Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
11.33 MB
2010-02-19 11:26:33
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1543
3575
Zalai Közlöny 1913. 031-038. szám május

Zalai Közlöny
Megjelenik hétfőn és csütörtökön
52. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

NAGYKAI I2SA I913 MÁJUS I
53 IK ÉVFOLYAM 31 SZÁM
CSÜTÖRTÖK
ZALAI KÖZLÖNY
Mi||ilinlli hátfon él ciütirttkftn.
.......... á\'.k: Ki\'" *\'" 10
a "<"•" 80
, ííliv, kgyi. ukm Éri 10 Ali.
Kclclós \'lerkculi\'.
SZELE ELEMÉR
Ktenku.n Szirktsitoug ii klidéhlulil Oiák-tir t.
KEMÉNY LÁSZLÓ Tala\'on : tlt — Hlrd.ií.sk dljicabZt siarlfll.
Most, hogy a 4ÍS-ik gy.-ezred íenekaia 3 napig i" v0" városunkban a közönség stílus rétegeiben megnyilvánult az az óhaj. hogy nem lehetne e módját ejteni annak, hogy a Székesfehérvárról elhelyezett honvéd zenekar .hozzánk kerüljön.
Ez az eszme kétségkívül egyike a legszebb és legpoétikusabb eszméknek, melyek II közönség köréből megnyilvánultak s a közérdeknek vélünk szolgálatot tenni, ha ennek érdekében néhány szót szólunk. Nekünk olyan kevés műélvezetben vnn részünk, hogy kapva kell az alkalmon kapnunk, lia ilyesmire oélzó törekvések hangot nyernek. A most itt járt katonazenekar a legélénkebb bizonysága annak, hogy mennyire érdeklődik a mi közönségünk a művészi niveauon tlló zene iránt.
Mindenhez azonban pénz koll s ha elvi nehézségekbe a dolog nem ütközik, tisztán arról volna szó megvan e városunk közönségében a garancia arra. hogy egy nálunk
szervezett katonai zenekar kellő pártolásban1 van, de sok város van, mely nem kerületi részesülne-e, vagy sem? Megvan e nálunk székhely és van katonazenekara. Itt az a az a lelkes közönség, mely ezt az intézményi! kérdés is nagy szerepet játszik, hogy a vá-állandóan figyelemmel kisérné és foglalkoz- ros elég intelligens és elég nagy e ahhoz,
tatni tudnáV Tudvalévő, hogy a katonai zenekarok ma már nem tisztán katonai jellegű intézmények s annyira szoros a kapcsolat köztük s a polgári társadalom között, hogy a polgárság epugy magáénak mondja, mint a katonaság. A művészet mindent kiegyenlítő ereje nem ismeri a válaszfalakat s a két társadalmat is közelebb hozza egymás-! hoz a zene, irfelynél nem nézzük milyen osztályhoz tartozik h művész s csak azt a lelki gyönyörűséget élvezzük, amit a zene hallása okoz. S tényleg a .katonazene olyan népszerű nálunk, mint kevés inás kulturális intézmény.
Értesülésünk szerint elvi nehézségekbe nem ütközne az eszme keresztülvitele, ha a | polgárságnak kiváltsága olyan mértékben \'nyilvánulna meg, hogy e-zt a hadvezetőség is figyelembe venné. A szokás az, hogy katonazenekar rendesen a kerület székhelyén
hogy a zenekar állandó foglalkoztatását biztosítaná.
Azt hiszem, hogy Nagykanizsán megvan minden alapfőltétele annak, hogy a helybeli 20. honv. gyalogezred parancsnoksága katonazenekart kérelmezzen. A város talán nem zárkózna el attól, hogy évi segéllyel támogassa a zenekart bizonyos ellenszolgáltatás fejében ismerve a város közönségét hisszük pártolásával nem fukarkodna-A zenekar létföllétele már azáltal is biztosítva volna, hogy a környék városainak egyikében sincs katonazenekar s igy a szereplésre ezekben a városokban is bő alkalom kínálkozna. Tehát egy egész tekintélyes környék kulturszűkségletét volna hivatva szolgálni ez a népszerű intézmény.
A vároe közönségén áll, hogy "a mozgalmat elaludni ne hagyja s az illetékes körök az ezred tisztikarával karöltve azt Iti-
Ha elnézem.
Hl elnézem kicsi, életpiroa arcod, Síivemben, lelkemben ériem a uagy harcot. Mely, — mindenem, — éried ott benn lümad, éled, Hogy Ili legyek houád » szeresBelek tégod
Látom arauyliajad tényen csillogást. Melynek lUudSktéüi aiivemeu |árnak át . . . Nappal losi az é|böl, ha »zem»d sugára Megvillan a elindul mosolygás ul|ára.
Nagyon boldog vagyok, hogy azeretaz » aieretlek,
Hisz szivedben lelhet borús éltem enyhet.
lle boiul 0rSm6.il, ha ugy elgondolom,
Hogy le is csak 116 vagy s tán megcsalsz, angyalom.
K
A rém.
Ja| bizony, kedves öcsém, nagy dolog a háború I Miuden ember csak egy nagyon parányi resie annak az óriási gépuek, mely elindul embert ólui. De etek a kicsi részek is önálló egészok az ! ölési szándékban, mert iukább én ölök meg valakit ós maradok élve, minthogy engem öljön mog más I .Sose tudja az ember él-e, bál-e? Lesz-e mit enni? Hányszor megtörtént velünk, hogy 3—4 napon él c..ak zwibakol ropogtattunk, abból is csak keveset, hogy valahogy inog ue ártson.
Vénre akadt a csapattest liusra. Szétosztották, megkezdetlek a íózést a alig jöll a viz folrásba -alarmot ll|jl*k. Nesze neked, lesz ma ebéd a napnál I Kélnyersen dugluuk egy-egy darabkát ki a zsebbe, ki mox a bródisákbii. Azláli akiueü jó foga volt, az marsközbe,, meg is rágla, meg is elte, akinek meg nem volt, ai apró darabkákat vagdosott le. azláu ugy uyelle, miul a pirulát: egészben,
_ Hál a tálukban, városokban nem adtak
enni ?
— Adtak addig, amig itthon voltunk. De bezzeg
a gráuicou tul I olt is adtak gombócot, eaakhogy _ vasból I
— Aztán nem féltek, mikor az ellenaég közeledett, mikor elkezdett löni, ágyúzni?
— Nem hallottál arról az anekdotáról, mikor liazl rákiáltott a cigányból lott bakára: Ne kapkod
öoséu, a fejed, mórt beleölöd ogy golyóbiabá I Mi ia igy voltunk; mikor elöazör kerllllönk télbe, bizony csak kapkodtuk a tejOuket mi is. Késóbb meg anuyira megszoktuk hogy a puskaropogást akár altatóuak ia elfogadtuk volna. Inkább máshoz volt uebér. hozzászokni, ahhoz, hogy maid minden napra jutóit egykét olyan |ó cimbora, akit nem találtunk a helyén, aki valahol elmaradt laláu holtan, talán nehél sebbel. De minden mást illetőleg olyau érzéketlenné leai ai ember, hogy semmivel aem töródil. Talán olyan háborúban, hol a haza aorsa is kockán forog, máa-k\'-p ereinek, de éu ilyenben nem voltam. 8 raa aem tudom, hogy miért kellet nekem vagy egy másiknak akár KöniggrUluél, akár Uoainiában annyi embert a másvilágra küldeni, vagy kóiDlnuk annyinak elpusztulni!
Csak egy dolog képes ezt ai érzéketlensége
Azuj
Mpviselct is ratulr Magyarország risztrt
: Fioger ts Fia. Hudaptsl VI, Hajós-utca II.
zalai közlöny
mAjos i.
siem minden nehézség nélkfll keresztül vihetik a dolgot. Milyen szép dolog lenne, ha báltermeinkben a katonazenekar hangjai mellett lejtenének a párok, ha a színházban is ott játszana a honvédzenekar — ha lenne térzenénk, ha a hétköznapi élet bajait művészi zene hangjai mellett felejtenék. Ismét kínálkozna égy alkalom, hogy a kulturális oél szolgálatában egy lépéssel közelebb jua suuk. Egy intelligens város közönsége nemcsak a város anyagi fejlődését van hivatva szolgálni, de vannak a kullurtörekvésekkel szemben is kötelezettségei. A zenei élet ki-fejlése amúgy is szegényes a vidéki városokban s egypár hangversenyre szoritkozik jóformán ; ne engedjük a jó alkalmat elszalasztani.
Igaz, hogy a mi lüleink már annyira hozzá szoktak a Jozsó bandájának érzésnél-
L.....„nzsikájához, hogy nem tudom lesz e
viszbangja a jobb zenét élvezni akaró ós kívánó közönség óhajának.
A hétről.
Egy fővárosi ismerősömmel beszélgettem a mutt héten; több napig dolga akadt itt Kanizsán s bár a fővárosiak nagyon is tartózkodók a vidék dicséretében, azt hiszem fővárosi ismerősöm szavai őszinte elismerésért I szóltak. Persze aki hozzánk jön, annak elsősorban a mi korzónk liléik fel. Ilyen nagy sétáló kedv igazán alig van a más hasonló vidéki városban A nagy hullámzó embertömeg határozottan nagyvárosi Jelleget kTílosönöz nekünk, mert egy város, melynek ekkora sétáló közönsége van nap-nap mellett, az már valami. Az mellékes, hogy otthon alig marad valaki s hogy a korzó mondhatnám majdnem egész Kanizsa.
Tipikus ez a mi fóutoánk, vnlóságos
foruui, ahol minden ügyet el lehet intézni. A fiatalság itt ad találkozót ogymásnak; a néliik itt szapuljak egymást. Ha valakit nem találok meg a kávéházban, akkor a korzón este biztosan találkozom vele. Az emberek ugy köszöntik egymást: a viszontlátásra a korzón. Szóval az ésti séták városunknak már életszükségletévé váltak s mondjuk ked-Ives életszükségletévé, ami mindenkit kellemesen lep meg.
Múltkor, hogy a dispensaire megnyitásán néhány előkelő vendégünk volt itt, azokat is meglepte milyen nagy és intelligens közönsége van-e városnak, mert hisz ezt leginkább az utcán látni meg. Ebből önként következik, hogy, ahol ennyien sétálnak, legalább még egyszer annyian vannak, akik minden kulturális tényező iránt érdeklődnek. Az elnök remek beszédet készült kivágni a délutáni ülésen, mert nagy közönség előtt mégis nagyobb ambioióíal beszél az ember. Pont 3 órakor megjelentek az urak s a közönség még nem jött, végre egy negyed 4-kor már vagy 10 ember szorongott a város dísztermében. A kegyelmes ur kezdte magát kényelmetlenül érezni az elnöki emelvényen t a rövidebbik beszédén gondolkozott. Mikor már vagy 30-an voltak együtt, akkor tényleg jelezto 8, hogy csak röviden óhajt szólani. amit mi teljesen megértünk. Hiszen a színészek is megrövidítik a darabot, ha ke-vason vannak a nézőtéren
Egyébként sok minden volt most nálunk kinema szkeccs, cirkus, Psylander esték, mindegyiket nagy közönség nézte végig volt egy szép előadásunk, azon meg nem volt senki. így hát a korzó még nem kultúrai nagyvárosi jelleg fokmérője. De én ezt nem mondom meg pesti ismerősömnek. Hadd vigye el hirét annak, hogy mi milyen kultur város vagyunk
Most különben 3 pstén katonazenekar játszott a Koronában, már minden asztali előre lefoglaltak. Valami idegen elvetődik oda látja, hogy katonabanda játszik s hogy g helyet sem lehet kapni, azt hiszi, hogy mindig igy van s igy nó nagyra a hir szárnyán ami kulturális haladásunk.
Hogy pedig heti riportunk szenzáoió bijján ne legyen, megemlítjük, hogy a kaszárnyában egy fiatal, osillagtalan önkéntes főbe lőtte magát. Állítólag anyagi zavarai miatt. Dehát egy önkéntest miért bántanának anyagi zavarok? Hátha talán nem kapott .csillagot s az bántotta, hogy társai a káplár urak. büszke mellel mennek előtte. Hátba más? Ki tudná ezt megmondani.
Most már mindenki tenniszezik. Rőt még olyan embert is tudok, aki sétabot _ho-lyett rakettel jár s bár egy játszmát sem játszott, mégis izomlázról panaszkodik. Még egész modern betegség lesz nálunk az izomláz. Hát kinek ne volna láza, ha egyéb nem, hát — váltó — láza. Legalább erré vall a takarékpénztárak sürü óvatolása. De ez is a nagyvárosi jelleghez tartozik.
A kesergő pacsirta-
Gyöngyvirágos hintók felelt Csalogány zeng szomorún, Édes ajkán a kikelet, Körülötte koszorúk.
„Tavaszt hozó kis madárka Mondd, hogy térődtél ide, Hol az élőt a cseud várja, És béke, ha vólt hite?
Bús csengésed hallatára Győl e#ybe szeráfsereg, 8 nyílik ajkok h6 imára, 8zólj, szived mért kesereg?
est a közönyt egy-egy időre megtömi: a boazu. Mikor az ember valóságos vadállattá lesz; mikor mindegy neki, hogy kit öl meg, csak vért lásson, csak ölni tudjon; gyerek, asszony, fiatal, öreg az mindegy I Csúnya dolog, de igy van. Hanem e*l csak az érti meg, aki már volt olyan körülmények között, hogy a boszú uralta egész valóját.
— Volt-e igy valaha Mihály bátyám is I
— Voltam. 8zerajevo ostromnál történt, Bosznia elfoglalása alkalmával, az ellenséget már annyira worongaltuk, hogy annak nem volt egyéb választása, mint a kényre-kegyre való megadás. A tornyokon, magasabb házakon megjelentek a fehér tászlók, a puakaropogás, ágyúzás megszűnt. A ^város szélső házaiból tolongott ki az épkézláb maradt népség s valamennyi valami fehér rongyot lebeg teteti felénk a béko, a megadás jeléül.
Megkezdődött a buraasirozás. 8 mikor az ezredünk benn volt, rainthacsak adotl jelre történt volna. kigyuladUk körülöltünk az összes házak, s az ablak-caákból, pincékből, kapunyitásokból olyan gyilkos tü-zeléa kezdődött, hogy még a poklot sem lehet irtózatosabbnak elképzelui! Nincs iuueu menekvés, itt el kell pusztulni I Akkor egy pillanatra hazagondoltam, csak anuyit: I*l«n veletek s aztán odakiáltottam a bakákhoz, utánam fiuk « fogcsikorgatva rohantunk be
a legközelebbi kapun, melyet előbb be kellett dönteni, a kiöltünk abból a házból tainden élő léuyt. De tizenhatan mentünk be, s csak hatau jöttünk ki 1 Nem is jutott volna közülünk haza aeuki, még hírmondónak sem, ha egy másik ezred még idejében Negélyüukre uem jön, mert csaknem minden házat külön kellett elfoglalni, beveuui.\' mlul egy várat.
Mikor végre csend lelt, s a főtérre össze hívtak bennünket, alig tudtunk az utcákon lépkedni. Olt feküdtek a mieink, a saját véreink, azok a vig magyar fiuk, akik fütyülve, dalolva mentők a tűzbe
— örökre elcsendesedve I Bizony öcfém, hiába prédikál nekem ilyen esetnél valaki jószívűségről, megbolondul ilyenkor az ember 1 Mint a tigris, melyről azt mondják, hogy akkor is öl, hanem éhes, olyanok voltunk! Akárhányan sírtunk dühünkben ! Vért onlani< ölui, inig a karunk bírjál Buszút állni, cbak az az egy vágyunk voll!
Teljesült. A parancsnok két órai zsákmányolást engedett. 8 mikor a két óra elteli, akkorra megnyugodtunk. Kevéa olyan ember került vissza a találkozó helyre, kinek a ruhájából ne lehetett volna facsarni
— a vért I Én akkor már tiszt voltam, s a jobb kurom mégis olyau volt, mintha vérben kotorásztam volna I
— És seukiuek sem kegyoluiezeu?
— De igen Egy fiatal auya feküdt egy szobában ájultan a padlón, s rajta keresztben olyau tiz hónapos kicsikéje — szopott, tizeket nem tüdtam bántani.
— Hány embert ölhetett meg bátyám ?
— Sokat I De hogy háuyat, azt nem tudom. Nem vihettem ám én oda griflit meg palatáblái!
— És sose bántotta az a tudat, hogy annyi embert ölt? 8ose sajnálta őket?
— Egy különösebb eset kivételével nem. De ez az egy kivál\' f. többi sok közül 8 még ma is bánt. 8okszor a legédesebo alvásomból riaszt fel. Valósággal kisérló rémem lett, mely azelőtt még nappal is üldözött, de éjjel megteszi még ma ím 40 év után.
Kóniggrátznél a kémeink hírül hoziák, hogy \' legyünk elkészülve az ellenség támadására, a hogy | azl mely oldalról várhaljuk. Az előőrsök kiküldettek, | s ezek egyike 8 emberről én voltam. Addig, míg nyílt területen haladtunk, s teljesen veszélytelen volt a dolog, addig csak jó volt. De mikor elértük az inkább bokros, mint fás erdőt, mely az utat jobbról szegélyező domb oldalát fedte, akkor kezdett inunkba szállni a bátorság. Vigyázva haladtunk, minden nesz gyanút költeti, mert a bokrok közöli könv-nyen rejtőzhetett valaki. Az a valaki pedig csak ellenség lehetett.
MAJ08 1
ZALA! KÖZLÖNY
3
Tán c hantok nehéz leple Egy anyát föd örökre, Kinek bánat volt a keble, Szólj tavasz bús hírnöke ?
Vagy a gondok terhes árja Vitt sirba egy jó atyát, Ki az égben fenn kitárja A családén bánaUt?\'
„Nem! — felelt a kis csicsergő Bús dalaira oka más 8 csattogásom oly kesergő, követi könnyhullatás.
Bimbó hullott t> liliomszál, Egyellene anyjának, Azért sirok e halomnál Bár f»nu is hallanának,"
M A
HÍREK.
Egy elmaradt jubileum
Annyi megemlékezésről beszélünk, ml kanizsaiak. Alig érdemes szóra némelykor, a mit jubiláris szinben tüntetünk fel s igy is ünnepiünk meg. Annál különösebb,\' hu
emlékezetünkből olyan lények esnek ki, me-
lyek méltán jogot larthatnak a megemlékezés szavaira, ünnepi környezetére.
A miről én irok, mároiusban kellett volna megtörténnie. Nem kevesebb ez u mulasztás, minthogy Dr. Neumann Ede főrabbiról feledkeztek meg. Ekkor mult hariuino esztendeje, hogy az izraelita hitközség élére állott. Egy emberöltő kort töltött el, nemes lelke minden tehetségét hivatásinak pontos jesitésére fordítva, magasztos állásának munkakörében. Finom lelkének gyöngédsége, uri tulajdonságai, tudományos működése a szeretet erős szálaival fűzte tisztelt alakját s vonzó egyéniségét a város társadalmának minden köréhez.
Mily pontos lelkiismeretességgel viselte hivatásának terhét működésének eddig eltelt ije alatt, csak az igaz érdemeket sem mél-
tányló közönbösség nem veszi észre. Figyelem nélkül halad el a komoly munka s a tiszteletet paranosoló erények egész sorozata mellett, melyek pedig drága láno gyanánt fogják körül városunk harmincéves életének minden megnyilvánulását.
Szava 8 tollának ereje, fénye az egész országban ismert. Hiszen a Magyar Izrael szerkesztésének megtisztelő gondja is nemes lelkén nyugszik. Társadalmi életünkbe pedig mint fonódik be önzetlen szereplése és munkássága, azt méltatnunk sem kell, mert mindenki előtt, ki az események önzetlen szemlélője, tiszta igazságként áll.
Mikor az élethivatás teljesítésének ekkora métájához ér valaki, méltányos es igaz alapon nyugszik a róla vátó megemlékezés. Szerepkörének migysága pedig ezen megemlékezésnek kereteit ki tolja az egyéni üdvözlés korlátain.
A kezdeményezés munkáját mindenesetre az izraelita hitközségnek kellett volna kezébe venni, melyhez azután örömmel csatlakozott volna társadalmunk sziue-java, mert Dr. Neumann Ede mindannyiunk előtt több, mint a nagykanizsai főrabbi, — s azért minden személyére vonatkozó megtisztelő méltánylásból örömmel vesszük ki részünket.
Hozzuk helyre a mulasztási I Krttikua.
— Uj ügyvéd Ur. Hegedbe György a jog-és államtudományok doktora Ügyvédi irodát nyitóit városunkban. Ur. Hegedűsről csak annyit Írunk, liogy a vároauuk azelőtt*, sokoldalú tehetség, lapunknak muukatársa, kiuttk visszatértén varosunkba csak őr-veudeuűuk Hl Erőt nyert beuue a közügy Szentélyére a múkődéaére különben még aokator leaz alkalmunk viaazalérui, eróaeu Iliászok.
— Előléptetések a 48-lk gyalogezrednél. Május elseje katonáéból mindig sok retnétiyuek, várakozáauak beteljeallóje.
Az idei előléptetés nagy számarányával tűnik fal a szép számmal jut belőle a 48. közős ezred helyben állomásozó záatlóaliának is Mikola Antal alezredessé, Uelosita Lipót azáuduasá a Gradiaaá-ban állomásozó It. vadáaz záazlóaljáboz, Kari Ferdi-uánd századossá a ca és kir. 48. gy. ezred. I zászló-aljához Szernjevóba, Vistaiini Gnldó lovag főhadnaggyá liácz Oltó főhadnaggyá és Oazlányi József hadnaggyá lépett elő.
Végre felértünk a dombtetőből. Az embereimet lefektettem, a fegyveremet megvizsgáltam a a földön aúeiva közeledtem, hogy kikémleljem niucs-e főnu \'•tzély. A keskeny, lapoa dombháton senkiaem rolt.
pen inteni, vagy tsláu szólni akartam az emberednek, mikor velem szemben, alig 30 lépéanyire szintén felbukkan valaki, ót ia meglepte, amint \'URem meglátott, de ó engem még jobban. Feltűnően nagy teje volt erősen kidülledt birkaazemekkel, a az "K««z arcát csúnya, nagy vörös szakáll Tette körül. Annyira elbámultam ezen a csodaalakou, hogy még W i» el feleiteltem.
ö előbb magához tért, a arcához ráulva fegyvert célba vett, amivel engem ia éazretéritell. Kapásul lőttem, cálzáa nélkül, a a következő pillanatban \'llínt az az ijesztő arc a ami leginkább feltűnt, még 1 fegyvere aent sült el. Embereimnek kiáltva futót-\'■m a dombhát másik oldalához. Négy ember rohant \'""Jathomlok lefelé a meredek lejtőn, a ő az a ">M vóiösfejü félig nyílt azemokkel olt feküdt a "bam előtt. A iobb azeme fölült lévő fillér uagyaagó búkból luasau azivá.golt a vél a végig folyt azon a
csúnya szakiillán. Akkor még uj volt a hátultöltő fegyver a hogy jobban azemügyre voheaaera, felvettem a földről azl. amit ez a szegény ördög estében el haiitott. A ravasz nem volt felhúzva. 8 e gondat lauaága miatt ő meghalt, én magmaradiam. Megálltain előtte, néztem a bizony megsajnáltam, miért lőttem én le ezt az embert, akit soha uem láttam aki soha nem bántott? Ki tudja, hányan azerették hány kéz kulcsolódik most ia imára, hogy lekőnyö rőgje számára az Égtől azéletet, a megmeneküléat? Éa én beleszóltam ebbe a könyörgésbe, ebbe az imádságba i Ott feküdi üvegesedé, félig nyitott azo-meivel éppen reám nózve, mintha még mondani akarna valamit, talán egj^ borzasztó álkot Kzt az embert nagy fejével, vörös\' azakállával, azzal a kia lyukkal a homlokáu, a azzal a rám meredt tekintetével sohasem tudtam elfelejteni.
Ugy látom ót lelki azemeim előtt ma ia, amint láttam 40 év előtt . . .
Ez reggel 8 óra körül történt a eale 8 órakor hét mértföldnyire vollunk etlól a helytói . . Hej, de jól la tudlúnk mi akkor szaladni I — i.
— Gyászhír. Vároaunk egyik népszord köz-liazlelolbeu álló polgárát ragadta el a halál Borainkból. Hosszú közéleti muukáaaégával beleirta nevét a vároa aiinaleaeibe s alig volt mozgalom, melybéu tevékeny részt uem vett volna. Halála nagy veszteség társadalmunkra, melynek az elhunyt tekintélyéé tagja volt. Haláláról a család a következő gyáazjelantéat adu ki:
Kóhler Gyula éaNina, valamint az egéat rokonság nevében fájdalommal jelentik, hogy hón szaraiéit felejthetetlen fivérük Kóhler Antal vaskereskedő az osztrák magyar-bank válfóblrálója éa a Délzalai Takarékpénztár igazgatósági tagja alb. áldáaoa munkás életének 59 ik évében a halotti azenlaég leiadása után III 13- év áprilia :10-án reggel 6 órakor tövid szenvedés uláu elhunyt. A boldogult hűlt tetemei 1913. évi május hó 9-án délután 4 órakor az Eötvöstéri gyászházbau a róm. katb. egyház azertarláaai szerint baszentelletnek s a helybeli róm. kath. temetőben lévó családi sírboltban örök nyugalomra helyez-telnek. — Az engeazleló azeul mise-áldozat a helybeli plébánia templomban 11113. május 3-áu d. e. 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutatUtni. Nagykanizsán. 1015. évi áprilia hó 30-án. Aldáa éa békeaaég lengjen drága porai felett I
— Istentisztelet. Az ízr. templomban a péntekesti istentisztelet jövő hó 2-ától kezdve további intézkedésig 7 órakor fog kezdődni.
— Törvényszéki bírák nyári szabadságideje. Závody Albin kúriái, biré a kir. törvény-azék elnöke a bírák nyári szabadságidejéről éa helyettesítésükről a következíkép intézkedelt. Závody Albin juliua 5 aug. 16, helyetteaili Paucera István táblabíró. Paucera István aug. 1— aug 14, he-lyetteae Szabady Lóriuo. Köri Szabó Jenő dr. jul. 7— aug. 18, helyelteae Székács Pál. Keuedi Imre dr. aug. 16— szepl. 27., helyettese: Miltsoheubacher Edviu. Gózony Sándor aug. 18— szepl. 3y ; belyet-tesse Szabady Lőrinc dr. Fiacher Józaef dr. juliua 2— aug. 13, helyetleae Székács Pál. Székács Pál jtluills S- jun. 30-ig; aug. 14— aug. 28, helyei-teaiti Fiacher Józaef. Mutaohenbacber Edvm julius 9— aug. 19. helyetleae Kayaer Klek. Szabady Ló-rino jul. 2— aug. 19. helyetleae Kayaer Klek. KayBer Elek jun. 9— juliua 14-ig; helyetteaiti-Szabady Lőrinc.
— Ujitás az ajánlottlevelek feladásánál A postai szolgálatban f. évi május hó l-tól kezdve a közönségre nézve igen fontos újítás táp éleibe. Az ajánlóit leveleket ugyanié, valamiül a többi ajánlott küldeményüket levelezőlapokat, nyomtatványokat, árumintákat is azután bármely levélgyűjtő szekrénybe való bedobás utján fel lehet adui. Az ajánlóit leveleknek ily módon való feladására a posta 16 (a hely 1 forgalomra! illetve 35 filléres fraucójegybetiyomal-tal éa vörös szegélylyel ellátott boriiékokat hoz forgalomba A boritékért külön egy fillér fizetendő. Ha az ajánlod levél 20 grammnál aulyoaabb az eaedé-kes di|külúubözeiel francéjegyek felragasztása utján kell leróoi. Az uj levélboritékon megfelelő hely vau a feladó nevének foglalkozásának és lakáacimének feljegyzésére, hogy ezéu adatok alapján a neláu utólag kért teladáai igazolvány kiadható legyen. Nem hivatalos kiadású boríték használata, illetve ajánlott levelezőlapnak, nyomtatványnak vagy árumintának levélgyüjtőazekrény utján való feladása eaelén a feladó érdeke, hogy a küldemény ajánlott jellegét a cim oldalon az „ajánlott azó feljegyzéae és azinea trónnal való aláhnzáaa a ezen kívül a borítóknak (címoldalunk) vöröa szegéllyel való ellátására, vagy egyéb alkalmas tnódon azembetüuóvé tegye, valamint, hogy nevét foglalkozását éa lakás óimét is feljegyezze. A posta ugyanis a feladáai igazolványt átvételi elismerés ellenében és csak azon esetben adhatja ki, ha a kérdéses ajánlóit küldemény az ily küldeményekről vezetett külön felvevőkönyvben előfordul és az anuak címére, valamint a feladóra nózve feljegyzett adatok a feladó állal utóbb bejelentett ebbeli adatokkal teljesen egyeznek Legcélszerűbb tehát a poata
{által kibocsájtandó borítékok használata éa ajáulatos,
4
ZALAI KÖZLÖNY
MAJÖS 1.
hogy a feladó miudeü agyes ily ajánlatot küldeményé-\' Ballá Vilmos és
nek címoldaláról pontos másolatot tartson vissza. A feladási igazolványt ason postahivatal adja ki, mely a lerólgylljtösíekrónyek anyagának begyűjtésével van megbírva. A feladási igazolvány kérése alkalmával a feladó személyazonoKságát is köteles igazolni. A feladási igazolvány alapján a feladó ajánlott küldeményét megreklamálhatja. Visszavétel, címváltoztatás vagy egyéb a feladót különben megillető rendelkezés a levelgyüjtószekrény utján feladott ajánlott küldeményekkel szemben nem fogauatositható Ha a levélgyűjtő* szekrény utján feladásra kerüló ajáulottnak jelzett küldemény ninos eléggé bérmentesítve, közönséges küldeményként uyer továbbítást Az utáuvétellel terhelt vagy postai megbízást tartalmazó ]ily küldemények azonban kellő igzolás után a feladónak adatnak vissza.
Samek bejflgyzelt • őrig
; alatt Budapesten (: V., Veoaoy-utoa 3.:) bizományi üJetet nyitott.
Irodalom.
Az Érdekes Újság sikere Most jelent mei; Az Krdekes Újság hatodik száma s mint az elózó számokat, a közönség ezt is páratlan érdeklődéssel kapkodta szét. A Pesti Hírlap u fiatal lest-rérvállalkozása képeinek szépségével, gazdagságával é« aktualitásával az első pillanattól kezdve meghódította a közönséget. Jött, látták és győzött. Nem kellelt a fiatal ujságvállalkozások lassú emelkedésének létráján lépésről-lépésre haladnia, mert éretten, ké-1
Elhalasztott befizetések A nWk«il-!"M é" di,d,ll»M er4l,«» ieleulkeMtI mindjárt , «
takarekpén.tár állal nUpítoll Öntwgélyaó „övet-1 k4,4"7 "*> fog,dl" ,"inl r,lg"" ,l1"\'
várt. légen óhajtott es éppen azért tárt karokkal
kezet,
csütörtöki befizetéseit, — tekintettel
ünnepre - pénteken fogja megtartani ! íü1gadolt cwUdU«o1- É« 1,18 * hatodik
A Délzalai Takarékpénztárral Egyesült önse M"1?* már B-vu«od,a" ,ehet
. _ Inul Iiiwtu ii üiiviiílűiiljn 1/AvullfüiA I... t.. I- b^.l.li
gélyzó 8zövetkezel a május 1-ére eső befizetéseket
tani, hogy az egymásután következő hetek keddi
at ünnep miatt május 2-án vagyis pénteken déleljtl I "pil"\'1\' "K\'11" \'^"l\'Mebl. stetttációja Az Erdő-
kés U|»ág megielenése, amikor is a budapesti utca
tartja meg.
— Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték. Minden sortjáték kezdetnél a fóelárusitók a vevőknek ejózékenységból egy és ugyanazon számú sorsjegyet tartják fenn s azokat a vevők a további játékra rende sen szívesen veazik át. Németországban, a hol az »8«.tály8or»játék már több mint egy évszázad óta áll fenn, ezen módszer olyannyira el vau terjedve, hogy sok család élethossziglan egy és ugyanazon száinu sorajegygyel játszik, sót a sorsjegytulajdonos halálá val át urukúHük jatsianak tovább ugvanazzal a sorsjeggyel.
At oaiUlysorsjáték sorsjegyeiuek nagy tiynre-ményesélyeit tekintve, eteu eljárás határozottan helyes is. mart outiul nagyobb a valóatinúaég, bogy elóbb vagy utóbb a sorsiagy a kívánt fSoy\'ereményt eléri. —
— Hová menue a munkától elcsigázott ember szabad órájában, ha uem az „Edison" színházban szórakozni. Végre is miudenoapi életünk zagy. vasága utáu jól esik az idegeinket holmi kacagtató humoros jeleueteken megpiheutetui Ilyet pedig nem találunk miudeuütt csak az „Kdisou" vásznán — Ma szerdán és holnap csütörtökön az „Kdisou" színházban oly fényes előadás lesz, mely eddig még egy mozgósziuházbau sem volt látható. Klsórendü képek lesznek bemulatva. Az igazgatóság nem kiméi sem fáradságot, sem áldozatot, hogy
hátban folynak le, — a gyermekek már minden hé-j ten alig váriák a legújabb folytatást Sebők Zsigmond ós Benedek Klek képes gyermeklapja legújabb, április 37-iki számába verset irt Lumpért Géza, mesét Elek nagyapó ós Mauks Kornélia érdekes cikket a meteor-kövekről tíyula báosi kedves képet rajzolt és verset irt \'jiozzá Endrődi Béla, mulatságos mókát Zsiga bácsi, érdekes regényét folytatja Rákosi Viktor. A rejtvények, szerkesztői üzenetek egósrtik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás-t a Krankliu-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 60 fillér, fél évre f> korona, egész évre 10 korona Egyes szám ára 20 fillér. Elófizetésekot elfogad ó* mutatványszámokat küld a „Jó Pa|lásy kiadóhivatala Budapest, IV. Egyetem-utca 4.
Szerkesztői üzenetek.
képének siiueiltez tartoiik, hogy miudeu második sétáló ember keiében olt látható At Ktdekes lljság legfrissebb száma. At ulcán, a korzón, a villanyos kocsikban a közönség Az Érdekes Újság gyónyörO, mélynyomást] képeiben, változatos illusztrációiban, tréfás éa tanulságos tartalmiban gyöuyörködik. A hatodik számban ismét próbáját állta Az fírdckes l\'jság at újságírói fürgeségének, raeit benne vau képeklien mindaz at érdekes esemény, amely az or.-zágban s at egéaz világon egy héten ál történt. Szenzáció szántba mennek képei az áprilisi hóviharról. amelynek érdekességeit és szomorú pusziitásait atánittlan (elvételben mutatja be. Megtalálható benne a hét történetének minden akluájis eseménye, ki-tnagaslóbb embere, gyönyörű cimlapjáu pedig a leg. népszeríbb magyar iró, Molnár Ferenc, a jubiláló „Testőr" Írójának arcképét közli. Kerdea melléklete A Gyermekek Érdekes Ulságia az Ifjttságnak jópaj-táia lelt At Asszonyok Érdekes Ujsávja pedig at asazonyok divat tanácsadója éa szórakoztató olvas-\' tnátiya. Elért nagyon értheti, hogy a kötöttség stél-kapkodja, a vidéken pedig alig várja At Érdekes U|aág megjelenését. Nem is volt egyhamar képes újságnak olyan gyors, határozott éa nagyarányú ai-kero mint at Érdekes Újságnak
Rendkívüli Ujeág — Vasárnap este a n. é. közön-ÍA h"""P kölepélól a lóvár.tsban Festa Frigyes atar-aég igényeit kielégítse. Fenteken, stombaton és ta- í kesjtésében két ujlap indult meg. Az egyiknek sárnap fényes elóadáa lesz, melyen ismét elsórendb cim"; Keudkirüli Ojság — Vasárnap este, a másiké:
Rendkívüli Ujaág — Hétfó reggel. Oimllk meg-mottdja a megjelenés idejét- is. Ara 4 fillér.
— Wiener Szivesen veaszük. Jönni fog Az utolsó strófán, mely kissé bizarr, változtattunk Üdv.
— N. Osak türelem. Nagyon elhalinóztak
— Nem közölhetők. Május, Unnbólakatlás. Harangszó utáu.
— B. 0 Kéziratot uem adunk vissza. Hosszú verseket nem szívesen közlttnk.

