* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
5.27 MB | |
2010-02-04 21:22:21 | |
Nyilvános 2657 | 6345 | Zala-Somogyi Közlöny 1869. 018-022. szám május | Zala-Somogyi Közlöny Kiterjedve Sopron- és Vasmegyékre Vegyes tartalmú hetilap szépirodalom, kereskedelem, ipar, gazdászat, tudomány és művészet köréből 8. évfolyam A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: Nagy-Kanizsa 1869. nuyus 1-én. 18. szám. Nyolczadik Kiterjedve SOPRON- és VASMEGYÉKRE. .._ Vegyes tejrertfl Tinin hetilap a-szépirodalom, k^peskertcleiii, Ipar, gafcdászat. Unioni és művészei köréből. MeEjelenllc : Mierbuilfti Iroda é» kindó lii\\a(nl : Sümeghy Ferencz megli, apr. 20. lSlií). Csodálatosak a végzet utai ! A lefolyt követválasztás alkalmával hazánkban egyik oly kerfilet volt a nagykanizsai, melyre mindkét párt feszült figyelemmel tekintett ; az eredmény tudása lázas feszültségben tartá az összes sajtót és vele a diplomádat ép ugy, mint a választó polgárságot. A pillanat megérkezett, és Sümeghy Ferencz fejére tétetek a. többség bizalom-koszorúja. A Deákpárt egyéni úröniét fokozta az eltenpárt egyes nyilatkozata is : „ mi nem Sümeghy, de az elv ellen küzdöttünk ;c a jobbpárt elve Sümeghybcn kettős diadalt ért. A 4iadal örömhíre váljon boi találta öt, a harmadízben méltólag megtisztelt férfiút? A nemzeti joggyakorlat zöld asztalánál, a tettek mezején! Mint bizottmányi elnök működött a zalaegerszegi kerületben s az éjira-pori át tartott Bzigoru következetesség homlokára a munkásság gyöngyeit idézte elö, ondón a tudositás-szülte öröui-üdvnzlés édes gyönyöre szántotta fel, konfi-köny csillogott szemében; ki sejtette volna ekkor, hogy a "közélet teréni e munkássága utolsó, melyet a bizalom hattyúdala ölelt át. ¦¦>¦ Csodálatosak a végzet ntai! ^alajóV^viteték nékie, boldog családi körébe az(okmány, mely figyelmeztető országos esclekvénjeinek újbóli küzdelmes megkezdésére , honatyái buzgalmának megszokott csüggcdetlen folytatására ; mosolygott a nemes fériiu s nem anynyira az okmánynak öruJt, mert tenni s cselekedni a hazáért, nemzetiségünkért szoros honfi-kötelességének, ismerte, hanem lelkéből örvendett kedve* családja minden egyes tagjának szemében tündöklő Örömkönyeken, melyet a tevékeny férj szerzett gyöngéden szerető neje, a lelkes honleánynak, melyet a honpolgári becsületességben őszülő apa. nyújtott talizmánul SBVvérei,édSS~gycrmckci részére, családi magasztos ünnepet szerzett ez okmány. Ki hitte válna, hogyT nemes raahídnak^utolsó öröme lesz. A visszaemlékezés bizonyára édesen melengető, mert nem mindennapins öröm-buborék .volt az élet tengerén, hanem tiszta gyöngy AÜépbizalom drága koszorújából. Csodálatosak a végzet ntai ! Ki a közügynek szenteli életét, s családját mégis imádáaig-becsüli, szereti, kettős érdemet, kettős tiszteletet nyer övéitől ; mielőtt* megérkezett volna az utolsó pércz, — hogy sterülteinek gyengéden Ölelő- karjai közül kíuontakozva.választú-kerületénflksiíék-városábu érkezett volna, honnan egyenesen JW-ország fővárosába- távozandván, birtokát *twH» hozandó a határba ment, ki hitte volna, *«ty esalád-vagyoni viszonya i nak-^rendsze-NllImuakátóigábanuUdsó lépését tette meg. Előfizetési föltételek : Helyboo Uáih^n hordáaul ?1 ridi lue postati kultlt»» "%gé»* ÍTrp : - G frt. — kr. Fél árre ¦ • 3 . — , A bal kAnátio* potiUorért l-»»ör T kr. ¦*nr 6 ii\'-mliHlen (ariU\\,\\ beiktatásért fi kr. Itt-lveir.lij min.ion egye* heikUtáa^rt SO kr A .Syilt tire ti" I Hirdetéseket elfogad : J|H.-Kuluáji: »KADU-UlVATAL.Pwt»; ZJUS&BJUI 1 Bios-, n*akiirfr$irtl»*1Uja^*rwM»r%.IM*Ba- ben; Jl v IS::\\STKIW St VOtJLMl. UpM*, HOT*-, Ü StBitgariban: s \\íiisk & TÁltSA, Beetb» : OPPEUE Hegyeken járt s a völgyben hűlt meg, lelke magasbra vágyott szállani, mert lent fájt neki némelyek gyötrő nyilazása, mely áldott *zi-vénelí a rokon érzelem tövis vesszőjével rzé-~lo/tatoü..... Április líi-ére volt a nap kitűzve;-melyen Nngy-Kanizsán Sümeghy Ferencz un nepélycsen fogadtatik, előtte való nap azonban neje által irt levelet vettunk, melyben értesíttetünk beteg állapotáról. Az ünnepély tehát elmaradt; ez alkalommal irt politikai programiját — utolsó mii vét s kéziratát birva, ahelyett, hogy ó mondotta volna el, irántni kegyeletből minden változtatás és commentár nélkül mi egész terjedelmében közöljük, amint következik : „Tisztelt választóim ! A mivelt világ szabad országainak politikai mozgalmain széttekinhe, alig találunk államot, melyben nép képviseleti feiel.^ kormányzat életszükségénck az ellenőrzésre, hivatott alkotmányos ellenzéknek oly különböző indokokból^ keletkezett, — merőben ellenkező czélu, — egymástól teljesen független, — az eszközök megválasztásában ildomot s kémiHetet nem ismerő, — eljárásaikban összbangzás nélküli féktelen árnyalatai lennének, miut a milyenek a magyar szent korona területén az országgyűlés befejezése óta s kiválóan a képviselő-választások körül felmerültek. A politikai mozgalmak által közel érdekelve lévén, nem kerülhette ki figyelmemet a zalumegyei ellenzéknek, különösen a kanizsai választó-kerületben tanúsított tevékeny működése, melynek részletes jellemzéséből leluierít engem a január 19-ki vörös kiáltvány ismert tartalma. Hogy ezen a kanizsai választó-kerület székhelyén kelt, s a zalaegerszegi kerület ellenzéki jelöltjének politikai programmja helyett is utánnyomatottj — s Így az egész megyében elterjedt, sót a szomszéd Somogyba is átszivárgott vakmerő elferditésektél, — alaptalan ráfogásoktől — törvényhozás, és törvények iránti tiszteletlenségtől hemzsegő korcsszülöttje a sajtószabadságnak, — épen szülőföldjén, Kanizsán, és a választó-kerületben nem eredményezte azon hatást, — melyre rövidlátó koholói és terjesztői számítottak, kétségtelenül a választó-kerület értelmisége,magasb mivcltségénck önzéstelen hazaszeretetének és a romlatlan köznép becsületes józan gondolkozása ellen intézett lelketlen támadás ellensúlyozása\' ran tanúsított fáradságot nem ismerő hazafias buzgalmának, érélyének és kitartásának egyedüli érdeme. Sziyesen meghajolok én, uraim, — ezen eredmény előtt, melynek kifolyása a nékem tisztelt választóim küldöttsége által átnyújtott, s hálás köszönetem nyilvánítása mellett elfogadott megbízó-levél. — Nem tanúskodik ugyan ez a kerület választóinak osztatlan bizalmáról, de annyival inkább jelzi a lefolyt orrt/ággyfl.l\'fo eljárását helyeslő kerületi értelmiség tántoríthatatlan r&gaazkoüá- 1 -rit a törvényes alaphoz, melynek megvédése ! körül tisztelt küldőim által tanúsított éber-\' M-g. eréh és kitartás ösztönt és erőt kölcsö-; uöz nékem előttünk állu nagy és nehéz mun-; kához, melyre a tért. lehetőséget és alkal-; inat meg-zereztük ugjau az lcjGT-ik év 12-ik kiegyezési alap törvényben; de a jogfolytonosság álapján, ősi alkotmányunkhoz hü ragnszkoJassul, a politikai erélyek által megingatni nem engedett következetes kitartással alig \\olt nagyobb feladat hazánk alkotmányos szabadságát az absolut hatalom ellenében Ubüzdeni. mint a eoiuuiuuisticus. i-s demagóg irányú izgatások által felzaklatott nép^zt\'in t"!<;iy alulról fenyegető zsaruok->ága, elleiiM-jM.1 ellenében a \\ ílágtórtenelem tanúsága --zerint a szaba<lelvü>ég, — ész. - és polgári erény legtündöklőbb fegyverei sem min lenkor képesek biztositni a — gvó--olme*. Hogy szabadsagharezunk uj stádiumba lépett, melyben alkotmányunkat nem idegen -^h&tAlom, hanem a neuuetjiemoralisatiojára törekvő bel ellenségj^Kelyézteti inkább, arról mindenkit megjroliettek a befejezett képviselő választásoknál ószlellietoU szenvedélyes izgatások. A törvényhozás előtt álló ezen uj, s az előbbinél a nemzet értelmiségének jó akaró támogatósára vau mindenek fölött szükségünk ; mert alkotmányos szabadságunk drága életét a választók bizalmából a törvényhozás asztala körül tanácskozó orvosojl csak ugy menthetik meg; ha a nemzeti lét, — vagy nem lét veszélyes erisisinek lefolyása alatt kezet fogva virrasztunk a nehéz beteg ápolásával foglalkozó nemzeti értelmiség hivatásszerű köteleségét biven teljesítve az orvosok és gyógymód iránti bizalmat éleszti, és a gyógyszerek rendes alkalmazásáról gondoskodva biztosítja hatásukat. — bevégzett választások eredménye szerint alakítandó képviselő házban az alkotmánykérdésnél eltérő nézetű politicai pártok állása a mult országgyűlésinél kedvezőtlenebb arányt mutatván fel alkotmányos alap a kiegyezési törvény ellen az-ellenzék részéről meg újítandó habár nem is eredményt koczkáztató, de minden esetre időt rabló hadjárat veszi kétségtelenül mindenek előtt igénybe időnket és erőnket. Minő állást foglalok én el az alkotmányos kiegyezési a\'ap megvédésénél azt ugy hiszem mondanom sem kell; mert a védelem kötelességét az alkotásboni következetes részvét, és tisztelt választóimnak ez üfapou irányomban ujabbi nyilvánított bizalma szabják élőmbe. v Bfllkormányzati kérdéseinknek törvényhozás, utjani rendezésénél a társadalmi igények követelése oly tömegesen Ül^lŐt-tüftkT hogy akár az_ egyes kérdések sorrendjére, akár pedig azok elintézésénél követendő irányra nézve határozott Ígéretet tennFaUg lehetséges. \' Tiszteit küldőim megnyugtatására mégis nyilvánítóin, — hogy minden körülmény közt, minden egyes kérdésnél a jog egyenlőség, egyéni és társadalmi szabadság, 8 ennek iker testvére a társadalmi jó rend lesznek a fö tekintetek, melyek elhatározásomra irányt adó befolyást gyakorolnak. A ;zellemi miveltség, és anyagi jólét a szabadság legbiztosabb támaszai, alkotmányos szabadságunk biztosításának ezen két tényezőjét teljes áldozat készséggel gyámolitni, s virágzásra emelni hazafiúi törekvésein elsőbbjének tekintem. — A leélt absolut kormányzat idejéből ugy látszik, átok gyanánt szállt e törvény tisztelő nemzetre örökségül a törvények ^ égre hajtása iránti közönyösség, mely törvény és tekintélyek iránt széltében mutatkozó tiszteletlenséget, és pedig fejetlenséget, nemzeti demoralisatiot, és a társadalom (elforgatását vonja kétségtelenül maga után, üy veszélyt hazánktól eltá-volitni minden igaz hazafinak szent kötelessége , e kötelesség é: zetétől át hatva azok sorában fognak találni tisztelt küldőim; kik a- törvényhozás~és ^végrehajtó hatalom közti öszhangzást a kormányzat minden lépcsözetére ki terjesztendő felelősség által létre hozni Hzafia^ kötelességünknek tekintik. — Belátom én tisztelt küldőim, hogy ezen általánosságban tett s tán igenis szflk keretbe szorítntt\'lgéretem a baloldali izgatások, és be nem váltható csábító ígéretek által felzaklatott kedélyek megnyugtatására jelenben éppen nem elégséges; de az el bizakodás nagy mértéke nélkül alig is hihetué valaki, hogy oly mérvfl izgatottságot, mely a kanizsai választó .kerületben nem tudom csak hazafias tol bux-galomból-e vagy egyébb szándékkal idéztetett elő, bár mily jó hangzású, de valósítható ígérettel lecsillapíthatná. — Hosszabb kedvező körülmények, s a lefolyt eseményekből vonV tanúság felfelé ugy mint lefelé lesznek csak képesek a felzúdult kedélyek normális állapotba hely-heztetésére. - Én egész bizalommal reménylem, hogy az isteni gondviselés e szegény hazának szenvedéseit megelégelve, a birodalomnak békét s nekünk pedig sz. malasztot ád, hogy törvényhozói kötelességünket a nép javóra, hazánk s nemzetünk boldogitására teljesíthessük, mi ha megtörténik s a* elvakított nép tények által látja megeü-folva az ellenünk szórt rágalmakat, ninca okom kétkedni, hogy megvetéssel fordul., cl az alacsony Önérdekből izgatók tömegétől.* — • " Szóljon a gyászjelentés, mely megdöbbea-tÓleg hatott reánk, mi őt vártuk i örülni, s ellenkezőleg mi mentünk utoljára búsulni. r .Sümeghy Ferenczuész. SéUyeyMagdoIaa . maga és.gyermekei Maria, KorneHa^\' Migr dolna, Hozália-éfl Kálmán nevébep m0V~ 9584 -3fcjdal«Buiwl \'pknli arcrctcU- férjánek:, Ulo-:7toléf.éa^»^joJai4k Saoyjgbr gfljsncx or-KággTÜlési WpvlBolánot életo 50-dik, leg-boldogabb hiiiseága 24 évében f. évi apn \' 86; reg. S órákor tfldó-szélhOdésben történt gyászos halálát". A temetés, mely apr. 28-án délután 3 "órakor tartatott, nagy számú résztvevőket gyűjtött egybe, a megyei tisztviselőken kívül képviselve "volt minden rondü a rangn közönség, egymást érték a diszfogatok távol vidékről, köztök vasmegyei főispáni helytartó Széli József urat is, mig a sójtöri 5 kö- I zéT helységekből bánatos arcz és könnyes I szemmel, állott köríti a nép, melynek ta- j nácsadója s pártfogója volt. — Az egyházi , szertartást Küuigmajer Károly apát s ple- | bános uí tarwtta fényes és számos segéd- ; lettel. A holt te temet fáklyák vették körtll, SQmeghy Ferencz született Sójtörön\'okt. 20-dn 1819-ben, szoléi gondos nevelésben részesítek. TanalmAnyaitmegkczdcttcN\'agy-Knnizsán a-xonvictusban; -folytatta Szombat hülyén, Győrött s végre Pozsonyban. — Patvarista Tuboly Mihály zalamegyei főjegyző mellett volt. Pesten Berta Sándor jeles Ügyvéd mellett működött mindaddig,, mig 1841-ben az ügyvédi szigorlatot kitűnő sikerrel letette, ekkor azonnal megv-álaszta-tott a kaporaaki járásban Csáuyi Elek fö-birri mellé szolgabírónak, 1844-ben főszolgabíró lett, — a következő azomorn időszakban ő volt az első az egész tisztikarban I ki a megyegyülésen kijelenté, hogy absolnt I knrmánv alatt egy perczig sem szolgál, ez , után 1860-ig- kizárólag családja és gazda- . ságának élt, ütött azonban a szabadság haj- | nalának órája és — Süraeghyt a kapornak! az utolsó „isten hozzád"-ot mondani a bol-dogiiltnak, kit életében szeretni s becsülni tanultam, fogadja a tisztelt család s a rokonok csekélységem igénytelen részvétét, BÁTOEFI LAJOS. az iskolás gyermekek elólmenése s több kán-| járásban ismét fúbirónak választották, azt tor egybaxias éneklése mellett beláthatnia népsokaság kísérte a távol eső temetőbe, hol a magas domb egy közép fája tövében készített kriptába helyeztetett örök nyuga-Yalamint a háznál az uiczára, ugy a temetőben megyei s városi ifjabb tisztviselők emelték vállaikon a meghűlt szivet a tetemet rejtő ércz-koporsót. B.icsut vettek a napsugarak a fényes koporsótól, betemettotett a sírbolt, elhangzott a hus harangszó, utolsó ütése oly síró volt és mi búsan szélledtünk szét s csak egy kis részét hozhattuk el a mélyen sujtott^család kipótolhat!an vesztesége feletti bánatából," de szolgáljon vigaszul nékiek a részvét, — mely nemcsak megye-, de országszerte nyilvánul. Végül a boldogult rövid életrajzát irom le, melyet minden tisztelője noha tud, mert életpályája nyitott könyv volt, mégis jól <-ík annak rocgnjitásii,szolgálván buzdításul az ifjú nrmzedi\'knek. osztatlan bizalom, szeretet, melylyel e járás irányában viseltetett, egyhangúlag követté választá ugy a 61-ki, mint a 65-ki országgyűlésre, mint szinte harmadízben szótöbbséggel a jelen,vagyis 63-ki országgyűlésre. 1848-ban vette nőül a megye egyik ne-mesb szivü s áldott jó lelkű hölgyét, Sély- \\ lyey Elek dunántúli kerület táblabíró, s Za- j lame^\'e egykori főbírája s közszeretett! alispánjának leányát, n megyei közügyek te- | vékeny s szilárd elóharrzosa — Séllyey László szeretett nővérét — Séllyey Magdolnát, — kivel a legboldogabb életet élte, | -egymást nemcsak hogy mintaképen tisztel- j ték, becsülték és szerették, hanem verse- ! nyertek egymássá) a jótettek 5 vendégszeretet J gyakorlatában, ép ngy, mint a gondos és I figyelmes házi s gazdasági jólét s gyarapo- } dás előmozdításában. _ j S tőlem, ki a cőjtöri szépkilátásn leme- ; tórúl csak könyes szemmel tekinthettem az 1 először látott vidékre, először jelenvén meg \' Heti szemle. Április 29-én 1809. (B-ti.) A gyógyszertárak a belügyminisztérium áltál rnndeztotni fognak. — Poroszországban katonai életbiztosító bank állitatik ful. — Az országgjülést megnyitó királyi trónbeszéd tar-tífflft alatt a budai királyi palotán magyar a horvát zászló is ki roll tűzve. — Zágrábban király! palotát akarnak építeni. — Londonban KlepU> mánia (lopáskor) czimü munkára nyitta-tik 1<>0 aranyos pályázat. —-~Hg. Kszterházi Pál nejével Budára érkezett; ezentúl állandóan a rárban levó palotájában fog lakni. — A Wininicczkv-cmlék erdekében uj felhívás jelent meg. — Az uj királyi testőrük inár megkezdették szolgálatukat. — A belügy min is te-ríum rendeletet bocsát itt ki a hatóságukhoz a lóporlrulási s fegyverengedély megadásában hogy óvatosan járjanak cl. — A pesti részvény és magynr nép azinhá2ra az aláírások szép eredmény nyel folynak. — Szemére Bertalan művei 4 kötetben jelennek meg. — Füredi Mihály jeles népdalár veszélyesen betép.— Ü4 képviselő meg válasz tana filmi adatott be panasz. A „Ket-ski-méti lapuk" felelőd szerkesztését ílor-válh l>öme vetti\' át, szerkesztő-társ Hornyík János. — A nmsony-megyei knth. iskolákra, kath. jellegük megőrzésére (rr. Zichy Henrik b\' ezer forintnyi alapítványt tett. — í\'atay látván és C-öky Sánd >r képviselők fcnyigetó lóvéiét kaptak, hogy Baniczky soraára játnak. H i r e t — M áj (i h ttlsi" napjának hajnala mozsárlö-vésekkcl Üdvözöl tetet t Nagy-Kanizsán. Oé.lelótt Herwjy Batthyányi Kulöp, mint e vároa egykori kegyura nevenapján isteni tisztelet tartatván, a városi előljánmág a a berezegi uradalmi tisztség (iti qagy szánni közönség voltjelen. — Znla-Kgerszi\'geu az élveket nvujtó mulató-helyek hiányában egy alapszabályukkal j | bíró zártkörű .Tekóző kör\' cximá Urnlat ab* kait, mely egy priválhatnál levő kertben közköltségen alkalmas tuko-pálya felállításán fin-dozik, mely csak tagjai számára szolgálhat Ai alapszabályok értelme azurínt vendég csak vidéki lehet, tne}yét valamelyik részvényes mutat be. Tisztikara is megválnsztatet é P«lig:Elnafc Laubbaimer József, pénztárnok Srentgyörgyi J. mint kerttulajdcinoa, üllenűr 8 jegyző Bfldy J. , Megnyitása funyes leeod, — E kórbeo kdpri-! solve van a megyei tisztikar, a vároai elöljáróság, a tanári kar és a polgári osztály. - Solld egy mulatóig, kivált a ma4 zuvurus pÓTtOTkodö" időben! — Zulamegyoi .Deákkor" indjui 4-ía ktlzyyüJéat tart, melyre az eLvbarrftuk miníl számosabb iiiugjeluneae kéretik. — Az 18G5 -H-ik évi orazággyUléti Virvénv-czikkuk díszes kiállítás éa keinány kötésben Wnj-dits Jfizsef ktinyvkerenltodónél 2 h Sü krsjezár-jával kaphatók. — Lapunk mult 1808-ik óvi 40, iS, 4-i, ée 4f>-ík számai nálunk igon szükaégeaaé válván, tisztelettel kérjük szíves beküldését azoktól,kjk-nél meg található lenne, árát készséggvl megfizetjük. — L a t a b á r jól Biervezett BziotirauUt má-jub elején 2" előadásra Sopronba utazik. — Vettük a magyar éa erdáljiiűjiiitrao-litáknak L>i<jrt —G9-ik egyetemes gyűlésen alkotott szabályzatok óa hozott határozatok hite-lea kiadásáL A congressos eredménye ló pontban mutatliozik, melyre e füzet nyomán alkalmilag vissza fogunk térni. — Zala-Kgerszog mellett fél órai távolra fekvú Sáp°dban a bakter 2 sir felnjitáaára küldetett ki az ottani falutól félre e*5 temetőbe, hol az egyik felujitáaa uUin, mí mnlt bétfői napon történt, a másikára ledőlt éa csak csütörtökön találtatott fel épen egy véletlenül orr&moaő áltat, mi hivatalosan fuljelentetvén, a VÍXSgál&í ím megtörtént. — Kredménye hihetőleg gutaütés. — Ugyanitt egy ffildniives, kt typbus-ab-dorninalis bctegBégbi-n ozenvedett, üt ágya mellett heverő beretvával annyira usazevsgdoata magái, hogy minden orvosi kj^Met daczára ee lehetett életét megmenteni. Épen neje ment b» e borzasztó mükiHliíni-uél, ki a hulyett, hogy térje segítségére ment volna, kifutott, gt)Dd°lván, hogy őli*t aknrja niegiilni. TÁltCZA. A vUag.") Biioor forcas «i u iUl, Ha u nab« néai; A ki lognap Utíkm volt, A ki rat* hinUjábí) N4it« 1« n eoibart, As *dA*ok bnrtflafb«n K5uBaU A rejy^lL lía nvrslmtt vall a \\ei07, 6 .fko.iik jSTÍbs, Holnap már a ti»dikért UjTik a Uqd&I.l ,JÜ íj»i*k/|éfBlkri Rr (Tjeire m*p « pínxÍTcl Tal Taa irkou-herk«u. A W tna tr»i»k moifllvogra Nyukmtm-ti mtIm. Hoiíttp *i ti fej* uinnul CariopSt ¦ párba. Ha nem Utói a t% a világ Előttem utat ánaa, ást hinniu, bo^j as tfé*x «(y Háistg smosr álma. UIEEFl JÁNOS. Tűredék az életből. .Kifi Mrt^nnt — mdj nlsdlf a] mind.\' Frrundliil. BöUt fta/TM ardMml ixaiu vinginjta »4lfjb«B, miljüBk ielMkln nyaló uikl> aú-«~M HKk Kukelsek; — * hegyoldal mere-étkéu poríadoxd TárTolb töváben fokizik egy kfilMJtt kk faíu. NTirvanéa délután, felhőkkel elborított a látkatár; a lógküraak tikkasztó nyomása JlfcHadik ai «gdn tarmészotre; — a szélcsend J* \' 1 fisl-fal kenkedík, és tqva aurran egy <r*f7 S7«age forgó izél, mely as utcza porába ykk örrény-nyomokat farra, iámét elenyészik; iwí* 4öjelei «»k tgjr keletkeiő égi báboro- .\'-AkkMoh—UmMmu •gólnaka harangok, •ks4k iIiTIiiiiimii H. koniráaábaolT rémesen („ tMAkltMbk-btaag. \\:AL*itmáM\'j4fié fjiu-Tneiiti vonal; négy \'Jü^VkjA TéftÚH a fekete posztóval bete- " ~ jajlá aü adotl s^íV R"Turaak •lfftrbl wximí-idli. Bs*r^._ ritttt puha-fa koporsót; — ezt-1 "t egy gyermek lépdegél, kezében magasra tartott kia fa kt reszttel, mely a airhantot fogja jelozai ; ;— g\'yáff-fátyoJ vaj] reá kötve, éa az oly búÁn lengedez ! Utánrja ax óaz lelkész, szelíd arczán annyi réaiTÓttel, és a vigasztaló Mtnek mégis annyi nyugalmával, kit a keservesen zokogó, a azom-sxédnék-á^taí támogatott bánatos anyja követ as elhunytnak; — egyetlen fia! - egyetlen reménye volt az néki ! Leírvé|Eül a jó barátok és jó Bzotnszédok gyér kísérete fejeié be a némán haladó ki esi gyász-menetet —r Szegény Marczi! beb kár értu, mily azép legény éa mily jó fiu volt! Ki fog most majd íireg anyjára Bzerozni, ki fogja azt a v.én napjaiban ápolni ? — De mi baja is lehetett néki, hiszen úgyszólván nem is volt fekvő beteg? — igy sopánkodott, Így kérdeate szomszédnéjnt eg^tjiltesebb nú azok közlll, kik a korán elhunytnak most a Té^tiszteletet adák meg. — Hjah! kedves komám asszony, azt caak az úristen tudja; maga a« orvos is csak rázta a fejrit, éa azt monda, hogy sok éjjeli virasztásaal szerezte magának tapasztalását, tudományát, de Marczi baját még Bem ismeri. — Hát már akkor ki tudhatná, ha az okos doktor ur sem tudja kitalálni, — válaszolt az előbb megszólított és szokott bőbeszédűségével csendesen ismét folytatá; — én ugyan már több hét- előtt mondottam, hogy nékem ex ax ifja legény nem tetszik; úgy satnyáit, úgy fiv gyott, mellére csüggesztett fővel némán- ügy tévelygett, mint egy kísértet; most is azt mondom, kedves komámasszony, hogy a roaz szem ártott neki, valaki megbabonázta 1 * — Már az bizony ügy lesz I — zára be a párbeasédet a másik komoasszony. A szomorn menet lassan baladott, küzKe-kffsbe ax elhunyt lelki üdvösségeért a ,MÍatyánk"-ot monda el feliben a kántor, mit másik feliben a kiséret halk morajjal és „Amen\'-nel végzé be. Amint s falu malmát hagyták cl, annak nyugalommal forgó nagy kerekén, tajtékzó habokban, morajjal tűrt meg a folyó patak, erős vas rostélyzatos, faragott kővel Bzegélyzett nyitott ablakon át; virág-cserepek mögül női zokogást lehet* hallant, Ude, órezos, frit hangokban, miijének egyodul caak a fiatalságéi szoktak lenni, ea e fájó hangok a malom egyhangú zúgásával vegyUltek Oassal Végre a menet a temetőbe ért, moly a falu ! felett emelkedettebb helyen, fény ven erdőság I lábsipü tisztáson-törült el, és onnét nézett le I *i Ödön házak: tetejére azok egykori, de most ttt porlodozd lakóinak axámos apró »ir keresztjei. A kopói ftót letették a sir szélére, az ünz lelkész reszkető hangon kezdé vég-imáját: ¦ A inélvHÓglMjl kiáltunk fel hozzád 6 urunk, haJlgaad meg imádságunkat, CS légy konyörü-lettel az elhunyt árva kdke iránti" — Mire azt a sirba bocsájtottiir^^— és midőn a hantok tompa kopogás t^Hf* a kopomi fedelére hullottak, szivszakitó vult még csak nézni is a megtörött Tnryn görcsös rángalódzásat, ketség-boesését, fájdalmas nyöszörgését. Végre mindenki távozott, — a szerencsétlen anyát, kiuél scnnni rábeszélés sem hasinált, erővel vnnszolák viss?a magukkal a faluba, — csak a sírásók foglalkoztak még egy ideig a sír betemetésével, annak felhalmozásával, és miután a kia fakeredztel fajúba állílák, ók is eltávozlak. Magában maradt most az elhagyott sírdomb, kis fa keresztjéről búaau lengett a gyászfátyol, mintha még egyszer iutene végbucsút a távozóknak, még egyszer az ó édes — jó öreg anyjának. A BÍrkerlben a nagy kő-kereszt felett lengő szellő ekkor ezt snsugn : Már este van, félhomály terül el a vadregényes völgy felett, — félhomály borítja a faln malmának vakolatlan kó-épuletét, ennek cgv sötétes szobájában, közel a virágos ablakhoz ül még must is az ifjú Özvegy, a szép Bzőka Moi-nárné, bánatos fejet a fal hu/, támasztja, zokogás közben gondolatjait szavakban fejeié ki, mint önmagát ón maga előtt vádolná. — Istenem ! — Istenem ! — még caak temetésére sem mehettem szegény Marcsinak, ki engemet oly igazán, halálig BzeretMt, de nem tehettem, nagy Bírásom feltűnt — sőt elárult volna. — Szegény Mnrczi! ón okoztam halálodat! oh ha tudnád, h%-y most ismét mily forrón szeretlek ! — De olyan vagyok éa leszek én mindig, rosz csillagzat alatt születtem, amig 6 nem nézett reám, addig én jártam utána, hízelegtem, édesgetem magamhoz, amint pedig láttam, hogy már ő is szeret, akkor meghidegültem minden ok nélkül, — nem volt előttem többé értéke hű szivének, szerűimének, mert ast már birtnm, ismét más érdekelt. Oh caak legalább ne bántam volna szegénynyol oly sziv*-telenUl, talán még inmt is élne? Igen, ígon — monda elgondolkozva, rendezgetvo^A multak emlékoít — igeíi, fukonkiut vontam rflle vissza szerelmemet; — nmit még tegnap szabad volt hinnie, remélnie, abból másnap egy részecskét már visszavettem, lassan k ÍooxtamrJfi&sao gyötörtem lelkét, és ő mindezt tűrtOj. csak midőn látta, begy mást szeretek, akkor utoljára állbtt Lapunk mai számához előttem; igen, utoljára volt nálam, azt monda ekkor szomorú hangon : .Most már látom, hogy játékot űztél szivem-mel, de tudd meg, hogy egy elültül jáüfcottátl Isten veled! Lábom e végzetes ház küszöbét | Boha töblté át num lépi!* — 0 oly búsan távozott, én pedig nevettem. { Oh istenem, istenem ! de mit tehettem én róla, I mTkor a szívnek megparancsolni nem luhet, — \' hogy kit szeressen és meddig steresso ! — Meg mull vasárnap oJy közönyösen néztom Út s templomban, és ma mit iuind«ot adnék érette, ka caak még egyBzer beszélhetnék vele! Szegény szegény, Marczi! Igen, beszélni akarok hozjtád, virágokat viszek neked, nefelejUeket, ezeket úgy szeretted, és imádkozni fogok elhagyóit sírodon ! A szép bánatod fiatal özvegy nagy kondówl borítván el tagjait. — az ablak párkányán álki cserepekről leszaggatváu mind a virágukat, kiment a falu temetőjébe, ott egy njdunnsn felhányt sirdombra térdelve zokogott, imádkozott, fríg virágokkal koszoruzá meg s ann_ik kis In-keresztjét magához ölelve, reá borult- Seká térdelt igy. Ezalatt az orkán lerázván bilindeit, fslasa-b:ulult; dühe már nagy oszlopokban kéringeté maga előtt a légbe kapott, s ott felvakart port. A nehéz felhőkből nagy cseppekben kezdett aláhnllsni a zápor, mintha a felzúdult karagoa elemek el akarták vulna távolítani a sírdomb-tói az ingatag nőt, porczen kint erősben dühöngtek, mig végre as haza is távozott, * • így van ez gyakran az életben, míg a shv szerelemben érez, addig hagyják mellúzéssel, fájdalomban, kínban dobogni. Midőn már ott hamvad a lirdomb ohaU, akkor hoznak reá friss virágokat. Mennyi gúny ea — koszorú"— fris virág — érzelemmel halmozni el, de csak akkor, midőn a bzív már többé nem érez, elhamvad 1 « • * A szép özvegy Molnáráé fél év ntnlva is viselt »rivo tájára tűzve egy piczl bokrétát nefe-lejtsekből. — Marczi temetése óta mindig bitni öltiixetén ogy ily kis virágot, melyet mint egy gyáBzjelt bord; hR rá tekint, egy sobuj bontakozik ki a gyönyörű kebelből, — sőt néhs egy bánaton könycsöpp is lopódzik a szép axemokba, de jön" perezhon már ismét mosolyga rózwtajk-és érdekkul néznek a hűvös szemek agy áthaladó ifjúra. Egy kis tőredék az élőt képeiből 1... . , .RÍrí Iftrtínfli — . * \\\' Alely útiadig uj marail 1 _ , \\ . egy fél iv hirdetés van nHlékehrtv «.„ZtlrflMHgltqMhy" 186«. B*«UuUm. NYITRAI és TÁRSA v.ilííi-dzlí\'íe Pesten, Józseltér 5. sz. a. -Ajánljak «C ci. k !5 iO őségnek aa általunk leg-lGnTBiebben randeiett társas-játékot valamennyi Ausztriában létező sorsjegyekre .-¦-kSVUkuS iSnyoremínrckkel: 30ü,U\'00, 250,000, 200,000. 140,000, 110,000, 60,000, 50,000, 40,000, 30,000, 25,000, 20,000, 10,000 frt stb. 20 havi részletfizetésre 5 írtjával. Minden totB cgj tBrrénfnaen kiillltott rétavenyjegjel kaji, mrirnak értolmiiben a tulnjjunei •aounil M olaS 6 frt reaalet-lenaateaével a befiaatéa idejn alatt trjrtcuvntlij \'¦^ • - 78BOTI111Z&B vnl.ni annyi nyBramánTeben réaat t«se. Egjnrtiil ajinljnk aa oly gyorsan megkedvelt tiraaa-jnl.\'koí 100 darab MS64-kll00 frto&MFSjegyet,« mos részfizetésre, Hitelsorsjegyet 10 ., ,, sivajsjnet^. Magyarország és Ausztriában létező sorsjegyek 12, 18 és 24 havi részletfizetésre általunk megszerezhetókrngyszintén lgértTéiiTi-yt=>*1z- |5 minden hnzá&ra. CsulLOjereméDy! Nyeremény! Nyeremény! Hofx L ea. Állatbarátainknak ai eredeti aortjejryek mederéi hetesét megkflnnyitiük, nej in-téikwltflok, hogy a legkedveltebb • o raj ugy-nem eket kin-bb Testietekben adjuk el, mint * mummre eredetileg iáéinak, ugyanis : Egy hnszadr. Mltelaorajegyet 10 frtért, hnzása jul. 1. 1864-in ÍOO frtoa SOretJ. 8 . , apr. 15. X33S-H XlotXxsoXillct íj. 7 , Uiud.a t.yS egy, Utalunk tBnralyeMn kiállított kötelezvényt ka|>, poBtoo meajelolé.evel a *ora-Jney aoroaata ta mamának, mely níki bnaaailráaabon birtokaim jut, i a4uuual jarára jáUiik, anélkül, bngy további bellzetéseket kellene tennie. A hitelsorsj főnyereménye 200,000 frt, a legk. 170 — 200 Az 1864-kiekó 250,000 , „ 165- 200. Az 1839 ki Rothschild-sorsj. 140,000 „ „ 100 frt. Veszteség alig lehetséges, njintíiogy már a legkisebb nyeremény 1* körülbelül egytmlŰ a sorsjegy rételárával. a különben is mindenkor kának tagyunk kötelesre ny cinkel Tiaaaa íj Tiltani, még pedig mindenkor a napi árfolyam NYlTRAIésTársa bank- éa Tálto-Oalata Pesten, Joiaeí-tér ». tiim. •»¦> VMeU meg-bitájok poital ntán-rátel mellett Ii pontosan aiakSiOltetnek. Ptltlt Bégje föléli-|l avntr áa lakhelynek, hnaisi Jcgyaékeket minden boáit ntán dij nálkfll kfildjflk meg. fet Hagy-Kanlaiaa WAJDIT8 JÓZSEF ia nolgál valamint felvilágositástal, ngy eredeti réssjttfyek ¦* \'kel (Antheilscbein*) a hirdetményben kitett árért, melyek nála azonnal átvehatSk. (25:!-3~ IGyóm&ntok, gyöngyök és drágakövek a külföld szamára i /\' . legmagasabb arakon vétetnek. Pestibiztosítóintézet. intézetünk folyó évben is nyujt Jégkár elleiii biztosijAs. Az alólirt igazgatóságnak van szerencséje a t bíztositó-kozfinséget ) uel értesíteni, hogy az első Magyar általános biztosító társasig a jelen itlénrn ) a jégkár elleni biztosítást, már megkezdte. -—.. _ Egyúttal azon L biztosító feleinkkel, kik a múlt évben jégkár ellen \' zetünknél voltak biztosítva, és "kártérítésben nem részesülték, tudatjuk, hogy múlt é>i jégkár-üzlet tiszta nyei eiuéuyében részesittetvéu, muTTévi dijaik 5° o-je jolcn ovi dijaikba fog betudatnL ^ a jelen évben biztosító t.\'felek szintén részeaittetnl fó a jelen évi jég-üzlet tiszta nyereményének 20°0-jében; uicly kedvezmény, reméljük, egyik indoka lesz azon nagy részvét és bizalom emelkedésének, mclylyel a t. közönség társaságunk keletkezése óta folytonosan fcléak^ , fordult. — Pest, lBü\'il. Április bávában Az clsö magyar általános tolZtOSltCi (26»-3,2) Urazgatóstibía. Nagykanizsai Dgyuökség §5 Fessolhofor József. Soproni folloynoTtség: Lenk Samu. biztosítást jégkár ellen \'*\'l«ÍWllífS«^ díjtételek <k" leftedvezSlb föltételek mellett; továbbá t. cz. biztosító 38sf réBére ép ngy, mint a mult évben a díjból INEÖ0/o-ot leenged,5 .s*ay*i#T*tyl*n az«Ml ISSZaWttatlk. ¦iäii\'-l .i-A 4ijtí|oté* váltéval is eszközölheti. Intézetünk, mint általiban tudva van, a károkat mindig leggyorsabban rendezteti és pontosan s teljesen megtéríti. t .-Bővebb Jelvilágositás az alnlirt főügynökségnél és minden nagyobb helyekben leró flgypAfaégekriél adatik. i*r—rr--*r-*?-~>.+——A-~<. • H^uberger Mátyás éa Pollik Ferencz írsknáL Sopron, április hóban 1869. («2-1,8) 1 - . A főügynökaég : MÜLLER P. !! Egy ezüst tallér egy forintért!! pai^ö^ A kir. vámlm-atult,;, ftJ.Ot.i) p n.-i (nlhréri Átvütt Uhlefel.ll írnánk a boa-biztiw runtlelutcre ÜJ.DOO uMlr. forititérl og^-unkiut vngj egyes öa^-ráliuxt.iaul Anfcáp> likéit Uiúrullaitii.b a cs. kir. kizár. Kzabadalmazott LENÁRUK RAKTÁRÁBAN Goldschmiedgasae Nro 3, lm neuen Bazár. Est TÍg Itielefeldi váuon, M Wrlini, .\'»1 i.écai rCf, 2» tallér \\,«W-n e«k 20 fn o. é. Eí.v . igen floom blelefeldl yászon, .*•" l.\'L*i r".f. í4 wllér Wli-t-n ,-.nk ti hi K(TJ ¦ tgen flnom llSvot, yj tr,(, «7 tAllár helyett cink ?7 frL E^y . leflflQOBIabb blttlst-IZÖvet. l.i^i r."f. 3;"i tallér helyett c-nk frt. Eja . Hővel, litrlitii vni:v :.U liécni r."r, ir> títll.\'r lielyrit c«nk l.\'i frt. Etrv - klnenkásiltett nehéz hazlváazon, m béoi r?f, 10 ullér lielyeu csak 10 frt. Ili darab bfdefe\'dl len-Ziebknilő, U tallér l.ulycU csak S frt. l\'J . Igen finom leMMbkendÖ, iHisea u«e«lyt«ttel 5 és fél tallér helyett csak fi és fél frt. VI l-\'iífii.nmatli. lea-battistkeDdÖ, allaii-sze[\'élyEettel 6, 7 ei I) UUér h-lvetl caak 6, 7 é» \'J frt. L— -MíVlfl^Bfk U axoméljra^- ?1 fél. R. 7 és 8 tallér helj-ett caak 5 és fél. r.. 7 éa b frt. Tlibh 10UÜ darai. iTlTt\'lfjflir* ÜBOtl-kUIÚSk-finom <!ú« kéal bimaé.sel, .inrabja 40. Gll ós 80 kr. Chinal selyeakefldflk a tSP\'1\' nők számára, darabja »i kr._ .•SÍ" Icpsiilárrinblj ?•¦tnkáral \' imtlegyik darabra pal tri, 3, 3 éi kell 4 és fél tallar J>tltn c3.egyl3a: -vászon run irra a rCfük mnin» és aa éra.__ El\'V db igfti jiS vászoning, mindrirrik férti nairT»á)rlio» nlkaltnaaira ; 11 \' 1 éa (él, ,2 és fíl éa 3 Ullér Uetyrtt csak 1 éa fél, 2 éa fél 3 ír Igen finom bldeftldl VaSZOlMngek. Icigi.l.b munka, igen axép mell-redö. helyeit caak 3 frt rM) kr, 3 éa fél 4 és fél frt. Igen flnom blolefeldl vilim.-!*!ek, aa nj divatú kerusit- ragy mellrodCretti;! i it fúl, 5 ét G tallér btly eaak 4, 4 és fil, u ét Ü írt. \'J Vátzon ferlHabrivalóti báai vjaa»ni«\')l 1 5», l.Wl. a. 3 frt íio krig. Shirting ferfl-lngek Enom mellcrr<7.tél<kDl, tt-Uiés si«riuti síép siabian és nafrysign 2, 1 éa fé>, 3 tntt helyett caak 1. 3 éa fél és ü frt. fpr-Ti »ép U(Mi OartOlHpgek, lr^njibb mustrájn 1 él fél. 2 NŐI VálZM HflBk katBnfAle formával 1 éi fél, 8, i éa fél, a frt. fél tlr h. csak 1 és fíl, 2 és fél frt. ;és iierinÜ n.-tLy*ágban 1 é* fél, \'2, 2 és fii, 3 Ullér helyeit csak Fiiom nfll ViílOn ingek hinuéasel ¦ csipkézettel 3 éa fél, 4 ?1 fél és 7 Ullér helyett eaak 3 é* fii, T fél 6 früri. NŐI háJÓ-iagsk finom vnatopbril 3 és fél, 4 és fél tallér helyett csak 3 é*. fél. 4 és f\'l frt. írnom hinisésÜ tiöl hálÓ-l»nek finom Tnaionból G - 9 Ullér helyett csak 8 frtig. NO! ladriigk finum banistból Tagy Taaiunból l.üü, ¦>, ÍJtO, finom himtésQ betoldiasal éi eaipkéral íjan elegam 9 frt m krtél 3 frtie-MSI bál6-Bltanv8k nlejrana saabáaial, fenillé ragy lehajtó gallérral, 1 és fél, 2 és fél, 3 Ullér helyett eaak 1 fiU, í éa fél, 3 frt. filtOnykík himaéasel éa csipkével, legujnhli minU, 4 és fái, fi-10 tallér helyett csak 3 ét fél, « át fő tgéia 7 éa fél frt. NSi szoknyák kurta vnny nainlyos níliákbos, finom kés ütmén} 3 éi fél, 4 és fél, 5 61 fél frt, iffen blmaáuBl 7 éi fél egéss 7 frtiir-Berlinl gyapJH-welliny és ladrág férfiak és nőknek 2 és fél, fél és 1 Ullér helyett eaak ? és Tél, 3 és fO, e^ésa 4 frtif. Hl.OIK) rfif háromnegyed síélus blelefeldl fehér faatJ-VáSZOB, l>écal rSfe csak 35 kr. S»,(MH> r3f Snom sUrtlSf, r5fe cank 3i> kr. Aj elkaidéi ntánviHel. mellett euklianltnUk ax asitrák birodalom minden ridéki Tarosába 30 <H TaMf láinil B darab keadü lágyon bozzá adatik. 07IU A0 die-k. k. österrefehische und kön. ung. Leinen- und Wáscl ULlm! In Wien, Goidschmiedgasse Nro 3. lm Neuen Bazár. __—--•-—------:---H} AKÁS- VÁLTOZÁS. Dît Schreyer, orvos és scbcsz-tndor,szem-orvoa és szQlész, a déli vasnti társulat élyastéiiek\' orvosa lakását Szent-György-naptól kezdve Beim József ur gyógyszertára feletti emeletbe teszi átl , St Hendclési óra 11—12. (170-«,2) Mint haszon-adó ajdnltatik LOTZH-.^PESTIL vion-ut 408. •». ..... tí kézi szállító eszkOzflk ^ mindon alkalomra hBJználiifttó..mHtanin; el Doni vrt eloajpmi,,,;; kézi taliga (amerikai navybarrowJi j | dorabia 5 & TóTTBHnTo. i, amelyből • gyaToapoalm l , darabbt kéuit &*rrWfoi I Politechnikai és gyakorlati találmányok. W -A iyow"-nagy hatiat saRrott rilí?- ii*gy\' ¦kero-BrYend ¦ *» . feiatmnljk a. < hUr. aaabatlaUnasott CbU- »errs, egy ki* nyomás állal egymáantáii ,a" m kr. trtök, Kúton ünlaUrtd _ - ntlttar rolrfbn lóbál veink írni; Igia njául-r^vaaokaak, kik báaon klrttl bsniiAtjAk, mint: __ja*k, pláhinosok, kívaUlnokok ilb. kiköti ült-fiÜl^inaaJuTt van. Egy darab, 1\'2 tnciat tollaj •crO" \'*•¦» „ . " ~ " nrflrBK kúk rngy feketo emailliroiA*- ^_ ____!] brllrattal aaerdmciak nimiri, — %Ümé» asciJnt. Igen alkalma* ajáiidtrkuak vall). Efy »jp tokkal 1 frt 50 kr. m» Oratiriyik, mint vaauti lororaobilo «aggo-» sokkal, fatvi 1 frt tfl) kr.; fatd bárányka paajavs. í frt ( mii »Uat f*0 kr. i mlú egirka 45 kr. ------ ffjfUtt ( bárminamfl, oionnal állandóan _poneftadnlk m berlini fngcaeppck haiMiálatánál. f jdiallii annyira blatoa, U»gy nomhju.ínibi« m«i«Ik-u Kp&ra vittaaaoaiik, miért i« e aiernek rgyetlon liáibau 1 Wtítd hiányoinia. 1 üveg ára EM» kr. A Igen funtna minden MztarUn1.au a legtijab-_^tin feltalált fenyesití kttlOM.molylyol mio-úmwM a leffkílanTcliliL-n » a lejrai-blMTti kifi-iiyrutlirti rifi b«t0/ait *tb. 1 katulta Ara, mely rlcg «py ctf>i«i fimijaniia, «1 kr. Ui.sjí|!?-<r-ii.l0 míg. li-py r kr-nSi » rawltanak aoka ainca kitevő. , . ElBtt fenyMltö-OOlyi. kitflu." Mtv mindon _ cgbomálrimuli tsrti-tárgy- "Ü" \'\'¦ fvnyinaé Utaltre, arany- «« tftOntm(Ivn>cUi-k tu-lWlllnilii:i\'*ti. figjusib á.a KI kr. — — . Valamennyi <tra regnl it-ira a reguláit nap-Ara eniaiMUWal, miudcukiiu-k n l.-gjoubnn ajánl-bato, mfrt a biaonyára. poittni árával miiirlm roi-iOia-ntooa órát nn\'gtgaxit Itatunk, 1 darab óta tiuumnn fí--BVerilTO 20 kr. S*. MOftdo-por. K por alkaln.attiánál i-u-_-i.nl-.! P ltnuk Wíl, Bankát én pánit, cm-llcii « ^\'t:-aannbh «lűny míg ax, hu gr n mim »..kknl j..l.l.mi fftttltotlk, mint k\'la.W-gcn ki-iisülHml. I f.-ntoi -.o- Amerikai (.atenti^uxntt hiitolltó lár, L,- •tti « mUii lM-lür.\'- . 40. :VI kr. 1 .Iti LeflajaMi roi-íap-r JJtiHáMa]. roaadafoltok ettávulltá~ira tm.ohI\'JI, »oh bÖI a uiá« kelmókbSl, ngjiiíiiU\'u ac-.-l- t-a vaa ^ TydkBzen-flyHrfik Angora-ramuti.óL IJ ^ Illádén látflilÓ leU aa nj ¦¦ob-mlkrnacop \'AltaJ. DatabJ*_4Ü, 6ü Í» 80 kr. Burgonya- és almS- Iiámozó-gép, raely mlndan klillltxaoit-Pariiban, Londonban aa Nof-Vorkl-an »« olaö jntal-mat nyvrto, mimlun t.-UiJn atorint, papir vckitny fi>rmilb*n CO ilarabot himai íjry parca alatt; c.pkMy ári agy •\'tarjeilííiru ran niimitra. 8ul>a uina fel fuiit — Lra ;l.M> kr. m Folyékony enyv. Minden bá*tArtá»Wn nílkn ^**ltl»hotlon. iniálul a knlíln T.\'In a háilartáíbai ilűjnvű apróbb hiliaknt inagnnk inaaithatjuk. — E: ouyv erükig nllehuIÜ c* hiilu^en alkalmaiba tó. 1 Dv Ara kr. Angol bÖrffnyraái. SliuJeti liíimtsk bajlúkony pot ndui i!s etnsti\'rsmiinl fOiiyi\'íítfni. Kpy ki itvcff Só kr , 1 nap- 4.\'j. Ce. kir. Biab. peesBtuappan, moly bármi nó eti nevvai\'ntlo i^ra^vt mludrn kelmóbtll kivit-ichány]iillanat alntt eltávolít. Ki.\'ii iij ki\'** i bat.i. 1 llviT<-pt. ára nt.t-itíwal rRi-l ffí^. A\'tatános Uaztitó por, W aranv, r*í]«t, giitkffiiij; arn\'-l frnVfiiiti\'Di It-bi\'T. J\'-L-v karulva n-n PUSB ÖísibIUbjó idáórak cain.i **** rpv .aloitóra, a *x„hit rii.i ?4 órával <.-l.ibb mnt.tti.-ik. Eí<-U í m|*ii;;-iraunl ili,-*órt mii ám «inb..i Pi\'isi egyetemes ragasz, I db Idí.-l.b rrndn gyobb ren.111 71). fht kr. 1 fitig. 1 iiapv-.:.i. k. I k-ili-caal ra-éti 10 friip. — 1 db utaaó-t.ií).áro nilú í">. 40-üO kr. IjafWfc GynkorUhnk a aadrátj-véddk, ni*-l>ik .1 fmw nadraput rima időjárásban ni rlpiník-lnst.,! lik. — Kpr pár ára 2tt kr. BSp- Aiipul ollók a Iffrjobli nrzi\'lb,\'.!, 1 r>r.n\'\'.\'. V olló, a lupfimimahb J.-. kr. 1 rím-; US, a Írt-finomabb 20--ÜÜ kr. 1 olló-l.W* 10 ki. HM« Najj" etüuyt n.vujLitink a lepnjnbb gép-irÓ WmF iok, uirpklniOltctfluk -ti unalmas hcei ,¦/.< «1.-1 i biatoiak Itilicilltik, hojrT aa ón licpvc cl nem t• • rik KfT db fiba ÍORlalva 10 "kr. r^oiitba fu^lalvn ára 1." ¦ Tollartóral é« kéaarl 1KI kr. - 1 m.\';i. :¦¦.« t .k b<1j 3 b.ina[ira ele^rnd,", \' í» raink saijnÁra ."> krajcí-.ár. ¦¦a A lábakat nedvességtől tne;avnf mi JBafatlnrk njáuUtua, mart ci ai «H"* "^twk-A MoUger-féle Wililnó l.r.rk.\'-mii.w.l..^. mrty latlanná temi, iipy bopy a liontnbh irtrkáláí a nrdv«aaL|;baii a nedv buiiatáaa ii\'\'in iTciljct", t-í a caihlák leRJohb roértt-klieu cKc1\'t,lt\'^- Epj °Tcg ára 60 kr. ¦aaflBar Bil.iriai fagy-oallBBRI ; \'\'ion Hibiriában Dr. IV Bullin által r-\'-p i.l.l áltil föltalált bnlzaam. lelj mlr Auitriában ia tlbb .\'v ótn kniiluaipeaen aaixailtaHk ¦ mint a Ic^julib cukit* inmortctík. A fstyiíok 1 d«p;atjntukra f lttle Jó » baixnua. Egy té-galy haaanálati ntuitána*] :*>0 kr. KitHiiíí fínymil knuu.clnikU.il vt-jp\'itr.., •hogy a búrt tartóvá tegve. 1 katulva ara \'M krM a ely 1 Tontnyi LeffljiH Ugroine zsebtüz-Bzerszia, a leppyn- ¦korlatibl* a Diapa numi\'-ban, nem ílobánynAk-Blk [¦ aiáolaUia, kQxitaat\'-goa ttizaiernzám kell«mca kín formájában e(ry lámpával i-gyeaitrc, nmly nebány árai Aflanyaitol felvess, ugy hojry gyakran el<1j0vÓ alkal-¦nktian hamar vilípoi gvnjthatnl. — A ca«kely ár ¦7«rs terjodúarp vaa axámilva. 1 db. ára M) kr. — ±~, Psejtlal baJsaveBití-uer, miáltal nOrke lm-jak rnjrtda\'titasúi iiorint barnára vagy f*.