujflfi wék közgyűlésén dr. Brand Si\'ui-dor.íilíspán szemétyesru, elnököV ¦¦ <
Inom uri és női $
divatárukban, márkás cipőkben
HITTEK vezet 1
Nyolc hónapi börtönre Ítéltek egy tolvaj nagykanizsai bejárónőt
60 deka szalonnáért hét hónapi börtön
Vitéz Múlray I.ajosné született Bírásiéin Már;a Király utca 6, szam alatti lakosnál mint bejárónő volt alkalmazásban Pele Ernöné született Sáiecz Erzsébet, Mindössze egy hónapig volt csak bejáratos Mátrayékhoz, ílo ezen idő alatt is térti inget, vánkoshuzatot, gycmickcipőt, lc|>edŐt és hasonló dolgokat vitt el szolgíUatíidójnlól. Ugy történt a dolog, hogy amikor a szol-gátatadója ruháit mosta ,az ö saját ruháit is kimosta egyldcjühg és amikor ezeket hazavitte, ruhái közé a lopott dolgokat elrejtette, hogy észre ne vegyék. A dolog Ózonban kiderült és a hűtlen Ijej&rónöt szolga la la dó ja feljelentene. A rendőrség őmelbi: vette és átadta az ügyészségnek,i
Tettenérés esete forogván fenn, az ügyész szóbeli indítvánnyal emelt ejtene vádat a törvényszék elölt, pete
Ernőnó mindent beismeri. Mive\' már büntetve volt, most nyolc hónapi bor. tönro ítélték. Az Ítélet jogerős.
Egy másik csel. Egy fiatal takarítónő beállított Szabó I,a)os "hentes mesterhez és szolgáiatadóya nevében 60 deka szalonnát kért. Szabó a kórt szalonnát azonnal át is adta. Másnap a bejárónő fét kiló sertéshúsért jött a henteshez szolgáiaiadója nevében. Szabónak most már gyanús volt a do\'og és ezt nem szolgálta ki, hanem utána meni a bejárónőnek, aki történetesen nem ment bo a Sío\'g\'.\'oat. adója házába, hanem linza. Szabó csakhamar meggyőződött róla, hogy az uniö nem tudott semnú.1 a 60 deka szalonnáról, sem a tJerlóshusrói.
A ria\'ni bejárónőt fejjelen lel lék csalásért. Ilél hónapi bőrtönre ítélték. Az ilék-t Itt ís jogerős.
RÁDIOKÉSZ ÜLÉKEK
magblzható, szolid b**zar*4il helye:
GRÜNHUT ELEMÉR szaküzlete
Deth.Mr 2. iiim.
A UU\\ KÖÍLÖÜY .KERESD A HIBÁT\'
Virsenyébeu ma a hibát
....................................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának.......... oldalán tslállam
meg. — A helyes belli:
Olvasható aláírás:
KULCSLVUK,
PARISBÓL ¦ |
most nemrégen érkezett vissza Nagykanizsára, síülelhsz, Pauk Au-ttte, akluík a neve ma már Európa-szerte Ismert márkája a rohgyar ének-ímüvészetnek. BüszkJ volt rá már n kanizsai zeneiskola is, majd n budapesti zeneakadémián s*erze:t tanári oklevelet. Három évig tnni\'x)tt a m-agyar fővárosban, közben egy öthónapos, nagysikerű hangverseoty* körutat tett meg Skandinávia, Svédország és Noivégla nagyvámsaibaii. Két éve egy budapesti szimfonikus zenekarral kiment Hollandiába, onnét Belgium, Svájc városai után Parisban érte e\' népszerüség-í íeiíífokát. A magyar énekesnő n^v-\' hetenként kétszeri szerepTé-\'C révén fogalommá vált n pádsl rádióban, sőt szerepeli a párisi televíziós adáfok\' műsorán Is. Énekelt a "bázeli rádióban is. Most évekre eíőic lekötött szerző-déleket kellett otthagynia, mert a háborús bonyodalmak miatt, mint külföldinek, Pauk Antiiénak is frízt kellett jönnie. Bízik abban, hogy n béke hani^rosan helyreáll s akkor újból zenekart szervezhet és bejárhatja azzal Franciaországot és a gyarjiiiatökat. ,
KÜLFÖLDI SIKEREKRŐL
szólva, újból meg kell emlékeznünk dr. Angyal Endréről is, oki\' kedden reggel utazott ki Olaszor-
BAZAR UDYflRz
•¦ T«Mo«l S-K.____
Legszebbet!:: legolcsóbban!
4461
04
I #39. december 16
Napi 8 fillérért hajnaltál éjfélig tartó szórakozást nyújt a rádió.
szagba Nagykanizsán - régi diákvárosán ~ át, ahová, mint Írja, annyi kedves emiék fűzi.
Ángyai Bandiról legutóbb meg-irtuk, hogy pompás tanulmányokat irt magyar és némát nyelven a du-. nántuÜ barokk-műveltség egyik lejj-nagyobb alakjáról, herceg Eszter-házy Pál nádorról. A tanulmány német nyelven a Südostdculsche Forschungen-ben je\'ent meg, miután Angyal Endre tavaly, mint állami ösztöndíjas, Münchenben folytatta tanulmányait. Most ugyancsak ösztöndíjjal, még pedig olasz állami ösztöndíjjal került :kl hat hónapra Olaszországba. Hisszük, hogy a kanizsai piadslákuái nevelődött Ángyát Bandi a baráti Olaszországban is sok sikert szerez a magyar névnek és a magyar kultúrának.
A RÁDIÓBAN u 7
a héten ismét több Ismerőst hall-\' haltak a kanizsalak. Ugyanakkor, amikor Gráf Ernőnek tizenhatodik ráctióelőadását olvasták fel, délben SaHak Pált hallottuk énckeinl Ez a fiafai legényegyletista, akinek pompás hangját már a kanizsai Legényegyletben volt alkalmunk megcsodálni, egyre Jobban fejlődik _s bizonyos, hogy mhídenkór szívesén hallgatja a közönség kellemes, lágy énekét. . r-
Ismjerős szerepelt tegnap e^le Is a rádióban : Comensoll Mária zongorázott.\' A nagytudásu zongorista-nőt, aki tayaiy Nagykanizsán a Zeneiskolában is nagy sikerrel hangversenyezett, ezúttal ís őszinte élvezettel hallgattuk. j. ¦ •
A PIAfclSTAK | I
nagykanizsai templomának Is volt egy kedves eseménye az elmúlt héten. A félkilences vasárnapi diák* mise zenés volt. Hegyi Lali, a ginv názium> VI. oszt. tanulója, a városi zeneiskola egyik biztató tehetségű növendéke, igazgatójának\', Vohnay Jánosnak barmorihim-kisérete mellett Gounod Ave Maria-ját Játszotta hegedűn, örömmel figyeli a diákmisék felnőtt közönsége az iskolát énekkar fejlődését Is, melynek egyik legbeszédesebb bizonyítéka a vasárnapi misén énekelt >Ohí, saheta vir-gánitas*. A kar vezető tanára sokf finomságot csiholt elő pár hónap
Iirtami íjistÉítpt
azolld árban BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy Mlklot-nt S.
Javító- és készltö-özem.
alatt Is n gimnazisták énck-együt-* tesébői.
A HÉT ESEMÉNYEIHEZ
tartozik még az n külsőségeiben Is fényes esküvő, amely kedden délután volt a nagykanizsai plébájnía tempíomban. Gabsovits Anna Kornéliát, a nagykanizsai tisztMársaság egyik legnépszerűbb leánytagját ek-
kor vezette oltárhoz Rahóty István m. klr. hadnagy. Az esketést p. Eröss A\'ajos volt nagykanizsai ferences lelkész végezte, aki ez alkalomra néhány napra lejött Nagykanizsára, a plébániatemplom zsúfolásig telve volt a legelőkelőbb közönséggel és gyönyörködve hallgatták a katonazenekar pompás Játékát. ;
KISKANIZSAI ÉLET
Ujabb útépítés Kiskanlzsán
A város az dmuit ősszel több* utcát rendezett a közmunkák keretén belül, sőt a Hunyadl-tér feltöltése is megkezdődött. A csatornázás (az Ország uton) viszont abbajnaradl.mcrt egy fontos munka került előtérbe. Az Ország ut - a Szeiecz-ház és az első híd közötti vonalszakaszban — hirtelen kanyarodik és a nagy forgalomban, küIöruVen az autójáratok miatt, sokszor veszélyes. Szerencsétlenségek elkerülése végett a város elhatározta, hogy a fennti szakaszon az ulat kíszéicsiíl. A munkálatok már napok óta tartanak és a töltés lassan emelkedik dél felöl, benyúlva mintegy három méternyire a Plvárí utcai kertekbe.
Még egyszer a klskanlzsal járdákról
Ennek az ügynek ugylátszlk külön rovatot kell nyílnunk. Senki nem akar tudomást venni arról, hogy már 1930-ben élünk. A göcseji utakat előbb rendezik, mint a térdig érő sártengert, a kiskOnizsal gyalogjárdákat. Miért ncní mozdu\'nak mtfg n gazdák/hogy házaik előtt járhatóvá legyen az ut ?
Műkedvelő élet Kiskanlzsán
Vasárnap este tartja n klskanlzsi] Levente Egyesü\'et az idei karácsony esti ünnepélyét n Levente Otthonban. Ezeknek az ünnepélyeknek
minden évten nagy sikerük volt. Ez évten is a legnagyobb gonddal készült fel a vezetőség arra, hogy a feventéknek és hozzátartozóiknak egy kellemes estét szerezzen. \'Ünnepi beszédbő\', szavalatokból áll a m\'ü-i sor, ugyanakkor szeretetcsomagokat U oszt ki a vezetőség Külön meg kell említenünk a zenekart, amely az Ünnepélyen uj számokkd mutatkozik be. ; j | j KaráVony másodnapján viszont az Ifjúsági Egyesület és a Polgári Kör rendez mulatságot. A két egyesület műkedvelőt vidám szlnmiiüvet (Csetepaté) mul Unak be ez alkalommal. kí\'István-napi eseménynek is hagy sikere fesz a Kör nagytermében.
Több tenyészállatot Klskanizsára
A napokban érkezett meg egy fiatai svájci tenyészbika a Felső utcai pásztorházba, amit a gazdák Cfak nagy áldozatok árán tudtak beszerezni. A fiatal állat szép, ará-nyostestü fajáilat, amilyen már rég óta nem volt Kiskanlzsán. A klska-nizfai állattartó gazdáknak nem.\' keU itt megállni, hanem a másik két pásztorházhoz Is szciezzenek be sürgőién hasonló fiatal fajáUátot. Kis--kanizsának úgyis nagy szüksége vari arra, hogy az állatállománya-tökélem te>edjék. \' ¦ ; \' ; {
-k—n-1-
Ünnepi sorozati
055 V nyomógombos
nagyszuper 099 V nyomógombos
csucsszupsr 055 Q gramófonos
zenegép 099 Q gramófonos
nagy zenegép 099 Vfl nyomógombos gramófonos aagy zenegép
Nemes hang, tiszta vétel.
Kapható minden Orion rádiokereskedonél
ridló-szaküzlele Deik tér 2.SJ.
Hull Aafal
rádió-és sporlUzlete Fö-ut 5. k.
Szombat
BUDAPEST I.
17.15 Mecseki Rudolf és Polgár Tibor kétzongorás jaxzHnusora. — 17.35 Turi Elemér csevegése. — 18.05 Kis-bonthy József magyar nótákat énekel, kiséri Kits Lajos dgányzetsakPra, — Kőiben kb. 1B.30 Vitéz rK)utfn>vyb Domer Zoltán előadása, — 19.25 A rövidhullámú rádióműsor titkai. Hang-képek a stúdióból. — 20.05 Mórynó Stíikmáry Magda zongorúxík. — 20.35 • Boné András kézfogója,. Hangjáték három résxbcn. —¦ 22.15 A rádió szalonzenekara, — 23.20 SAmi Elemér cigányzenekara ív txaJkálj Varga Imre éne km.
BUDAPEST II.
18.15 Mezőgazdasági fotóm. — 19.25 Frits Miklós gitárszámai. — 20 Hírek.
— 20.20 Zentekarí müvek hanglemezről
— 21.35 Idöjarásjclentés.
BSCS - i !
17.10 Hegedű és zongoraverseny. — 20,t5 Öperetekből. - 22.20 Boriin.
Éltesebb embereknél, akik gyakran lel vannak fuvódva, ugy az
alhasi pangást, mint az emésztés renyheségéi a természetes „Ferenc József keserűvíz rendsztrlnt hamar mér.éxti, a rekeszíiom emelkedését csökkenti éa a magas vérnyomást sok esetben lényegesen leszállítja, Kétdena meg orvosát 1
06
ZALAI KÖZLÖNY
163«. december 10.
Pontosan beszabályozó\'! ÓRA, arany és ezflst ÉKSZER, értékálló karácsonyi ajándékI
Dt\'ii v,!i*it(ífc!isri, irtíf»ík*lt (ron k*ptut4
ZSOLDOS GYULA
Umn<t. íkimiu h lilrattaaültt régnél.
A film-világból
A SARAJEVO
cimü film forgaldsaia íiicglörtcii\'ek az előkészületek. A film kőről sokáig nögy vilák folytuk, mert a Takács ffln vá\'lalat nem merte vállalni a filmmel járó jelentős kockázatot, tekintettel a rendklvtö magas költségekie. Vé-gQl is ugy döntöttek,, hogy a ftmet a Hunnia Filmgyár gyártja |a és karA-csony után hozzákez,:Ien-\'k a fUm forgatásához. Karácsonyra megjelenik a Mester Film uj produkciója, a Nőnek mjpden sikerül, ormHynek különleges boliózati humorátóJ rendkívül n«gy sikert vániak,
HARC A HALÁL ELLEN
ez a fölémája a Tobis uj filmjének: .Koch itóbert, ajialál legyőzőbe.\' A fűm főszerepéi Emil Jaoníngs játszó. Koch Róbert a i lul.crkulozls baci-hisának csodiUatos felfedezője. Filmbéli nagy (j\'eufeie wemer Krausa, aki Virehow (imfcsszoruak, a ¦zseniális sebésznek sjsenipét jálsza, "Rendkívül izgalmas ez a küzdésem, (amelyet a kis falusi körorvos, Róbert Koch és a világhíres ludós, ai 01 vos ik pápája; Virehow viv egymással. Ez az tflső eset, hogy a német filmnek és színpadnak ez a két nagyszerű tehetségű színésze *;;ty fűmben játsz k. A fámét HanS Stetnhoff rendezte. A többi fontsabb sjereplők: Viktor w. Baiksko, Hildcgard Grethe, Luoia HöÜ\'ch, Hilda Körber, Ralmimd Schelclier, Josef Sieber és Bemhard MmeUi.
Karácsonyi Vásár
SZOMO LÁNYINÁL
Nagy választéki Jó minőségi
GCLBABA
A Magyar írók Filmgyártó Társasága a Palatínus filmmel karöltve a napokban kezd ho/zl anjülbaba ciinn nagy, látványos, zenés mesejátékához. A filmnél Nádasdy Kálmán, öz Operaház rendezője debütál, mint WivészSMi vezető. Technikailag a filmet Bán Frigyes rendezi. A Palatínus másik magyar filmje, a Garzon lakás k\'adó, most készült el As január elején lesz a bemutató. A Számynsdandár viszont foiylotja pályafutását ax utánj&fazo mozgó sirnházakbön.
A PílNZ BELESZÓL
dmfi Fcdák.fitm ÍŐSzeívplőjo ne n Fedák Sári, hanem Dajka Margit, Fe-dák Sári és a produkció kötött nagy nézelettérések támadtok é8 ezért a TTruVésrnő a film főszerepétől vissztt-lépclt. A filmet egyébként \'IO-én kezd-Üék forgatni a .Magyar FilmÍrodábtrti4
GIBRALTÁR
Nagy méltánytalanság érte "a Gibraltár cimü filmet, arne^y, a síezon egj\'tk legnagyobb sikerének bizonyult, miután tu egyik budapesti premierszinháe idő e\'ŐU veti* le müsoráróL A másik pie. inieZmozgóban, a Corsóbon viszont négy hétig játszották zsúfolt nézőtér előtt. ;
HOTEL OOIIVI ül
BUDAPEST
VIII., tí6ak»«uiy-j. 14. Howzstl Szlssázaál Családi szálloda.a ráros szivében. Újonnan twrtndexve, központi iotas, hldeg-mtltg. toiyovtz.
SPENCER TRACY
nagy szlnészeti bravúrja\' ünnepli az amerikai közönség Jegujabb filmjében, amalyet .Stanley, a ri|>orte;ek királya, címmel röviile«n Budapesten is bemutat a 20ih Century Fox film-vállalót. Spennar Tracy, aki úgyszólván elejétől végig .színen v*n> és a film háromnegyed résrét végLgjAtszfl, az utolsó felvonásban dr. Livingstone tudományos kutatásának és saját küzdelmes utja eredményének védőimében oly megrázó erejű védőbeszédet tart, nmegyOl lenyűgözi a közönsége\'. Az
a drámai megjelenítő erő, amely egyedül Spenoer Tracy sajátja, most sem lévcszteilo cí hatását és a Stanley drámai küzdelméről, viszontagságos expedíciójáról és boLldogalart szerelméről készült filmet ugy n sajtó, főfalt n közönség a szezon legnagyobb sík-re-kéut könyveié »1.
A MŰVÉSZFILM VÁLLALAT Szilágyi László Epreskert
már ebien a szezonban
filmjét nőm hozza
.MINDEN ÓRÁS SZAKU8UWMN KAflIATi
forgalomba, miután az! csak a nyár folyamán szándékozik legyártani*
BlíKEFFY ISTVÁN fiS PAGF.R ANTAL közösen írják az ötös autóbiisz cimü filmet, amely az Erdélyi filmgyártó cégnek harmadik magyar filmje lesz. Az elkészüli kél riimböl, a Bercsényi Huszárokból és au ríva rendet csilláiból karácsonykor már néhány vidéki városban premiert tartanak.
A vidéki sajté feladatairól beszelt Tnoránszky sajtófőnök a vidéki lapok
A Vidéki Lnpok Egyesülése most tartottá évi lendes közgyűlését Budapesten. A közgyűlésen részivett vitéz Thuránszky László dr., a mi-nhzterenökséfí\' sajtóosztály vozütőjc és helyettese, dr. Didin E\'ék min. osztálytanácsos és számos más köz--é\'cli előkelőség
Léküy Llngiiuer Albin elnök megnyitó bC\'Zédében a vidéki lapok múltjáról és rohamos fejlődéséről beszélt, majd Thuránszky László í*J-toföuökflt üdvözölte.
Vitái \'ilruránszky László ezután\' része\'.e»eu i.mcr.eite a\', élette\'ép-te.elt fakultatív conzurát Hangsúlyozta, hogy inja már felesleges a sajtó drákói ellenőrzése, a háború normalizálódott s ehhez alkalmaz-
kodott a sojtó étele Ii, A vidéki la-pok fontosságáról beszélve, hang-su\'yoz\'n, h >gy ^mnk ugyanolyan fontos szerepet kivan Juttatni, mifnt a fővárosinak. Ma, műikor ilyen ko-mo\'y Időket élünk, - mondotta — a >;\'jtót nagy és súlyos feladat térheti. Ma meg keH fontolni mindoil, amit leírunk, ugy.\'innkkor Ügyelni kell arr.\'i, hogy \'\'e.kl\'eg eíflkészlisílk a közönséget n* elötlílnk álló nehéz korsznkra.
A nagy tclszéssel fogadott beszéd után Horváth Ödön dr. az cgyc^ü\'ei munkásságáról számolt be. Lb.der Ernő a\'elnök indltváhiyára pedig elhatározlak, hogy a tavas/l közgyU\'ést PéoaBtl tartják meg.
Hősi naptér
Asztalos Mihály voit nagj-szelíoni 23. honvéd gyalogezredben honvéd ál-
_ruhába öltözötten ismé-
J9ti Uj. tG. i telten bL-rumkodott az oro
-szok védelmi vonalűhpn
volt réseken k-reszlül, rnajuioz oroszok közé vcgyül\\e, értékes megállapításokat telt, E iiarioii pedig,oninl jarőriamncs-nok lünt ki, amennyiben ugj\'auih pon-lötnu megalapította, hogy az Uzsoki szoros környékéig levő Sztiidufca ma. garaton 3 orosz század van. Amikor pedig eközben kúitUfogták járőrét ős már-már ugy látszott, hogy foglyul ejtik azt, rendkívül ügyességgel\'.kimentet le emljereit a veszélyes Itdyzetből, majd lesbe élit és tűz rajtaüléssel szé]dt ugrasztotta a járőrét kereső oroszokat fjpyességé\'. int sem bizonyltja jobban, mint áz a tény, hogy nz ezen napig végrohajtotl járőrözési alatt mar ösz-snesen 180 oroszt c^ett foglyul. További működéséi súlyos selresűlése akadályozta. Kiválóan bátor ós minden alka&omir.al sikeres felderitöi tevékenységét Oí J. o. ezüst vitézségi ércmms\'l
tüntették ki.
SxihrehettéM
t víit batZSfirrfOif. ennok kflvaUcezményal : ámcl/QÓuj fo!- <Sa ittikülUim mU bajok, ttyankor ötinák Sé
— \'i\'oklötsb H*f a Kopirtetn uutor-áruhaa áliaadé bntorktállitaoAt. Izlóset és nlo.tó hutorokat kedvező flzetéal fsl-•étpjéíickel vássrolhat. . / .
PETRÓLEUMNÁL, GÁZNÁL, VILLANYNÁL ÉS A FÁNÁL SOKKAL OLCSÓBB FŰTŐANYAG
ft&nestteii &zé*t
a te^aküdkmM is k$ké*tydmeseM-íü^
Ára: lakásba szállítva 100 kilogrammonként P 4*~"~
A várpalotai nemesített szén könnyen gyullad, néhány aprófa elégséges a begyújtáshoz. Magas lánggal ég, nem kormoz, nemi füstöl, salakja nlnos, osak könnyen széteső hamuja. TQzben ugy ég, mint a isQszárflzabb fa, da a o k k a I nagyobb m e I a g et ad és n ára Is sokkal olosóbb a féónát I
sjr w
^JFiíPSi rs^af ^5S& Jr^i IWI | ^
Zrínyi Miklós-u. 32.. Tol. 226. Állandó nagy raktár dorogi szettekben és tűzifában
. december 16
KARÁCSONYRA í
legszebb ajándék
MUSICA
XIS-Pl ANIKÓ
Értékes 1 ízléses I Praktikus 1
Eladási termők: budapest; iii, ímikHM 43. (rqyal)
— (Holnap i Czaplk püspflk rádló-azen t beszéde)
Az adventi sorozatos rádiós püspöki szentbeszédek .keretében a harmadik adVeQtj prédikációt úeLembcr 17-én CrÁplk Gyula veszprémi n.egy és püspök mondja a Jézus Sziw-tcmplonib\'.Q. A föpászlori szcnbeszMot a 11 óiai szentmise végén, könVbel"il fé! \\\'l óiükor kezdődik.
— (Névmagyarosítás)
Knllrovícs Antal őrnagy, nagykanizsai lakos családi n.-vét l^lügyminisz-lett cngedé\'lycl Kaltróy ra változta thi.
— (Ma én holnap; a főispánná hangversenye)
Ma este portosan fé1 í) órakor gróf Teleki Bétáné daject> a zeneiskola Ixm, melyet lioímip délirtáu pnn! »sn i 6 órakor ugyanott megismétel. Helyi pénz-lamyilás a hangverseny elöli egy órává\'. A rendoíösőg kéri az, .eniclo\'en levő ruhatár szh.es igénybevéloló. is. {:)
VÉKASV TESTVÉREK
Őrá s, ékszerész, lálszcrísz n j; „t fi Arany- és ezüst-veanők rö-ul Ú.
óra, ékszer, szemüveg legolcsébb árban
Javítást, vésést szakszerűen készítünk
— (Felvitel a vármegyénél)
/ala vármegye ku/épiskolrü ér. H séglvel bitó és a/közigazgatási pályáro hivatást érző féríierőket vesz fel havi «0 pengős kedő díjazással, j-.lent. kf/tii okmányokkal a nAgykaiőzsai ?ő-bírói hivataJban is leivel déMötl 10 és 11 ora kozótt.
— (eshörö)
Stössel Zsófia gyógyszerész és Kulcsár Dénes vaskc.eskcJö Veszprém, wisárn»p fél 1 ómkor tnrtJáJtí esküvőjüket a Csengvry utí klstenrpiomban, (Minden kftiőn értesítés h-Jyolt.)
— (A front harcosok taggifl ése)
fA frontharcosok nagykanizsai főcsoportja holnap, vasárnap délután 4 órakor 1nrtjn ta ggy fl lését s Kis Royn!h»n !cvő helyiségében. m BstMUáUltAaaakai tekintse mej minden vételkéaVsaaé nélkül. Kopstetr butorAreh**
ZALA! K02L0WY.
— (A hűség városának ünnepe)
fiwk ót« nem látott pompával és íftpiycl flm:ep.-j:e meg Sopron, a lm-súg városa a népszavazás 18. emlék-unirJpét. Az egész napúri át tartó imuopséfjek során a város tászlódiízb"^ öltözött. Este a huségzászttnál az ifjúság rendeseit nagy unaepségs?. Az csl ünnepi szónoka v.téz Sornogyváry C\'.yula voll. Szeretettel emlékeztek meg Marquis deüa ToieUa olasz kftlfigy. mlniszlerrői is, akinek a népszavaz-\'is jogát köszönhették a soprmiak,
— (A Katolikus Művés/est)
rendezőség ¦• teljes orövcl dolgozik, hogy a jíuuiár 13 i est a város és a környék nagy társadalmi és zenei eseménye tegyen, A Katolikus müVéss-est műsorán a kanizsai közönség |a pompás szereplők közt Bisztrlczky Ti-pöri, a mPgyar művészgárda egyik legtehetségesebb hegedűséi Imliliatja, akinek művészi tudása egész Európában márkás nevet ssCrrett neki, A hangversenynek l>clllö est iránt máris olyan érdeklődés inulatko/ik, hogy annak sikere elöie biztosítva, látszik, (j)
— (Jelvényszerző verseny)
A Motesz ezóví ifjúsági jelvényszerző versenyét folyó hó lH-án, hót tön délután 1 órai kezdcttet \'tartja a gimn. tornatermében. Az ifjúsági sport és 0 gimn. barátait ezúton hivji meg az intézet igazgatósága. Belépődíj Ki-nőiteknek \'?0, diákoknak 10 fillér. (:)
— (A vasutasság)
szokásos karácsonyi ünnepélyéi hol. nap, vasárnait délután Tél 5 órakor rendezi meg az Amerika vendégIöJkíh. Eiaikajomiruil osztják ki a karácsonyi szereiét csomagokat is,
— (A Credo előadássorozatában)
holnap, vasárnap délután- 4 órai kezdetiéi lesz a második két előadás a* Arany János uleai elemi iskolában. Kzalkalommal I>. Gulyás Gellért plébános A pápai kórlevelük Uuütása a szociális és gazdasági állapotokról, dr. Molek 14sz4ó ügyvéti i.eiig A rangén-tulajdon cim\'md tort előadást. Az előadásokat szavalatok lurkitják. Bilépö-di\'nmcs. <;)
— (A szegényházról se feledkezzünk meg)
amikor adományainkat most kanl-csonykor szélosztják. A kedves irgalmas nővér nekik is Szeretne valamit juttatni, akikről senki sem emlékezik meg, akik valamikor hasznos tagjai Voltak a Ulrsadalomnak és most agg-ságuk teliolellcuségro kényszeríti őket. Járuljunk hozzá még oly csekély ado-mányajnkkat, hogy a sttgényház\'lakoi-nftk is legyen Jézuskája, .Karácsonyfája a Szentestén. Adományokat battasstuik a szegényházba «z irgwmas nővérnek.
. ECKERK.BPEST wir.Vas-u.12.
- Vidíklok
a karácsonyi ünnepeket tö\'tsík az országos hirü sváblicgyi Majestic luxus pen\'lóban. Napi penzió már 9 pvngö-lői. Kivájó konyha, diéta. Téli sportok. Tőkéicte; üdülés.
Legszebb karácsonyi ajándékokat Vfrág-tól vehet.
Kis üzlet, de nagy választék!
Virág József.
Fő-ut 3.
ctr/6- és dtvattrár.
Httfi imvonclmii
Rons vtlíalti.níl m *>•*• bánj* ui igybeitőlvetiVt — de késnél m fHUégi *gy J4l • lh«lyei«,t,
r a U y a <( ó ( 6 n y U
TUNGSRAM
— Margitszigeti Palatínus Hotel és Szanatórium. — Mérsékelt téli árak. Nészutasoknak különleges kedvezmény.
— (A külföldi csomagfeladás)
ügyelten ujaid) változás, állt be. A miníszlérium ugyanis megengedte, hogy karáesony e\'Őtt súlyra yaló lekiiiH nélkül egy darab tolatott é> ,lwlsö részeitől nicgtlszlílotl ii]yÁl l-)ies.sen. kiküldeni külföldre ajáudékkénl. Ehiicz is engedély k;ll azonban a Nemzeti lianktól, nnniy a posti\'m be.z.rezheiő lanusitványokat szerda ós szombat ki-vék-lé\\el csak délután négy és fél öt között lállamozz\'i.
- (Meghívó) -
A Keresztény Szociális Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének (VOGE) nagykanizsai helyi csoportja folyó hó 17-én 15 órakor tartja rendes évi közgyűlésé\'. az állomási tekéző egyesületi helyiségben, melyre ttgy a lAgÓkjDt;\'\'mint "a vasúti kartársiikai sze-rcleile. meghívja n Mezotőség. (:) \'
turacdonyrál
Béeíptk Bőrcipő OiiüiiclyöJí Bdsieipék Gntoicalsmak üyefütokclpök
lcg.lcsóbban az ¦ ¦
_ Fő-at ta.ejiépv
A legszebb karácsonyi ajándék
egy életbiztosítási kötvény
Sorozalos cikkekben mutattunk \'á, hogy miért van szüksége a U^lvi.\'e-lőnek, hí iparosnik, a kereskedőnek, a gizdának, a szabadpályán működőknek és a kbembeiv\'krrek élet-biztoíjlás formájában lökegyüjtésie, Most, amikor elkövstkezüí a magyarság legszebb ünqepe, a karácsony, amikor kigyulladnak o kis gyertyafények ugy a ptilatákbnn, mint a kunyhókban, mikor a család összeforr a - szeretetben, Ilyenkor Iehot-^ szebb gond itata a családfőnek, mintha arra gondol, hogy családjának akiket ezen « s<ejit napon szeielet-tet ö!et magához, n jövőjéről gondoskodjék Lehet-e szebben göado;* kodnl a csillád jövőjéről máskép, mint egy életblzíosilássál. Milyen kedves ajándék lehet a családnak egy életbiztosilási kötvény ezen a szent ünnepeh, milyen nagy -lelki megnyugvást hozhat á családfőre, ha gondoskodott családjáról, és a családanyának, ha gondoskodva van i
róla és gyermekeiről is még egy szeiencséUeu halálozás o^etén is. Milyen megnyugvás az egész családra nz, ha egyült, szereiéiben n»géJik< az öreg kort, \'•¦mUáíF i* az éietbizín-silás formájában meglak a ritott AiZ-szjég nlkalmas arra, hogy megaranyozza derüssí tegye az egész család életét és a gondot távo\' tartsa. - Nemzetgíizdasági szempontból, az egyén szempontjából minden, képpen fontos és a takarékosságnak a regszebb formája at éíetbiztosllás. Nagyon fontos az életbiztosításnál az, hogy habom eetéu is bizonyos idő nrulva érvényessé válik, sőt folyamatban vonnak! olyan Intézkedések, amelyek még az idehaza, levőkre is kiterjesztik a háborús veszély kockázatát. Érért használjuk fel a karácsony szent ünnepét, ne hiányozzon egyetlen rrtagyar kará-csonyfájáról som\' á családról való gondoskodást biztosító élctbi\'todtási kötvény! (0
érek éta Budapesten\'a
RENAISSANCE PEN8IÓ
BUDAFEST nl.<fcm, • klrMni IV., Irl»«|.iit<m «.
Mlndea szobiban lökíltlf" komfort i bldpí-meleg folyóvíz, kOzponll fítés, UgM UrMj-Eln6r«nsukonyhiJábjnklvánafr«d!él«. — E||el és n«pp«l lift
FUrdí-
_____appjrtemenlek — Olóóirak. — H.>~i»l>bl«n<iziodá»il»jidui4oy. — Bu4»-
peatnek ma]dncm valamennyi autóbusz- é» viUamoavonala a kOzveUan közelban ajt meg.
Iielyiségek.
Il Bíombatoo és TBlánup
disznótoros vacsora
a Bagyar Király vtiudé«IÓbeu.
Szives pártfogást kér
Guttmann Anna.
-i (A fodrászok zárórája)
Miniszteri remidet értelmében a fotlrásiüzleteket december 23-án, szombaton esle 7 órán ttit nem szabad nyitvatartani* December 24-én, vasárnap reggel 7 órától délután 2 óráig nyitva lesztek a borbély és fodrász-üxlc\'ak, mig december 25-én, hétfőn egész napon át, december 2(ián, kedden pedig déli 12 óráiéi zárva lesznek. December 30-án, szombaton este 7 óráig lesznek csak nyitva, december 31-én, vasárnap pedig iqggel 7 órától esto 8-íg. Január 1-én, hétfőn egész nap lárva kelj tartani a borbély és Todrász-üzlcteket,
Katana.felszarslétjsk •¦fsnruháxati oikktaik
ügyedfli Itplcsóbban baszarozhaiűk
BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. u. Telefoa 625.
— (Betiltott szekták)
A boíügyinlnjsiíer rendeletével beiii-totta azokat a szektákat, amelyek tanaikkal a honvédelem érdekeit vasra-lyertotikí A rendelet rámutat, liogy az ilyen szekták anlimililArizmuSra biztatják a követőket és igyekeznek öket a IwnvédeJmi kö\'elcsségok teljesítésé-tői eltéritenú A hitelveik \\aszólyozte-tik ugy az egyházat, mint a közrendet és közbiztonságot, Épen ezért a belügyminiszter a kultuszminiszterrel egyetértően ezeknek a szektáknak a működését azonnali hatállyal betatottn. Ilyen szekták a nazarénusok, adventista k, sióm batosok és Jehova isten tanul. 1 I 1 \\\'i .1"\',
Stivart, olgirattát karáotonyral Külön karáoaonyl Memphia készül t
— (Öngyilkos csendőr)
Léhn József berzencei pról>aesendőr szolgálat közben az őrsön agyonlőtte! mögát, A nagy dörrenésio társai besiettek, de már nem lebetett segiteni a fiatal csendőrön, mert a szájába lőtt és azonnaj meghalt, AUitölag szerelmi bánatában lett öngyilkos,
— (Lelketlen csecsemőgyilkos)
Kolár Erzsébet. 20 éveS csornai leány ujaziflőU kis f.át kilelte a keribe, ahol egy kóbor kutya rátalált-és szét marcangolta a csecsemőt. A falu lakói vették észre, hogy furcsa hus-darabokat marcangol a kutya, A lelketlen anya ellen megindult Oz eljárás,
— (Gyilkolt az Öngyilkos)
Horváth Jenő diszell nagycsaládu Riölösgazda néhány búcsúlevél hátrahagyása után a harctérről hozott román karabélyával öngyilkos akart lenni, amikor a fia bement hozzá. Horváth ekkor fiára célzott ós arcon lőtte, majd önmaga cülen fordította a fegyvert és szájába lött. Az idős gazda Ózonnal mcghnQt, a fiát pedig lialdo-ko\'v* szállították a tapolcai kórházba*
ZALAI KOZT-0NY
1139. december 16
(Folytaiéi az I. oldalról)
(J»no beszéde során ránnilatott\'aira, liogy Cseliszlovákia és Albán\'a megszállása közt nem volt összefüggés. Az olosi—német egyezmény senki ellen sem irányult*
Németország bákeszándékát — mondotta clano —1 senki sem vonhatja kétségbe, de a Lengyelországnak \'nyújtott angol—francán garancia minden békeldsérlotet hiábavalóvá tett. Olaszország ekkor is minden erejét latba-vetette, liogy a a békét megmentse. A német—orosz megnemtámadási egyez meny ismertetésénél Ci«no rámutatott arra, hogy Németország soluiiem gondolt válna a szovjetre, lift a demokrár-cia nem vesz tudomást róla,
Olaszország kétséget kittáró módon lesíegezte, hogy katonai keajdeménya. zésbo nem bocsátkozik, hanem a fegyveres várakozás álláspontjára helyezkedik, mert nincsenek háború* céljai. A német-olasz viszony teljesen váíto-y;\\i\'-u\\ s c-zt\'szoros baráti kapcsolatok
sjabá\'yoziíák. Mcgeáfc lui ciuno, mintha Olasrország kezdeménycső lói>ést lett volna a semleges államok együtt-működésére. Megemlékezett Ciano oz-ulán arró\' a rendkívül szívélyes viszonyról, amí Olaszországoi. Magyarországhoz fűzi, O\'aszűrsz\'ág rokou-szenv\\ei figycj \'minden olyan lépést, ami a Dunamec\'encében a békés kibontakozás feló vezet és ebien aZ ügyben hajlandó niijH\'en tekintélyt latba-velnl. I fi;
Ciano szavait Német, Magyarország, Japán, meg a komia\'em egyezmény említésekor lelkes éljen/és szakította félbe. Kólönöien Cianouak Magyarországhoz intézett szavait követte zugó taps és éljenzés, Ciano a Magyáror-szágm vonatkozó sXavail Villányi Frigyes krüniuáli követ felé fordulva mondta el. A magyar, követ felállt és római üdvözléss;! köszön\'ű meg Ciano szavait. Erre n Duce. is, majd az cgésl foscista testület Mállt ésflolkesen percekig luntflliek Magyarország meUettj
Hét angol hadihajó várja az Admiral Gráf Speet, amely újból felveszi a harcot!
Tegnap Ismét rendkívül élénk vöt! fi tengereken a nyugati (hadszíntér. Bár több hajó elsüllyesztését is jelentoltók, érdeklődés KOóleiáben még mindig « Gral Spco német csatahajó --sorsa á\'1. A moutevideoi hatóságok ugyanis 72 órai tartózkodási engedélyt adtak u hajónak, ^ ,
A Stefani iroda jelentése szerint Jjfi uruguai vjrek előtt márkiét angol liajó várja a Gráf Speo kifutását* Ugyan-ott van már egy angol tengeralattjáró
is, amely már eddig is üídöxto a német zsebesatahaj^d, Áz angol búvárhajó üldőzéso miatt kellett állán dóján irányt változtaini a liadiliajónak, liogy a ta-iáiali lehetőséget a lehető legkisebbre csökketse. Az Admiral Gráf Spvö «z angol tisztek cftbeszélóso szerint eddig kenőken 50.000 toima űrtartalmú hajót süllyesztett el,
: Ugyancsak a stefauí iroda jelenti Ozt is, liogy az Exeier angol cirkáló elveszettnek tekinthető. Az AclúJtesvn 4 halott és három sebesülfi volt.
Tlz hajó süllyedt el újból
I A tenrjBri ellenségeskedés hajóáido-ml»i tegnap óla a következők;
A 4158 lonnás Stonwood-clsüllyedé-|sét a \\vig;öm Ilallct,angol aknakutató íiajó ós a Uosa nevü balga teherhajó követte. Etenkivö,1 aknára futott a partalo* görög, a Föino norvég, Y»la-múit még kél inásik AngoJ hajó,
A német buvárhajúk elsüllyesztették
a 4000 tonnás Depliert és a 4500 tonnás Thomas waílon liajókat.
Aknára íutott ezenkivíV ujabb jelentések fcseriat a 9000 tonnás Athel ThenirJer ós a 8900 tonnás bivverlftriV Mini\'iíettő angol olajszállító tartályhajó, v "l II
A Düsseldorf nevü 5000 tonnás német gőzőst a Clulei portok kőzetében
ajándékot
legolcsóbban
EHRENSTEIN
angol htklilinjó fogta <|. A hajót mielőtt zsákmányul ejthették volna, a németek maguk elsüllyesztették.
A Földközi tengeren Ismeretlen okból a Germanie görög hajó süllyedt el, A siártufőldön nem volt 1 lényegesebb esemény nyugaton.
Montevideo, december líi A Rculer iroda jelenlése srerinl n 72 ónls határidő ma éjjel Snjár. A német zscbcsatahaló, amely teűjoi üze-m anyagkészletét Mnasználvn futott bt Montevideo kikötőlébe, kijavítva urem-onyagot Vett rai íí a kikötő clhagyá. sóra készftl. \\
NAOT SABÁCSONTI KÖNYVVÁSÁR
F1SCHEL dPTteffllljl
Óriási válaszlék t legszebb
ajándék-könyvekből
felnőttek, az Ifjuiág és gyermekek részére.
Kaiítti.jl inealbiEU.
Legjobb gyárlniáriyu, legmegbízhatóbb
töltőtoltak, diszievéipapirok.
Fotóalbumok,
emlékkönyvek, zsebnaptárak.
a falafiháx OléM
\' ; ! . Budapest, deaembBr 16 A felsőház mai utósén folytnttn a megajánlást javaslat vitáját. A mai UUsre 6 szónok iratkozott fel ¦ mivel ma be akarják fcjeíni a meg-ajántósl vitát, aálutáiii Ülést is tartanak. Akkor kerti! sor Remftiyi Scheüer Lajos pénzűgyininiszter («< szídére, utána pedig Teleki Pál ml-nisztenelníSk szólal fci.
Vároai aioaegó Cslltörtöktöl-vasárnapig
Hugó Viktor SrSkélatU ragényai
A GÁLYARAB SSt
Főszereplők : Fradrio Marah és Oharlaa Langhton. - aktuális hit-adó I
EIOadAtok kBznipokon 5,7,9, vasírnap 3, S, 7, 9-kor
Nép Mozgó, Pénteken, szombaton, vasárnap
HARav PIEL a bravúrok királyának egyetlen Idei szenzációs filmje. Tflneméayes produkciók tOmege:
Haláliigrás
Ez a film minden eddigi HARRY PlEL-HImet felOlmul Partnarei: Szultán áa Fipa. — Akt. Híradók.
Előadások hétköznapokon 5, 7, 0, vasárnap 3, 5, 7, 8-kor.
9416?51352
1939. december 16.
FELHÍVÁSI
Ai 1862-ben alakult Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
mini az Országos Központi Hitelszövetkezet !ag|a
1040. január lén nyitja meg
,9-ik íi&ti-lÉíiéÉiiíÉI,
Egy hetl-belétre hettnklnt 1 P 1W tűuiíő, de legyezhető egy könyvre több hcll-betét la.
A heti-belet 3 évre szél. dc kívánatra bármely év végén elszámolható.
KBIciÖBÖkot adunk tagjainknak bekebelezésre, éitékpapirca, vagy kezességre.
Takarákbatátekbt a legjobban kamatoztatunk.
Jegyezhetek 40 pufSa foletrának la,
amelyek ellenértéke azonnal, vagy negyedévi 10 pengős részletekben fizethető.
A HigTkaflizuI Sntlimht Szivttkuit
mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja
IgasgatáSága Csorigory-ül 7. dr. Rapoch-ház
KAÜA1 ffOBUOMFV
hölgyeim i
Gyönyörll Wimpassing hö csizmák érkeztek
„IDEÁL" oipfiOslet.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 llller.
Gróf Teleki Héliiii dalolj, a >«ne-islcolájban e.1* r6l Ő ór.kor. , DmwW 17.
Gróf TeMd llíláuil második hang. vcrsdtiya délután ö-kbr a z*n.rakol*-1*1. J.nnár 7.
Hlalky Endre ltoeálisa: Az orosz kérdés.
A Kftlhollkus Legényegylet bálja az lpaixrskórben.
Jaouä» 13.
Katolikus est az Iiwroskörben. ./a.,,..\',.- 14.
Marko Árpád oy. ezr.de« lipeálit*: Zrtayl Miklós.
j»«ui. 11.
Ili.. sjondás • városházin 6
ómkor (Vorteil Frigyes). r.l>n>ár J.
A Keneszlény Jótékony Nőegylet pjett-
wcz estje, i i < ,
r»ob»u«> i.
Szttódy Zoltán egy. tan. iiocalisai
Erdély, i
Voktai, 18.
Topolczy Emil liceálisa; Haza és élettér. ¦
nyllt-tér.*)
Nyilatkozat.
A Magyar Oazda 1939 április 30. számában Horváth Lajos szépeinek] Jegyzőre vonatkozóan nevemmel kapcsolatban téves információn alapuló rágalmazó cikk jelent meg. Miután a Magyar Oazda a helyreigazító cikk közreadását megtagadta, Itt Jelentem ki, hogy a cikkben foglallak nem tö!em származnak. Mindazonáltal Horváth Lajos Jegyző úrtól — mint a bíróság elölt is — ezúttal is bocsánatot kérek.
Szabollcs József
\') Ai s rovatban közlőitekért sem a txtrkesstőség, sem a kiadóhivatal nem villái tclelínéget.
Ez évben is
lefiolkalmosabb ajándékot
karácsonyra.
mellyel tartós örömet szerezhet,
W- vehet. ~
rekamiék
fotelok
virágállványok
teakocslk stb. stb.
SÉÉ ite»! tolt Ifi!
1000 darab:
babakocsik, hlntalovak, biciklik
és mindenfajta Játékok.
Manikűr-, fésű- és illatszer-kazetták
fővárosi választékban . . w
babaklinlkal WABO-nál
Karácsonyi kirakat
(•.••> pwalkaa minden hirdeti, dija 1.90 PJ
karácsonyra
taokuládái ia eakorkit legotosóbban CuborhakirAljr-nu
Szv. Helfer Oyuláné
Címre figyeljen I (A tipetti mitlitt.)
Mechanikai játékok, Fényképezőgép, Szemüveg, Látcső1
joú imre
liliiwitiiil, httkjlL-ltl. • legoloaAbb.
KtsrAoaonyra
különleges árak, arany és ezüst ékszerek, különféle dísztárgyak
olosó irban
lalur ékszeréinél
Óriási választék
tetani ajailÉktklui
flvef- ái percelláa-készletek, tintáfmk, kttáaüik, krlatályek
melczer
ííviiííkorask«d?xi?t)oa,
KISS fatelep
fotieHtt 13. Im l-i I.
telefon: 6-38.
Fa-r síén-, Ref or t a-faszén e!adás.
Bpettl gázkokiK-kípvIsclet
Legszebb karácsonyi ajándék egy pontot
GENUA Ma
Kalter éksteriutél
»esk-m> 15.
Kiváló finom
fa]borok
olcsón
Stampfnál.
A megblsliatá rádió-nuikililat :
GRÜNHUT ELEMÉR
deiktir 1.
KBsxBnatnyilvAmtAe.
Mindazok, akik felejthetetlen JA Anyánk elhalálozása alkalmával mélységes bánatunkat együttérzésük kifejezésével enyhítették, fogadják bensőséges és Ieg-hálásabb köszönetünket.
V. Osekó eaalAd.
A volt „Herkules" téglagyér \\
belterületének megművelhető részelt j
3 éwra bérbeadjuk.
Érdeklődni lebet iiis
Babits Lajosnál, FA ut 10. i
ba koksz 101 otthonom.
Budapesti gáakoks*
képviselet
KISS FATELEP
Erisébet-lér 13. Arany Jinoi-u. 8. Telefoa &39.
,4 botor l-ben"
ni ágy, járóka, pólyázo; a modern gyermeknevelés- nélkülözhetetlen bútora.
Megtekinthető Nagykanizsán az Orix. Stefánia Gjreranekvédö SxSveUágea, Erzsébet-tér 4. sz. Megrendelhető SíUcho Uivátmil Sugár-ut 20. sz. alatt.
Mll
csak akkor lesz.
"" Express bőfokozót
vesz p 5.,_ 6\'-L-, 7-BO-ért
Bohlesinger Gyula
vaskereskedőnól (Szarvas-épuleL)
A Városi Szeszfőzdéből
KaríEsmra non
«Biodi 1935. évi
öreg barack-, meggy-, szilva
vagy
körtepálinka!.
Kapható palackokban Báthory-alca 4. ». (a telepen.)
II
éí Unmm\'i áresitás.
oven- ái peroelláa-készlitekbart, valamint azantkápskbia nagy választék.
Fiatal, keresztény
lómeneteiu azeezfőzde tulaldonosa feleaégfll vanna
5-10.000 P hozománnyal irts, szolid, szorgalmas leányt.
Választ „40-be" jeligére a ktadéba.
8
262151
1989, december 16
A helytelen életmód kövttkei-tében beálló bélmOködésI ís gyomoremésztési zavarok- a tisztán természetes .Ferenc József" keserűvíz hsstnálata \\m — reggelenként egyt/y kis pohárral — lényegesen csökkenthetők. Kérdezze meg orvosit I
Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül.
29848/1939.
Tárgy: ZabsíOkséglet biztosítása.
A város részére folyó évi december hó 22 napjának déli 12 órájáig a városi iUtaló hivatalba beadandó, zárt, írásbeli ajánlat uljin iib. 250 q zabol szerzek be.
Bóvebb felvilágosítást a városi gazdasági Iiivcl.il ad.
Nagykanizsa, 1939 évi dec. 14. un Polgármester
20688/1939.
Tsr«y: Szántók bérbeadása.
Hirdetmény.
A bessenvel földeket kb. egy holdas parcellákban 6 évre bérbeadom Két parcella k\'rül árverésre. Az árverés f. hó 19-én d. e. 10 órakor a helyszínen lesz.
Nagykanizsa, 1939. dec 2. ,no Polgármester.
27968/1939.
Tárgy: Szántó bérbeadása.
Hirdetmény.
A vadalmáéi dtllöbeu fekvő u. n. kórházfold sarokrészéi, 400 n-ölet bérbeadom. Az árverés a helyszínen lesz f. hó. 18-án d. e. 11. órakor. Találkozás a cserfői ulon a felső erdő legdélibb sarkánál.
Nagykanizsa, 1939 évi dec. 9. hot Polgármester.
29840/1939.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok:
legelői ritkításból kikerülő 742 drb. álló és 8 drb. döntolt kevrri (tölgy, nyir, fenyő slb.) szálfát ösz-szeien 290 pengő becsértékben, 10 drb.-kénli télelekben.
Feltélelek: azonnali készpénzfizetés kitermelés és elszállilás 1940. évi január 15-ig, azon Időn lul a város fenntartja magának a szabad rendelkezési jogot.
Az árverés Ideje és helye: 1939. évi december hó 18-án, héifön a városi felsöerdti közlegetőn.
Találkozás teggel 9 órakor a rí-ciei muut és a leses ut keresztezésénél.
Az árverezendő tárgyak részletes jegyzéke a hlv. órák alatt belekinlhelö a városi kiadóhivatalban, a klska-nlzsai városházi ügyeletnél, továbbá a tárgyak Is az Illetékes védkertllell erdöőrnél.
Nagykanizsa, 1939. évi dec. 13. am Polgármester.
Kárpáll József Kaposvár,
lőtt vadat
legmagasabb áron
Olcsó karácsonyi árak!
Felvidéki férfi kalap . . P 2\'90
Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6*50
Férfi hálóing......P 4*80
Selyem goldsol női hálóing P I0"50«<6i
Női selyemharisnya . . P l"48-tói
Kötött pulóverek . . . . P 6\'50-tBi
(k*)iVdLcs9i\'ftolc
Fő ut 6.
Iíjnságl és szépirodalmi műveli,
karácsonyi zencalbumok, emlékkönyvek, Imakönyvek, társasjátékok, babák, gyermekjátékok nagy választékban, oloaó Arakon
SCHLESS TESTVÉREK-"*!
Deák-tér 10. Horthy Miklós-ut 8.
lagszabb ajándék a
ff r • te: tr
művészi
Natyka\\nltta<m, CsanjT.ary.ul 1 <a« udvarban )
VASTAGH fotóniíiteiniéből
JÁTÉKOK,
babák és különféle ajándékok óriási választékban
TEUTSCH drogériában.
Esőben, hóban, télen, nyáron, Irodába, iskolába, lurára,
II
mái\' 1.65
háztartásban g hgngSaek. nélkülözhetetlen y _
kapható. Nagy válaszlék j^glj áNTáL SpOrlflZlelébeP
A budapesti )
ASTORIA
és
PALACE
SZÁLLODÁK
komfortja tökéletes,
elláiáss kitűnő, „„ árai mérsékeltek
rtSTORcA éttermében
FELLEGI TERI
énekei. HBLH, TAMCI
Naptári Dcounibei 1G. szombat Rom. kat. Etelka cs. — Prote&láus Aiblna. — Izr. Toboth hó 4. — Docember 17. vasárnap. Rom. kat Lézer. Protestáns Lázár. Izr. Tobath hó ó.
aörJördŐ nyitva rejtsél 6 órától éétf 1 éráit; rl.rHB. BBents, péitlsk délután kedden egéns nap nőknek).
fc.-
APRÓHIRDETÉSEK
lnróhlr.r,.lel Tulmap i, Onntanap ID luMa 0 \'.llcii minden további u4 ö fltttlr, halkamat 10 ttólo tO\'lUftr, tnlndari továbbiul. 4 fillér.
ÁLLÁS
Intelligens, erélyes és szerény Igényű nStlnn g. ellenőri ketesUnk |«n. 13 re. Fizetés bavl 50 P és ellátás, i/i év próbaidő. Unglakabfa! gazdaság, posla Fel*ö-rajk. 3039
Rési nagy vállalat felvesz vidéki cso-porlla réieére 2 urat ajanlatokat .Naponta friss pénz" Jeligéié kérjük. 3096
F6xn Haute belaióiiöt azonnal felvessek Sugái-ut 16/e földszint 2. 3122
8t>járón6t azonnal telveizek DcnlBcti Deik tír 10. 3126
ADÁS VÉTEL
Caerhasábfa, félölenként, házhoz Biíllllva eladó. Siekeresu. hsimlncnyolc.
__3012
Zélogaédnlál és hasinál! ruhát veszek Máikus (ló/a Király utca 31. 3125
Magyar ulca 163/d alatt 2 dib 140 kilót BSlrasrtéa eladó. 3)20
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és bérházat, házhelyet, szólót és földekéi fcaanreili Papp. Teleki ut 8 . 3001
KÜLÖNFÉLE
M<tnya»>ixonyl (•¦btavAI) fány-bépnkat Vastagh fotón*!.
Autótaxi — Bérautó szolid álban kényelmes autók megrendelhetek. Kául-maim Manó. Telefonáliomii 222. 29*
Jűtata, lioijy Éptaf
Zftttií KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja : „Közgazdasági Ft. T. Natykanlna". Fclelóa kludó; 7alai Károly. Nyomatott: a ,.i-:i -i?-.B. T. Uagykamm"
nyomdájában Nngy karnisán. (Nyomdáért loleii Zalai Károly,)
\\
Mai „Karasd a hibátI"
19. violy»Hl 287. ixim. N.cyltanLtM, im december 18. hélfö Art 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
aa LIT I Kai NAPILAP
Feleld* szerkeszti: Barbarits Lajos
LiMI«e!4*l ai«: tn kon S pengő 40 BUfa. 3aWk«lt»4*gi él kidótltaBin tefto., 78. it.
lozgó bábom vagy állásban)
A világháborúban a küzdelembe vetett néphad^oicgek nagysága a küxde\'em krerjedé\'ét annyira megnövelte, hogy a szárnyak az átka-rolást kizáró tengerekre vagytem-leges országhatárokra támas/kodlak. Hatalmas méretű arccsaták keletkeztek. Az ellenfelek roppant Anyagi erőfeszitésiCi clőkewitett és végrehajtott tám^rJáíai a védelmet addig fX)ha nem ismert erőlködnie kínyszeritettík. Einlatt az Anyag-csaták egyre hosszabb időt igényeltek1, miáltal a támadtok elvesztették lendületes folyamatossagukal, meglepetésszerű hatásukat: A védelemi ellenrendszabályál ennek követi eí-tében a legtöbbször lefékezték a gyom térnyerést,-még mtelőtt a iiagynebezcn e\'ért harcászati eredmény döntő katonái cro\'ekménnyé nőhette vo\'na ki magát. Az arcvonalak\' megmercved\'.ek. Megszületett állá^harc és ebben a jelenségLen eleve benne rcj\'ett az évekre nyúló habom államelméletet íelbcanjiíiszió csirája. Minden katonai akció rengeteg anyagot, munkát, p?nzt igényelt, amely a körülzárolt központi hata\'mak helyzetét nap-nap után rosszabbá tette. Az o\'crő(lenedért anyaország fel ki megbontása Is köny nyebb feladattá vált tv
A világháború befejezte után ezért a.% összes éCamök hadvoicté-e a mozgóháboru elvi alapjaim helyezkedett ós hadseregét bitnek magfelelően szervezte meg. Kevés kivétellel minden ádam fc\'i>imr3r:c, hogy Cfftk a mozgóháborubaii íehet a* ellenfél e|KzIge;elt csoportjaira a kedvező hefyJetot kihasználó gyors és halálos csapást mérni. Oak igy lehet az e\'fcnségfes csoportokat kü\'Öu-VáUsztanl és azok" szabad szárnyait átkarolva, teljes bekéri léssel azok megfemmlsltését elérni. A gyors katonai döntésnek csak ez a természetes e\'járás adta meg a módját. Felismerték azonban azt is, hogy \'a hadászati eredmény nemcsak a hadászati mozgatás fö\'ényes gyor.-aságá-ból táplá\'kozlk, hanem a harcásza\'i cselekmények gyors Iepergését is szüksfgeU. Emiatt nemcsak a vaij-tak és közúti géperejű kflz-\'ekedéa hadászati tömegforgaimát igyekez ck meggyorsítani, nemcsak a csapat" K inenetteljesitményrtit\'fok\')ziák, hanem, önálló páncélos seregtestek alkalmazásával a fö\'dl harc lejátszódását is meggyorsították, sőt a harcban eiíért kezdő sikcieket Ilyenek messzemenő" alkalmazásával fejhez-tették katonai döntést küennő c.c-ményekkó. . ;- •
A páncó\'os seregtestek léhát így harcászati je\'entőségükön felftteme!-kedve, a hadászatnak is kitűnő eszközeivé váltak. ...
Az Admiral Gráf Spee német csatahajó Hitler parancséra elsüllyesztette magét
L Berlin tiltakozott az uruguayi hatóságoknál a tartózkodási engedély meg nem hosz-szabbltása miatt — !?00.000 ember nézte végig az elsüllyesztés dráma! pillanatait — A hajó kapitánya állítólag öngyilkos lett
Montevideo, dcccmler 18 Az Admirai Gráf spee aorta belel* jesedett. A német zsebfesatahajó, a meíy EérQlten 3 nappal ezolö.t futott be a niontevideol kikölőbe, tegnap a kapott 72 órás tartózkodási engedély "lejártakor kifutott az Óceánra és eísülyesztetío magát.
Mint a \'N\'I\'I jelenU, a hajó CatO 6 óia után hagyta el u kikötőt és Öt mérfö\'dre a partoktól lehorgonyzott. Sttro füslfelhőbe burkolód\'olt, majd éj fé\'után 7 percre clsölyesz-tetle magát. A több robbanást a lakoma német és oz uruguayi hajók is hallották, akik azonnal a helyszínre siettek. A Gráf Spee árbocán a lobogóval sülyedt el, felezve, hogy nem odía meg magát. A német páncélos hajóról 6 nientöcsónnkban kb. 600 ember még a robbanás c\'őtt eltávozott.
Ujabb montevioVI jelentós sz&int a kikötőparton hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy szemtanúja IogyCn a drámai Jelenetnek. A német le-génység szívélyes bucsut vett honfi tánaitói, majd a hajó nagyed 7-kbr északnyugat irányában eltávozott. A
hajón a parancsnok és néhány Önként vállalkozó tengerész maradt a lehorgonyzás után a robbanás meg-ejtésére. Az e\'ső robbanás ut.\'n a hajó fé\'oMalm dőlt, majd ujabb robbanások után gyorsan kezdett sü-¦yeflál. Ekkor már lángnyelvek csaptak kl a pán cél toronyból, e fény mellett Jól leheléit látni az á\'db?aíra leső angoi csatahajókat, amelyek a robbanás után szintén a helyszínié siettek. Az elsülyedés ideje alatt angol repülők keringtek a Gráf Spoa felett, dc bombát nem doblak le. Később már csak égő olajfoltok jelezték ase*sül\\edés helyét.
Montevideo, dccemler 18
A Takoma német olajszállító gőzös a megmentett legénységgel to-futott a montevideo! kikötőié. A Graf Spee paran^noka engedélyt kapott .nagy a Libertate uruguayi hajó fedélzetén Buenos Aircsbe menjen. A je\'entés szerint a Graf Spee eisfliyesztéséi.ek drámai p\'llsna\'át 200.000 ember nézte végig.
: 1 Berlin, december 18
A Graf Spee clsülyesztóse Hitler
parancsŐra történt. A hajó ugyanis nem kapta meg a kijavításhoz szükséges Időt az uruguayi hatóságoktól, amiért a német kormány (I\'takozását Je\'cntcttc be Mont*videóban. A német je\'entés hangsúlyozna, hogy a Graf Spee teljesítette feladatát,mert több mint 50.000 tonna "űrtartalmú hajót sülyesztett cl.
Montevideo, december 18
A különböző hajók eddig 100 menekültet szállítottak partra. A német követ tevéiben tiltakozott a hatóságoknál a tartózkodási engedély meg nem hosszabbítása miatt.
Ugyanakkor köszön*tét fejezte ki az uruguayi nép rokonszenvéért, a mely a menekülteket Is "azonnal gondozásba vette.
A Budapesti Tudósiló Belgrádon át érkezett és még meg netm erő-hitelt híre szerint a Graf Spee parancsnoka föbelőtte magát.
Newyorki Je\'entés ezrei swmtcií ugy tudja, hogy a hajó parancsaoka hajójával együtt az elsülye*ztéakbr lelte hősi halálát. [ |
Moszkva menesztette a „finn népi kormány" elnökét,
mert Helsinkiben még nem leng vörös zászló — Északtfnnorazágban ujabb hatalmás harcok kezdődtek — Keleten tartják a finnek a védelmi vonalat
A Üirn testvérnem\'zei hősi harcáról érkező jelentétek szerint Moszkva Tanner külügyminiszter békcfel-hivására nenr válaszolt. A moszkvai jelentés megál\'npitfn, hogy a szövet »nem á\'l háborúban Finjnországgal, mert a népi finn kormánnyal egyezményt kötött*. Épp n finn nép kérésére segíti a finneket, hogy nti-elöbb lerázhassák a jelenlegi kormányzatot - mondja a továbbiak--ban a moszkvai jelentés. . i
A harctereken tovább foíylk a finnek hősi hafáJharca. Suomisalminál bekerilettók az oroszokat. Mint a Daily Herald mondja, itt
két teljes orosz hadosztály semmisült meg,
36 ezer cmtcr veszteüc ételét, s^be* sült meg, vagy került fogságba.
Helsinki felett egy szovjet gépet lőttek le a finnek - jelenti a,Havas iroda. Általában tegnap tnegélénkü\'t a légltevékíenység is a frontok felelt. A finn gépek például egy teljes harcikon {osztagot seinhiHíettekmijeg! A je\'entés szerbit eddig 176 tank került a finnek kezére. i
A finn hadi je\'entés szerint Karé-liában tüzérségi tűzzel támogatott támadást hajlottak végre az oroszolt, I
de eredménytelenül. Két nap alatt Itt 30 szovjet harcikocsit főttek szét. Megkísérelték a tavon való átkelést Is az oroszok, azonban ez seiro sikerült. 8, egyenkint 30 tonnős harcikocsi is van a zsákmány között.
Keleten .Tolvafervuiél a finnek folytatják előnyomulásuk;!t. A Lw-geda tónÜ\'i liú;om tankol semfniisl-tettek meg.
A Norvég Távirati Iroda körít a finn miniszterelnök nyilatkozatát. Eszerint . K ;
sz emberbaráti támorjatát egymagában eredménytelen
és nem je\'ent legitséget Finnországnak. A filmeknek yard .épülőkre 6s lŐszerje van szükségük. í
Ujabb nagy harcok kezdődtek a finn-norvég határnál
Hersinki, december i»
Santere 60.000 lakosú ipari városban légiriadó volt. A város Asszonyai és gyermekei már elköltöznek, de a gyárak dolgoznak. A várornaff kitűnő légelhárító tüzérsége van, Arrói, hogy a megjelent szovjctie-püiők.dobiaké le bombáklat és milyen károkat okoztak, nincs még jelentés, \' i f
Helsinkiből érkező másik jek\'ntés szerint a Suvanto folyó 20 kilométeres hosszúságban befagyott, de a jég még nem birja el a harci kocsikat, Így az oroszok átkelése lehetetten. A jclci időnkint a finnek is fellövik, igy az átkelés teljesen kilátástalan. |
(\' MoszkVa, december i8 A szovjet hivatalos hadijetentésé-ben közli, hogy a csapatok1 Murmanszk irányától 76 ki\'ométeme délre 126 ki\'ométer mélyen uyoan>jltak előre.
Osló, december is A norvég-finn határoh tevő Svan-viklböi érkező jelentés síOiint a nagy harcok újra megkezdődtek. A finnek las-san vonulnak vissza, majd hirtelen rnjtaübiek az előreosnlt ellenségen és nagy veszteségeket okoznak nekik. Néhány Visszamaradt finn katona átlépte a norvéig határt.
Róma, detiembcr 18 Ideérkeot\'U jelentések szerint Moszik-ya men<j5z\'tcrie a finn infni« kormány
ZAUAI KOZLOWV
1939, december \\1\'
11 .KERESD A HIBÁT-
II v;rsenyébén ma a hibát
.................................................cég
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának..........oldalán találtam
meg. — A helyes belü: ..........,
szó:............................................
OlVHllllO aUlráS ¦
etaékéi, KustBMt, meri ige «le, amely swrlnl 15 nap "tali vörös zászli ling. Helsinkiben, miután a ftwi-k rdlä*d-nak, nem teljesedéit be.
A nyugati front
London, december 17.
Az Ursula angol lengerata\'ljáró elsüllyesztett egy Köln tlpu.bell német cirkálót.
Az angol repülök Isméi megjelentek a német északkeleti szigetek feleli. Némel gépek viszont a Shetland szigetekig Anglia keleti pattjain végezlek felderítő repüléseket.
Egy angol őrhajót elstllyesztettek.
Berlini je\'entés szerint a német lapok az angol és franciaországi légifelvélelsket közlik la.
A nyugati szárazföldi fronton |e-lenlősebb esemény nem volt.
Karácsonyi Vásár
szomolAnyinAl
Nagy választéki JÓ minősé*!
EMLÉKEZTETI)
Egyszeri Mtzlés (kel sor) dija 30 fillér. Jaaaár 6.
Táncos Turul dtsitáb.ir az Iparos-körben. .
J.uuái 7.
Illatky landra lloaalls«: A> oroas kérdés. Jamaar 13.
KsrtoliVus cat az Iparoskorben. J.uuar 14
Marké Árpad ny. ezredes lloaaliMt: \' /rinvi Miklós. J...4r ll.il
Uoeális alftadá. a varoshiiin o érakor (Vértesi Frigyes). Fatimi» 4.
Silüdy Zollte e»y. iati. lioealisa: Brtéfy. ( Fatina* 18.
Topolwr r.iil lloeáUwi 11"«\' ea
Topo\' éWteV.
Féloldali hOdésben szenvedő betegeknek gyakran Igen nagy megkönnyebbülést szerez egy kis pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz azért, meri anélkül, hogy a betegnek a legcsekélyebb mértékben is erőlködnie kellene, a beleket alaposan kitisztítja és az egész anyagcserét előmozdítja,— Kérdezze meg orvosat I
Gróf Teleki Befane Hajlátta Mária grófnő nagykanizsai hangversenye
A lélek arlsztokráciáját is mJí»giával hozta Majláth Mária grófnő, amikor mint Zala vármegye főispánjának fc\'eségo, szombaton este újból kiállt Nagykanizsa és a messze környék zenekedvelő uriközőnségo elé, hogy a város szegényeiért áültsa szolgálatba istenadia tehetségét. Magává\' hozta a legnagyobb nemességet, ti szive melegét, az cmbcrszeretetét, 0 munkára kész szociális érmését, az evangélium! parancs szellemét, amely segít égre emelni é* emberhez lehajolni- Mindezeken kivtll pedig magával hozta art ,flmi független születéstől, rnngiól, társadalomtól, céltól : - a művészetét. A művészetét, mely önmagában való érték ¦ mely nek csiszolásában, továbbvi.-ésében Majláth Mária grófnő fáradhatatlan, meglévén az a feltétlen igazolása, hogy tökéletes és veleszífleleit zenei adottságai az elhivatottság eryjévc] gyarapodnak értékben, kifejező készségben, elmélyülő gazdagéban. A pódiumon álló Majláth Mária - művésznő, még pedig a szónak nbban az érteimében, ahogyan az tehetségből, képzettségből, megállást nem Ismerő fejődésből összetevődik.
A szombat esti és vflsita&p délután megismételt hangverseny.. )a teljesítmény fizikai értelmében és művészi érték tekintetében is de.e-kas és nagysikerű próbatevés volt. A majdnem kétórás önálló műsoron különböző szerzők, különböző stjiusok, különböző hangulatok változatos sora vélte igénybe a grófnő művészt felkésEültsétgét, vógtg a fáradtság legkisebb iele nélkül, »őt: egyre kllcijesedcttebb, egyre finomabb átlelkesühséggoi. ( -;
Előző hangversenyei óta újból uokat gazdagodott az énektechnika kultúrájában, bőséges ezin-stVábiJá-nak alkalmazásában, még kifinomultabb hajlékonyságában, kifejező" erőben és a lélek megszólaltatásában. Élő, meley hang MajlátlvMá^ihang-ja, szív dobog benne, érzések kavarognak benne s ezeket imádig abszolút fegyelmezettséggel és mindig a muzsika íelkébe olvadó odaadással áHJt>a a tiszta zeneiség,szolgálatába.
A városi zeneiskola fényben uszó nagytermét theatre parée-k díszes kö zönséga töltötte meg szombaton Bité. Megjelent azon vitéz gróf \'íTölekl Béla főispán Is a grófi család tagjaival, dr. pllháí Viktor felsőházi tag és nejévei az éton a környék fó\'d-birtokos crsaládjai, vitéz Székely János tábornok és nejével az é^cíl igen szép szambán a honvéd tjszti-kar, dr. Krátky István polgármester és feleségével az é\'en a város uiitársaságának valóban színe-java, a lanizsbi és vidéki zenei élet népes szép tábora. !
A hangverseny előtt Perjés, hadnagy nyújtotta át a grófnőnek a
tisztikar rózsasziti szegfUcSokrál. A szünet után vitéz Székely Jánosié, a Szociális Missziós Szervezet elnök\'-1 asszonya köszöntötlenjósá#>snsSzo-nyi sziv meleg szavaival a fölspán-nét, a Szervezet diszelnökét, megköszönve ssoctáÜi érzésből fakadó áldozatosságát és az ennek szolgálatába álljtott művészi é.ményt Hos* szu, lelkes ünneplés köbben adlak fei ezután a pódiumra a város gyönyörű vlrágkös&rát. / T \\
Az ősziite elismerés jeleiből különben a műsoron végig bőven kijutott a grófnőnek, akinek a végén ráadásul többször is míg kellett is-niéte-nia első kanizsai hmg^rsetnyé-nek emlékezetes sikerét: - a Mária bölcsődalát. A tapsokból és sikerbői jelentős részt kel\' cikönyveínünk a nagyszerű kisérő, gróf Majláth Páí számára, aki a rongoráná\' iieál\'snn ofd >tta meg fekHotát, aki cm^nnyíre biztos ura a hang-izemsk\', nnSnyira odaadó alkalmazkodással szolgálta ki az eröadót.
A Szociáili Miiszió nővérei, akik a hangversenyt éhező, fázó Ombe.ck karácsonyi segélyezésére rendezték, hálát érdemelnek a kanizsai zenekultúra nevében is a közönségtől. Nemkülönben Vartnay János, a városi zeneiskola igazgatója, nkl a rendezés mintaszerű ^bonyolításával végi zett jó\'szolgálatokat és.dr. Krátky István polgármester, aki támogatásával \'a művészi esemény sikerét és az ahhoz fűződő szoeiá\'is eredményt is előmozdította, (bl)
WM HUIIKIIJI
ÍÚ\'áE cipő és hócipő
Hősi naptér
Miháldy JcnS vtat< gyulai 2. honvéd gyalogeu<edb:lí főhadnagy, rifnt u 8.
stézfld parancsnoka oz
m. ni. 11.1 jói*- *sa#2 ijr&if
1-1 prsemystníl vívott kitörési harcokban oly kiváló és viló\'. ma-gaiftrlast Isuiusjtott, hogy dórt a tiszti arany vitétségi énnet kapta.
A volt budapesti 2Í. kóios tábori vadfAsízásiiéalj c napon erős ködben csoda tatra mén ló lendúlclUi támadt a Visztula és Dunajec szöf^etéb?n levő Zabavától (líüro kiépített orost állá-sokra. Ai clfo^lött állásokat míg másnap is a hatalmas tfliérségl fűztől szenvedett nagy \\-csz(C3éfje dacára is hősiesen megtartották, (
«*• buteioltbah a Kopsteia-oég vozot. Modem mlntaterraelban a legjobbsd; • le<olocóbban mutatja be. kedvssrf lis*-t4nl teltötelsk ainllstt
minden számban raktárra érkeztek.
RITTER Divatháae.
Aranyat, esUstöt, brilliánsot és régi pénzt
íídmíián maga* áron vessate.
BÁRÁNY ékszerész
h.jíihy mtklós-ttt 3.
Rovatvezető: Dr. Dév«iit*,i krd«a Btfsk«
MindenbOl^ valamit
»Demi* azt je\'enti franciául, Ho^ »féi<. Vagyis a szalonok nemi teljes kollekciót matatnak be, íiahem ciak fe\'et. Mindenből valamit é> higyjék , et HÖlgyebn, ez a dcrni ko\'iekció bemutatása sokkal nagyobb fontossággal bir, mint a szezonnyitóV.nagy bemulató. Hogy mi^rt, erre könnyű a fe\'e\'et. Mert a nagy benvutatókbn még c ak tapogatóznak a külföjdl sza\'onok is^nem tudjá>. hogy a höli gyek mit fogadnak el, a divat hóbortjaiból mít tesznek m^gidíévö, mi fog igazán tetszeni, minek fei? a legnagyobb sikere. A deml "bemu-mutatókon m&r « te\'jeren kialíuVuU, átvett divatnak mutatják a »disz-peldanyatt».
így volt ez idén k Nekem; pl. sokkal jobban tetszettek a demi kollekció ruhái, mint a nagy, őszi bo-, mutatóké. ( i ¦ , Tetszetlek a nyugo<ti, nem1 túlhajtott vonalak, az egészen »elnoiCse-dett< fonna, a nem tui kltöpiött vá-\'lak, nz oin\'ó, erő en gloknt* szók- ¦ nyák, stb.
Egynéhányat fel fogok sorolni szíves miheztartás végitt.
Mondanom sem kell, hbgy « fekete a favorizált szjn, a romáin, a maroccin, ;t moiró, ,a gyapjú geor-gette egyformán divatosak és ele-gánsák. Kivétel nélkü" mintren ruha magas nyakú, bosszú, vagy háromnegyedes ujjú, g\'oknis^ szoknya* és legfeljebb .néhány. strasA-gosnib, ¦ de legtöbbször egy fehér vagy szincs többsorós tcklagyöngv R diszük.
A plé újra felütötte fejét. Láttam pl. egy bűbájos, fiatalos modellt: a ruha derLlt$ cgiszon a cslpővonnlig egycentis piíkbö! .állott, elöl-kH íc-ver, az ujjak is piézetlck és apiék alatt kiugrik egyszerre a rwolere-szes glok^is szoknya. Elől a ruhát három strats g-tmb csukta.
Hasonló pl!s zsáner-: fekete gyapjú romjain ruha, a derék eleje és háta ugy piízve, hogy. az anyag simán hagyott része mintegy mellénykét alkot VJalakban. Tennészfelestn g!oknis szoknya, h\'tsszu, sim« ujjak és a nyaka három piézett gallérból állott, amelyet elől egy ezüst >An-hengsli« tartott összie. ,
Nem győzöm elégszer mondani, hogy nincs a ruhán egyéb disz, minit a szabása, a részes szoknya a fő.
Estélyi ruhákban »z eleinte miy-nylra lan-szirozott turnür egy kicsit megenyhült, »lcszeliditvö« i viselik, Fekete tüll ruhák, taftok és moírék inkább a régebbi stltruhákna emlékeztetnek. ,EfŐ«n, nagy dusoh "húzott szoknyák, taft alsórésssel, hogy minéi jobban kiaUjanak; a hát teljesen azabadonhagyva, mintegy mt-derszerüen csukódik hátul ebből »uz egyenes kis: résxbő\' fíét-három fodros vagy puffos rész ékeseduVesi-pö felett mirrfegy ,turtoürsz^B^üen.¦
Rengeteg a színes osikbs estélyi ruha, 4r,nm«kéidel**é^e:« «sikoit\'
96
COROATIC
LEfMKATA
beálIJtóf-a cs a tutajdonképeni szín összetétel. Néhány, fémmel átszőtt anyagból \'I* láttam ertéJyiruhákat, ezek térd alatt ugmiiak ki aürü gJoknlban, egyébként ugy simul a testhez, mint a fürdőtrlcó. Csakis Jó ataku hölgyeknek aján\'om- Az Ilyen fémszálas anyaitoknak az az előnye is megvan, hogy nem: kell, illetve nem fontos Összedolgozta tnl a szoknyát a b\'uzzzal és akkor nyugodtan rövid fekete szoknyával Is vi-elhető blúzként nagyobb délutáni alkalomra, vagy kisebb esti összejövetelre,
OIvétípOÉjla
ALAKÍTOK. Fekete ango\' bársony ruháját a következőképen alakítsa át, próbáljon egy kicsit k\'eugednl abbé!, amt a sroknyábain lx-nra von, ezáltal egy kis gloknízódást fog topni, to-vábM a Hitem felsőrészét fs felhasz-náJIiatja bvállttött gtotnilrésmek, de különben iern fontos, "hogy «z angolbársony olyan erőien glokniBÓdfék, mert annak nrnraszep\'eésé*1, A bó\'e-rot hátú\' varrassa egybe a szoknyává* és elei ís érjen össze, liogy be lehas. sen gombolni, Mell felett, testesen egyenes te;lrészieu vásáitijon halványkék fémmel átszőtt anyagot, iaz is eíől gombűtódjék, de *z kékkel, a sajátjából, kis elkerített Wvá*tsa legyén tiirttsa tüvet és a\'rövid fél ujjai is kék legyen, H» még akar rátenni Valamit, akkor a kék tciírtto:* m1 ve betűntek egyikét fekele bársonyból, a bársonyia pedig kékből applikáitassa rá. Saját, fekkte bársony övet ajánlok hozza. Nagyon bájos kU mhaiéa kevés pénz. ért ismét less \'belőie egy uj ruhája. Üdvözlet, i r \' t
MOLETT 2ft Semmi esetre se vágyén molrét elegáns ruhára, inkább valami vékony gyBpjugeorystte, vagy romáin anyagot, *minek asé*e van fa puha, Glokuia szoknyával, hosszú ujjakkal, magas, vis&asesős nyakkal csináltassa és egy két, vagy háromszoros tektagyöngyöt vegyen hozzá. üdvötóet
i francia népről
1 IrtS! Varasdy Utxló
Még mint kis diák emiéksiem, hogy a világháború szomorú Ideién ujsát #ink sokat irt*k a nyugati front borzalmas ütközeteiről.. Azi újságok sok-aror upy emlékűtek meg a fiancük-ro!, hogy Hx degartcrált, dekadens fsn\\ Kjiwiy mai fog ellenállni egy erös*bb Jaj támadásinak, As események rácáfollak a közkeletű szólamokra, A viJágháborti után következő szomorú etemények erős eijnuienvet váltottak ki a magyarságban a fmudákkül szembea. Feltétem magamban, hogy otarra fogok Járni, miben ,?Q a francia nem-.at nagysága, ml az a latin kuS-ttrra, amelynek a francia nép fcté\'e-ményeeénfik varjja magát.
Mielőtt rámutatnék néhány igazságra, és tényre, sioretnóm kihangsúlyozni, hogy amint tu egyén pontos és ala.
eis megismerése nehéz faiadat, még kább nehéz egy sok mjitiö egyedbői álló nemzet jiiegisiiieréf*». A* cayjénj életben w««úttimes a telötetes itótet és alaptalan általánosítás, ínég vesié-lyci»bb azonban egy egész iiamitotröi a valóságnak meg nem felelő képet *dnl- óvakodni kell tehát attól «$t itólcttöi, amelyet egy franqia mondott, amikor Anglia partján kiszállt; meglátott egy angolt, akx történetesen vörös volt, kés* is vojl Oz Uéid«: Win-
A frontharcosok taggyűlése és karácsonyfa-ünnepélye
Vitéz Székely János tábornok a fronlhurcos-cialád üanspélyén
A fronthareofok nagyka-
fnlz-al főcsoportja vasárnap dó-után taggyűlést tar tott Sugár uti egy.reli he-helyiségében á tagok élénk részvétele mellett. Dr Fülöp György vezetőliszt a távollévő dr. Ör\'ey György elnök helyett nyitotta meg a taggyűlést, aki hosszabban foglalkozott bajtársi ügyekkel. Ec-szélt-arról, hogy a front férftalmöst még nagyobb házassággal és áldozatkészséggel vannak eltelve, most még fokozottabb hazafias szellemien nevelik öz uj magyarságot, kötelességtudat rn, áldozflthozaiaira, b;ij-tár>iasságra, mert most tudják, hogy miéit Magyaroszágórt. A régi front embeiel mhidenkor tudják, mivel tartoznak hazájuknak, azért személyes példájukkal Is kell, hogy határiak, bajtársalkia. Fegye!mc;*:t, llsz-tetettudó magaiartásra hivja fel a bajtársak figyelmét. A frimarahabe\'3 szerzésének szükségességét hangoztatta. Az egymással szemben való tiszte\'eladást gyakorolják Frontharcos tisztelgés : a szemmagasságig való kéztetemplés kífejé fordított tenyérrel. Laborozt Károly főtitkár az ország)* elnökség paranoiát olvasta fel, amely arra hivja fel. o bajtársak figyelmét, hogy mindegyik a frontharcosokhoz méltóan állja meg a hetyét ott, ahová a Gondviselés állította. ;
Itt érkezeit meg vitáz Székely János tábornok segédtisztével. Min-
denki állva lisztekig a lábomok elölt akit dr. Fü\'Öp György külön is üdvözöl és támogatását fórt a bajtársak részére. _ \' l \'
Ezután a gyűlés résztvevői a magas vendéggel átmentek ft másik helyiségbe, ahol ezalatt helyet foglaltak a frontharcosok családtagjai ós hozzátartozói. Iz\'ésesen díszített karácsonyfa állott az aszta\'on, körü;Ólte hatalmas csomagok szeieíelajándé. kokkal a szegény bajtársak számárta.
Mikor mindenki elheljezkedett és meggyújtották a karácsonyfán a gyertyákat, Pető M-irja, - egy enni való kisleány ~ kedSes, hazafias karácsonyi verset azatnát, amt nagyon tetszett, a tábornok1 meg is cirógatta a kedves apróságot szavalatáért. Dr. Kovács László mondotta ei ezután ünnepi beszédét, méltatva a karácsony jelentőségét, majd hangsúlyozta, hogy a magyar front5 harcos mindenkor tudja kötelességét hazájával iteemben.
Majd a cfomegok kiosztása következett. Sok snegény bajtársnak Jutott a front ha rco\'ok szolidaritásából reaités és Öröm\'. Sáfár János a megajándékozottak nevében köszönte meg * tábornoknak és a vezetőségnek a bajtáríak széietetadományát.
Kedves, meghitt Ünnepély volt, amelyet tetézett vitéz Székely tábornok személyes megjelenés* és közvetlensége. Majd mcgérktezett dr. Krátky István polgármester Is, nklt lelkefwn megéljenezlek Székely tá-
Legszebb karácsonyi ajándékokat Vlrég-t6l vhet.
Kis üzlet, de nagy választik I
Virág József,
ra- ut 3.
eipö- és dlvathii.
bornokWiu együtt. !
A FTOnt tanít kiteli mM**[t- M*-leg^get vitt te sok szegény bajtárs nfaícsteien otthoftiábía... \\ . i
Kedd
Állandó ¦iumiMk UtkSuuv^ioa Budapolt I. wÍMráa
6.45 Totna. Uirek. Közlemények. Hangleineiek. — Utána étrend. — 10 HircL — 11.10 Nemzetközi vizjeUö-szo\'gáiat. — 12 Harangszó. HünnusJ. Időjárás jelentés. — 12.40 ÍÜrek. — 1^20 Idö>elzés, időjárásjeientés. ~* 14.35 Hirck. . — 14.45 Müsorismer1. tel ós. — 15 Axfolyamliijek, piaci árak, éldinisjcráiftk, — 16.45 Időjelzés, időjárás jeJeiités, hírek, — 17 Hirek a»|o-Yák és magyar^ros* nyeljen, — 19.15 Hirek. — 21.40 Hiiek, Időjárás jelentés, hírek szlovák ós magyar-orosz nyfllvei), t-i 23 Hírek német, olasz, Ango! é* francia nyelven- ~ 0.05 \'Hírek*,
BUBAPMT I.
tO.20 Feioltaaáií, — 10.45 Fatele sas, — 12.10 Ileíszényí Dáünt Kongó-rázJkj — 12.55 Itnekei a pécsi róni. kath. Umilóképxő úitézet áiiökloira. ¦—> 13.30 Lovászt Ferenc cigányzenekara, — 10.20 Dr. vitéz Fábry Dátttei előadása, \'
17il5 Régi nópszeril filmszámok. —
17.45 Dr. Erdey Ferenc előadása___1
18,10 A rádtó szalonzenekara. — 18.40 Magyar önlsmciet. — 10.30 Az Operaház előadása, -A rajna kincse.\' Zenedráma négy képben, — 22.05 Hírek, időjarásjetentés. — 23.20 Hangiemeiek. BUBüLPBST II.
18.10 Mezőgazdasági félóra. — 18.50 Francia nyelvoktatás. — 19.30 Magyar-orosz ha\'igatóinknaki — 20 Hirek. — 20.20 Melles Béla-Benekar. — 21.35 Időjárás je\'entés. - 21.40 PáUiá»y Gyula előadása. — 22.05 Vidák Jóska d-gányzerjjkartt, Orbán Sándor éneke\'*
aecs
17.10 japánról szőlő zene. — rl8 Karácsonyi dalok. — 19 Lemezek. —1 20.15 Népdalok és néptáncok. — 21 Hangképélt. — 22.20 Szórakoztató zene. - 0.10 Berlin.
— •vtorkumtixookat tekinti* mefi minden vátalkénvszer MŰlkill. KetMteta
den Angol vörös,
Tapasztalataim közben aS a céi le-beüelt előttem, hogy amí szellemi, cr. kótcsl, kuiiurális érték és áini hasrnos annak a megvalósulását szorgulmaz-nunk kell Ideliaza és ami nemzeti érték nálunk, sut mégjobban megismerjük és megbecsiiljük az ösazehasooli-tás alapján. Meggyőződésem továbbá, hogy éppen aU nemM-tck fiaiban van meg az a nélkülözhetetlen kellék, hogy sine irtt et studio, pártatlanul, tárgyilagosan tudnak ítélni ¦ nagy nem.ietekrői és vetleg «bben *az érte-temben hallatják smvukat a nemzetközi vitákban.
Ami engem legelsősorban és legjobban uicg\'epett Franciaországban és olvaamányalm kapcsán: a szabadságnak rajongó sreintcto minden áron való megyédéi mciéso, rendkívül nagy tisztelete és ami talán mindezeknél hamu latiaméi lóbb, a nagy siabadsági(ai való élat tudás. Ha ennek a ssabadság-seeretetnek mélyebb okéit kutatjuk, akkor ama a megállapitásm jutunk, liogy a szabadság tisztelete nem1 más, mint az egyéniség, lUfltve személyiség tisztelete. &> itt esiembo jutziak GŐeihc szaval: Das höchsto Gut des Menschen-ktndes ist nur déo I*ersönUcIikeit. Az ember legdrágább kincse a személyisége, ligyénlség, nagy személyiség valóban csak a szabadság légkörében bontakozhetik ki* Napóleon a francia tórtéitelein egyik legragyogóbb aiokja,
do Vidor Ilugo n*n\' tudja neki meg-bocsátani, hogy császárságot alapított, zsarnoknak minősíti, aki ezieket ás százezreket vitt vágóhídra,
A francia nemiét sok vórt ontott a szabadságért, oki ahhoz hozzá mer nyúlni, aizaj szemben élcLhtíáí harcot hirdetnek. Az egyéni szabadságnak ós szeméiykullusznak rögtön vége van, mihelyt a közösséget valami külső ellenség fenyegeti, A közös olknséggel szemben eltörpül az egyéni érdek és vefe szemben összefog a vakbuzgó katolikus a fanatikus atheistávol, a kpmmunisla a szélsőjobboldalival. Ebben a légkörlen termésxoUüe.rüjeg erős egyéniségek fejlődnek. Az egyéniség gerincessegére igen jellemző példa: FJandin, a volt miniszteremők részt-vett\' a párisi Miasszonyunk lempio-mában azon a gyászniisén, amelyet a párisi érsek, Vterdjer, a február 6-i foriadalmí megiiwzduláskor elLSoUek telkiűdvéért bemutatóit A francia for-nadalom ó*a ez volt az eíső eset, amikor fo\'elős francia miniszter nyilvános istailiszielelon megjelent,. Amikor a miniszter-a templomból kilépett, epy 50 év körüli ember gyalázni \\kczdte és megbélyegző Bzavakkal vágta oda, hogy nem itt a helye* Amikor ai ügy a bíróság dó terűit ft bíró rá akarta venni az illetőt, liogy vonja vissza szavait, de az iUető inkább kiállta a büntetést. Hasonló eseteket a sajtö. I eJeggé tt>^ütra» köxófc \' |
Az egyéniség tisztelete és a szabadság szeretető annyira megy, liogy 4» gyermekekben Is kis felnőttet lámalí és vete szembon korántsem eiiKCjik miog azt a nagy szigorúságot, ami nálunk, különösen régebben volt divatos, Akárhánysíor láttam, liogy az 5—8 eves Idi gyennek atyjával ós anyjával a vendéglő terraszán ült, elölte a pohár citronmado, vagy pohár sor,
A* egyéni szabadságot a franciák veszélyeztetve látják a. UkUttórikus) rendsierek erősödésével, Fari Valéry, a jelenlegi legnagyobb francia költő as Akadémián tartott síékfoglaílójáu a kővetkező szavakkai cme9 óvási; .Amlkoí B nyugat évszázadok óta nem \'Bsunt meg folytatni a személyiség építését, ujabban sokan ugy vélekednek, hogy, az embernek csak annyiban van értéke, amennyibeii alkotó etemé egy szodáljs rendszernek, amennyiben a kol]ckUv étetnek eszköze, és mindent csak ettöi a közösségtei kaphat r ós annak adhat,. Annyi bizonyos, hogy minél alacsonyabbra stáll egy közCdei egyéniebiek siellemi nivója, annál alacsonyabb lesz az egész; közület színvonala ls. Érthető tollát, lw ilyen kedvező körülmények között bőven Yannak kiváló egyéniségek a vullás, ai tudomány, pobtkia, múYÓszot, katonaság körében. De nem is iiájryon jönnek lavarba, ha egy miniszter megbukik, ;
XFolfct. köv.)
SzOIól értekezlet a polgári nőiskolában
A nsü^kanizsaí polgári fiúiskola siombaton Uélulán tartotta második ¦Szülők Iskolát,, amelyen az érdekelt szülök és hozzátartozók igen uagy
;¦ jelentek rr.eg.
Németh Leső igazgató hewejrtto beszédéten AHajiitttn ismertette a t.i-nti\'ók J^U\'lességt-it a mai nehés Idő-btti, kiemelte a délutáni szorgalmi ido pontos betartását, a levente inténnéi-y-nyel kapcsolatos tanulói feladatokat s nyomatékosan figyeln.ette\'tte a szülő, két, ho#y eircnőrúzék oda hasa gyor-mekalk köfclességMjesitéso1.
Kcreísy Géza tanár tr.szé\'t >A ta-uui.ik rossz szokásai az iski Iában ¦ cbumel. A kointiy hangú és tudómé-uyos BibivonaJon álló előadásban a tanulók kisebb-nagyobb hibáiról sróll, niegvilágilotta éneket ugy a saját, mint a lélekbúvárok írjegfigyeléei alapján s helyes tanácsokat adott, miként >1-ttnsntyodiatja az iskola n:ol| tt a szülői ház is a serdülő ifjú hibáit. Megállapítja, liogy a szülői ház nem tanusit sok eyelben megértést ai iskola tűrckvöoai \'ránt, ső> a szülök ambíció-liMnya hasonló ír/ést vált ki a gyermek \'elkében is, igy a tanulás é> tudás tiszta vágyát oppSi a sztlők szellemi öWéosk hiánya,
A nagysikerű előadíb után Kovács 3. András tanár bestéit a tanulók levento-kötc\'ességejrci. Kiemelte, liogy a hazának egészséges és kötelesséfttiKló ifjú sagm i-an szüksége, hogy adandó alkalomkor a kiképzett ifjúság a háború i&iatjzriabűn tutaj* teljesíteni kötelessé-gót odaliam, ingyen bátor harcosa a magyar ügynek nünüsii ifji*. s a le-Wü\'Oórftkon hallott elméleti és gyakorlati ismeretek alapján minc\'en magyar i/ju hordjon egy téglát Najrymagyyi-ország újjáépítéséhez. A lelek Lovag.\'i szavak liatása alatt nem egy szemben je-\'ent üveg a könny.
\'A besiMekct osztályórtekezlal követte, az osztályfőnökök sz^ksz^rű uta. sitássAi látlak el minden síülőt s kis részletekben, enő kérdéseket is rn*tfVÍ-tAliak az egyes tanulókréi.
Ifjnságl és szépirodalmi műveli,
karácsonyi senealbunok, emlékkönyvek, Ima-kflnyvek, társasjátékok, babák, gyermekjátékok nagy választékban, oloao Áralkun
SCHLBSS TESTVÉREK"*!
DtftMér 10. Horthy Mlklós-ut 8.
Jogerőre emelkedett ifj. Puskás Sándor hatévi fegyházbüntetése
Édesapja egyévi böriOnbOntetéie Is jogerős — Ifj. Puskás Sándori Sopronkőhidára szállítják
A ijyár folyamán nagy port vert fet Nagykanizsán az a naffy;ir,Viiyu lopás, amelyet ifj. Puskás Sándor követett el. Annakidején a Ncmzeil Eatikkjai kapcsolatban bírósági határozat miatt az érdekes lopási (igy részleteire lifttt terheltünk ki. Mosí miután az íté\'et jogerőíssé vált, mó\' dunkban áU nekünk t/t a budapesti tudó\'ilások alapján beszámolri részletein az ügyről a következöklen i Ifj. Puskás Sándor, ntíut ismc.e-tes, a Magyar Nemzvtl Bank nagy-kaniz-^i fiók;á-.irll mint ki eglö aífl *¦ volt al ka1 ma/ásboi]. Ellátta a háznvssieri teendőket és a bank épü\'et akaiiá«át R Takarítás közben meg fordult a bünk páncél termeten is, ahol a pénz egy része ládákba csomagolva a földön volt elhelyezve. Legfelül egy kis péuzesláda feküdt, amelyet ifjú Puskás Sándor kiűzőméit magának.
Február közepe táján egy.papírkosárral ment a prmcéiteiembe, mintha a szemetet akarná kihozni. Ebbe rejletté a ládát, majd levitte a pincébe, ahot \'fúróval, kés és véső segítségével felfeszítette a pén« os-ládát és kivett belő\'e 91.000 pengőt. Azután meg\'öltötte a ládát krump\'t-\\ai és visszalopta azt a páncé\'tei&m-be. Ez e lopott pénzt oxfofidtn az apjának, hogy rejtse el a lakásán.
Amikor rájöttek a lopásra, a nyomorok megtalálták ifj. Puskás Sándor apjánál a pénzt, de csak 81.110 pengőt, mert a többit időközi en Puskás Sándor in az apja elkc llötlék.
A nagykanbsai törvényszék dött
megtartott bűnügyi főtárgyaláson n.eg-
áSapitotlák, hogy ifj, Puskás Sándor a lopás «lkóretése után renjvs\'cgct nui-ia\'otl, nutós kinmdrlásolcit tett. Ifjú Puskás Sándort ötévi fegyházra ilóték, ay. apja, Ut, Puskás Sándor pedig egyévi börtönbüntetést ka|>olt.
A pécsi tábla a bnnk;it:s/t büntetését hniaVí fegyházra emellé fel, az apja büntetését j.edig helyleiili.-igyU,
íaai. decémbty 17
Legolotóbban lagnagyobb választékban
RETIKULT,
—HAMBURG
p * «
Horthy «f Miklós-ut la
B ŐRÖN DÖSN Ét-
ii,/ kerftU az ügy, a királyi Kuria> «14, ahol tir. liólla Ari>dd tanácselnök ve. zctéie meleti tárgyalták az flgj-et és dr, Ba\'ogh Islván kir. koronaügyés/.. hctyw\'tea fejstólalása után a vádlottak révéről bejelentett f.«inmlsögi psua. i»oköt elulasiiolUÜV.
A hatévi fegyliázbüntetés\' tehát jogerőssé vált. Ifi Puskás Sándor eJött rövidesen kihirdetik a Kuiift döntését, iiiajd! a rwgykanixsal fogliázból a sopronkőhidai fegyházba szá\'litják.
Katonai fel szsjrelésak •pyanruhAzati aihkak
egycdll Itgelcsóbban bsutrezhstűk BELEZNAINÁL
Sugir-ut 53. ss. Tclcfoa 620.
Szabó Miklós uj világrekordja
Vasárnap a bcHinl Csjulsclilundhal. U\'ban Szabó Miklós őhen méterrel megverte a legjobb nén.et futót és ;W00aii P.21.3 idődet uj v l.igr.kordot futott ¦
Münchenben 1:3 ra gy Üt lünk a né. nxe\'ek ellen a s/abadstllusu birkózó-vcrienyeji. \\ győxelrnet Honczc, Tétti, Kovács és líóbls szn\'rezték.
A milanói Verme színházban rtszont a tomáíóbik vesztettek ae olaszok ei-Uii 850.5:836 arányban. A korlát ós a lögj-akorlal nenr sikerült a mieinknek. Az olasz N\'eri iflgyogó volt.
Eredmények
tlipesl—Períticváiüs 1:0 (1:0).
Kispest—Bocskai 3:1 (1:1).
Hungária—Kassa 4:1 (2:0).
SsegOd-llaladás 5:2 (1:1),
Gamma—Törekvés 2 : t (1 : 0).
Elektromos—Taxisuk 3:2 (2:2).
Az őszi bajnokságot igy a Kispest nyerít) 20 ponttal, Második az Újpest 20, 3. a Hungária 19, 4. a Swg*i 1« és 5. a Ferencváros 16 ponttal,
* \' «!* \'ai • **** * * * J
\' ¦ *e-l * ¦ í*x*\\** « t * »
t\'\\ ,W*, J \\ J í ? y \\*% \'*<¦-*\'*
Finom uri ás női divatárukban Háti h íili.te vezst1 Arany-, ezuat ákazart, órát lagaxolldabb árban íöáJIlBliííthfl váaároljon 1 Fehér István szövetek, selymek, vásznak, kabátok és maradékáruk fXjr~ nagyon olcsón! "OX| Virágot, bokrot, gyümölcsfát ül. PHI-til Teltion 502-631. Nagykanizsa urlközdnségének ajánljuk: PílBCil

Kávái. imái. likőrt, rumot, karácsonyi cukorkákat iilllil J6 bori, kávét, csemegét MUSTOS fű szerű xletában M-tiT. TtiífSB 529. Játékokat. képeakStiy veket, imakönyweket schless testvéreknél Deák tér 10 Horthy M ut 8. Katonai felsateralásl clkkakban lacolcaébb be-azarzésl forrás Beleznai Hiiji-aa--.it t»a. Tel 625. láÍ,PIDfBS, ííftiifiÉll\'jliíi kedvező rószietfizetósrö ¦peHQslelétiOH.
llisiliiilinil Tisztíttassa, festesse ruháit 1 Vargánál! 1 SsrlijH-tl 1. fentiül!. Hogy karácsonyra meleg szobája legyen sík-Ildi „Széttör" hőfohozót vegyen I Női- és leányka-kábátok, férfi- és nőiszővetek, selyem-, szőnyeg-, damast-garnlturák, paplanok S"„- öolenszky Divatüzlet Ólomé iraki Fs.iit Telalaa »11. Divatos ruhákat készít Korpíts Ferenc uriszabósága Magyar-utca 4. ízléses névjegyet, meghívót, nyomtatványoka t a Zalai Közlöny nyomdájából 1
1838, december 17
- (A Do\'gozó Lányok karácsonya).
A sorotaUís jótékony célú karácsonyi vásárokat « katolikus szcrveikodés icg legtágabb alakulata, a Katii. Dolgozó Leányok KgyesQiclének a ^rende-éso ,árln be. A műsoros enTel egylfote^öü vásárt, a művészi izlóssei átalakított fehéráruiét — sajnos — fiz érdeklőitek o1? csekély száma méltányolta, hogy már a délutáni órákban cicire, ijlhaló volt, liogy a vásár csak ráfiie-tíssei végződhet. A Dolgozó Leányok munkanélküli tagjai itt a táját mun-kájnkal átlitottók ki, liogy Valami kis slsplőkévd ir.pjat«poízák-a pénz hij-
Íin o\'y nehe^m mozgó szép cél ikérl ;Qijdő egyesületük 1 Hét, Sajnos, a/ ifjú liíánygárda szive: akarata, szorgalomnál és szeretettel Végzett munkája hiál>av*lónak bizony iíiH most is, mini már a múltban néhányszor, mert városunk érdeklődése csak nem akar felije fordulni. De a csüggedés méj-tem Y\'t úrrá a TiALaS leányokon s a sok-sok nehézségekkel dacolva előbb-utóbb mégis csak betttonyitja, liogy kovásra annak a, nagy és nemes céhi egyesültnek, amely városunk "óss.-et do\'gotó leányait maga köré kívánja gyűjteni.
- (Turul disttábor)
Az Országot Turul Szövetség na^y. kanizsai gróf Zrínyi Miklós Hej társi lígycsülate január 6-án, vitkereszt nap. ján csle fél 9 órakor ai Iparoskór eme\'eli helyiségeiben tartja meg be-nulaikoié láncos dlsztáborát. A disz tábor első, komoly és művésziéi részében ft Turul Szépmüvei Bajtársi Egyesület következő lagjai \\e.znck részt: Szcleczky Zita, a Nemzcli Színház művésznője, Kulcsár Irma cl\'jadó-uiüvésmő, Talay Sándor író, Dániel Krnö zongoraművész, dr, CsiUéry Béla hegedűművész, Mészáros Erzsébai énekesnő, ai Operaház tagja, Csányt Lásdó, az Operaház 6zóiótán-»sa ós Kndrc Béla, a budapesti Városi Színház operaiamagya. Azonkívül rfrzt vesz a dlsztáboron Ambrus Jőzef, a Turul Szövetség országos fővezér?. A disztábor második felében-"hál keretében ismerkednek mea cgymássai a Tnrullsták és a Turul barát kanizsai és környéki közönség. A disztábor részletet műsorát legközelebb köziljüfc, most még csak at\\ jclenllieljük, hogy a disztábor rendé tőség*.\' és az egósz bajtárs, egyesület már munkába állt s mindent elkövet, liogy a bcmutnij-Vonó disztábor crkö\'cs;lo2, anyagilag egyaránt n iogjob]>on sikűriUJón és méltó kópét adja a!Turul gondolatnak és céloknak. A disztábor tiszta bevé. teletnek felét a szogóuysorsu TurulUla egyetemi haHgatók sogélyeuSsero, a másik felét a helyb-U Szociális Misz-szió céljaira fordilja a rendezőség, kéri tehát a nagyközönsége!, Iiogj\' céljaiban Önkéntes adományokkal, valamint a disztábor In\'ifféjiéhez való le,-, inészetbeli hozzájárulásokkal támogatni sriveslqsdjék. 1 (:)
— (Ingyen karácsonyi ajándékot)
*t«j*zhel maginak ön is, lia résel Ivesa a zalai Közlöny karácsonyt ilO»-rt«i a hibát- mjtvény\\»ra*tnyén. Kern kell mist tanai, mint naponta figyoí-inesao alolvesni • Zalai Közlöny hirdetéseit, magitnrwiii «z elrejtett hibát *» >zt oeuegyujtv* a % oldalún W-**Wó Mlvényaksn újévig egyszerre
Toriros Isii Íii|l2liiin olttá starácsonyi árositás.
Óvta- ét psreelliR-késiUlékban, vale-mliu suntképikbii ntiy viliultk.
ZALAI KÖZLÖNY
Ez évben is
leíolkolmoiobb alúndéko!
karácsonyra,
mellyel tartós örömet szerezhet,
I
vehst. ^
Rekamiék
Fotelok
Virágállványok
Teakocsik stb. stb.
1» Élteti! Itel MU
I [IRODALMI\' ÉLMÉNYj
—a karácsonyi magyar könyv- \'¦ termés nagy sikere a Zrínyi irodalmi és Művészei! Kör klsdi-sában megjelent Kovács SstMtUnyVIMf I
Abúsképülovag
(Mlsu.l CsrvanUH i|*U)
Kapható
a nagykanizsai kQnyvkirsikedéaakbsn Is.
Ara: B-SO P.
1000 darab
Babakocsik, hintalovak, biciklik
és mindenfajta ] á t ó k o k.
Manikűr-, fésű- és illatszer-kazetták
fővárosi választókban
Babaklinika I
VÁGÚ-nál
— (Adományok)
A lialársréU Tóiszcrdaliely uj l\'mp-Jomára n nagykontzaai Mécs est ikap-csán a kővetkező adományok érkeztek. Orliitay Gyula, rehórváry József 2—2 pcaigő. (
I — ;N»pt4j( December 18. hétfő Kom ; kat Üráoiáo. — Protestáns Auguszta. ¦ ízt. Tebeth hó 6.
OózfurdÖ nyitva reK«el fi órától est* $ érátff (hétfí, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Olcsó karácsonyi árak!
Felvidéki férfi kalap . . P 2"90
Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6"5ö
Férfi hálóing..... P *>80?
Selyem goldsol női hálóing P 10\'50-tai
Női selyemharisnya . . P í"4B-toi
Kötött pulóverek . . . . P 6*50\'
Divatcsarnok
Fő ut 6.
