* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
25.63 MB | |
2019-08-26 14:48:12 | |
Nyilvános 979 | 2307 | Zalai Közlöny 1941 074-098. szám április | Zalai Közlöny Politikai napilap 81. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: \\\\7 8I> évloiyam 74 utam. kos az árvízkárosultaknak I NagjrkaojUsn, IMI. Április 1. kedd ára 12 fül. ZALAI KÖZLÖNY UUXblup ,U-lul:i,i. POLITIKAI NAPILAP FelelCs szerkesztő: Barbarita Lajos Elfiíliclhi ira : egy hón 1 peagó «0 fillér. Sicrltoitőeígi ?8 kiadóhivatal! tuttodi 78. nz. Lázas órák a Balkánon Holnapra várják a belgrádi kormány-nyllatkoMtot - Holnap fejeződik be a jugoszláv mozimán Maciiek, még nem döntött, ragaszkodik koronatanács létesítéséhez — Aláaknázták a Bulgária falé eső határaávot — Egyre jobban elmérgesedik a jugoszláviai német-flidözés ¦•Hin Sexébe vetta g& helyzet tieztezáaát. Budapest, április ( A \\ Ibida^esÜ Értesítő zágrálri értft-sülibn szerint a horvát líépvisriíik fa amitorok nagy számban iiuumk Zábrabba, l»gy M«o;<jkkcl lárgyafl,-Jsiiak. A horvát aHásponl :okiiiloi4-ben csak Kossutich jcfcnteVc után dóii;enok, - ¦\'¦ • \' \'.; | \' Jlotgrádi jtAontás szerint u külpolitikai lielyrct miatt a pyugtJB*n&ág Polgnidban ogyno nÖ. Nóveái a nyugtalanságot az a tény, liogy a szigom cenzúra minit a Sípok csak fuvatakw jeonté-tokoi közölhetnek. Von mtm uéhiot követ joíűntóN-léolro liazaütazott Borftínbo. \'A bwÜiii juflo&zláv kó\\Ot viszont Beáidban UUóikodik, Így a diplomáciai tárgyalások . szüneteinek. Bolgniit, i\'qirjrs 1 Stcfuni) M«cf,ok>ot lietgiúirbolb szfm- tekuiU un&zolják, hogy , vaifeíi» a knrmáuybwi való részvéteit, >••\'¦ tiki. Maotek több feltátelhoz köti tároi-vál lilás át. Kívánja a koronatanács ir.egaáakitását ogy srorb, egy horvát és egy szlovén taflanl línnek a korona tanácsnak k*fli dötuanie a küt- ét belpolitikai kór-\'ló.- oM eu. Mucsek r.em ismeri et a fiatat k.iYúwwk liatalomrajutá\'sát és Imugsutyozza, ltogy ioin áál iiuídjábttu olyan kormányban részt vorwii ós olyano\\kkaa együtt működni,\' ttkik öt ogykur Votanóztatták ds gyAoMrik nevezték. Zágráb, áprrls 1 Kossuticb. Vaaofc kikiiMótl/i, U9-grádi targyatásait befejwivo, ma regg**" visszautazott Zágrábba. Yeta együtt utaztak a honvát fővárosba Suta) éi Smoljan horvát minisz;enak is. M»oiek ma déWotl meghallgat fci Kossuttoh ;olcjit$sót és csak azután dönt. Szabadon bocsátották az Internált horvát nacionalistákat sznbaUou engedték. ¦¦ Zágráb, április J (NTI) Hitelt érdemStí rorrásl>ól szúr-\' maKÓ értesülés szerint M&ctek és a horvát nacionalista toépvistílÖk éi\'iiit-ktezésbe léptek cgymássaft. Horvát kö-röWen címek eredményevek tudják ait, hogy « hónapok éta kijolóflt táborokban lévő horvát nacionaKsláVat Zágrábból elkSltSziek a zsidók Zágráb, április 1 A zágrábiaknak föltűnt, hogy n zsidak nagy részo Splithe ás más káKotőbe utazott. A zágrábi zsidó vii-Tanogytíd stinto tdijosen kiürült (NTI) NIs környékén vonták össze a jugoszláv hadsereg fő erőit Rrima, április 1 Itali Zingarelli, a neves olasz riporter Szófiából jelenti lapjának, hogy a a Jugoaztávbolgár határról hátravonták a jugoszlávok a határotokét és az Összes átmenő helyeket aláaknázták. Már csuk a nemzetközi vonalok közlekednek erre. A határ mentéről a polgári lakosságot a jugoszlávok az ország belsejébe Szállítják, Megállapítja a riporter, hogy a jugoszlávok a mozgósítást már március 24-én megkezdték, tehát a hármas-egyezményhez való csutlakozást Jugoszláviában lefoglaltak két Olaszországba Irányított román vonatot megelőző napon ds április 3-ra be is fejezik. A jugoszláv lőerőket Xiskör nyékére vonták össze a görög-bolgár—jugoszláv határ mentén. A hadianyagot szállító vonatok állandóin robognak az ország belsejéből Déljugoszlávia felé. Eden B*1írádba érkezik? Bölgrád, április t A jugoszláv fővárosban az éjszaka olyan hirek terjedtek cl, hogy Kden angol külüüvminisz-* ter és Dili tábornok a közeli napokban Belgrádba érkeznek. Bukarest, április 1 A román határon át ujabb nemet menoküUek érkeztek Jugoszláviából. Később a batárt torták és kél kisebb csoportom már csak 50 ember tudott átjönni, holott többszáz német érkezett a határra. A meneküllek Temesvár mellett Stamora községben felállított menekült\' táborban kaptak otthont, ahol a romániai német népközösség tagjai látják el őket. A határról látni lehetett, hogy két faluban. Ztchifalván és Kud-richon tűz pusztított. A menekültek elmondották, hogy kél Romániából Olaszországba irányuló vonat-szállítmányt {gabonu és olaj volt a vonatokon) a jugoszlávok Viu-koveeénéi lefoglaltak. A szerb dunai flottát Gradisco kikötőjében vonták Össze. Sxarb tlittaftftk felgyújtottak agy délbaranyai falut Budapest, április 1 - Az Uj Nemzedék berlini je- Tctőpoiiton az Izgalom Belgrád, április 1 A jugoszláv főváros lakossága vonatokon, autókon és egyéb jármüveken tömegesen hagyja el Belgrádot. A kormánv utasítást adott a rendőrségnek, hogy akadályozza meg az ország belseje felé irányuló tömeges elutazást. A mozgósítás gyors ütemben folyik. Az iskolákbnn a tanítás szünetel, a vasúti forgalomban erős korlátozások lép tek életbe. Tegnap este az utolsó injmel és olasz csoportok is elhagyták az országot. Tegnap csle hangszőrókon lentése szerint az egyik délbaranyai német falut a szerb tüntetők felgyújtották. A falu teljesen leégett. Berlin figyeli, az eseményeket, ele nem láp . fel uj követelésekkel, azl sem kívánta, hogy a jugoszláv mozgósítást szüntessék meg. \'¦ r Az Esti Újság berlini tudósítása szerint a nemet fővárosban Hangsúlyozzák, hogy \' a helyzet tisztázását níár B«r-1 ¦ tln ve,tte kezébe. miután az sem nyilatkozatokkal, sem szavakkal nem oldható meg. Hangsúlyozzák, hogy német nagylelkűségnek és-türelemnek is van határa. A Pest zürichi jelentése szerint oltani körökben ugy tudják, hogy szerdára, a mozgósítás befejezésére Jugoszláviának egy millió katonája lesz fegyverben. Belgrád, április 1 A kormány ma miuiszterta-nácsot tart. A kormáhynyíTalkö-zatot holnap ismertetik. i jugotzláv fővárosban t. figyelmeztél lék Belgrád lakosságát, hogy őrizzék meg nyugalmukat és maradjanak a helyükön. Egyben elsötótitést rendeltek \' el. Eden Athénben marad Róma, április I Rónia nagy figyelemmel kiséri Eden és az angol vezérkari főnök athéni tartózkodását, a mit mos! Churchill utasítására meghosszabbítottak. A Popolo di Bonta szerint Anglia célja világos : — olajat önteni a balkáni tűzre. Macaeket Belgrádba várják? ^Berlin, április 1 (NTI) Belgrádi jelenlás szerint ottani politikai körökben a hét közepére várják a kormány tanácskozásainak befejezését és legkorábban csütörtökre a miniszterelnök nyilatkozatát. A belgrádi német követ tegnap este jelentéstételre Berlinbe, utazott. Kossulich, Macsek megbízott- ja Belgrádban kijelentette, hogy odaérkezé.se tisztán tájékozódó jellegű, Macsek még nem döntött. Hir szerint felmerüli az a terv, hogy Macsek a közeli napokban Belgrádba utazik. A pénzügyi és az államminiszter Zágrábba utazott, a posta- és a kereskedelemügyi miniszter Bel* grfidban maradt. Hadviselői cselekedet volt-e az amerikai hajó elkobzás? Róma, április 1 Az olasz hajók amerikai elkobzása ellen az olasz sajtó élénken tiltakozik. Berlini hir szerinv német hivatalos körök kijelentették, hogy az ügy alapos tanulmányozásra szorul és tehetségéit hogy annak nagyobb jelentőségű következményét lesznek. Hivatalos körök még nem nyilatkoztak atek in tétben, hogy, a Amerika ( részéről cselekedetnek minö- tőrlénleke hadviselői sitik-e. Washington, április 1 Hull külügynüuiszter sajtóértekezleten, nyilatkozott ^hajó-elkobzásokról. - Kijeíentütle hogy az tisztán védelmi intézkedés, mert az ideasn hajók legénysió-U\'olytHtaB az 5. oldalon) VMM KÖZLŐN* 1941, lp/1\'1» 1 ÓVJ* SZEMÉTI ZSOLDOS GYULA íriimihr, üimiu h lálszoréssoiesler, \' F*-ut 8. (a Korotia-íiiUodíval txmbtn} i\'.rcJill Zilu-ltnciJk, bAmJrök, iínnír.\'>.. min-dtnl.JU {avUiuk. Si.raorYoil nttplt k tlkíu!l4*t Tihanyi János Lajos Nagykanizsán Nem jull káálVlást- remkv.ni. Nem jöti ke eíni. Nem jő!l önmagái ii<S,)szer ríiMieni. Mindent. a Tihanyi .tíinns l.njos név viselőjóiiek nincs is szíik-séjfD, Azórt jötl, liogy az apostolok 5ol>o(ífísi\\val aldoiAtol hozzon 6- fet-rráMtü i> vidék müvet) tixand Urnát, do rdni/z;i ;i magvai- kó ^íuuivtíM-vlúnot is ko bc:e^cs i bcidegzfidötlség lnidiilaliiWl. Az egyik: —!8 !elkiiK)»e-rc|len íi&\'mükercskfdp.lCui olúrnszlja o vidék toriobb üriltótait M ni.\'uotmrt-rmiklud, h"inisitváiiyokk:it, műtermék selejtjeivel As kontárok (0ntegképehéj s a kozöas&í erekwl ^n\'cj VUi eló-godv*; A másik: — a k4f»0II)Úvé->ZCfa kő e!k árazásán;U ugy*. (luhai\'id/iuik s .százasokkal, hogy « kjfipMB Ive\'uk zön» ciniiiil sem juthaj komoly muvószi ír-lökelitíCz, Közlői míivósz*.\'k Sz&z ti nyomorognak. Tihaiyi János Jjojos fető-mOvmt hátiul üzent cine.\'í a Ké\'.-kul-tiirft.gátSo jelenségnek ói ívelt sora óta iijKíigok hasábjain, a rítdioit ál, előadások, s/6,*vczked4>ck> midezévjek sorozatán át, sok fáradságíjai, sok anyagi Áldozattal, sok kc\'tome Síén ta-l>us/|alattal, de mindmáig sCiii c>üg-fjedve folytalja cKcnúk a harcot. A imWésweltéri, a iníivészcit\'rt, a közöu ségért és a magyar kuS\'Uráért, Nem törődik azzal, hogy m\'t voízíI rajta, amikor Itthon ói kúlfóklóii jgbi\'kOpós kó;>e\'nck javából minden városion ott hagy m\'-li,\'u)v:ii a megszokott kJáKitási árak tizedéért. Teszi tóért, hogy n Yidék lásson és kapjon jó kotokét, olyan áron, amelyen ine^ is mdja venni $ tv/ii a művészi tatás, igény, -színvonal gyarapodjék a vidéke.i. Fa. M.niku -:i, megszállottja az ftmiiaffién való művészet közkinrí-só \'téuténefc, a tiszta, becsftieles módoknak, a melyekkel a művészetei át lelici iidni a kozőnsésf nyUvílnosságárjak. * Mml-Mv husz fcé.jél hozta el Nagykanizsára. Az idó, um\'.l az einbor Tihanyi János Lajos, az ihleteit, mély-lclkíi e.nber és husz kéjw társaságában ollóit, a szelitenl felfidaV-*, 11 nflaVésst éilékiibogismerésben való gazdagodás, a ntagiwKnda leitó kultur-fOrdft öf mérne. Mind a husz vásznon oll ragyog Tihanyi János I,ajoS önvall nnásán <k CZ a \\\'V-./<-lfUr, közben ni;:i]u,H mond n la: - Novetúdék koromban, Sík tanulás után ngv nyúltam e\'íiször a feíléik>- liez és ecsethez, mint ahogyan ű gyermek készQl az első áldozásra. ;Vzóiu nagy uiat járt me.j Tihanyi János Lajos. Nagy név leit, a le.ma-gyobbak közüfl való. i)e abbén az egyben ma is otl larl, ahol növendék koráhan. — minde.i kó .«¦ ma is irtá-zaios lebonilás a múvó.zei tisztasága előtt. Mostani vásznain ey érdeknsen megfiataJodott művészi nyelvezet kifejező erc> fogja meg korábbi «lk.->-lásainak ismerőit. A mai Tihanyi János Lajos látása gazdagabb, ecsetje frissebb, szJn-skátája fclszabnduitiiM>; Ic\\*.ííijc kristályosaiul, egéiz mcgje\'c. né* iidéhi), mini ahogyan me^szokiin s már-már elk<"my\\-c(lie \'őt a \'fcsléizcl világának köz véleménye. I)C mégsem a fi-anriás kőimyedséí divatja, nem a derül hajszoló olcsó hatásokra vilé löreicvós árulkodik a vásznairól, A sokat vívódott, sok ko\'XjéííjCn toha cl nem fáradt müvész-lélek felsziilxt. dulásának frisseuíge, ejy megtafltUt «j ér bányász-örönve és lendülete sugárzik itfnden ké^ierftl.- Ez a belső, uj fórrás-fakadás igazított" e\'. Tinanjí jáno^ Lajos alkotókedvéi « képz^- milvésre- mai stikrciüségél*u, irányok ulwsztöibBn. Iránya nem vü szolgájává senkinek, az bgyé\'üsége megma. radt légibb művészi értíkjefeőjének, a lelkiismerete megciri/t" a mai formíi-nyolv kö\\«tclményciliez a tisztes is^. nap művészi atopettelnck szilárd In-íónyosságait, Bátrabb *e\'.t a tévé; le ve.íö-tömegek problémáinak, a fény és árnyék játékának, a színek egy másra-hatásának fürge é. finom meg- oldásában. Beszédesebb letl n mozgás-elemek kivetitévélwn. I)*\' i#in adott fol egy joltányit V*m eg>Téiü tceíimikajának, rajzba balonság&rik erti teljességéből, művészi eszközei tisz-tosségének iiatározollságából Az, a fajta festő, aki nem ismer megállási, sem megalkuvást idinel, irán.\'okkal, hanem akit az isteni szikra őszlökéi solia.\'em pihenő tókéíelesedésre. 00 A lengyeleket elviszik, erdélyi menekültek főnnek helyükbe Nagykanizsára Másfél évvel ezelőtl, pontosan 1939 szeptember 23*Aii iv-íentek meg clsü ízben nagyobb csoportokban a lengyel menekültek Nagykanizsán. A kőL vetkező napokban hosszít? vonalok hoztak :t lengyel menekültekei. Ma már rilkábban látni lengyeleket Nagykanizsán, de még uton útfélen nallbatotl az oinbei\' lengyel szól, hisz míg mindig ötszáznál több |>ulgári menekült éli városunkban. Ezek egy része családostól kint lakott, á városban, másrészl közös táborokÓan voltak elhelyezve. ISz mösl mind megszűnik, jnerl még ezen a héten az összes lengyel menekülteket el-szállitjfik Nagykanizsáról. A Nagykanizsán élő és elszállításra kerülő őlilí lengyel (ebben a számban bent vannak a nők és gyermekek is} uj otthona Keszthelyen és annak környékén lesz. Keszthelyen is Iá-borban és magánházaknál he- lyezik el őket. Nagykanizsán a jövőben külön engedéllyel csak azok a lengyelek maradhatnak, akik már álláshoz vagy munkához jutottak és eltartásuktól saját magok gondoskodnak. A Nagykanizsáról elkerülő lengyelek helyére endélyí mcncr kültek kerülnek városunkba. Nagykanizsán lesz a meneküllek eloszló tábora. Bukovinai csángók, regátbeli és délerdélyi kiulasilott vagy álszökölt magyarok kerülnek ide, de legfeljebb 3 hónapig kapnak csak a táborban ideiglenes otthont, ez idő alall el kell helyezkedniük. Elhelyezkedésüket termé> szelesen a halóságok is támogatják. Miután az erdélyi menekültek száma kisebb a lengyelekénél, a labor felszerelésének egy részéi, 150 lepedőt és takarót már elküldtek Kosnára, i Beszterce-Naszód megyébe az ottani erdélyi meneküli laborba. Igaz gangster-történet a dologháztól a dologházig i Mi minden terheli a lelkét u kanizsai vároaházudvar kerékpár-tolvajának ? Nagykanizsán, Zala és vas több községében garázdálkodott Mészáros István 41 éves vépl eipészsegéd éveken át. Mar 1932-ben 7 évj szigorított dologházra ítéllek, amit Sopron-Kó-hidán ki is löllött. (Előzőleg nyolcszor volt már büntetve lopások, sikkaszlások iniall.) Tavaly márciusban került szabadlábra és Vépröl nem lett volna szabad eltávoznia. A nyáron mégis eltűnt Vépről. Mint később kiderüli, Szombathelyre vette útját, ott kerékpárt lopott, azon KJsszentgrotra ment, mínt gépügynök, egy gazdától ellopott 3SÖ pengőt, autóba ült és Budapesten elmulatta a pénzt. Pesten ismét lopofl egy kerékpárt, azon Veszprémbe karikázott, elzáiOgosjtotta a .kerékpár! és lopott helyette másikai, így eljutott ZalaszenUván-ra, önnél vasúti postával visszaküldte a kerékpárt annak, akitől ellopta. Gyalog indult Somló hegyre, az uton egy aulóbólegy felöltőt lopott, majd Zalakop-pányban ruhanemüeket ..adott el annak, akitől szállási kapott. Pár nap múlva visszament noz-záiuk és visszalopta az eladott ruhákat, még pénzt is lopott hozzá. Zalatárnokon öt napig munkásként dolgozott, de a hatodik napon feílörte a gazdaasszonya szekrényét és ellopott 300 pengőt, a pénzt Nagykaní-njzsan elmulatta. A kanizsai vá- BÁSTA MIKSA divatáruüzlete Bazár-udvar Tele/07^395. rosbáza udvaráról lopott kerékpárral jutóit .el,1 mint borügy-nők, Kemendollárra, •>megve[-egy gazda egész termését s mig %jrazda a hegyen készülődön a Xor elsziillilására, addig Mészáros hazaméul, azt.mondta a gazda felosógének, hogy az ura kitörte a lábat. Az asszony rohant ki a begyre, Mészáros pedig az ürestííi maradt lakásban feltörte a szekrényt és 780 pengői zsákmányolt. Ez a pénz is Budapesten rogyott el. Akkor a vásárcsarnok előtt ellopott egy motorkerékpárt és KÖvágóörsre robogott, ott azonban csendőrkézre került, majd a szombathelyi fogházba. Szombathelyen)i hirtelen megrokkant, nem tudott\'lábra állni, nem beszélt, mesterségcsen. kellett a fogházban táplálni. Két fogházőr kíséretében\' Pestre vitték báj megállapításra. Ekkor is vinni kellett, ment »nem tudott* menni sem. Peslcn megállapították, hogy tetteti magát. Erre egy szép napon makk-egészsé- Í;es lett, Visszavitték Szombat-lelyrc. Januárban egy este rejtélyes módon eltűnt a fogházból. Egy .szombathelyi,munkás adott neki szállást,, elvitte , hálából a "kölcsönkért* rubáit és pénzét. A pénz elég volt Zalaegerszegig. Ott megint kerékpárt lopott, de rajtacsípték; Ekkor dikieesel támadt a rend-Örökre, de hiába, -— visszakerült a fogházba. A szombathelyi törvényszék most Ítélte el ujabb szigorított dologházra, amelynek legrövidebb tartania 8 esztendő, Az Ítélet jogerős. KUOVUR, A MAGYAR NEMZETI BANK nagykanizsai fiókjánál az utóbbi hetekben több változás történt. Szabó Elemér főnök-holyettest végleg Székciyudvar-helyre helyezték .az- óttaniivki-rendeltség vezetőjeként s-már családja is elköltözött Nagykanizsáról. Szabó Elemér helyébe jött Szittya Elemér főnökhe-lyeltes Munkácsról. Ugyancsak elhelyezték Nagykanizsáról dr. Ányos Henrik\'tisztviselőt, aki Munkácsra került. * A BELÜGYMINISZTÉRIUM- ¦ BAN most ért végei a közigazgatást továbbképző tanfolyam, a melynek ünnepélyes megnyitásán\'résztvett dr. Krátky István polgármester is. Nagykaniísáról a tanfolyamot dr. Szűcs László városi aljegyző hallgatta végig, aki hazaérkezése után a szociális ügyek előadója lesz a nagykanizsai városházán. * ¦ P. HAJNAL\' ZÉNÓ nagyatádi ferences házfőnök, a kanizsaiak régi ismerőse, rend kivül tevékeny működést 1 fejt ki plébániáján tul is. Az elmúlt héten Csökölyben, majd Kaposszentbenedeken tarlott háromnapos missziót, illetve lelkigyakorlatot. Csökölyben kü lönös jelentőséget adott a ilM..jiprllli 1. ZALAI KÖZLÖNY BÚTORAINK kdziamerten tartósak, szépek és mégis olcsók. Most vásároljon, mart még régi, olcsó árban tudjuk kiszolgálni! Kopstein Butorhaz Nagykanizsa. :,.u missziónak az a tény, hogy ez alkalommal szentelték fel az nj keresztúti képekel és ekkor helyezték, el az uj katolikus is-kftla alapkövét. . VANNAYJÁNOS zeneiskolai igazgatónak zenekari szvitjét, amelyei a múlt * hónapban nagy siker\' mellett mutatták be a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, a nagykanizsaiak is meghallgathatják, amennyiben csütörtökön, április 3-án délben a rádió is Közvetíti a kitünős postás zenekar előadásában, A zenekari szvittel Eördög János vezényli, aki a budapesli bemu-lalónak is karnagya volt. * VITÉZ TÓTH BLhgTu e a nagy kanizsai Baross-elnököt a Baross Szövetség országos cukornagykercskedői esopórljá-nak elnökévé választották meg. A keresztény kereskedelem érdekében kifejtett sokéves, szorgos közéleti munkásság jutalma a bizalomnak ez a megnyilvánulása. * FORRÁY. 2ELMAÍ í a Zalai Közlöny hasábjairól jólismerl kanizsai iró-tchelség végleg elköltözött Nagykanizsáról. Szűkebb hazájába, Kolozsvárra tért vissza, ahol a postánál kapott állást. Az irodalommal azonban nem szakította meg kapcsolatait és gyakran van Nyirő József és a kolozsvári újságírók társaságában. W) *| m\\%\\ *\\* ¦ ^;Tffí ÍT;?g fft& MLINKO KLÁRI, *~ a nagykanizsai zeneiskola volt növendéke, aki mint Zat-hureczky-növendékjelenleg már a Zeneművészeti Főiskola negyedik osztályát végzi, április ívén, szombaton mutatkozik be újból Nagykanizsán. A zeneiskola hangversenyén önálló számokat\' is játszik, de közreműködésével előadásra kerül Doh-uányi zongora-ötöse is. »P! «rí#i¦ w> wm wm GATHI-GRAF ERNŐ, \' a Zalai Közlöny segédszerkesztőjének legközelebbi (huszonnyolcadik) rádióelőadása .szerdán, április 2-án délelőtt 10 óra 45 perckor lesz: \'Hiresáp-riliv trefják\'. címmel. - Naptár: Április 1. kedd. Rom. B*t Hugó ]ik. Protestáns Hugö. hraei. Nlznrt hó 4. i Nagykanizsai Iparoskor évi közgyűlése A Nagykanizsai Iparoskör vasárnap tartott közgyűlésén csak niérvAkell számban jelenlek meg u lagok. Samu Lajos elnök megnyitója után Csete Lajos olvasta fel a Ütkári jelen-\' lést, amely felveti a, kérdési, bogy. az elmúlt 8 év mtghozta-e az Összefogást és a társadalmi megértést ? Sajnos, az összefogás még nem teljes, de remél), hogy az elvetett mag lassan terebélyes fává nő. Máris szép ez a fa, de még sok levél férne el raji. A levelek alatl a lagokat őrli, amelyeknek száma ez év elején 1122 voll. Ehliez az év folyamán GU uj tag csallakoozlt. Megemléke-¦zell a jelentés az 1790 kötetes könyvtárról és liuísz -József könyvtáros ügvbuzgó munkájáról. Jelentős volt az Iparoskor életében az elmúlt év, mert a nagytermet kibövílették, szint paddal látták el és az összes helyiségekel kifestették kb. 12 ezer pengő költséggel. Ehhez 7500 pengő kölesönt az Ipar-lestüleltöl vett fel töríeszlésrc az Iparoskor. A jelentések elfogadása és a kötelező tagságra vonatkozó alapszabálymódosi-tás után került sor a választásra. Egyhangúlag a következő tisztikari választották meg: Ügyv. elnök : Molnáft-Gyula cipész, alelnök: Makoviczky Gyula cukrász, jegyző: Gábor József asztalos, háznagyok: Hahn Károly lakatos, Szloboda József műszerész, vigalmi elnök : Szabó István fodrász, vigalmi alelnök : Horváth Géza asztalos, pénztárnok : IfofF-mann Antal cipész, ellenőrök :. Kováls Antal nőiszabó, Gumi. lár Ferenc fodrász, számvizsgálók : Szálinger József szilagyár--tó. Kováls Ferenc csizmadia és és ifj. Rózsás János szobafestő, könyvtáros : ifj. Huisz József szabó, Leidl Gyula cipész. Választmányi rendes lagok lettek:\' Baán Lajos szobafestő, Filák József cipész, Fruhwirt János szabó, Gcrö Soma kárpitos. Helyei Imre asztalos, Horváth .Tánosné nöiszabő, Horváth Mihály cipész, Pahocsá István fodrász. Simonkovils Bálint szíjgyártó, ifj. Vékásy Károly órás. — Póttagok: \'lakács Akció! Országos nevü. muzeumokban képviselt budapesti lestőmüvósz fölajánlja 50X60 és 60 x 80 cm, mórolU néhány olnjtestményót keret és szállítást kötelezettség nélkül darabonként 60 és 70 pengőért ügynökök és képkereakedők kizárásával közvettonlll a vevőknek. .» A művek kataiőgÜB értéke bizonyíthatóan 600-700 pengő Bemutatás április hó t-ón, kedden és 2-án, szerdán naponta este 7 óráig a Központ szállóban I. emelet 15. sz. alatt. ÍA művész ozl a nagy anyagi veszteséggel Járó képakolót a magyar Rádióban tartott, előadásainak ós a budapesti lapokban megjelent cikkeinek tolytatáBa-képen azzal a bevallott céllal rendozt. hogy az álmfikoreskedelomnek és Ugyn&khadának kártevéseit a művészet erkölcsi érdekében ellensúlyozza. Egyben kéri mlndarokat, akik a Székesfőváros Népművelési Bizottsága nltal budapesti műtermében (Th8k8W-ot 61.) rendezett műterem látogatások alkalmával, vagy a művésznek a Nemzeti Szalonban, Ernst-müzeumban és a Műcsarnokban rendezett kiállításain teljes katalógus áron képeket vásároltak, — őt most leikeresni szíveskedjenek. Gyula szabó, Molnár István fodrász, Falrzer Gyula szobafestő, Tilingcr ; József cipész,: Szyo-boda Lajos sülő. Samu Lajos üdvözölte az uj tisztikart, majd Molnár Gyula ügvvezelö elnök köszönte meg a bizalmai, hangsúlyozva, hogy szeretetteljes, békés légkört akar teremteni. A nagv részvétleusé-gel látva, kéri. hogy legyenek a tagok segítségére, hogy az iparosegységet minél szélesebb körben kifejleszthessék. Ne keressék másokban a hibát, hanem tegyik félre az Önző egyént érdekeket és azs ősök példáját követve, kéz a kézben, Darál 1 összefogással szolgálják a közös ügyet. A nagy tapssa I fogadótl beszéd után a közgyűlés Samu Lajos elnök zárószavaival ért végei, majd este lársasvacsora voll, amely már azt a célt szol- gálta, hogy az iparoslársadalour a fehér aszlal melleit is jobban összemelegedjék. ; ¦ : i ; Tilos autót venni és eladni A kormány rendelelct adott ki, amelyben a mai naptól kezdi ve megtiltja a gépjárntüvekí eladását és vételét. A gépjármű- í tulajdonosok csak a kereskedelmi minisztérium külön engedélyével adhatják át jármüveiket másoknak. A .Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált báztizer megrögzött székrekedésnél éi annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést !«vitja és az itvigrat fokozza. — Kérdezze meg itamáHI « 1941, iprilH 1, TrOO eredeti kö*OI modellknlqp választhat fiöztíáBB* fttiicie lerí kalfipszalonjáhan J.iit^^r-iHlvar) A zenalnkola játékos .osztályának bemutatkozása Iíőt.011 vonzott olyaji -nagy árdoktö-dés| .^n^M)!;i! JaW\'HW\'r;cny, inni a Vzonihit déluii\'.nl. A se-\\jkA neiskola r<gi épiilotécok ÍWB.V hünt,vo\\\'ejiytcrmc wVoí«l megeJB ő\'dr^klű-dŐkl-el. He nem is csoda, hisz a ;enci óvoda, a játékos tanszak növendékei mulaMíoa-;t«k> l.e ó< özeket a bájos kis norósá-..gokat l;i: 11 í magáidul vó o is óftezcl. Kzullul FiW I\'orenc, e\'cim iskolai, Igazgató mondott Levezetőt, hangsúlyozva a zenei játókos oszlály íf.>nlos-,*4nál ós nagy orfldiuén.^Jb Wilze: etz ipiiln, a zer.ci játékos osztáJy w;e-léje ismertedé ezután az oktttás mi-tenlólél és rj\'unulatoil arra, .hogy a SBüOÍ okjalásl .nem lehet e\'.éggé korán k-pzdeni. A játékos osztály növendő! ei Czuiáu a/. Krdétri ndutfi éi ckr ve vonultak lel. majd lió;>i énekes játékokat üdlnk elő, kaloiiásilil játszattak, nó.idaí.ik t é»e!eltek, láncoltak, Mit meglopó nagy. sjeniíóífcel xilofon é< tr.mibiln gyakorlatokat mutattak lo. A kis -1, 5, 6 éves gyermekeken láiszoti, hogy nagy tedv»el csinálják az «g>es számokat, va3öl>an játszajvik, maguk is szórakoznak ós észre lem veszik, hogy " oíí-tudatos zenei íievelőinunku énekéttetí, játszatja, dobotlntja, Irombilüfcitflt. ós x 80 tartoztatja őket. Otthonosan mozoglak a dobotton, mini ahogyan majd otthonosan fognak mozogni később a íeno birodalmában, amelynek kapuját már most, játszva léplek ál. \\v i|zc ¦ itVtz Jolán valóban minden elismeiéu iné, órdeimi. Látszik, hogy nygy hoz-ZHÓi\'iésiel és nagy szereicttel\' Toglal. kőzik nz apróságokig ó* a dLesére.es lendezés igen alkotn,a« volt arra, hogy megmutassa, mAyeti ívjííysterü eredményt lehet eiórni már c kicsi korban is, ha « gyermekek szttVórtö zenepedagógus líPzólc keríiHieií. A játékos osztály ogj.es bemutatói közöli a zeneiskola utsóbb tagozatú növejiiWkei adtak obi szóló ós négy- Híres áprUlsI tréfák Irta: <Utkl-Gr«f Emi Olvasóink közöli bizonyára ián egy akad olyan, aki va&unolyik trófa-ködvető hozzálariozója jóvoltából, rá-jött már ma, arra, liogy áprjl\\s cf*.ejo van, a irétacsinálás napja. Mi dVíro bejelentjük, hogy seinmi.réto áprilisi csínyt, beugralási nem akurnuk elkövetni. Már csak azfirl vis távol áfA tíílunk ez a szándók, mert jéí tudjuk, hogy azon * tréfán, amelyei vtiúiik járatnak, legyeit itt még tüí>- sikerült is, lohaiettl lehet oty&n jól derülni, inint mások beugratásáu, Miután pe. dig mi néhány derűs percet a korunk szoiezni kedves olvasóinknak, inkább mások jótsikci\'uH beugralásál nyeljük cl. Ma már »z idők MXn kedrtaiek az ;l|)rílis járatainak, Pedig vtAmiikor szent tiyöifgy havának első huszonnégy Órája mindenfelé a vidámság, jókedv ós tréfa ideje yoltu Pontosan ntm is tudjuk hojUlAn száimazik az áprilisi tiéfacsináils *J0-kása. Vamiak, akik azt mondják, lkjgy régi pogány hagyomány, ino -t a romárak áprjais eksejón ülték meg uz öröm istennőjének, Qea ViiiAujiak un-nepél> Itónía népe bizony nem i« fukarkodott az öllc\'.ekl.eii és azr"igyafur_ Imi kieszeli mókáknak, a íikomákra meghívottak ravasz beugralásának és szóiakoziaiásj\'uvik vóne-hossTli. néni vull e papon, .kezes uoiígoraszáuwkai. I\' kedves kis gyermckdarabok űlónkiteilék a műsort, de egyken ozi is bizonyították) hogy nnheii uriékcs é.s komoly (tidássaf ts folkÓszültségfeC\' reiulélkwnok a zCiio. iskola kis növendékei. Azt .hisszük, hogy a lonmialó fok szűlCowik ós gyennekuek meghozta a kedvét és sok .kis és -uagv barátot szerzett :¦ zenei jáiőkos oszhilvnak. jut előadást sZ(»inba|íjn déáqlŐtl az i\'vódisiák és az elemi iskolások zárnám is élőadták. Ez alkaioimn 1 l-"8ó lelenc tflemi itdcoLni igazijató kőzvct\'eu szavakkal .buzdította a gjormcl.ekct a íonetanlilásra. Hónap eleje van! 6ondol<noK az Mzkárosaltakra! Ilónnp eleje van.,. Miiíjynr ttístvíteink százai, ezrei Ul^g iniiuliíí fedél nélkOl élnek, a szűkösebbre váll magyar kenyérből :i kicsi részükéi is el-sudoi\'ln az ár ós a lavasz fel-basadó barázdáiba nem tudják elvetni az új kenyér magvait, A barázdák helye még sár, a magol is elvitte » viz. Mi lenne ezekkel a szeren-csétleiiekkel,jí(>kgyennckes családokkal, ha nem ayilna meg a szivük azoknak.\' akikel a jó-sorsuk megkíméli a vizek püsz-lilá.saitól 1 Hónap eleje van... Gondoljunk az árviz-sujtotta magyar vidékek éhező, nyomorgó, segítségei váró .szerencsétlenéire ! Ujabbnn a követkozá adományok érkeztek .be: Kened) Imro, mérnök 20. P Heroz latvAn 10.- „ .Baithos Ojuta . 10.- . nr. Huldu Gyula 10,- „ Dr TakátH Zoltán 10.- . Kelemen Ferenc 10.- , Orbán Janoa 5,- .1 Jaoger laívau 6.—.: Dr. Rlcdelmayer latyán ,3.— .: CmlQk László 3.—;,i Ozorav Fereno S-r- SzlRAtl József J.- „: Sohweltz-ir .Tóxael 2.- .» Caelnekí Béla 2.- . Perli? Vllmoa . Oari« P41 2.- . Hl-.lzkó Maria 2.-,. ííarsÁnyl Elua 2.- . 7,»ln Nelll Zala Mária 2.- „ 2.-.. Gyergyák Pál 1.- . Szabó Ferenc 1.— . Gorza lalván 1.- . Eddigi, már ny,u/(ülz<lltgyll|le« , 239.75 . Osszoeen 2350;75P — (Tavaszi katjátalnk) mindegyike oleőrendt) nudapeetl nifi-botyckboii készül Legújabb modfdl-kiiliáiiatnk kirakatalakban láthatók. SchUtz Áruház. Wé>wmm$ mmm^é. ****** saerdán ™mm M.néh filmjei — AlQtnwerfl ruhaköltemények tavatzl dlvat*temutai6ja réa^Jben színes felvételelrhen. - Remek muzsika. Ragyogó táncok. MM E5MMM2 Csodás nők. Férfit és nőt érdeket. ! FÖSfQer«pbea: Anns Moa^|Io» Rny «HHI«n<l« mmnmk kisérö műsorban alrtuélis vlláBhiraiUb BlÖadAaokJíötznapírfíon 5, 7, 9, vasárnap es Ünneprwp3, 5, 7,9 Jtor ijo lehet, liogy az india\'ak, perzsák ós kelták vidám* tavaszi úunejiséJ-gélben kxál keresni az áprilisi b ugra-tások eiedeó. E Oéjpek ugyanis nnir évezredekkel czaíőu is rendeztek április eleje táján vidám tavaszi ünnepe, ket, amikor szabad votl minden »mókai mmden vdáni beugratás 6* BmTAor ttíé\'i azoktil a VJSkosabb tréfákat >em bán;ették, ametvekérl máskor totón súlyos lyirságot keli\'ett v.>ma fizetni. Az is lehet azonban, hogy az újévvel loapcsototbBM terjedi cl ,a mai értcúemben \\ett ánxJUjáratás szoksísa K«ré()ál»ui. A luKanuB naptár szerint ugj\'anis réjícn április o*Aején U-zdödötl a2 év és csak 1564-ten rendelték e*, hogy a naptári óv ebai napja január et«jc ficgyen. Ezzel megszűnt április ebe;éi»\'k komolty hivatása, de megteremtődött az aíkoilom az emlxjrek bougratására. Akkoriban ugyanis oe óv kezdetén nagy ajándékozási szokás vall divatban, do a nanlárváMozás ulán az einVerek januárban az áprilisi, ápr&sban pedig 8 januári aján-díkkokkal biztatgatták egymást. AJftlrltotoUui is er^d az áprilisi he-ugratás szokása, tény, liogy a 17. ós 18- században m\'ár oíósz Kurópálian ismerték, !01 eg>es áJlim,ikban, mint példáid Hollandiában, Svódorszilglxni és N\'oi végiábaii egy időben annyira túlzásba vitték, lK>gy a Ijougmtoll egyénnek nzonfeífia, bogy 7öt\' múlanék iiijl mén jiénzbCtnlelést is keleti fizeüve. Ketlveíi olvasóink, most bizonyára azl gondolják már: lijnye, allghauein mégis ápiWsi akarnak veWnk járitni, hisz vidám ápTJUsl töi\'lénoekel Ígért az iró és mégis az .^prlis bollondjá-nak" származás taligáján bofvnrászv.i untalja otvasóit. Hogy hibánkm jóvátegyük, mielőtt vógké,pp flelennék az újságot, minden ker;déá níflfttül azonnal ohiumdunk néhány megtörténi .április oSe^ci törlénelct. Kezdjük tabui a franciákná.\'. Itt már a középkorban közismert votl az április járatás. Jó Fülöp kiráry is már jóclőie meghagyta udvari bo* londjánuk, hogy áprillfis elscjéji ne feledkezzen meg róla, henem , tréfálja meg níaposop, mert jót szvrelüe nevetni. — ;Ha sikerül a (nélád, ;i.^il i^t.u mcgjuLuhnuzIkak, de lia ueoi tudsz áprilist járatni ve)MY, lefejeztetlek, te semmiiekierálji fenyejjette meg a király az udvari iHxlundqt. Az április elseje eljött, de a kátály hiába várta bolondjának tré&ját- A bolojid egész nap még csak nem is jelenikozeit, A királv poroszlókat küldői l érte, — Nem teljesítened narancsomat, Czói\'t vérpndoji a lielyed - kiáSlotLl düliö>cn a király, mikor diéje vezették a lemcgö bohócot. — MegpA. riuicsolom, hogy azonnal fedezzétek le! - intett azíán a ]x)rosjÖókwok. Az udvari emberek csak mosolyogtak, mert azt hittak, hogy :i jn-i i -,i járat Imlondjáv.* a király, de a szegény udvari bolond a kemény snftv.ik TBrt »«fl»tgf,-r4gl eztbt pénzt és tfirt «raifiy*it niagasinspiíátson vének 3 BÁRÁNY ékszerész, Uoítliy M!kJóí-Hk3. (Portolt II«tHH.) Atlétika A Xags^kanizsai Vas.uMts Testedző ÉgJ-esftlcl atléta .gárdája erősen készül-a ü-án, vasárnap P.éesclt .tartandó mezei bajnokságra. . A^ornaíernu edzés titán ajö-vőben^ minden keíklen és cöü-tártÖkön tartják edzéseiket- a vasuf pályán. Mint tudjuk, a vasutas sportpályán a MAVigaz galóság jóvoltából ez évben gondnoki lakás épül a inár-kész öltöző mellé, sőt az öltöző is fel, lesz emelve, s megnagyob-bil\'va. Ezekkel az építkezésekkel kapcsolatban a pályán ugró.söl futópályát is létesít a vezetőség az atléták részére, hogy az alíélika minden ágának edzésébe/ alkalmas legyen. A 6-án Pécsett megtartandó mezei bajnokságban mintegy 10 — 12 atlétával vesz rószt " az XVTE futó-gár4ája. Leventék bkliórö versenye Szépszámú ; közönség előtt zajlott le a nagykanizsai leventék házi birkózó versenye. Nfintcgy 20 birkózó erős küzdelemben a következíí eredménnyel végezte a tornát: Ifjúsági pehelysúly: 1. Futó, 2. Németh, 3. Khng. Szenior pehelysúly : 1. Lehel, 2. Városi, .1. Varga, — légsúly : 1. Halász, 2. Szabó, 3. Gyarma- ItaBaiára még mielötl liozzi\'inynlhatl\'ak Volna " szofi^ák, é^etiebinl esirtt \'össze. — Megölte az ijediségl — sóhajloz-Iák az udvari embeiek. A király ih szomjon megijedt, mert szerette bohócát és valól>an csak tréf#komi akart voüe. Szomorú j«iv\\e^ kepujozve liornlt bál fto a bohó*\' ojnyult te»iéo és ugy zokogta: — ídos IkWiócoiÜ, hiszen csak áprilist akartaim veícd jiiraini... • No akkor ido azokat Uz ariuiya-ktat! — ugrott íel hirtfBcm a bohóe és vidám kacag-áslKt kezdve marhát lar-tolla a megszeppent király e3é. — Látod mégis ciak én járattam vo\'.ed az április lx>lundját és neiu le vo-\'em. Ma iii-J:- a hvjicii ktrályoknál tartunk, meséljük ol iut a hhlóriát is, amely XIV. I.ajo-s két HokeXő foglyá-vai; a Hotlíaringiai berecjíi párra,f lór-le»l Js amely azéVl ís érdekes, inert az áprftis járatásnak fordított e\\eic: a való igazságról hitlók. ugj\'anis aat, liogy áprilisi beugaatás, XIV. l.ajos politikai okokból zárulta Nantes várába a ftótharingiai her-(«tei és feleségét. Híveik azonban meg akíirták -szöktetai a hencegi párt és /wrasztnitulkal csempész/ek be a vár. bft. A lierceg éi a liercegaő ogyszn\'ü falusi gúnyában, liatsílnias rabasábokat cicivé a vállukon, vatóban fft ís ke-rültók az örök figyohnél. Már é|)[»en megkönnyebbülve sóhajtottak W, hogy sikerült a várlíéft kijutniuk, amikor "z egyik kis -szolgáVájtoy. aki a .várban szolgálta őkel, felisnvirlc « sz.\')k*í|ié- FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ .941., Április 1 UBBrliuiElelíiíÉIt vaGkeroalitdéas — Nagykanlm MÍÍ6ÍÍKláyi~ MIMI "i»iiy«f K<p»yírt Rt. Niuykaniiu. Wonder kerókpárak nagy »aln»»t6fetlBfein. li, — könnyűsúly : i. Vlaszák, 2. Péter, 3. Horváth, — váltósúly : 1. Marton, 2. Csányi, 3. Eoikmeyor. A verseny meglepetése az vójt. hogy Mózsi, Wollák, Gyi-mesi még helyezést sem értek cl. Hába és Torma a versenyen tiiem indultak elfoglaltságuk miatt. Igen nagy testszést arat-1 tak a kölyök-birkózók, különö-sen a kis Gazdag. A verseny egyben válogató is volt a szigetvári birkózók ellen, akik itt fognak mérkőzni a mi fiainkkal a közeli hetekben. A versenyt meleg, buzdító szavakkal fejezte be a versenyen megjelent polgármester és a Magyar Öirkózó Szövclség jelvényeit osztotta ki a gvöztés birkózók közöli. Magyar Királyi Aliamviatitak Budapest Dell Üilatvozetflaíaa. 7577/194!. I. Bzám. A Magyar Királyi Államvasutak Budapest déli Uzlelvezetőaége (Budapest, Kerepesiül 3. sz.) mozdonyvezetői kiképzés céljából — budapesti, székesfehérvári, anWani és nagykanizsai lötőházal részére tjéplakatoookat keres. Okmányokkal igazolni kell, hogy lolyamodö: t. magyar áilampolgár, 2. katonai kötelezettségének eleget tett, 3. életkora 34 évnél nem több, 4. legalább négy középiskolát végzett, 5- egy évnél nom régibb keletű erkölcsi bfeonyitvány szerint kifogástalan magaviseletű. A leissefelt kérvényeket Budapest-déli QzleivezetŐséghez címezve a- lent felsorolt IntŐházfönökségek bármelyikéhez címezve lehet beadni. Ugyanott közelebbi tájékoztatás la kérhető. Budapest, 1941. március hő 28-án. Ak tlx lat *•*•!#) »40. iiyekei, Nosza azomutl rohan* a Jcg-űls/S önólló katonához é- az iz^bm-tói szín\'.e &9ig tudta ^dadogni: — Ott szökik a lierceg ur, meg a hercegasszony, fogják rt öketl Aí ÖrtaMo katona azonban nagyot nevetett, mert hogy éppen ápr.í\'s elseje volt ó; jó tréfának tartotta a kis cselédlány szavaji. — Menj csak a káplár úrhoz — mondta kacagva a lofttűM a csodálkozó kis n.e\'édufik — hadd nevessen ö is egy jót! A kis szolgáló no n; értéllé, mi van e.-.en nevetni valló, dc hát etszaladl a kájdarlwz. — A kapuban áHó őr küldólt kaptár uramhoz, tesen mar sie.iu, mert megszökött a herceg meg a fcá\'sé©: — jelentctle nagy igyekezete;\'. — AprQjs afiseje van, beosapteJí fitíSkBm! — nev«Letl a káplár ó; még meg is csípte a kin cseléd i/gaComtól piros orcáját — 1» n miifsuu szemével ítUlaml — erősítene az. A káplár "Mái \'most som liitl, hanem a hadnagyhoz küld e a leányi, itt már hangosan Uá(tolták Feléje Aprüttis bolondja, április bolondja, (\'.snkiuftií ir az e^é^z f&r a kis cseléden neveiéit, mert mindenki nzt hitie, hogy őt csapták be. S m\'re kt-tao.\'üll a doíog, Jtogy nincs szó yBmmi-íéfi© áprffisi tréfáról, a szókés igaz, a menekülök, akiket váílptt lovBfi vir-tak, nagy sSdnyre tette\'; nAr szert é; minthogy akkor máj mn Ismertek a rádiókórözéd, - • laHái-oH is sz*-lencséin átjutóitok. ^ (Vés* kqv,) ZALAI KÖZLÖNY — (Igazságügyi kinevezések és áthelyezések) A Kormányzó az igazságügy mini sz-ic előterjesztésére dr. miiedek Aladár sümuji Ügyvádét a s/.éklu%udvur. hoiyi lir. ügyészséghez agyéssze, dr. Berün Ferenc keszthelyi ngyvéitjl pedig., a dési kir. törvényszék Lanác&eftft4-kévé no.e/ic ki. Az igazsági\\gymimsz. 1«.\' dr. I^ojagráoz (lyüzíí tapoihuí kLr. járásbirót a zilahi, dr. (iav iker László Bümjegi Kir. járásbirót podig a n-igy-váradi kiir. törvényszéki*;/, helyezte ál saját ké címere. .• i — (Polgármester-választás) volt\'Szombattiéden. A nyugaJombe vonult dr. tijváry Ede licité* dr. Mészáros Hugót, a város uddtgi k\\d tur-iijiricíüioksit vUiisztoilák iiie^ etís harc uján, (i szótöbbséggel. I)r. Mószá. ros Hugó az e^etleu m\'agyár pofeir-hUBiier, aki — költő, ösz Iv.\'m n^.pu sze.-zctl finom verclü, niólyröt buzogó, hangidüloa lírájával ismfi\'t rno.e, a magyar irodulonibuin. —¦ (A balatonfüredi orvoshét előad jij KívíUó m\'agyar orvostudósok fognak előadásokat tartani mfájus 18 6: 25 között a.bala.onrüiedi orvoshójo.i. Eddig a kó&lkcző egjeleim nyilvános nendes tajulrok v.\'iüaiiak dóadásl): ángyán János (Péjs), Benedek László, Bélák Sándor, Bows Józser, Burgcr Károly, Ü.yó* üéza, Iluiniss Efaaiér, Ncubci\' Ede, Neuber Ernő \\Pécs), Rusznyák István (Széledj. Sántlia Kál-liián (Debrecen); továbbá Móritz Dó ne; egyei. rk. tanár (Kolozsvaf), lí»rJti. Szabó József egyet. m. tanár, c. ú. íötanácsos, íúiyel Rudolf egyet, rk, tanár [Kassa), Schnúdl l-e ojk: egyel, rk. tanár (BalatonfUred, és iHj émy Gábor OjöX\'t. magántanár. — (A kanizsai fodrászok), misterek é; swjíédek karöltve, írd*, ke* eseméjuiycl készülnek kedveskedni a kanizai\'. közönsojfiijek. Húsvét hétfőn be.iiuiatják az l]Mii-oskórbcn a buda-pentl ítóm\'aeikózi fodrász-verseny filmjei, egyben a lielybeli szakosztály hajviwSiei-bejnulátót !6.* versenyt rendem díjazással. Utánit tanotiiéiy eó-veikavik. . , — (Szappan ^ereskedökkljelölése), A közelMiásügyí min\'szler rende\'elc értelmében ájiriS.s 10-ig kcű kijeüó*ú pzol&it a keie-ikcdőkct, ukik ariÓJvény-liatóság le. üle én a mösószappaiuiak közwticnü\'i a fogyasztók rószéic lör. téníi árusilásáva\'l foíJl\'Ukoziuik. — (Arany a homokban) A Búvár irja: A Duna homokjából már a rómaiak mostuk aranyat. Sót nemcsak a Duna, hunéin u Kárpái-niolcnoc más folyóinak honwkjáboji is. Ig>- a Mura, Dráva, Maros ö. Aranyos folyók közeiében /akó néi^k közötl jna ís müvelUt flz or-inymosás n»it*r-sé^ét. A Dunából mosott arany 950»j tisztaságú. KtienneM.e itzonUui ésak aranvlsui dus lurzások helyéi Kifzc-t6dő* Ez az oka, hogy az "SÜuir nem léLesí;«;t még aranymosó nagjaizemcl. — (Rendőri felügyelet alá) helyezték dr. Mike Géza 37 éves zalaegerszegi AUásuSL\'tt tirvost, jnert u nnitt év október 7-en 383 kg. szappant oliejlell bátyjának, Mike tiyiűi* f^télíkjereskedőnek pincéjében aprított fával kóritfrakvn. — (Nem emlékezett rá, hogy elítélték) Ki<ein«" Játtoí gazda i^zok közé az emberek közé tartozik, tikX kénytóteij egyÖU lakni anyósa vet. S inüit ahogy már íljenkor történni szokott: szóval-tás közben a fiaieá.. gazda megyerié anyósát. A iuigykUiiJz5:ii járásbiróság •10 pengő péuzbümeiésre itette Krémet, nlíi azonban, amikor megkapta a törvényszék idézéséi a feDpbbvite:i tárgyalásra, kájeáenleUfi, hogy llt tévc-ilós lesz, rriei\'t ö lárgyaföás kózlmn\' TíI-bé\'tüli anyósáv.i2., kínzettc a io pengő oTvosi é. a 30 pengő ügyvédi költségei, aztán el meni haza, de orr<Ü( liogy oltlőí.ék, nem iud. A bíróságnak külön meg kefj\'ett ke.\'esnic a járásbiró-ságoi, amely jo>\'n\'.é>cl>cn igazulut, hogy Kréméi\' jelen Yuftl az ilóel kihir-deiéelior. A fiatul gazdi vuftószinüteg azi bltle, hogy a Jefizcletl 40 non>í<> orvosi ói ügyvédi költséggé, e vau intézve bűnjelese. A lönéiiyszék vé. flül \'H helyl)cnjiagyta az iló\'ebet, de aniutk végrehajtását 3 évi •^pl\'óbaidöre felfüggesztette, \\ tiíi/.iiho(i nyitva re»«l 6 óráiéi Mtc ^ éráig \'héttő, szerda, péntek délután és kwfdsn aréss nao ntfknakl. (Folytatás az 1. oldalról) ge szándékos rongálásokkal hátráltat halná az amerikai hajóforgalmai. Arra a kérdésre, hogy az olasz és némel kormányokai értcsitették-e az elkobzásról, azt a választ adla^ hogy Amerika,intézkedései hatásosan bak lesznek, mini a szavak. A hajók további sorsáról nem volt hajlandó nyilatkozni. Wabler szenátornak \'azzal a vádjával szemben, hogy Amerika eztel még közelebb sodródott a háborúhoz, Hull kijelentette, hogy-az Egyesült Államok kormányának Anglia és a hasonló helyzetben lévő államok megsegítése a célja. Haját hiányáén* Máyaftoit egy német hajót \'¦Berlin, április 1 Az egyik délamerikai kikötő- ben horgonyzó Helta nevű nemei lehergŐzöüt saját legénysége felgyújtotta, hogy megakadályozza " a hajó esetleges elkobzásai. Washington, április 1 (NTÍ) Az amcriJínÍ.hatósugok által őrizetbe veit ;qlusz, német és dán hajók legénységét is őrizetben tartják. A lefoglalt hajók összes űrtartalma 2Ü7.000 tonna. Washington, április 1 A német és olasz kormány tiltakozását jelentette be Washingtonban a német és olasz hajók lefoglalása miatt. t 1 Mexikó, április 1 A mexikói haditanács megerősítette azt a hírt, amely szerint Amerikától felszólítást kapott, hogy az USA példájára kobozzák cl a mexikói kikötőkben tévő hajókat. Majdnem félmillió amerikai szénbányász sztrájkol A Ne.vyork Herald jefienlóso szerint nz éjszaka 460.GÖO s^>án>~.imiuikás abbahagyta a muntyt, inert a mtmka-bé e!; emelésére vouai&ozó tárgyaáások nem wattok eredméiyia.. FlooiBvell uOtiináluiuszBru táviratot iniée.t a mániásokhoz, hogy íjíy-lássák a tárgyalásokat. Német mesazehordók- lőtték Dower klkOtöjét Megint kórházat bombáztak az angol repülők Németországban Berlin, április 1 A Reiltcr-iroda közlése szerint német messzehordó ágyuk tegnap délután háromnegyed óra hosszat tüzellek Dower vidékérc. Néhány házat megrongállak a találatok. Ezzel a londoni jelentéssel kapcsolatban a NTI megállapítja, hogy a német mcsszehordók Dower városát és kikötőjét lőtték jó eredménnyel. Több tüzet is megfigyellek. Egy nemet őrhajó az Északi-tenger déli részén két mélyentámadó angol repülőgépet lelőtt. Berlin, április 1 (NTI) Tegnap este német repülök Dél- és Közép-Anglia egyes vidékei felett sikerüli támadásokat bajtoltak végre. Éjszaka két angol kikötővárost bombáztak. Angol repülök ma éjszaka Eszak-Németország löbb vidé- Rozsdamentes és alpacca evőeszközök SS*»» MÁJON TESTVÉREK pomo» M—olgáia* 1 szaküzletében. Qtoao Arohl kén dobtak le romboló és gyuj-tó bombákat, de katonai Kárt nem lettek. Angol rombolóbomba hullott egy nagy nyugat németországi város kórházára. Itt többen megháltak, vagy súlyosan megsebesültek. Mat.uokát ém Mussolinit ünneplik Rámában nótnn, áprils 1 Mutsuoku japán kCüügyrniniszie t Itómában hatalmas ü.nn*4á-\'» törne f fo_ gadta. A tömeg a Venezia [é^c:i Mussolinit ünnqptfce olyan leSkewdéii.aH( hogy n Dut* megjeaent az e"k«U_,cji. A tömeg mámoros hangulatba.:! üdvözölte Mussoámit, majd neunzeU d tlokat éneknlve szétoszlolt. Matsuoka megérkezése u tan a M" daaná-vatábah lo -gadta a síjtő ké^tV^jelŐit. Kfji*eíi-telte, hogy utjának fó célja vett a Uómet és az olasz ip"jp vozérél»14 nio^ismcré e. Itendk\'v.\'á\' fontoSj- — mondta — a személyei érialkjezés a mostani [n. uiaiokbon, ma t elejét veheti a népek életében igen kátos félreértéseknek. Az olasz politikai körök t-t- sajtó1 vélemény* abban csúcsosodik ki, hogy Matsuoka látofl»!4sa msyerösiti a háromhatalmi egyezményben kifejezett tet;e>s szoEidarítást mnden eihoioaei. fft szemben. ZALAI ROZLÖKY 1941. április 1 >ML*. Kedd BUDAPEST \'i — 18 A köztttMuís, szolgálat közfemö-nye. — 18.20 Ha/lokiiev: TlMtti*ir, aziiiiRMiiknis költemény. - I8.-10 Dal\'os Sándor előadás:.. - 19 :\' A nádió Szalonrerekern. -- 20.10 Amd\'s elfeje, ¦Vidám tarkn «s|. ... 22 Az Országos Mező(íaztlnsii(ii KiáBfláS éi Tonviiz. áBnlvásár hit*. 22.10 V.eles Pda zttwkara. — 23:2,"i Veress Iajos ci-jj.ím/f i í> kiint. BUOAPEST II, 17.10 Ruszin haflítit^lciiak. — 17.45 I^denfrosi Ica éjieket.. 18.15 Francia nyelvoktaiás. — 18.45 Táiufleitíe-r«k. — 19.20 Mezőgazdasági féWm. — 20 Hii*k, ^ 20.10 ilangtonewlc. — 31 T.qiwsí Hatter Jenő előadása. \'Szerda BUDAPEST I. 10.20 FefolVasás. T0.45 .Híres hnríllsi tréfák.. Irta (iátlii-draP RmÖ, ÍSpuriR \'e;;édszerl esxtÖje. Fefbfvasás. — 12.10 Hanglemo.elí. — 13.30 Hácz Júxsi cigányre ekara. — 15.20 Iíeszkárt zenekar. — 10,10 Arányi Mária elő-adása. 17.15 A Itádió Szalon zcj: okára. — 18 HangfeCvéol. - 1H..10 láiieletiiwek. — 19.20 Az Or.eraliáz előadása, 1. Ho-nieo éi Juiia. Tánc^/lteraény ogy felvonásban. — A Homco 6* Júlia előadása mán kb. 20.10 Külügyi i orvodéra. — 20.35" 2. Julin széb leány. Orera kát feí\\xuiásbaji, öt képben, — 22.15 Mursi Klek cigányzenekara. — 23.25 Stabó Kálmán juzz-hármas:., BUDAPEST II. 18.30 (Wasz njelvokiatás. - 10 Tolói vasas. — i9.i5 i;i\'iy Iiaei véneket mond. — 20-10 Hunglomezck. — -21 Dr. Huszti DenOi előadús.i. - 21.35 A Júlia száj) toány t-imíi opera átvfi-tolo lludapesi I-n\'l. Nagykanizsa megyei varo» polgármesterétől. ? 265/KÓ. 1941. Tárgy: Egyea bőrtalpú lábbell-lajtáknak a zár alóí íelszaba- UitájML Hirdetmény. Felhívom a bőrtalpú lábbelik forga-lombabozalalával foglalkozó kereskedők éa Iparosok, valamint a fogyasztá-kÖzÖnség figyelmét a BudspestlIKözlöny március 28-ikl 71. szamában közzétett 200.480/1941. K. M. az rendeletre, amely számos bői-talpa láb bel Italát, túlnyomó-részt a nem bőr felsőrésszel készülteket, .feloldotta a zár aló). A rendelet március 28 án hatályba lépett. A kereskedők és Iparosok kötelesek a záratói felszabadított lábbelifajták jegyzékét üzletükben feltűnő* helyen kifüggeszteni. A zár alól felszabadított lábbelikből bárki utalvány nélkül vásárolhat s a kereskedők és Iparosok az árut utalvány nélkül kötelesek kiszolgáltató! a vevőknek. Az iparosok és kereskedők kötelesek: annak u Vésxletbejeientésökoek a má-Bolatát, amelyet a 200 300/1911. K. M. SZ. rendelet 11- §. 1. bek. alapján március 27-éIg kellett a m ktr. Kereskedelmi Hivatalhoz beküldeniük, a városi közellátási hivatalhoz azonnal beadok A 200.300/1941. K. M. tsz. rendelet lift, 2. b k alapján az Iparosok és kereskedők kötelesek minden március, ju-nlu», azeptember és december hónap utolsó napján maglévő bőrtalpú lábbeli készletüket a következő hónap 1. és 8. napjai között a polgármesterhez bele lenteol. Az első bejelentést most április 1 es 8. között kell megtenni s a közellátási hivatalnál Hunyadl-u. 16.) kell benyújtani; ugyanott kell váltani a bejelentéshez azukségea nyomtatványt ls. Nyomatékosan figyelmeztetem azonban a bejelentésre kötelezettelcet, hotry ebbe a készletbejelentésbe a zár alól most felszabadított lábbellfajtákat nem szabad felvenni, továbbá a Javításra átadott, valamint a fogyasztók előzetes megrendelőim alapján mérték után ká-Bzltett lábbeliket nem, Aki a rendelkezéseket mogazegl, két hónapig terjedhető elzárásbuntetéeben részesül. ni Polgármester. A képviselőház megkezdte a közellátási-javaslat tárgyalását A képviselőház mai ütésén vita nélkül elfogadlak a német birodalommal kötött adóügyi pótegyezmény és a Winterscliall német céggel az olajkutatásokra vonatkozó egyezmény be-cikkely ezé-séröí szóló javaslatot. Ezután áttértek a közellátás ér- dekeit veszélyeztető cselekményekről szóló javaslat tárgyalására. A javaslat letárgyalása 2— 3 napot vesz igénybe, a hét végén aztán húsvéti szünetre megy a Ház. Holnapra G8 interpellációt jegyezlek be. Snrakeresztnrnál nincs zavar a vasúti forgalomban A magyar-jugoszláv határforgalom ma délig Murakercsztúrnál nem mutatott semmiféle váitozást. A vonatok rendesen közlekedtek, sőt az utasforgalom épp a helyzetre való tekintettel mej.móvek»dctt. A déli gyoresifl Nagykanizsán a\'t nníautazolf Restes bnda,i«dijUgoszCív tövet Fere.é\'yo 1«. Nagyi inlzaa megyei város folgármeíterétöl. u 203/KÓ. IMlT"" Tárgy; A mezogtzdiBágf termény-kesiíetekbtn bellit változások és erekből izcriett uj készletek bejelentése. Hirdetmény. A 6539/1940. H- E. sz rendelet érteimében 1940. év októberében mindenkinek be kellett Jelentenie a lm/a, rozs, kétszeres, zab és árpakészlelét, ha ezek külön-külön 100 kg-ot meghaladtak; a babot, borsót, lencsét, ha külön-külön 20 kg-ot meghaladtak; n szemes tengerit 500 kg-on, a csöves tengerit 750 kg-on felül és végül a lisztet éa darát, ha ezek együttesen az 50 kg-ot meghaladták Az emlltettrendelstórtolmében a keszletekben beállt változások Is Jelentcn-dők ós pedig havonta mlndon hónap l. és 8. napja közölt Felhívom tehát a város lakosságát, termelőket, fogyasztókat, kereskedőket egyaránt, hogy április 1. és* 8. napja között és ezután Is minden hónap l. és 8. napja között a készleteikben beállt változásokat, növekedést vagy csökkenést, naponta d. e. ;< 12-tg ós d- u. 3-5-Ig a Közellátási Hivatalban iHu-nyadl\'U. 16. sz.) annál ls Inkább jelentsek be, mert a bejeleniés elmulasztása kihágás, amelynek: 2 hónapig terjedhető elzárás a büntetése. A változásoknál a márolus 31.-1 állapotot kell Jelenteni-Aki tehát az alap bejelentések óta Jutott a felsorolt terményekből olyan raeny-nylsógü készlethez, amely már bejelentési kötelezettség alá esik, vagy akinek bármely okból megszaporodott vagy megapadt a már bejelentett készlete, vagy menváltozott a belelentett készletének állaga, (pld. búzáját megőrlétle) április 1. ós 8. napja között személyesen okvetlenül Jelentie be a változást, vagy az u] keszletét ésa Jövőben minden hónap 1. és 8. napja közt Jelentse a változást- Azért keil személyesen Jelenteni, mert az adatok valódiságáért aláírást kell adnia. Nem kell jelenteni a változást, ha ez a készletnek vagy ecy részének a háztartás vafy a gazdaság bejelentett és Igazolt aztlkséglételre törtónt elfogyasztásából állott elő. Mindenki tudja, hogy az alapbejelentéskor mennyit Igényelt saját szükségletére s amennyit ebből az igénylésből ott el Is fogadtak, annak a menyi-ségnek az elfogyasztását nem kell je Ientent. Nagykanizsa, 1941. március 31. tu Polgármester. Tárgyi A isirkészletck és a sertések be|elenlése. Hirdetmény. Felhívom mindazokat a kereskedőket, iparosokat, vállalkozókat és Üzemeket, akik zsír árusításával, raktározásával vagy feldolgozásával foglalkoznak, hogy ssir-kéul«t»lk«t minden hrnap 1. és 8. napja között a városi Közellátási Hivatalban Jelentsék be Felhívom továbbá a város egész lakosságát, hogy mindenki, akinek legalább 2 drb hlxó sertés, vagy pedig legalább 2 drb hizlalásra szánt 6 hónapnál láSMfab Mrtfa tu h birtokában, sertésállományát az állatok súlyának megjelölésével minden hónap 1, és 8. napja közt a városi Közellátási Hivatalban je- lentse be. A bejelentések elmulasztása kihágást képez, melynek 2 hónapig terjedhető elzárás a büntetése. A bejelentésekéI áprltli hó 1. és 8. napja közt, azután pedig minden hónsp 1. és 8, napja közt keli meglenni a városi Közellátási Hivatalban, Hunyadi-utca 16 sz. alatt A bejelentést élőszóval személyesen kelt megtenni, mert a bejelentett adat valódiságát a bejelentőnek aláírásával kell Igazolnia Mindig az Illető hónap elselen lennálló állapotot kell jelenteni, tekintet nélkül arra, .hogy először tesz-e bejelentést az Illető, vagy már az elmúlt hónap 1-8-lka közt ls tett-e bejelentést? Ez utóbbiak tehát most nemcsak akkor kötelesek bejelentést tenni, ha változás állott be a malikor belelentelt zsirkészletükben, vagy sertéseikben, hanem akkor is, ha semmi változás nem förtánt; tehát azt Is jelenteni kell, hogy nem történt változás a legutolsó bejelentés óta. Hízósertés alatt érteni kell olyan gazdáknál, akk hizlalás mellett tenyésztést Is folytatlak, az olyan legalább 30 kg sulyu sertéseket, amelyeket az életfenn-taitó takarmányon felül már bármilyen hizlalást abraktakarmánnyal etetnek, ahol pedig tenyésztésiéi nem, hanem csupán ni\'ialáBsai foglalkoznak, minden olyan sertést, amely a 10 heles koron felül van. A városi nem Őstermelő lakosság (tisztviselők, Iparosok, kereskedők) tenát ösz-szes 10 hetesnél idősebb sertését, mint hízósertést, bejelenteni köteles, ha legalább 2 drb van. Míg a földmlvclő gázdák, ha sertéstenyésztést is folytatnak, a 30 kg-nál nehezebb éa már hizlalás! ab-raktakarmánnyal etetett összes sertéseiket kötelesek bejelenteni, ha több van 1 drb-nái; ha pedig nem etetik az állatalkat abraktakarmánnyal, akkor is kötelesek azokat bejelenteni, ha 6 hónapnál idősebbek és legalább 2 drb van. Természetesen az olyan földmlvelő gazdák, akik tenyésztést nem folytatnak, hanem csak hlz<alnak, épugy mbden 10 hetesnél idősebb állatjukat kötetesek bejelenteni, in nt pld. a tisztviselők vagy iparosok. A bejelentési kötelezettség mindig azt terheli, akinek a birtokában a zsír, illetve a Bérlés van. Ha a bejelentett készlet nem a bejelentő tulajdona, a tulajdonos nevét is jelenteni kelt. Nagykanizsa, 1941. március 31. wt Polgármester. 8681/1941. Tárgy; Gyümölcsfák permetezéséhez rtzgálíc utalványok azétosztása. Hirdetmény. A rendelkeiéire álló réxgátlc-kÍBzict takarékot felhasználásának blifosiláia szempontjából gyümölcsfa permetezéshez rezgálie-utalványfcaak az kaphat, akt ártékeallés céljitól folytat gyümölcstermesztést és aki a múltban ls rendszeresen permetezett. Utalványt csak félt alma és téli körtefák permetezésére lehet igényelni. Utalvány kapható a városi adóhivatalban (II. kapu, I. emelet, 29. ajtó) és a III. kennelbe 11 (Klskanl-zsán) lakók részére ax oltani blv. helyiségben. Nagykanizsa, 1941. március 31. ¦« Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 8874/1941. Árverési hirdetmény. Nyilv/fnos szóbél árverésen eladok: a telekull erdotri lak elbontásából kikerült használt épületanyagot és pedig 2 drb ajtólap, 2 drb ajtótok, 18 drb ablakszárny, 0.438 m* tölgy gerenda és 2.100 m» fenyő épalelfa-hulladékot; 5 léteiben. Fellélelek: azonnali készpénzfizetés, elszállítás! határidő az árverési követő 6 nap. Az árverés Ideje ét helye: 1941. április 4-én a lelekull erdö-Ori lak. Találkozás ugyanott reggel 9 órakor. BOvebb felvilágosítást a v. mérnöki hivatal ad, mlg az árverezendő tárgyak a helyszlnsn Szollár József v. erdöőr közbenjottévcl megtekinthetők. Nagykanizsa, 1941. március 29. w Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK :• r.liUi tuja vtwifMf\'** ÍKK*fi\\*f 10 ai.\'.tj ti l\'ir, mlndw tOTébETw» affliTt. fotMit»» W «-Va Í3 flott, mlwl«i tovibbl ita 4 miti. ÁLLAS Mlndcnet-ssabaMnyl «s«nii«tra keresek. Fizetés 30 - 36 pengő. Cira a ki-sutéban__wo Bentkontoi hooalsl [elveszek. Migysr- ulcn 83. sz. 9<5 ADÁS-VÉTEL ¦rant,b*rgl swAst, tatai darabos, rabi brikett, kiigySnl darabosaién menaytaástorUtoiSs 1____ Fischer litvin cégnél, Eoivös-lér 8. Tete- nélkül — kaptató: sül Haainilt ablakok és «|tt> sllrgoseri «>-arie, üabocíiay Uyörgy-U. 1. 967 Haaaalll i-ahél veszek (s eladok. rVUrkas, Király-utca 31. 4M Keveset hanoiit M karasraár eladó. Horváth mirlegfizeret, Magyar-u. ?.. 073 BÚTOROZOTT SZOBA Síim kartaraaatt déli fekvesS szoba fUrdészoba-huzrtitátUl április lére Mailé. Rosgonyi-utca 19. ¦CVSnb.Jár\'.tat elegánsan bútorozott utcai asoba klsdo. labor, Csengerv-ut 22. 065 HÁZ El MOATLAM TObb adómentes rnsgia- és bérhísat, házhelyet, szótól és földeket kfnatlt Pspp, Telekl-nt »._ 230» Ktntsst-utca 51. sz. háromssobás saa* ejaahta eladó. 844 Telekt-ut 5*. sx. a. ház, Bagolat kegyen azölóbtrlok aladA, egy réss bérbeadó. Bévebbet Telekt-ut 54. trailk. 974 KÜtöWrtiLB Saálláal kezesek magános nőnél. — .Szállást adok- lellgtre Teriiben választ kérek a Zalai Koslöny kUdéktvstaliba. 1175 ZALAI KfiZLÖRY rOLITIKAI NAVILA.. Cauti»: ..ssr|.ii.>a,i a. t. u.„,..i.».v Polelóa kiadó : Zalai «aro ly NyOLTJAtOtt : a .Mziazássásl n. T. kssytaaitis* ¦ytaSálátaa Naaykssiisaa. (Nyomdéári teleli Zalsl KiralyJ 8la évfolyam 75 stám. Pdnkozz wé árvízkárosultaknak! Nagytan!***, 1941. április 2. szerda ára 12 m. POLITIKAI NAPILAP* fijííttötziöstH ** kiadóhivatal: Fótit 5. sx Megfenik Bdödcn hétköznap délután. Áremelés helyett többtermelést S Irta: Hallá Aurél ny. államtitkár A pénzgazdálkodás alapvető ¦követelménye, hogy a i>énz.- és áruforgalom egyensúlyban legyen egymással. Amelyik pillanatban megbomlik az* egyensúly, abban a pillanatban zavar tíímad 11 közgazdasági, sőt a társadalmi életben. Mindegy, milyen a pénz, arany-e,\' vagy papír, valóságos pénz-e, vagy csak-pénzhelyettesítő : amelyik pillanatban a pénzforgalom összege felülmúlja a forgalomban lévő áruk\' értékét, vagy alatta marad, abban a pillanatban megváltozik a pénz vásárló ereje, s ennek nyomában a közgazdasági és társadalmi élet változásainak bosszú sora következik. Hogy ezek a változások nem éppen kellemesek, azl napjaink, de különösen az tíM8-ban befejeződött világháborút követő tapasztalatok után nem szükséges külön bizonyítani. A klasszikus nemzetgazdaságtan elég behatóan foglalkozik ezzel a közgazdasági jelenséggel. Kereslet-kínálat törvényének nevezik a pénz- és áruforgalom egyensúlyának alaptörvényét. E törvény szerint minél nagyobb az árukínálat, annál alaesonyabbak nz árak és minél kisebb az árukínálat, annál magasabbak az árak. Ennek a szabálynak alaposságát minden gazdaaszony tapasztalja a heti piaeon vagy a vásárcsarnokokban. Határjelcnsége ennek a törvényszerűségnek a válság, a mefv akkor áll elő, ha bármi ókból sokkal nagyobb az árukínálat, mint a kereslet, vagy megfordítva, sokkal több a pénz, mint amennyi a forgalomban lévő áruk összértékének megfelel. Első cselben az árukat rendes áron eladni nem lehet, hanem csak — mint mondani szokás — áron alul, s ilyenkor tönkre megy a termelő, mert legáltalánosabb felfogás szerint túltermelés töri ént (akár az okból, hogy sokkal többet termeltek, mint amennyi szükséges lett volna ; akár.nzéít, meri a fogyasztás a szokásos színvonal alá csökkent). Utóbbi esetben, vagyis mikor a forgalomban lévő pénzmeny-nyiség, értéke sokkal meghaladja a forgalomban lévő áruk értékét, vagyis a kínálatot: az árak a pénzbőség következtében rcWaTrivtll magasra chielked neW; túlzott drágulás jelentkezik. Napjainkban pénzbőség mutatkozik. Ennek a pénzbőségnek többlété oka van. A mun Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ülÖlizctéBi ára: egy fiára t pengő 40 fillér. S/erkejzlöaégi éa kiadóhivatal, telefon: 78. **. Még tárgyal a diplomácia A horvátok részvételével tilt Össze ma a kormány-nyilatkozat felett döntfi belgrádi minisztertanács — Macsek hajthatatlan — A jugoszláv csapatok mindenütt a határokon állnak -— A közvélemény nagy része a tengellyel való tárgyalást kívánja Jugoszláviában Tovább mérgesedik ¦ helyzet az amerikai hajó-elkobzások frontján ; Róma, április 2 ,A ma reggeli olasz lapokbelgrádi jelentés alapján azt írják, hogy Belgrádban már ismerik Macsek feltételeit. Ezek hir szerint a kővetkezők ; ,1. Koronatanács alakítása, a melyben á horvátokat Macsek, a szerbeket Jovanovics, a szlovéneket Kuuovies képviselné. 2. A háromhat almi egyezményhez történi csatlakozás ratifikálása. 3. A jugoszláv hadsereg leszerelése. Az olasz lapok hozzáfűzik a tudósításhoz, hogy a jelek szerint . Jugoizláviárs nézve komoly nspok következnek. Zágrábban tegnap délután folytatták a parasztpárt tanácskozásait. Az Avala jugoszláv félhivata- los birközlő iroda jelenti,.hogy jól értesült belgrádi körüknek nincs tudomásuk Eden és Dili vezérkari főnök Belgrádba érkezéséről. - ... Belgrádból az angol asszonyok elutaztak Istambul felé. Boszniából több száz olasz utazott el. Fiume felől tegnap délután 000 olasz lépte át a.határt, A jugoszláv minisztériumok uj tartózkodási helyeit is kijelölték. A kormány egy része Vrlijacska Bánja fürdőhelyre készítette elő távozásai, a gazdasági minisztériumok szükség esetén Csacsakon rendezkednek be. A dunai Ós bácskai bánokat clmozditollák, a szenátorokat felmentették és uj választásokat irtak ki. NInoa telefon összeköttetés kedd éjfél óta Belgrád és a külföld kőzött. Csapatösszevonások a jugoszláv határokon Rótriít, április 2 A Stefani iroda jelentése szerint a jugoszláv kormány magatartása és az állandó behívások azt mulatják, hogy a Sziniovics-kormány nem áll biztosan a lábán. Az albán, magyar és bolgár halár mentén történt jugoszláv csapatösszevonások sem nevezhetők megnyugtatónak a jugoszláv közvéleményre nézve. * A jugoszláv vezérkar is megkezdte a költözködést és a környéken elégett iratok pernyéjét", víszi a szél. Budapest, április 2 Az Uj Nemzedék közli a i°o-polo di Roma cikkét. amely szerint a belgrádi helyzet nyugtalanító, a közvélemény a tengellyel való tárgyalási kívánja. A laj) szerint a jugoszlávok a Dunától 1 kilométernyi távolságban ágyukat helyezlek cl és nagy kaliberű ágyukat vontat* lak mindenütt a Duna melletti magasabb dombokra. Vrbac és Nagykikinda környékén nagyobb csapalősszevonás figyelhető inog. „Nincs okunk örömujjongásra" — Ifja egy londoni újság Genf, április 2 A Daily Herald cikkében rámutat arra, hogy nem olyan háború ez, amelyben végleg el-jnlézctlnek lelíet valamit nevezni. Ha a térképre nézünk, lát- juk, hogy Jugoszláviát északtól délkeléiig Németország, Magyar ország, Románia és Bulgáriába tárolja. Balkánon tehát még cl-keseredclt küzdelem előtt állunk és nincs okunk örömujjongásra. Jugoszláv-ellenes tüntetés Szófiában Szófia, április 2 A királyi palota elölt az ifjú- ság nagy tüntetést rendezett. Röplapokat is terjesztettek, a melyben a szerb sovinizmus uralma és a horvátok és szlovének elnyomása ellen szóltak az ifjak. A* tömeg Tráciaés Maee-1 dónia felszabadítását követelte. Tö>Ök-jugo»xlév ssöiret* séfl készül ? Newyork, április 2 A Newyork Times belgrádi jelentése szerint a kormány irattárát Boszniába szátlitolták. A lap szerint Jugoszlávia és Törökország között szerződés jön létre. Törökországiján — irja a lap — Jugoszláviának a tengely felé mutatott jó szándékát ugy értelmezik, hogy az csak időnyerés akart lenni, hogy teljesen felkészülhessen az esetleges összecsapásra. Tovább lángol a német** gyfliaiett Oráe, ápsllrts 2 A legutóbbi két napon ujabb nőmet meneküTlck érkeztek Jugoszláviából. MegáHajallintA, — jetenti ftz N\'l\'I — hogy n n&netok üldözése egyre na. gyobb litereteket kőzd ölteni. Ciliiben ós Hrnsdbiknában n németeket bántalmazták ós halütl;fl fenyegettek., Az tiztoteket ós n németek MkásaiirA\' ablakait bevoriók Ijibachban ls. Itt az angol konzulátus olötl tüntetés is volt, amely alkwlonuniil :i töinjeg azt kiabált^: -Ije N&rwtorsziSg#n\'i!< A határra szerb gnanicsárokut vozá-nyeJiek, a nómetbarát vámőröket letart óz látták. Beliburg nőmet határállomásra 160 nőmet menekült érkezeti. Windisoh-grflz, Morburg 6$ tóbb más városban ls feldúlták á németek Mznjt tói íníeioit. Ax. I n teli f gönce Servloe a belgrádi események h ét tarébén Bukarest, április 2 Diplomáciai körökben n követkft-zóket mondták el a lxSgrádi escmlfl-nyek hátteréről. \' Gampl>el belgrádi angol nagykövet már március ÍO-én lálla, hogy tévesztette a \'S.tszmát, e/Őrt Athénbe meni, ahol üdén kCmigymüiiszierrel ós Dili vezérkari főnökkel tárgyalt A tárgyalásokba bevonlak nz amc-\'ikaí követet is. Campbel közötte, hogy a (Folytatás az 5. oldalon) kanélküliség" lényeges csökkenése emelte a fogja sz tó képességet. Az ország területi megnöveke-désó u lakosság..növekedését, s ezzel a pénzforgalom emelkedését vonla maga után mégis a nélkül, hogy árukészletünk is megfelelően növekedett volna, miután ellenségeink lehetőleg kifosztották a; felszabadult területeket. A hadi kiadások nagy, pénzösszegeket dobtak a köz- gazdasági" életbe, s még sokféle egyéb ok is szerepel a drágulásban és a pénzbőség kialakulásában. A pénzbőség következményeit kormányunk az árak halósági, szabályozásával kiváu- vaskeíínkwdésa - Haaykatilm Mm-Jtlrali-fliylii- /Irlmfivck tt\'yttl EipvlMltU. Woncler» katrékpAfiafe itafiy gá I tjJHtféfcbaiti. I ja ellensúlyozni — helyesen\':•<¦*-decz nem elég. A halósági beavatkozás az áralukulásha ugyanis csak ugy járhat kellő eredménnyel, ha ií nemzet egésze tudatában van a közös érdekeknek és annak megfelelő ma-galariást lanusil. Ez a magatartás pedig nem lehet egyéb, mint, a közgazdaság törvényeihez való alkalmazkodás. . Miután kényszerű okok követ kéziében pénzbőség van, ennél-fogva a\'nemzetgazdaság törvénye szerint emelni kell az áruk\' mennyiségét, hogy az \' egyensúly helyreálljon, a nemzet termelő, elemeinek, gazdának és iparosnak tehát egyaránt minél több áru termelésére kelt törekednie, na azt akarjuk, hogy társadalmi egyensúlyunk veszélybe ne kerüljön. A hatóságok bizonyára örömmel nyúlnak hóna alá minden termelőnek, hogy minél többel termelhessen. A löbblermelés több jövedelemmel jár. Több jövedelmei áremeléssel is el lehet érni, de a termelőre magára sem mindegy, hogy tőbbtennelésscl vagy áremeléssel éri-e el a löbb jövedelmei. Az áremelés ugyanis sohasem szorítkozik egyféle termékre vagy árura, hanem minden árun végigvonul és igy a termelő áremeléssel eléri több jövedelmét felemészti u többi áruk áremelkedése, amelyeknek a termelő maga is fogyasztója-Saját érdekében cselekszik léhát minden gazda és minden iparos, ha áremelés helyett több termelésre törekszik. Bizonyos, hogy ennek sok akadálya van. Az elemi csapásokon kívül, amelyeken most átestünk; a háborús viszonyok is sok akadályt gördítenek a többtermelés elé. De nemzetünk és Önmagunk léte és nyugalma függ attól, hogy mindent megtegyünk a töbmermcléX, érdekeben. A többlermelés azonban egymagában még nem elég. Nem elég azért, mert a többtermelók eredménye csak bizonyos, idő után jelentkezhetik. Amigez elérhető, szükség van a fogyasztás csökkentésére is, ami any-nyit jelent, hogy a szokottnál takarékosabban kell élnünk. Ez .által csökken a kereslet s a kereslet esőkkenése azonnal hat az árakra. Az árumennyiség növelése a termelés kiterjesztésével és a fogyasztás csökkentése az átmeneti időre az a két e^-köz, ami biztosítja a gazdasági élei egyensúlyát. Az erre való törekvés feladata ma minded gondolkodó magyarnak. A ^Ferenc józset" keserűvíz régótt. kitűnően bevált házi szer mcgröjTzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyoisan ható természetér hashajtó, mely számos betegségnél az emésztett hwlija él 11 álvégyttf fofcoua. — Kérdrsz* meg üm*Atl Hónap eleje van! Gondoljunk az árvízkárosultakra! Hónap eleje Van.., Magyar testvéreink százai, ezrei még mindig fedél nélkül élnek, a szűkösebbre vált magyar kenyérből a kicsi részükei is elsodorta az ár ós a tavasz felhasadó barázdáiba nem tudják elvetni az uj kenyér magvait. A barázdák helye még sár, a magol is elvílle a viz. Mi lenne ezekkel a szerencsétlenekkel, sokgyermekes családokkal, ha nem nyilna meg a szivük azoknak, akiket a\' jó-sorsuk .megkíméli a vizek pusztításaitól ? Hónap eleje van... Gondoljunk az árviz-sujtotta magyar vidékek éhező, nyomor- gó, segilségel váró szerencsétlenéire 1 Ujabban a kővetkező adományok érkeztek be: Az I körzeti.áll. el. Iskola 50.73 P Ali. Polg. ftulsk. tantestülete 31.30 . Hí. kiír/, áll. el. Isk. tanúiul 24.37 . bar. dr. Fritz Józaefné 10.— „ özv. Löwensteln ümllné 10.— . Klskanfrasi PoIrsíOI vasé kiír 10— , Mono»tory Aladárné 5.— » vitéz Nadrai Mihály 3 - „ Dénes Béla I 3.- . Szabó János 2.— a Kudleh Béla 2. - , vitéz Kovács István 1.— , Eddigi, mér nyugtázott syUJtés 2350.76 . összesen 2503.15 P További szíves adományokat »s»r-kesztfíség elfogad, nyugtáz és továbbít. Az öngyilkos potyautas a robogó vonat egyik kocsijának tetejéről fogta meg a magasfeszültségű vezetéket * \'\\ \' Szonibatively, áprfrs 2 \' Az este 22 óra 13 perckor a Budapest Kek\'lr pályaudvarról eíüidiflt közvetlen szombathelyi szeméiy voirai Tor-bágy áltomásról nem uidoii toválib menni, inert a vtfkmios vezeiôkben isiueiei\'kn okból rövidzárlat keoelke-zetl. A vonal személyzet és az előhívóit szerelők hosszas keresgélés után meg-áifcapitollák, liogy az egyik szeméfly-koisi leLe\'ón potyautas húzódott meg ós az üQeiö veretlenül vagy szándé- kosan mcgérüuctie a vonat "feJfett hu-zódó magasfeszfdtségü árummal Miiéit vÜttamos vezetékei. Ily módon rövidzártat kífteikezett, "mely a vezeték kot szétrombolta, «z utast pedig megüt to, A síjeronc\'-é Hen fiatalember z!-.*bó.-ben bűcsutevetei látattak, ame^bőá/ kétségtelenül megállapítható, hogy öngyilkossági szándékkal fogta meg a vezo;ékCl a kocsilctön már Budapesten dlrejtözőtl uias. A vexelék luáyreáUi-,tása mlOll a vonít neggei 70 i>crc ká. /sélísel íittolt, 1* Szombathelyre. Egy 5 pengő 4 filléres ügy utja a falutól a minisztériumig és vissza Hosszú, szinte tengeri kigyó- 1 vá váll ügy ért végei a nagykanizsai törvény széken. Az ügy egy kis apróságból indult et: Gazda József magyarszentmiklósi gazda nem fizette meg a községi kántortanítónak járó párbéri, ami 5.04 pengőt tett ki (egy évre. Miután a .kántortanítónak is élni kell, szorgalmazta az összeg behajtását, a miért az iskolaszék árverést kért (iazda ellen. A végrehajtó le is foglalta (iazda malacát, dc mire árverésre került volna sor, a malacot leölték és elfogyasztották, (iazda igy került a nagykanizsai járásbíróságra, ahol sikkasztásnak minősülő vétségben mondották ki bűnösnek es 30 pengő pénzbüntetésre Ítélték. Ezzel azonban még korántsem ért véget az ügy, sől csak most kezdődött igazán. Gazda József arra hivatkozva, hogy a malac nem az övé volt, hanem a vele egy háztartásban élő Horváth Ferencé, megfellebbezte az ítéletet, de ugyanakkor az árverés jogosságának megállapítása iráni is lépéseket tett. Az úgy a bürokrácia fogaskereket közé kerüli. Első állomása a nagykanizsai fős2ülgabiróság volt, ahol megáll a pitoj iák, hogy nem ők, hanem a törvéaiyhaío-ság közigazgatási bizottsága illetékes dönteni. Eelkcrültek az iratok Egerszegre, majd kiadták a tanügyi aj bizottságnak. Itt hozlak egy döntést, de ezt megtámadták, fel kelLeítt küldeni lehűl az aktákat a miniszté- iumba! Természetesen közben hónapok teltek el és a tőrvényszék sem tarthatott\' addig érdemi tárgyalást, inig a miniszteri döntés meg nem érkezett. Ez aztán ugy szólt, hogy a tanítói javadalom behajlása ügyében nem az iskolaszéknek, hanem a politikai községnek kell kérnie az árverést. E miniszteri határozat alapján most már átélhetett a törvényszék is és kimondta, hogy Gazda József ügyében szabálytalan volt az eljárás: semmis a lefoglalásé^ igy sikkasztás sem történt," A járásbíróság Ítéletét tehát megváltoztatták és büntetésből — felnventés lett. • Magyarok ! Magyarok ! Do szeretünk pereskedni. Ez az 5 pengő és .1 filléres ügy kél\' éve húzódik, foglalkoztatta az adóhivatali, a végrehajlót, a járásbíróságot, a főszolgabiróságot, a megyét és a minisztériumot, kilókká nőttek az akták, rengeteg időt és munkát pazaroltak rá és megnyugvást még sem teremtett. . V Hát érdemes volt ? Aligha. Mert Gazda Józsefet mosl már szabályszerűen a község fogja végrehajtatni és mégis meg kell fizetnie a kántortanító járandóságát, aminek eV lenkezésében fellebbezésre, ügyvédre, bélyegre és utazásra mar a kivetett összeg tízszeresét elköltötte. Hát nem lett volna okosabb kifizetni két évvel ezelőtt a kántortanító 5 pengő 4 fi Hévét 7 Í94I. ápíillB 2 . 100 eredeti modadlkialap közül választtat fiiziiiié Bsiczi Teri kalapszaloojában (Bazár-udvar) á Probászka-emlétéra Az emlékezet órája volt valóban. A Királyi Sas rőplének magasságaiba eincakedetl a Jé\'ek, Bár körülöttünk és rajtunk kérésziül sűviwtt " tÖrtéjpeJtena zajlása, a prohászM szettem áradása egy órára legalább magával ragadta s az eszmények világaiban .megfürdette a Selkeket. A kanizsai társa/Kdöm Prohászka-enilékorája igazi\'kék-keresztes munkja volt, emelkedett, bensőséges, sziveket mozdító ós mélyen Izzó lelkesedéstől futót!. \' v A Szociális Missziótársulat hívására zsúfolásig meglelt a nemzeti ói egyben -dinekkel, k|ék-keresztes szerve, zeti zászlókkal ünnepélyessé tett vá-ro.liázi díszterem. Az; előadók a virágos emelvényen foglaltak helyet. Kéj/OS kiskanizsai ,deájry .küldöttség liozta be az oltani missziós leány-szervezet -zászlaját. Ott voíl a szerveset disz védnöke, vitéz gróf Tejeld Béla főispán neje, leányával. | A széksorokban leginkább a város nöí társadalma volt képviselve. I)e ott voltak « papi, katonai, polgári s-c/etö férfiúk is az cscményteljcs na-: pok ellenére is igen szép számban. Az emlékóra műsora a szervezet elnökének, Bertin Agostonnénak megnyitójával kezdődött. Az uj ^etaők\'-asszony, aki gyakorlati rá:c mOitségót elnökségének rövid ide/- akiit níár bőven bebizonyitotta, ezúttal első nyilvános kiállásával adta tanujxftél annak, liogj\' az eszmény mély átérzé-sóvol én lelkesedésével töíii l>e lisztét. Beszéli ProMszka hősies életéről, hősi hálájáról, -szellemének köztünk maradt eltelő erejéről, az uj szociális hitvallás magvetéséről. A női társadttlmat, mondtu, nem tudta senki ugy -beie-:í!U|;líil az uj idők ¦áramába, uunt PiYjhászkű, \\ Barta Isivan, a piarisla ainmáziuut igazgatója, Pro h ász ka szeüeme városunkban címen lartott előadást. A íeudszerezö edme, tiszta togikújávai fíi-épitett, írodabnion pallérozott tőWUl megiit, tárgyának szerelelévol átfűtött előadás Proliászkrt kedvenc ai^pítá,-sának, a Szociális Missziótarsulbüudí szellemi örökségével, annak egyetemes és nagykanizsai térfoglakásával és munkásságával fogkUkozott. Barbaríts Lajosnak IToliászka oimü költeményét szavaj.a SzerdaheLyiué Baán Juüa. Műiden szó, mJujde-.! goo-dolat ételei, szint tekpott i* kitűnő előadó lelkének, hangjának, Milu.sái*0í lirai meíegótöf. A Prohászka versére zjenés,iiett himnuszt, a műsor végén, pedfig a üi-csöitö zsoltárt a ffelsobempJoini Soient Imre Kórus, Rácz Alajos kantornak ez a fiatat, fejíÖdésTB hivatolt wgj-házi énekkara Kdtfl eiö gondos, szép össae-tanulásl>an. Következett dr. Abnássy Gyula előadása: Mit köszönhot a férfi társada. lom Prohászkának ? A hiivaStó kntoli. kus férfi hölcsesége és öntudatos\' iléleie ütötte rá a fémjelzést minden inondatára, omfeujTel párhuzamot vont a régi liberális vjlág .lüttetaa férfi-élete és a\'kototfthis iijjászüjetés m*,-gusiendü eszményiségo közölt. Bertí (ijzetla Mit köszön " női lár-sadatom Prohászka Ottokárn-ik? cíu*n foglalta szép veretű, öszkate kendűSetO beszédbe a felsőbbrendű emberségétől, nőiessége hamvától megfosztoft modern "ö útját vissza a prohászkuí líftkiségbm nevelődő nő-jdeábg. Dr. Dám Vmoo szentfciencrendi főiskolai tanár erráekbeszéde ihieteLl szavakban kivirágzása volt trtmdaiin*t<, ara"» a prohúszkai éösthotctéljet fetcáős örökseidként maradt reánk. ProhasZkM fOozöhájanak sftanos istrafrője és mv \\M. április 2 ZALAI KÖZLÖNY 8 FERENC JÓZSEF KESERÜVII gával ragadó o-ejii, ug.yat.ei axivOl egyaránt foglalkoztató -szónok Dám pititosszor. A kép, iimii Prohitszkarói rajzolj, kóitfli Szépségével és ínn\'íásá-nak vHágusság-gyujlásávutt egyoráni :iz élmény írtékéveí hatolt Iwilgatósá. gáru. SxombOSKiitti a felvilágosodó (Isiig tiilánuk azz-Ji a ló elével, hogy min. dcn nz ész, minden titok kulcsa nz éneiéin. Ivzzcl szemben rámutatoli u Nagy Püspök l"nitiísá!iak Iji izságánt, a l.első világ, i\'z ó\'c| valóságának íifl, ismerée, az ólot nkarásánJk, a lelt e.edének jelentőségéi\';\', nz ttei közép, jiomjiibn áJSUott Isio.ne az Így átgondol! ótcí fölényére <i sötélség c\'nizmu-sávnl szemben. Mcgviilgjioltu I\'ro-hászka szociális gund^umo.oiét, u melyl;en szegénynek, gazdagnak egy-arilnl helye van. ós szükségei -mind\'-ogyik lelkének gond >zása. Kz( a szociális gondofriiot, «"m©Iy- az yenther. egyforma kcnyórjogái/, jó, egészségi** életmódhoz vtÜhi igényei hirdci, wcik a kriszltisi kedvelem licr,>g"dá.sár;i kó szén áWó lólek leheli gyűmölcsözövó. Az cirtejkedcil szim^nn?s,u ftrÓL\'p^ icnde\'ésének. érdéin-- a Szoi-iAV\'s Misz-szió Társulat ím\'ó-e\'ó cs4 InVigsei\', élükön ii hivatása móVsége\'f ra\'joiigáV sával nuuikulkodó, fáradhat djuil ói sokoldnhi (.Ceilia nővére \'" i"¦. Szerda Állandó laünuisíAűtOk ti 61 kfií napokon lilldopDBl I. «fiMTÍM \' X. \' 8.45 \'lomé. Hírek. Kfekftnaujek Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek, — 11.10 Nenwetköxl Tixje\'zö-sioigálol- — 12 Harangszó. Iltmnuas. Idöjárásjeientés. - 12.40 Hírek. -1120 Időjelzés, időjárásjetentéa. -14,35 Hirek. — 14.45 Műsor isi iiö«-telés. — 15 ,\\rfolyamhiiuk, piaci árak, í\'eliniii/eráiak. - 16.45 Iclöjelxós. idö-járásjelentés, hirek. — 17 Hírek »4o-vák és magyar-oroaz nyelven. — m Hirek. - 21.40 Hirek, időjárás jelentós, btrek szlovák és magyar-orosi nyetVcn. — 23 HJrak német, otu, *ugoi és francié nyelven. — 0.0 Hírek. BUDAPEST i, 18 llangfblvó.el. - 18.30TánolemetÁk. — lfl.20 Az operaház előadása. 1. Romeo és Jnáia. TánekiVJieinéiiy egy felvonásban. — A Home,) ó.* Júlia «&>. adása utiui kb. 20.10 Külügyi nedved -óra. — 20.35 2. Uuli« szop leány. Oi/.era kót folvonáübJUi, öt képijén. — 22.15 Murai Iü*k cigányzenekara. — 23.23 Szabó Kálmán jazz-hánnaa-J, BUDAPEST II. . 18.30 Olasz nycivuktotás. — l\'.l Vei-olvasás. — 10.45 I-\'áy BéTta \\er-eket mond. — 20.10 Hnngleniozck. — 21 Dr. Huszli Dónei elöadásii. — 21.35 A Julin száp Beójny cimü opera áivé* lOlO Budapest I-röL Csütörtök BUDAPEST I. 10.20 Motoivasás. — 10.45 Felolvasás. — 12,10. Országos l\'osUíszenekar. — 13.30 Szórakoztató zene. - 15.20 Böfci- l ajka -zenekar. — 10.15 Huszin IwKgu,-\' lóinknak. v / 17.15 Ujusági .énekkarok. — 17.50 Kannncsi Bertn-Iin cSÖadása. — 18.20 UiH\'z Béla figájívzenekar;!, közijén Sár vári János lái\'ogalózlk. — 19.20 Vitéz pávai Mátyás Sándor altábornagy előadása hanglemeze kkeO. — 10.50 EUÍsa-betli Waldcnflu éneke*. - 20.20 Báró Whnpffen Iván előadása, t- 20.30 Zenes divallörlónol. — 21.10 A\' Magyar Ucvü TánczeiWJkav. • 22.A Itádió Szalonzenekara. — 23..\'«) Mugyiir nóták lnuudcmezrőa. \'. BUDAPEST íl. 10,15 Hanglemezek. — 17.50 I\'uky Margit zongorázik. - 18.20 Angol njo\'vokiatás. — 18,50 llainJOmezck. • 10.20 Dr. Kartal Imre eftöadásu. — 20 Hirek. — 20.20 Lovászi Femu: i\'igi\'myzenckani. - 21 Mi minden lóriéul ölvon évvel czeflcili. lirmoifdja a \'ági idők krónikása. Hogyan befolyásolja a német Anglia tengerentúli behozatalát? A iiéiurl léyicrö és haditengerészei támadásai következtében súlyos válságba juloll Angliának tengerentúli behozatala. A német repülök, a Icngeralatljárök és legutóbb mára i^V7 nagy hadihajók eredményei is ismeretesek. Sir Arthur Saller hajózási szakértő véleiuényií szerint Anglia heti hajólérvesz-lesége OO.ÜÜÜ lonna. Churehill és ía\'oss. tengerészeti miniszier ennél jóval kevesebbel ismeri be. A valóságban azonban a veszleség ennél jóval több, . A német légierő a hájók&Ilon végrehajtott3 támadásolion -kivül kikötök ellen is igen eredményes támadásokat hajt végre. Az itt szenvedett veszteség talán súlyosabb esapásl jolcnt^riglin szamára, .niinP hajóinak az cl-süllyeszlése. ¦ \' A Szigetország még* békében\' sem önellátó. Még kevésbbé képes hadseregének háborús szükségletét-igen jelentős behozatal nélkül biztosítani. Megvilágításul néhány adat : lilében Anglia 7 legnagyobb kikötőjében (Southamplon, Bristol, Liverpool, Manchester, Hull, New-Caslle, Glasgow) 435 millió Iont értékben 20.7 -millió tonna anyagól raklak ki. Ez a mennyiség\'\' Anglia összbehoza-lalának 12 százaléka. Ha a lenti 7 kikötőhöz London kikötőjének a forgalmát is hozzászámítjuk, akkor az ősszbehoza-tal 70 százaléka,(értékben 82,:i százaléka) ezeken a kikötőkön keresztül bonyolódik le. Anglia számára a behozatal mindig fonlos volt, Ma ennek a fontossága csak fokozódói!. Iílégesak a nyersanyagokra és az élelmi szerekre gondolnunk. Az alábbiakban néhány példa igazolja, hogy mennyire érezhető már az anyaghiány* a háború szempontjából fonlos cikkekben. A kimondottan katonai anyagok közül jelenleg a legnagyobb hiány a vadász és harci repülőgépekben mutatkozik. Szükségük van légvédelmi lövegekre és lőszerre, tábori lövegekre és lőszerre, puskára, géppuskára, -lőporra, robbanó anyagra, slb. Ezt mind be kell hozni, Ezenkívül nyersanyagokban, fél és kész gyárl-tuányokban is nagy a hiány. Be kell\' hozni : vasal és acéiönt-vényl, nyersvasal, nemes acélt, rezet, aíluminiumot, pamutot, szerszámgépeket, gépkocsikat, konzervet, bányafát, stb., slb. A felsorolásból is látható, hogy :i behozott anyagok meny-nyisége igen jelentős. Ezt az anyagot valahol ki kell rakni a bajókból (ha ezek egyáltalán el érik Angliát). A sokféle áru kirakásához különböző kirakó be rendezés és áruraktár szükséges. A kirakott anyagól azonnal teljes egészében a kikötőből elszállít:.)]! nem lehel. Az évszázados biztonság az angol kikötök katonai szempontból igen veszélye* kialakulásához veze-lell. Ez pedig abban mutatkozik, hogy az angol kikölők legnagyobb része, cjak bizonyos áru kirakására von képestivé \'élő állal, szén, élelmisz.\'r, gyümölcs, érc, fa, stb.), Ez békében, gazdaságos és jó megoldás, gyor silja a kirakást, de a jelenlegi háborúban .ielenlkczö nagy hátrányát nem kell külön. ki-. emelni. ¦ A német légierő állal végrehajtóit eredményes légitámadások következtében alig van Közép- és Délaiigli/tban^olyan na-\' gyobb kikötő, irínelyik ne szen-vedell vobia komoíy károkat. Elég csak/^outhampton, Liverpool. Bristol, Porlsinoulh,Car~ diff, London elleni légitámadásokra utalni. A támadások következtében a kikötő berendezések és raktárak legnagyobb része teljesen elpusztult. A beérkező hajók rakományát nem lehel kirakni. A veszlcglésre kényszerülő hajók lonnuürtártalma kihasználatlanul marad. Ez a hajóiérben fennálló nagy hiányt jelentős mértékben fokozza. A kikölők ellent láinadások következtében nem esak a kikötő berendezések pusztulnak cl, hanem az áruraktárak is. Ezeket azonnal pótolni Angliában ma lehetetlen. A tervszerű kirakás és a beérkező anyagok tárolása, szétosztása jóformán megoldhatatlan féladat, A hajógyárak, dokkok, szere-, lő- és javító mi)helyek tervszerű lönkreiélele következtében a hadi és kereskedelmi flottában előálló nagy veszteségek póllása nagy nehézségekbe ütközik. A sikeres némcl íégifáinadások következtében megrongált hajók megjavítása igen lassú ülőmben halad előre. A híres angol hajó-gyártó ipar teljesítményének csökkenése világosan felismerhető. Sir Arthur Saller nyillan beismeri ezt a körülményi. Nem áll messze az igazságlól az a megállapítás, hogy Anglia hajó-veszteségeit saját\' erejéből pótolni már nem tudja. Az állandó német légitámadásoknak még van egy igen je-lentős eredménye. Anglia termelése állandóan csökken. Bc- VárOSi Mozgó. Wéa ma, Herdán A nőik filmjei — Álomszerű ruhaköltemények tavaszi divatbemutatója részben színes felvételekben. fl^^yiaO Remek muzsika. Ragyogó táncok. MM CllC Csodás nők. Férfit és nőt érdeke/. Főszerepben: Anna Neagle, Ray Milland. Remek kiaerA műsorban aktuális vilanhiratlö Előadások köznapokon fi, 7,9, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor vin angol munkaügyi miniszternek az angol alsóházban telt célzatosan derülátó kijelentései nem ludnak ezen a helyzeten segíteni. Az angol száll!ló hajók elleni támadások következtében " nő a javítandó bajók-Winía. A munkateljesítmény viszont állandóan csökken. A dokkok, hajógyárak zsúfolva vannak, a hajók" kijavítása igen hosszú ideig tárt. így a- hajótérhiány állandóan érezhelŐbbé lesz. Anglia a háború kezdelckor.\' nem gondolt arra, hogy a nejnél légierők és tengeralattjárók ilyen ó/iási eredményeket fognak elérni. Ma inár lítják- a Szigelországot fenyegető komoly veszélyt. Ezt a veszélyt" már hivatalos angol személyiségek is beismerik. A jelekből i léi ve, aggodalmuk\' nem alaptalan ! A kanizsai múzeum jótevői A napokban Magyar Miklós állatorvos ritka szép jelvény-plakcl gyűjteményi ajándékb-1 zoll a Nagykanizsai Városi Múzeumnak, A jelvények és sapkarózsák többszáz példánya Ízléses elrendezésben (hadsereg, hadlest. ezred) sorakoztak s a múzeum elárgyu gyűjteményének értékél nagyban emeli. A\' nagyközönség számára a^plaket-jelvények .nyilvános bemutatása, valamint a múzeum legújabb értékeinek kiállítása egy későbbi időpontban történik, a mit a Zalai Közlöny előz-Ölegje-lenteni fog. A gyűjtemény jelenleg átrendezés a falt van. X T J üvegszekrényekben, teljesen uj elrendezésben kerül a gyűjtemény kiállításra. A városi múzeum a városve-zetöségének segílségével és anyagi támogatásával, a kitűnő kulfurérzékkel megáldott ajándékozók segílségével rohamosan fejlődik. Mosl már felmerült az a kérdés, hogy nagy és mélló épület kell a múzeum gyűjteményének, valamint könyvtárának és okmánytárának. Megkell emlékeznünk a fejlődés kapcsán Grujber József piarisla tanárnak, a múzeum vezetőjének munkásságáról és hozzáértő vezetéséről. * Minapi beszámolónkben emiitettük Vig Sándor orosztonyí tanító nevet, aki a városi mú- zeum érdekében önzetlen és nagy munkásságot fejtett \' ki, hiszen évek kitlaló és gyüjlö munkájának eredményevei először is a nagykanizsai múzeumhoz\' fordult és az orosztonyí és kerccsenyí lelőhelyeken talált tárgyaiból néhányat a kanizsai múzeumnak ajándékozott. Önzetlenül ségiteit a múzeumnak és minden lelőhelyről értékes felvilágosításukkal szolgált. Ajándékai: az aranyhegyi és ZALAI KÖZLÖNY 1941. aprili» 2, fehérhegyJ neolitkori (ujabb kőkor) köballák. valamint az ung-jakabfaí cserép edények a múzeum legértékesebb Iángyai közölt foglalnak helyei. Nagy érdeme az is. hogy faluja lakóinak figyelmei ráterelte a régmúlt korok előkerülő tárgyainak történeti fontosságára. Gyulay István magyarszerda-heíyi főjegyző szintén segédkezett a kanizsai múzeum nehéz munkájában. Az ö érdeme, hogy a tnagyarszei\'dahelyi kelta sir-mezök egy-két széj) példánya a kanizsai múzeum ujabb éríékei közé kerüli. Néhány, a LaTenc ¦ kultúrál magán "képviselő" kelta cserépedényI és egy szép kotla harci-Övláneol ajándékozott a múzeumnak. A falu értelmiségének és vezetőembereinek ez az önzetlen és példás kullurszerelele a legnagyobb örömmel tölt el .bennünket. —k-n—I- Az alosztály bajnokság állása 1. DPAO 17 12 3 2 M:27 27 2. PB1C 17 12 2 9 71 :20 26 3. KRAC 17 11) s r 43:24 25 4. DVSE 17 7 7 5 04:37 21 5. 8B1C il 9 2 6 34:29 .20 6. Z»8R 1 17 7 6 4 32:24 20 7. PEAC 17 8 4 5 40:83 20 8. B.MOVE 17 8 3 e 44:34 19 9. ZMN1E 17 8 J.\' !» 42:41 . 16 10. NVTE 17 5 2 10 42:61 12 11. KSR 17 fi — 11 32: 1S4 12 12. BTK 17 3 2 12 20:62 a 13. BME 17 3 2 12 14:62 8 14. MIE 17 1 2 14 26:78 4 Az áprilisi országos vásár tegnap rendkívül énsák voll. A környékbeli gazdák nagy számban korcslék fel a kaniz-sni vásári ós .mini meg* nRapílhniá, .sokul vásároltak, ami világosan bizonyítja, ítogy a uvjgas lor. ménvárak miatt a gazdák vásárlóké!. (őssége eriif.cn uu!.íí növekedett. A szokott vásári ké, ot élénkebbé leito a piltanatuyl poŰtiknl helvze.1. A politizáló csoportokban a !ogkó|>-létcncbh híreket ós értésüUVckcl Icbe-te;i haiCaui, BmiliBz liozzájártilt\' az is, Itogy április dtso)e volt. A vásár azon, ban rendben \'zajlott űe, zsebtolvajok nem garázdálkodtak, a rendőrségen mindössze égy beleznai asszony tett teljcQentóst, hogy ellopták 35 pengőt tartalmazó pénztárrá ját. AZ ál-iatfclliajtási-ól a városi rőálSfil-orvos a kö\\e[kCíŐ TclviÜágo-sitást adta: \' Fdhajtoltuk a n.igy kanizsai országos vásárr;i 71.1 drb. szarvasnnrhát, amiből 522 kall e\'. ..\\v. urad\'bnak ós kisgazdák lonesJOiC igen nagy vöt, e/ér| az átüttök magj& -áron perellek gazdát. Lóban már i:éhi volt ofliyan nagy kjsiesjBi. A felhozott 300 ló közöl csak 112*1 sikeruA eladni. A Gazdák Biztosító Szövetkezete biztosítja az ország kerék párosalt Mini értesülünk, a Gazdák Biztosító Szövetkezete nagyfontosságú megállapodási létesített a Magyar Kerékpáros Szövetséggel, amely az egész országban sok ezer taggal rendelkezik. A Gazdák Biztosító Szövetkezeié szerződést kötött a Magyar Kerékpáros Szövetséggel és ennek értelmében a szövetség minden tagja kerékpárbaleset esetén halál vagy állandó rokkantság esetére, 1000 pengőre van biztosítva. Ha figyelembe vesszük, hogy a kerékpárbalesetek gyakorisága a magyar közlekedési utvonalaknak valósággal specialitása, érlékclhetjük kellőképen a megállapodás fontosságát a közlekedés biztonsága , szenv-ponljából. Legalább anyagi vonatkozásban enyhili <a helyzetét ez a megállapodás. Tekintettel arra, hogy a kerékpár a közép- és szegényebb osztály legkedveltebb közlekedési eszköze, — különösen vidéken és használata most még fokozódik is — a Gazdák Biztosító Szövetkezeié fontos szoeiális hiány pót lására- vállalkozott. Yi mellett a Magyar Kerékpáros Szövetség tagjai nem fizetnek külön biztosítási dijat, hanem a rendkívül kedvezően megállapított biztosilási dij a rendes évi tagdíjban lenni foglaltatik. A kerékpáros biztosításnak nagy propaganda ereje van a Gazdák iiizlosiló Szövetkezetére nézve, amely a szerződési igen nagy konkiírrenciában nyerte el. (:) Ml újság a Budapesti Élelmi-szernagy vásártelepen A Magyar Vidéki Sajtói udó-síló budapesti jelentése szeriül március 21-től 27-ig a vasúti /és hajó felhozatal az előző béllel tovább emelkedett, ő|)p úgy az élő- és. vágoltbaromt\'i. yala-inhit a tojás felhozatala is. Az élöbai\'iuuli piae lanvha, az árak kilónként 10—30 fillérrel mérséklődtek, viszont a vágoft-baromfi piacon az élénk kereslet hálására az árak 20—30 fii- Híres áprilist tréfák 2 Irta: GAthi-Graf E-na Angliában tejed! oi aránylag legkésőbb az április járatás szokása, do itt olyan júlsikenill tömeg bCugraUV-sok történtek, amelye* közül néhányul érdemes tesz megemlíteni. Az O^rylk nagysikerű április járatás ér.cimi szerzője egy londoni kávéház lörzs\\cndé,c voli, aki március 31-én az ujságlar. tóba a/ Lvcnbig Star öl ó»- olölli ujságpéldányt cdnpész e. A vendígek érdekludéS\'t\'í; olvasták, llogy má>ii»p i!(Vii.ín a város egytk terén szimár-kiállHlást lendcznek, látványos é. hagyományos ünuqpséj kenetében\'. Az angolok src.-etik az effetti furcsaságó-kat ós inásn í|) nagy csoportokban gyötekezick a,léen. E\'ci\'sz? csak foj. ütlc:eii kéüábu csacsikat tatálhatttak. Hasonló, de sokkal nagyobb szabású áprilisi pófál íizöll London népével egy Thoüdoic Hook nc-vii iujsáj;iró is, mád a napoleoni időkkel). Hook fogadóit háziasszonyával, h>gv i:ot.c.-Sneel-i házal híressé ic.z Ói apríts elsején annyi ember fogja kérAavcnm* A házat, amennyi I .ondón .cgyeae i színházába sem ítVnc el. Hook, miken! évekkel később megírta, mái\'ciui vétói levélírással töltötte. Sokszáz ie\\el|cl küldözgetett -szél, ameti, ékben azt [ita, hogy egy dusgazd lg bankár v gyouát fogják széloszumi április osején a liontcr Strct-en. Méj a berívgérfekiwk is küldöli iLjen eveid, de meghívta 1 többi Cgyuází:ak\'i| ts, sül küldött lta-sonlö szőve ui nw.:\':,ivást ismeri po-Hlikusókn\'&k, ;r"-iii.ik múvésielnie\'i és a lapok s/evkr j[|(Ve^inek is. Tleudo-e ILdI; som váru izgal:tl-v inhbon április Cfeejéi, mint Loiukm népe, Mert esaklumw eT\'ei\'jedl -i va-gvonisztogatás hUe ói még azok sem íne-tck oltlton maradni, akik kezdetben gyanakodtak, hogy bálba csak tréfa az ©{ész. I5e volt Ts ám irf on tömeg április dsejón a licriier StreOl-en, arnilyetue llook, aki barátY.v.d a szoms7^il ház al.likálx\'/i né\'.to v.\'gig a íurrsi olvomálísi, még áfmábna :c.n ine.\'l icr.Ölni. Ott V.jíl inindeuki, aki csak számi toll v-4anil( Lond.mb ni. Még a yorki herceg is megjelent, pedig neki nem is mert inc^h vól küldeni az újságíró. P.e íz ájuíí\'si tréfa csak. nem rosszul végzödóll. A lömog, "amikor megtudta, hogy fclinV.clló\'., megtámadta r házii, beznzta oMikait, lctör;c ajiaját é. csak i khezenyett icndöisaég tudta inegukndályoztü « nag>\'obb rombolást. A Mp ik másnan rolháborodotlon írlak a l.c.igraiúsn\'a do llook nemiörádötl vele; megnyerie a fogadást. Kérőbb, mikor k:cleült, hogy ki kóve|\'e cl ezt a sikerült lö-megbeiigralási, már nem haragúdnk Hookrn, sói ki is nevez\'é>< MUnr.lius szigetének pénzügvminisz;erívií. Igaz, hogy llook s jh.i-.cm látta színeiét, do azé.\'l büszkén hordta ¦VJc\'.c végétg az clökej í hangzású, de semmit sem Jclcntt\' oimcfr. lío ne gondotjnk, liogj* .csak kuiföi-döu lörtén\'ek il.vcn nogj\'sUterO áprUisi iréfák. Akadlak Magy iRii\'szágon ís. I\'ersze nem olyanokra g.md :Junk, amikor mii sem -sejiö gjerhilBkckel ejlkuldik a pmil.áljn sziniyoMzsirá.\'f, iiiCjí ltolhaiejért, Iwnem u nagV nyü-Vállos április jál\'nlá okra. If-.cii\' tör. Hcaii n i e {yve.ies é\'.eklwn Veszpréin\'-I en. Az áprilisi me^egyálésen, amely ópten elsejéié cselt, a v.iriueg\\e; fö.- orvos, ár, Surányi János torjcdylmes jolentéfl olvasott fe a kdera isuu-r-tciö tulajdonságúiról és az eáene v ló vó\\Iokezesröi, A tuegvei u""ak fd i.o usodálkoziak n főorvosi jelenté c.», annál is Inkább, mórt évtizedek öli nem voll az országban ki>lci-d. Jó lé\', óra multával, amikor már mínde tkj unta a derék doktor Terjedelmes iiá. ine; Ós talán idózeleil, n főispán nem is állta meg szó nélkül: luogedelniei a közbeszóMiort, miért méllózlalik maidezl t.ídmnl\'i-sniikra hozni t i;e hisz Mól lóságod parancsoüo ¦ ¦ válaszolt lo\'.;eg\\c o doktor. — fnlt - ámuti el most már a főispán ís. — Igen, Itlsze.l hvatalos íiásl tei))-tam róla -- erősködött a főorvos ó> egy gyárdll megyei vágzósl (kapart etö, íunelybcn éz\'aüft: Tekintetes Surányi János mcgjc\' [florvjs ur ÍOIszí\'i-liltalik, hogv SaVj.cler beWiui orvos mos| incxjeteut tudományos munkás Járói, a Cho\'jOi\'a asiitici -ról a kg-közolcbbi közgyfdóscn tcrjcd.-lines je-^ leni és I íerjessze:i c>ft...\' Még lei sem eávashuuák egészen az áWiólagos hlvOialos irásl, t karzatról máris kiáltozták: ApriJis esojc... Április Ijoiondja.. Szegény jó öreg d iktor sohasem Imlla, ki vi>l! a tráfttcs inaló, i*3\'g ni6g sokájg Ifosszimiotiák ko)era-|a- niilmáuyávaí. A színészek is nagy mesterei ,a l«ugratésnak. Az egj-lk dunánltdt! vií-ros|ji>n évekkel e/elötl az olt vendég- , s/eieplö szintársulat komikusa már-cink végén Mrdeiésl tótciett közé a liclyi 1 i|iban n -fcövctkc/ö KzÖ\\,egfjol: Néhány ntacskái veui.téfa, Jclcuikezní lérrel ciuelkedlek. Egyedül a lyuk árában mulatkozoll 10 filléres csökkenés. A tojáspiacon az árak 10—25 fillérrel emelkedtek kilónként. A zöldség és főzelékféléknél általában folv tatódotl a 2-10 filléres árhullámzás, azonban a Fejuskáposz-la ára 18, a kelkáposzta ára .11 fillérrel cmelkdeteU, viszont a melegágyi sóska ára <S0 fillérrel csökkeni kilónkéul. A gyümölcs piacon közepes kereslet melleit a közönséges fajtájú alma ára 10 fillérrel emelkedett, viszont a sárgabélü narancs ára 2, a vörösbélü narancs ára pedig 10 fillérrel csökkeni kilónként: A kialakult árakról a vásárcsarnokok igazgatósága Ilivalalos Árjegyzés -l ad ki. amelyet negyedévi (i pengő clöfiz\'elé.si áron bárki megrendelhet. 1 (:) Amerikai opcretl-filiu, egy kis yi. dámsággal, diV\'illo.nutalóv<Í, láncéul, muzsi kiíval korii\\ o. Maga i mei e a régi sab\'iail kf.votj; a hifiit ófány-ból ünnepelt dáma fesz. persze fól\'e-értévckkel ís bonyodaJmakkal egész a mindonl helyrebillentő boldog végig. A rcvüfilníek nagy vonalúvá gii hiányzik a filiubííl, de a jó nuizsikit, a gyönyörű ruhák, u szop láncuk és a jó szlnául alakitások gondos wjyi-ló>évol mindeuképpH;u koScmesOn szórakoztató filméi nyujl a rendező a közönségnek. ¦ Ann Nciglc bemuiaikuzittai nagv-szorüen sikerült Jó megi«V-ii6i\\l, ter-inászcics vidámságn sziiészini, ak» rá. adásul lemekot táncol is. l;úrf;p"rt\'-iiei ei iinudcnLen móttöak hozzá és jók az összes lucXékszeroplök. 0|le-les a fámét bevetelo bábjáték. -ni. icgKCl 7 ői 1) óra köxött az akibbi cimen. Másna|», a .\'megadott címen, ahol a drámai hős likott, már jóval hét óra elöli. Amikor még " legigazabb álmát aludta vo\'ni u színész, megkezdődött a csönjj&tés és macska-nyávogás. A drámai hős, amikor olö-szór keli fel bosszankodva ajtót .nyitni, azt llil\'O levédésről van szó. i:e mikor nntr vagy nyolcszor luegismőt-Jídöü a macskás emberek hajnli kUognlása, rájött, Iwgy honnan fuj a szed. Cédulát íte.l liát ki ajtajára ezzel a szö-végfal: Kossuth Lajos utca Ö. sz. niaii vagyok, kérem a , mucskákál utánam hozni! Yé-O is lett ezzel a csöngeleieknek a drámai hősnél, do unnál kevésbé a komikusnál, ahol csak most kczdödöll cl igazán a búcsújárás. Legjobban jicrsze a komikus csodálkozott és bosszankodott, aiuiál is inkább, mert a fclüL;c:cli micaka-tulajdonosok bosszúból öt macskái hagvtak ott ü nyakán.. Az eset után a színházban, ha a .komikus é; a drámai hős volt a színpadon, a kuliszák mögül ói a karzatról nem egy- sze; lelteiéi! macskanyávogüsl hal mi a színházlátogató közönség él^itk de-rúltségére. | Mert bosszankodni nem ó \'deme. az áprüUst heugraiásokon, még unnak .-cm, aki\\-ol áprjl\'sl járatnak, ^-hisz a vidámsjíg, derű Ós mosoly, kül.\'iiöoii ma, kell az ember "éleiében. Fogadjuk hál meg a régi gond|aJau idők alkalmi költőjének jótonácsát, aki Így verseli: lloköszóntótl április, Itolond aki járja is, Le >é:-|ődni nem szabad, Meri a mosoly: eJNznlud! (Vígc) ,9411. április jj. é (Folytatás az 1. oldalról) jugoszláv kormány nagy \'\'*>\'* a hár-inatfí^yezrrfSnyiiCz v?Íó ásatta k izárs mefleit van, Ed».n «s Difi erre elhatározták, Imgy ezt iiiEndeiikáj>|/»ui megakadályozzák. Kairópóü azonnal licá-grádha vezánvelték az IWCBtgeuce Service vezetőit, ezeknek munkája eredményezte u Belgrádban félrejött fordulatot, uralomra jutásával fogJjflkoívi a fittül királyt «H fatsrőgezi cikktfben, hogy a román n<V Mkakban vele érez és v>k sikert kivan nelti. He*yv (eUítiUtU! ._ E napon Nagy jözwbI I ISIS. lí. 2. volt 23. hunit—\'—--\' véd gy.-ewedlMi szakasz- vezeiö az uzsoki szorostól Miéire vívott áilásharcok alall azzá) tüntette ki magát, hogy az Obiiszcse mamutját ellen támadó oroszok ama csoportját, amely honvédőink egyik eSÖrcíolt áSü.-sába betört, kis Járőrévé! letjestai rojtözötien megközelítette, majd hinje. lenül kézigránátokkal megtámadta. Az oroszok zöme erre ljedtél>en eliramodott. Néhány emberük azonban ójszbe-kapóit ós ndpeniUt, de. Nagy József szakaszvezető rájuk rontott és elszánt kézitusában leküzdötte őket. Bátor ós vitéz magatartásáért a kds ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. A bajtársai iránt tanúsított r.tgasz* kodásbeli hüvóg szép példáját adta ugyanekkor Molnár András kassai 5. nópMkieftö iuiszároszlálybeli szakasz", vezető, aki az -uzsoki hágó körül vívott harcok a$alt, innt e^zségügvi alliszt, minden iflkniomnv.tf önként jé-teukezett a kiküldött járőrök vala-melyikéhez, Itogy megsebesüli hajlár. sainak nyonihan a lielyszinen <Ss6 <e-gólyt nyújthasson. Emu a Oapo», az élénken támadó oroszok etönetöreíe és tüzelése közben\'• azáltal\'tüntette ki magát, hogy egyik tisztjót, — mítsem törődve dte:e kockáztatásával!, _ sürü golyózáporban bekötözie, majd egy bajtársával együtt 0 Cegh^gyobb nehézségek közepette liátrnszáffltottu és ez_ ztfi a fogságbaj utústóll megmentette, röldásan köwflcsségtudó és igaz bajtársi széliemtől áthatolt magát irtását a kis ezüst vitézségi éremmftL jutaft. m az Iák. — (A Jézus Szive egyházközség) tanácsa pénzkén délután 5 órakor tartja első érdemfleges ülését, amelyen az uj egyházközség első évi köfttségí-veiéso űesz napirenden. — (A főispánná hangversenye) iránt változatlanul nafly érdekBődós nyilvánul meg. Jegyekről ajánlatos inár niost gondoskodni. (:) — (A vidéki sajtó gyásza) Fájdalmas veszteség érte a vidéká sajtót: Debrecenben meglufll Sz-igethy Gyula, a keresztény nemzeti irányzat jetesnevü újságírója, a Debrecen napilap főszerkesztője. Szígethy Gytsto, * Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó Rész-vénytársaság dbiöke, a vidéki napisajtó egyik vozéortakja, a Grafikai NyomóV és Rokoniparok Fónőkegjeifiieic Vtíéld osztályának nbiöke. 02 éves volt. A vidék egyik (legmodernebbül berendezett nyomdaüzemének volt a tnfe*jdmio*.i. A vidéki sajtóban évtizedek óta élénk szerepet játszott. BevülthelcíUen érde. meket szerzett a magyar vidéki napilapok összefogásának és akció-közösségének nitegfizervtezése körül. Épen ezért a Vidéki Napilapok Szindikátusa a9-Önökévé választotta. — (A líceumban lesz ¦ gyorsírás) Az iskolánkividii nópmmelés gyors, író tanfolyamának mai órája nem a Rozgonyi mcai elemi iskolában, hanem a szokott időben a ieánygimnárfumt-ban (1. emelet IV. osztálly) lé«. ~ (A zeneiskolában) mint az igazgatóság közii, változat-tanul lovább folynak u tanilások. — (KOlOnvonat Indul) újvilis 5-en Nagyktinizsáról » mezőgazdasági láájíiiásra BudipesUa. A különvonat, anwftyre »W 50 százalékos utazási kedvezmény érvényes, 23.40 órakor indul 4fi reggel 6.55-kor érk*-Stk Mndapa»uh. — (Munkaszünet keltösünnepek másnapján) A t-erBskedálfem «s Ipar vasárnapi mimluissüTieiáről szóló törvényjavaslat elké-.züli. A (örvény hatálya kiierjed minden özemre, váPIalatra* kávövc a mezőgazdasági ós erdei termelési, nz áíUitieu vesz lést, a halászatát, a srtjtemí-lermelést és \'méhészelet. fizekre azonban a miniszter a törvény hatályát ki terjeszt heti. A munkaszüneti napok a vasárnapok, augusztus 20. és március 15„ az Újév napja, húsvét és pünkösd második ünnepe, továbbá a karácsonyi ünnepek mindkét napja. Munkaszüneti napon csak azokat a (likke\'.et szabad árusítani, amelyefevt a munkaszüneti napokon egyébként is árusíthatnák, - (.Pályázatot hirdet) a honvédelmi minisztérium IC\'.ente indulóra. A páiyadij 000 pengő. A pályázat batárideje június 15, — (A Szanatórium Egyesület) nagykanizsai ing\\-enes rcndclöintéac-téten kezeli lüdöbelegck száma már-cUis hónap folyamán 9ö volt- Az újonnan jelentkező betegek száma . ezek közül 42 vott. Ev elejétől fogva 320 beíeg ktezekéáét. mutatja ki tu intiizet. A gondozónő márciusban 42 boieg-lálogalást végsett. Röntgen-vizsgálat -13 esetben volt szükséges, egyéb laborá. tóriumi vzsgólat 10 eselben. Segélyként 17 rászorult te;eg között 558 titer te_,oi oszlottak ki. — (Anyakönyvi hírek) Az elmúlt hften Nagykanizsán 11 gjérmek született, 8 fiu éi 3 leány: %Kálmán József naj>szá-mos ós Kovács Milriáiiak rk. fia, üe.eczki Imre szítás ;egi6d éi Skorjá-necz Krzsfé^etiiek ref. fia, Halász Károay kőmüvcs;ex,*l és Horváth Veronikának rk. fia, Meggjes Ferenc Máv műszálai altiszt iu Varg,i Annánuk rk. fia, Szabó l.ajos házi szolga ós Croszner Aimánnk rk. fia. Hós Fe.enc kbcalgyártó ói Farantai Rozáliának rk. fia, Tánczos Ferenc házmester és Hoffinann Máriáiiak rk. fin, Radlcs "János kőmüvei;©géd és Kálovics Máriának rk. (Bánya, Rosen-Lerger Márton pók és Steiner Rozilíiá-nak izr. leánya. Házasságon kívííl azföetetl 1 Hu, Hatra szüWett 1 leány* Halálozás 10 volt: özv. Tröyfco Gyu-lání Auchter Mária rk. 53 éves, özv. polal Gyuricz Antaftié Benciik Julianna rk, 92 éves,,özv. Gregersbm Sán-domé Stánicz Szidónia rk. 77 éves, FlacUt (iyőrgy gazdasági cstf-ód sánfli mnjor rk. 51 éves, Bunczom Katalin háztartásijai rk. 25 éves, Proszenyák Rozália tamüó rk. 14 éves, Sándor litvánná Pandúr Zsófia rk. 59 ó\\«i, Kunlcs Mária rk. 13 hónapos, Halasi FOiCnc cipész rk. 74 éves, Scfireiber Benő piaci árus izr. 77 éves. —-Házasságot ót pár kötött: Kozsnyák János (Özvegy) szabómester rk. és Bajomi Mária rk., Kozyra fUhty leugjtíl iwlgári mejsekült rk. fis KappeJ Anna rk., Kálovics János (etyált) borbély mester i rk. ós Takács Franciska rk., Miihoíer István szabóiegéd izr. és Buksz Zsuzsanna Kala|ín izr,, Marton János napszámos rk. és Nagy Irma házveyetónö rk. . - M»gj«leat • r*pftl«k Upj« A Horthy Miklós Nemzeli Repülő Alap támogaiásíivol szerkeszUJIt repülésügyi folyóirat uj száma most jelent iiw?g. A lap közli Bisits Tibor őrnagy lógikróiükáját, Bencze lsirán alezredes cft^cnség feletti repüKsét és dr. Itndos Imre főorvos repülésügyi egészségtana t. Nagyon érdekBs míg a vitortázó gój*k»n történő csapa,!. száíEitásokró! és a lávoikceU iégúiagy-hatolomról közölt cikk. Mutatványszámot a kdadóhivötfll (VIII., OHői ut 12.) küld - ^Tavaszi kabátalnk) mindegyike elaörandU budapeaU mü-halyekben kóazül. Logujabb modell-kabátjalnk kirakatainkban látnatók-SohÜtz Aruiiái Románia együtt érez a fugo-szláv nippet? Buktarest, április 2 A Porumka Vnaiuii II. Péter király Belgrád, április 2 A jugoszláv kormány nyilatkozatát mára várják. Ez derite-ne világosságot a kormány küi-ás belpolitikai magatartására. Zágrábban tegnap este í) órakor nagy értekezlet volt Ma-cseknél, amelyen az összes horvát vezetők megjelentek. Ma-csek a tanácskozás után az újságíróknak agy nyilatkozott, hogy a horvát küldöttség ma utazik Belgrádba. Kossuticn vezetésével a délelőtti órákban a horvát küldöttség megérkezett a jugoszláv fővárosba. A horvát miniszterek rószt vesznek a délelőtti minisz-nisztertanácson, amely megszövegezi ú kormánynyilatkozatot. . ¦: \' A berlini jugoszláv követ teg- 4 nap visszautazott Berlinbe, igy a diplomáciai tárgyalások nem szakadtak meg. Budapest, április 2 A Pest jelentése szerint a belgrádi német követ hazautazása i nem vágta el a tárgyalások ut- • . Mexikó, április 2 Vara Cruz kikötőjében a hatóságok megszáBták és őrizetbe vették a\'német ós olasz hajőknt. ¦ Peru, áprila 2 A Lufthansa kirendeltség repülőgépeit ós lolepét Őrizetbe vették. A Le[p-zlg, a Monté Fec/ate és még egy német szemólygőzőst örizeüíO vettek, London, április 2 (Reuter) Egy perui kikötőben n német legénység három né-\' met kereskedelmi hajót felgyújtott. 5—6000 tonnásak voltak. A legénységei internálták. KESERŰVÍZ ját. A lap tudósítása szerint nincs támaszpont arra, hogy Szimovics együttműködnék a sovinisztákkal és igy ¦ lehet»6ges, hogy pozitív Iriny-. ban kilátás van e klbontako xáara. Az Esti Újság berlini tudósítása szerint a helyzet veszedelmesen kezd hasonlítani az 1039-es lengyel eseményekre. A németek üldözése a lengyel módszer megismétlésének látszik. Berlin szerint a helyzet annyira élessé vált, hogy annak fokozását már nehéz elképzelni EtteniHes hirek MacMek kürül Budapest, április 2 A Pest belgrádi értesülésesze rinl a némelüldözés fokozódik, Macsck álláspontjáról és mozgalmáról ellentétes hirek vannak. Belgrádból költözik a lakosság, a vonalok zsúfolva közlekednek. Belgrádot nem csak az angol követség, hanem a ki-i sebb követségek személyzetének I családjai is elhagyták. mart a legénység el akarta azokat süllyeszteni, Washington, április 2 Roosevelt nem volt hajlandó ismor-ie:ni a német és olasz tiíiakoző. jegyzék tartalmát. Szerinte még nem volt ideje tanulmányozni a kérdést. Berlin a hajők azocn-li visszaadását & a legénység szabadonbocsátását követeli. Két másik német hajó kifutott a tengerre, ezeket két torpedóromboló vette üldözőbe. ~hz. amerikai kormány tegnap G kikötőben 19 franciaMiajót, köztük a Normandie-t is, lefoglalta. MATSUOKA: „A hármasegyezményt isteni akarat hozta létre és örökké fenn kell maradnia" Róma, április 2 Matsuoka külügyminiszter teg nap egy óránál hosszabb megbeszólást folytatott Mussolinival. Ciano külügyminiszter tegnap este vacsorál adott Matsuoka japán külügyminiszter tiszteletére. Ciano külügyminiszter pohár köszön lő jében hangsúlyozta, hogy az uj világrend alapja a háromhatalmi egyezmény, n melynek halalma és jelentősébe annál nagyobb, mert több más állam fejezte ki készségét az egyezményben való részvételre. A három népben szellemüknél, történelmüknél és sorsuknál fogva a szellem közössége már régen megvolt. Most is egyek vagyunk a rendithctcllen elhatározásban, hogy népcink ólel-tér-jgéiiyeií megvédelmezzük. Biztosak vagyunk, hogy győzelmünkkel a nagy célt elérjük és megteremtjük az uj -világrendéi, amelyben a háromhatalmi egyezmény egyesült tetterővel, felbonthatatlanul működik. Matsuoka válaszában utalt arra, hogy a japán és olasz népet mindig hagyományos barátság kötötte össze. Ez a barátság szövetséggé fcjlödőtl ós ez a szo vétség nem emberek müve, hanem isteni akaratból jött létre és ezért örökké fenn kell ma- A horvát miniszterek résztvettek a mai belgrádi minisztertanácson Még nmei válasz Berlin és Róma nyilatkozatára, a hajó-elkobzások folytatódnak A francia hajókat is elkobozták az amerikai kikötőkben ZADtf közlöny 1943. áp:lH3 2 radrun. Az uj. viliig felépítése Kelet-Ázsiában és. Európában az igazságos és méltányos békének uj korszakát fogja megnyitani. A háromhatalmi egyezmény államaira herkulesi feladatokat ró az uj világ megszervezése, de le fog győzni minden akadályt abban a biztos hitben, hogy célját eléri. A pápa fogadta Mafauokdt Matsuoka ma reggel a Vatikánba ment, ahol rangjának megfelelő tiszteletadásban részesítették. A Propaganda Kidéi Collegium japán növendékei köszöntötték a külügyminisztert, aki szívélyes szavakkal válaszolt. A Szentatya magánkönyvtárában fogadia Matsuo-kál, aki azután meglátogatta Magüuni bíboros-állam titkárt. Nsayar Királyi AlltmvaiiiUk Bsdipeit Déli Oilormitiiésf. 7577/194!. t. arám. A Magyar Királyi Államvasutak Bndapwt- déli Üzletvezetóségo (Buda-pánt, Kerepesl-ut 3. az.) mozdonyveze ¦ tát klkóprés céljából — budapesti, szé-keafohérvári, hatvani és nagykanizsai fűtőházat részára aéptafcatMahat keres. Okmányokkal [gazolni kell, hogy folyamodé: t. magyar állampolgár, 2, katonai kötelezettségének eleget tett, 5. életkora 34 évnél nem több, 4. legalább négy középiskolát végzett, 5. egy évnél nem régibb keletű er-kölest bizonyítvány szerint kifogástalan magaviseletű. A felszerelt kérvényeket Budapest— déli üzletvezetésééhez címezve a fent felsorolt fűtőház főnökségek bármelyikéhez címezve lehet beadni. Ugyanott közelebbi tájékoztatás Is kérhető. Budapest, 1941. március hú 28-án. vjs *«t OxIatvwatSaAg. Nagykanizsa megyét város polgármesterétől. 365/Ké. 19ÍT Tárgy: Egyes bőrtalpú lábbell-raitáknak a zár alél felszabadítása. Hirdetmény. Felhívom a bőrtalpú lábbelik foraa-lombahozatalával foglalkozó kereskedők és Iparosok, valamint a fogyasztó-közönség fluyelméta Budspesti;Közlöny március 28 (ki 71. számában közzétett 200.48C/19H. K. M. sz rendeletre, amely ezánios bőrtalpú iébbeütajtát, túlnyomórészt a nem bőr felsörésszel készülteket, feloldotta a zár alól. A rendelet március 28 áu hatályba lépett. A kereskedők és Iparosok kötelesek a zár alól felszabadított lábbellfajták Jegyzékét ¦ üzletükben feltűnő helyen kifüggeszteni. I A zár aló! felszabadított lábbelikből ! bárki utalvány nélkül vásárolhat s a \' kereskedők és Iparosok az árut utalvány nélkül kötelesek kiszolgáltatni a vevőknek. Az Iparosok és kereskedők kötelesek annak u tészIetbojeiontésüknGk a mí-salátát, amelyet a 200 300/1941. K.M. sz. rendelet 11. §. 1. bek alapján március 27-éig kellett a.m klr. Kereskedelmi Hivatalhoz beküldeniük, 8 városi köz-eUátásl hivatalhoz azonnal beadni. A 200.300/1941. K. M. sz. rendelet 11. g. 2. bek alapján az iparosok éa kereskedők kötelesek minden március, Június, szeptember és docember hónap utolsó napján maglévő bőrtalpú lábbeli készletüket a következő hónap 1- és 8. napjai között a polgármesterhez bejelenteni. Az első bejelentést most április 1. é«8. között kelt megtenni s a közellátási hivatalnál iHunyadf-lí. 16.) kell benyújtani; ugyanott kell váltani a be-lelentéshoz szükséges nyomtatványt íh. "yomatókosan figyelmeztetem azonban a neJeh!uWsiú kütoicv-utlckut, lii^y uhhc a készletbejelenteabe a zár alól most felazabaditott lábbeli fajtákat nem szabad felvenni, továbbá a Javításra ét-adott, valamint a fogyasztók előzetes megrendelése alapján mérték után készített lábbeliket sem. Akt a rendelkezéseket megszegi, két hónapig terjedhető olzáráibüntetésben részeiül. ui polgármester. Nsgyfeanina megyei város polgár incat erétől. 203/Ké. 1941." Tárgyi A mezőgazdasági termény-kcsuctckl.cu beállt változások es ezekből szerzett uj kiizletek bejelentése. Hirdetmény. A 6530/1940. M. E. ez rendelet értelmében 1940. év októberében mindenkinek be kellett Jelentenie a buza, rozs. kétszeres, zab és árpakészletöt, ha ezek külön-külön 100 kg-^ meghaladtak; a babot, borsót, loncsót, ha külön-külön 20 kg-ot meghaladlak; » szemes tengerit: 500 kg on, a csöves tengerit 750 kg-on. felül óa végül a lisztet és darát, ha ezek együttesen az 50 kg-ot meghalad ták- Az emlitettrendeletérteluióben akesz-letekbtm beállt változások is Jelentendók és pedig havonta minden hónap 1. és 8. napja között. Felhívom tehát a város lakosságát, termelőket, fogyasztókat, kereskedőket egyaránt, hogy április 1. és 8. napja között és ezután iá minden hónap I. és 8. napja között a készleteikben beállt változásokat, növekedést vagy csökkenést, naponta d e 8— 12-lg ós d u. 3-5-ig a Közellátási Hivatalban iHunyadi-u. 16. sz.) unnál Is Inkább Jelentsek be, mért a bejelentén elmulasztása kihágás, amelynek 2 hónapig terjedhető elzárás a büntetése, A változásoknál a, március 31.-1 állapotot kell jelenteni Aki tehát az alapból elöntések óta Jutott a felsorolt terményekből olyan meny Dylségü készlethez, amely már bejelentési kötelezettség alá esik, vagy akinek bármely okból megszaporodott vagy megapadt u már bejelentett készlete, vagy megváltozott a bejelentett készletének állaga, (pld. búzáját megőrlotle) április 1. ós 8. napja között személyesen okvetlenül Jolentíii be a váltó-zent, vagy az uj kés/letét és a Jövőben minden hónap 1, ós 8. napja közt {clontso a változást. Azért kell izemó-lye«en Jelenteni, mórt az adatok valódiságáért aláírást kell adnia Nem kell jelenteni a változást, ha ez a készletnek vagy egy részének a háztartás vagy a gazdaság bejelentett ós Igazolt szükségleteire történt elfogyasztásából állott elő. Mindenki tudja, hogy az alapbejotentéskor mennyit Igényelt saját szüksőglotére h amonnvlt ebből az Igénylésből ott el is logadtnk, annak a menyi ségnoK az elfogyasztását nem kell je luntont. Nagykanizsa, 1941. március 31. 9is Polgármester. Tárgy; A iairkészlcfek és a sertések bejelentése.. Hirdetmény. Felhívom mindazokat a kereskedőkéi, iparosokat,, vállalkozókat és üzemeket, akik zsír \'árusításával, raktározásával vagy feldolgozásával foglalkoznak, hogy »tr-káail^\'Álket minden h<\'nap 1. és 8. napja közöli a városi Közellátási Hivatalban (e-leviták be Felhívom továbbá a város egész lakosságát, hogy mindenki, akinek legalább 2 drb hité sertés, vagy pedig legalább 2 drb hizlalásra szánt 6 hónapnál <d4*«bb Mitáa vsa ¦ blrtskákan, sertésállományát az állatok súlyának megjelölésével minden hónap I. és 8. napja közt a városi Közellátási Hivatalban jelentse be. A bejelentések elmulasztás* kihágást képez, melynek 2 hónapig terjedhető elzárás a büntetése. A bejelentéseket ápnlli hó 1. és 8. napja közt, azután pedig minden hónap Gumihulladékot minden mennyiségben s veszek. = llEI liti Villamos ,,! mm \' i i \' mm A IT tűzhely es sütő használata megkönnyíti a háar,tartási munkát. Bérelhető akár 1 Hónapra Is a DRAVAVOI nel Sugár-ut 2. 1. és 8, napja közt kell megtenni a városi Közellátási Hivatalban, Hunyadi-utca 16 sz. alatt A bejelentést élőszóval személyesen kell megtenni, mert a bejelentelt adat valódiságát a bejelentőnek aláírásával kell igazolnia Mindig az illető hónap elBe|éi) fennálló állapotot kelt jelenteni, tekintet nélkül arra, hogy először teiz-e bejelentést az illető, vagy már az elmúlt hónap 1—8-ika közt is telt-e be-^ jelenteni ? Ez utóbbiak tehát most nemcsak akkor kötelesek bejelentést (enni, ha változás állott be a múltkor bejelentett ztirkészietükben, vagy sertéseikben, hanem akkor is, ha semmi változás nem történt: iehát azt Is jelenteni kell, hogy nem lörlént változat a legutolsó.bejelentés óta. Hízósertés aluli érteni kell olyan gazdáknál, ak\'k hizlalás melleit tenyésztett is folytatnak, az olyan legalább 30 kg tulyu sertéseket, amelyeket az életfenn-taitó takarmányon felül már bármilyen hizlalás! abaktakarmánnyal etetnek, ahol pedig tenyésztésiéi nem, hanem csupán íihJBlásaal foglalkoznak, minden olyan sertélt, amely a 10 hetei koron felüt van. A városi nem őstermelő lakosság (tisztviselők, iparosok, kereskedők) tehát öaz-szts H> hetesnél Idésebb sertését, mint hízósertést, bejelenteni kötetes, ha legalább 2 drb van. Mig a földinivelő gazdák, ha sertéstenyésztést Is tolytalnak, a 30 kg-nál nehezebb és már hlzlatási abraktakarmánnyal etelett Őssiea sertéseiket keletesek bejelentenf, ha több van 1 drb-nál; ha pedig nem elélik az állataikat abraklakarmánnyal, akkor Is kötelesek azokat bejelenten], ha 6 hónapnál idősebbek és legalább 2 drb van Termé-szstesen az olyan földmivelÖ gaadák, akik tenyésztést nem folytatnak, hanem csak iiiz\'flinak, épugy minden 10 hetesnél idősebb állatjukat köle.esek oejelentenl, mini pld. a tisztviselők vágy Iparosok. A bejelentési kötelezettség mindig azt terheli, akinek i birtokában a zsír, illetve a sertés van. Ha a bejelentelt készlel nem a bejelentő tulajdona, a tulajdonos nevét Is jelenteni kelj, Nagykanizsa, 1941. március 31. «7 Polgármester, ÁULÁg Egy kifniáflM felvétetik. Balaton-rtfőos PetöHut 17. 979 Ügyes klastalffáldlaányfi azonnal feleizek. Olas* fagyUltisaleu. 977 Kandert fonni tudó uszonyoknak munkát adunk. Jelentkein! lehet a MANSZ szövődében. 980 ADÁS-VÉTEL Komplett •biatlAbHtar, konyhabútor, éi egyéb háiUrlási tárgyak eladók, Fő-ut 28., I emelet. Megtekinthető délután 3—5 KOZÖtt. Q3Q Rövid 8ataH*r*t, esetleg plamlnáz es egy Schunda elmb«lnlt>« vennék. Ajánlatokat „Késipéniért" jeligére a kf-adéba-_ 981 KléwasiBywuO céljaira alkalmai 70 cm, magas tölgy-csemete beiiállltv* earenklat 18 P-i áron előjegyezhető éi váiirolhaió. Hercegi Erdöhívaüíl. ögá kS»ft " Ipartestületi Síékbáz\'kert-helyiségében ledöntölt hatalmas platánfa amely murának- fa httoualhltó. Ajánlatok sz Ipsrtestület kottájában adhatók be. LAKÁS^OÍUrrHELYlSÉO Hotlhy M.-ut 2 iz. házban egy lakás klndo u emeleten. Bővebbet ár. Beck-aél. pjS Mépen bútorozott kertes lakás kiadó. Cim ¦ ktidébsn. HAZ && ÍNOATLAN Klnitsi-utca 51. sz. háromsiobáa mi-a*BhAe eladó. 044 ZALAI KÖZLÖNY POLiTlkAt NAflUAP. CMja í.,U14aí Jasííal B. T.\'Nsgykislzsa*1, FalelW kiadó; ZsJal Kártiy . Nyomatott.- - a „Kfi0Uiuá|t *Y T. H«u/V,„lium i* ¦ysnsijáiiks MagykkaliiM. (Nyoadáárt leld 1 Zalai tUrstyj 88 8la irfoijua 76 uám. Adakozz az árvízkárosultaknak I NanrkaalsM, 1941. április 3 csütörtök ára 12 »11. KOZLON POLITIKAI NAPILAP &i«ike*Ll6sée ti tdadáhlvaial: Hóul 5. uam. Mrgjdeoik mtodea ttUkoziup délután. Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Előfizetési ára : egy hóra 8 penge 40 fillér. Síerkeszlőségi éa kiadóitivatall teíefoai 76. az. A ma délelőtt 10 órai rádló-hireket várta Magyarország. A megszokott szünet-jel csilinge-lése helyeit komor zengésű hang adta tudtul az ország népének a felmérhetetlen veszteséget: — gróf Teleki Pál, Magyarország miniszterelnöke, ma éjszaka tragikus hirtelenséggel elhunyt. A megdöbbent ország mélységes gyásszal állja körül a halottas ágyat. Egy tetterős, izzó magyarságában, férfias áldozatvállalásban, a történelmi felelősség viselésében példás magyar élettel lett szegényebb az idők sodrában keményen küzdő Magyarország. Igazi férfiúi és hazafiúi nagyságát már kora lemérte nem csak hazájában, hanem messze annak határain tul is. Ennek már éleiében liszta felismerése élt a vezetésében^ bízó nemzet lelkében, amely most megdöbbent gyászában az Egek Urához fordul, kérve öt^ engedje tovább élni gróf Teleki Pál lelkét a magyarságban s engedje meglátnia, hogy a feltámadás útjára általa vezetett Magyarország mielőbb eléri történelmének komor megpróbáltatásai után a gróí Teleki Pál állal meghirdetett, örök magyar igazság beteljesedését. firól Teleki Páti 1H70 november Ión szülőiéit Budapesten. Középiskolát a l>iartsiákiiúl, jogi taauflrnaiiyail u Pázmány Péter EgjoLcmcu végezte, metj,. le|;o foWrojzí és szodulógCoi lanulmá. íiyokal vógaeit. HXU-ban avatták doktorrá, majd szolgabíró ttott szfikelfb hazájában, Erdély bon. Föfklraizi tanulmányai hamarosan ,\\ v^Ág OTsé tudó. sai közé emeUók. A világháború ctötl l«n l az ta F. urópá I, Afrlktt ó*z t ki és északnyugati részét és többször \' megfordult fiKzakanwrlkilbjax 19l3>ui i ondós tugja let! n Magyar Tudományos Akadémiának, 1909 óta a Főid-rajzi Társaság \\-QzeiŐségének tevékeny lúgja. A pcáiliktti éwtbe tl».\'>.l>cn !ó. pOtl, amikor Szatmár megvá.cji képviselővé vd\'üaszíollák. Kerületét 1911-ig képvibvlic. Részt \\olt a világiláboru-bnn, utána\'a hadigondozó hivatal \\o. zeióxévcl lett bizonyságot péHáttan ste; vozö Ü:ejeVö*t Az Qss/xwmíás után visszavonult," Svájcban 3i Bécsben dolgozott az eponforradaiom érdeké-ben. Bécsbe?! Szegedre ment, tfhofl vallás- közoktatásügyi műszer, majd külügyminiszter flell. 1018-ban rajzqjlta meg vrtághirü (érképét, amelynek néprajzi Igazságit, sajnos, csak kafcön ismerlek el, Ez Vcát kétségkívül bizonyítéka a szeulislvánl Magyarország tör:éoelmi Jogának és hivatásának. 1919 augusztusában Siófokra ment, a. kommunizinlus után a román megszállás idejében a békekötés elő. k^iitésCuok muukájájjaíi veti részt. Négy I ia tiémos kö lel ben gy ü j tő l Lo össze a magyar Igazságot bizonyító statisztikai adutokat. A trianoni té e-tárgyalásokon egyik fömogbizuitja v.W Magyarországnak. A forr adafonak ulán megalapította a Keresztény Nemzeti Ligát Szo„ed első korü/jote 1920Jhih választótl« laőpviidKíjévé.\' ÍD20 április 10-én-lett líd/ügyminiszer a Simonví-Semadam knrmáj&bfln. Ene nz időre esik n tríanonV líéktepatruics aftáirása. Még 1020-ban fogi^ta e\' első ízben a mmlsziorelnöloi széket. Minisiier.-:t_ nökső,;o aVm főbb fontos törvény sziVO.oil meg. Ekkor \'ié\'.csilwrték a közt. gazdasági eg> etemet, uuy-dio-zlák a hu. moius otaususra, a házlufljekie /én klshiivoznl)éiletekre von;Mkoző törvénvt ós előkészítő\'.lék az I, rőSdbirtok.tőr. vényt. A miuisz\'e cftnöksóí,en ftflil\'.lt-tolták a szoelaipoiíi^kui Ogyosztályi Erre nz időié es:k aitnanoni béke be* cikket;.«/éve. Után. gróf Tettek! Pál vádinditványt tolt önmaga dnon, de a törvényhozás és a nemaet ezt egyhangúan inoHilüzte. Az olsö király-puccs után lemondott ói a monekiV/S-figyi hivatal \\e..o.éiét vette át, vafii-mint katedráját a közgazdasági egve-[onicn. 1922-ben aincritaü körulia isi_ dull é* hirdeüo a magyar igazságot 1024-ben a Népszövetség meghívta n török—iraki olaj-vitA ügyélton kiküldött mosuti hámi albizottságba. 19*20-ban l»ivt» éleire a SzocsogrUfeU ós az Atttumtudományi iméjelet. A be^KrU-Ukában 1U22-1J01 villküt újból szerepei, if,én sok ifjúsági, röScg ogyeleini mozgalom irányitója vo\'tt. A csorkósiot lóién bervadhaiBiHin érdemei vannak. A felsőházba a közgazetisági egyelem kfádle lio, erről tokaji ^képviselővé válasz tilsakor mondott Qe. 1038-boii az Iniiédy-koi\'mány kultuszminisztere lett. Oroszlánrésze volt az Eucharlsz-iikus Kongresszus iiumkt\'ill[itaU>aii. 1938 októl oó on a komáromi tárgyalások-bon való ré*zvéloTé\\el, az áitatb gyűjtött Wzonyitókok erejével tért yfcsza it Felvidék egy részo: Ekkor kapta a\\ Magyar Érdo.nrend lugykercsztiét. 1939 rebruár 2l-é>!i vette át a kormány-veiie.\'ésl Imródy Bíii utódaként. íoio nyarán, Magj-arország sorsdöntő n ip-jaibi\'n áTtomféVDui bólciességéi;ek oeilménve voli Erdéty egj\' részének vissza[ér;e, aiiii\\«l éSetc müvét megkoszorúzta. Ekkor kapta a Sienl Ist„ ván-rend nagykeixsz tjét. Nagykanlzfárol a gyászhír érkeztekor dr. Krátky . István polgármester azonnal részvét-táviratot küldött az elhunyt miniszterelnök özvegyének, a városházára és a többi középületekre kitűzték a gyászlobogókal. A nemzeti \'gyisz jeléül a belügyminiszter további intézkedésig a színházak, innia-t<5.k, mozik, hangversenyek megtartását megtiltotta, tilos a nyilvános zenélés, a mai ügetőver-senyeket sem tartják meg, a rádió zenei műsort nem ad. A Ház a nemzeti gyász jeléül bizonytalan Időre elnapolta magit A képviselőház ma délelőtt 10 órára ütést tüzőit ki. Fél ttz után azonban már etiér^édl a szomorú iür a képvii-feHőliázbuit ós a kópvi:etök n folyo-sókon lesújtva tárgyalták a nemzet nagy gyászát. Fél 11 ulán szólallak meg a csengők és az ülés megnyitása utált Tnsuády Nagy András etn.Ma móíyséflei megdÖbl*cn^sfol közölte a Házzal Tooki Pál m\'niszicrelnök tragikus luáállüiét. A notnzet nagy gyászának megdöbbentő .pü3Anaitáiy.\'n — mondta — n iielyzot nem rtlkuljmts arra, Iwigy nte^iivió>»zzunk orrol n siáyos \\-e,zie.%égről, amely Tclckii PáQ halálav:tt a nemzetei érte, do prra is alkalmath\'it az idő, lu>gj\' bánniröl is tárgyaljunk. Az elnök Javaslatára a Ház bizonytalan időm eimpolfji magit t. Budaj-eM, április 3 A viélás- ós kózoktaiásüg&i niin\'-szler i ondcleiő\'o az Iskolákban pénteken minden osztályban meg kelt etrrléke/ni a nemzet nagy gjászáról, utána a gyász Jeléül iskoUU sztlimap lesz péníeken ós szombaton. A kormányzó a halottas ágynál A kermányeó ma déWŐIt fél l\'i órakor ntbajtftlott a mhllszierölnökí-ságre, ameUnek kauujálam Báíczy Islván álhnnlillvvir fog^dla az államfőt. A Kormányzó hosszúbb i<-!*Íg Időiéit gróf \'itíekt Pál. Iialottna ágyálLU, majd visszatért O várba. A Magyar Élet Pártja törvényhozó hígjai ma délután 5 óra. kor nz Esztorliázy ulcai ptlrlluftyl. ségLen párt ér ;ekez letet tartanak. Az Erdélyi Párt felhívta lagjaü, Iwgy az országos gyásszal kapcsolatban utazzanak Bu. diii.es íre. Belgrád és Zágráb kivezető utat talált a belpolitikai válságból f Svájci hlr ¦zerlnt Németország biztosítékot követelne, ha Belgrád elismerné a bécsi csatlakozást líelgrád, április ,*í A jugoszláv kormány tegnap este ülést tartott, amely ulán a következő hivatalos jelentést adták kt: A kormány 18 órától 21 óráig tarló ülésen vett részt Simovics miniszterelnök clnöklésével. Ez volt a kormány első munkaülése, amelyen — mint a kormány közvetlen környezetéből meg lehetett tudni — az egyes tárcák költségvetését tárgyalták. A jövőben a kormány gyakrabban tart ilyen tanácskozásokat. Kossutieli, Macsek megbízottja Zágrábba utazott, hogy jelentési tegyen a belgrádi tárgyalá- sai eredményéről. Simovics tegnap több tényezővel folytatott megbeszéléseket. Fogadta Kossulichot és Kulovecct is. Róma, április 3 Az olasz sajtó a jugoszláviai eseményekkel kapcsolatban tar tózkodik a megjegyzésektől, bár hasábos cikkekben foglalkoznak a történtekkel; Igen nagy figyelmet szentelnek az olasz lapok a budapesti híreknek. Berlin, április 3 A belgrádi német követ Berlinben részletes jelentést tett, ennek megvizsgálása még folyamatban van, így i Nématország végleges állásfoglalása még nem vérható. Berlinben különben ugy vélik, hogy a horvát ellenzék és a parasztpárt tárgyalásai kizárólag a horvátok ügye, valamint az is, hogy miképpen kívánják szabályozni viszonyukat Belgrádhoz. A berlini közvélemény hangsúlyozza a horvátok német-barátságát. Zágrábi hír szerint a tárgyalások alkarral jártak Belgrád, április 3 A Simovics-kormány 7 órától 10 óráig minisztertanácsot tartott, amelyen Kossulieh közölte a kormánnyal Macsek utolsó feltételeit arra vonatkn-(Folytatáa az; 5. oldalon) á faln egészségügye Báró Bánffy Dániel földmüvelésügyi miniszter nagy érdeklődéssel\' kisért előadást tartotta földművelésügyi igazgatás egész ségügyi vonatkozásairól. A magyar falu népének sorskérdései között első helyen szerepel ez a probléma és a miniszter nagy alapossággal tért 1 \' a kérdés minden részletére. Különösen időszerű volt tanulmányának az a része, amelyik a házhely és a ház jobb kijelölésével és\'jobb megépítésével foglalkozott. Báró Bánffy Dániel a lakás és házhely kérdéssel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a múltban igen sok hiba történt a ház helyének kiválasztásánál s maga az építkezés is egészen távol áll h modern igények legelemibb kielégítésétől. Arlerüle-teken jelöllek ki házhelyekel, engedélyeztek lakóházéjntkezé-sekei. arról nem is szólva, hogy igen sok nem is olyan régi település, egészen egészségtelen, vizenyős területeken helyezkedett el. A lavniyi és az idei katasztrofális árvizek különös súllyal mulatják, hogy e tekintetben u legnagyobb gonddal kell eljárni. Miándenki tudja, milyen fehuérhelcllcu nemzetgazdasági kár származoll abból, nogy hazak százai és ezrei dőltek össze az árvizek, belvizek és vudvizek pusztításai nyomán és bizony Jgen sok olyan nelyet találhatunk, ahol sűrít települések voltak, jóllehet ott egyetlen egy lakóhazat sem lelt volna szabad engedélyezni. A közigazgatási tanfolyam hallgatóinak külön a lelkére kötötte a földművelésügyi miniszter, hogy a jövőben az építési engedélyek kiadásánál a lehető legnagyobb óvatossággal, előrelátással járjanak el. minek kapcsán jelezte, hogy ti mull évi IV. I. e. alapján megjelenő végrehajtási renddel ienetövé teszi az alkalmas jngulhmok meg szerzéséi kisajátítással is, ha más mód a megszerzésre nem mutatkozik és hogyha más megfelelő terep nein kínálkozik. Jelezte a miniszter azt is, hogy a mezőgazdasági népesség egészségének védelmére különös gonddal ellenőrzik az iparcikkek hamisítását s ezáltal a termelés érdekeit is szolgálja a kormányzat. A vegykisérieti és vegyvizsgáló állomások számának felemelése az általános közegészségügy javulását fogja szolgálni s gondoskodás történik arról is, hogy az ellenőrzéssel megbjüoll tisztiorvosok kiképzésük alkalmával széle-sebbkörü mezőgazdasági alapismeretekre legyenek szert. A mezőgazdasági dolgozók egészségének megóvásánál elkerülhetetlen a megfelelő munkaeszközök kiválasztása. Hogy a nehéz agrármunkához valóban a legmegfelelőbb eszközök álljanak rendelkezésre, a mezőgazdasági érdekeltségek és szak értök bevonásával máris bizottság létesült., amelynek feluda-la a gépek ,és eszközök racionalizálása. A mezőgazdaság békés fegyvereinek korszerűsítése azt a célt szolgálja, hogy az emberi munkát a lehetőséghez képest megkönnyítse és az egészségügyi követelményeket lehető teljességgel kielégítse. A falu egészsége nemcsak a faj szempontjából \'fontos, de fontos általános\' nemzetgazdasági és mindenek elöli honvédelmi szempontokból. Az egészséges hadsereg* alapja az egész- Sulyos baleset történt tegnap a nagykanizsai teherpályaudvaron. Neumann Jenő 11 éves budapesti marhahajcsár, aki Gróf lialler-ulca \'52 sz. alatt lakik, tegnapelőtt Nagykanizsára jött, hogy marhákal vásároljon. Sikerüli is több szép állatot vennie a vásárban és azokat tegnap rakták be á vasúton, hogy Budapestre szállítsa őket. ¦ .Neumann már csaknem oVég- M\'tj n nini, n f0zőm%ei najwnin mái vilAgcseménu;*! izgalomban tarló idükJiCix Is a szc:izáp:ó erejével hat a május 2-án nxmyil\'i Budapesti Nemzetkőzi Vasár. Mo;éiz ájtrtás ez, a tények nzonlxm be fogják bizonyítani, hogy jogosult, Amióla Magyarországon k\'ajtttftsl, VJgy vásáritendeznck, nem váll inéi péítia arra, hogy ennyi külföí\'di állam i észtvegyen a mftgyur áruminta vásáron. Megjelenik — a magyar vásárok tör-léneiébcn elsöizbeu — az Orosz-Szovjel Aílam Untőjn hatmiiis nemzed pavilonnal. Több, mini 10 é.\' után megvalósul most újból, hogy turáni faj. testvéreink: Japán hivatalos kiállítással vesz részt a magyar árnmintavá\'-sáron. Ilésztveiznek termesze lesen impozáns pavilonnal Olaszország, a magyar szakmák közé beosztott gyáruk propagandáját loiegőszilö, a \'gizíl.isági felvilágosítás céljai szolgáló külön pa. viíonnal Németország. Hószvélclic je_ lent kezeii ós nagyszabású pavflíont séges falu és amikor báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter világos és határozott szóval •rámutatott a falu egészségvédelmének jelentőségére, az egész nemzeti közvélemény meg győzödésél hirdette. zelt a bekocsizással, amikor a marhák, nem tudni, mi okból, megvadultak és a szerencsétlen mnrhahajcsárl a vaggon oldalának nyomták Ős megtiporták. Neumann azonnal elvesztette eszméletét, társai menteitek ki a marhák alól. A mentők azonnal a kanizsai kórházba szállították Neumann Jenői, aki több bordatörési és belső serüléseket szenvedett. eveinek Jugoszlávia ói Törökország. l\'Opül már Svájc Ói Szfovákia no.iV-zctl csarnoka is, fJe« tehát mit látnj mc.í csodálni czc:t a vásáron. A kiilföCdi államok rószvétcMiey azonban mó.f távolról sincs lezárva a szenzációk sorozata. A Vásár diVU-levüje megduplázódott gazdagsági! készül a bemutatóm. Gs mindeden, az 1500 magyar váll dal kiállításán felfitt, a Vásárral tőszomszédság!uili olt laJáfjuk a liadi. és motorjzao\'.ós, valamim ixpüíő gép kiállítást, ameíyr.ek páratlan ó-dekességót legjobban az jel. lomzi, hogy a modem háború minden eszk4">zél ill fogják Magyarország-in eisö ízben bemutatni, (:) — Naptár: Április 3. catllíirt. Rom. kat. Rlkárd pk. Protestáns Keresztély, Izrael. Nlzan hó 8. GtesflrdA nyitva reggel 6 órától estt ! Afilg héttő, Hz-nnln, pántok délután ós k«M*n. «aé«i n«o niknák). I ő családi szálloda olcsó árak-gy ágyas ezoba 8 P-tfll, kéf szoba már 12 P-töl. KlltloÖ n és kávéház. Előzékeny kilát. - A Z*l*l Hötlön/m-az utolsó havi (ilöíiMiósI i felmutatásával 30\'l« had-nybtn részesülnek. 104i. sprjilt 3 Mit köszönhet a férfivilág Prohászkának? Irta: dc Al«á>*v GyaU Magyar hazánk éjeiében 14 nehíz, küzdelmes óv teli el nxótü, hogy a huszadik század zengő szav.i, língolí szívű Pál apostola, Prohászkn Ottokár püspök Budapesten, °* Kgyelemi templomban szeii hivatásának odaadó lol.csilé* közijén átköltözött n halhatatlanságba. Kialudt egy Is:entől ihleteit Miig. olmo világitó fáklyája, clnémiH e.ív szózatos ajk, amelyno\'i minden igé.e kilöröi:e:elHwi hálással véiödöll be inatok \'olkó.e, megbómttt egy kí-z, .amely mhidei Írásávám örök Igazságok üdilö hannUát hutytlti nz ó\'cl küzdőiméitől elcsüggedt szivekbe, Me,eml6!íczünk llóh, mini nz c n. Lei nemnek lestben ói lóVkbeji. ragyogó példányáról. Kz a feiuVdí lóe\'t nem vontál dl Bajái nagyságának ormairaj haien le szábt áz emberek közé, megfogta ii kicsinyeknek ó; a nagyoknak kezét ói m\'nctűüknek vezetője, támogatója volt. Hogy kclí.jkópen értékelhessük a nagy püspök lörióiudhiil luvitását, vizsgálnunk kex azt, hogy rolyen korszakban volt Ö Kriszlus dalnoka, ImHeii i<lökl(ca hlnicgtetlc az cvin;íó. lium m.igvn\'i ói mi volt n mfiködé,-senok e-fdinénye? tinóét n pontnál ka\'ptsolódom inajd \' l.ete nbb.i nz eszmekörbo, hogy mit köszön a fó-fí társadalom Prohászkának. A 311,0\'nliznms átkos szelemé-áljárta az o.ífiíz Európát — sajnos — ná. hmk is l^róizkoTte magát Ós ÍOll eedményczlc elsősorban n féríi-vltg-ban, hogy az emberek nagyoknak véllek magukat, me:t kicsimesen tagadni éi gúnyolódni üuliak a hit igazságai fclc\'.l, nz ősi kulolikus hunok nem volt becsft\'e\'.c a liberális felfogású rérfi-táborbMi, bigottnak, hülyének lartolták az|( nkf mot vi\'l\'á-sos lehni, fé.-fialnk kerülték n templomot ói íme mo.tjelenl a nagy- leóljgus, a langeizü bölcső, » kivMó nag^\' szónok ói a nagyszerű író, hogy a lolkAi khirnszlhnssp ezrekre l*<i JRz-ezrekre, hogy mindenkinek megadja n lllaroílizmus-okozia ha\'jegfréföt S Irfkí orv:»sság,)i! És;ml le;l az eredményi Éve\'gél kc.esztül -müvött férfiak o/.ie\' küvci;ó< a nagy léükík szárnyalásait, o volt a nagyok hitoktatója ói be\'oövetkezet az 0 működése \'Vévín a kaiolicizmus reneszánszai Az 0 M-lépése és működése a Wberatiznufá fertőző eszmé\'.től e&zárt fórfvtelkJek: kapuját folpattojitotti ói a férfi-társadalom \'.ckl ói akarati világában a hliét megoínpözla, meri flcnvügözö, megfojíó hatássaj vóí; í» fÓrfŰvIIágVa. a nagy omler tudományos WW6izüfl/ ségénck páratlan és mtndcriVé kitér. jedŐ egj«tenicssé.?e a mélyre ható világszcm/weie, az u tiszta\'éj reális é!ciböEcf«\'c:c, egyéniségének és éWlé. nek r.eines jíÓldájn a magi Igénytelen egyszerű só^éve*. A férfi társadalom ojsfisorl>nji nzi köszönt Prohászkának, hogy most nífir m\'itdeikl el\'íit tisztán ádlhat, liógv hit és tudomány nem oTeukcTiiek\' egymással, hanem párhuzamos s\'m-])áron haladnak é* mógtnüi tolta a nagy Móiicr a féírfi társiKt Imnt árra, hojty Krisztus igírzsága abszolút ór-vényessdgéttek elfogadása impoiiátlíSnó szé^» és férfias cselekedet. He kös/önlx; mő.( mán. valamiI is n férfi lársadaJTnn I^oliászkánik! Szociális goiuIolkÍL)dás| ói é\'zo\'cmvlá-gol, amely cönyt színied cílicrv\'Vsz\'-lott n lilc.\'atlizmus eízmekx\'iic. Meglátlak lienne a férfiak ^ krisztusi jóság" osztogátójál n muiüVíóktnek mtn\'dciéi, iik\' oltaflált A koldus v".skó-jália is él a szoclátts jóifikonyság o^er-fó>> missziós gvakoffiásaliiin vélt rLszt ős felktítctle a szöridaritáshiártyUin Bvmv&$ inaAw társad lomhán a se. gité» készségéi Is olyan aráuyfíaü, a melyei nreljn még reméíÜ\' "soiiv le-he.eti. Mini a jóság balzsamáv.ill körüljáró épeimüvó*: n lilrsndefthl ímr« BITI SZALLO iisifEsr, nuriiin Előkoli kai: Ej ágyaa eltorec szolgai llzetfll nyugta Végfttél Egy pesti kereskedőt összetiportak a marhák a vasúti kocsiban a kanizsai állomáson Asz ors&áyos gyässsra való íeJciniétíel a Mozzi ma nem tart előadási! A Budapesti Nemzetközi Vásár szenzációssá teszi Budapest tavaszát 50 :l»U.--áprl)U 3 ZALAI KÖZLÖNY s móala ás bók* ügyét százszor ered-ménya-ebben szolgálta műiden demagógiánál. FA lehet róla mondani, hogy az Is. ten öl adta egy vergődő kor vigasz-lalásául! Az örök eszmények közöli oda--lnpadl szivéhez MmzájííhlR lángoló s/e. ie;eie is, a nemzetünkre móri iwgy megpróbáltatásokban az eT.sök közi volt, akik főnyi akarlak gyújtani a \' söio\'.séglen. "A magyar gyász fájduam\'i, a magyar emi aKarás löriieio\'Teii c;e;c, a magyar ujjászíilciés nagy vezető gondoSUa hatalmas evővel nyil.itkozoU meg az 0 ajkon,. LOmosak IígyIlázának volt kiemelkedő ékcssépe, hahóm hü és nagy fia vuli r.etnzelónck is. l\'rohfiszka Ottokár nagy öle\'owek ciirié*e soha som fog cf.halványodni ^nemzeti géniuszunk Hagsrebb megoyt. latüozása;nak lündöWiŐ ói i\'igyogő példái közötl Ói mi férfiak köszönjük Neki u fényt, » v&\'igosságot, kö-szönjük >\'eki, hogy megtnu\'toll minket a sö\'.ó s&g oHen kcc.zles hadjáratul vezetni, köszönjük az Istennők, Hogy ő|, adia a \\m\'ogyár fc:iloíKkus egyháznak fis « mntgyar nttt-liuííe Proltászka Ottokár indította ol tfczr a folyamatot, 0 rakta ilc annak a laaU inus munkünAk ríhpjait, amelynek o ed menyeké].én — hála Istennek — büszkén mondhatjuk most már: vonnak igazi katolikus magyar férfiak! ö volt az, aki a Nitscre-féjfi filozófiai lendszcrrel u pcsszintístfl, 4e-targlás világfeflifbgassal oljen\'.étheii n keresztény ppÜníkemus ős derűs vi-lúgsiemfó\'et eszméit hirdette, aiml.ek nem bónitanak, honom a ídlkek kiegyensúlyozott békéje mellett Lettié. kész, öntudatos, ulkolni vágyó férfit. kat nevehjejc és a nagy püspök meggyőzte a férfi-vihigot arróff, hogy az evangélium a \'fegtükti\'e\'eschh üeif zófio, az egyedüli hKSjes ó< biztos alapokon nyugvó fietpríuo\'plunt, n mely cfly csodálatosan elégíti ki u földi ételben érvényesülő és ugyancsak Istentől lendxílt termé .zctjog igény e:t is. Sokat, mindent köszöntői a férfivilág enrek a nagy embernek, akinek szelemé ma is körülöttünk lebeg éli haló porában is haftljuk az 0 vezényszavát: Katolikus fórriak <fogyo:ck Krisztus harcosai éti zári sorokban inoueieljelek a sölólsóg erői ojeni Ismét itthon játszlb a ZMNTE A vasárnapi győzelem némi meg-nyugvást hozott u ZMNTE barátai kórében. Azonban nem szabad elbizukodmmk, vull Még javítani vlAí jy j[ hogy tieftjes értékű csa-v pat szerepeljen V ZMNTE színeiben. A bácsalmási csapat az őss^ol súlyos\'venettó-yot mért a tartalékos \'/MNTíí-ie, ez a visszavágó mérkőzés érdekes harcot iger és tolón szép játékot is. Valaki emliieitc nekünk, hogy elégedetlenek voltunk a miuiegy tiOO főnyi közönség miatt. Ez Igaz. Mert Diósgyőrött ezrts tömegek Jelennek meg n pályán ős b város lakóinak száma, igazán nem 6sa arányban ftenizsáév-1. Arra az összehasonlításra, -hogy DiósgyÖrölt kitűnő cüsö vonalben csapot van, azt feleí-lietjük, Igenis a közönség is \'»z oka, l\'ogy Kanizsa fulboUsporijo nem áll az öt megflpetŐ helyen. Diósgyőr, miikor kis csapot volt, mint a ZMNTE, akkor Is 3—1 iwer ember támogatta őket mérkőzéseken. A Vasul csapata Mohácsra Utazik, hogy az utolsó helyozeit MTM-voi vegye fel u hai\'cot. A kiesésre álló csapatok mindig meglopeiésekct cshtát-uak. Azért erős harc után egy góíos NVTE győaeiUnet jósollak. A kfendás Uiui JHüwe*, ((Mái UofytyOH vitte- uéfU&z a némel seyédctikátá Z5im& czetött kqUUud& Uu#sá*MMu4Íát? Most 25 éve. 1910 tavaszán futott be, két hónapos atlanti-óceáni portyázásáról, teljesen épen, a legkisebb veszteség nélkül a legendás hlrfi néniét segédeirkáló, a »Möwe«, Dolina-Schlodien gróf rettegett hajója. Két izben is áttörte ezalatt az idő alatt az angolok aknazárat, 15 ellenséges kereskedelmi hajót süllyesztett el, 56 \'pr ezer tonna ürtar-, lalommal és 199 angol hadifoglyot hozott fedélzetén Wilhelntsbafen be. A ¦Möwe számlája javára kell azonban irni a , King Eduárd VII. angol csatahajét is, mely az ö általa lerakott aknákon repült a levegőbe az angol partok közelében. Joggal figyelt fel annakidején az egész világ ezekre a páratlan tengerész-íeljesitményckre. Volt azonban ezek közölt egy olyan huszáros tengerészbra-vur, mellyel érdemes az évforduló alkalmából foglalkozni. Tudósítónknak alkalma volt néhány öreg »Möwc-tengerésszel* beszélni. Az ö emlékeik nyomán idézzük a dicsőséges. napokat: Megállítják az „Appam" angol sxeméhfgőzött 1916 január 15-én reggel történt, Alig, hogy az »Ariadné" 3000 tonnás kereskedelmi -gőzössel végeztünk és legénységét fedélzetre vettük, máris fflst-felhöl veszünk a láthatáron észre. Dobna gróf teljes gőzzel az észak felé tartó hajó után iramodik. Már messziről látjuk, hogy kövér falat úszik előttünk. 2000 méterről pontosan megállapítjuk, hogy a 7800 tonnás »Appam« személyszállító hajó került utunkba. Szép, hatalmas gőzös. Egész bizonyosan ért&kcs rakományt visz fedélzetén. Jeli adunk a megállásra ; árbocunkra pedig egyidejűleg felszökken a német hadilobogó. Hadd lássák, kivel van dolguk és tudják meg nyomban, hogy ellenállásnak semmi értelme. Hqbx német Umét ezabaddá Az Appam\'. kapitánya azonban semmiről sem vesz tudomást. Figyelmeztető gránátunk4 élesen vágódik a hajó orra elötl a hullámokba. Ennek már fele sem tréfa. Az »Appam* lelassít, majd megáll, De most sem nyugszanak. Távirászunk már hallja lúvójelükef. Segilséget akarnak kérni ! Agyúinkat a szikratávíró tornyának irányítjuk. Erre á; jelzések abba maradnak. Ugylátszik, a lobbi már rendben megy. De mégsem. Az Appam \'fedélzetén felállított kis- gyorstüzelő ágyú körül gyanúsan mozgolódik néhány tengerész. Ha most harcra kerül a sor, ugy a hajó utasainak életét tesszük kockára. Ennek nem szabad megtörténnie ! egy gránátot eresztünk fő-lejük. A súlyos lövedék a harcias tengerészek feje felelt süvít el. Ez végleg kijózanítja a társaságot. Dolina gróf két felfegyverzett legénységgel megrakott csónakot küld a hajóra. Az *Appam=-on óriási fejetlenség uralkodik. Az utasok rémülten szaladgálnak ide-oda, nem tudják, mihez kezdjenek. A legtöbben már magukra csatolták a mentőöveket és ugy várják sorsukat. Csak egy kis csoport integet boldog örömmel felénk, lénk. 20 néniét állampolgár van a fedélzeten. Közlük lí asz-szony és a kameruni védő Őrség 8 tagja. Az Apnamnak kellett volna őket Angliába szállítani. Valamennyien sírnák a boldogságtól, amikor ismét »német földön*, a Möwe fedélzetén köszönetet mondhatnak meg-szabaditójuknak, Dobna grófnak. Egy millió aranyban és két angol kormányzó az „Appam" fedélzetén A zsákmányoló legénység jelenti, hogy 3000 tonna ériékes áru és kereken egy millió arany van a fedélzeten. Jó fogás 1 De mi legyen az emberekkel ? Az >Appams-on í tiszt, 20 tengerész és 160 utas tartózkodik. A »MÖ\\ve« fedélzetén talpalat- 18 óra 17 perckor nyugszik o nap április 4-én, de ön nem nyugszik aznap, ha elfelejtette megvásárolni a sorsjegyét, mert 5-én már a hozások kezdődnek. 100 eredeti motUllkalap köxül vAlaszthat lioztlániií! Benne Teri kn\'apszalonjában (Bazár-udvar) nyi hely sincs már. A parancsnok Borg tartalékos hadnagyot 22 emberrel átküldi az •Appam -ra. annak badifoglyul ejtett legénységéi pedig a Möwe veszt fedélzeteié. Sülét este lesz, mire az emberek kicserélése megtörténik. Szorosan nyomunkban az ) Appam -mai hagyjuk el azese menyek szinhelyét. Későbben kidéiül, hogy az**Appam -ot jól ellállák élelemmel és hosszabb ulra elegendő szén is van a fedélzetén. Ez az Örvendetes körülmény Dolina grófnak pompás és eredeti ötletet ad. A •Möwére már egyetlen embert sem lehet felvenni, közéi 200 hadifogoly van a hajón, éppen elég terhes rakomány, De kí kell rakni az Appam ulasajl is valahol. Elsüllyeszteni sem akarja a zsákmányolt hajói. Egy csapásra fog elintézni mindent. Az Appam -nak két előkelő Utasa van, Nigéria és Sierra l.eona brit kormányzói. Dobna gróf maga elé vezetteti a két ural és elmagyarázza nekik a helyzetet. Megtudta közben, hogy a két kormányzó egyáltalán nem larlozik a németíaló angolok közé és hogy a gyarmati németekkel nagyon ember ségésen bántak. Éppen ezért tudomásukra hozza, hogy nincs szándékában őket fogva tartani. Másnap, a reggeli uíán vissza is küldi mindkettőjüket nz * Appam -ra ti következő utasítással : A hajé német parancsnokság alatt egy bizonyos mégha-tározóit kikötőbe megy.\'Az utasok közül a katonaköteles korban lévők nyilatkozatot tartoznak aláírni," melynek értelmében kötelezik magukat arra, hogy a háború tartama alatt néni harcolnak a németek ellen. Magántulajdonai mindenki megtarthatja és a hajót, a kikötőbe való érkezés után minden tovább) nélkül elhagyhatja. Feltétlen elvárja azonban, hogy a német parancsnok utasításait mindenki feltétel nélkül teljesiti. A legkisebb ellenállás jelére a hajót a levegőbe röpíti a parancsnok. ¦< Az »Appam< még egy ideig a /Möwe nyomában marad. A cél az, hogy lehetőleg minél későbben érje el az amerikai kikötői, ahová parancsa szól, meri hiszen a "Möwe titka csak addig maradhat titok, a míg Amerikába nem érkezik. Egy szép napon aztán irányt vesz egyedül, lassan eltávozik a Möwélö) és nemsokára belevész a ködös láthatárba. Német hadilobogó Newport ttikStőfében Bcrg hadnagy feladata nem könnyű, Al kell löruie az At-lariÜ-óceánon felsorakozott brit crlkálók láncán és el kell érnie Newport Newsl az Egyesüli Államokban. Bcrg nagyon tehetséges és alapos kereskedelmi tengerész. Jól érti mesterségét. ZALAI KÖXLÖKV W_I.^pf»ii 3 Feladatának legfontosabb részéhez lehetőleg minél későbben akar hozzákezdeni. Az élelmiszerekéi szigorúan ki adagolja ós a szenet is n lehetőség haláráig kihasználja. Az utasok nyomra bizony korog, egyéb baj azonban tlincs. Foglyok és őreik között a legnagyobb egyetértés uralkodik. Elkövetkezik a feladat utolsó, egyben legveszedelmesebb része. Berg hadnagy azonban tudja, hogy mii tegyen. Ügyes manőverekkel minden baj nélkül bújik ál az ellenséges cirkálók csatárláncán és február 15-én eléri az USA partokat. A partőrségík meglepetése leírhatatlan, amikor a német hadilobogói Ncwport bejáratánál megpillantják Még egy nehézség adódik, amelyet le kell küzdeni. A kikötő hivatalnokai számára túlságosan bonyolult ;i helyzet. Nem tudják, mihez kezdjenek. Először az angol kapitánnyal akarnak tárgyalni, sőt még a brit konzult is a hajóra hívják. Berg hadnagy azonban hamarosan rendet tercint. Végül még azt kell tisztázni, hogy hadihajó-e az Appam., vagy zsákmány. Előbbi esetben hamarosan el kell hagynia a kikötőt, vagy pedig internálják őket. Mint zsákmány, telszése szerint maradhat. Nagy nehezen sikerül az utóbbi esetet bebizonyítani. Az Appam nyugodt aii kikötliel. A kikötőben lelkes fogadtatásban részesül. Két éppen ott időző német se-gédiárkáló ünnepli a csendesen befutó »Appam* *ot Pompás hirisxohU\'tlut ax óceánon Az események után rövidesén Dolma-Schlodien gróf és. a -Möwc "bálor legénysége is tudomást szereznek a történtekről, mégpedig a lehető legrészletesebb formában. Az Appam megérkezését követő harmadik napon már kezükben vannak az amerikai újságok, amelyek a legnagyobb részletességgel tárgyalják az -Appam bravúros kalandjait. Az újságokat egy cl-süllyeszleU angol gőzösről hozták át. Ezek után a iMöwe is uj irányi vesz. Hazafelé indul. Valósággal csodával határos módon, két izben Is áttöri a brit blokádot és 1 Síiti március l-én befut a wilhchnshaveni kikötőbe, (n. /. /.) aknára futott a két legnagyobb jugoszláv személygőzös Berlin, április 3 (NT1) Zágrábi jelenles szerint a jugoszláv kereskedelmi hajóraj két legnagyobb személy szállító gőzöse, a Kara-Györgye és a Pelar elpusztult. A lm gőzös útközben aknaveszély jelzésre kikötőbe akart futni, eköz ben a Kara-Gyorgye elszabadult aknára futott és 10 perc alatt-elsüllyedt, a Potar lehorgonyzott, de a vihar letépte és az aknamezőbe sodorta, ugy, hogy az is elsüllyedi. A legénységet mindkét hajóról sikerült megmenteni. • Budapest este A tutsó oldal most oly messzi, hogy partjaira alig látsz ál; A Nagykörút\'levetette ivldmpdi jinytő láncát. A Dana szivén a hidakat, e néhány ódonmlvil melltilt az alkonyat mind letépte s velük egy/itt száz kincs elülni. Tornyok smaragd patinája s a Citadella opál gyöngye; egy rejtektor csak ep hunyorgat, meri a, szeme fáradt, gyönge. A neonlángok se szikráznak tréfás, tirka tüzeket, a világ fölött átszaladt egy csendre-intö Üzenet. A város, ez a ledér asszony, kinek híre messtenőlt, az esi kék kartonjából kőt felére keszkenői. Már nem ragyog hódítóan, szépségét ujbáfadja meg, a sötétben egy népet dajkál: Budapest most anya lelt. Lidiit Júlia Csütörtök Alimul* MOlOlUAalok hátk«SMpol>od Baeeawl I. mfi»orÍB fi.45 Tom*. Hírek. Kfrlemányek Hanglemezek. — Után* étrend. — 10 Hírei, — ll.to Nointctköxi viajeiz* uoigálet, _ ia H*«ng«ó. Hlmnua*. fdöjArásJetentés. - 12.40 Hírek. -13J» Időjelzés, tdöjárásjetentéB. -14.35 Illrek. - 14.45 MQsc-ruwner. tetés. — 15 ArfolY*mhlrek, piaci árak, élelmiwerArak- — 10.45 Időjelzés, \\iö. járásjeJentéa, hírek. - 17 Hir*k »*fr> vák és magyar-orosz nyerten. — 10 Ilink. - 21.40 Hírek, Időjáráijeleotes, hirek silovák és magyar-orosz nyel tetű — 23 Hírek német, «kuu, angol é* franci* nyelven. — 0.0 Hírek. BUDAPEST ti 17.15 Ifjúsági énekkarok, — 17.50 Kurmflcsi Hertajm előadása. -- 18.20 Itácz Béla cigányzenckard, kézben Sár vári János tárogalózik. — 19.20 Vitéz pávai Mátyás Sándor tOtáboningy előadása hanglemezekkcíl-. — to.50 Elisa- beth Wuldei.au énekeli. - 20.20 Báró Wímpffen Iván előadás i. — 20.30 Zenés cHvattÖi*téi;el, 21.10 A Magyar [¦ovii Tánczene kar. - 22 A Hadié Szu. lomenekarn. ~ 23.30 Magyar nóták il; h-.fim.vL-o. . BUDAPEST II. 10.15 Hanglenio.ck. - 17.50 I\'nky Margit zongorázik. - 1«.20 Angol nyelvoktatás. - \' 18,50 Hungemczok. — 19.20 Dr, Karmi Imre eakidása. — 20 Hiiek. - 20.20 Lovászi pe.vnu cigányzenekara. — 21 Mi minden történt út ven évvel ezelőtt- Eímoridja a légi idők krónikása. Péntek BUDAPEST 1. 10.20 felolvasás, ~. U). 15 lo\'.olvasás, — 12.10 Slv\'.\'t Józsoí c;gány/.e.:ekar.i. — 13.30 A 1.5. honvéd gynlofcOzied í.enokara. - 15.20 IIochsira.si.Cr llugő gordnukázik. — 15.10 Háziasszonyok l.cszélge.nek. — 15.55 Szin\'Ma Joxscl énekül. — 10.15 Dr. Kbfiégi Nagy Dénes előadás". 17.15 llnlczky Lászté tánc:eaekara, — 17.50 Petof.vasás hanglemezekkel, — 18.25 Zltla Emma datoloil óno\'ol. — 19.20 Dr, Tasnády Ipásztó magyar nélákol zongorázik. — 10.35 A Pilhiir-moniai Társaság luwgver;en\\e. -r- a szünetlen: Rádió a rád\'örcl — 22 tiáspár Lajos cigányzo.xkma, Ké O; Irón énekel. — 23.25 Haajpemezek. BUDAPEST II. 18...H0 Oyoréirótúnfolyüiu. - io Tánc lemezeké -- 20.10 A Hádió Szí Sun\'\'emu kani. — 21.10 l)r, l>o.oi Soó Hezsö előadása. TgHt e»0«t»t, régi ezflst pénzt éa t5M aranyai magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész, Horthy Mlktói-ulS. (PoiUvil ntmbtn.) A .Fettnc Józeel" keserűvíz régóta kitűnően bevált báziszei megromolt székrekedésnél él annak mindenféle káros következményeinél; blzloa, enyhe és gyorsan haló természeten hashajtó, mely számos beiig légnél íz emésztést |avll|a és az tlvá cyst (okozza — Kérdene rn«f _ E/en a liánon dr. tubán I ÜIS- If. 3- I lfl mi\' l\'uda|)csti 30. ¦-¦—¦—\' honvéd g,val)KOziedl.eti larlúiTékos zászló) a Moíöliboi\'c kör nyéki liarcukli.in\' haji ütuio.-ívclö bátor-ságával és hősi öufoftildi)zásával tfml ki. A Kobüa magasífii elén intéteit lámadás, mini a harccsoport jáuak szárnyal biztosító szakis/ ptpranesno. k.i, rájiaúiölt az oroszokon, majd s/éj-;ol ugrasz toll a ,é.s fil\'djzöLe \\ül\\c ökv t. Közien levéstél sulyosan inog>.er,csull, i!o azétt liiiíWSos fe\'.e c\'lcnérx! is mfg 21 órán ái" a szakuszámVl m iradt, to-váhb \\e.ct;e anuaK lüzé ós mc..nka. dálvozta az oroszoknak a szárny mögé Való I oszivárgását. iízt » káválöau Yllóz és önfeláldozó* híisi magalarlú-sál hősi haltól után n,/. arany v\'téz-sógi éPCm adományozásával jitioűf-iiiiUlák, 4 A Kárípátoknak ug>ai;ajon u vidékén lehány ktloiuétonavlna d\'^ctre a békés csalta! 101.- gy.lofeOzieaV tar-tálakban vr^i 3. századi azt a paiftn-c-sol Kapnia, pogy n Világtól\' uvugitru betöri orosz<)kal \\-es:jc vissza. A szil. zad rén.\\e cn teljesic\'.t-\' IW-idntát, » ínennyll.ei a liéeríilxn\'voíl orofíziknt K-ndiiöcies lámadássol ncmcsíik az cre-doií védelmi vonirH\'fg, hanem még azon lul Is vissz;heeíte. Az oroszok számos ;e:,esültei és haloltat bagytik vissza, számos o.nl-erük pltvlig Fűg-Ságunkba került. 4 siAyos, de tci;es sikerrel koronázott liarcban "föteg tiáspár Antal örmosici\' tOntcitc ki magái, aki mm szolgiWíivozcUi altiszt körftltektolö é. elszánt befolyásával, va!tamin[ klválóatl vilóí személyes niagatariásáv 1 tóinegcson hozzújáiuU ahhoz, hogy u század látó idása, len-dáloiesen eKrcJutott. Rajta ktrol kiinni még Magyar János száknszvewtö. aki m\'nt szakasz parancsnok, üZátCtsza ölén liaVitiinvgveiö bátorsággal küz-döll. Neki is nagy része volt abban, hogy d támadás sikerüli. Kiváffi sac-ínfflvcs vitéziésthoi és WHocsitő befolyásával oly buzdiló haiAssttl volt fiatal logénységiíro, hogy az a példát látva, szin o vakon követte öt. Magyar szakíi»zv» ciö uz ezredben ekkor már közismor\'t vött. Mindenki meg\' vyon arról \'győződve, hogy nliot >(\'í von, ott liizlos a siker. Kiváló magamríásuk elismei\'é¦-.óként tiáspár őrmesteri ó. Magjur lizAknsz1-vezctöi az arany \\<tézségi éroiumél tmi:e\'.lék ki. — (Eskövö) Vei mcs P.va éi l.usziig Andor folvó hó 2-án házasságot kötöttek, tMüidon kídön óriositós l«(tyetl,) — (Bővül u vároa vlz- ét csatornahálózata) Nagykanizsa város, mint ismefeíos, több utca csaloniázásál éí vlz\\-ezcték^ kwl való ellátását vclle tervbe. A Mák sé.ies költségeket a város képviadtötes-lííto;c meg Is Biavázlá. Anidn^Mfatokaft néhol, így péfdáut a Hunyadi ulcábou már-ié.,oblxui megkezdték, de a ix>ssz idő megnkadályoEta a nninfták befe. ;ezőSél. Most ujbéd teSjeá Iramban meg kezdődön a munka. \\ Hunyadi utca. ban már liefcjezüdiek 0 munkálatok s jctenÜKg a Itlrálji Púi utca csatot", uázása vau fo^vawte\'tbán. — (Agyonütötte-a MdŐntött In) Jnkab János linyahosszutMui lakos a községi ordéUSA\'fát Irtott Irtás köz. l*n egy lizenöt méleres Fa rádrflt és Jakab a it«lyszin«n meghtott. remeié, séiioz uz engcdélvt » kvir. -\'ügyészség kiiadta. FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ ZALAI rtöZLÖHV [Folytatás az 1. oldalról) — (Vadorzó história) [.B-enejen6iie|frfhi kormé\'ííii -.íz egyik erdőör, méi tavaly összeWüt-kozotl Kázmér Jenő losidn-ciií-nir\' f-tnii orvvadásszál. Az e\'déér felszólította, hogy adja át fegyveréi, de az ráemeld puskáját az erdőérre. Az e*d3őr is lövési* kapta fegyveréi és meg is olőzto Kázméri, aki uicg;e\';euYJ.. Kázmér kórházba korúit, majd n n tgyka-nizsai törvényszék elé hatósági köoj o\'JJuni erőszak óimén. A törvényszék l hónapi íogházro itö>.c Kázmér Jenül, ozl a pécsi tábSa, most pedig a Kurii is, helybenhagy in. — (Agyonllporta a bika) Jójer Imne osztonáni lakosi bikája e;c.éi közben leldöflc és mcgli|x>ria. Jó.,of belehalt sérüléseibe. A királyi ügyészség a tcmciísi cngedílyt kiadta. — (Anyját és fiát ugyanazon a helyen érte halálos szerencsétlenség) . Szálai Antalné 18 éve. lektafalusi lakos nz nrnd4nii erdőien egy kklü-lörólben lévő fa száraz ágait akarta letördelni. Az erdős másfójnéicr magasságiján lelűiéíze\'.lO a tát, a lörzs a gitllyszedói közben ledőlt éi nz asz. szonyt hálálni sújtotta. Négy évid 0/.0IÖII ugyanezen a lielycn lelő lipflá, lát fadöntés kozlavi .Szatainé fia is. — (El akarta égetni a feleségét) Mezöcsoktojiyájl Fi Józyör tyukász a mostoha fin miatt rossz viszonyban élt a lete^gévoi, ezérl cl aknria lenni láb ától. Az "sszony fokvőlieljót é* ruháit, JoaitÓtbc Ijcnzhmel1, meggyuj. totla é; rázárta az ajtói a feleségére.-Az asszony ruhája- már Magolt éi súlyos !*".;ek)ct színvcdelt, inli« a si-kollozásaiin odasülő szomszédok i v törlek az ajtót és klszabaditottáL. Az oljárás inegindnli Fi Józscr cUen. — (Tavaszt kabauink) mindegyike elsőrendű budapesti műhelyekben koszul. Legújabb modotl-kabátjuink kirakatainkban láthatók. BohUtz Áruház. latsaoka elutazott Bómából Róma, április 3 Matsuoka japán külügy miniszter ötnegyedórás ünnepélyes fogadtatása a Szentatyánál igen nagy érdeklődési kellett Rómában, Matsuoka keresztény nevelésben részesült. A kihallgatás igen szívélyes keretek között és nagyon széles körben mozgott, Japán római nagykövete estélyi adott Matsuoka tiszteleté-ve. Megjelent ezen Ciano külügyminiszter, a háromhatalmi egyezmény államainak kövelei, a magyar és a jugoszláv követek js. Matsuoka ma elutazott Kómából a pályaudvari búcsúztatásánál megjelent Ciano külügyminiszter is. zóan. hogy milyen körülmények kőzött haj Umdó találkozni Slmovlcs miniszterelnökkel és a kormány tagjaival. A minisztertanácson megtárgyal Iák azokat az el/entélekel, amelyek a belgrádi rend-szer és a horvát vezetők felfogása közi mutatkoznak. A belgrádi közvélemény élénk érdeklődéssel várja a kormány nyilatkozatát, ami tisztázná az ilj kormány bet- és külpolitikai irányát. Nagy érdeklődéssel figyelik a katonai behívásokat is, ami mar az álialános mozgósítás jellegét kezdi ölteni. Azok, akik mosl a hatalmat nagy jugoszláv erők el/oglatfák a határmenti eródilménzekben kijelölt helyeiket. Nagykikindán és Újvidéken tovább folyik az izgalás a németek ellen. Belgrádban ugy tudják, hogy a német kövelség és konzulátusok személyzete csülörlökön elhagyja Jugoszláviát s csak flz ügyvivő és a katonai állasé marad Belgrádban. Zürich, április .\'i Zürichi hír szeriül ott ugy tudják, hogy a horválok kívánsága éltelmében Simovicsnii niszlerelnöknck nyilatkozatában magáévá kellene lennie Jugoszláviának a bécsi megól-hmodással történt csatlakozását a háromhatalmi egyezményhez. Kérdés azonban, mondják Zürichben, hogy Berlin megelégednék-e egy ilyen nyilatkozattal s nem kivánna-e biztosítékokat azzal kapcsolatban. Belgrádban nagy aggodalommal fogadiák a berlini rádiónak azl a hírét, hogy a jugoszláv csapatoknak a határokon történi felvonulása fenyegeti az egész Halkán békéjét.-Hivatalos jugoszláv helyen ezzel szemben kijelentették, hogy mindezek &,u Washington, április .1 A német nagykövet a német és olasz hajók lefoglalására és legénységük fogva tartására vonatkozóan ujabb tiltakozó jegyzéket adott át az amerikai kormánynak. A tillakozó jegyzék felsorolja, hogy Bostonban színesekkel egy teremben tartják átvették, a denioJiberális szabad kőműves csoporthoz tartoznak Belgrád, április 3 A belgrádi lapok vezető cikkeikben hangsúlyozzák, hogy túlzottak azok a hírek, amelyeit a jugoszláviai nemzetiségekkel szembeír erőszakoskodásokról számolnak be. Belgrádban az utolsó 21 órában lényegesen jobb hangulat leli úrrá és ugy tudják, hogy a belgrádi kormány a legtöbb kérdésben magáévá tette a horvátok követelései!. Zágráb, április 3 Macsek. megbízottja : Kos.su-tich visszautazott Zágrábba. A lapok ezzel kapcsolatbán címoldalon azl közlik, hogy a belgrádi tárgyalások sikerrel jártak. Buken&U, április 3 Komoly éde\'ílődést ké\'ie\'.t az » hír, hogy a iuikaieiti jugoszláv kő\\c; fá. togalásí !o;t MOntú volt miniszterelnöknél, a tengely-cllenes érzelmeiről is. mert paniszpárii vezetnél, ViMzaköltőztetih Belgrádba a menekülőket Belgrád, április 3 A jugoszláv kormány megtiltotta a további eiköltözéseket a fővárosból. Azokat, akik már elköltöztek, visszaküldik a fővárosba, Staracsogla nem utazik Belgrádba Islambul, április 3 Cáfolják azokat a hireket, a melyek szerint Szaraesoglu török külügyminiszter Belgrádba utazna. , A német-szovjet PJttöny Róma, április 3 Az olasz lapok a jugoszláv helyzet további súlyosbodásáról számolnak be. A Popolo dl Roma szófiai tudósítója azt írja, hogy súlyosan fognak csalódni azok, akik azt hiszik, hogy a jugoszláviai események megzavarják a jóviszonyt Németország és a szovjet közölt. fogva a német hajók legénységét, másutt pedig cellákban őrzik őket, A jegyzék követeli a hajók azonnali átengedését, a német kapitányok és a legénység sza-badonbocsátását. Washington,, április 3 A washingtoni dán követ ula- 5 sitásl kapott, hogy tiltakozzék az amerikai kormánynál a dán hajók lefoglalása ellen. Newyork, április 3 A délutáni amerikai lapok jelentése szerint a mexikói kikötőkben 12 olasz és német hajót lefoglaltak. | Ujabb váras munkát-rendör oaata Amsrlkéban No.vyork, ápril\'s 3 A Ford-gyárban történi tegnapi ösz-Bze"tLLzé»knek 200 sebejp.UJe van. p*t-rioll>ól 115 rendőr s\'e\'.cll a helybeli rendőrség segítségére, A vcrekcdísíwn 5000 munkás vett részt. A szréjkóli ói sztrájktörő nnmkások vasrudakkal \\e\\ (ók ejymást. Washington, ápril\'s 3 Az Qrherfkftl repülőgép termeiéi csök kenő irányzatot imitál továbbra is. A bombavelő gépek gyártási ns elmúlt lié\'.liOí visszonyJlva 25 százalékos csökkenést mutat. Nagy n nyersanyag, hiány, főképp nz annyira fontos atu. mnhim hiányzik. Ax angliai és afrikai Kar- 00* tírmí Berlin, április 3 Tegnap délután angol repülőgépek a partok közelében támadási intéztek német Őrhajók ellen. Egy angol gépet lelőttek. Berlini illetékes körök szerint az angol kereskedelmi hajózás az Anglia körüli záró öve- Roisdamentes és alpacca evőeszközök Xztdwan MÁJON TESTVÉREK PoiUm Hnolgálé. I szaküzletében. Olc.ö ár»kl A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén BALATONFENYVESEN, közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltotí VILLATELKEK fürdőjoggal 25%-os havi 15—20 pengős részletre megszerezhetők. Villanyvilágítás. A latajbesíitrődés folytán kltllnö Ivóvíz. Fenyveseiben árnyaa, sétányok Bár.onyos homok-strand. Enyhén mótytUö aekély vizében a gyermekek veszély nélkül lörödhetaek Az épiikez \'s olcsó és kedvező felületekkel lehet építkezni Egy csekély előleg leflzeésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyveivé. Kérjen díjtalan prospektust SZABÓ ANTAL DzleUbtn : NagykinllM, Fó-ut 5. A német kövelség ma távozik Belgrádból pln óvatossánl Intézkedisek, amelyek nem irányulnak sem Bulgária, sem Románia ellen. Bukarest, április 3 Romániába eddig mintegy 10 ezer menekült érkezeit j\'rlgo-szláviából. . Berlin, április 3 Szegedi hír szerint\' A buharetU iugottláv útival Mániánál Ujabb német tiltakozás az amerikai hajó-lefoglalások miatt ZALAI KÖZLÖNY 1941. ápillU 3 zetben nz utóbbi napokban 11, összesen 81.000 tonna űrtartalmú tartályhajót veszített el. Rónia, április 3 Marsa-Brögu észak afrikai helységnek az olasz\'és neme\' csapatok áltat történt elfogta lása buciászali szempontból fontos, mert a helység a tenger mentéi)) a Bárdiéba vezető ut mentén fekszik. á magyar kormány benyújtotta lemondását «... \' Budai o-t, áprüis :! A konnány Keresztes Fisoker Ferenc rangidős juúiiszier elnökletével tna délelőtt minisztertanácsot tartott, amelyen elhatározták, hogy n kormány benyújtja lemondását. A letenyef Ur. Járásbíróság, mint telskkonyvl hatáság. KB/IMI. !k szám. M iiriih^-Uisia! \' Letenyel Jariat HltelaiOvetkezet végié-hajiatónsk Fiblca Rémuané 11. Kuku-ruzsnyik Mitl végrehajliat szenvedő ellen Indított véijrehellasl Ugyéhen • telekkönyvi halóéig a végrehs|lisl irvetést 151 ar. P irikeküvttcléj is Járulékai btha|llaa vegeit a Tótaierdahely községben lekvö a a tót-líerdabslyl 775 eztjkvben 1332/365 lm/, uiiiitónsk a BliUtd dülóbtu B. (>., 17. iiarll Itletoaégére 453 P, aa u. 0. 775 i...Ijkvben 1282/260 farai, ajánlónak a Mikiin dilidben B. 6, 17. alatti lllclIW-gére ISO P, az n. o. 1868 sztlkvben 167 ea 12*4—1239/477 taráz, szintínak a Sstia-zsa O Mura Illái éa Pasnik melletti dilidben B. I. alatti lllelSeégére 300 P, az u. o. 1359 eztjkvben 78. hrez. híznak 46 az. a. udvar ea kerttel B. 15., 25. alatti II. ielőségéie 300 P klklíllial irton elrendelte. Az árverés nem érinti a tdtsierd,helyt 775, 1359 sztjkvben C. II., C. 11. Halt özv. Kukuruzenyik Tamasné Iz. Balarila Miila tavira beketMlezett Özvegyi haazon-élveieü Jogot. A telekkönyvi hatosig az árverésnek Tdtizerdahely kOzeégbiiinil megtartisira 1941. évi május hó 7. napjának délután 3 Sriint llltl kl is az írveréal telié, teleket az Í881:1.x. l.-c. 150. § a alapjén megállapítja. Árverési leltételek a kdvetkez6k l Az érverés ali esS Ingatlanát a klklal-tial ir kéthirmadinit alacaonyabb.iron eladni nem lehet. (1908iXLI. te. 26. f.) Binaroéaz a klkllltaal ir lOVo-a, amelyet a magasabb ígéret ngvanannyl O/b-ira kell kiegészíteni. Letenye, 1941. éri Január hó 24. napjin. Dr. Csík Uizlti il. Ir. klr. Jblró. A kladminy hltcliul: Hanzaalltl a. I<, Hl Ul^kOnr*vts*l&. A jelenleg ellenőrzés alatt álló Alkalmazottak nyilvántartási fttzete már kapható lapunk nyomdájában. Egy olflörshajó a csatornán. (Foto R. D. V.) Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasatnak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmnniozcky-utoa 8.) igazgatóságával sikerült olyan mcgnllapodásl koindnk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi füles, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai KozlOny kiadóhivatala Aliit ki a lelentkezO olvasók részere. Gumihulladékot minden mennyiségben ~ veszek. = Csillárok, falikarok, éJJeliaSzeKrény-lámpőK egyszerű és díszes kivitelben kedvező részletfizetésre is DRÁVAVŰLGYI-nél Sugár-ut 2. Molnárok figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdáiéban APRÓHIRDETÉSEK iptihirdttu* «1» ntthwf és é*nmmm 10 kim D \'liléi", mtntian tovtbfcl ua 6 llliit, MUBinap 0 ¦!¦\'.] «0 iiiiSí, mln4«m tortbbl tuJ 4 ftllír. ÁLLÁS Ügyes hlaxalaalalaABiyi azonnal fel" veizek. Olasz fagytaltizslon. 677 Pisla\' tMkarlténat azonnalié (elvének. Széchenyi tér 7. .988 Két kae>»ae<ol4a koala (elvétetik Magyar-utca 25. adás vtrrei. Itílvld sCHSflarAt. esetleg Mlaialnát is esy Schunda olmbalnsat vennék. AJInlstokat .Késapeniiil\' jeligén a kiadóba. 981 Elada tiszta gyapjú perjlla kosztüm, kék selyem ruha, 1 teher grenadln ttdr InggOny, kézi, Illílielíl éa csipkével, hat-Ungu blona-álllií, hrusnilt ícnyflí.i-ftaok-lény, 1 stelizsl: Jósset fdherceg-ut 2 sz. 9S6 lakAs- Ozlethelyiséo MArsmaxobAft, szépen bútorozott kertes lakis kiadd. Clm a kiadóban. 984 HÁZ ÉM MOATLAN Kinlzsl-utca 51. sz. hiromasobaa aaa-»4«há« eladd. 944 Fél hiz kintin bejárattal ezabadkézból áladé. Árpid-utca 28. 930 UT BIZTOS eredményt ctak ugy ér si, ha hirdetéseit a naponta tflbbezer példinyban meg. jelend, messze vidiken la elterjedt ZALAI KÖZLÖNY\' ben adla lel. Kiadóhivatal Föul 5. (az udvaiban.) Tel.78. ULAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP. Barija - „KKaaiiasigl II T. Naeykaatzaa". ralelos kiadó: Zalai Király Nyomatott i • „KOigiiziHigigl á. T. Najyi.nma- ayaaiajltaa atagykaelzsas. (Nyomdászt talál i Zalai kiralvj 8la évfolyam 77 stám. Adakbza a* árvízkárosultaknak V NagykaoliM, 1941. április 4. péntek ára 12 üli. politikai napilap lnritr»tUW< é» kixtótiivaUL: Fóut 5. nia. MrgJtíeaUÍ minden hHkOuup délután. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elöllictétl áia: egy hór» * pengő 40 Uller. SzerkeizlöBégí es kiadóhivatal! telefoni 7&.az. A magyar nemzettel együtt a külföld is gyászol gróf Teleki Pál ravatalánál Bárdossy László kormánya ma délelőtt letette az esküt lyos gondjai felett őrködik. Még mára. sem ocsúdott fel Magyarország a döbbenetes gyászból, ami gróf Teleki Pál miniszterelnök tragikus halálával érte. Az idegek feszültsége, amit\' a nemzetközi események vallottak ki, átadta helyét \' a szomorú magyar tragédja mélységes átérzésének s ezekben az órákban, amikor gróf Teleki Pál az önkezével megveteti halálos ágyon nyugszik, az egész nemzet megrendült lélekkel áll a ravatal elöli és azért imádkozik, hogy a nagy magyar férfin élet-áldozata a magyar sors mérlegén ennek a .sokat szenvedett hazának javára essék ott, ahonnét gróf Teleki Pál lelke most is a magyar föld, a magyar nép, a magyar jövő SU- (iróf Teleki Pál imWLWloííiiip dé\'Aitiű adlak kí a hivatalos orvosi jelentési. Ez kétséget kizáró in\'ódon megállapilja, hogy Magyarország mini szteneinökc önkezével \\<:ett véget életfnek, csütörtökön a kora liajiull érákban hnWntékon lőtte magát. Az cfíhunyl mvnlsz\'.enehiök foJeséff!, aki hossza])!) idő óto súlyos Lechen fekszik egyik szmiii tornaiban, gépko-osfai v: telte magát férje inOottoságYá-hor. » > A Magyar dnl Pártja tcgh/ip d!l-után fél O-kor Ivády Béla cbiöklfc. sével gyászolást tartott. Egész napon át lariutl » k.Ytógyrnii. nisztériumhan » dipTomúrkn részvét-nyitvánitésok sorozató. (iréf TWeW Pál (emelése héttőn deMoHl 11 érakor lesz az országház kupolacsarnokából. Miniszterelnök: Bárdossy, a kormány többi tagja ar helyén tnaradl A miniszterelnök halálhíre; után, mint tegnapi számunkban jelentettük, a kormány benyújtotta lemondását a Kormányzónak. A Kormányzó a lemondást elfogadta és az uj kormány meg alakításával Bárdossy . László külügyminisztert hozta meg. Bárdossy László esakhamarclö terjesztette az uj kormány névsorát, amely teljesen azonos a kormány eddigi összetételével, különbség csuk annyi, hogy Bárdossy miniszterelnök egyben külügyminiszter is maradt. A hivatalos \'lap mai száma közli a legfelsőbb kormányzói kéziratot a miniszterelnök és a kormány kinevezéséről. Berlin éa Róma a magyar ntbmibl gyAnxáról Róma, április i Az olasz lapok melegen emlékeznek meg az uj miniszterelnök személyéről és hangsúlyozzák hivatalos magyar köröknek azt a kijelentését, hogy Magyarország külpolitikai vonalvezetésében semmiféle változás • nem történik. A nemzetközi életet is foglalkoztatja a magyat\' nemzet gyásza. A német külügyminisztérium szószólója -kijelentette, hogy Németország mélyen átérzi Magyarország fájdalmát és osztozik a baráti nép gyászában. A német kormányi is súlyosan érinti ez a csapás, mert Teleki Bálban Németország is subb barátságban vezette Magyarországot. Az olasz lapok is "a baráti nemzet iránt érzett gyászt tolmácsolják, A Messagero gróf Teleki Pál politikai végrendeleteként hangsúlyozza az elhunyt miniszterelnök legutóbbi beszédéi, amelyben" azt hirdette meg, hogy ^magyarságunkból nem szabad engedni, a megpróbáltatások közepette sem, magyar hazánkéri abban a tudatban kell harcolni, hogy ez ások válságot álélt nemzet mindig megállta a helyét az idők viharában . Az a politika, irja a Messagero, amelyet Teleki Pál követett, változatlanul marad fenn, a magyar nemzet halad azon az utón tovább, amelyet Teleki és Csáky kijelöltek. igaz barátot veszített el, aki a tengely-államokkal a logszoro- A Jugoszláv sajtó a Ce^niffyolib rész Vél hangján számol 1* Toeki Pál tragikus haláláról A lapok kiemelik az elhuny 1 minisz\'er. q\'nök s zerc pé t a magyar—jugoszláv barátsági szerződés megkötfre körűt A Pdlitika «zl irja, liogy a tudós áfrtamfCrfiul>nn o felelősségérzet oly erős volt, hogy a bekövetkezett teg. utóbbi események drámai halasa alatt teljesen összeroppant. M"gyarország egyik legnagyobb áii/nn bír fiát vesztdte benne — irja a lap. \\ Az uj kormány letette az eaküt Budapest, április 4 A Hárdossy-kormány mn d&eíőtt 11 órakor Horthy Miklós kormányzó közéi* leletté az esküt Üftlnf1 a kormányzó egyenksénl külön kihallgatáson fogadtn a minisztereket. A szokásos iinrepi kiTLvWfíek e\'marndtnk, n miniszterek díszmagyar helyett zmkett-ben Jelesnek meg. Az eskütétel ulán a miniszterek a miniszterelnökségre hajtattak, de itt is elmaradt a ftayk*5p»zós és a szokásos formaság, « ininisztenek azonnal meg. kezdték cüső tanácskozásukat. Macsek ma délelőtt letette az esküt, a háborús Intézkedések lázas Ütemben folytatódnak Jugoszláviában Tovább tart a német ás olasz csapatok északafrlkal előnyomulása A jugoszláviai helyzetben a belpolitikai kifejlődés tekinteté-ben a megnyugvás jelei mutatkoznak a horvátokkal történt tárgyaiások eredményeként\' érre mutat az a tény, hogy Mecsek elfödi dta a helyettes minlsitetelnöki megbhatást és tegnap este cíulazutl Belgrádba. Macsek ezt az elhatározását körlevélben közölte híveivel és felszólította őket, hogv ha gyakorlatra lüvnák be okét, mindenki vonakodás nélkül tegyen eleget kötelezettségének. Közölte Macsek azl is, hogy minden erejével azon fáradozik, hogy sikerüljön biztosl\'ani Jugoszlávia békéjét. Az Avala félhivatalos közlése szerínl a jugoszláv kormány Belgrádot. Zágrábot ős Ljubljanái védtelen, nyilt városoknak tekinti s ha a kormány békés törekvései nem vezetnének a kívánt eredményre, közölni fogják ezt az érdekelt kormányokkal. Belgrád, április 4 Macsek és kísérete ma reggel megérkezett Belgrádba. ahol a pályaudvaron a kormány lagjai, köztük a horvát miniszterek fogadták. Macsekkcl utazóit Subatie horvát bán és a horvát parasztpárt főtitkára. Roosevelt a /agasztár követtel tárgyalt Washington, április I A jugoszláv követ tegnap meg jelent Roosevelt elnöknél és hosszasan tárgyalt vele a balkáni helyzetről. A washingtoni uj magyar követ is tegnap nyújtotta át megbízólevelei az elnöknek. Zárát kiürítik Róma, április 4 A Slefani-iroda jelentése szerint Znra városából megkezdték a polgári lakosság kiürítését Tegnap már 3000 embert, nö-kcl.g yermekeket és aggokat elszállítottak Ankonába. Ma ujabb 3000 ember clszállilására kerül sor. Lapzártakor érkezett hírek a jugoszláviai készülődésekről A határmenü szerb lakosság | csak 1902-ig és csak minden ingóságával az ország belseje felé \'menekül. Belgrádban tegnap este 10 órakor megszűnt a villanyvilágítás. A rádió felhívta a lakosságot az elsötétítés előkészítésére. Jugoszlávia északi határain további csapatokat vontak ösz-szo. A polgári vasúti forgalom teljesen megszűnt. Az t\'893 évfolyamtól kezdve az összes szerb és szlovén tartalékosokat behívlak, a németeket munkaszolgálatra. Temesvári jelentés szerint égy jugoszláv tábornok kijelentette, hogy .100.000 angol van Jugoszláviában és, számítanak Amerika segítségére is. Romániába érkezett menekültek szerint a jugoszláv határvidéken sok hidat felrobbantottak, több község lángokban áll. Apáti litejlett a Duna-gátban több helyen robbanó töltényeket helyeztek el. A Duna viz-(Folytatáa az 5. oldalon) lpP~!llll3IEFÍíi!