-ke-tíre laaiantAk, i* epyaxemnilniT a t trméaaetcf friiaeiií-C«t vlaisanynrik. NnvíttyekhGl kíaaitíetik • t&kéleteaen ártalmatlan. I eanmng ntaaitáaial együtt 2 frt. Ut kr. Ugyanezen ragaiz, oillnó. <U. ,io kr. Ruganyos fogkefék miu.li- V ai udi angol tollkések, 1 db k.\'t k> r. .1 k.-.l. .Vi, mi kr. Irpniiuinnbb : I kr 1 fi-t, i k.-«-.ol 80 kr. 1 írt, ÍJ Lt\'-ritlaiil. anditi aiRjBBfhnni-gBfi ml vesz/\'tf ii.\'fkfll It\'iu\'t ai Üvciruk d . Key (Ib ilv f*.-Uir*rn t-iikni ára 1 Legfelsőbb heíyröi szabadékoiort m ........" \' \' n.lok kiiná 1 i -J\\\\ -io. kun, rilájína llrk*- baj \'i.tétre fca-llk-kek mimi ártalma.<Ak. Van aiirfnfsi\'-in a najryóniemll hfii.inaítritpl tmlatni, Impy hamiftitlan , fiimi ," kítitacrem-n iiiiumitott di.i-«-Ujb.\'.l raktáram van. - Ejr>- ki*> Ovi-goc-kc Ára "?5 kr., na gyobb 4fi kr. UO Gyökeret sur a tyiikszentt legfeljebb 8 nap alntt nyomtalanul kiirtatiL Eien njnnnan feltalált mer felnimül minden oddiirit. caórt jótáiiáa mnllett adatik L-l. 1 katiilynlinaanálati ntaaitá<»a! egjlln (10 kr. ajO. ÖrökÖB jegyzökotiyv. Legújabb ! — Kién perga- iiLflut-lovrlckból kr-aililt kilnyvi-eako ln«irt lapját víbcb ujjal le lehet tÍBitiüii. 1 db ni épen bű km ve .\'tó kr diizol. m kr. Bja> Ipcii linóm bfir-etttJ -\'M/i liQv. btiaaiu rarStiT tajt-merrkk.-l, t. i. pipa, ¦xivarsii\'ó-baroftyáuk.\'ívcl \'\'\'a dobinriJtrnkóvnl nh. ára 3 fri HO kr. aaah Tolvajlásak elleni védG angol tinta, mclr a fohór-nemfl\'jelrlí. utánaoha ki nem mctal.ató í. iruha fri«« «ine mindig megmarad. Mindw háatarUibnt ajánljak., 1 Ovegárac-iak -J0 kr. pfjt öfukBs Ulvartarto, angol »r.drnnyból. .lep.íge tartdaiága, ktllönflícri olciAiága miatt a dnhánvirí nílkUlnibellcn tárgya..-1 db 30 kr. bőrből flciAlküi-settel GO kr. TRAUGOTT FCITEfc első bizomány-Ozlete BÉCS, Känitnerrlng Nr. 2, gegenüber dem Drasche-Hau». I n SsaorerLOB© rc>l I! 1 Egy millió 390,000 taUér kész ezOst péazben » Hcraeg BMuSíctíroií-féle kornidlirt.il hiito«íloll s felállitott orziigm lottori» Altul 22,400 nvcremdnyro i kbvelkoiü nyerf öuzegekro feloutn j4U<ik : 175,000, 106,000, 70,000, 36,000, 21,000, 2*mt 17,500, 2-«Mr 14,000, Z-mfl0^00, 8060, 7000, S-izof 4376, 12-«zer 3600, 23<zor 2625, 106-oür 1760, Trt itl>.\' Míndczoi. nycreraénr\'kinuzds nlAn rögtön késznénzzxol fizattoUk. At egósa-ö -lui faunU-cBzközfiltehk, mol/ok kosul az gIbó in\'&r" i i május 10- cs 11-én tartatik meg. tói Dtgyobbuora jítíkhoi aznn. lvttcriinál, nokknl kovMébbet bimnjbillnitunk, "M!M^"SJI *gtu mOtimMJégji foem i/jírvímj) csak 7 frt, egy fél — 3 \'/, frtbu, ogy ¦mliaekdj 7B-krb» jön, — melyek.n ösinsg beküldóia uUd a lcglAvolabb r™»n»gka)dotík. ¦ •\\ Ki tobát ózva caekéiységbe kerüld szelíd utón Bz^reocaejAV-mcgklacrteni (!1, rÁé1toxtasfi}k bizalommal leuni c^s s^- ^ - ^ »OjXWeaO«S©laia<l CfvtMSKtÉLXT, fj^;--Ji.- - ........\' -•-*f - . ¦ aagykaraskadff-háaaos Hamburgban. für Bücherfreunde! Garantie für Neu, coroplett, fehlerfrei! sft_ l>ie Preise Bind in üstorr. Wübr. in Banknoten gestellt. WjyOiis Jtizflof Júadó-j lap-- éfrnyomd^fcttlojdoaos Nftgy-Kanizsiti, \'" Wnrrtm, C"j>t- Wihan und f?apf. Chnmitri Secrt)raano. 21) Bde. Octay. Alle 3 ^orke^Ea-Aamrnen G fl, OeiinJioi, ninlenHeli-TiistoriBeliß BcschreibuiiK^riiMes lificTist iDtureeaaliten Krdtheilfl, gr. Tniehtwerk mit ?4 l\'raelitfltiililstiehett. Ladenprcia 8 h\\, nur \'J fl. Okr.n* nnturgcscbichtlicher Üilder-Atloa zu jeder Naturgosrliielite, mit iMKI sauber colorirU.*» Kuplern jrr. t^uart Ii fl. DeitUcfu Kuntt in ßild viut Lied,frrosses Pruchtwerk mit vielen sauber culurirten Bildern bertlhmtor Künstler, nobst vorzüglichem Tuxt, gr. (-juart, selir ologant 41/, A. Spanien und Portugal bwtorisch-roraantiBche Scbildcmngen der pvronaist\'lien Halbinsel, mit 12 l\'racbt&tablstichen, bOckat inte-ressnutea "Werk, rt. Oclnv, Jjadeuprei** 7 H., nur 1.80 kr, Detiticlduntl, sein Volk, seine Ritten, seine .Sprache und aeine Trachten. (H^l Seiten stark, mit Iti säubern Bildern in BlattgrOasc 2 fl. Bibliothek hiMorisehcr Romane der besten deutschen Schriftsteller, 12 djeke, grosse Bde. Octav. hm Ion preis "2H fl. nur .1 Ü. Bibliothek deutscher (Klassiker. tiO Bduhon mit l\'ortr&ha ia Stahlstich 2 11. Hamburger Novellen pikant, interessant;! Bdc l.W kr. Cutmwvua ^Memoiren, beste deutsche illustrirte AuBpnbu IT Bde mit Bildcrgallerie von 1UÜ Kupfertafeln 15 fi. Liubusabenteuor La*«» und Schicksale des .Lorenza da Ponte" SoitonstÜck eiiio Casanova 4 fl. — Uebesabentettsr\'des l\'bevnlier Fun blas, elegante Aushübe iu 24 It»le. 5.75 kr. HehSithAtta-AUmm. ?4 Photographien von Frauen puppen in reizendster Stellung, sehr elegant 4 fl. — Fruvi\'iuchGnhdUea, Bcautcs de femine. 24 brillante Photographien von Fratiengruppeti in reizendsten Positionen, in elegantem Albuin mit\'Goldschnitt 0 fl, ClUnn, I-and, Volk und Rewen-Prachtkupiarwerk. Quarto mit 35 f.-inen Stahldtichon sttitt 11 fl. nur II1/, fl. Boz (("hnrle» IHckcns) mugewilhlte Uonianc GO Udo 4 fl. Ute .Dresdener Ciuinilhle-1 iallerie" mit 24 Photographien der boltebtestun Bilder döTMlbcn, eleg. geb. mit (joldschu. 5 fl. .Die malerischen ilheinlande- 4a»U Seiten stark reit U»0 säubern Al\'bilditn»ei) 2 fl. Schenk\'!, das Phtnzennich mit 4<.»0 naturgetreuen Abbildungen, gro« Octav, 1t fl. Mein Noviziat 3 Ilde 7 fl. Neue Fmueiiscbnle 3 Bdu 7 il. Raritilten 3 Bde 7 fl. Der Ehe-spiegel versiegelt ) fl- Aua dem Leben eine» jungen Mannes und einer sehtinen Frau 2 Bde 4 ft. Diu Berliner Demi Monde 4 Bde W ft. Ida» Memoiren 4 Bde 2 fl. Jettchen und Minna 4 Bde 2 fl. (JrecourtB Gedichte 2 fl. Mexieo und die Jlexicnner. lt-iKCii und interecsante Schilderungen aus Mexico mit Iii PrnchtBtahlutielicn. sehr elegant 2 fl, Ölt kr. Das weltlierÜlimleiWrtaekiW/arA\'slMf-Icr-Album, grosses Prachtkupferwerk ersten Itnngcs mit Text und zalilreichen KunstblätterB jedes Blatt ein Meisterwerk. Quart, in Original-Pracht-Hin blinden mit l roldschmtt n fl. lUiMaeldor-frt Monaelhefi*, mit den vielen weltlitTülmtten. besten komischen Bildern und illustrirtcn Krzäh-Iniig nebst 24 gr.iR*«\';n KuiiRtbliiUt.Tti <-^uart, »ehr elegant ä fl. — .Der Feierabend", Scherz und Krnst zur Unterhaltung und Belehrung 3 Bde mit 20 prachtvullqp Stahlstichen 1\'/, fl. Murillo-Album, Prnchtwerk mit 24 brillanten Photographien nnch den klassischen MeiBtorwexken Muril-lod, eieg.^{ieb. uitt Uoldachnitt 4.liU kr. Alexander Duiiiu« Humane, hubaehe deutsche Cabineto-Ausgabe 12.\'i Bde * A. - Muleribt-he \\atUrgeschichte der «Irci Iteiche. 7-"m Seiten Toxl^mit 330 l>raehtv..ll k\' W. Kpfrn. Praehtbami i fl. 11 Shakiap^rareR süutmtliehe Werke. IHustr. neneate Auflage in 12 Bdn. mit Stahlstichen in reich vergoldeten l\'rachtbiinden. 2) Neues elegantes Schiller-Album 2 Bde «r. Octav, beide Werke zusammen i\'. hS „Die malerische Schweiz* 2 Bdo mit Ii) säubern Abbihlungen 2 fl. 1 i Leasiog\'B Werke, clügante M-hiinc ( k-tav-Ausgabe. ^ Kiimer\'i sümmtlichc Werke. Prachtband. :\\ ¦ Janwlav\'B Kothüllmigan aus Busnland ;1 Bde gr. Octav (Ladenpreis S fl. i Alb\' \'A Werke zusammen 4 fl. 1) Cooper und Kpt. Marrvat auagcwäblto Komano, 27 Btle. 3) Heinrich Laubes Novellen lU Bde gr. L\'ctav, alle 2 Werke zusammen 4 fl. Illustrirte Mythologie aller Volker, in Bde mit ^><>Ü Illustratronen nur \'S ft. Heinrich Zschokk«\'« humoristwehe Novellen ü Bde gr. Octav 2.su kr. George Sand\'a Humane 7ö Bde b fl. „Deutsche« Dichter Album- dor balicbt.tsteii Dichter, als Chnmisso, Fruiligrnth, Geibel, KUckert, Uhland etc. 290 Seiton stark, FrachlbanjLrnit Ooldechnitt l.«0 kr. Kappnr, Dicbtenvnld für deutoche Frauen, elegant geb. 1 il. LjjpjfirTnland\'8 berühmte Milnncr in \\S\'ort und Bild, vollstAndigc Beschreibung mit über li\'Hl sauuQHFAbbildungen,"Hehr elegant 2 Ü. Neuer Venusspiegel versiegelt t fl- 80 kr. Ü ] Jean Paid\'s Werke H Bde. Der confirteirte Eulcustiiegel. 3j aub tlwm Ijfl,lraP fiJBas Rii*.hb»ra) in-tcressanto KrtmtltälgeiicbicEtc-!? BTTe-^ATTe Jröl "\\Verke zusammen 4 fl. Bibliothek deutscher Ori-piualromaue, 10 dicke, crosse Biluilc. l^dpr» 20 fl., nur 2 Ö. 1) Schillers sttrntätliche "Werke, Ori-ginaJ-Aufgabc 12 Bdo. 2) Goetho\'s Werko, G Bde. 3) „Menzel, klassischer Hausachatx aller Nationen Prnchtwerk, 70u Seiten stark, alle 3 Werke zmwrumen nur 6 fl. Sophie Schwan, Romane nus dem Schwedischen, 11H Bde 7 fl. f>0 kr. .Feierstunden" in 100 ausgewählten Romanen, Erzählungen, Novellen etc mit vielen hundert niustrationon sehr elegant 3 fl. 20 kr. Valon Reises in Orient, Ldprs 3 fl., nur 80 kr. .Die Fortpflanzung des Menschen" und die beunliched G*-wohnheiten beider Geschlechter mit fein litbogr. Abbildungen 3 fl. Dr. Heinrich, vollständiger Sclbstnrzt für alle Geschlechtskranke 2 fl. Dr. Morel, Das Geheimniss der Zeugung 2 fl. „Th&tre de Gaillard" 8 fl. „La Legende joyetise" ü fl, Dr. Warston, die Heilung geheimer Krankheiten und Belbstveraehuldütör Schwächen 1 fl. f>0 kr. Eugen Sue\'s Romane, hübsche deutsche Kabinet Ausgabe 125 Bde X fl. „Polizei Geheimnisse und der Jesuit* höchst interessanter Kom*n ans der Neuzeit 5 Bdo 2 fl. Deutsche Liternturgeschicbto clor neueren Zeit i^Heinc, Börne, Gutzkow, Geibel etc.) in Biographien Proben etc 30 Bde mit 58 Portrnits, feinate Stahlstiche, statt 261/] fl. elegant nur H fl. Mozart, Beethovens und Webers siimratlicbe Sonaten für Piano. Alle 3 zusammen nur 6 fl. Des Ptuiiutsn Hauttchatz. 12 brillante Salon-K ompceitionsn beliebter Komponisten: Godfrej, Kafka, Richards, Ascher, Hamston n. s. w, Ldpr. 13 fl. nur 4 fl. 64 der beliebtesten Ouvertüren ron Mozart, Weber, Rossini, Bellini, Spdhr, Dunizetti, Bocthoven für Piano. Alle 64 lusaznmen »nr 6 fl. Opern-Album, brillant nusgeBtattct, 6 Opern enthaltend 2 fl. fifagfc 30 der neuest«n, belieb-teaten Tilnzc, einzeln lö kr., zusammen 2 fl. Die Opern dar Gegenwart: „Robert," .Norma,\' „Strudella,"" „Eegimontstochter," „Hugenuttou", „Troubadour," „Traviata", .Freischttta", »Kr goletto," „Stamme," „Faust,- „Martha." Alle 12 zusammen tj il. 12 der beliebtestea S* lonkompositonen von Ascher. Jnngmanu, MendüJsohn-Bartholdi, KichaniB und A. Ldnpfl 8 fL, nur 2 fl. Jagend-Album, 30 heliebte Kompositionen, leicht und brillant »rmng«%-prwrt*r^ \'*"»¦ gestattet, 2 fl. Festgabe auf 1809. Brillantes Festgeschenk ttlr Jodermann 2 i^Tans-Älbum anf 1809. 25 Tünzc onhaltend mit elegantem Umschlag 2 fi. Franz Schubert; Mullerlieder (24) Win-terreise (24) Scbwanengesang (141 Erlktinig (23) u. s. w. Alle 84 Bilder zusammen nur 2\\fl. — Volkslieder-Album, 100 der berühmtesten Volkslieder enthaltend, 190 Seilen stark 1 fl. Bft» W leichte Tänze für Violine, zusammen 2 fl, — Chopins 0 berühmte Walzer 2 fl. — dessen acht Polonaisen 3 fl. Bjg*_ NB. Direkte Bestellung unter Beifügung des Betrages In bat Baakaetsn werden sofort prompt ausgeführt (Postvorschuss wird abgelten der deutasnen Pottanstalten nach den k. k. bst Staaten nicht urtheilt) fjwöf j o ""m* d0" bek\'linnüin vrortlivullen Zngabcn zur Deckung de« geringen Porto\'* bei VJ.J.UUl.a Bctollingon von B II. und 10 fl. noch neue Werke von Auin-lwhrMuHtickr -erhalt Jeder illustrirte Werke und Claaaikor gratia. SIGMUND SIMON ln Hamburg, ^ Bücher-Exporteur grosso Bleiohcn Nro 31. (260—2,2) í-*J*$fi %étl&n, mtja 10-én taftaiik a nka- — iTíg h i v á a. A nagykanizsai dalárda agája* 6-in délután 1 órakor tartja rendi* évi fcÁa^illcWt av „ZOldfa" teremében, melyre almŰirott~E t. tag urakat tisztelettel meghívja, a*tatfsri megbizásbé!: Poci Antal, titkár. — A nagy kaniaaai kereskedőim! a ipaur-buk nagyfontoaságn hivatásához megfelelőkig •agy aj vaautvonal léteaűtétén fárado-úk, neveze-KM koscép Ma\\gysrrj--ntágot át-welő vasúttal -ktvi-j« g-mi—á* rüwiAnMx anxokOttéabe hoxni, éa pedig Recskem ét túl keidre Paks, és Kaposvárott át várwunkig. A terv mindenesetre életro Tftló a melegen üdvözöljük, melynek keresztül vitele hazai baladottaAgunkhoa nem csekély ¦oérvbeo bátrán, ujabb érdem koszorúzza a helybeli bank tevékenységét. — A nagykanizsai „független párt" vőrös progrnmmjtt miatti sajtóperében a kuazegi os-kUdtaxék által felmentetett, s ónnak következtében mint halljak, ujolag nyomatrU alá adatott —Laaner Ignácx gordon ka-mflvéaz b oem mint » ^Somogy" -szerint b3gész (?! ?) hsuigveraesyfl apr. 29-én csekély számú köiön-ség előtt tartatott meg. pedig ügyes éa könnyű ULtéka megérdemelte volna a buzgóbb part-fogást.\' Nagy-Kanizsáról Szombathely és innen Kőszegre megy. — Kia Radán a bucsu alkalmával egy ki-atolg< katona agyon szúratott, a tettes nyo-moitatik. — A híres nagykanizsai nagy sarat a nagy por váltotta fel, hej b*_h ólii-jtandö volná «srr- kia utaiui -öntőié*! JEnszel kapcsolatosan negemlitjuk, hogy a részvény un gőzfürdő" létesi-táW bul késik az éji homályban ? — A kegyelet jelvényeit kedvelőket figyelmeztetjük Csányi Lászlé egy kardjára, moly mint a P. L. ina — P.-szt.-Mártonban Gödre mellett Balzar Wenczcl urad. föerdó__z tulajdon* jelentei "Öi ugyanazon élesített és aranyozott állapotban V^n, mint azt első tulajdonosa ionban viselte. Ugyancsak Oaányi egy szókótfláttuk 1863-ban Nagy-Kanizsán Radakovita Károly csizmadia mester birtokában. — A sümegi ni. k. postahivatalnál f. évi májas 15-tól betöltendő kiadói Állomásra pályásat van. — Károlyi Lajos jól szervezett nxintár-sulata Nagy-Kanizsáru érkezvén, május elsején kezdi meg előadásait a „Rosz embpr" cximu vígjátékkal; május 2-án a „Szép UoUthea" operei&t és „Egyetlen leány" lengyel vígjátékot adják elő. Fulhivjuk a t. közönséget szíves pártfogásra, s a színház minél tömegesebb látogatására. — Sopronmegy oi Kis-Mártonban Tr>rÖk Sándor jobboldali a Pesti Hirnők volt izerké*x-tüje választatott országgyűlési képviselőnek. Ptfyllt; t*r. *) Köhögés éa tMötajban utanúBk és kH-löndsen a tavaszi időben mttfefeitMdű betegségek ellen ajánló gyágyszer. Kik ezen bajokban szenvednek, szíveskedjenek ezen forrást megkísérteni, mely az utóbbi éven több százezer, és e gyógyszer feltalálása óta millió egyént gyógyított ki e betegségből. Udvari szállító Hoff J ános ur központi raktára Karntnerring 11. Bécsben. Hun ir Ata fcilylonoaim nenredtem gjamatflirrn éi elfogullaágbaa. MagAban értetődik, hogy * gYií-gyuláahoa Mmmi romenyetn n«ra levén. De c*odx>uorQ hatiaa ai Od Maláta-kivonat ét Maláta-e (rnaxi>.gi chu-koli.léja megterA-ie halault, mort alig haazná.ám, a taegkiaértéilg már a legnagyobb elégodt.tt«._íomre Cypgyultam; ét Modátataia\'i jött a jarubU, mort 18-ik liaiiiiAUt után gyornurgürcaí-.n ét eixet egTUtli.* balom Rii>ic»<lni 1 ;r„il. A lagnagvobb ilol tnixem -•xennel legtiá.l_Lab k.íiuf..1B.einoC Bee* f.-br. íl. \\M)<j. Hindi Miíia, — t_t.-Vöit felír. 13. IrHÍÜ. Önnek el..7 kUlíJflini-nrv Maláta-kivonat-iílr nKjMtnte a M\\Uu ¦¦próiisÚKi chnkola,!.\'- hu II. «0 ront 1 frt *0, H fsalal, fái fen I, toatnal «fv ás «fy aaffsd font. Wsláas i GHcasnffk asáoiua ; a kláarsá aajassl _ *m 40tkr. Moll-maláU-bonbonj 60 áa lO\'kr. BetabSL T A validi advarl Maláta-klv.QSAt U\'aUU-agáaaiég1-«hokoIaá«-ár kfaláta i bona canpán Hoff Jáaasttál aTIrntotmicur : kapbatrf Uíciben. KXplmt.l Pcirea Tör Ok Jdaiaf fjogras Ktrálvntaaa 7-ik aaára. I,eitn«r *a OrlnwaltL -, _ Ktuiuán -kanoato Ooianbarg J. át WaiUwk Jt L Scbwam Adolf; Unionborg Karenea áa Bataki ~ C, uraknál. ------ nak Lcjiai níé.t i l~ -Ha Urti) k •¦ Bjárl- ^"yJLlt L>fí>StEL. Rí Znla-Eg-cnucc. Aionn.il leljíiitettflk, a tM>-bit ia oi fogjuk kUldrni. — V. Hitpron. Aki belcva^s nlitt ilv nrrctt-tő lovelft Ír, a beteirx\'-iT cxnk hn.«itlAra van. IflTlI-ik mart. l-ig tart aa olfltítetíi.. — A aa<«rkf.iili"«íp irnnk fi »BB;^,lkei<" \\\\\\ foRfidja kossnnvtdnket, n pr.nd._mi tartumnk. — N. A Pí.-s. UjaMi kitUnlct.-arln i_iivllnk)i."l nrren\'ltink. A miinkálntoknl Tettük ¦ alkulFnila,\' f-I- — Emlékeit* a demnnralia paantéjéfSl «in!tí knr-«*crfi riíkki\'t knaidnjdk ; miellllit. klíinljtlk. Nioderteithinrrer R. orrai Klalnica febr. 11. lS6y.Sn.iniUo.nl tnaaera u<>n t-rie ailraempt, liogy 5nnpk tia^yjiisrQ grc\'i(rraíerét kfm lelibrül nem váaarolhatoni, mtuUn erelütt hat évn a fejln-tfiraífr .\'-s rekL\'iU.tíi,-b."l tnkélvrir-c-n ki^v/tgir leit. I\'utiinc Anna. - Pn-lnk f_.br. \'l.\'J. ISO\'J. Mmtá .níl >-gt-tAnig\\ *.ire bct.-^fii.m\'I n\' ndik, ki\'rek mitilőbb klltdoitivn; l\'i(.ief k.-rlili-li ji-jjyí."; nruak lenn - riidiniirkl fotir. IWJ. EKr holj - un- k Mit rnuth J/m fk Mii Aia Tet • l\'hall.\' Mii ¦l-t. r-.rv boli nrvixl.,1 1 kiT k .te» 11, t kdldcni. Árak : M lOkü.i.l,.- | A nyemi óhajtó közönség érdekében | figyelmeztctéaankot, hogy a legfiibb ideje Braunsulmeigféle sorsjegyekre meOTendelért-tenni Schwarzschíld Q-usztáv ntgy-kereskedt házhoz Hamburgba- kik ezen szerencse kísérletien, mely május 10 és 11-én tartatík, réactvenol ohnjtnak. Bucsu s nyilváno3 köszönet Nagy-Ka- ; nizsa városából DebresEenbe k5ltöíködvén, Valamint Zala — ugy Somogy megyebeli tok L4 innorö ink ¦ barátainktól sem személyeaes, mm* Iívü ilfg L\'gyankínt el notn bogozhatván, kénr/-lelcn vagyunk a nyilvános utun venni ravöyae bucsunkut, tarUanak meg bccs-uemlékezetOkboa w barátKágukbnn, mi mindenkor kedvesen ét hálával emlékezünk vissza. Isten velQnkl Nagy-Kanizsán npr. \'JH. l*íií). <\'()RVINi:S KR1GYES Ta«ntl memak és neje. Ilv, 1 Mala «ver A fn n>ií \'27 frt ;i( lokulid,\'. Nr. falalCaUfri nm flierk. 1. font i frt , ÜZLET I-H I H RT O K Maty-ftaalzta, 18G3- ci-riiii 3<i-án. A gabona Oilet a lofnlrt beton fottf »alt, keria aúrdaiSik-Idé* lűrtént, mOp k a vidí-kTkeFea?. EUenban mindenki ipnri lriűh*n kBtUtt rffresked-iankut aietve kii-2 tf-nrtába jönni, mi ily alkalom i-i iati jitniali «s tMt adja maitál ob\'.. A raktAiak Üresedne folyton (Irénedén ala in fognak már i<\'W>i biinynik a magtárí kesxtetekh.il caekúlyi-1 bnaa ?8 knkoricza, mely Triifitbc crSscu í aU.i dunai rrizrSl. Piatii hatl-vásárí keletárak. HAGY-KANIZSÁN, Aprili» 30-án. Ala&-a na atri ai márőnkilut. Tsraéayek : I) n ¦ a M—eTi fontm .1 frt, 70 kr. trt 14—M fnt. 4 fr. SO kr. 87-80 ft«. 4 frt :U>—40 kr. 4 1 ! fr. 40 kr. 70—71 fnt S.\' frt. •_».> K il k ii r i 79 — 80 fui. -2 fi. J fr. liti — 40 kr \' ft« ! fr in,ini -45 fu». 1 frt Iii kr. 4\'i -47 f a >< k a "dl.-fi», fn«. Í fri. KU kr I\'h.iiiIt fehér 3 frt ."•« I rt. :V. kr. S.\'rna máas. — frt. Rqu 78—73. Árpa i*rfT*;i fal. \'i frt. /i0 ia) kr. Í7-6H 10 kr, 2 frt -J frt 60 ír. Zal 1 frt :*J kr. 6H-67. fta 2 frt. 1 P ai.au ly, tarka Siftlma - - frt — k Bécsi pónzárfolyam, apr. 30 5*/q metaliques tíl.tC) : 5°/n nemű. kölcsön IHÜO-ki álladahni kölcsön 100.80; bankrészvények 7.2^; hitelintézeti részvényük ^¦<."). 70; Londoa 122.H0; ezüst ágio 120.riU; arany darabja Ö.7f> kr. Vasúti naponkinti menetrend: rflT,flr,il Uiiil.i fd. li. 1 nr* 2\'_> perex. _Ei©t.l zi.a.x3tA._r. Hájas 2-tól 8-1b I8G9. rrutoatáni (Jj »*ptár >tj Csütörtök ÁJdflZO-esDt. i C "5 Roflat Kereiit f. A. Monika Jimi.i.r Aldaid-esiL kko, Felelős szerkesztő : WaJditS iÓZWf. Segédszerkesztő : Bátorfl LajOS. v H I 11 I) E T É E l \' Q-HXclz. auf nach TTamtaux-g I I 5-° \'l\'I 5 Ii M m Alt eine* der Torteilbafleatf.n und ao 11 de»tan Untarnebraen saplatt natcnäiehsete iiauktimta die rum Staate Urmmuebwclf gaAti-imigte und gnrantirtu gronne ueiit: BTAAT^PltÄMIKN-VERL0O8UNG von über 1 Millionen Uublen, deren GewinmiaUamen icbon am 10. Mai beginnen, fcawerdan nnr Gawiuna gnmgen. (265—3,3) Jüe Uanptpreiae aind : Onldan 17Ö0.HJ; 10i.U<X>; 70.0X1; 35.000; 21.000; 1 k 17^00 Si H.OÜO; 2 k 10.ÖU0; i k 8750; 4 k 7000; 2 a 4375; 12 k aöOO; 88 k 2615; lu6 Jt 17i0; li6 i 1ÜU; in Allem 2S100 Oeirinne. Gegen Einaendonj daa Uctrage* reraend-i\'ich die da« Hcraog-ll^b« Wappen tragenden Original Staatalooae [keine Promeaaenj für obige Ziehung in folgenden planrnJUaigen, festen Preiaen 1 Bin Oanaas 1 fl. Ein Halbes 3.&0. Ein Viertel 1.75 Banknoten, anter Znaiobening prompteaUr Bedienung. — Tcrlooiongaplan, aowia nadi Jeder Ztebungdie amüielie Lbte wird otme weitere baraebnung Bberaandt. Durch daa Vertranen, welebes sich diese Loose ao rasch-In Qeaiemich erworben haben, "erwarte ieb bedeutende Anf-bfg«, aaiebe werden bis an den kleinsten Beittdliingan selbst •Seh ^en antfernteaten Gegendan anagefDhrt. USB beliebe sieb baldigst rertrsaanaroll und dlreckt en «•»den an das mit den Verkaufe obiger Lnose beauftraale ADOLF BAAS, 8 taateffectan handlang in Hanbnrg. Die meisten Haupttreffer fallen gewöhn- , Heb in mein Debit und habe ich dieses j Jahr tebon wieder den allerhöchten Gewinn persöu- \'\' lielr ia Ungun ausbezahlt ^ Üömerbad (RAlKr fírdö.l i Stajanncigt gjAgyhely, a déli vaspályán (juD.ua l-j_l_d (TjoniTORattal IUciUl 8 \'/„ Trio.tb.1 6 ór.) igen w_a hég^l Ug&\\ R. 30", kUlanaa hatókon J a kOuvdnr, cl&i, í Jdegbaj, atnjniM, eveagűtiia, dOí bajok, vérkeríngési ak^dálj. caoat 4« caukljó-betegeégbeo atb.,. TÜnjéktán ktlliunea, kirinduló _a árnyékoe adta-beljrekkel, Urkooik a laki-okkal van ellátva. A lyfct Wny keidete M nájtu. \' \' F-t-iMj-HU «rt-alt-i inigen AA a Rimet-fllrdli ¦ lamMdaftjtl-it-Sl.jfror_.nnli.-i. (207-3,1) 5|| t ;* -*iií.$ s, |S§jf--r-»-s-sf: _s-_iSa=:|_"sR .! Kovácsolt vasból készalt, a cs. kir. mérték-hivatal által Bécsben megvizsgált és bélyegeiéit tized "¦a ,1 . ! Horderü Arak t 18, íl, 26, »6, 4S, 56, TO, ~títí,~ 90, 100, 110 frt. Efyeaaaly Hérlstak (5 én }6úUím\\ esekhes tálcaák, minden daletre a minden caílra ás kassnálsira alkalmasak, tcU«íi*»«rititi ntaaltáa nerlDt HorderB : lL»^_4J_10. 20, HO, 40, 60, 80 TO, BO font. Arak ; E^őTÍ-öo, 12", íoTísTlíO. fe, 22,27^0^0 frt. Altat HártHtk (10 ítí jdiálláa) vert Taabdl, okrDk, tehenek, aertáaek, borjuk, juhok, tarabbá kiaebb kéli kocáik, taligák atb. mígmi_rrtn.ru. HorddrÖ: 15, 2», üfi. 3fl,_ 40 má_ Árak i 100, líl),"ÍW), ltití, 2.W "frt. korlát nélkül, aiónban a aillkiéfes súlyukkal. Kakor láttál áa súlyukkal minden raúrleff 16 frttat több. Vas korlátul áa sulyokkal WJ frt ó. fel[tbb Siazád-Mtaérefik ren vaabdl, a: hld- áa forditó rad-at együtt, batdaáKilag bltelealtett, 10 ávt jdtáiláa. Heg-termált- kocsik ragy Lllbb darab állal megmAriaire, Hordoröi 60 QÜ 70 Bü 100 120 350. I7fl ItK) Arak t 11604U0460ftOO 560 B00_flM> 7Ö0 760 frt. Továbbá minden kigondolható, bármily aaerkeaeU merlegek ás snlyok. , — (27-1-12,1) IfTawaly-lhátleff. BUQAN-ST X.. éa Ti miriti-1* míriBBSulyiiyars és Mdsrirlu JpItHaténts I FAr.kt-jr i «taiit,. HlageriMM Kr.10. t-.gr.n-Bl-.flk M D..i»r bflkildaM vif_r rvtia.<( ¦.ll.U.a-oam-l ulja.l-l.Hk. Csak nyerni lehet!! f \\ Nem ígérvények, sorsjegyek eladása részvényekben. Hogy t ez. ÜgybanUainkiink nr credo ti snnijngyok vásárlásit megkönnyiuiük, azon Intézkedést tottílk, hoSy a legkedveltebb sorsjegyek* az eredetinél khehlj i^uUtektw-^-adjuk el, és pedig adunk _ egy 3a-raözra,cax\\ eredeti 1884-171 lOO frtos sosrj^J©^7-©ti 8 rrtert. Aa Fiaiét mcRkíil6a*nél n vcv3 rry általunk kiállított \'-li.1/.-! l.-vnlet k.i|. Báva Válik, a ennálfoRva annak javnia jlÍMilk. A »ur«i.*pv ni in (In il.ii mil\'iiik itmrnd letévr, iniir-at limattk, m ly ut ah A fínyerő az 1864-iki sorsjegyeknél 25U.000 frt, 165, 180, 185--2(M1 friis. n -Ti-mi-nvniiaBejrat iilri\'íiíii.nli. » n vpvi.i legkisebb 160, Iti.\'), lTn— 2W, mii f.-l van jefryezve. o n i..r-ijt-py bu./.n.h-,\'ell aa.mi.al a VSVÖ tafajdo-; jiíratid.\'ná|>At réajsn„kr "li mii.dr.i It-vonáa nelkM ninnimi kifiietjük. hitelsorsjegyetcnél a fönyerő 200,000 frt, n legkisebb mivel a legkiaebb nyeri! i», mik. m n iH Hlaaaflk, bogy n intdikoJósne! .¦» k«Ltin.« mat nytijWnk, ily aorííe;ry papírok t-biiivi A kevíahbé Taprouo», ki ri\'in. raecTétele által ea Ifibbé- nem *tüU*.-gi\'.i ban Tan, liogy pináéi, miként f .indili ki "Eszerint tehót a befizetett összeg elvesztése lehetetlen. árával kiiriilbelül egyenlő, 4« ml ré«j6(!). eÍHket -áladéi) bürBDB VlaBiaVáJtJafe. — icli aion helyiéiben, bogy o1;\'\'iii_ ¦<>rnjpjjyi-t iitrcmmli maguknak, esáItal alkálié •.omr.nt\'ik ri asámok naaxf vásárlása Altnl a nyt-réai es.-lyefaet gyarapítják. 1/ilia kirp.illá-t knpoit vol.m. ¦ n r.-ii kllltiUl prin örflkro olve-naett : rfíijegyeink ¦rett (n.rpjt\'gy valamennyi hu*inaira n játékban! n\'iir.vételt i atun kellemes tudat- nrbUiekiiöl látható, a eorsji-gynrk — melynek okvetlenül hozatnia kell, - <vv valildi "itikuéfrl tím-k iddttlnk nn\'g. nrncl a uhi-tíinek l\'fii\'nML\'iiknl. habar kisdib mérvben is, réwlt.-tiii. tnig t.-l»-t"«cl>b en ivi nbar aaerrani a nyi-rhet.\'-ar.-. pddig ij-ervZ-nyeket Minárrth. anélkül. I ¦ által egyszer mindenkorra Ajándékokra, jutáin skrn I Itiúllil/iMik i ink liiliitte nikaimii-ink. PIENITZER TEST VEREK bank- cs váltó-üzlcto Pesten, Dovottya-utcza 10. sz. Vi.l-\'-ki "T. m.^bi/ás.ik legpuiitosnbli.iii ti\'ljooittetin\'k a n járulék ut.\'uiT.\'id,- m.lMl it t-iikőrölteinek- -@aS (248-6,4) 3 Pumas királyi udvari kllldö. ROSENTHAL H. bécsi (Glycerin gyomor-ital-készitő) GLYCERIN-EISEN-LIQUEUR , melyet aa ndv. tanárait* és orvooludor arak 0 ppolzer, Balassa, Viszánik, ngAnninti\' a fíí-rirvn»ok Kovács, Löwy í< Dr. Lénk | Árverési hirdetmény. I augii l.ittí eoa ik-kjegjulkflni + 1 ulu* li.! hag< It^knl kelt v l^i\'.lt., vi Junius ho 24-ik Snsy Kanirsnrn kilnzcti i Ujjjnnmuk mia dóimul fdvril m 4,\'íiki ii ainnim.ll j»>l»ilt ingatlan "Inrt A cink 7it..-itáaára f. Mtly. évi EJaJDB hú 24-ik, i|i-nnak nnudcakur dílrlntti Hl drain a r¦ I v hiiixáa.lá."al, lingy ,,>»bn be ,1(11 a > n.-.i Wfk ,1-0 i»k - K.,p-¦ =í í-.lili </:H.i. ll.iiii Illlllil\'II f 4 w \'\' *nr_\'n»á^, vitvi-s/Ii\'-s. * r<",t ] i n~. . L5 b-n. .... ^V.7.;.l.>..k ui.in i-vi,! B «\' li.-a.te-. i;.- nili.il II., 1 V;ít r-lr:i 3S :»gy>Liitte u/ .is/triik-:nrii.|;ilc 2J " gyt^iárnban. Ej;y nagy iivi-g ;ini 2 l\'rt kis l.\'.\'O. 0 =\'i IV.tlúk-raknir 15.V-: .Josef WdS, -ctadt, Tncblnabcn 7iim M-brcii ; Wilhelm " ^^Lngek *nra"»cliwn\'rit-n lliiri-n ; Dr. Joi. Blrt-ler, Btadt, Freinng Nr. 1. _AnL „kv..WaUtaeÍBV Stadi, Him-rcel|tr..rtgaiiiie nTHelnr. Jesovleh. WolU-ile! Lr. ighann Laaiataoh, W lednir Matipt.>triu>a>\', /.nr hi\'il. Ureifalligkpit ; CariBraati,J(.«ef«tadt.tnrn gnldonr-n I.nwm; V. Hüfer, Landatraaae. Ungargaaae Nr. ÍJ ; A. VOlk, RadoIfilmini Bckünbranneratraasp l\'J" ; J. Pofalnann KnlilmArkt ; F. Kaianlaier, MariaHlf aur .Maxiabilt.1 llaktár abirabilum gyógy táraiban : Dfpgt Ín Pflit : Jo«efr. Tűrök, anm bcil. Ociat ; Mirh< J ativtU. [iharninf. nnl tpi-liiii\'cli-i\'ht>miflrhe* loatitut : Or 0-Wagner, mtn Rcirbfl]nl.iim ; F. Farmágyl, znr ila-ria llntter Uotten: EJienstadt, Fr. UriUnuur. mm St. Sai vat..r:Gr--Kailljsa Jwf ilvUm ; Cari Lunik aum »ub«ar ¦»<¦? Adliw: 6ÜB1, Frani X- Stridile, hídi ttn-j. KíVnijr ; -1 KapOSVar ¦\'¦ lUrku-: Oedenburi, Andr. Uczey, iuui Jjíönip Iingani; Stslnamanger, fr. l\'illicb Kinn Ange Etiotteat Veaiprlni. K. Fi-renciy aum acli«nnrn Adler; |! Zala-Efleráieg. Ant. c>i-i—i2,ti) /..li- Znlameevc telekkönyvi hatósága. Ariosi liirileiineiiv. A nagykanizsai ^kereskedelmi s iparbank" igKEgatú-váldaztmánva a* egyesület ez «Svi rende* kfjzgyU-"isLéü-. f-^ííaenPk megtartáfiára hataridúül ¦]U3 hó 9-ik napjának reggeli 9 óráját ^-intézeti keljisígekbe Nngy-KnnizHjlrn kitűzte a erre * den tarauUtí réaznlnyea urat aa alupszabdlyok 47- és Tsj^áiav figyel nlcitetfia mellett tíaztelettel meghivja. _y^i;,"-\'" ¦* krlsgjfllés tárgyai lennek : ^ alaaftaleteMdmípjé^l.alfltarjetatett jelente*. »a EifiíátuUnak a »iim-TÍxagálá blaoUntíny jeleniáaível egjütti vv. , elfiterjeaatéiD. «}as osatalák msghatárnaáaa. . SJ|«ahta|MIN«I>a1yuk iTl^l.Beben kilArrí! 4 tgrligntA-Unácaoa, fiiftdagltitl , itllo axámvimti.ilfWblzattFnánvnak iiir^AUaitn«ar"(r f-ü.:: M.-Kaiii«áw, l^iö-ik Évi apr.l hii H-án. 1tjisi;. ..... Ai ÍkhxkhIú iHuá h. fá^/ry,A nlraik»aáttaumawabályi 0-ok akkut. **d,nak i -A.i\'fyi.StiHdon rúrsványes a knagrüléaen ajiavaxalképai in pedig "¦áa, Lw mmj rássvány ntán l^ntavasat, a után keflű, !l mán luL f^lkkWvaaAtBái többel tannban nem gyakorolhat antik! -{¦ssarányalneg asáma. " satraályeaen wgy meghataliiíaaottjaik, ál-. . _ . -^i^airoayosek^ H napnál vagTi*34. í-ban mW*tot*V**pp* a kDagyfliás ntnÜ ntasVá-„, bíkk*) a, még te ht,m Járt aaelvínyekkel ogyfltt a llflabsavBtetendfl tóritránymelleU, m*|/ egyúttal l.e-l|áiannVÍatcnni tamutak.¦, •,--<**iLSJ «4 Zalát: kiízgy illó-se i-k l^tii1, rivi jauniir l^-.;n tartott ^§LLkirűli iíztujiu végzése Altul a Zala-KgLTszcgi nagy rai\'gyeház kt\'t szárnynyni való me^\'t"lilásat, — i> a n\'-gi niegve-biVz alknlmaHÍUtsát n-mlclte Az elsú ópitnn\'ny, mely 147° V fi" területet L\'lf.igliilalanil, iU pinczek nélkül n nlgi megyeház tinidjnrn es furtnájára epitendí léazen 20,0*11 furinl liti krnyt költsi\'g^i\'l van nn-íi^zilmitva. ~ A niáflodik munkára, t. i. a rrigi típülut alknlniutuMtiUn és túpcsu-hílzzal leendü ellátámira, molynek t. rvoi azonban csak nagygyn-ImíI léteznek és r^rlutosen csak az vjiiiés alatt »/. i\'-jiilt^ vezetra k, egy 713^ forint M kmyi átlnir üsszog által k&zittetni f*jj. van kivetve. Az üWj iniitik n in;ÍH(nlikra nézve világos kik,íité\'ssel, pénz és biztusiték i iuál üt. árlejtés a?, e^énz Összegre törtciieiidtli, ii tervhez mollék^k enymig ár;ik szerint azon b"gy az utóbbi Ijiztositnenrn b\'tecndú bánat-kitett átlag GsBzeghöz mérendő. . -Ezen építési nimika, vállalat titjáni kiadására lSfiit-ik éri május 12-én Zula-Kgerszugen Bzók^ló Hzáinvevői hivatalnál reggeli ít órakor kezdondű szóbeli ófl irásbuli ajánlati tárgyalás fug tartatni. Ezun árltíjtédi tárgyaláaban mindunki ré^zt vehet, ki érvényes szerződének ki.lésére jogoaulva van. i\'-ri n ki vagyoni államit, nagykurnságát éa ii/|.ti lisizoköttetéawiben jéi hírnevét igazulhatja, azok p«dig, kik m-m szakértük, a azöboli árlejtés megkezdése előtt szak értök keli \'i^Bzi\'küttetóaükct kitmiLatui tartoznak. A szóbeli ajánlat biztoflitására a kikiáltási ár b sziizalékn. azaz l.\'i\'.H) forint ot>/tnlk érték bánnlpénzkéjien még az árlejt.wi tárgyalás előtt lei,cudó, niely öoBze^ a vállalat elnyel é^e esetében \' a vállalati Összeg 10 százaléknyi bistositékrn kiügé«ziu5 lut>zun. Az irasbcli ajánlatok mindjárt az ajánlati összegnek 10 százaléknyi biztosítékával terhelendiik, és a vállalkozóktól az árlejtés! 4argyabist megelőző \'napon esti (j óráig a megyei számvevői hivatalnál beadandók. A bánatpénz és biztosíték készpénzben, állnmkütclezvé-nyekboa, azaz napi árfolyam szorínt, és tökéhelui ji Izálugus okmányokban lctdhetil. Az irasbdli ajánlat fuluzereléaéra nézvu ezenkívül inoff-j-igyez-, . ietík : hogy az bO-kros bélyeggel ellátva, jól hepeenétel ve legyen,; az ajánlati iísszeg liatárnzott kijelenUWét számukkal é« betűkkel éa ama nyilatkozatul : itiiszurínt ajánló magát uz illető áluiliinos és különluges építési feltételük pontos megUrtásám kötelezi, tartalmazni. Aa írásbeli ujánlat végén ajánlat tevő vuz.-ték ds mellék novo, lakása cs jxd[,\'ArÍ állása, nem különben az ajánlat kiallitáfiánnk kelte bejegyzendő, Kívülről az ..jántar altkénl rzi-niezondő, liogy azon az árlejtés tjlrgya kónnyen foismerhető I legyen. Aí eaon építésre vonatkozó ter* és kliltaégv-Mtés, valamint M árlejtést éa\'épitéai feltételek a számvevői hivatalnál a szokott hivatalos órákban megtekinthetők. _ _ Z^a-Egerszo^, 18U9- spcil Ö-én. (257-3,3) A bizottmány Legrégibb s legjobb himévtjen állá doabof- és szlBOsnyosal^yar.\'^© papir-, iro- ép rajzszerkereskedése PesUm, lteák Ferencz-utcta szám a., a „fehér hajó"-hna, ajánlja levéljiapir-készletét a legujnbbdzerü JEGYEKKEL. l,*lJ*\'R?\'P.vt4 1 ír\' 11\' frl \' fr\' ^0 egáss 3 fo 1b b„ril,-k miudr\'u\'i .k •cinm u-.\'-vj egy gyei 2 frt 40 t • k Íj "i dinéi pífi bori tik m- cl f ciniiciTol íigy kcxdübetflk \'), \'J friis a iegfiuomabb. iw>. 6 frt: Mn.den IDO-KMdb levelpajnr írvon adatik. Ilkt db h-vt-.||.«t),r é» 100 db borii kel diaxt\'j péjiboritéklian Sat Látogatójegyek tüstént elkészülve, saini\'s nyomatbaii, Ifunlr, fónyti Ipn bri«tnlpnjiirra 1(K1 d\'i 60 kr, minden luvábbi sor K.fkrral tühb ; minei briniulpapirra H(l kr, brillantin papira 1 frt ."Ml! kettői iakpapirrn nranynyomattal 1 frt. a*. l/Cvél-pccséíjegjck. 1000 dL arany nyomatban 2 frt 5(i kr, a lepfinoninbb pemétriaaK i iriuilis* hasonlít nyomatban 3 frt, tilbbe" iiinfl (congrcvc\'l 4 frt, g$f^r Férfi papir-gallérkák és hajtókák (mansettek) l\'tncsatgallárkák 35-J0kr. - 0 p.-ir m.-in-dtfk 3\'i -4. kr. Raktár rovatozott üzleti és kereskedelmi könyvekben. < Etek klilön megrendeléae ia elvállslt-itik és mind n kirii, I ininU stürint Uigp!1 omaliban í« legjutiirjyoib árt\'rt rlkrnj.ittptrTrk. Síin tagi- elv áll Altatnak mindenfpl, kíim <- < • kői om lai munkák is. Ajánlok tuvábliii kfliSnséget irá-. irodai- ét \'ew\'lpapirt, leiélbori-tékitt, nciéltollakat, tolltartókat, raji- é\' iront. ir..(.ni-. poMa- in aain-fl ¦ b\'dgí-jtccaétriaail, tt-ljca rajiaicrt, tuifeitíkpt. in.i"nló-Tícioul éa máa«ld; papírt, rajxpapirt tektreabeti, má\'uló-pi\'prl. máiiilii- m aliiarin-tintát, di-iipi iintatart.it, tullké.t, fAnykíp ;ilbn.i ..t aoii.\'v.l «e:it>»t>r RMkai, be-aiciveictt irdtáakákat. portotnm n.iikat .\'-n lcvrlL-i^kákat. valamint min len mát irodai en iskolai iieretet atgy vAla5it<\'kb.nn. Angol éi franci in illoUtprek, A » dr Colognc i\'-i a legfinomabb piporc-aaappanuk. Minden Ir^jtkélyobb uiofp-cnilrlés ia Irpponti.nabb iiorgalotnmal-ti-ljcflittctik. Ltivűlbeli mflfrrendelfac-k nt-lnvít mellett, e«oinar»Iáiért éa báíyaf- . dij fejében 10 krt iiuiiniiámitvnu, leggy.irsabban i\'n leg{>ontoaabl>aB tsikiíííHtetnnk. Lcvclokot ifry kérem cximerni : (263- 21,1^ Kanitz C. 5 sorsolni* ávenklnt ]Junius 1-én l.síül.g^gj Főnyereményl sorsolása a cs. kir. austríai éflaaMs-csön-szelvények 1864-ik évről, A flielvéuy nyprem^nyének Abkofatosan SdSCOSS^ 220,(IUU; SttO.ÜOÜ; 150,000; 50,000, s&OOOi 15,000: 10,000; 5,000; mtb. atb. LcgWaahfe jqrct*. , ményréas 160 Atrlat. . %, . Hiteles bólyegzetü szelvényrésaeket, niclv.li nlndlddlo érviaywsk, mlg . íZajereméaj 250,000- frt 80 .A ré.,<: l»íBIA 160 frtl« rÍMflkro nem hajlft^ .1 ír .lfileRei urT>lll4i\'\'.« rag, uini.fiícló.iel .iánljnk. — DrWl B frl, 9 drt ÉTI 70 frt, 20 Irt ára 130 W. Iloiiiscliiid és társa w P^stBTELsse N>. 14. Bécsben; L)QT* Ismét-eladijkrál guntlftekodva lecnd. \' ^fT.1-6,1) , •.\'•A-:*i.v ..>\'"í Njtgjr-KanÚBa 1869. május 8-án, Nyolc/adik cvfolya____. Kiterjedve SOPRON- és VAŐHEEGTÉSEE. k szépirodalom, kereskedelem, Ipar, gazdászat, tudomány és művészet komál Esettmtől lr©4» és ktn-4 hivatal: \'\'WaJDTTB JÓCgEF k8ay*fc«reakedaa4b«a. A vasárnapi iskolák. \' i ¦ Ili. pályamű. Ofoljtatáa.) líépoktetási törvényeinken kivül nagyban najjtlil. filő a tanügy (ideértve mindenkor a vasárnapi iskolát is) fölvirágzását a közoktatási m. kir. ministerium alul kezdemé-oyezett és ajánlt „Népnevelési egyletek,* mrnt szt hazánk különféle helyein a már fejáitlmttak eddigi működéseik szépen bízó-nyilak. — Mennyivel nagyobb lendületnek intöQftott volna szegény elhagyott oktatás-ftgTflbfc^ha az üdvös eszméjü említett egyletek hazánkban még nagyobb számban terjesztettek volna el, emiitnem is fölösleges. By-módoü tant ki legalább, hogy hol és leik vsunk Áthatva a népoktatás szent ügyének fontosságától, s kik a népoktatás barátai, ""figész a bámuláshoz- tartozik hazai nép-nevelésünk és oktatásunk elöhalndását a legsikerdúsabban biztosító .Népnevelési egyletek "-nek még mennyi nevezetesebbnél nevezetesb helyeken fel nem állítása, mi nemcsak a tanügy iránt táplált rideg közönynek, hanem szellemi eltespesülésnck is Wiét következményfir — Hogy messzire ne kellessék mennem állitásom igazolására példát keresni, azért csak saját megyénket, a 100 V* ? mdd kiterjedésű-, élénk lakosságú-, kies fekvésű- és történeta nevezetességeiről gazdag Zalamegyét említem föl. — Fijdalonimal telik meg a kebelr ha az ember • megyének néma csendben haladó tanügyi állapotát tekintetbe veszi, sajnálattal szánakoxhatik az ember annak tapasztalatára, hogy megyénk főbb városaiban még .Nevelési egyletek" se alakitattak, sót még nem is kezdeményeztetek. Mig más vidékeken tanügyi dolgozatok hagyattak és oldattak meg, addig környékünk e tekintetekben sxelkmileg szunnyadót*, mi, igen természetesen, dóhaladásra nem is matatott. Né engedjük, kedves pályatársak, magnnkat a szellemi szunnyadásnak át, ébredjünk fel hosszas álmainkból, fogjunk erélyesen fáradalmainkat áldással jutalmazó „Népnevelési egyieiek\'-nek .legalább megyénk első váro-•aibaiü alakltájtihfa,meri — csak igy egyesíthetjük a népnevelés- és oktatás-ügyének eaeiéaéra tanerőinket, — tisztázhatják eszméinket és mozditbatjuk elő erkölcsi és anyagi érdekeinket... mert — csak Így lehetünk többi kWgeinknok ösztönző például a haladásra; „Aki nem halad, hátramarad." afinek eloaégüéaőre terjesztheti ki hatását legüdvöaebben a .Népnevelési egylet," mint a vasárnapi vagyis ismétlési iskolákéira, — melyeknek olőmabetését mindeddig sok akadály koriátozá. A vasárnapi iskola szorgalmas látogatha-tását akadályozó számtalan ok lehetne még felemlíthető, de részint a hosszadalmasság •Ikerülhetésö, rtazint a t. olvasók untatni Mi akarása végett azokat elhallgatom^ azon fjW ükömben ringatván magamat, hogy c tÉjijiiiiin ha eddig semmi, ezentúl, mint Mu* ícanebbi soraimban is elmondtam, — Előfizetési föltételek : j Betybefl aáihoa bcraiwal U ->iáikj* pút la lUd?*\' JBgAt* irra frt. kr. Fél ém ¦ • j , ^ , Étu egyedre - 1 „ 60 , ¦\\ b»t buiboa pnUliorárt 1-iior 1 kr. j-»itrf « U bI»4m UvikV iMikuUuJrt .\'. kr Bálrtn*il »rfadti mQtA,hÍm9Maimhi 30 4u- A .Nyílt lenn\' egy p"tlt tor beiktatási dija Ifi kr gyökeresen fog segíteni a népoktatási törvény alapján — reménylhetóieg — rövid idő múlva a tanügyhöz értő tagokból Összeállítandó iskolai szék, melyek tettleges működése, mint szentesítést nyert oktatási törvényünk 1., 4. és.60. §§-ai is mutatják, a vasárnapi vagy ismétlő iskolákra is kiter-"jedení. L torrénypontok 15 éves élet-idő betol téseig elrendelik az iskolábai járás kötelezettségét; kötelességükké teszik a szülők, illetőleg gyámok vagy gazdáknak először fenyítés, másodszor az iskolai pénztár javára fokozatos megállapítás mellett — tizeteudo pénzbeli büntetés terhe alatt tankötelezettjeiknek az ismétlő iskolákba! szorgalnuts bejáratását, mindezek nem használása esetében még más gyám elrendelését is szorgalmazza, végre meghatározza az ismétlő iskolák számáru a köteles tanidot*) is, mi a téli idény alatt 6-, a nyárira pedig 2 órára van szabva. Mindezek által még sem érnók el a ne-to-vábbot. — Kell tehát: hogy ezen népnek vei és- és oktatásra áldásosán ható törvényes intézkedések a törvény utján választandó iskolai hatóságok által lelkiismeretes- szigorúsággal hajtassanak végre, mivel csakis ily módon érhetjük el korszerű nevelés által kitűzött exélunkat, mely nem egyébb, mint a Teremtő által mindenekkel bőven megáldott hazánknak hasznavehető, munkás, törvénytisztelő és erényes, művelt polgárokat kiképezve és országunknak, — most, midőn a szent szabadság korszakát éljük, — most, midőn vasúti hálózataink és egyéb közlekedéseink szaporodtával az ipar és kweskede-lem tetőpontjára jutott, erkölcsi és anyagi virulását fejleszteni; — és ezen mi segíthet legtöbbet, mint a vasárnapi vagy másképen ismétlési iskola, mely keblében úgyis csak a nagy világba lépett ifjakat fogadja. — Hogy mindezen törvényes intézkedéseken felül semmi jobbat és üdvösbet még csak óhajtani se lehet, azt minden a nevelés-ügyhöz értő Úgyis tudja. — Nem is e tekintetben, hanem több évi tapasztalaton alapuló szerény véleményemet, azon édes szándékban, hogy a népnevelés javára teszem azt, mintegy kiegészítő részül a következőkbe vagyok bátor foglalni: Minden ismétlési fökoláját bevégzett köteleztessék az iskolai szék, vagy ennek kebeléből összeállítandó vizsgáló bizottság előtt nyilvános vizsgálatot tenni, melynek, — ha legalább kielégitőleg megfelelni nem tudna, büntetésül hiányzott ismereteinek helyre-pótolhatása végett utasitassők vissza. (KutyuOi* krw.) 8ZÉLIG FERENCZ, •1. főtanod*! Uailá- •) Bi í tanltijl ido caakngyan ¦¦ nttl IdDrs tftatnik, mint «a «biMt« rolt, Igen baljnen\' Urtán--aék. Leone «*l laknunk. 8.. r. A bakonyvidék termelése. (Vég0.j Ezen nagyszerű lendületnek van azonban egy most még beláthatlan mérvű hátránya, s ez a morális erö, és az öntudatos működés hiánya. A kendertermelésnek emelését ugyanis nem a mcgjrvjködéa, nem az elismerL, hasznos volta, de a kénytelenség, a szűkség parancsolta vasknrja idézte elő, a mi azt az., idők és viszonyok\'fordultával ismét az döbbeni pangásba, hogyne mondjam visszahatásba sülyesztheti. És ettól csak a felvilágosodás mentheti rueg, csak a felvilágosodás eszközullieti, ho^y a nóu átlássa, minó kincset bir termeszt vényében, átlássa, hogy j termehenye iieuicsak saját használatiira, de ! a kereskedelemru is használható, s pénzzé tehető. Van-e azonban ezen, a kendertermelés felvirágzásához szükséges kellék teljesülhe-téséhez remény ? nézetem szerint, az a lehető legkisebb, mert a Itendertermelés körül itt í^gzeodő százados^^tl^vuU szokások erre \'legkisebb tálátáijpf nyújtanak, s nem is vállainak kezességet. A kendernek olrszerü ^kászitesey mint itt dívik,-a kereskedelemre baszuálhathui, s ha pedig a kereslet buzdításul nem láp előtérbe, az elavult módok elvetése nem várható. Ez magába véve a mily egyszerű és összefüggő, de nem logicai is, mert miután nem várható, hogy Mohamedhez fog jönni a hegy, szükséges, hogy Ő menjen hozzá. Hogy pedig ezen kölcsönös érintkezés megtörténjék, az egyesek jó akaratn buzdítása elégtelen levén, kellene hogy a gazdasági egyesületek — itt különösen a veszprémmegyei gazdasági egyesület állana az Ügy élére, s adna a dolgoknak uj irányt és lendületet Igaz hogy ezáltal teendője gvarapittatnék, — de az elismerés koszorúja se maradna el. Hogy a bakonyvidéki kender kereskedelem és üzlettárgyává nőjje ki magát, s ez által anyagi hasznunkat öregbítse, a régi sleudrianismusből ki kell vetkőznie, miáltal nem a mennyiség öregbítése, de a minőségi előállítás czéloxtassék. Miben rejlik pedig ezen elavult kezelés, röviden elmondom. A főtényezők különösen három pontra voAatók össze és pedig: a kender osztályozásának elhanyagolása, ai áztatás hiányossága. Ugy hiszem, ezek oly tényezők, melyekből magyarázat nélkül is kitűnik az itt lévő kendercultnra alacsony foka, de kitűnik, hogy ily bánásmód mellett a legszebb kenderek se nyújtanak mást Csöpünél, melyhez a kereskedő nemhogy kedvet, do idegenkedést kap, s a termelőnek pedig nem hasznot, de csakis kárát idézi elő. Hogy kenderből piaczi vagy kereskedelmi cxikket formáljunk, egyik főkellóke az osztályozás. -Ez legkönyebben megtörténhetik- a nyüvés alkalmával, a midőn csaknem szálan-kint jő .a munkás kezébe, s á hosszabbat á hosszabbal, 8 a rövidet a röviddel könnyeb-"ben párosíthatja, mig később\' áztatás vagy. ntáa a rostok öasMkuijálódváD, csak Hirdetéseket elfogad :~^ ü-laatzaáa: att:ADÓHIVATAL.Piata*: ÍEIgLEB\'ttl;i 8.