®P* Vt\'ljojiy. „Hortfouyt\' \'
A Linimcnl. Capsici comp., a Ilorgony-Pain-Expcller
pótleka
Qflí n\'^jónak bizonyult Uáztawr, moly már kői óv óta lojjjol\'ti Ix»lörx8&t<*nflk bizonyult köszvénynd. ckuinal m nieobulrscknél.
Flgyelinoxtotf*. Silány hamisítrányok miatt bovH^áríiokor óvatosak Wyiink ós csak olyan t-nxioii üveget fogadjunk el. mely a „Horgony" vedj<-gv#yel óti u Richter MM\'""-"\' ellátott doítozb* van csomagolva. Ara üvegekben K —.80, K 1.40 «» K 2.— ós úgyszólván mindán gyógyszertárban kapbntó. -- KÖrnktár: Ttirok lézaff gyógysKin^Kznfl. Budaprit.
Ot Richter qritw tára u „Arany onwlánw.
J\'rAcAbitn, llisnl>othiitnií-8" .. i:< u.

képek leazuok bemutalva.
— ÜJ gabonaoég. Ball a Vilnius, Pesti Hirlap gabonatőzsdei munkatársa és Samek Samu — mindkelti elismert szaktekintély a gabonakereskedelem terén —
A milliomos fia. Sebők Zsigmond pompás u| regénye hétröl-lléiro nagyobb Ardeklódes mellett folyik a Jó Pajtásban. Megitató és mulatságos réstle-; lek váltakotnak beune, melyek egy nagy budaposti
Sirolin" Roche biztos
gyógyhatást nyújt katarrhusoknal hörghurutnál,asthmanál, influenza után. Sirolin "Roche" kezdődő tüdőbetegségei csirajaban elíoi t. Kellemes ize és az étvá-gyravalő kedvező befolyása megkönnyítik .a Sirolin"Roche"-al való hosszabb kuníkat!
A légzési szervek
meghűléseit 1 egbiztosabbana Sirolin "Roche", al kezelik. Ezért nélkülözhetetlen ezen elismert és bevált szer minden háztartásban.
Szíveskedjék a gyögytárakban határozottan Sirolin"Rodie- t kérni
rs
MAJDS I.
ZALAI KÖZLÖNY
i Hirdetmény. i
^"^\' ^tn^ l^ük, l,«ey ,„iulá„ a Magyar Királ,i!|P6n*ag,mini.«terium ellenórzó közegei a Magy. Kit"
, rt!; rJ \' -orsjáték) 1, osztályára szóló sorsjegyeket felülvizsgálták, azok a fóárusitóknak LsiUs
végeit kiadattak.
Az I. osztály 1913. május hó 21. ós 23.in urt.Uk meg. A húzások a Magy. Kir. Lottójö.edéki
Igazgatóság, m.nt állam, ellenőrző hatóság, ós királyi közjegyző jelenlétében, nyilvánosan történni, a huzási teremben. Sorsjegyek a Magy. Kir. Szab. Osziálysorsjátók valamennyi árusítóinál kaphatók. Budapest, 1913. óvi április hó 27-én.
Magy. Kir, Szab. Osztály,sorsjáték Igazgatósága.
TOLNAV. HAZAY.
99
Sirolin"Roche
ezerszeresen bevált
tüdőhurutok ellen
friss és idült
köhögés, hörghurutnál tüdögyuladások után.
Egeszséges lüdök erős étvágy óvszer a tüdő vész e/Jcn.
Kanos
gyógyforrás
Varasd-Töplítz
(Horvátország >
Vasul-, posta-, telefon- és távirda-állomás.
Uj gyógyszálloda villanyvilágítással, hírneves radioctiv tartalmú Kénes hőforrás -{- 58 C°.
Ajánlva: köszvény, csuz és ischias stb-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, moll-, máj-, gyomor- és bélbántulmaknál. Elektromos massage. — Iszap-szénsavas és napfürdök.
Egész évim át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdőigazgutósátf Fürdőorvos Dr. LOCHERT J.
HirJes»en a „Zalai Közlöny "-ben.
AKI BÚTORT
BUDAPESTEN AKAR VASAROLNI,
eaját érdekében cselekszik, ha vásárlás előtt megtekinti a
Budapesti Asztalos Ipartestület
védnöksége alatt álló
BÚTORCSARNOK ES HITELSZŰVETKEZET
áru08arn0kait. melyek a következő helyeken vannak : VIII . József kórul 28. sz. (Bórkoosis-utoa sarkán.) IV.. Ferenoiek-lere 1. sz. (a királyi bérpalotában.) Kzhh Bzővütkeztil az „OrrizáK\'iH Küipuuli Hitelazövetkezet- ugia » euuvk felügyelete alatt Alj.
Váaárláai kónyater leljc.cn kii.rv., - Sül.terű modern lakberendaiéaek.
Jutányos árak ! Szavatosság áru minőségéért
Ax áruoa&rtiokbi kliárólag alaórauju bud.yaatl aaat.loaok éa kárpltoaok dolfointk.
MEGHÍVOK
addig inig nam létezett nagy Halasztókban jutányos áron készíttetnek
Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
Vidéki megrendelések gyorsan \\ ölintó/tetnok.
ftspirin
| (« kflxümert Uj<Ulomc»IIU|
U MlnlhlWV II Atnlrln Ivlvafl Ultrian. n
I UJdalomctlIUpUA izcr) \'
Minthogy «i Aiplrin helyett tokuor pótszereket «dn»k, tímktdjík Aiplrinl cuk,
Aapir in-Tabletta /onnlbín u »Ubbl rajinak meglelel<5 eredeti ciomagolUbin (l üveg- l . Ublettivil í,m K. 1.20) viviiolnl. / Misiién lableltAn rajta ».o U Aipirta »mó.

6
ZALAI KÖZLÖNY
MÁJUS 1.
Levélpapírok- és képes levelező lapok
óriási választókban, Jutányos áron kaphatók
IFJ. WAJDITS JÓZSEF könyv- ésTpapirkereskedésében.

KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ
Aijjírín-Tabletiák
(• köaís inert fájdalomcsillapító iMr) "j
Hogy bizonyoa legyen az ember, hogy csakugyan a j valódi Aspirint kapja, mindig A pirin-Tabletla formában kell, hogy kérje. Ezek eredeli csomagolásban, 1 üvegcső 20f«grammoi tablettával K. 1.2041, kaphatók. Minden j I egye* Ublettán rajta van az Asplrin wó. \\ Farkeaíakrlkm to™. Frtedr. Bayer » C
I mm4 UrwkiMi
A Rlchter-féle
Llnlment. Caps. emu.
Horgony - Paln - Ezpeller
ogy régi kipróbált tuuiaxor, a moly már több mint 33 év óta inog . bi/.liatóbodönu^lóafilalknlinar.tatik Uuréifitl. (imiil én o(|ba cidatl IntéS. Silányabb utánzatok miatt . i i ■ U>vá8árUakoróvato*ak Ic-
Jyunk é* o*akis on-di-ti uvn^uket obozokban a,.H»ffleif" védjiyygyel > ós a „Rieklcr" ce< ^"jygéifcii\'l fogad junk ol. 80 f, 1 k. 40(,o>2 k , árban a Igtóbb gvónv-zortárban
•=»!>:\'»......
JOZS
Budapoaton.
hlciler F.it. ts isrsi,
ili.ltú K.n.U.ir. Török ÓZflef Ryiii;y«utv*ziii\'i
Rudolitndi.
m ii m.Ky.r királyi
jótékonycólu államsorsjátók.
Exen pénx-sorajáték romélhető tiasta jövedelme köxhasxnu és jótékony célokra fo& fordíttatni. Exen aorajátéknak összesen U885 nyereménye van, melyeknek össxea értéke 476000 koronára rug kéaxpénxben.
Főnyeremeny aoo.ooo korona készpénzben,
Továbbá:
I főnyeremény — 30.000 kor. kéaxp.
I ,--JSO.iKM) . ,
I , --10.000 ,
I . -- 6 000 ,
5 nyer. á 1000 K 6.000 ,
6fl , , 500 , 2.600 ,
10 , , 250 , 2.600 , ,
Húzás visszavonhaiatlanul
20 nyer. á 200 K 40 , , 160 . 100 . , 100 . 200 , , 60 . 2500 . , 20 . 12000 . . 10 ,
4 000 K kéaxp.
0.000 , ,
10.000 , 10.000 , ,
50.000 .
120.000 ,
14885 nyer. összesen 475.000
lg]3 évi május hó
K kcsxp-
15-én.
Egy aondegy ára 4 korona.
Sora. egyek u Sasxeg el.^etes beküldése mellett a m. kir. lotlójővedéki igazgatóságtól Budape len (Vámpalota) portómentesen Küldetnek, ezenkívül kaphatók valamennyi pcata-, ado-, vám- es sohivatilnál, az összes vasúti állomásokon s a legtöbb dohány-tőicadebcn es valtó-üzlelben. Játéktervet ingyen és bérmentve küld
a Magyar kir. Lottójövodékl IgaagatoBÖ*.
Jo állapotban levő
képek, edény-szekrény és szalon-jrarnilura
olciin kéizflzitii mailéit aladA.
Cím
kiadóhivatalban.
&
FELSHGES izü fehér vagy aranysárga
CSEMEGE MÉZET
5 kg -os csinos postadobozokban 10 Koronáért szállít bérmentve A „J1ÉH" A MAGYAR MÉHÉSZEK ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE, BUDAPEST, VÁCI-UT 108 bd
Szakkérdésekben díjtalan felvilágosítás!!
— Déli vasút A folyó évi május hó 1-én életbelépő nyári meiietrenJ 1. ktWi>ikezö lényegesebb változásokat tartalma za :
a budapeat - pragerhoü vonalon
A 204 sz. gyorsvonat\'} Budapestről ente g órakor fog indulni h Na^ykauizsán este lo óra 07 perckor, Pragerholba éjjel 12 óra 15 perckor megérkezni, ahol Triöst ós Venozia, valamint Wien és a ! PusterLhal, ill. Tirol felé menó vonalokhoz csalla-| kőzik.
A vonattal fognak továbbutalni a budapest— veneziai éh budapest—morani nemzelközi .hálókocsik.
A 212 sz. gyorsitotl személyvonat Budapestül este J óru 6 perckor fog indulni a Nagykanizsára éijel 11 óra 67 perckor, l\'ragerhofba reggel 2 óra 2 1 perckor megérkezni, ahol Triest é« Wieii, valamint a iKaiinthia óm a l\'u-tertbal felé menő vonatokhoz csatlakozik.
A 234. sz. vegyesvonat Balatonszentgyörgyről inár reggfl 5 óra 26 perckor fog indulni és Nagykanizsára reggel 7 óra 21* porckor megérkezui.
A 241 sz. vegyesvonat Csáktornyáról már reggel 4 óra 67 porckor log indulni és Nagykanizsára reggol 7 dra 12 perckor megérkezni.
Június hó I tői augusztus hó 31 ig terjedő j időben Budapesttől Nagykanizsáig naponkint a 218 | és ellenirányban a 219. sz. gyorsított személyvonat \' fog közlekedui.
Indulás Budapestről délután 5 órakor, érkezés 1 Nagykanizsára este 10 óra 46 perckor Az ellenirányban indulás Nngykanizsáról délelőtt II óra 3o perckor és érkezés Budapestre délután 5 óra 6;> |perckor.
Mindkét vonat az összes Balatoumenli állomásokon és megállóhelyeken meg log állni.
A 204 és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest —Nagykauizsa között egy étkezókocsi is fog közlekedni.
A nagykanlzsa—wlener—neuetudti vonalon
A 323 éa 320 sz. vegyesvonatok helyett Nagykanizsa—Özombathely közölt a 316 sz. személyvonat, mely Nagykanizsáról délután 5 óra 30 perckor indul és Szombathelyre este 8 óra 11 perckor érkezik ós az ellenirányban a 317 sz. személyvonat, inely Szombathelyről reggel 6 óra 14 perckor indul és Nagykanizsára d. e. 8 óra 42 perckor érkezik, fog közlekedui.
A 304 ós 301 sz. gyorsvonatoknak Wr.— Neustadtban Wieube, ill. Wieuból közvetlen gyors-vonati csatlakozása lesz.
A nagykanlzsa- barcaj vonalon:
A 912. sz. személyvonat már d. u. 6 óra 36 perckor fog Nagykanizsaról indulni ós csak Gyéké-uyesig közlekedui, a hová este 0 óra 26 perckor érkezik. Az eddig csak Gyékényesig közlekedett 910 sz. személyvonat Barcsig fog közlekedni, a hová éjjel 12 óra 64 perckor fog megérkezni s a hol SlatiuHu át Kszék felé közvetlen csatlakozása lesz. A többi személyszállító vonat menetrendje csak lényegtelen változást szenved.
Közelebbi felvilágosítást a fali menetrendliir detmény nyújt.
HIRDESSEM A „ZALAI KÖZLÖMY"-BEN
®KOTILLONOK®
dus választókban
jutányos árban kapható
Ifj. Wajdits Józsefnél\'.
laptulajdimuH Ifj. Wajdits Jóisef Miiyvnyouidájiban Nagykaimsán.
NAOYKAI IZSA I913 MÁJUS 5
52 IK ÉVFOLYAM 32 SZÁM
HÉTFÓ
ZALAI KÖZLÖNY
laiJiliBlk hitlön éi csQtfirlfihön.
ElOfWetéel irak: Egétt é»ro 10 korona, félévre fi korona, Negyedévié 2 korona BO 011. — Egyse i<ám Ara 10 flll.
Felelős -xerkesxtŐ:
SZELE ELEMÉR
l-\'ŐMerkesrtó;
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szirkiiztöiio it kiadóhivatal Daftk-tér 1
Tele\'on : ||l — HlrdeUeek dljeiabáe •ccrlnl.
Uj Magyarország.
in.
A Síéohenyi szelllomeben fölépítendő Uj Magyarország egy, a körülményeihez képest művelt és gazdaságilag erős fóldmi-ves osztályt kiván alapul Azért is ezen osztály műveltségének kérdése kettós szempont-bél országos fontosságú kordés.
Egyrészről nem hagyhatjuk a múvolt-ség és a foglalkozás jövedelmezőbb üzéséhez szükséges szakismereteknek elemei nélkül az iskolázatlan tömegeket, a tágabb értelemben vett anallabéták millióit, kik majdnem felél teszik ki az ország népességének ; másrészről az iskolázott egyének továbbtunitását sem szabad elhanyagolnunk, hogy a felnőtteknek ezen Írni-olvasni tudó tömegei is oktatást é& tájékoztatást nyerjenek gazdasági dolgaikban és lelki világuk ismeretkörük, társadalmi és politikai meggyőződésük is megkapja a nemzeti szempontból s a békés továbbfejlődés szempontjából nélkülözhetetlen vezetést.
Nem szorul bizonyításra, hogy ugy tár-
sadalmi életünk, mint politikai viszonyaink betegek s az som kétséges, hogy ennek okai a régi vezető középosztály pusztulása, melynek jelszava volt a „nobile offioium" s az a körülmény, hogy ennek helyét egy tehetetlen középosztály foglalta el. részben a vagyontalan hivatalnokság, részben a kereskedő középosztály, mely azonban túlságos mammon, imádása miatt nem lehet hivatott a nemzeti ideál ápolasára; részint pedig oka az alsóbb néprétegeknél a műveltség és az áttek ntés teljes bianya s ennek következtében az a visszás állapot, hogy ezen tömegek vágya és véleménye egyáltalán nem kerül felszinre, hanem annál hangosabb helyettük a népbo-londitók lármája, akik értik a módját miképpen kell a hiszékeny embereket sorakoztatni akár vallási és nemzeti érzelmeikkel, érdekeikkel homlokegyenest ellenkező programinak mellett
I
A földmiveseknek. kisgazdák, bérlók. mezei munkásoknak tehát főképen gazdasági ismeretek kellenek, jóllehet be kell látnunk, hogy a gyakorlati ismeretek mellett szüksé-
ges az érzelem és a jellem fejlesztése is. —
Mig a gyakorlati ismeretek, ha egész tömegek által sajátíttatnak el, gazdasági föllendülést, szociális jobblétet eredményeznek; addig az érzelem és jellemfejlesztés a közerkölcs javulását, a kriminalitás csökkenését, egészségesebb közszellem kialakulását, az osztályok és felekezetek békéjét s a nemzeti öntudat megszilárdulását vau hivatva előmozdítani.
Aki tehát ismeri népünk hátramara-dottságát, belátja, hogy annak első sorban gazdasági ismeretekre kell szert tennie, hogy anyagilag gyarapodtassék, inert ha forditva járunk el s lelkét finomabb tartalommal töltjük meg anélkül, hogy gazdaságilag előbbre viunók, csak növelnók az amúgy is erős szooiális elégedetlenséget, mely már-már nemzeti veszedelemmé fajul.
Ahhoz, hogy a földiuiveló nép millióit igazán rendszeres és eredményes szakoktatásban részesítsük, oly nagyszámú elméletileg és gyakorlatilag képzett szaktanítóra
akMJf légfli
volna szükség hogy ily nagyszámú egyén
Élettöredékek.
/. Gyermek voltam
Nyüzsgő gyermek had
Játszott.az ut porán! .
Lelkem szállt csapongva
Hab tajtékos meseparipán . . .
A felhókig szökkent
Vágyam buggyanó forrása ! . . .
Kristály cseppje
Nyelte a nap tűzsugár át!
6" a visszavert rezgő fénnyalál\\
Rőt színbe szedte, aranyba szegte
A pici gyermek szálló gondolatát.
Gyors Íveléssel mult az idő . . .
Rezzenő húrok zengtek szivemben.
Ragadtak lág)\'an tiindérUgelbe ! . .
Gyors íveléssel mult az idő.
SZENTG YÖRG YVÖLG YI.
Cetinje.
Irta: Lukács József Körülbelül nyolc esztendeje, hogy a fekete begyek orsiágában jártain. Forró nyári napok hosszú sorát töltöttem közelében, a híres Cattarói öbölben.
Nem magam voltam. Zelenikábau »*gc*z kis magyar kolouiát alkottunk a szomorú véget ért Magyar hZiuados penziójában.
Nap-nap után mult itt a minden szórakozásunk a kirándulás volt. Bolyougtunk a begyekben nap hosszat s jártunk Castelnuovoba csaknem minden második nap. Ez volt a ÍUrdéseu kivül egé&z műsorunk.
Egy ilyen kirándulás álkalmával jutottuuk el Cattaróba. Apró gózös hatáu mentQuk odáig. Kestői szépség, regényes természeti alkotások s eiedetiség mindenütt, mely a Boccho di Oattaró szegélyét adja (JatUróban alig töltöttünk pár órát s azután vágyunk tovább vitt — Montenegró felé I
Hamarosan a szerpentin útra tértQuk s elér-tünk Nikita birodalmába. Döcögős hegyi utón haladtunk felfelé I Sokan mentünk ... Mi magyarok ugy tizen, nyomunkba a montenegróiak hosszú snrbau, a
mint a cattarói vásárról jöttek. Megtermett, szép alakok s komoran mentek egymás mellett a hegyi la-kósok zárkozottságával. öszvér, szamár ügetés visz. hangzott a sziklák között, közben e#y-egy kiáltás és bot suhintás, mely az ügetó állatot sürgette sietésre.
Néhány óra alatt elértünk az ország fővárosába, Oetiujébe. Egy éjszakát s egy napot töltöttQuk ott a kezdetleges környezetben.
Szegényes külnejü házak sorábau jártunk-keltünk, melyek közül egy-kettő emeletes5 is. Az apró fejedelemség méreteihez szabott minden.
Itt is ugyauaz a csend honol, miut erdeiben.
Ünnepre virradtunk másuap. Nem emlékszem már, hogy mit is ünnepeltek az orthoJoxok. Ünneplőbe öltözött az egész főváros s a zsongó hantugok össze vissza szavára, mi is eliudultunk a görög keletiek temploma felé. Egész tanulmányt végezhettünk itt Montenegró etnográfiájából.
Apró jellegzetes sipka fedett minden fejet, kicsinyét, nagy ét. Maga a fejedelem sem tett kivételt. Ez hozzá tartozik az ott élő patriarchális viszonyokhoz, A nők ruhája sok színétől tarka; minden darab más sziuben szép. A pénzek hosszú fűzére ékesíti a
Képviseld és raktár Magyarország részére: Fiitger és Fia, Budapest VI., Hajós-utca 41.
ZALAI KÖZLÖNY
MAJD8 5.
kiképzésére osak évtizedük multán és fokozatosan volnának osak képosok a képezdek s külőnbsn is oly horribilis összegekre volna szűkség, aminőkkel a mi állampénztárunk egyelőre még nem rendelkezik.
Bölos előrelátás tehát az államtól, hogy addig, mig ezen állapot meg nem változik, beleviszi a társadalmat ily irányú akoióba, mely bárha nagyon csekély kézzelfogható eredménnyel fog is járni, az az üdvös hatása mindenesetre meglesz, liogy fölkelti a hiányérzetet s meggyót mindenkit a rendszeres gazdasági szaktanitás országos szervezésének mérhetetlen fontosságáról.
Ha majd aztán a népek milliói a tudás és a tanitás lehetóségeért fogják döngetni a parlament kapuit, összefog majd minden tó-1 nyezó, hogy erre a oélra. teremtsen pénzt elsó sorban minden más improduktív kiadással szemben.
Major Béla.
Zaiamegyei tanítók választmányi gyűlése,
Az uj tanfelügyelő.
A zaiamegyei tanító testület központi választmánya április 30-án tartotta évi rendes gyűlését Zalaegerszegen. Rz a gyillés azért is érdekosnek Ígérkezett, mert ekkor ismerték meg a tanítótestület vezető fértíai az uj tanfelügyelót, Szirmai Miksát Néhai Ruzsieska Kálmán tanfelügyelő elhunyta óta feszült várakozással tekintett a tanítóság az elé, hogy ki lép a szeretettől környezett tanfelügyelő örökébe. Amint tudjuk Scossa Dezső szegedi tanfelügyelőt helyezte a miniszter megyénk tanügyének élére, akiről a lapok különböző kommentárokat közöltek mielőtt állását elfoglalta. A valóság bebizonyította, hogy Scossa Dezső a tettek embere, aki nagy tudással és komoly kötelességtudással Igyekezett a zalai tanügy Augias istállóját kitisztitsni. Iskolákat rövid itt tartózkodása alatt alig látogatott, de ahol megfordult, például Nagykanizsán is, mindenütt nemes emberi vonásokat mutatott a hatás-
körébe tartozó tanítók előtt. Azonban megtámadott egészsége miatt elhagyta állomáshelyét. de előbb földeritette azokat a hiányokat, melyek Zslamegye tanügyét az egész ország előtt a legsötétebb színben tüntette fel. Ezzel a cselekedetével nagy fontosságú szolgálatot telt megyénknek, ütánna a kultuszminiszter Szirmai Miksát, a belényesi kirendeltség főnökét helyezte ide. A tanítóság érthető érdeklődése után osakhamar megtudta, hogy Szirmai Miksában époly nagytehetségű tanfelügyelőt nyert a vármegye, mint amily nemeslelkü. vonzó egyéniségű, tapintatos főnököt a tanítók. Az ein-litett gyűlésen a személyes érintkezés egy csapásra megszerezte számára a megyei tanítóság szeretetét, mert olyannak tűnt fel rokonszenves egyénisége, akinek zászlója alatt az érzékeny lelkű tanítóság szívesen fejti ki munkakedvét és ambícióját. Ez\' annál nagyobb örömmel konstatáljuk, mert ebben a körülményben biztositékát látjuk annak, hogy az elárvult zalai tanügy mostoha sorsa meg fog szűnni. A tanítók buzgó közreműködésére számithat.
A Zalaegerszegre érkezett választmányi tagok Szalay Sándor elnökkel felkeresték hivatalában Szirmai Miksa tanfelügyelőt és tisztelegtek nála. ugyszii tén dr. Szalai" Pál uj segédlanfelügyelőnél. A népes gyűlésen pedig Szalay elnök üdvözölte az ott megjelent tanfelügyelőt. Szirmai Miksa tanfel-\' ügyelő megköszönte az előlegezett bizalmat és mint tanitóvér ígéri, hogy a tanítóság\' érdekeit mindenkor szivén fogja viselni és kéri munkatársait, hogy vállvetve működjenek közre a hazai kuliura ápolásában. Azután Kertész József alelnök üdvözölte Szalay Sándor elnököt abból az alkalomból, hogy a Magyar Tud. Akadémia a Wodianer-féle jutalommal tüntette ki. Zajos tetszéssel fogadiák ol azt az indítványát, hogy a legközelebbi közgyűlésnek örökös elnökké való megválasztása ügyében tegyen előterjesztést. Szalay meghatottságtól elfogódva köszönte meg a meleg szeretetnek ezt a megnyilat-
kozását. Azután kegyeletes szavakkal emlékezik meg néhai dr. Ruzsieska Kálmán tanfelügyelőről és indítványára egyhangúlag elhatározta a választmány, liogy a Nagykanizsán létesítendő tanítói internátust az ő nevéról fogja elnevezni és emlékét az idei iskolai Értesítőkben megfogják örökíteni az egész megyében. Még különböző testületi ügyeket tárgyaltak, mely után határozatilag kimondatott, hogy a Zalamegyei Ált. Tanítótestület ez idei közgyűlését Zalaegerszegen fogja megtartani augusztus végén.
(K.)
Színészet u alkoholellenes
keblet s széles arauy függők csillogtuk a dús fekete haj sötétje között is.
Nem mindennapi szokatlanság, & mi köröskörül ateműnkbe tűnik Jól eső ölömmel szívjuk maguukba az idegen környezet életének minden megnyilatkozásét « Eredetiségét. — A kultur ember tolakodó természetével furódunk be mindenhova.
A oerkóban, hosszan elnynitottan tartják a szertartásokat s a komor emberhad itjkáról harsogva scállt az ének, melynek mélységét uói é.< gyermek hangok finom sziuei törik meg s teázik változatossá, A dallam egyhangúsága csakuein perceukiut ismétlődve zug fel.*-.
S maga Nikii a is énekelt. Ajka mozgásában — hangját nem tudtam kivenni, mert távolabb álltunk lóle,— mintha lelki érzésének nagysága fejeződnék ki.
A templomból kimenet érdekes látványnak voltunk tanúi. Nikita mint az ország elsA birója törvénykezett Ek.v nany árnyékos tölgyfa szolgált a gyors igazságszolgáltatás színteréül. Műtermeit barna embert állítottak eléje. Sokan vádolták. Nyug-
hatatlan természete minduntalan tulcsapott atörvéuy-korlátain s uein akarta elismerni az enyém és tied között levó különbséget.
Nikita huszonöt botot itélt meg, hogy a tulajdon-jogon wsetl csorba helyreüttessék. Ravasz, mosollyal fogta a bűnös könyörgöre a dolgot, hogy husz is elég. ha már tizenötuél többnek kell lenni. És Nikita engedett — husz ütésben állapodott meg a bíró-fejedelem » a vádlott. — Nem tudom, hol szabták rá az Ítéletet. Még egy-két peres ügy lebonyolítása s Nikita palotáiéba vonult s mi is elhagytuk az érdekes látni vnlók sorozatát; visszatértünk Gattaroba.
Nyolc esztendeje, már ennek Akkor még senki sem gondolt arra közülünk, hogy nekünk iiié^f bajunk lesz enuek a törpe országnak fejedelmével s népével. Azóta Nikita vágyai is megnőttek a királyi cim felvételével. S mert királyi palástjának nincs elég hely az országában, azért akar egy kis területi gyarapodást.
Celiuje most n világ érdeklődésének középpontjában áll.
s
A vidéki sajtó Németh Jánosról.
A „8zékely Napló- adott hírt először is az alkoholellenes küzdelemuek arról^\'ai egészen ii| és sajátságos módiéról, melyet Németh Jáuos marosvásárhelyi nyugdíjas színész vett gyakorlatba, aki mint jelentettük, a Székelyföldi Kirendeltség ós Maj-láth püspök támogatásával az erdélyi falvakbau színészi akció segítségével irányzalos drámai jelenetekben mutatja be az alkohol gyilkos^ és veszedelmes rombolását.
Ezen áldásos func\'ió ma már a világhír szár-uyain repül országról-országra, amennyiben a bécsi „N. Fr. Pressé"-ból az afrikai németgyarmat feketéi is tudják, hogy egy magyarországi sziuész cselekményes, tehát drámai jelenetekben szerez elvtársakat. És hogy működése mennyire int ei nacionális erről tanúskodik a balázsfalvi román gimnáziumban tartott kél előadása, ahová az ottani állami elemi is-kolábau tartott előadása után hívta meg maga az érsek egy pópától szerzett iuformációja folytán.
Négy jelenóses drámácskája ugy vau szerkesztve, hogy a cselekméuy a uép szükkörü gondolatvilágába is beviszi az alkoholveszedelem tudatát.
Itt adjuk a bécsi „N. Fr. Presse\' közleményének magyar fordítását:
Lux orient" címmel ezeket hozza az ismert világlap : Egy magyar színész, Németh Jáuos kitalálta, hogy .cselekményes szini — vagyiv drámai lóadásban egy ember miként gyógyíthat ki tömegeket az alkoholbetegségból.
E színész elóadásáuak különös érdekességet kölcsönöz a vallásalapra való helyezkedés: — Ha a páliukát elhagyod : Istenhez térsz, aki megsegít — mondja egy helyen — megáld egészséggel ós boldog családi élettel.
Tehát Németh segít a clerusnak is, mert a nép ugy okoskodik: ba még a színész is igy beszél, már csak igaza lesz a papnak.
Lám, ennyi uem telt ki a mi szinészeiuktól, holott mi sem vagyunk immuuisok az alkohol és a valláslalanság epidémiái ellenében."
Németh fölényes működését az úgynevezett „Oood Templar Iieud Szövetkezet" is elismeri, amit igazolnak nevezett szövetkezetnek hozzá intézett levelei.
Nagykanizsa, 1913. május 5.
A helybeli patronázs egyesület Vécsey Zsigmond polgármester elnöklésóvel legutóbb választmányi ülést tartott, a melyen sok közérdekű dolgot vitattak meg. A többi közQtl elhatározták, hogy a megfigyelés alatt álló fiatalkorú bűnösök dolgai iránt fokozottabb mértékbeu érdeklódnok. Tudvalévő, hogy
MÁJÜS 5.
t--------
» ráros 8 uj detektívet kap h igy ezeknek kötelességévé teszik azt is, hogy a züllött gyerokeket állandóin figyelemmel kisérjék s esetról-osetre jelentés* legyenek A város középületein állandóan kifüggesztik a soros detektív nevét, hogy igy a közönség köréből bárki is hozzánk fordulhasson.
A tolvajlások, lopások és apróbb kihágások, ujabban úgyis uapirenden voltak és elkövetőik legnagyobb részt züllött gyerekek, akikkel senki sem törődött. A patronázs egyesület igen helyes érzékkel épeu ezeket akaria, ha lehet megmeuteni a társadalom számára s ezeknek segítséget nyújtani a közönségnek \'erkölcsi kötelessége. Most, hogy a gyermek-rédelem ügyének ezt a socialis programiját meg-ralósitva látjuk örömmel köszöntjük a patronázs vezetőségét s a közönséget is kérjük, hogy az eszmét támogassa
A félreeső utcák hemzsegnek a munkanélküli zavargó suhancoktól, akik az arramenő ártatlan tvereklányokkal kikezdenek, ocsmány szavakat halának 8 járókelők közül sennkiuek sem jut eszébe r.eket a 12—1(5 óv közötti suhancokat reudreutasitani. •kolás gyerekek mennek haza s irkára kicsalt filléreiét elviszik tőlük a suhancok, pénzre játszanak velük igy terjed a bün. A gyeroket csábítják a játékra s ia pénze nincs, akkor lopásra biztatják s a züllött-Hég első stadinuma, hogy a gyerek meglopja szüleit, hogy a kamaszokkal pénzre játszhasson. Fezektől a k-.-tes elemektől óvni gyermekeinket nem csekély jelentőségű szociális kérdés.
A múltkor is láttam a Kinizsy-utca és Magyar-utca sarkán pénzre játazó elemista gyerekeket, az egyiknél 5 koronás is volt, nem hiszem, hogy igaz utón jutott volna birtokába. — Reméljük, hogy ezek az állapotok miud gyökeresen megváltoznak, ha a közönség is figyelemmel kiséri az utca fiatal bűnöseit s esetről-esetre mindig bejeleuti az illetékes lényeinknek. 8ok bűnt meglehet igy akadályozui és sok #>ereket a zülléstől megmenteni.
Tavaszi dal.
8zerkesztő ur, bár érte százszor Közmegvetésnek adjon át, Most, zsenge bimbópattauáskor Rlzengem a tavasz dalát. Sugárittasau járnak-kelnek Az emberek e földtekén, A madarak is csicsereguek, Itt a tavasz, ugy éljek én I
Már zöld a fú és kék az ég is A korzó népes és vidám 8 ha ön nekem nem hiune mégis, Sétáljou este hat utáu Szerelmes vággyal összebújva Jár most a leány, legény — Szerkesztő ur, ha mondom öunek, Itt a tavasz, ugy éljek én I
Szerkesztő ur, sejti e, hogy mi Virágzik uton s félen ? Oh, megremeg-e szive önnek K röpke szóra: — szerelem ? \'Kajzik e még ezernyi álom Szivének csendes rejtekén ? Szerkesztő ur, én konstatálom. Itt a tavasz, ugy éljek óul
Szerkesztő ur, bár érte százszor
Közmegvetésnek adjon át,
Hallgassa meg rügyfakadáskor
A tavasz első dalnokát.
Ks ne higyjen ön senki másnak
K hazug csalfa földtekén,
Okupáu a szerelmes sziveknek —
Mert ez a tavasz, ugy éljek éu 1 Igric.
ZALAI KÖZLÖNY
TÍTEI
Két épület.
Valamivel többet jelent mind a kettő, semhogy egyszerűen napirendre lehelne térni fölöttük, a XX. század embereinek valamivel többet jelentenek, mint egy közönséges újság hír.
Az egyik a hágai békepalota. Monumentális. nagyszerű alkotás, olyan mint egy fenséges impozáns templom. Hatalmas méretekkel, auiint h talmas, mindent felölelő az az eszme, amelynek hajlékául szolgál. Íme századunk emberisége hajlékot emelt az évszázados, sőt évezredes eszmének; a világ-békének I Ez a milliók régsóvargolt álma, ábrándja : talán ide osucsosodik ki idővel az ember minden törekvése, talán néhány évszázad meghozza azt. amire mi osak szent megilletődéssel, sóvárgással gondolunk. Világbéke I Milyen távol van ez tőlünk, kik érezzük még a balkáni háborúk gyilkos lehelletét. kiknek a szivét átjárja, hasitja a golyó-sivitás, az ágyú dörgés. Az eszme nem uj. Ott fakadt ezelőtt kétezer évvel Palesztina sikján. Megölték, aztán a barbár, véres századok. Most Hágában monumentális épületet emeltet, oime: békepalota. A világbéke apostolainak lesz találkozó l.elye. Az eszme feltámadott hódit, a hágai palotának sojtolmes, gyönyörű a jövője. Mi hisszük, akarjuk hinni, hogy ez egyszer nem csalnak az álmok 1
A másik az aradi kultúrpalota. Egy város polgársága tömörült s hajlékot emelt a tudásnak, művészetnek, hazai kincseknek; mindennek, ami emberi s szép. A közművelődési palotában muzeum, könyv- és képtár s sziupad lesz elhelyezve. A 62 ezernyi lakosságú város saját filléreiből kultúrpalotát eiuelt. Micsoda fanatikus lelkesedés kellett idei pénz hijjáva! többször, abbamaradt épi-tése s most végre elkészül. Ezt Arad teremtette meg; a kormánynak ehhez nem volt egy fillére sem I — Uram I milliók kellenek fegyver és kaszárnyáral Hagyjuk... Régi téma, nem érdemes róla vitatkozni. De amint megszületőt\' a béke- s kultúrpalota, megszületik több isi Az álmok nem mindig csalnak I De még egy kérdési I Mikor lesz nekünk kanizsaiaknak — kultúrpalotánk ? I
8-ó.
Kiadóhivatalunkból: lapunk bövitett\'gtartalommal a piinhösdi ünnepekgmiatt szombaton jelenik
meg.
— Iskolalátogatás Horbély József, mint a knlturiniuiaztériuiu kiküldöttje meglátogatta n Zala és somogymogyei polgári iskolákat én «t iekolrtk felszereléseit és szertárait vizsgálta inog. A polgári iskola fölszerelését ós szertárait tegnapelöt vizsgálta meg s előterjesztést test <» tornaterem uj felszrelése s a tautermek célszerűbb bntorzása és a szertárak kiliévitóse iránt.
— Május i Nagykanizsán. Verőfényes tavaszi napsugár köszöntötte május
elsejét, a szocialisták nemzetközi ünnejtíijipját.
V
3
A természet megújhodásának és a prolelá-riátns ünnepe ez. A nkanizsai inunkáaság is ünnepelt és demonstrált május 1-én. Közel (S00 700-an gyűltek össze az Eötvös-téren honnét az ösztörögnyei tűzoltó zeuekar hazafias nótái mellett vonultak ki a Masohanz-ker-féle vendéglói kerthelyiségbe. Az ünnepély programmja igen gyér volt az előző éviekhez képest. Az ünnepi szónoklatot Kondor I). nyomdász tartotta, aki pártvezotósógi tag Bpeeten. Méltatta május l-só jeleutősé-gét, mint a munkásság világünnepét. JSzük ségosségét magyarázza sz ált. tilk. választójog törvénybe iktatását s közben a háború ellen is fölszólalt. Ezzel a programm ki volt meritve. Az ünnepély a legnagyobb rendben folyt le.
— Senki el ne mulassza az „ Kdiaon" színház hétlöl és keddi gazdag műsorát megnézni. A két* órás műsor a kővetkező: 1. Nyitány. 2. Mozi híradó. Akiuilis. 3—4. Halál szikla Tragédia 8 lelv. 5. Kalu bölcse 6 -7. Örök azerole.n. Szinmil 2 felv. Gyermekek légvára. Humoros. — Szerdán és csO-töriökön olyan művészi műsor kertll bemu tatásra ami még Nagykanizsán mozgószinházban eddig nem adalott olö.
Szerkesztői üzenetek.
— Igric: Poéta úr, azt üzenem:
Ha kobza cseng, lantja csörög, Ne feledje máskor se el Nálunk szava arany s nem rög Szóljon többször s nagyon gyakran Nyárról, őszről, tél hidegén, S konstatáljon igy\' sok mindent, Kifogadjuk, ugy éljek éu 1
— K A. Köszönjük az érdekes cikksorozatot. Nem sokára kezdjük.
— • zentgyörgyvölgyi Akadályokba ütközik sokféleképpen. Egy kis körültekintés jó olykor. — Üdv
1912. V./245/3
__Árverési hirdetmény.
Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-c. 102. §»a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykanizsai kir. járásbíróságnak 1912. évi V. 2(5/3 számú végzéso következtében Dr. Sárkány Mór budapesti ügyvéd által képviselt Vágvölgyi papír gyár r.-társaság javára 125 kor. s jár. erejéig 1919. évi márc. hó 27-én fogauatobitott kielégítési végrehajtás utjáu lefoglalt és 60o kor. becsült 1 drb. Wertheim szekrény és I drb. hűtő szekrényből álló iugóságok nyilvános árverésen eladatnak.
Mely árverésnek a nagykanizsai kir. járásbíróság 1912. évi V. 245/pHrtárau végzése folytán 125 kor. tőkekövetelés eniiek 1911. évi junius hó 21. napjától járó 5 /„\'Kamatai és eddig összesen 45 korona 50 fillérben bíróilag inár megállapított költségek erejéig Pacsán a vendéglő helyiségben leendő eszközlésére 1913. évi május h^ 14. napjának délutáni 6 órája határidőül kitüzelik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az ériutett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. ós 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot uyortek volna, ezen árverés az 1881. LX. t.-c. 120 §-a ós a vh. n. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik.
Kelt Nagykanizsán, 1913, évi májusa hó 4. napján.
Kaszab Lajos
királyi bírósági kiküldött.
HIRDESSEM A „ZALAI KÖlLÖNf-BEM
8
Z A I. A I KÖZI. ONT
MÁJUS 5.
Levélpapírok- és képes levelező lapok
óriási választékban, jutányos áron kaphatók
IFJ. WAJDITS JÓZSEF könyv- és papirkereskedésében.