É nUTtf (iMyirimíU\'ík S«$S*kSf\' Wcit.tr kerékpáralt nagy »ala«l*fcti»n. I Péntek AiUaili mfljMiruAiBok hót köm apukon Badapaat I. nfiuráa 6.4S Torn*. Hírek. Költemények. Hesutfjffftffik. - Után* étwnd, — 10 Htrek. \'- 11.10 Neuwetko*i Tttjeiio-BJ^IgáiAl, — 12 H*rtUigteo\\ Miimitiaai. IdŐJáráaJelentK - 12.40 HifCk;iA-19^0. ldfljolxés, időj-tAsjel«aié». -1*135 Hírek. - 14.45 M^ritoier-M4K - 15 Aríolyeuihlrek, pUci árkk, Idmiuttfárik. — 10.45 taojelret, idií. jiSüiajéiento.,, hitek. - 17 IHreK »dó-vök í* magyar-orou Kyelven. — t> HJíek - 21.40 Hírek, IdÓJárásjtilentéi, hirak siloTák é> niagyar-orosz nywiven. — 33 \'Hlrok néinet, ofcsx, *n$oi 6> freudi emelvén. — 0.0 Ilir«k. BUDAPEST U 17.15 Kamarazene h:mff emezen. — 17-50 rWotvasis" Hanglemezekkel. — 18.35 Müvíszhiyi^lomezcli. ~ 19.20-kor Nagy zenekari müvek luvntfemezröi. — Majd « n,ádió fi vádiéról. — 22 A IlAdió SzuSonzenekarn. — 23.25 Hong-, (emelek. BUDAPEST II. 18.30 íivorsirútiinlolyiiiu. — 10 Tunc Icmeiek. 20,10 A Rádió Szaflonveiuu kara, — 21.10 Or. ije.-et Soó KezsÖ előadása. i Szombat A műsor a nemzeti gyász miatt módosul. A T.UtoziUokal a radio leg^, geli híradásában közli, BUDAPEST I. 10.20 Felolvasás. — 10.45 Fe\'olvasás. >— 12.10 A 2. honvéd gyalo^o/ied zjeiw-\' kara; -- 13,30 llongionveick. — 15.20 cimppv-tánwenekar. 10,10 Iijusagi rádió. 17.18, A Nádló postája, — 17.40 A Rádió Szalonzenekara. — 13.30 Ak;kie az ételünket bizzuk. Hajigkój&í. neszei Budínszky Sándor, \'—. "law Un*y Anna és Kalmár Páti .magyar nótákat énekel, kiséri Tok^Horválh CyWn gányzenelcara. — 20 áxasságok az égben kötie\'nek. Vígjaiéi 3 félv.másban. — 22 Tandemezek. — L3.25 Ilura Sándor cl (lányzenekara. BUDAPEST n. 18 Farkas Edlili nai^Hó fönökasz-Rzony missziós iizonetei, — 18.30 Bagoly Judit zongorázik. — 10 Qtasz láncjemejjek. — 10,20 Mivítifaiid i.s.ií-í Móra. — 20 Hinok. - 20.20 Meífcs Gétí zenekara. — 21.20 Dr. naísóiivi Béla eflöadása. Jfrrtoc jőítset" keserűvíz \' .iflnMn bevált bizhw s cMcrekedéftnél él annak Mros következményeinél; le éu gyorsán ható ter-íjtö, mely ítámos bean emésztett javltJH ét az ii fokom, — KfcfaBft meg HOTEL OORViS BUD\\PEST "» V1IL, C8«k«9«v-B. li kJHU.ll »?l«Sla!,ill «.¦«Hill uittoda a vira. «avite*. iV,Hr«« ¦"*«•»•!», kt\'.liy»I\'7- 1IbB\'|W)mi.i ia,\'M.Tr "S- 1941. apii\'ls 4 Gyáse-fllóst tartott i lagyar Pártjának nagykanizsai vezetősége A \'Magyar Elei I\'árljíjlíilf nagykanizsai vezetősége tegnap M|e értefctwlete. tartott a párt-\' helyiségben viléz Bentzik Lajos kerűldt elttök i\'lnökléséyef. A nagy száinhmi megjelent\' párl-vezélöségi tagok mélységes meg lllciöttéssel hallgatták meg viléz Uentzik Lajosnak a .magyar lélek helyéről liikadó\'5íucgcmlékc- zísél gróf Teleki I\'ál miniszterelnök tragikus elhunytéról.; Az elnök\'besz&le után az értekez-lel résztvevői j)ár perces riiStnu felállássál. áldozlak pártvezérük emlékének. Végül a pártértekez-lel rés^vét-távjratot küldőit a Magvar Elet Pártja országos elnökségének. A vezetőségi órlc-kezlel ezzel véget ért. A temat-ésig tilos a zane, tánc; a temetés napján a mozi lem jáUzIk A belfilfj\'minisztei- elreTKlolie, liogy Teleki Pát\'gr^f "lenietésc1 napjaiff !«iu-tfiifOle nyilvános táncos" összejövetelt tnrliuii nem lehet, összetjioot sem. A nyilvános szórukozólieoeken uffyí\'nez pjan fiz Ulő alalt a,ltmélea t\'Jos. A ICiftClía nupjiUi, ápritis 0-ííil .éjjtól-|(l| április 7-rtl éjiéiig a\' szlidlájak, mozik, nyilvános storaKozohelyGlt «0-ndásíil szi\'ine;cli^k, ugyancsak lilos a toinelés napján a zeaclés minden nyilvános szórakozvhelyeti. Neai kell elsötétíteni, 4e eltenőrzik, hogy készenlétben vannakre az elsötétltéshez szükséges dolgok NajfykaiiIzsa város iégoUuljiii pa-ranosnpksána felhívja n v\'ai\'os iakos-sAgiínük ílgyehtiéí erra, hogy a 88.800 etn. Orv. 1040. H. M. iwMmu "ftiátifet 4. g-a Kötelezte n Jaltéliáxalí \'ía egyéb epOie\'.ck. elsöt^tltésének végrehajtására köie^zeít személyeket, liogy az eisöté. Illés laftis vígrehnjtusiLlioz szftkaéges eszközéül ós anyagokat állandóan felhasználásra kész1 áWSvjwtbmi tartsák. A közeli ^ápakb^n n légpllaimi pa-r rancsnQkrAg koztóíf, iitjáJi \'.\'eljcJa-lriz-tetl mnjd, liogy Nagykanizsa lakossága tílegel lett-e, »z emtitett rendelet, ben\'fofíuiltakiuvk és ft mulasztók \'tfh\\\\ a legszigorúbb e,ljárást teal föly/n-aiall>n. Iielhlvjuk a ígvclmel ezu^tol nmi^ boay ivem kell eKu[é*ilictU, Iianciu csak, az ftlitwz szökséaei eszközöket ís íjnya gokat kéznél tartani..,.„, .,. ítéletek a piaci árdrágítások miatt V nagykanizsai törvényszék uzsorabirósága\' tegnap ismét több árdrágilási ügyet tárgyalt, Ezúttal is falusiak szerepellek a vádlottak padján, algJí kihasználva az egyes termény-biányokal, a megengedet Inéi lényegesebben nagyobb hasznot akarlak húzni. Lázár Józsefné alsópáhokl asszony a keszthelyi vásáron 54 fillérért adla el túróját a megengedeti 40 filléres ár helyeit. Ugyancsak-, a keszthelyi vásáron túróval követte el: az ár-drágilásl Dömötör Jánosnékar-, macsi asszony, aki 10 fillérért adta a (i—7 dekás turószelele-kcl és Így végeredményben 03- 01 filléres árat ért cl a megszai bolt 40 fillér helyett. Mindkét asszonyt 10 napi elzárásra átváltoztatható 20 pengő pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Siflcr Vilmos holládi gazda árpát vett falujában \'és azt a keszthelyi vásáron 24 pengőért akarta cladnj. Mini megállapi-lotlák, az akkori árna-árakat alaiml véve, legfeljebb 18.00 pengői kérhetett volna az árpa imizsájáérl. Az uzsorabi.roság így bünqsjiek mon,dotla ki ár-.drágitáshan és.30 .napi elzárás-rn, átvójtoztathaíó (iö pengő pénzbünlelésre Ítélte. Mindhárom.ítélet, jogerős. Lopott benzinnel belehajtott a kanizsai sorompóba egy álmos siófoki soffőr Hónapokkal ezelöll történt, hogy Végh János soffőr, aki jelenleg siófoki lakos, egyik nagykanizsai fiatalkorú \' társával éjszakai autó zásra indult Nagykanizsái), A benzint a fiatalkorú gazdájának molorkprék,-piirjából lopta. Ez azonban. ívj ég csak a kisebbik baj volt. A nagyobb baj ott kezdődött, liogy Végh álmos volt 6s amikor a Horthy Miklós-uton végig hajtott, nem vette észre, hogy az átjárónál le* van eresztve a sorompó. NekihajtpU a sorompónak és azt betörve, alig pár lépésre az éppen érkező vonat előtt tudta csak inegáífitahi a gépkocsit. így vigyázatlanságává] majdnem vasúti szerencsétlenségei is okozptl. Természetes1: a baleset után kiderült a benzin-lopás is és igv közveszélyes rón\'gálásf\'és lppa» cimén JhduH meg ellene" az él-\' járás. Végh jelenleg is állásban von Síófokon, minttant beis- merl, s hajlandó a vasul kárál is megfizelni, miután a heiiÉilht másnap azourtal megtéritette Röstelli.a balesetet, de egész nap szolgálatban volt és annyira elfáradt, hogy nem tudott figyelni. A nagykanizsai törvényszék figyelembe véve, hogy a vádlott még csak 20séves\' és büntetve még nem volt, hal heti fogház-rn déli Véghet. Az ítélet jog- A kanizsai maxenmért Hozzászólás a Múzeum Egyesület Ügyében A Zalai KózMmy hasábjain éciékes cikket irt Koválí J. András polgári lskol;d tanár. A te^ióbb emtei\'; mikor regéoyl vesz kezébe, n Iwjveielö la. pok ulán a végét olvassa,ej\'ísröír s ha a befejezés nem telstó, unottan réu\\\'-ie»zi. Fji\' is a cikk utolsó sorájjvaU k»!dem hozzászélásonuit, hogy \'Mtf. csak míndenkilMm akarást é: itvegérto iminkálkodAst váXanának ki n pipirra ie:t uéj> elgontlotBások. Valóban ugy Tani EgyOífűéilei az erl>. Az élei lajtosómt^mabeh nz^gyén no\'.iezcn öröl, gyakran önmagát örM fel", de hu niéiért v.UÓ\' Wrtdolembitt. az e.-ök egj-csubick, szebb, könnyibb lesz uz éüet terhe. Gnixai igy van n tudományos gyujtóiCktben is. Az egyén kezén semiiúbevósz a itogértéket5el)b |i..i\'.<\'.in-;iin eitifék, mert nsok ritka DveiÍMn szolgálja hazánk, miiui1, uieg-ismerőiéi, mivel nem kícrftd fc-dolgo-zás oll, hHjTO;n a srokrényl«n, ftsüiall íiókjrtbaJi mind mélyebben ke.iWi o por alá, Az iégi-esCWi, ennek keretein bcliil a megéi\'tés mify ei\'odméiiyrki;t húzhat léje éi őrre vSfrMSQ a tudás üti btRyAgét, Hereien mondja az |rAsi hogy iii\'in a/.!).\'i gyuilnnk vlágol, hogy a véka alk\'i rejisúk.,, lilíyeii cl-gondolással szOkiőjes n muvenmí Bjfijlósck\'ben az egyesülés, szervezés, fih ftzt\'nkurjnk, hogy munkánk eredményes ós szép legyen. Lehetséges, hogy pár íilWmyi Rtadást joo.u a tómöriilés s ennek em&n&éré lesznek olyanok, nklk zsebükre ütögetnek, ám-do a nemzeti értékek feltAráfiában senki sem leltet kicskayeskcdC Akkíor, mikor u baliermekben pár óráig Virló hangulatktrt.ésro sokMi nem sajnálják a j>cngökci, mi fl ftjrj6?eket ne Kajnát. juk a tudománytól.*,. KeUI t^gyenl .Mé,í. Nagylouiizsán is alakuljon Müzeura\' Egyesii-fii, Kctt! Félre mlntMn k\'ciínyeskedóssdE; dc ósz szeienni az erökei, sjkeVűft. Nagyot ói szépet lehet alkotni. Nagykanizsa nm-zetnna nemcsak kiegéizitöjc lehet az országos múzeumnak, de ettforduV-hat, fogy olyari omLék»kkel dicsekedhetik, nmely olt fett" sem található, (Máris van Ujen. A sze\'k."i >Korok. tulálkoztolc, néjiek váiloguiták egymást azon a területen, onieéS-en i.vkuuk, étünk. Mindo\'jek emtéke" hol lt(, hol ott bükk mi fel. A fuáusi ember oké/; hányszor fordit a barázdával írftszinre egy-egy ártélSM tárgyat. És mtt tesz ilyenkor? líWveszi bicskáját, megkarcolja, lm nem arany, a másik barázdával alászántja, KArl Tudatlanul vét. kezik, nem tehet róla, senki sem li-\'g>ebneztctte rá\', Dc, ha a könnyek, a falu e« egyesüSélbén Bzervezvc íe.z, minde:i (eluzinnc keríAft tárgy eljut íencltíicióij\' liely\'órie. Minden liolj\'nek — legyen Iako11, vagy most eiaé.el szántott — megvan u magu történőé. ljcgíoljel)b még nem hidunk róla. De tudunk akkor, ha történeti tárgyait összegyűjtjük, Kz ne-künk iiiagyaniknak elsőrendű köiitei-séiünk. liisiei nagy mult V*n mögöttünk müveitséjTink vagy e./yldös mas néjiekévet, vágy még ejsekét is megdőrl. Ca íSmawJiaijuk-eil alá? l-;in\',ékeyikkttí,\' luukíjvlókkofl. M-1 sok vta\'futj-ik arról, kfiloii6»;i délyt iibBiötftg, négy kik voftak hazánk oíáakói. t^pu»ztultnke, 6tn0kí> ieszármaiójk? MíTJtii Jó bttoi\\ylt"nÍ egy-egy leleuel, twgy eieiik Jogo«:m S7.«:«zlíkj tartattuk meg ezt á fúUk-t, btzouyitanf, hogy kfltttabftk ¦vutiim\'* él vagyunk nm-iDkmü. fis ími nkadlnt magyar, akúnak o/. szent WtefljjtóóU\' i* lenne, Azonban mindezt az egyeSö. lő>eii keresziílft ic-mí eremnényesebb, inc.i iiz o^vón szava sokszor puiztáh i vett. (iyfljteni, továbbadni az inlómió. n> éknek, legyen telkünk pnruncso* Jutja. líytUíeni, kuniul mnidonl. Nép-rajzi lárgvaklól Őskori BD\'e.Cklg. Korok, nó.ek em*Sk»it, mindent. A t-g. kfaeljb is k:egé>zi|lioi(i;€ Iclv.\'l, aVi-iáuraszlója már toizi)gé.ctl mcgáKia-pjtá.\\nak. (iyi"ij:eiii, a gyűjtött anyagéi fa* dolgozni ?8 ismcrielni, i a legszebb feladni. i:e van is uiit gjüjicm, csak egy kis utánjárás, íárado/ái kéli, «z oiedliiény nem marad c. Jómagam sokét gyfíjiöt\'e.n. M\'u.\'ou a Nemzőii Múzeumnak ajáudé :o/tam. Csuk itt?\'« kyinvű 0.1 ós faluiul) Hl kutattam 6. mégis eredményeién, Közé;!), \'"óno lft>r i>i\'\'!iek,t(Wl bronz iibuiiUfl.it, á\'Anüü;végződésű karkötőkéi, agyág édenyektet ós sok-sok más bír.\'\' gyal [flláWam.éi udtani tovább. Mind-e.ek liir(K\'|Ík, hogy Magyarszerdahtíy község ;c.-ftio.cn k«*!a telopuljs vöW.\\ II© uQ\'&UJtl bnkkauiam rá e.jv rónní\'\' .sírkőre, amelyre romul család el-\'haltjainak Weve" vannak révé-ve, Na-gyou értéke* ós sokrabécsült tárgya a Nemzeti Muteuuuiak. 1\'gyamsik falumban (n\'Mltim 11.0^ a törökkor csatáinak maradványait is, bizonyító\' kji annak, hogy az itte.ií lakosság sem volt meni a lörökdu\'ástói t\'jud-var község közelében az Arpádházl királyok korából származó román\', slílyiu küpolna romjaiból a föl.o.ár.tti ormozniol íucn\'cüe.m in(ug **z euyóizU-tóU s ma ez is a Nemzeti AUreutn tulajdoiu. íís olr..u\'i jó >v;)lt, olyan megnyugtató érzést vallott kii, mikor arról ó.\'tüsiiT:om, liogy^gyfi\'Jlésem egy-egy tárgya Igazságot, niogálfcipiiásL tá-masztoll alá. lio nemcsak »z szükséges, hogy gyűjtsünk, hanem keli, hogy többé-kevésbé ismerjük is a gyűjtött lárgy ludouiáuyos v)tuilk:>zásuii. Kzt , oz cgyc.ülósen kcciztiil könnyen o\'úrbel. jfik. Több szem többel bíl, mások tudásából íeszört tapasztal \'t szótes\'t\' látókörünké;. Tévedhet a m\'u.eum is, de nz egyén mégnikábh. i-\'erde jrányba tndoinányi művelni vóok! Néprajzi gyüj lófo\'ni során egy g.se.\'tynmártól ajándékoztam a Nemzeti Múzeumnak, amelynek egyik Igaz-gatóöie fölkeresett, hogy együtt járjuk 1)© a környéket. MosolyoRVt 9m*V lo::c meg, hogy az én gyertyOniár-|ónilK)z hasonlóra u Mésl mu e.im azt irta, hogy >borhnltő.< Micsoda levédés, talán még ma is raji:) a fel-Írás. Kzt csak azért e.nü:ém meg, hogy az ogyesűlói önmagában tudós társaság s mint ilyen inkább szolgáthatja o közügyei*ét támogathatja a Múzeum vezetésére hivatóllnkoi, mint az egyéni önzés, amely gyakran a tf vedé ek útját járja. Azonban r.e.n akarok tudományos rejtege:ések[lM\'. bocsátkozni, csak «zl bizonyítani, hogy mennybe\' szükséges az egyesület. Központi egyesülés történjék Nagykanizsán, oliku\'Ljoii \'{I Mu. zeum Kgyesülei. Kapcsolódóét be\'c « vidék, annak minden tényezője (s együttes nb.irással szolgálja a közügyet. Város ói falu mindenben ki-o\'é-izitöje egymásunk, iís legyen akár !1 rnluból, akár u városból szo.vezett lag, éljen nemes versengés (udaiáow: incgism^iiit fajiinku, a földet, .mely iíjwl ós ei:tnl«tr.> ( : Ma iue.í gondobM n nigyknnizsai Muíoum i;gíOsülctA Gomdo&at, amely mogvalósxflásra vár ói meg is vJtlósul, csak akumt koS. Nelióisóg pedig az akarásban nem létezik, dc magyarságunk ÖrvénjOsitcscIjOi sem. Kel! Nc ko e ,sfmk miulál\' .másokban, de magunk adjunk példái másoknak. \' lííl his/vui, liogy ugy lesz! GYUTAV ISTVÁN M^\'oranwdnlilBJLy íöjcgj\'zöje fauttó-MqisxUi farnak uitágMcut 1-o.lÍn, ápr\'uis 1 kiuuilniások szo.\'inl ? vi-1 állam.ii közöli n 1.0 e.-kcdolmi hajóid\' a kö-voikezöl éj pn oszlott meg n háború olíítt. Anglia 2O,OUO.O00 bnülo logiszier lon\'ta, az USA ÍO.ÜKUKKI Hit T., .lapfui ."> (ÜKMHN) IIHT.. Norvégia -1.«:*I.O00 íillT., Nómomr-szág 4,483.000 BRT., Ol iszoiszág :i lulffó 425.000 BRT., I\'nmc! iiirszág 2,931.000 BRT., I loTlvndia 2,00il.000 BRT., Görögország 1, 787.00!) BRT., Svédország 1,577.000 BRT.; nán:a 1 miK:ó 175.000 BRT., Spanyolország 072.000 BRT., m:g a. többi albínók M3&000 BRT. hajóié- fölött ren\'ddl-koítok. Kzido\'g a uémel vezérkar kímun lása szcrinl » német liadile.uge\'ó,/ct Ós ,ro]>i«oeríik össze.en kioono mi!i;ó ionná oTtenfé^us Iiajó\'o et itályesZIBltek ií. ItOLÍOüCA\'s nagy szám cz, a világ összes hajóleréneú egy nyolcada mp/dnem! IIO vizsgáljuk a kórdóst Air.5 a szomponljából. Anglia év\' ó\'oimis/.er lovilefe iiMghafMdlu u ^(1 inimó Ionnál. Tohát többel telt ki, m:nt nme uiyit saját hajóival be ludotl vinii. Össze; l.eviicle halvan nröüö BRT. vol\'. ttet-lene es szám cz, csak nyolc nrf tó HltT.-v.it We-eiobb, mint "z e.;ó.z világ hajólörá2!ományu. Most ló-jfink ál a különc tnlNTó lopna hajóié.\' \\«sz\'o>ógre. Hogv ozl érzékelte rtük, Hegédsiámokal liíftnnk wgitíéíiil. Akkor fogiu^ csak llíUii, hogy micaoda imuámis hajóhad r-uus-tull oJ a lejigerekca. mo^lapábun ói hogy mennyire nel«ó/. An.djtln inal Íio^\'-zo;e. [így H mécr bosazu kocsi lar-tifltna IS. tonna. 50A,)üt)t d irab v.isu\'i kocsira vottn\'t siáktfé^ ahlkiz, hogy ozt az dsisTvosztct hajóteret mngába fogljáj.\'. lil 4533 kkn. hosszuiágn vi. nálunk foldlne még. BudajpesíUM Pct-samóig 0 távolság csnk ;t2t>0 kiínnóo.\'. Tollát \' az elsüllyesztett hajótér vasútra elnyúlna Budapesttől messze tul az Északi Sarkon Is! Ho nézzünk inás számokat. Iígy\'e.cr tonnás hajó áltagos hossza 70 móo.-, egy 5000 tonnásé 120 mólo.-, míg egy lO.ouo tonnásé 175 móo.\'. Ha "z ea suSyeszttetl halók 10.000 tonnns hajók leitek Volna, akkor "z clsfilyeizlclt hajók egymás mellett hosszában e\'holyez-vo összc-.en 118 kni. 7."i0 mé.cr hosz-szuságtian otnyiió hajósori n\'kolná-ttakl Iia ötozc tonnás hajókból áH- lana az eSsülyedt angol liajőhud, akkor az egitnásmeKé áilítoii hajók hossza 204 kiiomó.u\' lenne, Mig t\'zezoi" Ion-nás ttajóhból összo.iíüiiva ugvtme/. a liajóténnennyiség égy 505 klóméter hossza hajósort slkotua. Nézzük uio;^ most már, hogy |iónz-ó.\'lóklen mii -ok-nt ez a ha jót ír" veszteién, Minden kjcr«skcdelnii hajó\' épt-lési kölisé^c RRT-kénl átííagban ö.z. szegen 15 font sterling i,"> Bb.T.\'kigf;e korQS. ToháL az összei elsüllyedt hajók építést költség* ezldelg többet tesz ki, mint 164 millió angol fontot, ami magyar ] cngöl&n, esik 13 pen. göjével száinoflva " font árfolyamát, 2002 millió aronyr.engő ó\'ióküwk fe\'ol meg. Mosi ]»cdig hagyjuk az angolok ténj"leges linjólérv*\'.sz!csígól. Tórjfmk ál órdekescbl) mezőkre. Bcrgón (és mondjuk NOrt-.Casilc közöli égy ksi hajó, 1500 tonnás ogv (év alatt ki-lcimea fordufót csinálhatott. Berakó* ilás, kirakodás é, *ut oila.visszn át-Ingban négy napig tarlóit Ma ugviai-azi az árut, omli eddig. Borgenböl, vagy európai kikütökbíl kapott Anglia, csupán Kanadából, vigy Ausztrá-líáböi kaphatja meg. Onnan pedig kis hajókkal nem érdemes ós nehézkes a szálíitás. ihen nagv távolságokra legcó\'szerubi) n 10—16.000 tonnás hajók hasmílilii. égy tO.fiOO tonnás hajó az A\\isztráiia—An\'.ftvi utal évente háromszor tudta megtenni. A Kanada —Anglia utai pedig ugyanax a hajó 6\\-euic il-szcr. Mit jelentenek ezek a számok? Etek jelentik elsősorban azt, hogv az !000 tonnás kis luijó OgV év nlaii összo eh l>e füSott vhmi AnMiál.a iüo.ooo tonna rakományt) mig a üz szer olyan nagv hajó AuiZfáfllából csupán :tli.000 tonnái, Kanadából po-dig a tízszer olyan nagy hajó áppen aniiyii tudott AngPábe szálliiani, mint amennyii a náHná? tízszer t)ósebb hajó ludotl egy óv alatt. Itrd0k!0i köveikczlc\'óiiíijoi l«Ii«\'t to vonni iiviuío-oküíöl a számókbót l.e. hcino még folytatni roggeflig a *zámok összo,ÍK6|ásál, különfó\'-c sstcm\'ponlok szerinti felsorolását, —.-. azniban Tó-lös(to.,es munka tenné mindrtt meglenni, mc\'l hiszen valamennyi fölsorolásnak egy követkéz leié ie lenne csupán: valamennyi vt&igitó erővel\' mu-la\'ni tói n bBlyretre, amil o hivat-ft>s angol vi\'ág ugyan áÜandó?n szó[)Üe.ii ig\\ckszík, dc atnely lutryzclröl átlm. dóim jönnek hivatalos ó* nem liiva. lalos je\'en\'ósek. A helyzelröt, omWy szoiini Gumihulladékot minden mennyiségben jmm aaTL^afii*ycaasr Iái Mai spfilÉ Nagykanizsa Angliában az élelmezés terén szinte katasztrofális Ínség fenyeget máris ó» lassan lassan eljut a német blo kii d aía u tar lo11 szíyetbiro d ¦ tlóm oda, hogy belső ereje efltpusztul ab-bun a tegj-verben, nmeivel ö uikniniar Zotl először a világháború idejfia... (M. N.) Rendőrhatóságaink figyelmébe 1 (Panasz a vasutpartl kerékpirosokra) A géj) kiszorítja az embert,. mondja a legújabb kor szelleme. E\' megállapítás igazsága leginkább áll a kerékpárra. A városban járó gyalogos nem érzi, de ezt keserűen tapasztalja a városunk egyetlen sélahclyónek — a vasulparÜ sé/ánynak — élvezője, dtr"még koliemellencb-bül érzi ezl a városunk környékén lévő szőlőhegyek talpasa. E kellemetlenségek okozója a kerékpárosok eljárása. A vasulparton azelőtt már a temetői átjáró hidjánál figyelmeztető tábla is óva intette a kerékpá.osokat c sétálóhelyen való közlekedéstől. Arra is em-lékczenij hogy a rendőrség is ellenőrizte c tilalom betartását. Most mindezekről szemmel láthatólag nem tudunk semmit, csak azt látjuk, hogy a kerékpárosok o sétányon vígan végig karikáznak s az őrháznál levő lejlön teljes sebességgel neki ereszkednek. Hogy c tény veszélyes és kellemetlen, azt hiszem nem kell hangsúlyoznom s a kerékpárosok ennek dacára nem törődnek a járókelőkkel, sőt, hu valaki ezek közül figyelmeztető szót bátorkodik kiejteni, oldalba lökést s egyéb gorombaságot kap válaszul. Akir gyorsan akar járni, az ne a sétálók számára fenntartott útvonalon mutogassa tehetségéi, hanem, miután minden élvezetnek vau adója, rój ja le az ez irányú kötelezettségét azzal, hogy c passziója , kielégítésére ne a gyalogosok útját vegye igénybe. Még rosszabb a helyzet a törhénei és a cserfői \'szőlőhegyekről hazafelé közlekedőknél, mert az Idevezető utakon a gyalogjárók oly szűkek, hogy a gyalogosok is csak libasorban tudnak haladni. A kerékpárosok is csak ezl a gyalogjárót használják. Ha megértők volnának, nem pedig követelődzők s ha nem élnének vissza a vélt jogaikkal, a szükség parancsa elviselhetővé lenné az e helyzet adta kellemetlenségekéi. Sok kerékpáros viselkedése veszedelmes és tűrhetetlen. Vannak esetek, mikor t\'öídinüvesnők fejükön terhel hoznak a szőlőhegyről, pl. gyümölcsöt, szőlőt, bori, stb., a kerékpáros ezt már látja messziről s az Incselkedj^ szelleme, vagy esetleg az egyó- ZALAI KÖZLÖNY. 1941. április 4 FERENCJÓ7SEF KESERŰVÍZ Elkészült az nj mentőautó niségc s nem egyszer a bor hálása tréfát sugall neki s ily esetben vagy neki haji, de csak annyira, hogy a fejéről a véka essék le, vagy pedig közvetlenül a háta mögött erősen -ácsenget, a nő megijed és félueugrik. Igen ám, de a fizika törvénye szerint ilyen esetben a fej s rajta a véka nem követi a lábát, hanem a nő egyensúlyát veszti s megbillen és \'a véka és annak tartalma a földre esik, a kerékpáros pedig ilyenkor röhögve elvágtat mellette. A szegény megijedt asszony persze nem ismeri fel az elpárolgót s Így a mérgét különféle s az illemkódexbe nem igen illő \'kifejezések hangos használatában tölti ki. Előfordul, hogy e szölőmun-káról fáradtan gyalog haza jövőket a csengő figyelmezteti, á mikor is az egész csoportnak félre kell ugornia, hacsak baji ném akarnak előidézni. Persze ilyenkor is hangos szóváltások történnek. Olyan eset is történt, hogy a kerékpáros a magánosan haladói, legtöbbször nőt, aki a csengetése elöl nem az általa lejtőnek jövet használt sebességgel tér ki, illutvo ugrik el, kézzel löki fel, vagy leszáll s ugy veri meg azt s aztárí > bátran^ tovább illan. 1 Csak azért nem kerültek ezek az ügyek még a halóságok elbi-rálása alá, meri azok passzív szereplői rendszerint nem ismerik a kerékpárost s nem tudják, kit jelentsenek fel^ vagy pedig nincs az esetnek tanuja. Ez cselben hiába teszi meg a jelentési, mert tudja, hogy aki a nyill uton ilyen jogtalanságra vetemedik, a törvény által neki biztosított jogánál fogva uBy fog védekezni, ahogy azt saját magára nézve a legelőnyösebbnek látja. A sikcrlelcn feljelentés következményeit pedig .senki sem akarja magára vállalni. { Itt tehát csak a megelőzés segíthet s ez irányban megvan a rendőrhalóságainknak eszköze és módja arra, hogy a békés gyalogjárót a duhajkodókkal szemben megvédje és hogy az ilyen helyeken a kerékpárosok közlekedéséi megfelelő módon szabályozza és ellenőrizze. Dr. Málék László, ügyvéd Gondoltunk az árvízkárosultakra! Ujabban a kövelkozö adományok erkoztek be: Kir. UgyészséK éa fogház 60. - P Köd Jözae! B.- „ Szántó Géza 2.— „ M. N. 1.- „ Eddlftt, már nyugtázott gyOJtéa -2503.13 . Öaazftflon 2571.15 P További szíves adományokat R szor-köüslőség elfogad, nyugtái ós továbbit, | Jelenlcílük már, hogy a nagykanizsai mentők és tűzoltók uj mentőautója Nagykanizsán készül, mert a kéz alatt vett motor és alváz felhasználásával lényegesen kevesebbé kerül a mentőautó felső részének és helsö herendezésének házilag való elkészítése, mint há készen kellelt volna venni. A mentőautó mosl elkészüli és\' már üzembe is helyezték. Az uj mentőautóra annál is inkább nagy szükség volt, mert, mint ismeretes, az egyik nagykanizsai mentőautó még tavaly az országúton elégeli és azóta csak egy mentőautója volt a kanizsai lestülelnek. A mentőket pedig néha fél órán belül háromszor is hivlák különböző •^helyekre. Ilyenkor természetszerűen késedelmessé vált a be* légszállítás, vagy menlöszolgá-lat, mert lovaskocsival kellett menni, már pedig — minthogy a tűzoltólaktanyában nincs istálló — cz is késést jelenlett, mert előbb el kellett, küldeni lova kéri. Az uj mentőautó üzembehe-lyezésével megszűnik, vagy legalábbis lényegcsen enyhül ez az állapot, meri az eddigi mentőautó is üzemben marad. így nagyobb vidéki utakat is tud tenni az egyik autó. A Kanizsán készüli uj mentőautó már telt né-hény vidéki utal és az eddigiek szerint kitűnően bevált. Hanem is teljesen uj, hosszabb időre jól megfelel és ami legfontosabb, több ezer pengő megta-karilást jelenléti a városnak azzal, hogy Nagykanizsán készüli. ; Fokozódik az érdekifidéi a selyemtenyészlés Iránt Magyarországon évente mini egy 20.000 embernek nyújt a selyemtenyésztés megbecsülendő mellékjövedelmei, éppen abban az időben, amikor a falusi kisbirtokosnak már nincs miből pénzt teremteni, a mezőgazdasági munkásság pedig nem igen tud munkaalkalomhoz jutni. Az idén, az\'országos selyem tenyésztési felügyelőséghez beérkező jelentések szerint, ismét fokozódott az érdeklődése tenyésztési ág iránt. Az ország nagy részén a szántóföldi lerft-lclck viz alatt állnak. A szőlők s gyümölcsösök igen sok helyen kipusztullak és előreláthatólag már a koralavaszi munkától is sok helyen elesik.a mezőgazdasági munkásság. Ezért már mosl igyekeznek biztosilani maguknak, hogy a még nagyon is távoli aratás előtt legalább a selyemtenyésztésből tudjanak jövedelemre szert lenni. Nagyon sok falusi kisiparos is jelentkezett az idén a tenyésztők tábo- rába, miután az anyaghiányok miatt mesterségükkel nem tudják biztosilani a létfenntartásukat s így ezzel a semmi befek-telésl nem kívánó, pár beles munkát igénylő foglalkozással akarják megcsappant keresetüket pólolni. Az\' érdeklődési valószínűleg az is fokozza, hogy a kormány a selyemgubó beváltási arát ismételten felemelve, az I. osztályú gubó árát .2 pengőben állapította meg. Az elmúlt, aránylag kedvező körülmények között lefolyt tenyésztési évben, a sclyemle-nyésztők igen szép jövedelemhez jutottak s ez az idén is a tenyésztésre serkenti őket. Ate-nyészlők előjegyzése még április hónapban is folyik- A foko-zoll érdeklődésre való tekintettel azonban kívánatos, hogy a vállalkozók mielőbb igényeljék az ingyen juttatott hernyói és tenyésztő papírokat a községi selyemtenyészlési felvigyázóknál, akiknek nevét az elöljáróságok meg ludják mondani. Nagykanizsa megyei város polgármesteritől. 1750/1941. Tiigy: UcolUlml clsolílilís tlS-kííiltíje. Hirdetmény. Az esetleg elrendelendő légvédelmi kéiztlllség tartama alatt szürkülettől napkeltéig mind nnemU szabadba sugárzó fényt meg kell szüntetni, akár köz\'eitllelre (ulca, lér slb.), akár magánterületre (udvarra, kertre slb.) szűrődik ki. Lakóházak, cgyalialáii minden magán- it kőzépalel altélt él ablakait, Igy minden egyéb fényt su-gtrzó, Illetőleg fényt kibocsátó felületeit fényátliallan módonlkellSella-karni, elfüggönyözni, illetőleg a belső fényforrásokat ugy kell ernyőin! él az azokból sugárzó lény-mennyiséget ugy kell csökkenteni, hogy ai épülel (lakás, vendéglő slb.) belsejéből még az ajtók és ablakok vagy mái nyllistzáió ner-keiel nyitásakor se szűrődhessék a szabadba. Jirómflvek a közlekedésrendészeti rendelkezésekben előirt kO\'sö lámpáit fcnycsökkeulö berendezéssel kell ellátni, a kereső lámpát haszuáliil 11 \'01. \'.. Felhívom a város közöménél, hogy a fenli értelmit elsOtélitéahei mindent kéizllsen elő s a szükséges anyagot izerezze.be ugy, hogy a légvédelmi kéiztlllség elrendelésekor az clsőtélllést mindenki azonnal végre lu]da hajtani. A szükséges szerek készeniéiben hutását ellenőriztetem. Nagykanizsa, 1941. április 4. Polgármester. Különvonatok a május 2-án megnyitó Budapesti Namzetközl Vásárra A megszokott méreteket nagy ságbun, az áruk gazdagságában, sokoldalúságában és a bemutató látványosságában egyaránt messze meg fogja haladni az ez évben május 2-án megnyíló Budapesti\' Nemzetközi Vásár. Érdekességei közöli ott fogjuk találni Erdély első, a nem régen visszatért országrész gazdasági éleiének minden ágára kiierjedő nagy bemutatóját. A vásár főterét s ezzel talán legdíszesebb helyét annak a demonstrációnak tartották fenn, mely ország-világ előtt bo fogja bizonyítani azt, hogy a magyar nemzet, már 100 évvel ezelőtt is rendelkezett tekintélyes ipari termelés felett. •., Magyarország még soha nem latolt kivételes \'érdekessége lesz a Vásár főbejáratával szemben felsorakozó nemzett pavillonok-nak. Felvpmtl ezek sorában egy-egy önálló nemzeti épülettel szinte kivétel, nélkül mind az az orszá,g, amelynek kormányát ma baráti szálak fűzik Magyarországhoz. A bizlos, kirobbanó tömegsiker előkészítése ma a vásár legnagyobb feladata. Az idejében megindított tárgyalások eredményeként már ma is biztosnak tekinthető, hogy május 2—12. kőzött az ország minden fővonalán kellő gyakorisággal közlekedő vásári különvonatok fogják a menetrend szerinti egyéb járatokat kiegészíteni mindazok számára, akik vásárigazolvánnyal készülnek Budapestre. (:) h Teljes csapatával játszik a ZMNTE Vasárnap 4 órakor kezdődik a BXIOVE—ZMNTE mérkőzés, mig elölte a KTSE II.-NVTE II. másodosztályú mérkőzés lesz. A ZMNTE teljes csapatával játszik, esclleg annyi változással, hogy balszélen Wolbnor jálszik. (:) — Naptár: Április 4 pintek. Rom. kaj, Fájd. Szttz Proteatána Izidor. -Izrael. Ni/.an hé 7. (!Sxt«r<!0 nyltvB réttel 6 órától ette \' i\'-\'ií holta, szerda, péntek délután ea k«lden •>«.< nap nsknnk). Hirdessen o Zalai Közlönyben *"*""*\'***.......*.......—n-i- n ¦inri.njuu ju -iiAnjjuuuLi ZALAI ttOZLONV (FolytatíB uz 1. oldalról) 1941, «prlü» 4 _; .A hagyományos magyar I JjjJ. |J jj, ImsziUVlriust bizoiiyitó !-!—!—-—I pompás óJeli vA\'/alkoZást hajlott végrp a volt széke*fehérvári 10. huszárezred 1. századáhuk egyik járóié, liiely Varga tbandes vozetéje alatt Kélyi Wí, 1í>\'askt Veji<K Danii-ján István ói (iriebor Jó&atf ^luszarok-]>ól állt. A járőr Varga ííjwkm ön\'evé. kény elhatározásából j^Öí csónakon érurcvéflenüi átkelt a gfüieiftí. Dnyesz; ler folyó túlsó partjára* s rOjtaütóil t-ul fogtyui «jtellc a azcmlxn áWó, orosz örsot. Varga luodei nagy ka. rüliokíin\'.éisel készítette oUí ezt -a vát. laikozást. l>ontosan kifürkészte az orosz őrs helyét, majd átíotóés után gondos rejtőzéssel megközelítette azt n l.úrat, amelyben ;iz Örs éjj^ienlc meghúzódott. A házhoz érvo Varga tizedes é> bajtársarnttg&aplék ?3 fe-küzdöllcVt it ház előtt ag\'.ó Őrt, utána pedig az "btnkoji keresztüli heves pus-kalíizzel támadli\'ik n»% o srobálytn 1 iartázk»dó oroszokat, okik közüi kettőt ¦Itíótlek, tgjei súlyosan, Hármat pwlig kúniet ebben megsebesítet etí, így MüS-konokedvo n Utle\'öberi févö elletiüíjajn,. a foglyul B\'tcit oröwskVíV ai (jgjrar csónakban, fyry^cwtufcet, Msm<^-sftkp; é; a raWl hofmikkíO. WJeUUnöU\' zsákjaikat pedig n másik csőnikbiuv áítiozta az innenső jpartfa. A kút im-szárcsómk melfteit Uiztalva az oroszok, nyolc Cbvál Is áthozta. A vál-í-kozás igy teljesen sikerrcf. jiírt, amié, t is Varga tizedest, miit a vAVilkozás kjeiden.áuyetójét és Kétyl húszán, aki megsebesült, 11 nagy ezüst, a v.íiUaíkrj. tasban réiztvetl többi huu&rt pedig a Ws ozOst vitézségi íremmel tűn,, telték ki. A legnagyobb kitüntetésük azonban az volt, hogy a vitéiöjl kiérdemeli é\'incket l.0f p,api>rff későbben Károly kárajtyunk, műit akkori tróji-örökös, személye¦«1 tüzle fd\' a bátor hutíárok mellére. — (Lelkigyakorlatok) A Szent József plébánia nfti íelkL gyakorlatig nrwCyeket P. Szaiáts Sza-piszló budapesti szentdoomonkDsiCA\'ti áldozopap, a férfi [plkigynkoi* itnS, a melyeket — mint jeTeiiieltük — dr. I\', llöss Bertalan\' kapucniiisieuft házfőnök tartott, be:©>iződlck. Befcjeíöd-lök a. Jé^us Szive .jáóbáuia nöí Mk*-Bj\'akorlaini is, améftye\'dot Varga Béta pié\'jános, orszAggyüfési lí-ípv\'.o\'Ő tartott s ábiclynek berOjCzów "0 tn« reggeli közös szonlaMozAs volt. Április fl., 7. éi 8-án Sto;z. a Jéziis Szive plébánia [e\'Wgyakoriaia férfink kzA-mára, mindo:i este 7 ómkor o felsö-ténxploniban. Lízok eföadójo fehm József pápai prelátus, Znfinegerszeg aprtt-plébanosa, A ljcfejtzó1* és kozö* áívlo. 2ás ájirjlís 0©>i renged 8 órakor :e;z. — (A Szent József* Eflyhtz-közoég) le^ap délutánra összBbivott tonáos-ülé*, DmeCynck tárgysorozatán az egy-liázközseg köliség\\-elése lett volna, el-miiradt, mi késíibbi idíiponttxm fog. júk ínegiartani. — (Orvosok és győgyazetéBEek bejelentése) A belíigymiitLszler á Ivonvédrf^ni mi-(lUzterrel egye\'é.-tve <<:endeli, bog)\' o^enőrzíS bcje\'enlóvi köleíeáettség nfó *sik" imxideit níagyűr lionos fSf i\' és nö(j aki hazpl vígy\' kílifólMi .órvgsi, (iío\'.ve gyógyszerészi ok.\'ovéi\'4\'l rendol-kc/jk és 70. éWéVít 1U11 janu.r 1-íg még ne;n löllóiie b». Akinek áltajiV-polgársága nem aálapitliátó\' n«g, a Ijejrltantés szxmi\'ponu\'ábóí a mag^nr liohoKok-ktil azonos eSbinUás alá íük. A beXknrő ivekjot mindeiikÍio«í megküldik s azokat kitoKl*, áprüí; 15.ig k»M a btfügynnmisxtériumba vlssjda-kWíhm. , . \' — (Húsvéti cukor- és csokoládégondok) Aü idén i*tn ieiz luisvMra osokfr. Iádé ;ifM; mert ninos csoMád*. A biínv pouásál i-ábizták a cukoripar Kfinbi\'it.\\vsségérc. A cukoripar gondoskodott tó a csokoMdényu^\'k és tojások póllásárói. Van ilj*a adándék-nak vMó bövo.i, ha nem la a megszokott anyagból ,\\ kormány inlézkédé-sé>* a cukoripar husyíti komíiigcn-sét le^emecték, hogy ftr ünnepek atatt no Kgyeti hiány édességben. ~ (A rehabilitációs törvény alkalmazása) A znlwgcrszwgl k!.r. törvényszék bíin-. te\'Ö lanacÁának elstí izl«.n sM alkirl ma «lkB(Emaml az 194r március l.én étoibeftépíoteU rehatrflltációs törváayt. A törvényszék ¦ugyanis vísztürüprjesZ. léaért 40, iltetvo M p«ngÖ pénzbfih; totésre Ítélte Szántó Dénes és I.ak.w Ede lanti lakosokat. A két eiit\'W meg-njugod^itt ugyan «z itétetlxsu, do oiT;i kiérték a törvényszéket, liogy frontharcos voAukra és bfai\'.oi:e:i olöóle-tükre lekmíetteí rehalHlitMja őket, A lörv.\'nyszék Ibeíyt adott * ké^e\'eínne\'t és kimondta, hogj\' az ítéttetet nem loözflt az országos bünítgyi nyiW.bi-lartóvflí. — (TÜz Zafaszettttvánon) Ovárí Károly zalaszeívliváni gazda ¦udvarában a sz\'IlnialMxü kigyulliadt, A község tflzontosaga íOjilségöl hivU a zafeo^rsaegi ifizoitók\'t. Elégett kö-ríate\'uí 100 métermázsa ftaíuin, dc" silie -ült megmenteni a könyciö épü-íeekei. Föllevéíek szerint gyújtogatás történi. t \' • — (Vidéki gazda esete Pesten) N agybajomtótt ItfruckW Budapestre n mezőgazdasági vásárra Szcn\'györgyi János gazda, f.jszakti eíWlödÖtt a cso-pttü ftagyvásdrieíepl vendéglőbe, aiiol a pcsii afJSrilág Uvgjal is gyüloktoí Szoktak. Saotttgyőrgyi us«tofeihoz bí» marosan Deúil négy férfi s a, dáridó vége az fleit, hogy » löjomt guda Im^ial fo\'ó olft>idt. Mire fcAÉbr-edt; a tárcája, omit)cn 300 peigő voöí, cStönt. llamanosajii aikfarütt még « v*ndégSfil»n megtalálni egyik asehf-toSVajt, akt ázián a típaoit is londőr, lűfeio adta. Még 200 -pengőt vissza la kapott Szentgyörgyi ai oli\'opotl pénzéböt. — Mikiit » B1D uj száma tariaflom\'- mai. A ga*dffig-.ÍroA4uii. réazen ..kjlvül Nagv Lajos- rátüófctfjttkája, >"íl>orL\' n pesti divatról, .Arn\'t «z iTa 1000, pengős pájlyázat, Iiiyie«iwtstei-t érdc-km íilmkrilikák, Víhígldradó v-m ft, Hid degujabb számábj0». Fős^irkiwztö Züahy i.ajos, felelős. sjterkfiszW KA3*iy Mitóós. AtuiattónyszamoL SüTd a kf-adóliiv^Uatl: llyd^jest, V1I„ Bnwébct-körol 7. szám. , 1 — (Tavaszi kabátalnk) mludegylka. olaoxoudU budapeattmll- hely*kben Ittasul.. Legújabb modeil-kabatjafnk kkakata tokban láthatók. Sahbba Árabát Amerika kénylaJ«n bei»-raarnl: ~- jantalaiHak ¦ haja atlkoawáaok Newyork, április 1, Az amciiktti pénzügyminiszter kénytelen volt beismerni, hogy az amerikai kikötőkben lefoglalt német és olasz hajókhoz Amerikának nincs jogszerű és törvényes alapja. Mexikó, április l A Reutcr-iiroda jelenlése szev rint pcrbpfogják azokat u matrózokai, akik az egyik mexikói ítikötíibcn elsüllyesztették az Atlas olasz gőzöst. Rio de Janeiro, április 4 A\'brrtzii hatóságok lefoglallak a 6000 tonnás Thereze nevű olasz hajót. állása igen magas, nyilvánvaló 1 tehát a szándék: — el akarják árasztani a délnyugati bácsuai német falvakot. A ncwvorki Sunday Times arról tud, hogy nehéz angol páncélos alakuló-tok jelenlek meg a Jugoszláv hatc\\rón. A szerbek -100 román vasrtti koesit lefoglaltak, A román olaj-szállítmányok elmaradtak. Svájcba sem érkezik román olaj, meri a .lugos\'zlávián átmenő forgalom Bulgáriából, Tő 5 rökországból és Romániából mcgszÖlrti\' 1 A bukaresti jugoszláv követség utasította a Romániában élő jugoszlávokat, hogy azonnal térjenek vissza hozójukba. Belgrádban Mnesek helyettes miniszterelnök ma délélőtt letette az esküt. A drávai bán közlése szerint területén semmiféle ellenséges cselekedet nem volt a kisebbségekkel szembeni Étzakafrlkaban a német-olasz csapatok elérték Gemlneit az olaszok Asmarát kiürilették.\'1 Berlin, április 4 Kisebb angol légi erők az éj- Berlin, április 4 Az észnkafrikai csapatok, a melyek elfoglallak Agcdabiát, tegnap Dől-Bcnghazíban elérlek ítcminezt. Róma, április 1 A tegnapi hadijelenlés szerint szaka. Brest kikötője ellen intéztek\' támadást, de a légvédelem elűzte a támadókat. Róma: „a jugoszláviai helyzetet sürgősen tisztázni kelig" Róma, április 4 Gayda irja a (liornale di Ita lia-ban \\ Az olasz közvélemény változatlan türelemmel kö\\*etí a titokzatos jugoszláviai eseményekéi. .Az Olasz magatartás mindaddig a legnyugodtabb, a mig a helyzet véglegesen nem tiszlázódik, Amikor Jugoszlávia csatlakozását jelentette be a háromhatalmi egyezményhez, ünnepélyes biztosítékokat\' kapott függetlenségét\' és területi épségéi illetőleg s arra nézve is, lmgy nem vonjálf bele a háborúba, de annak befejezése után részt kap az európai ujjá-rendezés munkájában. A belgrádi államcsíny létrehozói lo akarnak mondani minderről. A kövelkozö hónapok megm\'ulátják, helyesek voltak-e Jugoszláviának ezek az intézkedései. Világos, hogv a jugoszláviai helyzetet, amely összefüggésben áll a most folyó háborúval, sürgősen és világosan tisztázni kell. Valami kóufll Qibmltét* körfll Gibraltár, április 4 A helyzet miatt rövidesén sor A Városi Mozgóban :: péntektöl-vasárnapig SIKER! SIKER! SIKER! A legújabb magyar film S Szereplők! Taanády F. Mária, Titka* Ilona, Vaazary Piri, Patrovioa Ss«atla«IA«, Kiaa Forano, Samlay Artúr,, Róaaahaoyl KAImán, iftia a mmmUmuhmm »H*» fiÜMJWttöMí UMOS A.hiaérA mfluprlian « «Mutila Világhiradt , mmiAwW köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor ZALAI KÖZLÖKV kerül nz erőd polgári lakosságának teljes elköltöztetésére. A 4—5 nappal ezelőtt Gibraltárba érkezett angol hajók elhagyták a kikötőt. A hajók kő-zőlfnégy nagy csnpatszálUtó hajó is volt. A hajókaraván útja ismeretlen, mert az eső miatt rosszak a látási viszonyok és nem leheléit megfigyelni, merre vették útjukat. Iíerlin, április <1 A NT1 jelentésű is megerősíti, hogy a 2b hajóból álló karaván kifutóit Gibraltárból. A hajókaravánt két buvárnaszád cs őt fegyveres kisérő hajó kisérte át , a tengerszoroson. Portugáliából hazahívták at amerikaiakat Líszabbn, április i Az amerikai konzul felszólította a Portugáliában élő amerikai állampolgárokat, hogy Bér jenek vissza hazájukba. Benghaalt a németek ém olaajrok visszafoglalták London, április,\'! A Reuter-iroda jelentése szerint az angolok Iíeitghasit, Kelet-Afrika fő kikötőjét kiürítették. Róma, április 1 Az olasz közvélemény feszült figyelemmel kíséri az északaf-rikai német—olasz offenzívát. Az eddigiek megerősítik a Füh-rernok azt a kijelentéséi, hogy Németország minden arcvonalon együtt küzd olasz .szövetségesével az angolok ellen. \'A Popolo dt Roma utal arra a félhivatalos közlésre, amely szerint Görögországban valóban angol csapatok tartózkodnak. Ez a közlés, Írja az olasz lap, elOhlrnÖke tehet uj német katonai akciónak. A "S te fa ni. iroda jelenti: Német és olasz csapatok visszafoglalták Benghasit. Londoni értesülés szerint az indiai angol hajóhadat hadihajókkal erősítették meg és csapatokat, valamint hadianyagokat hajózlak ki KrÜPeában. Amerika elutasította a nA-mat kövatslaaakat a lefog lalt hajók agyéban (NTI) Az Egyesült \'Államok külügyminisztéríuiua tegnap este megküldte a riSaiet nagykövetségnek a hajók lefoglalása ügyében adott választ a berlini tiltakozásra. AzY.diuerikíu válasz visszautasítja 9,,hajók felszabadítására és a .s-ztynielyzét szaba-donbflcsátásárj^íi\'tííiiatkozó német kÖ^elolésr^íípán arra hajlandó, hogy a tényállás kivizsgálása után uj jegyzéket intéz Németországhoz a német tengerészek elhelyezését és a velük való bánásmódot illetőleg. Az Associated Press jelenlése szerint az Egyesült Államok pénzügyminisztere kijelentette, hogy az igazságügy miniszterrel együtt most foglalkoznak a zár alá vett 30 hajó birtokba vételének lehetőségével. Hír szerint az amerikai kormány az olasz tengerészeti attasé visszahívását kivánja. Az amerikai -államszövclségi bíróság elé állított 10 német tengerész nem fogadott el velőt. Szabadlábrahelyezésükért 450.000 dollár Wrtosítókot kértek ! Nagykanizsa megye! város polgái méterétől. 285/K6. 1941. \' A lábbeli beszerzésének és javításának szabályai a kormány hatóság szabáHyozln n bőrtalpú Uáljiotik óf t;,ípbíir foryal-mát. a kőzónséyo: érdeM\'l főbb i«u-(lolkje/évek a következők : a fogy\'asztókoíönséí uj bőrtalpú Ubbcfit csak u\'^ványiv szerezhet be, használt Wbbo\'ijó: telpbŐneC csak ul-il-ványra iatj»aflatliatja meg, vagy fejel-lelheti még. Az utalványokét a |>cftgár-moster ncvé\'.en a városi közelHálási hivatal*(Hunyodl-u^ 16.) AJOitjá ki a kiáíítását kövolő hónap utolsó nap. jáig szabad leváltani. Fatalpu, gumitalpú, uull.ilpu. kivágási hulfmdákokból őssieiÖStott lafpu lábbeliket, használt bőrtalpú Wb\'.cáü-kei, a zár alól felszabadított bőrtalpú lábbft\'ikci, (amelyeknek jegyzék minden áiusitó őzemben k\' van függesztve é? véifll a 23-nál alnesonyabb szánni gjetn\'e\'í bőrtalpú lábbelikéi utalvány rélkül szabadon \'ebet ndnt, vonni ; i!o tíujíbőrrej talpalta tnl ét javít* tatni mince okot a lábbdVikcl is c ak utalványra szabad. Kéiffie ulapvány van. A piros szinö utalvány Ittbbolinek mórlék utáni H-sziióséie, vagy kisiparos áltafj raktárra ké>zite:t lábl.tíli beszerzésére, v\'itom\'nt talpalni ásni éi fojeUe Lésre jogosit. a zöld utalvány kizárólag ké)» lábl.eü beszerzőiére jogosit. a pirosat csak Xákmwgye leriTJe\'.én, « zöldet az ország egész területén óehet l>ev.Utani. A javításra jogosító piros utalványért az alvóéikor 20 fldór, a beszerzésre jogosító piros utalványért é* a zoí-dekéri 50 f.Kér kláUitásl díjat kell\' Tizein\'\'. !?3—30 számú gjennckHíblKffikel fo;eltc;nÍ, paiucsoknt fű/lttelnl, vagy laipaOtnni nem szabad. Akinek uj lóbLeflrc, vagy taLpalás-hoz, vagy ío;etósliez anyagra van szűk-ió.e, először is egy igény Lojtfoniő lapot kér a közeKátasl hivataltól; ezt otthon tinlával, gondosan, oüvaslvitóaii ós a vaflósagnok nwgfeOolóen kitöKl, aláírja, vagy a csofliidfő \'aláírja, azután a vn%$.,Btfcrtok valódiságát a hátlapon arra sAkntmas személlyé* pl. a szolgálati főnökével, niunkoudójAval, házigazdájával, vngy a házfetügje\'.őf-vdt liolwtöleg igazoltatja s azigy ktitöiy-lölt, aláirt ós igazol* igónyle\'o\'eiilö lapot a közü!\'.Jálási ItfvaUUnoz beadja. Akt vaSótÖan nyilatkozótól ad, 2 (hónapig, háboiu cetén 6 hónapig tor\'ed he -tő elzárás bi"m:elésbcn rószesfö, A köz-edíhuásl hivatal a vaOoniások valódiságát a helyszínen uj\'enörzi s azután az igénylő foffsilkwZAsa, meglévő fiit, Leli készícte, .\'egu\'.olsó íábbeli vásárlás Időpontja, az igénylő eddigi fogyasztása é> az összes fciámbajöhctö kxn\'ülménjok gondos méríegclí.so után javaslatot :e;z a [k^ánneitcmck, „aki a tárgyitagosság ői az egjenftő elbánás elvének \'szigoi u szcmriJött tartása mellett halárez aiöWtt, hogy n ké e\'.em toljosiilictö.c ós nincsenek-e sürgősebben léljesltendő igfluyiak s ennék ine,<. WeiÖen értesiti az igénylőt, liogy mikor Jelentkezzék az nwváAyérl. Az Így kézhezkapott piros utalványt az igénylő elviszi, az iparoshoz, oki a rajta levö elismervényt aláírja, leszakiitjn és visszandjű «z igónyJÖr.ok, az átvett .piros utalvány édenében pedig a talpl)őrkereskcdötől kiveszi n meg-fekftő mennyiségű anyagot s elkósziti, vagy kijavTÖa a láhbefct; vagy pedig az igénylő u zóíd nialványt a kész tiipö eoendben1 átadja a cipő kereskedőinek. IgőnybejeJentő tápot hétfőlő\', április 7-től kezdve lelioi ké.Ui a köz-tíHálási hivataltól. , A honvédség és* cíondőrsóg tisztjei ói legénysége, a rendőr felügyelői kur, a do;ektívok, a raidÖrVgáuység, n pénzügj\'örők, a fogliázuiök nem kap. halnak ueftváivyokat. Ez a koiftátozás nem vonatkozik a felsoroltak családhoz, vagy háztartásálioz lurtozókra. Műiden hónapban «/. Anyaggizdál-kodási bőripari Bizottság, ütolvo az alispán Ür iVh.at előre meghatározott mennyiségű talpböne, vagy kész cipő- ié adlmtok uinSvány^ * ezt a mégáfita-l>ilotl nuaunyiséget tuVépui nem szabad és köieJosségem nrni lőrekodni, hogy a inegátQapiiott taiplKirmeuiiyl-sógböl etsösorbau « javitási igények legyenek\' ktfégitheiők. E*ért kérem a közőnséíet, hogy keltő önmérsóklelol taiiusilsou s az első heekbon kizá. rólag azok bujtsák lo Ijíőnjtlő íá$ju< feí\'t, akiknek munkájuk etvőízésíhcz mulliainiöaiiut szÜkBé^Ak v n lábl.«iio, vagy javításra, mert különben indo-kolafkmut n»gy szánni igénylés tor-lódtiatlk össze, omU n \'közoSiálási hivatal szeinéSyze:e nem Tog tudni fel-dolgomt. CéJlalaji az igényesek et\'n-tézését süfyelni, mert ezzel csak a hivatal lisztWseSöinek munknidcjól ni. botjuk. A hivatná mmle.ikor a tárgj-i-iagosság Ói az egyenáö elbámis cfvének szigom siemelőit tariásávitl jár et, óji ezért igín>!i;-;.i ügyekben szakit sem fogadok, úgyszintén a közesMlásl Idvatal vejolője sem. Az egyes aábbdüfajták e\'ié>zitésó-liez, iJJetölcg fejeiéíóliez, vagy t\'Jápe-fásátioz szükséjéi taauil^iineuiiyiséjiíei az alábbi tíibtózat tünteti fél: A libbell megnevcíísc Talpbörmennyürig dekagrammokban .| líJ.b.u Férfi libbell (39 tzimtóll 30 55 100 Női libbell (35 Mimló\') 20 40 80 Gyermek (leihy-és flu libbell 23—25 azámlg 26-30 , \' 31—35 36-38 10 13 18 25 35 40 45 55 65 80 Todi fogjatkozásbau szenvedők, ftkik nek lábbeKjéhez a kiinutatástwi fel-tün:oetti:él több tatj) szükséges, az OTI, MA Hl, OTÍÍA vagy valanietty hatósági orvosnak 8 <0iti fogyatkozás mérvét Igazoló bizonyítványát ls átadják az ul^lvánnynl az ijparosnak, akinek u szúkfiágei intpbőr kíutanlsát u bizonyítvány lemulatásávai a Böijiipari Bizottságtól (Budapest; IV. Türr Ist-váii utca 4.) külön kcCl kénue. A kr rwawyhalóság az igények kí-tílógitési sorrendjét ls meghatározta, lílsősorban k»U gondoskodni « kózér-dekfl szolgátalok ellátásához néUuítoz\'. lieieiteiul szül*é5os igények kielégítéséről, vagyis a közottkaimazottak és vasutasok igényéről, de csak okkor, lm az. vl^\'t\'i alkalmazott igényének k\'eí.Ojd. ló-ó - nélkül a kö/Azoigálai séreanel szoinedne. Másodsorban azoknak \'flz itíeiiyekiiick a kiolégitóséről kel gondoskodni, ai mily ok kieUgitése nélkül a meíőgazdasiigi, vJgy íimri termelés-t.cn fennakadás áM[na l>o, rigy nz igénylő fo^alkozásájink gyakoiiásátwn akadályozva. Danne. Ilannadsorttan a gyonnekjek ifényét keH k:e!é^teni, de íigv etembe kteflí venni, hogy többgyer-mektos családnál a nagyobb gyermek láblxrtíjót a kisebb gyermek, esetleg tiűpaliás vagy fejééi után, tovább hasí-nálhaljn. Negjedsorban kíái gondoskodni a többi ígérnek kielégíléséről a már o.ntitott szenvponlok szerint. Miude.ekno teklnleltel ismó; ké\'em a közön* é.,et, hogy az eltő hetekljon az igéiijlésben keílő önmérsékletei ta-nusiison. Nagykonizsa, 1941. április 1, ni Polgármester. Fölhívás m lábbali-készltó iparosokhox, ¦ GipŐkereskedfikhtt* és bórkarosksdAkhSxl Felhívom a bőripari makma öiz-szei ipnroialt es keieskedölt, hogy f. hó 5 én, Biombaton este 6 öra-kor leljea számbsn ét pontot időre lelenjenex mtg az Iparotköibtn, ahol a közellátási hivatal vezetOle Umeríetnl fogja a lábbelire és talp* bőrre vonalkoió összes rendeleteket és tudnivalókat. f» PotKármcstci 1941. áprfjUJ. Pk. 0010/1941. tf 1941. vghtól 05. u. Árverés! hirdetmény. Dr. BerrJn József nagyktnlisal ttgyvéd iltal kípvlHll IWcímlUer Mér sucnalnckl lakos tavira 3642 rWI. téka es több követelés Jáiulék-l crej" klr. )aráibiió.4g 1940. . sével elrendelt ülelesltéll víKretiaJfái /Ó!y- követelát Járulékai erejéig a nsgykanlisai évi 579. sz. véffié- títt vcgrcbfltiBt HíiívedÖtöl ÍMI.\'evl len\'r. hé Ki én lefoglalt 1612 P-re becsalt Ingóságokra a nagyktntzSst bJr lárlsbhótlg lenti uátrtu vegié*ível iz árverés elrendeltetvén, Lázinak puutln leendő hick-t, rutinra tisUridőfil 1941. évi április bá 16. narjának d. e. 11 órája Wsehk kl amikor a bíróilag letostalt bútorok, iDtó s egycb lagétJgout u legtöbb et Ígérőnek keszpéniftutés mellett, caeUcg oenlron alul la el fogom adni. Nagykanizsa, 1941. évi raárc. hó 27-én. Elak László m Ur, t>k. ^gfttnuí, mint fetrWif hiksidon Pk. 9339/1934. 68/1941. régr. az. Árverési hirdetmény. U|lakl Kálmán ba|csal kereskedő tavira 1260 P I6ke és több követelés prulékat ete|éig a nagykanizsai klr. jáwblrúaág 1934 évi 1721. u. TéMéaével elrendelt kielégített vegrebajtás folytán végrehajtást izenvedŐlfil 1914, évi augosztna 1-én lefoglalt I5C0 peagáte becsüli Ingoaá-golcra a nagykinnual klr. {áritbirogir fenti végtésével az árveréa elrendeltetvén, annak végi tzeav. lakásán, Fitytbáu köiiégben leendő megtartásra határidőin 1941. évi április há 0. napjának délután 4 érája Itizetlk kl, amikor a blrol-Ihk lefoglalt tehén utb. a egyéb IngófágO-klt a legtöbbet ígérőnek késipéniltzetéi mellett, esetleg bectároa alnl la el lógom adaL Nagykanizsa, 1941. éri mire. há 8 án. Elek László PtS klr. ülr. vígf-lujtrt. mint falrúil-l klkQldStl APRÓHIRDETÉSEK lf oniiAÚa ?11. H*M.t*hMNi. 10 ..í.ia J0 mrndan lovUW s»ó 0 tltlít, híthO.n.p a co tiutt, ..I.j... u.Tib.1 ..6 4 tmu. áixAfj Kit kHnnUi knili Itlvíltllk Migyar-ufca 28. 090 ADÁS VÉTEL Rövid y«Mfl«rét, eutleg »l»«lnAe ia egy Scbuntl. olmtulraot vcqnik. Allnlalokat ,Keaapíu«iif Jeligéié ¦ kiadóba, gsi Egykét kocsi hargaeHllripa eladó Teleki ul (i. mám alatt 1002 LAKAS-OZUBTHELyiSÉO Maa.na. nő takaarllitért lakiat vagy liáimealeméget kerti. ~ öav. Kovicni Jóííef tóhercegut 104. 993 BÚTOROZOTT SZOBA afalSnktalápalH butorcuott utcai aaoba áronnal kiadd. Zrínyi M.-u(ca 8. 992 HAZ Sj INGATLAN Tcleklut 54. aa. a. hiz, Bagolal begyen Mölolilrlok .l.dó, 2Vi hold Mrbeadd. Bívebbel TeleU-»t 84. trallk. 1001 KDüOKrtiM \' . F17,íI*,,,.\'W J1* twl 48 M fekete fiizds cipő Liszló herceg- éa Tavaaa-utca között. Bccitllete* megtaláló Illő fu-lalomban riazeaűl. Ctrn a kiadóban. 1*99 *«L*I atŐZLŐMV POtlTIKAI NAPILAP. . Cl«41«! ..«•>>\'¦...t,l f). T. Ilagyki.lu- FüIíJAj kiadó: laial karai, Nyomatott i • Jtki,az4aii|i n. T. miyiuim* •yeaiilleu Na,yk>.lzua. fNy.mdMil ttUi, Ulal Urab^ 81a eltolj** 78 uim. Adakozz az árvlzkárnaultaknak I Haarkaniiw, 1941. április 5 szombat Ára 12 ftIL ZALAI KÖZLÖNY é» UadoktnUt I\'öul 5. uém. l^ttAm.p délután. \'OLITI KAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Eltf Intesi in: egy hóra X Imit 40 fillér. üwrkenlMfl es kladlblnUU UMoai 7«. u. Nyugalom lila: Kelemen Fereno Az elmúlt pór nap eseményei s az. azokkal kapcsolatos hírek és intézkedések meglehetős nyűg talanságot keltettek városunkban. A lakosság lázas érdeklődése az utca képét is megváltoztatta. A hangulat változását mutatták a sétáló és összeverődött csoportok is a város egyes részein. Mindenesetre érthető a felcsigázott érdeklődéSj amivel a lakosság szemléli a viiág-zajlás eseményeit. A tömeg életét különleges lélektani tényezők szabályozzák, az egyes ember hangulata a tömegben uj érzéssé formálódik, melyben elvesznek az egyén sajátságai, egy »tömegérzés« alakul ki, melynek szuggeszliója lenyűgözi a tömegbe sodródott egyedeket. Egy hang, egy szó, egy vélemény ilyenkor a villamos árum erejévé/ átsugárzik a tömeg testén s az utca hangulatának uj irányt szab. . A tárgyilagos lólek\'szemlólet számára ez a tömegszuggesztíó a lelki alkoholizmus érzését váltja ki. S valóban a tömeg hangulata, érzéseinek hullámzása, Ingadozásai és cselekedetei nagyon hasonlítanak a mámoros ember lelkivilágához. A, tömeg megmozdulásának épp ezért mindig nyugtalanító hullámzásai vannaK. A; tömeg kollektív érzése mélyen felkavarja az egyes ember lelkiéletét s abban kisebb-nagyobb kilengéso-ket idéz elő. Tapasztaltuk ezt a mostani néhány nap nyugtalanságainál is. i Történelmi időket élünk. Minden esemény, mely a. megszokott élet ütemét a nagy idők történéseivel megzavarja, természetszerűleg kisebb-nagyobb nyugtalanságot okoz, de a társadalom önfegyelmének feladata, liogy ezeket a lelki kilengéseket bizonyos határok kőzött tartsa. Nagykanizsán nem ez történt. Egyesek hisztériás nyugtalansága olyan jelenségekben is megnyilvánult, melyek nem csak az illetők szempontjából kényelmetlenek, hanem1 embertársaik egy részében is további nyugtalansághoz vezottek. Ezt a reánk váró nehéz napokban okvetlenül cl kel! kerülnünk. Mennél nagyobb okunk volna a nyugtalanságra, annál több nyugalmat vagy mondjuk, önfegyelmet kell tanúsítanunk. Ez a polgári erény hiányzott ezokben.a napokban a város társadalmának széles rétegeiből, de nem láttuk a közélet akárhány élenjárójánál sem. Pedig a vezető réteg minden maga- Lehet, hogy Macsek és Jovanovics Rómába utazik, de Berlin nem sokat vár a béke-kisérlettől Ma hozzák nyilvánosságra a jugoszláv kormány-nyilatkozatot Boriin, Április 5 | Mara virradó éjszaka erős nímei légi kötelékek bombázták Bristol uyugatangiiai kikötőt. 8 nagy tusol figyellek meg. Angol ropMök Nyugat-Németországban dobiak lo bombáiio^, kár nem történt. A német tentíerabiU-járók április első 3 napján 123.010 tonna ellenséges hajóteret sííMjOszt-te;tck el, 12.000 tonnát megrongáltak, & légiliaderő 72.000 tonnát süttycsz-lott cl, 87.000 tonnát megrongált. Berlin, április 5 Egy távoli vidéken tevékenykedő német hadihajó elsüllyesztett egy 13.000 tonnás éa .ogy 7000 tonnás angol személy szállító gőzöst. Róma, április 5 A Corríere deUa Sera Benghasi visszafoglalásával kapcsolatban\' megállapítja, hogy ónnak nngot megszM- } lá-sa alig kél liónapig tartott. A len-goly északafrikAl együttműködése megtermetté első gyümölcsét. Az olasz nép ebből is hitet metílt a végső győzelemhez. A Benghasiból kivonuló angotok a város minden óteliniszer-készfjoltét rt* pusztították. Kóma, április 5 A Kolatkmt luternationaü Matsuoka utazásának jelentőségéről irya megáffia. pitja, hogy annak nemcsak diplomáciai, hanem atapvtlően döntő jelentősége von & háromhulflimi egyezményhez tartozó államok jövőjének kiatekuTását IMetö-leg. A háromhatalmi egyezin íny róla életképesebb s a tengely egy-sépjesebtí, mint valaha. A három nép elhatározta uj é\'elrend építését a három1 népben képviselt uj eszmék alapján, amelyek a háború befojeztévet konkrét valósággá válnak. Készen áll a jugoszláv kormány-nyilatkozat Budapest, április 5 A Pest Írja, hogy Jugoszláviában minden 50 évnél fiatar labb tartalékost zászlók alá hívtak már. Belgrádban állandóan tartanak a tárgyalások. Súlyos sebesültjei vannak a Bukarest, április 5 Temesvárra érkezett menekültek elbeszélése szerint a német üldözések tovább tartanak. A határ mentén a jugoszláv lakosságot fel fegyverzik, a németeket pedig munka táborokba, viszik. Többszáz németnek sikc- A. hivatalos programot már sikerült megszövegezni és ahhoz hozzájárult Macsek is. Ha semmi sem jön közbe, — irja a lap — a nyilatkozatot ma nyilvánosságra hozzák. német-ellenes zavargásoknak rült átszöknie Temesvárra. Ezek szerint a németek házaira gyalázó és fenyegető feliratokat ragasztanak. A zavargásoknak több súlyos német sebesültje is van. Zomborban Glester Jakab német, akit a szerbek megver-* tek, halálán van. Érdekes hírek a Jugoszláv kormány béke-kísérletéről Budapest, április 5 A Mai Nap bolgrádi értesülése szerint a jugoszláviai helyzet érdekes fordulatot vett. A hír szerint a jugoszláv kormány hozzájárull ahhoz, hogy Macsek és Jovanovics helye\'les minisziertínőfcők az ,olasz kormányhoz fordul janak közvetítőül, hogy lehetővé tegyék a békét kibontakozást. Itőma állítólag szívoscn, látja a belgrádi, kezdeméir-ezö lépést és haj- tandó is közvetíteni, do Belgrádnak határozott javaslattal kxgl jönnie. A lap szerint Macsek környezete optimista és bíznak abban, hogy a tengely és Jugoszlávia közötti vibiu\'tóiiiők\'öi még el tehet osztatni. A Budapesti Tudósító is je\'entl, liogy egyes belgrádi hírek szerint a két m inisztereüiökhelyettes Rómába készül, de hozzáfűzi, hogy nincs sok remény arra, hogy az ulatás eredményes legyen. . A Pest berlini jelentése sz*rtat a Jugoszláv kérdésben a katonai megoldás jutott előtérbe, Nyilt kérdés az Is, hogy* vissza tér-e a német követ Belgrádba. Belgrádban teljem a háboríts hangul art Belgrád, április 5 (MTI) Péter király rentfeletó-re a jugoszláv hadsereg már április 1-től készültség állapotában áll. A jugoszláv lapok erről még csak ma adnak hírt. ut napja az összes belgrádi iskolákat bezárták, ez az intézkedés, ugy látszik, végleges jellegű, mert a vidéki tanulók visszautaznak otthonaikba. Belgrádban a hangulat nem mondható nyugtalannak, tfe mindenki majdnem biztosan számol a háborús viszállyal. A mozgósítás pár napon belül teljesen befejeződik. A közhivatalok csomagolnak, magánosok igyekeznek elintézni ügyeiket. Teljesen háborús hangulat uralkodik a jugoszláv fővárosban. Miután a nemet és olasz követségek elhagyták Belgrádot, holnap a bolgár követség is elutazik. \\ \\ A római Messagero jelentése szerint a jugoszláv háborús gépezet teljes üzemben van. tartása, minden elhatározása hatványozott mértékben végig-rezdüí a tömeg idegrendszerén. Épp ezért kötelessége mindenkinek, akit kivételes társadalmi pozíciója az élre állított s aki hivatásánál fogva nagyobb emberréteggel érintkezik, mindent elkövetni, hogy saját belső nyugtalanságainak fegyelmezésével a nyugalom érzését sugározza ki. i A nyugalom az élet mindennapi ritmusának bázisa, de zaklatott idők átélésének nélkülözhetetlen előfeltétele. Nyugalom nélkül ilyen nehéz időkben könnyen veszedelmes és nem kívánatos utakra téved a tömeglélek. Kötelessége tehát mindenkinek ebben a városban saját ön-fegy címező példaadásával odahatni, hogy itt, a most oly exponált délnyugati végvárban, nyugalom legyen. KA1.AI KOZLOfTS* 1941, Ipil\'lB B OVJM SZEMET I it vítirollon blr»1omm«l «wy Jűl Illó B«amBv«ű«í JAtMW-aiBkUatatamtteii. Z9QL0OS GYULA ttlimkt, Úimiu H lÁhmétnumiw, Fö-utá. utfCorona siAilo.U hí iwmbin) Sok politikus, aklklhallathatták volna szavukat, már felöltötte a katOnarahdt. A vasúti forgalmat teljesen fel* függesztették. Az ország egész terülelén légoltalmi gyakorlatokat tartanak. Az amerikai Jugoszláv követeti-sek zárolásának felfüggesztése tárgyában kérdést intéztek sajtó körök Hull amerikai küiügymi-niszlcrhez, aki azonban nem mondta meg, hogy a zárolás felfüggesztése miért nem történt meg, esak annyit jegyzett meg, bogy a kérdést* a belgrádi kormáov\'teljes megelégedésén; rendeztek, minek következtében Jugoszlávia lefszés szerint ren-delkczhclik amerikai vagyonával. • Róma, április 5 A Messagcro istambuli jelentése szerint az utóbbi napok-bon a jugoszláv—görög határt angol gépesített erők szállták meg. t két gépesített angol hadosztályt vonlak el ecétra a Xilus-hadse-regböl. ! Hírek a háború . amerikai frontjáról Newyork, április 5 Roosevelt a sajtó-értekezleten kijelentette, hogy \'nyomban visz*, szavonja a Vörös-tenger hadiöve rétté nyilvánításáról szóló rendeletet, mihelyt olt befejeződik a bábom. Erre, mondta, néhány napig még valószínűleg várni kell. A hudiövczctló nyilvánítás, mint ismeretes, Olaszország luidbalépésekor tör tént. Mexico, április 5 Németország mexikói követő tiltakozó jegyzéket nyújtott át két német gőzösnek mexikói ka-touuság állal történt megszállása miatt, *A mexikói külügymi-niszler a jegyzékben foglalt követeléseket elutasította. Newyork, április 5 Angol—amerikai tárgyalások vannak folyamatban atckiulet-bon, hogy az angol hajókaravánokat amerikai hadihajók kísérjék egészen Izland szigetiig. (Folytatás a 6. oldalon) A „Ferenc József" keserűvíz régóta kiiünöen bevárt háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható ler-inéazete* hashajtó, mely számo* betegségnél az emésztést javítja és az lttf%a. fokom ~ Kérdene meg "rtrosíi | Április 9-ig szesztilalom Van Zala vármegye területén A nagykanizsai rendőrkapitányság, hoz ma d^\'elftil ItWiroti megkeresés érkc.ott az ullsnántöl, amely a szesztilalomra vonalközé rendet kezeseket tartalmazz!, Felsőbb utasításra a mai naptól április t)-éig bezárólag egész Zala vármegye terűidén szesztilalmat rendellek cl, igy tehát mától kezdve tilos m\'Mdennemá -szeszesital kiszolgáltatása Nagykanizsán Ls. A rendőrség már éflcsiteile a vendéglőket és kocsmákat ós ellenőrzi a rendelkezés szi-goiu le arlásál. Murakereszturon át megszűnt a vasúti forgalom Jugoszláviával ilddig, nrni jelentettük, a magyar— jugoszláv vasnli forgalomban, egy éj-szakdl kivéve znyarlalan volt a közlekedés. A politikai bdlyzei változásával azonban [egirip délután a hojy-zet etéren is megváltozott. A jug.iszlá-vok tegnap már Qreaen, csak Munakc. reszlurig hozlak 1«\' n vonatot és a szc_ relvény jugoszláv résjso azonnal visz- szafordutt, magával vitte a murííke-leszturí jugoszláv vasúti küendeltség személyzetét is. Tegnap este ót> igy a jusziáv—magyar vasúti almenü\' forgalom tel/esett szüne\'ej, nem érkeznek ás nem índu\'nak von\'<tok Jugoszlávia\', bői, ittelve Jugoszláviaija. A legnap kisznuidt magyar gyorsvonali szerelvény sorsa ismeadUeu. Az n] nagykanizsai egyházközség első költségvetési vitája Az uj nagykanizsai Jézus Szive egyházközség tanácsa tegnap tartotta első érdemleges tanácsülését dr. Solymár István esperes-plébános elnökletével. Fő tárgy volt a költségvetés. Az uj egyházközség első költségvetése 8780 pengő kiadással és 9000 pengő bevétellel számol. A bevétel : — az egyházközségi adó. A kiadások o következők : 3200 P a plébánia részérc megveti Dsák-téri ház hátralékának évi törlesztés-részletére. 1560 P a két egyházközség irodáját vezető tisztviselő fizetésének feác része. ¦470 P a két egyházközség pénzbeszedőjének fcie járandósága. 800 P adomány a íelsölemp-lom építkezéséhez. 700 P az uj plébánia lakbérére. ¦100 P iroda-berendezésre, 500 P nyomtatvány, irodai szükségletek, előre nem látottak, 80 P fűtés, világítás. 300 P egyházmegyei kultuszadó, 70 P Péter-fillér (e tételek "beállítása kötelező). 100 P a felsőtemplomi énekkar fenntartására. 500 P szegény-segélyezésre, 100 P szegény iskolásgyerme-kek lüllan-Könyvének beszerzésére. A plébánia háza, annak megfelelő átalakítása, az udvaron egyesületi terem épí- tése összesen mhilegv 60.000 P\'költséget jelent. Ebből 20.000 pengőt a püspök adományéból már kifizettek, ugyanennyi van kilátásban a várostól s a harmadik 20.000 P az egyházközséget terheli, több évre elosztott részletekben. Dr. Solymár plébános bejelentette, hogy a plébánia személyi terheihez egyházközségi hozzájárulást nem kér. Ezt a felsőőrsj prépostság 300 hold dinnyési birtokrészének jövedelme fedezi. Szűkös ez a fedezet, mert holdL ja 1918-ig évi 84 kg búzáért bérbe van adva. A havi jövedelem belőle nem egész 100 P, eb-i bői kell a plébánosnak, káplánoknak lakbérét, leljcs ellátását/ fűtést, világítást, mindent fedezni. (Ezért is állították be az idei egyházközségi költségvetésbe a 7 hónapra fizetett 700 P lakbért, ami a plébánia házába való szeptemberi beköltözés után többé nem szerepel a költségvetésben.) A két egyházközségnek Irodavezetője és Irodai kezelése a -következő esztendőre közös. Ez a két egyházközség testvériségének érdemes jelensége, egyben az ügyvitelt, nmeivel Goz-dán Ernő tiz éves gyakorlattal és mintaszerűen, lelkiismeretes gonddal lát el, olcsóbbá teszi. Az uj egyházközség költségvetése semmi felesleges tételt nem tartalmaz, szerény keretei azár-udvar szebbnél-szebb női és leányka divatáruk nagyon olcsón! tilrlIltalÉtfelS vatkeraaásssss ^- Hagykaalzta Mkei-ftlrati-OqftH- Wcmdar kerékpárak mmgé wélisMítéhbait. közölt az induláshoz minden fillérre valóban szüksége van. A fedezet, vagyis az egyházközségi aió megállapítása, valamint az ügyvitel beállítása, az adókezelés, stb. kérdések körül olyan behaló megbeszélés folyt a tanács első ülésén, amiből megállapít-haló a tanács-tagok lelkes érdeklődése és jóakaralu segítő száudéka ahhoz, hogy az ulnak indulás az eddigi hasonló tapasztalatok leszűrésével történjék. Minthogy o plébániák megosztásával \' egyik-egyik egyházközségben fele-fele létszáma maradi a. katolikus adózóknak, viszont a legszűkebbre fogóit költségvetés is 9000 P körül mozog, terméazelcs, hogy az adóösszegüket 100 százalékkal cmelnLkellene. , t Dr. Merkly-Bclus József a kisemberekre tekintettel nem tartja célszerűnek az adóemelést. Inkább 10 évre kell elosztani a ház törlesztését, hiszen nz úgysem egy nemzedéket fog kiszolgálni. Aigner Géza indítványozta, hogy amit a másik egyházközség a ferencesek segélyeként ad a mindenéví költségvetésében, azt most adja oda. segélyül az uj egyházközségnek, s akkor neui keli adót emelni. Börbarils Lajos ellenezte Aig-ncr indítványát, az uj plébánia létesítése katolikus építkezést jelent, nem pedig.. lebontásai annak, amit eddig építettünk. Nem a ferences -plébániái kell megfosztani anyagi támaszétól, hanem az uj egyházközség felépítéséhez kell katolikus lelkiismeretből és öntudatból fakadó áldozatkészség. Dr. Takács Zoltán a kovésb-bé tehetős kisemberek érdekében meggondolást ajánlott az adóemelés elhatározásánál. Helyesli a ház-törlesztés hosszabb időre elosztását. Dr. Solymár István rámuta-loll arra, hogy ha a törlosztés egészen elmaradna, akkor sem elég a két egyházközség megfelezett adó-összege az egyházközségek legszűkebb fenntartására. Az országban Nagykanizsán leg kisebb az egyházi adóztatás kulcsa, ezért okoz ez a kérdés ma fejtörést. Dr. Lukács Béla a plébánia-jövedelmeket szolgáltató prépostsági földek hasznosításává* kapcsolatban adott értékes fol-» világositásokat. Benedek Rezső utalt arra. hogy sok régi mulasztást kell pótolni, a katolikusságot az őt illető pozícióba kell minden téren juttatni, ehhez áldozatra van szükség, Megértést és egységes álláspontra helyezkedést kért a tanácstói és az adó egyhangú megszavazását. Dr. Fodor Aladár helyesli az áldozathozatal szellemét, de a szegényebbekre tekintettel ng- Iftil. -Április 5 ÍALAI KöZLONV godalmai vannak. Emeljék 100 százalékkal a ienctŐSebbek ndö-iái, de a kisemberekét ne. Dr. Solymár István utalt arra, hogy 0000 katolikus lélekből 1800 az adóalany az uj egyházközségben. A szegények nincsenek felvéve az adójegyzékbe. Az eddig volt egyházközségi adó évi 800 P jövedelemnél 1 P, ettől pengőnként emelkedik, ugy hogy évi 7000 P jövedelem után is csak évi 12 P volt az egyházközségi adó. Dr. Takáes Zoltán indítványára a tanács kimondta, hogy a kivetési kulcsot a kisemberek javára módosltja s a fejadó-kivetés kidolgozására bizottságot küld ki Aígner Géza indítványozta, hogy a ferences egyházközség vagyonának az uj egyházközséggel való megoszlását kérészi lüi kell vinni. Eveken át mi is áldoztunk annak teremópilésé-rc, bebútorozására, stb., azt most meg koll osztani. Bnrbartts Lajos hclytclcni-tetle a javaslatot, mert nem volna katolikus munka a másik katolikus közösség gyengítési; és néni is szolgálná az annyira óhajtott békesség szellemét a kél egyházközség között. Ezzel az elgondolással, mondta derültséget keltve, mindenki követelhetné, hogy a telekkönyvben Írják a nevére azt a kél pengőt, amit valamikor a templomi estesre adott. Az egyházközségi adóknak az egyházközség állal vagy a közadókkal együttes behajtása dolgában is kimerítő megbeszélés voll, amihez Kiló Ferenc, az egyházközség világi elnöke, Gozdán Ernó és irtások szóltak hozzá. Az egyházközségi adminisztráció ügyében Benedek Bc-zsö szólali fel, kifejtve Gozdán Ernő érdemeit. A tanács végül a költségvetés-tervezetet elfogadta s azután még kisebb ügyeket beszélt I meg. ^üssünk takarékosan ! HUSVÉTI-PÁTKO: Hot „S BT\' ésluíencdrámai Cffi Mániái UyM-éhnÍHty A repülőtér kantinjában ültünk M., kapitánnyal és C. had}-naggyal. Légikalandokról beszél gettünk. M. kapitány megkérdezte, ismerem-e L. ezredes kalandját ? Nemmel felellem, mire ö összenézett a hadnaggyal, majd beszélni kezdett. — Mint tudod, az ezredes másodpilótája C. hadnagy, igy néki kellene ezt elmondani, de ö nem beszédes ember, tehát majd én mondom el neked. — Azon a reggelen L. ezredes parancsot kapóit, hogy bombázó alakulatával támogassa a görög fronton előretörő gyalogságot. Tiz óra felé elindult a hat »S 81m, élén az ezrer dessel. Párperces nyugodt repülés után elérték a célpontot. Ekkor az ezredes észrevette, hogy a felettük lévő felhőből kiienc "y*mTfm \'Glosler* készül lecsapni rájuk. Nem szólt a legénységnek, hogy ne zavarja a bombázás sikerét, csak parancsot adott a fegyverek készenlétbe helyezésére! Pár" másodperc múlva, mikor sikeresen végrehajtották a bombázást, parancsot adott a harcra.. — Ezalatt az ellenséges vadászok kettes csoportokba osz. tódtak és jgy kezdték meg a támadást. A >Glosterek< csúsztatva, zuhanva csaptak le a bombázókra. Gépfegyverük csattogott, ropogott, anunt szórta a robbanó golyókat. Már a második összecsapáskor kéf bombázót súlyos találatok érték. De ök is viszonozták a tüzelést és egy »(ilo8ttr< nagy robbanással zúzódott szét a földön. A harmadik összecsapás kor C. hadnagy géj>ét veszélyes találatok érték, az egyik motort és a farokrőszt roncsolták szét a lövedékek. — Ekkor a gép, melynek pilótája L*. ezredes volt, sebesség-Ycsztés következtében kénytelen volt elmaradni az alakulattól. Most két ellenséges vadász támadta meg az elmaradt gépet. A gépfegyverkezelő hevesen viszonozta a tüzelést és az egyik -Gloster< golyóitól találva zuhant a mélybe. A másik golyói azonban eltalálták őt és vele együtt a rádióst is. ) — A vadászok ekkor eltávozlak és eltűntek a felhők mögött, majd még egy utolsó rajtaütéssel íiz elmnradt »S 81i-nekegyik még ép motorját találták el. A gép inogni kezdett és a motor-ói veszélyes füslfclhők csaptak ki. — Az ezrodcs nem veszhette el a lélekjelenlétét és parancsot adott a visszatérésre. Ö maga megpróbálta elérni a legközelebbi repülőteret. Csak néhány kilométer volt az igaz, de ilyen állapotban. — A gép sokszor veszélycsen csúszni Kezdett. Többször a ki-gyulladás ieEét mutatta a sérült motor. Elérték a repülőteret, a gép lassan landolni kezdett és simán leszállt. — Alig hogy megállt a gép, C. hadnagy menteni akarta bajtársai holttestét a füstölgő gépből, effcer TÉSZTA. 25 deka iiizt. 2 teáikanál Dr. Oslkei aütópor, 6 deka cukor, i (óját. 10 deka vaj. 1—2 evőkanál UJ. TÖLTELÉK: 19 ibka mogyoró. 6 deka cukor, t tojiifehérj*. 3 evókanil vii. BEKENE8RE: 1 lojáttárge. A liutat a tutöporral etvegyltjuk ét a gy\'úródatzfcáf* •utaljuk. Költpibo egy mélyedéit nyomunk, tóba tetszük a cukrot, tojásl. tejel él a iiait •gv\'éaxével aürú péppé keverjük. Az apró darabokra vágott vajat ráhelyezzük. Mirttel belakarjuk, gombóccá óitianypmjuk. majd a közepéből kiindulva gyorsan (ima téiitivá gyúrjuk. Táglaalakúra kisodorjuk, a tgUolekel egyen-, letéten rákenjük ás hoisiaban ótszeiodoijuk. Patkó-foimábsn lepsire teiitúk, lojáisárg\'ájával bekenjük. — A töltelékhez a mogyjrót ledaráljuk ét a többi hozzávalóval elkeverjük. ;í , . SÜTÉSI IDÖ: 40 perc, jó kózépmetog sütőben Receptkonyvet kívánságra Ingyen küld: Dr. OEÍKER A. Budapest, VIII.. Conti-utca 23 SÜTŐPORRAL éS § VANtL UNC ü^OPPAt. de ebben a pillanatban nagy láng csapóit ki a motorból, bevilágítva a szomorú téli, tájat, Valóságos csoda, hogy megmenekültek, Megsebesülve és Össze éjrvc, nagy .ugrásokkal sikerült knnenckülniöK a lángok és robbanások köréből. — Az alakulat többi gépe, a földön várakozó bajtársak Öröm ujjongásai között tért vissza kiindulási helyükre, * magukon viselve a győzedelmes csata nyomait. • i. Befejezte és én a hadnagyra néztem, aki az ablakon keresztül felbámult a sötétedő égre, amely magába itta a bombázásra indult gépek fényes körvonalait. C. F. Ne felejtte el — a szere- • «l*ág tet legszebb kifejezője 9 Míljj, Minden alkalomra a legszebbet Tulipán virágüzletben szemheti be. PÖ-at 1. Telefon: 502. — Símet *• Knnu Ignácz Rózsa pompás és bdbdjos ikerpárjának Scfifrisscbb esete a I-üm —Színház- Irodalom uj szamának c«. megéje. A kát kiskorú, BataJember figurája otyaji Írói remekmű, hogy m\'él lók volnának Walt Disney ntm-riSaj-o\'ászara. Az uj szdm méhó módon flnneptl a hutvan&ea Bartók J3éfa SzCfieiésnapját. Az Arneríkdban ítlGifi Bartók Bóla maga is közöl bizalmas vallomásokat életéről ás munkássága, ról. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., ánd. rássy ut 15. SOtétkék-fehér Mint minden évben tavasszal, ugy az idén Is n sötétkéket, mint favorizált szint felkapták. Minden második bemutatómon sötétkék és mindegyik, akár hányat is láttunk, ugy tetszett, mintha csak egyet mutattak volna belőle. A só tétkék-fehér Összeállítás az, amit soha megunni nem lehet és mindig öltözteti az embert. Mondom, összeszámolni sem úidom, hogy hány ilyen helyeschbnéí-helyescbb ruhácskát láttam. Próbálom talán a legszebbeket, leirni, talán rúdnak választani belőle. Előre kell bocsátanom, hogy, a ruhák 50 százaléka jumperés egész combig ér a ruha felsőrésze és közös jellemvonásuk n rakott szoknya, vágott hát. Vegyük mindjárt egy hőfokba rakott szoknyát, hozzá hosz-szti juniper végig holokba, 4be-vágott zsebbel, amely zsebek fehérrel voltak kibélelve, fehér piké kihajtó és egy széles piros öv. Egy másik : sötétkék geor-\'gctteből készült, egész Ricsit gloknizódik á-szoknya a berakástól ugyancsak hosszú felsőrésszel, ^z. köröskörül X, centis pikéböl adódott és mindén pjké végződésénél egy gomb, tehát elöl végig sőrün gombolva. Nem győzőm, Hölgyeim, ele- ZALAI KÖ2LŐMU get mondán, hogy jtinlpi per, jumperniinden. P. r, iuinni IJyeu szép volt" egy kis egyszerű jum-per ruha, nem is olyan nagyon hosszú, hanem leegyszerűsített hosszúságú blúzzal, -I angol zsebbel, köröskörül teilos húzással, sötétkék-fehér övvel és a kivágásban egy piros muszlin sál begyűrve. Nagyon érdekesek és szépek a sötétkék en-semblék nagyobb ruhákhoz, igv pl. egy toalettkabál sötétkék ciree szalagövvel, fehér pikó srég nyakkal, manzsettávah a ruhán lévő fehér piké masnival záródott. A slágerruha volt egy egészen sima sötétkék ruha fehér bubigallérral, hozzá egy hosszú kosztümkabát, ugyancsak sötétkékből, nagy fehér piké virággal hozzá,, ugyancsak sötétkékfehér tetejű karimás kalappal. Nagyon sok piros kabátot mu taltak *a sötétkékhez. Ezek a mostani kabátok egy kicsit emlékeztetnek az ősi kulikabáthoz. Ez valószínűleg valami egyenes-ágii leszármazottja lehet, mert teljesen bőháluak, koszlüm-kabátszerü hosszúságúak és se gallér, se öv nincs rajtuk. Azt vettem észre, hogy a pi~" ros szint, amitől eddig egy kicsit idegenkedtünk, az idén fel fogjuk venni és nem jósolok felöle két hónapot, nyüzsgés lesz a pirosban. En tiszta szívből ajánlom, Hölgyeim, határozzák el magukat a sötétkék-fehér Összeállításra., egész biztos vagyok benne, hogy a legjobban választat nak. Ez az év minden szakában divatos és akár öreg, akár fiatal az illető feltétlenül előnyére válik. Divatposta DRAPP VAGY SEoRKE. Tudnom kellene, hogy milyen ruhát, cipőt és kalapjai vJtníak, c*ak akkor töltet eldönteni, hogy milyen kabátot viaszt A szürke abból a szempontból jobb, ttogy hozzá az ég világon minden szint felvehet. Á beersiul már kót\\e van egy kicsit, de meg olt is majdnem korlátlan a Helietőség. Mimim-esetre tudnia ke\'l, hogy a kettő közül melyik szin áU jobban, mert mind a kél szin egyformán dívalos. Én lebeszélem arról, hogy kapucnis kabátot csináltasson átmenetileg, bár nagyon divatos és lállunk is egy néhányat belőle a divatbemutatón, de. valahogy a kapucnit hagyjuk tébe és a tavaszi nak is adjuk meg ¦ magáét. Legegyszerűbb egy kis bubigallír, v-igy férfi forma, sosem nnagy ki a dvot-bói és mindig elegáns, Odvözfiei. VALI. Sajnos, a zöld nem egy olyan kimondott divitszin oz llén, de ha megvan az anyaga, akkor csinál-tassa meg. Most ilyen jó anyagot nehéz is lenne beszerezni. legszebb volna belóTe egy jumperes angol niha fehér kihajtóval, kis arany rüggüvol. Üdvözlet. Karácsonyi ének a nagyböjtben A nagyböjt lila lianguVüu komolysága egy órára fe\'engedetl a fájdalmas ]«?n;ek clölU dtftutáuon. Keresztények slrjaiok.,.. helyett, ...kii az igaz szereiét, a kis Jézushoz vezet...- ének hangjait liolut-luk a felsöemlplomb-:n. Apró gyermekek és fiatal édesanyák ajkairól szállott a daüüttmos ima. Mntha a bájos bibüai esemény taimi let-lünk volna, "mikor édeanyák Jöttek karjukon klsdedeükket « Mesterhez, hogy tegje rájuk ke/eít és ünádkoa, lék fctctlük. A női missziói tartó Vargha Béla plébános végezte a gyermekek felajánlás és megfiUás mélyen krisztusi saxrtartását. A meghatóit szemlélőnek pedig önkéntel u két gondolat markolt a lelkébe. Az egyik a magyar tavasz gondolata. Lesz-e gyümölcs a ián, oánynek nincs virágai Milyen indit^ látvány igy tavasz Iáján a sx\'npoMpás, virágos fakul nézni s lemérni egy gazdag gyümölcsáldást. S milyen lehangoló nézni k\'vénhedt, salnya fá_ kai, megérettekéi ¦ fejszére! Ennél je\'en sorok Írójának csak az az élménye volt döbbenetesen 1« u\'tóbb, amelyben nem régiben vJll része. A ¦ fogházban járt, előadást . laituii. Szokatlanul sok v.iOt a női rab, S legalább kuenceii voltak magzntólés miatl elilélvc. Vett közöttük olyan kuruzsló, klne\'i vóres, szentségtörő kezeihez köze. busz ártall-n magyar bimbó lesznkilása tapadt. S miiyen magasztos éínu\'ny volt czztij szem. ben, a csütörtök délutáni, tavaszi virágzásban pompázó te.np\'om. a kis cmt>erbiiubők bontakoznak és érnek meg a magyar ö\'elf i értékes gyümölcseivé. Khl>cu a gyermekes anyáktól zsúfolt tamptombon döb-Lentímk rá annak az á 1 unféiTiiiak bölcs igazára, akv azt mondotta valamikor: < Adjatok ne-Cm édes-anyákai és megmentem velük n világot! Magyar anyákl Ti és kisdedeitek vagytok a magyar remény és jövő. Ti Vagytok a magyar tavasz! A másik hir.elvn fogaut gondolat az volt, hogy édesanyák a vallásosság legodaadóbb őrzői. A vatta sfrilan embereknek nagyon sok féle fajtája ismeieies. Von közöltük minden földi jóban dúskáló szercncicfi és mindent nélkülöző, elkeseredett pro- letár. Lehelnek közöttük liir és sJfccr mámorában úszkáló hiie.ségck és névieen, lázadó senkik. AWdbaln fc száraz, agglegény filozófusok és minden uj eszmét meglő vjgoló demagógok. Lehet vaUásttfi n az egye-icmi katedra tudósa, uvagy a városi, vagy falusi fajankó. Még a magát minden |_ köteléktől (fezabad tott emancipált nő is lelte; MHástasun, csak egy fajtája az cjnl>criségnek nem lehet az, s ez az édesanya. Ha lálta volna egy RáffueJ azokat a hit, reménység és szereiét tüzében égő anyui «rcok.it csütörtök délután a templomion, mmdegyikl.ea egy gyönyörű modellt kapott vjma, Madonna íi gyermekévet képélvez. Akinek annyi remélni és félteni vűttja van az életben, mint az édesonyá-nak, az csok vülásos ftelrot. Minden hatigaiói megrázott a Id k igy akó i\'ln-tot tartó "tyű elbeszélése a közelmúlt eseményeiből, Iiogy liogyait süljed! el egy háromszáz gyermeket szállító óceánjáró gőzös. Bizonyosan m in deu anya a & ij á l gyermekére gondolt. Mindegyikt-ek iefivi szem-\' etöii megjelent az Ismert szentkép, mely a Szüzunyát a gyermek Jézussal , ábrázolja, háttérben a Merészt-tet s a kéjjen a Zsoltáros szarv >i állnak: .Népérjek bűneiért látja Jézust a kercszlen.. Műiden kUdfd élőit a messze távolban, ott á& " kereszt s e:tőt a keresitt.\'-l s^e.elné minden édesanya megmenteni mpg. tatát, de ehhez a liiLet csak a v.ü-lásosságijan Málje meg. Kanizsa u\'.c-ai képét, ahol megszoktuk, hogy tiakkerek, taxik és kerékpárok ácsorognalC, kedvesen színezték a templom előtt felsorakozó gyerekkocsik, mial"ll lutajdo-nosaik az iste.i házában ájtatoskodr tak. Kfcdvcs szokás lenne, ha a templomok előtti torek napos dH-ulánokon babakocsi parkokká ala-lat\'nának. ita az édesanyák gyér. ihekük séla progranunjál>a mfhéi gyakiabbuu beiktatnák az Isten házának meglálogaiásáí, hogy a kisgyermek a jóisien közelségéből induljon neki az öletnek s kgyti) majdan az anyák tűiének ápolója, megőrzőbe, a hazának pedig létekben is érett erőssége. 0. .1. Szombat AlUudA bifltotdiaiaok bítköiuiipokon tíniln|ioil 1. mttaoria il.-ir. Torna. Hírek. Közlemények, ílangieraetck. — Után* étrend. — pj Hírek. - 11.10 NemzeUtöij Tiajeitő-sioigálal. — 12 tiarangsaó. Hunnu*. ldöjárásjeienté.>(. - 12.10 Hírek. -13-20 IdőjeUés, Időjárásjelenté*. — 14.35 .Ilirék. — 11.15 Müsorismer->...<(. .. — 15 Aríotyamlilrek, piaci árak, iielmiSEerárak, — 16.45 Idöjclxéa, idő. járásjelentés, blrek. — 17 Hírek ¦¦¦.],,-rák és magyar-orosz nyelven. — 19 Hírek. — 21.40 llirek, időjárásjclentés, [|írek silovák ós magyar-orosz nyeiven, — 23 llirek német, etes*, eugol 6a fraacia nyelven. — 0.0 llirek. BUDAPEST I. 17.15 A Rádió postája. — 17.10 A Rádió Szalonzenekara. -.- 18.30 Akikre az ételünket bkouk. llangkójjek. Beszél Rudinszky Sándor. — 19.20 Il«-mondás szerint. — 20 Házasságok az égien költetnek. Vígjáték 3 íe\'vonás, bon. — 22 Hanglemezek. — 23.25 Hang\'cmezek. BUDAPEST IL 18 Farkas üdith alipiló főnökasz-szony missziós üzenetei. — 18.30 Ba-gossy Judit zongorázik. — 19\'Olasz hang\'emciek. — 19.20 Mezőgazdasági felóra. — 20 Hírek. — 20.20 Melles Béli zenekjara. — 21.20 Iir. Dezsényí ium 1 előadása. Vasárnap BUDAPEST L 8 Ébresztő, szózat. — 9 Görógkato-likus Istentisztelet, — 10 Egyházi éji?k és szentbeszéd. — 11.15 ErzugéUkUs is.cntisztéét. — 12.20 Időjelzés. — 12.30 Székesfővárosi z*iiekar, — 13.-13 iliick. — 1-i Hangemezek. — 15 Magyarország—Németország válogatott labdarugó mérkőzés második félidejének közvoiilérc Kölnből. Beszél I\'hi-bár |s;ván. — 15^0 Dr; Csukás Zollán és dr. Csorba Zoltán előadásai. — 16.35 Széchenyi emtékexeie. — 17 Hírek. ~ 17.15 Honvédmüsor. — 18 A Református Diákok SoU Be.) Glória Sző ve\'.ségénck juM\'cumt ünnepe. — 19 Ilinek. 10,20 Bemondás szerbit. — 20.05 Sporicnedmínyek. — 20.20 Rádöczy Klára előadása hangüeme. zekket. — 20.15 Bemondás szerint. — 22.10 Bemondás szerint. — 23.25 Hang-lemezek. BUDAPEST II. II Szalonötös. — 12.05 Levcnle Mí-óra. — 15,05 A Kőbányai Iparosok Köie Vegyeskara. — 18 Hniczky L« szalonzenekara. — 19 Hanglemezek. — 20.10 Bemondás szerint. — 21 Seb mid t lidit fe\'olvasása. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ Német k«tonnI íreSí Parisban. (Puto Ii. D. V.) | Városi Mozgó. P*nt«Mai.»«»árn«pia SIKERI a legújabb magyar filmi SIKERI Európa nem válaszol SzereplOk: Tasnádjr F. Maria, Titfcoa Ilona, Vaszary Piri, Patro.ios, KUa F.t Bomlyail, Róaaahaoyi, MAly, OraguBB, Téray, Buttykal ét ¦ kanizsai *. Hajmásay. Ramk kiaérA mfiaorban aktuális «il*ghiradó kBxnapokon 5, 7.9, vasárnap és 0nnepnap3, 5, 7, 9 kor NÓP Mozg6» Saomhat ém Ttaatrnap fJB Hanai Knoleok bfibajoa alakításával a férfi a gáton A viharzó szenvedélyek elragadó filmregénye. Mindent elsrjprtt iradatl Óriás) gatszakadail Rendelte: P.Oatermayr. Szereplők: Hcdwlg Blelbtreu, P. Rlchter, H. A. Schlettow, Erika Dannholf Rendkivllli kiadás: Aknaszedők munkában I Ljji!Llilí»ÍJLiL^ 19-41. áprjlls 5 Ne tőrje a fejét! Pi legolcsóbb és legkedvesebb húsvéti ajándék a „Dunántúli" rum, likőr, gyümölcspálinka, brandy. Mindenütt kérje! KOISnlsgeiségek: ínat Domonkos uinrkisirt likőr DuiaUU Ortgkarick Pálinka \'*njyii Ilin I\'.mMébat királyai tér 12. ZALAI KÖZLÖNY Európa nem válaszul Lz nz uj magyar film mar témájában is eltér a magyar fihii megszokott kereteitől. Alapötlete ecdeti, mai, sőt mondbflLní érdekifCizítö. A habom kilöréíje elölt Newyorkból elinduló hajú küiónbözd uemzetiségo, különböző vérmórséklelü és kfáón-Im">zŐ külde;ésü, vagy cohl UtUaafaak l»ár napos ó\'e.e "dja a film keretét. A hajó a kapitány uUtsitására megszakít a külvüágjart minden kapcsola-lol, raert a hajó utja alatt kitört a iiáboru és az utasok nem tudhatnak meg semmit. A mese természetesen át van szö\\e ,cgy kis szenalemmel, egy kis titkos megbízatással, de fűszerezve \\an a mesétől független megható, érd \'kes és humoros jeenetekkel is. Érdekessége- épp az, hogy e filmből szinte hiányzik a fdntszerúség és mégis érdekes. Segítik eblAti a rendezőt\'a kitűnő szereplők is. Olyan szinészgárdn vonul fel ebben a fítmben, amidjet még egy magyar film bon semj \'Mt-tunk, Hisz a titkos megbízatású, gyö. nyörfl és mindig • finom Ta&u.ídy Fe-kö.e Márián és a "férfias megjelenésű, ro konszenyes Petrovícs Szvetiszíávon kivül a legkisebb szerepeiét is olyan színészek játszák, mint Kiss Ferenc, Táray, Somtoy, Greguss, Rózsahegyi, Köpeczi-Boocz, Vaszary, Mály és a filmen sikeresen bemutatkozó Titkos Hona. Igen jó ebben a szerepében a nagykanizsai vitáz Hajmássy I.ojos, de egy pillanatra. fdHOnnek u kan\'zs&í ismerősök közül: Berazy, I\'áy, Ho-mokay Is. A film annak ctteuére, liojy a l*eszédhang nem mindenütt íeg-érthetőbb és a zene is n^tol int zajos, témája és a kilünö szereplőgárda révén megérdemli a sikert, mely minden bizonnyal «em la mf1-rad eb | * — Naptár: Április 5 szombat Rom. kat Ferr. Vlnoe. Protestáns Vinoe, Izr. NIzan hó 8. — Április o. vasárnap. Rom. kat. Vfjrágvaaárnap. Proteat. CöleezUn. ter. NIzan hö 9. Qeaítrdá nyitva réttel e -órától aab 8 4r*lf (hétfő, szerda, péntek dátután és kedden agáat uap aíknak). Nómftt csapatok gyaknrlatozása Franciaországban. (Foto R, D. V.) Hétfőtől kezdve Nagykanizsán is lehet Igényelni cipő-utalványokat A kujrmányhatóság rendelete értei- j mében, mint iamerees, bőrtalpú lábbeliket rsak utalványra lehet beste, rezní, ugyanígy utalvány szükséges a oipdk bőrrct váió Javításához, luffpa-lásához. Nagykanizsán az utalványok hétfőtől, április 7-löJ kezdve, igényöllvelők a város közellátási lúvato&ában, Hunyadi ú\'.ca tfi. sz, alatt. Az utalványok igénylésénél szükséges tudni, hogy két-féo uluívvny van, A piros uiolvdny akkor szükséges, ha valaki talp«llaini, fojeí;enÍ, javíttatni, vagy marták után akar készíttetni cipőt. A zöld utalvány csak kész lábbeli vételére jogosít, de az egész ország területin érvényes, mlg a piros utalványt kfeárosag csak Zala meg,\\c lerüictén váltják be. A piros utalványokért 20, a zöld uu*. ványokén áO fiUórt ke% fizetni. Az utalványokat o közeHntást hiva-tal nem áuilja k-i azonnal. Előbb igénybejelentő lapot kell beadni. Eziek az igénybajefentő lapok kaphatók \' hétfőtől kezdve Hunyadi u\'.cJi 10. sz. alatt. Az Igénybeje- lentő lapot odahaza tintával gondosan ki kel tölteni, «z adutok valódiságát a szolgálati főnökkel, u munkcu adóval vagy a házigazdával igazoll&\'.ni kjo\'l, mert a város e\'J^aiöriztcti, liogy megfelelő adatokét jclentetlak-e be és amennyiben .valótlan bejelentés tört.\'nt, két hónapig teredhető büntetés vár az igénylőié, A közellátási %<YaM ezután a beadott igénylések alapján mérlegeli az összes szátnbajöbetö kő-rüUntnjeket (hány cipője van, mikor talpaltait i azokat utoljára, mi az ffftM} foglalkozása stb.) és uzu án dönt. A közellátási hivataltól »z igénylések után mindenki értesítést kap, hogy mikor jelentkezhet az utalványért. Tekintenél az első hetek v^loszinű lŐmegcs jelentkezésére, az utalványok kiadása esetleg pár tie;et is késhet. A polgármester épp ezért felhívja " közönséget, liogy csak az esetben igényeljenek utalványt, ha arra valóban Aa-laszthatattan szükség van. A polgármester rendeletét, amely a cipő beszerzésének és javításának egyéb kérdéseit is szabályozza, a zaj&i Közlöny is közli inai számában. Rozsdamentes és alpacca evőeszközök Xralékb.n MÁJON TBSTVJÉKJBK PoMob hieaoigáiáai szaküzletében. oioe* AraM Ítélet Klima és társai bűnügyében Budapest, április 5 A budapesti büntetőtörvény szék külön bírósága ma Iiirde\'ett az ilttim-folforgalás kísérletével vádolt Küma Wziel és társai ügyében Ité\'etct. A bíróság a vádlottakat bűnösnek mondott a ki a terhükre rótt búncse\'ekmé- nyek elkövetésében és ezen őket szabadságvesztés bünletísset sújtotta. A fővádlóit, Ktima József 10 évi fegyházbüntetést kapott. Társai közül többen 2—3 évi fegyházat, mások 6 héttől 10 hónapig terjedő fogházbüntetést kaptak. Az ité\'etek nem jogerősek. Dr. Boda Károly Bor- ós Faértókesltő cégnél maximálie áron kapható és fraye-tailfa; pfeii \'ejáatjráa. Utal brik.lt, u«Kybátouyl bilk«tt, ajkai darab t-néa, kütxspolt f«kétMxin, U) komlói kováesazia, valamint elsőrendű minőségű ó Ó« llj bor. Irods és borpincék: Cstagary-at 56. — Fatelep: VéeMy-atca 6. — Télvfoa: 99. Mór most ^üuiluakoíijék a kővetkeiő télre tflselfigojag 8i6kségletéről i MafáaaHk *¦ fat*xBt*&y*k »gé»% ixfikséfUtéjisk ttAtutuitSi yowUahaáaak k*dvutL feltételek melUttl Heti feieittutk! __ A békéscsabai 101. gya- 1915. II. 5.1 logezrednek a kárpáti --1 (iusina tetőn vívott bar- caiban Török János karpaszoifiájiyos szakasf\\-ezetÖ is kilönu-tte niagát. Vitéz é.s ön.cvékieny szakasapanuicsnok volt, aki láiván, hogy a tuterőbon tevő oroszok átlőnék nz áilást és az oro-vonalnt kozdfik felsodorni, néhány embere élén tüslénl az oroszokra vetette magát. -Meglepő támadása megállította az ellenséget és megokiidá-lyozla abban, hogy a betörés sikerét kiaknázza. Mivel (pedig ennek a telő megtartása szempontjából szintén je-lenlŐséye volt. Török szakaszrezető vitézi magatartását a nagy ezüst A-itéz-ségi éremmel julalmUzták és pedig mim\'il is inkább, mert az előretörését követő harcban, súlyosan meg is se. besült.. ¦ , .:\' * A fe\'vidékí Sztropkó közelében vívott harcok <uott Ambrózy György volt budapesti 7. liuszárezrcdbeb; fő-. hadnagy kiválóan öntevékenyen és eredményesen ví-zeue osztagát. Az orosz lu\'erő ugyanis ezen a napon\' visszaszorította a Sziropkó környéki Bánja Hona raigasunon védekező ezredet és ezzel már-már az 1. lovashadosztály liálál fenyegette. Ekkor azonban Ambrózy föliadnagy maroknyi csapata élén megárüiiotti á\'bátráffó csapni foszlányoka I, majd azok fölött átvé\\e a paroncsnokságot, feltartóztatta öz oroszokat. Mivel pedig ennek a további védelem szempontjából nagy harcászati jelentősege rott, a kitoiuú érdem kereszttel julalmAzlák öntevékeny,\' \'péiriátadó magatartását. ARANYAT, EZÜSTÖT iegmagaaabb Árban veszPnk. UÉKASY TESTVÉREK t-e-ut a. — (A fe\'sÖtcmpIomb«n) a Iwaiapi nagynn&e barka-szen tetessél fél 11-kor kezdődik. Nogjinise alatt passió. A dflí csendes mise 12 órakor kezdődik. — (MÉP titkárok dunántúli ertekezlete) A MGP somogy, torna, ve-izprém, zala ós fejérmegyei titkára^ értekea^t ¦ gyűltek össze Székesfehérvárra » MÉP tilkiári hivatalában. Az órtekezicrteii Kósa l^ajos országos főtitkár ejjököü és megtárgyallak aktuális Vérda,-seket. ... , — (Körorvosi klneveiéa) A beíüg>miiniszier dr. Somorjai Lajos zaUszcailbalázsi körorvjst u gejsei közegészségtigyi körbe kőrorvossá nevez |e ki. — (A Jézus Szive Egyházközség) 1941 évi költségvetését közsaenuére tették ki. Ax alapszabályszerü 15 napon át bárki megtekintheti az egj*liáx-községi irodában (Horthy Miklós ut 15.) a hivatalos órák aiatU (i) — (A húsipari szakotziály) u legutóbbi határozata éneimében üz:e.eikel további intézkedésig vasár, nap zárva tartják. Egyben felhívjuk a vásárló közönség figyelmét «rra, hogy árul csak kész,pcnzért tudunk kiszolgálni. Husinari szakosztály. (;) — (Tavaszi kabitalnk) mindegyike elsőrendű budapeatl műhelyekben készül Legújabb modell-* kubaijaink kirakatainkban láthatók, SehÜtz Áruház. ZALAI RöSÍLONY 1941. április 5, (Folytatás a 2. oldalról) Tőrt jgggjgtt; régi ezDst pénzt éi tBr* aranyat aia^tis napi áron veszek 3 BÁRÁNY ékszerész, Horthy MlklAt-nt 3. (Poitiva) ixcmtwo.) — (Vasárnap Is szabad ¦ mezőgazdasági munka) A földművelésügyi minlsz;er reude-ieioi adott ka, amely korti, hogy a rendhivüli helyzetre vafó lekinMDul ápriba ¦ hónapra felfüggeszti u Yjsár-napi munküjtzimoict a mezőgazdasági utuuknlaiokra. * — (Pompás ebédek és vacsorák után) az ember önkénte\'enül is nzélnéz a gazdag virágdísszel tertteit asztalon. I)e ninos hiba, a lulziasszony nemcsak a gyomor szükségééire gondolt, Gyümölcs, sajt, fekete után keli még valami, ami befejez minden I lkomul, Ga ez is megvan. Jó szivar, cigaretta nélkül nem teljes a vendéglátás. (:) — <Sulyos autógázolás) A Sümegtől 7 kan-ro fekvő liazsi községben egy teherautó az utón kerékpározó Farkas Géza lí) éve* l>á-nyamunkUs, bazsi lakost elütötte. A gázolás tóvetkozlébcn Farkas Gézn fl fején zuzódásoJtal és agyrázkódást szenvedett. Farkast a mentők bcszál-Utolták a sümegi korházba. / — (Belefulladt egy elmebeteg a vlzeaárokba) Tóth Ijlszló somogyszobi lakost, efl-niabuleget, aki kél hónappal ezelőtt eltűnt lakásáról, most megtalálták a falu határában lévő vizesárokban tudtán. Az -ügyészség\' kiadta a temetési engedélyt. t HOTEL CORVIN BUDAPEST *19 VIII., Cuktuy-i. 14. Németi SzinháziiM Caalddl szálloda i várói szivében. Ujoaaaa berendezve, központi Intés, hideg-meleg folyóvíz. Egylgyis szoba P 3*50, kélágyaa P 7«— Huiás Budapest, április 5 AJt osztály sorsjáték nuü lmzásátt a főbb nyereményeket a következő számú eorsjegyetk nyerték: 30.000 pengőt njert az 51.071 számú sorsjegy, 3000 pengőt a 78.032, 2O00 pengőt a 18.850, 1000 pengőt « 15.101 számú sorsjegy. Államcsíny Irakban? Berlin, április 5 Ide érkezeit hír szerint jrnkbau államcsíny keszüü. A kormányzó még nem fogadta ct a kormány lemondását és nem bizolt meg sentt\'.t kormány alaktlássat. A tartományok álláspontját a fejleményekkel szembon még nem ismerik. h Kettős; mérkőzés a Vasút-pályán Vasárnap délután isméi nagy sportműsor lesz Kanizsán. 2 órakor a KTSE II. kitűnő össze állitásu csapata mérkőzik az NVTE II. ellen II. o. mórkőzeV sen, utána t órakor a bácsalmási NföVE csapata veszi fel a küzdelmet a ZMNTE-vcl. A ZMNTE teljes csapatával szerrel. .(:). 1 Berlin, április 5 Detroitból érkezeit Reuter-jelentés szerint a Ford-társaság bejelentette, hogy az Egyesűit Államok területin tevő mind a 16 üzemét bezárja. " Washington, április 5. Az Egyesült Államok és Ka- Ncwyork, április 5 Az Egyesült Államokban a háborús beavatkozás ellen indított beszédek sorozatában W\'heler szenátor mondta el az első beszédei. Bárki nyeri meg a háborút, mondta, a vége komoly politikai, gazdasági és szociális változást hoz. Az évi 20-30 milliárd dollár állatni megrendelésre beállított gazdasági rendszert súlyosan fogja érinteni, amikor ezek a megrendelések elmaradnak. Pénzhi- iinda közös vedelni! bizottsága alkalmas helyei keres Brit-Columbia és Atasca közölt támaszpontok létesítésire. Több helyen már meg is kezdték az épilkezésseket. Kanada kél torpedórombolót vell ál az Egyesüli Államoktól és légi erejében 1100 amerikai állampolgár teljesít szolgálatot. gilás, munkanélküliség következik. Az igazi háborút az amerikai kérdésekkel, a pénz, a munka, az eladósodás, a mezőgazdaság problémáival kellene felvenni. Prága, április 5 A Oeszko Szlovo Jugoszlávia végzetes útjáról ir és hangozt<(Ja, hogy a szerb\' tábornokok uj győzet-mekről és uj kőtárokról ábrándoznak, akár csak a lengyel tábornokok, pedig az ő soríuk ;em lesz különb. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ A légcsavar megvizsgálása egy német repülőn. (Foto H. D. V.) Könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozó intézet, Üzleti könyvek és dobozok ny&ra a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala Készítünk: I TELEFON: 78. mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügy.édí, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványodat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, iljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és ninddiféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunki üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeiekel és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákal, naplárlömbökel, fali naptárakat, dob zokat 8tb^ elsőrangú kivitelben és legolcsóbb áiakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén BALATON-FENYVESEN, közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltoft fllrdőjoggal 25%-os tisztviselői lí lí il havi 15—20 pengős részletre megszerezhetők. Villanyvilágítás. A talnjheszütödés folytán kitűnő ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok: Bár.onyos homok-strand. Enyhén mélyüli sekély vizében a gyermekek ve- síel, aelill ItrMketnk. Az építkezés olcsó \' és kedvező feltételekkel lehet építkezni. Egy csekély előleg lefizetésével -a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Kérjen díjtalan prospoktuet SZABÓ ANTAL Urtitébm: NliykuliM, Kl-ut 5, Amerika (él a háború végétől 060654 1941, április S BALAI KÖZLÖNY 82/1941. Hirdetmény. Közhír, é tcssztik, hogy a hjszon-állrlóknak a közlegelőre leendő ki-haltálát áp !11» 15-IÖ1 30 Ir kell a városi adóhlvala\'ban bejelenteni. Aki tehát szarvasmarhái, borjúi, loval, csikói vagy serlésl akar a legeiére kihaltául, az küldés n fenti határidő alatt a vírosi adóhivaia\'.-ban sremétyeren be|elenieni, ahol a bejelentett állatokról igazolványt kap. Ezen Igazolvány! az állat tulajdonosa kbtelet az első kihajlás alkalmával a;pásztornak átadni. Igazolvány nélkül az állalot a városi köz-legelöre nem lehet klhnj\'nnl, mert akinek ellenőrzés alkalmával Igazolványa nem lesr, a felemelt legelő-béren felül a múlttal szemben ru-lyosabb birsaggal lesz hOnletve. Aki\' később vagy evközb n akar a v. körlegelírc szarvasmarha\', borjut, loval, csikót vagy sertést kihallani, az a kihajlás elüli legalább 2 nappal köteles srintén a városi adóhivatalban íitj.IcniKiü és a kapott Igazolványt ai első kihajláskor a pásztornak átadni. Nagykanhsa, 1941. apuit; 5. hot Városi Adóhivatal. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 9065/1941. Tárgy: BagolypIlle-lrUs. Hirdetmény. Felhívom Nagykanizsa m. város közön légét, hogy a hírnyók, valamint a gyüröspitle irtását minden kertöen és.Iákon foganatosítsa,mert az irtást ellenőriztetni fo<om a a mulasztók e\'len a kihágás! eljárást megindítom. Nagykanizsa, 1941. április 3. ion Polgármester. 9066/1941. Tárgy: Tengerimoly elleni védekezés Hirdetmény, A rendkívül veszedelmet ér klr-lékony tengerimoly irtása céljából minden gazda vagy bárki más a birtokában lévő és az előző évek terméséből szírmaző tcngcilkóifll (kukoricaszár!), tengericsutkái, ten-geriluikót köteles minden év április hó végéig megsemmisíteni, avagy ugy felhasználni, hogy azokban rejtőzködő tengerimoly petéi megiem-mlsrjljrnek. Kötelesek tengeritermelétsel foglalkozók annak szarát minden év áp-rlllt havának végéig a szántóföldről elszállítani, a tuskóját ugyancsak ez-ideig a földből kiszedni és megsemmisíteni, illetve a takarmányozásra alkalmat részéi ezldelg felhasználni. A megsemmisítés legegyszerűbben ugy történhet, ha a tuskókat és gazdasági célra alkalmatlan egyéb részeket a szántóföldön egy rakásba hordjuk és oll elégetjük: Aki ezen rendelkezéseket rreg-szegi, kihágást követ el éiaz 1884 évi 95. §-a értelmében bünleltetlk. Nsgykanizta, 1941. április 3 io» Polgármester. Mindenki a helyi kereskedőknél és Iparosoknál tcamsa Üknél tiol [ Hűi ) II Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyaa szoba 6 P-tél, kát ágyas szoba már 12 P-től. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás, - A Hüllőm M-rlzeföl az utolsó havi eliuntM nyugta felmutatásával 20\'/« kiul-vextnénybüti réezeftilriek. Riadó után gyorsan teltzálé repülőgép. (Foto 11 D. V.) Gumihulladéko minden mennyiségben zabo liit3l sporilete iinSiiisi Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendet ét központi fekvést] István király Szálloda (VI., Podmaislozk«/>iitoa 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala Aliit kl a Jelentkező olvasók részére. A jelenleg ellenőrzés alatt átló Alkalmazottak nyilvántartási ¦nate piar kapható lapunk nyomdájában. APRÓHIRDETÉSEK prúhltí^*. fliMér, mji JÓ bizonyítvánnyal Hró fiatal fjhu»r» a«aé*Vclbe!yeikedest keres. Nagykasliea. Orazág-ut 19, 1004 ADÁS-VÉTEL Rövid aMflcwéf. esetleg stlaalaét és egy Schunda cimbalmot vennék. Alinluokat .Kéaepéatért- Jeligére t U- Bgy-kér kocsi bara arature?» .eladó Tclekl-ül 9. Sláél al.ll. 1003 Allatta, cementlap, beton»*, _ Kists-ntca 4. 1008 Egy tehár gyermtkagy matraccal, egy negy kételtóa lioda.iekrtay, nagy laJltUiOr •laeM. Clm a kiadóban. 1006 Balatoni és folyami éHtraals.k a piacon, középső halasasstalrUL 790 I.AKÁS OZLBTIIELVISÉO Piaci sarokház emeletén egy fceVtaxa-héa lakás kiadó. Hercegi Erdóblvatal. 1000 JtAZ fi» U40ATXAN \'. Több adómentes magán- és bárbáiat, hizbelyet, szólót és foteleket MawatH Pspp, Telekr-ut 8. 2301 Fái ház kUltlu bcláraltat tzaUdkézból .ilatlé. Aipid-utcs 247 9*3 Kpütosrtim ElaóiendU a»tiaaSlaatalnH, ezSlőoll-ványokst Bercinél Jetiiitstssa a piacos, kőlipsö halassattslBah 799 JwnLdUid NAM BREDMEtiYT 43 0363 HALAI KÖZLÖNY Nagykanizsa megyei varoi polgármesterétől. 2«S/Ké. 19.1. A lábbeli beszerzésinek és javításának szabályai A konuáuyhatóaág szabályozta n bőrtalpú tóbbelik é> U4pbör forgat-má|. A közönséget érdeklő főbb ren-twakwések a következők ¦, A fog)\'asztókózönséa ui bőrtalpú lábbelit csak utalványra szerezhet be, használt lábbelijét lalpböno.\'. csak utalványra tal|>aHatliatjfl meg, vagy fejel, telheti inog. Az utalványokat a pofligái\'-mesier nevébeá a városi kőzeUálási hivatal (HuuyaÜi-u. 16.) aUttja ki a a IdáUiiását kővelő hónap utolsó nap. jlig szabad leváltani. Falalpu, gumitalpú, mülalpu, k\'vá-gási hulladékokból öaszo.í Halott Uűpu lábbenkei, használt börwlpu. SáWjeli. kei, a zár alól febaabaditott bőrtalpú •abbe\'íkét, (amelyeknek jegyiéke nűn-deu áiusitó üzemben ki van függesztve) és végöi á 23-nál alacsonyabb számú gyermek börtaípu hil4>eiikel utef. vány nélkül szabadon .\'ehet adni, tenni ; de talpbőrrel talpaltaiul éi javíttatni minde..ekei a lábbeliket is csak utalványra szaibad. Kétföte ulaffvány van. A piros szluü utalvány ftibbeUnek mérlek utáni készítéseié, vagy kisiparos áltatf raktárra készíteti lábbeli beszerzésére, v.dainut talpatiaiásra éi faültetésre jogosít. A zöld utaffvány kizárólag kéiz láblel l.*izerzésére jogosít. A pirosat csak Zalamegye terüüe\'.éh, a zöldet az ország egész területén, teltet bCY.\'iílnui. A javításra jogosító piros utalványért az álvénBoor 20 fölér, a öes-zeric^re Jogosító piros utalványáét é* a /Vidékért 50 ÍJSiér kiállítást dijat Wfit Ti-zetnl. 23—30 számú gyermeki.Ibiiket le\'euelnl, papucsokat fejdttetnl, vagy taüpaflta\'nl nem szabad. Akinek ui SáhbeY.re, vagy talpalás-hoz, vagy to^atesbjta anyagra van szüki-s^p, először is egy igénybejelentő lapot Wt" a köneSSátási hivutaJtól; ezt otthon tintával!, gondosan, ortvasltitóan es a vaffőságnáic megftfleLöen kiióHi, aláirja, vagy a csaíMdfŐ "aláírja, azután a vaBblt adatok \\-atódÍsiígál a hátlapon arra alkalmas szemeHyot pl. a szolgáftaU főnökével, munkn-idójával,, házigazdájával, vagy a MzfGMg>ű\'.öV vej ftohetöieg igazottaija s azigy ÍQitöBj-tött, aíálrt és Igazolt igénylo;e\'entÖ Uipol a közeTjlátást liivalalhoz beadja. Aki vaüótton nyilatkoztot ad, 2íhóna!-pig, habom Oieten 0 hónapig terjedhető elzárás büntetésben részesült. A köz-Oftátás^ hivatal a vallomások valódiságai a helyszineii ejenőrzi s azután az igenyaö foglalkozása, meglévő síb-Ixfli készSete, legutolsó lábbeli v.isőr. lás időpontja. a* igé:ryiő eddigi fogyasztása é* az ósszoi számbajől.ető korfttménjek gondos mérlegelése után javüitetot \'.mit a pcagárme-;temek, aki a tárgyilagosság 6i arz ogyenfto elbánás oTvéoek szígoiu szemefőtt tartása mel-loti határoz afúíött, hogy a kéielem létjcsilhclő-c ős nincsenek e sürgősebben teljesítendő igények s ennek nieg-felaVően értesíti az igénylőt, hogy mikor jelentkezzék az utalványért. Az Így kezl.ezkapotl piros utalványt az igénylő elviszi az iparoshoz, aki a rajta (tevő ettsmervényt aláírja, leszakitjfa. éa visszaadja az igénylőnek, az átvett piros utalvány qVeneben pedig a talpbőrkcreskcdőtől kiveszi a megfelelő mcnuyisagü anyagot s elkészíti, vagy kijavítja a lábbelit; vagy pedig az igénylő a zörid utalványt a kész cipő OrVtiéljen átadja a cipőkereske-dőnek. Igénybejelentő tápot hólíötő\', április 7-től kn;dvé lehet ké n; a közellátási hivataltól. A rHmvédáég és csendőrség tisztjei ás legénysége, a rendőrfalugyelől kar, a detektívek, a rendőrfegénység, a peuzügyőrök, a fogházőrök nem kap. hatnak walványokat. Ez a koittátozás nem vonatkozik a felsoroltak családhoz, vagy háztartásához tartozókra. • Minden liónapbon az Anyaggazdálkodást Bőripari Bizottság, -UÜo.ve az alispán ur adtai előre meghatározóit mjaanyis^gü ta^pböne, vagy kész cipő- re adhatok utattvánvt s ezt a rnegáűta-pltolt mennyiségei lulMpni nem -szabad «S köicae-sségem arra törekedni, tiogy a megáHtapitolt talpl>örmcnnyl-séüliől eCsősorban « javítási igéinek legyenek kietogithelök. Étert kéreni a közönséget, hog>\' keftő őmuérsékloiel tanúsítson s az első he\'ekben kizá. rótag azok nyújtsák le igén\\4Ő lapjn-kai, akiknek munkájuk eft&gzéSéMi mutilat«tí»íiul szük-sé^ik vm liU>leiie, vairy javilásra, mer| különben indo-kolatkinui pegy számú Igénylés tor-, lódhatik ö«ze, amit a köadtJátási hivatal szemdlvzele nem fog ludui Tet-dolgoini. CéSlaum az igén.\\l.\'sek ela-tózésél surgelili, mert ezzel csak a invaiai lisztviseSőinek munkaideje? ra-boljuk. A hiv,ii«a m\'ndenkor « tárgyi, lagosság és "z egyenH elbánás vének szigo>u .yjomelötl tarlásávnj jár eí, éj> ezért igeinosi -üg>okben senkit sem fogadok, u^vszmtoi a közelkllási liivatal \\e elöjc sem. Az eg>es ilábtie^fujiák elkéjzilésé-ffletők:g feleláséltez, vagy t\'4pn-lásálioz szük?é;ei tal(i>ÍMlnnenuviségei az alábbi lábttlzat lünteii fel : A lábbeli megnevezéie TalpbormennyÍ8Li dekagrammokban tintili .) Iibb.il Férfi lábbeli (39 száutoll 30 55 ¦ 100. Nfll lábbeli (33 sxámtó) 20 W so Gyermek lleány-és llu lábbeli 23—25 számig 26-30 . 31—35 38-38 . 10 13 18 25 35 40 45 55 65 80 Testi fogyatkozásban .szjüuvcdök, akik nok iimlKíájálioz a kimutatásban fei-tün\'je\'eltErél több toap szúloséBOs, «z OTI, MAI1I, O\'l\'BA vagy valasneBy ha-lósági orvosunk a (»)U fogyaíkoziis mérvét igazoló bizonyítványai is átad-ják az utülvánnyol az ij>arosiiak, akinek a szükséges ttpbör kiutalását a bizonvilvány lomutatásával a Bör^ui üizotiságtól (Budaiiest, IV. Türr István utca -i.) külön keSlkériLe. A kormányhatóság az igények ki-oíégilési soiTondjét is meghatáruzta. lüsösorban kWUL gondoskodni a közéT-dekíi szolgálatok oUátásához nélkfilöz1-beieilienfrt sziih-é,\'es igények kiclégi-léióről, vagyis a közaC,k:ibnazottak és vatutaáok U^inyéről, do csak akkor, tia az iföető alkalmazott igényének k\'eíégi-lese nélkül a \'közszolgálat séreauei szein-edne. Másodsorban azoknak "az igőnjekiick a k:elégitéséröt ko\'-l gondoskodni, amelyek k;e3é-{ilésc nélkül a mezőgazdasága, vagy ipari lermitós-ben fennakadás áHna be, v.igy az igénylő fogaalk\\)zásánuk gyakorlásában akadályozva [enne. Harniadsorban a gjennetűek iféhyét kctl kieíégtteni, de figyelembe kefil venni, liogy többgyer-mekBs családnál n nagjobb gyermek UbbeHJet a ki-\'Hebb gyermek, esetleg latpetaB vagy föje\'éi mán, tovább hass. nálhalja. Negyedsorlmn költ gondoskodni a többi igémek fatelegltésérŰM nulr onilitelt szempontok szerint. Mindé ekie lekintellci isméi kó-em a k*\'izónfé.,ei, hogy az első lietekban a/ Igénylésben kciyő ónmérsfldeiet^ta. uusítson. Nagykenlzce, 1041. április 1, ki Polgármester. ---s- ............ Nagykanizsa mrgyei várna polgArmeslerétöl. 286/Ké. 1941. FelhivAs a lábbeli-készítő ip*i*o«oklioir| ¦ oipftkeroakedAlihBac ém bArkeraakajdSkhdz I Felhívom a bőripari siakraa ö*z-azet iparosalt ?8 kereskedőit, hogy f. hó 5-én. szombaton este 6 órakor teljes számban ?8 pontos időre [elenjenek meg az IparoskOrben, ahol a közellátási hivatal vezetője iamerletni fogja a lábbelire és talp-bőrre vonatkozó Összes rendeleteket és tudnivalókat. Nagykanlzia, 1941. április 1. ur Polgármester. Nagykanizsa megyei város políarmrslerétöl. 8316/1941. Tárgy: Bodonkutl uinlÓfoJd béi budiia. Hirdrtmény. A bodonkull dűlőben levő 977 negysiPgolnyl gzánlófö\'del I. évi (prlls hl 7 én d. e. 10 érakor a helyszimn lailsndó nyilvános árve-réieti bérbeadóm. Nagykanizsa, 1941. mirclui 29. m Polgármeiter. Jtalüxüu. latj ailiuiissr _184). április 5. Nagykanizsa megyei vároa polgármesterétől. 1750/194!. Táigy: Wgollilml elrttílllés el6. készítése. Hirdetmény. Az esefleg elrendelendő légvédelmi kéuzilllíiég tartama altit sziir-kalettől napkelléig mindennemO száriadba sugárzó lényt meg kell szüntetni, akár Mtxieilllflre (utca, lér stb.), akár migánlerilletre (udvarra, kertre stb.) szűrődik ki. Lakóházak, egyáltalán minden magán- él középület altóll ét ablakait, Igy minden egyéb lényt »n-tárzó, illetőleg fényt kibocfátó (elo-retelt fényáthatlan módoníkell •eltakarni, elfüggönyözni, illetőleg a belső fényforrásokat ugy kell ernyőm! és az azokból sugárzó fény-mennyiséget ugy ke1! csökkenteni. Hogy az épület (lakás, vendéglő stb.) belirjéből még az állók és ablakok vagy más nyilásizaró szflr-kerei nyitásakor se sitlrödhessek a szabadba. Járómflvek a kflzlekedés-rendészeli rendelkezéiekben előirt külső lámpáit fénycaökkentö berendezéssel kell ellátni, a kereső lámpát használni tilos. Felhívom a város közönségéi, hogy a fénli érlelmü elsötétlléthez mindent készilien elő » a szükséges anyagot szerezze be ugy, hogy a légvédelmi készültség elrendelésekor az flsötétliést mindenki azonnal végre tujda hallani. A szükségei szerek készenlétben taitását ellenőriztetem. Nagykanizsa, 1941. április 4. iooi Polgármester. Nagykanizsa menyei város polgármesterétől. 6420/1941. Tárgy: Srtksegóvóbelyekléleillése. Hirdetmény. A legszigorúbb büntetés terhe mellett felhívom figyelmét mindazon háztulajdonosoknak, kiknek házában a szOkségóvóbely kl|elölése már halározalilag megtörtént, hogy a 83C00/eln. Igv. 1940. szám. alatti B. M. rendeletben foglalt kötelezettségeiknek haladéktalanul legyenek eleget. NiKíkaiuua, 1941. április 4. ico3 Polgármester. 9314/U41. Hirdetmény. Nagykanizsa m. város tulajdonát képezi 1 drb Fickó nevM tenyészbikát f. évi április 7-én déli 12 órakor a v. gazdasági hivatalban a legtöbbel igé.őnek eladom. A tenyészbika a Oarai-utí pász-lorháznál megtekinlhetö. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanlzia, 1941. ápillis 2, m Polgármester. 2»um kAzlóht l-OLITIKAl Napiup, Osala ¦ „Kliiaiiaiágl B. T. NiiykultM*. Ftloloi kiadó : Zalai Kár.!, Nyomatou. a .Mi|irduá|l a, r. Nijyk.nim» ay.aaájákta Na|yk.aliM.. (tlyouiíliUl t Itlal < lL,|»i kái.lyj Villamos húztartűsl készniéh mindenkinek Örömet szerezi Tenkannék íróasztali lámpák Másolók Hangulatlámpák Kenyérpirilók Modern falikarok Gyoraffixók Olvaaó lámpák Káwéföxfik Tanuló lámpák Nagy választékban kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÜLGYInél Sugár-lat 2. Ma éjjel életbelép a nyári .dfiMárnltásl 81, «Vrtoljwm 79 uim. N«gj*auiu», 1941. április 7. héU6 ára 12 üli. ZALAI KÖZLÖNY é* kUUúblratal: Font S. ixáoa. mindfc betkfizaap cteldtáa. ¦ O L I t I K A I NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elötlíctési ára : egy hóra í2 pengő 40 H! S/ürkcsilöaégi éa kiadóhivatal! tcleíom 78. Bllér. A politika Iránya változatlan (lióf Teleki Pál egész élete !1 magyar életet szolgálta. Súlyos 4rag<?diíi az, hogy megszűnt szive dobbanása s nem látjuk többé magunk közölt. Do a gyászon, amely oly erősen olönü, lelkünket, tul is vannak dolgo.k. Az élet nem állhat; meg s a magyar élet nem szűnik meg azzal, hogy közülünk ^ytkeazoknak, akik leghivalollabban és* legszerencsésebb eszközökkel szolgálták nemzetük ügvét, kidőlt az élők sorából. Teleki Pál, ha semmi mást nem hagyott volna örökségül nemzetére\' a melyért oly fáradhatatlanul dolgozott, csak a munkában való elmélyedés példaadását, máris\'a történelembe magasulna személye. Egész élete munka és példaadás volt. A nemzet nagy ta-niló mestere, aki minden egyes közéleti, megnyilatkozásában ok tátott, szinte szakadatlanul nevelte nemzetét. Ha sciruní más nem maradna utána, csak a nemzetnek nyújtott két esztendei állandó iskolázása, oly magas fokú állampolgári nevelésre való törekvés, amelynek részleteit (Márta fel kicsinyek és nagyok* előtt, máris a soha el nem múló magyar hála kíséri ki hült porait, Ki volt hát ez a váratlanul eltávozott ember, aki olyannyira hiányzik közülünk ? Ha ő felelne a kérdésre, tudjuk, mit mondana: magyar ember. És ezt a magyar típust, amely-\' nok inkarnációja volt Teleki Pál, ezt igénylik az idők, ezt igényli a magyar élei, ilyenre kell törekedni mindannyiunknak. Nem lehet összemérni öt más nagyjainkkal, bár hasonló vonások találhatók Széchenyiben, Deák Fcrencbcn, Kossuth Lajosban, gróf Tisza Istvánban és sok más nagyjainkban, de Teleki Pál önmagában nagy volt, Nagy az élet munkájában, mint államférfiú s nagy a halálban. A magyar nemzetnek nem lehet oka panaszra, hogy nem élnek ma is na^y fiai. De nagy hibája, hogy. fiai nagyságát csak azok .halála után ismeri el. Talán c téren is külön . kell vennünk Teleki Pál személyét, öl n\\ár életében szinte pártkülönbség nélkül nagynak tarlót, ta a "nemzet. Hallgattunk szavára, mért meggyőződtünk igazmondása becsületes szándékairól s főként arról, hogy minden cselekedete a nemzet célját és érdekeit szolgálta. Az ő tragikus hirtelenséggel történt elhunyta személyét és cselekedeteit a történelembe vitte át, de ezzel korántsem szűnt meg reánk hatást gyakorolni. És ebben lesz idővel az ő legnagyobb ériéke, Teleki Pál szcHc- Jugoszláv és görög területen folyik a németek előnyomulása Sorra lőtte le a légvédelem a magyar területen támadó ellenséges repülőgépeket A világlörténuluiet formáió eseiné-nyok zajlása uj* fordulatot wtt vasár-uirpru virrudó hajnalban. Hitler tton. ecílár, míutáíi a & napon át hVl>a várt belgrárjl kormány-nyilatkozat r.cm jelent mén, .kíJdta parancsát, amoly fizerjnl Némciország hadban á T Jugoszláviával és üörőgországgnil- Aiiémelolhatározást azon nyomban a leitek is követték, A belgrádi erődöt és pályaudvart három Ízben bombázták mimet 1 ukónepülök, délután 5—6 óra körűi \'S nagy és "több kisebb tüzet figyellek meg. LcvegÜlou és a Ttfldön tegnap óss>.c cu 5/ jugoszláv repülőgépet pusztítottak el, a uéinol veszteség i gép- A botgrádi rádió vasárnap déi Yila nem működik. A lávitó forgalom is szünetet Zágráb-lói \'nyugatra fontos TlA^lf<•éT()kat\'\'lK^]n,-bázlak a német napülök. A Suliira volgyel.cn bukói opftlök u görög kisoröd-vonalak ©fjeit hiteitek cicdmé-njcs támadást. Egy nagy fontosságú pontoil-hidat nOmet repülőbombák elpusztítottak. \\ Egy" jugoszláv boinba\\otó i(,eii magasan 1 Buuopestet me itt fog élni a Duna—Tisza közén mindaddig, amíg magyar él. Munkájában ulánozni " kívánjuk s Így szolgáljuk azt a magyarcélu feladatot, amelyet ö minden lényével szolgált. A helyesen megválasztott magyar ut és a Hárdossy László személyébon helyesen megválaszlolt miniszterelnök biztosítja számunkra, hogy Teleki Pál elhunyta után ís\'lörellen a magyar élni-akarás vonala. A nemzet élete sok áldozatot kíván, gvakrun legjotlbjaink felmorzso/ódásál. Dc remény és bizakodás fakad\' az olyan elmúlásból, amely világító fáklyát jelent egy nemzetnek a helyesirányu továbbhaladásra. Ilyennek tekintjük Teleki Pál tragikus hirtelenséggel történt halálát is. Az egész ország közvéleménye nagy megnyugvással érlesült írről, hogy a-nemzet alkotmányos vezetéseben a tragikus miniszterelnöki halál után sem állott be senuni!-féle zökkenő. A helyzet nyomban lisztázódott, a felelős Férfiak helyükön voltak s a űcr- akarla mcgVözJCliloni, de a légvédelmi tüzérség a főváros határáig sem cagedlo eljutni. Magányos jugoszlávgép 7 bombái dobolt 1.0 Arad felett, Oíjekbííl csak 2 robbant fel, a halárban egy lányán 2 emJxr megliall, .1 megsebesült. Másik jugoszláv i\'epü\'tö-gép . !i. \' ; Temesvár felett, dobott lo néhány b,>mbál, kár nem\' történt. lUikarosli jelentés szurint Oravkát ágyúzták a jugoszlávok vasámaip reg(,ol, egy haloltja van av. ágyúzásnak, anyagi kár0 nhics. Délután jugomiláv Yepű\'-j [ bombázta Oravicát, egy sebesülés történt. Románia diplomácia]; uton tiltakozóit a jugoszláv támadások ollón. 1 Német Iwmbnzók cUafcV.tak a. Duna meulén egy katonai szállító vonatot, több kocsit szítromboltak. A nemeitek\' megindulásával kapcsolation az olaszok is élénk tevékenységbe kezdlck a háború barkani arcvonalán. Olasz lepuWk l.e\\es láma. dásokal inléztek vasárnap angol támaszpontok elten az Adria partján. SpaLatóban a lámádások nyomán óriást lúzcket figyeltek meg, Ifcflp jí|gy pusz;-titást vittek vtíglrC. olasz repülők a moszlárí repülőlércu. t\'-attaro kikötőjét, az olt lévő hajókat és ruktánikat is credincuiL>el bombáztaJc. Jelentések a magyar területek elleni repülőtámadásokról A magyar lerüieiek ctoii lOpüfctá-madásokrót a Magyar Távirati Iroda W következő jelentéseiket adta ki: \' Ma tiz öra után jugoszliiv icpüiö-gí|*k Tümadást Intetek \'Pécs \'é\'ksa és a repülőiéire Hat bombát "doblak !o. Egy földönV\'vő gép megrongálódott, löbl.cn mcgrobcsüllek. 11 óm 15 porckor uj:d>b légiriadót meszlően váratlan esemény után is pillanatok alatt áttekintették a helyzetet s így a mélységes gyász "közepette semmi zavaró mozzanat nem mutatkozott. Természetesen a Teleki-kormány lagjai azonnal benyújtották lemondásukat a Kormányzónak, de a bekövetkezett politikai válság a lehető legrövidebb idő alall megoldódóit. Ennek legfőbb lényege az, hogy az eddigi politikai irányban sem1-miféle változás nem következeit be. Változatlanul érvényesülni fog tehát gróf Teleki Pál politikája mind külső, mind belső politikánkban. A hangsúlyt különösen külpolitikai vonatkozásban tesszük meg, mert Mv gyarország a tengelyhatalmak mellett tört lándzsát és erről az, útról semmi körülmények között sem tér le. BelpoHtikailag is bevált az az irány, amelynek legfőbb letéteményese a Magyar Klet Pártja, mint kifejezője a nemzet túlnyomó többsége által vallott akaratnak. Nagy megnyugvást kelteit az országban, jo\'czlok. Ezúttal n jugoszláv gépek Siklóst bombázták: ¦ . •\' 11 óra 50 perckor két jugos^áV gép újból támadást kiséiclt meg u pécsi repülőtér olCrai. Légelhárító tüzérségünk mindkét gépet lelőtte. l.o-tniliaftt aj; a gép is, amoly Siklós «fríen támadt, négy főnyi legénysége meghall. A gfep a zágrábi icpülökhűa hogy a miniszterelnöki széket egy rendkívül lapasztalt, különösen külpolitikai vonatkozásban elismert tehetséges diplomata vélte át Bárdossy László személyében. A nemzet nem felejti ereihunyt nagy miniszterelnökének. Teleki Pálnak, meg nem szűnő óhaj át,amely az ösz-szetartásra, a nagy időkben való egyesülésre s a pártoskodás és széthúzás elkerülésére hívta fel a figyelmet. Most érjük azokat a napokat, amikor a nemzet minden tagjának váll-váll mellett kell haladnia. A közvélemény helycsen cselekszik, ha maga is Őrködik azon, hogy sehol, még a legkisebb falusi közösségben se lazuljanak meg az összetartás szálai, mert lehelnek és — hála Istennek — vannak hatalmas nagy barátaink, de sorsunkat mégis magunk kovácsoljuk s a nagy magyar élet akkor lesz igazán biztosilott, ha nem találtatunk lágy -vasnak, hanem kemény acélnak az élet üllőjén. j ÉAijAÎ KOSLÔNV tíirtozott. Há,romncííyed ll-kor /M\'egtír.szi\'g\'.\'ii is volt néhány (rcrces 1 -fliiiwdrt. Az AtTI uabb jelentése szerint angol is- Jugosrláy ht\'-jjok ina dóWMU löbb be\'vrei behatolt "k magyar terük-t fölé. a Szeged feleit kifejlődött légi-harcban vada szreiiu lóink Imi etSensé-goi jjt\'jjrci tötlek le. Viliiíny, Sikiós és Kflrjnteif vnsu\'i állomásai tíioi is támadást kistelek ¦TW,;. A Villány éjien* lAhtt\'tfd jugoszláv bomMzól légvédelmünk WÖttej S^lgottlulrdnAi az olíjszálití v i-n»t e\'len támadták, az clenséges gépek. Két bombát dobtak le, majd el. nwooküllek. Athéni htr görög\' területek kiürítéséről Newyork, április 7 A Columbia rádió athéni-je-lcnlése szerint a német csapatok erős gépesített osztagokkal, tankok, narcikocsik, nehéz tüzérség és a légierő támogatósával támadást intéztek a görög határ ellen, amelyet csak kisebb gö- rög erök védtek. Különösen a Struma völgyében voltak heves támadások. Egy erőd rövid ellenállás ulán elesett, a görög-csapatok, ezután kifiritcltcíc bizonyos területeket, hogy a to vabbí felesleges vérontást ;elke r ülj ék. MéoekMésre készül a belgrádi kormány Genf, április 7 Az Kxhangc Thclegraph rész-\' lelcs jelentést közöl a Belgrád elleni ujabb német támadások. i;ól. A jelentés szerint a sorozatos német támadások főképp a pályaudvart és a rádióállomást értek. A távíróhivatal is meg- sérült. Támadás érte \'ezenkívül .Jugoszláviának csaknem minden, részét. A korriiAuy már előkészítette elutazását. Az iratokat Déls\'zcrbiába szállították. Á minisztériumoknak ö szci\'biába; való költözését is előkészítették. Szófiát is bombázták a jugoszláv repülők bolgár csapatok a német müveié- i llekben nem vettek részi. EnuQk e le-néro jugoszláv légi erük támadást intéztek Szófia nyugat! külvárosai Cie:i, igen nagy magasságból Tói* áldozata .von a támadásnak. Az anyait kár jeléül éktelen. Kutendii bolgár filios köz-pontja eücn is tört int légitámadás, A támadások mlalt, amelye* nctotf nemei célpontok, lumcni nyílt városik ellen lörléntek, u bolgár kormány diplomáciai uton erélyesen tilt tkozottj Bulgária és Jugoszlaritt között u vasúti forgalom \'megszűnt. a szófiai rádió jc\'cntese szerint Bulgária szenved élyUíeuüi nézi az t-se. menyeket, de lia kelt, Iegyve-I ragad halárai véde\'ruérc, A bolgár hadsereg teljesen fel yan fcgy\\«.,ezYO t> nem kell Amerikából várnia a fegyveres yegitséget. * Athénban vasáru ip a&\'után\'3 órakor 20 i»"cig Lartó légi riadó volt. Ankarában Papén némcl nagykövet tárgyalást folytatott a lörök külugymúiisztei\'rü,. Ankarában a török nnitiszicrcljiOk vagy a kútügyminisiler nyU-Ukozat.it várják az eseményekkel kapcso lottó s t\'jrök állásfoglalást .Kvlulcy. v Washingtonból órkewtt je\'entés szerbit HuU, a7- Iíg>°-sült A Káinok kulugyinijils/.iviv a Roose vélttel foSylatotl megbeszél ulán ki-jeenletlc, iiogy Amerika, hadi és Oöyéb anyagokat szálld Jugoszláviába. A németek több helyen Átlépték a szerb és görög határt A balkáni frontról kiadott első nemei Imdijoleiités az angol csapatok tiöróyországbaw észak felé nyomulnak e\',öno és egyc-füliek a jugoszláv cápátokkal. A németek a görög és sxerb határt több Iwlyen átlepták, Górog csapatok e\'km az olasz zu-l»«nóbombázók is eredményes tátua. dásokat intéztek, Több támiszponlot is bombáztak. a jugoszláv légi Iliidéről an^oí veze- lés alá bílyeiiék, ,- t j Hivallalos német íigjxflinezlelés a I-oldközi- és az Égei-tengert luidixo- náuak nyilván Hotti. A moszkvai rádió bcjo-enlelt-\', hogy azovjet-jugoazláv urarzódéit irtak alá öt éve, A két ország kötelezi magát, hogy távol marad a másik eSeo intézett támadásitól s (megőrzi baráti politikáját. Erősen védik az olasz tengerpartot. (Foto It. D. V.) Lgy jugoszláv kísérőd elfoglalása a Mura-mentén A Mura vidékén történt elt\'í-iiyoimtlásról a NTI egy szemtanú elbeszélése alapján a következőket jelenti: A támadás hajnali 5 óra 20 perckor indult.meg. Sp.-től keletre kellett indulni. A határon drólakadályok és spanyollovn-sok voltak. Az országút¦ mentén kél oldalról jól védhető kiserődök vannak. Lövéseink csakhamar eltalállak egyik kis erőd lőréseit és az erőd személyzetét rövidesen harcképtelenné tették, ugy, hogy csak elszórva viszonozták a tüzet. Miután a tüzelés megritkult, rohamcsapatok foglalták cl az erődót. M. volt a legközelebbi helyiség, amelyei az előnyomuló csa- patoknak el kelleti érniük. \\ kisebb helyiség hidja, amely a Murán ál vezet, egyúttal az or-s/.ághalár is. A híd elfoglalása némi áldozatokba került, de sikerült rövidesen sértetlenül birtokba venni. A további utam-, jelenti a haditudósító — előrenyomuló hadosztály melleit vitt Itt egy gyümölcsösben összegyűjtöttek a foglyokat, amelyeknek száma mar 500-ra cmcl-kedell. A foglyok között több jugoszláviai német volt, akiket a szerbek katonai táborokba vit lek. valamint németül jól beszélő szlovének, akik láthatóan örüllek, hogy a háború számukra már az első nap befejeződött. \'¦ I A magyar kormány tiltakozása Belgrádban Budapest, április 7 A magyar kormány a mi-nösilhetctlcn jugoszláv repülőtámadások miatt utasította belgrádi követünket, hogy tiltakoz- zon a kormánynál. A budapesti jugoszláv követnél is bejelentették a magyar kormány és a közvélemény\'felháborodását és tiltakozását.\' A1\'nyűg&tl háború hírei A nyugati háború híreinek jelentősége csökkeni tegnap óta. Nem is történtek ott nagyobb események. Négy angol repülőgép támadást kísérelt meg Brcst kikötője ellen, de ft\'né-mel légvédelem a támadást meghiúsította. Az arigol tengernagyi hivatal jelentette, á Viína nevü jacht elsülyedését. A német légiérő Délanglia ellen intézeti tani adásókat, különösen heves volt az Éxclér repülőterét ért támadás. Az óceánokon többfelé semmisülte* meg angol hajók. la éjjel életbe lép a nyárt Időszámítás Éjjel 11 órakor az órákat éjfélre kell állítani Budapest. Április 7. (MTI) A magyar kormány tíndetelére mn í||el II órakor egész Magyarországon életbelép a nyári Időszámítás. Az arákat éjjel irtakor hatvan perccel elüöbre kell állítani.\' A hivatalok, kOzlüctck sem kapnak külön értesített. légi riadó közben temették el gróf feleld Fái Miniszterelnököt i Budapest, április 7 Az egész ország részvéte\' mellett ma délelőtt a nemzet halottjaként az Országház kupolacsarnokából eltemették Teleki Pál gróf miniszterelnököt. A szertartáson jelen voltak \' Horthy Miklós kormányzóval nz élen a társadalmi és katonai előkelőségek, a külföld képviselői, a diplomáciai\' testület, a Felsőház és az Országház tagjai, stb. A gyászbeszédet Bárdossy László miniszterelnök mondót ta, aki méltatta gróf Teleki Pál életét, munkásságát, Trianon elleni harcát. Hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök megérhette a trianoni bilincsek szétmorzsolása!, de amikor Szatmárral vísz-szalért ősi családi birtoka, azt a nemzetnek ajándékozta. Igazi államférfi volt, de amellett tudós is. A gyászbeszéd és a beszentc-lős ulán az operaházi énekkar gyászdalainak hangjai mellett indult meg a inénet. Alig ért a menet a tőrre, a szirénák JéQlrtadót jeleztek. A menet azonban a1 Kormányzó Úrral az élen nyu-1 godlan folytatta útját. A Véüzpréml püspök bérmakörutja Apriljs, május, június hóna pókban dr. CzApLk Gyula\' veszprémi megyéspüspök o tapolcai és monifilorApátt espercii ke.illettben bértnát és\'pedig ápril 27-én NCmeslöi"dcmicen, 28-ón Szigligeten, 29-éu llad\'icsónjHomajou, .\'H)-án KápUilálilótibmi, május 3-án (\'•yuiakcsziben, .j^ii Tapolcán, .Wn zalahíilápoji, fi-ájiTjOíCOoeíoniajon, icdlkén Ncmciviiáii. A paspöfc június vígén viss\'KUlór\'Zolába és a monosl >r-npáli e-ipeneíi koratel kőetégcjidi f^d. flállalja ki a Wrmaiás srtnttégét és pedig jun.us 20-án l\\V>nos(oi*pát\'bln, 21-i\'n TolíándflWladön, 22-én -VigAnt-pe\'enden, Ii«) iprIUt ZALAI KÖZLOÜY Ezen a napon a *oU j j)|5. rj 7. soproni 18. honvéd gya- I-—-1 logezicdnél Madarász Vendel tizedes, előnyomulás alatt LSz-revetle, hogy eresebb orosz osztag g> ülekMdjfri a. Sfázad ^rWaVW es hálában. Erre a közéletien volt honvédekei magához véve, saját kezdőmé-mezeséből, észrevétlenül mcgközíli-(elte az oroszokéit, majd meglepő n -.oly éli\'pk ll"iz rtfci vo.to őket, liogy géppuskájukkal egyfiii, szinte etbn-ii|l«s núlkíU megadták magukat. A fogtok Iliit Irak iséréwj matt azonban Madarász tizedes valahogyan clté\\e\\t (¦s telje,én várallantfl egy orosz raj-vonnlba fitközölt, mely t-fiz atá \\cllc osztagát. Ámde Madarász tue\'c. nem jött zavarba, h-.\'nem az oroszok meg. tivesíbf*©. céljából oly éléuke.i vlszo-\' UjQzUi a tüzet, mintha :cg.lábh is\'az \'oroszokéhoz hasonló orö állUnu háti mögöit. Amikor .i»d:g az oroszuk az \'Öís n rogságb»a \'evő fogyok cgyiU-(c> kiáltozására beuüntetlék a tüzel ~ étr a szemben parancsnokló orosz llszl megkérdezte, hogy hányan van* nak, Madarász tizedes megtévesztőn azt fodio, hogy egy század, Erre o.ek az oroszok is ,ogy Üszt, 2 /.ái-zlós és ktjiol 30 fÖ) megnd\'ú.k magukat. MmUnlsz lizedctit ezért a kezdetttó-njcz^eu mcjtiudüott sikcrtel/); vitézi leltéért, amellyel dlsösorban is a meg-lepclé.s veszélyétől 6\\tl meg a százai, dát, válom\'nt egyébkiínt is kivííléon doiokfls maga 1 (.irtásáért ez alknJommaj \' az arany vitézségi érőmmel tüntetitek ki. Kedd Ali**** «ÖM».»A«fk kltkhltftllM budopa.il I, wfioráa Mft Toro». Hírek. Kóilamánwk. He«gi*uia*ek. — Utána étrend. — 10 Hüak. ^ 11.10 Ncmrttköií vbtJeJx*-wigáiaj, — 1? Hfntngajsé. lUiunuaa. tdőiérfajeJeaUs. _ 12.40 Hírek. -VX2Q Idöjei+és, Idöjáiásjalentei. -k;I5 Hlmk. - 14.45 MfisorUmer-tét*-, - 15 Arrolyamhirak, piád árak, éidnibwarárak. - 10.45 IdőJebtÍA Wö-jáfáaj«J«ntéa, hirek, - 17 Hh*k *4c~ vák k» magyar orosz nyelven. — ld Hirak. - 21.40 Hírek, IdŐJárásjclentéa, hírűk sr lovak ál mogyar-onM* nyelven. — 25 Hirak német, «lau, angol i> franci* nyelven. — 0.0 Hírek. BUDAPEST I. 10.20 IVolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.10 A 2. ilonvéd fívalogezicd, zen-3-kJOMí — 13.30 A Chaippy-hiuckOiickar. 15,20 ltaug\'cmozok, — 15,10 \'Háziasszonyok heszélgclneK. — HMO\'Gylsr-. mokdé UiMh. 17.15 A lládió SzalunzOuckira, — 17.43 A kózoüátlá-si szolgálat közleményei! — 18.15 Mikiszálh Kálmán novellája: A brezoi ludak. — 18.40 Vei ess Károly és fin cigányzencknra. tti.SÍÍ Az Operaház előadása. .Minőn I.cscaut.\' Datimi öt felvonásban. — Az t. léív. ullán kb. 20.10 Az Orezá-ifos KÖzegészségiigyi Intézet-, kőzlcmé-aytf — A II, felv. után kb. 21.15 BudaiioMröl jelentik.. Hungképck a külföldi lanqk pasti tudósítóinak éle. léről. A IsfefyJÜtést vezeti báré Wini-pftcii ivén, — 22,10 Hangéniezek. — 23.2.") ÍÁjvíszí I\'eivaic dgáifí^ciiekara, BUDAPEST II. 17.15 Husz\'u ItalkgaloaikViak. — 17.45 Wagaftrj Istdkck alkonya. Siegfried rfij-ttai utja, Kiuc-dránvi-réizíct. — IH Me-zöííaxdusági .félóna. -\' 18-30 Ijk\'cz.v Fauelo» Kiáia zongorázik. — líi.íO Ve:esn KáiVily ás fia cigáuyzoucknra. — -JU.35 Rra&cin jnovoklalús. — (!0-20 Ituliohi lido lancaAnokara és a Kajkok zéiöíkarn. —[ 21.33 Az OpCMliáz v\'öiiUúsiUíali IiarjuUdik felvonása. Nagykanizsa első napja a balkáni iüzvész szélén ¦ A magyar lialárok mentén | nicgkiv.díídötl a vih\\g nagy mér- \' közésének uj fejezete, a balkont háböru. Bár Nagykanizsái mind össze 14 kilométer választja cl a kigyulladl ba,t árok lói, « város lakosságának tömegei nyugalommal és fegyehuezetten fogadták az eseményeket. Vasárnap délelölt 10 óra tájban hallatszott el Nagykanizsá- a háború első hangja. A jugoszlávok felrobbantották a murakercszíurl vasúti hidat, A robbantás nem volt eredményes, inert csak* lyukat vágott a híd padlóján, megrongálta a vasúti síneket, de a közlekedést nem tette lehetetlenné. A letc-nyei Mura-hidnak a jugoszláv part felé eső része is hasonló sorsra jutott. A gyékényesi vasúti hiúnál tegnap történt rob-, bantási kísérlet teljesen csütöiN tököt mondott, ugy, hogy azt ma reggel 5 óra. tájban vették nijra munkába a jugoszlávok. Ennék a robbantásnak hangjai rázták meg ma kora reggel a kanizsai ablakokat. A honvédelmi miniszter tegnap rádión közölt rendeTclérc Nagykanizsán is, mint az egész országban, éleibe léptek a légi veszély idején szükséges intézkedések\'. A Drávavölgyi " az utoák olBötétitóBót mintaszerűen és gyorsan meg-oJdotta. A lakosság a házak el-sötétitésél teljes fegyelmezettséggel végrehajtotta. Az utcák képe az esti órákban ennek ellenére is mozgalmas volt. Az esti korzó a langyos tavaszi időben népesebb volt, mint rendesen,. KAzbeii próbaképpen egy pillanatra megszólalt 11 városháza légoltalmi szirénája, Nem is ártott ez a próba-riasztás mert az este 7 órákor legmozgalmasabb korzó népének alkalma volt gyakorolnia magát a légollalomban.\' .Dicséretére váljék a közönségnek, pillanat alatt olyan üres lett a zsúfolt utca, mintha kisöpörték volna, A jármüvek a cövek mozdulatlanságával álllak meg az úttest szélen. Pár pillanat múlva kiderüli a tévedés és a vészjelet feloldották. Az esti utcákon végigjárva, bárki megrigyclhetle, hogy Nagy kanizsa lakossága valóban példásan igyekezel! eleget tenni az elsőtétitési rendelkezéseknek. Szükség is van erre nem csak azért, mert a rendőrség a legszigorúbban ollanÖrUtotl a rendalkezések vógrohajtáBát, hanem azért is, mert ma mindenkinek lcgejsőrcndü hazafias cs polgártársaival szemben való kötelessége az elsötéUlés pontos elvégzése. Az első komoly légiriadó ma délelöll 10 óra 50 perckor volt Nagykanizsán. Budapesti jelzés és a rádió adta hirúl a haláron észlelt ellenséges repü- lőt, öt perc tnulva azonban a légiveszély elmultát jelezték a kanizsai szirénák. Ezen a délelőttön ez volt az ötödik légi-* riadó Magyarországon, de támadás nem mindegyiket követte. Az ágyulGvések hangját egész délelölt többször hozta el a szél Kanizsára is a jugoszláv határ felől/ Letenyéröl érkezett hír szerint a szerbeknek ma reggel, a tegnapi sikertelen kísérlet után, sikerüli felrobbantaitok a Mura-hidnak feléjük eső részét, A légoltalmi szervezet a készültség elrendelésétől számított két óra alatt az utolsó emberig a helyén volt. Az összes felnőtti diák és levente-segéd-csapatok készen várták a további parancsot. A szervezet elsőrangúan, fegyelmezetlen állta kí az első komoly riasztás próbáját. A munka, amit a szervezők végérték, lelkiismeretes volt és nem volt biv\'-^való. — (Pén»Ogyőrl áthelyezések) A péauüfíyig&zg.ilóság Kokmgya Já-.nos l. o. vigyázót a :etenyei szakasz, ró n Nagykanizsa városi, Németh György l. o. v\'gyázót Zalregcrszegrőli a Nagykanizsa városi, Háry DOzsö I, o. vigyázót Kováról a Nagykanizsa városi, SOth János II. o. vigyázó! Zala. szcntgrólrót a Nagykanizsa városi, Túsz Imre II. o. vigyázót ZflicBgor-szegről a Nagykanizsa vdéki, Kaszás Vince fövigyázói a Nagykanizsa városi szakaszról a Nagykajüz-a vidéki, Kulcsár József II. o. vigyázót a Nagykanizsa vidékiről a Nagykanizsa városi, Sebestyén Mihály föVIgyázót n Nagykanizsa városiról a zalaegerszegi, Kövesd! István fövigyázót a Nagykanizsa vidérül a íulacfjerszegi és Németh János fövigyázót a pacsai szakaszról u Nagykanizsa vdéki szakaszra lioijoz:© át. V ., . | A „Ferenc Józaeí" keserűvíz régóta kiiünófiii bevált báziszer megrögzöft székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan haló ter-nészetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést isvilja és az Svégytit fokoiza, — Kérdene mrp KJ luceteteli ?4 BREDMEHYT tur «1 jflo. MI újság a Budapesti Eléírni-szcmagyvádártelepen ? Március 28.-tól április 3.-íg vasúton érkezett 255 vagon, hajón 1072 mázsa vegyes élelmiszer. Érkezett ezenkívül különböző áruval 120 tehergépkocsi\' és 30.1 lófogatu kocsi, valamint 519 ketrec élőbaromfi. 273 mázsa vágóit baromfi és 1151 láda tojás. A vasúti felhozatal az előző héttel szemben csökkent, ugyancsak csökkent az élő és vágott baromfi felhozatal is. Viszont a hajó és a tojás-felhozatal, valamint a lófogatu kocsik száma emelkedett. Az élő baromfi piacon az élénk kereslet hálására az árak 20—40 fillérrel emelkedtek, csupán a lud ára csökkent 10 fillérrel kilónként, A vágott baromfipiacon U lanyha érdeklődés következtében az árak 10—40 fillérrel csökkentek kilónként. A tojáspiacon az árak hétközben előfordult áringadozásoktól eltekintve változatlanok maradtak. A zöldség- és főzelékféléknél, a vöröshagymánál 2, a fokhagyma és a zeller ára 10 fillérrel emelkedett, viszont a cékla ára 4, a kelkáposzta ára 10, a tisztított paraj ára 15 és a szabadföldi sóska ára 20 fillérrel csökkent kilónként, A gyümölcs piacon közepes forgalom mellett csupán a narancs ára szilárdult és pedig a sárgabélü fajiak ára 2, a vörösbélü fajták ára 5 fillérrel kilónként. (:)\' (-0 A TfíBE VBGREHAJTÚBIZOTT. SAGANAK UJ ELNÖKE, A Takarékpénztáruk é« Bankok F.gyesülcicndk Hegedűs Lóránt etoöktole alatt tartott teljes ölése a TSBE végrclmjióbizütt-sága újból megválasztotta. Ez aaYaJoinf-m\'al llegedüs Lóránt meghatott szavakkal emlékezett meg azokról a nagy szolgálatokról, amehoket Lr&ey Károly m. kb-, titkos tanácsos, a Festi Hazat Bl&ö Takarékpénztár EgyiWötot o\'nökü, az egész magyur bankvilágnak lett azálbil, hog>\' négy évig vehette a TRBfí végrelmjtöliizottságát. A végro-hajtóbizoltság tagjai az 1041. évre a végreháltóbizoitság efeóökévó egyhangúlag dr. Lamotte Károlyt, a Pesti Magvar Kereskedelmi Bank vezérigazgatóját választották meg, aki készségből fogadta o feScSösségtel^s feladatot. (-) AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK JAVARA n Wztositó magllnválbiSntok a következő\' adományokat jelentették lio a Bietositó Intézetek Országos Szövet, sógéhoz: ElsÖ Magyar Általános Biz. tosltó Társaság 10.000 pongöt, Fon-cioro Alt. Bizt. Int. 10.000. Gazdák! Blzl. Szöv. 10.000, Triostl Alt. Bizt. Társ. fO.000, Providenlla Bizt. B. T. 4000, Adriai Bizt. Társ, 3000, Antaor Alt. Bizt. R. T. I2O0, Tunií Aftt. Bizt. Int. 1200, Berlint Viktória Alt. Bizt. R. T. 1000, Astra Biztosító R. T. 800, Duna AU. Bizt. II. T. 500, Efeml AH. Bizt. R. T, 500, Magvar AHmri-vasutak Takarék- és Scgétyszőv. 500, Magyar Glet és JáradöWiizt. R. T. 500, Royat Exchange Assumme 500, Angol Bizt. Képv. 250, Angol Dnnn-bian I.k>vd 200, Európai Aru és Pod-gvászblzl. R. T. 200, Mannlieimi Bizt. Társ. 100 pengő, össaesen B4400 P\\ Exonktvul cgj-es bíztositó magáuváfla-lalok tisztviselői 4022 iiengöt adtak az árvizkarosuiuiknak, ZALAI KÖZLŐN* 1841. tprllii 7. Gyász-ülésen emlékezett meg a nagykanizsai Baross-kerület gróf Teleki Pál elhunytáról A ZMNTE megérdemelten győzött ZMNTE—BMOVE 5:1 (2:1) A nngyknui-zsai Ilaross-kerü-lel tegnap este gyászíiiést tartolt a tagok élénk részvétele melleit. Vitéz Tóth Béla elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a nemzel nagy halottjáról, széki Teleki Pál gróf miniszterelnökről, akinek egész élete nem volt más, mini nemzetszolgálat. Megrázó erővel mutatott rá arra, mii veszített a magyar nemzet Teleki Pál miniszterelnökben, majd méltatta benne az államférfiul, a diplomatát, a katolikus egyház hü fiát, a Ma reggel íl óra tájban súlyos autóbaleset történt Nagykanizsán. Szűcs Lajos Magyar utcai szikvizgyáros kis Opel le-herautójával az Arpád-utea felöl fordult ki a Magyar-utcára, amikor megrakott nehéz teherautókkal találta magát szembe. Az autó ahelyelt, hogy lefékezel! volna, meg akart fordulni még az egyik teherautó előtt, de az elkapta elölről és az autó elejét összetörte. A teherautó kormányosa is félrerántotta a kormánykereket, de megállni már nem tudott, hanem nekiszaladt Péteri Péter vegyeskereskedő házának. A nagy nyomás alatt a házhoz épített kis konyha teljesen összeomlott, mig a vegyeskereskedésuck csak egyik fala* dűlt be, összedöntve a \'falnál álló állványt is. A kis üzletben szerencsére emberéletben nem cselt kár, a kis autóban ülők közül azonban Szűcs Lajosné a fején súlyosabban, Szűcs Lajos pedig kezén könnyebben sérült meg. A Szűcs házaspárt a menlŐk szállították kórházba, A két motorjánál sérült autót csakhamar elhuzallák, ugy, hogy a forgalom azonnal zavartalanul tovább folyhatott. magyart, a családfőt, az embert Az ország egyik legnagyobb államférfiú és magyarja volt Teleki Pál, az országén!tő miniszterelnök, .hangoztatta, aki kitörölhetetlenül belevéste magát a magyar történelembe. A megjelentek állva hallgatták végig az enilékbcsz\'édct, majd egy percnyi néma hallgatással adózlak a nagy férfi emlékének. Vitéz Tólh Béla indítványára a kanizsai Baross-kerület részvét-táviralnt küldött a miniszterelnökségnek. A vizsgálat megindult. A rendőrség a, Dalesettel kapcsolatban is felhívja a közönség figyelmét, hogy a megnövekodett forgalomra való lekintcttel fokozottabban vigyázzon a közlekedési szabályok betartására, a gyalogosok ne járjanak az úttesten és mielőtt lelépnek a gyalogjáróról, .nézzenek körül, nem közeledík-c gépjármű, mert csak igy lehet a baleseteket elhárítani. — NeptAr: AprlHn 7 hétfő. Rom. kat. Horm. Jóin- Protesten* Horni I?r. NI/mi hé 10. OorJírdrt nyitva recsel 6 ?rátál ntu í 4f*l« (hétté, azerda, péntek délután éa b«ad«n Mét* nao nSknaUl. — (Tavaszi kabátalnk) inindiiKvliit: cliiőivmlii budapesti műhelyekben kéaztll Legújabb modell -kabátjalnk kirakatainkban látbutók. fichUtz Áruház. FERENCJÓZSEF keserűvíz Ezen a mérkőzésen nem latiunk Ötletességet, de iram volt és különösen a ZMNTE részéről. Ha csak egy szélsöcsafára is van a ZMNTE-nek, most halul nias gólarányt! győzelemről számolnánk be. Most is a belső hármas voJí a csapat legjobb része összihunkában, mig egyénileg a védelemben és a fedezetsorban (PŐcze és Mihaleez) láttunk jó teljesítményt. A bácsalmási csapat néhány tagja egész kiválló teljesítményi nyújtott, de a támadósor (Eolks ki-vételével) gyengén játszolt. Egyszerű, ötlet\'nélküli labdakezcl\'s, lapos, unalmas játék nem ve-zethetelt eredményre. A ZMNTE Farkas — Kiss, Kárpát, Pőcze, Csági, Mihaleez, Baranyai, Szabó, Csöngei, Istenes, Vílcsek Összeállításban, mig a BMOVE Ilaug, Ilkaházi, DÖrner, Horváth, Bagi, Kársai, Berger, Erenzer, Folks, Becze, fíiszinger összeállításban szerepelt. A 7-ik percben Csöngei ugrik ki és a hálóba a labda. 1:0. A 17-ik percben Dörner csak kézzel tud hárítani Szabó elöl. Csöngei a büntetői berúgja. 2 : 0 Eolks igyekszik az ellentámadásnál, de a kitűnő formában lévő PŐcze mindent akadályoz. Folksnnk gyenge csatár-társai vanfiak. Csöngei tör ki liszla helyzetben, fölé lő. A 29-ik percbcMi Folks kitűnően eltalált lövéséi öklözi ki a felső sarokból a kis Farkas. Ez !0 teljesítmény, A 30-ik percben egy perces gydsszünet gróf Teleki Pál elhunyta alkalmából Bagi szédületes bombát ereszt meg, egyik a léc fölött, másik a kapufa mellett süvit cl. A Í18--ik percben ismét Bagi 10 mesz-szi.rőL Farkas kiejti a gyilkoserejű lövést, Folks kikaparja és a bámészkodó Kárpál melletl hálóba guritja. 2: 1. Pőcze kitűnő játékában gyönyörködik a közönség. Mihaleez "kezére vágódik a labda. v. Adorján azonnal a 11-es pontra mutat. Folks messze mellé lövi a büntetőt. Alig kezdődik a játék a félidőben, most DÖrner kezét érinti a labda. A játékvezető mintha 11-es rugásokal gyakoroltatna. Ezt a büntetőt viszont Csöngei lövi mellé. Szabó meredeken szökteti Csöngeit, a védelem sakk-matt és Csöngei nem hibáz. :i: 1. Szép akció. A 31-ik percben Szabó > megembereli magát, nagyszerű lövés zug a kapura, de a kapufán csattan Vílcsek elé, aki gólba talpalja a bőrt. de Ismét a „kapu előtt van a labda és Csöngei ragassza végleg a hálóba. \'1 : 1. Folks gyönyörű lövése kapufán Csattan, majd az ellentámadásnál Csöngei Vilesek elé tálalja, aki" most sem hibáz. 5 : 1. Farkas jól védett. Kiss lelkes és romboló játéka mellet) most hasznos labdákat is adolt előre. Kárpál formán kívül van, Eolks egyszerűen - zsebre vágta Őtr Pőcze a mezőnv legjobb embere volt. Neki köszönheti a ZMNTE hogy néha egészen tiszta és jó helyzetet nem ludotl érvényesi-teui az ellenfél. A csatársort kitűnően támogatta. A két fedezet közül Csáki jobb vol[, mint a múltkori mérkőzésen, mig Mihaleez egészen kiváló teljesítményt nyújtott. A támadósorban a két szélső nem is szélső. A gólhelyzetek sorozatát hagylak ki és egyetlen beadási nem láttunk tőlük. A bel-söhármas egyenletesen jól játszott, Szabónak az edzéshiány ellenére is volt szép játéka és jó húzásai, istenes tartja a jó formáját ,mig Csöngei Dörner és Bagi kitűnő játéka mellett is érvényesült. Ez legszebb dicséret. A\' védelemben Dörner és Bagi nvujtott egészen kiváló t el -jesilmernyl. A többi játékosok szürkén mozogtak. A támadó-sorban Folks, a középcsatár helyén nyújtott jó teljesítményt. Nem rajta inullolt, hogy a csapat egy -potyagólU lőtt, V. ,Adorján játékvezetőről, a közönség tüntetése ellenére is, csak jól mondhatunk. —k-n—1— KTSE II.—NVTE 11.4:3(2:0) Vezette Németh. A kaposvári csapat valamivel jobban ját; szolt u két csajjut közül. Szomorú, hogy a vidéki városok nagycsapatainak nincs utánpótlása, nem eléggé törődnek.az ifjúság tanításával és nevelésével. Góllövők : Nyári (2), Moldo-ványi (2), illetve Csász (2) és Frísch. Szent László Kupa Kaposvári ker.—Nagykinlzsil kor. 2:1 (2:1) Kaposvár. Vezette; Páldi, A gyenge edzés nélküli kanizsai csapat kiesett a Szent László kupa további küzdelmeiből. Itt is az a helyzet, hogy nem clé^ a fiatal utánpótlás nevelése. C»ól-lővők : Kanizsai (2), illetve Juhász. ......... Németország-Magyarország 7:0 (3:0) Köln. Vezette : Escartin (spanyol). A rossz közvetlen védelme miatt a magyar válogatót/ katasztrofális vereségeit szenvedett. Fábián kapitány >elszámi- \\ tolta magát a fiatalokkal, akik Idegenben még gyakorlatlanok. Cöfiövök : Hannemanu (2} Név- és axaiatátmapokra alkalmi ujándókimk oserepes ós levágott virágokat, osokrokat egéas íWen át vehet ¦ régi Petermann kertészetben . amory-ntc» 1>. _ t Gumihulladékot minden mennyiségben = veszek. = Sil Untai sportíizlBtB Nagykanizsa Autó-összeutközes ház-beomlással a Magyar-utcán A közönség fokozottabb óvatosságot tanúsítson az utcai közlekedés körül I J94j, aprjjjs 7 Scliöri"c2), .\\Valler, Kobterski, Jones. _ iiLari,... Eredmények SbTC-Tatabánya 3:0(1 : Elektromos—ÖVSC 3:1 Törekvés—\'DiM A VÁG 1 : Ü (1 :0). NAC—Kispest 1:1 (1:0) Tokod-Mí?SC 1 : í (1 :1) ¦ Alosztály bajnoki. KRAC—DPAC 5:0 (2:0) ZsSK—DVSE 0:0 PKAC-PBTC 2:2 (1 :0) KSK-BMTE 1 :0 (0:0) - (Pehm prelátui beszédei a felső templomban) A Jézus Szivs jdébánia rendezésé-ben vasárnap esle 7 ómkor kezdődött jiwg a jwgyloaniisai fér Bak irt dayakur. lat a, muit ina hétfőn és Itoíiap kedden esW ugyancsak 7 órakor folytattok és uerdan1 reggel 8 örukon közös sz«ni- áhlozással ív\'/vudil. b«. A WJugyaJtor. latok veretesére Petim Józset zaAMBjfer-szegi prelálust sikerüli mc(^ycrn>. Már vasárnap esle, az első komVroaoLtLe. wéden szépszámú férfikőzőnség gyűlt össze a templomban, liogy a neves előadót és kitűnő egyházférriut meghallgassak. Felnn prvtálíui a tőle megszokod niagiis szárnyoiáss d és mégft mimle üti által könn_.c-.i megérthet I tendtnetes beaedancn fejtegette a ka_ loiikus anyaszentegyház W gazság..il és núauiit a város nipe lázas izgalommal fteslc a külső élményeket, uddig a templomban a katotku; fér-íiak szép számú se.egc " behilrttl való emberről ehné-lkedeit és «z ol. tárra lielyezte csali\\dja és a maga sorsál és holnapját. Talán soha. nem volt időszerűbb a férfiak kUigyfttkor-lul": mait e sorsforduló, tjrtíudam órákban, amikor ismét téritépet rajzol az isteni Gondviselés és bi/.-dominul várjuk a Magyar Húsvétot l\'eini prelátus bCizéde ultin dr. Solymár István wpenes-blébános rövid könyörgést mondott és szeiiiiégi áldást oszlott. - (A tőlaparmé hangversenye; amelyet április 16-Ara tcrvezt\'k, a Tecki osniádbon történt gyászé >et miatt bizonytilan időre eUiaL-tsztotiák. A Inmgverseny időpontját a rendező-•>ég idejében közli, A már megváaltolt jegyek érvényesek. (:) - (Esküvő) Hitter Ferenc nagykanizsai bank-liiztvisclö szombaton vezette oltárhoz az abiótemplomban Sxerecz Pál kereskedő leányát, Arankát. (Minden kulim értesítés helyett.) (0 - (Rádiózok Ügyeimébe!) Budapest IL adóállomása, lovábbi inlézkcdésig müsor-adását beaüuctclle. - (Felhívás a diákokhoz!) Felhlwui a \\agykenusán lurlóz-kódú VIII. osztályos ghunázisla és IV. osztályos kereskedelmist a diákokat, hogy légottsOmi ngyben folyó hó B-dn delelőn II órakor jvü«njc.nek uHUJ " >eudör kapitányságon l^lt&lmi j»a-raiicsjiok, T* (A rendőrkapitányság lel-ntvla ¦ közönséget,) hogy ni utcai csoportosulástól és utcai forgatom minden akadályo-"ásfttói tartózkodni- wlrtJjkvdjwiiái. ZALAI KöZLONV Emberi Nyugtasd meg magad, Tagadhat-uhut lu>gy nyu (odl ibb tégk it\'l is el \'lehel képzelni, mnl amilyenben napok óid Nagyki\'u\'zsa él. Érthető is, hogy a hosszú hónapok; sőt érek óta szinte állandó feszültségben Hó idege\'.nk most jobban ágaskodnak és fogékonyabbak műidéi lilrra, még akkor is, h;í arról az első józun megfő nlolásm azottU V let, hogy rémliir. Mégis, nm\'.t egyc-ck csinálnak, az már túlzott, sőt veszedelme-, játék, mert idegességükké: erősen bcTolvá. soiják a nyugodtabb te.-mésxelüeket is. Tegnap is, \'ma is sokan elfoglak l^niuuikei: - Mondja mi telz velünk? Maga csak tudj*.,. Persze főképp az asszonyok sze-gezlk nekünk a kérdési, mert Őket Legneliezebb inCgnyugUitni. Iliáb;> mondjuk: nézzék meg fig>«lmeM:n a térképet, *Z miiHl\'*al.ea. igazol bennünket, akik a^t mondjuk; maradunk és tovább^ dolgozunk, éljük íitijuüeimapi élclun\'ucl, muttlu mi scin lörlcnt vobui körülöttünk, — Ők azt hisx\'k, félre akarju\'t őket veetiii. Tejaap, mikor egy uriasszonnyol jó ne^-edórát vUatkozlam flTŐI, egeszei\' csak utcgkérdi>ztCi bog>\'- n v in, hogy olyan nyugodtau lud jk gondolkodni. kérdés**\' feleVern: — Mondja Nagyságos Asszony, mikor gyópl u\'oljáraV Höste\'kX\'dvc vatVilti be, tiogy bizony már régen. S akkor azt tanácsoltam neki, am;t sok nyujtoiMn eiulíCi\'lár.sainnak mondhotnék: — ümljcr, nyuglassd meg magad. BékQlj ki Islcneddel, liogy tiszt-ui nézhess szeiiilw, bánni jöjjön is. Menekülj az Úrhoz és Vele együtt, ntcglásd olyan nyug-^Jom és béke költözik sz\'vídbe, liog>* magad is csodálkozol majd. IvÜtűnne\'í a problémák, aggódások és kó.olyek, v\'gy legalább is könnyű sz\'v^-Oi eiviset-Iwlőkká váinik a most még trogi-ku-nak láUzó kérdések is. Csak egyszer térde:] tiiv\'l 1 tekkci és tiszta sz v e az. oltir rácsához és rádöbbensz a nagyböjti éjwk egyszerű, de mély igazságára: >K bB-esztrálioz ni\'\' ;>«¦!-, meri másttol nem Idühetek nyuifodalmat leUkemnekl* - (BiUtonl községek fej esztése) Az iparügyi mnlszléJitim eikészitetle a rendezési ter e:ömurtki.Vlaiaihoz szükséges vezérfonalat, amctybea ut-mu;aLás v.m arra nézve, liogy a bali-tonme.ití községek, t:>vábbá a gyógy-o*iyek a fejlesztésűkr* és szabályozási terveik elkészitésére nézve tiogyan járjanak e\'. A vezérfonwlit az iparügyi minisztérium azzal küldte meg az érdekelt községeknek és üdűlörttfljefc\'.yoli, hogy az abban foglalt útmutatás szerint a fejlesztési és re.idezési terveket részle:esen dolgozzák kl c/. év július hó l-ig. - (Olcsó ngpruh fenti cikkek kerülnek forgalomba) örmUló méter olcsó pamutím és egymillió mélcr gyapjúszövet kfcrffl ki-oszlásra a szegény lakosság közölt. A Magyar É\'-t. Pártértesltő írja.: A kormány a szegény lakosság érdekében gondoskodni k\'ván olcsó lu\'iázali ci\'t-ke\\rőL erinsülésünk szerint a napok, bon döntöttek\'Oz olcsó ruházati akdó ke.elében gyártásra kerülő ám\'* meny-nyiségéröl. A gyárak össze.ea ö\'m\'ii\'ó méter pamutárut gyártanak az akció részére. Ebből négy millió mélcr nyári és egymilló méter téli áru. A gyártás ke.etébcu bélésárukat, felsőruházat cikkedet, rehérnemüanyagókal, ág>nc_ műbe\', átlitanak e]ő. A pamutszővc>-ken kívül MdAszjnúteg 900.000 méter különféle gyapjuszóvotcl Is gyártmak H ruházati akció keretében. A gyári is körülbelül liat hónapig fog larlsni. - (Elitéit árdrágító) BelsÖ Kálmán üsjud! kereikedö egy izben egy I\'c.rix Villany-eVmot 3.G0 nengőért adott el egyik vevőjének, holott a szárazoScm ona csak 2.00 ]>cní{(") volt. nolső árdrágilás vétiégé-vei vádol tan most került a nagykanizsai uzsorabiróság elé. Miután csak egy izben követte el az árdrágítást, a bíróság 50 jwngfi pénzbüntetésre kélte, de se ítélet Végrehajtását 3 évi próbR-\' időre feirügg*szlelte. Az ítélet jogerős, — (Megverte sz éjjeli Őröket) Tótszen{marton községben még a léleu Trojkö József kádársegéd liko-daiomba« yasviLi/iv, l megtámadta Mas-kán Marion és Sze\'ieres Márton éjjeli őröket. Trojkó most kerüli a uagjiuuü-zsai törvényszék (Síé. Azzal védeke-zetl, hogy ü vott a lukocM&nas lulz megbízottja, hogy vigyázzon a IkIz körüL* mindenre. Nem \'tudta, liogy ilz éjjeli őröket bántja, ittas is v-tft és auükor megiudta, hogy éjjeli őrökkel áll szemben, boosánatot is kért A nagykunizso: törvéuyszélt hatósági közeg elaeuí erőszak címén egy hónapi fogliázra Ítélte Trojkö Józsefet. Az itéJet jogerős. . j — (Ne engedd szabadon . a harapós kutyát) Gyóre István 41 ó\\«s kc^ecicuyi lakos, ny. csendörlörzsörmeste." nem kő-lőtte meg nagy komondor kutyáját, « mely meglmrapta. Bjnku Istvámié ke-leesenyi asszonyt. B^nktUií combján öt helyen szenvedeti sérttljsekel és több mint busz napig kc\'Jett ápolni a kórházban. A inagyk^mizsai törvényszék üyöre Islvant gondut\'anságból okozóit súlyos testi sértés vélségébOii mondta ki bűnösnek és figye embc vé\\e, hogy Gyöip azonnal orvoshoz viteti) és kiezeltetto az asszonyt, 50 P pé-nzbünletésre Ítélte, dc az ilfiktl víg-ichajlását 3 évre fclTüggesztetie. Az llélet jogerős... — Oanepl knJtm-wnméay u Magysx Kultúrának, u juagyar tolikus intoNigoncia társadol\'nii és\' tudományos szemléjének húsvéti száma. {Cikkei irt abban a pagy%rijz»ftl Murai Frlgjes O. F. M. is.) Rongvlia páter atapittását, rouiak szenemében, Vid József. S. J. főszerkesztő és dr. Nyisitor Zoltán Deüojös szerkesztő oeve féuijOlti kétltetenként jelenik meg. Az olöfin». tése negyedévre 3 pengő, Mutatványszámot.küld a kittdohi.vnt.il,- Hudap«>t, VIII., Horánszky utca 20. KESERŰVÍZ Nagyhaoizsa nic^yri város x polgármesterétől. 1750/1941. Táigy: Lígoltilmi elMKtltii CÍ6-kénftén. Hirdetmény. Ai eiellcc elrendelendő légvédelmi keizolltég tartama dalt otlt-kOlettöl napkeltéig mind nnemd szabadba sugárzó timyt meg kelt szBn-letnl, akár köilerUielre (ulca, ter jtb.), akár magánleraietre (udvarra, kertre <tb.) szűrődik kl, Ukónázak, egyiltalán minden magán- íj középület ajtóit és ablakalt, Igy minden egyéb fényt sn-glrzí, illetőleg tényt kibocíitfí felületeit fényáthatlan módonlkelljelU-kami, elfüggönyözni, Illetőleg a belső fényforrásokat ugy kell er-nyőinl és az azokból sugárzó fénymennyiséget ugy kell csökkenteni, hogy az épOlel (lakás, vendéglő stb.) belsejéből míg az ajtóit és ablakok vagy más nylléslzáro szerkezet nyílásakor se szülődhessék a szabadba, jlróiiitlvek a kőzfektdéi-fendétzell rendelkezéiekben előirt kQlsö lámpáit fénycsőkkentő berendezéssel kell ellálnl, a kereső lámpát használni tilos. felhívom a város közönségéi, hogy a \'en\'.l értelmű elsőtititéthez mindent készítsen elő s > izükié-ges anyagot szerezze be ugy, hogy i) légvédelmi készültség\' elrendelésekor az elsőtétltést mindenki azonnal végre tulda hajtani. A szükné^ea szerek készenléiben \'aitását ellenőriztetem. Nagykanizsa, 1941. április 4. im Polgármeater. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 6420/1941. Tárgy: SzaklégóvahelyelcléltalWse. Hirdetmény. A legszigorúbb büntetés terhe mellett felhívom figyelmi! mindazon háztulajdonosoknak, kiknek házában a sztlk8égővőhsly,kl|el0lése már hstározatilsg megtörtént, hogy . a 83000/eln. Igv. 1940. szám. alatti B. M, retldelelben foglalt kötelezettségeiknek haladéktalanul tegyenek eleget. Nagykanizsa, 1941. április 4. no, Polgirmeater. Mainárok figyelmébe I Vámfeljegpési vagy Vámcserekoip újból beszerezhető lapnak nyomdálában. a ZALAI KÖZLÖNY 1941, ápillla 7 4145/1941. frilÉípil ÜllÉlÉl. Nagykanizsa in- városban vízvezetéki kut létetilésével kapwilalos szállításokra és munkálatokra nyilvános írásbeli versenytárgyalást \'hirdetek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi április hő 30-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal Ikta\'ójába kell benyújtani vagy postán beküldeni. A kiírási müvelel hétköznapokon d. c. 10—12 óra között a várost vizmü üzemvezetőségénél megtekinthető és beszerezhető. Nagykanizsa, 1941. április 4. m, Polgármester. A letonycl klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatásig. 7129/1940. lk. szám. íiiíeiiil IHiMn-kiint Letenyel Járást Hltelaiflvetkezet végre-bajtatónak Krimtrlcs lóisel és neje Ilka Anna petrlventel lakos végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtat ügyéhen i telekkönyvi hatosig a végrelra|láei árverést 106 P tőkekövetelés és lárulékal behíjllsa végett a l\'elrlvenle és Bccsehely községben fekvő a a petitventei 613 sxtlkvben 871/4 tusa. ssintora a Kovács János érdele melletti dilisben 110 P, ai u. o. 613 azl|trvben 661/4. hraz. rétre a Btidöspatakl dBlóben 30 P, az u. 0. 613 sstlkvben 693 hnssr. ritre l Llples dűlőben 30 P, SS n. 0. 613 s/.tlkvlien 403/3 hisz. azáulfra ai U|- kull dűlőben 120 P, az u. o. 613 eatlkv-ben 760 hraz. szánlóra a Telek dűlőben 210 P, a beeaehelyl 19136 szl|avben 2067/C/2Ö hraz. szántónak a Faluvégi, Toröklöldl slb. dűlőben B 1 alatti Illetőségére 700 P, az a. o. 1997 aitikvhen 2O07/C/51 hraz. azintóra a Palnvégl, Töröklótdl stb. dfllA-ben 850 P klküllisl árban elrendelte A telekkönyvi hatásig az árverésnek Pelrlvenle községházánál megtartására 1041. ivl április 16 26. napjának délután 3 óráját, folytatólag Beeaehely községházánál megtartására 1941. évi április hí 25. napiának délután 5 órájit tusi ki éa az árverési feltéteteket az 1681:1.X. L-e. 150. S-a alapján mcgáUapttJa. Az árverést teltelelek a következük t Aa árverés alá kerülő Ingatlanokat, ha az árveréa megtartáait a végrehajtatok közül a Letenyel Jártai Hitelszövetkezet vegreha|lató kéri, a kikiáltási ir kettöhsr-mariinál, ha dr. Lakó Imre és Trojkó Anni csatlakozott végrehajtatok kérik, csak a ptlrlventet 613 szllkvben felvett 321/1, 611/4, 693/4, 403/3, 760 briz. Ingatlanok bocsáthatók árverésre a a kikiáltási ár 2160/0 ánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. ME.sz.rend. 21.5.) Bánatpénz a kikiáltási ár 10a/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi o/o-4ra kell kiegészíteni. Letenye, 1940 aVl dec. hó 16. napján. Dr. Csík LiDzlóla. k. klr. Jblró. A kiadmány hiteléül: Balassa s. k. I0H I.I.vköny.ví.cli. IZTOS eredményi csak ugy ár ea, ha hirdetéseit a naponta többszer példányban megjelenő, meeszc vidéken Is eltérje* ZALAI KÖZLÖNY-ben adja lel. Kladólrlvalal PC4I15. (az ndvarban.) Tel. 78. A legmélyebb fájdalomtól megdöbbenve jelentjük, hogy drága önfeláldozó édesanyánk, nagyanyánk\' és szerelő testvérünk özv. Wolford Béláné ssatV. Dopoghy kssmlllss folyó hó 4-én \'/a\' órakor Muraszemenyén váratlanul elhunyt, Itthagyva szeretteii, elköltözött egy Jobb hazába, hol nincs fájdalom s nincs tőblé aggódás. Drága halottunkat f. hó 6-án száilillaljuk be Nagykanlzsira, hol a róm. kat. sírkertben d. u. 5 órakor helyezzük örök plhencre, mlg az engesztelő szenlmleét a megboldogultunk lelklüdvéérl f. hó 7-én d. e. 9 órakor fogjuk Muraszemenyén a plébánlatemlomben, valamint Nagykanizsán a Ferences atyák templomában az Egek Urának bemutatni. Nagykanizsa, 1941. április 5. Szeretetednek lettél áldozata, ez a szeretet klaérjen minket továbbra Isi Adja meg Neked az Isten azt a boldogságot a túlvilágon, amit az Elet megtagadott Itt a földSnl Wolford Márta férj. Korentiy Kudráaá leánya. Korsntsy Endre vője Dorogby Koraálla nővére. Wolford Antal aa naja apóaa, !11. anyóaa. Korsntsy Mária unokája éa az cgéaz gyáazoló rokonság. Német etőörahajók a csatornán. (Foto h. D. V.) Zamatos, latzi hMt Slntrox kávéffizfiín készíthetünk. Kapható: \'/í-Va-l-l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is DRÁVAVDLGYI-nél Sugár-ut 2. Hirdessen a Zalai Közlönyben A jelenleg ellenőrzés alatt álló Alkalmazottak nyilvántartási füzete már kaphafó lapunk nyomdájában. IiirliilruiUHl Siiíiim .állaim MENETRENDJE érvényen 1940. május 19-161. a>»«*k«!-!4i- V.»«lál!om4, Vasútállomásra 4M Cili « 13 íj iosa 18 00 1140 JO\'40 22" 23-10 fi N ss at > ¦.¦tanyai manata-ansi CttMjárltM. 1-40 Hsf^uhsirs»rk.7W HssylsvJiaárAt kt* 14-213 UtMysesaric UHU\' ALAI KÖZLÖNY barátai . ZALAI KÖZLÖNY &aaar&buLi APRÓHIRDETÉSEK jLrj.rMiii.uiia «sii *• 6nn«fw 10 mó* H i\'iitr. KitnJsii luválibl Dt4 8 ifilst, htusinsp 10 urtlü #0 flhir. mlt>4lsw tovibbl tei 4 klltr. _itLUl_ Bejársiesev azonnali belépésre kerestetik Ctszajery.ut 44, futserazlet. 1021) ZALKI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP. sTJeurJar „KSrgazdaBágI 11 T. NagykaMra*-. FsleJóe kludó \'. Zalai Kániy, Nyonralotu ¦ .KlrgazSsaiil II. T. NagykaaüesV* ayaaaájisu «agyuaheas. (llyomláíi 1 fald i ztlal láraeyj Adakozz az árvlzkároiultaknak I 31, é«Mjr«B 80 wim. Nagjkatt.ua, 1941. április 8 kedd ára 12 flIL ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP | H UMUMnaUt Ftat 5. Dia. > déblan. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Hlóflzctési ara: egy hóra a ntriuö 48 fillér. Lierkesztö»egr éB kíadóhiTatali telefon: 7a IX. una mentén is sok jugoszláv került már német kézre A horvátok Mussolinitól ós Hitlertől kértek segítséget a független Horvátország felszabadításához A német csapatok a szerb és görög határokat áttörve, tovább hatolnak előre az ellenséges földön — jelenti ma reggel a MTI. Az elllenség ellenállását erélyes harcmozdulatokknl küzdik \'le. A német gépek tegnap este ötödször is támadást intéztek Beigrád katonai pontját étien. A bombázás nyomán uj tüzek keletkeztek, hét ellenséges gépet megsemmisítettek. Mint meg állapítható, a németé^: az első 3fi órában rendkívüli eredményeket értek cl Jugoszláviában. Minden fontosabb repülőteret és vasúti pontot bonlbaztuk. 98 repülőgépet telórtok 4a • szárazföldön 30-40 kilométernyire nyomultak be ellenséges földre. A tegnapi eredményekről az NTI a következő különjclentés-ben számol be: Német zuhanóbombázók sikeresen, bombázták Gradisko pályaudvarát és vasulvonalát. Támadást intéztek a Zágráb—bródl vasútvonal ellen fa Egy pályaudvari megsemmisítek, két szátlltóvonatot kisiklattak és felszakitoííák a vasúti pályatestet is, Hatásosan, bombázták az Újvidék fellé vezető vasútvonalat is. A belgrádi erőd elleni támadás során főkép a pályaudvaron és a laktanyákban támadt iih. A pályaudvari csarnok belseje teljesen leégett. Uj tüzeket is figyeltek meg és nagy volt a pusztítás a védelmi állásokban is. Palanka és Topola repülőterein a hangárokban 14 repülőgépet semmisítettek meg, egyet pedig a földön. Urorevac repülőterén 12 gép pusztult et és támadás történt egy vasúti góe- {)ont ellen is. Ezenkívül harcok->an még hat gépet lőttek le. Az eddigi eredményeket ösz-fizcfogUalvn, megállapítja a NTÍ hogy vasárnap óta 117 ellenséges gép semmisült meg a Balkánon, közülük 38-nt légiharcban lőttek lc, kettőt a légvédelem tett ártalmatlanná. Ha hozzászámítjuk az angllíai veszteségeket, Anglia ós szövetségesei 48 óra alatt 138 repülőgépet vesztettek. Hangsúlyozza még a jelentés, hogy a főközlekedési vona-J lak szetbombázásának különös jelentősége van Jugoszláviában, mert itt kevés a vasútvonal és békében is nehezen lehetett fenntartani a közlekedést. A kormány már nine* Belgrádban Angol körökből származó londoni hir szerint a jugoszláv kormány ismeretlen helyre távozott. Szófiában ugy tudják, hogy Szimovics és a Bárom legfon- | tosabb minisztérium a herceg-\' ovinai Vranába költözött, amely 130 kilométerre van Szarajevótól keletre és Belgrádtól délre. Wawel átvette a balkáni arcvonal vezetését, célja: — visszavonulni Amerikai hírügynökségek londoni,értesülések szerint az egész arcvonal vezetését Wawel tá-. boraagy vette át. Teljesen ki-dollgoztá a balkáni haditervet és azt közölte már a jugoszláv vezérkarral is. Beavatott angol körök szerint a német sikereknek nem tulajdonítanak Londonban túlzott jelentőséget Egy pillanatig sem gondoltak ugyanis arra, hogy a szerbek meg tudják védeni egész Jugoszláviát. Ezt nem is kívánták : a cél az, mondják Londonban, hogy veretlenül kivonják a csapatokat a veszélyeztetett területekről lés n meg- állapított védelmi vonalon megálltjának. Az Associated Press jelenté* se szerint, Londoni körökben nom adnak ki scmmiféllc közlést a balkáni helyzetről, sőt még Eden és Dili tartózkodási helyét sem közlik. Semleges körökből származó értesülések bői tudják csak a londoniak, hogy a németek előnyomultak Jugoszláviában és Görögországban. Londonban az a nézet, — mondja az Associated Press — hogy egy hét múlva Záránál kezdődő és az albániai Tépeiinln át Sza-loniktlg huződá egységes balkáni védelmi vonalon megállítani az sikerül megállítani az ellenséget. - összeomlott «oy gÖrftfl hsdosxtály támadásai as olaszok ellan Róma, április 8 A Síefani iroda jelenti, hogy az uj helyzet készen találta az albániai olasz csapatokat. A\' légierő teljesen uralja a Görögország feletti légiteret. A góró-* gök támadást intéztek a !). ollasz hadosztály által elfoglalt állások ellen, amely a közvetlen görög—jugoszláv érintkezés útjában áll. A támadás azonban teljesen összeomlóit, sőt az olaszok három görög ezredet felmorzsolva, jelentős hadianyagot is zsákmányoltak és sok foglyot ejtettek. A meghiúsult támadásban résztvett görög hadosztályt kivonták az arcvonalból. Az emigráns horvátok távirata Mussollnlhez A Slefani iroda jelenti, hogy. az emigráns horvátok vezére, Anion Pavelics táviratot intézett a Dúcéhoz, amelyben hangoz* tatja, hogy a szabadságszerető horvát nép örömmel várja, hogy az olaszok jugoszláv földre lépjenek, raerí-a horvátok velük egvütt akarnak küzdeni hazájuk felszabadításán. ^Dúcéban a kis népek pártfogóját látják és a horvát nép bizalmáról biztosítják mosl és a jövőben. A tárírat igy fejeződik be : Éljen a független Horvátország! Éljen Olaszország! Török semlegességi nyilatkozatot várnak Rómában Róma, áprillís 8 A Popolo di Róma jelenti, hogy a török kormány rövidcsen nvilatkozik, hogy a balkáni eseményekkel kapcsolatban sem leges marad, dc ha támadás éri, védekezni fog. A Popolo di Róma berlini tu- dósítója jellenti, hogy még nincs biztos értesülés arról, hogy a német csapatok a Ralikánon érintkezésben vannak-e az angol .csapatokkal. Megjegyzi á lap,, hogy az ottani terepnehézségeket tekintve, gyors előnyomul ásra nem lehet számítani. A görögök kiürítették Nyugat-Trádát Budapest, április 8 Az Esti Újság szófiai jelentése közli, hogy hétezer jugoszláv fogoly érkezett már Bulgáriába. Ezek a katonák és tisztek abból a csapattestből valók, amelyet a németek közvetlen a batár átlópése után ugrasztottak szét. A foglyok nagyon lehangoltak, llegtöbbjét lelkileg nagyon megviselte a németek sorozatos bombaUmadása és nem egy van líözöttük, aki a támadások alatt sulvos idegsokkot kapott. A Pest athéni jelentése közli, hogy a görög csapatok rendben kiürítették Nyugal-Tráciát. A horvátok megkapjak a Hitlertől táviratban kért segítséget A Pest berlini tudósítása szerint német illetékes körök is hangsúlyozzák, hogy ü magyar repülők és tégelhárl-tók eredményes munkája csak védekező jellegű voll. Tévedés volna, ha abból azt a következtetést vonnák lc, hogy Magyarország tevékenyen részt vesz a n^met akcióban. Róma, április 8 Az olasz lapok részletesen beszámolnak a jugoszláv repülők Magyarország elleni támadásairól. A tudósítások a magyar légvédelem hatékonyságát hangsúlyozzák, Részletesen beszámol az olasz sajtó Teleki Pál miniszterelnök temetéséről is. •Berlinben egyébként részletesen foglalkoztak a horvát kérA déssel. Ugy tudják, hogy azt a segítséget, amelyet a horvátok táviratban\' kérlek Hitlertől, feltétlenül megkapják. \'Temesvárról már költöznek vissza a német menekültek Temesvár, április 8 Jugoszláviából eddig 5574 német menekült érkezett Temesvárra, dc sokan már vissza is költöztek falujukba, mert a német csapatok már több jugoszláviai falut elfoglaltak. A fő támadás ponl Dctlánúl víilt. A ÓVJA SZEMÉT! . isi ma ^iOLDSli GYULA kkm\\ti, iiutsin ít IátsxeréWMflster, Fiat 8. (a Korom-síitlodáral sitmbtn). Krtóttl Z«Uílmc*ík, R&HliSk, lt«inlro*. mln-dtnttjU livIUMk. Sninof*o*l uctptik tiki 11 Hím benyomul ónémetek után a menekülteit is visszahúzódtok falvaikba, Orsovéval izemben Is több kézséget elfoglaltak a Bulgáriából a Duna folyásával ellentétben támadó németek, Görögország duuog — Szalonifcl miatti Budapest, április 8 A NTI jelentése szerint az Athénból Budapestre érkező hírek beszámolnak arról , hogy görög politikai körökben nagy felháborodást keltett az a hu-, hogy a német és jugoszláv tárgyalások \' során Szaloniki átengedéséről is szó volt. Görög körökben hangsulyozzák, hogy Görögország sohasem mondana le Szalonikiról Jugoszlávia javára. OAlufriMoam hajózzék ki a Juaoszléwféba induló amerikai segítséget Ncwyork, április 8 A Jugoszláviának szánt amerikai segítséggel az amerikai ki-kőtökben rekedt jugoszláv hajók rövidesen elindulnak. A szállítmányt l_)él_Afrikában akarják kihajózni. Amerika egyelőre 75 milimétercs ágyukat, gépfegyvereket, bombákat és lőszert ad Jugoszláviának. Rep időgépek el nem lud adni, de a máreiusban Görögországnak szállított 100 repülőgép állítólag már a jugoszláv fronton működik. "j Afrikéba* tovább nyomul* mmh aiftra aa olaszok és ¦ ¦ nématafc Berlin, április 8 Az afrikai olasz és német csap:itok Hengázi visszarogladiUn után tovább nyomulnak előre. IStTyes osztagok mar SzeledriaÜg halottak. A csajától: sok loglyot és nagy zsákmányt ejtettek. Az. olaszok Addls Abebát a polgári lakosság kimenése szempontjából kiürítették. Ix*idoii, április 8 Egy német bombázó alakulat sikeres támadást hajtott végre ÉszakJ-li-oiv szág ellen. Sok ipari colpontot és kikötőt értek bombák. A kar jeU-ntös, A hatottak és sebcsilUck száma Js_ Sok. A nyugotl háború hlrel a nyugati fronton továBb foiyntk a repitlötámadások. Az éjszaka több nyugafangliai kikötőt bombáztad a né. melek. ligy tartályhajót is bombataTít lat ért a tengeren, a (hajó old;©* didi és megAUt. Angol topjejenlósek szerint Cardiff és S\\\\.i..iiw t kikötőiben már nem is oltják a tüzeket. A Bristol csatornában (Folytatée a 6. oldaton) A .Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenfele káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést tavit ja és is ^vágyat fokossá. — Kérdéssé meg orrolt) Egy légi riadó zavarta meg Nagykanizsa gnásodik háborús éjszakáját Muraközi horvát hadifoglyok vidám érkezése Nagykanizsára Nagykanizsának második háborús éjszakája meghozta Nagykanizsának az első éjszakai légiriadót. Műit értesülünk, 0 óra 50 perckor a míháldi megfigye-löörs jelentette, hogy Nagykanizsa felé szálló repülőgépet hallanak. A repülőgépeket a felhőktől nem láthatták és igy nem lehetett megállapítani, milyen gépekről van szó, biztonság okáért elrendelték tehát a légiriadói. Később is lehetett hallani a repülőgép zúgását, de a város fellett nem jelentek meg a gépek. A légiriadó 34 percig tartott. A közönség sok helyen levonult a pincékbe és-az óvóhelyekre, sok helyen azonban nem is hallotlák a riasztási és átaludtak az éjjeli légiriadót. ¦ Ezl megelőzően még hétfőn délután 16.55-kor volt Nagykanizsán a második légiriadó, ez csak öl percig tartott, mert kiderüli, hogy nem ellenséges gépek közeledlek. • Tegnap délután nagy feltűnést Kelteti a városban, hogy megérkeztek az első jugoszláv foglyok. Ivet lialalmas teher* auló szállította őket Kanizsára Kapronöáról, Jókedvűek voltak, örülte k, hogy szám u k ra. végejérl a háború és hangoztatták* hpgy ők nem akarnak a magyarok ellen harcolni. Legtöbbjük magyarul is beszélő horvát és szlovén. ; t Bndapesfre 8gy, Szombathelyre két vonat indul Kanizsáról, Péts felé nemmegy vonat A nyári időszámítás bevezetésével, a rcndkivüló helyzet mi-+ _ atl a Magyar Allam-jfijC^ vasutak összes ve* \\ Cmr nalain korlátozták a I jtfp \' személyforgalmat. A korlátozás Nagykanizsát is érinti, amennyiben az összes vonalakon beszüntettek több vonat járatot, A mai naptól kezdve további intézkedésig csak a kővetkező vonatok közlekednek : Nagykanizsáról Budapestre indul 13.45-kor személyvonat. Budapeslre érkezik 20. H-kor. Budapestről Nagykanizsára indul a személyvonal (i.05-kor, Nagykanizsára érkezik 13.37- kor. Egyéb, vonal pesti viszonylatban nincs. A vonatoknak\'Kéüzt-hclyiété\'és Keszthely felől van csatlakozásuk. A Nagykanizsa—Sopron vonalon Nagykanizsáról indul 4.40-kor, ameiy Szombathelyig közlekedik és I3.50-kor egy másik sze-mélvvonat, amely Sopronig közlekedik. Nagykanizsára érkezik Sopronból, a személyvonat ö\\3l)-kor és Zalaegerszegről a személyvonat I5.40-kor. Barcs—Pées feli a forgalom egyelőre még szünetel. Megvolt az első becsUlet-visszaállitó tárgyalás a nagykanizsai törvényszéken Alig egy hónappal ezelőtt enielkedeit törvényerőre a rehabilitációs törvényjavaslat, az ország minden részében máris nagy számmal foglalkoztatják a bíróságokat a rehabilitációs ügyek. Igen sokan vannak olyanok. akíKel régebben egész csekélységekért elitéltek és bár az-óla semmi kifogás nem merült fel ellenük, erkölcsi bizonyítványukban mégis ott szerepel, hogy büntetett előéletűek, ami sok vonatkozásban hátrányos roájuk, A törvény épp.ezt a hátrányos követkiiamépyt akafja megszűnteim. Nagykanizsán" éd-\' dig egy hónap alatt negyvennégy kérvény érkezett a nagykanizsai törvényszékhez. A törvényszék a beérkezések sorrendjében veszi tárgyalás alá az egyes ügyeket. Az első döntési már meg is hozták. A kérvényező egy nagykanizsai ke- azár-udvar SMlfcuél-ssafcb nő) és laányka divatáruk nagyon olcsón 1 fl legolcsóbb és legkedvesebb húsvéti ajándék a ..Dunántúli11 rum, likőr, gyümölcspálinka, brandy. MindenUtt kérje! KUlönligossígok: Sitit Domonkos miianktur! Ilkír Enuébat királyné-tér 12. reskedö volt, akit 1923-ban ítéltek el pár heti fogházra. A törvényszék, helyt adott a kérésnek és mentesítette az illetőt a hátf lányos következmények alól. így », JWbenjisniét, kaphat tiszta erkölcsi bizonyítványt és mindenütt mint büntetlen előéletű szerepelhet. hm. (d&fréJ A vilúgtiálraruhafi cxjwi, i I IllSi IY. I. I HtepCfli volt -szoínoki, 08, l-gj-áliígoired arra kapplt parancsol, hogy az l\'ligvóígyi I\'oiiy\\es. völgytől (is/.ati-;i Mvn Csurembu <«>fit Minden áron larta-i. íljjjui. 