«-, Ka^^,*«rib^,S«d^a^-fra«M%rt-l.éa*#!;1J Stattaarttaa; SACFlSKi TriHSA. I \' "-" ~ a csöpűt szaporítja, a mi pedig a termtaztn- ,\' nek nem igen tölti lapos tárczáját duzzadttá. Hogy kenderünk megfeleljen a virájjzls-nak, hogy fiíkcte szálak helyett fehér rostot,., durva éles helyütt simát nyerjüük^ egyik elmulhatlan szükségessége a jő és tökéletes áztatás. _ Váljon dicseked hetik-e ezzel Bi-lionyvidékünk ? de sőt dicsekedheUk-e a dn- " nántnli kerület ? bizonyára nem ? — Itt a rendszeres áztatásnak, ezzel kapcsolatban czéiszerü áztatóknak híre sincs. A kender-termelés és kezelés ezen lényeg s pontjára legkisebb felügyelet se furdittatik, az áztatás rendszerint a hegyi patakokban és megállapodott mocsárok, posványokba:i történik, melyekbeiKa viz minúségére vagy hévségére felügyelni mindenkinek a legkisebb gondjai közé tartozik. Hogy pedig az ilynemű áztalást rendszer mellett a kender kereskedelmi és ipar-czikké nem válhatik — az nagyon is világos. A bakonyvidéki patakok vizei rendszerint hűvösek és sebes folyásuak addig, mig a nyár heve őket ki nem párologtatja, addig, mig a patakok medreit, mint Famo né] Vörös-tengert, «zánu lábbal át t hatjuk, mert említetten nem hagyhatom, hogy az a melegebb évszakukban rcudes tünetük és körülmények közé tartozik. Mit tegyen ilyenkor, s mit tesz tirágos kenderével termesztő? legtöbbször elhagyja őséig, midőn az esőzések beálltával növekedik a viz is, más esetben pedig eláztatja kenderét bokáig érő vízbe, megrakva tetejét hantokkal, melyből, daczára ezeu előkészületnek, a kendercsomagok feles része a víztől érintetlen marod, miáltal a termelvénynek jókora része veszendőbe megyén, s alkotni segíti a töméntelen pozdorját. Az őszi áztatás, habár nagyobb vizállással bír Is, még nagyobb kárt ró a termelő nyakára. Hegáxik ugyan kendere, de szárításnál hiányozván a nap heve, a kender barna színezete mti-lózhetlcnül megmarad. Ez azonban caafeai kisebb kár. Beállván az esőzések, a hegyekről bezuhanó vizek nemcsak megtöltik az fertffpi-telt patakok csekély medreit, de taíoár-nyalják az árkokat, magukkal sodorván hidat, , köret, mindent mi útjukat állja, magával sodorva a patakokba czölöpölt keadercaoaa-gokat is, ngy hogy a vizár eimnrtával a völgyekben, a fuzOaokbu atb, kell a kendert összeszedegetni, összekeresgetni. Ez a2 őszi áztatás majd minden évben Bagujuló szomorú következménye. Erre bekövetkezik, az áztatás ismétlése, ismételt munka és iára-dalmak kíséretében! És kibirja kvnierét mind Összeszedni ? senki; nagy résza idegen kezekbe, más határba vándorol, a«n titkán ¦ vízi malmok végnélkuli veszedclfp^r*.^- Ha valahol szükségessé tétetnek az áztatok, kétszeresen szükségesek i begy vidékeken, kŐtszeresoti. a^3wa«w de a hol erről az oly sok időn*V*ijjtií<M sanyargatott nép fogalommal aéatli könnvü szerroV :^ttL}fiUtteE cszk^keztló, kezdeménye/ő ?1 ^ta**tíitólwhlányüMeJLl Minden folnbirhatna, :-kft többel nem, legalább egy jó altatóval, s alig keríltnfriélekszáni ázermt egy, jegfeljpbb1 ~ *kiUn*pi joaukaidiJbo; oly csekélysége melyet mát a biztosítás tudata is kárpótolna, ide /iiot azámilva az általa tStrejöíö anyagi ¦hasznokat Végre a gerebenyzés munkálatához ju tottam. A kendertermelésnél ez a munka vége, nem szamifva ide u "t-^be az ostorcsattanas; ¦ ¦ kereskedésre szántnak kötözés és csomagolásit. Hogy a jó és fokozatos gerebenyek használata sok részben megjavítja a roszol kezelt, — koszai- áztatott kendert, széthasogatván u rostokat, b ha azt nem is szálasabbá, de lino-mabbá teheti; agy hiszem felesleges is mondanom, melynek tadalma azonban még idáig . nem Itatott, a a gerebeny sűrűségének foko-zódáaáróí (de igen sok más helyen is)— -tevtöncs. Egy gerebeny végzi nemcsak mindazon kötelmeket, melyek a kender simítására használtatnak, de egy és ugyanazon gerebeny azölgál e^y egész falunak eszközül. Alig van helység, hol több gerebenyrc akadnának egy. legfittebb kettőnél, ezek járják végig a falut szomszédról szomszédra, egyik koniámasz-szonytd) a másikhoz, rc^ak őszre kerül viasza a tulajdonoshoz ószi kender gerebenyzósérc; ha visszakerül, ha nem kell érte az egész -—falut összekorcstetiii, futkostatnt s tűvé tétetni. Hogy ily eljárás, ily gcrebcu.y7.1--i rumi és ily gerebenyekkei nem lehetünk képinek magunknak sem elegendő szép sima kendert készíteni, — ugy gondolom, hogy ezt it szükségtelen mondani. Hogyan juthatna tehát a kereskedelem és elismerés fokára ? Hogy kendcrteruiclésünk kibontakozhaa-Bék ezen végnélkül kezdetleges és primitív állapotából, hogy elérhesse az általa megőr-\'dcollett magassági fokot, ezen elavult ilézo-lek és kezelések olyetése, kell, hogy a legelső lépés legyen. __r _;_ _ ¦"• X «íl~és^Övücl egyesületi eszme és közreműködés* "által lé&sitheW legkönnyebbért. Nagyobb számú termelők, vagy egy egész község és helység központosulása, közakarata mily könnyen létesítene czélszerü ázta-tókat, mily könynyen szerezhetne nagyobb száinn és fokozatos gerebenyokot mig ez az egyesek anyagi tehetségeit tökéletesen klme-ritené, a közakarat minden erőfeszítés nél-kiAf létesíthetné. Tájim ezen egyesületi szellem mihamarabb átiengené kendert érmeit) falviunkat; vajha az ige (estté válhatnék, hogy kendertermc-lésünkkcl necsak magunk szerény szükségeit fedezhessük, de abból a kereskedelemnek is | szolgálhassunk, s ezáltal anyagi jólétünket j öregbíthessük. F. ü. Jutná, hogy az ember feletti eszme czéljának> elérése, mely valósítva több állami létnek virágzó jövőt biztosított, s melynek gyökere a hol meg fogamzott, ott áldás-dos gyümölcsöket termett — nem _ a* emberiségnek Azonban a nép összeszedte a avétszort\' oltárrom maradványait s két évtizeden át féltve őrzé az enyészettől, mint — Petőfi-kéát — a megfagjástól őrzi a világot a meleg verőfény, még az aristocraticui kor- öazpöntosult vágya l^LJjtozzmk^teháj^gjr latnk «7ilar4nli»-kej^tek. Wb megemlékezést a „democratia" eszm\'ó- Végre valaháraj derülni kezdett egünk jenek. - húsz-évi boni után felpillantott láthatár A mult leple alatt hagyva a régi és kö- ágyából reményünk csillaga s az első sugár zépkort, fordítsak figyelműnket azon idő- | mely belőle kipattant, — a democratián-k *za4tFa, midőn a magéhoz tért magyarnak \' ,Jjt életet. A demokrafcia eszméjéről. Lezajlott már a barát, a rokoni kötelékeket szét szaggató, - haragot, gyűlölséget, boszul előidéző, — és társadalmi életünket HH-gniétSkezö követ-választási időszak, miként a jiatnk vize, melyet az embeji számi-t.is bizonyos czél tekintetéből egy tónak med-rr>be szorított; — megszűnt a tettleges -a ^/i>belí bántalmazás; elcsendesült a zaj. umi\'egy tért és i<l«\'it engedve nz élet mozzanatainak higndt áltekinthetésére. Jelen iib\'bcn társadalmi életünk egyik fObb mozanata s a melyet elérni óhajtunk, bizonnyal a democratia. illetőleg annak meghonosítása. Ki tagadhatná ezt?\' Ki tagad- eszébe jutott: hogy hisz ő a maga lábain is tud mozogni. 1848-ban vagyunk. A világ-óriás megunta magát b megrázta a földet egyik sarkától a másikig; — sokan örökre elbuktak, sokan elbukva felemelkedtek, még egy rész állva maradt a talapon a rázkódás alatt; de a ki megdönthetetlen állást nyert — az csak egy volt, a világ-szabadság legnemesebb szülöttje: a democratia, — a hóra az betette lábát, ott megöröködött, hiába üldözték a kény-uralom közegei a rém minden kigondolható fegyvereivel, nem szökött el, ott lappangott az mindenült a nép között, a nép életében, a nép szivében. Hazánkban a democratia csak 48-ik év elején kezdett életet nyerni; de szivének első dobbanása már nem a csecsemő, hanem egy életerős nemzetet magával ragadó nagy-,Jü)Lil-szirének- dobbanása volt. Oltárt emelt neki a nép, a magasabb osztály nagyobb része pedig eléje rakta .aristocratictts" korlátait. Hanem egyszer aztán mikor a lelkesültség a legmagasabb fokon ringntá magát, — egy hatalmas kéz belemarkolt a vihar üstökébe, s orkán korbácsaival elsöp-rötte az oltárt, az aristokra ticus korlátokat pedig vissza vitte egykori tulajdonosainak palotáiba. Oh mi kéj-érzet rezgett át a magyar nemzet keblén, midőn üdvözlé az egyenlőségnek — tetsz-halottaibóli feltámadását; mily boldognak érezte magát a köznép azon tudatban : Hogy az emberi tökéletesedés lerombolá a közte fenálló korszerűtlen falakat I Igen, így volt az 1861-ben; — de most, midőn 1869-et írunk, mintha valami ismeretlen járvány mérge keveredett volna a legfel annyira, oly é&zrevehetóleg megváltoztak as emberek, és pedig ezúttal nem az aristocra-tia adta az agit. Van a társadalmi életben egy úgynevezett közép-osztály, s annak különösen azon egyénei, kik sem magas származással, sem kreznsi gazdagsággal nem dicsekedhetnek, kifest önérdemeiken kívüli eróttetett népazerüas%. állított fel a mulandó szerencse kexekéra, s kik ezért ámításból a hol alkalom nyílik, soha cinem mulasztják ékes dictiókat tartani a democratia isteni eszméje felett, — esak az emberek aztán a közéletben a gógósségnek elsőrendű uszály hordozói. Az aristorratia jobban mint nem, lemoa-dott már hagyományos elkulönzési szobásaira] . v ]gL>u észre ve he tó leg kezd alászállni a néphez, illetőleg törekedik ezt felemelni oda, hovaelúb.b-ntübb felemelkednie kell; azoaban annak a közép osztálynak egy jelentékeny TÁ11CZA. A Balaton. — Tflo dérre — Uhmy4 QtM atápáry 6tza fSiípáa ur által kOlt.¦• •Ínyre kitűnőt! 3 db magyar aranyra. TI. pályamű. A ti > ni ul oiervlmeL I. IUtb a vad JAr fafii érre, \' -Tit a> wrdCk ttiv tanévre, VArJ*. Tátja, várra lArja, ; Jfl-e nt*f daliija. Ttadár-Uiaj, tanditfeiiir, ,/ Miért csBffn ta a fold gin 7 . BiTmii nliii em inuk cL LoabM, Imjnt »olJ ligetben, > Bq] a madir iiámje lobban. Tár a lányka — ídot ajka Epedcxra aeog fal dalra. . ,> Kii «iiríb4ii nrughatallaii: ¦~:\'\' ¦ ,thl marad m alkon?fiiban, ¦- Ttín ms> aUt tflo4irLtios, L ...-W.aMk árta, írta ára.* -|-/\'Höt» a vad Jár ab írre, s Tár as ardfik aaip tfladárti; - D« taoatafl n«m hláLa Tár, Daliája kowltf már. \'ns\'lKlt Madár Dl a bokorban, \'JiTX<I**»*r- nstén, aUiil) otuiau -, , ^XlbaUgat a ttlDdéModk, ~ \'¦\' Zj>«dí»a •swlnének. \' \'jÍVí!\'*í^» hoST- Jta **** *P aceri:lroom, , JoadKI rflnllaidt.n,. ¦-Ur.tJMCü-fcBadUHi, mett norelmod , Jl ln^Tf "lalamaok.- v 5Tía-^ikáiíáaaDy, tt.d*^*inr, 1 IS?" 5^** í"0**" U> a nid fián, .... . mdTanbar, tOndir-kabal, ¦: btdLiVgjnaáa flalvat aatoAatík ei. -«.^*» tMÍÚni, hogr-hntolan vagy, TVadárbonnak áll bantnara. fli&JJ^jípám a Uodár-királr, i-Ví^^it.áitaw najd lhunl áll; : , ««l líjn, áa numtlík, lAfaÍJAjtmiftu eaak ¦ .aral««d.a , lánjka ¦ **rta, ;**U1-**, ajka caákja , !¦* — .Jobb** Mondj*. >^*ija §0P*.9Wt aa, rá . --i^tfb I**lt*\'Yfta« ukt Tílii.lt rleánr. tandirlpint, Allűrt .-nilppií tf B fnli) Üio T Fr>l.|; oihImt, tönilLT-kpt.pl, Kf.vmú nxivét emiíiiük cl Ki.l.h itj» nioKtan boldor, NintLí i.tmija, tnak n \\>okriA, Ifjú ! lilnJir atertl tígej, Kívánt c mis OdvIÍBséfiet t Kis madnt Üli a, bokorban. Bokor rcíient, d«*ál)t oiiiiar, Ujm iftip a tűndíri dal A bolJugaág bnagjaÍT&l- Hora a »ad jar liflj érro, Z*0(r m erduk nép tnndere; Kou.T Tan, ki Ct raodiljn, Ai alkony ?3 daliája. Már a nap ao ragyog rajok, frigrUS a boldogságot, Hogy a túínj füldaoh ifja Tündérieiny flaÍTát birja. •Földi ifja, éa BMiroÜek, Udvlluí^ta cauk tseralnjod, Ra te neretai, nincs mái r&gJ Benne mindaat feltaláltam.* Iffj bvaiélt na áaí lányka, Mit fele) u, be Tárta, fl*i»ái kítnég D«m lepdaR, EliK rÜAJii a c.ok neki. A barago* nap hdTcr* Boua-felbS jí! u égre, Hiríll adni a leánynak: Táraid f BiŰlCid várnak. .laton volod ÍBldnek Ifja, . 8inrd.uem.7t RWad blrji — Ét BiornIm«in oItÍt holnap Itt nl^u a hfis bokornak.* IRT be»elt a tflndetláayka 8 a bolnaput all|r rárta ; Rdua-felhS aláaiálla, Tfifidírllny hadd Öljön rája. Rdua-rdhö lágy Slíba Tondérfiánr bQMn lápa. aKUrt nem Tagjrok én ii ÍOldi, Való rágynám clUm tfllini." Bafia Mlvának danája flioretammel níi utánna. Bsatna níii, mig bníri i .llárt nora Tagjrok ia la égi 1" Uova a TAit jár bBa árra, Vár aa erdOk «*«p ttadére \\ Várja, *árjm Tárra várja, JB-« isi** daliája. TUnd^rloánj, Ulnderl«áajr — MIórt caüggn tm a fold &ÍD 1~ f Otdl «mb«r, tondárkabal, EfTnái tiivát •m<istlk .1. Lombos, árnyai iflld ligetben, Hol a lólyom iiirtiya lebben, Vár a lányka — odei ajka, Kpodei»Q tang fel dalra. Kis lÜTÍbtn nTnehatatlon, , Hol marad e étO napban, kiért nem liot tücddrebea. Ki cink órte, érte erea. Tündírlányka máhi ott Tan, A madár la a bokorban; Npra reznon a bokor ign, Dnlra figyel a madárka. .Kis madiika, fnldi Állat, Ki Merelmom [Ijái lAttad, V\'iij el hoasá, murid meR néki Jjjjiiti, íiiTenj ktUap tápL" Uepúrti e ii<it a madár, Ilukutl,.,-1 a maRuba siill, Ott tpkintgt.r elCblp kDrOl, Auütán, miként a oyil rOpOL Nyughatatlan a 1-inyka, Sioüdjnnkdt buk várta — — Ueg íb jött ej nomjokira. Nyughelye a tOndcr TáTJa. IlÚBan Lalija a, loinyba, Mikrt beazél a madárka ; Most a B.erjg3 madár-ánek Tőr, fajdalom Vh .tirénok. „TGudérleány, eiiTod ifja SEcrelmít mái, illldi blrjfl, llftlflrn Irtt, mii lipoüiok Ülón mnau>l ead merelmct. HihbA lett ai égi lányka, Sbíío ifjit riaaaariigyta, „t\'oldi ifja, én ni>-ret)ck, >íiived i\'lte i\'lotomnek.4 A ki hoBsám hOtlon lettél, Ei lielyettoia mást kerestél, Földnek Ifja ! nagj hatalma TUndúrhónnak Áll banumm. Raiilt a láuyka ríQfTfedt izirrol, Iluaiujában - véU — irt lel. Oh a tioiiu kítélB tör. Ha jo|.).ra Bn;t, balra 1» 01. Tan dérlányka pBraneaára R^ianfelbn n!á.,álla, A madámü kii Imaébo\', Oyoman vitte líi aa égh«. .Apám király, hatalmadat, I.iinyuilnak nak «s ejrjiicr ndd — Pflldi ember tündéri báuU, Es, mi boBinnial klráitja \'én ; FtlU! ifjat íirmtara én, SBersloumol ciüfjftem. a Pa kljáUaa (i iIsralmam, FOIdl lányért mepx«ilt enj Tandárlaány, tÜDdérteiny, Hlnek aDngtil B fold fián ? FOldi ember, tttadár-kobel, Effymá* ¦sirat imoUtlk el. ,üb ojiAm, add meg kérésem, TBlil.i tolod íoh\'Bí kérrm !• Bmla a király : — Legyen, de Viktóxe, (tlíot Ut sKivüdbe. madir, ir lAjy Tosénrni. a, a mig Et elérem — — i-felbS, ö ntanna Bobanj, mini as ég nlláma. — kiállt vciéro, a madárka, Uúksa-felbü 5 ntanna, HohaniDttk, mint a »iiiím, Buasut AUni a fftld Oán. IIL Loniboa, árnyaj BÖld ligetben, Hol a ¦olynm icimra lebben, Ül • lányka, fBldl tlnrka y a isi merongve mesaso tájrn. Majd félig nyílt éden ojki EpedocTí ieng fel dalra — Bánat van a dalba ínra: EltáToiott mire ifja. Beáról a dal boldogságról, Yiőn iieretdt daliáról ; Buldotr, a kit Uy lány sier^i. Nem kivánja aa as egot. Kin madár ül a bokorban, Boker ressen, elaaáll onnan, A leányka ii olnómul, A bosii tiillt tára feli nyal. Búkor reuen, tQld Ágira Bócm felbő most leuálla. Róua-falbfi nyosaolyája, Bobsud tündér paripája. Donna tündér aa<H a Unynak : ..),\'., hogy téged feltalállak. Tf vuliil elesibitója, Te ragy tiámnak okosója. Érrrtlme.1 hotíu voltuk, \\)a te Őket olrnJ.oltad; O rajta nem Álluk üoaiiit, Nphod helyette ia kijut. Ila elhagyoU, hfiüen lett ia, Hsorplcm én Ct moatan in, HíotoUiBi Al montan is még, Ua nem bírom ia siorelmét. Ö ha lehe^ legyen bnldug. De te reád átkot mondok. Átkot. Iiugy a világ lássa, 111 dlj vAr a caáuítáira. — .ALI karja k\'tst nyngodtiJ, Helyt ao lelj BÚpjmylnmnJI, Tündér Odrét tetted lonkro, Lelked a tudat gyStSrJe. -- Ki OrfimtSI kUnnyet alrtál, Hd nyugodjál soha lírnál; 1 llogyha elkeid könnyed rforynf, Vnlyáaa na apadjon ki. Ki Dgvügvüii ail híbotéd, M.ként «.ire csnpán tiéd. Tudd, hogy U-gn*p még enyém rolt, rnoBt BSjLuiomra a aaámodra boll- - lí Sonyi\'idnpk tanrorába UerulJ hOuOd emlékére, H hofry ae mcnUen meg balálml, Köaxuborri keilead vjlgwi.* Ha-Mt a tündér nagy karajjal S róioa-felhCn tovan vargái, HtiiBA-fdbö jaj de piroa, Mint a tündér, oly haragos! TOodérlcány, tündérlnány. Micrt csüggtél a föld fián T Fnldi ember, tUndér-kebel. Egymás ssirét eméaatl «1 Ai átkosoU leány pedig Kot. inikónl cink t^lp Milik. Suűad - nxi ötet átka, liold.iptalan földi lányka! Rohanva egy rónára jSn, Mcgtnlti ou Biemét a kOny — Sir, sirhtja koierreBan, Hogy hBUoo Istt saerelmesa. Aitán - mint aa átok mondta — KnunycHebnllt aárba, porba — — — fi hogy kürá rált a leányka, Sírját soha nem találta. Binatáhan kiatrt ktlnyjo Sok Bxáaa évig folyton Smla | 8 bár kővé rált a leányka — Nem Biflnt könnyel folyass. Mi-lyet iioroo axélylyml ninle, EImidI a\'rú eleinte \\ t>e mégi* mrginandl oldbb, S képeié a Balaton tát. KOn vjeinek tengerébe Uirült bűne emlékére--- K^sSbben a kuVé rált liny S nem rolt nyugta eulodisás. A kDunyt>Cl lett li parsára Le lejárt a tOndériányka, alert abban ran eltemetve, Kié most ia még aaaralme. llkunyatfeof ntoat ia oljí Még & partra rósaa-felbS, 8 a tdndértányt felragadja. Hogy Hstlnjék meg nagy bánatja. Ila nem bántják ia viharok, A Balaton felhiborog} FeUddtilnak a sík habok ; Mert a kőliny ralre dobog) TAKÁCS ??11 NYITRAI és TÁRSA váJíó-OzIcte P^t^Jézseltér 5. sz. a. Ajánljuk it. ci. kosOaaignek aa általunk legel önyöaebban nadeaetl társas-játékot valamennyi Ausztriában létező sorsjegyekre a kdy*(kuS fltiijuctninj.kkel: 300,000, 250,000, 200,000. 140,000, 110,000, 60,000, 50,000, 40,000, 30,000, 25,000, 20,000, — 10,000 frt stb. 20 havi reszlerflwtésre B írtjával. Minden ve»8 agy tnrvétíyeiaa kliUltatt réenvinyjegyet kap, melynek érteinkben ¦ tulajdonos " aa sl>6 S frt rí aalet-le fii a tea év el a bofbetéa Ideje alatt tortinoridtí 76 sorlxuasá*® Talaun ennyi nyereményében résit veaa. Egyúttal ajánljak aa oly gyorsan niagkndvalt tinaa-já tikot 100 darab 1864-kilOO frtos sorsjegyet, 6 frtos részletfizetésre, .... _ , «• M ¦ vsJiLBSMy. Ifcqjytrorazág és Ausziriáhan létező sorsjegyek 12, 18 éa 24 havi fáSlSetfzetesrs áltatunk megszerezhetők, úgyszintén l4gr«ÓlTV"Öny©lE: is jainden húzásra. |M nyeremény! IVyeremény! nyeremény! lalattiarBfcwiiknak a» eredeti aonjegr^. megsxorcahetáaét megbodnjitsdk, agy ia< taakaJtlfaa1, hofj a leKked.cltebb »or.Jeffy-i.cuiekflt kiaebii rO.xIuteklien adjuk e!, min. a monnvir. ¦radetlIcK ladlaak, agYUtfa-f•¦\' Egy huszadr. bltelSOrarJeBryet 10 frtért, húzása jul. 1 XS6-4-ki ÍOO frtos SOrSj. 8 . , npr. 15 1838-lri Rotbaobllú sj. 7 Mluda. tbtB e«.y, ilulonk tflfybi,b«a kUWtAtt Uletovényt kap, pontos mcgjrlr.UV-vel a aqni-J.CJ Mroaala aa aaim.uak, melj néki bnaiadreaaben birtokába jut. ¦ azonnal javára latnaik, uMkBl, fakír MW MtWMUI Wien tmlf. A hltelaorsj főnyereménye 200,000 frt, a legk 170 — 200. 1864 kleké 260,000 „ „ 166 -200. Aa 1889 ki Botbschild-sorsj. 140,000 „ „ 100 frt. Nngv ! ! Fele árért kapható ! ! BOTI! Vissza nwnliüírűtákündaan-pí <*^Á*r árleszálütása az osztrák államokban h-tozö legmigjtfbb cs, kit. szabaöaliaaíeat tiszta lenV&BSEOn- és kész +*=*Yi ^T"m 1*» «»-gy*rnak Becsben, Taektlaubvo flt-dib. szám alati, fianltl-báabian. Már régóta nem okosott oly najrj fettflnémt egy fciirnliii la, mint a Tsobbuftm B. tí. ¦. íerti ex. k. •lab gyári. - Tény hogy tflbb mini 30,000. db alagaiu kélt ffe* e» t«H Wrlwl mlod-tatíUl nagyiiggal, aa értők: feléért adatott el. A l_ keiílnség nagyobb kényelme végjtu levél alfcvli kivin**** • vidék mind un városiba kőidéinek raumtrik a ki vaimi ti» meptckinli\'ie Tégott mindé níéifl feh érnem SbSl, rá* ónból, eacbbeltbEl. aaiL-Ui rúnákból utAnvétel mellett ; a mely ktUdrmenyek meg nerar tartatnak/ al peni a postán rílgton rima küldetik. — A* eladás filar. 7-«« reni lundntél él addig Uitf mvf ¦ t el nem fogy. Veszteség alig lehetséges, \'\'¦tattip- aaár a Icgkbwbb njernipény la karOUtvInl tgjonlö\' a aonjeny v^uUrával • különben la i /inakorkisaak vagyunk k Otelci vény elnkét risaxa is villani, mi; pedig min denk or a napi RYITRAIésTársa \' ~ bank- ea ráltd-ailetc P«ilcn, Jóaj*r ter 5. fiám. ., a?8> Vlrlikl megbítiaok ~~p<»>tai ntánTÍUü mellett U pontosan e>ikflin|teinek. PesU* ngltlSIété-T|l» aít « Ukielynek, huaiai jegyaAkali.t wtndan baaia min dlj nélkfll kjpdjnk meg. >g^S> llagy-Kanfiaán WAJD1T8 JÓZSEF U autgil valamint felvlligoaltaaial, agy aredaU r^axjegyek-SBS> kel (AaUiaiLwaain*) a hlrdatményben kitett ai-4rt, naJyak nála áronnal itvefaetük. (25tf - &* ^3^n4ntok, gyöngyök éa drágakövek a külföld számára a Br^ legmagasabb árakon Tétetnek. Ftrfl vaai«n-laf«k kn>ni *.ö0, fn 50 kr >gt.a 1.70, ü..10, l> : ugtin\'irnnhb <úmi M 10 MÍ(T Fehtr iNrtlRg-.bfcfc «iú|> raoll-redR.sUt-l I hi báli ingák vaason mellel, eleffar.n Siine» Ingek jó noni mu.trikbói 1 ..¦>(\'. i.h<>. Kiryiiuril vátl«l aftUa^tk 1.70, L.(.<). •; ho r vinionbiSl, olegani himit\'mel ún tni|it puliéi- íi keselítval 3..fM), ; Ufrni" NBI atti-iltlaykMi Lf>0. l.«o ea 2.Ä0 , fi....! pmuiiil (íSk.1, 8.fri) 5 frtip ; fudnui k perkalból l/ítí, 1 HO. -1 frt; n."i nn-l ¦Wt4ii(rbol a.W), UJ ; logfiDxmaUh " b.SI liiinrE*P l.ÖO, 3, 2-\'iO kr VtUzoa neakea<lk f<vr.ak *» aSk «¦Amnx.. -l/iít krm ; rialtíí-t TAnxia-aaQbkeltd^k 1 d\'-l lUnat á.fiíi Lr. II írtig. 1 db i* rÖfft« riiion .rine(TJ<!d "eie» 17 í i ¦-»3. \'?7, :il frlip; 1 db fio rőf... 1 r.ináau bjUL-\'-A«(,n D, In frt .VI kr. 1 6 ¦xrm.\'Kre s-yUlneinQ nuifillű al.r.j.r . v »«.•TTieLyrr 1 a\'.rom 12 autalk^».!.". r 1.80, "J.fiO krie ; «errétik TílJT lürt, "tO frtnj\'i vtiaárliistiAl 1^ . t frt niim lír-lfnldi rB|ry rnmbariri Y-inonbál S frt MP krt iatbiH O.ÍHJ, T-í1". 1) &tig ; blmiett riaaon mell-be- .\'. í r.0. \'J.H0j ftngo! íhirting 3 frt, 3 írt fifl kr ( febér angol htn« t-gyeneo »«cy k»rext mrll-rcliliettel fijjo ki. í .\'10 ; legujabli \\ag. nin^i ihirtioí-iojtfk S.70, 1) frt, ZJO kr. T(r.-n «lecan* Inra »fit nöttojTík 3, 3-50, 4.HO , lcyfiqii—bb ¦ieu.-l &iü, 7— lu frtiRt tA»i>ii dRI hil6-ingek hoaan l" * ¦I. BRulap bimjie.Q 5.60, 7, 9 rrt\'g. i íinuiít.ol S.HÚ, Uhi), 4.61) kiig. finom batllatbi.1, «Ut .-¦io bó vBKy ti,,r,x njjal 3/>0, fi.öfl, 7.&0 ; nSi nadrigok i /..W l..n..á«cl 2 ttO, 3 Tu) : nSi «nknjik barcher.il *»gy ¦ •krivib .r>..ri0, 6,60, 7,&U; nói háló-rSkfitfik legfinomabb viaaoD- I f. I hu-int öO kr, 1. l.fiO. I-W>; Ipn finomak 2/i0, ISO, 1, .-. !-*0. J^KJ, -L&U. íl frtig ; fúttal baUUt Mebkeudök kOraetUl \' kr, li). ITTrtJa; 1 <"> ^" r-\'fft- ÍR"-" finom .Wffyed amila* .í5vrt 37. 4S frt ; 1 dia W) rűf^t hiú j.r-rkÁl r.".fí Xl, tó krig *™~- ?0 t;lt-. ii.iom .Umaitból 9- 1 1 Wir 1 1» SO-3M írtig; 6 wemiljra leabSl 3 frt ?0 krig. mabb brit a»on. Il-el i M.í. 0-13 rrtig ; atUa-di »íík, 1 fól tucani niélvrr vaiti Baztalnemil adatik ráadaaul i iivak bü«>tgének tudalixa kéretik. "fJBJ Gzim: Central-Depot der kais. kön ausachl priv Leinen-Wäsche Fabrik Tochlauben Nro 11 Pesti biztositőintézet. Intézetünk folyó évben is nyújt biztosítási jégkár ellen dijtótelek és legkedvuftb föltételek mellett; továbbá L cz. biztosit6 I részére ép agy, mint a múlt érben a díjból °/o-ot leenged, S ^MijrjfcViHrényben aioanal leszámittatik. B fHl i A\'tHjfizetéa viltivai jt eszbdzSlheU. bténtOak, mint iluUbtn tudva ran, a ká-jftkat mindigiaggyortabbiui rendezteti és pontosan s téljasan megtéríti. BArcbt) felriligositás az alulirt KQgynökségnél és minden nagyobb helyekben lcro él adatik. Neuberger Wtyáa éa Pollák Ferencz e 1xr°aT-ir°"\'"3\'c"!\'r\' prakaáL, Sopron, április héban 1869. A főügynökaég : MÜLLER P. Üdvözlet! Köszöntve, néppzdászatí korszellemtől! TRAU60TT FEITEL, első ausztriai Magyarországnak alt bizomany-szallitó-uziete YLäi-ntnarring 2- gegenüber dem Lkrasche-JL iclyek aa ri um et hírlapokban clúj\'^nnak, alni1 l&cM, Kürntnerttr. 57. il kalOnl>*égn«lkal, i megasemiirtik, aaun keUemu kulnnbae^icrl, hogy a e>omagi>U>í E2H Urgyakita^, nlat ajiaaekskaak tarjattal w*p** lyakartaU Miéklk, m\\*i ¦ Exa« BMkjpaw^yMvetatt Brflk&a aap-tarmk ,"\'fB|f- pontoa é* «ino«a kiil- vláeltetnak, aa egyik oldalán mar bániam na illtal n n^g im Ájfü aaaaait, m nap f \' kellét A* lenen tét, a macik oldalon folyó het*% éa "hónapot mntatjik. — Egy IddUag aranyoaott 4& kr. egjaaarBen arany e-a«tt SS kr. «fj drÜ. kSaSuaigea 10 kr. j6BBSS^H|A Tarrilho* Igna aaHkaigei aa ujon ^^Ea^aSSSslf*luUl! vmrribi-betlH fia, nBljlyal a rak te egy p*rca alatt a legfinomabb van-otfibr a iiilat befflíheti. — Egy rfinmgyaágn taeleDcae ára caak 30 kr. 100* ang. utab. Tárnitfi, miadagyik darab jobb acaílbót 90 kr. ^HMMPnOi Wfipi!W"Wl"- Ukacna iiirkuett angol ftm) aü&den a mai napig kiaaitett ilmiayt a háuérb* norít — A kí. öit 8~i-a laoéi oein eUuA-teaal, a cAlkaL, hogy Woolnt Egy darab ára 30 kr. Etyvttott Uvaértit é« ¦aQatitanu lappal, ciinoi tokban, ,k*»t maakaegletr* (•lflggwalanl, \'¦gy1 ntaajara, bUvtiayira mindauki fog maginak 0^ 1 db. UcjI.....f*i Vi. 1 db. nagy.....1 frt. EwnyBu alpacca 2 40. fúbelyem 3.HO, nlyew 6 », mindkettű íanycl ¦* acxííl alappal 3\'ft 80 kr. lUrpereeaek tUmíir 1 drb. 1 frt VUrt 60 krig. Érmek, réare. >on>áM>».r. 10. 1X1 kr. Oralineiok, nj piriai 30, 50, 90 kr.. Nyak onUinciuk, iomúa gyttrÖTsd diaaM«a Ülitva 1 fn Gii kr. Acél .iralaociok rtridrk 10, 15, 30kr. Syaklincaok SO, 70, »0 kr. 1 plr kóaelttgomb 2fi, 36, 40 kr. 1 db. meilgomb S, B, l6 kr 1 db. gallergomb, csont S kr, arai y ¦¦»» & kí. — ¦séruitl. Erj darab ára 30 kr. BaemBvagitk ia agyib optikai tárgyak. Ajafal t*Uki» baaHmeri aea«1bil 1, S *«gy i kéuel. Caonttal 16, 20 kr — Oyüngy-anyiral 40 éa 50 kr, pecavtnyomoTal ?1 kit betűvel 60 kr, 1 darab gyóngymi-ya i kin* 11 frt 10 kr. noSSMttttr aranya i"tt árcabtil a kedvei iQnaágmk m »1 a 1 mnlataiga- A t a vajmi ihirkene iiidiaif «ii&««*a. ^irr di 10 kr^ egéaa hanggal fní kr, Egy lataraa saagfaa birtokában ntindetiki bavéaa. ^-ST \'•\'aaea i egjulUi Ifja ia Kregurk f-Mligt.-Biti játóknar, maly 73 kölönféU liemilylaégokel minden trtxai** <»érinti helyt* barttt, a tirauágokbaa kedvűén fugadtitik, 1 db. a aaaaAtartatanddkkal 80 kr. nagyobb 1 tL \'?0 kr. mig nagyobb Nr. S, 1 írt fiO kr. Egy koaáfka — itUt-.ierekkal ¦aappannal megtnlne — gyUmel-aaokat kipeanak. — Háromfale nagyáigban egy-egy darabja 50, 70, 60 kr. ingyobp ftr. S, 1 I Est gydrO aj aranyból üO kr Legujahb "[¦a er-tárgyak ( auybil kéaaltvi ;^B^BsakE|- ^^^^^F^^**ék«aer-tárgyak (nem bruii) dupli fi»nj--B0LDlA/*llil\'al tlku «uluv MemÄ) , db- „I,,,, tikban. 30, V^^^^ 60, 80 kr-1 frt. l.pir fDIfllggS fakaU aomineaeaal acaél vajry tetaaii ¦aerini 06, 60, 80 kr. 1 írtig/. CtlHt llaadia egy gyürQ egy»# aranyba 1 minden 4b. megbilyegeara. 1 bb-gyDr. tetaaia aaerintl aaioQ kSval ).&0 kr. 1 afl peótet-fylri kfi*ai 1 ft so kr. 1 fori! „ . . ? ni— kr. TTt db. kit b«Uv«T Tiara »CJW kr. •iu aaMtriaJ ««aysmartpaa alt_kliia^:*-iwti -H#Ur bém, Wtawitraaar 17. LAKA TOC Lregtíjsfab beltria f ulablam Iak"atok i 1 olM, gyn.iü. tUtartó, ki.rOo.riip.ilr, fia. ki*, lynktigitA «tb. 60 kr. - kétiafr Ujam nagy 1 frt SO kr. még caiiioaabt) S tt Eacn tárgyak asarvakkal ¦ vad kan-agyai rákkal dinitva tarmAnetoeaéftIkaJI f*g« en noba c« tei em dinitiaéra • edv.lEkuck kell.ui.ea meglepetásQl «sst-galnak : mint egy darab L*»» easkOa iiarraafarjíl 60 fc>t 1 db a rajmolat tapint4 tt rO kr; 1 ih iralarfcl «aar; »a*íejjel CD kr i 1 d* aaria, vad kan - fogak**! \'"H* 40 kr ; 1 darab gjoJtnfeaihU roka vagy «aarraareiJal tS kr i 1 darab rehatarli 4 vnl iun-agynrral 40 kr | 1 Aarak ¦aarrai, t>i, ni ka/aj Unat- _______wj _^__i \'frt 10 kr ; 1 pír dV»»«a aagj gy*rtyntartd aaarrvni 3 frt WJ kr i 1 pAr dainad-tM* arai kitkaru giraadal 9 frt. Úrik aaji! kiaaitminy minden for-nibnn ia gyaágban kit ivi jótállási j.rjgT\'L 1 db. fDggl> Ata ar. óimmal 1.40, 1 db. ngyanaa ebresrtővel l.BÜ. 1 db . pania, niaslappal LSO. 1 db. » . ibrant&vnl LtPU. 1 db, . , ntiaael Ü80. 1 db. Ingáira, tiekrinya fíltyetati, S aaplaí \'tiri taerk«»r"rl 10 frt. \' • » ^...I J__Ll__11 ¦actMa uagyaigbai . hianil ía \' ibrantSvil 6 frt Etflit *af«l itaktrak 13 Utos «.fiatasi, tnlaiea eguliav» 1 drb. 4 rubinnal egy dlaaei uj ataa U -aala.«lmek tolágyürtl>a ioa»incioBra van, IS frt, bb^bbW ABMCk, kefék, fogk ______. , _ .fák. Tlragcaii m . gnmmllabdik, hronanomflek, levilaynil euTna-eaBat kiaaletek, kanál, vUta, kit, gjaft/ltar. tAk, pakfoog-fiUk , /ef yvarek , koaatyflk , l^ynaSk. radrigUrtik, gallérok, Uaaa arámim ok. kivi-, tka»a* é. aaaUll Urltokik, rajauaklliffk, Ukalok, UviUt* Igen pag? r*l»w*ttn gyerwekjitik- *a tArMiáfi jilikok atb. f annius 1-éü 18Ü!). P-nyoreimSuy "0«. A urttlin a ca. Úr. lastrlal AllamkBI-csän-szorrtnyek 1884-» évről; >*kflvéBr nyrNnic\'nre\'nck 8»k*oia<oann *í»O,OO0í le.oJH»; »00,000; 150,0001 L0,0(10. «5,000; kOWl 10,OVÓ< S>aOO| aíb. slb. Lubmrbb nrrrs-minyrías ISO forlni- tteleg pélyegxeta szoivényrémeket, _. mjjaétmlAt arvaByesak, "te a fílnjircaiúoT 250^1ua frt \'.u ad ^k\'laM. 180 früg tcjiOkra nem BaJUk : « ír alSlugui boklildc.o V paatal otiiifiM.KÍM\'.í ápoljuk. OrWa 8 frt, 9 drb ara 70 fi-t, 20 art íl» 135 fri. Rothschild és társa --FoátecSLBBG ~Sr. 14. BócHtjeri. \' Isniét-cladókrúl gondoskodva leend. ~f*JQ) (273—5,2\' . Legmagasabb i\'lsú nyilvános v Kcresketfleâini tanintézet T" Becs, I.copoMatau\'t, Prfltontrnsse 3? Tanulói iroda a\'kuieskedeinii tanulmányokhoz, l \' Porges Károly igazgatóim] l JEükJíiáttérbe^ viimiak. szorítva ezep üit-j/et üsszukótte-. tJfstHól, c íclfogadá:>okat folyt.mosim, és oktatást nyernek fli vizsgáig e szakbn \\ágó intézetek képviselúséf\'éri\'. ] (241 —12.A, Mint haszon-«dó ájánltatik . ÉS TÁRSI PESTEN vAcri-at 403- «• kéz! szállító eszközök minduo alkalomra lnisunAlható nnatunig cl nem ért olütiynyul, különösön fÖldinunkjUatnkra kózi taliga (amerikai navybarrow) dnr.ibjii 5 é* fiil furiöt o. ó., amelyből a gyár naponta kdtSíix darabot koszit. (264-10,4) Römerbad (liöiuer Mi) i.ijtirországí gyógyhely, a déli vaspályán (június 1-jélüi (lyorctvODuttal Bécabűl 8 \'/-, Trióiból 6 ár.) igon eröa h,:gyi léggtil K. 3*)°, különito hatekuny n köszvény, csúz, idegbaj, atínyvedéa, gyöngülés, női bajuk, viirkerítigéai akiidály, csont és csuklyó-butcgaúgbun Btb., Kürnyókeívc kellemet, kiránduló éa árnyékot, séta-hülyékkel, bérkocsik b lakásokkal van ellátva. A nyári idény kezdete \\-s6 május. Fdvilágotritó írtHMitii ingyen Ad a Rö uver fBrilöi iKa»K«<ó-.nM Al-ó Síftjcror»xiKbaii. (207—8,1?) Küvűcsoíí vasbőilíéázQl^ a cs. kir. mérték-hivatal által Bécsben megvizsgált és bélyegezett Porntatdrfl^Oa^rtóTO —— 1 ÍS^i llf |A,jL;H. bécsi |(OÍ3rner|i |j|ini^ital-B:éBZÍt<,) íglícerim-ösen-lioueur mclyot a» ud». tanácsos is onostttdoi-urak 0 ppoIzBf, Balassa, Viszánik, i^ulntc a f3-ertoaok .-¦ : Kctóes, Lswy és Dr. Lm* (Háti orrösat hnreídp-Srbwsnonborgnou:,^ B&I-gaEtág, vérvOfflrtés, crödöliiiág éa nöl bajok elinti, meggyőződésük után jóvAhagyjak. — Kapható Rroanthal H., PrateratraBöo ziidsk Dsim, ugyaziuto at «sEtxák-biro<laJom majd minden gyógy tarában. Egy nagy üveg Ara 2 frt. — kis 1-^0. Potlék-faktár Bécsben : JoaefWeiB, Stadt, TocuUubon »uro Muiirea; WtRKSSaj Rn&b, Btadt, Lngck inm noliwsrstn llttren; Dr. iaa. S^t-Icf. Ubult, t\'relnng Nr. 7 ; AbL v. WaMfas^, Btadt, llim-raelpfurtgiUBfi 17j Hoiar. l*aovicn, WolUeilel Dr. Ubsm LaantsSdLWiester tiaoptt-lriu.se, anr hciT. DretfaiUaiieU Carí BraBlB, Josefstndt, ¦Dtn gnlilanen L6we»; V. Mf^. Landatrnaso, Unyargiune Kr. 12; A. VUk, EvdolfsaetlB Scliuohranneratnuisp 190, I. patöBtBB Kobloj*rbt; p.| KaBlddsaer, MariaHlf mr „Marinhllf.* Baktár a birodalom gyógytár aibsn : Di-pot ia Pert : Jo»cf ». TOrtitt, inm beil. Ociat^ ^ J bo*íu, (ihiniiic. und tachniacb-cliQsiseiwf tam|_ Dr. D. Wagner, mm hVichspaUtln; F, Fttraa^yt «n**iaa^l ria tintlar Gatlai; EJfifiBStOilt, Fr. Orasaner, eOm aXBsl.T vatűt; 6f..Knmtaa, Jossf Boias; Cul Lórik mm neawsrJi Kaposvár. J- Msxkna; OBdeabartj, Aodr. klesey, saalf Könni ». Ung»«i 8tBteBBaargjBf, Ft. P üli eh ram A«ffél Gott*m Veupr HB, K. fensncsy sttra achwawn Ajtnifjf^ ZAts-EgnTafcs, Aat. ImL (Síi—x27J5 tized-mérlegek r negyaaigij alakban, nti\'lérhi-tknck bíatossig-, pontosëig- tk aziUniságra nózvo, , 8 ivi jótállás mellett. \'25 »0 H ordert ifrti 18,"»r, 8tM.*íftra;ír_7(]. w, íoo, láiystaialy B.rtog* (5 i\\i j.vtALL«uckie. ti nin<lt>o üslirtre • min<U\'n t-n-tri ^> liasxnílaíra ajk Mk, tetsiéssaariul. utiaiiÁ.-> ií, 3, =4, -Ul, 5o, 60, 60 .HV-8Q (ont. Arak! 5,6,7\'rio, \\>, is, ""if"; 20,";-2, ^2,27.50,*) f". Attat Kérlefa [TO öv, í.IiÍTTÍí, "Ttrt vaaíTI, "5HrSk,"T |«iíisk,,aBrtÍMk, fúrjuk, inhok, IotbU) i kiiebb kúii kocáik, tallfpts: atb. mrcmíríaére. \' Horddföt IS, 2rt, af,, 30, <0 m-Uia. * Arak t Twú,\'l<t),\'I5n7 löu, 2üO i.ü Jtorlit n^lkOl, naanLui a asakiéfca aulj-okkaL Kikor-¦taai él fnirokkaJ minden mérleg Ifi írtul V.u korlattal éa mihókkal űO frt ?5 feljabb. "^rftjilriéaltrfQnt vert vftabol, a Uid- ós fordlU ru^. <l*í «Qratl, hatiimTtrila: ii<(*-lo<it\'.\' U W ifi JrtUllAj. Mo;. lerfaell kocsik va^ 13b1\' dnrn\'i .-illat mefrn.írc»ír«J. Hardarg: 60 ftO 70 BO IQo 130 160 170 üOO mJaaa. árak\': SM^wr^\'niíriíír^íirírsV) 750" 750 .frt. Toribba tttlmlxn kitruiidulUlO , Larmilr sserkesetU fljerlöfsk í» snljok ¦(?7^^-12,2) A 19-ik ss&sadnak egyik csodÉja! /ESTHETIN. iTisztanővényi szer az ósz haj eredeti, a megőszülés elótt^ j színének visszanyerésére, annak a megószüléstól -s kieséstí&f , mindenkorra való megóvására s a hajnövésnek feltűnő zo^S^ i eJümozditáaára, i ; \\ axort löki!. sen írtaimatiao, a igva^S^ in! iirm rontja mog * stinc nom ríiltoEfk. ~--¦istai clkUldóauJ 1 frt 60 kr. basauAUU nta Imi ók tetemes niiialékbaii róaiosQtnek. BX70AHVTI és TARBA! mérleg- és rooriegsuly^yara és Udmérit^it^tatézete Béeslm JPftraktnr^: Stadt, Hln«er«awte Kr. 10. „Vidék, tpflgrnmie I ísek ax denea; b«kOId W^rajry nui Tét mellett asonnai t*ljn«iHntiV ^fma «xarencaetn a nagv^rdemU k&cünségct, kliluuö*en l^birtokwk iw\'eawlatbuiTumitat . [\\\\ f. faá 9.y loTésífén ]ffif«-jpAai orwágoe **A%Ar napjain \'a fásár-tOren rendcicnJÖ " ; id. MADARÁSZ A. - \' \'-. gépgyárában készült Ij&AZDASAGl GÉPEK tífjíri készjtnények ¦ jl|pÍÍ>|Wtroiii — mely, alkalomra intézkedtem, miszerint **T^a«8y« gép megpróbáitajása is mko/öDiutü legjen —Madarász Manó. El állomány nr-nr\'ü alkalmaxaau, n I 0»ep ára 1 frt 60 kr., effTÜU - fH?* tarnál STARK 1. fMW« !1\' Joftfätndl, Joacht&dierctr. 16. ss. S."\'lB4öibéá >-«l>:i TŐRÖK JÖZSEF (rjógysaci^anál, királr-otcsa 7, aa. a. í| A „HihU WorhPBiM^rin" birtVfatfi: „Aestbetis^-caa npreatetlk uon — BTABK »r Által leltnlilt.fa ?alj basonlúi fel*tt »ion elSnynyel bir, hogy ircakovt-réktaltJ2 kartíkoDy befolyást n»m cy.koro\' a ttajtalnjra, TOgyisseio\'íl fogra a kollömost a bastuioaaal egy bek Btrc, a faftjat í xainmí • a kiesestül orj*. Minden ene! taii kiaérlet Mallous a | \' a baaanalat is tp,n ktoyi-lmca. (200-13 l) FOr Unterlelbsbruchieidende. Ilire snsgenjicbiiote Bmchsalbe \\,nt midi r«n tneiiiem 23-jahri Bmclileiilen TolUUodig gübrilL Da mein tlrodor niieli nro gleieheat^Jel leidíit, oo bittó ich um ti Topfe hallt toci der covObnlielien 8ort«^ÍMl *ou dar aliukoru, Obaclian wir ina dun wstaa Xrtoteii nmt*«be« tif^L | habon vrir notii Kuinco (rufun\'lsn, Jer cíhhh limcí, so radikal ,¦»¦ ~ ~ ftn SUndí ist, wtí Sit Kiupfaiipcti Bí« .lafpr riie harslicbste DanB ftrii, ilcn 7. Üctob« 1S67. Hafftar, p^Usataf, ron W* Diese durchaus tru a c b 1 d 1 i e h wlrkeofe BrtM&BS&a ron 6 _ STURZEMI^eOl in Harltaa (Schweis) Irt In Töpfen m S B, M I». Batet*. WÄhnmg pebst QsbranoiiaaiiwEisnng nad ZmgtiissDn Kehl an baabsaan sowohl duruh Ata Bríwíír seihet, als <J«rch Rarrn F. Fornifrjri, Apotaais tus hell. Maii a iu Pest t__ _(212—10,>) \' ooooooooooooo&ooo^xwooooooooooooooorKK^^ < ás mindaanomu ar/iny, «Üat ea dr^gn-kövokbel klrnkntt régldégeket; további tf) öriR\\flkri, híj-»*s köveket, oronyní, exfl«(Ot w aiiviinyakai ves» éa csorál á legmagasabb áron a régiségek ós természetieli irodája Pntu, Dmtttutua • Uayil ápOlilbio, 14. u. a. Dtukn Herra-Gatae Ka. S. tol lp n^ilu.fc „.ü, «,|„a„„„.„a ríj|,íjrt, ,4,1 píniok, gombok, K.alt oa aj.aía-külIJkUBl a7lagalBadl.li \\tvti n,r«ioUn aíJ nap r«VUr i..íny.,k, U-fkik, bogarak, om. darbBrfk, t.jaaok ím ll.offn.aiok ]¦ lalill.aiok. Lo.ol.kro aai.ain, ^Llaaaaal ^a .rtoalUaael ..olgaltatlk. (1%—12) O JOOWlIWOOllOWlOimMWMWMooor^ 6d. Madarász And. Pécsett ajánlja GLP&táttt ES UNTESZnt készítményeit. • /«ige*. gi\'tzgiipBit, klllönöaen pedig malom aítírkeíeteket, olaihe sajtókat, borpreHuket, gát- ós rtzvewtósí cöveket ^r--halyeket és aíok egyes résxoit, kittakat, oszlopokat, rip riiiDdon"néven DevfizandA^DtványDkot, továbbá gazdasági gépeit\' u. tu. azáiitú-, irtó-, lutp«i»- áa tültógtító ekókot, vetSgApckat maglnkaníknt, rostákat, erőmüveket(giipp«niónB«keíotroVo * " giSpoknl, kukiirícza mortaolókat, ró|Mi ea Bztícskfl-vágÓkai, ób daráló gíjpakut. Minden u gtipóazst azakmájába vágó mcgraod^kSfnkaitl leggyorsabb aloÜlKtái fl IcgjatAnyonabb árak mellett dválla. ugy n grárba Vitéz-utoza 14-Ík seám alatt, valamint raktári irodájában oruzágut 5-ik Bxárn, hol a funtebb elősorolt ale*dt»|l*V írvo bkbÓl folytonoa ki^azlutut tnrL "Wajdíti Jojwrttáddi, lap- é^i^yomdatolajdoaofl ^Bß^-^&i^eaC > 175—Ul Ma\\&ktoii„Za\\*Samwtttany{\' 1869. 19-ik számához. része átkos szellőm gyanánt állja el u cnstpk egyesitésére egyengetett utat, •éa raí-^ egyrészről akicsínlés megvetésé vei tekint árokra, kik az életben ntánna állnak. ¦ A rósz példa rósz Tért szokott szü\' ni. Á középnél alantabb s a még alsóbb osztály látva-azt, hogy nem az arütocratia, hanem a sorstól csak alig föléje helyezett egy secta öltögeti feléje a megvetés fullánk-jait, vissza vonul az egymásközti érintkezés teréről, íuint a sulyusan sebzett....oros2lár.y Üldözi dói ; de elzárkózottságban lelke keserűsége u gyűlölet kárhozatos gyümölcsét érleli meg, és bizodalraának határait vissza Tonja-egyszeril tűzhelyéhez. K#s ez nem jöl vau igy: A népnek jóra liajlandü lelkét nem szabad meL.uu\'\'telyívnunk, ha viszonyaink között boldogulni akarunk; azért nem késünk figyelmeztetni azokat a tulkapottakat: hogy hagyjanak fel czcl és^ érdek nélküli élet-politikájukkal, mert-minden abból származható következ-hetőségekért az Isten, $aját lelkiismeretük é* az utókor jtélü széke előtt szigorúan felelünk lesznek. KL\'SA KÁLMÁN\'.. Levelezés. Idáig u Icait betegek panaszairól talán f_\'v sió ueiJl folyt ki tollam nlül, most a/. L^vs/. r """vagy először ln~ege^e.T^ t- \'fzerkes.íi*" ur, Imgv ezek érdekében ia Iinrikit7t.m8.ik pár tizét. \\ helybeli* ugy szer tárra több ízben ballouaíu panaszkodni, hogy majd az orvossá; kiadása, majd annak kesziiéso körül visszaélések, uuní/.t illetőleg szertéve*z^éfiN,-.rdiili elő. Nem tudom a panaszkodók nK\'tmyffíW-ágazulják állításukat, de mégis cl nem hallgathatom a föíöltiaggálymii.tt kifejezni, hogy luhot eset, mikor az említettem tévesztés orvosolhatlan bajt fog szülni. Azért anélkül, hogy mélyebben befolyni akármink, Bzubadjon ajánlanunk a hujnanisiuus mellé szigorít fölügyeletet a gyógyszertár vezetőjének. Hogy a kor kívánalma nálunk Ísftd-&Trgatutt » némi gyümölcsét is fugja élvezni a még zsendülő emberiség, bebizonyitA városkánk elöljárósága. Ugyanis a népnevelés ós tanítás körüli, idáig uyouimasztú hiányok lehető orvoslását magúévá tenni ígérte. Legközelebb jelentékeny tan-eszközök kiszolgáltatásával kezdték meg as tiUit, mely nélkül előre soha," ellenben igen víssza-mehetnénk. Adja Ltn, hogy a szent czél szeu-¦ tcsitsn -továbbra -nr trz~TrBirahjt! igy,-báT cgy~-~ szarre kifl lépésekkel haladhatunk, mégis nyug-tatásunkra leend, hogy: „sok kicsiny no Sir a inegy." Reich Károly ur, urasági gépész, agy barom kerekQ velocipide-ot készített, mely a múltkor bomutatottuál czélszcrübb, mindamellett valamint az — ez ie Inxosus valami. A propos! A luxus lassankint kibujtatja óriási reményű Halálainkat a magyar öltözékekből. Sebaj ! ez is haLMlas.MinekszQinori.taa azokat a törékeny vagy olvadékony piskóta termetüket az az elegáns magyar rubaVl.Hölgyoinkről is elmondhatnánk ily cumi t, de az ildomosáig nem engedi, hogy .kimondjuk, miszerint ók e tekintetben még az nrszlánokon is tul tettek. Ma mintegy 30 mázsa barcsit fogtak ki a Jlahttonból; a legnagyobb több két mázsánál. ¦Váljon jm-o belőle nekünk is? Nem vándorúinak-1; távol földre? A viszonttalálkozásig! ¦ - K. üy. • Znl.i-Kgertzrg. május 4. ÍHIÍ\'J. -Mai nap a Deákkor helyiségből egy ablakon ki túróit gyászlobogó jelenté, Jiogy Sümeghy Ferenc* volt " országgyűlési követünkért 1U órakor a rerjniem fog mugtortntní. l- Mély benyomás, fájó keáorv, idszundt szivvid tfura a sorokat. — Csak látni ktdlütt, hogy U) úrakora templomi harangszó zúzásaim mennyiru ¦íctett mindönki a BzenWgyházba, u gyászrava-tal a nagy oltár előtt nagyszámú gyertyával jbldiaxitvu; melynek látására fájdalommal jutott esxuttkLü öünteghy Ferencz, hazáak elhunyt jeleve, — kit ezélűtt néhány nappal a rideg •irba tettek. ¦ Caakagyan a halálnál kezdődik elhunyt nagyjaink halhatatlanságai A temetésnél lobogó azövótookck kialvása után az igazság fáklyája lobog, moly minden kegyelet, minden Biagaaztaláí s nagyítás nélkül világítja mog uz Sflliuoyt pályáját, b vnlóili érdumulc u[án ÍUÍÜ —fiekTa jutalom-koszorút. >-. A jAtámos vidéki éa hulyboli intulligotitia ro-~ \'^rflfjwtálta ff gyátzmiséL Nagyságos s fúttszt. ajkit Ur tübb aseistonaévol végezte a szűnt mi-iitf g midőn fenn o cborus légzengúbb azivra *J^atjí dalát, mindcD sztv Ituánr~fskadtj: sokimk a kegyeleUta hódolat amlékoUl-gyasz- ^.