— (Halálokáé)
özv. miskei és monostori Thasiy Kristómó .ez. nemeskor! Kiss Mária, dr. Tliassy Kristóf »alaegersiegi oracág-gyü\'ésl képviselő élesanyja december 16-án este elhunyt, A vármegyeizorte nagy tiszteiéinek örvendő nagyasszony holttestét nia délutiui ho\'.y.\'zlék örök nyugalomra Zalaegerszegen az e^éax vármegye uritársadalmának részvéte mellett.
— (Levente-karácsony Klskanlzsán)
A kiskanbsal levfi.iték vasámapfdélelőtt tartolták Ciévi karácsonyi ünnei-pélyakct, aiiol Jelen volt vitet Babay Sándor \' nagykanizsai IcvWalek&rzetpai raiicsnok, Szépudvary László nagykanizsai lűvenUífÖoktaló, dr. Szal>ó, István és mások, P. Bánás Gyula kiskanízsai liQkósz meleghangú kíirácsonyi beszéde aratott sikert. Majd Jámbor László és Mcrcaeg József leventék 1 szavaiAtai emellek az Ünnepély fónyóU Külön inegemlőkezűnk a leventezenekar karácsonyi számáról, amit Weki Gellért karnagy loaiitott bi nagy fáradsággal » fiolái, de tehetséges Jeveaitczenészek. kei. Alvégi György humoros karácsonyi köszöntője sikert aratott. Az egye. sü\'el legnagyobb érdeme azonban az a néhány pár cipő, amit kiosztottak . a mezíUábas leventéknek,
— (Jólslkerütt a tapolcai borvásár)
A tapolcai járási mezőgazdasági bizottság állal- rendezett borvásár teljes sikenei zárult. Az orszig minden:.rá-- ¦• széböi jelentkeztek érdeklődők és vásárlók, Vonalon 312 vevő érkerttt s körülbelül \\ig>-anBnnyí jött autón is. Különösen a i-elvidók képviselte míU> gál szép számmal. Kőrüjb-dül 100.000 hektoliterre teltető az a bohncnayíséjf, amit a kiállított minták képviseitek. libböi a lxjniunrii\'iségböl ¦ kbt 12.000 hektoliter került eladásra, kóiel ,600 ezer pengő értékben.
*m Teklnt*o mmg A Kopatoíli Bator-árutiáa állandó biitorkláliliaaat. isléses és ülcr.ó bútorokat kedvező Hietéal M-tátelekkel vásárolbat.
A lelt „Herkules" téglagyár
bclIerUIéfének megrnQ/elhctQ részelt
3 évre bérbaadjulc.
ÉrctcklSdnl lehel 1111
BablU Lajoinál, Fö ut 10.
MtgtOgiOtt síékrckedeinél ét mmak mindenféle kírot liitvtt kezményelnél a gyomorbélcutor-nát regnél felkeléskor egy pohár íermésielei .Ferenc jtml" keu-rűvli alaposan kltliztttja. az effléaz-téit 6a ae anyagcierét elOmozditJa, a vérkeringést megélénkíti • kellemet \' közérzetet ét fokozott életkedvet teremt. Kérdene meg orvosát!
Marltáa willanyéflSk
k.ilellcn lilvll! 1000 íiiíil irn tvucUvil
5-25 W-lj csak P 1*05\'
Sohlaaingar Qyultt
vmmkmrttmttaéeiaéS
(Sxérvu^pttlel.) sur
,i \' 1 . ......I1" 11
09230?8117
ZAUM KOZLONV
193». december 17.
0**fc»k«m fa (és ¦¦¦¦Kldl
Budapesti gAxkofcw*.
képviselet KISS FATELEP
Ensébet-íér 13. Arany Jínos-u. a Teltfoo 539.
— (A vasutasok karácsony a)
az idei karácsonyi jótékony kod ásbön a vasutasok sem maradtak el. A inbr-douyve.etök saját otthonukban Palotai Ferenc főmozdonyvezető elnöklete mellett 400 pengő írtékö me\'.eg ruha és cipőt osztottak k\'. Az ajándékokat Amté Károly fütőhárfönök adla át meleg smvak kíséretében. — A moZ-donyífltők az Amerika vendégtőbT, Amté Károly fütőhárí főnök és Cseb neki András füUI, az egyesület elnökének jelenlétében osztottak ki körülbelül 200 pengő értékű meleg ndiát és cipőt. — A VOCÉ a közgyűlésük megtartása után a vasutasok tcké/Ü helyiségében végy sbcgénysorsu vasutas családnak 5—5 pengő készpénzt ás 5—5 pengő értékű s: e.elet-e-somagot ajándékoztak, — itt említjük rr.eg, hogy a VOf.íí közgyűléséről helyszűke miatt legköiClehbi számimklon íz>.imó-timk bo részleUsen.
— (Adományok)
i Szabó C.yözfl ny. járásbíróság! elnök n kórliáz, « szegényház és a fogház karácsonyfájára 2—2 pengőt adományozott. Az adományokat továbbítottuk, i \' , \' \'1 \' .
— fKarícsonyfaklosvtAs)
Késztetünk minőségi és számbeli arányában lucfenyő karácsonyfa juttatására régt szokás alapján előjcjTyzclt intézmények és egyének kijelölt karácsonyfáikat folyó hó 21-én délután és 22 én a Vár-udvarban átvehetik, TeWon 351 sí. Hercegi Erdőhivataj.
— (Kétszer volt büntetve)
A Zalai Körlöny tö-i szániában megjelent törvényszéki tárgyalás tudó-sitásával kajycsolatban Szabó lafos lieníos öimak megiUlapilását kéri, hogy a 60 deka szalonnával csalást elkövető bejárónőt nem Ő jelentette fej ós a bíróság el fitt nem is kívánta megbüntetéséi. Miután áronban a csaló nő már két Ittíza vo\'t büntetve, a bíróság a höthónapi börtön k\'.s\'abását larlotLa igaíságosnak.
Rövid táviratok
A FELSŐHÁZ ma délelőtt több kisebb* javaslatot tárgyalt le s cz^el ki is merült uapiiendje, A karácsonyi szünet a holnapi záró Oléstel kezdődik.
KOMMUNISTA TONTETEST rcn-dez\'ek tegnap dé-előtf Spaiatóbat.. A kl vonult rendőrök a lüi.\'elők stctijíszié. sére eliisíör a 1 végűbe lőtt. majd a tüntetők kőié. 4 súlyos sebesültet s/áUUottak a luílyszinről korházba, "Gujanovícs MUkó, az ismert kommunista meghalt.
HOTEL CORVIN
BUDAPEST »\'»
Villi, 0t.k.»y-a. 14. Naaietl Silnliä,,„11 CMládl azálloda a varoa szivében. Újonnan berendezve, központi lutea, hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas azoba Pa-—, kátágyaaP av-
is\'" .....mmmmm
j Ea CB aNkip
feafoáfa té» feU.Snfélc. aj*MN dákok és\'Iáase wálfasxtékbMint
TEUTSCH drogériában.
lagszebb ajándék a
művészi fénykép
N..,k.ai.«,c..j,Ä)nij VASTAQH fotomflterméböl
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyiti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. Mn
löny Zalai Közlöny Zalai KöaÉflny.
slfiny Zajai Kfi/.löftV Zalai KöSiny i&T*\\Jb^<^
iiiii.i iiiii miij íiiiiiii p Tijf
Zalai Közlöny ZnlniKozlJny "KaftuaKözlíin\\Z:ilaiJ(f)z/)iiy <«*i^SMWUA«^,>íf>iiy hiUIIMUJJ.IUlfy ,U,I«I KrKlony
IDCS
Jóslat:
Élánkebb éezakl szál, délnyugat felől terjeszkedő havizii, havat-aaő vagy etí. A hőmérséklet nem változik lényegeién.
A Meteorológiai Intézet nafykanlzaal megtlgyelOállomaaa Jelenti ¦
HóraénAklet tegnap este 9 órakor -•20, ma reggel -10. délben +10.
Ceaoadék SO V-
Nagykanizsa megyei város polgármesteritől.
27484/1939.
Tárgy: Erdei nülák éitekesitiie.
Az 1939—1940. évi rendes erdei főhasitiála\'okból (3976 lat. hold tcitl\'etről) kikerülő szil, hárs éa éger mű!, km nyilvános zírt Irástell vir-senylárgyalást hirdetek.
A zátl Írásbeli ajánlatokat, melyeknek botitékja „Ajánlat nagykanizsai vároil erdőkben 1939. évi vágásokban termelendő mülíta" lelíéssel látandók el, - legkísObb 1940. é\\l |anuár 4. napjának d II 12 órájáig apolgáimesleil hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
BOvebb felvllágosilás a városi gazdasági hivatalban nyerhető.
Nagykanizsa, 1939. december 4-én.
I Polgármester.
APRéHUtiETÍSEK
Ráf
ÁLLÁS
Egy ögyei plhkanos azonnal íelfelc-lik a Vasúit HUlapaiudaban.
FAanl SudA bejárónői azonnal tetve-szak. Sujiriit 16/e., loldszlnt 2. •
l\'lalal leány |obb hálákhoz n|ánlkozlk mladaaaaarak. Címeket a kiadóba
3138
ADÁS-VÉTEL
2 drb príma 160 kg. aalreerMe eladó Teleki ut 10. •
Vaaaak •.eieitfrkeiyt ál har-aararslt minden mennylságDea. Klsa Mihály borésgyIlmDIca\'Bzeszfozdáje Ujudver.
ZalraerMaak eladók Sóutca S. az. alatt. 3138
HÁZ ES INGATLAN
Kliály-ulca 5. számú Sllakáaaa ker-teaház eladó. Bóvebbet ugyanott, *
KOLÖNFlU-B
tálanyaaaaanal CaakrlvSI) Umf. kapákat VaaUgh folénál.
SSrlol „Saaltar" olrkaláoiaa hSlakaxct »aal I *
, Taléllatall egy uemlytlilnU kul.a, Atveheltl I\'5-ill 9. alatt.
ZULUI KpZLŐNV
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja;. „Káigaidaeágl II. T. Htsyk.aliaa". Foleloa kiadó: Zalai Kárely. Nyomatott i a „Káioaldaaágl R. T. Nagykanlita"
nyoadájáfaaa N.gykanlzaaa. (Nyomdáért teleli Zalai KiralyJ
5206?926
79« ÉWoiyam 288. uám.
Nagjrkstilu», 1938. december 19. kedd
Ma: „Keresd a hibátI"
Ara 12 Ml.
ZALAI KOZLO
POLITIKAI
l «feda» Una.», eWfafcta.
Felelő* szerkesztő: Barbarita Lajos
EUWicUal ira: egy bóra ¦ pengi 40 BIUc WkcarUaecI ta kUdóhlTaiall láTui 7a az.
Finn testvéreink
A finn nép hősiessége csodákat tett. Ez*ei a világ közvéleményét magára vonta, Az elismerések, az együttérzések szaya helyett ma már a megsegítés lépett előtérbe. Minden velük rokonszemes állam igyekszik erejéhez mérten anyagi, itt-ott emberi segítséget nyújtani. Mi magyarok büszkék lehetünk faj testveiéin k-re. És jói esik meghajtani elismerésünk zászlaját a világ Jgazságér-zete fe\'etl, amikor pálc;H tört egy kis nemzet érdekében egy óriási hatalommal szemben.
Egy kis időre felejtsük el, hogy most a testvér-földön háború vau. Magyar utazók leírásaiból nézzük meg a béke finnjeit. Keressük fel őket az Ezer-tó országának vadregényes tájain, elszórt telepeken, völgyekben, nagy erdők mélyén. Tegyük fei előttük a kérdést: - Milyennek képzelik a magyart ? Mit tudnak rólunk!? Hogyan nyilvánul meg testvéri érzésük?
A felelet, a kutatás eredménye nagyon kedvező ránk. Még a legel hagyató üabb helyen is tudnak a magyarral. Nagyon kedves az a kép, ahogyan bennünket elképzelitek. A magyar hős, lovagias, végtelenül szereti a hazáját. Jókcdélyü, cigány-muzsikás hangulatú. Tetszetős elképzelés a délibábos rónák szilaj, lo-vas magyarja.
Az kétségtelen, ha magyar érkezik valahova, felvillanyozódik a falu és Foha nem tapasztalt vendégszeretettel fogadják. És megindul a kérdezősködés a magyar testvérekről. Mintha régi ismerősök volnának. Érdeklődnek helyzetünkről, torsunkról. Magyar mesék, mondák, daiok kelnek hódító utna a finn IelkekbOn. Baróthos útleírásában a következőkép irja le a magyar népdal sikerét ; — »A hatást nem akarom túlozni, de mind szerelmesek \'ettek a magyar nótába s én a következő napok alatt nekedtre énekeltem ima-ga\'m.«
A magyar népszínművek, János vitéz a finn színházak kedvelt da--rabjai. Közismert Jókai, Mikszáth, Herczeg Feiünc, Gárdonyi. BámN-Intos i^gaszkodásuk1 a magyar -nagy-ságokhnz : Kossuth-hoz, Széchenyihez, Deákhoz. Nagyjalnkról még a legkisebb fajúban is tudnak. Jó\' ismerik a magyar történelanet.
Faragó József finnországi élményei között egy-két figyelemre méltó beszélgetést k le. Gyermekekkel beszélgetett Egy tízéves fiúcska, a mikor azt kérdezte tőle, hogy ml szeretne lenni, mindenáron a hortobágyi csikós hivatását akarta betölteni. Egy kis leányka ónekeshö-nek készül, de tanulmányait meg fogfa szakítani, hagy közben az ápolónői tanfolyamot elvégezhesse. Ezt pedig egyenesen azért teszi mert a magyarság legújabb felszabadító harcában a magyar katonákat akarja ápolni. Meghatóan kedves az előbbi finn leányka bátyján nyilatkozata1.- Ö á finn, észt és lapp
Hoszkra orvosolni akarja az eddlfil finnorszíí! kudarcokat
Északról a szovjet túlerő nagy veszteségek árán nyomul délre, keleten^és^délen visszaverték a szovjet támadásalt — 17.000 szovjetfagyot és hlmlőjárványt jelentének északról. 250 megsemmisített tankot délről — Izgalom a Kremlben
Az északi hadszíntérről kiadott Je-. leiitéfCkbóT általában az a kép ):oii--takozik ki, hogy Kardiában tehetetlen az orosz, északon azonban lásson előrenyomul.
A tegnapi finn jelentések ugyanis csak a karéüai részre vonatkozunk és elmondják, hogy ott minden támadást visszaérve, a különböző hu tarrészeken 31 tunkol semmisítettek meg. A parti ütegek is munkában voltak, megakadályozva az ellenség partraszállási kísérleteit. Kardiában az omsz még el sem érte a védobníi
vonalat, máris 250 harcikocsit vesztett, i Északon az \'oroszok lassú előte-nyomurása bizonyosmik látszik, minthogy az orosz hadijetentés csábj az északt hadszintért említi, jelentve, hogy a Norvégiával közös 175 kilométeres finnországi részt c\'faglal-ták és tovább nyomulnak dél fe\'é Jelentik még, hogy a Salmiervltől délre nyomuló szovjeth\'adsCieg korszerűbben van felszerche és klkép-zettebb, mint a déli. c
Loadonl véHcmény: Az oroszok sohasem tudják áttörni a finn védelmi vonalat
clfoglalásá-
Ifilték meg Finnország nak végtegcs dátumát.
A Times azt Írja, hogy a szovjet-haderő, bár 100.000 embert vont itl össze, sohasem tudja áttörni a Man-nerhe bn> erödvoua\'nt.
A hlmlfi-jArwény
Amsterdam, december 19 (Havas) Fiimországbói érkező hirek szerint Suomisafminál a? oroszok 17 ezer embert vesztettek hA-
lottnkbau ós foglyokban. a jelentés szednt a szovjet itt 60 kilométeres sebességgel járó harcikocsikat vetélt a tűzbe, de a finnek uj ágyukat kapva, ellentámadásba men/.eü.
Megjegyzi még a je\'entés, hogy az éMQkl részen küzdő csapatoknál
- filmeknél \'és oroszoknál egyaránt
- himlőjárvány dul
8zovjnt-BÍ*t«kWli
¦ Stockholm, december 19 a finn csapatok a nagíy szovjet-nyomás miatt lassan és tervszerűen vonulnak visszja. a jejentés szerint a szovjetcsapatok Koskomoig jutottak elöic a finnek által erö-x-n megrongált északsarki egyetlen uton, amelyen a Szovjet fámád.ás hömipő-lyög lefelé. E;fogIafták Höjcnjörvlt is, amely 15 kilométerre van a norvég határtói délre.
Egy szovjet tengeralattjáró - a Havas amsterdami jelentése szerint - 57 lövést adott le egy német ha-| jóra. A lövé\'ek nem találtak.
London, december ig A Heuler iroda jelentéte szeriül a szovjet döntő csatám készül Finnországban. A Kremlben az éjszaka Sztálin hosszasan tanácskozóit Molo-towal. ¦ ¦-\'
A Daily Telegraph szednt Voro-silov népbiztos erős dorgSIásban részesült « finnországi hadvezetés eredménytelenség miatt A szovjet-hndfereg parancsnokai njost már ujabb határidőt tűzve, februárt jc-
Negyvenhat repülőgép pusztult el a tegnapi nagy német-angol légicsatában
ték. Néhány angoi gép vezetőjének: sikerült Wilhelmshaven feié áttömi. Belekerültek a légvédelmi tüzéiség összpontosított védelmi tüzébe, ugy hogy nenv jutottak hozzá bombák le-dobásához. A német gépek közül kettő lezuhant, legénységük ejtőernyővel leugrott. A győzelme> n^met vadászok 109-es tlpusu Mcsser-schanidt-gépek és a Schumacher va-dászWjb>^ tartoznak/, mnely már december 14-én husz támadó angol repülőgép közül Űznek lelövésével 50 százaiékos veszteséggel kü\'dte haza az ellenséget. (MTI)
Angol részről kiad-ttt hivatalos jelentés szerint a légiütkÖ\'Ctben az angolok 12 Mesícrschmidt\' gépet lőttek le ,mig hét ango\' gép elvesz- , tévét ismerik be. .1
A vllágérdeklődés középpontjában tegnap kétségtelenül az. Adlirir.il Graf Spee német csatahajó sorsa állt, amely árbócvégrc húzott zászlókkal inkább a megiemmisüiést vá-« lasztolta, mintsem angol kézte kerüljön. A hajó parancsnokát és legénységének minden tagját me^ralsn
telték és a mbntevidcól hatóságok utasítására Internálták. , 1
A Graf Spee .sorsánál azonban az események nem álltak meg és "mára uj szenzációt hozott a háború : a Helgobmd körüli nagy angol-ftémet íégicsatát, amelyről u NTI a következő hivatalos jelentést adta kl:
Hivatalos német és angol jelentések a légiharcról
Deccniter 18-án délután az ango. lok 11 legkorszerűbb hardrcpü\'ő-géppei nagyszabású támadást hajtottak végre. Az c\'lenséges kö\'.c\'ék az Északt tenger partján. különböző helyeken próbiált támadni, a német vadászok azonban tlelgolandtó1 észak ra már közefedlében szétugrasztották. A belső Német-öböl ÖJ\'ött több elkeiéiedétt légi harc folyt le. Ezek
során az eddigi jelentések szerint 31 angol gépet lelőt.ek. Ebbe a számba nincsenek beleszájnitva azok a veszteségek, amelyeket a tnegmhradt angol repülőgépek minden valószínűség szerint visszatérésük közben még elszenvedtek. Lelőtt angol lepülőgé-pek töredékei már sodródtak is a német szigetek partjaihoz. Két angol repülőgép legénységét foglyul ej\'et-
egyesitett sereggel mint hüsüárőr-nagy jön nr^jd Magyarországra, hogy ¦segítsenek hazánk »lr>gyH.ij-jákc népet eliten. ,
Nem Is csodálkozhatunk éteken a szép testvétt magnyi\'alkő/ásokoii. A iiiin iskolák alapos munkát végeznek n testvériség ápolásában. Az etemi iskolák könyveiben ott találjuk fl finnre fordított magyar Himnuszt és Szózatot Ugyancsak benne vun egy-két n«gyon szép magyar
népdalunk. i
Egyik tanítótestület nagyon szé-gyelte Faragó elölt, hogy ök németül, franciául, angolul tanulóiak és tanítanak |s, de magyarul n;m. Pedig ezt kéne. - »Hogy a szégyenletes mulasztási helyrehozzák, irja - n^gy dénel-durral összeszedték, ami é\'Ő lélek volt a faluban, még a bén^eket és a szo\'gálólrM is beleértve apjókústól, aiiyjoKustó1, po\'yásbobástul, mindjárt melegében
meg is akartak tanulni magyarul tö\'cni fél óra alatt*
Ezekhez a sorokhoz alig van hozzáfűzni va\'ó. A kis huszáröma-gyocskák, ápolónők ma már szent kötelességüket teljesítik v saját sza-bad>ágharcukban. Emlékízziink most őróluk, akik a testvériségnek ilyen bájos és színes virágaival szórták tc\'c nz ezcrló országát És hozzunk értük áldozatot
Kováts J. András.
3
fi törvényszék 500—500 pengfi
pénzbüntetésre ítélte Ifj. Pillér Arthur ügyvédet és IHagyar Lámmíé utbistost
a hét súlyos lebestitésset végzMő sormásl atókarambél mUtt
14 " * EB ESD A HI B AT"
i i versenyében ina a hibát
..................................................cég
hirdetéséber a Zalai Közlöny mai
számának..........oldalán találtam
meg. — A helyes belü: .........,
szó:.................................................
Olvisható aláírás:\'
Az angol hajók állani ra-p(II5témadAa epedménye
Ellentétesek az angol és nemei jelentések az Ursuta angol tengeralattjáró támadásáról is. A németek ugyanis cáfolják azt a hir|, mintha az íjrsuía elsü\'yesztctl vojna egy, a Köbi-osztályhoz lariozó német cir* kálót. ( ,
Berlini NTI jelentés baszámo\' arról is, hogy német felderítő repülők az angol partok kötelében gépfegy-vertüzzei in^támadlak, majd bombáztak néhány angol hajót és azok közül négyet elsülyesZtettck, hármat suiyosan megrongáltak. , t..\';
Az angf-í jelentések két hajó pusz-tuiésdt és négy hajó megrongálását jelentik. A halákjs áldozatok száma is jelentős. ,\' j
Nyugaton i élénk jérör-.harook
A nyigati arcvonalról, különósen a Vogézek erdeitan észlelhető élénk járőr harcokat jelentenek.
Itt -150 méteres széles dombok váltakoznak szakadékot kai, amelyekben a járőrök kölcsönösen jól portyázhatnak. A 30 kilométeres szélességben húzódó erdős vidéken kJ-, vüt a harcitevékeiiység egyebütt csak a szokásos. ,1
Karácsonyi Vásár
szomolAnyinAl
Nagy választéki Jó minőségi
Curohlll rédióbaaxéda
; London, december 19 Az angoi rádióban Churchill beszédet mondott, amelyben bejelentette, hogy az Ajax két páncéltornyát szétlőtték, az Exetert pedig 40 50 lövés találta. Az áldozatok szá-: ma közei száz. Bejelentette, hogy az utóbbi napokban az a"hgol Tengeralattjárók három 6000 tonnás német cirkálót sülyeszleítek el. A német haditengerészet - mondotta — fokozta tevékenységét a kereskede-má rujjók ellen. Legutóbb 24 hajót tá^ madtak meg és "hatot eltaláltak. A tengeri harcok kimeneíe\'e Angliára nézve kielégítő - mondotta végül, az admiralitás első tordja. f
A Zalfti Közlöny annak idején röviden megemlékezett arról a nogy autókérambofról, ami ez év augusztus 13-áji, vasárnap délután Sormás és a hengermalom között tőrtént, amely hét súlyos sebesülést eredményezett és csak a Gondviselésnek köszönhető, hogy halálos emberáldozatot nem követelt, ,
Augusztus 13 án
A meglndilotl esendőd nyomozás szerint a kérdéses napon ifjú Pillér Arthur letenyei fiatal ügyvéd saját gépkocsiján feleségével, 3 érts fiacskájával, Bittéra Béla letenyei szolgabiróval és Fazekas Ilonával, Pillérek alkalmazott jávai, bejöttek Nagykanizsára, ahoi egy urírjsaMd-nál látogatóban voltak.
Délután 1 órakor újból vissza-
hajtotok. Ifjú Pí.\'ler Arthur vezette a gépet. Sormás elölt szembe jött-, velük Letenye felöl Magyar László törvényhatósági ulbiztos autójával, amelyben Boros József nagykanizsai lakos, kereskedő ült. \' ,
Végzett* porlclhű
Ép akkor robogott el mellettük egy harmadik, idegen lendszámu fekete kocsi, amely oly hatalmas\' porfelhőt kavart fel, hogy egyik úrvezető sem XtStta meg a masík kocsiját, c-ak amikor már B-6 méternyire voltak egymástól. Pi\'ler villanásszerűen áitlátta a veszélyes hely zetet és ezért hirtelen jobbra fordi-totla a gépét, ugylátszik ezt teheite Magyar ls, uiert a következő pillanatban i . \\ \\ t j-
a kél koosl nekiszaladt egymásnak.
Pillémé a kocsiban figyelte a törté-iiejidöket, és saját testével védte az Ölében ülő fiacskáját. Hatalmas recs-c^nés, majd jajveszékelés hallatszott. \', i A nagy zajra és segély kiáltásokra összefutottak az uton haladók, úgyszintén a közeli hengerjnjalom: efcnbe-rei, hogy segítsenek a karambol webesültjein. Az egyik ember a mjaloan; telefonján hívta fel a kanizsai mejn-. tőket, akik három autóval sietlek a szerencsétlenség színhelyére.
Eszméletlen sebesültek
Borzalmas kép tárult a segítségre siető mentők elé. A fiatal PiUerné eszméiétlenüi, véresen, gyermeke fö\'é borulva volt a kocsiba szorulva, homloka összeroncsolva, agyrázkódást, koponyatörést és egyéb sérüléseket szenvedett. Ugyancsak a volán mellett ülő fiatal PiUcr kbpo-nyasérüíést és egyéb súlyos sérüléseket szenvedett. PiUerék 3 éves fiacskáját őrzöangyala megóvta, míg csak hjrzsoíás sem érte az össae-ülkö^és köíep-jtc. F(,t?ra BÜ-iUgyan csak súlyos sérülést szenvedett. De. csonttörést szenvedett Faztkas ilo-, na Is és a másik autó vezetője, Magyar László utbiztos és utasa, Boros József. \'j
A kanizsai mentők az első segély-
nyújtás után beszállították mind a hét sebesültei a nagykanizsai kórházba, ahoi főleg Piijer Arthurné, Pbler Arthur és Bittera Bé\'a voltak hosszabb időn át gyógykezelés alatt.
A ííagykantzsai mentők egyike, Krénusz Feiepc tüzoltóőrmester, fl helyszínei nyombafc felirta a. szemtanuk neveit. ; ; ,\'
Megiiidu\'t a csendőri nyomozás. A nyomozó csendőrök a \'helyszínefu tényváziatot készttettek és így került az Ügy a klr. ügyészség été.
A főtárgyalás
Hétfőn délelőtt volt ebben az ügyben a büntető, főtárgyiaiás a, nagykanizsai törvényszék e^Őit, amelyen Pillért édesapja, dr. id. Pibpr Arthur keszthelyi ügyvéd és dr. Bertiii József kanizsai ügyvéd, Magyar Lászlót pedig dr. Pozsogár Rezső képviseletében dr. Malek László ügyvéd védte. Mint tanuk idézve lettek az autó utasai is, köztük a fiatal\'PUter-né, akinek homlokén még ott a kórházi kötés. Szakértő Arató Károly MAV fütőházi főnök. A vádat.dr. Vaday Sándor klr. ügyész képviselte. \\ : ( i í
A vádirat gondatlanságból okozott súlyos testi sértés miatt vádolta «gy Pillért, mint Magyart. ..... [\'
Kihallgatják s vádlottakét
Ifjú dr. Piiler Arthur elmondotta, hogy 6 hengeres, világoskék, 4 Üléses >Hansa« autóval Vtifult el Kanizsáról hazafelé, amikor Sormás tájékán egy nagy "fekete autó eiőzle őt. Nyomában nagy porfelhő támadt. Fékezett, de hirtelen közvetlen maga előtt látott a porfelhőn keresztül egy gépkocsit. Balra nem mehetett a mésféiméteres árok anjüitt, igy végveszélyben jobbra fordult Ekkor tör tént az összeütközés. Hét hétig volt a kórházban, felesége csak a minap jött ki. Noha ő is sértett, nftin kívánja Magyar megbüntetését. , | .
Magyar László utbiztos úem! érezte magát bűnösünk. í hengjeres Ford
mm DUHÜlljj
jjHtHj cipő és hócipő
fö-ut a,
autója van. A kérdéses napon Le:c. nyérőt jött be Nagykanizsára, Polnn felvette Boros nagykanizsai ^emu-kedőt. A Sormás előtti kanyar előtt jelzést adott le, mjajd a kanyarban találkozott egy csukott fekete aut0. vat, amely nagy porfelhőt kavart fel. Mintegy 6 {méternyire rnaga előttegy autólámpát és a hűtőt látta meg a poron keresztül és a következő pillanatban mér megtörtént az össze ütközés. Tagidia azt, mintha jobb felé haladt volna. Az ut baloldalán haladt - hangsúlyozza határozottan A biróság mindkét vádlottat szembesítette egymással. Pillér ugy tudja, hogy Magyar jobb oldalon jött. Magyar iem kívánta pillér megbüntetését.
Ifjú PUler Arthurné, *z első tanj, elmondotta, hogy férjé az ut bi\'o\'-daláu vezette a gépét. Látta a kö-ze\'edö autót, villanásszerűen
átkarolta flaoakáját, ráhajolt éa ioatóv©! védto.
A következő pillanatban megtörténi a karúmból. fi
A tanuk különféleképcn mondják el az esetet. Az egyik csopoit Plíter védelmében, a másik Magyar javára. I
Arató szakértő szerint a porfe\'hő tényleg akadályozta a vezeiőket a helyzet tiszta megitelesében ós ennek következtében állhatott elő a szerencsétlenség. ¦ ¦ i I
i
A perbaazédek j
Dr. Vaday Sándor klr. ügyész a vádbell cselekményben kérte mind-, kettőt bünö-snek kimondani.
Dr. Berlin Jóxfef védő utalt arra, j hogy PíHern,em\' köveöietett el gon-gondatlanságot akkor, amikor életének minden értékét vitte magával kocsiján. Soha kifogás nem volt PíUer autóvezetése ellen. Ezzel szemben Magyar - aki csak hat hét előtt lette le a vezetői vizsgát, nemrégen már \'szerepelt a törvéuyaré-
BAZARUDYflRj
\' TaUhal 3-95.
Legszebbet ;; legolcxJbbws i
Városi Mozgó
Kedden-szerdánl!
MT Ketten 1 jeggyel -^asj
Jeinette Mc Donald és Eddy Nelson legixebb filmje!
Nyugat leánya.
A d«l királya és királynője a leepompásabb filmben FigyelemI Előadások: félő, 7, negyed lOkor.
Ifjúsági ós szépirodalmi müvek,
karácsonyi unealbumok, emlékkönyvek, ima-kOnyvek, társatjátékok, babák, gyorinakjátékok nagy válautékban, oloao árakon
SCBÜLESS TBSTVÉREK-nái
Deák lír 10. Horthy Mlklóiut 8.
5064
A nagykanizsai vasntasság hü maradt a keresztény nemzeti eszmékhez
A VOOE évi közgyűlése
1M9. december 19.__
KAR ACSOHYRAI
Hóelpok Borollfik Saialelpük Hillólptk íamlcitiaák flyermokolpök;
legolcsóbban az
„IDEÁL" ctpSOxMlMii
Fo-»t 12. szAm.
Hősi naptár
Bokor András volt brassói 24. Iwnvód gyoJogewodbel}, . hadapród a Tamowtói
fff4. |j. I délkeletre fekvő Tucliow
-1 nieJSöUi ütközetben nem
csak bátorságának, iioneni igazi )>aj\'-társi érzésének ós elöljárója iránti ragaszkodásának is róuyes taniíjfilót adta. ,;
Midőn ai első roham uitán a zásstó-alj eiső vonala megingott, tFluk, a *ászlóa*jpárancsnok urat aí ellenség cttbgtftl Ne hagyjuk! Utánamil. — kiáltással a visszavonuló legénységet ujabb rohamra verette. Bátor elhatáro. sasának nemcsak az Jelt éi eredménye, liogy zászlóaljparancsnok át megmentette z elfogástól, lianem még az el. kos ;t is kivetették az állásokból.
A \'slcikü hadapiód as amny vitéz-ségi net kapa* < (
Az Idült Izületi couz és tsz \' Ischlás, a neuralgikus és az ¦rthritlkus fájdalmak kezelésében egy pohár terraésietes „Ferenc Jómf* keserüvir, reggelenként felkeléskor bevéve, iger könnyű, lágy tzékletéte\' fokozott < lyagcserét, jó emétztésf keltem s közérzetet biztosit, i ér izze me. orvosai 1
— T»kl M Mf a h petéin Botor-árusa* át n butorkié Itásit ízléses és olcsó h.ito okát kedvesé fizetési feltételekkel vásárolhat
A Keresztény Szociális Ynsillasok Orsní\'os Gazdasági Egyesülete vásár-na|i délután tartotta, évi rendes közgyűlését Az egyesület helyiségében.-) A VOGE központi vezetőségét vitás* dr. Kovásmay néla Mav tanácsos és Ml-liályi Jóiscr titkár képviselték, akiket a megjelent nagyszámú vasutflsságtíal együtt Köhalmy Ferenc elnök üdvözölt meleg szavakkal,
A közgyülésen, amely a magyar Hlszekogy elmondásává] keidödótt, az elnöki megnyitó után Avar Sándor főtitkár terjesztette elő főtilkárl jelentését. Ismertelte a helyi csoport működését és bejelentette, hogy most is, mint mindig, karácsonyi segélybon részesítik a s.egénysorsu VOGE tagokat. Mint a pénztári jelentésbe!! kitűnik, ftz elmúlt év folyamán 000 ipengöt folyósított ai egyesület segélyek címén.
Ezután i
»x uj tisztikar választására
került sor. A közgyűlés meleg ünneplés közben Kovásznay tanácsos elnök-lele mellett a következő volt vezetőket választotta meg újból;
Díszelnök Mftróthy Oszkár főintéző, csoport elnök KŐhalmy Ferenc, alelnökök: Srivós Gyula ny, állomás ctőt-jjáió, Arany József ny. főkalauz, J«-kubecz Imre ny, főkalauz, főtitkár Avar Sándor szertárnok, titkárok Németh András kocsivizsgáló, Klein Márton ny. főkalauz, pénztáros Sztoutnnai Mihály ny, főraktárnok, pénztári őVen-őrök Kulcsár János ny, főkalauz, Hor-vátii László lakatos, jegyzők (.ál István szertámok, Alpár Lajos villanyszerelő, országos kiküldött Aradi \'Antal ny. pályames\'er, tinók! tanácstag I-^i-borcy Károly intéző maradt,
A választmány tagjaivá szintén a Volt tagokat választotta meg spontán ieikesedéíf közben a közgyűlés,\'.....r"
A váfasxtás után
KŐhalmy Fereno elnök
ftóksrcrtáirvezetö mondotta el beatedét Ac eseményekbon dus év végén elsősorban a megnagyobbodott ország De-lettl Örömét fejezte kt, icmóSvo, hogy ez folytatódni fog. A keresztény oét, kitűzés érdekében már évtizedek óta
dolgozunk az apostolt keresztes zászló alul), amelynek árnyékán szánumk s hitünk egyre nő — mondotta a továbbiakban Köhalmy elnök. — A különféle eszmeáramlatok 6s egyéni ok. ciók uyi\'t és alatomos támadásai egymásután omlottak össze a kettőske. reszttel díszített szentkoronás zás/fó alatt, mert a mi erőnk i a krisztusi igazságokban van. Kár tehát minden mesterkedés, idegen világnézetek kinál-gatása, mert n mi ellető erőnk o?or-óves multunkból fakad, Beszódébeji ezután rátért a vasnlasság régi panaszaira. Az iflitmények ós kereíetok alacsonyak, a megélhetés mind neho-zebW válik. Befejezésül reményét fejezte ki, hogy flz illetékes forumok a mai nehéz viszonyok közepette fs orvosolni fogják a vasutasságnak, a második hadseregnek égetővé váll fontos problémáit, A székfoglaló után
dr. Kovásznay Béla taniosos
a VOCllí hivatásáról és napjaink politikai áramlatairól értekezett nagy tá-lékozoUsággui, kiemelve, hogy a körülöttünk történő politikai fejlemények milyen mértékben ós Irányban befo-iyásollialnak bennünket. Nagyszerűen felépt\'ctt beszédében a magyarság Tokozott éberaégének egy tökéletes egy-séKl>c valé)" tömörülésének kcicsztényi alapokon leendő összefogásának szükségességét rejtegette s toti« a keresztény siociális vasumsság legfőbb kő-tolességévé. Hangsúlyozta, hogy az illet menyek mndt\'zésc őrtesftlóso szerint a közeljövőben irtegtörlénlk.
Mihályi József központi titkár a vasutas szakipari munkásság helyzetének javítására Irányuló tárgyaláson\'»t ismertette nagy hozzáértéssel*.
Arfldl Antal ugyancsak a kcieszlényi és testvéri szereteten alapuló megbecsülés os egyetértés szükségességét hangsúlyozta.
Rábai Lajos szakiparos a Tiókmü-helyi iparosság helyzetevei foglalkozott s kérte a központ képviselőit, hogy a már régóta ismcietcs sérelmeik orvoslására a központi vezetőség mindent kövessen e*. SwSvátetto czenlüvül az állandó mmőségben levő szakii>ari
»
„4 bntor l-ben"
3I1« ágy, járóka, pólyáié; a modern gyermeknevelés nélkülözhetetlen bútora.
Megtekinthető Nagykanizsán az Oirts. Stefánia Gybímokvódö SsSveUég*B, Erzsébet-tér 4. sz.
Megrendelhető SsUché litvánnál
Sugár-ut 26. sz. alatt.
munkásság kinevezésének szükségességét, .i A közffyülés a szép számban megjelent tagok részvétedével mindvégig a legünnepélyesebb hangulatban és a testvéri összetartás jegyében folyt W.
Állandó RlMtabitl 1.6Iköznapókon Hudftpost I. műsorán
0.45 Torna. Hirek. Kőziamények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hirek, ~- 11.10 Nemzetközi virjc\'ző-szotga»al. — 12 Itoran&zó. Hinimisíi. Idöjárásjelentés. - 12.10 Hirek. — 13,20 Időjelzés, Idöjárásjelentés. — 1 ¦\'.:!:> Hirek. — 14,15 Müsorismoiv. tetés, — 15 Arfolyamhíiek, piaci árak, élamiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idö-Jíírásjclenlés, hirek. — 17 Hirek szlovák és magyar-orosz nyelvien, ¦— 10.15 Hirek, — 21.40 Hirek, idöjárásjelentés, hirek szlovák és magyar-orosz nyelven, — 23 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. — 0.05 Hírek.
Katonaiffalsatereléssili •gyenruhézati cikkek
egyedül legolcsóbban beszorezhaták BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. sí. Telefoa 625.
BUBAPEST I.
17*15 Bégi népszerű filmszámok, — 17.45 Dr, Erdey Ferenc előadása. — 18.10 A rádió szalonzenekara. — 18.40 Magyar önismeiet. — 10.30 Az Operaház előadása, <A rajna kim-o.. Zenedráma négy képben. — 32,08 Hirek, Idő járásjelentés. — 23.20 llanglemezek.
BUDAPEST II.
18.10 Mezőgazdasági fólóm. - 18.50 Francié nyelvoktatás. — 10,30 Magyar-orosz hali-{utóinknak. — 20 Hirek, — 20.20 McUes Béln z**nek«r. — 21.35 Idöjárásjelentés. - 21.40 Pálházy Gyula etoadásja. — 22.05 Vidák Jóska ci-gányzenckaru, Orbán Sándor énekel.
BSCS
17.10 Japánról szóló zens. — fi8 Karácsonyi dalok. — 19 Lemezek. — 20:i5 Népdalok ős néptáncok, — 21 Hangképek. — 22.20 S*órakozlató tftne.
— 0.10 Beiün.
Szerda
BUDAPEST I,
10.15 CycrmckdéJelőtt. — 10.45 Felolvasás. —\' 12.10 Hanglemezek. — 13.30 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara, — 10.15 DiáJcfóióra.
17.15 Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzemBkara. — 18.15 Szávai Nándor előadása. — 10.10 Magyar önismeret.
— 1025 Hess, LUi zongorázik. — 20 íPhédra.. Tragédia ót felvonásban. — 22.10 A rádió szalonzenekara. — 23.20 Bura Sándor cigányzenekara,
BUDAPEST II.
Í0.30 Olasz nyelvoklatirs. — 20 Hl-¦Bfc* — 20.20 I. rész: Szórakoztató hanglemezek. II. rósz: Táneáemezek.
— 21.35 IdöjárásjcVaitós.
BRCS | I
10 Lemezek. —, 17.10 Nyitányok,
— 18 énekszámok, — 20.15 A véderő kívánság hangversenye* — 22.20 Lo-mcj»k4 — 22,45 Éjféli zene.
"Pontosan beszabályozott ÓRA, arany és ezüst ÉKSZER, értékálló kwácioayl ajándék!
Dú, vJi.dliVbau, iníríík.H lton kiphito
ZSOLDOS OYULA
hiaarta, tata fa Itatausm tiirtl,
pa-Ktt. (¦ KoroiT-.iillo.liv.) mmbin).
ken hasonló ügybon. Végzctszerüsé-get: büntetést kizáró okot fát veden-ce ecetében fennforogni és ezért felmentését kérte.
Dr. Mnlek László védötcszédétou rámutatott arra, hogy védence hivatásánál fogva Is különös gndo-sá-got tanúsít a közlekedésnél. Nem volt szerencsés, hogy Plllcr a nagy porfelhőben jobbra fordult Védence, Magyar Lás/Jó részéről nemi forog fenn bünrjfefcltWtoy, igy annak\' felmentését kérte.
Mindkettő...
Délután 6 óra előtt a bíróság vlsz-szavonutt. Több mint félóráig tanácskozott. A törvényszék bűnösnek mondta kl mindkettőt gondattyrv-sáabói okozott ölrendbcU súlyos testisértés vétségében és ezért az enyhítő szakasz alkalmazásával mind kettőt egyenként és fejenként 500-500 pengő pénzbUntotésie ltélle (nem fizetés cserén 50 napi fotf-ház). Az Ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztene. Az autóvezetéstől som tiltotta el a két úrvezetőt. , l \'
A törvényszék ezután hosszabban megindokolta az Itélclet.
Dr. Vaday ügyész az enyhítő szn-kasz alkalmazása és a büntetés súlyosbítása végett, a vádlottak és védők a bűnösség kimondása miatt, l1-letve a büntetés enghitéie véget fellebbeztek.
A főtárgyalás este fél. 7 órakor fejeződött • ;
_ZÁXJ4 KOaOtffi_
Legszebb karácsonyi ajándékokat Vlrág-tol vehet.
Kis üzlet, de nagy választéki
Ifirág József.
cipő- és divatház.
Három hónapi fogházat kapott az országosvasár zsebtolvajnője
*._________
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (két sor) dija 30 fillér.
Táncos Turul disz tábor «z Iparos, körben. Január 7.
Hhttky Endre liceálisa; \\i orosz kénlés.
A KalhoÜkus Legényegylet . bálja
az Iparoskőrben. Ji-i!Jiii\\r 13.
Katolikus est Iparoskörb#a. Január 14.
Marké árpád ny. ezredes Uósállsfl:
Zrínyi Miklós. JánuAr 21.
ÜoeAUs előadás a városháráa 0
órakor (Vértesi Frigyss). Fvbraár 4.
Síi\'ídy Zoltán egy. tan. licsáttsa:
Erdély. i Fcbiuár 18.
Topolc/y Emil liceálisa: Haza és
élet tőr.
Mimii ajiiiíiláifÉ
azotid árban BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy Mtlriói-nt 3.
javító- és készIlő tizem.
— (Ingyen karácsonyi ajándékot)
szerSzhet magának ön Is, ha résst vesz a Z.*Iai Közlöny karácsonyi ÍK*. resd a hibát. rejtvény\\«rseny én. Nem kell mást tenni, mint naponta figyel, mesén elolvasni a zalai Közlöny hifdei téseft, megkeresni az elrejtett hibát *s «zt összegyűjti a 2. oldaton található szelvényeken újévig égyszerr* beküldeni.
TÖhbgyermekes családanyák, akik évek [Óta renyhe bélmükö-désben szenvednek, ha regiéi felkeléskor egy kis poh4r terméezetcs „Ferenc Józaeí* ke-eiüvizet innak, akkor igen könnyű bliOrülíst, Jó gyomoremésztési és kkiégüö anyag-cserét érhetnek el. Kérde.ze meg orvosát I
á francia népről
2 Irta: Varsity UnU
A szabadságszercletlel rokon fis éppen o\'yan erős a hazaszeretet. EZ a haiAszero\'.et tud soviniszta lenni és lúszlérikus roliamailjGin minden iilogen-»el szemben bizalmai tail* Néha elzár kozoltságban, vagy enjíCszU\'l hetetlen gyűlöletben nyilatkozik meg. [le tagadhatatlan, liogy a rranciákbin rhtCg van n méltánylás mát neimotek szabadsága iránt, más népek életét sokszor n*gy firdeklődesséi, megértéssel, erős szimpátiával kisérik. Azonban amilyen bámulatra méltó egy Montesquieu, Rousseau, Victor Hugo, pan! Mor«nd európaisága, annyira megdöbbentő az állag francia tudatlanság-* a kisebb nemzetekről. Amikor legelőször voltam kint Parisban, a papi körök; ben is olyasféléi kéntezL-k tőlem, hogy a magyar nyelv a néu.et nyvtvrtck egy dialektusát Amikor ir.e^uiagyarárium, hogy a kél nyelvnek (egymáshoz semmi kosa, kelemes csodálkozást és meg. lejtést vettem észre az arcokon. Az"
igazság kedvéért nseg kefl. azonban
jegyem.\'m, hogy több francia fiatal, embert ismerte», akik keleti nyeft\\«k-kei fogVtlkozvB aránylag rövid Idő alatt Jé! nu-gUmultik magyarul Azt sem szabad felednünk, hogy a magyur-ságos franci\'-* egyeliini lin&if.ttök közül anjk; akik » nyannutukon szándékoznak elheiveíkeilni, megtanulják 117.
^r.ib, a 4*pán Líi ktoai nyelv*\', A fran-
A legutóbbi nagykanizsai országos vásáron történt, hogy több vidéki asszonyt ismeretlen létté ek klfosz-totlak. így járt égy somogyszent-miklóAl szegény asszony is, aki utolsó kis pénzecskéjét hozta be a város-bn, hogy itt szegénysége számára valamit vásároljon. Am mikor pénze után nézett, kétségbeesve látta, hogy szoknyájából lelkiismeretlen tolvaj e\'enielie. Ugyanígy Járt egy másik
cía kistwlgár olyanformán van a hazót jávai, mint a magyar katona az ellenségével. A magyar katonának kőz. mondásszerü kiválósága abban áll, hogy haiája\'eJteiiségél személyes eSon-ségének lekbiti. A francia kispolgár nemcsak azért szereli hazáját, niert unnak jó a termőföldje, kellemes az éghajlata, hanem azért is, mert ez a hftxa számára jó megélhetést bz\'.osit. ( A francia polgárba belenevelik ígyer-mekkora őla az egyenlőség Indulat A kis gyermek is Monsicur, a; egyszerű föklmüves is Monsieur, akár csak a köztársaság elnöke. A társas éleiét szerető franciák nincsenek zavarban, amikor valakit meg kell stóli-tfaniokj mert a ieg.iökelöbb asszonyt is csak Madame megszólítás illeti ép ugy, mini at egyszerű iparos (Vagy kereskedő feleségét.
Egyik barátommai beszélget Leni egy izben, aki elmondotta, hogy otUiagyja jő fizetéses állását és pap lesz. Amikor azl kérdeztem tőle, hogy idős atyját nem keti-c segíteni, akkor art felelte, hogy édesatyja fiatal korában gyűjtött össze annyi pénzt, ho\'gy abból nyu-godüu) megél, Édesatyja, egyszerű mimkás ember.
A rajongó hazaszeretet dujsöségszom-jai párosul, amely szintén/természeti sajátság, de fli iskolai és társadalmi ücveiés is ól\'szíi ezt a dic-sőség>Zomjl.u-ságát. A kis iskolásfiuk és iskelisleá-nyok evvégi vizsgaünnepélyük ajkul-máviM nemcsak koiiyvjutfllomban részesülnek, hanem egy kis babérkoszo-
szentmikiósi menyecske. A sátorok között járva, hirtelen érezte, hogy valaki az alsószoknyája zsebébe nyu\' furfangos módon: Villámgyorsan megfogta a kotorászol, aki ucrovott más, mint Horváth Anna szőt-tes-árusltó cigánynő. j
Tolvaj ! - kiáltotta a feiháboro-dott asszony o cigánynő felé, akf bámu\'atos hidegvérierkciekeriett fe. lül, kijelentvén ; - Mit, mán hogy
I rut is kapnak liomlokuk köré. Az idősebbek pedig a becsület rend lovagjai tesznek. Ez a kitüntetés szbobun nem akadályoz rrjDg sokakat, hogy ne gúnyolódjanak a becsíilctrend lovagjaival, mert a legtöbb franciának jót esik, ha valakit kigúnyolhat ép ugy, lta vitatkoiliat és elégedetlen kel ho-tik. A gúnyolódás még nem jel?nU a kiválóság lerántását, amint az elégedetlenség sem jtttonU a píionics megtagadását. Jellemző, hogy a E-gtöbb francia nem sDOjet katonáskodni és ebből nem is csintfnak titkot. A há-borurtii ugy nyilatkoznak, nnVnl a tájraadalom legnagyobb bűnéről, de ha a haza megvédéséről van szó, akkor minden áldozatra készen !11 Inak. A franciák tudatában vannak értékeiknek .rncgeJegésznek saját hazájuk ismerésévé\'. Nem Igen vágyódnak a külföld után. A vakációi, amely mindenkinek kijár, odahaza töltik. Ez a nem;cU Önérzet annyira megnyilvánul, hogy Victor Hugó szerint, ha a francia nemzet eltűnnék a főid színéről, Európa egyik \'egsiebb ékességé- veszítené el.
Ami a vallásos felfogásukat és hitéletükéi illeti, a lehető legnagyobb ellentét-ket tapasztaltam, IdÖm nagy rés/ét o\'yan környezetben töltöttem, amely tiddyomó részben vallásos voli. Ebben 0 köniye\'íi\'.tlwii R vallásos elitnek gyönyörű megnyilatkozását láttam. Pedig Franciaországban katolikusnak és pedig gyakorló katolikusnak lenni nagy áldozatot jeleni, Az állam, mint
_IMII deoamjar 19
én A>p*tam volu\'i ? M*ga hálárJatlan teiemtés, ahelyeit, hogy megköszóii-né, hogy a zsebéből kieső pénztár, cát igyekeztem megfogni, hogy ki ne essen, mag" most ezért tofvajlás. fai vádol I ; .. ,i>
Csakhogy ott voilak a szemtanuk is és Így a talpára esett cigánynő-nek ifcm használt n vakmerő játék. Közben kiderült, hogy már két izben is ei volt ité\'ve lopásért.
A törvényszék három hónapi fog. házra ítélte Horváth Annát, aki még védőügyvédje tlszle\'eldlját is meg. fizette.
lm kokfz (üli ottlioüüüi,
Budapaali gAxMmkm-a
képvlMltt
KISS FATELEP
SftftébeMér 13 Arany JáaO)-u. 8.
Telefon 539.
Háborús térkép
Kirakatok arcán kék; kusza erek, mint nagybeteg pulzusa főié hajvlnak rá az embtrek.
. Olt uj határt lázas, piros darab, véres fogakkal Idegen ország szelíd, lankás testébe harap^
Városok mennek vándorainak,
lapulnak a rémült hegyek
s a folyók mind riadtan futnák-
A józan fwtár most lump szerető,
magához ölelt a másét,
ha ÖOlcsös otthon, vagy {emelő.
A színek malinak, gátban, vérben s Összefutod könnyes tócsák mariidnak majd a térképen. \':\'•\'*
Udltt Jut/a \'
— BatorkUUltisBBkit tekintse mef mindet) vétsikAnyawaalklk. Koimttii» •ukvrArbhfti
— Naptiri December 10. kedd Rom. kat Peláala. - Proteítáas Viola. -Izr. Tebeth hó 7.
flősrflrdö nyitva reKBni a órától ests . 0 onUz (hettt. sssroo. péntek dólután kedden egész nap nőknek).
Ilyen, semmiféle vallást nem támogat A papság kWonáskíKtiÚ kóteies, Az áljaim iskolák, mivel ingyenesek, elnyomással fenyegetik a katoSikns iskolákat, a medvékben; nélia magas a tandíj. És uiógiB! i\'y rrMstorr* kftrífl-mények között Is Yerdfer, Franciaország bíboros érseke szfátt&i töl)b tevnp-loniol épített a hívek miőreiből. «A katolikus szúlök arra törekszenek,.hogy gyermekeiket katolikus iskolákba adják, mert. abban vataásos ós hazafias nevelést nyernek, A templomokat i^en sokan látogatják férfiak és pök egy-aiárrt; ¦ i \'
¦: A gyakorló katolikusok vallási éJele etanylra méty éi firtom,- annyira dogmatikus, hogy sokszor az Őskeieszté-nyek hltvaöó éleiére emlékeztet. Aki csak egyszer volt részt, a Sacré Coear templomban egy szentséginitulason, «z a mondottak igazságáról meggyőzöd-hclik. A keresztség szcnlségönek ki-srolgál\'atása többnyire rasár- és Tm-ncpnapokoti történik ós az njszfliört kis pogányt nemcsak a keresztszülők, hanem az egész család, sőt a rokonság is elkíséri. Még nagyobb családi ünnep az első szciitáldozishoz való járulás,\' anuüy iyen sokszor utolsó is. Mint jellemző esetet omütwn meg, hogy egyik káplánt a becsül^lrcnd lovagjává ütöttek, mert a fronton egyik súlyos, beteg Igatonáhoa elvilie az üitáriszeiitsóget.
(Vége kűv.)
Karácsonyra ¦
! ajándékot ¦
: ; legolcsóbbai
EHRENS1 réii Mell 1 wfrt-m^
I&39. december 19
— (Dr. Molnár SzHfird miniszter) elismerése)
A pénzügyminiszter dr. Molnár Szí-Járd péntügyi titkárnak áj ágon Felöl kimagaslóan teljesített szolgálataiért Icg\'cJr\'scbb elismerését fejed-\' ki, Dr. Mohjar Szilárd pénzügyi lilkárt, nki liosszú éved óta teljesít Kanizsán szol. falatot, yi egész megyében ismerik ós szeretik, mert a kincstár és az adózó polgárok érdekeit mindenkor a Icg. teljesebb mértéklien össze tudta egyez-tetei. Dr. Molnár Sziárd kitűnő munkásságának elismerés.\' mindenütt 0sz. tatlni] örömet váltott ki,
— (Kitüntetés Átadás)
Ismeretes, hogy a kormányzó dr. Tliolwuy Zsigmond nagykanizsai ny. (KísloigHzgalónak 10 éves fáradhaiatín tevékenységű szolgálataiért legteljesebb elismerését fejezte ki. A Kormányzó magas kitüntetéséi — amely t\'gfo\'- Zalában általános örömet keltett — holnap, december 20-án reggel 0 ómkor ünnetiélyes keretek közt adják át Bu-dApcslen a vezérigazgatóság tanárs-termében. Dr. Tliolway Zsigmond, "kit kttüntetéso alkalmából az ország minden részéből számosan keresték fej jókívánságok kai, már eS is utazott], Üudapestne kitüntetésének átvételeié.
— (PIrIty Árpád káptalani erdögondnok)
A veszprémi azókeskáplalnn a minap tartott ülésén az elhalálozás folytán megüresedett erdőgondnoki á\'lásta l\'irity Árpád oki. erdömérnököl, Nagy. kanüsa város erdőiuesterét választotta meg, aki január ct.\'jén már el is foglalja uj állását, Pir;ty Árpád távozása, vnl Nagykanizsa város crdöügyosztályn egy kilünően képzelt, nagytudásu, széles Játókörü és elsőrendű főtisztviselői vesztett, f
— (Kinevezés)
A belflgyminlszler Tivoli Ferenc zn. laegérszegi számellenőrt végloges mi. nőségü városi száim\'llenörré nevese kJ,
— (Adomány)
Festetics György herceg a keszthelyi inségakció céljaira 20 ünnéter tűzifát, 50 métermázsa burgonyát ós 10 darab szarvast adományozott,
— (A nagykanizsai Katolikus lljuaág)
szervezete rnegerdemU a nagyközönség legteljesebb pártfogását és mellé-állását. A ítatal szervezet december 24-00 cs\'e 0 órakor/és december 25-én feste 7 ómkor a Miéiterembcn gazdag mflsoru ünnepélyt tart. öcSiél^P. dr. Horváth Athanáz ferences lelkész.
gALAJ KÖZLŐN?!
— (A Credo előadásai)
A credo nagykajjjisái szervetek oz Arany János utcai etoiui iskolában, a Közművelődési előadássorozat keretében most tartotta második Jóisi-került előadásai. Az érdeklődök ezal. kalomma] is megtöltötték a termet, p. Gulyás Gellért plébános A pápai körlevelek tanítása a szociális és gazdasági állapotokról tartott előadást, Az időszerű problémák rejtegetését mindvégig ligyelcniimi kísérte- n kö-tönség. Dr. Matek László ügyvéd A magántulajdon címmel jól lelépdelt szakszerű előadásban tolmácsolta a Jelenlevőknek a mindennapi élei tudnivalóit. Az iskolás gyermekek szaya-tatai az előadás szórakoztató részét szolgálta és nagy tetszés uvffllctl mutatták be tehetségüket.
— (Értesítés)
A ZMNTE korcsolyapálya a Zrínyi sportpályán nyílik meg. (:)
— (Keszthely testvérközségéért)
Keszthely tlöljárósága a község k-slvérközségénck, Lipcse mezőnek karácsonyra 200 pengőt adományozott. Ai ünnepek után küldöttség utazik Lipcsémé törő 6s ott megbeszélik a további segités módozatait.
— (A vitézek karácsonya)
A nagykanizsai és járási vitézek népes családja valóban e^y család. Gondban, örömben, hétköznapokban. Ünnepekben egymásra találnak, segítik egymást és összevetett, kemény magyar váüakkni tartják a magyar hősi virtus hagyományainak orstagbiztosító boltozatát. Hogy ez a város ós ez a járás « vitézi éict terén példaadó >iz országban, az érdeme a családfőnek, vitéz Benlzik lAjos kjr. kormány főtanácsos, járási hadnagynak és következménye annak, hogy sikerült létrehozni a vitézek kedves, meleg kanizsai otthonát. Libben at otthonban volt a karácsonyfa ünnepély is, melyen ige11 nagy szára bari jelentek meg a viteiCk ós hozzátartozóik. OH voU vitéz Székely János tábornok Is, vitéz Szechy Imre ezredes, vendégként dr. Krátky István po\'gár-ines\'er és felesébe. A vendégeket és a vitézeket Bentzik liijos járási hadnagy üdvözölte bevezető beszédében, majd vüéz Párdy őrnagy mondott klrkes ünnepi beszédet. A vitézek gyermekeinek tarkó, szép számai, szavalatai után vilóz Székely Jánosnó osztotta ki |a szegény vitézi családoknak szánt kiinl-csonyí szeretet-csomagokat és minden gyermeknek a vitézek gazdag Jézus-kájúnak ajándékait. A* ünnepély a járási hadnagy köszönő és buzdító szavai vul fejeződött b?,
— (A Szociális Missziótársulat)
nagykanizsai szervezetének hölgyei kalácsot ígértek a siegény öKge\'i ka
rácsonyára. A Missziósház hálás kó-szöncUci várja a beígért kulacsokat és cukrot. (0
Olcsó karácsonyi árak!
Felvidéki férfi kalap . . P 2-90
Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6-50
P 4-80
Selyem goldsol női hálóing P MJ-BO-mm
Női selyemharisnya . . P
Kötött pulóverek .... P G*50*tBi
Divatcsarnok
Fő ut 6.
Ez évben is
Icsolkolmosobb Ajándékot
karáesonfriÉ,
mellyel (artós örömet szerezhet,
Wi vahet.
Rekamiák
Fotelok
_ Virágállványok
Teakacsik stb. stb.
1000 darab
Babakocsik, hintalovak, biciklik és mindenfajta játékok.
Manikűr-, fésű- és illatszer-kazetták
fővárosi választékban - _ ,
Babaklinikai VAGO-nsI
A rendőrség ismét letartóztatott egy bejárónőt, aki meglopta szolgálatadóját
Dereka köré csavarta az ágynemfleket és ugy csempészte ki a lakásból
Az utóbbi időben mind több a feljelentés a szo\'gálatadó részéről a bejárónő eliten, így a legutóbb közölt eietekhez, mint legújabb feljelentés, sorakozik Tóth János kultúrmérnök, Batthiány utcai lakos esete.
Tóth János az utóbbi időben meglepetve veitc észre, hogy egyre-másra tUimek el lakásából Ágfi&mük, lepedő, dunyha, ziebkendők, huzatok, harisnyák, amiket még tegnap látott. Miután nem barátja az bfféle házi bűvészmutatványé-knak, a rend-, őrséghez fordult és közölte gyanúját. A rendőrség cmtOiei vallatóra fogták Formán Mária 26 éves leányt, aki a Te\'cki utcában lakik és\'bejárónője volt Tothéknak. • [ ( .
Formán Mária beismerte, hogy ö volt a tolvaj. Dereka köré csavarta a lepedőket, ugy csempészte kl a j#. kasból. Azzal védeke:ett, hogy egyik ismerőse, egy baromfikofa biztatta őt a Jopásokra. Meg is nevezte az illetőt. ; . \' 1 .
A rendőrség előállította és letartóztatta Formán Máriát, majd.Atkt> séiték a klr. ügyészségre. ; \\
Egyben eljárás indult az ellen a nő ellen, aki<e Formán Mária hivatkozott. , 1
— (UJ za\'al lap)
Uj lap indult a megyében. Tapolcán TaiKi\'cA és Vidéke címmel uj hetilap Jelent meg Nagy Károly felelős szerkesztésében. A lap első számához: a vezércikket vilóz gróf Teleki 1)01» főispán irln.
Torwos István tapliii eleié karáGSOByi ámítás.
Uveo- is parosHin-kéizlatakbin, vált-mist szsBlkiisktifli nagy választék,
179712645
l»Sfl. december 19.
(6000 P évadékéri szabadlábra helyezték Mózes Lászlót)
/ Mint ismeretes, Mózes László zaia. epoi-szegi tűzoltóparancsnokot néhány hónappal ezelőtt súlyos szabálytalanságok miatt letartóztatták s azóta a Zalaegerszeg, fogház lakója. Mózes családja nagyobb összegű óvadékot (ajánlott most fej, ha a tűzoltó parancs-nokot szabadlábra helyezik. A Zalaegerszegi kir. ÉőlVényszék vádtanácsa most hozott döntése alánján Mózes Lászlót 5000 pengő óvadék ellenében szabad lábra helyezte.
— (Fele felett égett a ház) NcmCsbüköu Mujik János a szoba.
jában üldögélve észrevette, hogy kü-Jönős fény szűrődik n szobájába s iigyanakkox erős ropogást hallott. Mikor ki men t megrémülve \\etfc észre, hogy a saját háza ég a feje felelt. Az egész család hozzáfogott, hogy menüé, ami menthető, de a tüz olyan gyorsan terjedt, hogy mire a falu tűzoltói odaérkeztek, már nem akadt dolguk. Az egész ház leégett, a padláson felhalmozott széna, kukorica, biua stb.-vel együtt A tüzet a konylia szabadt üzlfcdyéröl kipattanó szikra okozta,
— (Ne játsz a tUzsel)
| miuheJjTOn még mindig szokásban van az a furcsa és veszélyes játék, hogy a gyermekek petróleumot vészre a szájukba s azt ráfújják az égő gyufára, igy szép kékes lángok ktíetkez-nek. Az elmúlt napokban Szakái Lajos szentpéteruri kisfiu is ezzel a játékkal szóraltozolt, de alaposan ráfizetett, mert az égő petróleum lángja visszá-csepódoU íz arcára és súlyosan ősszc-égelte. A keszthelyi kórházba szállították.
— (Belefulladt a Zalába)
Csiszár Márton szepetki földműves a kocsmából ittasan igyekezett haza-Célé, de Oz utat eltévesztette ói a \'/Ma partra ért. Ott a nedves parton megcsúszott és bee sell a vizbe. Iloltloslét csak másnap találták meg. Az orvos-rendőri vizsgálat megállapítóIta, hopy AiUadás okozta a halálát és (a kir; ügyészség kiadta a temetési engedély* --- Arany Ka.rácacmyl Albuma
(11 oldalon 40 sláger. Hat pengőért 80 pengő értékű kotla jelent meg Qz 1030/10. évi Rózsavölgyi Karácsonyi Albumban, amely ezidén is szenzációja a karácsonyi ajándék-piacnak és zenél kiadások termésének, A legértékesebb aenei számok, a k-gszellemewbb szövegek, a legjobb táncok váltakoznak a gyönyörű kiállítású albumban magyar nótákkal, film- és operett-zenével, « zene-divat minden újdonságával. A Bárd és Rózsavölgyi cég pompás ka. rácsonyi albumának gazdag tartalomjegyzékéből: Délmálws Hortobágyon (Erzsébet-bői), Egy halk futam (Pusztai Szerénádból), Egy kis DunBparti bár (Pflprikáscsirkéből), Egy kis.ilóka, Élhetnék én Parisban, Köszönöm, hogy az ég megáldott vejed, Szép ^asszonyom, bevallom, Ugj\' vártalak. — Hangosfilmekből: Kozmare, Nem loptam én él«1embt*n, Ér. nem szeretem\' a szerelmet, Nem tudom\' az életemet hol rontottam én cl, Aki egyszer, stb. — Modern táncok: Horsey, hors-y, Penny szerenád, Si, sj, si, Szerelnék jóba lenni magával, Száll ez a halk szere, nád, Földöntlili boldogság, Iíejártani érted a világot, Csak egyeljen szavára várok. Vagy ö vagy én, Jó is vagyok, hü is vagyok, Könnyezni nem Szabad slb. Magyar nólák, csárdások; A lehulló ialevelek, Cunborám az öszi szcí, I>ebrecejjbe voltam, Tovatűnt a pipa-csos nyár, Ncfclejcs-nyihiskor, Gyógyítgatom a lelkemet, stb. Táncdarabok: 7 tangó, 0 slowfox, ,5 fox, 2 angol keringő, 2 csárdás, i ]aniberth wftlk, 1 keringő, 1 blues, stb. Kap-liató a vidéki könyvkereskedések utján is.
Friss IfJvéfiO
NY ÜL
lelejtve előjegyezheti •>4i VIDA fOuarttalat.
JÁTÉKOK.
babák és különféle ajándékok óriási választékban
TEUTSCH drogériában.
Legolosóbban legnagyobb választékban
női és férfi
fSOMKKtSIfOPt,
pén«IAro*l
RETI KU LT,
HAMBURG
bőrön dősnél.
Horthy
lo
Karácsonyit
legszebb ajándék a
művészi
N.,,k.„i...,c..nj.;.;iu.nij VASTAGH fotóniüterméből
if% _¦_^.MmJZ havi részletre vehet nagy-
10 pengő
szerű hordozható
Szabó Anta
¦porlOslatében
Fő-UtS BZ.
líiltlfOS, lííil lilt
mlrax kauefőzon
készíthetünk.
Kapható: \'/4-72-1-1\'/2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVDLGYI-nél
Sugár-uí 2. Mn
A volt „Herkules" téglagyár
bcllerülelének megmfivelhetö részelt
3 étrra bftrbeadjuk.
Érdeklődni lehet at\'fl
Bublts Lajoinál, Fö ul 10.
Rövid táviratok
ClMCAR MARKOVICS jugoszláv kül-ügy miniszter kijelentette, hogy a béke érdekéken, ha sor kerüt rá, sdvcen venné ojíy semleges délkelcicurópai csoport felállítását Magyarország és Hulgária részvételéül.
50 RENDKÍVÜL GYORS »pül«gép és jelentékeny ágyú ós lősrerazállilást cngedélyeiett Amerika Finnország ré. síére. •\' i
SZTÁLIN egy észt liaderő fels/eio. lóséhez Síúksé.sjes hadianyagot ajánlott fel azzal, hogy ezt a haderőt szükség esetén a szovjet rendelkezésére bocsássák.
A TISZTVISELŐI ILLETMÉNYEK s
fizetések tendezését — a pesti Bábok lapok értesülése szerint —L" kórmájiy u knrácsonyl szünetben letárgyalja,,
TILTAKOZÁST j<-tent be 21 dél-amerikai semleges állam a délan\'.erikni vizeken történt tengeri csata, illetőleg a semlegesség megsértése miatt.
AGYONLŐTTÉK a rendőrök üldözés közben Dobnár íiyörgy miskolci sofffőrt, aki meggyilkolta Gáspárfalvi Ferenc OTI tisztviselőt.
IDŐ
Jóslat:
Keleti, (lAIMetl »x«, MM* helyen köd, sok helyen havaae«6, havazás, a hő klase emelkedik.
A Meteorológiai Intését nagykaolsaal megttgyelöillomasa lelentli
Hőmérséklet legaen «* 9 órakei +04, ma reggel + 08 délben +20.
OMDadek 3 0 -(..
leien
ha Express hőfokozéf
vm" P 5\',— 8—, 7-80-írt Sohleaingrar Gyula
vaskoreBkedőüél (Szarvas-épület.)
ADÁS vétel
Agytollat, használtat ls, állandóan
vásárolok. RlUcher Mátyás, Király-utca 35
___6
Zalraartéaak eladók Só utca 6. sz. 11,11. 3136
HAZ ÉS 1N8ATLAN
Több adómentes magán- és bérházai, házhetyet, szólói és loldeke! k«»,lll P,pp. Tcltkl ul 8 . 3001
KÜLÖNFÉLE
Hsnyaaaxaayl {aakavttl) fSny-kép«k«< Vaelagh lotdnal.
Autétaxl — aar.uló szolid árban kényelmes autók mtgrendelhetók, Ksuf-mann Manó. Telclonállomás 223. 29S
ZAL»I KÖZLÖNY
POLITIKAI NAFIUM*.
Kfadjn,: ..KSrgsia.aagl ll.T. NKQykRnlisa". Folulós kiadó: 2alar«troly.
Nyomatott i
B „KöruazdaHagl R. T. NsgykanlZBa-
aycmdáJábBB NagykaBizsaB. (Nyomddórt lelet i Zalai Király.)
Win: „Keresd a hibátI"
19. Évfolyam 289. uám.
Nagykaalzu, 1989. december 20. szerda
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖN
Felelte szerkesztő: Barbarlte Lajos
-agai aggsa ya&g
ris és London segítséget nyújt Finnországnak?
Az első répülőgépszállitmány két hadihajón elindult Angliából — A szovjet balkáni céljai miatt Is aggódik London — Húsz halottja van Helsinki ujabb bombázásának
A Kolombus Önmagát süllyesztette el, két cirkálót megtorpedóztak, négy hajó aknára futott
ara: tgy bóra 2 peojfö 40 6UM éti *» bMé4iirsUU teletöm 78. s
Északon és nyugaton egyaránt megélénkült a háborús front. Azesc-mények egymást követik. Nyugaton ujabb rcpüiöu^adárok kelteitek feltűnést, anig északon a .szovjcl nagyarányú támadásai adnak sok .rmunkat az ésiaki testvéniemzelnek.
Berlinből a NTI ujabb jelentést Is adott kl a hétfői nagy Iégigyőzeleim1-\' rőt, amellyel az összes német lapok még ma is első helyen foglalkoznak. Eszerint a támadást 52 angof gíp hajtotta végfe, közülük 3ö pusz-
tult el ~ mondja a német jelentés.
A német repülőgépek is viszonozták a íátogí\'tás\'t és egész a Shetbmd szigetekig nyomultok előre. Riadó sehol ncni volt, - mondja a !on-doiii jelentés - de a vudaszgépek üldözőbe vették a német gépeket. A támadó gépek a tengerparti hajókra bombákat is dobtak le. Az AcÜva haltV-zlwJó elsüiycdt, az Elírta sutyosan megsérült. A halottak száma négy, a többit mcglmenlctték\'.
A Kelombus minden tagját megmentették
A tenged háborúskodás hajóáldozatainak /egujabbjai: » német Kolombus személyszállító- hajó és fla angol City of Oox.
Mint a NTI je\'e»tl, a 32.460 tonnás Korombust maga a néimiet legénység gyújtotta, illetve Bülyesztet-1e el. A hajó, amely útban volt hazafelé, a Bermundáktól 400 mérföldre egy angol hadihajóval találkozott s miután nem akarta magát megadni,, a legénység mentőcsóna-
kokba szállt, a hajót pedig felgyújtották.
Washingtoni jelentés szerint a \'ÍVca\'osa amerikai gőzös fedélzetére vette a hVombus 579 föúyl legénységét. Az amerikai hajó már útban is v:>n Newyork; felé. i
A hajó szikratávírón közö\'te.hogy a Ko\'ombust már sülyedőbcn találta, a hajó azonban még ntyidig lángokban áll. A siityedő hajő körül ti hajó cirkál és ugy tudják, hogy a
hajó személyzetének minden tagját megmentették. A Bremíen L\'oyd társaság közlése szerint a Kolombuszen Indulásakor 700 ember tartózkodott,
Megtorpedóxtstk hét német cirkálót
A tengeri háború másik jelentős eíeménjt: • egy angot tengeralattjáró megtorpedóz\'a a Leipzjg és a Btücher német cirkálókat. Az angol jelentés szerbit a hajók el is sü\'yed-tek.
Német részről a Darlno angol gőzöst stUyesztették el. A hajó kapitánya és la Tegénység 15 tagja életét veszfelte, a többit megmenteitek. \' A 4800 tonnás angol City of Crox nz angol partok közelében fulott aknára és eisülycdt. Eisülycdt ezcnki-vtlt az 1800 tonnás Jütte dán hajó. 18 matrózából nyolcat meníeltek1 meg. |
Ujabb jelentés szerint eisülycdt a Bagó nevü dán hajó Is. Aknára futott. \' : !
A szárazföldi fronton nem volt jelentősebb esemény.
200000 njabb szovjetkatona barobavetésével februárra be akarja fejezni a finn beborul az ni szovJeHóparanosnok
Az északi hadszíntérről érkező je-lentéiek ,*z»rtnt a szovjet nyomása északon anind erősebb lesz. A finn hadijelentés Is elismeri, hogy Salla vidékén a szovjetnyi>más miatt Ins» san -vissza ke\'1 vonulni- Lappföld északi részén súlyos veszteségekéi szenvednek az oroszok, de fassaji nyomulnak előre. 1
A Norvég TI jelcuté\'O szeriül az oioszok iraa> nwgszáHták a norvég-finn határt. A határsáv központja itt Salmiervl.
Finnországban tegnap ó\'ónk légl-tevékenység is volt. Újból
bombázták Helsinkit és több más várost. A finn főváros bombázásának 20 .halálos áldozata van. Ma Is «>It légiriadó n délelőtti órákban Helsbiklbcín, a szovjet gépek azonban nem jelentek meg, mert a légelhárító tüzérség jól működött A tegnapi légiharcok során a fiimek I
tlz szovlet repülőgépet löttok !u.
Zürichi jelentés, szerint a szovjet északon ujabb 12000 embert és 200 luírcikocsjt velett harcba. A -30 fokos hideg Is kedvez a harciknak, A szovjet bombázásai cedménylélenek, mert ^.polgári lakosság is már Jól tufl Vectókeznl.\'A\'kár főképp csak
A finnek ntetjsegltése érdekében • . •
Paris és London közVélem\'éjuyc nagy jelentőségei tulajdonit Chamberlain frimcIoorszáKl tárgyalás-U* nak. Ugy tudják, hogy a szövetségi tanács jtömosök a szöwtfégesek had vezetésevei és pénzügyi politikájával, hanem a finn kérdéssel is foglal, kozott, vufamínt u balkáni helyzet kibontakozásávaf. ;,
A párisi fapok ez>el kapcsolatban rámutatnak azokra az erkölcsi és gyakorlati károkra, amelyek a szov-fet finnországi győzelmével "járnának. A lapok egye é;esebbon kőve-vetefik a finnek gyakorlati megsegítéséi, mert szerintük\' Fiitnország nyugatért is vérzik és nem lehet hogy ciak tapsoljanak hősies küzdelméhez. \'A lapok szerint Amerika rokonszenvét Is cívesztebék, ha nemi nyujlanak megfe\'elő segliséget a finneknek. Hasonlóképpen ititik n londoni lapok is, nsegál lapítva, hogy a szovjet minden! elkö\\«r, h>gymost már mieíőbb kicslkarin n győzelmet. Még áldozatok árán I* n«gy "tuíeic-jévei %t akarja kflrvilni a flu\'nokef. A News Cronlcte értesülése s/erinl a céi érdekében
a szovjet 200.000 főnyi uj erűt vet harcba a keréllal
fronton.
A fenlngrákfi katonai parancsnokság vezetőségét is leváltották\', meri Sztálin ós Mololov rjne* inegnlcgcd\'ve az eddigi eredménnyel. A hírek szerint az juj vezérkari főnök vállalja, hogy február előtt befejezi a finnországi harcokat és kivivja a győzelmet.
\\Az ango\' sajtó értesülése szerint n szövetségesek első uegitségo már *3. indult Finnország felé. Két hadihajó futott kt a vizekre, amely rcpülőgé|>ct szállít. Ezenkívül 70 tonna ajándék, gyógyszer és 11 mozgó IcórliáZ indult Finnország felé.
A balkáni helyzet
A legfőbb szövetségi tanács ülésével kapcsolatban ai angol és francia lapok rés/letescn foglalkoznak a balkáni helyiébe] i».
A szakértők ugy látják, hogy a finnek hősiesség\'" egyenlőre megmentedé n békét a Balkánon, dc tőrök körökben még mindig azt tartják, hogy n szovjet készen ftt] katonai benvalko-zásra. Angol és francia katonai kűrők is számolnak a front kiszélesedésére.
A finneket aíért is meg kel segíteni, hogy a skandináv -icniiészeH kincsek ne kerüljenek a szovjot kezébe, mert ez a háború sorsát ís eldöntheti — irja ar. egyik lap. Török körökben egyébként kijelentetlek, — írja ugyanét o kip — hogy srovjet támadás esetén ugyanolyan .tflenállásl tntólnának, mint Finnországban,
Háborús kslsldosskop
Irta: Kcjemam Fntme
Bér több mint három hónapja •tart uz uj habom*, még mindig több szó esik a »békéröU, mint a háborurói. A harctéri jelentések lé-nyegic\'en cete-patékról, vagy unalmas meteorológiai megállapításokról beszélnek, a mflUós hadseregek részben a fö\'dalatti várak\' beton és vaskázamatálban, vagy a >frout« mögóíti lagerhelyeken vc-ztegelnek, cHipéu az a\'atto\'mos aknoharc (* ifl-ott egy-egy felderitü légiszolgálat fí-gyetmcztnt bennünket arra, hogy háború van Nyugaton.
Annát aktávabb azonban a »bSke frontja.*
Nem mintha tervszerű békeköz\\e-titéfek folynának, ezeket az utópiákat ma már javíthatatlan picifiBtr,-optlmísták sem veszik komolyan, hanem a »Béke« mint Ilyen, tÓJktt elvont fogalom, mint Esztmiéjiy foglalkoztatja bizonyos körök ábrándozó képzeletét.
Egyre több szó esik például arról, milyen lesz a Béke a most folyó hábonj után? Ki«ié szokat\'«n,hogy ezzet a kérdéssel már most oly szívesen foglalkozik az európai közvélemény, hiszen a háború tulajdon-képen jme g\'em kezdődött még, c^ak cse\'ekvö hadiállapotról lehet beszélni, s rjiáris szőnyegre került a Béke?
Pedig Így van valóban
Az elmúlt napokban az angol premier foglalkozott a parlament ©jött ezzel az Időszerűtlen kérdéssel s oly utópisztikus békelervet vázbit fel, hogy azt a szövetséges Franciaország sajtója már csak klvonatosün, sőt hézagosan körőlhcltc »¦ Így is majdnem komoly feszültség lett a béketerv vége.
Chamber.\'ain ezúttal is az álmodozó békepolitikus hitvallásáról t-\'tt tanúságot, mig a gloire ncmzele ki-józauitó\'\'n be!esüvilotte a világba ^ dermesztő ókori békedlktálum>l: - Vae victls!
Az uj világháború legalattomo-sabb h \'rcieszköZo tagadhaTatlanul áz akna. Akna szárazon és .tengeren. A >senki földjén* a franciák aknákat helyeztek el az előrenyomuló németek ellen, a németek ugyancsak rejtett aknákkai veszélyeztették a fijujj ciák előretörését. Most a tengeri bábom uj fegyvcickéut (ee^tkezlk. Nem uj találmány, de a mód, a hogy most be\'eszói a népek küzdelmébe újszerű. Aktiavonalak zárják ei a kikötőket és fenyeget nemc-*ak a hadihajókat, természetéén a líCieskedelini hajókat is, a melyeken tudvalevően nemcsak árut szállítanak, hanem amelyeken onnte-rek végzik a, szolgálatot. Az akna nfattoniosnn meg^pu1 ö vlz mélyén s várja, mig a szejcnc-sétlcn átdozat a közelébe érkezik, akkor felroplnn és gyilkos szllánkjaiyal szétrepeszti a hajótestet és a lehger mélyére küldi az árut és az embert.
Ml lesz az áldozatokból ? Vesz-
tMJV KOVÁIM
ÍB3S. dti* inger 20.

1 UUI löltflT „KERESD A HIBÁT*
versenyében ma a hibát
..................................................cég
ntrdstésében a Zalát Közlöny mai
számának..........oldalán Utáltam
meg. — A hstyes betű; .........,
szó:................................................
Oiviihstó aláírás:
teségJista, inely az elsülve^ lett hajók tonnatartalmának és az elpusztított entbereléteknek szomorú hadistatisztikáját disziti.
Az »aku;» háború* ax emberi ló-lek legszebb erényeire, a vitézségre, bátorságra alapított évezredes badl-sraltemi megcsúfolása, s a tö*becsa-iés alattomos módszereinek upoleo-zisa. i ,
Az európai háború pár hét ÓM uj romantikus színnel gazdagodott. Mialatt a jöldaui sillyesztett modern várak védöseiegel páncélvértek mögül, lóVéseken át gyilkos tekintettel mérik vígig egymást, északi rokonunk, a kis finn Dávid nyílt sisakkai verekszik az orosz Góliáttal, Ebbeu uz t\'gyeniötlen küxdelembefn ietünt idők hősi romantikája éledez. Leonldas, a termopilél hűs vívja élet-halál harcát a rátört, óriási túlerővel. Egy kis népnek ez a nagy gesztusa érthetőkig kiváltotta az egész világ csodálatát és elismerését, mert bár imponálóan hat az uj kor eniberéru a modern bAllielsze-relés gigantikus tedmikal instrumentuma, bámulatba ejtenek a hetven-íiyolcvan tonnás tankóriások, az ember mégis csak a lélek mélyéből, a lélek erejébő1 merített nagy emberi erények előtt hajija meg legszive-sebben az elismerés zászlaját. Afinjh vitézség, a finn elszántság, az a heroizmus, amellyel szembenéz a fenyegető nagy vésze* lemmel, az uj európai háborúban a bátorság homéroszi c posza,..
A harctéri helyzet alakubLsábau egyre nagyobb szerep jut megint az időjárásnak. A nyugati front hadi-jelentéseiben már szinte stereoüp módon Jelentkezik a meteorológiai utalás, amely azonban csak az ellenfelek passzivitásának palásto\'ó formulája. Északon azonban csakugy:ui komoly nehézségeket okoz a hadműveleteknek u zordra fordult téli időjárás. A Természet ugylátszik komolyan beleszól az emberek véres játékaiba és tétlenségre kényszeríti a gyilkos elfcnfeieket. Az időjárás mindig nagy befolyással van az ember cselekvőképességére, aktivitását, hangulatát, iniciáló erejét kényekedve szerint dirigálja. Ez az ősi törvény éi a fegyverek zaja között is. Csak természetes, hogy amikor rátör az Észak szikláira, tavaira a zord tél, megmered az ember veszett dühe s nulU-fok alá kényszeríti vérengző ösztöneit is. Mikor Jön mér egyszer egy olyan dermesztő hideg, ameiy örök Időkre befagyns/tja ezeket az ősi harci ösztönöket s megtölti az emberi sziv árkádjail az örök béke napfényével ?
Aranyérnél és bedugulásnál\' valamint as azekksl Járó derékfájás mellaiorulis, szívdobogás és stédü-lésl rohimok esetén reggelenként egy-egy pohir természetes „Ferenc JuHsel" kesarttviz csakhamar igen lótfvl megkönnyebbülést eredményez. Kérdezze meg orvosát I
Városi közgyűlés
A képvlselölesllltt egyhangulngl meg«zav«ila ¦ tlsttriselők karácsonyi tégelyét
Nagykanizsa város képviseiőfestü-lete irgiwp délután tVtngokefétik részi vetélései közgyűlést tartott. Dr. Krátky István bejelentette, hogy az Amerikába távozott dr. Wcisz Lnjos lemondott képviselőtestületi tagságáról, helyérc Laborczi Károlyt, mlg Knsány Sándor helyérc ifj. Kuzsner Józsefet hívták be. Bejelentette, hogy vitéz Bentzik Lajos kir. komiány-fötnnácsos, a Vitézi Rend járási hadnagya mefeg köszönetet mosrdott a képviselőtestületnek !1 Vitézi Szék nevében azért, mert lehetővé tetfc .1 székház felépítését.
A napirendnél a közgyűlés kósző-netlel vet* tudomásul, h>gy a pénzügyminiszter
a forgalmiadé részesedésből Nagykanizsának Ismét JO30O pengőt, összesen ebben az évben 36.000 pengőt juttatott a pofgánnes er közbenjárására.
A nagykanizsai [
Egészségvédő Intézat
a fokozott szükséget fedezéséne az álamegéiy fc.emelését kérte, A bei-
a Baross Szövetség elnöke, az Idén azt javasolta, hogy ai ÖSfllQt tisztviselők ét alkalmazottak kapjanak
családi állapotuk, gyermekeik után megfelelő segélyt.
A po\'gáiinBsler .i*l javasolta, hogy n VIII. fiz. osztálytól lefelé levők törzsfizetésük egy havi összegének 26 százalékát és családi pétiékát, a Vili. osztálynál magasabb fizetésü-ek pedig a törzsflrctés egy havi ősz-szegének 20 százalékát és a családi pótlékot kapják. Ez egy tiz cMád-tagu altisztnél 198 pengőt, mlg egy IX. fizetési osztályba sorozott tisztviselőnél, akinél nincsen családi pótlék - 48 pengőt jelent.
A polgármester a közsegélyben részesülő vánjsl szegényeknek is nveg-fe\'clö karácsonyi segélyt javasolt.
A teljes segély-ősszeg az idén így 12700 pengő, ami a\'fogyasztási adóbevételi tflbblclből nyer fedezetet. Tehát a városra nézsc nem Jeleit terhet. .
A képviselőtestület egyhangúlag,
Legszebb karácsonyi ajándékokat f irág-tél vehot.
Kis üzlet, de nagy választék I
Virág Jómf,
rö-ut 3.
«lpŐ- és divatház.
ügyminiszter hajlandó volt erre az esetben, ha a város is eddigi évi 1000 pengő hozzájárulását 1300 pengőre emeli fej, mely esetben a minisztérium eddigi évi 1200 pengö segélyét 1500 pengőre emeli fel. A képvj elötestület hozzászólás nélkül hozzájárult a telcnifcléshez. I I
A gimnáziumi tandíj mentességet
ugy szabályozták, hogy ezentúl nem a tanulók létszámának 166 százaléka, hanem a tandíj teljes összegének 16.6 százaléka erejéig adnak tandíj ntfentességet. ,
A város néhai nagynevű polgármesterének,
Bsboohsy Qyörgynek, megbecsülésének roregnyilvá,nulása-. ként a képviselőtestület díszsírhelyet adott. Dr. Hegyi főjegyző méltatta néhai rWbochay polgármester érdemes munkásságát. |
Hosszabban időzött a közgyűlés a városi tisztviselők és alkjabiiazottak
karácsonyi segély
kérdésénél. Tavaly ez az összeg 7600 pengőt tett ki. A rendkívüli viszonyokra és a sífjciélis szempontokra Való tekintettel vitéz Tóth Bé\'a,
készséggel Járult hozzá, hogy.a város tisztviselőinek ós alkalmazottainak is legyen karácsonya. .. . .i Dr. Krátky polgármester exuiáu mely szavakkal köszönte megj a városi tisztikar és nlkalniaxoltak nevében a városatyáknak a nemes gesztust. 1 I > . I
A közgyűlési meghívók Ogye
Miután Miklós János postahivatalt javasolta, hogy dr. Németh László a nevében sW» kérte a rjolgtkTsnesteri, hogy ezentúl rendes\' közgyűlésnél 7 nappai előbb, rendkívüli közgyűlésnél 3 nappal előbb kézbesltessék ki a meghívó, hogy a tárgypontokat a MÉP külön is megtárgyalhassa, a polgármester a szervezeti szabály" rende-\'et ily irányú módosítását Javasolta. Dr Boda Károly azonban utalt arra, hogy úgyis szükség van a szervezeti szabályrendelet korszerűsítésére és ezért csak az; egésznek átdolgozása kapcsán módositassék a közgyűlésre való meghívás szakasza, A közgyűlés ily értelemben határozott. [ \' ¦ I
Dr. Németh László ismeretes ügyében a polgármester Javasolja, hogy dr. Németh László a törvény rendelkezésére való tekifri-.
Iíjnságl és szépirodalmi müvek,
karácsonyi zcnealbtimok, emlékkönyvek, Ima-könyvak, társasjátékok, babák, gyetmekjátikok ¦agy vUatitékban, aloaó érakan
SCHLESS TESTVÉREK-"*!
Deák-tér 10. Horthy MiUatnt 8.
KUiföiai «g belföldi
nőt bóosizmák
érkeztek
H-Ii 2.
lILTÉNTI-bez.
tettel december si-evel mentessék fel szolgálata alól, illetve "vétessék végelbánás alá és részére 2 évi fizetés, mint végkielégítés folyósitassék.
A közgyűlés elfogadta a polgár, mesteri javaslatot.
A osaládl hazak
akciója kapcsán eddig két ház épült négy lakással. Az ötödik és hatodik lakásna most kerül sor. Időközben sikerült egy házat megfelelő telekkei Klsksnizsán 8000 pengö vételjr mellett szerezni, kedvező fizetési feltételek mellett. A közgyűlés hoz. zájáruít a ház megvételéhez, a la. kásatefó folytatásához.
A többi ügy
A Budapest felé vezelő visull pálya mentén nyitandó uj utcának, el. téröeu a Varga-fék; városrendezési tervtől, 6 nr\' szélességét 11 m széles, ségben állapították meg és egyéb ktmunkárásl módosításokat végezkk Itt dr. Boda Károly a közlekedés megkönnyítéseié tett Indítványt, amit a polgármester nz épllőbiroft-sághoz utalt át. \' \'
R\'cr Alijrt felíötemp\'oml kantor főiskolai tanulmányainak folytatására 8 hónapi tanulmányi szabad-got kapott.
A fiatni városi ttszlviselőknck és fogaimnzóknok megszavazták\'nzökot megillető póllHctményekM, tnlajd megállapították az uj vlrtHs rjév-Jegyzéket. 11 :
Az uj pénzügyi székház Ugye
A Király utcában építendő uj pénzügyi és adóhivatali székház részére a városatyák slta nérkül megszavazták a szükséges 264 négyszögöl telket (mintegy 12000 P értékben). Egy 800.000 pengős épitkezésrőf van szó, amit ugyancsak Krátky polgármester tárgynlásalnak köszönhetünk.
Még több kisebb ügy került sorra, majd dr. Krátky polgármester a képviselőtestület tagjainak kellemes \'karácsonyi ünnepeket kívánt.
Tiszavidéki
rétes- a kalácsliszt
WlO« fOsixarOBlaUbats.
EILÉREZTETÓ
Egyszeri kOzlés (kel sor) dij, 30 fillér. JsaUr «.
Táncos Turul disztabor az Iparos.
kőiben.
Juná>7.
HMtlay Eudra ilosáltst: Ái erou
MftMS. Juair IS.
Katolikus c*t nz Iparoskörbso. Jurair 14
Usrkó Árpid ny. einsdes HosáH*:
Zrieyl Miklós. Jsasir II.
LloeiUa Xosdss a városházé* a
órakor (Vértesi Frlgyae).
f.li,uí» i.
SsWMr Zoüáu sgy, tu. IIoshIsS:
I
r,l»air 18.
Ttrpolo^ •Wtés,
.4,
jjgfe dewmber 20.
A Városi Szeszfőzdéből
Kiricsoirri np
«alodl I93S. évi
öreg barack-, ateggy-, /»zllva-
"Törtepállnkál.
Kapható palackokban
Báthorr-otüa 4 u. (a telepen.)
Szerda
Álladó mft.on.imok hilkSinapoLoQ BndapMt ). mfl«or»n
(1.45 Torn*. Hírek. Közleményük. JlaogÍen»í*k. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vlsjelső-siolgasftt, _ 12 Harangszó. Himnua*. Idő járásjelentés. - 12.40 Hírek. -13.20 IdŐjcJiés, ídőjárásjeleutés. — 14.35 Hírek. — 14.45 Musorisirtary teles, — 15 Árfolyanihuek, piaci árak, ékimiszeráiak. — 16.45 Időjelzés, idő-járásjelentés, hirek, — 17 Hírek srlo-vak Ás magyar-orose nyelven. — 19.15 Híreid — 21.40 Hirek, ldöjárasjel«mté«, Intek szlovák és magyar-orosz nyelven.
— 23 Hirek némát, olasz, .angol és francia nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 Lakalos Tóni és lakatos Misi eiginy zenekara. — 18.15 Szávai Nándor elíiadása. — "10.10 Magyar önismeret,
— 10O5 lícnt LUÍ zongoráik. — 20 <Phédr*.- \'iiugédin ót felvonásban. \' — 23.1.1 A nidló szalonzenekara. — 23,20 Buta Sándor cigányzenekara. BUDAPEST II.
líl.30 Olasz nyelvoktatás. — 20 Hl-iek. — 20.20 1. rési: Szórakoztató hanglemezek. II. rész: Tancéemezck.
— 21.35 Időjárás jelentés.
bucs
IC Lemérek. — 17.10 Nyiláuyok.
— 18 Énekszámok. — 20.15 A véderő kívánság hangversenye. — 22.20 Lemé, ek. — 22.45 fijTéU zen*.
CaUtörtÖií BUDAPEST I.
10JM Felolvasás. — 10.15 Lehner Rudolf dr. eSŐadása. — 12.10 Lenhardt filce** énekei. — 12.55 S&bS Sándor hegedül. — 13.30 Veress Károly cigány zenekara, — 10.15 SaocUáry Györgyné háztartási tanácsadója,
17.15 Dr. Gábos Dénes előadása. — 17.15 A nidló szalonzenekara. — 18.40 Magyar önlsmciBt, — 18.45 Dr. Tóth László előadása. — 19.30 Az Operaház előadása. .Simoné Bosoanegra.. Zene-dráma három felvonásban. — Az I. [elv, után kb. 20.05 \'Külügyi negyedóra,
— A H. felv. után .kb 21.30 Hirek, időiiir.isjelentés, — 23.25 Csorba .Gyula eigány zenekara, Szánlhó Gyula éneJuL
BUDAPEST II.
17.15 Lojigsfcld (iézáné magyar nótákat rongorázik. — 18.15 Angol nyelvoktatás. — 19.30 Szül Leontin (téö-adása. ™ 20 Hirek. — 20.20 Országos I\'ostászenekar. — 21.35 Időjárásjeleu-lés. — 21.10 HauglernOíjck.
BBCS
Ifi Sorakoztató zene. — 18 Kará-csonyi dalok. — 20.15 Tarka lemezek.
— 21.10 Hangjáték. — 22.20 Szórakoztató zene, — 0.10 Berlin.
— BntorldáUitáauakst tekintse meg minden vótelkénysser nélkiL Kopstel» bstoisnúutx
Szülői értekezlet a gimnáziumban
A piarista gimnázium most tar-totlo második szülői értekezletét. Nagy érdeklődé* előzte meg a két előadást mert a katonai pályákról bész\'It Knltróy Antal őrnagy és a cserkészetről dr. Kender József tanár.
A katonai pályák ma az érdeklődés középpontjában állanak. Egész embert, egész férfit kivan a katonáig. Nehéz, fáradságos, tíe szép pálya, melyben az anyagi bajoktól mente?en egész lélekkel szentelheti a munkának életét az ifjú liszt, akinek a legszebb hivatása, hogy karddal\'a \'kezében védje meg a hazát minden ellenség ellen.
A cserkészet kö/becsülésben ál\'ó nemes cszmíje nagy tért hódüoít meg a szépért lelkesülő ifjúság sorsiban. A különb eml>cr és különb magyar típusa nevelési cél. a gyermekek Telkében be\'eplántáhmdó eszme, kell, \'hogy áthassa a magyar ifjúságot, akikre a jövő nagy fe\'ndabd várnak.
A nagyvonalú, tartalmas előadásokat B«rta István igazgató vezette be és mc\'cg szavakkal köszönte meg az előadók értékes munkáját.
Horváth Jówef VIII. o. tami\'ó nagy sikerrel szavalt az előadások előtt. ! I
Miért nélkülözhetetlen az életbiztosítás az Iparosoknak?
Az iparosoknak több o"kbói nélkülözhetetlen az é\'etbiztosítás. Egyrészt az állam- szociális gondoskodás rá még nem lerjed ki, ímínt a munka-sokm, akiknek öreg k»rár.t az OTi utján nyugdijat biztosit, másrészt az állami gondoskodás vek: szemben mindüikébb megnyilváciul nbb\'in, hogy a kisipart Is bevonják a köz-szállitásokba Az ilyen közszálUtá-soknái \'az életbiztosítási kötvény a visszaváltási érték erejéig nagyon gyakran óvadék gyanánt has/flutl-bató fei oly formában is, hogy bármelyik pönzüitézet folyósítja az életbiztosítási kötvény letétele édenében a szükséges óvadékot, másrészt öreg korára az iparos olyan tőkét takadthat mög fgy fokozatosan, n mely lehetővé teszi a nyugalma öregkort s ha mégis\' szerencsétlenség\' állna be és kiesne az iparos ke-zéböi fdöelött a szerszám, tudjuk, hogy azt az özvegy nem tudja felemelni, aztrtCm tudj-t értékesi\'.cnl és Így az őíetbiztosítás formájában a családnak a további mcgclheíése és a gyermekek nevelése biztosítsa van. Nagyon fontos víz giet biztosi lásn ál az, hogy háború eíotéu is bi\'onyo, idő múlva érvényesé válik, sőt folyamatban varrnak olyan intézkedések, amelyek még Idehaza lovök\'e Js kiterjesztik a háborús veszély kockázatát. u.. xo
6 HENGERES, 3 TONNÁS ALVÁZ VÁMMENTES ÁRA:
2 darab abroncsozott! Kószpénzügyletnól P 5850\'-(32x6-os) pótkerékkel i hitelügyletnél P 5900*-
F ORD MOTOR RT. BUDAPEST
ELADÁSI OSíMí
\'V., KOSSUTH lAIOS-til » B. TEIEFON: ltl-980.
1
A Közművelődési Egyesület közgyűlése}
A Nagykanizsai KÖzmüve\'Ődési Egyesü\'et, amely a nagykanizsai színház, ín. a mozij >g tulajdonosa, hétfőn délután tartotta rendes évi közgyűlését a városháza kis tanácstermében. A közgyűlés előtt a választmányi ülés készítette dő \' a tárgysorozatot. A közgyűlésen dr. Krátky István polgármester, elnök Üdvözölte a szép számmal megjelent tagokat, A közgyűlés a választmány javaslatára továbbra is egy pengőbrn szabta meg a \'tagdíjat. Ezután az uj tiszt kar és váfaszlmány megválasztására került sor.
A választás tít>san történt Miképp a közgyűlés újbóli megnyílása után dr. Fodor Aladár, a szavazatszedő bizottság elnöke bejelentene, hogy a választás egyhangú Volt és a következő uj tisztikart választotta meg: i . Elnök; Dr. Krátky István. Társelnök: Kelemen Ferenc. Alelnök: Dr. Tholway Zsigmond. Titkár: Gráf Ernő. Pénztáros: Freyslinger Ágoston. EűleuÖr: Ritter Ferenc. Ügyész: Dr. Vit Ferenc. Számvizsgáló bizottsági tagok: Ats József, Matolcsy István, Ozorai Ferenc, Póttag: Merényi Béla.
Választmányi tagok: AdOovits Ferenc, Balogh Dezső, Harbarits Lajos, dr. Bariba István, dr. Bojt István,
Vároai Mozgó
Még ma szerdán I
sjsjr Ketten 1 jeggyel fjsj
Jeanette Mc. Donald és Eddy Nelson legszebb filmje!
Nyugat leánya
A dal királya és királytifije a legpompásabb filmben Figyelem 1 Előadások: fél 5, 7, negyed 10 kor.
Bojtor József, Cselnek! Béla, Csillag Jenő, Cmlok László, dr. Diskai Imre, Fáy Ede, J\'Uö Ferenc, dn, Fodor Aladár, Friesz Jenő, Garamvöigyl Iván, vitéz Hámory József, Itolfer Viktor, Horváth Lipót, Kereesényl József, KlApper Miklós, ifj. Knorlzer György, Krátky György, Madarász József, dr., Makó Gábor, vitéz N\'ádassy József, dr. Németh László, dr, Paizs Ferenc, Papp Oszkár, dr. Pálfi Gyida, dr. Pollyondy József, Ilelsch Béla, Riltex András, dr. Hiedlmnycr István; Szabó Győző, Szabó Béla, szabó István, Sz\'oboda József, Szőuyi Sándor, Tóth Józscft Töke Jíiiő, Török Boldizsár, Ülő Sándor, Vannay János, VécSey Barnabás, Vörös Gábor, Waligurszky Béla, Veesera Antnl. Zalai Károly, Zsigmond Jóiscf, Zsoldos (iyifla.
Választmányi póttagok: Berlin.Agos. Ion, dr. Bittere Zoltán, Cndek József, Horváth Lajos, Horváth Pál, lumpért Imre, Szabó Antal, Vékásy Károly, Wiide Ferenc.
Az egyhangú választás után Krátky István dr. elnök a tisztikar nevében megköszönte a közgyűlésnek a bizalmat, majd bejelentette a Magyar János mozl-igazgatóvai kötött uj szerződést, amely uj igazgatót állil a Nép mozi élére és amelyet a közgyűlés egyhangunu tudomásul is vett.
Elismeréssel si&lt a polgármester Magyar János Igazgató kitűnő és közmegelégedést keltő mozi-vezeíó-séről, majd a pénztári és egyéb jc-lentéíek tudoműn-ulvélele után a köz gyűlés ezzel véget is ért.
Ha le akar fogyni, igyék reggel, délben és este egy-egy harmadpohár természetes „Ferenc József kese-
rlivizet, lehetőleg mindig két órával az étkezés után. — Kérdezze meg orvosit 1
Rövid táviratok
¦10 EZER halottra becsülik a szovjet eddigi veszteségét. EzenkivfU 260\' harclkocsit pusztítottak et a"íiim.\'k.
100 EZER rénszarvast hajlottak el Pebamo környékéről a íinnok,h>gy az orosxok kezébe ne kerüljenek.
3 ÉS FÉLMILLIÓ svéd koronát gyűjtöttek eddig össze a Unnék részére Svédországban. 10 tonna karácsonyi csomag iés egy mozgó kórház már tegnap\'eüudult a fitm harcterekre Stockholmból
A NÉMET-HOLLAND ha[áron es-te 20 órától reggel 7-ig lezárlak a nemzetközi vonatforgalmat.
KISIKLOTT\'egy vonat Nagyvárad mellett. Két könnyebb -elsülés törtért.
70 MILLIÓ LEJES sikkasztást lep; leztek lo az egyik román tementkar-tei eladási központjában. Az osztfly-vezető**, akine\'t e sikkisatásho-iicm-mi köze nem yolt, őngyilkos-á-jot követett ei.
LEÉGETT\' egy te\'ga gyapjufonó gyár LütÜehbOii. A kár egy mPM be\'ga frankra rjg. A tüz telktasn* elpusztította a gyárat.
A NYILASKERESZTES PART bomlás*: tovább tait. Zlmiraer. Ferenc, Haitrray János útáti most Ráoz Kálmán, Nyireő Andor és Mocényi Kálmán is kilépett a párlbó\'. i.
8 MÉTER magas karácsonyfát kü\'dött a Kormányzónak egy ruszin erdönrunkás hálából azért, hogy fel-, szabadította őket a cseh uralom alól
KÉT ANGOL-PILÓTA hoittcsiét partra vetélte a tenger a Német-öbfl\'rttfl:-A halottik a lefőtí Wci\'Jiig-ton-bombázók \'egénységéhez tartoztak.
DRÁKÓI ÍTÉLETEKKEL .-ujiják Németországban a külföldi rádióhírek haflgatólt. Az e\'muít napokban egy véd\'ottat 2 éjf, a többi-ket l és másfétóvl fegyházra ítélték..
& francia népről
3 Irta: Varudy Lánló
A mélyen vallásos hivők kis seregévej i síCiuben azonl>an ott áll a bit közömbösek és vnUúslalunok meg. számtál hatatlan tömege. Ezek feléje sem néznek- u templomnak. Kőt meg sem kmszteikedue\'i. Ennek egyik oka a munkásság elidegenitúso a vallástól, másik.a nagy paphiány. Mind a két ok szünöben van.
A franciák szelelik belevinni vállá-\' sqs életükbe az erős ncmzeli ó zést. Műiden *cmplom homlok talán olt áll a Libírté, Rgalité, Fratcmité. Subad-
ság, Egyenlőség, Testvériség fonaimmi
jelszava, igen sok templ >mb.ui láttam a hősi halottak névsorát és a horcl.\'iek meglépett zászlód. Itt jegyzem meg, hogy, a francia igen hálás nagyjai iránt. Utcáit, földalatti villamosmegállóit nagyjairól vagy a történelem dicső helyeiről nevezi el.
