Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
9.94 MB
2010-02-14 22:11:18
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
2015
5444
Zalai Közlöny 1920. 223-249. szám október

Zalai Közlöny
Keresztény politikai napilap
59. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 223. Csütörtök
240. szám
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SttrkcMtőség és kiadóhivatal: Pő-ut 13. ss.
—-— • Interurba n-te ie fon 183. .
Megjelenik mindig kor* reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
aimmyj.
FELELÓSSZERKESZTÓ:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
BlOlIxetéal áruk:
Egéw cvre 250 K. Félévre 130 K. Nigycd-érro 65 K. Egy hór« 22 K. Egyei síim írí 1 X.
Haller a keresztényszociá- j listák kívánságáról.
Elégedetlenség Benárd miniszterrel szemben. — Kiakarják játszani a pártot
a ^őispánságok kérdésében.
Budapest, szeptember 30. A keresztény-szociájista párt teghap értekezletet tartott, amelyen a keresztényszociálistáknak a kormánnyal szemben követendő magatartását tárgyalták meg és elsősorban a keresztényszocialista munkásságot érintő kérdésekkel foglalkoztak. A népjóléti minisztérium átszervezése ügyében hangzottak el felszólalások é3 a hangulat részben Benárd- Mgcst dr. népjóléti\'miniszter ellenirányúit, aki minisztériumának népegészségügyi minisztériummá való átszervezése mellett foglalt állást. Mivel azonban az átszervezés egyelőre nem időszerű — az értekezlet várakozó álláspontra helyezkedett.
Az értekezletről egyébként Haller István kultuszminiszter a következő nyilatkozatot te.tte: /
— Túlzott és hamis minden olyan beállítás, aiíiely azt igyekszik feltüntetni, mintha ott a kormányzópárt ügyében tőrtént volna állásfoglalás. Mindössze a főispánságok dolgáról volt szó és egyes párttagok a belügyminisztérium bizonyos intézkedései ellen emeltek kifogást. Főleg sérelmezik a veszprémi és zalai főispánságok dolgában tqrténteke£.-Az értekezlet kiküldött engem, szerezek további információkat ezügyben-aríól/hogy miért történt e főispánságok kérdésében változás, illetve, hogy ne történjenek meg a további lépések, mert ebből esetleg arra lehetne következtetni, mintha. azokból a megyékből is elkerülnének főispánjaink, amelyekben a képviselők többsége de fakto volt kereszténypárti.
Kormánynyilatkozat a külföldi sajtó hazudozásairól.
Budapest, szept. 30. A „8 Órai Újság" jelenti i Ma illetékes helyen érdeklődtünk a bécsi sajtóban megjelent hirek felől és ott a következő felvilágosítást kaptuk:
— Ami\'a „Neue Freie Presse" tegnapelőtti közlését illeti, Károly király állítólagos tárgyalásaival kapcsolatban — erre vonatkozóiaga kormány már hivatalos cáfolatot adott ki. fcz a közlés is teljesen magán viselte az alaptalaA kitalálás minden ismertető jelét.
—■ Ezeknek a manővereknek\' a célját könnyű megérteni. Mindenesetre bizonyos bécsi hírforrás részben Magyarország politikai egységét, akarja megbontani, részben pedig Ausztriában akar nekünk ártani.
— A királyság személy; kérdéseivel most egyáltalán senki sem foglalkozik. Bizonyos helyről megint céltalan híreket terjesztenek a kormányzópárt egységének \' megbontásáról. Meg kell állapitanunk, hogy azoknak a kisebb véleményeltéréseknek és személyi differenciáknak — amelyek bizonyos csoportok között felmerültek — nincsen és nem is lehet nagyobb jelentőségük, a politika alakulására nézve és mégkevésbé veszélyeztethetik a pártegységet, amelyre soha nem volt nagyobb szükség-, mint ma.
— Minden komoly politikai tényező teljesen egyétért abban, hogy a kormányra váró
nehéz feladatokat egységes pártnak kell támogatnia és éppen azért azok a túlzott követelések, amelyek a keresztény szociálisták körében felmerült nyugtalansággal kapcsolatban — nyilvánvalóan oomlasztási szándékkal — elterjedtek — ezúttal - sem fognak eredményre vezetni, a politikai fyelyzet változatr lanuí nyugodt marad és a konszolidáció ujUr>-káját a kormány az egész parlamenttel egyetértésben tovább fogja vezetni.
Kinevezték a zalamegyei árvizsgáló bizottság elnökét.
Budapest, szept. 30. A „Budapesti Közlöny" mai száma közli x A kereskedelemügyi miniszter 68190—1920. szám alatt kelt rendeletével a Zalavármegye tőrvényhatósági árvizsgáló bizottság elnökévé Bogyay Elek nyugalmazott főispáni titkárt, elnökhelyettesévé pedig Gyenge\' Sándor pénzügyi tanácsost nevezte kl.
K
A közélelmezési miniszter Szegeden.
Szeged, szeptember 80. VasT }6zspf dr. közélelmezési miniszter ma ideérkezett, hogy az érdekeltek bevonásával értekezletet tartson az ország ellátása tárgyában. Az értekezleten részt vett Aigner föispáo, Somogyi polgármester és még 15 érdekelt.
Beiratások az egyetemen.
Budapest, szept. 30. A M. T. I. jelenti: A budapesti tudomány egyetem rektora ma a következő hirdetményt bocsájtotta ki:
— A beiratkozási engedélvt kérő folyamodványok, illetve bejelentések folyó évi október hó 2-ig nyújthatók be az illető tudományi kar dékáni hivatalához. A beiratkozási engedélyt nyertek bezárólag ez év október 18-ig iratkozhatnak be. Az előadások folyó évi október hó 11-én veszik kezdetüket.
Lenkeffy Ica balesete.
Budapest, szept. 30. Lenkeffy Icát, a népszerű mozimüvésznőt ma kellemetlen baleset érte filmfelvétel közben. A művésznő a Svábhegyen lovasszerepben brillírozott, amikor lova megvadult, elragadta, majd pedig ledobta magáról: Lenkeffy Ica sérülései könnyebb természetűek.
A korona Zürichben.
Budapest, szept. 30. A magyar- korona állása ma Zürichben 2 szantim.
A szovjet a gyors békéért.
Koppenhága, szept. 30./Moszkvai hirek szerint a központi végrehajtó bizottság kétharmad többséggel elhatározta, hogy minden lehetőt el fog követni a Lengyelországgal való béke létrejövetele érdekében. A határozat inditó oka: az oroszok félelme a lengyelek téli offenzivájától.
TŐZSDE.
Budapest, »i«pt. 30. VahxUpiac tartott.
N\'apoleon 090, Font 1105, Lcv* 480, Dollár 316, Frank (francia) 2070, Márka 611, Lira 1316, Bécsi 08-50, Rub«l 335, Lei t>40, Siokol 416, í\'rank (svájci) Koronás dinár-1020, Frank dinár 990.
VÁROSI KÖZGYŰLÉS.
Megszavazták a 12 milliót közellátási célokra..
Gyenge érdeklődés mellett folyt le a tegnapi városi közgyűlés, amikor a programon igen súlyos pontok szerepeltek. A 12 millió közellátási célokra való rendelkezésre bocsáj* tása rövid vita után elfogadtatott. Dr. Prack István polgármesterhelyettes ismertette a javaslatot s kifejtette, hogy a változott viszonyok mellett a tavalyi 6 milliós hitelt ma duplájára kell felemelni. A hjtel megszavazását kéri, indokolva azzal, hogy a város ellátatlanjait liszttej, zsírral, fával, világítási eszközökkel a napi árakon alul et tudta látni a közellátási üzem s a jövőben ts el fogja látni, beleszámítva az épitő anyagokat: mész, cement; s benzint. A kiskanizsaiak felkiáltással ellene vannak a hitelnek, azonban Kenedy táblabíró hosszasan megmagyarázza, hogy menyire fontos a város ellátatlanjai, szempontjából az üzem fenntartása. Szavai szerint a város éhen halhat, ha a közellátás nem segit, mert a szabad kereskedelem tönkre teszi a lakosságot.
Szekeres József főorvos kifogásolja, hogy az üzem olyan horibilis percentre dolgozik a szegény emberek bőrére. A fenntar- . tását nem ellenzi, ciak kisebb haszonra dolgozzon a jövőben. Keriedy táblabíró is osztozik abban, hogy az üzem ne tőkét harácsoljon. De a 12 milliót nem tartia soknak, mert az üzemhez képest csak grajzieraj minőségű közalkalmazottak beszerzési csoportja is fel tud mutatni évi 12 milliós forgalmat. Eperjessy Gábor a két előző felszólalást foglalja Össze. Weisz Tivadar rámutat, hogy a nagy haszon nem árdrágítás szüleménye, hanem a szerencsés üzletkötések eredménye. Az üzem napi árakon tetemesen alul nem adhatja az áruit, mivel az ujabb vásárlásnál ugyanazt a mennyiséget már nem tudja beszerezni azért a pénzért. Szerinte a vezetőséget csak elismerés illetheti. Szekeres József kijelenti, hogy ő is hálával adózik az üzemnek, de meggyőződése az, hogy az árakat mégis nivellálnia kellene s egyik feladatát ebben is látja. Szavazás után a közgyűlés a xjárosi tanács javaslalál elfogadja.
Ezután a városi központi szeszfőzde vezetőségének kérelmét fogadják el, amely szerint a hitelt/400,000 koronáról 600,000 koronára emelik íel. A köztemető kibővítésének elintézési ügyét szükség esetében, megegyezés hiányában a bíróságra bizzák. 3 nemleges szavazattak szemben 28 szótöbbséggel a javaslatot elfogadják. A Pripic Milán féle iparvasutat megveszi a város, de csak a palini utig 159W0 koronárt. A vasút többi részére ázonbai^ (entartja a jogát. A közgyűlés elfogadja a* iparigazolványok kiállitási dijának felemeléséről beadott - javaslatot, amely szerint a beszedett összeg 200 koronától 2000 koronáig is terjedhető. A kiska-nizsai mozgószinház felállítását elfogadják. A 15 év alatt a kiadások s javítási költségek a bérlőt illetik. A Francz vállalat javaslatot tett a városnál, hogy a társaságnál szerezzen be részvényeket, hogy az üzembe betekintést nyerhessen. A pénzügyi bizottság 25 részvényt javasol vásárolni 60,000 korona értékben, amit a közgyűlés elfogad.
Dr. Sabján Gyula polgármester fegyelmi ügyében Fábián Zsigmond ügyvéd bízatott meg a tanú kihallgatásakkal.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 1.
J- A lakbért no maximálják- Ró. I ^ Gtí & burlingtODi Jsgaár IV. és utolsó iwc _ -], ■ Iíí ■ » .Lo az álarccal\' kerüLpentek, sxombat íj vasárnap *
bcrt Emil nemzetgyűlési kégw^tjlŐ indítványt | Vi^gmois<j vásrnár*^$kö*ti»«tv& karnak nyújtott nyújtott be, amelyben kimondani kéri, hogy i «,o százalékos árkedvezniéJiy ma, október l-«n lép^, életbe.
». í. i-.i -: j-----». w-zl:^ -—i ■\' a kedvezményre jogoíultak SMlvéoyeí * következő helye
míhdazon háztulajdonosok házában, akik az} uj "építkezést 1920 novemberben féjézték be, a lakbért ne maximálják és az állam részesítse adómentességben. Az indítvánnyal az építkezések megkezdését szorgalmazzák. Hír szerint az indítványt törvényerőre emelik.
— A menekültek sorsa. A nyomorult körülménye^ melyek között kiutasított véreink" nálunk\' igájukat rójják, a napokban ujabb szomorú áldozatot követeltek. Zalaegerszegen szombaton szívszélhűdés erté az erdélyi magyar kulturának egyik legderekabb munkását, Mihály Gábor igazgatót. Szeren-• csétlenségének oka az a meghurcoltatás s méltánytalanság, ami kiüldöztetésével járt. •Otthon, Besztercén majd egy emberöltőn át emberfeletti munkával dolgozott a magvar név presztízséért; minden társadalmis kulturális mozgalomnak katonája, illetve vezetője •volt. Oroszlánrésze van abban, hogy Besztercén —■ ahol nem sok idővel ezelőtt nem lehetett az utcán magyar szót hallani — kiutasításunk előtt a magyarság szellemi fölényét tisztelettel ismerték el a szászok, illetve románok. Szerényen, zajtalanul dolgozott. Szerénységét, munkakedvét itt, az igéret földjén egyik szomorú csalódás a másik után érte. Azt, aki nemzetiségi fészekben egy élet erejét dobta a magyar ügy szolgálatába, itt. a színmagyar Dunántulon sok száz társával együtt azzal fogadták: „Büdös menekültek, minek jöttetek ide." Egy élet felőrölt ereje itt a hála csendes nyugodalma helyett megroppant. Foglalkoznunk kellett Mihály Gábor, tragikumával, mert ez a sors tipikus sorsa errefelé a magyar martiroknak.
— Orvosság a száj és körömfájás ellen. Állatállományunkat évről-évre mindjobban pusztító száj- és körömfájás ellen az orvosi kar - a „Köztelek* híradása szerint — hatékony és ujabb orvosságot fedeztek
• fel, amely az eddigi védőoltások sikerét messze fölülmúlja. \' Az oltóanyag még nem került forgalomba.
— Az állomásfőnökség felhívja az utazó közönség figyelmét arra, hogy a „Balatoni D" vonatok igénybevételekor ugy mint azelőtt is, 48 órával a mindenkori indulás előtt utazásaikat az állomásfőnök-ség-nél előjeg^M:essék, mert ülőhelyek az előjegyzés sorrendjében csak korlátolt számban állanak rendelkezésre.
— A fák alatt rothad el a szilva. Említést tettek nálunk, hogy Förhénctől kezdve egész Kisrécséig elhúzódó területeken szilvával\' vannak borítva a hegyhátak s a gazdák mit sem törődve vele, hagyják a rotha-dásnak menni. Hát hisz azt jól tudjuk, hogy a szőlőtulajdonos kisgazdák a zsírjukba fulladnak nem xokat. törődnek azzal, hn mind elrohad is, ami már nekik nem kell, de a dolgot rriég sem hagyhatjuk szó nélkül, mikor százan és százan szívesen kimennénck s összeszednék a pusztulásba menő gyümölcsöt. — Felhívjuk az említett szőlőhegyek tulajdonosait, hogv ha már ők nem használják cl az Isten áldását, legalább engedjék összeszedni azolutak, akik nagyon, de nagyon szívesen megtennék azt. Szemtanuk bemondása szerint vagonszámra lehetne összeszedni-az így bítangságba menő gyümölcsöt, amit a szőlősgazdák fitymálva taposnak le, vagy rugdosnak, ide-oda. Milyen nagy bőségben is élünk I
(x) Szüreti mulatság. ZaUszentbaiásson vasár-n4Pí í- 1»<J 26-án az iparos iljoság a hadirokkantak, hadi-özvegyek árvák javán kitűnően sikerült szüreti mulatságot rendezett. A mulatság kexdetét magyar jelmezbe öltdzött _E»rok szüreti dalokkal és táncokkal egybekötött disz felvonulás* nyitotta meg, mely után konfetti és swrpentincsata s srólólopás kíséretében szépségversenyt rendezett, molynek első dijat Komár Jánosné, xaíaszentfealázsi maloratulajdonos neje nyerte el. A mulatság a helyi és környékbeli intelligencia részvételével csak a kési reggeli Órákban a legjobb hangulat mellett ért véget.
— Csempész-harc a határon. Don-nerskirchcn határmenti községnél szombatra virradó éjjel fegyveres összeütközés támadt osztrák cscmpészek és magyar pénzügyőrök között.\' Valóságos harc fejlődött ki, amelynek során két csempész meghalt, egy pénzügyőr könnyebben megsebesült. A pénzügyőrök végre is elfogták a veszedelmes csempésztársaságot és erős fedezet mellett valamennyit Sopronba szállították.
Nagykanizsa r. t. vároa lakáshlvatalától. IS20. szám.
Hirdetmény.
ken " kaphatók": a DélivasútJak a vasoti kdzéjelmexóíl futárnál GSndü-cs Lajosnál, *a kir. törvényszék éi jírisblró-jságj tisztviselők Büky Bélánál, a m. kir. posta- cs távirdai ; tisztviselők Bnrtha osztályvezetőnél. A szelvények minden műsor 7 órai előadásaira érvényesek csak éj délelőtt 11 óráig a mozgo pénztáránál beváltindók.
— Miskolc a vansztepp ellen. A
miskolci államrendőrség rendeletben értesítette a táncmcstereket,- hogy a vansztepp táncot nyilvános mulatságon neta Qengeqé-lyezi. Zárt körben, vagy tánciskolákban azonban továbbra is szabad táncolni, de nyilvános mulatságra a jövőben csak ugy adnak engedélyt, ha a rendezőség kötelezi magát, hogy a mulatságon vanszteppet nem táncolnak. Ha a rendezőség a kötelezettségnek nem tenne eleget, az ügyeletes rendőrtisztviselő a mulatságot azonnal feloszlatja.
(x) Ravcögár IV. része ,A rejtelmek megoldása4 kerül bemutatásra az Urániában. Minden képzeletet felülmúló trükkök vannak ebben a részben. Hatálugrás motoros kerékpárral, életveszélyes menekülés a villanyvezetéken és több nagyszerű mutatvány fogja izgalomban UrUni a közönséget. Hétfőn és keddcn_ Dán Norbct filmművész személyes szereplésével nagy núvészestélv lesz.
Jó házból való némot atobaloány felvétetik. Cím * kudóhivauiban. I6&5
(x) Fogtechnikai műterem. Kinizsj-utca 66. szám alatt dr. Szabó Zsigmond kórházi főorvos yr vezetése .mellett fogtechnikai műtermemet megnyitottam. Müfogakat, arany-hidakat, fogsorokat művészies kivitelben készítek. Horváth Ggőző, fogtechnikus.
Kukorica szedésre férfi és női munkásokat (15 évtól) Tc eresek tizedrészre és teljes ellátásiul. Ziskó Ádám Kisfaludé-ó. 3. sz. Jelentkezni cUk szombatig lehet.
Nyilt-tér.
Ügynökök
(nők is) akik nagyobb ismeretséggel rendelkeznek, egy előkelő biztosító társaság ujonan szervezendő vezérügynökségénél fix íizetés és magas jutalék mellett felvételnek, — Jelentkezés .9—12-ig és 3—5-ig a Délzalai Takarékpénztárnál. 1467
VILÁG
Nagymozgó színház i Szarvas-szálloda. =
Az 1552,1920. M. E. számú rendelet 20. §. 1. p. alapján ismételten felhívom a háztulajdonosokat (házkezeló, , T\' * • . , , Kondnok),"f<Jbér!6ket és általában a bérbeadókat, hosy az
vaval^vannak _bontv« « hegyhátak s a gaz- I ;„llul uia»k, l.krí,»k iiitówjtó-
gek bármily uton való megüresedését attól a naptól számított 3 nap alatt, amely napon a luegüresedést előidéző körülményről tudomást szereznek, a lakáshivatalnak annál is inkább JelenUck be, mert a mulasztók ellen kihágási eljárási Usrok folyAuiatba.
Nagykanizsán, 1920. évi szeptember hó 23-án.
Szőayl Sándor s. k. v. Ukóshivfltal clnöko.
Házak eladása, nem reklám!
Modern emeletes házak, igen szép földszintes házak kisebb és nagyobb lakásokkal kerttel és, kert nélkül. Több kisebb családi és magánházak három és négy szobákkal. Forgalmas helyen üzletházak. Lakatos, kovács és má* iparnak megfelelő ház műhelylyel, beköltözhető lakással, mind a v^ros belterületén eladók. 12 hold birtok hozzá tartozó épületekkel eladó. — Megvételre keresek több
szőlő- és földbirtokot. — Bővebbet : Dukász Miksa, Rákóczy-u. 29. szám.
Villamos bevezetést
világítás és motorikus célokra, Itázi és gazdasági telefon, továbbá cscng\'őszerelést legjutányosabban vállalnak
László és Ország
cég, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Vállalják továbbá évi átalányra nagyobb épületek villamos felszerelésének és üzemben levő motorok karbantartását
130.
íi£6k, vlllirao* vasatOk, ffiaöedénv. dóan mktdron. - KöH.eSvctí«t dfji
Telefon
Telefon: 130.
Pénteken, szombaton, vasárnap
Burlirigtonl Jaguár
IV. rész:. „Le az álarccal"
6 felvonás. — Főszereplő Poarl Whito.
jj • Előadások kezdete hétköznapokon 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 5, 7 és 0 órakor.
HékTaiy a város bc,terűietén
n dZíl IV szobás, udvar s kerttel, rész-
--ben beköltözhetők, kisebb
házak 80.000 koronától felfelé, uj s adómentes házak,. IV, hold kitünó szőlő teljes felszereléssel\', 50 holdas birtok, eladók. Legiutányosabb íngatlanközvetités! — Legelőnyösebb életbiztosítás ! — Szikriszt László ingatlanforg. iroda Zrínyi Miklós-utca 33., I. emelet.
Dunántuli Ruhaáruház
vegytisztitó és javító üzeme
Elvállal <s szakszerűen tisztít, javít mindennemű férfiöltönyöket, felöltőket, téli kabátokat, nöi kosztümöket, pontyolákat, jutányos árban. Gyüjtőtelep: Ernébet-tír 20. sz. — Üzem: Teleky-ut 15. sz. Telefon: 319.
Felhívjuk a n. é. közönség b. figyelmét dúsan felszerelt kész férfi-, fiu- és gyermekruha raktárunkra.
Kész férfiöltönyök 800 koronától feljebb.
Elegáns, divatos férfi SltSnySket gyapjúszövetből készítünk jutányos arban. Szíves pártfogást kér:
Dunántuli Ruhaáruház UM Erzsébet-tér 20.
Varrógépek varrónők, szabók, cipészek és csizmadiák részére Brándl Sándor varrógépraktári Nagykanizsán, Deák Ferenc-tér 2. sic. alatt kaphatók. Javítások gyorsan és pontosan eszközöltetnek. Használt, Jókar»>an levő varrógépeket jutányos áron veszek. —^ 1636
SKXXXXXXXKXXSHSKX
URAN1A mozgókép palota x
Roxfonyi-utca 4. — Telefonszám 259. Jg Péntek, szombat és vasárnap V
Ravengar IV. része: X
„Rejtelmek megoldása" S
Legizgalmasabb rész! M
Minden képzeletet felülmúló trükkök, gft Hétfőn, kedden t MŰvészestély. £3
Előadások kezdete hétköznapokon 7 és"9 órakor. JJg Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, \'7 és 8 órakor, u
xxxxxxxxxxxxxxxxx
Tojást, babot, gesztenyét,
borsót, lencsét, diót, mákot
és egyéb élelmiszereket minden mennyiséeben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6. az.
Telelőn 59. Távirati cím : Trausdanubla,
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 224. Csütörtök
240. szám
KE RESZTENY POLITIKAI NAPIL AP
Si«rk«jrtősóg és kiadóhintil: Pő-nt 13. 11. Megjelenik mludig kora röggel FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY nmMtg,. FELELÖSSZERKESZTŐ: | BODROGKÖZY ZOLTÁN Blőftzetcal árak: Egíu ívre 250 K. Pílívrc H0 K. N.sytd-fvro 73 K. Egy hóm 25 K. E^yíí síim ín 1 K.
A moszkvai kormány uj békefeltételel.
Fordulat • rigai bóketárgyaláspkon.
Varsó, október 1. Egy lengyel hivatalos távirat jelenti Rigából, hogy
Joffe a béketár gyálásöp előterjesztette a.-moszkvai kormány ujabb feltételeit, amelyek szemlátomást Trockijtól származnak.
A hivatalos jelentés nem szól arról, hogy milyen természetűek az uj békefeltételek, mégis kiderült, hogy
elsősorban a litván kérdésről van szó,
mert a közlés szerint Trockij szigorúan ragaszkodik, ahoz a véleményéhez, hogy Oroszország részére stratégiai szempontból nagy veszedelem volna, ha Vllnát és Grodnót átengedné Lengyelországnak* Ilyen körülmények között lehetetlenség, hogy az orosz csapatokat visszarendeljék orosz területre.
Tegnap óta a rigai tárgyalásokoo váratlan fordulat állott be,
ami már külsőleg is meglátseott azon, hogy a bizottsági és a plenáris tárgyalásokat tegnap már zárt ajtóic mögött tartották. Eddig a nagy nyilvánosság előtt udvariaskodott egymással az orosz és a lengyel delegáció, ezután a nyilvánosság kizárásával fog harcolni a két ellenfél, mert a köztük fönnálló ellentétek összeegyeztethetetlenek. y
Bécs, október 1. A berlini „Deutsche AUgemeine Zeitung" londoni távirata szerint Trockij egy újságíróval folytatott beszélgetése során hangoztatta Oroszország béke-készségét Lengyelországgal siemben. Azt is kijelentette az újságírónak, hogy Wilson politikája a nagy tengerentúli köztársaság történelmében nem a legjobb volt.
Bécs, okt. 1. Koppenhágai jelentés szerint Helsingsforsból azt sürgonyzik, hogy a központi végrehajtó bizottság elhatározta a lengyel fegyverszünet azonnali aláirását.
London, október 1. Az orosz fegyverszüneti feltételeket legközelebb alá fogják irni. A rigai tárgyalásokat Oroszország nehéz élelmezési helyzete sietteti. Ugyanez a jelentés arról számol be, hogy\' Oroszország kötelezte magát á litván állam elismerésére.
Korányi — szabadságon.
Budapest, okt. 1. A M. T. I. jelenti: Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter a parlamenti szünetre való tekintettel, üdülés céljából a fővárosból elutazott.
A református zsinatról.
Budapest, október 1. A .református zsinat tegnapi ülésén Balogh Jenő, Szász Károly és Bernáth István írásban benyújtották az elnökségnek a zsinati képviselőségről való lemondásukat.
Kommui&ista szervezkedés a felvidéken.
Bécs, okt. 1. Muna a cseh kommunisták vezére Ruttkára. érkezett, hogy az ottani népgyűlésen beszédet mondjon. Ugy látszik ezen a gyűlésen történik meg a kommunisták zászlóbontása a Szlovenszkóoan.
Sixtus pármai herceg köz- 1 vetítése. 3
Bécs, okt. 1. Az osztrák császárság visszaállításának hivei — akik tudták, hogy a francia köztársaság volt elnöke, Deschanel jó szemmel nézte a restaurációs, mozgalmat — most élénk figyelemmel kisérik az uj elnöknek, Millerandnak magatartását e kérdéssel szemben.
A Habsburg ház érdekeit Párisban most Károly esászár sógora, Sixtus pármai herceg képviseli, akit munkájában Colloredó Rezső gróf támogat.
Azzal a feladattal, hogy a bajor Wittels-bach házzal megegyezést teremtsen — Miksa főherceget bízták meg. Miksa annyiban rpár el is ért eredményt, hogy a Wittelsbachok kijelentették, miszerint a német-osztrák alpesi tartományokban nem fognak a Habsburgok ellen izgatni.
Az excsászár élénk támogatásra talál a Vatikánnál is.
Merényletsorozat Írországban.
Bécs, okt. 1. Dublinből érkező távíratok a merényletek egész sorozatáról tesznek említést. Legutóbb 12 leszerelt katona behatolt egy dublini szállodába, elvették a vendégek jegyzékét és amikor ott Lynch sinnfein képviselő nevét is megtalálták, behatoltak szobájába és bajonettel leszúrták. Egy másik esetben, Balbirghamban rendőrök rendeztek véres zavargásokat. Sok fosztogatás tőrtént, néhány házat felgyújtottak és több embert megöltek. Ezekkel a tettekkel szemben a sinnfeinek sem viselkednek passzív módon, ők is feltartóztattak Dublin é* Ugó közt egy vonatot és kezükre kerítették az egész állami postát.
Érsekséggé alakítják a nyitrai püspökséget.
Budapest, okt. 1. A „Lídove Noviny" árról értesül, hogy a nyitrái püspökséget érsekséggé fogják alakítani. Érsekül Kmetkó dr., a néppárt mérsékelt vezére van kiszemelve.
Meghinsnit csalási kísérlet. $
Budapest, okt. 1. Ma délelőtt fél 12 órakor megjelent egy fiatalember a Kereskedelmi Bank csekkosztályában és egy 100 ezer koronára kiállított csekket akart beváltani. A banktisztviselő előtt gyanúsnak tetszett a fiatalember viselkedése, meg azután a csekk dátumában is javítást látott — rendőrt hivatott és letartóztatta a fiatal embert. Időközben megállapították, hogy nemrégiben a Tokaji Bortermelő R. T. bejelentette egy 100 ezer koronás cseckérrek eltűnését. Ennek a csekknek a dátumát javította ki az alig 18 éves fiatalember, akinek nevét a rendőri sajtóiroda nem engedi közölni.
A brüsszeli valutakonferenciáról
Páris, okt. 1. A brüsszeli pénzügyi konferencia tegnap egy svéd bankcsoport javaslatáról tanácskozott, mely egy nemzetközi bank alapítására vonatkozott.
A korona Zürichben.
Budapest, okt. 1. A magyar korona állása ma Zürichben 2 szantim.
Az osztrák nemzetgyűlés a népszavazásért.
Bécs, okt. 1. A nemzetgyűlés ma nagy tetszé$ mellett, egyhangúlag elfogadta Strass-ner tiroli nagynémet képviselő indítványát, amely szerint a nemzetgyűlés felszólítja a kormányt, hogy Német-Ausztriának Németországhoz való csatlakozása tárgyában hat hónapon belül rendelje el a népszavazást.
Ax indítvány második részét, hogy a népszavazást a nemzetgyűlési választásokkal egyideiüleg tartsák meg — elvetették.
Ausztria ezzel a határozattal nyílt ellentétbe kerül az antanttal, amely néhány nappal ezelőtt tiltakozott a népszavazás ellen.
Pestis Triesztben.
Milano, okt. 1. A trieszti polgári korházban váratlanul több pestis megbetegedés fordult elő.
Deschanel — merénylet áldozata*
Róma, október 1. A „Popolo Romano* azt irja a franciaországi elnökválasztás alkalmából: Nem igaz, hogy Deschanel véletlen baleset áldozata, hanem merényletet követtek el vonata ellen.
TŐZSDE.
Badapc«t> okt. 1. A vtluUpiac igen clcnk
Nnfoleon 94«, Foot 1100, Lév« 468, Dolür 324 S, Fnuik (franci*) 2160, Mirk« 509 5, Lim 1340, Bócii 98 75, Rutxl 332, Ui 625, Szokol 424, Frank (svájci) 5025, Koronis dinár 1010, Frahk dinir 1005.
— A nagykanizsai keresztényszocialista egyesület ma szombaton este hat órakor a Keresztény Otthonban választmányi ülést tart, melyre a választmányi tagokat meghívja az elnökség.
— Rákosi JenŐ ünneplése, A ma-magyarországi írógárda ősz apostola, Rákosi jenö, a kŐ7cl jövőbeh üli meg irói munkás ságának 50 éves jubileumát. A Dunántúl nagy fiát, az ujságirás úttörőjének jubileumát országosan fogják megünnepelni. Kitka ember, különösen az ujságirás ter£n, akit minden oldalról oly osztatlan. szeretettel és hódolattal rajongnak körül, mint Rákosi Jenőt. Egész gárdát nevelt fel, akik az ő szellemét focják még hosszú időkig képviselni az irodalom terén. A „Dunántűli közművelődési Egyesülef-töl átirat érkezett a városhoz, hogy a nagy iró jubileuma alkalmára Nagykanizsa város válassza meg Rákosi Jenőt díszpolgárává. Nagykanizsa város hódolatát ezúton legjobban kimutathatja a? irodalom pátriárkája iránt s azt hisszük, hogy a tanács teljesen magáévá fogja tenni a Dunántulí Közművelődési Egyesület átiratát. Éz alkalommal jegyezzük meg, hogy a „Nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör" is programjába vette Rákosi Jenő megünneplését.
— Egy hazaáruló távirat szSvege. Megírtuk, nogy a pécsi kommunisták a város átvételekor az S. H. S. kormányhoz és Károlyi Mihályhoz üdvözlő táviratokat küldtek. A Károlyi Miskához küldött üdvözlő távirat szövege ez: „Pécs város törvény-, hatósági bizottsága a népköztársaság törvényei szerint megalakulván, rQai közgyűléséből kifolyólag üdvözletét küldi Önnek és mindazoknak az emigrált magyaroknak, kiknek
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 2.
előttünk mindenkor tiszteletben állá forradalmi munkája 1918. október 31-én a magyar népköztársaságot megteremtette. Felháborodással látjuk, hogy Magvarország az elvakult reakció karmai alatt a legsúlyosabb szenvedéseket éli. A kalandorok cs gonosztevők irtó háborút indítottak minden eszme és jog, sőt maga a munka ellen. Nem tűrhetjük tovább a fehér terror esztelen és ördögi tobzódását és ha a fenevadak vérszomját hőseink és martijaink ezreinek vére sem volt képes kioltani, \'mi mó<íot találunk majd arra, hogy elsöpörjük a hitványakat és újból folytassuk azt a munkát, melyet most gyaláznak csak azért, hogy saját becstelenségüket takarják. Pécs város törvényhatósági bizottsága, mely átvette a város kormányzatát, munkára várja mindazokat, kik hivatva vannak erre az uj alakulásra támaszkodva,u forradalommal megkezdett, de ellenforradalommal megzavart müvét, Magyarország újjáalakítását kiépíteni, ón és társai oljc^llam oltalmát birják, mely a szociális eszmék tslies érvényesüléseért és az egyedül helyes külpolitika megteremtéseért Áradozik. A mi törekvéseink azonossága rokonszenvünk megnyilatkozására késztet tehát az önt oltalmazó államhatalom iránt és ennek kifejezésre juttatását kérjük is. A mindnyájunkra váró súlyos feladathoz számítunk az ön és társainak odaadó munkájára, mert Magyarországot a teljes összeomlástól, az ott hatalmon Ifevő ujabb háborús uszitók ártalmatlanná tételével menthetjük csak meg". Ilyen bitang hazaárulók élesztik az ország legfájóbb testében a bolsevizmust s a himpellérek gazságai ellen mindezideig nincs orvosság.
— Felemelt marhalevél illeték. A földmüvelésügyi miniszter a marhalevél illetéket két évesnél fiatalabb szarvasmarha, ló, bivaly és korára való tekintettel minden szamár és öszvér után nyolc, két évesnél nagyobb korú szarvasmarha stb. után tiz, minden sertés után öt, juh és kecske után két koronában állapitotta meg.
— Melyik U a nagykanizsai azln-táraalat? Nagykanizsa a színtársulatok utolsó menedéke. Itt égnek le, itt mennek tőnkre s itt oszlanak szét. Az is igaz, hogy itt játszák a legcsapnivalóbb módon kimustrált darabjaikat is. A kultuszminisztériumban kérdésessé tették, hogy melyik színtársulat is tulajdonkép Nagykanizsáé. Ugylátszik a kérdést nehezen tudták eldönteni, mert a polgármesteri hivatalhoz érkezett távirat szerint egy szerb megszállott területről me-nektik ssffltércuktt KmeVy «?in»ga*gAtó társulata kapta meg a játszási engedélyt a téli hónapokban. Hiába na, a színészek ugylátszik nem tanulnak más kárán.
— A csehek é» a dévényi Árpádemlék. A milleniumi .emlékünnep alkalmával felállított dévényi Árpád-emléket a csehek le akarják rombolni, mint ahogy az oláhok már megtették a Brassó fölötti Cenk hegyen levő Árpád szoborral. A Szlovenszki Dennik gyűjtést indított, hogy a leromboláshoz szükséges összeget előteremtsék. Ugylátszik egy kutya már a cseh és az oláh kultura..
— Gyánzrovat. Mély részvéttel értesültünk, hogy Sinkó Lajos volt vegyeskereskedő Kaposváron hosszas szenvedés után meghalt. A megboldogultnak a háború előtt a Teleki.-uton volt virágzó üzlete, melynek fejlesztésében bevonulása akasztotta meg. Itt kapott egy fejlövést is, amelynek utóhatásából visszamaradt betegsége okozta halálát is. Temetése Kaposváron mult hó 28-án történt meg. Halálát özvegyén és három kiskorú gyermekén kivül atyja, Sinkó György d. v. főkalauz gyászolja.
— A Kath. Legényegylet tagjaihoz. Ezennel felkéretnek a Legényegylet összes rendes tagiai, hogy ma október 2-án (szombaton) este 9 órakor az egylet helyiségében tartandó taggyűlésre megjelenni szives-kedicnek. — A taggyűlésen Eberhardt Bélö egyh. elnök ur fog előadást tartani.
— A felekezeti tanítók drágasági segélyére \'vonatkozólag a kultuszminiszter elrendelte, hogy a felemelt drágasági segélyekben a nem állami tanitók közül csak azok részesülhetnek, akik teljes fizetésűket pénzben kapják és naturáliákat nem élveznek.
— Pallas a Központi Sajtóvállalat birtokában. Örömmel értesülünk, hogy a Központi Sajtó vállalat, amely már eddig is oly hatalmas munkát végzett s amelyre a iővőben még fokozottabb nivatás vár, üzemét kibővítette. A napokban megvette Pallas irodalmi részvénytársaságot 16 éá\'féi millió koronáért.
— Linder megszokott? A Somogyi Újság irja: „A legújabb hirek szerint mind- j azok a nehézségek, amelyek a városház átvé-télc után felmerültek, igén elkedvetlenítették Lindert. Saját kijelentése szerint már unja a dolgot (?) és 25-én azzal az ürüggyel, hogy Belgrádba utazik, Bécsbe szökött,*hol jelenleg családja is tartózkodik. Ezt a hirt egyenlőre fenntartással kell fogadni."
— Károlyi Mihály — kommunista. A gyászmagyarok vezére Károlyi Mihály gróf a cseh köztársaság jól ismert szereplő egyénisége. Állandóan terveket kovácsol, jár városról-városra, házról-házra, dobálja a rablott pénzt s eközben a legtitokzatosabb személyekkel, anarchistákkal tárgyal s áll összeköttetésben. Nem rég állandó tartózkodásra Prágába költözött és szállást dr. Husoral kommunista vezérnél kapott, akinek lakása nincs is bejelentve. Eddig sem volt kétséges, de ezek után épen nem. hogy Károlyi Mihály egy tőről nőtt Kun Béláékkal.
— Vasutasokat, még pedig az Összes keresztény vasutas tisztviselőket, tisztviselőnőkéi, altisztikart és keresztény vasutas munkásokat meghívjuk október hó 3-án (vasárnap) délután 5\'órára a Keresztény Otthonban a budapesti vasutas E. M. E. központ kiküldöttjeivel való megbeszélésre. E. M. E. vezetősége. N"
— Miskolc és a menekültek. Nagykanizsa eljárhatna iskolába Miskolcra, hogv mikép kell a menekülteken segíteni. Legutóbb a borbélyok elhatározták, hogy a menekülteknek 25 százalék kedvezményt nyújtanak.
— A közélelmezési minisztérium figyelmezteti a közönséget, hogy a fennálló rendeletek értelmében mindennemű nemes-termény és azok őrleménye vasúton, hajón, villamoson, gépkocsin, vagy tengelyen csakis, szállítási igazolvánnyal szállítható, amelynek kiadására annak a helynek polgármestere, államrendőrsége vagy főszolgabirája jogosult, ahonnan az elszállítás történik. Minden olyan mezőgazdasági terményt, vagy annak őrleményét, ha a fél igazolványt nem tud felmutatni, a vonalellenőrző közegek kötelesek lefoglalni.
<x) EUS NyagatsaagyAror^xágl Ára-forgalmi Részvénytársaság cég alatt Szentgotthárd székhellyel, gróf Wickenburg István elnöklete alatt részvénytársaság ala- j kult általában a kiviteli, behozatali és átviteli kereskedelem, főleg pedig a Magyarország és Ausztria közötti gaidasági összeköttetés fejlesztésére. Az igazgatóság tagjai : dr. L Vargha Gábor (alelnök), Adlcr Félix, Czencz József, dr. Dobránszky Elemér, dr. Kiss Elemér, Lackner Gyula, Langraf József, báró \'Szurmay Sándor. Az uj részvénytársa- j ság már megkezdte működését.
(x) Közellátási közlemények. A \' hatósági husszékben a zsirszalonna további intézkedésig csakis zsiriegy ellenében szol- j gáltatik ki. — Az októberi zsirjegyre szemé- i lyenkint 20 deka szalonna igényelhető. — j Miután a husiparosok (hentesek és mészáro- j sok) ipari sószükségletéről gondoskodni kívánunk, felhívjuk az érdekelteket, hogy igényüket a városi közellátási üzemeknél jelentsék be. Közellátási üzemek.
(x) Közös táncgyakorlatok a Casinó-ban minden szerdán és vasárnap este 8—12-ig. Beléptidij 10 korona.
(x) össztánc. Adorjánná Frida tánciskolájában a Polgári Egyletben az ifjúságnak szombaton d. u. o órakor, a felnőtteknek pedig vasárnap este 8 órakor össztánc lesz Torma Tóni zenekarával.
(x) Az „Akarat Takarék és Házépitő Szövetkezet" helyi csoportja az érdeklődőknek vasárnap délután 4-től 6-ig felvilágosítást ad a Keresztény Otthonban..
Kukorica szedésre férfi cs nói munkátokat kerejek (15 «vt.51.) Havi fiztUi 3S0 korona, 350 k:2o kukorica és teljes clütós. 1567
XKKKKKKKKKKKKKXKK
K UR&NIA mozgókép palota R
Rózgonyl-utca — Telefonszám 259. JJJ
w M
Péntek, szombat és vasárnap
Ravengar IV. része:
„Rejtelmek megoldása"
Legizgalmasabb részi jjjj Minden képzeletet felülmúló trükkök. Hétfőn, keddent Művészestély. Ül
\' Elisdások kezdete bélköinspokon 7 c» 9 Örskor. Vuít- & üonepnapokon 3, 5, 7 és 0 úrikor.
iXHXXXKXKXXaSXXHXK
Tojást, babot, mr gesztenyét,
borsót, lencsét, diót, mákot
és egyéb élelmiszereket minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykuizsa, Csengtry-ut 6. ax.
Telefon 59. Távirati cím: Transdanubln. k—----i
| Nagymozgó színház I Szarvas-szálloda, i
Pénteken, szombaton, vasárnap
Burlingtoni Jaguár
IV. rész: „Le az álarccal"
6 felvonás. — F6szerepl<5 Poarl Whlto.
Fe!iru1«£jr rilLiiíu iuIxdjk ralaieEkw i. «. I
11 4.-U; c^otUr.almi kCHcb«a trriar- i
Uftaai. 1
Előadások kezdete héUtvznspokon 7 és ő órakor. Vasár- cs ünnepnapokon \' ,4, 6, 7 é$ S> órakor.
Villamos bevezetést
világ-.tás é» motorikus célokra, háii cs gaxJasági telefon, továbbá cjcflgősiereiést legjutányosabban vállalnak1
László és Ország*
cég, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
Vállalják továbbá cvi átalányra nagyobb épületek villámot felszerelésének és üzemben levő motorok karbantartását ÉrOk, vllltfBOt Taaalök. Iósöc<UnY«k, 0*111 Arck állandóan raktáron. — KóluCf^ctíit díjmentesen Wssltek.
Telefoni 130.
Telefonj 130.
Dunántuli Ruhaáruház
vegytisztitó és javító üzeme
Elvállal és szakszerűen tisztit, javit mindennemű férfiöltönyöket, felöltőket, téli kabátokat, női kosztömöket, pongyolákat, jutányos árban. _ Gyüjtőtclcp: Erzsébettér 20. az. — Üzem: Teleky-ut 15. sz. Telefon : 819.
Felhívjuk a n. c. közönség b. figyelmét dúsan felszerelt kész férfi-, fiu- és gyermekruha raktárunkra.
lesz férfiöltönyök 800 koronától följebb.
Elegáns, divatos férfiöltönyöket gyapjúszövetből készitUnk jutányos árban. Szives pártfogást kér:
Dunántuli Ruhaáruház Erzsébet-tér 20.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 225. Csütörtök
240. szám
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sx«rkcsitó*óg cs kiadúiiivtlal: I\'ő-ut 13. az.
--. Inlciurbin-telefon J&3. \'-
Megjelenik mludlg kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
MOHtü/.
FELELÓSSZERKESZTŐ\': BODROGKÖZY ZOLTÁN
BWJxotéil árak:
Egéu 6vrc 280 K. Yclóvrc 1*0 K. KexytJ-óvre 70 K. Egy hvn 25 K. Egye* %x*m in t K.
Cseh-Szlovákia. Jugoszlávia, Románia i vA<Uott
_ _ \' r Rurtanrxi. nktóher 3. A néol
Bécs, október 2. Diplomáciai körökben hirc jár, hogy tovább folyik a fáradozás azir^nyban, hogy az úgynevezett kis anion tol ujabb állqmok csatlakozásával kibővítsék. Ezek a francia részről kezdeményezett törekvések arra irányuljak, hogy blöff alakuljon a bolsevizmus ellen és az uj politikai csoportosulás délkeleteurópai áUpmsxövetség néven jöjjön létre.
Ennek az alakulásnak Cseh-Szlovákia, Jugoszláviat Románia, Magyarország * és Lengyelország lesznek a tagjai.
Francia részről azt tanácsolták a cseheknek, hogy a Magyarországhoz való kapcsolatukat javítsák meg és\\a mostani kormánnyal való feszült viszonyt enyhítsék.
Ugylátszik, hogy Benesch cseh külügyminiszter a Franciaország részéről küldölt figyelmeztetésre hallgatni is fog. Ha sikerül a kombinációt megvalósítani, akkor ezzel határozottabb formát ölt az az akció Is, amely Ausztria ás Magyarország közeledését tűzte ki célul Ilyenformán politikai kapcsolat jönne létre a Középeurópában alakult uj, államok és Románia között.
A vasutak villamosításáról,
Verebély Máv. osztályvezető nyilatkozata
Budapest, qkt. 2. A vasutak villamosításáról Verebély Miív. osztályvezető a következő nyilatkozatot tette:
— A vasutak villamosításának^ tervével mái elkészültünk és az ősszcS erre v-ortat^ozó akták már fönt vannak a kereskedelemügyi minisztériumban. Í40Ö kilométeren át tervez*, zük a villamosítást\'. Ez a munka körülbelül 8—10 évet venne igény1>e. Egyelőre, ózonban csak mintegy 50 kilométeres vonalon fogjuk ifipróbálni a villamos vasutat, feltéve, ha a miniszteríurp az erre szükséges 15—50 milliót előirányozza. A próbavonalat az adonyszat bolap vonalba állitanók fel. Egy évi munká-vesz igénybe ennek a vonalnak a kiépitése. Ha a próbavonntok beválnak, akkor elsősorban a Budapest—brucki vonalat fogjuk kiépíteni 219 kilométer hosszúságban.
— A vasutak villamosítása óriási szén-megtakaritással ját. A mostani szénszükség-leteknek körülbelül 60 százalékát takaritanók meg évente. A vonatok nagyobb sebességgel is haladnak.
a Len^vai-utcai rabló-. gyUtos ügyiben.
Budapest, okt. 2. Ma hirdette ki a budapesti statáriália biróság elnöke a bíróság íteletét Kun Sándor, a Wei*s Manfréd vUla házmesterének gyilkosa ügyében. A gyilkost * 14 évi fegyházra izélte a bíróság.
Garami megunta a politikát.
Béécj, ökt. 2. Garami Ernő, ismert szocialistavezér ugylátszik megutálta a politizálás rögös útjait s most polgári pályára lép. Kereskedelmi levelezője lett egy nagy exportvál$atpak.
Elitéit (rendőrkapitány.
Budapest; okt. 1. Dr. Wa^aszt József rendőrkapitány a proletárdiktatúra alatt a rendőrség politikai osztályának volt a vezetője. — A biróság most vonta felelősségre akkori bűneiért a sajtó utján elkövetett izgatás vétsége miatt két évi börtönre itélte.
Az orosz ellenforradalmi mozgalmak.
Berlin, október 2. Helsingforsból jelentik, hogy Oroszországban terjed a sztrájk, nagyon sok helyütt zavargások vannak. P^tprvárott állítólag több népbiztost agyonlőttek. A nyugati arcvonalon nagy a nyugtalanság, a lakosság azonnali békét követel. Trockij állítólag megsebesült, Budiennit pedig hadbíróság elé állítják.
Lengyel harctéri jelentés.
Varsó, október 2. A Lengyel Távirati Ügynökség jelenti: Grodnótól északkeletre csa-pataiuk elérték az Ulcr folyó vonalát. A Lipánál megvert szovjethadosztályok üldözése kedvezően fejlődik. Szeptember 30-án Bernácsky ezredes csoportja bevonult Novo-Grodckba. Baranovicsi-nét a poseni csapat 16 géppuskát zsákmányolt és ezer embert ejtett foglyul. A Pripjettől délre a helyzet változatlan. A Suwalki-Sejny kötelező megállapodás érte.lmébcn minden akciót megszüntettünk.
Egyesülnek a királypártok.
Budapest, okt. 2. A független nemzeti királyság pártja, amely tegnap este alalcult meg — és a magyar királyság pártja között ma megbeszélések kezdődtek a két párt együtt-jmüködéséről. A megbeszélések majdnem teles credménnyef végződtek és a két párt egyesülése már legközelebb megtörténik.
ki
Aláírták a lengyel békeszerződést.
Varsó, oki. 2. Az éjjeli ór-ákban érkoiott Jelenté, »r«rlnt a l.ngr«l é» Utváu Ukaid3£b))c. köxott megegyezés j»tt létre é« * fejfyyer.fUneti »zerzÓdé»t mindkét
Budapest, október 2. A népbiztosok imai tárgyalása során . kihallgatták azokat a városi tisztviselőket, ákik az ellenforradalomban és ezzel kapcsolatosan a városháza udvarán rendezett tüntetésben részt vettek. Valamennyi tanú cgybehnngzóan azt vallotta, hogy Gonda Béla dr., ^zabadöa Sándor, védője politikai megbízott volt\'azon az ülésen, aajelycn a városházi ellenforradalom kitört és ottv lázító beszédet mondott.
Aczél dr. főügyészhelyettes a délelőtt folyamán felhívta Gondát, hogy tartózkodjék az épületben. Gonda azonban - - aki védőtársainak kijelentett*, hogy igenis ő volt az a politikai megbízott, de lázító beszédet nem tartott — nem maradt a törvényszék épületében, hanem eltávozott onnan.
A német—olasz viszony.
Bécs, október 2. Luganóból azt jelentik Berlinbe, hogy a német nagykövet, aki tegnap ^rkezett Rómába, beszélgetést folytatott egy újságíróval a német-olasz viszonyról. A kereskedők — mondotta — «kik egymással üzleti összeköttetésben állanak, igazán jóbarátok csak akkor leiratnak, ha mipd a kettő jó üzletet csinál, mert különben a barátság megszűnik. .Németországnak és Olaszországnak podig őszinte .barátoknak kell lenniök.
A nagykövet még tegnap fel^eresto S/orza gróf külügyminisztert. Tanácskozásukról mindketten megelégedetten nyilatkoztak.
Ujabb politikai affér.
Budapest, okt. 2. Semsey József földbirtokos ma a következő levelet intézte gróf Sigray Antalhoz, Beniczky egyik megbizott-jához: „Ujabban arról értesültem, hogy a Beniczky—Gömbös lovagias ügyben Bottki József képviselőházi alelnök, mint megbízott szerepel. Erre vonatkozólag kötelességemnek tartom szíves tudomására hozni, hogy Bott-liknak elintézetlen lovagias ügye van, amiért is őt lovagias ügy elintézésére nem tartom alkalmasnak."
Bottlik most nem tartózkodik a fővárosban, csak. hétfőn tér vissza és igy most nincs módjában {á Scmsey-fele vádakra válaszolni Politika? körökben nagy érdeklődés, sel várják az ü^y fejleményeit. A volt német császár jövedelme,
Budapest, olit^. Amsterdamból jelentik: A „Daily Telegraph\\jclentése szerint a volt német császár jövedelmik adóját azon az alapon fogják kivetni, hogy ínásfél millió holland forint évi jövedelme van. Az excsá&zár haladékot kért nqvtmbsrig az?al/ijogy még nem tudta megállapítani jövedelme nagyságát. Olaszellenes mozgalmak
Berlin, ökt. 2. Luganóból jelentik: A szociálista „Avaqti^ jelenti Tripoliszból: A bennszülöttek fellázadtak a? olaszok ellen és azok az arabs ve*é*férfiak is, akik eddig rokonszenveztek Olaszországgal — a lázadókhoz csatlakoztak. A helyzet nagyon veszedelmes és az olasz uralom napjai. Tripolisz-ban meg vannak számlálva.
1920. október 3.
ZALAI KÖZLÖNY
HÍREK.
Keresztény munkástestvérek]
Ha vasárnap (október 3-án) délelőtt fól 12 órakor a Deák-téren
NÉPGYŰLÉST
tartunk, amelyen Székely János v. államtitkár budapesti központi kiküldött Ismerteti szervezkedésünk céljait é* az általános politikai és gazdasági helyzetet.
Egyesületünk helyiségéből testÜ-letllag vonulunk föl a népgyűlésre.
Legyetek tehát ott mindnyájan a Keresztény Otthonban délelőtt 11 órakor történő gyülekezésünkön I
\' A nagykanizsai keresztény szocialista egyesülés választmánya
— A Magyar Nemzeti Renalssance
Társaság leírdf*! intézett s \'polgármesteri hivatalhoz, hogy rendelkezésre tudna-e adoi a város egy tll!rmcl képkiállítás céljaira s egy hangverseny rendezésérc, amit f. hó tizedikére terveznek gróf Zichy János clnök-/ létével. A képkiállitásra vonatkozólag csak annyit tartunk szükségesnek megjegyezni, hogy a közelmúltban rendezett képkiálli-tások példátlan sikertelenséggel végződtek. Kár tehát a társaságnak kiadásba verni magát, mert Nagykanizsán akik értékelni tudják a képkiállitásokat, azok pénzzel nem rendelkeznek. Akiknek pedig van pénzük, azoknál a müvészctpártolás az utolsó helyen foglal helyet.
— Az Irodalmi és Művészeti Kör Letenyén. Az Irodalmi és Művészeti Kör tegnap délután vándorútra ment Lctenyérc, ahol a főázolgsbiró támagatásával irodalmi előadást tartott tegnap este. Az Irodalmi
V Kör misszióját a jövőben a vidékre is kiterjeszti s hasonló előadásokkal fel fogja keresni a vármegye s a vidék nagyobb helyeit. Értesülésünk szerint a téli idény alatt szabad liceális sorozatos^előadásokat fog tartani mélyreható tanulmányokkal igen csekély belépődíj mellett. Az előadási sorozatok Összeállítása most folyik, amely felöleli a tudományos világ minden szakmáit. Részletes felvilágosítást még e hó elején adni fogunk.
— Az ovoda^ondnokság felhívj* a szülök figyelmét, hogy gyermekeiket mielőbb Írassák be az ovodákba, mert ellenkező esetben a törvényes eljárást megindítják ellenük.
— M. klr. gazdaság! tanácsosok és főtanácsosok. A kormányzó megen-
f-^ gedte, hogy a földmivelésügyi miniszter esetről-csetre előterjesztést tegyen egyes kiváló gazdák és gazdasági szakértők részérc m. kír. gazdasági tanácsosi, vagy főtanácsosi címnek adományozása iránt. A gazdasági tanácsos „nagyságos", a|főtanácsos „méltóságos" ur. A címmel semmi jogosultság nem jár.
— Az egyetemi karok hallgatóinak létszáma. A kultuszminiszter az alábbiak-ban állapította meg az egyetemek hallgató.
ságának számát: A budapesti tudományegyetem hittudományi fakultására 50, a jog-és államtudományi karra 500, az orvosi karra 600 orvostanhallgató és 100 gyógyszerész, a bölcsészeti fakultásra 300, a mennyiségtan-, természettantudományira 100, azonkívül még 100 gyógyszerész, a kolozsvári egyetem jog- és államtudományi karára 200, orvosira 100 és SOgyógyszerész, bölcsészetire 100, természettanira 50 és 30 gyógyszerész ; .a pozsonyi egyetem jogi karára 200, orvosira 100, bölcsészetire 100, a debreceni egyetem hittudományi karára 50, a jogira .200, a bölcsészetire 100, a jogakadémiákon 60—60, a műegyetem mérnöki osztályára 300, az építészire 10Ö, gépészmérnökire 450, vegyészmérnökire 100, 1 éves közgazdasági tanfolyamára 150 hallgató vehető fel. — A kérvények elbirálása most van folyamatban, a beiratások hamarosan megkezdődnek.
— A katonák foglalkoztatása. Sréter István honvédelrfki miniszter kidolgozott tervezetet nyújt a legközelebbi napokban a minisztertanács elé, amelyben a katonák szabadidejét kertgazdaságokban való hasznosításra kéri fordítani. A honvédelmi miniszter kijelentette, hogy már csak nem minden csapatnál rendszeresítettek kertgazda-ságokat, amelyekben a katonákat foglalkoztatják. A székesfehérváriak pl. már pompásan berendezkedtek s 290 holdas gazdaság van a kezelésük alatt. Az akciótól nagy javulást várnak a közélclmczés terén.
— Ax Uránia mozgó éa a Népszava. Magyarország szétrombolásában tudvalevő, hogy a sajtó terén a Népszava volt a kalapácsos vörös ember. A Népszava azóta még mindig él és virágzik. Suttyomban s ma már nyíltan is nagy agitációt fejtenek ki az érdekében s ezt minden háboritás nélkül cselekszik. Nagykanizsán az Uránia mozgó lépett az országromboló újságnak legvehe-mensebben szolgálatába. Az előadások előtt, ismeretes, hogy egy sereg reklámképct kell akarva, nem akarva végig szemlélni a közönségnek. Felháborodva láttuk már régóta a vörös ember reklámot s bosszankodtunk, amikor az Uj Nemzedék s a többi keresztény lapok reklámjait yillánigyorsan vonultatják le a vászonról, addig a Népszavát föltűnő hossru ideig lebegtetik a nézőközönség megbotránkozására az alábbi szöveggel: NÉPSZAVA Mindent tud és mindent lát.
Oloossa a Népszavát. Már magában véve a reklám irozást is kifogásoljuk, hasonlókép azt a nagy Ggybuzgalmat, hogy vagy első vagy utolsó reklámnak használják, amikor legtovább fekszik, a vásznon. A pimaszhangu szövegről nem is beszélve: Mindent tud és mindent Iát. A Népszava nem Isten, hogy ezt elmondhassa magáról. A rendőrség becsületére legyen mondva — nem is engedte meg, hogy a reklámot továbbra is vetítsék, mert a filmet elkobozta. Az Armutlx mozgóhoz ís volna még egy-két szavunk. Megengedjük, hogy a reklámnál üzleti érdekek vezették, de nem tűrhetjük, hogy egy többszőr milliós vállalat mindent letiporva, a pénz ördögétől vezérelve azt
reklámírozza előttünk s oly formában, amiről nekünk legszomorúbb napjaink asszociálódnak s amely még ma is • az internacíonáliz-\' mus elvtársi lobogóját lengeti. Miért nem teszi ezt meg a Világ-mozgó, amelyik kisebb tőkével rendelkezik s mégis tud 50 százalék engedményt biztosítani a közalkalmazottaknak?
— Házasság. Özvegy [Ledovszkyné, Alt Edith urnő és Neumann Aladár gyógyszerész a mai ,napon házasságot kötöttek. — (Minden külön értesítés helyett.)
— Anyakönyvi hírek. A nagykanizsai anyakönyvi hivatalban szeptember 26-tól október 2-ig a következő bejegyzések történtek : Születések: Gcrócs Ferenc,\' Godina Júlia, Pirchcr ÖdŐn, Sándor Pál, Borbély István és Horváth Anna. Halálozások: Go-d ina István né, Benke Erzsébet, Özv. bocsári Svastits Józsefné, özv. Györkös Jánosné és Balogh Mihály. Házasságot kötöttek: Horváth Lajos—őri üonáyal, Horváth Ferenc—Ziglcr Évával, Molnár János—Molnár Júliával, |.cn-kovits István—Dominkó Terával, NeumanlS Alfréd gyógyszerész—Alt Hdithtel és Szmodics György—Pintér Annával.
— Köszönetet mondunk Jáger Istvánrí? úrhölgynek a Ker. Szoc. egyesület részére adományozott kottákért. Elnökség.
— Oláh ó« jugoszláv konzulátusok Nagykanizsán. Mint értesülünk, befejezett dolog, hogy a jövő évben Nagykanizsán oláh és jugoszláv kereskedelmi konzulátusokat állítanak fel.
— Hazánk cünű fővárosi keresztény hetilap 16 oldalon rendkívül érdekes tartalommal, egész hétre való olvasnivalóval megjelent. Kapható az újságos nagy bódékban.
— Közös tánc. Ma este nyolc órai kezdettel közös táncgyakorlat a Keresztény Otthonban. A ker. szoc. viqalml bizottság.
(x) UJ dohány és szivar klsárudn mcgnyilt Királyi Pál-utca és Huhyady-utca saroképületben; dohány- és szivarárut mindenki vásárolhat ott is.
— Vasutasokat, még pedig az összes keresztény vasutas tisztviselőket, tisztviselőnőké/, altisztikart és keresztény vasutas munkásokat meghívjuk ma, október 3-án (vasárnap) délután 5 órára a Keresztény Otthonban a budapesti vasutas E. M. E. központ kiküldöttjeivel való megbeszélésre. E. M. E vezetősége.
(x) A bnrlington! jaguár IV. része: .Lehull az álarc" óriási sikert aratott a Világ mozgóban. Kedvezményes jegyek váltására jogosított szelvényeket a polg. isk. tanári kar részére Horváthné urnő, az elemi isk. tanítói kar részérc 1. körzetben Klugcrné urnő, II. körzetben és a ktskantjesai tanítói kar részérc Poredus Antal igazgató, a m. kir. áll. rend-Őrség és a városi tisztviselői kar részére Brunner m- jegyzőnél vehetik át,
(x) Dr. Hídvégi rendel naponta d. c. 11 — 12-ig, d. u. 3—5-ig kizárólag Kazinczy utca 15. &Zf alatt.
(x) Dán Norbert, a nagynevű magyar filmművész holnap érkezik mog, hogy az. Urániában tartandó müvészcstélyen vendégszerepeljen. Jönnek még Sáboli Nusika opera-énekesnő, Gách János, a m. kir. operahá: szóló táncművésze, Czeglédu Gyula zeneszerző és S:ikla Szilárd, az Apolló-kabaré nagyhírű humoristája. Két estén vendégszerepelnek a művészek és Kanizsa intelligens közönségének módjában lesz egy-két órán át művészetükben gyönyörködni. Jegyeit mindenki siessen megváltani, melyek a pénztárnál már kaphatók
A „Dunántuli Ráhaáruház" uridivatosztálya gácsí és zsolna!
gyapjúszövetből kcszit a legelegánsabb kivitelben
- - ----- — O^ -rj—-----« hlVIlflUUll
uri öltönyöket 3000-4800 K-ig
Külön veevtisztitó ís lavltóüzcin. — írimre-unciáct /;-.> ■>■-<> ________~ ■• ®
Külön vegytisztitó és javítóüzem. — GyorsvasalAst cgv óra alatt csz-közlök. Szabott árak! Pontos kiszolgálás. Gyfijtötclep Urisébct-tír 20.
Teljes tisztelettel Dunántuli Ruhaáruhái<
3
ZAI.A1 KÖZLÖNY
1920. október 3.
A legbecstelenebb hazugságok.
Hogy dolgoznak a pécsi kommunisták?
A pécsi kommunisták legvéresebb szájú; újságja a „Hir", a mult hó 29-iki számában a lcgszcmenszedcttebb hazugságokkal ároitja a megszállott területek lakosságát. A nevezett újság egyik cikkét teljes terjedelmében leközöljük, hogy Lássa mindenki, még az is, aki a legtávolabbról is közösséget érez a becstelen hazaárulókkal, hogy milyen Hallatlan hazugságokkal dolgoznak.
A cikket olvasva kacagnunk kell a nagyképű hazugságokon. Mikor volt Nagykanizsán, Zalaegerszegen, vagy Somogyban vagy bárhol is zavargásnak csak nyoma is. De hisz felesleges minden kommentár.
Hogy azonban dokumentumát adjuk a nyilt hazaárulásnak, a cikket teljes terjedelmében leközöljük.
„Egész Magyarország uj forradalom küszöbén.
A kaposvári paraszt• cs katonalózaüás terjedése. — A Horthy - fi b\'riedrích-purt harca. \'— Bevonták a magyar katonaságot a demarkációs vonat mentén.
Barcs, szeptember 28. Hírt adtunk már tegnap arról a paraszt- és katonalázadásról, amely Somogyban tőrt ki. Kaposvárról érkező ujabb hirck szerint a lázadás még tart, de annak részleteiről eddig nincs hivatalos jelentés. Azonban ugy egyes Magyarországból átszökött egyének elbeszéléséből, mint közvetve érkező jelentésekből mi már inkább meg állapitható a somogyi lázadás, amely nem elszigetelt jelenség, amennyiben a7. országban több helyütt hasonló lázadások törtek ki.
Az egész somogyi forrongás ugyanis mintegy nyuhónya annak az etkestredctl harcnak, amely Horthy magyar kormányzó és Fríedrich István között dühöng. Az események, amelyek á Tiszfc-pör tárgyalása során fejlődtek a legélesebb ellentétekké, ma már odáig sodródtak Budapesten, hogy Horthy tc akarta tartóztatni Fríedrich Istvánt. A letartóztatás foganatosítására azonban nera kerülhetett sor, amennyiben Friedrichnck amúgy is i dég nagy tábora a legutóbbi napok}>an még jelentékenyen megerősödött.
Friedríchnek ugyanis sikerült megnyernie ujabban a kisgazdapárt egy tekintélyes részét, azáltal, hogy uralomrajutása esetén a sorozások azonnali beszüntetését, a rckvirálások megszüntetését és a gabonának
— Amerikai nagybácsi. Régi idők óta mentődeszkája volt sok magyar bérnek az „amerikai nagybácsi". A gráci nagynénik már feledésbe mennek, de a dollárok hazájában még mindig vannak nagybácsik. A város tele van azzal a hírrel, hogy Sá/rán Emil kútásó óriási vagyont örökölt. A váratlan szerencsét még mindig nem hiszi, csak ha a dollárok a markát ütik. Az egyik nagybátyja, akinek családja nem volt, nem rég halt meg Amerikában s megkuporgatott pénzét, 2-10.000 dollárt Nagykanizsán tartózkodó Sáfrán Emil öccsére hagyta, akire már csak homályosan emlékezett, hogy él. Állítólag megkeresés jött a városhoz, hogy a szerencsés ember létezik-e. Mivel Sáfrán Emil közismert ember Nagykanizsán, semmi kétség sem forog fenn, hogy neki halt meg a nagybácsija. A 240,000 dolláron, ami Amerikában lényegtelen kis összeg, a tengeren átvándorolva, hóditó összegre emelkedvén, hir szerint 5-én osztozkodnak. Nálunk az
szabad kereskedelmi cikké való nyilvánítását, továbbá azt igértc, hogy a küszöbön álló pénzváltásnál Korányi pénzügyminiszter ja- | vaslatával ellentétben nem fognak 50 . százalékot levonni. Az ezen Ígéretek áltál megnyert kisgazdákhoz csatlakozik a volt osztrák-magyar hadsereg tisztikara, amely elégedetlen a mai viszonyokkal és a nemzeti hadseregben elfoglalt helyzetével.
Horthy kormányzó pártját viszont a volt. magyar honvédség tisztikara és az ezen tisztek által befolyásolt nemzeti hadseregbeli legénység, valamint egyes különítmények alkotják. Igy, miután Frierich pártja majdnem nagyobb és erősebb Horthyénál, kénytelenek voltak Fríedrich letartóztatásától eltekinteni, mert abban az esetben azonnal kitört volna a nyilt harc a két tábor között.
A kél párt harca azonban igy is elke-rülheJetlen. Az egész ország két táborra oszlik és a feszültség roppant nagy egész Magyarországon. Ennek folyományaképen tört ki kisebb-nagyobb lázadás ezidcig Nágy-kuni j ián, Zalaegerszegen, Sitkszárdon és most legutóbb Kaposvárott és környékén.
A \'somogyi lázadás fejleményei még ismeretlenek, annyi azonban bizonyos, hogy a demarkációs vonal mentén levő magyar katonaságot mindenütt bevonták és Kaposvárra rendelték a rend helyreállítására. Igy bevonták a Bonyhádon állomásozó négy magyar zászlóaljat és a Bátaszék fölötti demarkációs vonal mentén szolgálatot teljesítő két zászlóaljat, amelyek már régebben voltak kirendelve, valószínűleg egy Pécs ellen tervezett támadás céljából. A demarkációs vonal mentén most csak néhány magyar csendőr teljesít szolgálatot.
Egybevágó hirek szerint egész Magyarországon nagy az izgalom és minden percben várható az ujabb forradalom, amely össze fogja rombolni a mai kurzus minden tákolmányát."
íme. Kell-e egy sort is pazarolnunk még, hogy milyen alávaló eszközöket vonultatnak fel ellenünk. Nan. Nevetséges volna cáfolatokba bocsájtkoznunk. Ennyire már nem alacsonyítjuk le magunkat. Ha valaki a fehéret feketének nevezi vagy szinvak,. vagy bolond, vagy mánikus gazember. A pécsi kommunisták az utóbbihoz tartoznak.
összeg meghaladja 80.000,000 koronát. Igy lesz az egyszerű, kezemunkája után élő kisiparosból Nagykanizsa leggazdagabb embere s igy elevenedik fel az amerikai nagybácsik korszaka, amikor mindenki kutat kivándorolt vére után, hogy vájjon neki mikor jön már a Deus ex machina.
A Magyar Kárpátokért.
Régi határaink visszaszerzésére felhivó Liga-szózatok folytatásaként a következőket közöljük :
„Észak, kelet, déli határ
Kardodra vári"
„Kárpát karja s magyar kard
Négy világtájt védve tart".
„Atok rá az magyarra,
Kárpátunk\' ki másnak hagyja".
„Kárpát bérce, völgyes, vize,
Visszavisz a magyar szive".
(Folytatjuk.)
A város faellátása.
■ \\
A város téli faellátása szomorú helyzetben van. A legnagyobb .valószínűség szerint dideregni s fagyoskodni fogunk, ha csfík valami váratlan szerencse nem segiti ki a várost a bajból. A polgármester felterjesztéssel fordult az alispánhoz, amelyben kérte, hogy a faügyek országos kormánybiztosánál tegyen javaslatot Nagykanizsa város közvetlen faellátása ügyében. Az alispán a javaslatot meg is tette, amit a faügyek kormánybiztosa elutasított ezzel az átirattal: „Egyenlőre tűzifát Nagykanizsa városának nem adhatok." A város rendelkezésére igen csekély mennyiségű fa áll, ami ném több, mint 8000 ürméter. A mennyiség még a legszükségesebb Ínséget sem tudja kielégíteni.
Az alispán Nagykanizsa város fa-ellátatlanságáról elegendöképen lévén tájékoztatva, azt a tanácsot adta a polgármesternek, hogy tegyen ujabb felterjesztést az erdó- és faügyek kormánybiztosához, hogy igyekezzék az Ínséget kisebb készlet felajánlásával is fedezni. — Ennek a módja pedig az volna, hogy a szomszédos járások fő-szolgabij-ái által lefoglalt kisebb famennyiségek Nagykanizsa város szükségletének fedezéíére volnának fel-használandók.
Az alispán egyben felhívja a szol-
f;abirákat a kisebb készletek lefogla-ására és igénybevételére azzal az utasítással, nogy szigorúan őrizzék ellen, hogy a lefoglalt készleteket ki ne szállítsák s az ilyennemű próbálkozásokat akadályozzák meg.
A készletek felkutatása a város érdekében is áll s igy igyekezzek a polgármester a szolgabiráknál az igénybevételt kieszközölni.
Igy fest az utasítás, ami Nagykanizsa város faellátását szolgálja. — Bent állunk az őszi napokban, nem messze az idö, amikor a fűtésről is kell gondoskodnunk s a fa még ismeret-•len határban van.
A legjobb ese( hogy a faügyek kormánybiztosa mégis csak meg fogja szánni a várost és egy kis mennyiséget rendelkezésre bocsájt. Ez azonban nem valószinü s reményünk sem lehet rá. Ki vagyunk tehát szolgáltatva a szolgabirák által imitt-amott lefoglalt,\'- illetőleg lefoglalandó csirip-csup mennyiségű fának, amelyekért előreláthatólag olyan horribilis összegeket fogunk kifizetni, hogy elmegy a kedvünk a favásárlástól, mintanogy lehetetlen megvásárolnunk a piacon felsorakozó kocsi-fát is, amelyért a falusiak arcrándulás nélkül elkérnek 1200 1400 koronát is- — Van olcsóbb is, 700—800 koronáig, amikor egy-két használhatatlanul nedves, podvás hasáb van felhajítva a kocsi derekába. A városnak is meghalhatna a tél előtt egy erdőtulajdonos amerikai nagybátyja.
(x) Tán ckoaxorueskü. Okt. Hó 9-én, szombaton a Kaszinóban cigányzenével tánc-koszorucskát tart Blagusz Elek oki. tánctanár. Kezdete este pont 8 órakor. Belépti-díj 15 korona. Gardék beléptidijat nem fi* zetnek.
(*>, UtMtV*. Sport ítte-
rctn és kávéház. Elsírón^u ItBlolgálás, kltuno,
ífclfjlf, <* italok, Bprpk, kifliinkre és palackiba?, EstítiKipt kitűnő Maekar haogvKss-ny«l..3iiyfs Mmogítiíl kér Kin Sándor kivés.
\' — lf,toM.V«ti». A nmi\'k.noMi Katii. Lfjötow\'p1 W- MSfto" Kdfcii
\' müSfsiján r^lQínzetlek: Dr. Fábián Zsigm.né, 500 kor., \' Deutsch József, Dr, Kovács Gyula, Csavnicsár Elílc, ujnípi Ekj* Ernő 100-100 kor., Siámck Mór, Ebcrt>ar<j Béla, Garay Testvég 88—88 kOf., Bai?ó Jóiscr. 76 kor., Kovács Jülán, Korunyu csajád, özv. Bcrger Adolíné. BiVk Ferenc, Tiboll l.ajos, Rcithoffer Ijsjos, Bruncsics Mzscf, Dr. Szekeres József, Btagusz Bek, Csillag Jenő, Dr. Miiek l^szló 60—io, kor., Eperjesy Gábor, üzv. Vargha GjwHttf 40,-40 kor., Motoir Gyulp, Kiss Ernő, fiaton Gyűtgy, Újlaki Béta, Koiscr Károly 38—38 kojr., ^e^ qfo, Klappcr Guszláv 36—36 kor., Koltny Ferenc, IIcirvAth Ferenc, Slnger Sándor, Veled Ede, Breuer IzWflr 30—30 kor., Rubint Károly Í8 kor., Marfelcz Ferenc 26 kor., Cciboly Nővérek, V«rga Nándor, Btun-cs;cs Jánpj, Wilt(((i(ri János, Bokor Jenőné, Heffer József, Németh Imre, Sátrán Józset, Király Sándor, Dr. Fried ödOn, Sáfrán József Ztkú Károly 20—20 kor., N«gy József 18 k<,r„ Vlusica KÁwér, Toih József 10—18 kor., K;é(i Józsof 11 Ifor., Ilolvox Gyula, Szűcs Fercácz, R. H„ Oszysld János, Egy*d József, Sáfár Ödönné, Anhoffer Gyula, Msrtincsifvics Imre, ■ Baiipírovics János, bcdovácz Béla, Sinkuvics Sáddor, Mtnkovic* Jakabné, N. N., N. N., SzépudvAry László, S. I. 10—10 kor.. Acs Islyán, Líubes József, Iváocc/. Vinco, Váradi Gábor, iv^nyi József, Molnár Klímán, Szűcs Imre, Andii Ferenc, Nagy István, Sehmicdt Zsigmond, Vellák János, Boijest Mátyás, N. N., N. N., N. N. 10-10 kor., VehoTsics Nándor, K()y4cí Ujos, N. H. 6-6 kor., Doiipger Irma. K^pvics Jánosáé, N. N. 5-5 kor., N. N. 3 tor.. Viola K.Wái), Császár József 2-3 kor. Ügy az iú felsorolt nagylelkű adakozóknak, valamint Ngs. dr, Fábián Zsigmondné úrnőnek ás Ngs. dr. Kovács Gyula itélóiáblai bíró urnák » í^yhtené, ülotvo ■ hegybírói tisaufe betiltáséért, AtV?rjáonó Maycrsberg itrnőnek a kör-n>l£y*r táac dümecttes uj batanitisáért, az ősz-ws szereplő hB!gyckn<& buzgó fáradozásukért, a jólelkű adakozóknak szíves gyümölcsküldc-ményeikárt, a kedven közönségnek Jóindulatú pártolásáért ezúton is hálás és őszinte kószó-kifejezni kedves küKJesség^ik, azon •w»i»n\\el, lm «gy«01ct0nket továbbra is szives jóindulatuk és pártfogásukban roeglartani kegyeskedjenek. A Kalh. Lfgényeiylet elnöksége.
(x) Wö.llersdorft késitSltény t 650 korona, hirtenbergi Lanc. hüvelyt 1\'60 kor., ólomserétet, fojtást, gyutataot, vádászfegyvert legolcsóbban szállít: Szabi Antal lejjyvcr-kcrcskcd().
W Vendég- MIÓmoJmi b«ren-eladó. Bővebbet a MOVE-pavil-
fonbpn.
SPORT.
Ma vasárnap két helybeli csapot játsM bajnoki fordulóját. Érdekes mérkőzésre van kilátás, miután a NAFC. erős revanchera késiül, úgyszintén a VAC. a vasárnap ért vereséget akarja kijavítani. A két csapat következőkép áll (el. NAt\'C: Modrovfcs, Verem, Scblechta, Skerl^k, Kaufmann, Boda, Schlc-w, Hackler, Erőss, Bőlcsföldy, Tóth. VAC: Fülöp, Ritter, Jábcrics Víndis, Szabó, Kukac, Büki,-Molnár, Palkó, Harangozó, Gölesz, / Tartalék : Vilcsek, Müller.
ua lap. kiadéhi
ZALAI KÖZLÖNY
GROSS ÉS TABSA
bank- és tözsdobiióm.ényosok , - NAGYKANIZSA —
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dMr, mídta »tb.) valamint
értékpapírok vétele és
O ladáe 9 0 legjutányosabb OiaUROC napi árakon. —
Tőzsdei megbízások pontos és kulans cffcctuálésa. — Telelőn M.
(x) KS.ellíUsi kSzlEtnéiayek. A
hatósági husszékben a zsirszalonna további intézkedésig csakis zsirjegy ellenében szolgáltatik ki. — Az októberi zsirjegyre szemé-lycnkint 20 deka szalonna igényelhető. — Miután a husiparosok (hentesek és mészárosok) ipari sószüksegjetéröi gondoskodni kívánunk, felhívjuk az érdekelteket, hogy igényüket a városi közellátási üzemeknél jeleht-be " Közellátási üzemek.
(x) össztánc. Adorjánná Frida tánciskolájában a Polgári Egyletben afelníitteknek vasárnap este 8 órakor össztánc lcSz Tornia Tóni zenekjirával.
Nyilt-ter.
(nők Is) akik nagyobb ismeretséggel rendol-keznek, egy előkelő biztosító társaság ujonan szervezendő vezérügynökségénél fix fizetés és magas jutalék mellett felvétetnek — Jelentkezés 9-12_ig és 3—5-ig a Délzalal Takarékpénztárnál.
1920. október 3.
HfeQRi hP-Wrét,
egy 600 négyszögöl területű házhely a belvárosban, mslytöbbet jövedelmez mintha ház volná rajta, valamint több kisebb-nagyobb ház sürgősen eladó.
Bővebbet: 1570
Aczél Ignác
Fő út 8. sz. Tdrvényszéitiieg bejegyzett cég.
□aoaoaoooaacsoca
§ Tiszteletiül értcsitemji n. é. közönséget és O a volt rendelőimet, hogy több régi rendé- H m lőm kívánságára 4 évtized óta folytatott m
0 cipésziparomat n
H lakásomon Klnlxsv-u. 31. lz. a. m y újból tovább folytatom. LJ
[J Kérem az igen lisztéit közönség tároo- y
ggatásá\' KELLER MÁTYÁS Q
Q *tz> \' ctp<Uzmo»tor.
oooooQonooaQarj
Víllatnos bevezetést
vtUKitá-f inoiixikui cé(okr«, hixi-v* g»/..Uv»K\' t«lc-íon, tovÁbba caongúszvrelójt Jugjulúoyo^abtmn villa]cwk
László és Ország-
cég, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10.
. VútlsJják lovÁhtM lívl ÁUtányrn ni^\'obb Épufclék vULuu. rcUíviclcscníl- c v uxoml^n bvO moteiok kftzhaittoitüÁt
Telefon t 130.
Telefoni 130.
Apró hirdetések.
Kukorica sxcdcarc fcxfi ís női mynkiv<4«t. (t® ívtől) M»vi fix«<« 380 ko»onMO kiló kukorica is Wljc* JetcoUwoi v*»*m»p <s4lg Wl»ct
,Z»\\k«i Adámpát Ki»í«lu<Ji o. 3. m.
A nagykanizsai Kőrlparl Sxövctk«*otnél
johh munkát cipcsx c^ c*ítm»JuscKt:0 biztos, állnvló munkára ml«lőhb fcl\\-ct<tnck. — W«>tk«oi khft « Sx.WftkczcUvíL 1
Muraközi csijtpk
l fél, egy és fél évesek kitphalók. Ugyszin-j lén uradalmak részére időseb nchczlovgk kaphatók:
. Szoliva János és Táfspl Kp^BSitmoQ.
Levelok és sllrtjOny FIein»r Ödön Mura-[ keresztúr címre küldendők.
Oaidulgl ssakUsloUiM n«»f«fctó tókiv.l CRy ttzlsttárs felvclíük. Citn , kud\'\',liivitall>»n. 1072
eladat és vételét
Kis |7*rmek msUú fuOU kiojf* alomul! t*-Icpíjrc keresek. Csrngícy-ul 20., fóWsiint hal.
pia JA 1 fekete Consol 1 és fél mé-lerc3 tükörrel, női íróasztal, egy Vitrin. Kazínczy-litca 1. I. em., balra.
n ■>! >i » ii n \'nnn*!
luriH- y|yg I»jj«oz|6-
I szálloda.
1 színház
; Pinteken, szombaton, vasárnap j
Burlingtoni Jaguár
q IV. rósz: „Le az álarccal"
6 Wvooii. — .Kducsreptó Poarl Whlt«.
PíI4iuJ<flT TlIUilia (OJ04ÍI4 >xc!»ínj«lt A. t. »t öfílj pí.iiuiuutnil b«»iíc»n4«k. kOMob«ii ífYínjleltiKk.
Előadások kczJetc Itctkoxnap 7 ti 9 órakor. Vasár- it ünnepnapokon \'/,4, S, 7 é* 0 ónkor.
QOOOOOODOaQi
Házak eladása!
Ingatlanok
| naicy üxletl ö»axckőttoU«éb<5i klfolyóla/;
Szántó Vilmos Kf^Mro^.
I Nayykanissa, t^trSs-.téi- 29. TJrfa k
Házak eladása, nam reklám!
Modern emeletes házak, igen szép földszintes házak kisebb és nagyobb lakásokkal kerttel és kert nélkül. Több kisebb cs^Jáidi.\'fe.0™-gáqházak három\'és négy szob^kM\'- Forgalmai helyen üzletházak. Lakatos, koyács és más iparnak megfelelő ház müfyelyTycl, beköltözhető lakással, mind a váfos belterületén eladók. 12 hold birtok/hozzá tartozó épületekkel eladó. — Megvételre keresek több sz^lő- és földbirtokot — Bővebbet : ; I^aJj^áflZ Rákóózy-u. 29. szám.
Beköltözhető 2, 3 és^ 4 szobás kertes magános házak, kisebb házak ,80.000 kor.-tól, nagyobb ipartelepre alkalmas telkü emeletes házak. A város minden részében vannak eladó házak. Kiskanizsán n»«v kerttel ház. Jókarban levő 1 V, hold szőlő. Nagy pince.bérlete 400 hektó hordóval eladó. 5—50 holdas birtok eladók. — Jóforgalmu fűszerűzlet átadó.
Előnyös életbiztosítás ! Szigriszt László ingatianforg. irodá Zrínyi. Miklós-utca 33., í. emelet.
Diót, tojá&ttebot
gesztenyét, mákot, XAjtHtt élő- és leölt sertéseket
s minden mennyiségben, . készpénzfizetés ijjenett, legmagasabb napi áron vasárai a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Nagykanizsa, Csengery-ift 6.
Telcton 59. Táytrstt clm: Tr»fl»<Uautiln.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október. 5. Kedd
226. szám
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség cs kia<Jótiivai$l:
Pő-ot 13. »z.
Intcruxb*Q-tcle fon 78.
Megjelenik mindig kóra reggel
FŐSZERKESZTŐ: \' Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
asnm\'.gy. kíp/!st!5
-FELELÓSSZERKESZTŐ:
BÖ D ROG KÖZYZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egész óvre 250 K. Félévre 140 K- Negyedévre 70 K- Egy íwra 25 K. Egyei szám ára 1 K.
Kitört a forradalom Oroszországban
Bukóban a bolsevista uralom. — Tömeges kivégzésék Péter várott* — A\'szovjetkormány nem tarthatja magát*
Bécs, október 4. Rotterdamon át jelentik Londonból, hogy odaérkezett hírek szerint az orosz vasúti tisztviselők sztrájkba léptek. Egy népbiztost, aki le akarta csendesíteni a sztrájkotokat -— megöltek, két másikat pedig a vasutasok végeztek ki. Az orosz kormány 12 kiküldöttét Ítélet nélkül végezték ki. A pétervári gyárak valamennyi munkása megszüntette a munkát, még pedig azzal a megokolással, hogy a legutolsó napokban egyáltalán nem kaptak ke* nyeret. Beavatottak azobban ugy tudják, hogy ennek a mozgalomnak politikai okai vannak és a sztrájk összefüggésben áll a bolsevista kormány állltólág "fervl^yétt megbuktatásával. \\
Lengyel hivatalos jelentés.
Varsó, október 4. (Harctéri . jelentés i\'któber harmadikáról.) Az északi üldöző-csoport megtörte az ellenség ellenállását és elérte Mir helységet. Baranovicsitől keletre osztagaink megszállták Liwojatyezát és Pod-licsicet. Hadműveleteink gyors alakulása következtében az .ellenség kötelékein folytonos ijedelem és levertség észlelhető. A tények egész sora bizonyttja, hogy egyes osztagaik és azok parancsnokai között az összeköttetés teljesen megszűnt. A 140. szovjetdandár, amely nem akart visszavonulni — egész
törzskarával együtt Horodiscenél \\ kezünkre jutott. A Pripjettöl délre lovasságunk lendületes\'támadással szétugrasztotta a 44. szovjethadosztályt. Ez alkalommal 1200 embert elfogott, továbbá hat géppuskát j^t ágyút zsákmányolt.
Wrangel ujabb nagy győzelme.
Paris, október 4. Wrangel tábornok jelentése szerint csapatai Alexandrov körül fényes győzelmet arattak és 10 ezer foglyot ejtettek. A moszkvai „Izvvesztija" azt jelenti, hogy négy bolsevista hadosztály , átpártolt V/rnngelhez. \'
Pestvármegye a nemzetiségi cpiniszté^rium ellen.
Budapest, okt. 4. Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye törvényhatósági bizottsága augusztus 10-i közgyűlési határozata értelmében, a kormányzóhoz, a nemzetgyűléshez és a miniszterelnökhöz feliratot intézett, amelyben a nemzeti kisebbségek minisztériumának megszüntetését kéri. Ennek folytán a vármegye felirata azt az álláspontot foglalja el, hogy a nemzeti kisebbségek minisztériumának hatáskörében a nemzetiségi egyezmény tárgyában alkotott 1868. évi 44-ik törvénycikk végrehajtást tartalmazott.. Ezzel ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy a miniszter beavatkozott , a oelügyi tárca Hatáskörébe és a törvényhatóság elkerülésével közvetlen érintkezést tart főn a németajkú községek lakosságával és a minisztérium egyik államtitkára a németajkú lakosságot nemzetiségi plapon „Bauern-bund"-ok alapitásával gazdasági szervezetekbe igyekszik tömöríteni. A németajkú lakosság ennek folytán önkényesen intézkedik és a hatósági tekintélyt megbénitja. A felirat szerint semmiféle külügyi helyzet vagy belpolitikai kormányzati szükség nem lehet elegendő fontosságú arra, hogy a nemzetiségi kérdést mesterségesek tenyésszék ott is, ahol arról szó sem volt.
Kézenfekvő a felirat szerint, hogy ha a mostani kormányzati tevékenységgel a magyarok közt élő, nagyrészt már magyarul beszélő sváboknál és tótoknál megszüntetjük a magyarnyelvű iskolákat, amint azt a kultuszminiszter a nemzetiségi miniszter befolyására elrendelte, akkor szomszédaink azt mondhatják, hogy nincsen egységes Magyarország.
Kétségtelen, hogy ez az érdekes felirat . élénken fogia foglalkoztatni nemcsak a nem-, zetgyülést, hanem általában az egész magyar politikát.
15 évet kapott a volt vörös rendőrfőparancsnok.
Budapest, okt. 4. Surgoth- táblabíró ma hirdette ki az Ítéletet Jancsik FSf enc és dr. Szikra Gyula volt vörösőrfőparánesnokok ügyében. A biróság Jancsikot bűnösnek mondotta ki felségsértés és lázadás bűntettében és ezért 15 évi fegyházra itélte. Szikrát bűnösnek mondották ki lázadás és három rendbeli izgatás bűntettében és ezért 10 évi fegyházra Ítélték.
Szociális blok alakulóban.
Budapest, okt. 4. Képviselői körökben napok óta folyik a szervezkedés egy szociális blok létesítésére. Ennek a bloknak semmiféle pártbontó tendenciája nincsen, hanem azoknak a képviselőknek a tömörítését célozza, akik a megoldandó problémák közül a szociális kérdéseket-tartják a legfontosabbaknak s ezeknek a napirendre tűzését akarja elérni. Eddigi mintegy 40 képviselő jelentette be csatlakozását a blokhoz, amelynek szervezői : Baria-Szabó József, Schandl Károly és Temes-ttáry Imre képviselők.
A blokhoz tartozó valamennyi képviselő hangsúlyozza, hogy az uj alakulás a párt kereteken belül történik és nem irányul sem a párt, sem pedig a kormány ellen.
A korona Zürichben*
Budapest, okt- 4. A magyar korona állása ma Zürichben V)!1^ szantim.
Románia is földet oszt.
Bécs, okt.\' 4. Bukarestből jelentik:\\A-román kamara annak idcjécMilhatározta, hogy. a parasztok között földet oszt^szét. A földosztást a mult csütörtökön nagy ünnepélyességgel kezdték meg s azon a kormány is részt vett Avarescu tábornokkal az élén,
A ITilág mozgó legközelebbi sorozatos filmje: Jk ré^g^ly©
Rövidesen meglesz a ratifikálás.
Budapest, okt. 4. Rubinek Gyula kereskedelemügyi miniszter tegnap Kecskemét környékén beszámolót tartott s hatalmas beszédében a békeszerződés ratifikálásáról a következőket mondotta:
— A békeszerződés ratifikálása nemsokára ázŐnyegre fog kerülni. Ezzel, a magyar történelem legszomorúbb aktusával végezni-kéli. A jövőben nagyobb körültekintéssel kell. eljárnunk, ha fegyvert fogunk a kezünkbe.
A francia flotta Odesszát fenyegeti
Páris, okt. 4. (Szikratávirat.) A moszkvai kormány szikratávirata azt állitja, hogy a-Földközi-tengeri francia hajóhad parancsotkapott, hogy menjen a Fekete-tengerre. A moszkvai kormány ebben a mozdulatban a francia kormánynak pzt a szándékát látja,, hogy meg akarja szállni Odesszát. A francia miniszterelnök ezt az állítást kereken megcáfolja.
Schlachta Margit előadást tartott
Budapest, október- 4. A bécsi „Neues-Montagsblatt* jelentése szerinV Schlachta Margit a mult héten tanulmányi uton Bécsben időzött. Az első magyar nőképviselő felhasz-1 nálta az alkalmat és a bécsi keresztény asz-szonyok politikai, szövetségének előadást tartott a magyarországi nőmozgalmakról.
HÍREK.
— Október 6-án a Ferencrendiek plébánia templomában 9 órai kezdettel az aradi tizenhárom vértanúért gyászmise lesz. A tizenhárom marárir emlékét az iskolák is meg fogják ünnepelni.
— Gróf Apponyi Albert pár napi üdülés után a tegnap reggeli személyvonattal visszautazott Budapestre.
— Zala vármegy© főispánja. Hir szerint Zalavármegye főispánjáva Kolbenschlag Béla vármegyei alispánt nevezte ki a kormány.
— A keresztény szociális egye átsiet első nagygyűlése Kanizsán. Csak alig pár hónapja, hogy Önzetlen emberek fáradtságot és munkát nem kiméivé, Nagykanizsán is megalakították a Keresztény Szociális Egyesületet, amely ma már tekintélyes keresztény erőt képvisel Nagykanizsán. Számuk közel jár már az ezerhez, amelyben eddig nagyobbára munkások foglalnak helyet. Munkások, akiknek becsületére legyen, büszkén vallják magukat keresztényeknek és magys-roknak. Vasárnap délelőtt egy kisded munkáscsoport vonult fel a Deák-térre nemzeti-szinü lobogók mellett, ahol hamarosan tekintélyes tömeggé fejlődött. A gyűlést dr. Tamás János elnök nyitotta meg s rövid szónoklat után átadta a szót Székely János v. államtitkárnak, aki kifogyhatatlanul élénk színekkel festette a keresztényszociálisták célját. Megállapította, hogy a zsidódiktatura után, ítmit proletárdiktatúrának neveznek, erősen/megfogadtuk, hogfy kereszténnyé és magyarrá tesszük az országot s ime, a
.vörőskéz" még mindig ur az országban..
cgvádoínak bennünket, hogy nem csináltunk-még.semmit, csak gyűlésezünk. En azt mondorn\\— mondja a szónok — hogy a gyülésezésre szükség ván mindaddig
Október 8,9,10-ép péntek, szombat és vasárnap
Egy nimmonstrum, amelynek minden
egyes jeleneté meglepetéseket .tartal-
maz a nézők számáta!
Hatásos amerikai filmregény 4 rész és 32 felv. Főszereplője: Juanitta Nansenv Amerika legszebb artistanője.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 5.
ségűk « gyülésezésekre. D. Mkünk igen, I mart a mi népünk buta és tunya. Mások* okolnak > bajákért »■ Mm látják fcogv a tunyaságunk az oki mindennek. Olyanok vasrünk, mint a kisgyermek. akinek arcát ellepik . legyek s .helyett, hogy óhajtani keserve* sirásb. keid Nem tokát gondolunk azzal Ko.\'» a Miit fajtánkon esett sérclme-ket ivo*>ljuk. A kritixálás .órából tessík kilépni* Alig lép ki a porondra egy-egy rtagy emberünk, az Igazságtalan kritikával agyonütik. A zsidóság 60 év alatt bámulatos szívóssággal dolgozott megrontásunkon s munkáját siker koronázta. Ma már ott tartunk, hogy az ekébe is keresztény embereket fognak be, akikkel addig is dolgoztattak, amig ők a páholyokban ültek. Ezután felháborító statiaztiku adatokkal mutatta be . zsidóság hatálmu térhódítását. Ágoston volt népbiztos statisztikája szerint már 1914-ben . földnek óriási százalékát bírták, részint örók áron, részint bérben. 1914-ben 9 millió hold föld volt a kezükön, tehát minden negyedik hold az övéké volt. Ugyanakkor az ország lakosságának csak 4 százalékát tették. Ezután még hosszasan foglalkozik a Jtereaztényszo-ciálisták szervezkedésével és programjukkal. Beszédét viharosan megéljenezték. Után. P. huUy Jeromos lépett az emelvényre. Rövid, de a végsőkig elkeseredett hangú beszédet mondott. Megértjük az epés szavakat s tudjuk mi adta Jeromos atya szájába a gyűlöle- . tet keresetlen kifejezéseit. Mindenki, aki faját, vallását ■ nemzetét szereti, elkeseredve kell, hogy lássa azt . csigalaasuságu keresztény munkát, amit a keresztény kurzusban tapasztalni lehet. Igaza van Jeromos atyának, a „nyomorult numerus klauzusnál tovább nem tudtunk még jutni" A hadimilliomos zsidók szórják a pénzt, megvesztegetnek vele keresztényeket s ezek a gyászkeresztények az aranyborjú Imádók Igásállatáivá ifllyednek, eladva magukkal az országot is. Igenis, követeljük a háborús nyereségek elkobzását, hogy n. tudjanak megvesztegetni keresményeket. A hadimülimosok vagyonát sulvos sdóval tudta sújtani Jugoszlávia s mi a keresztény kurzusban képtelenek vagyunk erre. Jeromos atya a faját félti s mi is aggódunk nemzetünk miatt, amelyik ily becstelen tunyaság-ban engedi, hogy « .vörös kéz" eleven húsában vájkáljon. Mi azonban azt mondjuk, hogy magunkat korbácsoljuk meg először, mert mindezt állati butasággal türjük s az arcunkon lakmározó Ügyeket nem heöe-getiük cl. A nagygyűlés háromnegved 2 órakor ért véget a Szózattal, amelyet a keresztény szociális egyesület énekkara énekelt,
— Tia.tvlaelóaora. Kau/fmann Adofl a Nagykanizsai Takarékpénztár tisztviselője f. hó ián padlásán felakasztotta magát. A tragédia fölött nem leltet pár szóval elsurrani, mert az eset szomjA képét adja a tisztviselő sorsnak. TottálMk ok. »z . nyomor, amiben élt s aminek családjával a tél elébe nézett. Már régóta .panaszkodott tisztviselStiraainak, hogy nem tud beuerezni magának télire r.emmit. üres az éléakunráj., faháza, lerongyolódik s megborzadva gondol rá, mikép tudja eltartani családját. ^ nehéz megpróbáltatásokat nem tudU elviselni s végre is kioltotta életét. Tetemre szeretnénk hivni Gaál Gasztont s a többi tisztviselőfaló vezetőférfiakat, hogy ime, lássák a nyomort, h. tisztviselőnyomorra kiváncsiak. Hasonló tettre száz és ezer tisztviselő gondolhatna mert egy: a nyomor. K.ufmuis Adolf 31 év óu szolgálta becsülettel a tisztesseggel a Nagykanizsai Takarékpénztárat, fellebbvalói legnagyobb elismerésére és megelégedésére. Pontos és kötelességtudó volt, azonban az idegrendszere a sok nélkülözés miatt már megrendült. Hivatalnok-társai gyászUpon tudatják e szomorú esetet.