-Wtoy Oft^ boldog A kUny, inolytít fájdalom ^^lígolégo^ gTUm«lcatormo fája; * mog fog fakaaat, mórt isteni megváltónk lotörli azt ! ós mégis, míítöu vísszatokiutek még ugyszur Sü-mugliy Feroncz dicsÖ nmlljára, nemesmi «ltöl-tott földi élotóre, aki éloténok pályáját választva, iMiftlr liazoszoretetót kíivutó, kit som nuhézsógek, som a jólét csábjai, som egyes honfitársainak közünyosségo a/ egyszer választott jiályától nom tiiríibettek «I, — méltóan mugilleti o gyászra-vatjiloii pihenő nemzetünk jedes fiát, kinek eré-nyuiból, mint hervuilhatluu virágukhói o néhány sorban öBszeállitolt koszorítt kegyeletes hódo-latiim riiili\'líiíül, liu^r ^yiU/nivatalára ingvcra.\' A jjvászmiie vögi^/Asc után nagy s/,áinii nép-gyüli iiaszu 11 "Huikkürbuii, 1k4 gr. llatthyáiiyi XMgtiiuiid urat, mini (.¦lunkut. ^okizur-ia élj«n-fülkiáltással fogadtál;. ÍV.Tiniiifl udvözíilte az ovvilitlévÓk..\'t én kM^.in-.\'i.\'t irj.vt-\' ki. hu-v ily sL,:p számmal üsn/cjüniu sziv.-s<-k vuliak. Kma ért^kszlotben kimuiiilá ü iiiéltiisáiín, lmgv a "("•tuíii I>\'.-ákk<ir "¦ís/-júv.\'í.-)éiti-k fíélja ir«m-stniíroziii azt, inis/,,;rinl Zalám.-^vi- Duákjuirtja elvg buzgóságot i\'rw/., a k\'i/.l\'izii>naág, a csend s r.\'nd lenntartiisára, miért-is Zatamogyétiek kur-ináiiybiztosra ninos s/.Ukségo. Felkérte leliiíi a jüluiivnliakat, ln>gy noha tnlélve a küvotvál.ijjitási moígalmai naptikat, iIl\' ii lég is tekintv..\' a mai idóii"k nags . sá-— midiin hclvzoíiink uly tokai kovi-u-l, a ha/a uly sokat vár — minél tübbi.\'ii oda S"ra-k\'.iiiu. lu\'gy a C\'invct n.\'iid-\'t törvi¦nyes utón iii-V1"\'1 izzük ; a mai körűim.\'-nvek kö/.i Ufili,.\' csakúgy lehet gyú/.ni. Iia tz érd-:inl..-n a m--gyéiit-k IRakparti tagjai minél n/.ám<.i>a!.b.t!i .[árkodnak a tuly.\'. li., l\'.l-én-lartatid.. nu-gyui nagygvüléi»i:n itt lenni. Klli.Uároztatoit, nnhi járásonként s; litzatias k.Molfíwéj i\'i \' ;t\'lüzií napon ui! !..itali .b-dvb^li így a bizottmánynak név-izét kül\'li.\'tni, a inin.l.\'Tiki .\'éiifk fogja Urtatli a gyúlé>t agán t\'-rtcki\'íh\'tr.: tii:gjoliMini. ap.it ur nnv két íridiLványl i. l, az i:ImÚ, nos i:/.u-asi;iiL\'k ki a/.\'Ui ugvém-k, k i\'i a im.\'^yéi)t\'k ko/jidminismitiitjára szi\'dó ni triltálaliikal a jóvö cyüi,;sig olkészÍLiék, — a orisití ]iedig, ezen korhol választassanak m«\'g k.izkivi\'umtuil SkuhlÍLW Utván. Tolnai Károly, ihibucsny János, Lekor Autal és Ilórk-s Jáno*, a kik íSiimeghy Fertmez föl.">tti fájdalmas érzeti/kel e-es/iládjinál az üsazty Urakkor nevében tolmáesolandják. Végra Tolnai Károly igi\'n helyesen emelt tzi\'it a népiskola ügye f.ilott. l:gyanis fülenililó, hojy b. Mótvíia miuistor ur, kir. tanácsosi bu-l\'ol rendezett közelebb, b midén t>bb vArmo-gyéitj — a tanfelügyelőket e czimniel már fel is ruházta, jónak látja a népiskolai törvényjavaslat értelme folytan Z*íntnugyéuon is az iskolai széket jövó" nagygyűlésen tolállitani; és e végből ajánlottá az iskolai ügyhöz értfl egyó-neket vulIáskUlőnbfHÍg nélkül négyet a tanítói kurbói.13 inugvrflnc/tntni, é* a megyei nagygyú-kiaun íéítL-rjoszttini. — Kzan Wrvezot elfogadása után az ülés vége délután 1 órakor. ÚJLAKI MÁTYÁS. Slngyar-Sienlaliely, april 17. lft>9. ÖrGnihnjnal, kedves nap. iiniiiiüniH\'p bílior-napja ragyogott-ma tol .Ma^yar-Sz.TdaJK\'lyen, mert kis polgárai, az iskolás gyermekek, ma voltak szerencsések FörisztoleiiJö s tudós Talabér -János kantzsa-kerületi esperes s sz.-balázsi plé-bános^ir o joluB muzsaborát, szivjóság h koazo-ruzott szerénység előtt boni utat iiat ni ama szorgalmi virágcsokrot —melyet meglepően szedett össze a nevelés ügybarátja Sáringi-r Károly szerdaholyi fiók kiizségi-tanitó ur. Igénytelenségem végig hallgatta a vizsgát, e a siker örömre boVÍü keblemet. Hízelegni m-m tad\'.k, nem is szorult reá c fáradhatlau néiui\';vel"i, m.:rt ismert forrás Ű, mivel eledele a tani iá.;, nyugalma az ulvasáfi: s kedves édes feleség.\' az iskola-Fáradalmának utocredményeibon n:;i illem-k \\ öriis-marty omu szavai : .LUtid-c í\'dylábaii ö/önét a szőke Dunának ? Kis forráab.il jó, - végre hajókat emol." Sáringer ur uíivontlékei versenyeztek a logkielógitűbb feleletben. Sajátságos beosztilsí modorával hallgatók és felelók ügyeimét egyaránt lekótd fl ébren larL-í: A bit*, erkölcs- és szertarUistnn,az olvasmányok nyelvtanilag oleraezve, kiineritóleg kezeltettek. A Wrtánetbfll - mostanig — dfceiuk bevándorlásától, pompás előadás örvendeztetett meg. A fdldloinÍKban Magyar — l->délyben nevezetesebb hegyei, folyói, tavai, csaturmii, ilsvány — éü terménye, kjtünflen tárgyaltatván a von-dégkoszoru osztatlan Ügyeimét elragadólag vénák magukra; midőn pedig az összes magyarhoni vaspálya-bAlózatot egy uyolez éves iiutól hallanók, bámultuk az ernye<letlen szorgídmat-A fejszámitoa bonyolódott tételeinek gyón meg-íejtáse\'i az ttteny-irás,. s az ogylidzi M villogott világi óllek-darabok harmonioua dallama, a jólesőbbnél jolesb külteszoti szavalmáfiyok izzad-ságuuk vorotókpt letürlék, ¦ nem vettUk észre, hogy dél van. Eljonek hazánk ily jeles uépne-volííi, Kilo és a szent kogyolot enyés/otlöl flr-zflndi iteyíiketl A-népnovtdéa szorgalm.la^gpn-dozAsa liiullott kívírágzand majd — a boldog _nöni Magyaronaag szullemi nagysága. Sokjates Atlián utczain botjává! tartóztatta fül egy-jeles ifjút — Xenopbunt — kérdvén ót " BHul árulnak uöjcaeséfeet ?- Az ifjú hallgatott. — „JÖy tehát velem." S nom csodáljuk.u ínánapö benne n boleaéazt, hadvezért és törtéuetirót ? Sajnos, — de iga* — iiogy „ok szegény néptanítónak hánatköny astntja panaszos falatját, mert szava eredmény üdeuül hangzik el a puszta sivatagain ! „MivnnÍBraéikeaedbonV- „Anyelvtan." „Majd letetetem veled—förmed ra a gi(mdatbui szülő — minek az a sok mindenféle\'/ Én sem tanultain, JUíigU iU vagyak; uywlvtatt-* lavpa, história a a kusza, Kidűlj dolgodra!" — tízugéjiy népneveié, látodt mint ro(iijfl |,. ülu-tvenyedel a gondatlan azülö! H"n*s/iik, hogy az uj szervezet közelgő csillaga e téren ír boldogabb jövendöl biztowiiand koronánk számira, addig is bízzuk üg\\uinkot a Uomivinelé* h-gmagusabb akaratira. — I-.(eü velünk ! .1 AI\'LHNEK jr>ZtiKF. Heti szemle. Aprllld -\'!\'-én IH69. (Il-li i A magyar b.iiiászati akadémia paranes-uvkáwi - íur fiz<:ritn \\"etter Aata) tábornok van kíszeint:|ve. — Szalay Magyarország turté-uetét l\'op.A- Miki..* ..n.*z"iiydvre furditá. A Kanári azígt-Uik. n ii.tii isiueruuk sem szegény embert, si-in ^n\\-^/.i^\\-;.i, j;> év óta .innyilkossitg som történi. - A képviselőház i-luöke Somuich | l\'ál, ebé alola.\'ik\'- t.iajzágú Salamon, 2-od alel-I nöku Uittó István, jegvzók: Járni...r Pál, Mi-\' hályi l\'éi..-r, F.Hjr...•/.%• S.uidor. liujaiiovies Üán-I dor, Majláth Ntvúi, rs Sz.-ll Kálmán lón. — A ltotharbiidf.\'•]..\' hagyaték >•."><) milié Rtfisi forintot lüsz, melyu«k .i" „ évi jövedelméből egy napra 125 ezer ezüst forint «jik. — A felsóház" elnöke | Mojlátli íiy<irgy:ji--yz,.k. -r. \\\'uttokheiin Fn-I gyes, IWgovics liiirezái:ráiiitoi.,i)án.gr. Appuiiyi Sándor, b. Majlényi Lá*ü1ó Ii. nri föisjuin. TU\'/.\\ | Lajos bihari főispán, gr. Sígray Fulop, b. N\'yárv Üyula. — llov-eaine^-yei egri hun véd .!gylnt szoborügyi bizottsága a Káp-díiáiiáJ diea-Vn elvérzett "lionvédek emlékén- tol.illitandó szoborra pályázatot hirdet\'. — Abiiuj-Sziinto községben m. hó 10-én a tüz több tutni száz házat pu«lito tt el, Szebel.\'-li községben i llontmegvei ptiditr 148 házat, 117 guzdasii-i éj-ulft." s\' kél jub-akloL — Füredy Mihály f. hó :i-.m éleiének 54-ik évében meglmlt. Aldas és béke hamvaira! — A honvéd-ZiU/.lóaijakba máj. •\'\'-áa kezdik meg a toborzásokat. — A mull napokban beköszöntött hideg iiló igen sok helvt okozott károkat — A magyar koraiuufrfíg jíivőru a magyar honvédelmi mini-ileríii^EA^reDdeltetik hoDvéd-ügy un ruhát nyer. — í?^r*Káíl<iban az elhunyt Böszörményi helyében Uegunfeld tluszülv gr. "váliÍBztawirTneg " "egy liangi.hig országgyűlési képviselőnek. — Május l-je a qzebenieknuk Kr-délyhen hóval köszöntött be. — l\'esten a lipótvárosi templomban az oruzeomlásálul képződött kó-halmaz alatt egy s/.>k\'">tt katonának hulláját találták. — Morvái Alajos nemzeti színházi kórista, pinezelyukba i-^és következtében meghalt. — Derecskén egy beteg asszonynak upi-umot rendelt a sebé-;/. nii\'lyn,\\k bevétele után kevés idö múlva meghalt és eltemettetett, il nap múlva ugyan e sirba temettetvéu egyik rokona, kitűnt, miszerint esak tetszhalott voll éj ugy élve temettetett el. H i r e k. -Biztos forrásból vett hlrkép közöljük, hogv ó Felsége szoiubutbelví meg vés püspökké iíltgw Főt. Marki ígnáez váMiih-i-nai piispx\'tk urat veszprémi nagyprépost s kanonok, apát. a lelki ügyekben püs|Miki helyettes, egyházi fó*iigyhallgató 4 a zsinatvizsgálo Inz >tl-máuy elnökét méllóztuiott logkegyeímeseblien kinevezni, ó Mga született 17!\'?*-bau, áldozár lelt IS;?] bfii. — A n a g y k a n i z s a i kerülel követ választási mozgalma megindult ujolag. de ugy látszik higgadtabb s óvatosabb előzményekkel mint a minapi. Ez érdemben tartatott múlt csütörtökön dólnlán egy értekezlet a Zöldfánál, mely alkn-lommál Dr, I\'ressburger helyes nézetből kiindulva o.l.i vezettaa dolgut, hogy egy általános értekezlet egy behívása elkerülhetlenill szükséges és inéjtéuiyos is, mely értekezlet egybehivá-sánál Bum név, ?em ]iárt uoin szolgálna alapul, hanem esuk <? éi t.-ki-zletun magában, laláa époo szereiicsés egyetértés kieszközlése vei hntátoz-UitnéU ryega követjelölt kiléu>. A nagy többség ugy bttszik (\'sengery Antid körül csoportosul, klínek javára volt balpárti követjelölt Mi\'rün-kovits Károly főbíró ur t ibbek jelenlétében ki-jelentpt-t» visszidépt-si sziiudokál. — A N\'upy • Kaiiízsa városi képvísolfi tostületlH\'l — mint halljuk ínturpellntió készül tétetni a várus tulajdonát képező tizenhárom városi két raktárnak ajtai hogy tri^g\'mindig sárga-fükote szinnel mosolyeguak felénl^, holott özeknek már nemzuti Bzinilükin4t kélldno lonni, vagy tisztán egy BZÍnüüok. AJé madarak. Állkólag alfuldröl talán kdjuti ldriuduláflra érkezett ridékDnkro kát jé madár, núnt azemhiauk jalMOtiSa Ji és kocáin; pénz-, fegyr»r- inj__ egyelúea eflátra; mukőd4söksi.-j meg, hogy efy pmezét felvortak áfl « pálinkát kocsijokra hol egy puska-műves kereskedlífét i» fi. * 8 kUiünfále fogy vert kocaijokzm tsW^ a] breggi vásárra mentek; iúm^\'\' r __ lovaikat Áruba és cserébe boaaftjtsal A TJha#^ len ugy hozta magával, hogy\'» páÜsika InsM^^ gazdája a kocsihoz közelgett, U bonUját UMhfÍ merve, ozunual a cseadörökaek JoIsjiiUhI 41^^ befugatás után nátak csakugyan i aágU pénzt, fegyvert és mérget találtak, Vai verve behuaeltotték, s két emdor rvré át M őrt, egyik azonban csekély idflre tarosait; tst e két - mint láttuk — jártas jd r-*iáár éaw* L~^A véve, daczára a mjlok levd vasnak, feloaroCtakv : az őrt álló csendőrt megragadva, fOlxUkÖa tbt- X ték, revolverját kezdbűf kivéve, siker a»]ŰEaI-._l: reá lőttek é* futásnak eredtek. —* A lPiÉaifcji , - Á segitségül jó a másik csendőr, ki a fotókra fisfjr- :^ vérét tüzelte, mely után egyik kficQiak iSsm* l rogyva földre esett, ezt azonban a másik imn- \' -véve, vÚHizaugrott, a sebesültet Tanán v«rá, szaladását oly erővel folytatta, hogy a njta krft vas leuBett, észre vette azonbaH, hogy társa halálos sebet kapott, egy árokba dobta és mindws nyom nélkül eltűnt. — S?, u bar községben t. hé 7-én, péntaksa déluuin \'6 órakor egy asszony vajat forralváa, feldőlt s ez meggyulladván, a tüz kiütött • csakhamar .\'í"i ház ¦ mellék-épület ágett hamva, közluk a pap-lak is, ki még egy könyvet se» tudott iile^nientení. A sujtoriaknak mindextOk o<laége(t. sót még a szóllőhegyi gyepű is meggyulladván, 8 pincze Í» elégett *¦-- K oI das*I n ^rtTsSt tSbVli1soTTit=~" tünk említést; Nagy-Kanizbán-elannyira ssmpf. r<-xlnnk. ho^y naponta, de főleg pénteken in-re«k.-.ié.s.-kli-n n-ndes ajtónállót keH rendelni, ki az alaiinziaa-krajezánjkatüftztogassa, A kére-geu\'.k k ./1 legtöbb a vidéki, s feltűnő sok a dolugké\'pes, e/.t restelli az ember, axórt elózékonj \' tiszi-i-l.\'itel felkérjük városunk tanáeaát Tagy kép* n\'Jotewiüleiet: kornoly szigoend intézkedjek tv. névben s lm már kéregetnek, büonyos y-ivt.-iiy-nv.-l UttAMs.inak el uzuk, kik caak ez utOsl tarthatják fel é-letilkel, a dologképesek ellenD5S ti.glalkozásra uUtsittassauak. Valóban bosszantó, leicy a inaiik.it kerülik, midőn a munkaadó tavasz í:t Tan, henyélésből nemcsak alkalmat? lankmlnak, do erkölcsileg is naponta alább sfl-lyednvk. - K i » - K a n i z s á n f. hó Ü-ára virradóra e_\'v ház égett el. a tüz a konyhából eredt, akol goinlatlanaar:ljélaz esti titzrt ntan oltottásusL. 1— - Károlyi Lajos színtársulata el >d{á( „-«-ué\'gy elödássaí nniLattá bu magát Nagy-KajfL> Zaátl, ?3 ezekből Ltélvti. jú l.tlotrkul ¦hrwwiflk^f.- juk, hoj-y a vidéki nzinészet egyik nemcsak J4V szervez-tt, de az ügyért lelkesedés- és ttgyiÉe ¦ retettel vis. Itetó lárculaüi levén, méltó figyaltta és pártolást érdemelnek. K hó H-tól kesdve 10 előadásra bé-rh\'tel nyitottak, támlásszék 6 frta ziírUzék frtjával. Az előudandó darabok a kivetkezők l.-szmd; : „ttoissy boszorkány*\' rette ;i felvonásban. »Tiz leány" operetté vonásban. .Vi^ erimbyrak\' urcdeü operels* 1 fölvonásban. „í\'njkos diákok" operetté \\ voniicl-\'in. .Fortuna dala* operetté 1 fölvonásban. „Mam\'vok- operett.- I felvonásban. .EnB imiu 1 f-lvouásban. .Piroska és tíá-jj\'u/J. ;t feh-onásban és nRakóe% d\'eti .irama :\\ telvoaásban. — ExekM zete.i estéket iiyujtandanak, r^~, miül \' tljuk t. cz. közönségünk ssir* His>- 3 _ ¦ Főtiszt. Kádas Itudolf kir. tanáséo* és győri taukerületi főigazgató ur ó. Nagpá(jl .. folyó hé, -J án Szombathelyről Nagy-Kant«sára érkezvén, az összes tanodat személyesen mog-látogat:i, a tanmenetről magának biztos tudomást s/.erz-\'iL - Városuukból Keszthelyre táj vozand. Ib.r.lozza az ég szerencsésenI — Május Lián, csütörtökön dilelfitt^oza-kor n _Z íhlf«J nagy tóreiiiélion deákpárti .érte* kezlet fog lartatui, melyre minél számosb magi jelemW kéretik. . ¦• j,. — Miként lapunk hirdetési rovMisMfi^ olvasható, idősb Mjularász^ A ur gepgjáráoaM készült gnzd.-ísági gopek^ és~gyari készitSftsV nyeklwl f. hó 10- és 11-óu kiállítás readan-tetik Pée-iett a viUi\'ir-tóren. Figyelmeztetjftk t gazdn-kózónségünket reá. , -\\- - ri.» ka- i\'i Julia- ellátva élve nézve ajái Vétébe.\' A* .rml?kinrok- knsSlhetffk. Oélv-Sslstl j — !.. Kami! Nom Mi et * njUvssssris; -tarea \' li»iiá juitatui, «ingán utón blionnfir* uItsJm l«f _ vi\'itotiii. ICilUiitinn it sm i 11 otti .illíren vani _.i - A ,mVm[MÍ lifiiíik- ciimD ball kis Jff, *m stír : knrí ait m-m tititjtik. . .. ¦ - I!. I.ci1.;y<ilt.Ui. Ha rullimi kttaba assi f% ¦ t ir.iuilt>»L>*rli-n I A meghívást kOorujak. — N i-ve». A kflltamiiiTsk JOMtíai»alftaaJfce--jL.^ n-Aniit, hoSj UÍLlbb^mort as gt^b bt>ÍlÍI*k*S*L,Í| ^ «Ifoffii.lolUkat la uUajtink kÖsBlat : ____. ¦¦ _? , \' — .katlnuj slrjaaíl*-wt^i .k*»t«Pi*BJt aSd- _ mll^ kBiBlni ÍOfJwk. ^ ^ * ^ ¦ " ^-l<---3 • V t 57w*fM*tttM,\\*ß3- j»nttf» Tntrrfrr. *"-p* aaladoa ojdalnfl puunok «kl«-_ a^fk.iTllk, mjmtmimt a npm*, gtoriXt» o«"011*-iQsawTi IT Villa ii1-^"fj***! bankról orBmmeljoWnl-\'-%a*JiaV*0f7«iMMtaalfo «¦¦= állapot nem kötetk-aiett \'"\'¦\'fc^tfadM m—ntiJ.iTrnfl\'— *> konyirnak rali ve-"" L&>> lÉgiltiMlnMlrlr aflapotban vannak 4« áldaaoa \'^ÍÉWirt-r/^-"—fc* ¦>*« Mutin valamely ar-"^•jitSailtflaife\'anf »••» MfluniaitL Eaaa alapból kUa-^M«mlk rahaan™ árt lányain alik * aa *la4dk a brLT»4íkYkW a«*^***9!**** kolbaaMnak, ¦ a«*ak«iy»bb niiaSsisrflokbeii. _ —pfUá IWrafärlT.tItÜfÄ. ~T HAOY-KANIZSAN, májai 7-aa. , ¦ - Alt»- nnsstriai saAronkant. Mk iBdi a BSV-tó fantoa 8 frt, 70 kr. frt ItS-fJ! DU. 4 fr. M kr. 67—88 fta. « frt 06—40 kr. Tt—It.fai SJr. 40 krt 79-8Ű fut. 9 ÍL 50 kr- Trti\'i^iAkí\'Tfr-nw.«fr.so-40kr. 71-73 fttfc I frt. &0 kr. Xrpa koiUnség**, 65—88 ÍU. 1 fr. MaV. *T—88 fas. I. frt. SO kr. Kakorlcn S frt | 10 kr, I frt 16 kr. Knko\\lD-aol«.M^nw«o) > írt 80 kr. I.b *4-« fn.. 1 frt. 75 lfrtWkr. Poklok* M-88 bt. I «• 80 kr. 80—"Bfi Ai 1 frt 90 kr. Panaljr fehér 8 frt óü kr Painaly, Utka 2 frt 00 kr. Saétia rnáaa. — frt. kr. Biaíma --frt — kr, ^ Bécsi pónaárfolyam, maj. 7. 6f/« mctaliqaea 61.76 ; 6f/o mim. kölcaOn 69.55; 1860-ki süladalmilölcaön 101.40; bank-réaevényftk 7.94 ; hitelintézeti részvény ok 284^ ^-^tJönT2S.í55; üair Sgiö 121.50; arany darabja 5.85 kr. _ _ a „HAZA" elatbtstoclttS tnagyarbank folyó" ívt ápr. baW Oalft/orgalml klmuUtlaa: Banyujtatott G4S db berallaa 70G.4SO frt tSkéra ÍUggflbBn maradt a mnlt hónapból 1.069,1130 o. A. frt. — 1.803,400. A bank m8k0dés6nek kosdcte ott t. I. 1867. aapt. tűmbar 1-tffl tgim 1BGB. ipril hó rigalg aa ösaaeg benyújtóit bevallások öasaogo : 19.Ö05.O6O írt o. i. \' Jl.",... —\'-1 \' Vasúti naponkinti menetrend; Indul N.-Kanhtaáról nnda feli d. u. 1 óra 22 porca. „ w „ „ eatvo 9 órakor. ¦ . . Búcs , reggnl 7 ára lft pnrra. „ ¦ « * estre 7 dra *•» ¦ , Trio«t „ d. u. 1 dr* SO . *f , . estve 0 rlr« 2S . Uarca s reggel 8 dra Crtj » . dttulauS óra — , A-k. N.-KanUaira Bnda falBl roggu. 6 óra 6 , . " . 4. n. 1 ?«20 B D*oa Triost reggel 8 dra 20 aatTB 7 dra 80 "BE"! 8 óra \'J5 dólbonia dra 62 d. tu 1 óra 44 eato 7 dra 20 Heti \\*i&iK>Xéur. ¦ÜH B-IW I54g 1869. [ló- úá\'lioU- ;KnttföUkn* nap- Vaaanwp UatfS Hadd CatttOrUlk Pdntek SsombAt Hi<l3u cljOrend a rlgaaztaló. Jjno<_XV. 86-87; C~Ö"«..Oe Antnnin p. Pongr. r. B líQi Boulf. plu PretaablnS\'1 | (Jj taptir |ut] Hermina Bercii A»f llntlui llonifac laldor Felelős szerkesztő : WajdltS JÓzwf. Segédszerkesztő : Bátorfi Lajos, H R I) E E SEK A legnagyobb vaszonmha-raktárban ^ váczi utczaYPSÍLANTI-hoz " Kaphatók a legolcsóbb árakon a legnagyobb választékban mindennemű kész farfiérneiDtlek. férfiak, urak ós gyermekek számára, úgymint: 10 aaar darabnál tflbb tért lajek mmbur^i, hollaodi Tagy irlandl ráaaonból, darabja S ft 60 kr., S ft, 8 0 öO k, * ft, i ft 60 k, 6 ft, B fi 60 k, S ft, 8 ft 60 k, 7 ft, 8 ft, 10. U ft. 10 eaer darabnAl tAbb aZJaít férfl Ingek, oicr külOnböiÚ mintában 1 ft 60, 1 fi HO kr., 1 frt, S ft 50 kr, 3 R. FtUr aaoapolán-farí iaaek, 1 ft sü kr. 1 ft "á kr, 2 ft, 2 a 50, 3 ft, 3 ft 5o, 4 n. FérS-fatyák vaazaakél, magyar, fílmairyar vagy francai a mi útira 1 fi 75 kr, Ü ft, 2 ft 25 kr, 2 ft 60 kr, 3 ft. " l ¦fl btgvk vaaianlidl, airnAk L\' ft 35 kr, 2 ft 5i> kr, 3 ft, 3 ft 50 kr, 4 ft, 5 fL liinicive 3 ft, 3 60-kr, 4 ft, 5 ft, fl ft, H ft, 3 ft, .cLwciií ós francila mallmustrával 4 ft, 4 ft 50 kr, 6 ft, 6 ft, 7 ft, 8 ft, 9 ft, 10 ft. Mfl ffet-vállak (Unmen-Micderí 1 ft 50 kr, J ft 50 kr, 3 fl, 3 fl ,50 kr. 4 ft, 4 ft 00 kr. na^affJL V»wafe6! 4 Mt*» 1 ft 80 kr. 2 ft 40 kr, 6 <Wcs 1 fl S.". kr. 2 ft 40 kr. a éve* 2 f% í ft 45 kr, 10 írr-s 2 ft 10 kr. 2 fl 65 kr, 12 íveg 2 ft 40 kr, 2 ft ÍK) kr, 3 fl 50 kr, li ávea 2 ft 85 kr, a ft 15 kr, ; ft ™u kx^.lB ávci 3 ft 50 kr, 4 ft, 4 ft 50 kr. ErJaei fla-iafek. 4 éves 1 ft 10 kr, 1 ft -.\'í kr, 0 iw, 1 ft i\'5 kr, 1 ft 40 kr, 8 ívei 1 ft 35 kr, 1 ft 56 kr, 10 éves 1 ft 60 kr, 1 ft 75 kr, 12 úves 1 fl 05 kr. 2 ft, 14 íves 1 ft 75 kr, 3 ft lOkr, 1G eres 1 ft 75 kr, 2 ft 20 kr. Mindennemű téli aM twflbayak, nadrágok, harisnyák ^ ugyéh leli ciikkek férfink ós bDl^yek aaámára, nagy válásitaslian. Ffiraktira a lenobb aalftrliutl kriaotinaak niindenfóle s«iubcn2 ft, 2 ft 25 kr, 2 ft 50 kr, :i - 5 fiig. Sitau alaé-ufkiyák. 4 frt 75 kr, 0 ft, 5 ft flo kr, « ft, 7 ft — 10 ti\\E. sok e^yéb késs foWmoraf! ciikkck, melyekrul ax árjnjtysiik kiviinatm brrmentesen \' aTkaidetík. — Torábbá ajánljuk nnj;v mkbínmkat maiburai, boltandi, ét Irlandi Vásznakbaa, réce 17 n, B8 ft, 30 ft, 33 ft. 33 ft, 40—I2U fiig. Crtak-VtUH Tip, 12 ft. 12 ft 50 kr, 13 ft, 14 ft, 15 ft, 1G tt, 18 ft, 20-25 ftig. ViaiH Maiiwod**, tnciatja 3 ft, 3 ft 50 kr, 4 ft, 4 ft 50 kr, 5 ft, 5 ft, G ft, 7 ft, B ft, 9 ft, 10 ft, egaaa 20 ftig. _ TlriUklrok. tn«.tj^ fi ft fin kr, r n, a ft rAJ.^JT n-a-t^-H. ^ i2_2(j fti . Hm ftgyf oauváu, »égo 9 ft, 10 ft, U, t2 ft, 13—16 frtig. \'9—l-U) VálMB ltTiaskooaWk tncaatja.5 ft, 6 ft 50 kr, 0 ft 20 kr, 6 ft 80 kr, 7 frt 60 kr, 8-12 ftig. — Aknánk minden nagyságban A •lamó^túl 14-ig. — AUtalI ktutstek. 6, 12, 19 úi 21 sí amelyre Nagy Tálaastáa ÉfytBritJk, tJqne ds trloet-aaplanokbál, kivit- í» fitradge-kendókb&. Menyasszonyi készletek )^Í^,X^\\.7ÍX gyobb mennyisegat mindenkor kdsicn Biolgáltatbatjnk. ¦Sr** Kalá«mínyekct minden iránylinn utáuvcUllel mé(? a levél rrkrztv azonnal •IklIdOuk cs csuraagulást nem siámitunk, ngyssinto megioodelisek leghamnnUib alkúititlctiiek. Kollarlts József cs fial. - Jégkár elleni biztosítás. ... Az alólirt igazgatöságnnk van szerencséje s t. biztosító-közönséget czen- |_a<l <rt»iteni, hogy az elsi magyar általános biztosító társaság a jelen idényre >» jégkár elleni biztosítást már megkezdte. ) - Egynttal azon t. biztosító feleinkkel, kik a mnlt évben jégkár ellen inté-) jetOnkoél Tollak biztositra, éa kírtéritésben nem részesültek, • tudatjnk, hogy a I mnlt ívi jégkir-üzlet tiszta nyereményében részesittetvén, mnlt évi dijaik \' 5%-je jelen évi dijaikba fog betudatni. ,vj A jelen irben bútositó t. felek szintén réazestttetni fognak \' 2* J*I*n evi Jég-üilet tiszt* nyereményének t» * r : 200|o.jében7 & gtfsiely kedvezmény, reiuéljllk, egyik indoka lesz azon nagy részvét és bizalom emel- Cg 5? Jp**1*!\' "Klylycl a t. k8z8nség Unaaágunk keletkezése óta folytonosan felénk © fcQfrnlalt. — Pest, 18GU. Április havában. pl S Ax ebó magyar általános TalartOfSltci t^raSELSÉl,^ 3 öj (««8-8,3) ieTL*»sarea.ti«iss«4.®a,. ^ g|" ass^oa^ Bgynekség: Soproni fougynbkség:1 ^ ^j^e^ofetíózsef., Jtre n k S a m u. d , pBHeH3MKiaH«a»^\\^<3V^^ 11 Wajslite József könyvnyomdiljilljan kedvező feltételek mellett néhány TMMfilMf7 1 AliUlibl vétetik íel. AMcrneaette GIBeks-Offorte Das Spiel der OastüTtichiSchai Loose ist tu» ilcr Kalaerl. ObbL RealerBsg pc*uttct- ,Gottes Segen bei Cohn!\' IGroa>sartit;e niltGeuhineu IbeHi-iiteiid- verurvlirte Ca-|.:talifil- VerlooKung von über ti\'/, MUliuiien. [Die Verloosnnp gi-sehiebt nnter Staata-Aufstellt. Beginn der Zicluinp am 3-tr.fl Hai d. 1. Hur 8 Gulden österr, W, oder 4 Gulden äste, oder 2 Gulder kostet ein vom Staate uraa-wlrkllohea Ori^naMtaatsF-L00>, (uiebt von dup verbotenen Pro messen, ans meinem Debit und Warden solche goßon fhUtUrtfl Einsendung des BrttlBBB selbst, n»eh den entfenitestea Gegenden versandt. Ga worden nur Gewinne gesogan Die Hauptgowinne betragen: 250,000 150,000 100,000 50,0v0 30,000, 25,000, -\' A 20,000 2 k I5.Q00; 2 k 12,000 ; II,Qb0; 3 k 10,000 3 i 8000 .1 ¦ 6000 6 a Sooo, 4ooo, 14 ä 3ooo 10Aa2000, 6 k 1500, 6 k l2oo, 156 k looo, 206 k 500, 6 k 300, 221 k 200, 21050 Gewinno ä IIa, loa, 5o, 3o. lewinngelder und ainüiclio Zie-igslinten sende meinen Interessenten nach Entscheidung prompt nnd verschwiegen Durch meino vom besonderem OlBek begOnstigtan Loose, bahe meinen Interesientcn bereits alleta hl "Oestffrriob dJ« allertSdistea rUaplreffor von 300,000,1225,0«« 187^00, 152,5o*. 150,000, 130,0«, inehnu.ilils 125,000. m o h r m a 11 loi,oDo. kürzlloh «eboa wieder dai jrotaoLooi tou t27,ooo, u. jBngst ob 3-ten MÄRZ teaoe wieder ojat allernroHteri Haapt- Sewlnn In Wien aosbezafalL (269-3,3^ tll SMS. COHN HaaabBTf, Bank- und Web selgc sc hilft. 1KÍS" VÁLTOZÁS. D\'j, Schraysr, orvos és sebész-tudor szemorvos és szülész, a jdéli vasúti társulat \'személyzetének or-4akását Szent-György-naptól kezdve Belus "József nr gyógyszertára feletti emo-letbe teszi át.\' fii; Rendelési óra 11 — 12. (170-3,3) „Halljuk a szép szól!" „Rajta fiuk, vigadjunk!" ¦1*7-8\') Megjeleni niiiiílun lnizai kÖnyvkuruaküiU\'sben kapható; „S3LmJJJ *0.3L m ^SSÖE^ szót V* czimQ magjar telküszoató (toast) köajv, mely kütütt e* kötaÜen minden nem Q fclküsiöutéat tártai raazvdn, díszes kiállítása és tömött tártaim^, ugy liaszaua ?1 iimlattatú rol-lánál fogva az ifjufldg figyolniébe különöseit ajánllmtd. — A 15U lapra terjedü éa 145 többnyire üreiluti fulkiiBzi\'iatést tartalmazó színes kuménykütóü könyvnek Ara 1 ft. \' Tovfibbá megjelent a rialkedvelő ifjúságnak különösen ajánlható „RAJTA FIUMIG&DJUNK!" közkedvességü dalkönyv niiflodik javitutt tis Uítcmcsűn bűvitütt kiadása. K nagy Bzorgaluuintal összeállított mii közel 1000 válogatott dall tartalmaz, úa azines boriteku ; cainua kíálli-tásanál fugva is kitűnt, mondhatni : egyetlen a maga nemében. Az első kiállítás 20OU példánya igen rüvitl idő alatt elkelt, mi elóggá tannaítja, hogy méltó ügyeimet crdemcL Ara az 530 lapra terjedő s díszesen kiállított zsebkönyvnek 1.20 kr., dús aranynyomás- és aranyazegelylyel 1.80 kr. Végre ugyanott megjelent k HÍRES GZIGANYNO igazmonoú VETŐKÁRTYÁJA^ 32 arinezett kártyával, magyar aláirással éa Hz5v-oggTal7 — üj% 50 kr. Mind a három \\nrry-Knuiisnn, WfljdK-* Jői>*rf könyvkereskedésében egj-Bierro\'^evc, valamint utánvéttel együtt rendelve 2 frt 50 kr., és 10 példány után egy túizteletpéldánynyal is szolgálok. Minden poatoí utánvét melleit a me^mndelO azí-veakfidjék bérmeates levélben ax említett összug egy linr-madát mellékelni. WAJDITS JOZMKK. ktii\'VvkereskedS NftgT-K.inUaAn Uj könyvek, WAJDITS JÓZSEF könyvkereskedésében kaphatók A VÁLASZTÁSOK ELŐTT. Ára 2 forint. VÁLASSZUK-E A TÖRVÉNYKEZÉSI TISZTVISELŐKET? Ára 2 frt-,SZABAD EGYHÁZ A SZABAD ÁLLAMBAN." \'Williams Rflger, ezen elv megteremtője s mogtestö-, BÍtójc. Életrajzi vázlat. Irta Horváth Mihály. Ára ] 84 kr. I \\ AvKEMZETGAZDASÁGIESZMÉK FEJLŐDÉSE, TÖRTÉNETE és befolyása közviszonyokra Jlagyor-j országon: IrtaKautz Gyula. Ára 4 frt 40 kr. i KOSSUTH LAJOS ujabb leveleiro Horváth Mihály. , Harmadik jutányos kiadás. Ára 50 kr. LA8SU VIZ PARTOT MOS. Regény. Irta Szabó Richárd, két kötet Ára 2 forint. NAPTÁRAK 1869-iK legnagyobb vdlagxtékbún, külCttféU árakon. RAJZMINTÁK, ax alulánoum jeleseknek umert Hormofl-fcUűk. X)lasz virágcsokor -papirosok, \'. aTégdlszescbbek, kertészek számára. FÉNYKÉP-ALBUMOK lg*""^í*2JJÍJ!kt Bioíéa olcsó áron, Papirobok és egyéb Írószerek a legnagyobb vilasstSkban Irodait aaansara, flsletl éa magínhMa-iiAlntra a ^egméraókallebb arakon ajinl \' tfagT-KanLcsa. 1869. május 15-én. SO.jszám; NyolcTwlik./i Mi-SonuH|yi közlom - Kiterjedve V SOPRON- és VASÜIEGYEKRE, a szépirodalom, kereskedelem, Ipar. pzdászat, tudoniiiny és mftvészet köréből. BtfldU BUttkltM, agéna !*«¦- ... ritó«1ir»ilBI Iroda é» *U«t«l bi>«UI: WAJDITS JÓZRKF IMiyvkaraakedeaéban, Előfizetési föltételek: | Haljb#n háabea horaaaaal ét vl4ékr« portán k Áldva Kféw rml — ltr.1" s Fel ítm - • 3 . — . Évnefjedre - 1 . 6Ü . HlrLlt3t.é>s©K: A hal haaaboa petiUorért l-aior 7 kr. S-taor 4 éé mindam-taváAM «*Uftai*Mrt t kr. rldlvea;dij mindnn egyei bciktatAiúrt .10 kr A .VriU tírru-crT prtjt ii>r beikuitiji ]l.i ] Hirdetéseket elfogad: ; ¦«¦; HAA8ES8TEIN 4 VOOLEH. Usetv, fertS *• I SUJltaarihaa; ÖACHSE* TÁRSA. Be««tA: OPPEUK Gazdaszati nézetek. I-aó gazdásxati pályamű. Vtt. A pénz. Aj Ipaxkodás s törekvés mindenkor ered-anény i czél felé irányul s hogy e czél s esedméoy hi^tfflmn eléressék, lehető tökéletes esikftzök kívántatnak, melyek emeltyűként hatva, mind az iiorkodást, mind a törekedett ax elérendő czél s eredmény legalább tategkÖuUtésében segítsék. A f^zdáazafcnak is kitűzött ezé Íja levén — eszközöket igényel — melyek elérését elősegítik s az eredményt biztosítsák. Dj emeltyű gazdászatnál a — pénz — t főleg napjainkban, midőn a kézi napszám drágasága mindegyre emelkedik s aggasztóra válik — nélkOlÖQÖzhetlen kellék a gaudisxatba fektetett forgó tőke. Ha még hozzá veszszük, miszerint sokszor kész pénz — i bár mily magas napszám bér mellett is naptuámos nem kapható a ehhez járul még a ~«>U/Ufc i-ftmiAMaAga s elkorcsoJáaa is — legalább tájunkon a jó cseléd ritka mint a fehér holló. A pénz tehát mint forgó töke szükséges aVfiiAtiaStiiáT —de ép e fontos szerepénél iogva, oly kezelést igényel, mely megfeleljen H ismert magyar közmondásnak: .Jusson is, maradjon is." E czélból mindenek előtt mef kell rjarrátkózni a takarékossággal, szorítkozván kizárólagosán a nélkülönözhetet-hmekre. Kern akarok ezáltal a fösvénységnek tömjénezni — süt balgatag gazdának tartom azt, ki valamely helyes szerkezetű s tókályesbitett gazdasági. gép s eszközökre ttgf uántén szákkba vágó könyvek s lapokra, péaz^tsajnálja; de véteknek tartanám azt ii — nyájas gazda olvasómat nem a^rrelineztetai a ^si eikamlóa természetére. to*^\'pítót á priflt r^asió fölött, a*e sem í> pártolliatom főkép a gazdiszatnál — apéaznek élére rakását. * Apropoal Hz hóba korba megtörténik, Imjj laijili mi-flA&ak néhány félre tehető lefiM^ iMgmarad — iparkodjék azt mi-ti^W&ifái - de jól meg érteni kérem , Jm lnjinnrTiir* Vrnti1 r adni támlák, hasem befektetni ; jószágba. Nincs ennél jobb adós __- — jaaponkialt nÖTeli a tőkét b a ^|Spr|ilaU ét gondossága, még dos tiictatgl hozzá. Nem kell per — havi ielmondái — a legközelebbi fVabartő>áíárnap.. .J : jjtetíntTi —¦ tehát 16 — txar-a^)isa*if — joh — sertvés mind érre s«Mrl\'\'ti| — éghajlat — a legelő mlnó-aégai ¦ t, efféle körülmények határoznak. PfpM vidéken a juh — rónán a ló i szarvú: MTha — posványoxabb tájakon pedig rdMttvéa tartása és tenyésztése leg taná-eWafe A legelő minőségénél a gazda szorgosáig* i előre látása gyakran pótolja, a menyi-Jsafltakarmány nemDit megtakarítás és czél: a***\'- \'beosztás által — a nyári idő- szakra is — kiterjeszti. — A jószágot egyedül csak a legeiére bízni már lassankint nagyon kevés helyütt lehet — de tízszeresen pótoltatik az jó luczemisok alakitáta által. A takarékosság b így közvetve a gaxdá-szali forgó töke kezelése megkívánja továbbá az ön szorgalmat; mert a mely gazda a semmit tevés édes mámorában ringatja magát — szellemi erejét a holdban levő légvárak ábrándjaival fárasztja — annál ajtaja előtt előbb utóbb hivatalos intézkedés csinálja dobszóval a számítást. Avagy nincs-e számos példánk, hol nem egy kis kisebb gazda — de igen nagy uraságok is — birtokukat kifogyhatlan pénz forrásnak tekintve — tönkre jövérek? Ha imitt amott kissé élénk színezetet használtam, bocsásson meg a nyájas gazda olvasú — hazám felvirágzása — boldogsága lebegett szemeim előtt — az ügy és szakmi iránti érdekeltségem vezénylő tollamat. LIEBBALD BÉNI, A vasárnapi iskolák. TTT. nevelészetí pályamű. (V.lrt. é. Az ismétlési iskolába járás kötelessége alól felszabadult növendékek, ha az említettem vizsgát, — melyet másképen talán jobb lenne végvizsgának elnevezni — legalább kielégítő sikerrel kiállani képesek voltak, rendes tanulmányaikban tett elöre-meneteleiket igazoló bizonyitványnyal lennének elbocséjtandók, mely egyszersmind az élet minden, jÖvőjQkre nézve jótélíonyan ható körülményei közt előnyükre is használható lenne. Ebbéli nézetem csakis azon szerény egyéni véleményen alapul, hogy ezáltal a serdülő ifjúság tanulmányaikban nagyobb előhala-dásra ösztönöztetnék és a kitűzött czél elérésére síkeresbben elósegittetnék. Ennyi a vasárnapi iskolát virágzásnak hozható nézetek, vélemények és intézvények közlése után nem maradt czikkem bezárására egyéb hátra, mint az ily iskolákban tanítandó tantárgyak elősorolása. — De esőket egyéni véleményemen fölül jelenlegi hazai népnevelésQnk viszonyainak és szükségleteinek megfelelőleg már megállapította azon hazánk legkitűnőbb tudósaiból összeállított szakbizottság, melyet a magy. kir. közoktatási minister nr mnlt évi augnsztos havában a készítendő tankönyvek véleményezése és megállapítása végett összehívott és bizton lehet is hinnünk, hogy a jövő iskolai évet korunk műveltségének és megfelelő tankönyvek mellett kezdendjnk meg.\' - Az Ismétlési tanulókkal\'tanítandó tankönyveket e szakbizottság oly ügyes poeda-gogiai számítással állapította meg, hogy es Bemmi kívánni valót nem hagyott hátra. Gondoskodva van itt szivnemesitőj erkölcsileg képző, — néprajzi, földrajzi, történelmi (hazai) és terményrajzi olvasmányokról; to- vábbá a polgári míveltség fejleszti-/-re befolyással biró s különösen a nép il-if<iglal-kozáaaira vonatkozó felfedezések <¦¦¦ találmányukról; gaziasági-, gyár- i\'-. műipar terményei, közlekedési és miur,.i-t;s/.kö-zök, a kereskedés utján hozzánk vnázjkerült termények és tárgyak leírásáról; szii\'cségbeu segítő utasítások, egészségi és orvosi tanácsokról ; élet- és vagyon-biztositáii. emberbaráti — s jótékony köiintézctc^ . r.lekes isméi tiítésérwl ; és végre ügyirati rumták, mint levelek-, számlák-, kúirb-zvúiyek-. váltók-^ steff-rul. Mindezek, mint a mindennapi iskolai folyamok alatt latmlt.iknak bővitése egy könyvbe oly világom és tisztán érthető modorban leeudnek össíffoíílalva. hogy egyúttal kedves családi ulviMi-künyvül is szolgálhassanak. Népszerű természettan, — a polgári alkotmány ismertetésére és a ^ra?llJ^ág-ta^^a is leeudnek külön tankönyvek. - Lehet-e mindezeknél többet kívánnunk? Hiszem, hogy a t. olvasó veiefia együtt egyetért, ha TéleíetÖl azt mqKfiK7hogr : nem! — Valamint abban is^nogy a vasárnapi iskola is ily körülmények közt sokat tehet népűnk művelődésére, s hogy elérjük végre azon időt is, melyben örömmel rebegheti el ajkunk, hogy : „Szabad hazánk virágzó korszaka ennek megfelelő müveit polgárokat ia tud bemutatni a nagy világnak." SZÉLIG FERENCZ. Deák-párti értekezlet Nagy-Kanizsan. i Rti.) Lapunk előbbi számában említve veit. hogy májas 13-án a követ válasz Ua ^rdenu\'ben deákpárti értekezlet fog Nagy-Kftniiaáa tárta tnL. A jelzett napon délelőtt 9 órakor a .Zöldfa* vendégfogadó\' nagy teremében a kerületben\' váiaaztók, külön^aea községi elöljárók, nagy számmal jelentek meg, a közelmúlt választó-bizottmány elnöke Glavina Lnjns ur nyitottft meg az értekezletet mély fájdalommal említve, hogy Sumeghy Ferenca hanuadizbeai követünk meghalt, a emiatt új követválaaztáa küszöbén állunk. Felhívta aa érteke*Intőt, hogy elnököt ed jegyzőt válautani raiveskedjék. — Elnökké ujolag n közügyek elűmoxditáWiban fáradliatlan B ernyedetlen buzgalma Qluviun Lajos ur, — jegyzővé pedig tanuaitott tev^ki-nységénél fogra iámét Plosazer Ignács mérnök ur választatott meg egyhangúlag. Ezután a követjolöltet kérte elnök ur felemlíteni, mire hnr&ngé éljűncéasel Caengery Antal neve hanguxtatolt ¦ csak néhányan említették Falk Miksát. Minekutánna 2 néV lön említve, parlamentári» komolyaággal fölhívta elnök ur ax értekuzlotut, hogy a tárgy- I hoz, kinek raoláei stándeka vau, szíveskedjék ! nyilatkozni. , Klfiazür Hiracbl ride ur emelt azét Falk Miksa I mellett, kinek érdemeirei hlvatkoava egyes in-1 páriámon tál ia kífejeaéssel élt, min tUzcs azö-noklata s némelyek tQrelmetlenaege ragadta. Beszédét régezre, olníík ur emelt néhány jellemző asét Cwmgery Antal mollott, kijelentre, i mikép mindkettőnek jeleuége oly Általánosan ! Ura ere tat, hogy oaak amjnálni lehet, raiazerint mind a kottfit n^ro? TAlawthatjnk megj mégis nemcaak meggyflzrfcéaiíböl, de nz«n tapasztalat- ból ia, hogy a jelen értekezlet nerucaak íutgy . Wbbsége, di! majdnem, egjet-kettít kivéVe, általában Csengvry AnUlt, mint az 1881 éa ti5-ki omzággyülra nagyérdemű ¦ tevékeny tagját óhajtja kép viadoré vAlaazbanL Séllyar/ Láaxló ur tartotta a jolcfi helyzetet dítsb ooa> statáló buszodét, — melyben élénk a bahabi pj. dákkal fejtogetá a Deákpárt állását, a helyzet komolyaá^rit éa örvendetea fejlődését azon pofi-tikának, melynek alapját megyénk axttlattje, a haza büliawi, Daák Ferenia tott ]¦: — Férriaa urélylyel előadott ifinek be*zédjól több helyütt zjijoa éljenzea éj hftlyüs\'lés szakította félbe. Zalabéri Horváth Mór királyi kamarás ur a DftAl -párt öaaauUrtáiát ajántoftn azjn prac-lictu nézetből kiindulva, hogy a kóvetkt-zetlenaeg az eddig nyert szt-p eroditiény fúnyéböl veazitéBl idezae s hun polgári k\'j[<--l^swi!g-ank sr^bad gyakorlatát írliomályoaiunu, - bi/.tun bbzi éa reményli, hogy a D.-ákp-irt tr.bUégc az etóbbi győzelemhez hivun oly követet vdlnazi, kinek oraíágoa érdemei iiulk-t: már a m\'ilt ormzag-grülésen is tevékeny réaza volt ¦ azért Cten-g«ry Antal magva húzta láMt tneltigen ajánlja. L\'láuna Wliuwio-i Andii ur mnidt igfn jelUuuaö j szót a Fftlkpárt Lri^juíhoz, — felhívta Őket az egyesülésre a azon parWiM>uiáru awkáa gyár kodatám, bogy a kiaebbaég a tGbovégbfB CMt-lakozik. Nügy ti^telÓje Falk Uíkaattak U ¦ elismeri érdem iit, az^rt nem nbajtj* bfikíí*^^\'f*T*_ hel3 valÓaairiU bukása miatt c-impromittálni nagyhirü nirvtit, mivol ft jelon értukoz\'etbÖ) kár ttlnt, hogy Csongory pártja teteruea többségbnu van. Végre SOlly.\'v Láazló «r ngyulraustette a, kerUletbeli köziek dinikparti tagjait, hogy a netán megjulmiuiuM íiáitokra ne h»llgaa*anak, hanem kövessék hivun eddigi m&ggf Axódéftö• ket, megőrizve beusulutes magyar joflemöket a elrhüségöket. Klnök ur esti tán kijulanté. ha ;y ez értekezlet Csongory Antalt l.pi.rti fíil ku.íoia-keraleti küvetjelöltn-ík. — mL-gj"rgyzendó : Imgy Falk Miksa jeles jmiriialiatunk iránt általáno* tisztelet nytlv.ítiult 4 elliímiben c&ikia Caengery Antalnak orsiiig^yiUi-Hi !rynkoriutt«ága, s bt-bfttd, tapaüztuLttdúd működése és codifi^l\'ő páratlan U\'hetségu nyújtott ulöuyt, — hogy ay többaég tiiL\'lhíttc nyíhtlkozik. Követk^iutt a dr>ákpárti bízott miioy újólagos megaiakításH, melynek (lóiuny Ferenci Tároa-biró ur volt ol<li; elnöke, de most, hivatalba állásában tiipruzLilt k-dlmnetlenségek elkerülése miatt mint olnök leköazün; hülyébe Babo-cbay János ügyvéd ur vála«tatván egyhanffn-lag meg, a bizottmány többi tagjai maradtak aa eddigiek. Az értekuzlot 11 ómkor befejeztetett. A kanizsai dalegyletről. Az egyleti alapszabályok értőimében ugyan ia í. óv május ti-án tnrtá nz egylet éri közgyűléséi. A közgyűlés f3 tárgyai voltak: nj liaytviacUik ~ Tálaaztáiut, — jelentés az egylet moh éri működésű felöl, a pénztári száraodások «lö-terjesztése, végre a társulat erdekében Taté ttj teendők, a indítványok mugvimtááa. > Elnök, aaját és tiszttársai nevében ».közgyűlés bizalmát meg köasfinvén, lüuiondáaát kjje* _ lontettn, s a köagyüláat % bekörelksawtt »| válnaztáa CMktízJéaért felhívta; a jeloslerö »11.-razék, ^ktivotkexdleg alkoták aa nj ráliay mányt: * Elnökül: Blau Nándor. Alelnöküí: FopP;^ Fttlflp, titkárnak PoU Antal. loTélUrnokd.J*: yjL^ UkArmin, póuatárnokul: lieutseti Mőr. karmMteroak: Jeituloa Jdivef, II-od aW>«saft^Z nak: Róssavdlgyi AataL . > BirrkcHlétakl Pél\'áar á . \' T,^t\\tijffftMlnjí tagokul titkos aznvazn* utján ~i .i^^kiryiUMtÉttiV: Muhoíer Ödön, Löwy D. M., ^^w^owfTWeUKh Adolf, Bftcbj^K (irula, ¦^^Mfpuger Lipót, Sehvsrcs Adolf, "YVuiss Ar-Kttigok: SUberberg Károly, Pollák Imro, # Ywkii Gusztáv ós Bachi/Gyula-V-S Jüjto kilenoz órakor elnök éa alelnökünk itjaa-\'^\'-álütaro issti leronad rendezéshatároz tátott. Mar .^ájolcaóra fold 9 működű tag uját holjwégUt ^¦-*-,-J|»ft;\'6iW8gy0lakfl«Téo(\'\'— ói aa elnök lakása v \'?Mofrdiütank; odaérkezvén — éa a „Hyimma" "\'\':~^«s*»Mefe ulán V. G. egyleti tag, ex alkalomra \'¦"^\'\'ífctáiiut boazddében bódulatunkat nyilvánító — . mire t. elnökUnk est válsaxolá: ~~~ \' .Mélyen tisztelt barátim! E rendkivüh tisztelet — mely bon részesülni " uereaceé* vagyok, oly kellemesen lepett meg, hogy alig találhatok kifejezést, azt Önöknek fllöW meghálálni. Eb a harmadik eset, hogy esam kitüntetésben réflíeaültom — világos jele es •— a bennem helyezett bizalmuk irántam való enyósxhntlen barátságuknak, m\'elyet meg-érdemelni ás továbbra megtartani legkomolyabb fejadatom 1eend. Fogadják, édes bsxátim, forni kösxöaoiomot \' irántuk való báU-érzésim csekély joleul, azon \\ ¦ mznepályea ígéretem mellett, — hogy különös | megtisztelte lésemnek fogom tekinteni, egy oly : testületnek tagja lonni, melynek ily derék és lelkes pártolói vannak. Kívánom tehát, hogy a jó Isten mindnyájukat — mint a szép művészet kedvelőit — még sokáig éltesse !" fEzt egy hárunisxoros éljen követte.) untán még „Zúg az erdő" és „Dalár-kedv" énekeltetett. Nagy éljenzés és zene-szó mellett a Il-od elnökünket U megtisztelve — annak végeztével elnök ur által barátságon összejöveteli felhívására a .Zöldfa" kertbe BÍotvéo, utt : Sharak mellett a működő tagak a jelenlevők vi(utasára egy pár jól betanult müdarabot el- \\ zengve, a társaság éjfél után szétoszlott. I\'ETZ A NTAI titkár. l-t" üldözóa tárgya lön ; a 60-aa években polv likai újjászületésünk foglalt el bennünket s édes" \' mámorunkban könnyön megfeledkeztünk a színművészet mosolygó Joiny a felé közelegni, nap-jaiukban politikai életünk biztosított, velünk azülotett komolysággal kolleno magunk köré tekintenünk s beható figyelem tárgyává tenni: nemcsak kenyérből ól az ember. Tisztelet a.kt-vé telüknek! Hazánk lelkesb városaiban vannak intézkedések, részint megyei-, részint városilag, hol o solid a julletnszilanl síin társulatok bizo-iivus segélybon részesittet nek s hol oz üdvfis intézkedés nincs, ott a polgárság közlői kodóssel karolja tol; mondjuk ti űaziatén Nagy Knni-zsán, mind ez az ismeretlenBég fátyolozott távolában van. Károlyi Uijos a vidéki kívánalmaknak megfelelő Jól szervezett társulatával városunkba jött ¦- előadásokat tartani, és nem tartani, az elsőt rajongó szeretettől fogadtuk, a másodikért pirulunk, w oka nem ők, de önmagunk va-gyünk. Színészet. Az 50-os éviikbüu azért nem pártoltuk a ma gyar színészetet, niert gyanús volt a magvai ¦ért lel kusudni és sokszor il v merénv \\ Szégyenpír futja el arezunkat, midőn a gaz-; dag Nagv-lvanizaa város értelmes, műértő kó-\' /...nségu tiszteletet váró iiitéekedései kö.:>-pett | a magyar színházban azt látjuk, amit nem lá-\' tutik, azt észleljük, amit nem észlelünk, ma-i g varán mondva, — üres n szín ház, a majdnem többen működnek a szinpadou " :,H hall-,.:,lj,.k Sjkau azt a panaszt teszik, hogy melegig miatt nem látogatják a BzitihiLiat, van betiue valami, de iámét ennek nem asziueszui az oka: miért nem epittet e gazdag város gazdag polgársága egy alkalmas színkört, mely még jövedelmező U lenne. Mull csütörtökön piano a napiköltség fele #em \' jővén be, a kijulenleték, hogy az előadást el , kell halasztaniok. i A jobbérzelmüek sajnálják őket u-z egész I várusban, a gyeugébb érzelműek hatalmasan i fagyasztották a sert s erősen tapsoltak a . "iü-i gereknek.