BORBÉLY ÉS FODRÁSZ ÜZLET ÁTVÉTEL!
\\^an szerenosém a n. ó. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy lieljben
= a Deák-tér l-ső szám nlaü, =
illetve IFJ. WAJDITS JÓZSEF KÖNYVKERESKEDÉSE és VÁRY ZOLTÁN cukrászdaja mellett levő MUNKÁOSI-féle
BORBÉLY és FODRÁSZ ÜZLET
f. é. május hó 4-én tulajdonomba ment át.
Amidón ezt a nagyérdemű közönség beuses tudomására adom, íótörekvé
alkalmával mindazon újításokra
me-
megfelelnek, költséget nem kímélve, amely tisztelt pártoló vendégeim rneg-
sem oda irányul, hogy az üzlet átvétel Ivek a inai kor és a hygiea igényeinek üzletemet olyan nivóra törekszem emelni, elégedését fogják részemre kiérdemelni.
Számos évi tapasztalataim nagyobb városokban, azt engedik re.uéiiyleni hogy tisztelt pártoló vendégeimet a tiszta és gyors kiszolgálással ki fogom elégíteni. — A u, é. közönség Bzives pártfogását kérve, maradok Nagykanizsán, l!)13 május hó 5.
teljes tisztelettel KírchkllOpf ElTlÖ borbély ós fodrász.
í
Mi LKA
KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ
XXX-lk m«gy»r királyi
jótékonycóiu államsorsjáték.
Kzen pénz-sorsjátek remélhető tiszta Jövedelme közhasznú és jótékony célokra ing fordíttatni. Ezen sorsjátéknak összesen I48.S.S nyereménye van, melyeknek összes értéke 475000 koronára rug készpenzben.
Főnycremefty 200.000 korona készpénzben,
Továbbá
főnyeremény — 30.000 kor. kéazp. n 20 nyer
--- 20 0<)0 . , 40
10.000 , , |j 100 !
nyer.
; iooo k
500 , 250 .
5 000 5.000 2.500 2.500
á 200 K
. 150 .
. 100 ,
, 50 .
, 20 .
4 000 K kéazp (1.000 , 10.000 , . 200 , . 50 . 10.000 , 25.<0 . , 20 . 60.000 , \' 20011 , . 10 , 120.HQQ . , 1438;. nyer. összesen 47A.OUO K készp.
Húzás v sszavonhatatlanul \\g 3 május hó 15 cn
Egy aorjjogy éira 4 koron*.
. az Saszig olő/.etes beküldése mellett » ... kir. lottójóv.dcki iKaZKKtósig. nL. .u , l>,)fl"m8mos<m üldotnek, ezenkívül k.ph.lók vatamenny,
Cíh.í\'„z r1s:;h,vnl\';ná\'a/- vmu,í H*™™*™ .. icgwbbdohání.
tőzsdében es valto-uzlelben. Játcktervet ingyen es bérmentve kdld -
s egyek t
a Magyar klr. Lottójttvodékl Igaagatós&í.
Jó állapotban levő
szekrény és
— Déli vasút folyó\'tvi május hó 1-én életbelépő nyári menetrend a kőtelkeié lényegesebb | változásokat tnrtalina tn :
a budapest —pragerhofl vonalon-, A 204 sz. gyorsvonat, Budapeslról esteV, órakor fog indulói « Nagykanizsán este 10 óra 07 Iparakor, Pragerliotba éüel 12 óra 15 perckor ineg. érkezni, ahol Trieal éa Vonozia, valamint Wien ca ■ Pmterthil, III, Tirol felé menó vonalokhoz caalla-kőzik.
A vonalul fognak továbbutalni a budapeat— veneziai ás budapest—meráni nemzetközi hálókocsik.
A 212. se. gyorsított személyvonat Budapeat-ról esle 7 óra 6 perckor fog iudulni a Nagykaui-zsára éúel 11 óra 67 perckor, Pragerhofba reggel 2 óra perckor megérkozni, ahol Trieat éa Wien, valamim a Karinlhia éa a Pu»lerthal felé menó vonatokhoz caatlakozik.
A 234. ss. vegyesvonat Balalouszenlgyilrgyról már reggel 5 óra 38 perckor fog indulni éa Nag>. kaniisára reggel 7 óra 21 .perckor megérkozni.
A 241. sz. vegyesvonat Csáktornyáról már reggel 4 óra 57 porckor log indulni és Nagykanizsára reggel 7 íra 12 perckor megérkezni.
Junius hó I tit augusztus hó 31 ig terjedó időben Budapesttöl Nagykanizsáig naponkint a 218. és ellenirányban a 219. az. gyoraitotl személyronal fog közlekedni.
Indulás Budapeat rőt délután 5 órakor, érkezéa Nagykanizsára este 10 óra 46 perckor. Az ellen-\'rányban indulás Nagykanizsáról délelólt 11 óra 30 perckor és órkozéa Budapestre déluláu 5 óra 6il perckor.
Mindkét vonat az összes Balatouuieuti álloiná-8okon ós megállóhelyeken meg log állói.
A 204. és 201. sx. gyorsvonatoknál Budapest —Nagykanizsa között egy élkezókocsi i* fog közlekedni.
A nagykaniaea- wiener—neustadti vonalon:
A 333 és 396 se. vegyesvonatok helyett Nagykanizsa—Szombathely közölt a 316 az. személyvouat, mely Nagykanizsáról délután 5 óra 30 perckor indul é>j Szombathelyre este 8 óra 11 perckor érkezik és az elleniránybau a 317 sz. személyvonat, mely Szombathelyi ól reggel G óra 14 perckor iudul és Nagykanizsára d. e. 8 óra 42 perckor érkezik, | fog közlekedni.
A 304 én 301 sz. gyorsvonatoknak Wr — | Neustadtban Wienbe, ill. Wieuböl közvetlen gyors-vonati csatlakozása lesz.
A nagykanlzsa- baroel vonalon:
A 912. sz. személyvonat már d. u. 5 óra 35 perckor fog Nagykauizsaról iudulni és csak Gyékényesig közlekedni, a hová est« 6 óra 26 perckor érkezik. Az eddig csak Gyékényesig közlekedett 910 sz. személyvonat Barcsig fog közlekedni, a hová éjjel 12 óra 54 perckor fog megérkezni 8 a hol Slatináu át Eszék felé közvetlen csatlakozása lesz. A többi személyszállító vonat meuetreudje csak lényegtelen változást szenved.
Közelebbi felvilágosítást a fali raenetrendhir detmény nyújt.
prniliira
olcsón kssillzstes mellett eladó,
Cini
a kiadóhivatalban.
spírín
B vilátfizerte timert fáJ<UlomciUUpUó ixtri
Igen gyakran iltányabb kfcxllményíkkel b«lyetle«ltl^ Hogy valódi kíultrateyl kapjunk, «aki»,
A«pirin*Tabl«tt4t
vegyünk. n alábbi raliban Utbaló eintdl csomagolit-báut. <1 Hrtgetó 20 rtlgrainmui tablettával ára K. 1.20). Minden tabUttin »jlt van n Atpiiln it6.
o
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits Jézsef könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NAGYKAI IZSA I913 MÁJUS II
52 IK EVKOLYAM 33 SZÁM
VASÁRNAP
ZALAI KÖZLÖNY
Migjilinlk hétfőn is csütörtökön.
elflfli«ti«l Arak: Kjját, évro 10 korona, félévre 6 koron., N«greiié»re 2 korona 60 flll. — Egyei ttám áré 10 flll.
Felelős zerkcsitó:
SZELE ELEMÉR
Főszerkesztő:
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szirkssztöiéfl is kiadóhivatal Diák-tér 1
TaU\'on : ||{ — Hirdetések dllaiabée sterlnl.
Piros Pünkösd napján.
Jövel fürtös orgonavirág, kelyhes gesj-lenyevirág mámorító tavaszi napján égnek megerősítő, felvilágosító malasztja. Mennyire szükségünk van eblwn a nehéz napokban az égi malasztra, a bölcseségre, — szorongva érezzük. Mig a természet azúrkék ege ragyog reánk, majdnem történelmi fontosságúnak ígérkezik az a folliő. amely ott bo rong nemzeti hatalmunk és jövőnk fölüti, Egy esztendős már a nemzeti szorongás, nem azért, mintha ellenségeink lennének tul-nagy hatalomban és erőben, hanem, mert mindenek előtt a békét szeretjük és minden emberi türelemmel elkívántuk hárítani országunkról még oly győzelmes háború zavarát. anyagi veszteségét és a nyomában járó könnyeket. Oh égi bölcsesspg. ki ma szenl hitünk tanítása szerint les/álltái arra a jeruzsálemi házra és megárnyékoztad az ott imádkozó galilei egyszerű halászemberekel, akiknek nyelve megoldódott tudtak mindenféle emberekkel ezen a löld hátán beszélni,
— öntsd belénk is piros pünkösd napján a bölcsességnek azt a fokál, amely kell, hogy u válságos napokban mindeneket, a kik nemzetünk sorsát intézik, — áthassa ókét, hogy bölcseség szerint cselekedjenek.
Kihisszük mi valamennyien, hogy vannak a nemzetek életében pillanatok, Hiúikor jövójo, presztízse érdekében szükséges a kardhoz nyúlni. Belátjuk, hogy azokra az arcátlan sértésekre, in>lyekel a fekete hegyek kecskepásztor népe hónapokon ál zúdított ráuk, a neme ügyotuemvetés mótlóságával magunktól elnem háríthatjuk. Belátjuk ml azt, hogy a már mérlegelő polgári gondolkozás háború iszonya csuk kevés időre odázná cl a balkáni kérdésnek reánk váró erélyes rendezését és minél későbben fogunk hozzá annál nehezebb sorsunk lesz: mindazonáltal a háború közelsége idején csak arra gondolunk, mennyi pénz és véráldozalot kell hoznunk s ebból nemzetünknek — habár időleges elgyengülése lesz. Mi a háborúiéi azért félünk, mert minden háborúnak, ha még oly jogos is. azért vagyunk ellen-
ségei, mert a béke igaz hívei vagyunk. Mi a pört so házunk táján, se az al- és felső szomszédunkkal, se senkivel nem szeretjük Már tudniillik azok, akik a béke, a csend ós rend, a folyamatos munka emberei. Nem mondhatnánk, hogy az egész nemzet velünk van. mert hiszen százados viszályok és párttusák dúlnak az országban erótlenedé-sünkre, gyengülésünkre; — de egyre többen gyülekezünk az emberszeretetnek kibontott zászlaja alá. melv minden erőszakot, moly minden viszályt, mely minden békét-| lenséget. mely minden bosszút perhorreskál.
Csakhogy nem a szelíd békére hajló emberek kisebbsége igazítja a világ sorját. A világ sorjának igazitója a kapzsiság, a más javainak irigylése. Ez van az emberi társadalomban leginkább kifejlődve s ezért kell népeknek és nemzeteknek állandó fegyverben állani. Mi mindég javainkat őrizzük es féltjük embertársunktól. A nemzetek ís. Szomszédunk folytonosan felénk sandít, van-e elég haderőnk, van-e elég géppuskánk, van-e I elég robbantó anyagunk. És mihelyt meg-
Piros Pünkösd napján.
Piros Pünkösd Hajiján, Szép, suhanó szárnyon: Szállj ál „fehér galamb". Szentlélek galambja, Áz egész világon, /léke legyen szárnyad Mindenik csapása, Hogy sziv, lm hitetlen, Lélek, békiiletlen: Legyen békessége, Legyen gyógyulása.1
Piros Pünkösd napján, Mennyei jelképen, Oh égi „tüzes nyelv", Gyulladj ki feleltünk, S zendülj meg a légben. Hirdesd ki még egyszer
Világ hallatára: Hogy az eszme ellen, A szeretet ellen Hasztalan a világ Minden Golgotája!
Szabolcske Mihály.
A kaszinóban.
A Kaszinó lerme zsúfolva volt emberekkel Ritka alkulom. mert a uagyterembift rondeseu sötétség bonnit Ha kivilágították, akkor nagy eseménynek kellelt történnie Bz>-n a napon pedig nagyon is ki volt világítva Kgy művészt hívlak, hogy szórakozást nyújtson a kis városban elfásult embe-I reknek Valóságos rohamot intéztek a pénztár ellen. Mindenki igyekezett minél iobh helyet kapui. Elegáns u »k és hölgyök jöttek, akik öltözetben egymáson iparkodtak billenni. A nagy tömegben csak nehezen tudóit a pénztárhoz férui egy egyszerű. de nagyon szép leány Ismerték már s/.épségéról. de azl is Multuk hogy szegé iy- Mindenki önkéntelenül is
utal engedett neki. Elintézvén a jegyeket, karonfogta édesanyját és bementek a (erembe. Az utolsó sorban foglaltak helyet
A leány — Irma — alig várta a hangverseny kezdetét. Hsllott már sokat művészekről. Hallotta, tlogy azok egészen más emberek. Azoknak modora, viselkedése nem olyan, mint a közönséges emberé. Ha beszélnek, mintha más volna a haogjuk, mintha akkor is hangszerükön látszanának. Igy Ábrándozott. És boldog volt, hogy most ó is láthat azemlól-stembe egy művészt, de még hallhalia is, mint önti érzelmeit hangszerébe Gondolataiból a művész megjelenése zavarta ki. Mindenkiuek figyelme odairányult. Csend lett. Nagy, fekete baja dns lUrtökben omlott arcára. Meghajol! a közönség elJtt, s e» nagy tapsviharral fogadta. Mosolygott is az előkelő szépségeknek. Irma nézett, bámult, de ugy látszik, ót nem vette észre. Irigyelte azokat a kicicomázolt dámákat, kiknek a nagy ember mosolyából kijulott. Csak most érezte igazán, hogy szegény. Látta azoknak kimondhat&tlau örömét, msly még inkább bántotta.
A tapsnak hirtelen vége lett. A művész hegedűjét kezébe véve látszani kezdett. Minden szem odairányult s nagy várakozás után megmozdult a

Azuj

sl


Képvisel,\' és raktár Magyarország részére: Filiger és Fia, Bmtapcsl VI., Hajis-uUa 41.
ZALAI KÖZLÖNY
MÁJUS II.
szimatolja, hogy mindezekből kevéssel ren" telen a nagy urak, sót a legnagyobb urak állította elénk a lakájokat Aoél. Aki a jellem-delkezünk. azonnal kész ellenünk támadni\' körül forgolódnak ós azoknak viselkedését festésben ilyen biztos kezekkel működik, hogy javainkból kiforgasson. De osak külső majmolják, azoknak eiolusivitásál átviszik annak további drámaírói működéséhez- nagy ellenség kapzsi birvágya ellen védekezünk? mindenkire, kik a saját gazdájuknál kisebb reményeket füzünk.
kaliberű tényezők. De különben lépten nyo- A mű Budapesten Diók Manó kiadása-moll a lakájgondolkozás csillan ki belőlük, ban jelent meg. ami éles ellentétben van az előkelő körrel, \' amelynek minden külső oeremóniáját. üres
Dehogy is. Amíg a falunak határrendőr!, éjjeli baktert kell tartania, hogy egyik lakostárs a másikát meg ne lopja, — addig a fegyverbeállás kényszerű szükség és addig az örökbéke ideális hirdetői osupán a pusztába kiáltanak.
Az emberiségnek minden időben szüksége volt az ég segítségére, a bölcsességre, mely egykor galamb képében leszállt az apostolok feje fölé, hogy őket az ige hirdetőivé tegye. Az égnek erre a bölcsességére a most élő emberiségnek még nagyobb szüksége van. Zavaros eszme áramlatok, kufár érdekharcok között élünk, az ellenségeskedés már majd házunk küszöbéig ér és nemzeti biztonságunkat veszélyezteti. Óh. jó-vell piros pünkösd napján Szentlélek ereje, lásd el intézőinket azzal a bölcsességgel, mely képessé tenne, hogy az emberiség szebben éljen és jobban boldoguljon.
Boldog Pünkösdi ünnepeket kivárniuk olvasóinknak I
udvariassági formáit, ismerik.
sót minden iutrikáit
Lakájok.
A mi pünkösdünk 1849-ben.
Iiin: Eötvös Károly
,, Derűs Btép nyári nap volt náluuk ölvén ét
A „Lakájok" a budapesl, „Kamarajá- ^ FQoks<d ^ B,gJogotl „„„ ,
tók"-nál és „Uj Színpad"-nal már előadás minl (.„„„^ aMre|ra6. Mindenki ott volt n urunk előtt állott, de más darabok a szerény írót szentegyházában, még a beteg is. Én in ott voltam mindeddig megelőzték. Egyébként kéziratban az iskolás gyerekekkel mint kóziuk való. olvasta Kaffka Margit, Ignotus. Osvát Ernő, J A p»p a hazáról tartott szent beszédei. líícsö Révész Béla, Somlay Arlhur, Bárdos Arlhur. ^ ^
Mindnyájan elismeréssel nyilatkoztak a darabról.
Érdekes olvasmánynak is az eleven dialogokban rnegirt lélekfestése a sok lakájnak, kik kőzött egyetlen gondolkodó elme van: az ételhordó. Ez a középpontja, de egyúttal célpontja az egész lakájtársaságnak, mely a hercegi estélyen egy lakájszobában összeverődőit Bár cselekvény alig van, inert ami történik is az ételhordó sorsára döntó befolyással, azt is csak a megdöbbent laká-
jok beszédéből tudjuk meg. Es mégis mind-Egy fiatal tehetséges Írónak egyfelvo- végig leköti flgyolműnket. az eleven diskur-násos „komoly vígjátéka", érkezett lapunk- zus, melyből megismerjük, hogy minden la- liaugou mondotta el a pap hoz. Annál nagyobb érdeklődéssel vettük
sok nagy szenvedésről Azulátl elmondta: jói, a muszka Azután elmondta, mii rendelt a nemzetnek kormánya. Azután elmondta a szent imádságot, n melyet küldtek Delirecentiól Utolsó pontja jgy szól;
.Isten, ki a jóságnak és igazságnak istene vagy, ki a lókat kegyelmeiddel tetézvén, i bűnösöknek is kész vagy megbocsátani, ha liotzád folyamodnak, hallgasd meg fobáazuukat, hallgasd meg köuvörgósünket! Mentsd meg liazáukat a vad elleu-ségtól, áldd meg, mint eddig megáldád, fegyvereiu-k«l győzelemmel, hogy messze Ozvéti éket hazánk határaiból, szelíd béke boldogító kebelén áldjuk és magasztaljuk szeut nevedet. Hnllgass meg atyánk, inindeullaló sienl \'stonúnk, a te szeut liad, a mi urunk Jézus Krisztus által! Ameu!"
^K szavakat lassú hangon, majdnem zokogó
kezünkbe a művet, inert Aoél Pálnak munkája az, ki középiskoláit városunkban vegezte és a „Zalai Közlóuy\'-ben is jelent mar meg néhány évvel ezelőtt dramatizált tárcája. Acél nem szorul a baráti elismerésre, mert Lakájok című műve úttörő a maga nemében. Amint Szigligeti a népszínműben a népet szólaltatja meg és néptipusokai rajzol, ugy Aoél Pál egy eddig teljesen észre nem vett osztályt, a nagyurak lakájait teszi egyedüli szereplőknek: Uj, érdekes típusa ez a társadalomnak.(Azok az emberek, kik csekély műveltséggel alázatosságban neveikedve szün-
vouó éa lassan beszédesen szólt a hegedő. Irina nem látott semmit, senkit, osak alt az embert, aki egy pillantásra sem méltatta 6t. A dallam szivében visz-hangra talált, az & keserűségének hangja lön ai. Álmodott. figy egész élet vonult el szemei elölt. Kgy nagy éa gyönyörű kertbeu Olt padon, hol madarak áaekeltek, ahol előtte a nagy művész játszott hegedűjén szomorúan, majd pedig édeseu .. . Azután a férfi lehajolt hozzá, forró csókot nyomott ajkára.. . Boldog volt, szemét lecsukta. A művész pedig tovább játszott, s mindig beszédesebb lett hegedQie. .. ó pedig mindig boldogabbnak érezte mayát. Almában az az ember átölelte éa ... és csók után jött. 8 mikor még szívhez szólóbau játszott, akkor azt álmodta, hogy a fülébe sugla: szeretlek 1 Nem válok el tőled sem, mint a hegedűmtől ... Itt maradunk együtt, és játszom neked, te pedig énekelsz nekem.
Irmát felébresztette a közönség éljenző kitörése az andaote végén. Mikor legboldogabbnak érezte magát, akkor zavarták meg. Araiul leinyitotta szemét, i művész éppen olyannak tűnt fel előtte, amilyennek
káj egy torzalakja a saját grófjának, báró- I Akkor *gy percig elnémult, lehajtotta lejét » iának vagv hercegének. Legérdekesebb jel- i"\'Ara kulc«olt két kezét rátette a szent-Írásra. * . rrr t , i i 1-x i I De lólkapta fejét azonual. belenézett mereven
ein a csinos Wanda. a herceg lakajának . . . , ... .
* * az egbe s imára kulcsolt ket kezét magasra emelte.
leánya, akiunk már neve is elókeló es aki a fiatal herceg mosolyáért feláld z mindent; elosittitja. elnyomja szerelmét ós gúnnyal illeti az ételtiordot. aki becsületes ér/.elem-mel közeledik feléje Moudtuk. hogy az ételhordó az egyetlen gondolkozó lény ebben a majomlársaságban De még ó is lakáj, mert bár van egy falusi ideálja, mégi6 osak akkor tér ahhoz lelke, mikor a gúnyoló Wanda sértései gyűlöletté változtatják szerelemnek gondolt erzeluieit. Finom pszichológiával
álmában látta. Tapsolt neki ő is. Apró kezein kicsiuy vörös fúltok látHzottak már.. . Arca égett, mint a parázs .. . Melle hevesen liláit... Edetj érzelmek dúlták fel belsejét.
A művész tovább játszolt, Irma pedig tovább álmodott. Arcát mosoly borította. Karjait osaknem kinyujtá, majd idegesen kapkodott valami után kezével. A művész pedig befejezvén a darabot ismét mélyen hajlongott az üdvözlő sorok előtt Csokrok repültek a pódiumra s számos kéz tapsolt fáradhatatlanul.
Önfeledten hagyta el a közöns.\'g a hangver 8eny termét.
Irma napok, hónapok, évek multán is megmaradt vénleányuak. Télen sokszor pirosak voltak
Hangja zúgott, dörgött, harsogott a mikor szóIdí kezdeti:
— Isten, ki örökkévaló vagy és mindeuható a te végtelen hatalmad, és kegyelmed mentsen meg miuket Kárhozattól, dögvésztől, pusztulástól, égnek-földnek ránk szakadásától.
Most uj ellenség rohau ránk bőszen, mint a vagy, hallgasd meg most az én imádságomat ii. Lelkem keserűségéből és tisztaságából fohászkodom hozzád én is. A le bÖlo>* akaratod a te szent igédnek szolgájává tetl engem. Méltatlan szolgád vagyok, meit ki is lehelne méltó a te szent igédhez? De azért hiveu törekedtem teljesíteni parancsodat Uram és Istenem Dicsőségedet hirdettem miuden időben s elvezéreltem hozzád az erőtlen és fájdalmas sziveket. Szent házad falai közül és titkos kamarámból éjjel és nappal elküldtem hozzád fohászomat, hogy hatalmad mentsen meg miuket. Ha te elpusz-lului engeded ezt a mi hazánkat, ha te kiirtani engeded ezl a mi magyar nemzetünket: az én ajakam akkor megnémul örökre s az én szivem bezáródik. Akkor én hozzád többé nem fohászkodom, hadd jöjjön rám a kárhozat é." dögvész, a pusztulás és ég-uek-földnek rám szakadása. Porszem vagyok, egyetlen lehelleled elfu engem a semmiségbe. Bocsásd iám lehelletedet, ha éu elvesztem hazámat és nemzetemet 1. . .
Szava elhalt a zokogástól. Vele »irl a szent
szemei: sirt. Siratott egy emlékei, melyet szivébe gyülekezet örege, apraja.
zárt el - a művészt. Mikor egyedül volt. leült a1 Akkori U|)\'uó|,k m(M pgre8Í ^^ ugy ,u. d.vánra s karja, idegesen kapkodtak és a|ka egy u,.|do|lli mit js é|6 H(nber jrU ,e miuden Í8koIás vet .suttogott - a művész nevét. , iiu és leány számára. Azután még sok tiltó szót
S^nmoany. | leirt apám számára is.
MÁJÜ8 11.
ZALAI KÖZLÖNY
Farkas Imre volt a székesfehérvári püspök. Kegyes e* derék ember. Nővére volt Bárdossy Jó-titíf felesége, a ki nemestársuuk ós birlokostársuuk rolt Mezó-Sxenl-Gyírgyön. Ámbár katholikus.. mégis eljAtt Pünkösd első napján templomuukba s meghallgatta Bózsa László rettenetes imádságát
A második Qunepen koráu befogatott s bement Fehérvárra püspök sógorához, a ki atyafiságos szívességgel fogadta. Szótlanul ette meg az öreg Bár-dossy at ebédet, melynél néhány városi és megyei ur s pár kanonok is jelen volt. Ebéd utáu azonban t jelenvoltak elölt azt mondotta a püspöknek :
— Tudod-e püspök sógor, miért jöttein most hozzád ?
— Tudom. Atyafiszeretelból.
— Nemcsak azért, hanem átért is. hogy megmondjam neked, hogy most vágd inár földhöz a bibliádat.
Mindenki elképedi, bár ismerték az öreg hóbortos eszojárását. Csak várták mit mond még.
— Osak vágd a földhöz. BeleQlötl már a msnudörgó ménkő ebbe a mi szegény, jó hazánkba. A kormány elrendeli, imádkozzatok érte. Csak a haldoklóért szokás imádkozni. S ha már egyéb mentségünk niucs, mint az in jdság : akkor inár uinc>< mentségünk

Alig várta be a pogány sz*v»kért a megérdemelt szemrehányást Haza jött * otthon uyombai> elmondotta:
— No most igazán meg térdel lein püspök-sógoromat.
Apróságok a Fehér Házból.
Alig egy hónapja, hogy Woodrow Wilsont, az Ügyesük Államok aj elnökét beiktatták féuyes hivatalába s atóta nem műit el uap. hogy az ty államfő valami ujabb rendszabályt ne léptetelt volna életbe ugy a Fehér Ház, mini az ország kormányzására vonatkozólag.
Ezek az intézkedések ugyan egyelőre csupán a belsó hivatali ós házi Qgyek miként való vezetésére vonatkoznak, de éppen ezért rendkivOl érdekepek és jellemzők, mert elárulják az elnök gondolkozását s igazolják azt a feltevést, hogy az u) éra nemcsak az igazi régi amerikai demokrácia, hanem a szigorú puritán szellem feltámadását és uralmát jelenti.
Wilson a legelső intézkedéseivel valósággal felforgatta a Fehér Ház hagyományait s keserű csalódásokat szerzett velQk a washingtoni társaság pompához és fényűzéshez szokott tagjainak, a kiknek most már aligha lesz alkalmuk a Fehér Ház estélyein ragyogni és tOndökölni, mert azokat az estélyeket szentül csak az Egyszerűség, Józanság, Méltóság és Takarékosság puritán erényei fogják a jelenlétükkel vonzóvá tenni
A Fehér Házból például immár ki van tiltva « öreg Alkohol minden retye-rutyájával együtt. Ez az intézkedés nem akar gyengéd szemrehányás lenni * régi rendszerek irányában, mert hiszen nem igen szokott azelőtt sem meglörlénui, hogy az előkelő veudégsereg az alkoholmérgezés tünetei mellett kurjongva távozzék az elnöki diszebédekről, hanem cnak azt jelenti, hogy az elnök a Fehér Ház méltóságával sokkal jobban összeegyeztethetőnek tartja az egészséges, jó tiszta vizet, iniut a ledér pezsgőt, rn"g egyéb kárhozatbs és drága italokat.
Eltörölte a nagy bálokai, melyek csak hiu fényűzési vertwuy kifejtésére voltak eddig alkalmasak úgyannyira, hogy még a hires tradicionális beiktatási bálünnepély i« elmarad. Leltnek azonban egyszerűbb, háziasabb jellegű táncestélyek, a divatos és erkölcs téléneknek bélyegzett uj láucfajta. nélkül.
A vasárnap szigorúim a piheués és jámborság uapja lesz ; szombat éjféllől hétfő reggelig a Fehér Ház kapui szorosau zárvák maraduBk
Vasárnap délelőtt természetesei! templomba megy családjával az eluök, de imádkozni nem pedig magát mutogatni, ezért a kíváncsi tömeget távol fogják tartani tőle.
Régi presbiteriánusi szokás szeriül pedig vasárnapokon este csak hideg ételek kerülhetnek az elnök asztalára.
Az elnöki megjelenés pompáit egyszerűsítette. Még a hadsegéde artmy zsinórjait és bojtjail is levétette; a kíséretéből hiányozni foguak a motor kerékpáros rendőrök, csak a leguélkülözhetetlenebb kísérőkre fog szorítkozni.
A színházban rendeletéhez híven, a zenekar nem fogja a nemzeti himnusz rázenditésével fogadni s a páholyát semmiléle drapéria vagy egyéb disz nem fogja más közöuséges polgárokétól megkülönböztetni.
Az „udvari borbély Taft kedvelt házi fodrásza, elvesztette a hivatalát: az elnök sajátkezűleg borotválkozik.
Klószobájából eltűnnek az előbbi elnökök rémei: a hivatalvadászok és „kijáió* politikusok; az elnök csak azokkal fog szóba állni, a kiket maga -hivat \' házához.
I A minisztertanácsok nem kéthetenként, pontosan meghatározott idóbeu, hanem csak akkor lesznek, I mikor szükség van rájok.
Az elnök maga szándékozik megszabni a saját i politikáját; politikusok tanácsait meghallgatja ugyau, I de csak akkor él velük, ha azok megegyezuek a ; saját szándékaival.
HÍREK.
— Révész LajOB ünneplése Révész Lajos közhasznú tevékenységével, sokoldalú működésével hosszú érek óla hasznos szolgálatot telt Nagykanizsa társadalmának. Mint ujságiró is szép múltra tekinthet visbza, de mint az izr. Nóegyesületnek és Népkonyha egyesületnek titkára kiváló szolgálatokat tett nemcsak az egyesületnek, hanem anuak a tál-sadalmi rétegünk is, melynek szolgálatára egyeaűl-lek a nemossziTU hölgyek. Huszouöt ér éta tölli be ezt a tisztségül és a két egyesület elismerve Révész érdemuit a f. hó li-áu meglát tott választmányi gyű-lésen Ünnepelte. A választmány nevében Zerkowitz Lajosué uruó báios dialektikával üdvözölte Révészl és átnyújtotta neki a kél egyesület jubileumi ajándékát Kévész meghatottan fejezte ki köszönetét munkásságának olismeréseérl. At egyesület elnöke Vidor Saraimé és altduöke Summer Sáudorné urnók külön-kfllön is lerótták hálájukul a hó munkatárs iránt. Itt említjük még meg, hogy Boseufeld Józsefué, dr. Kreisler Józsefué és Eppiuger űyuláué urnók beléptek az Izr. Nóegylet alapító tagjai közé.
— Érettségi biztosok. A vallás és közoktatásügyi miniszter a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolához Alutsohanbaoher Viktor dr. ny. jogakadémiai igazgatót a zalaegerszegi felsőkereskedelmi iskolához pedig Fillinger Károly felsókereskedolmi isk. ny. igazgatót küldte ki érettségi biztosnak.
— A zttlftmegyei Ált. Tanítótestület nsgykauizsai járáskőre a folyó évi máius hó 16-én d. s. 9 órakor Nagykanizsán at állami elemi uép-közpenti szokott heljiségébeu tartja Kvi rendes köz-
mognyitó. a. A mull közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 3 A lanitók szolgálati szabálytala. Klóadó: NsgyJ Lajos ur nagykaniutl rendes tag. i Az Eötvös-alap uj alapazabályainak ismertetése, esetleges revidiálása. Előadó: Németh Jeuó ur rendes tag Zalaszeutmihályról. 6. Eelolvasás a felolvasásról.JElóadó: Qergye Sándor;ur[Dagjkaoltsai rendea tag. u. Folyó ügyek, uetáni indítványok. Pénztári jelentés stb.
- Pályázat orvosi állásra. [Zalaegerszeg polgármestere a vároaí kotkórházi elmeorvosi állásra pályázatot hirdet. A pályázat határide|e H18. május ■ii. Kérvényekel a zalaiuegyei alispánhoz oimeive a városi iktatóba kell küldeni.
- Második tejellsnőraőegyMülflt Zalában. Dr. Koerfer István min. lilkár, • tejguda-sági ügyosztály vezetőjének ketdeményetésére ápril hó 5-én Nagykanizsán megtartott értekeileten kimondották a vidék gatdái, hogy > Kóefer állal ismertetett alapokon sierveietl tejelést ellenőrző egyesülelet létesíteni fogják. Nagy hatást jeleni at ellenőrző egyesületek sterveiése. Bármily magas síio-vonaloo állott is a megye állattenyésztése, bármily sok áidoiatot hozlak is a gazdák állatállományuk uemesilésére, eddig leljes utegbithaló eredményt at állatállomány magasabb stiuvoaalra emelése lekinte-tébeu elérui nem lehet, aiuig egyedenkiot megbíz -haló adatok nem lesznek gyűjtve az állatállományról. Elismerés és kösulnet jár az ellenőrző egyesületek szervozéaeért dr. Köerfer Istváu miu. tanácsos ügy-osztály vezető uruak. aki fáradhatatlan tevékenységgel segíti elő az egyesületek létesítését a a (öldml-velésügyi minisztériumnál azok szóttólója a jóakaratú pártfogója. De elismerés illeti meg azokat a gazdákat is. akik az ellenórtó egyeaülelekbe tömörülve, egy fejlettebb nemesfállaltenyéaités létesítéséhez nyújtanak társulásuk utján segédkezet. (Bv. H.)
— Színészek Nagykanizsán. A péos1 szintársnlat végérvényesen elhatározta, hogy a bó végével Nagykanizsára jön. Műsorukon a legújabb darabok szerepelnek 8 a közönségnek alkalma lesz a legérdekesebb újdonságokkal megismerkedni. Kemélhetóleg a színházlátogató kedv is megjön s a társulat nem lesz kénytelen tartózkodásit megrövidíteni a részvétel hijján, mint az ősszel történt.
— Népesedés. Zalavárraegyében 1913 január mároius havában az alispán jelentései szerint a népesedési viszonyok a születések és halálozások tekintetében a következők voltak: Alsólendvai járásban szül. 438, elh. 332, szap. 106. Balatonfüredi járásban szül. 03, elh. (11, szap. 32. Csáktornyai járásban szül. 409. elh. 274, szap. 196. Keszthelyi járásban szül. 271. elh. 158, szap. 113. L.etenyei járásban szül. 314, elh. 159, szap. 155. Nagykanizsai járásban szül. 297, elh. 113, szap. 134. Novai járásban szül. 203, elh. 139, szap. 64. Paoaai járásban szül. 240 elh. 179, szap. 61. Perlaki járásban szül. 448, elh. 279, szap. 169. Sümegi járásban szül. 218. elh. 117, szap. 101. Tapoloai járásban szül. 355, elh. 218, szap. 137. Z»lfi-egerszegi járásban szül. 313, elb. 182,szap. 136. Zalaszontgróti járásban szül. 188, elb. 126. szap. 62 Zalaegerszeg r -t. városban szül. 67. olh. 54. szap. 13. Nagykanizsa r.-t. városban szül. 202, elh. 170, szap. 32. ösz-
1560.
gyűlését, a következő tárgysorozattal tartja I Elnöki szesen szül. 4121, elh. 2561. szap.
LAi közlöny
MAJUR 11.
Sümegen 1913 elsó négy született 64, meghalt 47 egyén. A szaporodás 17. Házasságot kötött 14 pár.
— Kivándorlás Zalából. A tármegve területérti 19ia. második felében, beloszáinitis » ki-fándorlét cisládtígitil is, összesen S.16 1918. első negyedében pedig !>6 egyén tándorolt ki Amerikái). .
_ Cigányügy rendezése Zila»árinegyéi
mini > F.ráó-mdékaii.ak féféazkél legiobban fogia érdekelui, hogy régre a kormány elhatározta, hogy
hónapjában | meg. Ezok szorinl tehát kötött talajon a sznperfosz-fáttal. bontok talajokra szuperfoszlál és kálival calé-műlrágyázás legnagyobb haaznnt hajt, olsö sorban is a lóherénél, lucernánál, bükkönynél, borsónál bálinál. szeradolláuál, csillagltlrluél és a réteken. Bebizonyosodott Németországban, hogy a káliszuperfosz-fál egyszeri használata állal a talaj here utiollsága teljesen elkerülhető, ugynom klllötibon az is, hogy sz istálló trágyázás, de a zöldtrágyázás is igazán nagy termés eredményeket c<ak az esetben adhat, ha kötött talajokon vele egyidejűleg szopertoszfál,
Az árverezui kiváltók tartoznak a becsár 1(1 százalékét készpénzben vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni
A kir. lörvéuyazék mini Ikvi hatóság Nagykanizaa. lttl t. ápril 9.
Gózony s. k., Kir. tszeki biró
_ igányügyot orazágszerle rendezni fogják, Hogi ^^ ta|a|0|,011 j^dig ugyancsak vole ogyidojüleg milyen befolyávsal lesz a cigányok ren.lszabályozása ká|ÍM„perfoelfát is alkalmazt.lik
a közbiztonságra, (ölöaiegea megcmlitenünk. A kor-máuy Peaty Béla miniszteri oszlálylanácaost kllldle ki, mini kormánybiztost, ki főszempontul tüzle ki a cigányok kóborlása inegakadályozáaát és azok polgárosítását. l\'esly Béla következőkép nyilatkozott « cigánykérdésben Hazát, illetékességet « lélfentartást kell biztoailanunk u cigányoknak és csak aziiláu szabad őket. ha lovábh is makacskoduak btlntelui Anyakönyvi viszonyuk szorul miudeuekelólt teljes rendezésre Ezt oélozza az elkéezitéa alatt álló törvényiavaslat, melynek kidolgozása igen nagy nehézségekbe ütközik, mert vigyázni kell nagyon. Minden eshetőségnek azámba kell ill iöunt, nehogy kudarcot vallunk vele. Kgyaéges közigazgatásunknak most már nagyon sok támogatója van, amelynek segítségével o r\'inéit eredményt elérhetjük Nagyszámú gyermekmenhelyeinket legfőbb segítőtársunkat tartjuk e kérdésben. 8zóval nagy aparátussal megyünk neki. a cigányügy véglegoa rendezésének. Magyar-órszágon az 1913. évi ••igánynépszámlálás idején összesen 974.000 cigáuy volt. Ezek közül: állandó kóbor" ln.OOO, fél kóbor 9200, letelepedett 949.1100.
— Osaló ügynök. Zala- és Vasmegyékbon az utóbbi hónapokban rengeteg Itatnia egyknrouáara akadtak. Most kiderült, hogy a hamis pénzt tleren-rsér Pál ügynök terjesztette. ínég pedig ugy, hogy bement az üzletekbe, ahol valami kisebb dolgot vásárolt éa mindig koronával tizetetl. A kereskedők az esti szürkületben nem vették észre, hogy a korona hamis a Igy a csaló ügynöknek a két megyében rengeteg koronát sikerült elhelyezni. Gerencsért most két vármegye hatósága üldözi.
— Elhalasztott befizetések A nagykanizsai takarékpénztár állal alapitól! Önsegélyző Szövet kezet a hétfói befizetéseit - tekintettel az ünnepre péntekeu fogja megtartani.
A flélzalai Takarékpénztárral Egyesült Önsegélyző Szövetkezet a folyó hó 12-re eső belize-léaeket az ünnep miatt 16-án vagyis pénteken délelőtt tartja meg.
— Erkölcstelen asszonyok- A rendőrség már régótálól figyeli Rác Péterné helybeli napszámos-
— Ünnepi díszelőadás az .Edison" színházban. A szezon egyik legkitűnőbb mé.orálj mulatja be az .Edison- szitiház Pünkösd vasárnap és Pünkösd hétfói díszelőadásán. A legérdekesebb és legművészibb felvételek oly gyönyörű ösazetélel-ben kerülnek a szemlélő elé, hogy mindenki a legteljesebb műélvezet kielégítő érzelével konstatálja. > hogy az .Edison\' szinház isinél jóhirnevéhez inéi-1 lét produkált. Felhívjuk lehái a n. é. közönség szíves figyelmét a mai szépen öaszoállilolt műsorra, meri ez felülmúlja az .Edison" színházban megszokott kiváló tnűsuiokal is érdekesség és szépség tekintetében.
Szerkesztői üzenetek.
— K A Értéke« cikksorozatot hamarosan SOrirt VeSKZÜk, köszönet.
— M V. -A jövő számunkban talál|«.
— A- . Szép. taitalmas, jellemző. Jön.
— F Sok minden hibán még. Majd bővebben máskor.
— F. 8. Hiába minden. Önnek niucs Ír<M ere.
— Nem közölhetők. Pünkösd, Május hava. Boldogtalan.
1686/tk. 913.
Árverési hirdetmény.
A nagykanizsai kir. törvényszék mint tkvi hatóság közhírré teazi, hogy Hoffmann Sámuel bej. cég régrehailalónak, Kis Antal János végrehajtást, szenvedett elleni 68 K 52 f. tóke. ennek 1912 évi febr. hó 10 napiától járó 6% kamatai 8 K 40 ! végrehajtás kérelmi. -21 K 80 í árverés kérelmi. 42 K 21 f árverés foganutositási és hirdetési és a még felmerülendő költségek iránti végrehatási ügyében, a nagykanizsai kir törvényszék területéhez tariozó h a kerecsenyi 6 nitjkben I ö—8 sor 6 b, 261/b, 3U/b, 8öS/b hrsz nói, aki a hozzá forduló asszonyokon é* cselédlányo-ff 1/8 \'"béri teleknek Kis Anlal László után ... . ... ... . . . .... , öröklés címén átszállott >/4 része 650 K becsertek-
kon tiltott operációt végzett. A rendőrség házkutatást,,^^ r kHr(,pKenyi 4f)g 8z(jwbeD , o_7 wr«. 148/-,
tartott a bűnös asszonynál os ások terholó bizonyítók, ,79/a <m/*. 26\'»/n, 2!)4/b, 334/b hrsz. a. felvett alapján letartóztatta. Az eddigi vizsgálat azt látszik j i/4 teleknek Kis Antal Jánosra. Kis Antal László; bizonyítani, hogy iit rendszeres büuös manipulációi ól j ntán öröklés ciraén átszállott »/« fésze 4U4 K bec*-vanszósa rendőrség most erélyesen lolytalja a I értékben,ua/on djkben - 1.1 .S/a hisz. nyomozást.
Egy másik eset hőse özv. Puskás Jánomé
w Vi-di-iSJ ■ .Jlurifou)" TWi
A Linimení. Capsici comp., a llorgony-Pain-Expeller
pállek*
"(CJ ríűónak bizonyait UáriKur, moly m&r sok év óta legjobb bedónutflúanek biíouyult köszvénynel. ciüznál e» aieghüléuknél.
Flgyelaietlrlé*. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor ovatosak legyünk és csak olyan ereddi üveget fogadjunk mely a „Horaony" vódj.\'gvgyol és n Richter céeit«V«\'»soI ellátott dolwxba van csomagolva. Ara üvegekben X -.80, K 1.40 K 2.— és úgvsíolváii minden gyógysnei-tárban kapbató. — Főraktár: Török lézaef gy^gyatnrétucnél. Budapfst.
Dt Richter jyfiflyszí\'tiri iz „Mny oroszlliior.
Prágában, Kliaubvtburawi fi
^mm&m
92MSM

