Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
12.04 MB
2010-02-19 12:45:00
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1489
4522
Zalai Közlöny 1913. 065-073. szám szeptember

Zalai Közlöny
Megjelenik hétfőn és csütörtökön
52. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

Nagykanizsa 1913 szeptember 1
52-ik évfolyam. 65. szám
Hétfő
ZALAI KÖZLÖNY
MiiJiIidIIi hétlön ii eiBMrtiktn.
flAflietéll Arak: Kg4»« é»ro 10 korona, félévin 6 korona, N.|je<U»re 9 koron* 60 ~ ECT" •«*«» tr" >0 flll.
Felelős •zerkesztő:
SZELE ELEMÉR
Kóiuerke»/.t<\'
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szirkiiztiiii ftt kiadóhivatal Diák-tér 1
Tala\'on : III — Hlrc

Az iskolaév elején.
Az ifjúság hordja magában a nemzeti jövő. » nemzeti remények aranygyapját.
..Nála van az a kincses szekrény, amelynek tartalma annál beosesebb lehet elöltünk, mórt az maga az ifjú teBti-lelki romlatlanság. » nemzeti jövő egyetlen biztosító tőkéje.
Már a régi közmondás, mely mindenha igaznak bizonyult, azt tartja, hogy a jövő. t társadalom életfájának nyiladzó viráujáé — az ifjúságé. Mi többet mondunk, határozottan kijelentvén, hogy a boldog jövőnek megteremtése, a tiszta értelem világával és i hívó kebel főimen kelt érzelmével, az eszmékért lelkesedő s az eszményekhez emelkedni tudó, a tisztult erkölcs s alapos tudomány fegyvereivel, azzal a kettős hensó erővel, amely az élet minden nehézségének lo-liüzdésere képesít. — fölvértezett ifjú nemzedék föladata. — Ezekre pedig nevelni őket előkelő tiszte az iskolának is, amelyre a szülik a szeretettel körülvett osemetébeu. gyermekökbou. legdrágább kinosőket épen azért bizzák.
Rövid pár nap multán megnyilnak ismét a tudomány csarnokai, az iskolák kapui. Hogy befogadják a tanulni ványó ifjúságot, jelesül, a majdan vezérszerepel vivő, középiskolai ifjúságot is, amelyet a „nemzőt jövője tQkré" nek szoktak nevezni; hogy továbbra vigyék azon az uton, amely őket az egyház, haza 8 társadalomban itt a földön elérhető boldogság révpartjába, e földi élet után pedig az örök élet örömeibe vezetni vau hivatva,..
A nagy szünidő immár végére járván, az uj iskolaév küszöbén vagyunk . . .
A Szentlélek-lsten segítségül hívásával kezdjük.
Miért?
Mert embert nevelni szent és fönséges hivatás, mindjárt a teremtés isteni műve után kővetkező feladat; a mennyei Atya szolgálatában való, mintegy a „Világosság Atyja" készséges munkatársának foglalkozása. - Már maga azon gondolat, hogy embert okosabbá, jobbá, erényesebbé tenni, a tőidnek hasznosabba-/. égnek jogositottabb polgárává képezni, hatalmunkban áll, — maga e lehetőségnek meggondolása is öröm, sőt némi boldogság érzetével töltheti el az emberszerető egyén
kebetét.
Ilogy azonban, már Rónia legnagyobb nzónoka által is „mesterségek mesterségének" nevezett, nevelés-oktalás, mely nem elégszik, Iiem is elégedhetik meg pusztán a test, az értelem kiképezésével, hanem a szivet is, Mőval az egész lelket műveli ki. — föladatának megfeleljen ; hogy az Isten képére teremtett ember valóságosan Isten képe, a Krisztus
vérével megváltott keresztény Krisztusnak keresztény tanok mellett bizonyítanák, figyelni követője a siralom völgy szerény ván- lemre sem méltatja; s hogy továbbá, nagy-dora a mennyország méltó örököse, a föld betykén feledve azt. hogy mi, akik „Istenben lakosa már a szentek polgártájsa legyen, — élünk, mozgunk s vagyunk (Apóst. csel. 17, az igazi neveló-tanitónak minden rendelkező- 24—28.)", nerncsk Istentől, hanem Istenért sére álló eszközt gondosan föl kell használnia is vagyunk teremtve és igy Isten nélkül a magasztos cél elérésére. Istenhez, ami legfőbb célunkhoz, el nem
Ilyen eszközül jelöli ki ama célra u 1 érhetünk, az embert osupán a földi ha-nevére méltó paedagógia: az isleui segélyt, zára szorítja, tudni sem akarván a jobb és
Talány kiosinyló. szánó, vagy épen;örök hazáról... gúnyos mosolyt fog felidézni ez eszköznek Természetes azután, hogy e nevelés-már megemlítése is olyanoknál, kik a mai | irányzat, mely azon herosztratesi diosőségre divatos, az „anyag és erőn tul" egyébre i vágyódik, hogy az emberiségnek századokon alig eszmélő, műveltséggel ósszeegyezbetet-, „„„jj verejték és drága tapasztalatok lennek tartanak efféle kívánságot; ós mégis gyűjtött szellemerkölcsi kincsesházát
komolyan merjük mondani, hogy, ha minden fontos munka vagy .vállalatnál szükségünk van az égi liiuogaüiiiriLLj-—nevelés tanításnál, a mely legfontosabbika.
elhamvassza I — midőn a magasabb támogatást, melyet az ember onnan felülről, a világosság Atyjától (Jakab 1, 17.) nyerhet, fontos munkák, vállalatok ,lttrn0sa|c nem kívánja, de önimádó gógjében őrökké valósulva fogják1 még raeg sem (,iij<edi És ebben tér el
látni azon közmondás igazságát: „Hasztalan az ember iparkodása, ha nem járul ahltoz Isten áldása."
Az okos és teljes, sikerre törekvő ueve-i léshez tehát, melyre mint szegletkőre, vall édes hazánk közművelődése is fektotve, első sorban szükséges az Isten segítsége. — Hogyan? kérdik a nagy garral hirdetett modern liumanisniusnak, amely pedig virág illat nélkül, nap melegség nélkül, — paeda-gógusai. Hat csak ugy, ha., a nevelés erény,\'Dániel (12. 3.) próféta szerint pedig erény : akkor unnak megszerzésére és gyakorlására egyaránt az isteni segélyt nem nélkülözhetjük.
E felfogás helyességéről tesz már bizonyságot a még egészen meg nem romlott emberiség hajdankorából a szebb lelkű bölcs, Fiaton, midőn azt az igazságot hangoztatja, hogy az erény nem származik a természettel.
És a krisztusi tan által oktatott egyének, akik magasabb felvilágosultság légkörében. mélyebb felelősség érzetében és szentebb hivatás tudatában élnek, maradhatnának-e a pogányok mögött? Midőn az isteni kinyilatkoztatás írott okmánya, az élet megérthetelle-neknek látszó titkait legigar,abban magyarázó szentírás (Ján. 15, 5., stb.) szerint is „semmi jó és erényes cselekedelet sem vihetünk véghez Istennek támogató segélye nélkül: lehet-\' nénk-o csak egy pillanatig is kétségben az iránt, hogy a nevelés, mint erény, az isteni segélyre szintén rászorul ?
Erre gondolva, szivünkben sajgási kelt azon szomorú tapasztalat, — hogy a divatos paedagógia önhittségében, amellyel Ítélni akar eleveneket és hollakal, az emberiség öntudatá-
nak századok szakadatlan láncolatán keresztül. J»m. ^ nyilatkozó azon tanúságait, a legrégibb müveit népeknek a maguk éleiének beható vizsgálá-sából levont azon következtetéseit, melyek a
azon paedagógiától, mely, mivel kezét a kereszténység isten; ihletető vezérli, Krisztust lüzi ki nevelési eszményéül ós ez eszménynek mint isteni mintaképnek, megközelítését célzó munkájában az égi segélyt nemosak megengedi, de egyenesen meg is követeli.
És amikor ozt. loszi a nevelésnél, fölavatja azt az igazi, a termékeny erények diszeB sorába. 8 minthogy korunk paeda-gógiája a nevelést épen azon talajból igyekszik kitépni, a honnan az termékenységi erejét veszi: a vallásosságból, amely egyedül alkothatja az embert, még a kísértések és megpóbáltatások szelével, viharjaival egyaránt daooló tölgygyé, szóval a teremtés műremekévé, — magyarázható meg a napjainkban divó nevelésnek osillámló külsőben az ember- 8 honboldogitás nagyhangú üres jelszavaiban, de az óhajtott jó oredmény helyett, annál megdöbbentőbb tünetekben. — a hitetlenség mételye és az ebból táplálkozó erkőlosi romlásban nyilatkozó hatása . . .
Hiába tagadnók. hogy : valamint a föld physikai életére a napnak áldó hatása elkerülhetetlenül szükséges: ugy a síiveknek, a lelkeknek is elkerülhetetlenöl szükségük van az Isten jótékony napjára, segélyére, hogy erősödjenek, hogy jó gyümölosöt terüljenek . . . Mert megdönthetetlen törvénye az erkőlosi rendnek, hogy az ember csak Istenben és Isten által éri el fejlődésének legnagyobb fokát; nélküle a legtudósabb nevelő ia „sötétben tapogatódzó vakvezető" (leni 32, 14.); a leggondosabb nevelésnek eredménye is csak „hiába való munka" (Efez. 5, II.); a legkitartóbh fáradozás sikere is csak „puszlaság és terméketlenség" (Je-
Sót többet mondunk. Isten a súlypont, amely leié a lelkiismeretnek nehézkednie kell; Isten a középpont, a melyhez az emberi
a
zalai közi. Ont
SZEPTEMHRR |
szivek a szerelet és félelem megnevezhetetlen édes kényszerével vonzódnak. Avagy nem hangzik-e fülűnkbe szent könyveink (Zsolt. 110, 10.) amaz örök bőlosesége: „A böloBe-ség kezdete az Ur félelme ?"
És ez nem is lehet másképen. Hisz Isten az igaztudásnak kútfeje. — Ha az igaz, szép és jó lényeges tárgya a nevelésnek, tanításnak : ugy Istent, ki maga
Hasonlóképen levének az uj kornak nem oly vallásosság ugyanis az emelkedett-szellemű
régen luiüni lángelméi: Laverrie és Pasteur, bölos-Níoolas (Pbilos, ohretien) szerint nem-
kiknek egyike osak akkor fogott a legnehe- csak „minden! megmagyaráz, és azt min-zebb kérdések tüzetes vizsgáltáéhoz, ha már clen magyarázza" tudományban és életben
Mindenható segélyét szive ulázalosságában kikérte, másika pedig sohasem tudott addig örülni orvostanl.felfödSiéseinek, uiielótt azokért a Főlfes/.itettnek hálát nem adott. Ez idó leg-.
»z észben s tnrmészetben. a történelmi történelem előtti idókben; hanem oly léoyezü egyszersmind, melylyel nz emberiség éli 10. kéletesedik. boldogul; nélküle vagy ellenében
nsgyobb Csillagásza s geologusu Braun, s/.. pedig Hülyéd, pusztul, boldogtalanná lesz
Tehát csakis az ég malasztjával, mely
fóbb igazság, az utolérhetetlen szépség. azJ\'OVola szerzetének tagja, imént ülé fölszen-
örök jóság. - az ifjú lelkétől, melyet épen telisének felszázados évfördulóját es a neves milldl)n ügynjS| tno^roi,,,, h"st ^ . Istenhez hasonlóvá kell nevelnie, a legnagyobb hittudós, egyben ünnepelt anthropologus ködik „gyouj^ Jstenesime utján nevelhetni bűn nélkül elzárni nem lehet. Wasmatm szintén fegyvereit: tollait az ol- u j ; bensóséges életű, szilárd erkölcs
De tovább megyünk. Egyedül Isten j \'í,1® \'"",,9en »»»8°"0!" eletü, szilárd erkölcsi jéllemeket. akiknek
mindentudó, a csalhatatlan igazság; kivüle, lull4f by<|rAj*n»k diadalmas elvekben való határozottsága, mint a köze,,-
csak tévely, csalódás minden; azért valódi;X «»rinl nem «.yegbel,, hanem leg- kor e)<y|k |6gnajyobb a,akjáéi Uu l(Jj ^ felvilágosodásnak csak is az mondható, amely föllebb fokozatbeli különbség volna állat é8|nogéi tj a roln|ott8Ag éjében honfitársainak tóié nyer fényt. Nélküle minden ismeret nem e \'{jj1 „ „„„ , o tJtaA| i vezérosillagként ragyog vala és az ujabb
egyéb hamis tannál, hlu álomnál. _ ábránd-!^ ± \\°t . "l9*"W»bb .\'nagyarjáé". Széchenyi
képnél, ál-bölcseségnél. ami szivet és lelkét |De ezen egy-kettóból is világos, hogy
egyaráut kételyben hagy, megzslbbaszi. «... ............——.,„.„, .„,»„„.„ ...........
ebből szükségszerttleg folyik az is. hogy |»elt »\'" ». »»w»|iel kell lelkünkben betöltenie. | ben ólett6, duszsdó erö |»jf0Iik. me|y „„,,.
. , ,. ., , , , .. r.ne" litváné.... mindenha tiszteletet gerjeszt; » veles-tannás biztos sikere érdekében, Isten- köz)Mrt önz6t|6nü| le|kes0|£ férfí^t\'
ebből szüísegszernieg loiym az is. nogy - T, .. ---------T 71.-----,,, i uen eieuoi uuzzaao ero lakozik, mely eiiva-
csupán s egyedül 6 általa lehet az ig zság- ;» melíM e"\'1!1 " Meuinoii szobráró, szóló r4n, 8ikra m4|) o(Ur éa ,r6(1 érdekébu|| hoz bizton eljutnia azon boldogító tudományra vagyis istenben nemcsak pbysikai éle- p(íldÍ8 haí„na|,at. akik, lu„g|Hvén bennók a szert tenni, amely u rendületlenül vallásos | fotóját kell megismernünk, hanem az nera,„leket é|tel4 igaj84gba „ uz annak aluo-„ i.uruu,.i„v o-tAln-il,,., ti„»i« A. f«HHh»t«i. imádság szárnyam hozzá, mint a világosság :4„ iMA „„_ j:„ja|itl„ Uillall An^iqnl l.Ái....
s keresztény erkölcsileg tiszta és feddhetetlen, jámbor éleiben birja kifejezését.
Ez az ok. hogy váltig int, figyelmeztet bennünket az, akinek bölcsességéi évezredeken csodálja a világ, ezen amilyen szép oiy igaz szavaiban. „Az Ur szemei nek a tádomány fölött (Péld. 22, 12);" mert ,,a tudás Istene az ür" {I Kor 2. 3.); ad bőloseségel a bölcsnek, tudományt a tudományosnak" (Dániel 2. 21.) íme tehát Isten rendelete az, hogy tőle kérjlk a böl-cseséget. vele kezdjük a tani\'asl, meg a tanulást is
S mi következik innét? Az. hogy ha minden tudomány a mindenludó Istentől veszi eredetét, ugyan ő hozzája kell, hogy visszavezessen bennünket. Mert oly tudomány, amely az Örökkévalótól eltérít s oly dolgok felé iráuyit, melyek veszedelmet, kárhozatot okoznak, nem tudomány, hanem oktalanság, nem áldás, hanem átok az emberre. Miképen vezessen pedig a tudomány Istenhez, lia nélküle tanulmányozzuk ? — Ne is gondolja senki, hogy a világi tudományoknak elsa-játithatasára nem szükséges az Isten ina-laszlja. — Mert ha a nemzetek apostola, sz. Pál szerint (l. Kor. 1U, Hl.) még testünket is Isten dicsőségére kell táplálnunk\' a tudományokkal sem szabad másvégből. mint Isten diosóségére, amelyet már az| egek beszélnek (Zsolt. 18, 2.). s örök üdvös-
Atyjához. mint az értelmi nevelés örök Mesteréhez föl is kell emelkednünk, benne mint a lelkiismeret Urában, mint az erények isteni mintaképében, luint a végetlen tökéle-órköd-\' \'ességnek kimeríthetetlen forrásában egyszersmind az erkölcsi nevelés sarkcsillagát kell követnünk.
A nevelésben tehát, a melynek feladata az embert a boldogság útjára tezetni, és pedig ama boldogságéra, amelynek elóizét már itt éldelhessük a földön, — nem bime-zünk-hániozunk, kimondjuk nyíltan, ha ezt szem elől téveszti, nincs előre haladás, csak visszaesés, ninos tökéletesedés, csak hanyatlás, nincs biztos célhoz jutás, csak tévede-zés. nincs építés. csak rontás.
Szóval-tcttel valljuk azért, hogy azon titokkal teljes láplálék, melyből a valódi értelmi nagyság, párosultan az örök igaz szép és jó iránt való érzékkel, eleinedvét szivja; melyből a legfőbb Lénynek tisztelete s az erkölcsiségnek érzete fulsarjazlk; melyből sz erény szeretete és minden nagy gondolat fakad és melyből minden nemesebb emberi s isteni után való törekvés eredetet veszi, osak az elmét es szivet egyaránt átható Isten-eszmében. melyei nem pótolhat a tudományok felhalmozása, — lelhető.
Emelhetni ugyan iskolákat, képezhetni tanárokat, fokozhatni áz alaki képzés követelményeit — nem mondom, hogy telj.
ján álló ügy diadalába vetett önértet, bátorság. állhatatosság, megedzett. megaoelozott karjaikkal megtudják védelmezni Árpád népét lisztuit erkölcseiben, a jobb ősök szellemében nemzeti érzületében, hogy betölthesse magasztos hivatását.