-i Bizony, bizony a magyar színészet ¦ Imond-\' hatja Nagy-Kanizsán : „Tor előttem, por man- . j nam. elitem senki «e lásson \'." I N>-m akármik szemrehányást t\'-nm. nem akarunk senkit sérteni, de viszont mi se tegyünk 1 , szemrehányást, sem ne kövessünk serU-sl elv- magyar társulat iránt, mely solídságot, boosü-\' csületesség s az ügyért lelkesültséget tanúsít. - Ne engedjük szokássá válui nálunk, hogy megbukjék a színészet ügye, hagyjuk élni körünkben, ha pár hétig is, mert különben lelkesül tségünk ámítás, műveltségünk hamís, és hazánk, nemzetiségünk iránti BzeTfilmtlik — -szappanbuborék ! — Ha élni akarunk vidoran, vidáman s honfi-becsületesség édes érzetében, hagyjunk mást is élni : — „fjuben, und le ben lassún lu Hisszük és reméljük, hogy jövő alkalommal hédolatunk s elismerésünk őszinte szavait tolmácsolhatjuk h Nagy Kanizsa város értelmiségének a hazai mii vészel iránti lángwzereletét kíonielvi; a inosuiiii uégyuD-pir helyett i> son-lt irójáttnk arczára az orompirt <*iií«idik Mtiiiini, hisz ugyis oly gyér ar Orom, oly parányi u. jó kedv, mintha siberin örök hidegségében dideregnénk. Heti szemle. Blnjus 14-én 1ÖÖ9. llltí ) A felséges Királyi Pár as óuzazel boar.-iizabb időre Erdélybe uiazand. — A pesti állatkertet mull évben <\'Zer egyén látogatta. — Állam sorsjáték rendeztetik a magyarhoni wko-lák javára, egy sorsjegy ~ ft t — B. Simi János míg lm] L. - Az összes f >ldadó bizottság elnöke Korizmies Laszlu, és a bázado bizottság elnöke < \'sengerv Antal, f. ho \'JO-án megke»dik mukodéjoket. MencsikotT éves korában Szenl rétervarott meghalt. A képviselőház háznagya visoniai Kováeh László lön 2\'Í8 oza-vnzottal. — Böszörményi László uireinlókére eddig \'i ezer forint gyüh be. — A honvédto-borzás országszerte fidyatnatban van, — Wie-licaka sóbánya vizzel ujulag megteÍL - Május 10-én Budán az udvari estély re az összes képviselők meghívattak. Iráivi. ltákóczy János í \'siinad v Sándor íi meghivasi ,i\\ palotán lengő sárgo-fukete zászló miatt sajiiálallal* visszaküldlék. — A Itajna erősön árad — Nti-jk.»leon ty:zg l\'estet ujolng nu-gíatogatja. — A müncheni nemzetközi mnkialhtao tárgyai a bajor vaspályákon ingyen szállíttatnak ; a kiállítás július októberben tart • Az akadémiai gr. Nádasdy-jutalomra versenyző ejposaw^ w. adási- határ-ideje f. május hó utolsó *úáraajtja. — Zágrábban Oableacz altábomagr lováról leesvén, Lábát törte. - Burger Zsigmond Sm-geden uj nyomdai bengnranyagot talált fel mely. 30*/B-el olcsóbb a mo*t divóknál. — Ko«! komféle svódowzági gópgyár-részvday-társulat hazánkba ssáUitott első K erojü cséplőgépe Be-niozky Márton vadkerti jószágán, Pestmegye Kis Kiirűs mellett május U — 30 közt próba-cbtiplést tesz. — A hétfői udvari halban Bndán nem szerepelt r frakk ! éljon az atilla, — Hau- lik zágrábi bíborunk érsek 11-én meghalt. _ Jókai választása .-llutt beadott petítiót viaszavették. A ji-sli népszínházi részvények közöl eddig 2:t érkezett be 7" ezer frt aláíráa-öitl. ^ Vóczoti e hó 1 I -én a villára egy házba ütött ú egy tíatal házaspárt agyon sújtott, — A azunt István társulat uj elnöke Ipolyi Arnold. — B. Orczy Elek képviselői diját a pétervásári kerület iskola-Unitéinak s azok kitűnő tanítványainak igértt*. — A m. kir. poatahtvatalbeliek oegélyzó-egyletének tettleges vagyona 13Ü0 írt. — A pesti vizvezetés május 25-én részben megnyílik. ~ Egy terniéazottudós szerint 100 focs-kepár egy nyáron nálunk Ű7 millió-ásaakasfl rovart fogyaszt el. — Dr. Scbíndler ifarien-badban raegBOványitáiraal biztatja az elhízottakat. - A honvédség tartása éveukínt 3 míllió frtba kerülend. Hírek. — A Biúló - megváltási nagry tabellák Wajdits József könyvkereakedéaébeti kaphatók darabon kínt 3 krjival. - Kígyelmeztetés. A fold-riraMn-, ipar- és kereskedelemügyi magyar kir. mtj^^g által szervezett BtatUtikál taafolyamból s>njftt* vánoa vizsgák f. hó l-jétől kezdve fognak,meg-tartntm, a vizsgám valé előjegyzések peáigff. ho -ától kezdve nupjnkint d. e. a stautitilc&i osztályban AJ-L>unn-sor 2. III. emelet) fegad-LatiiakeL Az c tanfolyamot járt hallgatók exéxl hgyelmeztetnek. hagy az előadások addig megjelent b tolytoü megjelenő füzeteit megszerezni síelvén, a vizsgára való előjegyzést el DC tDU-laszBzák. A kiálloti vizsgáról bzóIó bizonyítvány TÁKCZA. A távolban. TI mmiii VikJO íiíp liegjak. Te messie lálhutár ! FelíJ k tán.lur ifjú ltlhr Bd*«D ep«ii»* jár. EluáL lioaild tiülúbasim. Hol sb anyai inrotct A boldot»*í; reminylTíl SseUd nflml3kiol rengetett. El ailU tdIm okkor ob 1 Hogr lonoa ci Ubioq, Hogj annyi kSadalam tihujs Bmbmt ríg kabUnao. As át falét nmm értem cl, Amaly Igart ciilomat, 8 ni>-már rotksilal keid erűm A sok tfitier, csspis Blatt Pár évo mig mi gandjgon ÖrBmmel ludsléfa ; A fold alSttam 0I7 tíi&kió — 8 MhZtíen roll ai éK. Da a cmüúai« gr-kua Bsjtddlta Omu kiaesemet, B most poula muidu 4a borult, Ili fenyiibn kaciaftctott. A tünda Almai UHüenül Hágámra bafjrtuak ; Eltam ka**rrli agj-egj éilaa KatMk klaéri ra>k. VlKSflit «1 Oqt, hm ciQggedak, Ua kegr hí Ura mbfíogyua tán, 8 kosü blulmftt, új n-mínyl Aldiíod, dráfs jó snjám. Bagyogj, ragyogj emlékesét 1 Hasd vlsjm* msltsinat, Hol nifidm ínaioíay li«TétCI BsIr4owa 94* fáksdL lEt élv ss«rcagn{ kép«d«b, Ftledva a alvír jelent. \' Moaoljgj, ¦ darfid aagáritdl A fájdalam ncgenybalend. Btagaas el áh I hogy bitinjeuek A néma biaajok ; Hadd láaaam, ktkbea aiinyl f\'gjgjni, frwrrlTé goodoluX. A tájt, hol ntnt gjnnyftr kSaAU Folytak 1« grarmakaveim, JIul boldogaa pibautem a IIÖ ksdyeaok karjoju. Tariuad thlatéval a Ksdéri képulem, rsadjalm di«5 tüagát " : TarsaaU D>»f o«k«a> t 6 míg banaia aiáll a gandolú,\' ¦\' sUUsas daUkW. alvad át---- B-dsi éa kamy * ti*albán lm — *" " i éltem liánjait. HAJQATÓ BANDOQ. Rózsa nieiiyegzóje, — Elbeszélés. — Kertben állok, virágos kertben, -— minden virág-ágy egy-egy sirhalom. Néma minden körülem, csak a szellő halk suttogással, — mml szellemek ingatja a szomorú-füzek karcsú ágúit. Csak egy-egy madárka zengi bús dalát a csendes hantokon. Oly szomorú itt a Bzivek hamvai fölött. | Merengve olvasom az elhunylak neveit, az i évesámekat s a kegyeiét vésto néma szavakat, | melyek a mulandóságot hirdetik. I Temető középen egy fehér síremlék áll ezen | fii]iratul : .Rózsa és Héia.\' | Mily rövid fölírat — gondolám — » mégis mennyi határozatlan gondolatot ébreszt. Sokat álltam itt lebilincselve, mintha e hideg \' szobortól vártam volna, hngy mondja ul titkát. ] Halk léptek ébresztenek fel merengésemből, föltekintek, merre a léptek hangzottak; ga- ! laiubfehér fürtű, komor arezu ősz állt előttem ; arczán minden vonás szenvedésről beszélt. Mély fájdalomnak kellett dúlni szivéban, mert anélkül, hogy észrevett vén, Béla és Rózsa birliaj-mára borult b hangosan zokogva rebegett imát, melynek csak töredékeit érthetem meg. Mélyen meghatott a jelenet, — m-m bírtam távozni. Hövíd szünet után az ősz felállt. Kinns sobnj szakadt tépett kebeléből a újból a sírhalomra esett. Ünkénytelen léptem hozzá, n°gy gyámolitsam. Egy bzó : „Istenem \'* segy tört sóhaj szállott ajkairól, s hideg teteme karjaimba hullt. Szólítani, de néma volt, mint a sir, csak hideg vonásai beszéltek, hogy sokat b kinszan védett. Lefektetem; sirhalmuk volt fojvánkosa, kiket annyira szerelhetett. Szenderes szürkület boritá a tájt, midón ft boldogultat oda tudóm hagyni. Végig mentem n temetőn. Minden sirhalomnál fájó érzelem futott át valómon. Mennyi szenvedés van föld alá temetve — gondolára — u mennyit kell még szenvednünk. Istenem, istenem! végtelen vagy te, kárpótiod a midi boldogtalanságot a menyei boldogsággal. De ugy van-e? Oh mily gyötrő e kérdés, mulyro nincs határozott feleist — Miért; miért születik az ember ? I Azért, hogy szenvedjen s meghaljon? — — Mennyire vi-gnszlalé a gondolat, hogy feltámadunk; ezen nyugszik meg az elfáradt kétkedés. Az est-imára szóló harang költött fül merengésemből. — Siettem, hogy jelentest tegyek a temetőben történtekrőL I KájdaJmusan szólnak u harangok, minlha minden kungásuk egy-egy eltűnt boldogságot sirató aahaj vulua. Sötét koporsó nyugszik a gyászkocsin ; aná-mos kiséret követi halottját az örök nyugalom helyére. Minden arca oly szúrnom, csak a könyök hiányzanak a bzemekről. Csak a köny telén részvét gyáaz^j&Sff tiem reg oly kínosan vedót. Egy ísm éfősöm in el találkozám a kíséret között, ki igy beazólé el Szenderi Kálmánnal történteket. a Hevesi üóza 6 Szenderí Kálmán tőszemazé-duk voltak. Mindeniknek, volt egyetlen vr niéke, amazé uő, ezé fi. Eveik számában kevés volt a különbség. Kezdetben együtt jártak iskolába. Sziveik már gyermekkorukban üsaxo-forrtak. Bélát, Szendcri fiát. Hevesi, a gazdag szomszéd taníttatá, s később jószága igazgatójává tette, s igy, az újult alkalommnl, a gyermeki évekből származott viszony szerelmivé ión. — mely minden nap komolyabbá vált ugy. hogy Hevesi figyelmét sem kerülheté ki. Egyik napon gúny nyal vegyitett büszkeséggel igy szólitá meg Bélát. — Jószágkormányzó ur I Az ön viBelete napok óta feltűnő, botrányos. No feledje, hogy több hálára, melylyel házam iránt tartozik, kötelessége teljesitesón tol nincs feljogosítva. Jószágom kormányzásához Bózaa szive nincs hozzákötve. — Értelek, uram. Szívesen fogadtam volna ezer halált, ex szivem zúzta agyon. - Rózsát BZerotem, imádom, s fl viszont szeret Parancsolj velem, de szivemnek nom ichet. — Fölemeltél szerény egyszerűségem bői, hogy porba sújts, elkárhoataaa; nem akarted, hogy boldogtalan legyek, most tőled (agg. — Bélai — Parancsolj I — Mielőtt távoznánk, értésedre adom, hogy hivatalodtól fölmentettelek. — Stólj, uram : és Rúzsa ? — El van jegyezve Tördemiczí Lászlóval. Isten veled I Ezzel távozott. Béla kétségbeeséssel küzdve rohant lakára ; atyja vigasztalni kezdette, do ez nehéz fájdalmát még inkább súlyosbító. Naponkint reggel elhagyta a falut, s csak este tért haza tört kebellel, dúlt vonásokkal. Egyik napon levelot nyújt eléje atyja; pillanatnyi öröm látszott arczán keresztül futni, amint átolvasó. — Ajkaihoz nynmtn; „Rózsa, imádott Rózsad — tört ki hangosan — tehát még egyszer enyém lészsz, hogy ismét örökre ne bírhassalak, oh örökről1\' — Atyám bocsáss, engedj távoznom, sérvemet énem ketté hasadni. Egy ora múlva szobájában találjuk őt, íróasztalánál ülve. Egy nyitott levél — Rózsáé — feküdt előtte, s órákig csendesen olvasgató. Már rég elhintette utolsó eugarit a nap a táj fűlött, a őt mindig ason helyzetben t&hUjnk. Tizenegyet ütött az óra, midőn felállott, eltéve a levélkét. — Tehát tizenkét órakor a hárs alatt — mondogató álig érthetőn. . a A fala közepén kerekded domb emelkedik, körülötte csinosan rendezett kert terül el; a tetőn áll Róvesi ódon kastélya, melyből w keleti oldalra gyönyörű fasor vezet a domb alatt csörgedező patakra, ennek partján áll a hárs, melyet Bélától hallottunk e mii tani, • a hárs alatt ízléssel rendezett nyirasxtalok s uókek. A patak túlsó partján áll Szendén Kálmán laka — jegenye- s gyümölcsfák közé rejtve. Miként a halottak álmai, csendes az éj. — 8őtét,szakgatott felhők uszkárnak a holdvilágna, csillagos égbolton, mint óriás kisértetek. Tizenkettőt Ütött Szendén fal-órája, utáona a házikó egyik ajtaja tárult föl. Béla lépeti ki rajta, s nehéz reszkető léptekkel kfiseied^kA\' hárs felé, — meg-megállva — mikor a hold alá tekint a felhők nyüáaain. A patakon átvezető hídon látják ót állanL middn a hold néhány pillanatra teljes világával világositá meg a tájt; ugyanekkor a taaor-k&sl levő uton gyönyörű nőalakot látónk katakrioi. Másik pillanatban ismét eltűnt a hold; tán bánatában, hogy a legszebb csillag nem az A csillagos birodalmában, itt a földön tündököl — Néha ejts gyér sugarakat, vagy tán kfiayjeí voltak (V) — _ Amint Béla a nőt észrevéve, eléje ment, ki hallva a lépteket, döbbenve megállt. *j Rózsa! — szólitá meg Bela a reszktóSa-lamboL Másik pUlanatban egymás kar^MB voltak. — Még egyimsr — rabeffé Béla — haJlhaiom szived szeplőtlen dobbanásít keblemen. Mindenható Istea ! ob add, hogy* peresek végtelenek legyenek. Mért nem lehet iwzdlUtani trónodtól az örökkévalóságot ? — Üdvömmel váltanám meg, — hadd bírnám örökre lcgejiMfc teftWDt-ményed 1 — Béla! — Rózsa! mond oh, hogy szeretsz, angyalok--alminál szebb a szó ajkidnn. — Esküszöm, hogy Örökre... ttsivem mind se dobbanásában ogy ima zeng, legszentebb imám, hogy szüretiek. Vége köv.) KESZLER GYULA. _ L — e) .Kápolna\' Fis-nwl (Kreutzertól) dí a dalárda. — f] .Rákóczy induló." He- tsnttnal kiadatik. Kelt Pesten, 18G9. máj. 10-én. _ A fmdmÍTeléa-j, ipar- éa kereskedelmi m. kir. uÜBJat. ftatiatiksj osztályától. — Daleatély. A keszthelyi uraz. gnzd. felsőbb tanmtéaet több hallgatói* által aUkitott »Sgá« dalkor ea aa intézeti mükedvolő-zenekar ¦Utal folyó 1669- ér májú* hóban a nyári sxin-knrbeB jótákoBT cséla .Dal estély\' fog tartatni. Hoavctnat L a) „Hymnua\' (KölcseytoB énekli . * dadinia, zmekiaérettel. — b) .Erikönig\' &mL& F.-toí) •ongorin elöadra Gr. Hatzfeld St. JSuL — o) „Mandulafa árnyékába- (Storeh-«) előadva t Király Józsefeié éa Király Laura kfeattzony által. Zongora-kiaératteL — d) „Czi-gány-chorua\'\' TroubadourWl (Verditől) játazra • m Ok ed veid zenekar által — fl) .Vadász dal" űi a dalárda. — f) ,Egy gondolat bánt met- (Petőfitől) szavalja Sissoriea K. ur. \' a) .Arrm-lány-bai.- NépdaL (Petőfitől) énekli * dalárda. — b) .Bárba vadász- nyitány (Wobertöl) wngorán négy kézre. Előadva t. Bttek Hermina kisasszony és t. Belke T. ur áital — o) B lm itt vagyok szenvedőn, magán" nnBánca a Kunokból. — (Császártól.) Énekli Saknrka E. ur.. — d) „Ourarture" Savojárdok-\' bdl Offoabachtdl, játssra ax intése ti sanakor áltat énekül Írek ara : Páholy -4 frCtámUs^ék 1 frt., kör-¦aék 80 kr., földszint 50 kr., karzat 30 kr. o. é. Jegyek elére válthatok az intézőt olvasó-termében naponkint d. e. 11— 12 óráig, — az estély tffpjan * pénztárnál. — Szombatnál y o n, f. hó 2kán reggeli 10 órakor a megyeház termében következő kéfdstaaTtűzetnek ki ritatáa, éa megoldás végett: 1-flr Ktflkflégfw-tt a buznvető magot változtatni? mikor, éa honnét változtassuk V eiőadja ymodica ~ József. Z-ssor. Miként szabadulhatunk legjobban \' araszukul, előadja Ságby Mihály. ;i-or. OdXszcl előbb rozsot vagy busát vessünk-e, mind föl-dtikbu\'? és miként készitaük el a földet rőtére? előadja Qothárdt latrán. 4-szcr. Minden nö-TÓnynuk életereje ós táplálója a trágya, miként kell ezt gyűjteni, kezelni, éa legezébuorübben értékem toni r előadja Poinpe Jinua. A befásitás éa közönséges fatenyéaztés szükségét előadja löt. Subeatiy Kálmán. — Írásbeli nyilatkozatok felolvastatnak. — Részt rehet és hozzá szólhat mindenki 20 kr bementi díj mellett; felülnze-tésvk köszönettől fogadtatnak. A begy ülendő összeg utak, folyó medrek és terméketlen földek befásitáaa végett fólállitandú közönséges .\' faiskola-alapra fog fordíttatni. — Voszpémmegy e állandó bizottmányának május 7-én tartott lendea közgyűlésén a foMfjáfeivFiath Feroncz ur Ő mga jelenti, hogy bár fásig .hirataloa tudomása nincs is róla, de magáa nton értesült, hogy a Pest-molnári vae-ftiyéuk Mohuiritúl Grntzig kiépitheté&e enge- —ddjyoatotott, — \'igya kiépítésnek most már zaj Sena .állván útjában, a vállalkozó mindent •IkOrefend, hogy a pálya kiépítése mielőbb \\\\ \' " \' * Jtmvék általa kifiSomlyó vidékén. Óhajtandó, hogy a " a a Buda-veszprémi ronalok Som-íjifc sjHftn találkozra e két vonal egyesülten vezjatáassék Molnárinak, olyfbrraáo, hogy Jánosba** IrCzulI közt vezettessék áL Vermes Illés: ttsaSslBVgy^é«»**ell»»^2t*. mert a Cellnél VLjk&K a aftTOadsuk költséges, mivel ez eawéMÉa>xalnd két vonalat át kellene vinni a MaroÉj^vizérya Somlyónál leendő összekötés TaMuksaini fefíratotfadítráayos, mint hogy ez t^soJ«>\'Marozal vizán átvexetheteáén csak egy kid ¦-szük^»égwltettk. Kézamárki Jézsef a Bibvrjiolrián-griUai Vaspálya által nemcsak A%s^srém-Páp» és Somlyó-ridékre, hanem Zala-megyei érdekoltaégre nózvo csaknem életkérdés. ZMasasgyének egyik legfőbb terménye a bor, • borsjUk asálUtásáza pályában nevezetes kö-tant ay«rend. Isdltváiiyozza, hogy az ér-*«itk>tt^ megyék (Zala, Győr, éa Vaa megyék kUönöson « utÓDhuuk kiválólag ér-dek^7áaM»hasá vidéke) ogy Oototeta eljárásra bfrz*ajMaa IÓL1f*ülTanya ellbg^ — 4^agr-« kirí\' pésatagTminiater hstá-MsBfa Wytán Pnsaia^z«^BáWó község folyó mit-lk éri májna 1-tfil kezdre a letenyei adó- hivatal kurQlotébőI ki ós a zala-ogorazegi add-hivatalhos bekebeloztetett. — Inkey Zsigmond ur az uráli iskola javára 1000 frtnyi alapítványt tett. Éljen i — Rajner Pál somogyi királyi biztos of Kaposvárott mogkesdettt! milködósét. — Királyi Pá) lutunyo-kuruletl orazág-gyülési képvisuló untak májua 10-én kéabumit-fötett a m. kir. mmisWelnök utján a belga király ö Felségének kinevezési oklevele, mely által a belga Lipót-rend lovajj-keresztjével dP szitteteU fel — Megyei tsn fel ügyelőkké neveztettek ki Somogymegyébun Kováca Sebestyén Oynla,-Vasmegyében Szelestey László királyi tanácsosi czimmef. (—t Megdobbanva vuttuk a szómon hirt, hogy lapunk egyik jeles kópzettsógÜ S nagy azorgalmu munkatársa, az .Esküdtszék* czjrnü népszerű munka szerzője a pestmegysi t. aljegyző Réaő Enael József Nagy-Körösön május 1-ső napján mell betegségben elhunyt. A nemei ifja nemes szivét mily végzet-szcrÜleg & szép május olaö ruggele repesztette meg I Tavasz a tavaszt szereti! Béke lengjen aVjelee trju rirágoa sirjáá! — Gróf Széűhonyi Máriának, gr. Széchenyi János kollárod na leányának menyegzője gr. Somssích József úrral e hú 25-én fog rógbo menni. — Halljuk! Nagy-Kanizsa. , ¦ az az pardon I Brassó vánma utczáinak jó karban tartására egy uteza-hengur luegvéudét határozta el, milyunoket ktilíDldün évek óta használnak a legjobb sikerrel. Egy ily henger öutütt vasból készül, — legalább ÓO mázsás és súlyának na-gyobbitáaára homokkal is meg lobét tölteni, ué*yi Eíogy flz egéax gépezet HO—W mázsa suly-lyal bír. Egy ily hengert legalébb hat lóval kétszer, háromszor végig vonnak az utuzán, — miáltal az annyira szilárddá válik, hogy a legnagyobb teherrel ellátolt szukeruk nem ártanak többé neki. — A* alakulandó országos vegyes egyházi gyűlésre, e nagy liunjtirtjju tanácskoz-mányra a megyéből kijeiültségek mutatkoznak. A azombatlmlyi ügyháziiiegyéliuu Hurváth Boldizsár miniatűr, Hullán Ernő állumtitkár ; Bcze-redy László éa Szuletttey Láazló julóltettük ki kQldöttektll, erro az .Autonómiában" Zalából ujolag két név ajánltatik, a\'mcs kifogásunk ellene, do tilzutcseu mugyubuli azuletcsut öhaju-nánk ott látni és pedig: Deák Furancz és p^liui Inkoy László urakat, kik Zalamegye szülöttjei s a vallás kegyeletét egy perczig aem tévesztik szem előtt — A nkanízsai „fuggotlua balpárt" f. hó 25-án tartja értekezletét. — Nagy-Kanizsán a házbér adó felázó-^ laruiásr bízuttaág a kilnízaaí adó ázadéai kerü-letben f. hó 14-én keidé mug működését. — A magyar kir. curiu tagjainak kinevezése hozzánk is eljutván, örömmel láttuk a kinevezett legfőbb törvényszéki tagok között Németh János urnák, Nagy-Kanizsa város szülöttjének nevét is, kinek buzgó tevékenysége, tórvényismoreta és igazBágszeretete elismeréséül feszült figyelőmmel várta u vidék lakossága érdeméhez méltó kineveztetését és a királyi legtnagaab mmtánylás nyilatkozatát. — Tgazaágügyminiateri rendelet szerint Dunántúlra nézvo a volt kerületi tábla_ birósági torUletkörét vóvo át szintű Kőszegen állíttatott fel az ideiglenes .vegyes kir. biróság-, mely f, év június l-jén fogja működését megkezdeni. — Az ors zá g o a magyar gazdaasszony egy* let árvaleány intézet jurára e hó 12-én rendezett hangverseny alkalmával a közreműködésben za-lamegyei főispán Gróf Szapáry Géza ur szellem* s keÜemduj neje, Gróf Győry Mariit úrhölgy Ő Mga mint minden hazai ¦ emberbaráti nemes ügyben ugy itt ia szinte rósxtrott. — Som ogy mogy o i Szakácsi községben minden évben febr. 10-én, april 1-én és nov. 11-én azombaton, vagy ünnep esetében a ko^ vetkező köznapon országos vásárok fognak tartatni. Kinevezem; k. Ara. kir. igittságllgy-múiiater által — a szŐUöváltaág tartozásuk fel-azámitása tárgyában — jogbbstosukul kineveztettek : Xabimegyébe : Pígiuonii Forcncz, Vesztit Imri;, Durvarics Ákos, Itetsunyui Ernő, Hogy uy .Máté, Vsdnay Hudolf, Hideg Jitzsuf, Ku-záry László, Sáska hnru, Kis Jáuus és Uogiláo Gylirgy. Somogymegyóbe ; Folly József, Báthor Géza, Koesi Horváth Béla, Gaal Alajos éa Sxélo» József. Sopron mogy é be : Kollár Ferón ez éa Lamport József. Vaamegyébe: Desits József, Auguatich Lajos éa Kemény Imre. — A d é i i vaspálya társaság szokott évi kéjvonatja a pünkösdi Ünnepükre Tríestbo megy. Indul május 15-én visszaérkezik lM-áii. Tengeri kirándulás Trieat J0rül s barlangi ünnepély Adehibvrgben. Kanizsától oda és vissza Il-ik osztály Ili forint, Ilí-ik osztály 8 forintba kerül. Hasznos tudnivalók. — Arany-keretek tisztitás-taódja. — Vagyit-sünk össze \'.\\ rész tiszta folyóvizet 1 reaz borázess-sxel. eluji kuneguwaük be kis ecset n-^.\'lyéval a piaikns kertiét, azután fekete keny-r l>ilével dörgöljük gyengén a keretet, mely lia csak aranyozása nem ruar, ismét fényes tiszta lesz. — A Bzinca ostyák közül sokat nrtalni.-u fűtekkel szinositeuek; így a vúrös ostyn r\'jndesen ólommal vau fesive éa a sárga Is, ií> niiuuin azok, kik sok ilyen ostyát felhasználnak, azt szájukban szokták megnedvesíteni, azért azokra károa lolicL A fekete nizwiazinu éa Lima imtva nincs ártalmas testekkel szinesilve. aíért ezi:k ajáulaloaak, mert a vörösek máskénl j.-. .iriiil-masak lelteinek; tudjuk, hogy gyermek i-k, ha ílven ostvákliuz liez/jiíérnek, megcs/.ik, Síit serdülő leánvkálut i-* ismertünk, a kik a sii,n-a oslyákal mohón ették. Ilyenkor igen trnuén/.e-tesen a uiért"^ I"\'siéket tartalmazók igen ártalmának luhi-tu k. K. T. — II:iüi!ji"í azer a moly ellen. — ^\'<"gy zöld gili\'.\'zot, t írd porrá éa dördüld be a port az !11.\'ló ruhíin \'inilbe u^y hogy itniiHk aljára jusson; errji i/Brt.rnint nagyon czélazenit, icen ajánlják. Eri-ni.fs lenne ezen szt-ri kendők, pamlagok, székek, éa gyapotkelméknél w igénybe Venni. E. T. — Subzéaokitél áltaUbanJ^ftöbbet ér a taros tesT Ez a kövotk^lkbgsft Először, hogy * jeböBB* somm! Idegen test nulegyen, például a sértő eszközből, ros^szálki, -üreg, homoic sTb:, ha ilyesmi gyanítható volna, akkor, dc minden eautben jó a aebet megvizsgálni, ha ulnw-e valami bonne, s a megvizsgálás alatt vagy után igen jó, ha van, egy pár ewöpp arnicát a sebbe csöppenteni, azután akár véreik a seb, akár nem, a seb széleit összoillesztem, és ugy bekötni, hogy ezek el ne váljanak többé egymástól. Ha az ember igy be köti akártninó újonnan ejtett sebzést, ez a legrövidebb idő alatt, 24 vagy 48 óra alatt begyógyul. Azonban a sebet ugy bekötni, hogy szorosan összeálljon, a hogy a seb szélük egymástól el ne váljanak, ahhoz ogy kis mesterség kell. Aa egymáshoz illesztett seb széleket jó ha van rala^ni leragaaz-tani, aztán a norezett nyom folytat tenni és aztán az egeszet bekötni. Akár minő kii tobnél sem bánja meg az ember a fáradságát az ilyen lekötésnek, mert ezalatt hamar jön meg a gyógyulás. — Ha az ily aeb a kötés alatt fájna ia, akkor is lehet mftg-nedrusíteut, vagy fölébe hideg borogatást rakni. — A leragasztáaa mellett legbiztosabban el lehet érni azt, hogy a sebszé-lek jól egy máshoz üljenek, és egymástól el ne váljanak. — Leragasztani lehet egy darabka angol Upuszasa), vagy más közönséges flastrom-mal, spiritiuiban fololrasztott sellákkal.riaaxkoe Lifutával, s ha egyéb nincs, a luragosztáara igen ezélazerü a szarok. E- T. Irodalom. — RuxsíDsstky Alajos Unité „Páos i történeti cnmÓ Hunkár* kdrdét eloabaisv no krajczárjáral, dlasféldány ö fri. A I hez b db í&ykéii ia láss mUésulM. A s_ érdukességéasi fogra ajánljak t^rzaatiszkl gyeimébe. \' " .t^^_ / — ,Ty pographla\' essa adatta» *r«i dáazat és rokon aa«kinás; kötJOnyáT la^sira^ f. tnájua 1-én; megjelenik haroiUtini hánaJlp-szor, magyar a német nyelven. Kiadja a peit-budui könyrnynmdáiTok Öaképafl>sgrlete.-fj lelőa szerkesztő Buachmann FerendTNyois az . Athaeneum" nyomdájában. A kiállttal oai-nos, tartalma tanulságos. Ajánljuk az HIet|k pártfogásába. Ára május—júniusi két bóra vidékre 50 kr. I ivyiit tér.*) : Egy kötelességszerű nyilvános értesítés. Csupán a Hoff János-féle valódi tnalátsr gyártmánynak van joga a közómég bízat-iiiát bírni, miután több 3 ezer mell, tudó, gyomor-bajokban, köhögés, főfájás, aranyér, vérvesztés, gyengülésben szenvedőket gyógyított, a miért a több orvosi tanúság e gyógy-gyártmány hitelesítéséül szolgál. Kik ezen bajokban szenvednek, aziveskodjenek ezeu forrást megkiaérteni, mely az utóbbi éven tobb százezer, éa e gyógyszer feltalálása óta, millió egyént gyógyított ki e betegségbÖL lídrari azáHitó H 011 J"í n~öi\' úr központi mat-~ tára Karntoerring 11. Bécsben. (Uorriban) IMI. fabr. S. Karaa* ^nhl.i kill. le mén rét ki na maUu-kiruiuiiu v^saaégt i-Vínfk, miTdl tfibb hsljaken Uaaanalum ¦ kalOMaan u\'-mnúl. kinek Wrbiánjin, t •M^renf-nliiéii ért TSO^-«án, miklien uenívd. Bata«u«aa B7ÍK.TltJ»- — Orraa ilrrhig Adolf, loraj ; kerllluH kflutg . uradalmi- ém hugj- kikaffltjei ;}. 180\'J. Tc**ók tOTÍhbi kolilani*-Ju miiiu-esó«»»áiri c*okuládájának, non kMIOmrd0„ B.1r>«l<H, mrfyw I nut paüeaiBimnél • aatiioi gj6xyn*n tirlkillSaattBi \\ kuUaue. — B8anuqli ca. kir. k.aL.<n*-orvm a üli i* jfvilg^-cired\'i*\'. | Heivieí Uiittemif-li " m»j;v«««r» imml rcn4elo- (?1 rsnlö) aion ittálánai»11 etUmart }iSai;vii ÍUff Ja-noi-félo meU-nihláta-bonl}u»l>i>], aeir a kiliA^éa é* iUUHi.or<illaag o.iliUt min,Un el.bn liaionM Kjútt-máürnkat felOlmdlja. — Cn.rhll.>«ni (qdöbajoBinah legveu iiítea Onn-k najrviierU raAliti-f.\'Jiuí-i eba-colídíjábü mtníl alÜbü kaldooi. — Flndsja F. Lajos, admnntl olerira*. - Árak: sUlata-kl\'nnat aceiusf *ür Qvat,^) is cfomai-oUaaali S arar S frt 70. IS a*s» T frt, -S0 arra- U frt, 58 Ortrg 37 Irt SU, líl) arsa; 55 frtn-- Míllta-agAaaaAjt emkuladí Nr. 1. eeT fant S (H | 1L bitj font I .M&J> Jt fflnmll »1 >nt tmrsa, •»* íóntaáT efj ím efj a^grti font. bUláU-ebokoIásápf caecaemSk ¦aániára ; a blánrad anjataj póUásira SO U 40 kr. hteU-maláU-baabooi llU U SU kr. Hla<4«a BécsbSL A ralddi ujt*h Ualáta-ktvonal eft^*aaafí Matata-ogí*«*é(rl-chnkol*de ia 4«liu kítonatn bon. boni aaapan Hoff JánoinAl Klratnarrínz 11-tk aasas kaph attS Biuben. Kapható Pciton TOrÖk Jóa»«f grAgTaasráaisit Klrálvateas T-ik nim. LtUtnf ím Orlnwald. — M--Ksnlat<n kanbatd Hoaettberp J. ?1 WeUfteh J. — Síhwan Adolf; Uoianbarf Ferenci ia Haicbautk S C. araknál. Rét szé# : o s Maist nyoreményll Alulírott tisztelettel értesíti a nogjézdoinsl közönséget, hogy hétfőn máj. 17-én 1&>9. d. o, a 1 a z a n a k i vendéglői kertben 2 külföldi kitűnő példányú juhkost ajánlok fel nyereményül, egyiket az fogja el nyerőig ki az ottani teke-pályán a legsikeresb dobást toazi, a raáslk padig szinte os ottani . Lövesz-egyletboo" ebŐ ¦ főnyereményül szolgál a legjobb lövésnél. Minél számoab látogatásért esd BLUMENSCHE1N VILMOS tandégifis. •) K raral alatt kBalattakéft Malossifrt ossz váUa] a Ssark. (t z l el t i-h i h. kt o bc 9 aaAjiu 14-én. Pasaira, hograkássbS oapjaTban s pesti piacion a basa áfa. _aaaánr ba]ctsrra1 ernelkndatt,nalnak ennok •vsiaal arMsát ásat. UpassUltak. A kalfnldi árjagji*-krk pasissDsrrdl ta«ukodnak, bogr » ialenlagi árt tf««TaLvaaaá migrWÉlMilw Ithetetlm, mira hatékodjan aaela/l\'a rsaiMlurki kadraaS IdJljaria, mely ba t<rrább ktBotMiménbVkiftilrtii a lagaisbb rem ínyek re Jogo-alt fal WaSskat, A roia már rlrag*á*ba Indult í. Ipa ajaa^iraaa álL ás if^at kOT«tke*51*í j«lei»ak : 0,*-f*a»ri asti-váasri kstttársk. -í^l ¦AW-atunlrlal aairffokanL TaOTMikf BpaaSa—85 fontot B frt, 50 kr. trt **—SSUk4 fr. _ kr. 87—68.fti. 4 frt — !0 kr. * ÍTf>ist I fr, «0 kr. 79^»0 hit. a fL W kr. ... ^ ."stsu-____ fi ^«-Inok. 70—71 fnt. I fr. 30-^tkr 7 I - 7\'J fata H frt. 50 kr. árpa kn»n»aéfr«m, 66—ttti Ua. -i fr. « — kr. »7 — 68 fo«. í. frl. 20 kr. Kukoricás a frt | 10 kr-, 9 fri 2f> kr. Knkurlcii ului [c«i.i,)U»i.tJn| 1 fri S6 kr. Za>> fni. 1 frt tiU kr. 40-47 fit* 1 frt 86 kr. Pohánka 86-68 fn.. I frt. 60 kr. oO—66 fta U tri. 70 kr. I\'an.uly fehér 3 frt 3» kr | I\'analj, Urkm \'2 frt. 4\') kr. H*óna misJ. — frt. kr. 1 Sxalraa - frt — kr. Bécsi pónzárfolyam, máj. 14. ö*/« metaliquea 01.15 ; 6g/u nemz. k\'ilcaön ti0.— ; Ití60-ki állodalmi kölcsön 00.40; barik-részvények 7.39 ; hitelintézeti részvényük 278. 90; London 123.85; ezüst agio 121.— ; arany darabja Ö.8& kr. Vasúti naponkinti menetrend : Indul N.-Kanioárdl Uu.la feli d. a. 1 óra M perca. , . . e«t»D t> órakor. , . D*» . d. u. 3 ira » , a . . ¦ "lTtr«l T dra Ib p*ras. . , . «"trt T dra 45 , , , Trlot , d. n. 1 dra bO » a , . B dra ?1 , a Ilare* , reggH S dra 56 * . dóiHtán I dra - , aVk. N.-K.Dli.irA Dada fcl.Tl rBÍI»l B dra « , 1 dra 20 «gt*l 8 dra \'M •¦»»• 7 óra 30 dílb. 13 «ra U y, roggol S^Ars -ft rlAllieoia dra M d. u. 1 dra 44 ut« \' 7 óra «U- Heti ixas^ta^ur. ¦AJH rt-mi 224| taat. Felelés Bzerkcsztó : Wajtits „ . Segédazerkesztó : Satiri UajMu Hd- d* haü- IRUtbaUkma nap nap 1 tár ProtastAna naptár HldSn bljOvaad a vtgsntald. Jánai XV. »6-«. 1T "^saársaa 17 Hitft 1H Kedd 1» Pisr.I. «0 C.UlOrtflk 21 TánUk -&*[ 8iombat 6 piai. H. J. paakltá bétH Vira, L. Pr. Uat. t (lemard p, Hotp f JnlU n, t inasát, t. platlislim Ubar, íré alannyal HaxllU TAltal W^lstzi 1 H BDE E S E K általa nos dékok árak és JiOlgyek számára. «n oj eYesbAl (u. s. aj aranyból) készült ékszer nélkü--teáhgtfM - tam- a valódi ékszert, mivel ex uj gyártminy \' mind axiii, mind alak tekintetében vetélkedik a valódival, 4§ ai a jó benne, hogy ob egész tárgy negyedrésznyibe sem -kerüli b azért annál gyakrabban megszerezheti mindenki • legújabbat óaiegdivatosabbat, mert a valódi csikkeknél a névleges érték caak 10-ed része az árnak. — Jobból az a taaxoág, bogy valódi ékszer csak hely.yel-közzcl, mig ez nj gyártmány roppant tömegben készíttetik, azért saját erdekében van mindenkinek, bogy más értékes dolgokba r ^ _ ne pedig antnyéksaerekbe fektesse pénzét. LsfnJsM «ksxsrsa __ratos atak nj umy- "bál, mindig megtartják u vuj. izl&l ¦ ssórt a legaanldkonyabban assoaltt&slt a valádibos, emaili-rorre, Tífj ntimotí kfjv ékkel, a bubt ss alak kiránie. - ~-Mell-ékekfinom 1 db 40, 60, »0 kr. 1 frt . leffln. 1.50, 1.80, 2, 3 frt-50 kr. i* Ffllb. "Őkr. 1 frt. legfinomabb l frt 60, késs kiad etek, mell-ekek éa k 80 kr, 1.80, 1.6», légano- * Egy pár fSggtí 60 00 «0 kr, I ft , tUfíű e«««(b« rag-Ura AmjörOk naptár medsillon - alakban : ör»-8ty«iékulnolgál-a nnpUr ngy vau kéaaltre, hat. Ei bogy nApot, krltet, hiluapol *an jelei it Örök tdÜre iiuanáltiatd & kr. finom 25 val ?di otbdtoioU 46 kr. leafia. készített gyémánt ékszer. Még a eiakember <¦ megcsalódik általa. — Ea ék valódi eadatbe tojj . „ foglalva, arany-aljjal elláWa, Aa !»»• 8frt.-a.6t>, cHrt; 4 ulánaott gyémántok a legftnomao- e-fBmiSk Buta, párja 50, fct, 5 f« ríni. Karpercetek finom drlije 60, «0 kr. 1 írt , lagfinor. ahb 1. K), 2, Hysk-ékak, dbj* 60, 1*>. 1.S0 Uedaillunok, Sn-im 20 kr, 40, finomnSbak HO k frt, í.ao. bdsv TO.S-fí.flk oj aranvnval 90 kr, 1 1 ft 60,1, a n. bt-Ojarák különféle d tinao U kövekkel drbjs 90, 4o, 60, l!Ü, 70, BOkr.l frt bb*«W Ufaiabh férfi - óm - Unnok (rstíd) 60, 80, kr, 1 frt, l M5«. s»»L«g«aebb nyaklánctok 80 kr, finom Teleneiei forma 1 ft, 1 ft M>. \' ejav Üri maiUak 90, iO, 50,60 kr. ttOI-íoiabflk 10, p, 10, 30 kr. ; Karpercek 3.1 00 . KtosIÍ-gomUk párja 20, 30,40,60 SUV Ny?-?k dbja 30 50 80 „ . L, ?»V óraiinti rOvi.l l5 30 0( ban kffuOrfllt hegy kriitály bél \'nak kéijritrc. ¦ un-lrek élénk tűwJi soha sora vénük el . m.ia drága kíl-io iimerheüentll vannak utAnoava. O&V Melltfik 4, fi, 0 ft, B*, Ejt pár ftilíüfrt:"\' 1 6 6 fl. •sV . . kéiclű-„\'omb 2 50, 3 50. 4 ft 50 kr. ! OaV EjTT melltfl urak iiámára 1 80, 1\' 9 80, 3 4 ft «BVjjráffaknvc pvllrflk aranyból 1.2Ü. J ŐO,2-:l frt Krre^ílek ea nivek nyakfeaJ, 2, 3, 4 frt |§&jffiB" Gyiizikuer. jbjja ¦"¦•V fekete Jfc»iebb^"HPHi kíillitia, igen tartót, (Kcg, U>a í« liirJ-iiftrubdl. Egy melltfl 20 .10 50 80 kr. 1 ft. k pár niISnfÜKgS 25, 3G, fio, BO kr, l ft. kr. 1 ft kr, 1 rt. OsUnrombok 6,10 kr. 00 kt. ^v^i i.. ; .. ¦ , , .« —^ Inff-Komlntrbja 4 kr. J^.V^" "eH* ?* V"18 "•\'Egr pár ki«elG-«mk 16, bjbókból, lofSsabb kivitel 50, 80 go, tO kr. Ép kDteg úra-fityelák, n«. §70« csinosan DeaieálUtra «>, 80 kr. liW, ~s9* VaUdj aianT-BTartlk korok kel •¦•> 18 latos etOat bincsok tűiben oiaavasva, rOvtd JL50,1 frt. 18 lmtüi hoamt nyaklánca 6 ?a TCstiat. aV>18 Utae riüit roedaillasok taaban arsnyoava í* edxTe 2.50 éa lirt. ¦Mita a letsivstosabb saiél-ik Mk Guarnan «alasnlt esas-ÜUStt sesébaSrenkbol otaieil Útra. ^ Örökké lllatiixó ék- "erflk I«i ntlTénybSi, melr Ur-ffli.ieie» HUtát mindig me(rtanja ás Ufnjább dWat naerinl van fsiag-t*. E» ékiier folQlionlb»tUo dinéi áilllaUmUlt eaerfeleit kedvelt Ha hölgy ily ék éterrel a terembe lép, a terem aábány porca mnlva b ott Ilik Illattal. «•> Egy menta 80, 1,1.20. l.M>. ¦»VlpárffilbevslóBO. 1.1.20. l.sO. Bd> 1 karp-nca 40 GO 80 1.1.50. Fyak ík 60 80 1.1.CU. ±L0. aaVÓrslinea 1.40. ggm\\f TEINÍOME TEREK. Otvaió ketilet mint óra-fltjeték órbjaSO-SOkr. t»»* Etj mell-ék 40 60 80 kr, 1 ft. t**»Et7 nsHUl exttatbe roKialvs 1 frt ÖÓTÍ;. frt OUet: TRAUGOTT FEITEL *.) Béca, Kírntnerring Nro 2. cun-ua) a Drasche-hazzal átellenben. - Junios 1-én 184»*). feqwiaéiqri turtalin a cs. kir. auatrlaj államkai-cetMzaMnyefc 1864-lk évről. _ unvrajr ortremcafcueh rukoinliisnu 250.OU01 SSS,0P«rt«O,O00i ISU.itüO; Su,OO0. »5,0001 <WWl 10,0001 5.0OO i blb. »lb. Lrgliinrbl. njfre-• - min)tén 1ÖO forint Hitele* bélyegzeta szelvényrészeket, S^ftjfttSt•*"*¦»\'»*. "t • Onjrm»l.J 29O.0OD IM So\'id W W**> >MiIiiHiiiI -TtríjV^B frf, 9 dri In 70 IM, Höíkscliilil cs társa StSjniáWHS Nr. 14. Béoáoen. BJ|r>^aíL^dLkr6t gondnkod Kapáltat c;. ! papír-, ird- ?8 rajmerkörwfcedAw PeaUn, D«ák Ferflnca-ateu (í. Bxim a .fehér bajó"-baa, ajánlja " loviilpapir-kéailoKil • lagujabbszcrU JEGYEKKEL. 100 db Icvilpapir ailnes UBTJcgygye! 1 írt 30, 1 frt f,H 1 ftt HO Bé«» 3 fu rinlig a legfinomibb. a 100 db Icvílpapír ob I0O db borítók mind egyik ninfi núije(tyLTfll ü frt 80 3 frt, 3 frt 60, 6 frtig a le^flnomalil\'. Mloden K»-10Üdb loTÓlpopir- é* bUrit45kln>i rKr .liflii-n píi-buritok in-CTon adatik. 100 db lorúlpapir c« 100 db boritík nériel Ét ciímnrrcl YAff keadObotük-bol di»»p» pépboritókban 1 frt, 1.60, 2 frtip a le^Qnomnbb !? Látogatójegyek tüstént, elkészülve, mntl>ai>, tílraSf, fénytelen briatulpapirrn UH) db f,0 kr. mindrn r IDkrral tűbb; aalocs brútotpapírra 8« kr, brillantin papírra 1 frt, &U; kettÜB 1 akpapimvanynyomattal l frt l. Levél-pecséíjegyek. líJÖOdb amn.T nyomatban 2 frt &<> kr, a legfinomabb p^.jtí rviau aiun-ii.i Lonanlii DTomatban 3 fn, többe* aaiiill run(;r..viíl 4 frt. Févü papir-gallékrák és hajtókák (mansettek) \'^¦g 1 tuctat (ral).\'rkák 15 — 40 kr. — 8 pár manJciii\'k Hó 4" kr Raktár rovatozott üzleti ós kereskedelmi könyvekben. E>rk knlftD\'raPKTcndrlé.r- ia elrillaltalik iiiinden kudnl mii,La nt le^Rvonabban <.\'¦ Itgjutáuroab írdrt (-Ik.\'iiiUrtnrli. Síintuiry i-lváJIaltatnak mindenféle k5nyt én kőnrumdai mnnkák i». Ajánlok luxábbi kaiftniékce iri-, irodai- én b-Ttlpapirt, leTÍlbori-lékül, acitllullakal, tulltartiikat, raja. éa irunt. irodai-, poila ét astuei bnlgy-pcríaéiTiaait, teljni níjMtcrktnnÍMtríkct, mncjlú-tiíiont is mdjoli papirt, raji papírt lekerc.bpii, miiuló-gípet másnlxl- éa alíinrin-tintnt, di-aaci tintatartit. túlikéit, fénykép-albumot senrvrl és *one«Ti-\' uélktll, l>c-ixorrcaott ir.\'.tÓJ.kákát, portéraoiinnikat Ir-iVIui.k\'lknt vnlamint ttttn-Vn náa irodai éi. mkolai ijerckrl iiu-v vílm.i.kx.u gy Angol én franciia illausciek, Au ¦(¦¦ i uIhchi\' « jiin.i mn1. t. jipere-»aappanuk. Minden legcnukflvebb nipgrundrlén in li^poiit\'miil\'ij nTuriral\'JHiinnl .cljeeitlotik. Levélbeli megrcndclcítk uwntéi mrlli-ti. c»on.ni;..U..rt -i bélj eK díj f"jT!tif!n 1" hrt lioicJtaaioiitiati. l^^-r\'.i\' \'¦/,» -* i, ^;....»i..»abl.aii elnök, elfket 2fi;i 24. :í- Kanitz ( . \'"\'\'"írr""" Mint haszon-adó BjAnlUtik LOTZH.É!IBS.flSTEH váori-ut 403. az. kézi szállító eszközök minden alkalomra használható mostanig el aem ért előny nyal, különösen földmunkái*tokra kézi taliga (amerikai n&vyb&rrow) darabja ü én fél forint o. ó., svmelyból * gyár naponta kótaaáj: darabot kosait. (284—10,5 } 1 Árverési Mrddenéij. Zalamegye polg. torvényiiékéuek mint talakkBarvl baléasgn&k fvnali szám idatt kt-lt vógiéae fulytin köaUirr* tétetik, miaaerialNagy-Kaniaaa TÍro4 Utrvéuyetekének ik éri angusitm hó 3703. ea. a- kait végsesa foly. tán Pülff Jifuí ?» ueje Ka»ta Anna nagyatékát kápoaS ia a. kanlisal 781. ei. alatti telekjegyt^knnyTbon ugyanuok tnUidonaal fal vett ás i300 frt o, é. b«-.¦•alt, -f- 1 ? bolypiiDoiéiii aiámmol jelölt ingntLu birtoknak ebtrvereaése alrend éltetik, ennek fucatifttoiitiaira f. 1869. ért t9á|SI bó 24^k, ufikaég U«-1^9. éri laolrja bt 24-Jk napjának mindenkor délelőtti 10 drá|s a helysiináfe Nagj-KaniijiAra kitdaetik. oly hnatáadáaial, hogy ea«n birtok u oU6 áirerá-aon rí ah becaárnn felül, a második árverésnél sanaban beca áron alai ia el fojj Adatni, é* br>gy a Tonni siándékuiák bánxtpénttll a b««iár 10 o|o-it kiiipóaa -ban, iu árverés megkoadésa ebltt a blról klRlUdflU kesére letenni tartatnak. Aa árreráti feltételek a Zalam-gyei telakkBnyri bSUlság irodájában ?j Nagy KaniuA riroi taoif iánál Kagy&anleain meglök in tbetBk. ¦260-Jl.t^ ZahnnegyeteictódhiyTi hatósága. Leginagasabb ebó nyjlvánDS Kereskcdplini tanintézet Bécs. Leopoldstadt, Praterstrasse 32. Tanulói iroda a kereskedelmi tannlniranyokíiOB, Porges Károly igazgatóDál. Kik Mttérbe vannak Bzoritva ezen intézet összekötte-tésétúl. c fcifúcadásokat folytonosan, és oktatást nyernok a vizsyuii; c szakba vágn intézetek képviselőségére. (241 — 12,6) ! ! ! roi111 Egy millió 390,000 tflllérkpz &M pénzben a Herczcg Braunschweig-féJp kormánytj^l hizt>fgtí^& & felállított országos lottería által 22,400 nyereményre éa küvetkuzű nyertj öas^Sekre felc»ztva" játszik : 17!í,000, 106,000, \'70,000, 35,000, 21,000. 2-szer !7,500, 2-arer 14,000, 2-mvr J0,5O0, ^-Szef 9050, -tszöT"7000. 3-uzor 4375, ÍS-szer 3500, 23-szor 26*25, ÍÖ5-szÖr 1750, frt Btb. Mindezen nyoreuiénv kihúzás után rögtön készpénzzzul fizettetik. Az egészre csupán bat huzáa eszközöltetik, moljek közül az első már június 10- és 11-én tartatik meg. Hu a itagrobbazerü játókhoz ezen lotter iánál, sokkal kevesebbet bizony talán itunk, miután egy tgitz értteti *ortjtgy fnsm ígérvény) csak 7 frt, egy fél — 3 \'/i frtbaj egy negyed csekély 70 krba jön, — melyek az összeg beküldése után a legtávolabb helyre ie megküldetik. Ki tehát ewn cs«kéltségbe kerrtlő szelíd utón szomncséjél megkisértani oha\'ijii, méltézUtüsék bizalommal lenni "— nAgYkeresbedn-tiáxlioE llnnibnnrban. Festi biztositd-intézet. Intézctüak folyó évben is nyújt biztosítást jégkár ellen a legjutányosabb díjtételek és legkedvezőbb föltételek mellett; továbbá t. cz. biztosító felei részére ép ugy, mint a mólt évben a díjból 510/o-ot leengedj mely a kötvényben azonnal leszamittatik. A díjfizetés váltóval is eszkDzölbetö. Intézetünk, mint általában tndva van, a károkat mindig leggyorsabban rendezteti és pontosan s teljesen megtéríti. Bővebb felvilágosítás az aíulirt fóftgvnökségnc] és minden nagyobb helyekben levő flgynökségeknél adatik. JJetgy-TCBijn i maéji: Neuberger Hátyáa és Pollik Ferencz uraknál. Sopron , április hóban 1869. Wajdita József kiadó-, lap- éa nyomdatulajdonos Hagy-Kanizsán. A főügynökség : MÜLLER P. Nafy-Kanizsa 1869. május 22-én. \' \' "rt a írat \' Nyolczadik évfolyam. Ki térődve SOPRON- és VASMEGYEKRE. Vegryea teurtetlmu betUsp a szépirodalom, kereskedelem, ipar, gafdászat, tudomány és művészet köréből. f Előfizetési föltételek : •fttrfrSnT ftaerkraitói trodn én ktndo hivatal: WaJDÍTS JÓZSEV kiinr»kBre«kídé.éban. Gazdaszati nézetek. i I-só gazdaszati pályamű. \' V1L Jószágtenyétztés. Sxólottam volt a jószág - tartásról — kérem megkülönböztetni a jószág - tenyésztett! Jószágot tenyésztünk s növelünk részint önazűkségletre, — részint pedig pénzünk tőkésítésére. De bármelyike is legyen czé-lunk — tekintetbe keli venni; 1. fajmioósé-gét, azaz mind a bim mind a nő megválasztását. 