2 foríVkor tu oroszok rofiittepueu iu«t[lüjittidlak. a tw-lőt, aiiiLre szinte ^íoiik alatl az\'fífési ¦\'<•<:vnn-.i ion súlyos kiSzitús\'a\' Uuuadt, mjelyoek! Mywnau derék Kioawki b;u k^iuk w.\'..\'.!\'."Ji\'U\'-:> nz tiLV.>s?-o!í:d. A/. oroszok OZühii.UI íi.uii.líi,.; nu:\\^ lii\'n-uiii.. sÁjr israéUelték nwg a tamüdáij. De eljkoV is hlábrt Volt fttiiideh óroft-síittv ^iikí mert á ÖS^»ok muldentttt naudíti; lOlánda kivétlté* ű túlerők lánuiOAsaiU He^flcl az utolsó orusz kttórSH ía 6U-sfleomlolt. E súlyos harcok Ulutt, kitlö-ii.j^\'u kitüntette\'inagAt Hornos\'Dezső liSzllielyettes, aki mint ia^kasZTCirajM-H0k ai egyiit lielyen betört oróazoM jKUiaUiiii usudfüeitd intézeti elüenjtánm-dással oemesak, tu>Ky m^jgáji^Lta, liflawin meg jó me&szire visiái Is vétellé; Kitűnt továbbá Kibán lsivau i. .i (M\'. in>¦•.[cr is, aki akkor, amijepr Miik^sziinAi kiíogyx>tt a lőszer, c&U|>iiu szuronyliam-al lartóztalt;i lel »z oroszokat, .iiniy a. tánioglÁaSahi londrlt tartalékok be uem érkeztek. Horgos üszthelyettes cs KJÍián töiia-őrniestAr kiváilóau vitéz és vidsAgos Ivu-ookbun tauuúV>lt ,-i(ii;1^t.-..iiV.-» eredményes magatartásai az orWiy vi-lézségi erermiiel juWfnuizt\'ik. övári Antal \\^oit lnidajiesji 1. bonvéd ttúlmri ájü\'"setzrte(H>eUi siélíaszVezetŐ, hiinl irányzd w lo*é]a«t&(*t(í eiWn a napon Qazal Itiui^ii.\' ki mhgát, liofíy a.t uzsoki szorostól keletre levő Szoso-vinktk. ma^islssta UWioWt<*t Jo\\«Ké-vel a ma^a kezde^^n^ezí^é>öl ofly liatásos tiu alá. Yertjo a k6z*li árkok)-ii.ni támadáshoz gyíuekező oroszoknt, liosy azok súlyos vcaitese^fet szeiivcS^ visszahutódlük. övári *Haka.szvi<>z«ití> eredírténytei WvzrBmúkodése, rrfffoW W. oroszok lilbadiai csi}pöTtósulását már csirájijbao eÜojtotlS, eUő sorbun ugjias, ajWpos és VíkUimernuw. fijíy«Je-sébaAí, kósai>ni»tö s e*ert tué^é JuW-tn*n kapod, amikor a kis ezúsí vité*-\'.¦;,i éreaniílcl tuntatték ki* IMI, ápfllli 8, liíiiÖHÍajií- Wondar karekpárak nagy »alaa»<*fcban. 2IHBK Kedd Állaadé alUomÁmok bétkBmsjiukou BadcpMt I. mfiwrán 1 , 6.45 Toma. Hírek. Költemények. Haaufenteaek, — Után* étrend. — 10 Ht»K. — 11.10 Nonwelköxti vi*]eixŐ-stoisiial. — 13 Harangszó, tlinmun. Id ől arái jelentés. — 12. II) Hirek. — 19,20 IdŐjeUés, időjárásj«*en.tét. _ 1135 Kink. — 14.45 Müsoriatner-tel-K — 15 Arfolyauiliirak, piaci árftk, éialmUrjerái-ak. - 10.45 Időjelxée, Idő. járásjelentés, birok. — 17 Hírek sito-rák és magyar-orosz nyelven. — 19 Iltrok. - 21.40 Hírek, időjárásjelantés, hirök s/JovAk ét magyar-oro«x nyelven. - 23 Hixwk német, olasz, *ngot és francia nye*«n. — 0.0 IIIr«k. BUDAPEST U 17.15 A IiÚdiÓ S/.;i!oilM:íH\'k\'ii-.i. — 17.45 A közelítési szolgálat kfizJemé-mei. — 18.15 Mikszáth Kálmán novellája; A brezoi lud»k. — 18.40 Veress Károly és fia aigányzefwknrn. - 10.25 Az Operaház előadása. .Ma. uoii Lescaut.< Dalmfl öt felvomislmn. - Az I. Wv. ultán kb. 20.10 Az OrazA-gos Kózege\\uségugy( Intézet kőz lemó-n>«. — A II. felv. ulán bb. 21.15 Budapestről jelentik.. Hftngképek o külföldi lapok pesti tudósitófaiak éleiéről. A közvetítést ^tizetí báró Wítjűé-pflen Iván. — 22.10 Hanglemezek, — 23,25 Lovászi Ferönc cigányzenekara. Szerda BUDAPEST L 10.20 Sebeiken Pálma előadása. — 10.15 l-\'elolvasás. — 12,10 Hangiemo-zek. — 13.30 Szirmayné Dely Margit magyar nótákat énekel, kiséri Gáspár Ujos cigányzenekara. — 15.20 Weid\'n-tfer Kde sznionzetiekiira. — 10.15 Táboroznak az ország cserkéüzör.sveaotöi A közvetítést a hárshegyi Cierkésznarií-ból vezeti Budmszky Sándor. 17.15 Beszkárl-aenekur, — 18.15 Ju-Zoitán gordonkázik. — 10.20 Abonyi tfer Ferenc- előadása. — 18.45 Tibay (iéza köttemínyt mond és a Hadió Szalonzenekara. — 10.35 Külügyi negyedóra. — lfl.50 Mi is jövünk, llang-jálék n Nemzetközi Vásárból. -- 20.20 (illár-est. — 22.10 Pertis Pali cigányzenekara. — 23.25 Operai trészktck hanglemezről, - (Mit kell tudni a májusi költözködésről?) A köze"edő május elseje neme*** lakbéres, hanem költöíkódési negyed is. Erre lektotettei Hőbben \'kérdéssel fordultak iiozzánk, hogy a máj nend-kivolt lielyzelet figye#>mbe vé\\«: le-Iwi.e, illetve keB^c költözködniük azoknak a lakóknak, kik felmondásban vannak T Kérdést miézlirak ebl.en az Ogybtn ilklékes helyhez, ahol uzt a választ kantok, hogy akiknek eleien tcnuáHó korlátozások figyelembe v.\'tc-\'övel Jogerősen feámondlnk, azoknak a bérbe birt lakást a szabAlyrendcletbcn előirt módon és Időben ki kell üri-loniük és átadniuk. líteküilcllwn Ugyan b ujabb rendelkezés néni érkezeit, \'•hát n renntMió rendeleiek érvényben vannak, j j ZALAI KOZ^ONY Állami árkiegészítés az e hó v szállított gabonanemüekre Budapest, április 8 A kormány a rendkívüli helyiéire való tekintettel, megen-gedte, hogy a Futura a megállapítottnál magasabb áron is vo-, he.-.sen gobonanemíit. A kor- mány állami árkiegészítést ad, éspedig buza, rozs és zab után métermázsa nkiht 2.50 -pengőt, "ttíngeri után pedig 2..H0 pengői az cselben, ha április 30-ig szállítás alá kerülhetnek a termények. A barakk mezitlábos gyermekei példát adtak! Olvassa el, aki még nem adott az árvízkárosultaknak! A nagykanizsai barakki iskola egy vegyes osztályból áll, 23, nagyrészt mezítlábas gyerekből, a város legszegényebb, már nem is szegény, hanem sok ¦cselben nyomorgó családjainak gyermekeiből. Majdnem valamennyi maga szorulna rá arra, hogy mindennap a társadalom kö-nyörülcte elé tárja tenyerét. Majdnem valamennyi rosszul táplált, rongyos; szüleik nincstelen, elesett, sokat nélkülöző emberek, akiknek a mindennapi betevőért is Igen keményen kell az élettel megküzdeniük. Its ez a kis iskola, ez a 23 gyerek fillérekből összehozott t pengőt az árvízkárosult .magyarok, a még szerencsétlenebbek, a még nincstelenebbek részérc. Tanítójuk nem hiába neveli őket áldozatos hazaszeretetre, elismerés jár ennek az igazi magyar nevelő munkának is. Elismerés jár a magyar tanító, a magyar tanár szellemének, mert akármikor akármi közös cél, érdek fordul kérő szóval a társadalomhoz, iskoláink mindenkor jó példával járnak elöl, mindenkor tekintélyes összeggel járulnak hozzá a gyűjtések eredményéhez. A barakki mezítlábas, sokszor éhes apróságok filléreinél meg-hatóbb adakozás nem történt még a mostani gyűjtésünk fo-, lyamán. Aki nem adakozott még, gondoljon ezekre a gyermekekre és — adjon szive szerint. Ujabban a következő adományok érkeztek be: Dunáatul! Szeazltnomitó 100.— P Király Sörgyár R. T. 100.- , Áll polgárt teánylsk. tanulói 60.44 „ Barakki iskola tanulót 4.— „ Sddlgt, már nyugtázott (rytljtée 2571.15 . Összesen 2835.69 P További szíves adományokat a szar-keszlőség elfogad, nyugtáz és továbbit. Egy részig legény magánlaksértést követett el az apjánál, aztán a rendSrrel birkózott az utcán Még január 25-én , történt, hogy éjjel két óra tájban vitéz Tóth Béla telefonált a rendőr-, ségre, hogy jöjjön azonnal se-gitség, mert a Sugár-ut és Rákóczi-utca sarkán egy fiatalember már egy fél órája birkózik egy rendőrrel. A rendőrségről azonnal egy rendőr szaladt a helyszínre, hogy társának segítségére legyen. Addigra ugyan mar sikerüli földre teperni a rendzavarót, akiről később kiderült, hogy ifj. Babos István nagykanizsai fiatalember. Babost megkötözték és bekísérték a kapitányságra, de közben is erőszakoskodott a rendőrökkel és kiabált. A nagykanizsai törvényszék most tárgyalta ifj. Babos István ügyét. Kiderüli, hogy a rendőr azérl akarta bekísérni, mert ittas állapotban engedély nélkül behatolt apja lakásába*\'és kiabálásával zavarta az éjszakai közrendet és nyugalmat. A törvényszék magánlaksértés vétségében és hatósági közeg elleni vétségben mondotta ki bűnösnek és figyelembe véve, hogy még bfinlelve nem volt, négy heti fogházra ítélte Babost. Az Ítélet jogerős. Tört exUaftfit, régi ezüst pénzt és jgrj aranyt magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész, Horthy Mlkloi-nt j. (PotUval titmtwn.} Árusítják már a Budapesti Nemzetközi Vásár Utazási Igazolványait A május 2-án kezdődő buda* pesti vásárnak félárujegy váltására és egyéb jelentős kedvezmények igénybevételére jogosító utazási igazolványait a rendezőség az elmúlt heten az ország minden részébe szétküldte, így minden jelentősebb községben, minden utazási és meneljegyirodában, községi elől iáróságnál, pénzintézetnél, iparhatóságnál és a vásár tiszteletbeli képviseleteinél már is rendelkezésre állnak ezek az igazolványok s ilyet bárki szerezhet magának. A vásárigazolvá^ nyok ára azok részérc, akik legfeljebb 80 kilométernyire laknak Budapesttől, P 1.90, az ennél távolabb lakóknak P 3.—. A kedvezményekkel minden vasút, minden hajó bármely kocsiosztályán és igy természetesen mindazokon a vásári különvonatokon is, amelyeket a MAY a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából május 2—12. között igen nagy számmai fog az ország minden tájáról indítani. Budapestre április 26-tól május 12-íg, Budapestről vissza pedig május 12-től 18-ig lehet utazni. Az igazolvány tulajdonosa az 1JH) P-s igazolvánnyal kétszer, a* 3 pengős igazolvánnyal háromszor díjtalanul léphet a vásár területére. Az igazolványokhoz csatolt utalványok relj\'ogositják a belföldi látogatót arra, hogy cgj^ ízben utazhassák egy-egy alkalommal . Budapestről bármely vidéki vasútállomásra és vissza 33 százalék menetdíj-kedvezménnyel. Egy további utalvány alapján minden igénylőnek W vásár bármelyik pénztáránál rengeteg látványosság, színház, mozi, állatkert, stb, valamint szanatórium kedvezményes igénybevételére jogosító szel-vényfüzetet szolgáltatnak kidij-talánul. Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalához meg címzett lakáselőjegyzés célját szolgáló levelezőlapot is csatol- 6.000 kilométer helyett 10.700 — egy elsüllyesztett hajó miatt A Szuezl-csatorna jelentősége az észak-afrikai angol hadsereg szempontjából 4 __ A Kltf^e4éiffll^Köpo*várI szereplése A nagykanizsai felsőkereske-delmi iskola rufflralcstmáfa a Szent László kupa küzdelmeiben a: második mérkőzésen \'2 ; 1 aránybán vesztett. A csapat Szendrő; Varga, Kíscher. Gerencsér, Cilérpes, Kovács, Tóth, Ifthász, Kérkápotyt. Zámbó ösz-szcállilásban szerepeli. .Juhász- mát a 8-ik percben hálóira juttatja Cserpes szép átadását, ife a 12-ik i)ercb\'cnJ! mikor Rerlcápólyi tiszta helyzet-beit kilör és felvágják, a játékvezető nem* ad 1 f-est. Ez letöri a c\'sjmpnfof. Viszont Kanizsai, a kaj>dsvári kö^épcsatár két gólt is }é. Az eredmény a második félidőben sem változik, A csapat teljesítménye nem egyszerű, hiszen idegenbe kelleti UtáZni. egy kitűnő Csapat ellen játszani, Hkí előző héten a pétfsiöfcet Vette meg 7 :1-fe és tiíYrtly is az országos döntőig Jtítólt. A csapatban egyénileg Szeitflr\'ö ]ól védett, a kőt hál" véd egyenletesen játszott, inig a fedezetsorból, valamint a mc-zönVbfi\'l H Cserpes mflgaslott ki, A Köt szélső fedezőt Is szorgalmas volt. A lámadósorban Fura, Juhász és Korkáüolyi jc-llfskedüll. GízlBíötf nTltvn rettftM fi firhw mi. (I ffrf** holW, HJKiniK, péntek tiélutAii A Szuezí-csalórnában lázas munka folyik. Német nngyható-stigaru repfilOgépek két hajóegységet olyan súlyosan megrongállak, hogy azok megfeneklettek. Megkerülni nem lehet őket. A csatorna ehhez uum elég széles, Így a ronrsok előtt és mégötl tŐbb százezer tonna űrtartalmat kitevő hajősereg zsúfolódó!! össze. Német távolfelderítő k által készített felvételek világosan mutatják, ahogy a hajó mögött várakozik az ut szahaddálétclére. Az akadályok elhárítása talán épp most fejeződhetik be. Anglia számára a Szuezí-csatorna ma már sokkal több, mint egyszerű kereskedelmi ut -~ az Bszíik-Afrikában működő nagy létszámú angol seregek teljes ellátása a Szuezi-rsatornán keresztül bo. nyolódik le. Alig van élelmiszer, amit az ott levő csapatok a hely sZiueu szerezhetnének be. A csatorna forgalmának megzavarása így hadászati szempontból rendkívül nagy jelentőséggel bir az angol hadvezelösógre nézve, de épp ily érzékenyen érinti az egész angol behozatalt ís. A Szuezl-csatorna a Szigetország és gyarmatai között az utat kereken IO°/o-kal rövidítette meg. Az utols óhékeévben a csatornán angol lobogó aluli .\'K)00-uél több hajó haladt ál több*, mint 17.1 millió üssztomta tartalommal. Anglia összám készletének egy ötödét, nyersolajszűkségle-tének egy harmadát a Szuezi-csalornán keresztül hozza be. Ha a csatorna időnkint nem használható, ugy a hajóknak meg kel! kerülillök a .lórclnélly-ség fokát. Kz az útnak tekintélyes meghosszabbodását jelenli Aki Hombnyból Szuezen ál ulu-zik Londonba, GUOD.km ülal tesz meg, a .lóreménység fokái:ak megkerülésével azonban ez a távolság 10700 km.-re nö. Ez pedig nem csupán idő, hanem közvetve hujöür veszteség is, amit Anglia ma nehezebben tud elviselni, mint bármikor eddig. Egyébiránt ma már a l":öIdkÖzi-Tcnger Anglia számára kalonai szállításokra amúgy is alig hasz nálható. a kereskedelmi forgalomból pedíg teljesen ki van kapcsolva: Is finii neki az édcs-inyám! öi\'c.í l\'tr\'t már az Is s jó \'esz a ház köríiley kis segítség. Azi hiszi majd, hagy a — gyerekem! Dc azután esik cijnyso-dolt: no flit nem hHwti — és ránézett lopva a \'lányra: megvan e/. már tizen-hégy íves is. Söl éledéskor egy atacsony, lányai házal pttinlott mei. Hosszan, feketén rajzolódon az ég alkonyati, viig.is csíkjára s old ilranézö padiisiblaiaV vai olyan voli, mint egy nyugvó ször-nye\'eg, Ahogy közeledett feléje, golyó süvi\'.cti el n fok; mc&elt! MegforduU és\' körülnézett: prttana.-tok mti\'.va két muszka jött etö a ház kerítése mögül! A határőrség volti Most látta ősik, hogy miij«l köz<fl volt a célhoz. Közrefogták és betuszkolták őket -i házba. f Alhaió, sftrfl h>st nehéz függönye csapódott szél, amikor kw\'éntek, A fojtó, borgőzös me\'egben ülő katonák sunyi oldulpill mlásl vetetlek a iftnyru s összevtHanlak a szemeik. lAüKették ökoi valami psszedobatt rongy-csomóin s a rájuk irányuló mézesek halasé alali tento nézte meg ő is a leányt: ¦ kivuh-öl bozoti pára otvadtatt esilio-noli az arcán s két szemén fejlem lálszolt és feléje kajwszkodó remény, A férfi a sz.ibiidn\'ásra gondolt és szin\'o tökéletlennek lotta. Keserves hiába.küzdése! jutottuk az észébe és a/., hogy lalán sohasem ér már haza. Megszabadulni\'.¦>... Jói megérlelte n ka innák nézését, amit a leányra vo- leilck és ejjy nübmüg arra gomUfll, 1941. -aprili» 8. A Biztosító Intézetek Országos Szövetségének íelhttrasa ¦ jsazdntársadatomhüz A BIOSz legutóbbi ülése a mezőgazdasági biztosítások hely zctével foglalkozott különös tekintettel arra, hogy most indul a jég&iztosltási idény. Megállapítást nyert, hogy az elmúlt esztendei árvizek és talajvizek károsan befolyásolták a jégbiztosítást, amelynek minél szélesebbként igénybevételéhez pedig országos gazdasági érdekek fűződnek. Megelégedéssel állapitolta meg a szövetség, hogy az elmúlt esztendő igen rossz jégverési viszonyai és igy az erősen veszteséges kárhányadéi lenére a jégbiztosítást vállaló biztosító magánvállalatok a díjszabás rendezésénél a folyó évre csupán a legszükségesebb mértékben emelték a jégbiztosi-lási díjtételekéi. A BIOSz a jégbiztosítások elterjedése érdekében országos propagandát indított s ennek megnyerte a kecskeméti, a kaposvári, a szombat-, helyi, a komáromi és az ungvári Mezőgazdasági Kamarákat, valamint az Erdélyi Gazdasági Egyletet, amely Erdély részére kamarai tevékenységet folytat. Az országos szövetség felhívással fordul a gazda társad alomhoz, hogy cl ne mulassza termeiét jégkár ellen idejekorán biztosi tant. A BIOSz szükségesnek tartja külön is hangsúlyozni, hogy idejében megkötött* ko rai jégbiztosítás dija sem több, .mint a késve feladott biztosításoké. (:) - (Tavaszi kabftftfífk) mindegyike, elsőrendű budapesti mti-hulyekhfm kéíztll I,ögujabb modell-kHbatjaink kirakatainkban láthatók. Schütz Áruház, hojiy egyedül... talán inegs* ibadifJ-Itttini?!... Vau még egy ezüst ru. Lele, amit végső esetre tátogatott s ha ilt higwiá Marját 1!... Megborzadt és már tudti, hogy »\'zt nem loszl meg. Tudta és éiwl a tu-dallal ogyszerre lett úrrá a leikén a lemondás, csöndes falaiizunii, anuily az ezer sikerlo\'cn cröTeszluVk klva-lője s szinte megpihen In-nne a?, ember, erezte, hogv vámiu koU s iwgy Marjál meg foftJ.i védeni, ha bármibe is kerül! (ís most is az az érzés uralkodóit cl lenne, amely ott ^rte uMJ, olt abban a leégelt lahjbim, «hóf Marját megtalálta, A nehéz levegőben bujkáló (íflsl, keveredje a rossz ablakon beosonó kőddel, valniü különös, röidőuiu\'i ho-írlályl rajzoH itt arcok kftré s a» egyik kozák ujiM betakiezdott a lrtszílgfttcsb*.\': -- bizony i Kein mondénok műidig itnz:it! Nem! — Kikí — kérdezd vala-kl. -- A l>hlsevlkok! Egy másik, aid a hangja foiényébüt llotye talán a jKirmicsno* íebetett, kő/- Iw vágott: — Mit beáztat?! HiU atföíd kié P-* gyén! Te állni! Azoké, nkÜf nem áoi. gomnk rajm^l — Nem ezt mondóin!.,. He o másik ismét csak közb*v.igoit, látszott rojta, liogj\' nem aok Inraleiii s/oniU l.ele; A íclny folé mditdtn lár^a\'n\'ik szárit szavakat, látszott oz arcán, hogy tetszeni szerelne peki, d« Városi Mozgó, m*— -^a Hartha Failap, Attila HBrbigar, Oakap Sima lebilincselő játékával. A fény és árny filmje ! H>oHaitó élet My A bécsi kedélyesség ebből a filmből sem hlányilk. Marnék klaépS itiftaapban aktuAlia «ilaghipado ElOaílS\'ioli KHínapokon 8,1,9, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, 8 kor Hazafelé Irta: >fj. HuUek«abaobér K<lvln A világ gyászmtséie készfílt. A \\a-Judó hóvllnrr fékv\'e draj)éJlával ^-onla bo az syerj s a szeek kölykei fujtatni kezdlék orz orgonák éJo ebb sipj:iit. A kitörő szélvész tcbolyuBíta ráwi az útszéli fákat, ágiikat tördeli és odacsapta a lábai elé. Nekidőlt a szélnek, 11^\' Vcftikedle mítgát előre a,viharban. — Átkozott orosz pusztaság! De ment! Hajtotti a vágva. Ment, mert a lelkében, éli a faluja tivoli képo s a vágyódása motor volt, gép, qmety ville vakitö havon, csírnasE erdőn, kjcl\'cii országon át. Menekült a hadifogoly. Kormos, puszta falait közé értj égnek síró, üszkös gerendákhoz, amelyek ugy meredezek fölfelé, mtatlifl vádoliií akarnának valakll, Minden ottpos látvány voll, nem is nagyol) nézte, csuk vahnii mozgásra pillantott cSdúlt. Ertv gjerek-leány ám, panaszba inc-rcvüTl Wccol az egyik ház kiégett ajtajában. Tovdl* akart menni. líifor-dúlt. A telke kezével az\'«h>é le^yinteu kn/ioinlnVvn, dc azután mégis osok mcgiillilolta vjjfeml éi visszaforditotla A fejéi. A leány á-wi és nézett uhura. Az ar. cáré volt iivi és nagy feicio szemébe, hogy fél és remegve vár.mégis valikit, aki megsz-ibadilja. Tc!ic;et ensége olt rimánkodott " jenién, niintli i a fé\'e. lem nz isiueivík\'W (.¦mU\'i\'l^ és n luft- gány Iforzahna között té]>elödiie. Az aj\'ea olyan s\'oll, mint az első alamizsnáén kinyújtott tányér, «mclyct még vtssza.vlsTizalm\'- a szég\\cn, be a pi tollas láesik. — Hogy hívnak? - kérdezte lö\'e a szökevény és érdes, rekedt ,volt a hajlítja, szinlo rozsdás a tok hallg:ilás-lól. — Marja; -- mondta a lány és uj féelem fűt ki a széniére. — Félsz tőlem? — ^kérdezte nz ember csodálkozva, meri nem gondolt orra, hogy hónajH>s vándorlása atalt bosszú, szőke szakáll nöltc körül az nrcát s hogv a sok nélkülözéstől iikza-sau csillog a szeme. N\'ézle ctt a in.\'g szín\'e gyerekei s poklokon, ázott li-vésziirkokun álmcntctl énje mosl tífiüi valami uj, régi\'öl jölt ent/ket kezdte újra érezni a szereidet. A beány níít* pz arcar és icincgelt a hangja: — Egyszer Kazánban láttam a Jézus Vrai! S le, bátyuska olyan vagy, mtnt olt a nagy ikon Krisztusa! •lólosíí mosolyg;is jüit az emberbe és cgi\' lemondó sóhaj: — Messze estem Ifile, Marja! — és kézenfogla a leányi. í-.s vitte magtival. Már napok óla mo-iioi s ha visszagondol! ai-ni, hogy csaknem otthagyt i hogy tudja [sten, ini Volt.»Z az érzés, amely visszifordilolti. hogy mi lelt volna \\ele, h.i olt hagyja a rom.ik közöli, - dszoiuH a meVc. Megszo-lelie, — csak megsegíi az isteni gou-do\'la és ha luízaérck még majd meg tnk- a vásárig\' díványhoz. Mindenkinek érdteke, hogy ezt a levelezőlapot kilötlse és minél ©lobb postára adja, hogy idejében biztosítson magának kellő szállást a vásár idejére óriási idegenforgalmat lebonyolító fővárosban; .;* (:) «ALAI ItöZLöNY — (A nagyheti szertartások sorrendje a Szt, József plébániában) Nagyszerdén, ruigycBütörlökön és nagypénteken délután 1 órakor Jeremiás siralmai a papi zsolozi-ináv ü kapcsolatban lesznek megtartva. — Nagycsütörtökön déWlötl !) ómkor ünnepélyes szentmise, a papság és a !úyek közös áldozása. Utána oüár-foszlás. Nagypénteken délelőtt 8 órakor szent keresztüli ájtatosság. !) órakor csonka mise passióval, a nagypénteki könyörgések kei, a szent Kereszt képletesével, A csonka mise u án Szentség kilétet, szentbeszéd, ligész nap Szent-sfgimádás a Krisztus koporsójánál. Nagyszombaton 7 órakor tatszenléjés,\' n tnisvéÜ gyertya megáldása, keeszt-kulvizAzentolés, ünnepélyes szentmise. Bélben megszűnik a böjt. A feltárna-dási körmeacttre vonatkozóim a hirdetést 6 templomban adjuk meg. ligész poj»: Szentsóguná dás. Hu .vHv.isarn.ip reggel a 6 órai szenlnuV. titán a húsvéti eledelek megáldása. A szentmisék sorrendjei mint ttrifwpeken. .Hu?vé> hétfőn reggel ti órától kezdve este 7 óráig Szenlségimádás. Kérjük a kedves híveket, hogy a SzenUégimádáson minél nagyold) számban megjelenni szíveskedjenek, — (A megyéspüspök Keszthelyen) A Szociális Misszió Társulat teszt, helyi szerveze\'.c áprjlis 21-én, 25.én és 2G-án szociális tanfolyam, jt rendez r keiesztény nötársadalom részÁie* Április 24-én ^ közgyűlés tereiében dr. Czapik Gyula veszprémi megyéspüspök is előadást tart. — (Doktorráavatás) Dr. Almássy Gyula n igykanizsai törvényszéki tanácselnök fiái, Dezsőt, u minap avatták a szokásos ünnepi keie-lak között a budapesti Pázmány\'Péter Tudományegye.cinen a jogtudományok doktorává. — (A teltámadásl kórmenet) a rendkívüli viszonyok miatt sem marad cl Nagykanizsán. Hogy a két plébánia körmenetét egycsUikx (ami egyetemes katolikus szempontból Ls és mindenkorm a legcélszerűbb voSLna), Férj és feleség hat hónapi fogházat kapott. mert drágábban adták falusi boltjukban a cukrot és a petróleumot A nagykanizsai törvényszék u/.sorabifósága cl/ítl ismét árdrágítók álltak vádlottként. A liivatalos figyelmeztetések, rendeletek, ármcgállupUások, söt a nagykanizsai törvényszék által is már meghozott súlyos Ítéletek, ugy látszik ínég mindig nem térítették észre az egyes vidéki kereskedőket, akik visszaélve az egyes cikkekben mutatkozó hiányokkal, a megállapítottnál drágábban adták az árukat. Ezúttal Iienkes Pál várföldei kereskedő és felesége álllak a vádlottak padjánál. Az volt a vád ellenük, hogy a petróleum literjei 52 fillér helyett fiO fil- léréri, a cukor kilójál pedig a megszabott 111 fillér beívelt 11 li litllérért adlak. A kihallgatott tanuk mindenben igazolták a vádat, mert Benkesek minden vevőjüknek és üzletfelüknek illyen áron adlak a cukrot és petróleumot, tehát az árdrágítást folytatólagosan és üzletszerűen követték el. Az uzsora-bíróság épp ezért Iienkes Pált és Iienkes Pálnőt egyenként Itathat hónapi börtönbüntetésre jléltc árdrágítás címén. Az ilélet nem jogerős, mert a Iienkes házaspár semmiségi panasszal élt a Kúriához. vagy külön-külön tartják-e meg, még nem tudni, meri a megyéspüspök erre vonatkozó rendelkezésit várják. A körménél minden körülmények közt olyan időben lesz, hogy még világosban befejeződjék, tciiál u körmenet tartamára uz ablakok kivilágításának nem h\'-sz akadálya. Meglehet, hogy a können-t utvonala módosulni fog, ezt a Znftii Közlöny idejében közölni fogja. — (Halálozások) Ozv, Wolford Bélán - szül, Doroghy Kömiüi Muraszomenyén örök álomra hunyta le szemét szerettei körében. Vasárnap délután helyezték végső nyugovóra a nagykanizsai r. kai. leinclö-lícn. Az elhunyt úriasszony a szeretet és jóság Jegyében élte áldásos eletét, sokak szeretete kiséri halálában is. Koicnlsy F.ndrc muraszcmenyei vczelj-jegyző anyósai gyászolja az elhunytban. — Kerkay Béla m. kír. százados, m. kír. hadhizomi személyzeti p nancs-nok, 11 éves korában rövid szenvedés után Lentiben meghalt. Temelese vi-sánuvp délután volt nagy részvét luaftett , • - Naptár: AprtlU 8, kedd- ltom. kat Dános pk.. Protestáns Lldla. hr. NI/íih hó 11. látszoti oz is, hogy nem ezt szánta a hódítása Cízközének. Szakállas arca duzzadt párnál közül ugy v\'doglak dö a szemei, mint eiguzüll barlang nyitásán vértanú martafcóc. — Hát miről gajdolsz? Az asszonyokról? Talán ne fegyen minden asszony a mienk?! — Azt sc lauiomt — mondta ismét «z előbbi. — Az Istenről!. Ahogy megjelent közöttük ez a szó, olt vibrált tovább a Dcvwgojif&i s nwtf-változtalta a dolgok és az emberek arculatát. Do a parancsnok cfív< ¦ kx-sa-jwlt ujrn: — Meri OZt mondják, hogy nincs! Ilat von? [iát ha van, hot van? Mutasd meg te Isten báránya! — Félünk lóié!... Mitől, rettegünk, lm nincs? — mondta az előbbi s a szeme elmerengett a gondol Ján. — Ki fél?! — csattant az előbbi löng. — Rn nem vigyok gyáva! Ta-Wy ostyát loptam a minszki templomból és klvittem a mafktoif mögé, oda az urasági fenyveshez. I-\'egya is velem volt, meg Jareinics. Ok is mfg-mondhatják! Megmutattam nekik az ostyát; ijedten nézték, hogy mit csinálok. Ide nézzelek jámborok! — mond. lani és rátettem az ostyát egy fatönkre *> rápuskáztam. Az ostyátokra)... Hát gyáva vagyok én?! NohátI s hogy most már biztosan elúszik * l\'átorságát, a vakmerőségét, büszkén jártatta kórul a szemét a hallgatókon. A menekülőt most látta meg először 8 megállt rajta a szeme. Nézte az ar-cál, nyugodt, sok szenvedést mondó tekintetét, Úszta, erős, kék nézéséV amelyet reá szegezctl s lassan oluia>. kódott rajti a borzongás. Az a két szem a megértés Fenséges nyuídmá-vat nézett a rádöbbent emberre. Szeli-den, mint ahogy a nap csókolja a rögöt. Az orosz tétován nézett maga köré, újra vissza, arra a tiszta arcra, — ke-resztet vetélt éí borzongás fogta cl. Hold Isá pad tan megmozdult a szája s nem lianggal, csak az ajka mozgásé, vat mondta: — Krisztusi... Rádöbbent szemekkel hajoll azutin előre, föl akart emelkedni, mintha ujni mond.mi akarná azt n nc\\«l, amit nem mer, — de mégis ujríi k: kel mondania; reked c,i, szinte kiabálva: — Kríszus! — és súlyos testtel vágódolt végig a padozaton 1 Iia!oltszín:o sápadtok az arcok! Volt, nki nehéz mozdulallal ereszkedett térdre és ugy verte u nu:Í3ét! A hullott emberen meg sárgán, réHme.gBi írónőit a Halál. . i A férfi a leány váltára boritolti a köpenyét és nyugodt lépésekkel kiment ve\'e az ajtón. — MegholtI — mondta a leány. — Megbüntette az Isten, mert nem Intt li-jHn"... A menekülő visszanézett n házra a mikor látta, hogy nom ,mozdul «tnf-mi, előre muuitotl, arra, am|6in a db> rengésben távoli hegyek körvonal ii látszottak: — I^aigyelföld! — mondta éa sie: lőajtbbre fogta a lépéseit. — (Befejeződtek a lelkigyakorlatok) Eredelifeg ugy vott, hogy a Jézus S»ive egyházközség állal :i \'refisöUmfp-lomban rendezet kfíklgy\'akorlatok hol-jüip tegeződnek 1*. Tekűi.etlcl az általános helyzetre, tegnap este pehm pie-lálus bejelentette, hogy ma reggtí) fe-jeztídik be Q fériiak Jclkigyak^ilula, Ma reggel fél 8 ór.ikor iszenlmise voít, amely .dalt sok lérfi a szentségekhi-z járult. A város tirsaddmának minden rétege képviselve van az élen Fidó Ferenc világi elnökkel. Pebm apát féJ\'fi-sciegct katoüku\'í hűségre, buzdította, majd megáldotta Őket. Ezzel az élménybe ill.\'í leiklgyakoratok véget ériek. — Befejeződött a viSútasok le4_ klgyfikorlala is a teivncek temploma-bon, amit P. Slmlcza .Sebestyén fe-lencOs házfőnök veze.ett három napon ál. A - vasút isok lolkigyakoiSitán részt vo;t a hátahnas nigjkaiiÍEsai vasttlas< csatád és hozzátartozóik, Geizlcsy Jenő állomásfőnök, Amló Károly fütő-házi főnők és Borbu\'n osztálymémők vezetésével. Több mint ezer VBBütis és csnládtag járult a szentségekhez. Sebestyén atya beszédével ért véget a nagyon szépen sikerüli visulas loiki-g^vnkorlat, amelynek rendezéséért Gesz-lessy állomásfőnöknek jár elismerés. FERENCJOISEF KESERŰVÍZ Matsuokai és Molotow három órán *t tanAosko- lOtt Monekva, április 8 Malsuoka japán külügyminiszter tegnap liárom órás kihallgatáson jelent meg Mololov szovjet külügyi n6pbi*-tosnál. A tanácskozik baráti légkörben folyt le. tlttána Malsuoka az Aflami színház oJŐíidúsát nézte végig. A tanácskozásukul Matsuoka kezdeményezéseié ma folytatják. Boriin, április 8 Malsuoka táviratot intézőit llibbcn. trophoz, amelybcp sok szerencsét és sikert kivan Néntetor&zagiiAk a balkáni háborúban. Az ir követ Rootnteltnél Newyork, április 8 A washingtoni ir követ tegnap hosz-szas megbeszélést folyt itolt Itoosevtat elnökkel. Írország tennéuyoket, íú\'fig 11(1.000 ltomul búzát akar venni és ruméli, hogy az árun kivűl száattilóltijó;-kat is kap. \', "\\ A törvényhozás mindkét háza gyászülésen emlékezett meg gróf Teleki Pálról Budapest, április 8 A képvisolöluU ma dékÜŐlt Teleki Pál miniszterebiók •\'.i.u.ni^ alkaJináixlu gy:Aszülésl tuiott. Az ideien Tasiu\'idy Nagy András elnök kegyeleies szavíílr-kal emlékezett meg Magyarország nagy fiáról, Ilangsutyozla, liogy gróf \'I^eWti Pál az önmigunkhoz való hűség törvényét tartotta szem elölt s egészt élete önfolátdozás voll nemzetéért, fíte. lénck ismertetése közlK-ji rámumtoti arra, hogy Teleki Pál mennyire szerelte az embereket és a rWff\'fáflff* El-liatározásaii sokszor belső lolki gjöt-rödés előzte meg. Mindez nemzetéért voll. Halála nemcsak a magyarságot, hanem a külföldet is megdöbbentett*. az egész világon elismerlek, hogy faagy ember és nagy államférfi voll. Az elnök tftyaalatára Teleki. Pál emiékél jegyzőkönyvben órökitelle meg a Ház, majd a húsvéti szünetro való tekintettel ebiapolta magát. • Ölést tartott ma délelőtt a Wsöliáz ís, ahol gróf Széchenyi nerlatin enj-iékezcll meg az elhunyt mnüszlcrowvk,. rőt. Uj rrtagyar követ Bukarestbon Budapest, április 8 A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére galántai Nagy László követet nevezte ki a bukaresti magyar követség élére. Gumihulladékot minden mennyiségben = veszek. = Szabó Antal sporlizlete Nagykanizsa 46 8 ZALAI KÖZLÖNY im, április 8 (Folytatás a 2. oldalról) sekély-járatú hajókra rakja át az árut és igy szállítják a kbebb kikótőkön át partra, báj- ez nagy késedelmet je. leni. i \'\' Az Ungot gépek az éjszaka ftSzak-némelország ellen támadást intéztek, de bombáik csak kisebb tüzeket okozlak. Jugoszlávia telő] is l>e akart liatohii egy angol Kép Németország tóié, ezt a légvédelem leszállásra kényszet\'itttte, Gnydn ¦ szerbek Alma-doxateairól rtóma, április 8 r.ayda az cseimnyckhez fűzött magyarázatában hangsúlyozza, hogy az olasz nép sajnálja, hogy a\'jugoszlávnk egy imi>erialista cso|>orttói vezetve Orie nz ulra lépek. A szerbek Klagcnfuitt-ról, Triesztről és Albdn\'Aról álmodoztak, turnék ©\'lenére a tengely szivCion látta csatlakozásukat a hármaiegyez-ménylioz, síit Szalonikit is a jugosztó. voknak ígérte. A félrerugott egyezmény után most lássák a követkzemó-nyeket. lleriin, áprjlis 8 A l>crlini juiíoszláv kővel ehitnzásá. *al kapasolalban közlik, hogy a kö\\et kedd reggelig még nem lépte át a német liatárt. A német hatóságok azon ban nem ncliezeUk meg eSutuását A jelenleg ellenőrzés alatt álló Alkalmazottak nyilvántartási füzete már kapható lapunk nyomdájában. Japán tisztek a nemet vezérkari szálláson. (Foto R. D. V.) tűzhely és sütő használata megkönnyíti a háztartási munkát. Bérelhető akár 1 hónapra is a DRAVAVDLDYl-nÉI Sugár-ut 2. Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, Üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala Készítünk ; mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseire!, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. TELEFON: 78. Gyártunk: üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeleket és tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fali.naptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. Szám atatt. Kouoa Kdlmáij, Brunn«r Gaaxtávaá szül. K4>ti Julianna, dr. Konc* JobC, vitéz Nádas? Jóíuofuú Szül. Kinti Máiia mint gyermekei és az összes rokonság nevében a legmélyebb fájdalommal Jelentjük, hogy forrón szeretelt édesanyánk özv. Kántz Kálmánné, szül. Kugyeray Aufnaxta, posta-táv főellenőr özvegye folyó hó 7-én a halotti szentségek ájtatos (elvétele után, 82 éves kora ban visszaadta drága lelkét a Mindenhatónak. Drága halottunkat folyó hó 9-én délután 3 órakor a róni. kath. temető halotlasháraban fogjuk beszenteltetni és a családi sírboltba Örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise-áldozatot folyó hó Ki-ón (kedden) reggel 9 órakor a szentferencrendlek plébániatemplomában mutattatjuk be az Egek Urának. Nagykanizsa, 1941. évi április 8 án Kagy*r*r Taré* nővére, Kint* Kálmánná SZÜL l\'rick Honn, dr. Koncx JanönS szül, Barim Sxabó Mártiit me-. nyel, Innw Gaastár, vtlfaNádasy Jáxaal vejet, Konse Eadre, Konex Béla, Nádaay Mlklói. Náduy Zanial unokái ES 8 2$ *T ÍJ S eredményt csak ugy ár d, ha Mrdétésdt a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNV-ben adja fel. Kiadóhivatal PőatS. (az udvarban.) Tel. 78. APRÓHIRDETÉSEK U.\'Ahird«l4« dija Ént— 4« Opnapn.p 10 uoím ¦¦o rolnin további wo 0 fiilír. htlkoznap 0 iiA!3 «0 Fillér. mln<t«n további írd 4 llllír. ADAS-VÉTEL Braanbarel s*ó», tatai darabot, tatai brikett és klsgyórti dsrabosszén — mennyIségkorütoxái nélkül — kapható: Fischer litván cégnél, Eötvös-tér 8. Telelőn 212. 1025 Oroaxhal olcsón kapható Kelemen Rezsó cégnél. 1024 LAKÁS-ÜZLETH EL YJStO BalatonfanyvaBan azonnnha kétszobás villa, mellékhelyiségekkel kiadó. Szabó Antal sportllzlet. 1023 HAZ ÉS INOATLAN Több adómtntes magán- ás bérháaat, házhelyet, szÖlöt és földeket ktxvetlt Pspp, Telekl-nt 8. 2303 ZALAI KÖZLÖNY (¦¦\'IH.muni NAPILAP. Oadja r ..KSigudaiigl B, T. Nagykailzss". Pelelóa kiadó : Zalai Király. Nyomatott : I „MffHUtdaííel H. T. Nagyhírűm" •y^odájálsa Karykanlcaafl. (Kroadáirt tejel > Zitti KirarjJ 81. *»lolj«w 81 trim. Adakozz az árvízkaroiultaknakl NagyaanUia, 19«U április. 9. szerda álra 12 fill. ZALAI KÖZLÖNY mjial/u wlktaup ,iíi„i.i„. politik*! napi l*i »\' Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Előlizctéai\'ir*: egy hör» S peng6\'44 Sícrkesrt6»égi ta AúbMmid Ultim: 40HS4r. A német csapatok utia megnyílt Szaloniki félé A német csapatok elfoglalták Üszkfib városát, amely 100 km-re fekszik a bolgár határtól — A görögök balszárnyán a németek, behatoltak göröj? területre — Az elvágás veszélye fenyegeti a keletmacedónlai görög csapatokat A német csapatok elérték az Aegei-tengert A iiénu\'\'. csapatok Jugoszláviában és Görögországban az utrobbautasok és terepnehézségek ellenére is tovább haladnak előre és az elmúlt nap is tért nyertek. Közben sok nehéz és gépesitett üteget is zsákmányoltak. Sok gyalogsági lőszer is a németek kezére került. A zágrábi rádió közlése szerint a városban tegnap több légiriadó volt. Bombák azonban* nem hulltak a városra, mert a német gépek csak átrepültek a város felelt. Rómából hivatalosan megolfolják > azokat a külföldön terjesztett hineket, amely szerint a jugoszlávok megszállták volna Hűmet, Zárát és Skutarit. A németek elfoglalták Ü&Kküb városét Róma, április 9 A Topolo di Kóma berlini szerkesztőjének jelentése szerint a német csapatok legjelentősebb sikere Skopolje (Cszküb néven szerepel a régi térképeken. A szurk.) elfoglalása. A város elfoglalásának több jelentősége van. Egyrészt, az elszigetelődés-veszélye fenyegeti az egész észak jugoszláviai csapatokat, másrészt a német és olasz csapatok érintkezése megvalósulás előtt áll. Fontos azonban Szkopolje elfoglalása azért is, mert fontos közlekedési és vasúti csomópont és lehetővé teszi a Vartfar völgyében az elönyomulásf Szaloniki felé. A jelentós szerint\' a németek északon ls jelentős eredmé-nyéket értek el. Ilt a fő elönyomulási irány a Száva völgye felé irányul. Az olaszok elfoglalták a. Csapatorhagófr Roma, április 0 A jugoszlávok tegnap nieg-kiíiéroiLék az ührida.tónál,hogy oldalba támadják az olasz csapatokat. Az olaszok azonban idejében,észre vették a jugoszlávok szándékát és tüzérségi, tó* moguU\'ussal.birtokukba vcLték a {•sapa-ta, bágotl, amely jelenleg is olasz kézen van. Így az.ola- szok félkörben a tengerig és fel Szkutariig egységesen tartják vonalaikat. Olasz részről közlik még, hogy Sterezza olasz miniszter Fiumei, Abbáziái és Luuranm látogatása világosan, bizonyítja, hogy Fiume* nincs jugoszláv- meg-szállás, alatt A németek elvágtak a. szárazföldi összeköttetést Görög- és Törökország között fiori. Görögország és Törökország közt a száwzlöldi összekntWtca.raeg-szuot. Szófiai jelentés szerint a görög--jugoszláv tatáron benyomuló neme-teknek a Struniioa völgyében két horvát záexJóalj:A*,.náay. tábori Üteg letette a Umwarf. A horvátok leütötték szerb fe\'eltcsei-kel és- kijelentették, bogy nem hajlandók harcolói Görög jelentéi a német előnyomulásról helységet .elforfaM- .m?W 11 Vanda-völgyétől keléire görög. Icrűtetro nyomulták. A könnyű\' görög\', gápcsilcti örök a számban, és a minőségien ha-soulillwtuiUuiu\' fölényben lévő Pííen- Buttopest, április í) A ma déü. J)adaucsti: sajtó- részje. tesen, baszániot a \' német siketekről. Az Üj Xcujaedék zürichi jelentése szo-rint iniiiminitbol olyoji hlrok érkéz-lek, hogy !1 török határon a németek benyomullak Görögországba és leküzdi, ve ei csekély,eAeatáttast az:ßgeLlienge. r\'g njeaníttaJc előre. A pest ; ériesüJósoi szerint RVaáme* lek két helyen is oíérléik az f. Atljúu, április 9 A keddi görög luidijeícaiés a. következőket mondja: A hot-\'szárnyon hétnél gépesített osztagoktíak sBtieruit " Hörög -jiujoszlúy liAtaroa Flprlani seggel szemben csak pár óráig tudtak védekezni. Az állások feúkfásávai- az ellenség Szuloniki fe/é nyomul. Ktaé\'t-niaveaön iában az n veszély fenyejKtt í* görög csapatokat, hogy o\'vágják őket\' n tóbM orsza^észeklől. Miért fontos Űszküb el-foglalása? A németek által elfoglalt Skopolje (lörökül Üszkiib) a jugo- szláviai Vardar bánság fővárosa, a Vardar folyó meilott: Foulos v a suti gócpont, mert erre vezet azj egyetlen vasúti, vonal, amoly Jugoszláviái\', és.. Görögországot összeköti. A vasút; aiVardanvöl-gyébon\' halad és mmdkottÖ Sza-lonikibc vezet. Skopolje 05XIQ0, lakosú, város és vasúti gócpontja mcllbit oíaj és gyümölcskonzerv iparáról\' nevezetes. A város elfoglalása* val llulgáriából Albánia félé a a fele utal megtelték már a németek és egyrészt a Vardar- vÖJr\' gyében szabadon mehetnek. Szaloniki felé, másrészt teljesen elvághatják ujabb 1U0 kilojnétw-nyi elóuypmulással, a görög ér jugoszláv frontot, ami Jugoszlávia teljes bekerítését jelenti. A Szaloniki; felé töriénőielfinyo-mulás Görögország kettévágását jelenti. SIS kranre állnak a németek ax albán határtól Tirana, április 0 A Steranl iroda jelenti; Iiogy a keiül jelöl\'benyomuló német csapatok elfoglalták Hunélt majd déli és nyugati! irányban terültek szél. Macedóniában Ku-manovát foglalták ol. A benyomuló németek kedd délután érték el Skopoljet, majd tovább baladva már csak: 25 kilométernyire állnak légvonal- ban, az albán* határtól. A; jabbV szárny Nis felé fordult, mig, balszárny az angol\' és> görög-csaputokal-.igyekezett-elvágni- & német, csapatok. «• szárnyai is, már fedezve van, igy az előnyomulás tovább haladhat. Kedvezően befolyásolja az előnyomulás! az- albániai helyzet is, mert itt oldalba támadás fenyegeti az ellenséget.\' A\'jugoszlávok e/zárták a\' Vaskaput Róma, április 9 A jugoszlávok íezárták a V.-^kaput négy. . ¦;<,. „{•_¦\' teli. hajét sulyesz-tct- teft ot Ti szofosban. A Mcssagero írja, hogy Genova ki- kötöjében iefoguatak kJét jugotusUv Imjót,\' La IJneal jelentés szerint a Földközi-tengeren lefolyt tengeri ülkőzetbcu egy aiigoí hiijó oTsülyedt, négy suif\'o-san megreng^ódótt Utrakészen az angol hajók Pireusbao Szótia, április 1) Görög körökben nagy fettünést kellett, hogy a Pireus kikötőjében íevő angol száJBitéhajók, anielyékneV már legnap éí kellett voOia liagynluk a ki. kötőt, még mindig, nem szedték fel a horgonyt A jelek szerint a hajóhad készen filj arra, liogy. elwíéílttsa Gő-rögországboM a nemrég partraszáJt angpl csanatokait. Bulgária élénken figyeli a macedóniai eseményeket Szófia, április 9 Filov bolgár miniszterelnök legnap politikai nyilatkozatot tett a bolgár képviselőházban. Hangsúlyozta, hogy a balkáni helyzetben beállott fordulat a tengely akarata ellenére törtónt. Bulgária örült Jugoszlávia csatlakozásának és sajnálja, hogy az események ilyen fordulatot vettek. Bulgária csapatai azonban nem vesznek részt a viszályban, ismertette ezután a jugoszláv látnuüásokal, majd leszögezte, hogy a bolgárok óiónk figyelemmel kisérik a ma-ocdouiai: eseményeket. BulgáHa mindenre készen áll Róma, április 9 A- ¦Stofahi iroda- jelenlésc szerint- Bulgária telekben összeforrva- a tengellye-lj készen áll mindenre, mnri tudja, hogy á Háborúért Ang$ía>é& Amerika felelős. Törökországgal, szemben a bolgár álláspont nem változott. HALAI KÖZLÖK* Roosevelt újból küldőit Jugoszláviáink Newyork ,április 9 Roosevelt clnók ujabb táviratot intézett II. Péter királyhoz, amelyben biztosította, hogy minden lehelő támogatást meg ad Amerika Jugoszláviának. Rooseveltnek ez már második egy táviratot távirata Péter királyhoz. Roosevelt közölte, hogy holnap olyan javaslatol nyújt a törvényhozás elé, amely lehe- tővé teszi az amerikai kikötőkben lefoglalt dán hajók megvételét. . . . tiémet bombázók százai támadtáfe Angliát ; Berlin, április !) Tegnap löbbszáz német repülőgép ismét sikeres támadást hajtott végre Anglia több katonai célpontja ellen. A hajókaravánokai kisérő angol vadászgépek közül a németek kél gépet lelőttek. Egyel Franciaország felett semmisítették meg. Német veszteség nincs. Fegyveres felderítő repülök í>ombakat dobtak Hnrvieh kikötőjére is. Egy nehéz bombától sérülve egy nagy tartályhajó és egy 1000 tonnás hajó oldalra dőlt. A A német repülők fegyveres kötelékei ma éjszaka is bttm\'-, bázlák Anglia hadifontosságu Erős angol légitámadást vert vissza a német légvédelem éftUt. Több asszony és gyermek éleiéi vesztette, illetve meg célpontjai!. A repülök sok tüzel figyeltek \' meg. Egyik-másik lüz öt) kilométerről is jól látszott, A tegnap éjszakai támadásról kiadotl részletes jelentés közli, hogy többszáz német gép estitői hajnalig tartó bombázást hajtott végre Dél- és Nyugat-Anglia, valamint Észak-Skócia kikölöi ellen. A német repülők harminc fontos katonai pontra aobták bombáikat. Sok tüzet figyeltek meg Hull, Norwich, Harwich, Brincio», Portsmouth, Plymouth, Liverpool, Southampton és más kikötőkben. ¦ Az angol légihaderő erős egységei az éjszaka támadást intézlek észnknémetországi parii helységek ellen. Ezúttal is főképp lakónegyedeket találtakel. Sok helyen luz keletkezeti. Kigyulladt kit templom Is. Két ház összeomlott, több meg- sebesült. A légelhárilás meghiúsította a támadás tervszerű vég-relntjlását, igy említésre méltó kár Katonai vagy hadigazdálko-dási célpontban nincs. Négy angol gépet lelőttek. Tovább tart az ariikai angol front felgöugyölése Az afrikai front legjelentősebb eseménye Derna visszafoglalása volt. Olasz és német hadoszlopok tigy látszik, egészen megtőrtélT Kirennikábnn az angol csapatok ellenállását, mert Barco és Tocro elfoglalása után tovább nyomulnak előre. Bcnhazitól már 70 kilométerre keletre járnak a német és olasz csapatok, amelyek eljutottak Seleidimáig, közben sok foglyot ejtettek és angol páncélkocsikat zsákmányoltak, 2000 hajót rendeltek meg eddig az amerikai gyárakban Newyork, április 9 Lee, a szövetségi hajózás elnöke rádióbeszédében azt követelte, hogy Amerika nyújtson segitséget Angliának a tengeralattjárókkal szemben. A javas- lat az volt, hogy az amerikai légierő támadja meg az ellenség hajógyárait és kikötőit. Bejelentene még egyben, hogy az eddigi amerikai rendelés 950 kereskedelmi és 913 hadihajót tesz ki. Bárdosay Láazló: „Teleki Pál gróf tragikus halála egy hajszálnyit sem változtat politikánk Irányán" Magyar MMseKobmW 110 Indulásra készen. (Foto li. D. V.) A Magyar Elei Pártja tegnap délután tartott érteke/Telén mondta el első beszédéi Bár-dossy László, Magyarország uj miniszterelnöke, Ez volt a Bár-dossy kormány bemutatkozása. Vitéz Lukacs Béla elnök üdvözlő beszédében közölte a párttal,* hogy a miniszterelnök levelel intézett a Magyar lílet Parija elnökségéhez* és abban, bejelentette, hogy politikájában egyedül ós kizárólag * Magyar Élet Pártjára kíván támaszkodni. Bárdossy László miniszterelnök beszédében utalt a nehéz lelki küzdelmekre, amelyet önmagával vivott meg, amikor a Kormányzó Ur kívánságát parancsnak tekintve, kötelességének tarlotla a jelen helyzetben kormány vezelés vállalását, Megköszönte a parinak, hogy önzetlenül, minden személyes szempont fél re tét el ével álltak rendelkezésre azért, hogy a kormány politikája és munkája lö-retlenül az eddigi szellemben és irányban változatlanul halacf-1 hasson tovább. A kormány politikájának alapja — mondta n miniszterelnök — s a nemzet egyetemé- hez való kapcsolata rílet Pártja. A miniszterelnök ezután lelkes ünneplés közepette átvette a párl vezetését. Közölte továbbá a miniszterelnök, hogy a párttal a jelenlegi időkben kevésbbé fog tudni foglalkozni; meri a külügyminiszteri teendők érthetőleg lefoglal? ják a java idejét. — Hangsúlyozom, — mondta — hogy a parlamentben is ismerhetni fogom a kormány programjai s ez a politika mindenben hagy halottunk szellemi Örökségé-nek végrehajtása. Nem győzöm eleget kiemelni, hogy tragikus halála ennek n polilikáuak irányán semmit, egy hajszálnyit sem változtat. Ne tévesszen meg senkit semmiféle politikai praktika, amely misztikumot akar teremteni o tragikus halál körül. A kormány politikája változatlanul Teleki Pál szellemében ha lad tovább. A problémákat illetőleg, amelyekkel ma szembe nézünk, Ő mutatta meg az utat és a megoldás módjai. Mi csak ezt követjük és semmi mást. Mit kell tenni, ha megszólalnak N a szirénák? Bár a légvédelmi készültség elrendelésekor azonnal megjelentek az utcákon a közönség számára szükséges tudnivalók, még mindig sokan vaunak, akik nem tudják, mi a teendőjük a riadót jelző sziréna üvöltésének pillanatában és attól kezdve a »légi veszély elmult« jelzésig. Ezért most ehelyütt is közöljük a tudnivalókat, hogy azokat mindenki kivághassa, ellehesse magának és alaposan áttanulmányozhassa. A „Légvidetmt riadó\' jele váltakozó szirénabugás, Ameny-nyiben ismertetett jel bármi )k-nál fogva adható, nem lenne, ez esetben a * légvédelmi riadód ij-h félrevert harangozás, A Jégl veszély elmúlt\' jele egyenletes szirénabugás. Ameny nyjben Ismertetett jel bármi oknál fogva adható nem lenne, c: esetben a >lógiveszély elmúlt* jele rendes harangozás. Légvédelmi riadó-jel elhangzásakor követendő magatartás; n, Utcán, téren, vagy hídon tartózkodó gyalogosok és kerékpárosok kötelesek a legközelebbi olyan házba menni, melynek kapualja (udvara), esetleg bom-barepcszdarabok ellen védelmet nyújt és onnan csak a >légi veszély elmúlt\' jelzésre szabadta* Vozíiiok. * ¦ A lakóházak tulajdonosai kötelesek türní, hogy az utcáról a közönség a ház kapujának belső részében, esetleg a lépcsőházban vagy az udvaron fedezési találjon és a ^légvédelmi riadótartama alatt ott lartózkodhus-sék. Tűrni kötelesek továbbá azl is, hogy a kerékpárosok kerékpárjukat is a ház kapuja alá. jllclőleg udvarára hozhassák. s A lakóházak kapuit\' tehát * légvédelmi riadó* esetén nem szabad kulccsal (retesszel) bezárni, vagy egyébként a közönségnek az ilyen házak kapualjába (udvaráru) való bejutását akadályozni. b) A lakóház (házcsoport)\' légoltalmi őrség az őrség parancsnokának rendelkezése szerint megalakul és riadó-helyét elfoglalja. c) Olyan házakban, ahol már van végleges óvóhely, vagy felszerelt szukségóvóhely, a, •légvédelmi riadó- jelre\' kötelesek a lakók az óvóhelyre menni és a légi veszély elmúlt* jel elhangzásáig, a légoltalmi őrség parancsnokának rendelkezése szerint ott tartózkodni. Ahol nincs óvóhely,, a lakók a lakásaikban maradhnlnak,de nem szabad sem az ablakoknál, sem pedig az erkélyen turtóz-kodniok. Az ablakokat (üveg törésének elkerülésére) lehetőleg kikeli nyitni, ablakredőnyökei leereszteni, ablaktáblákat\' becsukni tanácsos. d) Amennyiben ház (épület), JUh jprlljs:9 ZALAI JLOZLONV nincs a közelben a közterületen tartózkodó gyalogosoknak és kerékpárosoknak szét kell szé-[edniök és lehetőleg árkokban, gödrökben meglapulniok. é) Piaci árusok és vásárló közönség az előző bekezdésben foglaltak szerint, értelemszerűen keressenek diáimat. F) Pályaudvaron feleslegesen tartózkodni szigorúan tilos. Az elkerülhetetlen ottartózkodás alatti magatartást a pályaudvaron kifüggesztett magatartási utasítás szabályozza. Ez uíon ís figyelmezteti a közönséget a légoltalmi parancsnokság: 1. Elutazók kikisérését és ért kezők varasát mellőzzük, 2. Elutazók legfeljebb 15 perccel a vonat indulása előtt érkezzenek a pályaudvarra. . 3. Az érkezők köteleseik a pályaudvari érkezésük után azon* nal elhagyni. g) A járómüvek a közlekedés rendészeti szabályok betartása mellett, az úttest baloldalán, közvetlenül a járda mellett kötelesek megállani. Az előző mondáiban foglalt korlátozás alól mentesek : a honvédségi, a közbiztonsági és karhatalmi szervek, a nientő,-cgycsülelek és a tűzoltóság szol:-gálatában levő járómüvek. b) A járómflvckkcl ott kell megállni, ahol ennek vezetője a légvédelmi riadó- jelét meghallja ; az utcakercsztezésl azonban minden körülmények közöli szabadon kell hagyni. j) A járómüvek utasainak, vezetőinek, hajtóinak (jegysze-döinek) a járműből ki keli száltltiok és az a), illetőleg d} pontokban foglaltak szerint keresnek oltalmat. k) i Légvédelmi riadó t alatt is mozgási szabadságot élveznek : a honvédségi, közbiztonsági és karhatalmi szervek, a mentöcgyesülctek és a tűzoltóság szolgálatában levő személyek és járómüvek. Az előző bekezdésben felsorolt személyek és járómüvek megkülönböztető jelzéssel vannak ellátva : baLjfclső karon piros—fehér—zöld karszalag "Légó - felirattal. A járómüvek jelzése piros-fehér-zöld papírlap, amelynek közepén fekete betűkkel »Légó | felirat van. Légi veszély elmúlt jel elhangzása utáni teendők: a) A forgalom helyreáll és mindenki folytatja napi munkáját. Szigorúan tilos az ácsorgás, csoportosulás és kishitű beszéd. b) Esetleges sebesültek ellátására, vagy károk helyreállítására kivezényelt járőrök, vagy osztagok munkáját bármi módon zavarni szigorúan tilos. c) Éjjel, tehát »teljes elsötétítés, után iclhangzotí t-légi ve- szély elnuttt jelre újból a csökf-kcnletl közvilágítás lép életbe. Aki a fenti hatósági rendelkezéseket megszegi, amennyiben cselekménye nem vonható az 1939. II. t.-c. 181-189. paragrafusai alá és nem esik egyéb súlyosabb büntető rendelkezés alá, a honvédelmi törvény 1939. H. t,-c. 109. paragrafusa alapján büntetendő cselekményt követ cl. Emelkedik az újságolvasók száma Németországban Németországban már majdnem mindenki újságot olvas \' A »Hansa< sajtószolgálat, a melynek egyik szerkesztője Bertlrlama de Colbnna, nem régiben hosszabb időt töltött Magyarországon, jelenti a Magyar Vidéki Sajtötudósitőnak az alábbi érdekes adatokat, amelyek a német sajtó terjedését bizonyítják. A német sajtó birodalmi vezetője, Amann.Mik-sa, bejelentette, hogy a német birodalomban az újságok qssz-példányszáma meghaladja a 25 milliót. Az emelkedés igen nagy, mert 1930 negyedik negyedében naponta csupán 21,218.104 példányban jelentek meg a német lapok. A legtöbb újság az előfizetők körében fogy, mert mindössze 2.5 millió lapot adnak cl naponta utcai árusításban. Az intézmények, újságírók és hatóságok kapnak csak tisz-telelpéldányokat, ezenkívül csak » korlátolt arányban megállapított mutatványszámokat szabad díjtalanul szétküldeni. A 25 millió példány nem csupán 25 millió újságolvasót jelent, meri ha számolunk azzal, hogy egész családok olvasnak egy-egy újságot, megállapítható, hogy Németország egész lakossága az egészen kis gyermekek kivételével — újságot olvas. Hasonlóképpen figyelemre méltó emelkedés mutatkozik a könyvfogvasztásban is. Ma már egy könyv 100.000-cs példányban való kiadása nem ritkaság, 10 évveUezelött a 10.000-cs példány is\'jóitfik volt mondható. Ma, már. előfordul az is, hogy Goebbels birodalmi miniszter Berlinben munkálok otött beszel. (Foto R. D. V.) az első kiadásban 10.000 .példány fogy el, azelőtt az ~clső kiadások példányszámai a 3—5 ezer között mozoglak. Természetesen ezzel .párhuzamosan sokkal .löbb könyv is jelenik meg Németországban. Például 1933-ban 21.601 munkát adtak ki, 1938-ban pedig 26.000-nél is több könyv jeleni meg. Az uj eredeti munkákon kívül a régi klasszikusok uj kiadásai is je-lenlős számban fogynak. Befejeződött az 1941. évi nagykanizsai sakk-verseny A Nagykanizsai Maróczy S:ikk Kör lílil évi sakkversenye április (1-án befejeződölt, A minden vasármipi játszmák tiosszu hónapokig elhuzódlak és a verseny lonia-je!Jcgél széthuztákt\' Sok kitűnő sakkozó nuradt táv»>l emiatt, aki viszont a verseny i\'ycn lebonyolítását szorgalmazta, visszalépett. A verseny ennek ellono.ro is értékes és izgalmakban bövojkedő volt. IWán Lajosról már az dhmiU tvLen mint fiatil teliclségrőt irtunk, EX érben nehéz küzdelemben sikB/frtt á harmadik helyre?! az első" ltetyie fcfszök\'-nio. Hompntikus léitek, védc&ező játéka hiányos, kiegészítésre szorul, de kombinatív készsége, ötlolossegc Kanizsán Jojeifleg egyedülálló. Nem azt mondjuk, mintha nála jobb sakkozók nem lennének, do tagadhataetmui "érdekes egyéniség és megérdemelten jutóit 0 ponlbaT az etső liélyro. Stofczer Emil második 8 és fól ponttal. Méltán tipjKiUék Őt az dsö holyre. Hiszen az idei mezőnyben, bár 21 játékos vett részt, nem volt cgycülen elméleti\'efíi\'n-fe\'o. TnJan ez a nagy mezőny télié elbizakodottá és nMiány játékost köny-nyolmücn kezelt és a kél és fél -pont veszteség végzete lett, László hmo harm idik 7 pottt\'al \'Az ö játéka egyenletes és ebben a me-zönybeu mogérdemetten jutott c-rre a FIGYELEM I A ma, szerdára hirdetett mozielőadás elmarad. Csütörtökön és pénteken szünet. Szombaton este fél 9 órakor díszbemutatóban Zllany Lajos filmje Hazajáró lélek aa legnevesebb magyar színművészekkel. helyre. Kis szerencsivel ő is lehetett volna első, vagy második. Külön nagy érdeme, hogy a főtitkár >kidőlésévet< olyan értékes munkát fejtett ki a .íakk Kör érdekében, amire sok fiatal nem volt képes. Negyedik helyen ifj. Vékásy Károly végzett, mig ötödiknek.Németit Ferenc. Fiatal teljctséges J.-\'ékosok, szintén a kanizsai sakkozók erősségei. Nem sok-kat maradnak játék ludasban naán mögött. A többi helyezések sorrendje; g. Kellcrmann Károlv, 7. Gáspár László. 8. Náda&sy Miklós. y. Tóth András. 10. Tábos Károly. \'Szfikulfla vfsszalé. pett, mtg K. Nagy \'hivatali ctToglalt-sájja miatt maradt ki a döntőből. A másodosztályban a vigasí\\erseovt, dl tetve a Vékásy-kupét a kis gftnnazista Fogner nyerte \\-ercflciulI. Fejlődő, te. liclséges játékos, akárcsak a két társa (Nádassy ís Oíispár\',, aki a verseny (lóntőjéljcn szerc|>clt. 1U a második dijat SUmer, a harmadikat a szintén gimnazista Németh István nyerte. Voltak, akik áldozatot hoztak Kuni. zsa sakk-kulturájáért. llogv kik Valtak ezek, az köztudomásu. Eí évl«n megnyertünk olyan kivátó értékes ciiV-l>ereket is a sakknak, akik minden szempontból mértékadó tényezők és kitűnő érzékkef és tudással Ítélik mtg a fiatatság sftHcnű szórakozásinak helyes útját. Bart-» István gimnáziumi igazgatónak esak hálás leltet .Nagykanizsa snkk-éféle. Kitűnő diákokat nevei-az iskolának és az éíetnck is. Fzen az első versenyjn nagyszerűen mutUkoz\'-tak l»e a piarista gimnázium diákjai. Dicséret iljcli meg. az intézet Sokk Körének tan ár-vezetőjét fáradhntatlnn munkájáért. Köszönjük a város közönségének ajándékait, amikkel az idei versenydijak megszci\'zéséltcz hozzájárult. „k-n—1- — (Tavaszi kabátalnk) mindegyike elaffrendtl budapesti mtt-belyakbon keszlll. Legújabb m od all-kabátjaink kirakatainkban láthatók Sohuto A ruh Ar. A .Ferenc József keaerflvix régóta klianöen bevált háxltzer megrögzött ezek [ekedéinél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely sxámos betegségnél ax emésztést Javítja és as Hvágyat fokozza. — Kérdem meg Wottll Egy részeg isszob? mafhiraptr | rendórt Izgalmas kalandja volt február 22-én éjjel a (jtiengery-uli sorompó tájékán Varga József muiörör mesternek. Szolgálati körútján éktelen zajongásru letl figyttlmcs, amit özv. Németh József iié vitt végbe. A rendőr csendre intette a berúgott asz-szonyt, majd amikor az folytatta az éjszakai csendhahorilúst. be akarta kísérni. Az italtól ne-, kibátorodotl menyecske nekiment a rendőrnek, gyalázta, szidta és az ujjába harapott. Végül is a rendőr egy arra haladó autÓl •inegállitolt és igy szállította be az asszonyt a rendőrkapitányságra. Miután ott sem boldogultak vele. annyira részeg volt, a kórházba vitték kijózanodásig. A reud.Öi\'ség feljelentésére most vonták felelősségre özvegy • Németh Józsefnél, akiről kiderült, hogy annyira iltas volt, hogy nem volt szal>ad akaratának birtokában, igy a törvényszék ezt. valamint szegénységét figyelembe véve, mindössze, tíz peugö péuíbfmtWősre UéHe. Az uxsoki sxoios köruvé-i kéu jfolyú ilaraoklMn lör-*——"•¦ — * léut, bógf ft 304. ltoiiv\'d gyalogezred három tiMÜiMAgíja, Fa-**kas litván, Knyed András és Máté György \' összegyűjtötték a lujíyönen .ífivö pi-osaok támadása »J8t hátráló gíAWjteka.t 4» ,fflBguk is ijgJWKt ra-(J»dvit uj rajronsMuailakiiotlHk. Bbl.en YnegálMoHák az immár -eifcmfik lá-jiiadji oroszokat, kivédték támadásai. . kat, jitcghtusttották Lekscfitésl kisírj, leiket és pátfaij hsrrolvn f$t$M$o\\inkt amiij tartalékok mentesítést nem hoz-tök. A tisztiszolgák eme kiválón derekas,. jJsrteyékftny\' és vitéz magatartását azzal jntaümazták, hogy inzok mindegyikéi a kis ezüst,vltúzscgí étteni mefr iöjatették «. mU apriu» 9 FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ Fejenként 3 pengőért szöktették át a lengyeleket a jugoszláv határon é A törvényszék 1—1 hónapi fogházra Ítélte a szöktetőket Kaposvár, április í) Begovácz József, Begovácz György és Gul István barcsi lakosok Potony község határában 51 fogolytáborban levő lengyel menekültet szöktettek j^t Jugoszláviába. A határőrök azonban tettenérték őket és feljelentették Bogováczol ós két társát az ügyészségen, amely ellenük fo-golyszöktetés büntette címén vádiratot adott ki. Az ügy a kaposvári térvény-székre kerüli, ahol azt a törvényszék most tárgyalta. .A -vádlottak a tárgyaláson elmondtak, hogy a lengyel me- nekültektől fejcukint 3 pengőt kaplak. A bíróság a vádlottakat íogolyszöktetés vétségében mondotta ki bűnösnek és mindhárom vádlottat I—1 hónapi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. — Naptár: Április 8 szerda. Rom. kat Komád. Protestáns Erhhr. — \'h*L Nlrwn hé 18; WWtidfl nyitva reggel 6 órától tett ti «tilt \'héttő, esenta, péntek délután i* kaddaa «cées nsp néknakt Jityitn, htgr tópitair Rdhanó élet A nímet filmgyártás egyik érdeke filmjét láttuk te.nap a Városi Moziban. Már a mese ügyesen szövi egymásba a kedvei vidám jelenesei és az é*cl mégrázó tragédiáit. A rím valóbari a rohanó" ételét adja a maga természetességévé\', amely hód szép és könnyedén v\'dám, hol bűnös és go-nos?, v A nvose középpontjában egy fiatal asszonyka áll, aki férje bűnös világából a halálba akur menekülni, kimen, tik azonban a Dunából é-s egy fórfiu és három társán át megismeri az é\'el \'derűsebb oldalát. Á mese közüeti bűnüggyel, fóttékenyséfiigel\' és béjtársi&s-sággnl is bővül. Az asszonyt az ártatlanéra! Ilei\'tlm Feltör eleveníti meg finom, őszinte és clhUelöcu niély játékkal. A férfi; AU1U Hörbiger. Erős, markáns vonásai és játéka ellenére is van tenne valami közvetlen "kedves-ség. Társai is jó színeszek. *!z l*es bécsi beszéddé? is váiósztaQbbé tfoszi a mesét Lümprecht, a film ((ótttlos nendVzöje, aki a sok szép jelenet melleit erkölcsileg is megnyugtató Itt-fejc-zést adott a íirmorák. DBgeMliieiEiüTi vssksrsiksdést — Nsayksalxsa bltan-biian-DiiiH- njm! klpvltttft». wonaler k«rékpáráik mm^w valnaiactálibain. Az a rút valóság... 1 Irta,: SisW Uf» lídes Ihtcnkém, toliet-e ari\'ót a,drága aranyos kis l->z>ike, hogy áloinvirág^s, borzüjigíiló iaváfiz dörömböl a síbecs-kóiíi és eso.dáJjilos, tiszii t^üfcitísío. me rá-i:ávU!an a fyrliakra? \'l\'ijjcnhit éves, Nittos a világnak boldogabb te. iejnt4sc nájji, ha huticutkodó mussi-lyán,..í«iiuak;idiiak a fértfuk\' ís észreveszik l^juíaiíiíiíö, hamvas nöisségét, Hogy\' tiid kaípjgnj, csiiúi^etui rajt a deájsa smilyen kicobbauó wkedvvefl lolkíndezi el az édfií-iuimának\' aíAijabb k.alyajdját. De azért meglialna zavara, baö, édes rému\'ctébeiií ha vlötűenüí egy igaki férfi< nWgszólitbná. Vatfojá-imi fián szcnolmes vaíamoiyik diákiul var ló jába, aWil azonban oTyen jó huoil, kinoztii másodpercnyi, ártatlan szemezésekkel, vagy tuitzó, eró\'Ku szi-: mezeit akadozásokkal egy igazi, feCnőlt férliról. Bfc ArteflJ n, angj-sli ke^vet-tenséfíel azonban egyszeribe «iboritja a nio!c^en érző szh-ecske könny «3 torróságsr, mihelyt rádöbben, hogy tájdaboati ídiet ütött. Ityrjikor aztán éji(z»kákou ál sírdogál és cCtenátfluir Uatkn kedvtósséggri igyekszik gyógy h1 ta\'áSni. t>e tuasít ez sikerirl, mintha mi sem történi volna, kezdi .az egészet olőröd. Ennivaló kis teremtés, én\'geldd, érdemteOen jóbu-át, nkl teljes biz innának lclétemén.w-.e, inaiíten t\'lkának !smiaröje s iinucnisá-gaiflik i\'Oszlvc.öje vagyok, most épreu aira készülök, &ogy csuuyán visszaéljek a biz;5mávat és undok wlsefigíi módjára árulkodj ik \' rá. Hogy t«re-csegjem oi-szág-vüág eHölt bübájoían dorüs íc:sülését, amclynck cmlité;.0kor rozsaplcbu gyúl harmatos arcocskája. I)c nem Indok canalini u kísértés, riek. i . Tündéri ICrzsiki\'nk iu utóbbi időben sokat betegeskedett. Párkányi bá, esi, a háziorvos sze:-\'nt a si»k\' gyen-\' gélkcdís oka cgycs-ctgycdüL a m- íi\'Jula, A családi taLfcs előtt kijeién let le, hogy a rossz-ikaratu szervet e; keW távotilani. E komoly mozzanat lob:), nyolitására egyik íövárosi szuialóriu-mot szemelték ki az aggódó SSftlÖk. A halározU moodhatatlan örömujjongást váltott ki uz ifjú hölgylkVl, aki. nck .száguldó kópzetetc gyönyörűséges képűket veliteli a száj^óriuinj üdülés izgató :*helíí9éfíeirőt. Nem ak-irom részletemi e lehetőségeket, csak éppen felemüieni, hogy lirzsit.e minden:e gondolt és Eelkószuit, Titkos rewánykiedébeiüak köz pont jábsn még egy asei\'cges eljegyzés is szere-1^11. Uywi értelemben tájékozlo\'.t-i ttór-mé-sz«tetwi u barátnőket és az udVarló-kíil is. — Meri ki tudja, mi törtéuV.ct két hét alati egy iíjssi el.\'iko\'ő, gyöno\'öni szttn itóriumban! — mondogatta Jc. lenlűseii. A szünidő e\'m\'í liönaj>jáb.in mcn\'ek te: Undnpesli-c és vonultak In; a s/;ir lialóriunüki, Már maga a Uftomdás is tökú éles voli !1 lu-iya munéjjen. Alázatosan hajbókoló szenu\'lvzet, széptevíi alorvosok é-s elr.igudóiai kedves, ösziVö főorvos rbgtUHu ICrznk.-l, aki JoggjJ hilwtte, liogy m-jst osak körülölte forog az etfési sz n-uórium. Minden olyan volt, jinü\\en"ck már helcklel ezelőtt mo^álmod.a. l-\'ínom Ízléssel líCrcudezelt szobája gyönyörű körire nyilt, abluáii behajoltok a vadgesztenyék. és odd«tm min len-minden hófchérciv tftndököU. I^rzsike odavolt a gyüoü\'örüsi-glöl\'. Ha lftlo függ, akár uhjunm liagytrf volni el ezt a meséié illa környezetet. Különösen nagyszerűvé vált a duíog, amikor a mama v\'sszautAzoU Fehérvárra és a n\'ivér gondjaira biztu lwlcg leánykáját. Az nlorv,»s;}k egymás iiyum:si>.ui látogatták kis l.ecgű-kol és vége-hossza nem volt az ud-varh\'isnik, KrzsikéJik núnt ejy kis Vi-rálynö fogad ti a liódbtnjtot s a„szijv« nokivadultau kal:ma);Ut a l>oldugságtói, — Hogy pukkadom \'k majd a lányok ís hogy féltékenykedik majd Bandi, ha nvndescekel ekuaióAm uokilj — gondolta píjzán őrömmé!. \\"o de hátm volt mójr a fekeli- W-ves, a műtét, anürői u nagy boldogság közei>et!e egészen megfe:cdko ett. Az igazit meg\\\'allva, nem bánt\') votua, lm «/. el is marad. és amikor h.ir-mndn \'p lement q esilKigő, jodifimi-szagn operációs lerenibi1, bizony össze-l>or/(>iigott\'\'i féelemlöl. Uemegií lálkik-kal közeledett a liiütö-aszlalhoz, anleiy körül Eollér áúu\'ws olvilsok sürőgtol;, A főorvos sietett eléje ub>w>l-yogMo. — Jó reggelt, kislány! Hogy osiidt, miről álmodott\'? Vagy inkább azt kér. dezzem kiről? Irigy lósremél ló fickó tekét, akárki logyen is... No jöjjön ¦Széfen, majd felsegítem «ie. u kis nszt.ilkáni. Igy ui! Itctoéieni-nem Klí Csak a fcjtvci intett nemet, mert tartott * UV-e, hogy a hangja elárulja. A toköttózés eUen azonb.m már lian-gosan tiUakozíMí, hagy arra nincs semmi szükség, nem fog ő ntfígmot.-. aaaui sem. l)e azért . .;>aVs csak összc-¦kötőtté\'k hátú\' n (kezét é,s rAövezték az "asztalra. Bele keheit nyugodnia. Riad* Un forgatta a szemét jobbra -tudna és szorongva figyelte az elő kószáiét* kei. Az orvosoknak csalt a szemét látta, igy nem igen ismerte meg okot. Ez*k*-n pillanatokban laláu nem is törődöit veink. .Egysierre azonb.in mégis csak meg-dolitmnt a szivecikéje. Egy csodálatos fényit, imgy, dióbarna saxneu ak;idt fouu ci tekintete és álvllt\'ot rajta, hogy ö még [lyen széj> férfiszemet nem lá-Holt. A képzehxe maris hozsarajsott egy kemény szépvonalu lérfiaraet, n moly méltó keaxle leltet. az lgéx<átes szemnek, r;s nyuinbau etlutái\'o/.ta, hogy akánnilvcn fájd\'ffnias tesz is 0 máiéi, akárhogy keli is sírnia, magába-fojt mimfcnl é.s egy hang-nem jön ki a torkan. Komoly, ü>ott nönc\'í mul-U-kőzik, mert nagyon alüir te|s,uiii a szép szem gazda jáu.tk. 1941. ariiiuP fl. A templomban lesz a feltámadási kör menet KözAHuk tegnap, hogy a le-Uámadási körmenet ügyében tanácskozások fo\'fy-lak. Az egyházközségek vciclöi érintkezésbe léplek az illetékes hatóságok-kal is.\' I\'ii\'ick eredményeként elhatározták, hogy tekinj»t(el az, általános helyzetié, valamint a ceopontc-autáS sokra vonatkozóan fotnátló belügy, miniszteri midoUtezésre, ez idén Nagy. nizsán nem tartják iaaj a feJtámndásl körmenetei az utcákon, hanem csak a templomokban. Budapesten Is csak a templomokban tehet megtartani a feltámadást körmeneteket, még pedig délután olyan időben, hogy a hivatalos elsötétítés előtt még mindenki hazaérjen. — (A nagyheti szertartások sorrendje a Jézus Szive plébánián) Nagycsütörtökön dék&Mt 9 ónkor ünnepélyes szentmise, a papság és hivők közös áldozása. Nagypénteken délelőtt o ólakor csonkamise és szentbeszéd. Egész nap Szentségimád ás. Délután C> órakor Jeremiás siralmai, utánS .Szentségöltétek Nagyszombaton 7.öiakor lüzszenteíés, a húsvéti gyertya megáldása és a kcreiztkulvizsz.cn-lelés. !) órakor ünnepélyes szentmise. Hgész nap Szentségimádás. FeiUJma-ihtst körmenet nem lesz. A szertartásokat délután 0 órakor a\' templomban végezzük. Húsvétvasárnap háromnegyed 7-kor szentmise és a huwéU éte*.ck megáldása. A többi szentmise R rendes időben "tesz, — (Az evangélikus templomban) nagypéntekén és húsvét mindkét ünnepén a déíeüőtti isteni tisztelet meg lesz tartva, mind a hamm sikítom* mai Urvacsora-osztássi*. Tekintettel ózonban a rendkívüli körülményekre, az isteni, tisztelőiek rövidített liturgikus rejid szerbit fognak végbemenni. — tDr. Tholway Zsigmond itthon) Dr, ThoUvay Zsigmond ny. posta* tiivatali igazgató, aki <U erdélyi bevonulás o\'jtö napjától kezdvo Nagyváradon és B kolozsvári |X)staigazgntó«ág- nat teljesített szolgálatot, 8 hónapi HAvoÖéi után tegnap visszaérkezett r Nagykanizsáin és további intézkedésig \'itthon marad: A magyar posta vezérigazgatósága elismerő okk^éJUon kö-fíönle meg dr. Tholwny eredményes erdélyi szolgálatait és irásbeü elsmc-rísél fejezte ki n kolozsvári postaigazgatóság is, amely ünnepélye; és meg-Imtó keretben vett buosut az olt is sejkirányn közéjed levéJkciü\'sétíet kifejteti karlárstól. Dr. Tltolway egy nett* tetlsaüflgos erdélyi fenyőkoszorút ho-Wtt magával, amelyet Kz erdélyi fc-Wneesek küldtek n kanizsai fejome^ok-A koszomt p. Vitális provínoiádts áldotta meg. Nagykanizsa szeretettel "leli ujia keblére Zsiga bátyánkat, aki Vlssattért erdélyi hazájából és niin-lll8 megőrizte szive-leVke agy részének nwleg érzéseit Knn\'zsa számára. — CB AT NOIR " legszebb husvéU ajándék. Csak eredeU csomagolásban valódi. Kapható «r W, 100,250 ta 600. gr. Üvegekben. (:) Német csapatok gyakoriatozása Bois de Bontogne-ban. (Foto R. D. V.)- Légiriadó-mentes napja volt Nagykanizsának\' SElgoruan ellenőrzik mindenfelé az elsötélltést A harmadik háboríts . nap nem hozott ujabb izgalmat Nagy kanizsának. A tegnapra virradó éjszakai légiriadó után a keddi nap e tekintetben is eseménytelenül telt el. A légoltalmi szolgálat természetesen éjjel-nappal változatlan lelkiismeretességgel a helyén volt és őrködött ta kaL nizsaiak álmának és \' nappali munkájának nyugalma felelt. Valószínűleg a télire fordult idő járás is hozzájárult ahhoz, hogy magyar területen ellenséges légi tevékenységei a tegnapi nap folyamán csak Pécsről jelentettek, ahol egy jugoszláv repülőgép Ujpeterd felelt jelent meg, de a magyar légvédelem lelőtte. A gép háromfőnyi személyzeté- ből kél liszt meghalt, a harmadik súlyos sebesülten került a pécsi korházba. Az elsötétítés rendszabályainak tegnap este is pontosan eleget telt Nagykanizsa lakossága. Itt-ott mutatkoztak csak kisebb hanyagságok e téren, a rendőrség azonban minden utcában szigorú ellenőrzést hajt vég ne s a rendelkezések ellen velőket keményen megbüntetik, Budapest, április 9 Mn délelőtt háromnegyed 11 és háromnegyed 1 órakor volt légi riadó a magyar fővárosban. A légive;zély mindkét esetben egy-egy negyedóriíig tartolt. Három nulla hozománnyal akart férjhezmenni egy kis cselédleány — börtönbe került Horváth Margit marcali háztartási alkalmazott egy 10 pengős takarékkönyvet ellopott, azt kijavította 10.000 pengőre és még beleirt egy 9000 pengős betétel. Marcaliban, másutt is próbálkozód pénzt kapni a hamisított könyv alapján a postatakaréktól, de sikertelenül. Végül már megelégedett volna, ha az egyik marcali üzletben kölcsönt* adtak volna a takarékkönyvére, de feljelentés folytán a törvényszék elé került, ahol pénz helyett jogerős 8 hónain börtönt kapott. A leány azzal védekezett, hogy volt egy udvarlója, aki el akarta venni, de ahhoz, hogy házasságot kössenek, egy kis hozományt kellett volna felmulatnia. Ha vőlegénye netm sürgette volna, hogy vegyen ki 1000 pengőt a tr.ka-rékból, ki sem derült volna a dolog, mert Horváth Margit — mint mondja — csak meg akarta mutatni a takarékbetétjét a legénynek, de a hamis könyvre pénzt felvenni nem áll! szándékában. Egy pipára-gyujtás az életébe került egy falbontó munkásnak Szigetvár, április 9 Bors István 01 éves szigetvári lakos napszámos, egy ház lebontásánál több társával munkálkodott. Először is a ház falában levő téglák kiszedését végezték. Közben Bors az egyik falhoz ment s ott a fal alját nézlc, hogy olt van-e tégla. A fal alját mélyen beásva dolgozol!. Munkaközben pipáját elővéve ,arra rágyújtott. Eközben távolabb levő társai észrevették, hogy u Bors mellett lévő fal mozogni kezd. Mozsgai István és lársni oda is szóllak neki: — Pisla vigyázz, a fal mozog ! Bors csakj; tovább foglalkozóit pipájával és visszaszólj hogy előbb rágyújt." Ebben a pillanatban n fal eldőlt és Bors Istvánt maga alá temette. Társai segítségére siettek és a fal alól kiszabadították. Még volt benne élet és azonnal a kórházba vitték ,de mire a kórház kapujához érlek, meghalt. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ — (Menetrendi hlr) - A tegnapi számunkban kOttóit ideiglenes vasúti menetrend szombatitólyi részét lielyesblljük, Nagykanizsáról reggel J.lu-kor Indul egy vonat Szombathelyig és 15.52 órakor Sopronig. Sopronból lUl-kor, Zalaegerszegre* 15.40-kor érkezőt egy-egy vonat Nagykanizsára. ~ Barcs—Pécs foló iüiícb forgalom. — Budapestre indul regííet 6.05-kor személyvonat, visszaérkezik 13.37-kor (ezeknek Keszthelyre is van csatlakozásuk). Egyéb vonat egyik viszonylatban sincs. — (Elfogytak a clpÖ-Igénylési űrlapok) Hétfőtől telteiéit cipő-Igénylési lapokat kérni a nagykanizsai közettnlasi hivatalban. Az érkezett mintegy 2000 űrlap két nap alatt az utolsóig olfo-gyoll. Táviratilag kért a hivatal további Űrlapokat Uegtóbben talpalasrn és borításra igényeltek utafványokat. A hivatal az Igénybejelentések alapján fogja értesíteni az érdekeiteket, hogy mikor jelentkezzeivek az utalványokért. Az igénylési űrlapok kiadása az ujabb nyom látvány-mennyiség megérkezéséig szünelol. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán március 31-től áprüU 6-ig n születések száma íj volt, -1 fin és 4 leány: Szraodics Ferenc kisbirtokos és üodina Máriának rk. leánya, Horváth István napszámos és Mihálocz Mária-nak rk. fia. Vörös István napszámos és l^ajki Má-¦ ¦ii\'m:ili rk. fi i, Puszta\' Ferenc Máv üzemi nlliszt és Imrei Ju-Jjnnnáuak rk. fia, dr. Hajdú GyuVi ügyvéd és Tóth Matildnak rk. fia, Molvercaz Sándor gépkocshozelö és Sánta Teréziának rk. leánya, Ixsdto-vils István lieutcs és TJominkó Veronikának rk. leánya. Házasságon Hivíu született 1 leány. —\'Halálozás 9 történt: MiÜel Terézia rk. 4 hónapos, Vajda Mária rk. 18 hónapos, Rovao-berger Zsuzsanna izr. i napos, Szélig István napszámos rk. 17 áve*, özv. Hasztlcs Iyítjosni Szálai Zsuzsanna v. szegény rk. 77 éves, özv. Deutsoh í Bemátné S inger Regina háztartásbeli izr. 82 éves, Hohl György rk. 7 hónapos, ózv. Göndócs Istvánné Hideg Rózába rk. 05 éves, özv. Jámbor Jó-zsenié SztavOcz Katalin rk. 01 éve*. — Házasságkötés 6 voll: Luülig Andor keieskcdÖ izr. és Vermes f.va izr,, Zadravecz György kárpitos mester rk. és Málnai Klotild m igúntisztvi-elő rk„ Vild Zsigmond (elvált) kereskedő segéd rk. és Tarnóczai Maria rk., Horváth Ferenc gyári munkás rk. és Polgár Anna fk., Szövöd ic* Jstván (özvegy) nyug. Máv fékező rk. és Bcdök Rozália (özvegy) rk., ;RÍtter Ftoreno banktisztviselő rk. és Szerért Anmka Ilona rk. — (A külföldi állampolgárok) kiutazását a kormány kiutazási en-gedélyltfiz kölöttc. Miudazokiuuc a kűi-fötdi állampoigároknik, akik 0 akarják lingynt az ország torűtotét Buda-pcstan a külföldieket cltonörzö Idva-talban jeBentkezniük keh k utazási lát-lamozásért. A kiutazást ongedélylww fel keU mutatni az útlevelet, a !>eulaf zásl engedélyt és a bejelentő lapot, amelyekkel igazolják, liogy itlartózko-dásuk jogos volt és ojeget tellek bejo. Jenlési kótOrzeitségüknok. Azoknak, akik átutazisi engedéllyel bírnak és a legközelebbi vonattal to\\ább utaí* nak, nem kell kiutazási enjjedély, . j ZALAI KÖZLÖNY* IMI, április 9. ¦algooka &aavélte marad Moszkvában Moszkva, április 9 Macuoka japán külügyminiszter moszkvai látogatásának elhuaódása az oltani tárgyalásokkal függ össze. Német kapcsolatok a szovjettel tisztázva vajwak. A mostani tárgyalások a japá,u—orosz kapcsolat okkul vannak Összefüggésben. Macii-oka április Ki^n utazik tovább. Ma esto Leningrádba látogat el. Tegnap a japán követ adott a tiszteletére vacsorát, amelyen jelen volt Molotov külügyi népbiztos, valamint & tengelyállamok\'" valamennyi moszkvai képviselője. Április 30-ig büntetés nélkül be lebet Jelenteni a terményfeleslegekéi BufJftfQsl, április 9 A köze^Ia^ás biztosítása érdekében több lende\'et jiftenl már meg, így azok sorában e\'rendeSto a belügymmLszfer « lemiéuy.k észlelek iwjd^tésének kö. lelezenBégét is. A fdjeslcgok \'igénybe-véio\'o az 50 holdon aluli birtokokra nézve nem történt meg, de sokan a i \'< ¦ is ^mulasztották, Ez a körülmény, nemcsak a közealáfásban okoz súlyos zav.irokat/lumem itz átak emelkedéséhez is vezet. A g$pvn«ÉjÖ-ház most fogja fargyalhí a közellátás rendjelül szótú törvényjavaslatot, a n1*^\' HW!*>" szJft«\'U reiulejkezéseke-l tartalmait uz élelmiszerekkel űzött mn- awwi^WbWaa»^^ A pápa ratjló-szózatot intéz a világhoz XII. I\'ius pápa húsvét vasárnapján az Urbi et Orbi áldás alkalmává! rövid rádiószózatol intéz á világ népeihez. A nÉmpt dlakpfc olaszul, az olaszok németül tanulnak A német-olasz közmfiveJjSsi bizottság kulturális megállapodást kötött, melynek értelmében a jövőben az, olaszországi iskolákban a^ijé\'tnet, a némcfprszji-gi iskQlák))au a/,,oIusz nyelv ta-mtAsaiiak: nagyobb helyt adnak. dennemü visszaélésre. A kormány, mielőtt ez « törvény életbe lépne, utolsó alk-dmat akQr adui iniiidcn ér-dokellnck, hogy btudotcstüf mente, sülve ji.\'iiiiiii.i-,-. i elmulasztott bejei.n-tési kötelezettségét. Ezen Ajfr.iJis 30-ig még mtndonki pótolliatja be\'elentési köte\'ozells\'gL\'ívck esetleges elmuta$ztá>-sál ni ndon büntetőjogi következmény nélkül. A rövidcsen éictl>c\'é|>ö uj törvény londkivül szigorú és több éves szabadságvesztés büntetéssel tfujija azokat, akik a közérdok rovására nem tei:ek o\'tgei a korlátozd rendelkezéseknek\'. kar. — 13.30 A Rádió Szalonzenekara. — 15.20 Gáti" István inolyhegcdüszá-tnaí. — 15.40 Háziasszonyok beszél-gélnek, ~ 15.50 Hengeríts Ilona énekel. — 16.15 Huszin Italig, ttóinkmüt. 17.15 Báidy náuut előadása, — 17.45 Marik Irén zongorázik. — 18.15 1». Gyents András előadás:). — 18.40 Liszt: Tübso, szinkronikus költemény. — 19 20 Krcsz Géza kamt-razene-kaja, — 19.55 Petró Sándor előadása hanglemezekkel. — 20.45 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 22.10 Hang. lemezek. — 23.30 SoOubeVt: nefoozet-len szimfónia. Szerda AlW»<U mW.Uwok UAUfan.p#kM 0.45 Torna. Ilitek. Köriemének H*ngieme«k. — Utána éteeod. — 10 HLoak, — 11.10 NemieUcöai ˇtatjeiső-woigáUO, _ 12 Harangszó. Ilimniife. IdöjárAíjeíaaUs. - 12.40 Hb*k. — 1830 Idojeiaée, időJAcasjafrmtWi. -14.35 Ilink. — 14,45\' Műsorismertetés. — 15 Árfolyamtiirek, piaci árak, élelmi Reálak. — 1G.45 ldöjebpee. Idö. Járásjelentés, hírek. ... 17 Hijek *4e-vák \' Li magyar-oroM nyelven. — lt Hitek. - 21.40 Hitek, ld^járaajeWntea, hírek silov&k és megy*r-Of%*S -nyelven* — 23 Ilink nemet, „Uv, augo| ét francia nyelven. — 0,0 Hitek.\' BUDAI1 EST I. 17.13.,lie>zkárA-zcnciRr, — íg.ia Ju-, Zoltán,. gordoidfAzik. — 19.20 Alnmyi lier Eeicnp előadása. — 18.45 fibey Géza kóliewtftyi mond éa a iktdjó Szalonzenekar,*. - 19.35 Külügyi ne-g\\odérp. — 19,50, Mi, is jövünk., Hangjáték n Nauwwttózi Vásórlíél. - 20.20 (iilár-est, - 2240 l\'erUfi I>aU dgány-zenaiqpie. — 2^25 OiieajttrészJ-tfck iii\'iut\'euuüzrol. CaO törtök. BUDAPEST U 10.20 Felolvasás. - 10,15 Külföldi bjmdé. — 12,10 országos PosUszcuc- luluilouiü • helyi tarOüiedOtaál éa iparotoknál uenzze b«l Német agyú tllzelöálUUhan. (Foto R. D. V.) minden mennyiségben s veszek.« Szabó Antal sioizlÉ liiiii Csillárok. falikarok, éjjeliszekrény-iámpűk egyszerfl és díszes klvlteiben kedvezd részletfizetésre is DRÁVAVÖLGYI-nél SugAr-ut 2. Hirdessen o Zalai íiSzlönyben APftuHIRDETÉSa Dolgos herííjtérty öíreítxaaatony, nw-K«nyoe vagy fatwbb h««««ii4á« vtxete. •il clvílinlnS. Elmenne »ldilu«é« Míllw puikláu. Sfewt«-ulCi 4/b. 10» adAs-vétkl ¦xi»li»Hl mxém, tatai otíiboi, Ulti bilkelt ét klagydnl dir«bo«iín ¦ — moBnyljiíkoiMloiíj néBml — tapintó: PlKbtr cégftl, Ejlyfthlét 8. Teleion 212. 10» ,,/••,*»: ataei.iuihtí,. fiiíekMddl.lthet Vary JoIiiwH, Teleki ul 18; 102», MUI KÖZLtiMV rOLITIKAl MAPMLAh B*4>: .«lignd«ia|MiT. Mtiykitlat". Feleiéi kledé: !«u„i, (Myomdierl leiéi i Iilel luati.} g|, «ffoljwn S2 «sta. Adakozz mx árvízkárosultaknak 1 Nagjaatilsaa, ItMl. április IO. csütörtök Árm 12 «HI» ZALAI KÖZLÖN f p L I T I K A I N»>IU> I fa kWHMiliiM 5. siila. \' I mtBrftp délután. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos íilöllieíésl ára: egy hóra ft pengő 40 tillér, Sierkeszlőa^gi és kiadóhivatal! telefoni 78. sx. Egy nép ébredése (MN. A japán történelem az utolsó 88 évében., azaz 1853 elseje óta, amikor1 Perry amerikai tengernagy az európaiak elölt elzárt kikölökbo bebocsátást kért, megmutatta, Iwgy a japán nép Rt egészséges reálpolitikai gondolkodás megtestesítőié. Semmi uj előtt nem zárkózik el csupán azért, mert uj, egyben azonban minden más népnél jobban ragaszkodik hagyományaihoz. Az ázsiai szigetországot Amerika abban a reményben vonta be kereskedelmébe, hogy Japán mindvégig az amerikai knlmárszcllem szabad vadászterülete marad. Ebben a titkos roményélien Amerika keservesen csalódott. Alig került a macának élő távol keleti ország fiz uj világgal érintkezésbe, néhány évtized múlva már minden in*ás hatalommal egyen rartguságol követelt. Mikor az Egyesült Állomok a spanyol háború után az 18í)8. évi párisi békében megvásárolta a Fülöp-szageteket, hogy hegemóniáját a Csendes-óceánra kiterjessze, meglepetéssel kellett tapasztalnia, liogy nem áll versenytárs nélkül. Á nyugati technikai civilizáció mindéit vívmányával megerősödött, de szellemében nem változott fiatal, ja-pad néj) döntő szót követelt magának azon a területen, ahol a nyugati nagyhalai inak addig egyeduralkodónak bitiek magukat, Hamarosan rá kellett eszmélniük, hogy a nagy kelet-ázsiai politikai küzdőtéren nemcsak az amerikai &t az angol-ausztráliai hatalmi szféra találkozik, hanem mindkettőnek jogigényét egy uj, rottamósan fejlődő nn^yhátalpm teszi vitássá. Kenyértörésre egyelőre még nem kerülhetett sor. Az erőteljes, hihetetlen expanzív politikával, de ¦éppoly erős reálpolitikai éraékkel dolgozó Japán a legkisebb ellenállás irányába fordulva, nyugat felé keresett terjeszkedési lehetőséget, a két angolszász nagfhati.lort.inal pc-dig megegyezést óhajtott. Az orosz--jártán háborút követő béke, mely líl05-bcii Roo\'séVelt Tivadar, az Egyesült Államok akkori olnökénö\'k közvetitésövel a Boston ¦melletti Porlsmoulh-banjött létre, megvetette az ím-8°1 -jrtp^i\' barátság alapjait is. Ez a* barátság azonban nem bizonyult őszintének. Ha -az egyesült Államok smagatart átállna Tü zödő- erdekei ngy- kívánták, az angol pf>liinintíig japán ölten forttnU.-Az 14111 juliusábón !\\ngbn te Amerika kÁzolt megkötött tiilotfs szwzo\'des, inHy a ^lághálwru tttáíi nyilvánosságra került, a nyugati hatalmak ^inVtságánakx őszinteségéről Egy budapesti hir szerint Belgrád elesett A ném&t ős olasz csapatok találkozása megtörtént az albán határ közelében Tegnapi számában már jelentette a Zalai Közlöny, hogy Skoplje elfoglalásával a németek ulja megnyílt Szaloniki felé. Alig jelent meg az újság, máris közölte a rádió, hogy a németek elfoglalták Sislo- . iilkit. amire a- keletmacedoniai görög sereg, belátva a helyzet reménytelenségét, letette a fegyvert. A Vardar völgyében betört német csapatok másik két szárnya, ugyanakkor részben észak felé nyomait, részben pedig az albán határ\' irányában törtek előre. Von Klcíst páncélos gyorscsapatai igy elfoglalták Nlst, majd Üszkübböl kiindulva a másik ezárrty az allmn határ közelében levő Tetovot éa Prllepet vették be. A Stejérországból kiindult előnyomulás ezzeí egyidejűén Marburgot (Maribort) foglalta el és a Dráva déli partján hídfőt épített ki. Délszerbiában többezer katonát ,közlük ti tábornokot ejtettek foglyul\'a németek. Tegnap délig, a német hivatalos hadi-jelentés kiadásáig, 20.000 fogolyról és rengeteg hadizs\'ák--má\'nyról érkezett jelentés Ber-linbe List tábornoktól, a Dél-Szerbiába benyomult német csapatok parancsnokától, aki közölte azt is, hogy a korszerűen, több évi munkával kiépített Métaxas vonalat 48 órán be lűl felmorzsolták. Jelentős sikereket értek el az olaszok is a balkáni hadszintéren. A Száva völgyében előrenyomuló olaszok Kranjska Gorái foglalták el. Az albániai szakaszon több kisebb jugosuláv helvSég került olasz- kézre, itt több jugoszláv csapatot fegyverestül foglyul ej- ság. értekéről meggyőződni. Az angolszász államok szívesen kereskedtek Japánnal, az életlehetőséget kereső japánok előtt azonban lezárták az országhatáraikat. Az amerikai nyugati államok és a csendesóceám angol dominíumok akadályokat gör.- lellek. A görög fronton visszaverve az ellenség támadását, szín tén ejtettek foglyokat. Sikeresen bombázta az olasz légihaderő a jugoszláv kikötőket, több vizi-rcpülfígépet, hajót, raktárát megsemmisítettek. Az elmúlt nap krónikájához, tartozik még, hogy II. Péter király Angliába készül menekülni Várna Bánjából, ahol eddig meghúzódott. Az angliai \'bombatámadásobi mellett Afrikában is sikereket ért cl a tengely, mert Dcrnftn tu! üldözik már a Kircneikaba benyomult angolokat. Kelet afrikában Masaauát kiürítették, az ott hősiesen védekező és az ellenséget tervszerűen fenntartó olasz csapatok. A németek megszállták a jugoszlávok által kiürített zalai határvidéket íMTI) Zalaegerszegi hir megerősíti, hogy a jugoszlávok a zaíamegyci trianoni határvidéket kiürítették. A rédics—csáktornyai vasulvonalon a határ- nál a jugoszlávok felszedték a síneket. A német katonaság most. dolgozik a vasútvonal hélyre*-állitásán. A kiürített területeket a német katonaság megszállta. Ma délelőtt két légiriadó volt Budapesten riadó. Budapesten 12.17-korvolt riadó és 27 percig tartott. Budapest, április 1Q Ma délelölt Budapesten és több vidéki városban Volt légi- Kanlzsától 30 kilométerre történt a tegnapi szerb betörés (Gola, (lotalovo és Zdala közsé- f;ek kedvéért), Pardóemajor í lóit állomástói 3 kilométerre van, alig egy kilométerre a halártól. Somogyudvarhely nagyközség a csurgói járás deli részén fekszik ií kilométernyire a trianoni halártól. Vasútállomása vatt a Nagykanizsa—barcsi vonalon, Herzenee és Vízvár között, de a község a vasútvonalon Innét fekszik, Kanizsától légvonalban mintegy 30 kilométerre. Tegnap, mint jelentettük Budapesten kétszer, azonkívül Pécsett, Szeneden. Székesfehérvárott és több kisebb hetven volt légiriadó a nagykanlzsaln kívül. Még lo som csillapodott az a felháborodás, amelyet a jugoszláv repülőknek magyar városok elleni támadása keltett, máris ujabb minösithutotlmi tá-ntadás történt szerb részről Magyarország felien. Szerb granicsárok Pardócmajornát és Somogyudvarhelyen betörtek magyar területre. Szerencsére a magyar határőrség éberen vigyázott és rövid tűzharc után visszaűzte a 15— 20 főnyi szerb granicsár csoportot. E vidéken a határ a Dráván innét esik 6—8 kilométerrel Egy sötét hang Angliából London, április 10 -; Az Associated Press jelenlése .szerint egy brit katonai szóvivő nyilatkozott: a1-1 helyzetről. Kijelentette ,hogy Angliára és szövetségeseire nézve a helyzet rendkívül sötét. Lehetetlen egy második dünckircheni csodában reménykedni, mert nincs elégendő hajó. A német áttörés rendkívül gyors és meglepő volt, (Folytatás a 2 oldalon) diletiek a japán bevándorlás elé, 1921-ben podig.az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada minden japán bevándorlást meg tiltottak, sőt Délhmerüvát is el akarták -zárni a japánok elöl. Akkoriban nagyon sok japán találta el hibázol Inuk, hogy an- nak ideién Japán először az oroszokkal akasztotta össze a tengelyt. A felkelő nap országának azonban már nem m* rndl más választása, ismét Kj-na irányában kellett próbálkoznia. Am itt ismét szemben találta magát Angliával és Auic- BAIAI jtOZLtUft (Folytatás H I. oldatról) J_ végleg lerántotta a leplet. Japánnak azután is volt alkalma, a sokat hangoztatott egyenjogú-rikával, A ké* kereskedőország az 1922-ben megkötött kilencha-liilmi egyezményre hivatkozva, továbbra* is követelte a háborítatlan kizsákmányolás jogát. Ha azonban azt hitték, hogy mes-terkedéseikkel és nem is leplezett fenyegetéseikkel Japáni elhatározásában megingathatják, akkor éppen az ellenkező hatást érték el. Japán végleg felismerte, kik természetes ellenségei és hol vannak érdektársaí. A Berlin—Róma tengelyhez való csatlakozás visszavonhatatlanul ui fordulatot adott a japán külpolitikának. Ez az elhatározás csak olaj voll a tűzre. Anglia még erőteljesebben támogatta a kimú japánéi lenes kormányt, Amerika pedig kijátszotta utolsó \'békés ütőkártyáját: 19:19. július 26-án 1940. január 26-ra felmondta a japán amerikai kereskedelmi egyezményt és azóta mind leplezetlenebb fenyegetéssel kezeli a gazdasági bujkoll kélélii fegyverét. Kélségleien, hogy Japánt ez a lépés kellemetlenül érintette, de Amerika már elég régóla fenyegette vele ahhoz, hogy kiszámítsa következményeit és felkészüljön rá. Amerika erőszakos fellépésével csak azl érte cl, hogy Japán a német rendszer mintájára szervezi át gazdasági életét. Aki a japánielkel ismeri, tudja, hogy a japán nép ellcnállóercjét ilyen eszközökkel nem lehet megtörni. Japán eltökélte magát, hogy a nagy kelclázsiai politikai küzdőtéren saját elgondolása szerint teremt nyugalmi helyzetet. Elhatározásában nem engedi megingatni magát, ám természetesen minden felesleges összeütközést kerülni igyekszik. Alikor Macuoka külügyminiszlcr az alsóházban nemreg megállapította, hogy Japán a szigetországtól 1200 mérföldig délre és 1000 mérföldig nyugatra elterülő térséget gazdasági életterének tekinti, nem mulasztotta el me8Jcííyczni, hogy a japán érdekszféra Ausztráliára és a Fülöp-szigetekre nem terjed ki. Az előzékeny mentegetőzés szerény modorát azonban nem szabad félreérteni. A Francia-Indokina és Thaiföld között megteremtett békés megegyezés, mely Anglia és Amerika óhaja s intrikái ellenére következett be, megmutatta, hogy Japán tanácsainak súlya van. A csendes japáni mosoly mögött meghúzódó elszánt tettrekészséget Amerika is ismeri. A japán hadiflotta egyszer már — az orosz—japán háború idején — bámulatba ejtette a világot. Japán nem fenyegetőzik, csupán békés szándékait hangoztatja és vár. A japán nyugalom felszíne alatt ma sem fatalista tétlenség, hanem lázas és céltudatos tevékenység rejtőzik. (fír. n. I.) A „Ferenc József" keserflviz\' régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél ós annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan tutid természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és ai titvágyat fokon*. — Kérdezze meg bár Szaioniki és Macedonia meg védése nem szerepelt az angol tervekben. Hogy mi az angolok valódi célkitűzése, arra vonat- kozóan a katonai szakértő megadta a felvilágosítási, mondván, az katonai titok. 1041. aprítja ló. Ne törje a fejét! Pi legolcsóbb és legkedvesebb húsvéti ajándék « Az olasz hadsereg márciusi veszteségei Róma, április 10 A Sícfani iroda közli a március havi olasz veszteség-lislát. Eszerint meghalt a görög fron-tou 3002, Északafrikában 88, Keletafrikában 183. a haditengerészeinél 48, a légierőnél 33. Sebesültek : Görögországban G02, Északafrikában 128, Kelet-atnkábaan 383, a haditengeréi szelnél 104, a légierőnél -M. Eltűnt Görögországban 2403, Afrikában 24.733, a haditengerészeinél 611, a légierőnél 298. Meghiúsultak a jugoszláv Róma, április 10 A németek Ixükáni sikeres előnyomulása vol kapcsolatban olasz részről hangsúlyozzák, hogy az otajU és német csapatok egyesülése már csak órák kérdése, meri a tegnap elfogult Tétova már csak 30 kilométerre van az albán liatártó). Az albániai frontot ugyan még be akartak tömi a jugoszlávok, tervük meghiúsult, mint "hogyan az egyesüli luigol-görög—jugoszláv erőknek ez a lervc is, hogy "z tervek az albán arcvonalon albániai olasz erőket u tengerbe nyomják, ábránd mítrad. 1 Bolgár csapatok nem vettek részt a harcokban Szófia, április 10 A jugoszláviai török követ azt jelentette kormányának, hogy a bolgár csapatok is részt vesznek az ellenségeskedésben. A bolgár TI közli ezzel szemben, hogy a bolgár csapatok sehol sem. veitek részt a harcokban. Angol-spanyol kölcsön-megegyezés jött létre London, április 10 Spanyolország és Anglia közt egyezmény jötl létre, amelynek értelmében Anglia két és fél- millió fontot ad Spanyolországnak nyersanyag és élelmiszer vásárlásra, amelyet Spanyolország Amerikából szerez be. , Pusztító német légitámadást jelent London ez a szám magas lesz. A bombázás mindenütt nagy károkat is okozott NyugatangUa és az ország más vid& kein is sok városban volt légiriadó és bombázás. London, ápriüs 10 A belbiztonsági minisztérium jelenti, hogy a német gépek Kebel- és Eszakangüa több városa és kikötője ellen támadást intézlek. Az áldozatok száma még ismeretlen, de Jchei, hogy Angol légi támadás német területen Berlin, áprftis 10 A NTi jelentése szerint angol legi* erők-az éjszaka berepülték német\' te. rülel fölé, de rendkivüi súlyos veszte, ségeket szenvedtek. Már a ,pari mentén U gépet lelőtt a légeUiáritás. A repü- lök lakott tsrük-iekre dobtak ie bonillákat, két kórház, az állami könyvtár és az opera megsérüli. A német repülök angol hajókat bombáztak, egy "?0.000 tonnás megrakott kereskedelmi gőzös efeüiyftdt, több súlyosan megrongálódott. A jugoszlávok mindenütt visszavonatnak Budapest, április 10 Az Uj Nemzedék római jelentése szerint a német és olasz csapatok ma reggel találkoztak az albán határ közelében. Tiranai jelentés szerinl Jugoszlávia körülzárása után az al- bánjában levő görög csapatok visszavonultak, nehogy elvágják visszatérési útjukat. Athéni hír szerint a jugoszlávok mindenütt visszavonultak és így a görög balszárny fede-zcllenül maradt. Az olaszok öt helyen áttörték a görög vonalat Az Esti Újság római híre sze* ríni az olaszok öt helyen áttörték a görög vonalat és több előretolt csapatol elfogtak. Zürichi jelentés szerint a Drin folyónál alakul ki a döntő csata, mert ez dönti el a déljugoszláviai és az északgörögországi csapatok sorsát. A Neue Züricher Nachrichten tudósítása szerint küszöbön az összeospása a a németek ós Wawol osapatsl között. Budapest, április 10 A 8 órai Újság berlini tudósítója je\'.enti (lapjának, hogy i \\ Belgrád már elesett és a n*met csapatok már megleremf telték az Összeköttetést az olaszokkal. Muraközi küldöttség a lenti főbírónál Mo délolőit háromnegyed 12-kor Zalaegerszeg felé egy szerb gép tűnt fel. A gépel vissza flzték. a légiriadó 25 percig tartott. Zalaegerszegre 200 muraközi menekült érkezeit, akiket a,város vett gondozásba. Ma már visszatértek falvaikba, mert a németek uz egész határvidéket I már megszánlak, t ugyanekkor a lenti főbírónál uQsólendv.ii küldöttség jeSent meg, kérték, liogy miután a németek\' csak átvonulnak, a vagyon és éaolbiz:-tonság megvédése érdekében a magyar hadsereg és a közigazgatás vonuljon be Muraközbe. A küldöttség 1200 dinárt is hozott a magyar árvizkárosuV. lakunk. „Dunántúli11 rum, likőr, gyümölcspálinka, brandy. MindenUtt kérje! Különlngasüégek : Suit Domonkos gjinikitnl lik ír Dnnánlnll Oregbaríck Pállaka Hr,.4b«> 1.1.41,0« 16, II. Szuez és a Nilus-\'hadsereg Mint a világháború idején, ugy most is megkísérli Anglia a Szuez-csatorna használatát a saját érdekeinek megfelelően szabályozni. Ez egyelőre azzal az eredménnyel járt, hogy Olasz ország hadbalépéséycl & csa-torna forgalma egy tízedére csökkent. Gyakorlatilag az a helyzet, hogy Anglia a Szuezcsatornát tisztán angol kérdésként kezeli és szuverénül rendelkezik annak használatáról. 18B0-bcn a Szuez-csatorna megnyitásakor Bismarck szerint az angol anyaországban székelő agyvelőtől az ázsiai és kelet-afrikai gyarmatok gerincéig az ut annyira megrövidült, hogy a Földközi-tengeri térben tij Korszak kezdetéről lehet beszélni. Anglia már 1713-ban kezébe vette a gibraltári sziklát. Ezzel a Földközi-tenger egész kereskedelme angol ellenőrzés alá került. Az 1814-15. évi bécsi kongresszuson megszerzi Anglia Málta szigetét. 50 évvel később Disraeli, — hogy befolyását a Szuez-csatornára biztosítsa — a csatorna-részvények tekintélyes részét megvásárolja. A Vörös-tenger déli kijáratát is kézbe veszi Anglia a 19. század végén azzal, hogy Adent és a Penm szigetet megszállja. Amikor 1882-ben az egyiptomi nemzeti párt felkel a gyűlölt angol uralom ellen, Alexandriát bombázzák. Ez méltóképen sorakozik Kopenhága bombázása mellé. Ezt Követte a város megszállása. A Tel el Kcblr-i győzelem után az angolok, bevonul nak Kairóba. Az ekkor megalapozott angol gyámság még ma is fennáll. A Szuez-csatorna szerves része annak a nagyszabású sivatagi vállalkozásnak, amelyet Churchill szárazföldi, légi és tengeri erők nagyarányú bevezetésével hozott létre, s amelynek parancsnoka Wavcl tábornok. Ennek az angol főparancsnoknak a sors kegye katonai sikereket biztosított. De ezeknek a katonai sikereknek re- MtW.»*pri»» 10 ZALAI ROZtONV A golgotai világdráma rriiéiU^stóahaíéaaa Baikíiii hely zelére elmaradt. Az óangol Nílus \'hadsereg; súlyos "napjai csak most követ, tieznek. Erre több szakértő figyelmeztetett annak idején iAu-gliában. Így többek közölt a volt .nemzetvédelmi miniszter, lord .Ghalíield .tengernagy is. Ezek a nehézségek rendkívüliekké fejlődhetnek, ha a csatorna jelenlegi forgalmi ¦zavarai még egy ideig eltartanak. A Nílus hadsereghez a Földközi-tengeren át nyugatról vezető utánszállítási vonal annyira bizonytalanná vált, hogy ezzel kapcsolatban Churchill a legutóbbi beszédében szószerint a következő kijelentésekre kényszerült : \'Nem tudom, hogy a Földközi-tenger középső részén a dolgok hogyan fognak alakulni, de biztosithatom önöket, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ott helyzetünkéi megvédjük . Anglia tehát a Földközi-tengernek ezen á részén védelemre kényszerült. A Földközi-tengeren átvezetett utánszálHíássnl Londonban már csak najjyon feltételesen számítanak. Ezzel azonban a Szuezcsatornának a jelentősége, mint utánszállítási ut, elsőrendűvé válik. Tény az, hogy a ¦ Szuez-csatorna nehezebben sebezhető, mint például a Panama-csatorna a zsilip-müveivel. Dc ha a Szuea^csn tornában . keresztben blsülyosztoltihnjók fekszenek, ugy-ezeknek az eltávolítása nem épen\'köntiyü feladat. Ezenfelül fennáll annak aloheKíségc,hogy ujabb hajók sülyédnek el. Eddig befutott hirek szerint az elsüllyesztett hajók körül .már sok hajó gyűlt össze, amelyek a forgalmi zavarok miatt nem juthatnak el rendeltetési kikötőikbe, Az Így okozott késedelem is lényegesen szá!Htójhajóür veszteséget -jelent Anglia számára. Amerikához intézett kevésbé méltóságteljes segélykérelmek-¦ böl tudjuk, hogy milyen nagy hnjóürAiiúnyban szenved An-iglta ,ludiuk:>afcl,.Jiogy (Argentínában 05.000 tonna vaj vár elszállításra. !)e az elszállításhoz szükséges hajó űr nem áll rendelkezésre. Ha a Szuez-csatorna mint .. utánszállítási vonal kicsik, ugy a helytelen politikai és hadászati alapokra felépített angol afrikai vállalkozás aránylag gyor-.sam.második Gallipulivá, változ-hatik .át. Lgy. elismert amerikai , katonai; író, W. I). Pulsom kapitány, a . világháborús . öarda-nk.Ha-vé-H*lkoaásról; irt: könyvégben azt mwndja : »Kétséges, \'•hogy ínég Anglia is tul tud-e \'élni egy második világháborút \' és egy második Churchillt,, az ái^skárasiritakn! Ufcbbsn a i következő adományok étk etetek1 be: Adler.fchkea 5 - P "¦rHoliT\'Béla 3.- , Dolmányra Károly 2.~ . 8zv. -Skijteet. Jéseefné 2- , \' SdáÉ^.máreyugtezoit gyfljtöe L835.59 -. Jöaaoesan 2847.WP To^bl/Mivee^tttfcwíleiyolcata szerkesztőség eleged, nyugtáz ás torábbit. évfordulójának előestéién m egész katolikus világ megrendüli U\'icíkktíi és mély együttérzéssel hajlik meg * kigúnyolt, swowedö lgizság eHHt és térdre berni annak vüagremiitö misztikuma elölt. Nincs ember, aki a Nagyhét e napjaiban fel jie emelkedne mindenen, mégha Idvöl áll is a katolikus estmét&U a krisZ-lusí goiido\'mlóQ és no skárnyaina fel az anyagiasságtól megtisztult ni-ftk -igazságok magasságába, ahonnan ¦ mindent a tormé.szoí fölött iség szemüvegén ál, a maga /gazi valójában tudunk értékc\'ni./birá\'in és. mngá.%*pitJn:. A íényesiég, az örök líicl, a megváltlás, a magasságokn ik lolkci megragadd napjai e«% nme. lyek klemének a földieké szürke,é-géböl és a lerinészelfűfiÖtUst\'g szé--dito régióiba visiik a földi laűmlót, hogy azok távlatabél lássa és fig\\cl. liesse a/, eseményeket 6s ennek a ku-tfin országnak éGetéi ólje. A N:\'gv-liét o napjaiban sí ftatsöbbtetidO t*n\\-ber bontakozik ki igui vaLójában a hétköznapi élet mezében cfldur-vuit vagy ¦ oiiyfitt lelkiségéből és térdet hajt az emberiséget megváltó Isten .előtt. Nincs még egy nemzet, \'amely ugy tudua.ÜértEoii és alélni, a- golgotai viligd^iinn-TOeíreaditö nngy-srerttségétj mint éppen » magyar. Nincs még nép e földön, amelynek ulja, pályája, éleJe annyira hasonló lenne a megkínzott, megcsúfolt, k«> resztnefcszrtelt és kcattalúüt szeme. A nagykanizsai járásegy községéi akarjuk példának állítani, amelynek vezetősége nem csak a község fejlődése érdekében követ el mindent, hanem szociális érzékkel igyekszik a sokgyermekes családok lakás-gondjain is könnyíteni. Zalaszentbalázs község vezetősége Í20 házhely kisajátitását kerté a minisztertől, hogy a sokgyermekes, szegény családok hajlékot tudjanak építeni maguknak kedvező feltételek mellett. Az ügy jelenleg a földmüvelésügyi minisztériumban van, amely, nagy jóakarattal igyekszik a kérdést dűlőre juttatni. Zalaszentbalázson nem ismerik az egykét vagy semmikét. Egy családban 4, a. 6 gyermek is van, sőt .nem, ritka a több\'. Van 12 gyermekes család is ai községben. deli Igazsúg útjához és megcsúfolásához, mint éppen a magyar. Á trianoni Kaifáslól Pilátusig lWix>l-ták a incgUázInlás köntösében, az igazságról kérdezlek, akik az Igazság vérét vették, a népek szabadságát hirdették, etdSc áruló júdás csókkal guzsb ikdtöltéik és a balkáni poroszlóknak átadták, kockát vétenek fölötte és borzalmas mcgküiozttilosa után a kisantant szlílaJíövét Ijcugcritelték a kivégzett magyar igazság fölé. A szenvedő magvar nemzet minden ha fia a golgotai vüágdráma e szomorú napjaiban alázatos í.\'-tek-kel odaz-irand ikol a jeruzsálemi c:c-náculum termébe, a getszémárii kert emiékezeles lutlmára, oda a f3p\'ip pitvaráb:i, ahol a \'taiiitvány ígtty cseléd mcgicgvzésére incgíajgidta Mesteréi, oda n római impérium képviselőjének gjá\\-a losiAodásához, a vi\'nck és föpípok balátordttásához, o« ulca népének (mintha ma tőr-téniio, gtiuykiáltaíiiaiboz, egé-szen a l&zekas földjének magastiláig: az Igazság keresztrefoszitéséliez ... A ko:esztuljál járö magyar nemzet léilekl>m összeforr n Nagy Szenvedővel, a kicsúfolt és - megtépett Krisztussal, hogy a véres Nagypée. tekje után hozza meg számára a külön magyar fcilámadást n trianoni siikiasirből, melynek szikláit most görgeti a jóságos isten; (iondviselés... / CB. R.) A családi házak építését részint a Családvédelmi Alap segítségével, részint pedig a családok hozzájárulásával kívánják megoldani nagyedéves tör lesztéssel. A telket 20 féléves részletekben törlesztik. Meg is van mind a Í20 házhelynek az igénylője. Hogy hogyan fejlődik ez a •szorgalmas nép lakta, derék zalai község, bizonyítja, hogy nemrégen építették fel a tanítói lakást, most szervezik a negyedik tanítói állást, foglalkoznak korszerű jegyzői iroda építésének tervével, építenek tűzoltó-szertárt csendőrpihenővel, az ősszel 1000 pengős költséggel artézi kut fúrását .határozták el, ugyancsak kultúrház épül eb- ; ben az esztendőben a Kiss István esperesplébános által ado- mányozott telken. A község vezetői valóban a néppel és a népért élnek és ennek az együttes és önzetlen magyar építőmunkának ez az eredménye. * Hem (ekftöHÍc! _ Az uzfioki hágó körúti 11!1S. !T 18- I SzW»vínkB mbgaataton 1-•-¦ történt, hogy nz éjjel betört oroszok egész a zaszlőaij\'paraíics nokság közeléig férkőztek. A sásriA-ulj pai-ancsuoka a zösaílóafijtöm oni-Ijerciböl szinte pífcmatok alatt osztagot ftlakitotl, mely dregorics Pál szakaszvezető parancsiwkságn alatt oly IcndűKettel rohanta meg az oroszokat, hogy ások röviík^sttn hátrálni kezdtek. Ez a pompás előretörés üohelővö lette, hogy a tartalékok időjében, beérkezzenek. Ezek élén azután maga a zuszló nij paronceínoka, pőcze Miklós őnitigy két Ízben mcgroluunozta a Oregonra szjakaszvezető álíaS sakkban larioit (aroszotóW s a \'második rohammal visz-szö is vclctte őket. sPÖcze ömagy gyors ós elszánt közlMépésének, njajd vitéz személyes ptTWaadásának köszön* hetíí, hogy nem történt nagyobb baj. Ezért elismerésképi>en a Vaskoronarend adományozá-^ávil tüntették ki. (ircgorics szakaszvezető i>cdig, aki a tartalékok líC.ivatkozásáig marokliyi osztaga élén vitózkedett, az arany vitézségi énnel kuptn. Naptár: Április 10. caütörtök. Rom. kat NagyctUtört. Protestána Zsolt. Izr. Ntxan hé 13. Lesz hajiéba Zalaszentbalázs község 120 sokgyermekes szegény családjának Ahol a község vezetői tSrödiek a község népével zalai mtLöm 1041. áprilli 10, Jelentkezzenek vér-adók! A Magyar Vörös Kereszt Egylet nagykanizsai választmánya kéri a vá. ros 18 éven follili hölgyeit, hogy vér-csoport meglm tarozás rtSljdbol sürgő-sen jo\'cntkeznl szivcskcd pétiek, .lelőni-ke/ni lábai mmdcn b.élközua|>oii ilei* elött 10 órakor dr. Jb\'tter.i Zoltán tialósági orvosnál, ii tisztiorvost hivatalban, városliáza, Horthy Miklós til 1. A Vörös Kereszt e"nökségc. Mit keresett a yiceház- mester hajnalban az Erzsébet-tért bazárban ? Nemrégen történt, hogy a haj nati órákban Pelő .lános nagykanizsai munkás az Erzsébet -tóren ál munkahelye felé igyekezett. Mikor a \' görögkeleti szerb egyházközség háza előtt elhaladt ,meglepetve látta, hogv a korai órákban Tarnöezki Gé-za bazár-üzleteben valaki járkál. Csakhamar odament még egy korai járókelő és most már ketten figyelték az üzletben motoszkáló idegent, majd rendőrt hívlak, A rendőr felzörgette az alvó bazár-lulajdoiiost, vele együU bementek az üzletbe és még oll találták a titokzatos férfit, aki nem volt más. mint a ház »vicéje*, Encz János. A hajnali vendég nem tudta elfogadható okál adni szokatlan ott-tarlö/.kodásának. de amikor megmotozták, találtak nála egy kulcsot, amellyel a bazár ajtaját ki lehetett* nyitni. A bazárból való tárgyat azonban nem találtak nála.Miután arra leheteti következtetni, hogy Encz lopást szándékkal halott be az üzletbe, előállították, majd szabadon engedték. A büntető tárgyaláson Encz ártatlanságát hangoztatta, Tarnóczki pedig azt, hogy nagyobb értékű áru hiányát állapította meg üzletében. A törvényszék lopás kísérletében mondta ki bűnösnek En-ezet és 50 pengő pénzbüntetésre ítélte. A Nagykanizsáról vonatok ni A rendkívüli események szükségessé lettek a MÁV vonalain a forgalom ujabb szabályozásai. Ennek alpján jelentettük már, hogy Nagykanizsa is csak egy-egy vonat-párral kapcsolódik a külvilágba. Minthogy erre vonatkozó híradásunkban az elmúlt napok lázas ujságcsináló munkája közben szám-hiba csúszott l>e, most ideiklatjuk újból a nagykanizsai állomásnak kor lálozott s további intézkedésig érvényes menetrendjét. A Nagykanizsa—Budapest vonalon egy vonat-pár van. Ez Nagykanizsáról indul 13.45-kor, 20.1 l-kor van Budapesten. Visz-sza indul Budapestről lí.0~>-kor és Nagykanizsára érkezik 13.37-kor. (Ezeknek a . vonatoknak csatlakozásuk van Keszthely felé.) Induló ós Ideérkező menetrendje Á Nagykanizsa—Sopron vonalon egy vonal l.H)-kor indul Nagykanizsáról, de ez csak Szombathelyig közlekedik. A másik 15.52-kor indul, ez Sopronig megy. Visszafelé 9.31-kor érkezik ,a vonal Sopronból. A másik ezen a vonalon lo.lO-kor érkezik Nagykanizsára, de ez csak Zalaegerszegről jön. A Barcs—Pics vonalon egyelőre további intézkedésig a vasúti forgalom teljesen szünetel. * Az állomási önökség ezúton ts kéri a közönségei, hogy miután a csatlakozások kikeresése bosz-szabb időt vesz igénybe, ne le-lefonon, hanem személyesen érdeklődjenek utazásaik előtt. Angol repülőtámadás Köln ellen: A légnyomás és bomba-szilánkok által szétrombolt lakóház beisele. (Foto R. D. V.) SaJtófőnOkl kinevezeti Bárdoaay LássW miniszterelnök ía külügymmi.szter ITllcin-Heviczky Antal rendkívüli fcö\\elcl és meghatalmazott minisztert a magyar sajtónak mind belpolitikai, mind kfdjioUükJi \' egyse* ges irányításával sajtófőnöki minőség lícn megbízta. A miniszterelnökség sajtóosztálya ezentúl, mint a \'miniszter, elnökség IN. ügyosztálya, vitéz Thu-ránszky László miniszteri osztályfőnök vOZCtésév\'el változatlJnul ellátja\' nz eddig is hatásköriben tartozott sajtó* közigazgatási és adminisztratív leendőket. , { Csütörtök! AlUndá m**>n*Lm*k hétkSua^k*. Budapest I. nflwrán il.-!5 Tonus. Hitek. Közlamények. Hanglemezek, — Utána étrend.. — 10 Hírek. — 11.10 Neouetkösj viijeizA. w«)igái*i. — 12 Harangszó. Himnms. Idöpu-ásjeJenMs, - 12.40 Hírek. -13.20 Időjelzés, Idöjárásjelentes. _ 1135 Hírek. — 14.45 Müso\'rismer-totes, - 15 Arfolyambirelt, piaci árak, éldmlsierárak. - 16.45 Időjelzés, idő. Járásjelentés, hírek. — 17 Hírek *-*>-rák és magyar-orosz ayalv»u. — ifi Hírek. - 21.40 Hü«k, Idöjírásjelontás, hűek siloTák es magyar-oraes nyetvea- — 23 Hírek német, •tasz, angol ét francia nyelven. — 0.0 Hírek. BUDAPEST I. 17.15 Báldy liálint előadása. — 17.43 Marik Irén \'zongorázik. — 18.15 P. Gyenis András előadása. — 18.10 Uszt: \'l\'asso, szimfonikus költemény. — 10 20 Kresz Géza kamarazenekari*. — 10.55 l^trö Sándor előadása hang-lemezekkel. — 20.15 Az 1. honvéd gyalogezred zenekora. — 22.10 Hang. lemezek. — 2.1.30 Schubert: Befedezetlen szimfónia. Péntek BUDAPEST I* fl Hctormálus istentisztelet. — 10 Ilinek, — 10.15 Egyliázi ének rés szentbeszéd. — 11,15 Evangélikus h-tcnliszleei. — 12.20 Időjelzés. -.12.30 Székesfővárosi zenekar, — 13.1.1 Hírek. — 14 Áhítat és ima, — 15 l>r. (ierevlctl Tibor előadása. — 15.30 A Hádió Szalonzenekara. — 17.15 Gyász- Az a rút valóság. <. 2 Irta: Szabad UJoa S amint elhatározta, ugy tcit. SzóUanul türle, hogy szájai fciijcc-koljék s még rá is mosolygott n főorvosra. Az visszalíacsinUilt hamiská. san, bátorítva, aztán átvette a hideg-csillogásu kést és hozzákezdett u baloldali** mandma kthámozásáboz. Encsiké behunyta a szemét, amint hideg acélt a szájában érezte. Az itoő fájdalmas vágásra megvonagtott a drága, dc hősiesen Icgyürle kinjál ós nyelte csendesen a meseg vért, amely \'elborította szájfuegét. A könnye kicsordult, sürü gyöngyökben Rördl<ít ic fehér nrcocskáján. Még Ozt is szégycL tc, pedig erről igazán nem tehetett. — Erősnek ketí lennem, nem szabad sírnom — hajtogatta magában, ml-kn/i vii nz éles kés eleven husbm vújkiitt. — Mit gondolna 0, ha kiabálnék, jajgatnék a fájdalomtól í Még azt hinné, hogy gyerek •vJgyok. pedig nem... ó édes Istenkém, dc borzalmasan Táj!... nem vagyok g\\c-rek... I-einött, nagy lány VJgyok, Akár ol is leltctnc Jegyezni már... Meg én különben is más vagyok mint a többi Uzenhotéves lány. Sokkul konulyabb, érettebb. Jaj, csak már vége lenne ennék a szörnyű kínzásnak .,. Milyen szép a szeme... és milyen melegen Uéz ide. Hu nem 0 aduá u főorvos kezébe a dolgokat, biztosan s>kkal fájdalmasabb vűQna. Istenem, esak bírjam ... Most niegnl rámnézett. Figyel, fis tolón biztat is a szemével... Igen, akármennyire fáj is, nem akarok gyenge lenni eWMe,.. Nem akarok!.,. így biztotla, így báloritottta magát « kedves, pedig csak az (tudja, urkt próbálta, hogy mfiven kínokat kellett kiáUuia. A főorvost meglcple ez a nagy önuralom. KrrO nem számított, Őszintén szólva azt várta, hogy komjfly kényszerintézkedést kc\'t tcmiiök s íme a kis beteg fe\'nőtlet mcgszógjonilö nyu-tíalomnKfl és lürclcmn># viseli tíl a szenvedést. Meg is mondta, amif gondolt. — Nohát Erzsike, hogy maga milyen bátor kis leány. Eddig osak azt tudtam, hogy elragadóan szép, kedves s most arról győződtem meg, hogy mindehhez még erőaakaratu, bátor-szivii Is. Aranyos lírzsike, én mélységes liszlc\'.ellel és hódolatlu hajolok meg a magn egyedülálló, csodálatos lénye előtt. Nekem még iiyen aranyos, bátor kis betegem nem volt. No dc várjon csak, a jutalom nem anarad cl. Szeraek ín a mi Erzssüióniitek olyan vőlegényt, am\'il>en ritka lánynak aVud. Hár legszivc-eblK-n — lin ikhi volnék ilyen öieg bácsi — inagnnnak kérném meg. •Félig koni(>han, Télig tréfásan lw-í.zétl a főorvos, dc ErZsikfl (lem törő- dött vele. Ot csak az a kél mc\'egiokin-lelü, dióbarna szem érdekeik\', atmfty oll csittagoll olöltc. 0 tudta, hogy a nagj\' hősiesség csak azért a két szemért vaji s ha JDz nem látná, Ő bizony kiabálná, rugdalózna is a irigy fájdalomul, mint akár^nelyik mfts, basoolékoru lioleg. No do végre is a műtét első részével elkészültek s hogy a belog és az orvosok egy kicsit pilienhcsí-cnck, rövid szünet következelt, ftdes kis Krzsi-kénk megkönnyeblnillen sóhajtott fet és őröl gyüjtöti « második részre, Kö-lolékcitl megengedték, szájucdkáját Is mcgtiszlitolták a vértől és kivettélc belőle! a )>ccket. Nyugodhatott\' egy kicsit szegényke. Az orvosok is kénye-cmlic tetlí-k mttgukat, leszedték az álarcot és cigarettára gyújtottak, fis ebből szárma,--zoll a végzetes baj. Erzsike a pihenést arra használta Jel, hogy. Jobban megrigyeAlicsse öt. Kiváncsí volt a hatásra, amelyet bátor, fonotthoz illő viselkedése Benne kei-toll. \'Izgatottul teste minden mozdulatát. Alig várta, hogy Cl is letegye álarcát, (így dobogott -a szive Izgalmában, mint egy rjudl kis madáré, S a uigv pilUmai elkövetkezett. I>e... 0 jajl... Minthn tül szúrtak volna a szivébe. Megcsaltalak, kifosztottnofc^ szerencsétlennek érezte magát. MeggvőtiMI mindenkit, aki körülölte Vüdt. Az álarc aló* csúnya, öreg arc1 tűnt elő. Az orra nagy vofH, .\'hegyes és hajlott, n szája vértelen és ráncokkal szegélyezett, a bőre lottyadt és vörös, Sirat, toporzékolni szereiéit v>lna dühében, szégyenében. így csalódni, ilyenl borzasilóan tévedni! Kémes. Ki-Imgg.Mmt a könnya, pedig az oiwáció még ol sem kezdődött. Amikor pedig hozzáláttak a második mandula kihámozisához és újból kezdődlek a rettenetes leínok, nem volt már hős, sem \'bátor és türelmes. Sirt keservesen, hánykolódott, rugdalt, hogy alig tudták lefogni. Az orvosak megrökönyödtek\'a hirtelen változástól. Nem értették a dolgot. — Erzsike, Erzsike, mi vau magával? — próbálkozott a főorvos.1— Az előbb olyan bátran, aranyosan viselkedett, liogy bámultunk rajta. Most meg... No legyen megint olyan türelmes, bátor kis leápyl,.. Könyörög he lett, Erzsike nem\'is haí-íoua, Ésak sikítozott, rángatózott elvi-solhettcllen fájdalmülwn. A második rész kétszer annyi ideig tarlóit, mint az e\'.sö és az orvosok holtfáradtan kőzlck ki, amikor vege voá. Erzsike rá sem tudott nézni tgyikív sem. Gyűlölte az egész szanatóriunml és l)c nem engedett látogatót a szobájába. Amint egy kicsit jobbm U-\'ll, meleg levolel irt Bandinak. ÎAtiXt ROZLÖNV 8 FERENCJQZSEF KESERŰVÍZ Tfirt calUtSt, régi ezOst pénzt éi tBrt aranyai magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész, Horthy Mlkldi-ul 3. (Pollival Mtmtwii.) zsolozsma. — iö.ir> a Nagyhét versel, — 18.30 BasUldei Mária \' éneVet 19.20 -Szent Veronika okendŐ)c.i Hus-véli tegcndft. — 20.20 .Liszt rekviem.. Közreműködik a Bnd ii Dalárda, — 21.13 Dr. Iiavasz László püspök ctö-adása. — 22.10 Hangemezek. Nagypéntekre való lekiule\'töt a rádió további műsort nem ud. Békében sem volt annyi elpfl, mini amennyi most kellene rriVndcnV fc!é ax embereknek. Ezelőtt két hónapja, mén mindeukneií volt ripője s akinek nem volt, .um-i k ma is hiába nyomnak a markába cipője-gyet, Ennek oiieuére abb-oi ¦> pillanatban, amint kiderült, liogy u cipővel most már aztán komolyan takarékoskodni kell, kiderüli az is, )u>gy tulajdooképpen aenkioetc sincs c.pö. je, moidenkt most ukar venni, amikor nem Iciiei egykönnyen hozzá jutni. Jelentettük, liogy Nagykanizsán két nap alatt elkapkodták a közellátási tuvalalbói mnd a 2000 utalványt. Most olvassuk, begy Kaposvár 1720 pár bőrtalpú dp6e kapott utalványt, de máris több, mint 2000 pánat jegyeztettek Llö az igénylök. Szép és okos dolog az előre gondolás, de ezt az erényt talán mégsem okkor kellene elővenni, utóikor Degkevésbbö időszerű ,s amikor két p*ar cipó boldog tulajdonosú csak azért kövei ol minden csalafintaságot egy ripöutal-Tányért, hogy neki legyen e^ liar-inadik pár is ás nem gondot orra, iwgy emiatt olyan valaki marad majd cipő nélkül, akinek valóban nincs mit felhúznia. Lám; — milyen könnyű szónokolni a szociális érzésről s milyen nehéz azt egy kis lemondás árán az ídetbe is aluliétól. — (a Zalai Közlönye a rendkívüli időkre való tekintettel ezidén nagypénteken is, korlátozott terjedelemben, a délutáni órákban megjelenik, hogy tájékoztassa a közönséget a nap fonto ^eseményeiről. A nagypénteki megjelenési tilalom a reggel megjelenő lapokra nézve változatlanul fennáll. — (Érdekes előadás a rádióban) Laki Dezső közellátási miniszter ma délután 18.40-kor a magyar rádióban wlöadást tart a közellálássai kapcsolatos kérdésekről. Az előadásra, közérdekű témájánál fogva is, külön felhívjuk" olvasóink figyelmét. — (Házasság) Lencz Ilona és Hegyi István Maort műszaki tisztviselő íottyó hó 0-éa házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés liclyett,) (0 — (Húsvét a Balatonnál) A húsvéti Ünnepek alatt Balatonkenese, Balatonfüred, Balaton íőld váron és ItaUtonaJmádibaíi igán nagy számú látogatók érkezését jelezték. A nagy érdeklődésre Taló tekintettel ez évben sokkal több szállodát és penziót nyitottak ki, mint az-elmúlt évben, hogy • jelentkező igényeket Id tudják eaégi- Japán Usztek érkezése egy repülőtérre. (Foto R. D. V. Megsemmisítették a nagykanizsai tanonciskolái tanitéi választást A főigazgatóság uj választást rendelt el Jelentettük, hogy n nagykanizsai iparostanonciskola fcl-flgyelőbizottsága az igazgatói megbizal/issal egybekötött főhivatású tanítói állásra Németh Jánost választotta meg. A válasz tást az egyik pályázó, Balogh Árpad oki. felsőkereskedelmi iskolai lanár megfellebbezte. Most foglalkozóit az üggyel a közoktatásügyi ininiszlérium, a mely helyt adott Balogh tanár fellebbezésének, megsemmis-Het-te a február 3-íki választást és ennek alapján a főigazgatóság uj választás megtartását ren-| dellc cl. Kétszer adott el egy traktort az esztergályi gazda Szeptember 8-án Takács Gyula esztergályi gazda eladta traktorát 050 pengőért Sárközi István kiskomáronü lakosnajc azzal a feltétellel, hogy az októberben fizet rá 300 pyngöt, a fennmaradó 850 pengőt pedig 1011 októberében köteles megfizetni. Ugylátszik Takács Gyula időközben meggondolta a dolgot, mert az egyszer már eladott gépet újból eladta Vig Gábor kis-komáromi gazdának és erre is felvett 350 pengőt. Azonban Vig csakhamar megtudta, hogy a traktort már egyszer eladta a gazdája, azért a csendőrőrsön feljelentést adott bc Takács Gyula ellen. Megindult a bűnvádi eljárás, amelynek során Takács elismerte a fennti tényállást. A kir. ügyészség csalás gyanúja miatt perbe fogta. Most targyalta ezt az ügyet a nagykanizsai törvényszék, mely bűnösnek mondla ki csalásban Takács Gyulát és ezért két hónapi fogházra és egy évi jogfosztásra ilóíte. Az ítélet jogerős. Erdély minden kincsét felhozza a Budapesti Nemzetközi Vásárra A május 2-tói 12-ig tarló Budapesti Nemzetközi Vásár egyik legfőbb és egyik legérdekesebbnek Ígérkező része Kétségtelenül Erdély küíön kiállítása lesr. A Gyáriparosok Országos Szövetségének crdéM szervezőié most tÜsö izl*n mulathatja be itt Erdély nagyon Is fejlett gyáriparán ik termelését, de természetéén otl lesz a kisipar (s a liáziipar in nden remeke is. Erdiszol és bányászat mind küfadeges értéke, ket tenne! lirdélyben és muid.-u \'üy«u érieket felhoz a vásárra. A hires erdélyi fürdők és IwrvizCk, az utolér- hetcilenui színes és szép népművészet ópium ugy helyet kapnak a stílusos pavi Ilonokban, mint a valóban és mértan világhírű erdélyi ole/mezési ipar és erdélyi konyha \'ízes és pomp\'ás éte\'oi és italai. A Budapesti Nemzetközi Vásár utazási, vizűm- és egyéb rengeleg kedvezményt nyújtó vásár igazőtvány aj l inét- minden utazási és „menetjegy-iroda, a vásár minden tb. képviselete árusítja és ilyet bárki vállhat magának. . (:) Előkelő családi szálloda oleaó árakkal. Egy agyas szoba 6 P-től, két ágyas Bzoba mér 12 P-MI. KlUlnŐ étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zalai Közlöny előfizetői az utolsó havi előfizetett! nyugta leimutatásával kod-voiminybtn részesülnek. — (a nagykanizsai törvényszéken) a bimugyi tárgyalások április 15-éa folyta lódnak. — CHAT N01R a legszebb huavétl ajándék. Csak eredeti csomagolásban valódi. Kapható 20, 50, 100, 250 éa 500. gr. Üvegekben. (:) — (Tavaszi balatoni propaganda hetek) A közeli napokban az IBUpzja Mar hivatalos meneljcgyjrodák utján egy rendkívül olcsó balatoni propaganda hét ellátásos je^yfüzelét hozza \'forgalomba, amely a balatoni előszezon benépesítését sikerrel fogja biztosítani. — (Szent Bonifác sírja Nagyváradon) i * A Tükör áprilisi számában írja Hlalky Endre, Nagyvárad íőlapánja: K«\'-w i\'.ii tudják, hogy a fagyosszentek egyike, Szent Bonifác, Magyarországon alussza örök álmát. Nagyváradon, a városliázával szemközt álló Szent I.mvi.\'> templomban nyugszik a Boni-fác-ollárban a szent teste, jobbra fordult pihenő helyzetben. Szent Bon.fáo napjának oklávája idején egy hétig nyitva tarlják az oltárt, kivánatra a sekrestyés máskor is megmutatja. A plébánia hivital kivételes engedélyével közli a Tükör a Szent Bonifád iiyeg helyéről most készüli fényképet is. — (Hova lett* 1010 liter szesz) Érdekes lopás ügye fogSoikortatju n somogyi bűnügyi nyomozó hatóságokat. A barcsi állomáson hivatalosan és szabályszerűen útnak inditottak egy szeizes-tartályt Kaposvárra vitéz Tót-szőtlősy Géze rum- és likőrgyáros részem Mire o vasúti tartály odaért, abból 1010 liter szesz hiányzóit. Hiába nyomozlak uláun, a szesz nincs, de ipég a nyoma 80111. A elülteit most 200 pengő jutalmat ajánlott fei « nyomravezetőnek, — A huiváti flanspsk essasays a Eitm—Szinház—Irodalomnak mott megjelent kettős terjedelmű húsvéti albuma. A uegneve-ebb Írók vonulnak i-\'i Cbben az ünnepi számbpzt s kitűnő Írásaikkal teszik versenyen MüláJlóvi, maradandó értékűvé-a lapot. — ^Tavaszi kabátalnk) mindegyike elsőrendű budapesti műhelyekben készül. Legújabb niodoiI-kubátjaluk kirakata lukban láthatók. Sehüiz Aruhás. UésJáidö nyitva regiéi 6 éritől aaáa i áráig ihétfő, szerda, péntek délután és kedden aaess aao náknek). Pk. 8032/1940. sz. 1910. vghtól 200. az. Árverési hirdetmény. Dr. Saller István nagyksnlis*! ügyvéd által képviselt Sórici Uaxló nagykanlzul lakos Javai* bátr. 77 P tőke és több követelés Járulékai ereiéig a nagykanhsai kir. járásbíróság 1940. évi 1254 sz. veszé- sével elrendelt kielégítési végrehajtás folytam végrehajtást szenvedőtől 19-40. évi nov. hó 6 in lefoglalt 1160 P re becsült Ingó-¦ágokta a nagykanizsai kir. JiiásblróMg lenti számú végzésével az árverés elten-deltelvén, végr. szear. Iskásán, Pelsőrajk tt Pötréie kőzsegekbea leendő megtartására határidóul tu-ll. évi április hé 17. uai Júit.iu d. o. 4 érája tuzcLk kl, amikor a bíróilag lefoglalt oivaly -ii, szekér, tinó, hintó, 10 iitb. a egyéb Ingóságokat a legtőbbai Ígérőnek aeszpeoatUetts mellett, esetleg becsáron alal Is el fogom adni* Nagykanizsa, 1941. évi márc hé ll-ea, Elek LiszlÖ lOU kir, bit. vlptkijtó, nlat bVÖOjrl klkftiaífi-, 0363 DALAI KÖZLÖNY lMfrjptfflt 10 Nagykanizsa ujabb háborús élményei Vadászgépek elűzték a tegnap délután Nagykanizsa felé tartó ellenséges repülőgépet Tegnapi szamunkban még azt je\'cn-tetlük, liogy légi riűdó nélkül lelt el N\'agyk nizsa harmadik háborús napja. Alig ért ki azonban az utcára a Zalát Közlöny, maris MuvöHőtlek a szíré-nák és riadói Jelezlek. Ez a negyedik légiriadó 22 percig tartolt. 15.28 perckor Buda*. j>ostrői riasztották a körzetet, me\'t a jelek szerint a határ felé jugoszláv repülők közeledlek. A riadó jelzéskor azonban a felszálló vadászgépek már Kanizsáról is jól láthatóan foltok eléjük ugy, hogy ellenséges gfüpek ezúttal sem jelentek mov Nagykanizsa íoZ-tti. \\ vadászKítiiek a 15.50-kar íel-liíingzó- feloldó jel után veszteség nélkül tértek vissza, , ¦ Tegnap Nagykanizsára érkezltík az első szerb sebesültek Is. A sebesttltek között van több Uszt és egy szerb tábornok is. A sulyosanf-hw sérült szerbek közül ejy a kórháx-1^, meghalt. Holnap temetik el Nagykanizsán az ellenséges katonának is kijáró tiszteleitoL Polgári menekültek is érkeztek Nagyit rJttzaAra. Főképp a Muraköz eddig megszállt községeiből. A vend községekből 18-an, Mur.n-sány-ból 22-én, val¦iininl AlsúiViid várói, Alsó dombomról és több más községből néhányan. A meneküllek jobbári bor-vátok, van köztük néhány egyenruhás vasutas is. , A polgári menekültedet a város állal már régebben felállított elosztó-táborokban helyezték el, ahol 18 erdélyi menekült is van. A muraközi meneküllek csak rövid ido\'g mtradnak N»gyk;inizsán, mert Muraköz már fel-szabadult és rövidesen vlsszatérlvetnek otthonukba. Tegnap máris voltak N\'agyk; nizsán oaáktornyalak éa aliólendvalak, akik 22 év után ismét útlevél nélkül jöhettek ál a határén. Első útjuk a Magyar N\'crazeli Bankba vezetett, olt bcváltotlák dinárjaikat és boldogan mentek vásárolni ismét magyar árut, magyar pénzért. A rendőrkapitányság figyelmeztetése az elsötétítés és kerékpározás Ügyében A rendőrkapitányság a Zalai Közlöny utján is fellüvja a közönség figyelmét, liogy a lakások és,gúpjármiV vek elsötétítésének pontosan tegj-en elégeti mert a kőfcflező elsötétítés étlen vétőket a rendőrőrszemek figyel, meztntés nélkül raljelehfik és n kötő. le^ségraulA.sstók el\'en nem kihágást eljárás indul meg, mint eddig, liancm tekintével n rendkívüli viszonyokra, bűnvádi eljárás. A rendkívüli helyzetre és a nagy forgalomra való tekintettel tilos a gyermekeknek a kerékpározás. A rendőrőrszemek utasítást kaptak", hogy a kerékjKÍrozó gyermekek kerék-párait a kapitányságra vigyék. Tföa mindennemű ácsorgás és csoportosulás is. , A rendelkezések l>ctartása a mai időkben tmznfias kötelesség. Az Avus Összekötőút megnyitása, (Foto R. D. V.) 6 minden mennyiségben L veszek, s liitiil sDortuzlBtB Maii Uillfluios hizf Qftísl készülék mindenkim Teakannák Vasalók-\'\' Kenyérpirítók QyorafAzSk KávéfozcSk mit szerez Iróatfxtaii lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Otease lámpák Tanuló lámpák Nagy választékban kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÖLGYI-nél SUgár-ut 2. Marcal Prevóst meghalt Paris, április 10 Marccl Prevost, a világhírű. Író, a francia akadémia tagja, 80 éves korában Parisban elhunyt. Nagykanizsa megyei város polgár mesterétől. 9211/1941. Tlrey : Az országgyűlési képvlstld-válmtók néfjegyzék-tcrveiatének kóziz-emlére télele. Hirdetmény. A 288 200/1938. B. M. K. rendelet 17. §. I. bek. élteimében közhírré te l ni az a\'ábniakai: Az 1938 évi 19. t.-c. 38. § inak 3. pontiában. Illetve a feni hivatkozód B. M. rendelet 17. §. 2. be kezdetében foglalt rendelkezések szeiint a névjegyzék-tervezet egyik példányát április 15 161. április hó 30-lg a v.toshízán naponként reggel 8 órától déli 12 óráig közszemlére kell kitenni. Ez idó alatt > névjegyzék-tervezetet a polgármester állal kijelölt városi llizlviselő jelen-léiében (Városház. II. emelet, 19. ajtó sz. helyiségben) mindenki megtekintheti és hétköznapokon d. u. 2—6 óráig lemásolhatja. A névjegyzék-tervezelet az illelé-kea liiv. Járásbíróságnál is meg lehet tekinteni és arról a megállapított díjazás melleit másolatot kérni. A névjegyzék-tervezet ellen közszemlére létei Ideje alatt felszólalással lehet élni. A felszólalást Írásban, vagy élószóval lehet előterjeszteni. A felszólalás Zala vármegye Központi Választmányához elmzendó és a városi Iklatóhlvalalba (Városház, I. emelet, 5. sz. ajtó) adandó be. A névjegyzék-tervezelbe tOrlént jogosulatlan felvétel miatt bármelyik választó, a kihagyás miatt azonban csak maga az érdekelt tél szólalhat fel. A felszólalást meg kell Indokolni és a felszólaló egyúttal mellékelni, Illetőleg bemutatni köteles a felszólalásában előadottak igazolására ai-kalmas okirati bizonyítékait. Annak, aki felizólalást akar előterjeszteni, minden hálósig, közhivatal, közhivatalnok, lelkész, nyil- vános lellega Intézmény, eeveitllel és alapítvány köteles haladéktalanul rendelkezésre bocsátani mindazokat az adatokat, amelyek a felszólalásban felhő otlak igazolására szUkié-eesek, (288 200/1938. B. M. sz. r. 18 §. 4, bekezd). . A felszólalásokat benyújtásuktól kezdve május hú 10-ig a fent megjelölt helyen é* időben-kOzsiemlíre kell kllenm. A felszólaltok megtekinthetek és lemásolhatók. Nagykanizsa, 1941. április 8. io3o Poigirmetter. APRÓHIRDETÉSEK ..iH^-ftfii sajt\'fééénáUétmnémV lUtítnt 9 i tavibLí >i4 4 tillar, A»AS VtTriSL Brannbargl uSb, . tatai (Urlbos, tattt brlkcll ía ktacyón| daraboiszen — mennytaegkorláloíái nettót — k<(ltr«t3: Plattm Irtván céjnál, Kotvw-tér a. Tele-Ion 212. 1023 LAKÁS-OZLETHELYISBO aée.sobéB vliveietékea lakait keretek lehetőiig belterületen azotnattrá vagy májul 1 ere. Rehbergcr, Sörgyár, Telelőn 36. 1036 UAZ B» MOATUW l\'íl hár kllltlii tUjaVáttsl aiattarlkézWl Blneló. AqiM-lltcn üli. 930 —• uiimiiHii *-* mindönki • b.»lyl ke.«*k«d«lm«| es lparoaoknil ufireru bal 1 SS t "Ul KOZlOMT ... ,, 1\'ui.iriKAi unu>. Balja! „Itlzgttaattgl !l, T. fi.M-|i.ul.3a¦\'. íalWOS kiadó; Iiltl K.r.1, s JttiKráátiil K t. Hátyk.a\'uur" \' •y.aáljásu Haiykulzaáa. (HjOMisíri ttlsl > laUI KOafcj Bdakoaez uz árvlxkéroaultaknak I 81. évfolyam 84 szám Nagykanizsa, 1941. április 12 szombat _ ári 16 «11. ZALAI KÖZLÖNY 0 POLITIKAI NAPILAP ttíg*jggj??-»¦¦¦¦*¦\'• Felelős szerkesztő: BarbarltB Lajos ^^,^^•L^L?^11^^^: Hinni kell a feltámadásban ! Irta: Barbarita Lajos „ÜMk a rabbik rtndklviHt varatttatokat tudnak, vagy talún at tgyiptoml rab-ualgtudgboi haltak magukkal rtttptiktt, amilutk w-gtuígfatl halottakat Iá-tnautanak Itt." (Schalom Aecti ííiudl inoKjolciit regí-uja. Jému tk-lraJtAUŰI.I Ritkán mullk el a nagyhét anélkül, hogy a közmondásos .böjti szelek" rá ne Ijesszenek az ilyenkor már ébredező tavaszra. De Ilyen szibériai kegyetlenséggel, mint az idén, emlékezet óta nem köszöntött ránk a nagyhét. Alig hogy felvették a baraokták tavaszi nászfátyolu-kat, alig hógy a csirákat melengető rögökre hullatták ihótehér szirom-esőjüket, az élet Ígéretének, a megtermékenyült anyaságnak bűbájos, boldog köny-nyelt, — lecsapott rájuk a vad áprilisi héfergeteg, tépte, gyötörte, pusztította őket nappal és éjszaka szakadatlan. Mintha a természet is méltó diszletet akart volna állítani annak a „nagyhét"-nek, amelyen uj magyar megpróbáltatások döbbenete vezette be ennék a kálvariás sorsú nemzetnek történelmi eseményeit. Az uj magyar nagyhét az ország egyik legnagyobb fiának, tragikusan elhunyt miniszterelnökének temetésével kezdődött. Ugyanazon a napon gyulladtak ki a magyar határokon a háborúnak idáig harapódzott tüzei és Jelentek meg gyilkos terhükkel ellenséges bombavetők magyar városok felett. A keresztet hordozó Krisztus útját sokszor Járta meg ez az egyedülvaló nép, amióta otthonává lett a Duna-Tisza tája. Ezt az utat Járta most is, immáron negyed évszázad óta. Keserves, hosszú nagyböjtje következett a múlt század pár idillikusán nyugalmas, boldog évtizedének, az ezeréves évforduló nagy, egészséges nekinyujtózkodásának. S mikor a Trianon óta tartó Vezeklő útnak már-már a vége felé Jártunk, — amikor a magyar vetések tavaszi zsengéje már-már a magyar nyár beteljesedé-sének reménységével volt áldott, akkor ránk szakadt a nagyhét... Vér és tüz haragos vörösével, gyász és aggodalom komor feketéjével hasadtak meg fölöttünk az elborult ég kárpitjai. A sok mindenen keresztül ment magyarság á világ törtépelml válságának nagy áradásában feltartóztathatatlan erők sodrába került. Hogy ennek az uj nagy-hétnek a végén mi vár: — csak a slr-e, amely elé a .volt" kérlelhetetlen sziláját gördítik a nemzetet pusztító erők, vagy a teltámadás-e, amely befejezi, a megváltás tényét, — attól függ, mennyi erőnket tudjuk összpontosítani a feltámadás rögzítéséhez. Minden más tényező adva van hozzá. Adva van áz egész világ fölött szárnyait diadalmasan bontogató igazság uj\' uralmának egyelőre még fegyverek élén megvillanó fénye. Adva van a magunk elszánt akarata minden áldozat vállalására, ami szükséges ahhoz, hogy hoiyünk legyen majd az ég alatt, amikor elvonulnak a történelem nagyhetének vészterhes fellegel. Megvannak nagyerejü barátaink, akik hűségben és becsületben tanultak megismerni bennünket s akik ügyükké tették a mi ügyünket. Megvan a biztos hitünk, hogy a végső igazsagosztást azok győztes szava teszi majd, akik a magyar sorsra eddig is a hatalmas barát jószándékával figyeltek. Minden megvan, de vájjon megvan-e a magunk minden erejének összpontosítása? Megvan-e az a feltétel, ami nélkül hiába akarják nekünk a legjobbat történelmi tényezők, jó és hatalmas barátok ? Egy parancsra feszltl-e minden magyar izom a trianoni sziklakövet, hogy megnyíljék a sir? Egy akarattal lendül-e minden kar, hogy építse a feltámadó nemzet számára a holnap útját? Az á revolver-dörrenés, ami az idei nevezetes nagyhét kezdetén a miniszterelnöki palotából süvített végig az ország testén, egy nagy magyar lélek me-mentója volt... kl tudja, nem ezeknek a kérdéseknek memen-tója-e? S ha ez a kérdés felmerülhet, ha ez a kétség a legtragikusabb fogalmazásban vethet árnyékot a leghősibb erőfeszítéseket követelő lépteink elé, akkor vájjon nem követ-e el égbekiáltó bűnt a nemzet ellen az, aki a magyar erők bomlasztásával, a Jól-rosz-szul palástolt önzés oltárra emelésével, kishitüséggel, áldozatok elől való meneküléssel. a feltámadásba vetett hitünket tépáz-gatja? A bomlasztok sorába állt be egy magyar könyvkiadó is, aki éppen a húsvét előtti könyvpiacot tartotta alkalmasnak arra, hogy a lengyel Sohalom Asch regényes Krisztus-életrajzát lefordíttassa magyar nyelvre és nagy hírveréssel átadja a magyar nyilvánosságnak. 1041. nagyhetében ... Amikor minden idegszálunkkal keli kapaszkodnunk Istenbe és a feltámadás hitébo, akkor kapunk egy könyvet az ünnepi asztalunkra, amely el akarja venni Jézus emberi alakjában az Istenünket, el akarja venni hitünket a katolikus dogma szerinti toltámadasbán, amelyet Schalom Asoh holmi keletlmágla bűvészkedésének igyekszik feltüntetni. Akkor történik ez a merénylet katolikus bitigazságok ellen, amikor nem csak a magyarnak,\' hanem általában az Embernek legnagyobb szüksége van arra, hogy hinni tudjon egy Legfelsőbb Akaratban, egy mindennél hatalmasabb parancsban, az örök erkölcsi Igazságra alapozott élet értelmében, mert ha nem tud hinni ebben, akkor össze kell roskadnia a ma kegyetlen próbája alatt. Akkor történik ez, amikor a vallásos hit a rinascimento friss lendületével állja a huszadik század pogány „fel-vllágosodottságának" ostromát. Amikor az Egyháznak is minden erejére szüksége van (nem önmagáért, aki örökkévaló, hanem az emberért, aki esendő, nagyon esendő a ma forgószelében), hogy minden lelöknek lstápja tudjon lenni; minden szivben az életigenlés acélmagját tudja elültetni ; a szolleml, erkölcsi, anyagi javakat pusztító fergetegben el tudja Igazítani az embert, az el- | Bodort, az eszközzé, számmá, Huszonkét esztendeje, hogy Nagykanizsa, a polgári munka és jóiéi városa felett megkondult a trianoni lélekharang és ahol addig a megelégedettség, a becsületes vagyonosodás yqlt az uralkodó állapot, csakhamar meg kellett ismerni, mit jelent ha egy ipari, kereskedelmi város elveszíti élclerét. Meri Nagykanizsa élettere volt a széles vidék, a Muraköz községei, le egészen Zágrábig. Iparos, kereskedő, orvos és ügyvéd, vállalkozó és építész, mind szépen megtalálták megélhetési területűket. Nem is szólva a hatalmas kivitelről, amely a magyar árul a magyar iparcikkel, a magyar terményt a tengeren át messze, idegen országokba szállította. Nagy és irigyelt város voll akkor Kanizsa, "amelynek mind-\' ehhez szép történelmi múltja, polgárainak hűséges magyarsága még külön patinát adott. Hasonlított a kanizsai élet a Hansa-városok előretört színvonalához. Mígnem Trianon Ítélete a végzete lett. Életterének? elvesztése, Zala megcsonkítása volt a halálos Ítélete. Ettől fogva a maga zsírját kellett felhasználnia, a maga véréből kellelt élnie, mert hiszen kezét-lábát levágták, piacaitól megfosztották és halálos .sorvadásra ítélték. Egyre kevesebb leli a műhely, mind halkabb a vállalkozások, és gyárak munkájának zaja, mind löbb és több üzlet huzla le redőnyéi, évről-évre eltűnt fizikai erők szolgájává alacsonyított embert. A jólzü kenyeret, a nyugodt álmot, a mozgás szabadságát, még a szeretet melegét Is tudja nélkülözni az ember. De nem nélkülözheti a krisztusi tanítás bölcseségét, sem a mindent egyensúlyba állitó leitámadás hitét Aki ezektől rabolja meg az embert ma, amikor életek, tanok, célok, tegnap és holnap egyensúlyát a világ elveszítette, — az árulója a nemének, ámok-futója az Isteni rendeltetésnek, aminek végül is győztesen kell maradnia a ma romjai felett. A ml feltámadás-hitünk nem mágusok kardnyelő-csodája, nem egyiptomi boszorkánykonyhák receptje, nem egy alantas lró-fan-tázla dajkamesés allegóriája, hanem a megismert Igaz hite. Szükségünk van rá, mert egyetlen szilárd pont az életünkben. Szükségünk van rá, mert a feltámadás hite nélkül nem lehet Ember az ember.- SzükségUnk van rá, mert a feltámadás hite nélkül nem lehet magyar a magyar. egy-egy gyár, egy-egy vállalat. Valóságos élet-halál harcát vívta Nagykanizsa évtizedeken keresztül, mialatt mind több lett a meddő\' kenyér-harc hősi halottja Ehhez járult a tcrülolr összezsugorodás okozta decentralizációs politika,\' intézmények elvitele. Nagykanizsa egyre jobban hanyatlóit, egyre jobban sorvadt. Van azonban ennek a városnak egy apáitól, a régi burge-rektöl örököli, elnyűhetetlen, szívós élniakarása, amely dacolt a halálos ítélettel. Annál éri-sebben duzzasztotta izmait, minél mélyebb sebei hasiloltak rajta Trianon kereszlutján. Vezetőinek higgadt körültekintése, a jobb magyar jövőbe vetett rendíthetetlen bizalma, párosulva szüntelen, verejtékes városfejlesztő munkával, polgárságának áldozatkészségével, a legsúlyosabb megpróbáltatások napjaiban is megtermetté gyümölcseit. Nagykanizsa uj erőre kapott, uj mozgásba, uj lendületbe jötl a vérkeringése és évről-évre, bár lassan, lépésrőllépésre uj fejlődésnek indult. A régi üzletházak helyett uj cégtáblák jelenlek meg, itt-ott egy ujabb intézmény, egy ujabb vállalkozás támadt. A jelek mind azt mutatják, hogy Nagykanizsa megbirkózott a trianoni rémmel, a város lakosságának élniakarása és polgári áldozatkészsége nagyobb erő volt az ellenség minden gyűlöleténél, Nagykanizsa húsvéti ünnepe Irla: Benedek Roiső BAIAI Mttjéjjj 1941. ipti\'ls l; Prohászka Ottokár szelleme Nagykanizsán Irta: Barta István, a piarista gimnázium igazgatója Amikor Prohászka szelleméről szólok, akkor annak szociális jeliegére kell gondolnom, mert szellemének ez a \' hajtása szökött szárba és gazdag gyümölcsöt ígérő bimbó Nagykanizsán. Ezt a prohászkai szociális szellemet nem a filozófia gondos mérlegelése fogalmazza és határozza meg mibenlétében és sajátosságában, hanem maga a nagy Püspök Mlsz-sziós leveleiben. Szociális szelleme a „szeretet missziója." „Istenből kiindulunk egymagimk, de hozzá vissza nem térhetünk csak több ed magunkkal... Istenből pedig az indul ki Igazán, aki szeret; de aki Bzeret, az hódit, az ment, az Istenhez térit lelkeket, s így Hozzá vissza már csak többedmagával térhet meg . . . Mi is Istenből akarunk kiindulni szociális működésünkben, mert szeretjük az Istent, azért akarunk segíteni legalább valamiképen a társadalom bajain, a sok szenvedőn, a töméntelen nyomorgó, ügyefogyott, neveletlen, züllő emberen ..." Ez a szeretet missziója. S ebben a prohászka! megfogalmazásban óriási, de rendkívül gazdag területű, épen ezért nagy felelőséggel teljes feladatot ró azokra, akiknek szánta. Szellőmének terjesztését olső-sorban kedves Missziós Nővéreinek szánta. „Ti vagytok a \'föld sava," — idéz! rájuk a szenvedőket, elesetteket szivébe záró Krisztus szavait, s irja nekik ha-vonkint a Missziós leveleket, amelyek részleteire bontják ezt a lélekmentő, Istenhez többedmagunkkal visszatérő élethivatást. A Szociális Missziótársulat megalapításával az volt Prohászka püspök elgondolása, hogy .ezek- nek a .hivatásos szociális munkásnőknek (missziósnővérek) az evangéliumi tanácsok védelme alatt, a társadalom bajai iránt nyílt érzékkel, nem feszélyezett szabad mozgással kell beleállní a szociális munkába és a papsággal együttműködve példát adni arra, ml kép lehet nőnek a szerzetesi fegyelmet a lelkében hordani és egy szenvedő világ valamennyi gondját munkakörébe felvenni".1 (Schttte: Prohászka pályája. 86 !.) Ebben az életkeretben megjelölt hivatásnak alapja tehát a szeretet. Van-e Nagykanizsán prohászkai szellem ? Van. 1927 óta terjesztik ezt a szeretetből fakadó szociális szellemet városunkban a missziós-nővérek. Működésük eleven kapcsolat a világgal, maga a „szolgáló szeretet." Nemcsak romokat takarítanak, feldúlt szentélyeket hoznak Ismét rendbe az Isten országában, nemcsak lelkeket mentenek pályaudvaron, utcán, fogházban, a társadalom minden rőtegében, nemcsak lerongyolódott lelki Ínségeseknek, az élet küzdelmeiben belekeseredett embereknek nyújtják a szebb életre hivatottság vigaszát, nemcsak a gyermek és felnőtt ifjúsággal foglalkoznak a Napközi Otthon, a Leányclub és Leánykör keretében, hanem nevelik a város müveit lelkű és nagyobb lelki igények iránt fogékony asszonyainak szivét, s rajtuk keresztül a város férfi társadalmát is arra, hogy „Az Isten nyomain" járva az „élet tarlóját," ha kell „töretlen utakon" is a „lélek tavaszáról" „kifogyhatatlan lelkiséggel" hirdessék „Isten uj világát", „az örökérvényű felebaráti szeretetet," ebben a nehéz világban, Es amikor ma, huszonkét\'év távlatából visszatekintünk Nagykanizsa gigászi küzdelmére, a jól teljesített magyar építőmunka jóleső lelkiismeretével tekinthetünk vissza. Mikor e sorokat írjuk. él bennünk a remény. \'*ogy Nagykanizsa élettere az isteni Gondviselés különös jó indulatából ismét szabad lesz... Térképei rajzol u Magyarok felséges Ura, dübörgő léptekkel rohan a Történelem. Mikor e sorok napvilágot látnak, Húsvétot ül a katolikus anyaszentegyház a világ minden táján. Rendíthetetlen a hitünk, hogy ez a húsvét nekünk, magyaroknak külön ünnepünk, magyarok húsvétja, a magyar Édesanya ünnepe. Elindultak már a magyar honvédcsapatok, elindult már felénk a várva várt ünnep, amiért annyiszor összetett kézzel kértük a magyarok Urát, hogy engedje megérnünk : Nagykanizsa húsvéti ünnepét.. AtlYAtl Asszony volt, örök álmodó, lelke milyen egy másik élei szunnyadón, a csendít szerette, a holdat $ a fényes csillagot Szeméből őszi verőfény ontotta sugarát, ijedt rebbenéstel hullott a könnye, ha zaj törte át a csend szavát. Mint gyermek vágyott az éj után, hogy álomba hulljon élete, O volt a virágillat s kóbor szellők hü szerelmese. Átölelt reszkető kezével, simogatta selymes hajam. Ma is énem záooizó könnyeit: a szivemre peregtek langyosan. Mintha hallanám utolsó szavát t suméből a Jény kihunyt. Arcára őrök szunnyadás nehéz fdtyola boralt. Legyen imádság a lombok suttogása, A betűm vadvlvág, mely sirján nő magasaru Fetette gyertyaláng; ezer csillagocska És boraljon szivére halkan a szavam... Zoltán B. QyőxO Muzikális telkek Irts t Forray Zelma Pista rendkívül regényes körülmények között ismerkedett meg Lenol-kJével, Általában az ő életében minden rendkívüli ós regényesen valószínűtlen volt. Vegyük pt azt a csekélységet, hogy póiéreltségiv«l, minden protekció nélkül felvették az egyetemre és most itt jogászkodhat a jeles ttünrló Lontayvál, akitől otthon ág és TőW választotta el Vagy menjünk ^Tovább ISs meséljük ei az ismeretien nagy. tiácsi Mo históriát í Sajnos, ez már aokkal kevésbbé szerencsés eset volt. A gazdag rokon előtt szerény, alázatos ábrázattal óhajtott megjelenni, liogy megnyerje a kegyeit De mit lesz Isten ? A villamoson, amikor éppen hozzá készült, talán az ördög suga-latára, pont az ismeretlen rolcon mei-!6 telepedett s valami cselaéty Tábtip-rásl esetből ugy összekaptak, mint KBt megvadult bika, akttet \'n íorre-tfár vörös dEöbogévaí piszkál, Folytatásul, az otthoni taHlfoozsf, \'ereSután mindenki sejtheti, jobb ha fátyolt borltunk az cxósz esetre, mindenesetre ennyiből is iathaló, hogy ilyesmi \'csak egyedül vole lönenliet. Itt van aztán a Ijeaicikciréic Ügy. Az egész dolog "gy kezdődött, hogy bu-pott két potyajegyet voftimi hangversenyre. Mivel öt az Isten IwlfüMi-ktíl áldotta, vagy \\erte meg, erős lun-táziáyal ot India képzelni az életét hangversenyek liAlljgaiása nélkül h, ezért vitle el a kél jegyet nagylelkűen hazai iKirúíjának, Lontaynák Es itt kezdődött az egész regényesség. I,on-tay nem voll oltlioii, a háziasszony szintén távol vni\'.i. Ileljcttc ii ház úrnőjének zsenije virágszáta fogadta, akit eddig méz sohasem látott. Len-oik», mert ö vott a drága, kedvesen leültette és kérle, hegy varja meg barátját, vagy ha nem ér rá, hát ö majd átadja az üzeneiet. Pista lelteikére nézett és természetesen ráért. Beszélgetés közben aztán elmesélt", hogy hangversenyre készül és oda akarta elhívni, a barátját, söt mar a jegyeket is megvette. Lfcncike nagyot sóhajtott és bizalmason bevaSbtta, hogy ő is nagy zenekedvelő s ha mujd keresni fog, hát minden pénzét hangversenyek és operák hallgatására költi. Pista meglepődve hallgatta Lénákét és mindjárt el\' Ls árulta, hogy neki eddig még nem volt .ilyen komoly nö ismerőse, csak olyan, akik a pifiií-züket rúzsra, az idejüket meg korzóm költik. Lencike ezen tágrameresztett szemekkel csodálkozott. Talán még sohasem hajlott ilyen romiolt nőkről ö persze más, ő soltasem korzózik, rúzsra nem fcőll s a "mozi sierünle nem müveit ember számiára v\'ató szórakozás, ép azért ö unjfl- s rjem is jár. Pistát ez a vallomás merész és döntő" lépésre készlelte. Felajánlotta az egyik jegyei I éneikének és leérte, hogy menjen el vele a Zeneakadejnlál-ra. Ijencike a váratlan merészségre ijedten és megbotránkozva tiltakozóit — az Ián elment. Pistának ettől kezdve minden zsebpénze hangversenyekre ós detulání opera Mondásokra ment et. Kteintc csak a pénzéi költölle, később már a tanulásra szánt idejét is feláldozta és jogi jegyzetek helyett zenei kri-likákíii olvasott, hogy az cfóxidások döfi, ulán éi fí«eg alatt szakszerű kritikákat tudjon Ijcncíke fülébe \'Kullogni, Mci\'t lalan mosdanunk L»m któtt, hogy a fent nevezett helyekre együtt jártak. Ijencike közben napról-napra hűségesebb bámulója tett Pist» tudásának, t. i. 5 meg az emelelrőj kölcsönként újságokból merhette tapasztalatait és így áhitatUfl hallgatta, hogy Pista megjegyzései mmdig egyeznek X. Y. hires kritikuséval. Szóval ennyibe! is látható, hogy mély zenei barátság fejlődött ki kettőjük között, amit egy diszonans akkord sem zavart, sőt meg jobban elmélyült, mikor özvegy Szacsvav-né. Ijencike mamája rádiót vett. Ettől kezdve nem közvetíthettek eOYan hangversenyt a kontinensen, amit ők kellen, a csecsebeffciékk** Utesufoltí szobában, a szunyókáló Szaosvayné fetugyefleie mellett, isieni fójWMmmei végig ne hallgattak volna, akár reg-geKg is. Közben Pisia zenei érdeklődése. jpdá-ig fejlődött, vagy fajult, \'hogy még Greta Garbó Hatásától is wdltőrös lelt a háta, meri Stokowsky Jutott róla eszél»c. Mécsem zugolódolt Borsa ellen, tudta, hogy nincsen rózsa tövis nélkiű s lia egy-egy Tosoanmi hangverseny ulán a sölól előszobában megcsókol-hatl" Ijencike kezét, majd ^később a lemerél, hát nem volt ná2a mnzlkKhV\'1 sabb teremtés széles c vüígoo. Végigfütyülte ilyenkor hazafelé az egész utal. Közben a szerelme és a zem: iríuiti utálaté egyenes arányban "ölt. Tatán az ctső mégis nagyobb tehetett, mert nagylelkű pillanatában, az otthonról kapott vizsgadíjon hegedűt vásáréit é* beiratkozott a zencískctk\'tba. Rá néhány nap múlva |>edig egy ií«i-hoven jiangtcraeny utun, mikor először csűlaoit bele I.envikc kuiuiUáUJ amelyben az ember szive megkeményedik, elfásul a kegyetion önzésben, gondban és küzdelom-ben elfelejtve a templomot ós Istent, háta mögé dobva lelke nemesebb igényeit. S ha Nagykanizsa társadalma ettől a felsőbbrenflU, az isteni jóváhagyást magánviselő felebarátiszeretettől lángra lobbantva szivét és kezét a rászorulók felé nyújtva, akkor meg kell értenie, hogy szükség van áldozatos lelkekre, akik nem tizedet adnak a felebaráti szeretetből, hanem megosztják a Jót, rosszat, megfelezik embertestvérükkel. Ez a bánat és Örömfelezés az örökérvényű feleoaráti szorctet. De vajion, ki lát az emberi szivekbe ? Egy bizonyos! Ottokár püspök leányai ilyen szellemben dolgoznak városunkban. Munkájuk, mint a kelő nap melege át-forrósitotta ezt a várost, példát nyújtva mindannyiunknak. Hogy jó eredménnyel dolgoznak, arról nem számoszlopok, statisztikai kimutatások verik a hírt, hanem az a valóban nemes, szociálisan érző és tevékenykedő szellem, amely ennek a városnak hivatalos tényezőit is már mélyen és hatékonyan meghódította. Ez a prohászkai szellem árad a Roz-gonyi-utcai házból, árad a város Szociális Intézményeinek működéséből ; de vájjon árad-e belőlünk ? Szomorú melléfogás és naiv értelmezés volna az, amely ennek a szellemnek terjesztését csak ezekre az intézményekre hárítaná. Vájjon Őrzője vagyok-e én testvéremnek ? Igen őrzője és támogatója, testi-lelki oltalmazója. Ez ífiteh rendelése. Akinek van, adjon annak, akinek nincs ; adjon neki hitet, becsületet, baráti kezet, nemcsak, hanem kenyeret is, szeretetet is. Ha szeretetem nincs, semmi vagyok, — apostoli ige eligazít a aiatos hajába, hát bevallotta, sirig-tartó, oMhfllatlan szeneimét. Másnap délután az opera, eftött volt tátáaknzéjuk. Ixjbcngrint adták s ez most a nászindulója miatt, mind-kettőjük előtt valami különös jelentősséggel birt. Ijencüoe he%elt azonban a házmesterük fiacskája riasztotta fej, egy kis tevéikével, amin *»z 0 betűi ékeskedtek. Pista rosszat sejtve nynll a boríték után. lÜŐérzele nem cstfll, a levét valóban baljósfotuan kezdődölt. Kedves Pista ! Az esti vallomása ulán egész éjszaka nem aludtam. BevaiHom, nem a boldogság, hanom a Jelkiismeret nem hagyott ífludni. Pisla, én nagyon csúnyán becsaptam magát. Most, mikor már úgyis vógo a boldogságoini-nak, eláruDom, hogy utálom az operát, a hongversenyeket 6i semmi fét0 zenéhez nem értek, csalt a gramufon\'. hoz. En... én botfülű vagyok! s hn már ezt elárultam, azt senv\' iuaUgatht-itoni et, hogy imádom\' u jázftt, a snamínkö-zenét, a kontót, söt még a mozit is !.„ Pista arca olvasás közben mind szélesebbre-széfesebbre gömbölyödött. A Jevéí végére már nem is volt kíváncsi s olvasás heJtyett a ^sebébe nyuH, mintha égetné valami, a két opornje-gjet gyorsan kirángatta és az első szembejövő kezelw nyomta. Aztán gyors futásnak enedt, liogy még n« opera árnyékából is rákerüljön. Útközben barátaival tafeUkozott s íjon-lay ijedt arc<o4 kérdezte: — Platt, mi történi vefled, hova rohansz 1 - (jeányktfcObc, képzeld, boiKfti I — Hongja szinte suttogom vált Be áhítattól s már tovább is robogni t, Lon-tay meg szánakozva nézett utántt s még aznap este megvette tőle féWron a hegedűjét, IMI, április 12. szociális szoretet talaján és területén minden embert. A mai és a ránk váró nehéz, időkben egyetlen menedékünk a szociális, a tovókeny és hatékony szeretet gyakorlása. Amikor 1920. december. H-én itt Járt Nagykanizsán Prohászka Ottokár, azt mondta, hogy misz-szlóba jött azzal a küldetéssoi, hogy telrázza a város társadalmát a közöny, az elfásultság és eltompuftság fá]ó lomhaságából, hogy mint nemzeti végvár, őrizze minden idegen befolyástól mentesen a magyar kultúrát. Azóta természetesen ennek a nemzeti, keresztény és magyar kultúrának a szolgálata szociális Irányba Is terelődött. Szavát megértette ez a vároa. Megértette mondom, mert a szolgáló és adakozó szeretetnek olyan példáit mutatta és mutatja, amely minden tekintetben méltó Ottokár püspök szelleméhez. Azoknak pedig, akik ugy őrzik, hogy nincs bennük elég tanulékonyság ahhoz, hogy megtalálják önmagukat és biztosan mozogjanak az örökérvényű felebaráti szeretet területén, Idézem Pro-hászka életének, szociális ténykedésének néhány mozzanatát: „... mélységes evangéliumi se-gitenl-vágyás és akarás feszitette szivét Üres kézzel nem ment el sem kérő, sem panaszkodó. Rá- ZALAI KÖZLÖNY ért minden szomorúnak személyoson Írni, mindenkit szomélyo-sen meglátogatni... Ha még oly sok emberrel is volt dolga, ha még oly népes társaságba került Is, mindenkihez volt egyéni szava vagy legalább meleg tekintete vagy kézszorítása. Nem várta mog, hogy a nyomor őt keresse ;* maga járt utánna. Esztergomi korában csakúgy, mint püspök korában a legnagyobb nyomorúság tanyái voltak uz ő üdülőhelyei. Vasárnap déiután kereste tel a súlyos fekvő betegeket, mikor mindenkinek van pihenője, csak a szegény ágyban fekvőnek nem; s hihetetlenül elfoglalt püspök, aki az előkelők szalonszékeiről percnyi pontossággal, kérlelhetetlenül tudott felpattan!, órákig ült el egy-egy beteg munkás vagy cseléd betegágyánál." (Schütz Id. m. 189. 1.) Prohászka egyetemes ember-szeretete, mint a felebaráti szeretet másik nagy hősénél, Páll Szt. Vincénél Is közvetlenül az evangélium élő szelleméből táplálkozott. Éljük az evangéliumot, s akkor szemünk látó, szívünk érző lesz a szenvedők és sanyar-gatottak iránt. Nézzünk magunkba s kérdezzük: mit tettünk eddig, amivel hozzájárultunk Prohászka szooiá-lis szellemének terjesztéséhez? Nagypéntek Muraközben — 1919-ben Irta: Boriin Agoaton, a csáktornyai járásbíróság volt vezetője Tulán nem lesz érdektelen Nagykanizsa város lakossága előtt, ha a mostani kritikus időben leirom, hogyan történt Muraköz megszállása. A világháború ileznjtótt. Az ezt követő forradalom már icosendoscdeit. likkor, 1918 december 24-én reggel «z a hir riasztotta fel Csáktornya la. kosságá t, hogy a szerb megszálló csapatok megérkeztek. Dobszóval közhírré tölték, hogy mindenki maradjon . a helyén és folytassa munkáját. E hírre o, lakosság a Zrínyi térre csoportosult és meggyőződött, hogy nem n szerbek érkeztek meg, hanem ogy Összeverődött csapat jött át Horvátországból, amelynek magját azok a Muraközből menekült gonosztevők ké. pezik, ukik az októberi forradalmat kővető fosztogatásban részt vettek és n liatóságok üldözése elöl elmenekül, tck. Mivel semmiféle haderő rOndélke. zesünkre nem áfitott, túrnunk kel\'ett, hogy a betolakodók Csáktornyát és egész Muraközt megszállják. A betolakodó horvát csapatok működésűiét azzal kezdlék, hogy elfoglalták az iskolákat, a padokat és a könyveket elfutották, a*, iskolai felszerelést összetörték. A tanítóképzőber, » karácsonyi szünidőre eltávozott ta. nulók ingóságait eltávolították. Hiába járt közben Zrínyi Károly tanítóképző intézeti igazgató ugy a polgárt, mint a katonai uj hatóságoknál, a jiövendé. ket kárának megtérítéséi megtagadták. Az iskola után a hivatalokra és az egyházra került a sor. Az összes hivatalokban a tisztviselők működését megiUtollák és az összes állami vagyont egyszerűen elkobozták. Megtiltották a templomban a magyar istentiszteletet, pedig Ősidőktől fogva szokásban volt a magyar misé. zés. A niagyar származású v Varga Wotfgang és Iach I^mdolf ferences lelkészeket kiutasították. A magyar lakosság lelkész nélkül maradt, még a halálos ágyán sem gyónhatott senki Wm magyarul. I-ajragószokon közliirré telték, hogy magyarul Ireszóíni nem szabad. A cégtáblákat átcseréUették horvát nyelvű cégtáblákra, átkereszteltéit az utcaneveket is. A muraközi nyelven és magyar nyelven megjelenő Muraköz-Medjimurjc c. lapot megszűntették. Szerkesztőjét, Zrínyi Károlyt, aki «s-«gl mmakóai tó-alírfbóJ astrmasott és a nép saját véréből valónak le-Ttinteti, több Ízben uiternátták. Zrínyi Miklós köWő és Tiadvozír szobrát rnegcsonkitották, róka a magyar Feliratokat\' tevéiélték.\' így gyatáz. ták meg) *a* a hőst, ,uki a törökök el ¦ leni küzdelemben nemcsak a magyar, hanem a horvát szabadságot is védic. Hasonlóan járlak eS pertakon Ga$p&-rich Márk -18-as vértanú emlékosiflo-pávai. Mikor Így kitombolták magukat, következett a tisztviselők IciüJdőzése. Hogy emlékezetes legyen, 1919 április 18-án — Nagypénteken — a járási főnök maga elé idézte az összes tiszlviseüóket és tudtukra adta, hogy ki vannak utasítva. Mnel a kiutasító parancs nem volt eléggé világos, e sorok irója Lukács József áJBampcnztári főtanácsos és Muzikár Ferenc postafőnők társaságában elment Nóvák N. János kormánybiztoshoz, akinél" éppen jelen volt a megszálló csapatok parancsnoka, a tőlünk átnyergelt perko alezredes, akik megerősítették, hogy igenis ki vagyunk utasítva és ha nem megyünk el, parancsot adnak, hogy azonnal távozzunk, akkor mehclúiik gyalogos ott marad mindenünk. Erre elkezdődött a tisztviselők kálváriája. Nem engedték meg, hogy a legrövidebb ulon, Muraieresztur fellé jöjjünk át Magyarországba, hanem Csáktornya, Zágráb, Körös, Itelovár, Veröc*, Barcs felé irányitottak marha-kowibán, hogy- soha el .no felejtsük azt az egy hétig tartó hányódást és utazást, amellyel szegény hazánkba jutottunk. v Sokat tudnék még mondani azokról az erőszakosságokról, melyekben az olttanl magyar érzelmű poügárokat ré-szosílették, de nem teszem, mert azt hiszem, izteMtőnek ez is elég. Ezeket is osait azért mondóin el a nagypénteki évfordulóvaa kapcsolatban, mert hanom, hogy hasonló szellem kezdi felütni fejét Muraközben a mostani világégésbon is. Ezekről részleteket közölni ma nem Sebet. L» mégis ugy érzem, hogy az üaetókesek figyelmét fel kell lüvnom Muraközre, a ml virágoskertünkre, melyhez ugy az isteni, mint az emberi törvények szerint ősi jogunk van. | VígyáoMsak a konzulok, nehogy ta-ktfMünkl i i i-t t történetemé. "modern háziasszonya a villamosságot is a kávéfözés szolgálatába állítja, hogy a jó kávéfözéshez megkívánt tökéletes darálást feltétlenül elérje. ; Jó kávédaráló egymagában azonban nem elég a kávéfőzéshez. Ahhoz más is szükséges. A törökök, habár bőven volt is babkávéjuk, szerecsendióvirággal, koladióval egészítették ki a kávé jó tulajdonságait. Mennyivel egyszerűbb ez ma I Csak hozzá tesszük aáFraitck-cikóriakávét, azt, amelynek dobozán a megbízhatóság jelét, a jellegzetes kávédarálót látjuk. Pompás színt, kiváló zamatot, ét« vágygerjesztó, kellemes illatot, valamint tökéletes, finom ízt ad a ÜALA1 WtóUMJU Húsvét 1941-ben irla: Kelemen Fereno Ezt a dátumot érdemes megörökíteni az utókor számára. A feltámadás előtti heteket ezúttal elborította az aggódás, a nyugtalanság árnya. . Megszoktuk már az utóbbi évekuea, sőt évtizedekben, hogy a vajúdó törtéuelem, a szórnunk előtt formálódó uj világ nem egy kedves ünnepünk hangulatát elrontja s az áhítatos lélekkel várt ünnepi pihenő helyett a gondbaborult hétköznap nyugtalanságát árasztja, de az Idei húsvét előtti zajos nagyhét egészen rendkívüli izgalmakat hozott, e határváros lakói számára ls. A nyugalom o esendes szigetét is elborították az események. Ebben a pillanatban, amikor e sorok a lélek mélyéről, a gondolatok ós érzések misztikus régióiból előtörve, a papír türelmes mezején óletrekelnek, Nagykanizsa a teljes elsötétítés állapotában várja: mikor szólal meg a légi riadó s mikor koll a sok éjszakai nyugalmából felriasztott embernek a szükségóvóhelyekké előléptetett, sokszor nyirkos és sötét pincék odúiba meghúzódnia. Nagyhót van, pontosan kedd este. Odakint zuhogó záporban rohannak uj harci feladatuk felé páncélkocsik, tankok, ágyuk, motorosok s a fülslkető zajban csak halkan szűrődnek ki a rádióból a halál és megdicsőülés fenséges akkordjai. / A nagyhét szomorú hangulata is ráborul a lélekre, a szonvedés napjai ezek, melyek immár 1941 esztendő óta emlékeztetnek minden keresztény szívet Krisztus mártlromságára. A keresztény ember szinte érzi a fájdalom stigmáit, amint a nagyhét fenséges szomorúságában teltekint a világ legnagyobb mártírjának kálváriájára. Egy élettel megváltani a világ bűneit, valóban krisztusi gondolat, méltó az Istenemberhez! Énnek a nagy cselekedetnek példaadó ereje örök érték, melyből a világ erkölcsi rendjének szelleme táplálkozik. Ez~,a példa belevilágít évezredeken át a bün végtelen birodalmába s egyedül képes a sötétség szellemeivel szembeszállni. Mert a bün a Golgotán kiontott vér után Is elborítja a világot s csak a megváltás áldozata tartja íóken. Hogy mi a bün? Istennek nem tetsző cselekedet. Ebben a mai kornak bőségesen van része. A szeretet krisztusi birodalmát évtizedek óta ostromolja a gyűlölet démona. Gyilkos harcban áll egymással szemben ember és ember, nemzet és nemzet s a modern technika pusz-titó fegyvereinek erejével keres egy uj Igazságot, mely nyugalmat hozzon és végleges rendet a huszadik század emberének. Pedig csak egyetlen fegyver hozhat békét és megnyugvást a világnak: a krisztusi szeretet törvénye, mert ez-\'az erkölcsi világrend megdönthetetlen alapja ... A tankok, motorkocsik robaja, száguldó katonák lármája újból és újból betör a szoba csendjébe. Háború van, a város elsötétítve, k minden pillanatban megszólal- hat a légi riadó üvöltő szirénája. Háború van ós nagyhót s mire e sorok napvilágot látnak, eljön a húsvét, a feltámadás Ünnepe. Mindössze öt nap. S e rövid pár nap alatt ml var még erre a városra, az országra, a világra ? Az uj világrend katonái diadalmasan robognak előre. . Hol fognak megállni? Mit hoz« ez a mórhetetlen erőfeszítés magának az embernek ? Igazságot, boldogságot, jólétot? De hiszen ez mind csak relatív, mert a^azolut csak egy van a világon: a hegyi beszéd szeretet- törvénye. Minden más cs/ik hiú kísérlet egy uj világkép, uj erkölcsi kódex feló. A világot a szeretet ereje tudja egyedül megváltani. Húsvét 1941-ben, a világ számára nem a szeretet, öröm húsvétja. A nagyhét ellenben a szenvedések hete, s a szenvedésben megtisztul a lélek. Talán napjaink megpróbáltatásai készítik eiö azt az utat, a megváltó szeretetnek, a feltámadás ujjongó örömének húsvétjához vezet... 341, április 12, Áíala^mm U&waxétm éufú^didófá^ 4 tnCHCÍuUS UUály- lábainak nyomán .,. Hétszáz ér© unnak, hogy n talárok hordái 1241-ben végighömpölyögtek? Európában. Apró lovaikon 1211 tavaszán löriek be a Vereckci szoroson ál Magyarországba é* a szomorú einfé^a mohi csata után IV. BAn, Magyarország éi Horvátország királya v.íene. kübli kényszerük... A menekülő kiráiy lábalnak nyomán laposom... • . Évszázadok ás korszakok folynak egymásba itt: népek országútján, u dalmát tengerpart ősi városaiban. Kövekre, ame\'.yek éMieicnüi, megkopva, tílfeöejtve és mohával befutva hevernek a lábaim drill, évszázadokkal ezelőtt vésett belüket a mester. D erők bún ketló.örl oszüo|x>k emílékezlobielí nem\'* zeiokro, amelyek UicaljávsjB- csavaroglak a népek országútján, vaffumeonyi vBáguraíömroM álmodon ói a legtöbbje illán még csak egy szerelmes nóta sem maradt meg UmióküJ. « számunkra. Homokban leverő kormos Üresekre támaszkodva luáSig-iioin kicsi kápolna ezüsiszavu harangjának imára hívó áj: tatos szayát... - Ezen a vidéken keresőit menedéket pontosan egy esztendővel » \'talárok be-törése ulán, 1212 tavaszán IV. Béta. ...rts aztán: innen indult «L) újra, haza, Magyarországra, másodszor is hazát "lapítani. A becsi király-barlangtól a cllssat pestis (ésieklg A kálvária eVsö stációja : KUs, egykoron CUssa vára. Ausztrián ke,észtül érkezett ide udvarával ós kisórciévea a király. Ausztriai tartózkodásának részleteit, Frigyes osztrák herceg viselkedéíét ala posan feldolgozta már a történetírás. De még a Bécs környéki stációnak is vannak olyan ismerciflen rősz-etei, amikre 0 történelmet kutató tudósok eddig nem jöttek rá. A Bécs meífctti Hadén határában ma Is mklrálybarlangnak* nevezik az egyik hegy oldalában azt az üreget, amelyről legenda szól, hogy az elutazása előtti utolsó éjszakát benne töltötte el köpenyébe burkolva a király. A beiligenkreuzi ősi apátság priorja mOiólte et nekem évekké: ezelőtt, hogy ráyí pergamenen akadt rá egy romantikus krónikára, amely íflmeséjUe, hogy a kolostorban Ivaiszáz óvvol etetőit \'élt* egy jámbor Öteiü .szerzetes, aki még csak páter fém volt, hanem csupán -•fráier Öi a kolostor disznóit flegellet-tc a Mayeriing feSé elnyúló dombok zöld lankám. Ez az ájtatos sierzelűs háláin órájában árulta el csak Aste titkát az apáturnak *s csak Hét magyar királykisasszony márványkoporsója a római imperátor egykori mauzóleumának bejárata felett ekkor vallotta be, hogy Ő IV. Béla gyermeke, akt nem követte apját a száműzetés utjának komor stációira. KJis vára ma már romokban r.«\\0r, Ez a vár, (tttO már csak romjai vannak meg, kormosak OxeV is éj őj-szaktínkéai (."enevétek röpdösnek a roz. morfnbokrok közólt) nyújtotta az tflső menedéket IV. Bélának, Tinijük, hogy a király 1212 márciusában éVieiétt ide. Megérkezéséről pontosan beszámJl hl. ics munkájában IV. Béta kortársa: Tamás spalatoi értek, aki 42 esztendős volt, amikor cttöszór állott szemben a királlyal. Krónikájában, amely eredet, hen v.ui meg a splüi érseki könyvtár, ban és amelyet gyakran dolgozott f*í a história, lafnul irja :e Thonias Ar-chidinconus, hogy a folsé.^es kírá9y a WralyioéVail, a trónörökössel, két leányával, a zásjSósunakkal, u püspökök-kel, országa szine-javávoft, az elesett hősök gyászbalxirult siró-riTó özvegyei, vet és Istvánnak, a szemnek, uz e&ő apostoli magyar királynak ereklyéivel értetett meg Cussa várába., nt érte az első nagy csapás : 1242 március 13-án egyazon napon a várban dühöngő baba-pestis áldozatul követelte a két szépséges magyar királykisasszonyt. Mind a kettő ezen a vidéken atussza örök eleiét ma is. Sznrkofágjuk a spliU dóm főbejárata fejeit nyugszik. E márvány koporsóról nemrég liosz-szabb tanulmányi írt a \'egkiváióbb bor vát mülőrlénészck egyike, dr. I.jubo Karanmn, Dalmácia konzcrvá.ora, a sphtt hitei nrclWflogiAi múzeum osztályigazgatója. Tctio. kaptam a következő érdekes felvilágosításokat : — Krisztus után 305-ben készült öl Díokletiánus római császár palotája éi ez-a i>.tiui;i ma. is sz ve Splil városának, E palotában tűnpilollák meg az egykori Spailatol az avarok áOtal a lue-tedik század elején feftluü Sulomc «•!-üzölt lakosai. A palota — e^yik legnagyszerűbb alkotása az ókor építőművészeiének — részben meg van.ma is. I.egtökiólciescbben épségben maradt része az egykori mauzóleum, mnefiyet a római imperátor n maga. ^temetkezési helyének szánt, azonban e római lcirf-p3om már sok esztendő Óta kcresZ-lény székesegyház. HaranglornyJ, aintv Ivet az idők folyamán gyakran restaurállak .remekmű. E c^inpanaHél IV. Béla anyja alapította abban az időben, amikor IV. Béla atyja, ii. Endre SpaUuóból indult el a Szentföldre, tx harangtorony építése sokáig tartott és folyt abban az évben is, amikor a tatárok elöá a király a dobnál lenger-ptartra menekült. A király maga nem járt Spalatóban. Megnehezteít a városra, mert nem tudták rendelkezésére bocsátani egy nap alatt azt a gályát, amelyet a király kért és amelyen aMcalniasint talán Velencébe szándékozott UtaixnC A Klis varában üUumyt két királykisasszony Iiolltojtét nál azár-udvar Bzebbnél-szebb n6l és leányka kottátok, divatáruk nagyon olcsón I azonban idcízálUtalti ál a márványkoporsói a templom főbejárata fcTclti háromszög alakú kiképzésben hegyezték et olyan l:e\'yen, ahol egyebekben •zarkofágot eihejyezni nem szoktak. Maga n márványsopoVst) réítűnceu Kicsi, ez azt bizonyltja, hogy eredetileg a holtleslek egy nagyobb ko|wrsóban nyugodtak éi a hamvikat később lellek ál ebbe a szarkofágba. Eredetileg ez a felírás voCt olvasható a kárály-kisasszonyok koporsóján i IIAEC EST SEPOLTUBA FILIARUM DOMINI BELLE, BEC.IS HUNGARIE MCCXLII DIE XIII. MARTII, HUC FUGIENS AB FACIE TARTARORUM Magyarul: -Ez a sírja Béla ur, Magyarország királya leányainak, akik meghaltak 1242 március 13-án, amikor a tatárok elöl menekúlt.< E szöveg gvakrnn adott okot vitára tudományos körökben á< még ma smes efctöntTS, hogy a dátum a két királykisasszony halálának napját jelöli e meg, vagy pedig a király menekülnének idejére vonatkozik. A .szarkofágot 32 évvel ezelőtt felbontották is abban rendetlen összevisszaságban két hajadon csontvázát találták meg. A lebontás Istenben bcűdogalt Moo. signoie Bulics muzeumigazgatónak, a nagy tudósnak rendelcté-e történt Antropológiai vizsgáját állapította meg altkor, hogy az egyik lieroegnő, Margit királykisasszony, «ki arája volt Vilmos bizánci l:e:vegnek, 10—18 ess* tendős, hugfl, Katalin k\'ráiykisasszony pedig fi—H esztendős leheléit. A pcU-tika is sokat közrejátszott a korán elhunyt ké: magyar királykisasszony márvöny koporsójának tőrténelébcn. Amig Velence voW az ur a dalmát tengerparion, azt kö\\eiclle, hogy\' minden olyan emléket, amely u magyar kapcsolatokra vonaikozolt, tüntes*eaeV el és bifogásofrta, hogy a szarkofág a székesegyház főbejárata Mell VO. A spliilek azonban nem akarták elvinni onnan a márványkoporsót, inkább Velence elmerit tették eléje is ezzel takarták be. Velence bukása mán Szent Márk körtársasagának szárnyas oroszffánját te; vették a templom portáljáról, később, hogy mikor, eit mm tudjuk pontosan, 1941. aprili» 12 a kősir a Mdkesegyház baptjaztéria\'. jába hárult, ahonnan lOőS-b.-\'n toitéV vissza régi lielyére. Hogyan fott Mrátysxigat egy Ms homok-zátonybót? KilsbÖf a király családjával: 6> o^ész udvar tartásával oz Ősi Traiiba, ii mai Trogirba vonult Mé.i ma is szétos mi Neszt körül o :vátrost ?!0 taft a Legtöbb teljen épségben megmaradt. HttU-%. mas kapuk vejeinek a szűk: iticúkn, a bnpuk fölött tí^óriiiyal a faéh a város védsiontje. Köny\\es Kálmán püspöl e & barátja, Urazni Smm János &\\ ú kapukon leiül az öreg házak a keresztes háborúk megszentelt o.iziendci-j,e visznek ul bennünket Keflöt feid keskeny híd köti össze Trogin a szárazfölddel, itt alig pár mó.ernyi szőlős a csatorna és azt tartja a .e^emia, hogy ezt ű csatornát 1242. márciusában, az éjszakákat is noppalokká téve ásták meg a trogirlak, hogy biztosabbá tudják tenni városukat a IV. Bélát üldöző tatárokkal szemben. Tamás érsek krónikájában elmondja, hogy a tatárok valólx\'zr nem ludtak átkelni n csatornán, de a iuükó port-rói átkialKÍflítak a trogú-iaknak, hogy minek vódik azok az idegen uralkodói, kövo;ei:ek a kiráfty kiszolgáltatását ós megfenyegetlek a varost, hogy ha nem ieljesillk ezt a kövobcufri, Trogirban kő kövön nem marad. A trogirlak nem is főidnek a retiye^iá-tatoe, közben csónakokon elszáilitollák a királyt és kíséretét az Adria egyik kts homokszigetére, amely éknek ma is mést • Ki aáVevecf — Kiráiyszifjat —\' a neve. Csónakon megyek a kis szigetre. ZALAI KÖZLÖNY TeremWtt lé\'ek nem lakik rajta. Csalt néha kötnek ki partjain a halászok. A krónika szerint a kirAly és udvara miiig a iniárok a nem takarodtak Tro-gir rotai alél, sátorokb\'-\'u JnkUik a s/.k. ge;en. Trogirban már leage.cg nyomát lehet ialáiri IV. Béla ott\'dőzesénck, Tiogiv messze főidőn bites tudós plébánosa, monsignore dr. Dettele Ivan, a kitűnő lörténolcmtudós kalauzol a incgstenxít emlékek közölt. A dóm kincsestárában őrzik azt az ereklyét, amelyről azt lartja a legenda, iiogy IV. Béla koronázási palástjának eay része, a király tuüábél ajándékoMa gieg volo Troglrt A koronázást palasi csuk-lyája voli eiedolüejg c\'- a gyönyörű bizánci il\'Hen- készült hímzés, amely Szent Mártont ábrázolja, «mini —, a legenda szerint — arannyal éa dtága-kövekkei diszitclt képenylt a didergő koldussal oszlja inog. Van olyan te-genda is, hogy ez a bjmzés Vilmos bizánci herceg hegyorrrányükén t maradt a kmos tárban. A fiatali\' herieg Balduin bizánci császár és III. Béla nővéretek fia voli és a klisí várban tragikusan ethunyt Margit királykisasszony vcfflogéiueként kísérte útjára IV. Bélát, A legenda azt tartja, hogy szépséges arája elveszte feletti bánatában ntegszakadt a szive és a sírja ma is a trogiri székesegy-házbai van. Tosiamenlumál>rn minden 1 uháját, aranyát és ezüstjét » dónmak liagyományozta és az 6 ajándéka az a páratlanul szép mtUaruba is, amelyet minden ívben Szent István napján \'öli magára a trogiri lelkész. IV. Data emléket azonban más is hirdeti Trogirban. A Szent Pétcrrcű elnevezett templomot IV. Bíla liit-vese, leskarb Mária épittello hálából a tatárjárás után. IV. Béla vitézei várost alapítanak Dalmáciában Meséli nekem dr. DoUale Iván • — A király eübb ulazolt haza Innen, mint a királyné. TIgy hisszük, hogy a feaségcs asszonyt r(\'szl>cn nagy bánata, részben az a kttrülmehy lar-lolta itt, hogy várta gyermekének, a későbbi Magyarországi Szent Margitnak megszületését. A kiráfty 1242 májusál)an még ill volt, a királynő szeptemberig maradi Trogirban. Itt időzé-se aJJMŰmábot a Vempíbmon ftívűi Éolostort is alapitól t a Benedekiendf apácák számára, ez a kollostor soRáfg n Szent T\'éler templom mcUelt volt és csak az idők során költözött át a " tenger parton .\'e-vö kapu metfé, mostani helyére — A királyi udvar tar tálból sokan maradiak itt írott bizonyítékok vannak arról, liogy Marina városát magyar katonák alapították. Az utat, amelry Trogírtól Marináig oVvezet, ma is lauirski putn\'ik — talárok utjának nevezik és azelőtt oSaszut la strada dei tartart volt en-nok az útnak a neve. A Marinában maradt magyarok birtokot kipiak a királytól, később ezek egy részét Trogir kapta meg. Marinál 1070 kórul a törökök etpusztították, ma csak jtfenték e\'en\'falu vm a nttyyXn, a régi székesegyházban volt egy csodatevő Madonna-kép, amelyet Magyarországról hozóit el a király ís ozt a\'ífce\'pet ma ts őrzik a Tereno-rendi barátok osiovo-i kotlostoráb-in. Ma mindössze kei oíjyau családról tudunk, amelynek Ősei IV. Béla körme zeiéböL maradink itt. Az egyik az And-reJsz.csntód. fűinek a csatádnak az »sét András vitéznek hívták és ez a vitéz sok kiváltságot kapott a királytól. A esaüdd ma is ét, A másik famrlii Padlada, vagy palada osajfcid, ennek "sót palatiuusznak luvták, (AkulrnOw *W azért, mán n uAdur ejofl^tábwi álíott. Ek a família, trogiri. Egyik lagja paJíada, a híres icnniszbajiiok. Beszédes okmányok — IV. BQU trogiri tartózkodásáról ítfeilo sok okmány maradt fciui. Ezekben az okmányokban a kjri\'Hy 0 legnagyobb oUsinorés.*c.l emlékezik meg a szolgálatokról, ame^>elúel a treginak neki, családjának és kíséretének lellek. Dicséri a püspököt, a Belkészoktt és a város Cmi nevü rektorát. 