Eszembe jutnak itt a halhatatlan emlékű Dupanloup-nak (De I\' education) amily ékes, oly tanulságos szavai: „Islenesztne nélkül hasonló a nevelő-oktató ama kontár-kertészh.iz, aki azzal, amit tólo a nap melegsége. az ég harmata, a föld nedve soha meg nem tagad, gonoszul visszaél, sót egy romlott szemnek beoltása által a gondjaira bizott fáknak szivében mérget tenyészt "
Nevelők, tanítók no feledjük e nagy-jelentékű szavakat soha I
Hogv ebhez adjon a mindenható, mindenludó Isten nekünk segítséget, élő hiltel. ebből fakadó buzgó áhítattal és reménykedő bizalommal mondjuk lelkünk-lelkébó! tanítványainkkal egyetemben :
Veni Sancle Spiritus!
ségünkre lelkünket táplálnunk. sikertelenek lesznek az abbeli fáradozasok,
Bevallották ezt nyilUn a világ elsőrangú meddők az áldozatok: de azt lelkem legben-ludósai, a valódi lángelmék. — Davy, a sóbb meggyőződésével vallom, hogy a val-. nagytekintélyű vegyész azt állítja, hogy az I lás állal fölmutatott Isten ismerete, szeretete\' igazi kémikus magát, az Istent látja a világ nélkül a nevelésből hiányozni fog az, ami a különféle külső alakzataiban. így beszól valaj héjban a mag. a testben a lélek; hiányozni Kopcrnik, az ujabb csillagászat megalapítója ;,íog az igazi ideál, mely szárnyat ad a gon-A mélyelinéjü Keppler a , Világ összhang-! dolatnak, hogy fölemelje a földi érdek pisz-zatáról" szóló müvében azt- vallja magáról.jkos mocsárjából; tisztaságot, vilárosságot hoey ő tudományában az Isten gondolatait kölcsönöz az érzelemnek, hogy kifejtózzék a
utangondolja. — Hogy ne menjünk messzebb vissza a Newton-ok, a tudománytörténet valóságos nagyságai példáira, akiknek szigorúan keresztény elvei ismeretesek. Volta, a hires physikus, naponkint ájtatosan elimád-
lealázó gyönyörök szennyes gőzköréb\',1; rugót nyújt az akaratnak, hogy keresztül tör- j jön a kisértetek, a bűnök erjesztő Venus övén
Miként minden társadalmi s politikai.
kozta a rózsafüzért, Ampére, a párisi egye-1 épen ugy minden paedagógia kérdés" is gyö-tem előkelő természetbúvára, könyv nélkül | kerének legbensőbb száláig vallási térdén.\' tudta Kempis Tamásnak aranynál, ezüstnél, ] melyet, mint ilyet, csupán a vallásosság becsesebb mfivét „Krisztus követéséről." Iszelleméban lehet kielégitóleg megoldani. A|
Dr Ceőez Imre
• Fer. <Jóiaeír«nd lo.Bgj*
Chanson.
Jövök már sok-sok ezer éven át én rabszolgadalok bús dalolója.... Énekembe bete-belehöi dül
imlliiík keserve, vérszagu szója. *
Voltam ott a sívó sivatagban ; a pharaok naperös birodalmán törtem a bércet, hordtam a kövei. .. 5 olt hulltam el a pyramisok alján.
.... És álltam - Róma cirkuszfövenyén lágy, puha nók vérvágyas gyönyörére: A mártyri máglya lángja ápolt; s Krisztust daloltam elevenen égve.
J
gZEPTEMBKR 1.
ZALAI líHÖKY
3
Most a lázas élet rabja vagyok Loholok nyáran, szaladok őszön .. Mikor állok meg s nyugszom szabadon oh végleten Isten, én örök Ősöm\'/1
L1PCSEY DOMONKOS.
HÍREK.
Színház.
Megnyílt újra az aréna deszkakapuja, megkez-dödOlt az őszi szezon Megjöttök a szüléseink, hogy uira élvezetessé Iegyék estéinket. •
Szombaton volt a megnyitó előadás Zalai Margit betegsége miatt az elóre hirdetett Erős láncok helyeit a Primerose kisasszony vígjátékát adták. Kedves, bohó darab, színészein nagyszerűen játszottak Kiváucaian vártuk az ujakat!1 kiváucMságiiok ki is leit elégítve Várnay Janka naiv szerepében nagyon kedves, Qde volt, soksior kívánjuk látni friss, vidán. játékát, hogy bebizonyosodott legyen mostani kritikánk, hogy tehetségen színésznő László Tivadar uigyon jól játszik, beszéde, alakja, hangja kellemes, várjuk az alkalmat, hogy nagyobb szerepekben lát-bi&iuk. Régi kedves színeszeinkről is csak dicsérő-leg nyilatkozhatunk. Kondrát a tőle megszokott 111A-vé>zettel játszolt finoman, elegánsan, minden h-ly. tetbe beletalálva magát. Örömmel láttuk tiszout. Sárközy Blanka is igazán Qgyeseu játszott, és csak csupa szépet irhatuuk: Somlár, Ujj, Qaleila, Rákossy-ról De külön ki kell emeluQuk Majthéuyit. 8zépen értéssel mfivészettel játszott. Különben is h darab gördülékeny előadása is dicséretet érdemel. Gratu-Iáthatunk Füredinek e jeles gárdához.
Vasárnap Éva kei ült sorra, melyben ismét szerencsénk volt a gárda egy uj tagjához. Horváth Mici lépett fel Paquerette szerepében. Temperamentumos, jókedvű színésznő, kinek táuca és éneke többször fifta ki a közönség zajos tetszését. Játékáért a tapson kivül egy csokorban isVrészesUlt.
Azonban a legértékesebb játékot mégis Teleki Ilonka produkálta Éva szerepében. Könnyű róla kritikát irni: csak az elismerés illeti meg. Játéka elragadóan kedves volt, ritmikus táncát a közönség ujos tapssal ismételtette meg. És örömmel konstatálhatjuk, hogy Teleki sohase tér ki a közönség hivó tapsai elől.
Az elóadás különben jó volt.
V. 0.
- Megyegyülés. Zalaváimegye törvényhatósági bizottsága szept. hó 9-én d. e. 10 órakor közgyűlést tart. A letárgyalandó ügydarabok száma 188.
— Városi közgyűlés. Nagykanizsa város képviselőtestülete f. hó 30-án d. u. 3 órakor rendkívüli gyűlést tartott, melynek egyedüli tárgya a polgármester választásának határideje volt. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a lanács javaslatát,
amely igv szól: Utasítsa a közgyűlés a tanácsot, hogy a polgármester választás kérdésében a szűk-sédes lépéseket tegye meg, hogy a választás rövid időn belül megtörténhessék. írjon át a vármegye alispáni hivatalának, hogy a pályázatot Írassa ki, májd annak lejárta után a polgárin ostor-választó közgyűlést hivja egybe.
Meghivó. Az Iparostauouciskolai Tanítók (•rszágt^Kgyesühitének zal«vármegyei köre f. évi szept. 6-án délután 3\'/, órakor Zalaegerszegen a központi állami elemi iskola tanácskozási termében rendes közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1 Klnöki megnyíló. 2. A múlt gyűlés jegyzőkönyvének leiolvasása. 3. Klnöki jelantés az KgyesUlet mull évi működéséről. 4. A raiztanlolyanion szerzett tapasztojataijói felolvas: Halász Jenő, nagykanizsai ipariskolai tanító. 6. Az lKöt. évi 33504 sz. a. kipdoit íparostanouciskolar szervezet átdolgozására vonatkozó s az Országos Egyesület Elnöksége által
és iskolai bizonyítványukat és tanoncszertődéMflk^máiio-latát bemutatni; 4 kor. 30 fillér tandijat és az ipari szótárra 80 fillérl fizetni, vagy a városi tanácshot intézett tandíj-elengedés iránti kérvényükéi az izgatónak átadni.
\' Az előadások a 10 hónapos, illetve egész óv; tanfolyamban szeptwmber 12-én, az 6 hóuapos téli tanfolyamban pedig október lH-áu kezdődnek
Az igazgatóság.
— Szerdán és csütörtökön két uagy sláger kerül bémutaUsn az „URANU3* sziuliázban Szarvas szálloda (volt Edison színház) A gazdag mfisorból kiemelendő: Kománai. Tájkép, színes. Remek szép felvétel. Bcherlok Holmes. Detektív dráma. — Duci bácsi mint csirketolvaj. Nagyon humoros — Még azután be lesz mutatva még egy hosszú 3 felvonásos nagyhatású remek dráma???

,,.,.„ . . . ,tl . ,,„.. B művésziesen összeállított gyönyörű műsort uagy
leküldött határozati javaslatot előterjeszti: Földes ... . . \' ,
....,. . . . . , , „ áldozat es sok utánjárás után szerezte meg az igaz-
Mlklos, nagykanizsai ipariskolai tautlo. li. fc,elege* Al(jn SB1)ki „ mkmt „, Ml „ ^
.uJ..T*ujuk fc kölesre UK, a ...Tármw.1 Mr ^ ^ minden tarjat, valamint az iparoktatás iránt érdeklődőket tisztelettel me(hívja:
Nagykanizsáu, 1913. aug. 26-áu.
Poredus Antal
kOrl elnök.
- Civakodás a korcsmában. Tegnap utcában. A cimet a kíacjóhiva-este 9-órakor az „Ipar\'-hoz címzett vendéglőben többen nagyon hangosan mulattak. Ittasak lévén, sértő szó miatt Összevesztek, mire korsók é« poharak törése következett. Rögtön édesítették a rendőr-
Vennék egy nagyobb-szabásu házat a Petőfi-
tal továbbit.
I
séget, de itiir*. a rendőrök odaér\'írztek, lecsendesüllek
— Beiratáeokaz iparon tanonciakolába Az 1918—14. tauévre az ipur.is-lun 11 lók beírása az egész évi tanfolyamban szeptember 1 — 1 2-ig szept. li-ának kivételével, mikor kön prybléw miatt a beiru-lás szűnelel. a túli tanfolyamban pedig október 15 — 18-ig történik a közp. áll. elemi népiskola II) IV, íju osztályában. köznapokén ii—8-ig, vasár és tlunep-napokon d o. 9,—íí-ig.
A beir\'áüra kilOzött időben köteles. minden ipainamester a tanulóját még azon esetben is beíratni, tia az még csak pióbaszolgálatoii vau, beteg vagy esel-l«g mint háziszolga, vagy napszámon alKaluiaztalik ia az illeti ipariig elssjálilása végett (9t)u96—1907. sz. miiiisiteri rendelet.)
i Aki tanulóját a beírásra kilttzött időn tul iíat|a I b... vagy uein kltldi pontosan az iskolába h ezen mulasztást nom lud|a kellóell igazolni, az az 1884. évi XVII. t. c ti2 §,-ába ütkozó iparkihigást kóvel el a velo szemben az 1891. évi XVII. t,-C. 157. §bau megállapított 40 koronálól 4UII koronáig terjedhető pénzbírság fog alkalmaztatni. A kósflbb lelloga-ilott tanulók a félfogadás napján azonnal beiraudók, mert kltlóubwu ezek ineateieivol szemben ia a fenti szakaaz fog alkalmazlatlii.
Azon iparoameaterek, kiknek több iuaauk vau
19l:t 7Hü/3^ V.
végrli.
Árverési hirdetmény.
Aluliitítt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-e. IU\'2. §-a értelmében ezennel közhírré teazi, hogy a nagykanizsai kir. járAsbiróságnak 1918. évi V. 760/2 számú végzése következtében dr. Kertész Adoll budapesti ügyvéd által képviaelt Weisz tléza lavára 46 kor. a jár- erejéig 1913. évi julius hó 12-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felit! foglalt és 030 kor becsölt I eaasa, 1 jég-szekréuy és szoba bulorokhól álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak
Mely árverésnek a nagykanizsai kii. járáabiró ság 1913. évi V. 7611/9 szánni végzése folyláu tti kor. tőkekövetelés, ennek 1912 évi augusztus hó 31 napjától járó 6\'/o kamatai. \'/,% váltó dij es eddig összesen 34 korona 80 lillérheu bíróilag mar megállapított köllségek erejéig Kinizsy-utca 37 szám és Kazinczv-tllca 2. szám alatt leendó eszközléaére 1913 évi szept hó 13. napjának d. b 11 órája határidőn! kitUzelik és ahhoz a venni szándékozók oly mogjegyzé-sel hivatnak meg, hogy az érintett Ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-a értelmében készpénz! izetéa mellett, a legtöbbet ígértnek boesáron alul is el lógnak adalni. A\' mennyiben az (ilárvere-zeudö ingóságokat mások is le- és
amm , .......................- . foglaltatták és azokra kielégítési jogot uyertek volna,
saját erdeküknek tesznek szolgálatéi, ha összes ina- ezen árverés az 1881. IX L-e. 1» és a vb.
\' . .... . ............ i„H.jtí n. 20. §-a érUilmeben özek |avára ts elreudeltellk.
saikat egyszerte íratják be. » ezáltal lehe.ő.e teázik ^ ,fll3 4ll suguallu8 hó
azoknak oly módon leendó beosztását hogy lehető- I|apj^n
leg us egy napon vonassanak el a műhelyből. Kaszab Lajos
Az iparostanulók kötelesek a beírásnál szDloténi ] királyi bírósági klküidtm.
A z uj
Osram- drőílámpták
"""" Törétee/Ienek:
W/tuiiíl l e- rMIr tf.i(»f\'Hfü( !
:Jrj; FiHter ti Fin. Hiűapősl VI. Hajis-ntci
41.
ZALAI KÖZLÖNY
8ZEPTRMBKR 1.
Kinn Dtiljfirrii
Varasd-Töplitz
(Horút-oriug i
Vasút-, posta-, telefon- ós távirda-állomás.
Uj gyógyszállódé villany világitu»Hal, hírneves radíoctiv tartalmú kénea hőforrás + 58 C.
Ajánlva: köszvény, cauz én iachiM atb.-nél. Ivókúrák makaca torok-, gége-, mell\'*, máj-, gyomor- óa bélbántalmaknál. Elektromos maaaage — lazap-szcnsavaa éa nagfíirdök.
Egész éven ál nyitva. — Modern konyáiéin — Uj szállodák.
Mesés környék. — Katonazene. — Prospeklusl ingyen küld a
fürdfiigazgatóság
Fürdőorvos Dr LOCHERT J
Hirdessen a „Zalai Kö*lön,"-ben.
Korcsma bérbeadás.
Sand (Somogymegye) községben
a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hó 18-án
A
nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbízottaknál
Sand, 1Somogymegye 1 1613. a.ug 7.
A megbízottak neve:
NOVAK FERENCZ, ANTAL1CS FERENCZ.
50° o ENGEDMÉNY szemesnek
a lakáioknAlgaug. 25-től kezdve.
H
FÜRDŐ SLAVOMÁBAM.
Vasas hőforrások és iszapfürdők 35—50\' C Kiváló eredmények az összes nói bajoknál, vérszegénységnél, csúzos és köszvényes báítalmaknál. különösen ischias-_nál és gerincbajoknal.
mmimimmmm
rVM j^jjH.rtaajC-^a
A Linimeot. Capsici comp.,
a Horgony-Pain-Expeller
pótlék*
mt rációnak bizonyait káxúxer, mely már ■ok ót óta legjobb b«dórz»dl«nek bitonyult - c tárnál fa meghüléaeknál.
Figf elmeitetéa. Silány hamisítványok Latt be\'............\'--^
_ jeváeárlfakor óvatoeak l«
csak olyan eredeti övogot f(
íjunk el,
mely a „H*r«ony" rédjoOTgyel fa a Riohter oórjegyifaMl ellátott doboibe tan »om»-jJÍT Ara üregükben K -.80, K 1.40 fa I 8.- ée úgjmiolván minden gyógyster-tárban kapható. — Főraktár: Törők Jtoef gyógysreri-sinól, Budapest.
DtRickter iríirsiirtin «„Ariiy írouliiiof,
Prágában, Klisabethatraww f> nuu.
kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
áll
egyébből, ininlbogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
„Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdeti
világ
hirdetéseit itt megtalálja A hirdető rövid idó alatt meggyőződik az eredményről. — Annak határozottan
AZ EST
a legjobb magyar nupilap.
Hirei frissek és igazak!
Közgazdasági rovata a gazdasági élet minden mozzanatáról számot ad, sportrovata a sport minden ágának eseményeiről hűen beszámol.
A bei és külföld
vaknak
ti:ll lenni, a ki nem látja a „Zalai. Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
napieseményeit
a legmegbízhatóbb tndóaltók távirati 4a tolefohjetontóael alánján leghamarabb küall.
az est
megjelenik a fővárosban déli 1-kor és a délutáni első gyorsvonattal érkezik városunkba.
| *** B ,illér"
az
i
Aspirín-Tabletták
(a kSatimerTlá/dalomonUpHÓ laer) T
. Hogy bizonyos Isgym ti ember, hogy csakugyan a [ valódi Aipirint lapja, mindig A pirin-Tjblella loriniban i I kell hogy kírje. Ezek eredeli csomagolásban, I Ovegcsó I ttltlgrainmos tablettával K. 1.20*1, kaphatók. Minden I egye* UbletUn rajta van az Alpirin azó. 1 Farbenfabriken fona Friedr. B.jrtr II Co
— leld Icr.ik.,,. \'
ezen lapban megji\'lonö minden hirdetésnek Itelló haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alamizsnai
HIRDESSEM A A ,, ZALAI KÖZLÖNY "\'BEN.
Mi LKA

KÍTÖNÖ ALPESÍ TEÜ-CSOKOLÁDÉ
Nyomatott a laptulajdonoa Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
Nagykanizsa 1913 szeptember 4
5a-ik évfolyam 66 szám
CsUtörtOk
Mi||ilinlk hétfőn éi ciOlörlökín.