4 pár cipő csak K 9 -
Több fjyár fizetészavarokkül küzd s ezért megbitntUm hogy nagymennyiségű cipőt mélyen az előállitáai áron alul adjak el. Eladok tehát 2 pár férfi és 2 pár női cipőt, barna vagy fekete bőrből, erősen .szögelt talppal, elegáns kivitelben mérték szeriut. Mind a 4 pár cipó csak 9.— korona. Szétküldi utánvéttel
Sl IIQTIC cipőáruház^ . LUÚIIÜ NEU-SANDEZ 47 hz.
Kicserélés megengedve, vagy a pénz vissza.
j László után átszállott \'/« része 106 K becsértékben. | Kis Antul István (nóf Bognár Máriávah utóajánlata aki fiatal leuyokat csábított a bűnös útra. Pu.-kásnó fulvtén 1913 évi május hó 31 napjának dél-
ellen különben az ügyészség is eljárt egyidejűleg s kerítésért helyezte vád alá.
— A műtrágyák használatának jöve delmezősége. Wagner, darmstadti tanár a németországi raútrágyázási kísérletekből megállapította, hogy 100 márka ára mAlrágya a kalászosoknál kb. 260 márkát, — kapás uövéuyeknél kb. 3ti0 márkái és takarmány növényeknél 500 márkát jövedelmez. Azért érdekesek ezek az adatok, meit lol|esen egyezők azon számítási eredményekkel, a melyeket a magyarországi mfttrágyázási kísérletek állapítottak
előtt 10 órakor Kerecseny község házánál
hivatalból megtartandó nyilvános bírói árverésen el-adutnai log.
Kikiáltási ár a) a fi/b, 261/b. 311/b, 352/b hrsz, ingatlanok után 577 K ö0 f b) fi 113/a, 179/b, 923/a. 269/a, 294/b. 334/b hrsz. iui<atlaupk után 426 K 80 f. c) a 11H/h hrsz ingatlan után 93 K 50 f. Ar. ntóajáiilat akkor is kötelező, ha nz ajánlattevő az árverésnél meg nem jelenti. Ha az árverésen az utóajáulatnál nagyobb ígéret nem tétetett, az ingatlan ajánlattevő által megvettnuk jelentik ki.
Az Ujabb árverés költségeit a vavő az igért vételáron felül köteles fizetni.
ZALAI KÖZLÖNY
6
i Hirdetmény. *
Ezennel közhírré lételik, hogy minién a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium ellenőrző közegei a Magy. Kir. Szab. Osztáiysorsjálék (XXXII. sorsjáték) I. osztályára szóló sorsjegyeket felülvizsgálták, azok a fóárusitóknak árusitás végett kiadattak.
Az I. osztály húzása 1913. május hó 21. ós 23-án tartalik meg. A húzások a Magy. Kir. LottójBwedéki
Igazgatóság, mint állami ellenőrző hatóság, és királyi közjegyző jelenlétében, nyilvánosan történnek, a huzási teremben. Sorsjegyek a Megy. Kir. Szab. Umálysorsjáték valamennyi árusítóinál kaphatók. Budapest, 1913. évi április hó 27-én.
Magy. Kii\', Szab. Osztály,sorsjáték Igazgatósága.
TOLNAY. HAZAY.
ÉÍSIÍ Sirolin" Roche
ezerszeresen bevált
tüdőhurutok ellen
friss és idült
^ köhögés, hörghurutnál
tüdögynladások után.
Egészséges íudök erős étviiyy óvszer a tüdövéss, e/len.
Kínai gyógyforrás
Varasd-Töplitz
(Horvátország .
Vasút-, posta-, telefon- és távirda-állomás.
Uj gyógyszállója villanyvilágítással, hírneves radioctiv tartalmú kénes hőforrás 58 C°.
Ajánlva: köszvény, csuz ós ischias stb-nél. Ivókúrák mukacs torok , gége-, mell-, máj-, gyoínor- és hátbántalmaknál. Kicktromos massage. Iszap-szénsavas és napfürdók.
Egész éven ál nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdőigazgatóság.
Fürdőorvos Dr. LOCHERT j
Hir lessen a „Zalai Közlöny"-ben.
AKI BÚTORT
BUDAPESTEN AKAR VASAROLNI,
oaját iM\'tlekóbcn cselekszik, ha vásárlás előtt megtekinti a
Budapesti Asztalos Ipartestület
védnöksége alatt álló
BÚTORCSARNOK ES HITELSZÖVETKEZET
^iruosarnokait. melyek a következő helyeken vannak : ■ VIII, József-körut 28. sz. (Bórkoosis-utoa sarkán.) IV.. Ferenoiek-tere 1. sz. (a királyi bérpalotában.) Kien szövetkezet az .Országos Központi Hitelszövetkezet" tigia s ennsk felagyelete alatt áll.
Vásárlási kényszer teljesen kizárva. — SíU.iorü modern lakberendezések.
Jutányos árak ! Szavatosság áru minőségeért
As áruos&ruokb* ktiárólaff slsSruzfn budapesti tssUlosok »" kárpitosok dolgosnak.
MEGHÍVOK
eddig még nam létszelt nagy valasztakban jutányos áron készíttetnek
Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
Vidéki megrendelések gyorsan elintéztetnek.
Tíspírín-L
(• köxlimert fájdalomctllUpKó tzer)
3 Minthogy at Atpiiln hclyetl soktiot pótucrckct adnak,
= Blmktdjík Aiplrlnl «ak,
Aipirin-TabletU f ormiban u alábbi rajinak megfrlrlA rmlrtl cv>m»SoUibin (I flvrg- 1 -* 10 Itigiunmot ublrttival in K. 1,20) vitirolni.
ns UbldUn rsjfs vsa •a A.,Irt. „ó.

6
i\\iai közlöny
MÁJUS II.
Levélpapírok- és képes levelező lapok
óriási választókban, jutányos áron kaphatók
IFJ. WAJD1TS JÓZSEF könyv- és papirkereskedésében.


I Ü
\'■Áf
BORBÉLY ÉS FODRÁSZ ÜZLET ÁTVÉTEL! |
|
y »n szerencsém a n. ó. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy helyben |
= a Deák-tér l-so szám alall, = í
illetve IFJ. WAJDITS JÓZSEF KÖNYVKERESKEDÉSE
a
és VAliY ZOLTÁN cukrászdája mellett levő MUNKÁOSI féle jj
BORBÉLY és FODRÁSZ ÜZLET |
f. é. május hó 4-én tulajdonomba ment át. í
Amidőn ezt a nagyérdemű közönség beosos tudomására adom, főtörekvé- 3
sem oda irányul, hogy az ü/let átvétel alkalmával mindazon újításokra, me- ^
Ivek a mai kor és a hygieti igényeinek megfelelnek, költséget uem kímélve, ja
üzletemet olyan nívóra törekszem emelni.\' amely tisztelt pártoló vendegeim meg- 1-
elégedését fogják részemre kiérdentelui. «
Számos évi tapasztalataim nagyobb városokban, azt engedik re.i.étiyloni, jjj
hogy tiszteit pártoló vendégeimet a tisztit és gyors kiszolgálással ki fogom ;T elégíteni. — A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok
Nagykanizsán. ÍÍM3 május hó 5. 5
teljes tisztelettel KircllkllOpf EmŐ |
borbély és fodrász. $ %|ht
KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ
XXX ik magyar királyt
jótékony célú államsor aj áték.
Kien peiu-sorsjátek remélhető tiszt* jöv edelme közhasznú es jótékony ccl«>kra fordíttatni. Kzon üorsjatékntk összesen 1488b nyereménye van, melyeknek <i*sx«t erteke -175000 koronára mg készpénzben
Főnyercmeny 200.000 korona készpénzben,
Továbbá-
I főnyeremény - 30.000 kor. ke«xp. 20 nyer i syo K\' 4 (»> • K kc»*p
lllh.\'l J-AV so
ajag-y rrA k,-.i
ft Mivyyur klr. LottojovoUékl l(f t»»«iUuutiir.
— Déli yaeut. A folyó évi május hó F$n életbelépő nyári menetrend a következő lényegesebb 1 változásokat tartalma za :
a budapest—pragerhofl vonalon
1 A 204 sz. gyorsvonat Budapestről Mbte fi , órakor fog iudulni s Nagykanizsán este 1() óra 07 I perckor, Pragerholbu éjjel 12 óra 16 perckor meg.
érkezni, ahol Triest ós Vonezia, valamint Wieu és a Puatertbal, ill. Tirol felé raenŐ vonatokhoz csatlakozik.
A vonattal fognak továbbutalni a budapest— veneziai és budapest—meráni nemzetközi hálókocsik.
A 212 sz. gyorsított személyvonat Budapest-ról este 7 óra 5 perckor fog indului a Nagykanizsára ó|jel 11 óra 67 perckor, Pragerhofba reggel
2 óra 2.) perckor megérkezni, ahol Triest éa Wien, valamint a Karinthia és a Pusterthal felé menő vonatokhoz csatlakozik.
A 234. sz. vegyesvonat {Balatonszentgyörgyről már reggel 6 óra 26 perckor fog indului és Nagykanizsára reggel 7 óra 21\'perckor megérkezni.
A 241. sz. vegyesvonat Csáktornyáról már reggel 4 óra 67 perckor íog indului és Nagykanizsára reggel 7 crn 12 perckor megérkezni.
Június hó I tót augusztus hó 31 ig ter.edft idóben Budapesttől Nagykanizsáig naponkint a 218. és ellenirányban a 219. sz. gyorsított személyvonat fog közlekedni.
Indulás Budapestről délután 6 órakor, érkezés Nagykanizsára este 10 óra 46 perckor Az ellenirányom indulás Nagykanizsáról délelőtt II óra 30 perckor és érkezés Bud apestre doluláu 5 óra 6í) perckor.
Mindkét vonat az összes Balatoumeuti állomásokon és megállóhelyeken meg lou állni.
A 204. és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest —Nagykanizsa kötött egy étkezókocsi is fog közle kedui.
A nagykaniBsa- wiener—neustadti vonalon:
A 323 éa 826 sz. vegyesvonatok helyeit Nagy kauizsa—Szombathely között a 316 sz. személyvonat, mely Nagykanizsáról délután 6 óra 30 perckor indul és Szombathelyre e»te 8 óra 11 perckor érkezik és a/, ellenirányban a 317 sz. személyvotiat. mely Szombathelyről reggel 6 óra 14 perckor indul Nagykanizsára d. e. 8 óra 12 perckor érkezik, íog közlekedni.
A 304 és 301 x*. gyorsvonatoknak Wr.— NüU8tadtliaii Wieube, ill, Wieuból közvetlen gyors-voiiuti csniUkozása lenz.
A nagykanlzsa- barcsi vonalon:
A 9 i i. sz. személyvouat már d. u. 6 óra 36 perckor fog Nagykanizsáról indulni ós c«ak Gyékényesig közlekedni, a hová este 6 óra 26 perekor érkezik. Az midig csak Gyékényesig közlekedett 910 sz. személyvonat Barcsig fog közlekedni, a hová éjjel 12 óra 64 perckor fog megérkezni 8 a hol In nllnnnfhnn ln»" ■ s\'al\'n,i" Eszék felé közvetlen csatlakozása lesz. JO 3113P0LD3n I6V0 A többi személyszállító vonat menetrendje csak lé-
■ a \' nyegléién változást szenved.
*li ImJHIV- Közelebbi felvilágosítást a fali meuetrendhir
detméuy nyújt.
es szalon-«i(irniliirii
olcsón késrllzitíi mellett eladó.
Cim
a kiadóhivatalban.
rspirín
B világixerfe Ismert fAJcUlomc.llUpIfó túri
Igen gyakran illtnyabb kísiltmínyekkel helytHetHI^ Hogy valódi "khiltményt lupjunk, csakis,
Aapirtn-Tablettát
vegyünk, 11 alábbi rajtban látható eredeti csomagolás-Wl ban, tl üvegcső 20 tilgramraos tablettával ára K. 1.20). > Minden Ublettin rajta vsn az Atpirin uá.
wr
Nyomatott a laptulajdonos lfj. Waj.tits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
NACJYKA1 1ZSA I913 MÁJUS 15
52 1K ÉVFOLYAM 34 SZAM
CSÜTÖRTÖK
ZALAI KÖZLÖNY
Magjai■ nlh hétfőn 11 ciültrtikilii.
tloili «l Arak: Kgé«» é»ie 10 korona, f#lí».c 6 korona, • ogynlívie 2 korona 60 flll. — tgy" szám ara 10 flll.
Felelő* zerkesxtó
SZELE ELEMÉR
K<"isr.rrk<-<MÖ
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szirksutöiig >1 kladthlfitil Diák-tir I
T.Ufnn : IBI - Hlrd.lá.ak dlj.i.bA. ic*rlnl.
Májusi cikk.
Most, hogy Montenegrói az európai nagyhatalmak hajóblokáddal megfenyegették, érdemes egy másik analóg esetet említeni, mely látszólag kisebb okért ment végbe. Néhány évvel ezelőtt a hatalmas angol nemzet flottademonstráoióval fenyegette meg az egyesült olasz királyságot, ha három nap alatt a nemzetközi niadáregyezményt alá nem írja. A hatalmas angol nemzet tehát a csicsergő madarak erdekében háborút is kész lett volna kezdeni Olaszország ellen. Megérthetjük ebból a madárvédelem nemzetközi fontosságát.
Nem is oly osekély kis ügy ez. Hermán Ottó szerint az éneklő madarak százmillió korona hasznot tesznek a magyar gazdának azzal, hogy a kártékony bogarakat pusztítják. Minden ország telismerte már a madárvédelem fontosságát. Ks különösen Németország követelte a nemzetközi madáregyezménynek törvénybe iktatását, melyet Olaszország a legfevesebbeu ellenzett. Olaszország
azt hangoztatta, hogv népforradalomra vezeti Délolftszországban, hu a tavaszi madárvonulás alkalmából felállított sodrouyhálókat nem engedélyezik. Szicíliában ugyanis millió és millió madár esett áldozatul, ahol ez nép-\'áplálék, megfüstölik s egész nyáron ,eszik Ennek azonban az a következménye volt, hogy Würtenbergbe már nem jutott éneklő madár. Ennek következménye, hogy Wflr-tenbergben nem termett gyümölcs. Mivel! pedig olt virágzó gyümölcstelepek vannak,1 a kormány a legnagyobb erélylyel sürgeile a nemzetközi madáregyezmény törvénybe oikkelyezését, s minél északibb volt vala-mely ország, annál erélyesebben támogatta a németeket, sót Angis a vonakodó olasz-országot egyenesen hébornvul fenyegette meg.
A madárvédelem nagy kérdés. Csak gonosz és tudatlan ember pusztíthatja ok nélkül a madarát. Megszámlálhatatlan az a haszon, amit a cinegék, a poszáták, a légykapók es mások, pihenést alig ismerő szorgalma az okos gazdának jövedelmez. Mert a legszemesebb gazda is esak nagyjából szedi
ösBze a hernyófészket, a madár pedig bujkálva. kopáosolva, kapdosva irtja a kártékony teremtést, amit az ember meg nem látott, amihez hozzá sem térhet.
A piciny királymadár éven át három milliónál is több rovart emészt föl mindenféle állapotában: hol mint petét, hol mint bábot, hol mint kifejlett rovart.
A mezőgazdasági kultura térloglalása mellett leginkább az olaszok hihetetlen ma-dárpuszlitása volt az oka ani ak, hogy Európában jóformán megszűnik a madárdal. Fel van jegyezve az emberiség gyalázatára, hogy egy-egy madárfogó néhány óra alalt ötezer fecskéi hálózott össze és gyilkolt meg. — Franciaországban Kráón köves sikján bároiu-V* millió füsli fecskét fogtak el az otllakó kegyetlen népek. Osak Bresszia városában egy fél millió éneklő madarai hoztak piaora eledelül. Udinéból hatszázhúszezer összefogott madarat, légykapói, poszátáka1, vőrösbeggye-ket, cinegéket küldtek el. Afrika északi partvidékein a tengeren átkelő fürj millió számra kerül a felállított hálóba. És nem a ben-
Spiesbiirger történetek.
1
lila: Adorján Sándor
faagy iwprn virradt nemzetes Murton János gombkotőim-ater uram haza népe uz Urnák 17811-ik évében, Márk evangélista napjáu.
Ugyanis buzaszeiiteló Márk napián vala a gyüiüváltása János mester eladósorba jutott leányá nak, Boriskának, a uemes gombkötő ceh ntyaniesie-lének Welliuger kamunak fiával, Péterrel.
Meg|e|eut vala ezen nagy és megható eseménynél szabad Kanizsa városának birája. Scholth*i»z András, nótárius uram, vitézlő Bessenyei Pál, az egész nemes magi»ztrálus. ugyr>ziutéu Páter Horváth Piusz, a Ferences atyák kvárdiánja is, miután az egymással vérségi kötelékbe kerülő két c-alád vagyonban bővelkedő, jámbor kerefiztéuy erkölcsökben kitűnő vala.
Tudta is János mester, mivel tartozik házának, nevének, igaz magyar becsületének.
Ki volt adva ii parancs Márton legénynek,
hogy a Miklós vásári csizmájának el kell szakadui e szent unpon, a pinceszeren.
A spiesbürgerek rossztnáiu kolomposa, Holz-iiammer Ádám lönéjiybiró uram oda is Hiigta reveu-dissime Páter tlorválhnuk, látváu az Isten mindenfele jótékony adományától rohkadozó asztalt: .talán bizony a római Curia még a nagyon tisztelendő franciskánus atyákat is decrétumban kötelezte, hogy gombos, sujtásos, vitézköiéses magyar ruhával cseréljék fel Páduai Szent Antal ruháját.
No de nem is hiába vala a Poganyvári hegy lankája jó lajla ariuéniai ós anatóliai szeldsnk török vérrel megöntözve, meg is tevé hatását. Haugos «ó kedvvel vala az egész illusztris társaság.
Csupán a leányasszony Marion János urain kiaszott életfádnak hajtása vala halovány, sápadozó orcával. HMba uuszolá uraalyja zordonan, nehéz parancsoló szóval, hogy vigadna, Örvendezue, hiaba kérlelé vőlegénye szelíden epedve, hogy ne húzódna tőle, hímem lenne meleg szerelemmel hozza Boriska arca lásull, szomorú maradt.
Uéhbeli uraim nem vevék ezt észre, meri elméjüket a bor megkölé és derűre, haugos \\igasságra készté.
Kllenben az epés törvénybiró, Holzbaminer Adám, akinek természetű a borilalt be nem fogadá, meglátta mindezeket és meglökvéu mutatóujjának bütykével Pm.-z per|ell, kárörvendőn sugia annak ismét: „uekeiu nem tetszik a leányasszony halováuy-ságu. Alighanem arra a hórihorgas, polturátlan Pál legényre feledkezett, aki az alyja műhelyében dolgozik. Meglássa tisztelendő páterkáiu, nem lészen e dolognak isleues vége. A leányasszony meg vagyon babonázva ördögnek praclicájával. megveré szemeivel az a gombkötő Pál legény."
Páier Piusz nem szóla e azenlségleleu szavakra egy Klóval is, hanem keresztel vetett magára és elkezdé ujjai között a szent olvasót csendesen lefelé morzsolni.
Mikor aztán uz egyházfi megkondította a plébánia haraiigjaii Urangyalára, lassaukéut hazafelé kezde szállingózni az egész jókedvű társaság.
A Szentháromság melletti Marion tanyáu nagyon jól aludt azon az éjjelen a gazda, jól gazdáné-asszouy is, a legények, inasok, de neiu a leányasszony.
Mikor Welliuger Péter a vőlegény is elkövetkezel! s\'lrü sóhajtások közöli és a ház fölé néma \'csend borult, beinéne hálóskamrájába. Levetkezett