- Bróny.í újrafelvételi Ugye. Megírtuk, hogy Brónyai Lajos volt direktóriumi tag a Riedlféle lakás kifosztáaügy-bol kifolyólag ügyének újra felvételét kérte. A biróság tegnap tárgyalta le az ügyet a ugy döntött, hogy Brónyai bűnös a lakás* kifosztásban, mert . színhelyen mint vezető ember jelen volt s nem akadályozta meg a lakás széthurcolásit. A biróság bűnrészesnek találta s ugy döntött, hogy 1920. január
15-ig visszamenőleg büntetéseit összegezve 19 hónapi börtönnel sújtja. Brónyai az ítéletre hangos lírásra fakadt. Különben feltűnő elegáns fekete ruhában, báli cipőben ült a vádlottak padján s egy cseppet «em láuzik meg rajta a fogság levegője.
— Egj ujabb amerikai nagybácsi. Az egyik mWcclci ujságbsn olvassuk ai alábbi érdeke, hírt: Mindnyájunkat érhet szerena., amint azt egy miákol Cl urics^ád eseti? oly szépan, oly meggyőzően bizonyltja. A mi»-kolcl uricsalád, amelyről szó van. amerikai levelet kapott a napokban, amiből airól értesült, hogy amerikai nagybácsija van. Igen. nagybácsija van Amerikában, egy tisztes szándáku öregúr, .kiről nem hallottak hirt 25 hosszú esztendeje. Tisztes szándékúnak azért kell nevezni az öreguUt, mert a levélben, amelyben létét és nagybácsi mivoltát bejelenti, aziránt is érdeklődik igen szerényen, hogy hazajőhetne-e ő ebben a drágaságban. Mivelhogy — Irj. — neki bizony semennyivel sínes többje 22.000 dollárjánál A mis- | kolci uricsalád — Istenem, 25 esztendeje nem hallott a nagybácsiról — könnyekig meghatódott a levélen és kiszámította, hogy 22 ezer dollár, az 6 millió korona. Hogy vála-szolt-e az öregúr kérdésére, azt nem sikerült megtudnunk, de ez alig ia fontoa. Fontos csak a tanulság: senki sem kerülheti el szerencséjét, ami egyaránt fenyeget valaroeny-
nyiünket. .....
- - Az Alföld befáaltása. Az Alföld több városában faiskolák részesültek, ahol sok ezer facsemetét termelnek. Kecskemét városa maga mintegy 12 ezer hold földet akar befásltani, úgyszintén Szeged ia nagy erdőségeket akar létesiteni a már nagyobb területet be is fásitottak Hasonló tervei vannak a többi városoknak is. Csakia olvan területek lesznek ilyen célra felhasználva, melyek mezőgazdasági termelésre nem alkalmasak. Ezeknek a területeknek kiszemelésre erdőmérnőköket küldene kl. Szó van a Szeged melletti Fehértó lecsapolását is, amely állandóan nagy területeket tart víz alatt. A szikes talajt szintén beültetésre fogják felhasználni.
(s) Megjelenik a Vasárnap politikai, társadalmi és gaidasáKl képes hetilap. A fólJraivtfcS oép kórétól éltééi éltéUfW, óhé)nék elégéi tévf, m«tlnJu\' • V.,é.-ii«[- kép*. palllikil. (tsíJssifi í* társs-Utml héli-Up A fsiuo s kiouurot-b A >z«s«o>>Cf cs UgWbb . Jo-log Bizony Défyon io* izegény ícibér vin. tki minJén-tur nem idirtwmwolvsUistüJsiaot. t* m*(P» nrr.lM luJtti, mi tvrténl i héltn Szérétu. olvisni lcs»t"hh vasárnap. — Es«k kiéleplésíré laJul mef oklábcr h<. IO-*n i v.wnwF. s fuUffiivmk képé, hrtUépjs, swly b— II oJJs-lon teséfo^aljé tninJsst, szni Lcuűt-bétié Uliténik £,»o-kirül értékéi mszásszistigi tuUkúzléSiéayékél sJ • V.iérnsp és zzorsknsULi .lhészáteéékct Már fcort fdhívjak s kligésdak es f. .1 Jmlvééék, dé sí éféss toaSi liJSxJéíoai finyélmél s Uprs, mély * rntgytr ujsézrlézon eRYéJul éllai ■ rossz Oéméhen, fióíiééUsi éZé S tafOtaét* lé.Z, ho*y é Ussiépésyébb íélu« émbér li cp
n<irjeJév:c H korona. Ingyen BiuUtvéayszémet é» fiyijto-ivékrt krsitégRél kuki « Vssémsp ki^loWvstslé. Bujs. pcii, IV. Muzoum-k^ratl.
(x) Dr. Schlchtanz fogorvos működését Csengery-ut 27. alatt iámét megkezdte.
(s) A Mlaa Amarican IV-ik is uioU ri.u .VérrUs\' még cuz ms és hr.lrup kérul szinzs s tilás-moijobsn. pénléken péJÍ. kézJétét vészi s ki(»éeul i|rin» télén éJJlK sohs\' Bém Utotl filmroonitnim. t .Rérnolyii\' nény részn é> 32 Í.Wooétoi 6-cso44(é • vtléuBék. Jcnyék méz él.ijégyézbetók ééen éaéié Eoropébéii léfélássor Né®r-tir.nu. bémuUtéivk\' rilmkolossuéboz.
TŐZSDE.
Bodapeat, okt. 4. A tíx»Jin ma áluUb«a tartós-koióan inJult m*g a ft-rjtalom; ké»6«> aionhar $:6**bb j UoJulfUt v«tt — A valutapiac <Unk vofc.
Napokon Ö7u, Poot 1110, Uva 490, Dollár 330, , Frank (francia) 2240, Márka &20. Lira 1410, Bécai 99 5. , Kubai . 330. Ul rtlS. Siokol 418, Frank («vaj«0 —. Koronás dlnar 1025. Frank dinár 1010.
(x) Dr. Hídvégi rendel naponta d. e. 11—12-ig, d. u. 3—5-ig ktzirólay Kaiincxy-utca 15. »z. alatt.
Eladó «gy 3*. méter hoanu n B.\'vAbft Upu.".k luaJtjAtUlában
A katonai fórcágtttfában WtriUtiL _ —-----
agy t.honé.i, jcleOÜMsm IclMt » gaiiá««U ü»ztnél Közős táncgyakprlatok a Caginó-ban minden szerdái*és va»ámap este 8—13-ig.
Bdéptíifij 10 kordtÚL_
Ö*V. Sáfár ödBnsé «*üL C«te Xnna a
maga ugy ftyenackti Farano Manolka i*
IlUjihll. valamint axámos rokonai naveben taiatja. hogy fclcithctctlen sseatett ferje. alJott jó idaaaiya és rokon t
Sáfár Ödön
m. k. katonai tőfxkmrtri
{. hó 2-án cita fel 9 órakor cetének 34-lk. boldog haaa*«áKának 0 évéban, hoiasaa fsenvedéi <i a baldoklok ***nttcge:nek ájutot ftlvctela utáu c»er,JoKin as Úrban aUionyt.
A drága halottunk hfilí tatamet foly.; há S-én délután fél 5 órakor a Sséchcnji-t<r «. ss. gyáss-hasból a rom. kath »j;i>tiKyhaa uanam«a asennti magáldás otán knárjuk a róm. kath. tamatílxn Mv« örök nyogv. h»lycr«
A <s«ntmia«á:dosat folyó hu «->n délclótt 10 órakor fos a macb<->ldogult lelkiildvMrt a ssentfaraocranJUk piában a tampl<»nába.-i ax Egtk L\'ranak bamutatUtni.
Nagy kani s»a. 1920. októbtr hó 3. Áldás béka lángján drága halottunk hamvul falat:
világ
tzirias-aiállada.
Kcddan ál szerdán
Miss American 8
IV. ás utolsó része : „VERITAS" ö felvonásban.
ElóaJisok kar Jete Wtkúir.ap 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon \' ,4, 6, 7 é» 9 órakor.
öocaooocjooooo
Dunantuli Ruhaáruhaz
vegytisztitóí.javító üzeme
Elvállal és szakszerűen tisztit, j.vit mindennemű férfiöltönyöket, felöltőket, téli kabátokat, női kosztümöket, pongyolákat, jutányos árban. Gyüjtőtelep: Erz.íb.t-Ur 20. .x. — Üzem : T.l.ky-ut 15. u. Telefon: J19.
Felhívjuk . n. é. közönség b. figyelmét dúsan felszerelt kész férfi-, fiu- és gyarmekruha raktárunkra.
koronától feljebb.
Sk.t íjoa
pártfogást
Dunántuli Ruhaáruház
Eru«bet-t<r 20.
Kést férfiűltQnyOk
Elegáns, dlv.to. férfi öltönyö gyapjúszövetből kéazltUnk Jután; árban. Szive, pártfogást kér:
GROSS ÉS TÁRSA
bank- és tőzidebizományoiok - NAGYKANIZSA -
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka atb.) valamint
értékpapírok vétele és
« I 9 H 9 S 9 " legjutányosabb
o i a u a a a „,pi ár.kon. —
Tőzsdei megbízások pontos és kuláns effectuáláM. — Teletoa 44.
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot
élő- éi leölt «ertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Cseng.ry-ut 6. az.
Telefon 59. Tavlzstl elm Transdanubia.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 6. Csütörtök
240. szám
mw
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és fcíadóhiraUl; "Fő-ut 13. SS. --— Ioterorb*n-tcJcíon 78. ——
Megjelenik mindig korn röggel
FÓSZERKBSZTÓ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
neronlgy. itpfin!\'
FELELÓSSZERKESZTÓ:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Blőfizetésl árak:
Egész évre 2J0 K. Félcvro 140 K. Negyed-évro 70 K. Egy hóm 25 K. Egye* szám ára l K.
Megsemmisült az orosz vörös hadsereg.
Bécs, október 5. A párisi Havas-Ügynökség jelenti Varaóból, hogy a bolsevista csapotok teljes felbomlásban és vad menekülésben vonulnak vissza* A lengyelek elfoglalták Baranovicait, Lidát, Szlovimot és Minszket. A vörös hadsereg megsemmisítése ezzel ténnyé vált.
Varsó, okt.Ji. Hivatalos harctéri jelentés október 4-éröl: Északi üldöző csapataink elővédéi a lidomiri uton előnyomulva október 3-án átlépték a Nyemcn folyó vonalát. A régebbi orosz lövészárok rendszer vonalán folytatott győzelmes harcok után a poseni különítmények, Baranovícsitől keletre elérték
Nieswirzet és Klecket. A Lida—Baranovice— Lumimev—Sarmy—Rovno vasútvonal most már teljes egészében kezünkre jutott. Sarmv-nál elfogtunk egy litván páncélvonatot, amely a fegyverszüneti szerződésre való tekintet nélkül lőtte az Ula folyó menti állásainkat. A déli szakaszon a helyzet változatlan.
Az előzetes orosz békeszerződés feltételei,
Bécs, okt. 5. Rigából táviratozzák: A tárgyaló felek tegnap zárt ülésben újra megkezdték a tanácskozásokat. Az oroszok konkrét feltételeire a lengyelek általánosságban tartott deklarációban válaszoltak. Mind a két fel a megegyezés tekintetében igen optimisztikusan nyilatkozott. Hire jár, hogy az oroszok elállottak Keletgalicia függetlenségére vonatkozó követeléseiktől.
Bécs, okt. 5. (A M. T. I. jelentése.) A Neue Freie Presse jelenti Varsóból: A béke-értekezlet legutóbbi ülésén Joffe, az rosz békedelegáció elnöke előterjesztette az előzetes békeszerződés tervezetét, amelynek főbb pontjai a következők:
A szerződő felek feltétlenül elismerik az újonnan keletkezett köztársaságok függetlenségét és önállóságát és kölcsönösen meg-erositik a fehér-orosz, ukrán és litván köztársaságok függetlenségét. Mindkét fél elismeri Keletgalicia függetlenségét és bele egyezik abba, hogy c kérdést az egész lakosság által általános, egyenlő és titkos szavazás alapján rendezendő népszavazással döntsék el. A szerzödöj felek beleegyeznek abba, hogy egyrészt Fehér-Oroszország és Ukránia, másrészt Fehér-Oroszország és Lengyelország közt a határ általában a kővetkező legyen: Litvánia és Fehér-Oroszország határától a Sivisloc folyó torkolatától a Njemenig, a régi orosz-osztrák-magyar határmentén a Dnjestcrig ahol az Románia határával érintkezik. Emellett Brcsztlitovszknál a Bialisztok—Bresztlitovszk vasútvonal szakasza, amelyen a Sabinka— Bresztlitov5zk—Kővel vasútvonal forgalmát bonyolítják le, alkotja ukrán területtel a határt. Ennek az egyezménynek aláírásától számított 48 órán belül minden háborús cselekmény beszüntetendő, mire a lengyel ceapatok az itt megjelölt vonaltól nyugat felé 25 verszt-nyíre vísszavonandók. Mindkét fél lemond mindennemű hadikárpótlásról és intézkedik a hadifoglyok kicseréléséről. A szerződőfclek kötelezik magukat, hogy megkezdik a tárgyalásokat a végleges békeszerződésre vonatkozólag, amelynek ez az előzetes békeszerződés az alapia.
Bécs, október 5. A „Neues Wiener Abcndblatt" jelenti Varsóból: Á végleges orosz békefcltételek pontos szövegéből megállapítható, hogy a két fél kőzött a nézeteltérés még nagy, nemcsak Keletgalicia kérdésében, hanem a demarkációs vonal kérdé-
sében is. Lengyel részről hangsúlyozzák, hogy az orosz javaslatban Lengyelország nem lát semmiféle stratégiai biztosítékot, egy esetleges orosz offenzívával szemben. A Rigából érkező legújabb hírek szerint, a lengyel delegáció október 4-én adta át a választ oz orosz javaslatokra. A válasz demarkációs vonalként a mostani frontot ajánlja.
A kormányzó kihallgatásai.
Budapest, okt. 5. A kormányzó ma külön-külön magánkihallgatáson fogadta Rubi-nek Gyula kereskedelemügyi-, nagyatádi Szabó István földművelésügyi- és Tomcsáayi Vilmos l\'ál dr. igazságügyi minisztert.
Pékár beszámolója,
Budaoest, okt. 5. Ma reggel nagyobb politikai társaság szándékozott Kecskemétre leutazni Pékár Gyula államtitkár beszámolójára. A beszámolóval egyidejűleg Kecskeméten kulturünnepélyt is terveztek a művésztelep megnyitását és művészi matinét, amelyeken részt vett volna haller István kultuszminiszter és Prohászka Ottokár püspök is. A hirtelen rosszra fordult idő következtében Prohászka meghűlt, ágyban fekvő beteg lett, Haller pedig enyhelcfolyásu torokgyulladással fekszik a lakásán. Miután a vezetők betegségük folytán nem vehettek részt az ünnepségen, igy a többi meghívottak iá elállottak attól, hogy Kecskemétre utazzanak. így Pékár beszámolójának külső fénye elmarad.
Mikovényi nem lesz veszprémi főispán.
Budapest, okt. 5. Mikovényi Jenő nemzetgyűlési képviselőt előbb mint zalai, maid mint veszprémi főispánjelöltet emlegették. Legújabb értesülések szerint Mikovényi továbbra is megtartja képviselői mandátumát, mert Hunkár Dénes is megmarad veszprémi főispánnak. Így a salgótarjáni kerület nem üresedik meg. Srétei honvédelmi miniszter azonban mégis rövidesen mandátumhoz jut, mert Horthy Jenő, a kormányzó fivére lemondott mandátumáról s ezt fogják felajánlani Srétcrnek.
Á keresztényszocialisták qj államtitkárja.
Budapest, okt. 5. A kormánynak a keresztényszocialistákkal fplytatott tárgyalásai eredményre vezettek. Ennek folyományakép Szabó József képviselőt közélelmezési államtitkárrá fogják- kinevezni.
Svájc nem lép összeköttetésbe a szovjet kormánnyal.
Bécs, okt. 5. A „Baseler Nachrichten" jelentése szerint a szövetségtanács elhatározta, hogy elveti a szociáldemokratáknak, azt az indítványát, hogy Svájc haladéktalanul lépjen kereskedelmi összeköttetésbe szóvjet-oroszországgal.
Antantbizottság az osztrák kormánynál.
Bécs, október 5, A bajorországi szö-vetségközi határbizottság, amelynek tagjaid egy angol alezredes, egy francia őrnagy és egy japán tiszt — holnap Bécsbe érkeznek, hogy az osztrák kormánynál látogatást tegyenek. A bizottság előzőleg a jugoszláv kormánynál tett látogatást.
TŐZSDE,
Budapest, okt. 5. A mai tőzsdei forgalom kezdetkor meglehető* tArtózkodo volt.
A valuUpitcon a legnagyobb Áremelkedést a koroo* dinár érte.el
S\'&pokon 993, Font 1173, Léva 610, Dollár 342, Frank (fr»nel») 2370, Márka 639, Ura 1440, Bécsi 99 26, Rubel 332, Lei 640, Szokol 464, Xrank <sv*jei) 6360, Koronás dinár 1140, Frank dinár 1005.
OKTÓBER HATODIKA
gyászbetüs ünnepe a magyar nemzetnek. Í849 október t án kerültek a bécsi udvar akaratából bitófára a szabadságharc vezérei, a 13 magyar tábornok. Eadig minden évben elzarándokoltunk az aradi vesztőhelyre s leróttuk kegyeletünket hősök sirjánál. Ma nem tehetjük, mert rablók tapossák a vérrel és könnyel áztatott aradi Golgotát. Azonban »ta is utraküldjük lelkünket hozzá• tok hősök, hogy martit halálotokból erőt merítsünk, mert ma különösen emlékeznünk kell rátok s ma különösen meg kell fogadnunk, hogy nAzt a tizenhármat nem feledjük el". A sárguló falevelek évszakában, amikor a pompázó természel cnuészetbe megy át, amikor az őszi köd magába csavarja a határt, átszürcmlik még a Dunántulra a dob tompa pergése, a i)égy puskálövés s némán áll még a kilenc bitó. — Október hatodika gyászbetüs ünnepe még ma is a magu\'ar nemzetnek s azt a tizenhármat nem feleajük
el soha. * *
y
— Zrínyi vármegye ? A csonka Magyarország egy-két megmaradt nagyobb vármegyéjét, köztük Zalamegyét is, a kormány ketté akarja osztani. A nagyobb megyéket ugy akarják tagolni, hogy a megyeszékhely lehetőleg a vármegye közepére essen. Zalavármegye kettéválasztása esetében Nagykanizsa kapna székhélyet. A hozzátartozó járások lesznek: a perlaki, csáktornyai, alsólendvai és a letenyei. A többi járás Zalaegerszeg megyeszékhely alá tartozna. .Az ujabb megyének „Zrínyi vármegye" címet akarják adni; Azt hisszük, hogy sok víz lefolyik a Dunán, amig kiszakítják Zrínyi ■vármegyét; \'
Október 8,9,10-én Péntek, szombat és vasárnap
A Világ1 mozgó lesközelebbi sorozatos filmje; A rézgolyó.
Hatásos amerikai . fitm-re£6ity 4 tísx és 32 felv. Egy filmmonslrum, amelynek miiiden Főszerepig; Jdanitte .ogyas jeleMté meglepetéseket tartel- Nan»ea, Aroerika-fej-
mas a nézője szimára! sicbb artistanfije.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október ű.
_ Zadravetz pttspök anyja meghalt. Isrhertük, láttak ai öre£ „anyókát , pár hónapja míg fia oldalán ült ^nieplé-síhél s\' ma azt a hírt kapjuk a Murán túlról, hogy meghalt az anyóka. Szept. 30-ról l-re. virradóra, rosszul lett a a hajnal, órákban . meghalt Csáktornyán. Már előzőleg vérhas- , ban volt, dc szerencsésen kigyogyu t. Közben kiutasították 5 míg sem engedték át. Az volt a látszat, mintha túsznak tartanák, állandóan figyeltették. A fia felszentelésére is át akart jönni, de feltartóztatták. Még a leveleit sem engedték továbbítani. Kiutasítása után mindenét elcdta s miután nem engedték - át az izgalmakat nem bírta elviselni, szivszél-hüdésben meghalt. A férje táviratilag akarta fiát Zadravctz püspököt értesíteni a gyász-esetről, dc táviratot lefogták. A murakőzi magyarok nagy részvéttel vették körül s temetésen tüntetőleg nagy számban jelentek meg.
_ Gyászrovat. Nagy részvét mellett
temették el tegnap délután fél 5 órakor Sáfár Ödönt, a zalai gyalogezred töszam-vevőjét. A temetéshez kivonult az ezred zenekara és egy diszszakasz. Megjelent továbbá a tisztikar is, Bobcst Mátyás ezredparancsnokkal az élén és á^niegboldogult számos ismerőse és jóbarátja. A gyászszertartást Lantos Angelius h. plébános végezte teljes segédlettel. A beszentelés után megindult az impozáns gyászmenet, mely a katonazenekar gyászindulói mellett elkisérte a róm. kath. temetőbe, hol is a koporsót a végső áldás után elhantolták. — Tegnap délután 5 órakor/ volt a tragikus véget ért Kaufmann Adolf, \\a Nagykanizsai Takarékpénztár R.-T. főpénztárosinak a temetése, az izr. temető halottasházából. A gyászszertartáson az éneket Abrahamovics Márk föWntor végezte, mig dr. Winkler Ernő főrabbi megható imával búcsúztatta el a megboldogultat. Utána a sirhoz kisérték el a koporsót, hol is a végső ima után eltemették. A temetésen a helybeli pénzintézetek és vállalatok tisztikarán kívül városunk intelligenciájának számos tagja vett részt, hogy ezáltal is kifejezze részvétét és tiszteletét a megboldogult emlékének.
_ Egy ujabb színtársulat* Kmctly
színigazgató kérvényt nyújtott be a szinügyi-bizottsághúü, amelyben azt kérelmezi, hogy október hó 15-től kezdődőleg a Polgári Egylet nagytermében szinielőadásokat tarthasson. Elmondja, :hogy szerb megszállás alól menekültek, eddig Baja és Mohács volt az állandó helyük, legutóbb pedig Sümegen játszottak. A társulatnak 30 tagja van, akiknek művészi képességeiről nem tudunk. De ettől eltekintve is, Nagykanizsának ma nincsen meg az a talaja, amelyikbe befészkelhetné magát egy színtársulat. Nem ajánljuk a színtársulatnak, hogy idejöjjön, dea városnak sem, hogy szaporítsa az éhesgvomruak táborát. A lakásmizéríáró! nem is beszélve.
— 100 vlrllís közUl 37 z.Idá. Makóról írják: Most készült cl a virilis városi iépviselök 1921. évi névsora. A 100 legtöbb adót fizető, községi képviselő közül 37 zsidó. Szomorúan tanulságos, hogy mikor a zsidóság az ország lakosságának alig 5 százalékát teszi, a makói virilisek 37 százaléka zsidó. Ez a statisztika a zsidóság gazdasági térhódítását jelenti, amellyel a politikai hatalmat is magukhoz kaparitották. Hogy ez mit eredményezett, már nem kell megismételnünk.
— Megvizsgálják a hatósági lisztet. A hatósági liszt ellen nem csak Nagykanizsán, hanem az ország legtöbb városában is sok panasz hangzott el. A legtöbb esetben a malmok voltak a hibások. Vass József dr. közélelmezési miniszter elrendeli, hogy a törvényhatóság vagy város ellátatlanjainak részére érkező hatósági kenyérlisztet az átvétel alkalmával minden egyes esetben meg kell vizsgálni, a kifogásolt lisztet visszatartva nem szabad kiosztani s annak pótlását min-den egyes esetben táviratilag kell_ kérni a minisztertől, dc egyúttal intézkedni kell a visszatartott lisztmennyiség továbbromlásának megakadályozásáról is. — A beérkező lisztmennyiséget rögtőn az átvételnél \'lehetőleg hozzáértő szakemberekkel kell megvizsgáltatni, \' ha pedig ez nem lehetséges, akkor .próbasütés utján kell meggyőződni a1-liszt használható voltáról. — A kifogásolt s rossz Minőségűnek jelzett lisztből, a próbasütés után
a silány kenyérből mintát kell felküldeni a | miniszternek, aki azt vegyvizsgálónak teszi l ki s aztán intézkedik az illető malom méltó megbüntetéséről. — Reméljük, hogy ennek a miniszteri rendeletnek.szigorú betartása végre megszünteti ..azt a sok, de jogos panaszt, ami eddig Nagykanizsán is elharigzott a hatósági liszt ellen s végre a közellátásra szoruló közalkalmazottak s a mai társadalomnak egyéb éhezői is megehető kenyérhez fognak jutni.
— A pozsonyi irgalmas-rend templomát kommunlzálták. A pozsonyi
emigránsok" vezére, Stern Móric kommu-iíizálta a pozsonyi irg.lmas-rend gyönyörű templomát a „menekültek" elhelyezésére. A templom hajójában kétoldalt piszkos agyak állnak s ezeken, sőt még az oltáron is kaftános fajtestvérek pihenik ki a napi láncolás és kommunista agitalás taradalmait. Pozsony keresztény népe ökölbeszorult kezekkel várja, hogy az Ur mikor ragad már korbácsot, hogy az ott gajdoló nációt k.osto-rozza nemcsak az Isten házából, de a sokat szenvedő magyar nép otthonából is.
— A Nagykanizsai Irodalmi Kor szombaton este Letenyén a Kaszinó termében vándorelőadást tartott, részben az erdélyi menekültek, részben a vármegye, szabadoktatási szervezet céljaira. A szép erkölcsi sikerrel végződött előadás műsora a következő volt: 1. A magyar nemzeti újjászületés, megnyitóbeszéd. Tartotta: Dómján Lajos dr. 2 Szilágyi Béla, Mikes hazajött c. költeményét szavalta Wágner Eta. 3 Znny. Mik Ós, a költő. Előadta : Majtényi Káró y. 4. Petőfi Az őrült cimü rapszódiáját szavalta bchreiber Lajos 5 Dal a turulmadárról és Üzenet. Hegedükúérettel énekelte Dospoth Gizike. 6 Vulkán: Nem soha! Szavalta: Wágner Eta. Értesülésünk szerint a Kör a vármegye egyéb községeiben is fqg előadásokat rendezni.
— Budapest gyomra a télen. Budapest gyomra a télen a következő mennyiségű közszükségleti anyagot emészti meg mintegy hat hónap alatt): 12 ezer vagon lisztet, 1500 vágón cuxrot, 2000 vagon sót, 10 ezer vagon fát és 50 ezer vagon szenet. — fcgyéb nagy tételeket még nem is számítunk. -
— Az Aranyvirág szereplői kozul a szobalányok és matrózok szerepére vállalkozott hölgyeket és urakat felkérem, hogy ma délután egy órakor a Polgári Egyletben próbára megjelenni szíveskedjenek. Dr. Mutschmbccher
dv\'"L Nyugdíjas tanárok pótléka. A
hivatalos lap a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletét közli me ybe az orszá-gos tanári nyugdíjintézet kötelekébe tartozó nyugdíjasoknak és özvegyeknek lakbérnyug-díjpótlékot helyettesítő drágasági segélypót. lékok kiutalásáról intézkedik. A rendeletet valamennyi egyházi főhatóságnak, tankerületi
\' főigazgatónak stb. megküldték.
KtfixtSűotnyllvinitíc A vasarnnri Uptan kítiélíU kösiünclnyiKAnitásWl kirmr.dt « mi l.flánJMl Poncr.ci SAnJor Miló\'ur nov«, aki « jicpL lt-iki Hol Mvoirolúlioj i«l»toj«tot volt s»ívm d.j™ntc.«n
katoSn nJni. AmiJó.i ifié L-lnéiísl JriiUnk, cpallnl smton is híli»T:S»tóntlüi)ktt iqribuutjilk jí.ndulj-
liín, melyet kérünk a lövórí Is aioBlniuni..— A KiUu Uzcíiycgylev
(x) Uj dohány és szivar klsaruda megnyílt a Hunyadi-utca és Király Pál-utca sarokhálában. Dohány, szivar és cigarettaárut ott mindenki jegy nélkül is vásarolhat.
(x) Dr. Schlchtanz fogorvos müko-: dését Cscngery-ut 27. alatt ismét megkezdte.
(x) Értesítés. Megnyilt a Sport étterem és kávéház. Elsőrangú kiszolgálás, kitűnő \': ételek és italok. Borok kimérésre és palack-■ kokban. Esténkint kitűnő zenekar hangverse-nvez. Szives támogatást kér Kiss Sándor kávés.
Bojár éllé íclnjipra, tbídkosítut és luegalUpíKl" : szerinti f:Mtc»cl felvitetik C«ngcryut 15. I. cm jobbra.
Eladó e$y 3;,\'. málé: hosnu nagy íarsitil. — Bővebbet lapunk kiadóhivatalában.__
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik boldogult férjem illetve édesapánk elhunyta alkalmával fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. „
Ozv. Sáfár Ödönné és gyermekei.
A nagykanizsai Bőripari Szövetkezetnél jobb munkíí cipész cs csizmsdUscgcd blitos, álUndo munVira mielőbb felvétetnek. — Jelentkezni lehet ^ Szövetkezeinél. 1456
/KSltöxkSdés miatt Z mhawckréhy, 1 ág);, •} madrao, 1 igybetet, 1 asztal, 2 siék; 1 éjjeli szekrény, egy otonxín cs egy ül^fúrdőkád vizmelegitövel azonr.nl eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. 158$
oaooaoaooooo
Q Nagymozsá- Uli á A Szarvas. Q 0 színház. = W ILMU szálloda. 0
WJ , Kedden és szerdán —
sMiss American g
zf 1\\7 Af ntí-vlcA -rítr* • A*.
IV. és utolsó -része:
„ VÉRIT AS" 6 felvonásban.
Pílínjl«ay. vtltiiár* JoaotlM íitlvínj** t. «. 11 örl!g piaztirunknil beTáftanWk. xOWnixn írviajteSenek.
0
8
0 __
0 Előadások kezdete hétköznap 7 és 0 órakor. Q
fj Vasár- cs ünnepnapokon l,\',4, 5/7 és 9 órakor, q
opoooooooooo
Házak eladásai és 4 szobás kertes
magános házak, kisebb házak 80.000 kor.-tó], nagyobb ipartelepre alkalmas telkü emeletei házak. A város minden részében vannak eladó házak. Kískanizsán nagy kerttel ház. Jókarbaji-Iev6 1 \'/• hold szőlő. Nagy .pmce jtörlete 400 hektó hordóval eladó. -.5—50, hóldas birtokok eladók. — Jóforgalmu füszeruzlet átadó.
Előnyös életbiztosítás 1 Szigriszí László ingatlanforg. iroda Zrínyi Miklós-utca -33., 1. emelet.
Dunántuli Ruhaáruház
vegytisztitó és javitó üzeme
Elvállal és szakszerűen tisztit, javít mindennemű férfiöltönyöket, felöltőket, téli kabátokat, női kosztomöket, pongyolákat, jutányos árban. Gyiijtőtelep: Erzsébet-tér 20. sz. — Üzem: Teleky-nt 15. sz. Telefon: 319.
Felhívjuk a n. 6. közönség b. figyelmét dúsan felszerelt kész férfi-, fiu- és \'gyermekruha raktárunkra.
Kész férfiöltönyök 800 koronától feljebb.
Elegáns, divatos férfiöltönyöket gyapjúszövetből készítünk Jutányos árban. Szives pártfogást kér:
Dunántuli Ruhaáruház Erzsébet-tér 20.
Három hold elsőrendű rét,
egy 600 négyszögöl (erületü házhely a belvárosban, mely többet jövedelmez, micvlia ház volna rajla, valamint több kisébb-nagyobb ház sürgősen eladő.
Bővebbet: 15-0
Aczél Ignác F/„7o™"ót\'rS:
Fő-ut 8. sz. Törvényszékiteg bejegyzett cég.
Diót, tojást, babot
gjtigr mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben, készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6.
Tolefon 59> Távirati cim: Transdanubia.
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 7. Csütörtök
228. szám
_
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség cs kiadóhivatal:
Ioterurbao-tctefoa 7$.\'\\ ■
Megjelenik mlódig\' kora röggel
FÓS2ERKES2TÓ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
namittgy. kép»li«Ií
FéLELÓSSZERKESZTŐ:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Blóflzetéai árak:
Egész évre 250 K. Félévro 140 K. Negyedévre 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes szám óra l K.
Szenzációs fordulat a belgrádi kirándulás ügyében.
A jugoszláv fővárosban szívesen várják a magyar képviselőket.
Budapest, okt. 6. Ismeretes, hogy a nemzetgyűlési képviselők egy csoportja a közelmúltban a szerb—magyar barátság fejlesztése céljából magánjellegű látogatást tervezett Belgrádba. Az e tárgyban folytatott előzetes megbeszéléseknek azonban kellemetlen intermezzója támadt. Egy bécsi lap hamis tudósitást közölt a magyar képviselők tervbevett látogatásáról és a szerb szkupstina alelnökének oly nyilatkozatot tulajdonított, mintbaVa,. magyar .képviselők látogatása nem lenne Jugoszlávia számára kívánatos.
Most azután teljesen beavatott helyről meglepő dolgokról értesülünk — irjaaz egyik esti lap. — Szerb hivatalos részről nemrégiben nyilatkozat tőrtént, amelyben\'kijelentik, hogy a bécsi lapban a szkupstina alel-
nökére hivatkozott cikk minden részében valótlanság és legkevésbbé sem felel meg a szerb intencióknak.
Ugyanezen előkelő szerb diplomata közölte a látogatás kezdeményezőivel, sőt a magyar kormány egyes tagjaival, igy Rubinekkel is, hogy amennyiben a magyar politikusok Belgrádba szándékoznának menni — szívesen látják, sőt várják is őket, hogy ugy is dokumentálják, hogy a hivatalos Jugoszlávia nem vallal se mini közösséget a bécsi puccsal.
Ez a körülmény uj löké3t adott a már-már elejtett tervnek és ugy tudjuk, hogy a mozgalom kezdeményezői alkalmas időpont bevárása után meg is valósítják tervüket.
Lemondanak az ellenzéki város&tyák*
Budapest, okt- 6. A. demokrata és liberális városi párt végrehajtó bizottsága tegnap este közös értekezletet tartott, amelyen Baracs Marcel dr. és Gaár Vilmos dr. beszámoltak arról a válaszról, amelyet Sipöcz Jenő dr. polgármestertől a. két ellenzéki pártnak a többségi párttal szemben felállitdft követeléseiről adott. Mindkét pártvezetőség egyértel-müleg azt a felfogást vallotta és vallja, hogy a választás után az ellenzéki városatyáknak testületileg és együttesén le kell mondaniok.
A párbajozás ellen.
Budapest, okt. 6. A kormányzópárt tagjai legnagyobbrészben távol vannak a fővárostól, mindamellett a pártban erősen készülnek a nemzetgyűlés tanácskozásaira. Sok kérdést szeretnének szőnyegre "hozni, igy egy csoport a párbájozásnak törvényhozási uton való eltörlését kéri és sürgeti.
Elkészült az angol—orosz egyezmény.
Berlin, október 6. Londonból jelentik: A Tcmps megerősíti a hírt, hogy a Szovjet-oroszországgal kötendő egyezmény elkészült. Az orosz tartozások kérdését kikapcsolták, de a szovjetkormány kijelentette azon készségét, hogy fizetni fog azoknak a cégeknek, amelyek a volt orosz kormány számlájára árukat szállítottak, de ezekért a forradalom következtében nem kapták meg járandóságaikat.
A brüsszeli konferenciáróL
Paris, okt. 6. A „Petit Párisién" tudó-sitója jelenti Brüsszelből, hogy a pénzügyi konferencia mértékadó köreinek nézete szerint a legyőzött országok közül az agrár jellegűek, mint Magyarország és Bulgária elsősorban fogják pénzügyeiket rendbehozni. A korona Zürichben.
Budapest, okt. 6. A magyar.korona állása ma Zürichocn: nyitás 1"80 szantim, zárás nem érkezett.
Garázdálkodás a Club kávéházban,
Budapest, okt. 6. Tegnap éjjel egy 15 főből álló társaság betért a Lipót-küruti ismert Club kávéházba s ott rövidesen, óriási zavart támasztva betörte a kávéház \'összes ablakait, tükreit, földőntőtte székeit é3 asztalait s nagy kövekkel dobálódzni kezdett. A rendőrség csakhamar a helyszínére érkezett, de ekkora már a tettesek elmenekültek. Emberéletben nem esett kár. A ren4&ri nyomozás — amelyet maga Nagy Károly dr. detektivfőnők vezet — nagy apparatüssal indult meg a tettesek után, akik közül néhányan már a rendőrség kezei között vannak.
Cseh diplomáciai ügyvivő Budapesten.
Budapest, okt. 6. Prágából jelentik: A ,Prager Abendzeitung" értesülése szerint dr. M a t e us tescheni ügyvédet, aki a lesekeni népszavazási bizottságban Csehországot képviselte, — budapesti diplomáciai képviselővé nevezték ^ki.
Holnap irják alá az orosz-lengyel békét.
Bécs, okt. 6. Moszkvai szikratávirat arról ad hirt, hogy az orosz-lengyel békeszerződést e hó 8-án irják alá.
Bécs, okt. 6. Königsbergből jelentik a rigai előzetes békeszerződés megkötéséről: Remélhető, hogy legkésőbb pénteken aláírják a fegyverszünetről és az előzetes békefeltételekről szóló szérződést. Az előzetes békeszerződés a lengyelek leglényegesebb feltételeinek elfogadását jelenti: Litvánia és Oroszország közt korridor létesitését. • "\'S,-^
Lengyel válasz az orosz békefeltételekre.
Varsó, okt. 6. Tegnap ideérkezett Ri^( ból a lengyel békedelegáció hivatalos futárji . aki magával hozta a békcdelcgációnak a legújabb orosz feltétekre adandóy válaszának szószerinti szövegét. A válasz hjr szerint nem tanusit előzékenységet, ha^em^ökéletes béke-
szerződést tartalmaz, amelyen legfeljebb szövegezési \' módosításokat engedélyeznek, de az egyes feltételekhez \'szigorúan ragaszkodnak.
Daszynski, a "lengyel főhadiszállásról visszaérkezett Varsóba, ahol a kormány két tanácskozást is tartott a békefeltételekről. Este Sapieha külügyminiszter Pilsudskí főhadiszállására utazott. Nincsen kizárva, hogy-Daszynskin kivül holnap Sapieha is Rigába utazik.
A felföld el van keseredve a kommunisták ellea,
Bécs, október ó. A prágai „Lidove-Noviny" azt jelenti, hogy a lakosság Pozsonyban és a felvidéken nagyon el van keseredve a kommunisták ellen, akik itt nagy agitációt fejtenek ki, A lapok ennek az agitációnak azonnali beszüntetését követelik.
Kiutasítják a jugoszláv tábornokot a vitás karinthiai területről.
Bécs, okt. 6. Berlinből jelentik: A „Vos-sische Zeitung" belgrádi levelezője megbízható forrásból arról értesül, hogy Anglia és. Franciaország képviselői megjelentek Trum-bics külügyminiszter előtt és arra kérték, intézkedjék a jugoszláv kormány, hogy Maister tábornokot rendeljék vissza a népszavazás alatt álló területről, mert különben a netán származó bonyodalomért Jugoszláviát terheli a felelősség. A hivatalos válasz hir szerint abból indul ki, hogy Jugoszlávia tiltakozik az ország belügyeibe való beavatkozás ellen.
— Október 6-át gyászmise keretében ülte me^ a város a plébánia templomban. A misén jelenvoltak a város és hivatalok vezetői,, a katonaság részéről egy disszázad a zenekarral s a tisztikar Bobeszt Mátyás alezredes s vezetésével. Különösen a katonaság megjelenése hatott jólesőn, mert ezzel is dokumentumát látjuk, hogy a nemzeti hadsereg-a húsúnkból és vérünkből való, mert együtt gyászoltak velünk a 13 hős tábornok emléknapján. A gyásznapot méltókép megünnepelték az iskolák is. A főgimnázium ifjúsága 10 óra után a tornateremben gyülekezett,, ahol énekek, felolvasások és szavalatok kapcsán emlékeztek meg a martirokról.
— A rendőrség államosítása. Ismeretes, hogy" a városi tanács átiratban fordult a vidéki városokhoz, hogy a rendőrség államosítása ellen foglaljanak álláspontot. A legtöbb város nem tette magáévá Nagykanizsa ajánlatát. Tegnap\' érkezett meg a városhoz ^Hajdúszoboszló válasza, amely igazi hajdu-főldi magyarsággal tudtul adja, hogy ném csatlakozik az ajánlathoz, mert amig az ország biztonságát szilárd alapokra fektetve nem látják, addig az államrendőrségre készséggel áldoznak nagyobb összeget is, semhogy a biztonság egy cseppet is megrendülve JásséL_A kormányt azonban sürgetni fogják,
hogy a re\'rídőrség-.államositásáról szóló törvényjavaslatot mielőbb^ nyújtsák be és tárgyalja le a Ház.
O&tóber 8, 9,10-én ITil&gf
Péntek, szombat jm* és vasárnap xJL
mozgó legközelebbi sorozatos filmje:
golyó.
Egy filmmonstrum, amelynek minden egyes jeleneie meglepetéseket tartalmaz a nézők számára!
Hatásos amerikai filmregény 4 rész és 32 felv. Főszereplője: Juanitta. Nansen, Amerika legszebb artistanője.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 7.
— Vorhenyjárvány Szombathelyen |
A „Vasvárraegyéből" értesülünk, hogy Szom- | bathdyen a terjedő vőrhenyjárvány ellen a közegészségügyi bizottság ar elemi iskolákat 8 napra bezárja. Az iskolalátogatás elől eddig 250 tanulót tiltottak el. A többi, iskolákat még nem zárták be, de amennyiben a beteg tanulók száma a tanulók 5 százalékát elérné, az igazgató köteles bezárni az iskolát. Egyben a bizottság kimondotta, hogy a diákok moziba, tánciskolába, sőt a templomba járását is eltiltja. A vörhenyen kívül veszedelmes torokgyulladásos megbetegedések is nagy számmal törtéhnek.
— Amiben Nagykanizsa vezet. Nem akarunk dicsekedni, ae egyszer már örömmel kell megállapítanunk, hogy Nagykanizsa város egy tekintetben irigyelhető hely a Dunántúlon. Mig a Vasvármegye és többi laptársaink arról sirnak. hogy nincs dohány, sőt Budapest is dohányszükében van, addig nálunk nem lehetetlen dolog, hogy beme-
Srünk a trafikba s kérünk egy doboz Királyt, unát vagy Magyart s más kevésbé finom dohányneműt. Nagykanhsán hála Isten — jó órában legyen mondva — ezeket már nemcsak kérni, de kapni is lehet. Szombathelyen még ki vannak szolgáltatva a dohányosok a pincérek „gyenge albán" s „egyiptomi cigaretta" saját gyártmányú különlegességek rémséges drágaságának.
— Megjelent a mozkendelet. A kor mány jónak látta már ió idő óta figyelembe venni a mozgószinházakat, melyek oly hasznosak lehetnek kultúraterjesztés szempontjából, mint amilyen mérhetetlen rombolást vihetnek végbe erkölcs tekintetében. Az elmúlt Időkben s még ma is sok tekintetben a mozgó színházak erős kritikát provokálnak maguk iránt. Bár a filmcensurázás sok erkölcstelen darabot kitiltott már a vászonról, mégis nap nap után tapasztalhatjuk, hogy a mozgók csúcspontjában minden más szerepel, — elsőnek a tüzön-vizen való pénzszerzést említve, csak az igazi hivatás, a kultura terjesztés nem. A kormány nagyon helyesen, ugy intézkedik, hogy a jövőben csak belügyminiszteri ? engedélyével kaphat bárki is mozinyitási en- I gedélyt, sőt a meglevőket is felül fogja bi- | rálni s a vizsgálat folyamán esetleg megvonni. ; Ha az engedélyek felülvizsgálását oly eréllyel | tudja megcsinálni, mint ahogy az szükséges, i azt hisszük, nagy tisztitómunka vár a belügy- ! minisztériumra. — A helyi viszonyok felülvizsgálásánál támogatására sietünk a minisz- i teriumnak.
— Egy érdekes és eredményes ötlet. Magyarlak községből is; mint minden magyar községből a háború alatt elvitték a harangokat, Szívesen adták oda, hisz azt j mondták, hogy ágyút öntenek belőle. Azóta Magyarlak községének csakjá csorda kólompja , jelezte az esiéli Angelust. A falu érdemes 1 bírója,\' Misics Ferenc $ftdolt egyet s gyűjtő- J ivet küldött ki Amerikába, hogy a kivándo- j rolt falubeliek gyűjtsenek Magyarlak község számára harangra. Az amerikai testvérek össze is gyűjtöttek 15200 korona értékű dollárt, amely ősszeg tisztára munkások adománya. így aztán nemsokára megint meg kondul a harang Magyarlakod. Az élelmes biró ötletének nyilván több helyen lesznek j kővetői.
— Csak szállítási igazolvánnyal \' lehet gabouanemileket szállítani. Mi- j
niszteri rendelei értelmében a gabonanemüek-nek és azók^őrleményeinek postán való szál- ; litáía engedélyhez van. kötve. A szállítási \' engedélyeket Nagykanizsán — 10 kilóig ter- j jedő csomagokra a rendőrkapitányság | államrendészeti ügyosztálya állítja ki, mégpedig öleképpen, hogy a szállítani afcarök által kitöltött póstai szállítólevélre az engedélyezést rávezeti.
— Hogy kaphatnak a községek szeszfőzői. A- pénzügyminiszter legutóbb rendeletileg közölte, hogy azokban a községekben, amelyekben eddig községi szeszfőző nem "volt, uj szeszfőzőket ezután csak pénzügyminiszteri engedéllyel lehet felállítani. A községi elöljáróságoknak kérvényükben iga-zolniok kelj, hogy a szeszfőző felállítása okvetlenül szükséges és hogy a közelben sehol sincs községi szeszfőző.
— Elkergetett Jegyző. A horvát zavargások még ma sem értek véget. Hullámai átcsaptak a már teljesen elégedetlen Muraközbe is, ahol Drávavásáron a nemrég múltban kellemetlen incidensek játszódtak le a szerb jegyzőre nézve. A falu ri^pe felvonult a községháza elé és követelte, hogy a jegyző azonnal hagyja el a itélyét. Majd berontották az irodába » a jegyző magánlakására, ahonnan minden iratot s megfogható tárjjyat az utcára szórtak. Majd felszólították a jegyzőt, hogy ha kedves az élete, azonnal hagyja el a községet sőt az egész Muraközt. A felszólításra a jegyző jónak látta összecsomagolni e ki hurcolkodni Varasdra.
— Sárosban nincsenek magyarok. A cseh közoktatásügyi minisztérium Jóváhagyásával jelent meg Stanislav Kliraa „Hovenska vlastiveda" című tankönyve, amely megállapítja, hogy Sárosmegyében 131.045 szlovák él, magyar ellenben egy sem. A merész fantaziáju tankönyvíró saját vallomása szerint az 1810. évi magyar népszámlálás alapján irta könyvét, azzal a csekély jelentőségű változtatással, hogy azt az „egy pár" magyart, aki Sárosban élni merészéi, nem vette számításba, mert — úgyis hamarosan elpusztulnak.
— Hadi kárpótlást fizetnek a Jugoszláv társállamok. Jugoszláviát alkotó államokat 5 milliárd hadij kárpótlásra ítélte a szeb kormány, amit aranyban kötelesek befizetni. Azonoan látván, hogy a behajtás nagy zavargásokkal járna, fífikához folyamodtak. A szolgabirákkal olyan felterjesztést csináltattak, mintha a nép önként ajánlotta volna fel, hogy az arany helyett természetbeni értékekkel hajlandó leróni a hadikárpótlást. A kormány a „nép óhajába" készséggel belement s már meg is kezdték beszedni az állatokat, kocsikat s más ingóságokat. Nem kell mondanunk, hogy a nép borzasztó felháborodással fogadta a rendeletet, mert látja, hogy akarják kisrófolni minden értéküket. A horvátországi zavargások is nagyobbrészt ilyen okokra vezethetők vissza. Újvidéken elrendelték az állatok lebélyegzését s a bélyegzést szerb katonákkal akarják eszközölni. A nép jól tudja, hogy a lebélyegzett marhákat hamarosan bevagonirozxák és elszállítják.
— Hogyan lehet kedvezményes áron facsemetét kapni. A „Budapesti Közlöny" közli a földművelésügyi miniszter hirdetményét, amely szerint az 1921. év tavaszán az állami szükségleteken felül megmaradó facsemetéket a birtokosoknak fogják kiosztani. A hirdetmény részletesen tárgyalja a feltételeket. A facsemeték adományozását egy koronás bélyeggel ellátott és az ültetés helyére illetékes kir. erdőfelügyelőséghez benyújtandó folyamodványban kell kérni. Még prd-g az 1921. évi tavaszi ültetéshez kérteket 1920. évi november hó 31-ig. A folyamodványban a birtokosnak határozottan meg kell jelőlniők a beerősítendő terület helyét, kiterjedését, a szükséges csemeték fajáfe korát és mennyiségét, az ültetés ideiét és pontos címet, ahová a csemetéket küldjék. A csemeték csakis erdősítésre alkalmasak, utak szegélyezésére és parkozási célokra nem használhatók.
— A boroshordók hitelesítésének mekönnyitése. A kereskedelemügyi mi-niszter, tekintettel arra, hogy a boroshordók a hitelesítésnél való szállításnál megrongálódnak, utasította a hordójelző hivatalokat, hogy a hordók hitelesítését kívánságra a tulajdonosnál a helyszínen is eszközöljék.
— Jelentkezzenek a rokkantak. Felhívom mindazon hadirokkantakat, hadisérülteket, kik még ellátást nem élveznek, felülvizsgáltatását haladéktalanul kérje a városház Kazinczi-utca 1. bejárat II. emelet középső ajtó rokkantak hivatalos helyiségében, mert később ily kérelmek többé semmi esetre sem lesznek tekintetbe vehetők. Polgármester.
(x) Művészi képkiállítás a Világmozgó előcsarnokában, mely megtekinthető délelőtt 10 --12, délután 3-tól este 11 óráig. — Ma csütörtökön ^3ak egy napos műsor keretében, Lottc Neumann felléptével bemutatásra kerül „Játék a tűzzel" című 4 felvonásos dráma és „Csendélet Mucsán" c. kép.
TŐZSDE.
Budapest, okt. <5. A valutapiacon viharos forgalom BMllctt emelkedő Írok voltak.
yalutapiao: Nápoíeon 10Í t,Font 1170 Léva 570, Dottír 353, Frank (Ci*ncm) 2390, Márka\' 5fl, Ura H85,\' Bécii 10D75, Robjfí 332, Szokol450; Frank
(svájci) 5350, Korooa<tinúr 1136, Frankdináx 1106. Etüit ára IS.
£ji«Skek Majjru Krfcl 1716, Osztrák Hitel 03$. Hazai 700, Jelzálog —>\' Lcniaáio\'.ó 816, Kereskedelmi Bank 6$70, Magyar-Olaj* 484, Beocjioi 4760, Dmcho —, Általános srén 7*30, Szászvári 3100, Salgótarjáni 0800, Urikányi 5175, Rima 6475, Schliek 8»5, CuUmann 6426, Nasiei 13825, Danica 6500, Klotild 2820, Magyar Cukor 14700, Adria 18700, AUantika 0475, Királysír —.
GROSS ÉS TÁRSA
bank- és tőzsdebfzományosok — NAGYKANIZSA —
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka stb.) valamint
értékpapírok vétele és
alarfáca \' le^jutányosabb
eiauaaa „,p; árakon. —
Tőzsdei megbízások pontos és kulans etfectuálása. — T.i.lou M.
Apró hirdetések.
Szép féléves malacok hizlalásra eladók — Megtekinthetők Hunyadi-utca 22. szám. 1539
Bcjirónó félnapra, ebédkoszttál és megállapodás szerint! fizetéssel felvétetik C$engery-ut\' IS. 1. etn. Jobbra.
Vcarck nagyobb meonyiségü sima és gyökeres Koa-yesazőt Ajánlatot kér özv. Gróf Gyuláná Tapolca, (Zalamegye) ÍÍ91
VILÁG
Nagyxnozgó szinház Szarvas-szálloda. !
Ma csfitortökö.n Lőtte Neumann felléptével
Játék a tűzzel
szerelmi dráma 4 felvonásban — és
Előadások kezdete hétköznapokon 7 és 9 órakor. Vmíí» és ünnepnapokon \',\'»4, 5, 7 és 9 órakor.
söt Eladó:
2 darab ajtótok 97—207 cm. egyszárnyú festett ajtókkal, 2 drb ablakszárny 64 - cm. 6 ,drb .25—29 cm. ablak-szemmel, 1 drb ablakszárny 32—96 cm. üveg nélkül, 1 drb öntöttvas oszlopkályha 145 cm. magas cső nélkül, 1 drb öntöttvas négyszögletes Jobb kivitelű kályha 156 cm. magas 1 drb könyökcsővel, 1 drb Mridinger rendszerű kályha némi sérüléssel cső nélkül 140 em. magas, 1 drb tükörkeret a tükör helye 481/,—80 cm., 1 drb álló ruha-foga* csernyőtartóval fehérre fostvo vasból. Ugyanott egy alig hasznait fekete télikabát vatelin béléssel, bársony nyakkal és manzsettával. — Cim megtudható a kiadóhivatalban, Fő-ut 13. szám alatt. 1592
Diót, tojást, babot
Jp^T mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben, készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Cscngery-ut 6. Tolcíon 59. Távirati clm: Tranadanubla. >
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október S. Péntek
229. szám
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pő-ut 13. »z. -- Interurbán-telefon 78. ■
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
naoizttg)\'. kíprinJí
FELELÓSSZERKESZTŐ:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
£löíizeté»i árak :
Egész évre 2$0 K. Félévre 140 K. Kegyed- ^ évre 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes szám ára 1 K..
A kereskedelemügyi miniszter a korona áreséséről.
Budapest, okt. 7. Rubinek Gyula kereskedelemügyi miniszter az egyik esti lapnak nyilatkozott a korona árának rohamos esésérő) és többek között ezeket mondotta:
— A korona ujabb árhanyatlása nem egyéb, mint spekuláció. A külföldi értékelés egyáltalában nem felel meg pénzünk valóságos, belső értékének. A külföldi értékek mesterségesen lenyomják s ez allén egyelőre alig tehetünk valamit, mert hiszen sem aranyunk, sem valutánk nincsen, hogy pénzünk összevásárlásával ennek értékét növelhetnénk. Meggyőződésem az, hogy a Magyar Nemzeti Bank felállításával pénzünk is javulni fog.
Rubinek a belgrádi útról és a Club-kávéházbeli incidensről.
Budapest, október 7. „Az Est" munkatársa felkereste Rubinek kereskedelemügyi minisztert és kérdést intézett hozzá a tervezett belgrádi útra és a Club-kávéházbeli incidensre vonatkozólag. Rubinek kijelentette, hogy régi álláspontjához hiven, ma is rokonszenvvel kiséri a képviselők által tervezett belgrádi utat, ma már azonban lekéstek az utazásról és előbb bizonyos diplomáciai kérdéseket kell rendezni. „ v.
— Ami a Club kávéházban lejátszódott incidenst illeti, szerinte természetes, hogy a tettesek elveszik méltó büntetésüket és remélhető, hogy ilyen kilengések nem fognak újra megismétlődni.
Arra a kérdésre, hogy vájjon a földbirtokjavaslat után is megmaradnak-e a mai pártviszonyok, a miniszter ugy válaszolt, hogy e tekintetben nem lehet jóslásokba bo-csájtkozni és csak annyit kivan jelezni, hogy a birtokreformon kívül más kérdések is vannak, amelyeket sürgősen kell megoldani. Ilyen a béke ratifikálása.
A pápai nuncius Budapest szegényeinek.
Budapest, okt. 7. Monsignore Schiopa, pápai nuncius ma 50 ezer koronát adományozott Budapest szegényeinek.
Megszállás fenyegeti a Ruhr vidéket,
Bécs, okt. 7. Zürichből táviratozzák: A „Telegraphen Uniöri" amerikai körökkel szoros összeköttetésben álló helyről arról értesül, hogy Metzben néhány nap előtt Foch tábornagy elnőklésével haditanácsszérü tanácskozást folytattak, amelyben Foch Franciaország biztonsága ércekében a*t követelte, hogy a Ruhr vidéket mentől előbb meg k«U szállni. Ennek végrehajtásához nem kellenek nagyobb csapattestek, mert szerinte elengendő, ha megfelelő számú páncélvonatot küldenek oda a kellő technikai személyzettel. A megszállás alatt a területen nagyszabású ipari kémkedést is folytatnának, különösen Krupp ellen.
Czernin gróf külpolitikai nyilatkozata.
London, október 7. A „Morning Post" „Anarchia Ausítriában" cimmel ismerteti Czernin Ottókár gróf bécsi programbeszédét, amelyben a középosztály erőteljes akcióját követeli a proletáruralom ellen. Hangozttóia, hogy Ausztria kötelessége barátságban élni Csenországgal és Magyarországgal. Támadja az osztrák kormányt Kun Béla tanogatásáért és a magyar bojkott miatt. A dunai konföderációt lehetetlennek tartja, mert azt ugy a csehek, mint a jugoszlávok ellenzik.
A magyar „hiszekegy" az iskolákban.
Budapest, okt. 7. A M. T. I. jelenti : A védőligák szövetsége által hirdetett pályázaton megkoszorúzott nemzeti imádságnak az ösz-szes fővárosi községi iskolákban, az iskolai munka megkezdése előtt való elmondását a főváros tanácsa kötelezővé tette, egyben meghagyta azt is, hogy az imának kartonlapokra kinyomatott szövegét minden tanteremben kifüggesszék. Remélhető, hogy a példa utmutatásul szolgál az állami és felekezeti iskoláknak is.
A lengyelek összegező harctéri jelentése.
Varsó, okt. 7. A legutóbbi lengyel harctéri jelentés a lengyelek ujabb hatalmas térhódításáról számol be a fronton. A lengyel vezérkar összefoglaló jelentése felsorolja azokat a sikereket, amelyek a szovjethadsereg részleges megsemmisítésére vezettek. A jelentés többek között ezeket mondja t
— Az ellenséget, amely a legutóbbi hetekben még Biallsztok mellett volt
100—150 kilométerrel vetettük Yissta, miközben óriási veszteségeket szenvedett halottakban és foglyokban. Tizenhat szovjethadosztályt megsemmi\' sitettünk és szétmorzsoltunk. A legutóbbi harcok során 42 ezer foglyot ejtettünk.
A korona Zürichben*
Budapest, okt. 7. A magyar korona állása ma Zürichoen 1\'80 szantiro.
Az orosz—finn helyzet,
Kopoenhága, okt. 7. Az Oroszország és Finnország közt Dorpatban most meg kötött szerződés legfontosabb területi intézkedése, hogy Petschenger területét Finnország kopja A szerződés elismeri Keletkarélia önrendelkezési jogát, de az ország politikailag az orosz szövetséges államokhoz fog tartozni. A foglyokat és az internáltakat hazájukba küldik és mindkét állam alattvalóinak amnesztiát adnak.
TŐZSDE.
Budapest, okt 7. A~vali»tapiacon viharos üzletmenet mellett igen rwgy kötéseket bonyolítottak le.
Nnpoleon 1040, Font 1270, Léva 500, Dollár 3<8, Frank (francia) 2640, Márka 655,\' Líra 1445, Bécsi 101$, Rubel 345, Lei 075, Szokol 453, Frartfc (svájci) 5550, Koron ad Loár 1136, Fraakdioir 1125. Ezüst áta 18.
HXREE.
— A papirlnség miatt. Sopronból jelentik, hogy a Grenzpost cimü politikai napi\' lap a nyomasztó papirinség következtében ezentúl csak hetenkint egyszer jelenik meg. Ma, a 42—50 koronás kilónkinti papirárak mellett súlyos krizisét éli a vidéki sajtó. Az osztrák lapvállalatok kilónkint csak öt koronát fizetnek a papirért s az újságért példány-számonkint mégis két koronát kérnek. Hogy
a Zalai Közlöny kiadói micsoda áldozatokat / hoznak, könnyű megállapitani, ha tudjuk, \'
hogy az újságpapír kilójáért 42—50 koronát
fizetnek s alapot féldányszámonkint mégis egy kor.-ért adják. Csupán vasárnaponkint teszünk kivételt, amikor a nagyobbterjedelmü lap árát ezentúl két koronában állapitiuk meg. Ezzel csupán a ráfizetés mérvén óhajtunk cnyhitenL mert hogy ma minden vidéki lap deficittel küzd, azt nem kell a mi intelligens közönségünk előtt bizonygatni.
— Bíró rendőrfőtanácsos uj beosztása. Az Országos Menekültügyi Hivatal tegnap leiratban közölte a polgármesterrel, hogy a hivatal szombathelyi kirendeltségének vezetésével dr. Biró Albert határrendőrségi főtanácsost bizta meg. Biró főtanácsos sokáig tartózkodott Nagykanizsán, mint a Zala-somogyi határkordon parancsnoka, tevékeny részt vett a város keresztény társadalmi életében s igy uj beosztása — amelyben Nagykanizsa is hatásköre alá tartozik — osztatlan örömet keltett városszerte.
— A polgármester Budapesten. Dr. Prack István h. polgármester tegnap-Budapestre utazott, ahol a városi közellátási üzemek céljaira megszavazott 12 milliós kölcsön ügyében folytat tárgyalásokat budapesti pénzintézetekkel.
— Botornak a Murántul. Vérlázító gazság hirét kapjuk a megszállott Alsólend-váról. A „Zalai Közlöny" egyik volt szedőjét,. Melczer Jenőt, aki egyébként alsólendvai illetőségű, a jugoszláv hatóságok azért, mert engedély nélkül akart Nagykanizsára jönni — megbotozták. Hasonló sorsban részesült tiz más piunkás is, akik Alsólendván nem kapván munkát — Nagykanizsán akartak szerencsét próbálni. Ezek és a* ezekhez hasonló eaetek mindennél jobb propagandát csinálnak számunkra a megszállott Muraközben.
— A nagy Bólyay unokája. Kanizsa lakóinak legnagyobb része nem is tudta, hogy
a világhírű széke\\y-magyar mathem alkusnak, ™ Qólyay Jánosnak, á „Tentamen* halhatatlan szerzőjének egyik unokája egész a legutóbbi napokig e "városban élt. Ez a Bólyay-unoka b. Bólyay Mária, Saly Lászlóné volt, kit tegnap temettek Nagykanizsán az ev. ref. egyház szertartása szerint. A tudós Bólyayról a marosvásárhelyi Teleky-könyvtárban levő életrajz azt a különösen érdekes apróságot jegyzi fel, hogy vérbeli professzor^filozófus létére, rettegett párbaihős völtí Csáknem egy tucat embertársát küldte karddal v&gy pisztollyal a másvilágra. A bécsi egyetemet és Bécs városát is állitólag összeférhetetlen egyénisége és párbajai miatt kellett otthagynia. Ám ha más halandóval nehezen fért össze, legnehezebben^ ihletve sohase fért meg saját édesapjával, a .szintén mathematikus univerzális
Október 8,9,10-én Péntek, szombat és vasárnap
A Világ mozgó legközelebbi sorozatos filmje:
Arézgolyó
Egy ftlromonstrurn, amelynek mindet)
egyes jelenete meglepetéseket tartal-
maz a nézők számára!
Hatásos amerikai filjn-regény 4 xés& -és 32 fflfy. Főszereplője: Juanitt» ■Nansen, Amerika legszebb artistanője.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 8.
zseni, Bólyay Farkassal. A két Bólyay, apa | és fia, féktelen gyűlöletben éltek Maros- j vásárhelyen, a mult század, közepén. A felső ( mathezís tételein kezdődött rendszerint az : összetűzés s heteken, hónapokon át tartott : élő szóban és Írásban a vita, a gyűlölet kér- ] leihetetlen hangnemében. Halottas ágyán se békült ki a fiu az apával. De a tudomány a két Bólyayt, a „Tentamen" ós „Appendik* szerzőit örökre együtt fogja emlegetni.
— Az aradi vértanuk omlékUnnepe az Irodalmi körben. Értesülésünk szerint a Nagykanizsai Irodalmi és Művészi Kör vasárnap este 6 órakor "hazafias ünnepélyt rendez az aradi vértanuk emlékezetére. Azért halasztotta a kor vezetősége vasárnapra az ünnepélyt, hogy azon a város lakossága minél nagyobb. számban megjelcnhessék. Az ünnepi beszédet Kováts Antal kegyesrendi tanár tartja A műsort a Himnusz és a Szózat éneklése s alkalmi költemények szavalása fogja kiegészíteni.
— Apponyl Albert Csurgón. A
magyarság oszthatatlan szeretetében álló nagysága, kiváló és "nagynevű politikusunk, gróf Apponyl Albert, akt-pár nap óta Iháros-berényben báró Inkey Józsofnél tartózkodott . s akit csak nemrég üdvözölt lelke egész melegével Nagykanizsa népe, vasárnap d. u. 3 órakor a csurgói hazafias közönség meghívására odaérkezett, hogy a község és környéke kívánságának eleget téve, jelentős szavával tájékoztassa őket a politikai helyzetről. Mintegy 3—4 ezer főnyi közönség gyűlt ekkorra össze Csurgón, akik\\ mindnyájan látni akarták közéletünk kiválóságát és hallani óhajtották az ő messzeható szavát. Megérkezésekor a község határában lovas bandériumok fogadták és a piactéren Bóné Kálmán főszolgabiró meleghangú beszédben üdvözölte. • Apponyi Albert megköszönte a fogadtatást. Beszédében kijelentette, hogy ma mindenkinek dolgozni és dolgozni kell, mert csak igy szerezhetjük vissza az egész, egységes Magyarországot. Csak munkával tudjuk ezt elérni és nem hiábavaló erőlködéssel. Ha mi tudunk és akarunk dolgozni — mondotta az ősz vezér — akkor reméli, hogy ő hajlott kora dacára is cl jogja érni azt, hogy Magyarország újra egész és hatalmas lesz, mert szilárd meggyőződése most is Széchenyinek a mondása: Magyarország nem volt, hanem lesz. — Apponyi Csurgón Hochreiter Kornél dr.-nál szállt meg, este utazott vissza Ihárosberénybe vendéglátó házigazdájához, Inkey József báróhoz, ahonnan azután másnap reggel Nagykanizsán keresztül Budapestre.utazott.
— Egy 17 éves gyilkos. Mezítlábas, vézna parasztgyerek állott tegnap a nagykanizsai törvényszék előtt. 17 éves az egész gyerek — de nem néz ki 15-nek sem — s máris egyik pajtásának, a fiatal Horváth János, galamboki csordásbojtárnak a vére tapad a kezeihez. A tanulatlan parasztgyerek egy zsebkés felett veszett össze kenyerespajtásával, dulakodni kezdtek a kés birtokáért, amelynek .során a paprikamérgü erő-sebb gyerek ugyanazzal a késsel elmetszette Horváth Jancsi nyakát. A szerencsétlen gyerek a kórházba került, ahol több mint egy hónapos szenvedés után elhunyt. A gyilkos tegnap került az igazságszolgáltatás elé, amely — amint dr. Kenedy Imre elnök az ítélet indokolásában ki is fejtette — arra törekedett, hogy a vadon, minden nevelés nélkül felnőtt, tanulatlan csordásgyerekből még hasznos polgárt neveljen a haza és a társadalom számára. Éppen ezért a biróság a fiatalkorúak fogházában eltöltendő négy évi fogházra itélte, a magáról megfeledkezett gyereket, akit ez idő alatt megfelelő valláserkölcsi oktatásban fognak részesíteni, kitanítják valemi mesterségre is, ugy hogy mire kitölti büntetését — mint becsületes ember léphessen ki ismét az életbe. Az Ítéletben mind;, két fél megnyugodott.
— Hogy történik a botozás? A hivatalos lap tegnap ideérkezett száma közli az igazságügyminiszter rendeletét a botbüntetésről szóló 1920. évi XXVI. törvénycikk végrehajtásáról. A rendelet 1. §-a szerint a botbüntetés végrehajtása előtt az eJitéltet>a
-^jatóságí orvosnak kell megvizsgálni és véleményt nyilvánítani, hogy a botbüntetés végrehajtása, tekintettel az elitélt egészségi álla-
potára, veszélyesnewP mutatkozik-e. A 2. § szerint a botbüntetést a fogházépület megfelelő helyén, lehetőleg elkülönített helyiségben, a deresre fektetett elitélten oly módon \' kell végrehajtani, hogy a botbűntetés az elitélt testének csupán alsónadrággal és inggel bevont ülő részét érjék. Ha a botbüntetést ; az elitélt egészségi állapotában mutatkozó ; muló természetű ok miatt azonnal végrehaj-■ tani nem lehet, a biróság az ók megszűntéig, legfeljebb azonban egy hónapig terjedhető halasztást engedélyezhet. Ha előre láthőtó, hogy a végrehajtást gátló ok, ennek megállapításától számított egy hónap alatt nem szűnik meg, vagy ha az engedett egy hónapi halasztás eltelik anélkül, hogy a botbüntetés végrehajtását gátló ok megszűnt volna, a botbüntetés helyett, az ítélet szerint szabadságbüntetést kell folyamatba venni.
— Országos vásár. Nagykanizsa város helypénzkezelősége értesiti a közönséget, hogy az országos vásár f. hó 11-én hétfőn fog megtartatni.
— Gyászrovat. Mély részvéttel hallottuk, hogy Rozgonyi Gyula, a Magyar-Francia Biztosító Társaság főügynökségének tisztviselője f. hó 6-án éjiel a városi közkórházban meghalt. A megboldogult városunk szülötte, atyja néh. Rozgonyi Lajos, polgári iskolai tanár volt. Tanulmányait is a helybeli iskolákban végezte, majd pedig biztosítási szakmába került és a Magyar-Francia Biztosító Társaság alkalmazta a helyi főügynök-ségénél. Csendes, szelid természetű fiatalember volt, aki hivatalán kivül a komolyabb olvasmányokkal foglalta el magát. Kartársai nagyon szerették sok jó tulajdonsága miatt és méltán fájlalják korai elhunytát. Már régen beteg volt, légző szerveit támadta meg a gyilkos kór, mely most úrrá lett felette alig 25 éves korában. Temetése ma, 8-án délután 4 órakor lesz a róm. kath. temető halottasházából.
— Move tagok figyelmébe. Tekintettel a, budapesti szállásmizériákra főosztályunk\' a „Move." országos elnökségénél kivívta azt, hogy Budapestre utazó tagjai részére az országos elnökség utján szállást biztosítson. Ez ügyben felhívjuk tagjainkat, hogy Budapestre utazásuk alkalmával ha ott szállást biztosítani nem tudnának, felutazásuk előtt legalább 48 órával táviratilag kérjenek főosztályunk utján az országos elnökségtől szobát s az minden konkrét esetben készséggel fog eljárni a „Move." tagok szállásbiztosítása ügyében. Move. nagykanizsai főosztály
. elnöksége.
j — Gyorsvonatok lesznek a Mávnál
: is. Budapesten a forgalmi osztályfőnökök or-! szágos konferenciát tartanak s ezen a rendki-: vüli országos értekezleten nagyjelentőségű for-
• galmi újításokat fognak megbeszélni. A Máv. : a legutóbbi nagymértékű tarifaemelés ellen* | értékéül a forgalom kiszélesítését, az utazás-! nak a békeidők színvonalát megközelítő kényel-: mesebbé tételét, esetleg gyorsvonatok rend
j szercsitését is tervezi. Ennek azonban oly aka-
• dályai vannak, mint a szén és anyaghiány. ! Mindamellett remélik, hogy ezen az értekez-I leten közelebb jutnak a nagy áldozatos terv
megoldásához.
— Cegléd ls behozza a vigalmi adót. Ceglédről jelentik: Most készítette cl a város a vigalmi adóra vonatkozó szabályrendeletet s letárgyalásával kapcsolatban elfogadták azt a javaslatot, mély a különböző mulatságnemcK szerint a belépődíj egyszeresétől húszszorosáig adóztatja meg a mulatozást. Hasonlóan illeték alá esik minden nyilvános helyen való költekezés, valamint bizonyos összegen felül a nyilt üzletekben való vásárlás. A bevételek a szegényalapot illetik.
(x) Exkluzív amerikai filmpremier
a Világ-mozgóban, hol ma veszi kezdetét a Rézgolyó cimü amerikai 4-részes, 36 felvonásos epizód dráma, melynek főszerepét Amerika film csillaga, Juanita Hansen és Jack Mulhall játszék. A „Rézgolyó" első része már magában js szenzáció, mert izgalmasabb trükkjei van--nak, ^mint a Burlingtoni jaguárnak. Minden pénteken, szombaton és vasárnap megy egy rész. A mai naptól kezdve a Világ-mozgóban naponként 3 előadás tartatik, 6, fél 8 és 9 órakor. Szelvényes jegyek ezentúl a 6 és fél 8 órai előadásokhoz érvényesek.
— A Kath. Legényegylet tagjaihoz. Boldogult emlékű tagtársunk, Rozgonyi Gyula temetése ma d. u. 4 órakor lesz a róm. kath. temető halottasházából. Felhívjuk tagtársainkat, hogy a végtisztességen megjelenni szíveskedj ertek: Gyülekezés a temetőben.
A Kath. Legényegylet elnöksége.
Mladúnos ■zak&oanö, esetleg bejáró tnkoritónő teljes koszttal és jó fizetéssel felvétetik Kisfaludy-utca 17/ft I. emelet alatt. ,
Eladó h&z. Magyar-utca 113/a számú ház nagy kerttel eladó és azonnal elfoglalható. Azonkívül vannak jóka.-ban levő házak nagy kerttel eladók. Bővebbet Sákoi Györgynél, Magyar-utca 45. /-
Egy kováűsuoífód, aki önállóan\' is tud dolgozol, azonnal felvétetik Boha László^kovácsmestcinél, Huszii-tér 5. szám. ~ 1594
Kukorica ói oukorrópa ®zedómre munkások és munkásnők kerestetnek. Jelentkezni vasárnapig lehet Zlskó Ádámnál, Klsfaludy-u. 3. sz. 1597
DIDTnunif 70 hold3S hiítok 8
Dini UHUH 5 >>old uj termő szóló-.
vei beültetve, 6 szo-
ELADÓ
bás kastélylyal, ZaJaroegyo keleti szőlős részén. 50 holdas birtok Vasmegyében vasúti állomás közelében. 13 bo.ldas szólóbirtok a Balaton somogyi partja közelében. Nagykanizsán fordalmás útvonalon fekvő füszerüzlet lakással azonnal átadó. A város belterületen nagy vendcglóberlct lakással azonnal átadó. — Házak azonnal boköltlízhetó - lakással eladók.
Bővebbet : Szántó Vilmos
ingatlanforgalmi irodájában Nagykanlziáa, £őtvö»-tór 30. BBim. T»lofon«zim 322.
Balatonkereszturon ^
1920. év nyarán épült modern 3 szobás-villa meglevő bútorokkal, csónakkal, l/4 hold olasz rizling-szőlővel parkírozott udvarral sürgősen x eladó. Bővebbet Bölcsföldynél,\' Katthyany-u. 1.
— Eladó Magyar-utca H3/a s^Ámu uj ház, bútor vagy bútor nélkül azonnal beköltözhető.
— József főherceg utón egy 4 szobás, egy 2 szobás lakás beköltözhető. —. Ezenkivül több
ház eladásával vagyok ,,megbizva. 1596
Rákos Ferenc, Magyar-utca. 45.
Diót, tojást, babot
jpŰF* mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság
Nagykanizsa, Csengery-ut 6.
Telefon S9. Távirati elm: Tranadanubia.
\' ClaHri háTalr a város minden utcá-
EIBUU llaían jában, kiizlUk több beköltözhető 3- -4 szobás kortes családi ház. Nagyobb ipartelepre alkalmas telkü omclctes húz. — Jökarban levő 1 és 1\'/, hold szólók eladók- Nagy pince bérlete 400 hektó hordóval. 5 holdaá prima szántóföldből álló birtok nagy gazdasági és lakóépülettel elcserélhető. Kanizsa környékbeli szőlővel. Jóforgalmu füszerüzlet átadó
Szigriszt László
Zrínyi Miklós-utca 33. ez. I. cm. Telefon 2S5.
Legelőnyösebb élet és gyermeknevelési biztosítás.
ooooooqoaaoo
gSagynozjó- MII áp Szarvas- 0 színház. = f ILMU szálloda. Q
} Pénteken, szombaton, vasárnap W
M Az összes eurúpsi mozikat roejjelízvo J JJ
§ A RÉZGOLYÚ i-rész g
0 Szenzációs amerikai epizód dráma S felvonásban-Pőszeroplő Amerika filmcsillaga:
Juanlta1 Hansen/\'
rí Előadások kezdete köznapokon 0, 7,8 és 9 órakor, tt
Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 ős 9 órakor. Q Szelvények a 6 és órni előadásokra érvényesek. Q
ooooDOoaoooo
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 9. Csütörtök
240. szám
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőséggé^ ki&dóhiy&ui: Fő-at 13. sz.
--—1 Jnloíjirbsn-tclofoa 7$.\' -
Megjelenik x^indíg kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
oomxoijy. kípii;(\'/5
FSLELŐSSZERKESZTÓ: BODROGKŐZY ZOLTÁN
Előfizetési árak :
Egész évre 250 K. Félévre 140 K. Negyedévre 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes szém dra 1 K^
Fri®drie!i István a külpolitikai helyzetről és a királykérdésről.
Budapest, október 8. Fríedrick István volt miniszterelnök a „Virradat" munkatársa előtt nyilatkozott a külpolitikai helyzetről és a királykérdésről s a többek között ezeket mondotta:
— A belgrádi ot tervére csak azt jegyzem meg, hogy azt szerencsétlen Ideának tartom. Ha a nemzetgyűlés kép-\'í viselői ma valamelyik, európai állam fővárosába ellátogathatnának, ugy csakis.Berlinbe és Rómába mehetnének. -Mi, akik mint Nyugat-Európa előretolt Őrszemei szemtől-szemberi vagyunk a szláv tengerdagállyal — csakis német—olasz külpolitikát csinálhatunk. Epptn ezért én és barátaim legközelebb Berlinbe utazunk, hogy bizonyos kérdésekben Ott orientálódjunk. Elmegyünk Münchenbe is. A római ut még nincs elő-
készítve, öltőkéit szándékunk, hogy oda is elutazunk.
— A kírálykérdésbcn mn már úgyszólván mindenki egy véleményen van. A királyság volt és van. A királyság nem szűnt meg, tehát királynak is kell lennie. Minden más terv csak meddő tervezgetés.
Arra a kérdésre, hogy a magyar valuta romlásáról mi a véleménye — a következőket mondotta Friedrich:
— A mai körülmények kö,zt természetes, hogy valutáik romlik. Nyafogásokkal és volt ellenségeink felé lovelt szíves mosolyokkal nem lehet valutát javítani, Margit-körúti Tisza-tárgyalásokkal sem. Nem is hiszem, hogy a kormány komolyan akar és tud a bajon segiteni.
A miniszterelnök Szegeden*
Budapest, október 8\'. A M. T. I. jelenti: Teleki Pál gróf .miniszterelnök, Szeged I. kerületének képviselője, vasárnap reggel Szegedre utazik, hogy kerületében beszámolót tartson. A miniszterelnök kíséretében leutaznak Szegedre: Vass József közélelmezési miniszter, Teleki Jenő gróf, Patacsi Dénes államtitkár, Kaiaffiáth Jenő, Czetller Jenő, Eckhardt Tibgr, Hunkár Aladár, a miniszterelnök tit. kárjá és Tasnády-Szücq Andor MÁV. igazgatóhelyettes. A miniszterelnök ünnepélyes fogadására nagyban készül Szeged városa-
Szigoritják az iskolalátogatást.
Budapest, okt. 8. A kultuszminisztériumban most serényen dolgoznak egy uj törvényjavaslaton, amely az iskolák látogatásának szigorítását célozza. Erről a javaslatról Haller kultuszminiszter a következőket mondotta:
* — A nemzetgyűlés szünete után beterjesztem az iskolák látogatásának szigorításáról szóló törvényjavaslatot. E javaslatra azért van szükség, mert a háborúban meglehetősen elhanyagoltak a kőtelező iskolalátogatást. Nagy-Magyarországon közel 200 ezer iskolaköteles nem jár iskolába. A törvényjavaslat ennek a megszüntetését célozza, evégből ui büntetéseket statua! erre az esetre, amellyel a szülőket az esetben sújtana, ha gyermekeik iskoláztatásáról nem gondoskodnának.
Nincs szó sorozásról.
Budapest, okt. 7. A M, T, I. jelenti: A közönség egy része körében meglehetős izgalmat keltett a népfölkelési szolgálatról tegnap kiadott rendelet és sok helyen. félreértésekre adott alkalmat. Most illetékes helyről közlik, hogy a honvédelmi miniszter rendelete kifejezetten enyhítést tartalmaz és távolról sem szól sorozásról. Pusztán azoknak, a törvény szerint katonai szolgálatra kötelezetteknek Összeírásáról van szó, akik 1918-ban a népfölkelői sorozás alkalmával szolgálatra alkalmatlanoknak mínősitte,ttek. Ezúttal tehát csak pótszemléről van szó.
Dupla királyi nász*
Bukarest, okt. 8. Határozottsággal beszélik, hogy Károly trónörökös feleségül veszi Eleonora görög hercegnőt, Erzsébet román hercegnő pedig György román trónörökössel vált jegyet.
Az osztrák-magyar bank likvidálása.
Bécs, okt. 8. Az osztrák-magyar bank likvidátorai a kérdéseknek azt a nagy komplexumát tanulmányozzák, amely Jfelada-tuk teljesítésével merül fel/ A tanulmányozáshoz szükséges anyagmenyiségét angol és francia\' nyelvén bocsájtották a\' felszámolók rendelkezésére. A bizottság főtitkára francia ember: Barry. —
Lenin szerint győS^tt^a szovjet.
Koppenhága, okt.^8. Lenin, a moszkvai kommunista kongresszuson legutóbb beszédét mondott, amelyben kifejtette, hogy Varsónál az oroszok győztek(?} nem abban ugyan,\' hogy területeket hódítottak meg, hanem abban, hogy megmutatták, hogy a versaillesi béke főpitíérei Varsónál vannak. Ebből a szempontból nem gyengülve, hanem mint győztesek kerültek ki a háborúzói!
Nitti budapesti útjáról.
Budapest, okt. 8. A M. T. I. jelenti: Tegnap a lapok Kiről adták, hogy Nitti Budapestre akar utazni. fllfetékes helyről azt
jelentik, hogv Nitti Pestre jövetele még nem befejezett dolog. Annyi tény,
v hogy Nitti
levelet írt herceg Castagnetórisk, amelyben azt a szándékát fejezi ki, hogy Pestre akar jönni. _
25 napra szól az orosz-lengyel fegyverszünet.
Bécs, okt. 8. Párlsból táviratozzák t A „Chicago Tribüné" itteni kiadása azt jelenti, hogy az ©ros^terigyel fegyverszünetet 25 napra kötötték és az aláirás után 36 órával lép életbe.\'
Lengyel harctéri jWlentés.
Varsó, okt. 8. Hivatalos \\ frontjelentés október 7-rŐl: A-helyzet az egfesz fronton változatlan. Zwyzáltól/ keletre egy .kitör;
HÍREK
— Közérdekű thémákról lesz ingyenes előadás a Keresztény Otthonban az Ébredő Magyarok Egyesülete és Ker. Szoc. Szervezet tagjai részére e hó 10 én, vasárnap délután 4 órakor. Előadók : dr. Tamás János „A béke-feltételek gazdasági vonatkozásairól".; Balogh Kálmán: „Kereskedeltíu-aktualitásokról".
— Főszolgabírókat választ a decemberi közgyUlés. A minisztertanács. Zalamegye felterjesztésére négy főszolgabírói állásnak választás utján való betöltését engedélyezte. Eszerint a pacsai, a balatonfüredi, sümegi és baksai főszolgabírói állás kerül betöltésre. Valószínű, hogy a zalaszentgróti és letenyei főszolgabírók választására is sor kerül a decemberi megyei közgyűlésen. E két utóbbira még a jóváhagyás nem érkezett meg-a megyéhez.
— Kosárfonó Iskola -Nován, vagy Tárnokon. Eifner Zsigmond, Zalamegye kormánybiztos-főispánja a • kereskedelmi miniszterhez felterjesztést tett, hogy Nóván vagy Tárnokon kosárfonó iskola állíttassák fel.
— A kegyesrendiek Ünnepe Sze-
feden. A szegedi piarista rendház aecember •án ünnepli fennállásának 200 éves évfordulóját. A piaristák 1721. őszén kezdték meg áldásos működésüket Szegeden négy osztályú, gimnáziumukban. Az első évszázados évfordulót 1820, augusztus 27-én tartották" meg nagy ünnepségek között. A kétszázados. évfordulón Szeged város egész társadalma hálával emlékezik meg a kegyesrend derék tanárairól, . akik, hatalmas részt vett ki maguknak mindenkor a szegcdi ifjúság neveléséből, a város kulturális felvirágoztatásában\' nagy jelentőségű szerepet\' vittek. Egyik leg-nemzetibb és legkiválóbb iskolája volt az országnak a\'szegedi piáristák gimnáziuma, sok ezer diákjai közt olyan kiválóságokat nevelt, mint Dugonics András, Révai Miklós, a ma-gyár nyelvészet megalapitója, Horvátja Mi&á!y történetíró,. 48-as közoktatásügyi mirí&ltfer,. Klapka György, Kármán József pedagógus és sok más fcagy fia hazánknak. Tanárai közül ismertebb ncvüek Horváth lliusz, Czirbusz Géza, Sulák József és Csaplár Benedek.
— Az 1899-beIiek bevonulása* Tegnap jelent meg a .hivatalos lapban a honvédelmi miniszter rendelete, az 1898. évfolyambeliek. behívásáról. A rendelet többek kőzött ezeket mondja : A jelenleg szolgálatot teljesítő 1895, 1896, 1897. évfolyambeliek mentesítése szempontjától vezéreltetve, a kormány ezeknek az évfolyambelieknek fiatalabb, 1899. évfolyambeliekkel való felváltását határozta el, mint amely idejénél fogva béke idején is. tényleges szolgálatot teljesítene. Az igénybevétel időtartama előre meg nem határozható, azonban annak megállapításánál gondja lesz a kormánynak arra, hogy a katonai szolgálat terhe a népességre lehetőleg arányosan osztassák el. Az 1899-ben született évfolyamnak az a része, amely a háború alatt a fegyveres erő kötelékébe önként belépett, vagy mint népfölkelő tényleges szolgálatot tcljesi-
változatlan. Zwyzáltól/ keletre wJalűÜ&L Jett, vagy alkalmas volt, de fel volt mentve, alkalrnaval .osz^gamk/3 szovjetedet szét- ^aXÉSTjá^ltg is a fegyveres erő kötelékébe m^,tn^membert elfogtak és tartozik^ alka|mas2ga minden előzetes-
A korona Zürichben. , szo\\g^|a^ra behivatni. Á rendelet intézkedik
Budapest, okt. 8. A magyar korona állása a behivottak^nak megbihzatóság szempont-ma Zürichben 1"80 szantim. f jából való osztályozására is. E rész igy
nélkül fognak előreláthatólag \\ f. évi november elején, tényleges katonai
ZALAI KÖZLÖNY
hangzik: Miután a bolsevizmus erkölcsrom- | boló hatása még mindig nem szűnt meg teljesen, a hadsereg fegvelmének & katonai értékének megóvása érdekében kulonos fontossággal bir, hogy a megbízhatatlan elemek fokozottabb ellenőrzés alatt tartassanak. Ennélfogva a hadkötelezetteket a szemle alkalmával nemcsak testi alkalmasság, hanem németi érzés és a fennálló társadalmi rend szempontjából való megbízhatóság tekintetében is lelkiismeretes birálat alá kell venni és megbízhatónak, illetőleg megbízhatatlannak osztályozni. A megbízhatóság tekintetében a sorozóbizottságban résztvevő községi jegyzők vagy birák, illetőleg két képviselő- : testületi tag (városokban a lakosságot jól . ismerő egyik rendőrtisztviselő) köteles személyes felelősség mellett véleményt nyilvánítani. Külön foglalkozik a rendelet a főiskolai hallgatókkal is és azt mondja, hogy a háború alatt már tényleges szolgálatot teljesített 1899. évfolyambeli hadkötelesek, ha igazolják, hogy valamely középfokú tanintézetben, vagy főiskolában már előzőleg megkezdték tanulmányaikat, mint rendes tanulók — tanulmányaik tartamára csapattesteik által a tényleges szolgálat alól szabadságolandók. Részletes utasításokat tartalmaz a rendelet a családfönntartóknak és öröklött mezei gazdaságok birtokosainak felmentéséről és az egyévi önkéntesi karpaszomány viseléséről. — A rendelet megérkezte után tegnap délre már megjelentek Nagykanizsán a városi tanács falragaszai is, amelyek szerint a sorozásokol ilt október 11, 12 és 13-án reggel 9 órától tartiák meg.
— A* Ébredő Magyarok Egyesülete felkéri az egyesület tisztikarát, választmánya rendes és póttagjait, hogy a Keresztény Otthonban napos szolgálatuk dátumát mielőbb megtekinteni szíveskedjenek, hogy a szolgáltban mulasztás ne történhessék.
— Orosz hadifoglyok jelentkezése, Közhírré teszem, hogy a hadifoglyok kölcsönös kicserélésére vonatkozó szerződés értelmében az oroszországi szovjet uralom területéről származó hadifoglyok az ottani magyar hadifoglyokkal kifognak cseréltetni. Ennélfogva felhívom a városban tartózkodó mindazon orosz hadifoglyokat, akik otthonukba visszatérni óhajtanak, ebbeli szándékukat f. hó 15-ig a v. 1. aljegyzői hivatalban (Városház I. cm. 20. sz. a.) jelentsék be. Nagykanizsán, 1920. évi október hó 7-én. Polgármester.
— Melyik hát a* igazi? A színtársulatokról van szó, amelyeknek érdekében egyre-másra érkeznek az egymással homlokegyenest ellenkező felsőbb utasítások a városhoz. Először Kmetty Lajos sümegi színigazgató érdekében irt le a városhoz a kultuszminisztérium, mondván, hogy nincs kifogása az ellen, há Kmetty mint menekült színigazgató télire játszási engedélyt kap Nagykanizsán. A kultuszminisztérium értesítését rövidesen követte az Országos Szinészegye-sülét átirata, amelyben figyelmezteti a várost, hogy a szinikerületek beosztásakor a kultuszminisztérium az egyesülettel karöltve ugy határozott, hogy Nagykanizsán csakis és kizárólagosan Mariházy Miklós kaposvári társulata jogosult előadásokat tartania A városnál egyik beadvány sem okozott komo- , lyabb emiciót, az iratok elirattároztattak és senki sem törődött többé az üggyel. De az ügy ezzel korántsem aludt el, mert pár nap^_mulva megérkezett Kmetty Lajos sümegi színigazgató kérvénye, amelyben október 15-étöl számított három hónapra játszási
: éngedélyt kért. Kmetty kérvényéhez mcllé-^keltcn ott pihent ugy a kultuszminisztériumok, mint annak a szinészegyesülctnck az
j ■ájáníása, amely pár nappal keltezett átiratában Mariházvt jelentette ki a kanizsai sziní-é^ad egyedüli jogos tulajdonosának. Kmetty aionban még ezzel sem látta^ eléggé meg-győzottnek a kanizsaiakat az ő jogai kizárólagossága felől, fogta magát s a kultuszminisztériummal újból sürgönyöztetett Kanizsára, hogy a szinészegyesületnek Mariházyt ajánló átirata semmis, Kmcttyt és csakis, Kmettyt illeti meg Kanizsán a színjátszást engedély. Hát felsőbb helyen nagyon jól elintézte dolgait a sümegi deszkákon kulturát •terjesztő színigazgató de, hogy a kanizsai
szinügyi bizottság mit fog szólni „elsőrangu" erőkből álló színtársulatához — az még nagy kérdés.
— A zaidók kiutasítása. A belügyminiszter az 1914 óta bevándorolt idegen állampolgárok, zsidók kiutasítására vonatkozó rendeletét qégküldte a törvényhatóságoknak ís. A rendelet végrehajtása tehát ilyenformán kezdetét vette. Az első lépés legalább is megtörtént, a többit pedig szigorú utasitásbán iria elő a miniszter a helyi hatóságok részére. Elrendeli a miniszter, hogy a törvényhatóságok első tisztviselői a törvényhatóságok területén tartózkodó s 1914. óta bevándorolt zsidók s azok családtagjainak kiutasítására haladéktalanul hozzanak határozatot és azt jóváhagyás végett rövidesen terjesszék fel hozzá. Kétes esetekben, amikor a kiutasitan-dóknak a maoyar állampolgárságukat vagy pedig azt keli bizonyitaniok, hogy már 1914. előtt jöttek be az országba, bizonyításra csak közokiratot, szabad\' elfogadni. A rendelet i előírja, hogy a kiutasítás foganatosításáig az illetőt internálni kell. Az őrizetbe vételnek j azonban csak kivételes esetben van helye: 1 ha tudniillik alapos gyanú van arra, hogy a kiutasitandó a kiutasítás, illetve az internálás megtörténte előtt az ország más részére távozik és ezzel a határozat azonnali végrehajtását meghiusítja. —-
S hogy a miniszter kellő súlyt is adjon a f szavainak, a rendelet pontos és szigorú végrehajtásáért felelőssé teszi a törvényhatóságok első tisztviselőjét és felhívja őket, hogy eljárásukról harminc nap alatt részletes adatokat tartalmazó jelentést tegyenek.
— Gyászrovat. Tegnap délután 4 órakor volt a korán elhalt Kozgonyi Gyula, a Magyar-Francia Biztosító Társaság tisztviselőjének temetése a róm. kath. temető halottasházából. A végtisztességen, melyhez az idő is kedvezett, megjelentek a gyászoló kartársakon kívül a helybeli biztosító intézetek tisztviselői, a Kath. Legényegylet képviselői, az elhunyt számos jó barátja és jós ismerőse. A gyászoló rokonságból Fülöp József zalaegerszegi főjegyző jelenhetett csak meg a temetésen, melyen a szertartást Lantos Ange-lius h. plébános végezte teljes segédlettel. A gyász-zsolozsmák eléneklése után a díszes virágokkal elborított koporsót a családi sírbolthoz vitték, hol is elhalt szüleinek koporsói mellett elhelyezték.
— Andrássy Gyula gróf könyve. Andrássynak „Diplomácia és Világháború" cimen tegnap jelent «meg rendkívül érdekes könyve, amelyben foglalkozik a bennünket ért katasztrófával. Könyve három részre oszlik, az elsőben a háború előzményeit tárgyalja, a másodikban magát a háborút, a harmadikban a forradalmakról ad képet.
— Szamuelli — SziiágyL Szamuelli Tibor családja érthető okokból válni szeretne hírhedté vált nevétől: kérvényt adtak be a belügyminiszterhez, amelyben nevüknek Szilágyira való átváltoztatásának engedélyezését kérték. A miniszter a kért névmagyarosítást nem engédte meg azzal a megokolással, hogy
a Szilágyi név történelmi név, idegen nevek i pedig ilyenre nem magyarosithatók.
(x) A „Rér.golyó" cimü epizód dráma 1. részének bemutatása a Világ-mozgóban tegnap este volt. E 8 felvonásos csodafilm még ma szombaton három és holnap vasár- ! nap pedig négy előadásban kerül bemutatóra. A főszerepet Juanita Hanscn, Amerika filmcsillaga játsza. Jegyek egész nap válthatók a pénztárnál.
(x) Zongoralskolátk, hegedüiskolik és gyakor-Utók, zenemű újdonságok, hegedűk, hnngszerkellékek állandóan raktáron Fischcl Fülöp Fiai könyv- és papixáruházn-b*n Nagykanizsán.
(x) Szah&amlotUckal ellátott legújabb őszi és téli divntlapok nagy választékban kaphatók FlschiJ Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán. j
(x) utolsó össztánc lesz ma délután ; 6 órakor és vasárnap este 8 órakor cigány- ; zenével a Polgári Egyletben Adorjánné Mayersbcrg Frida tánciskolájában.
1920. október 9. TŐZSDE.
Budapest, okt. 8.\'
Napoleon 1025, Font 1218, Léva 570, DoUar 359, Frank (francia) 2370, Márka 550, líra U02, >01,
Rubel 357, Lei 060, Szokol 760, Frank (svájci)--.
Koroaadiflir 1075, Fra^dmir 1055. Ezüst ára 18.
GROSS ES TARSA
bank- és tőzsdebizományosok - NAGYKANIZSA —
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka stb.) valamint
értékpapírok vétele és
O I 9 H á « 9 a legjutányosabb
C I a U a O a nap; Arakon. — Tőzsdei megbízások pontos és kulans effectuálása. — Telefon 44.
Bognár sogédok felvétetnek Pécsy Gyula kocsigyártónál Magyar-atCA 61. szám alatt. 40&3
Xukorloa in oukorrépa sxodósro munkások és munkásnők kerestetnek. Jelentkezni vasárnapig lehet Zlskó Ádámnál, Kisfaludy-u. 3. »z._1607
Mindone« sxakioinő, csotleg bejáró tukoritónő teljos koszttal és jó fizoiéssel felvétetik Klsfnludy-utca. 17/a I. emelet nlatt.
Szomorodott sziwel adják tudtul a katonai kórház tisztviselői és alkalmazottjai szeretett\' kartársuknak
KARNY FERENC
hirtelen történt gyászos elhunytát. Nagykanizsa, Í920. október 8-án.
Béke hamvaira!
VILÁG
Nagymozgó színház \' Szarvas-szálloda. -
Pénteken, szombaton, vasárnap
At összes európai mozikat megelóxve l 1
A RÉZGOLYÓ i.rász
Szenzációs amerikai epizód dráma 8 fdlvoaisban. Főszereplő Amerika filmcsillaga: Juanita Hanton.
Nómot u<5 kis gyermekével msginös nőnél vagy kisebb családnál teljes ellátást keres. Cineket ficetcsi igények megjelölésé vej a kiadóba kérek. 1600
Eladó egy 3\\ méter hos«u nlgy faasztal. — Bővebbet lapunk kiadóhivualában.
Előadások kezdete hétköznap 0, \\\',8 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 0 órakor. 1 Szelvények a "C és V,8öral előadásokra érvényes. ,
Sertéshizlalók figyelmébe1
Hazai édesgesztenye kapható q.-ás tételekben sertéshizlalás céljaira. Zalavármegyei Szövetkezeti Áruforgalmi r.-t. Nagykanizsa, Bazár. Telefonszám 123. Interurbán, sürgönyeim: „Futura." 1602
t------ %
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6. «z.
Telefon 59. Távirati cJm: Transdanubla.
Nyomatottba laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
Lapunk mai számának ára: 2 korona.
59-ik évfolyam Nagykanizsa, 1920. október 10. Vasárnap 231. szánl

KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Jr"
ti kl.d6hlv.ut: l\'ö-nt 13. sx.
---— lnUrortMft-telefoa <x. -
Megjelenik mindig kora ro^cct
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
□ <DZI(JJ. kíp\'
FELELŐSSZtiRKBSZTÓ
BODROOKÖZY ZOLTÁN
BlMtietéíl árak:
Ejéíí ívre 250 K. FÍWvr. 140 K. Hegytá-ívru 70 K. Egy hír. 2i K.Efcyci síim ii« I K.
Szmrecsányi György lesz Bndapest főpolgármestere.
Budapest, okt. 9. Néhány nap óta ismét aktuálissá vált a székesfőváros főpolyármesterségének kérdése, mert a keresztény községi pártban az a kívánság merült fel, hogy a polgármester szentelje teljes munkaképességét a főváros Fontos ügyeinek és az inkább adminisztratív hatáskört és célt kívánó fópolgármester-séget töltsék be.
Valószínű, hogy a kormány honorálni fogja a többségi párt óhaját s Szmrecsányi Györgyöt a nemzetgyűlés második alelnökét fogja rövidesen főpolgár-: mesterré kinevezni. Minthogy pedig a föpolgármesterség a törvény értelmében <r képviselőséggel összeférhetetlen — Szmrecsányinak kinevezése esetén /e keli mondania a nemzetgyűlés alelnökségéröl és zalaegerszegi mandátumáról is.
Németország gazdasági közeledést keres Magyarországgal.
Berlin, okt. 9. Itteni előkelő politikai körökben mozgalom indáit meg aziránt, hogy Magyarországgal gazdasági és politikai közeledést kezdeményezzenek. Ezek a politikai tényezők a belső és ktllső politika szempontjából sokkal fontosabbnak tartják a Magyarország felé való orientálódást, mint az Ausztriával való fúziót, amely a német nép jelentékeny részénél sem talál feltétlen támogatásra. Berlinben valószínűnek tartják, hogy ennek a kezdeményezésnek pozitív eredményei is lesznek és Magyarország részéről lehetővé fogják tenni a közvetlen megbeszélések felvételét.
Érvénytelenítették a régi kiviteli engedélyeket.
Budapest, okt. Ő. A magyar királyi közélelmezési miniszter Cr06l/I920. számú rendeletével a külföldi szállításra kiadott összes szállítási igazolványokat és kiviteli engedélyedet érvénytelenilette. A közélelmezési minisztérium ennél fogva figyelmezteti az ily szállítás igazolvánnyal, illetve kiviteli engedéllyel rendelkezőket, hogy okmányaikat érvénycsillclésc végett a minisztérium Hl/b. osztályának (Eskütér 4. sz.) mutassák be, mivel az árukat a határállomásokon érvényesítési záradékkal el nem látott" igazolványok, illetve engedélyek nélkül nem továbbítják.
Károlyi Mihály komornyikja öngyilkos lett.
Budapest, október 9. Bakos Mihály, aki annak idején mint komornyik Károlyi Mihály gróf szolgálatában állott, ma a Károlyi-palota H. emeletéről leugrott -yís életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Antantmisszió Szabadkán.
Budapest, október 9. Szabadkára nemzetközi bizottság és francia katonai misszió érkezett, amely a bajai báromszög kiürítésével kapcsolatos teendőket fogja elintézni. A napokban nagyszámú szincs francia csapatokat várnak a városba, amelyeket a bessz-arábiaí frontról vontak el és amelyek a közel napokban érkeznek Szabadkára.
Vetésjelentés.
Budapest, október 9. A legutóbbi két hét időjárása a mezőgazdasági munkálatokra kedvező, volt. A cséplést nagyobbára befejezték, az őszi vetés folyik, sőt már látni szépen kikelt őszi vetést is. A tenfferitörés, burgonya és répaszedés folyik A búzában, rozsban, árpában és zabban a folyó évi szeptember 6-iki jelentés adataihoz képest
csökkenés mutatkozik és pedig kerckszámban búzában 256 ezer métermázsa, rozsban 86 ezer métermázsa, árpában 127 ezer métermázsa és zabban 50 ezer métermázsa. A tengerinél, burgonyánál és cukorrépánál a legutóbbi, szeptember 6-iki jelentés adataihoz képest a tengerinél 600 ezer métermázsa,, a cukorrépánál 390 ezer métermázsa csökkenés mutatkozik, míg a burgonyában 50 ezer métermázsával több a termés.
Felgyújtottak egy kiszolgáltatásra itélt német hajót.
Budapest, október 9. Hamburgból táviratozzák, nogy egy nagy hajógyárban tüz ütött ki és a lángok martaléka lett oz épülőfélben levő „Bismarck", a német kereskedelmi flotta 55 ezer tonnás hajója, amelyet a németeknek a vcrsaillesi szerződés értelmében ki kellett volna szolgáltatni a győzőknek. Alapos az n feltevés, hogy az épülőfélben levő hajót felgyújtották, nehogy a német kereskedelmi flottának ez n büszkesége az antant kezére jusson.
A rigai békekonferenciáról.
Varsó, október 9. A különböző teehni- \' kai akadályok miatt a lengyel—orosz fegyverszünetei csak ma délután írják alá. A szerződés aláírásától számított 2-í órán belül bc keli szüntetni az ellenségeskedést.
őe\'cs,|október\'9- A „Neu Freie Presse" jelenti: A békedelegáció tagjai rövidesen elutaznak Rigából. A lengyel- delegációt hétfőre Varsóba várják, ahol befog számolni Sapieha külügyminiszternek, aki tervezett rigai elutazásáról lemondott.
Pénztlgyi szakemberek külföldön
Budapest, okt. 9. Kornfeld Pál báró Londonba, MadárassyBeck Gyula báró és tt\'cisz Fülöp, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alelnöke pedig Párisba utazik rő idesen nagyfontosságú pénzügyi tanácskozások meg-ejtése végett.
Megkezdődik a galiciánerek kiutasítása.
Aszombathelylkerületl rendőrfőkapitány helyettese a [belügyminiszteri rendelet végrehajtásáról. ■
A szombathelyi rendőíkeriilet főkapitányságához már megérkezett az idegenek kiutasítására vonatkozó belügyminiszteri rendelet, amely a Du-nántul összes városaiban, igy Nagykanizsán is remélhetőleg rövidesen megoldáshoz juttatja a lakásmizériát és a waggonlakások kérdését.
Szombathelyi laptársunk, a „Vas-* vármegye" munkatársa érdeklődőihez ügyben Joódu rendőrtanácsosnál, a szabadságon Tevő kerületi főkapitány helyettesénél, aki a belügyminiszteri rendelet végrehajtására vonatkozólag a kővetkezőket mondotta:
— A rendőrség ugy tervezi, hogy városonként egy nagyobbszabásu általános razziával fel fogja mindazokat kutatni, akik a rendelet értelmében kiutasitandók az országból.
—■ A rendelet előirja, hogy azokat, akikről feltételezhető, hogy a rendeletet ki akarják játszani, internálni kell mindaddig, amig az eljárást le nem folytatták s toloncolásra nem kerül a sor.
— A kapitányságok tehát felkutatják, összeirják a kiutasitandókat, megejtik a szükséges internálásokat és a listákat felterjesztik a kerületi főkapitánysághoz, amely határozatát a belügyminiszterhez továbbítja, itt történik meg a végleges döntés, amelyet követ a kiutasitás, illetőleg toloncolás.
— A kiütasitottnak joga van megjelölni a határállomást, ahonnan az országot el óhajtja hagyni. Ha ilyen óhaja nincs, akkor a hatóság állapítja meg, hogy hol hagyja el az országot, amelyet eddig-oly sajnálatos módon szerencséltetett. A galíciaiakat Mis-kolczon, az osztrák kiutasitottakat Gyanafalván, a jugoszlávokat pedig Oávidházán adja át a magyar hatóság eredeti hazájának.
— A rendeletet a legszigorúbban s a legrövidebb időn belül végre fogjuk hajtani s ha ez megtörténik, akkor azt hisszük, ugy Szombathelyen; mint Nagykanizsán, Sopronban s a kerület egyéb városaiban is enyhülni fog a fenyegető lakáshiány, eltűnnek a pályaudvarokról a waggonlakók s a lakáshivatalok Is boldogan fognak felsóhajtani. : «
■ i"7\' ..K-.TTT: :
3 ZAI.A1 KÖZLÖNY
1920. október 10.
A rendelet Nagykanizsára még nem érkezett le a kerülettől, de minden órában várják s akkor végre Kanizsán is megkezdődik az igazi tisztító munka.
Az áll. elemi népisfcó& s á délután 1 órai tágítás.
Már\\a háború kezdete óta, mintha csak a nemezis sújtaná a fentemlitétt iskolákat állandóan vagy ténitó, vagy szénhiány, — majd rekvirálás, vagy helyiség hiány, — legutóbb a - polg. iskola terjeszkedése majd ujabban az iparostanonoskolaí oktatás uj rendje miatt a fél napos tanítás is állandóan oly időre tolódik, amely sem a paedagógiai, sem a sociális szempontokat tekintve semmiképen sem helyeselhető. .
Pedig a közelmúlt véres vörös korszak keserű tapasztalatai minden jobb érzésű és hozzáértő egyént meggyőzhettek arról, hogy a tömeg éretlensége, tudatlansága mily kedvelő talaj a legdurvább maszlag elhintésére és felburjánzására.
Épen ezért a" kőtelező népoktatás teljes mértékben való keresztülvitele a legeminen-sebb feltétele annak, hogy az alsó népréte-. gek felvilágosíthassanak s az erkölcái felfogás utján, a józan, s becsületes munkához kedvet kapjanak.
A nagy cél keresztülvitelében épen a helybeli áll. népiskolák azok, melyekben vagy az intéző körök nemtörődömsége vagy felületes könnyelműsége folytán állandóan álca-\' dályozva voltak.
áh ez különösen a Kazinczy-utcai u. h. L körzeti népííkótákra, ahol egy épületben polg. fiu és leányiskola, áll. elemi fiu és leányiskola, iparos és kereskedő tanonciskola reggeltől estig ütik verik munkájukat Őrületes lárma s .idegromboló zűrzavar közepett, állandóan iesve, hogy egyik a másikát onnét mielőbb kiszoríthassa. \\
Azonban valamennyi hamupipőkéje épon; a legfohtosabb az alapvető, munkát végző elemi népiskola, ahol a legapróbb első osztálybeli : gyermekeknél fél napos rendszer mellett is a tanitás már délután 1 órakor kezdődik •nem tekintve annak $em paedagógiai sem egészségi sem szociális hátrányait.
Szinte érthetetlen, hógy amikor az. . Összes: ipari, kereskedelmi stb. alkalmazottak déli 12 órakor fejezte be munkájukat s ebédhez a legjobb esetben gyermekeikkel együtt csak fél egy kor juthatnak, amely legalább 3/«l óráig bizonyára eltart, akkor a Hajcsár-ut, Gyár-utca, Négyházak stb. távoleső utcák gyermekei egy órára loholjanak az. iskolába 1 vagy üres gyomorral vagy. kutyamódra be-\' kapott ebéddel, telehassal, álmosan, fáradtan üljének be az iskolapadokba.
Mi ezt a paedagogiát nem értjük. — Bármi legyen is az oka, de ennek nem sza. bad megtörténnie. Ha akár az iparostanonc-iskola, akár a polg. ísk. terjeszkedésében keresendő az ok. lelketlenség épen azon osztály gyermekeit kínozni, amely a bábom nyomor\'míati omugyís a legtöbbet szenved.
Tessék az iparos és kereskedő tanonciskolákat abból az épületből kitclopiteni vagy órarendjüket megváltoztatni.
A polg. ük. pedig, amely nem kőtelező népoktatási intézmény, ne vegyen fel több növendéket, mint a mekkora a befogadóképessége.
. Q
Ha pedig mint ahogy van is, az egész vidék tehetősebb, különösen zsidócsaládok leánygyermekeit, — akiknek különben más városban is módjukban állna {ánulmok, — mind be akarja fogadni, ugy kacsintgasson a közel szomszédságban felevő záidóiskola felé, rekviráljon ott táriférn^ftket, ahol a tanitás mindenkor állandóan s zavartalanul folyt és folyik.egész napon át minden osztályban.
Ézéket pedig hagyja meg a nép gyermekeinek, hogjv^feok legalább az elemi oktatásban zavartalanul részesülhessenek s ha fél napos tanitással is legalább oly időben, hogy azt az amúgy is sovány ebédjöket nyugodtan elkőlthessék. Mert ha az oda .Beeiifcbtt tanerők ódaadó lelkiismeretes munkát végeznek arra a 2-től 4-ig terjedő idő is nagyon elégséges, ha pedig éhes gyomrú vagy fáradt gyermekeket 1 órától kedvetlenül foglalkoznak, akkor meg felesleges reá az időt pocsékolni.
No meg aztán, hogy utoljára eo»litsük, tán az oda 1 órára berendelt tanerők is mégkövetelhetnek annyit, amikor ma a legutolsó kocsisnak is joga van, hogy szerény ebédjöket rendes időben elfogyasztva, amugyis koldus bérrel dotált délutáni munkájukat legalább 2 órákor kezdhessék. (b. j.)
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon igen tiszteli vidéki előfizetőinket; kik az október havi előfizetési dijaikkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjen.
A .ZALAl KÖZLÖNY-
kiadóhivatala.
— SzenUégkSéteL Ma reggel hat órakor . azentfcrencrendíek plébánia templomában szentségkitétel lesz. A misék ép olyan sorrendben mondatnak, mint rendesen más vasárnapokon. Felhívjuk a hívek figyelmet a szentbeszédre, amelyei a plébános mond a sajtóról. Október második vasárnapja u. i. sajtóvasárnap, amikor oz egyház különösebben felhívja a hívek figyelmét a sajtó fontosságára. Ne felejtsük cl, hogy a keresztény Magyarország kiépítésében még a pénznél is fontosabb talán a keresztény, életerős sajtó. Egész bátran elmondhatjuk, hogy a keresztény Magyarország nemcsak a nemzeti hadsereggel áll, vagy bukik, hanem a keresztény sajtóval is. Kívánatos, hogy a hivek minél tömegesebben hallgessák végig n szentbeszédet, Délután hat órakor szentségimádással kapcsolatban ismét lesz szentbeszéd, ami után litánia, majd szentségbetétcl.
— Hazafia. ünnepély az aradi vértanok emlékére. A Nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör ma este 6 órakor a városháza dísztermében hazafias ünnepélyt rendez az aradi vértanuk \' eilrilékezetérc. A •Kör vezetősége kizárólag ezen az uton hívja meg az ünnepélyre az össze^katonai és polgári hatóságokat, egyesületeket és testületeket, továbbá a-város-egész polgárságát. Külön meghívót ne várjon senki, h,nenKjíjjön_elJ 7?\'ST T?\'™ Pfemontro, mindenki. Belépődig/nincsen. Az Í^^Sfe ^^ énekszámairól a Ketting tanár vezetése alatt álló polgári kkolái vegyeskar fog gondoskodni. Az ünnepi beszédet Kováts Antal kegyesrendi tanár mondja. A programmot ezenkívül több értékes szavalat egészíti ki.
— Változás a délIvaant gyorsvonat-
forgalmában. A délivasut állomásfőnők jégétől nyert értesülésünk szerint mától kezdve a Balfttori-expresszvonatok hetenként háromszor fognák közlekedni és pedig Budapestről Bccsbc kedden, csütörtökön és szombaton, Bécsből Budapestre, pedig, szerdán, pénteken és vasárnap. Az expresszvonatok menetrendszerű érkezése és indulása megmaradt a régi menetrend szerint. Az expresszvonatok számának szaporítása miatt e hó 14-tőj, csütörtöktől kezdve a Budapest—Nagykanizsa közt csütörtökön közlekedő gyorsvonalok elmaradnak.
— Zalamegye főispánja. Ezen a cimen a\' Zalaegerszegen megjelenő .Zala-megyei Újság" a kövétkezőket irja: A kormánybiztosságok megszüntetésével történő főispáni kinevezésekkel kapcsolatban a szombathelyi és nagykanizsai lapok élénken foglalkoztak Zalavármegyc főispán kérdésével, melynek során a két város sajtóját különböző hirek járták be. A „Zalamcgyci Újságot" illetékes helyen felhataimaiták arra, hogy ezeket a híreszteléseket megcáfolja. Illetékes helyen kijelentették a „Zalamcgyci Újság" tudósitója előtt, hogy minden híresztelés alaptalan, minden kombináció korai.
— Karny Ferenc halálos szerencsétlensége. Tegnapelőtt elterjedt már a hiro, hogy Karny Ferencet, a nagykanizsai hadi-kórház tisztviselőjét szortibalhdyen egy autó halálra gázolta. A szombathelyi rendőrség cz ügyben a következő kommünikét adia ki: Csütörtökön este Tél hét körül egy autó robogott át a Petőfi Sándor utcán. Az autónak, amely állandóan tülkölt, hogy a gyalogjarók tudomást szerezzenek róla, » bal lámpája nem nem égett. Ugyanekkor igyekezett az utcán keresztül Karny Fcrcnc, a nagykanizsai kórház egyik alkalmazottja, aki, hogy, hogy nem, de nem vetto észre a tülkölő közeledő automobilt. A kocsiban ülő főhadnagy is úgyszólván az utolsó percben látta meg Karnyt és kéz- és lábfékkel igyekezett rögtön visszatartani a gépkocsit, nz^ban nem sikerült, merc ez a Icfékt-zés után is élőrecsuszott és a sárhányójáva* elütölto Karnyt. Miután az autó már o*ak csúszott, az elütés nem lett volna veszélyes, dc Karny szerencsétlenül a fejére zuhant, agyrázkódást szenvedett s ott a helyszínén meghalt. A szerencsétlenül járt ember £<>lM«tót a hullaházba szállították; Dános dr. már^beál-Jott halált konstatálta. A rondőrség megállapította, hegy az autó ^offörjót gondatlanság nem terheli.
— Apponyi Albert gróf Sümegen. Apponyi Albert gróf a mult hétfőn délelőtt Nagykanizsáról Budapestre utaztában ellátogatott Sümegre is, ahol Eitner Zsigmond zalai főispán vendége volt. A magyar területi integritás lánglelkü apostola hétfőn délelőtt a sümegi iskolákat látogatta meg, délután a sümegi várhegyre rándult, ahol betért Vilcsek Gyula százados szöllejébe is, majd este a főispán által rendezett vacsorán vett részt, amelyen tiszteleteért megjelentek : dr. Radnay Farkas v. b. t. t. beszterczebányai megyéspüspök, dr. Burányi Gergely csornai premontrei prépost, Zlinszky István volt ország-gyúTeSrxképviselö, Cziko János zalaegerszegi törvényszéki elnök, dr. Gerencsér Lajos főispáni titkár és még sokan a megye előkelőségei közül. Vacsora alatt Eitner Zsigmond kor-mánybiztos-főispán mint házigazda
1920. október 10.___-
köszöntötte fel az illusztris vendéget, melyre Apponyi keresetlen, megkapó szép szavakkal válaszolt s többek közt a következőket mondotta: „Az én hosszú közéleti pályámon azért a kevés jóért, melyet tettem és azért a sok jóért, melyet tenni akartam, a. legszebb jutalom nekem barátaimnak a ragaszkodása és szeretete". Kifejezést adott annak, hogy ilyen barátot ismer,-Eitner Zsfemondban, akinek jellemszilái:dsá-gára várakat lehet felépíteni s „ akitől ^efeem, csak az ásó-kapa választ el." / Apponyi másnap herceg\' Festetich fo-^/gatán Keszthelyre ment, ahol éjszakára a herceg vendége volt s csütörtökön folytatta útját Budapest felé.
— Jönnek a kel&zibériai hadifoglyok. A honvédelmi rtSniszter hivatalosan közli, hogy a vladivosztoki magyar misszió, október 1-én a Jeharnhorst ncvü hajóval 4738 magyar hadifoglyot indított útnak $zibérjából az édes, sóvárgott Magyarország felé.
~ A gyűjtések ellen* Hirt adtunk már arról a Belügyminiszteri rendeletről, amely az ország területén néhány kivétellel, minden néven nevezendő gyűjtést betilt. A belügyminiszteri rendeletet tegnap küldte meg Zala vármegye alispánja Nagykanizsára. A rendelet psak egyházi és a legszorosabb értelemben vett charitativ célokra folyó gyűjtéseket veszi ki a tilalom alól, amelyek tehát a már kiállított engedélyek tartamáig tovább folytathatók. Engedélyezi még Q rendelet a vagonlakók részére a Délvidéki JLiga által rendezett gyűjtéseket is.
— Katonai kinevezi*. A kormányzó ur őfőméltósága tótprónai és blatnicai JVónai Pál őrnagyot, 1919. szeptember l ei rangga alezredessé nevezte ki.
— Jugoszlávia és a Délivasut. A
jugoszláv kormány elhatározta, hogy a Délivasut jugoszláv vonalait saját kezelésbe veszi át, A kormány ezért kétmillió frankot akar a társaságnak fizetni, a kérdés végleges megoldásáig. A Délivasut igazgatósága, amely az olasz kormánnyal is tárgyalásokat folytat, a javaslat tekintetében eddig még nem nyilatkozott, de valószínűleg lépéseket tesz, hogy ideiglenes rendezést létesítsen.
— Győr állásfoglalása a fcsidó-kérdésben. Győr szab. kir. vdros törvényi" hatósága egyik legutóbb tartolt közgyülésé/i kimondotta, hogy Magyarország konszolidációjára, társadalmi és gazdasági rend helyreállítására irányuló törekvéseikére érdekében feltétlenül szükségesnek tartja a zsidókérdésnek mielőbbi intézményes megoldását^oly irányban, hogy fia. országv, túlnyomó többségét alkotó keresztény erkölcsök--érvényre jutása biztosíttassák. Ezért" a győrvárosi és megyei egyesült -keresztényszociális párt fel-terjesztéseben /foglaltakat hasonló felirattal támogatja. A/határozatot valamennyi társtörvényhatóságnak megküldték. f
Ingyenes népiroda Budapesten. Ferdinándy belügyminisztcrnelf/ tegnap érkezett leiratában jóindulatába ajánlja a városnak azt a népirodát, amelyet az országos Kisgazdapárt dr. Rálh Sándor pártigazgató vezetésével Budapesten, Vili., Eszterházy-utca 20. szám alatt állított fel. A népiroda célja, hogy az odaforduló\' vidéki lakosságot bárminemű ügyes-bajos dolgában tanáccsal ellássa, az egyes eléje hozott ügyeket pontosan és
_ZALAI KÖZLÖNY_
lelkiismeretesen megvizsgálja és ha azokat jogosaknak és keresztülyihetőknek találja — az egyes hatóságoknál támogassa. Megjegyzi végűi a belügyminiszteri leirat, hogy a r>ép-iroda ingyenesen, teljesen önzetlenül .végízí a jelzett irányban feladatát, tisztán emberbaráti célból; ú népvezetés és népsegités gondolatával alakult — megérdemli tehát a hatóságok legmelegebb erkölcsi támogatásátr
— Anyakönyvi statisztika. A naRy-kanizsai ímyaköngvi hivatalban ex év október 2-fttól 9 éig a következő bejegyzések történtek:.. Születések: Vadász József, Luusch Margit Ilona, Bagonyai Erzsébet, Csonkos Sándor, Milci Mária, Ganczer László Dcnes, Grósz Éva, Sánia Ilona. Halálozások: Sáfár Ödön, Özv. Csorbái Adámné, Bakódi Erzsébet, Kaufmann Adolf, Snfdár Jánosné, Saly Lászlóné, Kangyc-lics László, Rozgonyi Gyula, Vugrinecz J^nőné, Kertész József, Hermann György, Heckenber-ger Jártos, Jienkó Mihályné ós Boha László. Házasságot kötöttek: Szmodics György Pintér Annával, Hricz Béla Wagner Paulával, Varga György Németh Annával, Zsittney Rudolf Hir-lander Olgával és Király József Hegedűs Júliával
— Prágában Ferenc József szobrát árulják. Prágában hivatalos uton Ferenc József egyik szobrát kináljiík megvételre, mely eddig a prágai törvényszék nagytermében állt.
— Csak engedéllyel lehet gabona-nemüeket szállítani. A .hivatalos lap teghapi száma közli a közélelmezési miniszternek 47429/920. számú rendeletét a babona-nemuek és őrlemények (tengelyen, gépkocsin, kiskocsin, talyigán) történő szállításának engedélyhez kötése tárgyában. Elrendeli ebben a közélelmezési miniszter, hogy az ország . egész területén mindennemű gabona és annak őrleménye tengelyen a város vagy község területén kivül eső helyre csak külön engedéllyel legyen szállítható. A szállítási engedélyt városokban a polgármester, községekben az elöljáróság saját hatáskörében adja meg oly esetben,\'amidőn az munkabér fejében, vagy a száljitó fél által eltartott személyek élelmezésére szolgáló, és a fejkvótát meg nem haladó mennyiség. De amennyiben a fél az adógabonát beszolgáltatta s vetőmagszükségletül szolgáló mennyiségnek szállításáról van szó, mégpedig a 35,000 920 K. M. számú rendelettel megállapított határsávterü-Jétértl vagy a határsáv felé irányuló forgalomban 5 métermázsa súlyig, .egyéb helyen 10 métermázsa súlyig adható ki szállítási pngedély. Nagyobb mennyiségek szállításához ^ közélelmezési minisztériumtól kell jóváha-
. gyást kérni. A szállítási engedélyek kiállítása díjtalan, azonban a szállítás: engedély, valamint a nyilvántartási nyomtatvány költségeinek a fedezésére darabonkint egy koronát tartozik a fél a kiállitó hatóságnak megtéríteni. A kiállított engedély érvénye általában-véve egy naptári napra (24 órára) terjed ki és csupán nagy távolság esetén lehet^ igazán nagyon indokolt esetben 48 \'órai engedélyt kiadni.
— Vilmos császárt nem engedik Németországba. Az amsterdami angol követ abból az alkalomból, hogy ujabban nz cxcsá-szár Németországba való visszautazási szánds-káról beszélnek, megbeszéléseket folytatott a holland külügyminiszterrel. A külügyminiszter biztosította a követet, hogy a holland kormány ügyel árra, hogy a császárt továbbra is változattanul őrizzék és a holiand kormány, előzetes engedélye nélkül senkisem tehet- nála látogatást.
(x) A „MOVE" .elárusító üzletében (Gyenes, Kazinezy-utca í. olcsó férfi és nöi\\ ruha gyapjúszövetek, zefir, sifon, lepedővászon, glott, sers, parchctt, flannel -rendelhetők. Minták ugyanott megtekinthetők.
\'3
—< Közérdeké thémákról lesz ingyenes előadás a Keresztény Otthonban az Ébredő Magyarok Egyesülete és Ker. Szoc. Szervezet tagjai részére e hó 10 én, vasárnap délután 4 órakor.\'Előadók : dr. Tamás János „A béke-feltételek gazdasági vonatkozásaírói"; Balogh Kálmán: „Kereskedelmi aktualitásokról". Be-_ szélni fog még P. Hédly Jeromos.
X- „Hazánk" című fővárosi keresztény hetilap igen gazdag tartalommal, lő oldalon megjelent. Kapható az ujságárus bódékban.
— Az Ébredő Magyarok Egyesülete felkéri az egyesület tisztikarát, választmánya rendes és póttagjait, hogy a Keresztény Otthonban napos szolgálatuk dátumát, mielőbb megtekinteni szíveskedjenek, hogy a szolgálatban. mulasztás ne történhessék.
(x) Hétfőn és kedden művészi hangversennyel egybekötött műsort ad a Világmozgó, amennyiben a főiskolai hallgatók zenekara fogja kisérni a 7 és 9 órai előadásokat Arnberger Rudolf karmester vezetésével. Ezen művészi eseményt, melyben oly ritkán van részíink, emeli az, hogy Mlle Robine, franciuország legszebb asszonya s filmcsillaga lép fel a „Bűn gyermekeM cimü remek négy-felvonásos Pathé-drámában. Rendes hely árak.
(x) Uj dohány és szivar kisaruda megnyílt a Hunyadi-utca 32a sz. alatt (Királyi Pál-utca sarok). Dohányt, szivart és cigarettát ott mindenki ákárraehnyit jégy nélküí is Vásárolhat. . /
(x) Utolsó összgyakorlat cigányzenével ma este 8 órakor a Polgári-Egyletben Adorjánné Mayersberg Frida tánciskolájában.
(x) Szabásmintákkal ellátott legujntib őszi és téli divatlapok n«xy válAwtékban kepbatók Fischcl Fülöp Fiai\' könyvkereskedésében Natfykanizsáo.
(x) Pénteken délben elveszett a Csen-gery-uttól a kis Német-utcán keresztül a Franz malomig egy ezüst evőkanál és kés, cimer-bcvéséssel. Kéretik a szives megtaláló 100 korona iutalom ellenében Csengery-ut 33. sz. alá meghozni.
(x) Zoasorsukoiuc, tKv.cdühkolik és gyónjatok, MoeiRűujdentSgoSt;bogedük. lwnK^.ck«ííékek áli™-dóan raktáron Fischcl Fülöp Fiai könyv- cs papiriruhii/M-l>.< i» iVagykanir.sin.
(x) Közős táncgyakorlat. Ma a
Keresztény Otthonban táncestély tartntik.
A korona Zürichben-
Budanedt, okt. 9. A magyar korona állása ma Zűriehoen \\\'Tlxh szántim. f
SPORT.
Ma délután a város legfiatalabb sportegyletének, a NAFC-nak a SzDVE. lesz az ellenfele a katonaréti sportpíVfyán. Nohézdfl-adat vár az ifjú csapatra, hogy mcgfnenekül-\' jön a súlyos vereségtől- De az elmplt-héten oly buzgón és szorgalommal folytatták trai-ningjüket, ami arra enged következtetni, hogy a legnagyobb felkészültséggel állnak a porondra, hogy a k^t izben ért súlyos vereségért hatalmas revansot adjanak. Ezen mérkőzés igen szép és erős küzdelmet fog mutatni, mivel a NAFC most jatíza első mérkőzését vidéki csapattal. Most fogjuk csak igazán meglátni, hogy e fiatal legényeknek komoly munkára való törekvésük mit eredményez. A győztes két pontot papírforma szerint SzDVE* nek Ítéljük, de mint értesülünk, a MAFG teljesen uj felállítással játszik, Veren a:. kitűnő jobbhátvéd előredrukkol csatársorba a.center-posztra, hogy megmutassa csatársorának gool képességét. SzDVE értesülésünk szerint azzal a felállítással játszik, amellyel a mult vásárnap NTE ellen játszott s 2:0-ra győzött. — Vasárnap délelőttjéyek ís van footballmérkő-zésc, mely alkalommal az NTE. II. és NAFdl. csapata a szövetségi dijért mérkőznék. Délelőtti mérkőzés fél 11, a délutáni fél 4 órakor ^kezdődik. A délelőtti mérkőzést Hirsehler, a délutáni bajnoki mérkőzést Simonyi szöv. biró vezeti. \' \' .
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 10.
Auró hirdetések.
Gordonka és fcnykéfíezőgép eladó. Bővebbel^ MOVE pavillnoban.
1603
VlaoolKr ki-rcsrötiic január elsejéro Surdra {Somogy.) Jelentkezés bizonyítványokkal ugyanott Gyémánt
bérlőnél.
\'1606
Nómet n8 kis permekével magános nőnél vagy kiscbli csalidnál toJjcs cllati\'wt keres. Címeket fizetési igények megjelölésével a kiadóim kérek. ^ I0()0
Bognár gofcédek felvétetnek Pécsy Gyula kocsi-gyártónii Magyar-utca Cl. >zám alatt. I&00
A nagykanizsai Bőripari Szövetkezetnél
jobb munkás /cipész és csizmadiasegéd biztos, állandó munkára mielóbb felvitetnek, — Jelcntkeeni lehet a Stövctkczetnél.___ 1466
Békebeli, teljesen uj, valódi gyapjú nagykendő eladó Kisfaludy utca 17/a Il ik emelet.
Bojirónó félnapra, ebéd kosztul és megállapodás szerinti fizetéssel felvétetik Csengery-ut 16. L cm. jobbra.
OODOOOGdOOOO
0 lagymozjó- UII íft Szarut U
0 Mintáz. ^ TILflU szállód*, r
Ma vasárnap
A rézgolyó I. része
Hétfőn és kedden
; Szenzációs művészestély
[ Nagy sz-infonikus lungversennyel összekötve. U , Főiskolai hallgatók zenekarának közreműködésével A
A bUn gyermeke «
Előadások kezdete köznapokon 6, \'/,8 és 0 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, 6, 7 és 9 órakor.
8
OOOOOODOOOOO
Házak eladása, nem reklám !
Emeletes házak nagy udvar kernel. Több 4 szobából álló magánházak. Két 4-szobás lakásból álló ház nagy udvarral. Két 3 szobás lakásból álló híz nagy kentei. 2 szobás lakásokból álló házak kertiéi, beköltözhető lakással. Túob kisebb és nagyobb családi házak kerttel és kert nélkül. Forgalmas helyen üzletházak, 12 hold bittok hozzátartozó \'épületekkel jutányos ar mellett eladók. Medvéidre ke esek Síőlő- es icoö földbirtoknt. Bővebbet i
Dukász Miksa, Rákóczi-utca 29. szám.
Ingatlanok
eladását és vételét
nagy üzleti összeköttetéseiből kifolyólag legelőnyösebben és leggyorsabban eszközli
SZÁNTÓ VILMOS J.X\'MrSSJ.
Nagykanizsa, Bötvöj-tér 29. Telefond.
Balatonkereszturon JSsST1
J920. év nyarán épült modern 3 szobás villa meglevő bútorokkal, csónakkal, \'/, hold olasz rjzfing-szőlővcl parkírozott udvarral sürgősen \'eladó. Bővebbet Bölcsíöldynél, BalthySny-u. 1.
— Eladó Magyar-utea 113/a számú uj ház, bútor vagy bútor nélkül azonnal beköltözhető.
— József főherceg-utón egy 4 szobás, egy 2 szobás lakás b=költözhelő. — Ezenkívül több
ház eladásával vagyok megbízva. 1M)6 Kakos Ferenc, Magyar-utca. 4S.
HXBDETESES
felvétetnek a ,, ,
kiadóhivatalban.
Muraközi csikók
fél, egy és fél évesek kaphatók. Úgyszintén uradalmak részére idősebb nehézlovak kaphatók:
Szoliva János és Társánál, Mnrakeresztnron.
Levelek ós sürgöny Fleiner Ödön Mura-keresz^nr cimre küldendő^. ii»S3
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot
élő- és le51t sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi .Részvény társas ág Nagykanizsa, Csengery-ut 6. íz.
Telefon 59. Távirati elm\' Transdanubla.
HÓ73ll Olafilíli 2-4 szbbás beköltöz-iltUdK BlflUUK. ködhető kertes házak; modern magányos házak, kisebb házak 80,000 koronától. — Nagy ipartelepre alkalmas házak. Modern emeletes házak. — 1 —l\'/i holdas jó termő szőlők eladók. Belvárosban szép.házhely eljió. — RévfOlöpön 24 holdas szólő. — Forgalmas utcában füszerüzlet áiadó lakáscserével. — Több kisebb birtok eladó.
Magyar Élet és Járadék Biztosító Intézet
íúiigynöksÍKéníl ctönyüs ílgt- és ftyűrmcknovcl&i biltositis.
Szigriszt László !^\'1:°\'ore,lml
Zrínyi Mlklóa-utca 33. »z. I. em. Teleion 285.
ZALAI ES GYARMATI
könyvnyomda, könyvkötészet, vonalozóintézet
NAGYKANIZSÁN, Fő-ut 13. szám.
Kiadóhivatal! telefon
78
♦ ♦ ♦
Elvállal mindennemű
könyvnyomdái és könyvkötészeti munkát a legolcsóbb áron.
Vidéki rendelések azonnal eszközöltetnek.
Nyomdai telefon
117
♦ ♦ ♦
Zala és Zalai Közlöny kiadóhivatala
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
__ ______YHOJStövii mAX
x.T-jfe
&■ r\'iwt XTKií jWMfjaflWi
— ■ \'-jr\' jf
■ ti jyi&Jac. .CSÍI rpnr évfolyam
s&sítj uStttbtatgfttei

|.:ov.t<jI/ff <J
i -J^JCíJ . J
fii.\'i "i\'^Ufti A
? sE&iv&S A : Vei; i\'.;/\') [^^uír^zk
lYnV.y-ui?,. <) .p-iil . y. ^.yn <úfglu s>.
i\'.nhnij..
& WW^.tMJSltoe* , ifK-na, 1 x.
\' MiJ,-,.\'A. :

íp •\'.V-o\'yli xánwntrf J,im )-,Snr,t

tűitek begy. «-«miki¥KJt • i* igazodni fog-iM vt otcSó kenyérárakhoz. Ezért semmi síin . alatt, nem, enged . a . bárom koronás
mVtr\'SeiaipifttS" ■ ■ /•VA> pápai naasbM \'A kuUusjE-:\'
.•»»•\' <^!«>édlHMMI|: ultk!\'j/lo, a.: iírni; ^J^m\'.\'r.^: <j;V\\.\\„ A . .by&zil
nunciiwiWtegrtfctsteKt,
niln;\\iterael. A-raiöiszter r\'Pckár/GysI^, állam-titkár jdetíWSUA\'vfoWíato ••««numWÍA
iíW^fti^í\'tr Ti\'
ÉÉÉHm®
dbW.íi nyugWwS/Űoto /UjjgSfttteti
.-Iog<iát«viex«opwstóif,,. M<M<5s; • A WMöttM* \'Ve}et5j«, W/-, .Mihály,iwss-
felűgyelöaélénk színekkel-..-festette, a.- nyugdi-
jespk" szomorú hfl^pptát \'joSrte a kormányzói, utasítsa a Tcorraahyk arra, \' hogy drága-
■m i^it^ii^^\'j^npda^m;,
román réizéstfse \' a\' nyugdíjasokat,\' « mu)t íz •aktív szolgálatok teljesítőket. A kormányzó ■WfctbSIÍotW a ItOldSftségiK atyái jóindulatáról kiltóVá Hgyeirt.^le^!jesebb támo^ati^át
Elpusztult a corki városházai\'3
Sfffi^w&tlonl ma-gárijelerttése szerintiit corkt osápatcik iha délelőtt nz \'iíyik^kirtSw meggyilkolása raiitt a városházát gyújtóbombákkal részben il-
■••............-••<•.
! «tta «
\'] :atH<5ifik turwy^sfe ótf "ggffSysH\'
ét. Á ^tíl^n^a/^/fr .(JiUSí£5v gtfrt püspCjc
.Qudopéit, ol
olotában. A i tlszólalt, akinek
mm
fi. Va»án\\áp, "délutár it tt«a«\';--á;;.: Werikhi iSbt^\'THyt^.\'toini lí^étí\'z Ébredő Mag
lg prdviokál

t k? ^x- "\' -iPSdptában válóban
volt ^rtoS™l -SyÍHse, amelyen én
is részt vettem.. Az Ébredő. Magyarok ellen
SS? m-m: büzi^ iv\'fim^iS.
\'tegylbli- rertdtóH\'^í Wügá!óS«l\'ti\': RRCtS,
Js említettem..Az, liogy-éö^cfly.,asztalt tns-
fgammal .vitteip volna a jzomszéd hcly^feos^
ÍSf íoriWárál efaSUcánKf
íto\'fe Sz6zi.töt» Kir...Sitíc, Szcr.ver.et yn á fSpoSfoí ••aüíjtüft \'litó Kjuiigi
A3C«64\' i íívék\'inyiSft
iMiir 1BIS jpüSUrClB Vtír yjSüisF\'
* v«ut«wr>\'<£9|«wltté>i m<i"*itt\'Mt
.a yarpiháza nngytcrmíbfen lész a 1 ... ^
sft\'a^yíí^sídisii.
\'.Tnítft^ i5Hn*a°íeríedő.
A)iífo«.ríl ^ühivfuk ■e-. fcndíjvÖl-ÍMefe minden
.pfefe\'jőVajéf^lfeft-
................J^^K^pffl^ll^z
rm^-\'BWkéMS-\'aSíffitóMííefl:
3áVár Kornél:. ;-A fáKŐ"® -tfelfelni 28 és.