E «fU*l4»l Bg*«i évre 10 kóron*, (4l«vre 6 korona,
Nl*gjr«Uvt* 2 korona 60 KII. — Égy** *i*m ír* 10 Ali. j
Felcló* -terkenst/i;
SZELE ELEMÉR
Kőuérkeastri
KEMÉNY LÁSZLÓ
SzirkaiztöiéQ íi kiadóhivatal Diák-ttr f
r*l*fo» : llt - Hlrd*u**k dlj.i.b*. •■•rlnl.
Sabján Gyula dr.
A logutóhbi városi közgyűlés egyhangúig állást foglalt a polgármester választás ügyében, miitor a polgármesteri székre Sáliján Gyula <lr. főjegyzőt jelölte. A városi tanács állásfoglalása ezúttal hú tükre Nagykanizsa város közvéleményének. A fiatal, munkabíró főjegyző személye osztatlan szimpátiának örvend a városban s igy a tanács egyhangú jelölését biztos tényként kell elfogulnunk. Eldöntött ilolog. hogy Véosey Zsigmond örökébe Sabján Gyula dr. jut.
Sok ember van a városban, aki túlságosan fiatalnak tartja a fójegyzót a város vezetésére. Fölösleges ezeknek csomót keresni a kákán. A legutóbbi polgármesterválasztások mind azt igazolják, hogy idősebb emberekkel szemben az ifjabb, munkabíróbb, . agilisabb férfiakat juttatják vezető szerephez. Bár a megfelelő kor föltétlenQI respektálandó mégis bajos dolog az emberek képességeit korhalárhoz kötni, működésűket életéveik-
nek megfelelően elbírálni. Montosqieu még csak 26 éves volt. mikor a bordói parlament elnökévé válaszlollák s e sok vélt, megőszült parlamentaire mégi* tisztelettudóan hajolt meg a kishikult közvélemény előtt.
Én azt hiszem, hogy a fiatalság megfelelő képességű egyéneknél föltétlen előnyt biztosit, már az energia és az ambioió szempontjából is. Az ifjú erőket mindig sarkalja, flti va-lami, hogy ujat produkáljanak. Ilyen embernek ismerjok mi Sabján Gyulát, aki most fogja megmutatni, hogy önálló hatáskörében : mire képes s azért a legszebb reményekkel nézünk működése elé.
Ismerjok azokat a nagyszabású terveket, nagy koncepciókat, melyekkel Sabján útnak indul és szerencsét kívánunk ezek kiviteléhez. Háta mögött igen sokan állanak, akik támogatják s igy terveinek nagy súlyt adnak a kivitelhez. Ha 6, hü marad elveihez elvtársai is hűnk maradnak hoxzá. Nem azt mondjuk itl. hogy pártpolitika szolgálatába szegődjék. A polgármesternek pártok fölött kell állania. Vannak azonban városi érdekek
melyeknek mindig a polgármester legyen a védelmezője. A magánérdek sohase érvényesüljön a város rovására. Ú eddig is azokkal tartott, akik a város fejlődését, erősödését szívvel lélekkel óhajtották s hisszük ebben nem csalódnak azok, kiknek bizalmából most erre a díszes helyre kerül.
A személyéhez fűzött várakozásnak megfelelni s elleneit is megnyerni a maga ügyének nem kis feladat.
Dehát ilyenkor mindenkinek van éstre-vélele, kifogásolni valója Legjobb, ha óra bizsuik, hogy tettekkel feleljen azoknak, kik személyét illetőleg aggályoskodnak. Az a bizalom, mely most mellette van, elfordul tőle abban a percben, mihelyt ennek megfelelni nem tudna, mert a népszerűség egyik peroben vállaira kapja kegyenoét, deperc alatt végez is velük, ha érdemetlennek tartja kegyére.
Egyet soha se hagyjon figyelmen kivftl, hogy minél jobban kiemelkedik valaki a többi köztll, annál többen látják. Azt hiszem, bátran fog szembe nézni mindenkivel.
8s. Z.
Kegyelem-kenyér.
Már négyszer is megigazította fekete csipke fÖkötójét az öreg Badocsayné, de még mindig uhui indult. Pedig nagyon készült valahová. Legszebb gyászruháját vette magára, azt, amelyikben a férje temetésén volt éH amelyet csak nagyon ünnepélyes alkalmakkor vett magára Élénk feke.\'e szemeivel fürkészve nézte végig ruháját, nem akad-e valami ja-»iUoi. igazítani való. Minden rendben volt. Fekete fókötőjének szalagját is megkötötte már, de ínég mindig várt.
Nagyon ünnepélye* volt uéki e pillanat: őtv. Badocsay Domokosné koldulni megy. Kiaszott arcán , fagyos mosoly jeleut meg és ebben a pillanatban i amúgy is éles arcvonalai még élesebbekké váltak. [ Ma|d elborult a mosolygó arc. elóreuyuló keskeny álla remegni kezdett. Mégis csak furcsa, hogy öev. Badocsay Domokosué koldulni akar. Pedig ugy volt. Azért vette magára legszebb ruháját, azéit igazított annyit főkötójén. hogy megieleuésével megnyerjen j —v ifcftM \'">: özvegv Badoceay l)omo»i
kosné koldulni akar. Jóakaratot kegyelmet akar koldulni fin, a délceg Badocsay Klomér számára.
Nehezen szánta magát a büszke asszony erre az útra, a Sáudyak büszke véro csergedezett ereiben, de vége szakadt büszkeségének, midöil fiát szenvedni látta. Bolondos egy lelke volt anuak a fiúnak Minden ujjára tiz szép leányt is kapott volna, de néki épen az kellett, aki leghevesebb udvarlásai után is hideg maradt. Hiába volt anyjának iutó szava, hiába a rokonok, israetósök kísérletei. — Badocsay Elemér megkötötte magát, hoxy neki az h leány kell és nem más Az a leány pedig ha laui sem akart róla.
Badocsay Klemé/ abból a fajtából való volt, akik tőinél több akadálylyal állanak .szemben, annál bátrabban és erósebbeu küzdenek, de ha elvesztik a győzelem reményét, — megtörnek, sorvadni kezde-uuk «-s sorsuk a teljes eiiespedes és korai sir lesz. Anyja ismerte fiát és látta, hogy ez rálépett már arra a szomorú lejtőre. Nem hárította, nem korholta többé, jól tudta, hogy itt már csak csoda segíthet. Érezte, sejtette, hogy ez a csoda meg fog töiténui, hogy ez igy nem maradhat. hojy jou majd segitség, de uem tudta, hogy honnan? A csoda, a segiiség pedig eljött, épen a* ó személyében, mert mindenki
csodának tartotta volna, hogy özv. Badocsay Domokosné koldului menjen egy kis leányhoz.
Pedig mégis elment. Még egyszer megigazította fekete csipke-főkötőjét. végig simította néhányszor a selyem gyászruhát és lassau kitipegMt a csöndes Badocsay kúriából. Nem kellett messzire mennie, alig száz lépésnyire, az utca másik során állt Mi .óek háza Az ablakon kikaudilráló virágok roessairől hirdették, hogy gondos leánykezek ápolják őket.
Batioesavné szive hevesebben dobogott, mert mégis csak különös, hogy ő koldului megy. 8t«re-
I tetet megy koldulni lia számára. A nagy elfogultságban észre sem vette, hogy miként került a tágaa j nappaliba ós onnan a szép Miko Margit égkék szinü leányszobájába Jó fél óra hosszat beszélgettek.
Badocsayné utja, ugy látszik, uem volt silter-, teleri. Margit egészen a kapuig kisérte, ott még egyszer kezet csókolt neki és visszavonult a házba. Badocsayné pedig kipirult arccal sietett haza. Azou a kis utón is számtalanszor tekintett jobbra balra, i többször hátra is fordult. Ugy tett, mintha lopott volna és most fél, hogy valaki meglátja. Lst»au, i liojjy senkise vegye észre, osont bw H/.obájábfl r« i megó kezekkel oldotta meg fökötójéuek sxallagját,
áw s „./.,. a ;
A7 Uj
lOsrai ndrőílámpak
f Törékeflenelc \' ■ "■>.\'■ v. . • .\'• ••>. >\'■\'. • . V
Képviseli és raktár Magyarország részérc: Fingtr és Fia, Budapest VI., Hajós-utca 41.
7, í 1, A I K rt Z I- 0 X T
HZKPTEMBER 4
vagy csíkos kélaxinu aiövet, ru.<ly a kóaiilés mód-
DÍT8tCS6V608S. Ji»»k mindenféle váltoratát leni lehulftvá lloxv
"" azláu lii hogyan Állítja t>»ie a ruháját, ai tiaitáu egyéui illés dolga. I,ittunk olyat is. ihol ■ kabát ké-inlt MŰM stüvHlióI a kuckásbAI pediK ai \' alj <48 a kabát diaié. I)a lehel ugy i» kéeiileui, bogv ai «gé»i ruhát sima MövetbM varrják é» a koekásból csak a gallért hajtókákat.
II) hu kompoxebatt találunk aeviót fíuutn gya(tju-aiOvelM és |ici«itól is; s pusttú leginkább (utaílu-piroa, frkete-zOld és tekete-barna kockás, ezenkívül még egy bossiuszörü fekete cibeliucaik ia veti bele-dolgozva. Ha még megemlítjük azt. bogy oagyou de divatos le*/. a fekete-fehér kockás »zOvet is, ezzel kimerhettük a ruhák Müveiét és áttérhetünk a kö-
filaftaorbau az u) Aszi azövetekrfll akarunk be* számolni. A Választék dúsabb, miul valaha volt és bár megtalálhatjuk ott a régi aeviót és posztót, de az ujabb fajta sziletek mellett miudkettó mégis bittérbe szorul. Ezek az uj azóvol-k leginkább a szi-uökkel lepnek meg beoullnkel, bár tóbb kóztuk a altét áruyalatu Miutleuekelólt meg kell említenünk a barna szint miudeo elképzelhető változatban, sz
araoybaruától a sóiét feketebaruáig ; azután ia.....in-
deoféle áruyalatu barnapiros, amilyen a terrakotta-, fahéj- és rozadaszin Nagyon divatos a zöld inkább barnával, pirossal vagy kékkel elvegyítve
HÍREK.
Színház.

Egyáltalában nagyon kedvellek a többféle szinű szá- penyek anyagá^.
lak.beszövése álul nyort bitou ytalan középszinek, ain\' i Mindenekelőtt meg kell említenünk, hogy rain-cólszerüség szempontjából sokkal inkább megfelel den vastag szövet, bár aránylag elég simulókouyak, viselórubáuak. mint a sima egyszínű szövet. Az |nagyon vastagítják a teriu.-t.-t és c.-ak egyszerű, szűk .angol-sevió", „melanzs-sevió* és „kockás-sevió" formák ledolgozására alkalmas, inig a vékouyabb elnevezésű szövetekbeu a gyakorlatlan szem uemfog ; bársony vagy bérsonysierü anyag alkalmas bó for-a megszokott sevióra ismerni, inert a ferdéu szólt mák készítésére is Esek a szövetek mind miutázat-bordák nem annyira szembeötlők. Ezek is, meg a lanok, kivéve a valódi angol„bolyho8-anyagnt, mely kissé zmákosfajta kamgarn, férfiszö vetekhez basonli-, csikós is, kockás is, inig a bélés boztájok vau szó ve-tauak, kabátos ruhának tehát tehát ezeknél szebbet | Érdeke- és cokféle a kalap loriuája én- di»z«. és célszerűbbet nem is igen ajánlhatunk. , lue|y vau kicsi is, meg közepesen nagy i». Az egy-
Sokkal nehezebbeknek látszanak az úgynevezett azerü nemez , felbei- vagy selyeiuplüssforma mellett, bársonyszerü szövetek, amelyek az elmúlt eszteudó me|yet csupán kevés szalag vagy egyetUff uagy virág
ratlnéjához hasonlítanak nagyon ; ezeknél keményebbek a különféle bordás szöveteit, amelyek megvannak éppenséggel sem feltünft kockás mintázatbau. Mindennél pedig leguiabb ós talán a legkedveltebb
diszit vanuak naivon csinos mintás báisouuyal vagy selyembrokáttal bevont kalapok. Miuiáu bársonnyal és moárével is bevonják a kalapok meglehetősen nehezeknek látszanak, nem bírnak hát el tulságosau
is: a mintás szövet. Abból készült modelleket bőven KOk diszt. A kalap teteje kicsi és szűk, miután mutatunk be mai számunkban de bemutattunk már I haiviselot is nagyon egyszerű és uem kell hozzá a múlt számunkban is. E mintás szövetek közt m-g- | Hok blj A kaUp karimája inkAbb lefelé hajlik es az
találjuk azt is. amilyenuel a nagyanyánk garnitúrája volt bevonva. A legtöbbjük selyemmel van átszőve és nem igen hatnak fiatalosan. A tarkaságuknál lógva uem is tűrnek meg egyéb diszt. mint egy kis fekete bársonyt vagy selymet.
Aunál fiatalosahbak az ugynf/ezett „koinpozé"-szövatek, amelyeknél mindig ké» fajta szövet kerül együvé: egy siiua, meg egyénnek megfeleló kockás
arcot mélyen beárnyékolja Ennyit ízesítőül a jövendó divatról; ki tud)n mivé fejlódik, mire kiforr I
— Kiadóhivatalunkból. Lapunk legközelebbi száma a hétfői ünnep miatt szombaton este szept. ö-án jelenik meg.
Ne hé/, a három utolsó nap szinitörtóne-! téről őszinte .kritikát mondani. A közönség | hiányos pártfogása, az Qres padsorok az uj szn-replők mindmegannyi tényezők, a melyek külön megértésre s magyarázatra szorulnafc\'Hétfón a Sarkantyú előadásán, osaknem többen voltak a szereplők a színpadon, mint a közönség a nézőtéren. Ez a tény arról ad felvilágosi-jtást, hogy közönségünk Ízlése nem eléggé csiszolt, niuos érzéke a drámai erő iránt Pedig szi ni igazgatónk éw színészeink sok-igyekezettel s törekvéssel szolgálják a közönség művészi élvezetének kielégítését. De, u mint látszik, nálunk csak az operett* u kelendő oikk.
Kedden a Cigányprímás már telt i padsorok idótt ment. Operett újdonság, uj s/.erep beosztás mind vonzó erőnek bizonyultak Izsó. Halmos János és Horváth Alioi j szereplése szép együttes és erős sikerre \'nyújt kilátást. Most még tartózkodó kritikát mondunk a kél utóbbiról s nézetünket teljes szigorában máskor mondjuk ki. Mellettük a régi szereplők a régi sikerrel s itt-ott nemtörődömséggel forognak, tesznek s egyik másikai szívesen cseréltük volna ki a színi erők szegódtelésénél ujjal, jobbal.
Szerdaestének az Erős lá no ok. Félix Salten vígjátéka. Heltai Jenő fordításában.
leQlt a kerevetre, de ekkor már uagyon fojtogatta a sírás. Mind gyakrabban csuklott el a lélekzete és végre amúgy öregesen, ugy csöndesen zokogni kez-
1 dett. Büszkeségét siratta. Azután megtörölte nedves szemeit, a tükör elé állt. még mosolyogni is próbált és mintha mi sem történt volna, dolgára ment Azt azonban ineg uem tudta állani, hogy midőn fiával találkozott, uóbány biztató szót ne mondjon ueki.
Estére levelet hozott Elemérnek Mibóék le-1 génye. Apró vékouy betűkkel volt megírva a levél\' cime. Jól ismerte Elemér ett al irás. Lázas gyorsasággal bontotta fel a levelet melyben »z állt, hogy \' / Mikóék az esti theáuál sziveseu látiák Elemért is. >
Késó este jött haza Elemér. Nem értette, hogy mi történt, ó csak azt látta, hogy Marcit megvál-; tozott. A régi hidegség eltüut; helyét valami más foglalta el, olyan valami, amire Elemér Margit ré-1 sxéról már remélni sem meri; olyan valami, amit az emberek szerelemuek uovezuek.
Taláu tévedek? Taíán ez a hirtelen találkozás j kábított el és ennek a behatása alatt látom olyan i rózsásnak a helyzetet ? ... Ez a rózsás szili azonban j állandó maradt. Három hónap inulva már azt rebes-1 gették a környéken, hogy Mikóékusl nemsokára kézfogó lesz. Elemér volt az. aki legjobban sürgette uz ■ eljegyzést. Margit azonban vouakodott Ó csuk arral vállalkozott, hogy behegeszsze Elemér sebét, hogy i jó indulattal legyen hozzá, de uem arra hogy nejévé legyen.
Az öreg Badocsayné látta a veszélyt, amely! fiát f .uyegeti, félt, hogy fia mindent meg fog tudni.
azt is, hogy Margit csak az ó kérésére újította meg az ismeretséget Valósággal rettegett ettől a gondolattól mert ismerte fiát. Tudta, hogy ez h Badoosay vér uem ismer tréfát A Itadoosayak még nem fogadtak el kegyelem-keuyeret. Fia pedig igazi Bado-csay-laj, aki kész a legdrágábbtól fosztani meg magát, ha az csak kegyelemből, csak mint más koldulta kenyér az övé.
Megint fejére kötötte fekete csipkés feikötójél, megint izgatottan tipegett ki az ősi Badocsay kúriáról. Özvegy Badocsay Domokosné mexint koldulni iiieut. Szeretetet koldulni fia, Badocsay Klemór, a büszke Badocsay s/áinára Megint ott ült, abbau az égszínkék lenuyszobábau, azzal a szép Mikó leánnyal szemben Mindketten izgatottak voltak, nem vették észre, hogy belépett valaki a nagy uappali szobába. Elemér volt Epén kopogtatni akart Margit ajtaján, midőn anyjának hangja OtöUe tueg fülét!