12J2 május 12-ín Marina meBett földöket ajándékoz Trogimak és megerősíti Káfcaán király adományait, okmány van róSa, liogy uivanobljcn az időben SLüphanus, váci pfllpök, kiráSy-í gubernálor konfirmált városunkban. Az utolsó okmány, amely Trogirban kuli, 1242 május IG-án készült és viűószinü\'eg o napon, vagy" -a következőn utazott «. innen a király. Ebben az okmányban IV. Héjn vala-mennyi ajándékát, a város biztosított privilégiumait me^erősili. Ez az okmány voíl alapja annak a 150 esztendős háborúnak, amely SpUt és Trogir között lángolt. E Iiaboru nyomban a kiráfty e\'utazása után kitörlie-lett már, mert 1243 április 16-án kelt rendeletében IV. Béla figyebneztoU a kftisi váróspíirancsnokot, hogy a Trogimak tett ajándékokat UszMtje és védjo meg és ugyanabban az évben, december ^ás} kott pergamenjén SUl-tefl. szemben nyíltan Trogir oldalára nVll. E két királyi leirat már .székí-városunkbnn. Budee-ilt ktfflt. Ugyan-csnk Budáról küldi a király Trogtr1-nak azt a Qeíralát is, amelyben érte-siti a városi, hogy Starante lierccgé-vé Diouysost nevezte W és fdJhivja a trogiriakat, hogy a herceg rendrf.ke-zését tartsák tiszteiéiben. Trogirból a Wraly- Zéítrábon át ulá-zoll haza fefdult országálw. Zágráb is nitoeg szeretettel fogádtA és a király Zágrábot szabad királyi várossá Ielle meg. Az erről szöló okmány 1212-ben kxflt és Horvátország büszke fővárosa jóvöie fmnO|iti meg alapításának bélszázévoi évforduitóját. Amerre ni buját* a föld, ahol dúsabb a kalász, ott ismeretlen liarcok hősei várják a feltámadást. A világ népeinek 49 különböző fajtája csavargott erre. Legalább \'s ennyit tudlak összeszámouri közülök. Van rajluk kívül aztán még luo&tnyi qjyan nép, amelynek ma már a nevét se«X tudjuk. Tavaszi szántás idején egyformán fordulnak ki uz ekevas nyomán a kemény barázdából görög aranypénz, I\'allas Att.enc o\'Joopolt kéével, turtár nyllnegy, török kopja, vagy szélmálló zsinór egy magyar dolmányról ft\\ bőgjek közöli horvát királyok kastélya álfelt. Avarok váglak lékel Salo- ül MINIDIG JÓ. HA KÉZNÉL VAN AZ fl^ASPIRIN \' ViL/ TABLETTA \'* nea görög szarkofágjaiba, jiormannok portyáztak erre és Ulyrek nébüt verte vl-ssza a Kozjak sziklafala, rönlclniek gályái vejeitek liorgonjt az Öblökben és gályapadó klioz láncolva korán meg őszült afrikai rabszolgák csapkodták az evezőket és összeszoritolt fogakkal tűrlek halukon a korbácsüteseket. . Padi Jól. Milyen kilátásokkal várja Nagykanizsa az idei színházi idényt? Amint rügyezni kezdenek \'. fák, Nagykanizsán időszerű a szinházról beszélni. Régebben a színház-kérdés nem volt probléma Nagykanizsán, meri amin! jött a május, megérkeztek a pécsi színészek. Néha kicsit clÖbb, néha kicsit később, de minden évben megérkeztek. Május közepén már várta őket minden kanizsai színházbarát. Mióta cseretársulati rendszer van, Nagykanizsa színháza bizonytalanná vált, annak ellenére é hogy tulajdonképp négy színtársulat kerületi beosztásában is szerepel Nagykanizsa. A színigazgatók egymás közt történt megállapodása értelmében azonban csak két társulat tart igényt kanizsai vendégszereplésre, így volt ez tavaly is és így van ez évben is. Tavaly azonban az Inke társulat szerencsésnek egyáltalá- ban nem mondható vendégszereplése nemhogy híveket szerzett volna a színházi kultúrának, hanem egyenesen elszoktatta az cmbii-cKet a színházba,-járástól. Ezt az állításunkat a bérlelcsck sok megmaradt szelvénye is alátámasztja. Most 11c keressük melyek voltak a hibák, inkább azt nézzük, milyen lesz a helyzet ezévben, lesz-o Kanizsának színháza, helyesebb ben jó színháza. , Az idők nem túlságosan atkal masak arra, hogy jó színházi évadra lehessen számítani. Mégis, aligha csalódunk, ha azt állítjuk, hogy egy jó színtársulat megfelelő időben, meg tudná nyerni újból a közönséget a színháznak. Ehhez azonban egy prózát ís játszó operett-társulatra van szükség, nelycsobben jó prózai színészekkel megerősített operett-társulatra, amely prózát és operettet egyaránt tud játszani. Kanizsa kis hely ahhoz, hogy egymásután két színtársulatot tudjon eltartani, viszonl közönsége igényes, tehát sem n kimondottan prózai, sem n kimondottan operett társulat nem tudja ky.ígiteni, annál is inkább nem. mert hisz minden évben vannak jó prózai darabok és jó operettek, amelyeket látni szeretne Nagykanizsa közönsége. A fenlickel kénytelen elismerni miiíden cseretársulat, ezért is jálsznuuk a prózai tár-¦ sulalok műsoruk vállozatosab-bá teleiére operettet Is,, és az operett társulatok Is ezért iktatnak közbe egy-egy prózai bemutatót. A jó színtársulat azonban az éremnek esnk egyik oldala. A sikerhez szükséges még egy igen lényeges kellék : — a közönség. Elckintelben Nagykanizsán nagy szervező és nagy nevelő munkára van szükség. Az elmúlt években egv olyan társadalmi réteg jutott jobb anyagi viszonvok közé, amely ma már megtehetné, hogy színházba is jár. A közönség e rétegével azonban meg kellene szerettetni a színházai. Erre bedig csak egy jó színtársulat képes. S ha egyszer egy jó színtársulat színházba járásra szoktatta a kö-séget, kedvet csinál a színházba járáshoz, megszerettette a színházat, akkor a közönség a jövőben is szinte már várja íí színtársulatok vendégszereplését és igy biztositható a rövid kanizsai vendégjáték sikere. Ha azonban ezidén is olyan színtársulat jön Kanizsára, amely nem elégili ki az igényeket, hosszú évekre elszoktál jak a közönségei a szinházbajáráslól. Jikabttyék nem jöhetnek \' Nagykanizsára Ezckután nézzük meg, hogy is áll a helyzet az idén, s mikor milyen színtársulatokra számil-- halunk. Pécsett alkalmunk volt? beszélni az éppen ott vendégszereplő .vitéz JakabTfy Dezső színigazgatóval, aki kérdésünkre a következőkéi mondta : — Nagyon szüretnek Nagykanizsára menni, de a jelek sze-rinl aligha tudom beosztani n várost programmomba. Május\' első felében ugyanis Ózdon kell lennünk és onnét visszajönni legalább 2000 pengő útiköltséget jelent, annál is inkább, meri ulolsó állomásunk Eger.\'Nagykanizsára léhát csak akkor tudnánk menni, ha április 15. és május 15. közöli játszhatnánk. Kérdést intéztünk ez ügyben dr. Krátky István polgármesterhez, majd Magyar János mozi-igazgatóhoz, Az egybehangzó válaszok szerint a május !5.-6 előtti vendégszereplésről szó sem lehel, mert a mozi május 15-ig már minden hétre lekötött 1—2 nagy filmet. Jelenleg ugyanis.olyan szerződés van, érvényben a mozi és a város közöli, amely május 15-ig biztosítja a mozinak a játékjogot. Elvileg ugyan nincs akadálya annak sem, hogy a színtársulatok más időben jöjjenek Nagykanizsára, ez cselben azonban szándékukat legalább 2—3 hónappal előbb be kell jelenieniők a polgármesternél. A fentiek szeriül lehal vitéz Jakabffy társulata nem jön az idén Nagykanizsára, amit ösziiu tén sajnálunk, meft Pécsett alkalmunk volt végignézni néhány előadásukat és meggyőződhettünk arról, hogy a,.társulni fiatal, lehetséges, jó erőkből áll és bár operclt-lát-sulal, prózát és operát is ad. A Thuróczy* társulat május közepére tervezi kanliaelkspunyltását A Kanizsára beosztotl másik .színtársulat Thuróczy Gyula éppen Kaposvárod szerepel színtársulatával és igy alkalmunk voll vele ís beszélni a kanizsai színházkérdésről. Mint megtudtuk föle, Kaposvárról Szombathelyre megy és onnét május közepén szándékozik Nagykanizsára jönni. Thu-róezynníc prózái társulata van és színészei között három ismerőst találtunk : Késniárky Kálmánt* a kitűnő ösztöndíjas jel-lemszinészl és komikust, aki büszke örömmel mutálta a szin-\'hází munkája elismeréséért kapott aranygyűrűt, valamint a tavaly kiváló jcllcmszínesznönt\'k megismert liartók Jucit és a régebbről ismorl. pompás színészi, Somkulhy - Dezsőt. Még egy társulat szeretne Nagykanizsán játszani \'Kaposvárott Thuróczy igazgatótól hullottuk még, hogy vi- téz Jakabffy. helyet! az ország egyik legkitűnőbb vidéki\'operett társulnia, a Beleznny - I\'nger társulat szeretne Nagykanizsára jönni. Errcvonatkozóan azonban biztos értesülésünk nincs. Kérdés a polgármesterhez A színház kérdéssel kapcsolatban kérdést intéztünk Krátky István dr. poígármeslerhez b>, aki tudvalevően részt veit a betügyminiszlériuutban nemiégen megtartott szinház-úrtekez-Ieten. A polgármester ezen az értekezleten kifojlcUc nagykani-zsa álláspontját ós hangsúlyozta, hogy elvileg nincs kifogás a eserelársulali rendszer ellen, bár a tavalyi prózai társulat az előző állapollal szemben művészi-nívó ós anyagi tekintetben is visszaesés!-mutat. A kanizsai közönség igényes. — mondotta a polgármester a belügyminisztériumban tartóit ertekezletén - czérl szükséges, hogy Nagykanizsa olyan színtársulatot bánjon, amely kullurtgényeíl kielégíti, merl\'esak igy -biztosítható az anyagi siker is. Hogy a polgármester kívánsága, amely egyúttal a város közönségének kívánsága is, menynyiben valósul majd meg ezidén, azt csak az elkövetkező színházi ; idény fogja megmutat ni. t . (g. g.e.) Érdekes per abból az idöböl, amikor „a Nemzet Őröknek a Dráva partjára vonulni kellett" \'•Hossz szomszédság (örflk átok,* — tartja a néphit. Van bent vi\'ttini. A no-pokban tapasztaltain, hogy a török átok nem csak rossz szomszéd, hanem a Török is átkozódik, hí szomszédja clszáutja a közös raesgyét. Ugy történt, hogy Mflzz-ig barátunk Ökröt a gazdi irányilásávat \'vetetlenül elszán.\' tolták a Tőrök szomszéddal ¦-•fíözös meigyétés vó-olienül az okemég ezen fölül is elcsípett valamit .Török uram ingatlanából. Ebből perjekedes lett. Török uram. panaszt emelt, kérte, hogy azl a bizonyos földjei az elöljáróság mér;e fel,; áHopitsJ meg a birtok e\'-szántás tényét, jelölje ki újból a kö-: zös -mesgyét és Mnjuttgot a költsége:,\'-Len is roar-isztalja el. Píincipátisom a feleket rám szignálta, mondván nekik, hogy majd az öiog ur elintézi ügyükéi.- A felek hozzám jöttek, én Szakértésemmel meghallgattam a pmaszt, elővettem a >fundális* könyvet, hogy \'.abbé* a bjrt, .tok, nagyságát, hosszát, szélességét te ugyan azonosságál inegállapitsam s — t;ram Isten, ekkor megáll felfedeztem valamit! Két Írást találtam a fundális könyvben, melyek 1818 és 181!) években Íródtak. Szemem megakadt rajtuk. A Telek kívánságát gyorsan k\'elégilve, hamar összeegyeztettem őket, mire .ők megköszönve szívességemet, az irodából eltávoztak. No, nézzük csak, mit rejteget magában a régi írás? Olvasom: Szeat Isten, hisz itt keton lügyröt van szó, érdemes lesz niegóEókilcnt. Istenben -boüdogull Takács György panaszolja at;**Tekin-letes- íBizoitúúnyi Ölésinek, hogy->Z!-a. ván György -nem teit-\'-eegeHazon kö-lo\'ezettságénék, hogy \'Iwlje.te és István ötse helyeit az örfcrcgbc szolgál, sőt szerződést! szegve, Ől minden oszközO\'. vei a Qegírtózátosabb módon a házba kiszórta..- Komárváros községből is köteles vj lt bizonyos számú\'gazda a CáánylLászló áltaü megszcrvézelt nemzetőrség\' ei szolgálni: A nemzetörök aeWéitntörés megakadályozása végett a l)rávap*rlon téliesítettek szMgWtaftol. A község részéről Mbl>ek között Takács György és István is ki\' lett \'jelölve nemzetőri szolgálatra, de\'Takács György félvén attól, hogy\' odi vesz, házát,\' földjét eladja /.saván Györgynek-azz>4,--hogy ez Öt és öccsét a-f katonai-szolgWtfttban hetjetlesitl, A szerződésből baj* lett. íme Takács György szószerinti pa-uasza: } Tckinteies Bizoimáayi. Ölési Aloi is meg irtt.Komár Városán la-.kozó Takács György a tegm%ebb tiszte^ftlel terjesztem ;¦ kegyes\' színe eleibe,; hogy midőn a le-folyt 1818-tk évben a "Nemzet Öröknek a Dráva parijára vonulni . kelletéit, én heted Dr. Boda Károly Bor- és Faóríékesitő ttógnéi nraximáliflM^sPon kaphaité és fonyű-tHílfa; pÍ8*l IsJáusáM, tatai brikett, uaXybáto»yi biikott,ajkat darab** M*b, kltixiipolt fok»ta**Jn, U komtól kovicaazfe, valamint elsőrendű mlnŐBégU 6 éft uj faöP„ Iroda és borplncékt ff«a«ttry-«t Sí. — Fatelepi VácMy-atu 6 — Tslafoe; 99. Már moit gonioskodjék s köretkexö télre tfiifllőanyag- iittkiégletiről I M«f*bo>ok 4* InUxBttaysk sgéas »* 11 kíáulalánok MmUiliX Homlvakaáiiuk kadvaxő feltitolek mellet)! magammal nNevateden gyertriaieetksi valéki azon gond-otiött flaiembeni h| oda veszek, ki leflí «3áAsomnaV ke. nyér keiesöje. Azért az édes anyám Takács "Jánosné jóvá hagyása • me\'ict házunkat és fél \'lelkünket ohyatinak áruba botsátván, ki egv szer s mind helvettcm oz Or Seregbe menend.\' z&i. ván György ugyan is. mint Komár \'Városi lakos azt "fogadván, ha néki nz cníliteit házunkat a ¦hellyé! együtt odn Engedjük, mind .mag mi, mind István ötsém helyett az Or Seredet bé töllen-di, a hánt a lie\'l>-el együtt 1500 v. I. forinton neki el adván, melyre \'s 600 ftot !e telt, de midőn a vevő nem ment hclycllem az 0r SeiO^tw, 0 na. pok el folyása után n le telt pénzt vissza küldöttöm s ftn\'nd magahi( tnrnd ötsém az őr/Sereget rendesen töltöttük. Zsaván György azonban a ház Arát magánál tartván, s engem mmden eszközcímmel együtt a leg IrtAztabb módon a házhói kí szórt. Mi után testvér ölséin István eneu el ndáslta bee nem egvezett, kulUoflt kezí-kkei esdeklek a Tekintetes lílzotmáiiyl f;lés Kegyes sz-tne előtt, Méltóztasson en-gem e keresetemben kegyéén mf-fl marasztalni és Zsaván Györgyöt ke e-beiéiül el mozdít inni, melyéit hál\' odÓ niélv Uszl*ettei vagvok a ntiradok A \'iekinteles Bizotuiánvi Ölésnek Komár Városán Felár. !*ó 3-án 819. térd s Tei hajtó leg" aTázatosabb szolgáj;i Takács György Komár Városi lakos. A pantiszlioz motlekelve van a kö-velkeiö bizonyítvány; i iBiKmyitváuy. Metynok sorailran rful írottak ndjuk tudlára akiknek illik:-hogy jelen¦ tév.\'-n midőn .Takáts Jánosné sessíóiát ndta Zsaván Györfunek, az ugyan níkujofkon jelen nem\' voltunk, Iioncm az eggyozö levél íráson ott voltunk és hogy kis-Mjbbik fíun I.stv.\'m oz liUdjáivk, elöl ko/e vonyúsát nem adta. és.iaz. eladási sem áHotla bizf>nyitjuk és. ^Ikujolc ugy voll, hogy Zsaván Györffy állon helyt az Or Sere<íbo, és, még is mmd ¦ol két fiu egvmást vált\\-ü állottak elöl. MeJjiwek .valóságára adjuk - ezen le\\«. lénket. , Komár városon dec. (15-én 1848. .Németh József és Poór Józ-ef .esküitek, (p. h.) Előttem Bertalnn Jó-zsoí s. k. jegyző. * Hogyan Intéződött el az ügy, nem tudom, erre néívc imt nincs, ,nyomoiá-som tem vezetett eiodinényre. ZravAn íiyörg\\- leszármuzotiia: Zsaván János 80 év körftH bácsi nra tudott, — vagy nem akart — ¦ felvilágosítást! adni.\' Még valmnit; 18-18 sze>(»lemt>or ¦et\'-ii te\'éheit vonnit l>o Nagykanizsára JeUa-sich bán-teege. Nem sokáig -tartott a dicsőség, i meri nini aeajiluuilllir végén « z;ihil nemzetőrök, \'kizavurták -őket. Sonnás és N«gvknnizsa köíúlli harc sonín elfogott ttlér tisztet Sormáson a vágóhídon ugy. vágtak !e, mint egyi\'marhát. GstoSgy szemtanú arrasétle nekem, i (H\'rí,«Jy ¦ György, ti mint 8—10 éves gyermek o. kerítésen keresztül nézte a müveidet. Az illér liszlel a soimási temetölen tcmetU\'-kei. ANGYAN SÁNDOR rta nem Születtem volna;•¦ StüUUem... vagyok... Furcsa: ha-nem tUiUllem ivolna, ki mondaná must: „én" ? É* ltnne-e intc"*Ütilán ? Aki bennem at én, Jiu lennt*t.vagy leány? A fiam kinek mondaná „apám" ? Akit csókoltam, ki- csékóiná ? Ami engem mámorossá tudoti gyújtani (apró semmiségek: jó szó, csepp meleg,- tiszta létek), hogyan becsülni azokat, aki htiyttttm lelt volna én ? Büszke, zsarnok úr lett volna, vagy alázatos és ttegény ? . Szomorú apóstól? füttyöt vándorlegényt Ha nem -ízülettem volna, a lelkem most merre Járna ? Mi\'taiM? Csillag?, Hajnali köd? Vagy az űrben úszó se/nmi ? pára ? Tatán valakinek őrangyala- lennék és nem esendő gyatra ember-féreg— Akkor n\\egkérhttném az Istent, hogy hagyjon meg engem senkinek » mlndaM kezével mindig áldjon — Tée™--B*rb*rlt$ LajQ* aprili» Itt Bárdossy László miniszterelnök u Magyar Élet pártjának értekezletén nagyvonalú bemutatkozó beszédet mondott\' s ezzel a ténnyel is hangsúlyozta, hogy a kormány politikája és munkája törctlc-nül\'nz •eddigi\' szellőmben és irányban halad, tovább; A barátság jogán fordult\' a miniszterelnök a többségi párl tagjaihoz, mert, mint mondotta, az azonos célok, feladatok^ . az azok teljesítésére vonatkozó azonos felfogás fegyvertársakká, barátokká avatja a kormányelnököl és a Magyar Efot Pártjának tagjait. Am nemcsak n pártot, de a magyarság hatalmas többségét; azokat a józan tömegeket is, amelyek meggyőződéssel; fegyelemmel szolgálják immár hosszú idő óta a Magyar Élet Pártjának egyenes és határozott politikáját. „ A magyar nemzeti politika kiegyensúlyozottsága kapott a kormányelnöki válság gyors és sima megoldásával ujabb bi-zonyságoti Természetes és önként értetődő, hogy az uj miniszterelnök folytatja nagy elődjének kipróbált politikáját, azt a politikái, amely a nemzeti-köz vélemény megértésévol a nemzeti akarat kifejezője volt s az ma is, A mai súlyos, komoly napokban mindenki megértette Bárdossy László ama kijelentését, hogy az első időkbon nem lesz módja arra, hogy pártjával sokat foglalkozzék. Ma nagy, pár-Ion felülállóan felelősségteljes munka vár a kormányclnőkre, aki egyben a külügyi tárca \' ügyeit is intézi. Odafenn a,-várbeli Hivatali szobában a helyem — mondotta Bárdossy László, miniszterelnök — azok mellett a telefonok mellett, és annak az apparátusnak közvetlen kö-zelébeni • amelynek/felhasználására, munkábavételére szükségünk van. A megnehezült feladatok, megsokasították a kormányzati, munkát s valóban az élenallóknuk a legfőbb kötelessége, hogy állandóan ott álljanak nehéz és nagy posztjukon, pillanatnyi szünet nélkül teljesítsék, a nemzet- egyetemének javán munkáló kötelességeiket. A miniszterelnök bejelentette még- azt is,- hogy a parlamentben- az alkotmányos szokásoknak megfelelően--a közel jövőben\' mutatkozik- be s megismerteti a törvényhozással kormányzati programját. Beszéde e részénél is kiemelte, hogy kormányprogramja mindenben nagy. halottunk szellemi örökségének végrehajtása lesz s Teleki Pál gróf tragikus halála az » politikájának irányán hajszálnyit som változtat. Es itt külön figyelmeztetéssel fordult a Magyar Elet Pártja tagjaihoz s rajtuk keresztül az egész ország népéhez. Ne engedjétek magatokul megtéveszteni semmiféle politikai praktikákkal, amelyek e tragikus halál körül mWzlifi-káeiót akarnak teremteni, — niondotta a miniszterelnök, aki ismételten kinyllatkoalatta, hogy kormánya változatlanul Teleki Iái gróf szellemében- halad-tovább. Az elmúlt években a kormány és Teleld\' Pál gróf nagy problémákkal foglalkozott s bakai mamm azok megoldásának útját a legnagyobb határozottsággal jelölte meg Teleki Pál. A magyar politika, Bárdossy László kormánya; ezt az utat követi a magyarság nagy problémáinak megoldásán, ezen á vonalon halad a megvalósítás felé. A többségi párt teljes helyesléssel, őszinte telszéssel fogadta az uj kormányclnök bemutatkozó beszédét. Bizonyos, hogy ez u rövid, határozott és egye- nes beszéd éppen igy megnyeri az egész magyar közvélemény rokonszenvét, mert hiszen nyilvánvaló, hogy a magyar nyugalom és rend további biztosításának egyik alapfeltétele a politikai állandóság. Ezt az állandóságot, ezt a céltudatos munkát és irányt biztosítja a miniszterelnöki beszéd és ezt a beszédei minden józan magyar csak. megnyugvással és helyesléssel fogadhatja. Ne törje a fejét! Beszéljünk magyarul 1 Ha legalább magyarul beosülné, le Mórioz Zsigmond a vidéki t ár saséi etet I — H ilieteilen! - mondta egy barátom minap, amikor e!olv.isla Móricz-ZsigmoiW\'pongyola magyar-Ságáról szóló minapi írásomat. — Kzt aztán vjgeg nem hiszem el 1 — mondta, amikor megkockáztattam meg azt az á&tást is, liogy Móricz Zsiga bátyánk majdnem minden irásábóf gombostűié luduk szedni ugyanannyi- magyartalanságot: TiiiAlomra\'eÚVÍYeitetn a Hld1 egyik számát, a március negycdikjl. Másfél oldalas Írása van benne Móricz Zsigának. Müvészházasság \'a ciinc. Az alábbiak ebből valók. Előbb csak ide sorakoztatom a másfét oldalon előforduló idolon szavakat: érett leirt, analizálni, az <ítet dif-fciencíálódotl, imponáló ás karakterisztikus lelépés, gyári koWnia, gyá; rí provízor, provlzorálus, impicsszá-rió jo.lcgü munka, tudja portálni mügét, lókóeicíen iuuüf.uxta, konfce-niália élettárs, éact-zsení, lányát elegánsan; a JcgeJcgánsubb:n járatta, a fönökné gardöja alatt a tanító nullá/ «V neru\' párt// pfc&zblt lioxzá, dekoráló műhely, vizuáJs szemfényvesztés, igaab partner,, muUszteriáUs fogalmazó, művész-L«npeilHn|(tiium, kivételes pozíció, karakiervonás. Egyik mondata például igy hangzik : ¦ Ha zseni, akkor teremi, vagyis árucikket termel, de képtelen azt kellő pMatíatbiei szerválni, mini a labdái, a feleségének ke* szervírozni, mint az uzsonnát.< \' A felsoroltak. között egyetíertcgy idegen szó sincs, amit no lehelne könnyeden unegfeíeléV magyar szóvsfl hul^iHlesiteaii. fis ha nem \'lőhetne könnyedéiv a magyar irón -ik, főként pedig a legtősgyökcresebLCn ma-gyárnak szabad egy kicsit törnie is a fejét, atnlg « temperymentumf he-lyeit kitalálja a vérmérsékletei, a karakterisztikus helyett \'a .jeífvmzot, a fönökné gardója helyett a fő-uókné kíséreiél és igy tovább.,. + Az értelmetlenségig hanyagul fo-galmacoit mondotok is bőviten vun. nak Móricz Zsigmondnak, ebben az Írásában is. Egyik mondata Igy hangzik : .Ugyanaz a lolwgó temperamentum s az a bátor szókimondó és nem tagadom : okosság.* Ha akármeddig; töröm i» rajta a fiejemaV ki nem- taiaáom, \'»Va*í*e nyelvtani alapon- kehein* ebboi a mondatból, jkadiítorcueiáuU- Móricz Zsigmond -földszagú ösinagyar*ságát. Vagy: Neked is más köröd van s neki is. Az övé jelentékeny fokkal vidékiesebb\' jeuegiK ügy értem,hogy a láj Itelio t^ii" családjMlboz van-od>le»c^eht\' s nem sikerült állöflP**vflzt « Iwtá/t, unnVaz. országé* jo^lÓségücsaJÁdokMl * eflj\'é* niségokei körülveszi.\' Néi\'úl fejtörő árán kíliáinoxxw vaUhogyan\'.ají ember, mii is akar mondani\' ea * kusza és homályos mondai, ne vájjon azén imák a magyar irúk, hogy az érielmét csak logarítmusilál>la.va^- esetleg, keresztrejtvény szótárral a kezében lud,a kihámozn* beiők az a jő magyar olvasó, . ki ha már írni nem is, de olvasni m udenesetre tud oSyi\'n jól, mint Móricz Zsigmond 7 ügy férjliez menendő lányról azt Írja : -lyon jól áHoll volna neki egy művész.. Ez a mondat is a#gha termett ast, alföldi icSivVnyberi. Inkább amolyan pesü as/fatt iibata van. S*mml esetre sem magyar. A magyar etöfjer nem-állott voAna, hanem áíii volna. Áttolt a viz, a sör. De Qfzt se igen veszi be a magyar gyomor | A <jof áll neki« kifejeíés meg mar a lég-\'durvább ncmo.esség, az .es sleht ilir gut< szolgai fordítása. Magyarul egyszerűbb is, szebb is : ~ ifllk hozzá. (Pedzl ezt Móricz Zsigmond is, mert pár mondatuU odébb már valamivel "magyarosabban- azt iVj;i: ihozzá nagyon, passzolt volna. I I) A magyar tősgyökér meíictt különben is nagyon Jól megtér Móricz Zsigmond nyelvezetében a né-me;esség. Lépten-nyomon ezekre bukkan az ember irásanyaji, Ebben is, amelyik- most v.<n bonokés aí-itt. Azt mondja pé.\'dáuí; >liz egy igen nagy érték a nőben, 1» megvan.* Tévednek, akik az .egyhatározatlan névelőt iniiulvnárui) ki akarják irtani.a magyar nyeivbőt. De ebben a különben is furcsán hangzó mondatban egészen felesleges és bántja a fület. Másutt (és sok he-lym) azt Írja : >lm képes hitt volna szolgától*. Pedig a magyar ember nem-képes. Magyar ember Ind. Azután-: »VnU-azt n benyomást tespi...\' Az . Emdruck macisén szolgai- - fordítása. Ugy látszik, mintha Vali fáradt lenne. ^ Van biyan, mintha fáradt lenne.,. Még jobb : — Vali fáradtnak látszik.,. Vali mindem tehet, csak no nézzen ugy ki, mintha fáradt\'lenne, mert a magyar kulézni se szokett, ha pedig kinéz, akkor az ablakeonéz ki. És benyomást ne legyen, mert ennél okosabbut is te_ hel: — tanuljon i meg <mugyaru11 Egy,, orditó magyartalanság: — Ifjúkori- ábrándjait imádta nála: hogy vun valaki, aki,..< Lehet jvalakit imádni. I^jhet V-ilakiben valamit linádn1. He valakiné* biiádni a jóságát vagy a szépségét noni\'ielict. Ebbari\'ugyuiuniMk a pesti tájszóbis-nak;a >zamat&< jelentkezik, nni«lyik> a Nemzetiben is .a HamJetnélirvbll, alielyett,, hogy megnézte vdiw a Hamletjei, vagy iláttavobia a Ham-lel-ben ezt vagy amaZl. Nagyon kiütközik a pongyolaság Mórlcir Zsigmond irásajbttA az irás-jeek- edkal\'máiása körül ts. Ml ér-letnte)-van-például u\' két>ponto»vesz-sz.-nok a következő moadWíoni •Festőnek lennij ím sikere Ivei; nem nagy dolog.\' Vagy: -Mit csinál ez a Vifli, mii képzeli Festő! Mi az, talán szobafestő*!\' Csiipa kéi\'dő mondat, vde kérdőjét\' hWyett rbsszők és férkiáltó-je\'.ek. v » • : ft legolcsóbb és legkedvesebb huavótl ajándék a „Dunántúli" rum, llkfir, gyümölcspálinka, brandy. MindenUtt kérje! KQIönltgttiégak: 8ieit DoBOakM iubkIiw* ilkör Buuáulali Öregtutok Fillaka Enstbet királyné tér 11 .Vall ugye akkor bukott meg,,.. In.en meg hova .\'ettek a vesszők? Ha már a henye >ugye< liézagtöltő>-szól komoly magyar iró sem tudja nélkülózni, akkor legalább adja meg, ami hozzá jiü": ~ tegjen eübe éi utána \\-osszol, mert az • ügyet tutej-donképjten egy közbevetett csonka kérdőmön dal. Míndezcjieu felül van egy mondat Móricz Zsigmondnak ebben uz Irá. vn]).>)i, ami magyarul hangzik a mégis meg kel] állni metlotte. Azt mondja: Kijelentései mögölt közhelyeket talál az ember, ami alig kerüUtelö el, li» v.lakl vidéki társaséletet ?1.« Nesze neked, magyar vidéki Ezek szerint a közhelyek termőtalaja a vidék. Vidéken teremnek a szavak, mondatok, amelyek mögölt nincs tartalom. Vidékeu terem a tudatlanság, amit ügyesen lepleznek semmitmondó ki jeleni ésc.kkti;. Vidéki portéka, az üres beszéd, a szárakba csomagolt ne-itfl seinmi, fogd mteg\' Jól. , ;! Még szerencse, liogy Móricz Zsigmondot és legjobb írásait is a vidék adta a magyar irodalomnak a ami benne a legfőbb érték, az.az alföldi teevény öröksége, ami meg a magyar nve\'vében hiba, azt már olt szedte fei a pesti társasaiét környékén, "hol még a közhelyeket sem tudják magyarul elmondani. Bizony, nem ám! (bt) RÓZSASZÜLETÉS Isten kis szűré* vadjai, cseriek, repkény ezázkaru, tövises, torzonborz polipként il fiaskódnak" széjlel, RUgytl mind, mint rniserere zsoltár. Szunnyadnak. Vázát, szelencút, oltárt álmodnak u éjben. Adjatok eleteti Tövis mellé oltást, •zemtt, virágost meg szép veretű sujlást, ünneplőben dicsérhessük az Eget. Vad vagyunk, emberektol kivetettek, szekta, jácint tulipán kinevelnek, sajnálnak, mint hitvány koretsol, betaget. Panatene! megcsókolom résztvevő ailrve\'i ám szúr, karmol, karcol, mint aki nem ml vei. A Ida komisz véremet csapolja. Az ágat lemettzem. csonkot bemetszem, álmok csiráját beléje helyezem, sxlnea csokorrá (elJen kt álma. Vlrásszlv meggyógyul, Teremtőnek dobban bálát, dicséretet egyre-egyre jobban. Mihében rézsaeleilndui. Nap la mosolyog örömében rájut csillogóit játszik rügyein a harmat; benne ékes élet tüze gyul. Kivetett cserje szeme lett a főidnek, kibuggyan bimbóján az anyaföld könnye. Rózsik születnek síin eset fehérek. Igy Utálkoznak álmok,.valóságok virágok közt és templomi oltiron, uj csodák sziliéinek, llizea remenyék. ttortnyt Halmán *AUAI KóZLöNVl i&KULCSIVUr^ GUUÍL Dk. KQVACS SEBESTÉNV Tibor, Budapestre költözött megyénk-fia. »A búsképű lovng« - mélylelkü ,finom tollú irójn, Cervantes életében történt búvárkodása titán Bacsányi Jánosról irt hasonló regényes ossayt. Az idők lázának lecsillapultával Kovács Sebestény Tibor uj könyve minden bizonnyal meg-jelenik és meghozza Írójának a megérdemelt sikert. * Dk. SZŰCS LAJOS volt nagykanizsai, jelenleg szegedi piarista tanár uj állomáshelyen is éiénk részt vesz a város kulturélctében. Leg\' utóbb az Actio Catholica szabadegyetemének tavaszi világnézeti előadás-sorozatában tartott kél előadást. Mint a szegedi lapok irják, a magas színvonalú és értékes előadásoknak igen nagy sikerük voll. Az egyik előadást rtr. SzÚCS Lajos április 2-án tartotta >Van-e véletlen ?« cJmcn, a másikat április -1-én *Az idő és az örökkévalósága cimen. MURAI FRIGYES nagykanizsai ferem-rendi szerzetes »Az Egyház és az egyszerű fajelmélet\' cimen érdekes, időszerű és nem csak tudományos, hanem világnézet-formáló erejű tanulmányt irt a Magyar Kultúra húsvéti számában. »A fajelmélet — irja ~ minden lehelt csak világnézet nem.« \' * I)r. BENEDEK ALADÁR sümegi ügyvédet, a sümegi hetilap volt felelős szerkesztőjét, a Kormányzó az uj igazság-ügymíniszler előterjesztésére a székelyudvarhelyi kir. ügyészséghez ügyésznek kinevezte. Ugyanekkor helyezték át ífr. Pongrácz Győző iárásblrót Tapolcáról Ziláltra és dr. Gavallér László járásbirót Sümegről Nagyváradra. + Dr. SZABÓ LAJOS egykori kir. ügyészségi elnökre, a pécsi tábla volt elnökére, halóporaiban is csak szeretettel emlékezik meg Nagykanizsa társadalma. Az idő múlását jelenti : — dr. Szabó Lajost, az elhunyt fiát, aki eddig titkár volt a budapesti kir. ítélőtáblánál, most Nagyváradra nevezte ki ügyésznek az igazságügyminiszter. * \' "V A RADIÖ a nagykanizsaiak kedvencét, Kőrőssyné Oltay Babát, akit hosszabb idő óta nem hallottunk, meghívta több rádió-one-rett primadonna szerepére. így Nagykanizsa közönségének U rövidesen alkalma lesz isméfc ha nem is látni, de hallani Oltay Baba kedves, finom csengésű szopránját. UJ ZALAI TEHETSÉG tünt fel a filmen. Az Európa nem válaszol eimö uj magyar filmben a Clark Gable típusú Jazz-karmester megszemélyesí- tője ; Gábor Miklós, a zalaegerszegi mozis fia. Ez az első fflmL szerepe, de az Írónak készült Jóképű fiu máris kapott színházi szerződést és szakmai körök véleménye szerint nagy jövő vár rá filmen is. * KINEVEZÉSRŐL is értesült a Kulcslyuk húsvétra : Bicdlmaycr Istvánt a pénzügyminiszter nagykanizsai OTBA körzeti orvossá nevezte ki. A KISEGÉR... Az egyik nagykanizsai vendéglő özvegy asszony-bérlőjéhez mar több izben betörtek, féltette tehát a kis pénzét. Ezért ősz-szetakaritgatotl vagyonkáját, kél szózpengtís os egy tizpongős bankjegyet beletett egy* füzet lapjai közé és eldugta a lakás egy zugába. Nemrégiben elővette a füzetet és uram fia.! — az egerek összerágták azt is, dc a benne lapuló bankókat semres-j>eklállák. Szerencsére a •Nemzeti Bank a megrongált pénzdarabokai pár fillér ráfizetéssel ki cseréli, igy nagyobb kár nem történt. Okulásul igy is sokaknak szolgálhat... * A SÖRGYÁR . üzeme megindult, az első főzet az üstökbe került. Húsvéti ajándék ez is a Trianon után minden gyárát elveszített s most lassan újra ébredező Nagykanizsának. Levél Dániából, ahol nincs tolvaj, nincs szószegés, nincs drágaság, nincs zsidó-kérdés és — nincs töltottkápmzta Az alábbi levelet Nugy-kaniua külföldön ?10 szülötte Irta még márciusban a dániai Aaloorg városkából, ahol üzleti ügyben több hónapja ta tózkodlk. jUvetét nem a nyilvánosság számára irta, de bizonnyal nem lesz kifogása az ellen, hogy levétenek egyes részelt a Zalai Közlöny közölje. Nyárias melegü tavaszi délután van, éppen alkalmas idő u levélírásra. Szerencsére teljesen elmúlt,a tél, amely ilt meg-meglehetősen kellemellen és egészségtelen. A Golf-áramlatok ugyanis egész eddig elérnek és lagymataggá teszik a telet. A legnagyobb hideg 1—2 fok a zérus alatt, inkább ólmos, ködös, nedves a tél, amit nem minden szervezet bir. Szerencsére >csalánba nem ül a ménkű:\' s magyar természetem ezt az időjárást is kibírta. Örömmel jöttem Dániába, mert szeretek sokat látni és tapasztalni. Sajnos, azonban a lelvilágosultság fájdalmat is hoz az egyénnek. Boldogok a lelki szegények, mert övék a meny-nyék országa, mondja az irás és ez szóról szóra igy van. Amig én a dán népet meg nem ísmet> leni, azt hittem, hogy a mi fajunk a legjobb és az él legf-ígazabban üurópában. fiz a hitem azonban itt összeomlott. Még sohasem láttam olyan igazságosan élő és olyan boldog népet, mint a dán nép, pedig sok Helyet beutaztam már. Itt létem óta hihetetlen dolgokat láttam és tapasztaltam, becsületességükről regényt lehetne Írni. Ez a jellemvonás a keleti népeknél már talán ív-századokíyú előbb kihall. Csak egy dolgot említek: Itt a ktteskeaő kirakja áruját az utcára, hogy a vevő láthassa. Egész ültözet ruhák lógnak sötét estig a kirakatok párkányain, de soha sem fordult még elő, hogy valaki leakasztott volna egyet is. Lopás, lolvajlás ilt alig fordul elő. Az adott szó ilt szent A megígért dolgot kötelességüknek tartják teljesíteni és jaj annak, aki szószegő lesz. Aki csa kegyszer is nem váltotta be Ígéretét, az örökre elveszti embertársainak bizalmát. Itt a szavakkal, Ígéretekkel nem dobálódz-nak; általában kevés szavú, nyugodt gondolkodású a dán nép. . Káromkodni soha nem hallani Őket, pedig nem nagyon vallásosak, (több mint 05 százaléka luteremts)\'. A dánok ágon jól élnek. Egy tanulatlan segédmunkás heti keresete 80 dán korona, Ennyiért már egy kitűnő öltözet ruhát lehet kapni: Egy jó pár cipő 16 —20 korona. Négy koronáért már ötfogásos ebédet lehet kap ni a legelőkelőbb étteremben. Az emberek életszínvonala 100 százalékkal magasabb, mint otthon. Még sok a munkanélküli, da akik dolgoznak, igen jól keresnek. A munkás napi 8, a htvaatalnok napin 6 órát dolgozik. A világ „Ugédeeebb" orezága, ahol a hurkát la mazsolával fűszerezik szokott főzelékfélék. Csaknem Élelmiszer bőven van és ol csó. Még kávét, teát is kapni, Étkezésük valósággal lucculusl, annyira dus. hogy iclcségemmel hetenkint két bojtnapot tartunk, amikor csak gyümölcsön élünk. Igy is annyira meghíztam a sok vaj, tojás, tejszín és édes süliektől, hogy minden inggallérom s/uk Lett. Persze a főztjük nem magyar gyomomat* való. A hus- é.s egyéb leveseket egyáltalában nem ismerik ,csak ugy hiányoznak étlapjaikról a nálunk meg- minden ételük édes, ami nekünk nem izük. Minden vajas, tejszínes, tojásos, miután ezen élelmiszerekből itt rengeteg van. A marha- és sertéssültet és a baromfit soha nem látott módon készítik, édes szósszal. Még a heringet is édcs-savanyuan tálalják. Vagy : minap véres hurkát kaptunk édesen, mazsola szőlővel. Már alig várom, hogy Berlinbe érjek, ahol párom ismét főzheti a jó magyaros éte-loket. Ezreket fizetnék egy jó 1841. április 12~ ÓVJA SZEMÉTI M Ci viiirollon blialommnl egy J-\'l illa •ftOmUvagel IAt*>«r-ii«kUilat*mk)«ti. ZSOLDOS GYULA fatawlti. ékimfez ii látsKerészmester, I\'.lut 8. (a Korona.iiillcxJi.nl liemban). Eledeli Zelu-lenoek, hfimetok, IJtrnerok. jitIii-ik hí«JU J»yiU mk. Si «mot voti receptek elkétiiléw savanyu káposztáért zsemlyegombóccal. Érdekes még megemlíteni, hogy bár vannak zsidók, itt nincs zsidókérdés,. Ennek oka pedig az, hogy nem lengyel, hanem spanyol szárma ásu zsidók vannak, áklk nem kereskedők, kanem tnkább • tanáremberek, teljesen beleolvad\' lak\'a dán népbe, átvették azok szokásait és azok szerint élnek, nem a Talmud szerint. Nincs is zsinagógájuk é.s rabbinusuk, annyira dánok letlek. Ez az alkalmazkodás eredményezte, hogy Dániában nincs zsidókérdés. Ontják a gyárak a SchíeeeNle mü fát ás mű palái Magamról csak annyit, hogy a terveim szerint átalakítóit gépek a gyárban már napi 1200 négyzetméter mesterséges fát és napi \'1000 négyzetméter müpa-lál gyártanak. Mindkét anyag saját találmányom. A hulladók-anyagból és ití található nyersanyagokból készülő mü-fám sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy négy németországi gyár tízezer köbméterszám gyártja, mert azonfelül, hogy mindarra használható és mindazt lehet vele csinálni, mint a természetes fával (gyalulható, szegezhe-,,, tő, festhető stb.) olcsóbb\' esnem ég. A müpalát papírhulladékból készítem, dc ennek szilárdsága is egyenlő a kanadai asbcsttel készült palával. Most kezdtem tárgyalni több budapestivel és ha sikerül, májusban személyesen tárgyalok velük, mert a Nemzetközi Vásárra szeretnék, haza menni. Természetesen okkor szülővárosomba, Kanizsára is leruccanok* Sajnos, sokáig nem időzhetem, inert még a nyáron Norvégiába, Svédországba és Finnországba kell mennem, ugyancsak anyagaim gyártásának bevezetésére. A viszontlátásig szeretetlel üdvözli mindnyájatokat a magyar földről távolba szakadt Schlcss István Naptár: Április 12. szombat Rom. kat. Nagyszombat. Protestáns Gyula. Izr. Nizan hó 15. — Április 18. vasárnap. Rom. kat. Hímvólvaaárnap. Piot Húsvétvasárnap. Izr. Nlzan hó 16 — Április 14. héttő Rom. kat. Húsvéthétfő. Prot. Húsvéthétfő tir. Nfznn hó 17. QflXÍtrdO nyitva rcggnl b órAtó\' Mrt» ¦ \'ex\\A hélto, sxerda, péntek délután Aa kttddan ***** nmo nAkn*k L üifsr vaskerABkedéan Miiui Elet diáik Nsgykanlzli Saftim-Sc6raBtz-Cla;tgs- SIltlItWIItlKWiÖK QJftkl Elpvlulit. Wondai- kerékpérak mm* »*ln»*t*kb«n. 1941 ip\'llla \'3 ?ALAI {{U21.0NV Pl fi ANYÁT, EZÜSTÖT legmagasabb árban vesítlnk. vékAsv testvérek ^___ Az Uzsok környéki Cse fTöTt mT (i I Tembo tető ellen Intéseit 1 \' 1 támadás alkahnáv 1 töb. bek közöli b volt győri 19. gyalog-ezredbeU Bóka Károly di vezető tün-leiie ki magát, aki példás e^.szánt;ág-gui vetett* rohamra szakaszát s bár \' megsebesült, helyén maradt és ad lig küzdött; amíg három golyótól talaivu, össjta nem e ett Példás magatartásáéit az arany v:tózségi érmet ka-pta. _ KlVálo ercdinénnvef; Ifije- \'üli. IV 13.1 sltotte megfigyelői L!ÜÜ-i szolgálatát ez időtájban Gálííy Bíte volt 52. köző> gy;iiofjezied-beü tartalékos -zászlós, nki Albániában a vM 6. repülőszáz adnál, mint nie^ figjeiőüszt- szeOgáat. Az lftíö április 13-iíl megetSzo n\'gy liél alatt számos e e:!;cn a icgb/.ve e",,b tígelhávltás és clfenségci légitámadások frjenérc is sok ige:i értékes je-\'.e ítést hozott az eiensí^ei luílyzclrőJ, Négy ízben több miit 5 óráu\\át vi\'t a ;e-.e-góbén — «mi abban az időben még kimagasló teljesítmény volt — és repüléseiről nemcsak igei részletes és ponlos fényképre\'vételekkel tért visz-sza, lunem 1k> inba vet éseltfcoí- is igen jó ceiiménye\'et ért et. Érdeme; efs-litereseként¦ n mgy ezüst t\'téaségi éiemmet tüníették ki. HOTEL CORVI* BUDAPEST "» Vili., C»k»iy-ti. 14. Ntaiiatl Szlahiiail Ctalldl »illoda a várói ailyíben, Újonnan barendazve, • központi fúté*, hJdtg-mcleg folyóvíz. F-*7Íe.yaa axoba PS-50, kítígyaa P 7-— Levente ökölvívó-verseny Húsvét másnapján rendezik meg a nagykanizsai leventék 16 versenyző részvételével az érem- és jelvényszerző ökölvívó versenyüket. A nehéz idők darára sem lanyhul a leventék ökölvivó és birkózó sportjának fejlődése, sőt igen erősen készülnek a versenyre, amely már a nagy verseny lehetőségeit is előtérbe helyezi. A verseny igen izgalmas lesz, mert az induló 10 versenyző között van Sebők, Csutorás, Horváth ii., Seres, Horváth i., Rácz ii., Sifter, Rácz i., Siklós, Levik, Gerencsér, Németh, Huszár, Tóth, DérfalvJ, Winuncr, és még több újonc ökölvivó. A verseny egyben válogató is a közeljövőben mérkőzésre kiálló pesti csapat ellen. A verseny pontosan 11 órakor kezdődik a Városi Színház ban. A .Ferenc József* keserűvíz fégota kliünoen oevált hazlazer "JiwObüOU székrekedésnél és annak mindcnléle káros köveUezmínyeinél; blttoa, enyhe és gyorsan hmó tei-mészciM hashajtó, mely számos be tegaégnél az emésztést lavltja és sí th*gy»t fokom. — Kérdezze meg «reo»UI A legnagyobb szivü magyar életéből • A legnagyobb szivii magyarnak* — ezt a találóan finom feliratot olvastuk Teleki Pál gróf ravatalára helyezett tömérdek koszom egyikén. Valóban áillamférfiul nagyságának I az ehhez vetett] utton embe.i nagyságának egyik, nem utolsó titkát Jóságos sziveién kell ke emunk. * 1039 kora tavaszán történt. Egyik vasárnap a Sándor-palotának a Dunára néző nagy erkélyén — szokása sze.Jnt —. sebe jen fel s oii »e.ve hallgjtla az egyik áll intlituir sürgős és" fouios kgjtntéséta Az ügy el.\'i-adója is olt volt, balján , balad,a buzgón jegyezgette a miniszterelnök utasításait és közben nekiment a» erkély sarkában még ponyva nélkül álló kis oavtlion e^fyík v.isrudjáuak s alánoson megütötte a homlokát. To\'.cki, úgy látszik, nem vcllc észre a balesetet, oda sem hederített n fejét Jegyezgetéa közben lopvi tapogató íelvrensrc s a jobbján menő államtitkár relé fordított tej. jol tovább beszáll: magyarázta utasításait, Amikor ismét a visrnd köze\'éLe érnek, anélkül, ltogy b \'lra nézne, egy mondat közepén félbe onkitju önmagát: ( — Vigyázz! iV.eg\'nt neki mész a tudnak! i S azzilfoiytaija az olJbb félbemaradt mondatát. A harmidik vagy negyedik for-dnlónál hír léten megi.ti\'egy mondatnál s figyelmééi szemügyre ve.zi areíciens iiomlokán pirosodó fottot: — Fáj? i Ujabb bárom, n*gy forduló. Egyszerre váiatlanul me.íLnt f&teltugy egy mondatot, o\'d\'forduf a llágiut hom\'oku lercrenshez: — Nyomd !* e^ késso], hogy le-loiisdjon. Hégi cserkész-recipe!... * llíijongott kís cserkészeiért. Hát ínég azok óitetie: Komoty^tt\' vc\'.ték egymást. Halálos komolyan. Néhány hétté\' az erdélyi bevonulás ,ciöit egyik barátom uyoldd:kns gimnazista cserkészfiát várluk haza a laborból. Boldogan rontotl be: — Tejnap eslc a mtcsutábortuz- nél Ö is künn v-jII nálunkI—kezdte beszámolóját a végén a iut.pba.riii-totl arcú szőke legényke. •0 is künn volt nálunk!. Nem kérdeztük, tudlük, k\'röl vau szó. — Miről beszélt veletek? — A nemzetiségi kérdést tárgyaltuk me^! — vágtA ki büszkén a kis cserkész és érteméi szemében csillogott a lüzbemenő rajongás, a tiszteletbeli focserkén m\'ni-izteiol* nőkért, a • legnagyobb szíva magyarért., akine\'i minded gondja, gondolata a magyar jöv\'i volt. Ezért szeret:« oly lUtgyon, nagy <*.Vt) egész melegével a kis cserkészeket, De ebbe « n így, obl« a legnagyobb uiagyai- szívbe belefért mindenki, nki — Szive, szava szeiut — magyar; q magyar liaza fia, akármilyen nyetve.i vallja és érzi magát ónnak. Jóságos szive mettett végleten egy. szerűségével, kötzvétlenségével azeljő percben megtióditoll mindenkit, »Vi vele összekerült. Amikor a Kárpátalját visszaszereztük, ünneplő díszruhás Küklótt-segge:, fényes Ijímkellcl tikarták egyik szem\'culján — a sok közül — fogadni. Már utou v»lt Itákóczi haségeí ruténjei felé, outikor ezt a tervet luegltnbolta. Azonnal utlSttást küldött; nem parádét, emberekei nkar láini, mindéi rend üt-rangút, hétköznapi ruliában. Panasz^dkat mejhaíigitini, gondjaikat-bajául meg isme ni, lm csak lehet, orvosolni. Az egyik kárpátaljai rutén gazda, Rk.vo\'. c/í-ii m, utján eldiskuriUga-totl, a beszélgetés után azt mondta róla faluja, papjának: — Nagyon okos ember és jószivü; törődik a szegény ember bajával is. t\'r, igazi magyar ur| Ez a n\'gy, nemes szivü magyar ur, odri útit (alatt egyszerű szavával minde.t magyarul érző szivlez, most o ment... Miért? Mert Te\'ekí Pá? a le^nigvobb szivü magvai\' volt.., I K. G. Jogerős a felsfizsldl sógor-gyilkos büntetése Jogerős az egypár csizmáért kiszabott Öt évi szigorított dologház Is Dékiin Lajos nagykanizsai napszámos JPacsa vidékén beállott Krénitz Gyula gazdához munkásnak és egy bevonult munkástársának csizmáit a padlásról magával vitte, eladta, a pénzt megtartotta magának. Dékiinl a gazdája feljelentésére a csendőrök elfogták és átadták a ktr. ügyészségnek. Az eljárás során kiderült, hogy Dékán veszedelmes ember* eddig már 15-ször volt büntetve, börtön, fegyház szerepel lajstromában. A törvényszék er-ra való tekineltel Dékánt öt évi szigorított dologházra és öt évi jogfosztásra ítélte. Az iléletmosl vált jogerőssé. Most hirdették ki a jogerős íté- letet Szi Miklós Gergely fclsözsi-di lakos előtt is, akt sógorát, Trapli Józsefet agyonszúrta. Felindulásban elkövetett szándékos emberölés miatt két évi fegyházra és három évi hivatalvesztésre Ítélték. A Kúria jogerőre emelte Jelentkezzenek vér-adók 1 A Magyar Vörös Kereszt Egylet nagykanizsai választmánya kéri a vá. ros 18 éven felüli hölgyet, hogy vércsoport meghatározás céljából sürgősen jelentkezni szíveskOdjenek. Jelentkezni lehet minden bélkőziiapon <i.\'i-előtt 10 órakor dr. Jíitlera Zoltán hatósági orvosnál, a tisztiorvosi hivatalban, városltáza, Horthy Miklós ut J. A Vörös Kereszt •"nöksége. Akácfa szőlőkaró darabonkint 20 filléres 4>t>an minden iMuyiaaigbaa kapkat* Vár-Ht S. BS,- CC Telefon. 09. Egy teherautó elgázolta azInkey uradalom kétlovas kocsiját Tegnap délután az Inkey-uradalom egyik kocsija Nagykanizsán jártában éppen kifordult a Petőri-utcaban egy melléku cából a Fő ui felé, amikor arra robogott ogy súlyos gépjármű. Sem a kocsisnak, sem a gépjármű vezetőjének nem volt már ideje megállni, a teher autó elkapta a kocsit, azt ösz-szetörte, egyik lónak mindkét Iába eltörött, ügy, hogy egy arra haladó tiszt revolverlo véss el szíibaditotta meg a szerencsétlen párát szenvedéseitől, A kocsis ugy zuhant ki az ülésből, hogy komoly baja nem történt. FERENC JÓZSEF- BUDAPEST, IBUMITII tílíikulő csal&dl szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas uzoba ő F-tŐI, két ágyas ezoba már \\\'l P-tII- Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zalai KÖilöny előfizetői az utolsó hsvl előllzotótil nyugta felmutatásával 30 /o ked-vúxményben részesülnek.- KESERŰVÍZ Z&leszentjakabort kisiklott egy tehervonat Háromórás kóa6stet érkexeit meg a pesti vonat Tegnap délután Zalaszentjakab állomáson egy tehervonat mozdonya és egy kocsija eddig meg nem állapított körülmeV nyek között kisiklott. Nagykanizsáról segélymozdony ment ki\' munkásokkal és műszaki vezetőkkel. Több órába került, mig a balesetokozta forgalmi zavart meg tudták szüntetni. Addig a forgalmat ezen a vonalon dt-1 szállással bonyolitottá,k le. A Budapestről délután fél 2 órakor érkező egyetlen vonat is három órás késéssel futott be emiatt a\' nagykanizsai állomásra. Budapestről még az este bizottság érkezett a MÁV igazgatóságtol a baleset körülményed nek kiderítésére. Emberéletben semmi kár nem esett, az anyagi kár sem jelentős. — KettSa torjKilóinm jelent meg a Hid husváü számú. Az élő magyar irodalom (izine-java sorakozik fel a húsvéti ssámb-.in, hogy színes inasaival töltse meg a kiválóan szerkesztett lapot, E számban kezdi meg TSunást Aron .Magyart rózsafa* cimü lisossz&bb regényét, vezető cikket irt Zilahy Lajos, érdekes riportok, számtalan művészi kivitelű aktuális kép teszik még érdoke^e\'jbó D lapot. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet körút 7, siiüj, 77 FERENCJÓZSEF KESERÚVI7 10 ZALAI KÖ2LÖNV Titkol rádiót lés bombákat találtak Nagykanizsán, JL Y.-t egy lti*ip-tából szedték ki, amilji éppen híreket wdott Londonnak megvasalva vittek b i-endőrségre. A másik Ugy tudja, hogy nem X. Y.-t, hanem az egyik gyárost tartóztatták 1». A liamia-dik ínég jobbon tudja, mert nem X. Y.-t, sem a gyárost, hanem egy kereskedőt csíptek rajta, tízeket a szemenszedett hazug -hineket és hasonlókat • komoly* fuiinábafu terjesztik Nagykanizsán s a rémJiirek természeténél fogva már távoli vidékről ostromolják a szerkesztőséget, hogy lgazc. Akik a hamis híreket terjesztik;, ugyanolyan szodgálflk)kat« lesznek a magyar hazájuknak, mini a londoni rádió, amely egyebek közi azt állító lla, Iiogy 1. a magyarok támadtak meg Jugoszláviát, 2i " jugoszlávok iníUtó választ adlak, a mcggondoLtüaii támadásin, mert\' lőtték és bombázták Nagykanizsát és Nagykanizsa\' lietyén Illa már csak üszkös romluünaz maradt. Az ország minden részéből kapott a szerkesztőség kétségbeesett érdeklődéseket, liogy mi maradt meg, ez és az életben van-e és így tovább. Nem\' szólva a felesleges és nemzeti erőket pazarló izgalmakról, amiket az ilyen • vadnál vadabb álhírek keltenek, ~ nem szólva a sok felesleges miiu-káról, amit hivatalokban, egyebütt az ilyen hírek okoznak, meg kiül alapítani, liogy a koholt kanizsai birok terjesztői legmóltóbb szövetségesüket találták meg a londoni rádiób-.m. LcO-dont és kanizsai hamis hírverők egyaránt egy célt szolgálnak és egyet is érnek el: — a magyar ddegek bouilasz:-lását olyan időkben, amikor minden magyar idegszál erejére, szükség van. Hol marad Syen történelmi napokban a magyar lelkiismeret? Hol !1 magyar felelősségtudat í r fegiip Int ízben fölt légi-rtadó Nagykanizsán. — (Dr. Tholway átvette a MÉP városi vezetését) Dr. Tholway Zsigmond nyug. posta, hivatali igazgató Kolozsvárról vissza, érkezvén, ismét átvette a Magyar filét Pártja nagykanizsai városi szervezetének\' ¦! vezetését A kerületi tzervezet ügyeinek intézését továbbra is vitéz Bentzik Lajos idr. kormányfőt aniícsos, h. kerület vezető végzi. \' Egy szerb és egy német a nagykanizsai Nagykanizsa nagypénteken élte át\'a legtöbb légiriadót. Délelőtt 10 óra 15 perctől délután 7 óráig hat ízben búglak fel a veszélyt jelző szirénák, de a riadó szerencsére csak í>—10 percig tartott. Két izben magános és párosan repülő szerb gépek repüllek át a ha* táron. A légelhárító ágyuk is megszólaltak. a határon és a német repülök is felszálltak eléjük. Légiharcra vagy bombázásra nem került sor, mOrt a szerb gépek a felhőtakaró védelme alalt elmenekül-tek, Lehetséges az is, Imgy csak átrepülő; Oroszország felé menekülő gépek voltak. * Tegnap á hősi temető uj ré-szél>eii eltemették katonai tiszteletadással a nagykanizsai kór- hösi halottat temettek el hősi temetőben] házban meghall 23 éves szerb sebesüli hadifoglyot. Ma délután \'A órakor temetik melléje illő katonai tiszteletadással az első német hősihalóttat, egy altisztet, aki a gyékényesi áttörésnél kapotl halálos fejlövést. * A légoltalmi parancsnokság megfigyelni tegnap gyakran hallottak délnyugati irányból ágyú-lövésszerü dörrenéseket. Légi riadó nélkül n mai nap sem lelt fci \'Nagykanizsán. Először délelőtt 9.21 órakor wohdt meg a sziréna, de ez a riasztás csak 3 percig tartolt. A második riadó déli 12.07 órakor rá dió-jelzésre történt. Azonnal vidász-gopek száBtak fel és űzőbe vették a/, ellenséges repülőt. 12.18 órakor riasztotta a rádió a következő Nagykanizsa-környéki körzetet is. A riadó 20 percig tartott. Lopott és összetört huszkoronás aranyakat adott el egy kanizsai bejárónő A minap Berény Árpád kanizsai ékszerész üzletébe beállított egy fiatal asszony, névsze-rint Tapp Ferencné és egy ösz-szetört 20 koronás aranyat kínált megvételre. Be\'rény mint aranytörmeléket meg is vásárolta. Másnap ugyanez az asszony újból felkereste Berény t és még egy 20 korölíás aranyat adott el összetörten. Berény összeséri 190 pengőt fizetett Papp Ferenc nének. Miután kötelező) hogy az ékszerész a vásárolt arany-nemüt bejelentse a rendőrségen, Berény ezt is bejelentette. A" rendőrség csakhamar kiderítette, hogy Papp Ferencnél 22 éves Hákóczi-utca-13. sz. alatti lakos, bajárónjö" volt Perlsz Erzsébet-téri kereskedőnél, onnan hozta el a 2 darab aranyat, Ösz-szetörte és mint törmeléket el- adta. Csakhamar kinyomozta a rendőrség azt is, hogy Pappné egy másik szolgálati helyén, Parraghy Lyörgy borkereskedő-éknél egy csomó ruhaneműt és élelmiszert lopott. Kihallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy férje mindig pénzt kövelel tőle és nehéz helyzetében igy ¦ szerzett- pénzt. A rendőrség jelentést tett a kir. ügyészségnek. — (Határos gázoláS) Tamás Islván 30 éves zafabaJcsai gazdálkodó a Zalalövö medert fekvő Irsaujfalu puszta határában kerékpáron haladt. Szembejött vele egy ismeretlen motorkerékpárdsH-gyín. A motortoerék-. pár nekiment Tamás kerékpárjának1, azt darabokra lőrle, Tamás pedig bot. tan terült cl .1 földön. A nyomozás folyamatban van. — (Orvosi kinevezés)* Az alispán a nagykanizsai kö2kór. házhoz segédorvosnak dr. Székei}-Lenke gyakorlóorvost nevezte ki. — (A fógzolgablróságról) Dr. Monostori Tibor- nagykanizsai tb. szolgabírót a belíigyminiszier a\'ka-tonal köziga zgatáshoz azonnali hatály* tyal\' Miskolcra rendelte ki, ahonnét majd a megszáUtmdó területekre fog bevonulni a magyar tton védgv&pa tok-kai együtt a i>olgári közigazgatás meg-szervezésének előkészítése\'-Végette Dr. Monostori már el is hagyta Nagykanizsát. — (TanDgyl hírek) A vallás- és közoktatásügyi miniszler a ktsrécsei iskolának 18.000, a rje_eiu,e-tomajt iskolának 30.000 pengő áWam-segélyl «ifcedíflryczetl. Szupernek—Gyá-lapusztán a miniszter elrendelte iskoJa folúHilását, berendezésére 360 pengői utalt ki. Ugyanide szolgálatra beosz-lolla Vadjerna Miiria tamtónöt. Várközí Irén tanítónőt Molnáriba lifliyezték,. próbaszolgálatra Iwcsátották Semjtfn-házára Deméiiy Margitot, \'Szécsiszi-gelre Dömötör Hónát. — Szentadorján községnek a J^pci iskoX\'-i" építésére vonatkozó határozatát a kisgyűlés jó. váhegyta. \' 1 — (Esküvő) Vftskutl Erzsébet Palin és dr. Huba József liszleregnye folyó Uó 5-én házasságot kötöttek. (Minden fcüión értesítés he\'.yeti.) — (A nagykanizsai piarista gimnázium) igazgatósága közli, hogy a VII [.osztály részér* a tanítás csütörtökön, az uj zeneiskola Iielyiségében megkezdődik. A többi osztályok-, megnyitásáról ehelyütt idejében értesítés jelenik meg. — (a Baross Szövetség) nagykanizsai fiókja (közli ezulon tag. jaív.il, hogy az üzletek húsvét ünnepe-nők mindkét napján egész nap zárva maradnak. (:) — (Megverte a pályaőrt) a balatonmárim" sorompóiiát Asztalos Dezső zamárdi lakos, tisztviselő, mert a, vasutas nem volt liajtuutó a teeresS-tett sorompót megnyitásit elölte. Aszta, lost súlyos te.itisértés éí* beósületiértes miatt 400 pengő pénzbüntetésre Ítélte a kaposvári törvényszék; Városi Mozgó. Szombattól—szerdáig Zilahy Lajos síinműve filmen. Karádi Katalin ujabb nagy sikerével: Hazajáró lélek Egy asszonyi lélek vergődése a szerelembea és a féltékenységben. - Szereplők: Karádi Katalin, Vaszary Piri, Kiss Manyi, Páger Antal, Somlay Artúr, Maly GorA, «. Hajmásay Lajos (művészi néven Éroz István) Pethes Sándor, Bihary Jóssal. Szombaton est» föl 9 órakor diszbemutató. Vasarnap-hélfdn 8,6, 7, 9, kedden-uérdán 6, 7, 9-kor. Nip Mozgó. Szombaton és vasárnap Az évad legizgalmasabb filmje a A vérbosszú (ipaUirt) Főszerepben: Lorotte Joung, Riohard Greene, George Bandára. - Aktuális Világhiradó. Szombaton egy elóadas ¦ f ól 9 órai kazdettal, vasárnap és hétfőn 3, 5, 7 éi 9 órakor. Húsvét másnapján, hétfőn, csak egy napi Kót nagy sláger egy műsorban I \'¦ Fehér börtön II. Csak erós idegzetűeknek I Az eqnador! fejvadászok (SitlIiDtk I Exotlkui film 6 fejezetben. F«nev«dak és vademberek tSmege A szeretet rabszolgil-niik sorsa la élete. J941..áprlll» 12. ZALAI KÖZLÖNY Édosltew az Igán tlaztelt rendelőimet, hogy lakieowba a t.Lfont beveietteUem. Telefonszám: 520. Tisztelettel Bojtor József motoros fafUrészelő. Lakás PetőH-ut 48, — (Nincs orvos falura) Zala vármegye pályázatot htrdelett o csesz tregl, zilaszenibuhíKsi és réalcsi kőrorvosi állásokra. A pályáz ltot megismételték, mégsem volt jelentkező egyik helyre sem. A varmegye mosl harmadszor is meghirdeti a pályázatokat s Iia ez sem ve/el eiodinényre, a belügyminisztertől kéri helyettes ki-rendel ését. — Ax oltfl NtiKypéntok komor fensége árud el azon a látó-másszerü tanulmányon, amelybe dr. RéVay József, a Tükör szerkesztője, a folyóirat most meg*ejehl liusv\'ll szántaiján, holcsüri lelte annak a vlfágfor-máló pillanatnak teljes világképéi. A gazdagon ilhisztrált ffnethe IMatky Endre Nagyvárad nevezetességeiről, vi téz Nagy Iván Bulgáriáról, (".randi-piorre Bált n kolozsvári Szent Mihály-templomról irt. Csank Béla hajdani boszorkánykonyhák ieoept\'eirőf, Ttáth. Végh István <iz nrtistné\'el fist ¦ romantika járót-emlékezik rqeg. N. Rartha\'Ká-rolv magagyfijtölte húsvéti köszöntőket\' közöl. — (Tavaszi kabltalnk) mindegyike elsőrendű budapesti mtl-helvokben készül Leaiitabb modnll-kabAtjnink kirakatainkban láthatók. Sohtltz Áruház. Ne folojtao ol — a szere- ¦ u\\fAm tel legszebb\' kifejezője ÚWmj. Minden alkalomra a legszebbet Tulipán virágüzletben Fö-Ut I. Teicfon: 502. Gróf Teleki Pál emlékének hódolt Zala vér-megye klsgyOlése és közigazgatási bizottsága Zulu vármegye kisgy ütése és közigazgatási bizottsága prof Teleki Béla főispán elnöklésével tartotta meg tavaszi üléseit. A főispán megnyitójában megemlékezett a körülöttünk zajló történelmi eseményekről s arról a nyugalomról és barátságról, mellyel n zalai lakosság a baráti német nemzet átvonuló katonaságát fogadta, bízva régi haláraink visszaállításában. A gyász szavaival emlékezeti meg a főispán gróf Teleki Pál miniszterelnök elhuny Iáról. A főispán a vármegye . nevében koszorút helyezett a minisztereinak ravatalára. A közigazgatási bizottság ülésén dr. Udvardy Jenő kormány-főtanácsos mondott emlékbeszédet gróf Teleki Pálról. A főispán a Teleki-nemzetség nevében megindultan mondott köszönetet a részvétért. Dr. Thussy Kristóf a főispánt üdvözölte kiluntclésével kapcso-latban. A ÍM pontból álló tárgysorozaton Zalaegerszeg, Nagy-, kanizsa, .Keszthely, Sümeg slb. községek határozatai jóváhagyást nyertek. A keszthelyi viz-vezeték-ügyet felterjesztik a belügyminiszterhez. Az előadók szokásos jelenté-: seit a bjzo.Uság elfogadta. 11 A Jugoszláv király Cyprusba menakftllt Zürichi hír szerint a szerbek nem védik tovább Belgrádot A magyar csapatok több helyen áttörték a szerb e-röd-von álakat Róma, április 12 Az olasz sajtó vezető helyen közli a magyar csapatoknak\'Jugoszláviába való benyomulását." Gayda azt írja hogy\' Jugoszlávlát elérte a versaltlesl államok végzete. Horvátország önálló lett, Magyarország visszacsatolja az cl szakított déli részeket és az albánok, macedónok is csatlakozni kivannak anyaországukhoz. Ncwynrk, április 12 Az amerikai sajtó a világeseményeknek kijáró fontossággal a lengely balkáni sikereiről. A lapok szerinl az 5 napos balkáni villámháború és a kéthetes afrikai előnyomulás erősen megrendítette az angol világbirodalom helyzetét a Földközi tenger keleti felében. Hasonló riasztó hirck érkeznek az Atlanti óceáni hajóveszteség gckről is. Berlin, április 12 A NT1 megerősíti a hirt, hogy a német és olasz csapatok az Ochrida tónál felvetlek az érintkezést, Az olaszok Ochrida városát elfoglallak. Róma, április 12 Az olasz csapatok elfoglalták C hifin városát a hasonnevű tó partján. Itt találkoztak, .az olasz gépesített liegyi-vadászok a német csapatokkal. Tiiller kancellár a német és olasz csapatok délszerbtat kézfogása atkaimából üdvözlő táviratot intézett a Duóéhoz. Szívósan védekező erődöket küzdöttek le a magyar csapatok nyőban egy jugoszláv repülőgép átrepülte az országot. A Naeysomkutnál kényszerleszállás! végzett bombavető gép három lisztjét és két altisztjét őrizetbe vették. Német zuhanóbombázók Zágrábtól nyugatra • erős szerb csapat-gyülekezéseket bombázlak. A hatás akkora volt, hogy a szerb csapatok fehér lepedőket toritettek ki és az utánuk nyomuló német csapatoknak megadták magukat. A honvédvezérkar főnöke tegnap éjfélkor közölte, hogy csapataink tegnap az erődökből helyenként szívósan védekező ellenség ellenállásával szemben mindenütt elérték a kitűzött célokat. A légvédelmi parancsnokság közlése szerint tegnap csak a déli határsáv felett volt kisebb jugoszláv repülőtevékenység. A berepülő szerb gépek miatt a határvidéket többször riasztották Erdély felől Nyíregyháza irá- A honvéd vezérkar főnökének ma déli Jelentése Budapest, április 12 1 drávai háromszögben, április 12-én pe. A honvéd vezér kai* főnöke ma-dél-, I dig a Duna—Tisza közén több helyen ben a következő hivatalos jelentest\' 1 áttörték az erődövet. Az e\'ötenyomiűás adta ki: lendületen tovább lwd/id, Werttr HCji. Csapataink tegnap, április ll-én a I rik gyalogsági tábornok. A Barcsnál benyomult német csapatok elérték a Szávát London,-április 12 Az angol rádió , a szerb hadi-jelentésből közölte, hogy északon a daruvári utón előrcnyOT mulő erős ellenséges csapatok; elérlek a Szávát. \'Jegurina vá; rosán át Kragujcvác felé vo- nullak és később ezt is elfoglalták. (A fenti jelentés szerint a Barcsnál benyomult német gépesített erők érték el a Szávát Verőcén, Daruváron és Lipikcr* átvonulva.) Tüzérségi párbaj a szerb-román határon pult, majd a görög ktrálQ\' tanácsára Cyprus szlgelére menekült. Budapest, április 12 A görögországi csapatok vezényletét wilson tábornagy-., vette át. Atilla item kap több amerikai rombolót BnJüorest, április 12 Ma hajnalban-a szerb ágyuk ujboj lőtték a román állásokat, do a viszonozott tüzérségi U\'tz eUinUgatlatta őket, Athén, április 12 II. Péter szerb király Athénbe re- Newyork, április 12 Roosevelt kijelentette, hogy a Vörös Tenger nem\' hadiővezet többé. Amerika szállíthat tehát hadianyagot | Egyiptomnak. Kijelentette még azt\'is az elnök, hogy Anglia több amerikai romboló átengedésére nem számíthat. Kairó, április 12 Az egyiptomi kormány a ten-" gely északafrikai győzelmeivel kapcsolatban felhívta a lakosságot, hogy munkáját zavarta-. lanul folytassa tovább. A nyugati front . A német gépek tegnap súlyos támadást intéztek angol kikötők és hajókaravánok ej lén. Xz Angliának okozott hajóveszteség az utóbbi napokban 27.000. tonna volt. : , Két óráig tartott Matsuoka és Molotov 3-ik tanácskozása Moszkva, április 12 i Matsuoka tegnap harmadszor is tanácskozott Molotov külügyi népbiztossal. A megbeszélés, a melyen különféle kérdéseket tisztáztak, két óráig-tartott. A megbeszélésen TatcKave .moszkvai japáiiijöagykövet, isi résztvett. Utána az Operaház, elő- adását nézték végig a japán yendégek. A clánezás három halottja tiLUidftpest, április í2 A Margit körút 58. számú liázbon, ollói tegnap ciánozlak, az éjszaka meg-holt a ciánozolt tokás fedelű hclyisé-gekboui iót esszony és egy Jeány, Kioltott korlátozótok Sidney, április 12 Ausztrália ujabb jelentős kiviteli korlátozásokat vezetett be. A kiviteli tilalmat ujabb 274 árucikkre terjesztették ki. A selyem és textil kivitelét Holland-India is a felére csökkentette. Munkatáborba viszik Romániában a hamis htrek tarjasxWti Bukarest, április 12 A romániában elterjedt riasztó htrek miatt a kormány fel hivtn a közönség figyelmét arra, hogy tartózkodjék a nyugtalanító hirck terjesztésétől, mert a hamis hírek terjesztőit munkatáborokba szállítják és 5 évig terjedhető börtönnel sújtják. A minisztertanács tegnap a köolaj-kérdóBsel foglalkozott, miután az olajtelepeket újból román kézbe akarják venni. Ezért a jövőben a román töke fokozottabb mértékben vesz részt a termelésben. Meghallották iimiátőt Irak kormányzóját Bagdad, április 12 Az iraki parlament Aftdulah Emirt megfosztotta a kormányzói tisztétől. A fiatal király nagykorúsít ásáig Sarahot választották meg kormányzónak. Az iraki katonaság megszállta a Ruiba erődöt, amely a, Bagdad felé vezető utón fontos sivatagi állomás és angol ellenőrző állomás volt. APRÓHIRDETÉSEK twíbCrJj a Vmír fa iks"?j% ; mlMUft tovlbb! u4 4 fíllíí. (ItífJhlrdtrfáa álla Kimér, mind** Í0 n4íg 10 llllír, ájujU Bejárónő felvétetik. Jelentkezés 11-től 8 áráig. Ktrály-u. 30., emelet. 1046 ¦•ffblsfaatd, tisílo leányt keresek mindenes munkára Jé bizony Itvánnyal Ili-érc. Sugir-ut tíO/a. -1063 ADÁS-VÉTEL Jókaiban levő mély eyarmakkaeal eladó. Klrály-ulca 6. 1038 Keresek Jókaiban levő modern, ííreg-mentca kemblaalt «»bát, hálót, konyhiberendetést, ágybazatokat és lepedőket. Ajánlat levélben Sz. lilémét Llipe-Szcntidorján. 1052 LAKÁS-OZLBTHELYISÉO Kétaxabáa vUvejetákci lakást keretek lehetőleg belterületen azonnslrs vagy május I-áre.Rchbsrger, Sörgyár. Teleion\'36. 103Ö HÁZ ES INGATLAN Tőbb adómentes házhelyet, szőlőt és Papp, Telekl-ut 8. magán- ás bérházat, s földeket kfnwatft ör hí. ház végén levő telek (i Szekeres Jézief-utcára dűlő) JnUUiyosan Telekl-ut Siek aladá fLluéó elköltözés miatt ¦tlrgőjen, olcsón, háromszobás magánház. Megbízott: Horváth, Sugáí-ut 42. 1091 1» Nagykanizsa megyei város polpármefl\'eréiöl. 814/Ká/IMl, Tárcy: A háztarlásokbsn é« vendégláló Ipari Üzemekben tartható élelmíszcrkéazletek korlátozása. Hirdetmény. Január hó 12-én a kormányhatóság a 280/1 ©41. M. E. sz. rendelettel szabályozta, hogy az egyes élelmiszerekből mennyit szabad otthon tartani, készletenként tárolni. E rendelet szerint április 15-lks atáa fcaialtaztB*! a mezőgazdasági Őstermelő ház\'srtások személyenként legfeljebb 55 kg-ot tarthatnak otthon, amiből legfeljebb 5 kg. lehet a finomliszt, mis háztartások éa üzemek személyenként légit] ebb 12 iá fél kg. buzalliztet tarthatnak otthon, amiből legfeljebb 2 és fél kiló lehet S finomliszt. Bab, boraú <a lancaabSl az őstermelők április 15 Ike után személyenként összesen legfeljebb 3 kilót, más háztartások és üzemek 1 kilót tarthatnak otthon. E 3 terményből együttesen lehet legfeljebb 3, Illetve I kg-ot otthon tartani, nem pedig mindegyikből ktlIŐn-kUlön 1 Az üzemekben tartható készletek mennyiséginek klsxámllásánál az 1940. év hasonló Időszakának átlagos vendégforgalmát kell alapul venni. T»f«rlbAl a nem mezőgazdasági őstermelő háztartások csak akkora készletet tarthatnak, amekkora « birtokukban levő állatok takarmánvozá-tára IMI, november t-\'g elengedhetetlenül szükséges; a termelök ezen felül még a vetőmagszükségletüket tárolhatják. A utr, ntabuuia éa hájba) a nem őstermelő háztartások és üzemek április lő-ike után személyenként Összesen legfeljebb másfél kttót tarthatnak ollhon, míg az őstermelő háztartásokra vonatkozólag most enyhítést tett a kormányhatóság s az őstermelők/ április 15-lke után Is változatlanul annyi zsírt, szalonnát, vagy hálál tarthatnak otthon, mint eddig, vagyis személyenként összesen legfeljebb 11 kilót. Ebből U láthatja « kSsSawif, ksjy aaját Ját felfofett irdákáben cwl*L«*lk, ha mlndaokl, aki esak tafcstl, a saját »0kiáfl«te>a ¦lalSbb Magkülaf «fy vagy kát dlmuót, tanai Is Inkább, ötöit a várost lakeasáf la Sa-tumalSnak axáaatt, ha a «aj4t hiaU\'tiil ultikBágletára laváiolt bilist a Uv**** cWtt UgaUbb 60 nap«H ál maga bliUlja. Mindazoknak, akiknek a felsorolt éla\'ml-, szerekből április 15-én az említett mennyiségeknél több van a birtokukban, kötele lesek a többletet legkésőbb április 13-Ig s Hangyának, vagy a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetének megvételre fel-ajánlani. A rendelet megszegői 2 hónapig, háború ewtén 6 hónapig terjedhető elzárás büntetéssel büntettetnek I Nagykanizsa, 1941. évi április hó 12-én. imo s Polgármester 9061/1941. Tárgy: Itt kerületi temetői földek bérbeadáss. Hirdetmény. A klsksnlzsal temetőben levő és temetkezési célra még nem szolgáló szántóföldeket folyó évi április hó Ifi án d. r. 10 őrskor a helyszínen (ártandó nyilvános árverésen térbeadom. Nagykanizsa, 1941. április 10. iw Polgármester. 9338/1941. Tárgy t A Nagykanizsa! Vadásztársaság mCrgczísl engedélyt. Hirdetmény. Közhírré teszem, "hogy a Nagykanizsai Vadásztársaság a m. kir. Államrendőrség 319/4/1941. sz. engedélye alapján a kártékony szárnyat- és duvadak méreggel való Irtását, Nagykanizsa m. város halárában, a városi erdőkben s sz ezekkel határol mezőkőn megkezdi és azt 1941. december hó 3Mg (oly tatja. A mérgezeit területen Járni él a kitett cin üt vigy az elhullót állatokat elvinni tilos és életveszélyes. Nagykanizsa, 1941. április 10. mű Polgármester ZALAI Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 9924/1941. Tárgy! A várc, sertéihlzliláia alkalmával ossiegyütemlő (ragya eladás!. Hirdetmény. A város seitMhizlilása állalmival a lazsnak! sertéshizlaldában össze-mrülemlö trágyát folyó évi tpilla hő 15 én rt. e. t/,12 őrskor a helyszínen eladom. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal sd. Nagykanlzss, 1941. április 10. n« Polgármester. 9921/1941. Ti.gr: Az orvosi és.gyógyszerészi oklevéllel biro személyek egyszerű ellenőrző és változási bejelentése. Hirdetmény. A belügyminiszter ur a 389001/B. M. sz. rendeletével a honvédelmi miniszterrel egyetértőleg elrendelte az egyszeri ellenőrző bejelentési kötelezettséget minden msgyar honos férfi és nő részére, akik hazai v küllőid! orvos-, Illetve gyógyszerész oklevéllel rendelkeznek tekintet nélkül arra, hogy folylatnak-e jelenleg gyakorlatot vagy sem és akik 71) -!k életévüket az 1041. ív január hó 1 napjáig még nem töltötték be. Az a személy, kinek állampolgársága nem állapítható meg, n bejelentés szempontjából a magyar honosok-kal azonos elbírálás alá esik. Akik nz orvosi kamara vagy gyógyszerész-egyesület ulján bármely ok miatt április hó iS-Ig nem kapták meg a megfeleli be-Jelentó-lvet, azok azt a m kir. tisztiorvosnál díjmentesen beszerezhetik A kllöliött beje\'entő-lvet a csatolt válaszborítékban Budapest Belügvminia\'térlum Uti-ulci 43 címre postautján ajánlottan kell beküldeni az \'011. évi április hó 1.0, napján 0 Órakor fennálló állapot szerint 19-11 évi április, hó 15.-ig Ak k h liöldön tadózkodnak, vagy ezután szereznek oklevelet, a hazatéréstől vagy oklevíhucgsierzéstöl számítolt 8 nap alatt tartoznak a bejelentést megtenni. Nagykanizsa, 1941. április 11. ,«0 Polgármester* 9925/1941. Hirdetmény. A Honvéd-ulca 16. sz a, levő blkatatnlló kertiét folyó hó 15-én d. e. 10 órakor a helysílnen tar* tandó nyilvános árverésen 3 gazdasági évre bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. április 9. ini4 Polgármester. 9864/1941. Tárgy : A bura, rozs, zab éi tengeri felvásárlása a mix\'máló árnál itm-gi&abb áron. Hirdetmény. A korraányhalóiág utisllo\'ta a Fulurát, hogy az ország közellátá-sának céljára minél tőab ouzát, rozsot, zabot éa tengerit vásároljon. KOzhlrré teszem, hogy mindazon 50 holdon aluli gazdák részére, akik készleteiket önként felajánlok a Fu-turának megvételre s azt legkésőbb I. évi április 30 lg be is szállítják a Futura raktárába, a Futura a maximális áron lelni prémiumot is fog fizetni és pedig a buza, rozs és zab után mázsánként 2 pengő ,50 fillért, a tengeri ulán 2 pengő 30 fülért. Egyben azt Is közhitre teszem, hogy ezt a prémiumot megkapják mindazok az 50 holdon feláll gazdák Is, akik a kormányhalóság által a 290/ 1941. M. E. sz. rendelet alapján igénybe vett terményüket legkésőbb április 30-ig leszállítják az Igénybe-vételi e\'járás során megadott helyre. Nagykanizsa, 1941. április 10. iMi Polgármester. K0ZL0NY_, Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 7624/1941. Árverési hirdetmény. A strandfürdőn levő buffet a városi vlzmü üzemvezetőség hivatalában folyó évi április hó 21-én d. e. 10 órakor (irtandó szóbeli árverésen bérbeadóm. Bővebb felvilígoslüat a v. vlzmü üzemvezetőség td. N.gykanlisa, 1941. április 4. ,0io Polgármester. 245/1.94!. Ké. Tírgy: A kisgazdák sertéshizlalási íeveseniségének előmoidttá iá. Hirdetmény. Az ország jövőbeni zslrellátása szempontjából fjn\'.oa, hogy a kisgazdák Is bekapcsolódjanak a ser-léihlzlalásba és kitenyésztett sovbiy sertéseiket ne adják el, hanem azokat maguk hizlalják fel. Sok esetben ezt a takarmányblány akadályozta meg. Eren a balon a kormányhalóság most srglte t és mindazok számára, akik hizlaló takarmánnyal nem rendelkeznek, de a közellátás érdekében hajlandók lennének sertésüket megtűr latol s azokat a m. kir. közélelmezési hivatal részére belső közfogyasztás céljára lekölnl, a közellátás! miniszter ur Kilátásba helyezte, hogy minden da-r»b sertés után fél mázsa áiplt és htrom maisa kukoricái fog kiu\'aml. Mindazok a gazdák, akik az akcló-bin hajlandók részt venni, legkésőbb április 19 ikélg jelentkezzenek a városi közellátási hivatalban. Nagykanizsái 1941. április 10. ikjr " Polgármester. 315/Ké. 1941. Tárgy: A lerkebárányok levágásának Itlatmaxása. Hirdetmény. A 12400/1941. K. M. sz. rendelet értelmében il os közfogyasztás céljára jerke (nőivarú) bárányt vágni. Az egy évesnél fiatalabb, de három hetesnél idősebb jerkék, ha az ál-lato vos-husvlzsgáló megállapítása szerint tenyésztésre alkalmatlanok, továbbá takarmányblány esetén, ha e körülményt a g«zd. felügyelő igazolja, leölhető*. Á\'lalorvos Igazolására leölhetök a 3 hónaposnál fiatalabb, de 3 hetesnél idősebb jerkék Is, hu az anyák elhullása miatt nem nevelhetők (el. A rendelet megszegői szigorú bünlelésben részesülnek. Nagykanizsa, 1941. április 11. .mi_Polgármester. 313/1941. \'Ké. Tárgy: A bab, borsó és lencse Sál alá helyezése. Hirdetmény. A 6530/1940. M. E. sz. rendelet és a 290/1941. M. E. sz. rendelet értelmében mindenkinek, akinek 20 kg-nál több bab, borsó vagy lencse volt a birtokában, a készletét be kellelt jelentenie s a készletekben beállott vállozásokat, valamint az újonnan szerzett készleteket minden hónap első 8 nspján jelenteni kellett és még ma ls, Illetve a Jövőben Is kell jelenteni. A kormányhatóság a bejelentési kötelezettség alá eső készleteket, tehát minden 20 kg-nál több bab-, borsó- ét lencsetételt zár alá helyezte és pedig április 9-161 kezdődölcg, A zár alá helyezett kész- 1941. április 12. leieket felhasználni, feldolgozni, forgalombahozni vagy azzal bármi mó. don rendelkezni csak a hatóság engedélyévet szabad. Nem vonatkozik a korlátozás a bejehntell készlel ama részére, amit a bejelentő a be-Jelenléskor igazoltan és a haiéság állal elfogadottan a saját és a családin, vagy állandó cselédsége részére Igényelt. A zár alá helyezett készleteket a beji lenlésre kötelezett megőrizni és a romlártól megóvni köteles. A zár alaltl készlelek a ha. lóság által igénybe vehetők; A rendelet me^szef.01 2 hónapig, háboiu esetén 6 hónapig ter|«lhelö elzárás, büntetéssel bűntetteinek. Nagykanlzss, 194L április 10. iom_]_Polgármester, 9770/1941. Hirdetmény. F. hó 4-én a práter! legelőn 2 drb. birka találtatott. Igazolt tulajdonoia, átveheti a városi köztiszt, telepen. Nagykanizsa, 1941. évi ápr. 11, IMr _Polgármester, 9791/1941. Tárgy: A Vécsey-ut déli oldalán húzódó 290 1 Itll szánté bérbeadása. Hirdetmény. A Vécsey-ut d\'ll oldalán húzódó 290 Ll-öl szántóföldei folyó évi április hó 18-án d. e 10 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésin bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. ápr. hó 10 én, ikji Polgármester. A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén BALATON-FENYVESEN, közvetlenül a pályaudvar ejőtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott fürdőjoggal 25%-OS havi 15—20 pengős részletre megszerezhetők. Villanyvilágítás. A lalajbeszürödés folytán kitűnő Ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bár.onyos homok-strand. ííiiyuéíi mélyülő sekély vizében a gyermekek vo- Htly aelktU lürídhetuek. Az építkezés olcsó és kedvező feltételekkel lehet építkezni. Egy csekély előleg lellzelésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Kérjen díjtalan prospektust SZABÓ ANTAL Uzlstáben: Nagykanizsa, Fi-at 5. 7611 ZALAI KÖZLÖNY Alakult: 1870. RészvénvtársasáB Telefon: 43. és 48. Saját töke: 1.500,000 P. Betétek: 2.500,000 P. Kölcsönkihelyezések állománya: 6.000,000 P. Elfogad betéteket kamatozás céljából takarékkönyvekre,, folyó- és csekkszámlákra. Leszámítol váltókat és közraktári jegyeket. Foglalkozik a bankszakmába vágó mindennemű üzletek lebonyolításával. irwsi NAGYKANIZSAI FIÓK Fő-ut 4. szám. Telefon: 154. Központ: Budapest, V., Vilmos császár-ut 32. Alaptőke és tartalékok: 40 millió pengő Vidéki fiókok: Békéscsaba, Berettyóújfalu, Debrecen, Győr, Kiskunfélegyháza, Kolozsvár, Makó, Marosvásárhely, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Szeged. Kir á 1 y-S örf ő * cf e Hésxvény társaság éraetcltUxUsaégben a Xtre&er-Haggenmac&er Első Magyar Résxvény-sörtőxde nésxvénytürsasággal Kőbánya Paracelsus barnasör különlegesség 86 Nagykanizsai Takarékpénztár KŐSZlf Gn||/idrSdSdQ Alapíttatott 1845-ben Telefon: 31. és 2-61. 13 „Drávakavics" Kitermelő Vállalat Telefon: 2-61. Nagykanizsa Telefon: 2-61. nnníinnnnnnrinfmfinnnnnfínníí<ninnnniHimiiKinann nmiMMtuinfuumrmnfifnntmmnnMnniinrniíinrnuinintnnnMnMnnntinmmMiiniiniifíMiifi 23 I MEZŐGAZDASÁGI KÖZRAKTÁRAK R-T. NAGYKANIZSAI TELEPE jutányosán vállal és szakszerűen bonyolít le mindennemű közraktári munkákat ós tengeriszántást Érdekközösségben a NÉPTAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSÁN céggel a „Futura" zalamegyei főbizományosával, mely intézet előnyös feltételek mellett folyósít hiteleket a Mezőgazdasági Közraktárak R.-T. nagykanizsai telepe által kiállított közraktári jegyekre is. Iroda: Csengery-ut 4. sz. Telefon 176. Telep: Vár-ut 8. sz. Telefon 55. lllIsfSgfsil II IpiiiiiitM Néptakarékpénztár rt. Nagykanizsán a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete betéteket a legjobban gyümölcsöztet, kölcsönöket a legelőnyösebb feltételekkel folyósít, a banküzlet minden ágával foglalkozik. „IBUSZ" Máv. hivatalos menetjegy iroda nagykanizsai fiókja. A ,,FUTURA" a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársasága föbizományosa. Érdekkörébe tartozik a MEZŐGAZDASÁGI KÖZRAKTÁRAK R. T„ mely nagykanizsai telepén mindenfajta árut tárolásra a legelőnyösebb feltételekkel elfogad. DRÁVAVÖLGYB VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG villamossági és erőátviteli kérdésekben díjtalan szaktanáccsal rendelkezésére áll Hibabejelentések, ararnssamlafíxetések, költöxködési bejelentéseit, ipari és Öásztartási villamos késxülékek. motorok, csillárok. ZALAI KÖZLÖNY mi. április 13, Zala Takarékpé Nagykanizsa asagi ALAPÍTÁSI ÉV 1896. TELEFON 25. SZÁM Betéteket előnyösen kamatoztat, kölcsönöket nyújt ingatlanokra, árukra stb. kedvező fizetési feltételek mellett. Általában foglalkozik minden takarékpénztári és banküzlettel. Nagykanizsa megyei várót polgármesterétől. Nagykanizsai Közraktárak R.-T. 9211/1941. Tárgy i Ax oniiggytllésl képviselő-választók névjegyzék-tervezetének közszemlére tétele. Hirdetmény. A 288 200/1938. B. M. u. rendelet 17. §. 1. beit. áilclmtben közhírré te\'zem az alábblakat: Ai 1938. évi 19. t.-c. 38. § ának 3. ponllában, Illetve a lent hivatkozott B. M. rendelet 17. §. 2. bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a név|egyzék-tervezet egyik példányát április 15-töl április hó 30-lg a városházán naponként reggel 8 órától déli 12 óráig közszemlére kell kitenni. Ez ldó alatt a névjegyzék-tervezetet a polgármester által kijelölt városi tisztviselő jelen-léiében (Városház, II. emelet, 19. ? ajtó sz. helyiségben) mindenki meg- előnyös tárolása és előlegezése | ^a^j^^m d.«. A névjegyzék-tervezelet az illetékes klr. járásbíróságnál Is meg lehet tekinteni és srról a megállapított díjazás melleit másolatot kéml. A névjegyzék-tervezet ellen közszemlére tétel Ideje alatt felszólalással lehet élni. A felszólalást lrásbsn, vsgy élőszóval lehet előterjeszteni. A lelszólalás Zala vármegye Központi Választmányához elmzendő és a városi iktatóhivatalba (Városház, I. emelet, 5. az. ajtó) adandó be. A névjegyzék-tervezetbe történt Jogosulatlan felvétel miatt bármelyik választó a kihagyás miatt azonban csak maga az érdekelt Iái szólalhat leL A lelszólalást meg kell Indokolni és a felszólaló egyúttal mellékelni, Illetőleg bemutatni köteles a telszó- Üzemben : 1899. óta. Egészségei, száraz, szellős raktárak Mindennemű mezőgazdasági a termények j§ Gabona- ós tengeriszántó, mechanikai árpa-tisztitó, tökmag-polirozó és egyéb gépekkel legjobban felszerelve Reexpedí itió, olcsó díjtételek lalásában c\'öadnilak Igazolására alkalmas okirati blzonyl ékait Annak, aki felszólalási akar előterjeszteni, minden hatóság, közhivatal, közhivatalnok, lelkész, nyilvános jcllegd Intézmény, egyestllet és alapítvány köteles haladéktalanul rendelkezésre bocsátani mindazokat az adatokat, amelyek a felszólalásban felhoz oltak Igazolásara szükségetek, (288 200/1938. B. M. sz. r. 18 §. 4. bekezd.) A felszólalásokat benyújtásuktól kezdve május hó 10-lg a fent megjelölt helyen éa Időben közszemlére kell kitenni. A felszólaltok megtekinthetők és lemásolhatók. Nagykanizsa, 1941. április >. imo Polgármester. 9068/1941. Tárgy: A Zrínyi sportpálya bérbeadása kaszálásra. Árverési hirdetmény. A Zrínyi sportpálya területét, valamint az északi, Illetve keleti oldalán a kerítésen kívül húzódó 865, illetve 735 négyszögölnyi sávokat a folyó évi kaszálásra bérbeadom. Az árverés április hó 17-én d. e. 10 órakor a helyszínen lesz. Találkozás a Pelőfl-ut végén. Nagykanizsa, 1941. április a iom Polátírrtietzttr. MIM közlöny politika: napilap. KtatVjA : „Klzgszáaaáal " T. N.,,ka«lfta". Falait, kiadó: Z.ltl Kárai, NyomAtoll i a JtlfeuSasá,! ti T. Nafff*:¦s izse" ayaaiaájákM rtatyktalrau. IHjnmdáSrt Mti, tartd sí,«i,j SÍ. évfolyam 86 szám, Nagykanizsa, 1941. április 15. kedd Ára 12 fill. POLITIKAI NAPILAP ,í» kiadoUriUl: Fönt 5. szia lltllltluuil <K-l.ll 1,!. Felelős szerkesztő: Sarbarits Lajos Elóllzetési ára i egy hóra a p«ngö 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt teletöm 78. se. A felrobbantott hidon ét Muraköz földién járt és csáktornyaiakftal beszélgetett á Zalai Közlöny munkatársa Előre az ezeréves déli határokra! Mióta Magyarország kormányzójának natfparancsa elhangzott, a magyar honvédség nyomul előre az ezeréves déli határokra. Ezzel a paranccsal, ugy érezzük, hogy a magyar nemzet meg próbáltatásos idejének utolsó nagypéntekje zárult le és a sok szenvedés után megnyílt előttünk a feltámadás uj hajnala. Mily felemelő érzés fegyverrel a kézben, ha kell, ám véráldozat árán is az igazság zászlója alatt felvonulni azokra a határokra, amelyeket dicső elődeink vérrel és munkával teremtetlek meg. A magyar történelem legszomorúbb korszakában, egy szinte halálos kimerültség következtében, vér nélkül kellett c határokat feladnunk. Egy megpró-bállalásos ,átniene(i korszak mindent elkövetett, hogy ezek a határok Örökre megszűnjenek. De a magyar józanság, a magyar munka és az cl nem szuny-nyadt harci vitézség, a világ> szortc ismert magyar katonai erények s a bölcs államvezetés odajuttatták nemzetünket, hogy kormányzónk ismét kiadta történelmi jelentőségű hadparancsát ; >EÍiőro az ezeréves déli halárokra 1< Ezekben az eseményekkel terhes napokban elsősorban utalunk a magyar közvélemény higgadtságára és főként az események tiszta szemléletére. A lelkesedés és tettvágy tüze egy pillanatra se homályosítsa el a valóság tényeit. Miért tettük hát azt, amit most meg kellett tennünk ? Elsősorban az igazság jogán és tettük olyan külpolitikai helyzetben, amikor Magyarország számára egyébként sem volt más választás. Tudvalévőleg az utóbbi időben olyan események kövclkrz-tek be Jugoszlávia belső életében, amelyek mellett Magyarország tétlenül nem állhatott. Március 26-án Jugoszlávia törvényes államfőjét erőszakkal elmozdították helyéről. Azok az államférfiak, akikkel békés, a lehető legjobb .szomszédi viszonyt teremtettük meg, börtönbe jutottak. Ezt az erőszakos vállalkozást nyilván ugyanazok az erők készítették elő és hajtották végre amelyek 19H-ben megindították a világháború kitörését. Történelmi tény, hogy most nem a béke fenntartását és i\\ jószomszédi viszony keretében megteremthető megegyezést kívánták szolgáim, hanem éppen ellenkezőleg, az volt a törekvésük, hogy a háborút EuTópának erre a részére is ki-teriesszék. Nem keressük, hogy \'"ilyen erők működtek a háttérben, de a téuytík letagadlmlal- I.elen\\ei Muraiad, április 15 (Kiküldött immka társunktól; Yei-.ifé-mos, szép Húsvét, Igazi kiránduló nap. A nagyhét! havazások alán két-szeteien kívánja a* cml»er a tavaszi n-\'i>"i. Az autóból Itt-ott, uz északi, oldoírikon még hófoltokat látni, d« már minden ló\'d. Hiába. — tavasz yt n. Dél vaji, miit) I.clcuyéro (írííiik1. f)o most nem állunk mot a f; tubán, hanem megyünk egyéneién a Mura-lutUroz, amelyet áHitói-ig felrobbantó t-lak n szerbek. Valóban, nlig liogv kiér autónk a raHilxól, már látni, hogy a szép vashíd muraközi oldaMn a bar-madik ;v nuy van roskadva. A Vámháznál, az -Autóstop!, tábla-niU CRvelöre míg. meg keli által, Y.c gvalog akadálylal min mehetünk fitf a hidra. Az :«r.0jisö o\'diVui semmi váf-lozá-s. I.elcmcck állnak a hídfőnél, várják ti birokét odaátról. Magyar legényre bízták a lete-nyef híd robbantását Elgondolkodva ballagunk át a hidon, a zavarosan Örvénylő Mura felett. A híd közepén iul, a harmadik ív kezdeténél két oldalt a gyalogjáró méteres helyen kiszukitva. Határőreink mesélik, hogy itt robbantottak a szerbek először. De bizony ez meg se kottyant az erős vasiadnak, mert bár megrongálta a korlátot és a vasrészeket, magát a tartószerkezetet és a Ilid-ivet nem sértette meg. — Magyar származású gye- rek volt a robbantó különítmény vezetője és kevés tölletef rakott a lüd alá — mondják a halárőrök — Ekkor küldték ki Zágrábból az egyik műszaki századost, aki aztán embereivel elvégezte harmadnapra u robbantást, -— mondja egy másik határőr. Ei-gyelőhelyunkröl mindent jól lehetett látni. A grari lesárok még a kilincseket li elvitték A második robbantás valóban jobban sikerült, mert a harmadik hidrész közepe teljesen beszakadt, csak a felső ivek tartják a megrokkant hidal. A körülbelül hat méteres szakitást azonban gerendákból és padlókból készüli átjáróval már át. hidalták, ugy, hogy a meghajolt hídrészen nem csak gyalog, hanem kisebb jármüvekkel is át lehet menni. Sajnos, a hid önsúlya akkora, hogy a híd lassan sülyed és bár még használható, azt az ívet mindenképen újra kell építeni. Átmegyünk a deszkapadlós iven. Jobbról ,balról a hid: vasszerkezete teljesen szétszakítva. Irtózatos erejű lehetett a rob1-banás, ha a derékvastagságú vasgerendákat öt—hat méterre így ki tudta v&giü\'. Túloldalt az őrház ablakai ós az 50—60 méterre lévő házak ablakait is be-nyomta a légnyomás, sőt azí egész házat ugy megingatta, hogy a falak megrepedtek, a cserepek is lehullottak a tetőről. Az Őrházból mindent elvittek\', még a réz kilincsel is leszerelték. Egyedül balról, egy félig összedűlt kis fabódéban maradt négy nagy oxigén-tartó, . közülük kettő még tele van. Ez maradt meg a robbantásból. Beszélgetés a túlsó parton csáktornyalattkal !>*él egy van, feVülrÖi épp legmcle- | gobl.en sitt a nap, amikor átmegyünk -a túlsó parira. Islencml Muraköz földjén járunk. Nehéz volna dhnondmi, Ivogy mit érzünk. Nincs is időnk e\'.-fjondolkodid, mert máris jönnek elénk lulróí. Csáktornyái magyarok, Köily-nyos a szemük. Minden u<p hajnal óhv várnak... — Mikor jóQűOk már? — kérd\'k tnmden oldalról. Murakós magyar lanul előliünk állanak. Ilyen körülményekben található ineg uz oka annak, hogy egy szándékosan kitervelt összeütközést provokáltak ki a német és az olasz nemzettől. Azoktól a nemzetektől, amelyekhez bennünket a benső barátság szálain kivül a háromhalalmi egyezményhez történt csatlakozásunk kötelékei fűznek. Ez volt a helyzet a legutóbbi napokig, amelyek alatt Magyarországot sajnálatos, szomorú és mélyen megdöbbentő meglepetés érte. Városaink felett jugoszláv repülőgépek jelenlek meg és bombázásokkal próbáltak riadalmat támasztani Arról nem beszélünk most, hogy milyen véres kimenetelű volt számunkra ez a vállalkozás, mert minket c fegyvertényből elsősorban most az érdekel, hogy Jugoszlávia kezdeményező, támadó lépésre vállalkozóit. De nemcsak a levegőben, hanem .-\\ határok mentén is el kellett szenvednünk különféle belörésí kísérleteket. Ezeket is véresen visszavertük. Időközben egymás lttáQ érkeztek küldöttségek, ame- lyek az otl élő lakosság személyi és vagyoni biztonsága érdekében segítséget kértek. Betetőzte az eseményeket Horvátország Önállóságának és függellenségé-nek kikiáltása. A horvát nép vezérei, illetve az uj belgrádi rendszer politikájának következményeiként Horvátország véglegesen kiszakadt Jugoszlávia kötelékéből. Horvátország nak ezt az elhatározását az egész magyar nemzet kitörő lelkesedéssel köszöntötte, mert olyan nemzet felszabadulását látja az öt mélyen megalázó és leigázó helyzetből, amely néppel közel ezer évig ellünk jóban és rosszban. Jugoszlávia 1911 nagy hetében megszűnt létezni. Felbomlott alkotó elemeire s ebben az uj helyzetben Magyarország nem tehetett mást, minthogy hallgatva a vezér szavára, teljesítette a Kormányzó narancsát. Parancsoló kötelesség lett számunkra, hogv a Magyarországtól 1918-ban elszakított területeken élő magvarság sorsának és hclyzelének biztosítását a történelem adla jógiink és népe szívszorongva és aggódva viígja a magyar honvédséget. F4Leszéttgctimk a csakiornyaiaktfa!!. lásson kibontakozik előttünk az dt. mult fiz nap egész törtéijctc. Bizony sok minden történt o i<z nap alatt odaát is. így mesélik öt; Vasárnap, hatodikán Jiajnafbon, bárom német gép jexut meg Csáktornya letett. A külföldi rád\'óböl elekor már értesültek arról, hogy -v-lami törtíttt- igazságunk tudatában újból kezünkbe vegyük. Szent kötelesség ez számunkra, amelyet gondolkodás nélkül és haladéklala-nul teljesítettünk. így követelte ezt tőlünk a legelső magyar ember, az Államfő, a mi rajongva tisztelt és szeretett Kormányzónk, de követelte a minden magyar szívben olyan mélyen élő érzés is. Az a kiáltvány, amelyet a Kormányzó a magyar nemzethez intézett, tartalmaz egy igen fontos és a jövőre nézve is rendkívüli értékkel bíró mondalot : >katonai akciónk nem a szerb nép ellen irányul, amellyel nincs viszályunk és amellyel\'a jövőben békességben akarunk élni.* A parancsot a katonának vakon teljesítenie kell. De alig kapott a magyar katona-nemzet évszázadokra s falán ezredekre nyúló történelmében olyan parancsot, mint amilyet mi kn\\>-tunk 1911 feltámadásának ünnepi? re. Aligha teljesített cz a nemzet kítöröbb örömmel parancsot, mint ezt, amely Trianon déli bilincseinek lehullásai jelenti. A sze\'-\'bek a pénwt tféjptVl* a Wtfanyí-bol 65 « pa^udvarrö* több Uivéfit adtok le. az ahá tövisekre ai egyik gép xuhAnYi ceJbavette ¦ LilcUl iv^\', « másik ugyanígy « püyaudvirt és gépregyv-cr tűzre: mindkét Icgelbáritó állást «.\'¦: 1)0 Llg lttatI.!. llumbák lt nem dobtak le, de kltünlcn offiozyi lóri. A pályaudYiron például pár 1.)vés-el ims\'fliÜlialuiiinná 1« tok mozdonyokat. TŐbb 1ÖVÍS nem is c :ctl. A sze^bt\'k nzonii.il csomagollak és mii* u németek estére megérkeztek, már ne n volt sze"b a városban. — Mi történt a függésen liorv.ttor-szág kikiáltása utáni? — érdekl\'idrtnk a csáktornyaiaktól. — Mi akkorra már kitörtük r magyar zászlót. Egy d irobig tűrték, do pzlán n horvátok vélték \'át a hatalmat. A vezelök fe esküdlek Zágrábban, n*-künk be késett venni trikr^ört; Azóta bizony a magyarok »>rsa bizonylaton. Muraköz teljesen e-i v n zárva Horvátországtói, miért o hid ikat felrobbantották. Arut, éflelmtszcrt, postát és legfőképp biztonsagot csak Magyarországtól várhalun\'tl Megtudjuk még, hogy a n\'inei cri-patok c»«k kél napig villák Muraközben, azután tovább vonultak. EgyC-dül kisebb csendJr^iftikulatok maradtak liálra. Muraközben tehát sc.n né-mol, sem szerb kaloniság uínci. A iiorvátok az Usztasa sz"rv*zet tagjait feryverezték fel. l>áklornyáji 700 fcgy-verl osztottak kí. Easek uraik idnak egy hét óta. ne a nSp maga a magyarság vehetőivel együtt a mag/aro-kAt várja. Erős a remónyük, hogy nctu hiál»a. Minde.i jó ,hbíie!( őrüt-nek, Orómtöi csillogott a szemük, mikor tegnap hattották n zágrábi rádióban az UJ horvát átUun híbirói kinevezéseit és azok között n ninraVözkr-ket nem említették. N\'ehéz szívvel, de reménykedv*\' váltunk e\' tőlük. Már a hJdon jártunji, de még IiaUotiuk, amint utAmuik kitollak trucsuzóul: — A viszont tatásra Csáktornyául Qdthl-Qraf Ernő Szerda allan d* aflionwtmi mtkouwpokon untupeat i. at***ráa W» Torn*. Hírek. Közlemények, Hie^k*ne«ek< *_ Utána étrend. -- 10 Hirak, — 11.10 Nemj*rtiö*i vizJeJzA-weJgajat, — 13 H*rangs*ó. Hunnun. ldöjajáajeientes, — 12.40 Hliek. — lXü) IüöjeUés, idÖjártU^Hentés. — 14.35 Hírek. — 14.45 MflsorUmMr-tetei. - 15 Aífoíyöm hlmk, pitoi Arak, elelniUiartrak, — 18.45 Idöjelaée, idő-Járásjelentés, hírek, — 17 Hirek «<*>. rák 4* magyar-orou nyaiven. — 10 Ilink. — 21.40 Hírek, idöjáráijckut**, hirek szlovák és magyar-oreu nyelven, — 23 Hűek német, angol és francia nyelven. — 0.0 Hírek. BUDAPEST U 10.20 leolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.10 Hanglemezek. -- 13.30 U-sad. örzenekar. — 15.20 Kiss Ferenc hegedül. — 15.50 /^Itoai-zi^métoann Maria énekel. — 16.15 Diakíatóra. 17.15 A iuarosva&árí»tyi róin. kat. tanítóképző és főgimnázium éuevkaro. — 17.35 Bartos DOtsŐ drje lőujása. -18 A nftdió Szalonzenekara. — 18.30 Közvetítés a Fővárosi Néptninebís köz pontjából. Beszél ltudinszky Sándor, — 19.20 Felolvasás. — 20.10 Színdarab «¦ Stúdióból. .Hajnalban, dcttwn, esle.i Szerelmi játék három felvonáebaii. ¦— 23.25 Táncteinezek. — Naptár: Aprilli 16. kedd. Rom. kat Anautdxli. Proteetan* Ataln. — Izr. Nlznii hé 1«. Ufattrdé nyitva reggel 6 órától e éréig (héttő, tserdtt, péntek délután ét k«dd*a egéé* aap ueknsikj. Muraközért elesett német hős temetése Nagykanizsán ... Nagyszombat délulán volt. A békés kíui zsal házak c^nde< lakás üba.i, o magyarság aHelujás lumgulotbau öl. tölte magúra ünnepi ruháját, Jiogy magyar módon QljC meg a le lám idás ünnepéi, a bilincslői\'ést, az Igazság ^Á. L« Gonoszság feleit, Kétsze-Y^J^Sé 1Vi örömöt ült a magyar. tág: az egyházi Husv.Mot és « magyar Fe! lám adást. Csak örömtől Jázaa arcokwt le ie elt láini, liajigfoszkbiyokat hallani: Sza.\'. badka, ZenUi, Csáktornya ... ... Ebben « jilrosbelüs fuincjú hangulatban katonás löptek ütemes koppanása luaiatszolt a kimizriti utcán. Egy : német szakasz lialadt a temető LeGé.1 Fegyvereden mentek, öntudutos^n, a német lélek ^s német crö kisugárzásával, üíiráli országban, testvéri város-ban, me\'eg telíínteicktöll kLsér^e. ...A leniét-\'* buüluliáz&lku ezalotl lezárlak cgj\' itopiirsél, ami egy nemét hős holllOilét ^*karbi. Nagycsütörtökön ójszika liozlák á( bajtárs.ú a kis porosz Obe-\'jaegerl, aki mindössze 22 nyok voll, szőke és mosolygö-s arcU. Még ott erezi homlokán az édesanyja bucsucsókját és őrizte zubbonya zsebíbe 1 ím ikönyvjl, •melybe s^báJyos betűkkel bele vAí i\'v-k egy név: Frau ücrtrudc \\VeJ»s és egy porosz városka ne c, amit neliczcij tudtunk kibeiüzni. Az oda^it folyó liarcokban a páncé-loaozred liatii rövadásza belövést ka, ppU. A szerb golyó azonuafl v.\'gaclt vele. Amikor éppen\' arra golidjjt, hogy a luirc vígín liaza fog irm c-s a Fiau Múltoméit i»oidog húsvéti ünnepeket kiviümi, Őrmestere odaugrott az éí-eseit íjajtárslioz, liogy lekapcsolja azonossági lapocskáját, de jz erős tűzben ©.sodródott liadolt lkijt:trsn meHa. így aztán nem tudta senki, Ju volt n szőke gj-e,ekembe^, Hki e vált és ujra mag>-ar földön a hősök haSáUlval hunyt e:. lg>- hozták ál bojtáré M, Nagycsütörtök éjsz;ika Nagy kun izsáifl, a temető iUdcgházába. Így került f^J. fájára is a n;vtecn.ség: \'>Hicr mivel eín Oberjaeáer des panze^regimciitei No.* Nem is icltetett a hofoLtok anya-könyvébe belrnf, míg ezrcdttireni nem áflajiitjak mog kilétét és az örniestertői nem szerzik meg az azouossági lapocskáját, i • v A katolikus temetőben összegyűlt egy kis népcsoport, akik tudtak a fú*, hu német hős elestéről. Akiket a szi. vük hozott ide, hogy I&lenhozzádol mondjanak és megköszönjék, hogy fia. t«l vérét ontott 1 a haza szolgálatában. Hogy pótolják édCíönyjál, szőke teitvJ-reil és mindazokat, akik szerelik és akiLCl 0 szerctcU. Ot. v^tt a nagykanizsai m-igyar á4omásparflncsnokság képviselete, ott egy szakasz honvéd ús 0 lionv\'\'üzenekar. Egy magyar asz-szony néhány szál virágot adott BWiny-Bzalaggafl átkötve utolsó üdvözletként az cáivtill koporsóra, A kemény germán Teriink arcán is lepergett egy-egy könny, amikor feiliangzotl a Cir-cumdederunit. Az enyhe tav ittl légufcn egy fehér gépmadár kc"in.{ett, jnik berregése beevcgyüll a kis gyászoli sereg Mialyánkjába. Tompán i«rgett a gyászfályolos dob, solut még szomorúbban nem hangzott c. a gyászul-duló, in.ni uiost, a FOlUimadis iumO-pén, a kis német szőke fiu utolsó utján. MÍfcor a mo.iel a.bakóiutki v\'r-tanuk mauzolouma juCllelti uj husi parco\'li ol itt megállott (aliol tegnap egy fiatal szerb katonát tettek "le örök pihenönO), az e^yliáz mégegyszer\' megáldotta távozó fiát, u földet, al»ol pilicnni log és ahovi a német éde*-anya küldi 1104)1 imáit, anyai áldását és u\'.mio zokogását... HZ Után a magyar e/rede; .c*tw « ném*l hős hvint. jaira u magyar; bajtársak iie.nzciisz nü sziUagos \'koszorúját és lassiui leeretfii-toilék a koporsói.,, míg egy inra... a zenekar rázendíteti: >lcu butto e»cn kíiinc.-.nk\'ii örökszép da-1-.unára és... háromszoros dtsztüz iü,zke e\'.k meg a íevcgöl, A német bajtársuk uloisó üdvözeic. Majd lellUingzotl a német hinmusz és u Horsl \\Ve,seí. Halk w/.enyszó, kemény tisüte gés, eíluU tuló ütemes léptet és a nemei nős — magára marad. ; , ... Egy kis porosz városkában egy kis család HusvílhöZ ül. Kojwg u poslás. Kis csomagot lesz le, amit a tábori posta liozolt. Egy kis imakönyv, egy pénztárca és egj- kis nolea vua benne. Meg jiélutp..\' sor az ctredpa-ívncsnoklöi, )ipg.v a kis szőke Hani (vágj- WiilielniTj u liősök luiláiávoá htmyi e a bccsükl mezején. Sírja ott fekszik a messzi magyar, földön, a giosskojilsciiaf temetőben.,. A német liazáért... 6lb. ... AJlclujás Nagy])^n-tek nekünk uu\\gyaroknak, ?10 -uhk Nagj-k«nizj>alakn:Jí. Nftgypéulekcs Fe:-Uunadás a kis Uberjae^c csahid^ánik, Es uáguld, rolmn tovább ;¦/. ErSt. A húsvéti iKurangok n le támadót hirdetik, a friss tavaszi szellő a harangok üzenetét galambok szárnyán iui/z-i át a frissen hantolt sírhalomra, a Muraközéri eesett pixMl hős mjv-le"en fejíájára... BENEDEK REZSŐ Horvát és vesd sebesültek is jöttek át a batáron Gyékényes, április 15 (Saját tudósítónktól..) Odaát ról való horvát és vend sebo-süiteket is kellett az elmúlt lázas napokban ápolás alá venni Gyékényesen, illetve a nagykanizsai közkórházban. A horvátok és vendek közül ugyanis, akik a szerb hadseregben szolgáltak, vonakodtak a német csapatok érkezésének lii-rére a kapott parancsokat teljesíteni. Ezek közül többnek sikerült átszökni magyar terülct- nál azár-udvar szebbnél-szebb női és leányka kottátok, divatáruk nagyon oiosón! l&l. ápri\'la 15 re, sokan azonban rajta veszítettek a szökési kísérleten. A szerb altisztek kíméletlen módon léptek fel ezekkel a horvát és vend katonákkal szemben így történt, hogy többen sulyo-* san sebesült állapotban jutottnk át a gyékényes! határba. Az egyik átlőtt térddel, a másik átszúrt arccal, a harmadik összezúzott könyökizületekkcl vergődött át a haláron. Gyékényesen kaptak a szerencsétlenek elsfi segélyt, majd a telefonon kihívott nagykanizsai mentők beszállították őket a nagykanizsai vároSÍKÖz kórházba. Tanulságok ások «<mira, akik képet vednek éa azok számára, akik eladóik (bl) Igaz, hogy fegyverzajban hallgatnak a múzsák, de azért a művészetek termésének ilyenkor is megvon a maguk jelentősége. Ha más nem, az anyagi. I.am : — alig érte a háború szele Nagykanizsát, még nem is láttunk jóformán ellenséges repülőgépei, de azért a légvédébiü készültség elrendelésekor minden háznak az volt az egvik fő-gondja, hogy mi történjék az értékesebb vagy sokszor csak énekesnek vélt képekkel. Időszerű tehát ma is képekről beszélni. Sajnos, éppen a határiunk ki-gyulladásának napján érkezett Nagykanizsám a magyal- képző művészet egyik telőkető képviselője. Tihanyi János Lajos festőművész. Két napra érkezeti és csak azért, hogy megtanítsa a vidéket járó útjában a kanizsaiakat is: — a kép értókét nem lehet az ügynökök rábeszél* képességével mérni. Ha Tihanyi János Lajos nem a legkritikusabb napokban érkezik s ugyan azok miatt nem kell másnap visszaindulnia Budapestig, sok szép tanulsággal gazdagodhatott volna Kanizsán mindenki, aki -szereti a képeket. De beié-szóit a történelem, amely most sokkal nagyobb leckét adott fel a kanizsaiaknak is. Tanulságai mégis maradtak Tihanyi János Lajos kanizsai látogatásának.. Az egyik tanulság az, hogy önzetlen apostolok igen gyakran maradnak egyedül. Tihanyi évek óta egy vagyont és temérdek fáradságot áldozott, irt, előadott, utazott, szervezeti, hogy ősszegyüjtsön egy magyar művész-tábort s azzal ostromra induljon az álmükereskede-lem ellen, amely, a műtermek szemetjével és kontárok mázol-mányoival, igen sok esetben pedig hamisilványokkal tömi meg elsősorban a »jó vidék, urihá-zaü. Az első lendületben nagynevű művészek egész sora csatlakozott a mozgalomhoz. Az volt az egyik elgondolás, hogy a művészek maguk juttassak cl képeiket a vidék képszerető közönségéhez, amely Így megtanulja megkülönböztetni és értékelni az értéket és a giccset, az igazit és a hamisat, a művészetet és a lelkiismeretlen kalmár-kodást. Ehhez persze előfeltétel lett volna, hogy a művészek ne csillagászati szamokban szabják meg Képeik árát, hanem ugy, hogy aki a képet szereti, «8 IMI, április 15 ZALAI KÖZLONV meg is vehesse akkor ís, ha nem Krőzusnak ,vugy Rotschüdnak,, hímem Kovács Péter kishivatal-noknak hívják. Akkor be is látlak páran nagy művészeink közül, hogy a nagy művész-nyomornak egyik oka az is, houy a tul magasra csigázol! képárak miatt a közönség legnagyobb része elveszítette minden érdeklődését (tehát a tisztán művészi! is) a képekkel szemben. A tömeg nem járt képkí-állitásokrn, níerl tudta, hogy venni úgysem tud, a szivét meg minek fájdítsa ? lSeláílák — mondom — páran, de csak addig; amíg a mozgalom tőlük ís azl követelte, hogy alacsonyabbra árazzák a képeiket, ineg azt, bog} öl\' sc adjanak ki megbíz hatatlan mükercskedeU-miu\'k sorozatokban gyártott képekel. amelyeken csak az aláírás ér valamit. Ezen a ponton aztán Tihanyi János Lajos hamar egyedül maradt. De nem adla fel a harcot egymaga sem. Járja egyedül az ország érdemes városait Adja GO—70 pengőkért a saját képelt, amelyek a pesti és külföldi kalalogusokban sok száz pengős értékeléssel szerepelnek. Nem rendez kiállítást, nem az a célja, hogy eladjon, (az érdeke éppen az ellenkező í) hanem tanít, magyaráz és — igaza van, mert tizannyi képe elfogyna a közönség zsebéhez mért árakon, ha bírná ecsettel és városról városra való szállítással. Tihanyinak nincs erre szüksége, mert anyagilag biztosított független ember. De bizonyságot szolgáltat arra, hogy minden művész megélhetne, ha í. minden művész igazán művészetet kínálna, 2. megfizethető árakon kínálná, 3. nem hagyná a tejfelt leszedni ál műkereskedők által, í. nem mozdítaná ezzel elő az ál műkereskedelemnek azt az üzletileg természetes törekvését, hogy a komoly művészetet is lesüllyessze a vásári giccs színvonalára, hogy az ügynök minél olcsóbban kapja és névre hivatkozással minél borsosabban adhassa el a festett* árucikket. A másik tanulságot a közönség szűrheti le Tihanyi János Lajos nagykunizsaí látogatásából. Megtanulhatta belőle azt, hogy nem kell bedőlni minden\' ! jósvádáju-\' ügynöknek, aki *nagy neveket* árul 150—200 —30Ö pengős »igen olcsó; árakon, mert éppen meg van szorulva, nem tud tovább utazni, stb. Aki Igazán szereti a képet, vehet igazán jót, ha nem is siet vele. Mindig van alkalom vidéken is közvetlenül a művésztől vagy tisztességes műkereskedőtől vásárolni Aki pedig nem érzi annyira biztosnak magát a kép megbirálása terén, hát forduljon valaki barátjához, akt érti a dolgokat valamicskét és1 ne rősteljen tanácsot kérni tőle, mielőtt megköti egy képre az alkut. ¦ A harmadik tanulságot maguk a művészek vonhatnák le. Beláthatnák ,bogy nem a közönség közönyében van a fő hiba s nem csak ennek és a gazdasági válságnak rovására írandó a magyar művész-nyomor, hanem ott van annak egyik oka a művészet szervezetlenségében, a valamennyire. beérkezettek nagy részének önzésében, s abban, hogy nem vetnek számot a közönség zsebének teljesítőképességével. Sok képszerelő ember él vi-déken és még több élne, ha nem ijesztenének cl bennünket hamisítványokkal és túlméretezett árakkal. Hát még mennyivel többen lennének képszeretök és hozzá valamelyest Konyítok is, ha képzőművészetünk nagyjai-ban lenne csak tizedrészannyi apostoli lobogás, mint Tihanyi János Lajosban és eljönnének néha vidékre, leszállnának közénk és megosztanák velünk egy kis részét a kivételes szellemi kincseiknek, ki nyilának a szemünket, a lelkünket a művészet világa előtt. Ha nem lenne a tömeg számára olyan titokzatos és megközelíthetetlen a művészet birodalma s a müvésze\'A elefántcsonttornya, akkor bontakoznék ki igazán Magyarországon széles körben a képek kultúrája, a művész szép és művészi érték igénye. Es akkor szűnne meg végre, hogy ügynökök hóna alól vásároljunk művészet gyanánt piacra dobolt színes gyártiuányokal. Ehhez az önzetlen magyar kullurmunkához, amely a művészek szociális kérdését is nagyrészben megotdhalná, van szükség a Tihanyi-fajta művészek lelkes munkálkodására. Nagy-nagy kára lenne az egye temes magyar képzőművészeti kultúrának is, ha a TihanyC-fájta úttörőnek végérvényesen egyedül kellett volna maradnia. Az én „kisiskolám\' No, nem kell szószorint érícul u dolgot. Mórt ha tigy vesszük, l*át a nagyiskoiám te éppen nagy. Az is olyan csupán, m\'uil a legtöbb falusi iskola, amiben a szegéiiységszülk! egyszerűség viaskodik a szeretetből táplálkozó leleményességnek soVázor a. semmiből is teremteni tudó aiko-lásvugyával. Ce az én kisiskolám, amiről most Leszólni akarok, nem a mérclck, nem is á berendezés és főképpen nem az ott nyert ismeretek mtett ¦ kisiskola,. Korunlvcm! Hisz tulajdonképpen nem is isko\'a az, Csak én neveztem el igy » gyciokeimböl és szüléikből alakult, tudást szomjú, hozó társasagot. Amely akkor kezd működni, mikor az igM iskola zárul és akkor zárni, mikor az iskolák kaput nyitnak. \' Most húsvéti vakáció w n. Ez "nálunk azt jelenti, hogy kiegészül u család, mert az itthoni két gyerek) inellő hazajön a győri fi- és leány-gimnáziumból a kél idősei* testvér is: a Tibi ur és Klára kisasszony. (Tibi az idősei*, azért illette itt most öt az etsŐsegl) Tehát fmegnyllt a kisiskola. \' 1 i A tanár urak ugyan szigorúan meghagyták már nekem, hogy gyerekeim vakációja tegyen igazi vakáció. Itn azonban, akinek az irás mindig lelki fölüdülést jelenteit, bátor vagyok föltételezni, hogy egy egfy k;s irás-gyakorlat gyerekemnél is csak tetézi a vakáció örömeit. 1 , így aztán ma is irtunk egy keveset. ¦ : \' legidősebb fiain (III. oszt. gimnazista) tétele ez volt: .Gondolatok Széchenyi István szütoíésécck 150-ik évfordulóján.* Klára lányom arról irt, hogy mit mond ma néki irív-gyar honleányi szive.* IV. oszt. rfc- niista tinin pedig azt ixln :o, .mit\' érez szivében ós mit szeretne most legjobban.. [A negyedik: azaz legkisebb fiam számára adandó téie\'en egjelőro nem töröm a fejőm, lévén a gyerek ez idő szernt mindössze 11 hónapos. Bár az írás előtti égésien rövidke megbeszélésen Ő is élénken részt vett, amit B BOk dö-dö, meg P,e jó-ne jó-vei igazolt, amit apja térdén ülve olgögicsélt. Hogy a három gjerck mit bt, azt itt leírni nem akarom. Először, meri sem ki, sem befelé nem colom) « csodagyerek-kultuszt űzni, másodszor, mert ami nekem: u szülőnek tán igen kedves, az mást esetleg untathat. \'- ¦ Ml volt hát a célom e pár sor megírásával? Semmi más, n^nt a húsvéti (oján-restés idején is felhívni a figyelmet üz ilyen pénzbe Bem korülő, mégis igaz és Őszinte szü\'őí örömökre. Az édesanyák több.\'-kevésbbé úgyis oktatgatják gyermekei kot. 1 fin tehát liöxzatok szólok, édes-apák! Akik otthon lőhettek, ,sza, kilsűtok tl is e;ív-egy kis időt a gyér. mekcitckkcl vaJó foglalkozásra! Tudom, hogy sok a más irányú munka. ! Nálam ís akad!) Az se baj, Ij i a családi együttes: a \'kisiskola, munkáját ágyuk döreje kiséri, mint nk. kor itt nálunk. Söl! Annál több és íiinál mélyről fcUörŐbb lesz a kérdésetekre kapóit váiasz. nmelyebbőí g\\ermcke!ck igaz Icilke lárifl elélek! INgyjétek cl, sok örömötök lesz belliié! Mert magyarhoz méltóan hinni, bitni, imádkozni és dolgozni regi-tilek drága gyermekei leket, akiknek a bohlogal* magyar jövőt a ittKUom fegyverével is fokozott mérvben krti majd szolgálniok. KOVÁCS DEZSŐ FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ 111 Hazajáró lélek Zilahy Lajos filmlét és Karády Katalin ujabb fellépésit nagy ér-dek\'ödés előzte meg szerte az országban. A Zilahy darab valóban rendkívül érdekes témát felleget és annak ellenére, hogy lelki problémák ad|ák a mese magvát, a film jól old|a,meg feladatát. Az asszony áronban léleklknl probléma marad és ezen nem segit Karády Katalin sem, akinek hírneve messze felülmúlja tudását, játéka egyéni, érdeke*, de nem eléggé belnlról (ovii, nem eléggé.elhltelS. Kitűnő ellenben Páger Antal töprengS, fMtékeny mérnöke. Figurata ?1 a vásznon, látszik, hogy művész alakitia Nagyon ]ó e filmben az Érez István néven szerepírj vitéz Hajmássy Lajos, aki már teljesen olthvnosan mozog filmen Is. A kanizsaiak különösen büszkeséggel nézhetik alakifását, mert Hajmfssy bizonyságot tesz arról, hogy még. sokat fogunk róla hallani. Somlay, Mily, Vaszary egész! ik ki nagyszerű játékukkal az együttest. A gondos rendezés és a jó fényképezés mindenképpen az átlagon felüli jó magyar film fémjelével látja el Zilahy uj filmjét, • melynek közönségsikerét Zilahy és Karády neve és a Halálos tavasz sikere is blz\'osltja. A műsort élvezetes klséröfilm és jó híradó teszi teljessé. — nő. _ Szilágyi Mltiájty, a volt I |2. I zombori 23. közös gya- logezred őrvezelője cso- dálatos hidegvérről és vitéz elszántságról lett bizonyságot, amidőn e napon az oroszok nitafl megszállva tartott í\'jszoinolnok egyik házatuik pjaeéjoben ki\'eno, fosztogatáson buzgólkodó orosz katonára bukkant. Szilágyi, jóUchct teljesen fegyvertelen volt, nem vesz. tciío cl lőlek jelenté tét, hanem puska do!o. kiáltássaü megadásra szólította fel az oroszokat, akiket azután tényleg elfogott s egymaga kiséri be a századához. Vitéz lottót a nagy ezüst vitézségi éremmel jutalmazták. ZALAI KÖZLŐN* 1841. aprili» lg ÓVJA SZEMÉT 1 aaatnUvMvt lil»^or-»»akDi ¦•dámban. ZSOLDOS gyulm kismití, Autón fa látiieréiiaaiter, M-at 9. (a KorDn»..i*iiedo.al nemben) BfKidl XtlM-UnnéVr, hotntVAk, UimtfSk. mlrt-dériíijiá Jívltliok. Siamorvo*) ttopltk « IMnitét» TeX\'pöctól ko\'ctív a 7fiíő környéki védomi harcok fliatt Hadnagy András százados, miut a :í00. honvéd gyalog-ezred egyik századánik parancsnok i, iiiugíi is a raJYtauihau harcolt, is az oroszok egyik rohama alatt puskát ragadva a egnkább \\*szélyezteú)lt l.e. Ijeu lőtte az oiuszukJt. Pétdiijájiak meg is volt a nagy hatosa, .in oiuiul cn emberei látván parancsnokuk szemé-l\\es vitéz magatartását és a legjobban veszélyezte:ell ponton való szemit,C; jeenlétét, u biztos Sikertől áth.lva Védték ki az orosz tám\'dást. Mhet Hodházy száz;dos századának rcnün\'. lelleu kilartási lényegesen hozzájárult alilioz, hogy a aésztéaíj Lelvén mand-hatott és a támadás visszaverő se köz. ben ügyes tutrcyozetésé\\el még 100 oroszt foglyul is e;io:i, n derék tesztel példás személys Lefolyásáért t\'s vléz matfilartásáérl a bron* kaiul »1 ér-demérvmir.ot juUitmfzták. vttskereikediM — Nafykaílzti W6?iiStliraiíciiylM- JWlliWHll."^::^;;,:^\' njrtttl klpvliítits. Wonder kerékpárak I — (A rendőrkapitányságról) Dr. Koltay Miklós lendürfogilmazó-gyakornokot a nagykanizsai íendürkapitányságtól azonnali hatáiiyo* k\\e-zémollék az újvidéki íendörkjpittány. sághoz, Tcmest Ödön deleklivrolűgje. löt, a nagykanizsai doteJttiw.csoport vezetőjét Szabadkára rendeltek ki hu-soiUói minőségben, ,¦ — (A polgárt fltilskoIAban) a tmitások előreláthatólag 21-éu, liétlfetf a rendes IdÖbeu kejniiMkH-k meg, lisetle.cs változásokat i\\z újság-) ben és a hirdetőtáblán hozza az igaz/ galóság az, ifjúság tudomására. A gazdasági gyakorlóórákat, jó idő e *Wn, R szünet alatt is megtartják a tanulók. GyiVokezü a hirdetőtáblán megadott időben és csoportban a gazda-sági gya. kortó terüket előtt. A guzdisági gyakorlat a kanizsai és kisk imz-.ai növendékek részére köte\'ezö. — (Felhívat) Az Ipartestület elnöksége értcsiti ugy a város, mint a Járás láblult készítő iparosságát, hogy a hőr-utalvá-nyok a mai naptót keadödöieg a borkereskedőknél beválthatók, (t) He torfe a felét! fl legolcsóbb és legkedvesebb ajándék .Dunántúli rum, likőr, gyümölcspálinka, brandy. Mindenlltt kérje! különlegességek : Bleat Donoakoa minutatili likőr uuuiinlull öregbarack Pálinka Sím »\'z#jJ»]|tíf#fíi (w, ui,.>i,„i.ií, 12. Csak rendőrségi igazolvánnyal lehet Budapestre és Budapestről Kanizsára utazni A mai viszonyok szükségessé tellek egy záróvonalnak Budapest felO való alkalmazását és elrendelését. He a megállapított zárővon\'i Balatottke-icszturon von. Mindenki, aki Nagvka-ttizsáról Hu duj.es Ire akar utazni, V«(fy Budapestről Nagykanizsára, Lelt) hogv Wmutassa utiulási igazolványát a tat-lóság közegének, Csak az; igazolványt leimulatók folytathatják útjukat lo-vább. Közszolgálati, városi és egyéb közületi tisztviselőknek, oifcilnrázoltajt-nak, akiknek arcképes vasúti ig-izot-váityuk i személyazonossági von, nem ko\'f rendőrhatósági igazolvány, elég az arcképes vistili Igazolvány Minutar lása. Igazolványt a rendőrkapitány-*rtg szolgáltat ki m\'ndon jeJonikeaénok\'. látói fogva tilos Nagykanizsán az angol rádió híreinek nyilvános vagy csoportos hallgatása Az angol rádió szüretnt\'íkirti kut-nt ér perese ami Indítóiul a in»g>ar hatóságokat, hogy gyökeresen véget vessen az angol hazugsággvártás és magyargyalázás boszorkány kon krhájá-ttak. A nagykanizsai reti dörk api Ián vsa g voetöe. ma ki.uloil rendel kezesében nyomatékosan flgyetmezteU Nagyítani-zki város közönségét, hogv -iz angol hMéknek nyilvános helvcfken (kfub, kaszinó, stiortegvesiVet, kávéház, vendéglő, slb.i IftrtVnO vede n .\'egszbo-rubban tilos. Tilos u vétől a magati-lakilsokbm nyitott ablaknál, vgy nem a lakásban lakó és !1 fóSfládÜOZ tartozó szemelv, Utelve személyek ;*f.en-létében. A rendelkezést be nem tarlók ellen a kapitányság nemcsak a legszigorúbb bíinlet<"el járást folvlatu le, hrtltem azonkívül elkobozza i rádióké.s/öL\'kí\'t é.s oz in torna láal uljáiást %zoiuinl f*L>. lyani\'Uba tetszi. Minden haznfias inagvtr csak hebe-J setnJ tudja \'i kapitányság vezetőjének szigorú ntézkedését. Legfőbb idec, hog>\' a téíokmérgcztVetniJk ete;e vl-lessék. Becsfl\'e\'ei mogyar hazafi tudni fogja köle\'jcsségét! ElsBtóiltő papír megérkezett SCHLESS TESTVÉREK Hcilhy WIUló.-ul ». Összeszaladt a Sugár-ut sarkán egy kerékpáros diák egy motorossal Húsvétvasárnap a Sügár-ut sarkán egy kanizsai diák kerékpározás közben ¦ szembetalálkozott egy motorkerékpárossal. Eddig még meg nem állapított módon a két kerékpáros összeütközőit egymással. Mindketten hatalmas ívben kirepültek nyergükből, ugy, hogy a mentőknek kellett beszállítani őket a kórházba. A kanizsai diák, -—. Kovács rendőr Fia — csak könyebb sérüléseket szenvedeti, ugy,hogy bekötö/.ése után elhagyta a kórházat, de a motoros sérülései súlyosak. Á rendőrség a nyomozást megindította. Halálra gázolt a tehergépkocsi egy gyermeket a Teleki-uton Halálos áldozatot követelt ismét Nagykanizsán a gyermekek csinlalaiisága. Húsvétvasárnap a a Teleki-utcában a város felé hajtott egy nehéz gépkocsi és ugyanakkor, egy másik autó a városból kifele robogott teljes sebességgel. A Teleki-utca 12 sz. ház előtt éppen akkor Szúratni István hat éves fiúcska ugrándozott :iz úttesten és nem törődött a közeledő autókkal, A köj vetkező pillanatban a súlyos gépjál*ntu elkapta a virgonc fiúcskát és maga alá gyűrte. Kitérni nem lehetett, mert akkor belerohant volna a szembejövő autóba. A vezető azonnal meg-állitolla gépkocsit és sietett kimenteni a gyermeket, akit a mentők súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak, ott azonban hamarosan kiszenvedett. Bizottság szállt ki a szerencsétlenség színhelyére. Megállapítást nyert, hogy senkit fele- Városi Mozgó. 8*omb,tiál SSSttlÉ Zilahi l.siluműveIlimen. Karádi Katalin u] sikere Hazaj&irő lélek Egy asszonyi lélek vergődése a szerelemben és a léltékenységben. - Szereplők: A legjobb magyar aainmiiwéazek Játékával. Elöndáook kSsnapnkon 5. 7.9. vasárnap és ünnepnap 3, 3. 7. 9 kor JUD-SUSS lősség nem terhel, a szerencsétlenségnek maga a gyermek vigyázatlansága volt az tíka. Aatonescu n«m tárgyal a légióval ( —s Bukare*V,április lő Kovancscu bnárStfíUlta Antoiiosui-Iiak Horia Sima eveiéi, amelyinra M-ajánlja a légiő támogatását. Antoiiescu írásban válaszolt ős közölto, hogy meglagüd minden együttműködést a légióval é-s a \\eí.otŐkkef is csak akkor hajlsudó cgjüllinüküdui, ita uyilváno-son kijo\'entik, hogy nem azonjsítják magukul a JUnyul tömogmé szar lássál és a légió lázadásaival. Hiívld hírek ROOSEVELT ujabb 728 mii-, líó dollár megszavazását kérte a jövő évi költségvetéshez. Ebből 28« millió a légierő fejlesztését szolgálná. A DÉLAMEIUKAI horvátok Buenos Airesben hálaadó istentiszteletei tartottak a független Horvátország megalakulása alkalmából. r AZ OLASZ kormány újból tiltakozott az USA kormányánál az amerikai hajólefoglalások miatt. * A MONTENEGRO felszabadítására alakult bizottság Tiranából táviratban üdvözölte a Ducet. 20.0ÜO KÍNAI katona átpártolt a esunkingi kormánytól a mmkingi kormányhoz. AZ II1AKI államcsíny azért következett be, mert Eden Angliának akarta megszerezni a volt cmir utján a vasútvonalat, — jelenti az Associated Press. AZ INDOKÍNAI Bank elnöke Japánba utazik gazdasági tárgyalások megkezdése érdekében. - iTavaszi kabaláink) mindegyike elaöreedu budapeitl ma-helyekben készül Lesulaub modell-keb&tlalnk kirakatainkban láthatok. Schtltz Aruhnr. A .Ferenc Jőrsel" keserűvíz regola kllllnÖEii bevált házltzer megrogzölt azekrekedétnel é> annak mindenléle káros kövctkezinínyeinél ; btitoa, enyhe és gyorsan hali ler-iiémeltj hashajtó, mely siamos ba-legtagnél ai ementésl («villa 6s u wrtayat rokona. — Kfedew meg Nagykanizsa inogyei város polgátmisierétSI. 9793/1941. tati»: ai i—ii.\' ker. körte-moti ubmtemra vanitoli azintúlekuk bérbeadása. Hirdetmény. Az I—II. ker. köztemető kibővítésére v.\'sirolt szániófO\'deket f. évi április hó 18 án d. e. fél 11 órakor tartandó nyilvános árveréien bérbeadóm. BSvebb felvilágosítást a v. gazdasági tiiv.it l ad. Nagykanizsa, 1941. április hó 10. v Polgármester JiíLáÉiÉ I 15 ÍAUÍ K02LONV jtz ünnepek, eseményei a fegyvereit és a diplomácia arcvonalán egyaránt a tengely döntő fölényét domnoritfák Ki A világot átformáló események a húsvéti ünnepek nlntt is a\'tengely-fölény egyre hatalmasabb kibontakozása jegyében gördültek tova. Vonatkozik ez a fegyverek arcvonalaira, abban Európára és Afrikára, valamint n diplomáciai erők mérkőzésére egyaránt. A diplomáciai front legjelentősebb eseménye volt a Moszkvában aláirt japán—orosz semlegességi egyezmény, a harctereken pedig a német-olasz előrelörés feltartóztnthalatlan Í\'ltUn!iMI^yÍP!?,n ftílé é-s a szerb I korökben is "ggodalmat keltett ellenállás* teljes megtörése, zcl kapcsolatban a -görög földről az angolok menekülésének megindulása. A magyar feltámadásnak is ünnepe volt az idei húsvét ké1. napja : a honvéd-csapatok égésien megszállták a Baranya-háromszöget és Újvidékig a Duna-Tisza közét. A muraközi országrészünk tekintetében a helyzet érdemlegesen nem változott. A szovjet nem helyesli Magyarország eljárását Budapest, április 15 A szovjet távirati iroda közleménye szerint a moszkvai magyar ügyvivő tájékoztatta a külügyi népbiztos-helyettest a délvidéki magyar területek fclsza-bndilására irányuló akcióról. A népbiztosbelyettes kijelentette, hogy a magyar kormány eljárását nem helyeselheti, mert a magyar kormány négy hónappal a barátsági szerződés megkötése után kezdett háborút Jugoszláviával. A Magyar TI ezzel kapcsolatban közű, hogy a szovjet-kormány rosszul ismeri a tényekei és az előzményeket. Hamutál az MTI közleménye arra, hogy az államcsíny utján uralomra jutott szerb kormány volt az, aki szándékosan kihívóan viselkedett azzal a renddel szemben, amelyet a tengely képvisel. A magyar-jugoszláv baráti szerződés ás ennek a rendnek egyik része volt, de azt nem a puccsal uralomra jutott kormánnyal kötötték. Ez a kormány földón és levegőben magyar területek ellen támadott, magyar életeket oltott ki, amihez hozzájárult az önálló Horvátország kikiáltása, ami Jugoszlávia megszűnését eredményezte. Magyarországnak nemzeti becsületéből fakadó kötelessége volt az elszakított magyar területek és az azon élő magyarok megvédése. OJasi elismerés a magyar honvédség telje iitményéröi Wldban veianiliáboru volt. RómA, április 15 Az olasz lipok Wtün\'S helyei köz. lik a magyar vezérkari főnők jelölését és a magyar nadei-ö kitűnő te\'je-sitményét. A Popok) dl Roma a S tompa külön tudósítóinak jelentése •íapjim számol be arról, Iiogv ÜjvMák megszállása a korszerű habom minden eszközével történt és *z e^ész akció A migyar ejtőernyősök létesítménye és Mlwsználása álldíános mejjlej.e\'.ést kclleit. A lapok kiome\'ik, hogy a magyar csapotok milyen g*\'or-san áttörték az erődvonalakat és \'hogy a légierő milyen kitünőe-i összedolgozott a gé.pedtcU csapatokkal. Megkezdődött az angol csapatok elszállítása Görög országból Berlin, április 15 A ntoet repülök tegnap rirtus kikötőjében több angol osapalszálltó hajót elsüryeszte\'.tek és megrongált ik. Szalonlkiban éa a többi varosban Is, bz angolok annyira elpusztitottáíc az élelmiszerraktárakat, hogy a lakosság é.\'eimezése kétségessé vált. IstatabuJL, április 15 Törők topok azt Írják, hogy az angol csapatszállító hajókat Jtt kell gyuj-l*nt, nehogy az angolok harc n\'-lkü\'i e: menekül jeiiek Görögországból. A NTI későbbi jelentése szerűit ni angol csapatok be\'iajózása máris megkezdődött. Nemcsak a kikötőkben, hanem mint Dünkirohennéi, \'a pártok mentén másutt i» folyik az angol csapatok iiajóraszátlása. A görög haditengerészet főraij-ancsnokságu utasítást kapott az angol tengernagyi hivittf.tM, hogy ( görög hajók fedezték az angol haderő elszállítását. A szerbek a tengerparti hegyekbe húzódnak vissza Róma, április 15 A Messagero jelentése szerint Scutarl környékén befejeződtek a harcok. Az albán terület felé nyomuló szerbeket visszaverték és a csapatok egy részét, köztük 2 ezredest és "több tisztet foglyul ejtettek. Az olasz 9. hadtest megszállta Korjca városát és kórnyékét. Berlin, április 15 Az elmúlt napok sikerei nyomán a szerb csapatok az Adria menti hegyvidékbe vonultak vissza, másutt ellenállást már alig fejtenek ki Horvátországban egyetlen német század ejtette foglyul a Murska-hadosztály 10.000 emberét. Délszerbiában 160 tiszt és 7000 ember, Zágráb körül 12 ezer ember került fogságba. A n\'émet és olasí csapatok Ká-rolyvárosnál is egyesültek. Már a Szaszi-csatornát fenyegeti az afrikai német-olasz előnyomulás Afrikában az egyesült német-olasz csapatok már Egyiptom\'-* ban járnak, elfoglalták Satlumot és a Szuez-csatornát fenyegetik. Angol, amerikai és távolkeleti a német és olasz csapalok gyors afrikai előrenyomulása. Legújabb hirek szerint nemit csapatok benyomultak Tobruk erőd övezetébe, Az angol politikára uj oaapáa a azovjat-japAn aaml«(jeaaégi azai*z6rféa Belin, április 15 A nőmet lapok hangsúlyozzák, liogy a tengelyt megelégedés tölti Ci a japán —szovjet scm\'c^eiségi szerződ\'s megkötése alkalmából, meri uj békekorszakot jelent és lehetővé teszi a távolkeleti békés politika folytatását. Tísztázla azt is, hogy Mandzsúria ja-pán, Mongólia j>ed\'g az orosz éíet-térliez tartozik és ezi kölcsönbe i et-hme ték. A ma reggeli nímcl 1 ipok Ls hangoztatják, hogy az egyezmény a béke ügyét szolgálja. Csügi.e lésbe css.potl át az angolszász köröknek eddig derülátó hangul ita a szovjet—jajpán egyezmény hírére is. Főképp azérl látják su]vo<n?k a \'hely-ze\'.ei, mert Japán most átgázolhat minden útjában álló akadályon. Csajikai-*k szempontjából is re.idkival súlyossá v.yt a helyz*!. Az amerikai lapok i« han^iidyoz^ák, hogy \' l a fapán-stovjet szerződés és a koppenhágai kormány elutasítása a grönlandi tárgyalásokkal ujabb csapás Amerikának. A japán-szov.\'et megegyezés különösen felborítja az USA távjlkeleü politikáját. Az egyezmény váratlanul is érle az amerikai köxv\'\'\'e.nényt és kor-mányt. Az amerikai kormány .szeuif poutjál>ól azért is jeled erős visszn. v.ígást az ejyezmény, nwt az USA sóhajéin ismerle e: Mandísukuot. Nagykarüzsa megyei várna polgármesterétől. 9211/1941. "*" Tárgy . Az ojuiggytiltil képvít*lŐ-választók névjegyzék-Urveittenek kŐzizeraKre tíic\'e. Hirdetmény. A 288 200/1938. B. M. «í. rendelet 17. §. 1. bek. éleim \'ben közhírré te-zem IZ a\'á\'ltiiakal: Az 1938 évi 19. t.-c. 38. § inak 3. pontjában, illetve a fent hivatkozott B. M. rendelet 17. §. 2. bo-kezdésében foglalt rendelkezések szerint a névjegyzék-tervezet egyik példányit április 15 tol április hő 30-lg a vboaházSn naponkeni reggel 8 ój-étól déli IS óráig közawm-lére kell kitenni. Et idő alatt a nív-;egyzék-tervezelet a polgármester illa! klJetOlt viroal liszlvlaelö lelen-lélében (Viroihlz, 11. emilel, 19. ajtó sz. helyiségben) rhindenkl meg-tekinlhetl éi hélkOinspokon d. a. 2-6 őriig lemisolhat]a. A nivjegyzék-tervezelet az illetékes klr. Járásbíróságnál is meg lehet tekinteni is arról a megállapított díjazás melleit mitolalol ki nl. A névjegyzék-tervezet ellen közszemlére tétel Ideje alalt felszólalással lehet élni. A felszólalta! írásban, vagy élőszóval lehet elterjeszteni. A leliró\'alás Zala vármegye Központi Választmányához clmzendő éa a város! iklatóh vitaiba (Vároihír, 1. (melet, 5, az. ajtó) adandó be. A névjegyzék-tervezetbe* történt jogosulatlan felvétel miatt bármelyik választó, a kihagyás miatt azonban csak msga az érdekelt fél szólalhat fel. A felszó\'aüst meg kel! in\'oko\'nl is a felszólaló egyúttal me lékelni, illetőleg bemutatni kotsles a felsző-lalislban e\'őaí ittak igaiilisira til • kalmaa okirali bizonyítékait. Annak, aki felszól diit akar előterjeszteni, minden hatóság, közhivatal, köihlvalalno\'r, lelkész, nyilvános jellegű Intézmény, egyesület és alapítvány ktlttles haladéktalanul rendelkezésre bocsilan! tnlndaaokat az adatokat, amelyek a fehzólalis-ban felhőio\'lak Igazolásira szoksé-gesak, (286 200/1938. B. M. az, r. 18 §. 4. bekezd.) A felszól ilásokst benyu fásuktól kezdve mijua hi ,10 lg a fent meg-j lóit helyen ét Időben közsiemlére kell kitenni. A felszólal laok megtekinthetők éc Ismáeolhitók. Nagykanizsa, 1941. április 8. ion Polgármester. Gumihulladékot minden mennyiségben ^¦B aTO<92GKB ¦aaw M Antal sportiizlets Napykunizs FERENC JŐZSEF KESERŰVÍZ salai HOZLÖfszt Nagykanizsa megyei váron polgármesterétől. Mll/Kéjltltl. Táriy: A hizlarlisokban éa vendéglátó Ipari Üzemekben tartható álelmlszerkésztelek korlátozása. Hirdetmény. Január hó u-ín a kormányhatóság a 280/10*1. M. E. őz. rendeletiéi aiabalyorla, hogy ix eayca élelmiszerekből mennyit szabad otthon tartani, készletenként tárolni. E rendelet szerint épilIU ÍS-lkt után fcsiallaitbttt a mezógaz>\'asági őstermelő házarláiok személyenként legfeljebb 35 kg-ot (állhatnak otthon, amiből legfeljebb 5 kg. lehet a finomliszt, más háztattások és Ozemek az»mé!venként leg-feljebb 12 és fél kg. búzalisztet tarthatnak otthon, amiból teafeljebb 2 éa fél kiló lehet a finomliszt. Bab, borsó ét Unciébil ax őstermelők április 15 Ike ulán személyenként Összesen legfeljebb 3 kilót, más háztartások és Üzemek 1 kilót tarthatnak otthon. E 3 terményből együttesen lenét legföljebb 3, illetve 1 kg-ot oflhon tartan\', nem pedig mindegyikből külön-külön I Az üzemekben tartható készletek mennyiségének klizámiláaánál az 1940. év hasonló Időszakának átlagos vendégforgalmát kell alapul venni. Teugetlbíít a nem mezőgazdasági őstermelő háztartások csak akkora készlelet tarthatnak, amekkora a birtokukban levő állatok takarmányozására 1041. november l-ig elengedhetetlenül szükséges; a termelők ezen (elül még a vetőmagszükségletüket farolhatlak A «ilr, ualsMMa «a hajból a nem őstermelő háztartások ás üzemek április ÍG-Ike után személyenként Összesen legfeljebb másfél kilót tarthatnak otthon, inig az őstermelő háztartásokra vonatkozó\'ag most enyhítést tett a kormány hálós ág a az Őstermelők április 15-lke után Is változatlanul annyi xslrt, szalonnát, vagy hájat (arthatnak otthon, mint eddig, vagyis személyenként összesen legfeljebb 11 kilót. EbbOl ts lat-balja a kftiSaiaf, bogy a uját Jól felfogott étdekébea cielakutk, ha mindenki, aki Mtk Uketl, a saját uakseglttáro mltdobb laagblilal *ty vagy két dinnél, annál la Inkább, mit a városi lakosság U ís-tey»el«a«k atámlt, ha a iáját faixtattási exBkaégUltro lovágott MiUst a loWgás elölt lofalább 60 napon át maga bUlalja. Mindazoknak, akiknek a felsorolt éle ml-szerekből április 15-én az emtitett mennyiségeknél több van a birtokukban, kötele lesek a többletet legkésőbb április 23-ig a Hangyának, vagy n Köztisztviselők Fo-gyaszlásl Szövetkezetének megvételre felajánlani. A rendelet megszegői 2 hónapig, háború esetén 6 hónapig (erjedhető elzárás büntetéssel bünteitetnek! Nagykanizsa, 1941. évi április hó 12-én. totó Polgármester Nagykanizsa megyei város poJRármesterétÖl. 9792/1941. Hirdetmény. Tárgy: Az Alsókukorlcis dtllö-bcnTevö uántó bérbeadása. Az Alsókukoricás dülóben (Sörgyár mellett) levő Nagykanizsa m. város tulajdonát képező 5,5 kat. hold tor Illess 11 szinlólö.\'det folyó évi április hő 18-án d. e. 12 órakor a helyszínen nyilvános árverésen a következő teltételek melléti bérbeadom : a bérlet 3 (három) évre költetik, a bérelt szántó a második évben megtrágyázandó, aminek megtörténte a v. gazdasági hivatalban bejelentendő, a bérlet 3-ik évében az ingatlanon kizárólag tavaszi árpa termelhető, mely közé a város által adott lucernamag szórandó. Bővebb felvilágosilást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. április 10. tets • Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 9338/1941. Tásgy : A Nagykanizsai V.diaz-tirsasig mérgezési engedélye. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a Nagykanizsai Vadásztársaság a in. leír. Államrendőrség 319/4/1941. sz. engedélye alapján a kártékony szárnyat- éa duvadak méreggel való lilásat, Nagykanizsa m, város határában, a városi erdőkben a az ezekkel hatásos mezőkön megkezdi és azt 1941. dtcember hó 31-ig folytatja. A mérgezett területen járni és a kitett csrllt vrgy az elhullót állatokat elvinni tilos és életveszélyes. Nagykanizsa, 1941. április 10. soir Pofgármeater. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 313/1941. Ké. Tárgy: A bab, borsó ej lenese zir sli helyezéae. Hirdetmény. A 6530/1940. M. E. sz. tendeltt és a 290/1941. M. E. sz. rendelet értelmeben mindenkinek, akinek 20 kg-nál tobo bab, borsó vagy lencse volt a birtokában, a észlelet be kellett jelentenie s a készletekben beállott változásokat, valamint az újonnan átérzett készleteket minden hónsp első 8 napján jelenleni kellett és még ma is, Illetve a jövőben Is keli jelenleni. A kotmányhatóság a bejelenteti kötelezettség alá eső készletekéi, tehát minden 20 kg-nál több bab-, borsó- és iencselélelt zár alá helyezte és pedig április 9-től kezdödöleg. A zár alá helyezett készleteket felhasználni, feldolgozni, forgalombahozni vagy azzal bármi módon rendelkezni csak a hatóság engedélyével siabad. Nem vonatkozik a korlátozási a bejelentett készlel ama részére, amit a bejelentő a bejelenléskor Igazoltan éa a hatóság által ellogadollan a saját és a családja, vagy állandó cselédsége részére Igényelt. A zár alá helyezett készleteket a bejelentésre kötelezett 1941. aprili» 15 megőrizni éa a romlástól megóvni kö\'eles. A zár alaltl készletek a halóság állal Igénybe vehetők. A rendelet megszegői 2 hónapig, háború esetén 6 hónapig ter|edhelő elzárás-Lünletéssel büntettetnek. Nagykanizsa, 1941. április 10. m Polgárrneater. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 9864/1941. Tárgy: A t uza, rozs, zab ás tengeti felvásárlása a msx\'máló árnál magasabb áron. Hirdetmény. A kormány haló \'ág ttistfo\'ta a Fulurát, hogy az ország köz* Hálásának céljára minél löKb búzát, rozsot, zabot és tengerit váaáro\'jon. Közhírré (eszem, hooy mindazon 50 holdon aluli gazdák részére, akik készleteikel ónként felsjánl.áka Futuknak megvételre s azt legk/glbb f. évi április 30 ig be is szMIftlák a Futura raktárába, a Fulura a maximális áron felni prémiumot is fog fizetni és pidlg a buza, rozs és zab ulán mázsánként 2 peneö 50 fillért, a tengeri u\'án 2 pengő 30 fillért. Egyben azt Is közhírré teszem, hogy ezt a prémiumot megkaplak mindazok az 50 holdon felüli gazdák 1«, akik a knrmányhatőssg áltat a 290/ 1941. M. E. sz. rendelet etapján igénybe veit ietménvökel legkésőbb április 30-ig leszállítják az Igénybevételi e\'Járás során megsdotíhelyre. Nagykanizsa, 1941. áptitls 10. tou Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesteréi öl. 245/1941. Ké. Tárgy: A kisgazdák sertéshizlalási tevekenj ségéafk előmosditáta. Hirdetmény. Az o szag jövőbeni zsirellálasa •zempon\'jából fontos, hogy a kisgazdák is bekapcsolódjanak a ser-léihiztalásba és kitenyésztett sovtny sertéseiket ne adják el, hanem azokat maguk hizlalják fel. Sok eset- Zamatos, lúlzQ kátét Slntrox kuVéfrjziín készíthetünk. Kapható: \'/¦-\'/a-l-l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is RÁVAVÖLGYI.nél SÚgár-ut 2. ben ezt t takarmányhiány akadályozta meg. Ezen a bajon a kor-mányhatóság most s\'glle\'t és mind-azok számára, akik hizlaló tsksr-mánnval nem rendelkeznek, da a közellátás érdekében hajlandók lennének serlésüket meehi\'lalnl s azokat a m. klr. közélelmezési hivatal részére belső köifogyaaztás céljára lekötni, a közellátási miniszter ur kilátásba helyezte, hogy minden da-rab sertés ulán fél maisa árpít ét három mázsa kukoricát fog kiu<a!ni. Mindazok a gazdák, akik az \'akció, bsn hajlandók részt venni, legkésőbb áprlllt 1!) Iliiig jelentkezzenek a városi közellátási hivatalban. Nagykanlzaa, 1941. április 10. isit Polgármester. Pk. 5920/1941. 1941/110. vígi. iz. Árverési hirdetmény. Dr. Vlt Ferenc natrykanizia! Uttyvíd altat hépv. Kalmlr Zoliin mérnök niRvttairt. Ital lakos IiivAi.1 1108 P 32 1 lökés ts tobb követelés l\'rulékat er*iélg a natsv-bassliaal ktr. lártsblrAsIg 1940 éil 2387 SÍ. végzésével elrendelt kielégítési végte haltán folvlin végrehajtást szenvedéséi 1941, évi rrsirc\'ua hó 20 én lefoglalt 1650 pengére becsült tngfleígokra a nagykanizsai klr. iiriehlróaíg fenti sz. végzésével sz árverés alrendeltetvén, végr szenv. lakásán, Lazának puszién leendő isnegtar-Ittéra halitldöül 1941, évi április hé 29. napjának délután 5 órája lozellk kl, amikor s bíróilag leloglalt ridlo. autó a egyéb Ingóságokat a legtöbbet Evésének készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is el fogom adni. Nsgykanlzia, 1941. évi ipr. hé 8 in. Elek László IS6S klr. blr. vízt.b.Jte., i.itnl bSrotial kiküldess. APRÓHIRDETÉSEK Hp úhltfeM. «]* TMfctM. «* flnnapn.p 10 uoS, SS "Sl.r. mlnSM további uo ö fflttr, híSkOni.p US „.\'la 00 SSISi, mind.,, további IZO 4 llllír. ÁLLAS Takailtanl hasJAráHát azonnal telve-azek. Honit Káiolyné, Cungery-ul 1. 1060 BoiéFaeit) felvételik Pí-sst 10. alatt. Bővebbet a cukiászdéban. 1001 JÓI fSatA mindenes saonnalzs [elvetélik. ll.il mérnök, Zilnyl-ulca 43. 1066 Főanl tudó h«lar«>n8tr azonnal lei-vészek. Sugir-ut ló/a, lOldsslnt 2. 1066 ADÁS-VÉTEL Bilhory-ulca 22 az. alatt még van ta-karminy kiargun<lr4t|ui cladí. 1061 HÁZ BS mfJATLAW Balatonberényben egy JélépUlt bútorozol! emeletes villa |utinyosan elsdó. Hllel-bank Rt. Marcsii. ÍO\'D Elárad, szonnsl beköllöshetó háiosnfzo-bis magánház. — Bővebbet HorvilbssH, Sugii-ut 42. 1064 Bilhoryu. 20. sa. hia I0O5 négyzzOgM bélietekkel mlmté. 1063 Tobb actómantea mag in- is bóslil.il, hlzbelyet, szólót és tildéket k»«»«\'l< Papp, Triekl-ut S. 2301 ZJULAI közlöny f*OL,. ,KAI NAPILAP. Skzdji: „KlzgazSasigl H. T. NagykaalzH-. Ftlelós kiadó: Zalai Karain. Nyomatott s a ,ltSt|azSasi|l M. T. Nagykassllts" ayaadilibaa NagykaalzisSa Olysaaeliárt falai s Zalai tUz.HrJ 81» évfolyam 86 szíi Iigykanliaa, IMI, április 16. utrda Ár. 12 «11. I KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP UadóbiviUU Font 5. ttiái UtUSzzup ckHiztáia. Feleifis szerkeszti}: Barbarlts Lajos Előllzctésl ara: egy hóra t pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt telelom 78. sz. Tsszatért Muraköz Irla: Kelemen Fereno Amióta a L«gföbb Hadúr kiadta tőii(\'iK>\'nii parancsát az aükoló eie-luaire szétbomlott Jugoszlávia volt ma. gyár terüaiíiuiek mogszállásáni, Nagykanizsán minden szem Muraköz felé teliméit s minden lellek a hagy en». méajok belső izgalmának szent lüzé-yal íesle-várta a nagy pillanatot; mikor tér hozzánk vissza m aL áldott fóld, amelyet ebben a városban mindenki nemcsak magyarnak, tanom st magáénak Is vaMott, Mert Muraköz valóban szerves rész* volt évszázadokon át N\'üfi.vk.\'iii/SLtiink. A gazdasági, társadalmi és ku.iiuv.sli-, élet szállai oly szorosra fűzték ennek u városiul és Muraköznek sorsát, hogy a kőzütlülí fennáűó évszázados barátság ós megszakítás néutűii értiilkazés nélkülözhetetlen öleleteme i*it mbidakét te:rü\'1»t. nek, Nagykanizsa természetes ¦Hinler-landját* látta Muraközben, mely utóbbi visíont goaxtaságt és kulturáiis cmtru mát érezte benne. Ezt a liiigj\'omátiyos jószomszédi Viszonyt, amelynek áttdása nemzedékek anyagi megerősödésében, társadalmi és kulturális Wjlődésébcn sugárzott ki, a történelsia folyamán jóformán sylrn-tvem zavarta meg barátaágUCau crövékedet A róanbfiD borvátajku, katolikus tütD nép megértéssel és igaz rj^xsiki\\ dássat vbertelett a sxentis^ruú magyar állameszme iránt s a magyar hatóságok képviselői soliayetn erőszakoSták a tüzön-vizen való magyarosítás gon. dotatát Magyarorszájaiak ezen a részén h:iu, Bár Muraköz egyliáúlag a zágrábi érsokségliez tartozott s igy a templomok szószéken át o. délszHAV\' nemzeti öntudat utat kei esett a horvát ajkú nép politikai szemlélete feló, a Nagy-lasuuzsávai való állandó szoros érintkezés, arz itteni katonai szolgádat s u>. leg a csáktomyoi közigazgatási és Közoktatási közegek tapiniatos és a nép egészen kflLöJiúeg&i faji és néprajzi adottságait rrrndig szem elölt tartó magatartása eflensulyozni tudta, Einck köszönhető, bogy Muraköz mindvégg megmaradt annak, ainívé geopoÜÜksi helyzete meghatározta: egy a magyar állameszmőbeo felolvadt, bár vegyes nyelvű, de magyar érzésű hntármeiili félszigetnek, amely ugyan déíon a horvát Drávám támaszkodott, de északim a magyar Mura hullámába hallgatolt. libben az állapotban szakadt rá Trianon átka, tnety elsodorta Muraköz: derék magyarérzeimü népét a szomszédos Nagykanizsától és az Ösl magyar földtől. Muraköz éetében egy uj étet koz-dődöll, melynek első idője a ti&dfJboás délszláv gondolat mámorai* m s az uj lielyzeihez vaSÓ kényszerű aikalroazko1-dásbair julott kifejezésre, do a\'magyar gondolat még ebben a megpróbáiJtatásí-Bzerfl nehéz korszakban sem szuny-nyadl el teljesen. A határrói di^ztvárgó gyér hitek arról beszéltek, hogy Muraköz népének az uj rendszer nincs Ínyére s hogy különösen Az idősebb népréteg -visszasirja a régi jó idÖkűl.< Nagykanizsa városa t.om tudott végtag beilleszkedni az uj icndbe a váltójában sobatem mondott le arrótt a hitről, hogy a trianoni nagy j.or víg-logas fsJSszŐmolásB s az örök igazság diadalmas ereje előbb vagy ntőbb, de visszahozza számára a muraközi kyposo latokat, j Huszonkét évig élt ez a parázsSó hit itt is, olt is u lelkek mélyén, omJg végfja inja. i\\ rcggoU órákban, cffndiUUk A magyar honvédség ma reggel megkeidte Muraköz megszállását Ugyanakkor Murakereszturnái és Alsólendván is megindultak csapataink A Zalai Közlöny munkatársának telefon-tudósítása a visszatért magyar földről Letenyei Mura-hid, ápr.lö (A Zalai Közlöny kiküldőit munkatársának telefonj ele ntése,) Olyan volt, nüut egy álom... Ma reggel ü órakor ébresztettek fel. Almosán kászálódtam ki az ágyból, dc egyszerre elszállt az álom a szememből, amikor meghallottam a jó hirt. Negyed 7 órakor már indultunk a nagykanizsai országzászló elöl Lelcnye felé. Hát igaz ? Mégis igaz Y — kérdezgettem magamtól, miközben hánytam magamra a ruhái. Közben kicsi tnggódlam is. Hátha ugy járunk megint, mint húsvéthétfőn, amikor a letenyei Mura-hidnál déltől estig várakoztunk hiába az indulást parancsra. Negyedóra múlva robogtunk már a város autóján dr, Krátky István polgármesterrel, dr. Hegyi Lajos Főjegyzővel és Harta István piarista gimnáziumi igazgatóval a.Ieteqyei országúton. Istenem, de liosszu lesz most ez az ut\'-a Mura^Jikritf! .Indulás 1" öt perccel 7 óra előtt érkeztünk meg a letenyei Mura-hid-hoz. A honvéd-csapatok már készenlétben állnak. Az idő kicsit borongós, esőre áll, de a szemek mindenfelé csillognak. A nid két oldalán a letenyei magyarok pár száz főnyi csoportja áll várakozva. Köztük vegyülnek cl a kanizsaiak is. r Itt vannak a csáktornyaiak is, akik már három napja nem mehettek haza. Némán összené- zzünk, de ez a tekintet többet mond minden éljcnzósnél, minden üdvrivalgásnál. Könnyes szemmel csak egymás kezét szorongatjuk. — Végre... végre... mégis csak jönnek ! — mondják a csáktornyaiak könnytől elcsukló hangon. De nincs sok idő a testvéri ölel kezesre. Alig 5 perc és már halljuk is felharsanni a parancsot : — Indulás! Felejthetetlen ez a pillanat. Átvonulás a felrobbantott hidon Hát mégis csak megértük, hogy a magyar hadsereg 23 év után bevonul a Muraközbe ! A hadtestparancsnok tábornoktól engedélyt kaptunk, hogy fényképfelvételeket csinálhatunk. Átszaladok hamar a hidon s mire az első golyószórós szakasz átér a Mura túlsó part- jára, már készítem egymásután a felvételeket. A szerbek által felrobbantott s gyenge lábon álló hid kímélése végett honvédségünk csak egyesével vonul át a hidon. A lovakat is kifogják a kocsikból ós a kocsikat, ütejgeket lassan, .\' vigyázva, gyalog húzzák át a meg- a magyar honvédek Muraköz visszi-foLa1ására s Csáktornya, enr.ck | féLszigeliiük magyar szeStanű íővárosa alapitusának halszázke.venedlfc évében visszatér Szentislván birodiftiiába, de visszatér vele együtt az az áldolt fótd is, melynek minden rögéhez itt Nagy* kanizsán egy sok évszázados barátság és szoros gazdasági kapcsolások emí-léke tüzödik. Aki hisz a földi dolgok isteni elrendezésében, az ma megnyugvással le-krntt.et a törtéi e\'ml igijrsdgsza\'g.Htalás Ítélőszéke telő, ahonnan nagy Igazság-tevés mcglkékitö siiín\'lata áradt felénk; Az Ur .lslen visszaadta nekünk Csálí-tornyát, Visszahozta bizzájik Muraközi Fogadjuk alázatos lélekket az Urna k ezt az ajándékát s zengjünk hozsortiiát az Eg poié, ahonnan minden áldd* való a földön. De nyújtsuk ki karunkat a Mura re!ő, amelynek túlsó partjairól vissza*-tér hozzánk Muraköz dolgos, vallásos egyszerű.és becsületes nópo a öietjiftk őket szereletiel kcbhlnkie. leslvérejik ők, akikot rejtélyes e.öJt huszonkét év.el ezelőtt t-Jszakitottak tőlünk, de akiket az isteni (kmdviselés ime v:ssza\\ezetctt Iwzzánk. Nem kőUi^ges már, ml lesz ennek a visszacsatol ásnak végleges közjogi formája őa az Ih bizonyos: ebben a városiján mindenki türclinelknüi várja a piUáualol, amikor Muraköz népéi rongált lúd-rószen. Itt, a muraközi oldalon addig felfejlődnek a már átórkezett csapatok. Harci alakzatban, biztosított menetben riyoniulnak előre a golyószórósok. A letenyei határőrség mondja, hogy tegnap este még a közeli muraközi faluból Összeverődtök nyolcan horvátok, akik egész éjszaka ott álltak őrt a hid túlsó fejénél, ök még azt hitték akkor, hogy továbbra is a Mura marad a inaeyar—horvát liatár. Reggel azonban, amikor a magyar csapatok megjelentek az innenső Mura-parton, a letenyei hid utolsó határőrsége azonnal eltűnt őrhelyéről. Piros-fehér zftd díszben a tuhópartl hldfŐ Katonáink már messze járnak a visszatért magyar földön és a hidon át egymás után érkeznek az uj és uj csapat-részek. Közben a hadtestparancsnok tábornok ós a danuárparancs-nok is átvonult a volt határ-hi-don. Az előőrsök már Muracsány-b\'an vannak, amit tegnap még Gurica ne c-nek. vagy minek hívtak. Lövés nem hallatszik sehonnét, ellenállás nincs hon véd e-ink eddigi utjábani 8 óra tájban már sor kerül arra is, hogy az autók átvonuljanak a iiidon. A letenyei hídfőnél lassan oszladozik a tömeg. En még visszarohanok a vámházba, nogy mcgtelefonáijam a ismét Nagyk.\'ívzsa falai között üdvözölheti és jenki sincs, aki a történelem mosianl rohanásában le tudua, vagy le akarna mondani régi szomf-szédainkról, igaz véreinkről, a mura-kŐziekröL.., . • Egy biztos: Csáktornyán és Muraközben di«d iljnas magyar honvédek léptei alnt dübörög a föád s ez egye-„lőre elég althoz, hogy az újjá éledő Magyarország o zugában hálatelt lélekkel finiiejeljfmk. A \'vissznérk>2zett Muraköz a baráti Nagykanizsa legmigyobh ünnepe, mely huszonkét ív óta Ór;e. / __v, Áldjuk a Teemtöt, hog^megerMf> tük <Xil a oagj uapolll .tOjj. <prí\'i« Ifi- je Hírt a-Zalai Közlöny fczar-kesztöség*be. 9 óra 10 perc... A hition fuj vár már a Csák-tornyaink autója, hogy vjflyan tovább bonvédeink nyomában. A Mura-lijd túloldali részét már nemzeti szinü szalagok bo- rítják és pirof—-fehér—löld Ütsá b*n vannak a hitffő körűi 0 házak ablakai is, A esáktornyaiakkal alig lehet bírni. Végre három hosszú nap kétségei után Ők is haza mehetnek. Isten megsegített bennünket.. . iinbÖL de nem foglalhatom ie tovább a telefon-vonalat és a csáktornyaiak js sürgetnek, hogy autónk indulni akar. Tegnap még azt irtam a riportom végén, hogy 1 viszontlátásra Csáktornyán U Akkor még1 csak reméltem a viszontlátást s most ez a remény valósággá vált: — megyünk Csáktornyára, a felszabadult, újra magyar Csáktornyára. Az Isten megsegített bennün-kel... Gátfaj-Gráf Ernő Autónk közvetlenül a honvédcsapatok mögött halad előre az immár újra magyar földön, és velük mehetek én is. Ugy számi-tunk ,hogy déli 1—-2 órára az előőrseink már ott lesznek Csák tornyán, Hallom, hogy Alsrtlendváu 4s Muruakeresz\'tnron is megindultak honvédeink a visszatérő magyar területek megszállására. Ott is ma reggel 7 arakor volt az indulás. Azt is hallom, hogy már Légrád is a miénk újra. Sokat szeretnék még. jelenteni az itt látott őrömből, érzés»- Murakereszturon t\'s megtörtént a honvédség átkelése Kotor vott határáttomát várja ax ahá magyar vonatot Murakeresztur, április 1 ti (A Zalai Közlöny tudósítójának telttoajeUntése) Ma reggel 7 órakor a magyar honvédség Murake rész túrnál is átlépett n volt trianoni határon, hogy birtokba vegye a felszabadított magyar területeket. E pillanatban csapataink lul járnak már Kotor községen. A Mura-lüd forgalomba helyezéséi célzó munkák gyors iramban folynak. A robbantás következtében elgörbült két sínpárt a hídról felszedték és beszállították Nagykanizsára, helyettük az uj vágányok lefektetése rövidesen elkészül. Műszaki alakulatok a robbantás okozta károk helyreállításán dolgoz nak. Lehet, hogy kis sebességgel már ma este áthaladhat magyar vonnt a felszabadult Mura-; közbe. Készenlétben várja az índu_ lásra a parancsot a visszatérő részbe kirendeU vasutasság. Ezeknek a vonata egyelőre még a kanizsai állomáson vár uz indulásra. A vasutasok csónakon kelnek át a Murán, a túlsó parton már ott állnak a lófogatu jármüvek, amelyek onnét a 4—5 kilométerre fekvő első és újra magyar vasútállomásra, Rotorba szállítják Őket. A hvurakereszturi vasúti állomás nemzeti zászlóit is becsomagolták már, ezeket átviszik a felszabadult területre. Szemenye, agilis 16 (A Zalai Közlöny" tudósítója jelenti.) A Muraköz\'megszállására ma reggel el\'hdult magyar honvéd-csapatok nehéz jármüvei és ütegei, .amelyeket Jelrobbantott hidakon. ;n«ni jeliét még átszállítani, a szewenyeí kompon megkezdték az átkelést a Mura túlsó partjára. Négy klvészéa Romiadban Hukwm.i, április 1B A haditörvényszék Bukarestbea ha-lalraitélt két fiaiai vasgárdistái, akik1 meggyilkoltak egy börgyárost. A kivégzés tegnap megtörtént. A két kivégzett az u. n, ftalálgárda tagja volt. A\'gyii, kossAg voltaképpen próba vottt, azt kellett eldöntenie, iiógy a h«!isagardUi, iák alkalmasak-e felndaiaik dVígzé-»éra és hogy « hadbíróság mUyWl ilé-leüat fog hozni. Ma a gataci hadbíróság átuü halálra itolt két gyilkost is kivó-cjftzték. RögtönHéíő bíróság vár két. pesti betöióre Budapest, április 16 Ma éjszaka két betörés tőr-* tént. A betörök csak kisebb mennyiségű pénzt és csekély értékű holmit raboltak el, de\'mivel a betöréseket a légoltami&cl-sötélités ideje alatt követték el, ha kézrekerülnek, a statáriális bíróság ítélkezik felettük. Földrengés elpusztított egy mexikói vuiost Mffcríko, április 16 Tegnap délután földrengés eipusaU-totta a 32.000 lakosú Coünt* várost. A környéken nagy erdötüsel* kelet*"* Angolok bombáztak egy hadifogolytábort Párw, április te A Havas-iroda je\'enti, hogy; egy Bordeaux melletti hadifogolytábor cl-lm az angolok lepütötámadást intéztek. 35 bombát doblak le. 13 fogoly meghalt, 20 súlyosan megsebesült. A táborban é-s rak afrikai hadifoglyok v.e-tak. A tábor a nemzetközi szabátj-ok saerint kl volt világítva, hadioéipont a köveiében nincs. Románia tísötétit Bukarest, április 16 A román kormány elrendelte Brassó és Tragoviste városok t*ljes eisötétitését. tavai visszatér a kormányba Roma, ApriUl 16 A Messe gero jeZentese szerint Viehy-ben olyan hírek htrtják inaaukat, ltogy i.iivit visszatérésit a franci*•kormányba küszöbön áJJ, íjával hir in*-ráit uj]n\'.i a n#ly»tt« mjniszteremóki erékat foglalja el. Ugyanekkor vatósxt-wunak tartják több mlnlsztPr kiválását • kormányból. — Naptár: Április 16 H/orda. Rom. kit L. B. József. Protestáns Umbert. Izr. Nlzan bá 16. Több min! 10 millió pengői fordít a kormány az Idén utak és bekötőutak építésére A kormány a közúti közlekedés korszerűsítése és ennek kapcsán az útfejlesztés terén mar a múltban számos nagyfontosságú intézkedést lelt. A terület-gyarapodás folytán az ország úthálózata is megnevekedett. A trianoni országrészben a fő közlekedési utak hossza 9786 km volt, ezzel szemben ma 13300 km ugyanezen úthálózat hosz-sza. Az állami úthálózat teljes egészében bent van a főközlt. kedési úthálózatban s ezen felül\'kereken 7000 km főközlekedési\' ut fenntartásáról á törvényhatóságok gondoskodnak. A trianoni Magyarország területén 1940-ben a főközlekedési utak átépítésének végrehajtására 9 millió pengő hitel állt rendelkezésre. Ebből az összegből kereken ft9 km hosszú útszakaszon készüli végleges, pormentes burkolat, átépítés alatt áll ezenfelül több átkelési közút részben beton-, részben kiskockakő-burkolatra. Az. 1940, évi munkák befejezésére ebben az évben az arra alkalmas időjárás beálltával sor kerül és ¦minden valószínűség szerint a még hátralevő munkák 1941" június l-re befejeződnek. \'\'Erdély visszacsatolásával kap csolatban a\' kormány elsősorban arról .kívánt" gondoskodni, hogy a 22 évi román uralom alatt elhanyagolt úthálózatot helyreállítsa és olyan állapotba júliussá, hogy rajta a közlekedés a járómüvek veszélyeztetése nélkül legyen lebonyolítható. Fontos továbbá, hogy azokat az Utvonalakat, amelyek a határvonal megállapítása folytán a Székelyföldinek az ország többi részeihez való bekapcsolására szükségesek, illetőleg azokat! amelyek a megszafcUött"vasutij közlekedést közúton vannak hivatva pótolni, kiszélesítsék és megfelelően fenntartsák. Az erdélyrészi közutvonalak építésére közel 12 millió pengő áll rendelkezésre, ugyanakkor a kárpátaljai útépítések költségeire több mint ötmillió pengőt irányozott elő a kereskedelem-és közoktatősügyi minisztérium 1940-ben az állami utak fenntartására 10 millió nengőt használtak fel, s ennek keretében 638 km hosszú állami utat hengereltek meg. Az árvizek az állami közutakon jelentős károkat okozlak. Az árvizek helyreállítására 1130000 pengőt fordítottak. A törvényhatósági utakon 1910 évben burkolat 18 km hosszban, makadám kőpálya pedig 857 km hosszban épült. A hengerlések hpsszu 786 km volt. A törvényhatóságok úthálózatuk kezelésével kapcsolatban 1940, évben 65 millió pengőt használlak fel. Ebben az évben a kormánv továbbfolytatja nagyarányú útépítési programját. Mintegy 10 millió pengős költség\'.keretében 05 km. hosszú ut épül át, pormentes burkolatiul. A munkák biztosítására máris\'megtelték a megfolelő intézkedéseket. Útjavítási célokra az 1941. \'évben az állami közutakon 52 vagon kőanyagot használnak fel. Ehhez járul az erdély1! illákra beszerzendő 418000 köbméter kőanyag. Együttesen tehát az állami közutak hengereléséhez és javításához-1-20000 vagon kőanyagot szereznek he Ós használnak fel. Az 1941. év a bekötőutak építésében ugyancsak: rendkívüli teljesítményekét\' vct\'fóls&nre. A trianoni területek; nélkül, a felvidéki részek, a Kárpátalja és a visszatért\' Erdély közel ezer bckötetlen községe részére hozzávetőlegesen 3000 kín hosszú bekötőül építése szükséges. Ha pedig hozzávesszük a trianoni területek bekötőutainak, építési költségeit, megálUpitható, hogy az állami közutak, bekötőutak és a tőrvényhatósági utak építésére, fenntartására az 1941. évben több mint 100 millió pengőt fordítanak. — (Tavaszt-kabátalnk) , mindegyike alsórendű budapesti műhelyekben készül. Legajnbb modell-knbátjulnk kirakatainkban láthatói Sohtttss Áruház. A „Ferenc. József" keserüvb; (égóta feltűnően ne vált \' háxí&ier megrögzült *zék»ek<ídértiiél és annak mindenféle karos következményeinél; OtXtos, enyhe éa gyorsan haló kr-nésxelea hashajtó, mely számod be-sgaégnél &* emésztést lüvitia\' es az -•íváüyaí, fokom. svoiát I Városi Hio«0é. ! •»owa?i««ói--a»«rsiétg i Zilahi Lsizlnműve filmen.| Kar«di K«t«Un Uj sikere Hazajáró lélek Egy. asszonyi klek vergődése a szerelemben éB i féltéktnyíígben.; —tm---Szereplők: ._a ieflinbb magyar »»ltiwiOifé«»ak ifétéliA»»l. EKJadfaokkBmgpokon 5, 7,9, yartrnap tt Dnnepn«p3, 5,7?9 kor VÜIH Jegyek már vélthaték a. maxi pénxUránAI "•Ml «•\'¦ el P*n«lárl IdA ata«„ \\u!! twin» I*- ZALAI KÖZLÖNY Egyre teljesebb lesz a felbomlás a Balkánon Egy görög ezredes agyonlőtt egy angol vezérkari tisztet -és az udvar Ankarába menekül A szerb puccs-kormány Egyiptom és TSrSltország szigorítja semleges kUlpolitikéJál Ktső ralszabaduit húsvétját ütme. poltfl Magyarország déividéko. Tegnap délben t honvéd vezérkar főnökének Jelentése mar hinti adta, hogy a bácskai országrész visszafoglalása befejeződött. Ezen a lerüle\'cn még komitáosl bandák Itt-ott harcainak Ugyan, do azok eréljw letörése is folyamatban van, A német és az olasz Sápok csoda-lall.il adóznak n magyar honvédség gyors és eredményes teljesítményének. A Popok) dl Roma jelentése storfnt a magyar haderő sikeres táma\'dáts míndonbcu megtelelt a korszerű Villámháború felt ételének. Míg a magyar honvédség diadalma tan járta az utat az ezer éves határok egy részéig, oddkg uj szomszédunk, a fúggolfcmségét vÍHszoai.Hirt Horvátország lázas ütemben folytatja államszervezés! mun kaját. Zágrábben megalakult a nemzett kormány s annak névében PavelicS államfő és Kvalemik tábornok távirat-ben fordult ííiiler kancellárhoz és a Dmolioz, kérve az uj horvát állani elismerését. Hitler is, Mussolini |s szívélyes hangú táviratban viaszolt, mindegyik Blismertc Horvátországot, i A német kormány — mondja Hitler künuolár vátasztávirala — örvendeni fog, hogy szabadon tárgyalhat a horvát nemzeti kormánnyal az uj állam határairól." Kvaiemik tábornok, a horvát hadsereg főparancsnoka kijcienletto, hogy legfőbb feladatának tartja műiden politikai és gazdasági eszközzlQ) hozzájárulni a német. győztfemlioz. Zürichi hír szerb fegyverletételt tárgyalásokról A német hadsereg folytatta a iizerb haderő maradványainak üldözését. A Mostar-Sarajevó térségben német és olasz repülők bombázták a katonai célpontokat, főként repülő\'.erdkct Sok foglyot ejtettek, kőztük a déli szerb hadlereg főparancsnokát is. A szerbek ellenállása most már csak Iwflyi jellegű, a német ősapátokkal szemben felsorakozott ellenséges erők legnagyobb része már megsemmisült. Zürichi jótértcsfűt híradás szerint a meg harcbon álló szerb hadsereg-részek azzal a kéréssel fordultak a neműt véderő szerbiai parancanokságüf. hoz, hogy fogadják el a ,flagyveiHetételt n belga és holland hadseregek mintájára s a tárgyalásokat űzirényban vegyék fot. A német válasz nem isme-rotos, a tárgyalások fel vél eléről szóíó birokot még nem erősítették meg. ellen. Német vadászgépek a csatorna felelt három angol repülőt lelőttek. Az- angol légi erő ma éjszaka támadást intézett Észak-Németország légiterében. Romboló és gyújtóbombákat doblak le. Több épület rombadőlt, hét halottja és több sebesültje van a támadásnak. A német haditengerészet egy ellenséges gépel lelőtt Lgylbitatn és TBr ökör Kirág nem hajtandó háborúba beveradnl \'tfÖgft Róma, április 10 A Messngcro irja Ankarából : Az egyiptomi miniszterelnök a parlament titkos ülésén kijelentette, hogy Egyiptom kitart az angolokkal kötött szerződése mellett, de nem hajlandó olyan lépést tenni, amely\' háborúba sodorná Egyiptomot. Németországgal szemben Egyiptom ugyanolyan álláspontra helyezkedik, mint tette Olaszországgal szemben, amikor az benyomult egyiptomi -területre. A Jugoszlávia felborulásával előállott területi kérdések rendezése Berlin, április 10 A jugoszláviai liarcok során a németek által elfoglalt alsósie>rországl, dífl-karmUnlés krajnai területeknek n /Német Birodalomba való bekebelezése megtörtént. Hitler kancellár katonai közigazgatási parancsnokokat nevezett kl ezekre a területekio. A horvát önállóság elismerése után a határokra vonatkozó tárgyalások\' a balkáni események befejezése után következnek. Ekkor kerül rendezésié a macedón kérdés is, mint Berlinben mondják, valamint akkor történik döntés a boszniai és hercegovinál területek hovatartozása felelt s mindama területi kérdések felett, nmOljOk ma még vitásak. i . Angol-görög vezérkari vita — revolverrel ¦ i Athén, április 16 Simovics tábornok, a jugoszláviai puccskormánv miniszterelnöke Athénbe menekült, de hir szerint, már onnét is tovább utazni készül. Ankarába több vezető szerb egyéniség érkezett, ugy tudják azzal a megbízatással, hogy elő- készítsék a szerb kormány és udvartartás menekülését. Athén, Április 10 Politlls görög ezredes, aki az angol röhadiszálláson tárgyalásokat fblylatotl &z angol csapatok visszaszállítása ügyében, a megbeszélések közben olyan indulatba jött, hogy revolvert rántott és agyonlőtt ogy angol vezérkari tisztet. összevesztek a görögök és angolok a pireusl kikötőben Róma, április 16 I fessenek be és biztosítsák az el-¦A Stefani iroda jelenti: Pi- söbbségc. ^jm^m^ reus kikötőjében nézeteltérés ko- sal kapcsolatos mu ^^^^ •étkezett azJ angol és görög ha, lóságok között az angol csapatok visszaszállításának módszereit illető kérdések körül. Angliának az a kívánsága, hogy a görögök minden forgalmat sznn nyugtalanság észlelhető. Az an gólok azon fáradoznak, hogy minden motoros halászbárkát kibéreljenek csapatszállílásaik céljaira. A gz4tü0«mt horvíl vezér hazaérkezett Berlin, április 16 Anton l\'avelics horvát vezér hazatért Horvátországba. Fiamétól egyetlen diadalmenet volt az utja. A száműzetésből visszaérkezett vezért Károlyvárosban Kvatcrnik tábornok, a német hadosztály parancsnoka és tisztikara és Fiúméból érkezett olasz tiszti küldöttség fogadta. Pozsony, április 16 Szlovákia elismerte Horvátország önálló állami megalakulását. ft németek ir, az angolok német kikötőt bombáztak R..,.iii, ánrlíts 10 I nagy erőkkel támadás túitézett Ma éjszaka aen&etPié^ cr" 1 S-Irorszag hadi célpontjai M I N D\'l G J Ó. HA KÉZNÉL VAN (f) ASPIRIN Vsy TABLETTA , Istambul, április 16 A szovjet—japán semlegességi szerződés megkötése után tőrök politikai körökben azt hiszik, hogy Törökország kény leien lesz külpolitikáját uj alapokra fektetni, még pedig a még szigorúbb semleges\'ség alapjaira, r Véres tüntetés az angolok ellen Kairóban Kairó, április 16 Kairóban Wawcll angol tábornok szállása előtt nagyarányú angol-ellenes tüntetést rendeztek az egyiptomi nacionalisták. A rendőrség nem bírt a tüntetőkkel, ugy, hogy angol katonaság segítségét kérték. A katonaság szétverte a tüntetőket. Több rendőr és több tüntető Olasz előretörés a szerbiai és az afrikai harctereken meghalt. A sebesültek száma nagy. MertekUínek a görög korona-ikezerek Alexandria, április 16 Angol repülőgépek 16 ládában az egyiptomi szárazkikö-töbe szállították a görög korona ékszereket. Most már London is je\'enti, hogy az afrikai harcok egyiptomi területen folynak, a német és olasz csapatok Altul elfoglalt SolHim vidékén. Tolfllik körül at angolok helyzete reménytelen. Kelet* afrikéban Dzsarbonál vertek vissza az olaszok ellenséges támadást. 12 napi kemény küzdelem után Bardia is s most már egész Klrenaíka újra olasz kézen van. Az olasz csapatok Szerbiában Ls jc-lenlös sikereket érlek ei, s^ulnri körűi a csala befejozödölt, a foglyok és zsákmány mennyisége igen uagy, A 0. olasz hadsereg elfoglalta Koricát. Sebenfco ls olasz kézbe került, valamint Knln, fontos szerbiai vasúti csomópont. Olasz tengereszek a Zára körüli szigeteket is elfoglalták. Olaszok bombázták\' PJretis kikötőjét. Az Ochridn-tó körüli har-cokban rengeteg fogoly és hBdtanyag korült olasz késre, plreushan n német légi erő 30.000 tonna liajóterct süly-lyesztctt cl. Nemét repülők sikeres mjtaütéíokkcl zavarják nz angol csapa, tok oJszálülásáru irányuló tengert művelőieket. Megismétlődik a Balkánon a tavalyi francia katasztrófa Az olasz lapok azt írják, hogy a szerb ellenállás végleg megtört, a jugoszláv kérdés teljes felszámolása küszöbön van. A német csapatoknak az Aliantos lolyón történt átkelése felgöngyölité*-sot fenyegeti az olimpusi görög frontot. Az angolok görögországi visszavonulásáról szóló lürok még megorősités-t Már Roosevelt sem mer Az Egyesült Államok szenátusa törvényjavaslatot fogadott cl, amely 232000-b\'en állapítja meg a haditengerészet létszániát s ezt az elnöknek jogavan 300 ezer főre emelni tisztekkel együtt. Joga van az elnöknek 200.000 tonna segédhajót bevonni a haditengerészet kötelékébe. A szenátus külügyi bizottságának elnöke javaslatot tett, hogy hatalmazzák fel az tiluö- nem nyertek, do kétségtelen, hogy Anglia történelmének legsúlyosabb helyzetét éü. A Balkánon, írja a Hahi-burger Frcmdcnbhitt, megismétlődik a tavaly- francia katasztrófa. Az angol sajtó is elismeri az afrikai helyzet súlyos voltát. Számolni kcU, irja az Kvcuing Standard, azzal, hogy Egyiptom, Szuez, Alexandria is elesik. jóslásokba bocsátkozni kőt az amerikai kikötőkben horgonyzó idegen kereskedelmi hajók megvételére, lefoglalására, vagy birtokba vételére. Roosevelt a sajtófogadáson nem vol thajlandó nyilatkozni Amerika állásfoglalását illetőleg a szovjel--japán szerződéssel kapcsolatban. Kijelentette, hogy semmi nem történt, ami miatt változtatnia kellene Amerikának távolkeleti politikáján. DALAI KOZLONV I olrenaloal és etiópiai események A circnaicni örvendetes katonai események, főképen Bengnzi és Derna visszafoglalása, bizonyos hangsúlyozásra érdemes . belátásokra vezetnek : az olasz háborút a különböző harcterekkel és az ott harcoló erőkkel kapcsolatos általános jellegű erőgazdálkodás szempontjából kell megítélni. Mára világosan bebizonyosodott, hogy uz aostai herceg csapatainak csodálatos ellenállása a birodalom front-jón 15 angol hadosztállyal szemben — s ezt a adatot magától az ellenségtől tudjuk — hozzájárult ahhoz, hogy jelentékenyen enyhítse a líbiai fronton gyakorolt nyoniást. _„ Jtebízonyosodott továbbá, hogy az angolok csak korlátozott méitékben rendelkeznek ember anyaggal s hogy majdnem mindig ugyanazokat az egységekel kellett\' egyik helyről a másikra átcsoportosítani, hogy szembenézzenek a háború különböző követelményeivel, Addis. Abeba elestét részben az olaszoknak az a szándéka is szükségessé tette, hogy megkíméljék a polgári lakosságot, minthogy jelenleg mintegy 150 ezer olasz él az abesszin fővárosban, vagyis a birodalom csaknem egész polgári lakossága. Az olasz főparancsnok, miután látta, hogy minden ellenállás leheletlen, ezt a haditervet követte : szembeszállni észak felől az abesszinekkel, megakadályozni, hogy ők hatoljanak be először Addis-Abebába, s elejét venni, igy a szánt szándékkal lakóhelyén hagyott lakósságbiz-tos lemészárlásának. Az ellenállás tovább tart: az aostai herceg katonái közt van és köztük is marad az utolsó töltényig.\' Azok az örvendetes események, amelyek Cirenaicában kö- Néhány kis mosoly a nRgy Izgalmak napjaiból Iria: Uubai-ilt. Uj*a Komoly napokat dttünk át. Xom volt könnyű a próba itt a tüzbo borult lialárok mentén. De vigyázott ránk a gondviselő Isten cs ine.-eugedio, hogy. o világot perzselő tűzvészből csak a\' szele csapott bele az életünkbe s a pernye, nmil fölénk sodort, nem gyújtott fel hajlékokat, nem dult let j>oi-gári ÓJotekeL Hnunyekkel megrakodtunk böveu a liáboru szólén is | eze-ket lendozgetvc, az újságíró kisköny-vélío feljegyezve néhány itt c* ezalalt szüleiéit mosolyt is felállunk. ftTdcmes ollCuni őket, mint nehéz órák emlékeit, pár kósza napsugarat komor jőslatu fellegek alól. Yorkahlre-lek alváz nélkül Az egyik egy sajtóidba volt. A Vas-vármcgyé-l,en je\'cut meg a napi hadi-jolenléick közöli. így hangzó;t: „Egy yorkshlret különítmény kénytelen volt megszakítás nélkül száz órán át harcolni alváz^nélküi* Amikor kézről kézre adtuk a lapot bajtársi körben, legtöbben észre sem vették osí .alvaz-alváS! sajtóhibái. Voit, oki egy ptuínaüg azon tűnődött, \'hogy alighanem a yorkshjrci-ben van n <isai«rintaí»iig, mert ÍÍy«n klfordilott uvyio. mifelénk L-aaíí a kiese koca UaJU vetkezíek be, élénk fényt vetnek a Kelet-Afrikában kifejtett olasz ellenállás jelentőségére. Most már bizonyos, hogy a cirenaicai offenzívát" végrehajtó Wawell hadseregnek jelentékeny részét Etiópiába kellett küldeni. Az ott működő angol csapatok 15 hadosztályból állnak. Minden körülmény azt engedi hinni, hogy az aostai herceg a végső lehetőség haláráig leköli őket, A líbiai akció villámgyors újrakezdése ékesszólóan megcáfolja az angolszász hírverésnek azt az állilását, hogy Anglia tökéletes ura a tengereknek. A helyzet megfordulása, mely Uri olasz csapatok és német páncélos osztagok közbelépésérc állott be, végeredményben azoknak a mindennapos és csendes áldo/a\'oknak köszönhető, melyekkel az olasz tengerészet szakadatlanul fenn tudta tartam az összeköttetést az anyaország és a negyedik part között. Az uj helyzetet Olaszország természetesen boldogan fogadja, de egyben tökéletes nyugalommal és liidegvérrel, túlzott opti- Tíetck óla folyamatban vau. nak a budapesti Városligetben újból mindazok a munkalatok, amelyek a Budapesti Nemzetközi Vásár szervezéséhez, építészeti megvalósításához szfiksé-geBek. A Vasán városligeti területén körüljárva, a közönség máig már közel negyven hatalmas csarnok építkezését látja. Akad közlük épületi ahol még csak a vas, vagy a deszkaváz áll, olyan, ahol a falakat már bevonták a kárpitozok, de találkoztunk már jó egynéhány olyan pavilonnal is, amely mellől már a festők is elszedték az állványokat, jeléül annak, hogy ezek már végérvényesen készen vannak. A számos magyar nagy- gat, de annyira rosszul luégscui állhatnak még az angolok... „Az máal\' A legelső kanizsai légiriadó után történt. A sziréna még üvöltötte a lefújó jelzés ismétlését. Félve nyíltak ki ez ablakok, ijedt, fc:c-sit sápadt asszony-fejek óvakodtak ki félszemmel- az utcám, kémlelve, Tülelve az eget... hátha tévedett az a sziréna? Az egyik uriasszoiiynak még a portörlőrongy is oltfe\'cjtödőlt a kezében, ott szjnm. .gatta bizonyára a riadó kezdete óla. ;Az idein még szorongó csend. Az első idegpróba ijedtsége üti még min. den oreon és a levegőben. Még Jóformán a sóhaj ;cm szakadt fel, hogy •hála Islen... élünk és nem ég a lető a rojünk fc-\'clt és nem hevernek haio tta k há zak r(1 mj at niatt! ¦ Mondom, még ennek az elsőhajtásáru sem volt idő az első nagy döbbcr.el ulán, a megrémüli utcán még lélek se niiz-dult, máris ott termett a icnddr az ab, lak aluli és szigoruuu széli: — Ne lessék a rongyot kirázni az ablakon! Végiéio igaza is volt! Ha egy remei előbb házak dőltek voUli össze, a szabály Akkor is szdwVly. A silonér oldaláról telörölgclűlt noriuxk nem sz-ilatd rt járókelők főjére huirnt. MicSOda dolog \'lenne az? — fis Ibi bombák hullottak vutan 0 járókelők fejéréi — kérdezte a tnA-banforgó úriasszony. ¦mizinus nélkül, mint ahogy az ¦ előző hetekben, sem adta át magát túlzott pesszimizmusnak, Az olasz Bengází, arab lakóival együtt, megható örömmel fogadta a felszabaditókat, a har-cikocsikal virágokkal borították, minden erkélyen ott függött a király-császár és a Dúcé képe, az asszonyok gyermekcikkel a karjukon sírlak a boldogságtól, a férfiak a közeledő bersaglierlk elé futottak és a motorkerékpárosok alig Indiák folylalui útjukat az ujjongó tömegben. ^Az első felderítő páncélkocsi hajnali fél íi órakor érkezett a városba, ahol már ezer é\\- o " ember várakozott. Elmesélték, hogy az angolok, mielőtt elmeneküllek, mindent kifosztottak, magukkal vitték még a zsebórákat és a munkaszerszámoka] is. Massaua elestével kapcsolatban, melyet az amerikai rádió nagy katonai sikernek kürtölt szét, meg kell állapítani, hogy a városban csak kicsiny szátnii és elrekesztett helyőrség volt, a hatékony védekezés minden lehetősége nélkül | vállalat változatos épületei mellett különösen érdekesek a külföldi államok részére rendelt nemzeti pnvjllonok, amelyeknek alapvázából is jellegzetesen bon lakozik ki az egyes nemzetek stílusa. | Mindezzel a munkával párhuzamosan gyors ütemben folyik a résztvevő mintegy 1500 magyar vállalat helykijelölése, A. Vállár ennek, a kérdésnek egyénenként való letárgyalására a, szakmai csoportok lagozása szerint, egymásután hívja meg az érdekelt\' kiállítókat. A Vásár egyébként az előkészületek menetéről a napokban jelentést tctl a mértékadó hivatalos tényezőknek, akik megclé- — Az más! — ndti-meg a rend öre a megleHobbezhetellan váhLszt s aíjotf-icndet igy IwlyreáWltván, tovább in-ddlt. Bgyj okot Qranloaar A jugoszláviai mozgósítás legláza. sabb napjaiban az egyik kis muiflfközt faluban összesen nyolc legénynek kellett voéua bevonulni i. I)o seliogyan se ment a fejükbe, hogy miért ke\'knelc\'k szerb kaloíiánuk lenniük, amikor azl u nyelvet is alig értik. Összoboszíll a. nyolc magyar, meg horvát fűgény és egy sölét cs\'.e mcgkeieíték a Murai, parton n legjobb lieryet, ahol tát lehet sr-ökni Magyarországra. Igen ám, de a határt őrző granicsárirajta csinte őket. Az meg, az istenadta, azt sem tudta, hogv háború készül. Az ^őletlmes legényeknek se keStctt több. Jói kiszínezve elmondták u granicsámak, hogy nagy baj van ám KŐpecjjeu!\' Nosza, annak sem kernelt több. Átengedte a nyolc legéuyl és — velük jött ál kilencediknek maga is. A perpetuum mobile I.élegzehíítitó volt a iörguJoin a német felvonulás luipjaibun Nngykani. rsán. Szinte beleszédült a/, cmlxr. Ha megindult cgy.cgv auló.oszlop, végehossza nem volt. Akárhányszor-két sörben roboglak egymáH meHaU, -fő-nek i\\y. egyik, fonoki a másik, mint egy réiertnieies örökmozgó, l\'gyik sor fl Magyar utca Wől Jött, a másik ft -wumM Ne tOrje a, tahót! fl legolcsóbb és legkedvesebb ajándék a „Dunántúli11 rum, likőr, syQmÓlcs-pálinka, brandy. MindenUtt kérje! Kuioiilegeanóuek : Bneat Domookoi oituthitu. likőr Suáalall öresbarack Pálinka Untsé-bat M.AIyuá-Ur Í2. gedésael vellék tudomásul, hogy a május 2-án megn.yiió ós május 12-ig nyitva álló Budaiwüti Nemzetközi Vásár munkálatai — a rendkívüli idők ellenére*— a teljes siker jegyében programszerűen bonyolódnak1 te. (:) A Futura filmbemutatója az olajos magvak termesz-tésérnl A Magj\'ar Vidéki Sajlótuíló-sitó budapesti jelentései szerint-érdekcs filmbemutaté>L turtott a napokban a Futura az olajosmagvak termesztésói*ől. Az in-lézet — mint ismeretes —-évek óta céltudatos propaganda-tevékenységet fejtett ki az olajos magvak termesztésének fokozá- Magyor u Ica íeló mmt. Nézle... nézte csak egy darabig velem együtt a barátom, azlán csak niogszólalt: — Te, ín nem is1 hiszem, hogy czék nem kerülik meg a yárost és másik folöí mindig visszajönnek... A hHetlen Tamát Volt még ogy üyoa Kujüzsai Tainá*. De az már tovább mmt. Nem elégedeti meg az cünéieti kétkedéssel. (Xia-íopódzott egy-egy német teberautdaoz és észievétienül keresztet firkcuitott kVétávat az oWfttukra. Aztán ám fél-na«p-hosszat a Central eWlt és lerie, hogy mikor látja viszont a mlojtjeW*t autót. Cstk akkor hitteei, hogy uom a város körül karingőznek a rolmgő kocsisorok, amikor egyet sem sikecüit viszonllálina azok közül, nmelyejk Kanizsai Tamás kézjegyével azóta már, Isten tudja, merre dübörögnek, valahol a szerb hegyek között. A vészkijárat Mindjárt az első napon, amikor ki-tört D háboru a trianoni juagyar Iwtil-i\'ou, a pesti vonalon is Ptsölétibe járlak a volnátok esténként. I\'ŐWnl a Balaton mentén tömve volt mindig ft romit. A legnagyobb forgalmat- lermé. sze\'j&jen a kunlzsaJ hölgyek ponyomV>t-iák ;e ezekiwuí a Masájf^aap soi d Ijedező napokban, 11 árrmtti baráUiÖk egyik este, luixatéröíícn Nagvkanizsár.i, kinoruUÁk uz egytk kocsi íorrosójara. Május 2-án nyílik és a teljes siker elé néz a Budapesti Nemzetközi Vásár 1941. április 16 Tőrt »»fl»tnt> régi ezDst pénzt és fSrt aranyat magas napi áron veszek 3 BÁRÁNY ékszerész, sí\\ érdekében és munkájának ered menyeként az elmúlt gazdasági évben az ország növényi olajszükségletének tekintélyes részét már a belföldi termelésből sikerült ellátni. Az olajos magvak termesztésének népszerűsítése érdekében a Futura most beállította a propaganda mudern eszközéi, a filmet ís és a lepergetett film bemutatta a legfontosabb olajos magvak termesztési módozatait, felhasználását, ipari és általános nemzetgazdasági jelentőségét. A filmet az érdekelt gazdasági szakemberek a szakintézmények képviselői előtt vethették le. Bevezetőül vitéz dr. Darányi Béla, a Falura alclnök-vczérigazgalója ismertette az olajos magvak termesztésének fontosságát és hangoztatta, hogy a film propagandát a jövőben még fokozottabb mértékben kívánja a Futura jgénybevenni, hogy a nemzetgazdaságilag rendkívül fontos termesztési ágakra minél hathatósabban felhivjik a gazda-közónség figyelmét. A film a megjelent szakértő közönség körében általános tetszést ós megelégedést aratott (:) .JgALAî K02L0NV Mi újság a Budapest] CieimfBzernagyvasártelepen Április 3-lól 9-ig az előző héttel szemben a tojásfelhozatal némileg csökkent, viszont emelkedett az élő- és vágottharoinfi felhozatal. A baromfipiacon a nagy kereslet miatt az árak kg.-kint 1G—50 fillérrel emelkedtek, mig a tojáspiacon 20-30 filléres voli az emelkedés. A zöldség és főzelékféléknél a kel káposzta ára 15, a fokhagyma a sóska és a tisztított paraj áru 20 fillérrel drágult kg.-kint. Az uj spárga 50—300. a főzőtök 600 filléres kilónkénti kezdő áron jelent meg a piacon, A gyümölcspiacon közepes érdek" lődés mellett a közönséges fajtájú alma áru 20, a narancs ára 5 fÜl.-cl emelkedett kg.