Különös; hogy nem igen hallottam a mi egyháii népénekeinkhez hason\'ó egyheti énekeket. Ha vannak is ilye. :¦ nek, ugyláts/ik levés számban és korántsem tö\'tik be azt a fontos szerepet az isten tiszteletben, mint nálunk. Ugy hiszem ez a tény a francia nép érzelem szegénységé ben leli nrigyaráza-lát. Meg kell cmlilene.n, \'hogy bír sok gúnyolódás lordul elő te elei minden vonalkozásátí\'n ís sok a cinikus vonás a franciákban, utcán tiszteletien megjegyzést nera lesznek az egyház szolgáira, söl amikor n lemelés izCr-\'oitás.it végeztem, amely legtöbbször a szentmisével kezdődött, paris for-
gS-lmfta utcain nem akadi e nbor, aki a temetési menetel ne kos/öntőig
AZ ÖREG REGRUTÁK
Csak a trianoni békcparnius állal ránk erőszakolt .keserves és nyomorúságos vitághábom idáni idők hozlak magukkai azt a rendeU nes állapotot, hogy néhány évfolyam m«gyar férfiai minden katonai kiképzési nélkülözve vol-lak kénytelenek Az ifju-korty/H a komoly férfi-korba lépni. Csak e békeparancs igazságtalan icniUtkc-zései kényszcrillH\'tlck bennünket oria, hogy családapák h\'gyünk, mielőtt katonák leltünk volna; hogy kiérdemesült veteránok módiam elvonulva kapát-kuszát, tollat-könyvel ragadjunk kezünkbe már akkor, araikor még r kardnak és puskának lelt vobtf helye kehünkben. Igen. Ellenségeinknek nem is ünnyira érdeke, mint inkábbelva-kiiH lövidBátása ugy akarta, hogy a magyar Ifjak százai, meg estei katonai nevelést nélkülözve nője nek fei. Azt akarták, hogy inig ök .a koncon marakodtak, mi kezünkből \'mim\'! hosszabb tdŐK — »h« lehel, örökre! — kiüssék í;-fegyvert.
Azonban lellck-multak az évek, S tu Idő — miként azt FőméUé-ságu Kormányzó urunk mondotta — valóban nekünk dolgozott. f-s ma már, hála Istennek, ott tar-tinik, hogy nem vagyunk kény. telének ad nézni, hogy mit parancsol, az ellenség, hanem loholjuk azl, amit tőlünk hazánk érdele megkövetel,
A hSua parancsa most minkéi; öreg iCgrutákat hiv egy rövid ki-
képzésre, fis mi őrömnél és sziv-vellélekkel teszünk eleget a p&. ráncának, példái akarván mutatni
ezzel fiainknak: aZ ifjú magyar leventéknek is, al/k csak igy Is-mcrholnck apjukban fegyverforgató vitéz őseikre.
Legyünk öszintékl A katonai kiképzés hiányát nem egyszer éreztük polgári életünkben is, nemcsak másoknál, de — önmagunkon ís. S ha egy.egy hazafias ünnepélyen, egy-egy társaságban bátorságról. &Í hnzflfiságróS beszéltünk, nem olt véUüke lálnl egyik>másik hallgatónk ajkán a kaján mosolyt, mely mintha art kiáltotta, volna felénk: «,..to beszélszl? Hiszen még kalona se voUáll. — Nos, Oiok a kaján mosolyok most majd komoly tisztiic:adássá merevülnek. Mert megniulaijuk, — ugye öreg regruta-iársak!? — hogy akik a civil Atatben a becsületes munka emberei voltunk, mint kalunák is megadjuk a helyünket.
Köszönjük a \'Hadúrnak, hogy ezt számunkra lehetővé lette, . A\'dja meg érte a magyarok is tenei
Mi |M:dig Ígérjük, hogy — mint apáink telték 1 — dervsedő fejjel is lelkilsincrolcs, kemény, büszke, dacos katonák festünk, meri a mi lelkünkben is oU ét a vággyá és komoly elhatározássá nemesO.lt jijszó, hogy mindent a hazaéri 1
KOVÁCS DEZSŐ
JÁTÉKOK,
babák és különféle ajándékok óriási választékban
TEUTSCH drogériában.
vohia. Az autóvezetők-egyik kezükkel a volánt (ártották, IB másikban leveti sapkájukul. Soha nem felejtem <fi azokat a komoly férfi és női arcokat, amelyek egy.egy hozzátartozóijuk ko-porsöjrtt vette körül. A legritkább e élben fordult c3ö hangos zokogás, vagy szenvedélyesebb jajveszékelés. A leg-többwör csak néhány könnycsepp ÓS vagy a hittel valé mély né/ós, vagy valami líszUiclU\'ijes n.ojadás volt oi-vasható az arcokon a kéfltlheteüeu haláfat szemben.
Talán ép olyan fontos jellemvonás tidilt aL eddigi három, amit ugy lehet neve/ni: bon seus. Mit jelent ez? Magy-arru -józan iléiöké|>ességnek, vagy gynkortatius érzékiwk lehetne fordítani, itc sokkal IftbbW Teje* kl ennél. A Ikui seus jelenti a munka mindenh\'le fajtájának a megbecsülését. A S7o^ga^ mAs munkával együtt yár a jó fbetés és a megérdemeli pihenés. Menti U> vábbá az élet gyakorlati Szempontból való nézését, Ülehe élését.
A franciák szívesen hallgatják a cigányzenéi, t!c ez nem sokat jelent számukra. Az ábrántloZás, szenlimcn-Udirmus kevés egyénben v»n meg. A romantikus lrancia költőkben is mindig vau valami józni reaflizmiis. A francki ember idCiVIjo: a pénzgyüjlÓs. Ezzel Qátják biztosítva a nyugodt, za-varialan élezel, A magyar gavalléiiáni igen kevés példát U.iilam, sőt nem lul. /ok, ha azt mondom, hogy az l-\'rancki-ors/ágban nem lé\'eVik. A wmlégsze-rc\'eí idegennel szembeji megint Isme-rétien rogaJom. Természetes, hogy ki. véld akad és nem lehet ait áltitini, hogy könnyelmű, im^llfttowS francta ninos, de I2aris pén/.lszórü lizcziei közli
igen kevés a francia,
A kereskedelem iránt nagy érzékük von. Iparosaik Szolid munkát Végeznc\'í és jó- értik mesterségüket. Kc.oike-döik jó minőségű ámt adnak cl Szo-iid árban. Nem Bút akarom erz i mondáid, hogy olt nincs,feiúteU\'K munkás ís megbízhatatlan kereskedő, de ebben a tekintetben igen sokat lehet tőlük tanuinL A gyakorlati ér/ék meg-nyüvámil az irodafombau is. A reális, irány majdnem nrndej téren c\'sö helyet tőit be. A lélek bottoolésa az ujabb regényírók legfőbb1 Madata. A jelenkor színpadi irodalma pedig szinte a maga nyerseségében viszi szinpadm ox egyéni és társadalmi élet legkülönbözőbb epizódjait, Fortunát Slrovszky; Yom Weten rjes francösisehon CeisLcs c, müvében azt lUÜlja, hogy a francia irodalom legnagyobbjai morális Irányban működtek. Valóban csak el kell btvBsnl CorncTe vagy Itacine bármelyik dambjái, hogy meggyőződjünk a klasszikus Írók mágus erkölcsi felfogásáról.
Érdekes, hogy a demokrata nép lelkében van valami pesszimizmus, az irók egy részénél ez szintén megiiyil-vártu\'. Az élelol. sokszor kegyetlennek, cl viseli r*1 letűnnek találják. Mintha egy ¦ilokzatos kegyetlen sorssal kellene küzdeni, amely küzdejembea az embernek l.-ltcllennl el keli buknia. Mintha: S lársedaloUQ is a maga tör-véiij\\\'iiei és b-reudetkedé^ivel az egyén letörését és megfojkMt céijzuá. lLt a felfogás nem cs;ik Balzac, Paul Bourget, Psorrc Loll müvében jut ki-feje/Ásrc, hanem Mo\'ier akárhány Vig-
jáiékában is, ametyjoahKn a beesufeies
ember akárháuyszor tehelolUai ..az
I98i\\iídecamber 20
a legjobb a]étndébi. . h háíí^H&oW éaWWtlrtíT1 LtpjibsnoátUt DluiBkioihBl Sxékely MaíiaJparmüvésznö
Nagykanizsa, László herceg*u. 4/c
Jelvényszerző11fjúsági tornászverseoy
Hétfőn délután folyt le a gimnázium tornatermében a Motesz jelvényszerző versenye, melyen dr. Krátky István polgármester, ííarta István giituiázhuni iga/galó, gimn. ós polg. iskolai lanárok, valamint «/ iskoiák tanulói jelentek meg szép számmal. Érdekes mogemfli-teni, hogy a kevés számú felnőtt közt hiába kerestük a versenytők szü\'e\'t, hozzátartozóit. Pedig az o-edmény nagyon jó Vo\'t. A VBS jelvényt\' ar. indulók 100 uázalákQ, a bronzot százalékífi, az ezüstöt 00 százWléka nycr!e el.
Ezüst jelvényt szereztek; Köm. kath. gbnn, Csaba K., idb. Kovács J., Var-silnyl A., Zollai L. Városi fclsökoresk. . Horváth J., Potsonyi G.
Bronz jelvényt szereztek: ftőm. kath\', gimn. Krátky T., DocJeva P., Kolossá J., Szolkovy • L., Csikefly \' j. városi-felsökeresk. Horváth J., Ko\\acsics L., Molnár ,M. ZMNTE I>ancs F.é Tóth L.
Vas jelvényt siereztck: Hóm. kath, gimn. Dcc\'cvn P., Koller (iy„ Lauren. esik J., Nemes r,y., Strohmayer |L., Csikcly J., Fölnagy j., Bódog J., Erős F., Kerká|X)ly- L., KnuaiU J., Rassy ¦T., Stem MV, Taniai J. Városi felső-kerösk. IK\'trich O. AU. polg. riuiak. Bai S., PáfnHvi\'J.. Potvni K., Szigeti F. ZMNTB Nováczkl J,, Németh E, \\ A jelvényeket, dr. Krátky István polgármester osztotta ki. Bisirrcrését fejezte ki a versenyzők munkája reléit. További szorgalmas munkára, katonás fellépésre buzdította Őket.
ügyes, képmutató, rafímalt. egyénn l, Migy Jéha társasággal, szemben.. Jóllehet a művészi érzék kétségtelenül tapasztalható nemcsak l/odal >mban, hanem festészetben és szobrászatban, szinte megdöbbentő az a nemtórődés a kü\'sö inegjolenés ós csuxt ilteUüeg. Kiváló társadalmi állású emberek alig adnak valamit kliséjükre, a papság köréiben pedig még jobban nyilvánvaló a külső elhanyagolása a bdlsö előnyére. Et a hanyagság, különösen a déifrauciáknrkl, valóságos tisztátalan-ságlia megy át.
Ezek nagyjából a francia nemzet jellemvonásai. Még sok vonást lehetne felsorolni, de ugy gonóoltanv hogy a mondottakkal hü képét adtam a francia nép jellemének.-Ma ugy- látszik, hogy Európa népei egy másik még bor\'Ulmasabb vüághábom előtt á^nak, mint az első volt. -Ebben a szörnyű összecsapásban egyik i fél a másik szemére veli a másik\' Mbájét l\'gyiátszik, hogy uj elrendezés van készülőben, amtOybCíi talán a mi iu;m\'-zelünknek is lesz szava. Mindeu jöl arra vatt, hogy a felelős tényezők kezdik botátni az igazságtalanságot, a mely vcJünk, történt.
Az elkövetkezendő uapokban iffin nehéz és fcl.Űösxég\'cljBS najx>k várnak ránk. De a tények att igazolják, hogy\' egy kis nemzet is lehet döntő tényező, ha nem mond.-le szabadságáról, j»>g*U-ról é.s kész azt étele árán is DKgVéj. ílcni.
Ezer esztendős multunk és kidln-ráttk alapján meg van a jxrfgárj )gtmk Európa kulluinetnzetei közt fo ez a dicső mull egyutta] büdösítek Is a s^ebb Jövőnek, (Végo)
1989, december 20
t
Aranyat, ezüstöt, brilliánsot és régi pénzt
in.nMu, macas áron vasiak.
BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mlklöi-nt 3.
Hősi naptar
A volt kassai 34. kóiös gyöt jg.-zred c nflpon öíl a jelentest kapta, hogy a Tén&PaaoVrtol díikc.
i-1 g^^j erös közéjt csapat
van, mely az ezred járőreit heves tűzze\' fogadta. Az! ezred parancsnokság egy fél zászlóaljat küldött Ostrezuára, melyet lendületes támadással sikerült Is cJtogVilni és onnan a kozákokat ki. verni, A Talu birtokáért folyó harcban 170 orosz, eset a 3-Usck fogságába.
— (A tutikci-LHetl főigazgató Nagykanizsán)
Dr. Liebor Béla tanftgyl főtanácsos, k.ír. tankerületi főigazgató hivatalos iskolalátogatásra Nagy kas Izsóra érkezett, i [..,
— (Vitézi hír)
Tharnói Kostyál Jcnö m. klr. Százados, volt vitézi szók tartöt néhány lionuppal ezelőtt elhelyezték Zalaegerszegről. A honvédelmi miniszter szek-latrtói minőségben Zala vármegye Vitézi Székknpitányságához most visszahelyezte, Zala vármegye vitézi körében nagy űrömet költeti Kostyál visszatérése.
— (A megyéspüspök autóbalesete)
CiBpik Gyula veszprémi megyés-püspököt az e<mult napokban csak egy csodálatos véletlen mentette m*g. segy autoösszeütközés súlyosabb következményeitől, A püspök autója Veszprémből Budapest Célé tartott, mikor a székesfehérvári országúton egy ha. tftírnfta teherautó nekihajtott a (püspök autójának. Szinte a csodával haláros, hogy a Isataimas teherautó nem zúzta szét a törékeny kocsit. Czaplk autója félórás javítás után erősön megsérülve folytatta ntjál Budapest felé. A püspök a rendőri iga tatások és a javítás alatt nyugtodtan ült « kocsijában és breviáriumát olvasta. \'
Karácsonyi Vásár
szomolányinAl
Nagy választéki Jé minőségi
- (Halálozás)
Kleirr Ignácnó sz, Grünwold Hel-.na, ny. May íeJügyWlő felesége Budapesten liossxabb betegség után elhunyt. Temetése 20-án délután volt Óbudán.
—- (Adományok)
Szakony György uy. főkalauz, mijjt minden évben, ugy most ís n kórház szegényház, foghat, misszió ős a Stefánia szegényeinek a karácsonyfájára szeretetcsomagot adományozott. A csomagokat továbbítottuk*
ífflli litiáti imüliíüH életi karÉcssiii árisiíás.
Óvat- ea aeraallaa-kéazlitakken, valamint aiaatUtakbaa »<i, válaaztik.
Katolikus Estély
lesz a farsang aajsö igazán migysza-básu megmozdulása Nagykanizsán, a mely a katolikus-ság nagy társadalmi összefogásának ígérkezik. Mint már je. lerrtpttült fta estély művészi r6lrnéuyéről Bisztrlczky Tibor, az európai hirü magyar hegedűművész gondoskodik. E pompás műsor mellé a rendezőség vidám lumgulatu tánceslel biztosit. a nagyszabású Katolikus Estély január 13-án les* az Iparoskörben. (:)
- (Pásztorjáték a klskanlzsal Iskolában)
i A klskftnitsal állami elemi Iskola tanulói a Nagyrác utcai iiskolában szé-pen sikerüli pásztorjátékot adtak <lö Fncsovsiky Lász\'ó tanító rendezésében. Színre került .pásztorok keljünk fel. és tEsztiko karácsonya, c. színmű, A szindamb ugy tartalmilag, mini rendjctzés és előadás tekinlelében ,mttsz-szo kimagaslott a Szokásos iskolai keretből. Kedvesen játszott a három angyal: Endrei Itozika, Kazanyi Gl-teUa és Sneff Juliska, valamint u pásztorok; Kangyalics Fcienc, Soós József, Sándor József jót betanult együttes éneke. A felnőtték szerepében meg keli emlékeznünk jó játékukról Koszorú Margit, Szmodics Mária, Galambos Sarolta és Vajda Bözsi \\to-Vábbképző Iskolai tanulókról. A fiuk közül Varga Fetenc, Kuzsner Ferenc érdemelnek tlicsé e\'et. Hatásos votU ftz előadott élőkép is. Az előadást — a hősök emlékmüve javára — december 26-án délután a Templom tón iskolában megismétlik*.
tffgl «?ó és olcsó
gNIncívfllsbsJlódás.lealóxé.
gMtf l4tWMrlaa.fi
— (Missziós kérelem)
A missziósliáz vezelősége ezúton kéri városunk uemesszivü adakozóit, hogy segítsenek egy szegény magyar loáiiy-i i-i k megalapozni a jövőjét, akinek egy vizsgája, illetve 100 pengő vizsga, dija hiányzik althoz, hogy tisztessége, sen megkeresse kenyerét. A kisfteány szorgntmasan tanul abban a remény-/ ben, hogy a Misszióid eljuttatod karácsonyi adományokból összegyűl a szükséges ősszeg s ennek révén ő is hamUrosan városunk dolgozó, kenyér, keresőjévé válhat.
—. (Lelki Ismert tea sofför)
Szerencsés autógázolás történt az elmúlt délután a Horthy Miklós uton. Egy 13 éves kisfiú felkapaszkodott egy állomásról jövő fiakene, amikor a vmsuU átjárónál leugrott róla, pont egy suembcjövö városi autó elé esett, amit Pillér sofför vezetett. Az autó elfttötte a gyermeket, de annak hor-zsoláson kivöJ semmi boja nem történt. A klklisiueretes sorfőr mégis elvitte a gyBmMlkJot a -kórházba s onnan a rendőrségié hajtott jelenteni a*; esetet.
— (Súlyos szereti esetlenség)
történt ftz elmúlt este a ookt—sár-liidíij országúton. Nagy András puszta-srentiászfói földbirtokos családéival Zalaegerszegről- hazafelé tartott autóján. Az országúton szembetalálkoztak Rozsnyói György szitás szekerével, omjn a lőcs inelteU liosszu *A(or-ntdftk áUtak kifelé. A soífŐr kerülés közben nem vette észre a rudakat s azok betörték az autó szléivédőj^t. A szilánkok súlyosan megsebezték ozs nulóban ülőket. Nagy Andrúsnénak a szemébe ugrott üvegszilánk, do csak kisebb sérülést szenvedett. Legsúlyosabban Nagyék 17 éves leánya sérült meg, akinek Oz arcát hasították végig iu üvegszilánkok* A mentők a sala-egerscegi kórházba saálli,tottáJí s Csérül-taMi | i
Karácsonyi kirakat (K«ol-i matkan mlna.n hlra.M* alja 1.10 F)
Óriási valaiztak laiítsuiiji ajáilÉkiltan Legszebb karét-osonyl ajándék egy pontos GERTII! Ma Kalier ékgteresitOI ílell.li,- 15. Kiváló finom falborok olcsón StampíDál.
Sv«f- éa MraelUsv WnleUk, dlntárgyak, kwámták, kristályuk WIELCZER tlvoj/líuroíketltíaáböu.
KISS fatelep Emliil-lh 13. lm Hl. Telelőn: 6-39. Fa , síén-, Retorta-fajzén eladás. Bpeitl gSzkrVtz-k^pviitlet A megblKhate rádie-uakklet: QRÚNHUT ELEMÉR U»ik tér ¦>¦¦
— (MltÖl piszkos a magyar só)
a Búvár detembfsrl s«\\ma irja; a désaklnai sónak különös sajátsága vau. a sótömbök nagy részét füstszürke foltok, sávok tarkázzák s ettől pisz. kosnak lálszonak. I)e ha kalapáccsal jii nagyot ütnek a foltos sótömbro, a* rövid idő muM kifehéredik, teljp. sen megtisztul. Közben olyan szagot ára<uiT mint az olajjal locsolt makadám. a furcsa jelenséget az magyarázza, hogy a szennyezést jórészt gáznemű petróleum-származékok okozzak. Esek az ütés nyomán támadt apró re>>edéseken át eltávoznak és a só is megtisztul, -
— Magyar karácsonyt*
mellett fninepel az idén minden magyar család, Erről bor érdekes cikkét a Búvár gazdag ünnepi szama, a búvárhajó elleni; vMckczósröl, a szé-
kely óóvJemdésóröl, a magyarországi gyapot, Btrwjilúal mogyoró és inandula-tertneiésről, a Virginia dohány feldolgozásáról érdekes cikk számol b*. A guzdug tartalmú folyótnitban számos cikk foglalkozik korunk tudományos kérdéseivel.
— (Ingyen karácsonyi ajlndékot) flzciezlust magának ón is, 1* résat vesa a Zalai Közlöny karácsonyi !1». r«sd « hibát- rejtvénymrsxtiyérj. Nerri kell mást tenni, mint naponta figyelmesen elolvasni a zalai Kóziöny htfde. tésoit, megkeresni «z elrejtett hibát és azt összegyűjtve a % olds4on ta-lálliató sieivényekau újévig egjeiiarre beküldeni.
— Butorokbau A Kopstetn-oég TH«t Uodsrn mlntfitsrmelbsn a lefjeb\'Mtt a Isgoloaóbban mutatja be, kedvező lise-
t*al tnltíMnlok lüdlhltt
Az „Acélkaraván" c. filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai KOzlíiny minden bélen két Ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői közölt.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygóit: Államrendőrség lovesörsége, Zárda-utca Biner István, PitS/l-ut 38. Cecil B. de Mllle két millió dolláros hatalmas Itlmje témájában, kivitelében, méreteiben, tömegjeleneleiben felülmúlhatatlan. A film -gyártás remeke ez a film, amelyet csütörtöktől vasárnapig mutat be a Városi Mozi.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátra\'ékban nincsenek.
Felvidéki férfi kalap . . P 2\'90 Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6\'BO Férfi hálóing ..... P 4*80 Selyem goldsol női hálóing P IO"BO-tsi Női selyemharisnya . . P l\'48-t«i Kötött pulóverek . . . . P 6\'SO-tm
Divatcsarnok
Fő ut 6.
(irodalmi élményJ
a karácsonyi magyar könyv- ¦ (crméi nagy sikcnr a Zrinyi ro-dalml és Művészeti Kör kiadásiban megjelent Kovám t»«be»t*ny Tibori
IA búsképű lovag
{mimsf c«rvan4«a «!•(•)
FKapható ígykanl/ial könyvkareikedósakbei Ara: 3-BO P.
I
¦ ta. J
ANGLIA 60 és Tél «er tonna Qr-tojtahmi hajót vásárolt Amerikában. A hajó angol lobogó alatt és annoi
trgénységyoi már útban van Anglia felé.
GIBRALTÁRNÁL klgyuüadt és Ic-snhanl egy 3 motoros repülőgép. A gép valamennyi utasa ós személyzete életét vesztette.
AZ USA a détamcrikal államokkal együtt közli, hogy a hadviselő f- lek kikölóbt! befutó hajóit azonnal Internálják, a kikötőkben horgonyzó hajókat |>edig távozésrS szólítják lei.
KELEMEN KRIZOSZTOM pannon-haiiui apat, a ]>esti lapok értesülése szerint, a lemondás gondolatával foglalkozik s <-/t jelentette reKtk^lnek Is. A lapok kérik 8i apátot, hogy gondolja meg oihatározását.
irx3
Jóslat :
Élénk északnyugati, nyugati szél, változó felhozat. Több helyen eeó, havaseaő, a hegyeken havazta. A hőmérséklet az orszég északi telében oaökken, délen alig változik.
A Meteorológiai Intézet nagykanizsai raeirHgy.léállomáaa Jelenti i
Hőmérséklet tagnap eata 9 órakor H-1\'0, mii renal + 0« délben +0-2.
Caapadék 0 0 f..
Márkás villanyégftk
k.rtellen klvol 1000 «ftéal óta garanciával
| 3-25 W-lL culi P |"05
Sohlaaingar Gyula
«•akereekeÉtaél
(smrv.s-épnfet.) 311?
Naptén December 20. ezerda. Rom. kat. Tlmót vt - Protestáns TcoHI. -lar. Tebeth hó 8.
Oősfllrdő nyitva reggel 6 órétol eata t ériig íhMI\\ aserda, péntek délutAn kedden eaóea nap nőknek).
M(ii4Suxe étak
ili:
¦ á.k.hex IQIée pamealé I
tSudupatatl Há:«i,«sh»2i képviselet
KISS FATELEP
Ernébet-!ér 13 Arany Jínoi-u. 8. Teltion 539.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai klr. törvényszék Ct. 356/1939/66. számú vészese lolytán Herkules Téglagyár r. t. Nagykanizsán (elszámolás alait cég követeléseit 1940. Január 8 ári d. u. 5 órakoi Erssébet-tér 14. (Dann:-beig és V/eiiz irodában) elarvtre -zuk. Árverési teltételek és követelések legyiéke olt bcteklnthtWk.
iu Felszámolók.
7MM KOJtLONY
1*3». december 20
Pályázati hirdetmény.
A nagykanizsai szakirányú iparoi-lanonciskola feltlgyelóblzoltsága pályázatot hlidet »z 1939/40. tanévben az I. leányotzlályban heti 5 kOzli-mtrell rlra ellátására. P\'lyázhalnsk
a Szervezet 41. §-ában fcllflnletetl képesítésiéi rendelkező női tanerOk PályázaU határidő 1940. (snuár hő 1 , A pályázatok a felügyelöMzoltiághoz l címezve az Iskola Igazgatóságához \' sdmdók be.
Samu Lajos
3iiB felagyelöblrollsáel elnök.
és iiiúvi\'ii
legszebb ajándék a
művészi fénykép
xv,
VA8TABH fotóniüferméből
LeQoIoaóbban legnagyobb választékban
nfil ét fért!
f.béfiíümeu.\'Íl
pénxtUroát
RETIKULT, HAMBURG Ä„, 1.
bőrön dösn él.
Uillamos háztortűsl készülék
mindenkinek örömet szerez!
\'íítmUmma&U Kenyérpirítók
íróasztali lámpák Hangulatlámpák miadaa\'aa fatUtwwb tfüwaué lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLBYI-néi
Sugár-ut 2.
lisfiben, hóban, téten, nyáron, Irodába, iskolába, túrára,
immmSSm .a böpalack\\ Wm 1-65
k,ph»w. Nagy «wmmft gZABÓ ANTAL sportüzletébea
Nasykanksa megyei város polgármesterétől. .
27484/1939"!
Tárgy: Erdei műfak éitíkeaiiíse.
II.
Az 1939—1940. évi rendes erdei főhasználilokból (3975 kat. hold lerll\'elröl) kikerülő szil, hárs és éger mufikra nyilvános zári írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
A zári Írásbeli ajánlatokat, me-lyeknek boiitékja H Ajánlat nagykanl-. zsal városi erdőkben 1939. évi vágásokban termelendő mfllára" jelzéssel látandók el, — legkésőbb 1940. évi lenuár 4. napjának déli 12 órájáig :i polgármesteri hlválal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
Bővebb lelvllágoiilás a városi gazdaság! hivatalban nyerhető.
Nagykanizsa, 1939. december 4-én.
i Polgármester.
Kaionaifelazaraléaak sigf eirtruháxaU oikkak
egyedül legolcsóbban beszerezhetik BELEZNAINÁL
\' SukSi-uI 53. as. Telefon 625
APRÓHIRDETÉSEK
Sp>Ahlt.lerléi\'dija iiilttnp ta Qnnapaap 10 nAta St (lltii, mlndan további ud 8 fllUr, haikoin.» tO «olfl tO\'lllUf, mlndan további ud 4 tUltV,
.ÁLLÁS
Ügyes, szorgalmas bajartiaftl jó fizetésiéi szennai felveszünk. —. Közelebbit Ztlnyl Mislós-u. 33. iz L emelet, az hódiban. *
¦lardna felvétetik: Széchenyi tér 4. Jelentkezés a házmesternél, "
ADÁS-VÉTEL
ZAtogoáslHlAt éa hasznait ruhát veszek Msrkui Géza Király-utca 31. 3125
Zalraartéaiak eladók Só-utca B. sz. alatt. 3136
RéSl •MlUt tárgyaiul, törmelék ezüitöt Igen magát Írért veszek. *
FaJafmAk nagy választékban kdphatók Musiti ?8 iMiIentliál ça cm ege kereskedésében. **
flrarmakAsjy matraccal eladó. HubiU-tér 7.
Redőnyös ttxIataitB, kisméretű szobn-sltó, üvegtető, mikroszkóp efl egy na«y íém karécaonylsláb eladó. József ÍÖher-ctg-ot 60. sz.
LAKÁS- ÜZLETHELYISÉG
Komplett kéitascobAa türdőitobáa lakás Januái elsejéié kiadó. Cscsgeryut^
HÁZ ÉS INGATLAN
Kliily-utcs 5 statuii ailakéeoa ker-teshiz eladó Bővebbet ugyanott- \',
KÜLÖNFÉLE .,
M«ny«m»konyl (aakOvAI) Hay Mpakat Vaataah totdnAI.
KarAoaenyfAk 60—200 cm lg, réti-ben ayökeiesek, pénteken éikeznek a piactérre. \' " " \'
zalai közlöny
POLITIKAI NAPILAP.
Kladjn \'. „Kozaanlaaíigl R. T. Naiiykanlus". Felolós khi.ló : Zalái Károly. Nyomatott : a „KUrgaidasnal R. T. MtWktllltS** :
„y.\'i.nl.ii.ib.-.n Nagylurllzsan; (NyouidAóxt teteit Zalai Király.)
79. Évfolyam 290. «ara.
Ma: „Keresd a hibái 1"
IteCrtauiizia, 1989. december 21. csütörtök
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
\'"ássa
POLITIKAI IIPUIF
FeWös szerkesztő: Barbarita Lajos
tmtetéú ái. : fu hon a pengő < siaköíistóg) í« kl«dahlr«üü! telelői
bombázna a szálllitásl nehézségeket c*ak fokozta. A sebesültek száma már akkora, h\'igy Leningrádban
ninc* hely a kórházakban ős a sche-sültvonatokat már Moszkva feli irányítják.
Négyszáz szovjetrepHIO támadása Finnország ellen
Megtorpant a szovjetcsapatok előrenyomulása a finnországi nagy hideg miatt
A szovJetrepOlők töraegtámadása aern Járt sikerrel — 26 szovjetrepülőt lelőttek — Nincs utánpótlás: éheznek a szovjet-csapatok
Az átmeneti enyhe jdő után -80 fok alá szál\'l\'a hőmérséklet Finnország északi részeiben. Az Idő tehát ujbói a fíimeknek kedvez, mert a nagy hidegben a tankok motorjai Is leálltak. Ennek cedménye : a ílnnországl orosz előrenyomul.ís északon megtorpant. Pedig az uj leningrádi vezérkar r.e;elcnteiíemár, hogy Finnországot szü\'désnapl ajándékul\' akarja felajánlani Sztálinnak. A finnországi hafjihelyzetröl « következőket je\'entik : Tegnap a déli részen a szovjet légj\'evékeny-ség ismét élénk volt Az orosz gépek Helsinki felett is ismételten magjelentek és több bombát dobtak le Bombázták az ipari vidékeket Is. A kár főképp anyagiakban n3gy. Az áldozatok szamAt még maal tudják. Leskeleben 16, Janlsjokib^n 11 halottja v^n a szovjet bombázásoknak. A finn légelhárító tüzérség, a \'pai-U ütegek és a vadászgépek elüz/ok a bombázókat .közülük húszat le-íöttek.
Északon a finnek két ezredei kerítettek be. A foglyok vallomása szerint a helyzet a szovjelseregben kétségbeojlö. Valóban történlek lázadások, fegtöbb helyen pedig éhez-nek, mert az utánpótlás nincs megszervezve A mürmnnszkl vasút szét-
A Havas froda Helsiuki-I ujabb jelenté\'e a következőket mondja: Finnország már három hete hősiesen ellentá\', a nagy orosz íu\'erőnek. Ay-oroszok továbbra Is tervszerűtlenül nagy tömegekkel lámadnnk és a barceszkÖzőVct rem kímélik. Ennek köszönhető a sok halott és >ctesült, valamint 230 szovjet tnnk olpuszll-tása. A tüzérségi lövedékek és a bombák nagy része |s a fhm erdőségekbe efett. A légitámadások eredménye ?em jelentős. Az alacsonyan repülő gépeket a finned megtizedelik. Tegnap kb. 100 sznv-jetgép intézett támadást Finnország különböző részei ellen, de az eredmény alig több á rxrrrfminél
A hajóhadat a parii ütegek tartják távol. Egy hadihajót ís egy torpedó nanbolöt cl is sülyeszíettek a Hímek. Tenga miatt járóik Is jól működnek .pedig hfttvanháromKzuo\'i túlerővel állnak szemben.
Megtorpant a azrovjet-támatfáe
Moszkvai hivatalos hadljelcntés mindössze kis clőőrs-harookat je fent. Dc megerősíti a szovjet táma-
dások megtorpanását egy Helsinki i je\'entés Is,
Eszerint a hőmérsék\'cl a 30 fok ará sülyedt északon, ami teljesen megbénítja a harci tevékenységet. A szovjet naay északi támadása Nau-cfinái megakadt. Pctsnmo környékén a harcikocMkat szétlőtték. A fégelháritók 6 repülői Is lelőttek. A megszállt északi hiiárrészen még mindig harcolnak a kis finn alakulatok. Bombázták a szovjetgépek Raumo kikötővárost és egy éppen kifutó hajó1. Is.
Finnoraxéa mBfjaegltérne
érdekében az ímgoi és francia sajtó továbbra Is hangsúlyozni, hogy karácsonyra már tóny.\'egjs lámogatós-ban kell részesíteni a finneket a jókívánságok és rokrmszenv-tÜn!etcíek helyett. A franci\' kanmra külügyi bizottságában Finndin a szovjettel való diplomáciai viszony mcg6<aki-tását javasolta. " A tényleges segítségben Svédorr szág jár elöl : nz 6000 tagu svéd önf kéntes fégió Llnder svéd tábomok vezetékei elínduH Finnországba. Under már n finn szabadságharcban is kitüntette magát.
Ujabb kilenc hafóátdozata van a nyugati front gazdasági háborújának
Aaiyugati fronton csak\' a tengeri háborúskodás hoz ]e\'cntősebb eredményeket. A tegnapi sorozatos hajó-elsülyesztések után ma a Wors svéd) hajó eislltyesztését jelentik. Az 1M9 tonnás hajó aknára futott \'AugÜn keleti partjain és 3 perc alatt sülyedt cl. Hat mvatrózt megmente1 te k, hét a tengerbe vesztett.
A tengeri háborúskodáshoz íar-toznak a íégicsaták Is. A Havas iroda jelentése szerint a német repülök az utóbbi napokban 36 hajót támadtak meg, közülük hc.et el-süiyesztéltek. 1
A Scbetland szlg\'teknél egy né* met gép hat aknakutató hajót bombázott, egyet találat ért, a hajó eisülycdt. Angiba keleti partvidékén megjelentek a német gépük. Légiriadó nem volt, de a partvédő tüzérség és a vadászgépek működésbe léptek. - «
: 8?l.000ttonnst lefaglaltáru
A tengerzár eddigi eredményéről Paris adott ki jelentést. Eszerint az ebnult héten a franciák 17 hajót tartóztattak fel és 7(000 lonna dog-árut foglaltak ke, a hábiru kezde e ótíl összesen 2Q1 hajói, 362 000 ton-
na tarta\'onirnal.
Az angolok az elmúlt hélcn 26380 tonna árut foglaltak le, a háború kezdete óla Összesen 509880 tonnát. {"
Légiriadó Le Hawreban
A Havas iroda jeícntése szerint le Havrcban az éjszaki egyórás légiriadó volt. A vadászgépek és a tüzérség is munkába ám, á\'dozaíok nincsenek.
Berlini jelentés szerint az Északi tenger felett egy angol vízircpü\'Öt
lelőtt egy német vadászgép. A pilóták fel kutatására mentőhajó ment.
A •zArsneföIdl fronton
ma íem történt semmi jelentősebb ejcm\'ény. A hadije\'cntése Is esemény telcnséget jelenjenek. A magyarázó közlemény sjerint a Telde-Itö tevékenység nyuginkul Uja az ellenséget. Német részről hangsúlyozzák, hogy az angolokat akarják kiszimatolni. Ha megtalálják n >Tomikat<, nagyobb harcíkedvvci támadnak, me:t a franciókat nem akarják báníanl.
Rttvid íávlraiak
\'. A KÉPVISELŐHÁZ ma délben 10 pertes formális illést tartott, amelyen tudomásul vetlo a felsőház üzenetét tWi elfogadott javaslatokra vonátkozó"n. Emtán rövid bejei intések után ketlo-mes karácsonyi üimepcket kiván\\-a i.c-jv.k)estdeité.k az ülést.
AZ OLASZ KIRÁLY és feleség ma délelőtt látogatást tcit a Yati,kánl>-in a Swnitntyánál. Az ntvonalon végig mindenütt hatalma* Mireg ünnvpttto az uralkodó párt. A király táb-innki díszruhát, a királyné fehér nihil viselt hosszan lefátyolozva.
¦ A NBMET— ROMÁN kereskedelmi tárgyalás jóváliagyotr szövegét ma aláírták Rnka rest ben. A román kormány hozzájárult 0 birodalmi márka árfolyam értékének a "ferenicléséhe/.
A JANGCSE folyót ismét á\'adják a kcreskedc\'ml forgalomnak. Japán kerülni akarja az idíg^n jogikba való avatkozásai és jóakaratát fe;e-zl kt a többi hatalmak iránt, db ugyanakkor hangsúlyozzák, >Jttogy a jóviszony hclyreríllitásáho\'; nz USA-nak Is hozi\'á kell járulni. |
i „Hagyar a lagyarérr, mozgalom mérlege
Hét millió pengő folyt be az akció javára
A magyar távoü és köwlmult egyik legnagyobb arányú társadalmi megmozdulása a visszatért Felvidék szociá\'ís felkarolására szervezett >Magyar a magyarért* mozgalom\' most számol be működéséről.
Azokban a napokban indult meg ez a mozgilom, «mdkor a türe\'itret-fenségtől a pattanásig feszültek a magyar idegek. Kormányé InÖküfik már beje\'entere, hogy a Felvidék\' visszatérését eldöntött kérdésnek tekinti, de magyar - katona még nem tetic\'át lábát a trianoni hHárokoJi. Özönével jöttek a hi\'Ck a rlssza-csatolaftdo Felvidék kifosztott\'ágáról; n szociális segítés kérdése a. nemzeti preszi(rs kérdéséve-vált. ösz Bsafotfatt hatóság és társadalomi: vitéz nagybányai Horthy Mlktóiné \'ö Fő méltóságának legfőbb védnöksége alatt magalakult a moZga-.ojrm szervezőié, élén n nvunkabi\'oltsággal vitéz Imrédy Bé\'éné elnökség; rr.elleLí.
A mozgalom első nagy feladata a tár*ad;>lmi gyűjtés megszervezése é-s feboiiyulitása volt. A Főine,tós;ígj Asszony és vitéz Imrédy Béiáné fel-taVása indította meg a gyűjtési mozgalmat. A budapesti jjyujíésfccu 32 térsad\'alml egyesülcl és 1500 önkéntes gyüftőhölgy- vett. részt, akiknok házcsoportok kö\'Ött való beosztását a Magyar Vörös Kereszt Egylet Szociális Osztálya végezte ; vidéken a miitlsztoielnökné fejszöliíására a főispánok vállalták a gyüj\'.és megszervezését.
Csak a történelmi idők lelkesedésével nrngyarázható meg az e-¦példátlan siker, amelyet a gyüjté*,eied-ményezeit: kézpénzben és természetbeni adományokbaii köaii 7 mll-fló, pontosan 6,880-760 -pengő 36 fillér folyt ba a mozgóm javára.
Hogyan használta fel a mozgalomr ezt a hatalmas adományt ?
A bevonuláskor meg kellett szervezni a mtndcn községre és, minden ínséges lakosra hilcrjödő. segélyakciót. A rendkívüli idők Irnlycnkiint rendkívüli..ínséget ícemíettck .és egyes járásokban a Jakos\'ágnak több mint egyharMridi rászorult átmCirC-ti\'eg az akció H;gliségére. A gyorsaság volt a legfőbb követetnieny. A mozgalom szociális AiegbizotUM fáradhatatlanul járták járásuk községeit, igyekezve mindenütt megkönnyíteni az átmenetet, me\'jto-remlcnl a normá\'ls életviszonyokhf« való vissz-^térés Ishelöj.égelt, helyié állítani az exi»lenciális kopcsolafo-kat, áthidalni az uj helyeibe vn\'ó ¦beinoszkfdés ikenietl nchézségeil.
Az első hónapok ebben ar átmeneti, a pi-Iannitiyl inség gyora energikus kivédését köve\'c!ő; injmk-íbm teltek el.
A folyó, év-fejétől kezdődik a mTt^galomji Bittíódik, konszolidációs időszaka, amelyten az hiségakció fokozatosan lntézméfnycs, a nép anya-
¦i
8alai KÓZLÓPÍV
1&9. december 2i,
I
A ULAI XÖÍIröHT „KERESD A HIBÁT"
v;rsenyében ma a hibái
.......-.....\'-...................................cég
hirdetésében a zalai közlöny mai
számának ..........oldalán találtam
meg. — A helyes betű: ..........,
szó:................................................
Olvasható xlair«i:
gi, egészségílgyí és erkölcsi szinvonalat lépésről-lépésre ürnjelö szociális munkává mélyült.
Az első hónapok alatt a liiüzga-lom megbízottai megszervezték ttrun katerüíelfik\'ön * legszükségesebb tájékozódást és megítélték községről községre azt a szociális szükségletei, amely állandó, intézményei segítségei Igényelt.
A munkaképes ínségesek e.len-szoigáltatás nélküli segélyezése helyett a város, vagy fuju részére komoly gazdasági énekei jelentő szükségmunkákat szervezői, és erre a céna köz/*? % iná\'iíó pengőt íordiiott.
Félnüliiónál nagyobb ősszeggel járult hozzá u Felvidék egészségügyének fejiesz léséhez * Zöldkereszges egészségházakat épiiteteti, egészségügyi propagandát lejtett ki anya cs cí*csenjővódö intézményekéi tajnia-gatott és nagyszabású gyeriucknya-raltatási ukciót bonyolítón le. Közel negyedmillió pengőt adott kulturális célokra: Felvidéki diákok segélyezésére, UnkÖnyvaKciokra, népművelési célokra. HáiomsZíUezer pengőnél többet fordított uapkózi otthonok felállítására, kétszátCiCr pengőt a háziipar fejlesztésére és foglalkoztató műhelyekre. ,
Egyik legérdekesebb kezdeményezése a niozguioninuk u lú\'xid.um^ munkaközó\'Ségjk megszervez jeíal-vakban és városokban. A társadalmi önsegély és ö>szeiari«zás gondolatát akarta ev\\ei u mozgalom éleitekei-leni. A helyi társadalom öukésale-sen vállalkozó tagjai fognak össze a munkaközösségekben a hatóság képvi*e!oÍ\\cl a helyi szociális 161-adatok megoldására. A munkaközösségi tagok köfiiyezeUauuíiiiápyo-kat végeznek, iiyilváfciiartják a segélyre szorulókat, étkeztetési, felru-házási, gyeiíueknyaraltatiisi akciókat szerveznek, felügyelnek népjólétlifl-tézményekbeu, iaspekciót ta-tanak segéiytkérö fejű* fogadására, - általában közreműködnek minden, a község jólétét előmozdító terv, javaslat kidolgozásában és keicszlül-viteiébcn.
Kárpátalja visszacsatolásával megismétlődött az első, lázas tempójú munkaperjodus.
A helyszíni munka irányítását a központi iroda végezte, ahova a jd-küldött szociális megbízottak heti jelentéseiből csak ugy. ömlött a sok kérés és kérdés, amelyeket az iroda
napokon , beiül elintézett.
A mozgalom 1939. június 26-án számolt be munkásságáról fővédnökének, a Főméltóságu Asszonyiiak a belügyminisztérium diszSertmébcn. Ugyanekkor a m. kir. belügyminiszter kijelentette, hogy a mozgalom, mint önálló társadalmi akdó megszűnik s a mozgalom által életre-
hlvotl szociális szervezet, amely bizonyságot tett nélkülozhctcilenségé-rői, a belügymtiiIszlériuTnlnittt szerves kapcsolatban fogja folytatni munkáját a visszacsatolt területeken;
Köszönet és hála mindazokínak, akik ezt az óriási segítési munkát lehetővé telték.
az angol király koronázó ebédjének magyar főszakácsa, aki bográosgulyást tálaltatott a londoni Buckingham palotában
Horvátovks Sándor készítette eí a kent/ hercegi pár eljegyzés! vacsoráját Is —¦ Roosewelt amerikai elnök sürgönylleg hívta meg a magyar szakácsot a washingtoni „Fehér ház\'-ba — a királyok szakácsának érdekes karrierje
Zombor, 1030 december (Copyright)
Előkelő közönség, a régi hhe.i bácskai tamiliák tagjai kisérték uto3<$} útjára a j-ombori temetőben néhány nappal ezelőtt Ilo/válovics Sándort, akinek ideiglenes sirkeicsztjén mindössze ennyi áll: .Elt J7\'óvet..
Ez a negyvenhét esztendő azonban tele van diadallal és sikerrel, i amelyet ftz életében mindig jókedvű 6. bohém Horvátovics Sándor — baráti körében a .Sunci. — ott ért cl, ahonnan legköiuiycbb a gyomron keresztül az emberek szivéhez érni: a konyhában. Ncmuelközi viszony latban is vezető haluliiias hotelek és étt.rmek igazgatója volt az elhunyt, mosolygó arca gyakran jelent meg lepcdőnagyságu angol újságok első oldalán, ahol sokszor számollak be sütereirőd, amelyek között legjelentősebb kétségtelenül az, lw>gy ő dir.gárt az angol királyi palota konytiájábaji, umikur ott az angol királyi pár koronázási ebédjét összc-áílilották. Ezen a uajun az \\ angol birodalom flcghiiesebb huSi Szakácsának parancsolt d t San ti,.
A Horvátovlch fiuk Hcrczag Ferenc regényében
¦ Tradíció Angliában, liogy azt a szakácsol, oki Nagybritánia királyának és India ^szárúnak koronázási lakomáján dirigál a konyhában, a .King of kittében* eimrrjei — a szakácsok királya — szólítják é» ezt \\a dme. éle\'e végéig luegiajrtja. Horvátovics Sándor előtt még soliaiem volt példa arra, hogy külföldi ember lett volna a ,szakácsok királya..
A szakácsok királya Zombjrban szü-lcletl és leiml.ájíi lürvs bácskai usalád.
Apja valamikor miniszteriális tisztviselő volt budapesten, de konui nyugalomba vonult és liaiajött szűkebb pátriájába, ahoi megnyitotta a lihes
iElefánt szállodát.. Az uri vendéglősöknek ahhoz a régi fajiájához tartozott, akik együtt mulatnak a vendégeikkei és oE Előránt szálloda .¦¦ régi bácskai mulatozásoknak központja volt. Szemző Gyuszi bácskai királyságának idejében nem tartoztak Itt a ritkaságok közé a belek g tarló dáridó. Kilenc gyermeke vcíli az öreg Horváto-vjcsnak és Sándoron kivfll valamennyit urunk nevelték a szülők. A Ilorváto-vics-fiuk mindig nagy szerepet játszottak a Bácska életében és (alakjukat Herocg Feicnc is megőrőkitelte, arki a *Gyurkovics-fiuk> cimü regényében Oz Elefántovics.-fiuk alakjait a hét Horvátovics fiúról formázta.
Snjici — igy mesélték nekem Zöm-borban — nem akart tanulni, és e/ért alyja kuktának adta be az Országos Kaszinó konyhájába. Ui annyira kitűnt, liogy amikor a liáboni elölt a szent pétervári udvar magyar kuktát kért, a Dalai Horvátovlcsot küldték el az orosz cár téli poiotájjábu. Pár esztendeig volt itt, a háború kitörésekor és neki is az a sors jutott osztályrészéül, mint a vele egykorú fiataloknak: a kukták fehér kötényét n tábori csukaszürkével éterét te fel.
A háború után a sorsa összeltozta Kasznár IVrdmánddAl, akinek Euró-pában a legelőkelőbb éttermei voltak. Ez a Kasznár szintén ,magyar ember, ő is szakács volt pesten, az iilök során — éppen nemek iziése nuatl — lord Cheslor, az angol király egyik bizniniasa, aki összeliozoU egy angol tőkecsoportot és eí a tők.\'cso-porl vásárolta össze Európa három ieghimcwscbb éttermét, a londoni Wmston Hotelt, a salzburgi Mlrabetl palotát és a bécsi Restaurant Graben-t, E három tinóm ós drága étteremnek legfőbb vctetöje volt Kasznár Ferdinánd, aki a fiatal HoJvátovicsol ét-tenni igazgatónak szerződtette.
A bácskai ételek karriert csinálnak Londonban
Előbb a becsi étteremben, majd a salzburgiban és végül az előkelő londoni winslon Hotelben dolgozott Horvátovics Sándor ,aki volt konyha. főnök és éttermi igazgató, azonban utóbbi miuÖségél>en is személyesen irányította a vezetése alatt dolgozó éttermek konyháit. Kiváló iziése volt és mflga is a nagy gurmandok sorába tartozott. Műit szakács azzal érte el a legnagyobb sikert, hogy a finom nemzetközi éttermekben azt sütötte és
Legszebb karácsonyi ajándékokat Virág-tói whet.
Kis üzlet, de nagy választéki
Virág József, rő-ut 3.
eípö- és divatház.
főzte Bécsben, Salzburgban és Londonban, Amit atyja zombori szállodájában annyira szeretlek a \'vendégek: a híres bácskai ételekel. A (bácskai konyla ízletes specialitásait: halpaprikást, bográcsgulyást, ízletes disznótoros vacsorákat, tepertős pogácsát, töltölt káposztát, paprikás csirkét ós hasonló Ínyencségeket irt az étlapokra ós — a közönség tódult ez éttermek!*\'.
A legjobb és legelőkelőbb közönség kereste fel a Horvátovics Sándor exkluzív vendéglőit és királyok és hercegek üheJt az osztajoluiái. Dolgozószobájának íoiain fotográfiák lógtak és ezeken minden barátja láthatta, liogyan szolgálta kl «Sanci> Sándor jugoszláv királyi, Mária JosŐ olasz trónörökösnél, Vilma holland királynőt, a inceklciiburgi nagy hercegnőt, a kapurlaloi nmltarodzsát, aztán a művészvilág nevezetességei közül Jo. ritza Máriát, Lehár Ferencet, Pécsi Erzsit, Kálmán Imrét, Marlimo Diet-richet és az iról világ leghíresebb képviselőit.
Hat esztendővel a sotzbtirgi MirabeU fiolában ő állította össze a ,kenti
ami MiltBíiyi
cipő és hócipő
herceg és >lOriua hercegnő eljegyzési vacsoráját és amikor évekkel később a windsori lieroeg ieleségevei Salzburgija érkejett, arra kérte\'meg Horvátovi-csol, hogy ugyanannál az asztalnál szolgálja fel neki a vacsorát, amely, né! öccse boldog vőlegény lett.
Itt Ismerkedett meg Rooseweli amerikai elnök fiával is, raki nászuton volt Európában és akinek annyira bjett Horvátovics íőztje, liogy Horvátovics Sándor rövidesen táviratot kapott Washingtonból, amelybeji felnjánlotUVk számára az Egyesült Államok elnöki palotájának főszokácsságát. Ezt utneg. tisztelő meghívást ajioaibAu nem fo-gadlialta cl, mert közben még meg-Usttelőbb kitüntetés érte.
IxjndonbOn a Mirabell teslvérválla. lalának, a Winvwn Hotelnek éttermi főnöki állását foglalta eü. 111 lord Ctieslcr, az angc-1 király jntlmusa kért" meg arra, hogy uz angol királyi pár koronázási ebédjeié kószitsen lone-zclel. Saóci nekiállt és olyan menüt állított össze, liogy —¦ pár nap múlva megkapta a megbízást,
A „szakácsok királya" VI. György király konyhájában
VI. György angol király kinevezte őt a koronázási ünnepsétjek idejére az angol királyi udvari konyha főnökévé.
Ekkor nyerte ei Horvátovics Sándor a .King of Kitchcu. — szakácsok királya — címet,
A koronázási lakoma tulajdonképpen két részböi-áiit.
A Buckinghani palotában mindössze hatvannégy személyt luvtak meg, a királyi család tagjait és a |kül]föhti uralkodókat, okik személyesen jöttek el Londonba. A külföldi kormányok képviselői, a dommiumok rcpr*ieti-tánsaj, Oz aiigo\' arísztoknicia es a diplomaták részére a Regent parkban teriteilck. Itt már liatszáznyolcvan sze-mély részére kószttotték ej a koronázási lakomát. Ez utóbbi helyen a kenu herceg és feieségo töltötték b« a lulzigozdai tisztséget ós Horvátovics Sándor mindig nagy büszkeséggel m«-séltc el, liogy milyen nagy volt az öröm, amikor a kenti.herceg és Marina lterceguő régi ismerősként üdvözölték őt. A-lenti herceg .kiment u konyhába
BAZAR UÜVRRj
ívur.ui s—K. Legszebbet :: legolcsóbban I
1ÍJ9. december 21.
ZALM KOZLOMV
Karácsonyi Vásár
szomolányinAl
Nagy választéki Jó minőségi
is és a kentl herceg ji\'cltc meg elsőnek a bográcsgulyást, amelyet Horvá. lovics a-, ongoi király koronázási lakomájának étlapjára illesztőit.
Nagy sikere volt.
ElÖkVlö kitüntetést kapott.
A dátum: 1937 május 12-ikc voU élete legszebbik napja, i A legnagyobb, angol újságokJjjslnál-lak irtlervjukat \\cle. Receptjei sikerültek a?, egész világon. I A mostani zavaros időkben elhagyta londoni és már egy övaqI CrctÖU bátyjához, Horvátovícs Ferenchez, aki jelentős körgazdasági t; vékcnysé;.,ct tó\'t bo Budapesten, költözött. Bátyja segitsegévot a magyar fővárosban étiemet nyitott.
~A nedves őszi Időben meghűlt, tüdőgyulladást köpött, ez. óUe meg.
Nőtlen ember volt. Se öz\\egyo, s« gyertr.ekek nem siiatják.
Utolsó kívánsága ai volt, hogy a családi s\'rboltban, Zombonban helyezzék örök nyugalonua kihűlt léteméit. Családja kegyeidtől teljesítette ezt a kívánságot.\'
Poái Jőb
KAR ÁCSOM YR AI
Hóeiyők
Téllelf Bk Gyermekcipők
Dlvatciuök Férfiéinak Háslolptft „IDEAL" oIpSQslet.
A Városi Mozgó, mint « város egyetlen kidlurüitezniénye mindenkor középpont]\', in állt a kanizsai körömi:\' , éru\\>klöilésérck. Most, hogy a nioi Igazgatói állásában változás következik be, szívesen állapítjuk meg ftzt a megnyugtató és dicséretreméltó intézkedést, amit dr, íirálky István polgármester nagy körültekintés-, el és előrelátással telt azzal, hogy leszo.ződ-tette « mozi vezetésére az oiszágosim elismert szakembert. Magyar Jánost áílÜotlA a mo« élére. Mos* már saját lapasztala Iáinkból tudjuk, hogy Krátky István dr. polgármester ezzel \'aZ intézkedésével biiíos vizekre vefletto a Városi Morgó sokat hányatott hajóját. Mert Magyar János a mozi művészi és szellemi liivóját versenyen kívül *e ország minden vidéki városa Tőié helyezte. Válogatóit műsorai szinte párhujamosan jelennek meg a budapesti, ugywcvcictt elsőhetes mozik mü soraival.
Magyar Jilnosnak munkatársa volt GsíUag Jenő, a közismert és népszerű • Zsákig tiki az. egyensúly törvény miatt hatáskörtváltoztat, de továbbra is megmarad a kulturális intézmény korelében.
Csillag Jenő hatáskörét átveszi most egy friss, uj erő, aki (megértette nr, illők szttvát s Itthágyvtl a családi otthon\', nekivágott a többhóaapos oimő-Mi és technikai tanfolyamnak s beülve, ujjft az Iskolapadba \'ernyedetlen sxorgálonimsl és kitartássaí clsajsiti-totla az ismereteket ős tudást, amit egy képjelt mozi igazgatónak tudnia kel. . • ./ " .
ILz óz uj níunkaerö Magyar Jánosué.
,\\z nj ifea^gaió okarnlcicjóré jellemző, hogy az asszony, a / fe\'cség, az anya, níd eddig özekkel a kérdésekkel] és problérnákkol csak mint a férje seg-itötársn rogialkozott, a bonyolult cJiiiékou ós technikai szaklsmeroiokel kívánó I.Mifoiyamoji a képesítési ki-tüntetés-\'c\'i s?Vreztc meg.
A maguttk részérői örömmel üdvözöljük az uj igazgatót, "z ország második, v;dúken pedig mint az első női moziigazgntőt.
Három szerencsétlenség egy napon:
Megnyomta az olajvajíon ütközője, ráesett a vasrúd és iwgkövet kevert az orvosságba
Egy napon hámln súlyosan sérült embert is hoztak be a nagyítani?.\' ni mentők a kórházba.
Ig/ Újudvaron a pályatesten olajos vagonokat to\'attak, rrtóly munkánál részt veit Plichta János 19 éves gépkezelő, uj udvari lakos U. Munkaközben PJich\'ta vé\'ct\'enül az egyik koc^i Ütközője elé került, a mely ugy megütötte, hogy nemcsak bordatörést, hanem súlyos belső sérülést is szenvedett. Telefonhívásra\' a mentők kivonultak a helyszínié és az e\'ső segélynyújtás után te-szllítolták a kanizsai kórházba.
Vajda György 26 éves őrtorony utca 2. szám alatti lakos, fuvaros, ZalaszentmThály állomásén í«gí\'ctt kirakni a vasúti kocsikból régi vasanyagot. Az egyik nagyobb vasrúd munkaközben ugy otfavágódott Vaj-
dához, hogy az hordatörést szenvedett és n ménfőknek kellett beszáli-tanl a kunijai kórházba.
LIszó községből\'az ottani osend1-örőrs te\'cfonáít be KanijísrtV* a mentőkért. Seriek Vendel 52 éves községi lakos ugyanis orvosságba lugkövet kc\\ori és azt fe\'hajtot\'a. a Jetek szerint Sárek öngyilkossági szándékból követ\'.c cl letiét, de Idejében észrevetfék ós egy községbell szekéren széOHtölták be Kanizsára. Útközben találkoztak a kihívott mentőkkel ,akik -t s/ckérröl áttették Sáreket a illóntő\'iutóba. A kórházban azonnal gyomormosást sjkatówiak rajta. Annpotában JavuMs állott b?.
Derék mentőink megbecsü\'heletlrn munkát vég:zr.ek nap-nap mellett « szenvedő és bnfcetet ért embeii ég szofgálntáb-in. * j
A Városi Szeszfőzdéből
A hercegi vadőr esete a fácánvadásszal
A vadőr kilőtte a támadó orvvadász kezéből a puskát
Kázsmér Jenő váUyusi lakosnak kedve támadt egy kis friss fácáu-pecnci.yére, azért elment a hercegi birtokra vadászni. Töltött fegyverrel \'sétálgatott és loste a puskacső elé valót, amikor hhiclcn e^íte termett Somogyi Józ;cf vadőr, aki a fegyvere \'cevésé.c szóWiotta fel Kázsmért ,ez aionbnn nemcsak ti^gy nem engedelmeskedett, Kanélni támadóig lépett fel clter.e. Somogyi azonban fürgébb volt és szolgálati fegyveré\\ei kilőtte Kázsmér kezéből annak puskáját, ugy, hogy mintegy
30 ferét a fácánvadúsz lestéte fúródott.
A csendőri nyomozás eicdménye ként Káz\'niér Jenő halóság elleni erőszak miatt került a bíróság elé; mert fegyveie Bn ellene szegüli n vadőrnek és ezért hat hónapi fog* ház\'a ttélfék, Somogyi Józ-efcl el\'e.í ben fe\'nieníelték azzal, hogy nem Volt köíe\'cs bevárni, mig a vadorzó rálő, hanem jogos Önvédelemten használta fegyverét KázSmétTol szemben.
A kk. ügyész sulyosbitáérl fellebbezett.
Ifjúsági és szépirodalmi müvek,
karácsonyi zenealbumok, emlékkönyvek, tma-könyvak. társasjátékok, babák, gyarmeJiJitékok nagy zálautékban, oloaó árakon
SCHLKSS TESTVÉRRK-néi
Deák-tér 10. Horthy Mlklés-nt 8.
Szfgoritptt dologházba utalták a\'kanizsai kocsist.
aki a lopott gabonát eladta a meglopott kereskedőnek
Kovács Imre, az egyik\' kanizsai heiilcsmesler kocsisa nemrégm szabadult ki cs-tk a fegyházból, ahol két esztendeig raboskodott, amikor kitört belő\'c n >régi emter* és Fel-sőrajkon Herczcg Ferenc terménykereskedő raktárából ísméíelten g\'»-bonát lopott, amit máln:\'p eladott a károsult keicskedői.ek. Herczeg egy nap észrevette a szétszórt gabonaszemekét, gyanút fogott ós Kovács csakhamar n kanizsai csendőrség ke-
zére került. Nem is tagadta celek-ményét, hanem e\'inbndott mindent. Alapos a gyaiiu, hogy Kovács Zala? szentbalázson és Alsórajkon Is betörést kísérelt meg. Miután büntetve volt, őrizetbe ^e\'tték és ceszáHitolták a kanizsai ügyészségre. t
Most tárgyalta ügyét a nagykanizsai törvényszék. Kovács ró-z\'eíesen elmondotta, hogyan hatolt te az ablakon át Herczog raktárába. A má-
CsütÖrtökíől- vasárnapig
Városi Moatgó. .
A vllágfllmek koronázatlan királya. 2 millió dolláros film
célkaraván
Ceoil B. de Mille élete fSmítwe.
A film tnérelelbcn lelDlmulhalatlan, témájában grandlözua. ElSadliok köznapokon 5, 7, 9, wasArnap oank 3ail Arakar
Karácsomra «011
«alidl IB35. 4«i
Öreg barack . meggy-, szilva
vagy
körtepálinka).
Kapható palaokokban Báthory-nfea 4. sí. (a telepén.)
sík két eiel elkövetését azonban ta-garjta, ; \'
A bíróság szigorított dologházba utntta, amelynek legkisebb jdőtar. tam» nem lehe thárom évnél ke\\e-íebb, azonkívül 5 évi jogfosztással sújtotta- i
Az itéíet még nem jogerős.
Olcsó téli kirándulások a Balatonra
: Az IBUSZ dicséretreméltó ötlettel lehetővé tetle, hogy Kanizsa közönsége télen is gyönyörködhessen a Balaton szépségeiben és élvezhesse a tóü rja. laton örömeit. A tili Balaton fakutya-zással, rődilzással, Jégvltóriázissat és tószánkáziissal várja a. vendégeket a népi ünnepségek "és halász vacsorákon kivfd. Az IBUSZ most olcsó S és 8 napos lái^nsulaziisokat szervezett Bala-tonrüredrO és Földvárra. Az első tár-sasutaziisok doceml>er 23-án indulnak, Réstvétel, teljes ellátással, már 25 pengőtől. F<lvilagositás és jelentkezés n?; IfíUSz nagykanizsai iiKfiGtjegj\'irodájú. ban Horthy M. u. 1. (:)
EMLÉKEZTETŐ
Egyuirt köilí« IM tor) dl|a 30 nílér.
Dceoinbe*- IS, :
i Sorakoztató táncest <i I^Kéiiyt\'gj\'-lotkcti fii !í ómkor. Adrkuktzz.
J.nná. 6.
Táncos Turul disitibor Iptroz-körben.
Január 7.
HlatLy Kudre lít*Alis*: Ar. orosi:
kínl*.
A K«tlwükus Legényogylot bnljo
az Iparoskörben. J.o.ir ÍJ.
Katolikus est «z Ipalöskörban. Junir ii
lí.rkó Arpiíi ny. eiiades Ilcúlit.)
Zrínyi Mlkkil.
J.i.uír H,
Llceálií «l6«das « viroihíUL. 6 ómkor (Vártc.i Frlgyas).
F.bni<> <.
Srilády Zoltán «y>-. t««. lieaiüWi Eivl*y. \' i
F.bmir II.
Topolcy Einü lic«iUsa: H*wi *i ílettér.. , . i |
A krónikus 8z<krekedések, az altiul vérpangáiok ?8 az arany-eres bántalmak kezelésében ag ipen enybe hstáiu természetes .Ferenc Józsel" keserűvíz tok esetben mindennap reggel felkeiéikor és este lefekvés elolt Is fél-fél po-hátnyl mennyiségben alkalmazlatlk. Kérdezze meg orvosit I
— B»i.,kiii.iu.unk.t teldntM IMf (ultidon vótfllkóoy.t«r aeLkSl. Kopatsla batnraraba..
ZALAI KÖZLÖNV
19á*. deambor 21
Hölgyeim I ^
Wimpassing hócsizmák
lomét 4rt(nUk
„<DEÁL" oipftttxlet,
Csütörtök
Altumló raB«or*«án«k Mtk&uupekoa
0,45 Torna. Hlrék. Kói\'amények flátijiieiiiécvk. — UtáDfl étrend. — 10 íjirvk. — 11.10 Nemzetközi vfaWsŐ-wolgáial. — 12 Harangszó. HfmmiS*. Idő járás jelentés. — 12.40 Hírek. --13,30 Időjelzés, idő járásjelentés., — 14.33 Hírek. — l-l.15 Müsorismart telés. — 15 Arfolyambbek, piaci árak, 4l<lm(si:erárak. — 10.45 Időjelzés, kW* járásjelentés, lilrek. — 17 Hírek »<lo-vák és magyar-orosz nyelven. — IÍU5 Hírek. — 21.40 Hiiek, időjánísje lenié*, hírek szlovák é« magyar-orosz nyelven.
— 2.1 Hirck atom, oias*, angol fa francia nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 Dr. (lábos Déirs előadása. _ 17.45 A rádió szalojizenekaro. — 18.40 Magyar önismeret. — 18.45 I)r. Tóth László •rflóadásfl. — 10.30 Az Operaház előadás*, .Simoné Bósooiicgrn.. Zenedráma három felvonásban, — Az. I. felv. után kb. 20.05KiUugyi negyedóra,
— A II. feJv. után kb 21.30 [Unok. ülöjárásjelentés. — 23.25 Csorba tlyula cigányzenekara, Szánthő Gyula énekel BUDAPEST II.
17.15 IJahgsfeld Géxáné magyar nótákat zongorázik. ~ 18.15 Angol nyelvoktatás. - ifl.30 Szili Lepntln *tő-adaso. — 20 Hírek. — 20.20 Országos PostAszcnekar. - 21.35 [dóJArásJvIen-— 21.-10 H^gl^\'miWk.
BBCS
Ifi Szórakoztató Zen*. — 18 Karácsonyi dalok. 20.15 Taxim .lemének.
— 2U0 Hangjáték. — 22.20 Szórakoztató zene. — 0.10 lKrUn. t
ffl»t
ba koksz föll otthonom.
Budapesti gaxkoksx
képviselet KISS FATELEP
Eneébet- ér 13 Arany Jánoi-u. 8. Telefon 639.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. — 10.45 Fclolva-
sás. — 12.10 BesskérLzcnekar.
13.30 A rádió s>aiouzenekam. ~ HUÖ Mapyaroros* hallgatóknak.
17.15 II észlelek Puccini mftvellifii
— 17.35 Téesől Móric Hó\'n tlMdása.
— Ift A világ < Isti míisorkönieiitőjr, Ilanglcrneoekkel. — 10 spnHkttztértté-nyek. — 19.35 Sukl Tóni ligány.o lukam. - 10.50 Anya a lóldkttcszles rendclölieit. — 20.15 Magyar oiiismc cl.
— 20.20 A m. kir. Budapesti Hely-Örsét;! Honvéd Altiszti Kaszinó Egyesület karácsonyi ünnepélye. — 21.15 Ignác* Itózsa verseket mond. - 22.11) Dolmány i Ernő és iEathureczIry Ede zongora-liegBclu szonátákat nd elő. — 29.20 Magyar és kiWnldt lánclcino/.ek.
BUDAPEST II.
18.20 (.yorstrólanfolyam. — 18.50
Snki Tóni cigány zenekara. 1(1.2.»
Dr. Pessuth László döadésa. — 20
Hírek. — 20.20 S* Ye-iv\'ss Jol.ín előadása. .... 20.20 Irilmdalok és láne-sránvok h;ingleir.e/n 1. 21.35 Idő-járásjelentés.
»ec.s
17 l)iirl\'ii.e<k. — 10 Lemezek. 20.15 Szimfonikusok. - 20.20 Lemé-"**"**>, — 22.15 llangvers ny.
Két évi fegyházra Ítéltek két hamis tanút
Gyakori x hamis tanuzas bűncselekménye adélzalal vidéken
Oakugy, mint a szülök durva bru-lüllzéláso felnőtt gyermekeik részéről, elég gyakori a hamis tanuzas btlnce\'ekinénye Is a délzulní terfi-lelcn. Ilyen ügyet tárgyalt most a Keszthelyié kiszállóit nagykanizsai tö >vény szék-
Horváth Gyu\'u és Kovács Jánokiié vindornya\'aki lakosok a kir. járás-blrokagon folyó büntetőper tárgya-fisén azt a vallomást te t\'sk, h \'gv Daday Jáno-né váHyusi lakos Nagy Jánosra azt o kijs\'cníést tvte:
- Eljötl hamisan esküdni! ¦
Megindult az eljárás Dttdayné ellen, amelynek folyamim Azután megáünpitást nyert, hogy a két \\In-
doniyalakl tanú nem Is leheíett ott, ahoi és iimikor D«dnyné a szólwn-forgó á\'lltó\'agos kijelentést tetévolua.
Miután nyilvánvaló volt, hogy Horváth îiyula és Kovács Jánosjié tanuvaflloinási - amire esküt is téliek - hamis, megindult míndkető elUcu a bűnvádi e;járáK. (
A inostanl tárgyalásim a bizonyítási eljiuás befejezése után a törvényszék mindkettőt bűnösnek mon-dotln ki és Horváth Gyulát és Kovács Jánosnál fejenkénl 2 2 évi fegyházbüntetéssel sújtotta.
A kir. ügyész megnyugodott, a két vád\'ott fellebbezett.
1000 darab
Babakocsik, hintalovak, biciklik
és mindenfajta J á t ó k o kw
Manikűr-, tósü- és illatszer-kazetták
fővárosi vél««ztékhan ««AauX im
ESabaklinika! VAGU-flél
Könyvismertetés
„UJra Itthon"
Dr. Völgyes! Ferencné útleírása
A karácsonyi könyvujdonságok kő zölt lapozgatva, kétségkívül dr. Vö\'-gyesl Feiencné »Ujra itthon* ciiuü könyve a/, év legaktuálisabb és regérdeke, ebb könyve. Dr. WJgycsi Feiencné a világhírű psychintcr (elesége, európai és amcrlkal meghívásoknak e\'egat téve, merész elszántsággal akkor Indultak előadói körútra a ké (kontinens 17 áiHamún keresztül, amikor már sürö felhők gyü\'ckc/.tek a politikai élet egj felet; Egy Ilyen hosszú utazás mindig élményekkel és izgalom.ini jár, hát még ma, amikor a p;iigAri személyeket mindenütt hátiérbe suollt-va, országokon keiOsztül katonáktól z-ufoit vonat fogadja a \\Üágjárókat. S a tengeiCii, ahol neme ak a vih\'Jr tarajos hullém"it» slromolják a hajót, hanem a felkavart kedélyek válság s híreibe ütközik lépten-nyomon az ember. S mig hazai földié lépve fel uent kiált boldogan az Írónő: —
Ujni itlhon ! - addig nem tudhatták, hogy vájjon lnierná\'ással, yagy mivel végződik ez aí ut? \\
A \'könyv kalandoktól, élményektől, utlbcnyoinásoktól gazdag. s\'ó< rakoztató utelrás. Llmén>c]t az iró-nö müvéül fényképekkkel ig;izolja. Közel 300 fénykép diszltl C tarka kaleldoszkopsz(;rü könyvet. Itt i babonás ZÜtichi Viliigklá"ilás pavilonjai között .étálunk, amlíiek a leiidezől aggódva meéllk\', hogy utoljára 191\'1-ben tartottak klálU ást s a.kkor kitört a vi\'ágháb^.ru és félve gondodnak arra, hogy hátha újra beválik a babona (Sajnos ezóta Vadjuk, h\'gy bevált.> Amott meg már 0 Niagara zuhatagját hallhatjuk A* írónő, anint lija [s, ludja, hogy az é\'et apróíágokból tevődik össze s ö elsősorban ezeket gyűjtötte ű-s zc. Ma, amikor mindenki politizál, mc t a körülményei szinte erie kénys en-tik, páratlanul érdekes olvasni a világ különböző r&telu kűlötnbozö körühnények között élő emte.ek politikai felfogását, világnézetét, eiő-
ajándékot
legolcsóbban
1EHRENSTEIN
Friss lOi/ísü
NYUI,
(elejtve t\'öjt\'gyezhető ,h, VIDA füsuEsH-axlet.
készü\'eteit, sejtelmeit. De érdekes minden tora, hisz a háború kitörésének lzgahpfrl között Íródott s Így helyet köveiéi minden könyvespolcon, hogy legyen egy ©mlőkfljnk majd az elkővctkcfaiidö l.óke korszakában é\'etünknek erről az idejéről Is. [i ... F. Z.
Szagény János
— Harsány! Zsolt regénye —
Hogyan indul el Magyarország Mátyás uU/só évelnek tünködlő nia-gasságábói azon a lejtön, amely IBM és 1626 összefonódó keltös tragédiájához vezet: egyfonnán szívszorító téma historikusnak és regény Írónak.-Törtéjie-münkel sűrítve foglalja magába ez a néhány évtized.
EbbŐi a körhói vágót! ki tizennégy esztendőt Harsány! Zsolt, a tör-ténellró tárgyilagos iga/ságkerisé é-vei. Nem szépített fajta &enan|t és ezt igen Jót tette.
A Mátyás után következő korszak töriéuclét Így meztelenül és szépi\'ct-íenül, mlnéi "többször kellene á nemzet szeme e!é áUílanl: tanú jon bc-?őle ,amig nem késő.
Az író megtalálta azt n hőst, akit. ennek a nyers őszlníeiégcci ábrázolt kornak a köz-spérc állítson.
Harsány! Z>oIt a történeti események menetélen krónikás hűséggel ra^\'szkodva Is meg hjdott, teremteni egy uj Korvin Jánost, a mai lélektan s a maga lé.eklaní fantáziája " segítségévei. Hz a Korvin János semmi mlást nem oie-ekszik és remml más T.ein történik \\<le, mini ámít a historikusoktól tudunk -é-s mégis ; az az érzésünk, hogy csak most ismerjük meg igazán, mosi latiunk a lelkébe.
A regény látszólagos krónikás szerkeszlél\'ensége el\'enéio pontos párhuzamban fejlődik a lejtőié került ország és a reményeiből kiábránduló íattyy-klrályfl sorsa.
Szegény János sorsa jelkép* a Dózsn-Iázüdás és Mohács felé közelgő nemzet Borsának. Annak a sors nnk. ajneljot hűséggel. gerincessóH-gel, ö nzetlenség^e! el lehetett vo\'na kerülni.
B. M.
Hősi naptár
I^ikesíttlcg halott emberehe és vi. tfa niagniartásávat magával ragadta
_ őket Sáfrán Sándor, a
| jjjT Hl 21. ve" 3051. honvéd gy«og.
-ezred derék őmieslcrc. A
ke!eÍHaÜcU*i (íiuactói északra tekvö PanloliYhn Irányában végreltajlott erőszakos felderítés alkalmával egy rajból álló járőrt TOpetet*. Emberei dalold rolianuik io az orosz Uíbori őrsöket, majd amikor egy lovasosztaggnl ütköztek öi.suo[ amelyet 3 géppuska tűző támogatott, a tuazel nem törődve, kézi-
gránátokkal vertek azt széjjel.
A kiflCíUSt vitézségi éreinniet tűntetlek ki.
Középkorú egyének, akik erő sen elhíztak, a tisztán természetes „Ferenc Józiel* keserüvit rendszeres haiználafa által teBtslilyuk lényegéé csökkenését érhetik el. — Kérdezze meg orvosát!
— T«UatM mi • Köpetein 0«tnr-áruház állandó butorklslllt&sát lakSMa «• ole>ó i>,itcrokat kedvező tUutősl tel-tóldokkot vásérollmt.
1089. deccröber 2i
Hirdetőink figyelmébe!
Felkérjük igea tiszMt hirdetőinket
hogy a karácsonyi szamunkba szánt lürdctéseikci iegkcsöbb dc^. 23-án, szombat dáieJőtt 10 óráig hozzánk jutlalui srive&ked jenek.
A Zalai Közlöny kiadóhivatala.
— (Doktorráavatás)
Gadányi Miksa ny. glrnn. tanár fúU, Güdányi Elemért a pécsi Erzsébet Tu-do mánycgyelemcn doktorrá avatták.
— (Nfncs.bŐJt 24-én)
Köztudomású, hogy deoembr 2-l-Íkc, Adáin és Éva napja, Nagykarácsony vigitiája szigorú böjti nap, amelyen a húsételtől vflló megtartózUtás is kötelező. Minthogy az idén ez a nap vasárnapra, tehát pirosbeíüs ünnepre esik, sem a böjt, sem a huséWtóJ való me^rtartóxtaíáö — H.cték.s egyházi fónimtói kapott tájékoztatás, egyébként az Egyház tanítása szerint is — nem kötelező,
— (A Legényegylet táncestje)
A RalhoÜkus Legényegylet folyó lió 25-ón, liétfön este Jó. 9 órai kezdettel szórakoztató .táncélet leudcz, melyre ezúton ibivjá nieg az ^egylet barátait, Iwzzálarlozóit és ismerőseit a vezetőség. A karácsonyi ünnepen legkellemesebb szórakozási nyújtja a táncoló ifjúságnak a táno-est, amely hasonló jó hangúját jegyében fog le. zajlani, mlnt uz elmúlt Katalin-esi, Bdépö jegy 00 ftUér, Zenét u lutünÖ Adrja.jazz szolgáltatja (;)
— (Fodrász és borbélyok ügyeimébe Íj
1 A hatőság közli: A miniszteri rendelet érteimében december 24 ón, YR-. samap rcggoi 7 Órától délután 2 óráig, december 26-án, keddo.1 logg-\'t 7 órától 12 óráig ielwtnek u (fodrász és borbély üzletek nyitva. Utána a közönség kí-szoigálása ugy a női, mint a rérfl foo^rásziparban tilos, házaknál sem szabad kiszolgálni. Dcocinb-r 31-én reggé\' 7 órától este 8-ig lehet ny.tva tartani, újév napján azonban az üzletek egész nap zárva larlandók. Házaknál sem Szabad kiszolgábii.
— (A Turul disztáborozás)
január 6-án tesz. Szerdán es!c ült össze a vezérkar a részletes műsor kidolgozáshoz. Mondanunk sem keli, hogy a dLs--táboroz ás a szezon iese-ménye Iftsz. A luiyi viszonylatban is elsőmugu rendezéshez (cigány ős katona, valamint jaiz-zeiiekarj hoz4i-iárul a nemrég ismertelelt országos-hirü elöadóniüvésyok műsora. Sze-leczky Zltáék az Ali a bál-ban meglódították Kanizsát. A Turm B. E. ezt tekintetbe véve újévi ajándéknak lehozatja a kivájó inavészuöt és vek) együtt több budapesU művészt, előadót és énekest, (:)\'
— (Egerszegen 600 nemszavazót büntettek meg)
\'A májusi képviselőválasztás alkal. mával Zalaegerszegen GOO választó tartózkodott a szavazástól, A bünlelő-paiöncs értelmében a "kihágási bíró most egyenként 5 pengő pénzbüntetésre ítélte őket, ami nemfizetés esetén egynapi elzárásra változtatható ál,
— (Az egerszegi iparengedélyek és a zsidók)
Most készaH el Zalaegerszegen a zsidó kereskedők és iparosok statiszby kája. Ennek a* értelmében Zoa-ieger-ts>tegen a zsidó kereskedők és iparosok arányszáma a keresztényekhez víszo-nyilva 28 százalék. Ha azonban a kiadott iparengedélyek számát tekintik, Mkkor ai arányszám megközelíti u 30-at, mert egyesek \'ő—0 ipiiengo-déUyel is rendelkeznek.
Ez évben is
leiolkolmosobb ijliíiot
karácsonyra,
mellyel tartós örömet szerezhet,
vehat. ^
Rekamiék Fotelok
Virágállványok
Teakocsik stb. stb.
Iii flffitfi! IIS ti
— (Anyakönyvi hírek!
Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek született, 4 fiu és Ti leány: Riechei Jenő gépkocsivezető és Tóth Máriának rk. leánya, Stand János kocsis és Wolf Annának rk. íja, Szabó Káro\'y ritipszámos és Geróca TBiózlá-nak rk. leánya. Baján József segéd-gépész ós Virág Almának rk. fia, Arany János ny. cseiidörönr.csl.r és
Szabó Sarotlának rk. Ijánya, Horváth Károly hentes segéd és PethÖ Katalinnak rk. íia, Igri /Ferenc Máv kocsirendező és Kocsis Katalinnak rk. leánya, Gödinek Lajos vasúti munkás é-s ötvös Máriának rk. leánya. Házasságon kT-vűi született <gy fin és egy leány. — Halálozás 5 esetben történt: Toszovecz Istvánná Csinál Erzsébet rk. 59 é\\es, Nóvák István városi szegény rk. 69 éves, flzv. Győréi Károlyué Czimmcr-rnann Borbála rk. 73 öves, Sziva Istvánná Peti Hozália városi szegény rk.
71 éves, Kálovics György féWmüves rk. 70 éves. — Házasságot kötött 5 pár: Kulcsár Dénes kereskedő br. (Veszprém) és Stőssei Zsófia gyógyszerész izr., Rahóty István József m. kir. hadnagy rk. (Budapest) és Gob-sovits Anna Koméba Mária rk„ Somogyi István m. kir. főhadnagy rk. és Krenner Anna [lona rk„ Sréplábi liáibit segédfurómestcr rk. és Kiss Julianna bejárónő rk., Pintér József Máv kocsirendező rk. és Marionfaivi Margit \'Kamuim női szabó s?géd rk.
Napiin December 21. cslltört Rom. kat. Tamás ap — Protestáns Tamás. — Izr. Tobeth hó 9.
GőtfflrdO nyitva reggel 6 érától este « éralc (bötrő. nenta. péntek délután kedden egész nap nőknek).
Olcsó ksrscsonyi srok!
Felvidéki férfi kalap . . P 2-90
Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6-50
Férfi hálóing..... P 4"80
Selyem goldsol női hálóing P 10"50-«ai
Női selyemharisnya, . . P l-48-t6i
Kötött pulóverek . ./". . P G"50-m>i
DívdCcsdfiiolc
Fő ut 6.
Karácsonyi ajÉiiiiipt
szolid árban BÁRÁNY ékszerésznél
Hűi lliy Mlxtö>Ht 9.
javító- és készItö-Ozem.
— (A tűzoltóparancsnokok tudnivalói)
cimmcl most jdlent meg Hulm Gyula járási iüzrendészeti felügyelő új könyve. A könyv szerzője 10 évi tapasztalatait felhasználva körmyan át. tekinthelő formában, lehetőleg népies nyelven ismerteti mindazokat a tudni-vftlókat, amtk a tűz. megelőzése, mentésére, vonatkoznak. - A 120 oldalas kis könyv ezenkívül bő utasításokat tartalmaz a gyárak, üzemek, mezőgazdasági takarmányok, garázsok stb. megóvására vonatkozóan.
— (A sokgyermekes anyák jutalmazási)
A Stefánia Szövetség nagykanizsai fiókja december 22-én délután fél hét órakor a sokgyemiekos anyák Jubü. mázasára bensőséges ünnepélyt rendez. Szeretet lel látják az egyesület barátait Is a koriusonyi nnncpséfisii. — A zalaegerszegi 3tefán!a Szövetség meghaló írnnepséíjet rendezett a sokgyemiekes anyák tiszteletére. Az ünnepség keretében 20—20 pengő készpénzaei é> emlékéremmel tüntetlek ki tU 6—8 gyermekes anyát.
Termői Mm íhiIiIéíi Blesi harisiiiifí áriitíi
UVS|- il pureialléti-kóíitlolakbsn, valR-nlat azintkéetkbaa nany váltaitsk.
Megszüntetik a fOsser- éa vegyeskereskedők tejáru-8ltásl jogát
Ax iparügyi iniiUsztcnnni «z iHelé-kc\\s hauiságoklioz köriondeI«:«t Uito-zelt, amelyben elrendeli, hogy a jövőben szatócsok és füszerkereskedők nem foglalkozhatnak tojkirn érésééi, csak abban az esetben, ha az, iparhatóság egyéni körülmények és egyes üzletek berendezésének ftgyejembevétft-lóvtl ehhez liozzájánUl ós azt a körülményi az iparigaizoáványon feltette. _____
(—) A téti gyümölosról
ir a Növényvédelem és Kerteszet legújabb száma. Cikkeket közöl még a szőlő o\'jy uj, óriási károkat okozO l>elegségéröl, hasznos maduraink (éli gondozásáról és etetéséit; a szőlőmoly uj irtási módjáról, az ajröldi alma-moly-védeke/ésről, a fclyionte-mö szamócáról, a magnélküli gyümölcs újdonságokról, a gyűinclcsraktárról, a jó oHóvcsszőrOl stb. A dúsan Illusztrált két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., VécJjoy utca 4.) egy alkalommal eiapna való hivatkozással \'díjtalanul ku\'d mutatvány-
számot*
st«tonaiff«lszer\'«lósBsak •gyenruháizaii oikkek
ügysdill legolcsóbban baszarazhaték BELEZNAINÁL
Su^ar-ut 03. sz. Telcloa 620.
17?712675
ZALAI KÖZLÖNY
íjaa jjagbjr 21.
Gyermekkorcsolyák,
legnagyobb választékban és legolcsóbb árban kaphatók
Sohleainger Gyula
vaskereskcdönél {^arvas-épUlet)
/. nagykanizsai kfr. járásbíróság, mini telekkönyvi hatóság..
10568/1939. Ik. iz.
infflftllöítsídíéiwslleüílela
Ujvirl Pál vég reha) Utón »k Ha)á»z (lyör> y é« nele Kennel Máila és Keiméi József (nÖs Pófca Annival) végrehajtást szenvedők eHen Indított végrehajtási Ügyében a tkvi hitótág a végrehajtató kérelme következtében az 1881:170 f-s értelmében sz ujabb árverést 18 P 28 t. lóké, ennek 1939. éti július hó 12. napjától Járó 5% kamata, 8 P ezúttal megállapított költség, valamint a csatlakozódnak kimondott n komárvároal 380. sMIkvhen falvait Ingatlanra Balatonvldckl Áruhilelezö Szövetkezet 64 P 70 I. tőkekövetelés és járulékul behajlása vígéit a Komar.ároa községben fekvő a a komárvároal 380. ¦ztjkvben 1350/b. hrsz. alatt foglalt rí. a Krénlcs dülúbm 174. népsorazám 1, háe-lal Halász György és neje Kemaei Mária nevén álló Ingatlanra 1500 P kikiáltási árban elreadelle.
Az árverés nem érinti sz 1350/b. hrsz. alatll Ingatlanra 9027/tk. 19... az. végzései Kém: cl jóiael és neje "¦\' .1.1 Anita ja-váia bekebelezett haixonekczetl szolgalmi jogot.
A telekkönyvi hatóság as árvetésnek Ko-mrtrvároi köatcgháiánál megtartáBára 19(0. évi Január hó 5. napjának délelőtt 10 óráját iHzl kl ét az árverési lelteleket az 1881 tLX. t.-c. 150. §a alapján megállapítja.
Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a tkvt hatóságnál (Törvényház, földszint, 1. ajtó} és Komátváros község elöljáróságánál tekinthetők meg. (1881: LX. t.-c 147. §. g) pont
A tkvl hatóság e hirdetmény egy példányát klfflggeaztee, egy példányát pedig be árverést teltételek megtektniheléte végett 1<"iiiíiváros község elöljáróságának, továbbá egy-egy példányát szabályszerű közzététel végett Kis koma rom, Oalambok, Balatonmagyarod községek előljáróságat-nak megküldi, végül a hirdetmény tör-vénysxertl kivonatát a Zalai Közlöny c, helyi lapban egyszeri közzététel végeit a végrehajtató képviselőjének kiadja. (1881 : LX. t.-c. 152.$.; 1908 :XLI. t.-c 23. §.)
Az árverési feltételek a következők:
1, Az árverés alá cső Ingatlant, a hasat a kikiáltást ár felénél, tObblt kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908tXLI..t.-c. 26. §.)
Az árverés ala kerülő Ingatlant, ha az árverés megtartását a végrehajtatok közül ¦ Balaton vidéki Szövetkezet kéri, 1000 P. ha Újvári Pál kéri 1200 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehel. (5610/ 1931. M. E. sz. r. 21. §-a.)
Bánatpénz a kikiáltás! ár 10°/oa, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi 0/0 ára kell kiegészíteni.
Nagykanizsa, 1939 évi nov. hó 26 In.
A kiadmány hiteléül: Kfss s. k.
W4I IroatUtsi
Pk. 5590/1939. sz. 1939. vghlói 40. az.
Árverési hirdetmény.
ür. Melsnei látván budapesti Ügyvéd által képviselt Csillár éa Péniárugyár IVillák Ferenc budaptatl bej. cég javára 585 P 12 f. töke és több követelés járulékai erejéig a nagykanizsai kir. törvényszék 1938 évi 195. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1939. évi Január hó 30 án lefoglalt 1088 pengőre becsült Ingóságokra a nagykanimi klr. Járáiblróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végr, azenv. Üzletében, Nagykanizsán, Sugár-ut és Deák-tér sarkon leendő megtartására határidőt)! 1930. évi december hó 28. napjának d. u. 4 órája tüzelik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, rádlófclszeielések, lámpák atb. és egyéb Ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek kéezpénzlizelés mellrll el lógom adni.
Nagykanizsa, 1939. évi dec hó 9 én. Elek László S81Í klr. blr. vtjtrttultd. mint blróiáül MkDMBtt.
babák és különféle aján-lálétofeé^i i választékban
TEUTSCH drogériában.
legszebb ajándék a
művészi fénykép
N.„k.ni....c..=ir(<nii VASTAGH fotómüterméböl
Legolcsóbban legnagyobb választékban
RETIKULT,
nói «. itm ymjBI tW%fZ Horthy M
"•"r:-,":\':. llfindukvi mii<ió. ut 1.
lanxtaroat _ _ _
bőröhdösnél.
Csillárok,
falikarok,
éjiellszehrény-IámpáK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
D RÁ V A VÖ LG YI - nél
Suj;ár-ut 2.
10 pengő írógépet
•portüsietében
" havi részletre vehet nagyszerű hordozható
laifluiui,
Fő-ut 5 sz.
T
Felemeltek a tisztviselők fizetését
A Hivatalos Lep legutóbbi Száma kö\'li, hogy h kormány ismét hatályon kivül helyette n tisztviselők fizo. léscxókkentésém vonatkozó lende\'etét. A lisztviselők január elsejétől kezdve már a régi teljes fizetésüket fogják kapni. Az uj rendelet évi 27 millió jövedelem többletet jeleni a tisztviselőknek.
Egy érdekes cáfolat
t Newyork, december 21
, A Newyork Times munkatársa megcáfol je azokat a külföldön elterjedt hírekéi, mintha Szlovákiában többé? er fciregyvcrzott német katuiia vámé a
parancsot, hogy Magyarországon keresz ifli llomániába vonuljon. A cikk írója szerint néhány ezer inunka.sz,>lg.}fcit )S van csak SxlóYÚklébun.
Északi szél gyengDIéae, lassú felhősödés, osapadék n6lki.il. Hidegebb Idö várható.
A ; UUooreloglal Intését narykajitsasl me^gyalőállotaAea Jelenül
Rőmértéklet tegnap este 9 órakor —02, ma remei —!2-0 délben +1-2
CuDAdAk 00 X..
APRÓHIRDETÉSEK
Állás
Egy üRyes rHrhamna azonnal felvétetik a Vaiutt Hlrlapanidában.
KOzelben lakó takaritawAt (elveszek. Vár-ut 3. Őrházzal azemben. 3154
BcJtVrónSt la ionnal felvessek. Kfllcsev-utca 10. 3155
ADÁS VÉTEL
Régi ¦arOal Urgyakat, törmelék ezüstöt Igen magaá árért veszek. Berény. •
SxliatSpftfllyt, borseprUt, szilvát leg-magaaabb árun veszek. KlaS Mihály szeszfőzdéje Ujndvar. 3150
LAKÁS ÜZLETHELYISÉG
Komplett IsaHsutadfcás itlrdőazobáa lakás január eUejéie kledó. üscngeryut 33.
3148
különfelb
Mc.ny«aav«nyl (aofeBtr&l) ffétiy kapa>k«( VaattaeH laténál.
Autótaxi — Béraútá szolid árban kényelmes autók magiendelhetók. Kauf-mann Manó. Telefonállomás 222. 29b
Blvetzett egy pár drap atntliop férffi-b««ktytl. Kérem a becaületes megtalálót, adja (e e lap kiadóhivatal ábati.
Lawé bély«flbt, régit és ujat, napi postából Bzétm iíó tőmegbélyeget ké»u-
Sánarért értékesíteni lehet minden hetin délelőtt a Zalai Közlöny szcrheaztŐ-ségében.
ZALAI közlöuy
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: ,,Közgazdasági fl. T, Nariykanlzaa". Felelés kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i a „Kii/rjlíjdiiiüiitil H. T. Magykanlxai"
qyomdájábaa Nagykaaliaan. (Nyomdáért felelt Zátál Kárafy,)
Ma: „Koresd a hibátI"
frS-. ÉTtatyun Ml. iám. tuykuúui, IDM. december 22. péntek _Arm 12 «11.
ZALAI KÖZLÖNY
«-5Í^tLLfSSL?S^ FelekS. «erk««tí: Bar.arita L.|.. . SXL^!JSLl&Lf^&
Súlyos vereséggel és visszavonulással ért végei a szovjet ujabb támadása az összes arcvonalon
Északon 20.000 halott és sebesfiit hátrahagyásával 30 kilométert vonult vissza az orosz sereg — Moszkva letartóztatta a „finn vörös kormány" elnökét — London szerint Beaszarábla következik, de előbb katonai támpontot akar a ¦ szovjet a Dardanellákon — Nagy légi csata az Északi Tengeren
A pápa és az olasz király közös békeakciót kezd?
A tisztviselők fizetésrendezése
Nagyjelentőségű szociális célokat ír ui a kormány azzal a rendeletével, amely a köztisztviselők többrendbeli fizetéscsökkentését jórész-ben hatályon kívül helyezi s 1910 január l-töi kezdődően Összesen 27 millió pengővel juttat többet,a közalkalmazottaknak. Az 1931-Ik fiv nyarán bekövetkezett nagy pénzügyi, krizis eltüntetésének, - nem vitatjuk, helyes vagy helytelen eszköze lett a sorozatos firetésleszáliltás, a mit az akkori mlniszteielnÖk is .sLi-tér mnnkának« nevezett.
As é-Tetnivónak ily nagymérvű csökkentése, a garasoskodó takarékosság Által biztosítani lehátett az" ánamháztartás egyen súlyának fenntartását, meg tehetett oldani pín-zünk stabilitását, de * tisztviselői tér? adatomban olyan elszegényedés következett be, aminek hatását nyom trau megérezte a termelő és a közvetítő társadalmi rétegek mindegy!-ko. ;
A LÉNYEGESEN REDUKÁLT ÉLt-T N1V0, -1-\'
az Össsíehuzózkodás, flZ igények lehető legnagyobbmérvü leszállítása tagJifJbMatlamiI- rendkívül súlyosan írintette a tisztviselő) társadalmat. Időközben Javult ugyan az ország gazdasági helyzete, a bekövetkezett néhány esztendei kitűnő termés lényegesen Jobb körülmények közé juttatta az országot, d^; jelentkeztek ujabb és ujabb szociális igények 8 közöttük olyan nagy társadalmi rétegekre kiterjedő prob\'émák, - melyek az állajnkinc-stór anyagi erejét nagyon Igénybe vették. yi
A belső és külső politikai helyzet arra késztette a magyar kormány >-kat, hogy a fokozódó adóbevételek! előnyeivel bÖl<rLn sáfárkodjék, Jia lehetséges, tartalékoljon Összegeket, mert bekövetkezhet olyan el nem szakasztható alkalom\', amikor szükséges a nemzet egyeíerrrcs, érdeke szempontjáM!./hogy valamihez nyu|-ni tudjunk. fWgy mennyire heiye:en gondolkozott és cselekedett a m\'a-gyar kormány, mi Remi igazolja jobban, mint az az előnyös helyzet, a miben voltunk a visszacsatolt magyar területek katonai, gazdaságT közigazgatási ós ezzei együttjáró feladataink ellátásakor. Az a körülmény, hogy az egybe k^pc^o\'ódás minden különösebb anyagi zavar nélkül történt meg, mindennél jobban igazolja helyes előrelátásunkat és az ország anyagi eszközeivel való hciy*s sáfárkodásunkat ¦
A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐI KAR ; .
a szó szoros értc\'méten vé\\*e meg-böJtöHo ezeket a nagy napokat. Zokszó nélkül, gyakran a falatot a\'szá-iátói elvonva, bozta meg áldozatait, •s telte ezt olyan fé\'ki nyugalommal, anílnc nemcsak ez a kivágó, elit tá^adaijni osztályunk lehet büszke,
A finn fcs-tvérnemzet küzdelméről érkező hírek szerint Salla környékén nagy harcok vannak. A szovjet nagy tömegben! történt támadajW ezúttal is eredménytelen maradt, mort a flimek hősiessége visszaverte a támadást. Egy zászlóalj teljesen mcg:emlmlsült. A finnek itt clőie-nyojnutást kezdtek. Még nem foglalták el-SaiIát, - mondja a jelentés — de remény van arm, hogy a\' további előnyomulás során ez h sikerül.
A Stcfani iroda- Jetenlé-c, szerint 30 szovjet tehetgépkocsit ls zsákmányoltak-a finnek előnyomulásuk^
rán. ! . ,
de büszke "á az egész ország. A forradalmi Idők gyakran hangoztatott elveire cáfolt rá a ntPfprar köztfK\'r-vi\'eiól kar, mert\'Igeni* lehet korgó gyomorrai is Himnuszt énekelni és a ml közalknlm.iZotU karunk mindennél szebben rengte az uj magyar élet. fa kádasának himnuszát akkor, amikor soraiban megőrizte a higgadtságot, még a k\'geleícitebbek.közül is alig akadt egy-kettő, aki felült volna a szélsőséges poli\'lkn csábító szirénhangjainak, a határtalan ígérgetéseknek, - pedig I\'yenek Igen gyakran megkörnyékezték.
Nincs az országnak cgyet\'en lár-sada\'mi osztálya, vagy foglalkozási ága, amelyik szívből na örülne annak, hogy a kormány megtalálta módját a tisztviselői kar életszínvonalának felémfeléséfe. S tette ezt olyanformán, hogy abból ^mfmSfé\'e megrázkódtatás nem következhet te
Nem fizeté:emerésíől van «ó, hanem az eddigi c ökkeutév.k jóré z-bpft való megszüntetéséről. És cz teljes mértékben Jogos és Indokolt
Hetink! eHen 11 szovjetgép intézett tegnap támadást. Egy bomba egy kórházat talált A sebesültek száma nagy. Más jelentések szerint három kórházat ért bombatalálat. ^ finnek a támadó gépek közül hetet lelőttek.
A Manncrheim vonai ellen és K->-réliában szintén Összeomlott a szovjet támadás - mondja a Stefani jelentése. - Oslói Reuter jelentés
"viszont arról számol be> hogy a fin-\' nek a Murmanszk-lenlng^ádi\'vaxuti-vona\'at \'bombázták isnwt. A finn bombázógépek között hét szovjet--
| gép is volt, amelyekét épségben adJ
i tíílr "ít j\\~ #í..«elmatr ar d*iiftnfllt S7«v.
jct-pHó1ák. . r í ,
is, inert az utóbbi években a mezőgazdaság helyzete lényegesen Ja-¦ vuttn búza és egyéb terménye karának Tm^gfelólŐszinteTí\'vaTo\'biztosításával, dc kétségtelen, hogy Jayutt az Ipar "helyzete is a fokozottabb foglalkoztatás folyfán, megélénkült a keieskedelnvi forgalom, javu\'t általában a.munkásság helyzete.Is, mert a munkabérszabályo\'Asokt a-munkaiokV megfelelő határok közé való szorítása, a fizetése* szabadság, a családi pótlék és több más szociális intézkedés könnyített ezeknek a munkásrétegeknek a helyzetin.
AZ ÁLTALÁNOS JAVULÁSNAK
legkevésbé a köxalKalnKizott\'k\' Lát ták használ. Meg keü azonban je-gyeznüuk, h\'tgy a közülkalnmzottjk fizetésének uj rendezése és az árak alakulása között összefüggést senki ne keressen, wNem ez a fizetésien-dczésvnyltm^egy általános árcme\'--kodési folyamatai, ez be nem következhet, hanem e\'Henkezöen : ö fizetésre udezés fett természetes\'k\'Övet-
Osló, december 22 A finn-norvég határon ujabb nagy harcok kezdődtek., A finnek erősítést kaptak és ellentámadásba mentek át. 1
A szovjetcsapatok\' Hojenjervi irá-iiyábófpctíamb felé vonulnak vlsz-sza A szovjetcsapat jelentéktelen létszámú már- és yisszavoírulásukat a nregerő\'ilett finnek állandóan za-varjók,
Stockholmi Jeleíüés js megerősíti a fenti híreket. Ezen tudósítás szerint az északi véres harcok a 12ov-jetcsapatok nagy vereségé\\cj végződtek. Az oroszokat már Nauki-ig
ví«/:kc„i llnifí\'il.-
Más semleges híradások szerint a szovjet Gemljervikuéi 20000 halottat és sebesültet veszteit. A finnek 30 tábori ágyút és tankot, ren-g-\'teg gépfegyvert és puskát zsák* mányottak. Az. uton többkUométeres szakaszon szétlőtt harcieszközök láthatók az omsrok vlsszaiojnlása nyomában.
A veszteség és a visszavonulás okát abban látják, hogy a rnur-manszkl vasút üzemképtelen és így az utánpótlás tehetetlenné vált.
Az angoi lapok - mint \'ondóul jelentés mondja - szintén egybehangzóan azt íe\'enlik, hogy a Sztálin 60-Ik születésnapján elrendelt (Folytatás a fl. oldalon)
kezménye a gazdasági élet Javuló irányzatának. Az állam házlartán tagadhatatlanul irigy összegeket fv)g a m\'agjsabb kÖz.iIItalm"ottl il!eLmü-nyek fedezéic céljából magára vállalni 27 milliót lesz ki az oz ösz-szeg, amit a két fizetéscsökkentés hatályonkivül helyozé-e céljából a közalkalmazottakhoz Juttatunk\'. De bármily nagy ls ez az Összeg, jól tudjuk, hogy nem fog megrekedni a köztisztviselői tarsolyokban, hanem mbit vásárlási eszköz, beáramlik a magyar gazdasági életbe, a nl-ríek hasznát Fájja egész nenucigiz-daságunk.
Nemcak 0 szorosan vett, közvetlenül érdekelt köz alkalmazol ti ré\' teg, de az egész magyar nemzet jóleső érzéssel veszi tudomásul, hngy gróf Teleki Pál miniszterelnök ígéretét bstnrtva, hamni\'abb. mint gondoltuk s nagyobb mérvben, mint ahogy :| legvérmesebb reméíiyek is (gondolták volna, 27 millió pengőt 1 juttatott pénzügyminiszterével: a \'közalkalmazottaknak. , j
Korházakat és nyílt város
Helsinki, december 22 A szovjet repülők ujabb támadást intéztek Helsinki, Viipuri, Turku, Gor.ko, Tampere, KontiomepI . és több más város ellen. Sok helyütt a po\'gári lakosságot Is bombázták, így több kórház is megsérü\'t. Bombázták a svéd\' mozgóüórházat Is, «mciy éppen\' yttyn volt "Helsinki felé. Szerencsére a támadás nem jáit • eredménnyel.
Eredménytelen maradt a parH ütegek tüze miatt, az egyik szovjet torpedóromboló és buvárhajdtá-madésa is. . 1
kat bombáztak az oroszok
Rüy mJrUszlorelnök nyilatkozott a svéd lapok\'rfak. A védelem\'\' megsaor-vezéso kle\'égltö, emberanyag- vtfe\'i icméli azonban, hogy kapnak hadianyag és hadlgépckb?n segítségei, hogy mielőbb lefejezhessék a háborút és foTyUlWssák előbbi békés életüket.
Moszkva, decemtier 22 A Icnlugádi katonai körzet pa. rancmoksága feldörilö járörhaieokat éfc kls-bb csetepatékat jelent Karé-Haban tüzérségi tiiz és repülőtevékenység folyik.
„ ÍMJif ICÓZLOtrÜ.....................
A megyéspüspök Jóvánagyla\' az egyházközség bnltarbáz-vételét
\'1 ;-Sft}TH
17 .KERESD A HIBÁT-
I I versenyében ma a hibái
..................................................<*t
hirdetésében a Zalai Közlöny mai
számának .......... oldatán találtam
meg. — A helyes belü: .........,
szó:...............„...............................
OloibiM alllrii:
flövttl tarkátok
MINISZTERTANÁCS v©rt ma délelőtt, nrncTyen folyó ügyeket tárgyal-lak ós a tisztviselői előléptetéssel foglalkoztak. Ez volt az! utolsó iuIíilsbJ-tertanács flz ünnepek előtt,
DALADIER tegnap délután fogadta a párisi olasz nagykövetet és ivetfl hosszabb ideig tanácskozott. A francia nüniszterelnök tlőzőteg a fegyverkezési miniszterrel tenácskozotL
GRETA GARBÓ repfliögépiajt adományoz a finneknek. Az egyik angol gójjgyárban már készülnek is a gépek. Ezenkívül 500.000 dollárt juttatóit el Finnország amerikai követéhez liuzája TiKflsegitésért\'.
l A BELGA KORMÁNY azonnali hatályai megtiltotta a gyapjú kivitelét, A gyapjú készletek nagyrószét eddig .Franciaország és hoiJandia vette át, i HITLER táviratban üdvöiölte Sztálint, a szovjetdiklátor 6a születésnapján. Ugyanakkor Ribbentrop is jókívánságát és boldogabb jövőt kívánt a Szovjetunió népének.