— Anysm Margitnál ?! — Fülét az qjtónyilás-hoz szorította Sejtette, tudta, hogy róla lesz szó. Sokáig tartott, mig meg tudta érteni a beszélgetés fonalát. Sápadtan egyeuesed-\'lt ki. megdörzsölte szemeit, mintha álomból ébredt volna fel Lassan körülnézett a »zobában. uem most álmodik-e? Megtapo gatta magát, h«gy vaijou ő-e Badocsay Elemér? Özivére twlte kezét, az hevesen dobogott, tehát él, i ébreu vau és ó. . ó, Badoosay Elemér hallja azt
amit ott benu beszélnek Alig ocsúdott fel elsó I ámulá-viból, megint az ajtóhoz bájolt. ^
— Édes leányom I — ezt anyja mondta, hiszeu 1 magad is bevallottad hogy nem idegenkedel tőle,
hogy mást sem szerelni.\' Miért nem akarsz tehát neje lenni?
— Mert uem szeretem ugy, mint férjemet szerelnem kellene 1
— Azután megint sokiii suttogtak. Akáimennyire 1 is figyelt Elemérjein érthette meg, hogy mit beszélitek Végre megint hango*abban kezdtek beszelni.
Édes leányom! igazán boldoggá teszest,
hogy megmented fiamat. Látod, ha visszautasítanád
Jót. ugy ez halála leuue. Amilyen gyönge szive még valami boloudoí tenne . . .
— Anyja szavait Margit szakította meg:
— Nem fogom visszautasítani. De kijelenteni. , hogy ezt egywdül Önért teszem. Nem akarok fái-Idulmat okozni )ó anyai szívének.
— Osak neki ue mondd el ezt leányom I
i szólal meg megint Badocsayué. Ú nem fogadná el iuy e frigyet, mert .. mert ó uagyon büszke. Tudod, olyan igazi Badocsay.
Elemér egész testében megremegett. Lassan kitámolygott a szobából. Felfért ereiben az » büszke Badoesay véé és érezte, hogy ó nem tudna ilyeu kegvelein-kenyéreu élrti Két plüss doboz volt a zsebébeu: a jegygyűrűk. Megállt a vadszőllővel befutott tonácou. kezébe vette a két legygyürüt ée amint csak bírta, olyan messzire haiitotta azokat a kert bokrai közé. A két üres dobosul pedig Margit ablakához surrant. 0«önd«aeu, falhoz lapulva állt meg az ablak .-lőtt és észrevétlenül az egyik virágc-"-répre lette a két üres dobozt
8ZSPTBMBKR- 4:
7. A 1, A I ÍÍUÍIiy
3
volt a debutje. A darab ellenmondásba!! tobzódik nini egy helyen s komikai ereje is vékonyan szövődik, erőtlen, vértelen. Indokom Ián nélkül való fordulalak s étthoteilenségek szegik a jeleneteket s Inkább a szereplőkön múlik a siker, a kik az üres alaki keretnek (ártalmat adtak művészetükkel. Várnay Janka (Zengolmann Hedvig) ügyes és jo erő. Játékában sok a szín én ismeri a hatan skáláját és mindig otthonos, Szerződtetése nyereségnek bizonyul, ugy látszik. Jó társa Majt-liényi (György herceg), aki sok átérzés és átértésról ad tanúbizonyságot. Eleven élet a színpadon, bár néha elfelejti, hogy az életet kell visszatükröztetni s akkor látjuk benne a szinészt.
Zalai Margit, a hircegnó szerepében, nála nem szokatlan művészettel játszott. Előkelően, Lűen uu vissza mindent s játékának simasága tuég a darab fogyatékosságából is sokat letört. Somlár Zsigmond (az uralkodó herceg) a régi jó. erós tehetség. Ujj Kálmán (Marnltz gróf) sem kevésbbé dicséretes. Gombos Málvln (udrarhólg.v) azonban szórakozott, idóelótt beszél (pl. boosássa be a szabó-nót a zárt ajtónak ruondta.)aRákossy és Ma-lány rövid szerepéről kell még helyeslőleg megemlékezni s akkor kész a színi krónika, » mely legfeljebb a közönséget rója még meg a távol maradásért.
Kritikus
Irodalom.
Ab Élet o stépin&almi képi* hetilap «ug. 31 mániában fulytttlji \'l\'örúk ttjtala Mlktve* gyllrll ;«•. r.\'Rénjfét. elbesiéléít len i>,W.lor Jéweftól «■ .\'flárándy litvántól. vernékét közül tjnlay Mátyástól é« Angyal DmsJiíI. JSjpukivOl 1\'elbé Sándor Magyar elégia Címén\' veíéraiktel Irl a magyar hanyatlásról, Kosztolányi l)etaó ntiiajzot a ttan I.azzaro siígntról. Figyelő pulin az éazi divat ujdoilaágairól. A rendtw kritikai és aktuális ruvltnli, valamint a liíiségeg illussuációk laoik puliké az Klet legfriaaehb száméi. Szorkm\'i: PélbS Sáuitor VII Damjiunch-utoa íiü. Klóíizetés rgeuz évre 8n korona
A gyOngeszlvü király. Herceg b\'erenc síimbóiikus, mély értelmi gyitnytrn elbeszélése di-8ZÍIÍ az Ut lilik leauiabl) átélnél, amelybeu Uorkayué ie lUHgszólal I\' héti\'U óh őtl"t"«fn t*nviíg az aktuAlia esoményekról A . * , Inogó rejlőié széné folytatja érdekes nii>ailnlnii regényét, melyfii.lt elme „Eilitli" Cholnoky Jmió pompás lépelcki-1 tarkított cikke Yellowstone park csoiliiiról tájékoztat. Lakatos László éa Kilényi Uyula elbeszélései, Töriik Gylila (Jenre képei, rikk a piaristék lerombolás alá kerülő házáról. Szalmloika Mihály és Farkas imio versei, stb leszi változatossá a lap szövegrészét. Az illusztrációk gazdag sorozata beszámol a legutóbbi ese. menyükről. Az ül lilék elófízelé»i éra nogyeilévro 6 koiona. Szerkesztésig és kiadóhivatal Hullapest, VI., Andrássy-ut Ili. szén) alatt vau.
Veni Sanote. A helybeli kalh. főgimnáziumban ma tartották az év megnyitó isteni tiszteletel, a mely után a főgimnázium iljusága ós tanári kara a tornateremben gyűlt össze, hol Horváth György l\'ógimn. igazgató az intézet fegyelmi szabályait felolvasta és megmagyarázta. A főgimnázium Ifjúságának létszáma eddig 490, amely szám valószínűleg eléri az íjOO-at a még jelentkező magántanulókkal.
— Primioia. Sohuloz Uábor, pécsi egyházmegyei uj rnisés, a ki itt végezte gimnáziumi tanulmányait, hétfőn szepl. 8-án mutatja be első szent miséjét az alsó templomban d. e. 10 órakor. Az ünnepi beszédei Lukács József »■/. ujmisés voli tanárja tartja.
- Elhalasztott befizetés. A
Nagykanizsai Takarékpénztár által alapilott Önsegélyző Szövetkezetnél a hétfői ünnep miau a befizet.iseket péntekeu tartják meg.
A Magyar Figyelő szeptember 1-én tn,-g-jelenl számának eléír „Mi kisvárosiak" cini alatt aklualis elmélkedést lalálunk politikánk kisvárusias, pletykál üzó viszonyairól; Réz Mihály néhány kul-liirprobléuiáukra világit rá ; dr Hereiül Miklós igen figyelemreméltó dolgokat ir a magyarországi csecsemőhalandóság ól. s ni eszmékkel szolgál, hogyan k tudniuk a halandóság ellen ; Krndy líyttla „Palotai álmok" cimQ lauta-ztikus, szép regényének folytatása után llunynr Algemou egy mélyen táró és értékes cikkben mutatls meg a modern községi politika néhány fogyatékosságát és uj feladatát, majd Teleky László egy polemikus cikkben véd bizonyos áliftló-igiát. melyei az iilósebb Andrássy és az U|abb kor-uiényzalok pártkassza-politikája közöli lát. érdekes és változatos .Feljegyzés" rovat uláu külföldi folyónál szemle rekeszti be a (ártalmas száiuol. — Kló-I lizélési ára egész évre 24 korona, felévre I\'J korona, negyedévre ö korona, kiadóhivatal: Budapest, VI. Andrássy-ut 1<>.
A Divat Újság luindeu hóuapban kélszer jelenik meg. Klódzelési ára nagyon olcsó : negyed \' évre postán való szétküldéssel kél koroua husz fillér. ElélilOtul li\'ttcélszi" Iliiben a kiadóhivatalba intézett postaulváiiyoii lehet. A Divat li|ság kladóhivalala tíudapesteii, Vili., Kekk Szilárd utca 4. számú házban van.
Magyar Lányok. Képes belilap hatul lányok számára. Szerkeszti: Tutsek Anna. Kialal nri leányok, if|u kisasszonyok egyeden hetilapja ez a képes heti lyaátí. Java inagyarÉ írók, jeles tollú pedagógusok szólalnak meg itten frissen irt munkáikkal.
bo«y egyfelől szórakoztassák a magyar leánykűiön-
•séget, másfelől, hogy az olthou falai közt átvegyék az iskola nevelő szerepét. Minden évnegyedben kát uj regény kezdődik, A Magyar Lányok kiadóhivatala szívesen küld mntalványszémot. Klölizetni minden könyvkereskedésben lehet. vat<y közvetlenül a kiadóhivatalnál Rudapesl, VI , Andrássy-ut 10. szám. — A Magyar Intnyok előfizetési éra: Kgész éire la K, Kél évre 0 K, Negyedévre 3 K.
Közgazdaság.
Az idei rozsdakárok.
A junius julius bavi folytonos esőzés miatt ezidén a rozsda reudkivüli módon elterjedt. s igen számottevő károkat okozott nemosak s búzában, de a rozsban — s a tavasziak közül főleg az árpában is, amennyiben a szem összeaszott, megszorult, s a gazda nem egy helyt csak oosut aratott. A rozsda elszaporodása következtében az áttelelő teleulosporák jívóre is nagy bajokat okozhatnak s csak kissé nedves időjárás esetén a jövő évben meg nagyobb rozsdakároktól lehel tartsní. E növényi betegséggel szem- \' beni védekezésről csupán annyit tudunk, hogy a foszforsav tartalmú trágyák akadályozzák. nitrogén tartalmú trágyák elósegilik felléptét. Ez idén is osak ott jelentkezett rozsda csuk ott okozott nagyobb károkat, ahol szuperfoszfáttal nem trágyáztak. Vannak vidékek az országban, igy a Bácska némely mélyebben fekvő területén fs, ahol a búzatermelés már már lehetetlenné vált a rozsda pusztítása miatt, s csak azóta szűnt meg, s kétszereződött meg a termés, a mióta 300 kg. szuperfoszfátol rendesen használnak a buza alá.
Vennék egy nagyobb-szabásu házat a Petőfiutcában. A cimet a kiadóhivatal továbbit.
spirin
E vtUgizerie limert ÍAJd«lotnciM«püö imH
i gyakran lllinyabb kéwltmínjrfkktl hílytttctltlk y valAdl ktollmtnyl kapjunk, cukin. Aipirin -Tablettát
vegyünk, a* alitibi rajiban látható ttcdeli ctomifloUi-V m, (I OvfRctó 20 Mlgrammoi tablrltlval ára K. 1.20). ^ Mimim lablcltiii rajta van u Atplrín uó.

Vbton
A lefl|obb é> a legtartósabb drátuálas lámpa. Húzott drótazállal 75"/« árammeotakaritáa.
lámpa
Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken é« a | MAGYAR SIEM£NS-SCHUCKERT-MŰVEK-aél. Budipest, VL, Teréz-kófMt 36.G»if-utcii 13. ^
4
U Ul KÖZLÖNY
SZBPTKMBEH 4.
Kínai
By oijylorrii
Varasd-Töplitz
(Horvát-trizái )
Vasút-, posta-, telefon- és tAwirda-állomis.
Uj gyógyszálloda vlllanyvllágltáMal, hírneves radioctlv tartalmú kénes hőforrás -)- 58 C".
Ajánlva: köszvény, csuz és iachiaa stb.-nél. Ivókúrák makacs torok-, gége-, mell-, máj-, gyomor- éa bélbántalmaknál.
Elektromos massage. — Iszap-szénsavas és napfürdők. I
Egész éven át nyitva, — Modern kényelem. — Uj szállodák. Mi\'sés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen kaid a
fürdfligaxgatóaág.
Flirdöorvos Dr. LOCHERT J.
Hirdessen a „Zalai KöxlSny"-ben.
Korcsma bérbead&s.
Sand (Somogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyt évi szeptember hú 18-án
nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek 3 évre bérbe fog ádatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbizottaknál Sand, (Somogymegye* 19X3. Mf 7.
A megbízottak neve:
NOVAK FERENCZ, ANTAL1CS FERENCZ.
50°. ENGEDMENY szemes*EK
a laicá«uknaltaug. 25-töl kezdve.
kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver-senytársainkal. Az élelmesség nem
FÜRDŐ SLAVOMIÁBAN.
Vasas hőforrások és iszapfürdők 36—50\' C. Kiváló eredmények az összes női bajoknál, vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, kUlönösen ischias-ná.1 és gerincbájoknál. ,
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
.Zalai KözlOny* hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
BBrVódjogjj^Hori.ajt\'-
A Liniment. Capsici comp., a Horgony-Pain-Expeller
pótléka
©gr régjónak bizonyult házit, ter, mely mir sok év ót* legjobb bedörzaoléenek bironyult keménynél, cmnál w meghUléteknil.
Figyelmeztetés. Silány hamiaitványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan erodoti üveget fogadjunk r\' •• "\' l&aRloht
VILÁG
birdeteseit itt megtalálja A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. — Annak határozottan
vaknak
mely a „Horoon]
\'j » a Rlohter
-yxésael ellátott dobozba van oaoma-Ára üvetőkben K -.80, K 1.40 áa K 2. - és úgyszólván minden gyógywer-tárban kapható KőraUár: Török iézsef
gyógyszerésznél. Budapest.
Dt Rlcfeter gyógyszertára ai „Araoy oroulíüor,
Prágában, Klisabethatrasao 5 neu.
mm®
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlpny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
AZ
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van, Szemesnek áll a világ, vaknak az
alamizsna!
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
Xttifaadaaáfl rovata a famdaiáffl élet min-d«n mosaanatárél iiáinot ad, sportrovata a •pori minden álfának eseményeiről htten be-ssámol.
A bel- és kOlfSId
napieseményeit
a l.»m.tbt»hatébb, tudóslMk Urtratt éa talafonjalantéaal alapján leghamarabb kBlll.
az est
n^egjelenlk a Wvárosban déU 1-kor éa a délutáni alaö gyorsvonattal érkealk váro-aunkba.
^^ Ara 8 fillér. C||
MMMMfaÉM
HIRDESSEK A A „ZALAI KŐZL6MY"-BEH.
Aspírin-Tabieták
(• kdaUmert fájdalomoHUpUÓ »*«r) P
Hogy bizonyos lenyeli az ember, hogy csakugyan a valódi Aspirint kapja, mindig A pirin-Tablelta formában kell hogy kérje, fczek eredeti csomagolásban, l üvegcső 20 félgrammos tablettával K. 1.20-ért, kaphatók. Minden I egyea tablettán rajta van az Aspirin kó- 1
. Farbeníebriken vonn. FHedr. Bayer & <
ElWcrfcld U«rk«K»
\\b. M ölbelin aaa V

MUKA
KITŰNŐ ALPESÍ TEJCSOKOLÁDÉ
Nyomatott a laptulajdonoa Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
n:: if..P»„x
Nagykanizsa. 1913 szeptember 7
/ . \' \'
52-ik évfolyam-. 67 szám
Vasárnap
■•iJiliilk Mtlin ii ciltirtHia.
t-dfWetéal Arak: Kg*«« é»f« 10 korona. Mttvre 6 korona, | «gjadévio 2 korona BO Ali. — Egyaa aiám ára 10 flll.
Felelős -*efkea«t.)
SZELE ELEMÉR
KAaxcrkessló
KEMÉNY LÁSZLÓ
Szirkiiztiiíi ii kladihlvaUI Diák-tér 1
Tala\'oo : Itt — Hlrdatéeak dljaiabáe eiarlnl.
A szegény ügy nálunk.
(£. y.)Nem sokat tettünk eddig városunkban a szegény ügy rendezésére. Inkább beszélniük róla. semmint a legcsekélyebb óhajnak is törekedtünk volna eleget tenni ezen a téren. Súlyos hibának kell minósltenOnk ezt a nemtörődömségünket annál is inkább, inert manapság a legégetőbb kérdések egyike ei, amelyből mindenkinek ki kell vennie a maga részét.
Hogy nálunk ezen a téren eddig tni Történt, azt hamarosan elmondhatjuk, mert az alig több a semminél. Élelmes városatyáink szeme sok mindenen megakadt már, amire alig érdemes pillantáBl is vetni, de erre a pontra nézve a cselekvésre inditó szóból uiég mit sem hallottunk.
A közelgő ősz és tél pedig előtérbe hozza ezt az ügyet, öazdasági helyzetünk niostohasága, a/, évnek silány termése, az elemi csapások bősége mindannyian fekete sziliekkel vázolják már előre is a téli nyomor képét, amely a humánus szivek jóságára
appellál s onnan vár segitséfcet a szegénység ellenében.