Azuj
Osram - drőílámpák
—~Törékctlenelc


Képvixld és raktár .Magyarország részé, - : Finger és Fia. fíudap^l VI, Hajós „Ica 41.
ZALAI KÖZLÖNY
mAjijs u.
szülött beduinok fogják el ezt, hanem a letelepedett európai népek. Ellenben Schveíz-bau a kertek gyümölcsfáin minden alkalmas helyén ott van a költőházikó. benne a kert legjobb, legszorgalmasabb munkásai: a oi-negék, légykapók, vörösfarku kerticék.
Nálunk is minden erővel arra kell törekedni. hogy az éneklő madarak megvédes-senek. Sok madár esik gyermeki pajkosság áldozatául. Pedig a szülőket óva figyelmezteti egy rablógyilkosnak az a vallomása, hogy gonosz teltre u gyermekosinyek és kü-lóuösen a madár pusztítás birták, A szülőknek nincs elsőbbrendü feladata, tu nt gyermekének lelkébe beoltani a madárvédelem gyöngéd szép gondolatát. A külföldön mindenfelé kertekben, csalitokban, erdőkben, feliratok olvashatók: .Ne bántsd a madarat I\' „A madárpusztitás oktalanság és gonoszságI" Nem hiányzanak a figyelmeztetések, hogy a fészekszedést és madárpusztitót mennyi pénz és fogházbüntetéssel sújtja a törvény Különösen társadalmi téren tehetünk legtöbbet, ba a cégéres wadárpueztitókat megvetéssel sujtjuk és a becsületes társadalomból kiközösítjük. Hiszen a közjónak úgyis kártevői „■ifjs lélekben gonosz emberek.
különböző vidékeiről megérkezett, most uiár Később az iskola [udvarán lefényképeztették igazán „érett" ifjak a Koronábau gyülekez- magukat tanáraikkal. De még egy társas-
Tízéves találkozó.
A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolának lUOS\'ban érettségit tett tanítványai tartották 10 éves találkozójukat f. hó 12-én, pünkösd másnapján Az összegyűlt 18 ifjú örömmel k nstatálla, hogy a volt iskolatársak mind életben vannak sőt erkölcsi halott sinus közöttük egy sem. Az össze jövetel rendező munkáját Miklós Uyula, a nagykanizsai Bank Egyesület pénztárosa végezte nagy körültekintéssel. Az ország
lek és miután jól kibeszélték magukat a régi diákéletről, programút szerint a felső kereskedelmi iskolába vonultak, hol az igaz-gatő távollétében ennek hnlyettese dr. Villányi Henrik fogadta őket és a diszgyülést ő nyitotta uieg tartalmas beszéddel. Üdvözölte a megjelenteket és rámutatott arra a jóleső eredményre, melyet a HJ évvel azelőtt végzett éa most az élet küzdelmeiből újra visszatért ifjaknál tapasztal, liotter Andor nagyatádi gyáros költői lendületű beszédben tolmácsolta barataintk az iskola és tanárai iránt érzett háláját Egyszersmind átnyújtott a Buti Samu alapra, a dr. Villányi Henrik alapra és az ifjúsági Segélyegylet számára 60—Ü0 K-ál. (A magántisztviselők egyesületének is juttatnak 00 K-át.j Miután meg elhatározták, hogy 10 év múlva újra találkozni fognak, dr. Villányi ismertette azokat a változásokat, melyek a kereskedelmi iskolák szervezetében az erettségi körül azóta eletbe léptek Majd felolvasta az osztály névsorát, melyből a következők voltak jelen : Miklós Uyula, Bálás Ernő, Kengyel István es Vermes Géza Nagykanizsáról, Kundor Hugó. Forgács Zsigmond, Bayer Gyula, Vidor Ernő. Haas Dezső. Eisdörter Zsigmond Budapestről Kovács Antal Wienból, Deutsoh Jenő Barcsról, Fehér Arnold Pozsonyból, Szitál\' Béla Szombathelyről, Kálmár Oszkár Belisoséről. Roller Andor Nagyatádról, Grassa novils Olló Alsólendváról is Szigeti Ignác Dévaványáról. A tanárok közül jelen voltak dr. Villányi, Balog Dezső, dr. Rósenberg Mór. Kertész József, Elek Mór és Domány Ármin. A gyűlés után bementek a volt osztályba, bel kiki elfoglalta régi diákhelyét és felelevenítettek nem egy elkövetett diákcsinyt.
ebéd egyesitette őket a üasiriő dísztermében hol jó ételek es italok mellett derült hangú latban telt az idő. Fehér Arnold üdvözölte a jelenvolt tanárokat, mire dr: Villányi válaszolt azzal, hogy a kereskedő világnak, nagyon erősnek kell lennie, hogy a sok sors csapást elbírja.
Azután Oszlik u társaság, a; vége. Majd tíz év múlva folytalják.
ebédnek Veátremo
Diófa alól.
Szerelném még egyszer látni Az erdők tavaszi alkonyát, Mikor lopva suhan a szellő A zöldülni kezdő lombon át.
Szeretném még egyszer látni, Mikor az alkony az erdőre száll. . . Mikor hosszú árnyakat húzva A véres Nap egyre tova-kúszva Az ég peremén meg-mcgáU.
Szeretném még egyszer látni, Mikor az égő lombok tetején .... Piros arccal ébred a hold S fénye rezeg, árad felém!
.... Öreg vagyok, érzem bajotn Hiába is kívánságom, Vén diófa, árnyad enyém, De semmi több a világon.
HONA GYULA
és bélével ette magát nyoszolyájába. De látna lelke nem talált nyűgtől ágyában. habieste kínosan vergődött fehér, hideg párnái között. Lüktelő sgyában gondolat gondolat után kergette egymást.
Hogy ő a Péter Elesége legyen. Ehküdjöu neki az oltárnál a nagy Úristen színe előtt hamis esküvel, mikor a pap azt mondja, hogy u hamis esktl nyomán átok terem. Tűrje a csókját, melyet uem óhajt; fogadja ölelését, melyért uem eped ; adja át neki a testét, ed a szép fiatal fehér húsát, nmikor ueiu kívánja őt sem teste, aem lelke Szüljön neki gyermekeket, amikor ó ueiu bectüli és balóporábau is mellette nyugodjék, I uiikor az életben menekülne tőle.
De hát a/, uraatyja akarja, inert a Péter atyja céluuester, házakban, földekben. arauy, ezüst marhákban bővelkedik, a liára jólétet, tekintélyi tiagjaud. , Az atyia akarta, de az ó szive meg mátrt akar.
De hát ugyau mi nagyobb ? A gyermeki wreiei, vagy az asszonyi szerelem? Az asszonyi szerelem a nagyobb.
Felugrott ágyából, felráutotta papucsát, felölté . ruháját er kiosont a uagyulvarou keresztül, migleu \' oda nem ért ahhoz a szobához, amely a Pál legényé volt.
És beméue. Volt pedig akkor, mikor bement éjféli tizenegy óra, mikor kijött, hajnali négy óra.
llju szivek, szerelmes szivek soká együtt tudnak
lenni.
De hogy mit csináltak ottbeut, *irtak-e, uevet- többi birók uraimékkal, miutáu az delictumbau bü-
fek-e, megölelték-e, megcsókolták-e egymást, vagy, nősnek találtaidnak, akasztófákra ítélték őket. uláu titkos tervel szóttek, bűnöset, amelytől a pok- Mely actusnak meglöiténhetése végett az deli-
lok ördögei is megreszkettek volna ? Kitudná azt kveuaek kél kihkanimi purgernek kocsiján kihozatá-
megiuoudaui „afc az vesztőhelyre, aholis akkorou mán töméntelen
Of.»k a lenn* vala másnap lialaváuyabb a kokott- U«P gyülekezék Össze az spectáculum r égett, uál, fehérebb a fehérített vászonnál, csa* a Pál le- Ad iliustrándum, hogy milyen megáiolkodott
géuy arca volt zordonabb a szokottnál, zordouabb a büuós lelkek valának az szerencsétlenek: mikor
Holzhammer uram frlatólitá őket, mondanák meg mi légyen uiolsó kívánságuk, mindketten azt mondták, ha még «gyszer megölelhetnék, megcsókolhatnak egymást.
Horrenduiu dictu.
Kzen gyalá:atos, parázna kívánságuk meg is
komor bikánál.
Bzeulháiomság vasárnapján aztán vérébe la^yva találóik Welhuger Pétert a Kálvária m dletr, a Palliuba igyekvő emberek.
Wes sellyei Pál uólánu* iiiuni csak euuyil jegyzett fel e szomorú eseményről: „Ai Urunk 1789-ik lagadtalík. éveben szent Krasraua napján pedig .7. wrtéut iala.\' Mikor az hótiéruiesler az kötelei ráliurkolá Pál bogy a sáuei országul mentén, balfelól, kél akasztófa 1 legény uyakára, ai akkoron is Boriska leáuyssaiony áliittalék 6,1 Kihii tálának felakasitandók nemes, nevét kiáltá, ahelyett, hogy az szóul és csodálalon Marton János gombkötő mester urain ieáuya, Boriska Kyrie eleisoul mondta volna. Azután felakaszlslának. és i\'al legény, akik holotiau is tiszlessóges szlllókuek bogy szállana lelkllk poklokra, az közönséges keresztyén katholikus religióbau uevel- ! Teltük pediglen, miután uépek csodájára napokon kedell gyermekei lennének, mégis az ördög béfonvái. keresztül az akasztófán lóga, elteiualtelék az dögteuiclí e szerencsétleneket a bolond amorózilás kötelei közzé, mellé, az sáuozi ut menléu.
megölték közöa szándékkal Wellinger uram legény És m\' gyarló löldi lérgek zugolóduuk. bogy
líát Pétert, igy boiilván szégyeube éa gyászba)az nagy Üristen árvizekkel, jéggel, sáskával látogatja
városunk két érdemea famíliáját éa az uemes gomb- ez mi hamis világunkat, holottau is ilyen ördögnek kötő uéliel. telsző cselekedeteket lesznek .az emberi uemieteóg
Holzhatumer Ádám törvénybiró uram azután az I tagjai.
HAJÓS IS
ZALAI K Ö l I, C\\ N V
t
HÍREK.
A hirlapirás teréről.
Laptársunk szombati számában egy rövid hir jelent meg. Néhány sor mindössze, de elég arra, liogy okát keressük, vagy. hogy a megemlékezés körébe vonjuk.
(jürtler Istvánról szólnak a sorok. A Zala felelős szerkesztője lett, hosszas huzavona után, mikor Nagy Samu fényes pályá-
É.
25-ikére letlék, a késői dátum összefügg a Tátra— | fl\'77_ Adria luránt rendezésével, mert a tura résztvevői; tudvalevőleg akkor érkeznek városunkba Az előre- A v. képviselőtestület jóváhagyásának feoutar-
látli.16 élénk forgalom remélhetőleg „épen fogja\' ~ versenytárgyalást hirdalsk a Oaeugeri-nli
„,„, , , , , , Blau-féle lelken nyitott utcák rendezésével kapcsola-
" K);«\'"»ke«P bővé,elet. Ugy lervezik, hogy j M41|iu„jkra J .„„ukálatokra. az antoinobilielákat is megpumpuliák pár korona, Az előirányzott oeazeg 12093 korona ereiéig s mi hisszük is, hogy » gavallér autorno-. 60 fillér.
bilos urak nem fognak fukarbodui ba a kanizsai szép Az ajánlatok a kiírási művelethez csatolt mia
hölgyek eléjük állanak a persellyel.
— H&zasaég. I)r Hergtiiauu Andor kii\' közjegyzóhelyettes Nagykanizsán és pósfai Horváth Böske f. hó Ilién házaasá-
jának uj terére lépett. Irt. dolgozott szor-iB"1 kötöttek Nagykanizsán „\'atmasan . erejének s ambioiójának mutatta ~ A nagykanizsai tögtmoiilum évaáró sikerét » lap minden száma, mely szerkesz- j ££ *
Mióta
, I kulturminisztérium beszUuielte az orszájtoa torua-
lése alatt megjelent. Nyár ota éltetó lelke s; WfM.uyp|w| „ ögyhm, m,gllltolUi ,,0K>. középiskolai
teremtő szelleme a lapnak, melyben érdekes-! i«Uulók athlétikai klubb..k és tornaegyletek tagjai
Még. szellemesség ütött állandó otthont Gürt- j lehessenek, n testedzés szempontjából nein kis teladat
törekvése révén. Letörte a rikitó | háramlik a középiskolák toruauuiraira. Jóformán az [ i^gjp^mJjgjj vagy
lapról S kedves közvetlenséggel 4 k"Zükb.- *au l»W\'« » l6\'*1 versenyló gárda egészj,,g, akármelyik helybeli pénzintézet\' betétkönyvével sorsa: ók vaunak hívatva megállapítani, hogy kikben j teendő le és az az ajánlat benyújtásával egyidejűleg van hajlandóság a sporlok íríint. kikhól válhalnak j a versenytárgyalás hirdetés ügyszámára való biyat-
táu teendők meg. Osakis szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt aértetleu boritékbau elhelyezett közvetlenül a tauác-i iktatóba vagy posta utján beadott ajánlatuk vétetnek tárgyalás alá.
Az bániatok borítéka a következőleg citozendő : A városi lauáesnak Nagykanizsán .Ajánlat —
versenytárgyalási hinletméuyhen kiirt szállitások éa mull kálitokra."
Az ajánlalok poslu utiáu vagy közvetlenül a tanácsi iktatóba adandók be.
Benyújtási határidő 1913. évi május hó 29-ének d e 10 órája Ajánlatot csakis az összes muukálatokra és szállításokra lehet tenui
Báualpéuz gyanánt sz ajánlati végösszeg 6°/e-a
ler István törekvése révén. Letörte a riltUi, • középiskolák tornai.,uíraira .Jóformáni^.zj ^81|)é„íbíUp vlf/VadikWpM értékpapír alakiábL,
szineket
helyezkedett működésében a pártatlanság
jó atblélák Így az Intézeti tornaversenyek n,g,„i I kozáss.1 a pénztárba áUrg7alás határidejéig be ,.,,.,. .„.. fizetendő, vagy oda leküldendő és az erről siólo le
ny ernek ,eleutósegükbeu. meri loforniHu egyedah,, .(i oyug|, vlgy p0BUi fe|,d6 M,ínJ „ ajiol(thw
terc az ifjúsági atblélák nyilvános szereplésének, csatolandó.
Hányszor tűntek fel egy-egy inlézeli versenten ifjú ( Az ajánlatok az 1913. évi május hó tehetségek, akik szenzációs eredményt é;ték el az 29 ilt napjának d e. 10 órájakor Nagykanizsa
alintájára.
Nyill téuy ez, melynek igazsága előtt mindenkinek meg kell hajolnia. S mégis mi történik? Bizonyos kollégiális megilletődéssel állunk most meg. a mikor a Zala régi, erős és igazán az újságírói pályára született szerkesztőinek s érdemes munkatársainak legutolsóját látjuk távozni.
Güriler nem uj ember; neve ismeretes, vérbeli újságíró, ki városunk szülötte. Ide kötik az ifjúkor emlékei s érzékkel tud hozzászólni társadalmi életünk minden megnyilvánulásához és eseményéhez, mert a helyzetnek ismerője s nem idegen szemmel néz, lát, s nem is idegen szívvel és tollal bírálja meg az eseményeket. Széles műveltségű, felvilágosult s óriási munkabírású ember, a ki a szorgalmas szerkesztő minden megengedhető törekvésével igyokozett a lapot fenn\'^rtani.
A szűkszavú hir szerint betegsége miatt mond le a felelős szerkesztői állásról, hiszen, ha továbbra is megmarad! a
atlilélika egyik-másik ágában
Örömmel köszöntjük tehát László József fög. tanár eszméjét, aki a lörnaüunepélyt ki akarja ragadni a szürke intézeti Uuuepélyek keretéből s u nagyközönség elélt verseny keretében akarja bemutatni növendék,\'inek a sportokra való rátermettségét. Hzzel együtt a vetélkedést a nemes versenyt is felkelti bennük s beléjük oltia a sporlok szeretetét, «síülók-uek pedig élvezetes délutánt szerez, akik láthatják egészségtől duzzadó fiaikat a porondon. A versenyt ezidén a katonaréteu rendezik f. hó 93-én d. u. >/,& órától kezdve. A közönség kényelmére tribünök és ülőhelyekről gondoskodnak sót a versenyszámok közölt még Cigányzene is szórakoztatja a közönséget. A versenyre dijakat szép számmal tűztek ki s a befolyó tiszta jövedelmet az intézeti segélyalap javára fordítják. A verseuy számai a következő pontokból állanak: Kelvonulás. Himuus. Szabadgyakorlatok (bemutatja az egész intézel ifjúsága.) Szertornázás De uyuitóu. Vívás. Athlétikai versenyek. Kél csoport bau : 1. Alsóbbosztályqkuak 60 és 80 méteres aik-
luláa- kötélhúzás és a III A. B. osztályok válogatót apaiénak l\'uleslabda mérkőzése a IV. osztály ősapa-
Szellemi munkásának, nem értjük, miért kell
neki a harmadik sorba állani. Ezen ténnyel lAvnl n (,\\,|8óbl,oszlályiiakiiak: 100 és Izoméieres a Zala avatatlan s gyakorlatlan kézbe kerül, „jkfutás, 8110 m. staféta, távol és magasugrás , súlyúiért egy importált ember osak hosszú idő dobás, az V-VI. osztály válogatott csapata loles-luulva fogja megszerezni társadalmi életünk l»Msval mérkőzik a VII. osztály csapata ellen Kulás. bírálatában azt a jártas készségei, melyet1\'^ KioszUsa. S.ó,,t elvouulá:
J c? Rum^l.nlf nuav N mc/v tr unt*
üartler István oly finom rutinnal kezelt s pártatlan ügys/nnitettel gyakorolt.
Szerelnénk, ha ezen Horninkai nemso-kára egy másik tudósítás követné, mely szerint Gürtler István egészsége helyreálltával ismét átvette a Z felelős szerkesztőségét.
Verue
város tanácstermében lel fognak bontatni, mely alkalommal ajáulaitevók vajiy igazolt megbízottjaik jelen lehetnek.
At általános szállítási és munkafeltételek, a részletes munkafeltételek költségvetések, tervek éa szerződés tervezet a városi mérnöki hivatalban megtekinthetők, ugyan itt az ajánlati minta díjtalanul kapható.
Egy ajánlattevőnek sincs semmi uéveu nevezendő igénye arra, hogy az ajánlata elfogadtas*ék és Nagykanizsa város közöusége szabad rendelkezési jogát minden tekintetben feuntait|a.
Az ajánlat egyéb módozataira, valamint ajánlattevők egyéb kötelezettségeire uézve az ajánlati minta általános és részletes feltételek, költségvetések és a tervek, végQl a szerződéstervezet irányadók.
Ajáulattevők a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak.
Nagykauizsán, 1913. évi május hó 9-éu.
VÉOSEY ZSIGMOND a. k.
____polgáron ater.
~10178 1918.
MnU birdeti
— Érettségi viasgák A helybeli főgim-náziutnban e héten végződtek a 8 osztály évzáró vizsgái. A szóbeli érettségi vizsgálatok junius hó f>-én kezdődnek Kárpáti Kelemen a székesfehérvári tankerület kir. főigazgatónak elnöklésével.
— Gyermeknap Nagykanizsán Az orsz. Gyermekvédő liga ^népszerűbb intézménye az egész országban lelkes követésre talált. Minden esztendő május hónapjában tartják a gyermeknapot s ezidén
Nagykanizsa r. t. város tulajdonát képező, az Erzsébet királyné-tér 24—27. sz. telkeken fennálló összes épületrészek lebontására versenytárgyalást hirdetek
Ajánlatot a hivatalból kiadott ajánlati miuta lelbasználásával kell tenni és csak e mintán kiállított, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül a v. tanácsi iktatóba, vagy posta utján beadott alánlatok vétetnek tárgyalás alá. BeméliOk, hogy Nagykanizsa közönsége reszt- j Báualpéuz gyanánt 1600 korona készpénzben, ! vesz az ifiuság nemes verseuyén s megjelenésével is óvadékképes értékpapírban, vagy pedig akárfokozni fogja az ifink versenyző kedvét. (melyik helyi péuziutézet ily összegről szóló belét-- A felrobbant töltény Horváth József könyvével teendő le a v PóuiUrb. és az erről
szóló letett nyugta az ajánlathoz csatolandó
Az ajánlatok benyújtásának határideje 1913-ik évi májuB hó 28-ának d. e 10 órája. Dgyanekkor loxnak az ajánlatok a városháza tanácstermében az ajánlattevők vagy igazolt megbízottaik jelenlétében felbontatni
A szerződéstervezet a v. mérnöki bjvatalbaü megtekinthető, ugyanitt az ajánlati minta díjtalanul kapható.
Egy ajánlattevőnek sincs semmi néven ueve-zendő igénye arra. hogy ajánlata elfogadtassák éa Nagykanizsa város közöusége szabad lendelkezéai jogát minden tekintetben tenntartja.
Ajánlattevők a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak.
Nagykanizsán, 1913. évi május hó 13-ikán
VÉO EY ZSIGMOND s k
polgármester.
csapos legény tegnap délután a réesel országnlon sétált h egy éles katonai töltényt talált, u melyet késévtd pi-izkáli A töltény egvsz»rre csak felrobbant s a legény tenyerét szétrombolta. Sérülésével a városi kórházba szállították. A hihetetlennek látszó eselb«n megindították a nyomozáhl, hogyan kerülhetett a töltény a legény kezébe.
KOTILLONOK^p
dus választókban
jutányos árban kapható
Ifj. Wajdits Józsefnél.
<
1 A 1. A I K ft Z I. 0 N V
MÁJUS 15.
Levélpapírok- és képes levelező lapok
óriási választékban, jutányos áron kaphatók
IFJ. WAJDITS JÓZSEF könyv- és papirkereskedesében
BORBÉLY ÉS FODRÁSZ ÜZLET ÁTVÉTEL!
o
an szerencsém a n. é közönséget tisztelettel értesíteni, liogy helyben
a Deák-lér l-síi s/am dall,
Hintve IKJ. WAJDITS JÓZTUK KÖNYVKERESKEDÉSE éa VÁRY ZOLTÁN oukrászdája melleit levő MUNKÁCSI fele
BORBÉLY ós FODRÁSZ ÜZLET
f. é. május hó 4-én tulajdonomba ment át.
Atnidóu ezt a nagyérdemű közönség booses tudomására adóin, fótörekvé-sem oda irányul, bogv az flvlet átvétel alkalmával mimlazon újításokra, melyek a Inai kor éa a bygiea igényeinek megfelelnek, költséget nem kiméivé. Ozletemet olyan nívóra törekszem emelni, amely lisztéit pártoló vendégeim megelégedését fogják részemre kiérdemelni.
Számos évi tapasztalataiul nagyobb városokban, azt engedik 1\'e.uéiiyleni. hogy tisztelt pártoló vendégeimet a tiszta és gyors kiszolgálással ki fogom elégíteni. — A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok Nagykanizsán. 1913 május iio ü.
telj.* tiszteletiéi Kirchknopí Ernő
i,őrhely és fodrász.
vv vv\'i^^iii-vaaj} t-avitt ■ ■1 -i. ■ •

C®©
buxhanA
KITUNO ALPESI TEJ-„ CSOKOLÁDÉ
ZZZ-lk migy" királyt
jótókonycólu állarasorsjátók.
Etán pénsnorajáták remélhető ttsíta jiK\'cdeliiie kOthnsxnu c» jóték >nv calok:* fordíttatni Kxan sorajáteknak oasaesen I liirt;". nyereiticnye von, melyeknek o crtéke 475000 koiunáru rug kc»/,pcn/.ben,
Főnyercmeny 200.000 korona készpénzben,
Ti.vihbu
1 Mn/etanwi.y - .\'10.000 kot. kca»p. \'.\'ti nvcr. n :•< • K 4 >«. . . i,
Jo allapotban levő
képek, edény-
— Déli vaeut A folyó évi május hó 1-én
életbelépő nyári menetrend a következő tyuyegesebb változásokat tartalma za:
a budapeat—pragerhofl vonalon
>1 204 sz. gyorsvonat Budapestről e»te i; órakor fog indulni s Nagykanizsán este lo óra U7 perckor, Pragerliotba éijel 12 óra 15 perckor meg. érkezni, ahol Triest és Veuezia, valamint Wien es u Pusterlhnl, ill. Tirol folé menó vonalokhoz esalla-kőzik. jj
A vonallal foguak lovábbittalni a budapent — vmieziai és budapeat—meráni nemzetközi hálókocsik
A 212 sz. gyorsított személyvonat fiudtpaM. ről este 7 óra ft perckor f.ig iudulni a Nagykaui-Zsára éljél 11 óra 57 perckor, Pragerhofba reggel 2 óra perckor megérkezni, ahol Trleat és Wien. valamiül a Karinlhia és a Pu-terthal felé menó vonalukhoz csatlakozik.
A 234. sz. vegyesvonat .Balatonszentgyörgyről j már reggel 6 óra 26 petekor fog iudului és Nagykanizsára reggel 7 óra 21\'perckor megérkezni.
A 241 sz. vegyesvonat Csáktornyáról már reggel 4 óm 67 porckor log indulni é« Nagykanizsára I reggel 7 cra 12 perckor megérkezni.
Junius hó I tói augusztus hó 31 ig ter.edó I időben Budapesttől Nagykanizsáig naponkint a 218. jé* ellenirányban u 219. sz. gyorsított személyvonat I fog közlekedni.
Indulás Budapestről délután .\'» órakor, érkezés j Nagykanizsára este 10 óra 46 perckor Az ellen-| irányban indulás Nagykanizsáról délelőtt 11 óm 3o j perckor és érkezés Budapestre délután fi óra 6;> I perckor
Mindkét vonat az összes Balatoumenli álloiuá i a.ikqu és megállóhelyeken inén log állni.
A 204 és 201. sz. gyorsvonatoknál Budapest — Nagykanizsa között egy étkezőkocsi is fog közle kádul.
A nagykanissa - wiener—neustadti vonalon
A 328 és <2(1 sz. vegyesvonatok helyett Nagykanizsa— Szombathely kőzött a 8 Ili sz. személyvonat, mely Nagy kanizaáról délután U óra 80 perckoi indul -a Szombathelyre este 8 óra 11 perckor érkezik »/. elleiiiráuybau u 817 .*z. személyvouat. mely Szombathelyről reggel i; óra 14 perckor indul es Nagykanizsára il. e. 8 óra 12 p-rckqr érkezik. Ioü közlekedni.
A 804 és ao l sz gyorsvonatoknak Wr — N\'>o,«indiltau Wienbe, ill. Wlenből közvetlen gyorsvonat! c.soiUkoziisa le-z.
A uagykanizsa barcsi vonalon:
A 9\'J. sz. személyvonat már d. u. ó óra 3í» perckor log Nagykanizsáról indulni és c*ak Gyékényesig közlekedni, a hová esle ti óra 26 perckor : érkezik. Az midig csak Gyékényesig közlekedett 910 sz. személyvonat Barcsig fog közlekedni, a hová éjjel 12 óra 54 perckor fog megérkezni s a hol Slaiinán ál Bszék folé közvetlen csatlakozása lesz. A többi személyszállító vonít menetrendje csak lényegtelen változást szenved
Közelebbi felvilágosítást a falt menetreudhir detmény nyújt.
nyer.
IUOO K 60v\' , 25o ,
I 4í"í».>
no

•n
2.50o
Húzás v:sszavonha atlHnul >y 3 <-vi májúi
E*y aorajo&y 4 korona. Soia agyuk -x S«»4f|{ oliVtüolca hakuldása .Htfllall « ni ku. luUojoveil. ig.weul.. lói Hudapa ta.i iVí.npa ,.u) porjómeniasci dldctnok, c/.ankivu. .upliuti.\'* v„|atnciin\\ 1 p<..U. .do.. vám- és sóhiv.,1 -Inát, „»sío< vaami ».t..i«.i*.kon s .1 legtöbb Johunv-toudaban aa válló-tWIclban. Jáicktcrvct Ingyen ca bermcivo kiild
» Mrtgynr Itlr. Lottójövadékl l*ua*tttortft(r.
szalon- • fárniliirn
olción keszlizetss mellutt eladó.
Cím
a kiadóhivatalban..
spírín
6 vtlágax«Hc Itmeii fAJdalomcallUpUÓ axert
Igtn gjjkian ilUnyabb kHiitraéiiytkktl hrlydtriltlk. Hogy valódi kHiitmínyt kap|unk, cukit,
Aaplrin-T»bl«tt A»
wrgyúuk >t alábbi raliban Utlutó eitdrtl caomagolia-Un, tl Uvrgctó 20 Itígrammoa tabltltival Ara K, 1.20). Miiidtn Ubletlán rajta van al Aspliin uó.
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. VVajdits József könyvnyomdájában Nagykati
NAGYKAI IZSA I913 MÁJUS 19
52 1K ÉVFOLYAM
SZÁM
HÉTFŐ
NiiJilialk hétfőn ii ciOttrlSkJn.
£|oMx«ti»l árak: Kgé<« ávro 10 korona, félé»io 6 korona, Negjedévio » korona BO flll. — Egyei nám éra 10 flll.
Uj Mag7arorszá.g.
IV.
Lapunkban megjelent oikkeim tenden-dójából már eddig is kiviláglig, hogy gazdasági bajáink orvoslását egyedül a falusi, fóldmivelő lakosság műveltségi szintjének emelésében látom.
A falusi rendszerű, azaz a földniivosek részére alsó fokozatulag megvalósítandó iskolán kivüli tanitás szervezendő meg legsürgősebben s a legnagyobb apparátussal egyszerűen azért, mert ez a népréteg maradt hátra a művelődés terén, nemosak a sokkal kevesebb és rosszabb falusi iskola iniatt, hanem helyzeténél fogva — hiszen természetes, hogy a városlakó földmives többet lát, többet hall, okul már osak a közvetlen környezetében szerezhető tapasztalatokból is, látóköre szélesbülhet s kéznél talál tanácsot, támogatást, hatóságokat, intézményeket s különösen az értékesítés tekintetében kerül óriási előnybe a falusi földmiyessel szentben.
Felel,\',* zerkciztii
SZELE ELEMÉR
1- ■\'■stcrkeAXlő
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szirkiittiiii is kiadóhivatal BiH-lér I
ralafo* : ||2. — Hlrdatéaak dljaiabáa aiarlnt.
Földmives ország vagyunk a népesség hetven százaléka a földből él s ez a néptömeg túlnyomó részben falun lakik.
Hol, mely téren, mely más foglalkozási ágban érhetünk el oly kiadós eredményt, mint ezeknél. Hiszen iparunk, kereskedelmünk a termelési feltétek és bonitás terén jobbadán kiállják a versenyt a nyugattal, csupán a nagyban való értékesítés ütközik akadályokba s ez teszi lehetetlenné a nagyarányú fejlődést.
Ellenben a földmivelésünk fejlesztése ily külső akadályokba nem ütközik, annak csupán népünk tudatlansága és szervezetlensége áll útjában.
Meg kell értetni a néppel, hogy bel-terjesebb műveléssel és nagyobb gazdasági tudással mi is termelhetünk átlagban 16 métermázsát holdankint. mint a németek, vagy legalább tizenkettőt, mint az osztrákok.
Pedig a mi földjeink jobbak. És mekkora értéktöbbletet lehetne kihozni az állat tenyésztésből, ha ezt hasonló eredménnyel üzhetnók, mint a nyugati népek.
Legalább másfélszeresére lehetne emelni a magyar föld hozamát pusztán tőlünk\' függő eszközökkel.
Micsoda vásárló képessége lesz ekkor földmivesnek ? Mekkora fogyasztás ipari és kereskedelmi cikkekben?
Szóval a nemzetfenntartó osztály emelkedésével egyszerre szükségképen gyarapodnának, erősbödnének a többi termelési ágak is.
Erre a célra fordítani sokkal hasznosabb volna azokat a százezreket, melyeket szinházak építésére pazarol el az államkincstár, holott ezzel sem a magyar nyelvet, sem a kultúrát általábau nem szolgálja, mert a színházak ezen szerepe megszűnt, vagy legalább is sokkal nagyobb mértékben áthárult más faktorokra.
De ami eldönti e kérdést — a financiális szempont — kérlelhetetlenül a szabad-tanitás mellett szól, mert közvetve nemosak a nemzet vagyonosodását reméljük tőle, hanem az állam bevételeinek növekedését is.
Azután vegyük figyelembe azt is, hogy
Képek a jelenből.
(A jó barát.) Van nekem Bok ismerősöm, köztQk egy jó barátom. Télen, nyáron, vizben, sárban ugj örülök, ha látom. Tiz lépésról köszönt mindig .szervusz pajtás, jó napot I" És a meddig a ktfze ér, emeli a kalapot.
Megölelne, ha engedném, ott az utca közepén, ugy siet, mint a fergeteg, ha észrevett, én felém. Látni kell azt mindenkinek, hogy ó az, ki itt beszél, karon fog és nyelve uem áll, hugy mit bestéi, tud) a szél
Tegnap itt volt, felolvasott, milyeu ünnep, diadal, hányan néztek rá irigyen, hisz még elég fiatal
Biztatták is csak előre nyitva áll már a pálya, az Unueplés itt is. ott i» önuönmagát kínálja.
Hány barátot, kedves pajtást tudna nekem mondani, bány íróval parolázik, ez pedig már valami. Próza ós vers neki mindegy csak ugy rázza szQnteleu, különöeen mostanában hevíti uj érzelem.
Diadalmas tekiutettel méri végig termetem : apró alak, hozzá még pap, beszéljen-e így nekem ? Dehogy tudná megtartani, tudom, lesz mit hallanom, iutek neki s rá biztató mosoly játszik ajkamon.
8 léuzen szó most csillagokról, imfelejtsról, rózsáról, aranyhajról, liliomról, éltet adó Migárról.
Beszéd közben arca lángol, hozzá ajka ugy uevet s bucsuzóul jól megrázza odauyujtott kezemet.
„Barátocskám — vártam erre — ne vedd tőlem rossz néven, nyiltan, bátran valloca be én, uincs ogy batkám, fillérem — légy olyan jó . . Mosolygok rá tudja ö, ez mit jelent, megváltozik a kérő haug, feled tüstéut bús jelent.
Vidámabban indul tovább s másutt lódít nagyokat, de csak mindig jó barát ó, ha lát szűkebb napokat. És ha újra találkozunk, hogyan kedvel, óh érzem, biztos, hogy a refrén ez lesz: „Barátocskám nincs pénzem!"
«
Képviselj is raktár Magyarország résért: Finger is Fia, Budapest VI, Hajós «fca 41.
62 a kérdés már tuliiitt a oélszerüség kérdésén, azaz most már nem arról van szó, hogy előnyös-e vagy sem és jár e majd gazdasági eredményekkel az iskolán kívül való tanitás, hanem arról vau szó, hogy létünk, eiisttenoiánk forog veszélyben.
Ugyanis nem kell ahhoz nagy számítás, hogy előbb-utóbb lehetetlenné válik termel-vényeink értékesítése, ha a kétszer annyit produkáló szomszédos népek oly alacsony áron kínálják majd termeivényeikei. amely ár mellett ók még megtalálják számadásukat. de nem találják meg a félannyit termelő magyarok külöuöseu, ha figyelembe vesszük, hogy sokkai drágább kólosónókkel manipulálnak.
Major Béta.
Gyermekek az utcán.
Nagykanizsa város egész társadalma összefog, hogy a gyermekvédelem ügyének egy napot áldozzon s filléreivel lehetővé legye, sok elsflllött gyermek megmentését és sokakat óvjon az elzülléstől. Ez az eszme önmagában véve igen szép és nemes, de lesz-e osak egy is, aki gondolna reá a nagy bizottságban, hogy uekünk is vannak gyermekeink, kik az utcán nevelődnek, senki fiai és nem gondol a város társadalma, hogy megmentse őket a társadalom számára.
Hányszor olvassuk a rendőri hirek közön, hogy ez, vagy az a kiskorú bünős betört valahová, lopott, verekedett s nem gondol senki arra, hogy praeventiv intézkedéssel meglehetne akadályozni az ilyen eseteket.
A sok gyermekes családapa örömmel köszönti a melegebb napokat nemosak gazdasági szempontból, (hogy nem kell fát vennie, gyermekeinek nem kell meleg ruha, oipó eljárhatnak mezitláb is,) de azért is meri családja felszabadul a szoba fojtott levegőjéből s gyermekei kikerülnek a szabadba -- az utoára. A munkás ember nem tarthat nevelőket gyerekei mellett, sem ó, sem felesége nem érnek rá, hogy gyerekeik napi foglalkozását ellenőrizzék.
Délben látják őket s este a vacsoránál. Hogy a gyerek kivel volt, mit osinált ez lényegtelen kérdés az ó szemükben s itt van az erkölcsi baj.
A tavasz első sugara már kicsalja a gyerekeket az utoára s egész késő őszig hangos tőlük minden. Hadd játszanak a gyerekek, de ne az utcán, mert korán eltanulják az utca bűneit és sok romlatlan szivü gyereknek volt épen az a végzel*, bogy korán került az utoára. Régi ócska viskók, kerítések mellett egy halom gyereket látni, amint pénzre játszanak ; talán anyjuk kenyérért, zsirért küldte őket s ók eljátazák pénzüket a.nagy későn pityeregve beállítanak haza, hogy nincs uieg a pénz, elveszelt s az éhes gyerekek tovább sírhatnak a nincs kenyerük.
ZALAI KÖZLÖNY
Egy másik helyen 15-16 éves suhancok ülnek leterített kabátjaikou s vigan csörgetve a pénzt kártyázni hívogatják az arra menő iskolás gyerekeket. Egyre-keltót, ötre. tizet még lehet tenni s a bámészkodó gyerekek közül mindig beugrik egy kettő. Még az iskolát is elmulasztja s ugy lesz belőle lassan iskolakerülő gyerek s beáll ó is a többi közé, a dologtalan züllött fiuk társa-ságaban. A Teleky-ut kertjei mögött egy másik kompániát látok. Két gyerek vezet nyomra. Az egyik szilvóriumot visz a másik osereauye pálinkái egy jókora üvegben. Látom óvatosan meglapulnak a keritéa mellett s húznak egy uagyot a cseresznye pálinkából — mert az édesebb — s odébb mentiek. Érdekei a két lurkó messziről követem őket s mit látok. Vagy négy vén kamasz ül ottan egy sereg iskolásfiuval vigan isznak. Mégy vagy öt féle pálinkát kevernek össze és sorba iddogálnak. Az alkoholizmus csiráit itt szedegetik magukba. Mikor közéjük állok látszólag meghökkennek, de azért osak tovább isznak. Az egyik jobb képű gyereket vallatóra fogom, hogy honnét szerezték a pénzt, mire ó sirva vallja he, hogy egy ezüst kanalat lopott el hazulról s azt adták el.
Igazán tanulságos vult kanizsai sétám egy napi eredménye, de egyben igazán elszomorító. hogy az utoa gyerekeivel oly kevesen gontlolnak. A legközelebbi gyermeknap érlelte meg a gondolatot bennem, hogy ezeket a kis iskolakerülőket megfigyeljem.
MAJÜS 19.
HIREK.
A lelkem szállna.
A lelkem szállna
Gyors szökkenéssel
Felhőkön túl
A iiap közelébe!
A vágyam ? ... Az vinne .1. . .
Az messze ragadna!....
A vágyam t... Az szállna ? . . .
Csak ne lemte ólmos
Békába zárva!
Csak ne lenne suta
LenyeselI szárnya
A lelkem az szállna.
A lelkem az szállna!. . Az vinne magasba /... Sugaras szivemben Tavasz tüze hullna! Arany szól le fényben Fürödne a lelkem Csak a tilalomfa •V< állna előttem !... A lelkem az szállna !. .. Csak teremtő vágya Ne lenne súlyos Bilincsbe zárva !... A lelkem az szállna!
Szentgyörgy völgyi.
- Békenap a köiépiekolákban \\ ku,. tnszmmisztériuiu rendeletéből • középiskolák luindeu eaztendőbeu egy napot a világbéke eszméjeuek kö. telesek szentelni. A békeuapot mindig máju. 19.4,t tartják B ekkor rendesen egy egy tanár tart elóattt," a növendékeknek, hogj már fiatal korukban belsők oltsák embertársaik szeretetét s megnyerjék 1 jj^ gensráolól > kéke eszméiének. A helybeli főginnm.
> most folyó érettségi vizsgák miatt ítj.j,, vasárnap tartotta a békeuapot, amikor Cavülloni Sándor lógiinnázlumi tanár, igen érdekeseit rtM|u bogy a tudomány és művészet áldásaiban csiku , békés korszakok segitelték az emberiséget, míg , háború osak pusztulást és romlást okozott mindig A háború s barbarizmusnak, az eoibori vadsági,»k modernkori maradványa, ami ellen társadalmi utou küzdeni kell. Ma még ugyan utópia számba uiegy , világbéke, de a modern polgári társadalom meg lógj. találni a módját annak, hogy a vérengző báboruktiik útját állja
— Személyi hlr. Szirmai Miksa Zal.vár-megye kir. tanfelügyelője a reggeli vonatul Nagy. kaaizsára érkezett. Ez az elsó látogatása városunkban, hol először a polgári leányiskolában jeleut inng. Délután Kotor ba ment, honnan kedden d. u. vbais-jön és az elemi iskolák osztályaibau tesz látogatásokat.
— Btról kinevezés. Vilit Viktor uagykaui zssi kii. törvényszéki jegyzőt a király albiróvá ue-vozte ki a lengyeltóti! kir. iárásbiréságboz. A izim-patikus egyéniségű fiatal birét széles körben kedvel-lék s városunk társadalma igen kedves embert vészit benne.
- A aümegl főrabbi meghívása. A stockholmi izr. hitközség megbivla Píeiffer Izsák itr. sümegi rabbit, bogy a -stockholmi rabbi állást foglalja el. A hitközség Svédország et»ó hitközsége. A meghívás nagy dicsérete a budapesti rabbiképzá intézetnek, amely a világon mállóképpen foglalja el iz elsó helyet, de fényes bizonysága annak is, liogr s sQmegi izr. Hitközség minó értekes egyéniséget nyert rabbijában. Pfeiffer dr. még gondolkozik : elfogadjá-fl a meghívást.
— Tátra—Adria tura at. Mint már említettük az Otszágos magyar automobil klub a Tátrától az Adriáig nagy automobil versenyt rendez, amelyre tobb, mint 50 automobil nevezett. A verseny résztvevői 0 hó 26-én érkeznek városunkba s az elsó automobilok előreláthatólag d. e. 11 óra körül tűnnek fel a Toleki-uton. A város Ünnepi fogad, tatásban részesiti az előkelő vendégekel. Tiszteletükre a Szarvasban lakomát rendez és értékes liiz-teletdijat is felajánlott a versenyzőknek. A több, mint fél száz automobil felvouulása nem miudeunspi látványt uytijl s az ugyanakkor reudexell gyermeknap csak tuég fokozui logjs a nap éléukségét.
— Aa Izgalmas megyegyiiléa A legutóbbi megyegyülés, melyen tudvalevőleg Bálás Hela főispánnak bizalmat szavazlak az ellenzéki intlilváuy elvetésével, még mindig éléukeo foglalkoztatja a megye közvéleményét. Az ellenzék nem tud belenyugodni leszavazUtásába és számottevő függetlenségi pártemberek azt hangoztatják, hogy az eredmény nem felel meg a közhangulatnak is, bogi számosan lávol maradtuk a függetlenségiek közül. Híre jár, liogy az ő»zi közgyűlés alkalmával U| akciót provokálnak amikor az egész ellenzéki gsrd" felvonul, bogy bebizonyítsák, bogy Zalamegye törvényhatósága nam rokonszenvet a mostani állapotokkal. Kzt a bírt természetesen a kelló fentartéisal közöljük.
— Nagykanizsa város éa járási Sanda kor f. évi május hó \'28-áu delelőn 10 érakor •
MAJ08 19.
ZALAI KÖZLÖNY
S
«trolUt tanácstermében rendes közgyűlést Un. Wr„,k: I. Elnöki és titkári jelentések. a Mult é,| aziuiadáa és folyó évi költségvetés előterjesztése. 3. Kolyó ügyek éa inditváoyok.
— Hamtuttott dalmát borok. A hamisított dalm
Uyeues ügyvezető h. igazgaló rámulatott n illetékek hanyag beszolgáltatása végeit előállóit nagy illeték hátralékra, s ugyutoud, Itugy főnökök egész légióla egyáltalán be nem azolgálják az illetékeket amit sikkasztásnak kiváu megállapilauí. fCrrti tiatry szóharc
Irodalom.
A Magyar Figyelőnek pünkösdi száma a
iét borok behozatala miatt gróf Serényi Béla j keletkezett. Szólásra emelkedett Haifai Frigyes, ki reudeanél is gazdagabb Urtalommal jeleni meg
földmivelési miniszterhez intézeti pauaszok folytáu a miniszter f. é. március és áprilia hónapokban pináéban lévő borkészleteket alapos vizsgálat
a munkaadók prezitizséi védi a ro»8z<tlását fejezi ki lap élén találjuk gr. Tisza István cikkét, igazgató kemény kifejezéseiért. Ily értelemben a belga töroegsztrájk jelenségeiról számol
alá m<iK b\'lszólalt Pougor H , WeUer K., HofTmau stb.: Mihály a hármaK szövetséget mutatja
Tétellé. Euuek folyamán a hivatalom közegek a gya-uua borokból mintákat veitek, 8 ezeket szakérlóileg megvizsgáltatták A megvizsgált borok közt tényleg ,öbb olyan hamisított bor volt, a mely Dalmáciából „zirmazik A Magyar Szőllősgazdák Országos Egyenletének legutóbbi választmányi ülésén, mely az egyesület álul oz ügyben a füldraivelésQgyi miniszterhez intézendő felterjesztéssel foglalkozott
melyben be. Réz ki Orispi éa
, Bismarck emlékiratában Dr. Sch&chter Mika az egye-
munkaadók, ami azonban a vád alaposságát iugatta meg, mivel a biztosításra kötelezetlek közbe- temi tauárok nyugdíjazásához hozzá cikkében,
szólásai a vád valódiságát bizonyította. A mérleg\' Nagyon érdekes dr. Hajdú Miklós dolgozata, amely-
megvizsgálása céljából szakközeget küldött ki gyűlés. Egyébként a feltétele* fel ment vény
köz-meg-
ben Mikszáth Kálmánnak egy eddig kiadatlan levelé-ismerteti, melyben a nagy író a Jókai-életrajz plá-
Forenc miniszteri tanácsos kijelentette, hogv azokban ti esetekben a melyekben hamisitotl borokat talál Uk. a kihágási eljárás folyamatban van s a mit ez ügyben a magyar kormány lehet az meg is fog történni. A miniszter által tett lépések sikerének előmozdítása érdekében azonban kívánatos, hogy az egyes koukrét borhamisítási esetekét maguk az érdekelt kereskedők, vagy azok, a kikuek ilyenekről tudomásuk van. sajál érdekűkben is jelentsék be az illetékaa hatóságnak.
— Elhalasztott befizetések. .A Délzalai Takarékpénztárral Egyesült önsegélyző Szövetkezet• a folyó hó \'22 re eső befizetést tekintettel az Ünnepre e hó 28-án azaz pénteken délelőtt tartja, meg.
— Magyar élelmiszertörvények gyűjteménye. A budapesti kamara két tisztviselőié e cim alatt összegyűjtötte a-, élelmiszerhamisitásra vonatkozó egész magyar joganyagot. A nagy körül tekintéssel készült és könnyen áttekinthető munka kitüiiő szolgálatokat tehet a jogot alkalmazó közigazgatási hatóságoknak, valamint az érdekelt kereskedőknek egyaránt. Különösen a kereskedővilág szá mára szüntetett meg a mnnka egy régen érzett hiányl amidőn kimeritóleg tájékoztatja a kereakedőt az élelmiszerekkel való szabályszerű báuásmódról, valamint az alaptalan élelmiszerhamisitási vád elleu való, védekezés mikéntiéről. A mű euuekfolytán szinte nélkülözhetetlen minden fűszer-, élelmister-, bor-, szeszesital- és vegyeskereskedő, valamint, az élelmiszeripar malom- sütő-, cukrász-, mészáros- heutes-. konzervtészta-, szeszesital-, élesztó-ípar stb minden ága számára. A munka a soproni kereskedelmi és iparkamara utján 6 korona egyidejű beküldése melleit rendelhető meg.
— Ingyenes balatoni kalauz A Balatoni Szövetségnek most jeleni meg az Ingyenes balatoni kalauza. A szén\'képekkel díszített kalauzt a szövetség 60 ezer példányban nyomatja és osztja szét. 10
adatolt. Ezután következett a választás A közgyűlés j giuinvádja ellen {tiltakozik. Bonkáló Sándor a gör.
kath magyarság utolsó küzdelmeiről számol be; egy Balkanikus álnév alatt iró diplomata a Balkán uj gazdasági helyzetéi ismerteti. A szépirodalmi részben találjuk Berezeg Ferenc albániai útirajzát és 1 Tonelli Sándor tanulmányát, amelyben a reform-korszakról szóló angol munkái mutatja be az olvasóknak. Igen gazdag a följegyzések rovat, amely mint reudeaen, kritikai és polemikus cikkeket közöl. A A Magyar Figyelő szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest., VI., Audrássy-ut 16. Előfizetési dij egész évre 24, félévre 12, negyedévre 6 korona.
Heltai Jenő kis komédiái.\' Holtai Jenő friss és meleg hutuoráuak bájos termékei azok az apróságok, a melyeket most fűzeibe összegyűjtve adott ki a Magyar Könyvtár. Radó Antal kitűnő vállalata legújabb xorozatában. Heltai vidám, keserűség nélkül csúfolódó, parodisztikus szelleme a maga egész kedvességével van benne ezekben a kis komédiákban melyek midenegyike az élet valami furcsaságát, az emberi dolgok valami mulatságos vonáeát kapja te egy-egy hirtelen karikírozó vonallal. A mulattató, pompás kis könyv a Lampel R. (Wodiauer F. éa fiai) cég kiadásában jelent meg; ára 60 fillér. Kapható: ifj. Wajdits József könyvkereskedésében.
l/,7 óráig eltartott Az ui igazgatóság majdnem ki-Lónyay j vétel 0^kül uj tagokból tölteteit be.
— Pályázat Internátusba való felvételre. A Diuke makói diákotthonába az 1913—14. iskolai évre 160 gimnáziumi, esetleg elemi iskolai tauuló vétetik fel. Az ellátási dij havi 40, beiratási-, orvosi-, butorhasználati dij évi 40 korona. A\' felvételi kérő bélyegtelen folyamodványok iskolai, születési és 1. osztályú tanulóknál uiraoltási bizonyilváunyal felszerelve 1918. év juíius 10 uapjáig adandók be a Dmke. makói diákotthonának felügyelő bizottságánál. — Részletes prvspektussal kívánatra készséggel szolxál a diákotthon igazgatósága Makón.
— A bűnös asszony. Nemrégiben megírtuk\' hogy özv. Rác Péterué rendesen foglalkozott magzatelhajtással. A hozzáforduló nőkön nein egyszer végzett tiltott operációkat. A rendőrségi nyomozás meglepő eredménnyel végződölt. A rendőrsége egész listája vau azoknak a nőknek, akik Rácz Péterr.é segítségét igénybe vették. A gouosz asszony már évek óta űzte ezt az elvetemült foglalkozást mig
rendőrségnek sikerűit ót leleplezni s az uiabb súlyosan terhelő bizonyítékok alapján az Ügyészségnek átadni.
— Tilos kutyákat bevinni a kávéházba. A .Nagyatádból" vesszük a hírt. hogy a nagyatádi főszolgabíró olyan rendeletet adott ki, hogy a* élteremekbe és kávéházakba tilos kutyákat bevinni. A rendelet ellen vétókét pénzbüntetéssel sújtják. Milyen boldog állapotok vannak ott s micsoda kullur-lerűlet lehet ez a Nagyalád ? Mikor jutuuk mi odáig hogy feketéinket zavartalanul illatjuk meg s tányérainkról nem kapták le a csirkecombot az élelmes foxik.
— Titokzatos öngyilkosság. Tegnapelőtt reggel a kotori molnárok az egyik malom kerekeibeu megakadva egy uriasan öltözött fiatal leány hullájára ukadlak. A 18 év körüli gyöu)örü leány holtteste még teljesen ép volt, ugy, hogy minden valószínűség szerint csak néhány óráig leheteti a vízben.
\'.Kilétét nem tudják. Miudeu jel arra vall, hogy ön-
filléres bélyegdij mellett a csinos füzetet bárki meg • - i,i»ia,A.,.i,„«v
, ...., . .. 4 IÁ u . »„„ Kv kosság történt, mert a holttesten a küleróBzaknak szövetség titkár, hivatalánál Balaton- «
kaphatja füredeu
- Közgyülén A nagykanizsai kerületi rann-kásbiztositó péuzlár f. bé 18-én d. u. 3 órakor tar tolta rendes éti közgyűlését a városháza disztermé\' bou Schwarz Oltó elnöklete melleit. A kiküldöttek a szokottnál nagyobb számban jelenlek
inog mini más években miáltal a határozatképesség Hivatalnoknő, amerikai már 3 órakor inoKállapillatott. A közgyűlés nagyon viláí volt, amit o székház és a liszln jövedelem humoros, hovalbrdttáse idézett eló Erre elnök » szavasáBl rendelte és a munkaadók azon indítványa, hogy
semmi nyoma és az ékszerek is rajta vannak.
— Ma héttőn és holnap kedden .Edison" színházban izeuzáeiós sláger műsor kerül bemutatásra. A kélórás gazdag műsor s kövelkezó: közgyűlési Trónörökös, dratna 3 felvoná-ban Oarl Olewing \' Berlini udvari színház- tagja a lészerepben.
dráma i felvunáaban. — Klórián kalandjai, humoros. — Ko.-sz lelkiismeret, A zene hatása zz állatokra, természeti tudományos felvétel. — A nagyérdemű közönség szíves pártfogáséi kéri az igazgatóság. - Stzerdán
tiszta jövödelem ne az országos péuzláruak jutassék.
é» csütörtökön fényes Ellle előadás tarlalik, melyen
elvettelelt. Ennél a szavazásnál meglátszott gyűlésnek kél párlra való szakadása. Ugyanis a munkaadók éa az alkalmazottak egyöntetű leszavazása. A munkaadók egynek kivételével tBsIkiiuyi uyomda-tulajdouos Alsóleudval igennel, mig ellenbeu az az összes biztosításra kötelezettek uommel szavazlak.
köz- isméi elsőrendű képek lesznek bemutatva.
HIRDESSEM A „ZALAI KÖZLŐHf-BEM
Szerkesztői üzenetek.
— y. H Gűthe szerint a véts akkor jó, ba prózába áttéve is megvan az érielme. Tegyen próbál az ön versével s meg fogja látni, hogy a cseogó-bongó szavaknak semmi értelmük.
— H. O Igaza van. Pártoljuk a sajátunkat. Mindig az az elsó. kl hozzánk közelebb áll.
— Többen. Kérdésükre a választ lapunkban találják. Igaz eraéa — igaz szó. —
— Nem köBőlheVölc : Egyedül . ... Aj in nótám .... Pali szerelme.----
4 pár cipő csak K 9.
Több gyár fizetészavarokkal küzd s ezért megbízattam, hogy nagymennyiségű oipót mélyen sz előállítási áron alul adjak el. Eladok lehál 3 pár férfi éa 2 pár uíi cipót, barna vagy fekete bérből, erőseit szögelt talppal, elegáns kivilelbeu mérték szerint. Mind a i pár cipó csak 9.— korona. Szélküldi után véli s
Sl IICTIG clpőáruhéaa . LUollD NEU-SANDEZ 47. e».
Kicserélés megengedve, vagy s pénz vissza.
ZALAI KÖZLÖNY
MÁJUS 19.
BORBÉLY ÉS FODRÁSZ ÜZLET ÁTVÉTEL!
yan szerenosém a n. é. közönséget tisztelettol értesíteni, bogy helyben
a Deák-íér l-síi szám öintí,
"illetve IFJ. WAJDITS JÓZSEF KÖNYVKERESKEDÉSE és VÁBY ZOLTÁN cukrászdája mellett levő MUNKÁOSI-féle
BORBÉLY ós FODRÁSZ ÜZLET
f. ó. májul hó 4-én tulajdonomba ment át.
Amidőn ezt a nagyérdemű közönség becses tudomására adont. fótörekvé-sem oda irányul, bogy az üzlet átvétel alkalmával mindazon újításokra, melyek a mai kor és a hygiea igényeinek megfelelnek, költséget nem kiméivé, üzletemet olyan nivóra törekszem emelni, amely tisztelt pártoló vendégeim megelégedését fogják részemre kiérdemelni.
Számos évi tapasztalataim nagyobb városokban, azt engedik reményiem, bogy tisztelt pártoló vendégeimet a tiszta és gyors kiszolgálással ki fogom elégíteni. — A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok Nagykanizsán. 1918 május hó 5.
teljes tiszteleti,! KírchkllOpf ElTlÖ borbély ós fodrász.
Nagykanizsa r. t. várra tulajdonát képező », Erzsébet királyné-tőr 24—Í7. sz. telkeken íenná|lö összes épületrészek lebontására verseny tárgyain,! hirdetek.
Aiáulaiot > hiralaibói kiadott ajánlati luiuta felhasználásával kell tenni ée csak e mintán kiáliiloll pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, közvetlenül a v. tanácsi iktatóba, vagy poala utján be. adott aiánlalok vétetnek tárgyalás alá.
Bánatpénz gyanánt 1600 korona készpénzben, vagy óvadekképea értékpapírban, vagy pedig akármelyik helyi péuziulézet ily összegről azóló betél-kflnyvével teeudó le a v pénztárba é» az orról stéló letéti nyugta az ajánlathoz csatolandó.
Az ajánlatok beayuitás&nak határidője 1913-lk évi májue hó 28-ának d e 10 órája Ugyanekkor loguak az ajánlatok a városháza tanácstermében az ajáulattevók vagy igazolt megbízottaik jelenlétében felbontatni.
A szerződéstervezet a v. mérnöki hivatalban megtekinthető, ugyanitt az ajánlati minla díjtalanul kapható. s
Egy ajánlattevőnek sincs semmi neveti nevezendő igénye arra, hogy ajánlata elfogadtassák és Nagykauizsa város közönsége szabad teudelkezési jogát minden tekintetben fenntartja
Ajánlattevők a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak.
Nagykanizsán, 1913. évi május hó 13-ikán
VÉO. EY ZSIGMOND 8 k-polgármaalar.
/ Kénes
gyógyforrás
Varasd-Töplitz
(Hor»»t-orozag i
Vasút-, poita-, telefon- é< táwirda-állomáa.
UJ gyógyszálloda villanyvilágítással, hírneves radioctiv tartalmú kénea hőforrás -f 58 C".
Ajántva: köszvény, ceuz is ischias stb.-ncl. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- és bélbántalmaknát. Elektromos masaagc. — Iszap-szénsavas és napfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdöiga/.g..,tós4g FUrdőorvos Dr LOCHERT J
Hir.leaaen a „Zalai Közlöny"-ben.
AKI BÚTORT
BUDAPESTEN AKAR VÁSÁROLNI,
eajál érdekében cselekszik, ba vásárlás elótt megtekinti a
Budapesti Asztalos Ipartestület
védnöksége alatt álló
BÚTORCSARNOK ÉS HITELSZÖVETKEZET
áruosarnokait, melyek a következő helyeken vannak : VIII., József-körut 28. sz. (Bórkoosis-utoa sarkán.) IV., Ferenoiek-tere 1. sz. (a királyi bérpalotában.) Ezen szövetkezet az „Országos Központi Hitelszövetkezet" tagja s enuek felügyelete alatt áll.
Váaárlfcal kényszer teljesen kizárva. — Stílszerű modern lakberendezések.
JuUanyos érák I Szavatosság áru minőségéért
Aa árnoaarnokb* ktsárólag elsőrangú badapssti asztalosok áa kárpitosok dolgosnak.
MEGHÍVÓK
iridlg még nam létazatt nagy választékban jutányos áron kójzlttutiiek
ifj. Wajdits József
köny vny omdáj ában.
\\\'iilóki meftn\'nilfllt\'Kok gyorsít n eliutéxUMnck.
Nyomatott a laptulaj-lonya Ifj. Wajdijta Jó/.ijef könyvnyomdájában Nagykanizsái/.
spirin