ÁLTALÁNOS mozgósítást r.ndeltek el Afganisztánban. Ugyanakkor a szovjettel közös határvidéket megerősítették. A fenyegető orosz veszetolejn miatt pedig még szorosabb kapcso-
Perzsláyal.
MÁSFÉLMILLIÓ LIRAT osztott szét a Duco 188 sokgyerrnekes anya kőzött. A pénzadományon kivni 1000 lírás bizlositási kötvényt is kapott núnden anya legfiatalabb gycrn:cke.
130.000 TONNA OLAJAT szállít Románia havonta Németországnak a most befejezett kereskedelmi tanécsJ. kozások értelmében. \\
A KAMERUNI négereket sorozzák a franciák. A német lapok szerint ez nem sok eredménnyel jár, mert a négerek sorra szöknek egész Belga Kongó határáig a sorozás elő1.
Katonai feUzerelóavek egyenruházati cikkek
agyadul legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. ss. Telííon 623.
Kisse élénkebb szél, több falhö, hatyenként köd, néhiny helyen kisebb havazás, nappali hö alig változik, éjjeli fagy mérséklődik.
A Meteorológiai Intézet asokanlsaaJ mejBajeléaUeniasa Jelenti i
HSaérséklet tagnap sete 0 órakor -4-2, na raggal - 7-*, délbe* +20.
Ha le akar fogyni, Igyék reggel, délben éa este egy-egy harmadpohár természetes „Ferenc József" kese-rüvizet, lehetőleg mindig két órával az é\'kezes után. — Kérdezze meg orvosát 1
A nagykjftnizsal kultúrház ügye hétről-hétre közelebb kerül a teljes megvalósuláshoz. Mint ismereles, o nagykanizsai Szent József Egyházközség a kuíturház-alapra már ösz-szegyüft összeg elhasználásával meg vette a Horthy Miklós uti Dobrin-házat, amely kellfl átállással meg-fctel egy kultúrház céljának. A vételt az egyházközségi képviselőtes-tü\'et tagjai egyhangú lel ke.édessel szavazták meg, mindössze a felsőbb hatóság Jóváhagyása hiányzol!, hogy a ház ténylegesen az egyházközség tu\'ajdonába menjen át.
Most Jött meg a veszprémi püspökségtői a végzés a lWterjeszté-
*kre, arneíy azerlnt n megyéspüspök teljes egészében Jóváhagyta a kul-turliáz vételét. Az épület és a teleír rövideden tefckkönyvfeg is az egyházközség nevére kerül. i
Jóváhagyta a püspökség az egyhás község 1938- évi zársz^imadását és nz 1910 évi "költségvetést Ii, valamint elrendelte nz uj, általános kép-vbc fő testületi alapszabály használatát, megengedte ajkban, hogy a nagykanizsai képviselőtestület kivé* telesen továbbra is a régi 80-as létszámú maradhasson. így a\'képviselőtestület tagjai sorában nem \'esz változás. !
_iŐ3& dtoemper 22
NAGY KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR
fíHI[[ttj[teÉillÉy.
Óriási választék a legszebb
ajándék-könyvskbfil
felnőnek, az Ifjulág éa gyermekek részére.
larituijl iinilliiik.
Legjobb gyártmányú, legmegbízhatóbb
töltőtollak, diszlevélpapirok.
Fotóalbumok,
emlékkönyvek, zsebnaptárak.
gyújtó beszédet, amelyben kifejtette, liogy a Börossjcszrme a betleliBmí isteni Kisded nyomdokain lialad, amikor a magyar szeretetet hinteti, az embertestvérek megbecsüléséi. A Baross gou-ÓokM nem más, mint a keresztény és nemzeti gondolathoz va^ó tőrlvctetten hőség és annak az egész magyar életbe való átültetése. Ezt cselekszik most is, amikor a szegény kereskedő* és iporostestvóiekeii igyekszenek tehetségükhöz képest legiteni, hogy Ők is érezzék a Megváltó szölelésének nagy ünnepét. Ezután kiosztotta a Baro&s-kerütet szeretetcsomagjait a szegényeik között, akik között volt t\'zl gyermekes, apa és világlsaan, jobb napokat látóit magyar. A Baross.tagok kitettek magukért. A szerctctcsaniagok valőban segítést jelentetlek azoknak, ajt;k kapták. A megajándékozottak meleg, szavakban mondottak köszönetet vitéz Tóth elnöknek a ne mess zlvüségért
Bettehetn arany sugaras békessége fogta meg az egybegyűltek lelkét A Baross.kerütet a szegények megsegUé-sébe is az ő nemes magyar szívét vitte és sugározta, he. .
a m
jüjlt cipő és hócipő rs-ui a.
Jujl EMLÉKEZTETŐ
\'aff^L? Egyszeriközié* (két sor) dija 30 ftlléV.
Decetaktv 25.
Szórakoztató tánc-est a legényegyletben féf 0 órakor* Adrift-jazz. Január 6.
Táncos Turul dúMtibor az Ipsros-körbeet. ,
január 7.
sTftltky Endre l4o**llsa; ás «resz aaVdéa.
Janaír 13.
Katolikus est «z Iparoikörb*a.
Jttttuár 1«.
Marké Árpád ay. onsdes Uceiüsa;
Z«»yi Wlkióe. Janaár 31.
Uceilis aiőadáJ a vAi^hAWka 8
órakor (Vértesi Frigyes). Február 4.
saiáoV ZoHAa eay. t*a. lieetíis*;
BUSS/. f Febtmar IS.
Topcioa/ hat* U«**tt«a: liaaa *s
éteri*. . _ . .
— liuUtft.lAtUUsu.akal tekintse meg stutdaa véWkénysser oólktL Kopstela iMWaraMa
A róm. kat. egyházközség szeretetadomány kiosztása
Kardcsonyfagyujtás a nagykanizsai Baross-kcrQIetben
A rtogykttnizsai róm. kath. Szent József egyházközség kedves karácsonyi ünnepség keretében osztotta ki csütörtök délután a fehérteremben Li* arra rászorult szegényeknek rulia ő-i eipö-adományait, amit az egyházközíség ál-dozatossága mellett az Úrasszonyok Mária Kongregádója, a Szent Vúioo Szcretetmö és a Credo egyesület tellek lélMetövó. A katholikus (^ritas nagyon szépen nyilvánult meg, mert nemcsak a legszegényebb emberlesivóiek kaptak célszerű felruházást ós mindegyik egy karácsonyi kalácsot, hanem ugy a ruhákat, mint a cipőket szintén szegény iparosok készítették és|lgy ezáliaj ezpknek is munkaal katom adódott^ A kiosztásra sok érdeklődő jelent meg
~ .,iu.*nmiKu, -iaj< ttt USZUUOKOn
kí voltak téve nz ajándékok. Olt voltak dr. Hegyi La,kjs egyköJiégi világi ei-nök, P« Gulyás Gellért plébános, dr. Hegyi Lajosnó e.lnökasszopy a Szent Vince egyesület hölgy gárdája élén, a kedves Szunt Vince nővérek, az Úrasszonyok Mária Kongregációjának vezetősége dr, Pichter Emu prózcssel, az egyházközség képvisel őtestülelónelt tagjai, a Credo \\-ezctosege élen dr. Wéber Etek járásbiró, világi elnökkel, a tantestőtet számos tagja, stb.
A karácsony fa-ünnepélyt Tegzes Mancika nyitotta meg, aki Zsigmond Józsefnó egy szép karácsonyi versét szavalta. Majd dr. Hegyi Lajos egyházközségi einők nwfleghangu ünnepi beszédet nwndotU Akkor, amikor a gyűlölet orgiáit üli és a bare tonibol a különböző harctereken, — mondotta — bizalommá] tekint az emberiség Bettelkem felé, főleg mi magyar ka. tholikusok, akiket Isten kegyelme megmentett a vérőzömtől* Ezer okiuik, hogy összefogjunk testvéri szeretetben és kenessük egymás kezét, hogy elérhessük a boldogabb magyar karácsonyt. Azért jöttünk össze, hogy a betteltcnu kisded elölt meghajoljunk és a szeretet gyakoroljuk azon testve-wínkket szemben, akiknek nem adatott volna meg, hogy a szeretet ünnepét iriegunnepclliessók, Szívvel és létekkel kivonjuk teljesíteni a ezeretet i*ran-csái, amikor a róm. kath. egyházközség orra törekedett, hogy megajándé-
kozza azokat a szegény testvéreket, akik arra legjobban vannak rászorulva. Az egyházközség, a Szent Vince Egyesület, az Úrasszonyok Koiigregá-ciója, a Credo nüncent clköve\'ett p. Gulyás Gellért plébánossai egyi.lt, Gliogy a Credo ezen akciója az idén kibővüljön. A jól végzett munka tudata k-gyen a legsrebb jutalmuk. Ajándékozóknak, mint megajAn (tokozottaknak egyaránt Boldog karácsonyt kivan.
Majd Zsigmond Jótscfné liangulatos karácsonyi jelenetét, Jézuskavárását adta elő a három Ke menés-testvér nagy tetszés közben.
P» Gulyás (k-ltért plébános ezután a szerelet jelentőségéről beszélt a szivekhez. A szegények taten vátesrtott néi>e, hangoztatta, akik a türelem példáit szolgáltatják nekünk. Majd hálát és köszönetet mondott az egyliázköz-sógnek, a kongregációrtak, Szent Vince Egyesületnek és Credonak azért, hogy a szegények segítségére és \'el ruházatára sietlek ós több, mint ib00 pengő értékű ruhaneműt és cip^c tehetett kiosztani. Isten áldását kérte dr. Hegyi Lajos egyházközségi világi elnökre, nejére, a S»pnt Vince Szeietetmü elnök-asszonyára és mindazokra, akik ezt a segítést tehetővé tetlék.
Majd dr. Hegyi Lajosnó elaöknő és Gozdan Ernő főtitkár vezetésével kiosztották a szegényeknek a ruhaneműt. Mindegyik czenlelül egy friss karácsonyi kalácsot is kapóit. A meg-pjándékozottak!könnyekkel szemükben köszönték meg a leim házast,,
A katholikus Caritas szép ünnepsége volt ez, amely a betlehemi Kisded szeretetéből táplálkozott. <.
Karácsony a Baross-családban
A nagykanizsai Barees^csaiád tegnap este meghitt, meleg karácsonyi ünno-póiyt és szcietctadoináuy kiosztást ren-dezjett saját egyesütetj hetyiségébeo, amelyen megjelent ax ebiökség, a választmány és a tagok szép számban, A gazdagon feldíszített szép karácsonyfa gyertyáinak meggyújtása után Pető Baba kedves karácsonyi verset szavalt el sok bálosságga), majd vitéz Tóth Béla etaők mondott telkes hangú,
Legszebb karácsonyi ajándékokat Virág-tót Y«het.
Kis üzlrt, de nagy választéki
Virág József, ra-ut a.
dp6- és Ulvatház.
JMO. ilwcmbtr 22
SíiMliisiilisIII
CORDATC
LERAKATA
gALAJ KQZfeO^V
Kettős karácsonyi ünnep a polgári fiúiskolában
\' A polgárt íiuiskxila hát egyesülete, az Ifj, Vörö>kersit ás a cserkészcsapat csütöi tökön tartotta még segitséget nyújtó, lélekemelő karácsonyi ünnepségét.
A VÖr$skereszt tagjai az Órák után gyűltek össze. Lélekben körülállták a gyertyafényben ragyogó fácskái. Felhangzott (I szent dal : Mennyből az angyal.. Aztán Gazda Imm IV; c) oszt, tanuló karácsonyi verset szavalt. A jelenlevőkhöz közvetlen, ma-\' feg szavakkal Lukéts Pál IV. b) oszi. taiui\'ó szólt, MvXijd srcietet-csomag)-kat osztottak szét.
Délután 3 órakor a cserkészcsapat hagyomány js felkészültséggel és küisÖ fénnyel rendeeíe rav.-g a cserkészet legsrenlobb ünnepségét, a karácsonyit. Kiss Mván László parancsnok megnyitó szavai után Bó-dics László cserkész nagy hatáss-d szavalta Szloboda Bé\'a : Tmn a karácsonyhoz c. versét. Majd Köcsky Kálmán íanár szép harmonlumi kl-séicte ane\'Ielt karácsonyi d >L>k hangzottak fel. Az ünnepi bcs/édcl Ko\'larits Lajos s,-Örsvezető mondía. Beszélt a Krisztusi szeretetről, * karácsony !11 .elégségéről, a cserkész karácsonyi köte1e«.-)égóröl ó? orról a hatalmas, egyetakaió, sziveket meg LJ/ditó erőről, anf.-\'ly . ina Öt\\-.* .tízer magyar ©erkész munkájából Indul ki Utána a rjerkészek népies zamntu b:t\'ehcmi ji\'ékot adtak elő. Különösen jói szeiepall Fiumbort György. - - ¦
Ajándékosztás előtt Kiss István LásZiő parancsnok hangsúlyozta ? mai ünnepség különös jelentőségél. Ma ;i csapat az iskolán kívül ál\'ó, de az Iskofa levente csapatába beosztott siegény leventéket segélyezi. Testvérjobbot nyújt nekik. A szebb Jövőt csak jó munkával lehet elérni- A szebb jövő érdekében a csapatnak ez a lette legyen bizonyság arra, h>gy akarunk jó munkát végezni:
A szeretet-csomagokat m igo a parancsnok osztotta kl Az ünnepség a trerkészinduló elének\'ésével ért véget.
Mindkét Ünnepségen "Németh Dezső lgnzgotóvnl ti tanári testület, az utóbbin a levente körzet-parancs, nok, vitéz Bnbay Andor is megjeleni - Kts -
Hősi napibr
Fötrő Antal volt pozsonyi 72, kő-*ós gyalogezredbeli tizedes október
._ 2ő-án RadomUVt keletre
I UH. Ml. II. I fekvő Lucynownái meg-
~-:- sebesült, de csakhamnr
njból a harctéren volt s mint rajparancsnok egyike volt a század legjobb tzsztosomek. E napon a Nida folyó menti Szcytnlki eilm meni támadásra a század. IlahSImegvetö bátorsággal luaundt éjén Stj derék tizedes, amikor súlyos scImjI k»ix)tt s pár \\Krc múlva a helyszínen kilehelte lelkét, vele a .wázad egyik legderekabb, tegkitartóhb " tegliüséfesebb emberéi vesztette ifl. Hősi ládája után a,nagyezüst vitézségi éremmel tüntették ki.
így élnek a magyarok Brazíliában
Alföldi magyar falvak, színházak, futballcsapatok Brazíliában — Az Indiánok elsatnyultak vagy összeházasodtak a portugálokkal — Beszélgetés egy tengerentúli magyarral
Mosolygosarcu, nyugodt, megelégedett liaialciiiberrej beszélgetünk: a ¦ Brazil-Magyar Aniforgiáiui vállalat, egyik iötisrtvlíelőjév»l. Ne lessék megijedni: oznUai a hangzatos cím komoly vállalatot jelent. Tokaji bort, népmüvé-sxeii cikkeket, maiyéhi mzésoket szá\'ii-lott ki az Európánál Jóval nagyobb Bra Hiába, Kisebb szállítmányokkal kezdték, ma már Yngoirtétokkujél tartanak - és fiókot állítanak fel Budapesten. Ezért Jött haza Tamás Ferenc, a vállalat megbízásából.
— Több, mint száz*ölvcncz r magyar él kint Brazíliában — mondja, — Hlo de Janelróban két kilünö magyar napilap és több magyar tskot-i van.
Magyar színház
is van egész kiváló társulattal, gyönyörű, pazar épületben. Az iskolák számát a múlt évben szaporítani kéj. lelt. Most lázasan keresnek magyar tanerőket.
— Van-e sok magyar munkanélkülit
— Brazíliában a munkanélküliség\'is meretlen fogalom. Óriási arányú építkezés folyik, a frissen , berendezőt r Ipar-
káso-s februári karneválon a \'riói utcákon száz és száz matyó-jelmezt lehel látni. Még a bL\'iisM\'dótt brazíliaiak is nsstyóruhában vetlek részt a \'karneváli mcnetb-7i, i
— Mennyi ideig larl oz utazás Riőló* Budapestig — és felkeresik-e néha az ó-hazát?
—- Tizennégy nap az ut. Rövidebb ideig larl, niúit fiszak-Amcrikába. Sokan voltak már itthon látogatóban.
Alföldi magyar falvak Brazíliában
— Vannak a vidéken magyar földművelők ?
— Hogyne, sőt színmagyar községek is vannak: Szenliíáváiiftilv» és (Boldogasszony falva. Mindkél fulut magyarok alapították. Ma már vasútállomásuk is van, amikor megál a \\onat, mintlia egy alföldi magyar áUoiuásra érkeznénk. Magyar a vasúti <baklertői> az álomásröunkig mindenki. Maga az épület is t\'iiúkusnn magyar. Olyan, mtel egy kis MAV negáló. A falu epilkcze.se, utcái szintén az alföldi falvakra emlékezteinek. A lakósok\' birom-
I lileiiyésztésscl, külgazdasággal, gyű-
Ifjúsági és szépirodalmi müvek,
kirieionyl unulbumok, emlékkönyvek, Ima kflnyvik, t ár>;us játékok, btblk, gjtumekJáUkok nagy válaaaíékbwn, otMÓ érakon . <-
SOHLBSS TESTVEK RK-néi
Deák-tér 10. Horthy Miklós- ut 8.
vá\'lalatok, gyárak ugyszofván éjjol-nappal üzemben vannak, A magyarokat
nagyon oMtaeUlf.
— Hol él a legtöbb magyar?
— San Paulában. Mintegy ötvenezer, Külön magyar ut eák, ven 11 églök és kávéházak vannak. Nagyon sok rendőrtisztviselő, főtisztviselő: magyar,
A Mntarazzo-Konszem, — amo\'y egyik \'egnagyobb gépgyára Hrazliának — miwlen főtiszlviselöj ¦ magyar ember. A legnagyobb gőzmalom — Moün-ho Ingles ~ Igazgatóságában ugyancsak több magyar van.
14 futballklub, matyó Jelmez
— Milyen a magyar munkásság sorsa?
— Csak a legjobbakat mondhatom. Nagyon szeretik a magyar munkást, A brazíliai ia|>ok állandóan foglalkoznak velük, színes tudósításokat imák róluk. Jól keresnek, mert keresik őket.
— Tizennégy magyar futbaHU\'sapa-lünk van, amely ma már mind tagja a Brazil Szőwtségnek.
~ Hogy boldogulnak a szabad pályákon a niagyorok?
— Mind érvényesülnek, Rió de Ja. neiróban számtalan magyar orvos van. Ok a legkeresettebbek és a legelőkelőbb speciAl\'.sták. Éniekcs például, hogy lllo első ügyvédnője szintén ntagyari Balázs Rozsa, De szerelik Hioban a magyar mérnököket is. A Metrót, Rio legnagyobb és legelőkelőbb filmpalotáját magyar mérnök tervezte. Mi sem jellemzi jobban a magyarok iránti szimpátiát, mint az.iTiogy a szo-
mölestermcaéssel foglalkoznak. Mind módosok. Magyar iskolák és magyar ! .a i íjaik vannak. Magyar a bíróiuk és magyar u reTmomi5g«fc; :.r^</••*-\'-van és valóságos őrömnapjuk van, ha magyar filmeket játszhatnak.
— Milyenek általában az ország
gazdasági viszonyai? |
— Bátran állithatom, hogy Brazília ma a világ leggazdagabb országai A roppant icní\'oíen mimlonült ¦ é|«tkoz nek. Falvak, városok nőnek ki a föld bő\', vasútvonalak, hidak, autóutak épülnek. A lapokban csak miuikake-reyclix\'íi olvashatunk. Allásiketesö hír tletés: ismeretlen. A munkaerői meg becsülik, akár szellemi, ukár fizikai munkáról van szó, \'
— Társadalmi viszonyok í
— A brazíliai nagyon jöindnldu, békés természetű, megbUliató Ls &¦*, valiíhető. Iia ehhez hozztiadjuk a meg eléfíJdeltséget, akkor egészen tenné-szc-lesnek találjuk, hogy a társadalmi (1A nyugodt. A brazíliai egyébként nagyvonalú és ktlünő üzletember.
— Kuliura?
— Szinte láthatóan fejlődik. Több árjára! szinháza és operája van. Az állami operában minden évben vendégszerepel a Milanói Scaia. Művészeik kitűnőek. íróik — különösen az ujabb generáció — nagyon népszerűek. Az európai irodalmat lassan teljesen kiszorítják friss, érdekes, újszerű Írásaikkal,
Csülörtöktöi-vaaárnapig
Városi Mozgé. .
A világfllmek koronázatlan királya, 2 millió dolláros film
Acél karaván
Oooil B. de Mills éteta főműve.
A film méreteiben felülmúlhatatlan, témájában grandiózus. Előadások köznapokon 5, 7, 0, vasvArnep oetak 3éaS árakor*
Nlnos rablógyllkosság, — da a csábítót könyörtelenül lelövik
— A brazíliai végtelenül udvaría^ A tömeg is fegyelmezett.- A színházak nihaláraiban ninCB tolakodás, a villamosra egymást tessékelik fel az utesoki. \'I^ógás- nincs, mert csak annyian szállhatnak fel, ahány ülőhely van.
— Kevés dolga lehet a közlekedési rendőrségnek?
— Bizony, kevés.
— Bűnügyek?
— Alig van. Rablógyllkosságról, aknlóta kint vagyok, nem is hallottam,. Ha itt-ott történik is gyilkosság, annak hátterében mindig szerelmi história buxódik meg. A csábitóra Braziliában rendszerint golyó vár. A csábilót kilör Mk a páholyból is, amint cz legutóbb az egyik k^ebb színházban történt.
Wlnnotou utódai
May Károly könyvelt bújtam valamikor — az én generációin legkedveltebb ifjúsági íróját, — Winnetoii költőjét, meg kell tehát kérdeznem
— Mi történt az őslakó indiánokkal?
— Egy részük összeházasodott a portugálokkal. Egy részük viszont .visz-siahuzödoll az őserdőkbe, ahol no-niád-éJe\'et élnek. Halásznak, vadász-nak. A föhhnüveléssol egyáltalában
ím &ít!!>Ate"3ök-.;1EíSií_ »»8yrtikiii
csak ojért jönnek, hogy bőröket, pró-ineket cw.\'réljcnek ej.
— Milyenek?
— Degom\'rállnk. Aránytalanul nagy a fejük és kicsi a testük.
Szomorúan vettem tudomásul* •
Elmondja még, hogy számos cikk
jieleiiik meg Magyarországról. A brazíliai latx>k általában sokat foglalkoz. nak a bevándoroltak őshazájával. \'Legtöbb cikk Azonban Magyarországról je\'cuik meg. Csupa lelkes hangú beszámoló.
A városok lokúlaibaji, éttermeiben, kávéházaiban egyáltajtábán nem szokatlan a magyar szó.
Vegyes házasságok esetén is rendszerűit mogtanu\' a nem magyar házastárs magyarul. A gyermekek általában kél nyelvet beszélnek. Portugált.és magyart.
...Tamás Ferenc néhány nftp<múlva o\'asz gőzössel visszautazik másik hazájába. Ha a nyári, csüjagos, forró éjszakában kiül egy nói terroszra ós körülveszik az ottani magyarok, bizonyara elmondja majd neklk,.\'hogy az ezeresztendős hazabah nem vesz-telffők el a hitüket.
Aranyérnél és béidugulásnál,
valamint az székkel Járó derékfájás, mellszorulis, szívdobogás és ssédü-lési rohamok esetén reggelenként CRy-egy pohár lermészetes „Ferene Jóiael" keserűvíz csakhamar igen (ótevö megkönnyebbtllést eredményez. Kérdezze meg orvosát I
Nnpti. i Dscsmbsr 22. péntek- Rom. kat Zénó. - Protestáns Zénó. — Isr. Tebeth bó 10.
eosrord* nyitvft reggel 6 órától e-ste ¦ érila \'hóttí. szerda, péntek déletáa kedden •céss nap nőknek).
ZALAI KÖZLONff
vm. de-mby 22
Karácsonyi Vásár
szomolAnyinAl
Nagy választék! Jó minőség!
Péntek
Állandó mfltoriximok hétk8tna|K>km BucUpeil I. ml tora ti
6.45 Torn». Htrttk, Közlemények. Hanglemezek. — Utána étr«nd. — tO Hírek. _ 11.10 Nemrctkozi vÍsj*Ieö-wolgiUsl. — 12 Harangszó. HlraanSft, IdŐjArnsjetentfci. — 12.40 Ilink. — 13.20 Időjelzés, idő járásjelentés. -14.35 Hírek. — 11,15 Müsorismerv tetés. — 15 Arrolyainhirek, piaci ámk, íklrnisrernrak. — 18.45 Időjelzés, idö-járásjclmtés, hírek. — 17 Hírek srto-vík és magyar orosx nyéken. — lí).l5 Huxsk. — 21.40 Hűek, időjárásjel«ntés, Idrek idovék és magyar-orosz nyejvo. — 23 Hírek német, olasz, angol ás francia nyelven. — 0.05 llirek.
BUDAPEST I.
17-15 Hószl-tck Pucemí mnvcib-H.
— 17.35 TécsŐi Móric llé\'a (fl.\'iadiVsn.
— 18 A viliig cflső inüsork«V-\\olitöj>V Ilflüiglenient\'kkel. — 10 Si>orlkózle.iié-nyek. — 10.35 Suki Tóni cigány-eiiO-kfira. —. 10.50 Anya a /öldkoiesztes rendelőben. — 20.t5 Magyar önisme.ei.
— 20.20 A m. klr. Budapest] Helyőrségi Honvéd Altiszti Kaszinó lígyo-SOJét karácsony\' ünnepély— 21.15 li;it;\'uv. Hózsa verseket mond. — 22.10 Dolmányt Eftofl és ZAthuieczky Ede rongorn-liegedü szonátákat ad elö. -— 23.20 Mogyar és külföldi túudemozek.
»nr> i dcst ii
18.20 (lyorairöüm folyam. — 18.50 Suki Tóni cíK&jvyzenekara. — 19.25 Dr. pnssnlli kiadó előadása. — 20 Hírek. — 20.20 Sz Veress \\Jolán előadása. — 20.20 Fümdaiok és tánc-sramok hanglemezről. ~ 21.35 Idő-Járás jelent és. » BBCS
17 DaÜcme^\'k. — in Lentezek. — 20.15 Szimfonikusok. — 20.20 Lemezek. — 22.45 Hangverseny.
Tiszavldóki 3145
rétes- és kalácsliszt
VIDA füaMrlUlatében.
Szombat BUDAPEST I.
10.15 Ifjúsági rádió. - 10.45 Mit nézzünk niegí — 12.10 Iloíir^majírj Sándor Jflxí zenekéra. — 13.30 Hang-Jcmecek. — 16.15 Reményt Józscfnó meséje.
17.15 Oláh Ferenc- magyar nótákat énekel, kiséri Farkas Béla cigány z:iie-kara. — 18.10 A rádió ipostájB, — 18.40 Keulemé Itajkó F.va és Daudáné poicfl Anni kétzongorás műsora. — 10.25 .Békesség a fó\'dön. Hangjáték. ~- 20.45 Magyar ónisnmet. — 20.50 • Betlehemi csiíag.. Karácsonyi kantáta ősi magyar sz.cn! énekekből. — 22.10 A Cdinppy-tanczenekar. — 23.20 Pertis Pali cigányzenekara.
BUDAPEST II.
(7.15 Mezőgazdasági félóra, — 18.45 A 15. honvéd gyalogezred zenekara. ¦- 20 Hírek, 20.20 Höngterrjreosk,
— 21,20 Dr. Farkas László eifedása,
— 21.50 IdöjárásjclcnU\'s.
BBCS
10 KIvúnsAg hangverseny, — 17.10 Házi z»ne. — 19.15 Karácsonyi \'dalok. — \'20.15 Kívánság hang verseny.
— 23 Zene Berlinből,
Szájától a légcsőig kanyarított borzalmas sebet zsebkésével legjobb barátján a murakereszturi legény
Még november 12-én történt, hogy Murakereszturuii a/ egyik korcsmában egy kisebb tá/sUság mulatott, köztük Kovács Ferenc 26 éves és Hitter János ugyancsak községbe\'I fiatal legény, akik a legjobb barátságban voltak egymással. A fiatalok a regjobb egyetértésben csendé en iddogáltak és beszélgettek cgynús-sai, majd békésen hazamentek
Azonban ugyfátszik az alkottok ördög.\' mégis csalt tüze\'te őket belülről, mert az uton hazafelé K >vács hirle\'en odaszólt Hllternck :
- Gyere ide, c"i ítéztek !
HiHcr sem maradt rest, visszafelelt barátjának :
- Gyere te ide !
Kovács válaszul mindjárt Hitter felé tartott, aki látva a nyilvánvaló támadó szándékét, egy alapos pofont keni a virtuskodó kedvű Kovácsnak. A következő pillaualbnn Kovác-s a Zsebében levő nyitott kését barátja szájába mártotta és olyat kanyarított vele, h\'gy egészen a légcsőig ért és azt súlyosan megvágta.
Borzalmasan sebesülve, véresen terült el Hitler az uton, akinek barátai tjegllségül siettek, majd a kihívott mentők beszáll ltot Iák a kanizsai kórhá* sebészet) oszlályára, hl hetekig élei és haléi közölt lebegett, inig az orvosi tudomány a fiatal Hit-tort visszaadta az életnek. Azonban a hosszú íeb eltorzította Híter Jánost, akinek légcsövén Illetve gégéjén még ott van. kivü\'röl a? Ö*s~c-taitó kórházi f-istiom.
Megindult az eljárás Kovács Ferenc ellen, akit a kir. ügyészség súlyos tcsli sértés büntet e mia\'t fo-gitl perbe.
A nagykanizsai törvényszék ma tárgyalta Kovács ügyét, számos tanút hallgatott ki, majd az orvos-szakért őterjesílettr eiö véleményét. Dr. Fricsz Enú; védőbeszéde után á törvényszék bűnösnek mond dia kl Kovács Ferencet a vádhell o e-fekménybín és Őt ezért hat hónapi börtönre i\'.élte. Dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnök a büntetés súlyosbítása miatt fellebbezett.
TS művészi fénykép
n..,k.»i.«.. c..»j.r»,rf i. VASTAQH fotómflterméből
A film-világból
A MAGYAR FILMGYÁRTÁS
menetrendje icndkivüi zavaros, mert sokkai löbb filmgyártó döngeti a Huiijiji kapuját, mint ahányat hely é^ időhiány miatt a gyár beengedhet. A Güi Bab\' [elvételei a főszereplő betegsége miatt csak karácsony után kezdődhetnek és január első napjaiban fejezik b.\' Hnusz Mária Férjet keresek clmü filmjének felvételeit. Soron következne a Palatínus fi\'.inváüa\'at másik fl\'nnjc, a Mária kél éjszakája, amelyei nagy érdeklődé-sál várnak, mert ftz eddigi magyar filmekkel szemben c^y kényes témát tárgyai. Arról szól ugyanis, hogy egy leány elzálogosítja ártatlanságát. Ugyancsak R műteremre vár az évad egyik legnagyobb fl\'mje, a Sara;evo. amely az l\'isö film, amit <a Hunnia fl\'ingyár magi gyárt. Másfél éve készítik elő a Dankö Pistát, a M ster fl\'m már már tavaly behlrdetett filmjét, hey-nek szintén januárban kellene elkészülnie. Pflum Tibor kölcsönző vállalat Is igérelet kapott arra, hogy Görc Gábor cimü filmjét januárban elkészítheti Ugyancsak műtereimé vár az
Erzsébet királyné,
amely parádés szeieposztásban, Bajor Gizivé\' a clm-szerepben, az évad egyik legnagyobb ^kertl filmjének ígérkezik. Palló tábornok fUmválla-lati négy film gyártására készü1 a Hunnia (i mkölc önző számára. Fjjük közüi az oh-öl K. Halász Gyula Min-d\'n jegy elkelt cimü hangjálékábó\' januárbm szeretné gyártani Az Uj Világ Film Kft. Békeffy István és Stella Adorján Viola cimü vlgjálé-kával készen várja a forgatás ni\'g-kezdésót Daróczy József: Mesél « Pi\'vax clmü filmjének és H hisz Mária második filmjének, az EluómuM harangoknak is mihamarabb oi kellene készülnie. Hónapok óta. vár műteremre az Objekllv Wm Jöjjön elsején cimü filmmé\', de ugy ennél a fUmváJlaiatnál, mint a MÜvész-fl\'rninél, arriely az Epreskert cimü
tilmot óhajtolta elkészíteni blz:j-nyos hatósági nehézségeket táma^z-toltak. Ilyenformán a
Jöjjön elsején
clmü filmet valószínűleg nenv fiz Objektív fi\'mvSUa\'at. hanem Rát-hrony) Ak »s újonnan alakítandó f\'lm-válla\'ata fogja gyártani, hr* a műteremben cne Is sor kerül ebben
1000 darab BABA
Babakocsik, hintalavak, biciklik és mindenfajta játékok.
Manikűr-, fósü- ós illatszer-kazetták
fővárosi választékban
Bzibaklfnikal VAGO-nái
Aranyat, ezüstöt, brilliánsot és régi pénzt
áiiudju magát áron vasasak. BARANY ékszerész
a ssesonbau Az Erdélyi ftlmvállalat arra számit, b/)gy míg januárban sm* kerül barmádUc filmjükre amelyet Pág.t Antat ht Békeffy István tár-saságáb\'n 5-ös autóbusz cínimb1. így néz ki a helyzet a Hunniában. Ugyan ak\' or a Fimírod-i hbly»3te sen iosí-szabb. Jelenleg á Csep\'eghy* fllm-vá\'lalat forgatja a Pénz beszél clmü fl\'mjét .a-nelynek szereposztása leijeién megváltozott, m^rt a föszeiep-lök, Dajka Margit, Szörényi éva ás Mály Gcrö lettek. A Oepi«ghyfUm-vá\'lalat után az A\'eller forgatja ;ia Erdélyi kastélyt. ;
Randezőlilány
A fenti műtermi nehézségekhez hor\'ájárui\'az a körülmény, hogy egyre kevesebb fi\'mreudezö ál\' a gyártás rendelkezésére S*la!inAy Sándor - mtnt Ismeietes — Olaszországba szerződött, az uj generáció egyik fegleheirégesebb tagja, Tóth Endic pedig most száll hájóra Amerika felé, hogy ott csatlakozzon Fejős Pál brazi\'ial filmcxpediciójához, ojnC\'y három évii* a 7200 méter ma-gasságb*\'n fekvő Titlcaca tónál és az Am\'azon forrásainál dolgozik. A 28 éves Tóth Endre első évben 26 ezer dollár, a következő években pedig 50 ezer dollár évi fizetést kap.
A magyar filmgyártás szálm\'éra rendkívül örvendetes körülmény a magy«r-jugoszláv barátság, amelynek következtében töm-?ge^en veszik\' meg az eddig msgje\'ent magyar fl\'meket Jugoszlávia területére, ahol ezelőtt m\'agyar fjlmet soha netni játszottak.
t i NADRÁGOS ANGYAL
ia cimt- u Tóbis filmgyár legújabb filmjének, amily az UJ erőre kapott német filmgyártás TegmuIatBágosiabb terméke és vetokszlk a nemrég oly nagy sikerrel futott 18 szék clmü filmmel. Hubert Mari^ch\'kM. az Ismert osztrák író Irta és rendezi a filmet, anrly Béc-ben készült bé?si haugülatfal, grinzingi nr\'i"|kával és főszerepeit Paul" HÖrbiger. Johaimes Rimeann és Teo Llnden laUldtJák.
Olcsó téli kirándulások a Balatonra
Az IBUSz dicséretre méltó ötlettel lehetővé telte, hogy Kanizsa közönsége télen Ib gyönyörködhessen a Balaton BzépséRolben és élvezhesse a téli Balaton örömeit- A téli Balaton rakutyá-?ással( ródllzéjss), JégvflorlÁzással és lészánkázással várja a vendégeket n népi UnDopsögek és halészvaosoráton klvlll.
A hidegre fordult Idő Jégréteggel vonta bo a Balatont és fgy korosolyA-zásra le alkalmas.
A Balatont elsősorban nekünk ma-gyaroknnk kell énekelni és támogatni vendéglátó Iparát Most Itt az alkalom, hanznaljiik ki az Iddt és élvezzük a Balaton téli szépségeit és ötöméit
Az IBUSz most U és 8 napos olcsó társasutazásokat szervezett Balatonfüredre éa Földvárra. Az első tarsasutazások december 23-án Indulnak. Részvétel, teljes ellátással, már 25 P-től. Felvilágosítás és Jelentkezel) az IBUSz nagykanizsai monotjegylrodéjá-linii, Horthy Mlklóa-ut I. C)
— iiuiorokbatj a Kopaleln-oÓR vesét Uodern mintatennslben a legjob\'iat s legolosóbUan mutatja be, kedvező tf-
t\'*l leltótclek mellett
1939. temk-r 22
Toroioi Esífii tollain ilni UricsiBüi írisiíás.
Uveti ¦ t« ttrMllftH-kesilstikbtn. valamint azantkéstkban nt|y vilaaztík.
Hirdetőink figyelmébe!
Felkérjük igen tis\'t<1t hirdetőül kat,
hogy « karácsonyi számunkba szánt hirdetéseiket legkésflbb dacv 23-áu,
szombat délelőtt 10 óráig hozsánk
juttatni wivcskedjepek.
A Zalai Közlöny kiadóhivatala.
liRODfíLMi ÉLMÉMYj
\'- a karacionyl magyar könyv- ™ termés nagy sikere a Zrínyi irodalmi és Mii vészeli Kör kiadásában megjelent Kovács BabaaHny Tibori
flbűtképíi lovag
<MICUOl C*rv*ntM ökilo)
Kapható
a oaQykanlzaal kdnyvkaretkedíiakben le. Ara: 3-Ö0 P.
\\ v\'-Vi \' V:\'.\';;í:
AcélkaravAti
A két Óceánt összekötő Unhn Focific vasút építésének történetét mondja el ez a hafilnrs film. Cecil B. de Mille nem kímélte a dollárokat és az embereket. Ügyet ötlettel válogatta össze a vasutépllés történetének epizódjait, amelybe sok kedvet, humoros jelenetet Is vegyi-tett az Irgalmas és drámai részek közé. Ennek köszönhető, hogy az Acélkaraván a lövöldözős vadnyugati filmek tengerében nem süllyedt el, hanem a kuliura harcát adja a vad gyűlölködéssel, a nemes é*s szép harcit az aljassággal és a bűnnel.
A nagyvonalú rendezés mellett a szereplök Is kitűnőek. Barbara Stan-vleck csinos és rejtélyes, mint a nök, Viktor Mc. Oree Igazi hót, akinek minden sikerül. Testőrei: Fiesta és társa, amilyen csúnya, olyan aranyos humorú és szfvü.
Jó rendezés, kitünö szereplí k, érdekes téma: mindez együtt élvezetes film. Aki szereti az ilyen filmeket, feltétlenül nézze meg. (ge)
— (A főispán Budapesten)
Vitéz Teleki Béta gróf Zala rárme. gyo főispánja több fontos hivatalos ügy elintézésére Budapestre utazott Szombaton tér vissza székhelyé;*, \'/.a iaogcrstcgre.
— (Kitérő vágányok a Buda-pett—kanizsai vonaton)
A kereskedelmi minisztérium a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára a nuimkcresztur-kanlzsoL a lainizsa.balatonszentgyörgyi, fonyódsiófoki, siófok-szabadbattyáni szaka-sión rövidebb kitérő vágányok ló\'.esi. tését vette tervbe, hogy ezáltal n Trieszt ftjlö és onnan visszalrányiaVi továbbá a l>alatoni forgalomban a szerelvények nagyobb időveszteség nélkül tudják egymást elűzni. Megépítik továbbá a kettős vágányt egész liosz. szaban Szabadbatlyán és Székesfehérvár között,
— (Adomány)
Ik>vszky János, Nagykanizsa város képviselője a körzeli efteml iskoláknak, a Rozgonyi, Véescy és a kiskanizsai isko\'áknak, ezenkívül a Misszióshoz szegényeinek 10—10 kiló szaloncukrot adományozott.
— (Kedvezményes utazás Budapestre)
A felvidéki volt magyar polilUwi foglyok Budapesten képzőmű vészi ti kiállítást rendeznek. .Ezalkplomm n Máv 33 százalékos utazási kedvezményt engedéJyeídt. A kedvezmények 21-töl 5-éig érvényesek az odautazásra és 23-tó\' január 7-ig a visszautazásra). Kedvezményes jegyeket és bővebb felvilágosítást a menetjegyiroda ad*
— (A kongregáció karácsonyfa-ünnepélye)
Az Urleányok Mária Kongiegációje szombaton, 23-án délután 3 órakor a íeh érieremben karácsony fa-ím nej wílyl rendez, amelynek során 50 szegényt ruháznak fel*
— (A Legényegylet tánccttje)
A Katho likus Legényegylet folyó liö 25-én, hétfőn este fél 9 ói*u kezdettel szórakoztató lánc-estet íendez, melyre ezúton hívja meg az .egylet barátait, hozzátartozóit és ismerőseit a vezetőség. A karácsonyt ünnepen legkellemesebb Szórakozást nyújtja » táncoló Üjuságituk a tám;-est, amely hasonló j& hangulat jegyében fog lezajlani, i{unt elmúlt Katalin est, Betépő jegy 00 fiitér. Zenét a kitűnő Adria-jazz sftjIgálUtlja. (:)
Olcsó karácsonyi árak!
Felvidéki férfi kalap . . P 2*90 Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6"50 Férfi hálóing ..... P 4*80 Selyem goldsol női hálóing P 10\'50-tsi Női selyemharisnya . . P l"48-t«i Kötött pulóverek . , . . P 6\'BO-tai
Divatcsarnok
Fő ut 6.
JaPa\'T\'ELIC.CB MIa
babák és kOISnféla aján-déikwfe émémá wáBaM^f éfebaiM
TEUTSCH drogériában.
Nagykanizsán tárgyalja a törvényszék Goldschmiedt Ignác gyilkossági bűnügyét
(loldsdmüedt Ignác a sógora meggyilkolása miatt letartóztatásban levő cserszeglomaji lakos, volt budapesti kereskedő bűnügyében a vizsgálat be. fejOíötlött. A keszthelyi kir. járásbíróság a kihallgatott tanuk vallomását, rtilaminl a vizsgálat többi Jegyzőkönyveit megküldte a nagykanizsai kir. törvényszék vizsgáiób;rajának, űmtíy az egész anyagot állette a klr. ügyészségre.
Vatésrtnú, hogy még ezen & héten elkészül a vádirat és a törvényszék főtárgyalás! tinók* kitűzi a főtárgyalás terminusát,
A törvényszék több mint 21 tanút idéz meg a fő tárgyalásra, amit nerut Kesztliciyen, lianem Nagykanizsán fognak lefolytatni,
A főtárgyalás igen \'izgalmasnak Ígérkezik,, > < , . | j
- (Felvidéki-érem átadás)
ALok közölt a derék fialni magyarok között, okik fontos szerep-.\'t vállaltak önként, annak minden kockázatával a Felvidék visszaszerzése alkalmával, oU volt Nagykanizsáról KováeS Nagy Pál rendörfölanácsos fia is, Kovács Nagy László gazdasági akadémiai hallgató, aki derekasan vette kl részét n munkából. A fiatal gárdistának,tegnap adták át a városházán a Felvidéki-énnel, a Felvidékért történt magyar munka fémjelzéséi. — Ugyancsak most osztották ki Fonyódon is az cinlók-érmeket annak a 30 fiatalembernek, akik rósrt vetlek ós elősegítették a Felvidék visszaszerzését.
M1*«8mx« 0% BAakaku fataa paaaalé I
Budapoati gázkfjksx
képviselet
KISS FATELEP
Erzsébet-tér 13. Arany Jínoi-u. 8. Telefon 539.
— (JóizlvO bajtártak)
Ozv. Major Fcienené nagykaiüzsai asszony egyetlen fia és támasz;! LLspén tcljjesiteti hajanas kötele Béget, nemrég azonban váratlanul meghalt. Major fc-tettesei Németh Zoltán vezetésével gyűjtést indítottak és 57 pengőt adtak össoe a szegény özvegy asszonjuak, aki hálálkodva köszöntő meg a ue-messzivü tisztikarnak Ós a jószívű bajtársaknak adományukat,,
— (Felmentett gázoló aofför)
Annak idején megírtuk, hogy *\'gy autó elgázolta Szila Sándor 72 .éves cserszeglomaji gazdát. Az autó sofförje Szabó Lajos most kerű\'t a törvényszék elé, amely gondatlanság miatt felelősségre vonla. A főtárgyaláson azonban kitűnt, hogy Szabó soffőr a legteljesebb elővigyázattal élt és az öreg ember saját vigyázatlansága okozta halálát, A törvényszék azért a sofíört felmentette. I
— (Elitéit jegyző-rágalmazó)
Szi Miklósné Mojzcr Erzsébet frtső-iMdi Jakos egy alkalommal azt állította Zoltai Ferenc zsidl körjegyzőről, hogy <a befizetett adót zsebre teszi és azért van neki mindene.. Színé kijelentése eljutott a megrágalmazott körjegyző füiéliez, aki fif jelen lette wt asszonyt. Most tárgyalta ezt az ügyet a Keszthelyre kiszállt kanizsai törvényszék, amely Szinét 80 pengő pán*, büntetésre, vagy nem fizetés esetén 20 papi fogházra ítélte,,
— (Hamisan tanúskodott)
Érdekes eset voH Fe.-encxí Aniaé keszthelyi lakos esete, akit hamis Umu-zás bűntette miatt fogtak perbe. A lonuk vallomásai alapján a nagykanizsai törvényszék felmentette » hamis vád nlófl Fcnonczit, a kn-. ügyész azonban mcgreljeblíezle a felmentő ttéJetet « pécsi táblához. A tábla Soóstanácsa megsemmísitetle az CLÍőfoku ilítetet és bűnösnek mondotta ki Ferenczit a vádbeli cíicflekmenyhen, akjt nyolc hó. na]>i börtönre ítélt. Most foglalkozott a Kúria Fcienczi semmiségi panaszával és azt elutasította. Fercziczi nyolo hónapi bünlotése tehát jogerős Ictl.
— Tfim«fn*rMo*é.tlwuéx nem okos nagyobb érdeklődést, mint n Kop teln butorház nagyszerű karácsonyi Kirakata, ahol olcsó, éitékes és hasznos ajándékok közt válogathat
* (Tragikus haláleset)
Kokis István főjnozdonywzelő a nagykajürsai vonattal az elmúlt napokban Szombathelyre \'érkezett, ahol már várta a itanya leggn-liv<|. A Hatat leány a szomszédos sínpáron átl\' és várta, hogy atyja elfogyassza a reggelit. Köziben a mozdonyból olyan sürü gőz ömlött kifelé,
hogy teljesen dotrta a lefutást, így «
leány nem láthatta, 1*>gy azon a iüi-páron, amelyiken áll egy mozdony kóre-\'ctlik, de ennek a vezetője sem látta őt és elütötte. A 18 éves leánynak apja szemelátára mindkét lábát tőből levágta a mozdony s kórházba száiJHás után mindjárt meghalt.
— HámhuuoMYok, nem kerül péDzbel A dr. Oetkor-cég logyen küldi önöknek ulnes reooptkonyvének u] kiadását
A Városi Szeszfőzdéből
Karácsonyra rtgyii
valódi laan. évi
öreg barack-, meggy-, szilva
vagy
körtepállakál.
Kapható palackokban
Bátaorr-BlM i u. (¦ telapea.)
ZAUJt KQZL6NV
nagy szwvje(táVniadMsok mind vi*z. sjcavonulássál vcg\'öd\'ck\\ Karéliában öt szovjclhadoszlály morzsolódott
azét. • | .
A háború Keleten d6l et ?
Londonban ugy hiszik, hogy a sxovjetkudarc nagy diplomáciai és katonai következményekkel Jár. A finnek megsegítésének továbli s>ra elsősorban Amerika támogatásától függ - mondják. A sernfeges államok is, elsősorban a skandináv állomok bátrabban mernék táttV>gn!ni Fiimorszégot, ha Amerika mellé át\'. Egyes fondsnl köiőldwn biztosra veszik, hogy Svédország rövidesen te íckeveiedik a háborúi*\', mint halárainak védelmezője A szövetségesek kedvező helyzetbe kerülhetnének, mert a nyug-\'ti erődítménynél döntése úgysem fehet vinni u há-bomt \' i
Ncwyorki Jelentés szerbit a Ut-
(Folytatás az 1. oldalról)
vátiiai amerikai követ kije\'eutet\'e, hogy Irón és India halérán is nagyobb c-apatmozífulatok történtek. A nyilatkozat lehetségesnek tártja, hogy a szovjet megtámadja Bessz-arábiát, ÓV cz eciben" Törökország is sorompóba lépne érdekei megvédésére-
Á Pepoladi Róma azt |rja, hojy Szhilábau és Közelkclofc.i h \'ázás készülődés folyik. Ez alátámasztani látszik azt a londoni vé\'einényt, a mely szerint a háború kelcíen dő\' vég\'cg el.
A szovjet a Dardanellákon Is katonai pontokat akar?
Berlini Jelentés szerint a Völkl-scher Beobachler ls arró\' 1>", h;>gy a szovjet rövidesen hasonló szövet-ség>\'t uján\' fel Törökországnak, mint amilyet « b»Hl államokkal kötött, tekintettet, h:ipy katonai tánriszpon-tokat :\'kür a Dardai;cllák<m.
im december 22
Nagy légicsata az Északi tengeren
A nyugati fiontrói ma I mét *ko-vc-ebb jelentés érkezett A szárazföldi harcokról ;i Havas inda esemény tc lenségek jelent. A nérr.et hivatalos közlés szerint a német repülök ÉszakfiancÍaorszógb:in és Dél-Angflában felderítő repüléseket vé-g-ztek. Több Messerscbmldl gép h arcba keveredett a francia g\'pe:<-kelegy gépet leszállásra kénys^eri-tettek, a német gépek sértet\'enül tértek vissza.
Oiló, december 23 A Havas jroda szerint az Északi tengeren nagy légicsnta zajlott le. Ko^móban előbb északi, majd déli irányban láttak kb. 50 repülőgépet elszállni, majd heves puska, ropogóst haiTottak. A légiütközet a norvég partoktól távol zajlott le, így részletek hiányozunk még
Hollandia felett In járlak e\'lcns:-* ges gépek. A légelhárító tüzérség elűzte Őket.
Békeklsértet ?
A legújabb londoni jelentés szerint az olasz király és a szentatya
tegnapi találkozója egy békekl*ér-fctlel áll Összefüggésben. A kö\\ö* békeki>érletre az angol közvéleményt már előkészíti a sajtó.
Kuslnent letartóztatták
Ugyancsak \'ondoni jelentés mondja, hogy Knslnent, a_ .népi vör<">s finn kormány\' elnökét \'Moszkvába szálli-toilák és letartóztatták, mert eddig semmi ígérete nem vált be.
Megérkeztek az amerikai finnek
Stockholmi jelentés sprint az amerikai finnek első önkéntes csoportja mcgérkcíeti. Ugyancsak finnek érkeztek Amerikából (iötebnrgbn is. Mindkét csoport nwmnal tovább indul Finnországba. Kimondották, hogy czerszámia Ji\'mnek ¦ liOtíi a finn Önkéntesek az uj-vliáglh\'il, hogy luiziijukal megvédjék.
„Katasztrofális vereség"
. Stockholmi ujabb távirat szerint északon katasztrofális vereségi\'t szenvedett a szovjel. Helyenként 30 kilométert vonullak már vissza és nagy áldozatok árán megszerzett állásaikat mind feladták, mert az ulánjxjilás nem érkezeit meg.
összeszaladt két berlini gyorsvonat
Hetven hatott]* és sz«z sebesültje van a vasúti szerencsétlenségnek
Berlin, deotmber 22 (MTI) Az elmúlt éi] 1 egy óra körül, a gesztlnt pályaudvaron, a Berlin,-neuklrchení gyorsvonat teljes sebességgel belefutott a Ber in— kölni gyoisvonalba. Ae összeütkö-
zés következtében a Berlin—neu-kircheni von t mozdonya és az első kocsija, a Berin—kölni vonatnak pedig négy kocsija kisiklott. Az Összelőtt kocsik alól eddig körülbelül 70 halottat és 100 sebesüllel
Legújabb typusu
Orion, Tel« f un ken,
Philips, Standard, Eka
Radio készülék
Csere Részletfizetési kedvezpjény
A „Uéprádió" eladási helye
ZDbú Antal, iimm
FA-ut 5. axAm.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRAVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
húztak ki. Az államvasutak igazgatója még az éjjel a szíren esetlenség színhelyére utazott.
Romániában la...
Bukarest, decomber 22 Máramarosizigeten egy tehervonat és egy személyvonat összeütközőit. A tehervonatnsk 3, a személyvonatnak 6 kocsija siklott ki és tőrt Öss e. Eddig II súlyos-sebesüllet mentetlek kl a romok alól.
— Ulbatatlan fátak
A Búvár decemberi száma Írja: A vizsgálatok szerint a hajik lonukivfll érzékenyek az elektro\'.iiusstig Iránt. Messuo elkerülik azokat a tájakat, ahol a vimek valami ok\'jól nagyfokú, olek-Iromox töltése var-. Ezt a megállapUáBt az egyik német vizlerőmünó\' felhasználták nnu, ltogy a hajakat a turbináktól távoliartsák. Ujabban néhány lialgazdaságban alkalmaznak ilyen lát-littíBtlün elektromos gátat. F-zzel egyrészt elterelik a falánk lialaknl az apró hnlivadéktól, másrészt pedig megakadályozzák gyen gátakkal a nagyobb folyóvizekben a halak továbbvándorlását. \' , i
Nagykanizsa megyei város adóhivatala.
APRÓHIRDETÉSEK
«41* avtUUr, mlM*n további *xt 4 finC
AULAS
Bgy ügyei Hit ka nos azonnal felvétetik a Vasúti Hlilapamdábnn.
slaJáeéHSt azonnal felveszek. Kölcsey-utcs lÖ. 3156
ADÁS VÉTEL
6738/1939.
Hirdetmény.
Köziélesszük, hoey a m. kir. Pénz agyminiszterium 134730/1939. Xl/b, sz. rendeleiével 1940. január hó 1. hatállyal Nagykanizsán teljes ügy-körű forgalmi adóhivatali kirendeltség lesz felállítva.
A kirendeltség hafásköre a Nagykanizsa mi. város, nagykanizsai, le-tenyél és pacsai közigazgatási Járások területére terjed ki.
Felhívjuk tehát az érdekelték figyelmei, 1940. évi |anuár Lével ált. forgalmiadó-váltság (kivéve a malmokat terhelő llsztforgalmi adó és ált. forgalmi adókat) Ügyekben a Nagykanizsa m. városban felállított teljes ügykörü forgalmladó-kiren-dellségnél nyerhetnek felvilágosítást, adóbevallásaikat, kérelmeiket olt ter-jesithetik elő és adóbefizetéseiket is ezen hivatal részére nyitandó posta-takarékpénztári csekkszámlára kell teljesíteni.
Nagykanizsa, 1939, december 21.
Régi aettat tárgyakat, törmelék elültöt Igen magas árért veszek. Beién;. *
Eladó háromnegyedst bundsbélésset bélelt téli férflksbif Horváthriil, Sugárul 43. •
csak akkor less,
"" Express hófokozét
vera p 5-f_ 8_f 7-50-éil Sohleurnger Gyula
vaskereakedóiiél (Szarvas-ópület.)
LAKÁS OZLETHELYISÉO
Komplett Utuokilw l«itlí«Mh(. 1.-kás Jlnuár clsejire kiadó. Csengeiy-nt 33.
3148
HÁZ ÉS INGATLAN
Elutf* ailírntnles Ullldl és birbiií kai kotveüt HotvíIII, Sugát ut 42. *
KÜLÖNFÉLE
Henjraatia.Hyl faakAvil) fiay-k<a«k«l Vaataah laténál.
Laaélhélraaal, i<(ll ét n|«l, napi poétából Biarmixó tóoiefibólyegel áaaa-pena4rt órlókeiltenl lehel minden hét-lón délelőtt a Zalai KOiIóny luerkoilft-féKébea.
Fedi 4a ttól k.lap.kbél nagy. nk-llt. l\'ealéa, alakllái. Vlcla kalapllakll. \'
ZALAI kSZLÜNY
POLITIKAI NA1-II.ÍM-. Klmlln.t „Keigaiilxigl II. T. N.qykanljea". fololón klndó: ZelaiKataly.
Nyomatott i a ,tKfizaaidasá|l H. T. Naiykanlz.a"
ayeadalabaa rlaayaenhláa, (NyomdAórl telidi Zalai Kir.ly.)
70. Évfolyam 292. szám.
Ma: „Keresd a hibátI1
Nttgykanlzsa, 1939. december 23. szombat
Ara 20 HU-
ZALAI KÖZLÖNY
ét Uatttniuai Nd i. u»
POLITIKAI H « f I L A f
Pélelos szerkeszti! : Barbarita Lajas
Elööxefceei ira: egy kora 8 pengő \' Sxakeutoaegi ce IrfeAShlrehU leWoi
Kis Jézus és a háború
Irta: dr. Vértet! Frigye* llicologíai lanár, fzeniszéki biró
Izalás próféta a Megváltóról — többek közt — ezeket jövendöli: „És megítéli a nemzeteket és sok népet megfenyít; és ők kardjaikból szántó vasakat és dárdáikból sarlókat csinálnak; nemzet nem emel kardot nemzőt ellen és nom gyakoroltatnak többé hadakozásra". (Iz. 2, 4.)
Ha valaki csak a Jövendölés vigasztaló részét veszi íigyoleinbe és tekintete átsiklik a komor előzményen, — „megítéli a nemzeteket és sok népet megfenyít" ~ kétkedve kérdi: hót eljött a fegyverkezést megszüntető Messiás? Vagy, ha eljött, nem menekült el az örült földről, mert még az t) szeme sem birja ki a mai háború borzalmait? Hol vagyunk ma attól, hogy kardból ekevasat készítsenek! ? Temetők sírkertjeinek vaskerítéséből, kulcsokból, szeméttelepek vashulladékaiból Is agyukat, lövedék-hüvelyeket öntenek. „Nemzet nem emel kardot nemzet ellen és nem gyakoroltatnak többé hadakozásra?!" Bár még csak néhány nemzet harcol fegyverrel — kardnál sokkal pusztltóbb eszközökkel! — egymás ellen, a gazdasági- és szóharc már világszerte folyik és nemcsak a felnőttek „gyakoroltatnak hadakozásra", hanem a játékos gyerekhad is, amely manapság nem játék-puskákkal és kardokkal szórakozik, hanem haláltosztó fegyverek kezelésében képzi magát.
A messiási kor békéjéről még másutt is szól Izaiás, imigyen: „És megveri íi. i. a Messiás) a földet az ő szája vesszejével és ajkai lehelletóvol mogöll az Istentelent . .. Akkor a farkas báránnyal fog lakni és a párduc a gödölyével együtt tekBzik; a borjú, oroszlán és juh együtt lesznek és egy kis gyermek hajtja azokat ... És a csecsemő gyönyörködve Játszik az áspis lyukánál... Nem ártanak és nem öldökölnek az ón egész szent hegyemen, inert betelt a föld az Ur ismeretével, mint a tenger elborító vizeivel." (Íz. 11, 4—9.) A próíétai hasonlat értelme világos: mégha akkora ellentót ls lenne emberek és embercsoportok közt, mint a farkas és bárány, Ml. párduc és gödölye közt, a Messiás kibékíti őket. Hát eljött már ez a Messiás? Hisz nemcsak azok, akiknek ellenségeskedését az emberiség — sajnálatos módon! —- természetesnek találja, ártanak egymásnak, hanem még a családokba ls beköltözött az átkos visszavonás. Politikai világnézettel fanatizált gyermekek beárulják és börtönbe juttatják — nem egy országban f — szüleiket, akik az otthon szent biztonságában megjegyzéseket tesznek hazájuk ural-
kodó politikai rendszeréről, vagy vezető személyiségeiről. Ezekben az országokban mindenki mindenkitől fél, mert a „rendszer" eltépte atvórség, barátság meghitt kapcsait. Farkas és bárány laknak együtt? Ma: bárányok sebzlk halálra egymást! Eljött hát a Messiás? — kérdjük mi, akik már egy világháborút végigszenvedtünk és a most kezdődőnek borzalmait szemléljük.
Ám, ha a két prófécia béke-Jóslatának előzményét, feltételét ls figyelembe vesszük, kétkedésünk elveszíti jogosultságát. Az egyik ugyanis népek és nemzetek megítéléséről és megfenyité-sérői, a másik arról szól, hogy a Megváltó „megveri a földet az Ő szája vesszejével és ajkai lehel-letével megöli az Istenteleneket". Azaz: előbb Jön a fenyítés, a legnagyobb Igazságtalanság — az istentelenség — elpusztítása és csak azután jöhet a messiási béke. Ezt a büntető expedíciót az Istentől elfordult,\' a keresztény Igazságot és szeretetet hazug jelszavakkal és álhumanlzmussal helyettesítő emberiség maga végzi el, az Isten csak türi. így tán rájön a Messlás-í bókenormákat elhanyagoló, sokszor megvető, gőgös ember arra, hogy kiegyensúlyozott földi lét berendezéséro is képtelen, ha csak az ostoba emberi bölcseségre hallgat. Belefárad majd az örökös kísérletezésbe, hogy az „Istentől igazolt férfi" — Jézus Krisztus — helyett Caligula és Neró őrült gőgjében tetszelgő, eszelős álmessiásokra hallgasson, vagy azokat kövesse. Megtanulja majd az örökös háborúk fölös számú temetései közepette, hogy egy igazság van és csak arra lehet békét hozó jogrendet felépíteni. Tehát felszámolja az egyes korok divatos látszat-igazságait ópugy, mint azt is, hogy a bővebb erőszakhoz társul az erkölcsi értelemben vett jog.
Minthogy pedig az Ur nem emésztő és szaporodó állatnak teremtette az embert, azért még az isteni fékező és büntető expe-
díció sem vadállathoz mért. Nem kónkövek és villámok pusztítják az Istentelent, hanem az álhuma-nizmustól kótyagos emberi ész és szabad akarat. Ez gyártja a villámnál öldöklőbb fegyvereket, ez indítja el a milliók életébe kerülő háborúkat, ez rombolja le évszázadok kulturális és civilizációs alkotásait. Az Isten fenyítő vasvesszeje földi gyárakban készül, emberek suhogtatják, mintha megbomlott volna az Istentől el-Bzakadt föld népessége! Majd ha elfárad az ember gyilkoló genle-je, majd ha tehetetlenül Jajgat önkezével elpusztított büszko alkotásainak romjain, majd ha szenvedéseinek kínjaiban megtanulja az alázat Igazságát és félénk gyerok-módra segítségül hívja a megtagadott Istent — Igen, akkor eljön a messiási kor békéje!
Hogy is énekeltek Krisztus születésekor az angyalok? „Dicsőség az Istennek a magasságokban és békesség a földön a jóakaratú emboreknek." íme, az ó- és Új-szövetség mesgyójén végső magyarázatot kap azlzalás-l jövendölés. Megismerjük u történés Borrendjét és egyben a "messiási béke lealkudiintatlan feltételeit. Dicsőség az Istennek, azaz: a teremtmény meghódolása, engedelmessége az Alkotónak; az embernél észből és szívből! Ezt Jött tanítani, kegyelmével elősegíteni az Isten-ember. Enélkül nincs megbízható jóakarat az emberben, hanem csak állati önzés, mert ha az Alkotó sem kapja meg azt, ami Neki jár, cserebe az életért, földnek minden Javáért, szépségéért, kegyelemért, megígért boldog örökkévalóságért, ugyan mit várhat az ember embertársától?! A máBík feltétele a bókének a Jóakarat. Nem kell Igazolni, mert mindennapi tény, hogy békében élünk azokkal, akikkel kölcsönösen jót akarunk egymásnak. Tohát addig terjed a béke, ameddig futja a jóakaratból. De hol van ma ez a jóakarat, amelyet tettek igazsága és nem a száj hazugsága bizonyít?
Irigység, hazugság, apró előnyökért vívott kíméletlen harc távolltja el még az azonos társadalmi rend tagjait Íb egymástól. Ha mennyiségileg és minőségileg meg lehetne mérni az emberek
Kél már a nap
A íí falutok szélén kócosak a füzek; a mi tmtáninkban napsugárral ft\'slilkötlnek. Tifelétek fájdalmas sóhajtás ijedten btig a végtelenbe futó drótokon; nálunk az öröm is azokon repül, s aki hallgatja, mind testvér, rokon. Ott a határban jajgatva tépi a frissen fakadt rügyeket a szél; mifelénk ugy ringatja a vetést, mint valamikor apám keze a régi szőke hajam selymét simogatta. Nálatok ha csillag leesik, meghal valaki; nálunk akkor teljesednek a legszebb vágyak:
álmokból való lesz, csókok kicsiráznak. A H határotokban se harangszó, se nóta, csak csend, mint mázsás ólomtakaró; a ml falunk alatt muzsikál a rét, dalol az erdő és zengve száll a szó. A ti falutok feleit fojtó köd ül, a ml halárunkban a nap ragyog. S ha vannak is {óh, vannakl) bonts napok, nálunk a szél is magyarul süvít, a jaj Is magyarul, — érietek zokog... Testvérek, készítselek az ünneplőket I Jó hazája lesz itt minden magyarnak I Testvérek, kél már a nap! Imádkozzatok!
örömét, rájönnénk, hogy több a káröröm, mint az embertárs sikere okozta Öröm. Ugy érezzük, hogy csak az elesett koldust kell sajnálni, az itt-ott botló, lendületében akadozó erősnek nem jár bajában részvét, mert ugy véljük, hogy többek lettünk, ha a versenytárs kisebbedett. S ezt az embertelen rosszakaratot jogos önérdeknek novezzük és tiszteljük.
A születés, műveltség, állás és vagyon által képzett embercsoportok — társadalmi rendek — egy népen belül Is örök harcban. állnak egymással. A szegények kenyerét gazdagok kőszíve őrzi. Az alacsonysorsuak hiába görnyednek kutya-alázatba, meggázolják bennük az emberi méltóságot. Jóakarat? Az erősek ugy hirdetik, — s eszerint cselekesz-nek ls! — hogy az megbocsáthatatlan gyengeség. Ideál a Speng-ler-i vadállat-ember, aki törvényes jogtól függetlenül él, Öl, rabol és rombol. (Der Mensch u. díe Technfk cimü müvében).
A nemzetek egymásközti viszonyában hiányzik a keresztény emberiesség. Nemzetközi egyezményeknek nincs annyi biztonságuk, mint a kupecek alku-végi kézfogásának. És, miközben az államférfiaknak cserepes lesz a szája békeszólumok hangoztatásától, nemzeteik Jövedelmének akkora hányadát fordítják fegyverkezésre, hogy csak Európa egyévi hadikiadása elég lenne mindazon kulturális és hygienlkuB intézményeknek létesítésére, amelyekről a nemzetek emberséges emberei is csak álmodozni mernek. És a nemzetközi háborús egyezmények! Nemzetközi-Jogellenes a gáztámadás, de nem sérti u. a. a nemzetközi jogot a féltonnás bombák ledobása.amely-töl emberek százul válnak pillanatok alatt alaktalan húscafatokká. Nemzeíközl-jog-ellenes „ártatlan gyermekek és védtelen nők" megölése, de dicsőség a kenyéradó apák, férjek, testvérek ha-lomra-ölése. Azaz: előbb nagy gonddal föl kell nevelni, taníttatni a gyermeket és, ha jó erőben van, sok igérotet hordoz magában s ezért móltónak találtatott a fegyverviselésre, akkor már nem barbárság elpusztítani! Vita folyik a dugárukról és bizonyos cikkek elkobzását megbélyegzi a nemzetközi háborús jog. De elsülyeszteni egy olyan csatahajót, amelynek árán egy százezer lakósu elegáns várost lehet felépíteni, — a szükséges templomokkal és középületekkel együtt — vagy élolmezní lehetne belőle jól, rélmillió felnőttet egy éven át, ez megfelel a nemzetközi háborús Jognak! (Egy 30.000 tonnás csatahajó 150 millió P-be is belekerül). Nem a gyermekek és nők kimélését sokaljuk, hanem egyszerűen pokolinak tartjuk azt a különbségtevést, amely jogosnak ismeri el egy nemzet dolgozó
ZALAI KÖZLÖNY
1939 december 23.
életerős fórfiainak, értéktermelő központjainak, közútjainak, hajóinak az elpusztítását, azaz: megengedi, hogy árvává és koldussá tegyenek egy nemzetet, do barbárságot kiált, ha gyermeket és nőt ölnek meg, vagy a gyilkolás nem lege artls törteit! Nincs az a szendergő optimizmus, amely ebben a nemzetközi jogalkotásban és gyakorlatban jóakaratot fedezne fel! Hiányzik tehát a messiási béke természetes alapja, amelyet az embernek kell, mert lehet, leraknia, hogy a krisztusi örök béke-regulák érvénybe léphessenek !
Kijött a Krisztus, meghozta a bekét is, csak az ember még nem fogadta el a\'feltételeket. A világból mórhetetlen arénát alkotott és gladiátorként öldösi egymást és kaján nézőközönsége — a Sátán — tapsol hozzá. Jó, hogy Madáchunk nem érte meg a mai pokoli víziót, mert pesszimista képsorát még a gyengén bizakodó utóhang sem zárná. Pedig mi lehetne a földön, ha az om berlség értékolnó Krisztus eljövetelét! Nagy Szent Leó pópa Irta az V. században: „Ismerd fel, keresztény, móltóságodut: és, miután részesévé lettél yi isteni természetnek, Ttorcs (Mettől ne térj vissza régi hitványságodba!" Vagyis: ha már a puszta emberi természet is több, mint a tenyész-és érzék-szervek összessége, hát még mennyivel magasztosabb az emberré lett Isten testvére, a megváltott ember! Ezt a méltóságot tudatosítani s élni kell — és megoldódott minden probléma. A gazdag nem harácsol, a hatalmas nem fuvalkodik fel, mert az isteni természet részessége — a keresztény ember méltósága — mellett nincs szivet megejtő érték és nincs lenézhető ember. S ez a keresztény lelkiség lényege. Ha ez uralkodik a buzug humanizmus helyett a földön, dómok, iskolák és kórházuk épülnek és nem csatahajók, urcok verejtékével szerzett értékeken betegségeket gyógyítanak és nem egészségesek ezroit gyilkolják le — a jóakaratú emberek.
Urunk Krisztus, ha a civilizált Európa vezetői eltorlaszolták volna a bethlebemi piszkos istállócska kijáratát, gyorsan pusztítsd el „szájad Iehelletóvel" ez istenteleneket, mert ml, sokszáz milliós néped halálosan bejefáradtunk az öldöklésbe, véres harcok szörnyű híreibe és minden áron, Urunk Krisztus, vágyunk a Te békédre!
Van még valaki...
Amig az ember ép, fií/y gőgös és büszke, Ha pedig baj éri, hint csorog a könnye. Erezzük egyszerre, Milyen semmik vagyunk, Hogy milyen keveset ér Pallérozott agyunk.
Hiába épülünk Felhőkig magasra. Hiába mosolygunk Gépünkről a sasra. Hiába is borul Gőgös szívre kéreg. Mert az ember csak egy Csuszó-mászó féreg.
S ha eddig jutottál,
He c±séf kétségbe,
Mert van még Valaki
Felettünk az égbe\'
Lehajlik 6 hozzád
Ha kínjait\' nagyok
S szól: Remélj gyermekem...
Én az Alyád vagyok!
PÉNZ ÉS KARÁCSONY...
Irla: Kelamen Forano
Zsigmond Józsetné
Mi köze a Pénznek a Szeretet Ünnepéhez? kérdozhetl a karácsony hangulatától megszállt lélek, ha tekintete .véletlenül" o sorok roló téved. Egyszerű a válasz: A karácsony pénzbe kerül.
A Iát, a diszt, ha még olyan szerények is, meg kell űzetnünk, pénzt kell adnunk minden legkisebb ajándékért, melyet a karácsonyfa alá akarunk helyezni. Pénz nélkül elvesznének ennek a szeretettől sugárzó Ünnepnek gyakorlati külsőségei, a kis és nagy figyelmek érzékelhető jelképel, apró tárgyuk, kicsi holmik, melyek észrevétlenül .lapulnak meg" a hétköznapok szürke egyhangúságában pultok mögött, fiókok mélyén, de amelyek ünnepi köntösbe öltöznek, ha a szeretet sugallatától irányított Pénz bekopog értük, hogy eljuttassa azokat a karácsonyfa évszázadok hagyományával megszontelt oltárára.
A német filozófiai szellem, a dolgok metafizikai rendszerének tudományos kutatása már évtizedekkel ezelőtt foglalkozott a pénz lélektanával, ezzel a felületes gondolkodó előtt szinte paradox problémával.
A pénz lélektana?
Nem bizarr ötlet-e, már maga a kérdés?
Hogyan, hát a Pénznek van valami külön „egyéni élete", lelki lényege? Mort lélektanról csak ott beszélhetünk, ahol ezek az előfeltételek megvannak. A Pénz fogalma a mindennapi életben azonos az érmék és a bankjegyek fogalmával, ezek pedig „élettelen" anyagok, amelyeknek élettani szerepét a fizikai törvények határozzák meg. Az. anyagok is élnek s ha az anyagok megmaradásáról szóló örök törvény szerint nem ls pusztulnak el, de megjelenési formájuk tagadhatatlanul változik. A pénzverdéből kikerült ragyogó érem fényét az idő eltompítja, a „ropogós bankó" büszke merevséget a használat megtöri, az uj pénz a nagy körforgásban lassan-lassan megöregszik, mlg vagy kivonják a forgalomból,, vagy ujjáverik, de mindenesetre uj formában folytatja az anyag örök életét. Mindezek a változások azonban tőleg fizikaiak, részben vegyiek, de semmiesetre sem lélektaniak.
Joggal kérdezhetjük tehát a sceptlcizmus gyanúja nélkül is, hol Itt a Pénz lélektana, hol Itt a lélektan nélkülözhetetlen előfeltétele, a nemanyagl substancia?
Nehéz dolog erre megnyugtató választ adni, de bizonyos, hogy a dolgok magasabb szemlélete mellett magának az anyagnak is lelke van.
Ml a lélek? Az elvont életolv rezdülése a gyakorlati formákban, az a toremtő erő, mely Ismeretlen belső kisugárzásokkal alakltja, változtatja a „dolgok" ephe-mer képét, do amely minden ritmust, minden akkordot egy magasabb összhangban old fel.
Ilyen értelemben lélek van minden „élettelen" tárgyban s igy magában a Pénzben is, moly ozekszerlnt lélektani szemlélet tárgya lehet.
A „dolgok"-nak ilyen magasabb síkba való beállítása lehetővé teszi, hogy a Pénznek, mint értékmérőnek, mint vagyongyüjtő eszköznek magasabb értelmet, tökéletesebb rendeltetést, szinte lélektani szerepet tulajdonítsunk. Ilyen szemlélet mellett a Pénz kiemelkedik a gyakorlati hivatás síkjáról s a transeendenlális kérdések magasságába emelkedik ...
A Pénz, ez u hideg fém, ez az érzéketlen anyag ezekben a magasságokban megtelllk fénnyel, színnel, meleggel, belekapcsolódik a nemesebb érzések és cselekvések áramkörébe s a vagyon rideg szolgálata mellett az emberi lélek magasabb életerejének cselekvő tényezője lesz.
A „hiúságok vásárában", a „bel-lum omnium contra omnes"-ben sokszor megalázó, szánalmas szerepet kell betöltenie.
A guruló aranyokhoz, a csengő pengőkhöz sok gond, munka, robot, szenvedély és néha hulló vér tapad. Éles pengéje ez az ősi ősztönökön alapuló élct-hulál harcnak Emberek és Nemzetek között.
Megszerzése áldozatokkal jár, megtartása gondokat okoz.
Van, akit vonz, van akit csábit, egyesek szeretik, mások Imádják, mindenki kívánja.
Ez a vágyakozás a Pénz után betölti a legtöbb ember egész életét. Mint megszálltak üldözzük ezt a fantomot, mely legtöbbször kísértetiesen bujkál előttünk s csak kevés embernek adatik meg, hogy sokszor fárasztó, néha Izgalmas, itt-ott megrendítő, sőt megalázó hajszával utolérje álmainak ezt a ködképét.
A sok kudarc, a sok fájdalmas csalódás a Bün, az Átok, a Bosszú tulajdonságaival ruházza fel Mammonnak ezt a bűvös, ördögi Jelképét.
De, ha a Pénz leveti földi köntösét s a lélek szárnyain felszáll a nemesebb emberi magasságokba, ahol a Jóság, az Együttérzés, a Szeretet szont céljainak .szolgálatába szegődhetik, akkor hideg érem-testéből meleg sugarak jótékony árama árad mindenfelé, ahol ez az átszellemült anyag megjelenik ...
Különösen karácsony szent
J «fl«\\T Eá oHav O !€¦
babák és kil.Snféla ajándékok óriási választékban
TEUTSCH drogériában.
ünnepén érezzük a Pénznek ezt a jótékony kisugárzását.
Minden pengő, minden fillér, mely ilyenkor az emberi szív legnemesebb rezgésének, a Szeretetnek sugallatára tárcák, pénz-szekrények, saték mélyéről elindul a pultok, kirakatok, áruházak, boltok felé, hogy összevásároljon mindent, csecse-becséket és komoly ajándékokat, szinte külde-dést végez. A szeretet földi áradásának alázatos eszköze, mely módot ad arra, hogy az Ünnepek ünnepén, Szent Karácsony estéjén a pénzzel megszerzett ajándékok képében elborítsuk közvetlen környezetünk, jóbarátaink és hozzátartozóink szivét a lelkünk mélyéről kikívánkozó szeretet meleg érzésével.
Ez az érzés önmagában is az Ember legfelemelöbb erkölcsi bizonyságtétele, de csak a pénzzel megszerzett ajándék képében válik érzékelhetővé a világ, az emberek számára.
Szükségünk van arra, hogy a Megváltó bölcsőjéből évezredek óta felénk sugárzó érzést ily módon érzékeltessük. S ehhez alázatos, hűséges szolgának jelentkezik Ilyenkor karácsony előtt a gőgös, hideg, öntelt Pénz, mely a szeretet melegében felolvad és maga ls megtelik ennek az isteni kisugárzásnak titokzatos varázsával.
Lélek száll Ilyenkor minden fillérbe, szeretet költözik a pengőbe, moly prózai hivatását a karácsony mámorában a szeretet szolgálatának alázatos küldetésével cseréli fel.
A Karácsony nem csak az emberi szívnek, hanem az önmagától megszabaduló és magasabb réglókba szállt Pénznek ls lenyűgöző ünnepe ...
Pénz és Karácsony igy kapcsolódnak egybe 8 lesznek az Élet nagy és megváltozhatatlan ősi rendszerének tartó pillérei.
A Szeretet karácsony napján legyőzi a démoni Pénzt, alázatos szolgájává fogadja, mely áthasonult formájában, tiszavirág életli uj köntösében láthatatlanul ott sompolyog a pislogó gyertyák megható fényében sugárzó karácsonyfa alatt. Ez a pillanat a Pénz átalakulásának lélektani jelenése, a legnagyobb diadal, melyet a Szeretet ez isteni erény kivívhat a Pénz, e démoni erő felett...
Az én rettegésem
Elszabadult, sötét,
Gondolatiatok húznak át
A terjedelmes mostanon,
Hol halál-baglyok véres villogása
Félelmet döf a kacagásba
És nincsen semmi, ml maradjon
Szépen,
Épen,
Józanon.
Önfeledt, kacagás.
Részegte/en mámoromba
Belemarnak szörnyű rémek
S telem Ijedten, rohanva elköszön:
Minden dédelgetett szép öröm.
Amerre járok, bűnbe lépek
S szánom.
Bánom,
Hogy élek.
Remegve szülök uj, Harcos vágyakat. Minek? A Végzet egyet sem fog hagyni. Lábujjhegyen, csendben oson a Hala ¦ Dermedt temető kél a nyomán. 3 én rettegek tovább akarni, Lépni, Élni,
Meghalni.
Dani Ferenc
1930. dwwflber 23,
„Öröm, mely szól minden népnek"
ZALAI KÖZLÖNY
Irla: P. Qulyís Oollórt plébános
(Cukícs 1. 11.)
A glóriás karácsonyest és ünnepe, a legkedvesebb, u legédesebb nap. Elcsitul a panasz, elhalkul a zokszó, könnyebb a bánat, elviselhetőbb, meghordoz-hatóbb az elleledés keserűsége. Emlékeink a közeli vagy a régmúltból vlssza-visszaszállnak . .. derlls, a tél lágyában is verő-tényes kisugárzásai olyan boldogító melegségnek, aminővel évenként ritkán, csak egyszer áld meg bennünket a lelséges Ég. Karácsonykor I Érzésünk, gondolatunk, egész valónk teljesen mása lesz annak az örömnek, amely gyermekkorunkban átjárta szivünket, mikor először — poe-zlssel telve — "elénekeltük a .Mennyből az angyal"-t.
Vigasságos öröm, megilletődött, kedély világ, meghatódottsággal eltöltő zeneiség bennünk minden: gondolat és érzés, remény és vágy, imádság és ének, hit és szeretet. Felmagasztosult lelki ékesség egészvalónk. Mintha pásztor-gyerekek furulyája, öreg bojtár dudája, kis bárányka csongetyüje csilingelne, zengne-bongna bennünk, velünk, körülöttünk. Karácsonykor kicserél minket az ünnep, annak öröme, | a harangok hangja, a karácsonyfa illata, gyertyáink fénye. Minden ünnepi körütöttünk. Hogyne lenne bensőnkben is ünnepi az érzés, a muzsika, a szó, az ének?! önkéntelenül belemuzslkál szivünkbe az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek I"
De ha a karácsony csupa poózi-sét ki is kapcsoljuk, ha a történelem mérlegén mérjük is le, mennyi benne a mélység, az érték, a kész valóság?!
A büszke, a világot hódító római, századokra kiható, tettével, Róma megalapításával kezdi az évszámot: — ab Urbe Condita. A klasszikus görög az Olympial Játékoktól kezdi. A mohamedanizmus Mohamednek Mokkából való futásától eredezteti történelmi és kortan! évszámlálását... Roppant sulyu és felmérhetetlen kltejlődésü események oliudltója mindegyik. De mi Időállót adott a római birodalom a világnak? Ugyan mit Jelentett a páratlan szellemi fölény, a római vitézség, bátorság, katonai erényekben való kiválóság, a szervezésben, a meghódított provinciák megtartásában megnyilvánuló politikai éleslátás?! A legtöbb legyőzőiméi csak átkot, nemzeti pusztulást, ívészt és kizsákmányolást
És az olympial Játékok? Egy koravén szellemi eltolódást, mort az Akropoltst építő Perlkles kora, a Leonldászok, Temistoklesek Ideje, talán mégis értékesebb históriai többlettel telítette a haza múltját?!
No ós Mohamed futása? Megújult vandalizmust a múlt szellemi, építészeti, tudományos kincsei elpusztítására; ezer évnél tovább tartó, megalkuvást nem Ismerő — a paradicsomi érzéki gyönyörökért — megállíthatatlan vérengzést, élethivatássá tevő emberirtást Ázsián, Afrikán át a keresztény Európa ellon!
Mindezzel szemben milyen más a mi karácsonyunkkal kezdődő évszám-keltezésünk! Mennyire
más itt a szellem, az akarat, a történelmi időkot megnyitó be-igérés. „Megjelont a ml Üdvözítő Istenünknek kegyelme minden embernek, oktatván minket, hogy megtagadva az istentelenséget és világias vágyakat, Józanul, igazán és ájtatosan éljünk e világon. A mi Üdvözítő Jézus Krisztusunk önmagát adta értünk, hogy megváltson bennünket minden gonoszságtól és egy tiszta és előtte kedves népet készítsen, mely jó cselekedetekben buzgólkodik."
Róma vágya — ab Urbe Con-dlta — kincs, vagyon, embermilliók sokaságának leigázása; a klasszikus honé az emberi izom kifejlesztésének olcsó szórakoztatássá fajuló merkantil izü feljavítása a hervadó babórért; és Allah prófilájá-é a legideálisabb áldozatokért a siron tul is érzéki gyönyöröket és élvezeteket beigérő, vórbenforgó szomtl vallási fanatizmus.
Mily más, mily lelklebb, tartalmilag mennyire magasan nemesebb, évek és korok számában mennyire felmérhetetlenebb az a szellem, mely az angyalok ezen énekével szállt a földre: „Nagy örömet hirdetek nektek, mely szól minden népnek". — És: „Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jó akaratú embereknek" ...
Ha történt esemény a világon, mely egyben vagy összességben a népek javát, előnyét jelentette, akkor a Jézus Krisztus születésénél nagyobbat nem tudunk.
Megtámadhatatlan, megfelle-bozlietetlen igazságokat hozott az örök, a mennyel Atyától számunkra. — Az élet hullámzó, zavaros, sokszor fenekestöl felkavart tenger, Iránytű keli, hogy el ne tévedjünk, hogy örvénylő mélységeibe bele ne vesszünk. Az élet kincs, felbecsülhetetlen érték számunkra, de kit. ne kísértett volna meg. gazdagsága, a gőgre,- a pazarlásra; koldus-sága a kétségbeesésre; csapásai az Ég ellen való szembeszállásra? A föld hazánk nekünk, de mennyi a veszély, mely a bölcsőtől a sírig kisér?!
A karácsonykor megjelenő Jézus ezen veszélyek ellen vonultatja fel az ö törvényeit. A törvény előtte nom csak betű, paragrafus, hanem élet, szabály, a boldogság utja. A betű öl, a szellem éltet! A törvény azért van, hogy szép, harmonikus, érdemteljes legyen az élet. Az értelom, a sziv, az eszményi Irányzat találkozása legyen, mert az ö törvényei nem csak a mának, nem csak a holnapnak, hanem a Jövőnek, sőt minden idők és népek, korok és nemzetek útmutatására szolgál. — Idegenek is csodálattal, ámulattal állnak meg törvényei előtt. Megmagyarázhatatlan hatóerők verhetetlenségét látják benne... és mU kik átvevői, átélől, meghordozol vagyunk ezen törvényeknek, milyen gazdagságot és mélységet és fönséget látunk bennük? Valljuk meg, mihelyt érintkezésbe lépünk velük, megtartásuk által megtermékenyül a lelkünk, tele lesz édes örömmel, megnyugvással, boldog érzettel, gyönyörűséggel.
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió-üzlete, Nagykanizsa, FB-ul 5. Grflnhul Elamór aki. elektramórnBk, Deák-tér 2.
Érezzük, ezek olyan javak, miket az idők és szellemi óriások Ítéletének súlyával mérnek meg. Megilletődöttség, telítettség száll a lelkünkbe; nem elégszünk meg a jelennel, hanem a Jövőt kérjük magunknak! A jövőt az Idő és tér határain tul, ahol az evilági bizonytalanság megszűnik, a remény valóság lesz már, hol a jobb élet nem kívánság marad csupán, hanem édes, jóleső boldogság. Lefoglal bennünket az érzés, a szent tudat, hogy nem csak az evilági életre vagyunk hivatalosak, hanem egy sokkal szebbre, sokkal tartalmasabbra, amelyben megtisztultan egyesülünk az el nem múlás természetünkben lu ojtott adottságával, mely a Menyország: az Istennel való bizalomteljes, szeretettől megittasodott egyesülés. KI kicsinyelhetné le Karácsonynak ezon szent és mindennél bővebb ajándékát? Hiszen ösztönünknek a kielégítése, minden gondjaink közötti vágyakozásunk valóra válása! Élni, megmaradni, gyarlóságot levetni, átalakulni, megdicsőülni Ádámnak és ivadókai-nak a Teremtőtől nyert öröksége, vágy moly el nem nyomható.
Ám e vágy mily kínzó lenne, ha nem kapna beteljesülést, ha bontott vitorlákkal hányattatnánk — az érvényesülés keresésében — az élet tengerén. Mily idegölő lenne, ha nem Juthatnánk révbe. Boldogító tudni, hogy karácsonynak isteni Kisdede tartja a vitorlákat, mutatja az irányt az el nem mosódó örök partok felé, a legbiztosabb révbe törvényeivel együttjáró megszentelő kegyelmei által. Ez egyéni felmagasztosult állapot, ez a páratlanul kiegyensúlyozott lelki biztonság, ez a bennünk valóra váló meg-szentelődés, mily perspektívákat nyit a haladás, a világ tökéletesítése elé ?! Az ón, a te, a mindnyájunk tormészetében élő Jobb, tartalmasabbá tevő élet törvénye;
haladást, szociális fejlődést, szeretetteljesebb Jövőbeli alakulást, megértőbb életformákat teremt a földön.
Karácsonyban a történelmi jelentőség, az angyal által hirdetett beigerós: „öröm mely szól minden népnek, hogy minden test meglássa az ő Szabaditóját," az Isten egyszülött Fiában, a betlehemi Kisdedben.
Péczely Piroska versei
1, A hold és a gyermek
Égi mezők űrök vándora: ,
a nagy, hideg hold, Mdígen s óriáson suhant felettem.
A kert sülét fái, mini
ég felé komorult, éjszínű gárda,
borzongva álltak őrt utam mentén.
S én: daloló szlvll, gondtalan gyermek, tétován léptem
a végtelen dolgok lábanyomába.
A halovány holdra emeltem arcom s vágyra gyúlt ajkam halkan dadogta: .Hold, talán a kedves ts tgy néz most téged, a kedves ts, aki engem szeret..."
A hold mosolyától a fák megrezzentek, 3 a vadgesztenye száz fehér virága vállamra hullatta fehér, fehér, hófehér szirmát.
2. Fogytán vagyunk...
Szivünkön valaki csontkézzel játszik, tliléilink egymásig, szegény szivem?!) De messze utakat jártunk be málgl
A hitem kenyere fogytán van. Látod: amott már szürkül az ég és átkot könnyező szeme Halált ígér,
S utána nem marad majd semmi sem. Fogytán az élet és fogy a hitem. fElérünk egymásig, szegény szívem?!)
Karácsonyi itillllripl
szolid árban BÁRÁNY ékszerésznél
Horttír MIUÖ.-nt 3.
Javító- és készltő-uum.
\'ZALAI KÖZLÖNY
1939. december 23
Karácsonyi költészet és valóság
Ha: Barta István kegyesr. gimn. igazgató
Karáesonyestén meleg- érzések, tiszta gondolatok, szent átélések ébredeznek bennünk s szövődnek lelkünkben guzdog boldogsággá és boldogító békességgé.
Ezen az estén, éppen ma, az eszmék megcsúfolását jelentő nagy emherrontások idején fogékony-nyabbak vagyunk a szép, a nemes, a már régen nélkülözött gyermeki Öröm iránt, mert a karácsony varázslatos hangulata kérlelhetetlenül meglep bennünket s ott mtns.kál körülöttünk a betlehemi szent éjről, a csodálatos Gyermek születéséről, a puszta sivatagjában pásztortűz mellett virrasztó egyszeri! lelkek csillagfényes Messiás-varasáról; a földre szállott Üdvösségről: Krisztusról s a —- békesség a földön i\\ jóakaratú embereknek — oly nagyon távolba kődlő égi szövegéről.
A szent éj zenéje csaknem kétezer év óta zeng, cseng-bong, s eddig amerre csak elhatott", a szivek visszhangoztak tőle. Minél melegebben érző a szív, annál gazdagabb a hangoltsága, annál többet foghat fel ebből a karácsonyi dalból.
Azért,. ha ugy érezzük, hogy szivünk búrjai leliangolódtak, hogy szárazak és fáradtak vagyunk, — pedig ezen az estén töpbre vágyunk, szeretetre, ünnepi. érzésekre, — forduljunk a magyar költőkhöz ihletért, akik a karácsonyi dalból szivük, lelkük belső hangulati rezdülésein kérésziül többet megérezték és megértettek.
Nem gondolok én itt most Ányos Pál, Kisfaludy K., Mind-seenthy Gedeon, Pály Ede. Tompa M.,BaloghZ.,RostyK.,Rudnyánsfky Gy., Gyulai P., Kiss M , Ady E., Sík S. és még számtalan magyar költő karácsonyi verseire. Néhány, ma különösebben nekünk éneklő költő karácsonyi költészetéről sze-retnék szólni. *
A bűvös csomag
Irta: Barbarlts Lajos Ezt az esetet csak azért mondom ei,\\í.ert megesett és amikor nekem elmesélte a kis Naca húgom (mert vele esett meg), akkor olyanformán mosolyogtam, hogy »tedd bolonddá az öregapádat f* Aztán hogy megtudtam: — igazán ilyenformán történt, azóta már nem csak szeretem, hanem tisztelem is a kis húgomat, a Nacát.
*
Naca kisasszony ugy került fel Budapestre, mint ae egy szál ujjam. Amit hazulról segíthettek rajta, az édeskevés volt. Szüköcs-kén ugyan nem kellett volna sokat koplalni mellette, de mit tudhatták azt otthon, a bakonyalji kis i ilnliiin. hogy mennyi szép dolog van ott Pesten, amiért koptatni is érdemes. A sok szép közöl Naca kisasszonyt leginkább a muzsika érdekelte. Minthogy pedig akkoriban még úgyis dívát volt az agár-vékonyság, Naca kisasszony azonban nem nagyon volt hajlamos az agár-idomokra, ugy gondolta: két urnakseolgálcgy csapásra, valahányszor pár napi kosztpénzén ott ül valamely hangversenyterem csillárai alatt vagy ae Opera karzat ín.
Elfelejtettem ugyanis előrebo-Qftttaui, hogy Naca kisasszony a
I A karácsonynak, mint ihlető I motívumnak a vizsgálatánál kitör ! nik, hogy még olyan nagy költőink is, mint Petőfi, Arany, Madách karácsony esléjén sem tudnak szabadulni saját, egyéni problémáiktól, s nem tudnak az általános emberi érzések szolgálatában elég keresztény lélekkel közeledni a betlehemi jászolhoz, a forráshoz, amelyet Isten szerető gondoskodása fakasztott az Önmagával meghasonlott, végzetes haláltáncot járó emberiség vigaztalására. Számukra a karácsony csupán alkalom arra, hogy vesztett családi boldogságot, szabadságot, szebb jövőt, egyenlő-séfiet és testvériséget sirassanak. Velük szemben Tóth Kálmán és Reviczky Gyula hivő lélekkel köszöntik Jézus Krisztust a szeretet, a békc,fa\'megbocsátás és nemes emberszeretet nevében szép ének-kel,?verses imádsággal karácsony-estjén.
Petőfit 1846 karácsonya, a családok, szép ünnepe, családtalan magányban találja. A költő a szent estén olyan egyedül van:
Én hozzam ls benézett a karaoson, Tán csati azért, hogy bus orcát lásson, És rajta egy pár reszkető könnyűt...
A szülői házról, a kedves családról ir, pedig szivében ott ég annak a neve, aki magános karácsonyát, örömtelen, könnyes estévé tette: Szendrey Júlia. 1846-ban Júliával való ismeretségét végkép megszakadtnak vélte; a családi élet szép reménye szétfoszlott, s ő ott á\'l csalódva, az ifjúkor álmaiból kijózanodva. Kiábrándult szerelméből a családias, — a benső békés élet — minden reménye nélkül:
Istuu veled, to szép családi élet,
KI van rám mondva a kemény Ítélet,
Hogy vágyam Űzzön és no érjen el.
(Karácsonkor.)
család\' és a falu élénk megrökönyödésére azért vágott neki a pesti életnek, mert mflvéseí hivatást érzett,buzogni magában s ezt sem édesapja, a hatgyermekes kántortanító, sem édesanyja, (aki annál halványabb, annál ÖsetÖvé-rebb lett, mennél több .pufók, pirospozsgás apróság verte fel a kis mesterlak csendjét) sem az áporodott levegőjű falu nem tudta kiverni a fejéből. A tanítónői oklevelével úgyse kezdhetett semmit. Ennek titokban kicsit őrült is, mert tul közel volt a szülei példája ahhoz, hogy valami\'.kis faluhoz kösse az életét. Ilyesmire még abban a formában sem leti volna hajlandó, ahogyan a gyengén bor-virágosodó jegyző képzelte, aki sokat kerülgette a kántorok fehér-máiyvás kerítését, őszintén szóivá az említett borvirágok még távolról sem lettek volna abban a stádiumban, hogyl komoly akadályt képezzenek, ha az állomás-előljáróék Karcsi fia nem most került volna ki a zeneakadémiáról szabályos tanári oklevéllel a zsebében. \'Ez a Karcsi ugyanaz volt, akinek Naca kisasszony egyszer már öri>\\ hűséget esküdött a gazdakör!műkedvelő tószínpadon és aki most Budapesten már eljárt egy cipőtalpat^ valamijrendcs ; kis állás után.
í Miután most már világos, hogy
I Bár Petőfi mélyen átéli a közösségnek Ós szeretetnek hiányát, hiszen csupa bánat, csupa lemondás költeménye, bár vesztett remények hűvös szele járja át és dermeszti, mégsem érezte meg a karácsonyi gondolatot. Messze van az Isten-közösség eleven tudatának szent átélésétől.
*
1849 karácsonya Arany Jánosnak sem hozott nagyobb vigaszt és megnyugvást. Sok-sok vonással közös volt életük, a bu sem kereste fel csak az egyiket. A szent estén Arany is virraszt, a mult gyászos emlékein borong a jövő reménye nélkül. Ekkoriban vesztette el hivatalát, vagyonát, legjobb barátját, Petőfit. Ekkor vesztett csatát a magyar szabadság. Lelke puszta-ságos éjjelében kétes sugár rezdül, de nem tud már Tűnni és remélni. Nem kutatja hát, hogy
CslIIag-é vájjon, mely mint vezérszö-[vétuek,
Üdvözítőt hlrdot az emborlségnek ? Vagy csak földi hitvány pára, mely íöl-
[lállgol ...
— ez a kételkedés maga.
Arany gondolataival sem ünnepelhetjük a karácsonyt, tőle is távol van az élő hit tüze, a jövő reménye, az isteni Gyermek szeretete.
*
Madáchot állandóan az ember sorsa ¦foglalkoztatja. Korát a politikai, társadalmi kérdések, nemzeti mozgalmak tiszlulatlan, terhes forrongása, keveredése jellemzik. Karácsonykor c. költeménye élesen kiemeli a társadalmi ellentéteket. A koldus család a hóviharban pusztul el, mig a várúr vigan Ünnepel.
Oh, hatalmas Isten, hát miért, miért Ontatál Fiaddal értünk drága vért? Hogy dombérozásra több ünnep legyou, S a nép rab maradjon vóges-végtebn ?
A negyvenes években költőink szívesen állították szembe egymással a vár urát és a kunyhó jobbágyát, erősen romantikus set-
miért nem lehetett Naca kisase-seonyt művesei nekilendülésében megállítani, elmondom azt is, ami megesett, akármilyen furcsán hangzik is. K
* *v ""
Amióta"^ Naca kisasszony nagyreményű növendéke volt a zeneakadémiának, étrendjében a legfontosabb szerepet a tegnapi zsemlye játszotta. Valahányszor elhangversenyezte a kosztpénzt, — ez pedig igen gyakran megtörtént — avagy ha programon kivül szüksége vott valamire, ami nem volt benne a havi költségvetésben (no, ez aztán egy fiatal leánynál a pesti kirakat-kultúra mellett még gyakrabban megtörténik) — olyankor egy-egy szendvics volt az ebédje és egy pohár tej a vacsorája. Itt jött azonban segítségére a gazdasági válság. Karcsi ugyanis — bocsánat: Pintér Károly oki. zenetanár — több hónapi hiábavaló kísérletezés után végre állást kapott. Nem ugyan a diplomájának, hanem a biciklijének köszönhette. Kifutó lett egy péküzlethen. Fizetése nem volt valami bőséges, de megvolt a kosztja és a másnapi maradék zsemlyéből annyit kapott két fillérjével darabját, amennyit akart, így történt, hogy amióta a tanár ur állásba került, azóta Naca kisasszony is \\ kevesebbet koplalt,
nekben és megvilágításban, a szociális problémák kétségtelen megérzésével. De Madách is más utakon keresi ae emberiséget boldogító eszmét, s másként fogta fel az egyenlőség gondolatát, nem ugy, ahogyan az Isten Fia a betlehemi istállóból kunyhók és paloták felé útra bocsátotta,
A karácsonyt valójában mélyen csak a gyermek szemével és érzésvilágával lehet átérezni és értékelni. Tóth Kálmán ís egyedül van karácsony estéjén, de nem nyugszik bele. Az áldott képzelet szárnyán elhagyja a magányos jelent s felidézi vidám gyermekkorát. A szent estén édesanyja kiosztotta már köztük a diót, s a gyermeksereg szorgalmasan számolja: *. . . hogy egyik sem kapott-e többet?* A szomszéd szobában már minden készen áll:
„Nyitott almárjombál kandikál a kalács, Atoll ablak közt arany bárány, alma..."
Aztán a nagy asztal körül királyos! játszanak:
örülünk, búsulunk, kl ahogyan veszt, *¦ [nyer,
Hanem civakodni, valami nagy zajjal [azért egyik sem mer. Megmondotta anyánk: a lármásnak,
[rossznak,
A kicsike Jézus, hogy semmit sem hoz [majd.
Megjönnek végül a betleheme-sek ís:
... buzgón énekelve
hogy a mtkép mentek a csórd apasz torok
Boldog Betlehembe. (Karácsonykor.)
Békés öröm, derűi-életszemlélet árad belőle felénk, amit Petőfi hiába keresett, s amit Arany és Madách sem mondhattak magukénak. Annak ellenére, hogy a gyermekszív boldog örömét mutatja be kedves közvetlenségben, mégsem nyugtat meg, mert hiányzik belőle az emelkedett, ünnepien magasztos lelkiség kifejezése. ..\'.* \'¦¦
A karácsonyi dalban a legszebb hang Reviczky Gyuláé, Karácsony-
mert ha más nem, tegnapi zsemlye, morzsának való kifli mindig akadt a ház körül Karcsi és a szeretem jóvoltából.
Éppen ez volt a baj. Hogy mindig ! Meg az, hogy a kis hónapos szobában, ahol Naca kisasszony lakott, központi volt a fűtés. Olyan éhes ugyanis sohasem tudott lenni Naca kisasszony, mint amilyen szerelmes volt Pintér Károly, okleveles süteménykihordó s így kőkeményre száradt kiflivégek, zsemlyedarabok mindig bőven hányódtak asztalon, éjjeliszekrény-fiókban és egyebütt. Ez sem lett volna baj, ha lett volna kályha a lakásban. De nem volt. Egy darabig csak behajígálta Naca kisasszony az cfajta feleslegét az egyik stekrénypolcra, de Örökké igy sem mehetett. Elvégre rend ís van a világon s ami ennél még kellemetlenebb: — penész is. Mikor tehát már jócskán Összegyűlt a szekrényben a »mŰvész-egytál« vacsorák agyonseárodt hulladéka, fogta magát Naca kisasszony, becsomagolta ae egészet egy elrontott kottalapba, hóna alá vette és magával vitte a zeneakadémiára. A cókmókjával együtt maga mellé tette és órája végeztével »ottfelcj-tette*. Szinte megkönnyebbülve lépett ki az iskola kapuján és ugy érezte magot egész nap, mint akí túlesett valami neh.es elsiámo-
ZALAI KÖZLÖNY
I939.üecembef 23
kor című költeménye csak ugy árasztja felénk a szent karácsony tiszta, bensőséges felfogását: .
A zúgolódás, gúny, harag
Itég halva már szlvomboii.
Egy szóval eerq panaszkodom
A kis1 Jézuska éljen..
Nem vádolám balgán nzért, Hogy engem kifelojtett. Hogy r.em hozott ajándékot, Szórnom könnyöt nom ojtott.
Lelken) nyugodtan csöndesen Átszáll n nügy világon. Imádkozom, hogy Jézusom Minden 8/.egényt megáldjon.\'
Agyamra dőlök h álmodom Egy régi. édes álmot: Hofdog, ki ttlr és megbocsát, S kl Hzonved, 8zai-.sy.or áldott.
Pax hominibus; békesség, amelyet a világ nem adhat, amely onnan felülről származik. Krisztus békéje árad belőle szét a világba. Pedig az élet megtépázta. Sok apró Öröméből csak kóstolói juttatott neki. Pazarló apjának, kevély mostohájának is volt nitt meg-bocsátania, s mégis fiatal, 19 éves kora ellenére is igy tudott kara" csonyt várni. Verse a karácsony lirai átélésének tökéletes megnyilatkozása. Megérezte, hogy a karácsony a szeretetnek, a békességes lelkületnek, az őrömnek ünnepe, amelyre az emberiségnek nagy várakozása idejében annyira szüksége van. Krisztus a földre szállt ezen ne éjtszakán, s vele együtt leszakadt a földre az egész mennyország, az Isten ors ;ága. Az Isten országának ezt at örömteljes közelségét megérezni egyformán nem mindenki tudja, csak az, akinek lelkében kigyulladt a Int betlehemi csillaga s fényétől felragyog benm: az Isten arca.
*
Család, egyéni boldogság, társadalmi rend, nemzeti nagyság, jövő, amit Petőfi, Arany és Madách vágyva-vágytak és bírni kívántak, szent, nemes eszmék és célok, de így magukban terméketlenek, még nem Isten országa.
Kell hozzá az Immánuel gon-
dolata, ae Isten velünk, a teljes isten-közösség nagyszerű átélése, lélekbe gyökerezése.
Nem hangulat tehát a karácsony, nem is alkalom arra, hogy a humanizmus, a filantrópia vagy esztétika hasznos és boldogitó elveit hirdessük: nem ez a karácsony. Benne az Isten végtelen szeretetének szent cinlékjelét kell látnunk, inert ezen az éjtszakán emelte fel Isten magához túláradó szeretetében a bűnös emberiséget: családi közösséjiet vállalt velünk, testvérünk lett, diadalmas szabadulást, szabadságot hozott számunkra és örök reményt.
Ne áltassuk hát maminkat hiába-
A magyar közélet az év alkonyán várakozva és figyelve tekint a legközelebbi hónapok eseményei olé. Ugy érezzük, mintha a világesemények feszültségéből valami nagy eseménynek kellene kipattanja, amely hazunk sorsat erőteljesen a kiteljesülés közelébe hozza. Valami érik az események mezeién, valami készül a Balkánon és a kelet-eurójmi helyzetben. Legyünk készen arra, hogy ha a nagy nemzetek diplomáciai képviselői le fognak ülni a tanácskozó asztalhoz, érveinkkel, gazdasági felkészültségünkkel és nemzeti kultúránk fölényével átsugároztassuk u szent-istváni birodalom gondolatának napját, azokon u vonalakon, amelyek ma még határok, de talán nem sokáig lesznek már határok. Ilyen korszakban
kétszeres szeretettel kell a határmentí vidékek ügyeit felkarolni.