A nemtörődömség köpenyébe nem burkolózhatunk be ezen kérdéssel szemben, hanem munkához kell látnunk uiár mosl, a mikor legidőszerűbb, a mikor még a tél nem fokozta a szegény emberek elégedet-
Olcsó élelem és fütó anyag biztosítása az első kötelesség. A lakásról most nem is szólunk ; arról nem régiben ejtettünk szót s arra hamarosan vissza is térünk. j
A közvetítő kereskedelem átka főképpen a szegény embert sújtja.
Ideje volna, hogy egyszer ennek a hvdrá-nak is feje vétessék.
Hiszen éppen ez a mi piacunk átka, hogy a szegény ember mindig harmadik-negyedik kézből kap mindent. S mert mindenki nyerni akar, a sok nyerészkedési törekvés drágitja meg azután háromszorosan is az élelmi cikk árát.
Ezen \\ kellene valainiképen segiteni s ezt bármi tnódou is megszüntetni.
Nem hisszük, hogy városi hatóságunk kezében ez ellen nem lenne fegyver. S a legkisebb intezkedéB is már hathatós segítségnek bizonyulna. A legkisebb teher köny-nyités is nagy elóny a szegény emberre nézve. S ha már a kezdet nehézségein tul vagyunk, a segélynyújtás folyamata könnyebben megy.
Városunk krónikájának története a szegény ügyet illetőleg csak üres lapokat tud felmutatni:
Nincs ott semmi sem, mi döntő érvet szolgáltatna a mellett, hogy itt már valamit cselekedhetünk. Hiány minduntalan, melynek Szaharájából a törekvés oázisára sehol sem lelünk. ,
Pedig igazi naggyá az lenne előttünk, aki ilt a cselekvés terére lépne s a vezér Bzerepére vállaljfianék.
Korántsem elég, hogy városunkban néhány jótékony intézmény és egyesület működik Azok inkább a nyomor enyhítésén fáradoznak s nem a szegény ügy szociális rendezésevei.
— Ajlevelet hoztam Kossuthtól, — foly-tatla hidegen a gróf.
Görgei percekig nem ludott szóhoz jutni. Rendkívül meglepte ez a kijeleutés. Eszébe jutott, hogy akkor látla először és utoljára a grófot, amikor hadifogoly volt s a vészlörvényezák ítélkezett fölöttük
Bityiát at í döutó súlyos szavára ítélték balálra. öccsét pedig fölmenteitek. Hirteleuébeu nem tudta, mit feleljen. Boszut szeretne-e állani rajta s ezért akar nála szolgálni, avagy 6 is bűnösnek érti magát s most vezekelui jött az & táborába? Nagy lélektani rejtély előtt állott, amit uem tudott megfejteni. I)e érezte, hogy ezt az ajáulkozásl nem lehet visszautasítani.
— Tehát gróf ur honvéd akar lenni!
— Igen, mert szeretem hazámat s legszívesebben szolgálnék lábornok ur tönskarábaD.
Kz n kijelentés még nagyobb csodálatul keltett Görgeibou, de egyúttal gyanút is ébresztett, aminek azoubaii egy szóval se akart bangót adni.
— Akkor a Vilmos-huszárokhoz leszeiu számfeletti őrnagynak s a nyargone linziek parancsnokának nevezem ki.
_ {Vég. ki.v ) 1 - ■
Nehéz esztendő.
Párbaj a csatatéren.
Irta: Farkas Ernőd
A pozsouyi lóhadiszálláson nagy sürgés forgás Tolt. Futárok, csapattisztek, kémek, küldöncök jöttek mentek, az ősi primási palota elölt tarka katonai csapatok állottak éléuk beszélgetésbe morf)Ive (íörgei előszobája tömve volt minden fegyvernembeli tiszttel, ■kik parancsokat, leveleket, jelentéseket hozlak vagy kihallgatásra várakoztak.
Hirtelen .-gy magas, nyúlánk, delceg kapitány lépett be a Hardegg-vértesek egyenruhájában. A tisztek mind feléje fordullak s meglepetve súglak öisze :
— Mii keres itt ez az osztrák tiszt?
A vérteskapitány egyenesen a segédiUzl aszta-koa lépeti.
Gróf Zichy Pál vagyok, kérem, leleulsen be a lAbornok urnái.
— Gróf Zichy Pál? — csíkoztak a honvéd-
.....vut ~rr i «\'i ü-i. .in
tisztek még összébb húzódva, hi»zen ez a kivégzett gróf Zichy Ödön lestér-öccse. Mit akar ez itten ?
És álmélkodva méregették a vérteskapitány! tetőtől lalpig. uémelyik szinte keresztülszúrta a tekintetével.
A segédliszt maga is meg volt lepve.
Nyomban felállott és beuyilotl Görgeihez
Egy perc múlva Görgei magas, szikár, szemüveges alakia jelent meg a kitárt ajtóban
Kérem gróf Zichy kapitány urat.
A gróf besietett, a tábornok kiküldte a bennlévőket s Görgei egyedül maradt Zichy Pállal.
- Mit kíván kapitány ur?
— Tábornok ur, osztrák tiszti rangomról már leköszöntem.
— Miért?
— Mert hazám eileu uem harcolok.
Görgei szuió tekiutete figyelmesen siklott vé-„ gig a fiatal grófuu Azián ismét kérdően nézett rá.
— Az ön táborában akarok szolgálui. . .
Görgei olyasmit érzelt, mintha tüzes vas érintette volna a mellét. A szempillája megrezzent s a; agyában hllvós szélrohamot érzett.
Az ui
ÍQsrai rndróí lámpák
\' Töréketlenelc
>f ifvironúi!
■hzér:: Fiii\'er is Fia, Budapest VI, Haj ós-utca 41.
V
ZALAI KÖZLÖNY
SZBPTEMIIER 7
Dioséretes buzgalmu nóegyleteink veze- Főmagasaágn és FfitisutHendö Bibornok, keresztény lóságai, folytou működnek, de Az ő műkő-, Püspök Urt . virágozzék,
désük ennek a bajnak gyökerére sohasem jut Alázatos engedelmességgel és alattvalói s igy ez szanálás nélkül marad. hódolattal, mélységes tisztelettel és hálás
Nem lehet érdektelen ezekuek a sorok- j szeretetből fakadó bensőséges nagy örömmel nak tartalma. Ez a kulturiuunka mindenki- nyujlom át Kegyelmes Eminenoiádnak ezt a nek kötelessége, de főképpen a város veze- i levelet, melyet azzal biztak. reám, hogy megfelelő alkalommal adjam ál Eminenciádnak és amely, miként megbízatásom alkalmából velem sejtették, azokat az űdvkivánatukat a foglalja magában, amelyekkel a kereszténység látható feje, diosflségesen uralkodó Szentatyánk. X. Pius Pápa kivánja emelni kegyelmes Eminenciád jubileumi ünnepének
intézmény a lehető legszebbeu
Az uj rezsim napjánsk is ezen jegy-j ben kell feltűnnie. Ha már ujilunk, a megkövült tradioiókat hagyjuk el azon uj irányért, melynek van szooialis érzéke a panasz és a szegénység iránt.
Nekünk nem elég a város külső szépü- tényél ^ hu lehel f0k->zni. mélyíteni óhajtja lése. A osend és nyugalom harmóniáját, a nagy öröIMrt lne|y Kegyelmes Emi-
szerelnénk látni a szegény emberek arcáu > Jl6DűjAdnalc, Eminenoiád papjainak és lelkében is. Ennek pedig egyik elóföltétele
hogy az anyagias gyomor követelése köny-nyen kielégíthető legyen a legszegényebb bugyellárisból is.
De ne osak a hulladék jusson a szegény ember asztalára, hanem rendes élelmi cikk is, a melynek azonban árát nem stájgerolta fel a közvetítő kereskedelemnek élelmes sokasága.
Városi fogyasztási szövetkezetnek felállítása és megteremtése lenne az első telességünk.
Először talán nehéz az eszme megteremtésének a valószínűsége, de ha több humánus ajak hangoztatja, majd osak beszűrődik a szivekbe az érzés, hogy azt meg-megvalósítsuk. Ide kérünk apostolokét Akik ennek az ügynek állanak szolgálatába, azok lesznek az igazi városatyák s emlegetett jótevői szenvedő felebarátaiknak, a kiket a szegénység sujtól.
Városi moziról és takarékról már hallottunk eleget beszélni, de községi fogyasztási szövetkezetről a szegény ember érdekében még nem esett saó. Ha nem ismerném városunkat igazán, azt hinném ezek után. hogy itt csak milliomosok laknak. Hej. pedig sok-sok itt a szegény ember, a ki szívesen hallaná, ha valamit ez ügyben tennének a hatalmasok. Videant oonsules I
Huszonöteves püspöki jubileum.
a szivét
tölti el ezen az ünnepen.
Bibornok ur meftfcftzöni a pápai levél átadását. Kitüntetésnek veszem — mondá — Ó Szentségének figyelmét s megvagyok győződve, hogy nincs rá megfelelő érdemem, a jövőben azonban minden törekvésem odairányul. hogy ennek a legmagasabb helyről jövő elismerésnek tőlem telhetőleg eleget tegyek. Kérem Rédey Gyula nagyprépost ur óméltóságát. hogy a pápai levelet felolvasni i szíveskedjék.
Nagyprépost ur a felszólításnak teeiidő, fölolvassa a kéziratot, mely magyar fordításban így hangzik:
Kedvelt Fiunknak. Báró Hornig Károlynak, a római egyház áldozópap-bibornokának. Veszprémi Püspöknek X. Pius Pápa üdvöt és apostoli áldásunkat. Kedvelt Fiunk I
Már régóta ismeretes volt előttünk, miszerint te hivatalod semminemű részét el nem mulasztod, sőt a fópásztori tevékenységben oly buzgósággal szorgoskodol, hogy ez által Isten liszteletét és híveid üdvösségét meglepő módon előmozdítod. Mi épen ezért érdemesnek tartottunk arra, hogy téged a római bíbor diszével felékesítsünk.
Megerősítette ezt a véleményünket felőled az a jelentés is, melyet nemrégiben a veszprémi egyházmegye állapotáról Nekünk benyújtottál. Mikor ezt a jelentést olvastuk, egyrészről ölöm löllé el szivünket, másrész-
ről magasztaltuk a jóságos Istent és neki Báró Hornig Károly veszprémi bíboros |mUl adtuuk. hogy léged ily buzgó leve-püspök ez évben ünnepeli püspökségének i(<ny8(sKr(, ,<18 uiy lmgy áldozatkészségre sar-26-ik évét és ez alkalommal az egybegyűli k„|t\' örvendetes és vigaszteljes dolgokal egyházmegyei papok szép ünnepségben ré-i(„Részlettel ugyanis elénk; t. i : bog) pap-szesitették.
Az ünnepséget
Csiszárik János dr. praelatuskanonok, követségi tanácsos nyitotta meg, aki elhozta a pápa Ö Szentségének
jaid mindennemű szükséges tudománnyal jendelkeznek, hogy a keresztény ságesen nyujtalik a természetfölötti élet\' minden segédeszköze
Mikor mindezeket fontolóra vesszük, ugy találjuk, hogy nem tudunk örömünknek másként kifejezést adni. mintha azt kívánjuk, hogy püspöki hivatalod eredményes napjaiért, — melyben már 26 évet töltöttél jámborul,
adjon neked Isten bőséges jutalmul Ennek biztosítására és aty»i jóindulatunk jeléül neked Kedvelőiünk, továbbá papjaidnak és híveidnek készséggel adjuk apustul! áldásunkat.
Kelt Kómában szent Péter sírjánál 1913 aug. 1-én, Pápaságunk tizedik esztendejében.
X. Pius Pápa.
A megjelentek éljenzéesel fejezték ki örömüket a pápa kitüntető szavai után. Majd ismét Öeroii enciája szólal meg: Jól esik szivemnek — úgymond — és sok köszönettel tartozom Ö Szentségének. Sem multamban, sem jövóben nem remélek, hogy magam eleget tehetek ennek a nagy kitüntetésnek ineghálálásában. Felszólítom azért kedves papjaimat, akiket szintén megtiszteltek e sorok az én személyemben, mondom, felhívom Önöket, hogy ezt a magas kegyei megérdemeljük, fokozottabb értelemben a hódolat, engedelmesség és szeretet által 0 Szentsége iránt, akit Isten még soká éllessen.
E szavak után Rédey Gyula dr. nagyprépost lépett elő tolmácsolva káptalan jó-kivánatait:
Még egy beszéd hangzott el. Illés István paosai apát-plébános a lelkészkedó pupaág nevében következőleg adott kifejezést a bibornok Főpásztor iránt:
Fómagasságu és Ftdó Bibornok,
Báró, Megyéspüspök Ur!
Kegyelmes Uram !
Csekélységemnek jutott a nagy szerencse, hogy paptársaim ueveben is, 25 éves püspöksége alkalmából üdvözöljem Emiiten-oiádat.
Kegyelmes Uram I 25 év nagy idő, és ez idő alatt valahányszor vészes felhók .tornyosultak egyházunk fölé, a magas püspöki kar Eminenciáiddal odamükődött, hogy » I zivatar minden nagyobb rázkódtatás nélkül elmúlt.
Kegyelmesen Uram I ha keserűséget ■okoztunk, tán némi öröme is volt, hiszen az Isten teremtene emberi természet ugy van alkotva, hogy néhány porouyi öröm évek keserűségét feledteti; felejtse el es bocsásson meg.
Végül, hogy türelmével vissza, ne éljek
népnek bő- lirrH Mn\'111\' adja ránk püspöki áldását, hogy ez áldással visszatérve, küzdjünk a jövő
hogy a szent kánonok akadályok ellen. Isten éltessel
Cnnepies pillanat következelt most.
OH
sajátkezű levelét, melybén gratulál Óeminen- előírása szerint uj plébániákat létesítettél, eiájának. A kanonok ur a következő szavak! hogy a saját költségeden sok templomul í láttuk térdre borulni az egybegyűltekéi, kíséretében udta Bibornok-Megyéspüspök Ur- építettél, ezenkívül hogy nagymennyiségű Őszbecsavarodott öreg papok ott térdeltek a nak 6 Szontsége Írását: i összeget adtál arra a oélra, hogy minden l fiatal munkabírók mellett, hogy fogadják a
9ZEITEMBER 7,
ZALAI IdíLdNT
3
fópásztori áldást Érezni lehntett, hogy uem kö zőnségeB hangulat szállta inog lelkünket, mikor
sége, rövid szerepébeu sem volt mindennapi Pinlér teguap, . inig, ura lávol Toll, meglátogatta gyermekeit.
aki, tűikor at aaszonyt a
.■■•■•. "Ól öpuöu oem "Un iiiiuiiuiiiinpi I IIIIM irglinp, Kiig. ura IM.OI VON,
Kr/Jti, n ki ez Hlksinmnial debütált nálunk (Jaquellne) Közben megérkezett a lérj
keiiék Istent, bárosak teljesedne mindaz. ami * \'"•Kniulatu, hogy Ügyesen « mUkimmm érzi két gyermek raollett látta, rátoliart rántott és rálítt
e pillahalban lelküket foglalkoztatta
Az áldásadás befejeztével Öemiiienoiája azóllott még egyszer:
Csak arra akarok reflektálni, hogy Nagyságod szavai szerint lia életemben voltak örömeim, tekintettel ezekre felejtsem a bánatot. Mondhatom Óraim, mint püspök keveset éreztem a bánatból, de az oromból annál többet. Részemről mindig nagyrabecsüléssel vagyok Ünök iránt és sajnálom a szegény vidéki papságot, amelynek folyton a visszanyúlná*, gyűlölet a helyzete. Miért vetették el a tekintély tiszteletet, ezt a kérdést most nem tárgyaljuk, magát a tényt tudjuk. Mi okai nem vagyunk. Amennyire tehettük, azou voltunk, hogy a népet az igazi helyes uton megtartsuk. Ha a gondviselésnek ugy tetszett, hogy oly erók kerekedjenek felül, melyek a modern korszellemet alkotjak, a gondviselő Isten akarata szerint történt. Mi azért nem esflhk kétségbe, nem is hagyjuk el magunkat, hanem dolgozunk, hogy jöjjön fi jobb idő. melyben a papság elfoglalhatja helyét a társadalomban, melyet hivatva van elfoglalni.
"\'agát a színpadon minden fiatalsága dacára. Éuekel. táncol 8 játszik, bár uéhol a szinészies póz is meg. látszik alakításán. Ha azt a sallaugot eldobja, csiszolt jé látékot produkál. Rákoss.v, Mai,íny. dalolta, Sotu-lár k fóképpou Ujj Kálmán, n pincér, hűen s plasztikusan illeszkednek be a a tetszés kereleibe, Uorválli Minit — Sussnnn — a surok iréjvi először lálta a szilien s igy kötelességszerűen ir róla bírálatot. Hivatása és szerepköre, a a melyei a társulatnál betolt, az érdeklődés előle-rébe állitisL. Hangja finom, csengő, színes, bár uéhol erőtlen; de bánni )ól tud vele. Játéka eleven, őszinteségre törekvő s uem ritkán listározatlau elsőrendű
feledégére, aki súlyosan megsebesült Venghet letartóztatták.
— Játék közben. Völgyifalu községben
téglát égettek teguip —- Néhány gyermek a mindannyian, munkásuk mellett segédkezett. Pál József M komikum és fin a már kiégetett téglalakáson állott, miközben egyik fiu meglökte a Pál leesett. A szegény fin olyan szerencsétlenül esett a balkarjára, hogy az el-töröU. Orvoslás végeit délután behozták Alaólendfára.