-kint. (:) — (OTBA orvosi hlr) Dr, niedlmayur István OTIÍA körzet orvos április 2Í.IÖ1, hétfőtől kezdve M 1. sz. körzet ellátásai rtgú; OTBA Lelegeli részéra dé^lőtl U-12-ig és délután fél 4—fól 5-ig/emelőre o kórház röntyei osztályán rendel (tele fon 410.). — I)r, (Székács ,Sándor OTBA ellenőrző orvos, mint oddig is o 2. sz. körzet ellátását és az ellenőrző orvosi leendőket végzi. — A körzetek beosztása változatlan és az minden gyógy szert árl>an megtalálható. (:) — (A Baroa Szövetség tagjaihoz) A nagykanizsai Baross -keni let elnök\' ségc felhívja tagjait, l»gy a Városi Színházban velitésrc kerülő íJud\'Süss-cimü iránydarab mojlokintéséu minél nagyobb számban részt veani szi\\B ked jenek. (:) — (A városi kereskedelmi Iskola) IV. évfolyama számára holnap, csütörtök reggel 8 órakor, a rendes idő ben kezdődnek meg az clö Kiások. — (A zeneiskolában) a tantás változatlanul tovább folyik a zeneiskola helyiségeiben. A Pullmann végébía egy kicsi píron lámpa Tíritott, miközben a sötét rVonat kísértetiesen robogott o herényi homokpart alatt. Kics;t ida^esitJ VoH a dolog. Az egyik hölgy a bmrátnöUira fordult: 7 — Mi nz a kis piros Lámpa ott a kocsi végébtÖT A kis asszony-társasig eLvik lagja pillanatnyi gondolkodás utáp rávágla: — Az, kedvesem? Biztosan a vészkijárat ... A tilréftiflomb körűi Egész nagyhéten egyetlen nm sem múlt el Kanizsa felett Jégi riadó néa-kok A szirénák a tegkuiőnbőxőbb\'idő-hfu Szólaltak meg. Egy volt bizonyos minden nap: — minden délután riadftt jeleztek ftz ebédutrtni álom old\'gát félórájában. Erre is született magyarázni. Még pedig az, hogy a szirénái-gomb kezelésérc berendelt légoltalmi szolgálatos civilljan aljglianem rendszeres ebédutáni alvó ember volt, aki igy állt bosszút az elmaradt .ebédutáni szundikáiásajért. Ha 5 nem\'... hát más seü / Még nagyszombaton is fai-fejiuglak n szirénák, de akkor már ne.n leo tet. I«k különösebb ijedelmet. A magyar csapatok akkor már átlépték az össifl-omlott trianoni határt, nemzeti örömünnepet hirdettek a, kanizsai háza* ormain lengő háromsxmü zászaők, Meg is jegyezte valaki nagy szombaton a riadó sikoltozására: — No, ez már alighanem üdv.&ziré. názás, ami a muraközíaknek jelzi, - megyünk! fiiwr-DIlmiËletiiTlti vatkerHktdést — Naiykaalxsa BsIMm-Scferaarz-űaytaa- . MEsmfBWsesp nyíld Eipvlitlat*. Wonder kerékpárak nagy wálaazttékban. Aki a „olroa"-ból ól Ezakben a napokban nem igpu;lche. telt Kanizsán vajat kapni. Am, vaj, fa!-vágott-áru, édesség az üzletekben, \\>i i-con volt, a német katonák kimenő-óráikban mindent megvásároltak. Egy úgynevezett >jobb napokat látott* fiatalember kis táskájában por osomag vijjat minden, nap elindult az ismerős házai felé. Az egyik ház. ipji igea akkurátus volt a háziasszony és megkérdezte: ; , — Mondja, mi az itt a vajcsomagoló papir nyomtatott szövegében, hogy <ciroa<? , — Et a .oirca* az, nagyságos hsk-szonv, amiből én élek. • —* H — Eszerint, ugyebár, ez a csőmig vaj .etrea 10 dkg<? Minthogy asak ¦ circa< 10 deka, tohál igazában 9 és fél. A fennmaradó fé3 deka az én polgári hasznom ... Az örök barátság Arról volt szó társaságban, hogy miijen róvidéjelü vollt a párthónappal ezelőtt megkötőit magyar—jiigoáshW őrök barátsági szerződés. Eközben hangzott el a kővetkező párbeszéd. — l.ám, ennyit érnek n fa igy garral megkötőit szerződések! — Igen... és igy hJ>vien az ember n minisztereknek és politikusokuaki — Igy volt az mindig, amióta csak világ a világ. — Az hát igaxi A bibüábóll tudjuk, hagy az Isten szövetségre lépeti a zsidókkal,,, Aztán.., ugya? Elsötétítő papír megérkezett SCHLESS TESTVÉREK tlu.illy Kikli. Ht I, _ A 131 Cizlendővel ejelött UOS. 1Y, (5. 1 ezen a napon Feisőoí\'nsz- \'-—-1 országban Ba,ol!o köriü folyt harcokban f.akos János százados Iflfltelte kt magát, aki zászlóalja élén, a franciák logticve ebb kartácstüze ai-lonóre megtámadta és me^szalaszlott i « v.lros kapuját védő francia öreget, majd vérei utcai harcban, a városon koresztüt a Uvenza lüdjáig üldözte n franciákat. A hídhoz érve megáili_ tották a zászlóalját, liogy a lámáddá folytatásához szükségei erüsitéseket bevárják. Amdc Ijiko-s százados ezalatt öntevékenyen kíliasznUva a franciáit htegpcndült állapotát, saját felelőssé, géro atdözőbe vette az ellenséget s ezzel, nagyban liozzájártflt ahhoz, hogy a nap harci küzdelmei a mi Javunkra dőllek el, Ezért Lakos századost döntő jo\'entöségü és vitézül végrehajtóit vitézi telte méltó elemezéséül a. Mária Terézia-rend lovigkeT«scrtjóvc3 tüntették ki. Mint tálxjrnok és a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1843-ban Eszéken hunyt el. FERENCJQZSEF KESERŰVÍZ Szetda BUDA FEST i, 17.15 A inarosvásárhelyi róm. kat, tmitóképxő és főgimnázium óuSAkara. — 17.35 Bartos Dezső drji UJidása. -18 A Rádió Szalonzenekara. — 18.30 KözvaUlós a Fővárosi Népművelés köz pontjából. Basrél Budinszky Sándor. — 10.20 FeUAvaaás. — 30.t0 Színdarab » Stúdióból. .Hajnalban, dóiban, a»ia.< Szaialmi Játék lutrom WvonáabVi. — 23.2« Táncl«ne».k. Csütörtök BUDAPEST ), 10.20 Fe\'olvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.10 Ve.ess Lajos cÍgányzeniEk:ar,i. — 13.30 A Rádió Szalonzenekara. — 15.20 Hanglemezek. — 16.15 Ruszin ha Uga lótoknak. 17.15 Ember Nándor zongorázik. — 17.45 Valló Árpád előadása. — 18.15 Tánctemezek. — 18.45 Szeudy Károly előadása. — 19.20 Farkas Jenő cigányzenekara, Mindszenthy István énekel. — 20 Resplghi-bangverseny. -~ 20.50 Külügyi negyedóm. — 22.10 Melles Béia.zenekur. — 23.20 Jazz-Iiármas. Hirdetmény. Közzéteszem, hogy a m. klr. mlnbiz-tórlum 277U/IÖ41. M. E. ax&mu rendele-tévol uz 1939. évi. II. t. c. 221. §ában ryert Tol hatalmazás alapján a raytaa-blriakadiil az oraíág egé«z torütotón a polgári bllutetö blráskodáa körében — a rögtönblráskodáa klhlrdetáse tárgyában klboeaétott 12.727/1939. I. M. E. éa 5.850/1940. fti. li. számú rendolotak-bon megjelölt bíinteltoktm tolUl — az ezidö h/érint Ls röstönblráskodás alá eső a lőfegyver, robbantószer, l\'letve mindennemű robbanóanyag (bomba, kézigránát, pokolgép stb.) használatával elkövetett gyilkosság éu széndákoi omburüles bUuteltén (Idcértvo az Ily gylIkosHáR és szándékos emberölés kísérletét és ar. ily gyilkosság elkövetésére Irányzott szövetséget la), a haló-aágok bllniotőjogl védőiméről szóló 1914. Övi XV. í.-c. rendelkozéaelbe ütköző .hatóságok, Illetve batóaágl közegek ellen Fölfegyverkezett erőixak büntottén". a lelsógsértéi; hűtlenség ás lázadás bűntettén (tdeértvo a felség-sértéa éa IdzadáB elkövetésére l.\'trujíUt s7övotséget éa azok elkövetőére valö felhívást ls), az állami éa társadalmi rend htttlyosabb 1 védelméről azóló 1921. évi III. t-e. 1. g-áimk első bekezdésébe éa 2. g-ába Ulköző bUntettén, a honvédelomröl szőlő 1939. évi II. t-o. 204. § Anuk 2 bekezdétöben meghatározott, a honvédelem órdekét\' vaazé-lyeztelö rongálás bűntettén felül flde értve azok kísérletit ls, a honvédelemről sz\'dó 1939:11. t-o. 204. $-Ar.«k 1. bekezdésében meghatározott, a honvédelem éidekéf vea/élyeztotö rongálás bűntettére, n honvédelemről szóló 1939. évi II. |,o. 203/ 8-ának 1. bekezdésében meghatározott, a munka folytonosságának mognehézltése és meghloil-tása által elkövetelt bünteUre [Idofirtve annak kísérletét la), o bűncselek monyra azonban azzal a korlátozással, hogy — kivéve a munka ezándékosan hibás vagy hiányos végzésének\' és a rongálásnak ecetét — csak a kezdeményezők és vezetők esnek rögtönblráako-dás alá, továbbá a hon védelemrőt szóló 1930. évi 11 t. e. 205. <) át.uk 2. bekezdésében meghatározott katonai vezetővel szembon elkövetett ooBedtt-lenség és tettleges bántalmazás bfln-tettérc, végül a légvédelmi kea/ülUég-gel kapcsolatos elsőlötllés, úgyszintén a ló^l riadó ideje alatt elkövetett gyilkosság, szándékom embéröléH, súlyos testi sértés, lopás és rablás bunteitera klterjosztette és ehhez képest a rög-(önbíráskodás kihlrdotátét ezekre a bOncselekmónyekre Is elrendelte A bűnös halállal büntettetik. Á rögtönblráskodáa hatálya a fölsorolt bűncselekmények kluéi-lotéro,\'továbbá a letteseken ktvüt a részesekra (Btk. 69. §.) U kiterjed. Nagykanizsa, 1041. óvlépr. hó Iáén. A klr. tOrvényazék elnOke. Qfizrardö nyitva reggel 6 óratél sete < \'•-/.i--.- hétfő, szerda, péatek délután és k*dd«n rjáa* aaa nékaekl Jll9lltBI,kMTHÍ|Utol Piros cipőjegyre készítünk tetszés szerinti cipőt mérték után" vagy adunk saját készítményt! elpfiket. Zoliá cipőjegyre mindenfajta raktáron levő cipőt adunk. Jegy nélkül szandálokat, vlkendcipíket, vászon- és selyem-cipőket, házlcipőket és gyermekcipőket 22-ős \' nagyságig bőr talppal, továbbá fa- és műtalppal készült férfi-, női- és gyermekcipőt Miltónyi cipőüllet ™-ut a. CALAI SOZLOHV Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. StO.Ké. IMI. PerrólBumjegyeK llosztása. A május, Június és Július liónspokr* •zóló pelrólcumjegyek kiosztása f. hó 18-án kezdődik. A kloaitás se Olvasókörben történik. Az egyes utcák lakossága sí alullrt napokén és órákban jelentkezzék a Jegyekért és az előirt napot és óráj mindenki pontosan tartsa be, mert a várakozást és tolongást csak (gy lehet elkerülni. Óra Április 18. 8 — S-w Alsótemetö u. »¦»- 9 Klirác u- 9 -10 Balcsat-u. 10 -II Körmös-u. 1-12. sí hazak 11 —11-« . többi része 11 \'•—!.•» Bába-u. U-W-I2 Pelsőtemetö-u. 15 -16 Clgány-u. 1-06. az. házak II -16» , többi téaze 1«40—16-tD Berekköz 16<0_ 17 Templom-tér 17 —17\'*J Homokkomároml-u. 17-JO—18 Szt. Flórián-tér Április 10. 8—9 Orszsg-ut 1—47 iz. házsk 9 -10 , 48-89. 10 —11 . 90-137. . tl — ír* . Utttbl része ü •• \\.: Hajgató Sándor-u. IS —16 Jakabkuli-u. 1-42. sz. házak 18 -17 . 41-90. 17 -17" , többi része 17-3I-18 Hunyadl-lér Április 21. 8—9 Szepetneki-u. 1-56. tz házak 9 — 9-n . t,ibi j része »-<¦—10-1» S-t. Rókus-u. tó\'11- II Ortorony-u. II —12 Tornyosköz 15 -16 Nagyrác u. 1-55. sz. házak 16 -16-»> . többi íészc t6T5-\'7-W Flvárl-u. 17«-17\'« Zslgárdi-köz 17«—I7S0 Pápal-u. 17W_ig Külterület Április 22. 8—9 Varaztdi u. 9 -10 Szlgetl-u. 10 —II Rozmartng-u. 11 — ll\'io Klamezö-u. tfio— Ilii Ráckert 11 • i •— 11 -ío Malomkert U20_U\'U Munkács-u. Az Ásványolajipart Hliotlság a Nagy-ksnlzaán ellogyaiztható petróleum Tvi mennyiségét a tavalyi 122725 kg.-il szemben cssk 45001 kg.-ban állapította meg. Az ország Összes városaiban Ily mérvű redukálás történt a falvak lakosságának érdekében. Hz a körülmény arra kényszent, hogy bizonyos kategóriákat a petróleum-ellátásából kizárjak és tit a miniszteri rendelet is lehetővé tesz). A mai naptól ketdvt tehát nem kapnak petróleum-legyet azok, akiknek a lakdiába a villany be van vezetve. Továbbá, akik. Jőxisre, fütétre, mosókonyha, pince vagy padlás világítására kaptak eddig petróleumot. Az Ilyenek tehát mlr ne li jelentkezzenek a jegyekért, mert csak hiába Jelentkeznének, az Ilyeneket ugyanis a villanyos előfizetők névsora, valamint saját igénybejelentő lapjaik alapján máris kitöröltettem a nyll-vánlarlásból s a lapjalkat kiselejtezettem. Azok, akik szoba-konyhás lakásban laknak és a család legfeljebb 4 tagból ált, egy legyet kapnak; akiknek családja 5, vagy több tagbcH áll, azok két Jegyet kapnak. A legyek ugyanolyanok, mint legutóbb voltak, de most nem lesz rájuk hvs. hogy melyik kereskedőnél válthatók bc, bar most Is megvan rajluk ez a rubrika, hanem a jegyeke1 bármelyik oly kereskedőnél in; lenét váltani, aki petróleum árusítására jogosult s ezek kötelesek la mindenkinek a jegyét beváltani, .mii • a beszerzési engedélye\'" alapján vett petróleumjukból készletük van. Ls most az osttist végző tisitviselók nem írják rá a jegyekre a tulajdonos nevét és lakásai, hanem ezt mindenkinek magának kell otthon ráírnia. Ai ezzel kapcsolatos vlttzaélésckct ter-mé«zctescn szigorúan büntetik. Májusra sz 1 es és 2-es szelvények szólnak és a 2-ea szelvényt csak május IS-lke után azabad beváltani. Az l-es szelvényre it 3 deciliter, a 2-es izelvényre Is 3 deciliter petrofeumot kell kiszolgáltatni. Nagykanizsa, 1641. évi áprilla hó 15-én. un. Polgármester Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 10176/1041. Tárgy Mindennemű termény-, élelmiszer-, takarmány- slb. fölöslegek bejelentési kötelezel lt ege. Hirdetmény. Felhívom a város közönségét, hogy mindennemű termény-, élelml-¦zer-, takarmány- stb. fölöslegét a m. kir. III. honvéd hadteit beszerző blzottságánik (Fö-ut 7., az 0. M. K. E. udvari helyisége, Korona Szálloda udvara) t. hó 19<n d. e. 10 óráig naponta reggel 8 óratél ette 5 óráig jelenitek be. A terményt stb.-t a blzo\'tság azonnal átveszi és a megállapított napi áron, felárral azonnal készpénzben kifizeti. Nagykanizsa, 1941. évi április hó 16-án. ioií Polgármester. 1941. ápiills 16 nyas- és duvadak méreggel való lilásat, Nagykanizsa m. város határi-ben, a városi erdokbtn s az ezekkel hatáios mezőkön megkezdi és azl 1941. december hó 31-lg folytatja. A mérgezett területen járni és k kitett csillt vrgy az elhullót állatokat elvinni tilos és életveszélyes. Nagybanlisa, 1941. április 10. ion Polgármtstei 9338,1941. Táigy: A N.^ykanlzb.t V»disí. társaság mérgeséi! engedélye. Közhírré teszem, hogy a Nagykanizsai Vadásztársaság a m. ícir. AHamrendírsíg 319/4/1941. sz. engedélye alapján a kártékony szár- Nagykanizsa megyei vároa polgármesterétől. 9864/1941. Tárgy : A buia, roza, zab éi tengeri tclvásárléta a nux máló ttrnál magasabb áron. Hirdetmény. a kormányhalóság utallto\'.tl a Fulurát, hogy az ország közellátásinak céljára minél 1» b uuzát, rozsot, zabot és tengerit vásáio Jon. Közhírré teszem, houy mindazon 50 holdon aluli gazdák részére, akik készleteikel önként fel«jánl|áka Fu-tuYának megvételre B azt legkésőbb f. évi április 30 lg bc Is szállltlák a Futura raktárába, a Fulura a maximális áron felül prémiumot Is fog fizetni és prdig a búza, iozs észao után mázsánként 2 pengó.50 fillért, a lengerl uián 2 pengő 30 fillért. Gumihulladékot minden mennyiségben - veszek. = Szabó Untai sportuzlete 111 zi m os tűzhely és sütő használata megkönnyíti a háztartási munkát. Bérelhető akár 1 hónapra is a DRÁVAVÜLGYI-nél Sugár-ut 2. "" FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ Egyben azt Is közhírré teszem, hogy\\ ezt a prémiumot megkapják miiui ) azok az SO holdon felüli fedak lt, akik a kormányhatóssg által a 290/ 1941. M. E. sz. rendelet alapján Igénybe vett terményüket legkésőbb április 30-ig leszállítják az Igénybevételi e\'Járis során megadott helyié. Nagykanlzss, 1941. ápillls 10. imi Polgármester. Nagykanizsa megyei vírus polgármesterétől. 245/1941. Ké. Tárgy: A klsgaidák Mitéshlttilásl tevéicenjségének elömoadltáia. Hirdetmény. Az o szag Jövőbeni zslrellátasa •xempon\'jából fon\'os, hogy a kisgazdák is bekapa.olódjanatf a serléshizlalásba és kitenyéizletl sovány sertéseiket ne adják el, hanem azokat maguk hizlalják fel. Sok esetben ezt a takarmányhiánytl akadályozza meg. Ezen asbajon a kormányhatóság most srgltet és mindazok számára, akik hizlaló takarmánnyal nem rendelkeznek, de a közellátás érdekében hajlandók lennének sertésüket me.-.hi<laini s azokat a in. klr. közéle\'mezésl hiva\'al réizére belső közfogyasztás céljára lekötni, a közellátási miniszter ur kilátásba helyezte, hogy minden darab sertés után fél mázsa árpát és három mázsa kukoricát fog kiutalni. Mindazok a gazdák, akik az akcióban hajlandók részt venni, legkésőbb április 19-lkcig jelentkezzenek a városi közellátási hivatalban. Nagykanizsa, 1941. április 10. •sir Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK ßmhlrd«**« Jija niinwi «• an narrine, lo ¦«61» \'tl\'ír, rnlnft«n tovlbbl ito 0 filili, hllkäinap ÁLLÁt_ Mindenes b.Jáiónti felvételik. Klrály-utcs 6. 1080 Irodista llul vagy leányt délutáni egyórás munkára kelesek. Csengeiy ul 33. 1077 Ütyes ••¦étlliáajak és tanulóleányok »zonnsl leliéletnek. Báion-varroda, Ma-gyaru. 2. 1074 ¦»•>••- és aapli-daSá sionnil lel-veajllnk. Clm a Eladóban. 1075 __UKAS OZLBTHELYISÉO káluibá. lakás máius l-ére kiadó. EtdekUSdé. Királyi Pál-utca 3. hátsó lakásban, 2—4 éra köioll. 107« sHttwaháa ulcal lakás kiadó, ft ul 28., I. emelet. 1081 ZftUll közlöny POLITIKAI NAPILAP. Kádja: „Kligua.ságl u T. NagykaaliM-. F.l.ló. kiadó: Zalai Kar.lv. Nyomatott; ¦ .Kligaidasá|l H. T. Kagykaiiis." •y.náájtkta Nagykaalnau. INjomdáirl ttW r Zalai Káralyj 81. évfolyam 87. szám. Nagykanizsa, 1941. április 17. csütörtök Áem 11 tfiii,, ZALAI KÖZLÖNY ¦«sa es kíadófaivajil: fcwt 5. i POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Elótlietéat ira : egy hóra * pengi 40 iillsr. Sierkeaetóiegl ía kladohiialall telelom 78. ax. Angliában. Írországban, a Balkánon, az óceánokon egyszerre osztogatja csapásait a német haderő A WHhelmstrasse nem erősítette meg a német-török barátsági szerződéi hírét — Az egyiptomi kormányfő felháborodással utasította et a legújabb angol kívánságot — Dánia nem Ismeri el a Grönlandra vonatkozó megegyezést Tegnap adta kí a honvédvezérkar főnöke a következő jelentést : -Csapataink a mai napon meg szállják a Dunántúl délnyugati részét egészen a horvát határig. A Duna—Tisza közének esetni k-baudáktói való megtisztítása még tart. A hadifoglyok és a zsákmány számbavétele folyamatban van. Eddigi adatok szerint a foglyok száma körülbelül 15.000 fő. A számuk egyre nő. A zsákmány körülbelül száz löveg és nagy-érlékü egyéb hadianyag.* * A 14 napos be- és kiutazás, tilalmat a honvédvezérkar főnöke kiterjesztette a magyar honvédség által elfoglalt valameny-nyj területre. * A tűzkeresztségen átesett magyar ejtőernyős alakulatok zászlóaljparancsnoka, vitéz Bertalan Árpád őrnagy, a Mária Terézia Rend lovagja, 44 éves korában hősi halált halt. Budapesten temették el. Horvátország békében akar élül Magyarországgá^ Is Róma, április 17 A Popolo ai Róma zágrábi tudósítója beszélgetést folytatott Anion Pavelics horvát vezér környezetének egyik számottevő tagjával. A személyiség arra a kérdésre, hogy melyek az újonnan megalakult önálló Horvátország céljai, ezt felelte : — Horvátország békében és barátságban akar élni mindenkivel. Bekében és barátságban akar élni Olaszországgal, amely megmentette Horvátország számára Anion Pavclícsct. Békében és barátságban akarunk élni Németországgal, amely támogatást nyújtott a gyűlöletes szerb iga lerázásához. Békében és barátságban akarunk élni Magyarországgal, amelynek oldalán olyan hosszú időkig a horvát Önkormányzat boldog időit éltük. Megalakult Zágrábban a horvát kormány Tegnap este ünnepélyes körülmények között megalakult a zágrábi báni palotában a horvát kormány. Anion Pavelics ismertette a liorvát nép történelmét és most kivívott Önállóságának jelentőségét. Az uj kormányban államfő, miniszterelnök és külügyminiszter Pavelics, az államfő helyettese, a véderő, a te.it- geri és légi haderő és csendőrség minisztere Kvaternik tábor-uok. A miniszterelnök helyetlese dr. Osman Kulonovics. A kormányfő, majd a kormány tagjai letették az esküt, azután felolvasták Pavelics 1933. évi programját, amely azóta is vezérfonala volt az usztasa-mozgalomnak. Megint borzalmas éjszakája volt Londonnak Berlin, április 17 A német légierő ma éjszaka rendkívül erős légi támadást intézett London ellen. A kikötőket és hajójavító berendezéseket pusztították főként más hadicélok mellett, A rombolás óriási Államellenes üzelmek Szófiában a szerb követség oltalma alatt erejű volt és szakadatlanul tartott a reggeli órákig. Igen nagy tüzek keletkeztek. Gibraltár, április 17 Gibraltárban egy angol tengeri hadosztály érkezett és horgonyt vetett a kikötőben. Szófia, április 17 A bolgár sajtó egyhangúan üdvözli a kormány intézkedését, amellyel megszakította a diplomáciai kapcsolatot Jugoszláviával. A szófiai rádió tudtul adta, hogy a szerb kormánynak és diplomáciai kénviseletének a bolgár állam elliíU irányuló te- vékenysége veszedelmes lehetett volna Bulgáriára nézve, ha a bolgár hatóságok ébersége nem tette volna azt idejében ártalmatlanná. Az állam létére nézve veszedelmes elemek és üzelmek álltak a szófiai szerb követség védelme alatt Szófia, április 17 Szokolovics jugoszláv ügyvivő hJr szerint elhagyta a bolgár fővárost és Istambulba utazoll. A taljea katonai puaztuléa kapa bontakozik kl Szaraiéban Berlin, ápriKs t7 A NT! jfl\'entése .szerint a szerbiai badero teljét felbomlása, melyoek so. rán most inár a II. szerb hadsereg Is megadta magát. tovább folytatódik és óráról stoíra ujabb csapatok rakják lo a fegyvert. A zsákmány miemiylsége áttekinthetetlen. Az utak a fej vedelt, rémük vísz-szavonulás kópét mutatják. Mhidonfelé elszórt fegyverek, elhagyott ütegek, széttolt jármüvek, páncélkocsik és na utakon mcnolclö foglyok óriási tömegű, amely hetvenként megakasztja a uérnel esagjalok mozgásai is. Nemet nehéz és zuhanó bombázó repülőgépek tegnap több szerbiai* re-püüíleiet, menetelő tósdosiíopokat és gyülekező helyekéi bombáztaik a délkeleti luircléren. Karissa és még egy város lepülóterén a föWön 22 repülőgépet pusztítottak el, 9 et a levegőben lőttek le. Az ellenség összes tegnapi vesztesége 37 repülőgép volt, a németeké 4. A németek tegnap elfoglalták Sara-fevot, az olaszok Spalatói és több dalmát szigetel Hir szerint a németek Szalonilduél áttörték a görög frontot. A Grönland-ügy miatt menesztették a washingtoni dán követet \' Kopenhága, április 17 A dán „-külügynUiiisztériuni nyilatkozatot adott ki arról az egyezményről, amit Kaufmnn, Dánia washingtoni nagykövete kötött Grönland ügyében az Egyesült Államok kormányával. A nyilatkozat szerint a dán követ visszaélt a dán király nevével és komoly nehézségeket támasztott a dán kormánynak. A követ, állapítja meg a nyilatkozat, nem csak durván megszegte hivatali kötelességét, hanem a dán állam biztonsága ellen is súlyos merényletet követelt el. Kaufman követet erre való tekintettel elbocsátották és ellene az eljárást megindították. Washington, április 17 Az amerikai tengerészetügyi miniszter a sajtóértekezleten kijelentette, hogy a flotta vezetői tervezetei készítettek arra - vonatkozólag, hogy hajókaravánok segítségével amerikai csapatokat szállítsanak Grönland szigetére, í Egyiptom miniszterelnöke nem adta át a hatalmat Wawelnek A Popolo di Roma tudósítása startat \\va\\vell tábornok felszólította Kgyip-(om mniiszlercínökél, hogy adja át \'az angol katonaságunk b végrol.ftjtó halul-ural, mert esik igy áll módjában mPg-lenni a szükséges mlézkcdéseloct a tié-met olasz támadásokkal szemben. Egyiptom miniszterelnöke bír szeriül felháborodással utasította vissza az ajigot haderők főparancsnokának ezl a kívánságát. Edett megbeszélést folytatott a szovjet nagykövettel ¦ Zürich, április 17 Londoni értesülés szerint Kdtu külügyminiszter tegnap délután megbeszélést folytatott Majszky szovjet nagykő vetlel, Német-török barátsági szerződés ? Berlin, ápriírs 17 Külföldi forrásból az a hir terjedt et, hogy Törökország barátsági szerző, dést szándékozik kötni Németországgal. A Wilhelmstrassen ezt a hirl nem erösiletlók meg. Többaxéx némi) repülő bombázta az Ír Belffaat gyárait éa kikötőjét Boriin, április 17 A csatom i föleit német repülök több angol kereskedelmi hajót elsüly-lyeszletlck. Egy 10.000 és egy 0O0O tonnás szAUiló gözúsl bouUxtt-uá.iaJok; elsüllyesztettek. Egy 6000 tonnás ke-reskeielmi hajó kigyulladt és felrobbant. Elpusztult még egy 6000 tonnás kereskedelmi Iiajó. A Iluml-er torkó-latvidékéu egy 3000 tónus kereskedelmi gőzöst süli vesztetlek cl Berlin, ájpritls 17 Szerdán éjszaka a német légi erő egységei , r Liverpool kikötőjét támadták, aliot heves tüzeket és robbanásokat figyellek meg. Bombázták Portland állami hajógyárát és a torpedó-gyárat is, mindkettőt több tabilal érte. A német légi erö erös kóteiékt\'i mu éjszaka első ízben intézlek támadást Belfast, tíszak-irorszag fővárosa ellen. A kedvezőtlen \'idö oűjouére is több száz repülőgép dérié az Ír partvidéket é-s ledobta bombáit a hajógyárakra és kikötőié. Több nagy tüz koJctkc/.cit. Belfast fontos támaszpontja ax angol külkereskedelemnek, gyüté-kozö helye a hajókítraváuoknak és itt készül az angol tengeri haderő hajó-épitkozéseinek l százaléka. Angol légi örök bz éjszaka több ízben behatoltak Észak-Németország fölé &s támadást intézlek kikötővárosok ölten. Kitűzött délját azonban csak ke-vés angol gép érte el, a legtöbb csak Uüálomra dobta le bombáit. Az vddig úrkitaolt birek szerel a kár csekély. HMM KÖ2L8S1I Sáborns Idők babonái A lelkiszükség ós szurongatta-lás időjén vallási tekintetben szilárd Alapot nélkülöző emberek igen könnyen félrecsúsznak és mindenféle babonák, praktikákban keresnek támaszt és menedékei. Különösen a háborúk idején mutatkozik ez incg. Már az 191 <í-18-as világháború idején is a különböző országok löparuncsnokságoi kénytelenek vollak a legszigorúbban fellépni azok éllon, akik embertársaik lelki szükségéi mindenféle égi ás védő levelekkel, jóslatokkal és kártyavetésscl használták ki. A legsúlyosabb börtönbüntetések vollak az ilyenek terjesztőinek kilátásba helyezve. Mágikus amulctleket ,mindenfajta talizmánokat, amelyeken titokzatos feliratok, asztrológiai jelek voltak feltüntetve, n%>,t mennyiségben küldték ki a fronton levő hozzátartozóknak. Az angol katonáknál gyakori volt a nyul-farok ,másoknál viszont egy kis zacskó hazai föld a mell fölött, febér kavicsok, páfránylevelek és egyebek szolgállak talizmánul. A régi idők védőingeit, amelyeket azelőtt fiatal leányoknak kellett bizonyos meghatározott kcreszlkötésekkcl összeállitani, nyereségvágyé vállalkozók modernizálták és mint »clérhetct-leri minőségű győzelmi ingeket\' árusították azokat. Orosz katonák az ovális leke-te, febér, narancssárga színűre feslett pléh-lapocskáknak, amelyeket a cár szemeinek nevezlek, tulajdonitól lak varázslatos erőt. Mások ezt a kis lapocskát sapkájukra erősítették s ez a régi szokás arra a régi háború, varázs-szokásra emlékeztet, a mely az ellenségtől elveti tárgyak viselésének tulajdonit nagy jelentőségei. Tetoválások, drágakövek (különösen gyémántok), arany emlékérmek, elhunyt hozzátartozók hajfürtjei szintén a babonaszerinl védelemmel szolgálnak. Különböző növények, a \'melyek a középkorban, az akkori babona szerint, a lándzsa-döfések ellen védték meg a harcost, ismét jelentőséghez jutottak. Úgyszintén 10M--18-ban éppen ugy, mint ma is, megint felbukkantak a lánclevelek a maguk értelmetlen iráslcvékeny ségévcl. A hadviselő államokban ismét egymásután hozzák az állami intézkedéseket ezek ellen a babonák ellen, amelyek végeredményben ahelyett, hogy megerősítenék, csak aláássák az embereknek ellenálló képességét és tulajdonképpen csak a gyávaságnak és a félelemnek szolgálnak, A kereszlények számára, akiknek a szemében a babona mindenképpen az isteni gondviseléssel áll szöges ellen-téllren, örömmel üdvözölnek minden ilyen akciót, mert hiszen a keresztény ember tudja, hogy az élete Isleu kezében van, akinek — mint a Szentírás is irjn — tudta nélkül egyetlen hajszálunk sem hullhat ki. - Naptár: Április 17. ceütört, Rora. Imi. Anicát. — Protestáns Anloát. — Izr. Mzan hó 20. Üaattrd* nyltra racsai 6 órától fflte e árilf (kim, aaarda, péatek délulaa ét kUtM\' tféai oag öákasfe). Az első magyar Nagykanizsán — a magyar Csáktornyáról A Muraközi Magyarok Bizottsága kéri a magyar közigazgatás mielőbbi bevezetését Őszbe hajló, de fiatalosan csillogó szemű magyar érkezeit ma reggel Nagykanizsára. Csáktornyáról jött, hogy az oltani magyar bizottság nevében megkérje a kanizsai polgármestert, tegye meg felfelé a lépéseket a magyar közigazgalás mielőbbi megszervezése erdekében. A kabátja hajtókáján\'tenyérnyi piros-fehér-zöld virít. Büszkén, 1 boldogan viseli, mint aki sokai szenvedett érte, mig újra feltűzhette a mellére. Nóvák Ignácnak hívják. Jóne* vű cipésziparos volt, mint ilyen éveken át elnöke volt a csáktornyai ipartestületnek. Most magánzó és — mint mindig is volt : — magyar. Jegyzőkönyvet hozott a z\'cbé-Ik\'ii. Április 8-án kelt. Ez a papírlap volt az újra magyar Csák tornya első hivatalos jellegű\' magyar kiállása. Ezen az ív papíron alakult meg a Muraközi Magyarok Bizottsága. Elnöke Wohlsein Károly kéményseprő mester, alelnöke Szoesics Mihály magánhivatalnok, titkára Nóvák Ignác. A bizottság választmánya 17 tagból áll. A bizottság első ténykedése volt hogy a magyarokat az átvonuló némel katonaság oltalma aláhelyezték. Mert bizony az első zűrzavar napjaiban s" egészen a magyar honvédség (megérkezéséig szükség volt a védelemre. Sók egyéb kőzött bizonyság volt erre a felgyújtott zalaujvári gróf Festetics-kastély is, amelynek lángjai messze be-világitottók a környéket és megremegtették a magyar lakosság ¦szivét. Hosszú, nagyon hosszú\' volt az a 10 nap, amíg a magyar honvédek megérkeztek. A Muraközi Magyarok Bizottsága még a horvátokat is megelőzve küldött 600 aláírással táviratot Hitler kancellárnak, megköszönve a muraközi magyarság nevében felszabadításuk első lépéséi. Most, hogy Muraköz földje ismét magyar lett, Magyarország Kormányzójához küldenek hódoló táviratot még a inni nap folyamán. Április 7-én még le akarták tartóztatni ju kormánybiztosság rendelkezésére a csáktornyai magyar vezetőket. Ebben csak a német csapatok megérkezése akadályozta meg az usztasa-szerveket. Ettől fogva egymás után jöttek át követségek Edényére, Nagykanizsára, kérve a magyarok mielőbbi bevonulását, Voltak, akik napokon ál a letenye Mnra-hid-környékén éllek, mert kockázatos1 lelt volna a magyarok megérkezte elölt visszatérniük Csáktornyára..De kitartottak és tegnap a bevonuló 1941. április 17 vissza otthonaikba. Most\' :gem pihenni térlek meg, hanem máris dolgoznak, szervezkednek épitenck. hogy a magyar élet minél zökkenőmentcsebben induljon el a régi ezeréves vágányokon a Muraközben. Csáktornya 8000 lakosú rendezett tanácsú város. A hivatalnokokon kívül mindenki magyar. Még a jugoszláv uralom alatt született és felnőtt nemzedék is mind magyarul beszél és magyarnak vallja magát. Köszönhető ez annak az 1919 óta tartó szervezkedésnek, amltívGaáktor-nya: magyarságának Vezetői pillanatra sem hagylak abba. Az első évben megbuktatták a magyar szervezkedést, de a kövcl-kezfi évben már újult erővel folytatták, okulva a történteken, lánc-szcrüen s ezl a láncot elvezették egészen 1941. :husvét-jáig, hosszú 23 év után az első honvédség nyomában tértek f igazi muraközi feltámadásig. A Budapesten élő muraköziek telefon-üzenete dogsággal lölt cl-bennünket Muraköz visszatérése és azt üzenjük mindenkinek, hogy nem Tegnap reggel 7 órakor lépett az első magyar honvéd a Muraköz földiérc s -délután már Budapestről a telefonkagylóban hallottuk boldogságtól áradó magyarok lelkes őröinzaját, amiből ki lehetett venni ezt a két szót : — F.ljen Nagymagyarország , A Muraközi Szövetségnek Budapesten élő tagjai ugyanis tegnap délulán Örömünnepi összejövetelt rögtönöztek Lozarics igazgató, a Szövetség egyik vezetőségi tagjának elnökléséveL Lozarics hívta fel kanizsai rokonságai telefonon és üzenetet küldött a Zalai Közlöny szerkesztőségének. Ezt üzeni a csoport rajtunk, keresztül Nagykanizsának és a visszatért Muraköznek : >Lelkes örömmel üdvözöljük feltámadó hazánk szivéből a Nagykanizsán élő és ^a visszatért Muraközben ma fölszabadult testvéreinket. Végtelen bbl- szününk meg azon. fáradozni továbbra sem, hogy Muraközünk mindenben és mindig magyar legyen és örökké magyar maradjon.* Miközben a telefondrót elhozta a lelkesítő üzenetet, -minak örömtől elfúló hangjai mögött hallani\'tehetett a Budapesten örvendező muraközi magyarok lelkesedésének kitörő hangjait. •A Zalai Közlöny ezennel átadja az üzenetet mindenkinek, akit illet. Szálljon át az üzenet a többé nem-határ Mura-vizének füzes Í>artjain, szálljon át szétrombolt íidakon és letiport vetéseken és vigye cl mindenhova: a magyar szivek összedobbanósának ritmusát. Váljék ez a ritmus mielőbb egybeölelkczctt .magyar életté innen és tul a . Murán, mindenütt az ezeréves.* magyar földeken. (bl) Lelkes őröm-ünnep volt a. Csáktornyái bevonulás Munkatársunk autója ugyanis ma délelőtt útközben megfeneklett a sárban s lemiatt a csáktornyai \'riport már csak1 lapzártakor érkezett meg Nagykanizsára. A csáktornyai bevonulást semmi nem zavarta, a rend azóta is teljes. . A csáktornyai bevonulás tegnap délután 4 órakor megtörtént. Lelkes, ünnepélyes fogadtatás volt, amelynek feledhetetlen élményeiről í! Zalai Közlönynek a helyszínre kiküldött munkatársa *részlites riportban számolóé tápunk holnapi számában. IMI, ferito 17. , . Murakereszlur, április 17 (A Zalni Közlöny tudósítója jelenti telefonon.) A mnrake. resztnri felrobbantott vnsuti hídon nz utászok munkája tovább tart,. (iépjdrmü közlekedésre a híd rövidesen alkalmas lesz, de a ki- és beutazási tilalom miatt természetesen a magán-forgalom itt sem indul meg. Ma délelőtt 11 óra körül a vasutassdg indult át a visszatért mwakszl területre. A hídig vonal vitte őket, onnét gyalog mentek át a túlsó partra, hogy elfoglalják a honvédség nyomában tij állomáshelyeikéi. . ZALAI KOZloNV Kegy személyes ebéd 40 fillérjébe kerül, . , ha egy csomag WSvény-huat vásárol! Kapható minden lobb tUazerüzIetben. Zalamegyei képviselet: Vidd Lajos füszerüzlete CsOlortfik Állatai aflanaiaak kétkiiuupiik» Badap—t 1* MSterin 0,45 Toraa. Hírt*. Köalemtoyck. Hangiemtsek. — Utan» étrend. — 1» Hírek. - 11.10 Noniaelkoii yimjticO-aeolgálal. — 12 Harangszó. Hlninuas. IdóJáraajetaaWs. - 12.40 Hlrea. -13.20 [dójelaes, IdSJárasJateuMa. -14.35 Hírek - 14.45 MoaorwraH-lette. — 15 Arlolyamhirek, plma ámk, iktlml-Krartk, - 16.45 Idíljelzéa, MS. JirasjelMitéa, Urak. — 17 Hírek «*> rtk Aa magyar-orozz ayelien. — 19 Hírei. - 21.40 Hírek, td6J«nlsJel«ntéa, bink silevAk es magyar-orosz nyalven. — 23 Hlrak német, otaai, angol ii trancia nyclvan.— 0.» Hírek. BUDAPEST l. 17.15 lüubai" Nándor zongorázik. — 17.45 Valló Árpád «biadasti. - 18.15 Tánclemezek. — 18.45 Szendy Karoly etóadása. _ 10.20 Farkas Jenő cigányzenekara, Müidszentby István 6nokcl. — 20. Hespighí-nangverseny. — 20.50 Külügyi nogyerlóra. — 22.10 Melles I)cla.zanckar. — 23.20 Jazz-hánnas. Péntek BUDAPEST ti 10.20 FeWwias. ~ 10.45 Felolvasás. —- 12.10 Sciiuszter iLi«u^ gardonkárW, — 12.55, Metjyesi Pár énekei. — 13.30 llejzemaaui Sándor táuczuikekara. — 15.20 Katotnneaekar. — 15.40 Házi. asszonyok beszélgetnek. _ ltl.10 Dx. Fekete Miklós ciciadása. tJUaia ifjasági kozlcmények. 17.15 Kiss Lajos cág-ányzeuekimt. — 18 Matyik Klaia csevegése. - 18JO Liszt hanglemez. — 18.45 Dr. Aiazegby Zsolt előadása. — 10.30 Az Operaház előadása. .Cigánybáró.. Daljáték három felvonásban, öt képben. — i\\z I. telv. után kb. 20.45 SnorlkózlCinányelí. — 27.45 llnngtcmezok. — A mai bJVern kamarával v-s a magyar kőzetei tréfáival vau loie a népszerű .Drótkefe- legújabb száma. Minden tíjsagánisuát kaj)bitt0. A .Ferenc Józsel* keserűvíz, régóta killlnöen bevált háziszer megrögzött ssékrekedésnél és annak mlndeniéle káros WHretkezrrrényetaél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetei nasbaltfl, mely számos betegségnél az emésztést javiUa és az •trágyát fokozza. — Kérdezze meg iwotit I A Baross kanizsai tagjai 332.50 pengőt adtak össze az ánlEkáresiititiiak Mialatt a magyar föld nó\\ya fc feS1o> lx>KÓ öröm napjait éli, mert u délvidék trianoni bilincsei ín \'lehullottak vORio, nem szabad elfeledkezni közben azokról n véreinkről sem, Mikiknek házat, földjét, i\'iilalait. még a tavaszi vetőmagját, a holnapi kenyeret is elsodorták a gyilkos árvizek. Nem szabad az események tajlásábtot becsukódniuk a magyar sziveknek sukkal a testvéreinkkel szemben, akiki.uk a jó Istenen kívül "ívnes más reménységük, mint u könyörületes emberek Kí.o;clel-leljes gondoskodása. Aki nem adott még az árvktkárosul. laknak, adjon! Magyar kötelesség ozl Ezt a kötelességet ioljcsitP".\'to n Baross Szövetség nagykanizsai SZCnetete, amely tagjai körében gyűjtési mdilott s annak eredményeként 332 pengő 50 fillért juttatott d a Zului KözÜaiy szerkesztőségéire. Az adakozó llaross- lagok névsorát az alábbiakban közölök: Vitéz Tóth Bála 50.- P Szomolánvl Gyalu 50.— „ Teutsch Gusztáv 50.— , Kalmár Zoltán 30.— , Ritter András 26.— . Tarján Fereno 25.— „ Szabó Antal 25.- . Bálozna! Jáuos 20.— „ Bchless László 10.- , Sátrán Ferenc Dr. Boda Károly Pörzse György Vlda Endre JoA Imre Stampl Zsigmond Golenazky Ferenc Varga Nándor Novak Pureno Brónyal Lajosne Ladeczky János Bazsó La(osnó Szabó István •Szikint Iatváo Mlskolozy József -Újlaki Kálmán N. N. N. N. N. N. N. N. N. N. N. N. Összesen: 332*50 P Adakoztak továbbá: Magyar Nemzeti Bank fiók int tisztviselő és alkalm. 65.— P Nagykanizsai Közraktárak 50.— Notre Dame zárda 30.— Nagykanizsai Iparos tanonclak. 10.50 „ N. O. 2^ Eddigi, már nyugtázott gyűjtés 3847.59 í.— , 5.- , 5.- . 5.- , 5.- , 8.- . 3.- , Z~ , 2.- i 1.- i 1.-1.— 1.— i 1.-1.— Is— 1.- -.50 -.50 -.50 -.50 -.50 összesen 8387.58 P További szíves adornlányokat a kész tőség elfogad, nyugtáz és továbbit. Miért ^meR, Nagyon .sok kisiparostársam panaszát hallottam már az esztendő k fi 1 önhöz ő szakaszában arról .hogy nincs elegendő munkája, keresete egyre csökken s az elŐzö esztendőkhöz mért mü-helyforgalma erősen visszaesett Műhelye pedig ugyanott van, segédje jobb, mint ez cló\'/.ö időben, szerszámai felújítottá, anyagraktára a mai időkhöz mérten kielégítő. Ezektől az i]>a-ro.stársaimtól meg szoktanv kérdezni azt, hogy mikor boesáj-tott ki körlevelet ós mikor hirdetett utoljára \'.\' —- Nagyrészt azt a választ szoktam kajmi, hogy »a jó bornak nem kell cé- gei-;. Az olyan kisiparos, aki hasonJithaíó ahhoz a kényelmes horgászhoz, aki horgászbotját kiköti a folyó partján egy fához, (a kiiiakaszlolt cégtábla) maga pedig leheverészik a fűbe és várja : akad-e hal, amelyik a horogra szalad. az üzlete a kisiparosnak? Van olyan kisiparos is, aki azzal dicsekszik, hogy !100 üzletfele van, akik vele dolgoztatnak, i«y uralkodik a szakmában. Ha megvizsgálom az ilyen jóforgalmu\' kisipari üzemet, nyomban rájövök arra, hogy teljesítőképessége sokkal nagyobb, mint amennyi munkát lebonyolít. Nyilvánvaló tehát hogy a megelégedett iparostar saiíl sokkal kevesebb haszonnal elégszik meg, mint amennyit ügyes üzleti politikával el tudna érni.«iJó bor- tehát az, amit ennél a cégnél mérnek, veszik is elég szép számmal, de még nagyon sokan vannak olyanok, akik erről a «jó borról\' nem tudnak és máshová mennek bicskanyilogató lőrét vásárolni, Hz a cég sem szokott üzleti körleveleket kibocsátani és eszébe sem jut. hogy hirdessen. A napokban tudlam meg azt, hogy az egyik — vasszakmához tartozó iparostársumnak egy igen ielentős gyáripari cikkr* már évek óta vezérképviselet-"* van, Az ipnrostársamon, rajtam és a gyárigazgatón kívül erről a vezérképviseletről azonban aligha tudnak mástik. A szóban forgó kisiparos egész nyugodtan kitehetné az üzletének kirakatába a következő cédulát! iÁruira elsőran-guak, de nem eladók.* A gyárigazgató pedig, aki vajmi keveset törődhet a képviseletével, az igazgatósági ülésen a következő bejelentést kellene, hogy tegye: »Uraim, mi már évek óta csak raktárra gyár* tunk.c Egy igen ügyes jparostársam, aki évekkel ezelőtt egy mellékutcából a fő utcára vitlo át műhelyét és üzletét, rájött arra, hogy az eddigi forgalma a sokkal nagyobb rezsit nem bírja el. Nom töprengett sokáig műhelyében, hanem felkeresett egy hirdetési szakértőt s egy nagyszabású hirdetési kampányba kezdett. Ez a kisiparos meg" tudott birkózni főtéri üzletének uj tehertételével s nem kellett visszakullognia ismét egy eldu-gottnbb mellékutcába. Igaz! ugyan, hogy a hirdetési akciója pénzbe került, do műhelyének forgalmai megsokszorozta és üzletének raktárát egy év alatt többször kicserélte. Ha tehát a megrendelők nem jönnek cl műhelyeinkbe, ugy nekünk kell elmenni hozzájuk. Mit sem ér az, ha tűnődünk az üllőnk, vagy a varrógépünk mellett és arra gondolunk, hogy mennyi munkát tudnánk elvégezni, ha olyan szerencsénk volna, mint a szomszéd utcában levő karlársunknak, akinek műhelye a forgalom szempontjából előnytelenebb helyen van, mint a miénk, mégis van egy kis anyagraktára és tud segédeket is foglalkoztatni. Ez a szomszéd utcában levő szabómester azonban megszokta hirdetni azt, hogy megjöttek az u.i tavaszi ruhaanyagok mintakollekciói s a legújabb divat szerint, a legkitűnőbb anyagból\' elsőrangú munkát készít szolid árakon. A szomszéd kovácsmester sem rest és felad időközönként egy-egy hirdetést arról, hogy régi, r jo nyersanyaggal rendelkezik s | abból elsőrangú szekereket és Városi Mozgó RENDKÍVÜLI FILM ! JEmI»ereIc# népéig orsstáigok sorsa JUD SÜSS Modes nap 4 előadás! [latittíitii-ifiitiBapis. Szenvedélyek vad vlbariása. Előadásuk naponta 3, 5, 7, 9 órakor. FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ BALM KÖZLŐN* egyéb kovársnum kákát állil elő. Nem csoda tehát az, ha az ilyen iparosnak és mesterembernek sokkal több munkája van. mint ol vannak; aki fehe-tolleuül nézi üzletfeleinek elmaradását és nem hajlandó ui megrendelők szerzésére idői és pénzt áldozni. Tapasztalatom szerint av uj megrendelő ériéke a nálam lo-bonvolilolt munka és a feladott rendelések tiszla hasznának szemnonf jáböl legalább évi .40 pengő. Ha egy évben busz uLj megrendelőt tudunk szerezni, az miihely fink forgalmát Jelentőben emeli és évi 800 pengő tiszta hasznot jelent. Érdemes tehát évi százötven pengőt uj üzletfelek szerzéséért hirdetésre költeni, mert ez hatszázötven pengő tiszta hasznot hozhat. A hirdetésen, mint üzleti befektetésen szépen lehet keresni. Hirdessünk tehát gyakran, ügyesen és iól s meg fogjuk látni, hogv a hirdetés a legjobb üzletszerző. Szenzációs külön kiállítások Is lesznek Budapesten a Nemzetközi Vásár Ideje alatt Eddig az autószakma egész külön utakon járt. de az idén már ez a szakma is hozzákapcsolódott a maga kiállításával a Nemzetközi Vásárhoz. Közvetlenül a vásár területe mellett kapott megfelelő/ nagy helyet. Ezúttal az autószakmá általános motorizációs és hadi kiállítást rendez, ami azt jelenti, hogy nem csupán az autók és motorkerékpárok, hanem az összes modern motorral hajtott hadigépezetek, repülőgépek, tankok, ágyuk, csapatszállítók, védelmi és támadókocsik és eszközök mind odakerülnek közvetlenül a közönség szeme elé. Természetesen erre a külön kiállításra külön belépőjegyet bo-esájtanak majd ki. Ugyancsak kedvezőnek tartja az alkalmat a maga külön kiL állitásának megrendezésére Erdély irodalma is. Erre a célra ugyancsak a Vásár területe mellett a Fővárosi Múzeum épülele és környéke fog terv szerint rendelkezésre állni. Az immár nagymultu és évről évre gyönyörűbb Virágkiállítás is a vásár ideje alatt kerül megrendezésre, szintén a Vásár területének tőszomszédságában, az uj hatalmas Stefánia-uti üvegházban és annak virágos tündérkertté átalakított szeles környékén természetesen külön beléptidij mellett. A május 2-től 12-ig tarló Budapesti Nemzetközi Vásár utazási, vizűin és rengeteg más kedvezményt nyújtó vásárigazolványait minden utazási és menet-jegyiroda, valamint a vásár minden tb. képviselete már árusítja és ilyet bárki vallhat magáin*. .(;) fyy. ßu, sb tnciés* bmuual ueuvztühm Egész dó.\'elóit vártuk a startpa-rfincsot, Aí idíi i:em voil ugyan valami rózsás, do hát hennánkét az ilyesmi mir nemigen zavar. Ettől eilckintvc azonban a sftru felhők sok tekintetben nagy alanyi jelentenek egy iuycti ma. gúnyos váttfoákozásná\', Kom délután végre megjött a parancs, Néhány perc mulya már génünk is indulásra készen áll. Megbcszélé-sek*-kol. térképekkel nem sok időt \'pnasirol-tuiik. Mindannyian pontosan ismerjük már az útirányt, a térkép lkodig Valósággal agyunkba van vésve. Egymás után szartunk a gépbe. Sima staW ulán irányt veszünk és meglehetősen alacsonyan repülve vágunk neki célunknak, Alattunk a jól ismert francia táj suhan el, vüumi barátságtalan ködös szürkeségije hurkolva. Közvetlenül fai juiik i.\'ii.iii ivedig sOilt feke!e fdttiők /¦V..-—^ lógnak. Kuvik-másik olyan ^^j^^ méhen, hogy a* cmher eadnae azt hinné, 1 ciéjfik fiikö- \'™ zik. Itl-ott mintha valami ¦ *.\'. Ja*n kis réniesség tőnio át a vastag kárpiton. A nap kl^rlc\'cr\'k\' fánud hatat tanul, Remélhető\'jg ez iű-kblommal nem sikerül (djfujntft a fór* hőkf mögül. Hiszen a parancs értoj-méhen lehetőleg észrevétlenül és haro nélkül kell rajtanüifmk\' az dSeuségen, Fényes nappal bizony nem könnyű dolog, felhők nélkül pedig egyszerűm lehelet tton! Közhen elérjük u francia partokat, A vörös sziklák ótesLn ütnek el a pl síkos, zavaros Zöld tengertől, amelv jó. vei odább megy csak át az Atáiinti- óccán jellegzetes mély-zöld színébe. A hullámokat, amelyeken ficánkoló laj-ték-fodroli űzik örök játékukat, vad nyugati széi hajtja kérlelhetei len kö-uyurlolenséggot Ellenséges vadas* a láthatáron Magasabbra száifcunk, ido\'c. Most már minden pileintitb.nn angol r-dá-szókba ütközhetünk. Kegvve"cink minden eshetőségre készen állanak. VoJEft-Kj\'mgál khnereszlem Nzemeaní\'M «gv fi-mit sem lálok. Sznlc clhajTvalotinak gveterrí a* alattunk elterülő vizel. Scm*-látsrikt a Csatorna. Egycllcn örhaló, egyetlen gvorsnaszád riem\' mutatkozik, Vígyámt. balra rhőgölfonk vadász-gepb — kanjuk a rádiős io\'entésé*. íiénünk pedig máris magasabbra szökken és Ijc\'etiirjn magái az cViö sftru fcthőgomolyagba. Az mig-il vadászgén egész bizonvosan alaltunk huzotl et. Ami a legfontosabb; többé nem is mutatkozott. \' Zavartalanul icpűiünk tovább. Most már bizonyosan angol terület fölölt vagyunk. IJHni nem lehet semmit, iránytűvel és órával igyekszünk célunkat elérni. Nem vigyünk túlságos magasan. 9 \'r Az Idő iára s mind komiszabb lesz.-Kibújni a felhők kőzöl? Amrflt\' uhi-csen sok értelme. Igv kok* n célt meg-közeliteni. Kissé felébb szállunk. Meg mindig nem látni semmit sem- Már m él ven angol terület fölött ke"fl lennünk I Va|jmi hnUanako bemmnfet, vagy t;dán 1110*4 is láttak valahol? Kz jár mindnyájunk fejében, De most már ez sem fontos! Alattunk hárem teherautó - * csapatszállító vonat... légelhárító állás... Nagy elővigyázatosan még Qoücbb ereszkedünk. Az alattunk terpeszkedő feihőréleg roind vékonyabb teáz. Körülöttünk minden fekete, alulról pedig lassan világosodni kezd. Egyszerre csak megpiflantjuk alattunk\' az angol földet. Heb\'lfmas rétség és cgv fél\'g-mcddlg kiirtott enlö, Jobbkézfelöf széles országul szeli ót a tájat. Most pontosan fölötte repülünk. Alattunk három teherautó robog öriilt iramban, l\'gviátszík nagyon meglepte őket váratlan mcgictenésüuk. Nem csoda, hiszen ez esetben valósággá!!, >az égbői pottyantunk alá». Kötet kell már lennünk céfiunklioz. A rendkivöt aJacsonvan lógó felhők nagvinértékbcn megnehezitik a tájókb-zódást. Még leijebh bukunk. Kicsiny helységek fűtött repülünk el, aztán \'magunk mögött hagyunk néhány hatalmas parktói övezett nngot \\úilakot Most olyan idaesonyan repülünk, hogy alattunk mindent pontosan kivehetuní. Balra töTíimk kis mezei uton jcUegzelos angol cigányszekerek baktatnak:, A bennülök nagy megrökönyödéssé) bá-mulnark fel ránk. Kissé távolabb, a tőulon, kétlovas fogat. Ahogy föléjük érünk, a lovak őrült vágtatásba kezdenek! Vájjon a kocsis vagv a lovai ijedtek-c nieg? Ezektől «Mek:nlvp- köröskörül minden csendes. Srntc kihaltnak letszik a vidék. ¦ Vigyázat, előttünk vasütvonatt\' — adja a jelentést megfigieKink. A sine. ken végnélküU hosszú csapa taxáit Ltó vonat pöfög. Máris nyakán vagyunk. Egyik dobot a másik után eresztjük be:e. pillanatok alatt történik mindez. Mire Felocsúdnak a meglepetésből, már ott sem\' vagyunk... Légelhárító áWást piQöntok meg előttünk, kissé jobbra. Körülötlo minden csendes. Iíg>el5cn élő ember sem mozdul! Ezefc\'iscml sxó-ínitottoJk rá, hogy ebben ax időbon szerencséjük lesz luttziüuí. Eszük agában smes, hog>\' túzfiljcnck ránk. M\'tíden eshetőségre számítva azonban ezeket is megdolgozzuk gépfegy vcre\'nkkS 1 ltövld, do annál vadabb lüzzej árasztjuk el Bzáálásokat Csak ugy ix>rzik körülötte minden,.. Célnál 1... Most már egész közzel jsíruuk célunkhoz, az XJ repülőtérhez. Kis Mu lüirik föl líaitmik. A falu határában gynkorlaiozó katonák. Ugyanaz ö Itíp. Itt is váratlanul érkezünk. KI merre tud, menekül gépfegyvereink tüze cftöí, A következő pilhanatban mini a vH-lám csj^jimk le az X.i repülőtérre, A rajtaütés lökéícjcsen sikerültI Yaraün nul érkeztünk. A bevezetést gépfegy" \\e!nk \\ad lüze szolgiVítatja. Az egész tetpt lüz alalt tartjuk. >Bombnkal kioldásra készen tar-lanü< Mindannyian valósággJÍ láztan égünk!... Egész sor hatalmas csarnok — talán hat vagy hét — fekszik alattunk. Kissé odébb öt gép, szorosan egymás metteit. Most kioldjuk bonibáJnkíM ... az íftsö Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-től, két ágyas szoba már 12 P-től. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zalai Közlöny előfizetői az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával SO\'/o kedvezményben részesülnek. 1941. ?prilii 1^ a legszélső csarnokot találja lekbe. A töbtriek a repülőgépek közé zuhan-bűit. Az egymást követő robbanások zaja egybeolvkd. Nem hajdani egyetei csak azt a fülsiketítő recsegést, mefy. nok nyomában óriási tüzoízloj> kusziü a! magasba, fuimhán, mint váWItnl gi. -gászl tűzijáték.,. Olt, ahol az előbb a gftpjw adottak egj-más melleit szép sorjában, móst csak sürü, fekete Pflí. töt látni. A feke\'cségből itt-ott már. előtört egy-egy lüreknciíGn piros láng. nyelvi rígriek a gépek! Nincs sok Időnk a szemlélődésre, Búcsúzóul mégegyszer lüz oió vesszük a repülőteret és cgv utunkba akadó légelhárító ütegállást. Mire az tfflsíi sor-tüzel utánunk kQfdák, már ísrriét a sürn csöEolbŐk közölt vagyunk; vb szonvlngos biztonságlían. Rádiósunk már adja is a jelentést: • Parancsot végrohaitottukj! Ismét !ej. (ebb szálíimk, Alattunk hatalm\'ss or. dók, majd Icttcgzctcs .ingol rétek kó-velkczhek. Később egy elég szeles folyó fotóit rendiünk. A folyón hatalmas dereglye úszik. Egv ember csáklyával Irajlja előre. Ezt Is\'elhagy, juk. •\' I ¦ Hazafelé ¦ Elöltünk megint eg>- ropüiőlér\' — Iwdkom uiegfígvelőnk jelentésót. -A repülőtéren egész roreg\\veHington boiri bázógép\' — bonozik tovább a je\'entés. Az ördögije is! gs nekünk egyetlen bombánk sincs már. A írepiUőteiet köm\\ezŐ erdő szélén ntítgányos <gép AH. Nyomban tüz alá veszem1. Egy hevedert gondolkodás nélküt beU engedek. Itt sem számitottalc ma i-.hik. A légeUiáritó ülecek egvet^n lövést seni tesznek. VáríMlan feltűnésünk ofcbrfa meglepetést kthasználtnk és merész kon varral máris kereket oWunk. A lió-vetkező pillanatban i>edig majdnem1 meredeken vágiuk láttgunkat a nyúlós, szürkésfehér felhőkbe. Mirt) ismét kidttgiuk orrunkttt a jobban megnitkult feihökárpil mögül, már otthon is vagvunk! A kitisztult nyugati églwllon adábukö, égő nap sugarai ép|>en most simogatják meg mégegyszer a francia part rőtiaztklátt, (Df. Sz. L.) Bezerédy Károly voit Ilii II 17 l komáromi 0/ő. ürkász-1 zászióaijbeli tartalékos szolíaszvezelö a Ilrody környéki Sapa-novnái áflásban \'evő gv-aiogsághoz volt beosztva, hol nknafnrássai volt megbízva. Munkája alatt ezen a napon észrevette, hogy ez oroszok szintén ttknát fúrnak és veszedelmesen köze. lednek az egyik géppuskás fészkünkhöz. Erre nyomban ugy határozott, hogy abba hagyja a mimkát és felrobbantja az orosz aknát. Azonnal meg is kezdte oz ehhez szükséges előkészületeket. Azzal, hogy az ellenség minden pillanatban megelőzheti a robbantással és cmlucrcivel együtt elpusztulhat, mitwm törődött, A szerencse ftzonban mellette volt. Az oroszok le. késtok. Bezerédy rol)batitása sikerült. Mivet pedig ezzel a példás batorsáfigal toijesileii nnrakájávaj megmente\'le a géppuskás fészket, iöetve lehetővé lette ónnak fontos helyen Való megmaradását, jutalmin1 a bagV ezüst vitéz-ségi éremmel tüntették kj. • Szegner Rezső 36. repütő-százoidbell tizedes gépét e liarctéren találat érte, mely szétveteltc a kitámasztó rudakat, szárnytartó! és szárnyvéget és meg*, besilcile a pilóta kezét is. Szegner mindezek cAenére mesteri rcq>iflésíOl arcvonalunk mögé vezette a gépet, abol toszálit, do almT fiz eWtsisőg tüzérsége még mindig tovább töltette. Ekkor Szegner tizedes, tvogy ntfjfl mentse a gé|«t, giirulással addig ha-tadt, amíg azt egy közeli domb mögött biztonságra nem iiozta. Bátor és példásan derekas magatartásáért az arany vitézségi órcmmel julonnazták, 0363 1941, aprilla I? II dolgok van a műszaki ősapátoknak? A műszak szó a nemzetközi technika szó .magyar, szakkifejezése. Amennyiben a műszaki csapatok alatt olyan csapatokat gondolnánk, amelyek a haditechnika minden ágában járatosak, ugy tévúton járnánk, inert a műszaki csapatok a haditechnika csak igen kis hányadának ellátására szolgáinak. A haditechnika ma olyan szerteágazó tudomány, hogy minden csapatneme! lényegében a haditechnika egy-egy ágának szakcsapataként kell tekintenünk. Ma a haditechnika telítve van a fegyvertechnika gyalogsági fegyvertárából vett fegyverekkel és egyéb eszközökkel A pán célosok a motortechnika, apán-celleehnika és fegyvertechnika\' kiértékelésének szülöttei. A tüzérség a fegyvertechnika nehéz fegyvereinek halmazatából áll. A repülők a motortechnika, a fegyvertechnika és más technikai ágak korszerű fegyverneme És így tovább. Minden fegyvernem képvisel egy fő technikai ágat és tóbb mellék ágat. Melyek tehát a műszaki csapatok feladatkörei V A műszaki csapatok a közlekedés szakcsapatai. Feladatköreik tehát mozgáslechnikai feladatok név alatt foglalhatók össze. Vagyis a műszaki csapatok minden fegyvernéin földi mozgása részére a mozgást gátló természetes akadályokat áthidalni, minden mesterséges akadályt eltávolítani, ngyanakkor az ellenség mozgása elé minél több ós minél hatékonyabb akadályt állítani hivatottak. Tekintettel arra, hogy a közié ked és lech ni ka rendkívül szerteágazó, sokféle szakalakulatra van szükség, hogy ezeknek a szerteágazó mozgás lech ni kai feladatoknak ¦ a műszaki csapat meg is tudjon felelni. A mozgás pályái a földi csapatok részére vagy az épitelt pályák, vagy a természetes mozgási vonalak és a terep. Az épitett pályák vagy teljesen kötöttek, vagy csak részben. A teljesen kötött pályák a vasúti, a sodronykötél és a vizipályák. Részben megkötő jellegűek az utak, mert azokról szükség esetén a jármüvei le is temetnek. A terep lényegében a legszabadabb pálya, de a közlekedési eszközökkel szemben a legtöbb akadályt állítja. Elképzelhetjük, hogy egy-egy alakulattól nem kívánhatjuk meg azt, hogy mindenfajta közlekedési pálya építését, helyreállítását, akadályainak áthidalását, stb. tökéletesen ismerje. Fontos szempont még az is, hogy ezek a feladatok a többféle közlekedési pályán párhuzamosan ós egyidőben adódnak. Cél* szerűnek mutatkozott tehát a műszaki csapatokat a különféle és nagy szakismeretet igénylő közlekedési feladatnemek szerint széttaglalni. A vasuU pályákkal kapcsolatban adódó műszaki feladatok a vasuU vonalaknak cs azok niülárgyainak (hidak, áteresztők) építésében, helyreállításában és karbantartásában, valamint a vasúti üzem fenntartásában nyilvánulnak meg. Sőt a vonal épitéssel kapcsolatosan ío- 2ALAI K02LÖMV vábbi differenciálódásra is szükség volt, amennyihen a vasúti lelépilmény (kavicságy, siuek) fektetését külön alakulatok végzik, így vannak vasútépítő, vasuU felépítmény és vasúti üzem alakulatok. A sodronykötélpályák fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátására külön tábori sodronykötélpálya alakulatok szolgálnak. Az utak és műtárgyak építését, helyreállítását és karban-turlását a hidász, az útkarbantartó és gépkezelő századok, a tömegmunkák ellátására szolgáló és hozzájuk utalt munkás századokkal együtt végzik. Az eddig felsorolt alakulatok főleg a harcmezőtől távolabb, hátul, nagyobb lestek mozgását és az utánszállitás lebonyolítását hivatottak elősegíteni.Ezért ezeket a hadműveleti mozgás elősegítéséi célzó alakulatoknak\' tekintjük. A harcmezőn adódó mozgás-technikai feladatokat az árkász, az utász, a vegyiharc és a fényszóró alakulatok látják el. Az árkászok a gynlogesapatteslck szük-ebb feladatköreit, az utászcsapat a veeyiharccsapat és a fényszóró alakulatok a sereg-testnél egyöntetűen szabályozandó műszaki feladatokat, Jeg-\' többször a feladatokat fontosságuk szerint a mélységben tagolva (egymásután) oldjákmeg. Ezek a műszaki alakulatok tehát a harcászati mozgás elősegítésére, illetve gátlására szolgálnak. A személyes közlekedésen ki-vül fontos ága még a közleke-déstechnikánuk a íiirek közlekedése, vagyis a híradó-technika is. A híradó csapat tehát felöleli a haditechnika ama területét, amely a vezetékes és vezeték nélküli híradó eszközök kiszolgálására szolgál. Ezek legfontosabbjai a személyi hírvivők, a távbeszélő, a táviró és a rádió. Amint látjuk tehát, a műszaki csapatok feladatkörei a haditechnikának ama válfajait ölelik fel, amelyek főképpen épilö-jcllegűek- a saját mozgásunk számára ús romboló jellegűek az ellenség mozgásával szemben. (S) — (A MÉP vezetőségi ütése) A nagykanizsai MRP vezetősége szombat este 8 órakor Kölcsey utcai párqBeiyiségében fontos ülést tart a mostani eseményekkel kapcsolatban. Pontos megjelenést kér a vezetőség. — (A törvényszékről) Az igazságügy miniszter dr. Bcie., Sáudor nagykanizsai kir, törvényszéki jegyzőt önálló működési Itatáskörrol ruházta fot. — (A vármegy eh i zárói) A főispán Fehér János dr. Ib. főszolgabírót az alispánt lúvatailól május í-i Italaidyal a tapolcai íőszoágabíró-eághoz helyezte át szoagáintlétalrc. — (Áthelyezés) Acs Gyula murakercazturi MAV át-iomásfönököt a MAV üzjc [igazgatós ága Csáktornyára helyezte ál áuéniásfőnök-nek, oki a mai napon e. is fogl;.iia Uj állomáshelyét a lKiznérkczelt Csáktornyán, Vee együtt az állomás mintegy husz főnyi személyzetét is Csáktornya, ra helyezték. — (A rendőrségről) Temesi Ödön de takuveso port vezető, nek hasonló minőségijén Szabadkára való vezénylésével Füzesi Pál lelt a nagykanizsai delektivleslület vezetője. Füzesi Pál \'?6 áve szondája a közbiztonságot a nagykanizsai rendőrkapitányságon és ez alatt kiváló eredményeivel, messze az állagon felül végzeit nyomozó, munkájával keXeltc hí fo\'jcujcseinek figyelmet. A legnehezebb és ieglxmyolult&bb bűnügyi nyomyzá. sók fűződitek nevéhez. Füzesi Pál most » dctektivlcstűtet élén még hatéko* nyobban tudja szolgálni a város közbiztonságát és igazságszolgállatását. — (Halálozás) Dr. Koszter Ödön zalaegerszegi gyógyszerész, « vármegye törvényható* sági bizottságának hosszú időn át volt tagja, a vas-zolal gyógyszerész kerület tb. einöko, 07 éves korában\'elhunyt. A zalaegerszegi Kaszler-gj\'ógy.szeHár 17M*en iíéieUeeelt és 1883 óta voW a KsBitor-család ttűajdohaban. Az elhunyt országos nevű ¦ gyógyszerészeti sztíkiró is volt. < > 1 — (Jiicl Tante) a német oktatást újból megkezdte. (:) — (OTBA orvosi hlr) Dr. Riedtmayer lítvAn OTBA körosti owos április 21-tól, hétfőtől kazdsa az 1. sz. körzet ellátását y^ti; OTBA betegek részér* dé-ulötl U— 12-ig és délután fél 4-Iél M&fp$0&r* a kórház röntgen osztályán rendet (lelefon 440.). — Dr. iStekáca ,Sándor OTBA ellenőrző orvos, mint eddig is, b 2. az, körzet ellátását és az ellenőrző orvosi toendöket végzi. — A körzetek beosztása változatlan és az minden gyógyszertárban megtalálható. (:) — (A tanonciskolái választás) A polgármBSterlőü veit értesülés sze-rint a megsemmisített tanonciskolái igazgaté-tanitó választás helyen uz u} választás pénteken déáulán 6 órakor tosz *u iskoia felfigyelő bizottságának ülésén. — (A város 1942, évi költség-előirányzata) Cakk nemrégen targyalta a városi közgyűlés Nagykanizsa 1941 évL kőlt-ségvelését, omeiy jelenieg a várnagyé, unni felügyeleti liatóság\' -lött fekszik és a városi számvevőség máris megkezdte a jövő 1942. évf költségvetés előkészítési munkálatait, hogy az a kellő időben kerüljön majd a bizottság és a kópvisoLötostCŰet ele. — (Ipari tanfolyam w MANSz tiövö telepen) Megírtuk, hogy a: nagykanizsai Ipartestület ipari továbbképző tanfolyamokat rendez, A polgármester a tanfolyam megtartására a MANSz azővö-lejepének (városház, II. emefiet) helyi, segél jelöl!* ki. Az állandó jpari\'nun. tamühely heiywogeire vonatkozóan még nem történt döntés. , ; : — (A TÉBE gyéaztllése) A Takarékpénztárak és Bankok Iigyesülete gróf Teleki Pád miniszter, enók elhunyta feletti mély gyászának kifejezéséül dr. Hegedús Lóránt ra. kir, titkos tanácsos Djaökjeie atatl lel-, jes ülést tartott Az ülésen, dr. Hegedűs 1-oránt, aki gróf Tonki Pál első ku. bineljéiuck pénzügymjnisztero volt, mély megliatottsággal endékjezett mPg az ország nagy. gyászáról és párhuza ínot vont Teekl Pál, Teleki\' László és Széchenyi István tJagikits halált között, mely ntónbi a ucmzelet fel-i rázta ós nagymértékben hozzájárult az osztrák abszolutizmus megszűnéséi hoz. Beszédét — .Arany Jánosnál] >Szécbenyi\' emlékezete, cimü küátemój nyét idézve — azzal a ¦ aondatoftuüj fejezte be, hogy az a nemiét, amely] nek ilyen fial vannak, ¦bizaíommai nézhet jövője elé, ( — (Menetrendi hír) A NagykMHa*—Barcs— Pécs vonali. >n egyelőre csak Barcsig rafjandiút - a v*euti-\'ki»fc*k»aesi pgy w-¦vonalár kn^*Ne<Kk u». ponta. Nagjrtuinizsfroi \'indul reggel "6.81 --Oiiákor, Barcsra\' értöttlk; 9.4H\'Dia-\'4íöt. VÍBatzav mdul HÖorcs-ról 14.30 órakor - és N«gykantzs«r» érkezik 17.36- órrtajr. — (A BlOS&fyáuuléu) A. BiztnsitórnxtézetekiiOotzágasrSiő-r\\\'űL>ége Gebhantt. Domonkos in. kir. kormányfő Imi ácsoa o.LuötSeléviil.: n. uu-poí.oiiji iiu\'^Uu loll. ÍO\'i.-./.íiliiU\'.n ikJ.^v«-lalU\'i áldozott gróf \'ite\'oki Hál uósuxc .taiabiők emlékének. Az eáook\' *a*U-ketlttl smvaÜcaildérto\'reX u pngy, U-líimléi\'im és liazart- «néékot, aki — mint mondoUa—a nag>\' aiá[i-id\'-táijait ugy tasutslieito meg, mint kövesen előtte. — Te\'jeki —(.úgymond — ytjűo-sággnl rujongásig <saMVtíű Isjzilját, éJwlU; éli¦ éi-eíle halt meg. lumatUlu. wi\\ Ititle, itogy^népe kúlöaöa úllúva-tottságj\'U iiHy.ío!)<wilUeU, itót a.Iq^áké-í-vUb o-,íl;ú/.ők«\'l vi\'«i .igriiyb\'.\'. ¦¦¦Miijd .vázolva gróf \'Jwiaki Pál ^vúlliotetlon erdemeit u> Iriaaionj Uarzödósbvit ftil-bsbnozott igttu^takeiságaki iwmis.in-dokainak megdűntéso és ,it(r**lA0t*L"" ságainak jóválólele körül, a kövelkező szavakkal fejezte be beszédét: > Az ország mindéit lia -- barál éa ]x*Ul<-kni eaenfét cgj-arani —.a mai vésziért^ időkben oly nagynak és bölcsnek bizonyult raagy fia, a törzsökös erdélyi magyar dabbeiwUis trugé-diájA-nak halasa alatt áM. Müüó é.s uiiiaö magyar sziv dobbant meg, izmikor nagy fiának- tragédiájároM . etleauU, Amily .nagy ez a ttagédia^-juroily nagy tnindofi magyar, .bánata, (épptu) olyuji büszkeséggel toltluát et .rtfuikpt Teleki Pál éileLc, aki foxró»..se*AOelt nemzele uusgvállására liá^ájáért áldoa. t3 fet \'nélnei eletét.* — (Kaiona-temetéa) volt u napokbati Zal jogersregen Is. Az ottani lemcuiben a- hősnek-kijáró \'usztefciad ássál Iseiyesiek ¦ ei\'Ok pihPnöre egy német katonát, aki s»#gL>ata ui.\'--jasitíse\'-- közben gépkecsi-szei>enc»óti*u-ségnek esett áldomlul. / — (Adomány) Egy magát megnevezni nem akaró kanizsai ur 30 pengő adományt küf-dótt be 5serkeutus^gunkbe >Szent Antal tiszteletére, a.Szent Vince Si»re-lLlLgycsúiet céljára. ItenoWiMéoi .helyeié juttattuk. j — (iilkobozták, a sertéseit) \' Oiv. Szabó Józsefné SártnOÜéld asz-szony oimulasztottu tiégy darai* itizott •iM-lésúiv.k koic.es-.bojoJsailíisél. Mind a nCtiV sertést elkobozlak és az asz. síonyL krkélelinezósi1 kihásj**ért »h«r-<minc napi istzárásra .ítélték. — ^Szederlinak rohant) a 8drgettLi határban, az. országúton egy szemeiyautó, Erdöcsekonya köze. lében. Az autón öten Ültek étf kirándulásra indiilUk. BoÜka Sándor gér-getegi -Jakos \'vezotelt, \'aki még .csak mosUWában tanult autót ¦vejjeliii. Ijüj)-•sónyi . János \'M\' éves , görgetegi M azonnal szoniyotluüt,, a .tóblu ulu. né, rulésokMm é^veszéJj-csek. • A vútgá-lat megindult .urnák, k-ütrittóvim, liog>\' mi okozta a szermcsétieiiséget. — (Anyakönyvi hírek) Nagykapirsán az elmúlt héten. 10 gyermek szüleiéit, 5 liu és 5 Jwiny: latikovics Ferenc napszámos és Kuts-ner Aimának rk. fút, Newiesdédl P« raiftopfelugyelö és FiA-lteeáaiának rk. leánya, po^/avne/. László \' napszámos ós Bencze Máriának rk. leánya, Takács Károly kv-\'ti miMikás t.vi \'í\'iotiá, Irénnek rk. fia, Hendesi Kálmán ískoit-sjBoága é* ifisinkó Vilmának »kj>j»snya, Füv«si I-Wienc -MAV valtóitasielö.\'éa KonuUikor..Jiutaiaának rkiiJeáuyaj\'Uar-tui Feienc MAV ósabeeea és. iMoluár K>í[iiJuiit:ik j-k. íui, .Üomj.ű.liiuhu MAV mozdonyvezető gyakornok ós^íiaál Honának mf. fia, Horváth ^János nép-zenósz és Horváth" Ma^tüak" rk.: Má-nya, Vásrölgyí Drtwta bb*Wry #a|64 ::. -7 """ " ~ BAUM jMttjOgj és Virág Katalinnak rk. na. — Halálozás 7 történt: özv. Németh Ferencnó Acher Julianna rk. 85 éves, Varga András földműves rk. 79 é\\cs, őz-v, Keutz Káhnánné Kugyeray Auguszta posta és távírda íccUenŐr özvegye rk. 82 éves, őzy. Gerencsér Jánosué Török Katalin rk! 73 éves, őzv. Varga Istvánná Bunczom Anna rk. 62 éves, Bödőr János piaci árus rk. 39 éves, Muczer Józser földműves rk. 75 éves. - Házasságot kötött 10 pár: Tóth József Mihály MAV mozdonv vezető rk. és Hirt Mária rk., Csapó Ferenc szabó mester rk. és Gelencsér GizelH női szabó iegéd rk., KoUorits Bdldi-xsár m. kir. posta tisztviselő rk, (Budapesti és Magyar Rózsa rk., polai János kereskedő .\'Cgéd rk. és Gáspár Mária rk., Martineez Antal kcjeskedö veged rk. és Istenes Irma rk., VargK Jőz&ef székes .>egéd rk. és Műik Anno női szabó tegéd rk., Pécsi István F.tek piaci árus rk. és Hegedűs Aranka rk., H-enczi József gyÖgynő vénybeváltó tk, (Budapest) ós Takács Mária rk., Szmo-dSci György vaskercslcdő segéd rV. \'és Horváth Mária rk., Bakonyi Ernő István Látszerész rk. (Budapest) és Bor-bély Mária Magdolna rk. Elsüllyedt... Elsüllyedt... Elsüllyedt... Nawyork, április 17 Amerikai tengerészeti körök tudomása sierint egy német hadihajó aZ Indiai-óceánpn elsül Ijesztette n Com-missaire 10.000 tonnás, jelenleg csapa (szállításra használt személygőzöst. A 11.000 tonnás Nortliorn I\'rince angol motoros az Atlanti-óceán észnk! részén elsüllyedt. Testvérim jó ját, a Waslcrn Prince-t már korábbon torpedó \'érlo. A harmadik testvérhajó!, az E.isiern Prime.t légt támadás megrongálta. London, április 17 Az angol tengernagyi Idvatal közlése szerint a Szici\'ia és Tripolis közt lB-zajlót) \'tengeri úlkózctben a Mobavvk hadihajót lorjjedó érlo és eisuWyedt. legénységét és kapitányát megmen- tatték. NfiRykanizBa megyei város polgármesterétől. 1017Ö/104K Tárgy- Mindennemű termény-, élelmiszer-, tskannány- stb. fölöslegek bejelentési köte-lezciUege. Hirdetmény. Felhívom a város közönségét, hogy mindennemű termény-, élelmiszer-, takarmány- stb. fölöslegét a ra. Ivir. III. honvéd hadtat beszerző bizottságink (Fö-ut 7., ai 0. M. K. E. udvari helyisége. Korona Szálloda udvara) t. hó 19-én d. e. 10 óráig naponta reggel 8 órától este 5 óráig jelentsék be. A terményt ttb.-t a bizottság azonnal átveszi ét a megállapított napi áron, felárral azonnal készpénzben kifizeti. Nagykanizsa, 1941. évi április hó 16-án. ion Polgármester. 93S8/1941. Tárgy i A Nagykanizsai Vsdász-tártaság mérgesét! engedélye. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a Nagykanizsai Vadásztársaság a m. klr. Államrendőrség 319/4/1941. ss. engedélye alapján a kártékony szárnyas- ás dnvadak méreggel való lilásat, Nagykanizsa m. város határa bán, a városi erdókbtn t az ezekkel halálos mezOkOn megkezdi és ált 1941. december hó 81-ig folytatja. A mérgezett területen járni és a kitett csalit vigy az elhullót állatokat elvinni tilos és életveszélyes. Nagykanizsa, 1941. április 10. , Polgármester Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. A május, június és Július hónapokra szóló petróleumjegyek kiosztása f. hó 23-án k.zdódlk. A kiosztás a Közellátási Hivatalban a Hunyadi utca 16. sz ház udvari épületében történik. Az egyes utcák lakossága az alább Irt napokon és órák ban jelentkezzék a jegyekért és az előirt napot és órát mindenki pontosan tartsa be, mert a várakozást és tolongást csak Így lehet elkerülni. Április 23 án Ó:. 8— 9 Msgyar-u. 1— 22 sz. házak 9—10 . 23— 38 . 10-11 . 39- 54 . 11-12 . 55 - 74 . . 15-16 . 75- 98 . . 16-17 . 99-120 . 17-18 . 121-138 . 18-18» . többi rísze Április 24-ón 8-9 Külterület 9-10 10—11 Qaral-u. 11-12 Zrínyi Mlklót-u. 15-10 Telekl-ut 1-25 sz. háiak 16—17 Telekiül 28 —37 sz. házak 17—18 Tellkl-ut 88 -54 sz. házak Április 25-in 8- 9 Telekl-ut 55- 64 sz. házak ti lo Telekl-ut 65 -90 sz. házak 10—10» Telekl-ut lobbi része 1030-11 Bagolai sor 11—12 Klrály-u. 1-26 sz. házak 15—15» Klrály-u. löbbl része 1530-16 Báthory-u. 16-16» Slkátor-u. lef-löu Levente-u. 16<M7 Tavasz-u 17—18 Horthy Mlkló>-ut Április 26-án 8-9 Petófi-ut 1-14 sz. háiak 9-10 PelSfl-til 15-36 sz. házak 10-11 Petóll-iil 37-64 sz. házak 11-12 Petöfl-ut tObbl része 15-16 Rózta-u. 1—26. sz. házak 16-17 Rózta-u. többi része 17-170 Baraktelep 17"-17«> Bajza-u. 17«-18 Huizll-lér Április 28-án 8— 9 Honvéd-u. 1-32 sz. házak 9-10 Honvéd-u. tíllibl része 10-11 Hunyadi-u. 1-80. sz. házak 11 — 11« Hunyadlu. többi része 11«-12 Hajcsár-u. 15—16 Eötvös-tér 16-16K) Szekeres J.-u. !6*M6S" Balthyányu. 16S0-17 Orház-u. 17-17« Kossuth-tér 17«-18 Királyt Pál-u. Április 29-én 8- 9 Klnlzsl-u. 1-34. sz. házak 9-10 Klnlisi-u. többi része 10-11 Arpád-u. 1-25. sz. házak 11—11« Arpád-u. löbbl rétze 11«-I2 Arany János-u. 15-16 Atilla u. 1-22 sz. házak 16-17 Atllla-u. 23-52 sz házak 17-17.0 Atllla-u. többi része 1730-18 Erzsébet-tér Április 30-án 8- 9 Rákóczl-u. 1-14 sz. házak 9-10 . 15-26 sz. . 10—11 . 27—60 sz. , 11—12 . tóbbl része 15-16 József fhg.-ut 1-63 sz. házak 16—I6\'s . . tóbbl része 16l»-16» Kápolna-tér 16=0-17 Klifaludy-ulca 17-17» Sáncl-utca 17M.171S Rozgonyl-utca I730.174J Szemere-utca 17*0-18 Sz. Imre hg.-u., Szentgyörgyvári-, Mária-, Kórház-, Zárda-, Látztó hg.-utcák és Széchenyi tér, Május 1-óu 8- 9 Vörősmarty-u. 1-16 sz. házak 9- 9« . többi rísze 9«-10l° Kölcsey-utca 10\'0-lO\'S Siigár-ul 10«O-l l\'O Csányi Usz!ó-u. 1110-11» Babóchay-u. 11» 12 W-ut 15-16 Csengery-ut 1-60 sz. házak 16—17 . 61-80 sz. házak 17-18 . többi részt. Az Ásványolajipar! Bizottság a Nagykanizsán elfogyasztható petróleum évi mennyiségét a tavalyi 122725 kg.-al szemben csak évi 45X00 kg.-ban állapította meg. Az ország összes városaiban ily mérvű redukálás történt a lalvak lakosságának érdekében. Ez a körülmény arra kényszerit, hogy bizonvos kategóriákat a petróleum-ellátásából kizárjak és tzt a miniszteri rendelet Is lehelövé teszi. A mai naptól kezdve tehát nem kapnak petróleum-legyet azok, akiknek a lakásába a villany be van vezetve. Továbbá, akik Józésre, fűtésre, mosókonyha, pince vagy padlás világítására kaplak eddig petróleumot. Az ilyenek tehát rnlr ne Is Jelentkezzenek a jegyekért, mert csak hiába jelentkeznének, az Ilyeneket ugyanis a villanyos előfizetők névsora, valamint saját Uénybejelentö lapjaik alapján máris kitöröltettem a nyilvántartásból s a lapjalkat kiselejtez* ettem. Azok, akik szoba-konyhás lakásban laknak és a család legfeljebb 4 tagból áll, egy jegyet kapnak; akiknek csaladja 5, vagy több tagból áll, azok kát Jegyet kapnak. A jegyek ugyanolyanok, mini legutóbb voltak, de most nem lesz rájuk itva, hogy melyik kereskedőnél válthatók be, bár most Is megvan rajluk ez a rubrika, hanem a jegyeké\' bármelyik oly kereskedőnél be lehet váltani, aki petróleum árusítására Jogosult s ezek kötelesek Is mindenkinek a jegyét beváltani, amíg a beszerzési engedélyei" alapján vett petróleumjukból készletük van. Es moat az osztási végző tisztviselők nem írják rá a Jegyekre a tulajdonos nevét és lakását, hanem ezt mindenkinek magának kell otthon ráírnia. Az ezzel kapcsolatos vliszaéléseket természetesen szigorúan büntetik. Májusra az 1 es és 2-es szelvények szólnak, de a 2-es szelvényt csak május 16-lke után szabad beváltani. Az l-es szelvényre is 3 deciliter, a 2-es szelvényre is 3 deciliter petróleumot kell kiszolgáltatni. Nagykanizsa, 1941. évi április hó 15-én. imi Polgármester IMI, április 17 Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 921I/I94T Tárgy: Az országgyűlési képviselő-választók névjegyzék-tervezetének közszemlére tétele. Hirdetmény. A 288.300/1938. B. M. sz. rendelet 17. §. 1. bek. értelmében köz-hlrré teizem az alábblakat: Az 1938. évi 19. t.-c. 38. {fának 3. pontiában, illetve a fent hivatkozott B. M. rendelet 17. §. 2. bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a névjegyzék-tervezet egyik példányát április 15-tól április hó 30-ig a városházán naponként reggel 8 órától déli 12 óráig közszemlére kelt kilenni. Ez idó alatt a névjegyzék-tervezetet a polgármester által kijelölt városi tisztviselő jelenlétében (Városház, II. emelet, 19. ajtó sz. helyiségben) mindenki megtekintheti és hétköznapokon d. u. 2—6 óráig lemásolhatja. A névjegyzék-tervezetet az illetékes klr. járásbíróságnál Is meg lehet tekinteni és arról a megállapított díjazás melleit másolatot kérni. A névjegyzék-tervezet ellen közszemlére tétel ideje alatt felszólalással lehet élni. A felszólalást Írásban, vagy élőszóval lehet előterjeszteni. A felszólalás Zala vármegye Központi Választmányához cimzendő és a városi iklatóhlvatalba (Városház, I. emelet, 5. sz. ajtó) .adandó be. A névjegyzék-tervezetbe tortént jogosulatlan felvétel miatt bármelyik választó, a kihagyás miatt azonban csak msga az érdekelt tél szólalhat fel. A felszólalást meg kell indokolni át a felszólaló egyúttal mellékelni, lllelőleg bemutatni kőtelet a felszólalásában elóadoltak Igazolására alkalmas okirati bizonyítékait. Annak, aki felszólalást akar előterjeszteni, minden hatóság, közhivatal, közhivatalnok, lelkész, nyilvános jellegű Intézmény, egyesület ét alapítvány köteles haladéktalanul rendelkezésre bocsátani mindazokat az adatokat, amelyek a felszólalásban felhőioltak Igazolátára szükségesek, (288.200/1938. B. M. sz, r 18 §. 4. bekezd.) A felszólalásokat benyújtásuktól kezdve május hó 10-lg a fent megjelölt helyen ét Időben köztiemlíre kell kitenni. A felszólalások megtekinthetők ét lemásolhatók. Nagykanizsa, 1941. április 8. 10» Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 10065/1941. Tfrgy: A mezőgazdasági munkálatok blatoaltlsa érdekében a bouvé-delml szolgálatok Igénybevétele. Hirdetmény. A mezőgazdasági munkaladik biz-tosllása érdekében a honvédelmi munka- és dologi szolgálla\'ások igénybe véie\'ét a város egész terüle-C lén megállapítom ét elrendelem. Felhívom a gazdaközönséget, hogy\' amennyiben mezőgazdasági munkáinak elvégzéséhez munkaerőre vagy fogaira van szüksége, annak kirendelése Iránti kérelmét, (ami szóbelileg is előadható), az I—II. kérőidben lakók a v. adóhivatalban (I. eme\'el, 29. ajtó), a III. kerületben lakók az ottani rendőrőrszobán s városbiztosnál terjesszék elő. Az igénybevett szolgáltatásért lé-rllés jár, amit a szolgáltatást telje-sltőnek kell kifizetni. A honvédelmi munkáért a helyben szokásos díjazás (napszám) jár, a dologi szolgáltatásért (fogatért) pedig oly összeg jár léritésképen, amit a m. kir. honvédség részére való igénybevétel esetére a fennálló rendelkezések megállapítanak. Nagykanizsa, 1941. április 15. iiu Polgármester. — (Tavaszi kabátalnk) mindegyike elsőrendű budapesti műhelyekben kassai. Legújabb motlell-kabátjalnk kirakatainkban láthatók Sohütz AxxiaÁx. BelárónB felvételik, Jelentkezet: VM< fUsiertlztel. 1090 ADAS-VÉTEL Holnap reggel (pénteken) áltponlv kapható középső halasasztalnál a piacos. Eladó teljesen jó ¦•fiktpaHZ 14-1S éves fiúnak. Németh lestékllilet. 1083 LAKAS-OZLBTHELYISÉO Egyemoh*. lakás mellékhelyiségekkel május l-ére kiadó. Bővebbet Furat, Zárda-utca 6. 1087 SUTOItOZOTT IZOBA All.athira keresek bútorozott >«*" 25-28-án való álvólelrc. Alinlatokat 20-Hí-Horváth, Budapest, X., Hölgy-n. 36. 10» HAZ ÉS WOATLAN _ Telekl-ut és Rózaa-ulce \'tarkán egy házhely ala... Pdrtlágotltást ad dr. Kovács Ervin ügyvéd. Ktrály-ü. *>. 10» ZALAI KÖZLŐIT POLITIKAI NAPILAP. Kiadja t „KIzgulMáal II. T. «.|iykaulzu". reltlöa kiadó: Zala] gerely. Nyomatott i e JtttsuSaiill H. T. Naaykasliea" eya.áájábaa Naayktalztas. (Hjreazdáert teleli Zalai Urat*) 81. évfolyam 88 síim Nagykanizsa, 1941. április 18. péntek árm 12 fili. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos lilőlliclésl ira: egy hóra a pengó *0 fillér. SierlraitSségl éa klaílólil.atill ItWoa. 7& ss. Van-e jogunk Muraközhöz ? Ma minden átaLak utóban rarj. N«m tudjuk, hova JuUink is mi lesz a sorsunk, Az azoiiban bizonyos, hogy ha helyiden irányban vezetjük szekerünket, nem fogjuk elérni nemzeti cél-ktinLat; Ez Mtorit \'fel arra, ;liogy Itoz-zászóljak a muraközi kérdéshez, amely első sorlön városunkat érdukfli. Magam majdnem két évtizedet töt-tötlem a jó és becsületes muraközi nép között. Ezek sohoisem érezték" magukat lioTvátnak. Ha azt kérdezte tőlük vaDki, hogy ő müven nemzetiségű, büszkén felelto: .muraközi vagyok.. Ezzel jelezni akarta, liogy az Ő szülőföldje, hazája ez a föld, melyet 6 féltékenyen őriz és csak a magáénak tart. 110 jo\'omi akarta azt is, liogy ö megtalálta már ezer éve életterét, ahol legjobban tud órvényesiúni. KíHönös-nek tetszik a nagy horvát álmodozóid-nak, pedig ugy van, hogy a murákö-ziek nem Horvátországhoz, hanem Magyarországhoz kaposolódtak. Hiába volt közelükben Várasd, ez a nagy és régi horvát város, nem arra kereslek a gazdasági kapcsolatokat, hanem a színmagyar Nagykanizsa feló. Meg voát ennek az oka, Nagykanizsa az ő lüktető kereskedelmévé] magához vonzotta a* egész Muraközt, itt tudott jól o>-adni és olcsón vásárolni. Jó volt a vasúti össrekottütéiC, naponta kétszer is megfordulhatott Nagykanizsán. Eb-bőt okszerűen következett, liogy ide húzott. Hiízem, hogy ezt mai napig sem fe\'ejtettc «|, Ez a, férfikorban levő rtemzedók lelkében mai napig ét. De így volt ez a régi időben is. Ha lapozgatunk Zrínyi Károly volt csáktomyal tanítóképző intézeti igaz-fptó 1905-ben megjelent .Csáktornya Monográfiája- dmü munkájában, meggyőződhetünk belőle, hogy a muraköz *V a mult században, sőt a korábbi idöl>en is, mindig ide tartozónak vallották magukat. Nem akartak ők sohetem Horvátországhoz tartozni. Kevesen tudják pedig* ugy volt, hogy "z 1848— lfi62 idő leszámítva, a mutt szárad 30-os évei óta Csáktornya város közigazgatási nyelve magyar volt, ebben a lekmlelben követi-\' az anyaországot /.rinyi Károly azt olvasta egyik 1862. bői való városi tanácsi jegyzőkönyvben, hogy a városi ¦irász. (iniok) állásra pályázót német, liorvát és ma-gjar nyelvből a városi tanács formálisan megvizsgáztatta és mivel magyarul nem tudott, az Lrá&zi állásra atknt-mallannak találta és uj pályázatot irt ki. Mindnyájan tudjuk, liogy szabadságharcunk szerencsétien kimenetele után Muraközt Honátor&zághoz, irjetve Va. rasd vármegyéhez csatolták. Azonban a nép ebbe sohasem nyugodott bele, A vereséggel végződött 1859-iki olasz hadjárat nj*omására kibocsátott >ok-Wberi diploma, a muraközi népre is megtelte hatását Inkey Adám összehívására a muraközi nép összejött Csáktornya piacára és Vutsák csáktornyai városi jegyző magyarázó szavai ulán Muraköz népo kimondta, hogy a horvát uralmát\'már megunta, annak törvényes voltál solia el nem ismerte, vissza akar térni az anyaországhoz. Ei a népszavazás (plebíscitunO az Isten szabad ege alatt tett tanúságot arról, bog)\' ők hűek maradtak Ősi hazájukhoz, Magyarországhoz. Enrek a népsz..vazá-nak az lett n követkerménje, hogy a muraközi bizottsági ingok, ak# a liprvu.1 -MtesAg A letenyei Mura-hidtóí a csáktornyai városházáig A Zalai Közlöny munkatársának helyszíni tudósítása a muraközi bevonulásról Csáktornya, április 10 (A Zalai Közlöny kiküldött munkatársától.) Csáklomyán vagyok, Mura. köz szivében. Egy baráti magyar ház vendégszerető otthonában, egy csendes kis szobában irom u sorokat a bevonulás estéjén. Iloktog vagyok, hogy végignézhottoin o nóp boldog örömét. Islenoin... hogy is mondjam d, tfmi velünk ma történt II Most érzem csak, liogy milyen gyenge Ls a riporter tolla, ha el akarja mondani mindazt, Bmdt látott, óraett, tapasztaN az idő alatt, mig a Jelenjei Mura-hidló! Csáktornyáig ért. "s Részben esős, részben borongós volt az idő, hol kocsin mentünk, boE autón; hol gyalog. Ho4 izzadtmik, hot áztunk s mégis gyönyörű volt oz az ut. Megkísérlem elmondani Mifat már tegnapi tudósitásombon jelentettem a magyar honvédség csapatai ivét órakor lépték át a 23 éven m. határt jelentő Mun^-ladát Ismét semmivé vált ezzel egy határ, amelyet Trianonban zöld asztal nvettelt szedlek tfzok, okik tollvonássai ítélkeztek népek és nemzetek feleli. Hiába nem volt 23 évig magyar Iskolát S hogy mennybe önkényesen, a népek nwgk.érdozó\'-c uélkTil történt ez a határniegvoiiás, azt a trianoni\'halár sok furcsasága mellett világosan mulatta mai uhuik. Alig hagytuk e) a ieienyoi Mum-hidat, a fekobbantott Temava-liid miatt, egy kisebb mellék-tllra fordul l>e kocsink. Fél fiz felé jár már az idő, a mezőn már dolgoznak az emberek, akik mit .smi tudtak a bevonnlásrój. De anicrre csak elhav, Ind kocsink, mindenütt az ul meJé jönnek ós hangos .Jó nipot.-lal és ¦ Islen hozott\'-iaL köszöntenek Lcunüiir-kcl. Kiejtésükön megérezni a sok évi gyakorlat hiányát, de azért magyarul beszélnek. Kgvedül n fiatalok, a .gyerekek közt akad, akik nem tudnak magyarul, mert Muraközben az efinutt 2;i év alatt sehol sem vett magyar iskola, Ktcsl magyar faluk mentében Csakhamar beéri kocsink a gyalog menetelő csapatokat. Közvetlen a hátvéd mögött hajíadunk. A csapatok már rendes zárt menetben mencleUtek, hisz mindenütt csak rokonszenves barati fogadtatásban van részük. A damasai útról, amelyet a Mrob> hantolt híd miatt keltett* útba ejtenünk, csakhamar visszatérünk a csáktornyai útra és elérjük az CrsÖ \\ községetf Muracsányt. Ht már magyar zászlókat is látni a hazakon. De a lakosság inkább a mezőkön van, sürgetnek a tavaszi munkák, ki kell használni minden óra jóidől. De a frissen száu- tolt földben már magyar búza, magyar kukorica terem majd. Tüskcszcnlgyörgy a következő kór. ség. A falu előtti útjelzőn már alig leltet elolvasni: Sveli Jura) ma Tmo. Éppen megérett úrra, hogy kicseréljék. Mire ALsópuszUifát elhagyjuk, egészen bebomt De a magyar tionvéd fáradságot nem ismerve menetel ejöt-tünk. Valami belső tűz hajtja, valami megniagvarázhalatl\'in erő. Olcmcsen pattognak a lé|)é.sek a poros uhm, amoljűn\' 2.1 év óta nem járt magyar honvéd. Olyan büszkén mennek ezek a zalai fiuk, m\'fltha nündegyik Horthy Miklós személyes üzenetét vinné az ujro magyar Muraközbe. Bizonyosan érzi is mindegyik, hogy a rendet, bé. két, nyugalmat és a szabadságol hozzák !» magukkal Muraközbe. A magyar szellemet, amely nem elnyomni akar, hanem egyet ér lésben, békés. ba. réti összhangban akar étái a uCmA*,tÍ- ségakkel. ^ Éjszaka varrt lobogók alatt bevonulunk Csáktornyára Malfl S/.ubotica, aifaz Kissza-badka elölt megpihennek a csa-patok. Bizony mar ideje is. meri dél felé jar az idö és ők Letenye óta szinte megállás nélkül vonulnak előre. Itt már ujabb csáktornyajak jönnek elénk három autóval. Ok már nem bírták tovább. Amikor meglátták az első kerékpáros magyar honvédeket, előszedték az éjszaka varrt zászlókkal és ugy jöltck a magyar honvédek elé, hogy minél előbb keblükre ölelhessék őket. Ut átülök az egyik Csák-tornyai autóba és ugy robogunk be Csáktornyára, még a magyar csapattörzs előtt. De mindunta- lan meg kell állnunk. Ujabb és ujabb Csáktornyáink jönnek, akik 5—fi kilométert jötlek felénk. — Hál igaz? Hát mégis jönnek ? Biztos ? — kérdezgetik tőlünk és mikor meglálják a messze feltűnő honvédeket, könnyezve borulnak egymás nyakába és össze-vissza ölelnek bennünket is. Most látni csak valójában, micsoda őrömet váltott ki Muraköz népéből a magyar csapatok érkezésének híre. Most érezni csak igazin, mennyi aggódás, gond és megpróbáltatás végéi jelenti ez a pillanat a mű- részéről Várasd vánnegjc törvénylia-tósági bizottságába kirendcltctlek, n törvényhatósági gyűlésre történt inog-Iiivásukat kereken visszautasító!tik. Összejöttek 1801 január 2fi-án Csáktornya községházán és feliratol intéztek Várasd vármegye főispánjához, melyben kijelentették, hogv o vármegye hivatalos eljárásálían részt venni m*m hajtandók. Azt mondhatná orro valaki, hogy ez régen volt, azóta minden mcgvílfHo-zott. Hát nem változott meg. E Sorok Írója o század első éveiben kertet Csáktornyára, ahol az ottani járásbíróságnál mint bíró működött, amig a megszálló tartóságok lfBfl májuiánoa ki nem utasították. Ez alatt a hosszú idő alatt állásánál fogva áttattdé érint-kezese voll a muraközi néppet. Miit dig azt tajiasztaltu, hogy az a magyar lazához hü, annak közegeit Üsj;ielŐ 6s hálás, ha ügyes-bajos dolgait et-intézi. Sohasem mulasztotta cl, hogy szépen meg ne köszönje, mikor dbtfja-végezelien valamely hivatalból eüávo-\' zott. Ennek jüllcuuésé/í* ebitoudoin azt a különös esetei, ami velem történi. Kezdő bíró koromban tárgyaltam két öreg néni között folmerüK becsii-lelsértö pert, mely ugy nézelt ki, hogy mindkettőig meg kellett volna büntetni. Igyekeztem őket kiltékiinni. A horvát nyelvl>ől akkor még alig tudtam néhány szót, tehát rábeszélni nem tudtam őket. Megfogtam a kit nénike kezét, egymásba teltcoi és u béke jelképére « kercszl jelevei/áldás* adtam az összekapcsolt kezekre. r\\ béke szent lett. Ezl meg akarták hálálni. Nagyon fialalnak tartottak arra, hogv kezel csókoljaii\'k, Észrevétlenül az egyik néni nyakamba borult és mindkét arcomra egy-egy csókot nyomot. Ez nagyon .stilszerü is Volt, mert akkor éppen vőlegény voltim. így nyilvaniúi meg az ö romlJlian Ivlkük-nok hálája. Nem változóit meg az ő nenuethü. ségük később í.em. Megmaradt a meg szállás idejében is. Ennek igaxotttéra szintén elmondom az! az esclct, ami 191(1 első napj.iilmii a dem\'arkácjonális vonaton betoí.\'buduli «edcit-\\euyLt csapatok garázdálkodás;! idujélicn lör-lénl. A folsömuniközi " begy vidékről! bejött egyik polgártárs a jiírásbirósag\'-boz valami ügjének Mlintérésére. Kalap inV.kui áAitolt lie a biróság épti-letélw és dlpaaiiszoíta, hogv Ulközben orosz fogságlMU rnogslv;*] hozott kura-máját idegen cnüjcrvk töle elvették, Kérdezlc, miféle cmlteiek cz»\'k? Én mondtam, hogy horvátok. Erio nagy-mérgesen olyasmit kivául, hogy az nem tűr nyomdufeslékcl, de elég v;űt annak megállapítására, hogv rgy cseppet sem lelkesedett. Mi történt velük az azóta eiu-Ü 22 év olall, nem tudtom, de nem is tőröm rajta a fejemet, meri e otkkeju) megírása köztien érleiüttcm. hogy a mi csapataink l>cvonuUakynrr« a röld, re, amelyik — ta vaii - igíizsjtg a földön — műiket illet. \'Kiséi\'jc őket Islen áldása, dc szán-jtai ez Muraköz miiuhai hü fiára! fíetli\'i Ágoston tí csá/ctotnyui kir. jbiróság volt VtXttŐjt vakflzieknek, Autónkon kel oldalt niéü n sárnónyókon is állnak, .Jobbról, balról hatalmas nemzetisziu zászlói lenget a szél Ez már diadalmenet. Pedig az. eső is megered. De ez nem za-varlalju a muraközieket. Ügyre többen állnak az ul két oldalán és szórjuk a virágokat autónkra. Fél négykor érkezünk Csáktornyára A lüzolló laktanya elüti\' bevárjuk a csapatokat. De ide is már csak gyalog tudunk eljutni, meri ezreikre rugó tömeg szorong az ul két oldalán. A házakon már niindenütl magyar zászló leng. Azt, hogy honnan vették, nem tudni. Délbeu még tilos volt, nem is leheléit liílni sehol. Most meg már százával van. Az ablakokban inog Horthy Miklós képe tűnik sze-műnkbe mind gyakrabban. A lüzolló laktanya elölt a frontharcosok állnak szép rendben, zászló alatt Körülöttünk egy re nő a t ö meg. N égy óra tájban feltűnik már a törzs is. Kiöltük azok a Csáktornyáink haladnak nagy nemzetiszin zászlókkal, énekelve, akik a magyar csapatok elé mentek. A tömeg egyre éljenzi a magyar honvédeket és virágon járnak ínég a lovak is. „Nyomotokba csak az jöjjön ide, aki dolgozni akar és nem aki a kákán is csomót keres lu Mikor a magyar csapatok éle a tűzoltó laktanya elé ér,\'előáll Anionovics Ignác földbirtokos, a Csáktornyái magyarság egyik vezetője és elcsukló hangon a következőket mondja : — Honvédek! parancsnok Ufl 22 éve ívndiilettenfti várjuk u felszabadít, lant. s végre eljölt ex « pillanat is. it szent órában Muraköz visszatér U anyaországhoz. Boldog tekintetűnk hálatelten simogat lwnueieket, nwt jnisz. la megjelenésiek a sz:ibadságot hozta számunkra. Kezünk eddig kötve volt, Idába szervezkedtünk, csak büntetés, internálás volt ni a felelet. De \\-asnkst-ralunk uem tört meg. Amil nyíltan nem teltetett, titokban meglettünk, szent igéret volt szivünkben, tvogy e rögök magyarok maradunk. — A Magyarok Istene megliallgalotl minkéi. S most kezelekbe rakjuk i» jövőnket, fizikai és szcliemi kéjwssé-geinket pedig n haza szolgálatul*! ái-Utjük. Nyomotokba csak az jöjjön ide, aki dolgozni akar és nem az, aki a kákán is csomót keres.\' — Most iü vagytok, Magyar /l^aítvé-reint. Fogadjátok ol a felélek nyújtott sokezer testvéri kézszorítást és érezni lógjátok uzl a rajongó szereiéi, \'amely körülölel benneteket. — Éljen n magyar\' szabadsági Bljjen Horthy Miklósi it\'/BaMi n dicső hon-védekI Rlj«n a h-áal — kiállják szünet nélkül, Jeirlwtfilan -lelkes öróminoi a körülállók. „A Zrínyiek ősi fészkét megőriztük számotokra/" Az eső egyre szemergéi, d« a szemek sem maradnak könnyek botba* f tisztikar tagjainak kemény ami ffc ineg-mefívtmagUk, könnyeik M küzde-nck ük is, amikor Juránics üyörgy i technikus, a front Itarcosok nevében üdvözli a honvédeket. — Köszönjük viléi: nagybányai Horthy Miklósnak, a magyar kormány, uak, a m.i;o ,ig liouvédsógnek és uz egész magytír jiemzelnek, hogy nem rexukezlek 111153 rólunk ét munkájuk meghozta 0 22 év óta ürököwn remélt és vári feUzabadulást, — mondja a muraközt frontharcosok vezetője, akinek mellén sorban díszlenek a szebb\'-nél-szebb kitüntetések. — Mi, akik 0 világháborúban jó liazafisággal küz-< dútlünk a különböző frontokon, l«Ji*ó-nősen u»gdöobenve«\\ett()k tudomásul (i trianoni döntést, amely órók időkre idegen Járom ulatl akarta tartani Muraközt. l>o mi kitarlottttnk erős kn-louoi sziv.el, reménykedve még akkor is, umikor abg iátszolt valami reménysugár. Mi lőnünk nz örök isteni igajJ-sjig megvalósulásában. Fogadja Parancsnok Ur kutottiu iiódolatunkat. Mi most is készen állunk a liaza szolg.ii-lalára, ¦ 1 .. Dörgő éljen és viharos K\'lkesedós z\\ig íet u beszéd nyomán. A tömeg Horthy Miklóst élteti s « magyar ku-louál éljenzi. Az ősz Nőisein Károly szói ínég közftettcu, pár szóval a magyar Jionv\'é-dekhez. Szavát alig hallani, a meghatódottságtól elJQlosukJik iwgja. A muraközi asszonyok nevélien l\'-.\'Mnnik Paula tanárnő köszönti a magyar honvédeket, — Szeretnénk mind lein.mini elöltelek, — mondja —1 hogy megköszönjük ezt a napot. f.rezlük, tudtuk, Jwgy jönnölök kell, meri lm ez a remény nem lett volna, számunkra értelmét vesztei le volna az Elet. Zrínyiek e^ ősi fészkét, liaziUik e történelmi szög. telét, megőriztük Kamatokra. N\'em v.dt könuyü életet, bizalmat, neményl Önteni a csüggedő klie. De a hosszú villás inegacélozott bennünket. Vegyétek út e megőrzött földel és őrködjetek felette. Hutáinkkal aaemben legyetek elnézőek, türelemtől és sjer»ieitöi\' vezéreive értsetek meg minket. Dándil is teUunk, a magyarságot szolgáltuk. -^üszőnjük néktek a magyar feltárna. dást! Megcmlékezelt még ix-csomik Paula licszédében Csáktornya szüUMtéről, /adravecz mispökről, majd a lőineg I lorthy MikLdst és a .l-\'ömöltóságu Asszonyt, valamint H baráti államok vezéreit éltette. „Isten, áldd meg a magyart..." A bevonult honvédség parancsnoka válaszolni akar, de felzug valahol az ¦ Isten áldd meg a magyart* és a tömeg átvéve a hangot, könnyes snenv met, áliitatosan énekli a magyar himnuszt. 23 év óla először nyilvánosuu. Egy boldog felszabadulás imája ez a himnusz, amely után meghatottan hangzanak a kemény katonát szavak is: I — Magyarország és a honvéch ség üdvözletét hoztuk Muraköz népének, akikkel ezer évűn át együll éltünk. A magyar és a horvát kormány közös megállapodása után jöttünk azzal a céllal, hogy biztosítsuk Muraköz népének élei és vagyonbiztonságai. A dörgő éljen ulán megindul a csapatok felvonulása a városház előtti térre. Az eső esfk, de a viharos, lelkes ünneplés nem szűnik meg. Jut az él jenből és a virágból az ulolsó szakaszoknak is. Közben a városházin a magyar csapatok parancsnoka elintézte a formaságokat az ideiglenes horvát vezetőkkel. Ezzel hivatalosan is megtörtént a Muraközbe a magyar rend visszatérése. Hisszük és reméljük, hogy soha többet nem is szűnik meg a magyar rond az ezer éves magyar löldön. Gálhi-Gráf Ernő — (Tavaszi kábítalak) mindegyike elsőrendű budapesti műhelyekben készül. Uigujahb modell kabátjalpk kirak aUlnícban láthatók SchQta ArnhAs. A nagykanizsai Baross-kerfliet kódoló táviratot küldött a kormányzónak A nagykanizsai Baross^ lel tegnap este í) órakor\'ülésl tartott, amelyen kereskedői, ügyekéi tárgyallak. Vitéz Tóth Béla elnök mindenekelőtt megemlékezett arról a Nagykanizsa határváros részéről különösen örvendetes történelmi tényről, hogy a város hinterlaudja, Muraköz, ismét iiazaérkezetl. Méltatta mit jelent Muraköz visszaérkezése Nagykanizsa város kereskedelme, ipara, vállalkozása és egész gazdasági élete szempontjából. 2\'S (éven át súlyos élet-halál harcát vívta Nagykanizsa, amely teljesen a saját piacára volt utalva. Húsába vágott a tnjanoni diktátum Nagykanizsa egész életének. A kormányzó ur bölcs országlásának köszönhető, hogy immár negyed ízben kaptunk vissza olyan területeket,, ami a miénk volt Az Isten iránti bála és a magyar államfő iránti mélységes köszönet érzetével emlékeztek meg Muraköz visszaérkezéséről. Vörös Kálmán Csáktornyái magyar | kowuJkeítö is jelen volt az ülé-„ hí, nkát lelkesen fogadlak a kanizsai Baross-testvérek. A Baross-kerület ktmondottn, hogy hódoló táviratot küld or-szággyarapitó kormányzó urunknak, amit még az este feladlak. A távirat szóvege: FőméitósAgu vitéz nagybányát Horthy Miklós kormányzó urnák, Budapest. Huszonhárom év óta muraV^zi élettepét vesztett és Trianon által gazdasági hayilra itélt Nagykanizsának a Baross Szövetségben tömörült keresztény és magyar kereskedj és iparoslársadaüfla hódoMtal köszönti Föipéjlóságodat Muraköz hazaőrkcíéso alkalmából, Isten ál,dásá.t kójt*ve b<ycs ormaiig-lására, aiuejy .negyedben avA-rapilollu.csonka hazánkat. Törhetetlen ragaszkodásunk és hó-dolatunk kifejezésével a nagykanizsai Baross-kerület," A Baross;csalfád ezután lelkesen éltette és ünnepelte a kormányzót és a .magya1"- nemzcU liadseregel, KészQl iskola építkezésének tervrajza A legrövidebb idő alatt megkezdik a pétuügyl azékháx építkezéséi Örömmel érlcsülünk a.nagykanizsai m. kir. gazdasági iskola ügyének előrehaladásából. A földművelésügyi minisziédum. illetékes ügyosztálya megbízást adott egy fővárosi építészmérnöknek az iskola épitési, íeeve-zctenék ésrköltségveyés,eiV3k sürgős elkészítésére. A megbízott mérnök most megkereste a város műszaki hivatalai, hogy az iskola területének méreteit, helyrajzit és a többi szükséges adutokat Iwlyszjnclés ulAn bocsássa sürgősen rendelkezésére, hogy megbízatásának mielőbb eleget tudjon tenni. A város műszaki közegei ma a vajgyár ineiletU..lelkén\'helyszínelnek é,s elkészítik a kívánt adatokat, hofh az\' ér$%Lsré, még. a rvyári ItopAi^j kur-hassák a .vorseraAítAptfSWást. l-rlestilésunk szpittiHt az iskola éfútésére még a/ Ősz folyamán kerül sor, hogy.az idén még be U\'lH\'sstMi ii\'jc/.ni. Az Isjcola hieg^-nyilasára csak a jövő évb*>n kerül sor. A KirfUy-ulcai péqzüjgyi és adóhivatali szfkUáz \'épiufjezé.^e. a legrövidebb időit Wüjfk toú,: kczdQdlJc,. lUAutáái ,^az munkákat a luiuiszióriiiiu már kiadta. Könnyítették a személyazonosság igazolását a Nagykanizsa-budapesti utazásnál A nagykanizsai rendőrkapitányságtól kapott információ \' nT alapján és annak felhívására megírtuk a minap, hogy a Nagykanizsa—bu-dapesU utazáaiioz, Balalonfceresztur zaróvwttilUl az ál!amrend«rségt«I kapott szemílyazonosságf igazolás szüksóges, kiviSve ájlaj»( és\' "közületi tisztviselőket. iés a\'.ial.\'iiu-zottakat, akiknek nrtftftpep. vasúti igajolványuk vaa. Piros cipőjagyra készítünk tetszés szerinti dp6t mérték után vagy adunk sajit ké-szltményü cipőket. Zttld cipdjegyre minflentajta raktárort levő ciaőt ,adun)í. Jegy nélkül szandálokat, vikendcipoket, vísíqii- és selyem-cipőket, házicipAket és gyermekcipőket 22-os nagyságig bőr talppal, tqvábbá fa- és mütnlppa\' készOlt férfi-, női- és gyermekcipőt Miltényi ctpttiliit .....¦11\' \' i......i unni i ii\' l»4t. áarths IB Ezt> a rendelkezést a rendőr-kapitányság most agy módosította, hogy az ellenőrzésnél barmi személyazonossági igazolást elfogadnak (cserkész igazolvány, vasúti igazolvány, személy ¦izohossag megállapítására ai-kalmus egyéb igazolvány, slk) csupán, akik ilyen valamivel nem rendelkeznek, kötelesek u lázasuk előtt a rondőrkapi-(ányságOll rendőrségi személyazonossági igazolványt beszerezni. Ezért a rendőrkapitányság I. emeletén, n 29. sz. ajtó alatt, dr. Zsembery fogalmazónál kell jelentkezni. Minthogy a Nagykanizsa—budapesti vonalnak IJnlalonkercsz\\ HA1M flOZLŰNV ur állomása nincs, hanem 6a-latonmáriafürdö (a keresztúri állomás a Máriánál elágazó marcali vonalon fekszik), megkérdeztük, hogyan értendő a Balalonkereszíur záróvonal. Erre egyéb felvilágosítás nem áll rendelkezésünkre, csak az, hogy a rendeletben Balalonkereszíur van. Mégis, hogy a közönség tévedésben ne legyen, ismételten hangsúlyozzuk, liogy aki Budapest Telé vagy felöl utazik, ok-VCÜcnÜ! lássa el magát személyazonossági igazolással, mert az ellenőrzés szigora és igazolás nélkül a záróvonalon átutazni nem lehel. Nagykanizsa jobb adófizető, mint volt az elmúlt évben Mosl kerüli ki a nagykanizsai m. kir. adóhivatal jelentése Nagykanizsa első\'év-ncgyedi adófizetéséről, amely sokkal kedvezőbb, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában volt., A jelentés szerint Nagykanizsán az együttesen kezelt adókból 1ÍM1 első negyedévében be- folyt 485.207 pengő, ami az előző év hasonló időszakához képest ."18121 pengővel több adózást jelent. Forgalmi adóból befolyt 170.358 pengő, vagyis 68.\'8900 pengővel több, mint az elmúlt év hasonló időszakában, illetékben pedig ezen idő alatt 105.724 pengő, vagyis 2.1.22!) Í>-vel több, mint a mull év első negyedében. Húsvéti betörő weekend egy balatoni villában Siófok, április 18 Rpjjtkó Kornél budapesti szerelőnek kedve támadt a húsvéti ünnepeket a Balatonon tölteni. Munkakeresés ürügye alatt Icráudult a Balaton-partra, olt kiválasztott egy szép nagy villát Balalonujlakon, megtudta, hogy a villában nem lakik senki és oda álkulcsok segítségével még április 7-én bekől-tözködött^. A pazarul berende- zcll Darkó-villában minden kényelmei megtalált, élt is vele üri módon. Élelmezéséről a villa kamrájában lalált konzervek gondoskodtak. Itt maradt három napig. likkor azonban cl fogyott az élelmi-készlet, nagypénteken éjszaka tehát át akar! hurcolkodni egy másik villába. Éppen ki akarta nyitni a lezárt villa ajtaját, amikor a csendőrök lefülelték, őrizetbe vélték. A mostani »lakása« aligha olyan komfortos, mint a Darkó-villa volt... Meghalt a sérsekszőHősi testvérgyilkos Kaposvár, április 18 Szörnyű lestvér-gyilkosság^ lörlénl nemrégiben a somogyi Sórseksjtöllős községben. Most meghalt a\' gyilkos is. Pék Sebestyént a törvény* szék lOIM-hen gyilkosság miatt -szabadságvesztésre ilélto. Kiszabadulása után hazamont a falujába, ahol testvére, Pék Márton nem vette szívesen és ennek többször kifejezést is adott. EmiaHl-.Pék Sebestyén bosszút forralta Egyik éjszaka égő kanóccal ellátott petroleumos üvegei doboll be testvére ablakán. A ház kigyulladt. Pék Márton menekülni próbált. Testvére erre beugrott az ablakon át az égő szobába ós szörnyű párbirokban mind a kelten ugy ösz-szcégtek. hogy a szomszédok találtak rájuk eszméletlen állapotban. Pék Márton a kórházban pár nap múlva meghalt. Pék Sebestyén sebei is olyan súlyosak voltak, hogy húsvétkor a kórházi ágyon meghalt. A „Ferenc József" keserűvíz régóta Htflnöen bevált hazltzer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros kövelbczaiényeiuél; biztos, enyhe és gyorsan haté természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést (avirja és az Kiagyal fokozata. — Ktrdccxa meg Sty „AUoht* katandiű- X.. tengeri Felderítő állomás. Március. Egyik nap V. hadnagy vezetésével, G. sorhajóhadnagy megfigyelővel földközi ff* ^ tengeri felderilé.s-*9}tfö%r 10 indult egy Ari-*SG"^^T" one erről az állo-másról. Az ég felhős volt, a tenger nyugtalan. A gép a felhők alatt repült. Egyszer csak 400 méterre előttük kivált a felhőkből egy nagy négy motoros és rettentő gyorsasággal tartott feléjük. A pilóta pillanatok alatt felismerte. Egy Sunderland, az ellenség egyik legfélelmetesebb repülő erődjo volt. A Sunderland veszélyes ellenfél, nyolc gépfegyvere van, négy az orrába, keltő oldalt és keltő hátul a farok toronyban. Az Arionchak csak négy gépfegyvere van. Á Sunderland a fényt kihasználva lecsapott és heves gép-fegyvcrlüzzcl árasztotta el az Arionct. 01 golyótalálat érte, egy a gép oldalán betörve, a másodpilóta sisakjába álll meg, egy másik széttörve a vezetői füíkc meiiyezetót, erejétvesztve hullott a megfigyelő elé. A többi a szárnyakat és a benzintartályt találta. A Sunderland tovább futott állandóan tüzelve a faroktoronyban elhelyezeti gépfegyvereivel. V. hadnagy balra húzott s mikor látta az eltávozó gépet, üldözni kezdte. -A magasból közelitet le meg az ellemé^et és oldalról támadta meg, mert igy csak két gépfegyver tüze ellen kell harcolnia. A pilóta gyenge csúsztatással támad, hogy az oldalt elhelyezett gépfej^verőket is lehessen használni. Egyfolytában tizenöt percig tartotta igy tüz alatt az ellenséget az Arionn. Ekkor az egyik fegyverkezelő jelentelte a pilótának, kifogyott a tölténye. A pilóta ekkor a másik oldalról kezdte támadni az ellenséges gépet. Csak még egy rárohanóst, mondta a legénységnek és újra csúsztatni kezdett, most már a másik oldalról. A gépfegyverek kattogtak és az ellenséges gép faroktomyában elhallgattak a gépfegyverek. Tét lenül meredtek az égnek. Aztán hatalmas láng csapott ki a gépből és nagy Ívben zuhanni kezdett. Az ellenség megsemmisült, lélegzett fel boldogan a pilóta és most már elindult vissza a bázis felé. Rövid idő múlva a szerelő jelentette, hogy a benzintartályt találatok érlek és \'a benzin fogyóban van. V. hadnagy végigpillantott az alattunk vadul hullámzó tengeren, keresve egy nyugalmasabb helyei, hol fe-szállhatna. Messze előttünk már feltűntek előttünk Afrika part- jai. Szerette volna elérni a partot, de a motor kezdett kihagyni és aztán megállt. Már nem volt más mii tenni, mint kedvezően kihasználni a hullámok irányát és ahogy sikerül, leszállni, A pi-lóláu kívül mindenki a gép farába húzódott, hogy ellensúlyozzák a felborulást. A gé|» siklani kezdett, rohamosan vesztet-fe^a magasságot, majd csónakjaival egy rohanó .hullám túráján kötőt I ki és vele együtt rohanni kezdett. A leszállás sikerült. Most a part felé fordította a gépet, mely a széltől hajtva, lassan hajózott a part felé. A rádiós leadta a segítséget kérő jelel. Megpróbálták működésbe hozni a motorokat, hogy legalább annak segítségével tudjanak gyorsabban haladni a part felé. Egyszerre csak sü-iyedni kezdett a gép hátsó része. Ekkor magukra vették a mentöövet. A gép közben lassarf sülyedt, majd ugylátszik feneket érve, megállt. A legénység az egész éjszakát a félig elsüíyedt gép orrában töltötte. Időközönként világító lövedékeket lőttek fel, de segítség nem érkezeti. Aztán valahogy eltelt a hideg afrikai éjszaka és reggel egy halászhajó találta meg őket. Aztán elszállította ide az állomásukra. A gépet pedig lassan elnyellek a hullámok. V. hadnagy, mikor a gép felől érdeklődtem, csak ennyit mondott: *Ugy érez tem, mintha a saját gyermekemet nyelte volna el a tenger a szemem láttára*. Carlo Puiaiti A Babochay-utcai lakók panasza és kérelme Kaptuk az alábbi panaszos levelet: Igen tisztelt Főszerkesztő Ur I Mi tisztelettel alólirott, Ba-bochay utcai háztulajdonosok és lakók - ritkán szoktunk panaszkodni, de ha panaszkodunk, akkor annak komoly alapja van, sürgős intézkedés"! követel. Ilyen a mostani eset is. Tudvalevő, hogy az adózók, a jó adózók sorában az első helyen állottak mindig a Babochay (Gyár) utcsri háztulajdonosok és lakók. Rs mégis, mintha miránk a legkevesebb gondot fordítaná a varos. Mert akkor nem történne meg az, hogy nekünk a Fővárosi nívón illó bér-fsstógyár Nagykanizsán! PÁLCSICS 1 Fonal- és textiláru festés, kikészítés Fehérítőgyár • indanthrenfestés Ruhafestószet • Vegytisztítás 1 ayAri N acyfc a n 1 s la, Magyar-utca 86. nlm. Taláron: 3-44. I Váraal ualoti FO-ut 7. saftm (Korona.épülat). r.lafoni 5.33. 85ALA1 K02L0HV I&4I. Iprili» 18, nyilvánosság utján kelljen az illetékes tényezőkhöz fordulni és figyelmüket arra felhívni, hogy Nagykanizsán van egy 11a-böchay utca is és ezeknek háztulajdonosait nem lehet annak a portengernek és kibírhatatlan büzü esalornának kitenni, a melyben ma leiedzenek. Nem Is említve az fiúról, amely olyan girlwvgörbc, hogy csak a minap irongokkal kellett kiemelni a besüpped? autót. Az lenne tehát a kérésünk, hogy a város vezetősége találjon időt arra és jöjjön ki hozzánk néhány percnyi -helyszínelésre^ (ahogy ezt műszaki nyelven mondják) és intézkedjék, hogy végre a Ba-bochay utcában is legyenek rendes és normális állapotok. Ne éljünk ini legjobb adófizetők abban a. ludatban. hogy egy deportáló lelép foglvai vagyunk, akiket büntetésből helyeztek ide, ahol az elveszett lelkek gyüjlőtelepe van. Meg vagyunk róla győződve, hogy kiállásunk a -torony alá nem lesz a pusztába kiáltónak szava és nem kell azérl még külön interpellálni a legközelebbi közgyűlésen, Szereinők, hogyha a legközelebbi közgyűlésen már megköszönni tudnánk a >• gyors* intézkedést. Soraink közzéléteiéért hálás köszönetünket kifejezve, vagyunk a 7\'fk. Főszerkesztő Urnák őszinte tiszteieltel a Bahochay-utcai háztulajdonosok és lakók - aláírások. JUD SÜSS A mai idíik szellemiségének jőle, hogy évek óta nem volt film\', beleértve a legsikertfltebb magyar filmeket is, amely olyan zsúfolt liazakat vonzott volna, mint a Jud Süss. Ezt a filmet olyanok is megnézték, akik évűk óla nem voltak moziban. Az érdeküö-dés értlietö, meri tut minden pofliti-kán, a film meséje rendkívül érdekes. Tórlénelmí adatok alapján mutatja be, hogyan kerül egy ország minden hatalma a zsidóság, kezébe. Az eszközök; n módszerek és a két világ összeütközése adja a mese drámaiságát,\' amely Iieiyenkénl magasra szökkenve forr. ponlra hevili a cselekményt és a néző hangulatát egyaránt. Külön sikere a mimnek, hogy a leg-kényejjebU részekéi is művészi eszikö-zökkel oldották-meg. A legjobb nevü színészek vállalták a főszerepeket és oly tök Ölelésen oldották meg felad tokát, hogy alakításuk önmagában vé\\o is megérdeme\'né « film sikerét. Jud Süss típusa fajának s hogy minden tulajdonságának klhangsuSiyozósa töké-Lolesen sikerült, az n mesén kivül Snss Oppenhelmer ohakitójahak^őszímlíető, akiről szinte nehéz feltételezni, hogy — árja. A remek színészekéi Veit Uarlon, a rühn rendezője irányítja, az ö gondos munkája meglátszik a film minden materén, Mindent egybe-vetve a Jud Süss nemcsak propaganda film, hanem önmagában véve is ktlünő é.s művészi oszközökjccl megoldott filrnoikotás, Cg. g. o.) I vaskaraaksdéss — jjagykaalaa iiÄiß-üayliii- Wondep kerékpáruk n»o» »ál»«»<*fcban. ! Kigyulladt a szuloki katolikus templom tornya Szomorú szenzációja volt húsvétkor a csendes kis somogyi falu, Szulok lakosságának. Az ünnep első napján kigyullad! a falu katolikus templomának tornya és tüzel fogott hamarosan a tclö\'is. A falu népe mint egy ember sietett az istenháza megmentésére és annyi vizel hordtak a lángok megfékezéséhez, hogy a templom me-nyezele ís erősen átázott. Emialt minthogy beomláslól lehetett tartani, az ünnepek alatt a miséket nem a templomban, hanem előtte a téren \' tartották meg. Mint kiderült, a tüzel a falu gyerekei okozták, akik a toronyban cigarettáztak és eldobott cigaretta-végtől vagy gyufáiul gyulladt meg a torony kiszáradt faszerkezete. A templomot a leégéstől sikerült megmenteni, de a kár így is jelentős. A vizsgálat megindult. Akarja ? hogy Muraköz népe megismerje cégét, üzletét, áruját? Most hirdessen a Zalai Köxlöny-ben Különleges kedvezményekben részesülnek a Budapesti Nemzetközi Vásárra készülő ntasok A május 2-án megnyíló Vásár közismerten féláru utazási kedvezményi biztosit látogatóinak, amelyet a közönség a vásárigazolvány alapján vehet igénybe. Ez az igazolvány lényegileg az a »varázsfüzet*, a mely a vásárlátogatókai nem egy vonatkozásiján kiemeli a hétköznapi utasok sorából. Az ¦igazolvány féláru utazási kedvezményt biztosit április 2(í-tól kezdve, teljes három és fél héten ál. amely egyaránt érvényes a vasul, a hajó, az aulócarok, Városi Mozgó, onts-tshtai-wár—PiB RanrJkivQli filmi "Hal Mindennap 4 elSadásI JUD SÜSS Emberek, népek és országok sorsa, -szenvedélyek vad vSharxésa - Figyelem I mindennap 4 elöadatt: 3, S, 7, 9 órakor. sőt — kisebb kedvezmény keretében — még a légijáratok használatára is. • Aki vásárigazolványt vallott, minden külön költség nélkül jóelöre megszerezheti budapesti szállását. A fővárosba érkező igazolványosok díjtalan "kedvezményes füzetel" kapnak, a mely viszont a rendesnél jóval olcsóbb belépésre ad jogot a színházakba, muzeumokba, a budapesti látványosságok liosz-szu sorozatába. Nagy jelentősége van a bel- földi utasforgalom fejlesztése, főként pedig abból a szempontból, hogy a főváros nagy gazdasági eseménye éleiét varázsoljon egyben a vidéki gócpontokba is,\' annak a lehetőségnek, hogy aki vásárigazolvánnyal féláron érkezett Budapestre, április 26. és május 18. között külön utazást lehessen lelszés szcríuli célponttal a vidékre, még pedig ennek az útnak mindkét viszonylalában 33 százalékos me-nctdíjkedvezménnyel. Fontos értékél jelenti a vásárigazolványnak végül, hogy cz a ^varázsfüzet* díjtalan be-léjiöjcgyül is szolgál a vásár terülelére, (:) Péntek Állandó mtUoraxánok hstkSiaapeks* Hndöpoat I. műsorán 6.45 Torna. Hírek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek. - 11.10 rJemsetköat Tütjelző-ttsoigálat, — ia Harangszó. Htmnuat. Idójárásjeientés, - 1X40 Hűek, -13.20 Időjelzés, idfi járásjelentés. -14.35 Hírek. — 14.4S Műsorismertetés. — 15 Arfolvambirak, piaci árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, Idő. Járásjelentés, hírek, - 17 Himk a*>-vák és magyar-orosz nyelven. — 10 Hírek. - 21.40 Hirek, Idő járás jelentós, hírek szlovák és magyar-oreaa nyaiveiu — 23 Hirek német, olasz, angol es francia nyelven. — 9.0 Hírek. BUDAPEST I. 17.15 Kiss Ijajos cigányzenekara. — 18 Matyók Klára csevegése. — 18.30 Liszt hanglemez, — 18.45 Dr. Afczeglív Zsolt előadása. — 19.30 Az Operaház előadása, .Cigánybáró.. Daljáték három felvonásban, öt képbon. — Az I, felv. után kb. 20.45 SporlkózAeniények. — 22.15 Hrmgtomezek. Szombat BUDAPEST L 10.20 Dr. Vas Olga előadása. — 10.45 Mit nézzünk meg? — 12.10 M-niczky László szalonzenekara. — 13.30 1 lang!cmczck. — 15.20 Szórakoztató zene. — lü.10 Ifjúsági rádió. 17.15 Aruny János költeményét elmondja Bodnár Jenő és a Rádió Szalonzenekara. — 17.30 A rádió postája. — 17.55 l^ertis pali cigányzeiwkani. \'— 18.15 I^loJvasás. — 18.40 Hennáim Schillenhcim tangóhannoiüka számai. — 10.20 Vers, próza és muzsika a tűzről. Összeállította dr. Mádássv József és Böhrn László. Közreműködik Kulcsár írnia és Hajczy Lajos. Hanglemezekkel. — 20.10 Lehár-rcvü. - 22.10 Mursj Lek cigányzenekara. — 23.25 Tánclemezek. — Naptar: Április 1& péatak. Rom. kat. Apollonlus. - Protestáns Ilma -Izr. Ntzan hő 21. OSzJttrdí nyitva reggel 6 órától «t« * áráig (hétfő, szerda, péntek délután ém ksddan a«aaa oao nasjMkV Nép Mozgó. PantektŐI-vasárnaplgl Jgt Óriási szenzációi — A tragikus sorsú Habsburg-főherceg: Miksa mexikói császár élettörténete. Fény és pompa, romantika, cselszövés, A főszerepeket játszak: Izgalom ?8 tragédia. P,t2\'\\.3unh Ameri** jtllemszlnésze, BeHa Davis, vlléghlrü sztár. Brian Aheme, Amerika büszkesége. Előadások köznapokon 5, 7, », vasár- és ünnepnap 8,5,7, g-kor. | »41. aprillB 18 ttUM KOZLONV (is FERENCJŐZSEF KESERŰVÍZ li délben megszűnt a német-iugoszláu háború Még a héten összeül Bécsben a Jugoszlávia felbomlásával eloájlt tggj$j kérdőket rendező bizottság UJ forradalom válsága falé sodorják Romániát a xav.ru* »o»c Budapest, április 18 Az Uj Nemzedék zürichi jelentés alapján irja, hogy Romániában újra válságosra fordult a lielyzet. Az ujabb zavargások forradalmi jellegűek. A Vasgárda ujabb szervezkedése forradalmi hangulatot teremtett; A oól AntODHOM óa az agósz kormány meggyilkolása 6i a .hatajeni. ^tvetajf. Német forrásból közlik, hogy Antonescu visszatért Károly király módszereihez. Megfólemli-líssel és erőszakkal akarja letörni az ellenzéket. A játék igen veszedelmes, mert az ujabb for- radalmat nemcsak Románia rendje és a románság sinyloné meg, hanem az ott élő népcsoportok, nemzetiségek is. A hely* zet máris bénitólag hat a román gazdásági életre? Á tudósítás végül megállapítja, hogy pár hónappal a forradalmi megmozdulás után újból viharossá és veszedelmessé vált a légkör Romániában. Más lapok a romániai magyarság üldöz tételéről. és bizonytalan helyzetéről számolnak be. Az összes érdekeltek bevonásával döntik el Jugoszlávia területi kérdéseit Róma, á]>rilis 18 A Messagero berlini jelentése szerint a volt Jugoszlávia területi, kérdéseit az összes érdekeltek bevonásával intézik el. A ha-tármegállapítások során mindazokat meghívják és meghallgatják, akiknek kövctelnivalójuk volt Jugoszláviával szemben. Egyes vonatkozásban máris kez- A német hadsereg zöme Budapest, április 18 I A Pest jelentése szerint a Wilhelmstrasgen kijelentet lék, hogy a szerb fegyverletétel után már csak rendészeti munka vár a hátramaradó német csapatokra. A n4met luadsereg zöme Görögországba teszi át működése színhelyéi. \' Görögország katonai célpontjai elten máris 20—45-ös turnu- A szerb haderő feltétel Berlin, április 18 A NTI közli: Api-ifís 17-én, tegnap este 9 órakor az egész szerb haderő feltétel nélkül megadta magát. A fegyverletétel ma déli 12 órakor lép érvénybe. denek kibontakozni a határok. A független Horvátország meg-alaH»lása ós az olasz csapatok előrenyomulása nagy befolyással van a helyzet alakulására. A W\'ilhelwistrussen hangsúlyozzák, hogy az uj batárokat a nemzeti, földrajzpolitikai, gazdasági és katonai szempontok Figyelembe vételével húzzák még. i Görögországba vonul sokban támadnak a német repülők. A szárazföldön főképp a tankok és gépesített osztagok vesznek részt a harcokban. A lap értesülése szerint a politikai rendezésre is rövidesen sor kerül. Állítólag már a hét végén Összeül Bécsben az a bizottság, amely a jugoszláv állam felbomlásával előállott helyzetet rendezné. Nincs messze a katonai döntés Görögországban sem, nélkül megadta magát Róma, április 18 Valamennyi olasz lap első oldalon közli a szerb hadsereg fegyverletételének hirót. Rómában nem kelleti meglepetést a hir, meri tisztában voltak a szétbomlott haderő erejével. Az Olympus északi lejtőjéig visszavonult a görög és angol hadsereg Athén, április 18 A gorön haderő főparancsnoka Közölte hogy a görög csapatok végrehajtottak bizonyos elrendelt visszavonulást. Ennek során ¦ " PUsuidt és több más várost kiürítettek. Berlin, április 18 A görög és angol haderő az Olympus északi lejtőjének természetes védelmi állásaiban he-l.vezkedet tel. Most már azonban nemcsak a páncélos csapatok fSyuival, hanem a nemei nehéztüzérség ágyutüzével is szembe Ml nézniük. & görög arcvonalon jelenleg átmeneti helyzet alakult ki ~ mondják Berlinben. Olyan a jelenlegi frontállás, mint a nyu- gati harcoknak az abbevillei áttörés és.az északi hadsereg megsemmisülése után. az általános offenzíva Ideje még nem érkezett el, de a görög és angol csapatok máris érzik a német haderő nyomását, A nlsl sxarb börtönök foglyainak menekülésié Szófia, április 18 A bolgár lapok közük, hogy a nisi szerb börlönökben sínylődő bolgárokat a városparancs nok ki akarla végeztetni, de a fogházőrök nem voltak hajlandók teljesíteni a törvényellenes parancsot. A fogházőrok és a bolgár foglyok között létrejött megállapodás szerint a bolgár foglyok halottaknak tetették magukat mindaddig, amíg a német csapatok, be nem vonultak. A német megszállás után a fogházőröket meg csak gyűj- tőtáborba sem - vitték — irja a Zora. <¦ Megjegyzik még a szófiai lapok, liogy. a nisi börtön lakója volt kezdetben Cvetkovi.es volt miniszterelnök is. Megismétlődött London tegnapi borzalmas éjszaka}? lóitok, a levegő M4Jg..tete.vÜt f 0 J to ga l ó f ü s 1\\ p 1, I. o ndau, égé a**, még 250 kilométerről,is,;abolga Berlin, április 18 London népe még ki sem pihenhette a tegnap éjszakai, minden eddiginél nagyobb né^net rcpülőlámadást, amikor ma éjszaka újból \'iié*tnet kötelékek támadták meg az angol fővárost és több más fontos kikötői. Ezúttal is minden méretű bomba hullott Angliára. Részletek *uég hiányoznak. A tegnapi borzalmas éjszakáról az Associated Press "angjol. a németek annyi gépet vetettek harcba, hogy több már el sem fért volna az égen. A hat órás táplálásban legfel; jebb 2—3 percbe .\'volt\' nélja szü-, net. A Newyork Herald Tribun londoni jelentése szerint ugy látszott az éjszaka, hogy egész London lángokban áll. A tüzeket nem is oltották, merti a bombák százszámra hul- pnrlokról is jöl leheléit látni. A támadással kapcsolatbán a NTI megjegyzi, hogy London 39 kikötőjével és 55 kilométer hosz szu rakpartjával\'\'!!\' vihTg legnagyobb kikötője. A behozatal egyhnrmádrésze itt bonyolódott leTCsak olajból GJi.iiflllió\' $nj\\a volt a londoni kikötők fórgaT-ma. A londoni olajtartályok 1 millió tonna olajat kópesek\'be-fogadtü. Angol gépek Bérűn felett Berhai, ^április 18 Az éjszaka angol gépek .behatoltak Németország fölé-Egyes gépek Berlinig elŐ>enyO\' nmltak és több lakóházra; középületre gyújtó bombát dobtak. Az angol gép^K közfii háfbi\'at nj\'ár a part mentén, hármat Öcrlin fölőlt leíőüek. Negyedfél milliárd dollár uj ftdó Amerikában Newyork, ápriüs 18 Morgentau pénzügy miniszteri, kijelentene, hogy jövőre 3500. millió dollárt kénytelen kérni a* amerikai adózóktól valami uj adónem formájában. Hull külügyi államtitkár meg-, beszélést folytatott MácKenzie King kanadai mii^sztereinőkkRl. A in elbeszéléseken csak. általános kérdésekéi ImU-ltvk inog és nem került sor egyezmény megkötésére, Á honvédek megakadályozták a csetnikek \' egy éjszakai lérJMöJei Újvidék környékén mindeni oluusz-titol.tftk a szwrbck, A hidakat relrob-bajitotlák, a berendezéseket szétszórnák, maguk kompokon műuöküllek, de órtéites Iiadianyagokát, 30 ágyat, sok gépfegyvert, golyószórót, puskái, lőszert, szekeret, stb. hagytak hátra. A Dunaludak robbantása annyira sikerült, liogy az egész hldrész « Dunába e-ctt még a hajókózlekiHiést is akadályozza. Az utászok azonban derekas mimkál végeztok. Csak\' a Ferenc József csatornán 60 ponton ludat létesítettek, iiojjy a katonaság gyors átkeléséi lehetővé tegyék. Újvidékről 500 . magyart villái Ol tusiként a pé,^iVár.idL erődébe és eoßk«! csak a német csapatait 5?K,ÍSStiM listt után\' cjj^cdlék svadon, \'s^adkA, és\'\'iioflibor KOíŐR.a n>i/i. pusztára minap éjjat még vissmSo-pódzUk a dobrevpljácok és vérfürdőt akartak rendezni. A lioayéd^ég azokban szcmueszáfll voHlk. A harcokéin 6 szerb életét vesztelte, 15-öt ^rog&ílt. A honvédek kö*üi jfs%jajy meg. A pécsi jugoszláv konztfl MoszkváJ?* utazott Zágráb, április 18 A zágrábi magyar konzul. Nagy Ivánnal, a horvátországi magyarság vezetőjével még Károly városban felkereste Ante Paveücsot, az uj horvát államfőt és üdvözölte őt a magyarság nevében. Pavelics Magyarország iránti tiszteletéi és ragaszkodá- sát hangoztatta. "\' Pécs, április 18 iysztics Mü&n pécsi juftó-szláv konzul családjával Moszkvába utazott. Az alkonzul még pár napig Pécseit marad, majd visszautazik szülőhelyére, Hörvjltőró^- . ILMUSIt hums? iiiihitii kai. Egy Hoya» «806« 6 l\'-iíI aiiya« raoSá thii 12 P-tól. JJflüifí éitofem éalcávőhat. Elflíékeuykl-»zolB*lo«. — A ZUtl KOHtllly 0)6-llzotöl az utolnó.havi ellBbatW. üyugta íeiniutatá*ival SQ\'fr ff9thi vatmtnytnn tttOmttk. halai aggjOgj IMI. április 18, — (Mennyi lakosa van Nagyba nlzsinak ? A februári népszámlálás adatait Nagykanizsa város felküldte az Orstáí-flos Statiszlikai HlvataWk lWoTolgoxas végeit. A Sttslisztikai Hivatal kiadott jelentése szerint Nagykanizsának 1041-boD 30.542 főnyi Lakossága van. A részletes statisztikai adatokat az Országos Statisztikai Hivatal udja kl hivn-balos kőzaeményeiben. — (a II. kOrz. elemi) iskola tanulói vasárnap rendes időben Jelenjenek inog misére, a tanítás hétfőn megkezdődik. — (a gyorsírás! tanfolyam) a Itónygimnáziumban a rendes időben isinél megindul, — (Ár mentesítő munkalatok ¦ környéken) Zola vármegye is kapott államsegélyt » viizel boritott termőterületek víztelenítésére és Őzzel kapcsoi»tl>an az ár. vízkárt snenvedett lakosa rogtiVkoz-tortására. Iljen raunkátalok fcáynnjk a peiini Kégyár-Rsatornán, a gelséi Dióxi-patakon, a zalaszeiitbajázsi Inkey.hcrofc lecsapolásénál, a Kisbaiato" vidékén, R sümegi járásiján az óhidi Ponyőíí-tpatakon, n tapolcai járásban a Le-srace-patakon, a kesztlielyi ubeiejc-cSatornán, a karmacsi (lyöngj\'Ös-^xití*-kon, ez egerszegi járásban a .Teskántt-\' patakon. Minthogy a mezőgazdasági munkák miatt a viztejpjiilés sürgős, íaz alispán a föszoigalriróságok Utján munkára való jelentkezésre hívta ful • lakosságot. — (B«lyegayajtök Öröme) A naflgyar posta llélvidék visszatérése, atkalmábói április 21-én aGUéies ohnletü bélyegek közül a 10 és 20 filléreseket >Déi visszatart* rclirássaa hozza forgalotul>a. Az uj béljegoket «z anyaországban május 31-ig, a visz-szatert déli részeken december 3l4g árusítják. A bélyegeket jövő év júliusáig teliét bérmentesítésre használni. Ezenkívül a visszatért részek postahivatalaiban különleges lebélyegzést használ a magyar posta. — (Országos vásárok) ZalHszentgróton a rossz idő miatt ohnaradt vásárt május 5-én tartják meg. — ZBlabatsán a május 4-1 vásár vasárnapra esik, ehelyett május 5-én ós a szeptember 14-i helyeit szepicní bor 15-én tartanak vásárt. — A Zalaegerszegen a rossz Idő miatt cünaxaíU áprilisi vasári április 22.én tartják meg. , , — (a m. kir. Közélelmezési Hivatal recept-pályázata) Ma, amikor fontos nemzetgazdasági és népélelmezési érdek szukségessí leszi a takarékos főzést, a magyar asszonyok leleményességél és alkalmazkodó képességét kívánjuk próbára tenni és ezért pályázatot hirdetőnk; 1. Burgonyából készült ételek receptjére. 2. Belsőség, juhhús felhasználására, 3. Főzelék és gyümölcs minél többoldaíu elkészítésére. 4. Korszerű újításokra. Valamennyi receptnél a takarékosság gondolata érvényesüljön. I dij 200 1\', II. dij 100 P, III. dij 50 pengő. Ezen kívül 25 legjobbnak ítélt pályázó ajándékban részesül. A legjobb receptek H budapesti Aruminlavásárou a Közélelmezési Hivatal 4 min takony hajában Lemutaiásra kerülnek. Minden re. oeptet külön cédulán, vagy leveiező-lapon, a6v es iakciin megjelölésével és annak ^tüntetésével keh beküli-deni, hogy a recoptt a négy csoport közül melyikbe tartozik, Pályázati határidő 1041 április 23 és a pályázatokat M. kir. Közélelmezési Hivatal Budapest, V., Kossuth Lajos utca 11, szám rüá kcíl bekfiidm". — (a rendőrség llgyelraeztetéae) A nagykanizsai rendőrkapitányság figyelmezteti azon gépjármüvek tulajdonosait és üzemlxmtartóit, amely gépjármüvek 11)40 évi november hó 1. előtt kelt vonatkozó lendelcUoi a honvédségi igénybevétel olói menlositletL tok, liogy ezen mentesítések a 41.000— 1041. K. K. M- sz. rendelet szerinti megkülönböztető jelzéssei el ndn láthatók, mert a m. kir. honvédelmi miniszternek vonatkozó rcndelele érlel, méhen az 1040 évi november hó 1. előtt kell mindennemű felmentése 1941 évi március hó elsejével hatályukat vesztenék. Nagykanizsa, 1041. évi április hó 18-án. A kapitányság veze-tője: Kovács Nagy Pál m, kir, rendöf-főttanáosos. —- (Ópiumból — áoyu) A Tükör áprilisi száma Írja: Straits Settlements, a kincses koronagyarmat összes áriami bevételeinek n)0gjedrészé> u kínai ópiuniszívóknak kószönl.eti az állampénztár. Ezt a teméntelen pénzt sokszorosan megletézve a szifiet-erőd építésére és fetontarlásám fordít, ják. Szingapúr, a gyarmat fővárosa] 1819-ben került angol kézre. Ma: ka. tonai támaszpont, szén, olaj és víz* áüomás a leugeri uton, gigantikus javitómültoly, védőbástya Hong-kong felé, barrikád Cokunbo eiőtt és előre, tolt erödjo AuszlráMnak. A távolkc-loli feszültség mágneses terének erővonalai mind ebben a fontos hadászati pontban gyűlnek össze. — (Sósavat Ivott a jegyző) Törők Józaaf tahi jegyző betegszabadságon voü, Ezalatt, nagycsütörtökön sósavat ivott. Kórházba szállították, ahol sikerült megmenteni oz életnek. Tettének okai nem tudják. — (Lopott InttáskábÓl cipő) I.őrincz Béla 48 éves vépi rUclö-ségü, zalaegerszegi munkakerülő cipész segéd ellopta Hajdú József gimnáziumi tanuló irattáskáját, amiben a könyveit szokla iskolába vinni. A könyvekel, fűzeteket clrejtctle a ZaJa-paríon, a táskái podig szétszedte. Mikor lefülelték, bevallotta, liogy cipőt akart csinálni a táska boranyagából. Az eljárás megindult ellene. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 10176/1941. Tárgy; Mindennemű termény-, élelmiszer-, tskumány- stb.\' fölöslegek bejelentési köic-lezclhége. Hirdetmény. Felhívom a várót közönségét, hogy mindennemű termény , élelmiszer-, takarmány- stb. fölöslegét a m. kir. III. honvéd hadlest beszerző blzottságánsk (Fö-ut 7., az 0. M. K. E. udvari helyisége, Korona Szálloda udvara) t. hő 19-én d. e. 10 óráig naponta reggel 8 órától este 5 óráig jelentsék be. A terményt stb.-t a blzoltság azonnal álveszl és a megállapított napi áron, felárral azonnal készpénzben kifizeti. Nagykanizsa, 1941. évi április hó 16-án. ,„,, Polgármester. Nagykanizsa mesyei város polgármesterétől. 10000/1 41. Tárgy: Rézgillc-ut.lvinyok asétotatisa. Hirdetmény. A szőlősgazdák rétiére a rázgálle-utalványok szélosztását megkezdettem. A cserffil szőlőbirtokosok a kls-kanlzsal Polgári Olvasókörben, a szabadhegyi szőlőbirtokosok pedig a városi adóhivatalban (I. emelet, 29. a|tó) vehetik át utalványaival. Tá|ékoztalásul közlőm, hogy kat. boldsnklnt 16 kg. réigallc és 5 kg, rézmésrpor utalvány Igényelhető. Dlrektlermő (noha) szőlőre utalványt kiadni nem lehet Nagykanizsa, 1941. április 15. noi Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK ili..<iVlfdií".ii J!|4 rmténam «h Onnmu 10 (idrt SA \'lilét-, niiííJsn lorik-W t*r> 0 ntlíf. b«ttiOin*p 10 nóifl SO IiI\'üi. mlmiM további mó * IMéi. ÁLLÁS TakarlttaM felvtazek. Suglr-nt 41/.. 1099 ADÁS-VÉTEL Jókarban levő SVHjftltt veszek. Ajánlatot kéi Sihin Ferenc Klrlly-tu 27. 1098 Jókerbin levfi mély ay*^*".sjkoe*l cIiul6.Atlilii-ii.lt. 1093 LAKAS-OZLETHELyiSÉO «ét.»aká> lakás ni|u> lére kiadó, érdeklődet Királyt Pil-ulea 3. Iiilió lakásban, 2-4 óra kozstt. 107« lot.áu II. emeleti lakás lagtuz-tuíi 1-ete kUdö u NagykaiiixMt Takarék azikhiiiban. 1096 Egrem.háB lakit, konyba és meilék-helyliéKtkkel milus lü-re kjadó Klrilyl Pál-utca 19. 110S HÁZ fiS INGATLAN Telekl-nt ét Rózaa-utce sarkán egy házhely ailaalé. relvllagoalUst ad dr. Kovács Ervin ügyvéd, Klrály-u. 80. II8Ö . Slntirhainál 1200 J el szlntd «Iarde). Erdeklfidnl dr. Kerjavect ügyvédnél lehet. 1094 ¦Indenkl b aelyl kenáut«da1rn41 I éa lparo»oAnAl szerezze bal I Z*LM közlöny POLITIKAI NAPILAP. Kfedju: HKIzgiiaisiii 11 T. NtgyksshM". ff**lttós kiadó: Ztlsl Kártly. Nyomatott i ¦ „KflrgazilBBBil R. T. NagyitbniiHr4 ¦yssisájatuui tutnkasliaáM. (Ky»«dá4rt Zalai IlirtM Gumihulladékot minden mennyiségben s veszek. = U1ÉI sportuzlBte liliíísa Csillárok; falikarok, . *SHBMÍnSSSBSS»SSS^ éjjeliszekrény-lámpák egyszerű és díszes kivlteSbeu kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÖLBYI.nél Sugár-ut 2. m 81. «Svfolynm 89 grim, Najrykmtafl, »941. április 19. szombat ára 12 fill. ZALAI KÖZLÖNY H lűadótinUl; FU 5. Kata. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos Előfizetési ára: egy hóra . pengő 40 filter. Szerkesztőségi és kJadóhivatau teletöm 78. az. A déli határokon (B. E.) Immár a negyedik or-szággyarapitás lélckzet elálli-tóan boldog és izgalmas napjait éltük. Légvédelmi készültségben vagyunk még, figyeli mindenki a riasztó sziréna felüvöltését és lcstük mindannyian a riadót, a mely a honvédseregek előrenyomulásáról számolt be. »Csa-pataink a Duna—Tisza közét mindenütt megszállták...\' — jelentette a honvédvezérkai- főnöke s azzal a ténnyel egyenlő, hogy a bácskai elszakított területek visszafoglalása is befejezést nyert. Itt-ott még komitácsi bandák merényleteket kíséreltek meg, dc hiába minden vad és bujkáló támadás, a magyar honvéd ott áll az ezeréves déli határokon. Ott, mert Kormányzó Urunk kiadta a parancsot: előre dél felé. Bs a honvéd megindult és fel-szabaditotla az ősi magyar, földet. Visszatértek régi varosaink, kicsiny tanyák, szélesen elterülő magyar falvak, több, mint fél-imlliónvi magyart ölel magához Szont István koronája. Az áldott ősi humusz magyarnak adja Ismét nagyszerű gyümölcseit. Huszonkét év után újra magyar csendőr szuronyán játszik a tavaszi napfény, mosolyt és bizodalmat visz a kakastoll rezgése a Délvidékre, mert megindult s az ezeréves határon állt meg a magyar honvéd. Ott áll a honvéd Újvidék alatt kezében fegyver, de szemében nyoma sincs a gyűlöletnek. A bosszúnak seni, melyre pedig ta-lán-talán joga is lonne. A nonvéd erős, a honvéd igazságos, a honvéd magyar! A honvéd békét, nyugalmat, rendet, munkát jelent. És a becsületet, a magyar egyenességet. Mert hiába a rosszakaratú propaganda, a világ józan közvéleménye tisztában kell legyen azzal, hogy nem a londoni rádiónak, hanem a budapestinek van igaza. Az az állam, amellyel mi szor-zödést kötőttünk, nincs többé. Jött egy puccs-kormány, amoly elűzte, vagy fogságba vetette az alkotmányos vezetőket s égen és földön reánk támadt. Szörnyű káoszba omlott Jugoszlávia és amikor Kormányzó Urunk megindította seregeit, felbomlott ez a Trianonban- felduzzasztott állam, nem volt Jugoszlávia, nem volt szerződő fél, hiszen akkor már kikiáltotta függetlenségét a szabad Horvátország. Mi nem .támadtunk, mi csak védelmére siettünk véreinknek és visszavettük jogos tulajdonunkat. Példaadó a magyar türelem, önfegyelem és határozottság. Csak akkor léptünk akcióba, amikor már elkerülhetetlen volt. Lehet, hogy önkezével vetett véget életének Görögország miniszterelnöke A Törökországban ólö angolok felszólítást kaptak Londonból, hogy hagyják el Törökországot Angol éhség-zár Jugoszlávia ellen — Angolok bombázlak egy francia kikötőt Berlin, április 19 A szerb hadsereg fegyverletételével kapcsolatban közlik, hogy csütörtökön este Belgrád- J ban két teljhatalmú szerb tábornok jelent meg, akik bejelentették a szerb hadsereg feltétel nélküli fegyverletételét. Az erről szóló egyezményt este 9 órakor irták alá a német, olasz és szerb tábornokok. Az ellenségeskedés ezzel tegnap délben megszűnt, dc a német és olasz csapatok Jugoszlávia megszállá- sát tovább foytatják. A Stefani iroda közli, hogy a szerbek a jelek szerint hosz-szabb háborúra rendezkedtek be. Az előrenyomuló csapatok mindenütt nagy cukor és liszt-raktárakat találtak, dc sok ágyú és fegyver is van a zsákmány közölt, köztük olyanok is, amelyekből még egyetlen lövést sem adlak le. A vetések csak kevés kárt szenvedtek, a mezőgazdasági munkákat a Foglyokkal végeztelik cl. A rendbontók kiirtásai jelenti be Antonescu kiáltványa Bukarest, április 19 A román miniszterelnökség hivatalos kiáltványt tett közzé. Eszerint a román nép és az állam ellenségei sorozatos terrorcselekményekre határozták el magukat. A kormány épp ezért elhatározta, hogy könyörtelenül kiirtja a rendbontókat, tekintet nélkül-azok társadalmi állására, ha a legkisebb megmozdulást észlelik. Romániának nyugalomra vau szüksége és el kell távoznia azéletből annak, aki ezt nem érti meg — mondja a bukaresti kormány kiáltványa. Az angolok megszerezték Jugoszlávia és Görögország aranyát Is Athén, április 19 Az athéni rádió közölte a görög hadi jelentést. Eszerint az északi hadszintérről kedvezőtlen hírek érkeznek. Az ellenség nyomása egyre erősödik és előrenyomulásuk tovább tart. Közölte az athéni rádió azt Angliának fontosabb Kairó, április 19 Wawel a közelkcleti angol erők parancsnokaival megbe* szélest folytatott Egyiptom védelméről. A tanácskozásokon az egyiptomi angol haderő teljes átcsoportosítását határozták el. is, hogy a Jugoszláv is görög nemzeti bank aranykészletét Egyiptomban helyezték el. A Stefani iroda ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez azt jelenti, hogy az angolok e két ország aranyál is maguknak szerezték meg. Afrika, mint a Balkán Newyork, április 19 .Halifax lord angol követ megbeszélést folytatod Hűli külügyi államtitkárral az északafrikai helyzetről. Halifax kijelcntcllu, hogy Északafrika fontosabb Angliának, mint a Balkán és rc- Az isteni és emberi jog és igazság parancsára tettük meg lépéseinket s nyugalmunkat mi sem jellemzi jobban, mint az az előkelő hangú és tárgyilagos válasz, amelyet a londoni rádiónak adtunk és ahogy megmagyaráztuk Moszkvának elhatározásunk indító okait. A Kormányzó szólt, csapataink megindultak és győzelmes útjukon megálltak ott,Vhol a régi magyar határt elérték. Nem hódító, csak felszabadító ez a déli hadjárat, nekünk nem kell talpalattnyi sem a szerbek földjéből. Különben is — megmondta Kormányzó Urunk — nekünk nincs vitánk a szerb\' néppel, Aminthogy senkivel sincs, aki nem bántja a mi jogos érdekeinket ....._____, mélik, hogy a tengely előrenyomulását itt meg tudják állítani. Arra a kérdésre, hogy Amerika tud-e segíteni Angliának Északafrikában, Hull kitérően csak annyit válaszolt, hogy a Vörös tenger megnyitása az amerikai hajók előtt máris nagy segítség. Kijelentéit* még Halifax, hogy bár a tengely a Balkánon és Eszakafri,-kában nagy sikereket ért el, a főhadszintér az Atlanti Óceán marad. Franolsoitucág kilép a NépszÖvetségb&t Róma, április 19. A Stefani iroda közli, hogy a török minisztertanács hozzájárult a törők-olasz hajózási egyezmény egy évre való meghosz-szabbltásához. Vichy, április 19 Franciaország bejelentelte, hogy kilépett a Népszövetségből. A kilépést Darlan tengernagy külügyminiszter közölte a Népszövetség főtitkári hivatalóval, annak bejelentésével, hogy a nemzetközi munkahivatalbanf. való részvétel jogát fenntartják maguknak. Az olasz pénzügyi helyzet Róma, április 19 Az olasz pénzügyminiszter jelentése szerint az olasz háborús kiadások 9fi milliárd Urára rúgnak. A bevétel ,\'J1 milliárd, a hiányt kincstári jegyekkel, a bankok és a nemzeti bank előlegeivel fedezik. Az olasz pénzügyi politika egyensúlyban tartására nagy gondot fordítanak, a fascísta Európa e részén ma mi vagyunk a legerősebb középhatalom. Trianon nincs többe Sírni meggyarai>odoll erőink birtokában vitathatatlan igazságunk tudatában álljuk a posztot, be-töltjük munkával, s ha kell fegyverrel ezeréves történelmi hivatásunkat. Mert ez a mi érdekünk és ez Európa érdeke is. ÍAiUtf KOZL\'OlT* gazdálkodás lehetővé teszi az infláció megakadályozását és a lira értékállóságának, biztosítását.. iMtHwég Mm oMi-Ali «1 kenyérért a aemlagHB-aégét Dublin, április 19 A;: ir nemzetvédelmi miniszter kijeleulétle, hogy Írországot nem lehet eltéríteni a stmilo- Í;ességlöl sem katonai, sem po-ttikal fenyegetésekkel, még Kevésbé jövőbeli ígérgetésekkel. Az írek jogát sem élelmiszerre, vsein fegyverre nem lehet becserélni, Az Ir állam álláspontját csak támadás esetén változtatja meg. Pórul JArtak a tiarlMk oldalait harcoló horvátok Zágráb, április 19 A horvát halóságok a dobro-yoljacoklól elveszik horvátországi birtokaikat, amelyeket azért kaptak, mert a szerbek mellett harcoltak. A birtokok egyelőre állami kezelésben maradnak, majd a horvát parasztok közöli kerül kiosztásra. Pavcr.es államfő és miniszter elnök a végrehajtó hatalmat Kvaternik tábornokra bizta. A 21—25 éves gépkocsivezetőkéi behívták, továbbá jelentkezni kell a csendőrség és rendőrség tagjainak, valamint azoknak, akik borválságuk miatt üldöztetés! szenvedtek. NétMfoTBzég ayitkoMMááitat vádolja Jugoszlávia Mbujtóit Berlin, április 19 A Völkischcr Beobachler öngyilkosság vagy gyilkosság címen foglalkozik a szerb hadsereg összeomlásával. Leszögezi a lap, hogy a németek gyors győzelme nem mentesíti a felbujtókat. Amikor a szerb kormány felrúgva a 24 órával előbb kö-tőtl egyezményt, a tengely ellen fordult, már világos\'volt, hogy öngyilkosságba rohan. De erre egy harmadik biztatta fel. »Tudjuk — irja a lap —- kik voltak a felbujtók és ezeket gyilkossággal kell-megvádolni.\'- Éhínség vAr Attglla volt a sóvataag aaslr a Hórna, április 11) A Sletani-irodt jc\'euti I ásszabonbóí: Anglia közvetlenül a szerbiai eíicnső. gcskedt^ok inogsz GnU\'lvse után az os-tromzárat a voll jug>szlláY leriiteire is kitorjcsztellc. A Berliner BőríenzeiUing oivö} ka*i-csolalbJii incgjcfíyzi, hogy hamar meg fótija látni u világ, hogy Anglia az éhst>íí-/.arl (iörögország teniUMére is kileijeszli 18 órával, annak veivsóg.* ulan. Hu a Jugoszláv 6b görög meg. (Folytatás 8i-5 oldalon* Balog Árpád bajai tanárt választották meg a kanizsai iparos-tanonciskola igazgatójává A tanonciskola felügyelőbizottsagának ütése Tognaj, cslc tartotta Üttsét a Városháza tanács-termélien az iparoslnnom*-iskola folugyclöbizottsági dr. Krátkv István polgármester olnőkJelc alait .iccji voíl dr. Hegyi Lajos Iparbtzto*, városi főjegyző ós Samu Lajos ipartestületi elnök is.. Kiirt l\'ornic Ignz-(jiiló torje-sz lelte olfl a legutóbbi ülés jegyzökönyvei, majd Németit János uicfíbizoll iga7#)tó-tan tó az iskola köUseg\\«le"sél mutatla l:c. A lényeges emelkedési a 7 szálo\'W\'Wos ilietniény-emeles, az (iszlályszajjoritás és óra-többlol, nomkulóiifcen a kereskedői oszlAly boáUHAsa idézte Ölííj A növen-drtklítsiam az ctözfí évihez kém-st áll füvei csökkent. A szeinAyi\' Kiadások (Ml előző Ovi 21*423 pengővel szemben 21.730 pengőt tesznek ki. Az összes licviJiel i)7.tó paiRö, ez«* limiten a kiadás 31313 pMUtíi, rede*ellen Ichi\'it 21.605 pengő, llövid hozzászólások uhui a r«la«\\t1löbÍzotlsúf( clfogMdla a költségvetési. l\'iió peroné. Igazgató Tdblvasiu a minlsztértum \'clralál, iiwfly szerint az áMáslid-\'Jl főiskolások elhelyezése érdekeien kiadott icndoietck alapján al. ktUmazott 12 vagy több órát e&látrt óraadrt tanerőket niegeröiiteitr.ek kei lekinlciii, Icliát választlás afá nem esnek, ; \' Dr. Krátky polgármester be\'efElllQtté, hogy- a kultuszminiszter a rcuigvelő-bizollság februári -filésen hozott határozatot, mellyel Németh Jánost igiz-gfllót metfiizatássat íirCgvAl.asztntták, tnegscmni isi tette, jmtoyj a pályázók ki- válasz tásilnát a magasabb képesítést nem vették figyelembe. Németh János bejelentette, hogy erre vonatkozó \'panaszai a közigazgatási bírósághoz felterjeszt cl le. DT, Králky -xjlgánucsler is mertei te a pályázatokat: 1. Debrcczciii Kálmán ipariskoV.ii rajztanár, 2. K. Nagy János^ rcf. középiskolai tanári képesítessél, * törlcneínn\'-rifn s/akoa, óraadó llanár, \' 3. Balogh Árpád Józser :i2 Ovcs, rk„ nöllcn, kercskedehiii iskolai luiári kO-IiesltcssCi, földrajz^-egyt^n, árulsincr\' rcl szUkos, 7 eV óti a bajai iparosiad noiH\'iskoIánál tanti, a hí igazgatóság togjolfboii ajáillja, legjobb miiuioilOssc-l, I. HÓrvHy Árpád 2« é\\osv ág. tv., mis, közí-piskoial t.miú\'i kOposUrts, menny isoglnii.[eniu\'\'szctt.ir szakos, h. tanár. I)r. Krátky Jslván 5H>lgiirmcilvr Balogh Árpád t;márt ajáníotta, azzal, hogy NVmelh János, tiki nvolo év óla működik ti kanizsai ipnroslaiumuiskar ¦áná1!-, mogfctclö sVIlást kapjon az jiite-zetaéi. (lizért szerezték meg « két főhivatású tanilóJ aüáslO SotnU Lajos is kírlc a [wlgárnieslcri javnslat ellogadÄsat. ,a felugyeliíbizottság og^\'liangiiin mogvúuisztotta\' Balogh Árpád József bajai tanárt a kanizsai iparoslanond-fskolához\'igazgálói níCgbizatassaíl fíihi-vatásu twiitóvá. \\¦\'.//.<.;\'. a lanonoiskoltai igazgatói állás ügye nyugvópontra Jutott. r-ud var s*ebbnöl-szebb női és leányka habotok, divatáruk _ nagyouolosón! Az első kanizsai ítéletek légoltalmi elsötétítés! kihágások miatt Tegnap voll az első büntelíi tárgyalás a nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási osztályán légoltalmi elsölóhlésí ügyekben. Az első tárgyalási napon Kovaesics István korcsmárost 20 P-rc, (loldschmícdl Károly né zongoratanárnői 10 P-rc, Mulzer László földművest 10. Pmnccz Oyörg>\' kovácsmes-lerl í>, Szövctics István napszámost 5, Szabó Józsefné piaci árusítót 5, Furdán József lovászi 5, Gáspár István kures-| márwst 10, Paksi Mészáros Já- nos borbélyt 10, Kuzsner József t\'öldmüvesl ÍO pengőre bünlcllék. I.ujzbck Sándor eipészsegé-del. meri a rendőrnek ellenszegüli, 50 pengő pénzbüntetésre, Koller Ferenc cipőfclsörészké-szitö segédet, mert Utcai csoportosulásnál a rendőr felszólításának nem telt eleget, hanem visz-szafelcscll, 30 pengő pénzbüntetésre ítéllek. 4 A lobbi feljelenlések a legközelebbi tárgyaláson kerülnek sorra. 1941. április 18. ÓVJA SZEMÉT! , tt vlilroljon fcliilomm«! *$y J öt IIIS ZSOLDOS GYULA kfcatv. Hanta is IiUnrteniMler, Ffl-dt B. (¦ Korona-Ji*llo<[*»«l wembanl. Enáttí ZtlM-tciKilk, ttdmérflk. ttitaétik. mfn-dMbJU tfffttáWtta Si<tji*rvo(lr*t(i>l*!i tlkíuilíit á haderő oldalainak és hátának érzékenysége A had\\-ezetök mindenkori törekvése arra irányujt,- hogy a csatákban .vagy ütközetekbei) az ellenség haderejét lehetőleg a legkisebb veszteségek árán meg-1 verjék. Evégből az ellenfélnek mindig a legérzékenyebb ósleg-védheletlenebb pontját, a hátát illetve oldalát igyekeztek meg-közoliteni és megtámadni. Az ember terinészetében rejlő dolog, hogy csakis arcban, elölről tud teljes felkészültséggel védekezni. Ugyanez áll a haderők, arcvonalára is. Ha a történelem nagy csatáit végiglokinljük, mindenütt fellelhetjük u haderők csatára való felkészülésénél az oldalak és a hátak biztosításáról való ielő-gondoskodást. Ott, :ahol az ellenség hadereje a csatában megkerülhető volt, ott mindig súlyos csatavesztések voltak. Ki ne ismerné Hannibálnak Cannaenál kivívott .győzelmét a túlsúlyban levő róiuaiak ¦-teleti, amely a teljes bekerítés eredménye volt, őseink hadvezetésében is meg találjuk az áUcarolásra és bekerítésre való állandó törekvés!. A brentai csata iskolapéldájn a tökéletesen ¦¦ előkészített-bekéri lü csatának. Itt háromszoros tul-ortíbon levő elloiiségos hadsereg senunisült meg. A Habsburg-ház felomelkedtv-sét-képező inorvamenti csata is ugy alakul Judoit teljes győzi* lemmé, hogy a< magyarok, által alkotott balszárny hadoszlopok, miután a szembenálló ellenséget visszavet ették, a kunok alkotta lovasságukat a Budoiffal szembenálló Ottokár cseh király hádoszlopainak oldalába irányi tollak. Van ínég szebb példája a meg 1c[hí oldaltámádás döntő sikerének. A Nándorfchérvár-Í csata lefolyása. A törökök a fellegvár ái\'kát is megközelít ették már, amikor egy sikeres kitörés után, a Száva oldalán álló keresztes hadak a harcba önké-nyüleg beavatkozva, a törökök táborán oldalból rajtaütöttek, ami a török haderő teljes felbomlását eredményezte. A régi háborúk tömegei, a haderők k-it erjedésének méretei, lehetővé tették, hogy egyes hadjáratok és sorsdöntő háborúk, egy csatával dőljenek el. Az üldözésre alkalmazott lovasság mozgási sebessége lehetővé tette, hogy az egész ellenséges haderő elérhető, körülkeríthető és megsemmisithető legyen. Napóleon fellépésével a méretek jnin- Pővárosl nívón álló bár-feBÍŐgyár NagykanlEsán: I Fonal- ős textiláru festés, kiktezltós Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészet • Vegytisztítás Gyári .NMyksnlisa,;Ma|*«r.u1«« 08. mmAm. Talsfom »-4*. V*to«1 Qvlsti Fö-ut 7. uám <Koron«-4pülst). Tol«fon: B-33. 1)41. április t& FERENCJŐZSEF KESERŰVÍZ Diétás betegeknek Növény-hus! Kapható minden ]obb lüszerüzletben. Zalaraegyel képviselet: Vidít L«|o» fUszerUzlete dm téren megnövekedtek. De még ezután is találunk teljes megsemmisítést eredményező bekerítő csatákat. Pl. : a poroszok győzelmét Sedannál 1770-bcn. A világháború milliós haderűinél az oldalak veszélyeztetései már nem jelenthettek oly nagy veszélyeket az egész haderőre nézve, mint régen, mert hiszen a sok száz kilométer kiterjedésű hadseregekhez képest az oldalakban előretörő ellenséges erők sebessége a lovasság sebességén tul nem fejlődött, megmaradt az ókori Hannibál sebességeknél. Az összefüggő arcvonalak közt fellépő ellenség csak az arcvonul szoros kap csolatál volt képes megingalni és az ósszerő vonalában behor-padásokal, vagy hátrábbtolódá-sokat előidézni. Ezért nem hozhatott a világháború a hadvezetés terén egyik fél részérc sem sikereket mindaddig, amig a szövetséges halaltnak oly harceszköz tömeges bevetéséhez nem folyamodtak, amely lényegesen túllépte a lo* vasság hatását és mozgási sebességét. A világháború végén bekövetkezett mozgóhábom nem a bekerítés eredményezte bekerítéssel fejeződött be, hanem az egyik fél kimerülésével. Az egymással szembenálló merev falak, az állóharc kezdetétől fogva, szabad szárnyakat nem mutattak. Egészen más előfeltételek mellett indult meg a legutóbbi világháború. Az ulolsó évtizedek technikai fejlődése a tömegek mozgási sebességének fokozása terén rendkívülit alkotott ugy a szárazföldi, mint a légi erők mozgatása terén. A nagy tömegek motorizálása által lehetővé tett hatalmas hadászati potenciál, arányaiban elérte —a csaták ki-\' terjedéséhez viszonyítottan — a Cannaei lovasság megsemmisítő képességét. Ennek a motoros haderőnek megszűnt az érzékenysége ugy az oldalakban, mint a hátakban ahogyan azt a lefolyt lengyel és nyugati hadműveleteknél, a németek ¦ oldalán, oly szembeszökően láthattuk. Voltak olyan seregtestek, amelyek az ellenségen áttörve, száz kilométereket rohantak előre az ellenség hátában és tőrlek a megsemmisítést célzó, messze kitűzött célok felé. Csakis Így lehetett az, hogy a lengyelek 18 nap alatt, a hollandok 5 nap alatt és a franciák J9 nap alatt vesztették el milliós haderejüket és semmisültek meg azok a világ legkorszerűbb haderejének ökölcsapása! alatt. A tér, idő és sebesség a meg"-semmisités jegyében összeren-Verődtek. Feljegyzések a tegnapi és q mai Csáktornya életéből Amióta Csáktornyáról megérkeztem, idoli, útfélen elfognak az cráuerck, Némelyek csak kíváncsiságból\', hogy az ottani dolgokról meséllcsscnek, ü;; legtöbben azért, hogy ismerősök, rokonok, vagy akár csak épüJelek után érdeklődjenek. Ezt " nagy érdeklődési már legnapel\'it is tapasztattam. He akkor a Csáktornyáink akarlak megtudni egy és mást a -kanizsaiakról", így derfltt ki, hogy Nagykanizsát mennyi eLszakithatatlan szál fázi Csáktornyához és viszont. De ezek a szálak nem c-sak rokoni kapcsolatok. Amellett, hogy sok mura* közi éí Kanizsán, Csák tornyát a magyar múlt is szinle minden vonatkozásban Nagykanizsához Tűzi. A bevonulás és a fogadtatás után a csaktW-ny»i inagyarokkat\' a Faszer vendéglő egyik meghitt sarkában órákon át Loszélgettönk. Az ajtó felelt már Horthy és Kossuth kép díszeleg nein-zetisziu zászlócskáyal diszUvc. Mintha figyelmeztető kom, hogy nem keli már vigyázni minden kimondott szóra, lehet már nyituui, magyarul beszélni, ,U asztalt egyre hosszabbítani kell, mert a csáktornyai magyarok egyre gyűlnek. I)e alig vau kőztük egy .keltő, ki ne lemie ismerős Nagykanizsán, ki nem érdeklődne valaki vagy valami után. Talán ez a szoros kapcsolat okozta, hogy egy pillanatig sem éreztem magam idegennek a csáktornyaiak között. De ők sem tekintettek annak. Őszintén! kiöntötték szivüket, ebnou-dollák szeavedéseJket, elmesélek szomorú sorsukat, nehéz, megpróbálta lá.-sokkat teli életüket, S jói cselt liafl-gaíni őket, nemcsak azért, mert minden történcinek vége az volt: »No, de most már mindegy, hisz ennek vége -ven.: Itt vannak felszabadítóink, o magyarok!., — lianem azért is, mert minden Igaz törteneÜHÍl a csak, tornyaink izzó magyarsága, nagy haza-Szereléte éspéldátudó, fegyofcnozett ha-zártsága csendült ki. Csak néhányat, említek a csáktornyaiak üldöztetésébe\'\', nevek nélkül . , . Asszony a börtönben pár szál virág miatt Amikor a magyar válogatott futbalcsnpat egyik külföldi vendégszereplése alkalmából Csáktornyán átutazott, az egyik lelkes magyar felesége virág-csokrot vitt a futballistáknak. Másnap a magyar asszonyt bekísérlek és két napra bebörtönözték. Egy kereskedő azért ült két napol, mert piros, fehér és zöld anyagot szolgált ki egyik magyar leánynak, akit ugyancsaX bekísértek, meri az a gyanú merült fel ellene, hogy a »gyanus színü« anyagokból magyar zászlót akar varrni. Hál bizony, mi tagadás, igy is volt. Mert minden zöld és piros anyagól felvarrlak zászlónak, meg szalagnak, kokárdának. Láttunk a legkülönbözőbb anyagokból készült trikolór!, söí voll, aki egyszerűen egy piros, fehér vagy zöld gombol tűzött kabátja haj tokájára. Ugy segítettek magukon, ahogy tudtak. Mert bizony nemcsak az elmúlt 211 év volt nehéz a magyaroknak, hanem az ulolsó tíz napban sem volt öröm magyarnak lenni, Kivéve persze az elmúlt pár napol, a magyar honvédség bevonulásától, amelynek öröme el homály osiloll minden előzü szenvedést. Aki nem érte meg a magyarok bevonulását Közel százan ülnek már körülöttünk a hosszú fehér asztalok melleit. Mind derék, becsületes emberek : Csáktornya inarosai és kereskedőt. Csak egy hibájuk voll : — magyarok vol- tak az elmull 23 év alatt is. Közülük csuk egy hiányzik, akiről azonban mégis meg kell emlékeznem. Egy íiszhaju ur, aki talán legtöbbel szenvedeti magyar ságácii : Pelrics Viktor. Sajnos ncm.érhelteineg a magyar csapatok bevonulásai, amiben pedig szüntelenül hitt és reménykedett, mert a bevonulás napján délelőlt fél 12 órakor ,négy órával a csapatok Csáktornyái bevonulása előtt meghalt.* Pék volt ,dc később birtokot vett és csak szőlőjében éli. A csáktornyai magyarok sokszor gyűltek össze nála. Pelrics Viktor kemény nyakú magyar volt. Sok kellemeűensége voll abból, hogy a hivatalokban sem akart másképp beszélni, csak magyarul. Nem is tudják hányszor oörtö-nözték be. Szőlőjét is azért vette ,uogy ott kedvére kiénekelhesse magút — mugyarul. UJ BÚTORÜZLET l Értesítem a m. t. vevöközőnséget, hogy Horthy\'Mi klós-ut 1. sz. (Városház palota) BÚTORÜZLETET nyitottam. - Saját készítményt! bútoraimból nagy választékban, olcsó árakon állok a m, t. vevőközönség renáelkezésére» GÁBOR JÓZSEF müasztalos Magyar épiítf munka és szerb rombolás Csáktornyán Hogy mennyire magyarok voltak akkor is, amikor még bűn volt .innak lleniii, arra Isméi csak jegy |>éldát mondunk. Még a jugoszláv áHaín virágzásának fénykorában meg akartuk alakítani Csáktornyán a Magyfr\'KUá. turogyesü\'etet. A zágrálri Magyar Kgyc-silletnek íett volna íiókszervczeto a osá k tornya i. A szervezkedés meg is indult, i-s az első napon 500 aláírás került a taggyiijtö ivre! Mint mesélik, ilyen eredményre maguk a csaklor. nyájak sem számítottak. Sajnos, a szervezkedési nem folytathattuk tovább, mert a hatalmon lévők megtudták és a Kultúregyesület megalakulását nem engedélyezték. Ezért vannak a csáktornyaiak ki-éhozve mindenné, ami magyar. Magyar kotlákat, magyar könyvekéi, magyar újításokat kérnek. Muraköz közei két hete el volt zárva a külvilágtól. Postát, árul sem horvát, sem magyar részről nem kaplak. Ugyanígy ujsu> got sem. Alig várják, hogy meginduljon a magyar postaforgalom. GJeJcmí-beii nincs hiány, meri n szerbek gyors incnokülésükben nem tudtak obviuui semmit, Itombolni sokat roknfboltak, de a magyarok és \'horvátok, amit lőhetett, megmentettek\', lígycdül dohányban, cigarettában van nagy Ínség, mert a meglévő készletek elfogytak. A várakozás bizonytalan napjaiban sokai rüstöitck ei a csáJciomyaiak. Estenkent itt-ott összegyűltek, megtárgyallak a hirckeí és reménykedtek, hogy jönnek.. f.s a magyar honvédek mentek. Azóla nyugodtak és boldogok a muraköziek, mert álmuk és ételük folctl a magyar honvédség őrködik. *L.......________ &} 4 tUM ttOZLOM« 1841. äprIIU 19. FIGYELEM/ A vidékiek kívánságára a „JÜD SÜSS" cima filmből Holnap, vasárnap d. g. ftffjj órai kezdettel is lesz előadás a Városi moziban. Ezúton közöljük a t. közön- séggel, hogy a JUD SÜSS cima filmet prolongálni nem lehel, mert azt hétfőn már más. városban matatják be. Ezért a jegyváltásról ajánlatos még idejében gondos kodni. Krátky György bnosut veit Nagykanizsától Krátky György nyűg. őrnagy, a Fonriérc nagykanizsai főnöke ma utazott cl Nagykanizsáról, hogy intézete központi igazgatóságának bizalmából <;!rogitijlj.i unnak igazgalólii\'íycllosi tiszt-ságét Dudapcsien. Krátky Györgyben nem; csak a régi kanizsai családi gyökeret, nem .csak a munkás é\'etfi magyar urat, hanem az egyénisége vonzó-uiejénél, jelleménél és modüráiu\'il f.ig. va is mindenkinek egyaránt\' rokonszenves embert szerelte és ttsrtetle Nagykanizsa társadalma. Katona volt, 20-öS honvéd, hősiesen Küzdőik- végig a, világlutlwjrul, megrokkant, emialt ll\'23-bun s:iját kérelmére nyugdíjba vonult. Ettől kezdje példát mutáló úttörőié annak a knostanábfn felébredi magyar szCHemnek, amely a keiesztény magyflr urisággal nem tarlja etfleatét-ben állónak a munkát, a válhiflkozást, a gazdasági éleiét. Akkor még anyagi_ lag is, iarsiditlunilag is kockázatos voll ozt « fejfogást ,ü gyakorlatiam élni. Krátky György vállalta a kockázatot, itr maradt és az idők meghozlak az ö igazolását. 13\' évig különlegességi trafikja volt, szarninrtó aliOOO hoidus Vaíkó-birlok csődtömegénél, liarmadfél év alatt rendl>ehozta az akkor tönkre jutóit kanizsai autómifOí-váüalkozásl, majd 7 évvel ezelőtt válWlta a biztosító intézett vezetést s cténtti olyan eredményekéi éri «1 páratlan¦ szorgúbmmsl, kitartássá- és ritka alapos szakértelemmel, hogy nem csoda, ha intézete sokkal nagyobb féladatókra a központban óbajtja munkaerejét jzvinnőlésözlelni. AWUiőko volt a nagykanizsai NylMÍOSzjiak, a Tűzharcos Szövetség főcsoportjának, tagja a városi képviselöleslffciui-k, U-nöke a ZMNTE uszó szakosztályának. Mindezeken felül pedig kedvence széles baráti és társasági kömek. fis jegyez-•zük még fel róla, hogy 367 lovagias ügykén volt megbízott, de önmagának csak egyetlen Sovigias ügye voll. Ez az adat is rávilágít egyéJiisK&Ünek szere lel remél (Óságára és tökéletes ur-vollára. Kanizsától nem szakad .el, családi kapcsolatai és a kanizsai szíve továbbra is ide kölik. [>s Ide köli a kanizsaiak szeretete is. Beszéljünk magyarul! Először tanulni kell, azután tanítani! Mini a viírcse. ugy csaptam le minap egyik dunántúli nigyváros jw \'apjának vezércikkére, TANULJUNK MAGYARUL! — ez volt a cime. Megőrültem nagyon, hogy: — Íme, másutt is ak.id olyan kótyagos betűvető, "ki nem át dl mindegyre ofeelt keseregni, hogy nem beszélünk dléggé magyariU. Mohó kíváncsisággal olvastam a vezércikket. Minden ilyen írásból lanul vaBattill az ember, aki szereli bányászgabii az édes anyanyelve kifogyhat Ulan szépségeit, Mindjárt az elsíí mondatnáfl kicsit megölöd lem. Azt mondja; -Szép, -szép «z a nagy igyekvés, amelyei illemen m elveket igyekezünk ^sajátítani* Azért ütődtem rn»J ercn a monda-ion^ mert igyekvés;*! igyekezni... nem éppen pallérozott tollra vaJJ, amikor a magyar szókincs akkora, hogy sohasem keli efajta IsméUéEeV- ke\'. egyhangúvá leírni a magyar beszédei. (A ilálva lássanak-: és hasonlók példájára ne tessék hivatkozni, mert űnban éppen az ismétlés feczi ki a küllői mond uúvaJót és hangsúlyt ad Iwlé.) Aztán bizony idegen hatások is lépten-nyomon előfordulnak ebben a jószámlékii \\«zércJkkbClL Telis-loe vanaak mondatai néme\'esen és feleslegesen használt névmásokkal. ¦EÍegendŐ vodna pz, ha..\',< Magyar fülnek elegendő volna, ha az >aiz« nem is fitjegne ott. Mas: .Akad oiyfui, aki..,. A mngj\'ar szereti a tömör beszédei. Meg is v n hozzá a kifejező ereje, Eppan ezért untig elég, ha azt mondom: akad, akf,,.« vagy van, aki.... Hasonlóképpen felesleges .megfogadni azt, amit.... Elég, lui megfogadjuk, amit magunk is hirdetünk és megpróbálunk váróban magyarul írni. Szenvelgő szépSolkek \\erscihcn bukkaíil f«; és váll divatossá ne»í- régiben a mCflóknévi halározónnk-az a fajtája, amire elrettentő pÉ&B a szőnyegen levő vezőrelkkljcn az elburjánzón. ós a >magátójfrd\'óant. Az utóbbi m\'ndciiké.peu érle\'.meli.\'n. Máig sem tudom kitnlájni, hogyan Jehcl magát óla dóan kifogástalanul, szépen magyarul, beszélni. A cikkíró ostorozna a kuszált \'szórendet is, miközben ő magi Ic\'rja ezt a különben sem zengzetes mondatot: -A kiejtett szavaknál, mondai toknál is sérti ez n fújel.c S helyes szórendet .követelőn- írja azt Is, hogy iA tanerők közt solc lelkes őrzőjét, vigyázóját találjuk nyelvünknek. < De azok a jó tanárok aligha adnának jeleset erre a nyeTv-magyaritó dolgozatra, ameTfynek irója elfelejti egyebek közölt flxt is, liogy w )rirtokosjelzőt a magyar szórend nem Iflri hátul. Nem .Őrzőjét laflíH-juk nye\'vűnkneV., még csak nem ifi őrzőjét nye\'vunkncií találjirki, ha. nem .nyelvünknek Őrzőjét találjuk., feliévé, hogy a nyelv, amiről szó van, magyar. , A vezércikk, amely a .Tanuljunk magyarul« elmet viseli, így fejeződik be: i ....cl kell fogadnunk a tradicíó-kat (!) és ...amit a,nye\'.vujitas ész-szerüsége diklál (I). Nem deákferenci (!) szónokokat akarunk nfi. veiül, nem is slilmüvészeket (!!), minden-e Inkább a születés predesztinál (!) és nem kizáróljag a nevelés alakítja ki, elegendő volna az (!), hn egyszerűen, szépen beszélne magyarul az ([!), aki magyarnak vJflíjfl magát ebben 3 hazában.• Bizony ... bizony: — e\'egcndö volna; Éppen ezért szól is kelli fogadni a cUklrónafc és lanulat kdll magyarul. ¦ ¦ De az Islcn vtlágáórt... ne töTell (bt) K1SKANIZSAI ÉLET Muraköz és Klskanlzsa Még vannak, akik élénken emlékeznek a hires kotori vásárokra, búcsúkra, a mura-szí\'ntvidi búcsújáró helyre és a többi muraközi községre, amelyekkel 23 évvel ezelőtt Kiska-nizsának is szorosabb kancsó-lalai voltak. Ma, amikor Kiska-nizsán is mindenki a visszatért Muraközről beszél, sok érdekeset hallunk a régi jö békeidőkből, amikor még szerb grani-csár nem állt őri (hála Istennek, már most sem áll) a Mura partján, hanem a kiskanizsai fuvarosok szabadon keltek át a hidakon, hogy terményeiket kicserélhessék, vagy értékesíthessék odaát. Sok beszéd hangzik el Muraköz fővárosáról, Csáktornyáról, majd Perlak, Alsó-domnoru, Légrád községekről, Városi LMozgÖ. C»S*B»*tBfet&6-yaaaB\'napifl Rendkívüli filmi IsM Mindennap 4 előadási JUD SÜSS Emberek, népek éa országok sorsa, — szenvedélyek vad viharzAsa - IHayelam I mindennap 4 «loadas : 3, B, 7, B órakor. de leginkább a hires kotori vásáros búcsúkról. Ez a vásáros bucsu szeptember 14-én, Szent Kereszt napján van, amikor a környékből nagyobb tömegek gyúlnék össze a község főtarén. 1 rianon előtt ezeken a vásáros búcsúkon a méz és zsírárusí-lás mellett .edényeket, kosarakat is nagyban árultak, de voltak mindenféle háztartási eszközök, különösen kézipari estközök, amiket Kiskanizsa yásár-látogató közönsége itt szerzett be, Ugyanazon a napon hálaadó istentisztelet volt a kotori ba-rokk-slilusu nagytemplomban, ahová ilyenkor zarándoklatok indultak "a környékből. -A kiskanizsai népet kedvelték ezen a környéken, dc a békebeli »szé-lesgatya hosszurojttab soha nem tetszett nekik. A kiskani- ARANYAT, EZÜSTÖT legmagasabb árban vcszflnk, VÉKÁST TESTVÉREK zsai legényüket és férfiakat »bu-gereknek\'*- nevezték a széles roj-íosgatya miatt. Az ö őltözékflk - bár azóta változót! — inkább az alföldi magyar viseletből átalakított volt a férfiaknál. Tehát bársony zeke-mellény fölött rendszerint fekete vagy sötétkék bársony kabát és csizmanadrág csizmával. A női öltözék még ma sem nagyon változott. A fehér, hosszú, lerakott szoknyák és kendők, kabátok, rék-lik sárga, kék stb. változatosszi-nei a horvát népi viselet jellegét tükrözik vissza. Barátságos, jókedvű nép, tíé nem mindenkivel bizalmas. Muraszentvid szintén békebeli vásáros búcsújáró hely volt. Kiskanizsáról gyakran jártak ide búcsúkra, mert amolyan kegyhely félének számított. Itt a bucsu napja Szent Vid napján, június 15-én volt. A vásár itt sem maradt el. Hiszen a kis-kanizsaiak elbeszélése szerint dughagymát, esernyőt, csizmát, edényekel rendszerint itt vásároltak, vagy cseréltek más terményekért. Kiskanizsa örömmel üdvözli a felszabadult Muraközi. Délnyugatról fehér felhőgomolyag-ból szikrázva törnek elő a magasságból az uj korszak aranyló hírnökei, az életŐ napsugarak. Pedig pár nappal előbb vésztjósló némasággal hömpölygőit felénk, a csendes házaink fölé egy végzetszerű árny... De Isten segített, mert az Isten is azt akarja, hogy a Kárpátok országában, az Erdély szép medencéjében, a Bácska szőke napsütésben ujabb magyar évezred épüljön ki. -k-n-l-~ TavaszI vetéseink Az elmúlt hetek zord vihara nyomot hagyott mindenütt. A vetések kissé fonnyadt sárgasá- f;a, a kerti vetemények pusztu-ása kétségbeejtette gazdáinkat. Ezek a károk azonban nem végzetesek. A vetemény eket pótolni lehel. A vetéseknek nem ártott meg olyan mértékben az időjárás, hogy teljesen kipusztultak volna. A kerti vcteméV nyek közül a hagyma legtöbb helyen takaró alatt volt s így a kár csekély. A káposztaféle palánták legtöbb helyen tönkrementek és pótlásukról kell gondoskodni. A korán elvelett burgonyáknak a talajmenti fagy Nép MozgAa Pentefct6l-»aaarnapiql "vM Óriási szenzáció I — A tragikus sorcu Habsburgfőherceg: Miksa mexikói császár élettörténete. Fény és pompa, romantika, cselszövés, a főszerepeket jatnákt fcg»»om estragedla. Paul Muni, Amerika jellemsxinésze, Betts Davis, világhírű sztár. Brian Aheme, Amerika büszkesége. Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3,5,7, P-kor. ZALAI (ÍOZLONV (Folytatás a 2. oldalról) szilll területek lakossági íliúnígbe I es n« Németországtól várják olyan Jut, jiciu Ichot nzért Németországot kóiclezelfsógck \' wOjcsitísöl, amarlyc\'kct leViussí tenni, irjtt a lap. Nyissa meg semmiféle nemzetközi jogszabály nemf Roosevelt és szövetséges.\' a tenge-ián | ir elö. Igen sok a polgári halolt a brestl kórház-romok alatt 194), április lQ______ nőin árlott, hiszen még a föld alatt vannak. A rótok és [aga-lök szépek. Sportélet A sáska levente-csapat ered-menyes tavaszi indulása legszebb reményekre jogosít bennünket. Az Attila elleni 5: l-es győzelem a tabella élére vitte (öl a csapatot jobb gólaránnyal. A legnehezebb ellenfelét győzte le a kiskanizsai csapat, de még-több erős mérkőzése van bálra. A legutóbbi mérkőzésen Kuzma, (lazdag, Horváth II., Plander, Nagy, Herczeg, Vajda, Munkácsi, \'Kiss. Miilei és Horváth III. összeállítású sáska-csapat szerepelt dicséretcsen. Meg kell emlékeznünk Gerencsér Pál játékvezető pártatlan és tárgyilagos mérkőzésvczeléséről is. HOTEL CORVIN BUDAPEST Ml» VIII., Csak«ay-». 14. Neinzc.lt Színháznál Családi azálloda a város szivében. Újonnan berendezve, központi ifi-tea, hideg-meleg folyóvíz Egyágyas szoba P 1*90, kétágyas P 7— | Muraköz és a kanizsai mnzeam Napokon keresztül minden gondolatunk és aggódó tekintetünk a dt\'fi. nyugati végok felé szííűJt. Az ezeréves szentis-tváJú földrész varosunk éftei-tee voll s ezenkivüí sok történett emlék fűződik íi visszatért tcrüV\'lekhez. Csáktornya, Stridó-v.ir, a Zrínyiek íísi fészkei, vadászterületei, az ösi, nevCze? les helységneveket viselő községek, az alsóStendvii Bánffyak liagyatéka és két olyan nópréteg, amely velünk min. dóikor a .Legszorosabb barátságban és megelégedettségijén ?31. Archeológiai szempontból — akarnak Göcsej, Zala, Északsomogy — ez a vidék is ismeretlen. Nem ismerjük a zágrábi múzeum eredményeit, cz-írányu kutatásait, de azt tudjuk, hogy a visszatéri földrészen semmiféle reád-kivfili lelet nem került iiapviíágra a jugoszláv urodom alatt. I\'cdig bilietö, hogy az őskori le\'.cpfAé-slanojl dok ezen a környéken is átvonulnak. Ifiszea a nagykanizsai Városi Mu/eum zákáuy-telopí, zArJtámoki, stájerországi Ticíjlít-emiékci beszédes bizonyítékai a v\'dék ösi települóse\'nek. Történeti szOmpont-l>ól először a római kultúra \'.hagyatéka él népmondákban, várom! idékok és utak maradvájnyaih:ui. Ennek a felkutatása külön nagy munkát igényét\', A magyar történeti emlékek is részben szintén v-^nrdadókok és X nép ajkán élő elbeszélések utján kcreshe.Ő. A Zrinyiek ós Bánffyak hagyatékát kötelességünk megmenteni. A d^os3>tjges magyar történelmi korszakok págkteebb emléke is sz,v.mkhöz nőtt és kő\'ci>ssé. günk megtartani az utókornak. A muraközi és vendvidéki nép tárgyi és szellemi néprajza sajátságos és faji jelácgü. ut úttörő munkát keli végeznünk. Alég honvédőink lépései oSOtt dübörgött a visszatért föld, máris a nagykanizsai múzeum gyűjteményébe került a jugoszüóv Ijókcbeli és háborús emlékek egész sora. Jugoszláv határ. J«!zÖ lófjlák, vámterületi jelzők, okmányok, fe\'.véüeáek, a felrolbbantolt la. lenyel Muna-hid visdarn>j.i, stb. érkeztek meg elsőnek. l>r. Králky Islván l«>tgármestcr, dr. Hegyi I.ajos főjegvző Diultal sem fdledkcz;ok meg muzeu-mnnkrői, Csa&ikozotE hozzájuk két értékes muzeum-ítarát, Ba\'rta István gimnáziumi igazgató ós Gájld-Grai tirnö szerkesztő, akik igazi ktdlurérzék. kel áldozatos gyüjtőmimkaj\'ufi&d gyanítottak és gyarapítják szépen fejlődő muzeumunkat. Vichy, április 19 A francia kormány hivatalos jelentése szerint szerda éjszaka angol légierők bombatámadást hajtottak végre Ürest franciaországi kikötő ellen. A jelentés szerint ez volt a legborzalmasabb erejű légitámadás, amit ez a város a háború kezdete óta Athén, április 10 Az athéni rádió közölte, hogy KorjUis görög miniszterelnök legnap délután 1 órakor meghalt. A király még tegnap este magához kérette a politikai vezetőket, akikkel az utód kérdéséről tárgyalt. Róma, április lí) A Popolo di Roma irja, hogy görög jelentések szerint Koritís miniszterelnököt szívszélhűdés ölte meg. Miután azonban a görög hivata- elszenvedclt. Az angol repülők sorozatokban dobták le bombáikat, amelyek csak polgári cél- Eontokra hullottak. Több bom-a kórházépületre hullott. A halottak száma 75, a sebesülteké körülbelül ötven, de még a romok alatt is sok halott van. Katonai célpontokra az angolok bombákat nem dobtak, los jelentés nem közölte a halál okát, lehetséges, hogy saját akaratából veteti véget éleiének. Athén, április lí) Az uj kormányt Kocias Konstantin alakítja meg. Tulajdonképpen csak miniszterelnök helyettes lesz Kocias, mert a minisztertanácsokon maga Oyörgy király elnököl maja. Athénben kihirdették az ostromállapotot. Mindennemű gyülekezés tilos. A városban az uralmat a katonai parancsnok vette át. I DE JÓ LENNE... De jó lenne gyertyaként égni t sötét ájben kélt a fánnyel I rőt-dia nba ii lankadatlan egészen láughoitig temetgetni a fogyni De ]ó lenne gyertyakant égoll De ]ó lenue harangnak lenni 1 A magasban király sassal szelek szárnyán messzeszállvén a Naphoz betérni, lehozni tenyérnyit De jó lenne harangnak lenni 1 Do ló lenne virágként nyilall Báj-Illattal gomblyukakban szűz szépséggel ¦zivre téve, vagy akár ágon Is lös-agról álmodni I 1)0 Jó lenne vlragkéot nyílni I De ]ó lonne örökméca laonll Fellobbanva — lélekdómba kénUskődve belépőnek. — , ;. odosugot híven: Vigyázz I Ut az Isten 1 De Jó lenne örökmécs leanlt HoronyI Halmán Állandó nises-siMMk b«t Budapest I. Mfiftoráa G.45 Torna. Hírek. Kö-iem4ny«k Haogiemecek. — Utána étrend. — II Hlrak. — 11.10 NaiiuAtköat viajeizó-fixoigAlat. — 13 HaruigMiő. Hknauaa, Időjárásjeientéa. — 12.40 Hírek. — 1&_3) Időjelzés, Idöjárásjatentéa. -14.:« Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. - 15 Árfolyam bitek, piaci arak, é\'elmliuerA.ak. — 16.45 MAJ^l**., Idd. járásjelentés, hírek. — 17 Hlrak ssfto-vák és magyar-orosz nyelv*". — It Hírek. — 21.40 Hirek, IdőjárásJelentés, hirek s.lovák és magyar-orasa nyetvea. — 23 Hirek német, •*«, angol és francis nyelven. — 0.0 Hírek. BUDAPEST U 17.15 Arany János költeményét elmondja Bodnár Jenő é* a Rádió S**-lonzenekara. — 17.30 A rádió postája. — 17.55 Ivjíís j\'.Ui cág^yaarukanu — 18.15 Wotvasás.- — 18.40 Hermáén Sclünenluclm tmigóharmonika Szárnál. — 19.20 Vers, próza és muzsika a tűsről. Összeáll ilolta dr. Máriissy Jőjatf ós BÖlim László. Kőzmmükóajj^Kua-osár Irma és Raiczy, Lajos. Hnngte-mezekke:. — 20.10\\jel-ár-rerü. — 22.10 Miu-sí ]¦:.*¦¦¦]< cigányzenekara. — 23,26 Táno\'*m«zek. Vasárnap ÜDDAl\'I^ST I, 8 l^bnesztő. Szózat. Haiigjemazak. — 8.45 Tlinek. - 10 Református is-imti5z»>t. — 11 Egyházi ének és szen<*széd. — 12.20 Idője^és. 12.30 Kékes Irén és Kalmár Pás ma-g>ar nóták.ti énekel, kíséri oláh Káli mán cigányzenekara. — 13 RádSÓ-ró-Bika. — 13.45 Híre*. — 14 ftttifr-mezek. — 15 Banké Antal réőadása. — 15.45 Szatonölős. _ lfi.30 Dr. Vs* Olga előadása. - 17 Minek, — 17.15 Honvédmüsor. — 1K Tóth Lassító aS-besztlése. — i8.2ő Deelhoven: A-dur zongora-licgedü szoná.ta. — 19 Hirek. — 19.20 -A sivatag vándorai.- Randező Barsi Ödön. — 20.15 Sportexdraénj-ok. — 20.50 PftWt Teri énekel. — 21.10 Me\'ies BéLaV zenekar. — 21.40 Hírek. — 22.10 lloiig.eme_ok. ~ 23.25 Po4gár Tibor és Mecseki Rudolf kétzoii^ras Jozz-számai, Waygand Tibor éJiekát fMaflrdé nyitva rectal 6 órától eesa f était: (hétfő, axerda, péntek delata* 4a kaddan eges* a*p nőkasül Heves légitámadás Tobruk ellen Berlin, április 10 Olasz és német zuhanóbombázók vadászgépek kíséretében Cirenaicaban sikeresen támadlak Tobruk kikötőjét. Nagy robbanásokat és tüzeket figyeltek meg, Tob\'riiktói délre egy erődöt három találat ért. A bombázás hatása igen nagy volt, a repülők mind visszatértek. Berlin, április lí) Az angol gépek megkísérelték az éjszaka, hogy a norvég partok fölé re])üljenck. A német rcjfülők azonban meghiúsítva a vállalkozást, három gépet lelőttek. Egy angol gép légiharcban a La Manche csatorna felelt pusztult cl. Akarja ? hogy Murakőz népe megismerje cégéi, üzletét, áruját ? Most hirdessen a Zalai Közzlöny-ben Menekülnek az angolok Törökországból iRtnmbul, április 19 A követség utasítására a Tőrökországban élő briti alattvalók elhagyják az országot Berlin, áprJOÍs 19 A Ixdkáni háború bcfejcztévtí\'J nem áll 1« szünet a háborús fronton. Berlinijén liangsiűyozzák, hogy a mostani balkáni hálmm is összefüggésben áll az Anglia eCicni harccal és a I\'Yadküzi- tengeri és környékbeli nagy előny már kiveti árnyékát Angliára. Lelkesen fogadták Űszkübben a bolgár katonaságot Róma, április 19 Macedóniában központi biztost ne. vczlek ki, akit az ottani bolgárok nagy öiőmme\', fogadlak. Oszköbbc már mfeg-érke^cll az első előretolt bolgár század, nnioljct Delkcs ünnepléssel fogadtok. Hirtelen meghalt a görög miniszterelnök lfol.tápriUs 19 FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ UagBíilraEIrtisTÉü vaikerukiá\'ett — NagykialzM iEiiitHiaítij- uyM ElpviMlttt. Wonder kerékpárak nayy walaaaeááfcbaw. — (Egyházközségi gyűlések) A nagykanizsai Szent József egyház* község tanácsa április 21-én, hétfőn délután 0 órakor tanácsülést lait, a melyen az 1941 évi kóitségvotós felett határoznak. — A nagykanizsai Jézus Szíyo egyházközség képviselő test ü le le április 27-6)1, vasárnap Uékflíill 11 óra-kor tartja évi rendes közgyűlését a városháza kis tanácstermél>eii. A közgyűlés az 1941 évi költségvetéssel foglalkozik. , 1 — (Kirendelés a visszatért zalai területekre) A belOgyomitszter dv. Schmídl István tb. főszolgabírót IjaalJbŐF oz alsó-\' lendvai járás katonai parancsnoka mellé közigazgatási cisö eőadónak rendelte ki. — ür. Medve (Istvánt, a zalaegerszegi kir. kmrelugj-eiőség vezetőjét az alsólendvai járás iskoláinak meg-szervezésére a katonai parancsnokság mellé osztották be. — Rettegi Miklós zsüaegerszegi tanítót szintén a \'kiitonai közigazgatás mellé rendették ki. — (Orvosi hlr) I)r. Keszler István urológus és bőrgyógyász, a nagykanizsai Egészségvédő Intézet főorvosa hazaérkezett és hétíő-tői fogva folytatja rendelé-eil. (:) — (Leventc-szönet) Mától május H-ig bezárólag Nagy. kanixsáu és a nagykanizsai járásbau u hétköznapi levente-kiképzés szüne-, lel, tekintettel az árvízvédelmi éa a sürgős tavaszi metegazdaságt munkáia* tokna. A vasárnapi egyöntetű templomi látogatás azonban ezidö alitt is fel-tétlenül kótelezó. — (Vasúti kedvezmény szabadságra utazóknak) A kormány a fizetéses szabadságra menő munkásoknak és 0 kisebb fize tésú tisztviselőknek már a múlt \'évben is 50 százalékos kedvezményt adott Varga József kereskedelem- és iparügyi miniszter a püuügymüiisziorrel egyel értőteg a fizetéses szabadságra utazó munkásoknak és a kis Liszt viselökr.ek ezt>« kedvezményt erre az évre is megadta. A kedvezmény-Igénye* telrfi nyoütását » szakmai csaMdpénxIAnrt intézik. | 1 , — (Háború éa biztosítás) A konntiny rendeletet adott ki, a melynek értelmében » biztosító lársa. ságok az életbiztosítási dijakat akkoi is kötee-ek kifisBeliu, ha a biztosítási kötvény eredetileg nem volt érvény háborús kockázatra. A rendelet érvé nye nem csak katonai, hi.ncin polgári személyekre is fennáll A biztosított telek t.ik-a\'sd április 15-tői a\'biztos|. táti összeg II százalékút háborús koo. ¦kámti pótdíjként meghzetni. — (OTBA orvosi hlr) Dr, RMInSKya* latvan OTBA körteti oTtos április Jl-lot, hál főiül L«od\\* os 1. IC, körzet el&tá*át végzi; OTBA beleik részér* délelőtt 11—12Jg és délután Tél 4—Tél 5\'ig \'•gyelöra a kórliáz röntgen osztályán i«nd«l (lele-fon 440.), — l)r. iScékács Sándor ÜT HA ellenőrző orvos, mint «ddig is, a a. w. körzet ellátását és ai eUenörzO orvosi iMndökat végai. — A körzetek beosztása váHosaUan é*. s* inaidén gyógyuertárbso megtalálható. (:) — (A II. körz. elemi) i-iLoi-i tanulói vasárnap rondát; időben jelenjenek meg Valter*, * lauilás hétfőn megkezdődik. — (Kereskedő- és Iparossegé-dek jutalmazása) A kereskedelem- és közlekedés ágy i miniszter n soproni kereskedelmi és iparkamara területén működő kereskedőknél, valamiül a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium ügykörébe tartozó iparok valamelyikét (lehal a vendéglátó, a borbély, férfi és női fodrász, kozmetika, a manikűr- és r,o-díkür Iparokat) gyakorló iparosoknál hosszabb idő óta megszakítás nélkül alkalmazásban álló és minden tekintetben érdemes Idősebb kereskedő, illetően ijjaros segédek részére, a folyó 1Ö4ÍÍ évben 5, egyenként 100 pengönyi jutalmat szándékozik adományozni. A kérelmeket legkésőbb isiit május iáig keli előterjeszteni a kamarához: A ju-talomdijra való pályázat részletes feltételei oz Ipartestületnél invulokint-hetők. — (Tavaszi kabatalnk) mindegyike elsőrendű budapesU műhelyekben kánul. Legújabb modell kabátjolnk kirakatainkban láthatói SeliUtü AmhA/. — (Szerencsétlenség kirakodás közben) Zalaegerszeg kőzetében egy kirakodó teherautóról egy csónak leesett és.rázuhant Barsl János és Drenkó József párkányi munkásokra. Mindkettőnek lába törött. Kórházba vlltéfc; őket. — Most jelent mag a HID legújabb száma, amely érdekesség, ben és tartalma szépségében semmivel [4\'»cm maradt el a húsvéti szám rendkívüli sikerétől. Főszerkesztő zilahy l.ajos, felelős szerkesztő Káilay Miktös. Megje\'enik minden hél keddjén. Mutatványszámot kaid a kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet körút 7. sz. Előfizetési díj negyedévre ti, félévre 12, egész évre 2-1 pengő. — Megjelent a repülök lapja A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap támogatásával szerkeszted, repülésügyi folyóirat, a Magyal\' ^Szárnyak uj száma most jolenl ^r.cg. A lap rendkívül érdekes cikket közöl a négymotoros harci repülőgépekről és « magyar cjlőenryős.csapatok munkájáról. Különösen figyelmei érdemelnek azok a legújabb gépekről készült ere-deli fényképek, amelyek a mai háború élén harcolnak. Mutálványszámot a kiadóhivatal (Vili,, Cilöi ut 12.) kl. vánalra ingyen küld. Hosszú Idö Óla fekvő betegek a regbeváti, tisztán természetes „Ferenc József kesetUvliel nagyon bzivtscnUszak és annaa gyors, üutos és muulig kellemes hashajtó haiisál általánosan dicsérik. Kérdezze raeg eivosátl — Naptár: Április 10. Bzombat. Rom. kai. Emma. Protestáns Kocuárd, Izrael. Nlzan hó 22. — Április 20. vasárnap. Rom. kat Fahér vasárnap. Protestáns Tivadar. Izrael. Nlzan hó 23. Német partvédelem egy norvég sziklaszirten. (Foto R. D. V.) Dr. Boda Károly Bor- és Faértékesitó cégnél maxümáiia ái<on. kapható ^S",. és fenyö-ta.lfa ; picii tojáa»éit, UU1 brikett, nngybátetiyi biikett, ajkai darabaa-r .