(• kflihmerf lijdalomcillUpitó »*cr)
Minthogy » Atpliln bdjrrtl tokwor pótwmkji adtuk, % Whrwkcdjfk A,pl,Int csak,
Aapirtn>Tatbl«tU
fannAbwi u alibbi rajinak megfeleld etedrtl nomtgoUibtn (I flveg- ^ Itíjraramot Ubldtival ára K. 1,10) riUrolni. 3 — MIjmUm lableHAn rajta vas §
*M A»»lrln «x6. £

NAGYKAI IZSA 1 g13 MÁJUS 22
52 IK ÉVFOLYAM 36 SZAM
CSÜTÖRTÖK
ZALAI KÖZLÖNY
Migjilinlk Hétlön bi csütörtökön. Melós tefk„8l,;
tlOíU.ti.l ár.k: koron., íélévr. 6 koron. ^ SZELE ELEMÉR
.„Ujedíno 2 koron* 60 flll. — ér« 10 flll. |
Fószcrkentlö:
KEMÉNY I.ASZLO
Szirkasztoiig 11 klidohiolil Diák-tér I
T.l.fon: III _ Hlrd.t.i.k dij.xab.. aiarlnl.
Világbéke.
Irta: Hock Jtiuoa oraz. képviselő.
Mindenki, a ki uj eszmét hirdet, szükségképen összeütközésbe jön korának gondolkozásával. Azonban, bárminő kiosinyléssel és lenézéssel tek nt is a világ egy-egy uj gondolatra, azt az embert, a kinek a lelkében él az igazság gyökere, ez* a guny sem tántoríthatja el hivatása útjáról. A gondoltjáért kész milliókkal szenibeszállani, mert inkább meghal, semhogy megtagadja az igazságot, az eszmét, a melyet neki kellett világra szülnie. Ez az igazság élteli ól s hogy ha kinpadra feszitik is érte, ott is, akkor is arra törekszik, hogy azt kinyilatkoztassa. Dacos fejét merészen fogja az égre vetni s a történelem példája szerint dobbant a Iá bával; Mégis mozog I
Az emberi nagyság mértéke az, hogy a nagy lélek nem törődik a pillanatnyi sikerekkel, hanem a jóvőbe néz. A jövőért dolgozik minden nagy ember. A méhek hiva-
tását végzi. A mézet, melyért ót rnegfojlják. átadja az emberiségnek.
A haladás egy lépést sem tudott volna tenni a földón, hogyha az emberiség szembe nem szállt volna a közönség kiosinylésével. A kultura történelmének legnagyobb érája az, a mely uj oivilizáció alapjait rakja le. mikor a régi pogányság elvét feldöntötte és a keresztény eszmék nagyságát belehozta az ókori barbarizmusba. Terjesztőiket kigúnyolták, kinevették, mint a béke hirdetőit napjainkban. Vájjon azt a tizenkét szegény halászt, a ki otthagyta hajlékát, mert szivük egy eszmétől áttüzesedett nem oly rajongó bolondoknak hirdették, mint ma az örök béke apostolait, a kik nincsenek is uj erkölosi eszméktói áthatva, mert alapjában nem hirdetnek mást, miül a mit az a tizenkét halász hirdetett ? Pál apostol is emliti. hogy óket bolondoknak tarlják De hozzá teszi: „Mi tudjuk, a mit mi hirdetünk, az igazság és az igazságban vau az Isten ereje." Ilyon erejo van az igaz gondolatnak s én ilyennek tartom a világbéke eszméjét is. De
bármily kedvezők és csodálatosak is e téren a legutóbbi évtized eredményei, azért tudjuk, hogy ezek csak elvek és nagyon soká lesznek megvalósítva az éleiben. De tudjuk azt is, hogy meg kell valósulniok, mert bennük a haladás isteni lörvénye nyilatkozik üteg. A haladás pedig oly törvény, a mely fejlődést s a melynek elóretörekvését megakadályozni emberi erő nem tudja.
Ne higyjék tehát a kételkedők, hogy az a gondolat, a melyet ugy nevezünk : világbéke. csak a legújabb kor bogara, hogy néhány beteges idealista rajongása. Óh nem I Az örök béke gondolala tulajdonképpen ott kezdődik, mikor az emberiség megérett arra, hogy külön választotta az anyag jogait, az erőszakot és az erkölcsi rendet.
Tudjuk a görög történelemből, hogy templomokat omeltek a béke papjainak. A rómaiak szintén. És a műveltség terjedése, fokozatos haladása egymásulán fogja kiirtani az emberiségből az állati szenvedélyeket s a vole járó bestialitást.
Az örök béke eszméje olyan, mint a
Barátom siriára.
Byron.
Barátom, kit el nem feledhetek, Hiába unlám érted köuyemet. Hiába hangzóit annyi sóhajom Azon a gyászos búcsúzó napon 1 Köny és sóhaj a zsarnok, rút halált Netu győzi le, nem Qzi el nyilát; Nem uyer halsztást ifjúság s eréuy, Mfgdól a szépség az élet delén, Te is, mig éltei, vigaszom valál Nekem * barátaidnak általán. Ha szellemed sirod körül lebeg, Hol az enyészel órli testedet: Látud, milyt-u mély, kiuzó bánatom Tudod, vésőre rá nem bizhatom. Márvány no álljon sirhnlmod tövén Kló szoborként iti bánkódom én ! Bánul |elképe mért is állana Olt, hol a báuat órködik maga? A voszie»ég lesújtja |ó atyád, Ne mérd enyémhez, mégse bánatát.
Igaz, mely érte, nagy a veszteség, De nó helyedbe ujabb sarjadék. Mig énnekem helyetted mást ki ad ? Ki törli el szivembeu arcodat ? Megnyugszik lassan a szülő-kebel, A testvér buja enyhülésre lel, Az Ég a gyászolóknak enyhet ád, Csak egy vigasztalan, — « hő barát!
Ford.: Csongor A.
Rózsika temetése.
Irta: FARKAS KMÓD.
Kózhika markolányosuó volt a Kossuth-huBzá-rokuál. Szép, magas, barua, parázsszemü leányka, ukit p szive hozott a táborba Huidosó Rózsi volt a neve és Deésen állott be morkoUnyosnőnek. Olyan üde volt mindig, mint a -harmatos rózsa a májusi napsugártól körülragyogva. Hiven köv«lte a huszárokat mindenfelé. Olt *rolt Piskinól, Nagyszeben bevételénél. Pompás hangja, igéző termete, darázs dereka, tüzes fekete szeme a huszárok kedvencévé lette Mindenki csak Rózsikénak hivta s valameny-
uyien bolondultak érte, De ö csak egy daliás közkatonát szeretett, egy fiatal iparos segédet, aki szin. téu Deéseu cbapott fel huszárnak.
Miudig vidám volt s örökké édes dal zengett az a|káról. Követte a huszárokat a báuáti táborba is-A vidámság és kedves kacagás sohasem fogyott ki belőle. Amikor döröglek az ágyuk, ropogtak a puskák & a füstfelhő, mint halotti szemfódél lebegett a csatatér fölötl. Rózsikát rendeseu ott lehetett látni, ahol a sebesülteket kötözték. Megmosta a vértől a sápadi huszárokat, aztán ment zsemlyét, gyümölcsöt és italt kínálgatni a csatatü ben álló hősöknek. Nem félt a golyóktól. Utána szaladt a fáradtan bukdácsoló vastekéknek s mikor veszett forgásukban végre megállónak, lényeiébe knpta, megrázta és felkiáltott:
— Óh, te utálatos golyó, liáuy életet sodortál a másvilágra ?
Sokszor figyelmeztették a huszárok, hogy ue tréfáljon a halállal, mert egyszer a/, is megtrétáljá ót. Rózsika vállat vont és nevetve mondta :
— Ahol annyi hós honvéd vau, oda éu ín szívesen elmegyek.
A .szóregi c-iiiábau, melyei Hayuau a s^edi
1
ZALAI KÖZLÖNT
MAJDS JJ
lótuszvirág, a melyből a vizözön után uj teremtés sarjadzott. Nem elég ezt az eszmét hirdetnünk. Törvénnyé kell tennünk, hogy szerelj béke, testvériség uralkodjék a földön. A békének nemosak gyümölcse a boldogság, de összhangot is teremt a lélekben. Nagyon szerenosétlen az, a ki a boldogságot külső viszonyokban keresi. Belülről kell annak jönnie. S a kiben ez a harmónia