— A veszedelmes sertés. A zalaszent-láazlói liatárbuz taitoió Vörös-luiijorbau egy cselédasszony egy kis szopós malacot akart megfogui. Az abyasertés, amely a majorgatda tulajdona, meglátta,
s előkeli, igy játszott csütörtökön. Kőhibá|a, nem i hogy a kismalacot az asszony a kezében tartja és a veszi komolyan néha szerepköret s a sziuiól üdvöz- malac sívitására ei dühös röfögéssel az asszony felé léseket fogad és viszonoz, a mivel kizökkenti a riézól\' rohaul. Az asszony menekülni akarván a dübös állat
az Illúzióból. Ha inéx uly [amiliaris is a kicsi lömeg néző közöuséí — ez még sem szabad és megengedni! ,
A Karkas sem vonzott telt házat- Pedig joggal i
elöl, futásnak eredi, miközben eleseti, a feldühödött anyasertós az asszonyra rohant és agyarárai az asszony combját agyonmaroungolta. Vasvillával kellett a leldubódötl állatot elzavarni. A súlyosan sérült
hihettük volna ezt, mert Molnár Ferenc neve\' asszonyt gyógykezelés végeit \'/alaszeulgrótra szálli-már magában véve is jó reklám, a melyet a darab, tollák.
\' különös szerkezete még miudenki olvasta már s a
inkább- fokoz. Csaknem nézőtéren szinte sok
— Elhalasztott beflzetés. Délzalai Takarék-
is pénztárral Egye.olt önsegélyző szövetkezet a szep-
volt a sugó, a kik el\'re mondiák a darab meséjét, tember hó 8 ára eső befizetéseket az ünnep raialt
Rójuk ennek a ténynek számlájiru a hiányos látó- f- bó IS én vagy|s pénteken délelStt tarlja meg. gátoltságot, — vagy — fókulfur tényezőnk — a mozi - Ünnepi müeor az .URANUS* ezln-
rovására, a mely ölos plakáttal csalogatja a néma házban. Az .Uranus" színházban Szarvas szálloda
Valahol.
Valahol messze muzsika szól... Valahol ma vigan forognak a párok. Valahol messze egy lány fején Menyasszonyi fályol, koszorú s virágok.
Valahol messze ftalal pap. Mondja miséjét először, arca halvány, Valahova nézzen,
Ma mindig elölte kacag az a leány.
L1PCSEY DOMONKOS.
HÍREK.
Színház
játék arénájába a város — művészetre és művelődésre éhes publikumát.
Pedig a Farkas érdekes kétüz^r^sun is, ha I szereplőink müvészetébeu látjuk reílekiálódui. Kond-ráth Iloua az átórzés és a megértés öutudacosságá-val ad|a, amit megkíván a darab. Nehéz szerepén könnyen siklik át s a méltánylás ós elismerésben vele osztozik sikeresen Majthényi is. Banálitás nélkül aljg dioaérhetnéuk őket. Ujj Kálmán sem közönséges, bár nem teljesen találja magát szerepébe. Ez a légkör nem az 6 tehetségének fejlesztő ereje.
A kisebb szerepek megtestesítői sem voltak hibásak, — mindannyian igyekezték föl s igazat adni abból, a mi tehetségük java.
A mint látjuk a művészek kitettek magukért, csak a közönség maradt indolens, — alig töltött meg néhány padsort. A közönséget kollegiális szeretettel pótolta a színtársulat, a mely az üres helyeket ügyes beosztással törekndett kitölteni
Kritikus.
— Tanítók ós tanítónők figyelmébe I Azok a tanítók és tanítónők, akik a vármegye terű-i Ititén lévő állami elemj iskoláknál huzamosabb ideig \'tartó helyettesítésre vállalkoznak, e szándékukat oklevelük eredeti vagy közjegyzőileg hitelesített másolatának beküldése mellett sürgóseu jeleuts^v be
úttal
; Írásban Zalavármegye kir. tanfelügyelőjénél. Kj Két nap színi krónikájáról számolunk be. Gsü-1 közöljek lakóhelyüket éa annak időközben törtök ós péntek estének előadása, — Ártatlan Zsuzsi j megváltozását. » a Karkas volt. Az első operetie s már nem is ar — Meteorhullás Erdőcsokonyán. Szép legfrissebbek sorából. Jean Uilbért zenéjn s az ide- természeti jelenségnek v«dtak\' fttrtntanui a minap este
(volt Edison axiuház) ma azombaton és holnap va- > sárnap ünnepi előadás lest. A 9 órás gazdag műsor 7 remek képből ill. Bemutatásra kerül .Páris gyermeke " Népdráma 7 felvonásban. (Gyötiyörtt kép.) — Hétfői remek műsor a következő: 1. Jancsi hőstette. Humoros. í. Niagara. Természetes felvétel. 3. Kgy. detektív veszélyben. Dráma 1 felvonásban. 4. Mit tesz a szerelem. (Nagyon mulattató, 1 felv.) 5-6-7. Kgy világfi b cdllete. Psylander Walde-mar a fÖ8Íer«-pben. Dráma 3 felvonásban. 8. A 76. ós 76. szálló szoba. Vígjáték.
A .Vasárnapi UjBág" szeptember 7-iki száma szövegben és illusztrációkban egyaránt dús tartalommal jeleut meg. Lakatos László eredeti és Grazia Qeledda fordított regényeinek folytatólagos közlése mellett "elbeszélést is közöl 8zemere Györgytől. Költeményt, Koroda Páltól. Érdekes közleményeket találunk még e Hzáinban n Nagy Lajos király korabeli nagyszombati emlékekről, a tengeralatti fényképézésről, a római gbettóról, a magyaromági földrengésekről, stb. s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték, stb. — A „Vasárnapi IJjság* előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világkrónikáival együtt hat korona. Meg(endelhető a „Vasárnapi IJjság* kiadóhivatalában (Budapest, IV.. Egyete-n-utca 4 sz.) Ugyanitt megreudelbetö a Képes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar uóp számára, félébe két korona 40 fillér.
K«n társszerzők. — May ós D\' Esvalieres — librettóját Mérey Adolf fordította le. Bohém dolog az "gész, a melybHu mindenki cáfolja azt, a minek előbb IáUzott, míg a véletlen ki nem pattautia a valóságot s akkor — kölcsönösen elhitetik egymással, hogy a félrelépés csak iáték. illetve másoknak a sikamlós útról az erkölcsi komolysághoz való visszatérítés munkája volt. 8 a megcsalt férjek boldogok s ez adja t komikum főerejét. Izsó Miklós, a magántudor, tehet-
sz erdőcsokonyaiak. Ugy 8 óra tájban egy üstökös csóváju meteor hullott lu a messzi vidéknt szinte vakitóan bevilágító fénnyel. A ritka tünemény teljes 10 másodpercig látható volt. Érdekes, hogy utána az egész vidéken erős kénszag Tolt érezhető.
— Osaládi dráma a gyermekek miatt. Hosszabb idő óta rossz visxonybán élt Vengh András nagyréc8ei gazda a feleségével. Az asszony nemrégeu már el is hagyta az urát. akinél ott maradt két
nnék egy nagyobb-szabásu házat a Petőfi-utcában. A cimet a kiadóhivatal továbbit.
"égéuek gazdagságát vitte be szerepébe. U|at nem szép fiúgyermeke Az asszouy azóta mindent elkö-tuondüuk róla, ha att állítjuk, jó volt s igaz minden ( vetett, hogy a gyermekeket magának szoiezze, már i*éb*u, még a rögtóuzésbeu is Öíücí Bén, a fele- el is akarta lopni őket, woubau nem sikerült. Venghué
i>\\
dus választókban
jutányos árban kapható
Ifj. Wajdits Józsefnél.
ZALAI KÖZLÖNY
SZEPTKMBKR 4.
Unt IjiUfarrii
Varasd-Töplitz
(Nirvít-irizti i
Vaeut-, posta-, telefon- és távirda-állomée.
UJ gyógyszállója villanyvilágításai, hirn«ven radioctjv tartalmú kéne« hőforrás -f 58 C».
Ajánlva: köszvény, csuz én ischiás atb.-nét. Ivókúrák makacs torok-, gége-, metl-, máj-, gyomor- ós . bélbántalmaknál. Klcktromoa massage. — Iszap-azcnsavas éa napfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj szállodák.
Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
ftlrdfiigazgatóság
Fürdőorvos Dr LOCHERT J.
Hirdessen a „Zalai K8zlliny"-ben.
Korcsma bérbeadás.
Sand (Somogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hó 18-án
nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbízottaknál Sand, i Somogymegye i 1913. azept. hő.
A megbízottak neve: NOVAK FERENCZ, ANTALICS FERENCZ,
50°. ENGEOMENY szemesnek
a Ilkáinknál aug. 25-töl kezdve.
keli ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség uem
áll
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig seui, hanem soron kivül vegyük igénybe
2.F0RDÖ slavom/ában.
Vasas hőforrások ós iizapfttrdők 35—50\' C. Kiváló eredmények az összes női bajoknál, vérszegénységnél, csúzos ós köszvényes bántalmak nil, különösen ischias-, . nAl, ég gerlQcbajoknál.__
A Liniment. Capsici comp., aHorgony-Pain-Expeller
pótléka
rérjónak bizonyult UixiíMr, mely már sok át 6U legjobb bedörzsöljenek bizonyult köszvéayaét, csuznál és meflhiiléoeknél.
tlg/elinestcléa. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan eredeti üveget fogadjunk el, mely a „Heroeay" védjegygyel ee a Riobtar rzéesol ellátott dobozba van csórna-
a
\' „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
világ
\' hirdetéseit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről: — Annak határozottan
vaknak
oégiegyzéeael •orva. Ara üvegekben K -.80, K 1.40 fa I 8.— éa úgysaólváu minden gyógyaier-tárban kapható. - Főraktár: Török József
gyógy szerétnél, Budapett.
| Ot Rlckltr pflimirtiri iz iniy orwliilor,
Prágában, Klisabethstrasso ü neu.
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlödesét. ez pedig világosan jellemzi. hogy
A Hm
ezHii lapban megjelenő tuindeu hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
ALAMIZSNA!
kl EST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
Köagaxdaaágl rovat* a gaxdaaágl élet minden mosxanatáról sxámot ad, aportrovata a ■port mindan áfának eseményeiről hlien be-
iiíboL A bel é» külföld
napieaeményeit
a legmegblxhktóbb tudósítók távirati ós telefonjelentései alapján leghamarabb köxli.
az est
megjelenik a fővárosban déli 1-kor éa a délutáni elaő gyorsvonattal érkealk városunkba.
6 fi"ép\' flfc.*
HIRDESSEM A A „ZALAI KÖZLÖNY\'\'-BEN.
Aspirin-Tabiettík
(a köslimeri Táj^ömcítllapltó isar)
Hogy bizonyos legyen az ember, hogy csakugyan a valódi Aspirint kapja, mindig A pirin-Tablella tormában kell, hogy kérje. Ezek eredeti csomagolásban, 1 üvegaó 20íélgrammo» tablettával K. 1 20-^rt, kaphatók. Minden 1 egyes tablettán rajta van az Aspirin uó. J
% F«rbenf«brlkcn vorm. Friedr. Bayer 11 <
Sr _Mt>«rl«ld oad Uytrkuica
X/

....
KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ
Nyomatott a laptulajdonoa Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
fjagykwiiw, 19\'3\' szeptember n
5a-ik évfolyam, 68 szám
Csütörtök
Hi|]llinlk hétfen ét ciUttrtikin.
,|6fliailal *r,k; Kgé" \'0 korona, iáiéira 6 jj.gj.dé.." 2 korona BO Ali. — *ilm I
Kelttől llfKeatló
SZELE ELEMÉR
Fíisacr Keattó.
KEMÉNY LÁSZLÓ
ÖszI gondok.
Áldást ígért, bő terítést a jóakaratú embereknek a jó Isten, de mielőtt kazalba rakták a kereslteket, sót — sok helyen, — mielőtt a kasza gazdag rendet fogott volna, megeredtek az ég csatornái és sok helyütt megdagadt az erek, a folyók medre; kiöntött az ár s odalett az emberek vetése.
S tizenöt vármegyének van most árvízkárosultja. Ki többet vesztett, ki kevesebbet, a nyári záporok ós förgetegek azoi ban ár-láaára lettek a két kézi munkásnak, a minden rendű gazdának s bizony igen megosökkent reménységgel nézünk az év szüretje elé. Sokra gondokkal nehezebb napok következnek\'.
De talán az a gondokkal terhesebb nap fogja soknak fölnyitni a szeméi arra a régi ősmagyar közmondásra; „Kaparj kurta, neked is lesz.
Hát igen I kaparna is a magyar s ebben a részben nem véthető a szemére semmi.
Nem dologtalan fajta a magyar fajta. Szeret és tud dolgozni. Meg is fogja a dolog végét, amint mondani szokták : „ég a kezében a munka."
Megfogja a dolog végét, de az elejét sokszor nem indítja el. így a többek között, hiába vagyunk sokszor figyelmeztető szóval, hogy idejében gondoskodjék a munkásember a maga téli mellékjövedelméről, sokan a fülük mögött engedik el a jó tanácsot, sokan meg igazán nem is hallottak a felől harangozni. hogy az itt-ott szórványosan Ígérkező napszám mellett a gazdasági munkásoknak rendszeres téli \' mellékjövedelem kínálkozik télire.
Miből ?
Valami 140 helyén az országnak, a hol gazdasági háziipari termelő szövetkezet alakult, az egész falu megmondaná, hogy milyen alkalmas, milyen helyén való dolog a gazdasági háziipar. Van olyan háziipari termelő szövetkezete az országnak, mely egy télen át 100—150 ezer koronát oszt ki tagjainak s vau olyan gazdasági háziiparos
turkiutiit| éi klaiihltatal liák-Ur I
Tolofoo : 112. — Hlrdaláaak dljaaabáo aaaHnt.
osalád, amelyik 3-4 koronát a rövid téli napou gyertyagyújtásig megkeres.
Uml Ez már valami, fogja mondani az olvasó, a ki maga is kétkézi munkás és télen át egy rozsdás garast se keres, hanem kényszerül szűkösen és gondok között részkeresetből élni.
És mit csinálhat télen a gazdasági munkás?
Á mit az Isten ingyen ad: a folyók partján a füzet, vizjárta helyen a sást, az erdei fátTa olrkot, a szalmát, a kukorica csuhéját mind felhasználhatja. Az neki mind pénzt ad; köthet söprüt. szóló-, gyűmölos-, kenyér-, rubakosarakal. csinálhat párszáritót, szakajtót; eszkábálhat taligakerekeket, kasza, kapa nyelet, még abroncsot is osinil a háziiparos magyar, köt kefét, sokszor különbet, mint olyik kefekötó.
Mindezekre azt mondja az ellonvetés: Tud is ahhoz a magyar? Nem k.ipálás, nem kaszálás ml mi pedig azt mondjuk, hogy nincs ügyesebb népe a világnak a magyarnál. Már 80 000 magyar háziiparo
Kihez esztendő.
Párbaj a csatatéren.
Irta: Farkas Ernőd
— Lehet, bogy csak véletlenül volt vele s fogalma se volt arról, hogy bátyjáuál hazaáruló kiált, j ványok vannak.
Mesebeszéd, — kacagtak fel gúnyosan a tist-tnk, — erre a mágnásra nagyon vigyáznunk kell. I A tisztikar;-túlnyomó többsége tényleg nagyon I feltűnőnek találta Zichy gróf (elkinálkozását a «*lha-A gróf kissé meghajtotta a feiét. a tábornok | t4rolták, hogy folyton szemmel tartják. Jó tudták, kezet nyújtott neki éa Zichy gróf még aznap felöl j hogy katonának háborúban tilos személyes ügy miatt tölte a honvédruhát. j párbajt vivni s őzért gróf Zichy a csatazaiban készült
Görgei környezetében rögtöu bire futott eunek j elégtételt venni rqjta. ezerféle találgatást fűztek hozzá. ] Szem* közé akart nézui, mikor a halál véres
Vigyázuunk kell minden lépésére, mert egészen bizonyos, hogy <uwk azért akar Görgei közelében leuui, hogy bouut álljon rajta bátyja haláláért. Csak uem gondoljátok, hogy egy Zichy gróf öngyilkosságra vetemedik? — jegyezte meg Pusztelnik őrnagy.
— Másképpen lehetetlen megérteni, hogy ép »\'■ ó táborkarába forakodjék be.
- Hátha azt akarja bebitonyiJanT, Ííögy mag* bukkantak
«liWli bátyja szereplését. — Akkor uera lett volna Tolnajele egy fogságba.
vele s uem esett
szárnyai csapkodnak körülöttük, — mintegy istenítéletül akart kierószakolui, vagy egy különös nemét az amerikai párbajuak ott a csatatéren, az ágyuk böm-böló zúgása, a golyók pattogása, a gránátok sivitó tűz csÓje közölt.
Másnap reggel a kémszemlére küldőit huszár, jáiórök jelentenék, hogy Dévényujfalunál ellenségre
Görgei azonnal lóra pnltaut s Pusztelnik es gról Zichy Pál őrnagyok s neháuy vezérkari tiszt kíséretében a Morva folyó hídjához vágtatott A hidfó
i iunensó felén megállottak. Tulró), a szemközt fekvő Schlosshof félól eós ágyútűz fogadta óket. A honvédek a hidfótól jobbra és balra fedett állásból viszonozták a tüzelést. A sereg zöme az utcákou volt felállítva hosszú csatár,láncokban.
Görgei végig lovagolt előttük. Zichy Pál mindig mellette nyargalt. A folyó partján, a hidiól jobbra egy rozoga vámszedőház állott. Görgei emellett ugratott a hidra. Zichy utánna. Az ellenség alig volt tólük százötven lépésnyire. Nagyszerű célpontok az osztrákoknak.
Mindketten megállottak, szorosan egymás mellett és farkasszemet néztek az osztrák ágyulltegekkel, amelyekből szakadatlanul s bömböló zúgással röppenlek a tüzaárkányok. A golyók jobbra-balra jégesőként pattogtak körülöttük, leszakították uz ócska vámház lödelét, vastag darabokat törtek le a falaiból s azok nagy port verve, omlottak a földre.