-íi*. kiliupolt feketeszén, U komlói kovicauén, valamint elsőrendű niinősegll <a é»tí uj l>Or> Iroda és borpincék: -..í Sí. — Patalap,: Vécaay-atu t. — Talefon: M. Máv nioiit tíüiukbkniljuk <i kfivetkexö télre tuseluanyBg-ssflkséglBtérull Mavlnoiok ea iDtésm^Byek egész txuktegletenek feáweaarfil gondoakodttak kedvesS feltételek mellett I Hitler 52 éves ltoiiin, áj>r«is fü liúi\'ing lábornagy llfiier kancellár ,"j2. szü\'etéanapja alkíUmál>ói kiáltványt Intézel! 0 német néphez-\' A kiadvány liangsulyozza, hogy a győzelmes német seregek mijuleiiuU messze az anyaországtól, egyre aratják siketeiket. M\'ndeii német szír, határokon belül és lut változatlan\'szeretettel gondol e/érl e győzelmiek inegtoremtőjére és c némJót jövő kezesére, Hitler kancellárra. Hitler oly dicsőséges győzelmek sorozatára tekinthet vissza — hangsúlyozza a kiáltvány, — amilyet egy ember sem ért ef. Hz p«<üg annak köszönhető, hogy Hitíer nemcsak államfő és hadvezér, hanem Vezér is és a nép embere. Ezért a német nép hittel, hüséggeü, bátorsággal és áiílo-zalkészségncl "áll mögötte torBbbta ís. Magyar követség Zágrábban Budapest, április 19 A kormányzó hozzájárult ahhoz, hogy a zágrábi fökonznlá-tusságot magyar követséggé szervezzék át. Csak 27-én lép életbe a gépjármű-tUatom ¦ Budeavest, épriíis i!> 1 A gépjárművökre vonalkozó tilalmi rendelkezés \'nem 20-án, hanem\' 27-fn lép csak óietbo. A ntiíöluigépkoeRik; forgalmának kortátoziisáról szótó ren-deikeoés nem vonalkozik motorkerékpárokra és leberoulólmi sem. Nagykanizsa megyei várna polgármesterétől. 10330/1941. Tárgy: Oallyla eladást. Árverési hirdetmény. Nyllvínos sióbeli árvuérav eladok : llszlilóvágitből kiterüli 80.!í halom keveét eallylát 273 pengő becsértékben 0.25 halmon tételekben.. Feltételek: azonnali kész peni fizetés, elszállltái folyó évi áprllie hó végéig, azon idfin tul a várói lenntarl|a magának a szabad ten-delkezéti jogot. Az árverés helye és Ideje; a városi Felsöerdon (Vs|daoldsl) 1941. április ho 21-án és 22-án, tehát héttőn és kedden, mindkét nap reggel 9 órai kadettel. Találkozás: a va|dicserf01 hegykapunál. Az árverezendő tárgyak részletes jegyzéke a hivatalos órák alatt megtekinthető : a városi kiadóhivatalban, a klekanizsai vjrosl ügyeletnél, továbbá a iárgyak ls az lllelékes védkerületl .erdSSrnél. Nagykanizsa, 1941. április 17. un Polgármester, imi. április 19 Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 10393/1941. Árverési hirdetmény. Nyilvános szóbeli árverésen eladok : a Telekuti erdööri lak elbonlásá-bál kikerült használt épület-anyagok és pedig 2 drb a|lólsp, 2 drh ajtótok, 18 drb ablakszárny 0.436 ma töleygerenda és 2.10 m\' fenyő éptl-idfa-hullsdékot 5 tételben. Feltélelek: azonnali készpénzfizetés, elszállítási határidő az árverést köveifi 6 nap. Ai Árverés Ideje éa helye: 1941. április hó 22. a Tclekull erdőőri lakná\'. Találkozás: ugyanolt reggel 9 órakor. Bővebb felvilágosítást a városi mérnöki hivatal ad, mlg az árverezendő tárgyak a helyszínen Szol-Iát József v. erdöör közbeniötlével megtekinthetők. Nagykanizsa, 1941. április 17. ,„< Polgármester. —¦ mavmi -—i mindenki a helyf kereakedéknél I éairutrcaoknál azserezza bal I A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén BALATON** közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott fürdőjoggal 25%-os I havi 15—20 pengős részletre megszerezhetők. Villanyvilágítás. A talajbeszllrődés folytán kitűnő ivóviz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. \' Enyliéit mélyüli sekély vizében a gyerisekek. vasiéit nélkül lílrödhelnol!. Az építkezés olcsó és kedvező teltételekkel lehet építkezni. Egy csekély előleg lefizetésével a (elek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve, Kérjen díjtalan proapektuBt SZABÓ ANTAL Üzletében : Nagykanizsa, Fö-ut5. a.. BRISTOL SZÁLLODA j... Elökola eaaladlazJUloda olosó árakkal. Egy ngyiui szoba 6 l\'-tíll, két ágyaa szoba már 12 P-töl. Kitlmfi étterem éa kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zaltl Itöiteny elS-llzetói az utolsó havi előfizetési nyugta telmutatáaAval SO^a kedvezményben részesülnek. Német légierők az Atlanti-óceán felett (Foto n. D. V.) Német rombolók éB torpedónaszádok támadásra indulnak. (Foto R. D. V.) Tcngeralnttiátó flottlla útnak ludul. (Foto lt. D. V.) Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 10424/1941. Tárgy: I kibővítésire vásárolt ssánlíloldek bél beadása. Hirdetmény. Az I-n, ker. köztemető kibővítésére vásárolt szántóföldeket 3, Illetve 1 mezőgazdasági évre folyó hő 22-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivalal ad. Nagykanizsa, 1941. április 18. ni, PolEármeater. APRÓHIRDETÉSEK 10 uóirj 60 llllir, i __4uM_ Pőrnl tadó bafAraaSl azonnal telve-uzek. Sagár-ut 16/li, földszint 2. 11011 Egv Jáházból való flu taaataaak felvételik. Törzs lUazertlilet, Csengertut 17. ADÁS-VÉTBL Jókarbsn tevó mély gyarvaekkec-al eladó. Atilla- u. 11. 1093 Jókarban levő savagfalat veszek. Alánlatot kii Sáfrán Ferenc. Kl\'ily-u. 27. 1098 Egy régi úgynevezett .CsudalimpÍBM Philippe rááll* ló állapotban olcaón cl-adó. Cini a 1.1 ailóbaa, 1106 :t. Lobi. LAKAS-OZLETHELYISÉQ na II. emelelt lakás augusztus 1-ire kiadó a Nagykanizsai Takarék KaMewAram, fó titvonslon, 62 éve fennálló üagyíorgalmu, neves fUazer-, termény, festek- és vegyfdkkek kereskedése öregség, betegiíg miatt átadó. Cfut éa felvilágosítások : Dr. Strim, Nagykaaizia, Horthy Miklós «t 6., 1. emelet. Telefon 61. 1112 Karatak butorraktámak alkalmas szobit, esetleg ezobakonybás helyiséget ason-nalra László berceg-ntea 2. 1111 Kiadó Józse! fóherceg-ut 70. sz. magánház telekkel augusztus t-ére. 1110 UAZ ÉS miOATLAN Több adómantea magán- áa bérházat, házhelyet, szélét is földeket klixvatll Papp, TeUkl-ut 8. 2303 Sintiifiáznil 1200 Qöl szántó ailaeló. EldekUdnl dr. Hetjavecz ügyvédnél lehet. Elad* Vtkösmarly-utca 27. sz. ház. Bóvebbel József léheroeg-ut 70. statt, 1109 kOlOnpéui MaaAnvaa uilnónek vagy házaspárunk otthont nyújtok besendezett lakáaeal, ellátással falna. Lakás bármikor rnegtefcfnt-hetó. Clm a kiadóhivatalban. Ugyanott mindeuealeány felvétetik. 1086 Nagyobb mennyiségű víilti, tottisnek alkalmaa, elhordhaló. Eötvöa-tir 2. 1113 jíimitiB, ím fcipiisr 0611 0963 JAUA1 KÖZLÖNY Nagykanizsa megyei viroi polgármesterétől. 9211/1941 Táigyi Az országgyűlési képviselő-yálssztók névjegyzék-tervezetének közszemlére tétele. Hirdetmény. A 288.200/1938. B. M. sí. rendelet 17. §. 1. bek. értelmiben közhírré teszem az alábbiakat: Az 1938. évi 19. t.-c. 38. §ának 3, pontiában, illetve a fent hivat-kozott B. M. rendelei 17. §. 2. bekezdésében foglalt rendelkezések szetlnt a névjegyzék-tervezet egyik példányát április 15-től április hő SO-ig a városházán naponként reggel 8 órától déli 12 óráig közszemlére kell kitenni. Ez Idő alatt a név- rték-lervezetet a polgármester II-liljclölt városi tisztviselő jelenlétében (Városház. II. emelet, 19. ajtó tz. helyiségben) mindenki megtekintheti és hétköznapokon d. u. 2—8 óráig lemásolhatja. A névjegyzék-tervezetet az Illetékes klr. járásbíróságnál Is meg lehet tekinteni és arról a megállapított dljszás melleit másolatot ké ni. A névjegyzék-tervezet ellen közszemlére tétel Ideje alall felszólalásul lehet élni. A felszólalást írásban, vagy élőszóval tehet előterjeszteni. A felszólalás Zala vármegye Központi Választmányához elmzendó és a városi iktatöhlvatalba (Várótház, I. emelet, 5. sz. ajtó) adandó be. A névjegyzék-tervezetbe történt jogosulatlan felvétel miatt bármelyik választó a kihagyás mialt azonban csak msga az érdekelt fél szólalhat tel. A felszólalást meg kell indokolni és a felszólaló egyúttal mellékelni, illetőleg bemutatni köteles a felszólalásában előadottak Igazolására alkalmas okirati bizonyítékait. Annak, aki felszólalást akar előterjeszteni, minden halóság, közhivatal, közhivatalnok, lelkész, nyilvános jellegű intézmény, egyesület ét alapítvány köteles haladéktalanul rendelkezésre bocsátani mindazokat az adatokat, amelyek a felszólalásban felliozollak igazolására szükségesek, (288.200/T938. B. M. sz. r. 18 §. 4. bekezd.) A felszólalásokat benyújtásuktól kezdve május hó 10-lg a feni meg- Íelolt helyen és Időben közszemlére teli kitenni. A félszólalisok megtekinthetők és lemásolhatók. Nagykanizsa, 1941. április 8. itat Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 9905/1941. Tárgy; Cserebogár-Irtáé. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a cserebogarak Irtása az 1894. évi XII. t.-c. 50. §-» érteimében kötelező és azon birtokos, aki ttz irtást elmulasztja, ugyanezen törvény 95. §-ának K. pont|a alapján kihágást követ el és az 1927. évi X. t.-c. 5. §-ábsn foglalt rendelkezések szerint 600 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén megfelelő elzárással Döntette ik és a büntetésen felöl sz Irtást a mulasztó költségeié i város fogja elvégeztetni. Pellhlvom (ehát az összes blrto-¦•¦•.-..sokai, hogy a cserebogarakat a saját érdekükben minden rendelkezésre álló eszközzel Irtsák. Nagykanizsa, 1941. április II. ri« Polgármester. Az angol bombatámadások nem kímélik a francia városokat som. Egy bomba nyoma. (Foto R. D. V.) UilIOainos háztartási készülék mindenkinek örömet szerezi Teakannák Vasalók Kenyérpirítók Gyorstöltők Kávéfőzők íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Ol.assó lámpák Tanuló lámpák Nagy választékbán kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÖLGYI-nél Sugár-ut 2. M" Gumihulladékul minden mennyiségben Szabó Antal sporttt, Nagykanizsa Hirdessen a Zalai Közlönyben 1841, április 19. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 10107/1941. Tárgy : Közüli gépjáiémilvek forgalmának szabályőzáea. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a 41.000/ 1941. K. K. M. rend. értelmében 1941. április hó 20-tól kezdődóleg csak azok a gépjármüvek vehetnek részt a közüli fogalomban, melyeket az illetékes gépjármökerUleli rendőrhatóság (nagykanizsai rendőrkapitányság) a 171.900/1941. B. M. sz. rendelet alapián megkülönböztető jelzésekkel látott el. Megkülönböztető jelzések kiadására fenti lendelet értelmében Igényük van a következőknek: M. klr. hercegek, területen klvüli-get, vagy a nemzeti Jog értelmében személyes mentességet élvező személyek, az állami önkormányzati hatóságok, hivatalok, intézetek, Intézmények, üzemek, illetve az állami gépjármövezelóképző tanfolyam tulajdonosa, továbbá a W. rendszámú gépjármüvek üzembentartójába közhasználatú gépjármüvek üzembentartói, ha a geplármü nem autóbusz. Megkülönböztető jelzésre van továbbá Igénye azongépjármű üzemben tarlójának, amelyet a 65 000/1939. H. M. rendelet alapján a honvédelmi Igénybevétel alól mentesítettek a mentesítés tartamára és azon gépjátmüvek üzembentartóinak, amelyeknek közúti fogalomban való további használatát a 2380/1941. M. E. számú rendelet 5. §-anak 2. bekezdésében meghalározott miniszteri tárcaközi bizottság fontos közérdekből megengedi. Nagykanizsa, 1941. április 18. iioz Polgármester. 9445/1941. Tárgy: A Vasúit dűlőben levő saántétöld bérbeadást. Hirdetmény. Nagykanizsa m. város tulajdonát képező Vssutl dölöben leső szántóföldet folyó hó 21-én d. e. 11 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árvetésen bérbeadom. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. április 12. íoti Polgármester. 5095/1941. A v. közkórliáz részére központi lütésü, barnaszéiittlzeléstl melegvíz-kazán szállítására, csővezetékek átalakítására és 2 drb régi kazán leszerelésére nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a felléleiekben megadott címzéssel f. évi május 15-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyúl-tani, vagy postán beküldeni. A kiírási müvelet hétköznspokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető ét beszerezhető. Nagykanizsa, 1941. április 16. noi Polgármester. ZALAI közlöny POLITIKAI NAPILAP. aTJtdJt! „Klzaazaaaáal IL T. Natykaalaa". Falelóe kiadó : Zalai gerely. Nyomatott i a JCtziaze\'aaáil fi. T. Kagykaaiisa* eyassáájábal kafykaalzsáa. CNjesadáézt feleli Zalai Kártik) 81. évfolyam 90 srfm Nagykanizsa, itMt. április 21. hétfő Apa 12 fl|U ZALAI KÖZLÖNY é* kiadoliJTaUJ: Fóat 5 bzAi HÍÍJJíkat ílrtkozllip (lÉlüün. ¦OLITIKnl NXpILA* Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos Előfizetési ára: egy hóra S pengő 40 fUlér. Szerkesztőségi éa kladóhlvatall teféfoni 78. az. Kétes kalandok helyett országgyarapodág Kégl szokás, hogy ;i rtrtnisz-teriuhtok tisztviselői elbúcsúztatják « távozó és üdvözlik az uj niinisztorekot. Ennek a szop szokásnak hódolt most a miniszterelnökség tisztviselői kara, amikor a Sánttbr-paltlln sok történelmi eseményt látott termében üdvözölte liárdossy Lászlót. Magábanvéve ez a tény korántsem bír olyan nagy jelentőséggé! ,hogy arról túlsókat Írjunk, rrfégís ezzel kapcsolatban rá kell mutatnunk arra, hogy mit jelent nz egész ország szamára az a tény, hogy a távozó és érkező miniszterelnökök az alkotmányos élet különféle megnyilatkozásaiból l\'akadt változások által is mindenkor meg tudták őrizni a nemzet számára külpolitikai tekintetben azt a biztos utat, amely Trianon óta töretlen és az események által beigazollan helyesnek mutatkozott. Magyarország politikáját a legutóbbi" időkig a Sánífor-paló-ta szellemében irányították. Ennek a szellemnek legfőbb érté ke a hűség, u bizalom és a ¦mc#-renditbeMlon barátság a vel-lünk szövetségben álló államok iránt. Voltak súlyos, megpró-báltdtásos napjaink. Voltak idők, antikot- Magyarország szá-manr kőrmyen adódhatott volna a könnyelmű lépés, de sose tettük. A sziklaszilárdság;, az eltökéltség és a megrendithototlen-\' ség juttatott bennünket ahhoz a megítéléshez, amelynek közvetlen következménye a Trianonban szétszaggatott országunk teküítélyes gyarajx>dásá. Amikor a magyar kormányzati hatalom ereje eljut Vercckétől Újvidékig fc Délkelétre elhúzódik. Zágónlg, ügy ereszük, hogy Magyarország az eltelt két év-lizod alatt olyan központi erő-kisugérzás, olyan energiatörőiét lett, amelyik az adott pillu-nalban, amikor inegmozdiilt, összeomlottak mondvacsinált országhátárok s meg tudtuk mutatni ÖBt érőnkét. Mindez soha be nem következett volna, híva magyar rrépet érdemes vezetői, mindazok a miniszterelnökök és miniszterek, az alkotmányos élet összes faktorai nem tele* pitéitek volna le a munka mellé, hanem csalóka értékű, kalandos vállalkozások, kétes kimenetelű akcióiba sodorták volna. Két évtized kemény magyar munkája hozta m*g most jogos kamatainkat. A magyar politika, elsősorban a \', helyős-u\'ányu magyar külpolitika termi meg számunkra a Jól megérdemelt gyümölcsöt. Bárdossy László, amikor a miniszterelnökség tisztviselői kara előtt nyilalkbzatot toll, .beszelt a hűségről .bizalomról és a segités- Ciano és Ribbentrop megkezdte a Balkán villám-ujjá-rendezésére vonatkozó tanácskozásokat Berlinben énekük ete& mafym- mieé^iUm a tsáMm^mak én dso Md&f magyal meáma^ rtlutaköz pktáióeMoH Csáktornya, április 21 (A Zalai Kőztóny kiküldőit munka-társától) M»tha jelkóp tonne ar a gyönyörű nyárias, mo\'cg visámayí, ami lagHíLp virradt Csáktornyára. Eltűnt a borit ar. égrfil és a Iiomiokokröi egyaránt, vidám, rJáVQs voU a itap és boldog öröm költözött a csáktomyatsk szivébe is. A bevonulást követő napon, különösen pedig pénteken egyes Uszuvsu-tagok még tovább ]>róbáltak uszítani a magyarság elten. Szerették v-dna az első nai>ok zűrzavarában\' megfék\'iuli-teni a magyarokat, liogy <#rfárdöt leu-deznek siizok közóU, akiknek liázán magyar zslazíó ktftg és írjüknek mellén magyar kokárdát Iáinak.TVsbdor Kusak fAiklomyai gyógyszerész, aki az első foltordiitlísb.-9i önmagát telte mag Muraköz kormányzójává, okkor még a \\á\'-rosJiázaw űlt ós szitpttík a han^ulatíjl. A csáklornyai fiatalság azonban Bz első óráktól kezdve nem hagyta magát. Pénteken OTte a váloshAza előtt\'össze, gyűllek, ltogy meghiúsítsák nz UMlüKa-tagok leivozet.\' Jnintetését. Az esCmi:-nyéWöI tudomást szerzett a váfos-paratttístiokság is éa miután az Uszlaf-sáknt\'tl akkor még voltak fegyverek, azonnal tercgyverezték őket. Néhány házkutatás is jelentós eredményt ho-zott. Másntipra Kosak és több társa megszökött* a horvát zászlók eltűntek a házakról és az itt-ott bevont, vagy még ki nem tűzött magyar zászlók mindenütt megjelentek. Mikor vasárnap reggel újból Csáktornyára értünk, liogy mosl már nyu-RodlobltfJtt körülnézhessünk ebben a kis városkáim, már minden házon magyar zászló Tengett. Kucnö óra híjban futótűzként terjedt el a bir, hogy megérkezett a nagykanizsai honvédzenekar és magyar mise le-iz a pMbáxuutóril|>-loralMSl. Vallóban a iliigyk«űtz*a,í katonazenekar ekkor kászálódott le a tak-tanya udvarán két teherautóról. Ne- gyedóm nuilvJ már felcsendüli a\'kiirtok szava: az Erdélyi Uidi&út fújják vidáman dőrék zenészeink, miközben az egész zászlóadj büszkén monetel a számtmkra kimondliatatlan ucvti utcán, A zeneszóira mfttden unlak kivágód\'!:, Klvánosí fejek jelennek meg, asszonyok, gyerekek szájadnak ki a \'k;ipük elé. A zuiekar és a honvédség, mint mágnes vonja magához a közönséget. Kél oldOflt együtt menclolruik \\-el ük :t osák tornya iak, szinlc már szák az ulea. Mire a városházit elé érünk, már be. látliatafkin lómeg rekctéJík a leni|jloni téren. — .f-tjen Magyarország!* -RJje-nek a viléz honvédek!: — hangzik minden oldalról az ütemes kiáltás. l)e ez mind eltörpül a Szentmise hálása melteit. A Ixmvédek mellett atinyi ember préselődik a régi barokk ferences templomba, hogy szinte mozdulni .sem lejjel. Ue senki sem zug:dó-dik, hogy szorongni keü, hiszen a \'kóruson gyönyörűen jalszik a zenekar, majd foiuMgtik a hon vedének* ur férfiasan szép éneke: Imádkozzuuk a HiAzáérl...^ CslUognaJí a fszemek. Figyelem a e.sáktorii>ífliflkát. ügy issza Ihj Itílkflk a magyar éneket, hogy könnyeikkel küzdeiiiefc. Nem is tudják visszatartani, amikor íelcsendíá a .Iloddog Asszony Anyánk.. Az ének végére már együil énokiik a iioiívcdokfccfl: -N« fuledkez. zél meg, szcgéíiy magyaí-okréű\'!-^ — Istenem, — sngja olcsuktó Ikuv-goU mo\',lcttein egy csáktoruyai — 23 év után az első magyar mise!\' zUdozásra Schubert; Avc Máriáját jálsza a zenekar. Szebben, mini valaha. Majd mise végén egy emberként téngl az egész templom a zenekarral: HIsten, áldd meg a magyart...\'\' N\'cm lehel elmondani, müyon gyö-liyönl voltez. Még most is könnyes lest a széniem, ha vissza gondoíok rá. Itizony strtiulk mí ls, nemo>ak a csók\'-lorii.\\«k]k. Valauil megmagyarázhatatlan érzés ez. Belülről Jón és nem Kehet lecsendesitciú. Egyszer régen, Zágrábban sirtam igy \'végg a Himltus/.t\', mint tegmíp Csáktoniyáu. Mindkettő örök éhucttyem marad. A mcgtef.etéKekitefc azonban még nincs véfíe. Mlae után dlszmenelnek tombol] atítkcsesi Oáktomy^a népe. A honvédség a fényképészek pergiitűze és a közönség hipsa közl>eu v.ígja ki a diszlépést, olyan magyarosan, liogy csak ugy döugcm\'k a kövek. — Ez igeni -- mondják meUeltíin jobbról is, bajról is. — Ewk katonák! Orom nézni Őket! Aztán lÖrzeue következik. Mondják, la>gy Imsz év óla nem volt cgyült flímyt nép a eíáktomyai Eő téren, mint most. A zenekar egymás uláu játszn a tocbbnél-szebb magyar indulókat és ztatcszámokat. Mmdegy-ik\' után olyan lapsvihar zug Tol, amilyet Kar nizsán solm sem lehet ha&ani. — Itt érdeipes térzenéi adui! — mondják boldogan a zenésztek is.\' Délulán ugyanez isinéliödik tücg a Zí\'inyi parkban. A park töncve a másfél órás térzene alali. 1 lering karnagynak yirágokkt*! ketlveskedjiek a lányok. A katonák is nag>\' barálságot kötöt\'.ck lüár a muraközi szép-nem\'mct„-Mi^ igaclás, « magyar honyM-és a zenekar egy-csapásra meghóditotla Muraköz né(»ét. Igaz, ncín voU nehéz, hisz ez a nép még 4ki horvátul ls hoszéU. lélekben mmílig ide húzott. Csak fel ko»elt szanaditani a gátlások alóí. Ez |>edig legnflp lőkélelcseii megtörtént. Az OU mult najwk aggodalmának nyoma et-mult. Tejaiap már csak boldogt, örömtől sugárzó arcú embereket lehetett látni . Muraközben. ¦A falvakban is, a merre végig uicn, tűnk, mindenütt az utcákon a\' gyereksereg. Még aki nem is tud magyarul, bz is IcHieson kiáltja; — Éljen Madjarorszag! Az ősi csáklornyai vár előtl, a Zri. nyi eraiékimi is a boldog, feilámadást ri\'il. A magyar nemzőt számáni nagy örökséget hagyott gröf \'I"elcki Pál. Síinek az örökségnek legnagyobb írtéke az. amely örök időre figyelmezteti a nemzetéi ;iz <SászetartfÍ3rn. Ebben nz összctiirtáshnii segitenf\'mk kell egymást, hűséggel kell len-mlnk nagy eszményetnklicí! és fríleg bizalommal vezetőink iráni. A magyar politikai elet belső vonatkozású escf(*j)atéit most -lezárjuk. Tűrhetetlen volna, hogy amikor dicső katonáink nagy fegyverlényeket hajtanuk végre, itt, a belpolitikai torzsalkodás őrölje a nemzet erejét, Nciri az. az. igaz magyau, aki ma pártállás, foglalkozási i\\$ társadalmi megosztottság tekintetében, vagy akár hitfcle-kezeti külöiibseg-lélcllel agitát a nyjlL szin\'en. J?e> az sem magyar pniber, alti líáüévbe hnződva, suttoííó, pletykákkal, alattomos propagandával.. próbál nianöv-rirozni. Ma mindnyájunk-törekvése az legyen,! hogy \'minden ellentétet, ami közöttünk fenn-.fillnal. elltnilessűnk. Ivz amaga-tartás olyan erőt atí a felcms kormánvímk kezébe, amelynek birtokában nenl Fesz akiVdiíly,\' amil leküzdeni nem tudnánk. a * baimi ttozteír* \' 1941. április !?1 á kanizsai Magyar Élet Pártjának dlsz-Ulése Délvidék visszatérése alkalmával Üdvözlő távirat a kormányzónak, a minlsztcr-elndknek és a főispánnak hirdeti, a maMnybél kinwntoit irÍS, i(lrlj;lrfH.\'si\'H lll;\\.lll. de Illái* utt vflil és erílt, hitel Bd .1 c-üáklorjivaiak-luik, inert Zrínyi szeKemév»! Ifirhe.et-len tíítiej hirdeti: ¦ ~ Ne bántsd » magyartr üATHI-GRAF ERNŐ Barbarlts Lajoa főszerkesztő előadása a katolikus áldozatosságról A Credo áprilist taggyűlése Vasárnap délelőtt tartolta április havi taggyűlését n nagykanizsai Credo férfiszervezot a ferenriek fehértonnében. P. Gulyás Gellért plébános megnyitójában a nagy magyar hála és öröm érzetének adott ünnepi szavakkal\'kifejezést az ujabb országgyarapodással kapcsolatban, amely főleg bennünket, Nagykanizsaiakat is különösen érint Muraköz visszaérkezésével. Lelkes szavakkal adott kifejezést a kanizsai katolikusság törhetetlen hazaszeretetének. \'Barbarlts Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője 1 Áldozatos katolikusság" címen tartotta meg előadásai. Végigvonultatta előadásában a katolikus áldozatosság szelleméből folyó kötelességeket. Rámutatott a magyar kalolikusság közéleti, egyházközségi és hitvalló kötelességeire, P. Gulyás Gellért plébános ezután meleg szavakban köszönte meg az előadást. Bár sokan lennének katolikus Férfiak, akik ugy vannak áthatva a katolikus vallás igazságaival és ugy állnak helyt a közéletben a katolikusságéri, mint BarbarHs főszerkesztő — mondotta. A. gyűlés lelkesen ünnepelte az előadót. Majd P. Gulyás belső ügyekről tett bejelentéseket. Aliud« mtonUMk hétkgnapek»» BstUptMt I. mfikoran iL« Tom«. Hin*. Köifcmenjek. Htagiaaiecek, - Utax* étratl. — 10 HUkjX. — 11.10 Nenv*Ucoai rfejelao- mtoHß** — 12 üftiwia«»,. Hlxanam. IdÖjftMsJeimteSs - 12.40 Hirek. -1&20 IdoJcMs, IdöjAjAsjtfenMe. -UM Hink. - 14.45 Mftsorbttiiiw-NÉéfts - 15 Arfolyfunhlmk, piaci arak, étfimuuar&ifxk. — 10.45 ldéjeliet, Idft. Jaraijelanto», lürtk, — 17 Hink *4o-Tik 4* mogyar-oro« »yüv«n. — iö Hink. — 21.40 Hirak, IdójAiAsjvdwitóa, hirak sdtivAk 4« ui*gy*r-or#*L nyotveiis — 23 Himk néinat, «kiK, ingoi ?1 fronda nyolwn. — 8.0 Htrek. BUDAPEST i, 10.20 [feloävosAs. — 10.45 rclolvasAs. — 12.10 l.ovAsivi Pontino dganyzeiii* kura, — 13,30 Szorakoztatü hflngie-ineuek, — 15.20 Siigi Ander- Ueg-;d.U — 15.40 Iloziassxonyok beszélgetnek, — 15.55 SaÖtik PAI énCkei. _ ni.10 Gyernwkdénilon. 17.15 A kózellaUisi szolgAUU közie-mény*. — 17.30 A HAdió Szniunzene-kar«. — 18 Az orszagos letfvedemri parnnosnoksAg köziemeiiye. — 18.30 Dr. Kenesziery Dezsö clöadAsa. — 19 ilüxk. — 19.20 LaWlofTy Mwgtl ton-gorazik. — 10.50 •BffftaioUg.t (A osodaiatos Grkliloii). SzJnmü negy M-nAsbun. — 21.40 Hirek. - 22.10 Orszagos I\\jslAattipksü-. — 23.25 Kurina (iiini i\'j^\'iny^jR-Urii. Szombaton este diszülést tartott a nagykanizsai Magyar Llet Pártja Kölcsey utcai helyiségben, ahol szép számmal jöttek össze a nagykanizsai vezetőségi tagok és tisztviselők. Dr. Thol-way Zsigmond vái\'osi pártveze-tö "megnyitójában bejelentette, hogy nyolc hónapi távollét után ismét hazaérkezett Nagykanizsára és átvette régi helyét a magyar vártán. Majd megemlékezett azokról a történelmi pillanatokról és nagy időkről, amelyekben élünk. Rámutatott a 23 eves magyar Golgotára, amit a magyarság Összeszorított ajkkal, de felemelt fővel és kemény ma-gy a r d a eea 1 á t szenvedői t és a melyből kivezette a magyarok Istene, Magyarország kormányzójának bölcs és gondos országlása, a magyar vezető államférfink és munkatársaik szünetnélküli épitö munkája. Mindezek segítségével — mondotta — ma odaértünk, hogy az elrabolt Délvidéket ismét a magunkénak vallhatjuk. Mindenki tudja, mit jelent Nagykanizsának a visszatérő Muraköz. Az életet, a gazdasági feltámadást, a régi Nagykanizsához visszavezető utat. A marscillesi király-gyilkosság után különös érdeklődés ki-, sértc azt a büntető pert, amelynek vádlottja Premecz Ede zákánytelepi kosorfonó volt. Az üggyel annak idején a Zalai Közlöny js részletesen foglalkozott. Az volt a vád Premecz ellen, hogy időre beállított pokol-gépeL küldött vasúton Jugoszláviába, a belgrádi metropolüá-nak, de a szerkezet idő előtt felrobbant és a kaproncai vasúti állomáson megölt egy szerb rendőrlisztet. Premecz akkor 15 Az amerikai gangsler-roman-lika megfertőzte már a falu romlatlan népének lelkét is. Erre vall egy legutóbb kiderült ba-golasánci zsarolási eset is. Javasolta, hogy a Magyar Klet Pártja küldjön liódoló táviratot országgyarapjtó kormányzó urunknak, üdvözlő táviratot Bárdossy László miniszterelnöknek és vitéz gróf Teleki Béla főispánnak, a.teljes Zala vármegye vezetőjének, a megyéi pártelnöknek. A diszgyülés egyhangúan hozzájárult dr. Thol-way javaslatához és melegen geii ünnepelte u kormányzói, a miniszterelnököt és a főispánt. Dr. Thplway ezután kegyelettel emlékezett meg azokról, akik úttörői voltak a nemzetépítő és országsze\'/zö politikának : Gömbös Gyuláról, Darányi Kálmánrót Csáky külügyminiszterről és gróf Teleki miniszterei nőkről, akik a mai na--pot már nem érhették meg, amikor Muraköz magyar zászlo-diszben pompázik. A díszülés ezután még belső ügyeket tárgyalt, majd vitéz Tóth Béla társkerülétvezető meleg szavakkal köszöntötte a hazaérkezett »Zsiga bácsit*. Dr. Tholway megköszönte a meleg fogadtatást és Ígéretet tett, hogy ezentúl még fokozotabb\'an fogja szolgálni a Magyar Elet célkitűzéseit. évi fegyházat kapott a kaposvári torvényszéken. A Somogyi Újság most emlékeztet arra, hogy Premecz törvényszéki tárgyalásán jelen volt egy magas, feketeszemű ügyvéd, az Ítélet kihirdetése után odalépett Premcczhez és melegen kezet szoritott vele. Ez az ügyvéd Pavelics Ante volt, Horvátország mai államfője, egyben keresztapja a horvát függetlenségért fanatikus hittel küzdő Premecz egyik gyermekének. Bogáti József bagolasánci gazdálkodónak hat évvel ezelőtt meghalt a felesége. Felakasztotta magát. A megözvegyül (.gazdának egyszeresük levelet hozott Oikereizíény HsiMkIiI, tlezlvlwlónőkot, lehetőleg malom-, gabona- vagy rokonszakmából keres előkelő fővárosi intézet. Számításba Jöhetnek nyugdíjasok Is. Ajanlatok eddigi működéé megjelölésével és btzooyHváoymaspIatokkal „Komoly tisztviselő- Jeligére a Vidéki Napilapok Gazdasági fígyeaütete, Budapest, IV., Szervita-tér 3. címre küldendők. \' im egy asszony Marcaliból. A levél aláírója Fodor G^éza csurgói napszámos volt, aki megfenyegette soraiban Bogátit, hogy. felesége meggyilkolása miatt feljelenti és tőrvény elé juttatja, ha nem jultal el hozzá megnevezett helyre és időpontig 50 pengő készpénzt, egy zsák búzát, egy zsák rozsot és egyéb holmit. Bogátinak azonban nyugodt volt a lelkiismerete és a zsaroló levéllel egyenesen a csendőrségre ment. Sikerült is hamarosan kibogozni az ügyet és Fodor Géza a törvényszék elé került. Zsarolás kísérletének vétségében mondták ki bűnösnek és az enyhítő körülmények figyelembe vételével 20 pengő pénzbüntetésre ítélték. Németország, Olaszország és Japán a Budapesti Nemzetkőzi Vásáron Budajíeslröl" jelentik: A jövő hét végén, (péntekien, május 2-án progreunm-szerűen megnyiUk hu idei Budapesti Nemzetközi Vásár, A Városligeti**! már teljesen felépült a monumentális vAsárváros, amelyben nagy területek és hatalmas kiállítási csarnokok "ontottuk\' a külföldi országok külön. kiáOBtásánaJc céljaira. Németország icmdkiYül érdekes anyagot áJtUtolt össze, főként unnak demonstrálására, hogy milyen árucsere (ehettíségei vannak, különösen mgyar viszonylatban. 000 n6gy-zelméicmyi területet foglal Of a\'német kiállitás, de ezenfelül tv. egyes szakmai csajwrtok köreién belül\' több1, mint 70 vitóghirü német cég mulatja bo o maga termékeüt. Az Olasz \'Birodalom az anyaország minden értékét íoltiozza erre a vásárra, de ez»nkivül még egy külön nagysxtibásu olasz köt-iekedési kiáftitást is mideí erre n célra ruuivi második nemzeti pavAkm-iában. Japán, amely ujabban minden európai gazdasági manitteszUciíön megjelenik, színpompás kiáHitásbiwi mamija 1)ű a jajtKn tcrmcTÖ munka csodáit és Bz ország exporttehetőségeiti. De otl lesz ercn a vásáron Szlovákia, SvAjo s talán — igen komoly tárgya-JAsok folynak még erről, s#t megindult már aj, építés j~- a Sz-ovjetJ t\'nio is. A feláru utazásra és rengeteg kedvezményre jogosító vásárigazolYitnyo. kai már orsztgtfOffii árusítják. (:) A női betegségek gyógykezelésében a régbevált természetet. „Ferenc Józtel* keserűvlzet gyakran clkalmaixák. mert reggel éhgyomorra egy pohárral könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó, hatása pedig gyorsan és minden kel-lemetlenicfl nélkül biztosan jelent-kezik. Ktrdezze meg orvosit I UJ BÚTORÜZLET ! Értesítem a m* t. vevőköxönséget, hogy Horthy Mi kló s-ut 1. sa. (Vdroshdx palota) BÚTORÜZLETET nyitottam. - Saját késnitmónyü bútoraimból nagy választékban, olaső árakon állok a m. t. vevőkőzönaég rendelkezésére. OÁBOR JÓZSEF műaaztaloa A horvát államfő keresztapja a kaproncai bomba miatt 15 évre itélt zákányi kosárfonó gyermekének Gyilkosság vádjával akarták megzsarolni az öngyilkos bagolasánci asszony férjét FERENCJŐZSEF KESERŰVÍZ IH), aprili» 21, Német-olasz-magyar győzelmi flnnep lesz a közeli napokban A néniéi birodalom a Jugoszlávia lelélU közös némcl—olasz—mag var iiyözclmct " közeli uijiök egyikén im-S^jbn szabása ünnepség keretében fll| meg. El***tt «z ünnepséghez a déü részek visszafoglalása alkalmából Magyarország is csatlakozik. A nagykanizsai honvéd helyőrség is bele kapcsolódik uz ünnepségekbe és órle>üléyomk szerinl zenés takarodó és SALAI KÖZLÖNY ébresztő, utón diszfclvofcs kerclélH-n \'ünnepséget lart a Fő téren, 9 \' Tekintettet a magyar föltámadás ujabb örömünnepére, e/ulon is fel-hivjuk Nagykanizsa lakosságának figyelmét, hogy ngy készüKdjön Tol a közeli napokra (oTttisz és német zószílók kai is), hogy az a magyar étfniakuriW meggyőző hilyailása lehessen majd. Az ünnepség napját és részletes rendjét később közöljük. . " fontos és nem fontos fet{eoy>zéeek a boldog, emJk&ek M&záoo&ól Akivel csendes feketézés közbon ez a beszélgetésem volt. nem abból u fajtából való, aki »ncm próféta a saját hazájában ¦\'<s azért beszél szívesen idegenből hozott élményeiről. El-lenkezőleg. Önmagáról egyáltalán nem beszél szívesen, prófétának pedig itthon is van akkora u saját mesterségében, hogy érdemes meghallgatni, mü-vész-lelkén mi mindent és hogyan szűrt át abból, amit c sorok irója s bizonyára sok olvasója sem láthat meg talán soha. Pár hétre indult el Tihanyi János Lajos festőművész most kél éve Svédországba és eg^y év múlva érkezett vissza Budapestre. Most, hogy pár napot Nagykanizsán töltöli, erről a háromnegyed évről beszélgettünk, elbújva a történelem dübörgő áradása elől egy csendes szöglet liangulatlámpájának fénykörébe, ahol a fekete illata és a ci-garetla fűstgomolyai felhőzlek esak körül bennünket pár negyedórára, feledtetve velünk az idők fergetegének ólmosan örvénylő fellegeit. Arról indult el a beszélgetés, hogy mi tartotta olt Svédországban olyan bosszú ideig. A klasszikusan finom, okos fejeit fényes-melegen ömlik el az emlékezés, amint mondja : — Európai körutazási jegy volt a zsebemben, meg három meghívás három kiállításra : — svédországi kiállításomra a Moderné Galeric-be, Norvégiába és Sthweizba. Tavasz volt, 1939. Európa horizontján már sötétedett erősen. És én elsőnek a boldog emberek hazájában, Svédországban kötöttem ki a képeimmel. Csoda-e, hogy olt ragadtam V Mások is jártak már így ezzel az országgal. — A művész szerette-e meg az országot, vagy az ország a művészt V — kérdeztem. Kapós a magyar könyv, magyar \'tép Svédországban Tihanyi János Lajos mindig lefelé kerekít mindent, ha önmagáról van szó. A müvész-vi-1 ágban nem éppen mindennapi erény, a szerénység teszi) finomabbá mélyen kulturált egyéniségét. Nehezen válaszol s még nehezebben egyezik bele, hogy válaszát meg is Írhassam. Azt mondja : — Bizony megszerellek ott engem, A svédek szürke, hűvös irodalma és képzőművészete után kelendő olt nagyon a magyar írás, magyar kép. Ök is tudják, hogy a magyar világnak egyik legszínesebben látó népe. Ezért szerelik a dolgaikat. Sokszor eseti meg velem, hogy akik látták már a képeimet, a kifeszíteti üres vászonra ráírták a nevüket és kifizettek érte előre ezer svéd koronákat is, esak hogy megkaphassák. (Akkor egy svéd korona 2 pengőnek feleli meg.) Nem győztem elegei festeni, Mert a svéd, még az alsó rétegek is, képszerető és módja is van hozzá, hogy képet vegyen. — Olyan gazdagok a svédek? — kérdeztem. — Az első világháború alatt ők esak vagyonosodta,k. Most már náluk sem fenékig tejfel. Sok kell a hadsereg felszerelésére. A rendesnél magasabb hozamokat elviszi az adó. — Igaz ,viszont az árak is magasak. Egy öltözet ruhának csak a csinál tatásáért 125 koronát fizettem. Ez magyar pénzben akkor kb. a kétszerese volt. A napi panzióm 30 koronába került. Ezek hallatán a szociális viszonyokról érdeklődtem, — E téren a legérdekesebb megfigyelésem volt a háztartási alkalmazottak helyzete terén. A legdrágább nyári ¦ stockholmi vendéglökben, a legszebb lánchelyeken látni jólöltözött, kalapos .hölgyekéit, akik szakácsnők, szobalányok és mindene- sek, amjg dolgoznak, de munka után kettesével, hármasával élvezik az életnek ugyanazokat az örömeit, mint asszonyaik. — Havi 150 korona a háztartási alkalmazott fizetése, heten-kinl kél szabadnappal. A napi elfoglaltságuk 6 Órakor befejeződik. Külön fürdőszoba nélkül cselédet kapni nem Igen tehet. Még azzal is nehezen. Bizonyítja ezt a svéd lapokban tálálható rengeteg hirdetés, amelyekben éppen, csak Toldi paradicsomot nem Ígérnek a háziasszonyok a leendő alkalmazottjuknak. — Ennél szerencsésebben jellemző a szociális viszonyaikra, amikor az ember szitáló esőben sárcipős uraljál poroszkálni maga előtt a járdán és kiderül, hogy az — a trónörökös. Vagy a parlament elölt valaki fülig olajosan az autóját javítgatja : a — kereskedelmi miniszter. — A földeken gyakori látvány az egybeszabott kék munkásra-1 hában dolgozó paraszt és a per-kálruhás felesége — kalappal a fején. Jól mehet a svéd -ka-lapszalonoknak. — A postán pecsétviaszt, hozzá gázlángot, mindonfélo ürla-pörpmyómtatványl ingyen kap az ember. — Szociális szempontból legérdemesebb feljegyezni való, hogy 60 éves kortól kezdve minden-kinek állami nyugdija van s annak legkisebb összege 60 korona. Érdekes az is, hogy a sírokra nem raknak koszorúkat, virágokat, hanem ehelyett adományokat adnak koros és beteg nők menházainak létesítésére és fenntartására. A svéd konyha után kíváncsiskodom. -— Stockholmban a fűszerestől lehet hozatni ebédet, vacsorát, levestől a tésztáig mindent készen, otthon csak fel kell melegíteni. Nagy tömegek étkeznek a Norma-üzemekben. A vendéglökben egy megszabott és egységes áru föltételt rendel az ember, de egy \\gazdagon lóriiéit asztalon ezerféle halétel, sajtok^ saláták, á"z elmaradhatatlan ká.vé-kannák, gyümölcs, kemény-kenyér van felhalmozva s ebből mindenki annyit fogyaszt, ameny- nylt akar. Ez az asztal ingyen áll rendelkezésre, csak udvariatlanság lenne a tányéron hagyni valamit abból, amit kiszedett az ember. Vannak hatalmas »éleigyárak<, a melyek mindennap a hirdető-oszlopokon közlik aznapi \'étrendjüket, aminek alapián a háztartások az üzletekből hozathatják meg ebédjüket. — Van aztán egy bogara a svédeknek, a nyerskoszt. Ennek a pápája arról nevezetes, hogy felesége csalódásig hü hasonmása Oreta Garbónak. Maga dr. Aarc Waerlan\'d orvos, temérdek könyve, füzete jelent meg a nyers-tanainak nópsze-rüsilésére, sőt hetilapja is van. A svéd, norvég, dán, finn nyers-koszlosok mind rá esküsznek. Az északi államok minden nagyobb városában vannak Waer-huid-rendszerü Reform-élter-mek. A doktor ur a vezére a meztelen-mozgalomnak is. Hetilapja írásban és képben igyek\' szik mcgkedvelletn az emberekkel a ruha nélküli életei. $uteic$y> Uefytft a svéd (id&dt-tippem Ozaut Szó került a sportra is. Azt mondja Tihanyi János Lajos: —¦ Ami nálunk a sorsjegy, az a svédeknek a futball. A londoni derbi nem olyan nagy esemény, mini Stockholmban a minden vasárnap este kihirdetett fotball-típp eredmény. Sok és nagy nyeremény kerül minden bélen kiosztásra. A legmagasabb nyeremény heti 60.000 svéd korona. Izgul ezért férfi és nő, öreg és fiatal, ur és munkás egyaránt. Vannak is tömegek a mérkőzéseken, fís soha sínes gond a csapatok fenntartása körül, mert a lipp-lapokérl befizetett összegekből bőven .futja nemcsak a nyereményekre, hanem a csapatok pénztára Is megtelik belőle. — Érdékes azonban, hogy a meccseken mégsincs az az izgalom, ami nálunk. Majdnem teljesen csendben zajlanak le !a legérdekesebb mérkőzések is. A három áráé éjszaka, meg a svédek farosa föttStt-káposztája Sok mindenről folyt aztán még a beszélgetés. Égy-két érdekes apróságot még csak abból ,amit feljegyzett az ujságiró ceruzája. Az éjszaka Stockholmban este 11 órától éjfélulán 2 óráig Fővároti nívón áiió bér- j Fonal- és textiláru festés, kikészítés fwtőgyár Nagykaoi«án: g Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészet • Vegytisztítás PALCSICS űyAn Nagykanizsa, Magyar-utca BS.llim. városi Síin i PO-ut 7. aiam (Korona-apulat) Talárom 3-44. Találón i ts-33. »um mommi H)4h frnlui 21, Hői Sáskák, WrtaaHfc, legnagyobb Wi. Hamburgba: tfirt u júniustól augusztusig terjedő időben. szak-Svédországban .már három ;háuap ez az időszak. Három hónapig nincs éjszaka, csak pár óráig Bem síita ¦ nap. Ez a legcsodálatosabb természeti élmény északon. De elcsodálkozik az idegen azon is, hogy nini a magyarnak a töltöttkáposzta, az a svédeknek hónapokon át szárított, majd két héten át enyhe lugkö-oldalban puhitott. utána két hétig vizben áztatott, hatalmas hal hófehér busa valami sárga mártással. Ezt eszik a legnagyobb ünnepeiken is. \' —- Ezt már csak azért mondtam el, hogy mégis legyen valami, amit ne irigyeljünk a svédektől... * Mikor e sorok papírra velődnek, ű\' sötét éjszakéban nagy-heti szél kergeti a sötét felhőket s a légiriadókkal megriasztott Nagykanizsa kioltott fényekkel, komor esuudbc takarózva imádkozik, hogy múljék cl az éjszaka megpróbáltatás nélkül. A magyar éjszaka, bosszú... nagyon hosszú volt mindig a történelem Korán. Ez az éjszaka is negyed százada tart idestova... Jó ilyenkor csendes fekeLézés mellett, könnyű cigarettafüst felhői alatt boldog emberek országáról, messze észak é]6zakát-lan derűjéről beszélgetve hlt\\-Tii, hogy nincs már messze a hajnali derengés, amikor a rhT szép földünkről Is ugy beszél-távoli hazájában az idegen: — Jártam egyszer Magyarországon, a boldog emberek hazájában... (bl) — (A nagykanizsai MÉP-kerOlet) közli, hogy " mai naptól kezdve minden nap délelőtt 10 órától déli l-ig dr. ThoUvay pártvezető Ismét rendes hivatalos órákat (art a MP.P Kölaoy utca 2. sz. ukitli pártlielyLsé. ajtten. — (Gimnazisták, figyelem 1) A nagykanizsai piurisl i gimuázium.\'-ban az előadások szerdán megkezilö\'.*-nek. A tanulók holnap, kedden reggel R órakor kölc\'esek könyv-ok n/ikül megjelenni a gimnázium udvarán. — (Az ipürostanoricIskolábHiO folyó hó 23-án (szerdán) .kezdődik a rendes lanllás. Igazgató felhívja azon Inuulók figyelmei, kiknek órarendjük raerint szerdán akár déJclött v-\'gy díl-uLtáu iskolába kö.l Jönni, a tanítási órára pontosan jc\'eujcnek meg. — (A gyoraltó-tanfolyam) ma már a Hozgonyi Utcai elemi iskolában \'lesz, dc háromnegyed hét ómkor kezdődik. — (Az elsötétítés ellenőrzése) A nagykanizsai rendőrkapitányság figyelmezteti a város közönségét, hogy a Lakások cflsötóUtését szigorúan ellenőrizni fogja. — (Utazni indnlók ttgyelmébe 1) Aki Gyékényes felé utazik\' Buda-l>cslre, az is tartson magánál személyazonossági igazolásra irtk.\'lnia-i tgazof-ványaimért azon a vouafc&\'fs ctien. Őrzik ti Torgalmaf Sárbogárd záror.i-naűal. A Szombathely—Sárvar-Cettl döntőik—Sümeg—Badacsonytomaj vonalon is ii.isoii\'ió intézkedések történ, lek, de itt a záróvonalat\' szombaton megszűnteitek. — (Két német katonái) temetlek ci a szigetvári temetőben. Olt halt meg mindegyik a szigetvári kórházban, súlyos sebek élkfozataként, amelyeket a hazájukért diScn vívott harcokban kaptak. Az egyik katolikus volt, u másik református. Német és magyar katonai tisztééi adás, hivataSos iwlgári gyász és gyúszpompa, azonkívül a szigetvari társadalom szomorú ünnepi részvéte kisérte őket utolsó uljukm. A lelkészek után egy német és egy magyar katona is mondóit bu-osuztalól a virágokkal cllialmozolt si-rok feJetl. { — (Töltényt talált) egy 15 éves zalaegerszegi fiú, Tóth Ferenc és ezt fejszóvei szél akarta kalupuJui. A töltény (olrobbaul és ...a gyermek kezének két ujját szétroncsolta, . . tf — (Tavaszi kabátalnk) mindegyt!-e efoőrendu budapesti műhelyekben késztlt Legújabb omdell kubaijaink kirakata lakban láthatót Sohütz Áruház. Piros cipőjegyre készítünk tetszés szerinti cipőt mérték után vagy adunk saját készitményü cipőket. Zftid cipöjegyre mindíntajta raktáron levő cipőt adunk. Jegy nélkül szandálokat, vikendcipőket, vászon- és selyemcipőket, hézicipőket és gyermekcipőket 22-ős nagyságig bőr talppal, továbbá fa- és mütalppal készült férfi-, női- é6 gyermekcipőt Miltényi cipőUzlet — (Fett, hogy megvakul, Öngyilkos lett) Rák István marcali lakosnak a sző. lövenyígc munka közben kiütötte az egyik szemét. Emialt attól Telt, huny meg fog előbb-utóbb vakulni. Ez it félelem annyira igénybe vette ez Ide. goit, hogy Mait mártotta magát és megholt. — A httyok «ÜUté»ír«l és életéről közöl érdekes cikket a Iluvár nagy terjedelmű áprilisi Száma. A változatos tartalmú folyóiratba! íj. zeniott tanulmány foglalkozik a természet titkaival. — Konteüiayl D«u*aé cikke vezeti be a Film—Színház¦-. Irodalomnak, Egyed1 Zoltán kitűnően szorkeszlett hetilapján ik most megje. lent számát. A nagy magyar kóitő özvegye me\'cghangu, szivhczszóló irás-han emlékezik vissza n. régi Szabadkára, a költő szülővárosára Bácska dicsőséges visszatérése alkalmából, gr-dekcs köpök sorozata mutálja bc a pesti primadonnákat a légoltalmi Őrségen. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, VI,; Attétfássy ui i5. KÖZGAZDASÁG Ml njfág a Budapeal Éíelml-ml 9 zema^y vásártelepen ? \' A Magyar Vidéki Sajtóludósitó budapesti jelentése szerint áprttls 10-tiil 17-ig emelkedett a vasúti felhozatal, valamint az élő- és vúgolllritfVMttfi, továbl)á a tojás foLhozal&Iu is. Az L10-baromfinál « süüiivaló csirke és tyúk Ara 80, » piijku ára 40 riilérrat emel- kedclt, viszont a tud ára 20 f;fléncl osökkeul (kilónként. A vágolüxtrouiri\'-uál a friss vágás ti csirke és ruca ára 20, a lyuk &ra 5b fülénél emelkedett, inig a szedett csirke és tud ára !H) fillérrel csökkent. A i tojáspiacon fi/. TtTak 10—20 fUtérrol csökkenlek kg., ként. A a\'ifdség- ó-s fózolékMíéíaiói* a vöróshngymi és n sárgarépa ata ú, u petrezselyem ára 10, a fokhagyma ára 20 fillénel cuielkedctl, viszont a ka. Jaráb 20, u tiszlitolt porig .lí.), a mV.K;» itt |*dig ^0 fillérrel ofcsóbljodotl. A gyümölcspiacon az árak tovább\'szilárdultak: a közönséges fajtájú tUmu ára 5, a sárgábélü narancs ára 10, u nemcsfajtájh alma áru nődig 20 ftkér. rct emelkedelt kOo^ammorfként. Piros tojás, piros vér Irta: \'Zoltán B. GyBxö bokros iíszler szép, sudártermetű lány toM, nem akadl párja a ím" fa-Itmkban. Buzakók szemei versenyt ragyoglak még az ég c&itlagaival is, riu_ gó, büszke járása volt, én is utána néz lem, pedig hál nekem okkor még cink az a jány tetszett, amelyiknek a nyakában szebb, csillogóbb kaláris ni. gyogott. F.srtitőt ugyancsak nem sajnálták a kék, rózsapiros köveket, Va-siirnap, ha a templomba meni, a napsugár is megbámulta és játszani próbált luUlyüEehcr nyakán csiüíogó gyöiv-gjökkel. Forogtak is körülötte, a legények, dc\' Észter átnézett .\'rajtuk, ö csak Kövesdí iHatát fízenetic, a pörge-bajszu >zöldhajlókás, sárgapityké-S\' ba-kag^ejoiel, aki, ha kiszolgálja a esti-szári, bazajöu a kanizsai kaszárnyából a reá várakozó I?tatijéuez. I)o a sors máskép fUtarta. Forró augusztusi n»pan n tegetsö (katona-vonattal villák a Pistát, ,nJriaXa, még cl sem búcsúzhatott Bokros Esztertől Azután mentek a többi (legények is, mi meg néztük n nótás, világos kuto. íuvonalokat. Csak m* maiadtunk a fa. faluban s egyszer mi sem, \'rwvaszidóben, ibolyajflüilos, gvöogy-virágos \\-asi\\m>p délután vili ül ben-nunket a vuuat. s^üd.-u kéUelt m. ég u kanizsai állomás felett, hiuvéti misére konglak a harangok, utoljárj kitiajtdlMui a vmiiil altSOkáu. Üsztw tekinieic kapcsolódott a szuni\'.iul.o. Nem sírt.\' \\cfcejts szinü személKil kiszáradlak a könnyek s unkitlifi a szép szemek csillogása is fakóbb lett vomo. a mjesfizeszáBó nehéz sói«iiai\\-al cgyült üűit cl belőlük\' a pajkos, vidám fény, felhőkl>e lwriól ickinlele, mint ahogy fethfik borongtuk altkor a mi napsugaras tavaszi égboltot ltunkon is. Valamit szorongatott a kezében. Itó-zsás zícbkendőbc takart pirostoJaBok vollnk. Cifra liimostojúsok, amfixent osuk a mi falunkban tudtak festeni o Jányok, húsvétra, a locsoló legényeknek. Akkor azonban, hagy a légéinek messze voltak, csak Kszler kezében láttam ptroslojasl. Felkapaszkodott a vonalra. Néhány Szol virágot tűzött a spikámb-.t, megfogta a kezemet. Zokogott, dc könny nem csordult o szeméből. — Pirostojás, — sirla s kezembe adott bárom fémesre csiszolt lojáskát. — Pislának küldöm\'. Vid.t ol s moiul\'d\' meg neki,, hogy szüretre haaivárom. Szegény lány, OktÓberra (crveclék az esküvőt. Megígéri cm, hogy elviszem Pislának a pirustojákl. A vonal megindult, Fszlcr köszönő szarai elveszlek a lel harsogó nóUtban, l.áltam, utánam inletl rózsás zsebkendőjével s én visz\'-szudobtam hozzá egy szil irtrágol... Hogy azubtn mi történi?! a piroslitjások miikkí\'ni jutottak Cl-Kövesd! Pislához, de uiikuztlltluk sokan «Uni inulluk ,i x\\0<triko|k!í erdők stillogú fái üi.ili, a roznoffi tötg\\Ok «>k,véies éjszaka empiei őrzik, ahol vadrózsabokrok tövében alusznak :iz ín nótás katonáim, akikket együtt \'jöttünk eL a vidvü\'ágos ziilai mCZŐkröt egy álmodó tavasz napsugaras húsvét vasárnipján. Később tudtam meg azoktól, akik még nz én eljöttemkor odahaza maradtak, hogy Bokros Eszter azóta minden húsvét táján a vasút melleit áU, pimslojással rózsás zsebkendőjében és vár, egyre vár egy luizafelé tarló vonatot, amelyik majd haza. viszi Pistái gyöngyvirágos, tojáspiro-siló húsvét vasánupjára. ItliSvét volt újra, vérvirágos, pirosló, véres húsvét. A nap szelíden sütött le a lébotygó csatatérre, v(SgigcsókoHu « halottakat, mint odahaza az én c-\'cudcs, rózsaci-dös kiesi zalai Muiii-lmu a muskátlis ablakokat szokta, itt voltuk már a harangok is. Dörögve hirdették a fcgwcrck hatalmát, éjes, csattogó hangjuk felzúgott az á\'gek tiaragos Istenéhez. Fáradt, éltes gyerkőcök únádkozni olftAejtett ajkán rolmmkiállás reszko. teli, virágot téjxi g>cngc ujjaink között vértől i>ij ¦ r;\'. j szuronyok csattog-Uik. cráiiátlurti földeken rohantunk otöiv, irombiták roha\'nini hajszoló rivalgasi lépte a lelkűnkel, jajkiáltás, halottak hörgése, fötrtmelcs gigászi zaj reszkclotl a mosolygó tavaszi dólután-ban. Körülőtlünk égig csípő lóuggal églek a^Onyaszler^parlf erdők, a lia- rangok, melyek elvkor imádkozni la. ml.>llnk l.eum.iiu-l, sxinlCn \\viui\\k liarcoltak s liallgalUik cl ^árttdUui, reszkető,\' forró éroleslük megsemmisülve nyúlt el az ütközet után. \'lemettök a hatottakat. Suttogó ni-kohjiiti szél fújdogált, cirógatta sebzett homlokom. Csend Tjít, batlgdtotl a íeldirft csatatér, (tiak a (lóid nyögött, sóhajtozott, mohón ölcito hjpclt testébe a hatott katonákat Tompa zúgással omüoUak a göröngyök, elnyellek a haldoklók sóhajtásait. Ismerős liang jajdult fel a halni ironikus csendjéből. — Eszter... Klőrementem a véresarca téjiett hatollak közölt. Borzongás futott végig rajtam, ha egy.egy elesett hős rám-függesztette haláltól megmerevüli tekintetéi. Előttem egy sebesült újból felsóhajtott: Eszter .., Eszter ... Kövesd! pisla volt. Véresen,\' Összetépett végtagokkal fótójulfcin heveri a földön. Megfogtam csonka kezét, felemeltem. , — Pista! Iténmézelt. Nem tudott szólni, dc a szeme fctosrllinl, könyörögve, mint aki az é:ctét kéri vissza\'a sors tót. Az ölembe fogtam a véres katonát s vfezt szufndultam \\ele a kötözölicly felé. Cserepes, kisziklaidl ajkat lianglalamil morzsoltak egy nevet: — Eszter... Eszter... * Hazafelé robogott egy vonal; I.iliegve tört előre a tékeie vasjm-1Í4W, acéUzimii nwgfuszCdtek, a csat- FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ Ciatio és Ribbentrop megkezdte a Balkán villám-ujjárendezésére vonatkozó tanácskozásokat Berlinben A német fölény a görög légi térben is egyre jobban kidomborodik. A tengely légi ereje ura a keletafrikai helyzetnek is. A London ellent megtorló támadások során az angol fővárosra vasárnapra virradóra éjszaka több bomba hullott, mint bármikor előzőleg, A dokkokban és kikötőkben sok tűz keletkezett. A megszállt francia partokról német messzehordó tüzérség Do-wert és környékét lőtte. i Az olasz légierő az Lgei tengeren két olajszállító hajót és egy ellenséges cirkálót elpusztított. Több más hajót megrongáltak. Londonba érkezett kairói je- lentés szerint az angol csapatok elhagylak az oUmpuszl arcvonat jobbszárnyát és visszavonultak a német gépesített osztagok támadása elül. Az angol—görög arcvonal "rövidebbre vonásával\' Kairóban a szövetségesek helyzetét nagyon komolynak látják. A ten^ gely továbbra is igen nagy tömegekben veti harcba erőit. Kisebb angol repülőegységek az éjszaka megkísérelték, hogy berepüljenek Németország fölé. A német légelhárító tüzérség azonban nagy részüket már a parton visszatérésre kényszerítene. A berepültek csak lakónegyedekre dobtak bombákat. I tene semmit és nem kellene félnie a német megtorlástól. Olaszországból szállítanak élűimet, gyógyszert, ruhát Jugoszláviába Róma, áprjjis 21 Az olasz lapok a külföldön elterjedt hírekkel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy a belgrádi olasz követség személyzete nem tünt elt hanem a követségre menekült olaszokkal együtt teljes szántban Belgrádban tartózkodik. A német ügyvivő és környezete a volt cseh Követségen van, mert a német követség épületét 7 bombatalálat érte. Róma és Berlin szerint megölték a görög\' miniszter-elnököt Athén, április 21 A görög mmiszlerelnők halálának ügye Usztázódott: — mBgáítaípitást nyeri, hogy pénteken délután öugyií-kosságot követeit el. < Az uj görög ármány a király mini sztorcuiökségével megalakult. Hadiig)-- és tengereszeli miniszter Socelíari tengernagy Jelt. Négy tábornok fogM helyei az uj kormányom, amoty tegnap letelte az esküt. Utána azonn il ininíszlertflnáesot tartottak. Itóma, április 21 Az olasz sajtó nyíltan azt írja, hogy a yörög miniszterelnököt az Inteltígence Service, gyilkolta meg. Rámutatnak a lapok árrá is, hogy • kormány hígjai még az .öngyilkosság, előtt Egyiptomba menekültek. Berlin, április 21 A Montag cimü lap foglalkozva Ko-ricis görög mmiszlerelnök váratjm halálával meglapítja, liogy kétségtelenül gyilkosság történt és erén Anglia íe\'ciős. ¦ Athén, április 21 A rádió közölte az uj kormány Jis-táját. Csupa uj név szerepet, közlök több katonáé. A tiadügyminiszter Ra-nflgekos, haditengerészeti miniszter Za-keiJarin, küJ- és pénzügyminiszter Zu-deros. , A hét közepén döntenek a balkáni átrendezésről Bndftpwt, áprjiis 21 A Mai Nap ugy értesül, hogy a balkán ujjárendezésérc Berlin és Róma a viüámhíi borúnak megfelelően vil- logó keretek oJatt édesen ysirtak a sinek. A mozdony két tüzes szeménele tekintete szikrázó sávot Iwsrtolt az \'éjszakába hajló alkonyat sötétjébe. Mintha emberéletért futott volna az egész szerelvény, féldmelOs zúgással szettje i.u éjszakát, szikraesőt szerva roliant erdőkön át, illatos, hannatozó mezők ftilelt, sebesültekéi liozott az orosz bsrcanezörőL, Az utolsó kocsiban ájvufényű mé. cses pislogott. Vértől ázott szMmán lialdokJott egy fiatal sebesült. Két karomba emeltem bekötözött fejét, az öreg katonaorvos a szivét hallgatta. — Pista. Csend volt. Csak egy- elfojtott jajszó vegyült n kerekek monoton ropogúi-sábn. — pisla. . • A sebesült mégegyszer mcgvonaglott. Az orvos leszorította szemét, a haldokló ajkáról feltört egy kiállás: ~ Eszter ... Esz ... ter... Kövesdi Pistát holtan eresztettem Je a véres s,zaJmára. Az éjszaka sötétje gyászíályolkéni borult reánk. Vűjalioi a zalai janká-sok között robogott a vonat a csillagtalan éjszakában. Egy falu előtt magányos, vfeketc otak áiíl a sinfik mellett. Mikor az utolsó kocsi is Ollialadt elótlv, sirva följajdult: — Pisla, A fák között (i«Ikv.-sii sóhajtott a Uél: — Eszter. Nagy iiUán agy liatott katona -Wk» jolt, , lám-ujjárcndczést baji végre. Ciano gróf olasz küKigyramiszIcr már vasárnap Németországba utazott, aliol Ilib-bentroppal máris megkezdte tanácskozásait. Jól értesült körök véleménye szerint szerdán vagy csütörtökön már összeüt Bécsben a jugoszláviai területek felelt dötttö bizottság. Hogy mely államok kapnak meghívást ez értekezletre, még nem tudni. Churohlll megy — Lloyd George jön? Ncwyork, április 21\' Amerikai körökben a balkáni kudarcot elkerülhetetlennek tartották. A kudarc legelső következménye, amerikai körök véleménye szerint, Churchill távozása. Utódjaként Lloyd Georgct emlegetik. Newyork. április 21 Nye szenátor, a republikánusok egyik vezére egyik beszédében megjósolta az angol birodalom széthullását. Amerika azonban elejét vehetné a bajnak — mondja. — A német gazdasági győzelem ugyanis nem Jesz kellemetlenebb, mint az angol gazdasági világuralom. Sajnos Amerika kész egy lyukas fillérért Angiiának feláldozni mindent, pedig ha semleges volna, nem vesz- Róma, április 21 Góriziából több oszlop teher* gépkocsi indult el, amelyek élelmiszert, gyógyszert és ruházati cikkeket szállítanak a jugoszláv lakosságnak. A szarajevói emléktáblát amelyet a szerbek emeltek az 1014 június 28-i orvgyilkosság emlékére, a német csapatok őrizetbe vették. Most a német parancsnokság az emléktáblát, u mely a szerbeknek a világháború felidézésében való szerepét igazolja, elküldték a Führernek. Később a berlini Zoughaueban helyezik el. London számit a görög fegyverletételre Róma, április 21 A Tcrati és Konístali vidékén előrenyomuló csapatok célja az, hogy egyesüljenek a delyinokai olasz törzzsel. Kzzel ugyanis körülzárnák a görög főerőket. Több mint tízezer fogolyra lehet számítani. A Teratinál visz-szavonuló csapatok ugyanis nem tudnak átkelni a Vorusán, mert az olasz repülők a hidat felrobbantották és a tüzérségi (Űz miatt uj híd építése lehetetlen. A-zsákmány eddig is óriási. London, április 21 Az angol lapok közlik az Olympós, Lerina és Trikola el- foglalását a német hadij elén lések nyomán, bár angol hivatalos helyről még nem erösitettékj meg a hirt. .> Budapest, április 21 A görögországi helyzetet mindenütt reménytelennek látják. Az Uj Nemzedék tudósítójának jelentése szerint már London is számol azzal, hogy a görög hadh sereg leteszi a fegyvert Az Esti Újság tudósítása szerint az angol—görög front ösz-szeomlása katasztrofális. Már nincs egységes vezetés és a veszteségek olyan óriásiak, hogy a vég biztos. Románia veszélyes és kockázatos játékba fogott Budapttst, április 21 A P»st a romániai helyzetről írva hangsúlyozza, itógy Bukarest veszélyes és kockázatos játékba kezdett, amikor a líéósi döntést és Magyarországol támadja és ezzel akarja elterelni a figyelmet a belső bajokról. Talán a tengelyhez való csatlakozás csak időnyerés volt ós Románia régi borálai felé kocsinlgaU — veti fel a kérdést a lap. A tengely azonban leszámol az-álosaUakozökkal, akik a régi *(iág módszereivel folytatják földalatti:\' aknamunkájukat ~ figyelmeztet végül b cikk, Borié bolgár király Hitlernél járt Iturlm, április 21 Boris bolgár eár április 19-én má- gánt&togatást t«lt Hitler kulittUimtia a Führer föhidi»eáHialu. A bolgár uralkodó vasárnap már yjssstorspült Szófiába. r Meghalt a prágai érsek :_Lpágfl, április 21 Caspardr., Prága érseke ma reggel 80 éves korában Prágában elhunyt. Név ás születésnapokra alkalmi ajándéknak cserepes és levágott virágokat, csokrokat egéw éven át vehet st régi Petermann kertészetben Bitfaory-Htca li, *- t Városi Mozgó. HétMn, oaafc egy «.«pi Kattan agy jeggyel I Jókai Mór halhatatlan regénye Fekete gyémántok Romantika, szerelem, téltékeliytég, Izgalom. A legnevesebb magyar mfivéaxak Játékéval. Aktuália híradók. Kattan agy Jeggyel I Előadások köznapokon 5,7, », vnárnap ét 0nnepn»p3, 5,7, 8Ser Nagykanizsa megye) víros polgármesteréiül. lOIOT/iwt. mm: Kdiutt,..«.:,.11„„..;. lorfal-nánjík axaMtyoMM. Hirdetmény. Közhírré leKíéra, hogy a 41.000/ 194!. K K. M. remi. értelmében liHI. április 111) 20-161 kezdfltlőleg esek azok a gépjármüvek vehetnék rétit a közüli fo galomban, melyekét a< illetékes gépjarmflkerlllell rendőrhatóság (nagykanizsai rendőrkapitányság) a 171.900/1941. B. M. sí. rendelet alapián megkülönböztető telkeitekkel lálotl el. Megktllönböztető jelzések kladi-iln fenti rendelet érfchriében Igényeik van a következőknek: M. klr. hwtegek, területen klvüll-get, vagy a nemzeti jog értelmében szentélyek mentességet élvező szemelvek, az állami Önkormányzati hatóságok, Hivatalok, Intézetek, In-lézmrrryek, Szemek, Illetve az állami gép|ármflvezetökápző tanfolyam tulajdonosa, továbbá a W. rendszámú gépjármüvek üzembentartója, a közhasználatú gépjármüvek üzembentartói, ha a séplá\'mü nem au\'öbusz. MtskiilOnbOztetS jeizé\'rti van továbbá Igénye aiongép|áriTlűU*emhefl taílofénak, amelyét a 69 000/1939. H. M. rendelet alap|án a honvédelmi Igénybevétel alól mentesítettek a mentesítés tartamára és azon eépjénritlvek üzembentartóinak, amelyeknek közúti fó\'galomhan való további használatát a 23*0/1941. M. E. ssámü rendelet 5. §-anak 2. bekezdésében meghatározott miniszteri tárcaközi bizottság fontuk kőz-érdekbOl megerrgedl. Nagykanizsa, 1941. április 18. un Polgármester. ¦m/IMI Tárgy: Caerebofárirtás. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a csere-bogatak Irtása az K94. évi XII. t.e. 50. §-> értelmében koteleió áa axön birtokos, a\'*i az Irtást elmulasztja, ugyanezen törvény 95. §-ának K. ponl|a alapján kihágást kOvet el és az 1927. évi X. l.-c. 5. §-áb»n foglalt rendelkezések szerint 6O0 P-lg terjedhető pénzbüntetétsel, behajthatatlanság, esetén megfelelő elzárással büntettetik és a büntetésen lelni az Irtást a niulasztó költségeié a város fogja elvégeitélnl. Fellhlvom tehát az Összes birtokosokat, hogy a cserebogarakat a saját érdekükben minden rendelkezésre álló eBzkOizet irtsák. Nagykanizsa, 1941. április II. hm Polgármester. 9*17/1941. Tárgy; A vasárnapi munkauDnet lellQggeszuTM ii 1941. ívl kamllla-aicdéaael kapcsolatos munkálatokra. Hirdetmény. Közhírré teszem, hoc;- a m. klr. Kereskedelem és Közlekedésügyi rrHnlszter Ur az 1891. XIII. l.-c. 3. §;a alapján megengedte, hogy az 11)41. évi rnájus Író 4-érc, 11-ére, lB-ára, 25-éte, vf lamlnt június 1-ére eriö vasárnapokon a kamlllaBzedéa-SH, válogatással, rostálással és Síá-rflással kapcsolatos ipari (kercske-dllml) munkálatok egész napon ál vágeznelők legyenek. \'Nagykanizsa, 1941. iptllls 11. ma Polgármester. Német hadihajók Anglia ollonl útra Indulnak. (Foto R. D. V.) Nagykanizsa mevyel város polgármesterétől. 10030/191 r Tirgy: Határjelek mcgvlugálrtía. Hirdetmény. Felhívom az Összes birtokosokat, hogy birtokaikat, azok északi és ketell oldalának sarkán, a vármegyei, Illetve községi hatul képező, további az utak melleit fekvő birto- kokat ped\'íg azok déli és nyugati oldalát).-ik sarkain Jelen felhívás közzétételétől Számítolt 15 nap alatt határjelekkel annál Is inkább lássák el, méri a hiányzó vagy ntegron-gáll halárjeleket az 1894. XII. l.-c. 35. §a értelmében az érdekeltek költségére és terhire fogom felállítani. Nagykanizsa, 1941. április 16. mm Polgáfrrtestér. Lakása dísze lehet m+kmm*±0mJ%m+> —;— a kis zsinicSf tsp Illír lílií ll Ezt és az ossza* gyári uj typusu készOtéket részletfizetésre megveheti SZABÓ ANTAL rádió-Üzletében Fő-ttt 5. Telefon 91. Zamatos, lólza kitvet Sintrox kávéfőzőn készíthetünk. Kapható: l/4—V2—1—1V2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÖLGYI-nel Sugár-Hit 2. *> IMI, április 21 Nagykanizsa megyei Wros polgármeslerélől. 10428/1941. Árverési hirdetmény. Nyilvános szóbeli árvetésen eladok : llsztltóvagásból kikerült 16 halom lom kevert tűzifát, továbbá az erdő-őtl lak udvarán levő 2 drb elszáradt szilva- és 1 drb lucfenyőfát és a közlegelőnjállő 5 drb ugvancsak elszáradtsilivalát; a halorhfáf0.25-1 hálntos tételekben. Feltételek: azonnali készpénzfizetés, elszállítási halárldó folyó évi május hó 15-ig, azon időn lul a várói fenntartja magának a szabad rendelkezési Jogot. Az állófák fus-kóslól együtl szedendők kl, galy-lyak elégetendBk, gödrök beieme-tendök eTszállítás előtt, addig a lát elvlnrll nem lehet. Az árverés Ideje és helye; 1941. árJrlIiB hó 25-én, pénteken reggel 9 órakor a városi Alsőerdöben. Találkozás: az alsóetdei erdő-őrl laknál. (Bővebb felvilágosítási a v. gazdas. hivatal ad, míg az árverezendő tárgyak részletes Jegy7éke a hivatalos órák alatt betekinthető: a városi kiadóhivatalban, a klsbanlzsal városházi ügyeiéinél továbbá a tárgyak Is az Illetékes vadkertien erdőőrnél. Nagykanizsa, 1941. április 18. hit Polgármester. — Naptár: Április 21. héttő. Rom. kat. P. Konrád. Protestáns Anzelm. Izr. Nl/.iu hó 24. li.i.lilKlíl nyitva réttel « órától asta 5 í«tí (nettó, ezerrta, péntek délután áa kadri«n ..A*. n.n n<kn«kl. APRÓHIRDETÉSEK tű „<,la «0 nirar. ninim Kw.bbl irt 4 tilts,. Auas üzemnél, Király*. 36. Takarító Imént* vagy aaaxaajrt kémek. BUotiyltváby bemutatása kívánatos. Caetlgtry-ut 23. 1126 Alatt- VÉTEL Jókarbin levő 0.•¦falai veszek. Alán-latot kér Síitád Peréit. Ktrily-u. 27. 1098 Egy teljesért u| aaorlkaa.l eladó. Magyaf-u. 6. az. 1127 Kerecseriyl asztali lehér kor lllerenklnt kiphaló Tonart«, Ciengery-ut 17. 1124 LéaarlatMl edények, permetező kidak, keményfa forgics kapható Hollmann lii-dármesteraét, Tirhéi-utca. 1132 lAKAS-OZLimiELYlSEO Karaaak ktllőnbe irátu Ures nsgy szobit tllMöarobahaaZaálallal. Clm rrkladó-hlvatalban. jj;tl «*Ul K62LŐMY POt-rTIKAI NAPILAP. Dadja: „mm*»it) u. T. NagykaMts*-. Pslelói kládó: talál ktrtiy. Nyomatott: • .Xll(„l|,!>|l H, T. Kl»lll„|,» ayaadillaaa Haiykaaliiáa. (NyamdUrt ti-t.i i lilal Uralgj 81« évfolyam 91. síim Nagykanizsa, 1941. április 22 kedd ára 12 »II. POLITIKAI NAPILAP tUaUMÍMf és UadóMnUli l\'Aul 5. uk. Mfgjdeaík minden bttktaup délután. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Klíiil/.olúsi ira: cKy liör.i a penso 40 fititr.\' Sicrkes««iígl fa klld4hi«UUUWooi.TOT^r. Zárószó a jugoszláviai hadműveletekhez Az olasz csapatok győzelmes előnyomulása, amelynek első ercdinónye Koritzü .elfoglalása volt. világosan mutatja, hogy a szerb arcvonalon lezajlott harcok az ellenséges erők teljes felbomlásához vezettek. Ez a felbomlás a legfontosabb frontszakaszon : az albán, jugoszláv és görög halárok ősszctalálkoV zásánál következett be. Az olasz hadvezetőség által irányított hadműveletek a következő irányokban értek el sikereket : ¦ 1. Szkutari vidékén, ahol köz-vellen hadicélok nem voltak, Fellarlózlallák a nagyhangon bejelentett jugoszláv támadásokat. ^. Keményen tartották a vonalat az északi\'szakaszon is. 3. AzOchrida tó északi partjai Felé torkolló ) völgyekben megtörték az ellenség ellenálló erejét és Görögország felé bekerítő mozdulatokat hajtottak végre.\' \' A jugoszláv haderő összeomlása csak betetőzése volt azoknak a súlyos csapásoknak, amelyeket az albán—görög fronton az olasz hadsereg, más arcvonalakon pedig a német hadoszlopok villámgyors előnyomulása mért az ellenségre. Miután igy megsemmisüll a jugoszláv arcvonal, az olasz hadsereg Albániából kiindulva folytatja győzelmes csatáit a görögök\' elten. Az angol—görög arcvonal áttörésére irányuló olasz hadmüveletek már néma nőnappal ezelőtt megkezdődtek. "IMeladat nem volt könnyű : olyan rentk, kívül nehéz hegyi védelmi rendszert kellett áttörni, amelyei az ellenség öt hónap alatt beton-állásokkal, sziklákba vájt kaver-nákkal és nagyszámú tüzérséggel erősített meg. A kilencedik olasz hadseregre hárult a feladat, hogy az ellenség védelmi rendszere ellen az első átütő erejű rohamot megindítsa. Az első erődvonal leküzdése után mintegy 2000 méter magas hegységeken és vad hóviharban indultak el az olasz gyalogosok és, alpesi va^ dászok, hogy legázolják az utolsó akadályokat is. hzalatt a tavak környékét megszálló csapatok lehetővé tették, hogy egy gépesített osztag jugoszláv terűiéiről az ellenség oldalába kerüljön. Énnek a hibátlanul végrehajtott hadműveletnek er«t-médyekép szükségszerűén következett be a görög, haderő egész keleti szárnyának összeomlása és Koritza eleste. Az olaszok sikerét maguk a Hörög haaHjeíerttésck is kénytelenek elismerni, bár igyekeznek NftiMHír MJI Mottak emiéitét sem törtél! mes o szerbek Cstthtornydit A Zrínyiek ősi várának pincéjébe száműzték *z egykori várurak megcsonkított szobrait Is Csáktornya, április 22 (A Zalai Közlöny kiküldött munkatársától.) Nem csak az újságírói küldelés, hanem valami belső lelki kényszer is hajtolt Csáktornyára. Á. bevonulás napján az örvendetes események közben nem is nézhettem kbrü! igazán Csáktornyán. Mire hozzá jutottam volna, esős esle voll. Újból ki kellett tchál mennem Csáktornyára, hogy meg-ismerkedhessem a Zrínyiek ez ősi kís városával, amelynek népe oly lelkesen és szépen teli tanúbizonyságot magyarsága mellell. Azt már láttam, hogy ¦ tanítóképző kopott épületért nem sok változás van. 23 év alatt nem is történt más, minthogv az épület alsó felét újból átfestették. A megszállás alatt is tanitókéj>zö-nek használták. Reméljük,most majd az uj szellem bcköllözésé- Öt elsikkasztott hősi nevet visszaadunk a kegyeletnek vei az iskola külső és belső képe is méltóbb külsőt kap. Nem változott a laktanya sem. Falai, u régiek, itt is csak a felírások és a szobákban uralkodó szellem volt más. — Mit építettek hát a iugók az eln\'iull 23 év alatt — kérdem\' a csákfornyaíaktól, minthogy azelőtt soha nem jártam Csáktornyán. — Bizony nem sokat. Uj középület csak egy van : a Szokól-ötthön, amelyet azonban szintén a esák-: lornyaíak épitetlek. Tulajdonképp még be sincs fejezve, de ¦azérLa, Csáktornyái magyarok, akiknek pénzén épült, már az első nap kitűzték1 rá \'a magyar zászlót. — Jó lesz levenlc-otlhonnak !¦ —- mondották. így legalább jobb célt szolgál! A megszállás afatt, lí)29-licji emelték a csáklornyaiak a hösl emlékművöt is. A Zrinyi-parkban lévő oszlopos emlékmű márvány tábláin azonban néhány név fékeiével át van festve.\' A csillogó arany novek közt reilünnak a fekete foltok. (Xkhamar megtudom ennek okét is. A Csáktornyái ik illendően felvéset lék a márvány táblákra minden Csáktornyái hűsnek nevel, te-kinlel nélkül, hogy « szerb harctéren vitézkedett c, vagy az orosz fronton kapta halálos sebét. Az sím számitotl, hogy- magyar volt*, vagy htjrVát, • Meghalt 0 hazáén, iiicgÜtcltL\' a keg\\C. let. Am a szerbek nem így gondolkodtak. Mindaddig nem engedlek lelép, lozni a hősi emlékművet, inig az álla. luk kifogásolt ót nevei lé nem törölték a márvány-táblákról. A fekete átfestés alatt azonban még ki lehet bctftznl a nevekel. \'I.cjcg>czleni az öt nevet, amelyeknek egykori viselői hősök voltak, magyar hősök, de akik még sem részesülhetlek abban a megtiszteltetésben, hogy nevük arany betűkkel ragyoghasson a márványban. Addig is, inig no. vük többi társukéhoz hasonlóan be. aranyozódik, álljon itt uz öl név: Scheffer Tivadar, Takáos István, I\'olesinszky Géza, J\'clz Mariin, Fejér Dragutin- Nem tudom, ki gondolt ttzafcr-o. a hősökre o napokban, de ina,már;nemzeti szLuü száwgga] átkötött mezei virágcsokor van az emlékmű miiid a \' négy oldalam Szerények ezek a virágok, de világosan" mutatják, hogy. a hősök méltó megoecsÖlésben és tiszteletben részesülnek. MegDémltottáka Zrínyi-szobrot Is A Zrínyi emlék niúyón, amelyét 1003. bon állított a magyarság; a lemaratott • No bájatsd a magyart!* felírás, ha idcig\'eneaen is, kartonra nyomtatva, dc már ott hirdeti Zrmyi azoUemét,\' Az emlékmű másik két Mirása:- .111 élt Zrínyi Miklós a költő és hadvezér* és Zrinyi mondásai .Nemcsak pennámmal, hanem véreminiol é* kurdommal is szolgálom hazámat! — egyelőre még be van cementezve. NétyjáS vAsfi-csajpágsal ,ta^m. íiíég .ftlsidnre lehet hozni czoá\'et a felírásokat ís, Kógy\'teljes legyen, az ciiTlékmü, aigy, nhbgyau n magyarok áflitotlák, Övezettek a csáktorny óatt a strand\', hoz is, amely ugyancsak uj: ót -év«9 ezolöU építették. Fekvése hWsoirlé\' a kanizsai sírjaidéhoz. A Zrmyi.park melleit fekszik a 25X12 méteres nagy1-ságu medence, szép zöld környezetben. Deszkából készült kabinok, zuhanyozók, gyermek-medence, hiuláV, piug-. pong asztalok egészítik ki a szép kis strandol, amelyre idointogét a ZrinyrSlf ősi vára és a körülvevő öreg fák lolnbja. Zrinyi Miklós öreg várának falai között Legnagyobb nevezetessége Csáktornyának természetesen az öreg vár, amelynek hatalmas méretű falait még a 12—13. században\'Csák DÖmtítÖr emeltette. Később Altlíóh grófoké letl a vár, amelyhez a Zrinyi parkból vezet egyenes ut. A várárokban még mindig van víz, de már csak annyi, hogy üdébbé tegye a virágokat és a füvet, amelyek ellepik az egész árkot. A vár be\'jái\'aláí képező kaim-alj valóságos terem. Hűvös, nyirkos levegő szorul meg a ha- vereségük \'jelentőségét csökkenteni azzal az állítással, hogy Ko-ritzál már 2-1 órával az olaszok bevonulása előtt kiüritetfék. De éppen ez a beállítás bizonyítja legjobban hogy az olasz nyomás már fellartózhatatlnn és elsöprő erejű volt, A balkáni háború második fe-iezetéiick kezdete ótá; amelyet a belgrádi szerb összeesküvés nyitóit meg, a jugoszláv hadsereg, amelynek az leli volna a feladata, hogy megrohanja Albániát, tengerbe nyomja az olaszo-szokat és diadalmasan vonuljon Bécs és Berlin ellen (!),nein tudott egyetlen\'támadó hadműveletet végrehajtani. Pedig a \'jugoszláv hadsereg ugy emberanyagban, mint felszerelésben tekitilélyes erőt kójv v\'selt; 1,200.000 ló\'böl állott, modern francia tüzérséggel, an- tahnas boltívek alatt. Hej,,-de sokat tudnának mesélni ezek a i kövek. De hallgatnak. .Kopottan, az időtől megviselten, némán áll a várbástya; es.a tOf rony is. Maga a négyszögletes belső vár-épület -is meglehetősen elhanyagolt állapotban van. Pedig a megszállás alatt itt. volt a föszo Iga bíróság és a rendőrkapitányság. A csáktornyai iparosok otthona is a várban van. Az ipartestület helyiségeiben őrzik a vár termeiben talált néhán; hatalmas festményt is, amel. any vek gol és francia páncél kocsikkal iclszerelve, í$s ez a jelentékeny haderő negyvennyolc óra alatt elvesztette az összeköttetést a görög és-brit csapatokkal : az* északon, keleten és délen küzdő német esepatok, az északon, nyugaton ós Délalbániában bar coló olasz csapátofc reitdeílun megfulaniodásra kényszerít ették és leljejseu körülzárták. CALAI KOZLOW* IpilllMOfiliiEiil vaikereikfldéifl — Naiykaalisa Wondar kerékpárak nagy wa.aaaHteSfcbait. az 1700-as évekből vütóií. A vár-udvarban találkozunk a kanizsai dl*. Makoviezky Gyulával, aki katonaruhában sem tagadja meg önmagát és máris a vár és Csáktornya régi emlékei után kutat. Tőle tudom, hogy a bástyafal eredetileg árkádos volt, csak késííbb épitet-ték be teljesen. A torony is eredetileg a vár-épületnél volt, csak később, a !*"cstetiesek egyik Őse hozta előre a várbástya fölé.1 Alatta vannak a kínzókamrák. A nyugati falon később meg is találjuk azt az emléktáblát, mely az lö65. évi újjáépítést örökíti meg. Lekivánesiskodunk a pincébe is. A folyosón lí) nagy mellszobor sorakozik. Ezek valamikor a termekben voltak, most már kicsit, össze vannak verve, hol a fülük, hol az orruk lúányzik, dc van olyan is, amely egészen fejetlen. Makoviczky Gyulával felismerünk néhányat. Itt van Zrínyi Péter és felesége, Frangepán, Borkovies püspök, a meghibbant eszű Zrínyi Iván és a többi Zrínyi ös és rokonság, közlük természetesen Zrínyi Miklós, a szigetvári hős mellszobra is. Az egykori borospincékben a termekből lehozott három szép ónémet kályha, néhány szobor és mindenféle lim-iom hever: Valahonnan innét indulhatott Stridóvár felé a tiz kilométer hosszú alagút is, amelynek nagy része állítólag még mindig épségben van. Visszafelé a várkápolnába is ellátogatunk. Már nem a régi helyén van, de berendezése eredeti. Az egyszerű oltár két oldalán a térdeplőkön kél fakult, molyette miseruha van kiterítve, tizeket még Zrínyi Ilona ajándékozta a kápolnának, sőt, állítólag maga is dolgozott rajtuk. Az egyik felett gobelin Mária kép van .Üdvözlégy Mária, malasztai teljes- felírással. Évszázadok óta lóg ez a kép itt" u falon és minden időkben, az idegen uralom alatt is, hirdette Csáktornya sok régiségével együtt, hogy ez a föld mindenkoron magyar volt és az is maradt. Gáthi-Gvaf Ernő — Naptár: Április 22. kedd. Rom. kat. §zótér, K. Proteitána Szótér. Izrael. Nlzan hó 26. Ufcrftrdé nyitva reggel 6 órától ettt fl áráig (StólEíí, azerda, páatek délután én kedden «c4m dad ntkuek <- A görög-alban frontról: A parancsnok beszédet Intéz katonáihoz. (Foto R. D. V.) Mit jelent Jugoszlávia széthullása a magyar iparnak? A balkáni háború nem okoz zavart Iparunkban A Magyar Vidéki Sujlóludósitó bu-da-csti .elentéíc szerinl a balkáni háborít lermészelcicn számos vonatkozás, forni érinti hazánk gazdasági éleiéi, fölcg kél szcmponllro*. Az egyik az, Hogy nycrsanyagcliátásunkai melino"\'-ben befolyásolja, a másik pedig az, hogy meimyire hat ki a széthuUó Ju-goszuWiához közolesú magyar iparvól, latok munkájára, Az első szempontot icklntvi\' Jugoszlávia Iinl\\-aJrOvtA3i mint nyersanyag-száUitó jön szánülásba, ezvnkivnt Ledig Inumi szempontból mint közlekedési Útvonal, Magyarországon egjeáóio Olyan jcXnlös készletek vmuak lá-roJva, hogy azok bőségesen Tedcíik ;i minden bizonnyal egeszén rövid átmeneti időre a szükségletet. Magyar- országnak ozenkivnl egyes Jugoszláviáikul szármázó cikkek)A3i már saját lornieloie is van, Így lehal ebbM a szempontból sincs fennakadás. Ami viszont Törökországból, Bulgáriából és Oroszországból származó njorsanyago. kat iUcli, azok legjclcnlósebb hányadát eddig is vasúton száUilolták hozzánk, igy tehát a szerbiai dunauakasz elzárása ebböi a szemjxjnlbói sem jeleni nehézségei, vagy zavart nyersanyagéi, tiltásunkban. Ami azt iJJtcti, hogy az oset:et,es légitámadások mennyiben i,e-rolyásolhntják a volt jugoszláv határhoz közclcső iparvállalatok munkáját, ill sjiic-s mitől tartamúik, hiszen a sicrfo hadsereg felboiulotl, de áianlelui a határ kóiolében nmeiének nagy kapacitású Ipar vállalataink. 1041. apiiljg 22. Lisztbejelentés elmulasztása és szabálytalan lisztkeverés miatt elitéltek több kanizsai péket és kereskedőt A nagykanizsai rendőrkapitányság kiliágási osztályán a rendőri büntetöbiró a következő Ítéletekéi hozta ¦ Sternherg Vilmos Király-utca 3Í). sz. alatti kereskedőt azért, mert elmulasztotta liszlkészletél bejelenteni, 150 pengőre iléltc. Az ilélel jogerős. Fischer Ferenc nagykanizsai sülömestert, meri a liszt keverést nem az előírásnak megfelelő arányban eszközölte, 150 pengő pénzbüntetésre ítélte. Fischer fellebbezett. Szvoboda Lajos sülömcslert, mert nem megfelelően végezte a liszlkeverésl, 50 pengő pénzbüntetésre ítélte. Jogerős. A Fischer és Leitncr Király utcai füszerkereskedöket felje- lentették, hogy lisztkészlctüket nem jelenteltek be. A tárgyaláson azzal védekeztek, hogy lenlési kötelezettségüknek eleget tettek, de nem a forgalmi adóhivatalnál,, hanem a közélelmezési hivatalnál. Miután ez megfelelt a tényeknek, .— bór nem az előirt helyen történt a bejelentés — a rendőrbiró felmentelte a céget. A gyomor és a bélcsatorna ¦lapoa kitisztítására igyunk hetenként legalább egyszer reggel felkeléskor egy pohár természetes .Ferenc Jdzsel" keserüvlzet, mert ez gyorsan és biztosan lukadtja ki az emésztés salakkal telt útjait és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosát I ÓVJA SZEMÉTI «i víiérolion bizalommal \'-oy Jfil M* aaamUvataf iÁfa*ar-uüiikllillatúmban. ZSOLDOS GYULA titaiitr. ürnia ii lálsseréíamester, l\'fl-ut 6. (a Koronn-íiAllodii ni nemben). Ertdtll ZdH-Ituciík, böraérók, liimírfik. min-d«nl>JI» j.vltiwk. Sitntorvoilfíttpick tlktiilltte A volt jugoszláv királyival Jeruzsálembe menekülő repülőgépen ellenséges gépfegyvergolyó megölt egy volt minisztert Róma, április 22 A Popok) di Roma beszámol arról, hogy u fiatal jugoszláv kirágnak miijén kalandos napölfiutja von. (iépéi, amoljeii müiisz tereivel JCnuuUUcmbc menekült — az athéni rádió közlése szerint — rcpulutámadás érie. A gépet ar. ellenséges géplegyvergoiyók elműt-ták és a. Szimovics-kormány .egyik miniszteréi meg is ölték. London, április 22 Jeruzsálemből érkező birak szerint Péter voll Jugoszláv király, Sc&novtcs tábornok, voll niimszlörclnök, a Icül-ügymmiszler és a királyi ház mjnísz-tero kíséretében Athénből Jeruzsálembe érkezett. i Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és müve Még cl sem érkezett a nagy sajlóapostol, a magyar Katolikus Akció vezérlő szellemének elsőt emlék évfordulója és máris megjelent hatalmas életrajza a kiváló iró és publicista, Nyisztor; Zoltán tollából. Nyisztor Zoltán voll másfél évtizeden keresztül P. Bangha sokrétű munkájának osztályosa és legbensőbb barátja. Ö ismerte legjobban a magyar katolikusság korszakos emberének egyéniségét, terveit, De ugyancsak ismeri az utolsó, négy évtized szövevényes szálait és mindezt kendőzetlenül fel tárja az életrajz hátteréül. Bámulatos erővel elevenedik meg előttünk a nagy halott. Látjuk gyermekkorát rendkívül érdekos részlelek alapján, a bontakozni kezdő nagy szellemet, a magyar ételbén tuzhányószerüen feltörő lángészt, lapok alapitóját, a Katolikus Sajlóvállalat megteremtőjét, a harcos hitvédőt, az elragadó szónokot é*s ezernyi mozdulatban a mélyen érző embert. Az életiró elérte azt, ami szinte kivételszámba megy : rövid! egy év távlatából történeti értéke-\' lést adott. Amellett a könyv ér-, dekcsséghen js felülmúlja a regényes életrajzokat. Színes, fűszeres, változatos minden lapja. Ennél szebb és jellemzőbb emléket nem állithatott a magyar katolikusság nagy vezérének. Minden katolikus kön: \'cspol-con ott kell lennie ennek az életrajznak, ha meg akarja is- Fdvároai nívón áiió bér- | Fonal- és textiláru festés, kikészítés faatőgyár Nagykanlxaán: p PALCSICS Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestószet • Vegytisztítás 2ári Nagykanizsa, Magyar-utoa 86. >iim, i\'oul üilat i re-ut 7. ssam (Korona.épDIat). Talafoni 3.44. Tflllfoni 5\'3>> IMI, tprtüb 22 BALAI KÖZLÖNY merni a közelmúlt küzdelmeit, kavargó történetét, a katolikusság mai törekvéseit. Tovább tombol a borzalmas amerikai erdőtűz A birlolen beillőit uÖhurMrn\' következtében k*\'Bfkcz«:t dm\'crikii enUiKUok eddig MMQ hoW ertlflt puszlitoüwk cl,és 100 MAl IwmvuszUiltak c]. New Yersey AUanüwn q tűzoltóság még műidig megfeszített erővel dolgozik. Itt \\«szélyeztctve \\tua ax amiti-kei léghajózilsi kikötő és lelop is. Sok Milliomos villája, is aéjnisztuU. a kár nicglialadja a két millió dollárt. Magyar-némfct-sziovAk-román tárgyalások neriai, április 22 A német Kormány déiuoieicurópní gázdisági kulönnW^bizolljn BUftttpcMrc ÍS Bukarodbe is elUUogat. Tátralnnuiic, április 22 A polgári kókjsöa\'ís fogagy*zmóny Urgyábon « magyar—szlovák lá\'gvn-Inwk imigkeulődlok. Angoragyaplut uz Árkormfttiyblztossájr által rneR-á\'Iapitólt leßtoftgababb árakon előnyös oatWlyozáWal késipénzért vásárol vagy angoratonalra iw átcserél gróf karolyl Józsefnó gépUzomtl fonodája, az B*NG0RATLX«í8Sa38\'í,f Budapest, IX., Vaskapu-utca 33. Kedd Aliando wtt»0!ií*áe>iok hótkSumpokou Badáeett I. atfimtáb fi.48 toma, Hírek. Kfetonenyek. HTingiemeijek. — Utána «read. — 10 Hírek. — 1140 nenibctköaí viajeizö-bwlgájel^ — 12 Hexungszó. HimnuW. Id«j Arás jelentós. — 12.40 Hűek. — 13-20 Időjelzés, időjárás jelentós, -14.35 Htrek. — 1145 Mflsoriímer-tetéfc — 15 Arfolyamhirek, piaci ámk, etfoinfattwrárak, - 10.45 Időjelzés, Idő. J írás jelentés, birok, — 17 Hirak mto-*Öc *t m«gyar-óro«z aytar*»n. — 13 Hírek. -, 21.40 Hírek, időjárás jelentés, birek utiovák *s niegyar^rreeK nyelven, - 23 Htrek német, «km, migol es fatada nyelten. - Hirek. budapest i« 17.15 A közellátási szolgáUU közleménye, — 17.80 A Rádió SnUonzenc-kwa, ~ lg Az országos légvédeTnü paranosookeág .közleménye. — 18.30 DT, Kerasztery Dezső előadása. — 19 Hirek. — 19,20 Laasiólfy Margit zou-8orAaik. — 40.50 .Egyenlőség.* (A csodálatos Griohton). Szúunü négy ffei-uásben. ~ -21.40 Hir*k. — 22.10 Or-sxágos Postássíeaaaar. — 23.25 Kurina Sírni cigány zene kara. Szertfa budapest % 10.20 Helflfctfy Gyula előadása. --10.15 elolvasás. — 12.10 Himglcnrí-#>k, — *f3.30 Ytnibzky László swtlűn-«ttcküffa, ¦*- 15.20 Melles Béla-acne-kov. - lß.15-Közvetítés a pestszentlőrinci kMöTikus kultúrházból. Ítészéi Hudtaiszky ítflndor. T7.15 saentgyőrgyi \' Rtvim előadása. — 18 Inrchtti Gabriella előadása. Í8:30 A Búdió Smlonzenekuni. — 19/20 \'Az Országos Légvédelmi Pn-rtmrtnóksfig itőzteinénye.t9.35 A lieiiaii I-\'ithirrmoTUai \'Társaság bang-versenye. - A*a«AneLlicu kl>. 20:30 <\'s. Szttbá--I.ászl6 • «tßndftsa. «- 22,10 A Ilajkók zenekara. — 23,25 "Uaugte-uiozck. l-Mmdnkjk; w -,--,-.-,-¦- 1 g| UJ BÚTORÜZLET / .jT Értesítem a m. t. vevőközöhséget, hogy Horthy Mlklós-ut 1. sz. (Várpához palota) BÚTORÜZLETÉT nyitottam. - Saját készítményt! bútoraimból nagy választékban, olcsó árakon állok a m. L. vevőközönség renáelkezésére. , QÁH0R JÓZSEF müasztalos Nemzetgyalázás és katonaság elleni izgatás Nagykanizsa és Ujdombovár között Három hónapi fogházra Ítélt az ötös tanács egy biztosítási tisztviselőt Pécs, április 22 Szoinmcr Ferenc 11 éves kuJ posvári biztosítási tisztviselő minap kerüli az ötös tanács elé. A kír. ügyészség hiifelckezet elleni izgatás büntette, nemzetgyalázás vétsége, valamint a katonaság intézménye elleni iaga tás vétsége miatt emeli Szom-mer ellen vádat A biztosítási tisztviselő ugyanis, mini a vád-Irat.leírja, 1940. szeptember 2-áu Ujdombovár és Nagykanizsa között a vonatban nckilámadt az egyik fülkében utazó vásári kereskedőknek ,lozsh1özla őkel válogatót! kifejezésekkel, majd amikor azok tiltakoztak, hogy ök nem zsidók, ahelyell. hogy ezt a tényt tudomásul vclto volna, mindjobban belemerült és elkövette a nemzetgyalázás és katonaság elleni izgatás vétségét is valótlan állításaival, Seom-mer a főtárgyaláson nem ismerte be bűnösségéi. Azt állította, hogy az eszméletlenségig iltas volt, S e miatt nem emlékezik arra, mi történt. A kihallgatott tanuk azonban..egyöntetűen megcáfollak védekezését, igazolva, hogy bár bizonyos mennyiségű ilal hálása meglátszott rajta, még részegnek sem voll mondható. A/, ötös tanács a kihallgatott tanuk vallomása alapján bciguzoltnak látta az ügyészség vadjait és az enyhilö és súlyosbító körülmények mérlegelése alapján három hónapi fogházbüntetést talált arányban állónak a vadJoU bűnösség! fo kával. Szommcr az ítéletben nem nyugodott meg, hanem panasszal fordult a Kurtához. Szombattól már féláron lehet utazni a Buda pesti Nemzetközi Vásár kedvezményével A vásár rendezőségéhez szakadatlanul érkező bejelentésekből máris kétségtelen, hogy — ,ükí csak leheti — mindenki Pestre igyekszik, mindenki igénybe akarja venni azokat a jelentős kedvezményeket, amelyeket ez a vásár nyújt látogatóinak. A vasárnak kétségtelenül legnépszerűbb kedvezménye a féláron való Utazás lehetősége. Vasúton, hajón, bármely kocsiosztályon, bárhonnan féláron leheti meg a vásárigazolvány tulajdonos;! a budapesti utál. Ez, valamint az autóbuszjáratokra szóló jelentős kedvezmény már szombaton, április 26-án haj nalban életbe lép. A vásárláto-galónak legkésőbb május 12-é déli 12\' óráig kell Budapcsln megérkeznie. Budapestről visz sza május 2-ánák déli 12 órája lói május 18-ának éjféléig érvé nyes a, féláru utazási kedvez-íiiény. A Vásár május 2-töl 12-ig tart. Egyéb jelentős kedvezményeket is élveznek a vásérlátotfa-lök. Budapestről bármely vidéki állomásra és onnan vissza le: hétnek egy utat 33% meucldij-kodvczmiénnyiel. Budapesten való larlózkodásiik idejére megfelelő lakás biztosítását kérhetik a Székesfőváros Idegcurorgul \\i Hivatalától. A Vásár pénztáránál rengeteg kedvezmény (színház, mozi, látványosság, slb.) igénybevételére jogosító szcl-véryfüzetcl kérhetnek és kapnak. Dc rendelkezésükre áll cl-csó napi villamosjegy és ma la*í Ián még az is értékes kedvez-* ményht\'k számil, hogy a -Vásár területér egyáltalán nem lesz sem hústalan nap, sem effvlál étel \',(:) Birkózóink nyilvános szereplése Már említettük, hogy Miskei Árpád, a M agy ím* Birkózószövetség liivatalosországos vidéki vándoredzője Kanizsán dolgozik, hogy birkózósportunk színvonalát uj tehetségek fölkutatásával és brlanilásával emelje. A kitűnő edző annak ellenére, hogy az egész ország területéről több meghívást kapott hasonló edzések és tanfolyamok megtartására, a hivatalosan kitűzőit haláridőn tul is Kanizsán maradt, hogy a középiskolások és levenleifjaink megfelelő edzés ulán méllóképcn képviseljék majd a kanizsai birkózó-sportot, ha arra idegenben is sor kerül. Ezeken a rendszeres edzéseken sok tanulságos dolgot hallottak fiataljaink a népszerű edzőtől Vasárnap délután á órakor egy kis háziverseny keretén belül mutatkoznak be a fiatalok a város sporlközönsé-géiiek a central szulcrénjében. Május első napjaiban még já-lékvezclö vizsga és a tanult anyag összefoglalója lesz hivatalos kiküldöttek jelenlétében. Utána az országos vándoredzö Szatmárnémetibe utazik, hogy olt folytassa értékes sportmunkásságét. Eredmények Eercnváros-SalBTG i*; t (2:0). Újpest—Törekvés 5:3 (3:1) DiMAVAG—Tokod 1 : 0 (0 ; 0) Elektromos—IÜspesl 1 :0 (0 :0) Saolnok-YVMEC í: 1 (1:1) Szeged—Gamma 3:2 (.2:1) Haladás—BSzKRT 2:0 (0:0) DVAC-DMagyarság ü:0 — (Birbarlta Lajost,) a Zalai Közlöny felelőit szerkesztő-jél, az Országos Gárdonyi Irodalmi Társaság meghiv-h május 12-i röloS1-vasö ülésének műsorán egy eCbesztJOs: bemutatására, — (Kinevezés) Az igazságügy min is zler dr. Bojt Isl-\\\'áil nagykanizsai aiiyaköny v vezető- helyettest11 i>eesi táMa terület frc Jog-g_\\ akoilioknak nevezte ki. — (Homokkomarom készQl a muraközlek zarándoklatára) A béke éveiben Homokkő marom messzire lüres búcsújáró boly voll, amelyéi a muraközlek különös clüsze-rclcltcl kerestek fel. Most, bogy n kegybely lelkes és Imzgó plébánosa, lto/mán Alajos renoyúllalia a kegy. helyet, nemcsak nagyon szép lett isméi, hanem rendkívül látog Hull is. Rozinán plébános most azon fáradozik, bogy Muraköz katolikus népe megfelelő\' módon rója le háláját az (sleni Gondviselés iráni és őzért a munikö-ziok nagy hálaadó zarándoki ilál készíti ctö, Azéri ezúton felhívja a muraközt magyarságot és azok vezetőit, hogy u u\'gy hálaadó zarándoklat megszervezése végett lépjenek \\<fc mielőbb éxmtkezésbe. — (Menetrend-változás) a Nagykanizsa—barcsi viszonylatban mától kezdve megváltozóit a vas. nli menetrend. Az eddig közlekedett egy vmal-pár megszűnt s helyette mftsl-knl álliloltik 1«. Eszerint mától fogva Nagykanizsáról Ilarcsra ti. 12 ómkor mdul « vonat b odaér 17.32 órakor, Barcsról pedig visszaindul, délelőtt 9,18 órakor és Nagykanizsára érko.uk 12.25 órakor. Tovább l\'écs felé a közlekedés még nem iudUlt meg. — (Megkezdődik « tanítás ¦z I. körzetben ls) Az 1. körzeti állami edemi iskolák-bau a tanítás buina]), április 23-án megkezdődik. Az összes lanulók h Petőfi utcai iskolában gyülekezzenek. Igazgatóság. - (FelQlvIzsgálják a vidéki városok rendezett tervelt) A Magyar Vidéki Sajlótudósítú bu-dnjxísli je\'entésc szerint ;iz 19.T7. évi VI. l.-c. elrcndc\'lle, hogy minden városnak városrendezési lervel kell készítenie, A (örvény végjehajtása során az Iparügyi kormányzat iüclékcs szakosztálya az újonnan visszacsatolt erdélyi részek kivételével megvizsgálta az ország minden városai. A vánasicn-dezés sok olyan kérdéssel is "kapcsolatban áU, amely közvetlenül összefügg a városi lakosság kémeimével, gazdasé.\'ii és szociális jólétével, Gondolni \'kell pld. arra, hogV a vár.tscri-derls munkája együttműködjék ¦> forgi imi úthálózat kijelölésének kéi\'dé* sélrtill a kereskedelmi minisztérium\'-iiiai. A városi kultúra terjesztését szolgálja továbbá az iparügyi kormányzatnak az a lépése is, amellyel országosan egyesitclk- a villomosárauiszolgiH. Inlás fo\'.iélcíeit. Az nj engedéíyokira. tok már mind az egységes árszabás alapján adatnak kí. Az árszabás, ter_ meszelésen, az egyes fogyasztói csoportoknak megfelelően több részre tagozódik és ezeken belül is lépcsőzetes árakat larlalm.iz. nál ¦tár-udvar szebbnél-szebb női és leányka habotok, divatáruk uagyon olcsón! — (Ami füstbe ment) A Magyar Királyi Dohányegycdáru. ság most adta ki statisztikai össze, állilását az 1938-39. költségvetési évéről, liszcruit a 0o hány jövedék 50 mU-lió darab szivart, 2810 inftUó darab cigarettát gyártott, mintegy 25 száza. Laktad többet az előző évnél. Az Ősz-sres dohánynemüekböl 138 millió pengő értékű árul adott ol a Dohány jó védek, 19 millió i>cngövel többet, mini n megelőző költségvetési évben. (A végső űzlclcredmény [41,3 millió pengő s ebböi « nettó haszon 101.8 mi]\'-lió pengő, ami azt mulatja, bogy a Do\'hánycgyedái\'iiság "z államkincstár egyik k\'ggyümó\'k\'.sözöbben működő üzeme. — (a baktériumok vitaminigényei) A Ruvár áprilisi száma Irjá: Nagyon sok Ixiktériumnak éppúgy szüksége van vitaminokra, mint az embernek, A CoUbalktérlum j>éfldáiil csjk akkor tud cukrot erjeszteni, tia C-vHauiin is van jelen. A StaphyfocOcxáll mesterséges táptalajon csak akkor szaporodik ol, la egv kevés lil-vitimm is van u táptalajban. Brdekea, hogy a m.vita- . mint Összclcvöi, a plrimídin és u hiúzol is helyettesíteni tudják. A lejsavis baktériumok 112-vilamint, azaz bakto-flavini is Igényelnek. Ha a telet áHati szénnel összerázzuk, nem savnyodik meg, meri a szén u lxidloflnvinl. nb-szorljc.Uja 6s igy a tejsavas baktériumok nem tudnak elszaporodni. — (Tavaszi kabátalnk) mindegyike elsőrendű budapeatl mll-holyekben készül. Lejrulabb modell kubaijaink kirakatainkban láthatót SohUtz Áruház. — A katolikus fatclllgeaela társadalmi és tudományos szemléje, a Magyar Kultúra félhavi folyóirat uj száma megjelent. Hozzá szól bátran és harcosan a katolikus kultúra és közélet minden kérdéséhez, könyvek-twiz,\' fümekliez csak ugy, miit a nagy katolikus probléiuáklioz. Mulalványszá-mot küld a kiadóhivatal: Budapest, VIII., floránszky utca 20. — A köIul Ubdarmgó •rodMésyrfi, a szerb és görög froíitrőt és az efl-mull bél" íöescméuyeiről tálalja fel sikerült tréfáit és tréfás vajzaíl a Drótkefe uj száma. Egy csokor virágot hozoll odaáiról huszonnyolc szál férfi. Nem olasz szegfű volt, nem is piros rózsa, mégis azoknál is drágább minden szála, meri hátából és szereiéiből fonódotl és ó\'ö virág maradt huszonhárom éves szeri, rabság ulán is. Most aztán oáokorbn fűzte Őket a Li nem pusztítható magyar érzés, meg :tz emlékezés. Köröskörül virultak ityen nem hervadó virágok és mkldenütt segítettek . a régivé formálni a magyar határokat, mialatt a Mindenható ke/e sors-döntő események sodrában tolja vissza a térkép vonalait a régi hé* hőikre. Most llt húzta meg o Hadúr a vonalat, fenn a Dráva partján, t« tn AUtunáig. Húsvéti ojtelüja hclSelt ágyúdörgés, szirénabugás és repülő- gé|>ek kattogása visszhangzott a fel-hős ntagvar égbolton, de jött a magyar feltámadás s azúrkék ég alatt, magyar lelkek mosolyává kirajzolódott a térképen Muraköz képe is. Onnan hozták <lerék legénvek, huszonnyolcan a csokor virágot, a megrokkant Mura-hidon ál. Akkor még szerb fegyver voll a kezűkben, de eldobták messze és jöttek ál n haláron ... haza, hogy innét már a magyar Muraközlie térjenek vtsz-sza. Akiknek hozták a virágot, már messze vannak, nagyon messze ... künn a kanizsai temetölnai, lenn n mennyországban. Öreg magyar ta-nitó-pániak hozták, akik 39 éven át nevellek magyarnak a Muraköz né-/ pét. Nem hiába nevelték. A tanítványok most nHgmutatták: — -első útjuk hozzájuk vezetett, a kanizsai tcmelölie. Ha nem is adatotl meg, hogy megérjék ozl az örömteljes napot, leim a sírhatniuk alatt bizonyára mcgmocdult egy rög, hogy jelezze: — elfogadlak, magukhoz ölelték liatóporukban is az odaátról kapott huszonnyolc szét magyar virágot és azzal együtt az \\ egész\' Muraközt, ... e/né Erdély vándorló csillaga*) 1 Irta: Fomv Zvlma Vagy UK) évvel ezelőtt, Csorna András nemes székely löfö, ifjú hitvesével Háromszék egyik kis falujában, Körösön telepedéit le. Odvas vén fák és zugó fenyvesek őrködtek otl a.boldogságuk és a szegénységfi k felett. Még álmukban sem gondolták, hogy a tör, léne\'.embe írták a falu nevét, mikor oda költöztek, azt meg i\':pon nem vették észre, hogy egy uj .csillag gyúlt ki Erdély ege felett, mikor a kis Sándor bekopogtatott hozzájuk. Abban az időben még sokkal lassabban éltek az emberek, mint mi, a két, százas tempóban rohanó korunkban, mégis, vagy talán éppen azért, lobbot értek el. A kis Csorna Sándor is, egyszerű falusi gyermekkora után csak 15 éves koraiján indulhatott útnak, osak ugy gyalogosan Nagyenyed felé. Útközben, a Nemere havas csúcsai felöl már hideg szsick fuj lak, de mit bánta öl Vékony kis halínaharisnyás alakja olyan álmodozv i yépe^elctt, liogy sem éhséget, fáradságot, fázást nem érzett. Szivét, lelkét csak egy gondolat tőltöt\'e bC: twiulai, tanulni fog, hogy méltó logyen a körösi Öreg tiszteletes szereteteié, aki oly sok szép mesét mondott neki. Mádéfalvát, a * ; ! ¦elolvasásra kerüli n magyar rádió műsorában. tojni csillogó lovasait, Csaba vitézt, a honfoglalás dicső történőiét mind uz ö meséiből ismerte meg. Esténként, Ita álomra hajtotta fejét, a csillagos ég baldahinja alatt, u tücskök ciripe. lése közben, ezekről a mesékről álmodozott. Félálomban nem egyszer elhatározta, hogy ö majd megkeresi a régi Ilazában maradi magvarokat s haza hozza őket, hogy mind cgyüll legyünk Erdély bércol közöli, kikel magyaroknak teremtett a jó isten! Sajnos ezek az álmok hamarosan lekoptak az iskolai évek alatt. A nagy-cnyedi hjres Bethlen kollégiumban •raiami gyöngyélel várt rá. Egyszerű azolgadták lett ö is, nini a többi sze. gény székely társa, Soperlc a kollégium könyvszagu, pókháU\'iszötto folyosóit, tisztogatta a fizető diákok ruháit, csizmáit s hogy ruházni tudja magát, uohézfcjü diákokat oktatott. A Bethlen kollégium abban az időben, a lobbi protestáns iskolával együtt, angol segítséget élvezett. ¦Ennek a kamataiból az intézet kít ösztöndíjat alapitól! a götUngenj egyetemen, évi 15 íonl sterlinggel. Ezt az angol ösztöndijat kapta meg ifi bosszú esztendő után Csórná Sándor és ezzel vágott neki ismét csak gyalogszerrel Németország felé. Göltingenben, a fűtetlen kis diák tanyákon, lázas és sokszor éhezés közben érlelődött incg végleg bejme, éleiének végzetes célja, hogy kimegy Ázsiába és megkeresi « magyarok őshazáját. Csorna készülődésének a liHe/lermé-, szjetcsen nem itawadlutloLt titokban, különösen szűkebb hazájábm, lírdély_ bon emlegették sokat, sürfl fejcsóválás közben. Tanárai nem titkolták, bogy lantaszlikusnak tartják az egész dolgot. Először levélben, majd 3 és fél év után, mikor hazament, élőszóval is, komoly hangon kérték, hogy le-gjen le arról a nevetséges tervről, hogy gyalog umak indul Ázsiába, in-kább foglatja cl a részéi* Fennlartott tanári átlást. ne Csornát nem Ingatta 11»? n nélkMAzéseiAel leü esztendő ulftn rolnjánlott kényelmes ;U!ás, nwüt ugy érezte, hogy sokkal többet használhat hazájának, ha utrakcü, mintha otthon marad. Nem is késett soká a készülődéssel s egy ködös, őszi nas pon, lfiio novemberében, 100 rorint kölcsönpénzzel a z&ebében, vékony kis felöltőjében, végleg útnak indult, hogy többet vissza se térjen, forrón szere-lelt hazájába. Románián, végig Bulgárián s Török-orsziigoy. keresztül tervezte az írtját Ázsia felé, de. az utazása a tehető legrosszabb időre Cselt. A zord balkán hegyek között, kegyetlen, áerwesztö hideg tél szakadt rá. A síkos, meredek utakon, süvitö hóviharbán, fárasztó megerőltetésbe került minden tépte. Törökországba meg be sem engedték, inert pestis járvány dühöngött s így csak n így kerülővel, idÖ és pénzpo-osékolással léphetett \\zsia röldjéiv, Tripoliszlwn. Kopott UÜruháját itt egyszerű ázsiai Öltóniiysil cserélK fel, Ojnllyent a szegényebb karavánok emberei, Ázsia koldusai és ulonájói viselnek. MegJeVfücscbÖl mégis annyi m61 lóság sugárzód, hogy önkén^vtelcníu több tisztelet vegyöftl » hangjába annak, aki megszólította, miiil amennyi a ruhája után járt volna egy hozzá hasonló kopott vándornak, Csorna a ruhájával együtt még a nevét is felcserélte s lui vándorlásai közben karavánokhoz csatlakozoll, egyszerűen Szkondér bégnek, Sándor urnáik nevezte magát. Kis Azsía utatlott utjain, napi 25 kilométer gyaloglás meSfett, keresztül-kasul barangolva tanulmányozta az ázsiai liennszülóttek különböző fajtáit s élte az ö egyszerű életüket. A sok vihartól, esőtől," hótól, égető nap hevétől, hamarosan az ő arca is ép olyan cserzett lelt, mint akármelyik bennszülötté. Keskeny "Tea, háigas homloka s mólyen ütő szemeivet valóban azzá vedlett át, aminek tartották: Ázsia szenlélclü, világol járó papjának. Türelmes igénytelensége egyedül áFÍ ftívi-láglörléne\'R\'mljen, pedig a csüggedés könnyen erőt vehetett volna.- rajta, mert scliol semmi jul, isnifcrös arc, vagy hang nem emlékeztetett arra, liogy itt vabmikor az őseink laklak, Bármerne fordult, csak fekete, átható*-hatatlan ismcieiSenséggol találta szem. be magái, de ;izéri nem vesztek kávba a vándorlásai, Útközben az egyik keleti nyelvel B másik után sajátította ol. Áldott nyelvteltótségének köszön-helo, hogy bánneAy elő- vagy lioltntveU* megtantUására «létí Volt néhány hónap, mert amit egyszer liaHolt, sohasem rcicjtette ej, (Vege köv.) . . . j FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ 1941, április Î2. ÍAJüU KÖZLÖM A görög király és kormánya Kréta szigetére menekült A Jeruzsálembe menekült volt jugoszláv Királynak „nincs szándékában feladni a harcot" Területi kérdéseket még nem rendeznek a külügyminiszterek találkozóján Hóina, április 22 Az olasz- Lapok Leizáinofnak ai\'rófj Ilon)\' Athén és London felfogása ellentétes a E,nrisszálrtl délre kétségbeesel! erőfeszítésekkel hurcoló seregek sorsát illcICen. London ozf szerelné, tiogy az ungol—görög terepeket száBtitsák ái Egyiptomba, inig a görög álláspont az, hogy a relopomeson összpontosítsák a csapatokat. A görögök LarisszáJ-léi délre kétséglieeíeltcn harcomat, hogy megakadályozzák a németek «Vj-nyomidásál Athén Tetté. Horlin, április 22 A görög harctéren a hátráló ojOcnség üldözése a thessiUiui síkságon teljes lendtúctbo jött. A német csapalak pillanatig som engednek pihenőt és maguk is napok óta meleg étel és éjjeli alvás nélkül üldözik az ellenséget, w Az angolok sok bolyén jármüreik és fegyvereik hálrahagyásával menekül nek. A légierő a behajózásra v;\\rő hajók közül egy 800ü tonnás hadihajót cl-süllyesztett, két szállító luijót Kt.OOO tonna tartalommal pedig használhatatlanná lett. A behajózó ungol csapatokat a pireuszi rakparton a görög közönség füttyszóval fogadta. A tüntetés szítoszlalúsához rendőri sogilséget ko\'flelt kérni. A hudijelentéiekhoz póltóan közti a NTl, hogy az osztmarki hegyi vadászok az olympnszi harcokban tnrtjcn doickasan harcollak és állandéan nyomában vannak a hátráló oíenséguek. Eközben sok foglyot is cjtcltek. Az Olympusz lótejére egy 11 lagu külónit-meny lüztc fel a német hadilobogót. A Szollum ellen Intézett angol támadás Összeomlott, Tobruk körül a német csapatok eré-Ijcs előretörésévut a gyárat még szorosabbra vonták. A görög király és kormánya is elmeneküli; Bécs, április 22 Athénben a riadalom igen nagy, amit fokoz az is, hogy az angolok az összes görög bajokat lefoglalták. Angol részről azzal igyekeznek megnyugtatni .a görögöket, hogy a görög király ős kormánya részérc menekülés esetén egy hadihajót bocsátanak majd rendelkezésre. A Spanyolország is Newyork, április 22 Amerikai lapjelenlések Szerint Angliában aggodalommal figyelik a spanyolországi fejleményeket is. A News Cronicle arról Ír, hogy nem lehetetlen, hogy a Földközi tengeren a ke-leli és nyugati medencében egyszerre indul meg az akció Anglia ellen. görög király és kormánya máris Kréla szigetére/lette ál székhelyéi. Athén, április 22 György király hosszas töp* rengés után mégis ugy határozóit, hogy nem áll személyesen a kormány élére és kinevezte a miniszterelnököt is Suderos\' külügyminiszter személyében. fellép Anglia ellen? Más angol lapok is arról Írnak, hogy a tegnapi rendkívüli spanyol minisztertanács sorsdöntő kérdéseket tárgyalt. Spanyolország döntő elhatározás elölt áll. A hangulat tagadba-\' tatlanul angolellenes és a sajtó is egyre élesebb hangon támadja Angliát. II. Péter bucsukláltványa : — „a harcot folytatjuk" Jeruzsálem, április 22 II. Péter volt jugoszláv király bucsukiáltványt adott ki szétszórt népéhez. A kiáltványban hangsúlyozza a fiatal király, hogy nincs szándékában feladni a harcol Mindössze azért menekült el kormányával, mert el akarta kerülni azl a látszatot, mintha Ő és a törvényes kormány tették volna le a fegyvert. Churchiilnek válaszolnia kell; — miért szálltak az angolok partra Görögországban? Newyork, április 22 Amerikai lapok londoni jelentés alapúin beszámolnak arról, hogy Churchill az angol alsóházban nyilatkozni fog a görögországi partraszállás okairól. Angol körökben ugyanis egyre inkább az a vélemény ala- kul ki, hogy teljesen felesleges volt az angol csapatoknak görögországi partraszállásai erőltetni, mert eredményt úgysem értek el és az angol erők feladnia a Földközi tenger keleti medencéjében az, hogy Alexandriát védjék- Óvatos hírek a jugoszláviai kérdéseket rendező tanácskozásokról Budapest, április 22 Az Esti Újság barliru jelentésében Katonaifelszaelésak I »gye nuháxati cikkek 1 tiszti és altiszti ujrendszertt kSpenywállapok egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL Sugár-ut 53. síi Telefon 626, beszámol arról, hogy a WillvcJmstruH. &en tulzollnak mondják azokat a\'lifteket, amelyek egy bécsi kongresszussal kapcsolatban a külföldi sajtóban meg-jelenlek. Tagadhatatlan, hogy n tengely külügy minisz 1erei tanácskoznál; a Jugoszlávia, felbomlásával Mftnerült kérdésekről. A probléma bonyolult. Kongresszusról nincs szó, csajt koordinált megbeszélésekről, amelyeken területi döntéseket nem hoznak. A Pest arról ir, tiogy ralúazmüteg IliUer folttdiszattáaáu folynak a meg- teszélések. Arról nincs közlés, hogy kik vesznek részt a tanácskozásokon. Tény, hogy líoris király sem csak jó-kivánatal kifejezésére ment Hitlerhez, A tengely külügyminisztereinek meg. Leszóléí.eirŐl — mondják Berlinben — a teljes befejezés előtt nem uctnak ki hivatalos je\'.enlóst. Óvatosan kell fogadni azonban azokat a hireiet, a mcljek a megegyezést már szerdára, vagy csütörtökre jósolják — jeszá hozzá a ludósitó. \\^ Máshova szállítják az orosz csapatokat a mandzsu határról Mandzsuko és a. szovjet kőzött ideiglenesen szünetel a vas-\\ Moszkva, április 22 Matsuoka japán külügyjiúnisz ler meleghangú táviratot intézett Sztálinhoz és Molotov külügyi népbiztoshoz, amelyben megköszöni a szíves vcndéglá-lást és biztosítja Őket szavának betartásáról. uti forgalom. Ennek oka az, hogy az oroszok csapatokat vonnak el a ha tárrészről,\'és azokat Szovjetoroszország más részébe szállítják. / Irak angol megszállása a háború ujabb kiterjedését jelenti kat szállítottak partra Basoré-ban. Az angol támadás célja az, hogy Irak természeti kincsed, különösképpen az olaj teljesen angol kézbe kerüljön. Berlin, április 22 A Wilhelmstrasson Irakmq Róma, április 22 Az iraki cseltel kapcsolatban az olasz lapok rámutatnak arra, hogy Anglia hogyan értelmezi a kis népek szabadságát. Az történi ugyanis, hogy a bagdadi nacionalisták biztosítani akarták országuk további semlegességét és függetlenségét, a niíró az angolok erős csapat o- szállásában Anglia uj lépését látják a háború ktterjesztóss felé. Amet lkába repült Kina uj külügyminisztere telepet és berendezést. A japán gépek már a kinai támaszpontokról indultak. Newyork, április 22 Roosevelt és Mackenzíe King kanadai miniszterelnök megál-. lapodása értelmében a jövőben Kanada nem valuta-val fizet, hanem terményeket szállít az amerikai hadianyagokért. Booscvelt elnök tegnap két órán át tárgyal! a szenátus és n képviselőház vezetőivel. A\' tárgyalások alapján a képviselőház és a szenátus rövidesen Iiozh zájárul ahhoz, hogy az amerikai kikötőkben tevő külföldi hajókat lefoglalják. Az amerikai kincstári hivatal azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a jövedelmi adókulcsot ¦1.4 százalékról G.tl százalékra emelje fel. Líszabon, április 22 Kina uj külügyminisztere, aki eddig londoni kövei volt, Ltsza-bonból repülőgépen Amerikába utazott ,hogy hazatérjen Kínába. Amerikaiján valószínűleg találkozni és tárgyalni fog Roosevelt elnökkel. Japán bombázók pusztítják a burmai utat Tokió, április 22 A japán repülök sikerrel bom bázlak a burmai ut egyes szakaszait, valamint több katonai Matsuoka visszaérkezett Tokióba Tokió, április 22 Malsioka japán külügyminiszter ina hajnali 3.50 órakor a lokioí katonai repülőtérre megérkezett. Fogadásán megjelent a tokiói orosz követség tisztikara is. Matsuoka azonnal jelentést tctl a császárnak. Útépítés Biharban Nagyvárad, apriUfl 22 A biharmegyei utakat a románok olyan állapotban hagyták, hogy aj-ok kijavitása elkerülhetetlen. Az utalt ki-javítása 15 millió pengőt "mésrteiie fel. Sarkadtól kezdve azonban az útépítésekhez fcUmsxnátják a román erödvonalak kőanyagát. így egy kíló-méler ut a szokásos 20.000 pengÖ he. lyett csak 8000 pengőbe kerüt. Egy millió pengőt fordítanak a közutak! lúdjainak kijavítására. A Beiettyó-hida-kon kívül megépítik Berettyóújfalu és Nagyvárad között az uj Allanö niü-utat is. i VárOSi Mozgó. Kedden 6» szerdán 1941. év kimagaaló művészi eaaménye I Csodálatos téma! Érdekesebb mint egy regényt IEMU EDISON A múlt század legnagyobb zsenijének Indulása a világhírnév leié. Az ifjú Edisont MIokay Rónay alakítja. Aktuális híradó. FigyelemI Miniszteri rendelet diákok ügyeimét hívja 1«! e filmre. Előadások köznapokon 5,7,9, vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7, 9 kor ft 1941. április 22 Dol7némot bombázók útban Anglia toló a felhők lelett. (Foto It. D. V.) Sopronon keresztül bonyolítjuk le az olasz-magyar áruc sereforga I m at (MVS) Az-, tsz—magyar áru-csereforgalm..; a budaposl— zágráb—fiumei vonalon bonyolítottuk le. A Dél-Szláviában előállott háborús helyzet folytán az önálló Horvátország vasútvonalai még nem szállitóképc-sek, illetve a forgalom szünetel. Az Olaszországgal folytatott közvetlen tárgyalások eredményekéin meghatározatlan átmeneti időre az olasz—magyar árucsereforgalom gyűjtő, elvámoló és határállomása Sopron lett. A szállítmányok Soprontól az Ostmarkon, a Brenneren át Mrlanóbnirányulnak, illetve onnan jömtek Sopronba. A meglehetősen nagy kerülő vasúti illetmény többletét a magyar-olasz viszonylatban az olasz állam vállalta* magára ,mig az olasz—-magyar viszonylatú áruk tarjfakülönbségének megszüntetésére a kems kede leni ügyi miniszter most keres megoldást. Jelentős kedvezmények a dohánytermelőknek A Magyar Vidéki Sajtótudó-siló jelent; Budapestről : A belföldi dohánytermelés fokozása érdekében a pénzügyminiszter a dohánytermelő gazdáknak több fonlos kedvezményi nyújt. így a kistermelök részére folyósításra\'kerülő és n mull évben iö pengttbon megállapított úgynevezett Jioldpén/.elöleg összegét a pénzügyminiszter 60 pengőre emelte fel. A szára/dohány mindért mázsája után a kistermelők az «ddígi -i pengős zsinórpénzelőleg helyeit az idén 5 pengőt kapnak, A nagytermelők és kertészeik részérc két részben folyósításra kerülő előleg Összegét a pénzügyminiszter 140 pengőre emelte "fel. Azok a doháuytcnnelők Ós kertészek, akik ebben az évben legalább lOv-kal nagyobh tcrüfctót ülteinek be, dohányter-rhő° területük után holdankínt még további <i0 pengő külön előlegben részesülnek. Azok a nagy- és kistermelők, akik legalább .25o/o-knl nagyobb területet ültetnek be, a beültetett; terület minden kataszteri holdja ulán igazolt készkiadásaik erejéig pajtajuvítás esetén holdankínt 2Ö0, uj pajta építése esetén pedig holdankínt 600 pengőig terjedő, \'.i, illetve 5 éven át törleszthetö kölesönt kapnak. Ezenkívül ezeknek a termelőknek idei dohánytermelésük íwtón az általánosnál 5<>/o-kal magasabb beváltási árat engedélyez. _ ( ¦¦) A rézgáHooal való taka rékosségra V>- tofcil b#0 n!uik--! .-. \\\'ovón>-véde>in és KUrlésezt. legújabb száma. Cikkvkci közéj, .még Vtt tavaszi fagyok eWmi védekezésről, a szabadföldi palánta-n<v\\-^ém*ÖT, az aktuAlts gyümölcs, és y*il(i3éfíeski(rtí (eattdökrőV, e«y uj gyíl-ino)cstor(né8töl*iei«tbizlositó metüréín olj;lrÜSTOl. A Nőv&iyvédetein: kiadó* luvatala;: Budj^jest,. VI., Aréaa.\'ut 84/o. dtjUflanül küld midatványsziiínot Nagykanizsa megve v*ms polgármesteré :öl. 9905/1941. Tárgy: Cierebogárlilá!. Hirdetmény. Közhírré teszem, hosjy a cserebogarak irtása az 1894. évi XII. t.-c. 50. §-a értelmében kölelciö és azon hlrtoko?, aki az irtást elmulasztja, ugyanezen törvény 95. §-ánnk K. pontja alapján kihágást követ el és az 1927. évi X. t.-r,. 5. §-absn I foglalt rendelkezések szerint 600 P-ig terjedhető pénzbünleléssel, behajthatatlanság eeetén megfelelő elzárással bünlettelik éa a büntetésen felül az Irtást a mulasztó költségé e a város fogja elvegedéin). Fellhlvom fehát az összes birtokosokat, hogy a cserebogarakat a salát érdekükben minden rendelke-l zésre álló eszközzel iitsák. Nagykanizsa, 1941. április 11. nos Polgármester. A aaiykanlxisl klr. Bgyemig BlBükitill. 1940. El. 24/A. 1. A felÜRyeletem alatt álló klr. lör-vényszéki fogház II. empletes épületénél végzendő átalakítási-, szere-tésl éa általános tatarozás! munVák bontási-, föld-, kőműves-, elhelyező-, burkoló-, beton-, vasbeton-, ács- és padlózó-, tetőfedő-, bádogos-, asztalos-, lakatos-, mázoló-, üveges-, vlzvezelékszerelési-, sTobafesfö- és villanyszerelési munkáira írásbeli egységáras nyilvános versenytárgyalást hirdetek. Az a|ánlatokat a feltéletekben megadott cimz**sel 1041. évi május hó 0. napjának déli 12 órá-jfilg a nagykanizsai klr. Upvészsé? (Törvényház, II. emelet, 69. &\\\\ó) iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. A részletes versenytárgyalási hirdetmény éa kiírási mtWelet hétköznapokon délelőtt 10—12 óra közölt a nagykanizsai kir. törvényszéki fogház főfelügyelői Irodájában (Erzsébet-tér 6. szám) megtekinthető és beszerezhe\'ö. Nagykanizsa, 1941. április 19-én. Lengyel l!23 klr. ügyésisígl elnök. APRÓHIRDETÉSEK pr-í.li[idbi*o dija Yetaros» 4* Bnnoonnp 10 ií?h) lo niWr, mlndm tovibbl ni 0 flllJr, hltk&m>r 10 uAta «0 mit-r, mlndan tovíbM t.A 4 ftH*r. álláö txabmtmánjtf főleg (iicj; hirnspár kiszolgálásira keresők, laka*, ellátás és flietés ellenében. Bizonyítvány felmutatása kívánatos. Csengery-ut 23 113 J Megbízható fiatal kllnte felvétetik. — Petőlf-ut 81. 1141 ADÁS-VÉTEL Eladó egy dnpli nagy IrodaBzekríny, fehér gyerniekágy malraceal, nagy lalí-tüköf. Clin a kiadóban. 1134 Légoltalmi edények, permetező kádak, keményfa forgács kapható Hoffmann ká-darmesternél, Tárhái-utca. 1132 lakás ozlethelyiséó HAromexobAa előszobás lakás május elsejére kiadó. Ctm a kiadóban. 1136 Keresek augusztus 1-ére (vagy elébb til egy- vaey kétszobás lakált lehetőleg Istállóval. Vennék lucernát kasiáláara. — Szlkviigyár, Kölcsey u. 3. 1142 HÁZ ÉS INGATLAN Több adómentes magán- és bérháiat» házhelyet, szőlőt és földeket ko«wetlt Papp, Telekbut 8. * 2303 HAahelyeket, családlhizakat, |Őve \' delmeiő bérhárakat eladásra közvetítek\' HorvAttJ, Sugár-ut 42. 1140 üOlöntejjs Oaiditlan fiatal vizsla varia» hu tv a díjtalanul átvehető. Klnlzsl-útca W/t. zalai vtözLnm POLITIKAI NAPILAP. Badja : „KBzosidaiigl R. T. Nagykaalzu" Fvteióa kiadó: Zalkl Kár.i, Nyomaton : ¦ „Klzgazdeafígl R. T. Naoyknnuu** ¦yana-iljáku Nigykaalitah. (NyowdsArt felel - ZelsJ Kirtl*? Lakása disze lehet » n t- A ^ -a k!s zenegép Super Rádió Ezt éa az öttzea gyári : uj typusu készüléket részletfizetésre megvohetl SZABÓ ANTAL rádió-üzletében Fő-ut 5. Telefon 91. Villamos tűzhely és sütő használata megkönnyíti a háztartási munkát* Bérelhető akár 1 hónapra is a DRÁVAVŰÍLBYUnál Sugár-ut 2. "\' évfolyam 92 szám. un inn Mi \'ír \';..... mwim Nagykanizsa, 1941. április 23. szerda "*\' "nr\' Í...........m^$m11 \'\'\'BI6tai\' ára 12 fill. A hazatért Délvidék Szerbia, amelynek 1910-ben a területe -S8303 négyzetkilométer volt, a két Balkán-háború után az európai Törökországból 36.328 négyzetkilométert kebelezett be, a/i világháború után Magyarországból megkapta Hor vát-Szlavonországot, a Muraközt, a Murameüéket, a Bácskát, a Bánság egy részét és a baranyai háromszöget ((!0.092 négyzetkilométer). Ausztriából Dél-StájerorSzáfiot, Dalmáciát és :r Tcngermellék égy részét (20.158 négyzetkilométer), Bosznia-Hercegovinát (51.109 négyzetkilométer) és végül Bulgáriából a Strumica-vidéket és Ca-ribrod körzetét (4282 négyzetkilométer) s igy Jugoszlávia területe 247.512 négyzetkilométer lett. A regi Szerbiában a szerb népnek 03.9 százalékos arányával többsége volt, az uj balkáni középhatalom keretein belül a szerbek az összlakosságnak csak 39.2 százalékát jelentették. Amíg a régi Szerbia népessége mindössze 2.911.701 lélek volt, az uj délszláv , állam alakulásakor 11.724.915, majd az 1921. évben 12.071,323, az 1930. évben 13.930.918, az 1935. évben 14 millió 730.000, az elmúlt esztendő végén pedig már 15.703.000 lakost számlált. A Magyarországtól elcsatolt 20.551 négyzetkilométer területen a legutolsó magyar népszám lálás adatai szerint az 1.509.293 lakos közül magyar 425.2G5 (29.98 százalék), német 303.1)37 (20.14 százalék), szlovák 10.379 (3.07 százalék), román 7(5.776 (5.09 százalék), rutén 10.777 (0.70 százalék), horvát 91.007 (6.-7 százalék), szerb\' 382.444 (25.31 százalék), egyéb 143.050 (9.\'(jl\' százalélt) volt. Ifórvát-Szlavohórszágból elcsatolt területen 42.541 négyzetkilométer 105.948, tehát az\'összes Trianonban Jugoszláviának itélt területen 558.213 magyar icerült idegen uralom alá. Ez a terület\' hét\' vármegyére esik? Ezeknek elcsalolásávnl volt esonKa Baranya, Bács-Bodrog, Csongrád és Zalaincgye. Toron-lál. niegyéuek pedig — melynek eddig csak néhány községe esett magyar? részre, — háromnegyede tartozik, ide: Temes mogyé-nekl három legdélibb járása is ezen1 a terfllolbn- vau, valamint Krassó-Sv.firéhy vármegyéből1\' is néhány" délt község. A délvidéki területen 5 tör-. vényhalósági joggal felruházott és .) niegyej város van, továbbá 6 olyan nagyközség, amely tízezernél több lelket számlál. Nagyság szerint: Szabadka, thjy. 1Q0,Ó5§ lakos, Újvidék Ihjv 1)3.985 1., Nagybecskcrii mv. 32.831 I., Zombor thjv. 32331 \'¦I Zcnla mv. 31.900 I., Vcrs.cc Az epiruszi és macedóniai görög hadak letették a fegyvert Irakból kivonták a napokban bevonult angol csapatokat A németek partra szálltak Szamothrake szigetén Berlin, április 23 A londoni rádió közlése szerint a görögországi1 visszavonulással lényegesen megrövidült az arcvonal, de a német nyotnás olyan nagy, hogy a helyzet rendkívül sulyossti vált. x görög hadijeleliíés szerint az angol- -görög visszavonulás és az arcvonalak hátrább vitele komoly ellenséges beavatkozás nélkül ment végbe, licrlini körök hangsúlyozzák,, hogy az epiruszi csata tulajdonképpen már befejezettnek tekinthető. A görög—angol csapatok az olasz és német hadosztályok két tüze közé kerültek. Egyes csapatok már áthaladjak a történelmi nevezetességű termopllet szoroson is. Vannak\' rrreg északabbra is art" gol és görög csapatok, de nem kétséges ,hogy ezek. ellenállását is hamarosan megtörik. A német repülők állandóan bombázzák az angol és görög hajók gyülekezési helyeit és megnehezítik az angolok behajózását. Bombázta a német légihaderő a. görögországi és krétai repülőtereket és kikötőket is. Erős*német kötelékek az éjszaka sikeres támadást intéztek több. délungtiai célpont ellen. Ar egyik támadási célpont Pli-mouth volt. Itt óriási tüzeket figyeltek meg. El süly esztettek a hajói is. Londoni jelentés szerint a bombázás sok tüzet/okozott, Az áldozatok szánni is nagy. Bombák esték ¦ néhány északkelet-skóciai, délnyugal-angüai éS délwaléfci céljiontokra Tegnap este 9 óra óta mvgúzűní a harc az eplruszl éa macedóniai fronton Róma, április 23 Az olasz fŐhatfiszállAá\' 321 rendkívüli közleménye jelenti: Az epiruSíi és macedóniai ellenséges hadak letették a fegyvert, A .fegyverletételt kedden este\'2í.0() órakor jelentette két pllcnséges tábornok a 11. olasz hadosztály parancsnokánál\' A fegyverletétel részleteit a német parancsnoksággal egyetértésben beszélték még. , London, április 23 líore Behcha az alsóház éjszakai\' ütésén megkérdezte Churchiíllól, ini igaz abból a hírből, bogy a németek partra-szálllak Szamothrake szigetén az Egei tenger északi részében, Churchill kitérő választ adott, de egyetlen szóval sem cáfolta meg\' a hírt. A harmadik görög védelmi vonalat Is bevetlek a németek Budapest, április 23 AzL Uj Nemzedék\' a görögországi helyzetről írva jelenti, hogy Janhia elfoglalásával a görög csapatok mindén visszavonulási útját elzárták, ezért következett be a fegyverletétel. A német csapatok már bevették a harmadik védelmi vonalat is. Athén felet t1 most ¦ már: sehol nem is tud megállni az ellenség. A német csapatok igy száz kilométerre vannak mar csak Athéntől, Bizonytalan most mar az is, hogy az angol é.s görög csapatokot sikerül-e átmenteni a Pelóponczoszra. A lap ankarai jelentése szerint Törökország el van tökélve, bogy megőrzi semlegességét. Portugállát Is Görögország sorsára akarják juttatni? Ncwyork, ápriU-s 23 A Newyork Tribun azt javasolja, Ivogy\' Anglia vágyó fotitoloni a ponti-\' gftUal partraszállás kérdését is. Igy mejjf iolici zavarni az cüciiséB védbko. zíslt,\'\' igy kott Imr(»ííit mindaddig, nú$ aegendő itógv, cixijo jifim\'lcsz-Alléiénak\'a frontális ImioMsfioz. Angol ettentámrxdáa Abeeext-nlában Kairó, április 23 Az. angolok közük, hogy Addls AbO-bától 172 kilométerre- ellentámadás kezdődői) / A?, angoí és az olasz csu-¦natok között íJti6ejI<ídöU uigy abesz-színiaí csata még tan. ( thW*\'2í). íii 17, .Vagytcikintla rnv. 28*400 I., Pancsova thjv. 22.089 L öbecsc. nk, 21.000 1., Magyar- kámzsa mv. 17.000 I., Apatin nk. 15.000 I., Szenttamás nk. 11.000 I., Ada nk. 12,000 I, Meghalt egy amerikai attaké Nfewyorír, április 23 Amerika katonai megfigyelője ügy^í-lomban meghalt, A jelentések szerint repülő szerencsétlenség él*\'. Liszabon, április 23 A liszaboui kikötőkben lévő áruk háborús kockázatának biztosítási diját többszörösén felemelték. Irak szerepa Angliai heditervelben líeyrutli, éfyritö 23 Irak müüszlei elnöke UliaVozott az angol csapatok partraszállása e-Hmi. A/, angol lépés máris nagy visszahatást keli, Högdiidbart is sok más hű. lyen öles anaoloUeaes tüntetések voí-lak. Ankara, április 23 trák megszállásával Anglia ineg;: kezdte harmadik haditervének, vígre-hajt^siít, — mondják iliont. kórok. Az első a Wia\'uel-foie kozclkejetví icrv voit, a második a górő« parfraszaMás, Ötöst pedig, a harnradikra: Irak niog-száljás-ira,került sor. Anglia ágy akarja megvédeni köwjlkojcti érdekeit é* ;*z Indiába vozeto utat. Irak azonkívül azért is joieutős, meri finnét o-igv nyomást lehet gyakortűni a\' környezd államokra. Irakot kitirHettéá? Iiudaj,esl, á|>riüs 23 Az listi Újság nww nem erősítőit bbgdadl je.\'enlés a]a,pj;ln bcsz;uiioJ arról, \'hogy az angol ősapátokat 6\'iv.ni-lék Irakból, ahova pár nappal olöbb érkeztek. Az angolokat 1\'Ur, száriul a pa^cszlinú és a iraiisjordáni-\'i,támasz-pontokra vpnjok, vj..ss*h. Valószínűleg az erős, angolcllűiies haiigufat miatt dóniöllek igy, de liogy m: iraki kivo-. nulás. memy\'ire. fetol meg, Anglia eeS-jainak, még nem lehet tudni. BnlpelitikMli xajléaok IluutpéllélUHl lém Amerl-kéban Newyork, április 23 Sidheyből érkező hírek szerint az ausztráliai csapatok görögországi veresége politikai válsággal fenyeget Ausztráliában* Az ellenzék meg akarja buktaI-Menzie kormányát,, meri a miniszterelnök a pártok és. a pariáment megkérdezése és beleegyezése nélkül küldött csapatokat (iö rögo rsz á gb a. Zürich, április 23 A Züríchcr Zejiung ,jjz( jrjaj hogy az\'angolok az. aiij;aofszág( csapataikat mentik és az eln-\' beranvagban amúgy is szűkölködő Ujzélandon és Ausztráliában rossz hutást váll ki az,hogy 8m2w kotlőrtv KatonasífeUxarelóeek egyenruházati cikkek tiszti *a altiszti uJrondszerO kopanyvAllapok •gyedfll legolcsóbban beszerelhetők BELEZNAINÁL Sugár-ut 53. «, Telelőn 625. Anglia az ö véreikéi áldozza fel a visszavonulás fedezésérc. Newyork, április 23 Az amerikai kongresszusban nagy vita folyik arról, hogy a demokráciák megsegítésére megszavazott Összegeket milyen uj adókból fedezzék, A kongresz-szus tagjai márís számos tiltakozó levelet kapnak az amerikai adózóktól az ujabb adók ellen. Weehler szenátor kijelentette, hog> Amerikának elő kelí készülnie arra, hogy megegyezésre jusson Millerrel .annak győzelme esetére. Amerikának érdeke, hogy megegyezzék szomszédaival. Roosevelt az amerikai oagltaég gyoreHAaat - ígéri Newyork, április 23 az amerikai képviselőház «25 \'rövidesen olyan javadul kerül, amely Je-hetővé teszi az amerikai kitólökben liorgonyzó összes külföldi hajök lefog, lalását. Anierikának az év végéi* 1.8 millió tényleges katonája íesz. Szeretnék azonban a létszámot két és fél millióra emelni, ebhez azonban j a Szövetségi tanács liozzájárulása szükséges, A parti őrség növelésére is nagyöbű összeg megszavazását \'kérik. F.hhez tervbe vették 270 magán-yacht lefoglalását. Bérbeadiák Trinidadot Trjnidadlnm aláírlak azt a bérleti szerződést, amelynek értelmében Anglia torncdórotntxílókért 09 évre bérbe adja Amerikának Trinidad tengeri támaszpontját. Newyork, április 23 IiaUJax törd angol nagykövet tegnap ltossxabb megbeszélést folytatott lluil külügyi áUnmtitkárral a nemzetkőzi helyzetről. Halifax a tanácskozás után kijelentette, liogy az angol hajózás veszteségei, a tengely FőMközi-tengeri előretörése és az angliai súlyos bombázások nnatl a helyzet válságos. J \' i Még ez $em fetentl Anglia vereségét? Róma, április 23 A Popolo di ftoma jelentése szerint Amerikában eflsmcrfk, hogy az angolok kénytelenek lesznek a \'Földközi-tenger .partvidékéről távozni, tiz kétségtelenül rossz lélektani hatást lesz az amerikai népre, dc ez még nem jelenti Angisa vereségét, — teszik hozzá amerikai kormánykörökl>eii. Roosevelt kijelentette, liogy emiatt is gyorsulni fogja Amerika segítségéi. Mái* Roasavalt aam tudja, ml laaz a habom vég* Boriin, április 23 Amerikai hirck szerint \'Rooseveltet figyelmeztették, hogy \'az angolok nai kánt kudarcáról szóló jelentések le hűl Ut az amerikaiak segé ly-oy ü] 1 ásj lelkesedését, Roosevelt azt válaszolta, lK>gy ~ezek csak lap jelenté sok. Arra a kérdési*, hogy hajlandó-e akkor nyíl vánosságru liozni az angol kö\\«l ér a megfigyelők jeüentésél a való hely zetrcU, az caaók hosszas gondolkodás után Így jáJaazcát; (FGlyUtás.a* 6. oldalon) A külön igazgatás mellett döntött a nagykanizsai Szent József egyházközség tanácsa Az Általában kétszeresre emelt adót itt Is szociális szempontok figyelembevételével vetik kl A nagy kanizsai Szent József rk. egyházközség tegnup délután tartotta a plébánia kettéosztása óta e3sö tanácsülését P. Gulyás Gellért plébános el-nóklete ujitt, akinok megnyitója ulán Uozdán Ernő irodatisat ismertette «z egyházközség 1041 évi költségvetéséi. Ugy álliloiiák be u kiadásokat, hogy ^megtakaritásokliói lehessen lölicsztciú a Kulolikus-liáz vételét. A kél egyházközség közös adminisztrálása esetén a .Szent József egyházközség költségvetése u következő: Szent l\'erenc-reudnek segély 3Ü0Ü, lempUom-tnlarozáshoz 500, fülé*, világítás 120, Iroda, előre nem láUilt kiadások 180, I\'élcr fillér 90, kullur-udó 310, egyházi énekkar ;>0, szegény segélyezés ŐOÜ, rrodaliszl fizetése 1580, pénzbe-szedő fizetése 470, összesen 7210pe.igő. Külön admúúszInUás ejctén n kcril-Ségvelés: Szent Fcrenc-natdo*--* :J000, tcntpuim-ta tarozás 500, iroda, ctörc nem látott kiudúsok 350, fűtés, vitatás 150, Péler-fiUér %>, kidtur-adó 310, egyházi énekkor 5& szegény .segélyezés 500, iroda tiszt Lzctése 2609 és pénzbeszedö fizetést; 800, összesen 8689 ]>eugö. Másíé.ezcr pengő Jemie léhát közös igazgatás cselén a megtakarítás. l)r. Hegyi Lajos világi elnök ismertei te dr. Solymár István világi jxtébá-nos javislatál u közös igazgatásra vonatkozólag. a Szent József egyházközség ebbe bele is ment: 40 százalék íütési térítéssel az ezesetben felemeli személyi kiadások im\'gfelczésével. A Jézus Szive egyházközség is örömmel vette n testvér-egyházközséggel váló köz ÓS igazgatás ilyen megoldását, de Gozdán lirnő irodaüsztci egyelőre csak egy évre kérik fet u közös admin%z-tráoió vezetésére. Ur. Hegyi Injos elnök kijelentette, Iwgy Uy«n módon nem kívánatos a közös igazgatás. Varga József is a külön ^adnüjuszlrálás meJkclt szólalt let, majd liasouló értelemben Pu*OT*lky Bála, Németh JflQÖ, Berlin Agoslon, Samu I.ajos. / A lunács az önálló igazgatás mellett foglalt állást. í . . i ! , Az ülés ezután tétcMJl-tételrc foglalkozott a költségvetéssel, ameíynek kikerekilelt végösszege 8700 pengő, l)r. Hegyi rámutatott arra, hogy u fejlődés áldozatokkal jár. — Nem rajiunk inudoll, hogy az eseniénjek bekövetkeztek, mondta. Az adókivetés a mult évben UI34 pengő voll, az idén 5000 pengő a szükséglel, de azt a felére csökkeiü>egyház<kőz«ég-uek kelj előteremtenie. Szükség van lehal áldozni hozatujra. Azonban az adóemelési nem leltet az egész vonalon keresztülvinni, ez ontiszociúttis lenne. Azért kétf&e kulcsot javasol az emelésnél, vagyis a mull évi adó kélszo-lesét, ugy azonban a legkiselib jövedelmek adója ne emelkedjék, Viczcnty Árpád a 2, 3 és -1 pengős adózóknál nem tartja kívánatosa dt az egyházközségi adó emeléséi. l\'usovszky Béla u koreseti viszonyok mcgáöapitásál kéri. r ür. Hegyi elnök javasolja, hogy mind a 2320 adózó tételél fölül keű vizsgálni és az uj adó-összeget személyenként megápkípil-uü, ligy szegény özvegyasszony kis liázát vagy egy több gyermeket nevelő ktstisztvi-seöt mentesíteni kcal az emelés alot Egy «dómcgálüapitó bizottság állap.tsa meg uz adózó képességet a való liely-zelnck megfekilöcn, a zsuiórmérlék legyen a mult évi adózás kélszcrese, de lehasson korrckUvmnot alkalmazni iwteflé és lefelé is. Több liozzászólá/i után a tanács elfogadta dr. Hegyi olnök javaslatát. a köUségvetés eífogudása ulán a tanács az adómegáilapiló bizottság tagjaiul Samu Lajos, Viu-gA István, Viczenly Arjiád, Slwupf Zsigmond, Németh Jenő és I\'usovszky I3éJa lu-náesUigokut küldte ki, akik már ma déiulán összeüllek. Pi (iuiyás Gellért plébános ezután több bejelentést telt, igy többek között tujgy a megyéspüspök a uquácsbu kuiB-vezU) Mukáry VJJnMS lórvényszéki elnök helyei lest, dr. Tamás János hercegi jogtanácsost és P, Simicza Seliestyéü ferences-házfönökö l. Május közepén Szalay Károly operetttársulata mutatkozik be Nagykanizsán A kanizsai színház-ügy lassan kezd egyenesbe kerülni. Húsvéti számunkban jelentettük, hogy vitéz Jakabffy társulata ezidén sem tud jönni Nagykanizsára és csak prózai társulatok készülnek kanizsai vendégszereplésre. Rámutattunk akkor arra, hogy ez a megoldás sem a város, sem a színház részére nem volna • előnyös. Lépéseket teli ebben az ügyben a Színművészeti Kamaránál a polgármester is. Ezek eredményeként határozott ugy a Színművészeti Kamara elnöksége, hogy operett-társulatot küld Nagykanizsára. A választás Szalay Károly színtársulatára esett. Üz aj jóncvu társulat eddig Nyircgyhaza, Sátoraljaújhely, Ungvár városokat járta. A társulat jó erőkből áll, bár vidékünkön nagyrészt ismeretlenek a társulat tagjai. A társulni primadonnája Hont Erzsi, aki az elmúlt évben Budapesten az Oj>crellszinházban szerepelt nagy sikerrel. A társulat másik primadonnája Takács Margit, szubrcltje Szabó Ibolya. Mindketten fiatal erők, az uj színész-generáció nagy reményekre jogosító tagjai. A társulat prózát is játszik* igy minden prózai és operett- UJ BÚTORÜZLET t 4 Értesítem a m. t. vevőkösönsóget, hogy Horthy Miklós-ut i. sz. (Városház palota) BÚTORÜZLETET nyitottam. - Maját kószitményü bútoraimból nagy választékban, olo&Ó árakon állok a m. t. vevőközönség rendelkezésére. GÁBOR JÓZSEF müasataloö [041. április 2á XT újdonság bemutatásra kerül Nagykanizsán. A prózai társulat erősségei a kanizsaiak által is jól ismert vitéz Zomplényi Zoltán, Tubay Sári és Soós Lajos. Szalay szinignzgató azonban gondoskodott néhány vendég-szereplőről is. Mint levelében irjn, a kanizsai szezonban néhány estére Knrády Katalinl és Szilassi Lászlót kötötte le. Kél operaelőadás is szerepel a Szalay társulni játékrendjén : Puccini : Pillangókisasszonya Kőszegi Teréz es Sárdi János operaénekesek vendégfelléptével, va lamint Hossini-: Sevillai borbélya Szabó Ilonkával és Sárdi-val a főszerepekben. A Szalay-társulat május közepén kezdi meg nagykanizsai vendégjátékai, amely elé érdeklődéssel tekint Nagykanizsa színházbarát közönsége. Utiaer-i VR*fu>r«skeil6iB íiTítB Nagykanizsa bltoi-Sdiati-QiTli- ttjtllmtli íiyíU ElpvlMt Wonder kerekjiái-ak négy wálaazáékbsm. irlmlwtk „,.......mu kör- 7*kl ElpvlMlrt*. Állandó mOKir4(liu«k hitkSznapókon Badapoit I. mfitoran 6.45 Toma. Hírek. KöjJeménjck. lianglenittzek. — Utána étrend. — 10 llüek. — 11.10 Nemzetkoci TUijeizo-ssotgáiat, — 12 Harangasö. HimnuaB. Idöjárásjoientós. — 12.40 Hűek. — 1&20 lüöjeixes, IdOjarásjalente*. — 14-35 ilirek. — 14.45 Müsorismar-ielés. — 15 Aríolyamliirek, piaci árak, é\'elmistwárak. - 10.45 Idöjelcás, idő-járásjeisntéa, hírek. — 17 Hlrak Mo-rák es magyar-orosz\' nyalván. — lf Hhek. — 21.40 Hlrak, idöjárásjelentés, nimk stlovák és magyar-orasa nyelven^ — 23 Hírek némát, «*Ut, angol és franci* nyelven. — 0.Ü Hitek. nuijai\'íisi i, • 17.15 Szeatgyörgyi Iilvira előadása, — 18 Duclion Gonrieya előadása. — 18.30 A Rádió Szalonzenekara. — 19.20 Az Országos Légvédelmi Parancsnokság közleménye. — 10.35 A Berlini Filharmóniai Társaság hang-versenj-e. — A szünetben kb. 20.30 Cs. Szabó László etőadása. - 22.10 A Rajkók zenekara. — 23.25 Hanglemezek. HlmdaJok. Csütörtök BUDAPEST I. \' t 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás, — 12.10 A Rádió SzaJonzenekara, — 13.30 Lakatos Vince és Lakatos GyuU cigányzenekara. — 15JÍ0 Ifjúsági Énekkarok. — 15^0 Budai MandoUn Zenekar. _ 16.15 Ruszin haügatöiukiiaíi\'. 17.15 Táncleraezek. — 17.45 Fomády [•>mér előadása. — 18.15 Adáni Jenő előadása, — 19.20 A. Balogh pá> és Turohányi István lianguuitkópe. — 20.25 Or. Balogh József eWadása. — \'?0.50 A kapu előtt. Székely legenda egy felvonásban. — 21.15 Farkas Béla zenekara. — 21.30 Az Országos légvédelmi Parancsnokság kö2#aménye. — 22.10 Liszt; Les preiudes. - 23.30 Farkas Béla cigányzenekara, — Naptár: Április 28. szerda. Rom. kai Béla pk. Protestáns Bála. - Izrael. Nlzan hó 26. Qéatlrdé nyitva raggal 6 órától ásta ö éráig (héttő, aserda, péotak délután és kaádaa agtH um FERENCJŐZSEF KESERŰVÍZ iprill» 23 SALAI KÖZLÜN* Feljegyzések a csáktornyai bevonulás emlékeiből A Csáktornyái bevonulás em-iékei még élénken élnek bennem. Egyre-másra villannak fel előttem olyan képek, amelyek nem kaphattak, helyet a bevonulásról irt beszámolóban. Jegyzeteim között is sok "olyön- fel* jegyzés akad, amely meg1 megírásra vár. Kár volna őket nem megörökíteni. Apróságok. de ugy érzem, érdemes őket feljegyezni, elolvasni. + Pálfalva elölt történt. Ezt a községet, amely előtt megpihentünk, Pulóvernek hívták, míg Jugoszláviához tartózott! Egy öreg horvát paraszttól beszélgetünk. .Magyarul is beszél és ncmzeliszinü karszalagom után alighanem valami főbiztosnak nézhet, mert \'egyre arra kér, hogy hallgassam, meg az ő kívánságát. "Ez pedig az, hogy a magyar, urak engedjék meg a népnek, hogy horvátul is beszélhessenek. Megnyugtatjuk, hogy Magyarországon senkinek sincs azért bántódása, mert horvátul beszél. * Megnyugszik és elmeséli, hogy miért szereti a magyarokat és miért huz a szive a magyar ura\'omhpz. — Még a régi jó időben történt, — kezdi bőbeszédűen amikor még itt jártak u kakastollasok. Nekem is elloplak a lovamat. Megjelentenem, meg is igérlék. hogy; megtesz. Mog- isiéit. Nyóe hónap múlva az igaz, de a csendörök mégis visszahozlak. Most meg hiába mentünk akárkihez, egyszerűen kidoblak ,meg sem hallgatlak bennünket, Hát ezért akarjuk mi a magyarokat, meri azok becsületesek és ha ők vannak itt, akkor rend van. A csáktornyai magvarok gyülekező hülye a Royal-kávéhaz és a Eliszár-vendéglő volt. Különösen az utolsó tiz napban volt nagy itt az élet. Ede futottak he a hírek és innét mentek szél. Mindent azonban csendben kellelt csinálni, feltűnés nélkül, meri az usztasák figyelték a magyarok minden lépését. A hangulat bizony néha óráról-órára változott. A tekintelek ilyenkor messziről elárullak, hogy melyik jelszó van soron. Mert ket-lö volt, a Jönnek! és a Nem jönnek U. A bevonulás előestéjén és délelőttjén még fogadásokat is kötöttek és különböző Ígéreteket teltek. S másnap azokat a söröket és borokat ittuk meg, amelyek e fogadásokból és ígéretekből származtak. De a vesztesek soha vidámabban nem fizettek, mint ezen a napon. • AzMilon a falvakban horvát-nyelvű röpiratokat osztogattunk. Ez volt ráírva : < * Muraköz újra magyar föld U A felnőttek ,dc különösen a gyermekek néha olyan közéinarcot vívtak a röplapokért, hogy kocsink nem is tudott tovább menni, Hát még amikor meglátták, hogy nemzeliszin szalag ís van nálunk. Egyszerűen nem mentek el az autó elől, inig mindenkinek nem adtunk pár centis darabot. A fiatalok lelkendezve lobogtatták, az idősebb asszonyok és emberek közöli pedig nem egyet latiunk, aki áhítatosan megcsókolta a kapott vékony kis nemzetiszin szalagot. Mikor már fogytán volt a szalagunk, az egyik Faluból ugy menekültünk, hogy az utolsó pár métert magasra feldobtuk és mig az asszonyok, gyermekek azon osztozkodtak, mi sikercsen tovább álltunk. * Kisszahadkán találkoztunk össze a csáktornyaiákkal. Ezek volt egy gimnazista fiu, aki lalán a felnőtteknél is jobban örült a magyar honvédeknek. Odament minden tiszthez és a pihenőnél rendre megkérdezte az összes kitüntetéseket, jeleket, majd az indulásnál felkapott az egyik autó sárbányójara és egy há-rommétercs nemzetiszin zászlót lengetve, ott kapaszkodott az autón, mig csak Csáktornyára nem éjiünk. Hiába mondtuk, hogy helyet szorítunk neki az autóban, nem lehetett leszedni az autóról; Az összes falvakban torka szakadtából kiabálta magyarul és horvátul : — Itt vannak a magyarok! El jen Magyarország! S Szórta a röplapokat, Mikor szinte alig fogódzkodott a robogó autón, egyre kértük, üljön be hozzánk. I)c ő csak busz1 kén azt válaszolta t — Ne féltsenek engem, magyar gyerek vagyok én 1 Ugy szökött meg reggel hazulról, hogy 6-8 kilométert a magyarok elé jöjjön. Apja motorbiciklin jött utána. Mikor összetalálkoztak, a gyerek büszkén kiáltotta : — Apu, mégis csak a kanizsai gimnáziumban járhatok iskolába ! Nem .lehetett rá haragudni. Sugárzott belőle a magyar élnt-akánís. j (ff. 9- eO A feljelentések kétharmad része feleslegesen foglalkoztatja az igazságügyi hatóságokat Évenként 25 millió pengőbe kerül az emberek viszálykodása Kétségkívül vérmérsékletű ükből folyó sajátságunk a > magyar átok , a pár-töskodás, meghasonlás, viszálykodás, civakodás. Hogy milyen erőpazarlás, azl ki sem tudjuk számítani. legfeljebb csak sejthetjük abból a képből, amelyet az alábbi adatok nyújtanak. 33.000 marasztaló Ítélet egy év alatt A veszekedéseknek, civakodá-soknak, perpatvaroknak csak kis része kerül a bíróság elé, aniikor is a sérteti fél a törvény rendes ulján keres az öt ért sérelemért elégtételt. fis mégis a magyar bíróságok ily ügyekből kifolyóing 1939-ben nem kevesebb, mini .\'111.151 személyi ilél-tek el négyféle bűncselekményért és pedig : lesli sértésért 12.2:10, párviadaléri 3«, becsü-lelsérlésérl 16.055" és rágalmazásért 1830 vádlottat. Még megdöbbentőbb képel kapunk azonban akkor, ha a megtett feljelentések számait vizsgáljuk 101 000 feljelentés egy év alatt Ilyen ügyekhői kifolyólag 1939 folyamán a magyar bíróságokhoz összesen it00.859 feljc-lenlésl nyújtottak >be, mégpedig járásbíróságokhoz 64.054, a törvényszékekhez pedig 36.805 esetben. A járásbíróságokhoz be-ndoll feljelentések közül 19.291 cselben lestisérlésl, 33.067 esetben becsületsértést és 11.696 esetben rágalmazást panaszolták a sértetlek. A törvényszékhez benyújtott feljelentések közül pedig 25113 vonatkozott tes-lisérlésre, 10.507 élet elleni bűntettre és vétségre, 185 becsület-séiiésre és kereken 10U0 rágalmazásra. Feltűnő, hogy a feljelentések száma háromszorosa a marasztaló ítéleteknek. Azonban tévedés volna azt hinni, hogy a magyar bíróságok az ügyek fennmaradó két-harmadrészében csupa felmentő Ítéletei hoztak. A legtöbb esetben ugyanis az ügyfelek visszavonlak a feljelentést, illetőleg kibékültek és az ügy Ítélet nélkül ért véget. Képzeljük\'cl most ezekből az adatokból, hogy mig egy ilyen peres ügy a bíróság előtt ítélettel, vagy anélkül befejeződik, a birák, bírósági személyzet, ügyvédek ezrei, tanuk tizezrei milyen rengeteg időt veszítenek, pazarölTtak cl hiába? S vájjon ki tudná megmondani, hogy ennek és a felmerült tényleges peres kiadásoknak mennyi a pénzben kifejezhető értéke ? . - Drága mulatság Tegyük fel, hogy 1—1 ilyen perben a bíróság munkájának, a peres felek tényleges kiadásainak, a felek és tanuk elpazarolt munkaidejének és a megítélt ügyvédi költségeknek egyenértéke nem több 250 pengőnél. Akkor is a 100.000 feljelentés évenkint 25 millió pengőbe kerül, ennyit emészt fel hiába a nemzeti jövedelemből. És gondoljuk el, hogy ezek az adatok csak a bíróságok elé került ügyekre vonatkoznak. Mennyi lehet azonban az olyan •ügyek* száma, ahol nem kerül tárgyalásra és Ítéletre a sor, de ahol egyesek, családok, sőt egész klikkek viszálykodása olykor valóságos folyamként egyre szélesebb mederben hömpölyög, emberek ezreinek életét dúlja lel és időben, munkában, szellemi, erkölcsi és anyagi ér-lékekben beláthatatlan károkat okoz. E károkról termesze lesen még megközelítő adataink sincsenek, nem szerepelnek, nem is szere-lelhetnek a statisztikában, de neivíclünk életében milliókra rúghatnak. Végül még egy statisztikai adat e káros szenvedély következményeiről : a viszálykodás-ból származó verekedésekhez a menlők 1939-ben 2541 esetben vonultak ki, elsőségéivnyujtás céljából. Budapesten 1230, vidéken pedig 1311 esetben. Dohányzás, kártya, lóverseny, ital, morfium és megannyi rossz együttvéve nem okoz annyi bajt és nem kerül annyiba, mint ez az egy : a viszálykodás ! — (Cserebogárból kocslkcnöcs) A Búvár áprilisi színia írja: Dánnv liah egy csere bogár rajzás ulk léniával 3.7.1 millió kg. cserclK)garat pusztt-loliak ol. Mintegy 1200 állat súlya rug egy kilóra, az összcgyüjlölt tömeg teiiái majdnem "» milliárd cserebogárnak foel meg. Ez olyan tömeg, hogyha egymás mögött felsorakoztnt-nók az állatokat; két és félszer megkerülni a cserclH>gár]án<; az Egyenlítőt, érdekes ötleUel igycke/eti hasznosítani egy alkalommal r-daki a tengernyi kártékony rovarl, nevezetesen kocsikonöcs gyártására ajánlotta. A cseioliogárliöl készült kocsikenöcs azon ban nem vAU\'be. Fővárosi nlvon álló bér-fastőgyár Nagykanizsán: PÁLCSICS 1 Fonal- és textiláru festés, kikészítés Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészet • Vegytisztítás j .. . § Ovar: Narykanli.a, Magyar-utca 86. • i * m. Találón: 3-44. 1 Városi Dxlati Pö-ut 7. síin (Korona-épulat). Találón: 6-33. ¦a •ma FERENCJŐZSEF KESERŰVÍZ Megmérgezte magát egy komárvárosl gazda Az Öngyilkosság; oka Ismeretlen Komárvároson Takács Boldizsár eves. jó anyagi kőrül-ményeM között lévő gazdaember megmérgezte magái. Nem tudtak már rajla segíteni. Meghalt. A nagykanizsai szolgabiröság ki küldötte és dr. Desscö Mihály járási tisztiorvos ejtették meg a rendőri hullaszemlél. Megállapítást nyert, hogy Takács formaimnál mérgezte meg magát, amelyből olyan erős adagol hajtott fel, hogy nem lehetett megmenteni az életnek. A kir. ügyészség megadta az engedélyt\' a holttest eltemetésére, miután kétségkívül megállapítást nyert, hogy öngyilkosság csele forog fenn. A csendőrség must nyomozza, mi indította Takács Boldizsárt végzetes tettére. Az tfju Edison Már sok élvezetet szerzett a világ mozilátogatóinak Mickie Ron\'ey, ez a kitűnő kölyök-szi-nész, aki uj filmjében, az ifjú Edisonban talán még őszintébb, még emberibb játékkal lepi meg rajongóit, mint eddigi filmjeiben. A nagy feltaláló fiatalkori évei bővelkednek azokban ruf cselekben, amelyek kitűnően alkalmasak filmre. Az élet itt ís érdekesebb mesét irt, mint a legötlotesebb regényíró. A rendezés a történelmi adatokat ugy elevenítette meg, hogy minden jeleneiében kedves, megható, sőt helyenkml minden vadnyugati történetnél i.s izgalmasabb képeket ad a film. A kitűnő filmmesét kitűnő színészeit" elevenítik meg. Mickie Boncy-nak mindenben méltó társa édesanyjának és kishugának alakitója. Szívvel és lélekkel csinálták ezt a filmet és ez meglátszik minden méterén. Elvezetés és lanulságos film az ifjúságnak is. még akkor is, ha utána néhány órát szétszednek, vagy ha a liáz körül található vegyszerek el is tűnnek. De nézzék meg ezt a jó filmet a felnőttek is, élvezni fogják. Ha van az alsólendval ellenforradalom évfordnlöfa Az nlsótendvai <-\'!!enfi>rr;idaU)iii évfordulója vn ma. ííílS áprifci 2t.én kezdődött és Cz volt az első ellenforradalmi kisér>)el a vörösök alatt. Alsó-lendváról kiindulva Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Szombathelyen át egész Dunántúlt akarták nie^tisztitmi a korit-inunislilklöt. AísólCiidvári ekkor :i század határőr, egy tüzér-üicg, egv gép-fegyvoies század, mmlegy li—700 Ti-gy-veros sorkatona volt, de az őaen forradalmároké ik 1000 fegyverük vött I vagon töllánmo: és 2 vagon kézigrá\'-náttal. Az Ogy me&lé nOVik az azsó-lend\\-ai tisztek Ls és meg volt szervezve a vidék is. l\'angier Héti és néhai Sebestyén Jenő Zalaegerszegről április 21-én luijn:4bjn ndullnk nlnak, hogy n részteleden kidolgozott torvet végraltajUak, Első \'lépés vott, hogy Alsé/iendván elfogták és lezárták a \'po. üÜkai megbizottakat, a dírek tör iuní tagjait és a szereplő kommunistáidat Megszablak a vasutat, a |>ostát, sze. rclvényl állítottak össze, amety a fot vonulást biztosította volna Zaiaogcr-szeg felé. A liaUtmal átadták a megbíz ha tö községi elöljáróságnak, a ]>of-gárságtól beszedett fegyveickct is meg- hízható kezekbe adták, a környező fal-vnkbun összetoborozták a fehéreket és nagy, rendezett tömeg vonult bo Alsó len dváru, ahol lelkes népgyűlésen esküdtek fc! az ellenforradalomra. Arra is gondoltak, hogy .megbízottakat küldtek n szerbekhez, akik megígérték, hogy nem zavarják ;i tol kelőket, sőt hadianyagot is helyeztek kilátásba ré„ szükro. Közben azonban árulás \'történt, o vörösök nem kímélték pénzt és Izgatást, sem inegfélcrrflitésl. Az ellen forró dalom vezetői! elfogták, Zafái-egorszegre, maid bilincsekben Buda. pestre szállították, ahol I-anglerl és Selicslyénl Italaira, a többit ltosszu rabságra ítélték, Itomanettli olasz ezredes közbelépése mentette meg őket az Kelét végrehajtásától, de a börtönökből csak a kommunizmus összeomlásakor szabadultak ki. Az alsó* lendvai ellenforradalomnak nagykanizsai szereplői is voltak. A zalaegerszegi plébániatemplomban emléktábla hirdeti az alsólcndvai felkelők áldozatos hazafiságát. Az évforduló napján minden évben szentmisét mondanak ennek emlékére az egerszegi plébániatemplomban. Piros cipőjegyre készítünk tetszés szerinti clpöt mérték után vagy adunk saját készitményü cipőket. Zöld cipőjegyre mindenfajta raktáron levő cipőt adunk. Jegy nélkül szandálokat, vikendcipőket, vászon- és selyemcipőket, házicipőket és gyermekcipőket 22-ős nagyságig bőr talppal, továbbá fa- és mütalppal készült férfi-, női- és gyermekcipőt Miltényi ciDőüilet Fő-ut 2. Kifosztotta a gazdáját, végig mulatta a Balatont, de egy autó-rendszám rendőrkézre juttatta Minap Gyenesdiás községben Bujlor Iíálínt gazda hazaérkezve, meglepetve látta, hogy lakása lárvanyitva, szekrényében m mm\\ minden nagy ŐSSze-J r§M visszásáéban hever. A ruhák közé rejteti pénztárca a benne levő mintegy (.!00 pengővel pedig eltűnt. A gyanú Bujlor egyik gazdasági cselédjére, Bónyal György 21 éves legényre irányult, akit nem lehetett sehol megtalálni. Megállapítási nyert, hogy Bónyai autót fogadott és azzal Ismeretlen helyre ulazott. Miután u csend-örök megtudták az autó rend-szárnál, azonnal rádiókörözést adlak ki ellene. Ezalatt Bónyai végig autózott a Balatonon, "pár helyen kellemes órákat csinált magának az ellopott pénzből, Székesfehérvárott is jót mulatott, fipen egy mulató előtt állott meg az autó, amikor egyik fehérvári rendőr meglátta a vidéki rendszámú autót. Igazoltatta a soffőrt és utasát, Egy találta meg a gyenes* diási betörőt. Mikor kihallgatták, azzal védekezett, hogy Budapestre munka után akart memu, de nem volt pénze, azért vetemedett betörésre. Megállapítást nyert, hogy Bónyai már háromszor volt büntetve. A hévízi csend-örök beszállították a nagykanizsai kir. ügyészségre. Megmo-lozásakor 396 pengőt találtak még nála a lopott pénzből, a többit elmulatta. A nagykanizsai törvényszék viz.sgálóbirája kihallgatta, majd letartóztatta Bónyai Györgyöt. Erdély vándorló csillaga*) 2 lrt«: Forray Zolmo Gyaloglásai közben éjjeli szállásra sohasem költött Ott töltötte :|z éjszakát, ahol épen ráeslíCcdett. CdzCil teste jól búin a hide^t s csak a leg-Datjybob tét idején kopogtatott be éjjeli szállásra egy-egy bennszülött kunyhójába, amilyennél otthon még u barmok is különben luknak. A kosztja is ehhez hasonló volt, egy kis árpakása, zavafoesztnú lea, vagy Cgy marék vizbcntöll bab között válogathatott s ha mindezt megadta neki a jó Isten, nyugodtan hajtotta fejét álomra, olt ahol épen rácslclcdelt. Végié, tahin ;t—1 évi vándorlás ulán néhány ismerős tilwni szó Tibet felé kezdte csalogatni, De ltogyan jusson el oda? Végtelenbevesző vándőrláAif alatt, lassan az utolsó garasából is kifogyott. Be kellett látna, hogy hiába minden nélkülözés, küzdelem és erős akarat, pénz nélkül mégis fel kett ndntJ a harcol. De a székelyek Istsne nem engedhette, hogy ott messze ide-génben, » lemondás mocsarában el-süllyedjen s mikor már-már minden liullám öSstCcsapotl a feje leletl Moor. c&ffl angol tudós közbenjárásán a Hcngáliai Társaság kisebb anyagi tá-mogatásban részesítette Igaz. c civhe suiyos kötött.\'r.séLci váiii^i, megigűrte, hogy beköltözik egy tilwti lámakolos- torba és ott addig tanulmányozza nyelvüket, míg össze nem gyüjl egy tibeli szótárra és nyelvtanra való anyagot. Csorna beváltotta szavát, bár akkor még maga som tudta, tn&ro vállalkozott, llővid megszakítással öt évet löllölt a tibeti lámák kolostoraiban és <ill emberfeletti szenvedések közölt, éjt nappala téve dolgozott Kis cellájában össze kuporodva, elgémberedett tagokkal olvasta a tibeti könyvtárak. l«m felhalmozott öreg, mull hangjait pengető könyvek százait s azokból kúszilctte cl haj hatatlan müvét, a világ eísö angol-tibeti szótárát és nyelvtanát, meg az északi budhizinusröl szóló tanulmányait. Kzzcl a munkájával, ha lassan is, de szépen haladt, annál,inkább bántotta, hogy a saját céljaihoz egy Jépéssel sem jutott kö. zeeébb. A jugur.dzstmgar.hung.ir népnek r.cm tudott a nyomaira bukkanni. Csupán annyit tudóit meg, hogy Unsz szábon, a Dalai Láma könyvtárában vannak hunokról szétlő könyvek, akik Mongolországban, valahol Kína közelében laktak. Igaz, inkább csuk öiTflhe. tett volna, hogy 0 llimaíhija koros kis népei közöli nem ludotl ő\'ei nyomára bukkanni, Valahány\'szor agy .egy 5~ii kis sziklaiadhoz ragasztott házból áUé falun vili keresztül a* uja. ugy éreztte, mintha iu évezredekkel .zo;óti megállt volna az idö koreke. A több [ér- jüségnek hódoló til)Click lakásából szörnyű büz és ragadós, nyúlós*piszok áradt kifelé s U\'Üen mójí a füst is d-visolhetcCLenebbé WIC a bent tartózkodást, meri a tibct\'ck a bosszú, nyolc hónapig tartó tét tfialt egyszerűen a földbevájt gödörbe rakták a tüzet. Csorna előtt örökre rejtély maradt, hogy hogyan birják ki a ,maró ifistül 7 0 hiába próbálkozol), sohasem tudta megszokni, inkább fűtetlennl, kékre, zöldre fogyott tesl\'cl dideregte ál a kegyetlen teleket s hogy meg Tto fogy. jon, csöpp kis sziklaoeztújábon, reg. géltől estig a libcl\'ck sós-vijas teáját (Ilin s hozzá meleg á.i\'papogácsál \'evett. Ez volt minden kosztja, mig a lámák vendégszeretetét élvezte. Mikor végre olt hagyta a lámák bi. rodavmál és visszatért a civilizáció földjeié, elismerés helyeit letartóztatás várt rá. Kaftános alakja, európai beszéde joggal feltűnési kollheteit, kéirí-nok nézlek és elfogták. Hosszú hóna-jKikig tartolt, mig végre leztázhaltá magát s szívében éleiének lexkc.ser\\e. sebb emlékével, vissza tér beleit Kai- kullába. Olt végre kúrpólolhatták inin-Uenérl s az ázsiai Hcngáliai Társaság, ami kc\'ct megismerésére alapult, mindjárt megválasztotta könyylárosának. Ez nemcsak kitünleiés volt, de magas fizetéssel is járt. M\'ndez persre nem boldogilolla öt s csak akkor érezle jól magát, ha liezárkózva kis szobájába, nyugodl\'ii dulgozlialtill művei sajtó alá leudczésén. Könyve címlapjára a neve mcaV odaJMa, hogy erdélyi székely-magyar, mert a székety-ségéro mindig büszke volt s oltói lehette kihangsúlyozta. Akármerre nézett, miiidcnüll nagy és kedvére való munka vári rá. Az óriási könyvtár hindu, perzsa, török, görög, urdu, lil>eli. pandzsábi könyvcinek az elrendezése, imakönyvok fordítása lilxjti nj-elvrc, tudományos cikkek Írása angol TolyóU-atoknak, mégis kedvetlenül dolgozott é-s nem is volt nyugta addig, míg njra íxki nem vághatott ősei keresésének. ."»8 évos 11, mikor utoljára cserélle fel európai ruháját, kedvenc, szincli i gyolt katlanjával s r teusék\\cs Himalája lábainál megindult újra, a régi ismert utakon fel, álmai városa, l.hassza felé, hogy aztán ö is haza mehessen székely-magyar tcslvéiej közé. Kalkuttai fén>es állását Cgy cseppet sem sajnálta otl hagyni, tüsz ot is ép olyan igénytelen életet éU, mintha még műidig a lám|UE kőzött lakolt VOUM, A fizetését sokszn- é\\e. kig te! sem \\-cl[e. Ilyenformán szép kis vagyona gyűlt össze, amiről utolsó ulja clótt végrendelkezett, müitlia inog- érezte volna a vég/elét. flitéke-s ke|Cti kön^\'vgyüjteményeit, kézbntalt, készpénz vagyimál a nagyenyedi kollégiumra, a Tudományos Akadémiára és a itongálktí Társusugra hagj\'ta, Kamatostél \'visszafizOitc nündcukinek, 1941, április 23 Aprított száraz tűzifa lupáit* BELEZMAI JAHQ8 fakor eakedSnel, Sojál ni 53 - T.Irfon (15, ... — (A Baross Szövetség) ralucgwszcgi fiókja válasz tm.iiivi it\\{\\(n kegyeletiéi erníékeacit meg gróf ¦je-A\'-ki JJál niiiitszlo\'t\'lnöw holuDaró], majd hódoló uWiratol intézeti Magynr-orsziig konniinyzójt\'ilioz az Ujabb ur-HagKj-urapodAíi alkalmaitól. — (Megszűnt az elsötétítés) A IkoovédcUni miniszter tejmnp este D óriilól iv huili légvédelmi készüllsé-gti az ország egész terúleUa megszun-iciic EbbÖi knoiyólag az e\'sólulitósi korliUozások mind a közvilágitásbaji, mind il magúnvilágitilsban — a lakó-hazakban és járóinüYehben — kedden este 8 órálól teljesen mcgszfmlek. — (Nyolc szazalékkai emelik ¦ munkabéreket) A Budapesti Közlöny közli a kormány rende.elél, mncly szerint az ipar. ban, kereskedelemben, vilanünt a tx\'i-itj;liöitlian a mimkabcrek sziibályozá. sáról szóló iendelet llftlalya »1» tartozó imuikavállaJóuiak munkaadójuk [¦.ni május l-töl kezdődően imiiun. bírúk ulán az eddigi 7 szaza-ét Legeli 15 százalék bérpótlékéi köteles fizetni. A .ogkisehb miuikabérhoz a 10 százalékos uérpóUékol ugy-.mes.ik lutzzii kt\'.tí siáuulani. 1-eJ.naUüunLZza a leudeiet n miuikuadól arra, liogy lm az aikuS-mazotl bérét mu.t év otUóber ulán JeloiiHilte, sül a bói [>ótickb;i b.\'tszii,\' nidliassa, A mnde\'el liuláJya alá nem luilozó iiiagánaikuAiii;izultnk, tisztvisu-lök slí>. fizetési pólllékiuutk \'leleiuelé-scio nézve rövidesen reudeikezé-s tör-ténik. — (Drágul a hus ós zsír) A sovány sertés lcgnu»gaxabb árát rendclcirieg l.\'Ju pengőién áiiapitolUk meg, Érni az öszi ái\'aklioz kóuPsl kilogrammonként -KJ fiJér emelkedést ji\'ient. liuitok megfelelően az őiaJaertéS árát a sertéíiíeiesieggel lendelkezö vidékeken t.7-1, más vidékeken |.8l, Uiidapcslen ,)edifi 1.U8 jwngöb*:n it-Sa. ÍÜAliAI ROZLONV pitollák mag, Megfelelően Emelkednek " ÜS zsu\' Arák is. Korlátozzak l.z orsiágínw egységesen a wrtéfivflgást is. , « p-roult három év állagának 70 szazalékal,;ill A tuhjdojiosok saját liasz^alntra is (Silk cngedéWycl \' tataik sertést. Ugyanekkor ványhoz köllk a sertésekkel reskedúsl is. jogosít-¦aló ke- Bnűl kapóit, azután nyugodtan útra kelt, szokás szjcrjnl gy«k>g, öszIk\'cs* varodolt fejjel, megnajloU derékkal hü kis snrgákéjm übcli sj&olgáju kisé- i feléljen. Sajnos, útközben mt-gkajita j * mocsári-lázi s mivel wuittnfiftíle or- 1 vtisi rábeszélésre sem voll hajlandó gyógyszert bevenni, mert nem akarta szervezelét elkényeztetni, székely lestverci, kiket lázáhmibnn annyiszor hivott és várt, valóban oljötek érte, de nem az ös, hanem az örökbazába vezették, Tavasz volt, gyönyörű indiai ta-vasz, mikor 1«12 április elején Csaba viléz oldoSán fun-n-a^ottl az örök hattal tan sngbii, a Hadak útjára. Kis sargakójiíi lilicli szolgája akkor is olt ü[t tnoltcite s remegő kezekkei Tor-Ifílta az imagéjH\'-t. Ajkairól [jedig szem-•"eitányó, bizonytalan htuigon szállt az egyltangu liboti ima: — Om mami padme hurafl Om mani Jiadmo bum! Üdvözlet néke:l I-olusz-Vlrag! ü Az ö szivében is meghalt, kUludt wtami, élesztette a liitél a mindeneiéi littdliában, kitvez tuuiyit imádkozott, imádolt gazdája, Szkander bég 8)\'%ulásáérl. Om nuuii padm* hutnl! ^ , , (Vág.) . K . t ~ (Baross hlr) l\'elhivjuk Haross tagjaink figyelmét arra, liogy a Nomzetközi Vásárra vásárt igazolvány helviségímkbeti kapható délelőtt 10-l\'i.ig és délután 4-6% (I) — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 11 gyermek szüleiéit, ti fiu és 3 J.\'ány: Baranyai Jenő nénzeníaz és Ijikatos Annának rk. fia, soós i-;:ek Máv .éra-béres és Büki Erzsébet, nek rk. fin, Fülöp Jáims cctmmtmiuikás és Bárdos Katalinnak rk. leánya, Simon János m. kir. Ivm-védttzedes é-s Kiss Ilonáiiak rk. fia, Kulcsár I^ajos alkalmi napszámos és Bárdos Máriának rk .loáuya, Derva-Ucs József földmü\\t;s és Dolmányos Katalinnak rk, jeanyn, Puskás József napszámos és Scsavnicsár Miíriának rk. fia, Tarsoly Ferenc eij>ész segéd és .leszenkö Ilonának rk. fia,\'Házasságon kivül született 1 fiu. — Haláioíás történt íl esetl>en: Szabó József rk. 1 hónapos, Nemesíts Islvánné sabjiüi Verona rk. tlt> éves, F\'uksios l^ajos (Fclsüsáncj rk. 15 hón(^x)s, Szuromi István rk. ö é\\Of, özv. l»eiróczi Islvánné liic-sák Karolina rk. OÜ éve*, Biró József földműves rk. Ti éves, özv. Mészáros Imréné Vörös Bozália v. szegény rk. 81 é\\vs, B*mcze Ciyé^gy nó I\'oszovecz Katalin rk. G8 é\\es, CsizmiiSJia MagdaUta rt, Tt fióittpos. — Ilázasságol kólölt 7 pár; Tóth János szabó segéd rk. és Doinaföldi Juiiajiua kórházi miitosnő .ef,, l.óáncz l-erene földműves rk. es Vajda Knla&.n rk,, Mulio^ József szobaiéiló mester rk. és lxjsonczy Mária rk., Párta János cipész segéd rk. és Kovács Uoznlia bejárónő rk., I)oiinányos Ferenc Máv órabérei rk. és Varga Bozália rk„ IkiszjHjt I^tjos földműves rk. (Üi\\jsz-Umyj és Jordán Irén rk., Vámosi István m. kir. tűzmester rk. és TWkacs üizetki rk. — (Vak gyermekek felvétele) A lovag Weclisclm.uin Ignác és neje Nenschloss Zsófia Vakok Tanintézetéi*) (Budapest, XIV., Mexikói ut 60.) fo.véleli nyentok mindkét neml>eli, ö éw» kori megluüadotl vak és ciókkent-lálasu gyermekek. Szegény sorsú fftvr-nwskek ingyenes felvél<Mórt folyamod-halnak. Közelebbi fe3vÜ;igositi\'issai az iiilézel igazgatóstiga szolgái. A pályázatok május 15-ig adandók be.\' 1B4I. é« hlmagaialA mOvésxl m—mémw I Csodálatos témát Érdekesebb mint egy regényt IFJÚ EDISON A múlt század legnagyobb zsenijének Indulása a világhírnév felé. Az ifjú Edisont Mloksy Rónay alakltja. Aktuális hlradé. Figyelem! Miniszteri rendelet diákok ügyeimét hívja lel e filmre. Előadások köznapokon 5,7,9, vasárnap és ünnepnap 3» 5, 7, 9-kor (Folytatás a 2. oldulról) — Nehéz eldönteni, hogy ml vnfló I nem számit, mfci nemi ,** űffiűtf « nyilvánosság elé, hiszen változik h , « ndboru sortól. Meggyőződése, hs^ty helyzet é-s most is ugy van, hogy a reménykedést ptliuiatok alalt aggaató bitek válthatják fel. Egy csatavesztés minden erövíT. támogatni kett Aojtía, ke liogy mi lesz a háború kimenetű?*, nem tudja, mert nem jós. Matsuoka a semlegességi és háromhatalmi egyezmény viszonyáról Tokió, április 23 I zést nem fűznek a hírhez. Híva- Matsuoka japán külügymt niszter két órás kihallgatáson jelent meg a császárnál, majd a miniszterelnöknek tett jelen--tést. Utána fogadta a külföldi újságírókat. Az újságírók azt kérdezték tőle, hogy feltételhez szabták-e a semlegességi szerződést a szovjettel. Matsuoka azt válaszolta, hogy minden nyíltan fekszik az asztalon Hangsúlyozta, hogy a személyes érintkezés nagyban hozzájárult az egyezmény gyors megkötéséhez, amelyhez SzlaÜn személyes jelenléte adta meg a döntő elhatározási. Az egyezmény nem befolyásolja, sőt megerősíti a háromhalalmi egyezményt, amely továbbra is alapja Japán külpolitikájának. A balkáni nj/árend*zéa hirei Berlin, április 23 Ciano olasz külügyminiszter és Ribbentrop német külügyminiszter bécsi megbeszéléseinek csak tájékoztató jellege volt a balkánt hírekkel kapcsolatban. Az olasz lapok első oldalon számolnak be a tengely külügyminisztereinek bécsi tanácskozásáról, amely Hitler kancellár jelenlétében folyt le, de semmiféle megjegy- Budapesti Nemzetközi Vásár május 2—12. \'.500 magyar vállalat nagygtabisu bemulatá|a. A „100 éves magyar ipar" külön csoportja — Erdély külön kiállítása — „fl ma ipara" — Közép- és kisipari különcsoporlok — Élelmiszer és borcsoport kostolópróbákkal — Divatrevü 350 modellel A „Nemzetek Terén": Németország, Olaszország, Japán, a Szovjet-űnió, Szlovákia és Svájc nemzeti pavillonjai ¦V" 30% utaiaai kadvezmény "Sfeg Érvényes: Budapestre IV. 26-V. 12., vissza V. Ü-V. 18. 33% ksdvszminy külön vidéki utaxAara Felvilágosítás és vásárigazolvány kapható : Budapesten a vásárirodánál, V. Alkotmány-utca fi., vidéken a menetjegylrodáknál és a vásár tb. képviseleteinél. talos helyen ia tartózkodnak minden magyarázattól. Az olasz sajtó részletesen beszámol arról, hogy Dalmácia ujjisurmise máv gyors ütemben folyik. Állandóan ujabb olasz hadosztályok érkeznek és leküzdenek minden ellenállást. Legtöbb helyen már megkezdték a faseista rendszer kialakítását. Már ott vannak a vasutasok, postások is. A megszállt ínséges területekre 300.000 métermázsa lisztet szállítottak. • SzóKa, április 23 Popov bolgár külügyminiszter tegnap kihallgatáson fogadta Magistrati olasz követet és hosz-szasan beszélgetett vele. Zágráb, április 23 A zágrábi német követ átadta megbízó levelét az államfőnek és kifejezésre juttatta a német vezetők azon reményét, hogy a horvát nép is állam bt fog tllittktdnl az uj európai rendbe. Pavelics válaszában hangsúlyozta, hogy megtalálták a helyes utat és köszönetét fejezte ki ifillor és Mussolini támogatásáért. Élelmezési korlátozások Romániában Bukprast, úpinUs 23 Április 244 után minden 0>ik<Vi:<k kerületéiben be W81 jelflütent. m»tfAt w egyik keneskadönét, mert tíukor, zsír Jiszt-siük9l{Aetél \'ostk ot. íí/Q rtizlueli be. Consbuuíból ujabb 300 roraAniai zsidó induit iilnak pateztám frfc.. , — (Tavául kubStalnk) mindegyike elsórendQ budapefltl műhelyekben kéatOI. Legújabb ,uodall kubatjiiüik kirakatainkban látható) Sohllti Aruhás. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 1077Í/IMI. Tárgy: a légvidelml ktiilllieg mcguuaiM. Hirdetmény. A honi légvédelmi kéualtség ín u azzal járó összes korlátozás megszűnt. Nagykanizsa, 1941. áprrlls 23. Po!(4raeit«r. l\'i BALM »«LOW IMI, aprili» 23 Ntfiiaitlitt1 meewi várót polgárin c8teré(61. Cukorjegyek kiosztása Közhírré teáznia, hogy aa egyaa utcák laioeaágaaz alább írtllolyokeo,napokon ** órákban veheti át a cukorjegyokot: I. 1 HuTitinloti filili uéUáibii öq ón Aprili» 28-in »V 9 Magyar-utca 1— 18 et. Unk 9-10 . 17- 27 . 10-11 , 28- 41 , 11-12 , 42- 65 , 15-16. . 58- 88 . iBi-ii; . 70- 8» , 17-Äili , 90-107 . lUVIIr . 10tV--129\'. Aprili» 8<Mrt »- 9 Magyar utca 130—153. si. házak t—10 Msgtar-ntca lobbi reu«\' 10-11 MÍcctt-utca 1- 5 11. hiztk 11—12 . 6-17 u. Iilok lä—19, . 18-2? 11. hiztk 16-^)?1 . 30-47 u hluk 17—181 . 48*-69 u. hfiak lA—19 , löbbl line Aprili»\' 30 in 8- 9 Jónel fóherceg-lit I-24 ti. hink «-10 . . 25—48 . . 10-11 . . 49- 78 . , 11-12 , , tObbl réne 15—16 Rozgonyl-utca le-rrsikfior-utai 17-18 Aipid-utca 1-20 <i. hink 18-19 Arpid-utc« lObbl rei» Mlljllu 1-én 8r ? Sqitr.nl 1-12 Ii. blink 9—10 Sugir-ul 13-40 . 10-11 .Sagár-ut többi reize 11 ¦ t:i unita ilici 15—18 Vorosmarty-utca 1—20 it. tiizik 16-17 . 21-44 u. hink 17J—18 „ tobbl réna 18-19 Kttlctay-utct Mé|u»-2.in- 8 - 9 ltunjsdi-utca 1-20 sz. Irtttk 9-10 , 2l^3j\\ ¦¦¦ ; IOj-11 , , Willi reize 11-12 Btlbory-utca 154-17« Hoiivcd-iilc« 17SM»! AtaayJai.oa.ulce U-lW.Huuii-iit 18* ISWtititczf utca ltY° 19\'. iSűrjiEt iVinjmi 3-in 8— 9 Klnlttl-utci 1 —IQ iz. htzlk »-.IcV „ U-2O . . 10-11 „ 2K30 , . 11—12 . 3t—4« . . I5Í--18\' . 47—62 „ . 16-16»».\' „ többi reize 10« 17» Királyi Pél-utca 1721.1735 Vágóhldi-utca -, 17H-18 Vir-ot 18-19 dirai utca il. Al Bhríi-térl Inulte nlUiuulraii. ApVIII» 28-in 15-ia, Telek|-ul 1- tjn, hizak miti , a-20., . . it^-iS „ 2r—2d „ , 18-A9 . 30Ü-87 „ . ......... Aprlll».28rén 15-16 .rtlekiat.S»-5Ii»i. hink 16-17 , 52 63 . 17—18 . 64-76 , 18-19 , tobbl rette Aprili» 30-in 15-16 PetSIInlca 1-12 li. Iii,»:, 16—17 . li)—22 , 17-18 „ 23-36 „ 18-19 „ 37—52 . Majut Un 15-18 Pelóflutca 53-74 tx. hátik 16—17 , többi reste 17—18 Róna alca 1—24 sz. hátak 18*19\' „ többi réue Miju» ii-itn 15-16 AMU>«tet\'-l-3e\'»t. hátik-18-17. . 21-44 . 17\'18 , tobbl ritte 111-19\' Kountli-ttr 1 — 13 ta. hlitk Májúit ,3-in 15-16 Koaiulh\'ler 14-21 n. hlut l«n« mMmttfi 1-11 . . 17-18 . 12-23 . , 18-19 , tobbl ritte III. 1 Hepkomha uinri lerméoea (Hniiyadi-u. ét hoi.o»|l a. tarok.) 0« o,. AprIIU 28-4n 8 - 9\'" Btpochty-utct 9« 10« Bagtylál-aor iO\'t-12 Bijnutet 15-161» Batltryaay ulca Ifiio. 1710 Csányl Uuló-u. 1-18 az. hiztk 1710.1311 , lobbi része 18i».18« Deik-ter 18W-I9 KSBia-nlca Aprllia 29-én 8- 9 Ciengcry ut l— 13\'az. hlnk 9-10 . 14-18 . 10-11 . 19-28 ., 11-12 „ 29-38 . 15-16 „ 39—56 . 16—17 .. 57- 62 ,. 17—18 . 63-72 „ 18-19 „ 73- 86 „ Április 30-in 8-10"= Csengety-ut ia,ibl risie 101» 10« Binkk-lelep 10« HM Hi|c«ir-ulca 1I»-12 Wlisiics Oyuls-ulcs 15-17 Rizsébetlér 17-17» Kápolnt-ter 17*0-10 Szeatere-nlca Mijii, l-in 8- 9 Horlhy Mlklót-ul 1-17 u. htiak 9-10 . 18—27 . „ 10^ II , 28-55 „ , 1 l-r-11 . lobbi riue 15-16: Fó-ut 1-8 II. hiztk 16-17 . 9-20 . 17—17« „ többi lésze 17«-18» Stecheuyl-lir 18» 19 Tavtsi-atca Maiim 2-in 8- 9 Kirtly-ulca I— 8 íz. hiztk 9-10 „ 9-22 ,. 10-11 „ 23-32 . 11-12 ,. többi rétté 15—16! Klsliludy.ulca 1-22 11. házlk 16-1720/ ItSbbl ritze 17« 17<OKoiház-ulca 17« 1830 Uizló herceg, ulca 1(3°. 18» Levtole-utci 181319 Lengyel UJoa-ulca Mijui 3-in 8- 8« Márla-utci 830-9 Orhiz-ulca 9—10 Slncl-nt 10-10» Só-utci 1CUO-11 ¦ S,ent Imre herceg-utci ll-ll«TárbaS-ulca\' 11M-lnl7.írdi-ulca 11<M 1» VécHj-utca llto 1 Itt Visat-utca 11U-12 Sientgyörgyvlrl-ulca 15-16« Siekeret Jóiief-ulca 16U-I9 Zilnyi Mlklón-ulca Mindeoki ponloaan az előirt helyen, napon ti órában jelentkezzék a legyekirt, meri a várakozis a tolongta csak így kerülhető el. Akik bármi okból elmulasztják az elóirt Idei, a.ok május 5-in 8—12 is d. 11. 15 - 19 óia kózt kivételesen még átvehetik a jegyekel. Az liöivüs-tirl osztóhely ekkor la csak d. u, tart szolgálatot. Most is 14 hitre szóló jegyeket adunk ki. A jegyek most is vízjeles papiron késiül-tek; a beváltáskor a keiéskedók figyeljék meg, hogy a vízjel, vagy annak egy része látható-e? A cukorleRyekefi egy „Állami cukorjegy\' cimü tejrész van. A fejrészen a jegy tulajdonosának neve, laká\'a rovat látható. Ide mindenkinek ollhon be kell írnia Bajái nevét és lakcímét. A névvel is lakcímmel már otthon el nem latolt jegyeket a kereskedő nem válthatja be és azt sem engedheti meg, hogy bárki Is az üzletben Írhassa rá jegyére a nevét. Minden enkorjegv lejrészére a város kör-bélyegzöje rá van ülve. A fejriez alatt vannak az egyes heti szelvinyek. A azatvabyeket csakis a kezeskedő vághatja le; levágott szelvényeket nem ázattad bevallásra elfogadni. — A Jegyek [eltér, zókl és piros papíron fekete nyo-mássil készültek. A teherre 12 dkg., a lohlre 24 dkg, a pirosra 36 dkg. cukrot kell kiadni. Minden kanizsai Jegy baloldalán egy nagy 2-ea azini van. Azok részére, akik katonai szolgálalra bevonultak, nem azabad a cukorjegyeket (elvenni. A leszerelés mcglöilénlét leszerelési Igazolvánnyal kell Igazolni. Nagykanizsa, 1941. április 21. mi Polgármester. Lakása dísze lehet yanOaÓtff* - a kis ttbCSI i6gl«|it} Hír Ridia (Dil Ezt ós az Összes gyári uj typusu kószüléket rátz-letflzotásre magvetiatl SZABÓ ANTAL rádió-üzletében Fő-ut 5. Telefon öl. Nagykihizsa megyei váron \'polgármesterétől. Tíray: Legclödljak klveléie 1941. évre. Felhívom a gazda közönséget, hogy a legelőre kihajtandó állatok résiére a bárcakat a várod! adóhivatalban váMeák ki s a legelödtjat fizessék ki, mert bárca nefkal a legelőre még Ideiglenesen sem szabad kihajtani. Miiiíliofy a mételykórfertőzéa a legelőn történik, oda csak azok az állatok hajthatók kl, amelyektől a vár ősi állatorvos megállapította, hogy nem ftrlőző. Legeltetési bőrca csak ily állatorvosi bizonyítvány felmutatására adható ki. Az egészséges állatok etenklvöl szarv-bélyegzővel lesznek ellátva, azaz 2 szám lesz beleaatve. Nanykanizsa, 1941. április 21. ihi Polgármester. 194b/i 941. Felhívás* Az 1940. Óvl 16ti.O00. P. M. az. ronde-let 12. gának 9. pontja alaplan fölhívjuk mindazon adózóitat, akiknek ház-tnrtAn/1 ho* kcttflnól több (ryermek tartozik fű a readelet 18. §ánuk 1. ós 2. pontja Alapján enRedelyezetl adókod-ve/ini\'üiybeft\' restesoihütnek, liogy ai adókedvezmény olnyoréao véneit a Kyermokok szamát é* életkorát toltlln-tető polnármestorl ina2oláa Cr.atolá"a mellett bojolentéaelkot leKkésöbb 1941. évi AprlllH hó végélR aluiirt várot.1 Adóhivatalnál nydjtüák be, mert az elkésve headott bejelentésL\'k nem veho-tók tliTyoleinbe A rendetet 12. 5-Anak 1. pontja alapján ununk az adózónak a jövfllemadfr-Alapjából, akliu-k iluzta lövedolmo az évi 12.0CI) pensót nem haladja tul, hz elfió és második Ryermek után 200—200 pengőt, a harmudfk és negyedtk nyer-mok után 300 31\'0 pengőt, minden további gyormek uláii SOO poncot lékeli vonni és erre a csökkentett Adóalapra kfill a inoelelelő adótételt alkalmazni. A rendelet 12. fiának 2. pont|a alapján pudlg annál az adózónál, aki az 1, pont alapján adókedvezményben nzért nem részeatthető, mert egyáltalán nem alanya a Jövedelemadónak, a terhére kirótt földadóból, házadóból, és általános koresetlodóbél, valamint az ezek után Járó állami, törvényhatósági és közsógl adókból az első éh második gyermek után 5—5°/o-ot, n harmadik és negyedik gyermek ut4n 7—7o/i>ot, minden további gyermek után 1079-ot koll törölni. A T. alkatmazása Bzompontjából az adózó háztartásához tartozó gyermekek\' alatt a közöa ház tartottban lovÓ törvényes, törvényesített, mostoha vaj;y örökbologaflott klskoni gyetmokoket é« uaokákat koll érteni, a levonás mér- tékeinek megállapításánál é» az ndó-alapból\' való levonásnál azonban csak azokat n gyormokokr-t szrtbatl figyelembe venni, oklkn\'ok önálló koresetük nincsen. Ennek s kőrfllmenynek elbírálásánál uz adóóvet megelőző és utolsó napján mutatkozó téöyleges állapot az Irányadó, tekintet nélklll ArrA, hogy az ad,ózó és gyerrapkeliiok csa-ládjogl és kereseti viszonyai az adóév folyamán miként változtak-Nagykanizsa, 1941. április 22. iut Városi Adóhivatal. APRÓHIRDETÉSEK .\'f .\'.u. «]¦ i***t**r tao-iuopiiij. io .f.ia il, mindéin loyébbl m4 0 flllir, ht|WiD*u J!3 60 tliUr. mtntisw Uwíbbl tió 4 llll*r. Alláx _ skobauányt, főleg öreg háiaspár ktsiolglfiaára - keresek, lakát, elláláft és fl/etég clleiicbfti. BizonyllvAtiy fcImutatíBa kívánatos. Ciengery-ut 23. 113B Női uahbóboqédct felveet Borosttné dlvatitalon, Szent Imre heiceg-u..4i\' 1148 Rfttatlas fiatal leány gyerníek tnellií felvétetik: Hunyadi u. 18., 1. njtő. 1195" ADAS\'VÉTEfc\' Réa:óaV, h tt-őmmtal eladó1 l\'ö-iil 8. 1. emelet. Löbt. 1107 Eladó cijy dnpls nagy Irodaazckrcny, fehér gytrmekágy matractal, nagy fall-tükör. Clm a kiadóban. 1134 N"éj?y darab valódi kelell prr«a öUtt-liötó htsnyaa hibátlan állapotban négy-zelméleftnkínt 10Ű--1S0 pengős árban eladó. Cini a kiadóban. 1149 Bvtegtoló kocsi haiíiiálalia vagy, megvétellé kerestetik. Arany János u. 6 Ü49 LAKAtS-ŰZtETHliLYlSÉO HAromasobás előszobái lakás ináfii! elselére kiadó. Cím a kiadóban. 1138 Egy Urei szoba kapualalti bajátaftnl nxoniialiN klaatA Üafller mísiíroanál, Kl-nltii-u. 7. 1147 UaiíJíitlan fiatal vizsla vatmaaktktt*a dljlalanul átvihető. Kinizsi utoa^/at- ZALA) XOZLem wilitikml nftpluaf-. earjja^KImatJaiíflíR^. Naoykaaii»-. Felelős kiadd : rái»ixár«i>. v Nyomatott : ¦ „KOirjRidAgágl R. T. Na,,,., lyebkjajabaa fl^y.^.M, ., tNjröiadááTt ttlal < ZnlaJ Kvityj 8I( évfolyam 93 uim Nagykanizsa, 1941. Április 24 csütörtök ára 12 HU. ZALAI KÖZLÖNY e» biadóuivalal : Fötrf 5- mám. raitulca Mfcflasap délután. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hóra a pengő AO filli Szerkesztősééi és tnadóliivatali telefont 78. i Nyolc százalék A inni amúgy is nehéz időknek egyik különleges gondja az árkérdós. A háború magával hozza a piacok elzárásai, ennek következménye a nyersanyag és az élelmiszer mennyiségének csökkenése, ami pedig maga után vonja az árak emelkedését. Rendkívüli időkben elkerülhetetlen ez az áremelkedés, mert lehelellen a szabad forgalom utján való kiegyenlítés. A nagy kéj\'dés mindig az, hogy az ország lakosságának megélhetését biztosítsa a kormány anélkül, hogy az ebben az irányban hozott intézkedések az ország pénzügyi helyzetére nézve veszedelmesek lennének.. Ezt csak ugy lehet elérni, ha a bérek és fizetések javításával cgyidőben az árpolitikái irányító szervek különös gonddal ügyelnek arra, hogy a drágulás ne haladja meg túlságos mertékben a bérek és fizetések emelését. Azért használjuk ezl a kiíejezést, hogy ne haladja meg túlságos mérlek- j ben, mert a kormány legutóbb kiadott rendelkezésébon, amelyben a munkabérek ujabb 8-szA-zalékos emelést lépteti életbe, utalás történik arra, hogy az állam anyagi eszközei nem engedik meg az olyan mérvű ome-. lést, amely teljes mértékben lépést tarthatna a drágulási folyamattal. Ezt mindannyian jól tudjuk, de nem esünk kétségbe. Nem esünk kétségbe azért, mert minden nép életében vannak olyan korszakok, amikor áldozatokat.kell hozni. Nekünk még az. az öröm is osztályrészül jutott most, hogy ezeket az áldozatokat nem "hiába hozzuk. Mert, ugyanakkor, amikor igényeinket csökkentenünk kell, a szemünk előtt gyarapodik országunk az utolsó két esztendőben immár negyedszer. Az a nemzedék, amely megérhette a trianoni kriptából való feltámadást s.amely emlékszik még a háború befejezését követő szűkös időkre, csak mosolyog azokon az áldozatokon, amiket most kivannak tőle s ezeket örömmel és jókedvvel hozza meg. Az igazság az, hogy komoly bajok Magyarországon nincsenek. Legfeljebb a fényűzést nélkülözik azok, akik jobb időkben megongedhették maguk nak a fényűzést, dehát a tömegek amúgy is, még a békében is szerényen és egyszerűen éltek. Ennek a nyolc százalékos mtinkabéremclesnek mégis igen {jasy jelentősége van. Mutálja, llogv a kormány állandóan fi-Hyeli a széles néprétegek anyagi helyzetét és életkörülményeit és amikor szükségesnek tartja, még a legnagyobb áldozatok árán is segítségükre siet. Ez az emelés, anuál jelentő.sebb, mert A miniszterelnök a belpolitika idSszerü kérdéseiről nyilatkozott parlamenti bemutatkozó beszédében A képviselőház ma dólclötl ülést tartolt Az érdeklődés igen nagy v>\'lt, a karzatok is tele vofltak és a diplomata \'páholyokban is ott v.fltak a ba_ ráü államok köve\'.ei, U\'e\'.vc sajtialta-séi. Az ülést negyed II ómkor nyitott* meg Tnsnády Nagy András házelnök. .a Ház nevében köszöntötte a diadalmas magyar hadsereget, . nmely a nníit hagyományainak infctf-felelő bátorsággal és elszaiitsággíü\'csa-tolla vissza a Délvidékei és megszaf baditotta ott éló vincrnkoi/ az einyo mástól. Pulnoky Móric háznagy vezetéséve!, ezután bevonult a BaVdosxy-kor-mány, !11110 y ezúttal mutatkozott be a képviselő házb.in. A kormány tagjait a Ház lolkcs meleg tapssaC fogadta. Bárdossy László ezután bc.iyujlolti a kormány kinevezéséről szóló kormányzói köziratot, majd a következőkéi mondta bemutatiozÓ beszédében: — Elfogódva állok itt. Teleki Pál gróf elárvult helyén, először élelemben a magyar parlamentben a nemzet színe előtt-. Meleg szavakkal emlékezett meg ezután a miniszterelnök Délvidék visszatérésiről. Hálával szólt a magyar honvédségről és vezetéséről.