2. magát a növelendő jószágot Ritka gazda, kinek egy vagy más ked-vencz jó fajú jószága nc íolna, — igy egyiknek jó tejeló tehene, — egy másiknak hi-zadalmas sertvés faja, — egy harmadiknak jó fért lova van. Már most van-e olyan ezek közül, ki eme tulajdonainál fogva annak B&porítását ne óhajtaná? bizonyára nincs; mindegyike iparkodni fug azokat a lehető nagyobb számra kiterjeszteni. Azonban nem elegendő a tenyésztő jószág nö nemének jó fajusága, — mert ha figyelmen kívül hagyjuk a fedezú bim faját, rendesen korcs azQlemény eredményeztetik; — már oddig ez sem a várakozásnak, sem benne lielyzfltt reménynek nem felel meg. Ellenben, ha a fedező him megválasztott — ugy á szülemény rendesen nemesül. Ily esetet saját tapasztalatomból is mondhatok : tv nidÖn is egy kis risa tehén választott bikával fedeztetvén — anyjánál sokkal nagyobbra nőtt s majd ltiLetétien volt, bogy ama kié ríia tehén boruyaja lett volna. Volt esetam, midőn koromfekete emse sertvésem fehér kannal fedezve 4 fehér 2 fekete s 1 izürfce malaczot hozott létre. Ezekből kitet-tetazdk, hogy ha bármily fajú anyával ren-deJkeiünk ia — legalább a fedező hímet jól megrájaazszak, mely által sokszor oly közép fajra tehetünk szert (pastard faj) mely követelményeinknek eléggé megfelel. FigyelmUnk terjedjen továbbá azok életkorira is, a közép kor legalkalmasbnnk bi-zouynlbe. Igy tehát n szarvasjószágnál 5 — U — a aertvéanél 2— 4 — a lónál 6—12 év. Fiatalabbak szüleménye rendesen tökéletlen kifajlŐdésüek —> a vének-é hibás test szerkezetűek; mert mig elsőbbnél a nemzésí részek teljesen kifejlődve nincsenek, addig utóbbinál gyengült állapotban vannak azok. LLwk altalánoságban s & nem mind kettőjére síÓlvan — tekintetbe Bem vehetők némely egyes kivételes esetek. Elmondtam a hím s nő körüli nézeteimet, áttérek magára a növelendő jószágra. A fölnevelendő jószág mindenkor teljesen "kifrjl&o^legyen — az az egyes test részei arányltgosan álljanak egymáshoz s nem csak ba valóságos monstrum, de ha csak egyes kisebb hibák mutatkoznak is, már a haszon-nalí fölnövelésre alkalmatlan. Vannak egyes tapasztalatok, melyek %yc-leifibe vétele épen nem eredménytelen. Igy például a mely bonryu 285 nap elótt jő létre — vágj\' a melynek fogai vörhenyege-tek avagy ¦ feketék a fölnevelésre s igy a :1 Helybat, bátlio Efféai 4rr«.: - 6 frt. — kr. >idakrc po.tli* küidra 1 K bat baailiui petltiorirt 1-iaOr 7 kr. ét ralndou lovábbt bafkttUUérl & kt, igilij miiiduu egraa beikUtáaért St) kr. . .Mj-tlt télen* or belktala.. dija 16 hr Hirdetéseket elfogad: N.-lmMJ«*a; a KIADÓHIVATAL. PevtM: ZEI8UCKM ü Stattgarttaa: SACUSEt TÁBáA, Matat*: OPPKLIK további tenyésztésre czélszer-tLiKknck bizonyult be. Azt tartják a karácson és húsvét közti hornyuk — melyek t. i. ezen idő közben jönnek létre — a fölnevelésre legjobbak. A bornyu S hétig szopjon s korán szoktas-sék a szénara. mit az elmés amerikai ga/dá oly kép foganatosít t. i. egy ujjnyi vastagságú zsineg egyik végére egy csomó gyenge sarjút köt s másik végével a bornyu elótt egy szegre köti föl — már most a csomag sarjú a bornyu elótt himbálodzván — a boniyu mintegy játszik vele s szálazní kezd. Úgyszintén korán szokutondu zabra, -a legujabbi tapasztalatok bizonyítják, miszerint a zabolt buniyii szemlátomást növekszik. A sert réseknél a hasasság 12U napig tart. — Sok inalacz meghagyása magát a/ anya-emsét is meímmtja legjobb H — 4 darab. A malac/oka t tisztán kell tartani, s ezért gyakran almozni; mert máskép meg-tetvesednek, mi növésüket csökkenti. Lovaknál a vrmhwsép; 340 napig tart — legjobbnak tartják a márcziusi csikót. A csikónál legjobban a láb és szemre kell nézni, ha ezek hibának, a fölnevelésre nl-kalmutlan, vagy legjobb esetben is csekély hasznú fáradozás. A juhoknál és kecskéknél n házasság 104 nap tart. A hasasság rendesen néhány nappal vagy elébb, vagy utubb ér véget, amint n szülemény vagy him, vagy nőnemű. H\'tgy az anya jóv.ág, főkép s/nptatúsa ideje alatt kétszeri* gnndos>áyi;:il taplál-tas.sék, tán cnilitucm is fölösleges, részint azért, hogy kellő mennyiségit tej -*4*álaw.-tassék -- részint pedig, hogy a him fedezését föl vegye. L1KBBAU) LJÍ-INI. Zalamegye nagygyűlése. Májas 19 é» 20-an. Folyó évi május hó lLl-én reggeli 10-kor Ultgs gróf Szápáry tíéza foi-pán »r szép szavakkal nyitotta meg a gyűlést, hálásan emlékezvén meg Sümeghy Ferencz nkaniz^ai követ bizottmány! tag hirtelen beköveuezetl kimultáról , indítványozván , megyének c hagy vcsztessége, jegyzőkönyvileg örökítessék meg, mi párt különbség nélkül helyt1-*- és elfogadásra talált. — Követte ezt a/ egész megyében előfordultak évnegyede jelentése, mely kielégitő volt. — A telekkönyv nagy hátramaradásban van, minii n esetre nem hanyagság-, hanem a hivatal-személyzet kövességében keresendő. K/ut.ui Thassy Miklós képviselővé választása miatt megürült lövői szolgabírói állomás betöltéseié a következők jelöltettél; ki: Vizl Oyitla, B.i-bostJyula. -- A többség ugyan Vizí Gyula mellett nyilatkozott, de mindegyik részű*-k elég tehetése végett sz ivazás"rendeltetett *•]. A .szavazás eredménye: Vízi Uyula 2ü7 szótöbbséggel lövŐ-jár.\'isi szolgabírónak meg választatott. - - ^ Ugyan ez alkalommal felérniittetett a kapuniaki esküdtnek közbejött s Őtet súlyo- san terheW vád végett állomásáról! lemondása s ainthogy azonban ez az állás ez ideig betöltttlen volt 3 az illető esküdt ur magát vádja alól tökéletes tiszta — ártatlannak igazolla, uj választás el nem rendelése hozatott fel, mi azonban heves vita után oda dült, hogy & választás elrendeltessék s az illető esküdt urnák ujolagi megválaszt hatása cándidálása által ismét lehetővé tétessék. A kapornaki esküdtségrel. Háry István esküdt, II. Petcrnich József jelöltettek ki szavazás utján történendő vUasztás mellett. A szava-zatszedó \' bizottmány jel&ntéee folytán kitűnt, hogy Peternkh József lett kapornak járási esküdt, A nagykanizsai leendő követ választás ia szőnyegre került egyes felmerülhető esetek megelőzését illetőleg s inditványoztatott, hogy tisztviselő állásáról, ha főbíró urat követnek felléptetik, mintán a nép fölé fölényt gyakorol , lemondjon, azonban ez uiegliiusulván, végeredményre jutott, hogy külön bizottság választassák, mely felmerülő sórtéá áaoraft kellemetlen esetek megvizsgálása áltaffiffazságot szolgálhasson ki a sértett Feleknek. »" * . Kiilyó évi május hó 20-án — bár mint az első napi gyűlésen — nem annyira, még is igen nagyszámú az ügyek mikénti folyamára a tárgya, érdeke és ezek irsnt viselt érdekeltségénél fogva kíváncsi közönség dóit a közgyűlés V és fél 10 közt főispán ti rőf Szápáry (Jéza ő méltósága elnöklete alatt a tegnapi gyűlésről szóló jegyzőkönyv Mnlvasasával vette kezdetét, mit miuisteri rendeletek felolvasása követett. Többek közt kg/tetszésre találóan olvastatott fel a m. kir. közoktatásügyi ministe-huiumik a megyéhez intézett abbéli lehívása, hogy a megyei iskolai tanács a megyoi közgyűlés által felállittassék, utámia a városi iskola-tanács, — ideértvén a tanügyi főfelügyelő kinevezésének mielőbbi várhatását. (Ehhez melléklŐlcg privátim mondhatom — csak hallás után — hogy három jelölt közt hihetőleg t. Botka Mihály ur lecnd főfelügyelő,) E tárgyra vonatkozólag elnök ő mltsga által a kérdés a mai vagy holnapi napraí elhalasztása tekintetében föltétetvén, eredménye a holnaprai elhalasztást szülte, okadatolván, hogy a választás megfontolására van szükség. Mi csakugyan ugy van. Hégi tapasztalás, ha minden egyeseket érdeklő ügy is, csak tanügy iie legyen az, melynek hasznosságát és szükségét mindenki kétségen felül is beismeri, nagyobb pártolás- és elöbbrei megfontolásra méltat-tatik. — Követte ezt a zalaegerszegi járás központi főbirájáuak azon törvény-ellenes hivataloskodása, mely számtalan hiteles okmány által vádoltatott, az ügy elintézése egy óránál is több időt vett igénybe. - .E tárgy nyújtott alkalmat annak indítványba hozására is, hogy a tisztviselője teendőik pontba és semmi Ürügyet felhozható mentség palástja alatt tcljositéséro utasíttassanak. A kérdés az említett járás Tőszóigabirája, Nagy Farkas ur ügyében, mielőbbi megál-lapodhatás végett föltétetvén és pedig következőleg : .Bünpanaszolás vagy vétkes hivatalos mulasztás mellett iteltessek-e meg." A többség- nyilatkozata oda irányult, hogy vétkes hivatalos mulasztás miatt a tiazti fenyítő törvényszék elé vonasséje és ni hivatalos állásától felfüggesztessék ; mi megtörténvén, más központi fŐbirótmk váhisatása indítványoztatok. Elnök ó mltsga a kijelölés tekintetében kérdését megtévén, egyhangú közbizalom tek. Svastics Benő ur mellett szólalt fel, kí — közbejött heves vita után egyhangúlag meg is választatott. A főbírói hivatalban levő irományok átvételére egy küldöttség váiasztatott meg, — mely Árvay István, Königmajer János és Skublics Zsigmond urak által képviseltetik. Ez ügy eldöntése után Vízi Gyula urnák a lővÖ-járási szolgabírói állomásra történt megválasztása által megürült hasonnevű járási esküdtí állomás betöltése iránti határozat-hozatal említtetett, és az erre can-didáltak olvastattak fel. — Festi István ás Vajda Győző urak jelöltettek ki. A nagy «sak h — kivéve, többség Pesti ísteAn,—- -mínt volt lövő járási tiszteletbeli esküdt ur mellett nyilatkozott, ki meg is választatott. A gyűlést fölötte zajossá tette ör. ^ubrik Bálint ur pártszenvedélyes felszóltalása, — nem tudom ingerültség, vagy Öreg gyengeség szüleménye volt-e ez, de annyi igaz, hogy actio lett szüleménye, Háry József, főügyész tiszti kötelességénél fogva szék-sértésí bü(i|>erbe idézte a közgyűlés túlzott többségének akarata, kivinata és az ügy menetének szükségességénél fogva is. Fel-szóllalása közben nagy sértést szült abbéli nyilatkozata, hogy többek után, tudjak, — hogy az országgyűlési jobbpárt minő alávaló sápot követ el . . . E nyilatkozat minden pártias ellenszenv nélkül a legnagyobb elégületlenség és türelmetlenségre szolgáltatott alkalmat, a türelmét és politikai hitvallását sértve érzett nagy közönség ama kifakadása : „Ki vele! ki vele!- nem csoda, hogy szüleménye lett. Ti5ztelet minden politikai hitvallásnak, de senkiét megsérteni nem illő, de nem is szabad. A mi jó, annak ugy is meg van ama jnbb következménye, lwgy a többséget meg-uyeri. — A vád elkészítése után a 25 giéra, illetőleg 27 frt o. értéket Zsibrik ur letette és beszédet tovább folytatva és végezve — más tárgyak vétettek elő, — melyek után a közgyűlés Bzétoszlattatott. Színészet. Klübbí Hcamnnkban agy kúué találó otík-kocflkét hozott Inpunk, melynuk nem ugyan eredmónydt, de áltitáaunk osáfblatát jól awtl látnunk, amonnyibfln-tuult hdtídn. * winhág MÚfolaaíg telve volt. Ex alkalommal arról győződtünk meg, bogy Xagy-Kaaiaa várüi t. Itö-tónaóge akkor ucr«t rainbáxba nemu, ha f ölem u 11 ár van 1 Kftvotkueó nap Umót kev^-sübbon valtak a a lalbesedó* mlwÍe»vtováHi olÓadáBnál oökkunt, mAr L i. » koanabif i^-atarüt \' Sirrkeaii*t««l ^ÓMápy- " AxnJ« működd személyeket illeti, ¦nrettflok volna gyenge toUiujkkal jellemző s ítészét! \' lAkutirni, azonban alig trunertük meg sziné-artíinkot, mar ia nOJá-kj szinlapoa uLulsó ulőttí előadást hirdetnek* A Hzintiirsulat alsŐ női-tagja Szentgyörgyiné, ki átérzö szulidseggel a komoly- tanulmanynyal *¦ igyekszik mindenkor bármily csckdljr azorepót ia híven adni elő, ezenfelül Öltözéke ia mindig cainnnl telt_éa válaaxtiSkoa. — Nómolhjnó azOl v Eíítvóa JJojeatt\'oly otthonos a színpadon, hogy aajnáljuk^ jtflenetdnok vége vau. Egyiránt keUvosön" tölti bo~ szerepkorét, de a naiTBzoro-pekBoirünjgia kitűnőbb, mint a komolyabbakban. Kec*k4»nu a regi kedris alak. Aa igazga-tóné szavát kár, hogy jwtű igen érthetjük. — Kedves kia alak még a fiatal Varadi Antónia, kiben szép tehetség rejlik a az eddigi szorgalmat folytatja, szinpályáján. szép íövőt jósolunk, mint Kákéczy Juha vulóban találé.foJségefl alak volt Sajuiljuk,hogy drámai szépségében tflbb-azör nem gyünyürködhuttünk. A fértíak között olső hely illeti Némethy György urat, a nemzeti azinhaz hosszabb időig működött tagját, ki több eredeti a fordított t müvei gazdagító rta axuurodalmankat Szent--gyárgyi B^kér^ttséggel és alakító tehetséggel jeleskedik. Krasznai szorgalmas s igyekező színész, de u tanulmány hiányzik, Önszorgalom hoaszu időt igéuyul, trng tökélyhez kiizul is érhessen. Az igazgató régi színész létére szerepében akadozik, min nem csodálkozunk — mert fatális ruszul párioltolik. A szép tehetségű iró Dalnokiról sajnáljuk, hogy alkalmunk nincs alélhatni. A többiekről ezúttal nincs megjegyzésünk. Levelezés. Zala-Eger&zeft, május 19. 1869. Hogy városunk egyben-másban mégis halad, mutatja azt a punkoaiii ünnepet nagyazerüsiteli zenés mise, melynek tagjai csak alig 1 és fúl érvel ezelőtt scáliaták voltak, b már egész a dicsérnetfctig fel ii léphetnek. E kürülménynpk lehet tulajdonítani azon azerencsét is, tuelv által a zene-hivatottak fl kepzuttuk szívességből közreműködnek ; ami pe.li^ Zi-uedinise elóscgitéséru na"" valami k-isz-mni való. — A íődicsérotet babér-k"sZ"ruba — fonva t. 1 iraff Károly tulekkönyvi híva tűinek ur virta ki magának kiliinó esoniró ¦ a sziveket ájtatosságra emeleten->r hangja által, muly et olfurtoriuni alatt fa»l>>képi-n énekelt „.fésű redemtur" sziivogii éneke által. Lőhetett is tetéző dicséreteket hallani n t .bbek kiizl még torkát meg is aranyozni méltónak vallották. Fogadja a szíves közreműködő ur e nemes odaadásáért a nyilvánosság terén forró köszönetünket, a t. karnagy is minden működő polgár társával együtt. tOiiben. -------- Keszthely, máj. 17. 1BÜ9. A balatoni fürdő-részvény társulata B teré-kany slaöke Traztyánazkr Lajos ügyvéd ur a fürdői kényelem ét csínosodás előmozdításában nagymérvű buzgalmat fejtve ki, óriási haladást tan unit elannyira, hogy évről évre diflzesb és feltűnően látogatottabb ia lesz, mit meg in érdemel, mert ma-holuup nemcsak gyógyorojére, dü kónyelmességéru nézve is bármely hazai fürdővel párhuzamba" állitható. Sokat tesz a közönségnél a természeti báj élvezéso mellett a izállásolúa kényelmessége és az élelmezés jósága. Különös dicsérettel említhetjük KubiU Antal vendéglős ur konyháját, hol jó ételek-, kiválókig friss paprikás b tiszta borokkal szol- gál elég jntányossm. — "Ugyazintű felemlíthető Nianer Jósaef újonnan nyitott nyári toriue, hol a rend és tísaiaaág, ugy pontos szolgálat mellett a közönség igényének becsületes magyarsággal megfelel. A nyári tadnidéay alatt a tavai ía-itt működött ltoeaiwvasky msintáraulatn tnrt előadásokat, já lélekkel ajánljuk az únlogpiiulázás elhagyását a helyette- talpra esett müdarobok előadását. " S 11* nyitotta meg Balon vendéglős ur a bér-riri meleg fürdői újonnan díszített helyiségeit, Csicseri Ferenci jeles zenekara tiiuködésö és nagyszáma vendégkoosorü jelenlétélven. — A hévvizi fürdői közönség alig oy< rt i-dna «lőzé-kanyebb ás oa igényeknek oly méltóan megfelelő TondégiŐst Bakin áron kivul, azért luTálú pártfogási érdemel. A magyar tengerparti caolnakázást a kifogy-batlan humorú Bflrczy bácsi kezeli, kinek rí-dámitó a tősgyökeres magyar jellemű társalgásában sokan gyönyörködnek. Isten velünk ! L. K. Keszthely, máj. 16. 1*(;D. \' Figyelmem egy, múlt hó 2b-án kslt keszthelyi levélre lett felhiva, azou uhajtafls.il, liugV e tárgybaD felvilágosítást nyújtsak; a i. u|v v^ti közönség éa magúm irányában ia t»r toxin ¦ < l.k azzal. Ha nyílt sisakkal a igazságot is táron tel azon levél, csak azt vulaszolhutiuin, mii |> leu-leg. — Minden közinu-zetilnk, ÍLy a gVn.\'ur is hatósági ellenőrköilés alatt all. Ilagy"-iy-Bzeréazeti törvényekbe Ütköző visszaélés t.irte-uik, tessék a megyei fóorvoahís turmasztn.l kiállított panaszt benyújtani : amennyire íróságaiért letu ismerve van, inekgen ajánlliut"iti. Mi gyógyszeréazek,kikntíkvállait fulytunoaan a felelősség terhe nyomja, o>y loly ton érezzük az aggályt szinte: és unjál bőrünk erdekeben — jól tudván az akaratlan .éve»zte« mily bűnül roratik éfl mily bUuletéaukut vou m;tga után — azt hiszum, legjobban rotugünk att.il. Fogadja részvétem kifejezését nzun aggály felett, miben levél iró mj^pi is a/eiivvd. < \'silla-podjék, legyen bizlos a ízig^ru l-.lü^yL-U-tbi-u. — ámbár ez minduukoi nem zarj.\'i ki u tévesztést, — kötelessége teljesítésé nek érzeteben legyen nyugodt álma — mint nekem. óhajtom, hogv K. üy. nii^ijiib saj.íI gyüzűdL-ssul birjon tapasztalalilag, a nem hian v "8 k iszu lgá 1 latos ru 1. Azon panaszkodók, kik K. *»v. előtt panaszukat nuui illetékes helyen adlak !)•-, s a kikről K. Űy. természetesen ueui tudhatja, ho^y mennyiben igazolhatják állításukat, azoknak ajánlom az ön vizsgálódást; reményiem, úuiua-gokban fognak elég okot lelni. E» ha csakugyan flzerintök visazuéles merült tel, illetékes helyére utalom panaszukat. Hála isten, hogy szertóvesztés veszélyt, vagy orroaolhatlan bajt szült volua — nem vagyuk értesülve. Ezzel az ügyet helyes irányban terítettnek, e lap hasábjain részemről buvegzeUuek tekintem. VADOKA JÁNOS. Sopron, május 16. lt>i\'\'J. Soha aem tartoztam azon elfogultak közé, kik túlzott lelkes Ül taégök ben még a ezilindiT-kalap beverését is hazafias ó.h hőa lettuok keresztelik, de valamint ilyesmi ruaz batást jrvn-korolt, ós gátoltuk, korholtuk a hol lehetett, épon oly mértékben fájhiljuk, ha a uemzetifó^ ! li és nyelvért oly érdemeket, mint minőt a magyar színészek elritázhatlonul maguknak sajátítottak, éa e* semlegesen elvettetik ; — így, s ily helyzetben rogyunk mí itt Sopronban, bol e hó Ó-étől kezdve Lola bár Eudro, kassai asinigaz-gató társulata működik, s noha —. különösen sz operettek — sikerülteknek mondhatók, éa a zeneképzett publicumtól tűrhető jó jpártfo-gásnak örvendnek, mágia aa itt létező nOeden-burger Noohrichtea\' t. azerkesLtője legkevésbé sem méltatja a szirti előadásokat birábit alá runni, s miért nem 7 honnét e hideg részvétlenség ? — A napokban még az is törtéot, Hogy egy magyar vig dnrabot német hangverseny kövuLutt, hogy az egész vegyes soproni kösöu-ségnek kedvezve legyen; — a hangverseny uiennyire sikerültét olvastuk az „Oedenburger Nachriohten\',-benl a magyar előadás ignorálva lalL — Minek o hideg közÖnböfiaégV hisz a téli liaison alatt njűJtödŐ néiriJt színi olőadások folyvást hirhipi bírálat alatt állnak, és nagyon helyesen, mivel egy igazságos critíka üaztönt dd a aziuószek szorgalmának, én üdvös hatását a publikum élvezi, de vuuumt w publikum szelídéi) intetik a szíves pártolásra, mit L&tabár jól ronduzett társulata valóban megérdtunlone. Ne engedjük, hogy a magyar B/iueazok, kiknek v»zi;r-e-itllaga miuilig a siatiadeivuse^ Volt, ea kik mini a uyolv s nemzotiü\'L-g leventéi, szabadság bajnokai, a boldogult - hddogtalan — k. k. íJulitzüitijl, bár mini üldözve üj.jál wza-badsógunkat többnema nmtryar történelmi darai) U-lk.sült ulőadata alinl no ¦LkáíUvttAk, BŐI áldozlak, Tnost ju.a.m . > . .¦: ; róazvotlensé^ a&>a ü mi., és u li:uaada:ui^ ; .i\'j.i a sírkőre » kiivutkiizö szavakat : — , M«hr du hasi d.-inu Seliuldigkeil gethau, Mulír dil kannPi gohen !* Azt bagybatom ériuieiU\'iinl, hogy iti Sopronban a kereakedülnii k-fittmra kfpcflarnoka még mindig a gyűlölt Bacli kuniu.kueli péuz-manipulánsokból áll, mint Uruek, Pipin stb. ; ott íuggnok a falon ezen uire-s egyenek — únz-tület a kivételeknek — kik függni valók in ofÜgie et in natura ugyan, de nem a magyar kereskedelmi kamara lalam, mint é-rdemdúe fértíak, helyükbe talán a nagy >zecheuyi Lt-Taut jobb volua emlékre erdőm bl\'.-\'h. ¦ te.r-mekb\'-n, kivált ha s.z igazság ni\' . ie^-. ..,yikett« Jir.i.jri arany ezatt erdemei jou.^.v, ;i ma-mbt tl;i\'v ."^z^ehi-uvi Is:van v.t>k.ij- ij:i ea áie.\'-ji btb.. hozza még az.-n su!y..4 ..re . h.^-y &/..¦. benyi István magyar ember v i;. mi j Brucn a sikkasztás mmtii öLinu-;oj ¦,ik>ru.->. okaert gy iiviiu ollkóut Vetett vt^.\'lt t\'ieti-nek. ülkont jiiUilinazá meg érdemeit, de inortius ml uiei bene! már pedig akkor hallgatnom kell. A kutymidó beliotatája megmenti ugyan az ebet az eii\'ugástól, de^töxönség, a inogmaráfl-lül uiiies mugmenB^f— sót jobban vetzi:l\\ez-tetvi ; — tanúság volt eléggé az : hogy egy u»zkar a napokban WttgdUbódvéit; megharapta a házi kisasszonyt, azután bebarangolta a vá-\'u^t vó w>k ebet megmart. Most nem irigylendő . jra vár a közüuségre, habár mely megmart eb vizwzouyos leaz s a uyakbilyeg éa a két forint ado daczára harapni találna \'i — Ki hiouó ezt? — Én nem \'. ! HITETLEN TAMÁS. bibernok érsek nyilvános czélokra, adott ajt kosáaa : 859,570 frtot teaa, hagyatéka ara.; ezüst pénzben, 67 ezer, bankjegy s érték papi rokban 380 ezer frtot tesz. — Az önkéotei közhon ved azonnal & trt foglalót kap. _ a legnagyobb nyers arany Ausztráliában f ir\\ febr. 5-én találtatott, 2268 uncia tiszta araoT sulyu a 95,340 frtra becsültetett — A koo alantinápolyi követségre — hiiszerint — magyar neveztetik ki a birodalmi cancaUária által. — A ,Timaa" lap egy szásza hirdetési dija] 6—7 ezer forintot vesz be. — A kölni nyári színház leégett. - Ai osztrák katonai háza* sági biztosíték öszlete jelenleg 69.2-12.«!J6 \'.r\\. — Orüdzlengyelorszrtgból több caeh viaazBYB0 doroll hazájába, az orosz kancsuka alatti nri>-géot nom szerették. — Az Ő világréazen 1333 millió ember lakik, 3fKM-féla nyelvet beszélnek a 1000 vallásfelekezethez tartoznak; átlag p<jr czenkiut 60 bal meg. — A katonaságnál bot éa kurta vas büntetési eszköz helyett kálódat akarnak használni. — A kápolnai honrédflio borra 4 ezer frt áll rendelkezésen. — A budai népazinházban május 17-én roll u ntoké apadás. — Aradon egy pipaszár klhajtottplSöIypt & nicottn már áthatott. — Május 21-án Bulla vár bevóteléuek 2» )-ik évfordulóján a budm Mátyás-teinploiiibau boitvé\\l-re(|uiom tartsuk. — Ludas Matyi szerkesztőjét feUégsértéa miatt újra perbe fogják. - Erdélyi József író Egerben meghall. — Id. Eoiich régakaratja szerint a Kisfaludy-társaságnak 200, írói oególy-ogy létnek ^Ü" trtot öniköde kifizette. — A hadtu dnmányi fi-lolvasasokat Pesten 250 hallgatja — A . l\'esther Lloyd" \'.\'223 példányban nvo-matik. A Margitsziget József főherczeg ma-gán-birtuk;i. — l\'est>-o két uj (Kisüi-épulet építéséi tervezik. — A Újborig iwovotlek azáíná eddig 2<>-i-ra ineif \\. — i\'atti Sarolta Koustnn- tinápoly ban van Az )l" al-király B-\'--b-j^ - A kisbéri államitiéncsbéli árvi« résre knl-ni v,.[iiu>k r-md. zleti-k ; árverés lein v iio 2*j-an. — Ax aradi lvceum 3O0 exor forintba Uerul. - A magyar, horvát ea nuuiwi rt\'gnir-jKri- kald-jti^e^ i. In, lj-ca kezdeli i meg l;iük-i .-.-«\'l. p.\'?t.i|arM , k ./.t l f. hu Heti szemle. ESájus 20-án lrt09. . liti 1 (iv.\'.re-tt kdiuti vaspálya felállítását tervezik. — Az i\'raviezai elisine tertufny kiállítást rendez nug. li\'-eii. — Liazt ket hangversenye I-.4ii frtot jövedelmezett. - Hantik Hírek. A iriwni\'„• >iekesfehérvar es t k"Tlfk.-,i ¦ nap-:\\kinti mall«\' ! k\'.zdve Halaiun-Fim-dig kiterj.-s/t.-tik l.z-ii imi:ir-p,.*njiir.il a Buda és l\'ra^t-riiof Knz: lüiiidket irány ban közlekedő lanuti V\'iii.itta! áll nsszek Jlttít\'-.íbod. Minthogy a í*zéke»f.-hérvar «, Vuszpróui kuzt feanálUS nap.íiikitjtj |.)v,ii- ["\'üt.i, mely n Huda és Nagy-Kanizsa k.izt rninJl.fi ir/mvban k\'<zlekedő vasúti vunatul ftÜ \'jsszekiitliMi\'Jíben, — a fennobbi időtől Jiabtiun-Füredig is kiterjesztetik, annak k(ivc;keuébeu alkalom nyílik a kocsi postai szallitinanyok ilkulditsére naponkint ugy szer, U levelezés elküldésem pedit; iiHjwukint 2-azwr. IVjten. lstiit. május hó 12-éu. A m. kir. po e ta -igaz^ a l ósá g. — Iskola-Ügy. A közoktatási miniszts-riam rendelete folytán az iakola-bisottmánr apr 30-áű Tt. Konya Alajus igazgató a tok. slartin-kovics Károly fŐszolgAbiró urak jelealétébes j Kis^Kauizaán megalakult. | — \'/. a 1 n - E g e r e z r g r ő 1 tudósíttatunk, i hogy a Szontgy.iríyi József zenetanár ós kar-| nagy ur vezeté-ic alatt működő zenekar kiváló I clisiueréss\' I rnuk.^unt pjiikösdi ünnepek alkal-\\ mával. kiil.^n.i.+en ilrtiií Ivároly ur, ki az Offer-Uirium iilnti gyönyonl tener hangjával solól énekelt, annyira emelte a azertartást, hogy Al-I talán oa tetszést és Llisuierést araTott- — A zene- TÁRCZA. Emléksorok. latn valftakl — a baenpares fltiHt! UtúUsor U»af — fogjunk l>ucfuk«st!tl A iun raraMuataluia menni kéail, Lt jrrmn vaaár « lisila axaraut I . Eroluked hSn isl<r«u)b« Irra van, Uit aa IdO solia le u»m tdrül, --r ..T-Hagyognl log, nug a kábel dobos;: , ; Saatslmem UugbclUkkei irta fül I íllas vilin mtuoljrgva nai* tii .IU l/areara tan ki Híre fogadott : .t Hu tiiiry; U hOlgj oaldka képinak 1 -fi-—\' iaTum mind arany ax, smi Kafiik alt) Ah I a Tiriff niM^olyg^ knlvlla i* Mírgot Ukar, melj eltet (tyunaa dl; Eb a vira^-ik tlludu l.áji kt.tl Aui» kigvu laiiiujj gyakurU fül I uótty józöef. Emlélsexes. ..... Ojrskran, mldfia ugj elgondolkodom , , á asap jalen ¦ u ide* mojl felnit, ¦ Bsamamba knur tu lai ; uh mori l A\'tnalt naksm baciai emlólcoi^l I ... \'"¦:,L|3Bem.,áaatajl _ a kls ligoi, ^«.arklamadirt ballon míg acugeni, :. - ^A-mri^nskera Mas rfg 6T éaok^lt, UK-aál moat fa oly twtf, \\.if Is^enL Eo hallom mé^ a kis palák iáját. Hol frjakran IIIlem eitui-rrn;T« i\'n. Oh minden úgy van mce, mim r..lt rlübb. Egy Ulnt lo ciak boldop-ii;-.,,!, f^n. A Unj, ki axUemet raholu <>l. 8 batranUi aaáct, agy j«bb Rajtot a-ljU. ti kiért a mnlt emléke visxia iiill, Hová tűnt olT — talán eibujJ»»ud l ? l|f»ií 1 elbujdoioi\'t, — ordkre r\\. Híg herrsd o TÍrág a sírba Imi, — Mig élt S, boldog nem *ala, .Ir i.i„„t Örökre boldog l-.II u ígh* f.-tit \\ -- TOLLAK UVJOá. Jó kedvében... Ifi ksdrfbrn s lerméiirl Ha mái nt-lia caodát mltval, ItiÍEsafinAk mórt num nummii Engem bBrfla rrsje\\«l ? Knat aHlilaM lumbum aUu Plflii gvikran elmerontrve, i fl langaicrelma aaUx korínyAn líiín a legesebb refp derengne. Itarnifit granant beealuim majd r.(.l]u1leUSt — Mai lelkit, S fittili mmraaV tnnnU c Találkoaáe áldoU helyÍL IJ/>. cirkjától silvblailioin így t.UlniUa, atalfeii\'lve 7 ¦ lli.i.ln^il...... r-i.li ki-l.l.-Ji\'n, rli.-iS IioIjtt. «-n Ul* i,rui..Mi l„-r,a,l„l-l. . : NOTTI-:li AM\' U. 13 SS Ö I> 23. EL X123.0 33. Kazinczy sírjánál. llilv i-lkL-at-rllű, milr iiivtiag^ntó "l\'nmtuláí fr».ii ti pya«/«« linnt..l,»t: 11 ily némaság,- mily Imríadálrt i<k -i-i LHiagyotlaág len^i kíirlll ai-.k^l l\'c.lig namaetilnk na^y majTrarjn Nyngnik itt rail fik J« Vftvrk k^r.-l.cii Fárailoiáiáiiak un n juIaUua j\'tlxim\'x a ..Alállai.iÁjI jilúli.n Kaainca; I Knsincíy ! la üniri-flipi l.;i<> Hit ipy k«M Ulti..... fígiS-iiiuj.-ti.V.Ui. Kit mindég Btoiiorá«itt nrm» arr»r. Ily rideg Dlbagj\'ottaígol értiiimeli. A hnrtBnflk iUlgréaiai Icvagöiii Két Loláin ívig púi&A ful Unrt baxád oly ignn tmauld ktv.\\i Uáaaád rlrágaúvá tenni akaru. Klrlmlbfii ébaéggol liinviior kunié). Midőn pnmactodnnk Ügjót burdniá\'l í Ütvp)T uvBn"aT~nyomortj»n teng\'idtél, F.llQrve átirttA kraurU bánatát. »Mi.|."« mnL;art már nem lálott a baaa Ti- talál. iMirentre ai alvó nép.it; Uid\'nt niAfr*arunk louiii sxiígven *ala, r,- ii rolAl. bUnk.\'n onieits kéned.\' t.....n>i .ulvni fáradalmaidat Mik.\'ot juUiinaaa a bálát hata? Míalki í/cii. cl. ti liiualaiduak Talán JMifeotvr Írrel orrot.iita T liiJiin a hídec drrmesité tagjaid Csontjaidnak nem nyitjtott meleg nihát, llidŰn at &a c In r-mi ti ajkaid üwi fájlaltA ^kciB, dicfö fist! I — — — Ab \' <lo boriad! .úiallan neoseiedaak Hogy nom liáliha meg fáradalmidat. Hím maga ii ki volt ti re a raeeolrnek, Uely nagyobb rult, mini «h • jóakarat. !),. uiiip áll i.\'.im-i-d, >sl raiin a mq^var Kii lL«]>ed «eivii«k.l-eu m«g miii l-g ragjog. lUl diilin »téi in. iLVim-tr rút livaur. Kazinoiy .•...l^to „11, „tt élei fufr! _ ,,A nap Títilii ff nyit nlruaüiet) ; — alfütcllnliatnrk rsgrngni ¦ eailíagok ; — I>o Keiini-iyt tÍNilciatiien tartani ^(In aiUnliötnek nwg loha a magyaraa. ! 1* l\'MÜR páífDOR? Folytatás a melléktotas. ¦eSekrtt i ,^«H-8itflrf KfaWny" 2H> carnai*»*. ás- karaajgof, biriordben —, — mino Szent-— Nagr-Kaniisáról Péosn távozott __ agy-Kaniisáról Pácára távozott ócsrirj Ed» Ottos a* iJÜÜém ur arteaUbenDUa-,- ket, hogy t ivi sogtia-fei» UWig-. id&sni, «aentnl ¦xapt^tor-átdjálg ^BR : mében, akik tokit arakktipzettségót .jgén; ,: reani ób4yafc;ÍAÍla«g ta\'tmlíttftHUktf " Pécsett, majd Fiumében kareaaák fet Hatóko-íyVKXtofit Mtíak^^kflbOBá-^vár! ¦ — m nm\'^Jok^i^veíláknél — Diai.torná*^* t Életre .való toraaágy-letünk a .Zöldfa" kartben ditatoreásáan tó- h síül, napja meg nincs meghatározván Aj áldjuk E- LWtaÖoiegOBk figyelmébe v.<; i ; - , t-t Akapo-rnaki jiriaiRVjsol^biióaágnak ;- Nag7-Lanúaán léíestf börtön helyiségéből t mf 2U4o délben egy lakatos legény, e.isgT B.Ó, *ik : I&OO ftnyi tolTajbU miatt visagálat alatt vol-jj tak, megszöktek. \' A TÍÍ ** n*«7 í-bellik Waj- dí**^oWxl^y^kűnBkedc^oűn kaphatók dall rabonklnt 3 krajczárjáral. — A k ép «sta e 16 h á a V bíráld bizottsága a jjaáU\'\'.ndrw ZshmagjriTtaaMthelyi a^rületbed tfirtdnt aiagyilajijtáss ellen beadott kérvényt - kulkéllék mlnyá miatt viaszán Iwitotta. — Vidoveoeen a babonáakodás- éa kuruzsolás ujabb áldozatául esett egy ifjú leány, ki ki otlsai^todajüajtok köxt dívó axokáaból rstand grSlwát érett nagyabb mennyiségben, raeJytól iszonya kínok közt meghalt — Megható volt UtniS<iler Páter poj .. lánsakjuaujának lusjuu 10 oli délután tartott tametéser^ ki 1.7 ere* korában hunyt el^ koszorúkkal halmozott koporsóját fehérbe öltfisött leányok környeztek, olfll pedig 16 ld* leányka ment párosával, ariate bófobárbe ÖltOeötton, a« resaÍTgrö kfttönség kiséreto -mellett. A nrgöddr inajd fiiig telt virágokkal. Iszonyú csapás w gont^o] szüléknek ily korban ycaxtQai. el\'axi^k e^g^etinWÉÓÍl\'EgV szép angyallal1 af-egónyűbbífctt a föld é> gazdagabb ktnMo\'yf\': — A u a^L y kanizsai gy ü irólt^piaszra. » gv inaniiyuégbcn boaatik az érett\' csaresnye —Bem , \'fr.DA-20-án Zala-Eger- bzojcn, — ma, azaz 22-án Keszthelyen hallata litic\'.\'dfljü bűbájos hangjait — Mereoyénebó 10-án Farkas György kanonok és esperes ur elaöklete mollett a kis- L^*F. r - -fi\'* Í______t^BW . autonomis Ogmeo. 1868-ik éri XXlSfclc^ dváltbág-tnrtozásjOltfrOli e a nagyméltósága u»-kirf ^ igazságügy^nUtar álul i ZMamagyíb.. kEbelaave\'Ievfi kflvetkorf k«iilai.ikro mfr\'u-tpsol ldküldetvén, hiv*t*loi tuAk^dostimet -mai napon meginditottnak nyil vanitoti), s *" \' ¦V^ífr.Ueveszjraszikegy, SiL-I __j*r, \'üdraniok , 8zt-Öróln polgá, __, HmwBya, Tekenye; óhid, Nagy- ás Kw-Q0rbO( \'Erénye, Baráthegy, Tfflrje,\' Siecrár, Otília.\'melletti JánOshegTj Galambok, Behijják Vagy^É\'o< -—--- .- oly « polgártároa, Ifcozo, pap-begy, Ke«ze»-Gy örök, Vonarcz, Vaabogr, "™ des-1>í0b, Karoa, Garabóooz, Nagy- éu iSs-] .Herenye, UjUk, Csapi, Bakooak, Sársiagf Jakab, Nagy- és Kis-fiácso, Bukonaki pju^-k«segek:és -ptusták batárail \'bíly^utijS*-lűkre désre, váltsági tartozáshkra torvi igényt jogömtvik, foíhivom : bogy e f. eVlfapr. bVán-könétett miniatori rendelet úrtulioppua szerkesztett beadvány iákat éa táubU elútorjosa-tóaeiket (melyekhez a szükséges nyomUt^ánrek PaatSQ Ráth Mór ds NagyKanixsáa IVájaiu Jóssef kBDyvárnsokniil ivenként 3 kntjczárjá* vai kaphatók) e f. óv és hó 20-ik napjától szá-mitva \'OO nap alatt, — azaz 1669. június ÜO-ig nálam, Nagy-Kamisón,.\' ftfafczábsn 401, n. a. adják be. — Kelt Nagy-KaBissáa, 1ÖÜÍ>. május 20-ik napján. Pigmond Ferenci, jogbistoa. — Reményi Kde iamert hegedűmÖTiaa hazánkfia a saJámegyei bizolttnányi gyűlés alkalmával távirat utján Zala-Egerszagre hivatván, mielőtt a hóvviri fllrdö bnsználata vép;tt Kaaathelyre ntaaoUvajna^f^DyJisan—sikerafr -bauufBneny* jövedelméből a mla-egerutili kórhái javir» a város bírája kezóbe 40 frt ÍH> krt adott si, mary osssegbus ke^yee adománv s. iUotólegfelQlfiietóseal voltak Mi-b Gróf Szápiryj Góaa föispan ur 8 frt 50 kr » Majer Jakab kereskedő 5 frttal. Fogadja a véaa i omberbarát oÍísihorésünk űszinte kifejezését . ¦ « Hasznos tudnivalók. — SelyamásQtet mosása. — Selyemszövetet, keadökat legajabbaJT lehet vagy thsavisben mosni, aantán pálinkában, mely bun kevés osu-kor van föloldva, kiöblíteni, megmángorolni, ¦ meg nedvesen vasalni; vagy egyszerűen arós korpa vízben, malybeo k«véa porrá tört timsó \'van kavarva. " issirdten, mtiit MüUWTMst\' a keserít mandula-fosatot ajánlják r agyaais a kwcrü mandulákat elűbb jól 6>sza kell törnii mozsárban, hintán.p^g-Adaa-ujUa^fc)forralai^ 20-25 kg^koan^iditimWttlyrtuaawvsf a füzutut laogymelB^ea kell a beteg jószágnak egyszerre besdnf,¦ s\'*\'haalnettós IftgfbHaMi 12 óra olá\'tt m^tUik:\' Lm siar ismetlÓM csak ritka, makacs esoteklwi válik jrflk»jgaasi. — A aovényeké* hagyaa. aJ<UaJÜiet; \' gyokra ? — Kaudszereaitvq Könnyen állit élÓrdndkdvuEoagys^\'löVenyiikdi T«g>0nk például kisérletat bofmtt\'raL—¦ Oly borsóazoni szukaóges ehhaavmetyjB^ földben larmott. El-yetrén, aa elaó-^ybefl hal darab hüvelyt hagyunk a bokron. A legnagyobb ssemot válass-siok ki s azt veasOk el a másik érben, és as uj növényen fojtsunk el háró^n lüvóteldrel minden Jiüveijfc Kzúk közöl ismét a legnagyobbika* vogjlik, ¦ harmadévre elvetve, ogyétlutt büv^lrt -hagyjunk a bokron : a legszebbet éa legnagyobbat E magból negyedévre már igen nagy bokrot éa borsót nyerünk. Más növényeknél ia haooalo eredményt fognak tapasztalai. Usdjoa takkuAri a«sa>avs*it wasajliwSwfcii • - ^-t*. KMatatlr. as a] riSAiatS" * ojml «aá«Ma jaTiiiliábsttrt • asyatál koidattak. v^TZ- - n. at riaajii^. k*mb*m*jr Irodalom, — Aigavr Lajos pesti kCayrkeraskedeM eló-fizutést » illfltéleg megrendelési FelhivAst bocsó-WU ki Benedek Aladárlegnjabb (4-ik kötet) költaményeire, mely a költő artuképével jeleuík meg. A ma sajtó alatt van s június ekjén szút fug küldetni; etónzotésí ú--. \\ frt; diszkötósbeo 2 frt; batáridőjunlui 1U. ulk.uiuilagizurzóosszi.\'s müvei U megrondelhetúk 4 ItíiUst Ó frt dinzkia-diihan Ú trjÓTt^ As lUjvibig* árüeines arur-kesitója méltán megérdemli a pártfogátt szórt melegun ajánljuk t olvasóink figyelmébe — Uegjelaat Jigyháii költemények* irta 8ántha Kár. er. lalkes*. Nyomatott Kecskeméten SsUády Károlynál. A 37 lapra terjedd \'• csinosan kiállítótt^rdekea könyvecske ára 30 kr.; a tiszta jövedelem, a aandi ev. fskoU fölépítésére fordittatik. Nemcsak jeles tartalma, de jótékony czéllali össaakötese miatt ajánljuk az ÜletÓk pártfogásába, — Lakatol Sándornak régen emlegetett .Táneskönyve" a sajtó alél kikerült. Ami 150 lapra terjed, sserzó arezkópc, rajz-s ábrákkal ellátva, finom kiállításban.ára 1 frt Búvóbban jdvdre. IS^yllt, posta. K. S. K*cik«u( neoka Mn7«rs iQakcrt i.atuítl Körijük. Kik esep,-ba|»kban.asenri ezen furrást megkísérteni, méty m m több százeW, o gyorstó \' *~ . millió egyént gyógyitottki .«.beb Udvari azáUitó BofTjános ur k^pWűTrak- . tára Karatnerring 11. BóesbW •¦¦ \\ Báu atáreaiaa 7. ta8». Aktnál «a«a i muto es«t KOzitctSzdJa.aüatAii <hih«t«tlaul bcUgmAget UM h ÍU nesndtaai. • Mlttttfi esSlatoaiBvt Herém art fílthiat. l5 <Mg ¦meavndtaM\'Toíj-lonoMasarsnyiriMa ¦ tMpcMUtbanlávSt^asayrit\'ltM-b.n, írrigTtaloriwx Ai mkt HsflbS\'boiVdjfltl -J.lff\'J I itisn, iriiatalan ósatat hánaáltam fel. ml luutucu b vult, mij; TéiTB weUegwen lettem értcíitre ílítem (nn-UrU«iho* rRj üjpreí orrot UU1, M V Hoff-g*aLMaIa>% Uuff-fiU HaUta BE*««Agi efeokoU-Ut i* U«Uta-biiah*«t miután mallbetAfaigbsa U «senv«dtain. HUtetetlen rwll b<iteff|As«nBak kflvctkerf fj-ip-aliw, nladcn MsUu-klvoiUt, nUifaP dobos m«láU-«horoliai ladltá meg raremet, imtly abui nibooU erSwlifli jore *t>ssjol njortero, ¦ kltuavadt ts<t«ui nircm e^MJk-^ct ¦*-ef*,-minién amit íre«t«(n Itrilta irtott í» hársra brt alau eLÓtx*ng*n Inttom. KttnaoKta Istrnetnuelf % Tnetrn>#ntfis ái ¦jiinlum Ialk\'i«m^ret«i-BH mtnJenilO\'-k stnnTSSea a H ? ff-frta kéwitmnnyA\'M. -^--- --Kérem atnrihl.i knl.t^mín.Trr IS tlrej Tgítítk oiro- Oiúut i funt thokntAaó » 10 duttoi bnulmut, ¦ Ir^iuo\'utib tiutalAtcl Koh Henrik m-k-arJJattlijrAnji J-ifcMrf}4**lf árak : UalaU-kiTODot *1r 0*«{fJ i« MomaeuUuaI: 6 Oto* 3 frt 70, 13 Htok- 7 írt, 5» ür,.f 14 frt. &8 o>«f S7 frt 30, itO-li\'ee ív frt ; M.Uu-tgMU^K ^koUAn Nr. 1. e^v f.ul í frt; 1r.-II. ccf font 1 frt «0, Bt fuotuíl fal fo»t tajy a ita lontnii ajFj df «(j u(^od fúnt UoUta-chnR.T é • «r en-clamök Mimim; » hlanyiA »nr«uj |><ltliiárt 0.1 ^ 40 kr. tfall-mAUta-b«nbt»Dj GO tO kr. U.u««i iWeil.r.t A >al<ldi aarari\' JtaUla-kivvaat eü^USgt str- huni.eittpiii tínS Joau*ail KtriiEnerrínf 11-ík >>sm kiplia-<l tiícj.be.u Kapbxi\'í 1\'saUo T>1rnk J.l(»«r gj\'ljrjnarénnrl Kiráh-uteM T-ik uim. L«ttnir e* Gr »fili - It-Kwiluia kM>hst4 Katoubers J. it VVeUi»»a J. — Schwarm Adulf; Bomobwj Ptronri ít K«líh*tll*» C. uraknál •iou kSsUtUkin ffeUlfta^rsi •W«rk. •1 K Ü Z L B T I< töC«r mojaj IJ-ío. Nflsból Untar •«dkeóamrffttaa^ttatuk.at^r ¦a* 1*ttea Icbjbí baajoaiaa««] ani ri*~TStf lar-sfcis. meg- am a#3 kjímj, JaolrrSl agssáitipk aicécsakavau |MU(á«k.dask. m> Mr-s takUUoo^ AU«".. "J8. ríbnot:1 kaiVlIlkrtiiua «1«4m Unsinj ira asaiar kraj«airrstaU«basim o^lksi, haav aivánaisfl ; kearaéy Mlutt volaa kJ, atUásmustt d«» [oiatrtfta. \' fiwil s^váaarí Vatstárt*. I. .. 7B—T».IU » ». 40 to. »—M hl. 1 ft. 70 k>. l,t. «rfS.S.O, TO—TI (»1. I ».»O-WkT. TI—TS bla t frL 10 ki. Arpa RO.tn^fu, BS—fie IU. 8 fr. M b. «—« tu. t. frt 60 fc>. i.l.rl.n 1 fri 10 kr. t fri U kr. KBk«rL.a..Un(ulDaunlia) I frt 10 kr. U al—Uba. 1 frt 86 kr. 4«-.7 fn». I frt T»,kr.v r . k.»k a M—48 tu. 1 (rt. M> kr. 40^45 fbi fri. 40 kr. Fáliil, rahíc « fri SO kr Fajamlr. larka f fri. 80 kr. Sioaa mau. — frt. kt. iuJat - (il - kr. BSeai pánsorfolyam, ma>. 33. 6*/. nurtajiqawa SUO ; &\'/. nomi. ÜUoOrj t».éf, MW&Otmai koIoaOo 100.10; bapk-fWrénjak 7.40 ; hiuiliiiliieli rinviSiiyok 285. *"\' lj..^ia»t agio 121.3I; aranj Vturati n&ponklnti menetrend: JaJiU N.-KauiuirAI Baila fel4 d. 1 ora 23 |>.r.^ a . . ratr. 9 arakor. , . Bica , la 9 óra SO , , w , a nci^l T ora lb p.m. , . • aatr. T dra 45 . a . TríMl-. 4. a. 1 4ra &Ű , t . . ««Ira 9 dra Ss , . . Barai . tfgtl fl dra K , . . dilata. 3 ira — . É-k. N.-Kanlarira Bada falol raggal & dra 4 . . . ,,d.«,ldra30. , f . Hoc* . nggal 8 dra SO t . ¦ . «.tra T dra 80 , , , . . ddlb. 19 dra 11 porca. . Trias! , raggal fi dra 95 , . . a a ,ddlbMl9 ti* Di\' t . Barca . 1 dra 44 , \' . . , _u 7 dra 90 . Hetl naptax. M»n IMI M-k) UN.\'. ili- dt boti- IKJata^kaa aapT^KötaSC.!" tir 1 aaaikar . __ a ^«w.a TifuOaW ~JT \'J4.W XV. «47. li Vuanav (lb.rir. Hdtfo K.aa Saard. -Ctfusilbk Pdalak flaowbal Jdaa* aa. i Orba. p. # larairu. Orai, ¦ai Fklap Fasi kt. Felelö« «erkeaxM : Wljítt jafjst \' Seg«<lsx«-axsitó : Batlrt U)M. H R D E E E Ikr. aaugeaaialuaaaa Braalaialka kaa aafeJt T.a aialaaal 9^JIaraH« Bt.afcWa— ^llrtt.dlg art il» ¦ Da aaal» Butto ma mm glriaha. Dalai UldU.\'ao1.W..M taB\'.tiTaata kaft to« dar gowaUllcani \'Sorta, kalk riN\'iiT irtirkmvOkMakaa.wlr wi. rtn liaata. atagaban alr.il, >a kaban .Ir nodi Kelnaa garaadas. dar alsaa Brack ao radikal aa fcaUaa tavttUad. iat,-wl. fila. Karpfaagwt Ma di/Ir al» baaBekaUDa^aitaW. rarla.M T. 0«.Wl»e7. - .Waat Il..kIdlUk airi [li ti 44*14*1 TMaTaTTTUtt tetinHarlla» (laa«U) U4;t> T4pta> «li 44 kr. t.Kaas^acaaM.O^awlifaaw.kwg.aad Tiaf.laii. labt tawarkblXiA.^.BrtWlar.ailbat, ala d^k B.m. f. f IHI»I. tp«k. r,4^...bUri.,i^P»4t, . .,„..„....... (tU-Mit)\'.\'\' \' FrlrakltoM/IL ^MHl\'ll «lilla. gawiaWalim bit Í. "¦¦ ?0-1^17^2.141 ijX4ibn4-.gaia.4aiA«»»«»». gru^M waiiiuatraBaa ai. 1 Ka^44aaa»la*J»l4t4 alabi.ittf W» fUnmal Hnndertiaiisend Thalcr oder GxilSiáWt5»Ödö Ntliate |r«Mt PrlMtaa-VarlMMH kkailt aad ganaUn ro« I« «a4*TllÍ«-1Ug1.r»bí.-\'~ " • l44TOia*rW talOéia—ttrtng. rea XMvWWin. 890.000 Thaler § _______Im ImwH 4ar tlaaajgss\'waJT ttwar la wsalf aa Moeatsa «ar äfsn tstaUbw, aa^aalafsa tiak darapavr Hisniirfii ria avat*B*a. ^awaBBaj.iBpraiaVraa^gaar.»^i.z««ava w^^§ BW4va^BTVa^Bstaj.ia^a^Bvaiajaamis trlaa. 4TaaHit]uilalla4;Vatlaaaaa« iti k»akr» lilIraWlat! *t a./ ataM\'ila. TUlattaan di. glbaalaa Tarlaalk >U a !¦ Jadai ilial»l»ia|] ------^ aat.10. W lL\'Jaal UM. tadat dia, alakala (ajarun-111 nim«\'«V ! 1 Oidi. Origil*u4iaataMa»a .MOM nrf.T4atW.rTaT. Wir 4akaaa ali. AlMÉa, a>aa> 4at b^rW^d. iUtrag la 4K larraUbUalw Baak-NaU. bajgiftirt lai, »Won aU iat groiaiaalíorf: rali »», lagal Ila airardarlbbaa Fila» b4 aad arlhallaa JagUah. Asakiuta gratta, «ub auttgalaibua Zlwaag valli Jadai Taallaabaiar *.a uu uaaffefordarl dU\' épttlwba IMa. Oawiaaa WMdaa f4ak». la-ilrJ^-\'i. «^«ig^d iTiala. aadaialbadaaUada» OMabaa\'arai la, M»1W Hin d. J. da, rtrWilJoo. to» 197,000 Hark aaakaaaUt.; •M\\ -Waaar H.«|.t D.Hl iat MaaMat T»al 4Hlato:a^aa1al4i bálába aiek daaar vorlraBaaaM Wlaajaf^araat aa waadM aa - ÄlStoindeokw&CoiWj m 4:n y e í t _ _ _ Jon BVBaTfcesolaBke^\'fi\'aTafej h*3ttgoi^ "*^» \'ll»l<a4t»l* 14« h I 44t«^t ItaJurtk-tlé ggg ,7^^fcja|yg|if l^fta^^aaaWablt, kaanantokat ^u^\'Ui\'.- ;¦•¦«>\' 1IJ.P ./ -------l^SaS^l* in. »bAbkU irti-, kapáld- <S» bSlUkjnto ekrjket, reWgtipek\' m 4aillllllltl Politechnikai és gyakorlati találmányok _lTB5\'BI«I«WI»Tl"f\' Hr. ••ab«*»l\'a«a»l» TT?.-1...--U^rtiV^nirl me!/ I1/» bu.. bui.xu, Zi Zii i MEOkr. ¦ 1 ¦ \'i ÖnnrOT«W Wllartta. KBIOa tínUUrW \'Vnflkal folyton lobot vr.Bk írni ; Ikvb ajáal- -^-JU»»\'»»»»*, kik hia»B kívül baaanálji . ¦TTO**L pl4Í>á^°«ok, kivatalnakok «tb. kiknek iiáa-^.