Sokszor tapasztaltam, hogy az
ben meglátta a padon hagyott csomagját. Hirtelenében nem is tudta, melyiktől rettent meg jobban, az idegen férfitől vagy a túlságosan is hozzátartozó csomagtól. Mégis ugy döntött, hogy a fiatalemberrel sürgősebb a szakítás, azért sietve nyúlt a csomag után. Ekkor viszont kiderült, hogy egy férfitől sem olyan könnyű megszabadulni. Hazáig, egészen a kapuig tartott ae ismeretség, sőt még tovább is tartott volna, ha Naca kisasszony erélyes gesztussal be nem csapja a kaput. Hogy dühe nem egészen a kéretlen gavallérnak szólt, azonnal kiderült, amikor szobájába érve ugy vágta a fűtőtesthez a csomagot, hogy egyseeriben szétesett ae égése és a szanaszét guruló zsemlye-és kiflidarabok kajánul vigyorogtak elő seék alól, ágy alól, a felhasadt papírosköpenyegből.
Másnap mégis csak összeszedte újra az egészet, becsomagolta még akkurátusabban, mert most aztán csakugyan megtalálta a legbiztosabb módját, hogy szabaduljon tőle. Az öreg ébresztőórájának köseönhette a megoldást. A házmester ugyanis még ae este bekopogtatott hozzá és kölcsönkérte a kissé már rekedt »bcrrcgő masinát*, mivelhogy az ángya utazik, azt kellene ébreszteni vele. Ekkor termett a mentő ötlet, melynek alapján Naca kisasszony
való ábrándokkal, romantikus1 gondolat-mámor se ködösítse el józan és fásult közönyre hajtő élniaka-rásunkat, hanem valósítsuk a nagy Prohászka szavait: »... annak van igazi karácsonya, aki Istentől újjászületik s krisztusi életet él lélekben és igazságban.« Költői lelkülettel, emelkedett nagy érzésekkel fogadjuk hát ma este a gyermek Jézust, kicsinyek és nagyok, fáradtak és az élet keresztjével terheltek, csa-ládvesztettck és reménytelenek, sötéten látók és suttogok, mert ö a szeretet, a béke, az áldás, maga az élet.
A betlehemi Gyermek eljött, hogy életünk legyen.
ország délnyugati szélén igen fontos \'pozíciója van a magyarságnak és ezért különösen nagy hivatásnak érzem, hogy a kanizsai választókerület hazafias ma-gyár közönségeitek gondjait a vállamra vehettem. Amióta szerencsém van a kerületet a törvényhozásban képviselni, soha egyetlen alkalmat sem mulasztottam el, abban a tekintetben, hogy ráirányitsam a figyelmet a zalai nóp nehéz sorsára, a határmenti községek különleges helyzetére.
Éppen emiatt állithatom, hogy ugy a törvényhozás, mint a kormányzati tényezők részéről mindenkor a legnagyobb megértéssel és érdeklődéssel találkoztam. A közigatási hatóságok érzik és tudják azt, hogy Zala megyében igen sok a tennivaló.
Az iskolák
egész sora érezhette a kormányzat jóakaratú gondoskodását, remélem, hogy most a legközelebbi
reggel tíz perccel előbb indult el hazulról, mint szokta és egy kis kitérővel, hóna alatt a megbabonázott csomaggal, elérte még indulás előtt a vonatot, megtalálta az ángyit is s mig ae a saját batyujával bíbelődött, gyorsan elhadarta neki, hogy legyen szives, dobja ki valahol ezt a csomagot a vonatablakon.
Mari néni büszke volt a pesti házmester-rokonokra, meg a Naca kisasszony ismeretségére is, de azért mégis húzódozott a megbízatástól. Meg tudní szerette volna, hogy mi van a csomagban.
— Semmi, Mari néni... mindenféle vacak ... Ae Isten áldja meg, hajítsa el valahol!
Azt ugyanis nem mondhatta, hogy zsemlye meg kifli van benne. Mert a kenyérféle mind »isten-teste*, igy tartják odalenn a bakonyatji kis faluban is, utolsó ember, aki azt szemétre tudja vetni.
Végtére is Mari néni vállalta, Naca kisasszonynak pedig kŐ esett te a szivéről.
*
Nem telt bele kétszer huszonnégy óra, Naca kisasszony idézést kapott a rendőrségre. Elgondolni sem tudta, hogy mít akarhatnak ott tőle. Mégis leginkább a bejelentőlapra gyanakodott, mert kitöltött azon mindent pontosan, ahogyan kell, de a születési évet
r>
NAGY KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR
FISCHEL gMÉSieB.
Óriási választék a legszebb
ajándék-könyvekbfjl
felnőttek, az ifjuvág és gyermekek részérc. t
KarÉcsonyi zenealtmmaM.
Legjobb gyártmányú, leg-mcgbizlmtob)
töltőtollak, diszlevélpapirok.
Fotóalbumok,
emlékkönyvek, zsebnaptárak.
időkben a tervbevett
uj bekötő utak
munkálatai is jelentős munkalehetőségeket fognak biztosítani a falvak népének. Nyomatékosan rámutattam a nagykanizsai pályaudvar átépítésének szükségességére,
mert hiszen a külföldről érkező idegen itt nyeri az első benyomását Magyarországról, tehát nagy érdekünk fűződik hozzá, hogy az első kép, ami szemébe ötlik, kedves ás megnyerő legyen. Nagykanizsának is vannak egyéb szükségletei, amelyek állami gondozást igényelnek. Tízekben készséggel és szeretettel kívánok a város érdemes polgármesterének, dr. Krátky Istvánnak, akinek páratlan ügyszeretele és odaadó gondossága mindenki előtt közismert, segítséget nyújtani.
Az elmúltévá különösen nehéz külpolitikai és gazdasági vonat-
bizony skifelejtette". Vagy talán azért, mert a mult héten egyszer sikerült jegy nélkül utaznia két kisszakasznyit a villamoson 7 De ezt meg ki vehette volna mégis észre 7
Nagyobb bűnei nem lévén, különösebb izgalom nélkül jelent meg ae idézésre. Csak akkor ugrott fel egéseen a torkáig a szive, amikor a rendőrtiset előtt ae ase-talon egy csomagot látott veset-jőslőan meredezni, ugyanazt, amelyet a Délívasuton a vonatablakon át Mari néni markába nyomott
A vallatásnál aztán minden kiderült. Ae ís, hogy Mari néni tuí telkiismeretesen még ae alagút előtt kihajította a vonatablakon a csomagot és ae pontosan rápottyant egy vasutas fejére, aki ott a váltókat kenegette. A vasutas seegény hiába ráeta ae öklét a vonat után, de a csomagolópapírnak használt kottalapokről hamarosan megállapította a csomag tulajdonosának címét.
Mikor a rendőrségen munkába vették a feljelentést, jót derültek rajta, de a vonatablakon csomagot kidobni, közveszélyes cselekmény, amiért ilyenformán Naca kisase-seonynak keltett felelnie. Ee a felelet három pengőjébe került.
Vigasetalásul csak ae maradt számára, hogy veszett fejszének nyele került. A csomagot ugyanis visszakapta.
láson.
Másnap délután ment az akadémiára. Már felfelé futott a lépcsőn, amikor Gábor bácsi kiabált utána, a pedellus.
— Kisasszony, tegnap itt felejtette cet a csomagot.
Naca kisasszony csak dadogott és Gábor bácsi azt hitte, az örömtől olyan meghatott.
— Amig én szolgálok itt, kisasszony, addíg itt semminek elveszni nem szabad.
Naca kisasszonynak tie fillér borra való jába[i került ez a »hírte-len Öröm«. Es estig tartó gondjába, hogy most aztán mihez fogjon a csomaggal.
Ae este mégis meghozta a megoldást. Amikor a ^megtalált* csomaggal hóna alatt hazafelé igyekezett, a fasorban talált egy alkalmas padot. Biztonság okáért leült rá egy pillanatra, körülnézett, egy kicsit várt, mig a rendőr elsétált előtte, aztán otthagyta a csomagot, indult tovább.
— No, most sikerült, — gondolta magában, de nagyon csendesen, nehogy korai legyen az öröme.
Pedig nem sikerült. Száz lépés se telt bele, felgyűrt galléros, jólvasalt fiatalember érte utot.
— Bocsásson meg, kérem ... Naca kisasszony már felkészült
ae ilyenkor szokásos felháborodásra, amikor a fiatalember kezé-
Gondok es gondoskodás a zalai magyar határvidéken
lila : Ilovszky János
ti
ZALAI KÖZLÖNY
1939. dajSBjbaj 23
kozások miatt kevés alkalmat nyújtott eredményes munkálkodásra. E pillanatban te, amikor az anyagellátás nehézségeivel küzdünk, minden Illetékes\'tényezőnek nagy gondot ad az, hogy az Iparosok anyagszükségletét előteremtse, a külföldi relációk által veszélyeztetett szállítási nehézségeket leküzdje
és hogy általában gondoskodhassak arról, hogy minden dolgos magyar ember elő tudja teremteni a maga és családja fenntartásához szükséges mindennapi kenyeret. Sok apró-cseprő mozaik köti le a figyelmet és a vezető hivatalokban minden pillanatnak az éberségére van szükség, olyan módon, mint mikor egy hatalmas gyári berendezést irányító szakember feszült figyelemmel vizsgálgatja az egymásba kapcsolódó kerekek, csapok és műszerek óriási tömegét a gondjaira bízott erőmütelepen. Az egész mai közgazdasági élet zavartalansága az Iparügyi miniszter vállain nyugszik.
Ez pedig óriási feladat. Az egyes ember ilyen viszonyok között azt teheti, hogy kemény határozottsággal és szívós munkakedvvel megáll a maga helyén, ahová őt a magyar sors állította, teljesíti kötelességét és lelki elhivatottsággal várja a helyzet jobbra fordulását.
A magyar ember áhítatos és mély vallásossággal bizik hazája sorsában. Különös örömömre és megnyugvásomra szolgál, hogy a zalai nép lelkében ennek a vallásosérzületnekrngyogó példáit láthattam. Mindig a legnagyobb szeretettel fogok visszaemlékezni arra a szépséges harangszente-lésre, amely szeptember elsején a patakürtösi szép völgyben először csendítette meg az uj harang ezüst szavát. Láttam, hogy a gond és munka által mélyen megszántott magyar arcokon könnyek perdülnek alá és én ott, ennek a lélekemelőén szépséges benyomásnak a hatása alatt megfogadtam magamban, hogy amíg élek, mindig szeretettel és hűséggel fogom a zalai nép sorsát a szivemen viselni.
A karácsonyi ünnep fényében őszinte melegséggel kívánom, hogy Zala megye minden polgára találja meg azt az utat, amely a magyar értékek megbecsülésén át az Igazi magyar testvériséghez vezet.
Szűnjön meg minden ellentét, amely a magyart a magyartél elválasztja.
Becsüljük meg egymást és érezzük valamennyien, akik a vér és könny által itatott magyar rögök felett élünk, hogy a magyar nemzetnek ujabb ezer esztendős hivatása van ezen a földön és soha nem volt nagyobb szükség a nemes törekvések megbecsülésére, mint most, amikor az elmúlt korszakok romjainak eltakarítása után ujabb ezer évre akarjuk megalapozni a keresztény Magyarországot. Legyen ez a föld és ez az ország azoké, akiknek ősi itt véreztek, dolgoztak és szenvedtek!
Ez .a mi magyar hivatásunk, ez a gondolat csillanjon meg a mi karácsonyfánkon, amikor a családi kör melegségében fátyolos tekintettel merengünk búzánk jövőjén . . .
LESZ MÉG
Minden szónak van valami belső rejtett hangja, A mai technika korában belső rezgésről, hullámokról kellene bessélni, a szó belsejében rejtőző molekulák itioi-goV\'ról, amit a figyelő értelem, az eleven felvevő gép felfog, képekre alakit.
. Ilyen szó a Karácsony.
" Karácsony . . . Ugy jól tagozva hangsúlyozva elmondom magamnak egyszer, kétszer, háromszor is s még hangosan bele is mondom a szobám csendjébe, hogy visszaverjék a falak. Varázslat történik. Képek kelnek életre, színesen mozgó, eleven képek s azokból kacagás-sírás, öröm és bánat szólanak ki gyorsan pergő változatban. S ahogy még egy szót főzök hozzá és ait mondom: Karácsony ünnep, akkor a képek futásának egészen különös irányt adok.
*
Karácsony ... Ünnep a gyerekszobában.
Gyerek öröm, csengő kacagás, -csillogó fényű fa előtt ajándékok... mesejáték, könyvek, hintaló, csákó, kard és puska. ólpm katonák.
Karácsony .. . Ünnep a harc-i> *n.
Hogyne, oda is vittünk magunkkal a karácsony melegéből és milyen jő volt az a meleg a zimankós téli időben. Csendes dal szállt a parányka fa köré yyüle-kezŐk ajkáról s annak halálosan komor kíséretet adott az ágyu-lövedékek robbanása, puskagolyók sziszegő zúgása. Ajándékot oda is kaptunk — egy-két meleg holmit, könyvet, drága leveleket\' és aztán kezünket a parázsló tüz feleit melengetve, elbeszélgettünk arról, hogy az ólomkatonákból miként lettek katonaemberek.
ÜNNEP...
Karácsony .. . Ünnep a hadifogságban.
Színhely: Szibéria jéggel borított földjén egy zsúfolt kicsi fogolyszoba, amiben a maró dohányfüst is meleget kellett adjon, Ajándék 7. . . Maga elé, ae ágyára rakja mindenki a féltett kincseket — egy-két régi levelet otthonról, egy-egy arcképet és nézi-nézi a belőlük kiszálló apró világot. S az a kísvilág mégis árnyékot borit az égő-gyilkoló, nagy vílágferge-tegre s az mégis mosolygó napfényt vetit a jövő reményképére. L1, elmúlik a gyötrelem ideje s otthon majd uj élet kezdődik. Munka, boldogság, béke. *
És ismét karácsony ., . Ünnep 1939-ben.
jut majd mosoly, seivből fakadó kacagás a gyerekek örömén. De a karácsonyfa gyertyalángja mögött messze lángtenger fénye látszik. Repülők bombáznak, házak dőlnek össze, aknák robbannak, hajók és emberéletek semmisülnek meg pillanatok alatt. Két váröv páncét-kigyő testében, százezrek néznek farkasszemet egymással s meg-megkisérelijc egymást közelharcra hivni. fis Északon . . . Egy kicsiny testvérnemzet minden férfia-asz-szonya élet-halálharcot viv a sokszoros túlerővel. Fagy, hóvihar és ae élniakarás a segítségük és idegen orsrágok betürészvéte. Pusztulás vihara verte fel a lelkeket. Csak egy seél kell, hogy a viharfelhőket tovább sodorja s ki tudná megmondani, hogy az északról lefelé zúduló zivatar hol állhat meg?
Diák órák és komoly munka tanulmánya a harmincéves háború. Azóta sem volt ae a téma időszerűbb, mint éppen ma. Emléke-
zem egy katonabarátomra, aki a preemysli várvcdelem szabad ideiében olvasni szeretett s az ostrom elejével a hétéves háború történetét böngészte. Aztán hogy multak a hónapok, sorra került a harmincéves háború históriája. — Ez az ember ma bizonyosan a százéves háború lapjait tanulja. *
Van abban imponálóan okos nyugalom — ugy nézni a világot, ahogy azt az emberi akarat igazítja. Azt mondani, hogy az ember alapjában véve jobban szeret rombolni, mint épiteni s ehhez a munkájához mindig jőlhangző alaptételt hirdet: * Azért rombolunk, hogy a romokon ujat éi>itsünk«.
Egy nappal sem ifjabb ez a jelszó, mint maga az ember. Es ha nem is sejtem, vájjon miként mormoghatták ezt barlanglakó Őseink és azt sem tudom, vájjon napkelet egykori urai miként harsonázták katonáik fülébe, —¦ de bizonyosan tudom hogyan hangzik ma ez a tétel világnyelvek szóvirágjaiban. Azt pedig már gyerekkorunkban megtanultuk valamennyien, hogy rombolni elsősorban az erősebb szeret, vagy az, aki magát éppen erősebbnek véli. És elsősorban a gyengébb építményeit szereti szétrombolni. A kultúráját, a házát, a hazáját.
Huszonegy évvel ezelőtt megtanultuk, hogyan lehet egy legyőzött nemzetet ezeréves kincseiből kiforgatni újjáépítő hazug jelszavak alatt. S ha most messze határainktól ismét a rombolás pokoli zajában hallunk épitést hirdetni, azt ae egyet már jó! megjegyeztük magunknak, hogy épiteni csak erős emberek tudnak. Aki erős és vasmarokkal idejében fogja meg az állvány gerendáját, annak a munkáját megfizetik az építőmesterek. De jaj annak, aki ae erőpróba idején gyengeséget árul el. *
Kétseeresen okos ae én egykori katona bajtársam életszemlélete.
Osmerni a küzdő élet tőrvényeit, annyit jelent, mint felkészülni a várható veseedelem ellen, erőt gyűjteni — lelki és anyagi erőt — a nyugalom idején.
És még egyet.
Erős, szilárd bizodalmat a jövőben. A várfalakon belül munka, lüktető élet indul meg, a jövőt építi minden kéa. S ha egyszer ismét kitárulhatnak a várkapuk és azokon át ismét hullámzó tömeg járhat fel és alá . . •
Mert lese még egyszer igazi Karácsony.
Mert lese még egyszer ünnep a világon.
Kovács-Sebestény Tibor.
Együtt és nélküled
A színek lassan elhúznak mellettünk, Mába Is futnék titánok; olyan most már az együttlétünk, mint alkonyat tájt a délutánok.
$töp lázak piros zománca, mintha lekopnék valahonnan; csók helyeit többet nézünk Össze és szavunk halkan lobban.
Ma visszajött és leült mellém a színek öreg, fáradt anyja; leült mellém és azóta köröttem minden bánat-barna.
Megmozdulnak a merev hangok, mindegyik ijedt árnyalak; szótlan sírást sípolnak bennem: ma nem jöttél s én vártalak.
Ltd/tt Jut la.
¦M dhdudúdoii idéwf miatt méí^m te&z4iUtótt (Ualc.
laafl. deccmticr 23.
ZALAI KÖZLÖNY
7
• "\'Ili
w.a>
Vidám &<ddwheU
Ember vér folyik észak fehér haván acélszörnyek kegyetlen hernyótalpai alatt. Naponta robbannak fel usző várak a tengereken, gépmadarak a levegőben, gyárak a nagyvárosokban, bombák százai békés városok utcáin. Es mindezeknek nyomóban vér . . . vér ... vér . . . Tele van vele az újságok minden oldala. 22 000 orosz halott ... 137 halott az óceánon ... 65 halott a cellulózé-gyárban ... így megy ez napnap után s ha óránként jelennének meg az újságok, minden órának
A kladá leveundától
Az apróhirdetés, amit a hirdetések feladói fogalmaznak, bőven termi a humort.
Az Eger c. lap (1933. V. 7.) hasábjain látott napvilágot a következő apróhirdetés:
Háiou nxobn, konyha, revcrcnda kiadó, érdeklődni lehet.. . stb.
Nem utolsó a szombathelyi apróhirdetés sem, amely igy kinál egy külvárosi lakást:
Aiomul kiadó kétszobás lakás, dlsznótartás, villany benn. Clm a kiadóban.
Ez meg az egyik pesti újság minapi számában jelent meg: Butoroiott i>*.ot)n féregtnenles uj-házaspárnak december lőre kiadó. Clm ... ilb.
Sok baj van a falusi tudósitók beküldött híreivel is. Egyik vasi tudósitó például ezt jelentette egy alkalommal Írásban a szerkesztőségének :
SZERENCSÉI LENÜL JÁRT ÜAZDA Oaál Géza máriaujlalual gazdálkodó
fenteken künn szántolt a halárban Ét tehenével, amikor egyik tehene hirtelen Összeesett és hamarosan meg is döglött.
Egy másik tudósító a következő hirt küldte be:
meglenne a maga friss, véres szenzációja.
Ae újság betiirengetegében hadd jusson ezen a békéről és szeretetről megfeledkezett karácsonyon egy-két hasáb ae iíjságcsínáló mesterség derűjének!
*
Most, hogy már három hónapja Szombathelyre szólított a kötelesség, be-benézek egy kís redakció-levegŐéit, kollegiális melegségért a Vasvármegye szerkesztőségébe s az ő gazdag és vidám gyűjteményükből szedegettem kí egy többé-kevésbé diszes bokrétára valót az újságírás elmosolyogtató csodabogaraiból.
(3- sikattdás moiowMf
FURCSA DISZNÓPÖRKÖLES
Eeylk köztiszteletben álló sárváil autó tulajdonosánál disznóölés volt tegnap és a pörzsölés problémáját a szomszédok nem kis mulatságára u-iy oldotta meg. hogy a leölt koca szőrét benzinlámpával égette le, — ugy, ahogy.
S mikor aztán az efajta világszenzációk papirkosárba kerülnek, a könnyen sértődő tudósitók még hetek múlva is sürgetik a szerkesztőségben, hogy „mikor hozzák" a múltkor beküldött híreiket?
A Sopronvármegyé-beu (1933. IX. 30.) elfelejtették, ugy látszik, átfésülni a tudósító által beküldött szöveget, ami egy kisiklott motorosvonatról és annak egy halottjáról szólt. Á tudósítás megjelent nyomtatásban és igy kezdődött t
„Könnyen végzetessé válható haláleset érte . .stb.
Ae idéeett cikk szerint a motoros „kisikamlott". A pajzán motorosnak ez a sikamlós esete arra mindenesetre jó Volt, hogy egy mosolyt lopjon a „könnyen végzetessé válható haláleset" feletti gyász tragikus komorságába.
Téléve* rtávzéfrzakú., a UUztqi faunok és efucfok
A kiabáló cimek világában is 0t sokszor^fordulnak elő
derűs elirások és szedéshibák. A FelsŐdunántuli \' S Hétfői Ujság-ban
négyhasábos, Öles cím adta tudtul az olvasónak 1934-ben, hogy
.VASÁRNAP DÉLBEN LEZUHANT ÉS SZÖRNYETHALT SZERETŐJÉVEL EOYÜTT KASZALA, A HÍRES REPÜLŐ
Szegény Kaszata I Otthon azzal bucsueott el, hogy nem víse magával a nevezetes légi útra mást, csak a seerelŐjét... Igy higyjen valaki a férfiaknak!
Seombathelyen látott napvilágot ez a vastagbetÜs cim: .NÉMETH MARI KAMARA-HA NO VERSENYE
Nyilván ugy gondolta a szedő, hogy aki még csak a kamráig jutott, annak a Máriából Ís elég lehet a Márí.
A Kis Ujság-ban (1930. X. 17.) olvastuk ezt a kísértetiesen hangzó címet:
„A MAOYAR HÖSIHALOTTAK HAZAJÖNNEK OLASZORSZÁGBÓL\' Legjobb azonban a Sopronvármegye három hasáb széles címe (1930. XI. 6.), amely szerint .EGY SVÉD TUDÓS A LAPPFÖLDRE
AKARJA VINNI NÁSZÚTRA A MENYASSZONYÁT, MERT OTT EGY FEL ÉVIO TART AZ ÉJSZAKA" Ai emberi elbizakodottságnak csakugyan nincs határa . . .
A Vasvármegye (1932. IV. 7.) ae antiaUoholizmusnak üzent hadat a kővetkező címével:
„EOY ÉVE NEM IVOTT BORT, — MEGÁRTOTT NEKI"
Pedig nem az ártott meg szegénynek, hogy egy évig nem ivott, hanem az, íiogy egy év multán az alkoholmérgezésig leitta magát.
Vidéki lapból való cím ez is: „CSUDÁLATOS ÖNQYILKQSSÁOI KÍSÉRLET - AZ ÖN\'OYILKOLÁSRA SZÁNT GOLYÓ EGY EMELETTEL FÖLLEB MEGÖLT EGY EMBERT"
Ee azonban már kívül esik a derű birodalmán, mert ez már a magyar szóval való kontárkodás.
Vannak szedők is, akik mindent jobban tudnak- Egy ilyen nyomdász szedte ae Egyesült Államok elektor-választása idején a következő cimet a Dunántúli Hirlap-ba (1932. XI. 17.):
„AZ ELEKTRONOK VÁLASZTÁSA"
A Kőszegi Lővéseegylet egynémely tagjainak csodálatos színeváltozása imigyen látott napvilágot a Vasvármegye sportrovatában :
padlovat J
Fenti készüléket dijtalanl bemutatja: Szabó Antal rádló-OxIata, Nag^kanUu, Fö-ut B. QrOnhut EUmér oki. elektromérnök, Deák-tér S.
„A kőszegi Polgári Lövésiegylet vasárnap a sági Lövész Egyeslllet által rendezendő lóversenyen a következő összeállítású csapattal vesz részt: Hochecker János, Seper Ferenc, Koppány Ernő .. .* stb.
Ezzel a hírrel nem csak a ne-
vezett urakat „tették lóvá" hanem az olvasót ís, mert a lövészek „lóversenye" — fotballmérkŐzés volt. Hochecker és társai pedig azóta joggal viselhetnék „o 11 kőszegi faun" nevet.
tqtj, (cicael csak (dh&kUnek
A Nyirvidék egyik 1930, évi számában bő és színes tudősitás jelent meg a nyiregyháeí árvaház valamilyen ünnepségével kapcsolatban. A tudósításból idézzük ae ünnepi szónok beszédének következő csintalan részét:
. . mert igaz ugyan, mélyen lisztéit hölgyeim és uraim, hogy a lelencház építésének kibővítésénél néhány százezer pengővel lul\'éplük az előirányzatot, viszont azonban ne méltóztassék clfelcllenl, hogy most 18 gyermekkel több van. amit kizárólag a főgondnok ur fáradhatallan tevékenységének köszönhetünk."
Hogy a tárgynál maradjunk, lapozzuk fel a Vasvármegye egyik 1933. évi számát, amelyben szó-szerint Írva áll:
,A vármegye területén lévő körmendi, sárvári, szenlgoti bárdi és szombathelyi anya- és csecsemövédő Intézetben márciusban orvosi tanácsadásban részesült 17 sertés, 440 csecsemő, 262 kisded .. •" stb. Hogy a sert és-társadalom 17
reprezentánsának mit javallott a Stefánia-orvos, ae nem tűnik ki a tudósításból. Akik emlékeznek ae iskolából Odisszeusz és Circe esetére, azok ugy fejtették meg a rejtélyt, hogy a szedő bizonyára a Stefánia terheseit változtatta sertésekké az újság 24 órás életének tartamára.
A Pesti Napló-ban 1931-ben jelent meg az alábbi apróhirdetés: Fővárosi bérházlulaldonosnő (tehermentes) fesstermetü úrilány terjhez-menne állásban lévő úriemberhez Ismerkedést létrehoz ,.." stb. Mondom én mindig, hogy a, háztulajdonosoknak sem fenékig tejfel. Sok baj van a házakkal! Még a tehermentesekkel is.
A 8 Órai Újság 1933 január 29-i száma ís világseeneáciő erejével hatott. Nővé yáltoetatott egy férfit. Egy arckép jelent meg ae említett lapszám színházi rovatában, alatta ae aláírás: „Gáspár Miklós, a Rendkívüli kiadás szerzője." A képről egy bájos sefike hölgy mosolygott ae olvasóra.
Ae ujságcsinálás bohókás Ördöge, a sajtóhibák szeseélyes véletlene érdekes tárgyi tévedésekben Ís meg-megnyilvánul. Ezekben Ís sok ae önkéntelen humor, de még több bosseankodnívnló, mert ae olvasó könnyen hajlamos aet hinni, hogy tudatlanságból származnak:
Ae Est-ben 1933 január 23-án kéthasábos, vastagbetüs távirat jelent meg, igen feltűnő formában, a következő szöveggel:
„Prága, J.aaár 13. Um del«lott VaiTárott let ¦Méltatták Gajd* Rudolf volt táboraokot, a. csaliul órák faaelat* moigsloaa vox&rói."
A tévedés csak egy betű volt. Gajdát ugyanis a megszállt Sas-várott tartóztatták le.
A Hír a névmagyarosítás! buzgóságában odáig ment, hogy 1933 február 15-i számában néhaivaló Miklas osztrák szövetségi elnök nevét is megmapyarositotta és a temetéséről szóló tudósításban egyre Miklós szövetségi elnökként emlegette.
Ugyanezidőtájt a Vasvármegye a ravatalon fekvő Strasser József seentpéterfai esperest szentpétervári plébánosként búcsúztatta el.
Mindezeket lepipálta a Szegedi Újság 1931 évi újévi száma, amelyben vezető helyen megjelent Luther Márton arcképe egykorú metszetben, alatta ezzel a felírással: „Luther Márton 40 évvel ezelőtt
HJaságl és szépirodalmi művek,
karácioayl iMwJbnmok, emlékkönyvek. Ima-kBnyvak, t ar«a«játékok. b«t)ik, gy«rm«k]át»kok nagy vilauttkban, alomé Arakon
SCHLESS TESTVÉREK-"*!
Daik-tér 10. Horthy Mlklő!-nt 8.
ZALAI KÖZLÖNY
jjjgg dtxenmcr 23
fiiyyficit\'üi- ki reformáoiós tanait a wittenbergi templom ajtaján."
TixkiiomMerea ftftsugráa ét a háxikimamonya
Goromba tárgyi tévedés az a tapolcai keltezésű tudósítás, amely - egy halálos nyári sie-M rencsétlenscgről számol be és igy kezdődik: .Németh József MAV. Cw39 távírász Tapolcán für-dött- és a Balatonba fejest ugrott bele . .."
A fejesugrásnak mindenesetre világrekordját állította fel, aki Tapolcáról a Balatonig ugrott. Tapolca t. i. légvonalban is több, mint 10 kilométerre vau a Balatontól.
A felületesség ellenkezője, a túlságos alaposság sem feltétlenül erénye az újságírónak. Ki ne mosolyogná meg az cfajta tudósítást, amely 1925-ben jelent meg a Dunántúli üstilap-ban:
„. .. feltörték a munkásotthon kazettáját és mintegy 100 pengőt elloptak. Miután több nem volt a kasszában, nagyobb összeget nem vihettek el, de ha több pénzt találtak volna, bizonyosan az egészet elvitték volna."
Az angyalföldi kommunista tüntetésről szóló tudósításból ís érdemes idézni egy mondatot:
„A péksegédet a szorongatott helyééiben lévő rendőrgolyó találta el."
Más. Bécsben kigyulladt a Gern-gross áruház. A hatalmas áruház-tüzrői szóló hátborzongató híradás ezzel a mondattal fejeződött be: „A tüz nagy feltűnést keltett"
A Magyarország 1938 juníus 26-án beszámolt Hcarst újság-trösjt- fejedelem repülőgépének lezuhanásáról. A cikk kéthasábos, öklömnyi címe alatt az alcim ait mondja:
.A OÉP HÁROM UTASA ÉS PILÓTÁJA SZÖRNYETHALT, liüY ÚTTAL SÚLYOSAN MEGSEBESÜLT* Mert, ugyebár, ha még csak szörnyethaltak volna!? De súlyosan meg is sebesültek, szegények 1 Nem mindig könnyű a dolga a korrektornak sem. Szombathelyen volt egy emerikánás estély. A szedő sehogyan sem tudott eligazodni d gyorsan papirra vetett kéziraton, az újságíró, aki irta, nem volt kéznél, í(j>\' a szedő addig silabizálta a macska kaparást, mig kiszedte: „Ai estély házikimamonyuja Mül-ler Magda volt." Szerencsére a korrektor nem nyugodott bele a szokatlan báli kifejezésbe, igy a házikimamonyu nevezetű tisztség csak a kefelevonatig jutott el, de onnét már mint házikisasszony került bele az ólombetűk halhatatlanságába.
Pár hete a szombathelyi anyakönyvi hirck rovatában is jelent meg egy kuriózum. A születések rovatában ai állt (a neveket megváltoztattam) : „Bokodí Péter és Fűzfa János és Abris Etelka fia, István r. k." Rossz nyelvek szerint ez nem is olyan kuriózum, csak éppen hogy nem szokták kürni az anyakönyvi rovatokban.
A Zalai Közlöny-bői ezúttal nem idéztem semmit, nem akarván visszaélni a honi pálya (etéren kétségtelen) előnyeivel. Olvasóink előtt nem újság, hogy a Zalai Közlöny ilyesmiért sem megy a szomszédba, de azokból egy hasonló bokrétát bemutattam már egy pár év előtti előadásomban.
(bl)
Karácsonyi gondolatok 1939-ben
1914-bon karácsony napján, mikor a világ, állig lellegyverkezvo, két laborba oszolva, vérre szomjazva, vágta, gyilkolta egymást, a puskaporlel hőtől szürke ég alatt, az egyik angol újság, vozéitlkkét e Bzavakkal kezdtet
— Nem lenne nia semmi som könnyebb, mint a karácsony, a uzoretot Unuopének hiábavalóságát beblzonyllunl. Aki gondolkozni » érezni ind, annuk értelmetlenné kell váljauak, a karáosonyl ünnepek és szokások Az ellenség szom-ben áll velünk. Karácsony az ő Ünnepük Is, mégsem várhatjuk, hogy ez Ünnep miatt szeresttenak^ minket, vagy mi szeressük őket a ha est várnánk, vagy követelnénk, Joggal bolondnuk tartnutnáuak...
Kesoril, cinikus szavak I Azóta 25 csztondő telt el s e sorok újra aktuálisak lőttek. OU messze nyugaton, a Szigetország belsejében, újra vezércikk téma lehelne, u uzerotot ünnepén, az egymással szemben álló ellenségekröl Írni. üo Itthon nálunk is. Érdekes mogllgyolni, hogy kiben milyen gondolatokat ébresztenek a rádió hírei, vagy az ólomkatonák betű serogol, ahogy egyenes sorokban menetelve, ontják a száraz tények, Jolentések mögött meghúzódó szomorú tragédiák ezreit.
— Percenként 32 ezer pengőbe kerül Angiónak a háború — sóhajtott tol egyik orvos IsmerŐBöm. — Csak egy lélóra költségeit adnák ide s városunk a legtökólotesobb, legmodernebbül leiszerelt kórházzal rendelkezhetne. Mennyivel többszen-vedőn lcbetno segíteni a mennyivel több betegot be tudnánk logadnl rideg elutasítás helyett, ba építeni, berendezni, íelszerolni tudnánk mindent a Illanj zó dolgokkal. Azt hiszem a szogényházra is rátérno egy kis bővítés, hogy még több kifáradt, az ólot terheitől reszkető öregnek, békés, szelíd meleg otthont tudjunk biztosítani.
— Istenem, a Jólét Irigyelt fészkévé lohetno varázsolni, határszéli kis otthonunkat a háborús költsé-geknok néhány órára eső részével. Hát nem örUlt, az emberlBég, hogy építés helyett rombolásba Öli a maga b mások vagyonát, hogy omlékül csak romok, özvegyek s árvák sóhaja maradjon mindenből.
Az összes Ismerőseim közül csak egy pesU jogászt nem lepett meg, ha fájdalmasan ls érintett a llnn-orosz háború kitörése. Még a nyerőn linn ösztöndíjat kapott a szeptemberbe kellett volna Helsinkibe utazzon. Do a követség már akkor nem adott ki utlovelet számára. To-bát, mikor mi még semmit sem sejtettünk, ott lenn a magas diplomáciai körökben, már óvatossági rendszabályokhoz folyamodtak, ö még Javában levelezett Suoml fiaival,
mikor valahonnan a nagy Ismeretlenségből a Végzet elindult, hogy kél testvér no ölelhesse egymást koblóro, ott fenn a sarki tény világánál.
Egy pap lamorősöm, korunk dlk-tátoraluak zseniális tohotségóről bo-szólgolve, szomorúan sóhajtott lol, hogy mlórt nem tud egy olyan diktátor szUlotnl, aki örökro el tudná némítani a fegyvorok zaját. Milyen szép lenne, az ólon.bót csak betűt, kuliurát önteni, halálthozó Irts golyók helyett. Óvóhelyek helyott, kis csa-ládlházaknt lehotne ópitonl, ha-., ha-., az angyalok kívánsága valóra válna n békesség lenne a földön. -Pesszimizmusra való hajlamunkra b a korra Jellemző, hogy íi politika már az Iskolába ls bevonult. Ennek talán a rádió az oka. A gyerekok, akarva, nom akarva, naponta értesülnek a távoli világ eseményeiről s Wlnottou kalandjai helyett, az elsüllyesztett csatahajók Űrtartalma lelett vitatkoznak Intők helyott pedig nemzetek, pártok 8 < szmék miatt Izgulnak.
Kis gimnazista barátnőm Farkas Imro Ural vorsel helyott Madách XII. Jelenőiéből citál: - .lm e kard, kizárólag csak embergyllkoló azer, és nem volt bűnös kl ez<ol Ölt" — Ulána sötéten megjegyzi, hogy sokkal boldogabb lenne, ha akkor születhetett volna, amikor az öldöklő szerszámokat hlteüenkcdve muzou-mokban bámulják s őrzik az cm-berek.
Oe hát honnan ób miből meríthetnénk derűlátást? Talán abból, hogy t ni Hátú megtámadta Dávidot? Ez csak kiábrándulással tölthet el mindon JóizlésU, gondolkodó embert
Valamikor karácsonykor a KIs-JézuBka ezer Jóval traktált, ma meg ezer tónál tank áll. 8 a Klajézuská-nak nehéz lett az utja, légelhárltók riasztják a jöttét s dugáruba küldték minden drága kincsét...
A Jézuska az Idén elmaradt...
Hát csoda-e ha Bernhard Shaw, az u] háború kitörése napján ezeket mondtat
— Az ember az egyetlen lény az állatvilágban, akitől félek és akivel szemben gyáva éa\' tonetetlen vagyok. Sohasem becsültem sokra az oroszlánezelldltök bátorságát, miután az oroszlán ketrecben, mindonesotre védett helyzetben vannak az emberektől. Az oroszlán nem ls olyan veszedelmes szörnyeteg. Nincsenek hódítási és leigázás! szándékai, politikai elvei, nem rátarti származására, előkelő társadalmi állására, fajára, műveltségére, Jómodorára...
A Jézuska az Idén elmaradt... de talán nem la érdemeltük, hogy a Göncölszekér rúdján az Idén leereszkedjék hozzánk.
Porray Zafma
évek óU Budapesten a
HENAiSSANCE PENSIÓ
BUDAPEST .alvahat,\' « B.l.ííe.b.u i IV., Mt.jI-ntm II.
Minden azobaban tökéletes komfort i hideg-meleg folyóvíz, központi fölén, tagafl táraas-helylaégek. — Elaírangu konyhájában kivánatra diéta. — E||el éa nappal lift — FUrdo-izodíb appartemenlek — Olcao Arak. — Hoaazabb tartózkodaanál engadmény — Buda-peetnek majdnem valamennyi aulóbuaz-éa vlltamoevonalaa közvetlen közelben AH meg.
ItíiS Kézzel festett áru, Tertli, gyári hibával.
_ Mily vagy lapun tányér............ P 1-08
De»«rt mély vagy lapot tányér ...... P —-78
\\Mm\\^SS^:.. ::: ::: ::: ::: p-6
aa
U&Saffi Stern J.Kálmán
Karácsonyi Vásár
SZOMOLÁNYINÁL Nagy választéki Jó minőség!
Szombat
Állandó tnfifloresámok hí(k5»napókon
!ÍHilap(;:ít i. mfltoráu
0.45 Torna. Hirck. Köztomltuytfc. HnnflteihWzék. — Utána étrend. — 10 llirck, — 11.10 Namzelközi tí«j#J»Ő-¦Ajlgáftil, — 12 Harangszó. lUnun.ssj. líWjAnísjclaotca. — 12.10 Hírek.; —; 13.20 idöjcbés, idöjáráajalentés, — 14.35 Hűnk. — 11*45 Müsoriam»rv tetés. — 15 ArfoIyAmhírak, piaci árak, •IMmiszarárak. — 10.45 Itlő}> Izé*, Idö-jónísjclantós, hirek. — 17 llirek sdro-vik éa magyar-orosí nyelven. - - 19.1$ Hirck. — 21.40 Hirakj idOjátrásjelejntéa, hírek iilovók ós magyar-orosz uyetven, — 23 Hírek néma*, olase, angol ?3 francia nyeivan. -- 0.0-"» HirCk.
BUDAPEST 1.
17.1IÍ Olah Ferenc magyar nótákat énekel, kíséri Farkas Batft clgdnywtte-kara. — iK.to A rádió ipostAja. — 18-40 Kcnlcrné Bajkó 6vA és DatnláiiŐ PaicA Anni kétzongorás míisom. — 111.25 .Békesség a földűli,. Hniigjátck.
— 20.45 Magyar önismeret. — 20.50 (Betlehemi csilag.. Karácsonyi kantáta Ősi magyar szent ónekvkb.11. — 22.10 A Chappy-táncwaioknr. — 23.20 Perlis I\'all cig-ínyneiKkara. BUÍ>APEST 11.
17.15 McaSgBzdasági fólóra. — 18.45 A 15. honvéd gyaiogcirori zenekara.
— 20 Hirek. — 20.20 Hmigloimvck.
— 21^0 Dr. Farkas Lásdó ctAAdAaa, BECS
10 Kívánság hangwT.-xmy. — 17.10 ilóii sepe. — 19.15 KArtcsonyl \'d«-
•O*. — 20.15 Kívánság liuiitívejvojny.
VÉKA&Y testvérek
órás, ékszerész, Utszerisz ns .1 n Arany- és ezüst-vésnök VV\'üi á.
Óra, ákszsr, szemQved legolcsóbb árban
Javítási, vésést szakszeiüen készitUnk
Vasárnap
BUDAPEST 1.
a SiósaL — thána iiangiemorek. — 8.45 ,Hirck. — 9 Görög kAlboUkuA JsUiitiSíIcleL — 10 Iti.mai kiUhalLkus ogyházi ének 6s szwitbcszód. — 11.15 Evangélikus üst^tüaWet. — 12.20 Idtt-
jcliós, időjárúsjclentós. — 12.30 B«sz-kiVrl-M-neknr. — 13.45 Hirck. —, ,14 Haiifllcmntek. — 15 Vitéz gróf Teleki Mihály földművelésügyi minisííer eló-adásA. — 15.45 A II. rcgöscsoix>rt műsora. ¦— 1G Kötvctitcs a N\'cjnoc$ Muücum előtt ftadiütott kan^csonym ünncj>ségérŐI. Köxramöködik a Bejidőr-auiokur. — 17 Hírek. — \\17.15 Felvidéki karácsony. — 18.05 Dr. .Hankjss János előadása. —, 18.35 Zsainboki Miklós gonlonkáak, dr. LaczkoTicli IájHM orgonál. — 19.15 llirek.^ 19.35 A rádió sjfllonzjcuBknrn. — 19.40 iU*-dócxy ""/Bitravetz István ny .tábori püspök eJőadása. — 20.30 Magyar vőn-i-sme-rot. — 20.35 Különböző ncinzelok kanVcsonyi dAlnj hanglemezről. — -21.05 A Kouoertt fuvós*enekar. — 21.30 A Budapesti Pölesxtr;f>a Kórus* — 22.10 Zenekari müvek. — 21 Éjféli mise B városmajori plél>a^tempi<>inbuii.
BUDAPEST II.
11.15 Kurhsft Slml cigánywaiíokarft. — 15.05 A II. (sz. .regőscsoport műsora.
BBCB
18 KigyiihiBk a karácsonyra gyertyái. —, 10 Német dómok lkaimig-stavfl. ~ 20 Karácsony est. — II München, - 22.15 Vidám est.
1939. december 23
¦.ZALAI KOZLONV
gondolatok a kisipar JOvőjéról
Irta: Sama UJm Iparteeületl elnök
A társadalom minden rétegénél gyakran hallható az a szomorú megállapítás a kisipar jövőjére\', hogy,»a kisipar kjhíilásra van kényszerítve, mert a gyáripar törmigtertmelósevel szemben nem tudja többé a versenyt felvennie.
• Valóban : »kihalófélten* van-e a kisipar ? Helyesebben a gyáripar tömegtermelése lehengerel l-e a kisipart ? Ennek a kérdések eldöntető nemcsak a magyar kézmüves-ldsjpa-ros társadalom létkérdése, hanem ncra\'zetgaíóíiság\'unk szempontjából Is nagyjelentőségű, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy hazánk jelenlegi helyzetében nem tud ojtar-tani nagyszámú szellemi mlunkást és már eddig Is sUlyos nemzetgazda\'ági hiba volt az etéren mutatkozó túltengés. r
Kétségleien, hogy hazánk, rnínt agráráram, a világháború előtt nem fordítóit nagy gondot az Iparfcjlesz-tésie.
A világháború alatt, mfljd a világháborút köyctö esztendőkben, amikor is behozatalunk leküzdhetetlen nehézségekkel Járt, gazdasági helyzetünk arra kényszerttette a magyar ipart, hogy minden előállítható ipari terméket maga áültron elő, saját ere Jébői>A világháború fgcnls kézzelfoghatóan bizonyítottá be, hogy az ipar döntő és fontos tényező a nemzet életében. Az ipar fejlettségétől függ a honvédelem\' átütő eieje, a nemzet gazdasági helyzete és Jövője.
Az Ipar fontossgának eme történelmi felismerése az utóbbi évekl.en végre is iparunk fejlesztéséhez vezetett, aminthogy a külföldi országok--ban is rázná; iparosítási tevékenység indult mteg.
Nekünk, trianoni magyaroknak erre az ipari fejlődésre kétszereíen szükségünk van, hogy a külföldről most már beözönlő árukkal szemben megárthassuk helyünket és legalább hazánk fogyasztó közönségét nyerjük meg a magyar Ipar szátmára.
A kisipar útját már meg is mutatták, amelyen Haladva felvehetjük a versenyt a nyugat mindent ícgázoló tömcglparával szemben. Ez az ut pedig : a minőségi jobbtenmjfés utjf". Iparunknak a finomodás és a csín felé kell haladnia. Az egyes iparágak kiapadhatatlan, szépségeibe
bele kell mélyednünk. Minél mélyebbre hatolunk, annál több szépségre bukkanunk-
Nem kell félteid a kisipart a gé-pektöt, mert azok a kézműves-kisiparos kézi munkájával a versenyt teljesen (!) felvenni soha nem tudják. Produkáljanak bár az ipari gépek, a rohamosai! fejlődő technika bámulatos termékeket, egyet (mégsem: tud produkálni: azt a lelket, n mit csak a kisiparos tud munkájába lehelni. !
Oh, mennyi lelki gyönyörűség \'élhető fel egy kisipari remekműben, a melyben kikristályosodik az iparos tudása, ízlése, egyénisége, lelke, egyszóval egész »én«-je.
A Jövő Iparosnttm\'zedékb-:n az önállóságot, az egyéniséget kfeU kl alakítani, értékeket kelt gyűjtenie a maga számára és fel kél\' vérteznie magét a tudás, " szellemi felkészültség fegyverééi, h:>gy lelki gyönyör-1 ici végzett munkájában mindig leleményes, sokoldalú és meglepően ügyes lehessen. Munkaszeretettel és jóizlésíjel egyes iparágakban máris, nagy haladást lett a magyar. Ipar. Kü lömVen azokban a szakmákban, a
melyeknek termé, elt teljesen hazánkban állíthatják e"ö, igy p,. a cipész. IpQiI szakmában. Ez az ipar 16 esztendőn kérésziül oly rohamosan fej-¦ödött, hogy immár bátran felveszi a versenyt a vifág bármely piacával Jóság, minőség és csinosig luki.Hetében? Ez pedig cipésziparosaintf, szakmai képzettségének és szc\'lcmi felkészültségének kösrönhelö.
A jövő kisiparának pl. jó szerszámokat, finom kis órák\'it. miíüvészl bútorokat stb., egyszóval olyan ipari termékeket kell gyárlani, amelyek kevesebb nyersanyagot, de inle\'ljgen-fehh munkát és tanultabb*, tehetségesebb munkaerőt igényelnek.
Ez a magyar kMpar Jövőjének\' utja! \'
Hogy a magyar kisiparosság ezen az úton minél biztosabb lépésekkel járhasson, ahhoz a Karácsony szent áhítatában, a szeretet ünnepén a magyar társadalom szerető megértését, *a kisipar megtecsülését* és a társadalom segítő kezét kérjük. Mindenekelőtt és intézményesen, radikálisan meg kell változtatni, át kell alakítani a magyar társadalomnak a »kisiparró\'« alkotott közfelfogását. Meg kell szűnnie é.s ki kell irtani a magyar közéletből a nagy magyar eéi és az őszintén és becsületesen óhajtolt magyar összefogás érdekében azt a sértő társadalmi felfogást, ame\'yct a magyar kislparosiársnda.: lom kezelése tekintetében a társadalmi élet számtalan, legváltozatosabb megnyilvánulásaiban at ország kisiparossága úton-útfélen tapaSttal
A család...
megküzd o betegségekkel, Iki rendszeresen halmaija a hanaui „magaslati nap"-ot.
V«i*rk*pvii.1«ti MAGYAR SIEMENS
kvarclámpa-cmldly Budapatl, VI. Noi|,m»i6u. 4. FolnrakaM ACCUNlO Budapail. V. RudolMtr 5.
\'dt hamui ..Magaslati nap"
Az őszintén kívánt magyar egység nevében meg ke\'l szűnnie a Hs-iparostársad-iiom bántóan rrJCgkü-lönböz\'clett kezelésének azért* U, hogy a termelő és alkotó magyar munka arcvonalában tsnult és müveit iparos generáció büszkén és önérzetcsen fejlődhessen fel. \' r De a szeretet ünnepén kérjükanég az ország sorsát intéző felelős tén>e-zőklő1, hogy evaiigélimnos. Igazságos lélekké* tekintenek a mostohán kezelt kisiparosságra, hogy gazdasági téren Is ez a temic\'ő, produktív, alkotó munkát vég/ó tán-adalmí réteg ís érezhesse saját sorsán keresztül Qt egyenlő elbánást, s miként a szellemi é\'ct munkával részére bUtos kenyeret és nyugodt öregkort tud biztosítani, ugy "z egyenlő elbánás és igazságosság elve álapján a termelő és alkotó- munka haremezején küzdőket se akadályozzák nagy munkájukban a mindennapi kenyér cze.nyí gondjai és a reménytelen, sivár öreg kor \'ilncstelenségel. j
Kellemes és boldog karácsonyi ünnepeket kíván a mélyen t vevőinek
VIRÁG JÓZSEF cég.
széket, hogy a kör megvédje a boszorkányok támadásától. A néphit szerint nemcsak a boszorkányokat látja meg a Lucaszéken, hanem rá lehet ismerni sok falubeli boszorkányra is.
Kískanlzsa legősibb kardala
Ez a primitiv, de annál érdekesebb sáska népdalt, nem is öreg, hanem fiatal ember utján ismertük meg, aki viszont nagyapjától (öreg Szokol János, a nagykanizsai esküdtbíróság tagja volt) hallotta, aki már a háború utáni években matuzsálemi korban halt meg. A kardalt disznótoron, lakodalomban, vagy más társas összejöveteleknél énekelték, még az 1800-as évek elején. A mai kis-kanizsai Öregek csak hallottak róla, de tudni senki sem tudja már.
Zabvetés és aratás mulatságai
Szóló: Szeretném tudni... Kar: Hogy s paraszt... Szóló: Szeretném tudni... Kar: Hogy a paraszt... Együtt; Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy vell a zabot ?
KISKANIZSAI ÉLET
Karácsonyi dallam
halk, csendes zenéje muzsikál lelkembe. Az a hang, mely a pásztorok lelkével, együgyű bölcseségével hallgatózik a szent éjszakán. Glória in excelsis Deo... Onnan a názáreti SiOi isteni Szülöttének jászolbölcsŐje felől hallom zengeni a csodás égi himnuszt. Onnan árad felém a dicsőség és béke fenséges ritmusa. Dicsőség és béke! E szavak tenéje túlkiabálja a századok, évezredek sok-sok lázadó keservét. Az a hang belereng az örökkévalóságba! De hol, merre, mi a dicsőség ? Talán az emberek, fajok gyűlölködése ? Mindenki győzni akar éj letiporni valakit 1 A békesség szavában vájjon mi akad meg a rohanó idők forgatagában 7!... Et pax homi-nibus bonae voluntatisf Jóakaratú emberek, vájjon mikor értik meg, hogy a Kárpátok vihara, as Alföld aranykalászos zizegése is egy örökkévaló ének, nekünk, magyaroknak.
A Lucaszék szerepe a rág! klskanlzsal babonák közt
A Nagykanizsai Városi Múzeum vezetősége elhatározta, hogy még ez évben mint Göcsejből, mint Kiskanizsáról beszerez egy-egy Lucaszéket, amihez különféle nép-hiedelem és babona fűződik. Ez a Lucaszék, mint ajtjéphagyomány clőirja, december 13-tól naponta készül pontos előírás szerint. A fát hét határból szedték hozzá Össze, míg a készítés mindennap
egy kevés munkával történik. A három éket karácsonykor ar éjféli misére hivő első harangkondulás-kor kell egyre beleütni, még hozzá egy keresztúton.
Apám elbeszélése szerint 1901-ben az egyik legénytársa készített egy Lucaszéket a fent előirt módon, sőt at éjféli misekor rá is állt a székre Bár a legények szoros gyűrűt vontak körülötte, mégis kiütötte a halálos veritek, mert "boszorkányokkal* kellett hadakoznia, akik azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. A legény tavasszal elkerült a katonáékhoz, jó három esztendőre, s csak egy év múlva Írta meg, hogy kit látott, szarvakkal, seprővel stb. Mert a lucaszékes csak egy év múlva mesélheti el, hogy mit tátott. Hogy miért egy év múlva, erre nem tudtunk bővebb felvilágosítást kapni. Azóta több Lucaszék készült, de a templomba csak kevés legény merte elvinni. Legutóbb négy évvel ezelőtt csináltak Kiskanízsán Lucaszéket. De a ferences lelkész szigorú szeme előtt nem kockáztatta meg az illető a ^boszorkányszemlélést*. A Lucaseék nem csupán Kiskanízsán ismeretes. Van olyan vidék is, ahol 13 határból kell a Lucaszék-hez beszerezni a szükséges faanyagot és az utolsó éket december 24-én készitik,";;majd a templomban ütik bele a szék negyedik lábába, de előbb a Lucaszék tulajdonosa krétával .^kört ir\' le és ennek a közepére állítja a Luca-
TUNGSRAM
caö-v-cC ,
?0:
1039. december 23.
egye« fülkélt. Ahol ríiiics tíyen fagyasztókészülék, olt több tojin!< jeget visz magávai u hajó, mert csak igy, a teljes él tökéletes fagyasztás állal érhető e<, hogy a huünemü iem ront" lik meg * többhetes ut alatt és az utolsó napon U épp oly friss gyümölcsöt, főzeléket s/0lfialhatnak fel u pinceiek, mint ez első nnpón
Sétáljunk azonban meg egy kic>ii beljebb a hajó gyomrában lévő raktárakban. Kísérőnk bősége felvi\'á-gositássnl tud szolgálni az egyesélei-mlsjterek mennyiségére vonatkozóan, így tudjuk meg, hogy egy ulon7000 citnomfot haszjiálnak fel és 28 00:) darab narancsot íi ananászt szolgálnak fel a már emÜtell 60 mázsányi egyéb friss gyümölcsön\' kívül,
ZALAI KÖZLÖNY
11
Az egy ut alatt elfogyasztott kalács és cukrász-sütemények súlya kc tvk 10 mázsára tíhelö, - mondja kísérőnk. Ennek nagy része már a hajón készül az ügyes ftijószakáczok állal. Egy-egy hajóuton elsütnek ugyanis 25 métermázsa iiszict, amellett, hogy 9 10.000 kiló kényeiét is magával visz u hajó.
Valószínű, hogy il háború kö\\ct-kezmenyeképp a\' adagokat a hajó-kon> csökkentették, de addig, tűig a iégyieudszert nem \\e eiték b.\' « háborús országokban, a német óceán járók egy amerik.\'l utón 140 ki\'óká-Vét, 60 kiló leat és 18 kiló kakaót használtak cl, hogy az utasok \'egké-nyesebbb gyomrát is kielégítsék.
Vlz- és borpince a hajó gyomrában
Nem szabad azonban megfe\'cdkez nünk az egyéb italokról eem. A hajó gyomrában valóságos borpincét ta-lálul. Egy ut alatt áting 4800 ŰWg bort iddogálnak ei az utasok. A bornál azonban sokkal kelendőbb cikk a sör, amelyből 12.000 Merre valói visznek hordókban, azonkívül még 1500 literi üvegskben. így aránylag műiden utasra közei liz liter sör Jut Ugylátszik való az a mondás, hogy akik a tengM fáják, megszomjaz* nflk. A hajóstársaságok pedig ugyaniak nem akarják, hogy utasaik szomjazzanak. Már csak azért ecid, mert a bárban fogyasztott lta\'ok jó bevételt is jelentenek. A bár részére például 1300 üveg \'ikört, 2000 üveg pezsgőt és 870O üveg ásványvizet visz magávai egy nagy óceánjáró egy útra. ,
De azért nem szabad azt gondolni, hogy a hajón mindenki szeszesital iszik. Igcrt nagy a h\'ajón n vízfogyasztás is, amelynek klclégilé\'e, hiába van a hajó körül mérhetetlen mennyiségű tengervíz, nagy gondot okoz. A tengervíz Ihatatlan és mosdásra, mosogatásra fem alkalmas; Épp ezért a hajó 1400 [óiMrja, tehát csaknem egy és félmillió Híer ivóvizet is visz magával. Ennél nngyobb mennyiségben c-ak üzemanyagot fogyaszt a hajó. Az egy amerikai úthoz elhasznált olajmennyiség pé;dául 8200 tonna. Tévedések elkerülése végett hangsúlyozzuk; ennyi a gépek etetésére kell. Az utasok »csak< 1000 liter tÓbluolnjnt fogyasztanak nrf ét-kezeseknél.
Amit egy hajón ellustulnék
Nem üfilozik ugyan szorosan az élelmiszerhez, de sokak szerint az cbéduténl cigaretta nélkül nenu teljes "az ebéd, így két-három számadattal megemlítjük mi Is egy óceánjáró utasainak1 dohanyfogyaszlását. Ez már csak azért is érdekes, mert egy vidéki trafik bizonyéra örii\'nej ha egy hónap alatt annyit árulna, mint amennyi dohányt egy hajó egyetlen amerikai és vlssza-ulru magával visz. Ez a rakomány ugyanis 20-26.000 szivarból, 200-300.000 cl-gaietlábó\' és S00 kiló dohánybó\' áll.
A jelenleg! nemzetközi helyzelbeji természetesen az eilenségeskedéscket folytató ál lantok nagy óceánjáról nem köz-ekednek, annál inkiíbb munkában vannak azonban a hadihajók. Már pedig egy nagy hadihajó szintén 1200 főnyi legénységet visz magával, tehát ha minőségre nenv is, mennyiségié csaknem hasonló hatalmas é\'elmiszerszükvégletre kell számítani egy hadihajónál, annál is inkább, mert a hadihajók mostnnábtn hetekig clrkálnuk az óceánon. •
Ha" a felsorolt néhány adat nem
Is adott teljes képet arról, mit is visz magávai egy óceánjáró, minden bizonnyal alkalmas volt arra, hogy kicsit tájékoztassa olvadóinkat, mekkora egy h-jó é-\'elmiszerszükségtcte, vagy ugy i* mondhatnánk, milyen telhetetlen egy hajó »gyomr»c.
A búsképfl lovag
;Kov4cs-Sebestfiiiy Tibor kOnyvc
Don Qulxoie t\'Aglk°-mikus alakja ejierdü\'t kissé a századok aa-¦t i " rán, amióla közMncp az egész világnak. Az irodalom megőrizte öröké-etünek, de a népszerűig tömegű életében erősen burleszk. Ízt kapott ¦ a felületi hatás vaskos humora mögött lassan feledésbe merült a mélyen emberi és éppen ezért mindig időszerű tariu\'om. Pedig a majjchai lovag több, "sokkal több, mint a rátóH ember, vagy a münchhau;enl hős. Don Quixote típus. Maga az ember. .Mint Ádám-Benne van Soerates és Epiküros, Na-polcon és Hári János is. KicsiUanik belőle Tancred és Casanova, VIII. Henrik ós Bajor Lajos, Monté OWo és Robinson, Corvin Mátyás ós Cyrano de Bergerac. Benne van a tegnap és a holnap embeic, te és én és mindannyian, akik naponta szembe kerülünk életlel, sorssá), erőnkön felüli erőkkel, vágyakkal, álmokkal és - Önmagunkkal is.
A közhasználat lekoplalta din
Quixote hórihorgas aTíVk járói azesz-ményekérí küzdő ember torzító tükrének igazmondó foncsorát és már-már egészen átadta őt az ifjúsági könyvtáraknak. , i
Ezt a don Quixole-ot ichublMtálta Kovács Sebestény Tibor, amikor megírta A búsképű lovag-ot, korának pompás történelmi és szellemi korképéten megrajzolta annak |n> da\'ml és örök emberi arcképét. Ccr-vantes-nek, a don Qulxole írójának é\'etlörténete ez a könyv, Cervantes é\'etc pedig a búsképű lovagé; hiszen Cervantes és don Quixote, iró és hős, a\'két nagy álumkcigető : emlen.ck, eszmények \'ovagjánuk. hol eibukotlnak, hol dicsőségesnek., no\' apostolunk, hol mesemondónak] mindig ugyanaz.
A műfaj, ainiben Kovács-Sebes-tény Tibor Cervantes és « manchai lovag kettős egy-arcélét kifaragta, nem könnyödén c apongó é\'etmjz-rOgény, de nem |s száraz, tudóskodó okoskodás. Szépiiodatmi köntösrxn tanuintáuy-iegínynek lehelne mondani, ha volna ilyen. Mindeneiébe szciencsés ez az egyéni fonna, mert a tudományos megbízhatóságot, külalakokon alapuló hl\'oL\'sséget egyesíti a reg\'ny drámai lüktetésével, é\'cles levegőjével, kellemes, szép stílusával. Ezáltal hősét és könyvét közelebb h:z.a az olvasóhoz, agyat, lelket könnyebben tár fel a fe;adnt számát a ; mcgbimernl. Cervnntes-ben don Quixote-ot és abban egy kornak, egy nanvzetnejk s egyben az embernek a derű á\'aroa mögötl i tragikus vívódásait-eszmény és erőszak, Jó és rossz, emelkedett és sár baragadt, é\'el és valóság között.
Kovács-Sebestény Tibor könyvének minden lapján meglátszik a hősének alakjába, az azt körülvevő é\'clLe való becsü!eies, táigyilagoscl. mélyülés és az áhítat, amivel az iró a kifejezés eszközeit futom ízlés, el megkeresi. Szemel telő ereje van cervantesi é\'el bőséges, de céltudato san összefogott háttér-festésének Rajta keieszLül a/, egész akkori világ feltárul, főkén! az akkori Spanyolország" hősí kor.s i kának lelkisége, egész s?e-Iemtör ó.cti kercsztrrtotsze 1c, fények és á nyékok, nagy erények és vég/etes bűnök és mögöttük okszerű biztonsággal alakulnak ki történelmi predeszUnáoló körvo
ttaM ; j
Írót, a magyar Írás komoly érié két, tudósát és művészét avatta nagykanizsai Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör, amikór kiadta lasztmónyl tagjának, dr. Kovács Sebestény Tibornak könyvét
(bl)
OOifOrdö nyílva toíBcJ 6 óratói \' órátf (héU4, dárda. pÓDt«k délutAS kxlden egtm nap oóknekl.
ajándékot
legolcsóbban
EHRENSTEIN
KARÁCSONYRA Í
legszebb ajándék
MüSICfl
KIS-PIANINÓ
Értéhes! ízlésen 1 PraHtlkns!
Eladási tennők: Budopnít, (II.. Emttat-Unt 13. (MIM)
„Három nap a téli Budapesten"
Fenli címen ar. IBUSZ a ,Téti Budapest nepsieinsJtésére jegyfüzcioket bo-CSájtoU ki, amelyek november 15-tÖi i jövő év Tebruár 29-ig érvűnyosek; A jcgytinelekot Oz IBUSz négyféle áron hozza forgalomba és pedig: -10, 32, 27 és 22 pingös tároii, asrorlnt, hogy a )rgyrii;ei tulajdonosa mejyik sxá\'AodábOn óhajt megszállni.
A jegyrao\'. a következő száUodák-lAn ón-ényos: I. kategória: Szt. Üdtórt, Oatilon, Hungária, Bristol, PalaUnuB.
II. kategória: Hoyal, Vadászkürt, Szt. Lukács, Pannónia, Brílannía, Aatoria.
III. knlcgória: Park, palatí^ Nermoti, Uetfopoie, Iiii|jcrial, Continental, Bel-k-.vue. IV. kau-flória; Wien, Lloyd, Fiuiuc, Esj>lannde, Mcrano, Erzsébet királynő, Szabó.
A jegy fíií éthez csalo\'l sZclvények a* alábbi kedvezményekéi I)iztosilják:
1. 50 sfázaiékos vasidijegy viVItásám jogositó igajolvány bármciy magyarországi állomásról Budapcstna ós visz-sjft, gyors, sebős, sz*mély \\agy vegJOt-vonAiokon. (A vasúti kedvezmény dco. 23—26. ItÖtőtU időszakban nem vchvlö igénybe.) 2. tjlaivány a Mávanl vidúk-röl Huit»|)i\'slio tódított mitúlnis/ji\'u-.i. tűim és vissza, 12 Siázaléktói 50 Uázfe-lékig terjedő kedvezménnyel. 3. Szálloda és reggelt utalvány, világítás, fűtés, kísnjlgálás, borravalóval együtt. 4. Utalvány díjmentes rendőrségi be-ós kije\'entő-laprn. 5. utalvány ked-vczmétiycs szürkelaxl jcgyfüzei vásár, lásra, 10 száznlők bneodménnyel. 6. Utalvány kedwzményes napi viilamos-(íé/lcl váltására, 7. Ulalvány a M, kir. Opcmliáz előadásaira, 25 százalékos LedvciinéiinyÁ\'l. 8. Utalvány ayN\'cmiOti Szbibáz »¦ 11.-1 ra :\'iv = > ¦ r-1. 25 százalékos kedvezménnyel. 1). utalvány Budapest vn-tmmemiyi u^nhAzának előadásom, 25 százalékos kedvezinénny*!. 10 Ko(t\\OZ-ményes ntalrány a Konrert Hangverseny-vállalat r, t. által rendezett hangvei>*nyekio. lí. Kod%tsrtnónyes ulatvany a Rózsavölgyi és Társ» Hang-vcrsxinyváiialal r. t. állal lendejott liangvenenyekio, 12. Ked\\-eanén>es Utalvány B Szóijinüvószcti Muzteumba. 13. Ked\\\\Mménycs utalvány a Mező-gazdasági Muzeimiba, 14. KeJveZmé-nyes ulalviVny a* OrszágliáZiés Királyi Vár megtekintéseié. 15. Utalvány a Székesfőváros Szt. Gellért, SÍI. Lukács, vagy Széchenyi Gyógyíürdöklxi, 20 százalékos kedvezménnyel, 10. Utat-vány a Kálvin téri Gyógj\'lnlózet r. t. minden szoIgáimiínyara, 50 százalékos kedvCEinénnyei. 17. Utalvány a Buda-pesti OgctÖverseny Egyosüict áltai rendezett versenyokre, 66 százalékos kedvxizniénnyel, 18. Kedvozményos utaS vány a Budapesti Korcsolyázó Iígjlet pályájára, ti), KedvSztnínyes utalvány a különböző sporlcíaméjiyekie. 20. Kedvecményes utalvány az IBUSa til-lal rendcuelt autókörjámtokra, 10 szá-zaiékiol 80 százalékig terjedő laedvtti-inémiyel, 2t. Utalviijiy ujpbb kodvz-nycsáru jngj*füzet ránatukia, a tajtúz-kodás ineghossDObbiuísa esetén. 2i. Az Európai Ani- ós Poggydszbíitositó r. t baleset, és poggyászbiztositó kötvénye.
A 1 Három nftp a Téli Uudapcslau. iegyfüz«tck*t vakunennyi IBUSz iroda áruattjja, Xll •
106?4552
10
ZALAI KÖZLÖNY
1939. december .23.
Szótő: Igy vell cl... (karjával mulatja) Kar: Szép csendesen... Szóló: Így vttl el... kar: Szép csendcsen... Együtt: így ved cl, szép csendesen a paraszt a zabot!
Szóló: Szeretném tudni... Kar: Hogy a paraszt... Szóló: Szeretném tudni... Kar: Hogy a paraszt... Együtt: Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy aratja le a zabot?
Szóló: ley aratja... (mutatja) Kar: Szép csendesen... Szóló: Igy araija... Kar: Szép csendesen... Együtt: így aratja szép csendesen, le a paraszt a zabot.
Szóló: Szeretném tudni... Kar: Hogy a paraszt... Szóló: Szeretném tudni.., Kar: Hogy a paraszt... Együtt: Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy adja el a zabot ?
Szóló: Igy adja el... (ketten paroláznak) Kar: Szép csendesen... Szóló: Igy adja el... Kar: Szép csendesen... Együtt: Igy adja el szép csendesen, a paraszt, a zabot.
Szóló: Szeretném tudni... Kar: Hogy a paraszt... Szóló: Szeretném tudni... Kar: Hogy a paraszt,.. Együtt: Szeretném tudni, hogy a paraszt, hogy Issza el a zab árát?
Szóló: Igy Issza meg... (koclntanak, Isznak) Kar: Szép csendesen... Szólói Igy Issza meg... Kar: Szép csendesen... Együtt: Így Issza meg szép csendesen, a paraszt, a zab árat.
K. Nagy László.
Egyesületi élet Klskanizsán
A Kiakanlzsai Polgári Olvasókör
ez évben ar lstván-napt, valamint a szilveszteri mulatsággal fejezi be munkáját. Az István-napi műsort a Kör az Ifj. Egyesülettel karöltve rendeli. Ez a mulatság nyilvános les/, ínifi a szilveszterin csupán a tagok és hozzátartozóik vehetnek részt. Ae Olvasókör 1940. évi közgyűlése és tísztujítása január 6-án lesz. Előreláthatólag ismét nagy
Karc várható.
Az Ifjúsági Egyesületben
soha még ilyen élet nem folyt. Mégis csak igazunk volt! Megmozdult a lelkiismeret és ma már százával iratkoztak be az Egyesületbe, ahol eddig még soha nem volt ilyen virágzó élet. A fiatalság nem a kocsmákba tömörül, hanem a Kath. Ifj. Egyesületbe. Minden, elismerésünk a vezetőségé! Az Ifjúsági Egyesület műkedvelői karácsony másnapján a Kör színpadán humoros vígjátékot adnak elő.
A Missziók Leányegyesület kiskanizsai frontján ae a hír, hogy bieony szegény leányokat kilakoltatták. A Kisrác-utcai helyiségük óvónői lakás, Így el kellett költözniük onnan. A város polgármesterének jóvoltából ideiglenesen a templom-téri iskolában rendezkedtek be, míg akad megfelelő hely, hogy végleges Otthont kapjon ez a minden támogatást megérdemlő egyesület.
— Tekinti* meg & Köpetein Bútoráruház Állandó butorkisliltáBat. ízléses 6a oioaó bátorokat kedvező llzetóai fel
tételekkel vásárolhat.
Séta egy óceánjáró „gyomrában"
Irta : Qrsf Ernő
pa személyszállító gőzös, c odálkoz-va kérdeztük meg, ml az oka, hogy ez a luxushajó teheráru! Is szállít, A kérdés Jogos-voit, hi*z ekkor már nem kevesebb, mint hatszáz zsák burgonyát nyelt el az óceánjáró gyomra.
A kérdezett matróz fölényeién vé (aszóit:
A hajó nem szálllt teheráru!. Amit most behajóznak, az m\'nd az óceánjáró egyet cn utjának élelmi-szcrszükség\'etéhez tartozik.
Elcsodálkoztunk. Szinte hihetett volt, hogy a hajó egyetlen útjához harmincezer kiogramím burgonya kellene, hisz ez 150 csa\'ád egészévi burgonyaszükség\'cie 1 Pedlglgy van, De akadt egyéb furc a látnivaló k Hosszú vaggonsorokb^n rengeteg zöldség-féle várt berakásra. Megtud, tuk, hogy 19 000 kl\'ogfOmmoi tesz ki az a zö\'dség és főzelék-nemű, amely a hajó egy utfafralaU elfogyasztásra kerüi- : • , ! ¦
A rostélyostól a kaviárig
De még ennél Is több husnemü kell ! Ha nem mutatják ínég a hivn-talos kimutatást, talán nem is htsz-szük el, hogy a hajó egy útjára 58°0 ki\'ogmmm mijarhahust, 2688 kilogramm borjúhúst. ki\'ogramsm birkahúst, 160 kilogramm ürürrust, 1680 kg. sertéshúst visz magával. De ez még mind nem elég, mert ehhez járul 5010 kilogramm hW, 3360 kl\'o-gramm szárnyas, 560 ki\'ogmimtm rák, humár, 150 kl\'ó vad, 2688 kÜó sonka és felvágott-nenvü, sőt 68 kilogramm kaviár Is!
Kedves olvasóink most bizonyára kíváncsian kérdezhetik, miért éppen, 26 métermázsa és 88 kfogr-itmím sonkát és felvágottat hajóztak be, s miért nem 27 mJétermázsát, hisz az a pár küó nem játszhat nagy* szerepet. Erre is megkaptuk a fclelelet. A hajósok még mindig fontban számolnak és sonkából, felvágottból kereken -1800 font az átlagos szükséglet egy úthoz. \',"¦\';-!\'
A böjti napokra Í800 font, azaz 980 küó sajt jut a több mint ötven mázsa halon kívül.
Negyedmillió pengőbe kerül egy Áthajózás az óceánon
Köztudomású, hogy Ét hajókon cl-- sei hallottuk, hogy 32 métermázsa
sőiendü az é\'éktí&é*, bőségís és fi- vajat fogyasztanak cl a h-ijó utasai
npm mluden, anég süteménynemü- és személyzete a német partoktól
bon sínes hiba, mégis megdöbbenés- Amerikáig és vissza. A német hajók
Mostanában alig mullk cl nap, hogy a rádió hírszolgálatában ne hallanánk, a nnpI\'apok |CguJabb jelenteiéiben ne olvasnánk, hogy az Északt tbiigSr vagy az Atlanti óceán valamelyik pontján clsülyeszíettek egy hajót A hadi \'e\'eniések-ben fegtöbhs/Ör csak pgy \'ot, egy rövidke mondat köz\'l, milyen nemxelis/gü volt a hajó, milyen nagy tonnatartalmú és a fcgény&ég vagy esetleg az utasok közül hányat slk^mlt megmenteni az eisülycsziő, vagy valamilyen más hajónak. \',
A közönség, amikor egy-egy hajó elsfllyesztését hallja vagy olvassa, talán megborzad, sajnálkozik, di aligha gondol arra, hogy milyen nagy veszteséget jelent egy-egy hajó el-sülyesztése példán\' - élelmiszerben. Az clsfi pillanatban ez a kérdés valóban jelentékíelennek látszik, amivel nenv is érdemes foglalkozni Pedig ha tü?e!esebben megvizsgáljuk, hogy mit is visz magávai egy óceán-Járó, csakhamar rájövünk, hogy n mostani időben, ömikóraháborus országok nyersanyag és élelmiszerellátása nr\'^zségekba ütközik, a hajó tényleg?* értékén felül wyos vesz\'e-séget jelent az elpuszuU nagymeny-nyiségu é\'clmiszer is. Y ;
Mit esznek meg a hajón egy óceán-uton ?
Másfél esztendővel ezelőtt, egy nyárvégi napon, amikor még szele sem volt az elkövetkező háborúnak, Bréma tengeri kikötőjében, Brerner-hafenben alkalmam Volt végignézni a Nordcutscher Lloyd hajóstársaság egyik óceánjárófának, az •Európáinak behajózását. Ez a hsjó a háború kitörésekor az angolok áUal ei-fogottnak hilt, később átfes\'.ve szov-jet-kikölöbe futott és csak az e\'-mult héten hazatért »Bnemen« testvérhajója, igy kétszeres érdeklődésre tárthat számot. A behajózásnál velünk együtt bizonyára sok olvasónk csodálkozott volna azon, hogy Hosz-szu tehervonatok gördültek n hajó mellé — berakásra szánt áruval.
Miután ugy tudtuk, hogy az Euró-
Olcsó ksrácsonyi srsk!
Felvidéki férfi kalap . . P 2"90
Férfi, női bélelt bőrkesztyű P 6-50
Férfi hálóing P 4-80
Selyem goldsol női hálóing P eo-5o
Női selyemharisnya . . P 1-48
P 8*50
\'tói
DívdEcssriiok
Fó ut 6.
BAZAR UDVflR»
Taltfoai 3—5i,
Legszebbet;:: legolcsóbban t
ugyanis a visszaútra is felkészülnek, nehogy Amerikában nemes-va.\'utá-bati kelljen megvásárolni a kész elek kiegészítéséhez szükséges éiclmis;.erf és nyersanyagot.
Egy nagy német óceánjáró amerikai utfa igy Is kb. 260.000 pengőbe kerül. A hajó 1200^-1300 főnyi utast visz magávai a közel 500 főnyi személyzeten kívül. A hajón léhát
1800 ember élelmezéséről
kell gondoskodni.
Ez pedig több mint 20.000 napi nda-got jelent egy úton !
Amikor mindezekutáu e\'csodálkoz-tuuk, hogy 60 mázra nyersgyümölcsöt és 50 métermázsa száritotlgyü-mÖicsöt raknak bű a hajóba a 30 mó termázsa tápszeren és konzerven kívül, felvilágosítottak, hogy ez még crak egy része urunk a hatarnms éfelmiszermeunyisógnck\', anve\'yet &\\-kor raktároz el a hajó, ha például egy háromhetes luxus-körút ázásra Indul. Az ilyen kiránduíóhajókon 500 métermázsa burgonyái, 160 mázsa zöldfőreléket és 120 métermázsa konzervfőzeléket halmoznak fel, tehát egyharanadrésszei főbb kell mindenből, mint egy amerikjai útra.
De térjünk vissza az Egyesült Államokba Induló hajóra és nézzük meg, a felsoroltakon ktvül mit visz még magával az óceánjáró. A hajó mélyén lévő hatalmas raktárhelyiségek telhetctlenül nye;Ik el a mázsás csomagokat. Megpróbáljuk sorra vermi Őket. Az egyik részben •meletnyl ládasort
látunk. Csupa cukor. Kereken 18 láda, azaz majdnem két és fél tonna. Ennyi cukorral a fél Balatont . meg lehetne édesíteni, hisz ez a mennyiség egy öttagú család 85—ÍO évi cu-korszükség\'otének felel meg.
Külön terembea 40 000 darab tojás volt tárolva. Ennyi tojás a jelenlegi német fejadagot véve alapul, egy 10-000 lakosú városnak éppen egy hónapig lenne elegendő. A közelben hatalmas kannákban 6600 liter fej volt felhalmozva. Termékéé, fen ezek a raktáxhc\'yiségek fctflen hütökészü\'ékkel vannak ellátva.
A hutást négy gép látja ol, amelyek tengervíz és vegyi anyagok segítségévet mínusz 7 fok Celsiusra tudják hütcjü az é\'elnüszerraktárak\'
ZALAI KOZLÖNV
1939. deccmb?r 23.
Tehetségek és tőkék felhasználása és a magyar vidék
A Kereskedelmi Iskolát Végzettek Országos Szövetséf ének programjából
Beszámolt a Zalai Köz\'öny a Kereskedelmi Iskolát Végzettek Országos Szövetségének alakulása ró1, er-rói a Nagykanizsa é^ a környék íi i-inlságát Igen közelről érdeklő és áldásosnak ígérkező mozgalomról, a melynek élén lovag Slemád István kormányfő tanácsos, a migyar közgazdasági étet, a magyar családvédelem és a közélet sok ierilte.\'énck fáradhatatlan vezér-férfia áll. A Kereskedelmi Szakiskolai Tanárok Országos Egyes ületének Budape^ej* megtartott közgyűlése Is foglalkozott ezrei ft szervezkedéssel, amely si\'.e-rének biztosítékát íbvag Sternád nagyszerű szervező képességében, sok oldalú összeköttetései ben és ritka cselekvöerejében hordja A közgyűlés után díszebéd voll nBri\'ánnia kupolatermében, itt dr. Deogl János egy. tanár, dr. Szaká\'l Zsigmond Margóssy Emit és dr. Sztmkovics Anno tanügyi főtanácsosok, dr. Kiss János budapesti gimn. ig\'zgató. dr. Heinrich János főtitkár szólaltuk fel, méltatva az alakuló KIVOSz jelentőségét is. A felszólalók sorában lovag Sternád István vezérigazgató, a KIVOSz elnöke nagyszabású beszédben ismertette a vidék etesettsé-feét s a vidék jogát ahhoz, hogy az uj gazdasági bcrendezkcdésten meg* felelő értékekhez jusson-. , i \\ .
~ Igen nagy események elöli áll Európa, - mondűtu egyebek közi - és Magyarország is. Senki sem tudja, hol ól\' meg a kő, amelyet a világháborúban dobtak el, kiket fog tönkre tenni és nem ke\'eikeznotc olyan romok a müveit Európa gazdasági életében,1 Amelyek újraépítését talán meg Úro élheijük. Közeledünk ahlioz az időhöz, amikor a válságból, amelybe Európa mind johbau belekerült, kivezethetjük Magyarországot
- Az ország gazdasági átépítésen cél. Magyarország nem fejlődött egységesen. A vidék elmaradt a gazdasági életben és nem nyújt elég likaimat n tehetségek és tőkék fel-har7jiá!ására. Az egyik feladat léhát, ho/jy Budapest és a vidék egyforma >y4daságl Irányban fejíötijék- Decentralizálni kell a gazdasági életet,
0 termelési, ezzel egyenletessé tenni, i.övcbii a fogyasztást. A K1VOS* fontos fe\'adata etéren bátorítani, lá-i. ogatnl -a vidék gazdasági \\czel3II, a városok és megyék vezetőivel együttműködve e ömozditanl, hagy városok és községek hozzájussanak az ipari és keivoslredctmi munka modem eszközeihez A KIVOSz vállalja, hogy körzetenként megszervezi n vidék gazdasági közgondolkodását a gy-ikor.\'atl termelési és fogyAtt lá-si feladatok irányában és seg;tsé-gérű áll a koPjn\'ányzéfii->k a gazdasági klbonlakozás terén, mindenütt megteremtve a ff^zdaiágl együttműködés szellemét.
KIVOSz másik nagy feladata is
fontos. Amikor súlyos nemzetgazdasági kérdések rohantak meg bennünket, ugyanakkor Magyarország nagy átalakuláson megy ál. Ezt az átalakulást a józan ész, Igizság és a munka megbecsülése jegyében kel\' íu\'.-goldani. Ügyelni keli, hogy m\'g-lévő értékek el ne vesszenek. A megoldás csak a (örvény keretein belül maradhat, de a végrehajtási iit*eltá> szellemében szükséges a belátás és tapintat Az értékek megmentése majdnem olyan fontos, "mint uj értékek nevelése és a gazdasági késszel\' lembe való bevonása. Múlhatatlanul szükséges az uj elemeknek, teliál n keresztény ifjúságnak helyes, céltudatos, komoly megsegítése, Igy az országnak értékes szellemi vezérek rendelkezésre állítása arra az Idő\'e, amikor elkövetkezik hazánkban és egész Európában a végleges rendezés.
- Mindezekért küzd a KIVOSz, karöltve Magyarország kiváló pedagógusaival.
Ilovszky János a tisztújító szék ülésére Nagykanizsára érkezik
Decembfr 28-ón ül Össze a polgármesterválasztó közgyűlés
Brand Sándor alispán
Mint ismeretes, dr. Brand Sándor alispán december 28-ban állapította meg a nagykanizsai polgármester választó Usztujitó szék összehívását. A polgármesteri hivatal, ma kü\'dte szét a tisztújító szék gyü\'ésére a meghívókat a városatyáknak december 28-án, csütörtökön délután 4 órára.
Az Qleteh dr elnököl.
Mint i\'letékes hdyrőL értesülünk, a polgármester-választó közgyűlésre Nagykanizsára érkezik Ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési kép-vi-cicije is, hogy részt vígyen Nagy-kanizsa nagy ünnepén, az egyhangú po\'gármester választáson. «
Bécsi szálloda-tartozás miatt a kaposvári fogházba került a „Svájci Magyar Kereskedelmi Bank" elnöké
Návory Kornél volt balalonujhelyi lakos ellen még 1937 tavaszán feljelentés érkezeit a kaposvári törvény székhez, mert egyik bécsi, szállodában nem flzetle ki 225 schilling ta -tözását, sőt még a szobapincértői 3CÜ schillinget kért kötesön. Návory névjegyén ez állt; »a svájci Magyar Kereskedelmi Bank ebiöke, Siófok*. Ezért érkezett ellene a kaposvári törvényszékhez a feljelentés. A kiadott nyomozólevél alapján még
csak most, két év után fogiák cl Návoryt a budapesti uttevélosztályon Návoryt azonnal Kaposvárra p&llitoí* ták a fogházba és ott döntenek sorsa felől. A svájci Magyar Kereskedelmi Bank elnöke azt állítja, hogy a bécsi számlát mér régen kifizette.
— BntD«hUUltásank«t teUatae mai minden vétolkénywar nélkül. Kopttofr
FELHÍVÁSI
Az 1862-ben alakult
Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
mint az Országai Központi Hitelszövetkezet tagja
1940. junuár 1-én nyitja meg
79-ik hrjti-batéíes évtársuiatáí.
Egy heti-betétre hetünk int 1 P flM-tendo, dc jegyezhető egy könyvre tobb heti-betét is.
A heti-betét 3 évre szél. de kívánatra bármely év végén elszámolható,
KSIuSndkat adunk tagjainknak bekebelezésre, értékpapírra, vagy kezességre.
Takarékbetéteket a legjobban kamatoztatunk.
Jegyezhetők 40 penge* üzletrészek U,
amelyek ellenértéke azonnal, vagy negyedévi 10 pengős részletekben fizethető.
A Hantáin.! Wlmkt Mrttkint
mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja lg*xgftt6aága CMagary-at 7. dr. Rapoch-hii
— Margitszigeti Pilitlnui Hotal és Szanatórium. — Mérsékeltél! árak. Násiutatoknak különlagss kadvezmény.
Hösl naptár
í 1L napon a vo\'t stombatlKllyi 83, közös gyalogezred igen erős tüzérségi
_tűzben előnyomni! a Ni-
UH. in. 23 I da folyó torkolatához kó-
1-1-\'tel fekvő Wislica irányá-
ban, N\'ogy veszteséggel járó támadása közben az ezred hősicea küzdő csapatainak sikerült a fjida folyónak Konieanosty-Huchflry vonaltól északkeletre csö szakaszát elérni*
A folyón átkelni a heves ós összpontosított efltensÓges tüzbon a többszőr megkísérelt ÖntHáidozó próbál-koíások ellenére sem lehetett, A súlyos veszteségek miatt a,Támadás folytatását a sötétség beálltáig ei kettőit liaiasitonl. Ekkor az eZred az utásztosztag Altoa időközben helyreállított hídon átkelt a túlsó partrp. & egészen n VrtsÜca előtti második Nida ágig nyomult előre. Az ezen átvezető lúd szintén fel volt robbantva, n zsilipekkel felduzzasztott viz pedig, mintegy 100 m. szélességben elöntötte a I>artokat. A támadás itt újból meg. akadt, Ebben « válságos helyzetben mellig vízben tartotta az ellenség heves tüiB Altm megtizedelt ezred hösl kitartással az dórt vonalat núndatldig, mÜgneni felsőbb parancsra Ismét a Nida nyugati partján lévő régi állásokba rendelték Yissia,
Városi Mozgó Még szombaton és vasárnap) Nép Mozgó. gMS" Szombaton és vasárnap!
Cecil B. de Mille élete főművei ACÉCKJin/lVJÍN Előadások kezdete szombaton 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap a szentestére való tekintettel csak 2 előadás, 3 és 5 érakor. Izgalmas! Titkok és csodák filmje Érdekes! Kongó, a fekete extázis Előadások kezdete szombaton 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap a szentestére való tekintettel csak két előadás, 3 és S órakor.
Karácsony napján (hétfőn) m*W Csak egy napi Mr.Moto halálos titka Kiegészítő műsor: Villám lovsa és mindkét karácsonyi ünnepen: A kanizsai zászlószentelés filmi elvételei Karácsony napján (hétfőé) ?gg~ Csak egy nap 1 Számúra/\' herceg leánya Nlppen leányának földöntúli szerelme. A filmművészet gyöngye. Főszereplő Sessue Hajakawa.
Kedd, szerda, csütörtök. Legújabb magyar filmi Szárnyas dandár Zugnak a harangok, Főszereplők :TLukács Margit, Rajnay, Vértes, Oregus, Kőváry és Hidvéghy Valéria. Karácsony másaapján (kedden) Wtt" Csak egy nap 1 A KÉT FEGYENC A robusztus testalkatú Viotor Mo. Laglen monumentális filmje. Fényes kisérfi műsor!
ElBadáaok köznapokon 5, 7 és 9 órakor, a két karácsonyi Onnspan S, S, 7 és 9 órakor.
8
Iô3§. december 03.
JtALAl kQZLÖNV
A magyar föld 85
1940 elején megkezdődik a fOIdbl
Budapest, december 23 A kormány — mint beavatott fföfy. ,ő! Centik — a Jövő év elején vCg.e hajt,11 a föJdbirtokpolitlkoi törvényt, va\'amint elkészíti a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló kódexet.
A fö\'dbirtokpolt ikai törvény mát-fé\'milh\'ó holdat hittat a ki embereknek. Az ország 16 miUió katasztrális holdjábó1 tényk-g\'s mezőgazda, sági tcrm-alés 12.5 mlHló holdon fo-lyik. A földbIrtokrof(!rni\'mai ennek a terü\'eluek 85 százaléka lesz a 100 hóidon a\'u\'i bírtok, javarésze mind ki^embeiek kezén. \' • {
százaléka kisemberek kezén
rtohpolltlkal törvény végrehnjtásn
A kormány föUlbirtokpolitikai javas atával Magyarország Európában a második helyre "kerül a birtokéi-osztódás tekintetében.
U) korszakot jelent a mezőgazdaságnak «Teleki-kormány nendelko, zé\'e azért is, mert gondoskodás történik a mezőgazdaság tervszerű irányításáról, mezőgazdasági hitel ser-zekéről, a tenyészállatok kiválaszt á-sárói, valamint a szakoktatás megszervezéséről. A kormány ezenkívül szaktanácsot állit [tel, ani2,y gyakoriali tanácsaival segili a kormányt.
vonalon közel 50 százalékos az oai.l kedés. Joggal remélhetjük tehát, hogy a téü magyar élei is törekedni fog o.t a hatalmas forgaiomjavulásl elérni, ha mi is törekszünk olcsóvá, vonzóvá és s,é|i|ié tenni a főváros téli magyar életéi. Am a slnliszlika azt is nnilalja a* akció és r.akció eiyonJAségériek örök (örvénye alapján, hogyfha Budapestre jón a vidéki, akkor a budapesti lakos is többszőr megy iö vidékre. Ha tehát a iBudapest ló\'on. akció jó\' Sikerűi, akkor vistoöl /tavasztól őszig még több MléJVs vonat, még löbb fiJércs hajó, még több csoportos és egyént utas fogj;< a vidéket felkeresni, mint eddig, Mit jeleni te. háj a vidék számáru n Budapest lé en mozgalom? Olcsó Budapestet télen és még •óbb uj Vendégei a nyáront (:)
fllcsó karton,! árotifás.
üvsg- éi poroellAn-kéiilatikbin. valamint azinlképakban nagy válaazték.
Mit jelent a vidék számára
a „Budapest Télen" mozgalom?
Irta; Halléay litván kormánytAtanácsos, as Orszígos Magyar Idegcnlorgalml
Hivatal voiretoje Az Idcyenforgalmi propaganda Munkaközösség, amely Budapest székes-főváros Idegenforgalmi Hivalalának, a DudApesti Központi Gyógy\' és Üdülőhelyi Bizottságnak, az\'IBUSx.R. T.-nak és az Országos Magyar idegenforgalmi HiMitolnak nagy Közős szcr\\C, Vzívbcu liljára indított egy uj (akciót, a ¦ Budai-pest télen, mozgalmat, amelynek az a cé\'ja, hogy a magyar télben .ujabb hidat verjen a vidék éi a főváros közölt. I
A magyar idegenforgalom négy té nyczöjéi\'.ek vezetői ugy véllek, ncai elég, hogy övebta nögysrer, — tehát a márciusi Tenyésiúl]ilvásárra, 8 májusi Nemzetközi Vásárra, az augusZ-i»si Szent István napra és a szeptemberi I^kl)crcn:!o:ési Vásftiru — osgy tömegekben indul mef a vidék a főváros felé, Ezeknek a kehozmé nyes utazásokkal kapcsol Mos akcióknak ugyanis majdnem kizáróbig gazdasági jellegük voll s Így a vidéki ulos ideje vitel k sza híd gá) ások ka/l, 1« szerzésekkel, alkndozdaokkal s ezért o gyönyörű magyar főváros élvezésére nem n.arad ideje. De nc.n is maradhat ideje, hiszen ezek az események in. tavas; és az ösz között zajlanak lo, amikor a magyar vidéken a munka dandárja van, 0 vidéki magyar tehát a tél kivételével sohasem jöhet boldog Rondtalansággaí Budapestre. Bátran ál-litlmljuk hát, hogy fiz eddigi tflmeg-ulazási lehetőségek kcrelo\'n b tft\' a óváros éfl a vidék csak \\fl munka i felörtÖ nagy robotjában találkoztak egymással, \'\', %
Ezen akanmk ml vAltoztabil most, a .Budajvest télen, akció remtcésóvel!
Eddig az vo\'t n belyzot, liogy ősztől tavaszig szntc teljesen elapadt e élet áraml;vstt a főváros és a vidék . Vött | lassan tóli álomba dcrmoH t magyar b.\'lsö klogenforgelirn. November i-töi március i-ig a .magyar idegen forgatom 120 fekc\'e napja következett évről-évre s ml ntosl ennek a 120 cjjanényteleu napnak (bentünk liAdnt »zzai, hogy téli szezont akarunk csinálni a lioltszczonbób
Milyen eszközökkel? Árleszállítással az egész vonalonI Oltsó\'utazást, oicsö liolctl, olcsó ellátást, olcsó.szórakozást és olcsó nivós pihenést akanmk biz-l|ösltani\'minden vidéki üzámárU a. nia-.gyftr főváiosban. Azt akarjuk, tiogy a fővárosnak nz idegenek álul annyiszor agyondicsért szépségét, kultúrintézményeit, színházait, fürdőit, zenei életét, Uúnumányi é* önképzési lehetőségeit, nívós pllienési alkotmall, csillogó lársadsOmi ételét a léit hónapokon keresztül rendkívül olcsón ma. gáénnk vafl hassa minden vidéki magyar. Azt akarjuk, hogy a -magyar vidék legalább télen bLrlokába vegye « magyar fővárost,
! A; legújabb belső váudorrorgaimi staiisxtikák azt bizonyítják, hogy a városi elem áramlása a falu feló iQ százalékkal szaporodott. Alig- egy óv alatt tehát az egész 1*1*0 .forgalom
A Vatikán és Róma egyetértésben indított akciót a békéért — a kommunizmus ellen
Róma, deceüibr 2;i XII. pius pápa vasárnap déUflöii fél 11 órakor a Szent Kollégiumban a bíbornoki kar. cJöM nagy beszédei mond. A Szentatya felhasználja az alkomat és a hadviselő felekbe-, béke felhívási intéz, hogy karácsonykor, a szcro\'el ünnepén fe,iyvorsziui«ltei ün-nepéljenek u csatatereken is,
London, deeenuVr 2:t Londoni jelentés Szerint Ilimflcr
Mussolini béke (ervének a vázflatáYai utazott hazai Bámutatnak arra a körülményre, hogy Ilimlcr megrövidítette az olaszországi tartózkodását és önnek politikai körökben nagy jolentöségot tulajdonítanak. A cikk nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a Vatikán és Oüasal orsíág köüöU teljes az egyetértés ás közös « cét a béke megmentése és a kommunizmus leküzdésére irányuló U-n-ekben.
Este 6-ig
válogathat vasárnap is
remek
gramofonlemeiekből!
GRÜNHUT ELEMÉR
Daák-tér 2.
Összeesett és meghalt fadöntés közben egy murakereszturi gazda
Muiakerésztur, december 23 (Tudósítónk Jelenti) Mózes János m!ura);ei^szturí lakos napok óla a közeli erdőben do!g>zoti. A faküer-mftlésnél idős édesapja is segített néki. Tegnap az apa már hazafelé készülődött és hivla fiát, aki azt fe: lelte : ¦ j 1 i í i !
- Mindjárt, édciapám, cs^k még ezt a fát kivágom I J
Fo» is emelte a nagyfejszét, de nrielőti még belevágott volna a fába, összeesett és azpimal megholt.
Megá\'lapitották, h»gy a fiatalember szívbajos vott, az okozla hirtelen halálát. [ ;
A tábla jogerősen felmentette Papp Boldizsár jövedéki ellenőrt
vényszék zárt tárgyalása tárgyalta, majd nyilvánosan hirdette ki Ítéletét : felmentette az eltejie emelt vád\' és következményei a\'ól és azonnal s/abadlábra helyezte. J
Fellebbbezé-s folytán most tárgyalta ezt az Ügyet a pécsi tábla Soós-tanácsa s az is helybenhagyta aZelsői fok fcimentő\'i\'.életét: \\ { \'
A felmentés jogerős. " [
Többször fog\'alkoztaita a bűnügyi hatóságokat Papp Boldizsár városi jövedéki ellenőr ügye, a\'dt egy helybeli özvegyasszony feljelentett azon
a cimen, hogy kiskorú i33nyá^tf szemben meg nem engedeti módon viselkedett. Pappot le tartóz! atlák s-ehhez a vódtinács U hozzájárult. Papp ügyét a nagykanizsai tör-
PETRÓLEUMNÁL, GÁZNÁL, VILLANYNÁL ÉS A FÁNÁL SOKKAL OLCSÓBB FŰTŐANYAG
Ára: lakásba szállítva 100 kilogrammonként P
A várpalotai nemesltatt szén könnyen gyullad, néhány apróin elégséges a begyújtáshoz. Magas lánggal ég, nem kormoz, nem füstöl, salakja nlnos, osak könnyen széteső hamuja. Tűzben ugy ég, mint a legszárazabb fa, de sokkal nagyobb meleget ad és az ára la sokkal olosóbb a fáénál I
VARSÁNYI PÁL
Zrínyi Miklós-u. 32. Tel. 226.
Állandó nagy raktér dorogi szenekben és tűzifában,
17
14
j ZALAI KÖZLÖNY.
1
A ZALAI KÖ1LÖIT „KERESD A HIBÁT*
versenyében ma a hibát
-................................................«**
hirdetésében a Zalai Közlöny »|Í
számának .......... oldalán találtam
meg. — A helyes belük: .........,
szó:................................................
Olvasható aláírás:
Minden olvasónknak,
előfizetőinknek, nyomdal üzlet-feleinknek, a „Zalai Közlöny" is vállalata minden Jóbaráijának ezúton kíván Isten áldásiban gazdag ünnepeket, boldogabb magyar jövendőt
a szerkesztőség és kiadóhivatal.
— (KOvetkaző számunk)
a liármns karácsonyi ünnepek után december 27-án, szerdán délután a rendos idöhcn jelenik meg,
— <A poIfArmtster karácsonya)
, Dr, Krátky István kir. kormányfő-tanácsos, Nagykanizsa város po\'gár-mcslcre, a karácsonyi ünnepekot, ax elmúlt hónapok nregcröllclő munka-tempója után, leljes kikapcsolódásban, családiad együtt vidéken töUí.
— (A szerkesztőségből)
I Barhorits Lajos, a Zalai Kóilóny felelős szerkesztője 3 hónapi távollát után Szombathelyről visszaérkezett Nagykanizsára és a mai nappal átvette hivatala vezetését,
— (Dr. Anek Antal)
\' fo\'yó hó 18-án ügyvédi oklevelet nyert, (:)
— (Eljegyzés)
i Vaskuti Erzsébet (Palin) és Haha József (Esztercgnyo) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.
W&S" dRA> Wö ÉKSZER, i*uJS SZEMÜVEG ZSOLDOS GYULA (tisittttf, tkimtn b lálmnhaiKltniÉl,
— (Dalos-hír)
A Magyar Da\'os Egyesületek Országos Szövetsége legutóbbi évi közgyűlésén az elnökség indítványára dr. Tholway Zsigmondot, a magyar dnl-ku\'lura rejfleszlóse ós ápolása lerén kifej\'ett lankadatlan munkáss ligának elismeréséül a na^jyválasztmány tug-já\\á választolta, amiről most az országos elnök, dr. Ripka Ferenc, Budapest székesfőváros ny. főpolgármestere Jo-veiben értesítette dr, Tholwayt.
— (A telnólamplombin)
karácsony első ünnepén, hétfőn délelőtt háromnegyed 12 ómkor lengyel istentisztelet lesz, amely alatt lengyei liitszonoklatol tartanak és a lengyelek hires kórusa fog egyházi ém-keket előadni karmesterük vezetése alatt,
— (Polgármester választás Kaposvárott)
Lejárt a kaposvári polgármesteri állásra hirdetett pályázat liatárldcje. A polgármesteri Szék betöltésére egyedül a voii polgármester, Knposváry üyórgy kormány főtanácsos pályázott, igy őt ma dékiött egyhangúan 10 évre pol-gánnoslurrí váiasdottAk,
*4
la fejeződik be „Keresd a hibát" veiseuytínkl
Tudnivalók
A „KERESD A HIBÁT!" nagysikerű rojt vény versenyünk ma fejeződik bo! Ma közöljük az utolsó szelvényt és ma rejtettük el az utols*három bottllituát! Fölhívjuk azonban pályázóink figyelmét, hogy a lövő héten még közlünk egy számnóíkülí pót-szelvényt, azok részérő, akik 1—1 szelvényt olvosz-tottok. vagy rosszul töltöttek kl. E pót-szelvényre a hiányzó napon moRjoIent számot kell ráírni a helyes betüveL
Mit l«h«< nyaral?
A nagy órdoklődést keltett „Koreád a hibát" rejtvény verseny Unk megtöltői közt. mint már Jelentettük, ötven díjat osztunk kl. A dijakat helyezőké miatt nem soroljuk fel mind, csak megemlítünk néhány értékes ajándékot. A nyo-remónyek közt van: fényképezőgép, likőr készlet, kávés-késztet, állólámpa, olajfestmény, női reUkUI, 1 q szén, cigaretta es hamutálcák, karkötők, broisok, több üveg bor, ceokoladé-
vsrsenyről:
csomagok és könyvajándékok. Hogyan kall pályázni?
A KKUK.\'in A HIBÁT versenyen a naponkint elrejtett hibás hetük helyére beillesztett holyes bettlkkol kell pályázni Ez a 21 betű (egy nap kettős másaalhangzó volt elrejtve, a karácsonyi számban pedig három botü) egy jelmondatot ad. Egy külön lapra a pályázó nevének és lakhelyének feltüntetésével ezt a Jolmondafot kell felírni, a keresztrejtvény víszlntes 29 és 03., valamint a függőleges 4 és 10. megfejtésével. Természetesen mellékelni kell az összes szelvényeket ls. A szelvényeket, a jelmondatot és a keresztrejtvény 4 sorának megfejtését tartalmazó zárt borítékra rá kell Írni „Keresd a hibát" rejtvónyverseny. A megfejtéseket Január Mg kell beküldeni.
Tehát: kellemes és boldog karácsonyt és Jó szórakozást kívánva: Keresd a hibát I
A „Keresd a hibát" keresztfejvénye
Csak a lüggőle^es 4 és 10, valamint a vízszintes 29 ós 63 megfejtését kell a „Keresd a hibát" jelmondatával és a szelvényekkel együtt január l-ig beküldeni.
1 P 3 U 5 8 r-p .... nr rr ir rr
¦ 14 ¦ 15 U ¦
ír ¦9 | ¦ 20 ¦ 22 ¦ 23
w 25 ¦ ¦ 26 27 11 II 28
29 1 1 1
30 ¦! ¦ 3, ¦ 32
33 ¦ 34 139 m 36 1 38 ¦ 39
1 41 ¦ _ ¦ •12 | 43 M
¦ 44 | | 1 ¦
16 ¦ w ¦ 48 m 49 ¦ 50
5F í m 53 ¦ 54 55 ¦ 56 ¦ 57
gr ¦ ¦ | 60 61 ¦ ¦ 62
63 ^ 1
64 ¦1 ¦ 65 ¦ ¦ 66
67 ¦ 68 | 69 ¦ 70 H 71 72 ¦ 73
m 74 1 75 ¦ ¦ 76 77 ¦
78 | m 79
Vízszintes sorok) 1. Német város magyar neve. 7. Napszak. 14. Hangicmezmárka. 16. Rendes életet élé 17. Os. 19 Családfő. 20. Cigarettázik. 22. Somogymegyei község. 23. Képző, -ve párja. 24. Belga fűrdö. 26. Sziklatok. 28. öreg. 29. KÖzmmdás az Ismerlek kftzül 30. MÍilatíáí(l) 31. Tulajdonos. 32. Három más nyelven. 33. Idegen „és". 34. Vízben ét 36. Enyéhi latinul nőnemben. 37. Száz más nyelven. 39. S (11 40, Ragad. 42. Voll miniszterelnök. 44. ö mosta a kezeit, de hiába 43. Város Sáros vármegyében. 47. KcrlínÖ-\\ény. 49. „Másképp" latinul. 51. Eceee. 53. Testrész 54. Löv 56. Tojás mássalhangzói. 57. LŐ népicsen 58. Folyó spanyolul. 60. Kutat. 62. Háromszor latinul. 63. Ismert közmondás. 64. Z T. T. Ü5. Csúnya tulajdonság. 66. Ilona becézve. 67. Egyforma magánhangzók, 68. H. C. E. 70. Nagyobb tisztás terület. 71 álakat közepe 73. Kör része. 74. Kiabál. 76. Kis Üvegcső. 73. Megsavanyodott tcljestcj. 79. Lelkibeteg.
FflggStegea toroki 1. Belgium fővárosa.