\' Szeretettel köszöntötte délvidéki véreinket és azokat a nemzetiségeket, amelyekkel ezer éven át együtt élt a magyarság és amelyek mindig bebizonyították hűségüket. Bejelentette ezután a miniszterelnök, bugv 10-én megalakult az önálló Horvátország, amelyet a magyar kormány elismert. A zágrábi követséggé emelt főkonzulátus élére rövidcsen kinevezik a magyar követet. — Jugoszlávia alkotó elemeire bomlott — mondotta ezután a miniszterelnök - és hagyatékának felszámolása folyamatban van. A magyar kormány mindent megtesz, hogv történelmi jogai figyelembe vétessenek a hagyaték felszámolásánál. A magyar nemzet teljes bizalommal tekinthet a döntő hatalmak álláspontja elé. Hátérve tulajdonképeni prog-rammbeszédérc, hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy a kormányzás folytonosságát biztosítani kell. Ezért választotta ugyanazt a kormányt, ugyanazt a pártol, amelyre támaszkodni kíván. Általában Teleki Irányelveit tartja szem elötí és részletesebb programot adni nem is akar, mert meggyőződése, hogy ezekben az Időkben nem lehel sokat előre tervezni, Inkább tenni ^ kell. azt és annyit, amennyit az adott körülményekben lehet és szabad. Kél főcélkitüzése van : az ország lelki és szellemi egységét megtartani és az ország erkölcsi és materiális erejét megőrizni es az erőtartatékrkkal takarékoskodni. Nem lehet számításon kivid hagyni azonban, liogy hdborn van és oanck (Folytató* a 3. oldalon) Egyiptomba Indított ausztrállal csapatok fellázadtak SzlDgapnrban a görög események batása alatt A ThermopHel-szoros áttörésével a németek utja nyitva áll Athén felé Berlin, április 24 A német TI közli, hogy Sza-lonikiben a német főparancsnokságon háromnegyed 3 órakor aláirtak 1 nómüt-olasüc-íjörőü fegyverszüneti egyezményt. A fegyverletételről szóló okiratot .lodi német tüzérségi és Ferrero olasz altábornagy, valamint a tcsszáliaí görög csapatok parancsnoka irták alá. Olasz közlés szerint a fegyverszüneti egyezmény értelmében a német és olasz hadvezetőség elfogadja a görög csapatok fegyverletételét. A \' görög tisztek bátor magatartásuk elismeréseképp oldalfegyverüket viselhetik. A görögországi olasz foglyokat azonnal szabadon kell engedni, a görög foglyok egyelőre gyűjtőtáborba kerülnek, de az élelmezést és egészségügyi cl- I látást maguknak kell ellátniuk. Később a görög foglyok is hazatérhetnek. A görög csapatok teljes felszerelése hadizsákmánv-nak lekintendő. A fegyverszü-ncLt övezetben a légi és hajózási tevékenység is megszűnik, c részen levő kikötőkből egyetlen hajó sem futhat ki és a görög hadvezetőség kezességet vállalt, hogy a kikötő és egyéb berendezések épségben maradnak. A részletek kidolgozására külön bízottságol küldlek ki. Az egyezmény aláírása után a német és olasz parancsnokok megemlékeztek a három nemzet hősi halottairól, a görög főparancsnok pedíg köszönetet mondott a német és olasz hadvezetőségnek az emberséges magatartásért. Magánértesülés szerint például lakbéremelést nem engedélyez a kormány, már pedig a dolgozó osztályok keresetének elég nagy hányada megy lakbérre, de természetszerűleg ez a hányad csökken, amikor a kerc-1 sel emelkedik, a lakbér pedig változatlan marad. Nagyjából változatlan maradt a közlekedés, a közoktatás és számos közszolgáltatás ára is. A rendelethez fűzött kommentár megjegyzi, hogy rövidesen a tisztviselők, és*magánalkalmazottak is hasonló fizetésemelésben részesülnek,. 1 10-12 hadosztály fegyverletételéről van szó Közli az NT1, hogy a német esapalok flO kilométerre vannak Athéntól és Szamothrakc szigeten kivül Lemnosz szigetén lt partra-azalltak. Tegnap Volos kikötőjét (Larisz-szálól délre) és Lama-t ís megszállták. Az olasz csapatok mindenütt átlépték az albán halárt. Félmilliós görög hadsereg semmisült mag Budapest, április 21 Az 1,\'j Nemzedék közli a szófiai Zora értesüléséi, amely szerint Papagos görög tábornagy is Kréta szigetére meneküli. A fcgvverlclételi övben lévő görög csapatok/ létszámát M00.000-re becsülik, Ehhez számítva a foglyokat, halottakat és sebesülteket, kitűnik, hogy a félmilliós görög hadseregből alig maradt meg valami. Berlin — írja a lap tudósítója — gyakorlatilag már befejezettnek tekinti a balkáni háborúi. Most már angol körök is flÍsmerik,"hogy az e\\|>ediciós (Folytat** az 5. oldalon) Aprított száraz tűzifa kafkaté BELEZMI JAN09 fnheraikodfiiiél, Suf árut 53 — Telefon 625. ss. (Folytatáj az 1 oldali hatása kiterjed hazánkra is. [¦¦/. Iiű lassítja Ls, nem AÜitja mag azt a l«lsö átalakulási, il:e|re annak bensőséges vágyát, amely mindenütt megnyilvánul. A belső\' átalakulásnak uzonbun zökl.end nólkör5 keh megtörténnie. Az aikotmanyreformról szólva hangsúlyozta, bog}\' töiléiielrűi alkotmányunk rugajmasságfiniik s/elle. méleu kell n reformokat nirgnldiiui. A földreform a másik probléma. Hl la egyensirtyt kell keresni n kisbirtokok számának növelése és a i ernuflós biztosit ás^ közöli. A |>rogramot azonban gyoisi-tani akarja, különösen a házhely. akció é-s a zsidóbirtokok igenybevé-telő torén. — A harmadik föprobléma a zsidókérdés. .UUiiánosságbaii — moudulla a miniszterelnök — csak európai keiell/On oldliató meg a kérdés, szüksó^es azonban a külöiüeges magyar viszonyok invgFe\'cló megoldásnak. Ep ezért a második zsidótörvény egjes, auip\\c!ó\' kérdéseket tárgyaló részcin változtatni kell. Kgyszeni, vüágos, az egész kérdést megoldó törvényre van szükség, amely nem ad félreér lesek re okot és nem enged kibúvót, fípp ezért szükséges az alapnak, a zsidó foyttmánnk szabatos meghatározása. Magáévá teszi Teeki felfogását aiekjnietbou is, l»ogy törvén} es uloii kell megakadályozni a kciesztény és zsidó keveredést, llon-doskodni kell arról, liogy « zsidóság a társadahni, kulturális és széíjenü ó-\'elbol kirekesztessék, vatinvnl, hogy ne kapjanak helyet olt, ahol a ncmwt erkölcsi vagy politikai irányilása vagy » jóvö generáció nevelése folyik. A gazdasági ó.el vezetésében sem szabad heljcl engedni a zsidóknak, félzsklótc-nak vagy strómanoknaiC. Ezt ellenőrizteti és az átalakulásokat felülvizsgáltai ja. .Szóit ezután a miniszterelnök a/, uj összeférhetetlenségi törvény röl, amelyben színién magáéra leszi Teleki felfogását, Hangsúlyozza ezulan, liogy a közéleti tisztaságot m\'nden vonalon biztosi tani kelj és a honvédség fejlesztésére is nagy gondot kell fordilajii. Fz irániban a honvédem! miniszter a vezérkari főnökkel egyetértésben leszi meg olölírjesztéveit. A honvédség korszem felszerelését bármily áldozatokba kerül is, folytain! keli, lennek érdekéim lemondást és fegyelmet kér. A korlátozásokra .szükség van, de vigyáznak arra, liogy azok ne lépjék át a szükséges mértékei. Kéri, hogy a közönség megértésiéi fogadja a kormány ilyenirányú intézkedései!. A inüusztcrejjiök beszédéi a Ház minden oldala nagy tetszéssel fogadta és a lelkes tapsok közben is több iz-lXU megszakították. Legénység nélkül (elvonnlt ezredekkel akarta a Jugoszláv mozgósítás megelőzni a németeket re számitottnk. A jugoszlávok ugyimis gyors mozgósítást akartuk csinálni. A behívásokkal egyidejűen az ezred-törzseket azonnal tilnakindilolták. Mint mondják: meg akarták előzni a németeket ! Ezért elindult az ezred — legénység nélkül. Mire a bevonultak laktanyájukba érkeztek, ott már az a parancs várta őket, hogy menjenek az ezred után X elődbe, vagy Y hegyoldalba, vagy Z falucskába, így történt azután, hogy a behivoltak fele nem is találta meg csapatát De legtöbben nem is nagyon keresték. A murnköziek nngy része a már sotlik-harmadik napon már otthon volt. A többiek a harcterekről szökdöstek haza. A kintlcvő csapatok élelem-utánpótlásáról ugyanis nem gondoskodtak, ugy hogy még azok is megunták a dicsőséget, akik rendcsen bevonultak. A szerbet jó katonának ismerték ellenségei is a világháborúban, fipp ezérl sokan meglepődtek, hugy a jugoszláv hadsereg pár napon belül szélmor-zsolodoü. Ennek oka nem csak a német támadás mindent elsöprő lendülete és a német hadsereg páratlan felszerelése, félkész ü 11 sége és szervezel tsége volt, hanem nagyban hozzájárult "ehhez a jugoszláv hadsereg Összetétele és szervezetlensége. Vagy talán ugy is mondhatnánk, tulszervezettsége. A jugoszláv hadsereghez be-oszlotl csákioniyaiak érdekes részleteket meséltek el errevo-nalkozóan. Az egyik központhoz beosztott meséli, hogy a behívókat már évekkel ezelőtt zárt boritokban, névre szólóan elké-szilették. 0 maga is inegirt jó néhány ezrei. Alikor mozgósi-lásra került sor, mégis az ellenkezője lörtént annak, mint ami- Egy ottfelejtett A fejveszteltségre és a szervezetlenségre jellemző az az eset is. amelyei az egyik muraközi tüzér mesélt cl. A bevonulás napján lalálkoztunk vele az egyik falu halárában. Még szerb egyenruha volt rajta. Meséli, hogy ökel szabályszerűen ottfelejtetlek. A szlovéniai hegyekben volL ezredével. Várták á támadási parancsot. Multak a na- tDzér-Oteg sorea pok, de ők még meg sem nyitották a tüzel. Végre a negyedik napon azt vették észre, hogy a német katonaság hátulról közeledik feléjük. Fogalmuk sem volt, mi történhetett. Csak később derült ki. hogy a gyalogé ság már három nappal előbb visszavonult és az egész tüzérséget ottfelejtették UJ BÚTORÜZLET ! Értesítem a m. t. vevőkösönséget, hogy Horthy Míklós-ut 1. sz, (Városház palota) BÚTORÜZLETET nyitottam. - Maját készitményü bútoraimból nagy választékban, olcsó árakon állok a m. í. vevőközöntég renáelkesésére. QÁnOR JÓZSEF múasztalos Budapesti fogtechnikus esete a nagykanizsai detektivvel Megvesztegetés miatt elítélték a fogtechnikust Slarck György budapesti fogtechnikus több ízben járt Nagykanizsán látogatóban egy Teleki utcaí kereskedő családnál és a család tagjainak állítólag fogakat csinált, amiért egy napon feljelentés érkezett ellene ku-ruzslás miatt. A nyomozás során Pécsi Mihály detektív egy alkalommal, amikor Starck Kanizsán volt, felkereste a Teleki utcában és panaszkodott neki, hogy irosszak a fogai-, kérte, csinálja meg. Starck gyanút fogott és egyre kérdezte a beteg kepében megjelent deteküvlől: honnan tudja, hogy ö fogtechnikus V Pécsi különböző fogásokkal élt, de Starck tovább faggatta, végül is a detektív elővette igazolványai, bemulalko-zett és megmondotta, hogy Starckot feljelentették kuruzs-lás miatt. Pécsi több műszert mindjárt lefoglalt, Starckot pedig előállította a kapitányságra. Útban a rendörségre Starck könyörgésre fogta a dolgot és kérte az eljáró detektívet, hogy ne csináljon feljelentést, ne foglal- 1941. <pjt1.i| 34. ja le a műszereit, ezérl majd díjtalanul megcsinálja a fogait. A detektív megvesztegetés míatt feljelentelte Starckot és megindult a bűnvádi eljárás. A főtárgyaláson Starck azzal védekezett, hogy ő nem akarta megveszt égetni a deleklivel, csak arra kérle, hogy adja vissza a műszereit, mert nem tud azok nélkül dolgozni. Ezzel szemben a detektív eskü alatt vallotta, bog)\' Starck meg akarln őt vesztegetni. A törvényszék bűnösnek mondta ki Starckot és 40 pengő pénzbüntetésre Ítélte, de a kuruzslás vádja alól felmentelle. Az Ítélet jogerős. Cf 11: iiittík AtludS raQMrtoáwok hétkfetMp«ltoii Uutlnpcsl I. tuflj*or«n 8,45 Torna. Hírek. Kőzieioenyek, Hanglemezek. — Utána étrend. -- 10 Hixak. — 11.10 Nenue tk 6*1 rlzjelcó-wo-\'gáiat* — 12. Harangszó. Hunnuas, IdÓjáVrosjeientéa, - 12.40 Hírek. -13J0 Időjelzés, IdŐjáráajaKmtéa. _ 14*35 Hírek. — 14,45 Másotismer-tatéa. — 15 Árfolyamúinak, pi*ci árak, éielmliuerárak. — 16.45 Időjelzés, idő. Járásjelentés, hírek, - 17 HlnaU vák és magyar-oroiz nyelven. — IS Hirelc - 21.40 Hírek, Idő járda jelentéi, birok szlovák és magyár-oreu nyelvem — 23 Hírek német, angol éi francia nyelven. — 0.0 llir«k. BUDAPEST I. 17.15 Tánciotrtfzak. — 17.45 Fornády Elemér előadása. — 18.15 Adum Jenő e\'öadása. — iy.20 A. Balogh pal és Turcliinyi litván hangulatkéi-a. — 20.25 IJr. Balogh Józser előadása. — 20.50 A kapu előli. Székely legenda egy felvonásban. — 21.15 Fórkas Béla zenekara. — 21.30 Az Országjos Légvédelmi parancsnokság köziemén vr. — 22.10 Liszt: Les preludes. — 23.30 Farkas Béla cigány zenekara. Péntek BUDAPEST h 10.20 nomán Istvánné előadása — 10.45 Felolvasás. — 12.10 SzóraVotfetó ziene. — 13.30 Chappy-táncróaekor. — 15.20 A Rádió Szalomenekara. - 15.40 Háziasszonyok teszclgctnek, — 10.15 Diákfélóna. 17.15 Felolvasás hanglemez-okkei. — 17.40 Szetecsényi Hona/ és Magy&r Ferkó magyar nólákat énekel, kiséri Sárai Elemér agányzjenekarn. — ÍR Sportköriemének. — 18.45 Külügyi negyedóra. — ifl Hirek. — 10.20 •Hűség és szabadság." Vers és próza. Kimondja Sze\'.eczky Zita és Timár Jó-zieL — 20 Az Országos Légvédelmi I\'aranosnokság közleménye. — 20.10 Az Operaházi ZeuekJr. — 22.10 Tánc-lemezek. — 23.25 Hanglemezek. Bövérü, kövér egyéneknek, köszvényes betegeknek éo aranyérben szenvedőknek reggelenként éligyomoira egy-egy pohár természetes .Ferenc József" keserűvíz, biztos, alapos és mégis enyhe hashajtó hatása következteben, gyakran Igen Jó szolgálatot lesz. Kérdezze meg orvosit I fővárosi nívón álló bér-faatőcyár nagykanizsán: DÁI f Clf C Fonal- és textiláru festés, kikészítés Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészet • Vegytisztítás rHLltilVai Viritl Oiliti PO-ut 7. ntm <Koron»-épai.t). Ttlttom e-33. IMI, aprili» 24 «ALAIBOZLOtm Városi Mozgó. Világattrakció ! CsUtörtöktöl-vasárnapig JMiictte Mac Donald ti Nelson EddyaúMkl,á,yn6ioés irls a88el mesék szerelmesei Ismét együtt a Nászhaló (Újhold) citnfi látványos, brilliáns filmben JEANETTE M DONALD mint New-Orleans legszebb hölgye, NELSON EDDY mint ellenálhatatlan lovag Vidámtág, Izgalom, kaland, romantika I -pfc Remek kisérőműsor, Aktuális vllághlradó. Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7, 9 érakor, vasár- és ünnepnapokon 3, B, 7 és 9 órakor. k napfény mint Iránylfi Ha egy hangyái, vagy akármilyen földön futkározó bogárkát\'árnyékos helyre leszünk és a napfényt tükörrel rávetüjük, a hangya a fény irányában futásnak indul. Ha hirtelen az ellenkező irányból világítjuk meg, egy pillanatig tanácstalanul áll, majd nekirugaszkodik és vísz-szafelé kezd szaladni. Ezt a já-lékót akár többször is hiegis-inélelhetjük, az eredmény mindig ugyanaz lesz, hangyánk nem unja meg a dolgot. Vagy megis-niúlelhetjük egy svájci tudós kísérletéi is, mely még sokkal tanulságosabb. A híres természetbúvár sétája alkalmával egy útjába kerülő hangyái elfogott és sölét dobozba zárta. Egy idő múlva ismét kiengedte, mégpedig ugyanott, ahonnan felvette. A szabadon engedett fogoly nem folytatta megkezdett útját, hanem némi tanakodás után uj iránynak vágott. Az uj irány a régiíöl,. a tudós mérése szerint, pontosan ugyanakkora szöggel tért el, mint\'amekkorát a nap időközben megtett ulja a kísérlet pontjához viszonyítva bezárt. A hangya tehát a napfényhez igazodott. A nap az irány-löjc a többi rovaroknak is, a mennyiben természetesen nem ismert i vidéken , például a boly közelében tartózkodnak. Ugyanez áll a >nomád - élelcl élő rovarokra is, melyek nem mutatnak hajlamot arra, hogy a hangyák vagy méhek módjára állandó lakhelyhez kössék magukat. De ezek sem csavarognak oly céltalanul, mini ahogy ez a felületes szemlélő előtt látszik. Pontosabb megfigyelés ulán rájöhetünk, hogy mindig egy bizonyos irányban haladnak. Vájjon miért \'fontos ezeknek a nyugtalan teremtményeknek, hogy hosszabb utakat tegyenek meg egyenes irányban ? Azért, mert azokról a területekről, ahol nem találnak harapni valót, uj vadászterületekre kell juliűok. Nem tehetik ki magukat annak a veszélynek, hogy a :;puszlaságbaiu körbe-körbe kóboroljanak és éhen-vesszenek: \' A legtermészetesebb iránytűre, a napra, tehát ezeknek is uagy szükségük van. - Naptár: Április 24. csütört. Rom. k*t- György. Protwtáufl György. Izrael. Nlzan hó 27. Qtattrdo nyitva réttel 6 órától eeta 5 ereit (béttfi, szerda, péntek délután *• kaddeo agéaa nap néknek). Áldozatos katalikusság Irta: Barbarita Lajos Katolikusuk lenni nem nehéz, Szü. Iclés dolga, senki sem maga v.Vhisü-lolia. Annál nclxv.cbh k.tt >tíktisk>:iil é.\'ni. Az nj ío v!l>Ígosod.jltsiVg: mCghlr-dclöi, akik nem ige t szoktad a tizlkal élet halárain latra is tekínlctii, szeietk ugy feltüntetni a vírusunkat, hogy u-z nem u gyakorlati, hanem csak a templomi ételre vai.>, valami IhíKö magánügy, aminek sc.mnf köze a valóságos élet nagy színpadához. A \'katoH-kum ne akarjon tovább menni az uf-lámái, meg á hitiunóráná/ s ftki a Vi-sámapi misén két fillér.! bedobolt a persely]]^, meg este az ágyban ctmon. doll egy Miatyánkot, n már jó kaloU-kus; hu pedig még :i körmenetlci\' is Végig séláU nz utcája, akkor már hit valló katolikus. Azt hirdeti ez ;t lényegében pogány clm-kil, hogy Krisztus vallásit elpuhuH telkesei inert mindegyre szeretetei, megbocsát isi, lemondási, iUáz.ilosság>t. hirdel. Ezek a. — szo.\'intfik - misztikus erények kiöük az emlicrbot o háro készségeit, pedig az éleinek legtöbb inléző lé-nyczöje a harc, az ököl, a határtalan gyűlölet, o bosszúállás, u minőt\'keményebben követető haag, u Iéfc(éicnne duzzaszlotl öntudat. Így gondolkodnak azok, :ikik akár vallási, akár más meggyőződéseik ki-tilakilásánál niegelígcsznck néhány közkeletű és könnyű jelszóval, de a dolgok mélyére nézni nem tudnak, nem mernek, vugy nem i.s akarnak. Az igazság nz, hogy a. katolikus Kgyhúz liarcos ipgyháx és nem \'ciki szivacs -ne\\elö tdjcp, hanem ige.n\'s kc. liícny és edzett jellemek nevetője. A katolikus parancs nem kényeiméi és elpuhult élctrormák . lürdclőju, hanem alapvetője- vall s céltudatos építője ma is az eszményekért minden áldo-zalol vállaló, küzdeni mindig kési és u harcol állni miniig ké|>os, hősi élei formának. Nincs nagyobb ágdoznt az ember .számára, mint önmfiga legyőzése s keményebb próba sincs ennél. Kezdődik ez az áfldoznt egy falat húsról való lemondással és tart a vértanuk jiéldmuutatásáig. Az egyház minden egyes tagjától helytállást köveiéi minden körfúinényck közölt. Ho\'yáUásl a hit tőrv.\'nyei szerint, helytállást a világi törvények vonalán és helytállási a hit minden cttcuségó-vo\'. szemben, legyen az egyszeri! kisír, lés csupán, vigy ólc;c: követelő erőszak. A katolikus élet áldoz Hol jeleni. Nincs is áldozol nélkül ig.izí katolikus é.el. A katolikus ólel jelenti a felelősség vállalását. A katolikus fcűelösség e\'ö\'t nem leltei nvsgszökjií, nem JPliei Ot-bújni, nem lehel az itéleL végrehajtása cöl idegenbe menekülni. A katolikus felelősségei vkeín kiflit a meg. kcrcszlc\'és piXlanitátói a haüíilos ágyig és azon is tiíl, mindörökké. A k ilo>: kus létek Bírája elöli lilába a tagidás, hiába a köntöríalazáa, hiába hoto\'s ta. nuk légiója. A katolikus felelősség iflóí nincs kibújó. Katolikusai ik leírni, \' katolikusként élni "itzátdozil és felelősség Vá&m-sának teljességéi jelenti. A felelőtlenségnek iskol.il csinálok ei*rc a villásra merik azt monanil, hogv erőtlen, puha jelcinek .nove- A katolikusaik lehal ugv kell élnie, hogy a hitévé^ járó áldozat és felelősség magasztos és kemény súlyát mindig érezze és aí ebből fakadj kötelességeinek mindig eJOgcl 1* (egyén, Ha nem Így él a katolikus hivő, akkor fegyvert ad hite o\'lensé^ojiek kezébe, azokéba, ukik a inindean ijh élei küz-dölc.-érő! szcrclnf.k leszorítani a ka-lolíkiisságol "a tCníplo inának falai közé, a •katolikus étel-elveket jK-dig c-sok annyira eugedn! érv.myc\'fiiéshcz a k»»zösség sorsán ik irányilásában, ;i mennyire azok éppen megfe:cUie\'< az uralkodó vigy uralkodni vágyó \'bármiféle korszellem szájaizénck. A katolikus áldozalosság .szwllcnié-nek gyakorbWira napjainkban épjíCn Nagj-kunizsán vau ós toiz sok alka- lom. A legelső példát azok mutatták rá, akik arra leghlvatottabbe.lt Ifi voltak: — nz élünkön járó pásztoraink. Azt hittük mindig, hogy a kanizsai plébánia megosztása harcokkal fog járni és imo: — olyan békességet ho-zoll, aminő hosszu-hosszu idoe nem volt ebben a városban. Papjaink Krisztus igazi szolgái, á katolikus flefcJösség méltó hordozói, akik elölt nem lebegett semmi más érdek; tudje félre tudlak tenni minden szempontot, válkubi kisebb nyájjul több gondot, temohdiíst egyfelől, az ugarlőrés fáradságát másfelől, csak azért, hogy az l\'r szfiUojó*. ben ne maradjon töke megmunkálás nélkül. az áldozni sora természeteden, minden katolikuson is yin. Minden kan?-zsiii kaloÚkus, akármelyik egyházkóZ-séghc/. tartozzék is, felelős azérl a viíbékéérl, ami szinte isteni útmutatás szenein óppcn akkor költözött sorúink., ha, amikor háromfe\'é oszlott az évszázadokon át egyetlen kanizsai ptébá.\' nia. lelkipásztoraink, akik címek a fo\'elösségnek legnagyobb terhét hordozzák, a legszebb, minden idők szá-mára ragyogó példát áM: toltak fen ólé-ren. A mi kötelességünk csak annyi, hogy kövessük példájukat, zabolázzuk meg a pártoskodásra mindig készen álló emberi lermészclfmket és » vlag sarkait rázó víllar közojíette \' áttör-lictcltcn testvér Sínekéül álljuk a k:i-toílkus frontot. Nemcsak az oHár c\'.őtt, nemcsak a lelkünk titkos mélyein, liaa«mi az élet teljességében. Meri kfltolikusn ik íetmi nem és ezer. szer nem jelenthet száműzetést a templomok M i közé, az állítat magányába. Katolikusnak lenni egész életet követel. Krisztus tanítása nem lehet csak o\'vonl igazság, hanem az ul is és az élet is, Az ut mi göi\'óngyös, az é!et nehéz. Ezért sulyosul)b a felelős, ség is, hogy sehol öl nc eresszók egymást katolikus ko/.ck, sehol rés ne táriiadjon sorainkon, mórt a kicsi résekből lesznek a gáisz. ikadások, amelyek mögöll liiiünk eütenségdnek t©n> gOi*o háborog.\' A békesség áldozatát c*ak a gyarló cmlyer-vollunktól kojtolt a katolikus hclytalíás. l)c áldozatot kdít válirtul az élet gyakoriali vonaflan ís. A jllébá- 1 \'I. baim nóvum Iliik és ewhújktest&k dkflosxtdsft Ur- m&zetswüqn azzal járt, hogy a katolikus közösség egy.cgy Utcára több esik o közössel anyagi fenntariásáh ak terheiből. Ezt ftz áSriozatot is önludu-tos katolikus lélckkei kett ,vá)U.mii;. Nézzünk körül: — náliuik a legjobb módúak fizelnck annyi egyház községi adót, miül más villáson lévők közölt az egészen szerény anyagi viszonyok közölt élők. NYzzünJc kÖTÖJ: — mit épileti, mit szerzeit, mlV tart fenn Kanizsán és műiden fitt az or.sziigl)ati minden párszáz főnyi másvallásii egyházközség! Minden relekcetiiek régóta van már városunkban is kullur-ott\'. hono, csuk a 28.000 főnyi katolikus-ság nem jutott el még ináig somt oda, hogy véglegesen mégfelPlő hajléka, lenne a Inteleiéhez kapcsolódó eg\\c. sülcli és li.rsad.iimi munkásságának. Kddig év: 50 fillér körül voit az e,;y katolikus lélekre cső egyházközségi kózlelier. Mosl, Iwgy kél egyházközségünk yan, teliát inindakcttől fenn kei! tarlmi, lehel, liogy majd az eddigi kétszeresére, kb. 20.000 pengőre emelkedik n két egyházközségben összesen kiveteti adó. iíz még mindig csík azt jelenti, liogy 28.000 katolikust számítva, évenként ós fejenként 70 fillér közteher csík egy-egy katolikusra. Ha rnásvaltósuak is éjben az arányban adóznának,. akkor például a 495 lélekből óiftó kanizsai cvangéOülíus egyházközségei évi 3lö pmgöbŐI kcHcne fenntarlaui. I\'cdig az évi költségvetésük összege nem igen marad alatta bárme\'.yik katolikus egyházközséginek. Az evangélikus egyházközség évi beszámolójában minden alk\'ahnránihl ott v«n egy mondat, amely .jelentékeny összegű, önkéntes adományokról .számot be az egyházközség ciljaira. ilol latiunk mi ilyen letölt a mi egyházközségi elszámolásunkban í Nincs is rá szükség. Kleden vagyunk ahlwz, hogy el tudjuk viselni szétosztva a lerhwaikel. De ami ránk csík, viselni kell. Viselni a katoUkrus Wlkiismercl és katolikus önérzei áldowtossng.W.iJ. Katolikusnak ieiml nemcsak anyakönyvi bejegyzés, nemcsak nlkalomsöe-vüen kamatoztatható állapot, i;cmön!< nniK\'.ii büszkéMkedís, neme ak mell-döüfíoUi szarok áradása, hanem köic-lcsségvállalás is. Aki ezt ncin érzi, ükiin\'.n a kötelesség és áldozat szelleme csorba, az nem jó katolikus;\' ha slppal-dobbal lürdcti Is egyébként a katolikus-voltát. * A másik áldozat, amit az lágyhoz elvár \\iiradea fiától n kiállás bátor-síga. Ne dugjuk a lejünket a homokba, ne him-hámoíjunk, ne nézzünk félre, ha vallásunkat, a katolikus éJelclvcket bárki tépázni akarja. Nem elég első padb.iu ülni az isteutiszle-leien, nem elég első sorban mutogatni niagunkat a körnien&eii.nem e"fég uum dani: -Uram,.. Uramb Az Urat sxol-g-jlni is kell, szolgálni akkor is ha az személyes áldozatba kerírt. Amilyen kitartó következetességgel \'igyekeznek nz Kgyliáz elíenségei furrú-faragni annak világi alapjait, ugyanolyan ínegal. kuvást nem ismerő harci készséggel kel) minden katolikusnak mindig készen aUuift arra, liogy bárkivel széniben^ bármely oldalról jövő támadás ellen, a katolikus élettér minden \'csonkítása oiíen a magunk hatáskörében megvédelmezzük, Nc lUgyje senki, hogy ez a papok dolga, a miénk nem. Hohamra induló legénység níiHiüi a legjobb tisztek, a togbötcsebín had1-vezérek feni nyertek még csaiái. ríp. pau erre a világi rohamcsapat™ \\On ma löfTLUgyobb szüksége a katolikus egyháznak. Minden katolikus férn akkor igazán katolikus, ha megvan szívé-hen a. liaroosok kemény, férrias ei-szántsájja, ;iz első kcreszlényeknek mindent megvető bátorsága ahhoz, hogy bibikért ne csak az imádság fegy. vérével, luwem u világi ano*toikodáS inindcn áldozatának vállalásával) síkra szálljanak. Igen, Cz is áldozati Sokszor kell . érte Icnnnidivui az egyéni érdekek biztonságáról. Sokszor kell érte elviselni kény,eimcUeiisógct. (iuuyt és -íüitort is sokszor kell oiszenvi\'dtii érle, gyanusitásl és mellőzésl is. Dc éppen, niiudejiokuel. kemény jjuriuc^l való eh-iselése a próbája az Ufazfi ka. toükus férfinek, a MtvailÖnak. Ha oz n szellem élne minden katolikusban, akkor nem jelcnhcbie meg a magyar könyvpiacon 10-41 húsvétjára. Sohatom Ascii KrisztuK-gyolázó könyvének ma. gyár fordítása. Azért jelenlieletl meg, meri « kiadó és a propaganda.főnök és a fordító és a kritikusok egy r<;szc és mindenki, .1 ki örömmé: látja -a katolikus szellemiség eütan irányuló támadásokat — tudja jól, hogy nincs minden ilyen k.séitel elsöprésdrc atkái-mas, harcos apostolkodásra készen álló katolikus kőzvéieinény. Hiába papjaink, szószékeink, katolikus újságjaink telcindlt sz-iva, ba kinn a világban, a széles katoilikus tömegektwu nem is tudnak róla, vagy ha tudnak is, közömbösen fogadjak az (Jfájtn morénylclckcl mindéit cvien, ami nekünk a legszentebb. A szószék, \'a lofll szava is a süket pusztába ii:)n^ik BÍ, Schaloni Asch könyv* pedig farc. példán\\-okl>an fogv és mélelyezi a lei. kek százezreit, erősiti 0 Ifitollkiis tan eienségeit.^Minden rl>\\n világi jíflei. ségnek ns\'^fcfeíiállás és harc minden kockázatát és áldorilAt vállaló kaUAl-kus fronttal kellene szemben talátoía magiit, okkor rövidesen Uflohadua bár. kinek a bátorsága, hogy ^totikAis hitünk és katolikus éSelünk fel.\'- öltö-gesse a no vét, * Aztán még ogv áldozatot követefl mindcii katolikustól a vallása parauca*. Szere!e\'el. Igen, szeretc\'.et és — ez is áldozat, hiszen ma elég a szót kimondani: — szeretet s máris ferde szCimnct, sand i gyanúval néznek reánk, katofikusokra., lslemwl azonban alkudozni nem K*. bet, A szcrcleict Is\'.ou \'ogfőbb törvénynek iiai-iuiiísolta, szereiét nélkül tehát kntolikiisn ik fteani é.ppen ugy nem (ehet. mint ahogv-ui lélek nélkül ninos örökkévalóság. Aki a szereiét törvényét megtagadja, kiluzliet mélercs kc-reszbet, kiáühat hítvailani a pfcic közepére, — legfeljebb emberkét "tud rne.^-tóveszten!, de a végleten Istflnt soha. Ma puulitó indulatok söpörnek át a vilájjon éa népet n\'óp ellen, embert eml>er ellen állítanak harcba a történelem megliolygatolt méhk istlba,n. Ma uj világ snllelésének tragikus vajúdása pc:eg n szemimk előtt. Jönnie kcjiett ennek az iszonyt, mórkőzésm-k, mert nincs több igazság, csak clgv s az Istenről megfcledkezeti vitág ezt nz egyel\'en igazságot fclejiefe ki az utol. só évlizcdeklxm a töriéJH-Vm é]>JtkOzé-séből. (,soda* tehát, hogv össze)hi-lotl az építkezés és néi>ck, cinhc.\'vk sorsát újra kel kimérni 1 De a katolikus lélekben a szetx-tei parancsa nem hnlhat inog a /pusztulás és gyűlölet Özönvizében sem. Nekünk hinni, énemi és hlrdchil ko\'* ma \'is a fö pir:incsol, a szerctclct \'és — gva-koro\'nunk fs köll azt. Ha harc nz ára annak. Iiogv eljöjjön ujCa a katcAikus szerétéi uralnia, ám harc<>l«mk érte, mert ez a harc a katolikus ¦Igizság\'-u,ik, a katolikus iTetnck nemcsak jógi, liánom kölelessége is. Vm kardunk és van ostorunk azok számára, akik n világol nz Isieu-ad\'a javak igazságla. Ion tíoszlására akarták felépHcnl s ezzel megöllek « szereiéi szellcmVt. Van öklünk azok számár;,, akik hitmil;, hnzilnk és családunk oltárait puszlu-lásrn szánták, hogy azok romjain oz Isten szándéka ellen való világ--uralmat lercmtsenck az önzésnek. S amikor hazánknak egvniiís után érkező i"mr»\'inapjvin az igazsiíg fcltánndását köszönik az Pgnek vnigos \'IVdeumok, IcbeleHen meg nem látni n.nia harcsi-ban a benne fegitő isleni nkar:dot, \'\'jlielclenség nem biim:. abban, hogv ennek a hnronak a végén •annak\' a ka. lolikus szewc\'nek kell trónra ke,Tli. nJo, amely Islcn által ndotf örök törvényként szab igizságol és érdeme szerinti részi minden u.ii>cknck és minden enúVreknek. Est a szc c\'clft liird«ljük és éljük mi, katolikusok 8 cn:nek az uj víkíg-nak eljő\\-cte.éért a rc;íiik eső harc ós áldozat vállalásával mindannyian fe-ItföscJt vagjamk. IMI, áprüit 24 Katon«lf«lsz«r«léMli •flyanmhézatl oikketk tlaztl éa aluazll ujrondszerfl fcdpanyválfapok ügyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZ NA l$ÁL. SugAr-ut gjjjV T>)Öóa 626. mind-niind a női szívnek kedves tárgyakkal íílinak ki. A szegedi \'bőrtalpú papucsokat utalvány nélkül vásárolhatja a közönség és valósággal mesébe illik, hogy milyen női lábbelikéi remekelt máris a magyar cipőipar,-\' persze olyanokat főként, amelyek megszerzéséhez szintén nem kell utalvány. ¦ A legnagyobb látványosságot a Vásáron mégis talán a külön revüszinház nyújtja, Ennek színpadán 34 válogatottan szép mannequln 80 előkelő divatszalon 350 modelljét mutatja be, természetesen a modellekhez legjobban Ülő kalappal, cipővel, rcttküllel. na])- és . esernyővel együtt. Minden modell, minden divatcikk a ma is könnyen megszerezhető anyagokból készült s igy nemcsak a. legújabb divatot, de az uj — kitűnő és Ízléses — anyagokat is mind megismerheti itt a közönség. Meglepetéssel .várják a hölgyeket azok az újdonságok is, amelyeket az edénygyártó, a konyha- és lakásbercmlczö iparok produkáltak. A minden menet jegy irodában kapható vásárigazolvány kedvezményével már szombattól, április 26-tól kezdve féláron lehet Budapestre utazni. A vásár május 2-től 12-ig tart. (:) Hosszú szfinet után a vasút Itthon játszik Vasárnap a Komló jön Kanizsára, hogy pontot szerezzen a helyi Vasutas együttes ellen. Ez nehéz mérkőzésnek Ígérkezik a helyi csapat számára, bár az utóbbi kél idegenben szerzel! győzelem, a csapat lassan kialakuló egysége, jobb játéka, mellettük szól. Legutóbb Mohácson győztek a Vasutasok 5:3-ra, amiről a nehéz idők miatt sem mi, sem a fővárosi szaksajtó nem adott tudósilúsl. Ha kijön a lépése a csapatnak, akkor nagyobb gólaráliyu győzelem vár-\' haló vasárnapra. A nagy mérkőzés 1 órakor, míg előtte 2 órakor II. oszt. bajnoki mérkőzésen a PVSK ii. játszik az NYTE Il.-vel. A ZMNTE Pécsre utazik. Ellenfele a DPAC Nem nagy jövőt jósolunk az edzés és szélsők nélküli csapatnak. Es ha ehhez hozzászámítjuk a rcvánsvágyal az őszi 7 :f> ért, bizony aggodalommá! engedjük útjára a csapatot. — (Tavaszi kabátalnk) mindegyike elsőrendű badapesU műhelyekben készül. Legújabb modell-kabatjalnk kirakatainkban láthatok-Sohutz Áruház. Utcai verekedés miatt az ügyészségre került egy kanizsai szabósegéd A napokban egy kanizsai fiatalemberekből álló nagyobb csoport az Erzsébet-téren megverte Ncufeld Ferenc helybeli magántisztviselőt, aki véres fejjel maradt alul az egyenlőtlen küzdelemben. Ncufeld nem tett feljelentést, ellenben orvoshoz meni s az eset mégis a rendőrség tudomására jutott. A rendőrkapitányság vezetőjének intézkedésérc azonnal erélyes nyomozás indult meg, s annak eredményeként előállították Horváth Károly szabősegédet. Horváth tagadott, de Ncufeld határozottan felismerte benne támadói egyikét. A rendőrségen Hprváthot magánosok ellen elkövetett erőszak vétsége elmén előzetes letartóztatásba helyezték és átkísérték a kir. ügyészségre. x Az eset elölt néhány nappal Viola Lajos ipartestületi jegyzőt érle hasonló támadás a Central elölt. A rendőrség szigora intézkedéseket loganalositott. Káprázatos keretek között vonni fel a Budapesti Nemzetközi Vásár revtl-sslnpadán a nőt divat Budapestről jelentik : A hölny közönség mór tudja, hogy a legtökéletesebb divat- és artá-jékozódást a tavaszi Nemzetközi Vásár nyújtja. Hogy mit hoz fel Erdély, a székely megyék, Kalotaszeg, Kárpátalja, I-elvi- dék, Dunántúl Alföld és a matyók hazája kézimunkákban, nz már egymagában is valóságos csoda tesz. A bördiszmüárusok, a művirág- és inüékszcrkészitők, a kerámia mesterei, a fazekasok, BUBAPEST, DUlAPíAITQl Előkeld oul&dt szálloda olcsó arak-kai. Egy agyaa szoba 6 P-ttl, két 4«ya» szoba mit 12 P-t51. KlltlnS étterom ea kávéház. Hoaékony kl-MOlgáMa. - A Zaltl Köilfny old-li/.otöl az utoltió havi olöllzetftal ^nyugta telmutatánátal SO\'lt *erf. vaxmónyban részesülnek. 77 FEREMCJGJSEF KESERŰVÍZ Imi. Étal24 KAI.At RÖZLÖKY _ (A buzaszfntelésl körmenetet) u Jézus Szive egyházközség felsőiéin |> Unnál *m pénteken szándékoztak* me^lnrl.\'ni. A körmenet ucin pi\'nte-Icai, hanem visáraaji \'esz a fél u-es miío kereteiéi és nem a -templomrom, hanem a szabadban. — (Egyházközségi költségvetés közszemlén) A Szent József cgyliázközség 1941 évi költségvetésű 15 napon át közszemlére van k!té\\e és ozl bárki megtekintheti az egyházközség irodájában. (!) - (Halálozás) Ozv. l-áng Feneaicnié szül. Bodics Mária, Láng Fercne ,pbétdfelugyetÖ Édewoyja, 72 éves korában liosszas szenvedés után 24-én réggeí ít órakor elhunyt. Temetése "20-án défcttán 4 órakor lesz. . (:) — (UJ zalai postahivatalok) Alsólcndva, Cserföld, . Bántomya. Felsöíendva községekben, :mi<\'l\\«lc most szabadultak fel szerb uralom nlót, \'a m, kir. ]>osta megkezdte működését. \' — (Az egerszeg! cipő-gondok) ;em kisebbek ugylátszif, m\'nt a kanizsaiak. A 13.000 lakosú mog\\o-székkeljén máris 2300-an jrtentkcz-lek ^utalványokén. EbbőS 800 kapott is utalványt cipőre vagy javftásra. - (Rendőrök és tűzoltók) kölcsönös tisztelgés! kötelezet tségé-röl jcTejit meg rendelet a hiv-Unfos lapban- A rendőr és tűzoltó legény, ség egymás tisztjének, hft azok \'egyenruhában jo\'ennek meg, kölcsönösen tisztelegni tartozik. HendÖr és tűzoltó tisztek t^j-enruliában az udvariasság áltaíénos szabályai szerint üdvözlik egymást, Legénységi állományú rendörök és tűzoltók nem kötelesek egymásnak tisztelegni. — (Egy szerb hadifogoly) vakbclgyuUadásbon megbetegedett vasúti száHitá.s közben. A hadifoglyokat szállító vonaton meg is halt. Holttestét a kaposvári áUomáson telték \'le, ott fogják eltemetni is. — (Meghalt, mert nem akart hurcolkodni) Golobits Józsefné katoosyárí okosnak ki keltett voma május t-é.n költözködnie abból a lakásából, amelyben már 25 éve lakott. Ezt annyira szivére vette, hogy mielőtt a huroolko-dásra került volna a sor, az udvaron lévő virágzó cseresznyefára fetakasz-lolia magát ós meghalt, mire rátaláltak. 82 éves volt. \' - (Gyufával játszott) két kis gyermek özv. Joyáttóytcs Jánosáé szigetvári lakos lakásában, A játék végo az tett, hogy a \'ház ¦kigyulladt, leégett és porrá Tíamvndt a házhoz tartozó pajta is. Szerencsére a ház biztosítva volt. - (Hány fajta bolha él a földön) A Búvár ájH-iUai száma Írja: A bolha, oz a« eleven ,kis verszoipő állat, mindenütt megtalálható a földön. A tudósok sokat tanulmányozták már Setét, Eddig már közel 800 fajt írtak íe. lírdekos, hogy Linné még csak kétféle lKdhát ismert és 1880-l>nn Némot-c^atágbao csupán 11 fajt tudlak le!-Wűlnl, A bolha teste különben 13 szelvényből ált, nwtftyWSl 0 arpotrohra, ;t R torra és egy a fejre esik. - A HÍD lesnjibb axiwa nagy képes riportokban számol be a magyar honvédség bevonulásáról a Délvidékre. Kritikák: filmről, színházról, rádióról, Divatmvat, Inycsmes-ter. Mutatványszámot küld n ktadö-hiwtal; Budapest, Vli., Erzsébet kórul 7. izám. , i {Folytatás az 1. oldalról) sereg görögországi partraszállása nagy hiba volt és veszélybe döntötte az egyiptomi helyzetet is, Róma, április 21 A Messagero jelenti, hogy Szollum környékén kielégítő ütemben folynak a harcok. Görögországban Altia környékén folynak még a harcok. A németek a termopilei természetes védelmi vonalat tegnap áttörték és igy nyitva az ut Athén felé. Több ausztráliai század fellázadt a görög események hírére eljárását, amely óriást felháborodást keltett a gyarmati katonák között. Róma, április 24 Singapurei jelentés szerint az ottani kikötőkben a behajózásra váró ausztráliai csapatok a görögországi események hírének hatása alatt megtagadták az indulási parancsot. A csapatokat-most szállították volna Egyiptomba. Több ausztráliai szazad fellázadt. Milánó, április 2,* A Corriera deln Serrn jelentése szerint eddig kb. 70.000 angol hagyta el Görögországot, nagyrészük azonban a tengerbe vészeli. Wilson csak kis erőket hagyott hátra, főképp ausztrálialkat, Emiatt az angol és a gyarmati tisztek összevesztek és magának a főparancsnoknak is szemébe mondták embertelen 50.000 menekülő angol a tengerbe veszett Berlin, április 24 Az NTI jelentése szerült a görög fegyverletétel után a britt erők fejvesztett menekülésben vannak. A légi felderítés megállapította? hogy főként a kisebb kikötőkben szállítják kis hajókra az angolokat. Róma, április 21 A Messagero az angol csapatok menekülésével kapcsolatban azt írja, hogy eddig kb. 50.000 angol veszett a tengerbe. Dün-kirchennél 250.000 tonna hajóteret sülyesztettc-k el a németek, dc a görögországi veszteség sem marad m. alatt. Abból a tényből, hogy a király és a kormány Kréta szigetére menekült, olasz körökben azt sejlik, hogy az angol expedíciós sereg is megkísérli elérni Kréta szigetét. Kérdés azonban, hogy a német repülök miatt végre tudják-e hajtani a behajózást. Ha a szűk korintoszi szoroson kell átvonulniuk az angol menekülőknek, nincs más választásuk, mint behódolni, vagy a tengerbe űzetni magukat. Leuujtó a hangulat Amerikában Róma, április 24 A Stefanl iroda amerikai je- Egy iűzkőcsempésznél találták meg a kanizsai kórházban fekvő szerb sebesültek pénzét Sokan ismerik Nagykanizsán Zsil\'sits Jankó Teleki-utca 51. szám alatti lakost. Valamikor mint szerb katonaszökevény került magyar területre é-s Nagykanizsán telepedett le, ahol egyéb foglalkozás hijján legutóbb tűzkő, öngyújtó és szappan-csempészéssel foglalkozott. A múlt napokban Zsifsits Jankó kerékpáron kihajtott a vasú ti állomásra és a vasúti vágányok mellett tilos helyen állította fel kerékpárját. A szolgálatot teljesítő rendőr odament és Zsif-stlsel Igazoltatta, majd mivel gyanús volt számára az ember, íelszólUtotta, hogy mutassa meg mi van nála. így került elő tűzkő, Öngyújtó, stb., azonkívül ! 2645 dinár. A rendőr erre előállította Zsifsitset a kapitányságra, ahol kihallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy a nála talált külföldi pénzből 1900 dinárt a kanizsai kórházban fekvő két szerb sebesülttől kapott beváltás végett, csak még nem adta át nekik, a többi dinár a sajátja. Mivel az a gyanú, hogy Zsifsits fizetési eszközökkel való visszaélési követett eí, a rendőrség átkísértette a kir. Ügyészségre azzal, hogy ha szabadlábra helyeznék, ugy kísértessék vissza a kapitányságra, ahol közigazgatási elbánás alá vonják, mint nem kívánatos elemet. Most derült kl, hogy egy vásárosbécl gazda 18 évvel ezelőtt megölte 27 éves fiát Kaposvár, április 24 Ezelőtt 18 évvel, 1923-ban eltűnt szüleinek vásárosbécí otthonából Varga Mátyás 23 éves legény. A szülök bejelentették riuk eltűnését, melynek nyomán megindult a nyomozás, de nem vezetett eredményre. A faluban azóta Is rebesgettek a gyanús eltűnésről, míg most váratlan fordulat állott be az ügyben. A csendőrség telefonon tett jelentést a kir. ügyészségi elnök- nek, hogy a gyermekének meggyilkolásával gyanúsított Varga Andrást őrizetbe vették. Varga beismerte, hogy annakidején 27 éves fiát ő ölte meg, mert fia iszákos volt és orvvadászkodá-sával sok kellemetlenséget szerzett neki. Varga András vallomása szerint, miután gyermekét megölte, a holttestet elásta a pajfa mögé, majd pár nap múlva az udvar végébe vitte a hullát és itt ásta el. A nyomozás a kir. ügyészség elnökének utasítása szerint folyamatban van, I lentésc szerint ottani körökben lesnjtó hangulatot\'teremtett á görög fegyverletétel híre. Az angol győzelem lehetőségében Roosevelt és a kormány derűlátása ellenére sem bizik már senki. A lapok első oldalon öles címekben közlik az angolok görögországi kudarcáról szóló híreket. Egy-két lap még reménykedik és azt Írja, hogy Anglián Amerika teljes beavatkozása vagy csoda segíthet még. 20 amerikai hadihajó elindult Anglia némára Newyork, április 24 Knox miniszter kijelentette, hogy Amerika 28 gyors torpedó rombolójából 20-at átengednek Angliának. A hajók a legrövidebb időn belül utnaklndulnak át az Óceánon, ismeretlen küldetéssel. Tölgyforgács megrendelhető Kiss-fatelepen Brzeébettér 1». Telefon 539. az. A görög trónörököst az angolok kényszerítőitek menekülésre Róma, április 24 A Stcfani iroda közli, hogy Pál görög trónörökös nem önként ment apjával. Az angolok kényszeritették, hogy Kréta szigetére meneküljön, mert a trónörökös Athénben akart maradni, j Churchill a királynál London, április 24 György király tegnap kihall-. gátason fogadta Churchill miniszterelnököt, aki beszámolt néki a hadilielyzetről. Az iraki helyzet Kairó, április 24 A partraszállt angol csapatok egy része valóban elhagyta Irakot, de még mindig 40000, \'jobbára indus katona van az iraki kikötőkben, amely nagy nyugtalanságot okoz Irakban Félmillió amerikai diák tiltakozott Amerikai hé korúba lépéee ellen N\'ewyork, aprtüa 24 Az amerikai ifjúság mintegy 500.000 diákja 3f>0 arne ikoi egyetemen tiltakozó gvü\'ést tartót\'. Amerika liadbal^-péie ellen, A hatóságok nem tudtak a tiltakozó gyűlésekről és tüntotések-ről, most keresik, kik volKk a gyűlések rendezői és szónokai. Lindberg ezredes is nagy b*sré<!*t mondott. Ihangsúlyozta, hogy Amerikának még győze)mlVtoiiiénjek\'\'terlén sem szabadna háborúba aveikoxtú, már pedig az angol gyözcleinre űOuSbÍ kilátás n^ncs. Art még Amerika IMjoüi beavatkozása s*ra hozhatja i11 ¦¦._!¦ Angüa tragédiája kétségtelenül nagy, ezért a niaga részéről 4»zÍ*Os*fbben látja a iittí\'íállitpodásos békét. Hogy Angliát le fogják győzni, «1 fcétségj*. HALAI HWSLÜiW tat. Aj angolok ugyan ínég bixMa •gy utolsó segítségben, Amezikajbtui, de ez hiába vitó, Amerika épp ugy nincs felfegyverezve, mint aJiogyun Qtaxt volt kész I-TTanoiaorszag tíí3í)Jjsri. Amerikának csak egy útja teliét: visz-sratémi Washington sze\'Jcméhez, a Monroe elvhez. l A tömeti le]kc«n ümicpeKe n kormányt é-\'e^at támadó I.indbcrg ezre. dCit, do kézben tüntetés és wieke.les is roll, mert a háborús uszítók né-lulny Utgja is a kb. 10.000 főnyi tornán közé vegyült. Testületi rendszer Horvát--orszárjban Zágráb, április 21 Az uj Horvátország a testületi rendszert vezoli be és épiti ki. A hadsereget az Usztasa szervezet •. .dszere alapjait építik ki. Az ::j állutnot eddig Németország, Olaszország, Magyarország, Szlovákia és Bulgária ismerte el. Nagykanizsa megyei varos polgármesterétől. 8479/1941. Tírgv: Nagykanizsa megyei városnál szervezett harmadik városi * orvosi lilás betöltése. Pályázati hirdetmény. Nagykanizsa megyei varosnál rcntl-txeresitett harmadik vátosi orvosi illáira pályázalot hirdetek. Az állás javadalma az állami rendszerű X, f. o. 3. fokozata sze\'intl illetmények él a szabályrendelettel megállapított dijak. Az állást elnyerni óhajtók a m. klr. Belügyminiszter Úrhoz cltnzeti, szabályszerűen felbélyegzett kérvényeiket ezen pályázati hirdetménynek a .Népegészségügy" c. hivatalos lapban történi közzétételétől számított 15 napon bellii Nagykanizsa megyei város polgármesteréhez, — közhivatalban lévők hivatali föntikllk uljln — nyujisák be. A pályázati kérvényhez eredetben, vagy hiteles- másolatban az alábbi okmányokat kell csatolni: 1. A 7720/1939. M. E az. rendelet 1. és 3. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően a leszármazást Igazold Iratokat. (Annak lfta-zoására, hogy.valaki az 1939:IV. t.-c. alkalmazása szempont.ából nem tekinthető zsidónak, rendszetlnt elegendő, ha kimutatja, hogy 1895. október 1. napja előtt keresztény hllfelekezet tagjaként született, vagy ha 1895. október 1. napja után szuletelt, mind 0 maga, mind szülei keresztény bitfelekezet tagjaként szüléitek, egyúttal pedig mindkét etetőén a büntetőjogi jogkövetkezmények terhével írásban kijelenti, hogy öt a türvény 1. §-a értelmében nem lehet zsidónak tekinteni; 2. a hatósági erkölcsi, valamint családi állapotot igazoló bizonyítványt; 3. a magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítványt vagy az or voakamaral tagsági Igazolványt. (A honossági igazolásra alkalmas okiratok: az állampolgársági bizonyítvány, a honosítási, visszahonosítási okirat, a rnaeia- állampolgárságnak az 1921: XXXIII. t.-c. 63. cikke alsóján-\'Igénylést (oplio) tanúsító igazolvány \'-vagy olyan Illetőségi bizonyítvány, amely feltünteti, hogy a községi illetőleg már az 1921. évi július hó 26-án Is fennállolt); 4. az ország területén orvosi gyakorlatra (ogotjtfi oryosl oklevelet; 5. az egyetemi leckekönyvet, kórházi szolgálati könyvecskéi és szigorlati bizonyítványokat; 6. az esetleges polgári közszolgálatban való alkalmazást Igazoló okmányokat; 7. a közszolgálatra alkalmas szellemi és testi épséget igazoló u|ke-letü tisztiorvosi bizonyítványt; 8. a katonai szolgálati- "mni-kozó okmányokat; 9. az esetleges szakképesítést Igazoló okmányokat; 10. az esetleges nyelvlBmetelre vonatkozó adatokat; 11. rövid életlelrásl (curriculum vitae) az esetleges tudományos mü -ködés igazolásával, a tanulmányok egy-egy példányának csatolása melleit; 12. nyilatkozat arról, hogy a pályázó közhivatalnál, közlntézelníl, vagy közintézménynél állandó javadalmazással Járó orvosi képesítéshez kotott alkalmazási betölt-e vagy sem; igenlő esetben az alkalmazó szervet és az élvezett járandóságok Összegét meg kell jelölni; 13. a tisztiorvosi képesítést Igazoló okmányt. Közszolgálatban álló pályázók a felsorolt követelmények közül azokat, amelyek a törzskönyvi lapon (minősítési ttblázaton) tel vannak tüntetve, az emiilett törzskönyvi lappal Igazolhatják. A betöltendő állás egyébként helyettesítés utján már be van töltve. Nagykanizsa, 1941. április 23. üss Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 336/Ké. 1941. Tárgy: Még bc nem jelentett ter-mínykészlctck büntetés nélküli utólagos bejelentésének engedélyezése a a kétzletek vételre való felajánlása. Hirdetmény. A 6630/1949. M. E. sz. rendeld éneimében még 1940. öszín mindenki, akinek 100—100 Kg. lm/a, rozs, kétszeres, zab vagy árpa, 50 kg. liszt, 20—20 kg. bab, borsó vagy lencse és végül 6 q morzsolt vigy 7*5 q csöves tengeri volt a birtokában, köteles volt a készletét bejelenteni étt azóla is minden hónap első H napján köteles volt a bejelentéit készletekben beállt változásokat, valamint az újonnan szerzett készleieket a városi közellátási IMI, április 24 hivatalhoz bejelenteni; ez s jelentési kötelezettség ma Is változattanul fennáll avval az eltéréssel, hogy a f. év eloje óta az .10 holdon felüli gazdák e havi jelentéseket nem a városi közellátási hivatalhoz, hanem közvetlenül- Budapeslre teszik meg. A kormány ha lósághoz több oldalról olyan Jelenlések étkeztek, hogy a bejelentést kötelezettségek ellenére különösen az 50 holdon aluli kisgazdáknál a fonlosabh jehforolt zár alá helyezett terményekből igen tekintélyes oly mennyiség lárollatlk, amit nem Jclenleftck be, hanem eltitkollak. Ennek az állapotnak a megszüntetése és a közellátás érdekcinek hatályosabb megóvása céljából a közellátási miniszter nr törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlés képviselőházához, amely vétséggé és bűntetté minősíti mindazokat a cselekményeket és mulasztásokat, amelyek az ország kö\'.ellátását, fóleg az elsőrendű közazüknégleli cikkek elrejtése, azoknak Bpekulallv eltitkolása révén veszélyeztetik. A törvényjavaslat a közérdekcllenes cselekményekre az eddig érvényben volt 2 hónapi kihágás! ctzárásbüntetésscl szemben sokkal súlyosabb szabadságvesztés büntetéseket állapit meg a bűntettesekre és mindazokra, Akik a b\'lncaclekmény elkövetésében közreműködtek. E törvényjavaslat \'árgyaMsál a képviselőház megkezdte, de még mielőtt a javaslat törvényerő e emelkednék s a törvény könyörtelen szigora érvényesülne mindazokkal szemben, akk bejelentési kötelezettségüket bármely okból elmulasztották és ter menyeiket még ma la rejtegetik b ezzel a közellátás érdekei! súlyosan veszélyeztetik, a közellátási mlniuler ur utolsó al-kaimat kivan nyújtani arra, hogy at érdekellek elmulasztott bejelentési kötelezettségükéi pótothassák, anélkül, hogy mulasztásukért bármi büntetésben részesülnének. A közellátási miniszter ur elrendelte iehát, hogy mindazok, akik a terményeiket még bármi okból nem jelentelték be, ha a be-Jelentést saját szükségletük feltüntetésével legkésőbb f, évi április 30-ig megteszik és a bejelentéssel egyidejűleg U ményjelesle-geiket a Futurának vagy bizományosának vételre is felajánlják, minden büntetés alól mentesütnek. A bejelentést az 50 holdon aluli gazdáknak a városi közellátási hivatalnál \'Hunyadi-u 1(5.1 d. e. 8-12 és d. U. 3—5 órák közt kell meglenni, az 50 holdon jelüli gazdáknak pedig Budapestre a m klr. Közélelmezési Hivalalhoz (V, Nádor-u.27.) kell a bclelentést küldeniük. Mindazokra, akik most biztosított büntetlenségük ellenire, még most sem hajlandók bejelentési és ezzel együtt a már említett jelajánlást kötelezettségüknek eleget tenni, a törvény kíméletlen szigora vár. Nagykanizsa, 1941. április 22 nso Polgármester. — uiu.siei.il ailndenkl u. helyi ktuv/ikodökuét é« Iparosoknál axerflxxa hol Csillárok, falikarok, éijellszekrény-lQrnpnk egyszerű és díszes kivitelben kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÖLGYI-nél Sugár-ut 2- Nagykanizsa megyei váron polgármesterétől. 345/Ké. 1941. Tárgy: A sértetek forgalminak ét ugy i köz-, mint a magit.fogyasztásira történő levágásának ujabb Bzabilyozáu. Hirdetmény. A 2760/1941. M. E. sz. rendelel f. évi április hó 24-lkl kezdetiéi az egész ország tetületén minden hizó-settést zár alá helyezeti. Ez azt jelenti, hogy a hízósertéseket eladni, megvenni, .akár közfogyasztás céljára, akár magánfogyasztás céljain levágni, vagy velük bármi más módon r.ndetkezni csakis a hatóság engedélyével szabad. Hízósertés alatt éttendö minden olyan legalább 80 kg. sulyu seriéi, amely ivarialanitva van, vagy amelyei tenyésztéssel és hizlalással foglalkozó gazdaságokban máa bármilyen abraklakjrniánnyal eleinek, Illetve a csak hizlalással feijlalkozó gazdaságokban minden 80 kg-on felüli sertés. Hogy ugy a hiió-, mint a sovány sertést kinek és hogyan lehet venni, eladni, a henteseknek és magánosoknak hagy lehet levágni, általában az összes tudnivalókat holnap megjelenő hirdetményemben fogom részletesen közhírré tenni, Nagykanizsa, 1941. április 24. nss Polgármester, APRÓHIRDETÉSEK |p\'Ahlrd*t*a eö)« iméntM *» toinef Oaj> 10 sTÓis M \'.Ilii mind** tavibbI ttA ti lillir, kétkCuiip 10 ii-Yij 40 mtéf. MlndEii további sió < llllir. AixAa T4tjtav«t6atat felveszek B.-Sient-lánlóra. Jelentkezni lehet: József fÖbcrcee-ut 9.__1157 Főin! tudó bajaréiifit azonnal felveszek. Sugár ut 16/5, földszint 2. 1158 adás vétel 4 X 5 méterei használt aaSayaD eladó. Om a kiadóhivatalban. 1155 Egy jóiarban levő kemény fából késalUI .VAaaxtai eladó. Clm a kiadóban. 1154 Négy daieb valódi keleti perm összekötő KfiayaB hibátlan állapotban négyzetméterenként 103—130 pengős árban eladó. Clm a kiadóban. 1145 Frlaa muiai balak, élöpontyok pénteken reggel középső hilaszazUInll a piacon. lakAs-Ozlethelyiséo HaromaxobAa előszobás laka) május elsejére kiadó. Clm a kiadóban. 1136 Oaadátlan fiatal vizsla vadAaxktitia díjtalanul átvehető. Kinizsi ulca 58/a. Maoiányaa urlnőnek vagy házaspár-nak otthont nyújtok berendezett lakással, ellátással fa Juh Ukés bármikor megtekinthető. Cím a kiadóhivatalban. Ugyanott mhidciieslciny felvétetik. 1086 ZALAI KÖZLÖNY POLITIKftl NAPILAP. »a4Ja: RK«iDai.iaiáil fi. t. KaaykaMxÉa*\'. Veioiin kiadó: Zalai Király, nyomatott! ¦ „KBzfltudásial R, T, NagykanUM" lyiHaaJábaa N.ayJuílz.M. (Hjaatdáart lalat i Zalai lUnl*) SI» • évfolyam 94 tuam. NagykanliM, IMI. ipriti» 29. pintek ZALAI KÖZLÖNY f^c.Uíw-iá-á-íy ¦** kiadott?alai : Pó*t 5 bx«W Mi.jiidti-.uk míödcB hétköznap délután. | ö L I T I KA I N\'«ri LX\'I* Felelős szerkeszti; Barbarita Lajoft fílÖII/ctol ára: egy hóra a pengő 40 fiUcf. Szerkeartoaégr és kiadóhivatal] tclefuat 78. cl MilrakUzhiiz jogunk van! .Szorbia meggondolatlan fellépése olyan politikai fordulatokat teremtett; hogy máról\' Holnapra kénytelen volt a sajtó foglalkozni területi kérdésekkel. Mivel a magyar lapokban sokszor találtain olyan cikket, melyek nem felellek meg mindenben a való holyzotnek, azért Ug>\' gondoltam,, célszerű lesz a muraközi- kérdést közelebbről megviiágitani. Azt látom, nem vagyunk, tisz-tábtnív miéi értünk Muraköz (Medjimutrje) ós u¦¦¦Murán tuli. rése (Prekoszurjo) alatti Mura-r köfc aB * terület, nsaijn a Dráva és a Murav fo»ysók által van\\ elv határolva, tehát tulajdonkénen* félszigetet képez. Ezzel szemben a Murán .tuli; rés* a Murától észak felé \'terül cliogósz- Muraszombatig. Az előbbi> (őrületen a muraközi horvát; nyelvet, az utóbbin a vond* nyelvet beszéli a lakosságnak az a része, amelyik nem magyar anyanyelvű ; de nagy011 sokan, vannak,-, akik ke^nyoVyüek. Ez -,a két szláv nyelv" egymástól annyira eltérő, hogy .nehezen vagy egyáltalán nem értik.-ni<#j<. egypiást. Mindkettő külön-külön szinten nagyon- eltáy. a hoKválors-tági horvát nyelvtől.- Különösen a muraközi íiorvát- nyelven megérzik- a magyar..\' nyelv hatása. Nincs benne mássalhangzó torlódás, hanem a könnyebb kiejtés céljából a.&ok mássalhangzó közé magánhangzót iktat; pl. kert a lmrvátor«z4gi nyelvben vrl, a muraközi nyelvben vert. A kölónb^gtitTgy érdekes eset-lei fogonr inegviTSgitald. Az 19t8.idecenib.iir. 24-én\' történt megszállás utáni első betekben a bíróságoknál, olyan dualisztikuss-félc állapot követkézéit1 be. Áthelyezlek horvát bírákat, de\'megnágytálc a mar gyár bh-áttat is. Nagyon termé*-szétesett az étet nem áHottnrreg. A -nép fiái \'ügyesitafjo-s\' dolgaikban telkeresték a bíróságokat\'és" elmondták panaszaikat, sérelmeiket: Petlakon történt; hogy az egyik- poigártá-rs\'elpanaszoltri séreliVsét a-kíremiclt hwvátbrró\'-előtt, ató- megadta a szükséges felvilágosításokat.\' A polgártárs nézett jobbra\'-balra,\' látszott,\' hogy nem értette meg niUmsuv flott neki a horvát biró. Végre g odafordult az épen jolenlevö Szabó Győző, akkor perlaki vezető jórásbiróhoz, aki jól bt> skőIi a muraközi horvát nyelvel és arra kérto\',. legyen szíves tolmácsolja, neki,, mit mondott jf horvát, hiró. Azt hiszatu, ez fényesen .bizonyítja a különbséget ; D^\'HasorHfji,; vagy- mög"ki-rivóbb voltba\'helyzet\'a\' Muráír tuli- részekén.- A;nrtirakörf\'h&n*ál nyelvnek-\' az irodalmi \'horvát \' nyelei valő k-^mbözösége\' sok - olyan\' Órák kérdése a¦¦ niiMtak ¦ Imnulása Athénbe Hír szerint Spanyolország megengediaz átvonulást a tengelynek Gibraltár felé A németek megszánták Lesbo* szigetet, elfoglalták Levadlát Bettin, áprtti.s 2.-> Az* éjszaka ingat\' gépék ismét be. repültek -ísrak\'-NénWoTWR\'ig főtté; Bet.\' jcbbj utasukat az crös légolhiíritó tírz megakadályozta. Az angol gépek lakónegyedekre dobták le bombáikat, A gyújtó és robbanó bombák csak kisebb A nénid gépek szintén tot\'-ek éjs^n-kai látogatásokat Atatfiá. fejtoU. Az elűző napi nagy lÜJjeVuW\'lBO kfiomé-lűi\'ról mulatták az utat. A gépek most is sok bombát dobtak-!e ós azok1 ereit- menyen hatását jól incgfigyötték. Hajókat is bombasi:\'k a ttémel" gé. po«< és több- haJÖr, össresen 80.000 Ioana twrtalomuwiB etsflllj"*»j*t<rt*ak, il-lelve megrongáltak. Az éjjeli támadás sorén egy v.idász-gép 45 perc aialt 1 angoli gépet lötfeAe. Dublin, április ;»:, U\'ofbíág felelt tegnap átrepült egy isní*ft^iHt*fi nemerrtiségú jepülögép. A légelhárító tüzérség lőtte fl gépet, a iiwty kévó1)b>kéiiys?jartesraiü\\8t véa>eU. Tegnap találkozott vitéz Horthy Miklós és Hitler kancellár Budapest, áp-riüs 2.1 Vitéz nnfly.banyal\' Horthy Miklós, M*t»gy:irWszág\' kormihiyzója tegtirtfí meglátogatta Hitler- kottooHáft\' balkúiú föliádisj-átlásáu. A Kormányzó még:ft\' ,na(>¦¦\'fóiyamáH visszatért íii"da"pe*tre." A magyar, lapakeai kiral a maroff-geli olasa ésj.nétnet-iujaAffok is retai-lielW sz^niotUiak. 1«, - Horthy Mik*é* éH\'Hitior kanoftfikir talá|koz6]áréJ. . KOElik I o német, ¦és\' tAo*x< lapok\' Bár; do**y miniSztefehiók ixtitiamcnti bemu-laikozó ljeazédél is és klcmeUk-annak kutpoJitikai részét. A Popolo di Ho ma föképiien azt cmeU\' ki,. Iw>gy a mi-niszteíiolnök\'-MagjiimrsíHíf háláját tolmácsolta íi teo«ely ^-eíorftinek, Mtts-sottminek és-Hittíiriiek és hogv MaRyar-ország hu marad nagy banrblhoz. Cvetkdvlcs ma ls a jugoszláv kormány fejének tekinti magát Szófia, áptfHS \'23*\' Cwtkovies volt jugoszláv minisziarf ,tínok ar Utro oimü bcOgár lapban nyilfttioaott és- kijefleutetto, hogy ín zavaros eszű t;il)ornokok. íigj-^linen kivi! I hagyták cllciiv olcsóit, aihol>Ckbcii figyelmetletle Őket, liogy Nemeioi"szájf, erejével uaiki-sem hziUhat.Kfl9mliO-.es. ezárt szörnyű romlás szakadt w or-szágea. 0 móg műidig,a kormány fie. jenek tcRinli magát az nlkötinány sze-, rüítj mert nem mondóit 1c, hao-uimf egy. telforöötó ciojwrt távolit jltJ et Lipót belga király Hitlernél BtitJatpe-tV- ápWUá^JRÍ A Mai Nap l»rlhii jcleuléso sfeaHnt. III. Lyjót balaa, király lierolUessí-deabm mwgták>«atta\' Hitler .kano^lürt, Németország állítólag bbjett*«>s tflwn- ota\'eUAWíeii\'m&gangedte voma Mpot-nuáí} liogy gyakorolhassa Fotségjogait, Lipót nem, fogadU «I az- ajájüatot és vátaszábun;¦* áSUólagt. aat, liangkiayetitt, h«gyJegy;,-íe«:te*i\' hadí>eW«í fcjónefr io- kinti magát és mig Wgá katonák vannak rogságl)an,. addíg ö ls liadi-rogol.Miak leklnti magát. Attiéfi kflateAbéin ¦ német | pftaoifoatek Hudapeat, április 25 Az Uj Nemzedék zürichi szerkeszt őségének jelentése szerint a görög főváros elfoglalása már csak órák kérdése. Közlik a lapok azt is, hogy AxAkropolla nlnoa veazéiyben, mert Hitler külön parancsban felhívta katonái figyelmét arra, hogy a görög műkincsek sér-letienül maradjírnak. A Pest berlini jelentése szerint a német gépesitett osztagok már elérték a Theb\'ától 50 kilométernyire levő I.evadiat, igy a német páncélos csapatok légvonalban már csak {30— 70 kilo-méiernvaro vannak a görög l\'ö-v árastól. Közli a lap tudósítója azt is, hogy a nénje tok nemcsak Szamotrake és\' Lemhos szigeteket, de a sokkal .nagyíobblyes-bos szigetel is megszállták. Arra vonatkozóan, hogy miképp hajtották ezt végre, ítél feltevés van. Egyik szjorint- ojtfternyfís csapatokat- vot*Hck \'harcl>*,-máw sik szerint SzalonikiWW hájrtk\' érték cl a szigeteket. Hámutat a lap arra,\' hogy ezek a azIejetekkÖXel vannak a Dardanellákhoz, írd elí épséget e redmcny$zcU, melyről ma igen kevesen tudnak. Az egyik az, hogy a muraközi községi közigazgatásban, noha a magyar törvény meg-prtg«ttfy< volmas - nem hasmiátíák h horvát tánryalási\' oyeivelkf hanem a községekben éppen" a nép kívánságára a;jegyzőitöny-vck\'et magj\'ar ir$clveh széíyesz\' félték, íjU\'t\'t e,zr*,a .,üép jobbnak és.íh-jilyéMÜjbnek. tftijtottaf. ÍDexerátipffm&B l>élyegél- a juu-a közi nép érzelmi világára is. furaközt a Dráva választja cl rorválországlól. A Drávák tnh Kiterülő hegyvidékei Zágpriának |iivják. ZSgoriának szegény jioraban élŐ\'lak6i1 a-maraköííi jié]> lenézte, magát azzal nem azonosítói la. Különös, pedig ¦ tigA* vau, hogy\' a muraközi, Jja egymás kőzött összeszólalkozott és lé akarta ¦ kisebbrténi;- azl nwifidla neki : hallgass- to> \'za*: goü\'i\'m\' (ti si Zagorecz). Ez olyan It-alacsonyltó-voHí-hogy -a vsér*-tot itztrt n j.ut\'-.\'bntisíuioii be- csületsértésért szabályszerűen megbüntették. Ezzet tisztában voltak az 1Í118 -karácsony napján betolakodó horvát honfoglalók is, EzóíJfr völti első . dolgok" a ma-\' gyár- és \'mwrairózi horvát\' ny*!*3 ven szerkeszteti -Miíniköz* ci" mü lap azonnali betiltása. De felknlattak mindenféle kötiyvot, ami ezen a nyelven volt. írya. így, az. ímakööyveket és ¦rógeb-i ben az^clcim iskolábau-hss-znált, könyveket. Ugy áll a dolog, hogy a mull században az elemi\'iskolában horvát és magyar nyelven tanították a gyermeke-lícL-irni és olvasni: Az ilyen olvasó könyvek magyar szollom^ ben, de horvát nyelven voltak szoi\'kvs/.l-ve. E sorolí Írójának még most is. van birtokában ilyen* olvasókönyv. Ezeket- ösz-szeszedtéít-é«" egs\'szerüen elfflj töttétea9inilíjtóiiJa^oloini iskolába beszálláson horvátországi önkénles csapatok. Az elmondottakkal azt óhaj- tottam, bizonyítani, hogy Murakor II orvát országtól ugy területileg, mint érKehuileg annyira különálló terül el, h ogy ar ra! csak Magyarorszagárak van és lehel jogos\' igénve. Ez a föld egy kis darab abból a Nagyma-gy\'arorszógl>Öl; amelyet tőlünk jogtalanul raboltá-k el és ahol ideálisan szépen érvénvesült a szenttHváni gondolat, tíii még ezek után is kételkedne valakt, nézze meg a csáktornyai templom homlokzatát,- még-most is ott van Szent István országaia-pító nagy királyunk szobra. Ezt még a lcgeífogultabb horvátok sem ímeHék onnan eltünteltíh Sapienti sat: Most már raj-tunk áli; hogy jogainkat a nemzetközi., fórumok előtt eredményesen megvédjük. Vigyázzanak a konzulok! Bettin Ágoston o Csáktornyát kir. járásbíróság,. voltytzttöje. Érvénybe léptek az uj zsír- és sertés bnsárak Nagykanizsán a Aprított száraz tűzifa kttjhal* beleznai jános fak«rMk»d*«4i, Sufár-Ut M — Talpon 435. tx. ezért elfoglalásuk érthető feltü-nésl keltett Ankarában és valószínűleg jelentősen befolyásolja a török—n\'émel diplomáciai tárgyalásokat. ¦ Kral honnál laaz ¦x utolsó Bsaxaoaapáa ? Róma ,április 25 A Popolo di Róma berlini tu-dósitása szerint List tábornok páncélos osztagai a görögországi előrenyomulás során már teljesen megtörték az angol csapatok ellenállásai. A nagy hadműveletek már leljesen befejeződtek, természetes azonban, hogy az angol hátvéd mégjgyek szik Fedezni az angolok hajóra szállásál. Hogy iaz utolsó nagyobb összecsapás hol lesz, még nem tudni. Az olasz lap feltevése szerint valószínűleg Platuea-nál vagy Marathonnál. Newyork, április 25 A Newyork Post ina, hogy Görögországban nagy ellenszen--vet vállolt ki az amerikai segítség elmaradása. ¦ Görögország többmüUó dolláros hadianyagrendelést adott fel, de Amerika csak pénzbeli támogatási nyújtott, amit az adott körülmények közöli semmire sem tudtak használni. Ausztrália helyettes miniszterelnöke kijelentette, llogy semmi xmény nincs,\' liogy a görögországi ausztráliai csapatokra nézve kedvezően végződjön • moBt lolyó ütközet. Berlin, április 25 A német repülők az Egei-tengeren tegnap 5 szállító hajót sülyesztettek el 21.000 óssztonna tartalommal, hét ha. jót pedig 35.000 tonna tartalommal" megrongáltak. Egy német repülőgép a tengeren kényszerleszállást Iwjtotl végre. Görög halászok meg akarták menteni a gép legénységéi, de az angolok rájuk lőttek". , , Falrobbant eyy löporrak-tár Portugáliában Liszabon, április 25 Kortsa városban nagy robbanás történt. A laktanya lőporraklára, éppen akkor, amikor ujabb lőszert helyeztek el, felrobbant. A laktanya teljesen elpusztult. Egy templom és több lakóház megrongálódott. 12 katona és egy polgári személy éle-tél vesztette, nyolcan megsebesüllek. A védelmi berendezés nem sérüli meg. A kormány, azonnal uj csapatokat küldött a \'helyörséghez. (FolyUtáa az S. oldalon) Ha belel el vannak dugulva és gyomra rouz, u.^y folyamodjék lehetőleg azonnal a természetes „Feretsc József kewrltvlzhez, mert ez mar caekély, alig egy pohárnyi mennyiségben Is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen tisztítja kl az emésztés útjait s tó étvágyat és friss köiéíxctet teremt, — Kérdene meg prvoUtl Tegnap délután a város vezetősége értekezletet tartott a ko* nizsai husiparosokkal a hatályba lépcll uj úrkormánybiztossá-gi Intézkedésekkel kapcsolatban a serlésforgalom és ölésre vonatkozólag. I)r. Potlyondy .lózsef városi jegyző részletesen ismertelte az Ai\'Kormánybizlosság rendeletét. A hentesek sertést csak Zala-megye lerületén vásárolhatnak, de a nagykanizsaiak kérni fogják, hogy más törvényhatóság területén\'is vásárolhassanak. Dr. Hegyi hajós főjegyző az Arkormánybizlosság rendeletével április 21-től megállapított és -\\ rendelet első területi csoportja szerint Nagykanizsán érvénybelépő sertéshús, zsír és A gépesítésnek erre a megnövekedésére már régen elő készítet bek a német ipar). A háború kitörésének idején a legkisebb részletekre előre kidolgozott terv szerint száguldotSak" a vonatok a Birodalom minden részelje és szállították a kis üzemek számára a hadianyag gyártáshoz szükséges automata és egyéb gépeket, Ahot szükséges voW, ott szintén ctöre elké&zibett tervek szerint ejöne kSjeiólt oktatószemélyzettel gyorsUtnfulyamo. kon tanitatták be a gépek kezelő legénységét az uj munkára, Mindez órák és napok alatt történt és igy érte el a német hadvezetőség azt az eredményt, liogy ameiytk özemben például tegnap még ajtóatkatrészetet zsirszalouua árakról tájékoztatta a megjelenteket. Eszerint tegnaptól kezdve az árak a következőleg emelkedtek : Zsírszalonna bőrrel 2.64, háj 3.06, Kenyér és tokaszalonna 2.64, zsir S;30, rövid karaj 3,—, hosszú karaj 2.70, bőrös karaj 2.80, comb, lapocka 2.Ü0 tarja 2.10, oldalas 2.—, tüdő, sziv. lép 1,10, máj 2.20, vese-velő 2.20 P. A csont nélkül árusított sertéshús legfeljebb l(i°/o-aÍ magasabb áronhozható forgalomba. Közintézményeknek -szállított áruk kg.-kínl 10 fillérrel alacsonyabban árusitandók. Füstöli áruk a fenti áraknak megfelelően magasabbak, ezeket most állapitjak meg a városházán. gyártottak, ma már a tengeralattjáró építés száraára állították elő a Üjetött egységdiarabokat. Természetes dolog, hogy az ipari termelés átállítása nemcsak a gépesítés irányában történt, egész magától értetődő, hogy Németországban egyik napról a másikra ugy szólván teljesen megszűnt az u. n. mumpltzipar (Vilmos császár gárdA;tÍsztje". nevezték mumpilzipamak a hadi célok szolgálatai! kivülálló ipart) és hogy a Birodalomban a háború kitörésének napjától kezdve vakunennyí ipari üzem a haditermelés &zo3gáJatábm árt Az üzem, amely azelőtt vászongyártmá-nyokttt állított elő, ma is ¦müködilr.ride nem békés célokat szolgáló fehér- től, áfttlji 2o nemű, hanem ejtőernyő és robbanö. töltet csomagoló vdszontáskák gyártásával foglalkozik szigorúan megszabott rervek szerint. A fwtékeq*l gyár ma is loljes munkaiéijesilmé.nyével működik, de természetcsen nem coseic\\ct gyári, hanem a hadiipar céljait szolgáló rflkészilményeioet, umelyeket tű\'e egy másik gyár vesz át és dolgoz fel teljesen. Mindenütt csak egyet alkatrészek késtühfdL .—. Általában véve a mai hémel ipari termelésre leginkább jellemző, hogy az egyes üzemekben a beáílitotl gépek segítségével csak meghatározott alkatrészeket gyártanak, — ugyanazon alkatrészt több kis és nagyüzem gyártja a birodalom területén szétszórva — s minden üzembőt az egyes kész alkatrészeket ismét más üzemek veszik át, további feldolgozás és összeállítás céljából. A német hadiipari termelésnek ez a nagyarányú, tervszerű széltagoltsága képessé teszi a német ipart arra is, hogy a hadianyaggyártás terén még a súlyosabb,- szinte az egész Birodalom területét "érő hatalmas bombatámadás esetén sem állhasson be fennakadás. A német ipari termelés a szervezettségnek ezzel a hatalmas erejével is védekezik az ellenséges re-pülötámadások okozta esetleges károk ellen. Magátok- értetődő, hogy. ez a nagyarányú széttagoltság hatalmas feladatot ró a szállítási hálózatra. Ennek a kérdésnek a megoldása azonban a mindig percnyi pontosságra dolgozó, minden eshetőséget számbavevo német vezérkar számára köny-nyü, játék-fcladatot jelentett csupán és a vagonok .tehergépkocsik előre megszabott időben állanak az egyes üzemek előtt, ahol már szállításra készen várja őket az éppen elkészített alkatrész anyag. A kÖrzetvexetÖ sem tudja, mi Uez abból ami a gyárakban kééiül A német ipar azonban nem csak a légitámadások okozta károk ellen készült fel előre. Védekezik minden eshetőség ellen, védekezik a kémkedés ellen is. Erre vonatkozólag: a német Birodalom ipari szempontból is körzetekre van felosztva. A körzetek élén körzetvezető áll, aki természetszerűleg rendelkezik körzetének valamennyi üzemével. Az ő kezén megy át minden rendelkezés, ami a különböző gyárakra és üzemekre, valamint az azokban gyártott különböző anyagokra vonatkozik. A kőrzetvezető tehát mindent tud körzetére vonatkozólag, csupán csak azt nem tudja, hogy milyen célokat szolgátnak azok a különböző alkatrészek, amelyeket agy szólván a szeme előtt gyártanak és nem tudja azt sem, hogy a kerületében gyártott alkatrészek hova kerülnek összeállitás céljaira és hogy az összeállítás után ml lesz belőlük. Ezt a három legfontosabb részletkérdést csak néhány ember tudja, Berlinben, az ipari mozgósítás központjában: Göring tábornagy és legszűkebb vezérkara. <5k irányítják az ejfész tec- UJ BÚTORÜZLET I Értesítem a m. t. vevőközönséget, hogy Horthy Miklós-ut 1. sz. (Varoshoz palota) BÚTORÜZLETET nyitottam. ~ Maját készítményt! bútoraimból nagy választékban, oloső árakon állok a m. t. vevőközönség\'t rendelkezésére. QÁBOR JÓZSEF mtlasztalos Amíg ezer német gyárból kikerül egy tengeralattjáró Sehol senki nem tudja, hogy mi /esz abból, ami az üzemekben készül A gépkocsi robog. Egymásután marodnak el mellettünk Nyugat-Németország ipari városai: Duiiburg, Essen, Hamm, Sohngeit, Köln, egyik város a másikai éri s c;ak kis kerie.-skék, keskeny erdőcsUtok szakítják meg a kisebb-nagyobb gyártelepek végtelen sorét. A gépkocsi tulajdonosa, aki a legnagyobb előzékenységgel vezet ben, nünkel és magyaráz is mindent, lipiitas weslfáüai német. Komoly, ötvenesbe hajló ur, szűkszavú, hideg, dc\'nmit ínond s amit mutat, az mfjid érdekes és tanulságos. Kis üzeme vm a nyugati határvidéken, lehal azon a vidéken, amelyei ftx angol repülök leg-inkább veszélyeztethétnek. Az özemé kalapácsokat, ásókat, kapákat és egyéb mezőgazdasági ezerszámokat gyártott a liáboru előtt Afrika és Délamerikn részére. Szániárn a hálmru azzal kezdődőit, hogy/összes ügynökeit és kereskedelmi | megbízottait elbocsát)tta. A habom kitörésekor a külföldi piac egyszerre meghall, a be^öidön pedig szükségtelen volt az uttzók é-i megbízottak megtartása, mevt hisz a háború kitörésének pilkviatálói kezdve csak a had-seregue,\'. szállíthatott. Kereskedelmi megbízottnál tehát elbocsátotta, munkásainak száma is ősökként egy harmad résszel a behivások következtében, — de gépeinek száma megnöve-kedetl 25 százalékkal. Ez a két egymást kiegészítő jelenség általános érvényű egyébként nz egész Birodalom területén. Ma kevesebb embert, de több gépet alkalmaznak minden Ipari üzemben* mint a béke idején s ezáltal elérték a kis üzemek ís, hogy mimkaieljesitményük nemhogy csökkent volna, hanem növekedett. Az ajtókilincsgyár egy nap alatt tengeralattjáró alkatrészeket szállít .i IMI. Április 28 BALAI KŐZLÖt?* Az építtetők figyelmét felhívjuk, hogy minden szombaton délben zárjuk. Kalmár Zoltán . Tomasits és Kovács Stössel János özv. Weísz Sománé inclést és csak nekik van tiszta képük arról, hogy hol mit, miért és mennyit termelneft. A kémkedés ellen való védekezésnek ilyen módszerei mellett folyik a munka az egész birodalomban ; itt egy üzem, ott egy üzem, itt egy robogó vonal, olt egy robogó vonat; egy láthatatlan akarat irányítására itt gyülekezik, ott gyülekezik a félkész, vagy egész kész anyag és ma már a liáborus termelési rendszer másfél éves gyakorlati tapasztalatok alapján működik és. termel. Kgyre tökéletesebben ugy szervezetileg, mint munka-produklum terén. A munka mindenütt egyehleles iramban folyik, nincs láz, nincs tüz — nyugalom van mindenütt. A munkások hideg Fejjel állanak a gépek mellett, mindenütt, ahol vezetőmmel elmegyünk. Csak ií s?.eu\'iékbéií csillog, lobog valami láng. Ugyanaz a Iáiig, a mely vezetőnk szemében lobog, ennek a hideg, őszfejü gyárosnak a szemében, aki lelkiismeretesen, pontosan magyarázza a szemünk előtt futó munkának legkisebb részletét is, aki hideg slaliszlikai adatokat sorol fel érdekes, északporoszos akcentussal — de a számpk mögött, a hidegség mögött állandóan ál-ál ül az a szemekben lobogó láng : a jövendőben veteti törhetetlen hit lángja. — Vájjon ? Lehet-e háborút nem megnyerni a szervezettségnek ilyen tökéletessége mellett ? .(B. B.) Gondoljunk az árvízkárosultakra! Ujabban a következe adományok érkeztek be: Várwl Keresk. lak. tanari kara 26.- P Klr. Jaráablroaag 11.40 , Z*oldo> Gyula 5.- , N. N. 3.- , Kellermann Fereno -\'^\'2,— „ Vámoa Jótae! 2.— „ N. A. -.50 . Eddigi, már nyugtázott gyültés 3337.60 ¦ ösazeaen 3387.« P Toitobl aziveo adomönyokat » sew-kezWség elfogad, nyugtáz és továbbit. Kicsi, piros sziv, látod, a le sorsod Is beteljcsedett. ledig benned nem lüktetett rriss, meleg vér sohasem. Nem dohog dt bernied élet, nem voltál c:eveu ho-— ninkórájii vágvak, Ili-f^y^r lck. fáj.liilmik, szerd-l inck, álmok ébredésé\' A y nek, tem elmúlásának, v Nem liasitott beléd soha jaj és nem remegett út rajtad soha öröm. Nem adtát és nem véltél «f l>oi dogságot, nem tuottal rgre viharzó érzéfek hmgrcr^elegéhen és m-m csapzott jéggé lioímcd csalódások dermedt szomorúsága. Te csak voltál, kicsi, piros sziv. Voltál, mint ahogyan van közöm-Iwscn és egyformán a zscbcmb-ii a krajcár, ágyain mellett a biblia, " asztalomén a naptár, vugv szárai virág \\olahol ogv fiók meiy\'n. *.\\ krajcár nem tudja, mii ér annak, aki őrzi; nem\'tudja, inonnvl sors, . mennyi láz, mennyi vágyódás tapad kicsi, kerek, laini-i unához. A biblia nem tudja, mennyi kincs, mennvi mcglag.idot) igaziig, mennyi hiába megválton cinl;ersé«, mennyi ékttc. szóló szépség laput a lapjai között. A naptár nem tudja, mii pergetnek keve-s piros és sok ifekete iK-tüi; nem érzi, kinek mi volna jobb\' — \' álrohanui-c a/ cgylbrmáu sorakozó \' számokon, vagy mogk ipaszkodni valahol vilainelyikbcn, vagv tiUn |x>n-tot lenni már a következő ulán. A szára/ virág nem tudja, hogy gyümölcsöt kollcll vo\'na hozni i, napfényl inni;\', édes izeket "évelnie. Te sem ludsz, le sem érzel mit, ki<-si, piros sziv. iTc is csak vollát. He már nem vagv. Amig vollál. könyvjelző felleltél. Selyem-arcodon vidám kéményseprő lobot és liotdog ujesztendöl kiváu. Boldog HMO-cl... Azóta l>cnnc vagyunk már lírU-i.cn Is, Rs le itt tekswl p ttvuszr csőlől ázott sétákon iitjaz mentén daru-lK>kra lépve. Valaki, aki ezen a padon ült, szemben a száHó nappal, szemben a sarjndó élet zöld rügy-CSŐjcben incgázlalott nyírfák kis csapatával, — vaS-iki összetépett és olliajitotl téged,, kicsi, j>iros sziv. Rn meg összeszedem a darabjaidat, összerakom a len\\crcmeu a v.\'tzŐ, piros foszlányokat és a szivemből, h szememből, az ujjaimból szeretnék annyi meleget beléd simogatni ínég, hogy elmondhasd: miért kcSlcIl neked is, kicsi, piros sziv, megszakadnod ezen a vércsős, ezen az igazán lialá\'los tavaszoU, amikor a világ minden táján annyi sziv piros véréből fakadnak a gyűlölet és romlás mérgező lelie.lclií virágai. Némán, mint nagy rubint-vér-csepp simulsz a icnycrcmln\'. Próbálom megfejteni nU|kod-it. Imiiíir gyű-rött, széthasogatott i>apirlaj>i)t rejlettéi magadban, kicsi, piros sziv, amig a/, voltál, aminők szántak: — valaki könyvében emlékoztelö egy másik valaki igazi szivének a dobo-gásám. r. ¦ l ¦ Mint törött, fehér szárnyak hullottak szét a kicsi szívből a szetté, pett lapok. Egy dátum rajtuk: -»1940. január l\'én«. Rs két iiév: ROZIKA IMRE A két név kétfajta irás. Alázatos, boldogan mcgKiputö női belük az cgvik, büszke, örőmhirdető férfi-heti, kböl a másik. Szorosan... szo. rosjin cgvmás mellett. A másik di-rab tépett, sáros lapocskán Is belük sorakoznak: EMI.RK ... Hofdog órák... Szilveszter cslc ... Jobb is, hogy nem .tudsz beszélni, szegény, kicsi, piros szív... .lobi) is, hogv élet benned sohase dohogott... Jobb is, hogy csak voltál, mini lüdeg krajcár, közömbös szám a naptáron, Tekele betű a bibliában, száraz, virág egy könyv lapjai között... Jobb. hogv friss, meleg vér benned sohasem lüklöT" lelt;.. így imost neked nem fáj a sár; nem fáj, hogy valaki összetépve elhajított; nem fáj, hogy az emlékből, ami két ember édes titkát Őrizte, entivi maradt: — egy kattogó, irögép betűire érted hullott könnycsepp, te szegény... szegíny, piros szivCcskC! Mégío sajnáld, hogy már nem vagv, k icsi sziv! Hozika és Imre boldog volt, le tudod, hogy milyen lioldog... Rs, Yilod, mfl az ö szivük is igv bever valahol az élet ulja menléu, a sárban; ki tudja, mi minden tiport át rajtuk azóta? S még az sincs, aki a tört \'darabjaikat a lenverén iHCloiujcsse,.juiöt én téged. Nincs, Meri azok itfizí ember-szivek. Mint az enyém, ami most itt dobog ezOklicn a kis belükben... Mini azé, nki most a szívével * szánt végig ezeken a sorokon. Ezek mind esik eniber-szívek. Hozíkáké, Imréké. Húsból és vérbők,, jóságból és tisztaságból, szerclcIMl és szcr\'icnibfti, könnyből és mosolyból, álomboí és emlékből való egyszerű cml*cr..szi. vek. Nem érdekes. Mindenkinek ven. Te érdekes vagv, kicsi, piros selyviul-sziv. Hozzád le keH hajolni. Megnézni, mi van ljcuned. Tcc,ed el kell siralni, a buesuztalódnt meg-imi. A nozilíák... meg az Imrék1? Islencm ... olyan mindenna,pi do-b>g... Kinek vau ideje ina összetört ember-szivek darabjait összerakos-fíitni? Ki kíváncsi, mit irt liléjük uz élet. amig összetörve az útszélre kerüllek? Az ni tulajdonos be akad költözni a villájába, akkor derült ki, hogy elsikkasztották a vételár egy részét Bán György balalongyöröki fiatalembert a csendőrök egy feljelentés alapján tegnap bc-^ szállították Nagykanizsára ésáU adták a kir. ügyészségnek. Teresek Mária urileány villát vásárolt Győrökön és a vételár hát- ralékos részletét megküldte lián Györgynek azzal, hogy adja át a villa eladójának. Bán fel ís vélte a (iÜO pengőt, de azt nem forditolla megbízójának rendelkezése szerint a vitlavétcl részi lettörlesztésére, hanem megtar- UMH-QajftOQ- Bjrlki klpvltiltta. Wandei* koréiipárak natgy wál««x<éfcbain. totta magának. Mikor Teresük Mária be akart költözködni, akkor derült ki, hogy Bán nem adta ál az összegei. Megindult ellene az eljárás. Még 120 pengőt megtaláltak nála az összegből. Dr. Birkás Géza kir. ügyész szóbeli indítvánnyal a biróság elé állilotta. Bá^beismerte tettét. Mivel már büntetve volt, bél hónapi börtönre és három évi hivatalvesztésre Ítélték jogerősen. Péntek Allsadó mfiaoraiáaok bétkSxnapokoB Bndapwt I. Mfiaoráa 6.45 Torna. Hírek. Köileméayek. H*ngiemeiek. — Utána étrend. — 10 Htnk, — 11.10 Nemxetköai víkjoIző-szoigálat, — 12 Harangszó. Himnuaa. fdőjárásjelentés. - 12.40 Hirek, — 13.20 Időjelzés, ldőjarásjaiente*. — 14.35 Hirek. - 14.45 MüsorUraer-letés. — 15 Arfolyemhlrak, piaci írtüt, éledmlsrerártik. — 10.45 Időjelzés, idő. járásjelentés, hirek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 19 Hírek. - 21.40 Hírek, IdŐjáráaJelaatéa, hirek s/Jovák és magySr-oresc nyelvoiu — 23 flirok német, ehuu, angol *• francia nyelven. — e.o Htr«k, BUDAPEST I. 17.15 Felolvasás lianglcoieziekkci. — 17.10 Szeleosényi Ilona és Magy^aJ* I\'erkó magyar nótákat énekor, kíséri Sárai lilemér cigányzenekara. -— 18 Sportközleményck. — 18.15 Külfigj-i negj-edóna. —. Ií) Hirek. -- 1S1.20 ¦Hűség és szabadság.\' Vers és próza. Elmondja SzeJeczky Zita és Tímár József. — 20 Az Országos Légvédelmi Parancsnokság közleménye. — 20.10 Az Operaházi Zenekar. — 22.10 Tánc-Icmczck. — H25 Haiíglomezík." Szombat BUDAPEST !¦ 10.20 Felolvasás. — 10.15 l^eioMsás, — 12.10 Suki Tóni cigiinvzonekui-a, — 13.30 Hanglemezek. — 15.20 Kendör-zenekar. — Itt.lÖ Ifjus,\\gi rádió. 17.15 Kamarazene. -. 18 Kádár Wza előadása, — 18.:«) I-\'urka liizoüu zongorázik. ~ 19,20 Az Országos Légvédelmi Parancsnokság közleményei. — lít.HO Innen-onnan, Hanigrelvélc). — 20.10 KivánsiigliiUiiívOisCny. — 22.1(1 Tánclemezek. — 23.25 Bura Sándor cigányzenekara, — Naptar: Április 25. péntek. Rom. kat. Márk ev. Protestáns Márk. Izrael. Nlzan hó 28. tHsttrd.6 nyitro refgel fi órától eat« « érilf Ihettő, szerda, péntek délután én ktdd«n etéas n«D uika«k). F6váro«i nívón áiió bér. | Fonal- ós textiláru festés, kikészítés fatlőiyir Nagykanizsán: g PALCSICS Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészet • Vegytisztítás ayArt Nagykanlna, Magyar-utca 80. bkAiti. Talafonc 3-44. VAraal flalati FŰ-ut 7. uim (Korona-épültt). Taiafoni B-33. 06 wm;fű HOZL0ÍH áprllU 25 UJ> HOLD A nagy, romantikus filmopc-reltek ¦ kel-énekes hőse ismét együtt szerepel. Ezúttal is egy XVTII. századbeli\' erősen kalandos* és romantikus történet- középpontjában állanak Szerencsére a1 mesét, ngy szerkesztették, hogy\'bőséges-alkalom adódik az éneklésre és ez itt lényeges kellék1. New Orlcans szépsé-ges-;hölgyi\', ieanette mc Donald valöhan gyönyörű és hangja töretlenül, tisztán, ragyogva csillog*- és szárnyal. Nelson Etttiy nemcsak mint énekes; d« mint férfi is tökéletes társ 2éH|ö baritonja egyformán érvényesül akár szólóban énekel, akár .Ica-nettel együtt, akár a kitűnő férfikórusokkal, amelyeknek szépségére körön felhívjuk minden zenebarát figyelmét. Mindegeken a siker-kelléke, ken kívül a mese mozgalmas és látványos, is. Természetesen ope rcltmese, de mint ilyen igen alkalmas arravhogy másfél órán át elszórakoztassa a közönséget, különösképp, ha olyan .segítőtársai vannak, mint Jcunetfe mc Donald és Nelson Eddy, akiknek tökéletes énekét szívesen haligátja rirlhdenki. Bobért Z. Leónard, az amerikai operett-filmek rendezője ezúttal is a szokott keretben, hiba nélkül tálalja az Örgonavirágzás két hősének.\'uj filmjét. Az Uj Hold, haiircin is éri cl az Orgonavirágzás sikerét, -megérdemelten számi thai szép sikerre, hisz az operett-világ szépségeiben másfél ótára elmerülni ma kétszeres élvezet. (ff. ff- c) Vasárnap KOMLÓ NVTE mérkoxés ¦ Kflttnő ¦ mérfrözésitek ígérkezik\'a vasárnapi KSE -Vasút mérkőzés. Kiölte 2 órakor az NB.TÍI.-ban szereplő PVfiK második csapata játszik az NTE II.-vei, A -nagy mérkőzés i óra-kör- kezdődik. — tTavmzl-kabáfaink) mindegyike elsőrendű budapesti műhelyekben készül Legújabb modell-kKbátJíilnk klríttcatatnkbau láthatár SctíUrz Arnhiz, Eéf antóboszjárat Indnl Nagykanizsáról a larakOzbe Tegnap délben élénk feltűnési keltett kél, nemzeti színekkel díszített hatalmas MÁYÁTJT autóbusz, amelyek a városháza előtt mcgálllak. majd -rövid pihenő után folytatták aljukat a letenyei országúton. A két autóbuszt pillanatok ulall sokan vetlek körül. Csakhamar kiderült, hogy oaz olsfl próbajáratok indulnak aj Muraközbe. A terv szerint kél autóbuszjárat indul majd Nagykanizsáról Muraköz-ge s azok a. Kaposvári járathoz fognak csatlakozni. Az egyik járat Csáktornyára indul, a másik Muraszombat felé. A kél autóbusz most.végzi a tervezett útvonal be-j&riísiít -éVaz állomáshelyek megállapilását, azután visszatér Kanizsára és itt várja meg a parancsol Budapestről a járatok nienetrendszcrinli megindítására. Kertel, földet kapnak.sokgyermekes zalaegerszegi csatódok A megyeftaékhelyea nlncstermelésr&k! nerrr használt férfilét Zalaegerszeg, április 2"> A földművelésügyi miniszter rendelek; értelmében Zalaegerszegen is megindul! a munka alokinletbcn. hogyntöbbgyermekes családok egy kis kerthez, földhöz jussanak. -Nagy segítség ez a bő gyermekáldással szegényen maradi, családok szániára, amelyek igy a mindennapi mcgélheiéshez«züksége,s termények egy réséét a család munkájával elő tudják teroin-teni. A megyeszékhelyünkön most 10 olyan család kap egyenként 100 négyszögöles kertet, akiknél ötnél, több gyermek van. Ezenkívül mintegy ^többgyermekes család részesl/öldet kap. Zalaegerszegen nagy gondot fordít a város arra is, hogy minden arra alkalmas területet ki-has/.nálnak-e termelésre. A földművelésügyi miniszter ugyanis szigorú utasításban követeli meg, hogy tekintettel a mai háborús közellátási viszonyokra, egy talpalaünyi föld sem* ¦¦maradjon kihasználatlanul a mezőgazdasági termelés szempontjából. Zalaegerszeg polgármestere maga járta be a számbajöhető területeket, és meggyőzödön, hogy Zalaegerszegen már alig van termelés céljaira ki nem használt terület. Egy üresen átló balatoni telek alatt bányát nyitott a szomszéd Siófok, április \'25 Szabó Katalin magán-tisztviselőnőnek, egy ikis- villatelke van a Balaton-parton, Siófok és Ba-látonszabndi között. Most, hogy kitavaszodott, Szabó Katalin kiment megnézni a kis lelkét\' és meglepőivé látta,-hogv az azon álll akácfák eltűntek. Csak a kivágott Iák csonkjai fogadiák Hí telek tulajdonosát. .Amint vizsgálgatta a dolgot, rájött, hogy más baj is van a felek körül. \'Illetve nem is annyira \' körül, mint alatta. Amíg a tisztviselőnő nem lállai.a telket, valaki bá. nyát ásoll alája a szomszéd lelek felől és alaposan = aláaknázta Szabó Katalin telkének egy résaét. Az ügy.a Csendőrségre kerüli, a nyomozás hamarosan - megállapította, hogy a szomszéd telken i lakó iTitllár Imre földművesnek jutottüBSzébe az Ötlet : —- a szomszéd alól clbáuvászni \'á«*osi Mozgó. c**9X*MM*i**mBá»nmi$** látogatta* a hóié l J»mue&la t&» Donald és HeLajaa Xddy bálványos és f romantikus filmje: árfiíZrlia.JŐ \'\'\'-(tÍli10ld) Jeanette M. Donald mint New-Orleans legszebb hölgye Nelson. Etttiy mint- eHeoáttiaíatlan - lovag. Híradók. ) ööadások köananaokon 5,7,9, vasárnapé* tiHnepftse-3,5, 2, O-kor a homokot-és* követ, ninit aztán Tímár.jó pénzért eladott az útépítéshez. Tímár ellen eljárás indult. Tilgytorga.cs raegnttdeUretö Klss-fatelenen Erasóbet tőr IS. Telelőn 539. sz. - A btdklliö tatárokról , közöl pompás képes riportot a Film —Színház—iroda lom uj száma. Az autóforgalom korlátozót mUtt a re.Li szmaazuők - a, biciklizésre tértek . át. Egyed Zoltán népszerű hetilapja most bem utolja .az álkét»zett. sztárokat. Az Uj szám ; egyébként \'csupa érdekesség, csU|>a szenzáció. Katonai folazorolésok aayaawraliáámll sikkek tiszti éa altiszti uJreodszerU kfipenywáIBapok egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAI\'NÁL Sugir-ul 53. SS. Teleion 626. — (Megyegyülés) tesz Zajaegerszegen május 8-án, amikor is a törvényhatósági bizottság ülésezik. A kisgyűlés előtte való na. pon tartja szokásos ülését. — (Muraközi vacsora) a nagykanizsai Pobzári.Egyftal helyiségében é.s annak rendezésében mura. kőzi vacsora lesz április yO-án, szer. dán este 8 ómkor, 1,50 pengős teríték kel. a vacsorán minden mUraköztt sziveyen tálnak, hölgyekéi is, Az Ivek « Polgári Kgylcl altisztjénél, CáSag bácsinál aűálriiatók. Kugykunizsii társadalma örömmel üdvözli a Polgári lígy/elnek ezt az ujabb hazafias magyar kézfogást jelenül megmozdulását. — (Hfrek n vármegyéről) Dr. polttár Perenc tapolcai főpzolca-btró szolgálati Idejének betöltésével Jultus i-évelnyngaiomba vonul, a nyugdíjazás ügye a. májusi .megyegyülófl tárgysorozatán szerepel — A főispán dr. Fehér János tiszteletből! főszolga-blró. vérmeeyol közjóléti olöadót^má-Jus l-l határidővel Zalaegerszegről a tapolcai főszolgabírói hivatalba rendelte kl szolaablrónsk. Az lgv megüresedett közjóléti előndöi tisztségre az altipán dr, Apáti József ttsztoletboll főszolgabírót Jelölte kl. — A belügymi-nhnterdr. Kóoyt ..Mária.-nővért asociá-11a gondozónak osztotta be Zala vAr-raotryékez, amelynek orfttágon trföelá-Hs felügye^öje tudvalevőleg dr. Romogyi Ferenc ogyetomi magántanár. Somogyi egyszersmind Vaa-, SmnoBy-- Tolna- és Baranya megyék szociális felügyelője ls. — (ArrtÓMversenypálya Tihanynál) Tlhannyál ¦ antó- verseny pályát szán-¦dékomak épttetni ;az antótigyl órdo-keltségek. Az a tervük, hogy a meglévő útvonalnak tlzkllomóiorea szakaszát olyképpen építsék át, hoiry az autóverseny oéljalra ls megfelelő legyen. Az érdekeltségek számítollak awa, kogy a visszacsatolt területek üdülésre vágyó\' népességét ls vonzani fogja a Balaton, valmnlnt arra, hogy a mnpYar\' autósport a JÖTÖöen, mthelyt az idők megnyagsamnak, lendületet vesz. — (Négy !*bu kacsa) Nagj-konizsán az Attila Utca 41. sz, házbam, a Gábor-c-saUSd portáján nagy az •idcgenfortfdoin... Egy tyukadja kis-réce látott a minap ;napvilágot és egyifcoek kozfUúfc nég>- iál>a van. J:i-rjísra csak az egyik pár lábát használja a kis jószág, amely egyebekben egeszsef.es és megpróbálják íeinevCdiii. — SöjtörrÖt meg az a hir,. liogy ott Molnár Péler umdabni boginir tehene egyszerre bárom borjúnak <adott életet. — (Felrobbant a talált töltény) Marcaliból jelentik: (int Vendet 16 éves fin a vései faJcitermclésoés dob J S M í A SZÖRNYETEG ! rtt ium 1 Csakvasideszetüek nézzék meg a FIA clmü graiHKgulgnol-ttlmet. Fftaereplök: Boris Karlolf, Lmkosí-Béla, Baiil Rathbone, Llonel Atwlll. «» ItfltliMk filmje. AktuMle hiradAk. st J, », WMiár-.As üuntpiiap 3, 5, 7, 9-kof. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ gozott. Munka körben »z erdőn egy löltényl UUáSl, ;\'zt addig ütögette, pisi. kfilta, \'"\'fi felrobban. A fin a villán ís a szíve fe\'cii nigy szakított sebe. kel szenvedeti. Súlyos állapotban szW-lílotlák kórházba. — (Leesett a kerékpárról, meghalt) Böhónyéről jeleimk: Csordás József j8 éves szenyérl fin kerékpáron Gn-dányba ment. a gidányi községháza elfill lefordult a kerékpárról és a hcsy-siioc\'i meghalt, Szivbémüás ólle meg. — (Kiásták a 18 éve megolt legény maradványalt) jokntctto tegnap a Zalai Közlöny, hogy Varga András vásárosbéol gazda 18 Ovvc1 ezelőtt megölte 27 é\\*s fiát s a gyilkosság most derüli ki, A nyomozás megállapította, liogy Varga fia holttestét előbb a pajtában, majd az udvar végeben ásta el. Á holttest maradványait most exhumálták és a koponya homtokrészén hatalmas zúzott lyukat találtak. — (Maga készttette pisztollyal létté agyon magát) Horváth Józser Ifi éves várpalotai jakotoslaiioiic szülei lakásán egy forgópisztollyal agyonlőtte magát Szirtéi holtan találtak rá. Borzalmas tettét, mini azt lnic.su Le veiében irj.i, gyermekkori betegsége mJaU követte e:. a pisztolyt és u töltényt is maga készttelte. (Folytatás a>2. oldalról) Portugália semleges akar maradni, London fenyegetődzlk Liszabon, április 25 A portugál síijló ujból kifejezésre juttatja; hogy Portugália Felemelték a selyemgubó beváltási árát A kormány a selyemgubó beváltási árát ismét felemelte. A folyó tenyésztési évre a következő gübóárákat állapitolta meg ; 1. osztályú gubó kilogram-ja l pengő (tavaly 1 pengő fiO fillér), II. osztályú gubó kilogrammja 1 pengő, III. osztályú (hasznavehetetlen) kilogrammja 10 fillér. Ezzel az áremeléssel a kormány lehetővé lette, hogy a selyemtenyésztéssel foglalkozó lakosság a mai megélhetési viszonyok mellett is kifizetőén találja meg számitását. A községi selycmlenyésztési felvigyázók a közeli napokban megkezdik a pete kikeltését. A tenyésztők a kis hernyókat, valamint a tenyésztéshez szükséges papirost ingyen kapják. Az etetéshez szükséges eperfái ombot a tenyésztők minden korlátozás nélkül szedhetik a közutakon, köztereken és utcákon álló eper-fákról, Tekintettel arra, hogy Bácska felszabadulásával jelentős selyem tenyésztő terület tért vissza, ahol az országos selyem-tenyésztési felügyelőség már az ídén megszervezi a tenyésztést, kívánatos, hogy. a tenyésztésre vállalkozók mielőbb Jelentkezzenek a petekikeltőnél, mert a feleslegesnek látszó petéket a felügyelőség Bácska tenyésztői részére tartja vissza, megőrzi semlegességét. Az angol rádió ezért meg is fenyegette Liszabont és a minap esti por-lugiílnyelvü közlésében azt han-gaztatta, hogy eljött Portugália órája, amikor választania kell. Anglia nem tűrheti, hogy az ostromzár megkerülésével szállítások történhessenek Európába. A lapok visszautasítva a támadást, közlik, hogy Portugália nem tér le az eddigi útról és ezt Salazar elnök hétfői szülelésnapja alkalmából rendezendő ünnepségeken is kifejezésre juttatják. Az angolok Tanger megszállására készülnek ítiidftjieíl, április 25 Az Uj Nemzedék .zürichi, szerkesztőségének jelentése szerint ujabban sok szó esik a gibraltári lielyzetrőí. Szó van arról is — írja a lap tudósilója, hogy a spanyol kormány átvonulási engedélyi ad a tengelynek Gibraltárhoz vagy esetleg azon tul Is. tízeket a híreket még nem orősiiellék meg. • • Római hir szerint az angol propaganda az utóbbi napokban feltűnő sokat foglalkozik Tanger kérdésevet és azt Igyekszik bizonyitani, liogy Spanyolország támaszpontul eigedte át ezt a tengelynek. Római körökben e hamis hirekböl azt a következtetést vonják !e, liogy London ölő avarja készíteni Tungornck angol részről megkísértendő eafofjhUását, Idegesség Londonban az ellentmondó iraki nyilatkozatok miatt Stockholm, április 25 A lapok londoni tudósítása szerint Eden nyilatkozott az Iraki partraszállás ügyében, de nyilatkozata teljesen ellenkezik a Bagdadban tegnap kiadott hivatalos magyarázattal. Míg a bagdadi angol köveiség jelentése szerint csak azért történt az angol csapatok partraszállá- sa, hogy minnél gyorsabban tovább szállíthassák őket Palesztinába, addig Eden nyilatkozata szerint a céfa bagdadi olajtelepek megszállása és megvédése volt. Megjegyzik a tudósítások, hogy londoni sajtókörökben az ellentétes angol nyilatkozatok idegességet és nyugtalanságot keltettek. Amerika döntött a hadianyag-szállításokról Washington, április 25 Az amerikai kormány álliló-lag döntött a hadíanyagszállitás ügyéről. Egyes részleteket még nem tudni, beavatott körökben ugy tudják, hogy Boosevelt hadihajókkal akarja kisértetni a hadianyag-szállítmányi Grönlandig vagy Izlandig. A lapok főszerkesztőinek országos értekezletén kifejezésre juttatták, hogy a választók meg-elégedetlenek Roosevelt politikájával, meri nem tartotta be választási ígéreteit. Egyes lapok már nyíltan szemére vetik az elnöknek, hogy nem rendelkezik vezéri képességekkel. Morgenlau pénzügyminiszter a képviselőház költségvetési bi- zottságától 3.5 milliárd pÓlhitet megszavazását kérte. Az uj költségvetés 12.5 milliárd dolláros. Londonban vitatkozni szeret\' nének London, április 25 Churchill az angol alsóházban bejelentette, hogy tudomása szerint a képviselők vitát kivannak folytatni a hadiesemények lelett. Meggyőződése szerint annak eldöntése, hogy helyénvaló-e most ez a vita, a kor-mánvra tartozik. Javaslatára, minthogy a helyzet feletti vita a harcoló katonákra nézve sem volna előnyös, elálltak a vitától. Budapesti Nemzetközi Vásár május 2—12. 1.500 magyar vállalat nagyszabású bemutatója. A „100 éves magyar ipar" kü^ön csoportja — Erdély külön kiállítása — „fl ma ipara" — Közép- és kisipari különcsoportok — Élelmiszer és borcsoport kostolópróbákkal — Divatrevü 350 modellel fl „Nemzetek Terén": Németország, Olaszország, Japán, a Szovjet-Unió, Szlovákia 1130 és Svájc nemzeti pavillonjai 0EST 50% utazási kedvezmény "aM Érvényes: Budapestre IV. 26-V. 12., vissza V. 2-V. 18. 33% kedvezmény külön vidéki utazásra Felvilágosítás és vásérlgnzolvény kapható: Budapesten a vásárirodánál, V. Alkotmány-utca 8., vidéken a menetjegyirodáknál is a vásár tb. képviseleteinét. Fizikai erőszakkal akar-] jék elhallgattatni Amerika bait a háború ellenzőit Berlin, «prflfe 25 A német fővárosban figyviemre méltónak leitiulik Weenler srenátorn ik kijelentéseit, amelyek szerint fizikai erőszakot Ígértek vo\'e szemben, ha folytatja a beavatkozás elleni hadjáratot. Ezzel kapcsolatban a VöÜdscltfr \' Beoboehter «zt írja, hogy AngUa megsegítésének hívei Al Oijxmelioz lw-sonló gengszter-mód szerekkel BÖr-irják el hallga Halni azokat, akiknek előbbre, való nemzetük jövője, mint az üzlet. Az K&sener Nazionajzettung szerint a Seoret Service működik és Arnerjfcs\\. bon is el akarják ttailgattatni az Angliának nem tetsző politikusokat, akár így, akár ugy. Megindult a forgalom a aslo* vén területek ée Olaszország között Róma, április 25 A szlovén terülelek lakossága már a megszállás első nipjai óta azon fáradozott, hogy összeköttetésbe karoljon Olaszországgal, Ennek mngfa-Jo\'.(>vji már megindult a postaforgalom Trieszt íe\'.é, sőt vasárnap TiftsauV Ljubljana ós más varosok között is megindult az autóbusz forgatom. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 338/Ké. 1941. Tárgy: Még be nem jelentett termi ny késztetek büntetés nélktlll utólagos bejelenlésénsk engedélyezése s » készletek vételre való felajánlása. Hirdetmény. A 6S30/194S. M. lí. sz. rendelet értelmében még 1940. Őszén mindenki, akinek 100- 100 kg. busa, rozs, kétszeres, sab vagy árpa, 50 kg. liszt, 20—30 kg. bab, boraó vagy lencse és vé&Ül 5 q morzsolt vagy 7-5 q csöves tengeri volt a birtokában, köteles volt a készletét bejelenteni és azóta Is minden hónap első tt napján köteles volt a bejelenlett készletekben beállt változásokat, valamint sz újonnan szerzett készleteket a városi közeilátási hivatalhoz bejelenteni; ex a Jelentési kötelezettség ma li változatlanul fennáll avval az eltéréssel, hogy s f. év eleje óla az 50 holdon ftlüil gazdák e havi jelentéieket nem a városi köaellátáal hivatalhoz, hanem közvetlenül Budapestre tűim k meg. A kormányhatósághox tübb oldalról olysn jelentések érkeztek, hogy a bejelentési kötelezettségek ellenére különösen ss 5<> holdon aluli kisgazdáknál a fontoeabb felsorolt zár alá helyezett terményekből Igen tekintélyes oly mennyiség tároltatik, amit nem jelentettek be, hanem eltitkollak. Ennek az állapotnak a megszüntetett és a közellátás erdekeinek hatályosabb megóvása céljából a közellátási miniszter ur törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlés képviselőházához, amely vétséggé és bűntetté minősíti mindazokat a cselekményeket és mulasztásokat, amelyek az ország közellátását, főleg az elsőrendű közszükségleti cikkek elrejtett, azoknak spekulatív eltitkolása revén veszélyezleük. A törvényjavaslat a közérdekellcnes cse-¦ lekményekre az eddig érvényben volt 2 hónapi kihágás! elxáiásbüntetessel szemben sokkal súlyosabb szabadság vesztés büntetéseket állapit meg a bűntettesekre és mindazokra, akik a b-incselekmény elkövetésében közreműködtek. E törvényjavaslat tárgyalását a képviselőház megkezdte, de még mielőtt a javaslat törvényerőié emelkednék 8 a törvény könyörtelen szigora érvényesülne mindazokkal szemben, ak.k bejelentési kö telei éhségüket bármely okból elmulasztották és terményeiket még ma. Is rejtegetik a ezzel a közellátás\' érdekelt súlyosan veuélyezts-tik, a közttltttási mintatér ur utolsó atka,ma t kíván nyújtani arra, hogy ax ér-dektittk elmulasztott bejelentési köttUzttt-ségüket pótolhatták, anélkül, hogy mulMtt-tátukirt bármi bünteUtbtn ritxttQtnifuk. A koxtlhUdsi miniszter ur elrendelte tthát, Hogy mindazok, akik a ttrminyelktt még bármi okból nem jelentették be, ha a bt-jelentéit tóját szüktég/eiük ftUBntttéeerH ttgkésóbb l ivi ápriiit 30-ig megteszik t» a be jelentéssel egyidejűleg tr ményftittk-gtlktt a Futárának vagy bizományosának vtíttrt U kiajánlják, minden trüntttea «fcg ., A b*W«>l4»l szSO.holdon i>fdáfaj«Jí a városi kössllálásl híva. ,. ,Wny«d!-ll 16.1 d. s.S-Hésd. n 3.....S álik költ keli meglenni, a« 60 holdon idilli gardáknak pedig Budapestre a ni: ». KOriicfteiíil Hivslslhoz (V., Niiliir-u. 27.) kall • bejetentell ktlldenlök. Hindtaokta, atíkhmott biztotSolt bűn-tíiten&xllk.elletiJn mip rtwt stai hajtan* dók bJtkiiüei és.eiMt eeyütt a már int\' ililU flíMnlásI köttttaliségllknik eltart ttniU, a Űsríthy klmiUllcn sztgwa vár, Nagykanizsa, 1941. ápillia 22. usai PolgáHnesten Nagytanizaa. inigyci város polgarmesterítAI. mist. isüT 1 Tiigy: A I4blicli.nlslv4.tf0k kiosztása. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a közellátási lilwiiil Hljlioll osatálya I. hó M szombaton délutáir. és 27-én. vasárnap dél-elölt I. tart szolgálatot és pedig 3-6-lg, lllotvo a 11 őriig. Mindazok, aklltigényléai lapjukat kitöltve uiíig Aprlllu 11-lko előtt »0141. be, • kot iinjMni, vagy a következő napokon Jelentkezzenek olpfljegyelkért. mart ezM(n,uk az l«6:iylí-ao niÁr tulnyoraotöbb-¦4Kbfta el faö bírálva és többszer család némely szerinti értesítése sok nehézségbe tltközlk. Rámutatok arrn, hogy már\'löbb: mint 10.(100 Igénylés futott be a közellátási hivatalhoz. Ily hatalmas tömegű Igény kielégítése még akkor Is sok időt Ige-nyalne, ha mindenkinek Jutna lábbeli; már pedig április folyamán mindössze són I pár kész. lábbelire éa 368 kg. bőrre adhatok utalványt, mnlliől további 800 személy Juthat lalpalálhos, feleléshez, vagy mérték utáni lábbelihez. Mindezekre való tekintettel az ujabb Igénylőlapok kiadását további IntszkMléílg b ¦ssllulotteu és-aklk már hozzájutottak Igénylő lapokhoz ós kitöltve must akarnák, beattel, a beadással várjanak\' május elsőiéig, mert a mpatsml.napokban.senkitől se lódulja o L«|í:,!s*nyb»jal»ntéseket a közeliéi__ hivatal. Kérem a közönség luegortésot ós. türelmet, Nagykanizsa, 1941. április 25. nej Polgármester. Nllgykaniziia in. város polgármesterétől. Tárgy: A szalonna; háj, jorlés-zsír i 4».. saeróshus\' legmagasabb logyaaitót árénak megállapítása. Hirdetmény. KA ah brr* teeMiri, hogy u Ai olkui-őraéa üro^go*. Kormány biztosa I0t,800/ 1MU A. K.: rraAmu roDüoletóve! a ns* ioooiL\'hái, MfiéttulD 6a itirtó lni» fo-gyawtól loginagaaabb Arát I. hó 24 ón koidódó hatállyal a következeképpen állapította, meg i ZAlMxaloooa bórrol 2.64 P haj 306 >„ Kenyér- éa tokaaxalonna 2.04¦„ Zale 8.30\'. Hövid karaj 3. - «, ttotaxu karai 2.70 . Hílröa karai 280 . Comb ea lapooka 2.60 - Tarja (nyaka karaj) 2.40 „ Oldalai 2.- t Csülök (elafi) 1.80 . Csülök (hátsó) 1.60 . Faréi tarok 1.40 . Köröm 0.80 .. Tüdő, sziv, lép IA0 , Máj • „ Vee»veUS 2,20 ¦ A lenti húsárak caakla a buaban lovíi csonttal, inlniinii nyomaték hoaxá* ndáaa nélkül értendők. C«wnt uélktlli tartéahua legfeljebb 16Vkal.mana«abb áron hozható lor- gAltUBDaii Vlaioatolttdók, feldolgozó üzemek és közlatéaméoyok reazere történő eladás esetaa mind a hua, mlud a isii félék lemaffaeabb árai kg-káat legalább 10 llliérrél alacaouyabbak. Nagykanltaaj 1941. áprüia 25. itu. Polgármester Nagykanizsa megyei város polgármesterelöl. 347/1941. Ké. \' Tárgy:\' A lii/.ó ¦ éa- aoványaerlé-sek. forgalmának éa ugy a köz-, mint magánfogyasztás céljára való lerágásoknak ujabb szabályozásai- Hirdetmény. A 2700/1941. M. íi. sz, rendelet s az amiek .végi óhajtása tárgyában kU adoll ll.ÍOO\'19-11. K. M. rBadó."et újból szabályozta a .sertések forgalmát és levágását. Mindkét rendelet április 24-én hatályba lépett. Ilizóíertés alatt éiteni kell minden olyan legalább 80 kg. sulyu sertést, amely ivarlalanitra vtai; a hizturás melleit lenyésztésset is fogbijtkozó gaz-daiságókbazt minden olyan üegalaltb 80 tíg. sniyn tertésf; ametvet- az éfctfenu-tartó {akarmányokon felftf már bármilyen ubniklnkarmáiuiyal eleinek; R esek¦ hízlífldssal foglaSkozó gazdaságiban\' pedig minden 80 kg.-ou Tcliili sjortést. i Ilrzíisertésl osak u# alább megneve-ietteknek,sziil>ad vásárolni és csak az alább rífcgiie vezet lek részére szabad eladni: 1. A Magyar Altat- és Általi Termikek Kiviteli Szövetkezetének (MAS/.), irjetvo azoknik a szdvetkeze,eLr.ek és kcieskedöknek, akiket a Közellátási Attniszter erre feljogosított s az erio vcaiátkozó minisztori jogosilvi\'uiN\'t foi tudják, mutatni, (Jogositütt ko.oske-dök.) 2. HusijAirosoknak, ha a községi elöljáróság (poigiirmcilcr) által kiáJffi-loít vásárlási engedélyt tudnak fölmutatni. 3. Műffánosoknak, akik akár oladá., akár saját fogyasztás céljára lov^bb akarják hizbiini a sertést, feltéve, hogy a községi elöljáróságtól (polgartnCs-lorlöl) ongcdölyílk van a vásárblsra. A jogosított koreskedök csak vétc\'í jegy cíenében vásárolhatnak hízósertést és a megvásárolt í,erté,sckért — az átvélel elölt 12 óra hosszat koplaltatott tfjrtéssuly u^aojáu — a maximá, lis\'árat íninden tevonás nólkfli kölc-lesek kifízelni. A jogosított kercsk*. dök az ország egész térülőién vásárol-ihatnak". i A husijjorosok csak vélelí jegy és vásárlási engedély etíenében vásároí-liatuak és pedig osak annak a megye-nek a lern.\'etén, atiol üzlclhelylsí^ik Vta és csak oly hlzftalóktól, akik 5, Vagy ennél ke.c\'ebb sertést hizfelaak. I Kúsiparosok és, magánosok részeié « viísárlásí cngedc\\vt a városi köz-eUálási hivatal áUitja ki. (Hunyadi jntea 16. szám;. [ A véleli jegjfiket a vásárló jogosi-totl kereskedők és a hiisiporosok állítják ki, az előbbiek\' fehér szinöt, az Utobbíail szíirko sr\'nut. A husiparo-f.<ii; a vételi jegyeket a közellátási hi. v-itiilaai a vásárlási ongedéJZxet egyidejűleg kapják kézticz. A véteU jegyekel egy eredeti és 3 ¦-r- másolati példányban, másolópapír far-használásával köti klátfitatU. Az eredeti l>éidáu}a a jogosilott kcreskedimél, ilíetyo a husiparosnál marad1, nz első másolatot az eladónak, n másodikat a tulajdonjog átírásakor a marha evift-kozelőnek kell átadni, a harmadikit jiodig a husjparos a vágáskor a hntó-ságí husvizsgatójiak köloies átadni. 33 kg.-os, vagy éhnél nehezebb, de 80 kg.-nát könnyebb sovány sertéseket tenyésztésre, nevelésre, vagv hizteJánm bárki szabidon, minden eaígedély nélkül váfcárolhiil, de az igv \\ell sertést két hónapi idő előli eladni ijem szn-had. Ma a vevő a sovány sertést le-nyészképesseg bián\\o. lakonniSnyhiány, vagv egyéb rendkívüli körülmény miatt hamarabb kénytelen eladni, erre a városi közellátási hbntaltÓJ engedéívt keli kérnie. Sovány sertést iizonnali továbbadás céljára csak jogosított kereskedő vásárolhat. Ezek a vetésiek és eladásnak, tehát a forgalomnak a szabáivai. Az Öleseket a következőkép szabályozták: 100 kg. élősúlyt el nem érő zsir-sorlésl, 80 kg. élősúlyt el nem érő hus\'crlést, valamint malacokat avar köz-, akár iir.)g\\tafogyasztás coljára tilos levágni. R tilalom nem vonatkozik a kényszervágás esetére, valamintSarni az esetne, ha a -sertés — állalorvosi megállapítás szerint — gazdaságosan nem hizlaühatő. Takarniányliiány esetében is (elmentvényt leltét kapni a városi közellátási lüvataltól. Közfogyasztás céljára minden fms. iparos csak annyi sertést vághat, a mennyinek a beszerzésére az Uiotö hónapban u városi közellátási hivataltól vásárlási engedélyt kapott. A husipa. ros a vágás előtt köteles a vásárlási engedélyt és a vételi jegy 3-ik másodlatát a hatósági husvizsgi\'iU\'mak át-(adni s n husvizsgáló csak olyan sertés lovágására aflhat engedélyi, nmelyre vonatkozólag ezt a két iratot neki utódiák. r Magánfogyasztásra csak saját hiz\'o. lásu sertést szalud levágni. Saját likr-laflásunak az a sorlés számit, amelyet a vágató legnflább két hónapig maga hizfcJÖt s ezt a marhalevél átkásának dátumával kell igazolni. lizuttal és ismételten felhívom a közönség figjehnót arra, hogy saját jót rdlfogott órdekében cselekszik, ha mindenki, aki csak teheti, l.izlal a maga számára egy, vagy két sertést, annál is inkább, mert az őstermelő családok, miként már kőzhirré teltem, ósszebasouUlhalailanul több zsírt, s;c. méivenként ll kg.-ol * lartliaüuik otthon, inig más családok csak szenié-hénként- egy kilót és a városi lakosság\' is őslermclőnck számit, ha legalább 2 hónapig maga hizTdta a ser> lést. A saját liúaalasra való vélc\'néU és a vágásnál n következők ta szahá. lyok: Aki 35-80 kg. közti sovány ferté-st akar venni sajál hizlalásra, ezt szabadon;, minden engedély nélkúi megveheti; aki ncticzebb, már 80 kg.-nál súlyosabb icrtést akar vonni, saját céljára tovább hlzVilásra, előbb el- Lakása dísze lehet ^iM-Ük^ ~mL.mm -a kis zenegép Ezt- Il II összes gyári uj fypuau készlllókot réu-letflzetéaro msgvehetl SZABÓ ANTAL ródió-üzleíében Fő-itt 5. Telefon 91. _l#il\'.aprüí» 25. UWgy a kövbMIMi hivatalba (Hunyadi Utc* 16.),, ahol megkapja u vásár&isi engedélyt. A leöléskor, léhát a hijia. lás belejczése után, de yjgkorábböji a vélottda számilotl 2 líónap nuüva ismét el kell menni a kőzeJlotási hiva. tálba, oda koV vinni a marhaSoA^flet és a murbabároát s ennek alapján kiadják az ölési engedélyt. Ily eiiRc-dély uéiküt senki se vághatja le a sertését. Az engedély kiadjísíikor a sertés sulyarnEtajpjáixy^íTSzamitják, hogy hány kiló zsiradeS Tog kijönni a j-er-léslKit s ha\' több jönne ki, tnüit amennyit az ölető, mini őstet\'mtllő a családtagok száma szerint oltliou tart-hat, előírják, hogy a többbfttet kőz1, fogjosztás céljára át kfiiU adni. Kénjszeivái^iS esetén " hízófcrtést a közellátás eétjára fel kell a városi közcUaiásl hivatalban ajánlani s ha -oz a sertésre nem tartana igényt, n tulaj, donos azt véloü jegy eftiVnélzeii bár. melyik |m.si)>«iiXianíik átadhatja, varsáját maga fcldcögozhatja a netán kitermelt zslrlöbljlictnok közfogjosKtás céljára vaió átadási kölclozoltsége melleit. Hízósertés oúiifilása •esetén -a városi közotlátási hivataltól az cSImlKs okát feltüntető igazolást koll kérni s azt egy évig meg keSI őrirftt. A- icudelet megszegőit 2 hónapig^ liál-oi\'ii idcji\'n 6 hónapig torjedlielö oLzárássaÜ büntclik. Nngyk:\'nizsa, 1911. évi április hó 24-en. hu Polgár mester. 10652/1941. Tárgy: Szemére K. hatóságilag en* gtdilyezett zálogkölcsön intézete kérelme a ki nem váltott zálogtárgyak elátvcrczéae hánt. HErd^tmény. Az 1681. évi XIV. t. a 16. §*a alapján köztitrró teszem, hogy Szemere K. bal, eng. zálogkölcsön intezetében elzálogosított és 1941. évi április hó B-1k le}árt és nem rendezett zálogtárgyak 1941. május 8-án d. e: 9 órai kezdettel a záiogflzlet i\'o-iit 8. szám alatti helyiségében hatósági kiküldött jelenlétében elárvereztetnék. Ezúton felhívom az érdekelteket, hogy a lejárt tárgyakat az árverés meni óriásáig rendezzék. Az átverés alá kerütö tárgyak jegyzéke a hivatalos órák alatt, az árverés elölt 15 napon át a városi irattárban, valamint a/. Intézet helyI-ségében\' betekinthető. Nagykanizsa, 1941. április 23-án, mi Polgármester, APRÓHIRDETÉSEK SprZ.hI,d.U. JU. .Ilhlll, 4.kMlu 10 ..61. Mulli,, mbŐSríiSSBrji 0 nUr, httkSin., 10 nMg <0 flD4r, m*4m io.*bhl uú 4 tllMr. adás-vétel egy dupla i nsgyi Irocbzmkrény, fehér gyermekágy mstrsccat, nagy, fsll-tükor. Cím s k5aéban. 1184 lakAs^zubthelyiséo ayénaatkr, Írod ínak, raktárnak vagy műhelynek raeglclclő belylségek auguis-tusra klidók. Horthy W.-nt\' 23, 1107 küujrfélb Budspcslre ul.i.n sutéval, Kellő nll-ttrist magaininsl vinnék. Bövsbbat Filléres-telivé, Krktázléf Ls os. 1184 ZALAI K6ZLÜMV POLITIKAI NUIUSV «W|«I „Kdmiánáil«,T. Nsayl.MiM-, Felelés kiadó: 2.1,1 Kir.ly. Nyomatotfi a JUltugtWujI\'rlFT.\'Ns»yk««Hs«"- •<s»UJ>su Kn,,..!,,,, (Nyomdáért feWi I.lal Kirilju ?24639 31« évfolyam 05 tűim NagykanUga, 1941. április 26. szombat Mr» 12 Mii, ALAI KÖZLÖNY POLITIKA! N I L A f> éa kiadólúvstai : Fööl-ö. szaat. Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos Eloflzeletl áru: «t« hóra » pengi «0 fil< S/cikeultoíül í« l<I»ilíl,i»Ml Mclou, M. ¦ Az Igazságosabb elosztásérti Az ország közellátásinak biztosítása és zavartalansága any-nyba fontos, mondhatni egyetemes nemzeti érdek, hogy az illetékes tényezők ujabb mélyreható intézkedéseket foganatosítottak egyes élelmiszer- és ta-karmánykészletck helyesebb és igazságosabb elosztása céljából. Az intézkedéseken rendkívüli viszonyok tették szükségessé : a tavaly) gyenge gabonatermés, a gazdasági év előrehaladása, a háborús viszonyokkal magyarázható többletfogyasztás stb. Mindezek közölt pedig a legutolsó körülmény az, amely különösképpen súlyosbította a helyzetet, Ugyanis a Délvidék visszasrereése s <jzzel \'kapcsolatban a hadrakelt sereg ellátása, valaniint az egyébkéntgazdag Délvidék egyes kifosztott területeinek támogatása feltétlenül megköveteli, hogy a még rendelkezésre álló készletek számontartása tekintetében a legnagyobb pontosság, eloszlásuk tekintetében pedig.a legnagyobb tervszerűség •érvényesüljön. A mostani háborús időszak kimenetele, amely nemzetünk sorsál is eldönti* nemcsak a fegyveres felkészültségtől, hanem a gazdasági élet felkészültségétől, fegyelmétől, vagyis a készletek helyes:-és igazságos eloszlásától is\'függ. Éppen ezért nemzeti érdek, sőt nemzeti kötelesség, hogy mindenki megértéssel fogadja és becsülettel támogassa az illetékes tényezőknek a készletek igazságos elosztására irányuló törekvését. Hegeliedig elek\'intctben az ország magasabb érdekeit.veszélyeztető rosszindulatú törekvések,és híresztelések ne kaphassanak lábra, röviden megmagyarázzuk az ¦ctnlitell intézkedések célját és lényegét. A közellátási miniszter januárban két fontos rendeletei adott ki az ország közelláíásá-nak biztosítása érdekében. Az egyik rendelet meghatározta, hopy btizaőrloménveMiől.száraz főzelékekből,, zsírból, szalonnából, hájból és tengeriből mekkora készleteket szabad a háztartásokban tartani és kimon-dolla, hogy a megbatározott mennyiségen felüli készleteket nyolc\'napon bélül eladásra kell felajánlani. A másik rendelet, az ötven kataszteri holdnál nagyobb birtokok tulajdonosait kötelezte, hogy számot adjanak mullévi termésükről. Az igy osz-szegyüjtött adatok alapján bejelentési kötelezettséget állapítottak meg bizonyos cikkekre és megkezdődött azoknak tervszerű igénybevétele. •V gazdasági év időközben, na-gyon előrebaladl és a már cm- német előőrsök bevonultak .Athénbe Grönland, Portugália és Törökorsíág körül mozog a nemzetközi érdeklődés A Balkánról a csapatok? visszavonását követelik ts belpolitikai válságba jutott Ausztráliában Iteriin április 2G A, német TI soron kívül közőHe a légierőnek az angol liajokor.iva.iok ct-teui sike.«i liarcáiiik legutóbbi eredményeit. Kv.crml ujabb 13 angol\' kereskedelmi hajói süllyesztettek el 50.000 tonna diaiammal ás 17 hajót súlyosan mc^oagáitsk. Klsftllyesztet. lek ezenkívül egy kisebb és-\'e.ry régi tipusu hadihajót. A görögországi repülőtereken 55 ellenséges gépel semmlslltt-tek meg. A német légierő az éj*z»k:i is pusz-liló támadásokat iulézet\' az angol ha-dicélpoulok elien. ;Különően New Csalié kilcölüjóre, hullott sdk bomba. Az angol légierő n megszánt vidékek ellen intézeiMá-inadásl. Gyújtó ós robb\'nó bomb\'iik nagy része azonban nyílt ine/ou hifl. lolt lo, inert a. tigvOdefmi tüzérség megakadályozta n támadás tci\'v.izcrű végrehajtását. Néhány liáz kigyulladt, löbl*n megsebesüllek, a kár iiein je-:entös. A ucmet és olasz aulunóbornbázok Tobrttk előtt 5 ungol hajót (tsulfyeszleltck, többet j.edifl oiyíin sityosaji megrongáltak, liOfgy kijavításra alkalmatlanok letek. Olbraltáfban védelmi jdle^ü katoini gyakorlatoké tartanak, nmelyl.ez u lakosság köai/c-működéséi is felérték. A volt jugostláv területek ujjárendezésével volt kapcsolatos* Kormányzó UrmiK..é8 Httter kancellár találkozója Bóma, ápirJUis 2(1 Berlin, április 20 Arra -kérdésre, hogy an a jelentősege, annak a látogatásnak, melyet Magyarország, kormányzója a\' Führoruól tett, a WÍI-helmstrasson kijelentették, miszerint kézenfekvő az, hogy a megbeszélések az egykori jugoszláv területek uijárendezésével Alinak összeillésben,-melyben természetesen Magyarország is érdekeli. Magyarország Kormányzója ezen alkalmat a Füh-rerrel való személyes megbeszélésre használta fel. Arra y kérdésre, hogy a román áltamvezetö látogatása is várható-e, kijelentették, hogy a Wilhelui-stmisse erről scaninit sem tud. Iíómai politikai körökben a magyar államfőnek Hitler Adolfnál lett látogatását illetőleg megjegyzik, hogy ez a látogatás azon tanácskozások keretén belül történi, amelyet már Boris király is folytatott a FÜhrerrel. Rómában ugy vélik, hogy a birodalom azon államokkal folytat tanácskozásokat, amelyeket a pári¦¦környéki bákepnnancsok a legsúlyosabban\'érintették. Hó-mai politikai körök véleménye szerint a balkáni ujj á rendezés a politikát megvalósulás.stádiumába lépett. Allieti sorsa megpecsételődött A Pest zürichi jelentése szerint a görög hedve^löség AtlnTnl \'nyüt • városnak nyilvánította. A város kíit:nai kiürítése már nagyrészt ¦¦ megtörtön l. A német előőrsök - már tegaap este tnegkowuleiték a várost s bevonulásuk .ma délelőtt vajószintiicg már megtörténi- Kzt az is valószínűvé leszi, .hogy a görög hátvédelet ii visszatéri,, dőlték már. A britt oWflpatok i«gy réswa a JVo-ponsrostra vonult vissza, nagy részüket Módnál behajózták. Hol lamz ¦ latfikSxalobbl frontT A Pmt bertiai Jelentése a heivweitei foglalkozvi rámutat arra, hogv )*-1!qí körök B görög háborút gvaVorintilag l«1e«iinttnek tekintne, de szünet tCftto-Iiai téréi nem ftll lo. Hogv hol les* a legközelebbi fivail nem tudni, mm - Anglia egyformán kacsingat TÖ-rökorszdp, Porfirpálla és Spanyolország feli. A neroel (elfogás éa háborús t-éí azon. bon változation: Kiiriani Aiu{Uál Kúrájából. Bárhol is Iti.sérelné me,if tehát Anglia ar, ujabb partr iszátla.st, mindenütt szénibe találkozna, .a .Uutf\'Jy erőivé1. lícrlin, április 2ő A német külpolitika vezetői Törökországgal és Porlugáliá-val kapcsolatban terjesztett angol híresztelésekkel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy London a görög\' kudarcról akarja ezzel elterelni a figyelmet. Lehetséges, hogy Anglia uj párolok foló kacsingat, de a tengely célkitűzéseit ez som változtatja meg. Berlini körökben ezenkívül cáfolják azokat a hírekéi, mintha spanyol politikai vezetőket várnának\' n wilhelni-slrassen. Ai Irakban történt angol partraszállással kapcsolatban Berlinben kijelentették, hogy nincs szó nagyobb katonai akcióról. Számban nem nagyok a pnrlraszállt csapatok és Anglia célja inkább áz, hogy az Irnk körül levő államokban, elsősorban Egviptoivtbnn és Törökországban Itatást érjen cl. (Folytata* at 6. oldalon) litctl rendkívüli viszonyok, folytán.; fokozódtak a közellátási gondok. Éppen ezért a régebben kiadott rendeletek érvényesítését-most-ellenőrzik és az ellenőrzés során igénybereszik azokat a kés/Jeleket, amelyekot a korábban kiadott rendelkezések ¦értelmében-már amúgy is igénybe kelleti volna venni. Az ellenőrzést honvédl>cszer-zö osztagok végzik. Természetesen nem veszik ttfénybr az ellenőrzés során a. háztartáshoz tartozó személyek ós gazdaság cselédek ellátására megáJlapi. toll fejadaguknak megjelelő mennyiségei, továbbá az állatok eltartására és hízlalására szolgáló takarmánymennyiséget és a vetéshez szükséges magvakat sem. Helyesen cselekszik az a gazda, aki április 3ö4jj önként felajánlja eladásra készleteit, mert ezekért a Futura 230— 250 pengős felárat fizet. Később ezt az árlnLegésfeitégt már nem fizetik. Az ellenőrzéssel és az igénybevételen tul az arra hivatott tényezőknek erélyes intézkedésekéi is módjukban áll lenni. Ilyenre azonban nz ország legtöbb vidékén nem, vagy csak nagyon ritkán volt szükség, mert a magyar gazda belátja, a közellálás biztosilására foganatosított rendelkezések szükségességét és bizonyára nemzeti kötelességének tartja, hogy ete-kintétben ugyanolyan fegyelmezett magatartást tanúsítson, , mint a győztes tengelyhalalmak gazdái, akik áldozatkészségükkel és belátásukkal oly nagymértékben segitik elö még rossz gazdasági \'étben is a boldogulásra váró népek nj európai rendjének győzelmei. BAtaW KStVtUf* IMI, ip-l\'la 26 leglodolt a IÁVAUT Ideiglenes járata Csáktornyára és Muraszombatra Jelenteltíik tegnap, hogy a MA VAUT próbajáratot indított Nagykanizsa és Csáktornya, illetve Nagykanizsa, Alsólendva és Muraszombat között. A próba járat sikere után mindkét járatot azonnal beállították és azok mától már naponta közieked; nek. A nagykanizsaiakat elsősorban érdeklő csáktornyai járat menetrendje a következő: Az autóbusz a nagykanizsai pályaudvarról indul 11 órakor és Csáktornyára érkezik 16 óra 30 perckor.\'Közben a következő felszálló állomásokat érinti: Kelsőszemenyc 15.25, Dékánfalva 15.58, Muragárdony 16.06, Belica 16.15, Zalaujvár 10.22 és Csáktornya 16.30. Az autóbusz Nagykanizsa és Fclsőszemenye közt belső forgalomban nem használható, miután ezen a vonalon a személyforgalmat a nagykanizsa—letenyei autóbusz járat bonyoUtja le. Visszafelé 10.15 órakor indul a csáktornvai pályaudvarról és Zalaujvár 10.33, Bélien 10.10, Muragárdony 10.19, Dékánfiilvn 10.57, Felsőszemenye 11.30, Mu-rarátka 11.11 órai érintésével 12.50-kor érkezik Nagykanizsára. Csáktornyáról Perlak felé oda és vissza is csatlakozás van a Csáktornya—Perlak közt közlekedő autóbuszra. Ugyancsak naponta indul és postát is visz a nagykanizsa--alsólendva—muraszombati autóbusz, s A RT A\' nál azár-udvar szebbnél-szebb női és leányka kabátok, divatáruk nagyon olcsón I Május elsejéig nem adnak ki több cipőigénylési űrlapot Edd\'g több, mint 10.000-en jelentettek be Igénylést Részben a már hosszabb ideje tartó nyersanyag nehézségek következtében, részben azonban az ilyenkor működő *bebizlosi-\'tási-.Ösztön eredményeként is, tömeges ostromnak volt kitéve az elmúlt napokban a nagykanizsai közellátási hivatal. Mindenkinek cipő-utalvány kellett. Már eddig is több mint 10 ezer darab cipőigéhylési űrlapot adott már ki a közellátási hivatal. Ez annyit jelent, hogy Nagykanizsán — minden teremtett lelket beleszámítva — minden harmadik embernek sürgős szüksége van cipőre, talpalásra vagy borüásra. Legtöbben uj kész cipőt igényelnek. Az igénylők kétharmadrészben merték után készítendő vagy kész uj cipőre kér utalványt, egyharmad részük pedig talpaltatni vagy bonttatni szeretne. Húszfőnyi személyzet dolgozik az igénylés-tömeg feldolgozásán, ami igen nagy munka. Most?ujabb igénylési űrlapokat a még nagyobb torlódások elkerülése végeit május l-ig nem adtíak ki. Más kérdés már most, hogy a 10.000 igénylő közül ki kap majd a közellátási hivatal elbírálása alapján utalványt is ci-pővásárlásra vágj* javításra. Olvassuk például, hogy Sümegen 1500 igénylő közül 117 kap csak utalványt cipőre vagy javításra, , Gyom orront ás oknál ?1 az ezek kö* elkeltében előálló bélzavaroknál, felfúvódás nál, émelygésnél, hányin-gernél, hasmenésnél vagy széksio ruliinát már egy pohár termeeze\'ts „Ferenc József* keserűvíz Is igen gyorsan, alaposan ti fölötte kellemesen <l*ztltfa ki az rg\'sx t\'pca-tornat. Kérdezze meg orvosát! - (Tavaszt kabitalnk) mindegyike elsőrendű budapesti iuU-helyekben készül. Legújabb modell kabátjalnk kirakatainkban látható* Sobüla Arabéi. M&h púkat/ amUyet* míty súUamn t/ad tűiét is fdübnuUa- \'MN) A lapülőtáien q hajnali órák biteoére is mosgftjüaas é\'ci uralkodik; egyik gép a másik után érkezik. Ez-nttal London v.flt soron. Hangos jókedvbe; kászálódnak ki az eml>crék a gépekből. Az egyik llcnket-gépből rég ismerősöm, B. altiszt mászik V> *fppon. Mie\'üU még aftiposan kjnyujtózkodí-balm, máris :eosaix>k ni. Rövid és eiedményleien szabúdkozás után megadja magi! sorsának. fis egy pohár párolgó grogg melleit máris mondja, hogyan és mint ment végbe az edd gi legnagyobb és Sege edményesObb l.ou-don ellőni \'légitámadás. _ Vaksötétben, de liszt i oiittagós ég alatt készültünk hozzá n stirihoz. Az egymás melleit retsorakocolt ha. (almás gépeknek csati körvonalaiI -ejtjük és a gépek kórul tevékeny! edö kiszotgájó személyzetnek cs»k fépleil luitljuk... A tóiéi haltja- m\'inde.il el. nyel. Szinte kisérleres u lnuigiual. A gépek gyors egymásutánban startolnak. A molorok é\'escn zugnak fel <iz éjszakában. A hatalmas láth-itartan gépma-darák l.eevesznc\'< a sötélségbe. outié fi kipuffogó csövekből eVítörö lángnyef. vek nyomán lel-el még egy ideig útjukat kóveini. Néhány pere múlva már mi is a levegőben vagyunk, g.\'-pünk merész Wtit\\u huz el "az itattunk feketén lorpenzkedő erdő fe»tt London ég Irány u>udon! Inkább sejtjük, mint látjuk, liogy a fr.ineia partokat elhagytuk, \'hi Ián félórája sincs, hogy repiilűnk. Hal-itmas ut áll még előttünk Ijondoníg, aráikor R. száíidas, a parancsnok, eöre mutul. Messze a tenger fe\'elt a sötét éjszakában Vmgok lobbannak. Már látjuk az első robbanásokot és a sötét égen visszaverődő lözek fénvét. Ixmdon ég... \' Körülbelül 200 km. ut áU. még rtőt-tünk! Rövid időre felhői közé kerülünk, melyeket az enyhe északi szél hajt ulunkb-a. Hamaros ui átfúrjuk magunkat a felhőkön. Mechanikusunk, I). Őrmester már jc\'enti Is, Hogy átrepültük uz ongoí partok kiugró csücskét Fantasztikus tényét b mi repölönk A következő pinán ilbau jobbról és balrór ís fWviUmnak a fényszórók. 11 ármasávil¦négyeséi egyméshn fonódó fény kévék álljiut el ulunUC. Minden képzelegi felülmúló fényár-bűn úszunk, mely most mar\' könyörtelenül végig kísér berniünket Bz égő Ixaidonig. A légelhárító fittek htrtl. gatásál>ól arra következtetünk, hogy éjszakai vadászokkal kd.l számolnunk, De ki gondol most érrel Nem gondolunk egyébbre és nem Ülünk egyebei, mint a városi, ame\'yhez mind köze-lebb érünk és amely rőt fényeivei fé-\'eimetesen vlágil bele nz éjszakába. — Egy távcsőiéi! — szól hátra R. százados, akinek a gépfegyver fölé hajtó szikár nJnkja élesen rajzolódik bee a vérvörös háttérbe. Átnyújtom lávcsö vemet. / Megérkeztünk. Akutunk; London ég! Csodálatos látványI Ezer és ezer ponton ég a hatalmas metropolis. Közöttük több száz óriási méretű tűzvész, melyek*! jóformán át sem lehet te- kintcui. Kissé lejebb szárunk. I(i> lenül ¦ a Temze foiett, r«p\\gjM folyó tükrében kísértetes táncol jár. nak a szeizélyes lángok. Szmle nzt hiáué nz ember, hogy a folyó h tüzet lógott ebben a borziliuas po-koiban. A rtoyaj Álhnrti dokk. n Vic. torin dokk és Koetindkii dcVkk egvel-len lolwgó fáMyo. rlaténazoltaÜ lát un az épületek kiégeti ablntaiyilásait n mint kicsap rajtuk egy-egy^ felfelé kigj-ózó langny«iv. Két gáztartály a levegőbe repül Jobbra tőlünk hatalmas robbanás reszkette;! meg a levegőt. Szinte égg nyúló tűzoszlop kúszik a magasba. Az ember azt hinné, sosem áll meg többé. Aztán minden vis zaztidul megégi a röldre. Kél gáziartály repül! a te\\«göle. A Cityben és <i Citytől keletre eső városrész1>cn biz tftz mellett, Örvénylő tűztenger, mélynek Izzó hullámai egyre több utcát, egéSt va. msrészeket önlenok el. Tűz és pok-/I, amilicn még sohaseni voüt!... Yiiágitó mkétákiM nincsen szükség! Ezt « terhet ezúttal "íuálxi hoztuk magunkkal, Az alattunk tomboló lüz- 9UTORT szaküzletben Gábor mű asztalos nál vegyen vagy rendeljen. N«fyka>iua, VáriMhái palota. ben még az egyes utcákat is határozottan kivehetjük. Ilyen borzalmasan pazar vttágibisbua még nain Mttuk l^aidont, M\'nt a jétresö zuhognak a gyújtóbombák Közben jobbról is, balról ts hevei robbanások zaja tör át a \'motorok zúgásán ós erőszakos, tüzes gejzimk ostromolják az eget. A vetünk egv időben lámadó rajok nehéz bombái robbannak. Ugyanakkor azonban száz számra vilhnak n jégesőként huln> gyújtóbombák je\'olgíc\'es fenéién iztií tüzei, melyek később vérvörös tüz-folyammá változva olvadnak össze. Valamelyik gép, jó Isten tudja mién, íedobolt egy vÜágiló rakétát. \'Most vesszük észre, hogy egy könnyű légelhárító üteg vadul lövi a le-.egÖben békésen ringó fénylő ern őt. Hogy miié jó ez a céltalan lövöldözés -ebijén a pokolban, tüzek, robbhnásik, füsttenger körerette — crrc az árlfltan kis fényforrásra, nem tudjuk;. Rettentő zavirnak ke!l ott lenn íjiratkodni i. Hánk például még eiyetksn lövés sem IMB\'M. De nem is csoda. Kinek jütnb Ilyesmi\' mosl eszébe ott tenn, abbm a tüzrengctegl^m, amelyet talán elöl. lant sem keltel, még nkkor sem, ha a sziget valamennyi tüzoSlóját odacsödi-lenók. Azonban ki Is gondolhat most oltásnál Csak egyet Adtot tenni, elbújni a föld alá, jó nióljcn és ujeui látni, nem batlani semmit, A Temze-kanyarban támadunk ¦ Gépünk mosl hatalmas ivben .1 Temzo-kanyar im kerül. Kissé lejebb Fővárosi mvón áiió bér- « FonaB- ós textiláru festés, kikészítés faatdiyár Nngykanlxaán: g PALCSICSh Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészet • Vegytisztítás Oyln Niiyk.nliia, II V4r»sl 0al*t i FO-ui 7 . ¦ mám <Kor»itn-é|»niet>. T.lilom u-ija. Muraközi emlék — mai tanulság jlfll. április 26 _ " ÓVJA SZEMET I 4« virtrolloft bírálómmal tn Jdl Hi.i •lamBvas*! l«taaar-a*«kU«W*m!»*ii. ZSOLDOS GYULA Irinmttf, tata fa láttiiréiimeiter, pí-nt 8. (o Korona-iiallodivBi iitmban) Ertd.tl ZilM-!»oe.ílí, homírGk, MjTntrok. min-j«nl*jl«l*fH*w\'t. Sitmotvúilfictptektllftullttc szállunk. Célunkat, a dokkokkal ezenr-Itta feivó hűtőházukat pompásan lét-juk. H. százados kioldja nehéz bombáinkul. Kgymasután hula.uiak a Súlyos acéisiivegek. Egyetlen bombánk kívé-leiévei, moly valószínűleg a foíyóba eseti, valamennyi colban iU. Az egy. mAsl ¦ kőveiő robbanások szinie egve\'t-íen hanggá olvidó dübörgései itt is felcsapódó lángok kóvelik. Gyenge ezeöő kél. A vérvörös szin.-len játszó - fehér füslgomolyokat lis-son uzi észak felé és a város feícti lelógó számtalan kötőit lépgömböl, meljek közül nem egy robbant már fel *«z Örüli hőségben csendesen fa. gátja. A tflzek lassan egymásba olvadnak Irinyi veszünk hazafelé. A látvány, emeljél most Ixindun nyújt, lélekzet-eiáUiióan borzalmas. A vadul Örvénylő\' tüiek között még egyre roblwlnnak a bombák, figyre érkeznek ax ujabb és ujabb támadó kötelékek. Ilyen UV »ot a sziget ínég któtn lé tóti, Mint rettenetes álom Után dörzsöljük szo-meiuket, tle szólni egyikünk sem lud. ismét Ircnne vágjunk a ívuyszcno kévéjéken. London égő pokla ulán síinle m*veiségesen b»:n >k ezek az éjszakával kínosan birkózó fenjek. Légelhárító tüzet most tem kapunk. Mintha el lűime átkozva ma éjszaka valamennyi angol üleg, Már messze kinn vagyunk nz Északi-lengeien, de London még mindig iifc világít. Cs a csillagos sötét égi* visszaverődő kísérteties fények borzabnas inementója hazáig kísér l^nnünVel. in. r. f.) aprított száras tflzifa 1 Baskaté BELEatMUl JAUS fakarwtkodöaál, AMgér-ut SS. - Taiaf« US, «. Nem lesz alku a textll-flzleiekbeu Ujabb árkor m íny biztosi ren deletek Budapest, április 2(i A hivatalos lapban az árellen-örzés országos kormánybiztosának a texulszakmával kapcsolatban több rendelete jelent meg. A jövőben textilárut csakis a végleges árat és vétel tárgyát feltüntető szám kiséret ében szabad forgalomba hozni. A külföldi származású műselyem fo-nál feldolgozására vonatkozólag a rendelet elöirja, hogy a müsclycmfonál-készletekct a/, árkormánybiztossághoz 15 nap alatt be kell jelenteni A belföldi előállítású torontáli és mpgyar-perzsaszönyegek eladási árát, a nagy- és kiskereskedelemben al-kalmazhnló brutlo-haszonkul-fsokat is megállapítja a rendelet, éppjgy a kelmefestők és vcgyilsztilók által felszámítható legmagasabb árakat is szabályozza, valamint a különböző kenderrost, leurost, kenderzsineg, kenderrostanyag gyári, nagy- és kiskereskedői eludási árait is, Történelmi tények igazolják, hogy Muraköz, — néhány évet leszámítva, amikor Jugoszláviához csatolták — mindig Magyarország földje volt. Lakosai mindig magyarul éreztek s készek voltak a magyar hazáért akkor is fegyvert fogni, amikor idegen felbujtók 1918-ban már alaposan megdolgozták, szédítették Őket. Jellemzésül álljon itt a következő eset: Mint csáktornyai állami óvónőnek, a Csáktornyát környező falvakban is sok személyes ismerősöm volt. Ezek a külvárosi emberek a mi óvodánkba küldték gyermekeiket addig, a míg náluk is megnyílt az állam állal épített uj, modern óvoda. ligy ilyen régebbi óvodásomnak uz apja, igen jóeszü, jóérzésű, katonaviselt ember, beállított hozzám egy kLső estén ll)18-ban, amikor ugy volt, hogy másnap vagy harmadnap jön a megszálló katonaság. — Kisasszony, — mondta — tanácsot jöttem kérni, hogy kihez forduljak, ki lenne a vezetőnk V Mi ugyanis itt Pusztafán összebeszéltünk, sokunknál van fegyver, összeállnánk és bizonyara Csáktornyán is volnának olyanok, akik hozzánk csatlakoznának és nem engednénk be a megszálló csapatokat. Egy darabig szótlanul bámultam erre a jó magyar emberre. Horvátul.beszélt velem, mert ez könnyebben ment nála, de magyar volt, mert meg akarta védeni azt "a földet, melyen élt, melyet magyarnak ismert és magyarnak érzett Háromcsillagos közkatona volt, de annyi önérzet, annyi bátorság nézett ki belőle, hogy büszke voltam rá és büszke voltam ar- Budapestről jelenük: A külföldiek részére április 22-én, a belföldi közönség részére április 26-án hajnalban életbelépték már a május 2-án kezdődő Budapesti Nemzetközi Vásár utazási-, vízum- és egyéb kedvezményei. Ez már meg is látszik Budapestnek erősen megélénkült idegenforgalmán. De jöj- ra. hogy engem tisztelt meg bizalmával. Sajnos a terv nem sikerült. Azt ajánlottam neki, hogy egy nagy állású urat keressen fel, az majd bizonyára jó tanácsot fog neki adni, hogy hogyan csinálják a dolgot, de mire odament, az a bizonyos nagyúr nem voll sehol. Az emberem csüggedten ment haza s az egész, szépen elgondolt tervből nem lett semmi. Ki tudja, ha akkor az a jóné-háuy elszánt muraközi nekimehet annak a pár katonának, akik sunyin .sompolyogva bejöttek Csáktornya főterére, ma talán nem volna muraközi kérdés, amint nem is lehel, mert ez a földi ai miénk volt, a miénknek kell maradnia, ugy, hogy soha többé el ne szakadjon az anyaországtól. Ez a kis történet is azt bizonyltja, hogy a muraközi nép meg akarta védeni a magyar Tőidet, Muraköz földjét, mert ebben a magyar hazában megtalálta éle 11 ehetőségét A megszállás 22 éve alatt kétszer jártam odahaza. , Mindig azt kérdezték tőlem a csáktornyaink : mikor jönnek a magyarok ? Most megjöttek a-magyarok s most fogjon össze mindenki s azok a JÓ murakőzi magyarok, akik a 22 év alatt is hűségesen gondoltak a magyar hazára, segitsék egymást, segítsenek másokat ís, hogy Muraköz földjén megértés, békesség, igazi magyar Testvériség honoljon s Zrínyi népe újra boldog legyen a megnagyobbodott szép magyar hazában. mm cm a csáMornyni U-tk «*. állami óvoda mttője jenek bármennyien is .nem lesz itt hiba sem szívességben, sem ellátásban, mert a magyar főváros alaposan felkészült erre a nagy eseményre. Minden szállodai szoba, minden penzió, minden erre a célra alkalmas lakás bútorozott eV vendégszobája rendelkezésre áll. A látogatók iránt való gondoskodás Angoragyaplnt nz ArkormauyUztOMag Altai mag-Alapított legmagasabb arakon elonyOs oealAlyoiAseai kiszpinxért v&sAro! vagy ango^afonalra átcserél (rot Károlyi Joaeafné gcpuiemU lonodAJa, al „ANaoRvrex«íMA," Budapest. IX., Vaskapu-utca 33. annyira meni, hogy a Vasár területén egyáltalán nem lesz hústalan nap, egy tál étel s ugy az ottani vendéglők, kávéházak és buffék, mint az impozánsan felvonuló magyar élelmiszeripar ugyanúgy tudja és ugyanúgy fogja\' is majd ellátni a közönséget, mint akár a múlt évben is. , A vásárigazolványhoz mellékelt levelezőlapon igényeljen magának mindenki idejekorán megfelelő lakást Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalától. A lakásközvetités díjmentes. (:)\' All»« aCaanatoak IMMmeattki» (.49 Tonnt. Hink. Kodemésryak HaugteiwMik. - Utin« «traut. - 10 Hink. - li.io Nemwtkoeä iBJaW nolgiMt. — 1» Heraooaaó. rUnamal M.-.:iini.)«lar.Ua, ¦— 1140 Hlrak. -13,20 Ido}e<sos, UoJirfsjsSwté». - 1435 Hire*. _" 14.« MOsortsMw-tttes. - 18 Asfoljsxoblralt, püd «nur, Molaanrak. - 16.45 idsJtMa. m. Jäiäajetot»», alrek, - 17 Hlrak «ee-vAk M m«4tyar-oroW ayarran. — 1«J Hlrak. - 21.40 Hlrak, leWjaiaajllaalla, turak sxloTak ai magiaror*ea ayatrsai - 33 Hink Berna*, aatai, «ayl <a •raacta ayarraa. - to Hlrak. BUDAPEST I. , r/.lä K"in.ir:u«ia. — 1S Kiiiy Gfaa alöadaM, _ ig.30 Furka GlzeRa loa-jorarlk. — 1(1,20 M OrmiOos I^r«. dolml Paranosnokaig Itoraomenyei. — 10.30 Uii;«n nüiiau, H:\'aLrOlvä(«>. ~-20.10 KiTansighkag\\«rMani% —\' 22.10 Tano!«m*z*k. — 23.25 Burw Srtndor cigónymMlouft. * Vuirnap BUDAPEST I, S Ébresittl. szorai. Hautf«me»l(. — 8.1.) Hink. — 0 GorAgUtoUm» istmtisiia\'tt. — 10 Efthiii *»A es Életbeléptek a Budapesti Nemzetközi Vásár utazási kedvezményei ARANYAT. BZÜSTÖT leKnmg«wbrjí árban*vejitlnk, wékAsv testvérek szKiilb*>zéd. — ll.lű LvajigéUkus is-ttul>su««t. — 12.20 Időrés. ~ 12.30 A ítádiö szalonzenekara. — 13 Csuha Zoli áfa eltartása. 13.45 Hirek.\'- 14 ll«wa*ww/«h. m 13 időszerű gazda-sági tanácsadó. — 15.4"> lleii.e/tiajio Sándor tánczenekara. — 1(1.30 Fartői-vaaae,17 .Hirek, -«-•: 17.30« Henvfd-raosor-, — is Alfirioz Zsigmond- oXí-adás*.— 18.25 Voüskv Alo* és Pojlngyi István magyar nólákui énekel, kiséri: (iáijjir- l^Jos cigányzenekara. — 19 Hírek,\' — 19.2a a honv.\'dség propn* gand:t századának ládJóközvelitéso. Be-szít\' Hudinsruy Sándor. — 10.45 Köz-vétltés\' Midáoli.szinliozlíől. \'écsi gyémántoki. zenés vígjáték hársai lel. vénásban, négv képben. — Az 1. felv. után kb. 20.55 Snorltredraínvek. — A II. f*v. után kh. 21.40 Hirek. - Az előadás után Rtrkas Jéuö cigányzene, kara. BUOAPHST II. u fátyol Jancsi cigányie nkare. — 12.05 Levente rádié-félóra. - 15.05 S*a. (onőlős. — 18 Vbtbky Alic© «ís p«-tágyl István magyar nótákat cue\'tej, kt*eii Gáspár Lajos cigányzenekara. — 10.25 Üt. H:*>-h"r^r Virgil Kflfridá&i. — 10 H«ag«m*xek. - 20 Hírek, -20íí0 Vígh Sándor ronősnégyes. — 21 Truskovizky Dezső elfladása. n Csáktornya sportohM «*ere-tetteí hívjak éa várják Nagy-kaniisa sportolóit Geáktornya, április 20 A visszatért Muraköz fővaró^ sft\'iittk\', Csáktornyának niinden-koi4 rtugy sportélet<e volt. A megszállás alatt is lelkesen sportoltak a magyar fiatalok. Különösen két sportágban értek el •izép areílrUóuyelíet. Az egyik a futball, a másik a tenrtisz. A\' Csáktornyáink fulixitlcsa-)>alit\' igen {jó erőkből áll, amit az is bizonyít, hogy a csapat többször volt kerületi bajnok-és varazstli, zágrábi és egyéb vendégjátéka alkalmával mindig győzelmet aratott Csáktornya színeinek. ITítííítíllóképpen a győzelmek egész sorával dii\'SekeíIlletnek Csáktornya ténniszezői is. igen fejlett és lelkes tcnruszczö-élet van Csáktornyán, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy lelkes és hozzáértő vezetőséggel rendelkezik. Neveket most nem emiitűnk, csak azt jegyezzük meg, hogy a Csáktornyát tenni-szezök vezetője maga is kitűnő verseityíö. Ptmcsec jugoszláv bajnok oktatója volt. Lvz sok mindent megmagyaráz. Csáktornya futballistái és ten niszezői alig várják a pillanatot, hogy .Nagykanizsa sportolóival Összemérjék erejüket. A közönség is nagyon kíváncsi a mugyar versenyzőkre, csapatokra. Éppen ezért a cSáktüriiyal sportvezetők a Zalai Közlöny utján is kérik a Zrínyi Miklós Nagykanizsai Torna Egylet Ve^ zelöségét, lépjenek mielőbb érintkezésbe velük, hogy egy nagv baráti összefogás jegyében, mleíőbb megrendezhető legyen iiz első Csáíctortlya—nagykanizsai sporttalálkozó. Kik a legjobb1 kanizsait bilit ÓtfoH? Vasárnap délután G órakor a Central szuterén-helyiségébeti kerül megrendezésre 7 súlycsoportban Kanizsa város legjobb birkózója címéért a görög-római birkózó verseny. A versenyben részt vesz kb. 30 fd ZWNTE, Vasutas d* le ven te. birkózó. A verseny igen izgalmas lesz, meri Miskev mester alapos munkájának eredménye már erősen mutatkozik és a fiatalok már egyeijö erőt képviselnek az Öreg birkózókkal. Vlnszáktiak és IlnlAsztmk igen kell dolgozniuk, hogy súlycsoportjukból a fiatalok ki ne verjék Őkek-A versenyt kiegészíti a kölyökbirkőrók bemutató birkózása és talajtornája, A verseny alatt elővizsgán esnek át a biröjeföltek. Kettős mérkőzés a Vasút* pályán Erős mérkőzésnek Ígérkezik a Komló-NVTlE találkozó, A mérkőzés délután «1 órakor kezdődik, míg előtte, a hirdetettnél korábhan, háromnegyed 1 órakor a PVSK.IL játszik nz XVTJÍ II. csapatával második osztályú bajnoki mérkőzésen. Az ttlső mérkőzésre\'megváltott jegyek a másodikra is .érvényesek. A mér-közés Iránt nagy az érdeklődés. (0 á rendőrség internálta az ErzsóbeUéri fámádat gyannsltöW M^girlük, hogy a nngykani- | zsai rendőrség átkisértettc rí kir. ügyészségre Iförválh Károly fiaiul szabósegódet, akit azzal gyanúsítottak, hogy nlinap véresre verte az ulcári rVeufefd\' Ferenc magántisztviselői. A tőrvényszék vizsgálóbíráj\'a maga elé\' vezettette Horváth Károlyt aki ott. is tagadta, hogy bármi része volna Ncufoltl báiUahna^ zásában. A vizsgálóbíró szabadlábra helyezte ¦Horváth Károlyt. Mivel azonban a rendőrség megkereste a kir. ügyészséget, hogy szabadlábra helyezés ese- tén kísérjék vissza Horváth Károlyt a rendörségre, Horváth nem került szabadlábra, hanem a kapitányságra. A rendőrség a fennálló m\'inisz téri rendelkezések alapján Horváth- Károlyt internálta és átkísértene u rendőrségi totonc-htrzha. A kapitányság vezetője minden legkíséljb1 rendbontás és magánosok elrent erőszak esetén az illetőket azonnal irtternálja és rrregfolelfi szigorú, utasítást adott az őrsiíemélyzetnek hnstfrr ló cselek mcggátlasára. óriási szociális Jetentiaége van a rendeletnek, amely az életbiztosítások érvényét a báborns italáteseil kaokáeatokra Is Utettasatotre A rendelet elsösortian-a-klatíitiberek.tömoiíelttek erdekv.It axolgáHa A lÖiiít\'ghiíLo^Uás s2CiUi*oii.tjal)ól fha alkaimaíásara, hal i Istejmck, nem Is kerül sor) valósággal kors^áJÜalk-jtÖ jettitü^gfi az itprHis ll-«i kiadott korntáríyjeftdelct, artifflj\'et-ajmnk ide^n lainíükbait ismertetrüiík. A rendifet ugy Intézkedik, hogy a biztoiitóvállalatok ezetthö kötelesí* nz étetbíBiow tási összegeket abban az esetben is kifizetni, lia a biztosítási .szerződís e;edetileg nem tévedt kl a háborús kockázatokra. a biztosító váaUat)k-nak tsí a kőleiezelts6a« uemo*ik a i>» vonult és háborúban rószt\\e;t, iú* nem « háborús események folytán —¦ VáPOSi Mozgó. 0»<ltar«aiH6l-»«m*rnapiu VWasattrakoióI JMnetla MU Bonald és Mw» Edd* MtvaByus és roMkotÉiM filmje: N&sasltaj** (ujhoW) Jeanette M. Donald mint New-Orleans legszebb hölgye Nelaon Eddy mint ellcnalhatatlan lovag. Híradók. Előadások köz sápokon 5,7,0, vasárnap és ünnepnapi 5, 7, 9 kor iiöldálfl légitámadás kóvetueztében inejrliart poflaárt szemétjettkel siemtim is fettnáti. A liiztoMlú litliset^li Országos Sző-víim^ ku/o: tvui tartó eftírannká-L-itinn-ik íl,oii nagy scerepc v ti <e döntő fontosságú kormányrendéet meg .íi\'cnvii\'btNi, auMlyet Őszinw órőrmual ,é.s a legleSJesel»J> elismeréssel Qdvözől-f;t! mindenki, aktnak sztván^tekszik a rSKyer raj sorsa. A magyar tttstosilás tőrtaaeiélyf-u még aligha jc^jpat meg jtv\\ttt átfogó jejttitüségü kormányiatiíz-kodes, anwly cgMzen \\ij pefipaattrálfat nyit e\'-sősorbatn a kisemberek hnlnűmas tömegei számára, fis kollőzöti őrömmel Ki(;-i-.iii if.uk a risideCialnek azt m mir/l.od.\'.M-l, uw-ty az. ( ¦Ml)..,t.,r,(.^i ns\'./.cgu\'-\'k ni udíKs/.e Ival ezrrtakt\'t, te. tiát egy lendkívúü. lv,-l-.löaed^kot i i-ju <.¦:<) kó(t<e/ő pótdíj .gyvnám \'rnáid-nizok\' számum, akik ótetbéztositásSieJi ícadelkeznek, akár kitonni, akir [K>t-gári szemeljek az iíiíelők. Az (v\'. hi\\i ezrelek póldij Ugymüs míg a egsrfe. gínjebb ember háztartását sam tan tidi meg éeuevahatcea,. viszont olyan biilenságboz, [iMSK^yugvíL-ílio/. uitin niiiiáv ..iktthmiü aTiAf. liogy A. háború \\«szeifjai\\el és viszonhagiáeVi-val nün* d«n ó>wU>iztusuássail reodeákezű m.u g>ar k.itojia, v.ixy poi^ár nyu^ulL U-.akkei siemLe neazen. Aünden uaagvur 0 et in.egi\'áiis iugyanis a uetuzet l)ii-toUiii:yjm(\'uiyáuak, o.-őI\'ohA\'í\'jji Uc S u korál)bi Iielyzet,el sz«mb«n valójúban nem la szolul uwgj\'araziUru: iiteJtkora bordej-eju az uj koimáayiendelet, u mely u liábi>iuv<-4 eg^ütliáró életveszély folytán megtnenli.az uayngv Ui\'O\' mórtól, pusztulástól a szerencitHk«nül jártai; családjait. De nemisak szofiájls szempontból kivájó értékű a kormány intézkedése, liánéin erkölcsi ás csatád\' védelmi szcmixaithód Is, lüsien jól ludjiik, Imgy például u/. *.-\',¦¦••.> v i.i!;ti,i-JHiruliOn liány ezen csaUul ka«tódott e.t mmtlt pusilulásba, núve) UiáuyKult uz v eÜ*izlosilá*okxwk u liáboriu i- o-kázatru való küev^e&zlúce s eniK-k ko( %-eiiJ«tlél>«i a béa^véJtaawsti ueiKQf családok .nem. voltak- képc-«k .segilcni. DMfaton, in a kvj^vctu-ii u>vh •ii n.i/n sioiflátatáb^n uiegh>kzlulta> őjft| el tartójuktól. Szakértő körök szerint az u^ pénzűfb-i konstftikció, amely az- oWWítosJtttaok kockázatát a háborús haJáJa*ttre- is ktlevjeszlo.le, z«néaiis-a*ftj»jfclá», mviy K\'.jV.-iui MHárd péiuiijryi sz;unitá«ohon nyugszik. l-:t keli ismerni, liogy e rwr. daiet egószm uj fe^eneíet nyit a Ma. gyururszájjon dolgozó blztowlő iiüéie-lek számára is. Uj sre.^em Dátja át ezt a szikinál, amelyuc< jelenlegi re. ])i«:«ntánbai fo-isfiierték azt, hagy a lönvagLáKtoaUások kiter^eszlów, a kis. emhciak lokuzott védelme, — míg ov> dobálok árán is — a egjobb ut abhor, hogy « magyar birtuattéa soha Mm kéjizcll nagy ejedméuyekcl éi\'jen e), Külön megnyugvással fogadhatja a közönség a korinaiíynendu*Imk azt az intéciaedosét, fogy a hat azngl^Acs jióldijuk a .liáborus lölá>eiha]andósAg] bUij)i-ba főt;nak be és c^böi <*% abipl>ó% a bíxiositó váUaKuak f-.aL ennyit luisznáüuiinak fal, amennyi a Jiáboras iDl^-oatCndítóiig fedezésélicl •^rü^s\'^dfi Az atajpat terfká teopiMii radó ríszét a habomban rokkanttá vált biztosítottak közÓU osztják laujd fel. r Végül lwng*tfryozzuk} liíogy a hábo-ins kockázat Idterjesztése- nettresak az éelbizlosiláaokra, Ikjluqui u teiiu-tluusOsi biztosításokra is vonilkoztk és hogy a háborús j>ótdij mcgfúeiésOuek kezdő időpontját külön pénzügyin n ^a.eri icnde!et áUapitja meg, lm arra majd szükség «1. lízidőszWjit csupán er a régen yat judo késdés oktHtotl meg a lehető .egjobbun, de a ]>éldtjuxvtésr« még noirt kcixlll éa tokán nem I* IpftfP sor, — Naptár: Á\'prtlta 26 azomöat: Hom. kaL KniC Mato. proteetftni Ervin, Irr. Ntzan hó 29. - Áprllui 27. vasárnap. Rom, kai. Mlflerloord. Prot. Arluzlld. — Izrael. Nbwui hó 3a Nép MozgsftV Plwt»ktM^»*rn»pigI Jgg JÜ»1 A SZÖRNYETEKí ITT VIW1 Csak vasldegzctdeli nésxék meg a FRANKENSTEIN FIA című grand gulgnol-fllmet.lFöux)r«Bl6kj Boris Karlolf, Lugosl Béla, Bull Rathbone, Lionel Atwlll. »» fogalmak fllmja. «ktn*»hl Mr-mé6«. Elflidáwk k0in»pokon 5, 7, jjwjjg t» Ünnepnap 3,8, 7,>kór. KESERŰVÍZ 19ti, Április 36 |]ifMIIIIl!ÉiU.IIÉ vssíii.\'reakeií\'jso — Nagpfcanlua HÖT&err-Stniaatz-ClayftB- Wonder* keréknArak nstiv wálaaatákbatiu 413 tagürtézcte van a negyedszázados Jubileumát ünneplő Pénzintézeti Központnak A Magyar Vidéki Sajtótudó\' siló budapesti jelentése szerint a Pénzintézeti Központ a napokban tartotta meg dr. Jakabb Oszkár titkos tanácsos,ny. pénzügyi államtitkár elnöklete alatt a 25, fizlclévre vonatkozó jubiláris közgyűlését. Az elnöki megnyitóban rámutatott az alapítás óla eltelt 25 év eseményeire és számadatokkal jclezle az intézet nagy fejlődését és eredményeit. Bejelentetté, hogy a tanintézetek száma ezidöszerint 4ÜÍ összesen 298 fiókkal. Végül bejelentette, hogy a kormány a Pénzintézeti Központnál további 0 millió pengő üzletrészt jegyzett és 0 millió pengővel felemelte a veszteségi tartalékot. Ezután dr. llemenyiScbneller Lajos pénzügyminiszter szólalt fel, aki dicsérettel emlékezett meg az intézet múltjáról, majd hangsúlyozta, hogy a Pénzintézeti Központ jelenlegi feladatai közül egyik legfontosabb a visz-szaesaloít országrészek túlméretezel! bilclszervezoténck bekapcsolása a trianoni Magyarország hltelszervezclébe olymódon, hogy ezzel egyidejűleg az ejiész országra nézve egészséges lulelszcrvczel alapjait biztosítsuk. Ezután a közgyűlés tudomásul vette az igazgatóság jelentésit és megállapította az 1940. december 31.~i mérleget, amely 1,311.119.91 pengő tiszta nyereséget credményezetl. A közgyűlés a pénzintézeti üzletrészek lilán az alupszabályszerü 4°/o-os oszfalékot, a kincstári üzletrészek után 3.5<Vo-OS osztalékot állapított meg. Ezután megválasztották az igazgatóság uj tagjait, akik közölt számos kitűnő vidéki bankember szerepel. (:) Mi újság a Budapesti É>eimi-szernagy vasártetspen.? A Magyar Vidéki Sajtúludó-Kiló fővárosi jelentése szerint az április 18-tól 2\'1-ig terjedő héten az előző héttel szemben emelkedett az élőbaromfi és lo-iásfelhozntai, viszont a vágót t-baromfi felhozatala csökkent. A nngvonlanyha éríleklödés minit HZ elő- és vágoltbaromfi piacon ¦lz árak 20-70 fillérrel olcsóbbodtak kilónkinl. A tojáspiacon az árak lemorzsolódása tovább folytatódott, a csökkenés 5—10 ullér kilónkint. A zöldség- és főzelékféléknél a fejeskáposzta ara 15, a vöröshagyma ára 20. n fokhagyma ára \' 30 fillérrel viiiclkcdctt, inig a spárga ára 1 pengővel csökkent kilónkint. Olcsóbb a leveszöldség is, amenv-nylhen a sárgarépa ára 4: a petrezselyem ára 2(1 fillérrel mérsékli idoli kilónkinl, A többi árucikknél csupán a szokásos ki-sebbmérvü árhullámzás volt tapasztalható. A gyümölcspiacon 5ffJ8h2 a iiar:incs ára szilárdult 1U túlértél r«:mmS*TEÍER VAG0N »ABADI-(.SOMOT veiznek át a konzervgyárak, m\'nt a Magyar Vidéki SajlóluddsRo jo.tu.it Budapestről. Most Tolynak \'5 tárgyalások :u álv.\'.aii firróf.v 1 KEDVEZMÉNYEKKEL SEGÍTI FXO AZ ÁLLAM A .KOZMAKTAlfc-ÉPÍTKEZÉST. Az ulóísö fvitoedlen ugyan na/adás mutatiözott e Téren, azonban jelenlegi komiktárhíi lói utunk koránt sem e\'egefidő ar Igény traWgk. lesére s a iiáLóxil ninei ti kellően e\'usztva. Az. úüun.a magántőke írnek, lódését akarja (eSkeTeni ¦ ezt külón-fé\'e l.edve/mín: e"< nyujtásá\\en szándékozik *vérai. IÜDAPEST, BltMWfll Előkelő* családi nxálloda olcsó árakkal Egy agyaa tzotm fi P-WI, kát ágyaa szoba már 12 P-töl. Kttünfi. öttorem én kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zala/ Höx/Ony elö-ftzoWl az utolsó havi előfizetést nyugta lel mutatásával SOI* ked-vúiménybtsn reazestlioek. (Folytatás a 2. oldalról) M°Oy angol tonga ri egység futott hl Gibraltárból Algeslrns, Apríts 26 Gibraltár klköiŐjébOl nw egy nagyobb angol tengeri\' erység futott ki. Mint megfigyelték három csatahajó volt az induló angol hadihajók között, közlak az Ark Royal és a Ilc-now, nűamlnt tiét torpedó romboló és hál tengeralattjáró. A hadi egység utjának céiji Ismerettan. Szerbek- az angol haderőben Budapest, április 26 Az l\'j Nemzedék római tudósítója, nak je.\'eutése .szerint Kairóbun ugy tudják, hogy szaru repfUÖgépek és oropulok érteitek KÖzelkeletie, Rzetket az egységeket beosztják az angol köze keleti haderőhöz, Grönlnmfl megaxállásie nyugtalanítja Amerikát Ncwyork, április 20 ItooievcU elnök a sajtóerlekozMen nyllatkozotl a járfirhajóitiyjO és a h-<jó- kar v.ínokról. A hadianyagszilliliis kérdésében teli nyuntlrozalokbot mm-tan rem derni ki rSugOSan Rodeteli szándéka. Valószínűleg a seinlege.ui.\'gi járörhajókat egyre távolabb akarja ki* dent az amerikai partoktól, hogy íifttít idejélen értesíthessék az angol hadihajókat az e\'ilenség feltűnéséről. Szobákéra>t u snjtóért*kezlct*n Grön land kérdése is. Roosevelt kijelentene: — I.ohetséges, begy a tengely ha tál!-mak már megszánták Gronlnid egy részét, de erröt nfaica pontos- ériesü-tés. Minden esetre Amerika mintKnl elkövelj Iiogy Grönland :etjes megszúi-lasa ne kövelkczliessók 1»\'. Az egjik .szenátor szerint a tengely grönlandi prirtr.iszáftlását n.o^ketL aka-dátyomi, vagy h:t erről m.ír leiíéstek, ki kelj íjket onixin űzni, Nye sienátor mindeze\'íöl n ki*jent6-íoket Aine^lka népének rnegt^zt&ére irányuló kiséittetnek teki-nii. "*-----* "\'-iU.....-Home, áprHis 2fi Az olasz sajtó nooievolt kljelcnléáel* \\-o~-. kapcsolilhan hangsúlyozni, Iiogy. az elnök ujabb nagy elhatározás előtt áll, de míg nem szánta rá magát; Iiogy nyillaii bevallja szándékát. Róma és Berlin az amerikai uszitásról Róma, április 2b\' Az olasz lapok foglalkoznak Hull, Knox és Morgcnlau amerikai miniszterek háborús uszító beszédeivel, amelyet Roosevelt utasítására Amerika különböző városaiban mondanák. Ezek a beszédek ís világosan bizony ilják Amerika felelősségét - írják a lapok és rámutatnak arra, hogy Amerika annyira belesodródott már a háborúba, hogy nem tud visszafordulni. Berlin, április 2(1 A német lapok is Írnak az amerikai miniszterek uszító beszédeiről. A Völkischer Beobachter szerint Knox és Morgcnlau beszédei felülmúlnak minden eddigi amerikai uszítást és épp ugy tüntetik fel a helyzetet, mintha a tengely máris javában nyomulna csapataival a békés Amerika felé. Pedig az ifjú Európa és Amerika közt a viszonyt kizárólag Amerika néhány háború s-pár ti vezetője mérgesítette el. .Ponto»" és pontos számok a Ipndoni rádióból Berlin, április 2fi A londoni rádió --pontos szám adatokat- közölt a németek görögországi veszteségeiről és azt jelentelle, hogy a német csapatok 75.000 haloltat és 200000 sebesülni vese tettek. Német körök hangsúlyozzák, hogy a rövidesen kiadásra ke- Dr. 3oda Karoly Bor- és Faértékesltő cégnél maximális áron kapható és fanyff-tflilfa; páosl \'ojáiuin, Utal brlkatt, nxnyMlenrl bilkttt, ajkai darabie itxév, kliiupolt feketaaxéit, la komlói kovácsaxán, valamint elsórendtl tnlnóségtl ó és uj bor. Iroda ás borpincék: Gianfary-ot 56. — Fatelep: VéaMf-atM t. — Talafoa: 99. Hár muat Koadoshodjók a következő télre tQxelőaDyag asQkBégletéről I Mafinaiak ím latésmanrak tfín asBkaáfI«t6a«k fadasiaéf01 lOnáMkodúnk kodvonÖ felWtelck mollelt 1 rülö összefoglaló hadijelentés számadatai alaposan megdöntik a ! hí ni ü ni rádió adatait, miután az a.józan tényeket küzli alant doni rádió kép/-eli adataival, szemben. London, április.20\' Az angol-lanak feltűnően kevésnek tartják, hogy u lámadó, többszáz német repülőgép közül az angol&k mindössze kettőt tudtak télőnl, holott legalább: 5f>-C>0;at..költene. Az angol légelháritókat tehát vagy elhallgattatják, vagy nngvon tehetetlenek. Eddig 500 német repülőt lőttek le a háború kezdete- óta, ami egyáltalában nem áll arányban a hatalmas iramú német repülőgóp-termeléssel. Londoni április 20 Az elmúlt hónapban Londonban közlekedési baleset következtében 834 ember vesztette éleiéi. Közülük 369 az elsötétítés alatt, mig a többi nappal. Egy öaurlnte a»ó m balkáni angol. Hajai hátftaréröl Nawyorti, április 20; Hali fax lord attgo* nagykovát kijelentette, liogj\' nem remélték, Iiogy; Görögő rszáglwi olycn erőket kOHhat-nok, umet^ek komoly eredményt nVu-lathatnak W. Németországgal. szont. fen, nrégis indokolt volt a balkáni kísérel, mert. HÜWr aan akut. Jiábo- BUDIST Vili., Cdokunny-u. t<í. Ntnxatt Sztabdlaét Cnládl Brállod* a varo» srivében. Ujoanati berendezte, központi 1^ tea,, hldtgrratleg folyóvíz. Egyágyas uoba P 8*50, kétégyaaP rul a balkánon. Tehát mát csak ae o tcnsíflCi tervek ueiesztülhúzása .ér-dekél.en ís meg kellett teiuü a balkáni lépési. Foglalkozótt Halifax Ltadbarg ezredes tesiédetvet ís és kijelentene, hogy azok n \\.v./.:-ih-.k anayiru deretisták; hogy Amerika tomond f^ndbarg to-vábbi szolgála iáiról. Titkos okmányok atennaly ellanea Bfir*fiQ-jiH90»slá» tömbről Rónia, április 2(1 Gaydi a fítoraale di Itifláhai a balkáni iiáboru győrelmes beáejesésé. vei kapcsolatban rirmtlot ária, flogy a .\'erogkilt titkos okmányok bizauy t-ják, Iiogy Górogororág JugoszláVaVtad tengcly.olloiK\'s lónilfü. oükitolt, anie. ljel rrancíaorsz;Íg összComkLsa ulán Anglia sitrgetett akcióra. így az ola* srok görCg e>iene; folÍé]>ése jogos ött, védelem s-öít. námulat Gayda arra la, bog}\' aa olaszok 20 aoreddei remteiüOzlafci .vak, mig a görögók -15«.. Unenkirul volt a górógökMk. 3 imduuUly tartassuk te, ElkarailtatatJana kormány válság Huaxtrállábaa Sa-iai, április 28 Auszlráliálvrtl írkaiő hirt* srerint a kórvá\'enií-ny egyra nagyobb Saahá-borodással tárgyalja az ausztráüa; Ősapátok aurópaj és afrikai turoleraloat való kil.Uást\'ián szetejíoilctísét ti Olt 77 tX*lonmiMux*r*lémmk •gy«nruháx«li cikkek flaV.il ás AltüuU uJrandiMru kflpatsyváil lapok agyödÜi legolcsóbban baszerezhatűk beleznainál Sugir-ui 53. u. Telefon 825. követeli, Iwgy u törvényellenes osapat-atallitftsokat szünta*sék meg és a cHi-patoknt rendeljék vissza. A kóxvéle-meny és n politikai vezetők támadása elsősorban Menzle miniszlere-n\'>köt érik, mert az ő parancsára indilolták útnak a csapatokat a minisztereim\'* azonban jo\'enleg Londonban tartóz-kodik. t\\t auszlróUiii konnányvák-ág elke-rülbeleilennek látszik, annál is inkább, mert « vihar !eo endesitésére megkisó. nttlték « nemzeti egység kormányánafc megalakítását, de ezek n kíséretek nem vezettek sikerre, Uj ausztráliai csapatok érksz-fsk Singaparba Slngapure, április 26 Singapureba uj uusztnUini esij-atok érkeztek. Repülőgéiwfcot is kfildek a íégitámaszjxmlokni. A maláji félsziget védelmé\'* első izl>en febrtiáibtm szátUtoltak ausztráliai csaptokat, Teljes létszámuk kV. IW.OOO-TO tclielö. Tölgyforgács megrendelhető Klss-fatelepen Erzsébet-tér 18. Telefon 530. ez. Bolgár-román áttelepítés . Stófta, április 20 Popot ós 6a*parlefa bolgár miniszterek a MssabaáuV Macedóniában könitazási lettek. A lakosság mindenütt leíkes szeretet Jol és nagy örömmé, fogadta a bolgár vezetőket, A krajovai bolgár— rotnén ögyez-mény kiegészítéseképp 4500 dél dob-rudzsel roünin és 3500 északdobnid. zsöí bolgár kölcsönős áttelepítéséről most ionnak a rész3f«\'.es tanácskozái sok. j Cgytiangu választás Mezd-csaton Miskolc, április 26 A mezőcsáti kerületben vitéz Lukács Endre benyújtotta ajánlóiveit. Tekintettel,\'hogy más jelölt nincs, a MÉP képviselő máris megválasztottnak tekinthető _ A Ház elé kerül a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló Javaslat Budapest, április 2(i Báró Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter nyilatkozott és kijelentette, hogy a mezőgazdaság fejlesztését célzó javaslatot átdolgozta és rövidesen benyújtja. Szükségesnek tartja a növénytermelés terén a jó vetőmag kiosztását. Hibáztatja, hogy az elhullott állatokat nem dolgozzák fel. Evi í) millió pengő megy veszendőbe az által, hogy az elhullott állatokat feldolgozás helyeit elássák. OtaNiá* nyitva reggel 6 Urától <«*• 8 «ra!g tttöKó. szerda, péntek délután ti keddau ageas nap aákaak). — (Alsőlendva uj esperese) A szomlwthelyi megyéspüspök llol-zedi Henrik lenti plébánost az alsó-lendvai »lsó kerület esperesévé é*é kerületi tan rsl ügyelőjévé kinnez:e. — (Májusi Utániak a Missziós-házban) Mini minden évben, ugy az idén is a Missziósház klbőtlfcU kápolnájában május folyamán pontosan fél 7 órai kezdetiét litánia lesz a Magyarok Nagy-asszonyának tiszteletére minden e te. Szombatonként sorozatos beszéd Szűz Máriáról. Az első litánia április \'30-an, szerdán van esle fél 7 órakor, (;) — (Kirendelés az alsólendvai járásba) A belügj-miniszler dr. Durai Imre tótszenimártoni helyettes segéd legyzől, Sólymos Antal mura keresztúri vezető-jegyzőt, Korentsy Kndio inuraszcine-nvei körjegyzőt és Mráz Káhnán nyűg. zítln szent Iván I körjegyzői az alsólond. vai járás katonai paranosnokságálioz közigazgatási szotgálutra rendelic ?1, — (Közszemlén az egyházközségi adókivetés) Ismeretes, liogy a .piébariia-mcgosí-tássnl kapcsolatban íelmcrüli többletkiadások fedezésérc/az egyházközségi képviselő testű lelek ugy határoztuk, hogy űz egyházi adót a szookUin szempontok figyelembe véleleméi fel-emelik. A Szent József egyliázközsög adókivető bizottsága, muelycl az egyházközség tanácsa küldött ki, agy \'heti szorgos munka ulán szemétenként felülvizsgálta és megállapította a kivetéseket az anyagi körülmények gondos mérlegelése ulán. A részletes adókiv*. tési lajstrom 15 napon át •közszemlére van klléva n Széni József egyház!-községi irodában és ott bárki megtekintheti. — (Uj posta ügynökség) A pécsi postaigazgatóság a sümegi járás Dabroito községében május hó 1-vel posta ügynökséget szervez, amelynek forgalomkor* Dergeos és HetyéfŐ községekre is Kiterjed. A postaugy-nökség Leszámolás és ci\'enőrzés tekintetében a zalaegerszegi postahiva-talhoz tartozik. [ — (A balatonfarcdi kikötő) állami építkezései elkészültek. A ki. kötőt hlr\' szer\'nt június elrején adják át a forgalomnak megfelelő keretek között. — (Nem halasztották el) a balatoni orvos-hetet, amelyet az idén is megtartanak az eredetileg kitűzött MApOntban, május |S. és június 24. közöli. — (A muraszombati vonalon) megmiTull a vasuli forgalom Dávid-házán ál Körmend felé. Itt a szrrt.ek a határtól (1 kiloinéiercs vonaton még a megszá Ibis kor felszedték a. sinekx\'t s azóta nem is voll forgó W-ín ezen a vonaton. A magjai\' vasul azonban gyorsan IvoiyreálUtotui, a pályái .és átadta a vonalat 23, év után ujia a forgalomnak. — (A kulba ugrott) Szabó Pftl barcsi kovái-s felesége születeti Sáfár Lldiu, beleugrott kútba s mlro észrevették eltűnését és keie>-ni kezdték, már os"k u holt le tét ludlák kiemelni kut mélyéről, As öngyilkosság okn eddig ismeretiül!, — (Egy weekend: — négy hónap; Megírtuk, hogy Rojkó Kornél budapesti géplakatos álkulocsat mogstálxt egy lakatlan v.Hál, abban nagyszerűen élt, amit talált, eve.t-ivotl, kényelmesen lakolt, sőt még egy barátját vendégül is látta. A törvényszéki főtárgyaláson kiderült, hogy nem is álkulccsal töri 1» a villába, hanem patti menyasszonyától, akinek Őrizetére a vdlál a pesti tulajdonos biztn, ellopta A kulcsokat, A törvényssé* Ilojkót 4 havi fot|házra Itália, 1*41. április : ADÁS-VÉTEL Agftottst, haiiaillat ls, vásiiolok. Rllschír Mllyis, Klrtly-u. 35. 1184 CtheitásAa miatt egy darab konyha-itxckiény tt konyhiaaztil eladó. Polyam-liieniökíég, Bsjra utca 2. 1177 Keteuk megvételre egy tUletbaren-4Másl. Ctm a kUitóban. 1176 Eladó egy nép antik ebédlő és egy |ó nénípréi Magyar-utca 32. alatt. 1180 VUlomes ttúztortási készOléh mlndenklneh aramét szerez! Taahannák Vamulók Kenyérpipilók QyorafAzSk Ká»élSxSk íróasztali lámpák HangulatlampAk Podern falikarok OI*asA lAmpák Tanuló lómpák Nagy választékban kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÜLGYI.rtél Sugár-ut 2. veu Csltke subómeater, Horthy Mikiiül 16.__1175 B.jArónSt .xonnat felvesxek. Susái- ut 16/E. lOIdnlnt 2. _ . 1182 F(Mlta<« bejbond 30 pcngS lltelís- Kl felviltllk. Cini ¦ kiadóban. 1181 BorbtlyaaBériat aionnatra íclTiaiek. öív. Molnir Jóiaetoí, Jíiatl [íhtictg laktanya. \\__1198 bonatox0la«»ylbrcgbA\'taap4r kla.-ol-gllitara keicaek. Cütngery-nl 23. 1189 lakAs Ozlethelyiséo atalltf. 2 cgymíabanyild paikctta, szoba, butoiral vagy bútor nélktll, lurdoa.üor-haainaialla). aug. 1 re Uadó. Irodának, rendelőnek alkalmáé. Caengeryut 9. 1179 BydraMh. Irodának, raktárnak vagy műhelynek raegíelelö helylattjek *ngui<-luiia kiadók. Horthy M. ul 23. 1167 laraeik augusztus 1-ere (vagy előbb la) egy* vagy kétszobás lakást lehetőleg Istállóval. Vennék lucernát kaszálásra — Szlkvlsgyár, KOIcsey u. 3. 1142 BÚTOROZÓ IT SZOBA BHlstroarvál utcai szoba ItlrdOszoba* baaználatul kiadó. Ucllllislm, Caengery ul 27,a. 1 t»S Száp utcai aulu.\'rj.utt azoba egy-két íi/cmelynek kUdó. Cini u kiadóban. 1186 HÁZ BS MOATLAN Tobb adómenlea magán- cs bárháaat házhelyet, siölOt H lildeket klamlll Papp, Telekl-nt 8. 2303 Báthory u. 22. alatti hásr ts házhely Isiddel egylllt aladó. 1188 KrXONPtU Budapesti, utaxám autóval. Kellő ull-társst magatnmal vtnntk. Bővebbet Füléres lellvó, Kiennler Lsjos. 1184 Avult oaarésikálylaáll most ntkjiua és (a.ltunsa, ne ősszel. UJ kályhákból nagy válaaalék. Ozv. Tólb Józselné, Katonaiét, Orháau. 2. 1130 Nagykanizsa in. vírot polgármesterétől. Tárgy: A bialonna, há], a&rlés-zsir éfl Kürtóatiua legmagasabb főnyimtől árátmk magtllnpltisil. Hirdetmény. Közhírré teszam, ttogy az Arallan-őrzés Országos Kormánybiztosa 104,800/ 1041. A. K. ssámu retrrlülatóvol a szalonna, hál, sertészsír ó, aortő liun [o- fyasztól legmagasabb arát f. hó 24 én ü/.clőctő hatállyal a következőképpen állapította meg: Zslrszaloana bőrrel 264 P Háj 303 , Kenyér- és tokaszalonna 2.64 „ Zalr 8.30 . Rövid karaj a.— „ Hosszú karaj 2.70 , Bőrös karai 280 , Comb és lapocka 2.60 „ Tarja (nyaka karaj) 240 „ Oldalas 2,-- . Csülök (első) 1.80 . Csülök (hátső) 1.60 I roj és larolt 1.40 . Köröm 0.10 „ Tüdő, salv, lép t.40 . m „ 2.20; Vese-velő 2.20 „ A fenti hasárak osakt, a búsban levő csonttal, minden nyomaték hozzáadása nélkül értendők. Csont nélküli sertéshús legfeljebb lo°/o-kal maisaaabb áron hozható forgalomba. Viszonteladók,"földolgozó üzemek es közintézmények részére történő eladás esetén mind a hus, mind a zalrlélék legmagasabb irat kgként legalább 10. fillérrel alacsonyabbak. Nagykanizsa, 1941. április »5. »m Pelgármiitor, IMI. fáim 26 Nagykanizsa megyei várót polgármesterétől. DM4/lMt. Tárgy: figetett szeszesitalok beszerzésének ás elsdátának szigora ellenőrzés*. Hirdetmény. Közhírré letzem, hogv » m. ki\', pénzügyminisztérium a 39652/1941. X. h. fA számú rrnrtelelével az 1938: XXX t.-c. 13. § ának 4 bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján elrendelte, hogy Zala vármegye területen mindazok, aMk szesznek nagyban va\'ó eladásával, kimérésével vagy kismértékben! árusításával foglatkornnk, továbbá akik bármely célra embert élveiéire a kii-mas szeszt iparszerülpg tnsználnak fel, olyan feljegyzéseket veressenek, amelyekből az ájfaluk besaerzelt és elárusított, illetolui\' felhasznált szesz menvnylséve megállapítható. Ezek a< felek, valamint mindazok, tkiknek az említett területen 5 litert meghaladó mennyi .égd bii milyen szeszkésztetdk van, kötelesek a be-szenest számlákkal vagy más elfogadható módon Igazolni. E rendelkezés ellen vétők Bulyos jöved\'kl k\'h-lgást kivetnek el és az 1938: XXX. t.-c 85 §-ának 1. bekezdése értelmében a megrövidített, illetőleg a megrövidítés veszélyének kilelt egyedárusági árkülönbözet négyszeresétől nyolcszorosáig lrr|edhetö pénzbdnietéssel bilnlc-lundók. , Nagykanizsa, 1941. április 23. mo Polgármester 10658/1941. Tárgy: A közlegelőkre kiszállított trágya boronátásánskvállslstbs adása Hirdetmény. A kOzlegjlőkre kiszállított trágyának boronálásál f. hó 28-án d. e. 11 ótakor a v. gazdasági hivatalban tartandó nyilvános árlejtésen vállalatba adom. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa. 1941. április 21. ¦Mi Polgármester. 1066671B41 Főrnftnc hegyközségben. Borfogyasztást adóktegyezes ryaözsegbe; Hirdetmény. KOzhlrré teszem, hogy Fórhéno hegyközségben a borfogyasztási adó-klegyeiés f. hó április 29-én d. e. 9 órakor kezdődik. fiz Öreghegyi tulajdonosok a hegybíró pincéjéhez, az ujtiegyt tulajdonosok pedig a Piulericsféle pincéhez jöjjenek. Nagykanizsa, 1941. április 23. ura Polgármester. UOtWIfMI. Tárgy: Nsgyksnlzas m. város tá-szére páasssekrény beszerzés. Hirdetmény. Nagykanizsa m. város részére zArl, Írásbeli versenytárgyalás, utján 1 drb. 0-át vagy l-es számú pénz-szekrényt szenek be. A zárt borítékban elhelyezett Írásbeli ajánlatok f. évi má|us kó 1. napjának déli 12 órálálg adhatók be a v. iktató hivatalba. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ml. Nagykanizsa, 1941. április 23. mi Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétol. 336/K4. 1041. Tárgy: Még be nem\'jelentett térni íny készletek bünteiéa nélküli utólagos bejelentésének engedélyezése s a készlelek vételre való felajánlása. Hirdetmény. A 6530/19«. M. E. sz. rendel«t értelmében mén \'940. őszen mindenki akinek 100—100 kg. buza, rozs, kétszeres, zab vagy árpa, 50 kg. liszt. 20—50 kg- bab. borsó vapy lencse és véatll 5 q morzsolt vagy 7-5 q csöves tengeri volt a birtok*-ban, köteles volt a készletét bejelenteni és azóta Is minden hónap első 8 nar>ján köleles volt a bejelentett készletekben beállt változásokat, valamint az újonnan szerzet! készleteket a városi közellátási hivatalhoz bejelenteni; ez a Jelentési kötelezettség ma is változatlanul fennáll avval az el térénél, hogy a I. év eleje óta az ?0 holdon felüli gazdák e havi jelentéseket nem a városi közellátási hivatalhoz, hanem közvetlenül Budapestre teszik meg. A kormányh a lósághoz több oldalról olyan Jelentések érkezlek, hogy a bejelentési kötelezettségek ellenére különösen az 50 holdon aluli kisgazdáknál a fontoeabb felsorolt zár alá helyezett terményekből igen tekintélyes oly mennyisig lárolfatik, amit nem jetentettek be, hanem eltitkoltak. Ennek az állapotnak a megazünhiése és a közellátás erdekeinek hatályosabb megóvása céljából a kötelliitási miniszter ur törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlés képviselőházához, amely vétséggé és bűntetté minősíti mindazokat a cselekményeket és mulasztásokat, amelyek az ország közellátását, főleg az elsőrendű közszükségleti cikkek elrejtése, azoknak spekulatív eltitkolása révén veszélyeztetik. A törvényjavaslat a közérdekellenes cselekményekre az eddig érvényben volt 2 hónapi kihágás! elzáráabünteléascl szemben sokkal súlyosabb Szabadságvesztés büntetéseket állapit meg a btlntcltesekrc és mindazokra, akik a bűncselekmény elkövetésében közreműködtek. E (Örvény-javaslat tárgyalását a képviselőház megkezdte, de még mielőtt a javaslat törvényerőié emelkednék s a törvény könyörtelen szigora érvényesülne mindazokkal szemben, ak k bejelentési kötelezettségüket bármely okból elmulasztották és ter menyeiket még ma Is rejtegetik s ezzel a közellátás érdekelt súlyosan veszélyeztetik, a közellátási miniszter ur utolsó alkalmat kíván nyújtani arra, hogy az érdekeltek elmulasztott bejelentési kötelezettségüket pótolhassák, anélkül, hogy mulasztásukért bármi büntetésben részesülnének. A közellátási miniszter ur elrendelte tehát, hogy mindazok, akik a terményeiket még bármi okból nem • jelenteitek be, ha a be-jeleniést saját szükségletük feltüntetésével tígtfésöbbJ.ivl április 30-ig megteszik és a bejelentéssel egyidejűleg terményfeleslegeiket a Futurdnak vagy bliományosának vételre is felajánlják, minden büntetés alól mentesülnek. A bejelentési az 50 holdon aluli gazdáknak a városi közellálásl hivatalnál (HunyadUu 16.1 d. e.8-12esd. u 3—5 órák közt kell megtenni, az 50 holdon felült gazdáknak pedig Budapestre a m. klr. Közélelmezési Hivatalhoz IV., Nádor-ú.27.) kell a bejelentést küldenlök. Mindazokra, akik most biztosított büntetlenségük ellenére még most sem hajlandók bejelentési és ezzel együtt a már említett felajánlási kötelezettségüknek eleget tenni, a törvény kíméletlen szigora vár. Nagykanizsa, 1941. április 22 i,n Polgármester. 11095/Ké. 1941. Tárgy: Az u] cukorjegyek lebélyegzése a llsatellálással kapcsolatban. Hirdetmény. Hélfőn megkezdődik az u| cukorjegyek kiosztása. Evvel kapcsolatban nyomatékosan felhívom a liszlárusitó kereskedők figyelmét, hogy eddigi vevőik uj cukorjegyeire kötetesek hátul a cégbélyegzőiket rádlnl. Minden keieskedó csakis annak a vevőjének a legyére Ütheti rá a bélyegzőjét, akinek a llsztkatlotékja már\' nála van felfektetve. Vagyis a közönség nem változtathatja meg az eddigi llszt-beszersésl helyét. Nagykanizsa, 1941. április 25. ma Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 11090/1041. Tárgy: Oraxág-ut éa Varssdl-utst baszekatö Munkáca-utcibsn levő kaszáló fűtermésénsk bérbsedssa. Hirdetmény. Az Ország-ul és Varasdl-ulat ösz-szekötö Munkács utcában lévő Nagykanizsa ni. város tulajdonát képező kaszáló 1941. évi 10 érmését folyó hó 29-én d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó nyilváno: árvetésen eladom. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. ápiilis 23. ,ii2 Polgármester. 8025/1941. Pályázati hirdetmény. Nagykanizsa megyei város közkór-hizán&l újonnan szervezeit, a XI. f. b.-ba sorozott és választás utlán betöl\'endó egy irodatlszli (betegfelvételi tiszt) állásra pályázatot hirdetek. A mlnó.iésre néive az 1883 :1. t.-c, gyakorlati Igazolására pedig a városi szervezési szabályrendelet 139. § ának rendelkezései az Irányadók. A javadilmszás a hasoná\'lásu állítni alkalmazottakéval azonos, Illetve törvényes rendelkezések, szabályrendeletek és határozatok szerint van megállapítva. A választás életfogytiglani hatályú. A szabályszerűen kiállítandó és a pályázó által sajátkezdleg Írandó pályázall kérvényhez eredetben, vagy hiteles másolatban a kővetkező okmányokát kell csafotüi: 1. A pályáid szdletésl anyakönyvi kivonata és a családi állapotát Igazoló anyakönyvi .Családi értesítő"; 2. hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is Igazolja; 3. magyar honosságot Igazoló hatósági bizonyítvány\', esetleg a magyar állampolgárságra való Igény szabályszeld bejelentését (oplló) Igaroló okmány, honosaági bizonyítvány hiányában kOzségi illetőségi bizonyítvány ; 4. Isko\'al végzetl8éget és esetleges szakképesítéseket Igazoló bizonyítvány olt ; 5. a városi szolgálathoz általában, Illetve kdlőndsen a megpályázott álláshoz megkívánt szellemi és testi épség t igazoló ujkeletfl közhatóság! tisztiorvosi bizonyítvány: 6. eddigi szolgálatol, foglalkozást, általában előéletet Igazol) o\'imáuyok; 7. igazolandó, hogy a pllyázó a tényleges (1, 2, 3, Illeti 4 évi) katonai szolgálali kötelezettségének miként tett eleget; 8. keresztény származást igszoló okiratot ét büntetőjogi felelősség terhének vállalása mellett nyilatkozat arról, hogy pályázó az 1939: IV. t.-c. rendelkezései alapján zsidónak nem tekinthető személy. Az Irodatlszli állás betöltésénél az 1931. évi 111. t.-c. alapján igazolvánnyal ellátóit egyének, továbbá az 1939: IV. t.