»1 WWRWqWg*
ti "t-Jb katb. ki

ri^fí^aWrS^írőtff^áHfilW^^áj in ezzelioi»hiínnjrcl";&\'iAíszaállitsák.í
^elttk fel. Jk -S^jij^^TÍ
Ezt végrehajtandó a ; yf-j^éröl .qf . Ei^\'^\'^TOuvisííít^k,\'
uüsowjáBjiaiűívdrc\'KMiedí^fere,. dr..Sxa6idii Lőrinc és dr. Tamás Játjfrs megbizatMk az! \'i^eS^tt^^WBk
•^PSpfeffip^^^^^^i "sii^nááffih K&af
-átdolgozták, Aj u>-^crvozctat tet/aap este■ tart. Ebben a.sorozatba
- . Q.Q2X JéTí^fíj2 mey Csiüogászati ismeretek
íiflkripiv)
\'A i»)cS : ^oíocoHielyfqul n jM\'spőnszky íiéU:
jy»c -/égi .hártosának neve n*érük fel.\'/
.Bfobjmb tlMtxR ifeifW.iíMrf lelmezési miniszter clwöklésével több ó irtó értekezlet volt. a kőzélelra^xési\'mil
ltk*r<. »» ■ ár^iwvitóbizottlág; JÍsitpi partéstOlttének kiküldöttei: 86= Mtjéll
Dr.
>Hjlatrí4ÍS»y íistár-
^yMHNagtt::
már 23;-\'!\'27? 30.) lettsni elöadáiók
a három koronás kenyérár.
1920. október 12,
—----\'-----
Tirtfy: A ai. kir. Beltitfymlnlaztor Uraik a. \'0.000MMO. II.
(fcíSÍS^-iK 5. Horváth Olivér : Ethika/\'
BrobWmSk (fíb\'rV 13, 13, 1T, --2ft£—AfejMnyí károly: A »njry>r népies iroffiMfcéfwiscIói
Stlranyovszku Gusztáv: A Fclvidéjc SM/epe magyar költészetben. 5. Hod,ogfÍf.>f.Uj<.\\n-\\ Az ujabb magyar líra. 6. SurcTnyi\'Gyula. MffiftT63é3SFKnéfi" <. iíKfSK~~r" túóhciú • János:
A jrímh\'í»st«íéh0jálenifcjlc«zt6 Hatása. 8. Mailtnui Károly: Az átóarat lélektana. . ■■ i ■ ■ Az Irodaira! KSr váifrnap déjdtftf *
sen ki kell ecttküi teletben lévő. U^AÍ magas szárnyalású
MgynlltóM ímu r«nd«kj
I <M)Ü 1.1
feffiőjpatt sji|Rénycit ezen szelvények után1 ák. Elnökség.
Jdealtemi urtoxoik » f«oli iixúrWÍ \'<Ax btköh-V xilt egyének ii, akik letelepülési engedélyt
pedig * v*JU»bói fckereMttikeduk. \' ^ rtkezík eugytr illxapolgirsigukít igYxoW
jirvt foKom kösoKcimoxe!\' cflpóíríxfctoi j>\'«»c«t,"*kik"»i
^Ö\'koeírWimfcUsfgoeV
Aion híituJaíJonoj, vazy híikezilí elíflo, a\'í: ezen feiWfaKfááMtk ilÍMrí«o\';«ú1I.i!4l.rÍR-.W.oli:. «, \'WVrfwtón\'YSOrf ,Blsol>iJniilí» <oinoio>l -lol ^yl»ii«ulM0ií*»«íhJ»í.+li(°íos4JM<> .nSlolDolii
m. IÍLT. ÁJUmres-íárc^zi tiniesoi,
.naitálUvT\'
i ~ -i r t" nagy tisz-Uáftótal tanárnak tTKováts tanárt ^j^nftjak. Erről
imíékf
áw^efífet
ik^t-.oz. jradi j:ol-$nfc,J<osxórujat o
"JSLlM^\'pi?0-IWWf^Wfí^íH

iktiv^weréplés^&^fmyte.\' \' \' nem olyap, mely * tf^&íPJé?
k&Sijjégét; tó\'
tfuztalstú\' VARGA FERENC,,cipátz
\' i ■* ■■■ ■[\'■■ 1 -i
r., i ..í. j 1.1 ..7.... _ .—..:,, ._____,
^ a jtíotdítói bogy. pf
vezetése ttlitt álló" hatóság eme hival }«ÍW> »SB!fc,írtai, l/jijKvI.j a.
t0T" miiét.- mákot, \'zikbt
orr.\'fnv xn vv- <! /r.oiovruívnen > étó- . és leölt »elrléiek«t ,,.
xiiT vlW)»H. .nalta jfoifiY***^
c !-.|v"i iXkApa,^ ír j
v v.em készpénz fizetcs 5 - ? mdU«Uy: ; legmagasabb napi áron vásáHoí\'Jirt
.. foxgalmr\'lff^y^.a.ág Nagylcualzatt, Ca®ngerry-nt
átíHon\'S9> cím I Trao«ánnH«.
Z trjor. fi.\'-ltsJl^y\'x^ .■■iU\'Jr;,j

u
Míjwugj
tWIU:
■ Uto . .....................
i it \'.a ^MplHMjii) mr,ljt»4 IfifniteJS.ffiitfl , U^-jfr.., jfflp)
.lói jl; btíípíi:.\' JiaOB
... . 1
\' ~ •^Uk^CVáílilf 14-16 ívoi
Pönányvár! éilesmust

J,.,jili .> Hítíó\'n, és kedden ..-t -.>»;
Szenzáclósmíívészastóly
FóijkoUi ^lUgítók ur^jűxúykközrcxaúkódciével\'
A bün ^é^e&e \'^;:-!-
\' ÍOU* Boblane
í> (tü\'J* .líj;tMtí)cszoaya. \'. r-J.\'l:
A ztatbut Amt^rs .
ÍK "MWBWtlWl} 4.
■v^oaíhir. orvos,
Föe^^oiyosj.-rfoáérst\'il, amelyet
iM w^SHn^ s?i4\'
3. wám alatt\'
ilr \'
íogojv^í. rendjélíj^\'■ Sfigií-ut.
iimtJSSIS ÍKÖTÍTÖ--.lí.H
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati-könj-vn^ohídájábái
_ TO-ilc\'évféíyám ____ __ _ ]
pöööÖöööööö íkmmi iMk: w -C«»buÉIJ
-^ag^kanlzaaj iagO:- október 15. Szerda
VttS .ív.;-::--
indr:iD>.3váVx A .\'yó-J
W \' \'•\'(\'■ff.ff\' Bfiúa
jOtetí lozir.ir,; (lojí^c jíiostí
litinos?
^ -. IntcnMMW-ttWofl\'- ■ i i\'
V Megjelenik mindig lora rcjfgel
:,. .rir Ai állami olemi Mj délután Víoü Uttltá^ . Vi
inunkban kWffitl;;:adtaj^
allam : eta nipl^a^-aM
N..a _ . »ok ^étfirTirotl
\' fálSwftftak a bolsevista kormány ellen. .■■,.
SecJ, okt. 12. .Stockhnlmta .érkoiort Wrik »»\'eHnt Pítervirotí é» a :BsÍtíi\' kurobaa nagy xAvarg4ji^k tö^ek kl. A ^aíÖ\'ffdjfta t — -----------
akar a>aJ4kra vlwa^n^, P^tervir útofla a mátr. ti* rendőrök között íM^KS? ,
a nép \'^gy^Srii^^W^neí moszkvai kormány jobban é»j.
biíottságok ujjáalakit<^ár£l s^óló .törvény*
B«ugymtnis2ter a következőket mondotta; W — Aki a icötóógi életbéft
hfoy a ma meg funkcionáló képviselőtest letek ébtoefcyW térviny^itófeÉgPí klzottság\'
Ja $ esztendeje ann^^op\'^z őpJwraái j»ti szervek egyáltalán\' nem nyertek kie; jiátést. Egyébként régi magyar alkotmái
és,az országgyűlés, választás tekintetéből} majdnem\' ÉKStOteí ufcyiöazisrt GlUpoffWJllgoíEl nak. Már most. a nemzetgyűlés A.legradiká: íisabb\' választójog alapján lett megválasztva^ rpíg a községi képviselótestöletek1\' ír\' Í87Í évi XXXIII. tőrvértyplkk alapján választatlak mégb és emeilett-.o birói is\'ár. előijárósógí funkciókat végzők,^19Q4 . .óta nem válanztás alá. A )íépv^lö|ca|tjl.
a megyei törvényhatóság? üízoíjaá; már igazán fefcbicelLeS frisjítdhí, amit ez a
gefellázudt\'éá nem
,bb cikkben ltff.
evUtákalishák
.sn-ybj >: íöívrtvm
törvényjavaslat. íáioi* -------
Deci, október, J2. A Reichp
-y-w ---- -- -JLI_____ .,„„.....Jift\'
v» tóHb\'f.z\'ó^kb\'an U \' a^á^ííekiuMta^
#1*!:, Wm, ffití.-.Jfotiswm
örömünnep ,Iesz, amelyre . egész , ICarinthia ráegkiii. \' ",\' \'-\'„■ ^
Renitens r cseh-német regrntáfc
■ V fífes. OÍS..X2..Prágából,jelentiktváídpí pam híradás sze.-intokíóbe.- Srén jágero<.!.orf-Don-a bekötözött: \'német uiobcokíclhatáriwták; Ho3ty csak\' .avlakóbdyülsböz\' kö<el fekvői-Áfa omí• helységekbe 1 vonulnak ibo éa; oda, rifccaifc ugy, ha tiszte .pémet. alakulatokba. ojodjAk.to éket,\' néotet-.tiizíek :<ü, altisztekparancsnoka sága . alá. Ezekre a követelésekre ,Hétfőn ^ déli 12 óráig kértek választ. Hétfőn regííet .8 írtkor.2-r300 német ujobc a^jagtrfwtMi kerü-leti. főnökié? étó /yonult, ihol vézetőiknek.i(« a: választ adták, hogy. a féltételek teljesitésé-bön váló\'dőntcs nem .-..tartozik az onsHM kormány nat>ak\'3réij<v\' íz ujontxík rlna-tórojítítk, hoyy a kitűzött r.fttórióorc netn vo-nulnak^be, Hasonló híradások érkeztek Frci-
waldáúból iti (Mi TvtWsfrud .ijW • uSUMÜML.lilii^BS^\' "
estek
hadügy,i;líUa(íyt)iár 0^e]ínc\\r
hogy a hadugui allam/itkár budapesti boúcvitia -kormqtb
- osszcjalszott 4 budapesti ■ ( bplscp/fta- r■korrporint/altí. Wiener--j^leusta dtbaA; 9 to^^., ^11 it tátott
«zérr^^a kömrnlíniNÍ^\'á-yk^^^^Eií\'i^nn«
■ \' ............r-4
I\'.\' o Ita^: páHiii«n\'okik-"\'í> J-n s3tó/.Bllli<5t érj
clcst,. sikkasztást -követtek-et Mtg ito\'irtdüK ^a^gyi áííamtitlfár jővo^Mo^.a nyomoz^
\' ionéig íissíE
Tisza Utván halálának emlékezete
" :: <w.v£sr, ábtóVcr itíj^iiLitlSKlSWie
halálának évfordulóján\'e^y "Kivleltól és"poli-iitai barátíiSó! álló ,kaldöVts^mftrj;i<3««^-A kaldöttséget\'^Xiirthy- Lójos b\'áfó, a közép-
píáfí"eltíflké yezéti. ff^ \'
loxii/il K«r»rt»hla pétneteké-
, Klagenfurt, okt! l2. A rriai naponve\'vfe
ilMitöísitó Sürimby^
nénietfk.qraUiik .gyözelfne.t, .pivatal^s^TfWí5 árlrmiatr a\'iizlí.
.rtftdeltbrnr

.Öetea^raf\'izeHÍ
n viWMÍh\'aieg tínáfflíbi íTJémÖorizág.és A"5?1\'\'" felvételéről\'* psz5vél$égíj<?i ■fUSArS,. xk W A -r.inr.-iTTií. ed BiíaJum Jvnijíftfnlii .J Tegnap irták alá azorosz-—lengyel
:.JA .Jis\'.\'^wíw.^Jíen rcíi-..-, ilorr>.-.1-1 ;.;úio oí ólí,v;>!%*r..okt,,l2i ,!T«^hapMÍrtáki^kti.-alA\',a Szovjetoroszország és Lengyelorszáft,dcöizti fcgyverazünctiKjés békeszenédést.iIA fegyver-sziWittt-itodalc.észoJMm történt jelmitéktden változtatásokkal V—\' a -\' jH«lrteg> ..-(«>at. Az ellenségeskedés megszüntetésié a íegyVérszö-tiejí: izif^Mi^ aláírása után: Í\'^4 ^^ itjNíéniS jjwg, ■ - ■

,.Varsó, íJgS^er,
Ungyél\' Srjárátok\' a ..{ogyvérslüijqö tekintet nélkül újból átlépték a demá
való
vonalat. A déli fronton Smerinka-\'Vidákéb bolsevista érfík n\'agyobb összevonA&f-Sffitef-ive-ti-—vnlószinOleg --aaori —szándék kal,-hoífy »ihdyt i)lHb«s:lép £ a- hgr>ver«Ohét
.tímsyjc: Jirf = ^jKnsnvgfc. .íJkvotsi ;>Js . sí: .^tete^teri2-. . ______■_,
éttdál; •fsfljl\'j®?--"\'. Mit.
leola * napi tui-\' et „Az
^ J á?"
.ott cikk-
>élő\'A ilr.miKvO ■i) ís\'j-X : :ío?Of:obif:}t<íqjJ r. iíO)ö:ftOvM


■M

iskola akkor, amikor béfögá<
nrail ividél Misségének fyctmckelc hz életbe! H akál tifttanulélí
KtemJ jfíogy 4
ItHtanuIq
(bon j Oh beirl
Í.15J í swéki,
W1 szár polgi közt
333 _ _ _
akik HSfcllejJBb a l»nyíl böl való, meg menekültek, akik legközvetlenebből Nagykanizsára vannak fötalva.i pn
ÍPoIigurszky Antal igazgató. i r\\ wl ; 1
Tegnap este*\'tartótw-.TOé#.*C<wpífr Kornél őr-nagyrföteáWeW: tanár első clSadísát á Szabad W«iws.kífetébí.!i, Eíup j-e?«k ismételten.
adási sorozatra^ mert i!y rnílyrcható s mindvégig icbilincsíi}; ;í3^dibbah Jéíft ritkán részesülhet NagyETnízsa váfiaá.\'qfSrnmel állapítjuk meg, hogy a Szabad Líceumnak meg ^*»^t>Öíl<«>tt íí"fcbg))!.<MfélátWktól*g az elSsdások I4ti/gat0«»ki*i kedWlMk leoznafc ,-^vHíwuííár.vött\'feS* rtá\'6 d- l2"<S?akör íi\'fcfenCreA\'diek plc-bfflül ÖSÜijfenláfíal,\'. HerWémK tóír Hirtáéfi®* AÁdör riy. \'íiCiitóHüí^twaöV iÜM\'Wmi íOt^vJri\'Simoitj\'i
GyiiB\'«é rtólfni"falbítfókc^ní. urh\'S lei-
n«t Sz esk\'e\'AI szert-irtást Pmíft
KíiVenuVó iíft .ttSpfett, aki magás szárny,-1-rfiú tó&üaíPWSÍit »» ii»1idz: Az ősije*
az órSmarttá
patti* kastélyába ÉSStíMttflól tí gazdag nász-.
láSmV\'Várfdvendegekét.\' Az étkezés befe-jí-rtévef\'iMiafat Háífo\'trá\' fXvóiott\'-•
• 5 í\'^ewak .k\'tofpnco-Íasíi. A. rpi^őrség. mar ^e^kezdte-e^n.^.-a (W»íp!«Í d» ■ i\'W* .gerint
zjúdóvaL.^zt .ajánlanánk azqnbaa u rencor-
tmajf i&gyi tk \'f/OKiis. .ifjí■ -1.
kalap ala az árdrágítókat, lánc*?; n&izöz^rekc.t,, egy szóval , mindazokat, az .\'^KimiUIódásb\'án nem akan^k riszt.,ycnni.. nem tekintve arra, hoty i^\'.^^i^alj^k\' &d,ves\'zsiclí^;.c já^oem.
•AmünüiÖ2Í»k\'ojfyzBiit képezik ltí\'katonának. Botornya, .Dékányfalva és Ditóia m-urak&tr kSzségek;:hadviselt férfiai
összegyűjtötték ív falvak KutánSban-a-fiatalabb, kiképzetlen, már . kátorijr soíboh; lévő
legényeket5* fegyverfogfepknu s oélbálóvéiro tanították «két. Hirtelen bire -futpttr a.dolog-nk s l cttkiArityaí kntoóai: parancsnokság eb-en\'detfe atvevMett früvak;,:felkütiitas4t s\'.a fegyverek \'--szigora ^bííízcdálét; A polgárok
izbobin oly iagjreson ei íúdtik rejteni ugy,
Ho^y nétíl tadfak mitat fclktrtatnií.-mint \' két rozsdás piizíOlyt s li-vadászpuskát. ■ A thurn-k<ttW<\'Mw»uüt. rínüüWtÍTOüi kjtot*-.o. V* gy»ok-Méílett\'.s alij:-v*rják o :hatírkng«ritó bízotts*Í<>feet. Ha -Muratózt mx leszavaztad nálí.í.^O\'/t\'ban^i\' jnsgynp: Impériutri mdbett ft^laliiilrúik MMtpóntoK\'\'!^ ÚM-Mntialm\' •i.ftwJíWrttíjBWVatí A HelybítVéiltelfe Wr^írtbt Bfc^W iKMáMkí-\'RiWü
-tittiítték\'Vst
ílFWfö-jr
„.teíSkéV ftdfr W. éUlat-
íjmozgó- 1 ,nház.
> Szerdáij clóa i
kön
Itató f
-rnafi r /ípnnc .;.
A ^gftubí^r -----L * —
amelyít sz<j/. és:tsiitötiököa TOUt»t b? a Világnsjoíjgó,\'^ Vji
.Ki-, iSztttkoi vr«é ny i: keretébetj: .J. p^weíep(i
Aiszshíínmtíf: ívátoliBSffdciv d<iKdásj
lajdonosa az esti 1
feÖ^M.....
\' afSkos iccdvezményt aij.
Mclvényetejt
tí^ény^krípafdföőiri^ I. émcjct\'lörszániu
szobában Halmos József urnái w^tik át
szctvé^ü&^^é^\'xjM.W^B nifigk.
séig a mo/gószinház pénztáránál váltnutó és itt történik
ménytol is elesik, lova
b»n yoltJéjfilj
évi október, M
ftíiíííiíüsist--- .
ezen időben roert kor láz &títi ijSfL.. _
W értíasihí ftei^t a "ávetkcőtr
sagiiriak -8v8 \'^vre
Mlfsasbeh-tiiztiaiftai mmixi a ifaisató-Ság FélKivja ^m\'indazbn ÜSyájtizeH ;tSj«íflítt\' akik a jövő évre rézgálieot dhajtáriák Yérváctrii,
8 napon belül jelentsék be. A bejelentés alkalmával a létgálteJeií fqébé\'n ekMc^Sl\'Wilón-klnt 44 »kor.ona> fiz«tend3; mely »<«\'.
Ugáseo ■ « ^^Jétvétele ;\'«lkBÍ«*ral íleszia-\' számolva: :AiJ inzgirtMg-^-figyelráertetv\'* tagokát. ihogy- sa^t-éflfekükb«l-\'igyekrac(ielc sKÜkíéjietakct.már--mbst oi/Sjegyeztetni,: mert tekintettel.\' pz :i ánihfenyrt >\' t**a*zkör> ó ,\'te-izerzés val6flinülé> sokkal nehezebben jicsx eszk«44ilM& .--oi. -JaOtM -Jiiní. $1!
— -F»IMv«a. Aiok ar>nyogaí)ÍB \'havi. dijasok ée. volt (én\'yloíies havidijasok özvegyei éá árvái, kik kcd\\íezmén>-cJsI áron ■ íukorra \'és burgonyára-, igíényt.ütartanak ..jelentsék be igértyüke*\'*.v«aUvármegyet" -kartóriai parancs-nokságnWwíiltotrcsópoftlánál Nagykanizsán folyá íió lf.in:-1 ktgr. B»nw -ikristálycukor 75 K, 1 klgr. biu-giayi feladóállomás 1 K 50 fillér. ZaUtváimeguti kai. parancyiok-
,ás GM^iiSrtfi. 21 §ínm
(x) OrtO<l3Ír.\'-DK Wóií^János orvos.
DotcktivtÖrtínet 5 FeK\\ Reodcxtc Dcósy\' AlfróJ. "\' Híttó wíffMk : ;
ísőréndu rét,
\'nfevszíföí • sSUletU\' házfr\'eh\' a
inin jíöw
IdteblJ^hágvobb hiz --.sürgősen -.eladó.
»•» liuir. Vö-ut 8. szám. jii^i-j izír —_
.áiüiíirfu ftó^f^Mjív. szerű filmregényt mutatja be az Üráma. A fo-
i,SB£ef(tt-j!lvW.i:a«Y«ootóai! :-<• ,-fejy>W mfti^w\'iP
alakítja. Csodjujájgtínfsrj,, Wyftelek egész sorozata csaV emeu a\'filnrnagyszerűségét. Aki vaUmiJ\'szé[íét \'akÉ(r:láti\'li, rtóizo raeg-Ae-kiváló
\'daMbots «tvq)s«iK>4 » jt>íio.vov;-jc\'os2 -iivy-^í) Cotfllbwok nagy választálcban k*p-hatókó-fizicbelíaFüióp pipiriruházífclan.
-A EB-
aiyiJja^spMW
, t ív lorbifl 3 íí fíl (T.ítíf
i.-íS(>elíjS. )&$tiUI6»H El
Sif Ii-.-i fzi:4rcü;í46 «gné[ N\'agybuiiiUi-.IWtt-tíí.\'.o1
áíai\'.\'Alt. .
____ÜÍ. Űtk lóiríil
Ll^n-Titmí-..)- .... \' ......................
"f\'" Sa>7
W\'6hal. Marton.-.-toticné < tegyatékáb4t így komplett h«}ószobal>er«n<fe2é»
és Ignjrtwbcrendc-
zésl tárgyak, ágynemusk e hét tolyamán
OMtvtdjást babot\'
..niU^ei-ifoiz\'s. A A\'Lf-^rÍL\' o .Vví\'d |Pir:,:,niízet, in46:ot, zabot .
élő- in leölt sertéseket
V.:.: A-J^viu t. ; .f
. m-i.rxci-én.oínennyiseTOení^v- \' " --■ líéiztwíizftíette\' ;\'r/ieH«tr\':\'-.-
i;x3folclonJ.á&\', Cíáviráü
ÁfiüriMt .^jAfe w\'ÍY-ii>fiir,v
■ rtMAi.A a ÍA<-..>t. v a. -W -llj^ - - - . >r
iláiáí. iMe^fmJii^;
wtorft-\'«igiwyia:)i4!tl«,íf<aieeii- Kiüti: 30,Óőo
^cpf)Mói.^Nagy. ipt^ípfc alkal^i^házak.
giaTmás utcáb\'ih fuszérüzíct toíío/l^ljás^eci^cl.
— Több kisebb bi\'rtÖK eladod \' 1 Magyacü&et éaijáotdélciBírtosftó Intézet
f6üjj-nöícs^éoílílíayőí élét-, és ts\'crmckocvelési histoiitis. ojSjv m.ui- u.. i
gzigris^t László .ja^fegaa;
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
59 Ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 14. Csütörtök

234. szám
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sicrlcr*tt£»cf( í» kúdóbivaul: Fő-ut 15. az. ■ lnunirb*n-tcleíoQ 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr HEGEDŰS GYÖRGY
nrautfy. k»p»iM.Í
FELELÓSSZERKESZTŐ.
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egé»z evre 250 K. Féiivn 140 K N.rcJ-cvro 70 K E*y bór» 25 K. Egye* ima l K.
Bolsevik! ellenes lázadás volt Moszkva környékén.
Stockholm, október 13. Ax „Aftenbladed" értesülése szerint megerősítik azokat a nemrég érkezett jelentéseket, amelyek szerint a moszkvai kerUUtben bolsevista ellenes zavargások voltak. A munkások szovjet ellenes gyűlést és tüntetést rendeztek s az utcákon barikádokat építettek. (M. T. /.)
A németek nagy győzelme a
karinthiai népszavazáson.
Klagenfurt, okt. 13. A népszavazás pontos eredménye a következő Rosegg kerület: Német-Ausztria javára 1980, S. H S. javára 2331, Ferlach kerület: Német-Ausztria javára 6428, S. H. S. javára 4984, Bleiburg kerület: Német-Ausztria javára 5140, S. H. S javára 5339; Vőlkermsrkt kerület: Német-Ausztria javára 8304, S. H. S. javára 2442 ; összesen tehát Német-Ausztria jsvárs 21852, S. H. S. javára pedig 15096 szavazat érkezet. Német Ausztria javára tehát 6756-al több szavazatot adtak le, ami 59*14 százaléknyi többségnek felel meg, azaz a szavazásra jogosultak 5914 százaléka szavazott Német-Ausztriára Az eredmény kihirdetése alkalmával a város majdnem minden háza lobogó-díszt öltött. A városban szokatlanul élénk a forgalom. Mindenki a Neuer-Platz felé tódul, amelyet ezer meg ezer ember szállott meg. A közeli magaslatokon mozsarak durrognak s zugnak a város összes harangjai.
Megcáfolják Korányi lemondási
szándékát.
Budapest, október 13. A tegnapi nap folyamán a sajtóban felbukkant az a hir. hogy Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter le akar mondani. Illetékes helyrő I ezt a híradást a leghatározottabban megcáfolják. A tegnapi híradás már az utódot is kiielölte Kállay Tamás államtitkár személyében. Kállny azonban ezidŐszerint nem is lenne hajlandó a pénzügyi tárca elfogadására.
Hajószerencsétlenség a pesti Dunán.
Bugapest, október 13. A Magyar Folyam-és Tengerhajózási Társaság 21. számú csavargőzösével ma délután a Lágymányos és az esküt ér között szerencsétlenség történt. A gőzösnek ciszakadt a kormánylánca és a hajó tehetetlenül imbolygott a nyilt Dunán, mig le nem horgonyozták. Még nem állapitható meg, hogy a hajó utasai közül — akik nyilván nagy számban vannak — ért-e valakit baleset, vagy sem, miután a segitő-gőzös nem ért n helyszínére. A fővárosban riasztó hirek terjedtek el a szerencsétlenségről, amelyek azonban az esti órákig nem nyertek igazolást.
A rektor felfüggesztette az
egyetemi beiratkozásokat.
Budapest, október 13. Hanny Ferenc dr., a tudományegyetem rektora, az utóbbi napokban egyre ismétlődő egyetemi incidensek kapcsár, a következő nyilatkozatot tette: — Mivel ugylátom, hogy az egyetemen kivül álló, felelősségre nem vonható, ismeretlen egyének és csoportok, mint agent provoka tőrök, a jóhiszemű keresztény ifjúságot a maga érdekeinek ártó anarchiába akarják belehajszolni — ezért további rendelkezésig
a quaesturán a beiratkozásokat felfüggesztem és az október 18-ára tervezett egyetemi megnyitó ünnepélyt későbbi időre halasztóm el. (Magyar Kurír.)
Tárgyalják a földreformot.
Budapest, okt. .13. Holnap délelőtt 11 órára a földbirtokreform tárgyalására hivatott négyes bizottság is együttes ülé*re van össze-hiva. A bizottságok rgész nap tárgyalni fogják a javaslatot, még pedig a szakképviselőknek pénzügyi előterjesztéseivel együtt. Ugyancsak holnap terjeszti be Ferdmándg Gyula belügyminiszter a törvényhatósági bizottságok újjáalakításáról szMó törvényjavaslatot. — A nemzetgyűlés holnapi ülésén — minthogy Rakovsiky István távol van a fővárosból — BotÜik József fog elnökölni.
Itt említendő meg, hogy eddig Amerikából több mint 18 ezren vándoroltak vissza. Körülbelül 100 ezren jelentették be amerikai ügyvivőnknél, hogy haza akarnak vándorolni olyanok, akik Csonka Magyarországra valók s ugyancsak 100 ezer olyanok, akik a megszállott területekről vándoroltak ugyan ki, de Csonka Magvarország területére akarnak visszatérni. Nagyatádi Szabó földmivelésügyi miniszter kijelentette, hogy a visszavándoroltakat is felveszi a földbirtokra igényt tartok közé, annál is inkább, mert koránt sem lesz oly nagy a földre igényt tartok száma, mint azt hiszik.
Anglia vissza akarta hivatni az antantmissziókat Varsóból,
Páris, október 13. Az angol cs francia kormány — nyomban azután, hogy Velikovsxky tábornok elfoglalta Vilnát — élénk eszmecserét folytatott az uj helyzetről. Az angol kormány ragaszkodott ahoz, hogy a szövetséges missziókat rendeljék vissza Varsóból. A tanácskozások sor^n azután abban állapodtak meg, hogy a varsói kormányt nem teszik felelőssé a tábornok eljárásáért és a konfliktus elintézését a népszövetségre bízzák
Jugoszlávia Magyarországon at közvetlen Ósszoköttotost akar a csohokkol.
V
Belgrád, okt. 13. A prágai nemzetközi vasúti konferencia jugoszláv meghatalmazottai tárgyalásokat folytattak a magyar megbízottakkal acélból, hogy Magyarországon keresztül közvetlen forgalom induljon meg
Íugoszlávia és Csehország között. A magyar üldöttség hajlandónak mutatkozott, hogy ezt a kérdést kedvezően intézze el a magyar kormánynál. A részletek megállapítására Budapesten jugoszláv—cseh—magyar konferencia ül össze. (M. T. I.)
Merénylet a tatár szovjetvezér ellen.
Konstantinápoly, okt. 13. Sardegabien. a tntár szovjetköztársaság elnöke ellen merényletet követtek el. Az elnök könnyebb sérüléseket szenvedett a karján. A merénylők elmenekültek.
Oroszország békeajánlatot tesz
tag bekeajan Wrangelnek.
Páris, okt. 13. A Reuter ügynökség varsói jelentése megerősíti azt a híresztelést, hogy a szovjetkormány arra határozta el magát, hogy Wrangelnek békeajánlatot tesz. Hir szerint már el is utaztak a szovjet képviselői a déli orosz főhadiszállásra. (M. T. I.)
Az orosz lengyel harctér.
Varsó, okt. 13. Hivatalos jelentés október 11-érői: Az északi szárny különítményei elérték Nowowiecanyt. Minszktől keletre véres harcok folynak. Koldawonál az ellenség három hadosztályt összpontosított. Koldawo több ízben gazdát cserélt, végül is azonban teljesen megvertük az ellenséges hadosztályo-kst. A poseni osztagok 700 embert elfogtak s gazdag zsákmányt ejtettek. Október 11-én megszálltuk Luckot. A nyugati fronton a helyzet változatlan.
Röpködnek a kommunista milliók
Páris, okt. 13. Az „Echo de Paris" jelentése szerint a lyoni pályaudvaron elfogtak két orosi kommunistát, akiknél 72 milliót találtak ipari értékpapírokban. (M. T. 1.)
Ukrán felkelők elfoglalták Kievet
London, október 13. Ukrán felkelők elfoglalták Kiev városát.
— Miért nagyhatalom a sajté ?
Az elmúlt vasárnap Kaposvárott Bangha páter 8 ezer főnyi tömeg előtt, szakadóesőben nagyhatású beszédet mondott a keresztény sajtóról. Beszédének egy kis töredékét alant közöljük. .Miért nagyhatalom a sajtó ? Azért, mert mindenki szeret újságot olvasni, friss hiteket hallani, kése politikai véleményeket kapni, melyeket a kávéházi törzsasztalnál mint saját felfogást szeretünk fitogtatni. A sajtó észrevétlenül irányítja gondolkodásunkat, belénk önti az idegen véleményt. Az ujságirás egy ipar, mely csodálatos gyorsan termel s termékeit, véleményeit lázas gyorsasággal terjeszti el az egész országban. Ami agyunk és szivünk a sajtó szempontjából nem más, mint egy negatív felfogó készülék, mely bevesz mindent, amit az ujságiró is. A zsidó ujságiró megír mindent, ami rá előnyös, még húsvéti cikket is ír, amelyben lehetőleg sohasem támad föl a megfeszített Krisztus, ir pletykáról, művészetről, iparról, sportról, tőzsdéről stb. s igy lefoglalja az olvasóközönség szivét, agyát* de főleg — a pénztárcáját. Kiknek a kezében van a sajtó ? Sajnos, a keresztények a legutóbbi igŐkig lenézték az újság írást * mi a kereskedelemmel együtt hagytuk a sajtót is kisiklani kezünkből. A Magyar Távirati Irodának volt zsidó tulajdonosa egyszer azt mondotta: mi szegény zsidók nem mehetünk 500 koronás hivatalnoki állásokba, nekünk lapot kell irni és kiadni, ami mellett 78—80 ezer K-nét keresünk. A sajtó szellemi tüzérség, amellyel meg leheí gyúrni a közvéleményt s mi ezt a nagyhatalmat átengedtük a zsidóknak, akik hazafias és keresztényi szempontból nem megbízhatók. Egy borkereskedő 20 ezer koronát fizetett : egy zsidólap szerkesztőjének, amiért az
c
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 14.
zemléni jégverésről adó\'tt hamis hírt. így közölnek hamis híreket, hogy az árakat fölverjék, vagy leszorítsák s milliókat keressenek az áitatos, buta magyar közönség zsebéből." Bangha páter szónoklatát nagy lelkesedéssel hallgatták a kaposvariak s felemelt kézzel fogadták meg, hogy a nemzetietlen s keresztényellenes zsidósajtót nem támogatják.
— Háboritás nélkül halad a drágítás. Minden téren, de különösen az élelmiszerek terén napról-napra, automata módon halad a drágitás.. S tart ez már évek hosszú sora óta s nincs mód, nincs hatalom, amelyik megállítaná vagy megállásra kényszerítené. Az emberek nz utolsó garasukat is a gyomrukra költik s még akkor sem mondhatják el, hogy legalább e tekintetben ki volnának elégítve. Naponta halljuk s kapjuk a panaszokat azoktól, akik vendéglőben étkeznek, hogy a vendéglői árak máról holnapra, gyakran teljesen indokolatlanul is emelkednek. Ide csatoljuk Miskolc város árvizsgáló bizottságának két határozatát, amely direktívát szabhat Nagykanizsának is. Először is kimondotta a bizottság hogy az összes kávéházak a fővárosban megállapított árakat tul nem léphetik. Főként az italokra vonatkozik ez a rendelkezés, mert ezeknél követték el a legtöbb visszaélést. A bizottság határozatát a kávésok nem felebbezték meg és igy a rendelkezés már október 10-én életbe lépett. A vendéglői) árakat külön szabályozták. A határozat szerint minden étteremben- kétféle menüt kell kiszolgálni. A tizennyolc koronás menü leves, főzelék-feltéttel és tésztából áll, a tizenkét koronás pedig levesből, főzelékből és tésztából. A határozatot a vendéglősök nem fogadták cl és az iparkamara utján megfelebbezték a központi árvizsgáló bizottsághoz. A felebbezés sorsa 15 nap alatt dől el. Számolva azzal Is, hogy Nagykanizsa nem tudja ezeket kivinni, újból és nyomatékosan kívánjuk, hogy állitson fel a város étkezőt. Terjesszen be a tanács elé egy jól kidolgozott tervezetet s valósítsa már meg, legalább a tél előtt ezt a fontos intézményt, mert ha az árdrágítás igy Halad, pár hónap múlva még kenyérre és vizre sem fog telni a hivatalnok embernek.
— 23-án már játszani akarnak a színészek. Hirt adtunk róla, hogy Kmelty Lajos volt bajai színigazgató, aki jelenleg Sümegen játszik, társulatával három hónapi idényre Nagykanizsára akar jönni. A szinügyi bizottság szombaton dönt, hogy oda adia-e a várost vagy sem. A társulat titkára biz-tosre veszi, hogy megkapják Nagykanizsát, mert már a katonai zenekarral megegyezésre is jutottak. A társulat 34 tagból áll s már hétfőre a városba is. érkeznek, ugy, hogy 23-án már az előadásokat is megkezdenék. Tekintettel arra, hogy a társulatot a szó szoros értelmében kiüldözte régi állomáshelyéről a megszálló szerb hatóság, mert oz előadások előtt a szerb himnuszt nem volt hajlandó játszatni, felhivjuk a város lakossigát, hogy támogassa a társulatot. Ennek fejében pedig elvárjuk a társulattól, hogy művészetüknek legjavát adják s ezzel igyekeznek szilárd talajt teremteni maguknak Nagykanizsán. Értesülésünk szerint a társulat fővárosi művészekkel fogja megerősíteni magát s időnkint nagyobb művésznőket s mű-vészéket fog meghívni. A társulat a Polgári Egyletben fog játszani, melyet szükség esetén a Város, vagy egyesület rendelkezésére fog bocsájtftni.
— Kezdjék korábban az utcák söprését. Panaszkodnak a Csengery-ut 1 akói; Hogy az utcasöprést ép a legkellemetlenebb időben végzik. Mikor a háziasszonyok a regg\'eli órákban a lakások takarítását végzik, ugyanakkor söpörnek az utcasöprők s a por vastagon ömlik be az ablakokon. Fcl-i hívjuk ezúton az illetékeseket, hogy az utca-sőprőket utasítsák, hogy az amúgy nagyon kívánatos utcatakaritásokat korábban végezzék. Nyolc órakor már az utcák megtelnek járókelőkkel s kocsikkal s az utcasöprés szempontjából is kedvezőbb, ha a tisztogatásokat előbb, már fél hétkor kezdik, amikor még csendesek s már . elég világosak az utcák ahoz, hogy az utcasöprők meglássák a bokáig érŐ piszkot.
— A rokkantak lakása. A népjóléti és munkaügyi minisztérium\' a rokkantak elhelyezésére &x ország különböző helyein szükségházakat akar létesíteni. Megfelelőbb anyag hiányában az ország területén lebontásra kerülő katonai barakkok anyagát fogják igénybe venni. A miniszter leiratban értesítette is már az alispánokat, hogy amennyiben az egyes megyék területén ilyen barakkok volnának, akár államköltségen vagy közadakozásból a rokkantak részére otthonokat épitsenek. Ugyancsak azt is kéri a miniszter, hogy az építkezési anyagok mennyiségéről és minőségéről az alispáni hivatalok tegyenek sürgős jelentést.
Az ejfyosületek pénzkezelésének ellenőrzése. A belügyminiszter leiratot intézett az összes törvényhatóságokhoz, melyben utal arra a sok panaszra, ami felhangzik általában az egyesületek, de különösen a munkás jóléti egyesületek vagyonának sokszor hiányos és rendellenes kezelése miatt. Ennek orvoslására á miniszter-egy bizottságot nevo-zett ki, amelynek feladata, hogy az ország területén működő egyesületek vagyonát és pénzkezelését ellenőrizze: betekinthet azok számadásaiba s könyveibe s rendelkezéseinek foganatosítására szükség esetén a karhatalmat is igénybe veheti. A miniszter ezen intézkedése mellett azonban a közigazgatás első tisztviselőjének s a rendőrhatóságoknak az egyesületekkel szemben a törvényben előirt ellenőrző jogköre továbbra is fennáll.
— A menekültek városrésze. A kormány elhatározta, hogy az ország négy nagyobb városában, Miskolcon, Debrecenben, Kaposvárott és Kecskeméten a menekültek részére egész városrészeket épit. Erre a célra 20 millió koronát szavaztak meg. Miskolcon már mc£ is kezdték az építkezéseket s rövid időn belül tető alá is jutnak a menekültek. Egész városrészek épülnek, rövid, keskeny utcákkal. Részletes tervezetről még nem tudunk, mert minden város a saját viszonyaihoz mérten épiti ki a menekültek városrészét. Kecskeméten 5-6 milliót fektet a kormány az épitkezésekbe.
— Visszaköveteljük Bocakay István koronáját. Bocskay István erdélyi fejedelemnek a török szultántól kapott arany koronája a bécsi császári kincstárban van. Mivel e nemzeti kincshez való jogunk elévülhetetlen, Debrecen törvényhatósági bizottsága legutóbb tartott közgyűléséről feliratot intézett a kormányhoz és a nemzetgyűléshez, hogy a nagyértékü nemzeti kincsnek a velünk, ellenséges Ausztriától való visszaszerzésére intézkedjék. A feliratot hasonló állásfoglalás végett valamennyi törvényhatóságnak megküldték.
— Házasság. Gross Irma (Nagykanizsa) és Fuchs Milán (Trieszt) folyó hó 12-én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.)
A MOVE azon tagjai, akik tűzi fára előfizettek, de a fát még nem kapták meg, szíveskedjenek a MOVE irodába fáradni.
f ŐZSDE.
Budapest, okt. 13. A valutapiacon a Kapotton arany is a líra ára nagy ugrá*okkal emelkedett.
Napokon 10«», Font 1200, Léva 560, DoUár 387, Frank (francia) 2626, Márka US. Lira 1520, Bécsi 100 76.
Rubel 3S0, Le: <>0S. Siokol 463, Frank (svájci)--.
k\'oronadinár 1160, Frankdioir 1156. Lengyel márka —. Ezüst Ara —.
GROSS ÉS TÁRSA
bank- és tőzsdcblzományosok - NAGYKANIZSA -\'\\(
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka stb.) valamint
értékpapírok vétele és
81 9 rf Ó C 9 a legjutányosabb I A U (X 5 a napi árakon. —
Tőzsdei megbízások pontos és kulans effectüálása. — Tclcíon 44.
A korona Zürichben.
Budapest, október* 13. A magyar korona állása ma Zürichben 1"80 szantim.
(x) Orvosi hír. Dr. Haiszer János orvos, a dr. Rácz-féle fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, mcgvállott és saját rendelőiét Sudár-u,t Í2. sz. alatt megnyitotta.
(x) A Rézgolyó ll-ik része kerül vászonra pénteken, szombaton és vasárnap a Világ-mozgóban. E csodafilm, melyhez hasonló még nem volt látható és trükkjei szenzációsak, túlszárnyalja az I részt. Ma még a „Ki a győztes" című detektivtörténet van műsoron. Kedvezmény minden előadáson érvényes.
(x) Cotillonok nagy választékban kaphatók Fischel Fülöp Fiai papiráruházában.
öyormokkooil eladó. Cini a kiadóhivatalban. Alkalmi vétől. Egy finom hilósiobabutor eladó Kölesey-utca 19. szám alatt. 16:2
A noyykanlifal kir. törvényszék.
1830/1920. SZ.
HIRDETMÉNY.
A nagykanizsai kir. tszék kö2hirré leszi, hogy dr. Piihál Viktor nagykanizsai kir közjegyzőnek állásáról történt lemondása következtében a megürült közjegyzői állás öltéséig a budBpeoti kir. közjegyzői/kamara 601/1920. kksz határozatával dr. Kiss Eiemér kir. közjegyzóhclyettcs nagykanizsai lakost helyettesül hivatalból kirendelte, aki hivatalos működését 1920. évi október hő 9. napján megkezdette. V
Nagykanizsa, 1920. évi október hó 10. napján.
Dr. Szabady Lorincz s. k. kir. tszékí biró. A kiadvány hiteléül Bedenek Ferenc irodatiszt.
iTjm^^riTrífWTWTV iTWTVif^fvJl
jjj URANIAgf"
Szerdán és csütörtökön
Admirális leánya
Filmregény 4 felvonásban.
Főszereplő MARIA JACOBINI. Csodás tengeri felvételek !
Előadások koxdcte köznapok 6\'/,. , és 9 órakor.
Vasár- és ünnepnapokon 3, 6, 7 és 9-órakor.
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántúli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-nt 6. sz.
Tclcíon 59. Távirati cím: Trausdanubla.
oaaoaoQOoaoc i
w Bagymozgó- MII irt Szarvas- Q 3 színház. = TILflU szálloda. Q Szerdán és csütörtökön 0
Sicnzáclóa magyar filmbemutató I FT
3 Ki a győztes? °
Dcteklivtórfénct 6 felv. Rendezte Deésy Alfréd. U SurtpUl: MirtJ C»f» — Hollay Kamilla 8«k Pál ft
— I.uJUci Pil. Liumac — Dj(no» 0»«kAr. Ue I I TílMfil — Houvíth Zaliln. Ne: .-ni [«.iny* BoJtl* Juci. Z.
Phll Armltige Llttle <2e»t — Pdrtoi Guax(<t. O
St«5v<njtc mináen elíkdltu <rr<ajreítV U cjMx r.ap.te»á!:>.»t}k. F.tóadúok kezdete koxnapokon ű, \'.,8 és 9 órakor. Vavir- és ünnepnapokon 6, 7 és 9 órakor.
ooQdDoooDaaö
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 15. Csütörtök
240. szám
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztősig ís kiadóhivatal: Fő-ut 13. sz. —- Intciuíbao-tclcfon "S. —
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
}| FELELÓSSZERKESZTÓ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY BOdROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egész évre 250 K. Felívre 140 K. Kegy e-i -ívre 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes swm ára 1 K.
A király kérdés a nemzetgyűlés előtt
A tegnapi nemzetgyűlésen Kovács J. istván felszólalása kapcsán előtérbe került Magyarország legveszedelmesebb kérdése, a királykérdés. Megállapítható, hogy az egész Ház feltétlen királypárti. a tegnapi nemzetgyűlés azonban a végsőkig menő ellentéteket korbácsolt fel. A képviselők egy kisebb csoportja éktelen tombolással tüntetett IV. Károly mellett, mig a nemzeti királ/iág emberei higgadt komolysággal hangoztatták, hogy a királyválasztás joga a nemzeté s nem tűrnek meg semmiféle pucs-kisérletet. (IV. Károlyt annak idején Kovács Gáspár álnév alatt akarták becsempészni az országba.) A királykérdés bele van dobva a nemzetgyűlésbe s ezzel az ország levegőjébe is. Hónapok óta érezhető volt a kulisszák mögötti machináció s nyilván Kovács J. Istvánt is ez indította arra, hogy említést tegyen róla a legilletékesebb helyen, a Házban.
Rettenetes napok elé néz ez a szerencsétlen ország, ha ezt a sajgó sebet nem a törvényes eszközökkel, hanem pucs-kisérletek-kel akarják megoldani. Meghökkenve látjuk az éles ellentéteket, de reményt ad nekünk a többség, amelyik feltétlen a nemzettel akarja megoldatni a kérdést.
Budapest, október Í4.
Kovács J. István: Mély érzékem van a miszticizmus iránt, ugy is, mint hivő hazafinak, aki hisz abban, hogy valami szent misztérium visszaadja a nemzetnek a széttépett hazát — de a cenzúra misztériumát nem tudom felfogni. A cenzúra rengeteg pénzébe kerül az államnak, de haszon kevés van belőle. Az állam pénzét ilyesmire kidobálni nem szabad. A cenzúra is közrejátszik abban, hogy a szolid, becsületes tőke menekül az országból és az árdrágítók, panamisták és kufárok foglalják cl helyét. Ily módon a cenzúra az árdrágitás leghatalmasabb tényezője. Nem osztja Beniczky nézetét, hogy a cenzúrát teljesen el kell törölni, mert sajnos, igaza van Andrássynak, hogy még nyakig benn vagyunk a forradalomban — de á cenzúrának emberies kereteket kell adni és fontos külpolitikai, katonái és pénzpolitikai kérdésekre kell korlátozni. —- A cenzúra hibás kezelési módját hozza fel ezután a királyság kérdésében. Képtelenség, hogy egy képviselő beszédjéből egy sort se engedjen a cenzúra közölni akkor, amikor az illető képviselő becsületesen keresi a királykérdés megoldását. Hivatkozik enyingi beszédére. A .szabad királyválasztás mellett emberi és nemzeti érdekek szólanak. A nemzetnek joga van azt ültetni trónjára, akit lelke szerint erre méltónak tart. Rámutattam — úgymond — enyingi beszédemben arra, hogy mi, akik a szabad királyválasztás alapján állunk .. .
Szmrecsányi: Kik azok?
Meskó: (a padot verve) Nem Budapest választja a királyt!
; Szmrecsányi: Nekünk koronás királyunk vanl (Éljenzés, taps balról.)
Kubinek István: MegszököttI
Kitör a zaj, a képviselők felugrálnak helyeikről és, ugy kiabálnak.
Kovács\', Mi minden személyeskedést kikapcsolunk ebben a kérdésben. (Percekig tartó zaj.) Megállapítja, hogy történtek lépések arra nézve, hogy a nemzetgyűlés megkérdezése nélkül kényszerhelyzet elé állítsák az országot.
Caál Gaszton : Pucs készült!
Friedrich: Vállalom érte a felelősséget.
Elnök a nagy zaj miatt felfüggeszti az ülést, majd megnyitáskor nyugodtságra inti a képviselőket.
Kovács: A pucskisérlettel szemben leszögezem azt az álláspontomat, hogy a becsületes pártegységet meg kell tartani és csak akkor szabad dönteni a királyság kérdésében, ha a békét megkötik. Rámutat arra, hogy a legitimista álláspont kérdésében változás történt. Illetékes helyről kérdést intéztek Károly királyhoz, vájjon reflektál-c az osztrák trónra r Károly válasza az volt, hogy erről soha, semmi körülmények közt nem mond le.
Szmrecsányi: Ez nem igaz, ki mondta ezt ?
Kovács: József főherceg mondotta. (Zaj. Meskó: Most már tudjuk, hogy ki mondta.) Nincsen jogunk kétségbevonni a forrás hitelességét
Andrássy: Tévedés van a dologban.
Kovács: Méltóztassék ezt a forrással elintézni. A régi monarchia feltámasztását nem akarjuk.
Meskó: Mi van Kovács Gáspárral ?
Beniczky: Absolut komolytalan* dolog.
Kovács: Képviselőtársaimnak hosszú sora hallotta ugyanéit József főhercegtől.
Szmrecsáni/i: Tessék meggyőződni arról, hogy igaz-c. (Közbekiáltások a kisgazdapártból: O nem járt Károly királyhoz.)
Kovács: Akár milyen módon dől el a királykérdés, mi, akik szerintem a nemzetgyűlés többségét képezzük — nem vagyunk hajlandók feláldozni a nemzet függetlenségét és szabadságát. (Óriási zaj.) Egyik nagyhatalom sem nézné jószemmcl a régi monarchia feltámasztását. (Felkiáltások balról: Ki akarja ?) Aki nem akarja, ne vegye magára 1
Hallét: Ki akarja ?
Kovács: A 67-es és 48-as harcok feltámasztása már gazdaságilag is súlyos következményekkel járna. 2cyk is az.t mondta, hogy a régi monarchia feltámasztása olyan volna, mintha két koldus összeállna. De Magyarország sohasem lesz koldus. — Akármilyen zajongással fogadják felszólamlásomat, meg kell állapítani, hogy a legutóbbi hetekben a nemzetgyűlés tárgyalásai mögött ott settenkedett az á kérdés. Aki ott volt a külügyi bizottság legutóbbi ülésén, az látta, hogy ezt a kérdést előtérbe tolják. A nagyhatalmak nem akarják és nem is fogják tudni a régi monarchiát visszaállitani. — (Beniczky: Félni valója van, azért beszél.) Majd meglátjuk, hogy van-e félni valóm. Ez a kérdés a nemzetgyűlés vitájának hátterében mindenütt ott settenkedett. Azok, akiknek egymástól ennyire eltérő felfogásuk- van — nem maradhatnak meg egy pártban. Ezt a kérdést a nép megkérdezése nélkül nem lehet elintézni. Népszavazást kell elrendelni.
Fangler: Helyes, ettől nem félünk.
Kovács: Nem akarunk többé közösségbe lépni Ausztriával. A személyi kérdést most ki kell kapcsolni, az -elvi kérdést azonban cl kell dönteni.
Szmrecsányi: Nyújtson be erről javaslatot.
Kovács: Erre is sor kerül. A független nemzeti királyság alapját le kell fektetni. (Zaj. Rakovszky: Ez a tárgyalási mód nem méltó a nemzetgyűléshez.) Ha lesz majd olyan törvény, amely félreérthetetlenül kimondja a nemzet függetlenségét és a szabad király-
választást, akkor azonnal meg lehet" választani — ha ugytetszik a volt királyt is. Az én felfogásom nagyban megegyezik Bethlen. István gróf álláspontjával. Bethlen mondotta a királykérdésről, hogy Magyarország nem lehet ugródeszka senki számára. Ha ez. forradalom, akkor Bethlennel együtt én is. forradalmár vagyok.
Kovács: Teleki gróf miniszterelnök is. azt mondotta, hogy a magyar király csak magyar király lehet. Haller is többször kijelentette, hogy független nemzeti királyságot akar. A mi részünkről egyetlen lépés sem történt cz ügyben," de elvárjuk, hogy a másik részről se történjék. Amikor az én beszédemet, nem engedte közölni a cenzúra, akkor másnap kéthasábos cikk jelent meg egy délutáni lapban az ellenkező álláspontról. Vagy mindegyiket engedte volna meg a cenzúra, vagy pedig egyiket sem. Nap-nap után megtörténik, hogy napi- és hetilapokban illusztrációkat, híreket közölnek, amelyek mind az ellenkező álláspontot szolgálják. Ennek véget kell vetni. A kővetkező interpellációt terjeszti elő: Hajlandó-e a miniszterelnök intézkedni, hogy a cenzúra a legszűkebb körre szoríttassák és hajlandó-e intézkedni, hogy mindaddig, amig a nemzetgyűlés az 1920. évi I. t.-c. értelmében a királykérdésben nem dönt — semmiféle oly közlés vagy illusztráció nc jelenhessék meg, amely akár a legitimitás, akár a szabad királyválasztás álláspontjának szól. (Helyeslés, taps jobbfelől.)
A miniszterelnök
azonnal válaszolt az interpellációra. Nem titkolja, hogy a cenzúra absolute rossz, de be kell látnia mindenkinek, hogy, ha a cenzúrázandó újságcikkeket többeknek kiosztják — mindenki mást és mást fog kicenzurázni. A. kormány foglalkozott ezzel a kérdéssel. — Augusztus 4-én értekezletet tartott, amelyen a sajtófőnök előterjesztette véleményét arról, hogy a cenzúra nem felel meg a kívánalmaknak. Indítványozta, hogy oly átmeneti intézkedéseket teremtsenek, valami általános tájékoztató hivatali, amely minden kérdésben felvilágosítást adna a lapoknak. Ez esetben az előzetes bemutatás nem lenne kötelező. — Ezen az értekezleten a sajtó képviselői is jelen voltak és ez alkalommal csak egyetlen egy hang szólalt fel amellett, hogy a cenzúrát teljesen töröljék el. A többiek . mind a cenzúra teljes föntartása mellett foglaltak állást. A tegnapi minisztertanács már megkezdte, a mai minisztertanács pedig folytatja annak az előterjesztésnek a tárgyalását, amSly a fakultativ cenzúrát javasolja. Ennek a lényege az, hogy a közleményeket ezután is be kell mutatni, a cenzúra pedig megmondja, hogy helyesli-e ha közüle a cikket, vagy pedig nem. Megállapodás történt — úgymond — a kormányzópártban és ezt szegcdi beszédemben is leszögeztem, hogy a királykérdést nem tárgyaljuk mindaddig, amig más nagyfontosságú javaslatok elintézve nincsenek. Nyugvó pontra kell hozni a király -kérdést. (Közbekiáltások: De törvényesen I) A kormánynak egységesen az az álláspontja, hogy a jövőben sem engedélyez olyan közleményt a királykérdésről, amely valamely személy rnpllett agitál. Kéri válasza tudomásul vételét.
Kovács J. István és a ház a választ tudomásul veszik. Felkiáltások balról : Éljen a király! A kisgazdapárt erre Kovács J— István éltetésével felel.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 15.
HÍREK.
— Gróf Tisza István halálának évfordulóján, f. hó 31-én politikai barátaiból és tisztelőiből alakult küldöttség fog elzarándokolni a geszti kastélyba. A küldöttséget báró Kürthy Lajos fogja vezetni.
— Gyermekek téli elhelyezése. Különösen nz ipari munkásosztály körébcn# megnyilatkozó ezen óhajnak eleget teendő, elhatározta a miniszterelnökség népgondozó akciója, hogy mozgalmat indit a gyermekek vidéken leendő téli elhelyezése iránt. Budapestről előreláthatólag ezernél is több gyermek kér elhelyezést vidéken s a tartás ellenében szívesen vállalkoznak testi erejüket meg nem haladó, könnyebb természetű házkörülí munkára. Akik igy fővárosi gyermek tartását vállalják, ne tegyék ezt pusztán arra való tekintettel, hogy ezzel ^cselédhez jussanak, hanem elhatározásukban a gyermekekkel való bánásmódban, tehát \'azok munkaereiének kihasználásában és élei mezésűben emberbaráti szeretet is nyilatkozzék iheg és gondoljanak arra a jótéteményre, melyet e gyermekekkel szemben gyakorolnák, kiknek a multak után kétszeresen szükségük v*n. arra, hogy testben megerősödjenek s a nemzetközi eszmékkel átitatott lelkük a falusi nép konzervatívabb eszméit sziviák magukba. Mindazok, akikilyen gyermekeket magukhoz vennének, jelentkezzenek a városi levéltárnoknál f. nó 20-áig. Bejelentendő az is, hogy az illető milyen korú leány, vagy fiúgyermeket óhajt magához venni s mennyi időre, ezetleg minő feltételek mellett.
— Olcsóbb lesz a cukor. Ugy látszik, hogy az a rémes cukormizéria, ami immár két éve szinte hozzáférhetetlenné tette ezt a lcgszükségessebb cikket, talán szunő-félben lesz. A közélelmezési miniszter nyilatkozataiból Ítélve cukorellátásunkban javulás várható. Az eddigi horribilis cukor árak onnan voltak, hogy téliesen rá voltunk utalva a külföldi szállítmányokra, amelyek a magas vételárak mellett a kereskedők kezén sokszorosan emelkedtek. Közismert, hogy ugyonaz a cukormcnnyiség, hogy vándorolt egyik kézről a másikra nagvobb tétekben s ugyanakkor, még a raktárakból sem mozdították ki. A közélelmezési miniszter erélyes intézkedésre szánta rá magát. Cél, kiszorítania magyar piacról az idegen cukrot. Ez ma már annál is inkább kivihető, mert a hazai termelés a szükséglet 80 százalékának fedezésére elegendő. Az összes meglevő cukorgyáraink dolgoznak s értesültük arról is, hogy nyers cukor nem lesz, csakis kristály és kocka. Ily módon a cukor ára is jelentékény módon le fog esni. A cukor árának megállopitása tárgyában értekezlet volt a közélelmezési minisztériumban, amelyen oz árvizsgáló bizottság is képviselte magát. Az értelcezfet után n miniszter kijelentette munkatársunk előtt, hogy a termelt cukor kilogrammonklnt nem jogja meghaladni a 90 koronát. Sőt, kicsinyben való vásárlásnál előreláthatólag 87—89 koronáért is fogunk kapni cukrot.
— Egy erélyeshangu leirat a gabonabeszolgáltatás ügyében. Az alispán igen erélyesen felszólította a polgármesteri és a főszolgabírói hivatalokat, hogy a gabonabeszolgáltatási rendeletet kérlelhetetlen szigorúsággal hajtsák végre. Amennyiben a rendeletnek érvényt szerezni nem tudnának, személyes felelősségrevonást helyez, kilátásba. Ebben az esetben pedig katonai karhatalmat vesznek igénybe, amelyik rekvirálásokkal fogja behajtani a kivetett mennyiségeket. Azok ellen pedig, akik gabonájukat rosszakaratból, vagy vétkes hanyagságból nem szolgáltatják be, szigorú eljárást fognak indítani.
— Még mindig félnek a magyarok jövetelétől. A Muraközt megszállva tartó jugoszláv csapatoknak állandóan ég a föld a talpuk alatt. Még mindig az a rémhir kujto-rog köztük, hogy „jönnek a magyarok." Nemrég kidobolták az összes községekben, hogy mi legyen a teendő abban az esetben, ha a magyarok „betörnek" Murakőz területére. Szigorúan intézkedtek, hogy a falvakbán a strázsák pontosan álljanak és figyeljenek s veszély esetén adjanak vészjelet. A templo-
mok harangjait verjék félre stb. A papok a szószékről hirdették ki az óvintézkedést s ugyonakkor az S. H. S. kormány nevébep szigorúan felszólították a lakosságot, hogy a hadkötelesek vonuljanak be. Ellenkező esetben hat havi elzárás és négy évi katonai szolgálat vár rájuk. A muraköziek nevetik már ezeket az .erélyes rendelkezéseket.
— A MOVE nagykanizsai főosztály elnöksége felhivja az érdeklődő tényleges és nyugdíjas, tartalékos tiszteket és tisztjelölteket, hogy az alábbi füzetek a főosztály irodájában kaphatók, példányonként 5 korona árban. „A szegedi katonai körletparancsnokság főtiszti bccsületügyi választmányának elnöke Vogel Ákos ezredes kiadásában megjelenő a katonai becsületbeli kérdésekről szóló füzetek: „Lovagias ügyekről", „A tiszt fegyverhasználati joga" és „A tiszti hivatás Ethikáia" utmutatást ad minden, a tiszti állással vonatkozásban álló aktuális kérdésro.
— Elevenen megégett. Borzalmas szerencsétlenségnek a hirét jelentik nekünk. A vacsi erdőben az elmúlt szombaton Szolák János favágó az egyik tűzrakásnál pipára akart gyújtani. Miközben lehajolt, szívszélhűdés érte és belezuhant a tűzrakásba. Az izzó fahasábok között eszméletlenül feküdt, rettenetes kinok között. Mire ráakadtak a tehetetlen emberre, az alsó teste már üszkösödésig elégett. Azonnal korházba sz\'állitot-ták, ahol magához tért még, de életben maradásához semmi remény nincg.
— Román lap az erdélyi visszaélésekről- A Vitorul, a Brotianu párt hivatalos lapja írja a kővetkezőket: A jelen kormány, amely feloszlatta az erdélyi kormányzótanácsot, köteles intézkedni, hogy a múltban történtek meg ne ismétlődjenek. Erdélv közigazgatásában a nemtörődömség uralkodik. A kormányzótanács megszüntetése és a hírhedt titkárságoknak a felállítása csak névcsere. Ugyanazon visszaélések, törvényszegések történnek Erdélyben ma is, mint tegnap.
(x) A NTE. felhivja összes atlétáit, hogy ma délután 4 órakor a sporttelepen jelenjenek mog.
(x) Orvosi hir. Dr. Haiszer János orvos, a dr. Rácz-féle fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megváltott és saját rendelőjét Sudár-ut 12. sz. alatt megnyitotta.
(x) Adorjámné Frlda tánciskolájában a tánckurzus befejeződött. A vizsgák a kővetkező sorrendben lesznek megtartva : szombaton d. u. 6 órakor a diákságnak, vasárnap d. u. 3 órakor a gyermekeknek és vasárnap este 8 órakor a felnőtteknek cigányzenével.
(x) A Rézgolyó Il-ik része kerül vászonra pénteken, szombaton és vasárnap a Világ-mozgóbon. E\'csodafilm, melyhez hasonló még nem volt látható és trükkjei szenzációsak, túlszárnyalja az I részt. A főszerepet Juanita Hansen játsza. —- Kedvezményjegyek minden előadásra érvényesek.
(x) A» Urániában bemutatásra kerül a filmipar egyik leghatalmasabb alkotása Az ópium. Ennek a nagyarányú képnek a megtekintése kizárólag felnőttek részére van engedélyezve. Werner Krausz, Konrád Veit, Hanna Ralph és Friedrich Kühne a főszerepben. Az előforduló ópiumos álomkép szenzációs látványosság. Ne mulassza el senki megnézni.
(x) Az „Akarat* házópilő szövetkezet sasárnap délután fel 4 órakor a virosháza nagytermében értekezletet Urt 4 tagok összeírása és sürgős teendők letárgyalása végeit. At .AKARAT* házépítő szövetkezetbe x városi Lskossáf? részére a felvételeket Scbléger József ácsmester eszközli Zrínyi Miklós-u. 2. számú házában.
Két féléves sttldő, egy ártány és egy göbe eladó. Telcki-ut 45. szám alatt.
Öxy. Síé Károlyn<5, valamint gyermekei: Alanczl, Böske, Piatn. Karcsi, Józsi és Lucxyka fájdalomtól megtört- szívvel tudatják, hogy felejthetetlen jó gyermeke, illetve testvérük
Xiinuska
a haldoklók szentségének ájtatos felvétele alán csendesen elhunyt. A drága halott fOldi marid-ványait f hó 15-én délután fél 5 órakor fogjuk n róm. katli. temető halottas házából örök pihenőre helyeztetni.
Nagykanizsa, 1920. Október 14.
Nyugodjék békében I
(xY Méhészek 1 A Zalamegyei Méhészek Egyesülete vasárnap délelőtt 10 órakor a Keresztény Otthonban gyűlést tart. Az elnökség. Gyormokkoofi oladó. Cím a kiadóhivatalban. FalvakoláilióK stüksógflí elsőrendű román-cement, mely jobb ét olcsóbb \'talnt a mósz, kis ős nagy toe®óyisőgben q -ként ISO koronáért kapható Sartory Utóda cégnél Nagykanizsán. 1632
Gépész kerestetik azonnali belépésre. — Gőzmalom, Sonzus. 1620
\' tTr iTf .▼WT»*Yy*T»\'.T>\' ^
PEANIAU. =
Pénteken és szombatorr, .Monumentális filmalkotás !
OFIIÍM
C íelvo;
SZEMÉLYEK:
C«>4t>atr — E4-jlcd T.Wlat«rit«lD. — H.or » ;
8»:pf>. N-jiis-Ttching Weraer Kr»u». Sio. » :«laj* — S;t>ll Mertl. Df. Aroutrc? — Pri^JiieN XOhn Richárd — Koarad Volt. R«ná«tU Róbert ttelnor
Rlzáróiag felnőttek részére I
Előadások kezdete köznapok 6\'/,, 77, « 0 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 cs 9 órakor.\'
ELADÓ

DIDTni/fllf 70 hoU<LS birto1c 8
ötfll UftUlVS hvlJ uj tírmó szőlő-
vel beültetve, 0 szobás kastélylyal, Zalamegye keleti szőlős részén. 60 holdas birtok Wímcgyében vasúti állomás közelében. 13 holdas szőlőbirtok a Balaton somogyi partja közelében. Nagykanizsán fordalmas útvonalon fekvő füszertzlet lakással azonnal átadó. A város belterületén nagy vcodcglybérlct lakással azonnal átadó. — Házuk azonnal beköltözhető lakással eladók.
Bővebbet : Szántó Vilmos
lnK-atlanTorg-alml irodájában Nagykanizsád, Eotvö»-tór 39. az ám. T«l*fona*ám 322.
ooaoappaaaoo
0 Hajymozgó- IIII ífl Szarvas- 0
Q8zl„ház = lILflü
szálloda.
X Pénteken, szombaton, vasárnap
REZ80LTÖ ii.mz
6 felvonásban.
Főszereplő Juanita Hansen
0
©
I
OSit\'ívlnjtt. minden elíidint <rvénjftwt t» «{<>i síp beválthatók.
OEl \'zdások kezdete köznapokon 0, V\',8 és 9 órakor, jf Vasár-. és ünnepnapokon 3, 6, 7 és 9*órakor. l|
oooooooodooo
U97alr olaHn!/ 80 000 koronától kisebb-no^an ClöUUft. nagyobb magános házak udvarral. Kertes házak. Azonnal beköltözhető 2—4 szobás magános házak. Nagyobb ipartelepre alkalmas emeletes ház. Belvárosban házhely. Több gondozott szóló eladó. Forgalmas utcában fúszerüzlet átadó lakáscscréléssel. Balatoni 3 holdas szóló szép berendozett villával, kis birtokkal elcserélhető. • - Eladó birtokok : 150 holdas dunántuli birtok, príma föld, város közelében. 5—50 holdas birtokok Vas-/ és Zalamcgyébeo. 24 holdas szőlőbirtok Révfülöpön. — Bővebbet :
Szigriszt László j^\'rfor*alml
Zrínyi Miklós-utca 55. sz. I. cm. Telefon 2S5.
Diót, tojást, babot
ÜtiBT mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mejlett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Cseng©ry-nt 6. sz.
Telefon 59. Távirati elm: Transdanabla.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 236. Csütörtök
240. szám
ZALAI KÖZLÖNY
-\\ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sierfcesitőséj/ís Ui*dóhivíUl: Fő-nt 13- ia --Intcrurban-teleíon 78. \\ ■
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ :• jj FELELÓSSZ^KESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY BODROGKÖZYZOLTÁN
a*mz«;g/. Upvluli tl
Előfizetési árak :
Egész cvr< 250 K. Félévié 140 K. Negyedévre 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes síim ára l K.
Terjed a bolsevistaellenes felkelés.
Bécs, okt. 15. A stockholmi „Aftenbladed" levelezője megerősíti a hírt, hogy Moszkvában bolsevistaellenes tüntetések voltak. Számos gyár munkásai bolsevistaellenes gyűléseket tartottak. A bolsevista kormány mind elkeseredettebben lép fel és Moszkvába alaposan megerősíttette a katonai organizációt. A város közelében tekintélyes száma csapatot összpontosítottak s állítólag már harcokra is került a sor.
Bécs, okt. 15. A berlini „Lokalanzeiger" rigai jelentése szerint a bolsevista-ellenes felkelés Smolenskben igen nagy mérveket olt. A felkelésben való részvétel miatt állítólag 800 katonát letartóztattak, 200-at pedig legyilkoltak. A smolenski klastromot koncentrációs táborrá alakították át és az iskolák zsúfolva vannak politikai foglyokkal. A letartóztatottak 90 százaléka munkás és földműves.
Nemzetgyűlés.
Budapest, okt. 15. A nemzetgyűlés ülésének naptrendje kimerült néhány üresedésben lévő bizottsági tagsági hely betöltésével,^ a Ház legközelebbi ülésének megállapításával. Ezután Zeőke Antal a gabona-rekvirálás visszásságai tárgyában interpellált. Bizalmatlan a pénzügyminiszterrel szemben, bár az összkormány iránt bizalma van. Nem találja valami nagy finanzzseniálitásnak, h6gy~ az emberek pénzének 75\' százalékát elveszi. Azt mondják, hogy ujabb sürgős rekvirálásök következnek. O nem tud beletörődni abba, hogy ujabb súlyos rekvirálások legyenek s há cz megtörténik, levonja ebből a konzekvenciát. Kérdi a közélelmezési minisztert, •igazak-e az ujabb rekvirálásokról szóló hirek.
Vass közélelmezési miniszter: A már elhangzottkőzélelmezési tárgyú interpellációkra eddig nem tudott válaszolni,^ mert közellátási ügyben kőrúton volt az országban. Közellátási politikájában két alapelve van: az egyik az ellátatlanok kenyérrel való ellátásának biztosítása, a második, hogy az ország kenyere tényleg az ellátatlanok kezébe kerüljön. Minisztériumának átvétele után megállapította, hogy a régi rendszerrel csak 3—4 hónuplg lehetett volna biztosítani az ország szükségleteit. Ezért zár alá kellett venni a termést. Korül-belUl 52 ezer waggon termésre van szükség, hogy az ellátatlanokat és a hadsereget egész évre elláthassák. Ebben a történelmi esztendőben — úgymond — az ellátás és gyomorkérdés rendkívüli fontossággal bir. Hosszú tárgyalások után megállapította minden megye kontingensét és ig\'y sikerülni fog az ország ellátását egész évre biztosítani. Ha a rekvirálás szót eredeti jelentésében veszi, akkor azt kell mondania, hogy igenis van rekvirálás. A legtöbb községben nem kell igy rekvirálni, de ahol renitencia mutatkozik, oda elkUldi megbizható embereit s ha ezek azt jelentik, hogy a kivetett kontingens ott behajtható, akkor igenis erőszakot fog alkalmazni. Egyes helyeken politikai brávók és izgatók fellázították a népet. Lehetetlenség, hogy 8 millió 300 ezer emberből 4 millió ellátatlan legyen. {►Debrecen és Pápa ellátatlanjainak szárny magasabb-arányt mutat, mint Budapesté. Éppen ,-" ezért tegnapelőtt a minisztertanács elé terjesztette azt a rendeletet, amely az uj Összeírást célozza. Nem politizálok — mondja — . és nem esipálok felekezeti politikát. Az ellátatlanok katasztere november 15-ére készül cl. Há a kérdéses 52 ezer vagon gabona
nem jön be, kész a katasztrófa, de azért rendben: kell- lennie az ellátatlanok kataszterének is, mert ha nem, akkor kész a másik katasztrófa. Egy momentumot akarok még mondani — folytatja a közélelmezési miniszter. — Független^ ember Vagyok, aki nem függök senkitől sem! Mint ilyen ozt mondóm, hogy igazságos emberként állok szemben minden osztállyal. A nagybirtokosokat el fogom számoltatni s ha valami ellenük beigazolódik, azt meg fogom torolni. A legnagyobb takarékosságra van szükség az év elején, hogy azután az év végén ne legyen katasztrófa. Ne azt kérdezze tőlem az interpelláló képviselő, hogy hajlandó vagyok-e a gazdatársadalmat megnyugtatni, hanem azt, hogy meg tudom-e, mert sajnos, nem tudom. V \'
A miniszter válaszának tudomásul vétele után Forgács Miklós terjeszti elő hasonló-Járgyu\'interpellációját. A háborút azért vesz-"tettük el — úgymond — mert élelmezési hiány volt. 1918-ban, amikor az elégületlen tömegek hazajöttek, könnyű volt őket felizgatni. Nem akar arról beszélni, hogy kik izgatták fel Őket.
Felkiáltások: A zsidók.
Forgács : Arra kell tehát törekedni, hogy ne legyen elégületlenség. Falun semmit sem kaptak az ellátatlanok. Különböző eseteket sorol fel, majd azt mondja, hogy amikor egy kisgazda panaszkodott a jegyzőnek, az igy felelt: „Ügy kell nekünk, minek kellett kisgazdapárti képviselő." (óriási zaj támad erre, a képviselők felugrálnak helyeikről és a padokat verik.)
Forgács: Ha igazán keresztény kurzust akarunk, akkor ilyesminek nem szabad előfordulnia. Kéri, hogy a rekvirálást szüntessék be, vagy pedig rekvirálják az iparcikkeket is.
Az ülés 1 órakor ért véget. Legközelebbi ülés: szerdán, e hó 20-án.
Az orosz-lengyel harctér.
Varsó, okt. 15. (Hivatalos jelentés október 14-éről) A lengyel különítmények Mono-decunonál üldözve a szétugrasztott ellenséget, elfoglalták Vilcjkát. Az október 1.3-iki harcokban a lengyel lovasság RadoskovicetőLészaljra több mint 500 foglyot ejtett és 6 gépfegyvert zsákmányolt. Poléziában megszálltuk Lendnot és Turovot. A déli fronton a helyzet változatlan. A Luck folyó mentén bolsevista csapatkoncentrációt észlelteké
Moszkva, okt. 15. Torpatból jelentik, hogy 14-én aláírták az orosz béke-tervezetet.
Hazaérkeztek a brüsszeli delegátasok.
Budapest, \'okt, 15. A brüsszeli konferencia magyar delegátusai Poppovits Sándor-és Schober Béla dr. udvari tanácsos, a Pénzintézeti Központ vezérigazgatója tegnap-érkeztek vissza Budapestre.
Külpolitikai bonyodalraraal fenyeget t / kariflthfai kérdés.
Bécs, okt. 15: A „Mittagspost" klagenfurti tudósítója azt jelenti, hogy a karinthiai népszavazás eredménye ugylátszik külpolitikai bonyodalomra fog vezetni, amelynek súlyát ma m-\'g nem lehet lemérni. Szlovén körök befolyása alatt a belgrádi kormány kezd a a vad nacionalizmus támogatására sietni. Ha
y\'ugoszláv kormány katonai csinynyel kész yzetet teremt Karinthia területén — Olaszország is élni fog mandátumával és azonnal megszállja a zónát. Egy olasz különítmény Villachban útra készen áll és csak utasítást vár Romából a bemarsolásra.
Venezilosz aspirációi,
Bécs, okt. 15. Párisból jelentik: Sándor görög király állapota — akit nemrégiben egy majom megharapott — annyira rosszabbodott, hogy élete komoly veszedelemben forog. A francia lapok rámutatnak arra, hogy Venezilosz hívei Sándor halálát esetleg arra fogják felhasználni, hogy Venezilosz elnöksége alatt kikiáltsák a köztársaságot.
Nem fogták el Jelűnek Mortont.
Bécs, október 15. Arról a prágai hírről, hogy Jellinek Mortont ott letartóztatták — prágai illetékes helyen semmit sem tudnak. — A prágai rendőrfőnökség és a cseh sajtóiroda semmit sem tud a sok millióssikkasztó elfogásáról.
Lemondott az olasz külügyminiszter.
Lugano, október 15. Mai kelettel táviratozzák Rómából, hogy Sforza gróf külügyminiszter benyújtotta lemondási kérvényét a királynak. (M. T. I.)
— Karinthia és Muraköz. Minden megalázott ország követelhette eddig, hogy a leszakítandó országrészében a nép döntsön hovatartozandi/sága felöl s mindenütt respektálták is követelésüket, egyedül mi, magyarok vagyunk Európa mostohái, akiknek kénytelen-kelletlen néznünk kell, hogy saját tulajdonunkon idegen náció országoljon. Karinthiában a napokban történt meg a népszavazás, amely a jügoszlávokra nézve süíyos vereséggel végződött. Mindamellett, hogy a szerb legionáriusok hónapok óta gvurták a népet és a terrorok terrorát vonultatták fel ellenük, a hazájához hü lakos-ság\\mégis 57 százalékban Ausztria mellett foglárt álláspontot. Karinthia kérdéses területe gazdasági szempontból nem nagy értékű egyik országnalcscTrK-Annál fontosabb azonban stratégiai szempontból. Nagyon jól tudják. ezt a jugoszlávok s ezért vetették rá ugy magukat. Akié Karinthia, az uralja az olasz medencét, mert ugy védelmi müvek építésére, mint felvonulási és támadási bázi-
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 16.
sul kiválóan alkalmai terűlet. Karinthia tehát magmarad az ősi orszáfftestben. — A mi Muraközünk pedig, amelyik annyír* szerves részünk, mint leslünkben a szívunk, még ma is rablók martaléka Mindenüti dönthet a nép akarata felöl, csak a mi népünk, a magyar, a muraközi testvér nem nyihánithatja akaratát. Becstelen pofoncsapása ez minden jognak, amikor tudjuk att, hogy «* osok igazság joga után az emberi iléld is nekünk adta saját tulajdonunkat és mégsem rendelkezhetünk vele.
— 12 millió kölceön a váróinak. A polgármesterhelyettcs, dr, Prack István, Budapesten járt, ho*y a közellátási üzemek jövő évi fenntartásához szüksége* 12 millió koronát kölcsónképen megszerezze. Amint egyik helybeli délután megjelenő laptársunk közli, a polgármesterhelyettesnek sikerűit is nagyobb kölcsönt szerezni a város részére.
— Házasságkötés. Lajpczig Alice és Diliinger Nándor m. kir. százados, katonai főreáliskolai tanár f. hó 16-án délután fél 5 órakor kötnek házasságot az áj?, ev. templom-bap. (Minden külön értesítés helyett.)
— Nem kapta meg a város a Frigyes laktanyát. A városnak régi óhaja, hogy a területén lévő három laktanya egyikét megszerezze, lunius hóban a városi tanács beadvánnyal fordult a honvédelmi minisztériumhoz, hogy a Sugár-uton levő Frigyes laktanyát bocsássa a város rendelkezésére. A helyiség kérdése miatt a város nem egy nagyon fontos és szükséges kulturális intézménytől esett már eddig is el. Ezért sürgette a város már régóta legalább az egyik laktanya megszerzését, amelyik különben saját tulajdona is. A Frigyes laktanya átengedése esetén a gimnázium költözött volna bele, mig a gimnázium mostani épületét a Csurgóról Nagykanizsára hozandó tanítóképzőnek szánták. A honvédelmi minisztérium leirata tegnap érkezett le a városhoz, amelyik kijelenti, hogy semmi körülmények között nem adia ál a laktanyát, mert katonai célokra elengedhetetlenül szükséges. Ugyanakkor felhívja a várost, hogy szerezzen katonai beszállásolási célokra laktanya épületet, amelyik megfelelő férőhelyiségekkel rendelkezik s ebben az esetben átadható a Frigyes laktanya. Ily módon persze szó sem lehet arról, hogy a város kulturális intézményekhez jusson, mert belátható időn belül megfelelő épületekkel nem rendelkezik.
A Szabad Lyceumban vasárnap este 6 órakor Gáspár őrnagy folytatni érdekes előadását a Fizikát és szellemi fejlődésről. Az Irodalmi Körnek az a célja, hogv az előadásokat mindenki számára hozzáférhetővé tegye, azért a január elsejéig terjedő, 23 előadásból álló tanfolyam látogatási diiát mindössze 25 koronában állapitotta meg. De ezt a csekély látogatási diját sem szükséges nronnal készpénzben kifizetni, mert a vezetőség ugy intézkedett, hogy a tanfolyamra jelentkezőkről egyelőre csak jegyzéket készit a számukra a látogatásra iogositó igazolványt kiszolgáltatja. A aij\'. a folyó év végéig bármikor befizethető. Látogatási igazolványok, valamint egyes előadásokra szóló belépőjegyek 3 koronáért közvetlenül az előadás megkezdése előtt kaphatók. Ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét ezekre az előadásokra, melyek egyfelől nagyon tanulságosak, másfelől rendkívül alkalmasak a hosszú őszi és téli esték kellemes eltöltésére. Látogatási igazolványok a Mayer és a Fischel-féle könyvkereskedésekben is kaphatók.
— Toll kelyett cipőksfe. Nem régen járt várósunkbán\'öercss Imre iró, amikor még a/.k /hitte, hogy a vidéki városok felkarolják a nélkülözésbe zuditott magyar irodalom munkásait. Nagykanizsán csalódott s ugylátszik más városokban is, mert arról értesülünk, hogy utcai cipőpucolással akarja megkeresni a kenyeret^Alapjában véve nagyon szomorú knrriére ez egy magyar írónak, dc azt hisz-szűk, hogy Scrcss Imrének sem lehet az utolsó menedéke a cipőpucoló kefe.
— 25 batyuzó asszony a rendőrség kezón. Pár nappal ezelőtt felhívtuk az illetékes hatóságok figyelmét arra a sáskahadra, amelyik napról-napra ellepi a falvakat s gyalázatos árdrágításokat csinál, összevásá-
rolván a falusi nép élelmiszereit s hihetetlen nyereséggel adja tovább a kiszolgáltatott városi lakosságnak. A rendőrség keze tegnapelőtt\'lecsapott x az első alkalommal már tekintélyes eredménnyel. Elcsíptek 25 batyuzó asszonyt, akik rendszeresen űzték ezt a raetf nem engedett foglalkozást. A legfőbb cikTtük a bab, amit cserélések utján olcsón megszereztek s beboxva a városba, 13 — 15 korongért adják el. Hogy milyen horribilis nyereséggel dolgoztak, szolgáljon mutatóul ez a két példa: az egyik asszony 25 kg. babon 266 koronát, a másik 35 kg. babon 257 koronát nyert tisztán. S ki fizette más meg a nagy nyereséget, mint a városi nép. A Királyutcában lévő Buksz-féle üzletből magukkal vittek apróbb holmikat, amikért cserébe élelmiszereket batyuztak. Egy kiló babért pl. három korona értékű borsot adtak, amit viszont a városban 15 K-ért adtak cl. A rendőrség elkobozta a holmijukat s beszállította a hatósági élelmiszer raktárba. Értesülésünk szerint hasonló visszaélések meggátlására a rendőrlég gyakrabban fog razziákat tartani s mindazokat, akik már ilyen árdrágitási ügyben egyszer elő voltak állítva, árdrágításért a legszigorúbb büntetéssel sújtja. Nagykanizsán is meg fogják ismerni a huszonöt botot. Az elcsípett 25 asszonyt iparkihágás miatt fogják szigorúan megbüntetni.
— Népszámlálás. A hivatalos lap közli a kormány intézkedését az 1920. évben történő népszámlálás ügyében. A népszámlálás pontos ideje még nincs megállapítva, ezt még a folyó évben a kereskedelemügyi miniszter fogja megállapítani. A számlálást a törvényhatóság első tisztviselőjének felügyelete alatt a községi elöljáróságok és az erre alkalmas számlálóbizottságok fogják végrehajtani. A népszámlálásnak 10 nap alatt alatt meg kell történni, amikor a lakásra alkalmas helyiségeket és a lakásokat is össze fogják irni. A számlálással elemi iskolai tanítók is megbízhatók, azonban a tanítás hat napnál hosszabb időre nem szünetelhet. A számlálási közegek dijazása, fuvarköltség stb. az egyes községeket terhelik. Minden más kiadást az állam fedez. A szükséges nyomtatványokat is a kormány fogja rendelkezésre bocsáitani.
— Felkérem a Ker. Szoc Egyesület énekkarának tagjait, hogy ma szombaton este 6 órakor az egyesület helyiségében jelenjenek meg. Hefjfoly László énekkarvezető.
— Az Aranyvirág reprize az Irodalmi körben. Mint már megírtuk, a Nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör igazgatótanácsa felkérte az Aranyvvág rendezőit, hogy a nagy sikert arató operettet ismételjék meg az Irodalmi Kör javára. Az érdekes reprizre nagyban folynak az előkészületek. A Roz-gonyi-utcaí tornacsarnokban minden este próbákat tartanak. A rendezőségtől nyert információnk szerint október 23-ikán lesz az előadás, mely iránt annak ellenére, hogy a város lakósságának legnagyobb része már látta a darabot, mégis igen nagy érdeklődés mutatkozik, annál inkább is, mert az operette nagyrészt uj szereposztásban kerül előadásra.
— Felhívás. A Kath. Legényegylet pártoló és rendes tagjait felkérjük, hogy mindazok, akik az alakítandó dalárdába belépni akarnak ma, 16-án (szombaton) este 9 órakor az egyesület helyiségében megjelenni szíveskedjenek. — A dalárda vezetését főt. Surányi Gyula h. r. tanár ur a főgymnásium énektanára volt szives elválalni. A Kath. Legényegylet elnöksége.
— A nagykanizsai köztisztviselők kamarája holnap vasárnap \' délelőtt 11 órakor a törvényszék épületben gyűlést tart, melyre az összes tagokat elvárja az elnökség. A gyűlés hivatása határozni abban az ügyben, hogy a köztisztviselők helyi kamarája belépjen-e a közszolgálati alkalmazottak országos szövetségébe.
(x) CotilIonok nagy választékban kaphatók Fischcl Fülöp Fiai papiráruházában.
(x) Adorjánné Frida tánciskolájában a tánckurzus befejeződött. A vizsgák a következő sorrendben lesznek megtartva: szombaton d, u. 6 órakor a-diákságnak, vasárnap d. u. 3 órakor a gyermekeknek és vasárnap .este 8 órakor a felnőtteknek cigányzenével.
A korona Zürichben.
Budapest, október. 15. A magyar korona állása ma Zürichben 1*70 szantim.
TŐZSDE.
Budapest, okt. 15.
2&p4««n 112*, Fom Léra 557, Dollár 3/0, Fraak (írio<ia) 2020, Márta S48 S, Li/a 1496, Bécsi —.
Rítel 361, Ui 712, Sxokoi 460. Kraak (svájci)--,
Koroa&JLair 1160, Fraakdioár 1150 Ungyd nárka —.
EtÜSt ÍT4 —.
GROSS ÉS TÁRSA
bank- és tőzsdeblzományosok - NAGYKANIZSA -
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka »tb.) valamint
értékpapírok vétele és eladása
Tőzsdei megbízások pontos és kulans effcctuálása. — Telefon 44.
Eladó bútorok J Két hilósxoba, unión tongori-vat, kit Srnyro/i-siónyeg. cs«lé<ísioba- cs konyhaborcsvJc-xés. nyaraló-«bU!ó. .\'ojtorvosi b«r<.vi«iés sm»z<r«kk<l. iritiüc^ai a Tárházak igazgatójánál.
FjLlvakol&aliox szükséges cUírwvdu roniAn-ccmcnt, nu\'.y jobb ii olcsóbb mint a mész, kis és na«>\\ m«onyiségb«n q -ken: 160 koronáért kaphatO Sartorv
Utóda cégnél Nttykaciztan.__
Gép koroatctlk azonaaii bclépésM. — CSioiatöa, Sormii. löí,)
SÍWiSKKKKXKKKKXXKXM
Ü URANIA mozgókép palota p
JfJ| Rpigonyl-ntca — Tclcfon.i&m 239. * 5. Pénteken és szombaton
Monum.uUU. IllmiUjUl I
| ÓPIUM
SE 0 felvonás. — SZEMÉLYEK:
■ ■ C«M:il3». t»nlf — Biuta r. WiaMnUlt. Kírf* — H»nn«
SS R*:cs. - W«rn«r Xf»u». Slo. i l«ínya
fia — Syt.l Monl. Of Armsír^ — Kft«4rt<h K0hn«.
A Ricbifá - Konraií V*IL R«a4«l<« Rob«rt Rclner«
u Kizárólag felnőttek részér® I
■ Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. 5 EUSadások k«zdoto köznapon 5\'/,. 7\', és9 órakor.
ÍKKXKKKMKKKKKSÍKKM
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot
élö- és leölt sertéseket
minden mennyiségben, készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, C»engery-ut 6.
Telelőn 59. Távirati clra : Tr*n«d*nubla. _;_____i
VILÁG
Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. =
Pénteken, szombaton, vasárnap
RÉZGOLYÚ11. rasz
6 felvonásban.
Főszereplő Juanita Hansen
I S(c!v<nv«íi mlr.\'ic. t>\'» <rv<or«n\'< <» ecitz p.ip fccviKfcaMk.
I Elíi-litok k«z-í<(« hétköznap t>,1 «s 9 órakor. | Vasar> é» únn<paapokoa 3, 5, 7 és 9 órakor.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-lk évíolyam
Nagykanlzsu, 1920. október 17. Vasárnap
237. szám
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
S»«rk«sztóség é* kiadóhivatal: Fö-ot 13. Sz.
--. Jnterurban-toloíon 78. -
Megjelenik mindig kor* reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Dcoizatgy. k<pvis<íí
F6LELÓSSZERK6SZTÓ:
BODROGKÖZYZOLTÁN
K földbirtokreform.
A nagy munka megindult, az egész nemzet örömmel üdvözli a korszakos munkát, amit törvényhozásunk egyesült hármas bizottsága szeptember 29-én, Szent Mihály napján megkezdett. Ez a földreform.
Uj időt jelent e mű Magyarország kialakulásában s nemzeti életében, mert a földbirtoklási viszonyok egész vonalon szilárd egyensúlyt teremtenek az eddigi omlatag közállapotok helyébe, melynek tarthatatlanságáról mindenki meg van győződve.
Megszünteti az uj földbirtokreform az aránytalan birtokmegoszlást, mely útját állta az intenzív gazdálkodásnak, nem törődött népünk földéhségével, — milliókat kényszeritett arra, hogy a falvakból elköltözzenek s a városi proletáriátust növeljék, — vagy kivándoroljanak az országból. A faluk kiürültek, a városok túlnépesedtek.
E sörvadási folyamat a magyarság életerejét támadta meg s belepusztultunk volna, ha nem találunk nozzá mentő szérumot. A földbirtoklás modern kódexe, egészséges elvei és erőteljes végrehajtása lesz a gyógyító balzsam, amitől a nemzet ismét talpra állhat s a teljes siker reményével folytathatja a létért való nehéz küzdelmet. A földreform axiómája, hogy azoké legyen a föld, akik azt megművelni tudják és akarják. Gondoskodik róla, hogy a magyar föld ne jusson idegen kézre, hanem magyarok bírják azt és nekik teremjen. Magyar legyen a magvető és arató. Megállapítja e reform az egy kézben bírható földtulajdon maximumát s megélést biztosító minimumot s igazságosan intézkedik, hogy., a földnélküliek, földhöz jussanak.
Már a háború előtt forrtak és érlelődtek az eszmék ez irányban. Történeti aktualitást nekik a világháború katasztrofális lezajlása adott. A ránk szakadt szerencsétlenségek sürgőssé tették a földreformot s kiké-szitették hozzá a nemzeti közvéleményt. Ma nincs többé elvi ellentét,e reform felől sehol az országban, nemzeti közszükségnek látja azt mindenki pártkülömbség nélkül. Két szakminiszterünké, Rubinek Gyuláé és Nagyatádi Szabó Istváné az érdem és dicsőség, hogy e korszakos miivet egyesült erővel megalkották. A T.elski-kormány történeti cselekedete volt a reformnak a nemzetgyűlés elé terjesztése s im-
már a legszebb reményekkel legyünk eltöltve, hogy a kormányjavaslatból még az idén törvény lesz. A nemzetgyűlés szakbizottságai — pénzügyi, földmivelésügyi és igazságügyi — együttesen vették tárgyalás alá a hatalmas opuszt. Az általános vita rövid volt, mert a súlypont a részleteken nyugszik s a detail kérdések körül forog. Kiemelte ezt az ülésen Nagyatádi Szabó István föl\'dmivelésügyi miniszter
Előfizetési árak:
Ej&i ívre 2S0 K. Félév,. 140 X. N.gy«l-ívre 70 K. Egy Íróm 25 K. E^ycs 5zöm in, 2 K.
is expozéjában, mely rávilágított nemcsak a nagy reformra, hanem a politikai legendák hosszú sorára is.
Osztatlan tetszés követte a szakminiszter fejtegetéseit s az egyesült bizottságok egyhangúlag elfodadták a reformjavaslatot általánosságban. A részletes tárgyalás e hó derekán fog megindulni. Bizhatunk hozzá, hogy az is a korszakos feladathoz méltó teljesítmény lesz.
Minden fronton békét követelnek az orosz katonák.
Bolsevista csapatok harca egymás ellen. —- Moszkvából nem jön szikratávirat.
Berlin, okt. 17. Genfből táviratozzák, hogy oda mindenfelöl hirek érkeznek, hogy Szovjetoroszországban felkelések törtek ki. E hirek nagy határozottsággal számolnak be az eseményekről, hogy okvetlenül alapjuknak kell lenni. Tény az, hogy hétfő óta az Eiffel torony szikratávíró állomása Oroszországgal\' nem érintkezhetik. Ezt a szünetelést a vörös hadsereg általános lázadásával magyarázzák.
- Kerülő uton Parisban arról érkeznek hirek, hogy a vörös hadsereg teljesen felbomtóban van. Pinszk mögött a bolsevista csapatok egymással harcban állanak A demarkációs vonalon világosán hallani Pinszk felöl ágyuk és géppuskák tüzelését. X
A rjecsáni helyőrség fellázadt és azt követelte, hogy valamennyi fronton egyszerre kössenek békét. A lázadásokat hat moszkvai ezreddel elfojtották. Egy zászlóaljat, amely a fronton fellázadt ~>- az odaküldött szibériai csapatok közrefogták és megsemmisítették.
Végső döntés a földreform ügyében.
Budapest, okt. 16. A földbirtokreform tárgyalására kiküldött bizottság ma délelőtt 10 órakor Fáy Gyula elnöklésével folytatta tanácskozásait. A mái tárgyalásokon a 3. §. volt a vita tárgya. Elvileg elfogadták, de prcciz szövegezés végett kia^ák az igazságügyi bizottságnak. A szakaszban ugyanis van egy olyan pont, amely a kommunizmus részeseinek a földosztásból való kizárását javasolja. Minthogv a bizottság nem akarja, hogy olyanokat is kizárjanak a jogosultságból, akik csak formailag vettek részt a kommünben, — ezt a pontot prccizebben körül akarja határolni.
Rubinek miniszter hangsúlyozta, hogy
nagyon vigyázni kell a szövegezésre: nem lehet kizárni olyanokat, akik a kommünben csak formailag vettek részt, de lelkileg nem.
Ruppert Rezső, a főldbirtokrendező bíróság ellen szólalt fel, mert ennek létezése — nézet® szerint — sérti a királyi biróság tekintélyét. Pénzügyi okok is szólartak amellett, hogy a királyi biróság intézze ezeket az ügyeket.
Nagyatádi Szabó beszédében hangsúlyozta, hogy a főldbirtokrendező biróság az állami kormányzat ügyeit fogja végezni és hogy a közérdek megóvható lesz. Kijelentette, hogy akik belterületen elővásárlás alapján jutottak földhöz, csak oly célokra használhatják fel azt, amelyek az ottani közérdeknek megfelelnek. *
Károlyi Prág-ába készül.
Masszaryk nem vállalta a közvetítést.
.Béesiykxóber 17. Tegnap art jelentették Prágából, hogy Károlyi Mihály elhagyta Csehországot és állítólag Németországba utazott. A cseh köztársaság vezctőkörelvel összeköttetésben álló helyről Itt arról értesültek, hogy Karolyi a legutóbbi napokban valóban elutazott Csehországból, de útját nem Németországnak vette.
Károlyi arra határozta el magát, hogy Párlsba utazik és e céljának elérésében szerette velna igénybe venni Masszaryk elnök közbenjárását* Masszaryk a közvetítő szerepére nem vállalkozott, Károlyi azonban nem mondott le franciaországi utjának tervéről. Egyelőre Svájcba utazott, abban a reményben, hogy ottani összeköttetései révén sikerül majd Franciaországban kieszközölnie a maga számára a beutazási engedélyt.
Arról is beszélnek, hogy Károlyi felesége válni készfii urától él az a terve, hogy két gyermekével visszatér Magyarországba.
_2__
Tisza István emlékezete.
Budapest, okt. 17. A Tisza István emlékbizottság tegnap ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy cz év október 31-én Budapesten, Veszprémben és Geszten gyászünnepélyeket rendeznek Tisza István emlékezetére.
A vasárnap politikája.
Budapest, okt. 17. Vasárnap ismét jelentősnek Ígérkező politikai nyilatkozatok- fognak /elhangzani a vidéken. Horthy Mikiós kormányzó Székes!chérváron részlvesz tavaiyi bevonulásának emlékére felállított szobor leleplezésén. Rubinck Csongrádon tart beszámolót, Rftkovszky pedig Veszprémben, ahová Beniczky és Bcr-nolák is elkísérik. Benárd Szegedre utazott, Windischgrátz pedig Szmrecsányival Hatvanba, ahol Somogyi István tart beszámolót.
Ferdináudy belügyminiszter szerdán terjeszti a nemzetgyűlés elé a megyei törvényhatósági és városi képviselőtestületi választásokról szóló törvényjavaslatot. Tudvalevő, hogy a virilizmusra cs a nők választójogára vonatkozó paragrafusok körül erős küzdelem folyt a volt kereszlényszociálist »k és a volt kisgnídipárliak között..
A népszövetségről.
Becs, okt. 17. A népszövetségi egyesület milanói propaganda gyűlésén elfogadták a2t az olasz részről tett indítványt, hogy a népszövetség képviselőit az egyes országok parlamentjei jelöljék ki. A népszövetség székhelyéül, élénk vita után, a nemzetgyűlés többsége Párist jelölte ki.
A német minisztereknek ki kell lépniok a pártvezetőségből.
Berlin, október 17. A német többségi szociálisták kasseli pártgyülésc elhatározta, hogy a kormány tagjai ne maradjanak a pártvezetőséjjben, hogy a pártvezetőség teljesen szabad kezet nyerjen.
A korona Zürichben.
Budapest, okt. 16. A magyar korona állása ma Zürichben 165 szantim.
A Bánát sorsa.
Temesvár, oht. 17. Az elszakított területek közigazgatásában a románok nagy változásokat léptettek éjetbe. Október elsejétől a Bánátot elszakitoWík Erdélytől és Tcmes, Torontál. valamint Krassó-Szörény megyéket közvetlenül a bukaresti kormány alá rendeltje.
Az orosz -lengyel harctér,
Bécs,^okt. 17. Az ukrán sajtóiroda jc-lenti Mérői Stanislauból: A rigai fegyverszüneti tárgyalások alatt az ukrán front ellen előkészített és 12 én kezdődött oltenzivát az orosz bolsevista csapatok folytatták. .Az ellenség támadásait mindenütt visszavertük. Az ukr.in hadsereg kötelékeiben harcoló kubáni kozák lovashadosztály Cchnuolniknél áttörte az ellenség frontját és Bcrniescw körül az ellenség háta mögött folytatja a hndmüveleíckct.
Románia ratifikálta a magyar békeszerződést.
Bukarest, okt. 17. A román hivatalos lap közli a magyar békeszerződés ratifikálásáról szóló törvény szövegét. A törvény, amely egyetlen szakaszból áll, igy szól: „A kormány felhatalmaztatik, hogy ratifikálja és végre-hajsa azt a békeszerződést a hozzácsatolt jegyzőkönyvvel és nyilatkozzattal együtt, ?"J£ye.k a szövetséges és társult hatalmak 1920. jumus 4-én Magyarországgal Trianonban kötöttek. — A szóban lévő békeszerző-t ^\'i jcfyzö.k5»yv nyilatkozat másolata és hiteles fordítása a jelen törvényhez csatoltatik. Est a törvényt a szenátus augusztus 17-iki ulcsén 6í> szavazattal egy ellenében, a kép-V1 wS> n a" pcdii\' 26\'án 134 szavazattal 20 ellenében fogadták el. A törvényt Coanda tábornok, a szenátus elnöke és fvanicjxcu kamarai elnök írták alá.
__ZALAI KÖZLÖNY ,_
Pilsudski lemond,
Páris, okt. 16. A „Petit Párisién" varsói, tudósilója közli, hogy Pilsudski elnök Vilna megszállása miatt meg akar válni a köztársaság elnökségétől. Zwlikovszki tábornok kényes helyzetbe hozta a lengyel kormányt, amely Vilna megszállása következtében az antant iránt vállalt kötelezettségét nem tudja teljesíteni. Hogy a zsákutcából szabadulión, a varsói kormány ugy döntött, hogy Vilna és Litvánia egész keleti részének népé önmaga döntsön népszavazás utján, iövő hova-tartozandóságáról. Nehéz szívvel egyezett ebbe bele Pilsudski, aki vilnni származású. Ha vissza is vonta lemondását, cz csak azért történt, hogy a kormány .kinos helyzetén segítsen. Azonban köztudomásu Varsóban, hogy Pilsudski néhány nap múlva végleg megválik elnöki méltóságától.
Varsó, okt. 17. Részleges kormányválság tört ki, mert három miniszter le akart mondani, köztük Crabsky pénzügyminiszter is.
A horvátországi parasztlázadás politikai jellege.
Ujabban ismét gyakrabban foglalkozik a fővárosi és vidéki sajtó a délszláv állam kérdésével. Okot erre első sorban a horvát parasztlázadás szolgáltatott.
Természetesnek találjuk, hogy a délszláv állam hivatalos sajtóközleményei iparkodnak a horvát parasztság ezen mozgalmának oly színezetet adni, amely leginkább megfelel céljának, hogy t. i. a délszláv államot kifelé egy egységes tömör államalakulatnak mulassa.
Csodálkoznunk kell azonban azon, hogy egyes magyar politikusok is hajlandók ennek a mozgalomnak ilyen beállítását és ezzel a délszláv államszervezet homogén egységét tudomásul venni, sőt készek a délszláv állam egységében vetett ezen hitüket niég ujság-nyilatkozatök révén is az czirányban úgyszólván teljesen tájékozatlan magyar újságolvasó közönség körében propagálni.
Csodálkozunk ezen, mert az illető politikusok ezen ténykedése igen alkalmas arra, hogy a magyar közvéleményben a jugoszláv államot, annak egységét, belső . konszolidált-ságát illetőleg téves fogalmakat keltsen s a jugoszláv államot ugy állítsa a magyar olvasó közönség elé, mint egy a belső egység erejétől duzzadó államalakulatot és ezáltal tudniillik önkénytelenül is oly gondolatkörbe vezetik a megszállott végek magyarságát, mintha rabságuk még hosszabb ideig is. eltarthatna.
Ily gondolatvilág terjesztése pedig nemcsak hazafiatlan, hanem n történeti igazság céljait sem mozditja elő, mert szemben áll a legközismertebb tényekkel.
Ha a nyilatkozó politikusok vették volna maguknak azt a fáradságot, hogy a katho-likus horvát és szlovén nemzetnek a szerbekkel szemben táplált érzelmei iránt csak felületesen is érdeklődjenek, látniok kellett volna azt az óriási antagonizmust, mely egyrészről a horvátok és szlovének, másrészről a szerbek közt fönnáll és melynnk gyökerei messze régi időkbe nyúlnak vissza s egyidősek Bizánc és Róma kultúrharcával.
Két világnézet harca dul ebben az antagoni/.musban s ezt a délszláv egységet kimondó 1918. októberi zágrábi és laibachi forradalom a maga pillanatnyi hevületeivel távolról sem győzhette le, legföljebb a forradalmi mámoros ábrándokból vont eléje rózsaszínű ködöt, amit azonban a realitás első fuvalma messze széthajtott.
De nem is lehetett máskép. A délszlá- \'
_1920. október 17.
vok forradalma különböző népekből akart egy államot alkotni, tisztán ezen népek nyelvének azonossága vagy hasonlósága alapján. Mily tévedési Az államalkotáshoz nem a népek nyelvének azonossága vagy hasonlósága, hanem azok múltjának kulturális és gazdasági érdekközösségének azonossága kívántatik meg.
Azért állítjuk mi, hogy Jugoszlávia jelenlegi összetételében nem állhat meg, mert oly., népekből alakult természetellenesen, melyek egymással sem multjuknál, sccn kul-, túrájuknál, sem gazdasági viszonyaiknál f<5g^« semmiféle érdekközösségben\'nincsenek,- nem is lehetnek. __ J
Anélkül, hogy közelebbről vizsgálnék, hogy a tőlünk távol cső macedón bolgárok, a montenegróiak, avagy a bosnyák és hercc-govinai muzulmánok mennyire lelkesednek a jugoszláv egységért, csak azt akarjuk kiemelni, hogy az államunkat a közvetlen szomszédság révén leginkább érdeklő horvátoknak nyclvo vidékenkint jehet azonos vagy hasonló a szerbekével, de multjuk egészen más, történelmük a nyugati ~ (római) kulturával, vallással hozta őket össze, gazdasági érdekeik csak nyugatonfs\'nem Belgrádba nyerhetnek istápolást és kielégítést.
Ellenben közel egy ezer év jó és balsorsa, öröme és fájdalma a magyarsághoz köti őket, kik velük együtt őrizték a nyugati civilizációt a bizánci térfoglalás, a tatárdulás és törökjárás ellen. Soha őket a magyarság nemzeti létükben nem fenyegette, ügyeiket horvát emberekkel intéztette. Ha voltak a két nemzet közt ellentétek, annak okai sohasem a két nemzet közt fennforgó valami érdekellentétben, hanem mindig abban lelték alapjukat, hogy a bécsi hatalom dividc ct impera politikája igyekezett a két nép közzé éket verni.
A szerb hegemónia nyomása alatt ma már ezt tisztán látja a horvátság is és akárcsak a tótoknak, neki is csak egy óhaja van: cl a „felszabadító tcstvér"-tŐl, ki mindenét drckvirálja, autonómiáját fitymálva rúgja oldalba, vezető állásokba csak szerbeket enged. Nem csoda tehát, hogy a különben is erősen nacionalista érzelmű horvát parasztság nyilt zendülésben tőrt ki.
Kiábrándultak bizony a derék horvátok és szlovének az Ő forradalmuk „legszebb" vivm\'\' nyából, a délszláv egységből, akár csak mi magyarok a budapesti őszirózsás forra-dolomból. Károlyi Mihály és jeles legényei néptörvényciből, kantonjaiból és egyéb tákolmányaiból.
Ez a — Wülönbfcn állítólag tnár teljo..n levert horvát paraszt lázadás háttere. Ha a jugoszláv sajtóiroda azt hiszi, hogy ez a háttér nem politikai, ám hagyjuk meg öt ebben a hiedelmében. Saját közönségünknek azonban meg kell mondanunk, hogy a horvátság ezen erélyes tiltakozó ténykedése igen is azt dokumentálja, hogy ők már megelégelték a „jugoszláv egységet". A parasztság tiltakozó szava nem száll cl nyomtalanul a K vezető horvát politikusok füle mellett, hanem ők országuk földrajzi helyzetére és politikai múltjára való tekintettel le fogják vonni a konzekvenciát s meg fogják keresni a magyarsággal való állami együttműködés lehet tőségeit.
Es mi erősen hisszük, hogy a két ország közti régi határ visszaállítása és tiszteletben tartása esetén ez a lehetőség önként adva is van.
1920. október 17.
Hírek.
UR ITÉLETÍE.
Ha majd egyszer robbannak az évek S a hány napja volt, annyi felé vág Haragjával a megbomlott világ. Jaj lesz akkor a földtekének.
Ká/Jxn. bosszú, harag, szörnyen fizet, f-orrásba hozza a futó vizet. Fehér longbá^z ötök végtelent. Félve nézitek, h^m tudva mit jelent. És a roncsolt évek törmeléke Lehullanak valahol a messzeségbe Mint élettelen, bamba rémek. Ha majd egyszer robbannak az évek.
N. /..
ZALAI KÖZLÖNY