2. OörÖgbetO. 3. Hetyhalározé. 4. Népdal kezdete. 5. Zoa 6. László Nándor. 8. Egyforma mássalhangzók. 9 Felvidéki nép. 10. Müvei tségtcrjeszto előadások a szabad ég alatt. U. Lócsemege. 12. Nemet prepozíció. 13. Egyike a legkedveltebb Díszcserjéinknek, virágai június-júliusban nyílnak. 15. Horvátországi község. Mai neve: Sisak. 18. Testedzés, 20. Ázsiai állam. 21. Hivatal. 23. Csakhogy(l) 25. Vonalkozó-névmás. 26. Susog mássalhangzói. 27. Vissza: testtanulmany. 2tí. Oazda Igéje, 34. Vlziállatok. 35. Gonosztevő. 37. Nyesett. 38. Alávaló. 40. Orahang fele. 41. Hangnem. 42. Spanyolország eleje. 43. Figyel. 46. Személv Idegen sióval,-48. Mozi néző-hely. 50. Káosz. 52. Japán város. 54. Karmester teszi. 55. Sakkbáb neve. 57. Legyilkolja. 59. Őszi hónap rövidítése. 60. K D. Ö. 61. S. N. S. 62 Tyl. 68. Parto kat köt össze. 69, Wár meghalt. 71. Mé lyitett zenei félhang. 72. ... mars. 74. Ritka mássalhangzó fonetikusan. 75 Személyes névmás. 16. Futár eleje. 77. összevont német prepozíció.
1000 darab
Babakocsik, hintalovak, biciklik
és mindenfajta Játékok.
Manikűr-, fésű- ós illatszer-kazetták
fővárosi választékban ¦¦A#»A XI
Babaklinikal VAGO-nál
JM9. december 23.
HOTEL CORVIN
BUDAPEST *19
VIII., Csokotiay-ii. 14. Nemzeti Színháznál Családi siállodt a város szivében. Újonnan berendezve, központi fűtés, hideg-meleg folyóvíz.
Egyányas szoba P §•—, kétágyas P U-—
— i Baross-fiztetek zárórája karácsonykor)
A Baross Szövetség nagykanizsai csoportja értesíti a mélyen tlszUlt vásárló közönséget, hogy kereskedő tagijainak vasárnap, 21-én esle 0 óráig nyitva tartják üzleteiket. Iíarácsony mindkét ünnepén ;i/ üzletek egész n^p zárva lesznflk, (:)
— (A Legényegylet táncestje)
A Kathoükui Le^yegyíet tolyó lüó 25-én, hdtfóu caW f|l 9 órw kee-dcttai szórakoztató, tánc-estet itndes, mclyra ciuton Wvjá meg az ^agyiéi barátait, hozzjitartoaóit és InnerőMit. a vezetőség, A karácsonyi ünnepen iegke]lemesobb szórakozást nyuKja a táncoló ifjuságnalf a táno-eat, amely hasonló jó hangut&t jogyébsti fog lezajlani, mint az elmúlt Katajjn-e»t, BeJópő jegy 60 Mler, Zenit a kitűnő Artr^-juza taoltfáltatja, (:)
Azaeial wúiu lilkal
10 kendert fonó n6 özemen kívül. Üzemben azonnal 1 takács, 1 gyári szövőmunkás, 1 kopszoló mechanikai gépek mellé.
Elatt Hatjykanlsaai Maohanikal Sxöwttdu
,160 D*ik-t<r 4.
— (Megnyílt a jégpálya)
A hideg Idő nuaghoítA a korcsolyi-rókiuUt az őrömet: megnyílt a Üög-pii\'ya. A ZMNTIi légplílyAja ma, siom-l*tt dóiutiin 4 ónttöl va>ja a kőiőn-seget ős az ünnepekben ln egósr nap nytlw Iesi, azonban rom a volt Zrínyi, hanem a volt NTE Király utca vígén lóvő palyiiján. Karácsony kőt tt*onn dólutan kalonacene szőrakotilatja aikö. rőnségcl. r (:)
At lilllit Izületi uuz is az ischlás, a neuralglkoi és az arlhrlllkus Mjdalmak kezelétében egy pohár természete, .Ferenc József" kescrüvlr, reggelenkeni fel-keléikor bevéve, igen könnyű, iápy székletélet, fokozol! myagcserét, Jó emésztési és kellemes közérzetet biztosit. Kérdezze meg orvosát I
Naptúrt
az Idén a miniszterelnökség rendelete értelmében a szerkesztőségek nem adhatnak az előfizetőiknek. A ZALAI KÖZLÖNY azonban, min készlete tart,
JO fillérért
álló naptár-tömböt tud rendelkezésre bocsátani a, jelentkezés sorrendjében a kiadóhivatalban.
— (Éjféli mise a Misszióban)
A Mfesiiósház vezető)o ezúton is közű, hogy a Missziósliázs kápolnájában ls lesz éjféli szentmise, amelyre mindenkit szeretettel várnak.
— (A háziezred tisztikarának táucestélyc)
Minden farsang egyik kimagasló cse-menye a nagykanizsai háziezred\'tisztikarának táncestéivé. Az Idén is meg. rendezik ezt az pslé\'yt februárion s azon nemcsak Nagykanizsa, hanem a környék uri tárefldalrna is találkozik. —« Január 20-án dólutáji 6 óim kezdettel ugyancsak a háziezred tiszti étkezdéjében táncos.ieát rendeznek.
1939. december 23
Ne törje a fejéi!
í\\ legolcsóbb és legkedvesebb
karácsonyi és ííjívi ajfiiulíl a
„Dunántúli"
rum, likőr, gyümölcs-pállnka, brandy.
Mindenütt kérje!
KUlfliilcgesiégeli:
Sxent Domonkoa bjüiiüiíhíiíi likőr Diuiintnll öregbarack Pálinka.
(Í)
7i.y.,ü:-..\'«.i *
KvMébot klrál-nc-tír 12,
— (A Hófehérke és a 7 törpe)
c. rüm díszelőadás keretében kerül bemutatAsm folyó hó 2-l-én, vasárnap déktöil 11 órakor a Városi Moziban. A filmet n Moztfókép\'üzoim H. T. jótékony colra szolgáló egyetlen előadásra teljesen díjtalanul bocsátotta a polgár-mester rfndcl ke: ősére. Csak «z i"z egyet km előadás lesz, más alkalommal te-hát a film Nagykanizsán meg nem tekinthető. A Városi Mozi is fclj&Jan díjtalanul bocsátotta személyzetét, fel. szereiésót, fülest, világítást stb. a pol. gármestor lendelk&ésere s igy az óriási érdeklődésre való tekintettel jelen.\' tős jövedelem fog jutni a népkonyhának és !t napkőzi otthonnak. A polgármester ugyanis ennek « két Intet* hienynck a javára rendezi «z előadást, Ajánla\'os a jegyekrotl előre g/jndos-kódnt
— (Karácsonyi Ünnep Fenyvtsen)
A balatou fenyvesiek ezévben is megrendeztek karácsonyi ünnepélyüket, n melynek során 20 szegény gyermeket ruháztak fel. Az ünnepség műsorán oiöndott szín darabban Szílassy Zsuzsika, Károlyi Géza és Vimmer (őzike tűntek ki. Az ajándékokat Vkcnty Árpád e^yhiUközségi gondnok osztotta ki meleg szavakkal méltatva az egyházközségi tagok jószívűségét. A betanítás és B rendezés órdemo özvegy Keljerneé ós Károlyi Ferencé,
— (Filléres vonatok Sümegre)
\' A sümegi szcntfcreneicndi házfönök-ség kérésére a kereskedelmi miniszter „inegengedte, hogy a házfönöksóg által bejelentett najx>kon a fijléxes vonatok díjszabása mellett ünnepi ItOlönvona ¦ tok induUiassanak a sümegi bucsu-járlóhelyie. Hétvégi olcsó menettérti jegyeket lehet ezenkívül állandóan vát-tani Balatonszentgyörgy, Keszthelye Zabapáti, Kehida, Zalasjcntlászló, TŰS kővár, Badacsonytomaj, Abrahámliegy, Zánka Ós n már előbb cngedólyezctt áJlomásokon. I i
— (Megszűnt a nyilas-pórt Tapolcán)
Tapolcán az időközi választás után megszűnt a nyilaspált. Az egyik nyüfls-vezór belépést kérő levelet irt a Mn-gyflr Élet Pártja megyei vcotöjénok, a másik Vezet pedig a községi választásokon már a MÉP vezetőség áltaj összeállított líshín szerepelt s meg is választották.
— Mirpjolont a Magyar Kullurn
karácsonyi kellős száma. A kntoli-kusság vezető társadalmi ós tudományos szemléjében érdekes tanulmány jelent meg a föjimádatról, Amerikáról, a kót nemzedék háhonijáról ó* « nuut-káskultuniról. lizcnkivül számlák, kritikáit ós a szokott lovatok egészítik ki az uj számot. i
ZALAI KÖZLÖNY
IS
A finnek mindenütt támadásba mentek át, ag oroszok északon is visszavonatnak
Az északi leslvémemzet hősies báJ torsága szinte csodát müveit. A helsinkiből érkező hadi jelentések nyomán a ondonj és párjs\' sajtó tsegy-behangzóan elismeri, hogy a finnországi harcok arculata megváltozott. A finnek most már nem védekeznek hanem mindenütt eUentáimadásba mentek át.
Helsinkii jelentések alapján aícg. napi és ;i nyal helyzetet a következőkben foglalhatjuk össze :
A szovjet hadsereg az összes arcvonalakon visszavonul, még és-alton is, ahol pedig az előző napoktoú véics csaták után helyi sikereket értek el. Karéllában már a tüzérséR
záró tüzében összeomlott a szovjet támadás. A visszavonult oroszoktól a finn csapatok nagy zsákmányt szeleitek, A repülőtevékenység élénk volt, - mondja a finn hndijclentös - dc orosz részről eredménytelen. Bár tegnap Ismét közei 350 szovjetgép repült Finnország fölé, a gépek nagy inagasságbó1 tervszerűtlenül szórták íe bombáikat és igy jelentősebb kárt nem okoztak. Helsinkiben csak a külvárosokra\' és egy kórházra eseti bomba. A finn légelhárító tüzérség ii szovjetgépet főtt le.
Ugyanekkor a finn repülök a szovjet vona\'ak mögött eredményesen bombázták a meneioszíopok;it,
Erőteljesen dolgoznak Finnország megsegítése érdekében
Az angoi snjtó hangsúlyozza még, hogy Paris és London nagy dipl-má-ciai és katonai akciót kezdeményez Finnország megsegítése érdekében. A Havas iroda a jelentéshez hozzáfűzi, hogy Da\'adier tegnap már hosszas-tű tárgyalt a párisi finn követtel.
Washingtoni jelentés szerint o kongresszus januári ülésén a finn segélynyújtásról Is dönlenek. A finn megbízottak ugyanis 50 millió d illár kftlcaönt kémek, a Hitelintézet azonban tjsak 10 milliót tudott folyósítani. Newyorkl körökben biztosra veszik, hogy a kongresszus megszavazza a kölcsönt.
Megtartják az otimpllszt
Helsinki, december 23 Fim körökben a leghatározottabban ujbói megcáfolják azokat a híreket, mintha az 1910. évi helsinkii olimplász elmaradna. A finnek szilárdan bíznak a győzelemben és hangsúlyozzák^ hogy az olínvplászig béke és nyugalom lesz.
Stikrektdig
¦ várt bsuannyeii. EnMh kôvslkourriéfiyîl i, dmelyeá** toj- ás ssrékfájAV ta mái
bijok. Ilyonkor Önnek la tagit ¦ " ím.hs|tó
Szovjet területen hátrálnak az oroszok
Helsinki, december 23 \' A finn repülök a szovjet nrcvonaja-kon és árok mögött röplapokat szórtak le, amelyeken Sztálin vállalkozásának sikertelenségéről Igyekeznek meg. györni a szovjet katonákat. A röplapokhoz tdeigtenes utievoloi is metté-kcllok, annlycknek segítségévei n gár-dísták könl\' máris sokan megadlak magukat és át téptek, ¦ \'
Ugyancsak helsinki jelentés közli, hogy a ívéd önkónte.\'ok második és a hoüand önkéntesek első csojwrtjji megérkozelt Fümországba.
Zürich, december 23
Ideérkezeti helsinki jelentés szerint a finnek cllm támadására
t szovjatotspatok már Ktró-llában Is 20 kilométert hátráltak.
A 21 órás ütközetei teljes siker koronázta északon is. Petsamo környékén a finnek tovább üldözik a visszavonuló szovjelesa|»a lókat. A londoni lapok hadit udósitásal sze.
ríni a csüggedt és kedvetlen oroszok néhol már hasal területen vonulnak vissza. A Ladoga tótól északra kél hadoszlopot senimisilcltck meg és dél felé üldözik a sereg-marudvnnyokat. A harmadik hadoszlop Tolva tervi kör-uyákón semmisült meg.
A Daily Mail szerint visszavonulóban vannak ai oroszok a norvég határnál Is, keleten pedig a muJmRnSzk lenin-grádi vasút felé vomünak vissza, A kudarc teljes. A lap szerint a szovjet eddig 30.000 halottat, 23.000 sebéül lel és 350 tankot veszített.
Moszkva, december 23 A londoni lapok értesülése szerint
Sztálin elcsapta Mareotkovot
Is, a leningrádi katonai körrel parancsnokát, okit két nappai ezelőtt a Kremlbe hívtak.
Merecskov előkészület nélkül vü-lámhábonit akart, de rajtavesztett.
A jenhigrádl katonai körzet hivatalos jelentése szerbit a finn—szovjet haláron nincs jelentősebb esemény.
A nyugati háború frontjáról
mai hadijelontósck szerint: .Nincs j Londoni jelentés Szerint egy német
semmi jelenteni való.
A Havas jelentés azonban megjegyzi, hogy Északfmneiaotszágban háromne-gyedórás légiriadó volt, ré&tletck hiányoznak.
bombavető gépet ox angol portok közeiében angol repülők lelőttek. Egy 4500 tonnás német hajó aknára futott cs elsüllyedt.
162 hatottja van hét nap alatt két németországi vasúti szerencsétlenségnek
Berlin, december 23 (NST) A genthini pályaudvaron tör-lént vasúti szerencsétlenség alkalmával, a legújabb jdlentésck szerint, 132 halottat és 109 súlyos sebesültet húzták ki az összefutott kél gyorsvonat romjai közű\'.
Péntek este 10 óra körül \'isiitéL súlyos vonalösszeüt közös történt Németországban, Nferksdorf és Glustern között összeütközött a fridrichsliafcni személy vonat egy teher vonaltufl. Az összeütközés következtében !10 ember éleiéi vesztette és 40 súlyosan megsebesült. A scgólycsapaUik azonnal a
helyszínre utaztak. A inarksdorfi és g\'ustcraí ál lom ás főnököt azonnal- letartóztatták.
ASTORIA
és
PALACE
SZÁLLODÁK
komfortja tökólotos,
tllátáae kitűnő, 27u árai méraekeltek
ASTORIA éHerméfaan
FELLEGI TERI
énekel.
l^u^U»\\i*jk*»^t
AZ INDIAI kougiesí2ys alkobná-nyozó ülést követel. mertAngUanem! fogalmazta meg határozottan hftbo-rus céljait. - j
EGYIPTOM közclOben eltűnt egy ango1 személyszállító icptllögéjp. A gépen hat utas volt. \' . .
LENINGRÁD körzetében száz kilométer hosszan minden fényforrást cl keli takarni. A rend ellen vétőket 10 évig terjedő börtönnel sújtják
MOSC1CKY volt lengyel köztársasági elnök romániai tartózkodási helyén súlyosan mcgbetegedelt. Az orvosok a család jelentétében konzíliumot (ártottak. ¦ I
Katonaifelszaralévak aoyonruházati cikkek
egyedül legolcsóbban boszoroiliotSk BELEZN AIMAI
Sukí.-uI 53. II. Tcl.lon 823.
LINDBERGH czredest, a vi\'á^hlrU óceánieptliöt a Nenizetl Légügyi Tanácsban elfoglalt tagságáról fe\' mondatták, mert az USA érdekeivel ellentéles politikai nézeten volt.
KILENC UTASÁVAL Szénné egott egy sevillai utasszáJitó repülőgép a Gibraltár-szorosban. .
A MÉP JELÖLTJÉT egyhangúan választják képviselővé Fejér megyében a lajstiomos választókerületben, mert a Meskó Zollán féle nyl\'aspárt nem nyújtotta bc idejében az ajánlásait. \'(,, i
A DAN NÖK tömegesen jc\'enlkcz-nek katonai szorgálalra- Dániában rendszeresitik a nők k^srenfétl csapatát és fö\'eg polgári légvédelemre oktatják ki őket. \' . | i
Gyermekkorcsolyák,
Polár vaeaaHykoroaolyAk
leznagyobb választékban és legolcsóbb árban kspbttók
Sohlesinger Qyula
vsskereskedönél (Szarvas-épület.)
legszubb ajándék «
művészi fénykép
VASTAOH fotömííleiméből
te
ZALAI KÖZLÖNV
1939, deamber 23.
A Yárosi Szeszfőzdéből
Karácsonyra np
walodl 1839. évi
öreg barack-, meggy-, sulivá
vagy
hOrtepillnkát.
Kapható palackokban
Bálhory-ntoB i si. (a luloueu.)
EMLÉKEZTETŐ
Egyuiri közli, (kél »or) — dl)» 30 fillér.
Január *.
Frontharcos tta a Kis Royalbnn.
Trtnoos Turul ilbtoUbor *i IpSrc-S-
Jiaiát 7
A KrthoUltui Ltttoyíí& balja
•» Iparoskórben. Juatr 13.
Katolikus ott «z Iparoskörb*o. F.bruir 3.
A Kcresitény Jótékony XOegylel Jfl-
Többgyermekes családanyák, ¦kik évek (óta renyhe bélműkfl-désben szenvednek, ha reggel felkeléskor egy kis pohár természetes .Ferenc József keierlivliet Innak, akkor Igen könnyű biliinilísi, jó gyomqremésztést és kielégítő anyagcserét\' érhefnek el. Kérdezze meg orvosát I
„a bntor l-ben"
MM ágy, járóka, pólyáló; a modern gyermeknevelés néb külözhotetlen bútora.
Megtekinthető Nagykanlrnán : az Oiu. St.fánl. Gf.rn.kvidfi SiSv.utg.n, Erzaébet-tér 4. az. Megrendelhető* Sitachó kívánnál Sugárul 26. az. alatt.
Nagykanizsa megyei varos polgármesterétől.
30800/1939.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladom :
a város halárainak felmérésével kapcsolatban levágott 120 drb. kevert szálfát Ossiesen 17 P 10 I. becsértékben, kisebb tételekben, továbbá a volt erdóórl lak udvarának és a volt eidóSrl lllelmény-IOld kerítés faanyagát S—5 P. becsértékben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, kitermelés és elszállítás 1910. január hó végéig, azon ldón lul a város fenntartja magának a azabad rendelkezési jogot.
Az árverés Ideje és helye: 1939 évi december hó 28-án, csüWrlü-kön a vátosl alsónyiresl erdőben.
Találkozás reggel 9 órakor az alsónyiresl régi erdóö.\'l laknál.
Az árverezendő tárgyak részletes tegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető: a városi kiadóhivatalban, a klskanlz8ai városházi Ügyeletnél, továbbá a tárgyak ii az illetékes védkerflletl erdóómél.
Nagykanizsa, 1939. dec. 21. >m Polgármester.
30312/1939.
Tirgy: Az (939. őszi rendel tenyeei.p.illul-v(Zfl/éln!ok.
Hirdetmény.
Nagykanizsa m. városban f. évi ószl rendea lenyészapaállal-vizsgá-latok napját f. évi december 29-re, péntekre lOzdm ki. KI bika1, vagy kani kfizlenyésztésre engedélyezlelni kíván, azt legkésőbb december 28-lg bezárólag jelentté be a várost m. klr. gazdasági felügyelőnél, vagy a városi gazdasági hivatalban, ahol tudomására adják, hogy hol állítsa e\'ö a vizsgáltatni kívánt allatokat, de a vizsgálatok közelebbi helyéi és idejét a blkaislállóknál Is megtudhatja.
Nagykanizsa, 1939 december 18. i Polgármester.
ba kokez Iliit otthonom.
Budapesti gázkokM
képviselet
KISS FATELEP
Eriaébet-tér 13 Arany Jánor-u. 8. Teleion S30.
áPliHIRBETÉSEK
ii.íiMi.Liüj.Jiia va*imap *• Onnavnaip 10 hós i Hlterj miniori lo.abl.1 ii« 0 (Illír. liaiKoiua D airtlfl JffiBft "t"^*" 2
ÁIA..ÁS
Egy miik«nos féri! vagy nö háxmeM-tarnalt felvétetik. Ugyanolt t«y ké*l-kocil eladó. Epplnger, Zrínyi M,-u, 47.
3IB9
Intelligens, erélyes ?8 szerény Igényli ntttlan g. ellenért kei e-link lm. 15 re. Fizetés baí-l 50 P és ellátás, i/t év próba-idő. Unglskab.al gazdaság, posls Feliö-r>|k. _ 3039
Hős kartéax. asakképaatt. fal-vétatlk ax ujnépi gaxdaaáglia.
3168
HámiaUaB a|ánlkoztk vidékre. Ct-meket .HázveudénA" Jeligére a kiadóba.
A»ÁS VÉTEL
Zéfaaoéctnlét és használt ruhát veszek Márkul Qézs Király-utca 31. 3125
Aaytottat, használtat Is, állandóan vásárolok. RItscher Mátyás, Khály-utca 35. Dlszpárnák töltéie. 6
Rövid fekete uöi bunda eladó, kiolvasott könyveket veszek. Hoithy Mlklés-utl tiBllkbdcfá. 3161
Rádió, 3+ dinamikus hangnóróval, eladó. Kosiuth-tér 14., földszint 5. 3167
LVUCAS-ÜZLETHELYISÉO
Kítíaobás lakás líölvös-tér 8. ssám alatt azonnal kiadó.
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és bérházat, házhelyet. twÓlSt éa földeket kBKWbilR Papp. Teleki ut 8, 3001
KÖLÖNFÉLB
Manya* sxanyl (•¦kQwil) fény-fcépakai Vaataph falénál.
Jtiitétaxl — Bérauté szolid árban kéayslnt* autók megrendelhetők. Kiul-ma un Manó. Telefonállomás 223, 20»
Hölgyclml Legújabb, legszebb kézl-munkamlntákat fillérekért elöialtol Böbmné, Zárda-utca 8. 3160
Ez évben is
leíolholnioiobb ajándékot
karácsonyra,
mellyel tartós örömet szerezhet,
¦S*r vahet
tekamlék Fatalak
Virágállványok
Teakacsik stb. stb.
ISI ii!
Kárpáli József Kaposvár,
lötf vadat
legmagasabb áron vásárol. Telefon 369.
?M7
II.
Aii-111..........
NAGYKANIZSAI FIÓK Fő-ut 4. sz. Telefon: 154.
Központ: Budapest V., Vilmos csaszár-ut
3 2.
Alaptőke és tartalékok :
40 millió pengő
Vidéki fiókok: Békéscsaba, Berettyóújfalu, Debrecen, Győr, Kiskunfélegyháza, Makó, Nagykanizsa, Nyiregyháza, Sopron, Szeged.
19
2
1939. december 23.
Zalai Közlöny
iJÉB Sankenvesiílet és jjj TakarékBénztár
Alakult: 1870.
r r . r r
Telefon: 43. és 48.
Saját tőke: 1.500,000 P. Betétek: 2.500,000 P. Kölcsönkihelyezések állománya: 6.000,000 P.
Elfogad betéteket kamatozás céljából takarékkönyvekre, foyló- és csekkszámlákra.
Leszámítol váltókat és közraktári jegyeket.
Foglalkozik a bankszakmába vágó mindennemű üzletek lebonyolításával.
iinnflniinnnnniifl(iíin(innnnnnnnnnniinHflnniinniinniiiiiinni)iifl»liiinflRlliliinillinail«ilfilllliin
MEZŐGAZDASÁGI KÖZRAKTÁRAK R.-T.
NAGYKANIZSAI TELEPE
jutányosán vállal és szakszerűen bonyolít le mindennemű közraktári munkákat és tengeriszáritást
Érdekközösségben a
NÉPTAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSÁN
cégc.l
a „Futura" zalamegyei főbizományosával,
mely intézet előnyös feltételek mellett folyósít hiteleket a Mezőgazdasági Közraktárak R.-T. nagykanizsai telepe által kiállított közraktári jegyekre is.
Irodán Csengery-ut 4. sz. Telefon 197. Telepek: Csengery-ut 111. sz. Telefon 176. Vár-utca 8. sz. Telefon 55.
IS
(ZALAI KÖZLÖNY
1039. december 23.
ff
Kiházasitás
if
BÚTOR ÉS KELENGYE TERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET
Budapest V., Andrássy-ut 8. sz.
Napi pár fillér ellenében
tagjainak: leány-gyermekei részére férjhezmenetelkor
bútort - kelengyét ad,
liu-gyermekei részére pedig
tanulmányi és önállósítás! segélyt nyújt
Felvilágosítások a Szövetkezet központjánál
és minden
nagyobb városban levő fiókjánál kaphatók.
Nagykanizsai kirendeltség: Horthy Miklós-nt 4,
!Í)lllfllllinil!l!lllll!IÍIl!lllllllll!!lllllfllllllllllll!IHllllllllllllllilllllllllll!IIHIIIIIIIÍ
1 Nagykanizsai Közraktárak R.-T, |
í nnBVíKRnizsH i
Üzemben: 1899. óta
1 Egészséges, száraz, szellős raktárak I
§—— : I
1 Mindennemű mezőgazdasági 1 fi termények S
S :\'m
s előnyös tárolása és előlegezése S
1 Gabona- ós tengeri-száritó, mehanikai m árpa-tisztitó, tökmag-polirozó és egyéb § gépekkel legjobban felszerelve
j Refsxpeditiőy f
1 ©Scsé díjtételek |
ez • \', 2
ililllllllllilllllllllllflllllllllllllllllllllllfllllllllillllllllflllflllllllllllllflllllltlllllli
Néptakarékpénztár rt. Nagykanizsán
a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete Nagykanizsán Csengery-ut 4. Telefon 126. és 20. Táviratcím: Néptakarék
Betéteket a legjobban gyümölcsöztet Kalcsontiket a legjutányosabban ad A banküzlet minden ágával foglalkozik
FUTURA R.-T.
zalamegyei főbizományosa. Telefon 196. Mindenfajta árut és terményt tárol
Érdekeltsége a Mezőgazdasági Közraktárak rt. nagykanizsai telepe Csengery-ut 111. (Sörgyár) Iroda: Csengery-ut 4. Telefon: 197.
1939. december 23
RAVAVOLGVI BEMUTATÓ
HELYISÉGI I SUGÁRÚT 2.
villamossági és erőátviteli
kérdésekben díjtalan szaktanáccsal rendelkezésére áll
Hibabejelentések, áramsxámlafiszetések; költöxkötiési bejelentéseit, ipari és j&úsctartátsi villamos késsziilékek, motorok, csillárok*
6090
66?091
198500?9
90
ZALAI KÖZLÖNY
1939. decembtr 23.
Zalamegy akarekp Na§
ALAPÍTÁSI ÉV 1896.
Betéteket előnyösen kamatoztat, kölcsönöket nyújt ingatlanokra, árukra stb. kedvező feltételek mellett.
Általában foglalkozik minden takarékpénztári és banküzlettel.
||
Király-Sör fössáe Méssz vény társaság
érdetekOxasaégben a
"Dre&er-Haggenmac&er Első Magyar Résxvény-
sörtöxde Részvénytársasággal
Kőbánya
Paracelsus barnasör KUlönleaesséa
movtzö.fizETEn
TELTETELEK LCSlb-X\'Uvi.K.
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
a Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
JÉiíffiJif ilelfiilii!\'
ZALAI VOZLOMY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiau>,: „Kiliguiaiatl R. T. Niiykiilm". l\'Blülfu ÍM6 : Zlltl Kn,ü ly.
Nyomatait: ¦ „Köiflnid«3áal R. T. N.ayk.nlm*\'
HyoMdálnlun Ntflyktali»»». (Nyomdáért tnl.il: Z.I.I Kár.lyJ
79« Évfolyam 293. szám.
Nagykanizsa, 1989. december 27. szerda
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
•> «1 ITimi I A P I L I *
Fatelfls szerkeszta: BarbarltS Lajos
ElOlbxttal tr«: tfnr hón t pmeó 40 fillér. 3«iUcsil6aísl í« UadohlnUll telciom 7a «x.
Helsinki győzelmes harcokat Moszkva Jelentéktelen felderítő csatározásokat, Berlin csendet. Paris támadásokat jelent
Újból a római pápa béke-fáradozásai állnak a diplomáciai érdeklődés homlokterében
A szeretet ünnepén a Szentatya, az angol, francia ós amerikai nép államfői, valamint Hess Rudolfc-Hit-fer hülyotítíije mtondlak részben bék«, reszten harcias beszédeket népeikhez, vagy a vtTágboz. Legmeghatóbb
XII. Plus Pápa szóiita, aki a becsületes és igazságos béke" alapvető kÖ\\^hnőjiyeírflI szólva hangsúlyozta, hogy mindfen népnek biztosítani kfefl a függetlenséghez és az éíethez! való Jog*. Beszélt a Szentatya a szerződések Igazságos, bÖ\'cs és összhangban történő rcvi-ziójáról, valamint a fegy\\erkézés nyomasztó terheinek megszüntetéséről, i ¦
A pápának a jelenlegi helyzetié vonatkozó felhívása eredménylelen maradt, mert a karácsonyi ünnepek alatt is hulltak a bombák és ropog-tak a fegyverek a harctereken.
Békebeazédnek i»\'het nevezni Rooaewelt
vasárnap esti rádióbeszédét is, részben azonban már háborús twszéd volt ;| • | It-
VI. György angoi király és
Dalidler
francia miniszterelnök beszéde. Az
angol király szerint Anglia a gonoszság ellen küzd, mlg Franciaor- j
szág az ország biztonságáért és az
emberiség szabadságáért. i \' Egészen harclns volt
Hess Rudolf
beszéde, aki kijelentette, hogy a német nép je\'enét szívesen feláldozta jövőjéért. Érdekes, hogy mind az angol és francia, mind a német beszédekben »rankkenyszeri!ett háborút* em\'cgeltek. Harci biztatás voll Brauchítsch vezérezredes és Gaíne\'iii tábornok hadsereghez Intézett üí.e. ne te is.
Itt emiitjük meg, hogy ;
Hitler
ajs ünnepeket a nyugall fronton tö-\'-tötte, az első vonalakban lévő katonák közt ^ándckrcsomngokat osztott kí, -sőt egy izben francia terütobe is lépett, 1918 óla először. Hitler látogatásának színhelye, a spihernl magaslatok, néhány hőttcl ezelőtt még a francia csapatok kezén volt.
A finnek oro»z területen sikerrel harcolnak
A harci tevékenységről érkező hi- j rek szerint azi ünnepek nlatt Finnországban élénk volt a hnrcilevé-keiiység. A hlvata.\'os fjnn hadljelon-téxk szerint az orosz tám-idásokal vissza,érték,\' sőt Salla környékén npgy hadianyagot X\'ákináriyolva üldözik a Hátráló oroszokat. A többheti Véres harc és nagy áldozatok árán elfoglalt S-lmljön-il *s vlssza-fog\'alták a finnek és a jelentés hang súlyozza, hogy a háború első hónapja után Finnország rfclyzste kitűnő.
Megerösiti ezt a Wrt a későbbi jelentés, amely szerint a középső sza kaszon, Llaksától keletié már szov-
jet .lerü eten folynak a hadmüveletek. Északon is visszavonulóban vannak az oroszok. Befagyott a Finn-öbő\' Is, így az orosz hadihajók már tehetetlenek. A hideg (Helsinki körül Ismfausz
26 fok !) és tlszla időjárás a iégite-vélicnységet megélénkítette Helsinkit, VÜpurit és más finn városokat, főképp vasúti csomópontokat mindkét ünnepin több ízben ért légitámadás.
A szovjetgépek sok bombát szórtak fe, de nagy magasságból, igy n kár c*ak jelentéktelen.
Lázadd*, tüntetések, letartóztatások Oroszországban
Az orosz hadvezetőség nem közli az o\'eíetíek névsorát. Angol forrásból származó hlr szerint a felmentett Mereskov tábornagy helyére magát az orosz nagyvezérkor főnökét, Sagisaikovot nevezte ki Sztálin a finn hadmüveletek i-ányiíására. Finn körökben nem tartják va-lószinünek ezt a Triit j
Angoi bcavaroit körök Jelintik\' azt is. hogy január közepén Svédorwá-fmneia
Helsinki Stefani jelentés szerint Kuhmi vidékén a finnek :ra?gae«nuni-sitettek két szovjet századot. Ugyancsak a Stefani jefenti oiosz szökevények vallomása alapján, hogy n kronstadtj fegyvergyár legénysége feIlázaa^,\'Ljenmgrádban a munkások és a katonák elégedetlenkednek és tünUítinek,. MoszkváUm is több .\'e-tartóztatás volt.
Moazkval;. (Havas? jelentés szarint a szovjetosapatok karácsonykor felde ritö harcokai vívtak az ellenséggel. SuomlFalmlnál ez k\'canioly harccá fejlődött: két finn zászlóaljat meg-*Hmmisitevtek és 35 foglyot ejteüek. A légiharcok során 6 finn gépet lőttek fe, - mondja az, orosz hadljelc«-tés. j ; . ,
gon át megindul az angol » hadianyagszáüitás Finnországba
A legújabb hadljelentések
A legújabb hadijelentések\' a következőket mondják : ji ... I Helsinki, december 27
\'A karé\'iai szakaszon a tüzérségi
tűzzel támogatott orosz támadást visszavertük. A főtámadás a Suvan-to tónál volt, ahol az o.osz sereg a tó jegén akart átkelni. Itt 5 ágyút, 16 gépfegyvert, 2 tankot zsákmányoltak, Illetve semmisítettek ineg és BO foglyot ejtettek. A tó jegén 7C0 ujabb fogoly esett. , |
A Lagoda tótól északkeletre, Siek-sátói keledé 20 tehergépkocsit, Suo-mií-alminál 2 tankot setaünisitettek meg a finnek. A légihareok sjrán a icpü\'ők 5, a légelháritók 1, a parti ütegek 2 szovjet-gépet lőttek lo ezen a szakaszon. Hétfőn összesen 23 szovjet-lepü\'őgépet pusZiitot.ak el a finnek, - mondja a jelentés.
Stockholmi jelentés megérő siii, hogy többszer svéd önkéntes érkezett Finnországba. A svéd mozgó-kórház ]iku\' a harctéren van.
Moszkvai hivatalos jelentés szerint csak Jelentéktelen felderítő és tüzérségi tüz votl a finn arcvonalakon.
A nyugati frontokon aránylag csendben telt el a karácsony, bár jár ör és tüzérségi tevékenység itt is volt. A franciák szerint karácsony első napján a németek támadást is intéztek, nemet részről azonban cáfolják ezt. Az angolok a német öböl ellen kíséreltek meg légitámadást karácsonykor, dc visszaverték. Ma éjszaka nyugalom volt I
A tengerekről érkező Jelenté-«k szerint a 2175 tonnás Stanho\'nre nn-* goi gőzöst egy nómot tongoralalt-Járó eisülyesztelte. Tengeralattjáró ü\'dözést jeleni egy angol olajszállító hajó is.
A finnek 3 nap alatt 39 szovjet-gépet lőttek le
A Kotka városa ellen intézett Iej.1-támadásnak i halálos áldozata van. A Ünn icpü\'ök az elmu\'t három napon 39 szovjet-repülőt lőttek te. A szovjet-gépek sok utasszállító vonatot lőnek gépfegyverrel.
Kallói államelnök a kórházakban meglátogatta a. sebesülteket. A sebesültek száma cekély, sérülésük nem jelentős.
Koppenhágai jelentés szerint a szovjet mess/ehirdó ágyukkal lövi az erődítmények mögőlt iévö va utvonalat. Vitfpuriban níh\'ány ház lángokban á\'I, á\'dozatok azonban n\'n-csenek.
Pusztító földrengés
A földicngéstani intézet műszerei ma éjszaka heves föld;eng>st Jeleztek. A beérkezett je\'ek szerint a fö\'dicngés Örményországban volt és •1 óra hosszat tartott. A földreng\'s olyan erős volt, hogy még a földrengést mérő készülékek i-* megrongálódtak, j ;
Katonás nevelést!
Az erkölcs győzelme a tömeg fölött
FInuorszég hcUik óta háborúban áll Oroszországgal, Egy a;jg 4 milliós nép egy 170 milliós óriással! Egy tcrü\'elileg is, népességiteg 1» Ötvcnszeies túlsúlyban tevő állammal i Katonai szempontból ez a számarány azt jc\'enti, hogy -100.000 főnyi hadíeieg vállalta a harcot egy 17 milliós haderővel semben. Általános védkötelezettség ó* az emberanyag teljes kihasználása mellett ugyanis az állam Lakosságának kb. 10 százaléka alkalmas a fegyverviselésié.
A katonai kiképzésben mindenütt, náíunk is döntő tényezőként szerepei az erkölcsi nevelés. A hadsereget a nemzet legnagyobb iskola] 4-nak tekintik az államok, msrt minden férfi végig járja és mert a legtisztább, legnemesebb férfi erkölcsre tanítanak benne. A had»eiegnek e/, a nemzetneve\'ö íeiadata a« orszíg ellenállóerejét iL\'etóen felbccsülíre-let\'en. A történelem bizonyltja,-hogy kellő hazafias nevelés nélkül, a Mm szerüieg nagy.népek is elpuha\'aak és előbb-utóbb eltűnnek A lépek arénájából. Viszont kis népek í-s nagy nemzetekké tudlak vá\'ni spártai nevelés és harcos szellemiség mclh:tt.
A magyar Haza történelme i-cms szüköfkódik Üyen bizonyítékokban. A maroknyi magyarság - ha fel tnd-: ták benne szítani a haza iránti -\'ei-ke;edést és egységbe tudták forrasztani — szabadságáért és eszméiért csodákra volt képes! Gondoljunk .csak arra, hogy ez a míigy-irság lOiiO S éve fenn tudott maradni. És gondoljunk a-ra, hogy hány szoros tu erővel kellet, mindig hadba szállnunk ! --Gondoljunk c^ak Hunyadi, ^>\'nyi, vagy Rákóczi korára és 48-ra, imi-toór két hatalmas császárnak liel\'e\'.t szövetkeznie Ie\\*résére. Volt ugv, hogy győzött, voít ugy, hogy e^.ou-kotl a magyar, de altfcor is mindig fegyverrel a kezében becsüMlci. És mért a becsülete, öntudata megmaradt a bukásban is, - mindannyiszor feltámadott. . }
A [magyarság katonai földrajzi helyzete nem változott. Ma ép ugy a népek országútján áll, mint 1000 év előtt. Nagy Európa-.daki\'ó időket élünk, amelyben a magy.ir Öntudatra, haznflasságrn, Öss;ct-Hasra kü-lönö en szükség van ! Mindenkiek éieznie és tudnia ké\'l azt, hogy n honvédelemie nem elég hogy
erős hadsereget szervezünk\'. Nem c\'ég a sok korszerű drági féay^vor, Nem elég a fórra kerülők katonai klképzé-\'e. Ennél sokkal több ksl". Vissza ke1! térni a honfoglaló magyarok harcis lelkiségéhez, a végvárak lovagjainak állandó fegyverfor-gatásához és a szabadségbarcok \'el-ke;edéséh«z ! Uj magyar lé\'ckre vau szükség! Arra, hogy az egész nemzet kalonává legyen!
Egy népet nsm \'ehet máróKhol-nftpra katonává gyúrni. Ahhoz egy ,é\'eten át kell nűve.ni. Egyik generációnak a másikat. A katonás tel-
I ZALAI KÖZLÖNY.
fciség kortói és nemtől független. Mindenkinek egyformán éreznie kell agt, hogy mindenek fölött fia ennek la hazának és tántoríthatatlan önfeláldozással ragaszkodik az Ősi fö\'d-höz, az ösl nyelvhez és a nemzeti hagyományokhoz. :
A nemzetnevelés alapvelő munkája a gyerekszobában folyik és az iskolában. Magyarország jövendő sorsát tehát az anyák\' és tanítók tarlják kezükben ! A magyar nőnek á nemzet jövőjének kialakításában kimagasló feladata van. Az ö hazafiassá-guktót, lelkesedésüktől függ. hjgy a magyarság meg fogja-e állni a második ezredévben is a helyét. A nem zet bizalommal tekint a magyar asszonyokra és kéri őket, hogy álljanak a küzdők közé és adjanak minél több és minél lelkesebb katonát a hazának. !
CsütrtÖk
AlUadé mtwawtwok MlWeVuapokou BtteapMt I. mlMváa
6.45 Torna. Hírek. Kó^^éor* liangleinezek. — utána étr«nu. — 10 Hírek. — íi.io Nenweikőxi TJlJ>W)-aaolgájftl, — 12 H*rangKÓ. IiinmiiaS. Időjárás jebiutós. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárásjelcntes. -14.35 Hírek. — 14.15 Müsori«tn»iV tetés. — 18 Arfolyamhlrek, piaci árak, éleimiszerárak. - 1G.45 Időjelzés-, Idö-jfárásjclantéfl, hirek. — 17 Hírek **>-vák és rnBKrar-orosz nyelven. — 19.11 Hírek, - 21.40 Hirek, idöjarásjeleetée, hirek tzlovák és magy*r-oru«z nyvlren, — 23 Hírek némát, olasz, angol m\\ frttocJ- nycbrno, — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.10 A rádió szalonzenekara.
— 12.40 Hirek. — 13.30 Sárai Elemér cigányzenekara. — 1G.15 Mngyarorosz hallgatóknak.
17.15 Ko\'bai Károly előadása, — 17.15 A Vakok Homóros lím\'kkam. ~ 18.15 lir. gzHbados János előadása. — 18.40 DUrói Mór előadása. ~ 19 Dr. Tfcsnádi László magyar nótákat zon-gonuik. -- 19.25 Cs. Szabó László clbeszéaése. — 19.45 Tanulj dalt n zengő zivatarnál. — 20.10 A Filharmóniai Társaság hangverseny-1. — Szü-netbeii kb. 20.35 Magyar önismeret.
— 22.10 I. rész; Pátria tánciemczek. II. rész: Külföldi tánciemczck. — 23.25 MursjUí Elek cigányzenekara. BUDAPEST II.
17.15 Szórakoztató hangicmcz\'v-k. — 18.45 Jeney Zoltán fuvolázik. — 19.15 Budai MandoÜnzeneknr. — 20 Hírek.
— 20.20 Kozsnyay Kálmán előadása.
— 20.50 Perüs Jenő cigányzeirckaríi. — 21.35 1 Idő járás jelent és.
BBCS
16 Délutáni zene. — 17.10 Hangverseny. . — 18 Zongorajáték. — 19 Lemezek. — 20 Müvészlemezek. — 21 Hangképek zenével. — 22 Lemezek. ¦— 23 Esti zene. — 0.10 Berlin.
Az cmésztöszervek megbetegedéseinek kezelésinél reggel rh-gyomorra egy pohár lermé«zeteB .Ferenc Jöztet" keserűvíz abazo-lut megbízható hashajtó, amelynek határa igen kellemes. Kérdezze m«g oiv sáli
Holnipfdélben érke»lk Nagykanizsára Uovszky János országgyűlési képviselő
DélutánJ4 órakor leiz az>(yhangujpolgármester-választás
Holnap, csütörtök délben érkezik\' Nagykanizsára a budapesti gyorsvonattal llovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője. Az áMo-* máson fogadja a nagykunIzssJ MÉP. vezetősége, élén Somogyi Gyula ke-rülctvezetővcl, dr. Tholway Zsigmond városj vezetővel és vitéz Tóth Bé!a társvezetővel. llovszky János ki-séictével szállására hajtat, majd kimegy Nagyrécsére és BakÓnflkra, a
hol pártvezetőségi megbeszélések\' lesznek. ;
llovszky délután visszatér Nagykanizsára és részt vesz a délután -tórakor a városházán fezajló polgármester választáson.
Pénteken Somogyi Gyula é« dr. Tholway Zsigmond kíséretében Esz-teregnye, Rlgyae, Po\'a és Becsehely községekét látogatja meg, ahol mindenütt pártvezetőségi megbeszélések\' lesznek. i"
Egy 14 gyermekes apa beborozva belefulladt a tékába
Murasaemenye, december 27 (Saját tudósítónktól) Mcrle Balázs murarát kai-hegy] lakoson a \' viz bosszút állt. Szegény öreg Merlc Balázs nem Igen iUa meg életében a vizet, azt csak mosakodásra, na meg a marhák itatására tartotta szükségesnek, Többször megtörtént, hogy családjától két napig is távol volt, ilyenkor elmaradozott saját szőlő-pincéjébcu és Iszogatott. Két évvel ezelőtt szélütés érte és kezére béna maradt, dolgozni nem tudott. A poharat most Is jól forgatta, csak nz-zafn különbséggel, hogy most már hamarabb megártott. . í
Vasárnap e\'ment hazulról gyermekeit meglátogatni, akik nagyobb-
részt szintén családosak már. Tóth István vejénéi volt és csak két fé\'-pohár bort tudóit már meginni Az est beálltával eltávozott, azonban haza már nem tudóit menni, mert a sötétben valahogy rossz útra tévedt. Másnap reggel egy vízzel te\'t tokában holtan, megfulladva találták.
Hatósági nyomozás megállapította, hogy egy kicsit boros volt Merle Barázs, hazafelé pedig neki eshetett a sötétben a vízgyűjtő tóka kerítésének, fúnak anyaga korhadt volt és beszakadt. Bűntény nem forgott fenn, a temetési engedélyt megad, ták\'. Merre Balázsnak 11 élő gyermeke van. ; , ; !
Borok
Pezsgők
Likőrök
Teutsch Gusztáv
fflzer- és ccemege-kereskedéiében
Disznóölés közben saját magát szúrta le egy liszói gazda
Disznótort tartottak a Nagykanizsa közelében levő Llszó községben, Magyar János 42 éves gazda házánál. "Minden készen volt a serté-s-öléshfez, Magyar ledöntötte a nagy hízott sertést, hogy leszúrja. Abban a pillanatban, amikor Magyar elővette kését, hogy leszúrja az állatot, az felugrott és elmenekült a gazda kezei alól. A nagy erővel elindult szúrás így nem a sertést, hanem a disznöÖfő gazda lábát érte, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a
mentőknek kellelt beszállitaniok a nagykanizsai kórház sebészeti osztályára, í
Naptár: December 27. szerda. Rom. kat János aps. — Protestáns János. — Izr. Tebeth hó 15.
OéaftHé nyitva raffal 6 Órától mii í éréig (kéttt, aseraa, péntek délután kadéea efféts nap noknak).
— ¦¦fc»miHHfkit tekintse meg aundea TéUlkenysaar nálklL Kopstate
VáPOSi aMÍOXgé. Mé& caak szerda, caütörtOk.
Legújabb magyar film!
Szárnyas dandár
Zugnak a harangok, Főszereplők: Lukács Martit, Rajnay, Vértes, Gregus, Kőváry él Hldvéghy Valéria.
ElSadátok köznapokon 5, 7, 9, vasár- é» ünnepnap 3, S, 7, 9 Arakor
OI idén n "ininlaxterelntihaég rendelete értelmében a sier-heeziSmégeh nem adhatnak az eUfltetőihneh. A ZALAI KÖZLÖNY azonban, mié héaxtete tart,
30 fillérért álló naptár-ibmbbf tad rendelkezettre bocsátani a jelentkezet Borrendjében a kiadóhivatalban*
KULCSLVUK.
PALFFY ERZSÉBET GRÓFNŐ
»Baylon szent PasoaI* cmiít, gyönyörű regényéből Danis Janö Oltárok szentje címen nagysikerű mtsz-térlunvjátékot Irt, amely Nagykanizsán Is szinrekerült. A darabot most, hogy Danis Jenő Pestre került; Budapesten is előadták. ABudalSzcnt lm te kollégium kitűnő együttese adta elő a Belvárosi Színházban a Szent Vince szegényei javára. Danis Jenőről még meg kell etmH\'.eni, hogy a Belvárosi Színház uj darabjában, ahol \'újból egy öreg parasztot játszik, ismét nagy sikere van. A pesti kritikák egyhangúan dicsérik alakítását.

MÉG EGY,
a kanizsaiakat Is érdeklő bemutatóról kell rrüegemlékcz^ünlc. A Jelenleg Pécsett vendégszerepIŐBánky társulat december 80-án rnfutatja be Dómján Gyula dr. nagykanizsai ügyvéd uj zenés vígjátékát: a Házasodni tilos-t, amely már Szegeden Is nagy sikert aratott A darab Szilveszterkor és UJév napján is műsoron van. 1 .\' T [ , || i f •
NEGYVEN ÉVI . \' I
hűséges szolgálata és klválónMiu-kássága elismeréséül, mint mfegirtuk, dr. Tholway Zsigmond, n kanizsajal, népszerű »Zsiga bácsl.-Ji fegrelsíbH kormányzói eiismerést kapott. A budapesti kiltlntetés-átadasról Tbólawy Zsigmond most érkezett vissza éa, könnyes szemmel inbndta el, hogy dr. Kuzmích Gábor postavezérígaz-(jató milyen meleghangú beszérften köszöntötte. De kljntott az ünneplésből Tholway Zsigmondnénak, .Zsiga bá« hűséges efettásának is, aki szintén Jelen volt a budapesti postavezérigazgatóaágon lefolyt ünnepi aktusnál. Tholway Zsigmond megköszönve a kitüntetést és a jókívánságokat, ezultal\'is csak azt kérte, hogy bár mielőbb mégkezdW;nú működését a kolozsvári mi. ldr. postahivatal... • i 1 i [ ¦
TELJES CSENDBEN szép esküvő «tftmulthé(en flpjarísta kápolnában. Krcnner Zoltánnak,- a Nemzeti Bank főnökének nagyobbK leányát, Pannii vezette oltárhoz So-mbgyl István m. klr. főhadnagy. Az eketest a menyasszony nagybityj*, dr. Thury Károly c. kanonok, pípal prelátus, fóti plébános végezte, tanuk\' voltak : Adler Iván, a Magyur Nemzeti Bank faelleiiöre BudapeA és dr. Székács Siiíilor. \' \'. j
1989. december 27.
Kaszinó évi közgyűlése
Karácsony másnapján tartotta a Nagykanizsai \'Kaszinó évi rcnd2s tisztújító közgyűlését a tagok nagyszámú részvétele mellett. Dr. Rapoch Aladár elnöki megnyitójában rámutatott az általános helyzetre és arrn, hogy a nehézségek ellenére ls sikerült a Kaszuió fejlődését biztosítani, összetartásra és a Kaszinóhoz való hü^égtc buzdilotta az egybegyűlt tagokat. Balog Dezső titkár számolt be ezután a minden évben esemény-értékű, irodalmi színvonalon felépített titkári je\'entésében a lefolyt esztendő mtokasságáról, amely is. mét tanúságot lett az emÖkség fárad hatatlan tevékenységéről. Majd a vezetőség vissráadta a lejárt \'mandátumát. A választás során újból egyhangúlag n régi, kipróbált vezetőcéget választották\', a közgyűlés lelkes éljenzése közben".
Karácsony a viharban
Kínéban még mo$t ls dörögnek az ágyuk. A finnek földjén ls iok~sok bomba robban. Bősz Moszkvában vérben fürdik a vörös cár, Mégse lesz általa tthol, semmi jobban. Százezer batllta menetel Rómában, Fennhangon elleti a német Is Hltjert. S a vérben fetrengő nyugaton — kelelen, . Maholnap hiába keresik az embert...
Egyre több emberiárt lesz földönfutóvá. Akiknek alig jut egy-egy meghitt sarok. Pusztul a francia, angol... tunguz, Jakul S velük visz minden, mit ész és kar alkotott Mennyi b*j mindenütt! Mennyi klnrszenvcdésl Az ember telkében mily sok-sok gyötrelem I Hogy is tehet az, hogy én a tengersok bajt Csakhlrbőt, újságból és könyvből ttmireml?
A ml házunk ugy ált ebben a viharban, Mint megdönthetetlen kő~, beton- s acélvár. Melyben a vad, ádáz gyűlölködés helyett Mindenkit békesség s meleg szeretet vár. Ml Itt békés, meghitt, kőző* boldogságban Álljuk körül most ts a karácsonyfákat, És nem la kérünk mást, Istenünk, Tetőled: Kerekítsd ki újra s áldd meg szép hazánkati
Legyen miénk újra végig a szép Kárpát, Kérünk, váltsd valóra mindnyájunk nagy fáimat l
Állítsd vissza újra a világ nyugalmat
S áldd meg minden ember Igaz boldogságát!
Haván Dsxső
2ALAL KQgLONV
A film-világból
IgOjiip alatt a Föld körül
Ma mái igazán nem probléma, mégis erről szól a S\'áger film Potya utas ctmti fi\'mjc, amlilynek hősét, a hlrcs francia komikust, Femande\'i, egy bogaras nagybácsi végrend*"e:e
kényszeríti arra, hngy ezt az ut .t ennyi idő alatt megtegye - 5 sous-vai a zsebében. A film másfél órás kacagás és sikerében valószínűleg neu. marad el\'a Sláger fl\'mVúIbjiat másik filmje, a Gibraltár mögött.

Stanley, I riporterek királya
cimmct mutatják majd b; niiidea idők legnagyobb ijporteréník, Hor.ry Morfon SlunVynek regényes életé-rői készielt monumentális fitost. Három világrész sncnzáclój \\ volt az az újságírói bravúr, amellyé\' hírűm viszontagságos és küzdelmes kalandokkal teli esztendő alatt fe\'kjta li a Icg-ötétebb Afrikéban Llvlnstonet, a régen holtnak hitt tudós hit éritöt: Stanley éleiének ézt a nagy kalandját, meghurcoltatását és c alódoti szerelmének szenvedélyes regényét fjlmrevlnnl hálás, de költséges feladat volt. A New York Herald világ hirü riporterének szerepében Sp;\'ii:e Tarcy é\'ctéuek legnagyobb alakítását nyújtja. Ami filmen a legritkább eset, Spenccr Tarcy uj alakitésáb-u érdeke\', példát kapott, az egész filmen vég\'gvomií1 ragyogó jótéka.^y szólván minden jelenetnek ő ahö>c.
Urlovatnfi szerencsétlensége
az akadálypályén
Még az ősszel az alagi ukadá\'y-pályán egy nehéz ugratásnál fU-bukoti és megsérült Szeleczky Zita, a Nemzeti Színház művésznője, aki egyben a legjobb magyar ur--loVasnök egyike. Szerencsére sérülése nem volt su\'yos és ez fontos volt már csak "zért is, mert filmfelvétel közben bukott le a lováról. A felvételek a Bercsényi huszárok cl-mti film részeié készültek. Ez az uj magyar fUm egy huszárezred életének keretiben egy szerelmespár romantikus tör\'énetével foglatkoz\'k A szerelmespár Szeleczky Zita és Sí Ír lassy László, a többi vezető szeicpe-ket Oortos Gyula, Makay Margit, Vaszary Piroska és Miháiyffy Béla játszák. A fHmet Szlatiuay Sándor rendezte, aki egyben n filmi gyorsan népszerűségre számító slágereinek a szerzője is, / i
Mily Osró hotelportét lett
A regnópszerübb magyar színművészek egyike kétségkívül\' Mály Cc-rö. Nagy emberábrázo\'ó képessége mellett nagyon sokolda,u ember K amennyiben volt már lyukfartmer. érelnilszer-nagykereskedö ói szakács iskola-igazgató. Most megint pályát változlatott: hb\'elptutás lett, A legújabb magyar "fűmben, a Mátyásban, egy Jókedvű, jószívű holelpor-tást játszik, aki rendbehozza egy szerelmespár bonyolu\'t ügye\'t. A többi főszerepet Erdélyi Mlcí, Lukács Margit, Német Romoln, Sz.Hassy
Uiévre
lagszebb ajándék
művészi fénykép
.(STiRZUi.1! VASTAGH fotómüterméből
BftZ AR UDYflR»
TtUr.nl S—9S.
Legszebbet :: legolcsóbb*!.;!
László, Feleky Kam\'il és \'Nngyajtay Andor játszák. í \' ;¦
*
Néha a premlerpubllkum la
megbukik
A mozilátogató tömeg;k rendszerint az Iránt Igazodnak, hogy ml történik egy-egy filmmel a prvinier\'-mozikban. Ha ugyanis a pesti c\'ső hetei\' mozikban sikeie van egy filmnek, ugy az rendszerint áHslános, országos sikert jelent. Néha azonban fordul a kocka, mint például most-Is, a Hölgyek előnyben című fi\'m-vigjáték esetében. Hogy, hogymmi, ez a Mim n premiermozjbnn nem érte ei a vári eredményt, viszont az úgynevezett utánjátszó szinházakb\'m BUE idei szezon legnagyobb anyagi és
Vezeklés
Irta: Ifj. Muticbeobaeher Edvln
A ha\\asi sxáiJó nagyiüvegablnktin át lálsrotink a hóboritotta liegyok ,s u közöli (fenyőágait, mint szétlArt .tenyér tartották a pufók havakat. ,A tél mese-"\'ága betakart mindent.
Ketten nézték, két férT". Szemeiken nyugodt gyönyörködés látszott éi még valami, ami gyakran veliatő észre két együttlevő emberen: itt az Idtíscbbik volt fu, nldrtí a másik lopva odn-odm-nézett, mintha jobban élvezné a maga csodálkoziisát ftnnflk oz érzésnek a ha\'ása alatt, hogy a másik is szépnek Ittrtjn ugyanazl. i>e aggódás is lAlszolt a szemén, sugara, a baráti, szoietetufiki
— Milyen javortaflanui nézi! —\'góni dolta. fiivejj a csóndtet, a havot Arcún az örök hegjetjárók barnája Játszik s a tekintető mégis elárulja a tudás emberét, oki a lélek\'nehéz iitjait Járja. Vaianü határtalan, mély melankólia ül rajta, egy kis egyedüliség is talán, az egyénjsegnek az a .Szomorkás sziin\', amely mindenkinek rokonszenves. ; — A fehér halál! -- .szólalt meg mos! az, — Nézd Bmotl azokat a inez^ leien fákat | Mindegyikből kettő van egymás fölöU; n jpstükŐH végigszaladó ítf-csik egy fehér fát rajzol scjteílmer, sen a feketén csillogó ágak fölé, mintha egy második énje lenne az nz élöfának, Csodavliágl Ugy érzem, talán már soliascm tudnám\' ellingyní ofluifrcl a nyárbau is halolt licgyeket. A terméketlenség, a remény Wlonség is4-nehül Ugy hozzám nőttek, olyan egyformának éjiem magam vc4ük,
A fiatalabb lójyc szólalt meg, keres-
gélve a sravnk közölt, nuntha kiviincsl-ságávat nem akarná a másikat meg-bánlani:
— BcszéÜem otlhon az édesanyáddal, Egy kicsit nz ő kedvóért is jöttem ído, utánad. N\'e haragudj meg nzért, nnu\'t Ui.!-¦ -11 i foftok tőled; -\\ mond, meddig mflradsi még iU? .^toduig jártid még c;eket a hideg, fféleames hegj-ckcl? Mond, meddig várjon mégtnid az édesanyád?!... f
¦ — Amikor évekkel ezelőtt idejöttél, amikor föladtad az orvosi renMÓdet, nundenki meglepíídött. N*c:n érteUük, Iiogy mi késztethetett erie a lépősio. A markodban tartott jövőt egy gesztussal eldobtad magadtól. Miért? r>s axóln nézed xtt a hegyekét, járod a .legvadabb csúcsok útjait s tudom, a .Jeghíhelellcnobb merészségeket viszed Yégbca Társaságokat is vezelsz, de csak oda, ahová a hivatásos vezető már nem _ mer elindulni.
— Es riiond, — folylatla — tnintegy elkapva egy föiötlő gondolatot —, ma meg miért nemi vállaTtad -annak a társaságnak a kalauzolását, amely szinte küldöltségilrg kért meg; mert biro-nyára tudták, iiogy amerie menni akar nak, biztos vezető csak te vagyl
A másik nyugtalanul emelte föl a tekintetét:
~ E\'indul !ak?
— Igent
W, ereztem! Megláltam az asszony szeínén t
— Kiről beszélsz?
imíjgalás állt közéjük és n hó halk esése, m«g a szálloda életének a falakon átható zaja töltötte meg a c»\'iidcL Sötétedett. A fiatalabb férfi fenyő-luskókflt rakotl a szendergő parázsra
fi a föllobogó fény vörösen táncolta be p, flalat, a niásik meg liaflk, mély hangján most már kéretlenül is beszólnt kezdett:
— A Jtmgfrau északi katlanjaiban óriási ilyenkor a köd! Az " társaság veszélyes utm vál [átkozott |
— Es az asszony íl
— Rn láttam meg Őt először! A végzőiéi éreztem magamban és sejtettem, hogy itt van az a pillanat „amely eleiem válaszútjai közül megvilágítja a.í egyiket, A .testemen borzongás sza. latit át és tudtam, hogy most dől el: lesze még ember bdőlcní, vagy örökké liajszotni fogom a mjagányt.im-nekúlve tőiel n« meg tudtam állni, bogy ne közeledjem hozzá!
— Először nem vett észre, csak akkor ismert nJeg, amikor a vacsora-na\' a társiasága kérésére nemet mondtam. Amikor íte a két ur a válaszom}-ról értosílettc őket, áinózett hozzám. Megismert!
— No, dc ki az az asszony? Miatta nem vállaltad a vezetést?
Hosszukáas, fmomszerkezetö kezét rátopasztotta a haláotókáia s a szvai súlyosan álltak meg a levegőben:
— Láttad 1 Csodálnám, ha nem találnád ki, hogy kíröl beszélek, mert abban a lársasiigban sokan voltak ugyan, de «z asszonyok között volt egy..,
— Igeal — folytatta a imisik. --Síőko ha^a volt és fekete szeme. Magas volt í\'gyjc és tejtl Érkezéskor világos, csikós bamdát viselt és bájos kis kozák fövege alól előbújó liajiincscU fehénen fogta nnt^g a dér...
— Igen! Azt luVsxem jól latiad! ...a száki szegletén a guny, az író-
nLa valami halovány árnyéka üít, apró gög, amely rendszerint az elkényezto. tett nók sajátja.
: — Jó megfigyelő vagy! Most már hát tuanJ fogod, hogy kiről beszélek — most is olyan, mini akkor volt, amikor tiltott óráink vaiSamelyikén, eldugott budai kiskocsmák asztalainál szemben ültem vele. Az az érzés, amit akkor szeiölemnek neveztem, ott ült az areán és rám nézett a széniéiből A haja olvadt nranykjént folyta köriil pz arcát s a bőre tejszinü Volt, mint (a.fenyők égain « lió*
Sokszor órák multak el és... csak néztük egymást; csodáltam a szemét és valami olyan mclegsziiiii forróság áradt bennem szét, amit sohasem éreztem utaskor, fígy alkalommal, amikor együtt Qltunk, így szólt hozzám: —, «tudja, ha az uram egyszer beteg lesz, magát fogom elhívni és Rtlól kezítve á világ előtt is ismerni fogjuk egymást. Maga fogja majd gyógjytoo-zetni és...- éi itt, amikor a mondatában ideért, titokzatos, apró fény villant föl n szemén,\'olyan kicsi vflágos-ság-fóle, amely, amikor elmúlik, már nem is bizonyos, hogy vofi. Kekem sem tünt jobban fel, mint egy uj szín valakinek az arcán, akit már rögebben ismerünk.
— «Igen! — mondta — maga orvos, maga fogja majd meggyógyítanil>
Boldogok voltunk ós nernsokára ot ís fclejiettem ejít a (tervet, a fölvillanó mosolyát, mint ahogy akkor kivücní ált aj; egész világ, bántam csak az asz-szony és az érzés, ami hoz^jflzfitt^
Egyszer tényleg sor került arra, Ijogy fóhnenjek liozzájuk. Magányos ábrán-dozjísaio egyik óráján Jött értem va-
4
ZALA} KÖZLÖNY
1999. december 27.
közönség-sikerét aratta. A válogatós pesti előkelőségek ennek hire nyomán most a kisebb mozikat keresik fcJ, hogy élvezhessék a filmet, amely szerintünk is egyik legUedve-cbb, legsikerültebb, legmulatságosabb vígjátéka «z idei szezonnak. A Hölgyek előnyben már a legközelebbi napokban műsorra kerül a vidék na gyobb városaiban ls.
A Fradi jól szerepeit karácsonykor
Hiába, a Ferencváros szeszélyes c>apat. Híhon a rossz szereplések ?orozata után elsőrangú teljesítményt tud nyújtani külföldön. Sá-rosiék csak ugy ontották a gólokat az ünnepek alatt. Újpest két mérkőzés közű" egyet, Kispest pedig otthonában elvesztette egyetlen mérkőzését. Egyébként Jugoszláviában nagy szcretellei fogadták a két magyar csapatot.
Vizipolóban az olasz válogatottal játszottunk, e\'ső nap 8 :l-re győzötl a magyar csapat, másodikon •! volt az ciedméuy. Az olaszok 4:1-« vezettek !!
Eredmények
Ferencvános-Vojvodina 8 :2(2:0) Fcieneváms-Jugoslavii 8 :0{6:0) BSK-Ujpest 5 :3 (3:0) Újpest-Jedtnslvó 3:0 (2:0) Wiener SC -Kispest 3:1 (2:0) Bata SK-Szcged3:l (3:1) Zonum SK-Szeged 2:2 (2:0) Szeged FC Bata 3 :1 (2:0)
— Öulorofcbaa s Kopsteln-eéft VÖZ-flf. Modern mintaturmribon a leirjob\'wit a lejtolosóbbau um tátin be, kedvraC I»
tMI faltátolek inrlUtt
Rovatvezető: Dr. Dévalni, Erdaa
Karácsonyi egyveleg
Szeretem mindig ilyenkor karácsonykor megtudakolni, hogy ki mit kapott ajándékba, szeretek az ajándékozottal örülni és szeretem nézni, hogy karácsony után nnilyen forgalom van az üzletekben, amlní a hölgyek kicserélik a kapott ajándéko-knt. : ;
KÖrutamon a kővetkezőket tapasztaltam : t
Csak igen kevés ékszerajándékozás történt, annál több. ék\'szcrutánzatj garnitúrák, brossok, strasszok, !ek-lák, klipszeki Bunda már inkább. Igen sok hölggyel beszéltem1, akik a lábukat lejárták karácsony -Hegében, hogy *méglepjék« magukatjegyi szép pcrzsabundával, mert való igaz, hogy a buiíd"váaárlás 75\'s^ázalékia pérzfia.
Egyik barátnő a nVásikat a követ-* kezö »értékes< ajándékokkal leple meg: negyed ki\'ó babkávé, fél kiló kakaó, 20 deka tea, Öt ki\'ó rizs. Ez ls mutatja, h-jgy a mai viszonyok\' »praktikusabbíik«, ajándékokkal lepik meg a gyanútlan ajándékot várót i
Végtelenül sok puHoverre, tavaszi kosztünue való pamut fogyott a kézímunkaüzletekben. Legédesebb volt egy h\'ilgyhmerősöm, aki nagyon büszkén mutatta meg nekem a kötött kosztünue va\'ó kö\'tépkék fonalat, mondván : de jól nézdd meg kérlek, ebben van ám egy kis gyapjú Is.
Szeretek karácony délelőttjén kisétálni a Váci utcába, délben hemzsegnék! a jókedvű, mosolygó\'* areu, nagyrészben megelégedett emberek, A hö\'gyek, amit osak fel lehet venni a kapott ajándékokból, mindent ma-\' gukrn raknak, had pukkadjon egy
kicsit a barátnőjük. Történetesen ha 30 fokos fagy fenne és egy szép gyü rüt hozóit volna illető hölgynek a karácsony, mernék fogadni, hogy fsl nem húzná a kesztyűjét, még akkor sean, ha menten \'epotyognáiiak a kezei a hidegtől. I
A legjobb üzletet a harisnyásuk, a rővidárusok csinálták. Az ilyen >ap-róságok* fogytak leginkább. Fantasz tiku^an sok kötött, most divatos fcí-kötŐ^apkél k\'ptak a hölgyek hozzá-való meleg kesztyűsei, sállal. A kesztyű is nagyon »ment«. Főleg az uj fazonok : a leleje kötőit, vagy horgolt, a belseje bőr és kézfej közepén egy jó szinöss7eáHllásu esik van btVeh\'tmezvc a kötőit részbe. Annyi zsebkendőt, méghozzá Ízléses, szép, drága zsebkendőket még nem lát\'am Így összchalmozva. Majdnem\' minden karácsonyfa alatt szerepelt néhány szincs divatzsebk\'endő- Ma minden nőnek örömet íche; szerezni néhány Ilyen kis aprósággal. Dz ne méltóztassanak férjuraim azt hinni, hogy ez olcsó mulatság és fejreülni, hogy Te Jó Isten, Iám erre nem is gondoltam, mikor vásároltam!, milyen könnyen el lehetett volna vetni az ajándékozás gondját ! Mert kérem i\'yen szép, angol, Unoii zsebkendő darabja bizony 2 pengőtöt kezdődik és abból nem\' elég 2-3, \'eg alább 6 darab szükséges. És ez csak »mcliékajándék<. Szóval ne tegyenek\' maguknak szemrehányást.
Szcietem azután azt. ii megtudni, hogy pl. a hölgyek mivel [Opik meg szeretteiket. így azután megállapl-totlanv, hogy az egyik vesz a férjének egy 12 személyes ezüst likŐr-készJctet, amely karácsony után azonnal bevándorol a bárszekrénybe, a másik ezüst evőeszközöket, pámá-
Pontoun ba- AbH i r a n y ét/evro
iMbáijoioit wnfip tt uDtt trvozxn, ¦iuS SZEMÜVEG \'*CÄ& ZSOLDOS GYULA
\' \' ¦ ri r i iii..-,1.,-.1,1.,.11
•rmtta, mann u is i iiiitust t tim i,
rS-«t 8. <¦ Korain.íiilloáávat lítmbm).
knt, dohánykészlcleldet vosz, amit persze közösen lehet használni.
Mert ilyenek vagyunk ml, asszonyok... ; [ ....
Divatposia
BESSY. Fekete téU kosztürnjóhez szép vo\'na egy halványkék moiró blúz rövid ujjal, kis mibigájlérrol, «301 vé. gfg a sajátjából vógiggombolva. Egy sirass brossot QlkaSmazzon a nyaknál. Hozzá köthet még, ha idejic engadi egy középkék, vagy ceriz sz\'roü köny-nyebb pubovert amit délelőtt viselhet, vagy ha nagyon Mdez van. Ezt a pulóvert azután a nyári kosztümje alá is viselheti. Üdvözlőt ¦ GONDOS ANYA. Tizennyolc éves leányának legszebb volna egy halványítók lalt báli ruha, elől-hátul spicces kivágással, bö, húzott, gloknts szoknyával, kis, pultos ujakkal és az övben egy nagy vinlg flrraíjeinenttel, Üdvözlet.
Északi, észekkalotl »él, sok halyen köd, havasesö, havazás. A hőmérséklet kissé csökken.
A Meteorológiai Intézőt nazytnniss*! mstnjryetSáUomása Jelenti t
HCraénéklet tagnap eata 9 érakor —1-6, ma retflrel — 10, dAlbea —3\'4.
Ha nincs étvágya, ugy Igyék néhány napon át reggel éhgyomorra félpohár természetes Feranc József keeerüvzet,merl ezáltal bélmükCdése szabályozód!* ét Uy egész emésztése rendbejöht. Kérdezze m?g orvosát 1
initi, íioRy hivat, iríert a rérje nagyon belóg. Megdobbant a síivem. Most hát Wijii fogont *\'H a szobájában, abban a lakásban, amelyre annyiszor gondol-tom s anvelyel l>eszélgctéseluk során már jól nKgismertem. Egy kicsit fél-
. tem ls; most meg fogam iam^mi ntt flji embert és vgyütt fogom őket látni. Más lesz e, mini amikor csak vcltíni
. van? Meri mindenki csak otthon igazán az, ami valójában, idegenek közt mindenki aJátuwUanul is pázol egy kl-es\\t a modorában, tennéSzelébon, mint ahogy, társaságban rcndsierint olyan ruhát viselünk, amelyet orthbn le szoktunk vetni és kényelmesebből húzunk. Azt hiszom, a lettnészétCmk is Ilyen.
Azonban, amikor bfléplem abba a szobát*, °hol a férfi feküdt, egyszerre éreztem, hogy két érzés kesJ bennem hatalmasan küzdeni, Értlictíihbcíi Ipy is mondhatnám: Sí orvos felül akart keteki\'ilnl at einlfl en, a csali Bmbe-jCrj), rajiam, akt nem csak orvosként jel ni meg iM.
Ai asszony arca kacagott. Nem láthatóan és rosszul is fejezem ki magam: nem is Rí arca ikacagott: űz, ium mögölle \\-ani A tekinteté aggódást rejC\'.ftt ki az ura felé.
MegvljtsgAltaiu a beteget. Itasgőiv csökről panaszkodott, dc ahogy meg. jetTjct.1 - c;nlékszem - vai&mi abnormálisan nagy fájdalmat említett, amely \'időközönként lép lei s olyankor alig i>ir iiiii^ávul. FekvoluelyietéL áHm-4lóan vá\'UoiiUHva nyögölt s én .ajlg tudtam nénit bossiuságot leplezni a minit, hogy FcluöU ember, férfi, hogy tudja táji&tpm idején ennyir-- ctiutg>\'ni magát. TüntCiobb vizsgálat uiátt is
csak valanU hatalmas gyomorron tást állapitól la ni meg és nyugodtan buosuz-lam el tíílc, bUialva, hogy a fájdalma hamarosaji enyhülni fog. Az arca azoknak a tekintetét tükrözte felém, akik az orvosban annai inkább hajlandók a megn.entől látni, mennél nagyobb bajban éríik magukul. Könyörgés, szótU\'n rémület üti a etemén, amikor kezel adott. !
Az asszony kikísért és amikor nem iáUa senki a nyakamba ugrott, kacagott halkan és megcsókolta a Szántat,
Amikor eJrr.cnlem és lépegettem a lakásom felé, különös érzés kellett a hatalmába. Szeictlem azt az asszonyt és ez mindig azt erílUcltc bólém, hogy jogosan vagyunk együtt, hogy a sjc. reletn törvényei a legnagyobbak s liogy annak jogtalan az álláspontja, aki utunkba mer éljoi.,, most mégis, hogy mcgisiiicrlein ojt az embert, valahogy máskép kezd\'cm gondolkzoni. Ha megisaterünk valakit, amikor egymás szemébe nézünk, kezet fogiuik, cgj\' kicsit adunk neki magunkból és kapunk vaannil tu ö egyéniségéből Azután már lia bántani fogjuk, megalázni, sérteni, vrjameiniyire önmagun-kai is megalázzuk veie. Kézfogáskor szeinlWtlézul egymással, eX egy kicsit leslvérekké leszi az emberekéi. Ennek a/, cxzésnck a hatása alatt már s&mrc-hányást tetlem magainnaV azért\', hogy aniig vizsgátlam, az asszonyán járt az es/cm. l.
AAMp éjjüi nem tudtam aludni; Folyton a betegen járt az esiem, és uinikor pillanatokra egy kis felülöm fogott el, az él)renlél lelkifurdalásai örjjísira nőve nyomták a melKiiet. Az egyik iljeti hánykódva í-ergŐdÖ pilln
natomat csengözaj verte szét és kfug-roliam az ágyból. Az inasom jött ?0 jelenteni, hogy beteghez hívnak*, oda, ahol már délelőtt voltam.
Megrémül\'Om. Ez Volt az a pillánál, amely liatára lett a rendes életemnek, annak, ninelyre egész fiatalságomban ambícióval készültem. Ereztem\' ezt már altkor, amikor hallottam, hogy hova hívnak és valaliogy az éjszaka csendjében világosan rajzolódott elém a beteg, az orca, a,fájdalom és akkor,.. bídémdöbLent ai a lehetőség, amelyre a vizsgálatkor\' érthetetlenül nem gondoltam. (Sohasem történt meg eddig veiéin!* és rohantam a lialnaji utcán végig, bem találtam autót, villamos sem járt még és UliCgYü értem a házuk elé, FöLsfettCm a lakásba: a lxjteg összehúzódva, térdeivel sz\'n\'.e a mellén, oldalt feküdt az ágyban. Odamentem hozzá, BZóUtásorjíra no.n válaszolt, megérintettem... magam felé fordltot. tamf a fejéi... hidjog volt a teste ós az arca* olyan, mint n hamu. népicsen vizsgáltain meg, níost már azzal a gyanúval, amelyik altkor ébieclt föl magam eUcn, amikor föfkelteftoVi Q hasfal sárgásszürke foltokat mulatott, mintha színehagyott jóddal le,ui.\' bekenve, hullafoltok voltak és « halál ok« a bé\' hfllerhcllsége,.. idejében alkalmazóit műtéttel lollán még sCgil-lü üo-he\'ctt vo\'na rajta.
Olyan pillanata völl ez az éüetemnek, amelyben kiszalad belölÜnkj elliagy minden önbbalotn: Oh no hidd, hogy a LAlndulatj az hogy nem \' akartam öhil, tuyhi\'ctte furdalásaimat. Az os-lol>a.súg tiidaia, a/ hogy nem ismertem föl Ózonnal :1- betegség áu\'gjelcnltöil, épp ugy ostorozol!, műit az a halo-
vány, önmagam ellen irányított gyanú, liogy tudatom alatt... talán nem is akarlam megiunntenil
A kusíft gondolatok s?rege, mbit eis>nbadiilt folyam vize hajtolta az agyamat s zakatolt a fejem, mint megbom\'olt uitiflom. Szinte tántorogva hietVcm ki a szobálió1 8 "z elocamok-k\'Joskadlam egy Stékre.
Pertekig, v«gy órákig őrölt ott a lc-heicll^nségnek az őrület felé hajtó ereje, amely mindenáron cselekvést parancso,! ránk, jövátevÖ tettet, hogy kialudjon ez az égő^mirdosás s ugyanokkor a cótialanság, a lehetetleiisége amiök, hogy bártnit is tehessünk; tmi-kor valaki vógigsUiütottn a hajamat, egérérti\'tn a kezét és hirtelen Tám«dt mdulattal, amely a maga kitömi akaró niardosásának -ígaftaíanul IS tárgyat, okot vagy ahogy mondani szokták, bűnbakot keres, fölnéztem) rá! s az ar-conion dac ült és a készülő, robbani ijnduló harag... de a hátamon borzongás futott végig, amikor, megláttam: rendcsen felöltözve, bájosan álH előliéin, nyugalommal és... derűvel az arcán! A szemein ts valami állati érzést í ükrözötlö boldogság ült, valami ideyensrerü mosoly, amelyet... a hir-tc\'en fölitobljoiió villám fényével ls-mer^cm föl: aj n vonás volt, amelyei akkor láltam rajta, egysror régen: — •maga fogja majd őt meggyógyitam! Hosszúkás ujjait Telem nyújtotta; —> Tőle JÖvÖkÍ Ugye inegtialtr — és a szemén ülő mosolyát diadalmasait, mint egy bűntársra, szegezte ránt!
Már nem is tudom, hogy hogyan jöttein- ei onnan, hogy sióil* még, kiáHott-c utánam, csak rohantam d ¦tűk*, |e a lépcsőkön, loholva végig
ÍÖ3Ö.dtccmber 2?.
i ZALAI KÖZLÖNY
Aranyat, ezüstöt, brilliánsot és régi pénzt
lum-uv* mH«i áron veszek.
\' BÁRÁNY ékszerész
Horlíiy MlUAt-nt 3.
Hősi naptár
E napon kezdődtek a Dnycszler és prutb közötti szakaszon n Toporoute-
_rBrancei harcok a xi.
I HU Hl, 27 I hadtestünk körleteim. — 1-1 Eien hadiiBit 30 zászlóaljára az orosz XI, és XII. hadtest 64 zászlóalja támadott, 220 löveggel, szemben a mi 90 lövegünkkel. Az itteni, aránylag igen gyenge tüzéreégünk mestert felállításának köszönhető elsősor-(jfta, hogy a 3-hétig tartó óriási tömeg-támadásokkal szemben vétleni tudtak áfásainkat. (

A Románia c\'len viselt hadjárat ro\'yamj^i u volt nyircgyhámi közös
_ huszárezred lart. szakasz-
I Í9Ifi. XII 11 I vezetője, Kerülő György
f-;—1 követésreméltó példáját
adta n magyar katona hősiességének. : Ezen a napon az ezrodnek a mc-id-.\\vBi zab&ia patak menti Ncrejntól délre fekvő Vrf, Pietrei 1304 es ma^s. lat ellen intézett második támadása alkaimáyal ;| derék szakaszvezető géppuskájának tüzével elárasztotta a szívósan védekező elJonséget, majd gép-puskáját kezében hordva résztv«tt a rohamban. A puskát legott állásba helyezte és hatásos tüzelésével a hát. riUó ellenség somiban nagy veszteséget okozott. Nyomban ezután a románok három zászlóaljnyi túlerővel támadtak csapatunkra. De Kerülő György szo-kaszvezptő &z>jál elliatározasából megint megszólalta géppuskáját, a számunkra legkedvezőbb irányból ós közútién közelről csakúgy kaszálta tüzével ar cÜenség támadó sorait. A válságot az Ö kónlllckurtő és vitéz magatartása hántotta cl, az ellenség minden további támadó kiséricte véres kudarcba, fulladt,
Hősiességéért az arany vitézségi érmet kapta.
az utcán, mint vatomt Őrült, aki most már a más bűne elöl níentí a magáét Kimerülten «9hallgatott. Künn, n hó-mezők lakarója alatt még mélyen >\'udt a csönd\', de a Jimgfrau már kidugta féleJnies fejét a menekülő ködökből. Hajnalodott s emberi szenvedések meséi ól\'ek at ébredő szelek zugásában.
— Nem tudtam, hogy eljön-e m\'ég az az idő, amely meggyógyítja bennem ezt a sebet, de azt 02 asszony\' nem akartam látni, éreztem, hogy kép. teien leírnék...
Főlájlt és nézte a beáradó világos ságon át a lassan hulló havat. Társa, ság közeledett ós haladt et a szálló előtt, az, amiefljr reggel indult el a hegyek DeieV Hatan voltak. A csoport után két állig betakart alakot hozlak — hordágyon. A fiatalabb férfi meg szölftltt <
— Ketten megsebesültek 1 Az asz azony azonban,..
— Ott megyl... Egészségesl.Vidám és fiatal! -, [)ü w a hang, am<ily mondta már közömbös volt és nem rezgett benne érzés. Már tudta, hogy Iia a hordágyon hoznak sem érezne egyebet sajnálkozásnál és a íölszaba. dúlás liirtejen támadt tudatával ujjongani kezdett benne valami: ugy érez.to magát, mint a beteg, aki arra ébred, hogy... nem fái semmi 1
A .völgyből, a levegő láthatatlan utjain feléje hullámzott a liajnali liarong szava éa szendén ringatta a yeikét, mint yyernwkvt a bölcső,..
Ez évben is
legalkalmasabb ajándékot
újévre
mellyel tartós örömet szerezhet,
vehet.
Rekamiék
Fotelok
Virágállványok
Teakocsik stb. stb.
Ibi Ml
- (Levélték karácsonya)
A Nagykanizsai Lcventa Egyesület knráesonyPi-ünnepélyón a szegénysorát! leventéket ruha, cipő és élelmiszer csomagokkal ajándékozták meg. Az ünnepségen megjelent dr. Hegyi I-ajos főjegyző, dr. Tholway Zsigmond lev. egy. elnök, Filó Ferenc.alelnök, dr. P. Horváth Athanáz lev. lelkész ós Csele százados. AZ ünnepség fényéi emellé Kpltróy Antal m. kir. őniagy magas-szárnyalású, vallásos és hazafias gondolatokkal átszőtt, liatásos ünnepi be. széde. A szeretet törvényéről szólva kifejtette, hogy az isten és emberszeretet melleit a haza .szoietete a legmagasabb emberi érzés. A magyar Jc-venle legsrebb elhatározása karácsonykor, hogy liazájához hü lesz ős azt szeretni foRja. Az ünnepség ixépsé^ét emelték: Harsányi Miklós, v. S> akónyi István, Jámbor József leventék kitűnően előadott alkalmi szovnlalaikk; 1 és a leventéieiiekar, mely karácsonyi énekeket játszol\'. A műsor végén dr. Tholway Zsigmond elnök klosztotui a karácsonyi szcietet csomagokat, meleg szavakkal köszönetet mondva dr. Krátky István poigámiesfernck, Nagy-ikanitsa megyei városnak és mindazoknak a jószivü adakozóknak, kik unyagi áldozatukkal seghettek a szegénysorsu leventéken.
- (Eljatyzés)
Landf Ferenc uy. iskoiareliigyelö-igazgatö leányát, Juditot karácsony este eljegyezte dr. Csiszár János ok], jegyiő Keszthelyen.
- (A rendOrség felkéri)
uUudflzokat, akikel a decemberi or-ezágos vásáron megloptak, jelentkezzenek sürgősen a kapitányiig detektiv-osttályán, í .
— (Táncest ¦ Legény egyletbe n)
A Kalh. Legényegylet karácsony másnapján, kedden este kitűnően sikerült táncestet rendeett saját helyiségében. Műsor nem volt, mindöss.e a táncest előtt a kgényegy-ied öregcscrk ész csapat uj tagjai tették lo a fogadalmat GOztlag Ferenc püspöki tanácsos, parancsnok, egyházi ¦tuök ko/ébe. A pompás littngiúal meg-teremtéséről a (nagyszerű Adria-jaz* gondoskodóit, amelynek taipalávnló zenéjére a fiatalság zá^ráig !1 legjobb
hangulatban ropta a táncot, ; ,
— (A klskanlzsal műkedvelők)
karácsony másnapján szciepellek az Olvasókör színpadán, Poláuczl: Csetepaté c. könnyű kis vígjátékát játszották nagy közönségsikenel, zsufcfll ház előtt. Hercxeg József és Baj László olakilásai, valamint Krisztián SifJ&rf József és Németh József humoros jelenelei emelkedtek ki. A többi szerelőket Németh Annuska, Skoda Irén, Barim Rozika, üregovics Ilus, Büky I\'us, Erdélyi János ós Kovács Feienc játszották. Nagy sikere volt utána a mulatságnak is,
ú #* űksó
•CSVv a Dsrmol. Bsvittja, amillfl* - i Nincs v«ltbaJId*V>tt*fti«> rom tz. - Jélzü hashajtó .
— (Szerencsétlenül járt gyermek)
í Tudósítónk írjaL Krcmaar Sándor muraszcinenyei lakos 6 éves gyermeke hasonlókorú társaival együtt a szecska-vágóval játszadozott, A 6 éves gyermek kezét a "fogaskerék elkapta is összeroncsolta. Szülei ozonnaL a nagykanizsai kózkórliázba szállították,
== Nagyszabású Szilveszter-est az Iparoskörben. Reggel 6-ig tánc. (:)
- (Jézuska a fogházban)
. A fogház lakóinak a misBoómővérek tartottak kaMcsonyi-üimepéJyt a fogház kápolnájában. Ott volt dr. Hctinig AUród törvényszéki elnök, dr. Lengyel Károly, a kir. ügyészség ejnöke, a biról és ügyvédi kar tagjai, a fogház tisziikara. Az oltár mellett karácsonyfa, előtte a I^eányk.ub két ajigyalruhábs öltözött tagja, Mímarics Irma és Kovács Magda, akik mint az Lg hírnökei, szózatot intézlek a fogház lakóilioz, A rabok énekkara karácsonyi énekeket adott elő, amit Sólyom Kálmánná fogházgondnok neje tanított b? ós Nádor György tanító luimióniumon\'kísért. P, Gulyás Gellért pjjébános ünnepi beszéde szívből Jött és .szívhez- szólóan ¦méltatta a Megváltó eljöttét, aki bűnöket megbocsátani és igaz útra segíteni jött. Beró CocUia missziósnővér megitató beszéde után szavalat és énekszámok következtek, majd a rabok neveljen az egyik megköszönte, hogy számukra Is jutott a karácsonyi szeio. tétből és Ígéretet tett, hogyha ismét kikerülnek, becsületes és jó magyarok akarnok ismét lenni. Ezután Sólyom KáJmáouó, valamint Cecília és Magdolna missziós nővérek minden rabnak kiosztottak egy egy szeretet-csomagot, A karácsonyfo-üiuícpély a magyar hazáért való imával fejeződött be, *A missziösnővérek mbideu elismerésié mélló lelki mtssziósmuukát végeztek a rubok között is.
A pápa kitüntetést adományozott Ciano grófnak
(MTI) XU. Plus pápa a legmagasabb pápai kitüntetést, oa aranysar-kantyu-rendet atiomíinyozln Clano olasz kidügyminísztcxnek uz olasz uralkodó és a | .ii.-i legutóbbi találkozása körül kifejteit érdemel elismeróséúl, Magüone bltx^ros, vatikáni államtitkár lávirat!>On értesítette Cianot u magas kitüntetésről s a pápa köszönetét fejezte ki benne az Egyház és Olaszország érdekében kifejtett munkálkodásáért.
EMLÉKEZTETŐ
Cffyszorl közte, (2 sor) dija 30 tülér.
üfcemb.T 31.
Sülvesrtcr^st oz IrmroBkörrMo: tánc
J.DU.t 6.
IvArikovíos Ferenc eiöadáso (rencvtl) a magyar népdalról íól 6-kor a K.\'h. Lcgínyegj-Uítbcn.
l-Tonlliarcofl U. a Kis RoyaJbau.
Tciioo, Tiirul dtoitafeor »r. Ina*.\'.-Wrlit.. J...U/U 7.
¦felk* Vadr. lloMUlaa: i. arMa Mrdai.
A KatlioUlms LcgcnyagyHI balja az Iparoskörbes. Jaaair 13.
Kalolikui ott az lpazoik6rb*n.
I«m.*r M
uark., Árpad ay. «.r»H«. ilnaallaa:
fmyi r. i
Janair 20.
Baross SíóvelsétJ Erdélytbálja az
Iltarosstéktiazban. J.aaar 21.
Licealii aloadia a viwruüia t
6i*kor (Vértül Frlgya,). r.bmlt 4.
JW-a.kr z-ottla fa lia,aH»aj
»!<•/. Palraar 18.
Topola, M UM«ca: IHat 4>
KatonaifalsxareléaMk •fjyanruházali olkkak
•gyirjdl injílcióboan bosuroihatík
beleznainAl
Sufái-at 8J. u. Telelőn M.
ZALAI KÖZLÖNY
1939. gtfltKbjl 27.
Meghalt az elmegyógyintézetben Csapűdy Sándor, akit nővére meggyilkolására való felbujíással vádoltak
Csflpody Sándor síékcsfehérvári állítólagos Wiiapiro; akit két évvel etelőtt nővére nmggyilko\',\'..,ara való fcllnij.lás. sal vádoltak, majd később felmentettek, idegileg teljesen tónkrcim-nt; Az clriueháborodás jelei mutatkoztak rajta, cgysiűr beleugrott egy kútba is s ezért a környezető elmegyógyinló • zeibe szái-Ütlatta. Még mielőtt kórházba szállították volna, Csapody mérget vett bo s most 8 najii szenvedés ás dü-hőngörohamok után kedden este 4-1 éves korában kiszenvedett.
Meleg izsbija M; Express hófokozót
t<w p 0-—, 7\'BO-ért Sohlasingar Qyula
vaakereikedónól (Starvaa-óplllot.)
Újévig lehet beküldeni a „Keresd a hibát" megfejtéseit
A nagysikerű Keresd a hibát rejtvény ver eny link karáconyl számunk ban befejeződött. Mai számunkban még mellékelünk szánuiélküH Üres szelvényt, Vzok részére, akfjcnek egy-egy szelvény hiányzik. Ec Üres szel-vényekkej bármelyik hiányzó »zel-vényt lehet pótolni. Máris érkeznek be a megfejtelek, miután azonban nem) mindegyik van kellően felszerelve, ismét közöljük |
Hogyan kell pályázni?
A KEREíiD A HIBÁT versenyen a naponkint elrejtett hibás botlik helyére beillesztett helyes belükkel kell pályázni Ez a 21 betű (egy nap kot!ön mássalhangzó volt elrejtve, ft karácsonyi ezamban pedig három betli) egy jelmondatot ad. Egy ktllőn lapra a pályázó nevének éa lakhelyének feltüntetésével ezt a jelmondatot kell felírni, a keresztrejtvény vlszlntes 29 éa 03., valamint a függőleges 4 és 10. megfejtésével Természetesen mellékelni kell az öfBzes szelvényeket Is. A szelvényeket, a Jelmondatot és a keresztrejtvény 4 sorának megfejtését tartalmazó zárt borítékra ri kell Imi „Keresd a hibát" rejtvény verseny. A megtejlésekot január l-ig kell beküldeni.
Nagykanizsa megyei vá\'os polgármesterétől.
29851/1939.
Hirdetmény
Közhiné teszem, hogy a Nagykanizsai Vadászlánasig kártékony és ragadozó állatoknak Nagykanizsa vároa határában strichninnel éa foszforral . való Irtására engedélyt kért.
Akinek a mérgezési engedély kiadása ellen kifogása van, azt biva-ta\'omnál, vagy a m. kir. államrendőrség nagykanizsai kapitányságánál 1939. december 31-ig megleheli.
Nagykanizsa, 1939. december 14. 2« Polgármester.
Jsl|BtlU,Ndlli|tlHUr
Alulírottak fajdalomtól megtöri szivvel Jelentjük, hogy szeretelt Jó férjem, Illetve apánk és testvérünk
Bogáthy János
a Bárom; áradatom 20 svon át veit ordeaxe, * H-a* hu sí árok volt Sr-niitirt, a ai*gyez8st vitézségi itb. hsdikl tüntetések tnlajdoatota,
a világháborúban szerzett sebesülése következtében 47 éves korában, folyó évi december 26án hajnalban a haloM szentségek áj-latos fe\'vétele után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi porait december 2-Ö-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a sár.ci róni, kat. temetőben.
Sánc, 1939. december 26.
A mi g élünk, megőrizzük emlékéi I
Bogithy Jánosné sz. Mészáros Juli* özvegye. Bogithy Anna, ifj, Bogithy József gyermokel. özv. Bogithy lWéaá sz. Szabi Eruébot édesanyja. Bogithy József, Váridl litvánná oz. Bogithy Jalta testvérei, azonkívül az egész gyászoló rokonság.
V» ! ] «
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bárclhattű akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2.
10 pengő
havi részletrelvehet nagy-szetü hordozható
Írógépe
Szabó Anta
•port Íteletében
Saiflaiizsi,
Fő-ut 5 sí. V
-1*1*1*1* rtin *ivh"<vvyvs^. ivxruxJVMi.ii.
Hirdessen o Zöldi Közlönyben
Na(ykanUta megyei víros polgármesterétől.
30132/1939.
Tirgy: öont értékciltése.
Hirdetmény.
At állalvísarlér melletti szemét-pyti]:ö telepen 1940. évben óssze-gyülemlö csontot eladom. Az arve-iéi f. hő 29 én, délelölt 10 órakor a v. gazdasági hivatalban lesz.
Nagykanizsa, 1939. dic. 21. mi Polgármester.
OftseiihjM
APReHIRDETttSEK
ra^íí ssbís ísartaSaís
» «al, <0<H»4f. wbl^n lOTtobl n4 4 fiilír.
AULAS
BaláranSI Itféatb Caanaars-üt 48.
Kiint ludó baJár4nBt azonnal (elvének. Sugii-nt ltj/e., fsidnlnt 2. 3177
BaiaréaS felvitetik. Síéchenyi-tér 4. Jelentkezel a háimeaterAél. *
Balnatonea hoaiiti blionyltvínnyal felvételik laniiic t-re, Snglr-ut 32. *
Fórni ludo aajarnaal latnai Patata Margit dlvataralon, Hunyady-utca 7. •
AJAS-VÉTEL
záMogoiatdlái ia haainüt tcitili vt-aiek Máikul Óéra Klrily-utca 31. 3123
Agytallat, hninlllii il, állandóan vlalrolok. Rlticher Milyia, Kliíty-utca 35. Dlaipirnik toltile. 6
Zalraartaa ebdó Magyar-u. 69. alali.
3173
Egy üiemkénei H/1 HP .Illan,m.-
lort veaiek. Stero, Huutltér 7. *
Zannera, bacai gyirlmaoyu, eludo vagy bérbeadó. Sugár-ut 47. •
lakAsOzlbthelyiséo
lairaa raktárhalylaég nagy pad-líual kiadd. Caeogery-ut 22. •\'
HÁZ ÉS INGATLAN
Tobb addmentaa magio- éa bérházai, lllilielyet, aiöISt él loTdekel köavalll Papp. Teleki ut 8. 3001
KÜLSNrtLB
Manyaaaaaiayl faakBail) fánf-aépahal Vaaaagh fajtájáéi.
Au 14taxi — Biranl* azolld álban kényalmea autók raagiandellietók. Kant-maim Manó. Tcletooillamli 222. 2í1s
La>alfcal,aaat, régit, ia ujat, napi Polliból iiiimizó lömegbélycgel kéaa-ninxérl értikealtan! lehet minden bll-ISn dilelill a Zalai Kílzllliiy aiarkeaili-¦égibm.
zmju KÍZL#MV
1*0litikai napilap.
Kiadja,: „Kliiaia>ai|l ft. T. raarykaalnV. Palolóa kiadó: Zalai Károly. Nyomatott: a „KOigazdaaíii li. T. Naajkanliu"
ayiniijibaa\' HaiykaalUia. (Nyomdrlórr teleli Zalai Király)
29« vfolyam 294. szám.
Nagykanizsa, 1939. ifctfoafter 28. csütörtök
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
és Usdohrrofadz P6td ft. mxhm.
Felelős szerkesztő: Barbarlta) Lajos
\'Riatbuleal a.a: egy hóra fi pengó 40 fUler, Sxtíke«lÖ4é«l ?a kfidolilvJiUU telefon. 7*. tu.
Tiz esztendő mérlegén
(W; rtímc-ak a polgáuntster életében határkő a mai nap, hanem Nagykanizsa városéban Is.
Tiz esztendő lelt el azóta, hogy ez a határszélivé vált, sok gonddal küzdő város nagy nekirugaszkodással uj polgármestert ültetett a város élére. Ujat, ílaialt, alkotókedvűt, a ha\'adó idők szellemében gondolkodót. A nagy őrségváltás izgaljnajt hamarosan elcsitította a sokatvárás tüielmetlen kíváncsisága. Mert ma már bevallhatjuk : - türelmetlen volt ez a várakozás. Ez a város, a mely a béke boldog éveiken kedvéé fejiődhetelt volna, uradig talált okot és módot a kényelmes ós olcsóbb visszamaradásra. S amikor az Igények már mégis csak kezdtek köve-tejödzye jelentkezni, akkor azt. várta a tisztes purger-ősök uj nemzedéke, hogy ugyanolyan gondtalanul, de szinte máról-holnapra megváltozzék a városok versenyében lemaradt Nagykanizsa kéne. Azt várta, hogy pusztán a személyi változás terül j-terűlj-as/tai lá változtatja a Trianonban vérkeringésében megbénított, várost s a földből egymás után .nőnek ki az utcákat, városképet, étetat gazdagító építkezések, intézmények, - mindez persze terhek és adó-gondok nélkül.
Most, a üz év fordulójánál visszatekintve, méltán el \'ehet csodálkozni azon, hogy a llz éve megválasztott polgármester nem csak vállalkozott a szinte lehetetlenre, hanem- be js váltotta azt. Munkáéi ej ével, város, sztéléiével, össeköitetéseivel, előre-látásával,. tiszta, friss, agyával, kemény Ité\'etü felelősségérzésévé), aka dájyok előtt \'meg. nem torpanó o\'lra-törésévei versenyre kelt a polgár-\\ mesterségéhez fiizölt várakozások-ka\'. Minél többet vártak tőle, annál többié ösztökélte őt a suppremn lejt, a vá\'os érdekének élotcállávált szolgálata. Minél nchezebtek voltak;\', o fe\'adatok, annál, szivóa\'ibb férfiasságul állt beic\'a harcba aXoU juego\'dásit\'ért. Mínél félelmeié-, ebiben állítottak az idők tilosra minden,! a. fejlődés, a gyarapodás, a jövőre való számítás előtt, annál keményebb" derékkal, annál erejébi-. zóbb botorsággal szólt t-rveket éaj azokból annyit valósított meg, a meruiyit fél béke-évszázad sem vállalt valamikor. Vállalta a vcr.\'enyt » tüictmetleu várakozással nem csak az e\'maradbtUág\' behozása tekintetében, hanem az ezzel éppen ellenkező fronton is :\' - a megsokasodott szociális igények és tqVhek. elmu\'t tiz esztendeje aialt, a létesítmények egész sora mellett is, eleget tudott tenni annak az igénynél, i-s ome\'y megálljt/ parancsolt a városi terhek aggasztó növekedésének. Mig kő-rÖskÖi;ü\' a magyar vidéken magasra szökött.a városojk póladó^giafijionja, Nagy ka iu/,.\'a alkotásokban ydó gaz-dagodasa évtizedében Is megpiaradt a tega\'i;iC\'onyabb pótidóju yámsnk\' Korában, a .város \' adiósság-terheinek emeltiedé-\'C nélkül,\' sót\'azok\' csök-kej^éjy^.\'; \\\\" . ¦ ^
Megtörtént XII. Pilis pápa látogatása az olasz uralkodó-párnál
Róma, december 2a A sajtó érdeklődébe ma XII. Pins pápa kvirináU látogatása felé fordul, aminek O/. egész világon nagy történelmi jelentőséget tulajdonítanak, hisa a pápák már egy évszázad óla nem lálogaitak meg külföldi" áBamfŐket.
XII. Pius ma delelőtl 10 órakor indult el a Vatikánból, de Róma már hajuat ó\'a talpon volt és az utakat hatalmas néptömeg lepte cl. Az ablakokat szőnyegek és virágok borii ják. Az ég borait, de nom esik. 10 órakor megkondultak a Sient Péler tcmj)lom harangjai. Pkkor indult útnak a IC kocsiból álló pápai menő1, A Szentatya a 6-ik kocsiban ült. Negyed 11 órakor megszólaltak Róma összes harangjai, A királyi küldöttség a pápai állam halárán Borghcso, Róma her-
oege veeotésével fogadta a pápát. Borglte&e herceg a/, olasz nép liáláját tolmácsolta, majd a Szentatya áldását kérte az olasz királyi párra, a Duoera és n7 egész olasz nópre, A katonai kordontól körülvett utón á tömeg mindenütt lelkesen ünnepelte a pápát, A kvirjnáli palota bejáratánál a ps. monü hercegi pár várta a Szxrnlulyát és kíséretét. A királyi szalon bejáratánál a királyné fogadta a pápái, aki innen a Sbrtusl kápolnába vonult\', innen a trónterembe vonultak, ahol .1 fejedelmi karosszék várakozott; a vendégekre. XII. Pius a középsőben foglalt helyet, mSttette kétfelől a ki. rály és a királyné. Ezután n kisórel visszavonult, csak a királyi család és a bíbornoki kar marad* a pápával.
.Mussolini a katolikus egyházat tekinti legszilárdabb támaszának"
London, decemb-1 28 Az angol sajUi rendkívüli érdeklődési szentel a Szentatya látogatásának s annak a történelmi érdekísségén messze tu\'ha]adó jelentőséget és fontosságot tulajdonit. A Times római tudósítója «zl irja, hogy ez a látogatás, az olasz birodoflom és a katliolikus egyház szoros közeledésének jelképe. A munkáspárti Da\'ífy Herald szerint
a pápa római látogatását Angliában az egyik legjelentősebb politikai fejleménynek tekintik a Berlin—Römfl tengely létrejötté óíá. Általában ugy tudják, hogy a pápá, akit súlyosan aggaszt 8 mai helyzet, kezdeményező lépéseket lesz, amelyokct már bíboros korában terveaett. Ennek a (érvnek első lépése az olasz korinánnyal kap. csolalban már megvalósult. Mussolini
a knlho\'ikus egyházat tokinII legszilárdabb támaszának.
Londonban kora tavaisra várják a pápa béke-tervének heérését
Az ango\' sajtó nem titkolja érdeklődését a Róma felől, kiszivárgó óvatos lapogatódzásl o béka megteremlésé.o vonatkozólag, a legtöbb lap helyeslés-sel ismerteti a pápának a bilwrnokt kollégium előtt mondott karácsonyi •beszédét, amelyről a Tímea megállapítja, hogy a bi\'széd rokonérzést mulat a nyugati szövetségesek bizonyos eszméi Iránt, éppen ugy, mint Mussolini politikájának sarkalatos elveivel szemben. A Daily Express szerint a szentszék a világi hatalmak támogatását kenési ahliox, hogy békét teremtsen a szovjet eJJen kiépítendő arcvonal segítségével. A Vatikán és az olasz kormány között leijei Oz egyetértés s az a tény, hogy Roose.\\\\Olí <lnök megbízottat küldött a Va|ikánl>a arra ellned kövelkcdclni, hogy az Egyesült Alamok is támogatja a közös béketö-rekvéseket. A béVc!er\\ok l)CéréBót a kara 1a.vcu>xra várják, amikorra egyébként fl(tői tartanak, hogy a háború nagyol)!) méreteket ölt.
A Rculer.iroda politikai leveieuijo tet irja, hogy római politikai körök véleménye szerint a pápa római látogatása ós Roosewelt üzenete és vatikáni képviselőjének kinevezése uj béko erőfeszítések előjelének tekinthető.