Fürdő a lazinakl parkban.
Nagyítaniuk, míjin 21
Többször szóvátettük már, hogy sunknak egyik igen nagy hibája, hogy a közönség uvári kényelméről és üdüléséről nincs meg, azt semmiféle más viszonylat a\'|1(lul igim lud gondogk dni. Beszéliünk ebben földön boldoggá nem teheti Az embereknek;u űgyben lsl,b tA||Rll(ol(i siíe||emü tőkéssel.
boldogsághoz, aklk goudollat rea hogy la|in kifizalné
pedig ép oly joguk v
mint az igazsághoz. E kettő végcélja minden I 4( mud|)rn kénJplelnmel berendezett emberi haladásnak. Ez az a két sasszárny, (flrdú U8Zodávali ve„déglóvel, sétányokkal és a melyek együtt emelnek a magasba s a Jitókterekl[eJ e|iátva. dc a terv keresztül vi-melyek ha megtörnek, a királyi madár is a|te|e [g(.u nagy ne(l9Mégbe otbözik. Először sárba és a porba hull. Igazság és boldog- j(j n|n0> a|kK|mas he|j „ f(lrd6 elhelyezésére ság. Ezekhez szükséges a lelki béke a esa-iuj aétau).oku, létesUeni uagy idó. aok Iádban és a társadalomban. kérdése. A városhoz közel volna egy-két)
Ámde vallás nélkül eszméket a tőmé-1 beültetett terület, de ezek igen drágák s nem A doloS ktolebbl üzleteiről nem i|. gekbe vinni nehéz. Már pedig nagy baj. alkalmasak fürdőzés sporttelep elhelyezésére; jlo" "Adunkban érdeklődni, jelen hiradásun-hogy a mai korszakban az eszményiség le-! jgy a tervet azok, akik a gondolattal fog-\' 1["t " Króf közvetlen környezetéből vesszők, nézésével és hanyatlásával a társadalom is lalkoztak s keresztül is vihették volna, el- Reméljük a birtok végleges rendezése után,
rostiak sem kirándulóhelyei, sem megfelelő sétahelyei ninosenek. így érlelődött meg benne a gondolat, hogy fürdőt létesít a parkban, modern éttermet nyittat, hogv u kirándulók kényelmesen étkezhessenek is Valószínűleg egy-két tenniszpálya is létesül váró- a parkban Szebb kiránduló helyet, nyári szórakozót nem is lehetne keresve sem t«. lálni a lazanaki parknál, melynek régi szép lombos fái alatt élvezet sétálni s hallgatni a oigányzenét. A hely igen közel is van a városhoz könnyen hozzáférhető s igy igazán hálás lehet a város közönsége a gróf ezen nemes elhatározásáén, hogy auiit olyan régóla kívánunk, hogy legyen egy helv, ahol nyáron kényelmesen eltölthessünk egv-egy estél, délutánt, elszórakozhassunk egy-most végre meg-
pénzleKÍ 0n"epeu, vasárnapon, i valósul.
megingott. Pedig vallás és tudomány sohasem ellenkeztek egymással. Ellenkezőleg. A tudomány elvezet bennünket a végtelenség küszöbéig. Itt a vezetést átveszi tőle a bit és a kifáradt léleknek megmutatja az Istent.
Uányan vagyunk, a kik sokszor odaadtuk volna minden kincsünket egy csepp reménységért, egy kis vigasztalásért. Ezt nem tudja nekünk megadni más, mint a hit, a mely felmutat a csillagok felé s azt mondja : Sursum corda I Emeld fel a szivedet I Légy te is a szeretet és igazság apostola, mert a ki ily uton halad, elérkezik a békéhez.
HÍREK.
ejtették mihamarabb megnyílik az uj fürdő, mely
Most a véletlen, azaz\'hogy Billot gróf uJbó1 köze,ebb howa városunkat a modern Hz, uj laz.snaki birtokos tette magáévá az kényelemmel rendelkező városokhoz, eszmét s nem sok idó kérdése, hogy a lazs-naki szép parkot megnyitják a nagyközönség számára is A lazsnaki birtok uj tulajdonosa igen liberális érzésű, demokratikus fóur. aki szereti a társaságot s igen népszerű a felvidéken, ahol birtokai vannak. Politikával keveset foglalkozik, de annál tobb kulturális célú intézményt támogat.
Mikor a lazsnaki kastélyt és parkft megvette rögtön arra gondolt, hogy ezt érdemes volna a varos közönsége számára hozzáférhetővé tenni, tekintve, hogy a vá-
— A sárga oipö indexen. A Pesti Napló legutóbbi számában ily cimü közlemény jelent meg, mely a Zalában közólt sárgaoipót betiltó igazgatói rendeletet egyenesen a főgimnázium igazgatójának rovására irja. Miután ilyen esztelenségról a gimnázium vezetőségénél szó sem lehet, csak annyit jegyzőnk itt meg, hogy a nevezett fővárosi lap tudósítójának rosszakaratánáj
városháza tornyából nézett, szintén jelen volt Kózsika. Itt törtéül, hogy a houvód tüzérek észrvették Haynat, amint a toronyból létcsövezte óket s egy hatfontost röpítettek a toronyba.
A golyo bele ia csapott a torony falába s a lehullott vakolat miud Hayuau fejére pottyant. A nagy hós rémülten futq^ le a toronyból, mert tudta, hogy a második golyó már lekaszálná a fejét. Kbben a csatában is oU sürgött-forgott Rózsika a huszárok körül, akik rohamra készeu állottak a inezón, amelyre perzselő nyári uap tűzött.
A tisztek szemet hunytak rá, ho>ry a buszát-sapkás, kacikáa leányzó szilvóriumot, boros csutorát kiuál a deli vitézekuek, uoha olyankor, amidón már osak a rohatnjelre várnak, igazi életvestedelem gyalog futkározni a rohamoszlopok között.
Rózsikát azoubán utég a paripák ia szerelték, mert gyakran etette őket a tenyeréről, ót tehát nem kellett félteni, hogy a paripák összetiporják. Még táncolt is előttük szilaj harci dalra gyújtva s olyan jókedvre derítette a komor huszárokat, hogy még meg is éljenezték.
Az ágyúgolyók mind közelebb kezdtek süvíteni s Dembiuszki elrendelte a visszavonulást. A huszáruknak kellett fedezniük a hátrálást s mind sűrűbben röpködtek a golyók a Kossuth huszárok körül Józsika most is csupa derű éq vidámság volt Ót egy csöppet se ijeszgették a bugó ágyúgolyók, amelyek ugy ugrándoztak, mint bokrok között a felvert nyulak.
A repülő bombák sivító zúgással csaptak le előttük s a mint szétpatlaulak tüzes vasforgácsok, hegyes sziláukok repültek szét belőlük, amik feltúrták a földet b Uazköt vetettek az aranykalászokra, melyek csakhamar láugba borultak. Nébáuy huszár leugrott paripájáról, hogy kardjával lekaszálja a tüz előtt a( hullámzó kilászteugert s igy megmentsék a szegény-magyar nép életét. l)e alig fogtak munkához, mikori bomba csapott közéjük. A bomba néhány pillanatig j torogni szokott s csak aztáu robban föl, mikor a ló-j porhoz ér a gyujtőzsiuor.
— Feküdj 1 kiáltotta a huszárok őruagya. amint észrevette it táncoló bombát. A kardjukkal kaszáló I huszárok rögtön lebuktak a földre, csupán egy fiatal uiondársuk nem volt eléggé gyors. Mire körülnézett | a bomba roppant dörrenéssel felrobbant s jobb karját leszakította A liatal huszár vétífil borítva mtiuten összerogyott. Rózsik* rögtön letenFa kosarát, korsóját, lehúzta a huszár véren atilláját és bekötözte a karját.
A szegény huszárt eszméletlenül vitték a sebkötöző helyre. Uózsika pedig, mintha mi sem történt volna, összeütötte a bokáit, nagyot tapsolt apró tenyerével, csatadalra gyújtott, majd uagyokat rikkantva táncra perdült ^ rövid szoknyája libegett, lobogott, suhogott a szélben.
— Oda Ke neki szép huszár, kiálltotta. szüksége vau áz Istennek is a magyar huszárra
Ezt egy másik huszárnak mondta, akit épp most csapott ki a sorból egy bolond ágyúgolyó.
Amint lebukott a lóról, felugrott, de mwgiut leroskadt. Egy szempillantás tuulva ismét felugrott s elhalóan nyögte:
— Fáj a szivem.
Azzal holtan roskadt le. A fáradt ágyúgolyó ugy mellbe vágta, hogy megszakadt a szive. Rózxika most megint pajzán dalba fogott, hogy a szomorú haugulatot elriassza. De alig fordult egyet kettőt, mikor egy bomba egyenesen nekirepült s lekapta szép, barnafürtös fejét. A gyönyörű leányfej egy ölnyire röpült a törzsótól. A huszárok mély megilletődéssel nézték a halálnak ezt kegyetlen tréfáját. Egy pillanat és elnémult az aranyos leáuy.sziv, a folyton csicsergő dalos ajk, mely anuyi vidám órát szerzett nekik.
Többen leugrottak a lóról, kedvese hozzárohant felkapta éa sírva csókolgatta véres fejét, kimeredt szemét, halovány arcát, amiről még a halál se tudta leszakítani a szépség fiatalság viruló rózsáit. Eközbeu folyton dörögtek az ágyuk, búgtak, sivítottak a puskagolyók, é ett a. mező. Félelmetesen nagyszerű látvány volt a tűzben hullámzó kalászteuger, amely, miut egy végeláthatatlan vörös fátyol zizegett a szélben. A huszároknak is visaza kellett huzóduiok és magukkal vitték a azép fiatal leány holttestét, kosarát, borát.
Amikor aztáu megpihentek, kardjukkal sírt ástak a hós markotáuyosnönek és gyászdalt énekelve, beletemették a megcsonkított leányt. Rózsika sirjára
JlAJUS M
ZALAI KÖZLÖNY
o»ak ai oatobaaág-a volt nagyobb al v(Lakoiabb. Különben erre a témára uióg s\'isnr.atérürik legközelebbi számunkban.
_ ^halasztott tornaünnepély. A hBlybeli fjjijuiiiiium holnap délutánra hirdetett l-irnaUuiie pélyét
\'és versenyét a kedvezőtlen időjárás miatt ru;ius |-ére halasztották el. A megváltott je-Ííek .rr« » napra érvényesek.
_ Növcr.dékpapok felvétele. A veszprémi p,piiovelóinlételhe felvételüket kéri ifjak vizsgálata j j. juhuh t-éu d. e. 10 órakor fog megtartatni Veszprémben, a püspöki székházban. A lelvelelre I. r jutl|US 30 ik uapjáu kell jelentkezni a püspöki titkárnál. A pályázok a kővetkező oktuáuyokal hozzák magukkal : 1. 1. A jé sikerrel le lett érettségi vizsgalatról szélé bizooyitváoyt. a. Keresztlevelet s 3. ii illetékes hittanáriéi vagy lelkésztől erkölcsi bizo-uyilváuyl. A jelentkezők kötelesek magukat orvosi vitagilatliak alávetni.
— Honvédtüzérség Nagykanizsán. Vécaey Bsigmoud polgármester Budapestre utazott, bogy az újonnan szervezett honvédlQzéraég egyik ezredet Nagykanizsán helyezzék el. A honvédelmi minisztérium több várossal folytatott megbeszélést, de eddig eredménytelenül a igy Nagykanizsának nagy esélyei vannak, hogy esetleg egy tüzér ezredei idehelyeznek. A polgármester ebben az ügyben moat megbeszéléseket folytat a ininistei iuuibau s alkalmasint eredményes lest a tárgyalás, mert a város hajlandó minden áldozatra, bogy egy ujabb intézményt megszerezhessen.
— Harcszerű lövészet. A cs. és kit. 48. gy. ezred helybéli zászlóalja f. bó 2ő-éu a Kiskauizsa, szepetueki major Vörösbegy-Bajosa éa Principális csatorna közötti terQleteu harcszerű lövészetet tart. Kzeit a napon tilos és életveszélyes az ott tarlóiku-kodás s lókspitáuy a közönség tigyohuét erre kúlöu hirdetményben is felhívja.
— A gondatlan szülök. Ország József vasúti tuuukáa salakot luvarozott és 3 éves kis fiát is magával vitte. A Frauz gyárból kikerülő forró salakot rakta a kocsijára, mikor a kis gyerek rátnenl az izió salak tömegre és sélyos égési sebeket szenvedett. A gondatlan szuló ellen megindították az eljárást. -
— Elhalasztott befizetések. A Nagykanizsai Takarékpéuzlár álul alapított Önsegélyző szövetkezet a csütörtöki befízetesett — tekintettel az önuepre — pénteken fog|a megtartani.
nem tűzhettek keresztel, de ott voll az elesett buszárok törölt kardja, azt tűzlek >uellé|e, azláu egy aihult ágyúgolyói lettek rá síikének.
— Jurlek barátaim halotti torra, — szólt könnyeit tortllve Bózsika vőlegénye, aztán sorra adogatu köztük a leányka boroscsátoráját.
At italtól sirva vigadó hangulatba jöttek. Körülülték a frissen hautolt sírt, aztáu elénekelték fölötte Bózsika kedvenc nótáit. A kürtösök is odajöttek
* mivel Kótsika legjobban szerette az ébresztő méla-akkordjait, a trombitások mély értéssel, pauaszoa •Írással elfu|lák lólőtte az ébresztő mélabús dallamát.
Hauem a szegény fíézsika uem pattant fel Ubbé, nem szaladt végig a puszta tiUdön alvó századok előtt és uem kiálltotta csengő nevetéssel:
— Ti lusták, ínég se keltek V Nem halljátok •z ébresztő hangját ?l
Kózeika már csendesen pihent a jó puha anya-földben, amelyet jobban szerelett az édesanyjánál is. akttól bucsu nélkül meut el. hogy a honvédek szén-védéseit enyhítse, felvidítsa őket, ha húsúinak, meg-kacagtassa őket, ha vidámak. Sokszor veróféunyé varázsolta kőztük a komor hangulatot és dalolva ment értők a a balálba. Éa háuy ilyeu névlelen hősnője volt a szabadságharcnak! A sasokkal repültek a galambok is a dicsőség vérmező|e. fölött.
— Háziállataink csontlágyulása. Falka számra hullottak el mult évben a malacok csont-gynladásban. Bt a betegség, a mely ugy jön létre, bogv a takarmányul felhasznált növényekben uem lévén elegendő foszfotsavas mé.j, ,t állati szervezet előszedi a ezontokbau mér lerakódott foszforsavas meszet, hogy atl táplálkotá-ára felhasználja és igy a csonlok ellágyulnak, megbetegednek. Védekeznek ugy, hogy az iszapoll krétát, vagy mesterséges foszforaavas meszet etetnek telük, de ez uem pótolhatja a lakármányokbél esetleg hiáuytó foszforsavas meszet, ellenben a takarmányban levő fostforsavas mést sokkalta könnyebben emesztbetó Éppen ezért ujabb időben igen nagy súlyt helyeinek arta, bogy a rétek és legelók fáterméseinek foszforsav es mész tartalmát atútrágyákkal emeljék, meri azt tapasztalak, hogy u foszforsav as méstbeu gazdag talajon olyan takarmány lerem, a melynek fostforsav éa méaztar-talma nagy. Kziráuybau Németországban végzett kísérletek bizonyítják, hogy a sznperloszfáttal megtrágyázott rétről lekerülő szénában 60—80 százalékkal emelkedett annak foszforsavas mésxtarislma. A rétek műtrágyázása tehát nem csupáu n stena meuuyUégél fokotta, hauem miuóségére is rendkilUl kedvező befolyással van. mert az ilyeu rétekről nyert széna ásványi anyagokbau gazdag.bb lesz, at abból táplálkozó állatok egészségesebbek, gyorabbau fejlóduek. Arról peri.ze nem Is beszélünk, bogy a takarmányból a műtrágyázás következteben bóveu tereut a nem kell az állatot koplaltatni.
— Tátra - Adria — turaut résztvevőit nagy ünnepségnél liésttll fogadni a város. Azokat at utcákal, amerre sz anloinbilok elhaladnak fellobogózzák. A főkapitány minden biztonsági intézkedést meglett, hogy az automoMlok akadálytalanul vuutil-hassanak a városon keresztül. A város előkelő vendégei remélhetőleg kellemes benyomással távoznak tőlünk rövid egv-két órai itUrlózkodésunk után, hogy utjukat tovább folytassák az Adriáig Az első automobilok SS-én d. e. II óra körül vonulnak át városunkon.
Irodalom.
Az „Élet" képes heti folyóirat 1913. május 18-iki számának tartalma: Szenl-lst-ván-Társulat a. j. — Sebők Zsigmond. P. Ábrahám Ernő. — Sötét, nehéz tavaszi ég. (Költemény.) Kosztolányi Dezső. — Mihály szabadságot kór. (Elbeszélés.) Tömörkény István. — bukottak áriáiból. (Költemény.) Harsányi Lajos. — A kis Málta nagy nap-ai Izsóf Alajos. — Az első kudarc. (Költemény.) Horváth Ákos. — A púpos. (Elbeszélés.) Jókay Lajos. A zöldköves gyürü. (Regény.) Török Gyula. — Arany-ampol-nákból gyöngy hull szüntelen. (Költemény.) Ivánezi Zoltán — Irodalom és művészet. — Mozgóképek. — Szerkesztői üzenetek. — Előfizetési ára egész évre 20 K. Félévre 10 K. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Dam-janioh-u. 50
Szerkesztői üzenetek.
— Pegaaua. Ne olyan magasan, a taláu akkor ér el ralainit.
ügy poétának:
Régen volt ax, nagyon régen, milfor szamár já.t ■ jégen
s eltörött a lába. Szamársága ebből tanult, eszeben van mindig a mult, mái nem olyan kába I
Te már hányszor jártál porul, hányszor estél le a lóruí,
mel/r- nem vagy méltó. Hadd őt békén, hadd repüljön, hátára csak olyan Üljön, kit megtűr e szép lói
Ugye, talán megérti a nem erőszakoskodik többet a költészet birodalmában. Fontolja meg.
M. eg-hivó.
_ 0
A Szabari Hitelszövetkezet
1913. évi junius hó 1-én délután egy órakor
Rendes Közgyűlést
tarl, melyre a tagok az alapszabályok 27. §-a értelmében meghívatnak.
TÁRGYSOROZAT.
1. Az 1912. évi üzleti eredményről szóló jelentések tárgyalása.
2. Zárszámadások megvizsgálása és a felmeutvény megadása.
3. Mérleg megállapítása.
4. Felügyelő bizottsági tagok választása.
5. Alapszabályok módosítása
ti. Hivatalos közlöny kijelölese. 7. Netáni indítványok.
Az 1911. évi rleaeinber bó 31-én a tagok száma 225 sz üzletrészek száma pedig 272 voll: az 1912. év folyamán belépett G tag 5 üzletrésszel, kilépet\', 1 tag 1 üzletrésszel, igy az év végén van 229 tag 276 üzletrésszel.
A felügyelőbizottság által megvizsgált évi mérleg a Szövetkezet helyiségében ki-függesztelelt és mindenki által megtekinthető. Zalaszabar, 1913. évi május hó 16-án.
AZ IQAZ»ATÓ8Ae.
\\
zalai közlöny
MÁJUS 2J.
BORBÉLY ÉS FODRÁSZ ÜZLET ATVEFEL!
\\I_a szerenosém a n. ó. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy helyben
a Deák-tér l-ső s/aiii .ilnll,
illetve IFJ. WAJD1TS JÓZSEF KÖNYVKERESKEDÉSE és VÁRY ZOLTÁN cukrászdája mellett levő MUNKÁCSIféle
BORBÉLY és FODRÁSZ ÜZLET
f. é. május hó 4-én tulajdonomba ment át.
Amidón ezt a nagyérdemű- közönség becses tudomására adom. fólörekvé-sem oda irányul, hogy az 0/let átvétel alkalmával mindazon újításokra, melyek a mai kor és a hygiea igényeinek megfelelnek, költséget nem kímélve, üzletemet olyan nívóra törekszem emelni, amely tisztelt pártoló vendégeim megelégedését fogják részemre kiérdemelni.
Számos évi tapasztalataim nagyobb városokban, azt engédik re.uényleni, hogy tisztelt pártoló vendégeimet a tiszta és gyors kiszolgálással ki fogom elégíteni. — A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok Nagykanizsán. 1913 május hó 5.
teljes tisztelettel Kirchknopf Ernő
borhely és fodrász.
Versenytároalási liir
Nagykanizsa r t város lulajilonál képező, Erzsébet királyné-tér 24—27. sz. telkeken itMiuálló összes épületré>zek lebontására versenytárgyalást hirdetek.
Ajáulaiot a hivatalból kiadott ajánlati miU|a felhasználásával kell tenni és csak e uiintán kiálli|0(( pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezet, köz-veileuQl a v. tanácsi iktatóba, va#y posta ntjátí beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá.
Bánatpénz gyanáut 1600 korona készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban, vajty perii* a|,4r! melyik helyi pénzintézet ily összegről szóló betét-könyvével teendő le a v pénztárba és nz erről szóló letéti nyugta az ajánlathoz csatolandó
Az ajánlatok benyújtásának határideje lÖiJ-ik évi május hó 28-anak d o 10 órajn Ugyanekkor (oxnak az ajánlatok a varosliáza Uuác*-termébeu az ajánlattevők va«y igazolt megbízottaik jelenlétében felbontatni
A szerződéstervezet a v, mérnöki hivatalban megtekinthető, ugyanitt az ajáulati minta díjtalanul kapható.
Kkjt ajáulattevónek sinci semmi néven nevezendő igénye arra, hogy ajánlata elfogadtassak é* Nagykanizsa város közönsége szabad tendelkczési jogát minden tekintetben fenntartja.
Ajáulattevók a végérvényes döntésig kötelezett ségbeu maradnak.
Nagykanizsán. 1913. évi május hó 13-ikán
VÉCLEY ZSIGMOND s k
polgármester..
11(168 Byógjforrás
Varasd-Töplitz
(Hor»at-ot s^au i
Vasút-, posta-, telefon- és távirda-állomás.
Uj gyógyszállója villanyvilágitassal, hírneves radioctiv tartalmú kénes hőforrás -f 58 C".
Ajánlva: köszvény, csuz és isohias stb-nél. Ivókúrák makacs torok , gcge-, moll-, máj-, gyomor- és bétbántahnaknál. Elektromos massagc. Iszap-szénsavas és napfürdók.
Egész éven át nyitva. — Modem kényelem. — Uj szállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdőigazgatóság Fürdőorvos Dr LOCHERT J
Hirdessen a „Zalai Kö*löny"-ben.
AKI BÚTORT
BUDAPESTEN AKAR VÁSÁROLlNI,
eaját érdekében csolekazik. ha vásárlás előtt megteiiini a
Budapesti Asztalos Ipartestület
védnöksége alatt álló
BÚTORCSARNOK ES HITELSZOVETKEZtI
áruosarnokait, melyek a kővetkező helyeken vannak : VI11., .József körút 28. sz. (Bórkoosis-utoa sarkán.) IV.. Ferenciek-tere 1. sz. (a királyi bérpalotában) Kzeu szövetkezet az .Országos Központi Hitelszövetkezet" tagja s ennek felagyelete alatt áll.
VAaArlásI kényszer teljesen kizárva. — Stilszorü modern lakberondezéack.
Jutányos árak ! Szavatosság áru minőségéért
Ax áruoaarnokba kizárólag elsőrangú budapastl asztalosok én kárpitosok dolgosnak.
MEGHÍVÓK
étidig mag nem létezett nagy valaiztakban jutányos aron kisílllelnak
Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
Vhlnki Iliiül eudtdi\'M\'k ga\\ lit elinióztetnt\'k
Nyomatott a laptulaj-lonya Ifj. Wajdijta Jó/.ijef könyvnyomdájában Nagykanizsái/.
Tfspírin
(« köxlimcrt fáJdatomciUUpItó »zer)
M Mlnihogy «i Aipitln helyett tokuor pótueiekct adntk, u
§ tzIvtiVriijék Atpliim cmIi,
Aipirln-Tabletta
ftortr.lbJn m alábbi r*j/nik mfglíltló rrrdttl ctomaijoUíbin 0 OvfR-J 20KI*»»mmo» ublftlivil íia K. I,M> vjtjtolfll.
MindtsblclUn rsjla vsa i%x Atpirln i/ó.
NAOYKAI 12SA I913 MÁJUS 26 _52 IK EVF&LYA\'M 37 SZAM
HÉTFŐ
ZALAI KÖZLÖNY
Miljilinlk hétfőn 11 cilllbrlöktn.
uiM.im »"k:
I 10 krxona, liUv, 60 (III. •
Iclel.\'is sarkcszt,",
SZELE ELEMÉR
KAgscrkciEló
KEMÉNY LÁSZLÓ
Surkaiztoiag 11 kiadóhivatal Oúk-lér t.
T.l.f™ ; UJ HlrdaU.ak dljtiabía aaarlnt.
Llcák Ferenc gyakran mondogatta bi-lalntss körben: Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek osak 1"/. >az egy paragrafusa lenne: hazudni nem szabad!
Ha valamikor, a jelen idók elfajult snjtó-visionyai közt van legtöbb okunk e bölcs mondás helyességének hangoztatásán!. A jelen viszonyok között, midőn a kőz- és magánügyek ismertetése, sajtóbeli megbeszélése annyira eltér a fennebb hangoztatott aruny-■wbálytól. A inal viszonyok közt. midőn a sajtó nagy része elrúgta maga alól azt az erkölcsi talaj 1. melyen egész halaltua és fontossága épült, az igazmondást.
Mert hogy a sajtóközleményeknek hitelt adhassunk, hogy a cikkelyekből minden körülmény között helytálló véleményt alkothassunk : elsó és elengedhetetlen követelmény a megbízhatóság.
Vájjon kialakulhat-e egészséges és az igazságot a maga egészében fedő közvélemény ott ós akkor, ahol és amikor a sajtó
közleményei messze kanyarodnak el az igazságtól? Kein bűnös rosszindulatnak nevez-hetó-c az az eljárás, inidún tények helytelen közlésével szedik ra az olvasó hiszékenysé-gétV Szabad-e annyira visszaélni az olvasónak ellenőrzést nem gyakorolható bi/.odal-mával. hogy az igazság mezébe burkolva tálalják fel a legszemérmetlenebb valótlanságot?
Neto I A hivatása ma gaslatán álló sajtónak soha sem szabad könnyelműen elpazarolnia ezt az orkölosi tőkét, melyet megbízhatóságnak, szavahihetőségnek nevezünk, mert e nélkül megszűnik végtelenül fontos hatalma, a közvélemény irányításának jogai
Hihet-e a közönség az olyan újság közleményének, amelyek az igazságnak hátat fordítva, gyűlöletből vagy rosszakaratból táplálkozva tákolja össze közleményeit, hogy azokkal félrevezesse a közönséget? És váljon nem kolioue-e a nem egyszer, hanoin számtalanszor félrevezetett közönségnek megvetéssel fordulnia el az olyan laptól, mely hiszékenységével oly riSltil visszaélt?
Igen, ezt kellene tenni, így kellene elbánni különösen az egyes személyek ellen a valóság legkisebb látszatával sem biró hajszák indítóival szemben I
Mindezek pedig abból az esetből ere-dőleg kerülnek ki tollúnk alól. mely eset szellőztetése a helyi sajtó egy. nem az igazságból táplálkozó organumábati bukkant fel, Úe amely a szenzációra mindig éhes fővárosi sajtó hasábjaira kerülve, mailap már országos hirüvó íujódott fel.
Kozdódöll a hajsza egy általános kijelentést tartalmazó közléssel, mely szerint egy helybeli igazgató megtiltotta intézetében a sárga oipó viselését.
A rosszhiszeműség már ott kezdődött, midőn a híradást olyan határozatlan alakba burkolva adták közre, pedig tudván-tudták, hogy itt számos iskola és számos igazgató van.
De hát ha nyíltan és világosan írtak volna, akkor nem érték volna el oóljukat, hogy a gyanú a főgimnázium igazgatója ellen irányuljon s a fővárosi sajtó már mint
Bús Miska.
Irta: Peregrinus Soha sem álltain meg a Tiszs pariján megilletődés nélkül; soha nem jártain a füzeseit ugy, liogy komoly mély elmélkedés erője in,-g ne ragadott volna: az életről, a jóvörfil. — Most is rajzanak a gondolataim, de más az érzésem. Kddig cssk >1 életet láttam, azt smi vau ; most már látom a haláll is, a mi az, hogy volt — A Styx vizének partjain jártam nemrég : láttam a Háromfejű oesntány fogait, rám lövelte tüiszeme sugarait ; — és csak épen, hogy visszaragadtam Ohárou markából az obo-ioil. Valami iijogbuizou^ai mosl, Liogy lualletieui a
* Tina bzóke habjai ausoguak ; ijeszt a túlpartról lelem tartó csónak ; a szelló, luiut a uétua. árnyak rupata suhan el mellettem; ott az a csonka fűzfa, •kaicsak Tat.lalus leuue, a mint lemegó karját az sltüuú vizár utáu uyujtja; — az vizi-esibe sikogása,
* bíbic pauuozos sírása és a liölöiubika tompa bógese \'Maluias jaijá vegyül össze, mintha a \' tudásáért si9tiv«dó Prometheus rémes kiáltá-át hallajirtm : -körülöltem sötétség, c.-ak ain»U távol látszik eg^ veres
lesik, a világosság árnyéka a halandók boldog országából. — Képzelódés biz ez. — Osak megérintett az idó, ez a megfoghatatlan s megahatározhatatlan valami, ez a véges ember által megosztott oszthatatlanság ; uekünk jelen, mult és jövó ; önmagábau mindig egy és változatlan Változatlan s örök, csak \' mi nem látjuk uzt, kik sóvárogva vágyuuk rejtelmeit tudni, rejtelmeit, a jövót — ^ feledjük, hogy e jövó a sir — s mi más az, mint mult?
Ez a gondolat borzongat meg, ez a paradoxon, hogy a jövendőnk — a mult. A leendő mult I . Ha lezárták jelenünket, akkor jó a jövendő, olt valahol az isinerellenbeu ; de itt a földön a multté leszünk. Talán azért remegünk attól a löveudólól, talán azért ápoljuk o|yaii becézve ezt a multat, az emlékeket? Hogy marad-e utánunk is emlék, lesz-e, a ki majdan, rólunk szól emel ? Bz a kérdés táu ösztönszerűleg ötlik elénk, tán ez baji előre, munkálni, küzdeui, hogy biztosithassuk ezt a löldi jövót mit mások múltjából ism.-iniik. Meri hogy más jövőnek ismerése acinmibb a semminél.
Cselekedett hát Hús Miska is, bátor, hogy ó
alig igen törte ilyes gondolatokon a fejét, mert ha törte volna, az emberi dicsőségnek szomorú Iájára gondolhatott volua caak, a mire hogy bizonyosan fel is húzták : az akasztóiéra. Akár gondolt, akár nem, azonban, de c.snlekodett s ennek okából múltja vagyon. A mit pedig cselekedett, uem jól cselekedte, mert ha jól cselekszik, bizouy nem igeu lenne multju. vagy legalább is |uem emlegetnék őkelmét, miut a hogyan uem emlegetik az édes testvéröccsét. Bús Balázsi, a ki pedig tisztes öregségben halt el nein is olyan régen Tiszaversenyben.
Bús Minkát pedig emlegették, emlegetik most is, ha gyérebben is. Emlegették nemcsak Tiszaversenyben, nemcsak Heves — Külsőszolnok-váriuegyében, hire voll néki Tiszán inuen, Tiszán tul, táu az egész országban is. Mert, liogy Bús Miska betyár volt.
A Tisza mentén élt, a hol itt én bus goudola-tokat szövögetek a multak és mtilaudók felől. És bizouy aligha tudnék számot adni felőle, miérl ép az ó szegény legény élete ütközött fel elém a multakból? Micsoda gondolattáruláa kapcsolta egyb) ennek a futóbetyár nak emlékezetét elmélkedéseimmel? Ha csak nem a kacagó gúny, hogy ime sok Utene* ember becsülettel
Ösram-drőílámpák
"f ívftí::■•> "ífi\'égk ■.\'■)$•;,/*: W ■
*
Képviseld is raktár Magyarország risztre: fínfer is Fia, Bulapjsl VI.. Hajós utca 41.
1
ZALAI KÖZLÖNY
MAJOS 10.
főgimnáziumi igazgató hirhedt rendeletét)»ótét lovagjait, akik az ügyet gyűlöletessé] az országos szervezés szempontjából a
kürtölhesse világgá, fújhassa fel s fűzhesse hozzá dflhtói tajtékzó reflexióit.
S miért éppen a főgimnáziumi igazgató volt olyan szerencsés, hogy a sok igazgató közöl a választás ó rá esett VI
Egyszerűen azért, mert szerzetos, a azerzetes tanárt ós igazgatót pedig, ahol csak lehet, ütni. legyalázni illik. Ez a felvilágosult sajtó egyik legfőbb parancsa, akár igaz a róla hirdetett eset, akár nem I
S már most mi lett volna e semmiből elefánttá felfujt esettel szemben annak az újságnak erkölcsi kötelessége, melynek hasábjairól a cikk világháboritó útjára indult?
Az, hogy felvilágosítsa a helybeli közönséget csakúgy, mint a fővárosi sajtót arról, hogy ilyen rendeletet a főgimnázium igazgatója soha ki nem bocsátott, tehát neiu is szerzett érdemet arra a legújabb nevelés-
idomitva a főgimnáziumi igazgatója felé irányították. Uitv látszik a .Munka" csakugyan megindult.
Hát csak induljon, hanem az igazság minden gonosz törekvésnek előbb-utóbb nyakát szegi.
Az olyan sajtónak pedig, mely a valótlanság hirdetésével igyekszik magának nép-szerQséget szerezni, azt ajánljuk, hogy a szerkesztőség mind a négy falára nagy belükkel függessze fel Deák hires mondását:
Hazudni nem szabad!
PONT.
A falusi szabadtanitás.
Hazánk fajnépességének uralmát a falu, a falunak gazdatársadalma dönti el.
Azért is. ha a föltlmivelésl jövedelme-
tani módszer kitalálásának dicsőségére, hogy ^bbé tesszük.
nemosak a
ezután a növendékeknek nem a fejét, hanoin a lábát kell nézni.
Mert tudnia kellett és tudnia kell azt, melyik az az igazgató, aki azt a rendeletet kiboosátotta s ha tudta és mégis eltűrte, hogy a főgimnázium igazgatójának rendeleteként döngessék az ó lapjából elindult híradást, akkor tisztességtelenül cselekedett.
De hiszen mi nagyon jól ismerjük azt
hetesét tesszük lehetővé
Amerikába kivándorlók százezreit, hanem tesszük a magyar népet arra, hogy fölöslegével elárassza a nemzetiségi vidékeket s nagyobb gazdasági műveltségével nemzetiségek rovására terjeszkedhessek.
Hiszem és vallom, hogy a magyarsátí-nak ez a faji terjeszkedése kívánatosabb, de
az Ezsau-kezet, mely ezt a botrányt irányítja eredményesebb is nemzeti szempontból, mint és vezeti, ismerjük a „fölvilágosodás" ama; a nyelvi beolvasztás, mely a városokban
élte le lounkáa életét, követ is nmeitek sírja felett s bizony eaak nem akad, a ki ügyei vetae a réti *mléketélre, mig et itt fosttogatolt, büulanyákou istent-lenkedatt, hollók vágták a siemét, jeltelen a arja en
mégis dal aiárujíu átáll róla a hir a messte időkbe.

Két lovacska húzta kinual a kocsit. A kocsiban két egypár ember a hátsó Dtéseu, elöl a kocsis. Az eaó meg esett, at esót csapta a .tél At istenáldotta agyag eléljen alááiott. Hírét se halloltsk még abbaa at időben at Alföldön a köntnak. ragadhatott hát a sár kedve szerint a kerekekre. A lovak megunták a hutást, a kocsis megunta a sárliáuyést, embert, Allatot naphosstat vert at e.só, kiállított a fáradtság.
— Nem érünk uia be Stoluokra, uram.
— Nem-e?
— Nem Hanem majd megstállunk itt valahol. Legkötelebb ide a tiszahajlati csárda hét ott.
A tistahailatl csárda I Fogalom at eleu a vidéken. Útonállók, lókotók, lutóbetyárok és minden | zetein : alkossunk egy belsőleg erős, más hazátlanok otthona, jobban búvóhelye. A fio-is | |eg imporáló magyar gazdatársadalmat, évek végén esett el a doleg. a mit elbeszélek s csak imitteu, pár éve szörnyedt el at orszég a rettenetes tistahajlati gyilkosság borzalmaitól, melynek a csárdás égést családiéval s minden veudégével áldutatul esett. Kilenc embert inéstároltsk le. Sok elemeket átgyúrja.
tagadhatatlanul gyors tempóban folyik, de biztos gazdasági bázis nélkül.
A nemzetiségi vidékek erőszakos magyarosítása is mondhat,li teljesen eredménytelen. Az a felvidéki tót, akire erőszakolják uianapság a magyar nyelvel, pár éve még kalaplevéve mondta az embernek anyanyelvén: Ja szom Uherl — ma pedig dacosan vágja az. ember szemébe magyarul: Tót vagyok. Ezt egy gazdasági bázis nélküli erőszak szülte, amit a lelketlen pánszláv agitátorok a saját hasznukra ügyesen ki is használtak. Soha annyi sértés nem érte szent István koronáját, mint napjainkban, mikor mi a magyarosítással jóllehel jogainkat akarjuk érvényesíteni, csakhogy nem a megfelelő módon Azon a téren kell fölvenni a nemzetiségekkel a harcot, amelyben mi va-^ gyünk az erősek s ahol miauk lesz a győ-
külsó-
meg.
éréstől az állapotok oly messze vannak, hogy a l.armónikus működésre sétuát, uiely !,e i, válik, kitalálni nem lehet. Mert az ilyen irányú egyesületek működése nem igen h«. lad elóre. A magántevékenységnek kell lé. pésról-lépésre kiegészíteni a hálózatot és csak a szerves fejlődés folyamán, mikor már sok - az élet próbáját kiállott egyesületünk lesz. akkor lépjen közbe az állam és hozzon létre egy nigyobbszabásu szervezetet, amint létesítette az Országos Kőzpouti Hitelszövetkezetet, amikor már virágoztak a szövetkezetek százai.
Azonban mit látunk ? Egyes bemutatások szeriut aránylag sokkal nagyobb összegek forditlattak várit-sokban a szabadtanllásra. mint a falvakban, holott éppen megfordítva kellene oselekedni, nemcsak azért, mert a falvak lakói sokkal nép jobb megél- inkibb „élkalözik a művelődési eszközöket, itthon tarthatjuk hanem aí<>rt j8i lnt,rl „ fa|un tarloU „Ujjj.
sok sokkal többe kerülnek, biszen ily tetemes dologi kiatlások va\' nak s jóval kevesebb hallgató esik egy előadásra.
Az állam tehát elvonja a pénzt a falusi szabadtanilástól
Amíg tehát ezek az áldatlan állapotok vannak, vonjuk be a szabadtanitás keretébe a falu egész intelligenciáját.
Mily lélekemelő látvány lest azlán az intelligenciát együtt látni egy közös munkában : a magyar faj, a magyar nemzeti presztízs emelésének szent munkájában. — Magasztos célunknak meg is fogja adni az áldásos sikért a magyarok Istene I
Major Iicla
Krónika.
De vájjon kire hárul ez. a teendő ? A/. intelligenoia s különösen a sajtó ós gyesöletek feladata uz, hogy a közömbös átalakítsa erre a szerepre.
nyugságot hát nem adhatott at ide való megszállás mely kitartó önfeláldozást kíván, goudolata. Meggoudolko/oti egy kicsit az utas noha félelmet nem ismert, nem magáért, de asszonyáért. A hulló esó áztatta a testi ruhát süvöltő szól átfújta a köpönyeget, leereszkedett ... Mte sötétje is Kénytelen-Kelletlen Heves [és KülsőJ KOllOepölOJU terv •zolnok vármegye tiszti ügyésze feleségestől mégis csak befordult a csárda udvarára.
(Folyt, köv.)
Csupán azután jöhef az állam, — de: egyelőre jöjjön csupán anyagi segítségéivel.
Nem lehet azért helyes egy olyan nagy mely apróra kidolgozott működési programmal egy bonyolult szervezetet kontemplál, mely a mai viszonyok. ! közölt még nem lehetne életképes. Ugyanis |
Szerkesztő úr, bár érte száxszor Közmegvetésnek adjon át, Mert oly szívesen üzent miuap, Lantomhoz nyúlok most tehát. 8 most kobzom cseng, lantom csörög Bár nem szereleinmei telt ódám, Meghallgatja, ugye, kérem S ki is adja rövid nótám.
Már zöld a fú s kék az ég is, A korzó uépes és vidám Ha szél fuvalma kicsit rezeg Porfelhő kél lába nyomán I 8 mindez miért, azt kérdezi. Nem látja-e a haladást, óc-ka házak dQluek romba 8 modern épül egyre, folyvást
Porban járunk reggel este, Nincs menedék a vész elöl, Szerkesztő ur, konstatálom, Hogy a korzóu bacilus öl. Vége Ott a síép idilliek Nincs szerelem, nincsen féltés Szerkesztő ur, irjon érte Nem át tana az öutözés.
kAJü8 te
ZALAI KÖZI, I\'I N í
3
Már zöld » ffi h kék az ég is W-n kauális vittel lelve Óh, bog) uinceeu seuki nálunk, Ki helyesen vélekedne. Észbe hozná, hogy öntözőnk Nem állana nyugalomban, Hanem járua ide-stova 8 vitet szórna. ha tuár m^ vau.
Igric
HÍREK.
A gyermeknap.
Képet, sziueset, tarkaságában puni|>á»aii gaz digót kellene festenüuk a teguapi napról. Az talán elevenebb s beszédesebb lenne mint a toll, mely olykor hűtlen szolga, nem tud mindent elmondani — életbfieo.
Tegnap üuuepell a vallás s a haraugzugás Oooepi harmóniájába más hangok is belevegyültek
KaleidoszkopszerQeu tűnnek fel a hullámzó sokaságbau az emberbaráti intézmény adószedői, kiknek figyelme és kérő szava elól senki sem (érhet ki. A sok szép asszony s leány, apraja-nagyja, — tündéri látvány. Tekintetüknek, kéró szavuknak senki Mm tud ellenállani... Hiába! A legjobb adóprés az tuzooyi tekintet varázshatalma. Ezt igazolta a teg-oip nkere.
Uriasszouyaink, élükön vármegyénk főispánjá-otk agilis, nemes szivü s ideális érzésű feleségével ii egész napot a tevékenységben tölti, hogy vállal-koiásuktiak sikere s munkájukuak jövedelme is legyen. 8 a jótékonyság napszámosaira sziporkázva uóija Migarait a májusi uap is.
Az utcákou árad a sokaság, a töfögó autoinobi-lok hosszú vonala még hangosabbá és színesebbé teiii az utcaképét, melynek lődiszét a kis kéró ap-rötágok és urnók serege adja. Még a mérleg ismeretlen, de azt eióre is konstatálhatjuk, hogy anyagi likerben alig maradt hátra ez a gyűjtés az előbbi ivek eredményének.
Díszes csokort köthetnénk a szerepló hölgyek nétaorából, de nehogy az akaratlan mellőzés sérelmével bujtsunk bárkit ia, inkább általában mondjuk, — ott volt városunk minden szép hölgye.
Az ünuep ujdunsága a délutáni koc>ikorzó volt. Minden épkézláb ember s Deáktéren volt a korzó megkezdésének idején. 8 folvonult 26—30 virágos keooi, köztük ót négyes fogat Miud a virágok dus füzéreivel dekorálva. Egyiket búzavirág girland szegi, diakréteu simulva a kocsi minden szabad helyébe, a másikon pünkösdi rózsa piroslik, a margaréta díszlik, vad virágok, rózsák égó színe, szegfűk tai kastiga pompázik s a virágerdóben a már megdicsért hölgyek sokasága s végül egy lilipulifogat apró kis kocsissal i mellette mosolygó kis leánnyal, mire taps zug fel » nézók sorából.
A kaszinóban bazár s Ünnepi uzsonna vár|a az Mezőket. A siker itt sem maradt az előbbinek mögötte. 8 azután a társalgás potpuurrija. melybe Jozsó bandájának haúgja is beloszövődik -- tart estig, — m>|d éjfélutánig. Pohár ceengeit — zeue zengett s 1 mi a fő, a kassza is gyarapodott — a gyerinek-D*P jövedelmére.
Kritikus.
~ A Tátra—Adria autóverseny. Mint U|4r előre jeleztük a Tátra—Adria turaut versenyzői T*t4rnap érkeztek városunkba. Szép verőfényes idő kedvezett a versenyzőknek s a kíváncsi tömeg már 1 jegeli órákbau ellepte az utvonalokat, hogy tanúja legyen a száguldó szörnyetegek bevonulásának
A házak nagy része fel volt lobogózva s lelkes kö-zöusók várta az első automobil megérkezését, mely , ugy fél liz örül lüut fel a József (h. ul sarkán 5 .percre rá a másik és sorba a többi, vagy 40 autó; Pompás látvány volt. A döulóbirfarfg autója negyediknek érkezett Az automobiljuk a Szarvasban tartottak rövid pihenőt s onnét a Fúuluu át folytatták utjukal tovább Pécsen kei észtül. A legutolsó autó, mely reggel 9-kor indult el Budapestről három ue-,gyed 1 ómkor érkezeti városunkba ügy kis baleset \'is történi,.az egyik autó soffőrje a Teleky-uton egy kutyát akart kikerlllni s a sebes vágtatásban neki \' ülődött u Hátsó kovácsmester Teleky-uti házánál lévő 1 kóhidba. A soílőr kibukott az autóból a jobbkeiéu erős sérülési kapott. Az autó ineKrongálódott s csak hosszabb javítás után folytathatta útját.
— Egyházi kitüntetés A király a vallás-és közoklMtá.sügyi miniszter előterjesztésére Imrey Ferenc kisszabadk&i alesporea-p/ébáuosnak a Boldogságos Szűzről nevezett gothói címzetes apátságot adományozta.
— NOvendókpapok felvétele A veszprémi papuevelóiutézelbe fölvételüket kérő ifjak vizsgálata I. é. julius 1-én d, e 10 órakor fog megtartatni Veszprémben, a püspöki székházban. A felvételre f. é juuius 30 ik napján kell jelentkezni h püspöki\' titkárnál. A pályázók a következő okmányokat hozzák magukkal: 1. A jó sikerrel le tett érettségi vizs.á-latról szóló bizonyitváuyt. 2. Keresztlevele\' és 2. az illetékes hittanártól vagy lelkésztől erkölcsi bizonyitváuyt A jelentkezők kötelesek magukat orvosi vizs-gálaluak alávetni
— Egy érdemes rabbi halála. Mint igaz részvéttel értesülünk, Schwarz Jakab, Csáktornya népszerű, az egész város által becsült rabbija, tegnapelőtt este elhunyt. Az agg. 78 eves, igen érdemes lelkipásztor nem kevesebb mint 51 éveu át volt rabbija a Csáktornyái hitközségnek s midőn tavaly félszázados jubileumát űunepelte. a király az arauy érdemkeresztlel tüntette ki. Temetése tegnap, vasárnap délután volt Csáktornyán.
— Uj polgári iskola Hosszas vajúdás után Muraszombat mégis kap polgári iskolát. A miniszteri reudolet értelmében az 1. osztályt inár az idén, szeptember elsején, állítják fel. de meri a költségvetésben ennek fenntartásáról gondoskodva nincs, szep. tember l-jétől december 3i-ig az összes költségeket Muraszombatunk kell viseluie. A jövő polgári év ele|étől a tanév végéig a község megfelelő államsegélyt kap. mig a 11 osztály szervezésekor az iskolának már teljesen állami jellege lesz. Az iskolában egyelőre ket laueró fog tauitaui. Muraszombat képviselőtestülete a feltételeket örömmel vállalja.
— Szerkesztői változás. Nem régiben emlékeztünk meg arról, hogy Gürtler István a Zala szei kesztóségének köt lékéből kilépett. Ma a Zala-
j megye legutóbbi számában olvassuk, hogy Gürtler \' István a nevezett lap lársszerkesztője lett. Örömmel konstatáljuk ezeu tényt, hogy Gürtler megyei hirlap-i Írásunk körében megmaradt. Mi ót elvesztettük. Távozása városunk zenei életében is sebet ütött, melynek az eltávozott Gürtler egyik agilis szereplője volt. A Zalamegyében különben hosszasabban foglalkozik Gürtler István távozá»áuak okaival is.
— Szerencsétlenség az erdőben Belső Kerencné sz. Simon Judit uapszámosasszouy e hó 23-án pénteken a kistolmácsi erdőben járt. Az erősen dűhöugó szélvihar egy hatalmas szálfát kidöntött, amely épen az arra menő asszonyra zuhant. Az asz-szony halálos sérüléseket kapott és súlyos sebeivel
^a nagykanizsai kórházb^^szállilották.
— TANÍTÓK "TÜRDÓJE. Nagy arányú, országos mozgalommal indult útjára a Tanítók Fürdője
| Részvénytársaság szervezése egy óvvel előbb oly cél-| ból, hogy ez, az alakulás után megvegye s Magyar-
ország tanítói és a nagy közöuség számára tovább fejlesztve kiépítse olcsó gyógyfürdővé, üdülő és uya-. raló helyévé, továbbá gyerraeknyaraló telepévé tegye a székelyudvarhelyi 8zejke fürdót. Az alakuláshoz megkívántató részvény meunyiség Össze is jött, de a rövid záros határidő letelte miatt a részvénytársaságot már nem lehetett akkor megalakítani. Miután ezen akció iránt az országos érdeklődés azóta nemcsak nem csökkent, de ugyszólva napról-napra fokozódott : Gyerkes Mihály székelyudvarhelyi iga zgat tanító és alapító társai most ujrs munkálat alá vettek a szervezkedés Ügyét és uj Alapítási Tervezet kibocsátásával gyűjtik össze a részvényjegyzéseket. Egy részvény ára az I korona alapítási költséggel együtt most is csak 90 koroua és bárki jegyezhet tetszés szerinti menuyiségü részvényt s aunak értékét egy ev leforgása aiatl bármilyen kis részletekben tizetheti. — Ügy a fürdő, mint a részvénytársaság ügyében bármilyen irányú felvilágosítással\' készséggel szolgál Gyerkes Mihály igazgató Székelyudvarhelyt,
— Soffőrtanfolyam. A gépjármű-vezetőket előkészítő V^k tanfolyam a belügyminiszter feubató-sága alatt (Budapesten X. ker, 8zázados-utca 14. as, a fővárosi kenyérgyár melleit) IU13. évi junias hó 16-áu kezdődik és augusztus hó 2-ig tart. Jelentkezni illetve a felvétel iránti kérvényt benyújtani 11)13. évi juuius hó 12 ig lehet a tanfolyam helyiségében lévó gondnoki irodában 5—7 óra közölt minden szerdán és szombaton. A kérvények posta utján is bármikor beküldhetők. Beiratási di), 20 kor, laudij 200 kor, vizsgadíj 26 kor, és azoknak, a kik a fémipari szakbau vagy szerelésben járatlanok, műhely-előkészítő, elméleti és gyakorlati oktatás dija 00 koroua. A tandíj és beiratási dg alól nincs felmentés. A beiratási és tandíj a folyamodvány benyújtása előtt a gouduoktói nyert postatakarékpém-tári lappal fizetendő. Az érdeklődőknek levélbeli megkeresésére .Tájékoztatót" küld a goudnoki iroda.
— Közgyűlés. Nagykanizsa város- ós járási Gazdakör f. évi május hó 2tí-án délelőtt 10 órakor a városház tauácolermóbeu rendes közgyűlést tart. Tárgyak: l. Eluöki és titkári jeleutések. 2. Mull évi számadás és folyó évi költségvetés előterjesztése. 3. Folyó ügyek és iuditványok.
— Aki a kölosönaött holmival megszökik. Grűufeld Márk helybeli kereskedő feljelen. tést tett a rendőrségen Silber Béla kámicai iutéző ellen, aki tőle-tf öltözet ruhát kért uiiutáuak, bogy azokból válaszlbassou A kereskedő gyauutlanul adta át a kért holmit, de mikor sem a pénzt sem a holmit neiu kapta vissza, érdeklődni kezdett az intéző ur iránt. Az intéző ur azonban idóközbeu meg szökött és nem tudui bol vau. A rendőrség uyomozza-
— Az „Edison" Hzinhazban ma héttőn és holnap kedden nagyon érdekes sláger műsor kerül bemutatásra. A két órás reinek műsor elsőrendű képekből vau összeállítva, mely a következő: Egy szerelem története, dráma 3 felvonásban, 1200 méter hosszú,,a főszerepeket a dán udvari eziubáz tagjai játsszák. Titkos detektív, drámá 1 felvonásban. Romantikus menny asszony, bumoios. Újságkészítés, tanulságos le.lvétel. Bidikül, humoros. — Szerdán ós Cfütörtököu ismét fényes Elité előadás tartalik elsőrendű képekből összeállítva.
— Az „Uránia" színházban érdekes műsort talál mindig a közönség.
m CSECSEMŐK,G nm HJMORBETEOEKa GYERMEK-*LISZT»
UÍMDoró tiszta
tSKlserleli czélokra fél dobozok á 1 KoronaPJ A hsjlell VLlesinóíuleXproöatlobojcfiwfíiiiralok HUMít rendelkezésre állnak a nerum náhdorna\' lis-tf !i &3klirb3n Buooptsr, iv.KossulhUi«iilaj7si.
ZALAI KÖZLÖNY
MAJÜ3 ■