íüdjok van. Egy darab, lá 1»«« u>ll*. egra" 4-Art. 60 kr. _ É^itf lylrBt kik vagy fokel* emailllrosái-"¦¦1, kBltiíl belirattal aierclmowk aiamira, — „érint. Igán alkalmsa ajindóknak -rali. Egy tonb aaép tokkal 1 ftt uO kr. faÉfllaW - dralanna, mini vasotl locomobile iraggo Iw^nöíkat, rntíl 1 frt SO kr.; fotó bárányka Kr\'anjBtal 1 írt; más lUat W kr. , fntii egérke 45 kr. t^g, FaffUaa, bárminemű, aaonnsl állandóan ¦BSBWtnegtaanra a berlini fogcaeppok hssxnalatánal jÓtalU* annyira bistv*. h..gy nemba»»niia« pina wTtt" "*«tfb, miirt is < nemek egyedei •a aaabad blanyosols- 1 Öreg ira 80 kr. Lnn fouloa minden ba»tártaiban a legujab- _ ban feltalált taveajtf MBfaa,maljlyel min- eak! a legkönnyebben ¦ a legraebben kifényesítheti «4 bátorait atb. 1 kntalya ára, mely eleg egy egéi amitnrira, 60 kr. Mesjafraenaí meg, hogy e kenö< iliinak lolia sincs kitevő. Sat--Eiiit fÉHyaaJtfl^BBlyá, kltüní «cr mindé HpwmegbomályoiuU Arca-tárgy ujja ¦\'- ----- tételen, arany- á» eaflst-m (.Tea éknek i hasban nílk ill ftibi-tlín Valamennyi ira compassai, miiidi-nkiiiek a l*cjoi-l>. baio, meri e blsu nyara poiiloa órával minden ulcna őrit megigaxitbetank, 1 darab ára finoi 33 kr . , . m» HoaaÍ-aw. K pír alkalmatlannal mefrlaka-W itonk laíl, BUakat é* pánit, «niellati a leg nagyobb előny még as, bugy a ruha sokkal jobban iaméltetik, mint knz3múgea kóasfllutriíl. 1 fontot cai a-ra 2Í kr. Ainrriksi pattili tiro*»» tliltoiHo zár, k ^» tflnS «iBrkaaitn ¦ aiiiidt\'n bclOr.;« elivu bii toa. I db ki.L.l.l, reodS im ;V>, i", i") kr. 1 i[b tu gyubb rendű 711, ÍH) kr. 1 f.tig. 1 ua^ ,.l.li kOt kulc csal egu« 10 írtijí. — 1 db 11 tatu-liakira vnló 2i 40—SO kr. «¦MS** Gyakurlatiak a utfraf-vtdfik, mclj-ok « SfBw nadrágot mas idojáráal-aii n clplazlcoUUtól TédOu — Egy par ira Síi kr. ——. Angol Ötlik a loRJolib aczélbvl, 1 ixabd ella, a legfiaornabb 25, a=i, 45 kr. 1 iling-»114, a legfinomabb ÍU— »0 kr. 1 olló-lánca 10 kr. aaaaaa** előnyt nyújtanak a legtijabb pép-fri Wr aok, megkimt-ltetUnk as nnnlmas hegyeii-t(űl, ¦ blatoaak lehetünk, bogy u ún tn^-e el nem tlrik Kgy db flEa foglalra in Vr. Caontba foglalva ára 15 ToIlartó»al in késael 9U kr. — 1 megtOltOU tok, —4t-* fn^urfa rtnywflH, iQ »r. — 1 db nfllo-radU- gnmmL ócr éi^\'exink laámára 5 krajezár. - V.la»«aat zsÍTBa.iarttl mtihn\\ minden-tlnek ajánlata a, mert aa ai rgéi aégnek aiolgal. rer-féla UtfinS bSrkfnitef módnál, mely a bórt unut\'tetii, ngy bot7 a bnwiabb lárkáláa ntíu a nedreaiégbaa a ned* behatása prm rreahetS, ít a ástlaali li\'ijubV »«^ki>e(r^|ijtítrtik. ügy aWg ára 10 b. . ~" a» athlrU1^faf|4abaaj|; eaaa Bibiriában Dr. „ Battln \'Atal r^t Uü által • fel talál I baliaani, - afely már AMráhan I* 1il.l- ir ÓU bAiBna«~eBeti kuználtatik a mint la logjobb eaikCi ismertetik. A kayinok a naganatokra Mttte jé • harauoa.\' Krrr letelj naaanUUU nta<ltiii.t nO kr. aTWnB ftiyaaiz katnacbnkkal Trg-vit»e, -*|g-\'r "Brt Urtnaaá teaje. J katnlya ára 30 aaaa.aa^Wf*\'**^ ^IBwwraiitj, a leggya-•"^¦¦WTOnatlDV a maga nemiben; nem dobinyaok-¦** Aflí#5W•%CB|*¦M*S¦• -«»etwim kelleme, kii romajaaaa egy lám pávai egyeaitrr-, mely nebánr órai ¦tMaraait, falrm, aupLhttay gyakran. cíojötŰ alkal-aukbaa Bamar TÜigot gynjthatnl. — A eaekíly ái gyára terjaíéare van aiámirra. 1 db. ára 50 kr anaaa>% tazalal la^ihlaiU-azer, miáltal a>Qrke ha-\' _J*^Jgyi" *^tah —«rint barnára ragy feka-Wfa iaatliatak, la egjaMramlnd a tjrmessatae friaaeaé-iMgoVia^lS ¦yakvn.Mfadttetik a tnkilatwn •rW»a«TB^^t*oa«at; ntaaltaaul errfltt 2 frt Lafilaab razteJanajr játálláawl. aaáa/altok, eltávoUtáaira vátaonbol. Minden aelyeat-raa-tár- bSl a" más kelmikb&V nfravTnteo anil- ea rrakbdL 1 """t 80 kr. Troiai ajicáfc Angora-pamnlbóL 18 drb mgEt IMh laHatU |W « <J >Mb-tnlkroacnp al tal. Darabja tó, 60 «e SO kr. Burgonya- és alma bániozó-gép, mely aaiDden kiállításon riríiban.Loü dánban *¦ Kew-Yorkban aa elfB jutalmat nyert*, minden tetasée «érint, papir vékony formában 60 darabot hámon agy peres alatt ; ceekóly n»(T ejlUrjedeira van aaátnilTa. Sulya mia-fél font. — Ara 3.50 kr. g^a Falyakflay eayv. Min dm bi«i»rtá«ban nélkn »\'¦(« JaanaÜen, miáltal a kllOn fúló e háatartásbaii IBjörS apróbb klbikat macink icniithatjuk. — Ei ,nyv évekig elteheti t-i bidepon alkalinaalialA. 1 Ot éra 25 kr. Aaaol béVftaymái. Mind«.n i-tm^k bajlúko,.y- •igot adni éa egyneramttid fúnyceiloiu. Egy kii üveg tó kr , 1 nagy 4."). CS. fclr. tzab. BMíétaiaPíafl, mely bitrml nt\' ln nprPírn.10 |K-c..\'-trl min.l^n k^lnií\'litn kiv\'t.-l n.\'lkQl nrliinvpillanat nlittt yltir.iliL Ernn oj kiinil^ mény baübára ní*vo fi-Kll.nul minden eddigi ba«.mM gyirtrtiánvl, mintliogy a legkvnyeaebh aainl it eártol-lenül hagyja, é. a»..nnal mrgiiáradra, a*ag nélkül marad. — A kentyflk liiititáaira i* knifluBaen ajánlható 1 n^-egraeira tita»itáa.al pgytln 41) kr. AltaÜRBa Haztltó BOT, melylyel minden érruM. sranr, eaUi>t, pakfong araél és reaet üiiüUní ínTitöT* r rayntait-- nap- } fínTPiltmi \'lebet. ilgy kaiulj-a ára JO kr. ....... " \' . östzefUBdO IdWráX aalnoaan kíaaítve. mTnT epy aalonora, * »inl.il diitiltlk, h idi\'járAait U drávai et«bb mnUtják. K«rn aais meg aaaa kü-aíilnó-irattal ditaért mll ára dvboisal &> kr. Párisi BfjBteaw laaaat, i.emcaJik ai ÜTcp.-t. illant, kRvei, ujl.\'kot , f.ít mb. lnggj-orsabban meQT8ga»itan!. hogy MválhatJan leeyen, banfiii kfllBnfí\'lík egre»ÍH*i\'*rf i», pi-l.lául fát éroscael, ti vígét akkúnl portaeliánnal atb., nej hogy tértté váljék \' \' IkUlftibellan anmik f-ilWkony ilUpott. ... laJtlli . y RafaayM fvgkefek inindcn foanrúr e* máa llfl nló anyagok nélkül onp.-in tiniU tii*<-1 a fogakai fehémn, iiapulan úa egé*aiügi-*«u tnriják. A nag> forgalom minit dbja csak CH Úrra teteit. Szabályzi, a tollal mmd.-u kéihei én pB gaailani, — ngy, bugy ¦H!>»\',«"11 tnllal a legfim \' lcgvaatágabb vonáaoknl lehpl véglii \',b A Valial aaaol tollkaaek, l db kit kíwel 20, :«), H késsel, 50, 60 kr. legfinomabb J ki-mel GU, 70, 90 kr 1 frt, 4 krwel 8() kr. 1 frt, 1.20 kr. h Lejrnjabb sogol daWtzk«za-|Íp minden erttte-éa veasály nélkül lehet aa üregek dngaaxAt kl-mi. Egy db ily ciél\'-ertl eaak5s ára 1 frt. __J*tMTaJi6bfc Mjréí anbadékorott méreg e^ereV, patkánvok, bort\'aiTgrrfc, aa -vakamlok: feHrttUAm. ix d-adáa jótáUil melleit t0rto.uk. 1 nagy pléh-aael«nes« 1 frt. aaajK A dhr-ejlaj a legjobb, hogy a haj rnganyoMSgában inegtaitaasek ¦ a TiUgo* -vaRy ntlrkf baj üli tétre festessék, a vegjdwi ké**Hlékek mind írtaim ajak. Van saerenraom a nagrért\'-ntll kfttrii.ai\'-ggi-l ludabil. bngy hauialtlan, friaa , fc*taaereai-ii Hiiumított di\'i-.,Ujbúl raktáram ran. — Egy kia tlvr-recnko ára IÍ& kr., nagyobb 4fi kr. agty. fiyöfcfTtt uar i tyakiiemet lr~f-lj,-bl. s nap alatt nyumtaUoul klkrUiií. Katfii újonnan fvltalált iior felnlmnl minden eddigit, f-t .icrl j/itilli* mellett adaj Uk cl. 1 katnlyahannilatl ntaaitioal cgytitt <>0 kr. Bfl> (kBk;Ba JBgyzAtayT. tefajabt! — K»i u perga-. mant-revelekb\'l kítxQll knnrveonke b.irt lipjAt vtaea njjal la lehet tiiatitni. 1 db népen beboTre 3."j kr di«eab W kr. p«n Igen finom b#r-«t»} 3i/, hflv. homo valddi tajt-aa^rekkel, t. 1. (ilpa, aiiransivó-buruatyánkŐve) in dabányucakóral atb. ara 3 frt W kr. _ — " ~\'dö angol tinta, mely a falier-neraft^eb\'lée ntán aoha ki nem nxiahaló é» a ruha fri»» aaine mindig megmarad. Uiudon háatartáahni ajánljak., 1 Bvog ára caak tfl) kr. tgtp. örftkSa aZJVartaftá, arigul a-idr<>nyhúl, tzcpiégi tartói liga, kainnlaen oleolú^a miatt a duhányió nélküliíaheílon tárgya. I db 30 kr. bBrbSl aeaMkn,. aatlcl 60 kr. UfOrinuM ragasz, — 1: TOiÍMmelső bizomány-fizletc BÉCS, J á 9a«faftarra«>la-.^;oi)VMste dea DraMhe-Haiis. •¦fadmaarrl «yarnek. ; (isi-i,s[ : m- f pi KOSTEN-ERSPARNISS BEI ANNONCEN | r and vieta brdrulrudi V< rtü. ile bi. let drn P. T. In», renlen ^Dnviiced-Biireáu Lra A. Oppellk m Wien, :--- Wollír e H+. It. .- .- u wMbailwlUnr TffMBanirliiil 1 a grilliteli OeieliMftaa diu.r Art 1b Píríi, Harem, Berilli,- Lé^çlg, Frankfurt a ¦. Hamburg u. Bremu. ^*J\'!îS,i,""i\'*— «litri»»» Bmpm. .¦¦phrllIM. Eiit.blr.r rira» bl.u> w«-erfr.«I\'álék.BtBsr (rftuÁn AMulron A-B:»rk»BanBÉÎiaar.ib«n «Mbllllt» i.rfokrn., dH u,, nbwmtMnawkm,,!,^Tr«»i»leJ«-I, válto-OzIcíe Pesten. Józseftér 5. sz. a. Ajánljuk a L cs. k QiSiifégnek aa általuuk lejj-lűnya««bban readeaetl társas-játékot valamennyi AúBztriaban létezd sorsjegyekre a kovetkeaü főfiy oromé nyekkel: 300,000, 250.000, 200,000. 140,000, 110,000, 60,000, 50,000, 40,000, 30,000, 25,000, 20,000, 10,000 frt stb. 20 havi részletfizetésre 15 írtjával. Minden vovC ogy tnrrénycsen kiállított réaavényjegyet kap, melynok értelmében a tulajdonos azonnal ai elaG ü frt rdi.lot-lefiaa tál ével a benaetéa ideje alatt UtrtenendS 7@ satf-a^-\'fr-a -BT. <C5Clá» ea valamennyi nyt-reményíbrn réaat tmi. Egyúttal ajinljnk «* oly gynnan megkedvelt Urtaa-jAtúkat ÍV) darab 1864-kl 100 Mos sorsjegyet. 6 tYtos részitíflzetésre, Blidsoríjjegyet 10 ^ „ s vaJairr^rtnyi IlUgy^rország és Ausztriában lótezfi sorsjegyek 12, 18 és 24 havi résdetlteetésre általunk megszerezhetők, ogyszintén lg"Ór VÖXL^Olfe ia minden Imzásra. Csak nyeremény! Nyeremény! Nyeremény! Hogy t c». a.l.tbsr*Ulnkn»k ai eredeti norijegTek megiieresbeléiél niepknnnyttsUk, nKJ \'n-tiekenUliik. b.py a leekedTellobb lorijqrj-nemeket kí.ebb ríwlelokben adjuk el, mint a mennyire treüenreg núlnstr,-nvjKnii;-------...................... ____________ _ \' Egy huszadr. UlttSalSOZ-EdegTSre\'t 10 frtert, hnzisa jnl. ÍT , lB®«St-lti lOO frtns aSOSTBŰ. 8 . , opr. 15. 183B ti S^.01tlXS03t!Llll2. sj. 7 , M u.lea t.in ogj, ilulnnk tsrvéayNefl kiállított kotaUVBByt kau, postai megjelölésére] a soni-j.Zr sorozata é. iiamanak. meJr ndki hn.aadre.aben birtokába jut. ¦ aionn.) j.«ár. jáu.ik. aiaéitlBa, ksfy tAvábbl baflzBléiekat ankHs tenoia. A hitelsorsj főnyereménye 200,00a frt, a legk 170—200 Az 1864 kleké 250,000 „ „ 165 - 200 Az 1839 ki Rotnschild-sorsj. 140,000 . . 100 frt Veszteség alig lehetséges, ínthogy már a legkisebb nyeremény ii kSrdlb-lni egyenlő inkor kétsek vagyunk kOteleirényeinket visaia is váltani, sorsjegy vételárával, a meg pedig mindenkor különben is min a napi árfolyai XXJTiiAI ésTársa bank- íi viltd-n.Iale\'Pestpn,- Jóssef-tír S. asLm. Vi4ékl mogbiaások. poatai nláiivatel mellett is pontosan oa*k5«Illtetnek. Pttstst) JSC^elöléSe-V«l s név és lakhelynek, huaáai Jegyaékcket minden hniái után díj nélkül küldjük meg. " (gafw Nagy-Kaniaein WAJD\'T* JÓI\'\'EK ti nolgal valamint felvná{ositásaal, ngy eredeti rtUijegyek. ¦** kel (Antheibaeheiae) a hirdetményben kitett árért, mely t-k niU uonnil átvebatr-k. (2A3 - G Gyémántok, gyöngyök és drágakövek a külföld szamára a legmagasabb arakon vétetnek. ! ! Fele árért kapható ! ! É»sf~nVlt*aiMm.iirzta^ (sso-uj, Nagy árleszállítás* K. osztrák illamokbaD létezi legiugyslvl) ci. tir. szabadalmazott tiszla lenvászon- és kész l©llél^ruUaea»-gj-ániak Dé<-»t>m, Tu hl«u&cn II dlt ¦iiim alatt. Gunkl-báiluii. Uár régéu nem ekrott «|r feltdnért Cffr klimlái II, mini a TltMlrtM H. «X. a le.fi «ab. ifirá. — Te íj. hoaj több mint 304011 db. alegana luta- «rt il iB «.Il ¦ i| ¦ miBdeoral. iiaTT.ajEfll, aa érték feléért Baatatt al. X t kea»nri; nafirnbb .énr.li.. ..fott l^rél Htftll kiWastra » rliélt mlBdeB .4re«U>» fclldetsek miunrak a kiv^ujaatia mefftaklntBae *éf»U muaisatthi f»&ér»«nSbLl. ri-aanttbél. ...bbrllbRl. anuli rtbakbdl ntáa.ítel Htedlett ; a mik kfildejaltiTek atee ».B tariatnak, aankírt •> Béni a no.Un rOgton eia..» kttldetik. — Aa eladéi tHV. 74» el el nem fogv. ni keadetél é. addig tart, mi( a kért- FtTfl viuoa-taiek ka.anVfe. 1.70. ÍM, 2.80, 3 frt \' ánom belföldi ragy\' rnoih»rri .aaa.ab41 S frt M kr, *??: 6 1*. . ^1 ^fHwnabb .aiaonbél él baulatbél 6^50, Jio, S trtlat almát* .4aa»» m.U\'lM-toldiaaal GJM, iM, 8 10 frtlg. fút, rt«l»frla|ek ..én nrell^edíaetlel 1.S0, 2, S 60, ÍS0; ^ .blnlnf > frt, 3 frt M kr i f.bér »»pl 8li.™ hwk !6 me^ «nattiklél 1.50, 1.80, ,^0; Lgul^b «njj. ¦ alno. ihlrtÍB|t-uiir.k 1.70, S frt, 140 «T-líjnraert válni MU*!* l^H !-M, 180; Ige, .LgS. ktaieH „oTlng.k J, 8 60, 4.80, l^nomabl Tia^.bél, .1.™.. kl«é„jl é. e.ipké.ett.1 6 50, 7-lu frtlg, .ia.o. n<l kélé-iafk boua. »*l w, ^.l^aAií .ín*\'.1.?* 460 \' l«f"i«*a» ¦»>»« Mmaéaa fjSO, 7,» frtlg. Ml B»lé-Baa»,kék LnO. 1M é. 2.50; nnan, hlmaéa.el a.80, S.Í0, ÍM krlg. Igm «nom battíatbol, ak-\',*S:°wíi\'aî,•í7oî.\',oi,• \'T\' bE ¦«">¦ \'»•> »eWrT«,»Blmdrlg>.k *-* \'ÍZ? ,r,1ÍS,1i82nS,\',t| "Si "J"<^°,, bl""*-1 as0- »« .^.Bé^rígJ \' — ÍMtSS.ifso / 2 MI*k\'\' "°k°),íl\' r\'™\' li-60\' 7-Wl "\'"-rakunk i^«.oBi»bb VáUO. S»bk.BdH1 Hrtak é. B«k iáimén, 1 fil ,„c„, m kr, 1, 1.60, 1J0; Ipjn finomak ÜJrO, 2-80.«. . * \'•. S^S \'¦"•0S-;-"»"\'n,lok S, %M, a.50, 4.50, 5 Mil I chinai buttai a^bkendík karutM" 1 fél incaat 2JI0 kr. 8 frllg. --------------- -, . _J krig . Unnrn dubwi .—..__. . _ , líTÍA L "°™ \'» Waalkendorel 10-U míg i atlaa-d.m^él iO-38 írtig, 8 aa.Btél.r. !»¦•« l.»0, 2J» krig, ..,r.étik .agy t«r»lkBi!k, 1 fél lae.al Ibu agin 3 Irt 60 krig. 60 frtayi r#irb»oil 12 Bionii!lyro Vaiti aatialnomu adatik riadiaoi * \'"fik rradaléiénél a pjak bS.égéa.k tadaliaa kéretik. Czim . Oentrat-Ilepot der kals kön anasenl. prlv. teníei"T éa miadenncmíl arany. tlflnt éa drngn-köVrUliel kirakott réK.BéKeLet; továbbá ayonityoket. sif-nea Lövfke., nrnnyM, eiilstot éa nttvniiyokai vesz éa cserél a legmagasabb áron a\' régiségek és tennésZetiek irodája Pestez, DerúttyaBtcis á üoyd épületben, 14. az. s. Bsosbes Herrea-eaBSB No. 0. hol egy nagyvalaaatéko, raktár mindenneiuQ régiségek, rLgl pernek, gombok, Övek ís mentc-kntGkbGI n Ifgotc«L.l)b Árun úgyszintén egy iftgy raktár Ásványok, lepkék, bogarak, raor darborOk, tojások fa üregfliemek- ia találhatók. Lerolekrfl Bzivetaen vilaaunnl és értesítéssel nolgaltntik. (l!Hi—ll\') -O OOOOCK)OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCrCrO<XKKDW O Mint haszüQ-adu ajanltatik LÖTZ H. L u, PESTEN minden alkalomra használható mostanig ,ol nem ért ul ?ynyel, különösen fiildmunkálatokra kézi taliga (amerikai navybarrow) gyár naponta kétszáz (20-1—10,6) darabja 6 éa fúl forint o. é., amelyből darabot készít !FOSTERf.es TÁRSA! g^zdasAg^\'gcpgyárosok LincolnbólAngliában .Janljik . rniVl- prilemluuk gőzmozdonyaikat, nagyobbitotÉ-tűzszekréiiy és ol6mel#Qit5vel, oaéplö fft*a t> elket, . melyek Hi«.troruafl Ilkáéin, ilin Berve iplttetjifa, Wrábbi tarato-gépeik et J Atolli ABJEOTXÉKEK il mlnJính.biü FEÍVÜjIoOSITÁSOK i lor^iBCJobb kéat.éggel bJrmentMoa kUIiltstnek lio. linktár: ; Pesten, gyár-uteza 33. szám. |281-20,l| Legmagasabb első nyilvános . Kereskedelmi teiiiutczc. ~" Bécs, Leopoldstadt, Praterstrásse 32. .Tanulói Iroda a kereskedelmi tanulmányokhoz, - Pörgés Karoly igazgatónál. Kik háttérbe vannak szorítva ezen intézet összekötte-\' íéseto, ¦«-Mtaímlasokirt folytonosan, és oktatást nyernek1! a vizsgáig e szakba vágó intézetek képviselőségére. (241—12,6) általai nos\' urak és hölgyek számára. Ezen uj érezbol (n. n. uj aranyból) készült ékszer nélküW llízhctövó tuazi a valódi ékszert, mivel ez nj gyártmány mind azin, mind alak tekintetében vetélkedik a valódival, és az a jó benne, hogy az egész tárgy negyedrésznyibe sem, került s azért annál gyakrabban megszerezheti mindenki a legújabbat és logdivatoanbbnt, mert a valódi rakkeknól a névleges érték csak 10-ed\'része az árnak. — Ebből az a . tanúság, hogy valódi ékszer csak belylyeHtözzel, míg ez uj gyártmány roppant tömegbon készíttetik, azért saját érdekében van mindenkinek, hogy más értékes dolgokba ne pedig aranyékszerekbe fektesse pénzét. Maga. Legsjabi ékszerek I aw* Egy pár fiiggG 50 00 80 kr.\'i ft. aaaVB«t«\'<liratoi alak uj arany- ¦*•*¦ „ . függő ezüstbe fogialva 1 " iep tartják az arany- 1.50, fa». Ei ci síitit i azért a lugcsalékonyahbi liMuoIituak a valódibux, emaili-roitn, vagy utánzott kövekkel, a mint ai alak kívinja. BW Mell-ekek finom 1 db 40, 60, 80 kr. 1 frt. , legfin. 1.50, 1.80, 2 2 frt 50 kr. S^lL, FUlbe-fuggük finom, párja 50, 80 kr. i frt. legfinomabb 1 frt 50, 2, 2.50. _ Ji _Méfr J>zW EjtbrtrKliTTtoTÍ, meTRk e k ós fllltílffjfk 80 kr, 1.20, 1.60, legfiuu-mabban kfaritTe 2 frt, S-M), 3 frt, 4 frt, o forint. Karpun esek finom drbja 00, «0 kr. 1 frt. legfinomabb 1.31), li, Ai njArOk naptár me dui II un - alakbaa\'t óra-fityelékal szolgál-iptír ugy too kéaxitve, bogy napot keltet, hónapot ponto-I tan jelez és ilrBk idCre hasinllhatá » 25 valli dl arany o io tt Lesila. Unitoti--- gyémánt ékszer. W^IWIICHH íj uiruLUlÓdlk il í ! Egy ezüst tallér egy forintért ! ! (,231- 12,5 A cs. kir. trftrnl.i»a.nl«,;l ^^,1H.^ p TM4T Inllrn-rl lUvrtt lili lrfrlrll ii-nnruL a becs- blstos rendeletére L0,000 (fsitr. forintért egyenkint vagy egyoa öaazeváiasztassai Stikén-lesen ki úrul tatunk _ a cs. kir. kizár, s^badáliaaaoti^ _ .poldachmiédgasse Nro 3, im neaen Bazar. r.vég hUsJeUl r- • if>s Ahi r ¦ tfsa tasi Il Viuea, 56 berlini. ,&0 bóeqi rflí, 20 tallér helyett uak 20 frt o. <¦ UdefUA VmUéM, 50 bocaijSt-Si Jatlír helyett uak L-4 frt SlSvBt, 50 bbrlinl. 60 blesi rfif, 27 ttllér Ii.-ivett c.*k 27 frt. ilfjhlllabb Sattist-SzBvet 60 b?cri rCf, 85 toller helyett csak 35 frt. .szivtt, M be \'- - —ta " EltJ.T B»7. J .sävtt, afi^berÜnTVag^ M) béetlVíf, Vö tallér helyett caak l5 frt Egy . klMwUllHe» aaael It^lhaStsa, SIJ béül raí, IO taller helyett ea>k 10 frt 12- Oa^-HttoftMi ISS-IMMiaiáf, 8 tallir helyett csak s frt. ^i, 13..... ifSa JaHi.laa TlaafcHdJ, dl«m eaegeryiettel 5 íi fel tallér h elvett caak 5 in íél írt. 13 Ugfiaóvslib rSS^StüStkesdf, atlasa-nirrxljzettnl 8, 7 él 9 tallér helyett caak G, 7 ée 9 frt. I SÍ ¦imiaSBllflfc 6 taemélyTc, 6-?* Kl, 6,7 *« 8 Ulíér helyett csak 6 éa fél, G, 7 ói H frt. TBbb 1000 dara). tattl»t-ol*lr él lrHS-keas«k finom dúl kési hlmiéstol, darabja 40, 00 éa 80 kr. Cated MlyiaihjMik a Ingnjobh wogélytettel,. sok iiawara. dnrabjs 90 kr._ vaa-irvaa rSfök aittma éa as ára. legjobb éa legszilárdabb t kéaaitvo ; a-mindegyik dorabr ¦unkával t poutoi E§f-éh.-f»pm-ie vaamlsf, «aladenik férfl nagyaaiibo» alkalm«a*a, ciak a nyskiuértéket kell tudauii 1 fa fél, Ä éa,fél ?a ö tallér helyett uak 1 éi fél, 2 éa fél It frt IgtiuXaaai Isatefeldl¦ rtUWlagak, legjobb munka, Igea nép -aaell-redffaottel, 3, 3 éa fél, 4. éa 3 aalrett caak S ftl 80 kr, fl és Rí 4 ét fél frt. , .\'%sf taiinjMUntin\'***** N*» á* ul slVatÓ^kcroaEt- vagy mellredSaettcl 4 fa- fél, 5\'éi 6 tali .¦ csak .4,4 éa fél,.5 éi G frt Vaszsa t^a^iarsvolsk Uni váaaonbol 150, 1.80, 2, S frt 50 kríg. - .. fJssvita tWMaflek filiom mellereaatékkel, UUxit ncrintl laép laahiaa éa Dogvaagn 2, 2 fa fél, 8 Ullír .-. Isljrtt wik 8,.»-és fél év« frt laWfaaJp\'ailsat Sar1»B .Sfek, legiíjsbh martrfjn 1 és fél,\' 2 éa 2 ¦ fél tir h. caak 1 éi fél, 2 fa fél frt Mit VáUSa (aatk kOlOnfélo farmiraj tetaaé» laerinü nsineigban 1 él fél,1 2, 2 it HL 8 tallér helyett resk - " J-fa fél,\'.S, 2 iáiéi,\' ö /rt. " nasatiSA Vásun (aatk hEmafaaol ¦ ciípkéaeUel 3 éi fé), 4 éa fél éi 7 tallér helyett caak 3 fa «1, 4 fa .;HI.6 frt.,1. ¦ . «i . laVt^tafek flnam viizonliAI 1! éa;fil, 4 éa. fél tallér helyett ciak S é< fél, 4 <s fél írt. Fiasm/.hlaagita n«l WI6-Jsfek 6nonf Vinonbol fl-DUllér helyett euJc.G-8 frtlf. Mi Hsdráfak ánum baUUUiél vafj vászonból 1,60, 2, 2.50, finom hlmafafl batotdaaaal fa eaipkével Ipn elsgana 2 frt 60 krtél 9 frtlf. MH aséo.|HBs>Bk niegan, aaobfawü, fenálli vatT Uksjtó folWrtiJ, 1 éa IO, J fa fél, 8 tallér kely.tt caak . i\'. I W, tf-fa fél, 3 frt fliHayhsk Mailéllfl 4«cipofael, Ugojabb minta, 4 éA fél, 8-I0~talUr htly.U caak 8 ét fél, 4 fa f.\'l ¦ \' ^vigsaa.T\':és fél frt -, - , ~ "¦" pmfyik>kuMÍ*-?nitT n***1!\'** rubikhoa, finom kfaaitménj 8 fa\'fél, 4 fa fél, 511afii frt, Igen elegáns bltnaéuel 7 éa.fél ogfaa* 7 irtlff,\' BarBal fjzpjit-sielliiiy és. aadrág fé rílak fa nfiknek 2 fa fél, fél éa 4 tallir helyett usk 1 fa\'félj 8 én-fél, -wfas 4 írtig.\' _ _ 10,000 rflf kiromk^\'«<Undl«> bMíIbMI Máf raattVSSISS, bécil rÖfo eiak 88 kr. 90SHO i5t tnim.\'aislWjj<toxaTiakatV-iz,¦\'• ,,tK.,\'-.\' »>..\' Al tlamldfa ntinréúl..nellett eiaköklíltelik:ss.oiitfík.JiirDdiloni _mipA«n-vidékijJ^ároiábs 30 -Iti..vásár-: • - Ifanil « asj^kasóa laajea bszzi sasUk, -\'. _ Ami, ^M^Vi^tUnemamrm^m- L«lo^und W«tecMHbtorlta* üáíraj. It) W^, BpUtds^odotMa Mro 3: lm Htma pmK « . 3i 3/*i! L.laat. *7ÜC&,k, dtna 80, 90, l.H) 1.50 kr. MetUillgnob, finom 90 kr, 4 0(1 kr. finomabbak í*Ü kr., frt, 1.50. ItJt-Tflzrl-f.\'-silk nj aranj-nyal 80 kr, 1 1 ft :>l>, -, 3 ft. ¦Sat, Gyfirfik k alni) fél e utánzott kövekkel ,!r|,ja 30. 40, ÜO, 6*1,70, SO kr. 1 frt. i BeV- I-eíiaxebb férfi - éra - lánc*ok Kj?i!\' általa. - Ea ék volé4Í esOalbe tou foglalva, arany-aljjal cllátra. Aa utánzott gyú^iantok a legflnomaa^ bon kílstörült hegykrlatálybél vannak k.\'fzitn-, a melyek élénk ttlaé! »"ba sem t esi tik el i más drága kfl^ is is merheti énül vannak tttanoaTO. " BAVMelltfik 4, 5,6ft-BtW Efjy parfDlfntTKŰ 4 6 6 ft. Ba^ . , kéaelS-goiatb 2 50, 3 50, 4 ftSO kr. I ttfr\' Ejy melltfi arak izamitra 1 80,\' 1,2 80,34 ft I BaV LíráirakllTcM pytirfik aranyból 0\' I.2U. 1 SÓt2 —.1 frt. Kereaztuk És azivek nyakkal, S, 3, 1 4 frt. |p- GyásiekíiBf. jSaJft W Fekt-te Ipgazebh^ASsA tis, igen tartó*, üreg, Lara fa l.Iviil-srarubél. ¦SV Egy melltö2O30 5O80kr.l ft. ¦*> , pár raiounieg" \'A 85,50, 80 kr. 1 ft KarpercczckSO 6O80 kr. 1 ft ¦ÓV Nyok-ák dbj« 30 50 80 kr, 1 ¦•V Onlinci r.-ivid 15 30 60 kr. (tnvi,|) öU, 80, kr, 1 frt, 1 frt TuK •^Ltfgíiebb nyakláncsok 80 kr, finom vulcnt-iei forma 1 ft, 1 ft 50. Uri melltfik 20,40, 50, 60 kr. (Mell-írombok 10,15, SO, 30 kr. Kéaüb\'Tgomtuik párja 20,30,40,60 flOltr. aallcrgouibok fi, 10 ki iteT mell- és kéiclü _ szebb kivitel 50, 80 1in\\r. Egy tfimS^ffan 10 40 6010 kr. Ti Tinosan "oMaeilUtva 60, 80| ^ ÖHIkW Hlatoió ék-kr. 1 frt. | szerek Ind növényből, mely ter- ^ "slódi aranT-gyOrűk kOrekkel méisetei Illatát mindig megtortji I.&0,2frt. 2.50. SfT-13 iato» oidst lincaok tnab. oranyoava, rflvid 3^0, 4 frt B*** IS latos bosasn nyakloncz 6 fa 7 foriiiL *»• 13- latoe ^»8*1, midaili tűsben artrrjgiva éa edavo 2.50 cs Ifrt. A legdlvBioasba soiél-ék iok finomon «aiaialt eaaa-tMaott ocaélainvegekből Oaasxál- litvo. \' ------ •»«• Egy mell-ék 40 60 80kr, 1 ft •*•*¦ Egy melltfi ezüstbe foglalva 1 frt 50, -2, 3 frt és legajabb dtrat szerint van faragva. Ez ékszer féld lm ulbatlon diaaea fa illata miatt szerfelett kedvelt Ha hfllgy ily ékaaerrel a terembe lép, s terem néhány porca multa bételük illattal. ¦ÉV E-t melltfi RO, 1, l-2a 1.50. Sk*~ 1 párftllbevalé 80.1. L2o. 1^0. taft, 1 korp-rec. 40.60 80 1.1.50. aVa-Kyak-ék 60 801.1JO. 2^50, -StaV áraUncs 1.40. $JmW~ TErNKOMErEREK. Ulvoaó kéaxlet mint óra - fi tyel ék drbjatü-30kr. ÜZlet : TRAUGOTT FEITEL (Hí. i.i Béta, Klrntnerring Nro 2. (ja7—u.«) a Draache-haaaal átellenben. CO Árverési hirdctnicny. Znlamcgye- polg. torvjvvaaékének mint tolskko^rvj^nndiifaslt 1054011868 szám alatt kall vigafae folytán, ko«birre letetik, mlasatiat Stctiadl Antal, Sándor Joli fa Flsaher Jakab vimlutjtók rfaafae 100 ft. — 38 frt 25 kr. éa 288 frt 87 kr. tBke kflvatalia fa jamlakal kialifilfasi végett Frobner Lajos fa nde Hagy Mzthild régríkajtfat aaairreiarttakkiol lefoglalt éa^i.hittoi 46. aaimn telekjagyaokHnyvbon A. -|- 1 -9 aor ; — mégis a leskándi 42. sa. tjkönyvben A. -f- X—3 aor( aa andrfaUdisl 20 tjkOnyvben toh bekkel hstiroaattan arinyban kOaöa A. -J- 1—8 ¦áriáimig egyedül Hagy MathÜdi vígra a bacodfDldi 268. aa. tjkOuyvlTell A. -I- 1 aor aa. s Prehnar Lojaa fa Nagy KaÜiiW tulaj domi al fattiti, sa. héttői 4472 frtrat s teakándl 8880 frt sa aadráahlasi ¦ alpsrailkst lOstf maIomiog-[fat_*000 frtra fa végre a boaeodfflldi 4ft8 frtra basafllt lafalU» birtoknak a fantabbl «IKtorsh raadban végnksjbla otjáal alárveresfaa olrandeltatlk, ennek foa^toritisára attirinoti AngUBitua p-éoriaükeég esetiben aapUmber 9-lk aapjiaiak aajsdesk«rl\' déUliitti 10 óWJk a muMtt birtokok keryaiinén UtasaUk>. «lj koaaaU •dfaaat, hogy easo birtokok as slsS. áivarfasa ossk b«eaatM.iUtl,va niáioaik irveréiníl asoabaa hsoairen ali! la «Ifogask aastsd,1 faiwai vanni «an.Ukwók biBatpinotll a bafair lOS/^jit kiiayiaahan asi-aBr»--rfa megkoadiu al8ti a Mr41 UUtdStt ketére Ittsasl Uaaik Maafa-gjaiUtvéa, miaátHarai árraisaje:* Wttol Javak-- kaaioalk s SS al*M rendben falytsttstlk. ; V,. r j. . lk,U.; - ¦riVi.r " As eWarfal-feltátvIek-Ya^ tuiaaif iwS*Jáb*W ¦ss egWJiMl jfafabali, fWl#S»W/wnil Cah-Ksiiiialtissi\'l\'• Tat l^a^aissifsi, "líWlc M Mraár ki tO-ia. (179-8,1) ZsUamegyo te^ka«jri Csak nyerni leheti! Nem ígérvények, sorsjegyek eladása részvényekben. Hogy t cz. ügy bari Iáinknak az eredeti flornjegyuk vúsárlnsnt ine<;kiinriyitaük, azon Intézkedést tettük, hogy & régltedveltebb sorsjegyeket az eredetinél kisebb részletükben adjuk ol, és pedig adnnk e^y viii«gc»a^aj-- ereden 1864-ld ÍOO Irtos sorsd8 rrte:rtP Az Balét megkötésinél a vevő" egy altalnnk kiállítóit eladási U-v.-I.-i kap, ">« aávt vilik, ¦ ennélfogva annak javára játjaik. A lorajegy mindaddig nilnak marad Movo, mig ea buialik, moly oUtii m. i A fBnyerő az 1864-iki sorsjegyeknél 250,000 frt u 165, 180, 185—200 frtig. u n iursjegy a oro tat- da folyó taima pontot t\'r-rctnmivfliiBBOget ilvísiaaDk, a a vovBri {kisfbb 160, 165, 170—200, tan joproíTC, b a »o raj egy bnaaadréaaben azonnal fl VBvfi tffilajdo. !.»5 jirandói.igot rínilliikrlTlí minden levonás nélkül a.onnal kifiietjllk. - hitelsorsjegyeknél a főnyerfi 200,000 frt, a legkisebb Eszerint tehát a befizetett összeg elvesztése lehetetlen, mlTcI a legkliebb nyerS ia, miként a fnnnehhiekhfil látható, a «iir*.jegyne HUííQk, bugy c* intáikcdéaael a kftaftrtnég egy valódi iillkségl-ténofc feleltü-.k mrg- nnv mat nyújtunk, ily »uri jegy papírok előnyeiben magukat, liabár kisebb nu-nl.. n is. r.-«.í.< ll A kovésbbé vagyonná, ki reményt akar ¦¦tretni a nyi-rhetésr.-. --Ilit: iirt-rvt i;y megvétele állal ct líHibé nem i.uk.égvi, mivel a vp»! egy erkély M^M.- ..Ital egyszei ban van, hogy péuaél, miként fíinebli kifejtetett, el nem tmiíUk-ií. - Aj.-tihi--k.ikra, jut.-i 1 a kevt-nbln\'1 tehet \'íseknek, kik nincnenek neon helyietben, bogy ogta* «0 raj egyet Baerei* ennk maguknak, e sii taf alkal-¦ ttii. inig ti-ln-Ii\'-hl\'IiU i-fifI1Pk a klllmiféle ¦uroiatofe én iiAmok aasarváiiárláaa álul a n veróni esrlyrket gyarapítják. MixnruU, aiiólkul, hogy urnáéért vaiali» kárpótln.t kapott volna, a a reá költMt pénx örökre "elv-aaaett : résajogyeiak nindenkorra biatonitja macának a megvett m>r»jrgy vaia mennyi hutásaira a jatekbaui réaivetcll ¦ «ioti "kelleméi t urlai-«.akca •il:, dii/os kiállilá-ok folytán, róaíjegyciiik Hil -tir alkalmának. PIKNITZER TESTVÉREK bank- és váltó-üzlete Pesten, Dorottya-utcza 10. sz. "•k li\'gpimtosabba 11 1 Kovácsolt vasból készült, a cs. kir. nérték-hivatal állni BtVsItni iiir^izupáit és bélyegezett 4IaW<ala9l «UlAl^IaHISrAllf UalitBU.H<Ulvl IHgHE négvBzfigü alakban, utolér hetiének biztosság-, pontossá; 8 évi jiitiillás mellett. Árak IH, aj. -2-1. Vi Efjwaniy mérlegek t » lő 211 .1, ..a, ";t». f", ÍVl jotiltisi. , CU 71). Bll font. "á^,\'J7.:ni,":lU fri--anhúl. Nkrilk, te- l.l.a kivi-bb U,-%i tet*iénRicriiiti ntantií* sieriut. Horilen. : 1.jf.__4_,_ 10i> -ÍJ, 3», 41), Arak : fi, fl,T;\')i)T"í-~, il. 1«. ?0, álla! merlegek (lu ívi jótállán ve k, i-rtósck, l...rjuk, juliok, ik, taligák *ib. iiifjriurf\'jén\'. M..r,lrr3: Ifi. 2íi. 1», m.»A. Arak : ll>0. Í-ÍO,"160,"\' ÍStl, ÍIHI frt. ~ a atilkaé^a" Eulyi»kkal. r\'rikir-láltal éa mtlyukkal minden mérleg frtlal Wbb. Vaa-, Úttal én Bolyokkal bO frt éa felébb. Sliiad-alaBárlegek vert vaabél, a bUl- én forditó-ra<l-dal együtt, liatonágtiag hitele aj tett, 1<) évi j.\'.tilli.. Megterhelt komik vagy LGb\'i darab állat megméréacn-. HorderG : 50 00 7l) Mt) 11» JáO l"i() ljtj íiM) máiaa, árak : JáO JUvíJÍITftSrtiit) 6mt^iÍMW~frt. Taválibá minduii kigondolható , bármily iicrkoiotü mérlegek éa mlyok. f74-12,a) Efjenraly-mf Heg. B-cro-AjNnn x.. és tArsai mérleg- és mérlegsuly-gyára és hidmérleg-épitS-intézete Bécsben. rürnktór : Nladl, Hln»^rsll.sr \\r 10. - ÖHFies bckai-l^iü vnej- Htin.it mellett aíi.nnal t.lj...iiiptil(-^. Szoljvai savanyuviz. Minden eddig ismert úgy liazai, mint külfuldi ásványos Ttek k\'lzOtt legtisztább sodo-viz — borral vegyítve a leg-kBllemetcsebb italt nyújt. Ára egy 40-es láilának 4 frt 50 kr.; egy 60-as ládának 4 frt 70 kr. gj^f- Megrendelések ezimeffl alatt Szorrvárn, u. p. Folena lntczendük. \'^BJ - - Sttrrjviji, mijiu 1-ján 186a. t280^-3,l) Bertalan Pál, szolyvai furrás bérlője. Uömerbad (ROmer fllnU!,) 8UjoroiWgi gi\'dgyhtily, A dilli VMjidlyiln (jllniue |.j-itdl h^üríVűnoltMl Bdoabül H \'/„ TrieacliJl 11 ór.) igoti ariit riugyi lcggul U. 30*, kUldntlK hatolcvDy n k\'l»/- dny, l-uúz,.. I .idegbaj, -tanyvod-ía, gyou^Ol-IB, nQi liafoL, viírkúriitgi-Hi . «udaiy, uwDt és cauklyó-batogtegboD xtb., i.^^ ^ KÁrayékczva kellontu), kirAodulil 6a Amyekoa búui-";)holy«kkol, bérkocsik rlokiaokkjtl vai ellitr». A nyári idénjfcliKdetB május. VÍÍMiffmM ilrtniil,ti-|iiByim M* H«mi.i..<1lrrlAI t$m*fmté»»» Al.d-Slajir«f>sii(baii. -(2117-3,3) MISEMONDÓ RUHÁK, pluviálók, dalmatikák, albák, rochettek, -velumok, oltárpániák és teritök stb. China-ezast és tüzaranyzott monstranzolí,,kelyhek, cziboriumok, pacifical gyertyatartók füstölök tűrném Lartqval, szentelű-viztartó aspa-biniuiamal, lámpák stb. Egyhií/I-, c/cli- ás iskolíii lobogók, bnldiuhinuiuwk *;s jcintirical eszköz, kesztyíi infulii p.i>ttn-iil, ^rciiiiiil, Imrisiivn, nzipü Hlb. * \'i )¦ .-^flídagabban kiatlitolt OHWATOK, I í h in i ii il c u e (( )\' li ú a i mcrel laijjutdnyotb áron gyAmtktaritbttii, vác«-utüz*^.ji*in/a. i\'JüöTJíiN. MUArirgyzékek is itasitssak klváastrs bekUldfltM*. -fjaj h Legrégibb s teajobs fcrroevbflu álló dombor- ei azlneasyBQat^yar/ MCys.im n.ttaa: O. papír-, ini- éa rajzszerkereBkede.se Pestan, Deák Ferencz-ntcza JU. szám a., a .fehér hajó"-ba3, ajánlja levélpapír-keszletét a legujabbszorü • -1—\' JEGYEKKEL. 1<«1 Jl. i><óípitpir sauiea Oiiíjqj-rrrjel 1 frt 31), 1 frt 5U, 1 fr . . -„._ ~ rinlic a legfinomabb. [(Ki <lli U-vélpapir éí db boríték mindegyik muri névjegy gyei 2/rt .1 irt, J frt Gü, « frtig a lesfliiomabh. Mn,.l.-ti lOrt- HXIdb levélpapír- ?1 boritékhot egv diaaes p.\'-pboríték r „.latik. l(.K) db levélpapír él 100 db boritok nér.ei é« caimerrel vagy keidöbelök- ff Látogatójegyek tüstént elkészülve, jiice* oyomnlbai\', tömür, fcurldru Kriatolpapirra ÍOU db 60 kr, minden további sor 111 krral tflbb. aiojee briatolpapLrra ^0 kr, brillantin papírra 1 frt. M \\ kíttSí Ukpapírra aranynyomattal 1 frt. 1000 db aran.viiy^m^l^n^l\'^a^^r^* poeaétviaaa aalnébai haaiinld nyomatban fl frt, tttbbei snintl ^eongreve^ 4 frt. fiafa- Férfi papir-gallérkdk és hajtókák (mansettek) ^fen 1 tncaat gallérkik 35—40 kr. — C pir msnaettek 85—« kr. Raktár rovatozott ibdetí és kereskedelmi konyvakbea F.ack ktirivn mcgreDdeli«« ia eWállatutik éa minden kiváat minta itfiint Icggyuraabban éa legjutányoab árért elkéBiíttrtaek. cjinitii^v elvállalUtoak miiidenféle k»nyv it kGnyomdai mnnkik la. Ajánlok továbbá kfti.lmégcB Iró-. irodai- éa levélpapírt, la vél bori-lékot, arftéltullakat, toIllanókat, raji- é» ironl, irodai-, poata- ia eaiaei bnlgi-ppcii^tviaaít, teljéi rajiixert, tm-fettékei, máanU-vijaont éa misoii papírt, rajitp.-ipirt tc\'irrcaheu. má«ol.\'.-crpct, máaoló- éa allaarla-tintát, dl-sitf tmtntarti\'il. l.illké<t. fín.vkrp-nllnntu.l xrnévnl él aenener nélkül, be-¦ xFt^Dipit irótáiiknkat. po( tr mannái kai és Irrcitiakákat, valamint min Jen mái iiuJai én isk.il.ii iicrekel imcr lálaaktékban. Angul ea franrii.i illataié.ck,An de Cologne éj aiegftnamabb p.pei :appn Miudu.i legotekélyebb megrendelvi ii legpantoaabh aaarfaloiamal teljeiittetik. Levnlliuli mcgreiidnlcnek utánvét mellett, caemagoliairt át bélyeg-díj ffjében 10 krt huxxáazároiuán, leggyoraabban éa legpontaaabbaB e nk Ca nl tétnek. Leveleket Így k.\'-r.-m nlmeini : (Sía—24,1) Kanitz C. p*p-^««- l5:\'""\',"-lJuiiius 1-én 1869. te emoetaj Fónyereményi sorsolása a cs. kir. austriai áUieaül-csöfl-szelvények 1864-ik évr6L A Kit-lvéiiv iij\'rrrnirnyének r»kaiatnsnn 250,000; 440,000; iOO.OOII; 150.000; 50,000. »5,000; 1S.00U; 10,000; 5.0OO; Hlb. «ib. I.cgkisrbb nyrrr-winyrmn ÍOO rurilll. Hiteles bélyegzett! azelvényróaieket,, i>.ol.v.-k niniUddIg érvinyHdi, iuin . r.>i>rer.iuAi,7 290,000 IH *>M r>.... Irluh\' ISQ rrtlff r.\'i.ankrn nem balUk; ni kr elítlae;.. bekOld^M "Kr I\'"""- Miitmimi .jinljuk. _ Drbla 8 frt, 9 érb ára 70 lei, 20 irt irt, 133 frt Botbscliild és társa PoBtaasae Nr. 14. Böoaben. (273-M) Wajdits Jóisef kiadd-, lap h nyoind«tulaJdono« Nagy-Kanizsáig Nagy-Kanizsa 1869. május 29-én. 22. iám. Nyolczadik évfolyaia. Kítéfteavc SOPRON- és Vi|SMEGYÉKRE. a szépirodalom, kereskedelem. Ipar, gigászát, tudomány és művészet köréből. 3VCead elenlTr- Pllllll IIWBltM, &acrkr»aUl Iroda ra kiadó hlvafal: WAJDITS JÓZüEK konyTkereske.lesében. Előfizetési föltételek: | Helyben bashoa fa ordasnál L¦ T|d«kre postán kuldre\'1 Kff*«s i - -< 4rt. —hív- ¦¦ • i.Jti..wfe Fii érrt - - 3 , — „ Éirqegyoilre - 1 „ HÓ , A hat hasábos PeUtsorert 1-saOr 7 kr. A .Nyílt teron" egy petit sor beiktatási dija IS kr. ! Hirdetéseket elfogad fc-Kanixaáa: aKUDÓ-HIVATAUPiartsai: Népnevelés. MltapM Grdf Saiaáry Sin fiílapán ur által uevcléxxeti Diikkre kitÜsStt 4 darab irányra. IV. pályamű. Figyelmet vetvén az emberre, azt vesszük észre, hogy a duHguzdag természet ura oly képességgel áldotta meg, mely őt minden egyéb teremtmény fölé emeli. A legtatrat-lanabb is magára tekintve, azon vallomást teszi, hogy testalkata egyenes*), hogy szemeit, szivét és kezeit fölemelheti ahhoz, kitől miiidcn jó ered, s kinek kezűből a legsúlyosabb szenvedéseket is egész odaengedés-sel, és bizalommal kell fogadnia, kit szóval és tettel kell megdicsőítenie. Ezen tehetségeiből ismét tudhatjuk, bogy belé oltá az ur az okosság magvait, s ily nemes tulajdonok-levén birtokában, méltán fakadhatunk e szavakra: Az ember a teremtő müveinek legremékebbike, s mintegy a természetnek Koronája! Mindazáltal tévúton lenne, ki állitaná, ahogy a fccheta^ok, --aaMMőrint parlagon hagyatva is,--minden tökélyesités, gond, és élesítés Délkai elvezethetnék az embert a végérhetlen tökélyhez. Mert tudjuk, hogy valamint a magára hagyott, nem öntözött, és igy minden ót illető ápolástól-megfosztott cssmete idomtalan és ferde kinövéseket terem, kellemetlen izft, zamat nélküli, sót fanyar gyümölcsöt hozott; agy azon szerencsétlen ember is, ki még csemete korában magára hagyatva, jó nevelőtől nem ápolva egyedm^emészetos vadságban fejlődött és nőit félj kinek keblében és elméjében az öntudatán kívül, nőtt sók rosz hajlam és vágy a szintóji f)ntttilaUn ktvfll termett jobb érzést, a "szelídebb goiidolatok gyöngéd virágait elöli, ki gyoraieÜcorában.nem vezettetvén az utru, mely éjr embert igaz rendeltetéséhez vezérli, férfikorában s egész életében álöavényeken bpíyopgT\' --¦ Ugy de mit kö-vetkextetjnifldéb^l á józan ész ? nemde a nevelés szükségességét? — Igen ezt; mert ewk ez trón egyetlen eszköz, mely az emberből embert; a társadalomnál ép tagot, és jó fiat teremthet. 8 valóban* éhedül*-nevelés képezheti az eniliert emberré, vagyis oly igazság és szeplőtlen becsületesség utján haladó vándorrá, ti felfogva hivatását,.bizton.haladhat a czél felé, melyet inár sitáetó erőidre kijelölt. Hogy e tétel; egyedül a nevelés teszi ii\'tir^él^ [étibéTré, minél világosabb legyes, szóljunk cicissé körülményesebben. Előfordulnak még ma is oly esetek, hogy rengeteg erdők honiályában, hegyek üregeiben és folyamok partjain élődő vad embc-^rckre akadunk.*)— Az ily talált emberek nélkülözve az emberiség magasb eszméit, és *) Pronanna cnsa anectetit anitnanUa eaetera Urratu. Os boinine-aabllmo iteillt, oóclaraqui tuorl j t tífil, et -flrectta ad aldara lotlera rnltn*. . í.:; \' Ovid. afetam. V. 74, •) KtíBistUsav tagnmtaUak «it n tfilni forrását iu>kÉsa3kv .MÍlból -l7&6-ban alakalt Londánba* ""így tstraulnt. \'fajjal kfljtUi. mar számosan estek áldozatni aa afrikai vadakavak. Legújabban agy- dereit ha-\' Jelt* sírját, oajaüt társaságát, minden nevelés, oktatás hiánya mellett élik le földi pályájok tetemesb részét. Kérdem, ugyan emberek lehetnek-e ezek ? oly érteményben, mint egy európai magát embernek nevezi, legkevésbbé ; mert noha a természet közös atyja felruhúzá őket is észszel, kehleikbe oltá az istenség szikráit és nemesebb érzelmeket; de fájdalom csak nyomát is alig találjuk bennük a szoros érteményben vett embernek, minta fellegtakarta fény homályosult eszük, mint a szabálytalan szilaj patak ferde irányú akaratuk, még tcs-tökön is kifejezve a vadság, olyan levén az mint a ház, melynek lakója rendetlea; rendetlen ez is ugy, hogy a nemesebb érzésű európai csak fájdalommal tekintheti benne az embert. Vannak továbbá emberek Afrikában, kik polgári társadalmat képeznek ugyan, de vajmi szánandó társadalma ez a durva erőkre támaszkodó szövetségeknek. Ezeknél a józan Tesznek a vad érzület, jó szívnek a kérgezett, nemes léleknek a vad kegyetlenség, vallásosságnak (de nem rajongónak), pogány elvek vannak ellentérc. Jjehet-e ezeket embereknek nevezni ? nem. Mert nézzük a rózsaujjú hajnalt és a homály fátyola alá derengő alkonyatót, a ragyogó uappált,-eVa-sötét éjjelt; miként ezek egymástól; ugy különböznek ez itt felhozottak a valódi embertől. De jöjjünk kissé közelebb magunkhoz, s vessük figyelmünket egy pór és egy tudósra, egy fegyelem alatti növendék és egy már alóla kinőtt egyéniségre,egy a közjónak élő, és egy\'haszontalan járda taposó ra; itt is észlelhetjük, hogy mennyivel alárendeltebb szerepet játszik a nevelésben szűkölködő az abban czélirányosan részesültnél, mennyivel nemesebb és szebb jövőnek néz elé egy szorgalomban ernyedetlen ifjú,mint ellentéte. Mindezek daczára a világ igea sokban sokszor következetlen önmagához, de különösen a népnevelés ügyében. Ki mondhatja, hogy a nevelés nem teszi a embert nemessé s jóvá?"ágy hiszem, senki. Vallás és nevelés nélkül jó polgárokat, ezek nélkül virágzó álladalmat ki képzelhet ?—. Csak az, ki házat alap, tevékeny embert lélek, napot fény nélkül képzelni tud. — A legnagyobb magyar is szoros egyesülésre inté nemzetünket Krisztus egyházával, mert jól tudta, hogy a vallás az emberi rendeltetés elérésére szánt észközöknek kifogyhat lau aranybányája. Enélkül Püza jeles szónokunk szerint nincs népnevelés, nincs erős országa nincs boldog, nemzet, helyes államszerkezet. Vallás nélkül a birtok csak irigység és küzdelem szikrája, a jólét csak henyeség vagy zsarnokság párnája, maga a tudomány is átkns fegyver, moly többet megöl, mint megéleszt. Hogy a-nemzetiiég íenUrtása, a haza bojdogságftj-yirágzása, békéje mind a neveléstől föltételeztétik, ngyhiszem, mindenki elismeri. Midőn tehát Ily nagyszerű a nevelés befolyása nemcsak egyesek, de egyesek álul egész Unan^h^akra nij nem íesz érdektelen róla beszélni. <r»iyt.\'kin) Magyarország gazdasz&ta. éasret.\'.tcl.-k Hagyarorsaág állat- és növénytermelése hea. E czim alatt Parisban Delondre Ágoston úrtól érdekesen és tanulságosan egybefoglalt adatokat bocsát közre a , Gazdászaü Közlöny" havi füzetekben megjelenő s igen életrevaló vállalat Miután pedig e vállalat közuuségünknél még nem terjedhetett el annyira, miként ez kívánatos lenne, az egyszerű átvétellel olvasóinknak kedveskedhetni s a Wagner László tapintatos szerkesztése mellett megjelenő ama füzetekre a figyelmet irányozhatni hisszük. Európa egy vidékének gozdászata sem érdemel -- igy szól a közlemény — oly ki-vJáló figyelmet, az állat- és növénytermelés tekintetében, mint a magyar királyság, mely kitünőleg gazdászattal foglalatoskodván, — kedvező fekvése és kitűnő éghajlatánál fogva, rövid idő alatt a földgömb leggazdagabb vidékévé válhatik. Ezen ország — mint ezt a^jnmiitatni Uirekszünk a gazdagít, terén nagy haladásokat tehetínég, habár az utolsó években tett is.\'^flrT mí által gazdasága termékeinek mennységet tetemesen leentUfé- pes fokozni;-----------------¦ - — A magyar királyság, koronatartományaival (Erdély, SInvonia, Horvátország és a határőrvidékkel) együtt 5853 ? geogr. mérföldnyi, területű, tehát az összes osztrák-magyar császárság 51.« száxtóliját teszi. A magjár korona - terület népesedése 1850-ben 7,864,262 volt, mi&n az utolsó nép - számlálás szerint jelenleg mintegy 13,768,500 léleknyi, azaz közel kétszer annyi, mint 18 év előtt. Magyarország "összes területe mintegy 28,664,880 hectániyi*) (49,800,000 hold) mely területbőt 187&804hectare (3259300 hold) terméketlen, és 26,788,076 hectare mivelés alatt áll. Az egyes mivelési ágak szerint, a termő erővel biró földtelepzet következőleg oszlik meg: szántóföld 17,207,825 kat. hold**) rét és kert 6,625,200 „ „ legelő\' 7,296,171 „ „ erdő 14,521,314. „ „ szőlő 621,671 , , - nádas 274,409 . Összesen :. 