Ess tót alatt 85 kilométert nyomultok elíre i fin csapatok
Orosz halottakkal 6b sebesültekkel vannak tele az ésxakfinnországi erdők — Tegnap 5000 orosz került a finnek fogságába — Moszkva és Paris nem jelent semmi érdemlegeset a harcterekről
A tegnap esfj finn hadljeleníés sze rint a KaréUai fö\'dszorosnál a szovjet tüzérség erősen működött. A La-doga totói északkeletre az ellenséges\' csapatok támadást intéztek a finnek
elleni de mindenütt visszaverték őket. A fiimek itt 8 szovjet harckocsit zsákmányoltak. A szovjet csapatok ismét megkiséieltéU a Suvantó-tóu vafó átkelést, de sikertelenül A
Talpafc folyón a tüzérség erős támadást Intézett a finnek ellen,: de minden kísérletük sikertelen maradt, , | : , :\'.-.!. (Fotytstás a 0. oldalon)
A tiz éve fiatalon megválasztott polgármester »em hirdette magát reform-nemzedéknek, vfixa, hirdetett meg uj korszakokat, nem égetle fel maga mögött a anjuft eiedményeit ős tanulságait. A munka polgármesterének vallotta magát és az is lett. Nem fett megközelít he tet;ou nagyúr, hanem első lett a város dolgo/ói között s ez szeiezíe meg számára a legnagyobb értékű nemességei, a vezető pozícióban nem mindig köny-nyen biztositható népszerűséget. Ez a népszerűség nem pókokra épült, nem Is erők szétfec-sé re léséből kctell&zett, hanem a polgármester és a városi nép lelkének öszecendüléfébö!, vitathatatlan ciedmények kehe te tiszteletből, az egyazon kanizsai szülőrögből, a polgárság ezreinek; szeie-tetébői, az éten álló egy férfiúból az eziek felé sugárzó s minden eg>\'est emberként becsülő, gondozó szociális érzésből. , ;
A mu\'t tcihss öröksége meljett, az igények felfokozottsága a az érdekek ellentéieüség^ mel;ett a \'og.-ulyosab-bal, a vészterhes idők\' járásával [s szeonbe kelleti néznie az elmúlt tíz év po\'gármcsterének. Valóságos c^p-dn, hogy Nagykanizsa itt a hitáron, ebben a tiz évbsn annyit tudott e\'-ériü fejlődés terén, amennyit máig elért s amennyire a továbbhaladás vágányai már fc vannak fektetve. Ezt nem mindenki tud!a volna megcsinálni a gazdaságilag amputállj.po-nt|kailag többnyire feketelistán szereplő Nagykanizsán Ehhez a városi Wvntoltságbnn vafó hit, optimizmus, fok-sok diplomata-ügyes-ég, előrelátás, sok-sok mind.\'n^n vató felülemelkedés, .sok-sok kic lujesség önzetlen tegyőzé\'c, acélos akarat és-telkierő kellett. S hogy mindez mej-volt benne, mostanig elért eredményei és imái egyhangú választása bizonyítja. (
A vá\'asztás egyhangúsága o mérleg, amelyen dr. Krátky Mván meg-méietelt és egész férfiúnak, a város élén állásra legaikahnasabbnaK találtatott.
Nagykanizsa polgársága felismerte a saját érdekelt, tanújelét adt-i sijót Ité\'cte értékének, amikor egyhangúlag emeli ma újból a polgármesteri székbe a. tiz éves kemény harcból nagy győzelemmel ki\\erü,lt uj polgár mesterét. Uj korszakot kezd meg ezzel az egyhangú választással Nagykanizsa. Nem csak az cgyet\'en Igazságos és méltányos itétet korszakát, hanem egy uj korszakot, amelyben a polgármester éltnek az Ítéletnek fe\'-cinelö erkö\'csi erejére támaszkodva meghatványozótt erőkkel és tnpasz-ta\'.a[okkal, a ínlndnyiíjunk által\' remélt boldogabb jövendő elérkezé>éig s azon tű\' mosl már z-ivartalanut szenteli minden Ciejét városa fdJ virégoztatásának. I
a
ZALAI KöZLöNV
1039. deotmnef ÍS.
Varga miniszter Kárpátalján
Ungvár, december 28 Varga József keieskedeiemügyi miniszter szerdán Szolyvára ~érke-aaett, megtekintene ott a faícpámió gyárat, rnujd Volócori a hatalmas, nemzetközi viszonylatban is neic;.e-tes uj si-ugró-sancot, amelyet jajiuiír niáuodík feliben üzembe helyeznek. Megnézte a miniszter a voloci ipar-WáBitást, majd folytatta kárpálal|ní útját. . i
Katonaifelazereléuek egyenruházati oihkek
«gytdtl! legolcsóbban beszerezhetik BELEZNAINÁL
Sugir-ul 53. ti. Ttltioa 625,
l^ua^rV^-XAaXL^\',
A KIVÉTELES HATALMAT ma megjelent korniányremiojot 11140 inajus 2-ig meghosszabbította Magyarországon. , SZILVESZTERRE a szokásos vendéglői ílreincléseket az árkormánybiz-tosság nem engedélyezte.
SÁRBOGÁRDON láncmillolsírg közben Kovács István községi rendőr a cigány körű\' támadt vitában egy másnak szánl golyóval og>\'onlőtte Simon Mátyás tompa! szakaszvezető!.
TOROLTUK ujabb kát zsidó virlUsl Pesl varmegye törvényhatósági bizottságából.
KÁRPÁTALJÁN . 1Ü0 borzderes .•uaxvasinarhiil osztanak ki u kisgazdák közölt. . I |
K6T UJ TEMPLOM épül KMO-bcn IHidapcsleu, egyik 250.000 pengőbe korul a Soroksári uton, másik 450.000 \'jzengöert ópül a Zuglóban. A költségek nagyobb részét a főváros viseli, kisebb részét a k.ith. egyházközségük.
BRASSÓBAN jetartőztitiák Maniu pártjának 10 tugjét felségárulás vádjával, i i , , , \' HIRTELEN áthelyezték Aktakoo berlini szovjet kövelségi tiuiácsost.
BULGÁRIÁBAN dec. 21-től Jan. 28-ig tart 100 országgyűlési képviselő választása. Az eddigi eredmények a kormánypárt győzelmei mutatják. , i TILOS a szokásos szilveszteri tűzijáték és utcai csoportosulás Németországban. A zárórát fclfiiggesziet-ték. . |
B0O0 CSOMAG szereteLadományt osztottak ki karácsonyra a MÉP fe*. hémiegyei szervezetei. i !
37.000 MOZIGÉP szdrakozlB|jll a SJegfríed vonalon n német katonákat r • i i FELLÁZADTAK Londonderry bör tönében az ir kózfársasAgi foglyok. A tűzoltók 5 órán át vízsugarakkal tudták csak megfékezni a zendűlőket , |
Sardfllő lluknak és leányoknak
adjunk Időközönként reggel felkeléskor egy-egy kii pobárnyl természetei .rerarac JóimI* keserüvlzet, mart gyomor-, bél- él vérlisititó ha-titinak gyakran Igen fontos eredményeket kötiönhettmk. Kérdezte meg orvosat!
A jugoszláv kormány álláspontja:
„Elsőrendű szükséglet a Magyarországgal valé együttműködés !"
Belgrád, december 20 Mncsek Vlatko dr., a szabadkai Naplónak tett karácsonyi nyilatkozatában kijelentette, hogy «z eddigi jugoszláv kisebbségi puliikat igyekeznek megváltoztatni, mert azt fcm igazságosnak, í«n okosnak nem tartják. A horvát bánságban élő magyarok kíl\'ö» pártot alokitbi.tr.ak.
A jugoszláv-magyar baráti viszonnyal \' kapcsolatban ezeket mondotta ;
„A két ország közt nincs
Újvidék, december 28 Bakách-Bcssenyey György báró, belgrádi magyar követ a jugoszláv— magyar kapcsolatok fejlődéséről cikket irt a Reggeli Újságba.
Ula\'l arra, hugy a két ország között egyetlen lényegei és áthidalha-ÍHtliin nehézség sinus. AntóUctt lépten-nyomon tapasztalható a két nép között fennálló rokonszenv. De az érzelmi kapcsolatokon túlmenően olyan erős közös érdokek is tulálhn-
- Nemcsak személyes véleményemet nyilvénilom, a királyi konmány minden tagjának az a nézete, h>gy Jugoszlávia és Magyarország között a legszorosabb gaz-d/Jsági, po\'itikni és kulturális kapcsolatokra van szükség. A baráti együttműködés ncmc&ak Magyarország és Jngoszíávla között kívánatos és fontos, elsőrendű szükségété valamennyi balkáni és durm-menti államnak. (Bud. Tud.)
áthidalhatatlan nehézség"
tók a két ország között, melyek\' további közeledésüket és szoros együttműködésüket teszik lehetővé a jövőben. Hogy a két orszőg közölti viszony javulása eddig nem nyert határozott fonnál, az klzáró\'ng rajiunk kívülálló, általános poUllkai okok számlájára irható. A jövő fejí\'dése fogja megmutatni, h.gy íe.íetségca é-s szükséges lesz-e a jóvlszony és az együttműködés valamilyen konkréíj-zálása. (Bud. Tud.) , |"|
Egyre több a házasság és egyre kevesebb a gyermek az egyházmegyében
A megyéspüspök körlevtle az egyházmegyegelmult évi hitéletéről
Mosl jeleni meg dr. (.rajuk (iynia tnegy&p&pok XV. körlcv.te, melynek clsö résie beszámol az elmúlt évnek statisztikai 6s liitéJcti adatairól. A lelki-pi\\silorok jelentósi\'i bjüiog örömmel s/iinolnak be a sikerekről, de őszinte, seggel és aggódó sncretetlcj tárják fel a hnuvyoknt is. A siűlctfoi statisztika nem kielégítő,, Megfertőzde a lelkeket a mai kor átkos betegsége: fU ejyke, mely mindig jobban lerjed. A kegyelmi élet terén csodálatos a vallási ujjá-szuletés, A szentáQdoiíások száma, rolin. mosUn emelkedik. A iníssiiók/éű tridu-umok hatosam rendkivüli eredmények tflimsxtaihatók, A liizassági statisztika örvendetes dolgokat mulat, bir vaunaJc ínég nagy területek, ntwl a lui^rnsság-kólésnéi kis százalékban hibák is vap-jiak. Sromoru csoportot alkotnak a gyermektelen és úgykés házaspárok, Sxáunik évröl.évrc emelkedik, A betegek ellátásáról a hívek általában di-csérelesen gondoskodnak, Többsiör
áronban o hozzátartozók mulaszrtást követnek el, mert nem hlvnftk papot a h,-\\\\\'\\n-,. A szcnlmlsolialjgatás stilisztikája nem mindcnnll Kelégitö, fiinak ojonbOM örvendetes jelenségek is c téren. A hltburga\'ml egyesületdc kiépítése foJyOninlbau van, A népművelés terén a i>i*i»k\'és tanítók derekasan dolgozaiAk, A világ] a[)ostolok itt is sokat s«gi,lli)Qtnek a Jdkimlsztornak,
A í^ijU) s!;i|is/.:ik;\'il,ú! az tűnik ki, hogy e téíen még kilarló felvilágosító és uoV)0>Ö munkára v;ui SEÜkség a katlvo-iikus sajtó támogatása érdekében.
A továbbiakban elreud<|i, hogy 1040 január l-én, amikor 25,éves évfordulóját uniicpeljiik a^mak, lvogy I. Ferenc Jóisef Jézus Szwntiégia Szivéackiaján-lotta fel ai urblkodóházat, n6peit és korongját, a délutáni istentisztelet alkat mával minden tenplomban imnd-kozíák cl nz e célra kiadott ft-Iajítnlíi imádságot.
Rendőri felügyelet alá helyezték az egerszegi Arany Bárány volt bérlőjét
Szép Ferenc, a zalaegerszegi Arany Bárány szálloda volt bérlőjél, mint már iniegirluk\', a zalaegerszegi rendőrkapitányság internálta, de belügyminiszteri engedéllyel szabadlábra került és visszatért Zalaegerszeg-
re. A belügyminiszter most ertesi-tolte a rendőrkapitányságot, hogy a szabadíábmhelyezéssel együtt elrendelte Szép Ferenc rendőri fel ügye let a\'á helyezését. !
Borok
Peisgök
Likőrök
Teutsch Gusztáv
fQzer- és CMmege-kereskedéiében
BAZARUDYjm,
Talafni 1-tS.
Legszebbet :: legolcsóbban 1
Betlehem Szociális Szeretete és a Kék Kereszt
ErÖ, Jog ós politika országol ma az egé^z világon. Vasszerkezete cséplőgépe lett a uemzelekuck, de karácsonykor egy GyeriKed keze le-haikitja a dübörgő kervkeket, vi\'ü. gitó arca szétoszlatja a nehéz atmoszférát és Istout-szeretö gyermeksze-jiiclíkei mosolyog rá a jniiidig siető cmbertkie. Betlehemnek uuegáUiió ereje 2000 év ulatt íCimn,U n«tni vc-íiziOűlt s a mai dühöngő uj pogány-ságban is \'embermiUiók térdelnek jószoiya körű1, hogy cigondolkwza-nak ennek u titokzatos születésű Gycnnekuek programjáról.
A barlajigűu ajtó nincs, nyirkos levegő, szúró szalma kemény életformáról beszél... megértik, akikína-gukbau u lelket, a szellemet fel akarják szabadítani... Csak ajanyit a világbó1, u modern ku/turábói, « mennyi fejleszt, L\'rőwrbbé lesz, ami pedig perzbel, sorvaszt, abbó\' minél kevesebbet. ¦ 1 !
Akik Kék Keresztiéi a tuivükön térdelnek a betlehemi Gyermek o:é, megértik programját, miart azt aS egész embert akarják ki^iakitaui ma-, gukbói, amelyért az isten Fia testbe öltözött, hogy temutassa önmagán a normális emberi életet, miegitorejn|-tésliuknck, létezésünknek célját és igazi tartatmát. Nem fi oslUagok világának és nem az angyaioknak\'Bzü-Ietett, hanem nekünk.
Istcnközelségbe emeH minket, mert csak akkor vagyxmk egé&zem--berek, ha Krisztus isteni vonásait rádolgozzuk emberi lelkünkre.
Uyen gondolatokkal éU át karácsonyát a SzocláUs Missziótársulat renden tagja s mivel aniagáóvátette az isteni Gyermek programját, Béliéhez szociális szeretetét terjeszti a magyar társadalomban, Nagyka,-zsáat is. i | 1 I
A Missziósház nagyterme karácsony hetében valóságos életképeket mutatott be Karácsony szoclaÜzhiíu-sérói... Egyik délután a plafonig érő csillogó karácsonyfa körül szár öreg szegény férfi és asszony élvezte a kis Jézus vcndégszeretelét, mert jó meleg uzwimával várt» ókét A kedvég karácsonyi műsor számaiból Wftof^l
06
1939. december 28-
jük P. Gulyás Gellért plébános értékes beszédét és Vegeié Káiotynéköz-vetren szeicíö" szavait, nki a Szociális Missziótársulat nagykanizsai szervezetének szegényügyi aJolnöke. A két szép karácsonyi angyalnak szózata az örök Betlehemről kötmye\' elemit a száz öreg magyar ember sK-mr-te. Az angya\'ok k\'ub\'eányok voltak
Másnap már száz csillogó srcmü apróság ült a nagy karácsonyfa előtt és bJoIdí>g!an \'este a kis Jézus üzenetét U szép menyorszégbó\'. Müs-inj-kon sok kedves szám szerepe\'t, ee-deti Volt, ahogyan felelgettek píebá-nos bácsijuk beszédének kérdé^elr-. Ünnepélyük után boldogan vitték haza édesanyjukkal a Missziósház gazdag ajándékait Mind.a száz gyermek uj felsőruhát és uj alsó-ucjnüt kapóit, sok játékkal, szálai ¦ cukorral. Az egyik 8 éves kis fiusir-va kérte, hogy puskáját cseréljék ki hajasbabával. Altalános derültség között Ö\'elte magához boldogan a magyar babát. Dr. Krátky Isfvánné és dr. Bértln Agoslonné ügyvezető chiíJk\' osztották ki az ajándékokat.
Nagy örömmet nézegette a rok\'ap-róság a kis Jézuska szokatlanul gazdag ajándékát, azl a szép, puha száz darab párnát, amit ebéduténl alvásukhoz kaptak a Napközi Oithmkls lakói. .\' \' ;. \' :¦
A nemos akció a Szociális MIs-z\'ó társu\'at rjeányk\'ubfából indult ki, a lelkes klubteényok saját zsebpénzük és klubpénz: táruk segítségével sznz szép huzatot készítettek a párnákra, melynek nny-\'gát vitéz Székely János tábornok és kivá\'ó tisztikara, valamint P. Gulyás Gellért p\'éb >n s nagylelkű hozzájárulá-a fedezett.
Napokon ke:esztüi láttunk reggeltől estig kijönni sok szegény embert a Misszióshoz kapuján karáccsal, ruhával, cipővé1., boldogan vitték Bet\'ehem szociális szeretetét
Cc a Missziósbáz karáconyi angyalai beiepüUek az Internálótábor és a fogház vasrácsai mögé is, ahol bet\'ehemi szózatuk ft\'melegitette a szomorú falakat Földíszített szép karácsonyfa ágakat oszlottak ki a mümr utón, a fogházban podig szeretet csomagokat is.
A sok rendezés után ejteti szentmisére jöttek Össze a Kék Kcieszt tisztelöl a Missziósház kápolnájába « a Leánykiiib esengő éneke a fö\'diB szállt Isten Örömhírétől volt még lélekemelőbb, mint mÖskor.
ÚJÉVRE I
HMpSket V.dá.idpík.l
HocslEBiáknt PontoclpSk.t
CarkaaxalpSkat Híilclpík.l
Mttlta u „IDEAL".ban nhel.
Jóslat:
M Ai észwkl stél csillapodás* várható, tObb helyen ködképződés, * hideg tovább tart.
A Meteorológiai Intézet nasykanlieal taeaUgyelőálIomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap eate 9 ónkor —82, ma réttel — 11-8 délben —54.
Ceaoartek OOt.
¦ - Taklntte oMg a Köpetein Bútoráruház allumlö butorkli lllkteát. Izléeca ee olosó bátorokat kedvező flzelöal lel (ételekkel vásárolhat.
ZALAX KQZLONV
Uj magyar bélyegek a. Repülő Alapért
A ni. klr. posla Január 1-én u), feláras bélyeg-sorozatot bocsát forgalomba. A három gyönyörű rajzú levélbélyeg mindenféle poslai küldemény bérmentesítésére alkalmas. A felár a Horthy Miklós Nemzed Repülő Alap céljait szolgálja. A művészi szépségű bélyegeknek bizonyára nem csak szépségük miatt lesz nagy sikerük, hanem az idők parancsold szavánál fogva a hazafias érzés Is arra fog indítani minden magyarul érzS magyarl, hogy ezekből a 100 százalékos feláras bélyegekből minél többet hesználjon fel.
Akikről az újságok írnak
Weygand
Maximé weygand tál.arnök, « jelenlegi szíriai francia badarok parancsnoka 72 éves. Négy é«d ezelőtt vomit jói megérdemelt nyu-gaituába, de az uj háború kitörése előtt egy nappá] vjsseahl.ták.
Iskoláit a St. Cyri akadémián, ínég mint belga állampolgár végezte. Weygand furcsa kis ember, i«Ug 150 cm. magas. Válla tuiszélcs, karjai tul rövidek. Magas Iioml )ka és ritka sárgás haja van, amibe még egy ősz hajszái sincs. Frizuráját a la Napóleon viseli. Egyedüli vonté rajta két villogó fekete szeme-. A világháború előtt St, Cyriben a taktika professzora, majd a viiág-hlres katonai akadémia igazgatója* A mostam vezérkar tiiiiiyumó többsége tanítványa volt és híve életre-hálálta,
Weygand buzgó katiiotikus. A radikális sajtó a klerikálizmus fellegvárának szokta csúfolni. Az első maniei csatában annak a hadosztálynak a parancsnoka volt, amelyik fclsrnlzaditötla Parist, A párís-kör-nyéki békók után Franciaország Weygauilot kölcsön adja Lengyelor-szágnak. ö szervezi oU meg irlóza-tos nehézségekkei az uj lengyel had-seregcl és üz ö haditervei alapján verik meg a Varsó kapujáig vonuló szovjetsereget. Szerénységéé jellemző, hogy a tiszteletére rendezett diadal ünnep hajnalán, repülőgépen Parisba szökött. S a Le llmirget.i repülőtéten a fogadására összesereglett fény képesteknek fojvoszlé-s terhe
alatt Wtja még a fényképezést \\Egye-düi a .Temps. munkatársának mond annyit, hogy 11 lengyel és a szovjet-hadsereg egy fonnál) csapnivaló.
Weygand és Clemenceau eleinte kutya-macska barátságban eMt ¦ egymással, később aztán megbarátkoztak, de Clemenceau emlékiratában még ezek olvashatók WeygandróJ: — Csúf, mini ai ördög, nyomorék, eltorzult. Rengeteg rúgást kaphatott kiesi korában, de katonai zseni; Engem mindig vérig bosszant. Ugy érti a dolgát, mint senki más s n legkevesebb hája, hogy a saját ételét áldozza ftvű a szent célokért.
Ma a nyugati fronton Weygand lanitványai vezénylik a francia \'sere -tfclioi. Minden hadsereifpaioncsnok az ö tanítványa volt, A világháborúién ép ugy miséi hallgatott minden reggeJ, mini most.
A hölgyekké] szemben nemcsak tartózkodó, de. egyenesen elutasító modorú. I-cgszivcsebbcn MagljnJe,, a pápai mmcius társaságiban tartózkodik, ahol a bíboros megjelenik, Őt mindig vele lehet látni,,
li nagy katonai zseninek kiváló érdemei dacára is rikiló mellö/ésben \\-Oji része. Még ma sem tábornagy. Herriot ezt azzai magyarázta meg a parlamentben, hogy Franciaország marsalljai csak hadsciegpnrancsno-kok lelteinek, Weygand pedig ...csak-vezérkari főnöke volt a világháború .grandé\' armecjának.¦ Kétes magyarázat ós non is elég világos, de hát ki lát a kulisszák mögé?
Három testvér a kidöntött fa alatt
Egyikük súlyosan, a másik kettő könnyebben megsebesült
A monostorapáti püspöki erdőbsn I három Kondor testvér fát döntögetett. Munka közben az egyik ha* tatmas *fa 0lyan gyorsan dőlt ki, hogy a testveiéknek nem volt idejük féheugrani és a fa .mindhármukat
elütötte. Legsúlyosabban a legfiatalabb sérült meg. Több külső ós belső zuzódáson klvü\' a karja eltörött, a csípője meg kificamodott. A másik ketlő oak könnyebb sérüléseket szenvedett. i (_..
VárOSI Mozgó. Még csak ma csütörtökön.
Legújabb magyar film I
zarnyas dandár
Zugnak a szirénák,, Főszereplők: Lukács Margit, Rajnay, Vértes, Gregus, Kőváry és HIdvéghy Valéria.
Csüggedés
Előadások köznapokon ö, 7, 9, vaaSr- és ünnepnap 3,5, 7, 9 órakor
Tüzesen égtek bennem a szavak, Mindegyik láng volt és csupa szín, De mire gyors kézzel papírra vetettem. Mi lett belőle? Szürke rim.
Tetterő feszült még izmaimban, Dolgozni akartam, alkotni nagyot, De mire az út közepére értem, Mi váll belőle? Köznapi robot.
Fiatal vollam, töretlenül hittem:
Forró, nagy érzések soh\'sem érnek véget,
Minden mindegy most már:
Leliálött a sors,
Leintett az élet...
M/lnarlt* Irma
Unalmi aliiduktirijik
szolid árban BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy Mlkló.-at S.
javító- és készltö-Dzem.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri Miztóa (2 Bor) (IIJ.i 30 tlllér. D.cembar 31.
Síilvcsrter-«t az Iparoskórben: lailc reggol hatig.
Jaauir 6.
IvBakovlce Ferenc cröndAsa (íoii6\\^í) a iiingj-or nO[Klalról föl 0 kor n Katii. Lcgényogylt\'tbon.
T*ncoa Turul dtSítibor ai l|>»foi. korbea.
Jaaoar 7.
HUtkv Kádra lioailija: A\', areaz
Mrd*.
Jaaair 13.
Katolikus c*t ax Iparoakörljen. Jaaaái II.
Markó Árpid ay. MndM lloailiaa:
Zrínyi Mikid,. J.uuér 20.
Baross Sióvotseg F.nlelyl bílja *z
Il>aro5sickháibon. jaauir II.
Lk-calli li. a vároilubia t
ómkor (Vlrteal Frlg)«). P.biu.r 4.
MKdy Zoltli agy. HU. lio«ÍUi«;
i-i.u y. <
Fabrair 18.
Topoloy Imii l.oíájjja: HarM í. él.lltr.
Aki túlsókat evett vagy Ivott is ezért rosszul éril magát, annak agy pohár termeszeiéi „Ferenc József\' keierQvlz igen gyorsan és alaposan klllsztitja a gyomrét és a beleli és lellrisiili az egiiz szervezetét. Kirdezze meg orvosit I
ZALAI KÖZLÖNY
1989, deccmbtr 28.
Naptárt
az idén a miniszterelnökség rendelete értelmében a szerkesztőségek nem ciháinak az előfizetőiknek. A ZALAI KÖZKÖNY azonban, mig készlete tarff
30 fillérért álló naptár-tömböt tad rendelkezésre bocsátani a jelentkezés sorrendjében a kiadóhivatalban.
Csütrtök
Állandó luö.oríiAuiok hítköi napokon BmUpe.it I, mŰrioríSn
6.45 Torn». Hírek. líözl*inéiur*k. Hanglemezek. — Utána étr«nd. — 10 Hírek. — 11.10 N«mzelkflzi viíj*l»0-•¦0 Igáját. — 12 Harangszó. Himmit*. Időjárás jeli ntés. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárás jelentés. — 14.35 Hírek. — 14.45 Műsc^men-tetós, — 15 Árfolyam h Írek, píoti urak, •IklnUsivrarak. — 10.45 Ido>rIzé*, időjárás jcWn lés, hírek, — 17 Hírek bJo-rik és magyar.orosz nyelven. — 19.15 Húek. - 21.40 II{i«k, ldÖjArrtsjel*nlét, hírek szlovák és inagyar.orosz nyelven. — 23 Hírek német, olasz, ango] francia nyelven. — 0.05 IÜh\'k.
BUDAPEST I.
17.15 Ko\'bai Károly előadása. — 17.15 A vakok Uoméros línelikam. — 18.15 Dr. S\'Abados János előadása, ~ 18.40 Dilrói Mór előadása. — 19 Dr. Tasnádi László magyar nótákat zongorázik, — 19.25 C». Szftbó László
cJbo*r&&x; — 13.-13 Tanulj ital\' a
zengő zivatarról. — 20.10 A Filharmónia] Társaság Iiangvercny\'. — Srö-netben kb. 20.35 Magyar önismeret.
— 22,10 I. róüKi Pálria táncteiiiflxek. II. rósz: KfltfőldS lánclemezek. ~ 23.25 Mursik K\'ek cigányzenekara.
BUDAPEST II.
17.15 Szórakozlató hanglemezek. — 18.45 Jcney Zoltán fuvolázik. — 19.15 Budái Mandolinrcruekar. — 20 Hiiek.
— 20.20 Ilowaiyay Kálmán előadása,
— 20.50 Perüs Jenő cigány zenekara. — 21.35 .Időjárásjelentés. . .
BECS
16 Délutáni rene, ~ Í7.10 Hangverseny. — 18 Zongorajáték. — 19 Lemérek. — 20 Müvés/J emezek. — 21 llftngképek zenével. — 22 Lemezek.
— 23 Esti rene, — 0.10 Berlin.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Magyarorosz Ifjúsági előadás.
— 10.45 Felolvasás, — 12.10 Hang Jemock. — 13.30 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. 16.15 Diákfélóm.
17.15 Szabadhegyi Ferenc előadás:..
— 17.40 Magyar önismeret. — 17.45 Asbóth Gyula lárogatózik. 18.45 Markó Árpád előadása, — 19.25 lüdy Gyiltal Mária hegedül. — 19.50 Kiss Károly lájrajza. -. 20.15 Hészjelek Budapest 1925. évi revüjémk ronójé-ből és dalaiból. 22.10 A rádió szalonzenekara. — 23.20 Zenekari niúvek hanglemezről.
BUDAPEST II. \'
19.30 JesiCiiszky Sándor előadása.
— 20 Hírek. — 20.20 Jékdy Zoltán előadása. — 20.50 Páricsi PÜ, ffováki László, Frank Lajos hegedü-brácsa-gordonka cgyíitlcs műsora, — 21.10 Időjárás jelent és.
BÉCS
: 17 Hangverseny. — 17.10 Katona-zen»ieine?.ek. — 17.15 Dalok. - 18 Ivomertík. — 20 Hangverseny. ¦ - 20.15 Népdalok és néptáncok. — 21 Klasszikus mm. — 22 Lemezek. — 22.15 Hangverseny. — 23 Berlin.
Két halottja és több sebesültje van a szacski körvadászat után keletkezett tömeg-verekedésnek
Kaposvár, december 27 Kettős halálesettel fejeződött be n somogyi batáron, a to\'namcgyei Szacsk községben a karácsonyi kör-vadászat, amit Balogh Ádám fö.endi házi tag icndezelt számos e\'ökelő fővárosi \\cudég thzte.\'etéic. A vadászat nvásodik napján a hajtók is á vadörök a fizetés faiéit ö^no szói átkoztak, amibői hamarosan vewked\'s keiekedett. A hajtók nekimentek a vadőröknek és dorongokkal kezdték üfegeliii őket. Biltli Vince vadőr veszekedés közben előrántotta a puskáját és telelőit a tömegbe. A lövés Sü\\cgcs István 17 éves finlal-
embert a fején találta és azonnal meghalt. A fiatalember édfetapjo, Kardos Sándor és több más vadőr, meg hajtó o\'yan súlyosan megsérüli, hogy a pécsi klinikára kellett szállítani őket. Kardos Sándor már kór-házbaszá\'litás közben meghall. A sebesültekéi nemcsak \'ött, hmem dorongtói és pusk\'alustóJ szánniazó zu-zott icbek boriijők. A hajtók és va-dőszok heves harcában egy ezredes és egy főorvos is megérült. A vizsgálat megindult, de a pécM klinikán fekvőket még nem lehetett kihallgatni, mert valamennyien súlyos állapotban vannak.
A fia rúgta agyon a nyáron meghalt fonyódi asszonyt?
özv. Kovács Jájiosné fonyódi a z-szony míg a nyáron meghalt. A köztiszteletben álló tiiegasszony hdá\'u után haníaioson sultogni kezdjek a faluban, hogy nem tarmíszeles halállal ha:t meg. A suttogás mind t.i-vább (erjedt, végül n csendőrség is bizalmas értesítést kapott, h így az elhányt asszony fia, Kovács Ádám
valami birtokátlrfs miait összeveszett az édesanyjával, a veszekedés hevében ugy Megingta az öicgasz. szonyt, h)gy az néhány nap múlva bc\'eholt a sérüléseibe. Karácsony napján a rendőrség megbilincselve a kaposvári fogházba kísérte Kovács Ádámot, ahol elözeies lelartóztaliís-bil helyezték. • ,
Bécs Szilveszter-éjszakáját nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két Ingyen mozi|egyet sorsol kl előfizetői közöli.
A szerencse ezen a hélen a következőkre mosolygóit: Gáspár István, Csengery ut 87. szám. Karakai István, Horthy Miklós-ut 24 szám.
A német filmgyárlás egyik legsikerültebb alkotását, a .Hotel Sacher" cimii filmet nézhetik meg nyerteseink Willy Bi gel és Hedwig Blcibtreu főszereplésével a VáiosI Mozgóban pénteken vagy szombaton.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. é. 8—12 és d. u. 2—6 óra közöli átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Esőben, hóban, télen, nyáron, irodába, Iskolába, túrára,
ítSSL a\'hőpaiack-. % literes már 1.65 jgg
k.Ph.to. Nagy választék gZ4B0 áRTiL sporlnzieíében.
Gyermekkorcsolyák,
Pelei* varaaiivhorMolfák
legnagyobb választékban éa leg-olcjóbb árban kaphatók
Sohfe»Íng«r Gyula
vaskereakedönél (Szarva*-épület.)
Hősi naptár
Mészáros LázAr tábornok honvéd serege Szikszónál ütközetet vívott a Kassáról Miskolc felé efflő-
t 184S-III 28. ayomuió Sclii-k ostlrAk
i-.—-ftítábomagy liadtostéviel.
Mészáros a honvéd tüzérek oltóima aialt lucszárságát a HemSd völgyéb^u támadásra lendclto, do az erősebb eQ. Icnsóyos tíirérség hatásos gránát ?3 röppentyű lövedékei visszafordulásra késztette őket, A magyar áö:<eg vissov vomilása rendben meni végbe, a* o*z IrAkok nem merték üldőail és ScliűLk szinten visszavonult Kflssáriy.
t A volt szombathelyi 83. közös gj-a. Jogezred az 1910. évvégí kelo\'galicilai
_i_ Ayásharrokban a. Nida
f!fB. III 21. meiltJl Wistica-voi s.em-
- ben küzdött. A-szemben
levő ellenség erejének és össjetéíteaé-nek, valamint a szAndékilnak a fel-dejitéfc megkövetelte, hogy a hadosztály minél előbb foglyokra legyen szeri. í . | ;
Ax ezred \\-adászkülónHményo tehát parancsot kapott, hopy egy erős járőrével a Zloczowtói keletre 22 km-re a Serei völgyében ¦fekvő baUcowi tó környékén vállalkoxAst hajtson végre.
A feladat nem volt könnyű, mert on ellenség naidkivüi éberséget tanúsított íis a legkisebb gyanús jiesz orkanszerü gyilkos tfuet vállolt kl az egésü arcvonalon, \' .
Az ezred vadássjnrőiv ert a íelad^itot egy vállalkozás formájában a december 28-ról 20-re virradó éjjej hojtotla végre. IlÖsi elszántsággaj haiáUmeg. vető bátorsággal kusxiak a;sötél éj&za-kiiboai a bolkowi tó nyirkos, mocsaras terepén az ellenség felé. A rajlaüfe\'s mmtasze*üen sikerítit. Mielőtt még "z oroszok fegyverüket használhatták volna, a magyar szuronyok és rohamkések Viiáftntak nieg a swmeik előtt, SziUnos fogoly került igy at éj leple alatt a járőr kezéie. A sikeres haiclolderités a foglyok vallomása alapján sok értékes od&tbu egészüli \'kL - ...
Hat nBgyezufit, 10 kfsozüst és ,Í9 bronz vilézségi érem\' lett jutalma ft külőnitmény legkiválóbbjaij^ák. , ;
— (A magyar népdalról) \'
tárt zenei példákká! kisért előadást Ivunkovics Ferenc ^íeiskolAi taiuu a KfltoUkus l^géiiyegyjbetben január. 6-áu délután fél 6 ónu kezdettel. Az- előadás során a legősibb pwgyar-népdal-moUvumok cle\\einednek-Vnefí, áíjíiiook, amelyek m* inár csak hatas^lbaji lelhetők fel. Az érdekes /zeáetorténebni előadás — amefly bevciotője két másik, ugyancsak a magyar népdal fej-Jödésén\'íl szóló előadásnak — \\dijjalaii, bárkit szívesen látnak,,
- (A Baross Erdélyi-hálja)
RokonszenMes és ídöswrfi ötletftt^-lósit meg a nagykanizsai.Baross .-Szövetség, amoiy idei (bálJAt ,aj- \'.erdélyi gondolat jegyében rendezi\' meg. Az Erdélyi-bád január 20-án ieWf«!J*paros székház eiiiolv-tí termeiben és Idftnel-kedő eseménye lesz az idei kanizsai farsangnak. A ,nuilt Ijaross-rendoíések jóemiéke biztos sikert ígér a \'liarafias gondolat szolgalatába állltotl Idei Ba-ross.imtlalságaak, (»). .
7995
td3d.dtceraber 28
! ZALAI K02LÖNV
Apa ét fia a vádlottak padján
Ifjú Horváth Sándor palini legény, édesapja, idősebb Horváth Sándor újudvart gazda biztatására két tehenet augusztus elsején valótlanul átiratot. Balázs Lajos szentllszlól lakos nevére annak tudta és beleegyezése nélkül. Így akarták a két tehenet elvonni a végrehajtás alól. A dolog kiderU\'t. apát és fiát okirat-hamisítás miatt letartóztatták. Most tárgyalta ezt az Ügyet a kanizsai törvényszék, amely mindkét vádlottat két-két hónapi fogházra Ítélte jogerősen. _
— (A Credo karácsonyi előadása)
A nagykanizsai - Credo karácsony másnapján tartotta meg előadását az Arany János utcai iskolában. P. Gulyás GcJÜérl plébános megnyitója uhui P, Bakosa Ágoston fcrenoes hütanár, uki hosszabb időn át Amerikában \'elkU pásztorkodott a magyar munkástelepen, előadást tartott a klvAndorcU magyar munkás nehéz és küzdelmes éleiéről. Utána dr. Iloda Károly tartotta meg előadását .Evangéliummal a magyar földön, clnimea. A gondosan telepített előadásban a lelkes előadó azt rejtegette, hogy a mai gazdasági és szociális kórdésckel csak az evangéliumi Igazságok érvény rejut la tásá,\\«l lehet eredményesen megoldani. At elŐadáB P« Gulyás plébános zájószavaival ért véget. A legközelebbi Credoelőadás január 7-én délután lesz a Petőfi utcai iskolában.
— (UJévI Ozleti záróra)
A BOros* Szövetség értesíti a mélyen tisztelt vásárlók özön séyet, hogy az ókl-ndszejek árusításával foglalkozó nyílt árusítási üzletek folyó évi december hó 31-ón, vasárnap déli 12 óráig nyitva lesznek. Ujóv napján »z üzletek zárva maradnak. (:)
— (A nagykanizsai rendörségen)
. is megünnepelték a Megváltó születését. A rendőrség uj palotájának emeleti folyosóján felállított kajA. vsonyía oJult nbcgjeSfinlek a honvédség kéjmsulöL dr. Krátky István polgármester, dr. Lengyel Károly kir. ügyész-sógi elnök, P„ Gulyás Geliérl pJéJwnos, Kovács Nagy PiiJ főtanácsos, a kapitányság vezetője, dr, Fodor László s^gablró, vilóz Otégónyí Károly főfelügyelő, tirszemóyzeÜ parancsnok, a rendőrség leljen tisztikara, a detckUv-testüiet és ft [legénység. Vass (Imre Uszthelyetles üdvözlő szavai után Kőhalmi Ernő sznMnát, Biczó Dezső szép ünnepi beszédet mondott, Czenkváry Árpád szavalt. Az Cmncpély a Himnusz , srfll fejeződött be,
— (A kórház és a szegényház)
karácsonyáról az irgalmas nővérek gondoskodtak. A kórház minden osztályának volt karácsonyfája, a weictet és vigasztnlás jóságos szau-aiból ós ujájidékaibói jutott mindenkinek. A sebészeti osztályon dr. Takács Zoltán igaz^tó-főorvos mondott l(lekomelöen) szép besnédet, majd az egyik beteg-mondóit köszönciet a karácsonyi gondoskodásért. A szegényház karácsonyfája alatt Gáspár József városi gondnok mondott Jéaekbői jött szavaiddal ünnepi beszédei, majd az irgalmas nővérek kiosztották az ajándékokat.
— (Katolikus Munkásifjak karácsonya)
A nagykanizsai kat|ioiikus ifjúság karácsonyi ünnepét a zsúfolt fehérteremben rendezték. Pénzei Lajos meg. nyitójában rámutatott a Uatholikus ¦ifjúsági mozgalom folytonos erősödésére és hangsúlyozta, liogy Kanizsa Idtfholikus dolgozó ifjúságának eszménye a názáreti Krisztus, Huszár Arapka karácsonyi verset adott elő. iiangulatos vc4t a lengyel kórus karácsonyi éneidé. A= ifjúság gondoson rendezett karácsonyi pásztorjátékában Huszár Anna, Németh György, Lász\'ó Karola, Ivánkovits Manci, ötvös Irén, Erakjiói Margit, $Kipá Erzséb\'.\'t, Takács Ilona, Orbán Rózsi, Nagy János,
Ez évben is
lesolkolmuobb ajándékot
újévre,
mellyel tartós örömet szerezhet,
Koké Bui\'taii
vehet.
Rekamiék
Fotelok
Virágállványok
Teiikocsik stb. stb.
Rest ti!
László Imre, Vida Lajos, Nagy Lajos, Major József és Orbán Pé*!er szerepeitek. Siker-* volt Lencz István kántor zoiUíonJjátékáuak és saját szertteményü dalomak. Szcjcez Erzsébet széj) szavalata után a Nagybácsi cimü vígjátékban Unti Piroska, Ivánkovits Manci, Farkas Ilonka, Nagy Lajos, DŐju Ferenc, Nagy Gyula, Némolh György és Farkas László JelBSkedtek. Dr. P. Horváth Athanáz záróbeszédéi cu ufjslt a kolliolikus magyar mimkásifsnság vl lásos é.s magyar szelemben vuli nevelésének nenueti fontosságára. A icu-dozésérl Pénzes lajost, vitéz Böjt* Ferencet, Nagy Gyulát és Szc.encsós Jánost üUtítt dicséjel. Hosszú József művészi díszleteket rajzőlU
— (Pályázati felhívás)
A in> kir. honvéd légí erök parancsnoksága pályázatot hirdet «Repülő induló- swrzosérc. Az indulónak mogya. ros, cteJvU, műiden vonatkozásban ^elles ór:ékü, dallamos zeneműnek kell Iconte. A pályázaton résztvchel .minden magyar állampolgár, A pályázat lia-láríde-jc: 1940 április 1-én 12 óra. A pályázat beküldendő: m. kir. honvéd légi erök parancsnoksága Budapest, II., Hunyadi János ut 13. (Postán Wtvgy Oi ügyeletes tisztnél személyesen is átadható.) A borítékra kivüi rá kUl jflru f Induló-pályázat.. A pályadíj a legjobb zenvniü részérő 600 pengő, ezt az összeget a légierők pajuncsnok-sága a szerzőnek az eredmény kihirdetése után készpénzben azonnal kifizeti.
- (Olcsóbb lett a levél Jugoszláviába)
A postovezérigazgatóság közli, hogy a .magyar és jugoszláv postaigazgatás között kötött egyezmény alapján január 1-től kezdve o Magyarországban feladóit és a Jugoszláv királyságba szóló 20 grammnál nem nehezebb levelek dija az eddigi -10 fillér helyett 32 fillér, A többi dij, igy a Icvefcaö-lap díja változotlan marad.
Meghalt a liszól öngyilkos
Még karácsony előtt megirluk, hogy Sárecz Vendel 54 éves liszói gazda orvosság-porb3 lugkövel kevert és azt felhajtotta öngyilkossági szándékból. Sárecet behozlak a ka nizsai kórházba, azonban nem lehetett már rajta segíteni, meghalt. Az ügyészség a temetési engedélyt megadta. _
— (Drága mulatság)
iNémeth Pál zalaegerszegi lakos az élmufti napokban az olai Matay-vendéglőben ivás közben az asztalra borulva eialiidt. Mire felébredt, megré-mú\'vc tapasztállá, hogy a zsebéből ellfknt 800 rengöjévea teli pónzlárníja, A rendőrség meginditolia n nyomoz &6i
a rejtélyes lopás ügyeim.
Naptár: Decoraber 28. csülört. Kom. kat. Aprószeatek. Protestáns Kamilla. Izr. Teboth hó 16.
OMréÖ nyitva reggel 6 érától Mit ) óráig (bfllM, tHrda, péntek délután kedden egész nap néknek).
— aa»r»Mállitá.unk«t Manta* meg akiden vétolkényez-er nólköl. Ko]>»t*1r MikMávehA*.
Földrengés Sin Salvadorban
Ncwyork, december 28 San Salvadorból érkező jelentéJek szerint az. n/szág több részében he-VC3 földrengés pusztított A karnagy sóga még ismeret en. I
Ö ös Ikrek szQletttk
Havanna, december 28 A havaimai szülészeti kórházban egy Otlllja Wa\'des nevü parasztnsz-szony ötös ikicknek adott életet
Hlndn csapatok érkeztek a nyugati frontra
Paris, december 28 A Havus-irada közli u ina W .d .11 hlvata\'os fdenlés, amely szerint a harctéren az éjszaka folyamán semmi említésié méhó nem történt.
A Havasd oda a francia földön szolgálatot teljesítő angol hadsereg főparancsnokságának engedélye alap ján ma hozta nyilvánosságra, hogy az Indiából érkezett első hindu csa. pótok elfoglalták hlyüket a nyugati fronton az angol és francia katonaság mellett.
Három érdekes cáfolat
! Istambu\', december 28 Több külföldi ujBág közölte ad a hirt, hogy Törökországban n német és szovjet bankok utasítást kaptak1 január végéig felszámolásra. Illetékes helyen ezt a hirt cáfolják
, Washington, december 28 Illetékes helyről cáfolják ozl o hirt, niiulha az Egyesült AHanwk és a szovjet közölt a diplojnáciai szakítás küszöbön állna.
Paris, december 28 Félhivatalos cáfolat jelent ineg arra a hlrnc, amely sae<int a moszkvai angol nagykövet érlesitettc volna az orosz kikötőkben tartózkodó angol kereskedelmi hajókat, hogy azonnal szedjék fci * horgonyaikat. Ezzel szemben megállapítják, hogy az na-gji- szovjet viszony változatlan- 1
Délkelet éa Magyarország felé llgyel a francia közvélemény
Paris, december 23 A Dél keleten rópa felé irányuló szovjet-törekvéseknek nagy figyelmet szentelnek Parisban s ezncl kapcsolatban fokozott érdeklődés fordul Magyarország hc\'yete és magatartása leié. A l«pok megállapítják, hogy] a bölcs mérsékel szellemében irányított magyar ; cm\'egesség! politika zavartalan érvényesiíése rendkívül fontos európai érdek és Parisban-remélik, hogy ezt a poííiiltát Róma nagyhatalmi tekintélyének segítségévei sikerül tovább is fenni ártani. Mindamellett a francia közvélemény némi oggodaloimímal tekint Középeurópa felé- |
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A I6váro8 egyik els«rangu szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmantazky-utoa 8.J
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkezó olvasók részére.
ZALAI KÖZLÖNY;
1939. d^ajief 28._
(Folytatás az I. oldalról)
A szovjet tengeri hndorő repülőgépei a finn öbölben felállított csapatok ellen támadást intéztek, de kojnoiy kárt sehol sem okozlak. A szovjet legihnderő fő^eg a KaréU-ii földszoros ellen intézett támadást, de itt is csak jelentékle\'en károk.it okozott. A finnek egy szovjet icpil\'ő-gépet lelőttek. A szov|et repülők Isméi a pulgárí
lakosság ellen intéztek több városban támadást. K-ilka városában I po\'gári személy meghalt, többen meg ^besültek. A többi városokban ninos halálos áldozata a támadásoknak.
A pípa a finn katolikusokért
XH. Píus pápa a helsinki vikrí-rlu>a utján nagyobb összeget ado-zányozott a finn kato\'Ikusoknak.
Német-szovjet vasúti és légí egyezmény
A német -s/ovjei lenaNzcres légi-
járnt megindítására vonatkozó tár-gyalások eredménnyel Jártak ¦ az egyezmény értelmében a lend-^eies légijárat január 21-én Indu\' meg.
A létrejött német- szovjet vasúti egyezménnyel kapcsolatban a lapok megjegyzik, hogy sokkal nagyobb horderejű, mint előie gmdotnt lehetett. A köo\'aj és gohonasZáMitás már megkezdődött. Ezenkívül fö\'eg vas, acél, kender és len szállítás fc-
bonyolitásdra veszik Igénybe « megindult teher-forgalmút.
Ismeretlen repülők a Themze felett
A Themze torkolatánál tegnap két fsmeiet\'en repü\'Ög^p repüli át. A repülőgépek füstfelhőbe burkolózlalc és így nenv tehetett megállapítani nemzetiségükéi. Mire a füstfelhő eloszlott, a lepü\'ögépek is eltűntek. Légiriadót nem rendeltek el.
Finnország ágyukat, tankokat vásárol Amerikában
London, decembe 28 A Reuter-iroda rigai jelentése szerint a finnek a szerdai északfinnországi harcok során 6000 orosz foglyot ejtettek. Helsinkiből késő este érkezett jelentés szerbit az erdők te\'e vannak orosz halottakkal és sebesültekkel
Helsinki, december 28 A Ladoga-tólól északra 16000 főnyi fjnn csapat áU szemben 300.0110 főnyi orosszal. Ennek ellenére. n Hn< nck az elmúlt hét alatt 86 kilométert hakidtak előre. [
Mos/kva, december 28 A \'enlngrádi katonai kerü\'et vezér kara jetentl: ;
December 27-én femlmí fontosabb esemény nem törlént. Az orosz repülök felderítő repüléseket végeztek.
Washington, december 28 Ide megérkezett az a finn bizottság, amely a legújabb tlpusu amerikai mozsárágyúkat, harcjkocslkat és Eégplhárltó ágyukat vásárol. Január első felében II amerikai bombavető Indu\' útnak Finnországba.
Uíévre
legszebb ajándék «
művészi fénykép
(íTMSiiVi vasTHQH ityómüterméböl
Zamatos, Iii Iii
SIntrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: V4—V2—1—l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRAVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2.
HiTdessen ti Zalai KözlönybEii
n ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvényem ¦ I83B. ahtAber hó 8-tól.
WíiKflumlüBii állomásra érkeiü él ai onu latoló ipt^raL
Nagykanizsa—Ettdapest déli p. u \\SffXí5 .........................
Műik
A vonít K...1..Í- Kmxmmó 1 B«llf
uáau neme riJW. r. ifV 1 **
1247 Slnauló 3.42 ~5 10 5-37
1207 Qyv. 5« 6-50 6-57
[213 Szem. v. 9-43 1104 11-36
1211 Szem. V. 14-15 15-40 1612
??4U1 Motor V. 1550 1717 —
12412 Motor v. 17-45 19-53 1940
1101 Oyv. 18-41 19.49 1953
1219 Szem. v. 23 45 115 1-38
9 45 15-45 20-45
22 40 6-15
14 10
2015
JjJ. 2-49" 510 1018 II 10
18-25 22-55
Jegyzet. 1 A 2241/a sz. vonal 1939. október hó 8-től 1940. május hó 18-ie csak vasárnapokon közlekedik. (1939. december hó 24. helyeit 2tJ-án, 1640. március 24. helyeit 25-én, 31. helyeit április hó 1-én, má|us 12. helyeit 13-.§ közlekedik.
s Az 1241 8z. vonat Nagykanizsa—Balatonbogtárlg napon csak 1939. november hó 15-ig bezárólag és 1940. március hó 15-től kezdve közlekedik. 1939. november 16-tól 1940. március hó 11 lg Balatonboglárlg csak.kedden és csütörtökön közlekedik.
s Az 1240 sz. vonat Balatonszentgyörgy— Balalonboglár közölt 1939. november hó 16 tói 1940. március hó 14-ig csak szerdán és pénteken. Balatonszentgyörgy—Nagykanizsa közöli naponta, a többi napokon, vagyis 1939. október hó Mól november hó 15-lg és 1940. március hó 15-tól május hó 18-ig naponta Balatonszentgyörgytől közlekedik.
* Közvetlen kocsik forgalmai 1. 2. 3, Roma,-Venezja—friesle— Budapest déli p, u. 2. 3. Minden pénteken Fiume—Abbázia—Poatumla—Budapest déli p. u Hálókocsik forgalmai 1. 2. Párls—Domodoasola—Mllano-Trlesle— Budapest déli p, u. !1( 31. —IV. 21. szerda, péntek, vasárnap P.ume—Abbázia-Poalumla-Budapest déli p. u.
6 Közvetlen kocsik forgalma: I. 2. 3. Cannea—Ventlmlglla—Venezla Mestre— Triesle—Budapest déli p. u. — 1. 9. a Roma -Venezla Meatre—Trleste—Budapest déli p. u - 2 3. XII. 20.—1940. 1. 17-lg és 111. 27.-1V. 27-lg Flumo-Abbazla-Pöslu-mla-Budapest déli p. u. - Hálókocsik forgalmai 1. 2. XII. 19-1940, V. 4, kedd, csütörtök, szombat Cannes—VenllmlglIa-Mllánó^VenezIa Mestre—Budapest déli p: u. (III. 3I.-V. 3 lg Nlceböl). 2. 3. XII. 20.-1940. I. 17-lg és III. 27.-1V. 27-lg Plume -Abbazla-Postumla—Budapest déli p. u,
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
Klnllti ,íl Ind. Et*m. *>k. noljroirk Scpronbt Irl.
_ 1412 _ Sz. v. 4 57 645 7-17
14021 945 10 54 11-25 12-32
1444! Motor 1359 15-26 — —
1416 Sz v. 15-55 17-36 1810 2004
142« Szv. 20-26 21-40 22-36
1447a,
1417
1423
I-10H
1411
MoIoi Sz. V. Sz. V. öymol Sz.v.
1533 19-25
Stoabati
725 13-40 1631 2107,
Ind.
5-50
8?is
14-18
16-38 22 00
Kn.li.l-
ra W.
725 9 37 15-41 1807 23 26
i Közvetlen Járat Pécs—Sopron közölt. . z Közvetlen járat Nagykanizsa-Zalaegerszeg között.
Nagykanizsa -Barcs—Pécs
2414 | 2106*1 2418
H»,jtí..l-ulr&l Indul Bircin irt. PÍMÍ. i.V. 1 rr
"sTvr Sz. v. Gy. nwt. Sz. v. «7 1354 1 18-15 2018 652 16 11 19 42. 22-16 Hl 17-48 20 53 006 "24* || Sz. v. -24071 Hy.aau.1 7-23 2413 || Sz. v. II 12 04 2431 Vegy. 18-16
Blrctrll Ind.
TUS • 16
.1342 2004
Ntgykmt-uirattk
pnr
9-35 1547 22 35
\' Közvetlen járat Sopron-Pécs közölt.
_Nagykanizsa—Murakeresztur—Trieszt
\\\'ios
1292 1202 1299
Oyors Vegyes Ovors
Vegyes
"¦g* | Hová?
^STTrícnTc" Roma 6-40 M.-Keresztur 11-33 Trleste Roma 15 50 M.-Keresztur
Uyöra jTTríesie Ro. á (lyoni Trleste Roma Vegyes M -Keresztúr
18-21 12-32
*^^VV>nVS*V*%VN->-WVVWVVVVV
APRÓHIRDETÉSEK Bj.iohlrJi:t**.<ltla vniíSi ..ap il tlmiBStiiíp ID uA*| W «<JlB mllt>tM tovibbl né 4 miiP.
Hunkaidőfend
AJLLAS Magblaható/jél főxö mlndenea\'hoai.-ezu Duottyltváonyal felvétetik. Melczer, Horthy Miklói-nt 8. 3187 ¦Indaaea bizonyítvánnyal felvétetik. Sugír-ut 32. 3189 az Iparügy,! Mjnisztf?; Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkáidé- . jenek ny;)yántartásto kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Megb.xható, főzni tudó bajáréat (fal-vaaxafc- 11]. Pttetmann vlrágflzlet.
HÁZ ÉS INGATLAN L.»élbéljByo«, régit és u|at, nap postából siátmszó tömeSbélyegít p.n«<r< érlékeilttnl lehel minden hétfőn délelőtt\' > Zala! Közlöny szerkesztő légében. \'¦ "
NAgybagolil hegyen 3i/a ho\'dj birtok pincével bérbeadó. Bővebbet Nagykaalxaa. íelekf-at 54., trafik. 3183
Kétesek OBwládlhajuit vagy telket megvételre. AJánUtokst « kiadóba, 3188 .....»öxi-önv POLITIKAI NAPIUkP. Kladjn: „KSzoazd«iájl.B. T. Na«yk«<l"l«" Foiolóa kiadó: Zalai Károly. Nyomatott: a „KSioazdasagl R. T. NaBykanlría" nyendájábaa NaDykanliUa. (Nyoludáírt telel: lalal Káraly.)
KOLdNFÉLE
MenyaeBKOnyl (taiakllBÖlJ fény-(tipshat Vaataah 1*14*41. AttUUxt — Bérant* szolid árban kényalmea autók naorendelhetók. Kaot-mann Manó. Tdelonálloinio 222. 79b
79. Evfolyan
Nag.yii»filzsa, 1939. december 29. péntek
Art 12 on.
ZALAI
aWtáaasaaaic
tokMoNnHi KM S. I
Petalo* szerkesztő: Barbarita Lajos
EMIuuttW ini : «j hon I pesco 40 Sikh. Si«k«.<l&»eal ftxiólil.«uU telefoni 7t. IS.
••Meggyőződésem, hogy folytatni tudom az alkotó munkát...11
26 esztendő tapasztalataiból építette fel a kővetkező 10 év programját dr. Krátky István, Nagykanizsának egyhangúlag újból megválasztott polgármestere
¦ EJIiaugzoU a verdikt: — dr. Krátky István további tir esztendőre polgármestere Nagykanizsa megyei városnak, A választás egyhangú volt, ellenjelölt nélkül, nem hozott tehát sem meglepetést, sem különösebb emóciókat. . A város szolgálatában tÖltÖU 20 esztendő és 10 óvi polgármesterség után ejőro megfogalmazott ítélet volt. Az Itólet indokolása: — a város mindenek Mott áUŐ érdeke. Igazolás: egy munkás negyed század és annak eredményei.
Az alispán megnyitója után a Magyar Hiszekegy áhítatos -szavai hangzottak tel. A képviselőtestület filéz Bentzik Lajost ós kalmár Zollán^ aj alispán dr, plihál Viktort 6» Ba-bocbay Györgyöt küldte ki a kijelölő választmányba. Több pályázó nem lóvén, a j-c-ölés csak fonnál .volt dr. Iírálky István személyében. Az erről süó\'ó jelentésre kitört a lelke; helyeslés zaja s az alispán dr, , Krátky Istvánt egyhangúlag megválasztott polgármesternek jelentette kí a következő 10 esztendőre.
Barla István gimnáziumi igazgató, dr. Kakin Gyula, dr. Vtt Iteienc és Horváth Pciftnc tágokból álló küldölt-ség kisérte be ezután taps éljenzés közben a terembe clr. Krátky Istvánt, aki magyaros feketében volt erie az alkalomra. Az eskü letétele után dr. Brand Sándor alispán állt fel szóüásra,
két legfőbb feladat:-----honvédelmi és szociális
közigazgatás
A ]x)lgánuc!>ter\\\'áiasztó közgyűlésre megérkezett dr. Brand Sándor, Zala vármegye alispánja és Hovszky János Nagykanizsa országgyűlési képviselője is. A városháza közgyűlési termében majdnem teljes számban jelentek meg a városi képvísclöiestalv-\'t lagjíú. Az ünneplő feketék közt itt ott már ojy-ogy niagyaros imneplö is.
Kifejtette az alispán, hogy önkormányzati Usztviseíök kinevezési .énei szerét nem tartaná helyesnek, mert az önkormányzót képviselőinek és vezetőinek tisztségo a közbizalmon keÜ alapuljon. Ez a konzulom\'nyilvánult meg ennél a polgármester választásnál. Tolmácsolta a törvényhatóság a maga és a vám*\'gye tisztikarának szerencsekivánataít A jövő íeladalairó\' szólva hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet untadén becsületes fiának át keli hatva tenni a tudattói, hogy \'eg/ten tovább kötelesség a hon- és nemzetvédelem ial élményeinek kiépítése s ez köle\'es é-go Zrínyiek városának is (Zajos helyeslés.) Meg keh azonkívül tölteni minden közigazgatási intézkedek szociális tartalommal, a népvédWejn gondolatával. A koreszmék, az állatuk követelt haladás tekintetében »> hétnek köztünk különbségek, de abban egyek vagyunk mind-Jnnyl.,n, hogy koiunk uralkodó s a gyakorlati életbe átültetendő eszméje
i nemzeti érzáa, a vallásos ós hazafias gondolattól áthatott szociálpolitika,
amely felismeri a kor követelményeit, de minden reformot
osak a szantistvánl gondolat jegyiben
akar megvalósítani a legkrislályo-sabb hazafias érzések alapján.
Feltörő helyeslés zárta hü az alispán szavalt. Utána Miklós János poslahiv. Igazgató a Magyar Élet Pártja nevében köszöntötte az újonnan inegvá\'asztoít polgármest?rt. Hálával emlékezett meg azokról, akik \'ehetővé lelték, hogy ezuta\' a magyar egységre törekvés és a kemény munka mcgbeesü\'éséb-\'n való ejrye-sütés ünnepei széthúzást szító válasz tás helyett. Há\'ávai és eflsmeresSOl szólt a polgármester eddigi munka, járó\', bizakodással a város jövőjéről. A kishitűség és széthúzás izcHeme, mondta, ijem verhet többi gyökeret közöttünk.
Tíz év tanulságai a következő tlz évre
Hosszantartó ünneplés közben k.zdlc meg második polgármesteri székfogla. lojál dr. Krátky Tslván, Első szavaival a Gondviselésnek mondott háku, majd köszönetet az alispánnak, llovszky Jánosnak és Miklós Jánosnak.
— Azt szeretném, folytatta,.ha ebben a teremben nem lennének pártok, item Jemiónek különbségek, hanem mind-ivyájftn össze tudnánk forrni a szebb, boldogabb, igazságosabb, szociálisabb magyar jövőért folytatott munkában.
Megköszönte az egyhangú bizalmat, mint bátorítást és erőforrást a jövőre, mint eddigi munkásságának Jogfelcme. lőbb eredményét, hangsúlyozta egy. ben, hogy abban ujabb-1 eiköU\'iezést is lát. Az eQmult Üz év a vidéki városok
éleiében, különösen a határsréh Kául* zsnébün a legsúlyosabb gondok korszaka volt. Mégis
sikerült az alatt Nagykanizsát a viclóki városok ranglistáján kedvező helyre emelni.
Ez az egyhangú választás volt a verdikt az elmúlt tíz év felett, egyben utasítás a jövőre és erkölcsi (alátámasztás nnn nézve, hogy az .eddig követett ut helyes voRt í. Ozi n közérdek maradéktalan érvénycsitésév\\l továbbra is követnem kel], (Helyeslés.) ! — Az autonóm elet, folytaim a polgármester, néha tcrenit olyan hdyie> tekét, amelyek n szorosan vett közérdek rovásáru enged menyekei köve-
telnek a jogos vagy subjective Jogosnak vélt magánérdekek javára. Ezek u
magánérdekek
a mai nehéz időkben még nagyobb erővel és tüMmellenséggel kívánnak érvényesülni politikai, taktikai, élelmi srçmponlok bekapcsolásával. A most következő 10 év n mult tanulságain, egy 2d éves városi közszolgálatnak, egyhangú bizalommal kisért közéleti tevékenységnek gazdag tapasztalatain
épül M. t\'gy éneni, .hogy városom javát az eddiginél is eredményesebben tudom majd szolgálni, mert pozlolómban függetlenebbé váltam, tapasztalatokban gazdagabb lettem
s bízom abl»an, hogy a •.képvisclő-testíiiet, látva tiszta szándékaimat, a köz javát mindenáron érvényesíteni akaró törekvéseiníet, n jövőben is megadja .számomra azt az autonóm signetiirát, azt az erkölcsi bázist, u mely az eredményes ós közié hasznos önkormányzati munkának előfeltétele. Minden erőmmel tórokedjii fogok, hogy a képviselőtestülettel folytatandó együttes munkához szükség s összhangot semmi, usm politika, sem szemVlyi ok, sem omb-Ti gyarlóság ne zBvnr-hassa meg a miuikánkhoz mcgsz\'.rez. zeni az ozt liclycslö közvélemény erkölcsi alátámasztását.
Ezulán Is városom első szolgája maradok"
uak az elvnek, hogy
- A rám váró kötelességek súlyát fokozottabban érzem. Nem fogok megváltozni kötelességeim ér.e\'me-zésében, én ezután is az maradok,
leghe-
aki voltam, városomnak elsfi szolgája (taps). Magammal és mind-;n városi alkalmazottai szemben szigorú tárgyilagossággal szerzek érvényt an-
ml vagyunk a közönaégért,
amelynek bec^üVles, fc\'kU\'ine.eics kiszolgálása eskü alatt vállalt, szentebb kötelességünk. (Zajo lycslés.)
Leszögezte a ,ovóbW«k,ran, hogy
tlsztvlsslötársaival és a város alkalmazottaival szemben
szigorú, dc mindig igazságos főnök, szociális lelkülettel telitett kartárs akar \'enni, di megköveteli\' magával szemben a korrekt, nyi\'t, őszinte viselkedést, ami a jó városigazgatásnak e\'engedhetetlen feltéíe\'c. Mindent elkövet munkatársainak tisztes megélhetése érdekében, de közszolgálati elveinek 100 srá\'aléki\'s liiogvalósitásít kö\\«teli a város minden alkalmazottJátó* >
kiméletlenűl Jár el azok ellen,
akik a kötelességteljesítés terén, a fe ékkel való előzékenyterén, a ve\'e vogy munkatársaivá\' való őszinteség tekintetében az együt működés fe\'télcleit akár cs»k megzavard Igyekeznek.
„Az akadályok Ismeretébea Is optimista vagyok"
- Program m : — tovább dolgozni, mint eddig, becsülettel, tiszta lelkiismerettel, Jó szívvel, lelkes ügyszeretettel, a város közönsége iránti igaz teM.vérÍ érzéssel, a keresztény,nemzeti, szociális gondola! jegyében, egységben, hogy miuéi kevesebb áldozattal meg tudjuk teremteni a dolgozni akarók emberi megélhetését, családalapítását és é&n tevékeny részesei lehessünk az országépltő és nemzetfenntartó magyar munkának. Ebben a munkábm e/ö\' akarok járni. (Hcllaslés.)
- A te\'adatok egyie súlyosabbak lesznek, határszéli fekvéiünk meg-m\'hoziti gondjainkat, fokozott kötelesség tehál
a kormányzat és a vármagye támogatását megnyerni a várót számára.
A közigazgatás, különösen a szociális igazgatás és városfej\'eszlés nehéz fc\'adatalt
az egész városházi apparátusnak a gyakorlati élathez alkalmazkodó átszervezésével,
a bürokratikus nehézségek kiküszöbölésével, szociális szellemmel ak>rja megoldani. Az ©1*0 embertől az utói-sóig mindenkinek éreznie kiell, hogy a közfunkció elsősorban nem köz-" hatalom, hanem a köz érdekében álló szolgálat. (Helyeslés.) \'
Az akadályok ismeiet;ben Is optimista vagyoV, fo\'ytatta a- polgármester, és szilárd meggyözörfó^iV hogy ha nehezen is,\'de folytatni tu-dtmi az alkotó muiíkát, amf?ly Intézményeket, munkaalkalmakat teremt a város közönségének jetentéke-
ii
zalai közlöny
103Ö. december 29
nyebb megterhelése nélkül.
Mindennél nagyobb ^uJyi kívánok helyezni a város gazdasági életének:, mezőgazdaságának, iparának, kereskedelmének fej\'csztésére, h>gy a termelő munka és iparosodás révén mennét több kisegzlsztencia találja meg maga és családja boldogulását.
Szólt ezután a polgármester rx-;i-d-?n az egyes s már ismert
baruházási tervekről,
az uj vágohidrcJ, az export-import te\'epről, az adóhivatal és pénzügyőrség építkezéséről, a téU gazdasági is-koláró1, n klskanizsai eMÉml iskoláról, a polgári iskoláról, sporttelepről, vasúti alul és felüljárókról és az uj katolikus templomról
—f K.skanizsanak,
mondta, mindig arányos részi kívánok jutíntni munkaalkalmak és fejlesztés tekintetében, mert KiskanizsA
derék magyar népe magérdemii a vele való törődési és támogatást
Becsületbeli kölélességem\', hogy mllldcn képességemmel töiekcdjom arra, hogy városom kőzóuségo ezután se csalódjék b?nnem\'. Ehhez kéicm támogat áukat, erre fogok törekedni, isten engem ugy segéljen.
Hosszú, lelkes telszés-zajé; őszinte, meleg ünneplés követle a polgármester beszédét. Utána még
dr. Brand Sándorgailspán lelt kijelentést, hogy mintegy . egy évvci eze\'őtl tel. Igéieléhez hiven a maga részérői is a polgármestereiét-lett fog áUni az elhangzott székfoglalóban megjelölt városfej lesz lési célok megvalósításának elősegítése érdekében. A közgyűlés a bejelentést lelkes örömmei vette tudomásul.
Az alispán cz-után a közgyűlést bezárta s a polgármestert a jelenvol-tak körülvették szetencsekivánntok özönével.
A város! tisztikar tisztelgése a polgármester előtt
Ma délelőtt 9 órakor a városháza tunácslermében u város összes tisztviselői, orvosi-kar, tanártestület, stb. köszöntötte az újonnan megválasztott polgármestert, okit viharos éljenzés után dr. Hegyi Lajos polgár-inesterhfilyettfis-föjegyzö köszöntött :
— Valóban Ünneppé avatta, mond-;ta, c napot az a körülmény, hogy az autonomia bizalma jogainak a teljességébe iktatta azt a férfiút, aki a leg nap elhangzott verdikt szerint u polgári kötelességek teljesítésében eddig a legelső volt.
- Arra a telki egységre, aiuely ebben az üiuiepi hangulatban nüadnyá jimkat euö\'t, nélkülözhetetlen "Zük-ség fcsz majd a munka idején is. Ezt az érzést és széliéinél esorbitatimi meg fogjuk őrizni a jövő számára is akkor, ha férfias nyilLsaggal, egymás iránti megértéssel ós megbecsüléssel arra mindnyájan tönek-sznk, mert szilárd a meggyőzödé-NUn, hogy mindnyájunk fdke Tele van akarással, hogy Méltóságod bölcs vezetése és iráiiyjLása inettett töiet\' ien magyar hittei teljesítsük mindazokat a feladatokat, bármily nagyok legyenek is azok, amelyeket a hazának mindenek felett jíHó érdeke,
városunk ás polgártárs/link boldogulása tőlünk joggal elvár.
U-lkcs éljenzés követte dr. Hegyi beszédét, majd Polgár Vilma tisztviselőnő szép virágcsokrot nyújtott ál a polgármcste i.ui, aki a köszönet sza-\\tii\\ol vúlnszoil az elhangzottakra.. S/ólt azokról a lenekről, amiket jneg-valósiínni lörekszik. Sulyl helyez nrra, hogy a városi tisztviselők közölt mindenkor az igazságosság érvényes üljön. Nagyon szeretne megelégedett tisztviselőkéi maga körül látni. Szükségesnek tátja az apparátus átszervezését, n nor-nw-stétus kiegészítését, hogy az abban Jjeim le vöknek tisztességes megélhetés biztosit lossék. Az igazságos munkamegosztást kívánja megvalósítani, A szociális és etikai szempontokat keli összeegyeztetni az utánpótlás kérdésénél. Akik vde együtt dolgoznak, azok eeentu\' sem fognak bemw csóftódiU. Arra kéri a tisztviselői kart, álljanak melléje, hogy a város egész közönségének osztatlan bccsülésél érdemeljék ki.
Nagy tetszés fogadta a polgármes-ler szavait, aki azután dr* Hegyi Lajos főjegyzőnek \'külön Is nielegen rrtegftö. szönte az üdvöz\'ő szavakat. Majd minden tisrtvisclövei kezel fogott és még kis ideig elbeszélgetett velük, azután visszavonult irodájába.
Nagyarányú" lőszer-lopást lepleztek le Írország fuvarosában
London, december 29 Dubíinbön, Írország fővárosaién, óriási löszerrablás történt. APhosnix lőszerraktárt, ahol a lopás tölteni, katona és rendörcsapatok veszik kö rüi és folytatják a kutatást az ellopott íöszer előkeritésérc. SO gyanús egyént letartóztatják és 24 \'áda, körülbelül két tonna lőszert már meg
is találtak. A nyomozást Írország 5 grófságára kiterjesztették. A nyomravezetőknek ezer angol font jutalmat tűzlek ki. A Phoenlx parti erődítmény több tagját letartóztatták ás még ma birósóg elé kerülnek.
Északirországban több gazdasági lapot ezzel egyidejűleg egy évre betiltottak\'. y I
10,000 hatott ja van az anatóliai földrengésnek
100.000 hajléktalant a megfagyás veszélye fenyeget
a fakók nagy részét ágyban találta 5 így még a me^niPrndötlak is a megfagyás veszélyének vannak kitéve, mert fémműt sem tudtak mcgmen-
Ankara, december 29 A török távirati iroda jelenteié szerint az nnalótiai földrengés ne keddig! becslés szerint több mint 10.000 haiotf ja és sebesültje van. A pontusj j leni i ezen a vidéken a hideg sok\'
tartományban városok és falvak egész sora pusztult\'el A földrengés fészke EWUigjan város volt, amit 1886-ban már egyszer elpusztított a földrengés, most újra a földszjnével ictl egyenlő. Az éjszakai földrengés
szór eléri n 30 fokot. Az é\'etbenma-radottak lakás, élelmiszer ós ruha nélkül várják a mftitőcsapaiokat. Több mint 100.000 ember várja a szabad ég alatt a mentési munkál a* tokai.
Mussolini a) béke-klsérletét várja Anglia a qnirináll találkozótól
A Duce január elején látogatást tesz a Vatikánban
* Róma, december 29
A Messagaro budapesti tudósítója a Szentatya római látogatásával kapcsolatban Magyarországról mint mélyen katolikus országról s o keresztény civilizáció báslyájőró\' megál-lapitju, hogy olyan időkben i\\ védelmezője volt Európa ku\'turájának, u mikor a mostaninál is komolyabb veszedelemnek volt klté\\e aí európaj civilizáció. Magyarország annak a harcnak is hö*. ameiyet Róma lá-mogatásávai vivőit a bíkés revízióért, az uj Európa alapjául >k megvetéséért. Magyarország ma, Vatikán és Róma találkozásának nagy nap. jalbán, á jogos büszkeség örömét éU át, mert a pápai látogatásban Igazolva látják azt a széliemet, amely Magyarország magatartását Irányi totta. : ¦
London, december 29
Az angol lapok mind a pápai látogatás nagyfontosságú eseményének
*Hfe>0ey0*i0*00m**^^
Az oroszok 35 centiméteres lövegekkel lövik Vilpnrí várost
Amerika kiadja a titkos terveit a finnek részére dolgozó hadianyag-gyáraknak
hatása alatt állnak és arra á következtetésre jutnak, hogy a találkozás mcgsrflsiti a Szentszék és Olaszország barátságát és a közös békevá-gyat. A Daily Express szerinl Róma továbbra is megmarad a béke-erőre-Bzitések központjának. A Daily Mail azt Írja, hogy a pápa és az olnsz király találkozásit uj lépést jelent egy békejavnsiat keszilésa felé. A lapolt ugy tudják, hogy Mussolini vatikáni látogatása lesz a legközelebbi lépés s cz már január első heteiben megtörténik. Igen jelentősnek tartják azt is, hogy Phi\'ipps, az Egyesült AHa-inok római követe csülörtökön "Parisba érkezeti. A Daily Telegraph sie, rliit a rruirináii találkozás az oiasz kormánynak olyan lépégéhez vezethet, amely jelentős közeledőt eredményezhet n békéhez azáltal hogy a Szentatya megnyert Mussolinit uj békekisér\'et kezdeményezésének.
Chiknga, december 29 A fiimek megsegítésére alakult bizottság elküldte a harmadik 100-000 dolláros csekket Helsinkibe 20 óriási bombavetői is útnak indítottak Finn ország felé. Az USA hodvezetőaége készségét jelenlétté ki, hogy legtitkosabb terveit is rendelkezésre bocsátja a Finnország számára dolgozó hadianyaggyáraknak. I
; London, december 29 Az angol lapok bámulattal adóz-
nak a fiiai hősiességnek, de sürgetik a hadianyaggá\' való megsegítést. Jelenleg 10 angol és 20 olasz repülőgép áll finn hadiszolgálatban. A finneknek több mini 1000 kiképzelt pilótájuk vau, csak lepü\'ögépekre van szükségük.
Helsinki, dacember 29 Vilpuri városát az oroszok 38 cm-cs lövegekkd lövik. A lövés rendszer teienül történik. Naponta 8-10 löveg éri a várost. i
A finn „Öngyilkos zászlóalj" hősi vállalkozása
London, december
ezen az útvonalon történhet A Daily Herald szerint az >öngyiIkos zászló-alj< néhány óra alatt egész biztos eléri a vasútvonalat és elvégzi feladatát, de nagyon valószínű, hogy egy sem marad életben közülük.
Leváltották Mereskov tábornokot
l London, december 29 A Daj:y Expie<s moszkvai tudósi, tása szerint Stem tábornokot, Voró-silov pártfogolhat, a mongóliai japán támadások irányilóját Finnországba küldték Mereskov tábornok1, a leningrádi katonai kerü\'el parancs nokának helyettesitéséie. I
A nyugati fronton nem történt semmi
. I t \'¦ ¦ Paris, december 29 A ma dé\'előtti hivatalos jelentés szerint n fronton említésre érdemes esemény nem történt.
A Daily Herald, n munkáspárt lapja Írja, hogy Waflenlus finn tábor, nok, akit a lappok császárának neveznek, az clmu\'t 5 n"p alatt keleten 60, északon 28 mérföldnyire visz. szaszorltotta a szovjet gőzheiigert.
A sállal és n petsamoi arcvonalon, Összesen 260 főből álló, úgynevezett •öngyilkos zászlóalj* könnyű gépfegyverekkel, szántalpakon átsiklott Salla körűi az orosz arcvonalon és a Murmanszk-reningrádi vasútvonal felé tartanak, hogy felrobbantsák és Így utjál állják a szovjet seregek utánpótlásának, ami úgyszólván csak
Berlin, december 29 A ma reggeli hivatalos jelenlés szerint az ellenséges tüzérség erkély zavaró tevékenységétői eltekintve a fronton nyugatom van. , (
UJéVre l««««bb ajándék a
— művészi fénykép
IM«^(SaBft1l VASTAGH fotómüterméböl
1989. december 29.
SAL/tJ. K03L0NY
UJÉVREl
Hó.lpdkat Po.«lóolp8kel
Hócalsmakat HAxlclp6k*t
Ca.rke.sslpöket Gyermekcipőket
ItloluMn B „IDEÁL"-baii ntiti.
A nyilzáportól a tank-rohamig
A harcnak\' legősibb és műiden idők technikai fejlettség mellett ls,ogyc. diii döntő niegiiyiUlkozás\'-i a testnek test ellen vég.ehajtott küzdelme : a kézitusa. A kézil u-sában pedig az egyének vitézségének, ügyességének és leiek jelen létének egyenlő fokát feltételezve, a számbelileg fölényben lévő győz. A hadseregek tehát mindenkor arra törekedtek, hogy a harcnak ebben a döntőm z-zanatában ellenfelüknél n?g/i»bl> küzdő létszámot állithassanak. F,zt elérhették, ha hadseregük elteníe-lüknéi erősebb volt. De oUéthotték azáltat fs, ha valami úton-módon sikerült ia harc bavezetésével ellenfelüket annyira meggycngi\'cniöií, hogy a kézitusa megindításáig ök tehetek szert túlsúlyra, Ulöbbbi eljárásnak egyik legegyszerűbb módja az volt, hjgy az ellenfélnél jobb fcgyverzet\'ci indultak harcba, miáltal annak nagyobb veszi őségéi okoztak, mint maguk elszenvedtek.
Érdekes, hogy ez a mód nem mindig afö\'éuyes fegyverzetű javára döntötte ei a harcot, az uj fegyver hatása e\'teni védekezés azonban min denkor uj harcászati módszerekkel ajándékozta meg a hadviselést.
Már az ókor harcaiban megfigyelhető a fegyverzetnek a had\\isc\'0si módra gyakorolt hatása.
A zárt sorokban kéziiusába rohanó tu\'eröben lévő phalanx lehengerelő ható u volt. A perzsák és skythlák tehál arra törekedtek, hogy ezt a zárt harci hengert Összetartó elejében rej\'ő \'Ököképességétöl megfosz-szált, A távolraható keleti harceszköznek, a nyl\'nak alk-almazásdhiz fordultak tehát. Az ellenséget ezzel az uj harceszközzel előbb és önma-guk„veszélyeztetésc nélkül, távolról elég gyonan flpasztliatták. önmaguk pedig lazább harcu\'akzíitban harcolhattak, mlutáu a nyilhatást parancsszóra távolabbi nyl\'azók is összpontosíthatták. Ax ellenfél *árt lőkomc tehát- egész küzdő seregüknek c ak egy .kis részét találhatta. I
Az .ujszorü fegyver, a nyíl, a pha-lanxot is.lazább harcai a k\'zaira\' bontotta A manipulárjs phil^nx már több, a terepen könnyebben rejtőző, zárt egységből állt, hagy ezáltal az osztagok közé iktatott térközök és a Jobban rejtőzködő kisebb osztagok, a kézitusa e\'Őtt várható veszteségeket minél kisebbre csökkenthessék.
A fegyverzet fejlődése természeteién a védekezési módszereket is egyre tökéletesítette A nyilak és dárdák, valamint a kardok ellen való védekezés gondolata a harcos páncélozásához vezetett, amely azután kitermelte a páncétos lovag harcos típusát. A test ezekkel a kezdetleges fegyveiekkeí szemben óly hatásos védelmi eszközzé\' vérteződött fel, hogy a mogukat egyre nagyobbbiz-tonságban érző emberek mindegyre hajiajnosnbbak tettek az elkülönülő, egyenkint kalandozó harci vállalkozásokra.
A lőpornak ős ezzel a lőfegyvereknek és a lövegeknek térhódiiásáv al eltűnt a lovagvilág páncélos harcosa. Hiába, a könnyű páncél nem nyújtott már ke"ő biztonságot fl lö-
vedékek elten ; emiatt újra hadseregek szervezése után kebelt látni.
A veszteségek csökkenté\' e és a harcvonalba vont kis hordiávo\'s:1gu lövegek hatásos alkalmazása érdedében, a h^trcba-lépő\'zászlóaljak közé nemcsak hogy térközöket kelteit közbeiktat niok, hanem a pu kás k harca\'ukzatál is egyre sekélyebbé kv\'Utt tenni. így Gusztáv Ad;>lf idején a harcvonaíak 6 cmter mélyek, később ezt is felére kényte\'enek csökkenteni, nehogy egy lövedék több egymás mögött lévő oniberbcn tegyen kárt. Egyébként a lőfegyverek fej\'ődése is módosltot\'n a harcmodort. ; ¦¦
A laudsknechtek, a lovasság lök. c\'enw ellen, négyszögeiknek - sün-disznó-szerüen - minden oldalra kifelé fordított lándzsáival védekeztek. Ez a lovas rí mamot Is óvatoinbb eljárásra késztelte. A pisztoly lötóvol-ságára először m\'3gkö?eU lelték a tömör fe\'állilásban ál\'ó gyalogságot, s csak soraiban va\'ó riadalom és cm-berritkilás okozása után rúgtattak rohamra, szál fcgyver<el. Később, a gya\'ogság \'öFcgyvéreinek tökélelc;-bedésévei a lándzsás gyalogosok a hadi szervezetekből Imi\'idinkább eltűntek ésihelyükel a muskétások és karabélyosok fogalták el. Ez>Tk a fegyverek azonban még igen ki< tűzgyorsasággal bírtak. Ezért a lovasság nnk arra kellett törekedni-;, hogy az, ellenséges puskások hosszadalmas töltévét és tüzelési fogá-ait megelőzzék. A gyalogom tagok megtepelésér.\' törekedlek tehát. Hosszadalmas megközelítést és pisztolyharcot elhalták és rejtett heiyekrö1, egyhuzamban vágtában rohanva, szabtak knrdclal az cltenségbe. A ló sebessége még birla »z [rámol a lőfegyverek gyatra szerkezetévei és körülményes tüzelésévé\'. Ez a korszak -volt a lovascsaták fénykora. Amin! azonban n
kézi lőfegyverek és a tüzérség \'ö\\e-g:i töké\'élesedtek\', míndcgyic Job, ban korlátozódolt a lovasharc, mindjobban szűkült annak alk\'almzásl lehetősége o\'y alkalmi le\'adniokra. mint a fe\'dsrilés, leplezés, késelte-tés, üldözés. Eleknél a feladatoknál azonban a lovasság harcábm egyre inkább a vebssebb mozgási lehetőségié, mint a hálásra vetettek nagyobb súlyt.
A Nzciepkörében egyre izmosodó gya\'ogvág harceljárása is egyre módosult a lőfegyverek tökéletesedé-é-vcl.
A hátultöltő lőfegyverek tűzgyorsasága, a csövek huzagolásóvni meg-növckedetl lö^zabatossőg, egyre nagyobb veszteségeket okozott a harcmezőn. A ha reala kzatok egysorosra sekélyesedtek, emc\'krtt n csatázokát szélességben I< széjjel kelteti vonni, hogy a terep minden ki; fedezékét kihasználhassák Később rövldnyelü ásóvá\' |s fel keltett a gyalogsag.it szerelni, hogy szükség esetén beáshassa magát, s cz;í\'lal az ellenség tüze e!ő\' Jobban olta\'mazhnsvi kézi-tirára törő embereit.
A harctér egyre jobban megüie. !edetl. A vezetés egyie nehezebbé, a harc egyre hosszabb időtartamúvá vált, A Icndü\'et egyic jobban háttérié szoru\'t. Uj hadieszközöket kelteti sorompóba állítani, amelyek a ha-cokat mcggyorsithaiták és a hadvezéri elmét újra tendü\'elbe h^h\'t-ták. Az erkölcsi erők növelése és a támadó szellem fokozása ezt egymagában már newi \'egithelte e\'ő. Csak a véres veszteségek fokozódlak nnélkü1, hogy gyors siker lett vo\'ir» biztosllható.
Tu\'ajdouképpon tehát a motort és a páncélt q hadvezetés szolgálatába a fegyvciek fejlődése áHítolta, megteremtve,,\' a legújabb kor viUámhad-viflésének előfeltételei!.
ötven családi báz épfll Tapolcán munkás-családok részére
Tapotea, d\'cember 29 Tapolcán a rossz és egészségtelen lakásviszonyok miatt mozgalom1 indult, hogy egészséges ¦nnmkisla\'íásókat épilhessen a község A fö\'dmü-velé«ügyl mlnisütertől most átirat érkezett a községhez, amelyben közU
a minisztérium, hogy hajn^dó meg-fetel\'ö terüteíet igíny\'és utjéo át. venni. Az efkészitelt tenek alapján valószínűleg 60 családi ház épül, a mit 35 év aiait törleszthetnek le a tuiajdo]itl°ok havi rész\'ételiben. A sokgyermekes család ikat e\'önybeií részesítik. i
Robbanás az öröm völgy-utcában, 1 halott, 4 súlyos sebesült
Budapest, december 29 Borzalmas robbanás történt tegnap délután Budapesten, az Örömvölgyutcai kémiai ipartelepen. Egy éther-rci telt edény robbant fel s Kővári
László 16 éves gyakornokot olyan erővel dobta a falhoz, hogy azomuil szörnycthall, 1 ember pedig eu\'yos égési sebeket szenvedelt. A laboratórium.nagy része leégett. I
Naponta 500 ember kerül a vádlottak padfára
az amerikai hadiüzemekben tőrtént sorozatúé szabotázs miatt
Newyork, december 29 Az USA igazságügy min Iszlere az újságírók előtt kijelen lette,\' hogy at ol-mull í hónapban rendkívül sok Sie rencsétlenség, robbanás törléat a mu-níriógyámkban. Főleg azokban, amelyek összeköttetésben állanak a nyu-gall hatalmakkal, liogy igy megakadályozzák az angol és fmm-iíí hadí-sz-áljilás egy részét. Az amerikai hatóságok srerint a rombolások, robl>an-lások és szabolázsok azért történtek,
mert abból külhatalmak liasznot húztak. A hatóságok egész szervezetet lepleztek le és a messzoágazó bűn pert újévkor kc^Uk tárgyalni. Elöreláthn-lólag naponla 500 vádlott kerül a bíróság elő. A inunieiógy árak ban történt szándékos mulasztások, robbantások, alkatrészek ós robbanóanyagok képjeleinek az elcserélése, műszerek megrontása nagyon sok szerencsétlenséget, robbanást idézett elö, ami majdnem, minden esetben omberélelet is követelt.
Nyolc hónapi börtönre ítéltek egy tolvaj bejárónőt
Egy uagykaniz.\'-al urlháznál nemrégen észrevették, hogy a háztartás:-\' bó\' mind gyakrabban hol ez, hol ar, hiányzik. Fő\'cg ruhanemüek tűnlek e\'. Jelenteitek az esetet a lendörség-nek, amely Formán Mária bejárónőt fogta vallatóra. Firmán Mőrla beismerte, hogy több dolgot ellopott, azzai védekezett, h«gy egy Dotez ár Róza nevű árus biztatására tetle, Miután Formán már büntetve volt, letart óz látták és Dotezsár Róza elten is megindult az eljárás.
Most volt ebben az ügylien a büntető főtárgyalás. A biról emelvényen ott volt mindaz, amit a detektívek a házkutatás során Formán Mariinál talállak. AgyterKőtöl a késig, férfi nadrágtó\' a gyermekcipőig ¦ minden szerepel az oltüiit holmik listáján
Dotezsár Rózát nem\' leheiett megidézni, mert időközben elkőUözkö. dötí Nagykanizsáról, öt külön vonják\' felelősségre.
Tekiutellei a bejárónők mind gyakrabban elöfordu\'ó Iopás3lr;i, d\'\\ Lengyel Káro\'y ügyészségi elnök szigorú büntetés kiszabását kérte.
A törvényszék nyoic hónapi bör-töme ítélte Formán Máriát.
Aranyat, ezüstöt, brilliánsotés régi pénzt
iiundiín magas\'áron vasxafc-BÁRÁNY ékszerész
Horthy MlklAi-ut 3.
EMLÉKEZTETŐ
Egvexorl körléH (2 sor) dll» 30 fillér. Dccouibov 31.
StllvosrferJísl ae TparoKkörbéni tíuo reíígel hatig.
Jantiív 6.
Ivanítovlrs I-Vr«HC elfed«1m (\'OiléTtl) a magyar népdalról 141 6-kor R Kath. LoKéiiyegylctbea.
TflnooB TiiT([l dííilíbor ar. Iparol. kórboi. Janoir 7.
HHatky FmAm liuajllsa; A., oí.ií bírd*.
Lcgínyegylell Bal fél 9 órakor az Iparoskor ösm»s tarmcÜKal. Jaaaér IS.
írjttoük-us cLt az lparoikörban.
Jnouí. 14.
Markó Árpad >y. nmdti llcaallMi
Zrúiyi Mililóa. Jaoair 30.
Baross Srövetséfl lírdélyi-bálja az
Iparossiékházbaii. Jaaaár 11.
Llocalis alSadds a vároiháráa S
órakor (Vértesi Frigyas). Ftbiair 4.
3>ll*df bilis\', aar. Mis. listóUsai
rskrair II.
Tapolosr Imii licaáUM: u*m ia
Tapólo» «<4Mr.
Az Idült IzDlctl ciut ét az laclilia, a neuralgikus és u iiihrltlkus Mjdalmak kizeléié-ben egy pohár termésietes .Ferenc Józiel" keiertivir, reggeleinként fel-keléikor bevéve. Igen könnyít, lágy széklctélc\', fokozott > nyageaeret, ]o eméoléil és kellemet kOzérielet biztosit, heidczze «> orvosit I
- s>.»rUalllUsmak>t laMiitM soa| ¦Mm TéMkénjawr n41kH boM.
ZALAJ KÖZLÖNY
njévl
iülttí
cipő és hócipő
Péntek
Allatulú mflior»»*Mok hétk3»n*p*kön BwSf »¦« I. mO»rÍB
6,45 Torna. Hirck. Körtemruf*. rl*JiaVio»/ck. — Utána étrend. — 10 Hírek, — 11,10 Nemzetközi viajelaO-•¦olgájat. — 12 Harangüzó, Htmnuai. Időjárás jelent ós. — 12.40 Hlr*k. — Í3.20 Időjelzés, ttlffjarasjajentéi. -r-14.35 Hirck. — 14.45 Müsorisnwn-tetés. — 15 Arfoly«trthlrok, plad árak, dl.lini-wyi.íi-.tk. — 10.45 IdŐj I/.- idő-
járásjelentés, hirck; — 17 Hirek Honik cs magyar-orosz nyehan. — 19.15 Hirck. — 21.40 Hiiak, ldöjárásjelentes, hírek adovák ós magyar-orotz nyalvdi. — 23 Hirck nóin*t, olasz, angol ét francia nyelvan. — 0.05 Ilink.
ft939. decembfr 29.
BUDAPEST I.
17.15 Szabadhegyi Ferenc előadási.
— 17.40 Maayar önismeret. — 17.15 Asbóth Gyaax tárogatózik. — 18.45 Markö Árpád előadása. — 19.25 Hidy Gyulai Mária hegedűi. — 19.50 Kiss károly tájrajza. — 20.15 Résztelek Budapest 1923. óvl remijeink zenéje-bői ós dalaiból. — 22.10 A rádió s,a-lonzenekara. _ 23.20 zenekari minek hanglemezről.
BUDAPEST II.
19.30 Jesícnszky Sándor előadása.
— 20 Hirek. — 20.20 Jékely Zoltán előadása. — 20.50 Páricsl pá|, Nováki László, Ikránk Lajos licgedft-brácsa-gordonka-együttes műsora. — 21.10 Időjárás jelent és.
BtCS
17 Hangverseny. — 17.10 Katona-zwmoiemoiek. — 17.15 Dalok. — 18 Ijenawek. — 20 Hangverseny. — 20.15 Népdalok és néptáncok. — 21 Klasszikus zene. — 22 Lemezek. — 22.45 Hangverseny. — 23 Berlin.
Szombat
BUDAPEST I.
•. 10.15 Ifjúsági rádió. - 10.45 Mit nézzünk megí — 12.10 Farkas Ilonka énekel. — 12.35 Gasparek Tibor hegedül. — 13.30 Operet tréutc lek hang. lemeztől. — 16.15 Operetlrészlütek hanglemezről. <
17.15 Sztojanovics Adrienne kamara kórusa. — 17.45 A rádió postája, — 18.15 A rádió szalon zenekara. — 19.25 Saly Gé/a beszélget dr. Soór Imrével.
— 10.15 Svéd Sándor magyar nótákat énekel, kiséri Pertis P«li cigány.-eno. kara. — 20.35 Móricz Zsigmond élbe-szólóse. — 21.05 Magyar önismeret.
— 21.10 Wchner Tibor zongorázik. — 22.10 Hanglemezek. — 23.20 Tokl-Horváth Gyula cigányzenekara. BUDAPEST 11.
18.15 Mezőgazdasági félóra. — 18.45 .Keresztes Károly előadása. — 19.15 Zenekari müvek hanglemezről. — 20 Hirek. — 20.20 Országos Postás zenekar. - 21.35 Időjárás jelentés. BfiCS
Ifi Tarka délután. — 17 Séta a vidám Bécsen át. — 17.15 Hangverseny,
— 20.15 Operettekből. - 22 Leiue.ok.
— 23 Berlin.
Többgyermekes családanyák, akik évek .óta renyhe bélmflkO-désben szenvednek, ha teggel felkeléskor egyesit pohár terméuetes „Ferenc Joxseí" keEeiüvixet t.znak, akkor Igen könnyű bilüiülíst, jó gyomoré méaitéat és kielégílő anyagcserét érhelnek cl. Kérdeize mén orvosát I 6
Üj magyar bélyegek a Repülő Alapért
is arra fog indifanf minden magyarít érző magyart, hogy ezekből . minél többet használjon fel.
A m. kir. posta január 1-én uj, feláras bélyeg-sorozatot bocsát forgalomba. A három gyönyörtl rajzú levél-bélyeg mindenféle postai küldemény bérmentesítésére alkalmas. A felár a Horthy Miklós Nemzell Repülő "Alap céljait szolgálja. A muvétzl szépségű bélyegeknek bizonyára nem csak szépségük miatt tesz nagysikerük, hanem az Idők parancsoló szavánál fogva a hazafias érzés 100 százalékos feláras bélyegesből
SIPOS GYURICA
A kanizsai Dorottya várának köveiből épüli nagykanizsai Korona szállodának obligát sárgám mcsjclt frontja íjötl el »,n igen tudjuk képsorai Hz OMÍÍE !>ejára. tónál azt a vnkablakof sipos Gyurka nélkül, a maga elhanyagolt, mocskos ruházatában, télvíz idején zsákdnrabbal is körül esi vart lábbelijében. v
Ez a Gyurii?\' standja,.. A város szívében. •
Hogy ki ez a Gyurién? Ilyen kérdést csak idegen tehet fel; Minden kanizsai tudja, hogy ez a szurtos alak, kicsi emberi élelólnyi lczajloU nagy tragédiának őlÖ áldozataként került Nagykanizsára. S itt a város forgalma, az emberek könyürülete elviselhetővé tette számára a további életet, «m ly élet azonban már nem egyéb, mint ösztönös létezés.
Kanizsán ismeri mindenki. Sohase kár senkitől semmit. Ha elhalad mii lelte valaki és akarattal, vttgy vóle\'íonül reá néz, nyomban bizalmas lesz hozzá és elpanaszolja sémiiméit, amelyek legtöbbször u rosszakaratú emberek és vásott kölykök által cBopott sipjn körű\' forognak.
Mini pásztoremberek ivadékának ügyesen forog a ktezében a faragó kés. Minden elörajzolás nélkül fa. mg ki egye\'len fadarabból, legtöbbször művészi motívummal is teleszórt dobozokat és cigarettatárcákat. Ezenkívül azonban kedvenc foglalkozása olt a Korona előtti standján a sipfnragás. Ktui kapta a nevét is: Sípos Gyurica.
Ezeket a klarinét-rormáju Blpo-kal belekig lamgju, reszeli, fúrja, amíg aElán egy nap végig álcázik a boldog hírrel: kész a sip... ris fújja boldogan r nótákat, amelyeknek azonban a poénja mindig áriát cseré\'. Mcgboinljtt idegrendszere ugyanis már nem tud kitartani, nem tud megmaradni az ngyá bau fci-ftflbukknnó áriák hullámzásánál, hanem egyikből átmenet nélkül átcsap n másikba. Szóval: fui\'ja.fujja, össze-vissza fujjö a nó-lárt... Nélia liangos tőle az utca, különösen lavasszal, össiel és té3 ctején. J
. Az ereszeken még fényes jég-sipokon fütyörész a szél, a hideg léi utálta Komor, szürke felhőhegyek lábainál meghúzódó ködta. vakbnn még nyugtalant 1 gágognak a vadlibák, Még gondosan begomboljuk kabátunk szíleíbáita szárnyait. Még bámuló becézés: ej nézik, simogatják szemeink a vt-rágkeies kedvek kirakatíi mögött kéklő, ártatlan szemű első ibolyáikul. Még nem vesszük észre, hogy déli verőn a napsugár csókja már apró tócsákat csókolgatott a pisz. kos hóréteg kemény bőrére. Még valahol ott felejtkezett a Tavasz, amikor lelkedben megremeg minden hur: egy bozontos, elhanyagolt ember beiében, egy csavargó, rőt Ffcun ajkáról felcsendülni Ital-lód a Tavasz üde dalait, Nagykanizsa specialitását: a Gyurira sípját... A Pán sípját.,.
Ilyenkor belemarkol a lelkedbe minden emléked. Ezer fagott dalol feléd ifjúságot, snwclmet, boldogságot, könnyekel, vágyakat ós le torgiákat. ilyenkor megtelik lelked , gyönyörű, szent emberi érzésekkel. Vágyad kel: megölelni oztn maszatos vén Faunt, aki ösztönös lendülettel fújja magagyártotta, primitív sípjain a Tavasz, a Sze-re\'em ezer csodadalát... Szeretnéd ezt a sipot sok és végtelen színekben libbenő szalagokkal fdeítrázni és megállítani veszett Immában egy pillanatra hajrás életedet... Ennek a slpnák szaván mindig magadra eszmélsz, tülekvö Ember. Nem haragszol az ebédutáni sz\'n-ilergése.let megzavaró sípszóért érié a piszkos Faunra, aki sietve utcázza végig; Emberek, jön a TRvewI... Nem haragszol, mert ablakod i részein már megcsillannak a napcsókolta jelsípokról alá-pergő könnycseppek. Nem haragszol, mert érzed, köz leg az ünnep, Jön a Tavasz...
És szeptember nyájas verőfényében, amikor n hosszura nőtt éjszakák hídeg liarmatában fürdenek a kései virágok, amikor újra reád kivánkoiik Iclelejlett felöltőd, amikor újra bele markol a lelkedbe
Pénteken és szombaton.
Városi Mozgó.
Az Idény nagy filmje! Bécs Stllveszter-éjszakája
HOTEL SACHER
Főszereplő: Willy Blrgel a legnagyobb kém-ábrázoló színész. \'- Női partnere: Hedwig Bleibtreu.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3,5, 7, 9 órakor
ejjy fájó gondolat, a \'búcsúzás fájdalmas közelsége, akkor újra felcsendülni hallod a Pán\'sípját... Gyurica újra figyelmeztet; Emberek, jön az Osz ,.. Készüljetek a Temetésre!
Mint mesebeli nagy pillangók szállnak, pilléznek ar utra n gyönge széliramlásban a fasor fáiról a vérző sebü levelek. Egészen belepik az utal. Egyiken, másikon még olt ragyog a hűvös hajnalok csillogó gyöngye, ar. őszi bánat kristályos könnyei. A lenyugvó nap bíborszín tüze már nem tudja felszikkasztani ezekéi a nagy krís-látyos könny cseppeket.
Ugy állnak a fák, mint ritkuló hajú vénhedt emberek, itt-ott fi-lycg még egy pár levél a kopasz ághegyeken. Főn a fa\'etőn jíédig fekete varjak gyülekeznek... Időközönként az élénkülő szól karmos kezekkei feszül húrosra a kopasz ágakat, hogy gordonkák szivbcmarkoló bugásával sirjon fel a szórnom halotti cscrlszton. Hogy lenn, az avar véres parkettjén láncra perdüljön a sok halott levél s hogy míg a síéi mind vadabbul zug, megteljen velük minden kicsi zug...
Mint mesebeli nagy pillangók szálnak a platánok, a hársak levelei egymás mellé, egymásfölé -hullva és aljg pihennek meg, a gonoszkodó széUkí\'lykök tánasapen-derilik és míg á\'l a b.U, a vég-nélküli tánc, az uiak avarszőnye-gén fátyolos szemmel néznek visa-sí& az emberek az elmosódó Ite-gyek alján megcsillanó ködvuek felé... Talán az elvitorlázó nyár sajkája felé akartak búcsúi .inteni, egy szomorú sóhajtást külAoni...
Mini mesebeli nagy pülangók hutlanak atá u levéllek....Valahol fönn a szürke ég láthatailin köd-tavaiban nyugtalan vaJtbák gágog nak és észak felől hideg szél sepri végig és kényszeríti táncra a város piros tégláin is a didergő fák aranyszínű leveleit... Amikor Gyurién, a maszatos vén Fatm riadton utcázza végig sípjául a vészhírt: j
Emberek.., Hl a Tél!..-
BRASSANY1 GYULA
IDA.
Jóslat:
M*r««kell izil, helyenkint kfid, níhíny holyon oielleg kisebb havazás, a hideg nem osökken.
A Meteoroluidal Intó»t n«yk«l»"l oetftKy.^AllomaH jelenti i
Hímínrtklel tennen «te 9 érakor -110, ma rejgel - 148. délben-8-2.
66
l&Ő.dtcernber 29
ZALAI KÖZLÖNY
Hősi naptár
Nagy elszántságról és hősies kilar. liisró\' tett ezen a najxm iauuságot
___ Farkas Tivadar volt csz-
rjifT Hl, H I tergomi 26. közös gyalog-
1- cxredb"li tart, zászlós. A
Kaltowitztoi ttó-Irc Fekvő Cnrkownái ai orosz betörés magmgaiti. a szomszédos ezred sorait, nmin-\'k követkor, lében az az álhír keletkezeit, hogy visszavonulást rendeltek et. Farkas zászlós, nehogy a ir.e,dáutorodás saüt vakaszara is átterjedjen, a Jcjídszaii-tabb kitarlásra bátorította emberit ínég akkor is, amikor az oroszoktól oklnllfisel kaptak. A hős lelkű zászlós bevárta az. oroszok támadását, míg kézitusára nem kertit a sor, miközb 11 az ádáz küzdelemb*."!. több puskatus útéstö\' síüyosan megsebesült.
ltálor magatartásáért az arany vitézségi érmet kapta.
lUmagasIóan bátorító személyes vi-V.ségévcl és vakmerőségével tfmt ki c napon Szabó Frnö volt
llSIS. Ül. 29. "itsMci 10« hőnyid sya-
-\'¦- logezjedír. íi la rí. zászlós,
wkí a kassai 39.*honvéd gya\'ogliadosi-táiynak a Sbrypa menti harcaiban e napon önként jelentkezett Járőr szolgá-Jaira. IlajworonkátóJ keletre sikerült egy ellenséges járőrt elfognia, majd pedig igen fontos és, részletes jelentéseket hozott az oroszok támadó előkészületeiről, a támadás irányáról ás erejéről, A kisexüst vitézségi érem le;t A jutalma. ( .
- (Városi közgyMís)
Több fontos ügy szükségessé IctU ínég ebben ftz évben Nagykanizsa város képvisel ötestületének összehívása >V árgysoron van többek között j>ót-ö\'lségvetés benyújtása. Ezérl ma délután ü órakor pénzügyi bizottsági ülés lesz és szombaton délután tartja közgyűléséi a városi képviselőtestület,
- (A kaih. vallásalap Zalának)
, A vallás- és köüoktatásügyi miniszter a magyar katliolíkus valíásaiap 1938— 39. évi jövedelmei feleslegéből a zadai kuráclák részére a kővetkező összege, kel utalta ki: pptrikereszturi plébániára 700, gáborjánházai plébániám 800, borsfái plébániára 300, Sientadorjáni templomra 800, plébániára 1000, tfel-lenházat plébániára goo, barabásszegi ollárfülkére 300, zalabaksai templomra 800, reszneki plébániára -100, bajosai ká|>oInőra 355, összeífin 6255 pengőt,
- (Halálozái)
. Arató (Anck) József Máv üzemt, segédtiszt Nagykanizsáéi elhunyt. Temetése 30-án, szombaton délután fél :i ómkor lesz nz Ország ut 70/a számú syástházbói. (:)
- (A Rllf Kabyl Asztaltársaság)
rendes évi beszámoló és tisztújító összejövetelét a hagyományos helyen 1040. évi január bó első napján d. e. 11 órakor a Róxsa vendéglőben tartja..
- (Megnyílik a vasutas korcsolyapálya)
¦ A Nagykanizsai Vasutas Testedző Egyesötet Horthy Miklós uli jégpályája 30-án (szombaton) nyílik meg* (:)
- (Fürödnek a Balatonban)
Tflhany alatt, mint minden évben, fti idén is megjelenlok a szabad ég alatt fürdőzök. A zimankós időben fürdőtöknek állandóan sok bámuló-jutí akad. A fürdőző kneippisták sze rint üt az igazi szezon, amikor naponta léket vághatnak a viicu és abban f ürüi Ihessenck. A Darraol
tisztítja a véri és szabályozza az cntésxtést, \' i
Ez évben is
IíídíbIiiséI ojűndékof
újévre,
mellyel tartós örömet szerezhet,
vehet.
Rekamiék
Fotelok
Virágállványok
Teakor, sik stb. stb.
6! Ibi H!