nyomoz
— A ma esti ttzabadlyceumi előadás iránt az egész városban nagy érdeklődés mutatkozik. Mindenkit érdekel Gáspár őrnagy kedden megkezdett nagysikerű előadásának folytatása, mely a már megkezdett kérdésről, a fizikai és szellemi fejlődésről szól A nagykanizsai Irodalmi és Művészeti Kör vezetősége hangsúlyozni kivánja, hogy az előadásokon kivétel nélkül minden érdeklődőt szivesch lát. A mai előadás a városháza nagytermében pontosan hat órakor kezdődik.
— Hivatalvesztésre itélt postatisztek. Hire volt annakidején, hogy a postaigazgatóság három nagykanizsai mozgópostatisztet, Valter Mórt, Stern Gábort és Vadász Ignácot visszaélések miatt állásuktól felfüggesztette. A nevezett postások nagymérvű csempészést vittek végbe s a kaposvári postaigazgatóság kebeléből alakult döntőbíróság az elmúlt kedden döntött fegyelmi ügyükben. Mind a hármukat hivatalvesztésre ítélte.
Háxasság. Tegnap délután kötöttek házasságot az ág. ev. templomban Lajpczig Busy és. Diliinger Nándor százados, főreál-iskolai tanár. Az csketési teendőket Horvátig Olivér evangélikus tiszteletes végezte, uki^Wajtinczki István melytartalmu és meleghangú beszédet intézett a fiatal párhoz A kis templom zsúfolásig megtelt tíz ifjú házastárs .cokonaival, jó-barátaival s ismerőseivel, akik meleg gratulációkban részesítették a hosszú mátkaság után egybekelt boldog párt. A kórust a katonai • főreáliskola énnekkara szolgáltatta.
— Koszorúcska. Adorjánné, \'Maycrs-berg Frida befejezte városunkban tánckurzusát. Régi hirnevéhez hiven, most is a szülők legnagyobb megelégedése utár. távozik ked-* vcs tanítványai közül. Ma délután 4—7-ig a kicsinyeknek lesz táncvizsgájuk s 8—12-ig a nagyobbaknak. A táncvizsgákon cigányzene fog játszani, amikor is számot ad Adorjánné arról, hogy mily bámulatos sikert tudott cl érni tanítványaival a tánc művészetében, amikor sokszor teljesen járatlan s a tánclé-I>ésckben esetlen tanítványait ebben a művészetben kioktatta.
— Elcsípett kommuninta. A naplókban a Budapestről Karcagra induló vonaton a vonalvizsgáló csoportnak sikerült elfogni egy kommunistát, aki röpcédulákkal akarta ciárasztani a? Alföldet. Az egyik utasnál egy ötszörösen lepecsételt, címzés nélküli levél-boritékot találtak. Igazoltatták, aki Rudnai Rosenfeld Miklós névvel mutatott Írásokat. A lezárt levél tartalmáról azonban felvilágosítást adni nem akart. A csoport vezetője erre föl akarta tépni a borítékot, mire Rosenfeld hozzáugrott, kikapta kezéből a levelet és négy darabra tépve, a szájába gyömöszölte, hogy megegye. Ezt sikerült
megakadályozni és d papirróngyokat Összeillesztve, megállapíthatták a boríték tartalmát. Két különböző szövegű kommunista röpirat volt egy levél mellett, mely kéri Scheiber Imre karcagi lakost, hogy sokszorosítássá több ezer példányban a röpiratokat és Karcagon és a többi alföldi városban terjessze azokat. A levelet csehországi kommunisták kűldőtték. Természetesen Rosenfeld „elvtárs" tagadja, hogy összeköttetései volnának a kommunistákéi. Azt mondja, hogy Scheibert sem ismeri s4 egyetlen egy .cseh. kommunistának sem tudja még a nevét sem. A rendőrség nagy apparátussal az ügyben..
— A háztulajdonosok szövetsége felkéri tagjait, hogy akik meszet és cementet igényeltek, az ezekért já/ó összeget fizessék be mielőbb a szövetség irodájában. A cement és mész már útban van.
— Szabadkőművesség világuralmi törekvéséről és programmjáról hatalmas cikk jelent meg a Hazánk című keresztény nagy hetilapban Kmoskó M. egyetemi tanár tollából. Rendkívül érdekes cikkei még a 16 oldalas lapnak: Molnár Ferenc „A tutista", „Zsidók a Habsburgok alatt" (1578-1895), „A termelő munka", „A jövő" stb. stb. Szép költemény az „Uj tüzek" Békytől. Orbán Dezső „Hatalmas" c- regénye e számban indul ineg. A terjedelmes hetilap kapható az ujságbódékban.
— Az Aranyvirág hírei. Felkérjük az „Aranyvirág" operette korábbi előadásában résztvett zenekari tagokat, hogy hétfőn este 6 órakor a gimnázium énektermében énekpróbára annál inkább is megjelenni szíveskedjenek, mert az október 23-ikán tartandó előadás előtt több próbát már nem igen tarthatunk. — Egyidejűleg köszönetet mondunk Adorjánné Maycrsberg Frida úrnőnek azért a szívességért, hogy az operettben előforduló táncokat betanította. Hétfőn ^s a hét jninden következő napján este 8 órakor a Polgári Egyletben összpróba, kedden délután 6 órakor ugyanott táncpróba — utóbbit
stván ur vezetése mellett — fog \'tartatni. Kérjük a közreműködő hölgyek és urak pontos megjelenését. — Az Irogalmi Kör nevében: Dr. Mulschenbacher Edvin t;s Rácz János.
— Hamis postapénzek. A Délvidé^ ken nagyszámú hamisitott postapénz került forgalomba. A hamis 20 koronásokat arról lehet megismerni, hogy a kék Alapszínen a sorszám nem piros, hanem fekete színnel van nyomva. A zöld alapszínű és azon kék alapszínű 20 koronások jók, melyeknél a sorszám piros számmal van nyomva. A zöld alapszinűeknél a sorszámok feketék.
— öngyilkosság. Özv. K/óeraV Jánosné 72 éves asszony tegnap este Cscngeri-utcai lakásán felakasztotta magát. A helyszínen megjelent rendőri bizottság már csak a beállott halált konstatálhatta. Az öngyilkos öregasszony holttestét a temető hullaházába szállították.
(^5undnfiMZi/ség
Holnap jelenik me&yTólh Zoltán hétfői lapja: a DUNÁNTULI ÚJSÁG. Közöl érdekes\'helyi hireket s\\i legfrissel) kül- és belföldi eseményeket. A lap megjelenésének, célja az, hogy\\
isének célja az, hogy m,rc V." vjorogors
sorsdöntő napokban cyközönség egyetlen kiáltatja ki magát
reggel se maradjon tájékozatlanul. — " =
A Dunántuli Újság négu hasábos négy oldalas terjedelemben jelenik meg s ára 2 korona. Kapható a rikkancsoknál s a Move és a Horváth-féle elárusító-bódéban
1 —Közvetlen forgalom Jugoszlávia és Csehország között Magyarországon keresztül. Belgrádból jelentik: A prágai középeurópai vasúti kongresszuson részt vett valamennyi kőzépeurópai állam képviselője. A konferencián Jugoszlávia meghatalmazottai tárgyalásokat folytattak a magyar megbízottakkal acélból, hogy Magyarországon keresztül közvetlen forgalom induljon meg Jugoszlávia és Csehország között. A magyar küldöttség hajlandónak mutatkozott, hogy ezt a kérdést kedvezően intézze el a kormánnyal. A részletek megállapítására Budapesten jugoszláv-magyar-cseh értekezlet fog összeülni.
— Köszönetnyilvánítás. A Kath. Legényegylet javára Franz Lajos és Fiai r. t. igazgatósága Ötszáz koronát, egy magát megnevezni nem akaró ur pedig a szüretimulatság alkalmából kettőszáz koronát adományozott. Fogadja érte hálás köszönetünket és kérjük a jövöre is jóindulatu [támogatásukat, illetve pártolásukat. — A Kath, Legényegylet elnöksége.
Holnap jelenik meg a
^unÓTáSZi/ség
(x) Orvosi hir. Dr. Halser János orvos, a dr. Rácz-féie fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megvált és saját rendelőjét Sugár-ut 12. sz. alatt megnyitotta.
— Közös táncgyakorlat. Ma este a Keresztény Ottkonban táncestélyt tart a Keresztény Szocialista Egyesület.*^— Kezdete este 8 órakor.
(x) Adorjánné tánciskolájábae ma vizsgáznak a kisgyermekek 3 órakor, a felnőttek este 8 órakor a Polgári-Egyletben.
(x) A nagy diákok cim alatt hétfőn és kedden egy nagyon bájos szerelmi történetet mutat be a Világmozgó. A film témája a nagy diákok életéből van merítve, melynek főszerepét a párisi Comedic francais hírneves művésze: Lagröcnc kreálja. — Ma vasárnap még a „Rézgolyó" 11. része van műsoron.
(x) Felhívás. Felhívjuk a fafuvarozás-sal foglalkozó összes fuvarosokat, hogy ma délelőtt 10 órakor a közellátási üzemeknél j^lenjennk meg. Közellátási üzemek.
(x) Mia May játsza a főszereidet .ay. Uránia egyik slágerében, „ A szivünk asszonyi cimü szerelmi drámában. Niggó Larscn pedig „A drágakögyüjtemény" cimü szenzációs de-tektivdrámában. Mindkét sláger egy műsoron lesz ma bemutatva. Hétfőn és kedden Olaf Föns szereplesével bemutatásra kerül „Vissza a fegyházba" cimü nagyhatású tragédia.
(x) Uj fogorvos. Eötvöstér 16. szám alatti fogászati rendelőmet dr. Lória Aladár átvette és megnyitotta. Dr. Rácz Kálmán.
(x) Cotillonok nagy választékban kaphatók Fischel Fülöp Fiai papíráruházában.
Görögország szenzációs események előtt.
Zürich, okt. 16. A „Patris" cimü athéni újság jelzi, hogv Görögország szenzációs események előtt áll. A lapok nyíltan irnak arról, hogy Venizelos államcsínyre készül. Hir szerint arról van szó, hogy a beteg király mondjon le, mire Vcnizclosz Görögország elnökévé
Szerkesztői üzenet.
f gy. „Ébredő Magyarok" cimü cikkének közlését a következő alkalomra halasztottuk. írjon máskor is, mindig aktuális témákról.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 17.
Apró hirdetések.
Eladó 4 d»b. 8 hónapos Mtagrfksa ártány-sfildó. MegUkintbetó Sáftráu Jóxsefoél M*xya.--utc* 74.
Eladó bútorok I Két hálószoba, szalon zongorával, két Sinyrnvsz<Sny«g. cselédszoba- és konyhabereiide-zcs, nyaraló-ebédlő, fogorvosi berendezés műszerekkel, érdeklődni lehet a Tárházak igazgatójánál.
Jíomoz fajkooiko oladó, te;« szagtalan. Cin a kiadóhivatal Ibin. __l*\'-?
Atv*lml vétől. Egy finom hálószoUbotor eladó Kóksey-utca 19. szám alatt. _ló^í
Kiállítási Planlno kerosxthuros, hát fa pedállal, jávorfából építve, ramok kivitelben, eUdó. Magyar-utca 29.
Gépcsz kcroitctlk azonnali belépésre. — Gőzmalom, Sormás._
Kőt hJxott *»rté« oladó. Bővebbet Kótvós-tér 7. szám alatt__[037
Xigy kóxóplakolit végzett értelmes fiat tanor-e-nak felvesz és elsőrangú szakemberré képez Zsoldos Gyula órás Cseogery-ut 2. szám.
Mlndoaoa HfcoWI*, esetleg bejáró tak.ritónő teljes koszttal cs jó fizetéssel felvétetik Kisfal udy-utea 17/a I. «m«W alatt.
XSQQSXSUSXSfiXSSXHSQfiSSSfi
fi UflAHlA mozgókép palota Ü
Roíjfonyl-utc* — Telefonnám 259. JJJ
Vasárnap két sláger I MIA MAY szereplésivel g
A szivünk asszonya a
*x.r«lfnl dtimji 4 ftlvodíítín él
Detektlvszenzácló I ifi
A drágakögyüjtemény |
•Főszereplő: Wlfgó Larscn SS
J^J Vasár- és unr.cpnapokon 3, 0, 7 cs H órakor. R Előadások kezdete kózoapoo 5\'/,, 7" , és 0 órakor, u
Skkkkkkksskmkkkmssk
UÓ7QIi fllarlríll $0 000 koronától kisebbít dl 4 n OldUUA, nagyobb magános házak udvnrrAl. Kertes házak. Azonnal bcköltözhetó 2—4 szobás magános házak. Nagyobb ipartelepre alkalmas emeletes ház. Belvárosban házhely. Több gondozott szóló eladó. Forgalmas utcában füszerüzlct átadó lakósc.scrélésscl. Balatoni 3.holdas szóló szíp berendezett villával, kis birtokkal elcserélhető. - Eladó birtokok : 150 holdas dunántuli birtok, prrma fólJ, város kőzetében. 5—60 holdas birtokok Vas- és Zalamegyében. 24 holdas szőlőbirtok ^ Révfülöpön. — Bővebbet :
Szigriszt 4-ászló
Zrínyi Mlklól-ntca 33. »x. I. cm. Telefon 2S5.
ooooaaqoQaao
0 mjjmozjé- U|| ÍO Szarvas 0
0 színház. = flLflü szálloda. Q
Pénteken, szombaton, vasárnap
REZGŐLYO ii.rész
fi felvonás. — Főszereplő: Juanita Hanton. Hctfűn óa kedden szenzációs bemutató est \'
0
Előadások kezdete köznapokon C, és 0 órakor. Vasár- és üooepoapokoo 3, 6, 7 és 9 órakor.
ODOQOODODQQÖ
Muraközi csikók
fél, egy és fél évesek kaphatók. Úgyszintén uradalmak részére idősebb nehézlovak kaphatók:
Szoliva János és Társánál, Mnrakerosstim
Levelek és sürgöny Flelner Ödön Mura-
keresztúr cimre küldendők. »*>$3
eladását és vételét
Ingatlanok
nagy üzleti ÖMxoköUctóaóbóI kifolyólag ;lcgclÓnyöaobbon a leggyorsabban eszközli
Szántó Vilmos
Nagykanix«n, Eötvös-tér 29. Wm Jí». Holnap jelenik meg a
rjsdg
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot élő- és leolt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengcry-ut 6. sx.
Tcloíon 59. TávlraU cím: Tranadanubla.
Özv. Kondor Adolfné született Stauber Gizella Ugy a mawi, mint gyermekei István, Ferenc és György valamint oz egész rokonság novében fájdalomtól megtöri szivvel jclenii, hogy forrón szeretett férje, a legjobb opn, gyermek, tcsvér és rokon
KONDOR ADOLF
fakoraskodő
éleiének 64 és boldog házasságának 23. évében hosszas szenvedés uión folyó hó 14 én Kaposvárott csendesen jobbléire szenderülik
A megboldogultat ugyanott folyó hó 15-én helyeztük örök nyugovóra. Áldás és béke lengjen porai feletti
Özv/Kohn Slmonné édesanyja. — Kondor Béla, Kondor Oéza testvérei, özv. Stauber Jakabné anyósa és
r
nagyszámú rokonság.
HOlffyok ól urak, kiknek kiterjedi ismeretségük van, életbiztosítások szerzésével szép mellékkeresethez juthatnak. — Ugyanott tüzágazatban üzletszerzők alkalmaztatnak vidéki munkakörrel, magas JuUlék éa fix fizetés mellett írásbeli ajánlatok benyújtandók Kajza-utea 8. sz.
HIRDETÉSEK
felvétetnek a kiadóhivatal.
BÉLYEGILLET ÉK-TÁBLÁZAT
Okirati 11 lstéktk Sxámlák llUttk*
I. (okozat VAltOk atb. ut*u in<tek Utal 1 II. tokosat Nr: :lll. «í4i-le*. WirOrik i-.t>. Illetek tetet III. fokoiat Si«riM<i«li. nll atb. Illetik títel Xií™uk. ára. JeCjraík.k .IV. Illetik alap DUWk t e t«i XT7
* ""1 n 1 ] * 1 K f

100 K-ig — 30 50 K-ig - 50 50 K-ig 1 — 20 K-nál nem
IOO- 260 , — 75 50- 100., 1 — 50- 100 . 2 — nagyobb ivenklnt — 02
250— 500 . 1 50 100— 200 . 2 — 100 — 200 . 4 —
600- 750 . 2 25 200- 400 . 4 _ 200 - lOO,, 8 — K-tót K-lg
750—1000 . 3 — 400- C00 . U — 400— 600 . 12 — 20- 100 — 10
1000-1250 . 3 75 000 - 800 . :< — 600- 800 . 16 — 100 - 500 — 20
1250-1600 . 4 50 800-1000 , 10 — 800-1000 . 20 — 500- 1000 — 50
I5CO— 1750 , & 25 1000—1500 . 15 — 1000-1500 . 30 — 1000- 10000 i _
1760 —2000 , 6 — 1500 —2000 . 20 — 1500—2000 . 40 — 10000- ."-COOO 2 _
2000-2500 , 7 50 2000-2500 , 25 — 2000 -2500 . 50 — 60000-100000 3 —
2500-.1000 . ú — 2500-3000 . , 30 — 2500—3000 , 00 100000-500000 ;» _
3000-3500 , 10 50 3000-3500 . 35 _ 3000-3500 . 70 _
3600—4000 . 12 —^ 3500—4000 . 4(1 _ 3500-4000 . 60 _ 500000 K-nál
■4000 - 6000 . 15 4000—6000 , 50 - 4000-5000 , 100 — nagyobb 10 -
és 5000 K-n és 5000 K-n és 6000 K-n
tul minden tul minden tul mindea
megkezdett. megkezdett megkezdett.
vagy egész vagy vajty ejtész
1000 K után 1000 K után 1000 K után
3 korona 10 korona 20 korona
□QDODQDODODODQ □ qODODOOaDOOOa
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda - Könyvkötészet - Vonalzóintézet.
117.
Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és esketési kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. e szakba vágó munkák le^izlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi müvek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak eló.
Kiadóhivat telefon: 78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
oooonoaoDoDoáooaoöoDoooDtjQoa
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évíolyam
Nagykanizsa, 1920. október 19. Kedd
........... \'
238. szám
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: FŐ-ut 13. »z.
-- Interurbán-telefon 73. --
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
D»mx4tgy. k^prliUl
FELELŐSSZERKESZTŐ:
BODROGKÖZYZOLTÁN
Előfizetési árak: Egész évre 2*0 K. Félévre 140 K. Negyedévre 70 K. Egy bóra 25 K. Egyes szám ára 1 K.
E héten érkezik Budapestre a román misszió.
áll, épp ugy mint az angol és francia missziók élén+A ratifikálás tényével azonban ez á misszió
át fog alakulni követséggé. Annyira ismerjük
helyzetet, hogy biztos az, hogy -a misszió ... ...
Felvilágosítás a misszió céljáról és a románokkal való gazdasági és diplomáciai összeköttetés helyreállitásáróL \'
Budapfet, okt. 18. Hirek terjedtek el arról, hogy a román misszió ma érkezik Budapestre. Az egyik esti lap tudósítója érdeklődött ez ügyben és azt a felvilágosítást kapta, hogy a misszió még nem jött meg, de még e héten Pestre érkezik. Ugyanez a forrás|a következő nagy értékű felvilágosítást adta a misszió céljáról, valamint a románokkal való gazdasági és diplomáciai összeköttetés helyreállításáról. n A román misszió élén egy fökomisszárius
élén Stercea ezredes áll, aki Ferdinánd király egyik szárnysegéde és akinek katonai és diplomáciai működéséi eléggé ismerik. A misszió egyik főcsoportja a gazdasági, az úgynevezett gazdasági bizottság, amelynek vtzetöjt Juon Lapadat, az Albina, nagyszebeni takarékpénztár helyettes igazgatója, aki a román egyházi és kulturális életben is jelentékeny szerepei játszik, Lapadat a gazdasági relációk újra felvétele érdekében fog itt dolgozni.
A kormányzó székesfehérvári beszéde.
Budapest, okt. 18. Horthy Miklós kormányzó vasárnap részt vett Székesfehérváron a bevonulása egy éves emlékére emelt emlékoszlop leleplezési ünnepségein, ahol az üdvözlő beszédre á többek között ezeket mondotta :
— Egy. évvel ezelőtt e helyen fejeződött be egy sötét korszak és innen indult hóditó útjára a magyar hadsereg. Az országnak van megbízható hadserege, o külföld kezd megbecsülni bennünket, az épitő munka éledezik. És ha én ma mégis fellegeket látok a magyar égen, annak oka az, hogy nem ugy alakult minden, amint elképzeltem.
— Azt gondoltam, hogy annyi megpróbáltatás és megalázkodás után eggyé forr a nemzet. Ez nem tőrtént meg. Mindenki vezetni akar és mindenki politizál, de különösen egyes csoportok egymaguk akarják a kérdések egész tömkelegét megoldani. Egy jogállamban tömegek és felelőtlen elemek nem diktálhatnak és az alkotmányos fórumnak, ennek intézkedéseinek mindenki engedelmeskedni tartozik.
— Mindenki igazságosan élhet a kritika jogával, de nem engedhető meg, hogy a politikát egyesek oly mértékben űzzék, hogy az már a tömegek lázitásába csapjon át. Elhatározott akaratom, hogy Magyarország végleges megnyugvása érdekében a demagógiát egyszer és mindenkorra elnémítom.
— Ujabban mindsürübben észlelhető a törekvés, mely a király személyét tolja előtérbe .Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az ország, meg nem tagadva ezeréves múltját, a királyság álláspontján van, odáig azonban nagy külpolitikai .feladatok és a belső konszolidáció munkáját kell megvalósitani. Azok, akik a királykérdést idő előtt bolygatják, a nemzet egységét bontják meg, az ország polgárságának a lelkét forradalmasítják, megakasztják a belső konszolidációt és ezzel
bénítják külpolitikai, cselekvőképességünket.
— Jól tudóm, hogy varinak olyanok, kiket nem a mult, hanem önző szempontok tartanak ébren, hogy megzavarják a gyógyulás folyamát. Ezek a gyanusitások piszkos eszközével nem kímélik az én személyemet sem. Holott mindenkinek tudnia kellene, hogy Magyarországon a királyi hatalom egyenlőre szünetel és ennek alkotmányos elhatározásból a kormányzó az ideiglenes birtokosa és mint ilyen nem élhet ezzel vissza, nem nyúl-
hat a királyi hatajom és nem nyúlhat a királyi trón után. Én igy fogom fel kötelességemet.
— Értse meg ezt mindenki és aki nem akarja megérteni, azzal megfogjuk értetni. Aki nem alkalmazkodik ehhez, az bűnhődni fog. Ha azonban egységes lesz Magyarország, gazdag és hatalmas lesz koronás királlyal az élén, akit tárt karokkal fogad.
Tárgyalják a földreformot.
Budapest, okt. 18. A földreform tárgyalására hivatott bizottságok ma délelőtt Uaál Gaszton elnöklésével ülést tartottak, amelyen Teleki miniszterelnök, Rubinek, nagyatádi Szabó, sokorópátkai Szabó miniszterek is résztyettek. A bizottság folytatta a javaslat részletes tárgyalását, amelynek során az állami elővásárlás jogával foglalkoztak. Elfogadták vita nélkül a 18 és 19-il^ szakaszokat, majd több felszólalás után á vitát délben berekesztették és délután 4 órakor folytattak.
Tomcsányi a waggonlakók elhelyezéséről.
Budapest, október 18. A menekült waggonlakók a napokban gyűlést tartottak, amelyen elégedetlenségüknek adtak kifejezést amiatt, hogy lakásokban való elhelyezésük még mindig késik.
E kérdésre vonatkozóan Tomcsányi igazságügyminiszter nyilatkozott egy újság-Írónak és a többek között ezeket mondotta:
— Megnyugtathatom a waggonlakókat, a lakáskiutalások sorrendjében továbbra is őket illeti meg az elsőbbség. Változatlanul remélem, hogy november* elsejéig minden menekült waggonlakó biztos hajlék alá jut.
Közölte még a miniszter, hogy a^ föld-birtokreform bizottsági letárgyalása után sorra kerül az állam és társadalom hatályosabb védelméről szóló törvény bizottsági, majd nemzetgyűlési tárgyalása.
Magyarországnak is.
Zürich, okt. 18. A „Sü.dslavischc Korres-pondenz" jelenti Hágából: Egy javaslatot terjesztettek elő, amely a pénzügyminisztert felhatalmazza, hogy Ausztriának, Magyarországnak és a csen államnak, épp .ugy, mint Jugoszláviának, Romániának, a balti országoknak és Georgiának 12 5 millió holland forint erejéig hitelt nyújthasson a Hollandiából és gyarmataiból a felsorolt országok számára való szállítások kifizetésére.
Detektiv-főnök változás Budapesten.
Budapest, okt. 18. Az eddigi detektiv-főnök, dr. Nagy Károly, a hivatalos rendőri jelentés szerint október 15-től nyári szabadságra ment. A belügyminiszter azonban állásától most felmentette és hat heti szabadságának letelte után a toloncház vezetőjévé nevezte ki. Az uj detektiv-főnök Czibor Ferenc dr. rendőrtanácsos lett. Az uj detektiv-főnök és helyettese dr. Dobel József rendőrtanácsos szerdán veszik át hivatalukat.
A szatmári káptalan 500 holdja.
Budapest, okt. 18. A szatmári káptalan 500 holdas birtokát nemrégiben Benárd Ágoston dr. népjóléti miniszternek ajánlotta fel vitézi telkek gyanánt. A miniszter az adományt föntartással fogadta el, még pedig azon oknál fogva, mert a káptalan birtokán ezidőszerint 120 zsellér gazdálkodik, v akiket nem lehetne egykönnyen elhelyezni. A miniszter a birtokoól 150 holdat katonáknak óhajt adni, a másik 350 holdon pedig maga fog gazdálkodni.
Lázadás az iliavai fegyházban.
Prága, október 18. Az iliavai fegyházban, ahol mintegy 300 politikai fogoly van internálva — lázadás tört ki. Szombaton délután egy fogoly kiadta a megbeszélt jelet, mire a foglyok nekiestek őreiknek, lefegyverezték őket és futásnak eredtek. Az időközben elindított segitőcsapatok a foglyok után vetették magukat és valamennyiüket elfogták. Üldözés közben több foglyot agyonlőttek.
Kiew az ellenforradalmároké.
Bukaryt, okt. 18. Hir szerint Odesszát a bolsevisták kiürítették.
Párls, okt. 18. (Szikratávirat.) Több lao hatalmas ellenforradalmak hirét közli Kiewből.
A korona Zürichben.
Budapest, okt. 18. A magyar korona állása ma Zürichben 162\'5 szantim.
TŐZSDE.
Budapest, október hó 18. A valutapiac rendkívül szilárd volt.
Napoleon 1150, Font 1290, Léva 5£0, Dollár 305, Frank (francia) 2690, Márka 655, Líra 1550, Bécsi 100, Rubel 360, Lai 725, Szokol 480, Frank (svájci) 5900, Koronadinár 1140, Frankdinár 1140. Lengyel márka 180. Ezüst ára —.
GROSS ES TARSA
bank- és tőzsdebizományosok - NAGY KANI Z S A —
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka stb.) valamint
értékpapírok vétele és\' eladása UT^íT-
Tőzsdei megbízások pontos és kulans effectuálása. — Teleton
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 19.
Hirek.
— Katonai kinevezések. A Rendeleti Közlöny legutóbbi száma közli a szeptemberi katonai kinevezéseket. A kormányzó őfőméltósága ez. alkalommal Tontsch Róbert Őrnagyot alezredessé, — Tsch éppen Béla és Valérián Zsigmond századosokat Őrnagyokká nevezte ki.
— Drágítanak a nagykanizsai pé kok. A pékmesterek vasárnap ülést tartottak, amelven Klein Mórt elnökükké és Mittel-múyer Károlyt alelnökükké választották. A gyűlésen határozatot hoztak, hogy felemelik a kenyérsütés árát. Kilónkinl három koronában állopitoiták meg a sütési dijat. — Tehát ujabb drágítással állunk szemben. Ne felejtsük cl, hogy Budapesten n kenyér kilogramja 3 korona. Ugyanakkor Nagykanizsán összedugják a feiüket a pékmesterek s háboritás nélkül történhet a drágítás. Mi erősen hisz-szük azonban, hogy a pékek ilynemű határo-zota nem végleges, mert elvégre a rendőrségnek és az ármegállapitó bizottságnak is lesz szava a három koronás kenyérsűtési díjhoz. Mi fel is hivjuk különösen az utóbbit, hogy erélyesen rendszabályozza meg az indokolatlanul nagy drágitási kisérlctct.
— F.öldet a népnok I A napról-napra fokozódó drigAtÁg már-már elviselhetetlenné teszi a megélhetést. Különösen megnehezíti az életet azoknak, akiknek kiszabott iövedel-mük van, mert a létfentartáshoz a legszükségesebb kellékeket sem képesek beszerezni. Az idei földosztás, amikor a Keresztény Szociális Egyesület vezetősége 138 családnak: juttatott kis veteményes kertet, bebizonyi-totta, hogy ez a rendszer bevált, mert tisztviselő, rendőr, vasutas, postás és munkás mind a legnagyobb szorgalommal művelte meg n kis kerti földjét és a legtöbb annyit termelt azon, hogy egész nyáron onnét élt és még a télire valója is megtermett. A földreformtörvénnyel kapcsolatos rendeletek némileg segédkezet nyújtanak ahoz, hogy az idén több család iusson földhöz, de szükséges az uradalmak és bérlők jóakarata is hozzá, hogy nccsak 138, hanem ennél jóval több, lehetőleg 1000 család kapjon földet A napokban megkezdik ismét a földek ki-eszközlésének a munkálatait, hogy már most ősszel léphessenek az igériylők birtokba, hogy azt megtrágyázni, felszántani s intenzivebben megművelni idejük legyen. A Ker. Szociális Egyesület mindent el fog követni, hogy az egyesület tagjai közül az igénylök földet kapjanak; tömörüljünk tehát az Egyesületbe és támogassuk összetartással a keresztény irányzatot, földet az éhező minden rendű és rangú dolgozó népnek.
— Gáspár Kornél őrnagy vasárnap este ismét nagyszámú és előkelő publikum előtt tartotta meg előadásának második részét. Előadását csütörtök este <5 órakor folytatja a városháza nagy tanácstermében, amely nyilván legközelebb már szűknek fog bizonyulni.
— Két napi fogházat kapott. Kőnig József kőművesmester nem a legjobb viszonyban élt hitvesével. Durván bánt vele, sőt később már annyira ment, hogy egy cselédleánnyal adta össze magát s ugyanakkor családjának feléje sem nézett. Egy alkalommal, amikor fehérneműt váltani ment haza, felesége elkeseredésében lugkőoldattal leöntötte. Ez az eset még a mult év októberében történt. A biróság tegnop tárgyalta az ügyet s a tanuk egybehangzó vallomása után a biróság vétségnek csökkentette a büntettet s 07 asszonyt csak két napi fogházbüntetésre itéltc.
V AstaNlelsen Keszthelyen. Keszthelyről jelentik: A nagynevű mozícsillag hétfőn Keszthelyen járt. Idevonzotta a Balaton és a Héviz szépsége. Csupán csak azért jött, hogy sok művészi tájt látott szemét végig hordozza gyönyörű vidékünkön. Vonaton kőrülutazta a Balatont. A somogyi parton jött, n zalain ment, megállót csak Keszthelyen tartott. A Hévíz szépsége és vize rendkívül tetszett a nagy művésznőnek. Majdnem egy óra hosszatt fürdött a Hévízben. A legnagyobb megelégedéssel távozott a Balaton mellől.
— Panasz a városi szeszfőzde ellen. (Levél a szerkesztőhöz.) Mélyen tisztelt Szerkesztő url Nagyon sok Báthory utcában lakó kívánságának teszek eleget, mikor felhívom figyelmét a városi közp. szeszfőzde eljárására. A borzasztó bűztől, mely főzés alkalmával onnan terjeng, lehetetlenné válik, hogy az udvarunkon tartózkodjunk és ki a szeszfőzde előtt megy el, nehéz megpróbáltatások elé állítja sorsa, mely arra kényszeritette, hogy ezen az uton hiladjon. Természetes, hogy a város, mint annak az üzemnek a tulajdonosa — rideg üzleti ösztöntől vezetve —j nem veszi figyelembe a lakók egészségi igényeit, s most a szüret befejeztével a nagymennyiségű törkölyt, melyet főzés céljaira vásárol, az utcán ásott nacy vermekbe helyezik cl, hogy ott megrothadjon. A vermek, nagy gödrök egész sorozata tátong az utcán, s mikor annak tartalma már rothadni kezd, valósággal veszélyessé válik a lakók helyzete: még ablakaikat sem nyithatják ki, mert attól kell tartaniok, hogy a dögletes bűzzel megtelik a szobájuk is. A város ugy-látszik csak a lakosságra nézve tartia kötelezőnek az egészségügyi rendelkezések belartá-sát, de magára nézve nem. Csok a házigazdákat büntetik még, ha házuk előtt nem tisztogatnak, de a város a rothadt törkölyt és erjedt szilvacefrét az utcán helyezi el. Kulturcéiokra nincs a városnak pénze, a köztisztviselők segélyzésére nem* jut, a vagon-lakók támogatására édes keveset tud Jtdni, de azért nagy tőkét igényelő szeszfőzdéje vari a városnak. Ha a t, uraknak olyan tok pénzük van, hogy erre oly bőven jut tán megtéríthetnék a sokféle betegs\'gnek a költségeit, rryelyet a város közepén álló szeszfőzdéjük .dögletes bűzével megfertőzött levegő okozhat. P. J.
— A Polgári Egylet rendkívüli közgyűlése, A „Nagykanizsai Polgári Egylet* f. hó 27-én, vasárnap délután 4 órakor saját helyiségében rendkívüli" "közgyűlést tart. — Tárgy: az 1920. évi rendkívüli kiadások fedezetére póttagdij megszavazása.
— Szakképzettség a villanyszerolő iparban. A kereskedelemügyi minisztériumtól az alábbi rendelet érkezett le az összes közigazgatási hatóságokhoz: A villanyszerelő iparra nézve ezideig hatályban volt rendelkezés szcriqt a szakképzettség, vagyis a képesítés igazolása csak az úgynevezett erős árammal dolgozó villanyszerelő ipar önálló üzéséhez volt szükséges, az u. n. gyenge árammal dolgozóéhoz ellenben nem, nolott ez iparág szintén kézműves jellegű s elsajátítása hosszabb gyakorlatot és ugyancsak bizonyos elméleti ismereteket igénnyel. Ezenfelül a tudomány és a gyakorlati élet ujabb tapasztalatai szerint . a gyenge és az erős áram kőzött a biztos hatást megállapitani alig lehet s igy a voltaképen egységes iparág egy részének önálló űzését szabadjára hagyni veszélyes. A tapasztalatok tényleg uzt igazolják, hogy a szakképzettség, a képesítéshez kötés tekintetében fennállott e megkülönböztetés következtében a villanyszerélő ipar terén különösen néhány év óta a kontárok igen elszaporodtak és müködésűkkal ez iparág terén viszás állapotokat burjánoztattak fel. Addig is, mig e vizsás állapotok megszüntetése iránt minden irányban kiterjedő részletességgel intézkedni módomban lesz, hivatali elődöm által 1896. évi december 24-én 58363—VI. A. szám alatt kiadott rendeletnek a gyenge és az erős áram, illetőleg az azokkal dolgozó villanyszerelő ipar ágai között különbséget tevő rendelkezéseinek hatályon kívül való helyezése mellett elrendelem, hogy a hivatkozott rendeletnek a szakszerűség biztosítását célzó képesítéshez kötöttségre vonatkozó rendelkezéseit mind a gyenge és mind^ pedig az erős árrammal dolgozó mindennemű villamosberendczések és vezetékek létesítésével szerelésével és javításával foglalkozó \\illanyszerclö iparágakra, mint egységes villanyszerelő—iparra egyaránt alkalmazni kell. _
M Aroképo« vasúti lxaxolvinyokhox
\'■<?«» jWnykéixk. a magyar királyi illaravaiutak ingató, sigattak rendelete hiteimében, az állami, katooai. törvényhatósági. városi, községi stb. családtagjai részére elónyö* árban készülnek. HA 1.ASZ SÁNDOR Íoíoraütcnocbce Nagykanizsa, Kazir.czi-ut ti. szárú.
/\' (x) Hirdetmény. Felhívom azon irtásföld-haszonbérlőket, akiknek földjei a városi felső erdőnek úgynevezett dékán-gödöri düllö, zsirostói düllő és a nyerges nevű erdőrésznek déli oldalán, továbbá az alsó erdőnek budi- . nyi parttető nevű részén van, hogy azt tölgy-makk vethetésc céljából kalászos alá sürgősen szántsák fel. Polgármester.
(x) Vadászok figyelmébe. Eladó egy teljesen uj bőrgamásni, puha bőrből, átcsatolható szíjjal. Megtekinthető a Berényi-félc bőrkereskedésben.
(x) A Világmozgóban ma kedden még „A nagydiákok" című 4 felvonásos diáktőr-ténet van műsoron. Szerdán és csütörtökön Hans Miercndorf felléptével „A bestiák" cimü 5 felvonásos remek kalandortörténet kerül bemutatóra.
(x) Orvosi hir. Dr. Haiser János orvos, a dr. Rácz-féle fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megvált és saját rendelőjét Sugár-ut 12. sz. alatt megnyitotta.
(x) Vissza a fegyházba a címe annak a kiváló filmnek, melyet az Uránia mutat be. A darab betétdalát, Gounod müvet: „Avc Máriát" B. Radó Lyli budapesti művésznő énekli, akinek kellemesen csengő hangját mindenütt a legnagyobb sikerrel ismerték el. Hely-árak rendesek, kedvezményjegyek érvényese*.
(x) ZoDgoralskOliV. h«jfsJii»kolik és gyakorlatok. zcjveoiűujdoaiigok, hcxeJük, hangtzerkelJékek állandóan raktáron Fischel Fülöp X«i köny*- ii papiráruházá-ban Nagykanizsán.
Báthory-utca 12. számú ház eladó.
©&Q&QOG
a VII k C NnZymoz2á "In^tz
gj V IL Ab Szarvas-.zálloda. ■
Héttőn ó« kedden szenzációs bemutató est ■
A na?y diákok Í\'ÍJSU
FruKla rvjtljuk\'u! — F6>i«:<^J Latraene.
Szerdán és csütörtökön
A BESTIA
Kolandortórténe: 6 C«lv. — Csak felnőtteknek. Főszereplő: Haas Mlrondorf.
Előadások kezdete hétköznap C,1 V»ür- és ünnepnapokon 3, 6, 7
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mcnriígSkégben, készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6.
T.lcfon 59. TAVlr.tl elm : Traosdanubla.
Kedden Olaf Főns szereplésével
Vissza a fegyházba
Tragédia 5 felvonásban. A betétdalt Caunod mestermüvét nAx>e Mariát\' énekli: B. Radó Lily budapesti művésznő.
Előadások kezdet© köznapok 5*/,, 7l, Vasár. és ünnepnapokon 3, 5, ~
, és 9 érakor.\' é» 9 órakor.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.

59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 20. Csütörtök
240. szám
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sz«rtesx(óség éj kiadóhivatal: F«5-nt 13. %z. ---Interurbán-telefon 78. ■
.Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
mmietgy. kípiiiel6
FELELÓSSZERKESZTÓ:
BODROGKŐZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egész év/e 2S0 K. Félévro 140 K. Negyed-évro 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes szám útlK.
Osztrák orientálódás Magyarország felé.
Czernin gróf — külügyminiszter? — November elején ül össze az uj parlament.
Bécs, okt. 19. A „Neues Wiener Journal" a lap élén egy volt magasrangu államhivatalnok véleményét közli a választások eredményéről. A választások legjelentősebb eredménye a kommunizmus teljes bu-
kása. A megválasztott parlament legkiemelkedőbb egyénisége Czernin Ottokár gróf, akinek vezctőszcrcpc lesz a külpolitikai kérdésekben. Beavatott körökben őt tekintik a Jövő kttlttgyminisz-terének. Egyébként csakhamar be fog következni Ausztria orientálódása Magyarország felé.
Bécs, okt. 19. Az uj osztrák alkotmány
Törvényjavaslat a színházakról és mozikról.
Budapest, okt. 19. A kultuszminisztériumbán uj törvényjavaslat van készülőben a színházakra és a mozikra vonatkozólag. E tárgyban Haller István kultuszminiszter a következő nyilatkozatot tette:
— A törvényjavaslat készülőben van és az a célja, hogy a szóbanforgó intézményeket, színházakat és mozikat erkölcsi és hazafias szempontból emelje és teljesen a magyar kuItura szolgálatába állítsa. Hogy ezt elérhessük — ugy a színházakat, mint a mozikat, az eddiginél sokkal szigorúbb felügyelet alá kívánjuk helyezni. Az egyetemi előadások megkezdéséről a következőket mondotta a kultuszminiszter:
— Pénteken megindulnak az egyetemen az előadások. Meggyőződésem szerint, az előadások megkezdésének nem lesz semm»
A földreform.
Budapest, okt. 19. A nemzetgyűlés együttes bizottsága rna délelőtt folytatta a földreform tárgyalását. A bizottság a 32. §-nál kimondotta, hogy házhelyekre nemcsak az illető község, hanem esetleg a szomszédos község lakói is igényt tarthatnak és ezt az igényüket a lehetőség szerint figyelembe kell venni. Az ottlakás feltételét 5 évről 10 évre emelték fel. / ----n,
Fáy C#ula indítványozta a 34. §-nál, Hogy ne legyen kisajátítható a földbirtok ama része sem, amely a mezőgazdaság okszerű folytatásához nélkülözhetetlenül szükséges. V Nagyatádi Szabó ellenezte a kivételeket, mert ezek\' a bíróságoknak sok nehézséget okoználak;-
Kenéz Béla a dohányjövedéki igazgatóság indítványát mutatta be. A javaslatot nem ajánlotta elfogadásra;
K" A bizottság Fáu indítványát elfogadta, továbbá elfogadta Gaál Gasztonnak azt az indítványát, nogy a fürdőügyi célokra szolgáló területek mentesek legyenek a kisajátítás alól.
A tanácskozást holnap délután folytatják. A korona Zürichben.
Budapest, okt. 19. A magyar korona állása ma Zürichben V^O szantim.
értelmében az uj nemzetgyűlés november első napjaiban ül össze. A mostani kormány még mintegy hat hétig marad hivatalában. Ami az osztrák uj kormányt illeti, politikai körökben a választás eredményére való.tekintettel meg van a hajlandóság arra, -hogy a ke-resztényszociálisták és a szociáldemokraták koalíciójáról beszéljenek. Szociáldemokrata körökben azonban erre nézve kevés hajlandóság van. A kancellári állásra parlamenti körökben elsősorban a minisztertanács mostani elnökét: Mayr államtitkárt, azután Weiss-kirchner dr. volt bécsi polgármestert és Gurtler dr. grázi egyetemi tanárt emlegetik.
A magyar békeszerződés francia előadója Budapesten.
Budapest, október 19. A francia képviselőház tagja, Danielou, aki a francia kamarában a magyar békeszerződés előadója lett — Budapestre érkezett és érintkezésbe lépett az illetékes tényezőkkel, hogy a magyar kérdésben részletes tájékozódást szerezzen. Danielou kizárólag informatív jellegű tanácskozásokat folytat és semmi pozitív irányban nem tárggyal. Küldetésének célja, hogy itt\' Magyarországon tanulmányozza a magyar békeszerződéssel összefüggő, kérdéseket és személyes tapasztalatok alapján tehesse meg odahaza jelentését. Danileou eddig Teleki miniszterelnökkel, Csáki külügyminiszterrel, Bethlen Istvánnal és Apponyi Alberttel folytatott beható eszmecserét. Itt tartózkodásának ideie nincsen határozottan megállapítva, de valószinü, hogy hosszabb időt fog Pesten tölteni.
Egy neves színművész gyanús halála.
Budapest, okt. 19. A mai reggeli lapok megirták, nogy Mészáros Alajos* a Nemzeti Szinház művésze lakása lépcsőházában szívszélhűdés következtében meghalt. A család több tagja azonban fájdalma? megdöbbenéssel konstatálta, hogy a holttest nemcsak a koponyán és az orron van megsebesülve, hanem máshol is sebesülések, ütések nyoma látható rajta. Az észlelt sérülések annyira gyanúsak voltak a családtagok előtt, hogy jelentést tettek a rendőrségen- Ez alapon most megindult a nyomozás, vájjon természetes halállal halt-e meg Mészáros, vagy pedig bűntény áldozata lett-e.
Egyenlőre nem jön Pestre román misszió.
Budapest, okt 19. A prágai sajtó jelentése szerint a román misszió csak a békeszerződés ratifikálása után jön Budapestre. Illetékes helyen az ügy állásáról legújabban azt az információt adták, hogy a magyar kormánynak nincsen határozott tudomása arról, hogy mikor jön a román misszió.
A román misszió megérkezését ,már egy hét óta naponta várta a budapesti közvélemény. A lapok is többször megirták, .majd ismét megcáfolták a misszió érkezéséneksidő-pontját. Most végre kisülj hogy egyenlőre nincs is szó a misszió Pestre érkeztéről.
— Rákosi Jenő diszpolgársága. A
Dunántuli Közművelődési Egyesület átiratban kérte Nagykanizsa városát, hogy Rákosi Jenőt, a magyar zsurnalisztika ősz apostolát, mint Dunántul szülöttjét, 50 éves irói jubileuma alkalmából válassza meg díszpolgárává. A közművelődési bizottság foglalkozott az átirattal s arra az elhatározásra jutott, hogy ebben a megtiszteltetésben nem illetékes részesíteni a kiváló írót, mert Rákosi Jenőnek semmiféle nagykanizsai vonatkozása nincs. Nem a vármegye szülöttje, a város-, ban is csak egy alkalommal járt s munkáiban sincs semmiféle nagykanizsai vonatkozás-Mindezek mellett azonban Nagykanizsa város, a legnagyobb tisztelettel üdvözli a nagy magyar irót s elismerésének s hódolatának tolmácsolására kéri a Dunántuli Közművelődési Egyesületet.
— A népfelkelési pótszemlék ideje a vármegye területén. Zalavármegye alispánjától leérkezett a városhoz a leirat, amely az egész vármegye területére előírja a népfelkelési pótszemkk pontos idejét. A leirat szerint az egyes járásokban és városokban az alábbi napokon történik a szemle: Zalaegerszegen f. hó 22-én, a zalaegerszegi járásban 25-én, a novai járásban 27-én, a nagykanizsai járásban /. hó 30 és 31-én, a letenyei járásban nov. hó 2-án, a pacsai járásban okt. 22-én, zalaszentöTÓti járásban 24—25-én, Keszthelyen 27-én, Sümegen 29-én,. Tapolcán 31—1-én, Balatonfüreden nov. 4-én.
Kmetty színigazgató nem kapta meg Nagykanizsát. Megírtuk, hogy Kmetty Lajos, jelenleg Sümegen tartózkodó szinigaz-gató kérvényét a szinügyi bizottság elutasította. A szinügyi bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy tisztán humanitás sxcrrjpoptjéfey ísolgtófct-
hatja ki a társulatnak. A minisztérium be-osstását pedig nem respektálhatja, mivel a város egyedül saját magát tartja illetékesnek dönteni afelől, hogy ki kapjon játszási engedélyt Nagykanizsán. így tehát a téli idény alatt nem lesznek színészek Nagykanizsán.
— Polgári iskolai tanfolyam. Katonai, pénzügyőri, rendőrségi altisztek részére 18-án este a polgári fiúiskolában tanfolyam nyilt meg, melynek keretében az altisztek két év alatt elvégezhetik a polgári iskola négy osztályát. Ismételten figyelmébe ajánljuk a tanfolyamot nemcsak hatonai, de civil hatóságoknak is, mert a tanfolyam szervezete értelmében tartalékos altisztek is résztvehetnek a tanfolyam s szabályszerű bizonyítványt kaphatnak annak elvégzése után,, amennyiben legalább husz hónapi frontszolgálatuk van, vagy egyszer sebesültek. Nem akarjuk annak horderejét méltatni, ha az altisztikar s azzal egy kataszterben álló hivatalnokikar nivóiát minél magasabbra, emeljük. Katonai altisztek illetékes parancsnokságaiknál civil állású tartalékos altisztek a MOvE irodában jelentkezhetnek.
— A soproni és a zalai gyalogezredek labdarugó csapatai f. hó 23-án, szombaton délután három órakor mérkőznek. Előtte és a szünet alatt, valamint a játéle után a katonai zenekar hangversenyez. Helyárak: Fenntartott hely 8 korona, tribünjegy 5 korona, állóhely 2 korona;
3 ZAI.A1 KÖZLÖNY
1920. október 20.
— A waggon-lakókért budapesti mü-•v észtársaság hangverseny estélyt rendez csütörtökön este 6 órai kezdettel a Polgári Egylet nagytermében. Helyárak 20, 15, 10 és 6 korona. Jegyek előre válthatók a Mair-féle könyvkereskedésben és a Polgári Egylet előcsarnokában. A nemes Célra való tekintettel kérjük olvasóinkat, hogy a hangversenyen mentől nagyobb számmal jelenjenek meg.
— Adót vetettek az éjjeli zenére. Cegléd város* a vigalmi adóra vonatkozó ujonan kidolgozott szabályrendeletében 50 korona adót vetett ki az éjjeli zenére. Az adó befizetés az éjjeli zene adása előtt történik. igy tehát a ceglédi szerelmesek az 50 korona lefizetése után huzathatják csak a muskátlis ablakok előtt a „Csak egy kis lány van a világon" s a többi szerenádos dalokat. Igy vegyül Cegléden a próza a költészetbe. Megjegyezendő, hogy még a nóták is bediktálandók előbb. Nyilván éber szemmel őrködik a rendőrség ilymódon a város erkölcseire, nehogy frivol nótákra ébredjenek a szendergő ceglédi lányok.
— Az osztrák választások. Az osztrák köztársaságban most zajlottak le a képviselőválasztások. Az eredményt kontúrjaiban sejteni lehetett. A keresztényszociá-listák ha abszolút nagy többséggel nem is, de jelentékenyen nagy számban kerülnek be. A szociáldemokraták óriási propagandát fejtettek ki. A ker. szociálistákat „magyarbarátoknak" s {j„x x x x x x" nevezték. A kiszökött „magyar" kommunisták nagy munkát fejtettek ki s a keresztényeket azzal rágalmazták, hogy a magyarok megfizetett bérencei. Azt híresztelték, hogy a magyarok Horthy Miklós vezetésével 120.000 főnyi sereggel Bécs ellen akarnak vonulni, ahol a „fehér xxx minden „becsületes" vezető államférfiut fej akamak akasztatni Persze ezek az ostoba rágalmak, ha másra nem, de kortesfogásokra jók voltak. Mindamellett azonban a kereszténység diadalát lehet várni a választásokból.
— Tttzoltónap Eszteregnyén. Folyó hó 17-én a zalavármegyei tűzoltó-szövetség elnöke, Knortczer György, Brück Sándor és Fenyvcsy Sándor helybeli tűzoltóparancsnokok kíséretében az újonnan alakult Eszteregnye község önk. tűzoltóságát látogatta meg. Ez alkalommal kifogástalanul sikerült iskola-
Srakorlat (gép) kezelések lett bemutatva. — icséretére váljék ezen község vezetőségének, kik sem fáradságot, sem költséget nem kiméivé jól begyakorlott 25 tűzoltóval, teljes zenekarral és minden tekintetben hiánytalan felszereléssel és szép laktanyával rendelkeznek. Knortczer György elnök szép szavakkal köszönte meg eme valóban humános egyesület vezetőinek Balits Károly főparancsnok. Horváth István községi biró, végül Altman Sándor főjegyzőnek fáradhatatlan érdemeit. (b.)
-— Utazók ellenőrzése. A honvédelmi miniszter az utazások, határ- és demar-kácionális vonalak átlépésének szigorú ellenőrzését rendelte el. Mindamellett, hogy az utazások Magyarország meg nem szállott területein semmiféle korlátozásokhoz nincsenek kötve, az utasok mégis ellenőriztetnek. Az utazó közönség saját érdekében jó! teszi, ha személyazonossági igazolvánnyal látja cl magát. Az ilyen igazolványokat minden város területén a rendőrség hivatott kiállítani. Az igazolvány fényképpel látandó cl.
— A községi pótadókulcs lényeges megváltoztatása. Ismeretes, hogy a város költségvetését megfellebbezték. A fellebbezést a vármegye közgyűlése tárgyalás alá is vette s azt csekély változtatással helybenhagyta. Jelentékeny változtatás történt a városi pótadókulcsot illetőleg. A megváltozott költségvetés szerint a fedezeti összegbe
bevételként beállított községi pótadó kivetési százalékát a községi adózók földadója után 105\'63%-bsn, a főldadő kivételével a községi adózók és nagybirtokosok egyéb adónemei után 114\'59%-ban, a mezőőri illetmények után a földadó alapján külön kivetendő pótadókulcsot 524\'84°/0-ban. ,
— Az Arany virág operette hírei. Az Aranyvirág összes szereplői felkéretnek, hogy a ma este 8 órakor a Polgári-Egyletben tartandó együttes zene- és énekpróbára okvét^ lenül megjelenni szíveskedjenek. A szombat esti előadásra jegyek már kaphatók a két ujságárusitó bódéban. A jegyek ára 20 és 10 korona. Közalkalmazottaknak 50 százalék árkedvezmény. Utalványok dr. Mutschenbacher Edvin trvsz. bírónál kaphatók.
(x) A eaal&s mtiveszo, talán ex l«sx a legalkalmasabb szó, mellyel Kréxl Fvrcnc mester-büvésxt megjelölik. Mutatványai a legjobb számokból vannak össze-állitva éi a hokusx-pokusxban merülnek ki. Szó és elősdó képessége a leheti legtökéletesebbé teázik előadá.\\át s megfelel reklámjában tett Ígéretének. .Sokat fog nevetni, nem fogja megbánni.* Mint telepatikus, hazánkban az elsők közé sorozható. Munkájában méltó párja felosége K. Horgász Paula, ki tisxta csengésű, erős althangjával az énekművészet gyönyörködtetésével bájolja cl a köxönségeL
(x) Uj fogorvos. Eötvös-tér 16. szám alatti fogászati rendelőmet dr: Lórin Aladár átvette és megnyitotta. Dr. Rácz Kálmán.
(x) Aroképos vasait igazolványokhoz szükséges fényképek, a magyar királyi államvasutak igaxgató-ságáuak rendelete értelmében, az állami, katonai, törvényhatósági, városi, községi stb. családtagjai részérő előnyös árban készülnek. HALÁSZ SÁNDOR fotomüie:mób»n Nagykanizsa, Kazinczi-ut 11. szám.
(x) Orvosi hir. Dr. Haistr János orvos, a dr. Rácz-féle fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megvált és saját rendelőjét Sugár-ut 12. sz. alatt megnyitotta.
(x) A Világmozgóban ma és holnap Hans Miercndorf felléptével „A bestiák" cimü 5 felvonásos remek kalandortörténet kerül bemutatóra. E kép, melyet csak felnőttek tekinthetnek meg, pazar kiállításával és művészi rendezésével minden eddigi filmet fölülmúl-
(x) Szab ÍM mintákkal ellátott legújabb őszi és téli divatlapok nagy választékban kaphatók Fischcl Fülöp ■ Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán.
— Köszönet. Mayerszberg Frida tánctanárnő a táncoktatás befejezésével az állami elemi iskola I. igazg. kerületi szegény tanulói részére 250 koronát adományozott, ez összegért hálás köszönetet mond az igazgatóság.
(x) Zongoralskolák. hegcdüitkolák és gyakor-latok, xenemúujdonságok. hegedűk, hangsxcrkeUékek állandóan raktáron Fischel Fülöp Fiai köoyv- és papiráruhizá-bao Nagykanizsán.
(x) Kalandorvér a cime annak a kiváló detektív szenzációnak, melyben Jol Delbs detektív mester amerikai kalandja játszódik le. Bemutatásra kerül még Az ördöngös barO\' nessz cimü mesés vigjáték is. Mindkét film a Nordisk gyár remeke. Bemutatja az Uránia.
Alkalmi vétől. Egy fioom hálósxobabutor eladó Kótcsey-utca 19. szám alatt. ló:J
Kiköltözködés folytán egy modern hálószoba-bátor éi konyhabútor eladó Ráköcxi-u. 89/a »r. 1045 (x) Vadászok figyelmébe. Eladó egy teljesen uj bőrgamásni, puha bőrből, átcsatolható szíjjal. Megtekinthető a Bcrényi-féle bőrkereskedésben.
2£ixtdon«s sxnicáosnö, ctetleg bejáró takarítónő teljes koszttal és Jó fiz;téssel felvétetik Kisfaludy-utca 17 "a I. emelet alatt.
Báthory-utca 12. számú ház eladó.
TŐZSDE.
Budapest, október 19. Szilárd irányzat mellett aia erős volt a tőzsdei forgalom.
A valutapiacon a forgalom csökkent.
Napoleon 1170, Font 1350, Léva*560, Dollár 405, Frank (francia; 2730, Márka 505, Lixa 1565, Bécsi 100, Rubel 300, Lei 710, Szokol 470, Frank (svájci) 6000, Koronadlnár 1120, Frankdinár 1121. Lengyel márka 170, Ezüst ára —.
Mngyar-ntoa 53. száma, tehermentes,, ktt utcára nyiló háx helyiséggel, nagy kerttel oladó. Bőv<%. bet ugyanott. » ig^j
1 tYVTTrVTWTWVi«TWTWTI <
URANLi palo-a.
Szerdán és csütörtökön
Kct .Nordisk* ascjiiácló I Joo Dcbs .lotoktivmojtc; amerikai kil.mjji
| Kalandorvér
4 felvooá-s — és
jjí Az ördo»gős baroneszk
^ kitűnő vígjáték 3 felvonásban.
Pénteken, szombaton, vasárnap az őszi szezon legszebb Hímje: .Napsugár*.
Előadások kezdető köxnapok 5\'/,, 7\'/, és 9 órakor ^ W Vasár- és ünoopnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor, ffi tiAtjMiWy^MiMtMt\'^iMt^ JAfíáMáí y*
Házak,
szőlők és egyéb birtokok eladását és vételét a legelőnyösebben közvetíti a 20 év óta fennálló
ACZÉL
IGNÁC P^*^®\'05®1* és, ingat-
lanforgalmi irodája — Fő-ut 8. sz. Tőrvényszékileg bejegyzett cég.
oaaGoaaoaopo
0 H»bjboz06- UII in Szarui- Q tíLAU szálloda, g
o
0 o
0
0
ü xzinbáz. Ö 0
Szerdán és csütörtökön Csak felnőtteknek I
0 A 0
BESTIA
Kalaodortürténet ó felv. Főszereplő: Hona Mlronúoií.
\'] Pciiteken, szombaton és vasárnap tt
W RÉZGOLYÓ III-ik és utolsó rtec. U
0
Házak
0 Előadások kezdete köznapokon 6, •/»$ és 0 órakor. JJ Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. FT
OQOODODOOaOO
a város minden utcájában, azonnal beköltözhető lakd-sokkal, kertes családi házak, lelkek, 1—2 holdas jőltcrmő szőlők, 5 holdtól 150 holdig prima földből álló birtokok nagy gazdasági és lakóépületekkel, valamint felszereléssel a legjucányo* sabban azonnal cindók. Balatoni 3 holdas szóló szép berendezett villával,kis birtokkal elcserélhetp.
Szigriszt László {ffiiV""*\'"\'"
Zrínyi Miklós-utca 33. »z. I. cm. Teloíon 2S5.
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertésekei
minden mennyiségben, készpénzfizetés\' mellett, \' legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanlna, Csengery-ut 6.
Tolelou 59. Távirati cím : Transdanubln.
Ha kellemesen akar szórakozni, ugy jöjjön el október 20-án, szerdán és 21-én csütörtökön
a budapesti Beketow-CIRKUS volt tagjai
Krézí és Horgász humoros mester bűvészek
aagy
melyet a „Casino" nagytermében rendeznek.
Kezdete este 8 órakor.
Helyárak: I. hely 20 korona. II. hely 15 korona, III, hely 10 korona, állóhely T korona.
Nyomatott a laptulajdonosok: Zalai ís Gyarmati könyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 21. Csütörtök
240. szám
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pö-ut 13.
—- Ioterurban-tcle.\'on 78. -
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: j| FELELÓSSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY !j BODROGKŐZY ZOLTÁN
nemittjy. tír.v,ic:4 j|.
Blőílzclósl árak :
Egész évro 2S0 K. F^Jévro. J4Q
evre 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes szára ára 1 K.