BORBÉLY ÉS FODRÁSZ ÜZLET ÁTVÉTEL
%
Van szerencsém a n. é. közönséget tisztelettel értesíteni, liogy helyben
= a Deák-íér l-s« szám al.ill,
illetve IFJ. WAJDITS JÓZSEF KÖNYVKERESKEDÉSE és VÁRY ZOLTÁN cukrászdája mellett levő MÜNKÁCSl-féle
BORBÉLY ós FODRÁSZ ÜZLET
tulajdonomba ment át.
Amidőn ezt a nagyérdemű közönség becses tudomására adom. (ótörokvé-sem oda irányul, hogy az ihlet átvétel alkalmával mindazon újításokra, melyek a mai kor és a hygiea igényeinek megfelelnek, költséget nem kiméivé, üzletemet olyan nivőra törekszem emelni, amely tisztelt pártoló vendégeim megelégedését fogják részemre kiérdemelni.
Számos évi tapasztalataim nagyobb városokban, azt engedik re...ényleni, hogy tisztelt pártoló vendégeimet a tiszta és gyors kiszolgálással ki fogom elégiteni. — A n. ó. közönség szíves pártfogását kérve, maradok
Nagykanizsán. 1913 májuB hó
teljes tisztelettel Kirehknopí Ernő
borbély és fodrász.
Nagykanizsa r t város tulajdonát LÜ|>he6 Krzsébet királyné-tér 84—37. sí. t.-lkekeu lenuállo
összes épületrészek l^hontéHéra versenytárgyalást
hirdetek
Ajánlatot a hivatalból kiadott ajánlati niim, lelki&szinUásával kell tenui és e-ak e mintán kiálli|(,lt \' peoséltel lezárt. sértetlen borítékban elhelyezett közvetlenül a v tanácsi iktatóba, vagy posta t* ^ adoll aiánlalok vétetnek tárgyalás nlá.
Bánatpénz gyanánt 1600 korona készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban, vagy pedij ,nrl
melyik helyi pénzintézel ily ü»s*»iiríl siói;.........
könyvével teendó le a v pénztárba és „ ,.,,;.[ szóló letéti nyugta az ajánlathoz csatolandó
Az utániatok benyuitásának határideje 1913-ik évi május hó 28-ának d e 10 órája Ugyauekkor Ionnak az ajánlatuk a városháza tsuác. termébeu az ujánlaltevók van)\' igazolt megbízottaik leli-nlélében lelbontatui
A szerződéstervezet a v. mérnöki liúalsllian megtekinthető, ugyanit! az ajánlati minta dijtiUiml kapható.
Egy ajánlattevőnek sincs semmi in-ven uev. zendó igénye arra. hogy ajánlata elfogadtassak Nagykanizsa város közönség szabad lendelketési jogát minden tekintetbon lenulartia.
Ajáulattevók a végéivényes döntésig kiilelezeti-ségbou maradnak.
Nagykanizsán. 1913. évi május hó 13-ikáu
VÉO. EY ZSIGMOND s k
Kanes l>ó(|l«rr«i
Varasd-Töplitz
(Horvátország i
Vasút-, posta-, telefon- és távirda-áltouiás.
Uj gyógyszátloda villanyvilágítással, hírneves radioctiv tartalmú kénes hőforrás 58 C°.
Ajánlva: köszvény, csuz és ischias stb-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- cs bélbántalmaknái. Elektromos massagc. lszap-szcnsavas cs napfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — líj szállodák. Mesés környék — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdőigazgatóság
Fürdőorvos Dr LOCHERT J
Hirdessen a „Zalai Kö.tlany"-beii.
AKI BÚTORT
BUDAPESTEN AKAR VASAROLNI,
igáját érdekébon cselekszik. ha vásárlás elótt megtekinti a
Budapesti Asztalos Ipartestület
védnökségei alatt álló
BÚTORCSARNOK ES HITELSZÖVETKEZET
árucsarnokait. melyek a kővetkező helyeken vannak : VD1 . József körút 28. sz. (Bérkoosis-utca sarkán.I IV,. Ferenciek-tere I. sz. |u királyi bérpalotában) Kzhu szövetkezet az „Országos Központi Hitelszövetkezet" tagja s cinn-k felügyelete alatt áll. Vásárlfcitl kcn)mer teljesen kizárva. — Stílszerű modern lakberendezések.
Jutányos árak I Szavatosság áru minőségeért
Az ái\'uosarnokba kizárólag alsörangu budapaatl asztalosok ét kárpitosok dolgrox&ak.
MEGHÍVÓK
eddig meu nem létezett nagy választékban Jutányos aron ksszittetneh
Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
Vidéki inegiümlelésc-k jfyuisiin elinié/.tetiiek
yíspirín
(* kflzlimert íAJdalomcillk
fájdalomciIIUplió izcr)
Aapir in-Tabletta
t fcimlbín az alibbi r»|/nák mrjffflíló cirdrti rtonueoUíban (1 tii ^f^^fjö 20 féIgr»mniot ublrttlv»l lu K. 1,20) vi-irul ff*\' Mt»den fableltin rajta van
at Atpiris nO.

Nyomatott a laptulaj-lonya Ifj. Wajdijta Jó/.ijef könyvnyomdájában Nagykanizsái/.
*
CSÜTÖRTÖK
ZALAI KÖZLÖNY
Millilinlk hétlön ii ciMörttkön.
(|Oflc«li*l Arak: Kgé«« évio 10 korona, Ulivre 6 korona, Negyedévre 2 koron* 60 011. — Egy** •iám ár* 10 011.
| Felelős ■ zerkeszlo;
i SZELE ELEMÉR
Főszerkesztő Szarktsztöség sí kiadóhivatal Diák-tir 1
KEMÉNY LÁSZLÓ T«U#o«: III - Hlrd.U.ek dlj.iebáe eierlnt.
tárállat,
Jankovioh miniszter rendelete.
Irta: KERTÉSZ JÓZSEF
Nem előszór irok e lapok hasábjain\' arról, hogy milyen fontos volna és mily ál-j dásos szerepe volna Nagykanizsán egy pae-dagúgiai társulatnak. Hogy eddig a pusztában hangzott el kiáltó szavam, nem akadályoznak meg abban, hogy újra fel ne emeljem az ügy érdekében.
Aktualitást ad oikkemnek dr. Jankovioh Béla közoktatásügyi miniszternek egy körrendelete, melybon a közoktatás egysége érdekében tesz alapvető intézkedést. E rendelet ide vonatkozó része igy szól:
„Az oktatás és nemzetnevelés érdeke egyaránt kivanatossá teszi, hogy a középiskolai tanárság folyton figyelemmel kisérje azt is, ami a növendék tudását ós lelki éle-lét megalapozó iskolákban: az eleuii nép-
iskolákban történik, hogy igy a közoktatás egyes fokozatai kölcsönös érdeklődéssel egymás nemes törekvéseit ismerve egymást nem ötlclszeriileg, lianem rendszeresen támogatva külön-külön és együttesen közreműködjenek abbtin, amit hivatalbeli elődeim a tantervben ideális célként rég kitűzlek, hogy ugyanis közoktatásunkat az elemi iskolától kezdvo a főiskoláig az egységesség és összhang szelleme hassa át
Hogy a kívánt és jelzett kapcsolatot elősegítsem az elemi népiskola és a között hogy a középiskolai tanárság a közoktatás a népoktatás és növelés fejlesztésére irányuló törekvésekről és az n téren felnie-Irüló roformeszmékiöl 8 életbeléptetett ujabb i vívmányokról mindenkor tájékuzódliassek, elrendeltem, liogy a vezetésem alatt álló minisztérium szerkesztésében megjelenő Néptanítók Lapja díjmentesen az összes hazai középiskoláknak újból titegküldessék."
A közoktatásügyi miniszter tehát érzi, tudja, hogy az elemi és középoktatás nincsen kellőkép összhangba hozva. És fontos-
nak tartja, hogy a népiskola helyes, szilárd alapja legyen a középiskolának, a középiskola pedig tudomással birjon a népiskolában lefolyt évekről, hogy kellő biztossággal folytathassa épilő munkáját. Nagyon üdvösnek lartjuk azért a miniszternek azt az intézkedését, hogy a Néptanilók Lapjában a népiskolai és középiskolai szellem úgyszólván találkozzék.
De én ezt nem tartom a cél érdekében elégségesnek ; és amint a miniszternek módjában van a Néptanítók Lapjában egyesíteni a közoktatás egységére vezoló eszméket, ugy az elemi és középfokú tanügy munkásainak kölélessége ezt az intézkedést tovább fejleszteni, intenzivebbé tenni olykép, hogy ne csak a papiroson találkozzanak a tanítók a tanárokkal, vagy megfordítva, hanem a valőságban, az életben is.
Nem akarom most felsorolni a panaszokat, melyeket a középiskolák a népiskoláknak szemökre vetnek; azt sem akarom megemlíteni, hogy a középiskolák mennyire nem számolnak a népiskolai bánásmód me-
Bús Miska.
Irltt: Peregrinus 11.
A csárda ivójában kecskelábakoti bosszú asztal b vet végig, két oldali mellelle szinte akkora bosazu kél falóca. Az asztal közepén faggyuméos kUzkődik a sötéttel, tűikor bólét körUlcsavarogja a fekete füstös láng, világa rá esik sz emberre, a ki olt faltul a lócán üldögél. Az ember kezében bicska, bol azzal piszmog egy kenyérdarabot), hol a boroslés állát vakarja, hol meg a bószáju Qvegból piroa bort kortyogal. Az üregébon mélyeu »lö szeino villog, a mint fényét ráveti az érkezőkre, ogy kicsil megilletődik, megemeli a zsírtól átveti kalapját, mond egy adj\' Istent, azláu megint ctak maga elé néz fásultan, közömbösen.
A csárdás Összesúg sz ujonjötlekkel. Az asz-szony megriad. De aztán csak leninek a hosszú lóca mellett, előkerül az elemózsia, s csátdás bori hoz-, eszegetnek A liadt ti lila! asszony félve pillantgat a gyanús alaki a, bárba az ura szánalommal vegyes bátorító tekintetéből kiolvashatná ennek gondolatát :
mit félsz tőle, hiszeu egy omber, meg biz\' rongy ember.
— Sohase féljen tőlem a tekintetes asszony — szólalt meg a betyár — nem bántom én magukat. IIászén ismerem én a tekintetes ural, — a vármegye fiskusát CBak ismeri az ember — meg hát ű is versooyi.
A vármegye ura felveti a fejéi, szúrós tekintetét bemélyeszli s betyár szemébe, lelkébe. A megtalált emlék, mint részvét, sMiialom ül a szúró tekintet helyébe.
— Ilál az! Te vagy az Miska?
— Az vagyok, Urain.
— A ltakli,-I asszony fia, a Hús Miska?
— Az vagyok Uram.
— tíjnye. ejnye Miska. Hál aztán jobb-e ez az élet? Tetszik ez neked, kívánod?
— Deliogy tetszik, Uram dehogy kívánom. Itt hagyom, itt hagynám én ezt az éleiét bár akármelyik porobe De van-e a ki felfogad valamicsodás munkára ? Lennék éli becsületes ember, dolgoznék keltő bolyéit. De látja, félnek tőlem. Nem kellők semminek, senkinek.
— Hátba még is Miska. Ha jóba foglalnád magad. — Próbáld meg.
Szomorúan legyintett a betyár. Neiu lobét, nem lehel! Egyszerre felderült; bizalom, reménykedőé leikezeit a szemeiben, sziute könyörögve mondta.
— Nézze tekintetes Uram. Fogadjon szolgálatába. Nem koll nekem bér. csak a mit megessek, lueg néhány gönc a testemre; jó leszek, becsületes ember, hűségesebb szolgája, mint a kutyája.
— Nem kellesz. Miska. — Ez volt a felelet.
Pedig a fiskus emberséges ember volt; csupa
szív. Az ó lelkében élő valóság volt már akkora az, a mit ő ulána jóval később, sok tudós és tudálékos vitázás után tettek magukévá a büuteló igazság emberei : az emberszeretet. Nem abban az általáuos értelemben, hanem az elhagyatotl, senkitől sotn pártfogolt, mindennek s minden sehounauinak kiszolgáltatott nép fiaira vonatkozóan.
Hanem adolt Miskáuak húst, kenyeret, hozatott neki egy liter bort.
— Egyél Miska, igyál Miaka.
_ (Vége kov.)_
Képviseld és raklir Vt(,anm*fg részén: Fi<t{cr és Fia, BnUpjíl VI., Hajós-utca 41.
i A L A I KÖZLÖNY
MAJUB sí.
egéből kikerült gyermekek érzelem és érte-lemvilágával. Ez már éppen annak a társaságnak a leiadatai közé tartozik, amelynek létrejötte érdekében fogtam tollat. Nem vindikálok magamnak semmi kezdeményező lépést e tekintetben. Nem egyszer történt már orról beszélgetés és vannak sokkal hivatoi-( tabbak, kompetensebbek. akiknek feltétlenül sikerülni fog, hogy Nagykanizsa kullurmun-kásait eg> táborba gyűjtse. A kisdedóvó nénijétől kezdve olt kell lennie minden iskola férfi és női tanítóinak, tanárainak. Ez a paedagógia társaság lenne Nagykanizsa kul-turtörekvéseinek egyik előkelő, vagy tán legelőkelőbb fóruma. És nem volna az az anomália, hogy pl. a kisdedóvó bizottságban minden rendű és ri)ngu ur és urnó képviselve van, osak a tanügy munkásai alig egy uumerussal. Folyton merülnek fel a baladó világban ujabb meg ujabb kérdések, melyekkel jó ha nem elszigetelten foglalkoznak az egyes iskolák. Hogy többet ne mondjak » tánciskolát, a moziba és színházba járást is az egyforma iskolákban is különbözőkép kezelik. A játék, torna stb. kérdésében sincs egyöntetű eljárás. Nincs pedig azért, mert a■/. ilyon ügyekben való intézkedés ötletszerű, vagy hangulatszerü ; de semtiíikép se történt egy mindent latbavelő vitatkozás, véleménynyilvánítás után.
A miniszteri bölcs intézkedésnek tehát csak akkor lesz meg a kellő eredménye, hu minden városban egy láborba gyülekeznek az egymással összefüggésben levő iskolák munkásai. így Nagykanizsán se térhetünk ki ez elől. Nemsokára bezárjuk az iskolák kapuit. A tanárok és tanítók pihenő idejében bőven gondolkozhatnak az itt elmondottakról és ha majd ismét megkezdjük az ifjúság tanítására és nevelésére irányuló munkáinkat, találjon bennünket egy cél felé törekvésünk egy táborban. Hogy ki indilsa meg a tömörülés munkáját, arra nézve könnyű a felelet. Szerintünk leginkább hívatva vau erre akármelyik helybeli középfokú intézet igazgatója. kinek hívó szózatára örömmel fogunk megjelenni, hogy megmutassuk, hogy hiva-tásunkat a nagy nemzeti célnak megfelelően egységes erővel akarjuk szolgálni.
Mert nekem ia van caóko« kedvesem I Csókos ajkán eloszlik > bánat I Mámorba\'ringat halkazavu dala Mesét metéli sielló szavának.
Nekem ia van halváuy arcú párom Kacagó ajltú mosolygó leány I Bonnem ia égnek, zsongnak a vágyak I Halárán; holdfény mosolyog reám.
Meri nekem ia van tütítemtt arámi Síikraazemével hányszor elragad I Hányszor hangolja lelkem a dalra Szent aterehnein, szerelmesein; a Nap
Mert nekem is van ezer sieretőm I Szeretem én a lila hegytelét I Szeretem én a dalos madárkái I Éa szeretem a lombliaju erdőt I
Szeletem éu a csacsogó habot 1 A bársonyos, zöld réti pázsitot I Szeretem a hajnal hasadását S a kék égen a fehér felltó csikót I . .
Szeretek mindent szent azereleramel I Szeretek mindent I. .. Meri hiszen minden Harmat, fény, csillag, öröm és élet — Léted harmatja alkotó Isten.
Szentgyörgyvolgyl.
HÍREK.
KARCOLATOK.
— A Szépítő Egyesület figyelmébe.
Az én szerelmem,
. Azért itt a szOrke nagy falak közt Kzor rózsa, milió tirág fakad I Azért itt e csendes, szép világban Szerelmek láza sokszor elragad
Mert nekem ia van szép szerelmem 1 LáztUzú álom engem is kisért I Szeretem a lombfakaszló lava8it I Jégvirág mnlást I Friss tavaszi szelt I
Mert nekem is van kékszemű párom Hattyukebellel harmatos testen Fátyolos ajkán átint a lelke: Felbóa égbolt, az az én szerelmem!
hulladékok veszélyeztetjji a járókelő nyakát 8 lábait. Most a narancshéj a divatos hulladék. később a cseresznye szemek, baraok uiagvak, alma, körte csutkák siöbbiek fognak szívbajt okozni a meg-meg csúszó ij«. dós földi halandóknak. Hát kérem I ezen is lehet, segíteni. Ha több helyen nőin is, de legalább a piaoiér két sarkán és néhány j utcasarkon állittssson föl a város a hulladékok elhelyezésére szolgáló edényeket, amely e-i ket naponként kiüríthetnének. Azokat pedig, akik még azután is a földre illetőleg a gyalog járóra szórnák a gyümölcshulladékokat, azokat meg kell büntetni. Kevés köllség kell az edények felállításához, de lehet, hogy sok balesetet hárítana el általuk a városban járó 1 kelők feje felől.
- III.
Rettenetes még nézni is, mily ízléstelenül festik nálunk a bázak külsejét. A leg. rikítóbb falusi színeket keresik elő, mintha csak távolból is láttatni akarnák, hogy az ó házuk fellünó. Igen, feltűnik az Ízléstelenségével, feltűnően beszél a tulajdonos ízlésé-nok fogyatékosságáról. Ne tegyük a varost nevetségessé az idegenek előtt az ilyen ízléstelen dekorációval. Inkább maradjon minden ócpkán, semmint világraszólóan beszéljen az [újítás — a ml falusi ízlésűnkről. Vegye ezt az ügyet a Szépítő Egylet a kezébe. Alakítson bizottságot kebelében, melynek feladata lesz, hogy a restaurálásra kerülő háztulajdonosok figyelmét felhívja — ji jó Ízlésről Ha már szépítünk, — nehagyjuk ki tervünkből építkezésünk e nagy hibáját.
\' h.—r.
— A gyermeknap isárószámadáea.
Nagykanizsai Palror.age KgyesOlwt vezulóaége Vécaey Zsigmond polgármester, egyeaOleli elnök elnöklésé-vel, megállapította a-raáiüs 86-ikén rendezett gyei meknap eredményét A zárószámadás a kövoikezo tételeket tOllleli lel: Bevételek: Urnákból ás per selyekhól 616 korona 41 fillér, lózsitn és azerenc.e-sálornál 618 korona ii\'2 t., Qnuepreudozó bizollaág ozsonnáján felulBzetés gyűjtés és egyéb Jövódelem 667 korona fii (., adományokból a gyűjtő bizottság gyűjtő ivén 169 korona 33 f., kűlönfélt) 4 korona 118 f. Összes bevétel 1883 korona 83 f. Kiadás: árukért és munkálatokért 280 korona 56 I. Tiszta jövedelem 1591 korona 30 f. (ltlia. évben 1194 korona 58 f.) á liszla jövedelemből il)\'/, a nagykanizsai Népkonyháé, 10% sz Oisiágos gyermekvédó
I.
Ha kiér az ember az egyik utoából, vag; belép egy másikba, minden sarkon, minden kiszögellő helyen ott látja a cafatokban lógó hirdető cédulákat, eléktelenítvén a ház formáját a házi-ur nagy bosszúságára. Ez azonban nemotak a liáziuruk ügye, hanem ügye egyszereamind a városnak is amennyiben azon elcsúfított házak nagyon elrontják a város aroulalát. Segíteni kell tehát ezen a bajon I Segíteni azáltal, hogy a város főbb és forgalmasabb helyein hirdető oszlopok helyeztessenek el. Ezen oszlopok mégsem torzítják el ugy a város képét, miként azt teszik az összeaggatott oéduláktól elpiszkitott falak. A hirdető oszlo pókra bizonyára nem fizetne rá a város,
mert a költséget behoznák ; de ha a város\' Ligáé ás 5ti°/0 a gyermeknapot rendező Palronage nem hajlandó az oszlopok felállítására,, hír-1 egyesületé. A pénzadományok részletezése > követ-dessen pályázatot: bizonyára akad vállalkozó- k"ző: .Munka" szabadkőműves páholy 50 korina, szellemű .....here a városnak vagy a megyé- j1>osli ">»«»\' k"\'»skeil»lmi bank nagykanizsai fiók
nek. aki hajlandó lenne azokat felállítani. » T\'L\'\'"""t"f\'\' ^\'"tT k."
J . 1 karókpénztái, Nagykanizsai H.tukegyesQlet, Néplaka-
. azulan eltűnnének a csúf, kovászos rékpéMlár> ZalamegyMÍ gnldasági t8k„rókpénztár,
cédulák a bázak falairól a háziurak és szépérzék ü emberek nagy örömére.
11.
Meg valamit. A gyümölcs és egyéb hulladékokról lészen szó. Ugyanis a járdákon mindenfelé elszórva különféle n-niv-j s
lílsó uiagyar általános bizt. társaság nagykanizsai íöugyuöksógn, Magyar fraucia biztosító társaság nagykanizsai vezérügynöksége 10—10 korona, Nagykanizsai segélyegylet szövetkezet Hungária ált. biztosító társ. nagykanizsai ÍÓUgyuöksége ö—6 korona, egy ismeretlen leányka gyűjtése 2 korona 33 (■ A Casinói ozsonuáu felülflzetlok: Radnay Jeuó 20 kor., dr Fábián Zsigtuondné, dr. Szekeres Józsefué 10 — 10
MÁJUS Í9
ZALAI K 0 Z L 0 N Y
korona. Belus Lajoa. Orűnhut Henrik 5-5 korona |,íu kűzxjnlíoi termében kisülési tart A közgyü-bo.ei.relt! JW. N. N. 4-4 korona, Pillil. Sámuel. Urg,«: 1. A leérkezett alapszabályok bemnla-dr. gebwarz Adolf, N. J. korona, Vizlendvay (,ás„. .j Wg|e(!a> ti»llvií0|,,k v„|,Mláís 3 Al
Szerkesztői üzenetek.
Sándor
1 korona, N. N. I korona 2o f. Az „ölet elnökaégéuek bármint szívesen tenné is, sajnos j yArotl folyó évi jnliua hó C uincH módjábau a gyermeknap sikere érdekében; rnóhéat-kougre^zuson buzgólkodó lelken hölgygárdáuak külön-külön bálás köszönetét kifejezni. Szolgáljou nekik julalinul, bogy humánus célért faradoztak, melyet az egyesület ez-ulon köszön meg. Az egyesület vezetősége bálával emlékezik meg megyéuk főispánja sipeki Hálás Méla éa ueje azives megjelenéséről és lelkes fáradozásukról A jövedelem emelkedés jó részben az ó érde-
p,0k. Sokat fáradoztak még köziaiifert lelkesedésük-1 A(|ám f^Z
kel Vidor Samuné (urna bizottsági elnöknAj, Kö-
röndi Boér Gusztávné (tőzsde bizottsági elnöknó), dr. Szekere* Józsefné (gyüjiő bizottsági elnöknó) dr. Plibál Viktorné (Unueprendező bizottsági elnöknó) éa ezen bizottsági elnökök mellett működő társelnökök és bizottsági tagon. Hálásan köszöni az egyesület a sajtó szíves támogatását és amit első helyen kellett volna említeni : köszöni Nagykanizsa város közönségének fokozódó áldozatkészségét.
— A főgimnázium uj tanárai. A tag utóbb tartott*városi rendkívüli közgyűlésén megejtették a két újonnan rendszeresített gimnáziumi tanári tanszékre a választást. A latin- történei in i tanszékre Cavalloni Sándort, a rnalhematika-phisika tanszékre Vegele Károlyt választották meg egyhangú lelkesedéssel. Mindketten már évek óta működnek gimnáziumunknál a szimpatikus- egyéniségüknél fogva nemcsak a diákság, de Nagykanizsa egész társadalma elótt nagyrabecsülésben állanak, amiről választás is fényesen tanúskodik. Részünkről is őszinte örömmel köszöntjük óket uj állasukban.
Orsz. Magy. Méhész-Egyesület- által Székesfehér-és 7. napjaira rendezett MiiUtonmelléki Méhész-Egyesület" által ugyanott egjidejüleg a Fejérmegyei Uazdasági Egyesület támogatás mellett tartandó méhészeti kiállításon és mezvá^áron leendő tettleges részvétel, nemkülönben ezekre kiküldőitek kijelölése iránti indítvány fölötti határodat, t. A folyó évi őszi közgyűlés helyének és napjának kitűzése.
MeghiuBult betörés. Laokeubacher 27-én éjiel egy bu-banc behatolt éa a pénztárt feltörte. Mielőtt azonban a pénzzel megszökhetett volua, elfogták és akkor kisült, hogy a betörő egy többször büntetett csavargó, akit a reudóroég már régóta köröz. A betörő bevallotta, hogy neve i\'euraö.i Mihály Kru|ai (Horvátország) születésű és többször volt büntetve. Elfogásánál 49 drb. kulcsút, több á-lítílcsot, roszelóket és különféle betörószerszámot találtak éa több nálu lévő vevényból arra következtet a rendőrség, hogy többek-
P Hálás köszönet nz értékes cikkéit, melynek minden sora az igazság erejétől duzzad I
— B J. Nem tehetjük Annyi áldozatot lehetetlen hoznunk.
— K. G. Nem mind arany, u mi fénylik. Az ön verse is. csak külsőleg csillog, cseng — tartalma
| semmi
Szentgyórgyvölgyi. Sok üdv. Rendbe hozzuk. Legközelebb bővebbel) I
kel van összeköttetésben. Útirányban megkeresést intézlek a zágrábi rendőrséghez.
A p és t. igazgatósága. Nagykanizsa távbeszélő központút f. évi jiuiiua hó 1 ével a Cilii Laibach és Triest oaztrák távbeszélő központokkal való helyközi forgalomba bevonták. A 3 perces be azélgetés diját Nagykanizsa Cilii közt 3, Nagykanizsa—Laibach és Triest közt 4 koronában állapíthatók meg. Sürgős beszélgetésért háromszoros díj, fizetett szolgálati értesítésével (St.) pedig I korona fizetendő.
— Olvasóink szíves figyelmét már előre is lelkes egyhangú az » Edison" azinház (Szarvas szálloda)
pénieki. szombati és vaBáru<ipi remek előadására. Mind a barom estén át csakis elsőrendű képek lesznek bemutatva. Lapunk szűk tere nem engedi, bogy a képeket külön ismertessük. A ki egy igaián
FÜRDŐ SLAVONIABAN.
Va*as hőforrások ís iszaplOrdök. Forráahörnéraéklal 36-60 O. Kiváló aradmányok sz flstzss "öl bajoknál, vérszegénységnél, csúzos és köszvény«s bántalmaknál, koionos.n ischlasn.il és gerincbajoknál.
Q KOTILL\'ONOK®
dus választékban
jutányos árban kapható
lfí. Wajdits Józsefnél.
Irodalom.
— Hirdetmény az I91U. évi január lió j élvezetea és kellemes estét ólngt magának szerezni 2.-áról keltezett 100 koronás bankjegyek bevonása ne mulassza el a pénteki, azombali éa vasárnapi tárgyéban A most forgalomban lévé, 1910. évi ja- művésziesen Összeállított remek műsorokat megnézni, nuár bó 2.-áról keltezel! 100 koronás bankjegyek
jegyek behívatnak és bevonatnak 1913. juniits a.-Alél kezdve! Kziráut a magyar szent korona országainak kormánya éa tt birodalmi lanáesbau képviselt királyságok éa orazágok korinánya nz Osztrák-magyar bank főtanácsával egyetértóleg a kivetkezőket álla-pitották meg: A most forgalomban lévé, 1910. évi tanuár bó \'2-áról keltezeti ItiO koronára szóló bank-jegyek az Osztrák-magyar bauk fó- és fiókinlézelei-tiél 1916 évi május bó 31-éig szolgáltatalidók be lizetéakép vagy átváltás végett, ugy bogy e bankjegyek bevonásának végsó ba(áride|e tílló. évi májú-bó 31-ike. EUÓI az idóponttól kezdve e behívott bankjegyeket az Osztrák-magyar bauk ló- és fiókin-tézotei már csak átváltás végett fogadják el. 1921. évi május bí 31-ike utáu az Osztrák-magyar bank tóbbé nem köteles (alapszabályok 89. eikke), az 1910. évi januáé bó 2. áról keltezeti Int) koronás bankjegyeket beváltani vagy átcserélni.
— Tornaverseny. A főgimnázium elhalasztott toniaveréfiliyút most l-én tartják meg a katonáidén. A nnSvés/.i kivitelű pinkátok a iegelókelóbb üzletekben vannak elhelyezve s tekintettel arra, hugy a tiszta jövédelem a gimnázium segélyalapja javára szolgál, felíllfketésoket is elfogadnak.
— Köigyülés A „Dnuáuliili Méliész-Kgyo-
— Uj magyar Rostand-darab. A Oyrinio .le Borgerac kóltójéuek egy nálunk eddig ismeretlen darabja jelent meg Kailó Antal vállalabtbau, a Ma* gyár Könyvtárban A két Pierottvagy a fehér vacsora ciuill verses egyfelvonásos. A vcrseH tirátna mai legnagyobb köllójéitek művei kézt egyike ez a leglinoniabbakiiak és legkölKiebbekuek, ragyogó elmésség, friss lendület, elboruló lira váltakozik beuno az egéttzui-k hangulata pedig tlerlls, villám, érzéki romantikával biti. Kosztolányi Dezsó nagy művészettel fordította le ezt n pompás kis darab-\'t, mely a t.ampel R (Wodiauer F és ti ■ i> cég kiadásában leli-nt meg a ára 30 fillér.
— Homeros Odysselája. Az Oilysseia magyar forilitásai közül a leguépaazerQbbé és legolva-
soltabbá vált Kemenes .......pf) József fordiláea. Az
eredeti hexameteres formájában készült, a lehetó-ségig teljes biológiai hűséggel, de e mellett olyan naiv szépségű költői nyelven, a mely mindenképen a mi magyar költói nyelv színvonalán áll a inig egyíelól hiveu tükrözi a nagy görög költi liatt ját, másfeléi kiválóan alkalmas arra. hogv O.lysseus történetét, bolyongását és kalandjait közel hozza a mai olvasó Ízléséhez és érdeklődésihez. Ara I korona n> fillér.
sűlet* alapszabályainak jóváhagyási záradékkal tör tj.zhu„
... .-. , ,.. tínnlmiók - Ili Had is Jozse köuyvkereakoueseoeu
tént leérkezle folytán 1913. én pttitus hó ti-Jik Kaphatok . llj. irajuus ^o^e ,
napján pénteken délutáni 3 órakor Pápáit a várói-,
ZALAI KOZLONT
MÁJUS 29.
BORBÉLY ÉS FODRÁSZ ÜZLET ÁTVÉTEL!
V»„ szerenosém a n. é. közönségül tisztetette] értesíteni, hogy helyben
= ii Dcák-ícr l-ső szám nlatí, ^^
. illetve IFJ. WAJD1TS JÓZSEF KÖNYVKERESKEDÉSE és VÁRY ZOLTÁN cukrászdája mellett levő JlUNKÁOSI féle
BORBÉLY és FODRÁSZ ÜZLET
tulajdonomba ment át.
Amidőn ezt a nagyérdemű közönség becses tudomására adom. főtörekvé-sem oda irányul, hogy az üzlet átvétel alkalmával mindazon újításokra, melyek a mai kor és a hygiea igényeinek megfelelnek, költséget nem kiméivé, üzletemet olyan nivóra törekszem emelni, amely tisztelt pártolő vendégeim megelégedését fogják részemre kiérdemelni.
Számos évi tapasztalataim nagyobb városokban, azt engedik re.i.ényleni, hogy tisztelt pártolő vendégeimet a tiszta és gyors kiszolgálással ki fogoin elégíteni. — A n. é. közönség szíves pártfogását kérve, maradok Nagykanizsán, 1918 május bő
teljes tisztelettel KirchkllOpf EoK) borbély és fodrász.
H
SZEMESNEK
kell ma lenni, ba túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
ÁLL
egyébből, minthogy no késsünk egy pillana tig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
A
„Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, inert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
VILÁG
hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. -Annak határozottan
VAKNAK
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
AZ
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
ALAMIZSNA/
Kiubi gytgyforrái
Varasd-Töplitz
(Donát-orizag i
Vasút-, posta-, telefon- és távirda-állomás.
Uj gyógyszálloda villanyvilágítást**!, hírneves radioctiv tartalmú kénen hőforrás -j- 58 C°.
Ajánlva: kOszvcny, csuz és ischias stb -né!. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- és bélbántalniaknál. Elektromos massage. — Iszap-szénsavas cs napfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fürdőigazgatóaág.
Fürdőorvos Dr. LOCHERT J.
Hirdessen a „Zalai KSzlöny"-ben.
AKI BÚTORT
BUDAPESTEN AKAR VÁSÁROLNI,
eaját érdekében cselekszik, ha vásárlás előtt megtekinti a
Budapesti Asztalos Ipartestület
védnöksége alatt állő
BÚTORCSARNOK ÉS HITELSZÖVETKEZET
árucsarnokait. melyek a kővetkező helyeken vannak : VIII., Jőzsof kőrút 28. sz. (Bórkoosis-utoa sarkán.) IV., Ferenoiek tere 1. sz. (a királyi bérpalotában) Ülteti stővolkeiet at .Országos Kötponti Hitelszövetkezet" tagja 8 amisk felügyelete alatt áll.
Vá^arlá^í kény.«er uljesen klaárvn. SttlsieiQ modern lakberendezések.
Jutányos árak I Szavatosság áru minőségéért
Aa árnoaarnokba ktaárólaf •lsöranffü budapaatt isatalosok ••
kárpitosok dolgoznak.
MEGHÍVOK
eddig még mm latazett nagj választékban jutányos áron készíttetnek
Ifj. Wajüits József
könyvnyomdájában.
hpirin

£ (a kAxlimcrl íiJdalomctlUapiió i*er)
g Minthogy az Atplrín helyttt sokszor pótucrekd adntk, -
g ttlrokrdjék Aipirlnt cttk,
Aaplrin-T»blott« g; formában *z alábbi rajznak mtgftltlö fiídrtl ctomagolátban (I flvrg-\' 10 Itlgrammos tablettával ára K. I.TO) vásáioInl. !
Hladia IsblcHAn rsjU vsa 3 •a AtpIHa ixó. 5
Vidi\'ki
i-mt\'iitlult^ek gyuláin i\'linltv/.lt\'liifk

Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits Jőzsef könyvnyomdájában Nagykanizsán.