Hal- és tizenkétfontos golyók csaptak a hid kárfáiárára. a hídfőre s recsegve, ropogva hullottak le a megperzselt, leszakítod forgácsok Gránátok sivítottak a lejük fölött és szétpattanva egy szétrobbant, meteor tüzkigyóikéni siklottak el melleltük pokóií sustorgalássál, de ók nem mozdultak.
Z;
A t uj
Qsram- dróílámpak
Xöre/ce/IeneJc
KápviHIH is e.tW.ir tfi^vw?: i\'f eAr/rv • Fingtr is Fin, Budapest VI, Hajis-ulca 41.
1
ZALAI ÍÖZLÖNT
8ZKPTKMHKR. 1t
van az országban. a ki uem gubbaszkodik a világítást addig a pár bélig, a meddig a sutban télen át, hatietu háziiparoakodik. Én lanitás tart. Legfölebb két hónap alatt a nemcsak a kenyerét, a sót keresi meg, sőt földmivelésügyi minialerium kiküldött házi-inkább a z«irt és ei adja ar, eledelüket. ipari tanítója ugy megtanítja az illetőket Van e módja bármely falu népének a valamely alkalmas hátiiparra, hogy öröm báliipari elkezdeni ? lesz nézni a munkájukul
Igenis ran. Minden esztendőben valami j Néhány év múlva pedig a muslártnag-400—600 tanítást rendeznek az országban ból terebélyes fa lesz: ez pedig a háziipari Csak olyan helyeken rendezik ezeket a házi- lermeló szövetkezet, a mikor a tagok rendes ipari tanításokat, a hol a nép érdeklődése \'megrendelésre dolgoznak, háziiparukban ügyes-biztosit felőle, hogy nem esik az ország ségre. gyorsaságra tesznek szert. Pénz áll költsége hiába. Mert ezeket a háziipari a házhoz, az eddigi szűkös napok helyett jó tanításokat az ország, helyesebben az ország kedv, nyugodt folyású napok; a falu jóléte kölségvetéséból. a földmivelésflgyi miniszter és népének megelégedése, rendezi. Ha tehát a sorokat olyan lelkes Egyelőre neiu is kell hozzá más. csak ember olvassa, a kinek van szive községo. busz ilyen jószándéku ember De lesz-e bát városa, gazdasági munkásnépén segíteni és ennyi, a ki a maga boldogulására az aján-neki idősorán télire bőséges és számottevő | lott uton megindul?. . . keresetet bizlositani, annak e sorok elolvas- Voltaképpen elég lenne egy is, a ki a teendője, bogy irja löbbit lelkpsiteni ludná. munkásokat,
tára az össze azokat kiknek kedvük van a ágát megtanulni. Ua munkásember akad, a Akkor jelenise be a szándékát vagy a
háziiparnak valamely 20—30 ilyen derék löbki már gyerekjáték, özségi munkásnépnek megyebeli gazdasági
egyletkez, vagy a megyebeli gazdasági fel-Qgyelőhóz, de megleheti azt is, hogy egyenesen Adler Káoz József dr. ministeri tauá-osoanak, háziipari megbízottnak imák s egyszerű levélben illendően felkérik, bogy az ő községükbe küldjön tanítómestert. A községi képviselőtestületnek meg legyen annyi áldozatkészsége, hogy a jelentkező háziiparosoknak adjon helyiséget, füté\'Jt,
Polgármester jelölő értekezlet.
Közéletünk legaktuálisabb kérdése most, ki legyen a polgármester. Nem azért foglalkoznak vele több oldalról, mintha olyan igen szükséges volna keresni és kutatni az arra való személyt, hanem — mert sokféle az érdek, a mely érvényesülésre tör. Természetes, bogy a nagy többség jelöltjo Dr. Sabján Gyula főjegyző, a kinek minden tulajdonsága meg van altli.jz. hogy Nagykanizsa polgármesteri állását méltóan betöltse Személyéhez fűződik kevés kivételiéi a közóhaj ezt mutatta a vasárnapi értekezlet, a melyet Remete
Géza hivott Össze, hogy azon Tamás János drl jelöljék - a melyen összesen 10 ember volt jelen, s ezek között 10 volt városi kép-; visolő. Az Igy — családin* jelleget öltött értekezleten Remete Géza felszólította Tamás Jánost, hogy a választási küzdelemben ve-^gyen részt. Tamás János dr. erre késznek nyilatkozott. Sabján Gyula nevét dioséreilal emlegette Remete Géza is, a kit ó is méltónak tart a polgármesteri állásra és osak azért kérte fel Tamás Jánost a jelöltség el-fogadására, hogy a város két méltó jelöli és érdemes ember között választhasson. A jelenlevők ugy próbáltak súlyt adni az értekezletnek, bogy mindannyian még néhány bi-zottsagi tag megbízottjának mondták magú kat, a kik az értekezleten különféle oUjól nem jelentek üteg. de az értekezlet szándékával azonosítják magukat. így az értekezlet részivevói körülbelül 20-26-en lehettek. Ez történt az értekezleten, arait pragmatikus hűséggel adtunk le.
A küzdelem szenvedélye is felemelte azóta szavát. Olyan hang is csendült, a mely dr. Sabján ellen másnak talán félreértett szándékát akarja kihasználni. Mi ezzel jelenleg nem foglalkozunk. Osak az értekezlet azon tényét említjük fel ismételten, hogy az értekezlet Dr. Sabján Gyulát nagyon is méltónak nyilvánította a polgármesterségre. De, ha ig> van, miért akkor a személye ellen való jelöles. Kinek érdeke, hogy a pártos-kodás több hónapos küzdelme tépje dttra-bokra társadalmi életünk békés egysegét I? A vasárnapi értekezlet bó tanulsággal szol-
Az osztrákok erősen látcsóveiték őket, maid kezükkel mutogattak rájuk s integettek a katonáknak hogy vegyék eélba a vakmerőket.
Erre golyózápor sivított feléjük s előttük és mögöttük sürü kopogással verődtek a hidra a puska-golyók. Érezték a süvít\'* óloradarabok perzselő szelét, kivont kardjukat majd kiverték a kezükből a reá pattant golyók, de ók mereven, mozdulatlanul állottak a bid lábánál s komorau, szótlanul, hol egymásra, hol az ellenségre néztek. Puszlelnik oldalt állt tőlük, de 6 se szólt, esak uézte ezt a különös párbajt a bátorság, a bidegvéi, a halálmegvetés ez izgalmas párbaját.
Istenítélet ez I A golyók miut szunyograj a mocsár fölött, oly sürün repkedtek körülöttük. Némelyik belecsapott a vizbe, ahonnan egész hullám-tornyot csapott föl. A sistergés, a zúgás, a pattogás, a dörgés, a sivilás pokoli hangversenyében, amely az scélidgeket is megrázta volua, ók meg se moccautak paripáikon. Ezek is ugy áJliak ott, miutha ércből leltek volna öntve. Osak a fülüket hegyezték, a szemük vilámlott s orrlyukaik fújtak.
Parancsörlisztek vágtattak Görgeyliez jelentésekkel, vagy utasítást kérve. De 6 le uem jött a hídról. A lovát se fordította meg. Végighallgatta a jelentéseket, pár szót szólt, vagy utasítást adott auél-kül, hogy megfordult volua
Aztin megint farkasszemet nézett az ellenséggel, a haláltosztó ágyuk érctorkával, a puskák csövével, a mikből egyre sürübbeu ropogtak a golyók. Egysxerre csak tompa zuhanást hallottak. A htdlás fák recsegve döngöltek alattuk. Ziohy nem mozdult, Görgey se. Közvetlen mellettük kínosan rugdalózott egy paripa.
Kgy pillanatra eszébe villant Görgéynek, bogy Pusztelnik állt mellettük. Az őrnagy azonban életjelt adott magáról.
— Jaj de f^j a szivem e gyönyörű arab csódö römért — mormolta boszusan, amint fölkelt a földről és kiszabadította magát lelőtt paripája alól.
— Örülj, hogy uem téged ért a golyó — le-lelt vixsza Górgei anélkül, hogy hogy megfordult vlona. —
Katona dolog — szólalt meg Zichy s merev, szúró pillantást vetett Görgeire.
Ez némán bólintott fejével, azláu tovább nézte az ellenség tűzharcát. Az osztrákok most hosszú csa-tárláncbau, szuronyt szegezve rohamot intéztek a liid ellen. —
Zichy fagyosan vizsgálta Görgei vonásait. Egy izom se táudult ineg azon, még a Hzeuipillája se rezdült. Nyugodt ez az ember, miut egy hó*zobor a jégsivatagon. <
A honvedek gyilkos össztüzet adtak az psztrák csatárláncba A golyók széles utczákat vágtak az elóre rohanók között. Az osztrák linziek kardia megállást intett. A osatárláuczok tüstént megállottak.
Egy tiszt intett egy osztrák czéllövő vadásznak s az hideg nyugalommal célba vette Görgeit
De e pillanatban valamelyik honvéd fegyvere eldördült 8 a vadász arcra bukott. Erre többen vették célba Görgeit, de ó meg se moccaut.
— Tábornok ur, kiállóit fel Puszteluik, neiu iát|a, hotty háuyau céloznak önre ?
Göritei nem válaszolt, miutha nem látna és uem hallana üsak állt, miut az érc-tzobor.
A bonvédek sortüze azonbau előbb dördült el s tisztáu lehetett hallani az osztrákok zuhanását és
lajkiálltását. Most észreveszi Zichy, hogy kartáccsal akarnak végidsöpörni a hídon.
Hirtelen megfordul s tuólyeu, caodálkozó tekintettel Görgei szemébe néz.
Tábornok ar, kár lenne az életéért.
Görgei ránéz az 6 ssuró, álható tekintetévej, aztán a gróf felé fordítja a lovát
— No, ha ön azt hiszi, hát mentünk. Éo eleget láttam.
Zichy elóre bocsátotta a táboruokot, aztán ó is megfordította a lovát. Mindkettő megpörgette a sarkantyúját s a két paripa elvágtatott.
E pillanatban eldördült a kartácsra töltött ágyú és apró szilánkokká forgácsolta a hidlásfót, ahol egy pillanattal előbb még Görgei és gróf Zichy állottak.
A csatatéri párba) véget ért. Görgei ellovagolt , m víz pariján. Zichy mindenütt nyotnábau. fis amint a golyók a vízbe hullva, sustorgó hullámokat vertek, ; ugy tetszett Görgeinek, miutha árnyak jelenlek volna I meg a vízen, miutha ott bullámxauék előtte a eaepel > siigeti bitó s a rajta vergődő áldozat szederjes ajka ezt lihegné:
Tovább bírtad, miut ó, itt is te győztél.
Zichy Pál gróf « rettentő párbaj óta csodás liszteletei és ragaszkodást tanúsított Görgei iráni | Elégtételt kapott, az isteuilélet döntött. Görgei olt állt egy negyedóráig a pokol izzó tornácán és várta a halált. De Isten nem küldte el érte, mert még vétek uélkül való volt. Amit pedig később vétkezett, azért százszorta uagyobb büntetés a hosszú, földi (vezeklés. \\
(Vá«.. "
>
SZBI\'TgMBBBll.
Z A L A I KflnUT
„ílbatott a mellett, hogy Sabján pártja erős, tömör, hiszen az értekezlet csekély számú l»gj»i kóíöu is nyilvánvalóan megújult , bizalom Sabján személye iránt. Mi csodál -jtik, hogy Tamás János a vasárnapi érte-
HÍREK.
Színház.
vezetesével s a kath. legényegylet alelnöke Nagykanizsáról, a kik mindannyian koszorúval kezükben aduk kifejezést igaz részvéteik-
ke,Jeten a jelöltség elfogadása mellett nyilat-; vonzó oper.it. volt . „„mbatí é» „.á\'n.pi repríz, kozott, mikor a gyéren látogatott értekezlet I » llob herceg. Minden izébeu kedven és kiiau-ineglörtentéból tanulságot vonhatott volna le1"mzévá mtin az előadás kerekdedsége ét airaa-, biztosan meddő küzdelemre. s*rltö«í Ul.uk> (> királyuó), Horváth Mioi
I (JjOrgy herceg), Izsó Miklós, Bákossy, I\'iutér Krzsi A küzdelem már is szenvedély útjára | nemcsak a társulat j.vát teszik a< operaite szerepek-lért. amikor egyik laptársunk tudósításában ben, hanem a közönség osztatlan tetszését » bizto-egyenesen téves érvelést látunk Sabján dr.\' "fják, ha megjelenik > azinen személye ellen. Hogy mi minden jön még e|ő a pártoskodó szenvedélyek küzdelme folytán, azt senki előre nem tudja. Mi csak a megzavart békét és összhangot sajnáljuk, a mely most felborult.
Verus.
Ol nap aaiuhá.1 története loglal helyei eaekben ,>elt\' * mel|yel Horvilh öyörgy fájdalmában a szűk sorokban. Bégi. de még mindig kedves és
osztoztak
— Honvédtüzérséget Nagykanizsának. Kg; magaarangu katonatiszttel folytatott beszélgetés alapján Írjuk eteket a sorokat:
Megkérdeztük, hogy van-e reménye városunknak, miszerint ai újonnan fslállltandó tüzérségből részesülhetne. És ekkor sít a meglepő választ kaptuk, hogy az egyedül a város vezetőségétől függ. Ugyanis a felállítandó tüiérség állomáshelyei még meghatározva Hellén . (Jigáuyprlmás csaknem hasonló sze-, nincsenek. És ba városuuk ebben az ügyben lépéseket repbeoszlással meni. A aiker letézésébez itt még lenne a .minisztériumban, akkor biztoera vebeijük,
íalai Margit ás 0|| Kálmán nevél fűzzük be leölésben
Kedd este rolV az idei Bziuházi évad parádés eatélye A Kaméliás hölgy — Dumas (Szemere A. fordítása) örökértékü drámája volt aziueu. Megérdemelné ez az előadás, hogy külön cikkben foglalkoztunk vele. Koudráih Ilona, a Kaméliás hölgy a dicséret főhősnője. Még sohase,n láttuk ennyire erejében s mely a fokozás fenségéig emelkedett, mire a kifejlethez jutott. Miuden mozdulata s szava at át-
Zalamagyai tanítók közgyűlése
A Zalamegyei Általános Tanítótestület a \'""lí TlT^T\'^ T í!"
"" "rí» 8 1 csodálat entuztaszmusa mővészete iránt
I. hó o an Zalaegerszegen tartotta meg ren- „» ragyogott a közönség könnyes szemében s ott (1*8 Óvi közgyűlését, melyről ugy a vár- hangzón a szűnni nem akaró lapBok viharában. Méltó megye vezetősége valamint az ottani kullur- László Tivadar (Dnral Armand), akit most is-
egyesületek képviselete is teljesen hiányzott s a város polgárságát egyedül a városi főjegyző képviselte.
A közgyűlésen a vármegye tanítóságának mintegy 200 tagja volt jelen, kik a legutóbb kinevezett kir. tanfelügyelőt Szir-nmy Miksát mogjelenésekor zajos ováoióban részesítették. Nemes érzésével rövid idő óta ismert működése után máéis valóban általános közszeretetnek örvend.
At iránta való rokonszenv megnyilatkozását fokozta a tanítósághoz intézett, szeretettől áthatott, mély érzéstől tanúskodó beszéde és nyilt szivüsége. melv feledtetve a közelmúlt csalódásait a tanítóság szivét mindinkább magához fűzte.
Hasonlóan tetszést és tapsot aratott Sí inon Lajos az .0. T. K." titkára is besző dével. ki a szövetség programmját kilejtve lénken vázolta a tanítóság orvosolandó érzelmeit. Nagy hatást ért el Brauner Lajos osáktornyai igazgató tanító a modern iskoláról előadott tanulmányával, nemkülönben Haokl Lajos az okszerű énekoktatásról tarolt előadásával.
A folyó ügyek során Banekovioh János \'■punk önérzetes munkatársa előttünk jól ismert helyes éa méltányolt okokból a megyei pénztárosi tisztségről való lemondását jelentette be az elnökség, melynek betöltése uUn a közgyűlés mihamar véget ért.
Délután 4 órakor a megyei iparosta-nonciskolai tanítótestület is megtartotta évi ktagyülését. melyen szokatlan részvét mellett
merltlnk meg s mondhatom aem csekély örömünkre Sokat ad s a init lud, mind beleéli szerepébe. Hibája, nem ura hangskálájának, s nem bir a foko-táa mftvéstetével. — de még et a hiba is eréonyó válik nála. mert önfeledten éli ál a szerepet s igy nem jut ideje gondolkozni atoii. hogy meddig is terjed hanganyaga. Somlár Msjlhényi, Ujj Kálmán. Bákoaay-fogalmak a siker leréu: nem is dicsérjük
hogy a vezetőség ezen fáradozását aiker fogja koronázni. Sót már a hadvezetőség érdeklődölt is az irányban, hogy a régi honvád lakianya, melyben most a gimnázium van elhelyezve, nem volua-e alkalmas egy ágyuoteg elhelyezésére. A válaaz persie valószínűleg tagadó lesz, mert hiszen atüzér-séguek olyan uagy sicrtárhelyiségekre van szüksége, hogy erre at az épület, még a legnagyobb átalakítás után, se volna alkalmas. — És még egy érdekes dologról vallónk tudomást. Zalaegerazeg városa a kötél múltban lovaadandárparinoanokságot kapóit. Azonban a városban nincs elég hely a parancsnokság elhelyezésére. Ha városunk vezetősége ezt s maga számára kérné, a minisztériumban feltétlenül akadna párlolóra. — Pedig ebből városunknak eaik haszna lenne. Bár ceak minél előbb ezabadulnának fel azon erők, melyeket a polgármesteri szék körüli verseny leköt, hogy produktív munkával a város jólétét inteutive növelhetnék.