46,546,590 kat hold. Magyarország híres nagy terjedelmű uradalmairól, melyek közöl nálunk Francziaor-ságban leginkább ismeretesek. Sina Simon b., Károlyi Alajos gr., Karolyi György gr., Batthyányi Fülöp hg, Zichy Kánul és Aladár gr, Zichy Edmund gr., Széchenyi Imre és Dénes gr., Andrássy György gr., stb. szép uradalmaik, nemkülönben a magyar herczeg-primás uradalmai, valamint a korona-uradalmai is. Magyarország mező-gazdasági termékei közül legnagyobb mértékben termeaztetik a buza, rozs, árpa, zab, tengcri.ropcze, továbbá kender és len; tetemes mennyiségben \'bor, Stattfartkaa: 8ACH8E&TÍS8A, Biatfeaaj: OPFELIK nemkülönben felemlitendük e helyen azon nagy birkanyájak is, melyek évenlánt sok ezer mázsányi gyapjat producálnak. Kivitelre legalkalmatosabbak Magyarország gazdasági termékei közt: a buza és búzaliszt, a repeze és repezeolaj, dohány, borok, gyapjú, építő- és dongnia és s kender. _ Tekintsük meg ezeket közelebbről : Gabona é* buza. Az Összes terület, mely Magyarországban gabnatermelésnek szolgál, közel 17,374,000 katastraUs holdat tesz, mely területnek 337, búzával 40V, pedig rozszsal, árpával, zabbal és tengerivel vettetik be. Az 1867. évben Magyarországnak, valamint Austriának is kivételes nagy gabonatermése volt, minek folytán a magyar gabona kivitele, Francziaországba és Angliába, ágyannyira növekedett, miszerint a létező vaspálya-közlekedés elégtelennek bizonyult. A magyar buza általánosan véve titfinó minőségű; azonban a legtitüjoőbb a bánáti, bácskai és fehérmegyei busa. Mondhatják általánosan, hogy a legjobb buzit a Tisza vidéke termeli. A gabona főpiaexa kétségkívül Pest; — nagy gabua-piaezuk Tannak-------- azonban Nagy-Kanizsán, Győrött, Mosony-ban, Törökbecsén és Szegeden is. Álmagyar buza kitűnő nunóségü lisztet és korpát ád, miglea a magyar árpából első minőségű kása nyertük. Magyarországban mintegy 40 gőzmalom működik, melyekben évenkint közel 8 millió mérő gabona őröltetik. A legnagyobb gázmalmok Buda-Pesten , Debreczenben, Aradon, Pozsonyban stb. vannak^— Repczé. A repexe leginkább Magyarország nagyiapályain, — a Tisza mentében termesztjük. Bács, Torontál, Csongrád, Bé-kés, Csanád, Arad és Pestmegyében, kevés- . bé a felsőbb megyékben. A repeze főpiaexa Pesten van. Dohány. A dohány-termelés Magyarországon nagy mértékben űzetik. Mindazáltal hogy a szivar és burnót gyártása a kormány kizárólagos szabadalma, lehet a kormánytol engedélyt nyerni mind a dohány termesztésére, mind pedig kivitelére nézve. Erdfazeti termékek. Az erdők Magyarország összes területének mintegy negyedrészét foglalják el. Miután azonban aa erdők elosztása az országban rendkívüli egyenetlen, sok vidéke van Magyarországnak, hol a fa-hiány rendkívül érezhető, és hol — ennek folytán — a fa ára szerfelett magas, miglen más vidékcin értékesítése alig lehetséges. SzÖlÖ-mivclés. Igaz ugyan, bogy a azólő ,1 Magyarország minden vidékén nem dí&xttfe, ennek daczára azonban a magyar.boratffasdc •. is igen ismeretes, nevezetesen pedig á tötajL bor, melyből 18G4-bcn hozzánk is miiisgy 310 hectolitcr exportáltatott. \' JUat-Unyésttái. Különösen d*s Magyar- , ország házi álUt-áUománya tekintetéből X -M íft milliónyi fíhlíl áHfi ISajjjll 1> faei*Na.ftarf|El rWlaUir- " \' , i$Öp;t}0O-dawb búkávaí. rendelkezik, .és ofiivlA\'minden iOOp\' léleknyi lakosságra -lííO darab lovat is számíthatni, Karópa egy Tldéko sem bir viszonylagosan oly nagy mennyiségű lóval, miut Magj-ararsság. Így tudjak például, hogy ezer lélékuyi lakosságra IrboQ 1U7, Poroszország 80, Franciaország 80, Belgium 60 lóval^bir. — Szarvas-marba Állományára nézve is Magyarország a leggazdagabb országok- egyike, mintán 10UU léleknyi lakosságra 410 db szarvasmarhája vau, miglen Francziaországban c-uk 282, Rt Igiumbuu 278, Foroszursz-ágbau 305 és Hollandiában 487 db szarvasmarhát tálálunk (ezer léleknyi lakosságra rcducálva). Ami Magyároiff:ág birka-állományát illeti, erre nézve megjegyzendő, hogy ebben a te-Jrintetbcn mind Fnroczia-, mind pedig Poroszország .által tuJszárayaltatilE. Franc/ii-orazjlgban ngyanis ezer léleknyi lakosságra jut ÜilO db, Poroszországban. \\)L\'ó db, mig-Tcnr Sfagyarországoan csak 819 db bii\'fc.i. Ha végül sertés-állomány AE tekintjük, vesszük é.-zie, hogy Magyarországnak 10 <0 Jcíukiiyi hikusságáni vonatkozólag hárouwor annyija van, mint llolgiuwunk ós kétwer ¦ annyija, mint Franczúiországnak ; ugyanis Magyarországban 1000 léleknyi laki»ságra jut ?21 db sertés, miglen Hollandiában í*l, U.lgiumbuji 101, Franeziaurszágban 1-1\'T és Poruszoiszagban 14Ü. -------lHtiti-bin Magyar-orsz. volt 2,7nj,7ó5 földbirtokosa, vagyis minden ötödik lakos földbirtokos. Mng\\ nmr-zág némely vidéke feltűnően nzen\\ed :i n«gy szárazságtól, minek folytán — iiiuii[lli;itjuk — minden negyedik év in-ségps év. Némely vidékén évenkint csak 13 hüvelyknyi vizenyős lecsapása van. Hnezen országin n rzélszeríl , mesterséges öntözés l\'i-rigiitinj volna alkalmazva, hasonló módon in.itt Lombardiában; és ha az ország ter- mészetes vizei és folyói akként voLnA^aJk. szabályozva, bogy az-öntözéshez B/.Qkségclt vízmennyiséget szolgáltatni képesek volnának : Magyarország líurópa legdúsabb gaz-da^ági vidékévé wUhutnúk. F./ck azon émkj: melyek :iz országot rábírták egy nagyszert; öntözési, rfazvóny-társaság ahiiritásári, 4 millió font sterling alaptukéveh 18b\'7-ben Magyarország gabona-termelése hectáronkint átlag 3fi hectoliter volt, a/, összes gnbona-produetio ugyanazon évben. 44 millió bectoliterre rúgott, melyből 28 millió az Országban fogyasztatott el, 2 6 millió hectoliter pedig kivitetett a külföldre, képviselvén 300 millió franknyi értéket. Az adatokat, melyek értekezletünk ösz-B/eállitúsarn szolgáltak, részint Dr. Jockson (Kew garden, London mellett) .Gardener\'s Chronicle* éa .Journal of the Society of arts" közleményeiből vettük, részint pedig az 18ü7-ki párisi világkiállítás alkalmával ¦tudós úgy társunk és barátunk Wáguer László tnnár ur és a ,Gazdaszati Közlöny" ! szerkesztőjétől nyertük, — kinek is ezennel , (Vziute köszönetet szavazunk. Heti szcrale. Máj uh 2--an lt<G9. (Brii A napolvj kir.H.vné\'.i év utan áldottállapotban unit — Ozv b. Wiíiicklioittiiio az. b. Orczy nó \\ü b-.lu^viuiuLiti-r unvjai in ^erte ,\'j-ik nemzedéke látásit, a kis Ur. N.idu,dv Júliát. "— Bécsben ii SrhÜIor-^ol.o.r.u-ddig L\'7* ezor frt gyűlt be. - Napoleon h^r e ho l\'.\'-én Parisba érkezett. — A delegati» jul. 1-én jó össze Hécv bon. -- A li.-iHsziibori-.t cldi^ jjjj fri jótt be. — Kariig v or,; v evita li;: szabadlábra bocsáttatok, j - II.dl.wLa-iló ti-ital in\'. ¦Ij-.-v.at.- K.m.UUvi Fauni n-.-mi. *«inli.i«i ém k -„.u-i - K ir.il vné\'ő I\'VU.-gr -\'.\'irli I(,,-sl„. UU-ud, l.olin-tH lacMbtf távúim!. — A kere-k. riiiiii.-t-rnifii niobi.-] 1 ) év i-.rino--n-i\\il kimut.ii.i.tt kíván b ¦t-rjesztetni a l..rvé:.yha:„,ágoktol. — A j.iraiihiiiy fuk.lmil mfd h^,/.a foldteruluteu o\' hétig tartó bioóg köíbe" a hüfok fubr. 9-én ltigmagaubra hágoti ] r ttlztámailydn, minden éghuto hamuvá lutt: — » A franuxiabank & miliő funt arau^nl ajánlott az Angolbanknak, nem fogadta bl tutciniM piinz-kéazluta miott. — Borkivituli támnaág alakult Peaten egy mÜio frt alaptőkével. „Hlr\'e k. Zono ÍB ének pníb.i. Mull vodárnap 1 májnB hé 23-án, délelőtti órákban üirttl Pylle-mann ur jules zongora- c» énuk-tunáruuk uz úvi nyilvánoa próbatételét (Juttmnnn 11. 6. ur fényét laktermeibea; a tanítványok olübalodása minden tekintetbea kielégítő volt, az étiekben \' Diotriobfltein k. a,, a zongorában podi^ Kuacu. stock k. a. kUlünösen kit Ontok Jól uaolt látnunk hogy csalta ki a növendékek ügyeanéjjro jelonvolt 1 szülök azomcibűl az öröuikiMiyukut; jolonvoltak mintegy 80-an, kik Guttmann család által azivé" lytaun fogadtattak. — A n kanizsai torna - ogylot niájita bii 29-én d. u. 5 órakor a ,Zöldfa- korlbuu tartja nyilvános dísztó mázasát. Kedvező tlun idöjáráa eiotére a ki\'ivutkezo szombatuu i\'-j^ un tiitni. — ZíiIa-HZcnt-BaláZGon májút 1^-án azuriíucaétlüuul járt egy nőj töri k-lnuv.-d, ki mog ittuaodutt fóvt:l fogott egy bevakolandó uj bolt-ful fgyouoiro ludasához, h annak lolyton alját vágván — mit sem hajtván a jó.tkaró tigyol-incztctósri.\' — az vi\'gro kidűli; m a boldogtalan derekát nlniniévt;! ligyütt szótzuzii. Sz. Balázson a haldoklóit szontüégíivol tilbitva, niasuap Sój-torro kzjíIIíitatott a ov-ji koréb\'-u nagy kínok kozt adá ki liílkét. Két «:yáiiiol:ii!aii árván egy ko-öLTgü uzvt\'^v dintlják a borUitikni apának gyászos kimultát. — K ár .) 1 v i Lajos azinUÍrnulata Nagy-Kanizsár.\'>l Szömbathtilyn; távozott. — V a a in ti % y u i „D.\'akkör" luájua \'Sl-éo délután a ^^ziirvas" vundigló uagy icr.uici.ijii kózgyüléat tiirt. — A h.< ii v é-1 tnk-or z i - *i >p: i.l!).ui 1^ ^ ll»-én1artatv-iti 2 ¦^¦••n vált l,-. — A b i\' l Ü gy m i i) i s Ir N\'Hiir.i-y nv-<:y,.-kózóriii\'gi\'-i r.iiilók-, rablo^yiiki-i ¦!;-, iiíuk bmi-Lársai-, orgazdái- u-s ^yLLji\'i^Miokr.i m-ive, további ogy \\ c\\i ró^tón túráik jd.isi j"ggal ruházta ful. — Zalamugyo\'kapornaki járáa arolgabiráji túl az aradi vértanuk emlékazobrára 12 irt 30 kr. kUldotett A fSOsazeg jelenleg 30550 frt. A Kgy embetíiltanéia Horvátonzág-ból egy 2tí évna egyén Vidovacire jütt 100 ftnyi kalcaöu falvétpláro, melynek átvétele után egy vendéglőbe tért mulatni, hü-szerint ott lurészegedott/¦ hova lett innen? aunki sem tudja. A Boldogult Biaztric-tányi Jinoanó ez. Zsoldy Juliánná végrondelete indjm 2ö-án bontatván fül, kitűnt, hogy aki eltében annyiját gyakorolt, utolsó óráiban sem feledkezett meg a jótiLk onyaáií gyakorlatáról, ugyania; a nkani zhiií n;igygymuu«iumnak 2iJ frt. — A kath. éo izr. kórházra egyenkint 10—10 frt, az gv. ia-kotu, a városi éa azon tferőn ezren dllok tomplo-mánt szintű 10—10, faszenén 70 frtut hagyo-mányózott, mely iísaz^ct ft gyáazoló férj azonnal ki is Hzi\'ttu. Buzdításul említjük fel ez oeetet, hogy az anyagilag gazdagabbak UajKiuló üdvön w*i;lok vúnyri; gerjedjenek. -- A nagykanizsai nagygyuiuiutiuni itjiisá^a tavimzí vigalmanl f. évi juniiis 2-áa tél 0 órakor a ,Zöldta-korf helyiségén rau-dfiuk- éa azavalliiti akadémiát tartand, agy emi, mint a zitldfiti nafry tor eme bon ezt kövofc" zárt-kiini uiiiozt\'rtlélyro a t. meghívottakat a illotűlcg i-s:i]:iiljokal s/.ivua megjelenés végutt ÜHzte lőttel -j>¦> n i\'/.ittl.tl Ín meghívja, N.-Kanizsán, május bú 2ii. 1 Só\'.). Az igazgatOaág. /\\ Az u r n a \\> i k íi r ui e n e t Nagv-Kanízsán mii^liíLitj áliiLatoíisággal nagy&zjímú hivuk kiao-riitóbt-ui uirüitott meg. Sok szép, fehérbe öltözött kin b\'ány fiwlöili\'g emelte a disxtinnepélyt. — A honvódtoborzáa Xitgy-Kauizaán május 2-í, -0 ói -*>-án tartatván, hárooi égvén allt s váh bc. — Láng Fii lop nagykanizsai születésű jelos baritonista, ki hosszabb idő óta külföldön a lcg-szthb eliíruoréaben részesült, a pesti nemzeti az.iulia-.ho/ ^itTzódtetett. Hasznos tudnivalók. — Kp^rfák iduiuitó uyoaóde. —¦ Buauvaia Ijuul frauezia Bely mész wkintély az eperfák iduiuitó nycBÓiiu körül a küvelkozú utasítással szolgál : ".Az tipor ül tot vények nyesése küzönaé-goson tclen, de nyáron éa mindjárt levélszedés T AltC ZA. Mainak évek... Halnak - miiluaK pyeruiíkíiyi-i BoidifTiid, édea álmai, OondtaJim—flrünr faaljutt nahéi fali Üuttírhvtűl fog sxfim vúrieiii; Oy«rmnk-ellem, tűlad mcp kell ifáluum Itten laJeil núp tilndér-vitógnni I Hejh! MM3u mán ji anyám Qlúbon JitanAilustao) bú éa goudtalan, S átkarolvn iioritutt nÍTÍre, Makkal mirta.atakam ; Smai anvarta laaioii bulilu^iiágain, Iatcn vrleU iiup tUuil«r-»üátuiii I OjorwokÍTek, vk mily ftuilftoVik B (Iúb rem^arn^cl tchík uipjaiil \'. Nem kíti.nbüc betűlihetl-n tAgyak, Y,Ly kii báb Ulu.lÉr-viliül)\' üti i : álui Uten vtled nip tPuJéf-TÜAgüm t DilTttiftltem a Uvaaa kinj-illit, - M»rt aj elvakít boaatt nekoni, »*Jp l«iHJk ntin fnt«k OfQmmel, 8 iát oeíctloni fölilre eítemtu ; HallpaUm madár dalát Tirinron, laU\'o veled iíip tündár - viUg.ua I JBitek évak, álmaim nfWeltúk, Oh mi „úVtk voltak álmaim 1 Hogyha olykor egy-ojy pltílaík in, Nvm tlulá eaivam kuaerrí kin ; Aln>okat teremtő Ifjnaágom, liten velrd aiép tündér - világom ! Átrepültem graaran fccpiefetlicn, VÁfji aclrrcl bírciuOj vQlgyek«i( MejbÍTöW* "Unjka níp nemétől -Aadalodva fligfce rajt aieincm ; Holtl.a vitte lelkemet » vár-rom, --latén Tflt-d aijp \'tündír - rilágom 1 Halnak ávek . . . tnulnak í(jü»á(;om . lUMairit* Mn"álmai, í flaadtalaa öröm helynU Bflliéa bi> óuü>fb«u;i f-c ,iBm Téntoní; - Hajtl mit írvta eltDnl bcildnfpiágoin — Ülni veled ÉiAp iflinUr- vilin" u> \'¦ ÜUÜOHÜiifí. Ve i\\írm niciiyegzéje. « Elbeszélés. ITiffO. J_ jultajt ajkaik, -r-r A ÍÜlomilo méla-bÚB Vírraartott éd« álmuk fölött. Csak aaWvW\' h*P(to»(í"MjMáai-4>«^tok-í- oh. a eze-gin atjf<k ^rtik* nyagf laai hangokat L__ ¦ , Köttljárt a^láikMűa Aujror>. ikálai^diea dlvCt ormaitól. ^.\'eliéz volt ez, tán atjtették, hogy — örökre történt. A BKNY E Ci 7. ó. Szokatlan zaj tölti bo a kastélyt. Bogláros paripák nyurgáinak tel a kanvnrgós uluii, dí- | sziiu liintókat röptetve maguk nt:tn. J A kurelt iTöiíiT)""vííTi^-ágos panulicsommá van varázsolva. Pompás hölgyek azálluuk lol s alá a virággal hímzett ktriben, déicu\'g fórtiuk karjaiba BZÓva hófehér kozt oskéikot. Közlük tuláljuk a szép Kózsát is, — Tbrde-miczi karján. Itagyngó szunioibon a Birnvcdéa-iak iiupári látszanak — s halovány arczáin a bolfiű fájdalom rajzolta vonások, melyük angyal-alakját meg énh-kcsubhé tiitlék. Nőmével az irigy Bégnek szemlélték a fényes voiidég-hül-gyek o gyönyörű alakot, tán raak azok uem, kiknél a hiúság ligészoti hiányzott — fbltévu, hogy nőt anélkül képzHni ia íolictno. A verőfényes alkonyat együtt tahTlta a nász-vendégokut. Hangzik a parancs a kastély lágaa udvarában, kovt-tve robogó hintók zajától. — Indul a nászmenet. Keressük fEil Bélát. Mióta utószor találkozánk vele, szenvedő lelkű megtörte testi erőjét. Midőn belépünk hozzá, az atya karjaira támaszkodva látjuk ót, hogy az utczárn nyíló ablakhoz léphessen. Alig helyezkedett karszékébe, hulljuk a kastélyból kanynrgó hintók tompa \'dübörgését. — Merev tekintető ép<;n az utitziln kalandozott, midőn a nászus kocáik a ház elóii repültek ej. Araint liózaaí m.;gpülantá, gürcaüs orÖvel Bzabuditu randát az ötó apa tartóztató karjaiból; kétségbe esve horgé Rózsa nevét; ki akart rohanni, de lelke fájdalma súlyosabb vult — megtört alatta. — Ma esztendeje, hogy r\'olim (neje) feküdt ravatalon I Oh-Jnten ! most fiamat veszed el ? — zokogott az őaz apa — ha vnn irgalom számomra, csordultig a szenvedésük pohara, oh adj halált 1 Ezután izékre\'iiehüzedvi-, choh.Iou lolt, mint vihar után a határ; eunk izzított lelke háborgott a kétségbpcaéHHol kli/.ilvr. Zilált, ÓW. fiirt-joi-verojtékos liomlokáru hullva, fagyos tekintettel CíUggüttok szóniui üán. ^Hosszú szünet után Béla sakitá félbe a csendet. —r Atyám I\'Nom láttad? oh nézd J szivemül kitépték! Jeget tottok keblembo. Oly hideg, megfagy leikom. Már haldokol. Amott « lome-tőben nyitott sir áll. Oly eaonuVa. Jöjjetek, — trnneasetek el I Édes ott alhnt. Hideg szober áll ¦d^öi$!5J(ííSyjB_keilJi«Ílftt,;.minÜitt airjia. _Slrja-Jok, caak sírjatok I hadd zúduljon fül szívetek minden idegoj aokájitokra száradjon ol a virág kebleteken, ti gyilkosok ! Mf,\'iiézL-iu, miként örvendetek, iiiii^n l^v tu:it \\\\ r-galamb küzd köztetek. \'Ji-iolj ^ a-ik, ú^y, úgy, mofluly^ja-luk. -. Ah .\' é^oló láugoi ÍTíuk szivemen nyaldosni. Leikuni é^^sa^ rnjt. Fussatok előlem, ereszszetek! * — Fiam ! —Ttegyelnies Isten, oh add vissza tinmat, hallgasd meg az apát! Nom kérek tőled lobbet üdvnél, legnagyobb kegyelem le^z számomra, add vissza Bélát I — Fíam ! tinin ! Utánna akart rohanni, de összeomlott, mint az olaggott tölgy a villámcsapás alatt » Harsogó zene hangjai Bzállnak a kastélyból a völgyben terülő falu fölött. Vígan lejinek a fényt-B vendégek. Öröm sugárzik minden arezsn ; de Kózsa arczán az emésztő bú vonásai ülnek. Épen Türdemiczi karján lejt, mint egy diosóült halott szelleme, midőn Béla a terembe lép ösz-Bzekuftált liajzat s tépett ruházattal. Béla zavart tekintetével valakit kurvsni látszott; csöndes vult kezdetbon. — Láttatok-o turbékoló galambot — szólt mélyen & reszketegen — midőn a íblotte kavargó ölyv elragadá párját, s csak a sipogó verebek csevegtek körüle r Talán nem is ölé meg, ha tudta volna, hogy annak életét elra-bolvn, másik lelkének gyilkosa lesz. Az utolsó szavakat fájdalmasan hangsnlyozá, s ismét hallgatott, mint közelben á természet, midőn a távolból vihart hallunk előre törni. A vendégek kérdező tekintete mnjd Bélára, majd Hevesi Gézám esett; némán álltak, mint holt kőalakok a szobrász műhelyében, <— Boldotr voltam. Oh boldogsági elrepül, mint sóhaj a fagyos ajkakról, s uem tér többé vissza suha.\'Elazáll, mint az összeégett lélek a mardosott kebelből. Nekem is volt lelkem. Ttt lakott szivemben. Most tüz van ttt, égető tüz. Fmfentok, mert elhamvadtok tőle, mint fntö-csillag ott fon. Rózán hangos sikoly Lása azakitá felbe Itéln beazéddt, s rohanó léptekkel közeliidéin chjf. Béla navu hangzott utónzor nzi-plótleu ujkuin. 0 volt vég szava. Szive ineghacjtdt. — Fa a völ igény V — kérdem az olbctizélót — Még azon éjjel eltűnt, aonki mim tudja hova. Végbcrkon, jószágán sem volt azóta. Mig ismurőm ezeket e.löadá, lukáhox értünk hol igy folytatá beszédét: — Sötét éj volt, nimt az őrült gondolata. A \'lidörgÖ.yillámok vetettek egy\'-egy vakitó fény-ka fokotu éjszakába. erdők vadul ís roszkotv vötiultak zugolyukba a torméazat ruuditő esa tája.elol. . . .....------ Egy arabért látunk küzdeni a fölkorbácsolt olamekkol, midőn a fellegek ^kék-vörös , láng nyila tombolva száll alá. Tajtékot duzxaa&tva houipoh úg az ár a halmok nyilasain, minta IáuL\'zröl szabadult fenevad, magával ragadva mindent, mit útjában talál Egy ily csatorna fölött kiálló szikiin rohan kapaszkodva az alatta sustorgó ürvéoy felé, — követve hü ebétől. Épen egy czikkázó villám tompa morajjal zúdul alá, amint a babok közé esik s utána hű követője ii élea vonltást hallatva; azután mind kettő eltűnt. Elhangzott a vihar bőaz ordítása. Eloszolt az éj. — Uagyogú aranysugaraival emelkedett láthatárra a nap, összegyűjteni a virág gyöngyeit a lombokról. Vígan röpködnek s tengik dalukat a lég lakói. Himes pillangók virágról virágra szállnak, tünedezve a napsugaras légben. Mosolyogni látszik az égési természet. Még a sziklás dombok meredek v&lgy-baaa-dékaiban van feltűnő jele a viharnak. Itt még látni a tajtékot vesztett áradat végvonagláaiL Korán reggel hagy ám el Lakomat, megnézendő, nem tett-e kárt a mult éji vihar. Épen a dombok alá érkezem, — a mini a nap kelt. Egyik öblös vízmosásban találtam a szerencsétlent, hü követőjével együtt, az iszap s a vihartól halmozott faágak kosé kavarva. A boldogtalan Béla volt. A büszkesége tört Hevesi Géza, Rózsa mellé temet te tó, ö készíttette a siremlékot az iamert felirattal: „.Kózsa és Béla." KESZLER GYULA. Sonette. fáj V — herd, biam en aa kánlaaea,,. .Sirifllfkl* — abba\' benna vad ml fáj) E julW földi kín, de ági báj UL-Ut tL-jlik, ál U, árexeml ti tr ii noraUa, miként (igái Tj ki aam. Kkq, ftiUáaxaluk . .. a lafiairk mállaak, ott aa éffiefc Ülolro eyfljlik Oia«a kedvaren. ("MlmkfOnínk a midre omUnsk S a pur najyobb, blrrbb rukon loeud fi uimíanlomlib virágukat leromt. FUnl at iSij, a Olid mlnuk marad ()r(|Wro ín lelkem kadvaa fele I lll.i Aid ¦ neiiit (.icrtlrnHnk litean I BATORTL -^fc-JiókoU tÖrítóDli nézetünk szerint a tóli I f|pc»i«Tmiiii)DTCt^flnék előnye alritáehatlanre,r-; í«réd^siWÍti ki * fa erejét, a habar a lovél-1 gejinéaK cjgy-; érrai hátrálta^ d<j ezen hat-i ^y^Wrö\'a szebb b kifejlettebb luYolek által ! Jaáan kárpótolva Tan. ;•. i - iTekintvttiiiagtU a möfcSt*rt (oyotáss^iörékvé-\' Jfaiket odaJtell Wnyótomak, hogy.a ^nüntlcD ítfavK réaroibonV^kölotoa ogyonaülyt helyroál-! itauk, c TégWlnscsakaiTaforditBuk figyolniíin-i í^lúwpf *^*ly*^-*S7ra4Btól arányon. tivolsagT \'\'H&lvk, hanem különösért juog arra is, igy űihajlAoukban a kellő irányt föntartsuk, u utóbb!\' pont annyiban lényeges, miután ta- ~ ípailittaUiM1 tudjuk, hogy a nedvkoringest ko-\'vibbe1. a fa nagysága, mint inkább az Agak \' k^anhh-rwigyobb elhajlása szabály orra. Tovább : minden kímélet odikíll eltávulitandók ; a korona i belsejében rendetlenülfojlödű. egymással crínt-\\«k6 galyak, i csakis azokat hagyjuk inot;, me-\'Lyek a központbúi kifeni irányulnak; ha mindexeket figyelembe tartjuk, ültetvényünk i\'ejlű- I :déftéuél nem csak szép Összhangzáat eredménye- ! jsdutk, a légkör és világosság üdvös bo- ^¦faae^k4)iito«Ítjdk. (Vége kftv.) .. 1 PriAanaia^H irtaWiayr tMr----- tenni a mseynr gái\'lakOxCQiu^nuk ataltal, bu^- liirlapok nrjía kffiíljdk aa augol gaaibuági gúugyáruHuk I Dgva- sé ed elmet b veraeuytaVaaoak, Koolrum, miim01 svéd gépgyárainak Hs^ararasigba ssáUitntt gStesépIo\' gépeinél! feltUniT nagy munkaképességet, valamint saerkeaetUk éa* aa anyag min&ségének kitűnőséget MÁju* bó 20-in volt alkalmunk látni egy-Kückum-féle fffis cséplőgépet TAa-láron, Pestnegy ében, bajóállomaaBirta, u. p. Kis.-itOras Haniesky Marton nr birtokán. A gép\' kOlsS csloeés leheti tdleg siilárd éa oi éhnera saerkaaeU mindnyájunkat mtf-lepett A boassu tengeri at dacaira, melyet ni Ili tasak or alalmObfil Königsbergig lennie kellett, a gép legkevésbé\' sem eionvedett,ugT, hogy raona legkisebb rcisalhi vag/L kovácsolnl vald rolt^emkalOnben a eaéplffi; fasaerkezeteA -, li bisunysagit ailá a d etika ss áras tágasak, felbaaanálti; fa kltflntf minőségének. A munka hihetetlen gyorsasággal folyt. Déli IS órakor rontatott a gép műkC J ót« helyére a délután 4 órakor már hallottak astfütyfllni. Makijának: mlntiiégét Illetőleg jd lelkiismerettel mondbaljuk, mlsie--riat a legelső petreneie esalmában is alig Toltunk képé>?-sek egyes saemeket felfedésül, tOrek éa pulva hasonló\'\' kdpen minden siemtül mauttek roltnk; ai ulusápeltgar^ hona pcilig oly kitiluíieii íé tisstán volt megrostálva (» gin sortiroid késiUléke álul,) hoRy a t britran lehet*\' sznlltlani a sierus kertből aionnnl a piaexr* TfliolS i anyait, sSt ti* is föl tűn 5 cu keTÚs fo-ryutt ; a prúba-" íni\'plís Hierlnt teljpaapfrgvl elég*<:|;vsiiuk bieonyull-óráukiiit 1-1UO Hlnri fa. Tsi 1 ár, 1*119-ki május ii-i *JÓ-ín. Biomoru UdQn, Lip< scy Tamás, Henlcaky Búla 3\\T3^Ut posta. — M. FI. Itnda. A .Pusital kípef ^ösiOncttal Tettük; & púlibínyt aiaunal s kísksúggel a postám tettUuk. — flient-naláaaita, SaiTeeen VesasOk mindenkor. — Lapunk elGBbi asiinának néhány példánya hiányosa* kertit kl a gyun munkákkal tulbalmosott nyomdai gápak alul, saives rlnúiíst kirtlnk: a recla-tnáll a még reálamálando saámokat, mtg feleslegps példányunk tart, Usaséggel beewréljUk s [UetSIeg Qtán pótoljuk. nélkfllOsnetem, meri élctenet tartja faaa^ Baast^áanaa ne soká rárakoatalni reá- Uaderar, orroatad^f. Mint mellékeltnek k0*01 jOk e kOretkeaC ¦ I>Tyllt; tér.\'*)-Az emberi erő fenntartását még a fegidÓ-sebb korbelrsknél is ténylegesen fenntartja a HotT-féle malata-kfvonat egéscségi sor. Kik ezen bajokban szenvednek, aziveskedjonok ezen furraat megkísérteni, mely oi utóbbi óvón több százezer, éa e gyógyszer feltalálása óta I millió egyént gyógyított ki e betegségből. \' Udvari szállító Hoff JdnoB nr központi rak- ! tára Kürntnurring 11. Itócsbon. Kvtievél, ai irgylk 11» év rlütti, n in i»iL ! jelenkori. I. I. Hoff Jáno. urnák, udvari maliitd Herlinhen. Iladcii (ItÚcs mellett) ÍH&\'J. febr. \'?0 Aa Un Maláta-kiToiiata oly MÖdalatoean hat 76 éves kora erűmre, boKT eien gyártmány nílkQl noro tudok lenni, ámbár rud.mi, boiry tiatalabliá nem teaa. Nemes Wnth-rery Hetlün-r, orvu^tulor. II. iluff János ur főraktárába, Iíúcs, Karntnerring I 11. ssÁin Ai önnek Maláta-kiTonntu tftnh már nem I Potsdam, 1869. febr. 15 Hogr Ónnak "a^OIrtMel-és UaláU egéaiségl chokobidéja sok batafét SSfW Usra sagitetf, as a rUác *15tt lMar«a{-y fká^S * legnagyobb Örömem Toh% hogy e^^sHaWajaalk e7*< meke, (kiskara, ki anyját áaéav elTesaavaa) a ban sienvadett éa aa Qa esodilatoa MaJáatrd porát a nélkrUlniS anya-tej helyett álrasvia, „ lag jatt er&> ¦ egáaaaifíi4cr»#3\'aBttyira, kméjf. 1_ tétlenné rált a gyarmak betegsjge. Wolf, ka^aakeJJá Naoneratrasee 411. — Igy baagalk saásatalaa eÜaaisftai u.inüeu oh tál jb ÓL Arak: Maláta-kivonat egésaség sflr Otejfel 1| csomairolassal: S Üveg 3 frt 70, 18 Itm 7 frt, SS Üveg U frt. bÜ üreg 27 frt 80, t>0 flreg » fiit -.\' MaláU-egessségcaokoUdé Nr. 1. egy Toat 9 frt] Hr. II. egy font I frt 00, nt fontnál fél font lagKat, Ha~ tontnAI egy és ejry negyed font Maláta-ehokoll lopaaj: csecaemlík asámára; a hlányad aayaUJ potláaara 60 ás 40 kr. Moll-maUla-bonbons C0 éa tO kr. UaHbat: \' Mócsb3l. A valddl ndvnri Mnláta-klTeaat egaasaéfl aflr-J Matata-egMasB^i-cliokolade és Maláta kivonata bon* bum csupán Hoff Jánosnál Karntnerring 11-lk aaaaT kaiibftló Bécsben. Knphatú Pealou Tarok Jdasuf gyégysaereaaaufl Kirnlyntcxa 7-tk asAm. I.eituer -éa Gf^owald. — H> ktaniaaáu kapható Boeenberf J. ás WelUaeh J; —\' "-\'n-an Adolf; ~Rnaenburg Fo roncs éa Eelcbeotha\' -aknái. ¦i>vM alatt kOil\'tUckért fulel&sségat Bea)— Bserk. ty 3Sí I_a IE3 T I - H ÍRNOK • j, Ilagy-Kulzu, IHüa lodju* 38-án. f A külföldi piacaokróli tu.lósitások s IwrdoaÖHk.l-dések liiánTÁI-nn, mint n Kulif ndiiIImÍI Aulába viló UUues síiilliUu idt.-Ut aa utóbbi két hét alatt nem állt U s.mlr.i Jrlntnl.í.. 11 id8 iu aUbl.stÁH a fabnsf"n;alom nálunk, i\'m jin;f; iniadlg várh.iti) ii nn-•ak Lanyhasága, a nalierjMi minÖMffíl bnui utig pémlUg kerestetik, — de .1 csekélyebb tmuosÓndek majd eladb.itlanok. A rei>eso ellenbou urí)» kcn.-j.L-tt-^éguek örvend ós magns árukkal foglaló^utik. Plaozl htti-v&sárl kcletárok. \\.VOT-KAXtÍSj\'aTI, lunJtíí^R-áii. Alsó auMtriai uit^nk^ut-Tarmánysk : Hu* ,i «.1-ni fonlus ^ frt, ">D kr. ir ifl—Rí ftif. 3 fr. 7(1 kr H7-— ííS fia. 4- frt — — kr. to is 78-7S.ini 2 fr. -10 kr. 7J-80 fut. i ÍL 7<J kr. Árpa serfTíirTnek, 70-71 fut ! fr. 30-4« kr 71 - Vi I futs \'1 frt 60 kr. árpa k.ls\'tiiségi\'s, 05 —90 fii. ¦> fr 1 3(1 kr. B7— 6» fns. ». fr), tili kr. K u k « r i c i a 2 írt IU kr., 1 f.\'i «;"> kr. Kukoncia olass leaitifitiatitini ¦• ¦ frt 30 kr. Zib 4.1-45 fus. 1 frt 85 kr. 4Ü -47 fns i 1 frt ÍKJ kr. PolunU Öo-Crt fn». 2 frt. 00 kr. ! ŰD-to fis 2 frt. m kr. Pamuly fobúr a frt ÚO kr Passuly, t.irka \'1 frt. HO kr. Siíua mixs. — frt. kr. \' Pi.il.u--i - frt — kr. \' Bécsi pónzárfolyam, máj. 28. 5™/,, metaliqued 01.40; 5% nemz. külcsöii G9.65; 1860-ki álladaltni kulcson 100.10; bankrészvények 7.10; hitdintézeti\'részvéiiyek í?H"i. —; London 124.10; «ziist agio llíl.Üő; aranv darabja Ö.H4 bf10 kr. Vasúti naponkint! menetrend: In-ltil N.-Kani^irJI llníi f.-ló .1. akor. ¦ •\'Hírei T ora tft perei. estTB 7 óra 45 , d. u. 1 dra 50 . estv 9 óra \'_>S n receel H óra í>tj . dúlutón \'2 dra — , 1 reggel 5 t óra d. dílb. Ili dra 13 pfi Heti nELptár. ktájaa 30-161 Jamal 5-ig 1869. KatboliVus nap-j ProStansT^ >apta>---[alj A nagy estebédrSI. LukAeT XIV, Ili—If*. Vasárnap Mútfu Kedd C 2 Eardtn. . Pstr. Ang. Síkod. T. lEraam. C Klotild, K. 1 Jii. C I Vai Qyflrgyika Blandina Hrasmus Koraélla J i 8io rabat I Bonifaei p. | Marcián Felelős szerkesztő : Wajdits JÓZSef. Segédszerkesztő : ßatorfl La JOS. H R D E $ K S E \\! Eg$ pzvisi tallér egy formtert!! tS3i-iv» A cs, kár. Támbivataltúl íl>,OUU p<»J*ot*i inllérért átveti bi riefe Mi leuárok a bee biztos reodeletóre ttt>,000 őaltr. forinttJrl egyenkint vagy egyes raraovAlHaEtAsaal öiikéi tcaea klárnltalnnk . 4 es. kir. kizár, szabadalmazott ~ LENARUK RAKTÁRÁBAN GoldHchmiédgasse Nro 3; lm neuen Bazár. Egy vég MtlefthU váazsn, í»G borllnl, 50 bécsi röf, 30 tallér helyütt csak 20 frt o. í. Egy . Iom hfetííadj Vám*. W bécaí rdf, U tallér helyett csak S4 frt. faai flaoaj aZSvet, M> burllai. 50 bécsi rőf, 87 tallér hely ott csak 37 frt. Itfitattenálb kattilt-azBvtt, :&0 bénái rSf, 80 tallér helyett csak 35 frt. MaWfL M berlini1 vagy aOibécal r6f, 16 tallér helyett csak 15 frt UaftaaftWtDtt I0ÍH2 Umftwa, &0 bécai rGf, 10 tallér helyütt csak 10 frt > fcaftafB4»a.taa>mhfce>rttV,3jtallér helyett csak S frt mm \\m TláMlrtl, diasea negélyaettel & és fél tallér helyett csak & é» M frt \' tW-tatHtfttf^C a*laa»-raegílyaettel 8, 7 éa ö Ullér belyett caak 6, 7 éa 0 frt 6 aiemiW &> fél, 6, 7 és 8 tallér helyett caak 5 és fél, 6, 7 és B frt T*Mt 1Ü0Ü daraJb BH^tnit-aUr ^-l^«^iaatfk finom dua káai hlmaéasel, darabja 4u, CO es BO kr. OaVaas aasfpsakawdft a legújabb saogélyaattcl, aft WáaUra. darabja 90 kr. Egy Kgy SB JS.- líffinoBubb. 9aS JT:.~SS^.^f SajSS^W-FiX kówit.oj ¦ mmdegjl. dM.br. pontosnu rá M tri.; •\' \'_ 3 Ú1U i^.rn».eiak 1 eä tü, Iii fii 8 frt. Ipa (man IltiiM« »HTM l«ri»U ¦ Jii&^aWistia* dklim»..&; CMÍ a nx.bm.rt^ket kell tuiUtaL -\'—l^.eiak 1 e. tü, 9 «¦ fái 8 frt. - - , mnnkA, igui u.p m.U-redő.étt.1. 8, 8 á*. fól, 4 L¦ fal Ullír bclint .lákt\'bt *> kr, Síi\' Hl 4 í< «1 frt. lg.. Iqoni M|hr»IS illjjgyik, á» nj M»k««v na ¦¦Si.HnHil * *¦ «1. 8 fa « Ullír h.lj.l Vfu^^ftáu«»^kLl\'»á»ímtó160, 1.8Ó, 2,_s frt üo krig. „.,...„ „, MrMq* «"om mtllírmtlkkj, t.U.4. n.rUiü ni; inbiiu i> n^rfaign 2, 2 t, M, 3 Ullír sljBtt cuk 2,-*-í« ti\\ÍM stftL Iiid Mptlitm UtUU Illik.\' lepijkbb.mn.trijo 1 (. KI, 2 ÜTt. fii Ur b. c.ak 1 Ul, 9 ím Hl frt. IW >án« 1^ MlSorílíVnrmir^ UU.4. ...riiti u.ij.i([b«n 1 *l \'U, 2, 2- *• f\'1. > <*llir beljratt ......í, » fa fél, S frt. • ~ \' klBud»ól ¦ e.!pkfaett«l 8 fa Hl, 4 fa Hl fa 7 taUAr helyett cuk 8 fa Hl, i i :f&ön?Yfa,on!>iil B^fa.HI, 4 fa Hl Ullfa helj.U e..k a fa Hl, 4 fa fúl frt. FÍB.m hliníeU .Hl HM^MMtl öndm\' .fa.onbdl 6—9 Ullér beljr.tt e..k Ti-B frtlg/. — lUeÉWll finón b^tlitbdl rigy vfaagubdl l.BQ, 2, 2M, finom hlm.faa b.Uldfat.l 6m e.ipkfael igen \'.lenini 2 frt BU krtdl S frti|y , WH híU^mit^k nl.ül.i. ...bfaúll, f.nill6 .mrr l.bnjtd „.llírrJ, 1 fa fel, 2 fa Hl, 8 UUir heljetl int ^-^^^Imm^^^ MlpkoTol,1 légnj.bb inínU, 4 fa fél, ö-10 Ullér beljr.tt cuk 8 é. Hl, 4 é. fél |af,T«Hk=U^nf«ílyolrnbikho., finom ké.iltménj 8 é. fél, 4 é. Hl, & é. fél frt, igen .l.g.n. SlSl^»^ll»sff^"lufú\' fa\'nüknck 2 i." Kl. (íl é« 4 UUét. holj.tt «.«k léi Hl, 8 fa Hl, VWI^m,fíSm1^tfé\'J\'faél.1 bMlMdl frtér fwal-v».»i, bfc.l rífe mk \'85 kr. 20,000 rSl finom Mtlt, roTo euk BB kr. Ál <fkíltó. ¦uanrét.t menet)-ei.ka.olteUb «. oKtrik blrod.lom mlndmi -ridékl .iro.jlb. 30 frt rfair- \' \' - Ifanil 6 imk knM kun tani •*•"«• ¦ " \' Ab dis s. k. astárrékMschs und kos. usg. Lslma- und Wltt^srjsriags - ~ In Wien, SokliCtwtisdflaMe Hro 3^ lei Mstisii-flszsr. 111 Szerencae XOl! 11 Egy BiilH^90ÖflTtalíér kész ezbst pénzben a Hercseg BraunBchweíg-fóle konnilnyhíl biztosított s felállított országot lottefia által 22,400 nyerumiíuvre óú követkuzű nyerő összegekre felosztva jAtszik : 175,000, 105,000, 70,000, 35,000, 21,000, 2-szor !7,500, 2-hzlt 14,000, 2-szer ÍOfiOQ 2-szer 8050, í-szer 7000, 3-szor 4375, í2-szer 3500, 23-szor 2626, ÍO^iaör 17&0, frt stb. Mindezen nyeremény kihúzás után rögtön kdszpénzzzul fizettetik. Aa egészre csupán hat búzna cazközültuűk, melyek küzul az olsú már június 10- és 11-én tartatik meg. Ha a nogyobbszerü játokhoz ezen lotteriánÁl, sokkal küvoscbbet bkoDytalanittuik, miután agy tgétz erdeti \'ortjagy (nem ígérvény) csak 7 frt, egy fél — 3 írtba, egy negyed csekély 75 krba jön, — melyek az összeg büklÜdósu után a legtávolabb hulyru is megkuldetik. Kl tehát ezen csekélységbe kerúló szelíd uton szerencséjét megkisérten^ ohajja, méltóztassék bizalommal lenni Sola~WaEurzsojrAllcl Ga-iifiaailAVi nagykereskedH-háabos Flamlmrgban. GICHT WATTE " fCZÜZ-VÄSZOff) lindert sofort um! heilt schnell Gicht m\\A BheVmatiimeB allnr Art, als : ^oalchU-, Bast-, tlali- u. Kahnschröcnen, Kopf-, Hand- n. Knleglchl, Qliederreia-a«h, Rücken- n Lrndenwsh.^ In Paketen su 70 kr. tu halben su 40 kr..su bähen bei Josef Wajdita inQr. KanUsa fljlt oboora Jahr litt Ich anhoffl gen Kuokenschmeraafl, weiche inleta-torer Zeltalcbsaverachllmmerten, das mir das Gehen n. Btlqken auf bOohaton Uescliwerdo ward. Nach item ersten Gebrauch derllr.Pat-Üaon\'cbonOtchtwattehesiierto\'sicli mein leidenderZustand sehr merk-Heb Naob Anwendung der eweltan Auflag« bin lob nicht allein von - • eam m tl l ohen Hock 0 n*eh m e nren (nnallah befreit, sondern ich kann im 78-Jahre wieder ohne Schmerlen gut gehen mich gut bUnken n. ¦«gar 0 ha« Besch werde etwas von 5 Horaolái évenktnt 3 Június 1-én 1869. rSi? Főnyereményi sorsolása a cs. kir. sastrisJ cstJn-szetvények 1864-tt ívríl, A Hitlvény BV<r»ni«qyéiiek rok«I»(o««« tä0,O0*;| :- «0,000; tttO.OOO,- ISO.UQOi 50,000, S5,0001 15,000; 10,00015,0001 alb. alb. Legklaebk »r«r»-ntényrriai ISO i>rlNt. . Hiteles bélyegzetü szelvényrészeket melrebíaH^lddkj érvé.jrnak, n>lg n fün^enmén. 280,000 frt.Saai réue lefelé 160 frtig ré.mokre t>em haNIk; n. ir elSien. bddMM tm&j &..U1 ntánfl.oté..ol njénljnb — DrUi 8 frt, B éta érlrTS* IM,\' 20 ark in US frt. J Rothschild és társa Pcmtwaaae Nr. 14. B*o« \' aaar*,Iaraöt-daJókní gondiMkodvaJeaiid. ?*BJ Kovácsolt, vasból készülj a es. tir. mérték-hivatal által Bécsben megvizsgált és bélyegeaett tized-mér legek Décm&Vfl alakban, utolerhotlonok biztosság-, puntosaág-^ 8 ívi jdialUa iiioIíotL 8 ivi jdtollai i Horalrr." : 1 3 :i f» 1U lü_20 25 !Í0 4-i w inai lOC^TlI "Sí, 70. 8»»; Ml. 1U>. it.. t^Orcnssiy nerica** t» er\\ joUUAm), ,-i«khr> tnl.--«, iId.Iw a-li\'lí" ¦ minden r»élra is haaaiiálairn alkalmi eak, LaLuesaaeriuti ntasitaa saerint. JHorder3 : I. », 4. 10, ß0 _7<>. »" f»« jtrak i f.. tt, T.fiii. Ts, 16, IH~ 20, íi." JM.it7.Sn.:)«\' frl_. állat ¦•rteflC*. t,M rvi j.)(ál1i«> vert vasból, Bkiflk. l. lieurk, »rrl.^ek, borjuk, jnli.ik, továbbá kisr-bb kí kocsik, tal in át stb. Honin 2", :in, maion jírak : l««l. 120,15*1. ISII, át*\' frU korl.il n.\'-lUll, .iioiil.aii a nllkaéh\'i>a .ulv-.kkn!. fakor laa.il L¦ »iilvt.kkal mln.lrn. jnúrleA 1-> frtul t"1\'1\' V" korlattal .\'a \'siilvokkal 6«) írt >-» folR-bl. 3*a*a**rlmérieflek Tert vasból, * híd- is f.irJJió-ni\'I¦ \'Ini TTiTllH, liatiíiuipilar hite I.-1I tett, 1» rv| jrítálláa. MoR-tcrlu-k kuroik i.i;-v t.ll.li darab állat <n p-™ .\'• r <-•»\'-rv. 11" I ITU 17< S"0 GANTI L. és TÁRSAI mérleg- és mérlegsulygyara és hidmérleg-épitő-intézete Bécsben. f-Vnnktür : Mndf, SliiJcrrjifKr Sr. 10. 3 ooooooooooooooúooooooooooowoo^^ pénzéket, da mindennemű arany, ntist éá drnarfV.ktt vekkel kirakott reglsi^eket; továbbá gyöngyöket, saS-nes követői, arnnyat, esflstfit éa ásvátayaltaS vosz ?8 csűréi a legmagasabb áron a régiségek és természetiek irodája Pesten, Ooroltyanloia a Uoyd epjüstbat, 14. sx. a. Bécsben HerreB-Gsaafl Na. 5. hol epy netryvalaaatékn raklir mitidennomn rt-plséffék, réfrl pénuk, Rumlink, ttvrk n.Pi.te-kntŰkht\'.l a Ir-nolraébb érőn iigyurii.tri. icj naj-y rnlttir úránvok, lepkék, bo(rárak, ma-oarliSrftk, l"já»ok é» Qvc (<.»,(,,„ vfc ja találhatok. LeratleatT* biívoi.-ii rálasaazal ía ertr.ittWI s*o\\sUtátik. (lflC—1S> ; \'>"QQO<>oor^oomw)rw>(iorMMKw>rrO<>orH>ooi>^^ , !FdSTEftV.es TÁRSA jf| gus.daaági gtpg\\árusok Lincolnból Angliában [«J( ajánljak a in. t. r>ajt.lá.i„kii.-ik lí^yi^ g-ózmozdonyaikat, nngrobbitntt tíizszckrény és elómelegi tővel, oaéDlöffépeiket, nelyek aUgyarortuág a&faaaaeneibez Berve építtetnek, tavibbá [arató-gépeiket, Aagtia tegetaé gTÉrmlltat. ÁEJEílYZKKEK e» miudenuemti FELVlLÁiiOSITÁSUK a l^na^iubl. kí^irií-pgol búrmeutesun kill.l.-tnek l,p. Raktár: S Peslcn, gyár-uteza 33. szám. \' p82 20,2| I-.c(riniigasabb elsú nyilvános Kereskedelmi tanintézet Eécs, Lcopuldstadt, Praterstrossc :12. Tanulói iroda a kcreskcdtlmi tanulmányokhoz, Porges Károly igazgatúuál. Kik háttérbe vannak szorítva ezen intézet összeköttc- [ tésútül, c fclfo»ailásokat folytonosan, és oktatást nyernek a rizsgaig o szókba vág.i intézetek képviseWségére. (241 — 12,7) S%olyvai savanyiivlz. Mindcn eddic i^iucit u^y Inizili, niint kiilfohll u*\\;i;n viiek k.W.tt Irirti4tabb •wla-vi» — burrai vegwtve a Ir kelli\'in.ML\'M\'bli itali nvnjt. Ar.i r-4!y 40-cs iiicliiii.il> 4 l\'i l .\' Vi,-. ; e-j lln-ii. buliinuk 4 fri 70 kr. .Mqrreinlele». Mini.....nlatt S/ulvMini, n |>. l\'iilena illtt\'zenilik. 1 -ji\'-ii IHlj9. Bertalan Pai. szitlyvai fon-as bérloje. lllilJU> (280 — a, 2) Einmal llunderUanseiMl Tlialei- oder Guiaen 175,000 Neueste grosse tt4mlbtt- .¦limivrt und B.iantirt v.-n der Mi.l.fii L*ndo.-R.([i»niiig. \'J.\'.JOll Chmibc im (j«iAmmtliei.*.Be .ofl" Einer Million 390,000 Tlaaler ,mon im L-auf* der Ziehungen niil awer in wenl|fen Monaten ier „tu Kntscbfli.iuue, ">"1 befinden sieb darunter Hanntreffer von Tbairr 100,000, 60,000, 40,000, 20,000, X2ß00,10,000, 6000, 6000, 5000, 4000, I2mal 2000, 23mal 1500, lOStnal 1000, ISflsaal 400 KU, : gruaa ¦cht.t nnrl r Im ilfT sUtl io-Ver L-ii Tliollnrhm Ilfiichnnc. ii.l II. Jtttii it Hing; » Um - fuhr* i.il P i Ualcn i ¦ *nftrilire, d<-. IlniikJfUrrti l.eiirofupi •il du- .¦rf.>r\'i.\'ilicben l\'ISne iskniift (rrnti». Nnrh «uttpi ¦il 11 US imaufprinr-tTt dir hOrbat Interessant uln-prOssten VortlwUe und . 7 ridi. W BN. •vlTendv lietrafi mit dtr grösstp» Allerantate Ufieks-Olfcrte. i>zti S(,icl der Oeatarrnioltiactn Loose ist von .I.t Raiseri. 0*V. Regierung pe-uiiri. .Gottes Segen bei Cohn 1\' (srnb-iirti^f wiedei um Hill (äfwimirii bnlcuti-ail \\ er-lui-lträ« t\'n|.i(aMi\'ii - Vi*r- v<tn aber :t Milli mtn. I »ic V(\'!l....*un.- sarantirt und t.,11-x..-i.l .Ii.- Slaab. Kejrit!raii(r. II--..... d.-r /.i.-b.imr em H-tM Juni d. j. Nur 8 Gulden österr. W. oiUt 46utD6n österr. W. oder 2 6uiden ö. W. kostet ein vom Staate OaTl». tirtoa wu-kllon«a OriablBl-SUaU- i de« verbalem« Promeasen, aus meinem Pebit and werden selobo fr«5011 fraaktrtt BioMiidiinff"\' d™ Betrages •elbat, itferntesU-u Oegendrn Ks werden nnr BewieM gelogen. Die Hanptfr«w.aae betragen; 250,000 150.000 100,000 50,0*0 30,000, 25J100, t h 20,000 t a I5.Q00; 3 a 12,000; n,QuO; 4 . x i 8000 n k $000 13 i W\'ii l.nl.ter Äieb«nB erl.SIl jede, Theil-rbmer s nmüiclie Liste- Uewinne werden ].uiikt- j crcss.\'uteu in dieser (legend wieder unter , MonntVWüi ,1. J. .lai om tlldeke bepflnstipt, direct ku wenden «" 1 Mark aiisl.eiahl t i»t besonders v u unt voll U.ildipat S. Steindecker & Comp. Baak- aad WectaaloMOnirt in IIitinburK. _ p.o OOOOCOsooooc\'oo\'qi o c e. c c o Az leláő magyar gyapjumosó és bizományi részvény^társulat GYÁR-ÜZLETÉNEK MEGNYITÁSA, r Pesten, felső-duDasor, a „Pannónia" gőzmalom mellett. jj . QGzerüro és a kiililildOD rég elismert „LovUttuui\' gőp renilmtorro lmreDiluzott, napoakiat fiOO iiidiüb kó|n»^..:^ü 9lai Diaajrair (yaaja-uiiiaai (1 ár elfoead : a) Mindennemű eoy- és kétnylretU- ) t»b) Mfíes-tlmár- ) c) zkjaya- és sacke» GYAPJÚT Aojtorjántál, gyárilioaáH Diján, mely a grapjut kíizvetlunUl alkalmaaaá foszi, ..... ilki "*¦¦¦¦ " iz/.iitlt állapotban, vagy usztatás után uyirva, uüztályozás és tnk^lyetes ntr^-tisztitiis végett, zsír, piuzok. bonmk és u-i* v —j «-......---—-----j - ?<j-rj— —• -• —— — .„inilcnniTnil gyapjuáru gyártáara. (iüiiiloa- Scodva van a gyopju-partbeknok aaígoru olkUlUnziísiítúl d* Ltzcskodík & táraulnt a inubilü aikurárfil is. — iMuaoii gynpju tia-|»nkínt láthatd a jfjrárbelyiaágbflD. \' |. Ti). A tAriuiáf elvállalja u gyapjának biiomány kápen eladását ii minden idúben vagy az általa a nyár ioly tán nindtizon.IÓ %¦ nyiivéinoB ar^axxlu.-óírveresen.. | rfLCJ&yAitoTÚMt*ii: clálpKckcf, ftJldki átadott, vagy. átadandó gyapjúra, móraiikelt kamatokra. |; A moaáti-í raktári-, éá obidáai-dij a legjüUnyosabbra van auibva. { \' • ^KjMjMtt\'rsasrl. 4n krreakedA nrakhoi ason kéraj-t Intáaxak : •zivoskadjenek a-motáa éi árvon^ro boudündi. jnjri^ idtBak minél előbb bojelealení. Idlníán knlönoaca. ai^Lrveréire nózvo, catalogttauk fogiömák^\'nittkatlgM: — 10,000 : Sott, * fii Uoo, ( SOfl 4 5oe, \'*1g5(\' liow\'m t2oa, írití a Vaia, k 300, ±!4 á 200, \' h Ho, too, 5o 3d. I.« tilGrk l.r-n in Oeaterreieh die oIlerhocrliilaBi Hurptratrer .... 300,000,1225,ooe 187,600, I52,5oo. l50,a»o. I30,eee, mebrm.bls I2ft,0«s. m e h r m a 1 . loe 000, kBrilJQti aoltoa «Leder dai fruaeeLoea von 127,bm. " jfiogtt an IS-lcn Mai tea»» wleaar xwel der srBaatea Kaapt-fiewlase tu Win a ni b arabi L [ß^i LAZ.SAMS C0Kn,„»u-^, Tlauj-t-Couipti-ir, Itauk un.l \\Vrelrsi>lp>»r(iiin. BaC ^c\'\' luncho besoiulera darauf nufmerkaam, dass nacli obi^t\'i- grossen (\'n[litui ^\'crltMi^nns ein bm^or ZwiNclii\'iir.ium vt.i- Beginn einer ueiu-n eintritt, daher ersucht.\' tlic sich Iute-rossiremlen mir ihre Anf-tni-e jetzt noch rasch einzusenden. Traugott Feitel IWr«, KÄrntnerriiie Nr. 2. iltaiifles irjsiyiéks nyomtatványokról. flEgál lavólaaaires, trtuís ttartiiti betQ v*jry boFouiival logjsc [I ilarab DTolcsod, velin, fehér 40 kr. upvanai 100 drb boriinkkal 65 kr. , TKStaf kett3s simítással vac7 vonales-ii Gi) kr. . ugyanas 100 db borítékkal 1.60 kr. ncgTedret, velln 80 kr. vastag katUte similiaaal rmfj voaa-Loava 30 kr. , Dfulcxad, kulönbOaJS rslnos axinn«l &> kr. -nxr ITíO . miyanaa borttÄkal liO fa. 10) , boríték belül sai ne*- ve &ö kr. 100 . enf-oi levai - papiros divataiéra esoaofraes- saal 90 kr. 100 . arvaitaa borlbíkkal 1 fri 40 kr. 1110 . Ulupatojtfy ilkeealt- *e *fj aerea alatt 50 kr. 100 . keöCsfénvD, lllofra-phia, mea)btríl*e kisütve !K) kr. 1 db .l.\'mbornromó (fip nív- «t eiitnmcl l.r>Ó kr. 1 db nnmarit nedvesítő stam- jilília 60 kr. Kcltrl-frle iaaNarVaaJU bréaW, inula námára s ntasásra. «17 db linraácirtoi óival. 100 darab tollal 1JJ0 kr. 1000 darab enyrwett fawelaWk aranyosra ; najjaá^ teUaéa aierínt 1.60 kr. 600 darab ncram» 1.S0 kr. 1000 legnjabb. mint a ¦etfiaanV Viau SJ« kr. UIO db 3 írt. Efrj dobos beül 10 kr. a ¦ TiracpFf.se ti egj 10 kr. l\'J turáni |<ati-nt acavltoll titen- kétftle Síi kr. 1 ttieaat tollnvél, finom 6 kr. HW SaarnUk, stilliti levelek, ndennemU nyomtatvány, pe-esutnv«m>Oc. flaleti máaolo-kCov-rek gvári Aron aaolgilltatlk. Peatal etaarétrel la kWJhetük, llepakolás dij uÄlkO^, ^ TRAUGOTT FEITEL ulUltt-Iil.U Ufr«, EiritiHirrinp i. gtgnrUbei d.m Ilrucha.U.iu. Sr. !1. (äa7-ll3) HUSENSTEIH & VOGLER Annoncen-R\\|ii\'ilitioii, WIEN, ^ wrr-lfii prompt vrnnlltelt water BweolsMaaj a, á. Orfp^aAlariiMa Udie kt ür. li. R 7-iiitungon allűr Lander. Hamburg, Berlin, f Zmtuana-vfxZarfobJailM jritii u. franea sJ,.b.itii»»tr.li. (l.\'rirniidt.nHt..7. UB«.CfieUSnwab«>rjedalli-erllon. Frankfurt a IH. ",uí*,,,,r,wu:rr"íI;ÍSi?.4™ 11 Lmti:ngrn prlimden Audhtstb.___ Kaateaanäctvulfa «trbea «or Wnaáci vorbor an Ulcnsten. . Oalinssira Basef, 1 Leipzig Wajdita József kiadó-, lap- és nyoradatnlajdonoa Nag}-Kanizaáti. |