Hét kém felett itélt a honvédtörvényszék
Budapest, december 29
¦ A budapesti honvédtúrvénys/ék h:e-gen államok javára elkövetett bűncselekmény, ölelve kémkeiéi miatt Tóth Gyulát l-l évi fegyházra és 10 évi hivatal és politikai jogvesztéae, Lchoczki Józsefet 13 évi fegyházra, 10 évi hivatal és jogvesztésre, vai unint Budapest és az összes határmenli köz--ségeiböl vájó kitiltásra, Vörös István 10 évi fegyházra és ugyanannyi hivatal és politikai jogainak ftHiüg\'-eszlé-ém, Budapestről és a határsávból kitiltásra,
Oeucslk Józsefet 8 évi fegyházra és ío évi hivatal vesztésié, Torba Istváimé, szü\'cíett Gyüre Viktóriít 5 évi fegyházra és 5 évi hivata\'vesztésre, Budapest lerületérő1 való kitiltásra, Gya\'og Péiert 5 évi fegyházra és 10 évi hivataiveszlésre, Karakas Iinetj jugoszláv állampolgárt 4 évj fegyházra és 8 évi hivatalvesztésre, valamint Magyarország terülité.ő\' va\'ó kiutasításra Ítélte. Az ítéle\'.ek jogerö\'ek. \'( • ¦ f
— (Anyakönyvi hírek)
) Nagy kpnizsán az el mull h élen i gyermek izületeit, 2 Hu és 2 leány: Tisjai György cipész segéd ó* Méhes Juliannának rk. fin, Bolt János földműves és Horváth Katalinnak rk. leánya. Halva született Ifin. Házasságon kívül szülelett 1 leány. — HalilozAs 7 volt: Özv. Bóna ¦Józsefné GudlUi Julianna rk, 85 éves, MÜlei vjó\'-sef föUlmüves rk. 79 éves, özv. Molnár Józsefné Horváth Frzsébet rk. 89 éves, özv. Lévai Sándornő Dezső Frzsébet piaci árus ág. h. ev. 63 é.es, Gondn Jenőné Horváth Erzsébet rk. 30 éves, Petőfi Mária rk. 6 hónapos, Ncu-mayer FtoXnc föUlmüves rk, 67 é\\es,
- Házasságot kötött 7 pár: Flumbort Sándor Máv munkás rk. és Utuzsa
Mária (özvegy) rk., Gerencsér József Béla főpincér rk. ós Horváth Anna rk., Hursícs János Kf I-ászió állatkLsérő rk. ós Takács Mária sütemény árus rk,, Horváth IVienc Máv órnbérvs rk. ós Alt-inam, lír/.sébet rk., Valentin János csizmadia segéd rk. és Lieák Terézia rk., Németh Sándor borkövágó és nyersbőr kurcskedö rk. és Belő Piroska fogorvosi asszisztens rk,, Farkas Ferenc gépkocsivezető rk. ós Sánta Ilona rk, ,
A ZMNTE jégpályája
a\'- idén a Király utcai pályákon nyílt meg és köiclségí\', pompás jege, eleven, mozgalmas jégélele következtében min dennap erős forgalmat bjnyolíl le, (:)
23 fok Zágrábban
Belgrád, december 29 A rendkívül hideg iiöjárás ország-szete tovább tart. Zágrábban tegnap1 23 fok hideget mértek. Az eíszapo. rodott farkascsordák a falvakba is bemerészkednek. A parasztság fegyvert és löszért kért, hogy védekezhessen a farkasok támadásai ellen.
8inr-lliiiiLli.íiTitl
VHktm tüntess — Nspykislita
CÖRDAfC
LERAKAT*
Katonai falazaralaaak agyenruhAzati eikkak
iigyodfll legolcsóbban bsizer.ihtMk
beleznainAl
SuBár-ul 53. u. Ttltlon 826.
Nagykonizsa megyei v.íios polgár mealerélöl
31005/1939
Tárgy : Pályázati hirdetmény Nagykanizsa megyei város polgármesteri hivatalánál mc^tlicsedó egy II. o. fogalmazói állásra.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanlzaa megyei város polgármesteri hivatalánál megüresedő és a képviselfilettaleli tisztújító tzik állal választás utján betöltendő:
egy a XI. fizetís! osztályba sorozott II. o. fogalmazói állásra pllyá-zstlot hlidetek.
A minösilásre a> 1883. tvl I. t.-c. és ai 1939. évi XXX. t.-c ek ai irányadók.
A Javadalmazás a hasonállásu állami alkalmazottakéval azonos, Iliéivé törvényes rendelkezések, szabályrendeletek és határozatok szerint van megállapítva. ¦
A választás életfogytiglani hatályú.
A szabályszerűen kiállítandó és a pályázó által síjátkezQleg írandó pályázati kérvényhez eredetben vagy hitelesített másolatban a következő okmányok csatolandók:
1. a pályázó születési anyakönyvi kivonata és csa\'ádl állapotát Igazo\'ó anyakönyvi „Családi Értesítő";
2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi\'állapotot és a politikai megbízhatóságot is igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való szabályszerű igény bejelentés!! (opció) Igazoló okmány; honossigi bizonyit-viny hiányában községi illetőségi bizonyítvány;
4. iskolai végzettséget és esetleg szakképzettséget igazoló bizonyítványok ;
5. a városi szolgálathoz általában, I híve különösen a megpályázott állashoz megkívánt szellemi és testi épségei Igazoló ujkeleltl közhatóság! tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozást, illetve általában előéletet Igazoló okmányok ;
7. Igazolandó, amennyiben a pá-lyáióra vonatkozik, hogy a tényleges katonai siolgilall kötelezettségének miként tett eleget.
A pllyS/.íli kérvény Zalavármegye Alispánjához címezve a kitűzött lia-áridön belül Nagykanizsa város polgármesterénél nyújtandó be és pedig a közszolgálatban nem állók által közvetlenül személyesen, vagy posta utján, a közszolgálatban állók által pedig hivatali feltóbbségOk utján. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csa-oltalnék és az 1—7. alatt felsorolt összes adatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
Nagykanizsa megyei városnál tényleges szolgálatban állóknak pályázati kérvényeihez okmányokat mellékelni nem szükséges.
A pályázat határideje 15 nap azon naptól számítva, amely napon a pá-yázatl hirdetmény a Budapesti Közlönyben megjelenik.
Hiányosan felszerelt, valamint elkésve beadott kérelmek figyelembe vétetni nem fognak.
Nagykanizsa, 1939. dec. 38. ¦in Polgármester,
A..D
ZALAI KÖZLÖNY
1939. dftgwatwr 29.
csak akkor less.
Express hófokozót
im p 5",— 8\'—, 7"50-ért
Sohlesinger Gyula
vaakereskeddoál (Szarvas-ópület.)
Nagykanizsa megyei város polgármesteritől.
30834/1939.
Tárgy: A világítási áram díja 1940. január 1 tói,
Hirdetmény.
1940. január 1-től keidve a ma-gánvllágltisl és háztartási áram dija kilowattóránként a következő:
a) egy!arifá|u áramszámláiéi esetén 60 (hatvan) aranyfillér, (addig 63 fillér vol);
b) kéltarifSju áramszámláló esetén a félé||eli közvilágilási Időizak-ban 60 (halvan) arany fillér;
c) kéllarifáiu áramszámláló\' "e-lén a léléjjell közvilágítási időszakon kivdl eső időben 35 (harmincöt) arany fillér.
Nagykanlisa, 1939. dec. 22. ,igi Polgármester.
30639/1939.
Tárgy:
Brdtl infila (rlékeiltése.
fsisiliialSii liilnii.
Az 1939/1940. évi rendes erdei fóhatználatokból (39.75 kai. hold tcrlllelröl) kikerülő cca 14 ne\' kőris mafára nyilvános zárt írásbeli ver-senytáigyalást hirdetek.
A zári Írásbeli ajánlatokat, melyeknek borítékja „Ajánlat nagykanizsai városi erdőkben 1939. évi vágásokban termelendő műfára" jelzéssel látandó el, legkésőbb 1940. évi január hó 4. napiának déli 12 órájáig a polgármenteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
Bővebb felvilágosítás a városi gazdasági hivatalban nyerhető.
Nagykanizsa, 1939. dec. 27. ii» Polgármester.
!Us,>aÉ!ail.! Süííliiin Tállala!
MENETRENDJE
írvíiiyc-s 1939. oklóber 8-tól.
í-rraÉhe5-»-i—Vasutallomáa
Vaiutállomásra
4W
5-26
gso
11«
13* 1400
15 21
18 00 2000
2225 2320
3
I
N
a
Letenyei manatrend
L.Uo,*fíllnd. 84q Kigyk.nlz.ifi ári,. 760 u.s«\'..al.il.si i.,í. 14-10 l.|„,I,,m. 1035
Borok
Pezsgők
Likőrök
Teutsch Busztáv
füzér- és ciemege-kercskedéiíbfn
UIHamos hűztnrtilsi kÉszQlék
mindenkinél, örömet szerez!
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
GyorsfSzftk
Kávéfózők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modarn falikarok Olvaeó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Legújabb typusu
Orion, Telet\'unken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
A „Néprádió" eladási helye
Szabó Antal Nagykanizsa,
Fd-ut 5. szám.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyaséinak
A f&város egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szállodai
(VI., Podmaniozr.hyutoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforllal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, llfl stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.-
Naptárt
az idén a miniszterelnökaéá rendelete ártalmában a azer-keaztfíséftek nem adhatnak az eWizetóiknek. A ZALAI KÖZLÖNY azonban, m/rf készlete tart,
30 fillérért álló naptár-tömböt ind rendelkezésre bocaátant a jelentkezés sor rundjában a kiadóhivatalban.
Naptar: Deceraher 29. póntek. Rom. kat Tamás pk. Protesténu Dávid. — Izr. Tobcth hA 17.
04rfttrilő nyitva reirge! 6 óratói <wrt« fl tValL ftétM, •warda, péntek délután kedaan «é*js nap nőknek).
APRÓHIRDETÉSEK
íui íhl,d.!4..dl|a .....nap 4« On.Mn.t. 10 itt* 3 \'lll.rr mlnd.n lovSbbl .tó 0 ílü-r, fi.tkOíft., 0 wola ao\'nuáz, mlriiw, további ... . liirir.
ÁLLAS
Maablahatö, jól fözö mindenei hosr-¦zu bizonyítvánnyal felvéteIIk. Melczer, Horthy Mikldi-ut 8. 3187
Ügyes ba|ar*l«áay azonnal felvételik. Horthy Mlklcu-at 17. *
BaJárónSI egész napra keresünk, le-lentkezzék a háamesternál: Fd ut 3. 3197
¦•iántnot elsejére [elveizek. KOIcsey-ulca 16.
Előkeld Blztoiltd Intézet azonnill telepesre felvesz egy garanclsképea péstc beaaedat. Jelentkezes Horthy Mlklds-ut 4, I. emelet. 3198
BajárónS falvéletlk. M>gyar-u. 11/«- •
ABÁS VÉTEL
l\'iima ¦¦Iraartéa eladd. Sikátor n. 9. •
Férfi télikakai, frakk szmoking eladd Arany Janos-u, 6. alatt. *
Fűl.áijan műi trálauttkbapj Vágó lllatasai-tarban. •
BÚTOROZOTT SZOBA
KűlŐRbaláratia elegánsan bútorozott utcai szoba kiadó. Labor, Caengery-ut 22. *
HÁZ ÉS INGATLAN
Keresek asaláellháaat vu,y telket megvételre. Alánlatokat a kladóbi. 3188
Vároa közepén modernizált ház is még tdbb adómentes családi- ca bérházak, házhelyek eladását k«»«i>tllom. Horváth, Sugár ut 42. 3194
kOlSnféxb
Maavaaasonfl (aaltUvat) fény-kéaakat Valtaik falaaél.
Laaélkalitaflal, rágll is ujat, napi postából származó tómeobélyeget kéaw-pánaerl értékesíteni, (éhet minden hát-fdn rléltlölt n Zalai Közlöny szerkeszti-tégébsn.
— Butoiokb.u a Kopatetn-oég vecet. Modern mlntatermelben • legjob\'rat a lefioloaóbban mutatja be, kedvezd flz#-táarl teltételek mellatt
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja,: „KSZgnzdaiágI R. T. Nagykanizsa*.
Fololós kiadd: Zala! Károly. Nyomatott: a „Külgazdasági R. T. Nagykaalzsa"
nyeadájábaa Nagykanizsán. (Nyritmláerl toi.il. Zal.l Xirsly.)
79« Évfolyam 206. szám.
Nagykanizsa, 1939. december 30. szombat
Ára 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
ím UbKUWntali Ptw s. ,
\'•LITIOI NAPILAP
Feleld* szerkeszt*.: BarBarlta Lajaa
KUlUettll ÍM SMttnnVlittj fa
•ej bor* t peagö 40 I
1940 küszöbén
(B. É.) Ugy történt, ahogyan. Teleki Pál kívánta. Az 1939. évi karácsony ős újesztendő ünnepi hangula-tába nem férkőzött be a politika. Hogy ez igy törtónt, abban elöljáró része van az ország mtoisz teret nőkének\', aki cikkében azt kérdezte: — »illöe, hogy bárki is politikával, harccal, öndiciérettel, vag/ önijaz.-\' lássa* akarja megzavarni Jézusnak, a szerete\'nek\' és a c^aládiiak* legszebb ünnepén az embc.ckct ?*
A politika » tudományolt tudomi-nya. A legmagasztosabb és legszebb emberi ténykedés, de nljg volt, bármikor bármi is, aimi az ember délé\': Jobban mCgkese rí telte volna, mint a politikn. Benne van ennek fogalmában minden, »ml szép, jó, ne*mi?s é<t felemelő. De épp ugy ott találjuk a Icgc-\'Junyább emberi tulajdonság., kat: hízelgés, hiúság, Önteltség,ön* zés, hazugság és ármánykodás, cselvetés és rászedés mind-mind sze\'lc-ml eszközei és fegyverei a politikának. Szabad-e hát ilyen lelkülettel cttehií karácsony ünnepi körében, kü\'Önö\'en akkor, amikor az egész világ hangyabolyként nyüzsög a planétáit <• ki tudja, hogy az idSk mit rejlenek méhükbcn
Nemzetünk nagy tani tómé stet*, gróf Tc\'eki Pál olyan szépen vázolb fel imént em\'itett cikkében a krisztusi csoda nagy gondo\'alait, hogy e szoimjatoltó forráshoz minden iripi-gyar bátran járulhatott Gondolatokat és eszméket szivhmk magunkba s dicsőségére vá/ik békét kereső tár-sada\'müníamk, hogy mindannyi-\\ti megfogadtuk az intő szót Ez az év-végű oly szép, bensőséges ^oudolat-körben, oly példaadó, keresztényi, Krisztus varasban 6-* a Kisded daj. kálásában telt\' et, hogy az ünnepek multával ugy érezzük, meguemvAe-dett a lelkünk, megtisztult gondol, kod ásunk s az ünnepnapok migí-nya és. visszarónultvagn, a családi kör karácsonyfa gyerrtyái bevilágították tiszta, magyar utunkat s mint valamely mélyreható telkiemére\'., vizsgálat után, várjuk az uj észten-döt UJ Idők\' dolgos napjainak meg-érzé-\'e töUi el a magyar lelkeket, a melyek alatt egy nagy megpróbáltatásokon keresztül esett nemzet egységbe forrva, a bizakodás honi-ok-csókjától érintve, nyilt tekintettol Indulhat a támasztott vagy támadf problémák! megoldására 0"y mftdon. hogy ezer esztendő nagy inuftjáoa\' visszatekintse, látjuk a magyarság uj elmVatottsógának csodá\'atos feladatait | I \',.
A béke, nyugatom\' és szeretet karácsonya után, Örnj jöjjön az esztendő, bontakozzon ki unnak \'prog-ragmja hírlapokban, politikai megnyilatkozásokban, az alkotmányos élet különféle fórumai előtt s jöjjön hát a nem1 nólkü\'özhető legnagyobb közéleti erő : a politika kmutassa meg, mi van tarsolyában. Jöjjön hát az uj esztendő, hogy\' -nntk reánk köszöntése elölt számot vessünk az elmúlt idők tényeivel: be.
keseredett összeütközés készül a finn-orosz harctereken
A hideg a légi tevékenységet Is megbénította a nyugati fronton
London, december 30 A Reuter-iroda koppenhágai jelen té^e -szerint megerősítést nyert at n hir, hogy szovjet repülök saját csa-patáikat bombázták és főtték gépfegyverrel.
Sailu körűt ctkeseiedclt gyalogsági harcok folynak. Murmanskba 800 főnyi
orosz női zászlóalj
érkezett, melynek tagjai legnagyobbrészt leningrádi munkásnők.
Az orosz nehéz ütegek, amelyek tegnap Viipurf fhm várost bombáz-ták, mára elnémultak.
A szovjetorosz légi haderő tevékenységét
benzinhiány
miatt korlátozni kellett. Az Amerika bó1 kapott benzin ugyanis fogytán van, utánpót\'ásra Innét nonv \'ehet Kzániitnni, a bjlfö\'di temjeiét, pedig nem elég a megnövekedőit szükséglet fedezésére. f.
"Mos^kVa, december 30 A leningrádi katonai körzet pára ncsnokságának jelentése szerint a finn fronton semmi nevezetesebb esemény nem történt, a szovjet-repülők több eredményes bombázási haj. toltak végre. | 1
Jelentések a finn-orosz harcterekről
Stokholm, december 30 Finn jelentés szedni a szovjet ősapátok állandóan támödnnk a>Karo. Íiai földszorosnál. Esek a támödásolí azonban eddig nem jártak eiedmény nyel. A beérkezeti jelentések srerint a szovjet csapatok\' qz éjjel a Ladoga tóió" Északkeletié előrenyomultak és Rüökójervinéi í
elérték ¦ finn erődvonalat.
Londoni jelentés szerint Finnországban a fellángolt harcok\' során Sa\'la körül a szántalpas csapatok Satla északi oldalán sikeres támadást hajtottak végre a szovjet csapatok elten. A finn
„öngyilkos zászlóalj" a fegutolsó jelentések szerint átlépte
a szovjet vonalakat és sikeres hátbatámadás után elvágta az Összekötő vonalukat. Ezután folytatták u\'jukat Petsamő felé. i
A szovjet közben ujabb erőfe--zi-téste készül a KaneUol földizorosnái.
8 orosz hadosztályt
vontak IU Össze. A csapatok főleg kozákokból és azokból a szibériai katonákból állanak, akikel a Japán elleni harcokban használtak fel a japán hadeiö fenyegetésére.
A nyugati frontról csak járőr tevékenységet jelentenek
Paris, december 30 Hivatalos jelentós szerint, amelyet december 30-án délben adlak ki, a Saar és a Mosd között ,a nagytokú hideg ellenére is nagyobb Járőr tevékenység volt. A péntekre jeluett légi tevékenység során, légi ütközetre nem került sor.
London, dccenuVr 30 (MTI) Hiro jár, hogy\' a rabomé német tartályhajó parancsot kapott,
hogy 24 érán belül liagyja el Monté, videót, ellenkező csőiben internálják.
Berlin, december 30 A véderő főparancsnokság jelenti: Egy német tengeralattjáró Skóciától nyugatra megtorpedózott egy Quoon EÜsaboth típusú angol csataliajóV. A nyugati liadszintéren teljes n nyugatom. A német légi haderő a kedvezöt-ton időjárás elleneié is toJylaltft fel. deritft tevékenységét Aligha és iPraucia-orszdg felett.
Heti két bnstalin nap
Kormányrendelet a húsfogyasztás korlátozásáról
A kormány a hústalan napok tartása tárgyában 11.670/1939. M. E. szám a\'att rendeletet adót; ki. AiCn-doletbeu foglaltak szerbit az egész ország területén hétfőn és péntek.n hústalan napot kell tartani kivéve, ha az Gergely naptár szerinti, vagy nemzeti ünnepié e>Ik Ha azonban valamely községben vugy városban uz országos-, vagy hetivásár, 1 Vetve bucsu hústalan napra esnék, likkor ott a hétfőt, illetőleg a pénteket követő köznapon kell hústalan napot tartant.
Ezeken a hústalan napokon husi és husncniüeket, nyers, elkészített vagy bármilyen módon tartósított ál-
lapotban fogyasztók részére árusítani ti\'os. Vendéglők, penziók, kávéházak, korcsmák, kávémóréaek, kí-főzések e napokon húst és húsneműt nem szolgáltathatnak ki Nem vonatkozik, b hústalan nsipokra megállipi-tott árusítási és kiszolgáltatási tilalom\' halra, vadra, bv-lsőrészeki1!; (nyelv, tüdő, szív, vese, velő, mirigy, máj, vér), hurkára, disznós*tj-ia, szalonnára, hájra;. olvasztott zsírra és töpórtőre.
A hústalan napok tartását clren. deiő kormányrendelet 1910- évi január hó 1-én lép hatályba. További korlátozó iiitéJíkcdéseket e ténenrjBm tervez a konnány.
Február 1-én kapják meg a tisztviselők a januári fizetés-többletet
A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Budapesti Közlönyben december 29-én megjelent lendctet szerint a .tisztviselők és nyugdijasok részben visszaállított fizetései 1910 január 1-én lépnek életbe, Illetékes helyről
most köztik, hogy a rendelet folytán esedékes különbözetnek január l-m eső részét Is február 1-én, akko>Í Illetményekkel együtt fogják a köztisztviselők és nyugdijasok megkapni. (
igazolandó, hogy neni; tékozoltuk et a nemzet lelki és anyagi javait. Do tutinegyUiik ezen s ezt joggal állit, hatjuk : jz épiíés és fejlődés biztos utján jártunk, ezer esztendős aki-pókra épilett gránit talapzaton ?miközben uj időknek uj szellemi áram vonulata zuduU Európára, a magyar nemzet kipróbált alkotmányos bázison állva, nomi z4rta le az ország kapuit c modem eszrrH\'árimi/aioke\'őlt, de őrködve vigyúzoti arra, hogy c
szélvonulatok ne törjék be hajlékaink ablakát. így történhetett meg,-hogy miközben dübörögve reng a talaj Európa országai alatt, nálunk a fe. hérre meszelt falusi házak falain még csak mog senv ingott Szent Ist. ván, Szent László, a Hunyadiak, Báthory István, a Réköcziak, Széchenyi István, Kossuth Lajos. Pcíöfi Sándor képe.
Az idei politikamentes ünnepek után, a politika uj évét vfirva, ugy
érezzük, hogy mindannyian üditő> lelki fürdőn estünk át. Egymásra találtak a magyar családok százezrei. Önmagára eszmélt az egyén, tisztán látta helyzetét és a rá váró fe.adátov kut a társadalom s ezekbő\' az erőkből egybetevödvc, érzésben mélyen gazdagodva formálódott ki az összetartó magyar nemzet, amelynek mindén gyermeke tudja, hogy nagy feladatok megoldására hivatott.
: ZALAI KÖZLÖNY
1939 deptmber 30
wM^oiotV Ollf%| i.\'.\'.n,\' ÉKSZER,
ZSOLDOS GYULA
MflMttMt tilfrwttr ttiJ9rffflMsltnsjlt
M- h í t, (a K,. io i. i - íi 11lod íi» i ««mb«n). ¦IcSranta {MvIUnMhalv I
ÍM * •*»
ÖTVENEZERRE bccsöük már Oz anatóliai földrengés halottainak és se-iKsiVtjeínek a számát, A tóukreatcnl vasútvonalak miatt n mentési munkálatok csak lassan haladnak. Ac A-A. ben nsamüottak 30 fokos fagyban töltik az éjszakákat. Négy ujabb fölJ-lökés volt tegnap délelőtt Sxmima városban. Károkról még nem érkerelt j eleutés.
35 CENTIMÉTERES hó bontja Rómát s a havazás még müulig tart. A velencei Hagynák és a Piave befagylak. 10 év óta nsm volt ilyen hideg időjárás Olaszországban.
A Halkan\' SZÖVETSÉG értekezletét január végéu, v«gy február (.tején, tartják meg Belgrádban.
MUSSOLINI tegnap fogadta Gra-ciani tábornokot az olasz vezérkar [önökét és vete hosszabb -megbeszélés! folytatott.
AZ ÉSZT ÖNKÉNTESEK, a kormány tilalma eUenétv egyre nagyobb számban, egyszerű csónakokon szöknek át a finn neméét mcgscgitéséío.
ROOSEVVELT elnök fiát és annak feleségét svöyos autószr^iencíélleiiség érle. A gépkocsit Franklin Rooaawctl védette és egy teherkocsival ütközött össze,
ANGLIA moszkvai nagykövete hosz-szabb szabadságra elutazóit Moszkvából .
A FINN - OLIMPIAI rende*dbiZoU-ság abbahagyta a munkát, de március végéig,haladékot kórt a vé,,l\'yei döntésre,
HOLLANDIÁBAN elrendelték az általános katonát muakasicigáULkö1ete. xdtségöl 18-tól 50 •éves korig.
SELYEM HARISNYÁT e.enhi\' csak ötféle színben szabad tforgel >m l>a h ¦¦¦/.ni Németországban.
A MONOR1 petició ilgyébenlft közigazgatási biróság januárban dont.
ÁRDRÁGÍTÁS nuatt y hónapi börtönre Ítélték Zucker Eudrc budapesti Kossuth utcai kereskedőt. * \'
ROMÁNIÁBAN megszűnt a hitelre és részletre való vásárlás,
CÁFOLJAK azt a hjrt, mintha közvetlen küszöbön állna Mussolini vatikáni látogatása, : {
A \'MEXIKÓI Nueva Rosita városban vóies zavargások voltak. Az állam elnöke katonaságot küldött, a lázadók annak parancsnokát agyonlőtték. A következő lövöldözésben a város elnökét Is agyonlőtték.
TÍZPERCES sötétség borult tegnap este negyed \'19-kbr Budapestié üzemzavar miatt. A rádió-adás iaszü neteü. , * l ; j
OLAH ÁRPAD volt kanizsai újság irót, a kttszáskenssziesBkpmpaginida. főnökét, aki zsarolás miatt körözés alatt áüt és hamis néven lakott Budapesten, letartóztatlak\'.
A GANZ GYAR uj elnöké Se* tovszky Tibor ny. klKAgymiulssler tett.
Az emészt őszervek megbetegedéseinek kezelésénél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc Jóssal" keserűvíz abszolút mcgblihatő hashajtó, amelynek hatásail«q ktllemw. Kérdezze m-g orvosát 1 *
A gazdasági megerősödés utján
Irts.: ILOVSZKY JÁNOS
országgyülócf képviselő, a Baross SzövetsÓR elnöke
A .magyar gazdasági é\'clet n nem* zclközl események az év utolsó heteiben számos problémává\' íerht\'l-ték. Igen nagy feladatot ró a kor. monyra, hogy « vattaiatokat, kereskedőket és iparosokat nyemanyaggal lássa el és a készletekel az eg&z v.i-na\'on biztosítsa.. Egyrészt a\'háborúnak \'•\'gye kíméletlenebb eszközökkel való folytatása, másrészt a világg dasági helyzetben jcten-k-ező bi:ony-talanség é.ezletnl kezdi hatásolt és míg olyan békés munkára berendezkedett sem\'eges állam Is, nijnt amilyen mi vagyunk, csaknem naponta uj helyzet e\'é kerül és fokozódóhiá-nyakkal kénytelen számolni.
Hogy ebben a he\'yzoU*n nagyobb zökkenő nélkü1 bHosil hassuk a gaz-dasági é\'ct vérkeringéséi, arra Uíln elég az H\'etékes tényezők gondossága, hanem magának n közönségnak kell segíteni. A fogyasztó közönség jelentékeny mértékben hozzájárul a zavarok fokozásán-* azzla\', hogy
a háztartásokban magánraktárakat Igyekszik berendezni. Ennek semmi érteima alnos,
mert a hazafias gondolkodással nem fér össze ac a nyárspolgári Rggoda* lom, amely többhavi szükség elet halmoz let előrelátható bölcsességgel, nnnát keVesebb érzékkel o közösség ügyei iránt. Igen fontosnak tartom, hogy ezekben az Időkben. «
kereskedelmi hitel
kérdé-c is napirendre kerüljön Kii-löiiöcn a kiskereskedelmi rétegek fedeaetnélkülJ hitelellátása az a kérdés, amelyben a kormányzat az egyéni cégeket igen hatékonyan meg fOgitheti. A felhatalmazási törvényjavaslat parlamenti vitájáb\'n rész. letesen kifejiettem, hogy a kiskc.es-kedeimi hlte\'ck vámkozásm felül visszafo\'ytak, tehát a mugyar kereskedőé\'em megállotta helyét és üzleti gondossággal hbnorálta az állani! támogatást, Ebből kitndu\'va kértem a fedezetnélküli hl\'elkéret je\'ch-tékeny felemelését, mert alig van ma vállalat, nmely „-Kimeneti leg ne voina kénytelen hitel igénylésével segíteni az átmeneti nehézségeken
A vezeté\'em alatt álló Baross Szövetségnek fe\'adaí köréhez tnrbzJk, hogy kézbevegye
a keresztény gazdasági egyedek megerősítésének
ügyét. Szükség vau minden fronton arra, hogy az átállítás folytán mjeg-ürfliő Üzletek keresztény kezekbe menjenek át. Szükstfg van továbbá .keresztény nagykereskedői c\'om céltudatos kiképzésem.\'Nagy megnyugvás mindnyájunk számára, hogy a kormányzati tényezők között éppen n gazdasági tárcák vezetői a legkitűnőbb szakomi.\'eiek. A ^kereskodc* leni- és közlekedésügyi nüfftófttftftffl lendkivül sokat nyert azáltal, hogy Varga József az Iparügyi miiliszté, rium ellátása mal\'ett a (magyar ke. icskedeksm érdekelt is gondozásába vette. Most, amikor a s/a-\'ljt.\'ísi köti-iczfittségsk az államvasutakat igon nagy feladat elé ái\'i\'ották, különö. aön fontos az, hogy ízig-vérig szak-bmber irányítja a közlekedés, nz anyag.1.\'osztás és az üremek el\'rt^á-nak níaiízeti fontosságú ügyelt. Ugyani\'yen nagy süly van a ,pínz-ügyi tárca ellátásán is. Remtfnyl-Schne\'ler Lajos nagy vonalú pénzügyi politikája engían teljes bizalomlmal tölt el a jövőt illetően. Mcvemi állítani, hogy ha ő az igazságos adóz-talásl icndszerre va\'ó átmenetet komoly programpontul kitűzte, akkor ö azt feltétlenül meg is fogji valósi tani. Hogy
a Jövőre nézve kedvező kilátásokkal tekinthetünk hazánk most kezdődő u] korszaka elé,
annak legfőbb biztositéka, amit talán legelőször kellett volna mondanom, az, h-igy a koimáuyzat *élén o\'yan politikus áh, aki a higgadtság, előrelátás és nyuga\'om szobrának méltó modellje íely-\'iíle. Az a-- éles júdicium, ami \'ie\'ekl Pál egyénid, gét je\'temzi, mái vok\' súlyos helyzeten zökkeuésjVieníeaen kereszlUbegl-lelte az örsssagót és kerL\'sztüi fejgja fegtteni a jövőben is. Az idők olyanok, h>gy hn valaha szüksíg volt a nemzeti erők cgye-ilésérc és a jó hazafiak összefogására! akkor nmo t ránk következő válságos idŐkb3n nemzetünk azzal áll vagy bukik, hogy a sokat vitatott nemzeti egységet a telkekben meg tudjuk-e tcienv leni? Bizom abban, hogy minden nemes törekvés ezt a nagy nemzeti cé\'t fogja szolgálni. \\^ ¦\'
Bddúf ui évei Imán
dimic&úAHúk
Uattoto PAI
BflZARUDYfiR»
Telefon" 3---fi
Legszebbet :: legolcsóbban!
Nem mi á-lapitjuk ezt meg, ha. noni az ország.»s ellenőrzés kapcsán, hatósági személyek szögezték {e. Oak a fegiiagyobb vidéki magyar városok mentői vannak ugy felszerelve és kiképezve, mint a nagy ka. nizzaiak". És évről-évre jobban fejlődik az Intézmény, rniné1 nagyobb vidék kapc o\'ódlk \\>: a nagykanizsai mentők működési terü-\'etébe. Küki-höTu ki ke l emelni, h-jgy Nagykn-niz-a városnak egy fi\'lér terhel iem jelent a nagyszerű mentő -intézmény fenntartása, mert uz részben a tűzoltóság keretében, részben pedig a közönség önkéntes adományaiból fedezi elég tekintélyes szükségleteit.
A mostani éwégi statisztika is mutatja, milyen derekasan dolgoztak éven át mentőink, mennyi omberi é\'etet sikerült gyors beavatkozásuk fo\'ytáu megmenteni I.
Nincs is szükség arra, hogy fe.lfe. dezzük vagy dicsérjük a kötelesség-teljesítésnek ezeket aí áldozatos katonáit. LJ.
Most azonban, amikór Szilveszter éjszakájától kezdve végigjárják a várost, az üzleteket, lakásokat, hogy a közönség fl\'lérelt összegyűjtsék intézményük fcnnlartására, ne fe. ledJUk el, mivel tartozunk a mentőknek. Sfigitsük őket, mindönki tehetségéhez képest. Nem tudja senki, nem Ő lesz-e a legközelebbi, aki 1 a mentők\' szolgálatára szorul. >
Fogadjuk öket megértéssel és szeretettet mindenütt, ahol gyűjtés céljából megjelennek és adjunk tehetségünkhöz mérten, mert nagyon komoly és találó a közmondás ¦
^ Mindenkit érhet bjokwej I .
Naptár: December80. szombat ltom. kat. Dávid. Protestáns Zoárd. Izrael. Tebeth hó 18. — December 31. vasárnap. Rom. kat. Szilveszter. Protestáns Szilveszter. Izrael. Tebeth hé 10 — 1940. Január I. héttő. Rom. kat Újév. Protestáns Újév. Izrael. Tebeth hé 20.
Oérfűraö nyitva reggel 6 érától esta 8 Aráig ihotM, nerda, péntak délután kftddsa efféax nap nölráekl.
— Bútorokba* a Kopstetti-céK vezet. Modern minta termetben a legjob\'Mt a Vegotoaébbu matatja be, kedvező !-»»• ttal feltételek mellett
193». december 30.
A karácsony az eljegyzések és eskü. vők ünnepe is. Nagykanizsai filmen-híre az ünnepeknek:
Nemes Borthos Tibor oki, cnlő-mémök, az iharost báré Inkcy uradalom íocrdés.0 a soproni dómban vezette oltárhoz Szatay Katót, Az i-a—^sketésl a vőlegény nagy. yZf bátyja, dr. WeLer 1\\Ü veszprémi apát.kanonok végözte, Tflnu volt dn, Molnár Tivadar főorvos és Dimák \\Qdön főerdömérnök.
DRÁVAI LAJOSHöi,, ¦
a nagykanizsai városi zeneiskola volt kitűnő hegodü-tanárárói hallottuk az örvendetes Hírt: — igazgatója lett ,a munkácsi zonciskoiilnak. ( \'
*
ILOVSZKY JÁNOS,
a nagykanizsai válaszlókcriilot községeibe 10 darab szop karácsonyfái ós hozzá való cukrot küldőit a ,falvak apróságainak, A kanizsai szA-gény ote-misták is kaptak hatalmas cukor-küldeményt karácsonyra a képviselő akinek Fiíó Ferenc Igazgató köszönte meg jószivftségét.

A GÖLYA
is cHá\'ogatolt az ünr.epek alatt Nagykanizsára, Karácsony éjszakáján ürvendsztetto meg Balogh Dezső városi feJsőkeieskcdelmi igazgatót a felesége egy egészséges leánygyermekkel,
KANIZSAI SZOBRÁSZ,
itteni volt piarista diák, Hós-o-See-jiiuini András járt Ullioii pár napra az ünnepek alatt édesanyja látogatásira, A 30 évos, szakálOas Krisztus-arcú művész után sokan fordultok meg az utcán is, Budapestre szárma-zott földink a versfarógáson kezdte a művészi pályafutást, abban is erősen egyéni volt, de igazán Okkor Ufljcso-deit kt a tehetsége, amikor ogyagliui ós vésőhöz nyűtt. Ma már pesti nagy kmiílások legjobbjai közt szerej)clnek alkotás&i (a székesfőváros v&sároQla meg nemrég a gyomláló édesanyjáról nnnlAzott gyönyörű szobrát). A piarista nevelés hatása is benne van müvésie. tében, amely modem, mai művészet, de nem téved tulhajtásokba, honom becsületesen és erőteljesen o ma tor-manyelvén át kerVsi elgondoíilsoiiuik anyagbaöntósét Mély é> meieg Ura, >-a.lásos elmélyülés és áhítat jellemzi java alkotásait, <
HAHCZOS IRÖNHÖL,
a Fodor-társulat népszerű kanizsai szubrettprUiiadonnájárói olvastuk (aki ma már beérkezett tagja a budapesti Városi Szmházriftk), hogy M egyik esti előadáson táuo közben csipő-randuiást kapott, ugy hogy másnap már mozdulni sem1 tudott ós a Városi Színház előadása liárom este clma-mdt, vissza kellett váltani az eiőie eladott jegyeket, <

A GONOSZLÉLEK.
sem pihent a* íuinepekben Nagykanizsán* Áldozatául kiszemelt egy eJeruista kfcslányl ls, A gyermeket el-kápráztatia a sok karácsonyi kirakat. Cukrászdában, Iáték-boltban, köuyvke-reskedésben, stb,. összccsoniogo Hatolt mindent, mi szjdtrt s szájnak ingere és vitto nagy örömmel haza. édesanyjának, oki taiuzó kereskedő, ,azt mondta, hogy mindezt a tisztelendő surtól kapta, Ugyanokkor ojronbaii a nagymamának eltűnt 140 pengője, At ósszchJgést nem vo» nehéz megtalálni, mihelyt a hitoktató, akinek Jóságát.az édesanya elment megköszönni, kijelentői^\', hogy milsem tud a neki tulajdonított uján dékoxAsrói. Az ügyet aztán házilag felérték el.
36.390 pengős pótköltségvetést nyújtottak be a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén
Az összes pótadóemelés nélkül talál fedezetet
A városi képviselőtestület • pénzügyi bizottsága póntek este Dobra, vlts Milán elnöklete aí.itt ütést tartolt, amelyen letárgyalták a ma, szomtnt délután I órakor összeülő rendkívüli közgyűlés tárgyponljalt Az ülésen részt vett dr. Krátkylst. ván polgármester is.
Honimért Károly számvevőségi főtanácsos beterjesztette az ujabbszük ség\'ctek folytán felmerült pótköltség vetést. 22 esztendő óta ez. az első pótköltségvetés. A végösszege 36.390 pengő, ami a költségvetésnek mintegy 2 százalékát jelenti. A szükség, letek jobbára olyanok, amelyek már keresztülmentek a képviselőtestületi üléseken és csök felső jóváhagyásra kelleti még várni, más részük azonban a mai közgyűlés e\'é kerül. Az összeg teljes egészében póladó-enic-lés nélkül talál fedezetet külflnfcö\'ö UKglakaitlásokból és alapokból.
A felsorolt tételek között síc.epcl-nck dr. Sabján Gyufa vo\'t polgár; mester temetésének, sírboltjának és aroképfestésének összege S0U0 pengő, vitéz Szabady Béta, a bős kanizsai zászlós temetéséhez való hozzájárulás .100 pengő, Fülöp Lajos részére segély 200 pengő, 3 kisegítő lüzoltó alkalmazása 1600 pengő, Tóth László adóhivatali tiszt részére 400 pengő segély, Fancsika felvidéki testvér-község részére országzászló felállítása 1000 pengő, különböző hazafias cé\'okra hozzájárulás 800 pengő, a III. kerü\'ett napközi otthon céljaira 860 pengő, a Zrtnyl sportpálya átvételével kapcsolatban felmerült kiadás 1600 pengő, stb. . [ * \'
A hivatali szükségeteknél előállt tőbb\'ct 7000 pengő, Számvevőségi tisztviselők javadalmazásához többlet (elölépletés, stb.) 360O pengő, a kertészetnél többletkiadás 1000 pengő, kőzkulakra 100 pengő, utcaseprőknek -esőköpenyekre 180 pengő, stb. Ez utóbbiak a mai közgyűlésen kerülnek tárgyalásra. j
Barthos Gyu\'a hercegi erdőlaná-csos kifogásolta az .utólagos rend. szert., takarékoskodást tart szükségesnek, majd felvilágosítást kért az államosított számvevőség lUeUmé-nyeiie vonatkozólag. Dr. Hagyi Lajos főjegyző ismertette a számvevőség Illetményeit és megjegyezte, hogy az uj rendszer mellett a város jól járt. I
Dobrovils Milán elnök elfogadásra nján\'olta n pótköltségvetést, annál Is inkább, mivel pótadóemelés el nem jár.
A bizotlsdg egyhangu\'ag hozzájárult.
A Petőfi ut burkolásával kapcsolatban létesi ott árokburkolási munkálatok, utátépités, stb. 1616 pengős ősszegéhez hozzájárult a bizottság. Ez a csatornamű megtakarításából nyer fedezetet. : {
Ha nincs étvágya, ugy Igyék néha ny niion át reggel éhgyomorra félpohár természetei Ferenc Jómat keserOvlMl, meri ezáltal belmOködése szabályozódul és Így egész emésztése lendbejöhtt. Kínlezze mtg orvosi! I
4%, eBuUaladúti idény mkM méjfym twzáttttoü áuik.
rádlOHttakuzlete Deák-tér 2. n.
SZABÓ IIT1L
rádió éa nportUr.-leto Fő-ttt 5. »z.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közion (2 sor) dija 30 ffller.
Sdlvesttarjett .. Iparoskörbaa: taaa
h«l*
f.ou.r «.
Ivankovlcs Ferenc előadás, (ránevel) a magyar népdalról fai alu» a Kaik. Legéayagy Mben.
iroutnu,.,,^ tea a Kas Rovatban. Tanon. Turul dsarfafeor ac lgaaos. korbea.
7.
mail* Eattoe licaaliaai A> aasea laWas.
I.cgouyegylcU Bál fel 9 órakor a. Iparoskór óssxos tenrrelbeu.
IV
Katolikus ott a. Ip"o.kórban. 14.
Itarkó Árpad mf. uiadM lloaMlrX: ttraiy i Ulklea.
Juaar 70.
Baross SióreUég Urd*lyi-Mlja «« lpaross.ekha.barJ. 11.
UceaJii attMi. a ,i™.iuWta I ómkor (Vartati Frigya,).
J.oui. 37.
A ZMNTF. piknikje Hz. Iparoskor összes lerm.\'ibea.
f.b.uár 1.
A tiAzJezred tiscUkaniDak lánctatélya.
F.b.uár 3.
A Kezaadény JótaHony Nflegykn ,Ja». ,nw*,J«\' . iJ
ZALAI KÖZLÖNY
1939. decémbT 3\'0.
Szombaton és vasárnap
a larkó-vendéglóben
Kedélyes Sxilvaazter-aat
Ina líol wMn\\ muzsikái.
Kedves vendégelnek és ismerőseinek boliug u] évet kivan a vendéglős.
Szombat
Állandó aliortsitnok h&lWóinnpulton Budnpoít I, mltoráo
<M5 Torn*. Hirek. Kőzkmény-fc Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 lürek. — 11.10 Nemieikazi vi*j«irö-wo Igáiét. — 12 Harangszó. Htmnusx. Időjárás jelentés. — 12.40 II írek. — 13.20 Időjelzés, Mfijnrrisjelentés. — 14.35 Hírek. — 14.15 Müsorismen. ictés. — 15 Árfolyam hitek, piaci árak, •lel misrerárak, — 10.45 Időjlzés, Időjárásjelentés, hírek. - 17 llirek s lovak és magyar orosz nyelven. — 19.16 HÜek. — 21.40 Hírek, időjárásjelző tés, lilrek nlovák és magyar-orosz nyelven. — 23 Hírek néniét, olasz angol * tmneta nyelven. — 0.05 Ui r:
BUDAPEST I.
17.15 Sztojanovícs Adrienné kamara kórusa, — 17.45 A rádió postája. — 18.15 A rádió szalon zenekara. — 10.25 Saty Géza beszélget dr. Soór Imrével.
— 19.45 Svéd Sándor magyar nótákat énekel, kíséri Perlls pali cigányzenekara. — 20.35 Móricz Zsigmond elbeszélése. — 2t .05 Magyar önismeret.
— 21,10 Wehnar Tibor zongorázik. — 22.10 Hanglemezek. — 23.20 Toki-Horváth Gyula oigáiiy«eneka.-«.
BUDAPEST II,
18.15 Mezőgazdasági félóra. — 18.45 Keresztes Károly előadása. — 19.15 Zenekari müvek hanglemezről. — 20 Hírek. — 20.20 Országos Postászenc-k«r. - 21.35 Időjárás jelentés. BfiCS
16 Terica délután. ~ 17 Séta a vi-dám Bécsen át. — 17.45 Hangverseny.
— 20.15 Operettekből. - 22 Lemé ek.
— 23 Berlha.
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 Szózat. — Utána liangícmezok. — 8.45 Hirek. — 10 Református istentisztelet. — 11 Egyházi ének és szent, beszéd. — 12.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 12.30 Bestkárl-zenckar. — 13.45 Hirek, - 14 Hanglemezek. — 15 Időszerű gazdasági tanácsadó. — 15.45 Oláh Kálmán cigány zenekara, Ihar Fc!enc tarogatózik. — 16.15 Dr. Huszwunn Rezső előadása, — 16.30 Felolvasás. _ n Hitek. - 17.15 Emlékezés az év haiottajba. — 17.45 A rádió szalonzenekara. — 18.35 Dr. ]tavasz László reforuuitus püspök előadása. — 10 Népdalok ar. óv végén. Előadja a Cecilia-ké-ms. — 19.15 Hirek. — 19.25 «Piros rózsa.. Kis ope. fett. — 20.15 Magyart Imre\'cigányzenekara. — 20.40 Piuhár István tJö\' adása. — 21 A Pécsi Öreg Diákok vidám estje. — 21.40 Ulry Anna és Cseiényi József magyar nótákat énekel, kíséri Horváth Jancsi cigányzenekara-.
— 22.10 \'Mart néni.. Vidám jelenet. — 32.30 MccíCki Rudolf és Polgár Tibor kétzongorás jazz-müsora, — 22.45 Tompa PuU székely góbeságai. — 23 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 23.30 IRümai Imre vidám magánszámla. — 23,45 KaUjnadaJok a vitézi Rend Zrínyi Csoportjának gyűjteményéből. Énekli Cseiényi József, kiséri Horváth Jancsi cigányzenekara. - 23.55 Somogyváry Gyula előadása. - 24 Ejrélra szolnak a k.árteréét liaronook, — utána Hint
uusr. -- Majd Szózat és Rákóczi induló. — 0.15 A rádió.uj szünetjele. — Majd Horváth Jancsi cigányzene. karB. — 0.30 Házi vidám est. — 1 t\'try Anna é-s Ktibányi György magyar nótákat éneket, kiséri Horváth Jancsi cigányzenekara. — 1.20 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 2 Tánciemo-zok. ~ 2.45 Horváth Jancsi cigány-zenekara.
BUDAPEST II.
( 11.30 A Diósgyőri Vasgyár Jószeren-
cse Dalkör. — cigányzenekara. Miks» előadása Cecilia kórus, cigányzenekara. Zenekari müvek jc\'en\'és.
BECS
16 A véderő — 19.30 Berlin tarkaest. — 23 est. ,
15.05 Oláh Kálmán - 18.50 Nattcr-Nád - 19.15 ínokel S 19.35 Magyari Imrfl - 20 Hírek. -~ 20.20
21.30 Időjárás-
kivánságliangve;s:nyc. - 20.15 Szilveszteri Irodalmi Szilveszter-
Január 3-án megkezdi működését a visszaállított nagykanizsai forgalmiadóhivatal
Mint Ismeretes, a dc:.enlializácLós rendsier áldozatul kívánta n nagykanizsai forgalmiadóhlvatajlt, amelynek hatásköre alá tartozott Nagykanizsa város és a nagykanizsai, letenyel és pocsai járások. A leépítés folytán két-három lisztviselő véysitc a nagykanizsai hivatal munkáját, A gyakorlatban ez a rendszer nem vált be, tigy hogy a kereskedelmi és ipart érdekeltségek kérték a polgármestert csxközöije ki a régi kürzel visszaállítását] A |Kilg!r-mes\'cr tárgyalásai eredménnyé] járlak:
sikerüli elérni, hogy a régi kanizsai forgalmiadóhivatalt a min isitoraim visszaáll i\'olta. (
Tegnap érke dtek Nagy Kan izsájra a pénzügyjgnzgaléiság kiküldöttei, akik "z újból való szervezés munkálatait meg. kezdték. Nagykanizsám \'érkezett a jbr-jga Imiadó hivatal uj ve-clöj- is, VencieU főellenőr Kaposvárról. ¦ A po\'gániiestertől vett értesülésünk szerint a visszaállított iiagyk.inizSaif rorgalmiadóiiivatul január 3-án kezdi meg működését a rép kapitányaiig első euiílcli helyiségében.
Az Ön otthona már H AjjttllAHS^rr DITiBsftlA
évek óla:Budapesten a WttlRlWWltWUtJ rfcllWlU
BUDAPEST axlvébce, • tUbrJreib.n\'i*T\'W.,\' lráwyl-nlo» 81."
Minden szobában tökéletes komfort; hideg-meleg folyóvíz, közponll fűtés, tágas társas* helyiségek.— Elsőrangú konyhájában kívánatra diéta. —Éjjel és nappal lift — Fürdő -jzobis appartementek — Olcsó árak. — Hosszabb lartózkodimAl engedmény — Budapestnek majdnem valamennyi autóbuiz-és vlllamoevonalaa közvellsnlköxelben áll mtg
KISKANIZSAI ÉLET
A kiskanizsai szegények karácsonya
A kiskanizsai róm. kath. egyházközség több szegény családot lészo-si telt segélyben. Ez a példa követökre istalóU, különö-en ahitközségi vezető tagok körében. Szoinolányi Gyu\'a választmányi tag 60 családnak juttatóit 5 5 kg. finomJisztct és 1—1 kg. z-sirt, péiizbeii\'eg is segítette a szegényebb caiádokat P. Bánás A. Gyu\'a 6 szegény családnak jutiat:>tt 10, 8, 6, 5, illetőleg 1 pengőt. Atü> község 35 pár cipőt készíttetett a szegényeknek karácsonyra A cipőket Kiskanizsa valamennyi cipésze különböző arányban ingyen készítette el. ltl közöljük a szegény, de nOmes-lelkü iparosok névsorát: Dervalics Fctcnc, Gudlin György, LenkoviosJÓ z*ef, Tcnk József, Dallos Sándor, Julák Ferenc, Farkas László.. Horváth Pá\\«l György, Szokol János, Sz.modics Károly és Flórián Jőzef.
Műkedvelő élet
Szc 1 d ái 1 volt a Missziós le án ypfc kiskanizsai karácsonyfa-estje, az uj otthonukban, Bár nem vo\'t fényei műsor, de a kedves és családias hnngu\'at mindent pótolt. A leány-egy\'et \'okai köszönhet fáradhatufan és agi fs vezetőjének, M. Csövek Magdolna nővérnek.
Kiskanizsén csupán azOlvasókör rendez Sziiveszlcr-eslct a tagok és hozzátartozóik számára.
Első* liiakanizsai a| rádióban
Lcncz Gyu\'a kiskanizsai kantonok tehetséges fia, Lencz István zongora művész logközc\'ebb Budapest I.míi-Borán szerepei régi magyar népdalokkal. ! |
AIKIékanizsal Polgári Olvasókör
1910 Január 7-én est; 7 órakor, h\'a-tániznlképlclemég esetén 21-én ede 7 órakor tartja ez évi 11-«tujitó közgyűlését. (;)
Szombaton éa vasárnap
Két sslAfl*r3«By mfl«orb«isl
I. LORETTE YOÜNG éa JOEL f ff* Jr g m V
MrJ CREAjiagy ^gjá^éka :^F © F J IOf$ B S
M. A kínai detektív leglzgalrniíabb"Hímje, Ctűpt izgalom :
Ctaarlie Chan Monte-Carlobai
1940. Január I. hétfőn.
Csak egySnapigt
Szárnyas I tengerészek
Főszereplők: Georg Brent, Olivi» de Havilland, John P«yne Elojdátok kCin»poKon 5„7, 9, vaiar- és ünnepen 3,5,7,8-kor
Naptári
az idén a miniszterelnökség rendelete értelmében a szerkesztőségek nem adhatnak az előfizetőiknek. A ZALAI KÖZLÖNY azonban, mig készlete tart,
30 fillérért álló naptár-tömböt tud rendelkezésre bocsátani a jelentkezés sorrendjében a kiadóhivatalban.
Hősi naptár
Vakmerően merész fellépésével nagy eredményt éri cl nibarik falván volt
_pozsonyi 72. kőzús gya.
ISH III 30 \'ogezredh.-li tizedes a Kat
-1-1 towitztöi délre fekvő c.ar-
downáJ, Az oroszok b.\'haloT.ak az éjjeli harcok aitti a leégett carkowl kastély parkjába, midőn Ribarik tizede:: három gyalogossüH éppen j-trőtb-\' iiidull. Tizenöt orosz támadt ic.íjuk. ltmarik, hogy aí oroszokat félreve-zesf.c hátrakiáltott: .Harmadik század előre! Kajla], A meglepődött oroszok egyik épületbe futottak, Ribarik utánuk. Amint épen heves kiudc\'en után a* oroszokat foglyul akarlak ejteni, berontott egy orosz főhadnagy kél emberrel, Ikikct Hibarík rövid szóváltás Után ilifölt. a tiszt olestéu az oroszok annyira megrémüllek, hogy megadlak magukat.
K kimagaslóan merész és o.cdtnóayos magalartáháért a hős tbsCL\'et az arany vitézségi érmet kapta.
Sunonics Jiüios volt pozsonyi 72. közös gyalogezroib 11 őrme-ster na^y akaraterőről és pé)dátadó személyes bátorságról lett tanúságot a napon a líAltowitztól délre e.*ő Carkovvnál.
Midőn ax ctletisógnek sikerült a század cltenáttási vonalát áttörnie. Simonica Őrmester Uconöt etibOrövoi a tízszerte erősebb ellenség elól nemcsak, hogy nem hátrált meg, hanem háromszor intézett ellenük szurony-rohamot és kózlgránáliah\'ai nagy veszteségeket okozott nekik. Midőn öt embere már eleseit, még\'mindig folytalla a szurony és kézigránátbarcot, mig ftz. -oroszok a IcéteU kastély egyik pincéjébe nem menekültek, ahol elfogták őket. , .; . -
Shnonics őrmester sicníélyes bátorsága nagyban hozzájárult e napon eléri harcászati eredményeinkhez,
A hősk\'lkü őrmester at arany vitéz, ségi érmet kapta,
«
Molnár Li\\s/ló volt beszlercebányai 16. honvéd gyalogeziedbeli tőrzsönnes-ter telkesitőleg halotl em-19IS III 3D. I béreire és személyes vi-
L-1 tézségéack példájával ma.
gáyal ragadta őket a Itjeletgaiíciai Bucac környéki sapowai harcokban.
Mobiár ónként jtléntkezett egy orosz tábori örs elleni váflaikozásra. Sikeres lajttiütéssel el is üzle ós több foglyot ejíett. A háború eleje óta a liarctéreo volt és egyszer már meg is sebeiűlU
A kisezüst vilézségi érem lett a jutalma. .- i\'|
Ezen a napon az ezredből ínég Mruk János honvéd is kitűnt áldozatkész odaadásával. Dobropoleiiél az oroszok előnyomulása alkalmával a saját drólakadályok elé ugrott, onnan tüzelt a tömegedben előretörő oroszokra és nagy veszteségeket okozott in-kik. Kiseíüstót kapott. •
VfcKABY TESTVÉREK
órás, éhszerész, látsxerfsz n« _| n Arany és Must-vésnök f U"Ul á*
Óra, ékiiar, sisnavss legolcsóbb árban
iavltást, véaóst szakszsiuen kssxitlüik
I939.d«ember 30
«jai pMatK
Kálmán király nagykanizsai vitézének famíliáiénál,
a dalmát tengerpart egyetlen ópségben maradt velencei kastélyában a magyar történelem Ismeretlen ereklyéit öntik
Mihály lovag fiát, a Michieli-VMuri grófok ősét, Kálmán király az Ur 1112-ik esztendejében küldte el Nagykanizsáról a dalmát tengerpartra, hogy innen elkergesse a garázdálkodó normannokat Magyar királyok pecsétes Írásai a lukslosl kastély Egy öreg velencei palota kínoséi között.
irattárában
Kastel Lukéira, 1939. dec. (COPYRIGHT,)
Cimcrterem lehetett valamikor ez a tágas szoba, amelynek intarziás asztalai mellett régi pergamenek kötött iit szemben velem a kastély ura, az 57 esztendős Michaeli-Vitturi Sylvio gróf. Lpyenes tartásit, mosolygó arcú ur, egész életét ezeknek az öreg Írásoknak szentelte és mialatt beszél, dátumok, korok, királyok és dózsék nevei, csaták évszámai táncolnak előttem.
A kastély gazdája büszke arra, hogy terebélyes családfájának legfelső ága Magyarországon virágzott ki és az elém rakott okmányokkal igazolja, hogy a ketlős nevű család első nevét, a Michac-lis-t attól a lovagtól kapta, aki Gejea királynak volt még helytartója És tanácsosa és tőle nyerte egykor dominiumát Canidensis várában, a mai Nagykanizsán.
A kastély, amelynek széles db-Idkain keresetül az Adria legszebb öblének hullámai integetnek felénk, a dalmát tengerpart egyetlen épségben maradt velencei palazzoja. Remek udvarán széles ivek fölött fedelt erkélyek állnak egymáson és azóta, hogy ezek az Ívek 1563-
ban megépültek, kőműves kalapácsa nem érintette a falakat.
Régi pergameneket tereget ki előttem a grófúr. Mutatja a család annaleséit. Királyi adományleveleket és velencei dózsék pecsétes Írásait. Legalább 50 kiló középkori megszürkült okirat hever előttem a patinás asztalon.
Az ajtó felett a címeren a Vit-luri-k családfáján az első dátum : 1182.
A Michaeli família azonban majdnem száz évvel tovább tudja visszavezetni őseit.
Sylvio gróf szétteregeti azt az össiegönnyölt papírlapot, amelyen loannes Cortneut, Pelrus fia, Velence nyilvános jegyzője hivatalosan igazolja, hogy saját szemeivel látla a \'Huinn, vagy gót betűkkel irott és Colomonnus magyar király által ellenjegyzett« okmányt, amelyben 1099. június 9-cn Kálmán megerősíti kedvelt hívét, Mihály lovagot, boldogult elődjének, Gejza királynak helytartóját Ós tanácsosát mindama privilégiumokban es adományokban, amelyeket a lovag Gejzától kapott. Tulajdonképpen tehát Mihály lovag a család legrégibb őse és a kettős családi név Míchaelis-ét neki köszönheti a família.
Az Ur 1112-ik esztendejében Kanizsa várából elindul egy lovas sereg...
Mihály lovögról több emlék nincsen. Annál több van azonban a fiáról.
Ulricus Vladislaus, Mihály fia, lovas seregével az Ur 1112-ik esztendejében, tehát tiz évvel Kálmánnak horvát királlyá történt koronázása után, Canidensisből, a mai Nagykanizsáról elindul a tengerpartra, hogy azt megtíst-titsa a Szicíliából betört rabló norrmann csapatoktól. Milyen sikerrel jár ez a kísérlete — erről nem Résééi a családi hagyomány. Ae okmányok annyit jegyeznek fel, hogy Ulricus Vladislaus magával hozta feleségét is, »Anna de Hungariae«-t, aki a família családfáján az ősanya s kettejük gyermeke volt Paulus, aki Míchiel velencei dőzsét kisérte el a Szentföldre és ott Tirus ostroménál elesett. Hősi halála emlékéül díszíti a családi cimerben keres*I a sisakot.
Mihály vitéz fiáról annyit tudunk, hogy mialatt a normannokat üldözte a dalmát partokon, találkozott ott OrdelafFo Falerío velencei dózsével. Velence már ekkor szemet vetett a dalmát városokra és sikerült rábírnia Ulricus Vladis-laust is arra, hogy a tenger emberarcú oroszlánjának szolgálatába lépjen. A család története ekkor kapcsolódik össze a velencei históriával. Magyarországi Anna röviddel fia hősi halála után szintén elhunyt, a család őse, Kálmán király vitéz óbestere másodszor is megházasodik, de most már a zárai Erzsébetet vezeti oltár elé. Unokájáról tudjuk, hogy a dotsé lányát veszi feleségül. A Michaelík a dalmát tengerpart történelmi városában, Trogirban — az akkori Trau-ban — telepednek le. Itt palotát építenek és nevük belekerül Trau aranykönyvébe, a város harminc patrícius családjának
névsorába. A magyar históriával való kapcsolatuk árért nem szűnik meg: a Michaeli-k ott vannak IV. Béla kíséretében, amikor a király a tatárok elől Trauban keres és talál menedéket; vítéeül harcolnak Nagy Lajos seregében és az egyík Michaeli, keresztnevén Frederícus, Nikápoly ostrománál esik el Zsigmond katonájaként. Históriájuk ebben ae időben olyan, mint a dalmát tengerpart patricíus csaladjainak története: küzdenek városuk függetlenségéért, sokszor bizonyára a velenceiek ejlen is, adnak katonákat és főpapokat. Stjepán Tvartko bosnyák király, Nagy Ldjos sógora ajándékot grófi címét a famíliának, amely 1650-ben felveszi a Michaeli-Vitturi kellős nevei, abban az esztendőben.
Ne törje a felét!
A legolcsóbb és legkedvesebb
újévi ajándék a
„Dunántúli"
rum, likőr, gyümölcspálinka, brandy.
Mindenütt kérje!
KOIOnlegeuégek:
Sitit Domonkos iiWHkmrl likőr Dunántúli Öregoaraok Pálinka.
i. ¦ ¦ *
feutbat királya*-Ur 12,
amikor Hyeronymus Michaeli feleségül veszi ai előkelő Vitturi család utolsó sarját, Katarinál.
Előkerül II. Lajos király okirata; amelyet évszázadokon keresztül hiába kutattak a Habsburgok
A Viturí család, amely első ősét 1182-ben küldte a velencei Santa Maria Formosáról a dalmát partokra, előkelő patrícius familia volt. jelentős szerepet játszott Velence históriájában és Szent Márk városában áll még a Vitturik ősi palotája és nemcsak egy tér, hanem egy híd is viseli a família nevét A magyar történelembe II. Lajos egyik okmányával kapcsolódik bele a család-
Trogirban, a benedekrendi apácák kolostorának udvarán — e kolostor egykoron stintén a Vitturik palotája volt — kőtábla adja hirül, nogy Péter Beristlavics horvát bán javaslatára I]. Lajos király a két Vitturi fivérnek, Hyeronymusnak és Teodorinak malmot ajándékoz a Trogir mellett lévő királyi telken és megengedi, hogy ez a malom négy kővel őrőliőn.
...A malom áll ma is és ugyanazok a kövek őrlik lisztté a butát, amelyek már Anno Domini 1518 szorgalmasan forogtak, ha rájuk eresztették a patak vizét...
E kőtábla, amelynek dátuma 1520, jelentős sterepet játszott Dalmácia történetében.
E kőtábla alapján siereiték meg maguknak Dalmáciát a Habsburgok a bécsi kongresszuson és e kőtábla volt a legsúlyosabb bizonyíték Metternich keiében...
LJubo Karaman professzor, a spliti archeológiai múzeum tudós
osztályigazgatója, akinek IV. Béla két lányáról nemrég megjelent munkája tudományos körökben olyan nagy feltűnést keltett, eteket mesélte el nekem:
— A bécsi titkos levéltárban végzett kutatásaim során ráakadtam egy alkalmasint görög stár-n in írás ii Strattco nevü embernek titkos jelentéseire. Ee a Stratíco a bécsi udvar megbízásából huss évvel Velence bukása előtt, 1777-ben a»al a küldetéssel érkeeett a dalmát tengerpartra, hogy itt a régí magyar-horvát királyok emlékei után kutasson. Austtria már akkor érezte, hogy Velence napja leáldozóban van és fel akarta kutatni azokat bizonyítékokat, amelyek majd akkor, ha Velence hagyatékát likvidálni kell, a Habsburgok jussát igatolhatják. Tudnunk kell ehhez, hogy Velence rendeletére minden ilyen bizonyítékot eltüntettek és például IV. Béla két lányának szarkofágját a spala-toí stéftesegyhái bejárata előtt is a velencei stárnyas orostlán kőbe faragott címere takarta el. Strattco sok fáradtsággal kutatott mindenfelé. Megtalálta a két királylány szarkofágját is és ráakadt egy trogíri pincében arra a kőtáblára, amely ma a benedekrendi kolostor udvarán látható. Minderről réstletesen beszámol jelentésében, amely egyebekben is rengeteg magyar vonatkotásu résitet tar-
Véroiii Mozgó.
Szombaton még a „Hotel Saohor"
Szenzáoló !
Dec. 31-én, Sxllveizterkor! |T Csak egy napi Btnjamino QlglI alakításával 3, 5, 7 órakor readw W***kk*]-
Csak tiéd a szivem
Esta 9 órai kezdettel na melléis bemutatjuk
tombolajáték ia a Marionett Xa 16 é.en felüli maayarfllmet mm mm. um. maeaa. Legjobb m.gyar
Két lány az utxM*mMn*Mi
Éjiéiig tarló előadás! Mérsékelten emeli helyárak!
1940. január I, 2, 3-án,
Hétfőn, kedden, szerdán :
Az el»6 magyar film, amelyet oeak 16 éven felüliek
nézhetnek meg ¦ — A pesti színpadok nagysikerű darabja
Két lány az uccán
Főszereplők a magyar színpadok díszei: Tasnády Mária, Ctortof, Vaizary Piri, Bordy Bella, Hldvégfay Valéria, Ajtay Ceak felnőtteknek I A peetl éjazaka tükrei
Előadások hétfőn 3, 9, 7, 9, kedden szerdán 5, 7, 9-kor.
f.
EAIM ÍOÜf-OHV
193», decenibar 30
H .inculato*
Szlkeszter-est
a Magyar Királyban loixátartoióját bozza magárai ! Hideg és mala* ételek I
Kitűnő borok 1 jó ctginyiena 1
talmoj.
— Velence bukása után Napóleon lett itt ai ur, Ausztria azonban az 5 idejében is számon tartott mindent, ami érdekelte. És mihelyt Napóleon csillaea leáldozott, előkerült e tábla és e tábla szövetjével igazolta Metternich, hogyha <i magyar király, a Habsburgok jogelődje a »solo regÍo*-on, a királyi telken privilégiumokat adományozhat, ugy e jogokhoz jussuk van a Habsburgoknak is, akik Isten kegyelméből követték a magyar királyokat a trónon. E kőtábla alapján jutottak a Habsburgok Dalmáciához.
— Stratico jól tudta, hogy e kőtábla szövegét egy okmány alapján késiithették csak el, tudta jól,
hogy ennek ai okmánynak is meg \'kell lennie, kutatott is titánná, de — nem találta sehol.
¦ -.Most itt fekszik előttem a sokat kutatott okmány.
Sylvio gróf vigyázva tartja a kezében.
Nem olyan nagy, mint a királyi pergamenok általában, ott, ahol az összehajtás vonala látszik, különösen vigyázni kell. A pergamenon alul a király pecsétje és az aláírás: Ludovicus Rex.
Kelte: Anno Domini 1518, székvárosunkban Budán, Lászlónak, a Szentnek névünnepén.
A siövege, természetesen részletesebben, ugyanaz, mint a kŐ~ tábláé, amelynek dátuma is két évvel öregebb, mint a pergamen évszáma. Ez érthető is. E kőtábla a malom falán hirdette a magyar király adományát és amig az okirat Budáról Trogirba került és a véső kifaragta a táblát, bizony eltelt húszegynéhány hónap...
...Ezt az okmányt évszázadokon keresztül kutatták a Habsburgok és nem találták meg.
Mi ketten, Sylvio gróffal ráakadtunk egy derűs őszi délután napsütéses órájában.
A Hét Kastély tengerbe épült kapui előtt
tengerből <
Michaeli-Vitturi grófok kastélya — egykor Castrum Victuriorus — a dalmát tengerparton a Hét Kastély Riviérájának közepén áll. A község neve: Kastel Luksics.
Ai ezer sziget és a keskeny földsáv birodalmában, Dalmácia közepének északi részén illatozik ez a csodálatos öböl.
Hét kastély, részben romokban, részben átépítve állnak őrt ennek ai öbölnek (teleti partján és közöttük egyetlen egy maradt csak meg épségben: a Vittünk kastélya. E kastélyok históriája nagyjában egyeiő, egyedül a nevük más. Amikor megépették őkel mostani helyükön, a XV. szálad második, vagy a XVI. század első felében, e partvidéken már nem volt, vagy még nem volt élet. A római és a görög kultúra romokban hevert évszázadok óta és e romokra a hideg északi szél, a bóra görgette le a hegyekről a sziklákat. Trogtr-ban és Splitben, a Riviéra északi és déli határain, a horvát-magyar királyok dicsőségben és kultúrában gazdag évszázadai után Velence szárnyas oroszlánja trónolt és a kőbe vésett oroszlán mancsában aszerint volt nyitva, vagy becsukva a törvénykönyv, hogy béke volt-e, vagy háború a szobor megfaragásának idején. A hegyekről a török veszedelem fenyegetett és ezekben az időkben adtak a velencei dózsék engedélyt arra, hogy a Trogir és Splít patríciusai kőiül Corjolán Cipicco, Corvin Mátyás barátja, a Oambi család, Spalato püspöke, Ntcolaus és Hyeronimus Vitturi, a Stafileok, aztán rajtuk kívül még sok ismert 6$ elfelejtett család építsen megerősített kastélyt a Spalato és Trau köiött elhúzódó tengerparton.
Mindmegannyi kastély, valamennyi falával a tengerbe épült.
A Vitruri-kastélyon még ma is széles kapu nyílik a tengerre és ha a kaput kinyitották, éppen ugy befuthattak rajta a #ályák, mint ahogyan kievezhettek az öbölbe a Velencéből hozott gondolák. Alinak roa is a kastély tornyai, a kaput a száraiföld felé láncon eresztették le a barát előtt. A lánc helyét ma is megbámulhatja a vándor. A kastély három oldala
közben került.
Mi volt a céljuk a kastélyoknak ? Nem építették azért őket, hogy belőlük háborút kezdjenek a török ellen. Inkább arra szolgáltak) hogy védelmet biztosítsanak a várúr dominiumaínak és menedékül szolgáljanak a hegyek falvainak, ha a mostari, vagy a clissai pasának kedve kerekedett egy kis hará-csolásra. Vastag falak épültek a Vitturiak kastélya körül. E falak meg vannak ma is és kis hegyi falvak lakói szekérre hajigált vagy hátukra kötött holmijukkal éjszaka idején rohantak ide, ha viskóik tetejére felrepült a vörös kakas. Sokan aztán itt maradtak. így épültek meg a falvak és tgv épült meg Kastel Luksics is a Vitturiak palotája körül.
(pyönyörü parkot építettek a Vitturiak a kastély mellett...
.. .Régen mult századok levegője csókolja a szemünket és a lugasokban a míthología isteneinek szobrai mosolyognak...
Padi Jób.
- VHfcwmiMtli.wktt tekints* met «cada» rétetkinyiMT nélkti. Kopstoir ^teprMűU
Borok
Pezsgők
Likőrök
l\'eutsch Gusztáv
ftisier- és csemegekereskedésében
A nagyrécsel gyújtogató rém bárom évi fegyházat kapott
Egy kis kutya vezetett nyomra a sorozatos gyújtogatások Ügyében
Az Idei Őszön nagy izgalmat okozott Nagyrécse községben, hogy egyre-másra tfu ütött ki az esti órákban. Először s«p1emb«rben Kovács János udvarán gyulladt ki a ir?.A,\' .szalmakazal, később .V \\ metli Józsefé, októb r ben Horváth Istváné, m* majd özvegy Németh Jánosnéé, hamarosan pedig Csőri István gazda nagy szaimn-kftzfa égett st, Még szerencse, hogy sikerült a tüzel minden esetben Idejében eloltani, ugy hogy lakóhámk nem pusztullak eí A kar így is ezrekre rug. A polgárság között valóságos pánik tört ki, mindönki félt, mikor kerül sor ai ő portájára. A róesciek azért örséget szerveztek, amely egész éjsza, ká,u át őrködött, de hiába, jnlnthfl csak egy titokzatos kéz sportot űzött volna a gyújtogatásból. A titokzatos gyújtogató olyan ügyesen végette dói-fiát, hogy nem sikerült kezrekeriteuv Jelentetlek az esetet a nagykanizsai csendőrségnek is, amely napokon át künn nyomozott a helyszínen. Egyik ilyen IfWoset után egy kis kutyát (attak a vész. helyéről elfutni. Érdeklődtek, kinek a kutyája, Csakhamw kitűnt, hogy ifjú Szántó József 19 éves segéd-lüvcntcoktatóé. A esendőtök vaj. latórn fogták a fiaial Srántót, akit a községben megbízható, dolgos legénynek ismertek — és Kérdőre vonták, hogy a tűzvész idején hot itartózko-dolt. ifjú Szántó József nem is taga. dott sokat, hanem elmondotta, hogy o. volt a gyújtogató. A csendőrök erre a legényt odavittek a gyújtogatások színhelyére ós mindenütt eljátszatták vele, liogyün gyújtotta meg gyufával! a snainiflkaxiokat, hogyun menekült a sötétben a helystümä, liogyau mcut Uno» szülei {kakasára, akik javában aludtak otthon, ö is lefeküdt, de kis klö múlva újra fcfóilözködölt, vissza, jiitanl a tüz lielyérc ,0s maga is segitett otuvul a tüzel. Mikor a csendőrök megkérdezték tőle, liogy miért követto (8
ä CENTBÁLB&R
Szilveszter-est.
szenzációs
amilyen még soha nem volt!
Római karnevál. — Velenoel lampiónos éj. Zenei rejtvénypályázat értékes ajándékokkal és főnyereménnyel. — Ámor mozgó távirat. — Müvészhangverseny a közönség közreműködésével. — Hólapda- és szerpentln-osata. — Hangulat, móka. — Tánc reggelig.
Éjfél után ízletes bab- ós korhelyleves, farsangi fánk. oicsö áraki
a gyújtogatások sorozatát, elmondta Uzt is, liogy elég gyakran szokott inni és ilyenkor különféíe képzelet vannak, valami beísö kényszer ösztökéli a gyuj-togatásra, meri Szereti a .lobogó lángot, a tüzet nézni és gyönyört ókor neki, lia látja, hogyan futkosnak iu emberek, a nagy zaj, az idegesség örömöt szefloz neki. t .
A vallomásból a csendőrök feltété, lezték, liogy piro mániákussal van dolguk és a nyomozás befejeztével ifjú Szántó Józsefet beszámították a kani. isai ügyészségre. (
Mikor a község népe megtudta, hogy csendörkózre került a falu réme és hogy a lettes a köisóg ,cgyik tiszte-
A Városi Szeszfőzdéből
Újévre vegyen
«¦lodi 1930. éwl
öreg barack,
meggy-, szilva
«¦0»
körtepálinkát.
Kapható palackokban
Báthory-alca 4. se. (a telepeo.)
le(lben líllló, jómódú gazdájának te-gúnyftn, visszatért Q nyugalom ti fí|-ittkiaiotl flelfaekbe.
A kír. törvényszék vizsgálöbirajja a csendőri jelentés ajapján oliondcalo a gyújtogató legény ejmeátopotanok megvizsgál ásat, aniit dr. Dessetf Mihály kír. tisxUföorvoH ós dr. Ország Lajos kir. törvényszéki orvos foganatosítottak. Heteken át megfigyelték cellájában a fiatal Szántót, de az orvosi megfigytlés eredményeként megalapították, hogy Szántó Jtosí\'f, lia italos is, ha ideges is, nem szenved clniezaN-arban, ak«-ratn, szabad elhatározó képessége nem korláton, tehát büntetőjogilag fdetös-sógre vonliató.
Ifjú Szántó József a gyujtogaláson felül egy alkalonimal Cslnyát Jóreer gazda istáiiöját Is fölfeszítette ós a gtedát tettleg bántalmazta, A királyi ügyészség ugy ezórt, mint a többszörös gyujtogatásokért perbefogta.
Ilyen előzmények után most tárgyalta ezt oz ügyet » ;imgy kanizsai lon-ényszók Mokáry-tanácsa. A bíróság sok tanút idézett meg, kőztük oad öt károsultat.
Ifjú Szántó József a biróaág etott is beismerő %ioljomast tett. Ittasságával védekezett. Ismét azt hozta elő, liogy lia iszik, különös érzés ^esz rajta erőt, szeret lángot lobogva látni \'ős a tömeget futkosni, ez örömöt okoz \'áJNd> l-:g)\'éJ>ként inegbiinia lettét.
A UtkUllgatott sértettok közül egyik sem látta öt a tűrné], nem tudják, ki voil az, aki a kazlakat felgyújtotta, A tanuk szerint a vádlott jómódom,\'
1939. december 30
zalai Közlöny
Hangulatos Szilveszter-est
disznótoros vacsorával
„Feketesas"
Kitűnő zene.
dolgos, tisztelői tiul.\'i fiatalember, Vért Lett yegéd¦íi\'venleoklttU\'j Ls a ,köí.-.ég1jun, l)r. Hajdú (iyula védő kérte v4 lentinek elmeszakértővel való mejjvlzSiJlU-lalását, mert rUromániákus jelenségekre mulat a csendőri jelentés. Az ügyész ellenezte, a törvényszék elutasította a kéretnie!.
MQkary elnök kijűtíntctle, hogy « törvényszéki orvosszakért ők m^-gáiia. pitása szerint a vádlott Lft.nmlKft: el-tne/flvarban nem szenvel, ftoé-)tolla*S«j si\'in mutatkozik.
A bizonyítási eljárás berejeiése után dr. Yft.löy SánJor ktr. ügyész a vádlottat KViíjlog-itás niagtunak sértésben kér-e bűnösnek kimondani. Hogy fin* liulfttiaii i\\Uxs állapotban volt, mondotta; amivel a vádi itt most védeke. /ik, megcáfolják a tanuk vtiilomásui, A vád bizonyítva van,
l)r. Hajdú Cyuta védő az enyhít.\',, koraim ínyek egész sorozatát hozta M védenoB védelmébe:! és a .szülök nevében kérte a bírósagot, hogy könyörü-le\'es ilűlelct Itozzon, hismi a büntetö-Iőrvónykönyv ene a cselekményre 15 évi fegyházat, mbit büntetési maximumot ír elő. Ptrománíúl lát fennforogni. A karácsonyi \'hangulatban lr galmas itilcIBt kér, amely még ViSütfL alja a fiutalcmbarl a társadalomnak i5s a siiilói otthoniink.
A törvényszék délben hirdetett Ué-Met ifjú Szántó Józser bűnügyében. Bűnösnek mondotta ki öt gyújtogatás bűntettében és nutgániaksérlésben és ezért összbüntetésül — az enyhít j szakasz alkalmazása mellett — három évi fegyházra és öt évi jogfosztásra itéJte, egyiken köteledé a perköltségek meg-fi-élésére.
I)r. Voday ügyész az enyhitö szaka^ alkainiaz,\\sa mhill és a büntetés súlyosbítása végett MteRonolt, u vádlott megnyugodott, dr. Hajdú vödö fellebbezett a minősítés miatt.
Ifjú Szántó József azonnal meg kezdlio büntetésének kitöltését.
álkalni ijáiiilUroyak
• zolld árban BÁRÁNY ékszerésznél
Horthy AUkiót-nt 3.
Javlló- és késiltfi-Dzetn.
A „Keresd a hibát"
verseny befejeződvén, mai számunkban egy utolsó, szám nélküli szelvényt találnak a \\creny részt vevői arra az esetre, ha neiáu közben egy s/xivónyt elvesztettek volna s most ^Ukség lotuae annak pótlására.
A ZiUl KÖZLÖNY KERESD A HIBÁT
versenyében........................a hibát
.................................................cég
hlrdelóféoen a Zalai Közlöny........
számának .......... oldalán találtam
meg. — A helyes betű: .........,
szó: ...............................................
v—, Olvaaható aláírás:
Boldog ujesztendőt, magyar vágyak teljesedését, tzebb i<« jobb napok mielőbbi elhSvetkezéte\'l kívánta olvasói nak, előfizetőinek, hirdetőinek, nyomdal üzletfeleinek
a ZALAI KÖZLÖNY
sxttktsttSxtee, kiadóhivatala ti nyomdája.
— A Zalai Közlöny
következő száma az ujlvl kettős ünnep miatt kedden délután a rendes Időben jelenik meg.
— (Áthelyezték Zarubay tb főszolgabírót)
zula vármegye főispánja január <1 sejel hatállyal ttr. Zarubay Lóránt tb. főszolgabírót Nagykanizsáról Tn-IKi\'cára, rlr. Kiss Jórsuf tb. foszolna.
bírót Tapolcáról B&latonfürctlro he. tyvzle áh - - .
— tSvastlci mérnök balesete)
Keszthelyről jelenti tudósítónk: Svfls. tica Géza keszthelyi inérnók, amint reggel kilépett ftz udvarra, elcsúszol! és o\'yan srereucsétlenül csalt el, hogy kftrját törte.
— (A háziezred tisztikarának láncestélye)
A najíykiúúisui haziezne.1 liszlikirá-nak tanoeslélye n kanizsai fjir a társasétet legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye. Most mánoz időpontot Is megállapították február l-ben. (:)
- (Blhalasztolták a Katolikus Művész estet)
A nn^ykojuzsai katliolikus egyház-község január 13-ru tervezett Művosz-estjét kórbejött akadályok miatt bl. zonyla\'an időre olhniaszlották. (:)
Székrekedés
a fairt uaizonnyo/l. Ennek kOvelktzménytl: k4m«lrge*, faj- és d«*l(|i|Ír í« mU bsjok. Krenktr Onnsk h) togtl M jó hjíhaiti .\'
— (A murasiemenytl KALOT)
és « Leány iígy«sillet miikodvelö előadási rendezett, amely alkalommal u Sz/ntmLváj titka <-. vallásos darabot adták elő páratlan sikerrel. Az előadást nemes Pesthy Siíndor rk, kajlán és Kvsíei Sáudor kántorlanitó rendezlek. A korhű öllöíókeket na^ fáradsággal a lüiluMagok és Szökrénycs Pona Innilónö állitoltiik elő nagy gondossággal és hozzi\'iérléssii.
— Margitszigeti Palatínus Hotel ós Szanatórium. — Meraékelt,t4li árak. Niaiutatoknak kűlöniegat kedvezmény.
Két négyéves gyermek felgyújtott egy pajtát Kiskanizsán
Az egyik gyermek Ijedtében ugy elszaladt, hogy meg sem találtak
Rácz József kiskaniisal ács-segéd Rozjnaring ulca 82. sz. alatt lakik feleségével, 8 gyennekévet és idős édesapjával. Kemény munka és sok gond a csatád é\'ct; s most ujeszten-dőie ínég a vöröskakas látogatásai* szaporitju g.mdjaikat. t
Ma délelőtt 9 óra tájban, mjg Rácrné a házban volt elfoglalva, \'1 éves fia, a kis Rácz Pityu egy hasonló korú szomszéd-fiúval Ráczék pajtájában játszadoztak. Egysierc-nk a szomszédok arra fctlek figyelme, sek, hogy ég a,pajta, a két gyerek meg itiaszakadásjg, kétségbeeetten szalad a S*cpetneki utca felé. A tüz láttán azonbxm senki sem g.ndolt a gyeiekekkcí, hanem nekiláttak a lángok megfékezésének. Azonnal értesítették a nagykanizsai tü-\'o tókut, akik öt perc a\'att teljes felszereléssel a hely^zinen voltak és ne\'dléttak a
könnyen veszedelmessé válható lijz cl szigetelésének. A pajta körül ugyan is közeiben vollak lakóházak ésgaz-dasagi épüetek. A pajlában egy szekér szalma gyu\'Indt ki és csakhamar églek a szarufák ís. A tűzoltóságunk sikerült rövid idő alatt gátat vetni & lüz terjedéséuek, söt részben a ptijtál is megmsntették. A szegény Rácz-cfáladnak igy is többszaz pengő a kára. . t
A kiskaiiizsai rendőrség azonnal bevezette a nyomozást és keresni kezdték a két eltűnt Jdsgyemieketis. Az/Cgyiket meg js talá\'ták, aki elmondta, hogy a gyufa a kis Rácz Pityu z^cbébeji volt, az gyujtottamieg a pajtában lévő szalmát, do a tűztől ugy megijedtek, ^gy mindakeiten futóra vették a dolgot. Rácz Pityu lapzártakor még miiidig nem került elő. i
Egy pesti zsebmetsző szövetkezet dolgozott a kanizsai országos vásáron
Megkezdődött a bűnszövetkezet felgöngyölítése
A decemberi kanizsai országas vásáron feltűnően sok zsebtolvajlás történt. Mintegy 15 esetben többszaz pengő kárt szenvedtek csupa s/e. gény emberek. i
A rendőrség egy személyleírás alapján Kovács Anna cigányVányt előóllitoita é-s átadta a/, ügyészségnek, a törvényszék három hónapi fogházra Ítélte.
A rendőrség megállapitotla, hogy egy budapesti zsebmetsző-szövet ke-
zet uiarott .\'e a decemberi kanizsai országos vásárra s [minthogy a tolvaj szövetkezet minden tagja nóvszefnt is ismeretes, a műit napokban rádiókörözést adtak ki ellonük. A küröz. vény első eredménye, iv>gy Budapesten elfoglak egy Bárdi Róza nevű, 29 éves, budapesti cigánynől a most már az egész utazó vásári tolvaj-társaság rövidcsen visszakerül Nagykanizsára. Persze most , már rendőrt fedezet alatt.
Hangulatos wit a KIS UUiM
Szöpnégvoreony, szerpentin, hólabda dobálás, élő malao sorautáfl. Iliden, meteR ételek.
pontos kiszolgálás. Pécsi Horváth József kitűnő cigányzenéje. Boldog uj évet kíván
Pinaees vendéglős
- (A bor halottja)
Ztt\'aegersrcgrö] jelentik: Szmodics Zsigmond ő\'J\' éves Janka .hegyi j^ida narnvaro\'ás közben boriigoít s a lAjtöa ulon, ahogy liazaireló tartott olyan szjenoncsét lenül cselt io a kocsb/iS, hogy su\'yos agyrázkódást szenvedett Az eszmőleJm gazdát egy szembojövő uivo.ros találta meg, aki luunszáHilotta de már ne.-n lehetőit segíteni najto, mert néhány óra múlva \'meghalt anélkül, hogy eszméletre tért volna. Az ügyészség kiadta a temetési engedélyt
— (Megfagyott, egy 72^évea aaazony)
ózv. Ambrus Józscfoé 72 é\\»i gy-*x-g.elméjö e.mdöinclki asszony Ke.n«-nesnUháiyía határban megfagyott\' Ilolltestét a itilldötuölki vadászok la-lifejlúk meg.
Vennék zongorát
sürgősen készpénzért. Részletes árajánlatokat
„Intézet* jeligére ám a kiadóba, kérem.
- (Agyonlőtte magát)
Tapolcáról jelentik: Horváth Sándor 19 éves gyulakoszi iakos az istállóban édesapja forgópis^tolyáVal öngyilkosságot követett cl. Mire rátaláltak, már hMolt volt. Tettének oka isiA-rcttcn. Az ügyészség a temeted engedélyt kiadta, r { j; J.
- (Bileset u kutnAl)
Csesrtregi Fesenc muiűszemenyoi lakos a kútra ment vízért. A kűtká^-a körű\' fagyos jégpánoéi volt, elcsúszott és koponya törést szenvedett. A nagykanizsai kőzkőrházba sziiUUotlak, álla. potft igen snlyos.
- A Kfttollktu Sxemta
most megjelent dcceniberi, számábau IlermOain Egyed XII. Plus pápa első körlcvToléröl, Kosa János a magyar nem.eteszniérői ir, Petrich Bóia érdekes ionul mányban emlékezik mei R«-cineről, akinek harmadik ccn\'eiiAriu-mál minap üJUi«IiO\'te a kulturvilág. Sok más cikk, bő kritikai rovat éa változatos szemlék olvashatók mé^ a Szent István Társulat kitűnő íolyó-iratában, amelyr.iok előrbelésí ára egy évre 10 pengő.
A budapesti
ASTORIA
és
PALACE
SZÁLLODÁK
komfortja lokélataa,
ellátása kltUnS, 27« irai mársékaltsk.
ASTORIA Atterméban
FELLEGI TERI
<n«k«l.
¦aa tanci
ZALAI KÖZLÖNY _ 1989. dtcember 30.
Boldog uj óvat kíván kedves vendégelnek és Jóbarátainak Kollarits Géza uj|. éa hAltyfodrász Boldog u] évet kíván PISCHEL KÖNYVKERESKEDÉS paplrAru ós iróaxa\'rak raktára NAGYKANIZSÁN, Horthy Miklós út 1. sz. és kéri a Jövőben Is a szivei Jóindulatú támogatást. Telefoni 170. szem
Windischné kivan nagyon boldog uj esztendőt kedves hölgyeinek 1 Ffl-ut 6. Női kalap-szalon Kedves üzletfeleinknek és jóbarátainknak ezúton kívánunk boldogabb uj eszlendöt és kér,Uk továbbra is szíves pártfogásukat Schless Testvérek DoíU-lír 10. Horthy M.-ul ». Boldog uj évet kíván 104 éves Berény József és Fia ékszerész cég Nagykaalzaa, Fő-at 3. Boldog uj évet kíván üzletfeleinek Pálcsics Ferenc fonalfeatögyára Natykanlxata
Boldog uj évet kivan kedves vendégeinek Központ Szálloda Boldog, békés ujesztendőt kivan kedves vevőinek és jóbarátainak Márkus Károly Lenk-sülőde Zrínyi Miklós utca 42. ¦ Kedves vendégeimnek és ismerőseimnek boldog uj évet kivánok Szever József vendéglős Minden üzletfelemnek, kedves vevőimnek és jóbarátaimnak békés, boldog uj évet kívánok Riftor András
Boldog uj évet kivan kedves vendégeinek és jóbarátainak Filipovits László url- éa hőlgyíodrász Boldog uj évet kivan kedves vendégeinek, jóbarátainak és a sörgyár vezetőségének KOPLÁH MIHÁLY „Ssép Ilona" vendéglős Mélyen tisztelt vevőimnek és jóbarátaimnak békés, boldog uj esztendőt kívánok Beleznal János fűszer-, csemege- és kslonai felszerelés kereskedő Sugarat 55. Tolefoa «25. Boldog uj évet kivan a mélyen tisztelt üzletfelelnek Wajditl Dióda Ofenbeok iiplf Etil
Kedves vendégeinek és ismerőseinek boldog uj évet kivan Guttmann Anna Bafyar Király vondéjtlöa A Kellemes és boldog ujesztendőt kivan kedves vevőinek Boldog uj évet kivan mélyen tisztelt vevőinek és ismerőseinek Adler Miksámé
Boldog, áldásos uj évet kivan mélyen tisztelt vevőinek és jóbarátainak vitéz Tóth Béla kereskedő Sugár ut 40. Telofoa 334. Boldog uj évet kivan igen tisztelt vevőinek Mandl György szakképzett látszerész Nugykaalssa, Erraebet tér 21.
Kedves vendégeimnek és ismerőseimnek boldog uj évet kívánok Háry János vendéglős Mélyen lisztéit megrendelőimnek hálásan köszönöm az elmúlt év fdyamín volt szivea jóindulatú lámogatáaukat éa egy szerencsés BOLDOG UJ ESZTENDŐT KÍVÁNVA tiszteieltel kérem, hogy nagyrabecslllt pártfogásukat az u| esztendőben fa fenntartani szíveskedjenek. Kiváló llazlelellel Papp Oszkár clpitzmetter Kedves vevőinknek boldog uj évet kívánunk Miltónyi Sándor és Fia
Mélyen tisztelt üzletfeleinek , boldog uj évet kivan VARGA NÁNDOR kelmefestő Békés, boldog uj évet kivan ni. t. vevőinek Lenk Kajetún „HARGITA" sütöde tulajdonosa Boldog uj évet kívánunk kedves vevőinknek Szloboda József és Fia Irógépvállalat Nagykaahua, Fő at S. Tolefoa: 603. Boldog uj évet kivan a mélyen tisztelt vevőközönségnek Golenszfcy Divatüzlet
Áldásos boldog uj évet kivánok kedves vevőimnek Bárány ékszerész Nagykaalzaa, Horthy M.-at 3. \' Kedves Vevőinek, üzletfeleinek és jóbarátainak boldog, békés uj esztendőt kivan Parragl György bőrkereskedő Cieagory-ut 5. azára. Boldog uj évet kívánnak mélyen tisztelt vevőiknek és jóbarátaiknak Májon Testvérek mukőszörűsök Buldog uj évet kivánok mélyen tisztelt vevőimnek Stern J. Kálmán F«-ut 2.
Boldog uj évet kivan mélyen tisztelt vevőinek és üzletfeleinek Hamburg Zoltán béröndöa *a»Tka*laaa, Ilnlhy Hal 1. Boldog uj évet kíván mélyen tisztelt vevőinek és üzletfeleinek Tornyos István üveg- és porcellánkereikedö Fial 34. Boldog uj évet kivan mélyen tisztelt vevőinek és üzletfeleinek Kelemen Rezső fűszeres gyarmafirunagykereskedő Boldog uj esztendőt kíván Erdős hirdető iroda Badapiil, VI., Tirez-kers! vs.
1939. december 30
ZALAI KÖZLÖNY
Boldog u] évet kivan minden kedves vevőjének
Virág József
.\'!,,« él dlvatb.il, Fd ni 8.
Kedves vendégeinek és ismerőseinek boldog, békés uj ével kivan
Róth Ferenc
a .Pannónia" bérlője
Boldog uj évet kivan igen tisztelt vevőinek és jó-barátainak
Babics Lajos
mészáros és hentes i\'n-ut 10.
Boldog uj évet kivan tisztelt vevőinek és jóbarátainak\'
Petrlcs János
mészáros és ticnlcs Erxlebot-tev 4.
Boldog uj évet kivan tisztelt vevőinek és jóbarátainak
Rein Andor
mészáros és lienfcs
Boldog uj évet kivan tisztelt vevőinek és jóbarátainak
Tarabó Gyula
mészáros és hentes
Boldog uj évet kivan igen tisztelt vevőinek és kedves barátainak
Babics Imre
mészáros és hentes
Ctongery-ut 21.
Boldog uj évet kivan
vevőinek és ¦ jóbarátainak
Marton János
hentes
Boldog uj évet kivan igen tisztelt vevőinek tfs jóbarátainak
Kapoll Ferenc
mészáros és hentes
Boldog uj évet kivan kedves vendégeinek
Turul étkezde
tulajdonom
Ez évben is
legalkalmasabb ajándékot
újévre.
mellyel tartós örömet szerezhet,
Kopstein Mázlii
vehet.
FíiííkIímIí
Virágállványok
Teakncsik stb. sib.
US iiiifft! Ibi Ml
10 pengő Írógépe
Szabó Anta
¦por .üzletében
lasikaÉsa,
Fő-ut 5. 87.
" havi részletre vehet nagy-szerű hordozható
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyasainak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Padmaniozky-utoa S.)
Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a Jelentkez* olvasók részére.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
FELHÍVÁS!
Az 1862-ben alakult Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet
mini az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja 1940. január 1-én nyitja meg
711 ik M-tóÉs Mimiit
Egy heti-bitéire bitónktól 1 P IW tondff, de Jo*vezhetó egy könyvre több heti-betét Is.
A hetl-bclét 3 évre szól, de kívánatra bármely év végén elszámolható.
K61c«8nok*t adunk tagjainknak bekebelezésre, értékpapírra, vagy kezességre.
Tnkaréfebetátekot a legjobban kamatoz-talunk.
jegyezhetők 40 songé* asletrosxok Ij,
amelyek ellenértéke azonnal, vagy negyed-évi 10 pengős részletekben fizethető.
I llisslasiiiii Ssilljgjjlrl Síitrtiral
mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja Igazgatósig* Csengery-nt 7. dr. RapoCh-ház
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
29993/1939.
Tárgy: A munkaképtelen hadirokkantak illetve hadiözvegyet eltartó családtagjának és a 24. életévüket betöltött volt szülötten hadiárváknak .Kivételes ha. digondozási Igazolvánnyal" való ellátása.
Hirdetmény
Közhírré teszem, hogy a m. kir. Honvédelmi Miniszter Ur 58000 — Eln. Hg.-1939. számú rendeletével lehelöve letle, hogy a munkaképtelen és ellsrlásra szoruló, hadirokkantak feleségei. Illetőleg gyermekei, a hadiözvegyek 24 évnéí idősebb (volt hadlárva) gyermekei és a 24. életévüket betöltött voll szolötlen hadlárvák oly Igazolvánnyal leitassanak el, amellyel alkalmazás szempontjából Igényjogosult hadigondozott jelentkező hiányában a Ilii. 27. §. 3. 4. és 5. bekezdésében felsorolt hadigondozottakkal egy tekintet alá esőnek vétessenek számításba.
Az Ily .Kivételes hidlgondozásl Igazolvány" kiállítása végeit a kérelmek a hadigondozó bizottságnál terjeszthetők elő. (Városháza. I. titi. 9. az. a|t*. Bővebb felvilágosítással szolgál Dr. Bojt István v. gyakornok.)
A szUIŐHen voll hadlárvák részére 30 éves korukig állllhatő kl .Kivételes hadigondozási igazolvány", amennyiben vagyon és keresetnél-ktlllek. Kiállítható ezenfelül oly 30 évnél ldöiebb volt szülőllen hadi-árvák, vagy más kedvezményezetlek rétzére Is Igazolvány, akiknél a H. M. Hg. osztálya 1938 évi január hó l-e utáni kelettel adott úgynevezett .Munkavállalási Igazolványt."
A .Kivételes hadigondozási Igazolvány" a hadirokkantnak, illetve a hadiözvegynek csak egy családtagja részére állítható kl és hogy több családtag köztll melyiknek, azt a hadirokkant, Illetve a hadiözvegy Jelölheti meg.
Az igazolványok a kiállítástól számított 1 évig érvényesek, azután évenként meghosszsbllhatók.
A .Kivételes hadigondozási Igazolvány* .A zsidók közéleti és gazdasági (elfoglalásának korlátozásáról1 szóló 1S39. IV. i. c. hatálya alóli mentesség Igazolására nem szolgál.
Nagykanizsa, 1939. dec. 29.
PoIgármesUr.
10
ZALAI KÖZLÖNY
1939. december 30.
MEOHIVÓ.
A VI-VII. ker. Keresztény Fogyasztási Szövetkezet
41-ilí éii rendes kö^yillésit
IMO. Juoít 7é» délután 2 órakor
8 Kisrác-utcai Iskolában tartja meg. melyre a t. üzletrésztulajdonosokat tiszteletlel meghívja
ai Igazgatóság.
Tárgysorozat:
1 Igazgatósági és lelilgyclőblzoitsági Jelentések.
2. Az 1939 évi zárszámadások előterjesztése, mérleg megállapítása, a nyereség feloszlása, az Igazgatóság és fetllgyeló-bizottssg felmentése feletti határozathozatal.
3. Öt tagból álló telügvclőblzotlság megválasztása egy évi időtartamra.
4. A Szövetkezet hivatalos lapjának kijelölése.
5. Esetleges Indítványok.
(A zárszámadások megtekinthetők a Szövetkezet pénztárosánál, Vajda Ferencnél, Kclsölcmetö u 5.) 319»
Nagykanizsa megyei város polgármesteritől.
30834/1939.
Tárgy : A világítási áram dija 1840. január t lót.
Hirdetmény.
1940. január I-101 kezdve a ma gánviliglKsI és háztartási áramdíja kllowittótánként a következő:
a) egyiatifá|u áramszámltló esetén 60 (hatvan) aranyllllér, (addig 63 filter vol);
h) kéttarlfaju áramszámliló esetén a léléllell közvilágítási Időszakban 60 (halvan) arany fillér;
c) kétiartfá,u átamszámláló esetén a féléjjell közvllsgllásl Idösza-kon kívül eső Időben 36 (harmincöt) arany fillér.
Nagykanlzss, 1939. dec. 22. nm Polgármester.
30639/1939.
Tárgy: Erdei mtjia érliVeillése.
ÜMSllilÉli IIIÉif
Az 1939/1940. évi rendes erdei föhaaználatokból (39.75 kat. hold területről) kikerülő cca 14 m» kőris mfilára nyilvános zárt írásbeli ver-senytáigyalást hirdetek.
a záit írásbeli ajánlatokat, melyeknek borítékja .Ajánlat nagykanizsai városi erdőkben 1939. évi vágásokban termelendő müfára" jelzéssel látandó el, legkésőbb 1940. évi január hó 4. napiának déli 12 órájáig a polgármestei! hivatal Iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
Bővebb felvilágosítás a városi gazdasági hivatalban nyerhető.
Nagykanlisa, 1939. dec. 27. stge Pplgarmester.
30884/1939.
Tárgy: Lakás bérbeadása.
Hirdetmény.
a város tulajdonit képező Hu-nyadl-u. 16. szám alatll házban megüresedett kétszobás lakást 1940. évi január hő 2-án d. e. 10 órakoi a városházin 1. em. 20. szám alall nyilvános szóbeli átverésen bérbeadóm. Bővebb felvilágosítás ugyanott nyelhető. Nagykanizsa, 1939. dec. 22
..-ajjo Polgármester.
„4 botor l-ben"
Mii ágy, Járóka, pólyáló; a modern gyertueknevetóa nól-klllözhotetien bútora. Megtekint hető NaRykaulrBan az Om. SUfAnlá. Gyarmekvldt! SíJJraUlgea, Er/aóbet-tér 4. az. Megrendelhető1 Sitachó litvánnál . Sugár-ut 26. sz. at-tt.
Gyermekkorcsolyák,
l*ol*i* waraenykorooelfék
legnagyobb választékban és legolcsóbb árban kaphatók
Sohlesinger Gyula
vaskereskedőnél (Szarvas-éptliel)
KatonaifeUxarala>«ak egyenruházati oikkek
egyedól legolcsóbban beszsrethttők BEL EZ IMÁI NÁL
Sugár-ut 53. Sí. Teleion 625. .
Kárpáti József Kaposvár,
lött vadat
legmagasabb áron vásárol, Telefon 369.
HOTEL 0OltVI*
BUDAPEST
VIII., Csakmy-s. 14. Hiarall Szlaháznil Családi azálloda a város szivében. Uionnan berendezve, központi latit, hldet-meleg folyóvíz
Egyágyas szoba P S-—, kétágyas PS—
Hideg
Élénkebb szél, további felhősödés, néhány helyen havazás, a hegyeken hófúvás. a nappali hideg egyelőre még nem változik, sí éjszakai lehűlés gyengül.
A kleteoroiotrtal Intézet noajkojiüoMl ¦BBsTbayeJöatlomsaa Jelenti i , •
(l«rnér»éklel t*got.p tata 9 é*»ko» -II 8, ma rerael — délben —8\'3
r»«n«d»k 00 -
— Tokiót m aua a Koptieln Butor-irukia állandó bnaorUauloiaát IzJáaes se olosó tiotorokat kedvező Hzetéal tel
tótolekkol vásárolhat.
Uiévre
lagszebb ajándék a
művészi fénykép
VASTAGH íotómüterméböl
lll.V
Sny
Csillárok,
falikarok,
éjjeilszehrÉny-lámpilR
egyszerű és diszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGY.-nél
Sugár-ut 2. m
APRÓHIRDETÉSEK
a...uM,.«.4..díj. VMSrn.p 6. anno.... 10 .1*% iHlin, mind.. I.v.bbl u. S ml:. h.tkSin., tű u.lg SQ.mUr. .ini«, lovAbk,! ui j mi.,.
AllAs
Előkelő Biztosító Intézet azoonili belépésre (elvess egy garandaképes péaa-beaae«lt. Jslentkezis Horthy Mlklós-ut 4, I. emelet 3198
Gipiaakeardoa és bognár felvétetik az ujnépi gazdaságba. 3184
QaMrfa felvétetik az ujnépi gazda, •ágba. _3184
•aabalaae felvétetik az ujnépi riz-disagbs. 3184
Egy lóllfzö beiáreaSt keresek egész napra Tlbolt, Eölvöitír 33 3209
Pőznlludó beJepanSt felveszek. Smár nl ie/e. földszint 2. 3212
BaonArt konvencióra április elaelet belépéssel keres telsőiáncl gasdsság. 3214
¦•JipaaSl kerea Várkutl Károly posta-tlsit, Teleki-ut 4. 3218
ADAS VÉTEL
Zélooeétfalat. és Insinui ruhát veszek Mariim Uéza Király-utca 31. 3125 .
Agytollol, használtat Is. állandóan vásárolok Itlticlicr MátyáB, Király-utca 35. DIazpárnák toltele. 6
Vaaaák aeagep4t sürgősen készpénzéit. Részletes ajánlatokat .Intézet" Jeligére a kiadóba kérem. 3210
Zrínyi Miklós utca 24 alatt AtkSIteV asm miatt többféle tárgyak él bútorok eladók. 3203
lakás üzlethelyiséo
Kliricz utca 42 sz. haataaaalet szabad kézből eladó vagy kiadó, azonnal átvehető, 3213
ötizobás komfortos snatjAatiAa májúi l-re kiadó. Bővebbet: Oolenszky Divatüzlet. Fő-ut. 3217
iolotholylaorj olcsó bérrel forgslmai helyen asonnal kiadó. Telekiül 10. 3215
uaz ÉS ingatlan
Város köaepén modecnáiáU1 ház ét még több adómentes családi- és bérházak, házhelyek eladásit kSaaetlteas. Hoiváth, Sugár nt 42. 3194
Keresek oaaíatllhaaat vagy telket megvételre. Mániátokat a kiadóba. 3188
Több adómentes magán- is bérházat, házhelyet, szőlőt és földeket kfaaetlt Pipp. Teleki ut 8. 3001
_kOlönféle
Középkorú nyugdijáé úriember nöliI venne mfl-ödő tanító- végy óvónőt. Clm a kiadóban. . 3207
Maayaaeaenyl (eekBvil) feav. képeket Vaotagh falónál.
Levét bélyeget, régit is ujat, nap! postából származó tömegbélyeget kéea-aánaéi-l értékesíteni teliét minden háttőn Hiteléit a Zani Közlöny szerkesztő-tágéban
Aortataxi — Bérautó szolid árban kényelmes autók mtgiftndelhetők. Kant-iiiBiin Manó. Telefonállomás 222. 295
Hölgyeim I Legújabb, legszebb béal-munkaaalatakat tltlirekárt előralzol Böhmné, Zárda-utca 8. 3206
ZAlHl KÖZLÖNY
politikai napilap. KiiiJJn: „KÍIjazdlláiil R. T. Nacykanlieo" Fulelőa klndó : 2.1.1 Karoly. Nyom&tott r a „Közgazdasági H. T. Nagykanlisa"
ayqmdájában Naoykanlziaa. (Nyomdáért leteli Zalai Király.)