-c rendelkezéseihez képest a hadirokkantak, a vitézi rendhez tartozók, valamint a tűzharcosok, akik négy középiskolai végzettséggel bírnak, feltéve, hogy 45. életévdket még be nem töltötték, elsőbbségi Igénnyel bírnak. A pályázati kérvény Zalavármegye Alispánjához címezve a killlzOtt halár-Időn belől Nagykanizsa város polgármesterénél nyújtandó be és pedig a közszolgálatban nem állók által s>emélyesen, vagy posta utján, közszolgálatban állók állal pedig hivatalt felsőbbségtlk utján. Közszolgálatán állók, amennyiben pályázati kérvényükhöz hivatalos szolgálati ét minősítési táblázatuk csatoltatnék a az 1—8. alalt megkívánt összes rdttokat tartalmazza, okmányokat klIIOn csatolni nem köteletek. A tisztviselői, vsgy dl|nokl minőségben Nagykanizsa városnál tényleges szolgáéiban állóknak pályázati kérvényeikhez okmányokat mellékelni nem szükséges. A pályázat határideje 15 nap, attól a naptól számítva, m-ly napon a pályázati hirdetmény a .Budapesti KOzlöny"-ben először megjelenik. Hiányosan \'elszerelt, va\'amint az elkésve benyújtott kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Nagykanizsa, 1941. április 25. üss Polgármester. Nagykanizsa megyei várót polgármesterétől. 11.356/1941. Tárgy: Német katonai be-szállásolással kapcso\'stos szálláslgszolványok beszolgáltatása. Hirdetmény. Felhívom azokat, akikhez német katonákat betrállásoltam ét a be-szállásolásről a német haderfi részéről szállásigazolványt kaptak, hogy ezeket az igazolványokát f. hó 30-ig bezárólag a városi katonai nyilvántartó hivatal helyiségében (Városház, földszint, «olt adóhivatal) szolgáltassák be. A későbbi felszólalásokat nem veszem figyelembe. Nagykanizsa, 1941. április 26-án. uh Polgármester. 11184/1941. ___L Tárgy Erdei nyiladékok bérbeadása a vároai PIck- erdőben. Bérbeadási hirdetmény. Folyó évi április hó 28-án, hél-fIn d. e. 10 órakor a városi Felső-(PIck) erdői nyiladékok egyrészét legeltetésre, egyrészét pedig kaszálásra ío\'yó évre nyilvános árverés utján bérbeadom. Találkozás a vajdamajori erdöőrl laknál. BSvebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. április 25-én. ii ei Polgármester. 11216/1941. Árverési hirdetmény. Nyilvános szóbeli árverésen eladom a József főherceg-laktanya keleti oldalán álló 25 drb. nyárfát, akár egy tételben, akár szálfánként. Feltételek: azonnali készpénzfizetés, kitermelési és elszállítási határidő 2 hó, azon időn lul a város fenntartja magának a szabad rendelkezési jogot. A nyárszálfa tus-kostól együtt szedendő ki, gaiyak elégetendök, gödrök betemetendők elszállítás előtt, addig a fát elvinni nem lehet. \' Az árverés Ideje és helye: 1941. évi április hó 28-án, hétfőn reggel 8 órakor a helyszínen. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. április 25-én. nti Polgár mester 8 salai ggzLMty FERENCJŐ7SEF KESERŰVÍZ Nigykanlzsa megyei varo» pol|;A iiii\'ttirttfll. Gukorjegyek kiosztása Kiizli i i rili ¦ zi\'in, hogy »3 egyes riteak kedfossrágaaanlább irt helyekéin napokon 4«.órákban veheti At-a cukorjeiryeket; Li HiMyr.dl-utcBi vilésl üsiöutifatau onora Aprili» Ki-in f— 9 Magr/ar-iitca 1— IO.ari házak 9—10 , 17— 27 . , 10—11 , 28— 41 , 11—12 , 42— 65 . 15 16 . 56 69 . . 16—17 „ 70 - 89 . 17—11 , 90-107 . 18-19 , 108-129 , Aprllla KOr.ii 8- 9 MagysMztca 130-158. ax.. házak 9—10 Msgyar-utce tribbi réne 10—11 Rákóczi-utca 11— 5 aa. Mzak 11-12 . 6-17 aa. háaak 10-16 . 18-29 iz. házak t6-it7 . 30-47-a». házsk 17—18 48-69 s«. hiznk 18—19 , többi réax* Aprlllii 30 in I- 9 Jiatel tőbereeg-ut 1-I4ax.hazak 9-10 ; . 25—48 , , HV-.1I . . 49- 78 . , 11-12 . . . többi téaze ltw-Mfi Roxaonyf-ótta 16-17 Sikátor-utca 17-18 Airutd-slca 1-20 «a. hasak 18--19 Arpid-ulcn «rolli resse Majlli.li.il \' I- 9 S«gar-ul 1-12 sx.bázak 9-10 Sngár-ut 13-40 , 10 11 Suaái-iil lobbl [Sue 11 12- Klllltri\'Iel 15—16 "írzz-miuly-iikn 1—20 íz. biaak 16—17 , 21—44 ai. házak 17—18 , ttsbbl réne 18—19 K0!ci.ey-iik» Május 2-án 8- 9 Hunjadl utca 1-20 ex. hliak 9-10 „ 21-32 . 10—11 . »bbl rés io 11—12 Bithoryulca 16—171-Hoiivédflilci 1730,18 Araay Jinoa-ulci 11— I8«Hoaxlltér 18» 18» KaxlnciY-utea 18« 19 Pllsuilishy-iilM Mijua a-i-oi 8— 9 liirl.jl „lei I —IO ai. liizak •9—10 „ 11-20 . . 10-11 „ 21-30 , . 11-12 , 31-48 . , 15-16 , 47-62 „ , 16 16« ., fö\'ibl réaae lü,s IV\'iKliílyl Pilliti» I7Z5.I7JS Vloóhldlutca lTii-H Vir-ot 18-19 Qsral ulca II. 4s Eolfui-lerl levente ottlioiilimi. Aprllla 28-án 15-16 Telekl-ut 1- 8 ax. házak 18-17 . 8-1-20 . . 17-18 „ 21-29 „ . 18-19 . 30-37 „ . Aprili» 29-én 16—16 Teleld ul 38-SI bz hazak 16—17 . 52 83 . , 17*-W . 84-76 . 18-19 , többi réeze 15-16 16-17 17—18 18-19 15-18 18—17 17-48 18-19 15—16 16-17 17-18 ia—19 15-16 16-17 17-1« 18-19 Április 30-án l\'dfftulci 1-12 II. hí.«k . 18—22 . 23-36 „ 37-52 . Mi|u> l-ún Petőltlitca\'33—7+ ax. héjak lobbi rínze Rő-iautca 1— 24 az- házak „ tbbbl lézae Május 2-ifl Atlila-iilca I -20 az. báaik 21-^4 . tabbl réaze Kossulh-tír 1—13-sz. hátak Mijua 3-án lOnjiiili-iír 14—21 az hazak Eötvös-tér 1-11 . , 12-23 . . , tobbl része III. 1 iléuktiu.iia tnlvarl tíjmíli-n (Ldmyiiill-n. 6| íluspiiyi-it. sarok.) ó„0„ Aprllla 28-in 8-91° Babochay-utca oio ifia 8ago1al-sor , M2 Bajza utca \'^-Ifiio Batthyány utca 1610 1710 Csányl L4szló-u. 1 18 sz. hlzak 17.0.1810 , tbbbl része ]8!0.]8^s Deák-tér 183M9 Ka-aa-utca Április 29-én 8- 9 Ciengeiy ni 1—13 it. háxak 9-10 . 14-18 . 10-11 . 19-28 11-12 „ 29-3» . 15-16 „ 39-56 , 16-17 „ 67 6! „ 17-18 . 63 - 72 „ 18-19 „ 73-86 „ Április 30-án 8-10*\' Csengery-ul lőjbl réazc lOro kmí Parakk-telep IO«l|iO Ha|c«ár-ulca 1130.12 Wlesilcsüyula-utca 15-17 BuBobelter 17—173" Kándaa-tét 17--0-19 i-zcmtre-ulca Május 1-én 8- 9 ffcrlhy Mlktóz-ut 1-17 sz hízik 9-10 , 18-27 . „ 10 11 , 28-55 „ , 11-12 „ tabbl réne 16-16 Fó-ul 1-8 az. házak 16-17 „ 9-20, ,\' 17—17« „ tflbbl ié>ze I7«-I8i0 Széchenyi-tér 18" 19 Tavasz-utca Május 2-in S— 9 Király-utca 1— 8 >z. liázak 9-10 „ 0-22 „ 10-11 , „ 23-32 . 11—12 „ többi réaxe 15-16 Klelatudy-utca 1—22 ax. házak 16-1720 IBbbl réaxe 17!» I7«Kóiház-u1ca 17io. 18J0 Láizló herceg, utca 183°-18>i Levente-utca 18» 19 Lengyel Laloa-otca Mijus 3 in 8- 8\'° Maris-utca 833-9 Orbáz-ulca 9-10 Sincl-ut 10-1030 S0 utca lffioil S\'eat Imre berceg-utca 1I---1 H5 Tírliáa utca 11iaiHí2árda-utea ll«-ll»Vécsey-utca 11\'0.11«iVaant.ulca 1133-12 Srenlgyörgyvárt ulca 1.6-16« S.ekereaJozaef.ulca lő" 19 Zilnyl Miklós-u\'ca Mindenki pontoaan az előirt helyen, napon és óriban jelentkezzék a Jegyekért, mert a várakozás 8 tolongáB csak íny kerülhető el. Akik bármi okból elmulasztják az előirt időt, arok május 5-én 8—12 és d. u. 15 19 óla közt kivételesen még átvehetik a Jegyeket. Az Hötvös-térl osztóhely ekkor is csak d. u. tart szolgálatot Most is 14 hétre szóló Jegyeket zdunk kl. A Jegyek most ts vízjeles papíron készül-lek; s beváltáskor a keieakedók figyeljék meg, hoini a vízjel, vagy annak egy része láthatód? A cokorjcaycken egy „Állami cukorjegy- cimll lejréaz. van. A lejrészen a jegy tulajdonosának neve, lakása rovat látható; Ide mindenkinek otthon b -. kell inna saját nevét és-lakcímét. A névvel és lakcímmel már otthon cl nem lálotl jegyeket a kereskedő nem vállhatja be éa azt sem engedheti meg, hogy bárkt Is az Üzletben Írhassa rá legyére a nevét Minden cukorjeg. fejrészére s vároa kflr-bélyegzóje rá van Utve. A fejrész alalt vannak az egyes heti szelvények. A aMlrsz^fcsI M.lrls « km-MkedS **sla.lj. le; levágott szelvényeket nem szabad beváltásra elfogadni. — A Jegyek fehér, zöld és piros papíron lekete nyomással kéazültek. A fehérre 12 d\'s a zöldre 24 dlrg, a pirosra 36 dkg! cukrot ketl kiadni Minden kanizsai jegy baloldalán egy nagy 2-cs szám van. Azok részére, akik katonai szolgálalra bevonullak, nem szabsd a cukorjegyekel felvenni. A leszerctéa megtörténtét leszerelési Igazolvánnyal kell Igazolni. Nagykanfzaa, 1941. április 21. in Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 347/1941. Ké. Tárgy: A hízó- és soványsertések forgalmának és ugy a köz-, mint magánfogyasztás céljára való levágásoknak ujabb Bzabá-lyozása. Hirdetmény. A 2760/1841. M. E. sz. iCudoct s az tsnuek .végrehajtása tárRyáliau kiadott 14,100/1911. K. M. rtindo\'cl újból szabál.vozLj a nrtfaek forgalmai (¦js Icvág-ását. Mindkét rendelet á]ir:iis 2-í-éc lintályha lépett. IIlzóMsrlé-\'. nlalt éliaii kell mindeu oh-on ]eg:lál)b 80 kg. sulyu ctoiiest, amely ivirlxúanilvii vari; a lúzHüás mellett Icayószt\'ssel is toéMkotű gaz-diiSágokban mindeii olyan le^utálib 80 kg. sulyu uartést, amelyet az íileliíoui-tarló takanuányokoii felfrl már bár-inihen nbrtikta».riTiiiáiuiy;il eteitWRj ö c>*k liizliOásinl fogl;illkozó gazdaí%tk\'-1)0« jzCdig minden 80 kg.-oii fo\'fili sertést. i Huű-wtósl csak alább mogneve-zettekiiek s/^ih ul vásárolni és o;ak az elább mejatevezettek rúszéi« sziibad e\'adni: 1. A Megvár Állat- és Állati Terméked Kiviteli" Szövetkezeií«ok (MASZ), itc;ve ozoknik a szóvclkczeiek :oí< és kereskedökjick, akiket a Köí»:Qí.lásÍ Miniszter erre feljogosilolt s az cne voHzülkozó iiiifiiv.k\'-ri jogi)SÍlvúu)1 íol tudják imiUimi. (Jogosít jtt ke eskto-dök.) 2. IIuskpRrosoknik, ha a községi elöljáróság (|>olgármeslcr) állni kiáíí-lőtt vásárlási eiigedíMvt Hidiio.\'k íet-Ui utal ui. 3. Majganosokiuik, akik akár o.\'adás, BJiár saját fogyasztás céljára tovább tUkurják lúztirkai a -sertést, lehívó, hogy a községi e.íWjáróságtól (polgáriiie.\'i-tortöl) engedftjryük vau :i vásiirlásm. A jogosilotl kereskedők csak Vítell J<|g>\' cEeuélyei. vásiiix>llialnrik liizóaer. tésl és a nncjtvásároit seiixisekérl — az átréio: elsőit VI óra liosszJt Irai^t-látott serléssuly aáapján — a m.mmá_ üs árut miude.i levonás nMktii köle-le<»k kiriaoliv. A jogosított ko ^üíke. dfik ax ország egész terfdelín viisárol-híiiuak. A liusijATosok csak vételi jegy és vásárlási engedély elieitcbcti vásárol-Iwainak és jxxlig o\'ia.k arunk a rattgyé-nek » leriVeléii, ahol ru<elhvlyts.^gt,ik vau és csak oly lüztalóLlól, akik 5, vagy ennél keltebb, sertést hizlilank. Husipnrosok és int\'gauosok résíéie a vásárlási én^dclyl a városi közellátási hivatal álülja ki (Hunyadi utón 10- szám . A vételi jegyekel a vás.\'uló jogusi-lolt I e eskeduk és a hiisirKJrosok állítják ki, az előbbiek fehér szinüt, az utóbbiak szürke azmüt. A htisiparo-sok n véleli jegyei a kőzellálási lii-vatalná\'l a vásárlási engedélyei egyidejűleg kapják kézllcz. A vételi jegyekel t\'gy etedili is 3 másolati példányban, másolópapír fei-liatmiálásiW-il keli kiáHitmii. Az e ede\'i példán>a a jogosltolt keroskedöuél, illetvo a Imsipiirosnál marad, az első inásoUitot az eladónak, a másodika, a tulajdonjog átírásakor a m iri.acvi\'á-kezelőnek keli áladiii, a li;irmadk it pedig a husip.iros a vágáskor a htitó-sági tiusvizsgálónak köteles átadu*. 35 kg.-os, vágj- ennél ncliezchb, de 80 kg.-nál könnyebb sovány sertésekéi tenyésztésre, neve\'ési-e, \\-agv hizl;üásra bárki szabidon, minden eagedélv nélkül vásárolhat, do az \\gy \\ctt sertíst két hónapi idő elölt eiidui nem szabad. Ha a vevő a sovány sértési te-nyész képesség hiánya, luk ármány hiány, vagy egyéb rendkívüli körülmény miatt liainarabb kéujleijsn eladiii, erre a városi közeJlál/ist Im-alallÓl cugedíí>t kell kérnie. Sovány sertést azonn li továbbadás, céljára csak jogosított ko-leskcdő vásámllial. Ezek a vételnek és ekidásnak, léhát a rorgulomnak a szabályai. Az ölíie-ket a koveikczókép szabályozták: 100 kg. élősúlyt el nem érö z-sir-!>er|i5st, 80 kg. dlflsiuyt ol nem érö hússertést, vnlflmfnl inatacokat a&ílr kőz-, nUr irragánfoio-asztás céljára tilos levágni. E tilalom nem vonatkozik a kénysret"vágás cselére, vabunint irru az ecetre, ha a serlés ~- állatorvosi mcgálkapilás szCr:nl — gazdaságosan nem hizln3ható. Takarmány hiány öltében Is fotmenlvínyt lehet ka;;n:. a v.árosi közellátási lii\\-alaitói. Kózfogjusztás céljára minden hus. iparos ősik annyi sertést vághut, a menuj-inek tt beszerzésére az iljeiö hú-napbün a városi közellálási hivataltól vásárlási engedélyt kapott. A huslpu. ros a vágás e\'ölt köteles a vásárlási engedélyt és a vételi jegy 3-ik másolatai n hatósági husvizsgák>nak át-[Adni s a husvlzsgáió c>ak őstyan sertés levágására afllml ej^ídélyt, amelyre vonatkozólag ezt a két iratot neki átadlak. Mrigáliroítvasztásra csak sajál hlz\'u-lásu no.\'tósl szabad levágni. Saját hfe-lafiásunik az a sertés szánul, iunel\\«i a vág-ttó !<.: :;.iáli]) két húu.i\\,«; muga hlzlnlL s ezí a marhalevél átirásántk dátumával kéül igazolni. Ezutlal és isméte,tcn fclhlvnm a közönség fig\\e\'mél nrra, líogv saját jói frffogott \'érdekében mteksak1, lia mindenki, aki cs^k leheli, hlzlnl a mSfJta Kzámárn o^>-, vagy két sertést, aunát is inkább, mert az őstermelő osaiádok, miként már közhírré tetem, ösíazelio-souUthalaltaiiul több zslrl, sso-méljetiként 11 kg.-ot lartlwlmik otthon, inig más családok csak személyenként egy kilót és tt városi lOcos-ság is Őstermelőnek számit, ha legalább 2 hón inig maga Ilid illa a sértési. A sajál hizlalásra viló véte\'nétl és a vágásnál a következők » szabá. lyok: Aki 30-89 kg. közti sovány sorlésl o-kar vcniu sajál hlzlaÜJÍsra, ezt szabadon, minden engedély néftkíU megvel\'eli; uki nelicze\')b, már 80 kg.-nál súlyosabb Fjertésl akar venni, saját céljára lovUjb hlZaVit.tara, e\'őbb átmegy • közellátási hivitaiba (Hunyadi utca 10.), ahol megkapja a vásárlási engedélyt. A teöléskor, lehal a hizlalás l^ofejezé-\'e után, d.1 legkoráljban a vétoUöil számítót! 2 hómp múlva ismét & kell menni n közellálási hivi-tatba, oda kel! v\'nui a maiiva\'ewicl és Q marhabároál s ennek alapján kiadják az Ölési engedélyt. Ily eiige-dély iiMküt senki se vágliatja le a sertését. Az engedély kiadásakor a serlés sulyn atapján kiszámítják, hogy hánv kiló zsiradék fog kijönni a wr-lésbol lm több jönne kl, mint aiiiennyit az ölető, mini óvtermdl8 n osaládtagok száma szerint oltlsoti tarthat, eöirják, hogy u többieiet kÖZ-fogyasztás céljára át kell adni. Kínvsie-végás e\'-elén a hízósertést a közellátás céljára fel kerti a városi közellálási hivaLaJban ajáni-uxl s ha te a sertésre nem [arinna igényt, a luloj-donos azl véle\'i jegy ellenében bármelyik husiparosnak átadhatja, varsáját maga feldolgozhat ja a netán ki-tornieU zsirlöblíctnck közfogyasztás céljára v fló átadási kötelezeltségf mvl-,\'etl. Hizósertés cUiüilása eselt\'n n városi közeílátási hivataltól az elluiBás okát feltlinietö lgaizoSást kelt kérni s azt egy évig meg ke\'fl Őrizni. A rendelet megszegőit 2 hónapig, háború Idejíu G hónapig terjcdbelö elzárássá] biinlclik. ; Nügiknntata, inét. évi április hó 21-én. mis PoTgármeslur. atlMLal KÖZLÖNY POUTItCAI NSt-tUtP. aOavHa: „«tzsuáasáirit.T. Naeyksalzat*. í\'űlolós kliulll : Zului Károly. Nyomatíjtti s HKIZfjazdasáal II. r. Nasyka.ilzsiiM aysaaáájáasa Nsgykaalzsas. (Nyomdáért IsleJ i Zalai IHr.lji) MÍm, Nagvkinlisa, 1941. április 28 héltó . . líra 12 flll. ——rtm..... "-•^¦---¦f jfa ytf .......iijjjiSH/T\'\'ii"*""""i"í\' I i.iin.................mmimLmmímmm LAI KÖZLÖNY BieilicttaLáia: egy hóra 1 pengi 40 fUUi. sáxrkaaHMgl is IdadóhivaUll leletein 78. aa. g I .....¦ r>.»—¦---------- A körszak ertíbere Diplomata férffíu ül Magyarország miniszterelnöki székében, ;a korszak embere, aki személyében és abban a kormányprogramjában, Amit az Országgyűlés Képviselőháza és Felsőháza előtt adott, kifejezte a magyar nemzet elmúlt megpróbál-tatásos esztendeinek legfőbb értékét. Ez a felbecsülhetetlen érték abban rejlik, hogy Magyarország a legmélyebb megaláztatás, súlyos, szinte helyro nem hozhatónak látszó országoson-* kitás tökéletes gazdasági . leromlás és a magyar lélek, lendületes\' ivelé.sén\'ék\'letargikus lehanyatlása ellenére is meg tudta tenni azt, amit ily fokig egyetlen európai nép sem tett meg: a legjobb diplomata nemzetnek bizonyult\'. Történthez bölcs vezetés, kiváló állampolgári nevelés és.egy komoly nemzeti ősz-szedolgozás folytán, mninek tulajdonképpen egyetlen kulcsa volt s ez az, ami a magyar nemzet lelkületéből, karakteréből, jellemcsségéböl önként fakad : a hűség, a barátság érzulcteiitek szinte Vallásos komolynak tartása, a szilárd kitartás, aZ adott szó Inirtden kőralmények között való betartása.\' Ezek voltak azok a lelki diplomáciai cszkőzó% a melyekkel mi Eurdpa\'és a világ\' szihe \'előtt több\' műit két\' évtized óta építettük, nemzetünk sorsát. Ilyen előzménye van an-\' nak, hogy amikor Magyarország diplomata miniszterelnöké bemutatkozik a parlament két háza olőtt, besZéclét rögtön beszámolóval tudja\'kezdeni. Sza-badkayZombbr, Zenta,1 Újvidék Mint n film,1 peregi\'le előttünk hortvédciritc ufjay \'ff\' kormányzói parancs szerint1, az ezer esztendős\' déli határoWg A tihríom ország gyarapodása meglátszik a Bárdóssv-kortnány programjában is. Ezt a süép országot nekünk a lehető legjobban ken korirMffíóznurik,\' igazgatnunk1, erősítenünk\' és népét\' Boldoggá lennünk. De nagyon helyeseli mutatott rá a miniszterelnök arra, hogy ma háború van Európában .melynek\'hatása Magyarországot" sem kerüli\' cl.\' Ezt" a ki Meni\' kflszóuőlhét\'ő" körülményt flgyélchibe kell vennünk" minden \'cselekedetünkkor. Amikor a btíls\'ő \'problémák\' mcgoT-dásáltó nyulunk, tudnunk1 kell azt, hogy az egész hchizet fofír syi\'hné tma;anagy nt\'dzgaló\'háborús1 tények felé kell fól\'dilar mink;1 Ez azoiiban nem jelenti azt, hogy\'a reformok utjárilnég-állolhink,mct\'t dti\'ábólffi\'ázokaf legfeljebb\' csak lassíthatja. .De a béfsíí\'\' átalakulás\'1 folyatliat\'át meg-nem bénítja\'. A korrtlány-elnók kél vézelő szdmiiont\'ót lát mugn\'clőlt:\' Az égyifa nemzet lo«és szellemi egységének Görögcrstág német Hatatom mm pkmm t^kfoí tö/n* Egyípto* m, elírj nagy összécsapá. a«, ma reggel megtörtént Elhalványultak az aWgtfl\' retöáriyé^ Wíoázkvában és Ankarábari A német gépesített előőrsöt után /amelyek szó.liba Ion; érték cl a görög fővárost, vasárnap délelőtt fél 10 órakor , 8 nóniül¦ türiKoanhatbR Is bevonultak Atíibnbö. Az Akropolisoii horogkeresztes zászló leng. A görög fővárosban élő németek\' lelkesedéssel, á\' görög lakosság pedig csendben, nieguyng.vas.sal fogadta a német csapatok bevonulását ,., Ugyaivakkor más német csapatok iQvábhnvomulva, megszál ták Pireusz. kikötőjét és a korinthoszi szórost Korinthosz városával. A nyugÜH résiéti ugyan, ekkor Hitler tcstőrgár\'da-ezrede átkelt a patrei öblön és megszállta \'Patraíiz városát: Ezzel s n6mgt oynpatakmindet oldalon benyomultak Pelopo-nexosxba. A\' menekülő ajigptofe\'atla\'lé\'git,. erő sikeresen támadta és a pireuszi tengerpart közelében 30 hajót találtak el a bombázók 85 ezer tóimat art alommal, Ezek közül 11 hajó (45 ezer tonna) azonnal elsülyedt, míg a többi szállítóhajó súlyosan megrongálódott és résíbeh használna-1 tatlanná vált. Szombaton és va- sárnap ezenkívül a németek elpusztítottak 12 kereskedelmi halói ds 53.000 tori.iatar tatommal,\' 29 hajót, köztük két cirkálót pedig találat ért. ..... A német,és. olasz,\' sajtó egyhangúan arról i,v,,Úógy aFbal-káiu, Ijábpru lényegében befeje-. zőtíött. A. belgrádi puecs, arue-lyot angolt amerikai körök oly nagy. öxöinmol fogadtak, semmivé vált és számukra a teljes katonai és politikai kudarcot jelenti. A lapok a pcloponezosí előrenyomulást nagyobb jelentőségűnek mondják, mint Athén megszállását, meri Pcloponezos megtisztítása az ellenségtől azt jelenti, hogy az angolok az utolsó balkáni támaszpontjukat veszítik cl. Jelenleg má,r • csak Kréta van tényleg angol kézben a balkáni téren. Küszöbön a* uj offétalvn a Földközi tengerért Az olasz sajtó kusKÖbÖn\'ánö-nak tartja a második\' hagy ta^ yaszi offenzívát, ,mclyapk célja a I^dkpzi tepgcri,uralomJtótjcs bizl,osttAaa.\'.a tengety- ireszése. VaJósziiniJeg azt célozzák az afrikai sikerek is. Német\'és^ pís\'si, QépósHétt orők %[Mp\' benyomultak Egyiptomba is, a benyomulás a tengerparttól mintegy 20—30 kilométernyire történt. A Reuter iroda jelentése szerint az előretörő csapatok közt főképp olaszok vannak. Kairói-körökben nem tartják lehetetlennek, hogy ; az Egyiptomba benyomuló, csapatok: egész Sidí el Barraniig törnek előre. SemMíoklía remény az egyiptomi angol mesterkedés sikerét illetőleg r|ílc;ai erő\'kkc\'L A tudósítás szc\'- ,A Pest rónia,i tudósítása, szerint az egyiptomi nagy német-olasz offeiiziva, megkezdődött. Főképp" gépesített l | különitmé-hyek vesznek részt az előretörésekben, nyomukban nngy af- hótfőn reaaol -n balsxárnyon a nagy Összecsapás megtör- ¦ !fJ4ntv ,,.WM,r (folytatás az li. oldalon) fcnhiartás\'a, c. másik pedig az, ho(A*. az ország crkplcsi és materiális erwél jncgbrdjuk.é;S erőtartalékainkkal takarékosKoJ-jpnk. Nagy irányelvek . ezek, a raeíyt;k"nieifett\' a minis\'ztcrelnök lehető leg részletesebb eh fó\'g-l\'al.kQ2fl.U..a.iielpolitikai .reform-kérdések egész sorozatával. Visz-szá fogunk még többször térni erre ;a kormány programra s kÖzvélCiheiiVűnk előtt megvilá-, ;g)tjpk animV.\'részletcit, de már iijost fel kell vázolnunk a legfontosabb programpontok kerekeit. Igen bölcs mérséklettel és \'njírjden\'paNárilyhVatot kielégítő hlggadsággal foglalkozott Bár-dpssy László az alkolmáuyrc-l\'()rm kérdésével Első l^elyékcn . vplte progijóm\'jjtba a földkérdés iiblycsfi-ányti \'megoldásat: lL 1 tekintetben, a Toleki-féltí al.őspbh-tot vallja, de bejcjeqtettc...1-a& ü|cm meggyorsítását. Különösen széles .mederben p> íeudjUí-vjil határozottsággal szólóira zsidókérdésről, végül n nemzet belső, erkölcsi megújhodásának | cgyjk. Iegclengcdl)e\\eílcucbb fel-, télelél, ;iz\' ossze.térheUttcnségct bclyfc?,b2 a megoldandó belföldi problémák, első helyére. Ép aniíkóV ííardossy László az át-laniyezetés és reformok programjait nagy részletességgel ki-vctitcttc.bclpolitikai életünk horizontjára, ,egy általunk régon hang^tatot,!, de felelős helyről ily határozottsággal, még meg nem állapított tényt szögezett le! Nerii vágjunk kicsi nép. Anélkü|vhqgy .az önbiziilpmnak, a, dicsekvésnek és az Öndicséret-neK^mnoQpkíli;; kárhoztatható hirjájába esnénk, tudatában kell lennünk annak, hog^r népünk számbeli ereje az ezer .\'év óta fejmi^tatott lelki, és kulturális érlc^ck^íi.Z; évszázadok alatt tett nagy-magyar szolgáltatások ipa-Zaiják. hogy nenr.vágyunk kicsi .nép^Js\'em ".voltunk es ma sem vagyunk kicsiny nép.. Esst^ina is^tpoUiiink Jcell,.mert. közpo^i elheiyózkcclémnik\', mai történelmi szerepünk és népünk nagyszerű kvalitájsai még a meglévő, ijmort magyar erőket ís -felfo-l^oz?á. A maj^j\'ar állam a.,04a, israert..európai rend és együttműködés erős tényezője és továbbra is.az aka,i;1iyai;i(dpi1,Ftb.-bjen a miiHs/.li\'j\'cUioki nyill \\n\\ lómásban a lcghalározottab,.;áI-lásfoglalás foglaltalik a lehgelyr államok iránti rciul.ülctíeii hűsegünk, kitartásunk,\'c>\'\' á velük\', együtt y%\\§ boldoguljas^uiik\' te-, kji.lclébcu, Rs .junikoE Rárdossy László^HÜut ft.miii magyar, korszak kiváló, tembere,.elmondotta nngy pcogrumbeszédét, tekintete a, dolgozó magyar nép-és a maii, *ar ifjúság felé fordult. A tel-kis és tanult magyar fiatalság záloga, annak, hogy limit cse-lakszflnk, azt méltó utódok szá-n ára tesszük. Az Ő hitük és ere-jiik,-tiszta nemzeti érzésük biz-Usitékot nyúlt számunkra, hogy ha-majd a közügyek intézése, apnak terhe az Ő vállára kerül, az ezeréves becsületes- magyar-örökségei biztos kezekbe lettük BAlaW ROZL\'Dfn Aprított száraz tűzlfi kapatta BELEZKAI JÁNOS rakamMfcU), Sat árut 5S. - TalaTw 625. n. Utazási korlátozások Szlovákiában Pozsonyi jelenlés szerint Szlovákiában a mai naptól kezdve ujabb korlátozásokat rendeltek el a személyforgalomban.\' Az utazni akarók előbb érdeklődjenek. A német pénzügyminiszter Budapesten Lulz von Sehwerin-Krosigh német birodalmi pénzügyminiszter holnap Budapestre érkezik. Remény i-SclmoHer miniszterrel tárgyal és előadást is tart Budapesten pénzügyi kérdésekről. Alluinló mfl»ortxámok hatkSuiapokaa Budapöít l musordu ft.45 Torna. Hlrak. Ködamény** Hajigt«m*t*X — Uttna átrand. — 10 Hírek, - 11.10 Kanwetkoat riajtlxA-aioifliiat, — n H*mng3íu. Hlmuuam. IdötájáaJeJanUa, - 1140 Hlr*k. -i;uü idoJaUas, Időjárásja»eo.téa. -1435 Hírek, -f. 14.45 UoaorUvuar. Üttet* — 15 Aifolvauimnak, piaci árak, eiriuuWáiak, - 15.45 IdOJalaaa, Idő, láráaJaJantás, hlrtk, _ 17 Hlrak aafto-\' vált *s magyar-oroax ayalveu. — 10 Hlrak. - 31.40 Hírek, IdőJAriUJelaoUa, birok atloralc ás magyar-oreaa; nyalván. — 33 Hlrak német, angol *• banda nyatraa. — «.0 Hírek. BUDAPEST la , 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12,10 A 2. honvéd gyalogezred zens-kara, — 13.30 Hniozky Látszió szalonzenekara, — 15.20 Mezey Mária hegedül. — 15.40 Háziasszonyok beszélgetnek. — 15.55 Kerényi György éneiéi — ÍÜ.I0 Gyermckdélntan. 17.15 A közellátási szolgálat kötle. menye. — 17.35 A Rádió Szalonzenekara, — 18.35 Bajor Gizi áprilisi vernéket mond. — 19.20 Wagner; Tann-háuser. — 10.35 Közvetítés a Fővárosi Operettszinházból. .Filyíiritty.. — Az 1. feiv. nlán kb. 20.45 Az Országos Légvédc\'mt i1arancsnokság közleménye. — 22.10 A .Fllyfiriliy. c operett előadásának folytatása. — 23.25 l.ová. szi í-Vivjk1 cigányzenekara. BUDAPEST-II. | | 17.15 Ruszin. lanlgalóljikiiak. - 17.40 FranaU nyelvoktatás, — 18,10 Tánc-lemezek. — 18.30 Mezőgazdasági fél. pra. — 10 Jeney Zoltán fuvoWzlk. — 19.20 Kiss I_ajos cigányzenekara. — 20 Hírek. — 20.20 Hwiglemezek. — 21.20 l)r. Koczkás Gyula előadása. — 21.35 A -I\'ityfüitly. c. operett átvétele Budapest I.-rőL { I Gyomor-, bél-, máj- és anyagcserebetegek mívesen isznak reggelenként felkeléskor , egy-egy pohár természetes ,Ferenc József" keserüvlzat, mert ennek hashajtó hatása alapos ás biztos, Igen enyhe s ezért nagyon kellcmeí. Kérdezze meg orvosát I Egybangnan fogadta ei az aj egyházközség képviselőtestülete az 1941. évi költségvetési Egyéni elblráláasail, ¦ szociális szempontok figyelembevételével megkezdődik az adókivetés Nagykanizsa uj plébániájának Jézus Szive Egyházközsége vasárnap déjeíöit a városháza tanácstermében tartolta képviselőlesIttlétének első lEóltiégveiési közgyűlését dr. Solymár István espe. nes-plébános, egyházi és FÜÓ FerjWiO Igazgató, világi eínök eiuökiésévei. A képviselőtestület t»gjai szép si\'.mban juVnitk meg a közgyitlésen. Több tag pótlólagos eslo)\'aiételc és a tanács költségvetési java^atának ismertetése után dr, Lukács Béla beterjesztene az elnökség javaslatát nz uj egyházközség ügyvezelésére vonatkozólag. Eszerint \' a kit egyházközség nem együttes kezelésben, hanem külön fekteti fel az ügyvezetést. Az uj egyházközségnek igy irodavezetői koU alkalmaznia havi 100 pengő fizelésscl és pónzbeszedöt havi 50 1» és 2 százalék jutalék fizetésűéi. Ez együtt évi 1900 pengőre rug, de nem vonja maga utáu a kóltségsetés végösszegének emelkedését, ami igy az előirányzott 8770 pengő" helyett 1041-ro 8710 pengő tesz. Molnár Ferenc az egyházközségi adókivetés ügyében jövedelmi határ megszabását kérte, Iiogy azon jeltd adóemelést ne cszkózöijetuev, I)r, Solymár István ismerte.tc ezzel kapcsolatban a tanács tiatározatát, n mely az egyénenkénti ndómejátfapltás elvének leszögezésével ezt a kérdést megnyugUitölag rendezte. Tál Lőrinc javasolta, Iiogy ne alkalmazzon az egyházközség irodutisztei, hanem á káplánok Végezzék az ugy. vitán, " ¦ Dr, Solymár István és dr, Lukács Béla megmagyarázták, hogy ez leheletlen és nem" is kívánatos. Hasonló értekemben sxóWll fel* t\'flo Ferenc, hogy az induló egyházközség Irodájában még igy Is szükség lesz kezdet, ben a plébánia papjainak segítségére. Barbarits Lajos fetszölWásában hangsúlyozta, hogy a katolikus közösségi élet magasabbrendü célkitűzései érdekében meg kell szűnniük végre az évenként ismétlődő anyagi természetű vitáknak. Az egyházközség népének meg kel] mulatnia. katoHkus.Yollát a más városok és uiás feeitczetek viszonylatában alacsonyan megszabott áldozat öntudatos vállalásával, Az,egy-liázközség vezetősége pedig máris megmutatta emelkedett katolikus álláspontját, amikor ugy határozóit, hogy egyénenkénti \'elbírálással a tehetősebbek adóját emeli, a kisemberekét indokul l evetben érintetlenül hagyja. Hangsúlyozottan kérte a kisemberek érdekében emsék az e\'.voek mméJ szooíáiJsabb gyakorlati kivitelét, Ezután a képviselő les lüket egyhangú névszerinti szavazással elfogadta a költségvetést. Dr. Solymár István meleg szavakkal mondott köszönetet a képviselő le stüM bizalmáért. Püspöki utasításra a gondnoki és pénztárnoki tisztséget külön kell választani, igy a képviselő-testülct pénztárosnak cgylianguan Aigner Gézát, majd templomatyának Szabó Antall választolta mej. Ezzel a közgyűlés véget éri. Az uj egyházközség irodája máris megnyilt, egyelőre dr. Solymár Islván plébános adott annak otttiont, ezy szobát a plébánián (Fő ul 3.). A plébános a legnagyobb takarékosság elvének szem előtt tartásával már megkezdte nz iroda bútorzat ónak, felszerelésének beszerzését Is. I A Jézus Szive egyházközség adómeg-áUapitó bizottsága ma este kezdi meg üléseit a plébánián, Az (Uéseken sorra veszik az egyházközség összes adózóit és személyenként, viszonyaik figye-lembe vételévei áAL\'ipitják meg kinek kinek az adókivetését. Talált pisztollyal játszóit a légoltalmi szolgálatos, egy kis inas életveszélyes állapotban kórházba került Tapolca, április 28 A légoltalom szervezetében a tapolcai községi tisztviselők felváltva teljesitettek szolgalatot. Egyik éjjel Rédey György községi kisegítő tisztviselő volt az inspekciói. Az éjjeli szolgálat unalmas vott, s a rendőrség egyik Íróasztalában olvasnivaló után kutatott.. Keresgélés közben egy pisztoly akadt a kezébe. Zsebrevágta és átment a városháza udvarában levő cserkész-otthonban levente tűzoltó szolgálatot teljesítő barátaihoz. Itt t3icsékcdett: — Nézzétek, én pisztollyal teljesítek szolgálatot. Piros cipőjegyre készítőnk tetszés szerinti dpöt mérték után vagy adunk saját készítményt! cipőket. Zöld clpöjegyre mindenfajta^raktíron levő cipőt adunk. Jegy nélkül szandálokat, vikendcipöket, vászon- és selyem-cipőket, háziclpőket és gyermekcipőket 22-ős nagyságig bőr talppal, továbbá fa- és mfitalppal készült férfi-, női- és gyermekcipőt Miltényl cipőüllet -•.«». BÚTORT szaküzletben Gábor mOasztalosnál vegyen vagy rendeljen. KagykaaUsa, Vároakax palota. Piszkálgatta, mutogatta a pisztolyt, s közben a töllénylé-rat kivette belőle. Hiába figyelmeztették, .ne játszón a plsztoly-lyal, ő nyugodton tartotta kezé-bep abban a hiszemben, hogy nincs benne golyó. Magyarázgatás közben elhúzta a ravaszt, a pisztoly elsült és a golyó Simon lajoi géplaka\'ostanoncot találla el. Azonnal a kórházba, vitték a súlyosan sérült fiut. A golyó jobbtüdején keresztül hatolt és a liAtgcrjnc környékén akadt meg. Állapota életveszélyes. KULCSIVUrL. II.OVSZKY JÁNOS kormányfőtanácsost, a Baross Szövetség országos elnökét, Nagykanizsa országgyűlési képviselőjét és vitéz dr. Téglássy Béla kormányfőtanácsos, igazgató főorvost, országgyűlési Képviselőt a Balatoni Szállodások és Panziótulajdonosok Egyesülete a minapi tisztújító közgyűlésén diszelnökökké választotta meg. SZÓLÁS ZOLTÁN volt nagykanizsa kórházi lelkészről akkor emlékeztünk meg iegutóbb, amikor őt a megyés főpásztor bizalma Somogysárd-ra küldto lelkésznek. Most ; olvassuk, hogy Szólás Zoltán a kegyúr bemutató levele alapján elnyerte a somogysárdi plébániát. " \' . • \'i ...ál KANIZSAI DIÁK a jelenleg Székcsfohérvárotí, a cisztercita gimnáziumban érett ségire készülő Kelemen Zoli, a kanizsai uszó-gárda közismert Kelemen Il.-je, most az irodalom terén bizonyítja be, hogy az alma nem esik messze a fájától. Van a fehérvári cisztercita gimnázium önképzőkörének egy komoly színvonalú, kétha-vontként megjelenő folyóirata, a Munka. Ennek egyik számában jelent meg Kelemen Zoli • Dosztojevszkij* cimü tanulmánya, a másikban »Az olvasottság értékei cimü írása. !\' * r lfl EVES POÉTÁK jelentkeztek ezen a tavaszon a nyilvánosság előtt. Az egyik már könyvvel, amiben edtíigi termését szüleinek ajánlva ösz-szegyüjtöttc. Fülöp Kálmán uz uj és nagyon tehetségcsen induló költői, akinek a nevét még hallani fogjuk. Sárvári gyerek. Pár verse a Zalai Közlönyben már napvilágot látott. Meglepő4 cn kiforrott, mély és tiszta lciki-vjlágu költő, aki a magyar nyelvvel és formával is ugy bánik, ahogyan csak született poéták. — Amásik Zoltán B. Győző, ugyaninak 19 éves, egyszerű, | csak elemit végzett komarváwsi imi. április 28 BALAI BOZLOlt* földműves-gyerek. Most magánúton a kanizsai polgáriban tamil. Korábban Drózdy Győző lapja, a Magyar Gazda közölte pár versét és elbeszélését, az utóbbi időben a Zalai Közlöny adott néki nyilvánosságot. Egészen pallérozott gondolatvilága és tiszta irodalmi stilusa ritka és igazi őslehetségre vall. TANGÖIIARMONIKA hangverseny volt a minap Budapesten, a Magyar Művelődés Házában. 1 10 szereplő és 2500 hntlgató "volt hozzá. Az egyik szereplő kanizsai volt ; — Szaváry Sándor zeneszerző, aki 80 tagú langózenekar élén maga vezényelte igen nagy sikerrel Tangóharmonikán sirom cineked . című szerzeményét. Ezt a tangói már német, belga, holland, bolgár, cseh, dán nyelven is éneklik Európaszertc. (Sza-1 váry sógora Sólyom Kálmánnak, a nagykanizsai Togház főfelügyelőjének.) + KORSZERŰ SAJTÓHIBA látott napvilágot minap az cgvik Budapesten megjelenő hetilapban. A Balaton ujabb irodalma cini alatt méltatla Válli Jánosnak egyik könyvét, abból az a\'kalomból, hofjy azt német o lefordították. A kritika nagyon jó volt, csupán csak a könyv címével volt baj, azt ugyanis a bírálat e>?yre :>Galiciai halászok* ként emlegette. A tévedés földrajzilag is elég súlyos, mert a Balaton kitűnő írója »Galileai halászokéról írta regényét, annak nyomára eddig a legujabb-kori szótárakban sem találtunk, hogy a német nyelvhasználat Palesztina északi tartományának nevét Galíciára »keresztcl-. te volna át. * SZÍNÉSZEINKRŐL\' is van néhány hirc a Kulcslyuknak. Kőrössy Zoltáii. p.él-(iául már megint operettet\' irt. Csak egy asszony van a világon- a címeres az Erzsébetvárosi Szinházta-ro megy. A primadonna szeredet természetesen a felesége, Oltay Baba játsza, az író maga egy\'jó kocsis-szerepet visz sikerre. — Danis Jenő a Belvárosi Színház elmúlása óta most jeleni meg újra színpadon, a Mudáeh-sztnházban, a Bécsi gyémántok-ban. A bírálat szerint Danis egyik legjobb jellem-alakitását adja a cseh lakáj szerepében. ,(*A darabot különben ugyancsak "-kanizsai ismerős, Endre Gyula karnagy hangszerelte és vezényelte a kritika meleg elismerése mellett.) — Vass Irma jelenleg Szegeden komika, de előrehaladott tárgvalásokat folytat Budapestre a Vígszínházzal. . Beszéljünk magyarul! De ne ugy, mint Hunyady Sándor! Volt nekünk egy 1 Iimyad\'nk, aki torol voll nc\\e/.e:es, hogy ügy verte a törököt, mini u pelyvát. Most is van egy Hunyadynk, a Sándor, aki !.niiyiv.il mar magyarabb, hogy y-nal írja n nevét, de annyim még nem lanuli meg magyarul, ..hogy magyar író létére ne tűzdelné léte az Írásait idegen salhuigokkrl. Minip jelent metf Hunyady Sándornak egy alig hasábnyi kis Írása a Magyarország-ban, Í-\'111C V()lt: — A pék pincéjének a rácsán. Akku-kezdett érdeke\'ni a Híres i cimü \'Irás a magyar nyelv szempontjából, amikor marhoz első sorokból megtud-tanr, líogy annak a fiatalkori Hunyady Sándornak, akiríU az tínís Iszói, .abszolút nincs lukasa*. No, mondom, ne is tudjon egy magyar iro se lakbért fizetni abból, amiL írással korcs, ha igy ír magvarul... Olvasom tovább és (torra kiderül, ¦ hogy «z Író akkoriban egy suszlcr-nél lakott- és télvíz időjén is lüsz-ter runábaö. Járt, de később liláit egy szenzációs lukast , majd meg a kávéházban \'dominót kibicelt.-. Legjobban persze ez a fura kibicclés tetszett meg nekem s arra gondoltam, nem Ichelne-c ennek mintájára, mondjuk, vonatot utazni, vagy írógépet irni, esetleg majd a nyáron fúródni n Balatont,.. Nem tartozik 8 szép magyar n>o:vkincshez u >hecXJ kedvéérti kifejezés, sem a • duplát, sem pedig az első stádium, v-igy a »parii, meg n .point.. Természetesen jh kcyemcs Uium sem. »K1 voltom aludva-, írja Hunyady Sándor, aki pénzt és birl kap az írásaiért, mi inog itt a vidéken ol-szornyflködünk, amikor a falusi Jakodalom üres asztala felelt ilyen sóhajlásl hallunk: .Hát bizony, itl m\'nden meg Tan már cdvo!< Néhány sorral odibb Igy vezet IíC egy mondatot: >l-eicjckui mondva.-. Alig vulósz\'nü, hogy .valaha valaki a jó magyarságról szólva igy kezdené mondatát: ¦Hunyady Sándorral mondva.... (60 Városi Mozgó. HéHan, o—h >gy n«Pi Keltőn I jeggyel I Legédesebb magyar fllm-vlgjáték TURAY IDA és PAGER ANTAL brIHIáns Játékával: Péntek Rézi Szerepelnek még: Erdélyi Mlcl, Egry Mária, Vlzváry Mariska, Slttkey Irén, Rajnay Gábor, Qózon Oyula, Juhász Jozaet, Pelhefl Attila. Ketten I lággyal I ElOadasok kSznapokon 5,7,9, vasárnap és UnnepnapS, 5,7,9-fcor Külön fuvarengedélyt és külön üzem-anyagot kaphatnak a társasgépkocsik a Budapesti Nemzetközi Vasárra Szerte az országlron Igen sok kb;el*b-nigyobb autóbusz és iársasgépkoosí áll a helyi és lielyközi forgalom tebo-nyolításának szolgálatában. Most, hogy a vasul é-s autóközlekedés erősen korlátozol!, a kereskedelem, és közlekedésügyi minisztérium a Budapesti Nemzetközi Vásár rcndczöségvuek ké. réséic hozzájárult uhlioz, li:>gy ti Vásár idejo alutt, május j2_tíi! május 12-ig, ezek a társa*" gépkocsik az ország bármely részílifftBud pestre hozhassák fol a Vásár látogatóit. A pásti ulra, terinészc\'.eíen, kftlön fuvarengo. déty kéjt. Az erre vonatkozó kérelmet a l\'ársasgépkocsi Uiiajdonas kt\'rldjo liO közvetlenül a m\', kir. kereskedőiéin- és közlekedésügyi m:n:sziériumn ik. A kér vényben annyi pesti ulra koll külön engedélyt kérni, ahányszor a |gé|*-koosí május 2-től 12-ig •Budut.wxslre óhajt Yásárlátogatókat száHiluni. Tel ko\'.l tüntetni á társasgépkocsi engedő, lyél kiállító hatóság novét, az engedély számát s a kocsira vonatkozó mindazokat az adatokat, amelyek az engedélyokiratban Is fel vannak sorolva. Ugyanabban a kérvényben a kérvény-Len kérhetik a tár sasgépkocsi tulaj-donosai a budapesti utlioz, vagy az ulaklioz szükséges külön üzemanyag engedélyezését és kiutalását ls. Nagyon indokolt esetben taxiautók vagy egyéb magántulajdonban lévő fizelcit fuvarok céljára rendszeresen használt személygépkocsik is folyamodhatnak n külön utazási engedélyért és a ftflfón üzemanyag kiutalásácri, A Budaposli Ncmzelközi Vásár május 2-áu kezdődik és jnájtis este zárul. Krro v-fló lokinict.ol a tar-sasgépkocsik Budapestről vissza ieg-korábban május 2-án délben indulhatnak és legkésőbb trfájus 12-énck déli 12 órájáig kell Budapestre meg-érkozniök. (0 — (Tavaszi kabaláink). mindegyike elsőrendű budapesti műhelyekben készül. Legújabb modell-kabatjalnk kirakatainkban láthatót Schiltz Áruház. . - Naptár Április 28. hétfő. Rom. kat Ker. Pál. Protestáns Valéria, tzr. Ijar hő i; GCsItrdÖ nyitva reggel 6 órától eatt a áráig (héttő, szerda, péntek délután ss kflflftaii mté*t iwd nSknakl. FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ A vezérkari tiszt A hadvezér elhatározásaihoz az alapot és az elhatározás végrehajtását szabályozó intézkedéseket a vezérkar,készíti elő. A vezérkar tagjai, \\i vezérkari tisztek, feladatukra hosszú Óvek iskolázása utján készülnek \\fel. A vezérkar szervezésére és kiképzésére, mint sok egyéb katonai téren, mintául a német vezérkar szolgált. Az ellenséges propaganda, felismerve a napóleoni háborúk idejében gyökerező német szervezetnek nagy jelentőségét, mindent elkövetett, hogy a német vezérkari tisztet sötét, titokzatos és szinte az ördöggel cimboráló egyénnek tüidesse fel, aki szörnyű rendelkezéseit a vqló élettől távol, teljesen elvont mérlegelések alapján készíti cl. Mfl-kökÓdésüket ugy jellemezték, mintha a sajátosságuknál fogva mindenkor véres hadiesemények a vezérkari tiszt kíméletlen embcrgazdálkodásának, embertelen és vérszomjas tevékenységeink volna a következménye. A rágalomhadjárat valódi inditó oka a német vezérkar szellemi fclsőbbsége által kiváltott félelem volt. A valóság az, — amit a múltban ís, de főként a folyó háborúban bizonyítva látunk — hogy, a vezérkar előrelátó működése, a csapatok helyes alkalmazása óriási véráldozatokat takarított meg. Csapat és vezérkar közötti ellentétről szó sem lehet. Kétségtelen, hogy bizonyos esetekben ridegen számító és mérlegelő vezérkari tiszt a mindig rámenős csapattiszt számára idegen gondolatkörben él. Ez azonban semlni esetre sem jelentet te — és különösen ma nem jelenti — hogy elszakadt szellemileg a küzdőktől. Békeviszonyok között is a vezérkari tiszt legszebb "szolgálatának a csapatszolgálatot és a vezérkari szolgálatnak azt az ágát tartja, amikor a csapattal közvetlen érintkezésbe jut, hogy elméleti tudását és képzettségét alkalma legyen a gyakorlatban is gyümölcsöztetni. A magas általános- és szakképzettség mellett gondosán ügyelnek arra, hogy a semati-zálást és az elvont, egyoldalú ehnéletieskcdést minden" téren kiküszöböljék. A nagy, korsze-. rü tömeghadseregek vezetéséhez az alapokat egyszerű elhatározások és parancsok gyakorlásában szerzik meg. A cél azonban mindig maga a harc, szem előtt tartva Clausewitz ama ismert mondását, mely szerint minden, amit a katona cselekszik, azt a Fővárosi nívón álló bér-featőgyár Nagyktmlaeán: PÁLCSICS Fonal- és textiláru festés, kikészítés Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészet • Vegytisztítás nyári nagykanlisa, M»«y»r-u«c« 88. «f,*?;. jirosl Oalátl Fö.ut 7. txim (Boro.».4|iülal) Telefoni 3-44. Telefoni B~33. balm jggfigB 1041, »Iii» 28 «gyenriahAxatl oihhek titxtl 6« aloni] ujraodaaerö fe»penyw4l8«!>ok egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNA1NÁL Sucir-at 53. ss. Télek» 625. célt szolgálja, hogy megfelelő helyen ős időben küzdjön. A vezérkari tiszt kétségtelenül nehéz feladatát, csak odaadással és szaktudással, bölcs előrelátással* és merészségei oldhatja meg. Bár a megfelelő és egységes szervezet a vezérkari tiszt munkáját nagyban támogatja, különösen a hadműveleti osztályokba beosztott vezérkari liszteket egyedül a harci cselekmények tervezése nem elégítheti ki és szeretnének a hadműveletekben ténylegesen is részt venni, de erről a legtöbb esetben le kell mondaniuk. E lemondás önkénl vállalt alárendelés a vezérkari tiszti szolgálat jellemzője. Különösen áll «z a vezérkari főnökre. A vezetés ténye és dicsősége a parancsnoké, a vezéré. A munkatárs a háttérbe marad. Ez vonatkozik n vezérkari testület többi tagjaira is. Az elhatározás alapján annak szellemében 5s keretében kell tovább dolgozniuk. Bármilyen válságos helyzetek alakuljanak is ki, a nyugalmat, céltudatos gondolkodást meg kell örizniők, idegeiket nem szabad elvesztcuíök, emellett örömmel kell minden felelősséget vállalni. A vezérkari testület szelleme megköveteli, hogy tegyen a vezérkari liszt feladata bármcnnyrrc nehéz és boayo-hilt, ejryéhiségéTtek teljes súlyba-vetésével, de a munkatársaiv d összhangban hajtsa végre munkáját. A vezérkar a hadművészet nagy mesterének Schlieffennek Mondását követi : .Sokat végezni, keveset előtérbe lépni, többnek lenni, mint látszani.\'- Tartalmilag értékes, személyileg a háttérben maradó teljesítmények jellemzik a vezérkart. k/. nem zárja ki a harcban vaíi személyes részvételt, arnilMiind a világnáboru, mind a folyó háború bebizonyított. Ketten a viharban Rimkabányal Etemét uj regénye Iiusskabányai K-etnér Írásaira liz e^ttmdovel ezeSöu kezdett fetfig\\e<m magyar irodalmi ilei. > Joleulkczéíc nem jilrt nagy sjpuat-dobb\'aJ, de annál több rokonszenv togulla minden évben egymás után szü\'elö uj munkáit s ma mar nigy olvrrso-labor várja könyvei meg^o\'enesél. Híliiv iró tíinl tel és tűni ta ez íAHt a tkz i\'v alatti HAnynn kiscrtelcztek W-tntt a magvttr regént\\\\el és netn jutottak tovább a regény válságáról nui folytatóit nagy Irodalmi vitánál, lluw.kabáuy:]i medilo lázwdoxások és forrjíraímti kisérieiezé-,sek helyeit uz Istenadta tehetség egyszerű utmuiaiáa.. sBOrlnt dolgozóit. Hozzátapadt a valóságos éűetl.ez >a témáival, megláUa azokban az író művészi és erkölcsi hiwilás:tirl;i.Vmát( megmaradt az Irán becsiYclcs, rafné-ria-mentes eszközei mexeii és — győ-zötl. Pályája Miele iveiésél\'.cii nincs lőrés, nafta sta érzik a regény válsága. Amii ad, Inodalem, amll érte !..\',.. a közönséK (\'\'i\'duklödém\'. UJ könyvét is a iei>ii\'no-«ilíi oli». szelő készség, az étet okos megfigyelése, a kortőri én<4cm helyes szemlélete, érdekes-iiies*síÖvés és kellemes stílus jetlcmzi. libben a könyvében a szegedi felien-forradalom szervezkedésinek fojtott levegőjű világiba visz cl Ruszkabányai, liöso, egy huszártiszt, inuél indul cl az országszabadiláson, forradurnákon ftt a polgári «3etbe s abbtm keresi meg a helyéi, a magáét és egy asszonyét, akt minden más szerelmet legyőzve a leesése, társa a sors-váMalásban egészen a nni napokig. Közben az 1910-töt máig Ivett nttigyar étel lázgörbéjét ismerjük mfeg a Költrti a vi-liarban hőiéinek sorsán keresztül. (i>0 I 0 Kitfirrf Játékvezetés, kBnnyO gyftxelem NVTE- Komlói SE 7:1 (5:1) A sporlszoiclö közönség most nem bosszankodhatott a- gMkéiflcqenaég miatt, A Vasút csapata magára laUW és hegenként, itlclve - időnként — « ¦mennyire a nehéz talaj eng.\'dl« — szép játékot is mutatóit. A csapat kezd összekováciolódni és mint mar jcíbz-lűk, az összloljesiiménv c>:ik értékes ürcdmíipckhcu nyüváiiidhaloU raog, A Komló kózvclXai védelme gveiifjo, még a nehéz talaj Sfliii mcrtli Őket, a jó liinadósor és a kitűnő kőzépfedezet szinte kirí. cbböi az egy üt lesbűk I.cnkovJci — Töke, Horváth 1. — Xémctli, Varga, Kfldbaiim — Poór, (iöczi, Puni, Horváth II., C.sász az NVTE. Zack -- Csősz, VactaSk — l.öbor, Márkid, Kisst — Zeanájcr, l/ívászy, Kiss, fiizzi, For a Komló fisszeáMitáSi. Már az 3, percben eredményes Poór és Csász átadásából. 1 :0. A szél ol\'cji is támad az NVTK. Varga indit szép táli«tdast. (rtjezi kapásból Púmhoz ját-szik, *iz átvágja jobl>ra és Poór eltei-áUlHilallanul tór kapum és máris a bal sarokban láncol a labda, 2:0. Matkó tő íölé, m\'ijd For vezet szép lámadásl, de Kiss és Lovásiy egymást zavarják. Utána Poór írfinyit egy sca-badrugást, Pum o\'csipi és a korán ve* lödö ka?pus keze íölöll iTtonicli. :i: 0. A 2(5. percben Csásfc lő varatköiul a jobb sarokba. 4:0. rteagBteg k;ipus-lülki! l.cnkovics sem működik hibátlanul, meri Kiss könnyen átemel r.íjla egy veszélytelen lalidát. 4: l. Ismét Poór szökik cl, nagyszerű át idusát Ptun heguritja. A kapus már nem is vetődik. 5 : 1. A félidőben is & Vasul támad többel, de most mintha félgőzzel játszanának. Vitéz Adorján azonban izzad, mindenütt ott van és minden hibát észreveszi Sok :v gólhelyzet mindkét részrőt. Csász és tásaari a\' gótl.ely?e!ek sorát liagyják ki, míg GőoZi pompás, igazi > tauk^itiLusbmi - töri át egjedöí a védeanct és gólt tő kőzeli\'őL. "(>: I. Poór kígyózik át e\'lestntllmtarlntnil a védöWiu, Kunst felvágja, amiért bfm- lelö jár. Varga 1 leséit Znok először fogja, majd keze közül beesik a bálén, ba. 7 : 1. Emiatt nincs 4S érdekes esemény. l.cnkovics hibákat véte.t. de nemzeteket is megmpnlctt. A két hátvéd kllímőcu állta meg a helyét. A fede. zelsorban Varga pomi>ás 1 áirwdóköz.\'¦]>-fudezel, de néha fölöslegesen o»pel\' n Labdát. 0 is része-ve a nngv\' Pőlaránvii gvözelcmnek. Németh jól fe"c| fa már jobb a behézkedésíT Is, inig KrYdbntmi esik keméiivségéve-l ér^énvcsűlt, a szél. w\'i\'e vig\'n< élt mclic\'t*, viszont a kötőt sem fogta ugv, aliogv ke\'4ett votai. A lámadoaorb-m Poórrrak nigv napja., volt. Minden sikerüli iieki és kitörései nzt blwmvitják, hogv kezd formába lendülni, (iöczí jó Ópilö:¦salár, rrrlg Pum az irrtnvitásban jeTeskedelI. Horvátli lelkesen játszik, dc nem pontosak a labdái. C.sász ruiíolt c^v gólt és cgv-két labdát bWadoH. Rz bizanv kevés. A KSK kózvetten védelme gvinj^, különesen a kapus, a két szélsöfede-zOt sem játszik észszerűen. A kftz\'-p-fodezet íM-*rkó\'\' volt aránvlag a védelem legjobb tigia. A támadó sorban Kiss és For kiliuiö játékos, de társHV iein M>kkal marathiak mögóllfik, viszont a kapuralövéS\'Cl i>a( vall! Csak szeleburdi fölé és melfélövé\'ekcl Lit-lunk lölük. Vitéz Adorjanink kilúnft napja vo\'l. hiba nélkül vozclle a mérkőzést a nehéz fonjon Is. —k-n—l— NvTElI.-PVSK II. 3:3 (1:1) IWjnoki. Vezette Czvctkó. A PVSK tiz cml>errcl jrttszolti a jiUisWdö naRy n\'Sr.f\\. GAHOvM: Andri (2\\ Me-Jts, ili. PoKiffit (2) os>-ct 11-csből, Kiss EfMimétryeti \' reicncviinv.—llufád\'ns 5 : 3 ft!0>. Ifcwzkíirt—Szolíioki MAV 1:0 (1:0;. WMI\'l\'.-IJJpOia! 1*2:0). l-l\'oklromos—SHqgsd 2:t (1:0\\ Törekvís-Tokod 3:1 (2 : 0\\ Kispest—DiMAVAT, 2:0 (0:0\'. Salgotarjita—Oaoimfl 4 :2 (1:0;. Lakása disze lehet tmmkámm mmÁ§m -— a kis ZtBf169^M Siftr Rádió Ezt é« az összes gyári uj typuKi kúaaillúküt rMz-lutllzatóui o muyvöiüjü SZABÓ ANTAL rá^ó-flzletében Fő*ut 5. Telefon M. ttéw- ém sxaietóUnaapokm ¦lka! tol ajándéknak osuropos és l*Vágott virágokat, csokrokat egész érien át vetet » ^*0> I>efermanti kertészetöett btlkory-»*".^- f — (UJ postalön&kök N«#y-kantzsán) Szemlét déiután érkezeit meg a k«-i-eskcdctini miniszter rendelkezése, a mely szerint a nagykanizsai I. számú postahivatal főnökévé Kisftftudy József föfe\'ügvcVöt, a tapolcai iwslii eddigi főnökéi, mig n nagj-kanízsaí mozg\'ó. posla főnökévé Verséiryi TíOzsŐ föPei-figjolőt, 0 kanizsai I. sz. posla feddíjji ideiglenes vezetőjét nevezte ki. Mind-kél noslaíÖnök május o\'kö naí>jail>aii foglalja el uj hivatalát. — ca rendőrségről) »r. ZiCmbcry Tibor nigykanizsai rendörs foga liniuót Désrc liclyeKték át, helyérc dr. Hndák László rendőrfő, galmató k*"űl, aki a tegközetebbi napokéin íoghüja el állasát. — (tflrendeTíaelí) A liClügjininisztej* (jrissanovxs Ottó sümegi vczetöjcgyzőt a katonai köz-Igaígatás alá lariozó községi kÖzig;iz;-gatásl szolgálatra régi álfotírashttyéro, Alsótendvára rendelte ki, — Ugyan-csik kirendelte a rmílűrfynriniszler l\'aisz K. László escszli\'egi és HzaboUsi Rezüö zalalárnoki jegyzőket az eilsolendvai járás katonai kózigaagolás alá eső községeibe. — (Az állástalan íanltók) és tmitónők figvelnfél evtrton is feL-hivja Zftla vármegye ttstfolűgv^íőjc, hogy nála személyesen vagy Írásban, címűk pontos megjelölésével mfetöbb jelentkezzenek. — (Haláfo/ás) özv. GroBS Károlyné szül. Hoffmann Erzsébet éleiének 57. évében Budapesten elhunyt. Kedden dóhUási 4\'óra-kor lesz a temetése a nagykanizsai izr. sírkertben. Kiterjedt nigykanlzsai rokonság gyászolja. — (A Murakor!-vacsorán) részt venni kívánók szfvcskod\'jelKk a Polgári Ügyletben kedden délig ok-vellenül jelentkezni. A íendezVisóg ezúton közli, hogy •\' vacsorán minden muraközit szívesen Iát, szivcikedjeii«k lóhát azok U megjelenni, akik eierieg elnézésből nem kapták tíülön meghívót. (!) — (ilfból megjelent a Wedjlmurje) Muraköz tővárosunak, Csáktornyának a magyar uralom alatt évlizodekeu át volt saját lapja, .a MedüMinuf^ (a Muraköz), amely hetenként Kétszer jeleni meg részijén magyar, réseben muraközi melven. A lapot a szerbek betittolták, de az Hferlfc* Mátyás szerkesztésében most újból megjelent. A 36. évfolyamába lépő csiiktortíyai top m\'oslani ebjő aziímának vezércikket Ceáktofnya szülötte, Uzdóczy Zadi\'a-vecs Istviln tábort püspök irta, — (Tűzoltók nyári mulatsága) A nagykanizsai tűzoltótestület lia- gyoinányos nyári mulatságát május 11-én tartják meg a városi sétakeit-beo, gizdag szórakozási lehetőségekkel — (Délvidéki emlékvacsora) lesz Keszthelyen a Társaskör rende-zéséhen május hónap folvamán. A keszthelyi Baross Szövetség mozgalmat mdilolt az Oroszországból hazatért szabadságharcos zászlók közül u keszl-liely+nek !1 Italaloui MllZOtimliAn ellteiyezése érdekéíien. KALAI ROZLöNV (Folytatás at 1. oldalról) — (KlstarcsárasxaUito^^ Horváth Károlyt) Megírtuk, liogy a nagykanizsai rendőrkapitányság veicUSJe Horváth Károly kz\'.u>ó segédet, akit az Erzsébet téri támadással gyanúsítanak, internYlösba helyezte. Horváth Károlyt u rendőrség a kíslarosaí internáló laborba száHÜ1-totta. — („Asszony nap" lesz Budapesten) május 5-én, a Nemzetközi- Vasár első hélíöjén. Az lAsszowynapi meg íogja mutatni, liogyan ke 1 a mai időit-ben \'főzni, hogyan kell takarékoskodni hova menjünk nyara.ni és liogyan kelt a magyar népművészet remekeiben mtt-gyároson öltözködni, A Vásár alkalmai ad az asszonyoknak arra, liogy a Vásár területén ievő Fővárosi Múzeum (ügyiemében találkozzanak, atiol kiváló előadók íelluvják a , figyelmei mdidarra, amit u Vásár az asszonyoknak nyújt. Fe-vüágosilással, kedvezményes hitogutójegy ékkel rendelkezésre áll az .Asszonynap. Budapo>le,i rendezősége (Múzeum utói 17., fúldizinl 20. Telefon 13Ö-7Q3.). (;) — dUj ruhásai! akciót Inait a közellátási minisztérium,) a Magyar Vidéki Sajtóludósitó budapesti jelentőse szerint. Enne; o.Mja ~ miként az előző években is, — liogy a szegénysorán gazdasági ncprétegen olcsó ruházati cikkekhez jussanak, az nkotó végrehajtása már folyamatban vin. Változás annyiban Jesz <»z előző évnet szemben, Iwgy a kedvezménye, zeiiek utalvány alakján kapják majd meg az akcióban vásárollialo mcjfelroió óni mhanemüCkel és lábbelit. A luit hónajíig akció keretóbea 5 miUiiáj méie." pamutárut és U0O ezer méter gyapjuárul gyártanak. A pauiutánibúl 4 muitó méter nyári, 1 rnftüö mfHer pedig téli anyag lesz. Felsőruházati leuéineinü, ágy- és bélésanyagot készítenek, A gyapjuáru llsztán feJSŐruhá-zali anyag if»t. \' r , — (Mnmmut-agy urat) találtflk Keszthely határában, a Tun-dérlak mögötti községi kavicsbányában. A hatalmas agyarat a iíuiatont Múzeumban helyezlek el. — (Lakat alá keiult a tolvaj bejarúnöj papp Ferencnó nagykanizsai bejárónő Parragi György börkereskedőék. íiói összelopkodott mindent, amit ciak P-ért. Lopott fűzőt, hóosizmát, vánkost, kolbászt, stb. Hájötjek, bcva*-lotlu, eujocaátották, A következő he-lyén, Po.-lsi Dezső kereskedőiknél kút darab huszkoronáa aranyat lopoü el b e\'adta toriaranyként, 198 pengőért. A nagykanizsai törvényszéken jogerőim 5 hónapi fogházat kapott. Gyorsat] oldják meg a magyar föld-kérdést Budapest, április 28 Az Uj Nemzedék értesülése szerint ö földbirlokpolitikai kérdéseket a Bárdossy kormány az előző kormányok szellemében, 1,0 gyorsabban oldja meg. Elsősorban a zsidó birtokok kisajátítása; történik meg sürgősen. Bárczy István államtitkár az árvizsujtotta vidékeket járja és a helyszínen tárgyal a segítés Mozatajjrai. Kairó, április 28 >\\a\\vel tábornagy, a közeiké-jeti erők főparancsnoka Ibrahim pasával és egyiptom katonai vezetőivel zárt ajtók mögött fontos megbeszéléseket folvtat. A jelsk szerint Anglia mindent elkövet, hogy Egyiptom beavat kozá.sát megnyerje, de erre, különösen a görögországi események után semmi remény sincs már. London végképpen elveszítette Törökországot Istambul, április 28 Abban a pillanatban, amint Ankara újból felvette Németországgal a gazdasági összeköttetést, az angol szövetségi viszony jelentősen elhidegült, sőt Ankara nagy lépést tett annak felszámolása felé, Jelenleg már Angliában is tudják, hogy Lon- don végképp elvesztette Tőrökországot. London, április 28 Hivatalosan nincs hir arról, hogy az istambuli angolokat felszólították volna távozásra, de valószínűnek tartják, hogy azokat, akiknek nincs fontos dolguk ott, eltanácsolták. Molotov nem ér rá fogadni az angol követet Helsinki, április 28 Londoni jelentések szerint angol körökben nagy megütközést keltett, hogy a moszkvai angol követ semmiképp sem tu- dott találkozni Molotovval. Hosz szas fáradozás után csak a helyettes külügyi népbiztos fogadta, aki kijelentette Crips el/itt, hogy sajnálja, de Molotovnak sok dolga van, nem fogadhatja.- Róma kemény harcot vár a Földközi-tengeren Rónia, április 28 A Stampa berlini távirata foglalkozik a háborús holyzc! további fejleményeivé;, Megállipitja a lap, hogy Anglián ik uz a le;icvé;e, hogy Törökországot és Oroszországol is IW.esodorják a háborúba, — szertefoszlott. Amikor ugyanis Begrádbau viígrchajtollák a puccsot, ugy látszott, liogy Jugoszláviáink titkos katonai szerződése vau Ankarával és Moszkvával. Ez azonban csak liiu ábrándnak bizonyult. Angol körök most már kénylo\'jenck elismerni, hogy a iengciy közvetlenül a közclkeleti angol világbirodalom szivei: Szuezt fenyegeti. A görög szigetek clfogl-iHsa uj helyzetet le omlett, ami a tengely szeaijx)útjából rendkívül előnyös. Az európai tér mcglisz-titása után ugyanis a tengely most Német tengeralattjárók Algeciras, április 28 A Stefani iroda jelenti, hogy Gibraltárban tegnap riadót rendeltek cl a környéken állítólag feltűnt ellenséges tengeralattjárók miatt. Az Árgus anyahajóról azonnal két repülőgép szállt fel és kifutott a kikötőből két torpedóromboló és egy tengeralattjáró is, de valamennyi nem sokkal később eredmény nélkül Észak-Afrika íe\'é fordulhat — Írja a lap, de egyben figyelmezte;, liogy túlzott bizakodással nem szabad megítélni a helyzetet, niort a háború köYCtvezö szakasza a Föld közi-longcr olyan ré_ szén folyik, ahol a harc kemény Ioíz" Kemény ie3z annál is inkább, mert Anglia jól tudja, liogy ha Szuezt elveszti, elveizlolt; Afrikái és Ázsiát Is. A tengely azonban megtalálja majd » módját és az események megerősítik azt a felfogást, hogy aki ura Európának, az ura Afrikának és Nyugat-Ázsiáink is. Máltai hivatalos jelentés szerint a német repülők tegnap felderítő repüléseket végeztek a sziget felelt. Majd géppuskatűzzel árasztották el a repülőteret. Gibraltár környékén visszatért. Görl főparancsnok is megérkezett a gibraltári erődbe. Sok vizirepülögép is érkezeit a kikötőbe. \' < ChurohlII az AtlantE»ócoán-ra helyaxte ál ax angol reményeket London, április 28 Churchill miniszterelnök tegnap esti rádióbeszédében kije- Nemet repülőgépet bombákkal látnak el. (Foto R. D. V.) leniette, hogy Anglia fennmaradása érdekében meg kell nyerni az Atlanti óceáni csatát, a melynek kimenetele bizonytalan, de amelynek mostani szakaszában remélhetőleg. Angliára nézve kedvező időszak következik. Beszélt ezenkívül Jugoszlávia tragédiájáról és Görögország clliprásáról. Sajnálattal jelenlétté be, hogy a görögországi seregeket elvágták és azok most megkísérlik elérni a tengert. Bejelentette még, hogy a Földközi tengeri harc vizén, levegőben és szárazföldön egyre veszedelmesebbé válik. London keveaelll ax inti-rlkal támogatást Newyork, április 28 A Newyörki Hcra]d ^Tribun londoni jelentése szerint az angol sajtó és közvélemény Örömmel vette Roosevelt bejelontését a járőrszolgálat bevezetéséről, de a londoni lapok megjegyzik, hogy ez kevés, mert csak kis mértékben tehermentesíti az angol hajózást. A lap szerint Angliának Amerika teljes segitségére van szüksége. Roosevelt keze kötve, van a való helyzet feltárásában, — írja a lap — mert az angol tengernagyi hivatal is cltitKolja a tényeket, márpedig, mig London nem tárja fel őszintén a valót, Roosevelt sem teheti. Amerika tulajdonképpen fsadba lépett Csikigo, április 28 Wechicr szenátor az egyik háború ellenes nagygyűlésen kijelentette, hogy az amerikai népet már megpuhitottlk a háborúba való beavafkozasra. Ha liivilalosan még nem is jeJenteltjk be a hadbalópést, az abban a pifimatban megtörtént, amint Amerika elfogadja a .járőrszolgálatnak, nevezeit hajókl-sérclcl. Az amerikai beavatkozást elsősorban Churchill ösztökéli, —\'mondói la a szenátor. ( , j Vlllámhábora Indul Kréta állon Budapest, április 28 A Mai Nap értesülése szerint angol körökben számítanak arra, hogy a tengely a közeli napokban Kréta Szigete e\'fem indit villám-háborút. Az UJ Nemzedék külföldi tudósitássi is arról ludnak, hogy a (lőrőgorszátf, ben beliajózott angol csapatrészeket Krétára vitték. A Jeek szerint a tea-goiy felveszi a Imrcot itt is. Az Egei-tengeri ütközet sorsa dönti el azulán, hogy ki lesz az ur a Földközi-tenger keleti medencéjében. A Pest zürichi jeLejtésében (arm mulat rá, hogy az egész balkáni offen-xiva pontosan \'három hétig tartiit. A peloponszoszi bevonulással végetérlflV a görögországi harcok, mert az ango7 lok sem Athén előtt, sem a kortníjsa Jöldszorosnál nem tanúsítottak már ellenállást, csak a menekülésre gondoltak, így ma már egész Görögország német hatalom alatt áli. Zavargások ^orabayban Bombay, április 28 A városban tovább tartanak ¦ zavargások. A katonaságnailí nem sík*-rfllt a rendet Íw*yreáHitani. Tegnap ujabb tüntetések róttuk. Ot káartozi**.-tás ís történt. A zavargásoknak eddig 17 halálos és 125 sebesült áJáoaat* van, . \' ( , ; \\ \\J IMI, aprili» 28. Orosz Tibor és Lajos fial, Balázs Aranka férj. Orosz Tfíorné, faitel Lldla férj. Orosz Lajosné menyei, Oroiz Murik* és Orosz Julika unc-i(íl, Hoifmanit Gusztáv, Hofl-Minnii Henrik, Hollmann Béla, Helnrlch Zárj.mpndné szili. Hoffmann Ilona, dr. Hoffmann Ida testvérei tígy a maguk, mini a kiterjedt rokonság nevében mélységes fájdalommal Jelentik, hogy a legforióbbau Szeretett és a legjobb édesanya, anyós, nagyanya, testvér és rokon Ozv. Eresz osill. Ht\'IiMM SnitlMt 1 petének 57. évében Budapes-\'Jen lö-ll. évi április 26-án hirtelen elhunyt. A megboldogult fdldl ma-iradvényall Nagykanizsán az irr, sírkertben folyó évi április hő 20-én délután 4 árakor helyezzük végső pihenő helyére. Nagykanizsa, 1941. ápr. 27. Nagykanizsa, megyei város polRármesterélől. 11183/1941. Tárgy : Lazínakpusztai azántó-IMdili bérbeadása. Hirdetmény. Nagykanizsa m. vátos állal megvásárol! Lazsnakpjsziai szántóföldeket és gyümölcsöst 1 mezőgazdasági éve, valamint 1 darab kidőlt nyírfát f. hó. 29 én d. r. 11 órakor a helyszínen, lart^dó, nyilvános árverésen bérbjadotn, az .utóbbltípedig eladom. Foltétel azonnallkészpénzlizetés ás a nyaltának 15 napon belül való el-síi Adást. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1941. április 25. uh Polgármester. Nagykanizsa menyei város polgá/tttesterélől. 11238/1941. Árverési hirdetmény. Nyilvános szóbeli árverésen el-adpk: uszlltóvágáaból klkciü\'.t 190,halom kevert gallyfát 162, P becsértékben 0.25 halmos lételekben. Paltitelek Tazonnali keszpénzhze-les, eJszállitis május 15 ig.ozon időn lul a város lennlarlla- magának a szabad rendelkezési jogot. Az árverés helye és Ideje: a városi Felsőerdön\' (Vajdaold .1) 1941. április 29-éit él 30-án, tehát kedden1 ti nzeidán imm\'két napon regtel ,9 órai kezdettel. TalANtoMs:, ayajdacserlői h:gy-kapunál. Az árverezendő tárgyak részletes legvzéke a hivatalos órák alatt megtekinthető : a városi kiadóhivatalban, a klskanizsai városi ügyeletnél továbbá a tárgyak la az illetékes védkerü,lcU,erdő«m{|. Nagykanizsa, 1941. április 26. ii94 Polgármester. KönDyll német ttlzóraóg. (I\'oto R D. V.) Zoiiut!\' iU kfvel Sintrox káuéffizOn készíthetünk. Kapható: \'A-\'/a-l-lVa literes nagyságban kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÜLGYI-nér Sugár-ut 2. Hn Kflálpny Zaini Közlöny Zului Koaeony ^t\'.lüny Z;ftdi Közlöny Zalai Kömirly Zalai Közlöny Zalai Kqimny JÍaf\\i«Közj4rU\'.Zalai Köz/Íny ZaSSS»Wnv Zalai KoS >,l|<:T**tJir^^ ZrfWrKozlőny Zalai I Sjj]| TliilIlFiilllllllllf l \'I II II Hl n Wisrne^T0ritJ\'Drri iMi^ttápezrii 1 ; rfili^KKZÜLtKEI<; ^M^K OI^ÓN ¦ JPOOTás-FOTÓUZLETt \'Totóía borato r»ium ¦ Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik drága jó Édesanyánk örök távozása alkalmával fájdalmunkat megosztották, hálás köszönetünket fejezzük ki. Máríl-család. Mainárak figyelmébe I Vámfeljegyzést vág? Vámcserekonyv újból beszerezhető lapnak Alla»_k Qewdoaalaéiayt öreg ttáiBepár klarot-gáláaáia keresek. Ciengory-ut 23. 1189 önállóan Mnl" tudó mindeneit tel-vesssb máiul 15-ére vagy Június l-(!ic. Stampi Zalgmondné. 1211 ÖtOdlk filmnazlalá leányom mellé tnt-latruktcirt keresek. Címét Szabó Anl-l Po-lrtl Uzletebeh kétetn ltaáril. 121S _ AJJAS VÉTEL Jókaiban lejé sötétkék boeakai MHI. Mitrar eladj. Ciengtry-ut 21. 1203 ijwAS\'OzurrHEijyisÉo Kátaaabáa lakás, esetleg konyha-haainálaltal, klnüd. l\'6-ul 23\'. (200 HAromaioba. tllrdóazobii Lskát aionnil kiadó. E0tvbl-tér\'2. 1212 HArcmssabáa lakás azonnal kiadó. Bóvtbbíl Teltül ut"61., Hitét. Ilii EgyaxobAa elösrobáa magánház aion-iiilin kiadó, kómllvéá álláifák\' etadók. — Bóvebbrt Babochay-u, 37. 1214 KJTOTOZonnr szoía^ LépaOtiUl ¦ btjlrritta! baMraaoit sióba kiadó. Zrínyi Mlklói-utea 33., emelet, vigy Fó-ut 6,_ _ ,__ 1210 IIAZ\'66 !NOATI.AN Avult oaar ét ja.ltlataa, t vjlaaaték. Özv ÖYhái-u. 2. Eladó elköltözés miatt olcsón kisebb liíilo caaládlhiz. Megbízott: Murváin, Soglr-ut 1213 rrtrtOrWIfltlí Avult oaarapaAlyhAlt moat rakaiia " iá, ne ósaxel. ll| kályhákból nagy özv. Tótb Józsetné, KatonarÉt, !. 1100 Gazdátlan fiatal vizsla vadasakat!* díjtalanul itvthetó. Kinizsi utca SS/a. ElVtneTt ÜJÜ anllk»».-kOl«. Meg-ta áló jutalom filmében azlveikcdjék leadni kiadóhivatalunkban. 1216 \' .....¦\'.......-...............-¦¦ ZMUU KtaKLÖHV POLITIKAI ílft l-11.At- Ula<l]«: „KOziiaiiiaiaal li T. Nijyk.allaa-. raltlos kiadó: Iat.1 kifny:\' Nyomaton t S .KIzgaiaaSá|l í. T. Nagykaaizia" •,a.dá]aku Naiyk««lllS». tNyuwdlííl tetaai lalal kárai*) 1902 81. évfolyam 97 síim Nagykanizsa, 1941. április 39 kedd ára 12 fill. ZALAI KÖZ POLITIKAI NAPILAP U fdartóbivaial : Foot.5. fzaj*. atladm bAköznip déhdán. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Elóllieltsl an : egy hóra 1 penaä AO IlUir. Szerkwilöaégi éa kiadóhivatal! telefoni 7& ax. Csáktornya... Irta: Kelőmén ferenc Tiz nappal azután-, hogy hős magyar honvédeink bevonullak Muraközbe, sikerüli viszontlátnom ídes szülővárosomat : Csáktornyál. A föld, melyen bölesönk ringott, a levegő, melyei gyermekkorunkban az anyatejjel együtt szívtunk magunkba, mindig visz-szahlv bennünket, ha a sors messze sodort el tőlük. Valami leuyözhelcllen, szinte beteges sóvárgás, ellenálbalallau epedés szüuel nélkül ösztönöz Izmiunkét születésünk tájai fele-, hol minden ház, minden, minden falevél az emlékezés varázsával teliti lelkünket. Mennyivel jobban sóvárog szülőföldjo után az, akinek gyermekkori emlékekkel felszentelt földjét ft történelmi végzet elragadta s idegen hatalmak karjaiba sodorta. A viszontlátás utáni mély emberi vágyra itt ránehezedik a határátlépés oly sok bosszantó gondja s az az elszomorító érzés, hogy gyermek álmaink virágos rétjei felett idegen szellők tuvalma terjeng. Aki ily körülmények között látja viszont szülőföldjét, annak\' szivében a viszontlátás és a búcsú pillanataiban keserű csalódás gomolyog. Tizenöt év óta négy izben ilyen volt az én találkozásom azzal a várossal, amelynek nevével ma tele van egész Nagy-\' kanizsa. S most végre megadatott nékem, hogy útlevél és vízum nélkül, mint valamikor régen, a boldog időkben, visszatérhettem szülőföldemre. Cakovcc helyett megint Csáktornyán jártam . s ez életem egyik legnagyobb élménye. * Persze Csáktornya nem a régi. Ahogy a robogó autó ablakain át elrohannak mellettem az ismert öreg házak, elsuhannak a régi alakok, amelyekben csak egy-egy mozdulatból, a szemek egy-egy villanásából ismerem meg a régi gyermekíár-sakat .barátokat, mintha a régi Csáktornya megfakult képe elevenedne meg sóvár szemeim elött. Amikor a szénatéren felállított tábori oltár körül észreveszem a könnyes muraközi femeket s ahogy a szentmise után felzug a tömeg ajkáról a aiaRyar himnusz szivbemarkoló dallama, egyszerre csak ugy érzem, hogy a régi Csáktornya szelleme lobog körülöttem. , Mert ha Csáktornya a husi evtű tartó idegen uralom alatt \'alán nyelvben és külsőségekben (,l is távolodott valamennyire a Az angolok egészen beszorultak i Földközi-tenger keleti szögletébe Amerikában egyre erősbödnek a háború-ellenes hangok Hóma, Április 20 Az o\'asz csapatok tegnap elfoglalták Korfu szigetét és benyomultak Preveza városába Is, amivel az cpmuizl rész megszállása liefcjeződótt. Az olasz lapok hangsúlyozzák, Jiok>" a görögországi nímkircheu fiulyosubb volt, mint a flandriai. Hat Mtfrb tábornok ugyan további eUcnáUást akar és a király is l»i«ndozke4ett Kréla sziveién, do ezzel iwr» sokra mennek az angolok. Korintlios elfoglalása során 900 angol foglyot ejtetlek az ojlöcniyősök, akiknek megjelenése olyan nagy fje. Kudarcot vallott angol Róma, április 2at A Stefani iroda jelenti, hogy az angolok kétségbeesett kísérletet tesznek, hogy visszajussanak Ésíak^Cixeiiaikába. Tegnap GO páncélos gépkocsival megerősített harci osztag támadta meg Sollumtól és Kapusotól délre a német és olasz előörsö- dolmet kelteit az angotok közölt, liogy a város különböző részeiben egyenként fogdoslak össze Őkei, Iteriinbcn rámutatnak arra, hogy a Peloponezosz elfoglalásával a tengely légierejének hatósugara rendkívül megnövekedett, inert most mai\' a Földközi-\'.cnger ke-toti feliben Is elk-nőrizlxük az angol flotta minden mozdulatát. Tegnap n Korinthosl-csatornán álnyoniult uéinol csipatok találkoztak a patnasz fetői előre nyomuló\' csapa tok kai. Az előnyomulás a maleal vasútvonal mentén tovább tart. A inasai fok a Kréta-szigete felé nyúló lcgdéübb pontja Görögországiak. erőfeszítés Tobruk köríti kel. Az angolok célja az volt, hogy hátulról bekerítsék a tengely előrenyomult egységeit és elérjék Tobrukot. A \' kísérlet azonban meghiúsult, mert az előőrsök idejéá>en-észrevelték n támadást és visszaverték az angolokat, akik kénytelenek voltak erős gépesített osztagaikkal visszavonulni állásaikba. Berlin bizalommal tekint Spanyolország és Portugália magatartása felé Budapest, április 20 A Pest berl\'ni jelentése szOrinl az angol propaganda miatt sokan leintenek ma DélnvuRatcttrópa felé. Berlini körökben tartózkodnak minden nyüat-kozattéte\'töl, de azt liangsulyorták, hogy Spanyolország és Portugália várható magatartása e\'é bizuSommai to. kinknek. Az angol pánik-hirck miatt egyik állvim t»m mutat íjedelanict. Liszaboa, április 29 Salazar a llszabont pénzügyminisztérium erkélyéről beszédet intézett a néphez. Pártokon felüt sikerült meg-Icremlcni a portugál nép egységül — mondotta Salazar. — Kornéljuk, hogy slkorül továbbra is békében élnünk, itin\'it meg is érdcnieUuik. Bizni kell u nemzeti egységben, meri ez nem pusztítható el semmiféle tüzzd. Németország uj kóve!e megérkezett Ankaráira, ahol üiuiopélyeieu fogadtík. A külföldi sajtóban elterjedi azon hírekről, hogy Németország és Törökország megnemtámadási szerződést köt a WiUiolmslrasscji [.eminit seinf tudnak. Arra a kérdésre, liogy folynak o német gyarmatügyl minisztérium felállításának előkészületei, Német-törött szerződés ? igennel feleltek, annak haugsulyozá savai, hogy Németország sohaiCm mond le a gyarmatoktioz Taló jogáról. Ankara, április 29 Inonu török köztársasági elnök\' Ankarából Szmirnüba utazott, , ahol iá Kisássia védelmére irányuló tanácskozásokon vesz részt a tábyrnoklok ülésén. Roosevelt londoni külön követe hírfelen visszautazott Amerikába Oltava, április 29 Mnckenzie King kanadai miniszterelnök az alsóházban nyilatkozott a háborús helyzetről. Szerinte nem ringatták magukat ábrándokba, de a német csapatok ilyen gyors előrenyomulására és Jugoszlávia, Görögország ilyen gyors összeomlására nem számitoltak. Mig Anglia meg< állja helyét — mondta — addig a balkáni kérdés másodrendű, de a mostani időben sok minden meglepetés bekövetkezhet. Szerinte most Singapurc és az angol szigetország a veszélyes pont. London, április 29 Cambell, Roosevelt külön meg bizoltja bejelentette, hogy megrövidítve angliai tartózkodását, visszautaazik Amerikába. Szerinte Anglia helyzete igen ko-"moly. Zárolták az amerikai görög követeléseket Xewyork, április 20 Roosevelt elrendelte az amerikai görög követelések •befa-gvasztását<. A görög követelések kb. 50 millió dollárt tesznek ki, amivel a zár alá vett követelések összege 4.-5 milliárd dollár fölé emelkedett. Görögország lerohanása \\ elvágta az angolokata földl-közltengerl utánpótlástól Budapest, április 20 Az Uj Xemzedék római tudósítása szerint az olasz és német fővárosban most állítják össze a balkáni háború politikai és stratégiai eredményeit. Megállapították máris, hogv Lemnosz szigete, ahonnét 191 S-ben Chur- (FolytatA* a 6. oldalon) háború előtti magyar végvártól, szelleme a régi maradt. Ez a szellem ott parázslott a lelkek mélyén, ott izzott több mint husz évig a szivekben s most a magyar honvéd dübörgő léptei s a katonazenekar első Hunnusz-ak.kord iáinak hatása alatt lángra lobbant és magasan lobog ebben a közel hétszáz éves magyar fészekben. Ez a szellem a Zrinyiek öröksége ebben a városban s azt, mint szent hagyományt, hordja macában minden igaz Csáktornyái szív. Zrínyi Miklós idejében a esáktornyai \'vár valóságos kulturális _ gócpont volt. A nagy hadvezért és költőt az akkori tudományos és irodalmi világ sok előkelősége látogatta meg Európaszcrtc ismert csáktornyai otthonában s a vár körül letelepült egyszerű polgárság nemegyszer csodálattal szemlélte és irigyelte mindazt, ami a\' várban történt. A gyönyörű képtár, a világhíres könyvtár s mindaz a kultúra, ami a vár belső épületében, a hires hadvezér otthonában annak a kor- nak egyik legnagyobb látványosságát jelentette, nem maradt hatás nélkül a vár köré sereglett és olt letelepüli lakosságra. A csáktornyaiak évszázadokkal ezelőtt megszokták, hogy a törökök által annyit ostromolt és Zrínyi által oly dicsőén véN dett vár nemcsak a magyarság egyik erős katonai védőbástyája, hanem a magyar kultúrának,, a magyar művelődésnek és nemzeti szellemnek is egyik kiapadhatatlan forrása. A vár természetesen az időit Aprított száraz tűzifa kaphat* BE1EZMAI JÁNOS f.kamkadíaíl, Sujir-ut 53. — telefon 625. folyamán elvesztette katonai jc-lenttSségéí s egykor oly pnzar (érmeiben is elhallgatott a kul-tura ritmusa, de a várfalak be-mohosodott téglái közül s az udvari főépület ablakain át még ma ís Zrínyi Miklós kiapadhatatlan szelleme s szent igévé magasztosult intelme árad kifelé: »Ne bántsd a magyart !< Több mint busz év kényszerű hallgatása után most újból felpattant a zár a csáktornyai ajkakról és szájról-szájrn jár itt ebben a visszalért történelmi nevezetességű végvárban az a jelszó, mely azt bizonyítja, hogy Zrínyi szelleme Csáklornyán ma is eleven, sorsformáló erő. Ez az erő nem csak a magyar elemeket, de a muraközi őslakosságot is hatalmában tartja. A muraközi nép a maga faji és népi különlegességében történelmi örökségképen magában hordja hajdani nagyhírű várurának szellemét s egész életét Zrínyi Miklós évszázadokból ható alakja irányítja. Ez a nép nem olvadt fel a szláv nyelv-tengerben sem. .»Muraközi* maradt ez a nép, ez a derék jóravaló lakosság, amelyet történelmi végzelszcrüség pár évtizedre elszakíthatott tőlünk, de amely nép most megint rátalált igazi életformájára, a szentislváni birodalomhoz visszatéri uj Muraközben. * Boldog és felejthetetlen órák voltak ezek Csáktornyán. A sok ragyogó arc, meleg kéz-szorítások, baráti ölelések ritka Ünneppé avatták ezt a viszontlátást. Adja a magyarok Istene, hogy ez a derék, becsületes, magyar-érzelmü nép a viszontlátásnak e mámoros óráí után most már végleg a mienk maradjon s megtalálja közöttünk nűndazl, ami anyagi és kulturális előhal adását és szociális jólétét biztosítani fogja. Nem kételkedünk abban, hogy a magyar kormányzat mindent el fog követni, hogy a trianoni magyar sors e mostoha gyermeke megtalálja közöttünk a legteljesebb életlehetőségét és boldogulását. A szomszédos Nagykanizsa pedig, amelynek képviselői levitték hozzájuk szivüket, bizonyára azon lesz, hogy a régi kedves kapcsolatokat újból felvegye, azokat elmélyítse s ezzel a két szomszédos város barátságát örök időkre megszilárdítsa... A csáktornyai tábori oltár mellfii hódoló távírat ment Magyarország kormányzójának Csáktornya, április 29 (Saját tudósítónktól.) Muraköz fővárosának ismét szép ünnepe volt vasárnap. Már a kora-délelőtU órákban hatalmas tömegek gyülekeztek össze a főtéren, ahol már állt a tábori oltár. Tábori misét tartolt ugyanis a magyar honvédség, mert a plébánia templom imilt vasárnap is szűknek bizonyult. Ezúttal nemcsak a csáktornyai-ak vettek részt a szentmisén, hanem zászlók alatt a környék-falvak népe is bevonult a Csáktornyái főtérre. A szentmisét P. Muray Erigyes, a kiskanizsai önálló ferences plébánia hitoktatója mulatta be, aki magyar és muraközi nyelven szentbeszédet is mondott a sokezernyi muraközi népnek. A tömeg könnyes szemmel hallgatta a magyar ferences páter szavait. Szentmise alatt a nagykanizsai honvédzenekar és a honvédénekkai\' isméi a legszebb magyar egyházi énekeket énekelte és játszotta. . Mise után a nép lelkesen ünnepelte a magyar ferences papot. A muraközíek köszönetét és háláját az egyik csáktornyai vezető tolmácsolta szép beszéd kíséretében, majd javaslatára a kormányzó lelkes ünneplése1 közben\'elhatározlak, hogy hódoló táviratot küldenek Horthy Miklós kormányzónak, vala-: mint táviratban\' üdvözlik Znd-! ravecz István tábori püspököt,\' Csáktornya szülöttjét. A tábori szentmise után a déli órákban a honvédzenckar ismét térzenél adott n főiéren rendkívül meleg és lelkes ünneplés közben. A hangversenynek beillő térzenét délután a Zrínyi parkban megismételték. Csáktornya népe és a közeli és távoU falvakból csoportosan beözönlő nép ismét szivébe zárta a magyar honvédséget. Ilovszky János szombaton érkezik Nagykanizsára Ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, a Baross Szövetség országos elnöke, értesülésünk szerint szombaton érkezik Nagykanizsára és a vasárnapol is Zalában tölti. Ilovszky János a nagykanizsai Baross-várban előadást tart szombaton Muraközről, majd vasárnap kíséretével meglátogatja a Muraközt, nevezetesen Csáktornyát, ahol már most folynak a Baross Szövetség muraközi fiókjának megalakítására vonatkozó előmunkálatok. nál azár-ud var szebbnél-szebb női és leányka kabátok. divatáruk nagyon olcsón! Zala vármegye 853.000 pengőt kap a családvédelmi alapból, ebből 316.000 pengőt már meg is kapott Zalaegerszeg, április 29 Zala vármegye alispánjának évnegyedes jelentése, ami a május 8-j megyegyülés elé kerül, a Mindenhalónak mondott hála szavaival kezdődik a délvidéki országgyarapodásért. Megemlíti a jelentés, lingy Zalában a közellátás terén komolyabb fennakadás nem fordult elö. A termény-igénybevétel során összegyűjtött készleteknek csak felét veszi igénybe a katonaság, a .többi az ellátatlan polgári lakosság 1 szükségleteinek biztosítására szolgál." Az ipar és kereskedelem liejy-zctében a nyersanyag ellátás zavarai miatt javulás nem állt be. 1941. áprJlft ffi >°ÚTynoX ÖRAT.yiM ÉKSZERT, \'* \'«g SZEMÜVEGET yhtffiSM ZSOLDOS GYULA GrHíf. üifífítí ÍJ láliítríiiaiilíiail, l\'ö-nt a (a kofortmiihódival iiambwi). bujrinfu óia-, tkittt- !1 lltmr]tvl(0-mabcly. A vármegye háztartási helyzete kielégítő. Zala vármegye szociális gondjainak megoldására a belügyminiszter 853.000 pengőt helyezett kilátásba a család védelmi alapból. Ebből 316.000 pengőt a vármegye már meg is kapott. Az általános egészségügyi hely zet valamivel rosszabbodott az előző évnegyedhez ós a tavaly ilyenkorihoz képest is. Élve született 1941 első negyedében a megyében 1759 gyermek, házasságkötés 959 volt, halálozás 1559, a természetes szaporodás tehát 200 lélek. (1939 első negyedében 4Í9 volt a szaporodás.) A megye területéről 1941 első három hónapjában Németországba 615 szarvasmarhát, 205 juhot, 12 lovat és 316 szarvasmarha hlisát vitték ki. Olaszországba 1145 szarvasmarhát 6« 20 lovat. aihitiiló mfiaotb*aamok hetkstaapokoa ba(U|Mit í. mfitoríb 8.45 Torna. Hírek. Kőkemények. H«ngi«m<teek. — Után* étrend. — 10 Hifek* - 11.10 Nenwetköai vlajeizo-bbol&Uat, - 12 Iiaxaugsad. Hfcnnu**, IdöJiráBjeittitK — 1140 Hírek. -18*20 Időjelzés, ldőj4rásjat*ntí*. -14.35 Hírek, — 14.45 Müsorlamar-tates, — 15 Arfotyambtrak, piaoi ftmk, 6\'rtouWftralí. - 10.45 Időjelzés, Idő. }árAs]«l«nto9, hírek. - 17 Hírek -tojik és metjyar-orosx nyerten. — 19 Httak. - 21.40 HIrtk, időjárásjelentés, hírek szlovák és magyar-ore** nyatvöru — 23 Uhvk uámat, e**e, angol 4a francáé nyaltén. — 8.0 Htr<k, BUDAPEST I. 17.15 A közellátási szolgálat kőkeménye. — 17.35 A Rádió Szalonzenekara, — 18.35 Bajor Gizi áprilisi verseket mond. — 10.20 Wagner; T»nu-hfiuser. — 10.35 Közvetítés a Fővárosi Ope«ttszinházbÓl. • Fityíiritly*. — Az I. felv. utón kb. 20.45 Az Országos Légvédelmi Parancsnokság közleménye. — 22.10 A .FUyfiritly. 0; operett előadásának folylatáaa. — 23.25 I.ová. szl Ferenc cigányzenekara, BUDAPEST II. 17.10 Ruszin luuloulóinknak, - 17.10 Francia nyelvoktatás. — 18.10 Tánc-lemezek. , — 18.30 Mezőgazdasági fél. óra, — in Jency Zoltán ¦ fuvolfcelk. — 19.20 Kiss I^ajos cigányzenekara. — 20 Hirek. — 20.20 Hflntfíemczek. — 21.20 ür. Koczkás Gyula előadása. — 21.35 A .Fltyririuv- o. operett átvíte\'.e Budapest I.-röl. < Szerda BUDAPEST Ii 10.20 Dr. Gál Zoltán előadása. — Fővárosi nívón álló bér-fmtogyár Nagykanizsán: I Fonal- és textiláru festés, kikészítés Fehérítőgyár • Indanthrenfestés Ruhafestészef • Vegytisztítás gyári Nirykinlna, Mai/ar-utta iitm, Telefoni 3-44. Váre.l Ollttt rs.ut 7. axám (K»ron«-4pUlet). Talcfom 0-8«. FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ imi, tutu» 29 BÚTORT h/fiktlüiotljE\'Jl Gábor műasztalosnál vegyen vagy rendeljen. NagykavIxM. Vároihix palota. 10.15 Oyárfás patai elö->dás.i. — 12.10 Hang\'cnu\'zck. — 13.30 A Rádió szi-K;iizc.i«k"n-ii. — 15.20 Kurlna Slnií ci-gányaeJBkara. — 16.15 Közvetítés a Fővárosi N\'épinmc\'.é.N Központjából. Beszel Budlnwky Sáudjr. 17,15 Te.\'slyánszky Józsi jenfl és ifj. isubrik János g tár-kettőse. — 17.35 Agyagfalvi Hegyi István verseiből ad ?0. — 17.51) Háci Bél 1 i-lgdnyzCiiö-kara. — 18.35 Dr. Jeszenszky Sándor előadása. — 10.25 Dalmű közvelilés !1 Magyar Művelődés Házából. i;k>- condi,,— Az I. fo\'v. után kl>. 20 Kü> ügyi ijegvcáőra. - A II, fclv. utAn kb. 21.10 Vitéz Csikós Jenő eloldom _ 22.10 A Mo\'ies Uíli-zcnek»r. -23.25 A (íiueoiuli ehnü dalmű IV. fd-vonás-i. 0 BUDAPEST Ili 18.30 Hendörzcnekíir. — li).::o Olasz mc\'voktilás. — 20 Ilinek. •- 20.10 VásárlvotyT J11JU előadása. ~ 20.35 A Budapesti Kamarakórus liangvenseayie, — 2I.HI A (iiocoudn cimü dalmű átvétő e Budapest\' I.-rfil. Holuerr-Srt ranft- Clavíea- Wandas» kerákpárak nao» wálaa»*áfcbaii. A bőripari munkások panasza Kaptuk a következő levelet: ígeu tisztelt Szerkesztő Ur l Ismét a tek. Szerkesztőséghez fordulunk, hogy orvoslási kapjunk panaszunkra. Mint ismeretes, a bőripari munkásság az anyagzárolás következtében igen nehéz helyzetbe jutott. Hónapokon át tartott ez az állapot, amikor a jegyrendszer bevezetésével a helyzet javulását Ígérték. Sajnos, a jegyrendszerhez fűzött remények nem váltak be, Az igénylések nagy része ugyanis kész cipő vásárlására szólt, a fennmaradó százalék pedig meg oszlik a talpalás és a cipőrendelések között. így a bőripari munkásságnak helyzete nem változott, mert a kapott csekély anyagot a mesterek feldolgozzák és a munkásság megélhetése ismét veszélybe jutott. Pedig rendes körülmények között is csak annyi volt *a kereset, hogy szűkösen jutott mindenre. Elképzelhető tehát, milyen az életünk most, amikor nincs munka. Kérjük a város vezetőségét, találjon módot arra, hogy helyzetünkön bármilyon módon javítson, hisz 150 szakmunkás népes családjáról van szó. A Magyarországi Boripari Munkások nagykanizsai csoportja. BÁLÁI HÖZLÖrTf Ity\'fogfatták d a németek Uetfas Ueçyel h SzcdaM tükotí%éí lleljis-hegy, fiprivsi regajei (B. B.) Az utászroliumoszlng pa. rancsnoka, fiatal hadnagy olt \'áh u haláron és h\'gje\'6 szemekkel\' néz tlöre. Lest nz első felbukkanó clk\'iiségei, hogy az 0 ptiskat5vesével indulliassoii meg a támadás. Ye*ü szemben ott áll u Heltas-begy. Ki\'Ödi lm ínyekkel meg-rakott 1500 méter magas orom. Szu-badszcmmcl huszonnyolc crődát Irh\'.\'í jxratosan észrev©.mi rajta. A hegy ott áll velünk szemben és három Irányi* n uralkodik a\'Völgyek és apróbb liegy-csúcsok fo\'etl. [¦gyszerre rc\'lűnik egy óv-dosmi buj-kálvi háladőgöröa járőr, A falai hadnagy felemeli a puskáját és eldördül az első német lövés. Reá a visszlfattg: görög géppuska* kaszálják v{glg a te:"e|>ct a leiünk fö-lötl. Egy sorozat géppuska Uz tilán fiVetsértö vijjoflás Iámul a tQvegőbtan: görög nehézágyuk nyitollák meg n tüzet. Mintha csak eitc vJÚt volna a né-mel tüzérség. A legnehezebb kalité,e< szólalnak meg, mindjárt a második lövés telitalálat! A kis betonerőd usy robban srét és részei usy gördülnek le a völgybe, irtózatos, ágyúdörgés\', golyósüvltíst túlharsogó, kibírhatatlan hangonián ki-séietéhen, mintha földrengés mozgatta volna meg a földtekét és lavinák zúdulnának a mélybe. Aztán lövús lövést kövei. Be\'ckallog az erődökre c.\'lzó légelhárító ágyuk pillogó hangja, néhol páncéllör-Ök-kelepéinek, d*-n--haiig-verseny tenorja mindvégig a súlyos haubilzok maradnak. Odaátról pedig jön a visszhang. Az erődök gépfegyverei csörgetik a hangol, iM^c-beJe- buenik a görög üle^\'i is és válaszkép pen üdvözlő csomagokat küldenek ál oda, ahol ml állunk. De nincs sok irteiük reá! Valahoti. nm a levegőben feilfmlk három, négy kis pont. A német kaionastemek egyszerre fftlcsiUogn\'Jk: — Jönnek a stukák!... A Stukák pedig jönnek. Méltóságteljes nvng dómmal körőznek egvideíg a levegőben a UeHas-hcgvi erődít mérnek Tölött, aztán egvszene fúlsikct\'lö v jjo. gás, hajmeresztő bugás: lecsapnak a stukák! Az ágyúdörgés egyszerre clhUkut minden oldalon. Minden tat-ma, nímet éppugVi mint görög felfelé néz a lc-vegöbje, ahonnan a kísérteties hangorkán körcpclie megindul a Immba-rtrndat a liegycsucsro. Robbanás itt, robbanás ott, robbanás mindenütt, detonációk hangja vegyül pokoli hangjáték keretében egymásba, sürfi, fekeio íüst az egész levegő és az erőd, a büszke hegy, rövid negyedóra múlva élettelen kólómig csupán... Kis mozgó pontok indulnak meg a völgyből a hegycsúcs felé, — riítact lohamutászok az erődök ellen, néhol gyenge géppuska kattogás fogadja ökcl, azon nyomban felsüvit a lángszóró hangja és a lángfolyó sistergésébe belevesz minden Inng, amely az cllcnáüás oÜ-jait szolgálta vohia ...\' Reggel négy órakor még diadalmas erővel állott e\'ő.tünk az crödluncnyeii henye, kihívás, büszke d-ic volt ez a hegycsúcs a hajnali órákban, nyolk-f ómkor indultak rn**- a stukák és tíz órára már német csapatok mcactc\'t.\'k liármas sorokban, félrevágott sapkává] uj ejcnség felé, — az áttört ?8 legázolt Hcllas.hegyen keresztül... Hogyan esett el Szalonlkl? A világháború Ulatt Szatonikí volt az angol haderő bajtkánl bázisn. így érthetői ha a nénrei cdapetok o:í>ő oőlja Szakmlkl birtokbavétele volt. A város elestéről számul be alábbi riportunk, amelyet a megszállásban résztvevő egyik néutel liszt elbeszéld alapján odúnk: A német cs.ijuttok ercnálUialiiUanid menlek eöro. Hiába akart " gfirög haderő feltartóztatni bcmnlnkei, bennünket nem tehetett megáUitair, mCni-lüuk előre, mint a vlUám\'l Kéjünk fölött bőséges bajtársaink, a stukSSCrcg koringeit és irányilotla rövidhullámok scgitségévcl clöuyomulilsimkat. Egyszóval mentünk, Hgy más után maradlak el melk\'tlünk u különböző vadregényes hegyliálok. Hegyről le, hegyre fel, Irtózatos iramban szágul- doztunk a kopár szikialn\'ilak;) 11. Már harmadnapja tartott az eszeveszett hajsza, — három nap minden alvás nélkül. állandó harcok közcpcltc, d" nivntüiik előre, bírtuk a fáradtságot, hisz tudtuk, liogy rohanásiuu\\ua>. mc^Ciz az eredménye, S lénvlcg: a harmadik napon történt, lvs\'.o volt Valahol Tráoia határán jártunk akkor s balkéz fclői Inár jó ide^e olt cstllogolt a messzeségben az fígei.lenfjer. A karaván egyszerre megállóit. Az eisö kocsiból kilípclt páranosnokunk és o\'Őre meni vagy ölvén inéiért. Olt mi nem látttunk mást, csak egy fehér zászlói. \'Aztán láttunk mást is: a Tebér zászlót tartó görög egyenruhás tisztekel. Parancsnokunk rövid tárgyalás után visszatért a gépkocsijához. Rövid katonás Jelzéssel előre intette alpnrancH-nokaü és vázolta elöltünk a\'helyzetiét: Az oldalunkat fcnjcgeiő görög hadtest, látva, hogy minden utánpótlási lehetőségtől d v-n vágva, feladta a harcot és lo\'.cszi a fegyvert. Szalonlki városának parancsnoka is csatlakozik a fegyverletételhez és hajlandó a vá rost különböző fellételck me«etl át^ adni. Nekünk fontos Szalonlkl azonnali birtokbavétele, hogy ez által esetleges ki, vagy berakodási kísérleteknek az ottani kikötőben azonnal elejét vegyük. — Százidos ur —- s itt rám muta, toll parancsnokom, — egy osztag páncélkocsival azonnal Irányt váltoktat és birtokba veszi Szntoliikit. Az oltani őrséget lefegyvcrzi és gondoskodik a békés munka mielőbbi belyreálutA-sáról, Tiszlcglcm és elindultam osztagom fe\'.é. Ott rövid szóval pár rendelkezés és már röpült is osztagom a nehéz utakon a lengerpart felé. Pét óm múlva l>ent voltunk Szalo-nikl külvárosába, Néhány házcsoport volt az egész, néhány eml>cr, bámészkodó, télien emberek, afctk tágnmyilt szemekkel nézték az átvonuló német tankcsodákat. Néhány egyenruhás, fcgvvOres görög katona ls volt köztük, tehát egy gépkocsi itt maradt, lefegy-vo-ezni a katonaságot. Mi pedig rohantunk tovább. A vároS határában nagy sokaság várt bennünket. Néhány pap és né.bány fekclo hihás nr állott középen. Mikor meglát, lak bennünket, megállásunk után oda-jöltek hozzánk. Az r egyik pap kezdett beszélni. Németül. Rövid szavakkal üdvözölte a német haderő képviselőit, Kérle, hogy békés szándékokkal menjünk a városba és ne bősz-szuáUó lélekkel. /Vztán / a város polgármestere nyújtott át egy kulcscsomót. A város kulcsait. . A tömeg a bálunk mögött, köröskörül némán állott és némán hallgatta « jelenetet, Csak akkor derüllek fei az nrcok, amikor lefordílollák válaszomat, hogy távol á|I tőlünk a l>osszuálbás, hogy mi nem\' a görög nép ellen harcolunk, hanem az ősi cnenség, Anglia ellen, Amikor ezeket a szavakat lefordítottam, a hangulat egvsjjerre meMénk állott. Még nem éljenezlek ugyan az einlierck, de már nem azzal a U(|fflf6ny tekintetű nézéssel nézlek végig bennünket, mint azelőtt. Rövid, pár barátságos szó után ismét kiadtam a parancsot a tovább menetelre, a kikötő leié. Amikor fel- ¦ _gAtata goggü__\' A Csáktornyái és alsólendvai autóbuszjáratok menetrendjének megváltoztatását kérik az érdekeltek A maraktjziek kérése a MÁVAUThoz IfotoneifelexereiáKask •gyenruhAzail cikkek tiszti b .\'\'tiszti ujrendsxerü kdpanyvéllepok , egyadűl legolcsóbban beszerexhetűk BELEZNAI NÁL Sugár-ut 53. ii. Teltfon 625. üllúnk pán cél kocsinkra, a tömeg liszté et teljesen nyitóit utal. A menetelő gépkocsiról azláu hirtelen őHet\'el <4Ő- véltem zsebkendőmet és infc&vinl kezdtem a tömeg fC\'O. A barátságos gesztusra tuoiltluí kikerült a 2$ebkenáŐ a tömeg zsebéből Is, Integettek és éljeneztek mindenütt, ahol cl ha hullunk, l)c csak ukk n-, h i mi is integettünk. A kikölöl is rövidesen birlokb\'i vet lük. Az ott t-láll OSDköly szánni görög katonaságot gyorsan \'efegyveiázták,\' majd elindultam a vámosba .sétára. Összeismerkedtem egy pár nrr.il, akik vilamíkor Németországban járlnk ogve-lemne, az egyik közülük egyc\'emi iek. toT is volt Berliiben, természet if.Cn k i fogást a hnu! löszéit németül. Tőle kénlc/lcm meg, hogy hoiviiink az tmgolokí — Az angolok? -- kérdezte psadu> kozvi. — Oh azok cnak megjöttek, u igynkul ínulatluk, nem fizetlek és !1 német c-sipalok kösclcdlérc mint a kámfor, elpároWglak a városból. Állítólag magasabb érdekekre való lüv.Ukozássat meneküllek cl,,.. Csáktornya és Muraköz felszalmduU Hépt nagy örőiniiio; \\*cllc a MAVAUT intézkedését, amellyel lekapcsolta ők t a forgalomba és Jolietövé (e.to, hogy N\'agykmiizsát elérhessék. Amilyen örömet kellell az autóbuszjárat inditásá nik lilrc, épp olyan csalódást kellek azonban az autóbuszok meiwlrcndjé. iick megválasztása, amely « mufnkö. ziok szeni|K>nljából a Lehelő legkedvezőtlenebb. A jclenk^i ido\'gb\'nes járat Itgvanls 10.13 órakor íiulul Csáktornyáról és 12.50 őrikor érkozik Nagvk mzsám, tclntt fiztcizárások és a hiv.ituCos idők után, ugy hogy ha még aznap viasza nkamak utazni, tulajdonképp \'Caimil sem luilmk clinlézni, mert 14,00 órakor már indul is vsszi az autóbusz. A c-.sáklornvaiak és muraköznek lehal egv órát lóHlictnc* esik Nagykanizsán, de cjí az egy óra is epiw.il arrti az idöio esik, amikor sem a liívatalok nem tartanak hivatalos órát, sem "z üz\'elek niuc-vcac\'< nyilvi. Épp 0/.ért a Zulut Közlónv uljáu arra kérik a muraközük a MAVAUT igugalóságál, hogy a járatok menet-ídejél vüloztassa meg olyképp, hogy Csáktornyáról a kora iei...eaí órákban induljon az autóbusz, viszont Nagy- kanizsáról, vissza csak déJulájl öt óm Után, Igv a dé:etűtli órákban a hivatalokban eljárhatnak, délután pedig e-ctlcgci vásáidásra is jut Idő. A jc\'eji\'lcgi jánlok meiiehendjénck megváltoztatása, ugv hisszük, semmi akadályba nem ülközik, hisz Uz auló-bus/ink mindegy, iiogv mikor jön és tncgv, az utasoknak efic.ntwii Jelentős előnyt Jeúentene a fent emiilo:t váltó- zás, Kzenkivítl lia az autóbusz .ri óm tilán indul vissza Nagykanzsáröl, cut-lakozása lenne Kcszthc.lv és Kapo>vár felől is. Hasonlóképp indokolt v<lna az ni-só\'cndv 1—muraszombati "utóbuszjára- lok menetrendjének itiegVáttoztilásn, mo\'t eni-ek menetrendje a kövClkfezö: Nagy kan Izsártl érkezik 12.2,") ómkor és vissz» indm a Központ szálloda e\'ŐM l.l.í órakor le lénye, Afaó leadva, He\'alinc érinlésévoS Muraszombatra. Nagykanizsán loliát csak u dili órákban löülictnek az afcoJerjdWiak jó másfél órái, ami azonban épp olum rossz időben vm és ép|> oly kevés, mbil a muriiköziek egv órája. Hisszük, hogv a MAVAUT igazgalö-sági megérli a miirakőziek és a mura-vidékiek jogi>s kiv;\\nságál és injc.übb or\\-osolja azt. 1941. ápritia 29, bfir"anyal ullriinépitászeti főnökkel és a gazdnsiigi felügyelővel beszélgettek amikor eddig még meg nem állapított okból egy nehéz teherautó felszaladt a járdára, Csépán Elemért a iáihoz préselte olyan erővel, hogy uz szörnyelhalt. Pécsett temetlék el, Felesége és két kis árvája maradt, A vizsgálat megindult. A kanizsai birkózóverseny eredményei Vasárnap este a Küzpont-száHó szu-to.\'iujében rc.idezlók meg az idei birkózó versenyt, ahol Kanizsa leglehelsé-gescbb versenyzői \\cltok részi. A verseny előtt Miskoy Árpád, az or. szagos edző l>cl;nilolt gyennoktorua-számaí szórakoztatták a közönséget. Ebből Oáliuk, hogy ten:,e;cg tehetséges fiaial van, de ezek ncvédéséről, tenl-tásilról eddig nem történt gondoskodás. Nagy kár cz, mert Kanizsa sport, ja — a láloltuk szerint - scmmivol nem maradna mögötte inps v.iros sportjának, ha az arra hivatottak törődnének is vele. A birkózóverseny végeredménye. Ifjúsági osoport: 1. K\'iug. 2. Nádor. ;í. Miklós. Légsu-y: 1. Halász. 2. Szaka-cslcs. 3. Cvarmatv II. I\'ehclystúb\': 1. Városi, 2. Tóth. 3. Szabó. Könnyűsúly: 1. Virág. 2. Péter. 3. Varga. Váltósul)"; 1. (lyiniesi. 2. László. Középsnlyban C.sáuyi, míg félnchézsiílybon Hába a ho\'yezctl. Az ifjúsági súlycsoportban Kling bizonyult 3egüfí>c.>cbb uláH|)óllásnak, do a mőgólie lévő helyczcltek és nem liel\\ezctlck is, alig maradnak el az ö ludasától. \' Légstilyb 111 Halászi nagy rutinja és lohetsége könnyen jultilta uz első és megérdemelt helyre, SzakáosiuS és (iyarmaly II. is "lehetséges fiala\'ok. I*e!;elyMilybin Városi nagy harejt vivoll eileufclch-cl, \'gv Tóth és Szibö egy árnyalallal maradi csuiián mö-götle. TakftCS fiatal Ígéret, Könnyü-Bulybah két klasszisl emelt ki oz a verseny. Virág uz eső helyén megér-demcllen áll, do Péter nem könn.en adta fe; a Imrcot a kcrüleli viszoii bon is kilüuő és első helyen iUió Virággil s/.emlien. Péter sz\'vós védekező és ki 1 iiim wr.\'euybirkózó lesz Irtílölc, Varga nu-gérdeinel\'.cn juiolt a j-ik-l:c\'yezéshcz. A váltósutyb 111.ás/l.\') és C.yimcsi harai {1y.l1nc.sl javáiu dőlt el, mig a Csányi- -Hába küzdelem az utóbbi győzelmével végződölt. Kzen-kivül még sok fiatal >és lehcLséges név\\oi, igv Futó, Gvarmatv I, Hegybíró, líodÖ, Miklós, Kiss, Kovács itb. nevekkel UaiUkozunk a jövölieu a1)i<\'-kózós]»rlimk keretein belül, íirték.-a munkál végzett a játékwzclés terén a kilünöcn működő Kol:irits és Si]K»s jálék>-ezctök, Tárgyilagosan, hibátlanul vezették a nemes küzdelem minden menciéi. Miskey Árpád oi*szilgos edző rendezte ezl a szép sport fcstel, ami — sajnos — a közönség közönyéül cs niegne in értésével találkozóit. *,LgyeUen felelős s|WrtvczctŐl (Holló tcslnevelo lanár) láttmik osupán :i versenyen, a közönség nagy része is távol maradt. liz súlyos hiba, amikor idegenek hoznak értünk áldozatot saját uuyagt kárukra, legalább mi nem feledkezünk meg az országos edző numkájáról. Sokai ic:l s|>orlimk érdekeljen néluuiy hét iilalt, többel, mint azok, kiknek köle\'.ességc lelt vobii. Tehelségkulilóverseny lesz osütörlö-kön este 7 órai kezdőitől a Központ-szálló szutei\'énjében, ahol az országos edző utoljára foglalkozik fiatal sjior-lolóinkknl. -Ü-n -|- Az utazás szabályozása a felszabadult Délvidékkel Ismcrelcí, hogy a délvidéki visszatért részekre való licuiazásl l\'íttlmat .m .ga a honvMsCzérkar főnöke Éri érT. május t-lg me^hosszabbi- I mff csík en^aléllyo! fasbet a XfJ fo\'Kz\'hadillt lo-fdeti\'kre \' utatni a követező szem- pontok fig\\e\'.enil:e yéttfiéreí: Mag.áuszcmél\\ek akkor k iphatnak beutazási engedélyt, I.) ha legközelebbi hozzAlarlo/.óik köiélien Ualúftcsot történik, vagy súlyos betegség, haluszlhalutluii orvosi beavatkozás szüksége cetéiHii; 2.} ha u beutazás nemzeigazdasági szempontból közérdOkü s bfl az gazdasági és kereskedelmi szempontból hasznos é-s Ivilnszlhauitlan: 3.) csJádi, vagy létkérdést jéientő ügyekl«ii, ha azok kfilöuös mílláuylásl igéayfe\'uek/ A visszatért részeken bolfti teljes utazási szabadsúg von, liaöiak az i\'tc-teMces katonai pwanesuok. másképp nem inlézkcdell. A Beutazási «!igódélyekct Budanfel«n a honvédvezérkar rönőkének a fővám-hivatalban feaUUlolt üg\\-oBztályo, vklé-tóan a hadtest, üteíve adionvédkerütcü p-orancsnokság odja. Ha «z utazás gaz-dasági lermészctü okból szükséges, akkor az anyaországiam a száUásmcstcr. l«>z, Huda\'jjcst, V. Nádor u. 0.. a fel-szabadull délvidéki tcületckcn az I, fokú katonai közigazgatási hatóságokhoz köti fordumÁ engedélyérl. A Budai>csti Nemzetközi Vásárra a délvidékiek május 1. cs 12-o közölt fel utaz halnak a vásárigazefivány alap-ján, ha: keresztény magyar, német, horvát, sokác, vend, biovycviSc őslakók, lia arckéj>es igazolY;binyal í-ciidelkez-nek és ha Budapesten a Vásár lerüle. téU telálliloit iillcvétofenör/ó osztályon jelentkezne1.. A budapesti but^zkodási engedély Ü- 8 napos \'lehel. Az olyan egyénnek, akinek bél Drfllése elégtelen, a ezért emésztése meg van zavarva és aludni nem lud, ajánlatos korán reggel ei\'.v pohár letmfisieles „Ferenc Jőzsct* kegettlvlzel éhgyomoira inni, mert ennek bashaltó hatása alapos cs b!z tos, enyhe éa kellemes, — Ké dczie meg on-oastl Német pincstoaok Tripollsban. Falnak lapított egy pécsi főszolgabírót a járdára futott teherautó Csépán Elemér tb. főszolgabírót Pécsről kirendelték a visz-szalérl baranyai háromszögbe a katonai közuiazgalás mellé beosztott szolgálatra. A mult héten a -10 éves főszolgabíró haza igyekezett családjához látogatóba. Útközben Mohácson a szálloda előtt várt a délután fél 2 órakor érkező autóbuszra. A Kedden-szerdán 1 Egy Tirifzó assxony, egy igazi ferll 6s egy ne&vedelyes Uja axhbemarkoló regénye Uííynk asszonya FfiszereplAk; Maroelle Chtinlal, Viktor Frtanoan, Pierre Huniont. Mü\\ii Világhtradók! Eibadáiok 5. 7 «> 9 ii rafcdr. 1941. áprljig 29 UJra megindul az Ifjúsági bajnokság Hossza belek ól« szüneteit Levente Labdarugó Szakosztály, amely csütörtökön este 8 órakor tartja ülés/t a Katolikus Ijagínycgyletbcíi. Kérünk immíen sportszerető embert, hogy támogassa ifjúsági labdarugóinkol. Saj, nos, pályahiány és felszerelés hiány miatt 02 egyesülőik csak időközönként tarthatnak mérkőzéseket, de a bajnoki kereteink közölt az összes ifjúsági csapataink bemuUUkoznuk a spoi !!<¦>-zönségnek. Kérjük a kiskanizsni és a Teleki ull pálya rendbehozatalát W ZALAI KÖZLÖNY ifjúsági sportunk érdekében. Ez igazán, " 1 <^kav*5»bb, ftniit kérünk! Kerületi eredmények DVAC—Vasas 3:1 (1:0). KTK—Turul 5:1 (0:1). PBTC—BTK 12 :1 (5 : i), PEAC—ZsSE 1:1 (1:0;. KRAC—BMTE 17:0 (8;0\\ PVSK—DPAG 3:1 (1:1). GflarBrdö nyitva réttel 6 órától est« ¦» órmbj (hétfő, szerda, péntek délután ö-j kudden nao n«Tcn»n A gelsei temetőben öngyilkosságot követett el egy fiatalember Gelse, április 29 (Saját ludósitónklól.) Különös üü;yl>en nyomoz a gelse! csendőrség, Tcgnnp egy fiatalember a yelsei temetőben revolverrel hasbnlőtte magát. A revolver dörrenésére odafutottak a temető közelében tartózkodók és megdöbbenve ismerték fel; az öngyilkosban Simon József 21 éves fiatalembert, aki csak a minap jött haza Budafokról, ahol egy gyárbon dolgozott. Iíogy miért jött haza és mi indíthatta tettének elkövetésére, egyelőre nem tudni. Súlyos sebesülésére való tekintettel a községházáról azonnal telefonáltak a kanizsai mentőkért, akik Simon Józsefet első segélynyújtás titán neszállították a kórház sebészeti osztályára. Megállapítást nyert, hogy a golyó nemcsak a belöket szakította át, hanem a gyomrot is súlyosan megsértette. Állapota válságos, nem is lehetett kihallgatni. A csendőrség nyomoz az ügy hátterének kiderítésén. Mákfőzettel Örökre elaltatta a féléves gyermekét Kaposvár, április 29 Vámosi Istvánné, Kölséhcz tartozó meggyespusztai lakos március 5-én mákfőzetet itatott hathónapos Ilona nevű kislányával, hogy az éjjel ne sírjon. Az anya ellen az ügyészséggon-duttauságból okozott emberölés vétsége címén emelt vádat. A bűnügyet a kaposvári törvényszék tárgyalta. A tárgyalá- son az asszony azzal védekezett, hogy kisleánya állandóan sírt s cnuatl nem bírt dolgozni, azért Itatott gyermekével mákfőzetet, arra azonban, nem gondolt, hogy a mákfőzet megöli gyermekét. A bíróság Vámosi Istvánnét a vádszerjnti bűncselekményben mondta ki bűnösnek és ezért nyolc napi fogházra ítélte. Az itélet jogerős. Százhaivan különvonat és a menetrendszerű járatokhoz csatolt pótkocsik teljes kényelemben fogják a közönséget a Budapesti Nemzetközi Vásárra szállítani A Budapesti Nemzetközi Vásárra előreláthatólag nagy tömeggel utazó közönség szállításának lebonyolítása szempontjából igen nagy jelentősége a Vásár és a MAV között lefolyt azoknak a tárgyalásoknak volt, amelyek szerint a MAV kétféle megoldásra készül. A menetrendszerű szerelvényekhez, szak nyelven törzsvonatokhoz, szükség és lehetőség szerinti meny-nyiségbcn II. és III. osztályú különkocsíkat fog kapcsolni, kizárólag vásárigazolvánnyal el-lálott utasok számára. A kocsikon külön táblák fogják jelezni, hogy csak vásárlátogatók szállilasára állnak rendelkezésre. Indítani fog ezenkívül a MÁV úgynevezett »másodrész vonatokat", nini annyit jelent, hogy a menetrendszerű vonatok után mintegy 10 perces időközzel efly-6gy kisegítő vonat fog indulni, természetesen ugyancsak a vásárígnzolvánnyal ellátott közönség számára. F.rtesülésünk szerint a MAV ezekéi a május 2-től 12-ig nyit- j vaálló, a Budapesti Nemzetközi i Vásárral kapcsolatos különleges kiegészítő kocsikat és járatokat május 1-től 15-jg fogja forgalomban tartani. E két hét alatt összesen 80 vásári vonatpár fog az ország különböző vasulvonalain közlekedni, terv szerint olymódon, hogy a vonalok páratlan napokon indulnak Budapestre és páros napokon mennek vissza a vidékre, összesen tehát 1(30 külön beiktatott vonat állna rendelkezésre, ügy ezeken, mint a pótkocsikkal ellátandó menetrendszerű vonatokon 50 százalékos utazási kedvezmény fog a vásárigazolvány alapján rendelkezésre állni. Arról, hogy a niáiiis 2-töl 12-ig megtartandó B. N. V. alkalmából mikor, hol és mely vonatokhoz csatol a MÁV külön kocsikat, illetve mikor, honnan, mely útvonal mentén indítanak külön vonatokat, részletes felvilágosítást a sajtó és az IBUSz összes fiókjnt valamint általában a menetjegyirodák adnak. VÁSÁROLJON SZAKÜZLETBEN! — (A MÉP vezetőségi ülése) A Magyar Élet PárUíi nagykanizsai városi pár Vezetősége tegnap este ülést tartott, amelyen jelen volt vitéz Bmlzik Lajos kir, kormányfő tanácsos, h. ke-rületvezelö is. Dr. Tliolway Zsigmond városi pártvezető bejelentései után a vezetőség tudomásul vette a tett szervezési intézkedéseket. Kimondták, hogy kórxclvezelői értekezletekéi tartanak, majd általános kerületi értekezlet ösz-szehivására kerül sor. örömmel vették tudomásul, hogy dr, TJiotwfly Zsigmond városi partvezetŐ újból mindennap 10 órától l-ig hivalalos órát tart a párt helyiségben. A párivezciöség végül szervezési és belső ügyekkel foglalkozóit ezután, amelyek ismét tanúbizonyságot tellek arról a fárad halat, lan munkásságról, amil a kanizsai MBP kifejt, — (Májusi Utániak a MIstzIAs-házban) Mint minden évben, ugy ftz idén Is a Missziósház kibővített kápolnájában május folyamán pontosan fél 7 órai kezdettel Sitánla lesz a Magyarok Nagy. asszonyának tiszteletére minden e^t*. Szombatonként sorozatos beszéd Szűz Máriáról. Az első litánia április 30-An, szerdán van este fél 7 \'órakor, (:) — (A relormátus egyházközség gyllléae) A nagykanizsai református egyház, község presbitériuma ülést tartolt Po-mólhy Dezső lelkész elnöklete .afLalt Juhász István felolvasta a múlt ü\'és Jegyzőkönyvét, majd az uj presbile-rek, Mangjiu Zoltán állampénztár! tanácsos 03\'JJ.uhász István kántor letették az e>küt. Jelentés .következőit a mull hó lelkipásztori működésről ^és hitéletről, amely ujabb fejlődést mutat Pomóthy lelkész buzgó tevékenysége folytán. A telkésr Kerettyén Is reud-szeiesen végez istenllszteietei. Ezután minden presbiter körzőiét kapott, n melyben tartozik a hitélet jelenségeit figyelemmel kisérni, a hiveket buzdi. tani és a belső liitéleiet előmozdítani. Majd megejtették a titkos szavuzást az espenasi lisztsegré. A nagyatádi presbiteri konferencián a nagykanizsai gyü-Lekezet három taggal képviselteti magát. Az idei konfirmációt Aldozócsü-törtökön végzik. A paplakás és kiíHur-ház renoválását a legközelebb ej ük meg. : — (Uj postahivatalok a Délvidéken) A postavezérjgazgatóság közli, hogy a k a tónál közigazgatás ajii t álló területeken ujabban a kövolkező posla-hivatalok nyulak meg. Alsódoinboru, Apatin, BoUnány, Karancs ¦ Muraszer-dahely, Paücs-íürdŐ, Pérlak, Ujvcr-bász, Bajmok, Béreg, Danis, Csanto-vér, Kotor, KüiHöd, Légrád. Lőcs, \'Mohói, Muraszentmárton, Muravid, Pa-iánku, Pétcrréve, Újvidék 2, Bnjsa-Bácsfoketeliegy, Bácskossuthfalva, Ke-rény, lzsép, Kishegyes, Mártonoí( Nagyfényt Oszivác, Patsér, Szeghegy és UJszlváo. M (Korpavár ünnepe) A szomszédos kis Korpavár község szép ünnepség keretében avatta í«l vasárnap az uj iskola számára beszór-zett 800 pengős harmóniumot. Rozinán Alajos plébános szép beszéd keretében vázolta a község és az iskola haladását, amelyben nagy érdemeik vannak Korentsy Jenő és llorvay Hon-ka állami .tanítóknak, valamint a község áldozatkész népének és vezetőségének. Ab egyházi áldás ulán felcsendültek a szép vallásos és hazafias a.\'no. kok, majd Horvay Honka Schubert Avu Maria-ját «dta elő nagy inüérzék-kel Klormtsy Jenő kísérete melleit. Felerészben a luirinoniiup költségeire nagyon szépen sikerült szindarabot adtak elő a falu leányai é* Jegenyei a lelkes tanerők vezetéséül. SZEMÜVEGEK orvost recei) tök BzakSMrrü elkéuttéM FÉNYKÉPEZŐGÉPEK. FILMEK, FOTÓCIKKEK. A legjobb „KBFH" anyagok. MODERN FOTÓLABORATÓRIUM. Nál.m Uíufll.icfc . l.gu.bb .ra.tSr-k.p.k nagylttiok. OPTIKA-FOTÓ. JOÓ IMRE látazertax, Horthy Mikiésut 1.(Városháza) — (Megint négylábú kacsa) Szigetvárról irják, liogy a nagykanizsai Attila utcai négylábú kacsa nem áU már ©gyedül a tavaszi furcsaságok sorában. Almamelléken Uöhm Veuoei gazdaságában ke\'.t ki egy négylábú kacsa. lennek három lába egymás mellett v.m, a negyedik a szárnya alatt. — Naptar: Április 29. kedd. Rom. k«t. Péter vL Protestáns Albertlna. lu. IJar bÓ 2. — (Tavaszi kabátalnk) mindegyike elsőrendű budapesti műhelyekben készül. Legújabb modetl-knbátjiiink kirakatainkban láthatók. " hlltz Áruház. A nigykonliMl klr. Járiiblrtatg. 633/1041. bz\' Idéző hirdetmény. A nagykanizsai klr. Járásblfóiég közhírré teszi, hogy Teutseb Ouiztav íel-psresnek Magyar László alperes ellen 2000 P tőke b jár. Iránt Indított perében a bíróság a per felvételére ós érdemleges tárgyalásra határnapot tűzött és fölhívta a főieket, hogy 1941. évi miju» hé 37. napján déMÍtt 9 érabor hivatalos helyiségében (Törvényház, 15. ujtósiáro uitiit) Jelenjenok meg, egyszurjmlnd Magyar László volt nagykanizsai lakos alperes, kínok tegulÓDbl lakolme Nagykanizsa, Swmere-u, 11. az. es részére, ki ismeretlen bolyon tartózkodik, ügygondnokul dr. Doniján Gyula Dagyksnizsal ügyvédet (lakik Nagykaulzes) nevezte ki. A biroiás felhívja az alperest, hogy a font megjelölt határnapon és órában meghálál mázott ügyvéd állal Jelenjen meg. mert ellenkező esetbea az tlgy-gomlnok tog helyette oljáud. Nagykaalzaa, 1941. AprllU hó 18. Dr. Bmtsik s. k. klr. jb. elnök. A kiadmány hiteléül: stkiruui. Ír. 11» IrodaldtUtt h. Nagykanizsa megyei vároa polgáriuea terétől. 1144«VÍ94L Tárgy: Lábbeli-utalványok kiosztása. v. Hirdetmény. Kuituríí: leBzem. hogy a Köz-ellAtásI Hivatal libbtII-oKlalyi . a mai naplói kezdve ismét elfogadja a kitöltőit Igénylőlapokat. Egyben felhívom mindazokat, akik mar b> adtak igénylőlapjaikat, hogy az utalványok átvétele végett jelentkezzenek a közeliaiáal hivatalban ; csak azok ne Jelcntkezienek, akik az utolaó 12 napban adtak be Igénylőlapjukat éa talpalást, fejelést, vagy mérték utáni cipOt kértek, mert ezeket az áprilist börkontlngena kimerülése miatt csak a májúit kontingensből lehet majtl kielégíteni anélkül, bogy az Illetőknek uj igénylőlapot keltene beadniuk. Elöfordulrut, hogy olyan igénylőnek sem jutott mar talpalás, fejeién, vagy mérték utáni lábbeli, aki tOob, mint 12 nap|a beadta az Igénylést. Ezek Is májusban tesznek kielégítve, Nagykanizsa, 1941. ápillls 29. in, POlgínnesIt*, •AUW MRJOm imi, sprilli 29, (Folytatás az 1. oldalról) elüli a Dardanellák ellen támadt, továbbá Szamotrake szigete, ahonnét ugyanekkor ausztráliai és újzélandi csapatok szálltak partra Törökországba, a többi fontos görög szigettel együtt német kézen van, gyakorlatilag tehát már teljesen lehetetlen, hogy a Földközi tenger keleU részéhen szorult angolok a Dardanellákon át erősítést vagy utánpótlást kaphassanak. Görögország teljesen német- olasz kézen van és ez mind katonai, mind politikai szempontból rendkívül jelentős. Az angol flotta mozgási szabadsága teljesen korlátozva van, mert már csak az egyiptomi partok mentén mozoghat szabadon. Épp ezért fontos az angolokra hezJ ve Egyiptomban minden talp-alaltnyi föld. Málta ugyanismar használhatatlanná vált és ezért vitték Alexandriába az angol hajóhadat. A görög kereskedelmi hajóhadat átadták Angliának hogy a német csapatok puskalövés nélkül vonultak bc Athénbe, nmoiy teljesen sértetlen maradt, minthogy a németek csak Athén kikötővárosát, a több kilométerre lévő Pireuszt bombázlak. Az az angol hír tehát, hogy Athén romokban hever, merő kitalálás. Kairó, április 29 Az egyiptomi görög követ a Kréta-azigetére menekült görög király nevében kijelentette, hogy Görögország a teljes görög kereskedelmi Holtát átengedi Angliának. Athén sértetlen líerlínl körökben hangsúlyozzák, Malta az eddigi legborzalmasabb erejű légitámadást élte át líerlin, áprjite 20 A nemei repülök tegnap és ma éjszaka Porlsmoulh e\'ionl támadásaik során Iwmbákkal ellabUlák a gázgyárai is. Mint a mogfigyelők megáAapilot-ták, a gázgyár lángokban áll. Még nagyobb azonban n pusztítás az állami hajógyárban. Ixmdon, április 29 Az angol légügyi iniuisztériuui köz- lése szerint Málta ellen tegnap heves támadás történt. LaValélta kikötőjére ígen sok bomba hullott, a raktárakban és a lőszer tárban nagy lüzek keletkeztek. A német repülök feifedoziek és el haligalt a tt\'ik néhány légvédelmi tüzelőállást is. A kikötőben több hajó megrongálódott és egy cirkálót ís súlyos Iwmbatalálal éxt. Málta fUcn ehhez.Jiasonló borzalmas támadás még nem isNvuU eddig. Indiában vér folyik — Irak békét akar Bagdad, április 2!) Irak külügyminisztere nyilatkozott az angol—iraki viszonyról. Kijelentette, hogy a kormányváltozás nem befolyásolta irak küh^uiikáj&i, igyekeznek minden állammal jóviszonyba lenni és távolmaradni a háborútól. Kijelentette még, hogy az angol csapatoknak iraki átvonulása megfelel az angol—iraki szerződés szellemének és betűjének. Bombay, április 29 Indiában egyre több helyen vannak angoleilencs tüntetések. Az angol katonaság tegnap már ftgywtfe&n fwím&km lőtt Bombayban ujabb utcai harcokra kerüli sor a rendőrség és a lakosság között. Most megtiltották, hogy az utcákon Öt embernél több csoportosuljon. Amerikában nem rendelték el az elsötétítés! Newyork, április 92 Az USA 171 szavazattal 117 ellenében elvetette azt a javaslatot, hogy Washingtonban próbaképpen rendeljék el a légvédelmi elsötétitést. A javaslat pártolói szerint nem helyénvaló hogy a mai háborús világban Amerika népe beleélje magát a békébe. Más szenátorok viszont nevetségesnek tartották a javaslatot és gúnyos hangon azt kérték, hogy akkor adjanak az el- nöknek és a kongresszus tagjainak azbesztruhát és acélsisakot. Amerikai pilóták az angol légi haderőben London, április 29 A legközelebbi negyedévre az angol légihaderőhöz amerikai pilótákat osztottak be, hogy tapasztalatokat szerezzenek a lé.ní-harcoltról. Az amerikai pilóták harci cselekményekben azonban nem vesznek részt. Amerika a háború ellen Newyork, április 29 Az amerikai Kereskedelmi Kamara ülésén ki jelen tették, hogy u Kamara mindent clkr>i vet a háborúba való beavatkozás ellen, mert a kereskedelmi élet nem kívánja a háborút. Stockholm, április 29 Ncwyorki jelentés szerint a jövőben az Angliába irányuló áruk fő berakodási helye Ncwyork kikötője lesz. Newyork, április 29 Lindberg ezredes bejelentette, hogy az őt ért támadások miatt lemond tartalékos repülőtiszti rangjáról. Lindberg a be-nemavatkozás harcos szószólója és ezért érte Roosevelt részéről | is támadás. Az Óceán hőse Ame-¦ rikában nagy népszerűségnek örvend és a rangjáról való lemondást mind repülőkörökben, mint a közönség körében jó benyomást és rokonszenvet keltett. Kigyulladt egy diákokkal tele vaaati kocei A london—new-castlei gyorsvonaton tegnap délután tüz ütött ki az egyik diákokkal teli vasúti kocsiban. Hat diák életét vesztette, hét diák súlyosan megsebesült. A halottak közölt van Piertett belga miniszterelnök lü éves Lajos és lí éves János fia. míg a 13 éves Gellért a sebesültek között van, „ Hivatalos felmutatás honvédségünk délvidéki A Magyar Távirali Iroda jc lcrtti: Az eddig beérkezett adalok szerint a Délvidék visszafoglalásáért folyó évi április hó 11— április hó 20. közölt vivott porcokban a magyar kir. honvédség veszteségei a következői voltak : 1 Hősi haloll: 5 fő liszt, C0 fíí legénység. Sebesült: 3 fő tiszt, 239 fő legénység. Sérült : 5 fő tiszt, (il fő legénység. Eltűnt: semmi liszt, 15 fő legénység. Beteg: 8 fő tiszt, 328 fő legénység. A névszerinti veszteség-lajstromot a legközelebb leszik közzé. üí^JtÜ zenegép Ezt és az összes gyári uj typusu készüléket részletfizetésre megveheti SZABÓ ANTAL rádió üzletében Fő-ut 5. Telefon 91. APRÓHIRDETÉSEK i uulg S3 hlwr. mind** tovlbbl * ÁLLÁS FényfcépA»M-*«géítöí felvesz Halász műterem. 1232 höloyfoelráax él kozmetikán tanuló-leínynkat keresek; fodráazalbs íiu Is lehet. Öxv. Hahnne, Kö!ctey-u. 3. 1231 Ügyes, rendes takarítónőt (elveszek. Krauaz, Eotvös-ler 82. 1230 be) irón bt felvéstek. Jelentkezni lehel Sugár-ut Ifi.\'c, (Öldsilnt. 1222 Tanoncai megfelelő Iskolával felveszek Halász műterem. 1232 Bejárón At félnapra májai elsejítöl felveszek. Cscngcry-ut 6 1221 Főzni Indó mindenest ét egy ügyes ayarekUányt, kt egyíb teendőkben Ii tud le-Riten), malus elteiére felveszek. Diutaoh, Király utca 38 íz. 122« ADÁS-VÉTEL Eladó egy dupla nagy Irodaszékríny, fehér gyermekigy matraccal, nagy fall-lühOr. Chn s kladrban. 1134 nugvátalra keiesek vendéglői berendezést, eltenni asztalokat, síékeket, abro-siokai, evőeszközöket. Ajánlatot kérem le-adni: Szabó Antal Fő ull bportüzletíben. _ 1220 LAKÁS OZLBTHELYISÉO Piacnál QsUthalylaétj, raktárhely!!ég k adó, lüizejbcrendeiéa eladó. Kellcrmann Magyar-utca 3. 1224 HÁZ ÉS INGATLAN Több adómantes magán- és bérbáint házhelyet, azőlőt éa .földeket köavetlt Papp, Telekl-ut 8, 2303 BÚTOROZOTT SZOBA Két* vagy háromiiobás fürdőszobái bútorozott lakást keresek azonnali beköltözésre. Cím: Vince József mérnök, Te- sesi ai 4, 5223 \'\'!\'•••- \'¦\' fctttorexatt ».">\'iíi kiadó. Szemére-u 6. 1219 tcOLONfALa Oazdátlan fiatal vizsla vadáaakutya dljlal;.....I átvehető. Kinizsi Utca 5Ö/a. Avult obarépkétyhált most rakassa és Javlt\'arsa, nc ősszel, UJ kályhákból rutgy válaszlék. öiv. Tóth Józiefné, Katonarít, Őrház u 2. : 1190 KfilMikftdlk t Olcsón átszerelem vl|-lanyát, rádiólát. Rosenberg Jenő villany-szerelő, Hoithy Mlkiós-ut 2. (Cukorka-Üzlet. 1226 Mainárak figyelmébe I Vámfeljegyzési vagy Vámcserekönyv újból beszerezhető lapunk nyomdájában. zaui közlöny politikai napilap. Halja : „mii,;:) 1,1.1,431 it t. Kityk..!.«". ftltlo. umili ; zmlal kir.ly. Nyomatott : • .MljuJoi,! «.. t. NtgyksnliH- >>•->>]•.naiyktilnai. fkrwäitrl ititi i ititi ktrtfc) ?26699 I. évfolyam 98 uam. Nagykanlrsa, 1941. «prilla 80. szerda ára 12 «II. __ mm KÖZLÖNY POLITIKAI N A !• I L A r Felelős szerkesztő: Barbarita Lajas KIOIInlM ira : mi hír. « ;kiib« 40 Bllír. Síefkeul6t?gl ít kíIlllShiv.lall Icklmii •/«. «• Íz Összeférhetetlenség A magyar belpolitikai élet még hosszú ideig fog foglalkozni Bórdossy László képviselőházi bemutatkozásával, mert a miniszterelnök ajkáról olyan széleskörű kormányprogram hangzott cl. amelynek résztwleit csak hetek, sőt hónapok múlva lehel kellően feltárni és kifejteni a közvélemény előtt. Keladatunknak tekintjük, hogy azon a fontos közéleti poszton, amelyen működünk, olvasóközönségünket megfelelő módon tájékoztassuk a kormány immár ismeretes programiáról, ezért visszatérünk a részletekre, hogy ne maradjon egyetlen lényeges pontja sem a belpolitikát munkának, amelyet kellő módon nem ismertettünk közvéleményünk elolt s amelyhez kritikai megjegyzéscinket nem teltük meg. Itt van például g miniszterelnök által bejelentett összeférhetetlenségi javaslat. Csak abban az államban van tekintélye a törvényhozói munkának, amely állam törvényhozói a közélet legmagasabb erkölcsi színvonalán állanak. A jelenleg érvényben Ieyő összeférhetetlenségi\' törvényi mintegy 40 esztendővel ezelőtt hozták meg elődeink s az akkor tökéletesen kielégítő volt De azóta szinte megfordult tengelye körül a világ, óriási eltolódások támadtak, uj problémák merültek fel s gazdasági és szociális téren soktekintetben más helyzettel állunk szemben. Nagyon helyesen tapintott rá Bárdossy László miniKzlerelnők közéletünk legsürgőaebben megoldandó problémájára, az ösz-szeférhet étlen Bégre, meri valóban múlhatatlanul szűkség van arra, hogy megalkossuk az idők köveiéi menyeihez mért uj össze férhetetienségi törvényt. Megnyugvással vesszük tudomásul, hogy az iígazságügyminiszter máris munkába vette a törvényjavaslat előkészítését, amely nem lesz kis dolog, mert nem-csupán közjogi és politikai, hanem immár tár*adalom-elikai és társadalom-nevelési kérdés is az, hogy közéleti férfiú, tehát az, aki törvényt hoz, olyan magas erkölcsi piedesztálon álljon, huyy az összeférhetetlenségnek még csak gyanújába se essen. A törvényhozás tekintélye és függet lensége leghathatósabban azáltal biztosithaté, ha tagjai nem lekötelezett -emberek, elha-tárosásukban és törvényhozói aumkásságukban lelki gátlások és egyéb összeüt köaésok nom \'befolyásolják. Elképzelhető-e. hogy valamely törvényhozó JfljU iesen érdektelen s minden befolyástól felszabadult álláspontot foglalhasson el., ha ő, — mondjuk - valamely nagy vállalat igazgatósági tagja, vagy Törökország nagy német hadianyag-szállítmányt engedett át a Dardanella-szoroson A kisázsiai olasz szigetvilágból Indul meg a támadás Szíria felé és Kréta ellen Belgrád, április ."!0 Két béllel a néniét csapátok bevonulása után Belgrádban helyreállt sz élet. A németek a foglyokkal azonnal el tanárit látták a törmelékeket, kijavíttatták a vízvezetéket, stb. és Így a közlekedés azonnal meg indulhatott. Az autóforgalom :nagypbb, mint bármikor. Kezdetben német rendőrök irányi\' tolták a forgalmait de ma már ,a szerb rendőrök állnak az ut-ieasarkokpn, saját cgj-enruliájukban. Sók helyen már megindult a villamosforgalom is. A német nehéz parti tüzérség Dover ellen három és félórás tüzérségi tüzet indított. Ez volt az eddigi leg-^redinérjyésebb faférségi tűz. Az angol lövedékek nyoma sehol nem látszik a francia partokon. - " Az angol repülők néhány külön gépe az éjszaka megkísérelte, hogy a német meg szállt vidékek fölé repüljön. Bombáikat azonban célzás nél-küL dobták, le. igy katonai kár nincs, löbb sebesülés törtónt a polgári negyedekben. A tegnap két kötelékben berepüli angol gépek közül\' hármai lelőttek a németek, a többit visszatérésre kényszeri tették. Nemet kötelékek az éjszaka ujabb támadásra indultak az angol célpontok ellen az előző éjszaka keletkezelt tüzek uUnu tatása, mellett, A táma-i dás rendkívül hatásos volt. Több letartóztatás után a horvát rendőrség váltotta fel az usztasa-szerveket A drlnal bánt elmozdítottak és letartóztatták * Zágráb, április 30 Mától kezdve ismét a horvát u-.mJi.ii hatalmat lépteUÉk ételbe. EsboI az usztasák ural ma megáztat. Több íe-íarlózlatas is történi. A letartóztatottak közölt volt Macaek több lii\\« is, ukiket azonban kihallgatásuk után sza-1i:hU».ii engedlek. Az összes őrizetbe veiteket 48 öráu belül ki ken hatatni. Kvaterntk látogatást tett\\Sar»jevó. bau. Meglepetve hallotta, hogy Mihald-(>ios volt jugoszláv betüg>*oiÍö|Mtler injj.it drínai bán sttüepyl. Miután Mí-haidsios a németek H horvátok régi ellensége, Kvalemik utasítására elmozdították állásából és let.irlóztatláv. Harcok árán a Drináig előrenyomultak a horvátok Zágráb, április 30 A NTI közli, hogy a horvát csapatok a Drina vonaláig benyomultak Szerbia területére. A horvát csapatok máris több cselnikct elfogtak, köztük olyanokat is, akik nenu^ég bomba- merényletet készi.lellek elő az egyik székesegyház ellen. Közli a jelentés azl js, hogy a horvátoknak a Drináig lóriéul előrenyomulása során több helyen Összeütközés volt a szerb és a horvátok közöli. Változás a német-török kapcsolatban Budapest, április 30 A Pest zürichi szerkesztőségének jelentése szerint nagy érdeklődéssel tekintenek mindenül 1 Törökország magatartása felé. Azl a hirt, hogy a török köztársasági elnök Németországba utazott, megcáfolták, de tény, hogy Papén nagykövet még Ankarában tartózkodik és ott állandó tárgy alá sokat foly- ta!\' \\ \\ A Neue Zürich er Zeitung mai számában azt irja, hogy "már Londonban is számolnak azzal, hogy Törökország megváltoztatja magatartását Az angolok ugyan igyokczlek befolyásolni Ankarái,, de ezek a kísérletek nem jártak megfelelő ered. azzal a vállalattal valalmi anyagi kapcí-olatban áll, amikör viszont törvényhozói munkája aííl követelné meg, hogy esetleges gazdasági kinövésekel, a k&rc nézve kártékony hatása gazdasági tüneteket orvosoljon, qé ez az orvoslás vállalatának talán nem kelUsmes, Igy támad- aKTra. nak a lelkekben azok a dilemmák- amelyek kárhoztató- módon bénítják a törvényhozó szabad véleménynyilvánítását. A törvényhozásnak ahhoz az w-hez kell egyedül tartania magát, hogy legfőbb törvény a nemzet, a nép érdeke és ha itl összeü kezesek támadnának, ne legyen mennyel, amihez hozzájárullak a görögországi események,is. A török sújtó még ugyan arról Jr, hogy minden idegen befolyás ellen fellép Törökország, de mu már ezeket a sujlóhuugnkut Londonban sem veszik kész-l«ÍH/,nek, ; Különösen feltűnési, kellett Londonban, hogy a német hajók nagy hadianyagot szállítottak ál a Dardanellákon és a törökök meg sem kísérelték feltartóztatni a ha/ókat, hogy meggyőződjenek arról, mii is számlának a hajók. A német hajókat a törökök a Kis-ázsia partvidékén lévő 12 olasz szigeljg, a Podekauesos szigetekig* engedlek, amely igy lé-"Végesen megerősített látuusz-ponl a tengely számára Törökország máskor a legkisebb esje* menyre ís érzékenyen válaszolt, mosf pedig lel sem figyelt e je" leutös és lényegesen nagyobb német megmozdulásra, aini nyilván megerősíti azl a felfogást, hogy a német török kapcsolatokban változás várható, vagy talán ez már végbe is ment a kuliszák mögött. A lap tudótitója rámutat még axra, liogy a nemei légi fegyvernem kütöjiős &aorei»l "kaj) a földköziieugerj hadműveletek surán is. VaWs/iJiüiM* kliot tartani, hogy a DodekanesQs-szlgetekrŐl a németek Szíria feli nyomulnak repülőgépeken a szállilott csapatokkal Angol körökben jcleatoil (.tUr-»(Uár helyzeté,! is rendkívül sulyosji-ik látják, — je\'*nU méfl a tap tudósitója. Berlinben kije^utotték, kogy nem tudnak semmit arról, hogy spanyol megbízott tárgyalna Berlinben. A kult^ldön ,<ftter;edl ejjf$ bú-ok jTcdijf nigy Mtűué*t keltetlek^ Ancjol-aoVoe tflxhiHHD m poloatonosoaul vartokon Istambul, április 30 Némel zuhanóbombázók a Belopouezosz legdélibb kikötő-(FolytatAa az 5 oldalon) számára töprengés és még pillanatnyi kétség se afelől, hogy 6 a legmagasabb nemzeti ideáit, a köz érdekéi szolgálja. Az a törvényhozót testület, amelyben le. néni kötelezett, gállásokkal nem küzdő, értiek sző vo vény uapoa\' cl nem veszti férfiak foglalnak helyei amuik vau függcllüusege cs mami *mxm Aprított száraz tűzifa BELEZHI JáHOS i*«ker~k«U».tT Su»á>-ut 53 - Tslafun 635. u. birtokában van a legnagyobb tekintélynek. Bárdossy László miniszterelnök igen nagy szol\' gálatol tesz a nemzetnek azáltal, hogy az összeférhetetlenség kérdésében uj törvényt alkottat s ezzé. közéletünkben érvényre juttatja a leghatályosabb módon azt az egyetemes, erkölcsi követelmény, amely nélkül igazi, becsületes s valóban a nemzet érdekében álló munka el sem képzelhető. Külön figyelmet kell szentelni a közalkalmazottak összeféri, etet len ségén e k. Az a férfiú, aki élethivatást talált abban, hogy hivatali munkájával a kőz ügyeit szolgálja, annak különösen vigyáznia kell arra, hogy az előtte megjelenő ügy kereső felek benne a hozzáférhetetlen le nem kötelezett közfunkcionáriust lássák. Nem .szabad eltűrni, hogy a közalkalmazott olyan- foglalkozást, vagy javadalmazással járó kötöttséget vállaljon, amely kötelességének teljesítésében akadályozhatja, vagy éppen befolyásolja. Érvényesülnie kell .ennek az álláspontnak az egész közalkalmazotti vonalon, de főkép a magasabb pozíciókban. Végét kell vetni egyszer s mindenkorra annak a veszélyes és mindenesetre elítélendő tünetnek, hogy a közalkalmazott, ha állásából távozik, a gazdasági élet olyan .c-rületén vállalhasson megbiza-\' lást vagy alkalmaztatást, amely megelőzően az ő irányítása vagy pláne, felügyelete alatt állott. A magyar közvélemény köréből már hosszú idő óta sürgették az összeférhetetlenségi törvény radikális és hatályos reformját. Már a megelőző kormányok is programjukba tűzték ezt a reformot, de időt nem tudlak rá szakítani. Most íme, érkezett közéletünk élére egy diplomata férfiú, akinek első belpolitikai feladatai között szerepel ennek a reformnak megalkotása. Párt különbség nélkül, az egész magyar közvélemény fennen tapsol és helyesei Bárdossy. László elhatározásához és azt üzeni innen vidékről fel Buda várába, hogy tovább ezen az uton, mert csak ugy lehet fenntartani a magyar állami élet közismert magas színvonlát, ha egész munkánk a legtisztább és legnemesebb erkölcsi bázison nyugszik. — (Tavatzl kabátalnk) mindegyike elsőrendű budapeaU mü-helyekben keezül. Legújabb modell-knbAtjHlnk kirakatainkban láthatot ScaUU Arukat. A céltudatos egéazaégápoláa egyik legfontosabb szabálya az, hogy az ember belenként legalább egyszer, reggel felkeléskor, egy pohár természetet „Ferenc Józaeí" keierüvlzet igyon, mert ez a gyomrot és a bcle-kot alaposan Uliszlltia és az egész anyagcserét előmozdítja, Kérdezze meg orvoiitl Folyamatban vannak a város tavaszi közmunkát Megkezdődtek a pénzügyi székház földmunkál Nagykanizsa város egyre-másra valósítja meg azokat a közmunkákat, amiket a közgyűlés letárgyalt és amelyeknelQé-telei be vannak állítva a varos ez évi költségvetésébe. A Király-utcában, a rendőrséggel szemben lévő telken megkezdődlek a pénzügyi székház földmunkálatai, amelyek most még lassan folynak, de mihelyt kedvezőbbre fordul az időjárás, lehetővé válik a munka lendületesebb lebonyolítása. t A ferenciek temploma felé vezető gyalogjáró helyett a cin- lóriumban bcton-ul készül, ami egyik részlete a cintórium és az alsóplébánia előtti tér kiképzésére vonatkozó terveknek. Naponta halad előre a Királyi Pál-utcában a csatorna lefektetése, amit az időjárás ugyancsak megnehezít, de j a munkák már annyira előrehaladtak, hogy rövidesen befejeződnek. Intézkedett a polgármester, hogy a többi útépítések, nevezetesen az Ordög-árok munkái is lebonyolításra kerüljenek. A balatoni megyék hozzájárutőjával megoldás előtt áll a keszthelyi vízvezetéki munkálatok megkezdése Iflll. aprili» 30. Keszthely, április 30 A Balatoni Intéző Bizottság átutalta Keszthely csekkszámláiára azt a 60.000 pengőt, melyet, mint a három balatoni vármegye adományát, eddig Keszthely szánilájára kezelt. (A bankban elhelyezett pénz 3197 pengőt kamatozott tó.) KbbŐI az összegből, miniszteri hozzájárulás után. beszerzi Keszthely község a részleges vízvezeték) építkezés anyagát. Az engedély kieszközlése Iránt már történtek lépések. A BIB nagyon jóindulatúan kezeli az figyel és teljes mértékben segíti Keszthelyt. A BIB vezetősége felkérte a három balatoni vármegye alispánját, hogy az idén esedékes 20— 20.000 pengőket közvetlenül utalják Keszthely pénztárába. Ügy tudjuk, hogy Somogy megyének már rendelkezésére áll az összeg s bizonyára Zala megye is minél hamarabb rendelkezésre bocsátja a 20.000 pengőt. A község előliárósőga már döntött a vízvezetéki anyagszállításról s azzal egy budapesti céget bjzott meg. Ha sikerül legalább két vármegyétől az idei hozzájárulási összeget hamarosan megkapni, akkor nemcsak az anyagot tudja a község beszerezni, hanem a munkálatokat is meg tudja kezdeni. A cég ¦ugyanis-hajlandó a fennmaradó összegre nézve hitel műveleti megállapodást kötni Keszthely községgel. így elkerülhető volna függőkölcsőn felvétele. Az elöljáróság ezirányban is lett lé-* jiéseket. Jogerős a zalaköveskuti anyagyilkos büntetése A nagykanizsai törvényszék lft évi fegyházra Ítélte szándékos emberölés miatt Szabó Ferenc zalaköveskuti földművest, mert megölte 76 éves édesanyját. Szabó hetcdmagával lakott az anyósánál egy szobában. Ezért építkezni szeretett volna. Összekapart egy kis pénzt, telket vett rajt és elment édesanyjához, hogy adjon neki és családjának Budapesti Nemzetközi Vásár május 2—12. 1.500 magyar vállalat nagygzabáau bemutatói,. fl „100 éves magyar ipar" külön csoportja — Erdély külön kiállítása — „fl ma ipara" —\' Közép- és kisipari különcsoportok — Élelmiszer és borooport kostolópróbákkal — Dlvatrevü 350 modellel Pi „Nemietek Terén": Németország, Olaszország, Japán, a Szovjet-Unió, Szlovákia "30 és Svájc nemzeti pavillonjai W 80% utazási kedvezmény ~tM Érvényes: Budapestre IV. 26-V. 12., vissza V. 2-V. 18. 33% kadvazmény k«5n wMékl utazásra Felvilágosítás és vásirlgazolvány kapható: Budapesten a vásárirodánál, V. Alkotmány-utca\' 8,, vidéken a menetjegylrodáknál és a vásár tb. képviseleteinél. szállási, arnig az építkezési befejezik. Az idős asszony nem akarta befogadni n népes családot, ezen összeszólalkoztak s a veszekedés hevében az öregasz-szony piszkavasat fogott a fiára. Szabó erre fejszét fogott és agyonütötte az édesanyját. A nagykanizsai törvényszék itéJetét a tábla 12 évre szállította le, majd az ügy a Kúria elé került, amely a másodfokú Ítéletet jogerőréemelte. KULCSiyUK. áthelyezték kilenc évi nagykanizsai szolgálat után Körmendre nemes Brcucr Pál őrnagyot. Éveken át volt lelke a nngykanizsai keresztény sportéletnek a Zrinyi Torna Egylet vezetőségében. A katonai és polgári társaság köréből egyaránt sok jóbnrát és tisztelő fájlalja távozását Nagykanizsáról. + CSALÁDI OROM következett be ismét dr. Krátky István polgármesterek portája körül. A polgármesterek Baba leányának, Lugosi Ist-vánnénak megszületett a második gyermekük, a kis Attila. A\' kis vasgyúró és a fiatal mama egészségesek. DR. BÉRES SÁNDOR nagykanizsai kir. törvényszéki jegyzőt az igazságügyminiszter kinevezte járásbirónak Beregszászra. Dr. Béres jogászi képességeinek és rokonszenves egyéniségének jutalma a mindössze három és fél évi igazságügyi szolgálat után történt Inról kínevezés. * AZ ogyf.SZI kinevezések sorában is találkoztunk ismerős kanizsai névvel. Néhai Gyenes biró fiát, dr. Gycnes Sándor budapesti központi járásbirósági jegyzőt az igazságügyminíszter kir. ügyésznek kinevezte Kalocsára. * SZABADKÁRA rendellek ki a nagykanizsai 1, sz. postahivataltól Nagy Tivadar posta és távírda főtisztet, aki már át is vette hivatalát a felszabadult Délvidék újra ina-" gyar városában. \\ 1 • dr. Bojt istvant, aki a nagykanizsai városi anyakönyvvezető íróasztala mellől került ál, mint megírtuk, az igazságszolgáltatás berkeibe, a pécsi tábla elnöke a nagykanizsai kir. járásbírósághoz nevezte ki joggyakornoknuk smár el is foglalta uj hivatalát. Az igazságügyi gárda tehetséges és szorgalmas jogásszal gyarapodott dr. Bojt személyeben. , s. * >WT ¦ FELBORULT , minap egy urasági kocsi a kanizsai Katarban. Nem történt komoly baj, de — történhetett volna, mert a gazda maga ií FERENCJÓZSEF KESERŰVÍZ 18/ J ápHHB.30 kirepült az ülésből s testi terjedelménél fogva számára n repülés a legkevésbbé biztonságos közlekedési mód. Míg a vérző komloku kocsis azzal bajlódott, hogy n lovakat valahogyan talpra ftllitsa és az elszakadt istráng darabbal cgybeforra"ssza valahogyan II rapiltyára hasadt rudat, addig a gazda a saját kendéién végzett oknyomozó ta-pogalódzásokal. Végül is rájött, hogy minden rendben van, csah éppen hogy licm tud lábra állni. Az egyik bokája kiliea-modolt. - Most mi lesz, tekintetes ur *í — kér<lezte a kocsis, mikor látta; hogy ü gazdája mozdulna, de nem tud. — Hogy mi lesz, János? Uát Aemini... ligyszer én is benne leszek a Zalai Közlönyben... . Tarls velünk! Kanizsai ifjak és férfiak tartsutok velünk! Tartsatok az öntudatos, Ilii-valló katolikus munkásifjukkal abban, hogy most május elsején, csülöriökön este nyolc órától kilencig szentórát tarlimk a ferences plébánia tcmplnm-ban. Miérl? Elsősorban azért, hogy nagypőntokeii a jó latén vattnlla magára n lé«i veszélyt clháriló szerepét. Hossz időjárást kőldöll és ez\'menLcIle meg Kanizsát a borzalmas pusztulástól! Caaik a lelkiJeg vak ember tuTöjdo-nitja ;iz eseményeket a pUSZbl v.\'hi-lenuokl A rendkívül kiváló magyar és ttémet véderő bizonyára meglelt\'.! volna kötelességéi. l>c tudjuk, hogy ennek dacára Európa sok városa milyen gyakori o\'lenségcs légitára idásiiak van kitéve! Tartsatok vetünk és jöjjelck a szent-órára, hogy méltó engesztelést nyújt-smik az isteni Szívnek azért a sok káromkodásért, Isten szent nevének gyalázásáérl, auti sokak ujkárób úBan. dönn elhangzik inindcnFdLé. Mosl, hogy ;t sok német katona megfordul! városunkban, láttam, hogy mindegyik öv.\'n olt v-m a folirat: >Gotl mit uns!- Isién velünk! Milyen szépen festene a magyar katonák övén is n mondás; Ha Isten velünk, ki tiltanunk í< igaz, hogy egyetlen egy német kilónál sem hallottam Isten nevét káromolni. Talán azért segili őket az l\'r folyton nagy győzelmekre?! Tartsatok V«lünk katolikus magyar ifjak és férfiak, különösen most, szeniorét! Most, amikor arról van szó, hogy visszamérjük hazánk Ösi, szeulistváqi határait és megint vezető nemzet !e: betűnk a Duna medenceijén. Tudjuk, . hogy emberek írják a történelmet, rajzolják meg a határokat, l)c azt is tndjtlk, hogy Isten akarata nélkül nem törlénik semmi. Ezért fontos a május elseji báliadó, cngeszUflö s kórÖlszentóra. Müven felemelő látvány fcnue, ha mi, mimkásífjak együtt térdelhetnénk az éj csendjében a Talieniáku-lum elüti apáinkkal, főnökeinkkel, mestereinkkel s engesztelő állhatunk kait balhatósan hozzájárulja mánk a világ, de mindenek o\'iöU hazánk sorsának jobbra rorduhisához! Tarts velünk 1 LELKES JENŐ II. sz. KIOE caoport titkár — NaplAr: Április 30. szerda. Rom. kat. Szt Józaol olt. Protestáns Katalin. Izrael. Ijar hó 3. BAL-AI KOZUCNl* Kőszegi Teréz, Bordy Bella és Szabó Lajos egyetlen művész estje május 12-én a nagykanizsai Városi Színházban Az Irodalmi és Művészeti Kör jóvoltából, még a színházi évad ír elkezdése elöli ogy nagyszabású művészi esemény szmhelye hm Nagykanizsa. Május 1\'2-ére sikerüli megnyerni néhány neves fővárosi mftvészt, akik olyan elmémnél ajándékozzák meg Nagykanizsa közönségét, amilyenre évek óta nem volt már példa. A mü-vész-esten Kőszegi Teréz, Q nemcsak Európában, de Amerikában is jólsiiiert és kedveli opera énekesnő, Bordy Bella, az Operaház pdmabalerinája, akit különösen a magyar filmszerepei óta kedveli meg a vidéki közönség ós Vattai Szabó Lajos oj>craénekes, a fiat.il\'ina-gvar úickes.generáció egyik Ic^lchei-Sl-gosCbb lagja lépnek fel, Műsoruk rendkívül változatos és gazdag, mert Kőszegi Teréz és Szabó Lajos műsorán a legnevesebb oixták \'legszebb áriái, a kedvenc opereMdalok épp ugy sze-reiX-\'lnek, mint a magyar dalok és müd-ilok. Bordy Holla viszont klasz-szikus táncokat, baleit-tóucöt és magyar láncokat mulat be. A hangverseny és táncművész est, mint már emliletlűk, mtijus 12-én\'este íét 8 ór.ii kezdette1! lesz a Városi Színházban, még pedig olcsó hcflyárak bi>gy c magasnbbrendn kullurcsnnény azok számára is bozzárérhetö legyen, akik eddig anyagi okok miatt nem járhattak ihen nagyszabású rendezésekre. A 60 fillértől 2 pengő 8» fitffírig kapható jegyek elseje ulán már e-lö-jcgyözliclök a Zalai Közlöny kiadöhi-V-ilalában, F.Ő ul 5. (:) Amikor este a<z> uiúUé auío&u&z Paris, lllll tavasz MN\' Vájjon valóban a Imasze az, ami a gyorsvonal ablakait beragyogja? Az Oise partján elterülő réteket valami csodálatosan szép rózsaszínű fényesség borilja lio. Ls ha a vaRasze-rúcn puha fehér felhőfoszlányok mö-0 gött kibukó nip mcle.t feltűnik az azúrkék ég, senki sem kélelkedlk l>en-ue. liogy ct. lénylog mór a tavasz. A szántóföldek természetesen még feke. lén leqieszkcdiwk, cs.lk itl-otl sejt az cm|l)Or az őszi vetések nyomán valami kis szegényes zöldet, A Mans.csnlornu vizel lágy tavaszt szellő fodrozza. De az .erdők még nem éSwcdtek fel\' téli álmukból és ;tz aszott fekete ágak némán merednek az égnek. Miiulcinilt, amerre a gyorsvonat átrepül, munkában áll mar a falusi népség kinn a földeken — az étet Ismét megindul!! Az Ölseon horgonyozó hajókon is serényen készülődnek. Tisz-logalnak, festegetnek és az árbocok-közölt kifoszitcll köle!ekni frissen mosott fehérneműt lenget vígan a szék A duzzasztógálaknái még magasan áll a víz é-s a hidak alali nagy óvatosan Joliét c*ak álbujni, do az élei már itt is megindult. fís megindult a vasuli síneken Is. Végnélküli vonatokat látunk szénnel megrakódva, amint nyugat felé kígyóznak. A mull esztendei nagy vihar nyomait még itt-ott látni. A fctrobtian-lolt hidakon nagyon elővigyázat,.san haladnak át a vonatok. frf szerencsénk lesz és nem \'késünk sokat, szürkületre Parisban leszfmk. Addig még sok minden látn\'viló akiUt Mons és Saint Qucnlin között. A szakaszban rajtam kívül három katona üt, ketten knzülYik mái\'\' a világháborúból ismerik ezt a vidéket. — Emlékszel még? — hallom jóformán jierocnkénl. Ott messze Saint QucuUnlöt északra a doinlxik mentén húzódott végig az állásunk. Látod, az olt Balia in, kissé jobbra pedig Chauny; olt kaptám meg az olsöoszláíyu váskeresztel. — Istenem, milyen régen voti mind- oz... F.s ma — szinte megállás nélkül száguldhatsz Berlintől a Pireneusokig.. , Lépések a párisi éjszakában Parisban már nyoma sincs a leraszl hangulatunk. Fázósan burkolja be magát az esti szürkületbe ez az óriási kisváros. A nagyváros lüklelö zajából, mii sem haílant, a csend és a nyugalom, amely a széles hulv.\'irdokra ilyenkor csic ráborul, egészen v-dó-sziiiüllcnid bal. Lassan leljescn besötétedik. Az utcákon séláló idegennek aTkalma nyílik rá, hogy fülén keresztül érzékelje a szuroksötél párisi utoák éjszakar< életéi. Az ember hirlcűcn rájön, hogy gyalogjárók is vannak si víVigon a hogy a kisvárossá vedlett nagyváros éleiét a járdák aszfaltján kopogó lé-pé-sek zaján keresztül is tlátnti lehet. Nyomban első este háromféko lépési különböztettem meg, melyek után njkár az órámat is igazíthOitam volna. Közvetlen a sötétség bcfiKta elölt, mintegy titkos parancsszóra, megélénkül a párisi utca. Az elővigyázatosak, mondjuk, a jíesszimisták, akik félnek a sötétségtől vagy vakok uz éjszakában, percnyi pontossággal hagyják ctt a helyiségekéi, a koílemes melegei ?yujtó kis kávéházakai és a füstös kocsmákat. Végnélküli áradatlírn vonulnak a [legközelebbi földalalli állomáshoz, amelynek halványkék fény- ben derengő bejárata éltesen falja M Q hazafelé siető párisi jKVÍgároUiI, Ezok a Ié|>é.sek nem sietősek. Határozottan meg lehet kűlönböztclni a férfiak nyugodt, kissé csoszogó lépteit az asszonyok cipősarkának kacéros k:i-jiogásától. AzUvn csend tesz. Nyomasztó, szinte véguélkülmck tetsző, kclíciuciíeu csend. Hangos dudaszóval, köhögve és prüszkölve halad el mcGlcHcm a hábonis, ¦ gázra, átszerelt utolsó autóbusz. Elérkezett a vacsoraidő. A mozi után . ., Pontosan félUzenegy órakor Ismét megélénkül az utca. Még niielölt a mozikat elhagyná a közönség. Nehéz cipők, szöges bakancsok kemény lép- tei dübörögnek a járdán, egyik-másik futólépésben. Első pillanatban azt hinné az ember, légiriadó van. De nem, esik a közeli kaszárnya lakói igyoke/nek hazafelé, hogy takarodom otthon legyenek. Alig hangzik el ezök-ríeT\' az öntudatos, fegyelmezett lépteknek a zaja, máris uj Imngok töltik be az utcát. Tizenegy óra Van. A mozik közönsége kezdi meg sietős vándorlását hazafelé. Ideges, kapkodó léplek, Határozoítan megkülönböztethető a férfiak hosszú, egyenletes, néha majdnom katonás lépte a mellettük szaporán, szinte fúlva haladó asszonyok lépteitől. Valósággal Utóm fii fázósan férjél>c csimpaszkodó párisi asszonykát, amint keserves igyekezettel próbál lépést tarlani férjével, aki nem sok hajlandóságot mulat arra, hogy élete párjához alkalmazkodjék. És a szerelmesek párok... Más a helyzet azonban ugy éjfél tájban, amikor paris polgárai számára elérkezik a hangtalan takarodó ideje. TipogÖ-topogó, sietős léptek csetí-iiek \\ Vt\\*\\a 05 \'íoU:líiali 112 éjszaká-|AttJ& ban. Egy-másba olvadó, vO^Hb^. harmonikus lépések, ^HHr Nó,,a etffi«*ai \'assuak ¦V13SI\\^ lesznek, egyjegy pili.i-V^Sffvi Bátra meg is ártanak, " ¦* hogy aztán még gyorsabban igyekezzenek hazalelé. Éjfélié ollhon kelt lenni! Ez komoly dolog. A párisi rendőrök nemigen hajlandók engedményekre, fis kinek vjd kedve egy egész éjszakát az őrszobában tölteni, ráadásul pedig wég pénzbüntetést is fizclni\'/ A kapualjakban sejtejmes árnyak húzódnak meg — srerclmcsck, akik nem tudnak egy-mástól megválni, V«-nélküli csókok. Ugy búcsúznak, mintha örökre meg keSene váiniok. Végre mégis rászánják magukat. Az árnyak megmozdulnak, fis a párisi éjszakába lassan beűevósz az egymástól távolodó szerelmesek sietős lépteinek kopogása*. (dr. Sz. L.J Szerda AlUndi m&mfnimok li.iili.í<t.j.jl...n Bnd«p«it I. mflaorán Tora*. Hírek. Köittmínjrck. H»ngJemetek. — Után« ítr«nil. — 10 Ulrek. — 11.10 NemxetkM víaJeW.-\'tiQlgifrt, ~ 12 Horangaió. mumusa. W6Járí.)el«iitós. - 12.<0 Hírek. — 19.20 WÖJeUés, ldSjirísjUentét. -H.S5 Hírek. — H.45 Hűlorintt. tatés. — 15 Arlolyambtrek, plad arak, elclnilasírárali. — 16.45 IdöJeWa, IdO. Járaajalmtés, hirek. - 17 Ilink ufo. vák «s m.ifíyur-oiosz nyelven. — lt Hírek. - 21.40 Hirek, ldíjáráij«l«ltía, blrek silorak és magy&r-oreaa nyetvea. — 23 IIírok uómet, etasi, hjigol él rraada Byetren. — ».0 Hlrtk, BUDAPEST i, 17.15 Terfityánsxky Józsi Jejiő Os ifj. Ha]>rik Jíúos gitár-koltöso. — 17.:|5 Agj;iflralvi Hegyi Istv:in n-crscdHil ad Fívéro«l nlvőn álló bír- I Fonal\' f«»lőEy*r Nagykanliíán: I ÁLCSICS és textiláru festés, kikészítés Fehérítőgyár • Indanthrenfastés Ruhafestészet • Vegytisztítás avari Nagykinlxsi, I Varasi üxleti Fö-ut 7 Uiysr-utoa 88. szám. szám (Korona-ápaut)i Telefon ! 3-44. Ta lefon: 0-33. HAMM noKOin BÚTORT Bitakltzlotben - Gábor müasztalosnál vegyen vagy rendeljen. NaffirfciuüiUi VárotháK palota. Nagykanizsán eddig ötvenen ajánlották fel vérüket beteg embertársaik megmentésére elfl. - 17.50 HAoz ft\'ftla cigányzene-fcura. — 18.30 Dr. Jeszenszky Sándor előadása. — 111.2.") Daflinü közvetítés a Magyar Művelődte Mfizuból. Gioconda. — Ak i. üb-V. után kb. 20 KiV-ügyi negyedóra. — A II. letv. ulAn kb. 21.10 Vitti Csikós Jenő előidAsa. — 22.10 A Molfes Bél i-zenckar. -23.25 A Gioconda riimi dalmű IV. WI-vonasa. 80 rU PEST TU 18.30 rtendfirzcnekir. -- 10.30 Olasz tiyolvokbias. - 20 lltmk. — 20.10 Vosárlrttyt Julia előadása. — 20.33 A Budapesti Kamamkórus hnngvcftcnye. — 21,10 A Gioconda chini daimfi lílví-\\o\'K Budapest I.-rflÖ. UTAZIK? — BŐRÖNDDEL lássa el ÚTITÁSKÁVAL magit i BA ¦DlfttA BŐRÖNDÖKNÉL naBDUItlI Horthy M.-ut I. A modem orvosi ludoinány vérál- ömtasztcsse] már számi*an \'esetbon Mentette meg a beteg éjeiét. Budhpea* len mind több azoknak a lízáina, akiit dicséretreméltó áldozatkészséggel 0» megértéssel egészséges vérüket fölajánlják vérátömlesztés! cótokra. Nagykanizsán eddig mintegy íiO-eii jo\'cntkczlck a hatósági orvosnál, hogy egészséged vérüket — amennyiben alkalmas a célra — fölajánlják. - Klen te fiatalemberek ^eJentkeztKfr, azonban ezektől nem tehetett vért venni, mondotla dr. Itjttera Zoltán, ugyanis a fiatnlcml>crck rövidesen i,o-VOtDUiták a hazn szolgábilárU és inás módon szolgálták vérükkel u liüzúl, UtAtta a nők vérével kisérte!eztünk és a nők vére ítcvrtll. Főleg a 18—30—35 év közölt i nők véi« alkalmas u jelzett célra. A jelenlegi Vöröskereszt Ápolónői tanfolyam hallgatói is adlak vért tudományos, orvosi célra. Először az ujjbegyen egy kis túsz urassal veszünk Katari kosarasak a kanizsai piacán Csütörtök BUDAPEST 1. 10.20 Felolvasás. — 10.45 Koródi Katona Jahps előadása. — 12.10 A Rádió Szalonzenekara. — 13.30 Chappy-tanczenekar. — 15.20 A 15. honvéd gynlopozrcd zenekara. 16.15 Buszin-n.velvű előadás. 17.15 RaröÜMJSi Bertalan előadása. — 17.45 liimszkiJ-Korz-ikov: Májusi éj, nyitány. ~- 17.55 Harsányi Zsolt elö-idása. — 18.15 Mai magyar szerzők hangversenye. — 18.15 I)r. Varga József kereskedelem- és iparügyi miniszter lieszél a NerhUtkőtt Vásárról. — 111.20 1Szeretnék május éjszakákon.* Irta és Összeáll i lo Itt Kubáim György. Közreműködik Htry Anita és Báslhy Babics Gyula. Kíséri Oláh Kálmán cigányzenekara. — 20 -A helyesírás.. Vígjáték egy felvonásban. — 20.55 Elo-adás. — 21.20 Szmtgyörgyl László hegedül. — 22.10 Weidíuger Ede sza-lonzeaekaiu. — 23.30 Schubert: V. szimfónia. BUDAPEST II. lfi.15 Hanglemezek. — 17.15 Szufeiy Eszter éuűkeí. — 17.45 lluiczky László tánezenekorá. — 18.15 Terescsényi Gy. elbeszélései. — 111.15 Egyveleg Chopin müveiből — 19.35 Angol nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 20.11) Tandemé? zek. — 21 Tiisnádi Kubacska András előadása. Városi Mozgá. ílílég ma szerdán ! Enilragió niisony,egyIgaai lórii ós egy azonvedelya» Uja siWhemurkolo renónyo Uúsyok asszonya (A parili SKülénok íljl, pompája ós forró Büoi-almel) Főszereplők ; Marcelle Chantal, Viktor Francán, Pierre Aumont. Aktuális Világhlradók ! frosaaiok 5, 7 és 8 órakor. Az egyik piacról jött háziasszony toppant líö a szerkesztőségbe a birrcl: — \' Hallották\'f A kolorialt már árul-nalc a piacon l Gyerömk, nézzük meg, — mondtuk és két porc sem lo\'t bele, már n piac vásári zsivaja vett körül bennünket. Nem volt nehéz rátalálni a koloriakro. Oda liotíott csak menni, ahol legtöbben áriunk egy csomóban. A széles asz-szonygyürfl kózpontiAbuji színes, fo-nolt kosarak mögött alacsouy, ölven körüli, mosol ygókópü bácsika árt. — l*ngő negyven, nemdrága — mondja gyors-Ijcszédfieu és kínálja, mutogatja firujál az asszonyoknak. Az alku szünetében megszóilitjuk. — Kovács József vagyok Kotoriból — mondja mosolyogva, lx>3dogan. — Ilus/, éve nem besiettem-magyar, uV-Tt szabadni nem volt, de azért tudom még! Bizony jól lrfiszél az öreg magyarul, alig veszi észre az idegen hangsúlyt. Hiába az anyanyev ereje kél évtir-\'den túlról is előtör és egyre pergőbbé válik a nyelv a magyar beszéd atoll, — Podtg Amerikába is jártam ám közbe négy évig, — mondja büszkén-. Közben persze egyre1 szólítgatják jobbróLbJÍlról a kanizsai és kisVanizsiu usszonyok, hogy mennyi oz a kusáp, ¦mennyi az s az alkutól alig tudja elmondani, liogy hogyan is jött ál 22 ív után újból Kanizsára. — A híd még nem jó, a kompot meg a szerbek futásuk előtt megrongálták, Így csak csóna\'kkaa gyüttünk át a Murán, felcségeminol, inog tiarnf-mal, — bök állával a n»e»íltc átló sápadlképü asszonyru, meg egy husz év körüli icgényro. — Jó cselt már megint gyünui, esik ugy m\'mdcn nélkül — mondja megint, amint megszámolja az egyik eladott kosárért kapott jtéuzt.. Közben mfegáH nteüctlfutk Horváth József nagykanizsai tanító. — Csak nem kotoriaik? — kérdi. — Hisz én ott voltara tanító! — csillan inog a szeme. Felfigyelnek orre a koloriaík "is. Az. ám, az ember clgohdoikodva néz, nehezen emlékezik, de uz asszony uzonnat felismeri Horváth Józscriieu u régi tanítót. Hát hogyne, hisz valamikor Horváthné tanította őt a szúette kolori iskolapadokban. A iKurálságos* parolázás után most már jobban megered a sz.ó. Szinte nem is figyelnek a kosái-vásár-lók™. akik pedig szakértő szeinmcl forgatják a szép és erős piaci kosarakat. Kovács József meg felesége most mással van elfoglalva. A régi kotorj mesternek be kell számolnia hirtelenében, ki él még a faAnhan, kii merre sodort az filcl szc,!o az élniull két és egy gomboslúnyi véri, hogy nicgvizs-gálhussuk, nlkalmus-o az álömlcsztés oéljaJra és hogy milyen kategóriáiba való. Meri négy osztályba k«4i soroznunk a vell vért: A, U, AB és G Gsoportba, Hu azután a kórház vagy valamely egészségügyi mlézel a szükséges csoportú vért ké,ri, uzonnoJ ,«-»1-gálhatimk vele. Természelcsuji — beteg megmenléséről tévén sző — meg kell vizsgálnunk a jelentkező egészségi áflu-polál, nem vérbajosJe, vagy lüdőbaj<»s és csak a vérvizsgálat és rönlweuvizs-gálat Után kerül sor ,a vérvételre, ami leljcscn fájdalommciilcs. Az Így kapDll vérért 100 grammonként Uz l>engőt fizetünk a jclenlkezőnOk, Nagy kani zsiin most csak nők v.\'rét veszik. Aki fel akarja ajánlani véréi a \\B1ó-ban nemes célra, Jelentkezzek dc-ldőtt J0 órától a városházán (belső udvar) dr. ultiéra Zollán liatóságl orvosnál. fél évtized aSatt. Kovács, Bczerédi, Erdős — ilyen nevelttBt haaluuk a beszélgetés során. Vájjon Trianonban, amikor olyan merészen mcgccnizAzlák a határt gondoltak-e ezekre a Kovácsokra, Bezerédickre, O.inyiakra, okik ¦tul kerüllek, egy idegen közösségije? Aligha, mert kíUünl>eii nem leltek volna milliók gyilkosai. Mialatt ezekre gondolok, uj emberek állnak meg az embergyürfi kzélén. Közclclib furakodnak, de a Idváucslság mellett valami különös ér/és is hajtja az embereket, ügyvédek, tanítók, katonák állnak meg egy-két percre a körien olyanok, ti kik igazán nem akarnak piaci kopárét venni. Külsőre sincs semmi láhüv Jó Kovácsékon, sem kosaraikon. S mégis jó!esik megállni, kicsit elnézni őket és ugy szemmcv végigsimogatni özeket a magyarokat, akik 22 év Után ismét oljölwtlck a kanizsai piacra — ánibii. Mert közben cgy-c^v kosár gizdát cserél. Jó erőseknek látszanak ozek a füles- kos~u-ak s nemi is dríigAlc. I>e azért az asszonyok rn\'égis alkusznak. Az egyik asszonyra rá I is szót a rendőr: l — Azt a pár fillért sajnálja ezwkHJl a sxegényektőlf Nem szűgyeUI magát? Ab asszony ránéz a rendőrié, de nem szól egy szól sem, hanem fix/\'t. Lehet, hogy elszégyelte m gál, d*i lehel, hogy csak a hatósági személyt\' lisztéi i. Kovács Józseftől közlrtüi megtudjuk, hogy földműves, de télidőben kosarat íanimk. Máskor Várasdru tellett vinui, de most öiü\'itek, hogy megint jöhetnek Kanizsára. — Talán még a héten elkészül a komp, akkor könnyebb \'esz — mondja, — S meg van elégedve a vásár eicd-méuyévci.\' — kérdezzük. —- Veszik, veszik, dc Sz-cpeliickeu többel adtunk el. — Uyen kerek, árusító kosarakat csináljanak, — biztatja az egyik kis-kanizsai menyecske mutatva a sajátját, — akkor fél "óra alatt elfogy az egész I Kovácsok nézegetik, vizsgálgatják a kosarai, azt megígérik, hogy legközelebb ilyet is hoznak. De még holnap szCieméiíck itt maradni. Csuk szállás kéne, — Gyújjenek Kiskanizsára, akad bfl. viiien! — hívogatják Őket a silstók. Újból cserélődnek az emberek. Kovácsok i>edig boldogan kinálják tovább kosaraikat. Búcsúzóul Horváth tanjtó szólal nwg ismét melkttűnk:\' — Mi rendeztük az első kosárfonó tanfolyamot Kotoruntn... Ki gondolta volna akkor, hogy 25 fly mulya igy találkozik össze aijra a kolori kos:ir:ikkal. (9. !f- <\'¦¦) 1941. Aprili» 30, Kaiion«HaIaMF«lasiil. tlaztl éfl ulü«2ü ujrondtrzerü kSpanyvállapok sgyedQl legolcsóbban besiorezhotflk BELEZN AINÁL SUgár-ut 53. íz. Telefon 625. Vágyak asszonya Saak meséje arról szól, hogy egy öregedő tengerészkapitány fia ugyanabba a nőbe szeret belé, akit apja feleségül akar venni. Az ifjn szenvedélyes fellobbanása és a megtelt férfi utolsó nagy szerelme adja a drámai ütközőpontot, amihez a darab irója és rendezője külső, cselekménybe!i drámaiságot is fűztek egy éjszakai rcpülőgyn-korlat keretében, amelynek tragédiája hadbírósági tárgyalással végződik. A mese tehát rend-kivül érdekes és mozgalmas, mégsem túlfűtött hangulatú, mert a kadeltek természetes vidámsága, egymás ugrálása feloldja a drámai hangulatot, anélkül, hogy károsan befolyásolná a cselekmény egységét. Horbicr, a rendező mindenképpen kitűnő filméi készíteti a jó film-meséből. Kinom eszközökkel, jó fényképekkel eleveníti meg a történetei, amelyben ragyogó színészi alakításokban ts gyönyörködhetünk. Viktor Francén, a franciák hires szakállas színésze jálszu az apát, kiegyensulyn/.olt. művészi ¦ já-lékkal. A jóképű Pierre Amount személyesíti meg n lelkes ifjút, de méltó társai természetes játékban és lelkes művészi hitben barátai, elsősorban a minden lében kanál, de jószívű hős re-pülfíbujtársának \'alakilója. Az asszony maga báltérbe szorul a férfiak mellcll, de Marcalié Chuntal alakitása is stílusosan finom. Kár, hogy a törlé-nel feleslegesen válással kezdődik. Különben a film erkölcsi megoldása sem bántó. A film egészbe véve az év legkitűnőbb francia filmje. j — nő. A biztosítási gondolat érvényesülése -- szociális gondoskodás A szociális gondoskodásnak a gyakorlati életbe való átültetése nemcsak állami feladal. Mind-követelöbben tolul előtérbe a szüksége annak, hogy a magángazdaság is minél löbbct vállaljon ebből a feladatból. A szociális gondoskodás kérdésének megoldására sok terel nyújt ugy az államnak, mint a magángazdaságnak a biztosítási gondolat, valamínt-ennek alapján már ki- Tölgyforgács megrendelhető Kiss-fatelepen Erzsébet-tér i:i. Telefon 539, sz. i94i. íbiUíb ao «ALAI KÖZLO8V1 FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ alakult biztosítási lehetőségek. Örömmel állapithatjuk meg, hogy ugy az állam, mint a magángazdaság egyre inkább fel-\' Isinert azokat a lehetőségekéi, a melyeket a biztosítási gondolat és a már meglevő biztosítási lehetőségek nyújtanak a szoeiáiis gondoskodás terén. Ennek a felfogásnak az érvényesülését látjuk az Alsó-dunántúli Mezőgazdasági Kamara memorandumában, melyei most juttatott el a lárskaniurákhoz és az Országos Mezőgazdasági Kamara budapesti központjához, hogy egységes állásfoglalásra birja azokat. A kaposvári mezőgazdasági kamara szerint állandó panaszok érkeznek a gazdasági cselédek részéről, amelyek szerint a munkaadójuknál előforduló tűzkárok esetén, a mennyiben őket is tűzkár éri,* ugyanakkor, ha egyáltalán van munkaadójuknak átalánybiztosit Asa, csak oly arányban kapnak kártérítést, amilyen az arány n biztosított összeg és a lényleges érlek közölt. Ha pedig nincs a munkaadónak mezőgazdasági átalánybizlositása, vagy ha a munkaadó a gazdasági cselédek, napszámosok ingóságait, állatait és készleteit egyáltalán nem biztosította,ugy kártérítést nem kapnak, legjobb cselben pedig méltányosságból némi részkártérítéssel kénytelenek beérni. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara éppen ezérl kívánatosnak tartja a kérdés országos rendezéséi, mert tarthatat-\' Fan állapot a mai szociális szellemű korszakban, hogy tűzkár esetén n gazdasági\' cselédek kis vagyonkája elpusztulván, a szegény munkás a tönk szélére korál jön. A kaposvári Mezőgazdasági Kamara tehát « kérdés gyökeres megoldását javasolja. Mivel a jelenlegi törvények szerinl kártérítési kötelezettség nem terheli a munkaadót, ha tűzkár esetén a gazdasági cseléd holmija is elpusztul, ez a kérdés .országosán és legegyszerűbben biztosítás utján lenne megoldandó. A problémát egy kormányrendelettel lehetne véglegesen tető alá hozni, amelyet a földművelésügyi minisztérium adna ki egy áltlános érvényű, tehát munkaadók és gazdasági cselédek érdekeit egyformán szolgáló rendezéssel. Erkölcsi és anyagi előfeltételei bőségesen lennének egy ilyen megoldásnak, különösen a mai időkben, hiszen éppen a közelmúltban jelent meg egy kormányrendelet, amely például az életbiztosításoknak a háborús kockázatra való kilcrjeszlésél js egy csapásra megoldottá s ezzel a nagyszabású probléma teljesen kielégítő elintézést nyert. Ez a rendelet és a fentebb emiilett kamarai átirat is bizonysága annak, hogy végre a magyar éjei maí hivatásos vezetői mind nagyobb mértékben felismerik az élőrelátó gondosságnak a nemzeti vagyoni őriző éts menlö létfontosaájíit (Folytatás az 1. oldalról) jéből kifutó hét hajó ellen támadást intéztek. Ezt látva az angol lobogó alatt futó Aksa-polos görög hajó kapitány*, visszafordította hajóját a görög kikötőbe. Az angol hajók észre- véve azt, tűz alá vélték a görög hajót, da a kapitánynak sikerüli elmenekülnie és Loggo kikötője előtt elsüllyesztenie hajóját. A görög hajó az angol csapatok Felszerelésed és gépjármüveinek egy részét szállította. Suderoa még vhsza ahat térni Athénbe Berlin, április 30 A Völkischer Beobachter jelenti, hogy Suderos, a Krétára menekült görög miniszterelnök nyilatkozott és Kijelentette, hogy hős királyával azért ment Kréta szigetére, mert nem akart rabszolgasorsra jutni. Azt üzeni, hogy meggyőződése szerint hamarosan visszatérhet Athénbe. Uj kormány alakult Athénben, részben tábornokokból Belgrád, április 30 A NTI közli, hogy az athéni rádió tegnap esti adásában bejelent elte, hogy Colakoglu tábornok megalakította az uj görög kormányt. Beolvasta a rádió az uj miniszterelnök felhívását is, amely rámutal arra, hogy a németek megszállták Athént és Görögországot, az angolok és a kormány elmeneküllek, a király is elköltözött, szükségesnek látta tehát, hogy kezébe vegye az or- szág Irányítását. Hangsulyozln, hogy erős és nagytekintélyű kor monyra van szükség, ezérl alakította meg kormányát a görög nép széles rétegeire támaszkodva a tábornoki kar bevonásával. Ma ugyanazok a szempontok késztetik a vérontás beszüntetésérc, mint egykor, amikor rávette a görög népet a fegyverletételre. Nem önző érdekek vezetik, hanem csak az a cél lebeg szeme előtt, hogy -szeretett Görögországunk élhessen*. A tengely-csapatok Közép-Egyiptomon át igyekeznek Szuez felé Róma, április 30 Egész Olaszországban ma nagy tüntetések vannak az 18-ifl évi április 30-Í\' nizzai események évfordulója alkalmából. A nagygyűléseken mindenült Nizza olasz volla mellett tüntet a tömeg. Budapest, április .10 A Maí Nap értesülése szerinl a néniét—olasz afrikai offenzíva físzakafrikában tovább taii\' és a tengely csapatai Közép egyiptomon át igyekeznek elérni Szuezt. Azért választót Iák ezt az utat, mert igy a tenger felöl az angol flotta támadásait ki tudják kerülni. Ncwyork, április 30 Ideérkezelt értesülések szerint torpedó találatoktól elsüllyedt az ir partoktól nyugatra a 8000 tonnás, angol zászló alatt futó Empirenee amerikai gőzös, a 12.000 tonnás Gachos brit hajó és két másik 5000 tonnás angol gőzös. Amerikai csapatok útban Trinidadba és Alaszkába Spaak tengernagy, az amerikai tengerészet főparancsnoka kijelentette, hogy az úgynevezett őrhajók kb. 3000 kilométerre portyáznak-az amerikai partoktól. Ez azt jelenti, hogy az óceáni átkelés fele útjáig kisé- rik el a hajókat. A szárazföldi csapatok főnökének kijelentése szerint nem rég 32.000 főnyi csapatot szállítottak Trinidadba és rövidcsen ujabb csapatok indulnak útnak Alaszkába. Amerika eladja a magán-repülőgépeit is Angliának ? NOwyork, április .10 Hootevell elnök bejelentéit^, hogy a mflgániejnilöfléptársa.ságoklioz körkérdést intéztek, hogy hány szállító repülőgépet tudnának eladni a demokrá- ciák megscgilése érdekében. Arra a kérdésre, hogy az amerikai járörhajók niehclnek-c az Anglia körüli háborús övezetuak nyilvánított tengerekre, Roosevelt kijeiénleti*, hogy Lakása dísze lehet «onOflOfl -— a kis &C*II«glS§a# Ezt ós az összes gyári uj typusu készüléket részletfizetésre megveheti SZABÓ ANTAL rádió-üzletében Fő-ut 5. Teleíon 91. m«mr (iprr\'rtmQ»*k Hl. Nigvkinli.f.ti kOr-uyití Elpvlitlft*. Wandet« kerékpárak nmyw wAUnaléhbam. a semlegességi tőrvény feljogosítja a liajókat erre is, de ez nem jelenti azt, hogy valóban el is mennek oda. Amerikai hSIceSn Kinának Berlin, április 30 A V. Ií. jelenti, ,hogy BuSitnak, Amerika volt párisi követnek azt a M-adntot szánták, hogy készítse elő az amerikai- közvéleményt arnL liogy Kínának 5 millió dollár kölcsönt adjanak. Az ok: Kina olyan colokért küzd, amelyek Amerikának kedvező liolyzetcl teremtltétnek. — (Szentóra a ferenclek templomában) Holnap, csütörtök délután 6 órakor szentóra lesz a ferencíek plébániatemploma ban, gyónási alkalomul?1- * hó első péntekére. liste 8 órától 9-ig imaóra férfiak és ifjak részér*, gyónást alkalommal. — (Májusi Utániak a MlssztÓs-házban) Mint minden évben, ugy ta idén J* a Missziósház kibővített kápolnájában május folyamán pontosan fél 7 órai kezdette! litánia levz a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére minden est*. Szombatonként sorozatos beszéd Szűz Máriáról. Az első litánia április 30-án, ¦serdán van este fút 7 órakor, (;) — (Jövő héten városi közgyDIéa) Nagykanizsa város képviselőtestülete a jövő héten közgyűlést tart, amelyen több fonlos tárgy kerül tárgyalásra. — (Ipartestületi elöljáróság! ülés) A nagykanizsai és járási iparterület csütörtök este 8 ómkor tartja elöljáró-sági ülését. — (Vásári különvonatok Budapestre) A Nemzetközi Vásárra Budapestit induló 108 különvonat közül Nagykanizsáról május 1-én, 3-án, 6an, 8-án tó 10-én indul egy-egy személyvonat, mindegyik alkalommal 23.10 órakor. Budapesl Déliről vissza Nagykanizsára induló különvonatok: május 2-án 22:40, május Un, 7-én, 9-én és ll-én 23.15 órakor. Az 50 százalékos utazási kedvezmény a jelzcll különvonatok mindegyikérc érvényes. — (A Balatoni Sporthét) rendczöbizoltsága elhatárolta, hogy Albrecht kir. herceg fővédnökségével az idén is, szeptember folyamán megrendezik a Balatoni Sportlielct. — (A vasúti közlekedés) a visszatért Mura-mentén Szombat-hely—Muraszombat—Belatino között megindult. Három vonatpár közlekedik. Kellő ZabüövŐröl Mnuuatg jár, egy csak Muraszombatig. — (Anyakönyvi hirek) Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek szüleiéit, l fiu és 7 leány; üréger Károly szabó se-\\ géd és Pliha Annának Pkv fia, Hegedűs József hentes és mészáros és Tarabó Annának rk. i«á-nya, Torma Jóisef napszámos és Nagy Almának rk. leánya, Lakatos István nénzanéu és Németh Máriának rk, leánya, I\'árta János cipész segéd és Kovács Rozáliának rk. leánya, Tóth Boldizsár napszámos és Kelicrouuut bauh mmxm mu tóm 3n Katalinnak rk. leánya, Vídovios Rmaoc fóldiuíiws tó Muci Itozátüimk <tt. kánya, Jobbágy Gíra tág*»jtyári munkás tó Horváth i;rzsiU>cüiek rk. leánya^ — Halálozás történt 5 esetben: Bonján József v. szegény rk. 7fi éves. Berger .lakai) kereskedő fzr. 81 éves, Özv. Láng Fcrencná Iladlis Mária rk. 71» éves, Márfi Istvániié Ball Erasébeí rk. tU ávós, Punger Józseí szobafestő ús\'má-zolómcster rk. 32 éves. — Házasságot kötött agy pár: Baranyai György Máv fűtő rk. és Farkas Gizella rk. — fNem volt orHifie az életben) Reményi Klánt zoldkercMEle-s védőnő, aki Tabról nemrégen került Ríihő-nyéro, veronáM^l megmérgezte magát, líaldokolva szállították a marcali kór-házija,\', Búcsúlevelében arról panaszkodik, hogy .megírnia az életet, amelyben nem jutott számára öröm. — (Eltönt Amerikában) már évekkel ezelŐU PótecZ .ló/.sof, aki Filyeliázáról vánduroll ki az újvilágba szerencsét próbálni. Megindították a liolttanyilvánjtásl eljárási, aminek eredményeként most a nagykanizsai Járásbíróság a messze idegenben elveszett zalai magyart lioltlá ny#vá-nitotta. j UőalardÖ nvItvH refgel 6 órától «*¦ \' árálf (hátid, sxerda, péntek délután 331/Ké. IMI. Tárgy: A isirkészlelek és a sertések bejelentése. Hirdetmény. Felhívom mindazokat a kereskedőket, iparosokat, vállalkozókat és üzemeket, akik zsír aiusitásával, raktározásával vagy feldolgozásával foglalkoznak, hogy uhr-kiuUtalket minden in\'nap I. és 8. napja közöd a városi Közellátási Hivatalban jelentsék be Felhívom továbbá a város egész lakosságát, hogy mindenki, akinek legalább 2 drb ttxé sertés, vsgy pedig legalább 2 drb hizlalásra szánt 6 hónapnál Ufl-obb uiíitíu v.i» ii blitokábáii, sertésál)oiuányál az állatok súlyának megjelölésével minden hónap I. és 8. napja közt a várost Közellátási Hivatalban Jelentse bc. A bejeleniések elmulasztása klhágásl képez, melynek 2 hónapig (erjedhető elzárás a büntetése. A bejelentéseket május hó 1. és 8. napja közi, azután pedig minden hónap 1. és 8, napit közt kell megtenni a várost Közellátási Hivatalban, Hunyadi-utca 16 sz. alatt. A bejelentést élőszóval személyesen kell megtenni, mert a bejelentett adat valódiságát a bejelentőnek aláírásával kell Igazolnia Mindig az illető hónap elteién fennálló állapotot kell Jelenteni, tekintet néiktll arra, hogy először tesz-e bejelentést az illető, vagy már az elmúlt hónap 1-8-ika közt Is tett-e bejelentést ? Ez utóbbiak tehát most nemcsak akkor kötele«ek bejelentést lenni, ha változás állott be a múltkor belelentelt zslrkáa eletük ben, vagy sertéseikben, hanem akkor Is, ha semmi változás nem történt; tehát azl Is jelenteni kell, hogy nem történt változás a legutolsó bejelentés óta. A bejelentés szempontjából hízósertés alatl ériuii kelt olyan gazdáknál, akik hizlalás melleit tenyésztést is folytatnak, az olyan legalább 30 kilogramm ¦ulyu scrléscket, amelyeket az élcllenn-taitó takarmányon felül már bármilyen hizlalást abiaktakarmánnyal etetnek, ahol pedig tenyésztéssel nem, hanem csupán hizlalással foglalkoznak, minden olyan sertést, amely a 10 hetes koron leiül van. A városi nem őslermelő lakosság (tisztviselők, iparosok, kereskedők) tehát ősz-szes lu hetesnél Idéiebb sertését, mint hlzóseitést, bejelenteni köteles, ha legalább 2 drb van. Mlg a földmlvelö gazdák, ha aertáatenyéuléet Is folytatnak, a 30 kg-nál nehezebb és már hizlalás! abraktakarmánnyal etetett össze* sertéseiket kötelesek bejelenteni, ha több van 1 drb-nál; ha pedig nem etetik az állataikat alnaktak.nmannyai, akkor Is kötelesek azokat bejelenteni, ha 6 hónapnál idősebbek és legalább 2 drb van. Természetesen az olyan fftldmivclö gazdák, akik tenyésztést nem folytatnak, hanem csak hizlalnak.- épugy minden 10 hetesnél idősebb állatjukat küknek bejelenteni, mint pld. a tisilviaelök vagy Iparosok. A bejelentési kötelezettség mindig azt tciheli, akinek a birtokában a zsir, illetve a Bérlés van. Ha a bejelentéit készlet nem a bejelentő tulajdona, a tulajdonos nevét Is jelenteni kell. Nagykanizsa, 1941. április 30. u?j \' Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 10566/1941. Tirgr : Főzelék- és zöldségfélék termesztéte. Hirdetmény. A frliB főzelék-, zöldség- és gyü-mOlcsIélék fogyasztásának felbecsülhetetlen fontossága van a táplálkozásban. Különösen áll ez a kevésbé tehetős néprétegekre, amelyek gazdasági okokból csak igen csekély Összeget fordíthatnak táp\'álkozásra. Elsőrendű gazdasági és egészségűi yl érdele hogy minél több főzeléket és zöldséget fogyasszunk s a tapasztalat azt mu\'atja, hogy egy 100 négyszögöles kert fedezni hídja egy 5—6 tagú CBalád egész- évi zöldség- és fözelékszUkségletét Sokan vannak olyanok, akiknek van a belterületen kisebb-napyobb telkük, de azt parlagon hevertetik vagy egyéb célokra fordítják. Felhívom ezek figyelmét a veteményeskertészkedésre, kérvén őket, hogy földjüket már a mostani szezonra munkálják meg veteményes ke t céljára és az Ultcíésekel, amelyeknek most/ van itt az idejük, végezzék el. Nagykanizsa, 1941. április 2& ím \' Polgármester. elzárás a btlntetésn. A változásoknál az április (30.-I állupotot kall Jelenteni. Aki tehát az a lapboj el öntések Óta Jutott a fölsorolt terményokből olyan mony-nylfióRU készlethez, amely már bslelen-téaf kötelezettfióg alá t-slk, vagy aklnok bármely okból nii\'t\'s/H porod olt vagy megapadt a már bejelentőit készlete, vagy megváltozott n bejelenteti kéaz-letónok állaga, (pld. búzáját megőrletlo) májua 1- éfl 8. napja közölt személyesen okvetlenül Jelentse be a változást, vagy az nj kes/letét és a Jövőben minden hónap 1. és 8. napja közt Jelentse a változást. Azért kell szomé-lyenen Jolontenf. mert az adatok való-dlflák\'áért aláírást kell ndnla. Nem keli Jelenteni a változást, ha ez a készletnek vagy e?y részének a háztartás vagy a ffazdaaáfr bejolontett ós Igazolt Kzdkséglotclro történt elfogyasztásából állott elő. Mfnd\'-nki tudja, hojiy &z Hlnpbojelenléskor mennyit Igényelt saját szllkséglotéro s amennyit ebből az igény-, lésből ott el Is fogadtak, unnak a mony I-sógnek az elfogyasztását nom kell jelenteni. Nagykanizsa, 1941. április 30. ím Polgármester. 352/Ké. 1941. Tárgy: A mezőgazdasági lerr.ény-késileltkbcn beállt ví\'tozáick és ezekből szerzett u] készletek be-Jelentest. Hirdetmény. A 6530/1940. M E. sz. rendelet értelmében 1940. év októberében mlnden-kinok bo kellett jelontonlo a búza, rozs, kétazorofl, zab és árpakészlctét, ha ezek külön-külön 100 kg-ot meghaladlak; a babot, borgót, lencsét, ha kUlön-kUlön 20kg-ot meghaladtak; a uzomos tongorlt 500 kg-on, a csőtos tengorlt 750 kg-on felül és végül a llBztet és darát, ha azok egyUttwen az 50 kg-ot meghaladták. Az említett rendelet értelműben akész-letekhon beállt változások Is jelönien-dók és pedig havonta minden hónap 1. és 8. napja között. Felhívom tehát a város lakosságát, termelőkot, fogyasztókat, kereskedőket egyaránt, hogy május 1. és 8. napja között és ezután Is minden hónap l. éa 8. napja között n kószloteikbon beállt változásokat, növokedést vngy csökké-, nést, naponta d- e. 8—12-fg éa d. u. 3--Mg a Közollátaal HIvatulban itiu-nyadl-u. 16. az.) unnál ia inkább ieleot-sék be, mert a bejelentés elmulasztása kihágás, amelynek 2 hónapig terjedhető 11527/1941. Táigy: TUztfaellálás ujabb ixabátyoiása. Hirdetmény. Felhívom az erdőtulajdonosok, birtokosok, haszonbérlők, falerme-lök és a fakereskedök figyelmét a Budapesti KözlOny április 25-iki számában megejelent 3000/1941. M. E. sr. rendeletre s a végrehajtása tárgyában kiadott 440CO/ 1941. M. E. sz. rendeletre, amrlyek a tUzifaellálást újból szabályozzák s a bejelentésre, nyilvántaitás vezetésére, a tűzifa zár alá vélelére, felhasználására, forgalombahozatalára és igénybevételére, továobá a szállítására tartalmaznak rendelkezéseket. A rendeletek megszegőit 2 hónapig, háború esetén 6 hónapig terjedhető elzárásbünletéssel büntetik. Nagykanizsa, 1941. április 29. 1234 Polgármester. 359/Ké. 1941. Tárgy: A málusl szelvényekre kiszolgáltatható pctroleum-mennyltég megállapilása. Hirdetmény. Azt a legkisebb pelroleum-meny-nylséget, amely 1941. május havában egy-egy háztartásnak utalványozható, 6 dcl\'ben állapltom meg. Ennek alapján a petróleum-utalványoknak május hónapban érvényes Villamos tűzhely és sütő használata megkönnyíti a háztartási munkát. 4 Bérelhető akár 1 hónapra is a DRÁVAVÜLGYI-nél Sugár-ut 2. les szánni szelvényeire ennek a mennyiségnek a felél, vagyis 3 cici. pelroleuraol szabad kiszolgálni, a 2-es számú szelvényekre pedig a másik felét, vagyis lovábbl 3 dcl-l. A 2-ci számú szelvényekel azonban csakis május 15-töl kezdve szabad bevallani. Az április hónapra szólt 508 és 6-os tzámu szelvényekel s az áprilisi egyszeri vásárlásra szólt utalványokat május J -(öl kezdve nem szabad bevallani. Nagykanizsa, 1941. április 30. un Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK l\'.i\' .\'?ilj dl), vuáran íj Onn.pp.p lO ..Al. •0 Sllir, mlnd.n további uó 0 (Illír. htlkSin., lu »4!, (0 Slll,. mlnd.r. további . IIIMr. aixas Bajáriall lélnapr. felveszek. CBengery.at 0. lijui clselélíl 1221 * Pőzni ludó EírjjáivititíS íiaoiiiial lelve-¦iek. Sugár-ut 20. 1240 Btiért tikirlUudt május 1 érc lelve-a«k. KölcKy.u. 16 1236 PUlal maaké«la*a,cik vagy fiuk fel-Télelnek l\'6-iil 19. Cler. 1238 «.Járín«i déltISIII órákra azonníl felveazek. Dr. Caeléné, Csengtry-ut 18. emelet. 1253 T»„ulil»»ny felvétetik n6f aiabó-aágt» Klnleil-ut C6. 126) ADAS VÉTEL Agylollat, haiiuáltat la, vásátdlok. Itlucliti Matyii, Kliály-u. 35. 1184 Két laiskacml "eladi. MigtekliiíhVis Hajcaár-ut 23. 1242 Autógamil és minden más gumihulladékot veizek legmagasabb napi áron. CivetktJ guml]avit6U2cm, l\'ő-uí 4. lakAs-Ozlethelyiséo HAfoaiaxabáá lakás eeonnal kiadó. Bővebbet Teleki ut 51., Elaiet. 1218 Háromaxebéa lakás József lóher-eegul 36. sí. alall aionnal kiadó. 1239 Sloba-konyháa komfűrloi lakaa azonnal kiadó. RozgonyUut 8, emelet. 1241 Schlllz-udvarban két szoba klatfa, raktárnak, míhelynek, vagy Irodának alkalmáé. Érdeklődni házmesternél. 1252 bútorozott szoba VOlAabajaratH elegénaan bútorozott utcai szoba 2 ággyal kiadó. Telekl-ut 25. 1237 uaz ÉS 1noatlaw R«t- vngy háromizobás lllrdóazobáa bulotn/ull lakást kelelek azonn.lt bekól-lózéaie. Ctm: Vince Józael mérnök, Teleki ut 4. 1223 KOLOWrtU KBlUaklillk ? Oleaón átszerelem villanyát, rádióját Rozenberg Jenó villanyszereié, Hcsthy Mlklóa-ut 2. (Cukorka-Ozlet.______1226 Oazdátlan fiatal vlutt vaaUhaatkatya dIJUlanul átveheté. Kinizsi utca 58/.. HLál közlöny n)litikai NAPlUXr. KLKt].\' „KSr,u4alá|l ti. T. NlujykjMtlzu-. F.lslóa kiadó: Zalai Kárai,. Nyomatott i s HKiz,az4uá|l R. T. N»flyk..Hita" \' .yaaáájaku ttsLsykMlzaúk (KyoulOltJl IbIM i IxM Uniti |