Nemzetgyűlés.
Ruppert Rezső interpellációja.
Budapest, okt. 20. A nemzetgyűlés mai üiésén Ruppert Rezső interpellációt terjesztett be a Ház elé Landau Adolf halála ügyében.
Ruppert: A világsajtó a Landau üggyel kapcsolatban eseményeket közök-Részletesen elmondja Landau Adolf halálát, amelynek végokozója egy Dobé Nándor nevü borbélysegéd és többszörösen büntetett fegyenc volt. Dobé a proletárdiktatúra után borkereskedő lett, igy került Landauval összeköttetésbe, akivel 6000 hektoliter bor s.zájlitására kötött üzletet s c cimen egyszer 190 ezer, egyszer pedig 160 ezer koronát vett fel. A szállításból természetesen nem lett semmi. Ekkor az érdekelt borkereskedők megtettek feljelentésüket, Dobét le is tartoztatták s ő fogva is volt augusztus 20-ig, amikor a hitelezők visszavonták feljelentüsüket. Dobé a fogházból áradozó leveleket irt Landaunak és kérte, hogy a feleségét gyámolitsa. Mikor azonban kijött a fogházból, egyszerre megváltozott a viselkedése Landauval szemben s szeptember elején azzal fenyegette meg^ hogy ha nem fizet néhány milliót — ez életébe fog kerülni, tis tényleg, ez a dolog Landau életébe került. Amikor Dobé értesült róla, hogy Landau feljelentést tett ellene — az izsáki csendőrőrssel szövetkezett, hogy az összes feljelentőket és azok ügyvédeit tartóztassa le. A cscn-dorőrs parancsnoka, Névay tiszthelyettes intézkedett is telefon utján, hogy a feljelentőket és\' ügyvédeiket tartóztassák le. A csendőrök meg is kezdték a letartóztatásokat, de Landau értesült erről és sikerült elmenekülnie. Harsányi Adolf ügyvédet éjjel 12 órakor a lakásán tartóztatták le, utána oán Ilona lakásán dr. Bán Jenőt keresték, aki Dobé szőlőbirtokát bérelte. Bán Ilona dr. a csendőrök érkeztekor lent a kapuban látta egy csukott kocsiban a már letartóztatott Harsányi ügyvédet, oki Reznics Jenő ügyvéd őrizete alatt állott. Dr. Bán Ilona erre értesítette a veszélyről az ösz-szes érdekelteket, akiknek sikerült megszök-niök. Utóbb Landau Adolfot mégis letartóztatták. Landau unokaöccse azt az óhaját fejezte ki dr. Ruzics Jenő előtt, hogy szeretne nagybátyjával beszélni. Ruzics ezt megigéte, sőt arra is vállalkozott, hogy kiszabadítja Landau Adolfot 500 ezer koronáért. Ennyit kellett szerinte a vezérkarnak adni. A Landauval való találkozásra azt mondta Ruzics, hogy előbb dr. Siposs Kamilloval kell megbeszélni. Siposs „véletlenül" a Wertend kávéházban ült. Ez az éjszakai exkusszio azért volt szükséges, hogy Landauék ujabb 500 ezer koronát fizessenek. Landau beleegyez ebbe és a Szerecsen utcában lakó testvéréhez adott egy 500 ezer koronára szóló utalványt. Ezzel a társaság megindult a pénzt behajtani. Összesen csak 230 ezer koronát tudtak behajtani, a többit csekkekkel pótolták, Ruzics a kapott készpénzt kevesclte. Október 17-én a budapesti rendőrség Dobét letartóztatta, Harsányi ügyvéd pedig csak az ő (Ruppert) intervenciójára szabadult k>.
Szeptember 20-án Dobé, Siposs 6s" Ruzics megjelentek a kelenföldi laktanyában és Landaut rábírták arra, hogy egyezséget írjon alá, amely szerint 2 millió 700 ezer korona értékű pénzt és értékpapírt adjanak ki nekik. Ekkor Landau családja eljött hozzá (Ruppert-
hez) és intervencióját kérték. Ö azonnal kérte Ruzics ügyvéd letartóztatását. Ekkor már a honvédelmi-,, igazságügyi- és belügyminiszterek is beavatkoztak a dologba és szigorú parancsot adtak ki, hogy Landauékat át kell szállítani a Margit-körutra. — Siposs Kamilló ezután magánakciót indított és elvitte Landaut a honvédelmi minisztérium egyik zug-helyiségébe. Ruzicsot 22-én a rendőrség letartóztatta, Siposst nem lehetett letartóztatni, mert bujkál. Ruzics letartóztatása után az ügyészségen és a vizsgálóbírónál megjelent egy tiszti csapat és követelték azonnali szabadlábrahelyezését. (Nagy zaj, felháborodás.) De sem a vizsgálóbíró, sem az ügyész nem ijédt meg és a vádtanács #is helybenhagyta a döntést. (Felkiáltások: Éljen a független magyar biróságl) Landau október 2-án meghalt. Hajlandó e a kormány polgári személyeket minden bűnügyben kizárólag polgári biróság alá rendelni. (A Ház, különösen a kisgazdapárt feláll helyéről és percekig tapsolva ünnepli az interpellálót.)
Ezután Teleki miniszterelnök válaszolt az interpellációra. Kijelentette, hogy a kémkedési ügyeket nem lehet kivonni a katonai eljárás alól. A Landau ügyben a vizsgálat folyik s mihelyt ez befejeződik, a honvédelmi miniszter jelentést fog róla tenni a Háznak. A Ház a miniszterelnök ideiglenes válaszát tudomásul vette. Az ülés 4 órakor ért véget. Legközelebbi ülés: kedden.
Behívások Oroszországban.
Moszkva, okt. 20. A kormány az 1886 és 1888. évfolyambeli korosztályokat munkás-hadsereg alakítására behívta.
Az osztrák választások.
Bécs, okt. 20. A választások eredményéről szólva Seitz elnök a floridsdorfi választókerület gyűlésén igy nyilatkozott:
— Anélkül, hogy a pénteki döntést befolyásolni akarnám, már ma állítom, hogy nem fog akadni szavazó a koalicio föntar-tása mellett. A szociáldemokraták „önfeláldozásáénak ideje lejárt.
Keresztény nők nagygyűlése Budapesten.
Budapest, október 20. A keresztény női tábor e hó 27-én délután 4 órakor a pesti Vigadóban választójogi nagygyűlést tart, melyen az elnöki megnyitót rrohászka Ottokár mondja. Vass József dr. a nők kommunális választójogáról, Haller, Huszár, Benárd és Pröhlc Vilmos „A keresztény politika és a nők" címen tartanak beszédeket. Schlachta Margit „Mi ragaszkodunk vái lasztójogunkhoz" cimü előadása zárja be a tárgysorozatot, amelyhez a férfi és női szerzetesrendek, szövetségek és egyesületek fognak \' hozzászólni. Ezután az elnökség memorandumot nyújt be a kormányhoz, amelyre Teleki miniszterelnök, majd Apponyi Albert fog reflektálni. A nagygyűlés Prohászka zárószavaival ér véget.
A korona Zürichben*
Budapest, október. 20. A magyar korona állasa ma Zürichben 1\'65 szantim.
Hírek,
— Pótsxemlék a vármegyében-
Tegnapi lapunkban közöltük a vármegye területén lezajló népfelkelési pótszemlék idejét, amelyben egy-két dátum helytelenül szerepel. Ezért miheztartás végett újból közöljük a m. kir. zalamegyei katonai parancsnokság kiegészítő csoportiától szerzett értesülésünk szerint a pótszemfék pontos dátumait: Zalaegerszegen f. hó 22-én, zalaegerszegi járásban f. hó 23-én, a nagykanizsai járásban /. hó 29-én, Nagykanizsán /. hó 30-án, letenyei járásban november hó 2-án, a pacsai járásban /. hó 22-én, a zalaszentgróti járásban f. hó 25-én, keszthelyi járásban f. hó 27-én, sümegi járásban f. hó 29-én, tapolcai járásban november hó 2-án, a balatonfüredi járásban november hó 4-én, Zalabaksán f. hó 25-én, a novai járásban f. hó 27-én.
— Szabad Lyctsuio. Ma este 6 órakor tartja Gáspár Kornél Őrnagy harmadik előadását a városháza nagytermében. Az anyag ugy van beosztva, hogy minden előadás magában is érthető legyen, minek következtében olyan hallgatók is jelentkezhetnek, akiknek az eddigi előadásokat nem volt módjukban végighallgatni. Újólag a legmelegebben olvasóink figyelmébe ajánljuk ezeket az előadásokat, s reméljük, hogy a társadalomnak minden rétege tömegesen képviseltetni fogja magát nem csak a mai estén, hanem a későbbi előadásokon is.
— A keresztény szocialisták nagy győzelme. Az osztrák választások végső eredménye ma már pontosan megállapítható. Eszerint van : 82 keresztényszociálista. 66 szociáldemokrata. 20 nagynémet. 6 parasztpárti. 1 polgárimunkapárt. A mult nemzetgyűlésen 70 szociáldemokratával 90 polgári,, a mostaniban pedig 66 szociálistával 109 polgári-párti képviselő áll szemben.
— Roboz Imrét letartóztatták. A magyar ujságirásfvalóságos himpellére volt ez a Kolozsvárra szökött sajtókukac, aki az erdélyi magyarság megbotránkozására a leggyalázatosabb magyarfalást vitte végbe. Kolozsvárott szerkesztette az „Uj Ember\'1 cimü szeny revorverlapot, amelyben még* Göndör Ferencen is tul tett. Mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, Roboz Imrét a kolozsvári rendŐrség,örgazdaság cimén letartóztatta.
— Hangverseny a vaggonlakók-ért. A közelgő tél veszedelme éhenhalással és megfagyással fenyegeti vaggonlakó testvéreink ezreit. A nyomor, a szenvedés hangosan zokog a vaggonlakásnak nevezett odúkból és szelek szárnyán repül csonka Magyarországban mindenfelé: EmberekI TestvéreinkI Ha magyaroknak érzitek magatokat, akkor jöjjetek és segítsetek raitunk, mert különben mindannyian, kik veletek egy hus és vér vagyunk,, elpusztulunk. Gyermekeink ezreit pusztította a nélkülözés. És most közeleg felénk a másik nagy kaszás,átél. Félünk... Reszketünk ... ha rágondolunk arra a pusztításra, amit a tél végezni fog soraink közt. — Emberek 1 Könyörüljetek 1 Ennek a nemes célnak állott szolgálatába egy neves fővárosi müvésztársaság névszerint Buday Dénes zeneszerző, Mészáros Margit operáénekesnő, Czukor Kálmán operaénekes és Berky Ferenc fővárosi iró. Vaggonlakó testvéreik érdekében városról városra járnak és gyönyörű műsorokkal magukkai ragadják nemeslelkü hallgatóik szivét. Amerre
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 21.
jártak sok-sok szép emléket hagytak maguk után. Városunkba is eljöttek, hogy ma este 6 órakor a Polgári Egylet nagytermében egy felejthetetlen estével szaporítsák estélyeik sorozatát. Helyárak 20, 15, 10 és 6 K. Jegyek előre válthatok a Mair és Fischcl féle könyvkereskedésben.
— Marlháry Miklós színigazgató levele a „Zalai Közlönyhöz." Mélyen tis7.(ell Szerkesztő Ur! A „Zalai Közlöny" 1920. évi 230-ik számában egy közlemény jelent meg „Melyik az igazi" cimmcl, amely kis" közleményben szerénységem is cmlitve volt, mintha kormány által Nagykanizsára dezignált színigazgató. Ezen kis cikkből azt vélem kiolvasni, hogy Nagykanizsa egészen helyesen tiltakozik, hogy oda mindenféle trupp menjen beg^s ugy látszik, hogy ezt a kultuszkormány rovására jegyzi a lap. Kénytelen vagyok — raint^- aki ismeri a helyzetet — a kultuszkormány, helyesebben a sziné-szeti osztály védelmére kelni. A valóság az, hogy a kultuszkormány ezután a Szinész Egyesülettel karöltve és szem előtt tartva a városok autonómiáját is, be akar folyni abba, hogy ki és melyik társulat hova men-jen. így dezignálta a Szinész Egyesület tanácsára a kultuszkormány Nagykanizsára a kaposvári társulatot abban a hitb»n, hogy ott aréna van és lévén Kanizsa intelligens nagy várOs, ahol mindig elsőrendű társulatok voltak, egy nagy társulat meg is tud élni. {Lásd Brucknert.) Én figyelmeztettem ugyan a Szinész Egyesület vezetőségét- azon tényre, amelyet én Nagykanizsán tudtam meg, hogy az aréna le lesz bontva és ha nem is, a hely nem egy nagy társulatnak alkalmas épület; lévén rozoga, mégis kombinációba jött Kanizsa. Most azonban, hogy az aréna lebontása ténnyé vált, a kultuszkormány egy elsőrendű társulatot nem tehet ki egy biztos veszedelemnek (dc ezenkívül diszletci-vel egy kaposvári méretű felszerelés be sem fér egy-egy terembe) és igy jött kombinációba Kmetty Lajos negyedrendű társulata, amelyet persze kifogásol a sajtói Tehát a iajszó jogos erről az oldalról is. Ezen tehát kedves szerkesztő ur egy módon lehet segíteni — építeni kell egy színházat. Mindaddig mig egy város két dologgal nem járul ehez a kérdéshez, addig bizony nehéz erről beszélni, ez a két dolog szinház és közönség... Az utóbbi kell, hogy Kanizsán legyen, tehát kell é& előbbi — szinház kell, építeni kell gyorsan és hamar, szépet és rendeset 6$s nagyot. Midőn szerkesztő uramnak bocsána-"\' tát kérem amiért zavartarh, egyben vagyok is tisztelő hive Mariházy Miklós, a kaposvári városi .szinház igazgatója. __..
— Nem emeltek a pékek. !\'ár nap előtti számunkban téves információk alapján azt közöltük, hogy a pékek a süiés árát három koronára emelték fel. — E hir teljesen alaptalan. -
— A soproni és a zalai gyalogezredek Jlabdarugó csapatai f. hó 23-án, szombaton délután hácom órakor mérkőznek. Előtte és a szünet alatt, valamint a játék után a katonai zenekar hangversenyez. Helyárak: Fenntartott hely 8 korona, tribünjegy 5 korona, állóhely 2 korona.
— Nyilatkozat. A „Dunántuli Újságának Nagykanizsán 1920. évi október hó 18-án megjelent első számában „Két büntető és két lovagias ügy — három szereplővel" cimü közleménynek azon kitételére vonatkozólag, hogy dr. Hajdú Gyula nagykanizsai ügyvédnek velem szemben elintézetlen ügye van: kijelentem, hogy nevezett urnák velem szemben elintézetlen ügye nincs. Nagykanizsa, 1920. október 20. Dr. Hegedűs György, nemzetgyűlési képviselő.
— Keresztény Internacionálé. A
keresztény ^Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége vezetősége szeptember 20-án Baselben tartotta meg első ülését a hágai világkongresszus után. A vezetőség megválasztotta a tisztikart. — Eíhök Scherrer József (Szt. Gallen) lett. Magyarországból a választmányi tagok között Huszár Károly volt miniszterelnök foglal helyet. V- A magyarországi viszonyok helyes megvilágítására, illetve tanulmányozására kiküldött osztrák szakszervezeti vezetők jelentésének feldolgozására a végrehajtóbizottság\' nyert megbízást,\'"^egyben
arra is, hogy a különböző országok szakszervezeti viszonyáról tájékozódjék. A világszövetség vezetősége, továbbá a nemzetközi titkárság jelentése szerint fogadta Jugoszlávia keresztény szakszervezeteinek küldöttségét is, mely a keresztény internacionáléba való belépésre vonatkozó kérelem támogatására Baselbe érkezett. A baseli gyűlés a beérkezett jelentésekből megállapította, hogy a világszövetkezés eszméjét az egész világ keresztényszocialistái örömmel fogadták és lelkesen karolják fel-
— Eljegyzések. Skopál Jenő (Kispest) eljegyezte Abel Böskét (Kispest). Minden külön értesítés helyett. — Kumono-vics Gizella és fotó/Lajos jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.)
(x) Vadászok figyelmébe. Eladó egy teljesen uj bőrgamásni, puha. bőrből, átcsatolható szíjjal. Megtekinthető a Berényi-féle bőrkereskedésben.
— Köszönetnyilvánítás. Nagys. és főtisztelendő dr. Simon György apátkanonok ur (Veszprém) a szüreti mulatság alkalmából 120 koronát adományozott egyletünknek. — A fenkölt lelkű főpap, aki a gimnáziumot nálunk végezte, jóindulatát és rokonszenvét városunk iránt azóta is megtartotta és annak számos tanújelét is adta, és minden alkalmat felhasznál ennek bizonyitásá/a, fogadja ezúton is egyletünk hálás köszönetét. A Kath. legény egylet elnöksége.
— A viaszahelyezett Kossuth-szobor. Kolozsvárról jelenti a Román, Táv-. •rati Ügynökség: A Nagyszalontán lerombolt Kossuth-emlékct a hejyőrség diszfclvonulása és tisztelgése közben újra felállították és, az Arany János muzeumba visszahelyezték. Az emlékmű lerombolói ellen szigorú eljárást (?) indítottak. A helyőrség tisztikara a vissza-" állított Kossuth-emlékre koszorút helyezett.
— Kubikosokat adunk Franciaországnak. Megírtuk, hogy Franciaország magyar munkásokkal akarja a világháború harcai J<övctkeztébcn- rombadőlt és felperzselt Eszak-Franciaországot újjáépíteni. E célra 50,000 magyar munkást kér Franciaország a magyar kormánytól kubikos munkára. A tárgyalások mái- hetek óta folynak. A magyar kormánynak azaz álláspontja, hogy olyan munkások nem adhatók a francia kormány rendelkezésére, amelyekre nálunk is szükség van. Azoknak a munkásoknak a számára pedig akiket a- kormány rendelkezésre bocsájtana, szigorúan kiköti a megfelelő napszámbért s a jó ellátási.
— A Move felkéri összes hölgytagjait, hogy egy fontos kérdés megbeszélése végett hétfőn délután 6 órakor a városháza nagytermében szíveskedjenek megjelenni.
— Aranyvirág. Az aranyvirág szombati előadására jegyek 20 és 10 korona árban kaphatók a két ujságárusitó bódéban. Az operettc nagyrészt uj szereposztásban kerül előadásra. A dollárkirálynőt Szendrey Piroska helyett Gődc Hclén fogja játszani. A pincért pedig Majtinszky István, aki egyebek közt egy negertáncszámo\'. fog bemutatni szerepe közben. Közalkalmazottak 50% kedvezményt élveznek. Kedvezményre jogosító utalványok dr. Mutschcnbachcr Edvinnél kaphatók.
(x) A Bestia cimü 5 féTvonásos kalan-dórtörténet remek filmje még ma látható lesz a Világ-mozgóban. Pénteken, szombaton és vasárnap a „Rézgolyó" III. és utolsó része kerül bemutatóra. Jegyek még korlátolt számban kaphatók.
_(x) A férfi szabók és szabóaők csütörtökön, azaz 21-én este 7 órakor az Ipartestületben a cérna átvételére okvetlen megjelenjenek. Az elnökség.
(x) Az Urániában bemutatásra kerül pénteken, szombation és vasárnap az őszi szezon legszebb filmje, a Napsugár. Biztositsa még ma a jegyeit mindenki erre a kiváló bemutatóra, mely óriási sikert fogNaratni.
(x) Uj fogorvos. Eötvös-tér 16. szám alatti fogászati rendelőmet dr. Lctia Aladár átvette és megnyitotta. Dr. Rácz Kálmán.
Eladó NniQ-j-zoWíbaa (Tolnám.) cfy jókwban levú os&l&dl hat, mely áll 2 iroba, konyha, éléskauua, pince, istálló, nagy ko&Njrfc. Bővebbe: özv. Bauer Fe-rcftcac, Nagyszokol (Tolnaní.) j;
(x) CotilloboK nagy választékban kap-hatók Fischcl Fülöp Fiai papiráruházában.
.TŐZSDE.
Budapest, oki. 20. A valutapiac irányzata r.em volt egységes.
N\'apoieon 1175, Font 1370, Léva 500, Dollár 405, Frank (francia) 2750, Márk* 530, Lir* 1565, Bécsi 100, Rubel 360, Lei 7t0, Szokol -475, Frank (svájci) 6200,
Keronadlnár---, Fraakdinir--, Lengyc! márka —,
Ezüst ára —.
GROSS ÉS TÁRSA
bank- és tőzsdeblzományosok - NAGYKANIZSA -
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka stb.) valamint
értékpapírok vétele és eladása a Nu"ny°soíjb
napj árakon. — Tőzsdei megbízások pontos és kulans effectuálása. — Telefon 44.
Cipésxsogód azonnal felvételik özvegy Dávid Istvánnénál, Eötvös-tér 27. szánt. 4130
Mindoxos sxafcáoaaö, esetit* bejáró takaritónó teljes kosztul és Jó fizetéssel /elvétetik KisfalcJyulca 17 a I. *nt»!et alatt.
Eladó egy 3\'/« mé:<r hosszú cuzy faaszUL -Bővebbet Upvak kiadóhivatalában."\'\'
i Nagymozgó szinház \' Szarvas-szálloda. = J
Szerdán és csütörtökön Csak felnőtteknek !
A BESTIA
K\'alandortórténct S felv. FószcrepW: Han» Mirondorf.
Pcntcken, szombaton és vasárnap
RÉZGOLYÓ lll-ik és utolsó része.
Eladások kezdete hétköznap 0, ",8és Dórakor. " ár- é» ünnepnapokon 3, S, 7 ís 9 órakor.
El őszo ba szekré ny
éléskamra-szekrény, egyéb bútorok, üveg szervice és disztárgyak, ágy-nemüek nagyon jutányosán-eladatnak. Zrínyi Miklós-utca 45. I. emelet. 4120
xümxMmmsK ü URANiA mozgókép palota K
RozRonyl-utca — Telefonszám 259.
K Szerdán és csütörtökön SS Két .Kordiák" szenzáció 1
jjk Joc Debx detektivroester amerikai kiUr^Jji^iJ
ff Kalandorvér
1 4 felvonás — és
M Az ördöngös baroneszk
■g _ kitunó vígjáték 3 felvonásban.
■■ Pénteken, szombaton, vasárnap az öszi szezon ?S
legjobb filmje: .Napsugár.\' M
&S
Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. 3a
Előadások kezdete köznapon 5\'^,, 7\', cs Ö órakor. V
KS55SKKKKKKKKKMKKK5S
Diót, tojást, babot
&SST\' mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben, készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántúli Élelmiszer és Áru-- forgalmi Részvénytársaság
Nagykaniz.a, Cscngery-ut 6.
Tolcion 59. TAVirAtl cím: Tratisdauubia.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 22. Csütörtök
240. szám
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
terkcsztóscg és Jdádóhivalai: Fő-ut 13. %Z. — Interurbán-telefon 78. —--
Megjelenik mindig kora röggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
oemxetgjr. ItpvfaX
FELELÓSSZERKESZTÓ: BODROGKÖZY ZOLTÁN
BUSJfeotésl árak: Egész évre 250 K. Félévre 140 K. Negyedévre 70 K. Egy hóra 25 K. Egyes stim ára 1 K.
Apponyi nagy horderejű elhatározása.
Kilép passzivitásából és kiveszi részét a politika munkájá&ól.
Budapest, okt. 21. Agponyi Albert gróf ma egy újságíró előtt a következőket mondotta: .. Koj életünk oly jdenségci nyomulnak előtérbe, amelyek lehetetlenné teszik, hogy mint lelkiismeretes hazafi és nemzetgyűlési képviselő eddigi passzivitásomban megmaradjak. Nagyon természetes, hogy ha akc.óbá lépek, azt a legtökéletesebb objektivitással és a személyi szempontok kizárásával fogom tenni.
Apponyi aktivitásba lépésének eshetőségeiről kormánypárti vezetők a kővetkező felvilágosítást adták:
— Apponyi állásfoglalása • a párt kisgazda-szárnya előtt feltétlenül szimpatikus lesz» egyrészt annál az általános tekintélynél fogva, amely őt körűiveszi, másrészt azért, mert a pártban vannak kimondott régi hivei: Bottlik, Wéber János, Gáál Gaszton, Kerekes György stb., akik keresni fogják a módját annak, Jiogy Apponyi esetleges vállalkozását a párt erélyesen támogassa.^ Nem szenved kétséget, hogy Apponyi készséggel honorálja az agrár demokraták azon kívánságait, melyeken a\' párt programja nyugszik és igy a támogatásnak semmiféle tárgyi sikere nincsen.
Más forrásból viszont az hallható, hogy amennyiben Apponyi aktivitásba lépne és uj pártalakulatot akarna létesiteni, amely a kisgazdapárt céljaival ellenkeznék - sikerre nem számithatna.
Budapest, okt. 21. A M. T. I. jelenti: Egyes politikai körökben Apponyi Albertnek azt a nyilatkozatát, amelyben a passzivitásból való kilépését jelenti bo — ugy magyarázták, mintha Apponyi uj pártot akarna alapítani és már arról is beszélnek, hogy egyes mérsékeltebb politikai irányok vezetőivel tárgyalásokat folytat. Apponyi erre vonatkozólag a M. T. I. munkatársának a következőket mondotta:
— Senkivel sem tanácskoztam és egyszerűen csak azért tettem meg nyilatkozatomat, mivel kötelességemnek tartom, hogy ha bizonyos bajokat látok, előbb a bajokra matatok rá és csak azután azok orvoslására. Semmiféle pártalakltási, vagy pártbomlasz-tási kísérletet nem tettem, egyszerűen a magam egyszeri! gondolkodását fejtettem kl.
A Landau-ügy.
Budapest, okt. 21. A „8 Órai Újság" munkatársa érdeklődött a főkapitányságon a Landau ügy rendőri nyomozása iránt és azt a felvilágosítást kapta, hogy Dobé Nándor a rendőrség foglya. Ugyancsak elfogták dr. Ruzics Ferenc ügyvédet, de Siposs Kamillót nem tudta elfogni a rendőrség. A nyomozó hatóságok ugy tudják, hogy Siposs a katonaság Margitköruti fogházában van néhány nap óta. Megkeresést is intézett a rendőrség a katonasághoz, hogy Siposst kisérjék át a\' rendőrségre, a további nyomozásuk érdekében és főként azért, hogy Siposs Kamjlto illetékes bírósága, a polgári biróság elé kerüljön.
Elégedetlenség Rakovszkyval szemben.
Budapest, okt. 21. Az egyik estilap értesülése szerint a kormányzópárt ma esti értekezletén többen szóvá akarták tenni Rakovszkynak az utóbbi időben történt állítólagos tendenciózus elnöklését. A felszólalóknak az a kifogásuk, hogy^Rakovszky türelmetlen azokkal a szónokojcj^^zerafcfien, akik döntő kérdésekben nern egy bizonyos képviselői csopot felfogását vallják. Ezek a képviselők. ma/ nrfcr e^yizben felfogásuknak a nyilvánosig előtt hangot adtak, most pedig a pártérteXezleten akarják a kérdést tisztázni. Ugy tudják, hogy semmiesetre sem kerülhet ez. ügyben konfliktusra a sor, mert egyik frakció sem akarja ebből az ügyből kifolyólag kenyértörésre vinni a dolgot. De viszont kétségtelen, kogy az ellentétek csirája megvan, Egyébként a házszabály revízió kérdésében közeledés történt Rakovszky felfogása és Eőrffy házszabálytervezete között, amelyet ugyanis Rakovszky csak most olvasott át teljes egészében és amelynek egyes rendelkezéseit a maga részéről is helyesnek és elfogadhatónak tartotta. Más odalról ugy
hirlik, hogy Rakovszky egy reggeli lapnak ma ellene intézett támadását maga akarja szóvá tenni.
Konsten őrnagy adatokat szolgáltat Károlyiék ellen.
Budapest, október 21. Konsten német őrnagy, pkinck neve a világháború utolsó esztendejében vált Magyarországon ismeretessé — néhány nap előtt egyik budapesti bizalmasához üzenetet küldött, hogy mindazok az okmányok, fényképfelvételek és feljegyzések, melyet ő Károlyi Mihály és társa; bűnös mesterkedésérő! 1917-ben és 18-ban nagy gonddal megszerzett — birtokában vannak és ő hajlandó azokat a forradalom bűnöseinek teljes leleplezésére rendelkezésre bocsájtani.
Fejedelmi adomány a debreceni múzeum céljaira.
Budapest, okt. 21. Déry Frigyes selyemgyáros, aki 48 évvel ezelőtt Bajáról szárma? zott Bécsbe, — hazája iránti szeretetből 14 milliót érő páratlanul gazdag, szép gyűjteményét a magyar államnak -adományozta egy Debrecenben felállítandó muzeum céljaira.
(M. T. 1.)
Lemond a francia hadügyminiszter.
Páris, okt. 21. Az „Echo de Paris" híradása szerint a francia hadügyminiszter elhatározta, hogy lemond. Lemondását a két éves katonai szolgálat életbeléptetésének időpontjára vonatkozó\' nézeteltérésekkel indokolják.
A korona Zürichben.
Budapest, okt. 21. A magyar k^roria állása ma Zürichben 1\'65 szantim.
Olasz—délszláv tárgyalások,
Róma, okt. 21. Az olasz—délszláv tárgyalásokon nemcsak a két külügyminiszter,, hanem a két miniszterelnök is részt vesz. /A tárgyalások megkezdése küszöbön áll.
Az angol belpolitikából.
Páris, okt. 21. A „Daily Mail" szerint Lord Grey hajlandó volna a miniszterelnökséget vállalni, ha Lloyd Georg visszalépne.
Bonyodalom a karinthiai népszavazás miatt,
Berlin, okt. 21. Egy itteni újság arról értesül, hogy a nagykövetek értekezlete tegnap a jugoszláv kormányhoz ultimátumot intézett, még pedig 48 óra határidővel. Ez az erélyes fellépés azt a látszatot kelti, mintha h\'árisban nem igen bíznának a jugoszláv kormány abbeli ígéretében, hogy a megszálló csapatokat kivonják a megszállott területekről.
Hirek.
— Hamis hirek a pénzről. A legutóbbi napokban ismét lábrakaptak olyan hirek, amelyek a pénz devalvációját erősítik. Ezek a minden alapot nélkülöző híresztelések a konszolidáció folé törekvő belnyugalmunk felboritására törekszenek. Mindezek a hirek az osztrák szociáldemokrata pártba vezethetők vissza. Onnan terjesztik azt a rémhírt, hogy nálunk a közel jövőben 30—40 százalék levonással becserélik a pénzt. Minderről a legilletékesebb helyen semmit sem tudnak. — Különösen a földművesek és a kereskedők kőzött.terjesztik ezeket a híreket, amelyeknek célja az is, hogy a már úgyis tűrhetetlen drágaságot növeljék. A hirek kapcsán az élelmiszerekben, különösen a husnemüfélékben a drágaság napról-napra érezhető is. A céljukat cl is érik, mert a fogyasztók kőzött az elégedetlenség napról-napra emelkedik. Ezek a rémhír terjesztő ügynökök a munkásságot sem hagyják békében. Hazafias kötelességet teljesít mindenki, ha ezeket a rémhirterjesztŐ-ket a legelső rendőrnek vagy katonai parancsnokságnak átadja, hogy elvegyék méltó büntetésüket gaz aknamunkájukért, mellyel a békét megzavarni és az elégedetlenséget szítani akarják.
— Bámulatos az a nagy érdeklődés, ami annak a lelkes csoportnak- fáradozását kiséri, amelyik Mutschenbacher Edvin bíró vezetése alatt ügyes alakításokban, ujabb szereplőkkel az Arany virág című operettet fogja bemutatni szombaton, a Polgári Egylet nagytermében. Az előkészületek nagyban folynak már s a rendezőség ritka agilitása, a szereplők nagy ambiciója biztos sikert nyújt az cstélynek. Az előadás után tánc lesz, amelyre valószínűleg hosszabb terminust is ki tudnak eszközölni a rendezőségnél.
— Mennyi postapénz van forgalomban? A postatakarékpénztár jelentése szerint október Í5:én. 1,397.830.000 K értékű postatakarékpénztári jegy volt forgalomban.
— Birkózóverseny. A Nagykanizsai Torna Egylet f. hó 27-én |este fél nyolc, órakor a Polgári Egylet nagytermében názi
. birkózóversenyt rendez négy súlypontban.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 22.
Pehelysúly 60 kg.-ig, könnyűsúly 67 és fél kg.-ig. közép a) suly 75 kg.-ig,kozépb) suly 82 és fél kg.-ig. A versenyén 22 birkózó vesz részt. A verseny győztese az NTE ezüstérmét, H. nagybronz, III. kisbronzérmét kapja. Utána ifjúsági verseny és iskolabirkózás. Helyárak? l3lL sör 20 K IV-VII. sor . 5 korona, a többi sosok 10 korona. Állóhely 6 korona. Karzati álló 10 K. Jegyek válthatók előre is a Szerb-féle könyvkereskedésben.
— A vagonlakók javára tervezett hangverseny a közönség szomorú részvétlensége miatt ma, péntek estére halasztódott. Nem hihetjük, hogy az ország martirainak sorsa épenséggel nem érdekelne mást Nagykanizsán, mint azt a tiz-tizenkét menekültet, akit a zimankós idő dacára is elvitt együtt-érző lelke a hirdetett előadásra. Ismételten figyelmébe ajánljuk közönségünknek a hangversenyt, melynek szereplői tudomásunk szerint kiváló erők s jómaguk is menekült emberek: Berky Ferenc Kolozsvárról menekült iró, Mészáros Margit operaénekesnő, aki a zeneakadémián több hangversenyt tartott, Buday Dénes az irredenta dalok ismert zeneszerzője, Czukor Kálmán operaénekes. A hangversenyt az Arany virág esti főpróbája miatt a Kaszinó nagytermében fogják megtartani.
— A tótok autonómiát követednek. Pozsonyból táviratozzák, hogy Hlinka András és Juriga Nándor Pozsonyban átadták Micsura miniszternek a tót néppárt manifesztumát, amelyben a Felvidék\' részére autonómiát követelnek. A manifesztum 24 pontból álló követelést állit fel. Az autonómiát ugy akarják megvalósitani, hogy a tót miniszternek teljes hatalma legyen és Prágától teljesen függetlenül intézkedhessék. Követeli a tót hivatalos nyelvet, továbbá azt, hogy a hivatali állásokra elsősorban tótokat nevezzenek ki, követelnek tót iskolákat, tót tanerőket és a tót katonaságnak a Felvidéken való meghagyását.
— Élelmiszerkiviteli engedélyek ujabb érvényesítése. A közélelmezési miniszter f. hó 10-iki 67,061. számú rendeletével a magyar kir. közélelmezési minisztérium által kiadott vámkülföldre szóló oly szállítási igazolványok és kiviteli engedélyek érvényét, amelyek ezideig fel nem használtattak, megszüntette s az ilyen kiviteli engedélyek, valamint vámkülföldre szóló száHitási igazolványok folyó hó 11-étől kezdve cs^k akkor érvényesek, ha a közélelmezési minisztérium III. B. osztályának érvényesítési záradékával elláttattak.
— Repülőgépforgalom Budapest és Szombathely között. Szombathely és Budapest között folyó évi november elsejével megindul a rendes repülőgépforgalom. A közbecső állomások Pápa és Győr lesznek,\'amelyeknél megállás nem lesz, csak a küldeményeket dobálják le ejtőernyővel. A repülőgép Szombathelytől Budapestig az utat másfél óra alatt teszi meg. Szállit újságokat, postát és repülőgép közvetítésre feladott táviratokat. A levél portódija az eddigi tervek szerint 12 korona, táviratok minden szó után 10 korona.
— Német fegyverraktárt találtak Prágában. Prágából jelentik: Prága egyik külvárosában építkezési munkálatok alkalmával véletlenül fegyverraktárra bukkantak és pedig egy Stefan nevü németnek lakásán, aki kapitány volt a cseh hadseregben. A fegyverek ládákban voltak elcsomagolva és igy találták meg. A katonai rendőrség a helyszínén azonnal megkezdte a vizsgálatot.
— Idáig 2000 vaggon porosz szén érkezett. Abból a 3000 vaggon szénből, amelynek kiszállítására\' Németország vállalkozott, ezideig 2000 vaggon érkezett meg. Ezt a mennyiséget már szétosztották a gazdaközönség körében, sőt már el is fogyasztották. A további 1000 vaggonra, amelynek e hó folyamán kell megérkeznie, már túljegyzés is van.
— A soproni és zalai gyalogezredek labdarugó csapatai folyó hó 23-án, szombaton délután 3 órakor mérkőznek. Előtte és a szünet alatt, valamint a játék után a katonai zenekar hangversenyez. Helyárak: fenntartott hely 8 korona, tribünjegy 5 korona, állóhely 2 korona.
(x) Vadászok figyelmébe. Eládó egy \'telicsen uj bőrgamásni, puha bőrből, átcsatolható szíjjal. Megtekinthető a Berényi-féle bőrker\'cskedésben.
— Választmányi ttlés. Az NTE. ipa este fél 6 órakor a tornateremben választmányi ülést tart. \'
— A Movfl felkéri összes hölgytagjait, hogv egy fontos kérdés megbeszélése végett hétfőn délután 6 órakor a városháza nagytermében szíveskedjenek megjelenni.
— Dr. Koncz János csepeli főjegyző, a községi és körjegyzők országos egyesületének főjegyzője könyvet adott ki a „Jtgi/zÓ-kérdés reformja" cimmel. A jövő falusi közigazgatás számára nélkülözhetetlen könyv ára 35 korona. Megrendelhető a szerzőnél a csepeli községházán.
(x) Uj fogorvos. Eötvös-tér 16. szám alatti fogászati rendelőmet dr. Lória Aladár átvette és megnyitotta. Dr. Rálz Kálmán.
(x) Aroképea vasúti Igasolványokhox szűk-séges fényképek, a magyar királyi államvasutak igazgató-tágáuak rendelote értelmében, az állami, katonai, törvény, hatósági, városi, községi stb. családtagjai részére előnyös árban készülnek. HALÁSZ SÁNDOR fotomütermében Nagy-kanizsa, Kazinczi-ut II. szám.
(x) A Világmozgóban péntek, szombat és vasárnap a „Rézgolyó" cimü szenzációs film III. és utolsó része kerül bemutatóra. — Előadások hétköznapokon csak este.7 és 9 órakor tartatnak. Jegyek még korlátolt számban kaphatók.
(x) Zonporidskoltk. hegedüiskolak c» gyakorlatok, zeneraúujdonságok. hegedűk, hangizerl;ellckík állandóan raktáron\'Fischel Fülöp Fiai könyv- és papiráruhíiában Nagykanizsán.
(x) Az őszi szezon legszebb filmjét, HNapsugár" cimü szerelmi drámát mutatja be az Uránia. Reinhold Schünzel és Manja Tat-schava a legkiválóbb művészek együttesével. A film kiállítása, rendezése és az izgalmas fordulatok felejthetetlenné fogják tenni ezt a mesés darabot. Siessen jegyeit biztosítani.
Nóg-yl&kásos kortes hix. műhellyel eladó. Egy lakát elfoglalható. Báthory-u 12. szám. - 1064
Eladó: Kg>- modern palisander ebédlő, egy h«ló-és egy konyha-berendezés, egy réz- és egy gyermekágy és má* bútorok, konyhafelszerelésl cikkek, porcellán edények, szőnyeg és függöny Batthyány-utca 10. szám alatt Megtekinthető naponta délután 3—5 óráig. • 1057
TŐZSDE.
Budapest, okt. 21. A tőzsdei forgalom ma kitté csendesebb volt. A valutapiacon néhány pontul csökkentek az árfolyamok.
ValnUpUo: Napokon 1161—30, Font 1300—70, Léva 540-49, Dollár 392—90\'/, Frank (fraocia) 2710—20, Márka 574—04. Lira 1500-75, Bécsi 98-99, Rubel 353-44\'/, Lei 707—695, Szokol 467—80. Frank (svájci) 0000. Koronadioir 1125—15, Lengyel márka 157—103, Ezuil ára 13-19.
Szerkesztői üzenet.
Egy olvasó, ön felháborodással irja nekünk, hogy azok a vörös betyárok, akik pár hónapja még az internacionálizmus vörös rongyába takaróztak, a börtönökből kikerülve, arcpirulás nélkül mellénk ülnek a kávéházban, vagy a szomszéd asztalnál boroznak az étteremben s ismét hangosan rendelnek nótákat. Mélyen tisztelt olvasónk, mi ezt már rég megállapítottuk s ismételten az orrához dörgöltük mindenkinek, de mit v\'sinálhatunk mi többet, ha a magyar jelszava mindig a feladés. Lcér/ik ezekről az emberekről még a börtönszag, még? vörös a porcikájuk is, de mi be.ogjuk nz orrunkat vagy behunyjuk a szemünket, hogy ne érezzük és ne lássuk ahelyett, hogy ugy bánnánk el velük, mint ön kedves olvasónk Mi ehelyett fátyolt vetnünk a múltra s engedjük pirosodni s nem pirulni ezeket az .elvtársakat".
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik felejthetetlen jó anyánk elhunyta alkálmából mélységes fájdalmunkat részvétükkel.enyhi-teni* igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Tornán család.
Bikóoxl-n. 43. számú báz szabadkézből eladó.
Bővebbet ugyanon__1650
Házal&dáa a város minden részében. Jó karban íevő bán* nagy kerttel, beköltözhető lakással Jutányos árban eladók. Bővebbet Rakoa Györgynél Magyar-utca 45. szám alatt.__I65\'>
Eladó egy 3 és fél méter hosszú, 2 és fél méter széles szőnyeg és ogy 3-as számú Wertheira-aiekrény. Pő-iit 22., földszint. /"• • 1059
Mindene* ■xaká.oznő, esetleg bejáró takarítónő teljes koszttal és jó fizotéssel felvétetik Kisfaludy-utca 17/a L emelet alatt.
Eladó egy 3\'/t . méter hosszú nagy faaszia). — Bővebbet laponk kiadóhivatalában.
KKKKKKKKKKKKKKKKK
I URAH1A mozgókép palota §f
Roxgonyl-utca — Telefonszám 259. Ü Pénteken, szombaton, vasárnap
Az ószi szezon legszebb lilmjal g
| Napsugár
JJB Szerelmi dráma 5. felv. Főszereplők:
M RainholdSchDnczel?MatijaT»tz«chaya
Csodás rendezés I — Mesés kjállitás I Izgalmas fordulatok I
K - Előadások kezdete köznapon" és 9 órakor J8 Vasár- éi ünnepnapokon 3, 6, 7 és 9 órakor.
mnnmxmxí
F4 Q7Q tf a város minden utcájában, IldXClIV. ftZOnr)Ai beköltözhető lakásokkal. kertes családi házak, telkek, 1—-2 holdas jól termő szőlők, 5 holdtól 150 holdig príma fűidből álló birtokok nagy gazdasági és lakóépületekkel, valamim felszereléssel a legjutányo-sabban azonnrJ eladók: Balatoni 3 holdas szótő szép berendezett villával,kis birtokkal elcserélhető.
Szigriszt László
Zrínyi Miklós-utca 33. az. I. em. Telcíon 2$5.
O
VILÁE
Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. :
Pénteken, szombaton, vasárnap
Rézgolyó
Ill-ik és utolsó része 6 felv.
Főszereplő: Ja&mt* Hanton.
Jön a világ legnagyobb cirkusz-attrakciója HARKY PLELL felléptével A Barré-Cirkusz cim alatt.
(Előadások \' kezdete hétköznap 7 és 9 órakor. | Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
ELADÓ
BIRTOKOK: ™ "oU"8
hold uj termő szőlő--- ■ ■ vei beültetve, 0 szobás kastélylyal, Zalamegye keleti szőlős részén. 50 holdas birtok Vnsmegyében vasúti állomás közelében. 13 holda* szőlőbirtok a Balaton somogyi partja közelében. Nagykanizsán fordalmas útvonalon fekvő fuszorüzlet Inkáttal azonnal átadó. A város belterületén nagy vcndéglőbcrlet lakással azonnal átadó. — Házak azonnal beköltözhető lakással eladók.
Bővebbet : Szántó Vilmos
lagatlanforgralml Irodájában Xa^ykanlsaáa, Eötvöa-tór 29. szám. Tolofouaxim 332.
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6. iz.
Telefon 59. Távirati elm: Tran.ilanubla.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
xt
jNagykanlzsa, 1920. október 23. Szombat
242. szám
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-ut 13. uz.
.- Interurbán-telefon 78. •■
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ: íj FELELŐSSZERKESZTŐ:
Dr "EGEDÜS GYÖRGY B0 DROG KÖZ Y ZOLTÁN
Etmzetgy. \'cíprm\'.J
Előfizetési árak :
Egész évre 250 K. Félévre $40 K. Kogycd-évre 70 K. Egy hóra 25 K.Egyes szám ára 1 K.
Lemondatják az osztrák szociáiista minisztereket.
A keresztényszocialisták veszik át a kormányt, — Nem lesz koalíció.
Bécs, Okt. 22. Parlamenti körökben hire jár, hogv a szociáldemokrata párt mai ülésén azt határozták el, hogy a kormány szociáldemokrata tagjait azonnal lemondatjuk. Az indítvány a baloldali szocialistáktól indult ki, de a párt többi frakciói is helyeselték. ,
A szociáldemokrata miniszterek lemondása nem egyéb tüntetésnél, minthogy két hét múlva úgyis át kell adniok a kormányt. Az uj kormány megalakulásáig a keresztényszociálista miniszterek az államtitkárokkal vezetik a kormány ügyeit.
Bécs, okt. 22. Legújabb értesülés szerint a szociáldemokrata államtitkárok és kormánytagok feltétlenül visszalépnek. Nem akar-
ják tovább viselni a felelősséget a kormány-
zásért és nem akarják bevárni ,a parlament összeülését. A keresztényszocialisták elhatározták, hogy egyedül alkotnak kormányt. —
(M. T. I.)
November l-ig ratifikálni kellene a békét.
Budapest, okt. 22. Teleki Pál gróf miniszterelnök n kormányzópárt tegnap esti értekezletén közölte, hogy az antant a békeszerződés ratifikálását ez év november elsejéig követeli. Ennek a terminusnak a betartása technikai okok következtében ^stem lesz lehetséges. A kormány tehát a termi nus betartásáért garanciákat vállalni nem tud.
A békeszerződés tárgyalását a nemzetgyűlés a jövő héten a maga számára foglalja le. A pártfegyelemnek ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál demonstratív módon kell megnyilvánulnia. .
Meskó Zoltán államtitkár az internálásokról.
Budapest, okt. 22. A belügyminisztériumban törvényjavaslaton dolgoznak, amely egyrészt revideálni fogja az eddigi internálás! rendeleteket, másrészt az ujabb intézkedés jelentős változtatásokat hoz a megbízhatatlanok, uzsorások és lánckereskedők internálása körül.
Az internálási rendelet módositásáról Meskó Zoltán belügyi államtitkár a következőket mondta:
— Az utóbbi időben többnyire csak láncosokat Ítéltek internálásra. A bolsevizmus bűnösei, akik erre rászolgáltak, mind internálva vannak. Az internálási tábor létszámnövekedése tehát az első kategóriába tartozókból került ki. Az uj rendelet értelmében bizottságok utaznak a zalaegerszegi internálási táborba.
<— Tudjuk, hogy a hajmáskéri tábor megszűnt és minden egyes internáltnak felülvizsgáljuk az ügyét röviden, igazságosan. Az eddigi hivatalos eljárás ugyanis nagyon hosszadalmas volt.
— Azon igyekezünk, hogy azokat, akik nem köVettek el megbocsajthatatlan bünt — visszaadjuk a társadalomnak próbára, hogy betudnak-e illeszkedni az uj rendbe.
A békeszerződés francia referense beutazza a Dunát.
Budapest, okt. 22. A M. T. I. jelenti : Charles Danielou, a trianoni békeszerződés referense a francia kamarában — ma reggel Fouchet francia főmegbizott és titkára kíséretében hadihajón ^eüTasta a magyar Duna egy szakaszát. - \'
A Landau-ügy.
Budapest, október 22. Meskó Zoltán belügyi államtitkár egy ujságiró előtt nyilatkozott a Landau-ügybén folyó nyomozásról és a többek kőzött ezeket mondotta: , — Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a legerélyesebben fogunk nyomozni és hogy a bűnösök nem fogják elkerülni büntetésüket. Ha nem igy volna, én egy percig sem maradnék meg a helyemen s levonnám a konzekvenciákat. A honvédelmi és belügyi kormány telj\'es egyértelműséggel dolgozik azon, hogy világosságot derítsen a Landau-ügyre.
— Ruppert, interpellációjában az igazsághoz hiven elismerte, hoey ugy a belügyi, mint a honvédelmi kormány — amikor hoz-\' zájuk fordult — készséggel siettek segítségére. Egyébként teljes erőnkkel azon vagyunk, hogy minden atrocitást megakadályozzunk. A szükséges preventív intézkedésekét megtettük, köztünk és a katonaság között semmi •ellentét nincs. Hiszem, hogy a nyomozásnak meglesz az eredménye és a bűnösök kézrekerülnek.
Budapest, október 22. Siposs Kamilo és két detektivtársa le vannak tartóztatva és jelenleg a Margit-köruti fogházban őrzik őket. A katonaság is nagyarányú vizsgálatot indított, amelyet Pelikán hadbirószázados vezet. Az eddigi jelentések szerint valamennyi katona azzal védekezik, hogy ők nem bántották Landaut.
Budapest, okt. 22. Rubinek Gyula kereskedelemügyi miniszter ma egy ujságiró előtt kijelentette, hogy a kormánu helyzete szilárd és ebben nagy része van Sréter honvédelmi miniszter intézkedéscinek, amelyeket a Landau ügyből kifolyólag foganatosított és amelyek nagy horderejűek.
Litvániából.
Rign, okt. 22. Zvelikovszki tábornok ma két rendeletet bocsájtott ki. Az egyikben a litván állam fejének és főparancsnokának proklamálja magát és megállapítja az állam cimeret és határait az 1920-ban kötött litván szerződés szerint. Nyugaton a határ az a vonal, amelyet a bolsevisták a juliusi offenzíva előtt foglaltak el. A második rendeletbeh kinevezi a minipztéreket.
A korona Zürichben.
Budapest, október. 22. A magyar korona állása ma Zürichben 1*60" szantim,
A kormányzó díszszemléje a vérmezőn.
Budapest, okt. 22. A M. T. I. jelenti r Holnap, szombaton délelőtt 9 órakor Horthy Miklós kormányzó szemlét tart a budapesti helyőrség legénysége felett és ezen a szemlén elvonulnak előtte a budapesti rendőrség lovas s gyalogos csapatai is. A díszszemlén a kormányzón kívül Sréter István honvédelmi miniszter^ a vezérkari főnök, Budapest városparancsnoka és a kormányzó kísérete vesznek részt. Először a helyőrség csapatai vonulnak cl disz-menetben a kormányzó előtt, majd bezárják a menetet a díszruhás lovas és gyalogos rendőrök, akiket Beniczky Tamás rendőrfőparancsnok vezényel.
Francia tudós hivatalos küldetése Budapestre.
. Budapest, okt. 22. Louis Eisenmann, a pánsi Sorbonne tanára ma hivatalos küldetésben Budapestre érkezett. Eisenmann felkereste Teleki gróf miniszterelnököt, Csáky gróf külügyminisztert, Apponyi Albert grófot, And-rássy Gyula grófot, Wekerle Sándort, bíró Korányi pénzügyminisztert, nagyatádi Szabó földmüvelésügyi minisztert, Bethlen István grófot, valamint közgazdasági és kulturális \' életünk számos kiválóságát. Eisenmann itteni tanácskozásáról elaborátumot készít és visz-szatérése után párisi mértékadó körök elé terjeszti.
Panaszkodik az exkirály.
Bécs, okt. 22. A „Neues Wiener Journal* ma beszélgetést közöl, amelyet dr. Ackersau Albinnal folytatott, aki látogatást tett Pran-ginsban Károly exkirálynál. Ackersau a következőket mondta:
— A kastélyban beszélgetést folytattam Károly exkirállyal és Zita exkírálynővel. Károly kesorü szavakkal emlékezett meg a rágalmakról, amelyekkel ellenségei elhalmozták. Senki sincs, — mondotta — aki megemlékezne arról, hogy a birodalom akkori összetétele mellett csak népeim érdekeit\'tartottam szem előtt és feladatomat akkor fogtam fel helyesen, amikor arra törekedtem, hogy a monarchia egyik népe se állapithassa meg azt, hogy én egyiket a másikkal szemben előnyben részesítsem. Senki sincs, aki tagadhatná, hogy én békét akartam, mert láttam azt, hogy a szerencsétlen háború teljesen szétrombolja mindazt, amit békés megegyezéssel lehetett volna elintézni A szocialisták ezeket is tagadásba vonják,, pedig éppen Seitz szociáiista képviselő volt az, aki a vele folytatott beszélgetésem után az előszobában ugy nyilatkozott, hogy az osztrák szocialisták mbnarchisták, de ha a köztársaság hivei volnának, akkor is engem kívánnának a köztársaság elnökének.
A reminiscenciák után a jövőről beszélt az exkirály. Gondolatait a nagy Deák Ferenc szavaival lehet összefoglalni: „Várhatunk !,L
Régenst választ a görög országyülés.
Athén, okt. 23. A görög kormány összehívta az országgyűlést acélból, hogy a beteg király, helyett régensről gondoskodjék.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 23.
Hirek.
— Hímneműek vasárnapokon 10 óráig árusíthatók. Az ipari munkásság vasárnapi szünetéről való törv-nyt a belügy és földművelésügyi miniszterek egyetértőleg oda módosították, hogy vasárnapokon és Szent István napján a husnemüeket árusító üzletek 10 óráig nyitvatarthatók. Árusítható friss hus, akár feldolgozott, akár feldolgozatlan állapotban, éI5 és leolt baromfi, vad, halak élő vagy fagyasztott állapotban.
— Á lakáshivatal uj tisztviselője. pxchlfuss Ottó, a városi lukáshivatal tiszt-
/ "viselője lakáshivatali beosztásától megvált. A legnehezebb időkben, h legtöbbször egyedül vezette ezt a nehéz hivatalt, ahol mindig a legjobb szándék irányítottá. Hogy mindenkinek nem tudott k&v^je tenni, annak oka nem ő volt, bár mindenki őt okolta. Ujabb beosztását valószínűleg a gazdasági hivatalban nyeri cl. Helyét Kumpert Arthur városi rendőrtisztviselő foglalta el, aki előző állásától személyi differenciák miatt megvált. Ezért Kumpert, mint a város régi és jólkipróbált derék tisztviselője, visszatért a városhoz, amelyhez kérvényt nyújtott be, \'melyben a városgazdai állásra pályázik. Kumpert Arthur gazdasági ismeretekkel is rendelkezvén, nyilván semmiféle akadálya sem lesz, hogy eme kérelme teljesedjék.
— Drágasági segély • a nyugdíjasoknak. A minisztertanács elhatározta, hogy az állami nyugdijasoknak, tisztviselőknek, azok árváinak és Özvegyeinek, tekintettel a nehéz megélhetési viszonyokra, havi drágasági segélyt folyósit. Ez a segély visszamenőleg aug.
"•4-től jár s minden külön kérés nélkül utalványozzák.-Ezt a segélyt sem átruházni, sem elzálogosítani, sem állnmi követelések, vagy
_ tartozások /ejében lefoglalni nein lehet, községi ad$ alól mentes, jövedelmi adó alá sem ■esik. A segély havi 150—450 korona. Ugyancsak temetési segélyeket isutalványoznak, melyek összegének legalább ezer koronát kell kitenni.
— A város csatornázásra. A város eme egyik legégetőbb szüksége végre talán a megvalósulás felé közeledik. Dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő hosszas utánjárás után ki tudta eszközölni a népjóléti minisztériumban, hogy a csatornázási tervezetet kedvező feltételek mellett elkészítsék. Ez még mindenesetre csak terv, de hisszük, hogy a megvalósítás sem késik már sokáig. Az érdem eddig is dr. Hegedűs György kép-\' viselőjé, aki bár nem a város követe, mégis nagyon sok é» üdvös dologban Jc^Pv\'sclte már szülővárosa érdekeit.
— Ingyen fűtés és világitás. Több rendben foglalkoztunk már azzal a czép kultur misszióval, amelyik az Irodalmi és Művészeti Kör kebelében szabad licealis előadási sorozatokban hetenkint két-három előadást tart városunk igen előkelő publikumának. Eme nemes ügybuzgalom a figyelmet már magasabb helyen is magára vonta, s e részről is fiemes támogatás várható. A Zala-vármegvci Szabadoktatási Bizottság átiratilag kérte Nagykanizsa városát, hogy eme nagy értékű előadásokra ingyen fűtést és világítást biztositson az Irodalmi körnek. Részletezhűnk nem kell ennek a városi támogatásnak a fontosságát, egyedül azt emlitiük fel, hogy a kör, amelyik a legminimálisabb belépőjegyekkel tartja előadásait s a kulturát szinte téliesen díjtalanul terjeszti, nagyon rászorul a város eme támogatására s nincs okunk egy percig sem kételkednünk abban, hogy az ügyet a város is teljesen magáévá teszi s mindenben támogatására siet az Irodalmi Körnek. \\
— A vároa\' kétv 51 fát ad a Keresztény Otthonnak. A Keresztény Otthon helyiségeit jeletJeg. két keresztény egyesület bírja, az Ébredő Magyarok fSg.ycsületc és a Keresztény Szociális Egyesület. A két egyesület vezetőségének komoly gondót okozott
, az állandóan emberekkel telt helyiségek téli fűtése, .mivel az egyesületek olyan nagy tőkével nem rendelkeznek, hogy a piaci áron vagy más kéz alatt fűtőanyagot szerezzen
• be. Ez okból az egyesületek vezetősége fel-
kereste a város polgármesterét, aki készséggel bocsajtott két öl fiit megfelelő ár ellenében rendelkezésre.
— A vaggonlakók javára budapesti művészek áltál tegnap este rendezett hangverseny a siker legteljesebb jegyében folyt le. A megjelent distingvált közönség elismeréssel adózott Berky Ferenc menekült iró mély érzésű irredenta verseinek és sokat tapsolt Buday Dénesnek, a neves - zeneszerzőnek és Czukor Kálmán operaénekesnek. — Mészáros Margit operaénckesnő betegsége miatt \'nem vehetett részt a hangversenyen, amelynek műsorát Bágyani- Szabó színész konferálta ötletesen.
— Nagystílű légi közlekedés. Az Amerikai Egvesült Államö^oan Zeppelin Tár-sosag alakul it, amely Amerika és Európa közötti légiközlekedés megvalósításán dolgozik. A társaság elnöke most Newyorkban időzött s nyilatkozata szerint a légi közlekedés pénzügyileg biztositva van és az első két speciális konstrukciójú Zeppelin-léghajó a jövő év eleién készen lesz. Egy ilyen léghajó körülbelül ötszáz személy befogadására alkalmas. A léghajók elhelyezése céljából már hozzáfogtak egy 280,000 köbméteres hangár építéséhez.
— A Keresztény Szociális Egyesület ma, szombaton este . hat órakor választmányi ülést tart. Elnökség.
— Az Aranyvirág uj szereposztásban. Ma este 7 órakor kerül bemutatásra a Polgári Egylet nagytermében az Aranyvirág című három felvonásos nagy, táncos operett, amelyet városunk közismert s jónevü műkedvelői fognak bemutatni Az alacsony helyárak s a tekintélyes kedvezmény, amit a rendezőség nyújt, bizonyítják, hogy az előadás csaknem tisztára erkölcsi sikerre támaszkodik. A főszerepekben teljesen uj alakításokat fogunk látni. Az Aranyvirágot ismét Kenedtf Aura játsza, akinek otthonossága a színpadon már messze tul emelkedik a műkedvelők határán. Sokat várnak Göde Helénke játékától, akinek bájossága s kitűnő hangja feltétlen sikert involvál. Az előadásra a jegyek jó na^y része elfogyott már. — Hétfőn délután öt órakor megismétlik az előadást az iskolák részére.
— A soproni és zalai gyalogezredek labdarugó csapatai folyó hó 23-án, ma délután 3 "Órakor mérkőznek. Előtte és a szünet alatt, valamint a játék után a katonai zenekar hangversenyez. Helyárak: fenntartott hely 8 korona, tribünjégy, 5 korona, állóneiy 2 korona. J
(x) Vadászok figyelmébe. Eladó egy teljesen uj bŐrgamásni, puha bőrből, átcsatolható szijjal. Megtekinthető a Bcrényi-félc börkereskedésben.
— A Move felkéri összes hölgytagjait, hogy egy fontos kérdés megbeszélése végett hétfőn délután 6 órakor a városháza nagytermében szíveskedjenek megjelenni.
(x) Orvosi hír. Dr. Vajda fogorvos távollétéből hazaérkezve, fogorvosi rendeléseit folytatja.
(x) Urinők részére Keszthelyen hathetes főzőtanfolyamot nyitok. Jelentkezők uri ellátást és bővebb felvilágosítást adok. — Karácsony Kálménné Keszthely.
(x) Uj fogorvos. Eötvös-tér 16. szám alatti fogászati rendelőmet dr. Lória Aladár átvette és megnyitotta. Dr. Rátz Kálmán.
E\'.ső osztályú axnbómunkáiok felvétetnek Horváth JóxkÍ szabósieiternél Kazinczy.utea 4. >zám.
(x) A Rézgolyó cimü filmszcnzáció III. és utolsó része van most műsoron a Világmozgóban. Ezen kép trükkjei és szebbnél szebb felvételei csodás látványosságot képeznek. — Jegyek egész napon át kaphatók a pénztárnál.
Egy métermázsa fehér ouom&ffolópaplr eladó. Bővebbet a Frigyes-laktanya &<^tÍno*a. i(>04
(x) Hallót Hétfőn.és kedden Jancsi, a budapesti közönség kedvence két csodagyer-mekével személyesen és Cocantin, a kanizsai közönség kedvence pedig „Schwarz a Csalafinta férj" cimü vígjátékban iátskik az Urahjá-baá. Mindkét este három előadás tartatik, Jp 7 és 9 órakor. A szülőknek ajánlatos a gyermekekkel az első előadást megtekinteni.
Nógylakisos kortes hi\'x. műhellyel eladó. Egy lakás elfoglalható. Báthory-u. \'.2, mm. 11&4
TŐZSDE.
Badspaat, okt. 22.
VsIutapUo: Nápolcon 1131— 60, Font 1350—60, Dollii 398—402-5, Frank (francia) 2700, Márka 671—60, Lira 1670—60, Béesi 9S6—99, Rubel 340—339, Szoko! 437—610, Le: 700—709, Ko.-orudinir 1190—1266, Frank-dioár 1130—1240, Márk* (lengyel) 166—167.
G-ROSS ÉS TÁRSA
bank- és tőzsdeblzományosok - NAGYKANIZSA -
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka atb.) valamint
értékpapírok vétele és eladása ° lesju"n>,o3abb
napi prakon. — Tőzsdei megbízások pontos és kulans- effectuálása. — Teieloo 14.
ÜRANIA
Mozgókép * palota. —
Pénteken, szombaton, vasárnap Az őszi szezon legszebb filmje i
NAPSUGÁR
Szerelmi dráma 6 felvonásban. — Főszereplők:
Reischold Scbtal és Magi Tatzscbua
Csodás rendezés! — Mesés kiállítási Izgalmas fordulatok I
Előadások kezdete köznapok: 7 ét 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, 6, 7 és 9 órakor. V
Nagyobb vidéki sörgyár
mielőbbi belépésre kerei önálló, di.\\positiókép«s elsőrendű adminlatrntlv munkaerőt
a főnök helyettesítésére.
Keresztény pályázók-©ddigl életpályájuk leirását tartalmazó, nyelvismereteiket feltüntető részletes ajánlataikat bizonyitvinymásolatokfcnl és fényképpel felszerelve .Kereskedelmi munkaerő 2S72- Jeligére Bloekncr J. biidctési 1662 irodájába Budapest, IV. SemmciweH-u. 4. küldjék.
OOOOOOOOOOGOOOOOG
VILÁG
Nagymozgó színház Szarvas-szálloda. =
Pénteken, szombaton, vasárnap
Rézgolyó
III-ik és utolsó része 6 felv.
Főszereplő
Jaanits Hanton.
Jön a világ legnagyobb eirk<iiz-atUakciója HARBY PIELL feíftptével
A Barré-Cirkusz cim alatt.
Előadások kezdete hétköznap 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áru-—forgalmi Részvénytársaság Nagykaniziit^C*ettgery-ut 6. »z.
Telelőn 59. Távirati elm: Tranadanubla.
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában.
59-lk évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 24. Vasárnap
243. szám
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Sxcri<es*ió*ég és Wkd4biv»t»l: Fő-ut 13. mz.
___Inlenirban-telefon 78. ———
Megjelenik mindig kora reggel
\' FÓS2F.RKESZTÓ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Moitlgj. k6pvU«l6
FEUELÓSSZERKESZTÓ:
BODROGKÖZY ZOLTÁN
• Előtlxctésl árak:
\' Égési cvro 240 K. Féiévro 140 K. Negy*i-évro 70 K. Egy hór« 25 K. Egyes síim áx« 2 K.
Rákosi Jenő ünneplése.
Ünnepségek az „Otthon" korban.
Budapest, okt. 23. Rákosi Jeninek a nagy írónak és publicistának 50 éves jubileumira tervezett ünnepségek ma délután kezdődtek meg az „Otthon" írók\' és Hírlapírók Körében.
Mintegy 53 egyesület és testület jelent meg Rákosi .tiszteletére, köztük az összes kulturális egyesületek, jótékonysági egyesületek, jiöegyíetek és kaszinók. Az első sorokban ültek: Wekerie Sándor, báró 1t lassíts Gyula, Berzeviczy Albert, báró Hazai Samu, báró Szurmay Sándor, gróf Bán//y Miklós, Beöthy Zsolt, Rubinok Gyula, Sréter István, gróf Széchenyi László, gróf Fürstenberg német főkonzul, Kozma tábornok, báró Perényi Zsigmond, báró Lukasich Géza, Néma Antal és Rajjay Sándor püspökök, Gicsstoein Sándor, gróf Wenckheim László, Horánszky Lajos, Hubay Károly, Sándor Pál, Lánczy Leó, báró Chorin Ferenc és nagyon sok hölgy, köztűk Apponyi felesége és leányai. .
Pont fél három órakor érkezeit meg József főherceg, akit igen zajosan megéljeneztek.
Szűnni nem akaró óváció fogadta Rákosi Jenőt, akinek Hoilsy Pál, az Otthon elnöke szép beszéd kíséretében adta át az Otthon ajándékát, a Rákosi-plakettet, amelyet Beck Ödön Fülöp alkotott. A kormány nevében Pékár Gyula államtitkár, majd Apponyi Albert, a főváros nevében dr. Sipocz Jenő polgármester, az Akadémia nevében Herczeg Ferenc, a Kisfaludi társaság nevében ■Szász Károly, a . Petőfi társaság nevében Császár Elemér, a Magyarországi Uiságirók Egyesülete nevében pedig Márkus Miksa elnök tartottak üdvözlő beszédeket.
Rákosi meghatott szavakkal köszönte meg az ünneplést, majd lvánji Jenő elszavalta Szávay Gyula alkalmi ódáját. Ezután a küldöttségek járultak egyenkint az ünnepelt elé, mindegyik egy szál virágot adván át neki egy jelmondat kíséretében. Az első szál virágot Wekerie Sándor nyújtotta át Rákosinak.
A Népszínház régi tagjai Blahánéval és Pálmay Ilkával az élükön üdvözölték a Népszínház megalapítóját és első igazgatóját. A lelkes és megható ünneplés este a Nemzeti Színházban folytatódott
Katholikus nagygyűlés.
Budapest, október 23. Ma kezdődött meg a katholikus nagygyűlés, amely alkalom ból Budapesre érkezett Csernoch János vezetésével az egész püspöki kar és amelyen Monsignore Lorenzo Schioppa pápai nuncius is részt .vett. Az elnöki tisztet Zichy János \' töltötte be. A nagygyűléssel kapcsolatos ünnepségek sorát ma délelőtt a Szent-István Akadémia nyitotta meg Szent-Tamás halálának 15 százados emlékezetének szentelt rendkívüli ülésével. /
A nunciust Giesstuein praelatus fogadta és ő mondta el latinul az elnöki megnyitót. Az előadás végeztével a nuncius megtekintette a Szent-István Társulat nyomdáját. Ezalatt a teremben Székely István tartott előadást.
Nagyatádi Szabó a politikai helyzetről.
Budapest, okt. 23. Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter . az általános politikai helyzetről egy újságíró előtt a kővetkezőket mondotta:
— Alig hiszem, hogy éppen ma a ratifikálás nagy és nehéz Uérdéíének napjaiban, érvényesülhessenek páítbomlasztó törekvések. Nem pártügyról, hení személyéi kérdésekről van most szó, hanem egy.szomoru kénysze; rüségröl, amely alatl ai/sgész ország áll. L kérdésben mindenkinek egynek kell lennie. A kormány vállalja hazafias felelősségének teljes tudatában azt a nehéz feladatot, hogy a ránk kényszeritett békét ugyancsak kényszerből ratifikálja. Ezt leszámítva is, ma még feltétlenül biztosba párt egysége, legfeljebb egyesek vannak különvéleményen a részletkérdésekben.
Friedrich István Németországban.
Budapest, okt. 23. Friedrich István ma Németországba utazott, ahonnan valószínűleg Münchenbe is ellátogat.
A békeszerződés ratifikálása.
Budapest, okt. 23. A békeszerződés ratifikálásáról szóló törvényjavaslat benyújtásival kapcsolatosan a kormányclnők és a külügyminiszter a pártok vezetőit pártkőzi konferenciára hívja össze. Ez az összejövetel bizonyos modalitások megbeszélését — célozza és kész helyzetet akar teremteni a törvényjavaslat tárgyalási menetére. Az értekezlet időpontja még nincsen megállapítva, előreláthatólag hétfőn, vagy kedden lesz.
Angliának szüksége van a magyar Dunára.
Bécs, október 23. Troubridie tengernagy, aki csütörtökön Pozsonyba érkezett — a „Prager Tagblatt" munkatársa előtt nyilatkozott a Duna problémáról. Elmondta, hogy Nagybrittania már a Habsburg.k alatt nagy érdeklődéssel viseltetett a Duna flottila Iránt, mert nagyobb érdeke van ebben, mint bármely más államnak. Magától értetődő tehát, hogy az angol nagytőke minél nagyobb részt kiván venni a dunai forgatom kihasz- I nálásában. A békeszerződés elrendeli a Lajoscsatorna kiépítését, amely a Rajna és a . Duna hálózatát egymással össze fogja kapcsolni. Pozsonyt kedvező fekvése és jó kikötője fontos szerepre jelölik a dunai hajózásnál. Érthető, hogy a különböző államok nem egyféleképen vannak érdekelve a Duna nemzetközivé tételében.
A korona Zürichben.
Budapest, október. 23. A magyar korona
állása ma Zürichben 1\'55 szantim.
Az Ébredd Magyarok.
\\ Még a porba-sárbá tiport Magyarország szomorú sorsán keseregtünk, mikor a romok fölött egy kisded, de bátor és mindenre elszánt csapat Jelent meg, Krisztus keresztjével ékesített nemzeti_ szinii lobogóján ezzel a felírással: Ébredő Magyarok.
Kik voltak ók ? A lelkes magyar Ifjúság, a szabadságharc márciusi hőseinek méltó utódal.
Micsoda szent hevület vezette őket? Az Imádott magyar hazának és a magyar fajnak lángoló szerjtete.
Mit akartak? Egy uj, az eddiginél boldogabb Magyarországot, olyat, amelyben a keresztény magyarság legyen az ur, az a magyarság, amelynek dlcsó elődei ezt a földet, ezt a hazát a vérük hullásával szerezték és védték meg ezer éven át, azt a hazát, amelynek fial évszázadokon át vétkes nemtörődömséggel Pató Pálok módjára tűrték, hogy a testükön férgekként élősködő s a vérüket a pióca makacsságával szívó zsidóság lassan-lassan, szinte észrevétlenül a nyakukra ülhessen.
Az Ébredő Magyarok elévülheteüen érdeme, hogy felújították az átkos- közöny posványába sülyedt nemzet szeméi s oda dörögték a (ülébe : Ébredj magyar, mert elveszel, ha most sem akarsz tisztán látni I
És Íme, a vészkiáltás nem lett a pusztában elhangzóit] szó; az országszerte meghordőzott véres kard nyomán egyre nőtt a tábor s ma már másfél millió ébredő magyar szive dobban össze egy közös célért : megtörni a zsidóság hatalmát 5 felépíteni Keresztény Magyarországot.
Ne gondolja senki, hogy ezek a szent akarások minden komoly ok nélkül, pusztái a hagyományos zsldőgyúlöletből születtek meg.
Nem. A keresztény lelkekben történt ennek a hatalmas változásnak más, mélyebben fekvő okai vannak, olyan komoly okok, amelyek csak a legutóbbi Időkben váltak Ismeretesekké.
Ugyebár, eddig csak azt láttuk, hogy a zsidóság egyre nagyobb és nagyobb teret foglal el s ahol egyszer már mégvetette a lábát, onnan leszorítani nem lehet. Láttuk azt, hogy a nagytőkét képviselő pénzintézetek, gyárak, vállalatok, kereskedelmi házak, zsidó kézen vannak. Láttuk azt. mint csúszik -kl a kereszté, nyek lába alól és megy át zsidókézre a mindenféle Ingatlan, úgy, hogy a hlvatal03 statisztika szerint 1910-ben Magyarorszá-
3
ZAI.A1 KÖZLÖNY
1920. október 24.
gon 9 millió hold föld volt a zsidók tulajdonában, 1 millió hold pedig bérletben. Láttuk ázt. hogy a zsidóság, amely pedig hazánk egész Jakosszágának csupán 5%-át teszi, egyes pályákon, mint például a pénzügyi. nagyi arosl. kereskedői, orvosi, ügyvédi. mérnökl.\'földblrtokosl. Iról. újságírói stb. 30 - 50—60%-lg van képviselve. (Az újságírói pályán 90%-lg. Szerk.)
Mindezeket láttuk, de egészen a mai Időkig senkinek sem Jutott eszébe az:után kutatni, vájjon ez á feltűnő térfoglalás nem bizonyos tervszerűséggel történlk-e ?
Meg kell döbbennünk, amikor leírom, hogy Igenis komoly és elfogulatlan tudósok. akiknek állításaiban kételkednünk nincs jogunk, lrásb:ll bizonyítékokkal tudják Igazolni, hogy a kereszténység uralmának megdöntésére és a zsidó faj világuralmának előkészítésére törekszik.
Hogy ez nem rémkép, nem dajkamese és nem falra f.-stett ördög, hanem vértforr3ló valóság, az c század elején sült ki és története a következő :
A világ zsidóságának vezető emberei az elmúlt évtizedben Baselben kongresszusra gyűlt, k össze. Az orosz ko.-mány, melynek a zsidókérdés még több főfájást okozott, mint nekünk bármikor, megsejtve, hogy ott fontos kérdések tárgyaltainak. az egyik kongresszusi tagot-megvesztegette. E zsidó az üléseken fel-ve-t Jegyzőkönyveket ellopta, felvitte Augs-burgba, ahol az orosz Jkormány futárja azokat lemásolta és átadta kormányának. Az eredeti jegyzőkönyveket azután az áruló zsidó visszacsempészte Baselbe.
Ml volt ezekben a jegyzőkönyvekben ? Egész röviden cz :
A zsidóság, mely ezer és ezer éven át rendületlenül várja az Igéretföldjére vezető Messiást, nem adja fel a reményt arra nézve, hogy a szívós és kitartó munkával s\'kerfilend a kereszténység uralmát megdönteni és a leigázolt kereszténysége a Messiásnak tálcán prezentálni. Minden eszközt, legyen az bármily alávaló. ennek a szent (?) célnak szolgálatába kell állítani. A gójokat (cz a keresztények neve) először anyagilag kell tönkre tenni, azután pedig a pénz. a sajtó és az Irodalom segítségével erkölcsileg Is lezülleszteni. hogy ellenálló képességét minden irányban elveszítve, teljesen a zsidóság uralma alá kerüljön. Mellékcszközök : gazdasági harcok, elégülellenség szftása, sztrájkok, lázongások, osztályharcok, forradalmak rendezése, a különböző keresztény társadalmi osztályok egymásra uszítása, háborucslnálás stb.
Mikor azután a chaosz. a zűrzavar minden rendet (elborított és a helyzet kellőképen beérett, a zsidózsebben levő álkereszlények támogatásával átvenni az országok vezetését, s az államhatalommal kezükben fokozatosan előkészíteni az utat a teljes zsidóuralomhoz: Dávid országának megteremtéséhez.
Fóbb vonásokban ezek a gyalázatos törekvések voltak megörökítve azokban a basell Jegyzőkönyvekben s el kell ismernünk. hogy minden jelenség teljesen Igazolja Is e törekvéseket. Látjuk a lázas pénzgyüjtést, a mohó blrtokvásárlást a sajtó és az Irodalom kisajátítását, érezzük a zsidó erkölcstelenség fertózó hatását s most már érthetőnek találhatjuk azt Is
hogy a magyar, orosz és nímet forradalmak vezetői miért javarészben zsidók.
t/ost már csak az a kérdés, mikor hajlandó a kereszténység egyszer már észbe kapni $1 operáltatni szeméről azt a vastag hályogot, ami tisztánlátásában gátolja, mikor tiajiandó. (elismerni a létét fenyegető veszedelmet és mikor látja be azt, hogy Immár élethalál harcról v-n szó. amelyben csakis a gyengébb, a kevésbé szervezett fél bukhatlk el.
Az Ébredő Magyarok Egyesülete felvette a harcot a zsidóság ellen, de tökéletes diadalról csak akkor \' lehet szó, ha egy minden keresztényt magába foglaló hatalmas tábor alakul, amely a maga rettenetes társadalmi súlyával és mindent clsöprtj erejével, a kormányokat a zsidókérdés gyökeres megoldására kényszerítheti.
Fel tehát a nagy harcra keresztény testvérek, (őleg II, szerencsétlen nagykanizsai alvó magyarok, tl minden iránt közönyös, lomha, vlzesvérüek, akik ölbe tett kezekkel nézitek hazátok és magyar fajotok romlását, tl végítéletre megérett tunya tömeg, ti mindent lemosolygók, tl óvatosak 1
Ébredjetek s Jertek táborunkba, mert c romlott városban nem ezerkétszáz, hanem tízezer ébredő magyarnak kellene lenni.
jöjjetek, nehogy ébredestek késő legyen és fialnak vétkes közönye miatt ez a jobb sorsra érdemes magyar nemzet elpusztuljon 1 (fg>J-(
A szociáldemokrácia lecsuszamlása.
Különítsük cl a szociáldemokráciát mint tant a szociáldemokráciától, mint gyakorlattól. A szociáldemokrácia mint tan már akkor bukott volt, mikor a test és lélek, anyagi és szellemi lét kettősségét tagadva a feltétlen anyagelvüséget tette filozofiája alapjává s a Hegeli dialektikára épített történelmi materializmussal akarta a világproblémákat megfejteni. Sikerülbetel t-e ez neki ? Adhatott-e csak egyetlenre is feleletet azon kérdések közül, melyek mindenféle világnézetnek legelső és legsürgetőbb kérdései ? Hogy mi a világ ? Honnan n világ ? Mi a céjja ? Mi az ember ? Mi a célja ? Mi lesz vele az elmúlás után ? Ezekre a kérdésekre a materializmus nem adhat egyéb választ lelket marcangoló kétségeknél s igy mint világnézet, mint filozófiai rendszer minden magasra törő aspirációnak hóhéra. S adhat-e megnyugtató megoldást az egyéni s társadalmi élet ezernyi szociális kérdésérc, mikor a lelket, szellemi valóságot tagadja, azoknak igényeit az anyagnak törvényei szerint akarja clbirálni. A testből és lélekből álló embert pusztán mint az anyag, egy crőmcgnyilvánulását állítja a világba s természetes, hogy az ignorált lélek vágyai és követelései, mint örökösen lázongó kérdések állanak előtte. A szociáldemokrácia mint filozofiai rendszer halva született, mert csak a fél embert, a testi embert ismeri el s ezzel ax elismerésscl-akarja az egész ember: a testből és lélekből álló ember problémáit megoldani.
A szociáldemokrácia mint gyakorlat sokáig felszínen tudta magát tartani. Miért ? Mert n fanatizált és vasfegyelem korlátai közé szoritott tömegek lélektanára támaszkodott. A tömeg nem vizsgálja azokat a
filozofiai abszurdumokat melyeket bibliája magában rejt. Nem veszi észre azokat a szarvas ellentéteket sem, mely«kkel *«xpciél-dcmokrácin mint tan és a szociáldemokrácia mint gyakorlat valósággal kiszúrja a tfoxtán látók szemét. A tömeg,csak egyet lát, illetve <egyet hall» mint a fanatikus tztkták yjxioná-rusai: a neki igért földi paradicsomot. Az nem jut eszébe, hogy ez a földi paradicsom még a szociálizmus apostolainak Marxnak és Engebnek szemében is a messze jövő zekéje.
Sokáig egészen a legutóbbi időkig igy volt ez. Ma azonban mintha fordultak volna a szelek. A szociáldemokrácia mint gyakorlat is kezd itt is,-ott is kiosni a nyeregből. Mi lehet epnek az oka? Mert nem lehet már tovább tákargatni azt, hogy a szociáldemokrácia a maga egészében világcsalás. Mást igér a tömegnek és de fakto mást ad a tömegnek. Gazdasági jéllétet, egyenlőséget, magasabb kulturát igér. Helyes, erre szüksége is van s bár ma megadhatná neki. Igen ám, „ de Marx elméletének harmadik dogmája szerint (mert nekik is vannak dogmáik, melyek époly szentek és megdŐrithet-lenek, mint a vallásnak általuk kigúnyolt dogmái) — a Verelcndungstheorie szerint akkor következhetik be, ha a tőke össze-halmozás következtében a proletariátus előbb teljesen lezüllik ; a mélyre sülyedt világ, aztán kirobban, szétveti a régi társadalmi rendet s erőszakosan felépiti a sokat emlegetett paradicsomot. No de mit tesz Isten ? A prole-táriátus helyzete nem hogy fokról-fokra sülyedt volna, de fokról-fokra javult. Munkásjóléti intézmények alakultak, — a higiénikus viszonyok javultak, szociális tőrvények születtek, — egyszóval Marx teóriája és a valóság nem klappoltak. A szociáldemokrácia spiritus rektorainak tehát mesterségesen kellett előidézniük a .Verelcndung"-ot, hogy saját terveik szerint következzék be a szociális világreform. Szerelmet hazudtak a tömegnek, valójában pedig megfojtották erkölcsi világát, felnyergelték sexuális érzékeit, nevetségessé tették .hitét s ilyen formán az erkölcsi züllés szélére állították. Ezenkívül útjába állottak minden komoly törekvésnek, — mely tényleg javítani akart gazdasági helyzetükön, — mert nekik a proletariátus teljes erkölcsi és anyagi züllése keltett a Verelcndungstheorie miatt.
Ezen a szitán azonban mindenfelé kezdenek átlátni. Miért ábrándultak ki a forradalmi mámor elpárolgása után Magyarország tömegei után, Ausztria tömegei a szociáldemokráciából ? Itt is, ott is, sót Csehországban is, Jugoszláviában is, Németországban is, Oroszországban is, kezükben állott minden hatalom, hogy az igárt paradicsomból, — bár egyetlen fát is erre a földre plántáljanak s valóra tudtak-e váltani a világrengető programból csak egy porszemnyit is? De vájjon akartak-e komolyan — hiszen nekik előbb teljes pauperizmus kellett. Ha akartak s nem tudtak akkor is világcsalók, — ha nem akartak s hazudtak akkor is világcsalók.
Keresi/ Géza.
— A Balnton-cxpress uj megállóhelye. A Délivasut nagykanizsai állomás-főnökségének közlése szerint a Balaton-cxpress vonatok november hó 1-től kezdve Lepsény állomáson az utasok le- és felszállása céljából megállanak.
1920. október 24.
ZALAI KÖZLÖNY
y
Hirek,
_ A középiskolai tanárvizsgáló-bizottság kinevezése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1920/21. tanévtől kexdődőlcg 5 év tartamára a budapesti orsz. középiskolai tanárvízsgáló-bizottság elnökévé dr. Szinnyei József tud. egyetemi nyilvános r. tanárt, alelnökévé dr. Erődi Harrach Béla nyug. tankerületi >ir. főigazgatót, ügyvezető alelnökké,dr.Fináczy Ernő, dr. Hegedűs István tud. tpy. nyilv. r. tanárokat és dr. Schach Béla felső keresk. isk. kir. főigazgatót, jegyzővé dr. Melich János magyar nemzeti muzeumí igazgatót nevezte ki. Egyben kinevezte a miniszter az egyes szakcsoportok és tudományágak vizsgáztató tanárait ». Mindezt a Budapesti Közlöny okt. 22-iki száma részletesen hozza.
" — Nagyszerűen sikerűit ax Arany-virág előadása. Tegnap este került szinrfe Nagykanizsán már második rendben az Aranyvirág cimü operett, az Irodalmi és Művészeti Kör keretében. Dr. Mutschenbacher Edvin biró és Rátz Jánoi karnagy fáradtságot nem ismerve, tanították be a darabot, mellyel a szereplők nagy sikereket arattak. Különösen ki k«ll emelnünk Göd* Helénkc játékát, aki az egész publikumot elbűvölte kedvességével. A hangja értékes kincse lehetne a legjobb primadonnának is, Göde Helénkét percekig tapsolta a közönség minden jelencts után. Kenedy Aura ismét, mint a múltkor is ^vezette az előadást. Sok tapsot kapott. Derekasan megállták a helyűket Rátz János és Ollop Géza. Horváth Jenőné, Tóth Böske eleven játékukkal s othonossá-gukkol vonták magukra a figyelmet. Igen bájorak voltak Kenessey Manci, Lajpczig Edith. Müller Bella, Németh Magda, Fessel-hofer Valéria, Sörlei Ilus, Mágics Manci, Eppinger Manci s mindnyájan, akiket már helyszűke miatt csak legközelebbi számunkban tudunk megdicsérni. Az előadást okt. 25-én megismétlik.
— Amikor a rendőr lopott. Pető József a mult héten boros állapotban a kís-kanizsai Simon-féle vendéglőben egy kártyázó társoság egyik tagjától 6000 koronát lopott. A jelenlevő, szolgálatot teljesítő rendőr-társai meg akarták motozni s akkor a pénzt óvatosan a földre dobta. Észrevették s azonnal letartóztatták.
_ A vagenlakókórt. (Levél a szerkesztőhöz.) Igen tisztelt szerkesztő url A vagonlakók és menekült véreink ügyét s szomorú helyzetét szivemen viselem ugy, mint bárki más s hogy jelen levelemet Önhöz intézem, ezt is csak ar. ő érdekükben teszem. Jólelkű, tehetséges művészek igen szép célzattal járnak várost városra, hogy vagonlaiuSínknsk művészetükkel gyűjtsenek pár koronát. A tett nagyon szép és meghajlok előtte. Azonban, hn az eredményt nézem, nem hagyhatom szó nélkül. Csak azt szeretném tudni, hogy hány vagonlakó nyer hathatós támogatást ezúton. Hány kap lakást, ruhát stb. Az itt járt művészek legszebb és legnemesebb intencióiban nincs okom kételkedni, de ilymódon a vagonlakó-kat nem segélyezzük. Nagyon rossz hatása még ott is fellelhető a dolognak, hogy a közönség, aki az alacsony belépődíjas előadáson megjelent, azt hiszi, hogy ezzel lerótta kötelességét, holott a. vagonlakók semmi, vagy nagyon minimális táirtogatásban
részesültek. Igy volt a hadifogoly akcióval is. Boldog, boldogtalan gyűjtött, énekelt, zenélt hadifoglyaink javára s végeredményben\'mégsem tudtunk számottevő összeget felmutatni. A vagonlakók segélyezésre szorulnak, de ez a segély ne menjen annyi kézen keresztül mert igy nem sokat segítünk rajtuk. Maradtam a tekintetes szerkesztő urnák . .. —k—/—
— Windisch mester hipnotizáL Windisch Dénesnek, az egyik kanizsai hipno-tizálónak ugylátszik nincs sok szerencséje dunántuli körútján. Legutóbb a „Vasvármegye" leckéztette meg alaposan a fiatalembert, most pedig a szombathelyi „Hir" írja róla a következőket: „Windisch hipnotizőr mesternek, — aki működése közben Szombathelyen is tapintatlanságáról tett bizonyságot, — Győrött szintén botrányos szereplése volt. A saját bevallása szerint is kezdő_fenoménnek előadás közben egy Berta József nevü hivatalnok megtiltotta, hogy feleségét továbbra is médiumnak használja fel. Erre a mester azt a nagyhangú kijelentést tette, hogy akár a csendes óceán legyen is közte és a médium között, ő képes rá hatni. Ez a kijelentés alkalmas volt arra, hogy az asszonyban bizonyosfoku önszuggesztiót keltsen, aminek hatásaképen az asszony rosszul lett, idegeskedni kezdett s még Windisch, a mester sem tudta megnyugtatni. Nemsokára egy Árvai Manci nevü fiatal lány is hasonló állapotba jutott és Windisch mesternek az előadást befejezetlenül abba kellett hagyni". S a hatóságok mindezek ellenére behunyják a szemüket I
A katasztrofálissá váli papirinség miatt a „Dunántuli Újság" megjelenése egyelőre — remélhetőleg igen rövid időre — elmarad.
— Birkózó verseny. Ma este 7\'/, órakor tartja a nagykanizsai Torna-Egylet a házi birkozóversenyét, a Polgári Egylet nagytermében, amelyen a közönség igen szép sporteseményben gyönyörködhetik. Nagykanizsán amatőr birkózást a közönség csak egy alkalommal látott, amikor is a legszebb és lcg-élvezetesebb mérkőzések kötötték le, egy egész délután figyelmét. Ma esti versenycsen 16 pár kerül össze, ifjúsági iskola birkózással egybekötve, ugy, hogy ismét élvezetes látványban lesz része a közönségnek. Jegyekről mindenki előre gondoskodjék.
— Sportnév. A napokban olvastuk az egyik sportújságban, hogy az egyik budapesti footballcsapat Németországban vendégszerepelt s dicsőséget szereztek a magyar labdarugó sportnak, mert nagy fölénnyel verték meg a németeket. A sportújság azonban a győzelmi kommentárhoz hozzáfűzi, hogy a magyar sportolók kivétel nélkült mind német nevüek voltak, ugy, hogy a németországi sportpályán a tájékozatlan tömeg azt sem tudta, hogy melyik is a vendégcsapat. Az újság azt ajánlja, hogy a sports-mannok is, mint a színművészek, vegyenek fel cgy magyar nevet, amelyet „sportnévnek" kivan nevezni.
— Közös táncgyakorlat. A Keresztény Otthonban minden vasárnap és csütörtökön közős táncgyakorlat tartatik. Kezdete este 8 órakor A keresztény tánckedvelő1 ifjúság pártfogását kérj a rondtzőség.
(x) A Gazdasági önsegélyző Szövetkezet felkéri tagjait,jhogy járulékaik felvétele végett péntek és szombati napokon jelentkezzenek.
| Nagymozgó színház 1 I Szarvas-szálloda. ~
Pénteken, szombaton, vasárnap
Rózgolyó
lll-ik és utolsó része 6 íelv.
Fószereptó: Jutáit* Hansen.
Jön a világ Je*oaRyobb cirkusz-atUakciója H&BBY MELX. felléptével
A Barré-Cirknsz cim alatt.
Előadások kezdető hétköznap 7 és 9 órakor, j Vasár- és ünnepnapokon 3, 7 és 0 ónkor.
gm~ Menyasszonyok és vőlegények figyelmébe !
Mielőtt finykipfelTit.lt készíttetnek, tessék megtekinteni . legújabb jegyespír kípekbdl alakitott kirak.taim.t-
Halász Sándor £2 JSt
Nagykanizsa, Ka*inezy-u. 11., földasint A műterem ecéaa tílen k«U«meaen tttr* van. B»tl Jelrételek viUúxyUay mellett kíwOJnek.
TJR ANIA p,T0fÍ^p
Pénteken, szombaton, vasárnap Az őszi szezon legszebb filmjei
NAPSUGÁR
Szerelmi dráma 6 felvonáaivan. — FőszoxepWk:
Reinchold Scltal és Manja Tatzschaya
Csodás rendezés I — Mesés kiállítás I Izgalmas fordulatok 1
Előadások kezdete köznapok\' 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, S, 7 és 9 órakor. ;
Nagyobb vidéki sörgyár
mielőbbi belépésre keres ónálló, dispositióképes elsőrendű admlnlstratlv munkaerőt
a főnök helyettesítésére.
Keresi tény pályázók eddigi életpályájuk leírását tartalmazó, nyelvismereteiket feltünteti részletes ajánlataikat bizonyilványmásolatokkal és fényképpel felszerelve .Kereskedelmi munkaerő 2872" jeligére filockncr J. hirdetési 1662 irodájába Budapest, IV. Semmelweli-u. 4. küldjék.
eladását és vételét
Ingatlanok
nagy üzleti összeköttetéséből kifolyólag1 legelőnyőacbbon a leggyorsabban eszközli
Szántó Vilmos !;f^n,\'ir(,aií
Nagykanizsa, Eötvös-tér 29. Tikfa Síi.
Diót, tojást, babot
gaBT* mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-at 6, sz.
Teleion 59. Távirati elmt TransdannMa.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 24.
— A Habsburgok trónr«jutása
háborús ok. Prágai telefonjelentés szerint -öefl«*cseh külügyminiszter olyan nyilatkozatot tett, hogy a Habsburgok trónrajutása ugy Csehszlovákiára, Romániára, mint Jugoszláviára nézve, háborús okot szolgáltat. (Bencs kijelentése nem célozhat mást, mint a kavarodás-szitását. Nemrég hangzott cl a magyar parlamentben, hogy a királykérdés inég nem napi problémánk. A miniszterelnök eme kijelentése után \'a király személyi kérdéséről meg éppen nem időszerű bsszélni. Mindenesetre azonban érdekes, kogy Benes szükségesnek tartffi, hogy mint a kisantant összekovácsolója, nyilatkozzék Románia és Jugoszlávia nevében is. S az is figyelemreméltó, hogy Bencs, aki eddig nem szűnt meg kijelenteni, hogy a kisantant nem Magyarország ellen irányul, .egyedül a Dunai államok gazdasági érdekszövetsége, ma már háborúval fenyegetőzik. Szerk.)
Ma délután fél 8 órakor NTE. 1. VAC. /.\' mérkőzik. ■
(x) Orvosi hir. Dr. Haiszer János orvos, a dr. Rácz-félc fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megvállott és saját rcncíelőjét Sudár-ut 12. sz. alatt megnyitotta.
— A Move felkéri összes hölgytagjait, hogy egy fontos kérdés megbeszélése végett hétfőn délután 6 órakor a városháza nagytermében szíveskedjenek megjelenni.
(x) A Rézgolyó cimü filmszenzáció Hl. és utolsó részé van most műsoron a Világmozgóban. Ezen kép trükkjei é^szebbnél szebb felvételei csodás látványosságot képeznek. — Jegyek egész napon át kaphatók a pénztárnál. HétfŐn-kedden „A nők zsarnoka" cimü négy-felvonásos művésztragédia kerül műsorra.
(x) Arcképe* VAtuti igazolványokhoz szükséges fényképek, a magyar királyi államvasutak Igazgatóságiak rendelete értelmében, az állami, katonai, törvény, hatósági, városi, községi stb. családtagjai részét* előnyös árban készűInekÍHAl^ÁS/C SÁNDOR frUmüMrmében Nagykanizsa, Kazlncxi-ut 11. sxám.
(x) Jancsi, a budapesti „Jancsi aréna" társigazgatója és énekes bohóca hétfőn és kedden, okt. 25-én és 2ó-án két csodagyermekével személyesen és Co<?<íntíh, a kanizsai közönség kenvence pedig „Schwárz a csalafinta férji* cimü, Max Linder pedig a „MaxLin-der és a svindler" c. vígjátékban játszié az Urániában. Mindkét este 3 elíadás tartatik\', 5, 7 és 9 órakor. A szülőknek ajánlatos- a gyermekekkel az első előadást megtekinteni.
(x) Vadászok figyelmébe. Eladó egy teljesen uj bőrgamásni, puha bőrből, átcsatolható szíjjal. Megtekinthető a Berényi-féle bőrkereskedésben.
(x) Szabásmintákkal ellátott Ugujibb ésii és téli divatlapok nagy válási tikban kaphatók Fitcbtl Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán.
Apró hirdetések.
Kiállítási Plualno kereszthuros, angol mehanika, hirfa pedállal, jávorfából épitve, romok kivitelben, eladó Magyar-utca _ 1C70
Rövid zongorn, háló és ebédlő eladó, érdeklődői lehet Fő-ut 8. alatt a Baiir házmeatcténéL , 1071
ITéffFlakáaoa kortes ház, műhellyel eladó. F.gy Lnkás elfoglalható. Bilhory-u. 12. szám. 16S4
Eladó bútorok I Két hálószoba, szalon zongorával, két Smyroa-sxónyeg, cselédszoba-és konyhabcrcn-dozés, nyaraló-ebédló,\' fogorvosi berertdezés műsxerokkel. Érdeklődni lehet a Tárliázak igazgatójánaS,y vaj,ut mellett.
Hákóoxl-o. 43. száma háx szabadkézből eladó. \'Bővebbet ugyanott. jeso
Majjryar-utoa 83. számú ház, két uteárT^üó házhellyel cs nagy kertül eladó. Bóvebbet ugyanott. :673
, Eladó egy uj modorn palisnnder ebédlő, teljes hálószoba szőnyeggel teritővel, függő t>yök, csillár, fehér leányszoba, konyhaberendoxés, gyermekáRy és edény neműek. Mcgtekinlhctó naponta délután Bathyány-utca 10. 415S
Közgazdaság.
A Nemzeti Hitelintézet r. t. részvénykibocsátása.
— 80 millióról 120 millióra. —
A Nemzeti Hitelintézet r. t. ama néhány hónap alait, amely május 31-ón tartott alakuló közgyűlése óta elteli, a méltán várt hatalmas fejlődőképességének adta tanújelét. Mindennél fényesebben beszél az a tény, hogy a 40 millióról J20 millióra\'fölemelt alaptőke junius ele-jón jegyaésre bocsátott rná3£*íik -10 milliós része e hónap végével Icjegyeztetctt és hogy az intézet igazgatósága a 80 millió biztosítása után október hónap elsejével jegyzés alá bocsátja a fölemelt alnptőkc harmadik részét tevő 40 milliói is. A keresztény magyar közönség egyre növekvő támogatása, valamint az a nagy érdeklődés is, amely külföldre szpkadt mogyar vércink körében az intézet iránt észlelhető, biztossá teszi, hogy a 120 milliós alaptőke rövid időn belül együtt lesz.
Az intézet alig négyhónapos fönnállása alatt a különböző mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi üzletek egész sorát bonyolította le és szerveinek és képviseleteinek hálózatát n»p-ról-napra nagyobb területen épitettc ki. Érdok-körébo vonta a nagyipar és kereskedelem számos kiváló képviselőjét is. Az intézetnek eddig mintegy negyven teljesen kész, cégbejegyzés alatt álló f;ókja van, amelyekhez rövid idő alatt közel ugyanilyen számú fiók fog csatlakozni szinte megbecsülhetetlenül tág érdekeltségi körrel. Az intézet már több erős vidéki Intézetet affíliált, mások beolvasztása pedig folyamatban van.
Így nő a Nemzeti Hitelintézet és került az elért üzleti és erkölcsi eredméuyck folytán
hatalmas lendülettel a keresztény és nemzeti irány szülic összes intézmények élére és a szlí nemeikül folyó szervezés utján egyre gyarapodó ereje igy biztosítja kiiüzött nagy céljai elérését. .
Az uj kibocsátású részvények ára 220 koront, dc az intézet régi részvényesei az uj részvényeket kedvezményesen jegyezhetik, amennyiben minden két régi részvény után egy ujat a régi 210 koronás árban bocsát rendelkezésükre az intézet. A részvények névértékének 30 százaléka és 20 kor. részvénykibocsátás! költség a jegyzés alkalmával nyomban lefizetendő a Nemzeti Hitelintézet R. T. pénztáránál vagy postatakarékpénztári befizetési lapon: a további 70 százalék december 3l-ig fizetendő be ugyanígy. Aki a jegyzéskör a teljes összeget befizeti, joga van a 70 százalék után a befizetés napjától - december 31-ig 6 százalékos kamatol levonni.
A Nemzeti Hitelintézet részvéoyei jegyoz-hetők Budapesten az intézet középpontjánál (VI., Vilmos császár-ut 25.), vidéken az Összes fiókoknál és valamennyi községi Jegyzői irodában.
--
H^/íí lí a város minden: utcájában, 1 iCUZrfOLIV azonnn, beköltözhető lakásokkal, kertes családi házak, tclkok, 1—2 holdas jóltermő szőlők, 5 holdtól 150 holdig prima földből álló birtokok nagy gazdasági és lakóépületekkel, valamint felszereléssel a legjutányo-SJibban azonnal eladók, balatoni 3 holdas szőlő szép berendezett villával,kis birtokkal elcserélhető.
Szigriszt László i°£l1J*níorg*\'m!
Zrínyi Mikló«-utca 33. sx. L cm. Telefon 2S5.
(x) CotiIlonok nagy választékban kaphatók Fischel Fülöp Fiai papiráruházában.
BÉLYEGILLETÉK-TÁBLÁZAT
Okirati illatókok
I. lokoaat Váltólt ■tb. után Iiwt4k t<(el II. tokoxat NruaUk, *<&»- Mtí- Illetik UUI 3IL Jlt. (okosat 8xera«d<»ck-níl »tb. Illetik MMT
ixrr
100 K-i* 30 50 K-ig - 60 \' 50 K-ig t
100- 250 . \' — 75 50- 100 . I _ 00— 100 , _
<3*0- 6C0 , 1 50 100— 20ö , 2 _ 100 - 200 . \\ _
6^0— 750 i 2 25 200— 400 . . "t ;_ 200— 400 , 8 _
750-1000/, 3 — ■;oo— coo , • 0 _ 400— 600 , 12 _•
1000—J250 . 3 75 eoo- soo . s _ 600 - 800 , 10 _
1250-1500 . K 50\' 800—1000 , 10 _ 800—1000 . 20 _
1500—1750 , 5 25 1000—1500 , 15 _ 1000—J500 , 30 _
1750 -2000 , e — 1500 -2000 , 20 _ 1500- 2000 , 10 _
2000—2500 , 7 50 2000- 2500 , 25 _ 2000 -2500 . 50 _
2500—J000 , 0 2500—3000 . 30 _ 2500-3000 , 00 _
8000 -3500 , 10 50 3000-35c0 , 35 _ 3000-35O0 . 70 _
3500—\'1000 , 12 — 3500—4000 . 40 _ 3500—1000 . 80 " — II
4000 - 5000 , 15 —\' 4000—6000 , 50 4000—5000 , 100
és 5000 K-n és 5000 K-n és 5000 K-n
tul minden tul minden tul minden v
megkezdett, megkezdett megkezdett, U
vagy egáss vagy egész vagy cgé\\z
1000 K után 1000 K után I0Q0 K után
3 korona 10 korona 20 korona,
Számlák mgtéjee
XUmUk, iru-Jegyxékek »tb.
Illetek aUp
20 K-nál nem nagyobb iveniint
K-tó! K-lg 20- 100\' 100— 600 \'>00- IÓ00 1000— 10000 10000— Í-0000 50000-100000 100000—500000
500000 K-nál nagyobb
aoooaooooooooooo ooooaooaoooooD
U A KERESZTÉNY MAGYARSÁG NAGYBANKJA
JJ , f.J ,ÍV, ivuii^lM Wr.kvfsíl „ 3nill.
Memzeti
illám kiépitését akarja és ennek elérésóro a keresztény
Kereskedelmi és közgazdasági
exók egyesítését tüxto ki céljául. ... . _ ,.....A,.., O;
q cxók egyesítését tüzto ki céljául.
n Bank
támogatást és részvényeinek
Kzért minden keresztény magyar a i mielőbbi jegyzését tartsa kötelességének.
9 FSSfffiEr\'B^
A Nemzeti Kereskedeíim és Xozgazdaaei Bank R-T 100 raUW ko:<>" s^oodí; i
30-1,-,, KUt d.r.honkéiu 120 K ii ú .1 CSStóLi tí"VÉ»í>k étUkin.k . 1
„ Jegyeazuni mielúbb, mert a jegyzési iiöna™ róvidi ^
O-Mk. í> hltoHntl.B is .. Om KaiwSSÖ í v továbbá . Z.UI KüiKmy. ,
<ü«pilijl lor.«^u«l bto.k. P\' í-\'Sy^iiSAr, , . viJíkl íissvinygytijiOkncI, .kik
qooooQQaQOQQOQC)OQQCCannr7fínnnnu
Nyomatott a laptuliijdonosok : Zala! (s Gyarmati tönyvnyomdájában. --
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 51. Csütörtök
240. szám

KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sl<t-tt$ti6ih és k^hivtttal: F<5-ut 13. I ____ Jnieru \'bAn-ltJeloo 7$. -
Megjelenikfondig kora reggel
.-FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŐS GYÖRGY
nibigocgy. itp\'-illtí
FEEELÖSSZERKESZTÓ:
BODROOKÖZY ZOLTÁN

KáDionaltsta puccs készül Oiaszörszáabán.
D\'Annunzio* á tábornokok és"a tengernagyok államcsínyt terveznek.
lagano, okt. 25. Az olasz lapok nyíltan megírják, hogy államcsíny fenyeget OlssxorBJtagban. A nacionalisták erősen készülődnek, hogy puccsot csináljanak há a kormány Jugoszlávia irányában engedékeny talál lenni.
\'Az „Avanti" szerint a nacionalisták már a legközelebbi napokban cselekedni akarnak és 100 ezer^ fegyveres katona felett rendelkeznek. Polában, Zárába»» Fiúméban és Triesztben az egész helyőrség az ő intézkedésükre vár. Á vezetők i D\'Annunzió és több barátja, a tábornokok s á tengernagyok.
\' Zürich, okt. 25. Az o.lasz-d^lszláv tárgyalásokat pár napra halasztották csak el. A nacionalisták puccsal fenvcgetődznek arra az. esetre, ha a kormány engedékeny volna a délszlávok ka í szemben. Állítólag a nacionalisták összeesküvést szőttek, amely néhány nap jnulva robí>an ki. Az összeesküvőknek tőbb mint 100 ezer emberük van s vezérük D\'Annunzio. A helyzet igen komoly. / • . .
_-—--
Á mai iiemzetgyÖlé* programja.
Budapest, október 25. A nemzetgyűlés holnapi.ülésén Csiky Imre gróf külügyminiszter benyújtja « békeszerződés ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot, am.llyél egyidejűleg az eddigi dispoziciók Szerint Ra-kovszky István: értekezletre hivja fel a javaslat ügyében a parlamenti pártok vezéreit. Az eredet) t.rv szerint a korraányclnök tárgyalt . vélna a pártvezérekkel, de éz ai elhatározás időközben megváltozott és most már Ra-kovszkyra bárul a feladat, kem a pártokkal a javaslet elfogadása tekintetében egyezséget
A nemz.tgyülés napirendjén egyébként számos tárgy sz«repel, igy a szabadalmi tőrvény roódositásárój
törvény ibwi»i™u,u\' J\'T .. ,
bizottsági tagság betöltése és 12 indítvány indokolása. Ezenfelül három képviselő sürgős interpellációt terjeszt elő. Ezek között szerepel Vasadi-Balogh György interpellációja az egyetemi beiratkozások tárgyában a kultusz-miniszterhez. A kultuaemíniszt«r hir szerint azonnal válaszolni fog az interpellációra.
Á pápai nuBcitís és a Rákos i-jublleum.
Budapest, \'október 25. SMopa P4P»» nunciui tegnap leadta névjegyét Hoitsy Pálnál, az Otthon Kór elnökénél. A nuncius krfe-jeztc ősszinte nagyrabecsülését Rákosi Jenő iránt. Megjelent volní az ünnepségon, azonban a vásárnapi katholikus nagygyűlés miatt rum vehetett ázón ré.zt. Hoitsy Pál meleg szavaEbin á^óridóff köszönetet a nuncius fiyyejméért, \\ l
Bécsi kommunisták az esküdt-
.[. tóék-éSStt.
/ Bécs, okt. 25. Az esküdtszék ma kezdte tárgyalni annak a 10 kommunistának az ügyét, akiket azíal vádolnak, hogy az északi vasúti hidat fel alcarták robbanW _A\' Járgyalás
, előreláthatólag tőbb napig főg-eltartani.
Magyar-cseh kereskedelmi közeledés.
Bics, október 25. Mint « »f™Sr" Tagblatt" jelenti, Magyarország és t-\'ehor szág közt legközelebb .tárgyalások indulnak meg. Azt tervezik, hogy kompenzációs szerződést köt a két állam. Azonkívül különféle vám és. szállítási engedményeket terveznek
A korona Zürichben.
Budapesti oki ■ 25." A magyar korona állása ma Zürichben 1\'55 szantim.
Biőúzétéái árak: esíM évi. XiO K. Fílívr. 140 K. cvtft 70 k. Kyy iiér* 25 K. Egyw s«m 2 K..
Váry főügyész távozik a budapesti ügyészség éléről.
Budapest., okt. 25. A M. T. I. jelenti: A magyar királyi igazságügyminíszter dr. Váry Albert királyi főügyészt, a budapesti királyi ügyészség vezetőjét szolgálattételre a magyar királyi igazságögyminisztoruonba rendelte be.
A kormányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére dr, Sztrache Gusztáv királyi főügyészt, a budajjesti királyi ügyészség vezetőjévé nevezte ki.
A corkí polgármester meghalt.
Budapest, október 25. Egy,londoni távirati jelentés szerint a corki polgármester meghalt.
• Az angol báriyá.zsztröjk.
Hága, okt. 25. Az angliai nagy bányászsztrájkban kedvező fordulat állott be. ameny-nyibeii a szállítómunkások és vasutasok ugy határoztak, hogy a maguk rokonszenv-sztrájK-ját elhalasztják. Maguk a sztrájkoló bányamunkások,* illetőleg a sztrájkvezetőség tagjai kívánták igy, mert kőztük és a.kormány Kőzött kedvező fordulatot, vétt.k a b<Kéltető tárgyalások. A bányamunkások vezetősége hajtandó elfogadni a kormánynak azt á\' fel-tételét, hogy a béremelést a termelés növelésétől tegyék függővé és most már csak a bányatulajdonosok beleegyezése kell i megállapodáshoz, akik a munkások részéről semmiféle ellenőrzést nem akarnak tűrni.
London, okt. 25. Tegnapelőtt találkoztak Uoyd Georg meghívása alapján a bányászok megbízottai a miniszterelnökkel. Ezután a bányászszővetaég tartott értekezletet. A tárgyalásokát folytatják.
Az osztrák nemzetgyűlés összehívása.
Btcs, okt. 25. Hivatalosan közlik, hogy az uj osztrák nemzetgyűlést az elnök november elsejére hivta Össze. A főbizottság október 24-én tort ülést.
A danzigi egyezmény.
Páris, okt. 25. A nagykövetek értekezlete tudomásul vette, hogy a lengyel koT; mány nem hajlandó a danzigi egyezményt aláírni. Egy szakférfiakból álló bizotjáágot küldött ki, hogy oly megoldást kérésén e kérdésben, amely mind a két fél megelégedésére szolgál és a békeszerződés szellemének is megfelel.
Vénézílosz nyilatkozika görög V írónutódlásról.
Páris, .október 25. a reggeli lapok a görög .trónutódlásról Venezilosszal folytatott beszélgetésről, mélyről a következeket írják: Arra a leérdésre vajon Görögország góndol-e köztársaság alakítására — Venizelosz azt felelte, hogy véleménye szerint Görögország Még nem érett ilyen államformára- Az ország .demokratikus gondolkodású királyt kíván a ffinff,, ,...;,. ...... . ■
Hirek.
— Utiigazolványok katonai láttamozásit. Az utiigazolványok katonai láttamozásira vonatkozólag ax alispán Zalavár-megye területére vonatkozólag az alábbiakban intézkedett, Nagykanizsán á láttamozást xxxxxxxxx x . x x xx x. x x . x. x x Király százados, Zalaegerszegen pedig Telay és. Bátky századosok, x . x x x x x eszközlik.
— A törvényhatósági bizottságok és a községi képvlsolotestületek újjászervezése. A törvényjavaslatok lényeges rendelkezései a következők: 1. A virilizmust a javaslatok nem a m*i nyers, hanem a válasz, tásos viriüzmu^ alakjában alkalmazzák. Ilykép az, önkormányzati képviselet összes tagjai a választók bizalmából, kapják mariáiiumiilcat. A legtöbb adót fizető tagok a lakosság arányában választókerületenként fognak megoszlani. összes választhatók közöl választott tagokat háromévenként ha? évre, a legtöbb adót fizetők közül választott tagokat, pedig háromévenként csflk, három évre fogják válaszuni. Az ö,sskk?s választhatók közül választott minden két tag után egy póttagot ..kell választani.. Virilis. póttagok ellenben nem lesznek, 2. Aktiv és posz-sziv választól jog csak a férfiakat illeti meg.. Az aktiv választójog . kellékei törvényhatóságokban és községekben egyaránt:. 10. évi magyar állampolgárság, hal éyi ottlakás és 24 éves életkor, A. választhatóság kellékei törvény-hatóságokban és rendezett tanácsú yárosokban: 10 évi magyar állampolgárság, hat évi oitlakás^ á\'e éves. életkor, írni-olvasni tudás.; kis- és nagyközségekben o,z irni és olvasni tudás . nem szükséges. 3. Az önkor mány za ti testületek tagjainak ixzáni*,, vármegyékben és városokban lényegesen .csökken. A vármegyéi törvényhatósági bizottsági ragok száma . 120-nál .kövesebb és 3Q0:náí több, a városi törvényhatósági, b.i* ^ottsági. .és a %r,,.t. .városi képviselőtestÖíe.tk tagok; száma 36,-nát kevesebb , és Í20-p.ál több^ nagyközségekben a képvi^clŐtesiüíeti , tagok száma 20-nál kevesebb és 36-nál több,.tósköz-ségekben. pedig 12-néI., k^yosébb és 20 ná-több nem lehet. Lényeges ujitás továb.bá ai> hogy a nemzetgyűlési (országgyűlési) képviselők (pb.ben a minőségükben megbízatásuk tartamára tagjai lesznek a. törvényhatósági^ bizottságnak, amelynek valamelyik kerületét képviselik- Újszerű és fontos rendelkezéso végül a, javaslatoknak ^z, hogy a törvényhatósági bizottsági, ille.tvo képviselőtestületi tagok, tagsági joguk gyakorlásának megkezdése előtt esküt Nköielosek tenni és hogy a tagoknak, igazolatlfthvelmaradása, illetőleg hanyagsága a tagsági jogs^lvesztését vonhatja maga után. A javaslatok szerint az uj önkormány?alt, képviselőtök megalakulása után záros batáridőn bélül tisztújítást kell tartan:.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 26.
— A novemberi liaztraennyíség.
A közélelmezési minisztérium táviratilag értesítette a polgárnőén hivatalt, hogy nov. 1-től 30-ig a város ellátatlanjai számára o lisztraennyiséget kiutalta. Eszerint november hóra 7 vagon liszt átvehető 6 kg-os fejadagokban, A távirat utasítja a polgármestert, hogy a mennyiséggel a lehető legtakarékosabban bánjon, mivel nov. hóban a város ujabb kiutalásra semmi körülmények kőzött sem számithat. Az Áruforgalmi utasíttatott a liszt mielőbbi leszállítására, amelyben 5 070 fínom tészta, 35 070 főző éfk 60 070 kevert ÜszKyan. A finom liszt át nem vétele esetén más liszttel nem pótolható.
—X, Ellenőrzési megbízás. A gabona forgalmába és felhasználására, valamint a vármegye területére vonatkozó rendeletek b^artásának ellenőrzésére dr. Hodinka Tivadar szolgabíró bízatott meg. Á t
— 150 vajon fa a városnak. Nemrég irtuk meg a város szomorú téli tüzelőanyaggal való ellátatlanságát. A város igyekezett minden lehetőt elkövetni, hogy az Ínséget némileg is elhárítsa. A Faértékesitő Hivataltól tegnap érkezett le a leírat, amelyik 150 vagon kemény tűzifát ajánl megvételre, Scheffer Rezső csömödéri fatermeló Bagola-sáncon levő fadepóiából. A Faértékesitő Hivatal felszólítja a várost,.hogv a fent megjelölt famennyiség ügyében lépjen érintkezésbe a vállalattal. Az eladási hely, az ár és a szállítást illetőleg- a város igyekezzék megegyezésre jutni. Ennek sikertelcniege esetén a törvényes rendelkezések az irányadók.
— Szenzációs" kihallgatások Nagykanizsán címmel a „Zala" tegnapelőtti számában megjelent hirrel szemben kijelentjük, hogy minket som politikai, sem más ügyben semmiféle magas, országos, vagy kormányzati szervek Budapestről, vagy máshonnan Nagykanizsára iÖtt kiküldöttje, illetve kiküldöttjei ki nem hallgattak, ilyenekről nekünk tudomásunk sem volt és nincs. Természetes tehát,- Hogy nincsen semmi alapja azoknak a sejtéseknek, amelyeket állítólagos
, kihallgatásainkhoz a „Zala" füz és azoknak a találgatásoknak sem, amelyakre a „Zola" híre a közönség körében okot adott. Dr. Hajdú Gyula, A Htdly Jeromos, Dr. Szekeres József, Dr. Tamás János."
— Mert nem szolgáltatta be a gabonáját. Bunczom Ferenc paliniH^kos, földműves a gabonabeszolgáltatási akció-Alkalmával megtagadta a reá kirótt gabonamennyiséget beszolgáltatni. Ezért a nagykanizsai járás főszolgabirája egy havi elzárásra, 20 ezer korona jyénzbttfileiésre, 13 métermázsa gabona elkobzására és 500 korona költségnek megtérítésére itélte. Ez az ítélet eléggé tanulságos példa lehet azok számára, akik a mai súlyos viszonyok közepette ellenszegülnek a fonálló törvényes rendelkezéseknek és útját állják az ország amúgy is szerfelett nehéz közélelmezési kérdése megoldásának.
— Uj magyar pénz. Az Osztrák-Magyar Bank Felszámolása után \'a magyar állam uj bankjegyeket hoz forgalomba. Illetékes helyről erre nézve a következő felvilágosítást kaptuk: Hogy az uj bankjegyek mikor és milyen formában kerülnek forgalomba, azt a kprmány.. ^illetve a minisztertanács fogj^ annak-idején eldönteni. Egyelőre semmiféle irányban nem történt intézkedés. A Területvédő, Liga és egyéb hazafias testületek kívánságára már most elhatározta a pénzügyminisztérium illetékes osztálya, hogy
\' az uj oankjegyekre rányomatja a most közszájon forgó hazafias jelmondatokat. Ez kitűnő propaganda lesz arra, hogy a területi integritáshoz való fogunkat hirdesse. Az egyik oldalon négy nyelven: magyarul, németül, franciául és angolul rányomatjuk:
,- csönk\'a Magyarország nem ország stb. jelmondatot, rjiig a másik oldalon a négy sarokban : Hisfcck egy Istenben stb. jelmondat foglal helyet. Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter egyik nyilatkozata szerint\'50 és 20 filléres postatakarékpénztári kibocsájtásu papírpénzek kerülnek forgalomba. Az ujabb pénznemet azv államnyomda fogja előállítani. Az irányban, hogy milyen mennyiségű 50 és 20 filléres papirospénz kerül forgalomba, a pénzügyminiszter nem nyilatkozott.
— Vármagyei szőlészeti és borászati\' felügyelőség. A földművelésügyi minisztérium Zalavármegye területére Veszprém székhellyel Babarczy József szőlészeti és borászati felügyelőt nevezte ki. Balogh Tódor badacsonyi állami közpince kezdőjének pedig a vármegye területére pincefel-űgyeiői megbízást adott.
— A Polgári Egylet rendkívüli kozgytilése. Vasárnap d. u 4 órakor rendkívüli közgyűlést tartott a Polgári Egylet, melyen a tagok szép számmal jelentek meg. Faics Lajos elnök megnyitván az ülést, előadja annak egyedüli tárgyát: az 1920. .évi rendkívüli ^Öltségek fedezetére póttagdijak megállapítása Azután felhívta Eperjesy Gábor egyleti pénztárost a szükségletek bejelentésére, melyeknek fizetésére szükséges a póttagdíj megállapítása. Az előadottakból hallották a tagok, hogy « főszükségletét a fűtési és világítási költségek abnormis emelkedése okozta, amelynek fizethetésére az 1920. évre negyven korona póttagdíj megszavazását kéri a választmány. Faics elnök felvilágosító magyarázata után a közgyűlés a választmány javaslatát egyhangúlag elfogadta cs az 1920. évre a havi megállapított 40 koronán felül még 40 (összesen nyolcvan) korona tagdíj fizejését megszavazta.
— Vándortanfolyamok. A földmive-lési miniszter a vidéki városokban szőlőművelési és borkezclési vándortanfolyamokat rendez. A tanfolyamok kéthónapos időtartamúak lesznek.
— Tilos az Ingóságok kivitele. A hivatalos lap közli a miniszterelnök rendeletét, mely szerint minden ingóságnak, árunak, pénznek, értéknek stb. külföldre, valamint az ország ezidőszerint idegen állam igazgatása alatt álló területére való kivitele tilos. Nem esik tilalom alá és külön engedély nélkül vihető ki az utiholmi, továbbá az átköl-tözésí ingóságok, szőnyegek kivételével. Az utiholmi fogalma alá tartozik a három napra szükséges, clkészitett élelem is. Ugyancsak engedély nélkül vihető ki az utazási forgalomban 2000 korona magyar papirponzben, továbbá november 30-ig bor is szállítható. A pénzügyminiszter ez«k alól a feltételek alól egyes esetekben felmentést ad. Minden itt fel nem sorolt ingóság kiviteléhez engedély szükséges. . \'í*
(x) A nők\' zsarnoka cimü 4 felvonásos művész-tragédte" van ;r»a műsoron a Világ mozgóban. Ezen szenzációs filmben Amerika leghirnevesebb művészei és művésznői játszák a főszerepeket.
(x) Elveszett szombaton este 7 órakor a Bogenrieder-háztól a Suvár-uti sarokig egy hosszú fehér csipkéséi. Kéretik a becsületes megtaláló, hogy illő jutalom ellenében a kiadóhivatalban adja le.
(x) Cocantln, Mar Llnder és Jancsi szereplésével egv nagyszerű „vigcstét" rendez az Uránia. E három művészen kivűl egy uj magyar csodagyermek is bemutatkozik, a kis 6 éves Finny, aki Európa legkisebb ballet-tóncomője. Az 5 órai előadásra ajánlátos a gyermekeket is elhozni.
TŐZSDE.
Budapoat, oVL 25. A valutapiac igen szilárd. Valutapiac: Napolcon 1195— 12CW, Font 1380— 1400, Léva 560—595, Dollár 425—418, Frank (francia) 27-10—2780, Márka 582—595, Lir* 1S05, Bécsi 00—100-5, Rufcol 350—850, Lei 718—713—716, Szokol 507—517, Frank (svájci) C500, Koronadinár 1235—1225 Frankdinár 1215, Márka (lengyel) 157—152.
GROSS ÉS TÁRSA
bank-y és tőzsdeblzományosok — NAGYKANIZSA -
— Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márlsa stb.) valamint
értékpapírok vétele j eladása Lp&r0-
T&esael megbízások pontos és kulans effectuálása. — Teiefoo m.
Jkprö hirdetések,
Elősxobasxokiény, mosdó tükörrel, üv^te,-. vita, ágynemű ós dísztárgyak nagyon jutányosán eUJ.jJc Zrínyi Miklós-utca emclat.
kertes hi* oUdó. Nagy múliely
6s lakás elfoglalható. Nagykanizsa, Báthory-u. 12.
Fatuakó kiszedéséhez és íclapritásához, valamiai rőzscszedéshcz réözes munkások kerestetnek. Jelentkezni lehet Matolitsflá! Nagykanizsa, Sugár-ut 58.
Eladó egy pár 4 éves kanca, egy homokfutó kocsi, ogy igáskocsi, egy pár és egy cgyas parádés lószerszám; egy angol nyereg teljesen felszerelve. Megtekinthetők Klapper szíjgyártónál, Rózsa vendéglő udvar.
Eladó egy líősendorier zongora és négy »rab vas szék Matolitsaál, Sugár-ut 53. szám.
Egy külön bejáratú, száraz, egészséges, vili. gos szoba bútorral vagy aaéiküi kerestetik. — Cim * kiadóhivatalban. 1619
Űalet- ás raktáurhelyiaóg karoatetik. Le-
lépés Vjxy megvétel utján keresünk nagyobb üzlet-, további nagy száraz raktárhelyiséget. Ajánlatok * Közalkalmazottak Beszerzési csoportjához lehetőleg oki 20-ig intczcndóic.
(x) Zonyoralakollk, hegedülskolák és jyako:. latok, zeneműujdonságok, hegedűk, hangszerkeliékek állandóan raktáron Fischel Fülöp Fial könyv- és papiráruházá-bflii Nagyk*oiz*án./_ x
Mét cipéssseg\'éd
állandó munkára felvétetik Várossy Sándor cipészmesternél Zárda-u. 11. Ugyanott egy tanuló Is f.Nétetlk.
1 ÜRAHIAS^ I
Hétfőn és kedden
VIGr-BST I
Személyes szereplésre lejönnek:
T A Mr CÍM budapt.tl kSx&nalg kedvence HÉÍ yjji-iniOOl a „Janc»l-ivr<na tulajdonom. JTÍ
FANNY Európa legkisebb ballorinája
COC ANTIN ilVSSl VAV # MAX L1NDER $
Előadások kezdete köznapok 7 és 0 órakor. jfá Vasár- és ünnepnapokon .3, 5, 7 és 0 órakor.
oqooooopoooo
ü Ha0ymoz;é- Hl] fi fi Szaryas-Q tzlcbiz. =
0 Kedden, október 26 én |jf hírneve, .merlkli mavószokkol Q
1 A nl zsaríftka o
0 E27 művé-iz tragédiája 4 felvonásban Q
Q Szerdán és csütörtökön „Mary a hamupipőke44
TZ Klőadások kezdető köznapokon 7 és 9 órakor. Jí rí Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. fj
oooooDoooeoo
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áru-forgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6. az.
Telefon 59. Távirat! clm: Tranitlanubta.
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 27. Csütörtök
240. szám
ZALAI KÖZLÖNY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
<4 kUdóhivaUl: Pő-ut 13. sx.
--- InUrurbta-UUÍoo 78. ■
Megjelenik mindig kora röggel
FŐSZERKESZTŐ: FELELÓSSZERKBSZTÓ:
°r■ HE?™°±?.!ÖRaV BODROOKÖZVZOLTXN
Hlóflzetéal árak :
Cgiu <vt. X80 K. Fűim HO K.
cv;c 70 X. > rj Wr. 2Í K. Kjyc, IUL, ..-» i k\'
Mikes püspök a katholíkus mozgalmakról.
A katholikus naggyülés második napja.
Budapevt, okt. 26. A katholikus nagygyűlésen ma Mika János gróf szombathelyi püspök tartott előadást Zichy János gróf elnók felkérésére. A nagytudásu egyház-fejedelem a többek között ezeket mondotta: — Azt a feladatot adták elém, hogy a katholikus mozgalmak egységesítését vázoljam A katholikus naggyűlésekről indultak ki egymásután a katholikus mozgalmak: ax iskola, a kantáit-, a hitbuzgalmi élet, a saitó és a katholikus közélet tárgyá ban. — A magyar katholicúmus letette a vizsgát az utóbbi nehéz esztendők alatt. Letette a háború alatt, a forradalmakban és a kommunizmus alatt. A katholikus egyházakat cs a katholikus mozgalmak szervezetét nem lehet forradalmasítani. — ■ i ■ 1 ■" i ■ —-
Az egyet-ím kérdése újra a képviselőház előtt.
Budapest, október 26. A nemzetgyűlés mai ülésének Balog György interpellációja adott mozgalmas szint.
• Gr. Csáky Imre külügyminiszter beterjesztette a béke ratifikálásáról szóló tőrvény-javazlatot. Azután Lingauer Albin visszavonta a sajtó ügyében bejelentett indítványát, mint időszerűtlent élve azzal a jogával, hogy ha majd a cenzúra zűrzavaros szerepét rendezték, újra előterjeszthesse indítványát. A sürgős interpellációk során első helyen Vasady balog foglalkozott ax epretemen minduntalan felütődő zavarokkal. A numerus clau-sus nem teremtett rendet az egyetemen. A folyamodók felvételét nem n tanárokból állo bizottság birálta ftlül, hanem oz ifjúság döntött, sokszor karhatalommal sőt súlyos testi inzultusokkal sulyosbbitva döntését. Rokkantak, harcteret járt hallgatók szorultak ki ilyenformán az egyetemit/. Az ifjúság ilyenképen felülbírálja a nemzetgyűlés tőr-vényeit. \\
Haller kultuszminiszter azonnal válaszol az interpellációra. Nem helyénvaló az, hogy a nemzetgyűlés szine elé noo-nap után egyoldalúan béál/itott kérdéseket hoznak. Az egyetemi zavargások hirére személyesen ment el az egyetemre s mikor onnan visszatért, tényleg történtek súlyos atrocitások. Semmi kihágást sem hajlandó eltűrni. Az ifjú-ság megbízottait magához kérette nem azért, hogy velük alkudozzon, hanem hogy tisztán lássa : mik azon okok, melyek miatt az egyetemen nem állhat helyre a rend. Kijelentette a megbízottak előtt, hogy kívánságaikat, ameny-hyiben azok\' nem érintik az egyetem autonómiáját és a tanári kar tekintélyét -- teljesíti. Ha azonban ax ifjúság a tanári karra szembehelyezkedik — feltétlenül a tanári kar álfái-pontját] foglalja el. Akik engedélyt kaptak beiratkozásra, be is iratkoztok; ha mégis sérelem ért vnlakit, az incidensek előidézői meg fogják kapni méltó büntetésüket.
Vosadi Balogh György a miniszter válaszát tudomásul vette.
Zákány Gyula ax internáltak szomorú helyzetét teszi szóvá. Véget kell végre vetni az internálásoknak. Sokkal veszedelmesebb emberek járnak még szabadon papi jalarban katonaiCsuba alatt, akiknek módjukban vol zsűrivel Elintéztetni ügyüket. Sürgős orvoslást
Minden eredmény amit a katholikusok Magyarországon elértek, a katholikus mozgalmaknak köszönhető. A katholi-cizmus munkálkodásának egységesítése elé akadályokat és nehézségeket göditettek a múltban és gördítenek ma is. Az ország nyomja rá az ö magyar és ke\' resz tény karakterét erre a fővárosra és az ebből kiinduló mozgalmakra. (Taps.) Ebben az országban a különböző keresztény filc-kez<teknek egy és ugyunz az életszükségletük és egy és ugyanaz a törekvésük kell hogy legyen. Hajtsa végre az ö mozgalmait minden felekezet teljes erővel, hogy azután együttes eredményként kiirthassák a hitetlenséget, a vallástalan lúgot, a kertsztényte-lenséget és a hazafiatlanságot. (Taps, éljenzés).
kér és vegyes bizottság kiküldését, amely az internálás! táborokat felülvizsgálja és a Háznak jelentést tegyen.
Ferdinándy igazságűgyminiszter kijelenti, hogy sürgősen intézkedik a bizottság kiküldéséről és kérlelhetetlenül fog minden visszaélésre lesújtani.
A választ tudomásul veszik és ezzel az ülés háromnegyed 3 órakor véget ért.
Sürgős-e a béke ratifikálása ?
Budapest, okt. 26. A nemzetgyűlés mai ülésén Csáky külügyminiszter beterjesztette a ratifikálásról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot nemcsak a külügyi, hanem a közjogi és közgazdasági bizottságnak is kiadták tárgyal/is végett. Ez a tárgyalás menetét kétségtelenül meghosszabbitja néhány nappal és ezért a folyosón ma olyan hirek terje átele «l. hogy a kormány nem is kivánja a sürgősséget. Ezt azzal indokolják, hogy az antant jegyzéke óta állítólag arról győződtek meg, hogy n nagyhatalmak tulajdonképpen nem is kívánják november l-ig a ratifikálást és csupán a mielőbbi ratifikálásra hívták fel a magyar kormány figyelmét. Egy yjságiró érdeklődött erre vonatkozólag illetékes helyen és a kővetkező felvilágosítást nyerte:
— Ez a híresztelés teljesen valótlan. A békekonferencia jegyzéke már egy hete Budapesten van és határozottan felhívta a kormányt a békeszerződésnek november l-ig való ratifikálására. Minden olyan híresztelés, amely ezzel ellentétbe áll — hamis. A kormánynak feltett1 szándéka, hogy a ratifikálásról szóló jav*v^atot a lehető legrövidebb időn belül tö/^MÍnycrŐrc emeli.
A KÖrona Zürichben.
lhida}JksttybV\\. 26. A magyar korona állása ma Ato<f^iben 1"55 szantim.
TŐZSDE.
Bodapfrst, oki. SS. A Kii.yap»pírok rriot vihftto* korcsot volt. A YftluUpiftCOQ ÍRM» erfo Torolom in Juli, ■mely >t üile* /olyam»n fokozódóit.
ValutapUo: X«poteoa I2ÍO 1225, Foot H10-1470, Uv» 59S-5KS. Dollit 4*S 132 5 -426. Ki.ok (IrarxU) 2787-5 27vO, Mirk* WO-fllí, Líi» J570-15S0, 100- lvO-6—RuWISií— 3M», l.et 73í»-745--7JHI, Szokó! í>2<\'—523—611> KoronaJimir 1240.-I2C0—1263, Krnj:V.\'nki< 12Ö0— l266-12:o. Mirfc* (Un-gyei) 151-154, Kí.jnI IfrS—20.
Az Ébredő Magyarok Egyesülete nov. 20-án nagy műsoros estét rondex.
Hirek,
— A női választójog eltörlése
ellen a nőegyesületek országos szövetsége 27-én nagy demonstratív gyűlést és felvonulást rendez l\'esten. A gyűlésre Nagykanizsa nŐegyesülctci is felküldötték megbízottaikat és memorandumaikat. A választójog eltörlésében sok igazságot is látunk, de sok visszásságot is. A keresztény közvélemény a női szavazatok kikapcsolásával a politikai súlypont eltolódásától fél. Tény az, hogy a keresztény párt szavazatainak többségét a női szavazatok adták meg. Ex a félelem ad elkeseredett erőt a törlés elleni tiltakozásnak. A tervezet visszásságai közül első pillanatra szemünkbe ötlik egy groteszk lehetőség. A tervezet szerint aktiv és passzív választójog csak férfiakat illet meg. Ugyan c tervezet szerint passziv választójoghoz kis és nagy községekben az irni olvasni tudás nem szükséges. Piri póty nagy községben tehát Nagy Kis István uram, aki ezidŐsxerint kondási minőségben számlálgatja a mezőn ax unalmasan haladó perceket s legvadabb idegen előtte a ténta meg a betü: választható, intézheti a község ügyeit, hivatva van arra, hopy egy nagy község társadalmának életét belekapcsolja a rohanó világ életébe, -r ellenben ugyanannak a nagy községnek nem kevésbbé érdemes tanitónője, postamesternője esetleg polgári iskolai tanárnői erre nem hivatottak. Ebben bizony van némi igazságtalanság.
• — Az iskola a területi integritás szolgálatában. A polgári iskolai tanárok, sopron-vasmegyei kőre legutóbbi közgyűlésén elfogadta azt az Irredentizmus szempontjából végtelenül fontos indítványt, hogy az iskolát az integritái szolgálatába állitja. A területi integritás visszaszerzése a jövő generáció feladata, azt erre a feladatra tervszerű munkával és gyilkos fanatizmussal kell nevelni. Az iskola irredenta munkáját négy körre kell osztani: bele kell nevelni az ifjúság IcUébe, hogy 1. nekünk az elszakított részekre, 2. azoknak reánk szükségük van, tehát 3. vissza kell szereznünk és 4. ha mindenki megteszi munkáját, vissza is fogiuk szerezni. Ezt a nevelő munkát előre kidolgozott szisztematikus terv szerint kell végezni, beleállitva annak szolgálatába minden tárgyat, különösen történelmet, földrajzot, természetrajzot- A tanári testületek időnkint külön tanári értekezleteken vitathatnák meg ennek a munkának lehetőségeit, hiszen igy dolgozott hat éven át a Nnrodna Obrana,-igy a román kulturliga, igy a c?eh xocol egyesületek.
— Gyászrovat. Özv, Szalóku Elckné szül. Bőrőndy Eszter, néhai Szalóky Elek surdi ág. ev. lelkész özvegye hosszas szenvedés után 73 éves korában meghalt. Temetése, melyen a surdi ág. ev. hitközség is képviseltette magát, tegnap d. u. 3 órakor volt a róro. kath. temető halottasházából, nagyszámú gyászoló közönség részvétele mellett. A gyászszertartást Horváth Olivér helybeli ág. ev. lelkész végezte. — Súlyos csapás érte Iván esi cs Jánost, a rom. kath. főgymnasíum tornatanárát. Édesanyja, özv. Iváncsics íánosné urnŐ 57 éves korában súlyos szenvedés után meghalt.
\\A temetésen, mely tegnap d. u. 5 órakor volt a róm. kath. temető halottasházából, megjelent a főgymnasium tanári kara is.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 27.
— CcerkészQhnepcly. A főgimnázium cserkészcsapata november 6-án\' nngyobb-szabásu cscrkészünncpclyt fog rendezni. Az ünnepély műsorát egyik későbbi számunkban fogjuk hozni ; az érdeklődést már most felhívjuk u moz^-ilovasnak ígérkező napra.
— A jOéizalai takarékpénztár rész-vény társaságnak — Bcttheíoa Győző keresk. tanácsos einöklésével — e hó 24-én tartott közgyűlése az igazgatóság indítványának meg-fclelőíeg elhatározta, hogy a/, intézet jelenlegi IV, millió részvénytőkéjét 3 millió koronára felemeli. A kibocsátásra kerülő 1500 részvényből a régi részvényeseknek 750 darabra elővételi jog biztosíttatott, mely szerint minden 2 régi részvény után 1 uj részvény vehető át 1660 K árfolyamon. Az elővételi jog 1920. november 20-ig érvényesítendő. A további 750 darab részvény értékesítésére a közgyűlés nz igazgatóságot hatalmazta fel. Az igazgatóság jelentéséből a közgyűlés jóváhagyólag vette tudomásul, hogy a Magyar leszámítoló és pénzváltóbankkal szerződéses viszinyba- lépett, mely kedvező összeköttetésnél fogva módjában vnn .1 takarékpénztárnok a közönség érdekeit az eddiginél is fokozottabb mértekben szolgálni. A közgyűlés az előterjesztett alapszabály módosítások elfogadása után az igazgatóság uj tagjaiul: Bun Samu kir. tanácsos, nyug. kereskedelmi igazgatót, Biró Artúr és- dr. Hári Géza a Magyar leszámítoló és pénzváltóban k h. igazgatóit cs a felügyelő bizottság uj tagjául dr. Auer Zoltán ugyanazon bank titkárát megválasztotta.
— A zalai fink fényes győzőimé. Folyó hó 16-án és 17-én a Főméltóságu. Kormányzó Ur jelenlétében, a budapesti margitszigeti pályán megtartott kiképzési versenyen a zalai gyalogezred a következő eredményeket r érte el: Súlydobó* altisztek részére: első Ács János törzsőrmester 1059 méter. Sulydobás legénység részére: második Gáspár Pál gyalogos 1030 m. 1500 méteres sikfutás legény rég részére: első Markó András őrvezető 4 p. 50 6 mp Szuronyvívás legénység részére: első Schwarz József gyalogos. Kézigránát céldobás altisztek részére f harmadik Ács János törzsőrmester. Kézigránát céldobás tisztek részére: első Horváth Ferenc főhadnagy. 100 , méteres síkfutás legénység részére: első Gál György őrvezető 12 p. 3 mp. Magasugrás legénység részére: második Németh István gyalogos 345 cm. Diszkoszvetés altisztek részérc: harmadik Ács János, törzsőrmester. Kézigránát távtfobás legénység részére: első Büki József gyalogos 58\'50 m. Kézigránát távdobás altisztek részérc: harmadik Ács János törzsőrmester 5100 m. Kézigránát távdobás tisztek részére: harmadik Bucskó Jenő hadnagy 51*64 m. Diszkoszvetés legénység részérc jjelső Méhes Imre gyalogos\' 28"90 m. Távolugrás legénység részére: harmadik Gál György őrvezető 5\'69 m. Margitsziget—Csillaghegy— Margitsziget távgyaloglás. Táv 16 km. második Czoffcr János tizedes 1 óra 58 perc. Nehézsúlyú birkózás legénység részére: harmadik Bödör Ádám gyalogos. Összesen 7 első, 3 második és 6 harmadik dij. A Budapesten át 37—400 méteres sta-fétafutasban az ezred szakasza 5. helyezett lett. A kiképzési versenvben az ezred szakasza az első lett. Ezen kimagasló credmény-nycl az ezred a 31 versenyző csapattest közül megnyerte: 1. A legjobban kiképzett és athletikában legjobb eredményt elért csapat számára kitűzött vándordijakat, a hímzett selyem sport zászlót és ezüst babérkoszorút. 2. mint a legénységi athletikában legjobb eredményt elért csapat n Pest-Pilis*Solt-Kis-kunvármegye vándordiját (rohamozó gyalogos bronz szoora. 3. A Főméltóságu Kormányzó Ur által a főtiszti, altiszti és legénységi athletikában együttesen legjobb eredményt elért csapat részére alapított vándordíjat, (A Főméltóságu Kormányzó Ur olajfestményü arcképé.t.) 4. A zártosztag futásban első csapájt számára gróf Andrássy Géza által alapított vándordijat. (Ezüst serleg.) A fényes eredmény jelentőségét fokozza, hogy a versenyző 31 csapat között ott volt a műegyetemi zászlóalinak és ssegedi vadászzászlóaíjnak úgyszólván kizárólag athlétából álló csapata is.
— Hirdetmény. A hadügyminiszter ur 20621/1919. Kir. I. számú rendelete alapján elrendelem, hogy Nagykanizsán f. hó 30-án megtartandó pótszemle alkalmával délelőtt 6 órától délután 2 óráig a legszigorúbb szesz-tilolom tartassák be. Aki ezen szesztilalom ellen vet, az ellen a legszigorúbb kihágásí eljárás megtartása mellett az italmérési engedélyének megvonása iránt javaslatot teszek. Nagykanizsa, 1920. okt. 24. Dr. Krajcsovich, rendőrkapitány, ügyosztályvezető.
— Autonómia a székelységnek, A magyar távirati iroda közlése szerint a román kormány a székelységnek autonomiát ad, melynek alapján Udvarhely, Csik, Háromszék és Kisküküllő vármegyék és több székely helyiség területén a közigazgatás és bíróság nyelve magyar; azon hivatalnokok, kiknek a hűségeskü megtagadása miatt el kellett hngyniok helyűket, elfoglalhatják hivatalukat ismét s tőlük esküt nem követelnek. A csalogató hirt nagy kétellyel kell fogadnunk. Maguk a szászok ezerszer keserűen csalódtak — az oláh testvéri ígéretekben. Ha az oláh ígéret ezúttal komoly, ez az oláh közigazgatási berendezkedés csődjét jelenti.
— Az Aranyvirág. Az Irodalmi és Művészeti Kör rendezésében műkedvelőink 25-én megismételték az Aranyvirág előadá sát. Minden előadás táblás ház mellett ment és minden szereplő szépet. és jót nyújtott, a rendezőség sok igaz dicséretet érdemelt és kapott; ezek dacára, vagy talán épen ezért megkívánhatjuk^ a rendezőségtől, hogy valami ujat is nyújtson. A téli szintszezon úgyis üresnek Ígérkezik. Szívesebben vennénk jó és változatos műkedvelő előadásokat, mint egy selejtes társaság játékát.
— Helyreigazítás. Tegnapi számunkban hirt adtunk a Polgári-F.gylct rendkívüli Közgyűléséről, melyről irt tudósításunkba az a hír csúszott, hogy a „havi* tagdíjat említet lünk, holott ott évi tngdijat kellett volnr irnunk. Tévedések elkerülése végett újból megemlítjük, hogy az 1920. évi összes tagdij nyolcvan korona.
(x) Orvosi hir. Dr. Hatser János orvos, a dr. Kácz-féle fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megvált és saját rendelőjét Sugár-ut 12. sz. alatt megnyitotta,
(x) Mavy a hamupipőke cimü film-színmű kerül, ma és holnap bemutatóra a Világ-mozgóban, Mary Osbornc felléptével. E kép a mozgóképek c nemű filmjeitől messze kimagaslik rendezés, művészi kiállítás és n szereplők művészi játéka által.
(x) Arokopoa vnnntl igazolványokhoz szükséges fényképek, n mny.ynr királyi államvasutak iftaxgat\'V-\\?C.juak svnJclctc értelmében, ax Állami, kalouai, törvény, hatóiigi, rilMi, L\'.x^zi slb. .saláJtagjai rózc\'rc elűnyvs uUii kcMÜlnek. 1IAI.ASZ SÁNDOR fotomutcrraélxu kanizsa, Kaxincxi-ut 11. szám.
x Prof. Nick Fantom legújabb kalandját „A csodálatos gyár" cimü detektivtőrté-nctet mutatja be az Uránia. A kiváló képességű mesterdetektiv c. filmben minden képzeletet felülmúló képességéről tesz bizonyságot. Bemutatásra kerül még „A "z" sugarak" című vígjáték sláger is.
Menyasszonyok és vőlegények figyelmébe!
Mielőtt fényképfelvételt készittetnek, tessék megtekinteni a legújabb jegyespár képekből alakított kirakataimat.
Halász Sándor
Nagykanizsa, Kazlnczy-u. 11 , (óld&xlnt.
Házak eladók
ládi házak, emeletes házak. —- I —2 holdas jó! termő szőlők. — ő hokitól lf>0 holdig príma földből álló birtokok szép íako cs gazdasági épületekkel a legjutányosabban azonnal eladók. — Kiskanizsán na^y kciticl házuk. — Üzletek,
vendéglőbérlet átadó. Szigriszt László ingatlanforg. iroda
Zrínyi Miklóa-uto* 33. *z. X. om. Tclofon 28B.
Apró hirdetések.
Alkalmi vátel. Bgy finom hál4»zoK»bátar.jutá-f nyos. íroo eladó. Kólescy-átC* 10. szám . ír-xi}
. Elfcdé haláleset inUitt egy sióba- 4t> kgityíi.tWűu-Jozós^cgyeokint is Magyai^ütcu 5. szám alatt. 1086
F*turkó kiszedéséhez és fclapiitásihoz, valamint róza eszetlenhez re.sxeí munkások kerestetnek. JckftUcc/oi lehet MatoliUnil. Nagj&tniz.-wi, Sugár-ut 59.-$*.
Eludó egy pár 1 éve* kanca, c>:y homokfutó kocsi, «i.;y igMkoesi, egy pár és egy e^yes parádés lószerszám, egy .ingol nyereg teljesen fölszerelve. Mcgteklnlhclók Klupjor szíjgyártónál, Kóxsn veodégló udvar.
Kiadó egy BAsendoríer zongora Cs né,~.y darab vas szék Matc4iun.il, Sugár-Ut 63. szám.
Tárhiz-u. 10. «4ma híx sürgésen eladó. l-.rdekl.nUii lehet Cyár-»to« 21. szám alatt. 1ŰK7
Klndouos »z»<4o»nö, esetkfí >>ejAfki ukaritúiiA Ulje.s koszttal cs jó- fizc<cvvM fi-K-étctik Ktfaludy-utca 17/* I. emelet alall.
űztot én raktárholylség koroatotlk. U--
lépes vagy megvétel utján keresünk nngyohh üzlet-, toválihii nagy szár.u raktárhelyiséget. Ajánlatok n KoxaikiilmAZoUak líeszerzévi csoportjólioz lehetőleg^ okt. 20-ig Irrtéicndók.
ÜBANIA.SfS
Szórd*., OBÜtörtók. Detoktívsx»nxá.oió I
^ Prof. Nick Fantom legujabti kalandja: Q
| Csodálatos gyár jjj
■y detektivk*Und l felvooáiban — és ^
A sugarak T^í!^""" ^
^^ l\'énteken, .szomlMtoii és vjsárnnp Niek Winter szereplése magyar fdmlteu.
3* Klőadások kexJete köznapok 7 cs 0 <>ink6r. 3ÍC Vavár- cs imncpnapokoo 3, 5, ? é* ft ómkor.
Házak,
s/őlők (\'\'S birlokok eladá-
sát és vételét a legelőnyösebben közvetíti a 20 cv óta fennálló
ÁC7FI ICHÜP pénzkölcsön és ingat-ftbtLL lllHAb lanforgalmi irodája -Fő-ut 8. sz. Törvényszékileg bejegyzett cég.
QQQ00,
VILÁG
g Szerdán is csOtortakön
rfjl Szenzációs angol filmbemutató 0 Mary Osbornc felléptével !
MARY |a hamupipőke
@ filmszinmű 3 felvonásban.
££ KlóaJisok kezdete hétküzoap 7 ét fl ójakor, ra Vasár- és ünnepnapokon 5, 7 és "J órakor.
0O0O000OÚ f-
Diót, tojást, babot
ÍW mézet, mákot, zabot
mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben, készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a Dunántúli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nnyykanlzsa, Csengery-ut 6. Tolcto.1 59. Távirati cini: Transdanubla
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
J
59-ik évfolyam
- . —- \\
■ í
Nagykanizsa, 1920. október 28. Csütörtök
246. szám
ZALAI K0ZL0NY
KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
Szeriem tőség és kiadóhivatal: P^-ut 15. j --■ ^ Intorurban-tcleíon 7S. ——
Megjelenik mindig kora reggel
FŐSZERKESZTŐ:
Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
neorcetgy. íiprhM
.FELELŐSSZERKESZTŐ :
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Előfizetési árak:
Egész évre 250 K. Fétévrs\'ttÖ K^Kcgyci^ év.-o 70 K. Egy hóra 25 K. EgJ\'es szám ára 1 K
Hemzet^yülés.
Interpelláció® nap a Házban. — Korányi és Ereky afférja.
Budapest, okt. 27. A mai Jjlésen Korányi pénzügyminiszter válaszolt Erckynek arra az ^interpellációjára, melyben Ulmann •-István/ miniszteri tanácsos felfüggesztését kevtg egy állítólagos cukorpanama miatt. Kijelentette, hogy a minisztertanácson közte cs Ereky között sohasem volt ellentét. Most azonban szokássá vált az, hogy ha a minisztérium nem fogadja el égy bizonyos cég ajánlatát, fog egy képviselőt és meginter-pellálja az illetékes minisztert. Ez tulajdon-képen a zsarolásnak egy formája. Tudtával még sohasem történt meg, hogy a magyar képviselőházban egy pénzügyminisztert és tisztviselőjét leráncigálják a piszokba és pellengére állitják. Biztosithatom a Házat, nogy minden csak rágalom. Ha valaki mást megrágalmaz és kiderül, hogy ez nem igaz, ellehet várni, hogy az illető bocsánatot kér. Es én itt nyilvánosan kijelentem, hogy nem inditom meg Ulmann ellen a fegyelmi vizsgálatot, mert nem szolgált rá.
Ereky: Kijelenti, hogy neki akták állanak rendelkezésére és a pénzügyminiszter volt az, aki a kékpenz kicsempészését elősc-gitette.
Korányi: Hazugság ! Gazság 1
Ereky: A pénzügyminiszter urat nyilvánosan megvádolom panamával.
Az elnök felszólítja Erekyt, hogy a nyílt ülésen tett súlyos vádját igazolja, amenyiben ezt nem tudná azonnal bebizonyítani, rendreutasítja.
Ereky állításait igyekszik bizonyítani és kijelenti, hogy hajlandó a pénzügyminiszter ellen emelt vádjait egy parlamenti bizottság előtt igazolni. Minthogy a pénzügyminiszter politikájával nem ért egyet, kéri a Házat, kogy a választ ne vegye tudomásul.
Korányi\'személyes kérdésben előbb bocsánatot kér a hazugság, gazság kifejezésért és kéri válasza tudomásvételét. A Ház a választ tudomásul veszi.
Ezután Sréter honvédelmi miniszter válaszol Ruppert interpellációjára. Kijelenti, hogy a Landau-ügy egy nagyon komplikált bünügy, amely a legravaszabb módon van megszervezve. Az ügyben a legszigorúbb vizsgálatot indította meg és bejelenti, hogy a katonai ügyészség mellé ki lett rendelve a polgári ügyészségnek is egyik tagja.
Rubinek Gyula válaszol ezután Kerekes Mihály és Magyar Kázmér interpellációira. A válaszokat a Ház tudomásul veszi.
Ezután Kenéz Béla általános éljenzés kíséretében benyújtja a négyes bizottság jelentését a főldbirtokreformjavaslat tárgyában. A javaslatot kinyomatják és annak idején napirendre tűzik.
Rátérnek az interpellációkra. Csukás Endre rámutat arra, hogy az áilatforgalóm korlátozása tárgyában kiadott földmivelés-ügyi miniszteri rendelet ma már nem felel meg céliának. Kérdi a minisztert, hajlandó-e a rendelet módosításáról gondoskodni. Buda-váry László a nem állami és kántortanítókon a drágasági segélyek miatt esett sérelmet tárja a nemzetgyűlés eié. Karaffiálh Jenő a
megszállott területeken elkövetett atrocitásokat teszi szóvá és egész sor példát sorol fel. Kéri a külügyminisztert, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel igyekezzék a bajokon segíteni. Csáky külügyminiszter válaszában kijelenti, hogy c pillanatban nem áll más mód a rendelkezésére, mint a nagyhatalmakhoz intézett jegyzék, annak pedig — sajnos - nem sok hatása szokott lenni. Ereky és Kuna B András interpellációi után az ülés 4 órakor véget ért..
Nemzetközi konferencia a Délivasut ügyében.
Budapest, okt. 27. Fali Gusztáv dr. a Délivasut vezérigazgatója tegnap érkezett vissza hosszabb római útjáról, amelyen a Délivasut legaktuálisabb ügyeit intézte el. Utja eredményéről a következő felvilágosítást adta :
— Utam legnevezetesebb eredménye az, hogy a saintgermaini szerződés 320. §-a értelmében, ami megegyezik a trianoni békeszerződés 304. §-áVal — össze kell hivnunk egy konferenciát, amelyetwrészt vesznek mindazoknak az államoknak á megbizottai, amelyek területén a Délivaíut vonalai haladnak. Elhatároztuk, hogy. ezt ~ & kbnferenciát a lehető leggyorsabban nyélbe ütjük. A tanácskozás e héten meglesz. Magyarország kiküldöttje természetesen részt vesz a konferencián. Az olasz kormány még nem döntött az annuitások fizetése dolgában, de a legközelebbi időben dönteni fog róla és az eredményt tudatni fogja velem.
Kassa magyarsága püspökéért.
- Budaoest, okt. 27. Kassa környékének jlakossága tiltakozó küldöttséget menesztett a kassai zsupánhoz, aki előtt a küldöttség erélyesen követelte, hogy a kormány álljon cl attól a tervétől, hogy■ Colbrit Ágost püspököt elmozdítja állásától. Értesülés szerint a cseh kormány a tüntetés után a püspök elmozdításának tervét elvetette.
A korona Zürichben.
Budapest, okt. 27. A magyar korona állása ma Zürichben 1"45 szantim,
TŐZSDE.
Budapeit, okt. 27.
V&lut&pl&o: Napolcon 1265— 1248, Font 1480— 1470, Léva 5S0—575, Dollár 430—426, Márka 616— 026—618, Lira 1590—1630, Bécsi 101 — 102—76, Rubel 362—357, Lei 744—747, Szoko! 520—528, Frank (francia) 2829. Frank (svájci) 6565, Koronitdinár 1.260—1270, Frankdinár 1260, Márka (lengyel) 151 — 154.
GROSS ÉS TÁRSA
bank- és tó\'zsdebizományosok - NAGYKANIZSA -
— • Külföldi pénznemek: — (dollár, dinár, márka stb.) valamint
értékpapírok vétele és
01 Q fl « e 9 a legjutányosabb i a u a ü a ■> napj árakon. —
Tőzsdei megbízások pontos és kulans effecíiiálása. — Telelőn 44.
Megindult a magyar—román kereskedelmi forgalom.
Bádüpest, okt. 27. A Máv. igazgatósága távirati rendeletet adott ki, amely szerint Romániába Lökösháza, Köpetyám és Biharkeresztes állomásokon át megindul korlátlanul az áruforgalom. Feladni Romániába azonban csak egész kocsirakományt lehet és .csakis uj fuvarlevelekkel.
Mért sürgette az antant a magyar béke ratifikálását?
Bccs, okt. 27. A „Míttagspost" állítólag hiteles diplomáciai forrásból szerezte azt az értesülését, hogy az antant Magyarországot a szomszédos nemzeti államok unszolására szólitötta fel ultimátumban a békeszerződés ratifikálására. A kisantant volt az, amely Belgrádból és Prágából minduntalan sürgette a nagykövetek tanácsát, hogy intézzen ultimátumot Magyarországhoz. Az, hogy az ultimátum határidejét 18 nappal meghosszabbították, valószinüleg az az eset, hogy a most megszabott időpontot ismét ki fogják tolni. Arai a békeszerződés végrehajtását illeti, .annak módját maga a szerződés állapítja meg és a jóvátételi bizottság ellenőrzi. A rcperációs bizottság oly intézmény, amely a békefeltételek súlyos terheit könnyiteni képes s nem büntető intézmény, mert Ausztriában sem bizonyult annak. Magyarország tehát számithat arra, hogy a jóvátéfeli bizottság enyhíteni fogja a nehéz feltételeket.
Lengyelország a kisantantban.
Bécs, okt. 27. A „Neue Freic Presse jelenti Berlinből. Itteni diplomáciai körökben majdnem bizonyosnak mondják azt, hogy Lengyelország belép a kisantantba.
Németország végrehajtotta a lefegyverzést.
Berlin, okt. 27. Az „United Telegraph" jelenti: A spaai megállapodás értelmében a német kormány elrendelte és végrehajtotta a fegyverek összegyűjtését. Közel 1 millió puskát és több ezer gépfegyvert szolgáltattak be.
Az ir helyzet.
London, okt. 27.\\ Angol kormánykörökben az ir helyzetet kedvezőnek tártják. Jó-hatást keltett az a körülmény, hogy a corki polgármester halála ivem okozott nagyobb tüntetéseket.
Az olasz—délszláv tárgyalásoké
Róma, október 27. Mint a „Corrierc Della Sera" értesül, az olasz—jugoszláv tárgyalások előreláthatólag a jövő héten kezdődnek meg.
— Uj vasatvonal Nagykanizsára.
Értesülésünk szerint a kormány Nagykanizsa— Csömödér között egy vasúti vonal kipitését vette tervbe. A kereskedelemügyi minisztérium a tervet illetőleg előzetes megbeszélést foly- „ tátott a polgármesteri hivatallal. A vasúti hálózat határmenti kibővitésc gazdasági szempontból is, katonai szempontból is végtelenül fontos volna.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 28.
Hirek.
Előfizetőinkhez!
\'Kérjük mindazon igen tisztelt vidéki előfizetőinket, kik az október havi előfizetési dijaikkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás
törten,en. ^ ZALAl KÖZLÖNY■
kiadóhivatala.
— ATerBletvédő Liga helyi csoportja tegnap este a városháza kis tanácstermében választmányi ülést tartott, megvitatva az utolsó ülés óta összegyűlt ügyeknek egész tömegét. A megbeszélt dolgoknak mindenike icientős akciója az irredentizmusnak, ezért holnapi számunkban részletesebben foglalkozunk a gazdag tartalmú ülés lefolyásával.
— Szabad Lyceutru Ma este 6 órakor a városház nagytermében Gáspár őrnagy folytatni fogja a fizikai és szellemi fejlődésről szóló-tudományos előadássorozatát,^ely-lycl rövid két hét alatt szinte páratlan gépszerűséget szerzett. J^egutóbbi előadásiban már a fizikai fejlődésrőj áttért a szellemPíej-lődés ismertetésére. Értékes fejtegetéseket hallottunk tőle egyebek közt a telepathiáról, mely nem mese, nem közönséges képzelődés, hanem komoly tudományos igazság, mint azt Gáspár Kornél meggyőző érvekkel kimutatta. A. hypnotizmus titkáról is fellebbentette a fátyolt, amennyiben tudományos magyarázatát adta az akaratátvitel csodájának, mely nem is csoda többé, hanem épen olyan könnyen érthető természeti jelenség, mint akármelyik egyszerű lelki működés. M. este a szellemi fejlődésről kezdett fejtegetéseknek folytatása
\'következik. Aki Gáspár Őrnagyot még nem hallotta beszélni, okvetlenül jöjjön el ma - este a városházára, mert ma lesz utolsóelőttkelő-adása a szabad lyceumban.
— Hirek Muraközből. Légrádon a a képviselőtestületi választás furcsán sikerült SHS javára. A perlaki főszolgabíró hivatalos nyomása alatt a régi képviselőtestületi tagok lemondottak, a község ujakat választott, de mikor a Pctár felkenr személyére teendő esküre került a sor, nem jelentkezett egyetlen képviselőtestületi tag sem. A legérdekesebb az, hogy a szomszéd községek szinhorvát lakói azt üzenték Légrádra: nehogy le merje valaki a magyarok közül tenni az esküt; hiszen ők maguk horvát nemzetiségűk létére » magyar állam híveinek vallják magukat. Lég-rád községe ma* is elöljárók nélkül áll.
Jugoszlávia egy újdonsült részében Boszniában a Habsburg dinasztia egyik hívének és Tisza István bizalmasának Arnan-tovic serifnek vezetésével egy uj párt alakult, melynek törekvései Arnantovic hagyományai alapján separatisztikusak. A szerb kormány természetes aggodalommal veszi a párt, illetve a serif felbukkanását. Hiszen Bosznia keményebb dió lesz az S. H. S. szájában, mint ahogy a -versailcsi mámor képzelte.
— Éjjeli botrány a Sugár-uton. 26-an késő este a Sugár-ut és Rákóczi-ut sarkán egy ittas állapotban levő legény megtámadta a szolgálatot teljesítő Gécsy János rendőrt, aki önvédelemből oldalfegy-vérét használva sebet ejtett a támadón. A beszcszelt ember: Wimmer Ferenc, garázda természetéről már ismeretes a rendőrség előtt. Legutóbb a nemzeti hadsereg egy őrmesterét szúrta meg, aki most is kórházban fekszik s felgyógyulása kétséges. Wimmer 26-án egyik nyilvános házban mulatozott, kocsiját az utcán Őrizetlenül hagyva. Mulatozása után őrült vágtatással hajtott a Sugár-ut kanyarodása felé, mire a posztoló rendőr figyelmeztette, hogy a nagy sötétségben nem szabad ugy vágtatnia. A figyelmeztetés nem tetszett Wimmcrnck, kocsijáról leugorva megragadta a rendőrt s zsebében kotorászott. A rendőr attól félve, hogy a notórius bicskáját keresi, szuronyával oldalba szúrta- Sebe két centiméteres szúrás, nem életveszélyes. A dolog annyiból érdeme!
figyelmet, mert a körülöttük támadt csődület a tömegek tipikus Ítéletével a garázda embernek adott igazat s a rendőrt megtámadta. A Sugár-ut és a Rákóczi-utca e helyén nem ritka az éjjeli duhajkodás, ordi-tozás. Nagyon helyesen teszi a rendőrség, ha Bachus tántorgó híveinek ha mindjárt a leg-kinéletlcnebb módon is értésére adja, hogy a közrendet fenn akarja és fenn is fogja tartani.
— Budapest láncosai ellepték a falvakat. A kivitelnek küszöbön álló megnyitása szélnek eresztette a konjuktura vitézeit. A Kanizsa környéki falvakat ellepték a budapesti bevásárlók, diót, mákot, sajtot, babot mindent összeharácsolva. A hatóságok segítségével dobszóval licitálják az árakat egymásra. A kanizsai rendőrségre is egymásután kerülnek az árdrágítás gyanújában álló bevásárlók, de sajnos rábizonyítani egyikre is vajmi nehezen lehet valamit. Keserűen kell regisztrálnunk, hogy a láncosok külömböző igazolványokkal jönnek-mennek, az árak pedig emelkednek — emelkednek.
— Felhívás a Keresztény Magyar Társadalomhoz! A keresztény magyar társadalom megalapította a maga nagybankját, a Magyar Nemzeti Gazdasági Bankot, melynek a f. évi május hó 29-én tartott alakuló közgyűlése a legnagyobb lelkesedéssel határozta el, hogy a már\'befizetett 30
millió korona alaptőkét 70 millió koronával 100 millióra emeli fal. Ezen 70 millióból egyelőre 20 millió korona kerül kibocsúj-tásra oly módon, hogy a Bank a régi részvényeseinek minden két részvény után egy darabra elŐvétefí jogot biztosit, mely jog 1920. augusztus 31-ig gyakorolható, mig a fenmaradó részt szabad jegyzésekre bocsátja. A Bank máris tevékenyen dolgozik, mert sok ezren megértették már, hogy a magyar nemzet csak akkor lesz gazdag, ha maga veszi kexlbe gazdasági életének irányítását. A Banknál ezért gyűlnek nagy mértékben a takarékbetétek, melyeket a Bank a lehető legelőnyösebben kamatoztat; ezért fordulnak már sokan a Bankhoz tőzsdei és e^yéb megbízásokkal. Külföldön élő honfitársaink is élénken érdeklődnek már a Bank iránt, ugy, hogy remélhetőleg rövid időn belül meglesz az a tőkeerőnk, amely szükséges ahhoz, hogy a magunk elé kitűzött célt elérhessük. Sokat kell azonban még dolgoznunk, tőkéinket mindenképen szaporítanunk, hogy azt a mezőgazdaság és ipar fejlesztésére felhasználjuk. De bizunk Isten segedelmében, hogy a szépen megindult lelkiismeretes- és komoly munka már rövid idő múlva meghozza gyümölcsét. Sokan vannak már velünk, de még nem mindnyájan ! Keresztény magyarok ! Jöjietek cl mindnyájan l JcgyezzetcK a Magyar Nemzeti Gazdasági Bank részvényeiből, ide helyezzétek betéteiteket, ezt a bankot bizzátok mog tőzsdei és egyéb mindenféle gazdasági dolgaitokkal, mindennemű értékpapír, pénzváltási ügyetek lebonyolításával és vagyonkezeléssel; egyesítsétek a bankban anyagi erőtöket, hogy ez viszont a maga erejével támogasson benneteket! A II. kibocsátású részvények darabonként 105 koronás árban a Bank ideiglenes helyiségében (Budapest, IV., Gerlóczyutca 11. I. cm., d. c. 9-12-ig, d. u. 4—5-ig) és a vidéki gyűjtőknél jegyezhetők. A Bank bárki kívánságára készséggel küíd részvényjegyzés?-1 nyilatkozatot és befizetési lapot. Jegyezni lehet minden nap délután a „Keresztény Otthonban" 5—7-ig.
(x) Elveszett folyó hó 26-án a katonai főreáliskolától a katonaréten keresztül a .városba vezető uton egy darab öt kővel ellátott fonott aranygyűrű. A becsületes megtaláló kéretik magas jutalom ellenében lapunk kiadóhivatalában leadni sziveskedjék.
(x) Sxabiamlntikkal ellátott legújabb őszi és téli divatlapok nagy, választékbia kaphatók Fischcl Fülöp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán.
(x) A Világmozgóban ma csütörtökön két hatalmas slágerbemutató van. A „Gyé-mántbánya" 4 felvonásos amerikai kalandor-drí ima (Vitagraf-fclvétel) és a „Hamupipőke" cjmű 3\' felvonásos gyönyörű Pathé-élctkép. Főszereplő Mary Osborne. Ezen rendkívül érdekes műsor megtekintésre érdemes.
(x) Zongoralskolák, hegedűiskolák és gyakorlatok, seneraűujdonságok, hege-lük, hacgszcrkellékek állandóan raktáron Fischcl Fülöp Fiai könyv- és papiráruházá-ban Nagykanizsán.
(x) NIck Winter a világhírű mozi-művész Garbagny francia rendezővel Budapesten tartózkodik már hónapok óta és a ;,Star" magyar filmgyárhoz sserződött filmek főszerepeinek lejátszására. Az Uránia péntek, szombat és vasárnap mutatja be Nick Winter első magyar filmjét, A csavarszoritóban" cim alatt. A magyar művészek közül Margittay, Bojda Juci és Mattyasovsky játszák a főszerepeket és csodás együttesben, minden képzeletet felülmúló művéízi munkát produkáltak.
Apró hirdetések,
Űxlot- óm raktárhelyiség\' koraatottk. Lelépő* vagy megvétel utján keresünk nagyobb üzlet-, további nx/v száraz raktárhelyiséget. Ajánlatok a Közalkalmazottak Beszerzési csoportjához lehetőleg okt. 29-ig intézendók.
Fataakó kiszedéséhez és felapritásához. valamint rőzses*edéshcz róaxea munkások kerestetnek. Jelentkezni lehet Matolitsoál. Nagykanizsa, Sugár-ut 03. sz.
Bladé egy pár 4 éves kanca, egy homokfutó kocsi, egy igáskocsi, egy pár és egy egyes parádés knzerszátc. C\'jy angol r.yercg teljtsea felszerelve. Megtekinthetők Xtapper izijgyirtórul, Kózsa vendéglő udvar.
Eladó egy Bóacndorfer zongora és négy darab vas szék Matolitsoál, Sutár-ul 63. szám._
Nógrylakásos kortoa háx eladó. Nagy műhely és lakás elfoglalható. Nagykanizsa, Búthory-u. 12. szám
Mlndonoa axakiosaó, esetlej bejáró takarítónő teljes koszttal és jó fizetéssel felvétetik Kisfaludy-utca 17 a I. emelet alatt.
900001
VILÁG
Ma csütörtökön, okt 28-án
Két hatalmas alágor bemutató.
Gyémántbánya
amerikai Vitagraph felvétel kalandor dráma 4 felv.
A HAMUPIPŐKE
Pathé-életkép 3 felv. Főszereplő: Mary Osbome i Pénteken és szombaton Verne Gyula világhírű
regénye: Éaxak a Dél állon. Előadások kezdet* hétköznap 7 és 9 órakor.
7000000Ú UR ANIA 1
Szorda, oaütörtők. Dotaktlvszenxáoló ! \'
Prof. Kick Fantom lagujabb kalandja:
Csodálatos gyár
detektivkaland 4 felvonásban — cs
Pénteken, nzombaton és vasárnap Nick Winter ; szereplése magyar filmben.
Előadások kezdete köznapok 7 és 9 órakor. Vasár- és ünnepn»pokon 3, 5, 7 és 9 órákor, tát
Diót, tojást, babot
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengory.ut 6. nz.
Telefon 59. Távirati elm: Transdanubla
- J
59-lk évíolyam
Nagykauizsa, 1920. október 29. Pénfek
247. szám
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
Sicrkcsztóscg ós kiadóhivatal: Ftf-nt 13. —-- Intcrurban-tolofon 78. —-
Megjelenik mindig kora roggol
FÓSZERKES2TÓ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
iMmxetgy. ifépriit\'.i
.. FELELÖSSZEKKESZTÓ: |
BODROGKÖZY ZOLTÁN
Ulóítzetésl ál nk
Ejisi óvrt 2S0 K. Fóltvro 140 K.
cvre 70 K. Efiy hóm 25 K. tfgycs swm ira 1 K
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország : mennyország I
A piszkolódás,
gyalázkodás szelleme lett úrrá ezen a szerencsétlen országon. * \'
Nincsen Magyarországon név, amelyet az utolsó\' három évben porig ne gyaláztak volna, nincsen szentség, melyet sárba ne hurcolták* volna. Manapság nem múlik el nap, hogy a .kereszt jegyében összeült parlamentben a képviselők egy frakciója könyökig ne túrná valami magántermészetű, vagy a közre vonatkozó piszokban, személyeknek pellengérre állításában. S ha már a honatyák kéjelegnek a szennyes teregetésben — a capite foxtet piscis — nem maradhat hátrább a jámbor vidék sem. Nyíltan, suba alatt, hol itt, hol ott támadják és piszkolják a közhivataloknak, charitativ, vagy nemzetvédelmi intézményeinknek élén álló embereinket.
/ Amennyiben tisztán személves párharcról van szó, a hadakoző felek gusztusára bízzuk, hogy a tajtékot milyen formában köpik egymásra. De amennyiben ez a tajték-turás akarva, nem akarva,, szent hivatást betöltő nemzetvédelmi intézményeinket érinti: szót kell emelnünk a kutmérgezés ellen.
Lehetetlen nem látnunk, hogy valami szisztematikus aknafurás folyik alattunk, melynek célja nemzetvédelmi szerveinknek lejáratása, ha másképen nem, a vezető, dolgozó személyeken keresztül. Ez a munka olyan mértékben erősödik, amilyen mértékben léíek-zethez kap a multaknak kisértő liberalizmusa.
Vak, aki a szerves összefüggést nem látja s nem győzzük elégszer a társadalom fülébe kiáltani, hogy degenerált, ha ezzel a dögnek hitt kuvasszal szemben a vörös embernek évtizedekig feje felett lógó kalapácsát nem ragadja tulajdon kezébe.
Ebből a szempontból teljes kárhoztatással kell elitélnünk azt a manővert, mely a Terület Védő Liga helyi elnökét névtelenül támadja s benne akarva nem akarva, a Ligát teszi lehetetlenné.
Személyes ügyeket intézzenek el személyekkel szemben, a Terület VéWő Ligának azonban még neve sc említessék ezen ügyekkel kapcsolatban. K. G.
Dalmácia kormányzója és az olasz miniszterelnök tanácskozásai.
Bécs, okt. 28. Rómából jelentik: Miló tengernagy, Dalmácia kormányzója Giolitti miniszterelnökkel több mint egy óráig tartó megbeszélést folytatott, amelyen a hadügyminiszter és a tengerészeti miniszter is jelen volt. A tanácskozáson szóba került a dalmáciai lakosság és a megszálló olasz csapatok magatartásának kérdése arra az esetre, ha erről a területről al Adria-kérdéssel foglalkozó tárgyalások során lemondanának és ennek folytán az olasz megszálló csapatoknak onnan ki kellene vonulniok., A tanácskozás eredménye az újságok értesülései szerint az, hogy a miniszterelnök kielégítette és megnyugtatta a közvéleményt azokról a hireszte- ^ lésekről, amelyek Miló tengernagynak a nem-\' zeti ellenállásban való részvételéről terjedtek cl. Miló visszatérte előtt még más miniszterekkel és vezető p^lifiku^okkál is tárgyalni fog.
Forradalmi hirek Oroszországból.
Anarchia, zavar, fej veszettség az egész vonalon.
Budapest, október 28. Koppenhágából táviratozzák, hogy az Oroszországból érkező forradalmi hirek feltűnő módon sokasodnak. Arról beszélnek, hogy az egész országban általános a zavargás. Moszkvában az ostromállapotot szigorúan kezelik. A katonáknak, mihelyt sötétedik, be kell vonulniok a kaszárnyákba, polgári személyeknek éjszaka egyáltalában nem szabad járkálni az utcán. Az auto-forgalmat szigorúan ellenőrzik. Moszkva katonai főparancsnokává Dzsersenszkit, a szovjetkormány hírhedt biztosát nevezték ki, akinek lelkét már számtalan emberélet terheli. Ez az egy kinevezés Is élénk fényt vet a helyzet komolyságára. Pétervárról komoly zavargások/hirei_érl$ezik és sokan már azt újságolják, hogy a tanácskormány bukása közvetlen küszöbön áll.
Budapest, okt. 28.- Helsíngforsf jelentés szerint a legutóbbi napokban a pétervári helyőrség legnagyobb részét a déli frontra küldték. A szovjet katonai hatóságai nagyon idegesek és nagyon óvatosan járnak el a déli
frontra küldött tisztek kiválogatása körül. Igy történhetik azután meg, hpgy sok parancsnoki állást altisztekkel és közkatonákkal töltenek be, akiknek megbízhatóságában nem igen kételkednek.
A bécsi keresztény szocialisták vezére Budapesten.
Welsskirchner, volt bécsi polgármester nyilatkozik budapesti utja céljairól.
Budaoest, okt. 28. Egy ujságiró ma felkereste"\'" Weisskirchner doktort, Bécs volt főpolgármesterét s az osztrák keresztény "-szocialista párt vezérét, aki ez alkalommal a következő nyilatkozatot tette:
— írja meg, hogy mint magán ember vagyok Budapesten. Utazásom célja tisztán tájékoz&dás, nem annyira a politikai, mint inkább az élelmezési viszonyok felől, hogy orientációmmal hasznára lehesek hazámnak.
— Hogy Ausztriában az uj kurzus mennyiben fog változást előidézni, azt ma még megmondani nem tudom. A ma esti bé-csi klubtanácskozáson fognak eldőlni azok a fontos kérdések, amelyek a jövőben irányítani fogják politikánkat. Én itt szerzett tapasztalataimat közölni fogom politikai barátaimmal s kifejezést adhatok annak a reményemnek, hogy Ausztria és Magyarország kőzött az egész vonalon a lehető legszívélyesebb lesz a viszony és a legteljesebb a harmónia.
— Ma délelőtt látogatásokat eszközöltem ; látogatásokat és nem tanácskozásokat. Természetes azonban, hogy szóba kerültek mindazok a kérdések, amelyek tisztázása a legfontosabb kérdés nekünk is, Önöknek is.
A fakultatív cenzúráról.
Budapest, okt 28. A fakultatív cenzúra életbeléptetésével kapcsolatosan Tomcsányi igazságjigyminiszter a következő nyilatkozatot tette: •
— Az ellenőrzés teljes megszüntetése és a sajtószabadság teljes visszaállítása a mai körülmények között nem engedhető meg. A kormány ellenőrzése oly fontos állami — sőt mondhatnám népérdek, hogy ezt egyelőre mellőzni nem lehet. Szükséges, hogy a sajtó bizonyos vonatkozásokban továbbra is ellenőrzés alatt maradjon. Hogy melyek ezek a vonatkozások erre nézve a miniszterelnök holnap, vagy holnapután megjelenő rendelete részletes intézkedéseket tartalmaz. Az uj rendszer az (ellenőrzést csupán belügyi, külügyi, katonái és páizügyi kérdésekre fogja korlátozni s elsősorban a lapok érdekeit fogja szolgálni. <A kormány lehetővé akarja tenni minden irányú lapnak — ha az nem
megy el a végletekig — hogy zavartalanul fennmaradhasson és megjelennessék. Az uj rendszer a tájékoztató sajtóellenőrzés, ha nem is nevezhető sajtószabadságnak, de mindenesetre a sajtó érdekében fekszik.
Ismét lovagiaskodás.
Budapest, okt. 28. Az Ereky és Korányi közt a parlamentben tőrtént szóváltásból lovagias ügy left. Ereky sértőnek találta, hogy a pénzügyminiszter vele szemben a hazugság és gazság "kifejezéseket használta és ezért Csilléry András és IVeiss Konrád utján elégtételt kért a pénzügyminisztertől. A pénzügyminiszter segédei: gróf Széchenyi Viktor és Horthy István altábornagy. A segédek ma már tanácskoztak, de megálla~ podásra nem jutottak.
Koronatanács.
Budaoest, okt 28. A kormány tagjai holnap délelőtt fél 10 órakor minisztertanácsra ülnek össze, délután 4 órakor pedig a kormányzó elnöklésével koronatanács lesz.
Az ir forradalom.
London, okt. 28. Dublínban egy ház-kuttatás alkalmával ráakadtak az ir köztársaság arany kincseire és lefoglalták.
A franciák kártérítést követelnek a D\'Annunzio által lefoglalt hajó-rakományért.
Páris, okt. 28. A „Petit Párisién" arról értesül, hogy a francia kormány az olasz kormánnyal szemken kártéritésí igényt támasztott a D\'Annunzio részéről Fiúméban lefoglalt 35 millió frank értékű francia árukészletekért.
Franciaország és Wrangel,
Bécs, okt. 28. Marcell, Franciaország krimi biztosa felhatalmazást kapott kormán nyától. jelentse ki Wrangel tábornoknak, hogy Franciaország a jövendő béketárgyalá-sokon nem felejti cl Oroszország hathatós támogatását a Németországba való betörésnél. Franciaország mindazonáltal nem lépett összeköttetésbe a bolsevistákkal és üdvözli mindazokat a demokratákat, akik Wrangelhoz csatlakoztak.
ZALAI KÖZLÖNY
-n
1920. október 29.
Hírek,
— SrorkesztŐaégi hlr. A felelős szer-kcsztŐ távollétében a szerkesztésért Kerezsy Géza, lapunk munkatársa felelős.
— A liberálisok mint mártírok.
Ez volt az ő taktikájuk hatvan év óta. Közülők került ki a világ minden hérosza, zsenije és mártírja. Marxtól Haeckelcn, I3ol-schén, Stcmachon keresztül legújabban Stcio Aurélig; Gior^ano Brunától Somogyi elvtárson keresztül V legujjnbban Apáthy Istvánig mindenik világhírű és mindenki glóriás mártír, aki náluk cégjegWe van. Apáthy szenvedéseivel együtt volt a mi minden emberi rokonszenvünk is, — de bocsánatot kérek a Hirlap ccruzajegyzetcinck érdemes írójától, Apáthiról mí erdélyiek mondhatnánk mást is, ami élénk kapcsolatban van a székely bakáknak a kolozsvári hegyekről való vissza-parancsolásával; azzal a Linderféle dcfaitista szellemmel, melynek Kolozsvári sugalmazója a kolozsvári szociáldemokrata párt egyik vezető embere volt, tehetetlen eszköze pedig Apáthy István s amely szellemnek véres átka az, hogy. Kolozsvárunk s Erdélyünk elveszett. Apáthy pedig közénk jőve a keresztény kurzus alá gyújt azzal, -hogy: „most az apagyilkosnak is meg kellene bocsátanunk". Mondotta volna ezt akkor, mikor a Székely bakák véres könnyeket sirtak Kolozsvártól visszavonulva s Apáthyt átkozva.
— Vallásos estély. A „Nagykanizsai Protestáns Nőegylet" f. nö 31-én, vasárnap délután fél 5 órakor az evang. templomban a reformáció emlékére vallásos estélyt tart a következő programmal: 1. Chorált énekel a katonai főreáliskola énekkara. 2. Imádkozik Kádár Lajos ref. lelkész. 3. Szaval Kiss Klári. 4. Felolvas Petrik Dezső D. V. főmérnök, gyülekezeti felügyelő. 5. Vegyes ének quar-tett. 6. Szaval Lajpczig Edith. 7. Imádkozik Horváth Olivér eV. lelkész. 8. Hymnus, közinek. A vallásos estélyrc belépő dijak nem lesznek, csupán az estély végével lesz a tcmplomajtóban önkéntes adakozás a Nőegylet javára.
— Gáspár őrnagy tegnapi előadásán is óriási tudnának és kedves modorának télies vértjében állott hálás és a termet zsúfolásig megtöltő hattgntóí előtt. A lelki tehetségek centralizációjával kapcsolatos — ma még pathologikusnak monoott lelki jelensé-
?;eket, szpmnanbulizmust alva-látást s az élet egtermészctcscbbnek látszó" jelenségét magyarázva. Ami Aquinói szent Tamás óta századokon át foglalkoztatta a lélektan kutatóit s laikusok előtt oly csodás\' dolognak látszott. Gáspár őrnagy szavai nyomán könnyen, simán bogozódott ki. Szinte szorongó érzés ve»z erőt rajtunk, ha arra gondolunk, hogy a nehéz kérdéseknek ily gyönyörű és könnyű fejtegetését még csak egyszer lesz módunkban hallgatni.
— A T«rttl«tvédő Liga helyi csoportja szerdán este Hajdú Gyula elnök elnök-lésével választmányi ülést tartott; a liga választmányi üléseinek Játogatottsága és színvonala a Icgörvendetcsebb jele a társadalom érdeklődésének és a helyi csoport agilitásának. A választmány a béke ratifikálása .ellen sürgönyi-leg jelentette be "tiltakozását a kormányelnökh.öz, belekapcsolódva az országos tiltakozás erejébe, mely élni akarásunkat akarja a külföld előtt demonstrálni. A Liga, nagy céljainak terjesztése illetve tagok gyüjtéso végett taggyüjtói veket bocsájt ki; a propaganda alap javára novem. ber második felében Liga hangversenyt, január S án pedig hangversennyel egybekötött Ligabált rendez, mely a farsang báli szezonját fogja megnyitniuk Liga vidéki propagandáját a köz ségek^-iícpc őSzinta örömmel és megértéssel fogadja. Tagjainak száma eddig 400. Letonyén Stromszky Ernő elnök éSxGállfy Ernő titkár, Rajkon Tassv Imre földbirtokos és Vuk János jegyző, Galambokon Starzsinszky jcgvző irredentizmus zászlóhordozói. — A Liga magyar irredenta szolgálatába vonja a mozgóképszínházakat. amennyiben felkéri azok tulajdonosait, hogy havonta kétszer az irre dentizmust szolgáló filmkcpeket vetítsen. — A kultuszminiszterhez fetir, hogy az az isko; Iáknak irredenta térképeket, fali képeket küld
jön, különösen az elszakított részek természet: kincseit ábrázolo képeket. Az ülés helyi jelentőségű tárgva a haiotuknapi gyászünnepseg rendezése. X Liga megkoszorúzna a katona-sírokat. a bakónak: hősök sirjAt és a kiskani-zsai Neumaier sirt. A bakónaki siroknój Fe-renczy Gyula p t. főfelügyelő, választmány: tag fog beszédet mondani. Rendkívül fontos az r.z agitáció, mclvet a Liga n népszavazás érdekében akar kifejteni. Karinthia példát ndotc arra, hogy népszavazás esetén fényes példát szolgáltathatunk a világnak igazunk mellet:. népszavazást kell é^karjuk ^erőszakolni vitái, területeinken. Végül á Liga intézkedéseket tesz a hntárkiigazitó bizottságok méltó fogadass és felvilágosítására. A Liga helyi csoportja eddig is elismerést érdemelt és kapott az országos központ\'.ói, különösen Apponvi érkezesekor rendezett demonstrációjáért: legszebb elismerése az lesz. h* a Hungarica irredenta gondolatát népünkben gyilkos fanatizmussá érleli.
— GrUnfold ur sajtja. Tegnap egy sajt ügynök állított be egyik kanizsai csemegéihez, nem épen a legjobb minőségű sajtot kínálva megvételre maximális áron felül csekély tíz koronával. Régente a sait ügynökök alázatos, szerény emberek voltak mifelénk; már a bolt ajtón kivül megkezdték a hajlon-gást. A sajtnak ozonban őrült módon emc.-kedik a kereslete Pesten, emelkedik tehát a sajtügynök ázsiója is. Mikor a kereskedő alázatosan jelentette, hogy hiszen a sajt i-.ra maximálva volna vagy mi? — az ügynök fölényesen íegyintett: majd megveszik másutt. Próbálkozott két helyen is, — ezúttal azonban cudar pechje volt, sajtjával együtt melegében a rendőrség kezére került. — A sajt Grünfcld zalaszcntiváni tejcsarnokából került ide. Korántsem akarunk a dologból felekezeti kérdést csinálni, de ha a Grünfeidck nem akarnának egy napi uton négyezer korona illegitim hasznot keresni, — mi szegény sajt-cvök taláp mégis olcsóbb életviszonyok köze karülnénk. A rendőrség természetesen példát kell állítson GrÜnfeld ur esetében a hiénák elé.
— Értesítés. Értesíttetnek mindazon 1899. évbeli születésű egyének, kik a háború alatt katonai szolgálatot teljesítettek, hogy behivó parancsaik a mai naptól ..kezdve * v-, atonaügyosztálynál átvehetők.
* (x) Á női öijoző-cs a villanylámpacsa-var kulcsa kittéi van? — Jelentkezzen dr. Mutschenbachcr Edvin trvsz. birónál.
(x) A gép- és gyorsiró-tanfolynm előadásai november 1-én kezdődnek. Ugyanekkor a nyelviskolában uj francia és német tanfolyamok kezdődnek. Beiratások délutá-nonkint 3—8-ig az Iparművészeti Iskola helyiségében (Főút 14. szám, 1. em)
(x) Orvosi hir. Dr. Haiser János orvos, a dr. Rácz-félc fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megvált és saját rendelőjét Sugár-ut 12. sz. alatt megnyitotta.
El&dó hix. Cyár-utcában cgy modern hir, utca-frontra 6 szobival és mellék gazdasági épületekkel. nagy kerttel azonnal eladó. Bővebb felvilágosítást ad Bakoz György, Magyar-utca 45 >z 1000
(x) Rlcnzi a világhírű ekvilibrista és tclcpathikus fenomén nagy müvészestélyc csak ma pénteken a Világmozgóban lesz. Ezenkívül bemutatásra kerül Verne Gyula világhírű regénye, „Észak a Dél ellen" 5 felvonásban. Fiatalkorúak is megtekinthetik. Ma 3 előadás, pontban 6, fel 8 és 9 órakor
(x) Arokopoz va«utl igazolványokhoz szükséges fényképeié, a magyar királyi Államvasutak igazgató-sígáuak rendelete érteiméhen, .íz állami, kMOÁftri, törvény, hatósági, városi, községi síb. családtagjai részérc előnyös árban készülnek. HALÁSZ SÁNDOX íotomütermében Nagykanizsa. k\'aziíiczi-ut 11. száni.
(x) Nlck Winter, a világhírű francia mcsterdetektiv, akit a „Star" filmgyár filmek főszerepeinek Idátszására szerződtetet, Mar-gittay Gyula, Bojda Juci, öoál Annié, dr. Tordai, Takács llly kiváló magvar művészek együtt szerepelnek „Avcsavarsxoritóban" cimü dctektívkalandban, melyet az Uránia mutat be (x\'; Zoagortlskoláfc. hegediiskoUk « gyafc\'.^
Utok, zenemcojd-xvsáRok, h^gedúk. haojszerkellékek »;\'.»n-ú-jjn raktáron Fischel Ky&p Fiai könyv- és papiráruháiá-
* Kan Nagy kan: xsány J
TŐZSDE.
Budapest, okt 28. A valutapiac szilárd. Vnlutapiao: Napolcon 1203—1264, Foet 1600-1486, Léva 680, Dollár 434—20, Francia frank 2«50— 3020, Lengyel márka 154 — IÍ2, Márka OlU—000, Lita 1000—070. Osztrák 102—106-6. Rubel SCO—357, Lei 746—736, Szokol 577—541, Svájci íraok COOO—69CC. . KoroaiJioár 1200—1255, FranWiaár 1235—1245.
Hagyobb kifutóleány \'.\'SS
vétetik lapunk kiadóhivatalában.
| URANIA mozgókép palola |
UŰ Rox^onyi-utca 4. — Telefonszám 259.
58
Pénteken, szombaton, vasárnap K
.Star* magj-ar filmbemutató! Mck Wlotsr K CO i .hixes francia rscstc.-Jctektiv ízereplétével; JJ
k A csavar-| szoritőfoam g
Az isléoy lejjizga-\'ciasabb detektív filmje, 0 felv. M
K Főszerepük: Nick Win^r,xTakács-JUy. Dr Tor- lur _ . daJ. íSoida Juci. MareilUV, Caál Annié, Línden JJ*
A korona ^Zürichben.
Budapest, okt. 28. A magyar korona állása ma Zürichben 1*45 sznntim.
dai, ÍJojda Jocl, Margituy. Caál A:
Costancc. — Ren-áezto l\'aul Gait-agny.
^H Eladások kezdete köznapon 7 és Svakor B*n JUJ Vasár- és ünnepnapokon 3, 6, 7 é»^y órakor. JjjJ
ISMÍSJíKSSSíMKK&iSKKKKüí
Házak eladók iTi-t\'ZL^lt
iád: házak, emeletes házak. — 1—2 holdas jói taVmő szőlők. — ó holdtól 150 holdig prima földből álló birtokok szép lakó és gazdasági, epületekkel a legjutanyosabban azonnal eladók. t- Kisl<3nizsán nagy kerttel házak. —\' Üzletek, vendéglőbérlet átadó
Szigriszt László K\',""\'^!
Zrinvl .Mlklós-utc» 33. u. I. cm. Telefon 2Í5.
oaoacaopoaaao
0 Kajjmozsó- MII ÍR Szarvas- 0
0 színház. = lILHu szálloda. 0 0 Pénteken, szombaton, vasárnap 0
8AcMti)ui .Viugr.ph- fLlss-b.mut.tv: M Vcroe üyuU viligtúrú r.geayí filmfo W
o Észak a dél ellen
II Szerelmi regény koaMflílv* az északamerikai íí háború epizédjaivaL Főszereplő Boszi* Eyton.
RIENZI
hírei bdveia i* ekvlllbrlita IcDOtneu múvíiiz eit^lye.
0 Pénteken 3 előadás/: Ő, 1,8 és 9 órakor.
Fiatalkornak \'la megtekinthetik. ÍJ
oat3C3aoaaaa^íO
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, . legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, C.engery-ut 6. tz.
Telelőn 59. Távirati elm: Transdaaubla.
Ingatlanok
eladását és vételét
ÍOi $
ift
Í0i
___&
.•gelónyüscbbon
kvittetéseiból kifolyólag s leggyorsabban eszközli
jc -—--galml Irodája
Nagykanizsa. Eőtvöz-tór 29. Telefon323. SWi
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyv nyomdójában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 50. Szombat
2\'lS. szára
KERESZTENY POLITIKAI NAPILAP
^tMfcesztőscg és. k^döhtvaul: Fö-nt 13. FŐSZERKESZTŐ:
Jntcrurban-tclcfon 78. - Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
Ucgjclenlk mindig kora röggel n«m:<:Sy.
FELELÓSSZERKESZTÓ:
BODROGKÖZYZOLTÁN
ElólSzctésI árak : Egész ívre 2SÖ K. Félévre 140 K. Negyei-evre 70 K. Egy hóra 15 K. Egyes
j szárú ára 1 K
Anglia rádióösszeköttetést létesít Magyarországgal.
Budapest, okt. 29. Egy interpelláció kapcsán a nemzetgyűlésen a napokbap szóba került az a terv, amely Magyarország és Anglia közt közvetlen dróttalan táviróösszc-köttetést akar léte,sitcni. Tegnap Rubinek Gyula kereskedelemügyi miniszter egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a kormány és a Marconi társaság között folynak ezirányban tárgyalások, amelyek a legjobb eredménnyel kecsegtetnek, minthogy az angol társaság ajánlata megmérhetetlen előnyöket biztositana Magyarországgal szemben.
Ezügyben egy ujságiró kérdést intézett Stcad ezredeshez, a terv kezdeményezőjéhez. Az ezredes a következőket mondotta: — Kezdettől fogva erős meggyőződésemmé vált, hogy Budapestnek egész Középeurópa gazdasági központjává kell fejlődnie. Szükséges, hogy a Dunabizottság székhelye itt legyen. Annyit máris sikerült elérni, hogy a bizottság irodája mintegy 5 évig feltétlenül Budapesten marad. Mindenki tapasztalhatja azonban, hogy — milyen nagy akadálya Budapest gazdasági — elsősorban kereskedelmi fejlődésének a hírszolgálat, a távirőösszeköt-tetés mai nehézsége. Legfőbb érdeke a magyar közgazdaságnak, hogy közvetlen táviró összeköttetést tudjon létesíteni Parissal, Londonnal és a többi metropolissal. Ez a meggondolás vezetett rá, hogy legutóbbi angliai utam alkalmával tárgyalást kezdjek az angol Marconi társasággál és felvessem egy közvetlen szikrAáviró összeköttetés tervét. A Marconi táqpság átlátta ennek a tervnek óriási horderejét és elküldte megbízottját Budapestre, aki előterjesztette a magyar kormánynak a társaság ajánlatát. A magyar kormány az ajánlatot . szívesen fogadta és a tárgyalások teljes sikerrel kecsegtetnek. Ha ez megvalósul, akkor a társaság Londonban külön osztályt szervez a Magyarországgal való összeköttetése és külön szikratávíró állomást állit fel.
A kisantant a Habsburgok ellen.
Páris, okt. 29. Benesch cseh külügyminiszter hosszasan nyilatkozott a „Temps" egy munkatársa előtt. Elmondta, hogy Csehország szívesen látná a kisantant kötelékében Görögországot, épp oly szívesen, mint ahogy Lengyelország csatlakozását üdvözölné. A tescheni kérdés rendezése óta nincs ellentét a cseh köztársaság és Lengyelország között. A kisantant politikáia a békeszerződés pontos végrehajtásán alapul. A kisantant kásus Jöde-risnek tekintené, ha a Habsburgok ismét trónra kerülnének Magyarországon — mondotta
BenescKS- -- - T Q A tegnapi korona- és minisztertanács.
Budapest, okt. 29. A mai miniszterta nács délután 2 órakor ért véget. Hosszas tanácskozás után a miniszterek között megállapodás jött létre a gabonakérdés dolgában. A megállapodás még nem egében végleges, mert a minisztertanács megbízásából a gazdasági miniszterek most tanácskozni fognak a gazdaképviselőkkel. A megállapodás lényege az adógabona és a kontigentális gabona ára megmarad, rekvirált gabona pedig magasabb
árban kerül eladásra és bizonyos terményeket, mint például a kukorica, felszabadítanak. A rekvirálás nem a kisbirtokosok rovására fog történni, inkább a nagybirtokosokkal szemben fogják gyakorolni. Ha a nagybirtokosok kötelezettségeiknek nem tudnak megfelelni, akkor pénzben tartoznak a differenciát megfizetni.
Délután 4 órakor a kormány tagjai a kormányzónál jelentek meg együttes tanácskozáson, ahol a béke ratifikálásának * kérdésével, ezenkívül pedig a menekültek ügyével foglalkoztak.
Ugyancsak a minisztertanács döntött a földbirtokrendező bíróság tagjainak szegélyére nézve. A bíróság elnöke Szomjas Lajos földfnüvelésügyi minisztériumi államtitkár lett.
Támadás a nemzetgyűlés elnöke ellen.
Budapest, október 29. A kormányzópárt tegnapi ülésén Bethlen István gróf szóvá tette azt, hogy Rakovszky István, a Ház elnöke Ereky támadásaival szemben nem védte meg elég erélyesen a pénzügyminisztert. Egy újságírónak ezügyben Rakovszky a következőket mondotta:
— Én, mint a nemzetgyűlés elnöke, házszabályok alapján állok, igazságos és pártatlan igyekszem lenni és semmiféle, bárhonnan jövő terror, legkevésbbé pedig sajtóterror által magamat befolyásoltatni nem engedem. A támadásra csak azt ismételhetem, hogy nyilvános ténykedést fejtek ki, a fórumon szerepelek és igy ténykedéseim nagyon természetesen jó- és rosszakaratú kritikának egyaránt ki vagyok tév$.
11 milliós amerikai zsidó szeretetadomány Budapest gyermekeinek
Budapest, okt. 29. A M. T. I. jelenti: Amerikából ismét nagyméretű emberbaráti adomány érkezett a magyar fővároshoz. Az Északamerikában működő zsidó jótékonysági egyesületek központi döntő szervezete 25 ezer dollárt adományozott a fővárosnak azzal a rendeltetéssel, hogy ebből az összegből Budapest szegénysorsu lakosainak gyermekei vallás-felekezeti különbség nélkül ingyen meleg lábbelivel láttassanak el. Az amerikai szervezet magyarországi bizottságának elnöke, tisza-sulyi Polnay Jenő, nyugalmazott közélelmezési miniszter a napokban utalta át az összeget — amely magyar pénzben" 11 millió 300 ezer koronának felel meg — Sipőcz Jenő dr. polgármesternek.
A szocialista német, kancellár támadása Magyarország ellen.
Budapest, okt. 29. Scheidemánn német képviselő, a többségi szocialistapárt vezére és birodalmi kancellár a birodalmi gyűlésen furcsa és feltűnő módon nyilatkozott Magyarországról.
Erre a súlyos támadásra vonatkozolag az egyik esti lap munkatársa illetékes helyen a következő felvilágosítást kapta :
— Csudálkozásunkat fejezzük ki Scheidemánn nyilatkozata fölött. Semmi ^lyan lényegbevágó uj momentumot nem tudunk felfedezni, amely á kormányforma vagy világnézet tárgyában eltérést jelentene Német"-, ország és Magyarország - között. Politikailag érdeklődünk egymás iránt és igyekezünk
jóban lenni, igy tehát semmi indoka sincs e kijelentésnek. Különben is meg kell várnunk / a nyilatkozat hiteles szövegét, mert meg. lehetősen furcsa lenne ha Scheidemánn ezt t a nyilatkozatot tette volna Magyarországról.
Monzie szeaátor, a békeszerződés, francia előadója Budapesten.
Budapest, okt. 29. Tegnap este Budapestre érkezett Anatole de Monzie szenátor, aki a francia szenátusban a magyar békeszerződés előadója. A szenátor utja a magyar parlamentben a béke ratifikálásáról benyújtott törvényjavaslattal, valamint a jóvátételi, határkiigazitó és károkat visszatérítő bizottságok munkájával von kapcsolatban. Felkereste a szenátor Fouchet francia meghatalmazott minisztert, valamint Chelardot, a francia misszió kereskedelmi referensét és nagy körültekintéssel hozzáfogott a magyar irredenta mozgalonv tanulmányozásához.
Teher- és gyorsáru forgalom a Mávon.
Budapest, okt. 29. A Máv. igazgatósága rendelettel értesitette az illetékes hatóságokat, hogy október 29-től kezdve a Máv. vonalain — a szombathelyi üzletvezetőség területét kivéve — teher- és gyorsáru korlátozás nélkül szállítható.
A korona Zürichben."
Budapest, okt. 29. A magyar korona állása ma Zürichben 1"35 szantim.
Vasárnap nyilik meg az egyetem közgazdasági fakultásé,
Budapest, okt. 29. A M. T. I. jelenti: A budapesti tudomány egyetem közgazdasági kara e hó 31-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja az Akadémia^disztermében, a kormányzó jelenlétében megnyitó ünnepélyét a következő programmal: A kormányzó felavató beszéde. Bernáth István dr. dékán ünnepi beszéde. Teleki Pál gróf miniszterelnök üdvözlő beszéde. Ezután Berztviczy Albert dr., a tudomány nevében, Darányi Ignác dr., a mezőgazdaság nevében, Chorin Ferenc dr., az ipar nevében, Heinrich Ferenc dr., a kereskedelem nevében és végül Sipocz Jenő dr., a főváros közönsége nevében üdvözli az uj intézményt.
November 10-én ül össze az uj osztrák parlament*
Bécs, okt. 29. November 10-én lesz az uj osztrák nemzetgyűlés első ülése. A szövetségi elnököt december 8-án fogják megválasztani.
— A holnapi futballxáérkőzéa. Az
őszi forduló legérdekesebb meccsének ígérkezik a holnapi, amelyen a kanizsai VAC a székesfehérvári DV. csapataival kerül szembe. A székesfehérvári csapat az alosztálybainok-ság második helyezettje, - amelytől az NTE. 2 : 0 arányú vereséget szenvedett, — a VAC. pedig e pillanatban a bajnokságban a harmadik helyen áll. Ha a vasárnapi mérkőzést a VAC nyeri, ugy nemcsak az ő harmadik helye van biztositva, de az NTE. bajnoksága is, mig ha holnap a székesfehérváriaknak kedvez a szerencse, ugy az NTE. elesik a bajnokságtól, a VAC pedig a negyedik helyre szorul. Sportkörökben tehát érthető érdeklődéssel tekintenek a holnapi sportesemény elé.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 30.
Hirek.
— A béke ratifikálása. A nemzetgyűlés képviselői a béke ratifikálásánál az elnök felszólító kérdésére nem fognak válaszolni. A Ház teljes némaságban veszi tudomásul a szomorú kötelességet. ,
— A katonasirok feldíszítése. Nagykanizsa ncmcslelkü hölgyei a város temetőjében nyugvó hősök sírját, mint a múltban, Ugy ebben az évben is\'felakarják virágozni mindszent, illetőleg halottak napjára-, Ezért a város lakosságához fordulnak támogatásért, hogy -pénzbelileg, vagy virággal segélyezzék a nemes akciót. A természetbem adoma-nyokat elfogadja dr. Szekeres Józsefné, a pénzbeli adományokat adják át vagy a fenti helyen, vagy szerkesztőségünkben. Utólag minden adományt hirlapilag fogunk nyugtázni.
— A Délivasut közleménye. Az állomásfőnöség felhivja az utazó közönség figyelmét, hogy a balatoni D. vonatok igénybe vétele szigorúan az egyes állomások részére engedélyezett ülőhelyek arányában engedtetik csak meg. Esetleges további szabad helyek mindenkor szigorúan a jelentkezés sorrendjében bocsáthatók csak az utazó közönség rendelkezésére. Nem vehetik azonban igénybe ezen vonatokat azon habár elő is jegyzett utasok, kiknek — sorrend szepatt későbbi, jelentkezés folytán — vt. állomásfőnökség helyet kijelölni nem ttíd." .
— Tisztvíselol-konyha. A Zalai Közlöny már régóta sürgeti ennek a fontos intézményneMffelállitását. A vidéki nagyobb városok már meg is valósították, pl. Miskolcz, ahol a tisztviselők és a menekültek a leg-jutányosabban étkezhetnek bőségesen és pompásan. Mint — halljuk — a Moye vette Nagykanizsán a szervezés munkálatait kézbe. Remélhetőleg nem csak egy hő óhaj tett valamit, hanem egy nagyszerűen funkcionáló Move-konyhát fogunk hamarosan leim.
— Dr. Imre Sándor sajtópert indított Kiss Menyhért ellen. Hírt adtunk róla annakidején, hogy Kiss Mcriyhért a kultuszminisztérium egyik hivatalnoka az Ébredő Magyarok konferenciáján dr. Imre Sándor knltuszminisztcri adminisztratív államtitkárt élesen megtámadta, amelyet a sajtó is leközölt ugy a fővárosban, mint a vidéken. Imre Sándor az ellene felhozott vádakat teljesen alaptalanoknak nevezte s megindította Kiss Menyhért ellen a sajtópöj-i. A budapesti biróság jövő hó 8-án fogja tárgyalni az esetet, amelyen Kiss Menyhért védője dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő lesz. Politikai körökben nagy érdeklődéssel yárják a biróság Ítéletét.
— A tényleges katona családi segélye. A most bevonuló 1899. évfolyamhoz tartozó legénységi állományú nős katonák már nem részesülnek az eddigi élelmezési adagváltságban és családi lakbérben. Ehelyett az 1920. november 1. előtt házasságot kötött tényleges szolgálatot teljesítő katonák családtagjaik részére, akik erre feltétlenül rá van-nA utalva, az .igényjogosultságnak a honvédelmi miniszter által történendő esetenkinti megállapítása utáá megkaphatják az élelmezési adadváltság 10—50 százalékát, mint családi segélyt. A családi segély kiutalásáért a katona hozzátartozóinak kell a községi jegyzőnél jelentkezniök.
— Változás a gabonakivetésben. Vass József közélelmezési miniszter a kormányzópárt mult heti ülésén bejelentette, hogy a gabonaforgalomban uj rendszert szándékozik életbeléptctni. A kisgazdapártban ugyanis szóvá tették, hogy egyes gazdák nem bírják el a kivetett kontingenst. A miniszter most ugy rendelkezik, hogy. az alispánok fogják a kontingenst kivetni és a megyei közigazgatásnak vezetői fogják a mennyiséget elŐirni.
— Ujabb hir Rudolf trónörökösről. Rudolf trónörökös haláláról a magyar lélek még ma is a legfantasztikusabb hireket gyártja. Csodálatos, hogy az egykori trónörökös emléke még ma is mily élénken él a nép között. Nem lesz tehát érdektelen, ha az alábbi hirt ideiktatjuk: (Budapesti Tudósító.) Ullstcin kiadásában legközelebb Wölfling Lipót, az egykori Ferdinánd főherceg tollából
egy könyv jelenik meg, amelyből a Montags-bíatt a maycrlingi katasztrófára vonatkozó következő részleteket közli: Rudolf trónörökös halálát fantasztikus legendák veszik körül. A közvetlen tanuk valószínűleg eskü alatt tett ígéreteknek megfelelőlcg nem nyilatkoztak az események teljes lefolyásáról. Én magam — irja Wölfling — atyámtól hallottam az előzményeket. Rudolf szerelmi viszonyt folytatott az ifjú Vecscra bárónővel és a császárnak becsületszavát adta, hogy megszakítja a szerelmi viszonyt. A szakításnak még aznap meg kellett volna történnie, de előzőleg Rudolf még egyszer találkozni akart a bárónővel, hogy örökre elbúcsúzzék tőle. A lakoma lefolyását pontosan senki sem tudja, de hirtelen mindenki felugrott helyéről és egy telt pezsgősüveg repült el az asztal felett, amely Rudolfot a fején találta. Egy pillanattal később Vecscra bárónő 1 pett ki szobájából és kővé meredten nézte a jelenetet. Rudolf közben golyótól találva, zuhant a földre. A császárné sohasem heverte ki ezt a csapást.
— Kétszer aratták az árpát. Nem oly messze. Pápán történt .meg ez a szokatlan, kanaáni bőségre emlékeztető eset. Egy közismert polgár a mult hét derekán másodszor aratott árpát. Honos földjét az első érés utánj amelyik szokatlanul korán következett be, mégegyszer bevetette s a kedvező időjárás folytán a második vetés is felzsendült. A magtermés baromfi tapláléknak be fog válni.
(x) Házasság. Sófalvy Sándor és Deáki Margit ma délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket a Férencrendiek templomában.
— Gyöngyös felépül. Az a hosszú dermedtség, melybe az építőipar az ország balsorsa miatt esett, mintha engedni kezdene. Nem áltatjuk magunkat; semmi kilátás sincs arra, hogy még cz évben meginduló nagyarányú épitkczésről szó lehet; mégis a beteg végre megmozdult, tagjait mozgatni próbálja s az életveszélyen tul van. Sporadikus, de mégis bizonyos biztató jelek arra engednek következtetni, hogy a javulás tartós lesz és fokozódni fog, ugy, hogy minden remény megvan yra, hogy a jövő tavasz az építőipar számára is meghozza az újjászületés lehetőségét. Részletesen beszámoltunk már a kormánynak szükséglakás építkezési akciójáról ; a szegedi munkálkodásról is megemlékeztünk, most pedig Gyöngyösről közölhetünk reményekre jogositó építkezési híreket. Az ottani helyzetről és építkezési kilátásokról Debrecenyi János Miklós,\' az épitési kormánybiztos többek között ezeket mondotta: Az eredeti épitési terveket behatóan áttanulmányoztam és mint mérnöknek nem volt felvilágosításra szükségem annak a megértéséhez, hogy azok teljességgel megvalósíthatatlanok. Le kellett tehát azokat egyszerűsítenem, amit meg is tettem. Ennek kapcsán a tüzkárosultak érdekében is jelentékeny kőny-nyitéseket eszközöltem és ma már ott tartok, hogy végre komolyan munkához láthatok. Ebben a pillanatban ötvenhárom ház áll építés alatt Gyöngyösön és a iövő tavasszal, ha a csatornázás kérdését addig sikerül megoldanunk, körülbelül kétszáz ház felépítését kezdhetjük meg, ami annyit jelent, hogy a város elpu%ztult, legértékesebb részének egyharmadát tető alá hozzuk. — Jelenleg a Szent Bertalan temploni betetőzési és a közvágóhíd jayjtási és helyreállítási munkálataira történtek meg az előkészületek.
— Taggyűlés. A kath. Legényegylet rendes tagjait felkérjük, hogy ma szombaton este 9 órakor tartandó taggyűlésre megjelenni szíveskedjenek. A taggyűlésen Diósi Céza k. r. tanár ur fog előadást tartani. Félreértések elkerülése céljából közöljük, hogy a taggyűlések előadásai elsősorban a rendes tagok részére vannak ugyan, de az egylet oártoló tagjai is szívesen láttatnak. Az elnökség.
(x) Észak a Dél ellen. Verne Gyula e kitűnő regénye/filmen van most műsoron a Világmozgóban. A főszerepet Amerika/lég^ szebb művésznője, Bassie Eyton játsza és érdekesek benne az északamerikai háború epizódjai.
Bizonyítvánnyal ellátott szakképzőit sxoszfőzö kerestetik mezőgazdámig; szeszgyárhoz axoauali belépésre. Ajánlatok fizetés megjelölésével Varsányi Géx.i földbirtokos ftprsfa, u. p. l.etenyc küldendők. tfiSS
(x) Az Urániában még ma és holnap kerül bemutatóra a „Csavarszoritóban" cimü 6 felvonásos detektivkaland, melynek főszerepét Nick Wintcr, a „Star" filmgyárhoz" szerződött kitűnő mesterdetektiv fogja játszani.
(X) ZongoralskoláVc, hegcdüiskolák és gyakorlatok, zencműttjdonsngok, hegedűk,^hnngsxerkcllckck.állandóan raktáron Fischcl Fülöp Fiai könyv- és papiráruháxá-ba« Nagykanizsán. /
TŐZSDE.
Budapoat, okt. 20. A valutapiacon minden elképzelheti arányokat felülmúló forgalomban óriási üzleteket bonyolítottak le, ugrásszerűen szökolő árak mellett.
Valutapiao: Napoleon 1275—132$, Font 1510— 160*, Léva 600—570, Dollár 432—450 5. Francia frank 3200—3160, Lengyel márka 152—153, Márka 506—600. I.ira 1650-1700, Osztrák 106—10S, Rubol 350-362, Lei 472—740. Szokol 547—558, Svájci frank G700, Koron/.-dinár 1262—80, FVankd-uár 1263—71.
G-ROSS ÉS TÁRSA
bank- és tőzsdebizományosok - NAGYKANIZSA -
— Külföldi pénznemek: — {dollár, dinár, márka stb.) valamint
értékpapírok vétele ás
O I a H á O O a legjutányosabb CldUd&d napi árakon. —
Tőzsdei megbízások pontos és kulans effectuálása. — Telefon 44.
magyar filmbemutató! NlCk Wlntsr hircí francia mesterdetektiv szereplésével:
L csavar-
szorítóban
AXKmXiiXiUUiXK
jjf URANIA mozgókép palota k
5í Ro*g°n.Yt-|\'tc\'1 V — Telefonszám 259. Jg íHí Pénteken, szombaton, vasárnap K
SS
35 . ü
55 .
JJ Az idény legizgalmasabb detektív filmje, Ö /elv. JUJ
U Főszereplők : Nick Wintcr, Takács lllv, tyr. Tor- M 22 dai. Bojda Juci, Maigittay, Gaál Annié, l.indcn ff*
Costancc. — Rendezte Paul Garbagny. Ja
SS " El<3aJások kezdete köznapon 7 és ü órakor ■■ JjJ Vasár- cs ünnepnapokon 3, 5, 7 és 0 órakor. JJJ
SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSKKSSSS
0 Uagymozgó- MII í/F Szarvas 0 0 színház. = IILftti szállód. 0
Pénteken, szombaton, vasárnap
II Amerikai ,Vitagraph* film-bemutató! nf . Verne Gyula világhírű regénye filmen
§ Észak a dél ellen
U Szerelmi regény kombinálva az\'északamerikai
0 háború epizódjaival. Főszereplő Boailo Eyton. Fiatalkorunk I* megtekinthetik.
Q Előadások kezdete hétköznap 7 és 0 órakor. f| Vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
0
0
0
0
0 o
0
0
0
0C3C3C3C3C3C3C3C3OOQ
Diót, tojást, babot
mézet, mákot, zabot élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6. sz.
Telefon 59. Távirati elm: Tranedanubla.
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.
59-ik évfolyam
Nagykanizsa, 1920. október 31. Csütörtök
240. szám

KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP
SttlíMsitölág ó* Wjdáhivntnt: I\'fl-nt 13.1 __- Intcrurban-tclofon 78. -
Megjelenik mluctlg kora reggel
FOSZKKKKSZTÓ: Dr. HEGEDŰS GYÖRGY
"O\'ttlJÍ kípvii.14
KKE.KI.ŐSSZP.RKESZrÓ:
BODROG KÖZY ZOLTÁN
Keresztény kurzus
és keresztény hitélet.
Bangha páter a minap Szegeden azt mondta, hogy nem kurzus kereszténységre, hanem hitéleti kereszténységre ■van szükségünk. ^
A világ — a szalmaszál után kapkodó fuldoklók mohóságával kapott Bangha páter szavain, hogy üthessen egyet a keresztény kurzuson.
Hát hiszen Bangha páternek keserűen igaza van. Nem keresztény .kurzusra" van szükségünk. A kurzus az ingatag értékeknek, spekulációnak, a haussenak—baissenek skálája, melyen ami ma égig emelt nagyság, az holnap utcára dobott szemét. A kurzushoz tapad a spekulációnak, kíméletlen embernyuzásnak minden bűze és minden átka. Erre a fogalomra keresztelték el a keresztény reneszánsz gondolatát szerencsétlen keresztszülői.
Nem ilyen kurzus skálán haussera szokott kereszténység kell nekünk, hanem intenzív keresztény hitélet. Ebből pedig vajmi kevés van mifelénk. Sehol annyi és olyan perverz káromkodásokat nem lehet hallani, mint épen Zalában. Az emberek olvasóval kezükben etetik egymást a roszsebbel; a lopás, csalás ellen lehetetlen védekeznünk ; az emberi szenvedélyeknek, önbíráskodásnak alig lehet gátat vetni. Az önzés, szeretetlenség, hetykeség tipikus hazáját találja itt az, akit a sors Erdélynek vagy a felvidéknek arany-szivü népe körül ide vet. A templomok mégis tele vannak, a gyakori áldozók száma elég nagy ; a körmenetek roskadoznak a tömegektől s általában „bigott"-nak mondják á dunántuli népet. Hát ez bizony nem öntudatos kereszténység, hanem valami beteges vallásosság. Itt óriási feladatok előtt áll elsősorban a papság.
A keresztény restauráció gondolatát a közelmúltban a liberális világnézettel s annak minden sárjadékával: defaitista forradalommal, köztársasá-gosdival, kommünnel szemben agitációs eszközül használtuk fel. „Kurzussá* tettük a kereszténységet. Ez ugyan alacsony moralitás, de magasabb moralitás elérésére szükségünk volt rá. Most azonban itt az ideje, hogy ezt a magasabb moralitást megteremtsük ; a kurzusból csináljunk lelkeket kitöltő életét. A kurzus labilis, a hitélet szilárd fundamentum. Ez a munka az intenzív pasztorációnak s a tanitók apostolkodásainak feladata. Leggyönyörűbben és. legtökéletesebben
X. Pius jelmondatában van kifejezve: restaurare omnia in christo.
Itt van azonban az a pont, amelyben óriásit tévedett a világ. Ne gondolják a budapesti és vidéki világék, hogy jobb lesz ugy nekik, ha a keresztény kurzust a keresztény hitélet váltja fel. A Krisztus szelleméből fakadó hitélet ugy elsöpörné őket Es-tüstől, Népszavástól, páholyostól, pere-pullyostól, mint a tavaszi zápor a nyüveket.
Mert a keresztény hitélet nem passzivitás, hanem ellenállhatatlan forradalmi erő; első nekilendülésével elsöpörte Bizánc hagyatékát, szembe-állott a római imperiummal, gátat ve-
mcfluetéal iraki Egí-sí óv/t 250 K. FcLúvro 140 K. Nc^yo-i-
óvro 70 K. Egy húr. 25 K. l\'-pycs >snri Arif-C K--
...............
telt a népvándorlás hordáinak s a saját képére formálta át a világot. Ez az erő automatice morzsolná fel az uzsorának, láncolásnak, papirtalpu bakkancsoknak, atheizmusnak, fajtalanságnak, erkölcsi nihilizmusnak liberális vitézeit és világát. Mert az írásban nemcsak az mondatik: „Alti té-ded megdob kővel, azt dobd vissza kenyérrel", hanem emlités tétetik egy - olyan Krisztusról is, aki korbáccsal verte szét a szentségtelen kufárokat.
Ez volna a keresztény hitélet, örüljenek a világék, hogy csak keresztény kurzus van, mert most gyön-" gyen megy nekik. Elég bizonyság erre, hogy még itt vannak. \' K. G.
Apponyi székesfehérvári beszéde.
„A ratifikálás nem egyéb, mint a béke kiaos ügyének egyik bürokratikus stádiuma."
Székesfehérvár, okt, 30. Apponyi Albert gróf ma reggel ideérkezett, hogy sxemílyesen köszönje meg Székesfehérvár városa közönségének díszpolgárrá történt megválasztatását. Az egész város lakósságának üdvrivalgó sorfala között hajtatott Apponyi a városházára, ahol dr. Zavaros Aladár polgármester üdvözlő beszédére a többek között ezeket mor.dotta a béke ratifikálásáról:
— Külpolitikai helyzetünk ma kedvezőtlenebbnekjátszik, mint amilyen még pár hónappal ezelőtt volt. Ez annak a rovására Írandó, hogy u belpolitika megszilárdulása terén nem feleltünk meg egészen annak „ a várakozásnak, amelyen tekintélyünk emelkedése felépült. Rajtunk áll, hogy ezen segítsünk. Akik kívülről — némelyek a csalódottság, mások a káröröm érzelével — tekintenek ránk, azok nem eléggé mérlegelik azokat a roppant nehézségeket, amelyekkel a háború alatt, a két forradalom csapásai, a társadalmi felforgatás pusztításai és a közjog folytonosságának megszakítása közepette rettentő fájdalmakon keresztülment nemzetünknek küzdenie kell. A haza ellen bűn régi ellentéteket feleleveníteni és ujak megteremtése oly tényezőktől, amelyek a haza újjászületésére és megerősödésére dolgozni akarnak. • ;
-- A lelkeket e pillanatban a béke ratifikálása foglalkoztatja. En ennek a bizonyáru fájdalmas cselekménynek nem tulajdonítom azt a tényleges fontosságot, amellyel az érzelmek hullámzása felruházza. A ratifikálás nem egyéb, mint a b/ke kínos ügye elintézésének egyik, hogy ugy mondjam, bürokratikus stádiuma. Érthető, ha ez a formaság, amely a nemzetközi jog szerint befejezetté teszi a békeszerződést, amelynek jogi jelentőségét senki■ sem tagadja, h- "iból felkorbácsolja mindazokat a szenvedélyeket, amelyek a ránk kényszeritett béke ellen irányulnak. Érthető és jogos kétségbe kellene esnünk, ha nem volna igy, ámde a higgadt megfontolás nem lát a ratifikálásban sem nagyobb katasztrófát, sem ujabb megaláztatást, hanem csak végső mondatát egy fejezetnek, amelyet le kell zárnunk, hogy történelmünk ujabb, szent, biztosabb, dicsőbb fejezetét megnyissuk. Emlékeztet igenis a ratifikálás arra, hqgy hová siilyedtiink és emlékeztet arra hogy hová kell emelkednünk: türelem, elszántság, munka és belső egyetértés!
Vesztét érzi a szovjet.
Trockij ijedthangu könyörgése ruhanemüekért a déli front katonái számára. .
London, okt. 30. Kopponhágai távirat szerint Trockij riadthangu fölhívást boesájtott ki, amelyben a déli hadsereg számára egyenruha sürgős beszerzését kéri, mert különben n dűli frout felbomlása elkerülhetetlenné válik. Az élelmiszerhiányon kívül óriási nehézséget okoz az a szörnyű helyzet, amely a tüzelőanyaghiányból fnkad. Az éhínség lehetetlenül pusztít s ezer és ezer omber esik áldozatául. — Az éhségterror borzalmasan tnltesz a vörös terror rettenctességein, -
ZALAI KÖZLÖNY
VSIV. OKCOUer .>1.
A jövő hét politikája.
Budapest, október 30. A\' nemzetgyűlés külügyi bizottsága kedden délután Apponyi elnöklésével ülést tart cs megkezdi a béke ratifikálásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az első felszólaló minden vaíószinüség "" szerTitt^Apponyi lesz.
Szerdán újból összeül a nemzetgyűlés ~Nopirendjéi\\jelentéktelcn tárgyak szerepelnek, de nincsen kizárva, hogy érdekes interpellációk leszne^. Szerdán dönt a Ház arról, hogy a ^földbirtok-reform tárgyalásai mikor kezdődnek. Nem lehetetlen, hogy már csütörtökön megindul a vita, egyelőre a rendes tárgyalási idő betartásával,, később az ülések meghosszabbításával. Ha nov 10-ig nem volnának készen a javaslattal, annak tárgyalását félbeszakítanák és napirendre tűznék a ratifikálásról szóló törvényjavaslatot, amelynke letárgyalása és elfogadása november 15-ig minden- valószínűség szerint megtörténik.
A megyei és községi képviselőtestületi választásokra vonatkozó javaslat tárgyalásának időpontja még bizonytalan, mert egyelőre kétséges, hogy sikerül-e a női választójog kérdésében megállapodást létesíteni a kormányzópárt különböző frakciói között.
Érdekes, hogy a fővárosban. ivei köröznek az intelligens osztályhoz tartozó nők között, amelyen kijelentik, hogy nem ta>tják fontosnak a női választójogot és nem is reflektálnak rá. Az ivet már eddig több ezer nő irta alá.
Megszűnt az angol bányászsztrájk
Hága, okt. 30. Az angol kormány és a bányamunkások között létrejött megegyezést bejelentették az alsóháznak, ahol nagy örömmel fogadták a hirt. — A megállapodást a bányászok szavazása alá bocsájtják és noha cz a döntés keddre várható, valószínű, hogy a munka megkezdése még. «gy heti haladékot szenved. Ez esetben á sztrájk 17 naptól fosztja meg a széntermelést.
A korona Zürichben.
Budapest; okt. 30. A magyar korona állása ma Zürichben 130 szantim.
Az amerikai elnökválasztás.
New-York, okt. 30. Az amerikai elnökválasztást kedden tartják meg. A jelöltek igy sorakoznak: Harding republikánus, Cox demokrata és Deös szocialista jelölt. A napokban egy próbaválasztást már tartottak, amelyen Harding győzött.
Cseh kegyeletsértés.
Ujkomárom, október 30. Az elmúlt éjjel Klapka György honvédtábornok szobrát isme--_^ctlcn tettesek .alávaló módon megcsúfították. Összetörték a.szobor körüli rózsafákat és díszcserjéket, a szobor karjait és fejét kórókkol tűzdelték tele és piszokkal bemocskolták. Take Jonescu Prágában.
Bécs, okt. 30. Take Jonescu román külügyminiszter prágai látogatása rövid haladékot szenved. A román külügyminiszter, akinek érkezését 27-re várták, csak ma érkezik a cseh fővárosba, > ahonnan Belgrádba megy. Abból a programmból kétségtelenül látni, hogy a kisantant, amelynek létrejöttéről any-nyit irtak és beszéltek — közvetlen megváló sulás előtt áll. Azonban a szövetség centrumába nem a kisantant megalapítója a cseh köztársaság, hanem Románia. fog jutni. Ez Take Jonescu párisi látogatásának a pontos eredménye. .
Nem a hangosság jegyében folynak azok a tudományos, előadások, melyeket .\' immár öt jzben élveztünk a városház;* meghitt nagytér^ mében. Gáspár Kornél ,gondplutai nem /t föld hoz tapjdnnk. Hangskálája nem olcsó tapsokcH, nyilik meg, hanem iröi zsenialitásává! uj utak felé tőr magának jorct. Ebből a szűk horizontú kis világunkból a fizikai fejlődésről szóló előadásában — magával ragadott bennünket, föl, föl a határtalan messzeségbe s írói górcsövével bekalandozta n bohtnlan magasságot, a bolygók és holdak milliárdnyi rejtekeit, hol a mi fogalmaink szerint nincs más, mint feneketlen mélység; hol gondolatvilágunk letörpül cs meghajtjuk fejünket az örök Végtelenség előtt, melynek szemébe, mint valami rettenetes tükörbe, ugy pillantunk bele. Tekintetünk a messze messzeségbe fut, s egyszer csak utóiéri önmagát, dc a végtelen perspektíváit nem fogja meg A fizikai fejlődésről a tudós előadó áthidalt a szellemi .fijjlődcs tcr4rc és sorban elvonullak előttünk a telcpalhikus jelenségek, a szellemi messzehatás, az energia átsugárzása egyik lényről a másikra, a hypnotizmus, az álomszerű, nkaratnélküa állapot s ezen helyzet előidézésének ismertetése, valamennyit komoly példákkal, pétdák egész halmazával elevenítse, azután a somnarnbulizmus, a holdkórosság, alvajárás tüneményei és a spiritisztikai világ ismert jelenségei.
Az intim közönség a leghálásabb rokon-szenvvcl viszonozza minden estén Gáspár őrnagy felolvasásait. Mutatja ezt a páratlan érdeklődés, mely úgyszólván teljesen odaadja magát az előadónak. A szinte feszültségig izzó homlokok legnagyobb, része ugyanis csakugyan a hallót takért megy az előadásra, hogy ellopja a felolvasó sztllemi sugarait, hogy elkapja és beraktározza a meleg-- szavakat, melyek súlyosak, mint gránitkövek, dc amelyekre aranybelük vannak irva. Ezek besugároznak a mi agyunkba, hogy ott szunnyadó énünket felkeltsék, különösen egy-egy előadás végén, mert helyes irányítással minden befejezés. egy másik világnak a megvillanását vetette elénk. S ezek a befejezések, meg egyéb reminiszcenciák is a tárgyalások sorozatán, nagy tanuságtétclei annak, hogy bár meghatározott zsinórmérték szerint halad a téma, mégis észre kell vennünk, hogy az eszes sziv harcot vív a szívtelen ész ellen, mely bírálgat, kutat, elemez és eszerint itél. A. hivő szivnek örök, végtelenségig menő aspirációi vannak, melyben hisz, mert ez a tápláléka. A legnagyobb érdeklődéssel\' várjuk a ma esti, az utolsó enemü fejtegetést, mellyel az előadás-tervezetnek egy ciklusa bezáródik. S ez alkalommal is már örömmel lehet megállapítani azt az örvendetes jelenséget, hogy végre sikerült Kanizsán is egy kulturális intézménynek megfelelő talajt találnia, hol az érdeklődés nem merő külsőségek után kapkod.
November 4-én uj tárgysorozat következik a szabadlyccális tanfolyamon. Az előadó Kováts Antal kegyesrendi tanár lesz, ki a magyar irodalom remekeit fogja hat előadásában ismertetni. Irodalmilag fényjelzett nevek jfcnnek a jeles esztétikus felolvasásait^, sorra s az első estét Zrínyi Miklós halhatatlan, örökbecsö inűvo,-t»-Zrinyiász tölti bc. Már eleve is felhívjuk az érdeklődő közönség figyelmét az előadásokra, melyek bizony&rá oly látogatottságnak fognak örvendeni, mint az\' eddig lefolytak. —d—
Csonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország : mennyország l
Előfizetőinkhez!
Kérjük mindazon igenUszteli vidéki előfizetőinket, kik az október havi előfizetési dijaikkal hátralékban vannak, azt mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás
ménJm- A „ZALAI KÖZLÖNY-
kiadóhivatala.
Hírek.
Az őszirózsás forradalom.
1918 október 30, az őszirózsás forradalom napja. Ezzel a nappal kezdődött az a mérhetetlen kálváriánk, amelyiknek keresztjét még ma is hordozzuk s még ma sem látjuk azt az időt, amikor végleg megnyíljon számur.kr^ a megváltás órája.
Nagyhangú hazaárulók fanatizálták az elkeseredett tömeget. A háborútól agyongyötört s kiéhezeit emberek, mint pusztító láva öntötténél az utcákat s halált kiáltottak mindenre. A fékezhetetlen tömeg Károlyi és pribékjei kezében nagyszerű eszköznek bizonyult. Lerombolni mindent, ez volt a jelszó. Lerombolni legelőször a hadsereget akkor, amikor legnagyobb szűkség lett volna rá. Mindenütt akad rongy ember, igy a hadseregben is akadt. Linder Béla, Magyarország legnagyobb sírásója magasrangu katona létére bclékiáltotta az elégedetlen, enervált pesti tömegbe: nem akarok katonát látni. S a pesti beteg tömeg tapsolt a demagógnak s eldobta a pu§icát, letépte a sapkarózsát, autókkal .Száguldottá be az utcákat, lázitotta azokat / is, akik még nem kótyagosodtak meg s pár nap múlva a beteg láz bejárta az egész országot. Már akkor sokan azt mondották: vége Magyarországnak.
"^Kun Béla ekkor már járta a kaszárnyákat, hogy a még megmaradt egy-két katona sapkájára ,az őszirózsa helyébe vő^ös rongyot tfigyep. Munkája sikerűit.
Ezután megkezdődött nemzeti életünk leggyászosabb ideje. A poklok legsötétebb mélyére süljjrajtónk. Mindenkitől elhag^átva, bemocskolva^zcnt fogadalmat tettünk, hogyha még egyszer szabad lesz szólnunk, még egyszer szabadon cselekedhetünk, igy meg amúgy teszünk.
Az isteni gondviselés kivezetett a legsötétebb veremből már bennünket. Fogadalmunkat módunkban volna teljesíteni, de mi ehelyett gyűlölködünk, egymást marjuk, a gazembereknek kezdünk megbocsátani ,.s azt a bizonyos keresztény talajt, amire szent esküt tettünk, immár engedjük megint kihúzni lábunk alól. Nagy bűnünk lesz ez s ne várjunk soha rá bűnbocsánatot.
— Lapunk legközelebbi száma szerdán fog megjelennL
— Egyházi hirek. Mindenszentek napja alkalmából hétfőn a templomokban
"ironepkisteni tiszteletek lesznek a szokásos sorrendbe^ Hétfőn, 1-én d. u. a katonák gyászünnepélyc után a temetői kápolnában litánia és utána szentbeszéd lesz. Halottak napján, nov. 2rán reggel 9 órakor lesz szentmise a temetői kápolnában és utána szentbeszéd. A templomokban pedig a szokásos gyászmisék mondatnak.
1920. október 31,
ZALAI KÖZLÖNY
■ü- Gyászünnepély. Mindenszentek napján délután 4 órakor a kiskanizsai temetőben az ellenforradalom alatt a kommunisták által agyonlőtt Neumayer Ferenc sírjánál dr. Hegedűs György nemzetgyűlési képviselő gyászbeszédet fog tartani.
— A katonaslrok feldíszítése. Tegnapi számunkban már felhívtuk á város lakóínak figyelmet arra a nemes akcióra,
f\' ;ek a katqnasirokat "akarja feldíszíteni tak napjára. Mindenki aki hozzá akar ii a kegyelet eme csckély mcgnyilvánu-oz, adományait juttassa cl dr. Szekeres fné ;urasszony lakására (Bathyányi-u. 6.) Adjunk virágot, gyertyát, pénzt. Ezeket az adományokat juttassa el minden adakozó lehetőleg még ma délután a fent nevzelt helyre.
— Áthelyezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter /e/e^Kálmán Zalavár-megyei kir. segédtan felügyelőt a székesfővárosi tanfelügyelőséghez, osztotta be. — Kaujke Margit állami óvónőt pedig Nagykanizsáról Nyírbátorba helyezte.
— Rákosi Jenő Szombathely én Kőszeg díszpolgára. Rákosi Jenő Vasvármegye szülöttje. 1842. november 12-én született Acsádon. Kora ifjúságában elkerült a vasi földről, de mindig büszkén vallotta vasmegyeinek magát. Szombathelyen felolvasásokat tartott, a kulturház felavatásán ünnepi beszédet mondott. Mindezek a körülmények nemcsak indokolják, dc egyenesen kötelességévé teszik Szombathelynek, hogy mint a megye székvárosa,\' kivegye a részét Vasvármegyc nagy szülöttjének ünnepléséből. A város közönsége külön is ki akarja venni a\' részét Rákosi ünnepléséből. A városi tanács díszpolgárává fogja választani s-a díszpolgári oklevelet a Vasmegyei Kultur Egyesület nov. 13-án este rendezendő ünnepélyén fogják átnyújtani a nagy írónak. Kőszeg városa hasonlókép adózik Rákosi jubileuma alkalmából.
— Értesítés. A Ker. Szoc. Ifjúság ma, vasárnap este 8 órakor kezdődő közös táncpróbát tart, melyre a táhekedvelő ifjúságot tisztelettel meghívja a Vigalmibizottság.
— Á főgimnázium cserkészttnne-pélye szombaton, november 6rán délután 9 órakór lesz magtartva a Polgári Egylet nagytermében. Az élvezetes és eleven műsor kiemelkedő számai lesznek : mozgóképelőadás egyfelvonásos cscrkésztőrténet, a nyári táborozás története (yetitett képekkel) stb. A műsoron helyet foglalnak még: 3 zeneszám, komoly és vigtárgyu szavalat, beszéd, ének stb. A zenét a katonaság vonóskara szolgáltatja. Jegyek ^0, 15 és 8 koronás árakban 2 órával/áz előadás előtt a helyi pénztárnál válthatók^ EÍőúígyeztetni lehet a rendezőségnél a főgimnáziumban és Maír könyvkereskedésben. Már most kérjük a nemes cél érdekében am. t. közönség figyelmét, érdeklődését ^ támogatását. A rendezőség.
— Romániával megszűnt a táviró forgalom. A póstafŐnökségtŐl értesültünk, hogy Romániával a távíró forgalom bizonytalan időre ismét megszűnt. A táviró forgalom újbóli felvételét lapunkban közölni fogjuk.
— Arad nem fizeti az oláhoknak az adót. Aradról jelentik Debrecenen át, hogy az aradi közigazgatási bizottsági ülésen a pénzügyigazgató jelentette, hogy $26,418 lcí helyett csak 56,392 lei folyt be egyenesadó fejében.
— Eljegyzés. Eperjesy Micust eljegyezte Bogenrieder Frigyes gyógyszerész. (Minden külön értesítés helyett.)
— Visszafelé sült el. A csehek/már régóta rossz szemmel nézték Rozsnyón a főtéren-lcvő Kossuth-szobrot. Nemrég nagy hőstettre határozták cl magukat. Nekiestek a szobornak és vandal módon ledöntötték. A cseh katonák azonban, akik parancsszóra ezt a vandalizmust elkövették, ráfizettek az esetre, mert a szobor közéjük zuhant s közülök kettőt agyonütött. A csehek erre a szép szobrot teljesen darabokra zúzták. Így fest a cseh kfjíturn.NLassankint ledöntögetnek már a megszállott:\' területeken minden magyar emléket s értéket. A határokon levől^millc-niumi\' emlékek már rég romokban hevernek. A déványil s. a simonyit elhordta a Duna, a Brassó felett lévő Árpád-emléket meg az az oláhok robbantották fel. Kolozsvárott megcsonkították Hollós Mátyás szobrát. A kisebb értékű szobrokról nem is szólunk. Vájjon meddig tart még cz a. középkori vandalizmus.
— Felhívás. Boldogult emlékű Kercza József, egyesületünk pártoló tagja halála alkalmából felhívjuk egyletünk pártoló és. rendes tagjait, hogy a temetésen megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés d. u. .háromnegyed négy órakor a temetői halottasháznál. A Katholikus Legényegylet.
-— Áremelkedés Amerikában. A háborús évek nemcsak nálunk, hanem minden országban, igy Amerikában is az összes árak nagy áremelkedéséhez vezettek. Bár Magyarországon az árak emelkedése a valuta alacsony állása miatt különösen feltűnő, a jó valutáju országok sem mentesek az eddig cl nem képzelt áremelkedésektől. Az Észak-Amerikában összeállított statisztikai adatok mutatják ezt a legszembetűnőbben. Mig a béke éveiben egy amerikai család egész évi szénszükséglctét beszerezhette 10 dollárért, addig ma a 10 dolláron vásárolt mennyiség 2—3 hétre sem elégséges. Ezen a pénzen egy háromgyermekes családanya 2 hétig táplálkozhatott, ma ez a pénz egy hét élelmezésére is alig elégséges. Amíg 10 dollárért egy szegényebb család 1914-ben egy hónapra kapott lakást, ma legfeljebb 2 és fél hétre. Amíg azelőtt 10 dolláron hat gyermek részére lehetett cipőt venni, ma csak két gyermek lábbelije kapható ezen az áron. Az elsőrendű élctszükaéglcti cikkek a <mult év végéig 82.2 százalékkal, ez év áprilisáig 96.6 százalékkal drágultak. Bostonban ez év áprilisáig 98.7 százalék volt a drágulás. Általában a lakbérek 1914. év óta 25 9 százalék, a fűtés és világítás 587 százalék, az élelmiszerek 89 százalékkal, 9 bútorok és berendezési tárgyak 165 százalékkal, a ruházat 181 százalékkal emelkedtek. Ezekből az adatokból látható, hogy a háború az egész világ termésére káros befolyással volt és még a szerencsés Amerikát is arra szorította, hogy az összes cikkek árát jelentékenyen felemelje. Az amerikai munkabérek is jelentékenyen emelkedtek, ellenben bizonyos, hogy az általános életstandard egyes munkacsoportok kivételével, amelyeknek sikerűit az életnívó emelése, alábbs/állott. A nagy válság, amely most az amerikai ipar nagy részét, dévkp.lö-nösen a textilipart sújtotta, mutatja, hogy a közszükségleti cikkek fogyasztása a tengeren
tuFis csökkent.
(x) Szabásmintákkal ellátott legújabb ósxi és téli divatlapok nn^y választékban kaphatók Fischcl Fülóp Fiai könyvkereskedésében Nagykanizsán. •
Kercza Margit. férj. Harangozó Lajosné a saját ugy férje Harangozó Lajos, valamint testvérei Kercza Károly és Rozáüa^ valamint számos rokonai nevében mély fájdalomtól megtört^ szívvel jelenji a felejthetetlen szerető jó atya, ipa és rokon.
Kercza József
m. kir. exredbeli tlaxtholyettoanek
f. év október hó 30-án reggel fél 7 órakor életének 53-ik évében szívszélhűdés következtében tö\'tént váratlan elhunytát.
A felejthetetlen halott földi, maradványát a róm. kath^íémetői hullaházban . fel ravatalozván, f. hó 31 én d. u. 4 órakor fogjuk á róm. kath. hitvallás szer-\' tartásai szerint beszcntcltetnl és örök Vnyugvóhelyérc kisérni.
Áz engesztelő szentmiscáldozat a megboldogult lelkiüdvéért november hó 0-án d. e. 9 órákor fog a szcntferenc-rendick helybeli plébánia templomában a Mindenhatónak bemutaltatni.
Nagykanizsa, 1920. október hó 30.
Áldás és béke poraira!
/
7&Q&Q8QQQQQÍ
, Nagy mozgó színház Szarvas-szálloda. = 1
Pénteken, szombaton, vasárnap
Észak a dél ellen
| Hétfőn, kedden ós szerdán szenzációs cirkusz attrakció. Fernanda Ncgri.Ponget hlr- < neves olasz művésznő felléptével
Gyp a komódiáslány
drámai-játék 4 felvonásban.
JVIenyasszotiyok- íq vőlegények figyelmébe!
Mielőtt fényképfelvételt készíttetnek, tossék megtekinteni a legújabb jegyespár képekből alakított kirakataimat
Halász Sándor
Nagykanizsa, Kazhicxy-u. 11., földszint. A műterem cjrí«s télen kellemesen Wtvc y»o. BMI felvétetek ▼lUattyMny mellett kí.aOlnek 1
alflllÁir a vAros bármely részé-SiáLá* DinUUn ben. 3—4 szobás családi házak, emeletes házak. —- 1—2 holdas jól termő szőlők. — 5 hóidtól 150 holdig prima /földből álló birtokok szép lakó és gazdasági v épületekkel a legjutányosabban azonnal eladók. — Kiskanizsán nagy kerttel házak. — Üzletek, vendéglőbérlet átadó
Szigriszt László
Zrlnyí lfeW»-iltc» J3. sí. I. cm. Telefon 285.
Diót, tojást, babot
£NB~ mézet, mákot, zabot
élő- és leölt sertéseket
minden mennyiségben készpénzfizetés mellett, legmagasabb napi áron vásárol a
Dunántuli Élelmiszer és Áruforgalmi Részvénytársaság Nagykanizsa, Csengery-ut 6.
. Telefon 59. TAvlr.tf cim : TransilaituMft.
ZALAI KÖZLÖNY
1920. október 31.
A Dunántuli Újság legközelebbi száma a közbejölt ünnep miatt kedden reggel 8 órakor jelenik meg a következő érdekes tartalommal: Egy kanizsai joghallgató kalandja Budapesten. — A zalaegerszegi botrány, stb. stb. Legfrissebb telefon- és táviró-jelcntcsek.
— Gyúszrovat. Nagy részvétet keltett ma reggel a hír, hogy Kercza József a zalai gyalogezred tiszthelyettese szivszélhűdésben hirtelen meghalt. A megboldogult családjára annál nagyobb csapás az ő halála, mert alig
•fél éve temette el nejét és igy három gyermeke — akik közül csak egy nagykorú — rövid idő alatt teljesen árva lett. Még tegnap este semmi baja sem volt, ma is a szokott időben felkelt és nem panaszkodott bajról, mikor is házi foglalatossága közben hirtelen összeesett és meghalt. Holttestét a r. kath\'. temető halottas házába szállították ki, honnét ma délután 4 órakor fogják eltemetni katonai gyászpompávai.
— Me* kell téríteni a szállítási igazolványok előállítási diját Minthogy a szállítási igazolványok, bc és kiviteli engedélyek előállítási költségei az államot tetemesen terhelik, a közélelmezési miniszter elrendelte, hogy a közfogyasztásra szolgáló szemes termények, Őrlemények, adó-gabona (vámőrlemény, vámgabona) szállítási igazolványán kivül minden egyes kiállított szállítási igazolvány, bo- és kiviteli engedély előállítási költségeinek megtérítése címén a kiállításra feljogosított hatóság darobonkint 10 koronát szedjen bc.
(x) A VJlágmozgó szenzációs bemutatót tart hétfőn, kedden és szerdán, amikor is vászonra kerül Cyp a komédiásleány ci mü gyönyörű cirkuszdráma, Fcrnanda Negri-Pou-get olasz művésznő felléptével. Ex a film az olasz filmgyártás remeke. Jegyek már válthatók.
(x) Relnhold-SchUnzcl, ConradWcidt a legnevesebb német filmművészek szcreplé-sévcl bemutatásra kerül hétfőn és kedden az Urániában „Rejtelmes történetek" cimü drámai filmjáték. Hétfőtől kezdve az előadások hétköznapokon 6 és 8 órakor, vasár és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor.
(x) Fuszállltáx. Felhívjuk az összes teherszállító fuvaroxoknt, akik a Prpics-félc telepről fát akarnak szállítani, hogy ma délelőtt 10 órakor a városi Közellátási Üzemeknél jelentkezzenek. Közellátási Üzemek,
(x) Orvosi hir. Dr. Haiser János orvos, a dr. Rácz-félc fogorvosi rendelőtől, amelyet eddig mint társ vezetett, megvált és saját rendelőjét Sugár-ut 12. sz. alatt megnyitotta.
(x) Arokópox vasúti Igazolványokhoz szúk-v:X<s fínyképek, a uuxyar királyi álli.nvasuUk Igazgatósnak rendekte értelmében, az álUmi. katonai. Iwvcny hatvsigi vwosi, községi stb. CN,ládujyai részérő cKnyto aiban készülnek. MAI.AS7. SANDOK fotomSíeítnébeo Naiv-kamzva. hazinezl-ut 11. szám.
SPORT.
(:) Mérkőzés. Ma délután 3 órakor nagyszerűnek Ígérkező mérkőzés lesz a Székesfehérvári Délivasut futballcsapata ós u VAC között a katonaréti sportpályán. A VAC az alábbi felállítással játszik: Fülöp, Rittcr— Jaberics, Vindiseh—Szabó—Kukac, Büki— Worbac— Palkó—Göllesz—Kolin. Tartalék: Heffer, Skerlák és Szjbados. A mérkőzést sportkörökben nagy érdeklődéssel lesik, mert a Dunántúl egyik legjobb csapatával áll szemben a már eléggé kiforrott és megerősödött VAC.
Lemond a litván kormány.
London, október 30. Rotterdami távirat szerint irányadó körökben napról napra várják Kovno elestét és ezzel kapcsolatosan mostani litváuy kormány lemondását.
Apró hirdetések.
Bizonyítvánnyal ellátott szakképzett ■x0«xfőxö kerestetik mezőgazdasági szeszgyárhoz azonnali belépésre. Ajánlatok fizetés megjelölésével Varsányi Géza foWNrtokos Borsfa, u. p. I.ctenyc küldc.-vdök _MSft
~~ Nóyylaká«o« korto* hix oladó. Nagy műhely és lakás olfogUUiató. Nagykanizsa, Bátliory-u. 12. szám
Alkalmi VÓteL Egy finom hálós/oKibutor jutányos áron eladó. Xöksoy-utc* 10. szám. IÜK0
Alig: haaxm\'.lt modern hál-\'-Kobabutor i-t kooy-hiba tor eladó Káköczi u. gO/a. sz. alatt. 1C.97
£gy nchóx kooal és egy jukker eladó a sánci .Szép Ilona* vendéglőben.
Egy Jó házból való kifutóílu ó« egy tanono azonnali kezdőfizetéssd felvétetik Halva* - kalapüzeninél, Kölcsey-utca 1. sz. . 1695
Eladó <Ky hálö*zohab< rendezés (esetleg darabon-kint i»), egy uj j>ali\\anier cbéJlv, <k>\' fehérszoba berendezés, <*>• konyliaboerviezés, konyhafcHzcrclévi tárgyak, porceltánkcszlet, cy.y fiaoia télikabát. Batthyány-utca 10. Délután,
..Csonka Magyarország nem ország, Kgé-sz Magyarország mennyország!\'•
16289/1920.
Tárgyi „Vujdu4\'-erdőré»z órtókesitósc.
Hirdetmény.
Nagykanizsa r. t. város zárt írásbeli ajánlatok utján eladja OO\'ll kai. holdnyi „Vnjda"-oldal nevű erdőrészé-nck 35 cm átmérőn felüli tiSlgymüla rönkőit köbméterenkinti átlag egységárért.
A kitermelés most veszi kezdetét és a folyó évadban befejezést is nyer.
Az erdő 100 éves koron felüli és átlag 7 km. távolságra van Nagykanizsa vasúti állomástól. Részletes árverési feltételek a városi gazdasági hivatalban bclckinthetők, vagy onnan 30 korona másolási dij beküldése mellett beszerezhetők. A zárt írásbeli ajánlatok benyúj-
tási határideje 1920. évi uovember hó 22-éit délelőtt 12 óni; felbontásuk pedig ugyanezen nap 12 óra 10 perckor fog megkezdődni.
Nagykanizsa, 1920. október 30.
Polgármester.
| URANíA mozgókép palota jjf
Rozgonyl-utCA >. - Tclctoii»ziáni 239. 5jjl
Pénteken, szombaton, vasárnap SS
| A csavar H szorítóban |
hm Az i.!vuy kgiEj<«]nuMbb dckkUv filmje, Ő Mv. mm
s| Hétfőn és kedden ^
SS Rejtelmes történetek
5{J l\'ősxc\'rcpló Kcinhold Schűnzol cs Conn\'td Weldl.
nií Előadások kezdető köznapon 7 és 0 órakor JjJ Vavír- és üniepnapökoo 3. 6. 7 és 0 órakor.
a \' karácson! ka-»>«oias* n ajándék;
BASA BÁCSI MESÉL... tr,cj<*l<ojrv »zcbbn<l • szebb mafynr gjtirottiMitml i ftkXnt.it r.Giíjil k\'frflrtl 4 r4-!i o-.lt 4ltl 4ye(tDek<k««k. Ar*: fcUirtl... K 77-50 KURUCZOK ELÓREI aylnyMüen klíllltMt itttyr-n«k a ItjtniU luiuci-orK-l «IVt»i<Hwl fx^j a m-diUítS UjuiSj ilriuUt ot-vAsmlnjrz. Ara: NI-árril ... K 49.50
Kaphatók minden k önyvkereskedésben !
Legszebb, legnemesebb ajándék a könyv!
3O55O5iQt5OS9063OSáO;iCE20S5C53063geSOSOBOggjOE -----
io:
Ingatlanokét
305 £
V.
i V.
eladását vételét
nagy üzleti összeköttetéseiből kifolyólag legelőnyösebben és leggyorsabban csxköxli
SZÁNTÓ VILMOS
Nagykanizsa, Kötvös-tcr 5»9. Telefon 322. 3SW _
□QnoooacjOQDQno □ 0000000000000
ZALAI ÉS GYARMATI
Könyvnyomda — Könyvkötészet - Vonalzóintézet.
Művek, folyóiratok, meghivók, eljegyzési- és csketési. kártyák, névjegyek, számlák, üzleti nyomtatványok, falragaszok, röplapok stb. c szakba vágó munkák let;Ízlésesebb kivitelben készülnek. Szépirodalmi művek és iskolai könyvek kötése, aranyozás, üzleti könyvek csinos és gyors kivitelben állíttatnak elő.
78.
NAGYKANIZSA, Fő-ut 13.
□aacaDQaQDQDcaocaDganonongangingiin
Nyomatott a laptulajdonosok : Zalai és Gyarmati könyvnyomdájában.