— Emlékbeszéd báró Eötvös Józaefről Az itr. templomban f. hó lí-én, pénteken, a 6 órakor ketdődó esti-istentisztelet keretében dr. Neumann Kde főrabbi báró Kötvős Józsefről, születésének szá-
őkel. Játékuk maga a dióséról. A mellék szereplők ,x,dik évfordulója alkalmából, emlékbuiédet fog Url.oi.
Ln.it,, a./inlian ai,uiL,...L <xl,V>.., ... .. ........_l ...
között azonban egyiknek másiknak többel van a szeme a közönség közölt, mint cselekvés leréu.
Szerdán a Kis gr$f operelle ment. Isméi a mái sokszor emlegetelt nevekkai találkozuuk. Ráki,ssy. Dji K., Zalai Margit MaUtny. Ualetla, a kik mindannyian sikeresen játszottak. De a refrain: hol van Nagykauizea stiuéstel iráut sóhajtozó közönsége? Ne beszéljünk állaudó színházról, míg áréuáukal üresen látjuk
Ma este Évái adják, szombaton azonban uagy meglepetést készít Füredi direktor — aziore hotta a Diákherceguól
Kritikus.
Horváth Qyörgy igazgató gyásza.
Nagy gyász borult Horváth Oyörgy főgimnáziumi igazgatóra. Hétfőn este édos atyjálól fosztotta meg a halál. Keszthelyen lakolt az öreg ur. a ki szép időt élt, hiszen 92 éves koráig szemlélhették és szerelhették gyermekei és unokái. Nem volt ember, ki nem ismerte volna Keszthelyen, egészséges humora s jókedve ismerltó tette s mindenkit szeretetére inditott. Ma már néma az a beszédes ajak s jószive — a keszthelyi temető egyik sirhantja alatt porlad.
Temetése kedden délután ment végbe és koporsóját a tisztelók és á fájdalomban ÓBziutén oszlozkodók sokasága állta körül.
A keszthelyi főgimnázium látogatottsága. A keszthelyi lőglmnátiuraban az 19 13 -14-ik tanévre beiratkozott at 1. osttályba 68. a II. osztályba 58, > III. oaztályba 48, á IT. osztályba 44, az V. osztályba 37. a VI. oaztályba 87, a VII, osttályba 31 és a VIII. osttályba 21 növendék, ósazesen tehát 334.
Ha e számot összehasonlítjuk városunk főgimnáziumának közel 600-as növendékeié,nával ás a keszthelyi gimnátium pazar berendezéaét > mi gimnáziumunkéval, akkor lüatént az a gondolat kerül elé: Mikor épül fel az uj, distes főgimnátium ?
— Beiratás a helybeli kereskedő tanonciskolába A helybeli kerekedő tanonciskolában a tanulók beiráaa at 1913/14-iki tanévre steplember hó 10, 11 és 19 napjain d. u. 5—6, azontúl 7—8 órakor esiközöltetik.
— Sláger-műsor az .URANU8" színházban A szezou egyik legkitűnőbb műsorát mutatja be az „Uralma* színház Szarvas szálloda (volt Edison szint,át) szombati és vasárnapi előadásán. A legérdekesebb és legművészibb felvételek oly gyö-uyőíü összetételben kerülnek a szemlélő elé, hogy mindenki a legteljesebb mőélvezet kielégiló érzelével konstatálja, hogy az .Uranus" ismét jé hiruevéhez móltót produkált. A o. é. közönség szives pártfogását kéri az igazgatóság.
több aktuális kérdés tárgyaltatott élénk eszme-, Olt volt helybeli főgimnázium tanári karának
°»ere mellett.
uagy része, a főglmn. ifjúság küldöttségével az írod. ós Müv. kör Dr. Neumann Ede
Vennék egy nagyobb-szabásu házat a Petőfiutcában. A cimet a kiadóhivatal továbbit.
4
ZALAI I (1 I l 0 K T
mkutkwbsb u
Varasd-Töplitz
Vaaut-, posta-, telefon- és távirda-Allomás.
Kinn gjóljhrrii
(Horvát-•riiái)
Uj gyógyazálloda villanyvilágítással, hírneves radlocttv tartalmú kénes hőforrás f 58 C».
Ajánlva: köszvény, csuz és iachias stb.-nél. Ivókúrák makacs torok , gége-, mell-, máj-, gyomor- és bélbántalmaknál. Elektromos masaage. — Iszap-szénsavas én napfürdők.
Egész éven át nyitva. — Modern kényelem. — Uj Hzállodák. Mesés környék. — Katonazene. — Prospektust ingyen küld a
fUrddigazgatóság. Fürdöorvoa Dr. LOCHERT J
Hirdessen a „Zalai KSxltfnf"-ben.
Korcsma bérbeadás.
Sand (Somogymegye) községben a Közbirtokossági korcsma
folyó évi szeptember hó INn
nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek 3 évre bérbe fog adatni.
Kikiáltási ár 600 korona.
A korcsma átvevője jelentkezzék a megbízottaknál Sand, i Somogymegye i 1013. izept. hó.
A megbízottak neve:
NOVAK FJfRENCZ, ANTAL1CS FERENCZ.
50°. ENGEDMÉNY szemesnek

a lakésoknál aug. 25-töl kezdve.
kell ma Isnni. ha lúl akarjuk s/.árnyulrii versenytársainkat. Ar. élelmesség nem
áll
egyébből. mintiiogy ne késsünk egy pillanatig seiu, hanem soron lei vili vegydk igénybe
FÜRDŐ SLáVOMÁBAM.
Vasas hőforrások es iszapfürdők 36—50\' C Kiváló eredmények az összes női bajoknál. vérszegénységnél, csúzos és köszvényes bántalmaknál, különösen ischias-nál és gerincbajoknal.
mm- VMíííJ^sri.arf -s Á Linimenl. Capsici cotnp., a Horgony-Pain-Expeller
pótléka
egy rérjónak bizonyul! Uáaiaaer, mely már sok ér óta legjobb twdörzs&lésaak hiaoayult köménynél, ctánil w me|hUléMka*l.
Plgyelmcitetéi*. Silány hamisítványok niatt bevásárlóikor oratotak Ügyünk és csak olyan eredeti üreget fogadjunk •!, mely a „Hersony" redjegvgyel «s a Rlcbtar oógjegYMwaoI ellátott dobosba van <»oma-colra. Ara üregekben K -.80, K 1.40 és K 3.- ée úgvatól váu minden gj6g7*MT-tárban kapható. Főraktár: Török Jézsef gyógyszerésznél, Budapest.
Dt Ridier trúirszeriiri u „Árny orouliiiof,
Prágában, Klisabethatraase \'t neu.
„Zalai Kó/.löny" hirdetési rovatát, mert ott haiáro/oilan eredményt ér ós a magyar hirdotó
világ
| hirdetéseit itt megtalálja. A hirdetó rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. Annak határozottan
1
vaknak
M EST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
Köafaadaaági rovat* a |aaáuá«l élat mtu-\'» moaaanatáról aaámot ad, sportrovata > aport mlndan k*knmk eaaményatröt hfian be-aaámol,
A bel- és külföld
napieaeményeit
taguiagbtxhatObb todóattOk távirati áa talafonjalantáaet alapján lafkamarabb kiáll.
az est
kell lenni, a ki nem látja a .Zalai Közlöny" rohamon fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
az

m
ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alamizsna!
megjelenik a fővárosban déli 1-kor és a délutáni slsö gyorsvonattal érkealk városunkba.
*«-a 6 fillér, fltr^
HIRDESSEM A „LALA! KÖZLÖNY"-BEN.
Aipirinrabietúk
(a köii.merl fájd.tomolllapIfA .Mf)r
Hogy bizonyos legyen az ember, hogy csakugyan a ! valódi tepirint kapja, mindig A pirin-Tabletla formában | kell, hogy kérje. Ezek eredeti csomagoláiban, 1 üvegcső j 20félgrammos tablettával K. 1.20-ért, kaphatók. Minden j egyet tablettán rajta van az Aspirin «ó. Farbenf»brlken vorm. Frtcdr. Bayer ® <
M\'LKA
hU\'i
KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ
Nyomatott a laptulajdonoa Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
V
5a-ik évfolyam. 69 szára
Hétfő
NujiUnlh hitté* ii eiitlrtikln.
jj
,|Í(U*I»*\' Kg<«< ív.. 10 korona. félévi* B koron*.
\' .. .. o koron* 60 flll. Egy** dám ár* 10 flll.
K«lel£» -z«rkmt6 SZELE ELEMÉR
KAsteiko«Etó
KEMÉNY LÁSZLÓ
liirkiizliiíi ii kliáékliaUI liék-tér I
Telefon : tlt. — Mlrdetáeek dlj*i*bá* eierlnt.
Ki legyen a polgármester?
Megindult a lavlnu. kiadatott a jelszó, Imgj „Polgármestert választunk I" Tanácsko-lisok. ti\'koa konferenciák kávéházi diskur-lunok. utoai titokzatos suttogások niiiid-oiind ■ tárgy körül forognak.
Hivatott, bivatatlan egyének egyformán mérlegelik a Jelöltek fajsulyát.
Egyik várospolitikai, másik Összeegyeztethető egyéni vagy klikk érdekek kielégítése bii\'iiipontjából bírálgatja a jelöltek értékét, rátermettségét, arravalóságát.
Ugyancsak megkezdődtek a kioktatások, vádaskodások, gyanusltgatások is. amelyek mind osupán osak arra jók nsgyon Is, hogy i városatyák közötti harmóniát, egyetértést megzavarják s a higgadt a józan a mérték-léat sutba dobva, tápot szolgáltassanak oly egjenetlenkedésekre. melyek az elmúlt válasz-tiaok után már-már elsimultak s most esetleg ujabb, vehemensebb erővel törhetnek ki, nembeállilva egyéneket, klikkeket, kiknek
vagy egyéni vagy közös érdekök vsgy személyes ellenszenvük szólal meg akkor, irmi-kor az adózó polgárok lelkében már-már kialakult végleges -elhatározást kidisputálni akarják, üszkőt dobva a békéa szándékú egyének lelkébe is.
Mert bármiként Igyekezzenek is az irányadókuak feltolakodó nagyhangú városatyák maguktól elhárítani, hogy őket seinmi-. féle. sem politikai sem mellékérdck nem vezérli, a rosszul takargatott lelkébe belátni, hogy igenis nagyon sokan vannak, kik vagy \' tetetett féltékenységből vagy személyes ellen-szenvbAI nem ugyan hangosan; de suttogva elmondják egyik vagy másik jelöltről a lekicsinylő megjegyzéseket, kétségbevonva j azok rátermettségét.
Ha a Monárohia oroszországi nagykövet-j ségi állásának betöltéséről lenne szó, bizonyára sokkal hamarább megállapodnának az arravaló egyénbeu mint nálunk a jelen esetben.
Pedig ha a mi városatyáink osakugyan a fejlődésünk érdekeit szolgáló igazi helyi
politikát óhajtanának követni s a régi szokott " módon nem taktikáznának, mihamar megtalálnák közös jelöltjüket annak "személyében, kl e város fejlődésének minden fázisát ismerve a nagyközönség többségének lelkében Immár komoly jelöltként szerepel s nki eddigi Ismert működésével, képzettségével úgyis mint e város szülötte, ki ennek kielégítésre váró szükségleteit mindvégig ismerte, — úgyis, mint az elhunyt intenoióinak legközelebbi ismerője tudásával, reprezentáló képességével s intelligentiájával is méltó arra, hogy általa az adófizető polgárok többségének kialakult óhajtása teljesedésbe menjen s aki a városatyák egyetértő jóindulalu táborkarának támogatásával a polgármesteri széket bizonyára be fogja tudni ugy tölteni, mint azt ami fejlődésben levő városink komoly érdekel megkövetelik.
Banekovich János
ig«xg. t.nitú.
Hogyan érik a gyümölcs?
— Öszi tárca. — Irta . GRÓSZ LAJO .
A tél elmultával, a minta napsugarak enyhéb-l*u tűinek a földre, megindul az első márciusi nedv-keringés, a rügyek duzzadni kezdenek, uagyobbod-eik, /éuyesednek. 30—46 uap elteltével kifestettek • rendes körülmények közölt április közepén megjelenik az első virág, levetve a (éli ruhát, bájos szin-oel a karcsú termettel néz a még nagyon is szeszé-lje« időjárás elé, kellemes illatot árasztva maga körül. Kgészen védetlenül azonban még sem áll, mert •ÍJ-egy csoportban három uégy virág lévéu, eeek elegendő hőt fejlesztenek a maguk számára az éjjelek hűvössége ellen; fehét s rózsaszínük pedig azt «ulMja, hogy nappal sincs annyi hőre stükségük, "»ol i sokkal későbben virágzó sárga virágú tök-Wlákuek. Hogy pedig az eső ki ue moshassa h porcokból a drága virágport, a virágok nem felfelé "lenek nyílásukkal, hanem oldalvást, tízszintesen
ugy, hogy az eső rájuk igen, de beléjük nem eshet.
Á kellemes illat hivogatására előkerülitek a jméhek és más apróbb bogárkák, melyek a virág bel-j sejéből uektáriumot szíván, magukra rázzák az érett virágport s más virágba bújva ott hagyják. Erre szirom leveli hnllni kezdjek, a bibe szár elszárad, a \'maghon lassan duzzadni kezd, a csésze alsó része huso§odik & a virághelyén egy kis kemény zöld
gora
iDocska
áll.
A napok hosszabbodnak, a meleg emelkedik s agyön-,géd termés védtelenül áll az emelkedő hőmérséklettel ! szemben. Kétségtelenül elpusztulnn a nagy forróság-• ban, ha nem jönne az anyatermészet eegítaégére. j Eddig ugyanis egyetlen-egy levél sem jelent meg a fán, meit a virágokat szabadon kellett, hogy érje ama csekély hőség, melyei az áprilisi s májusi nap j bocsátott a földre Most azonban már elég a hőség megjelennek tehát a levelek s beárnyékolván a gyenge termést, annyi hói bocsátauak hozzá, a mennyire éppen szüksége vau Ily gondos védelem I alatt vigan fejlődnek a kis göinböcskék s hogy az eső be ne szivároghasson a gyenge gyümölcshöz, a , vízhatlan héjon át finom réteget izzadnak ki felüle-i tükre, a* úgynevezett gyümólewviawt, mely a fejló-
Idés későbbi szakában a forróság hatását is megtöri. 1 Ezt a gyümölosviaszt a későbbi időben a szükségesnek megfelelően mind uagyobb mennyiségben izzadunk ki. (Erre mondják .hamvas szilva stb.j
Most a Iának minden törekvése oda iráuyul, hogy termését jól táplálja. Nagyobb mennyiségű nedvek áramlanak a rohamosan fejlődő s növekedő termés felé, mely tápláló nedvek alulról fölfelé n i felülről lefelé a törzsből az ágakba, innen a galyakba, I e/ekból pedig a kocsáuou át a terméshez s a koosán , folytatását képező eieu át a belse|ébe jutnak, a hol | megoszolván, egy részökből és pedig a legfinomabb : részből lesz a tulajdouképeni gyümölcs: a mag, a i másik részéből ennek hártyás, csontos, illetőleg bórueiuü burokja; a megmaradt részből képződik a külső, húsos burok, melyet hibásan gyümölcsnek neveznek.
E húsos buroknak kettős célja vau s mindig oda iráuyul, hogy h magot miuden káros behatástól megóvja.
A mint tudjuk, ez a húsos rész eleintén igeu kemény vagy egészeu ízetlen, vagy rendkívül savanyu. Ebben az időben a mag héja még gyenge hártya, maga a mag pedig tejszerű folyadék. A leg-
Kipüisd l é< r.ikl.it M.igyarország részért: Finger és Fia, Budapest VI., Hajós-ulca 41k
ZALAI ff Ö Z L 0 N Y
SZRPTSMHRB u
A színház és « mozi.
Az aktualitás vonj* egymás mellé most a színházat és a mozit. Aktualitás, uieri mindkettőben előadások folynak, lia kdlön-bözó sikerrel Is. És éppen a sikernek ez a különböző volta, amelynek rosszabb része a azlnbáz rovására esik, leszi égetővé a kérdést,
— megengedheti-e más alkalommal is, hogy a szinházi évad alatt a mozik is előadásokat tartsanak 1 — Mióta Füredi direktor az őszi előadások sorát megkezdte, azóta a színházban még esak félig telt házat is alig láttunk. Ennek okát nem e társulat játékában kell keresnünk, amely erősen kielégíti a kritikus Igényeket is. hanem — a mozik előadásában. Junius-juliusban a direktor önelégült mosollyal nézhette a szioházban a telt sorokat, amelyek ugyanosak kiadósan hozták meg áldozatáért a kárpótlást. Most
— egy bét összes előadásának közönsége sem tenne kl egy telt házat.
Mikor a színházi előadások után 10 16-eu hazafelé tartunk Tbália templomának környékéről, ugyanakkor eiuberáradat ömlik a mozikból kifelé.
Ez részben szomorú kullurakép városunkra nézve, hogy a néma játékok gépies művészete több vonzó hatással bir városunk közönségére, mint az eleven élet megtestesített valósága s esztétikus szépsége
Nálunk tehát nem lelki szükséglet a; színház r minden vágyunk bőven pótolja! ezen a téren — a mozi. — S mégis állandó szinház után sóhajtozunk s mindennapi életünk sivársága örökös panaszként él ajkunkon. Minek ide az állandó szinház, amikor az arénának sinos publikuma ? Ezt a tények igazolják. Nálunk ez idő szerint minden művelődést és nemes időtöltést a — mozik pótolnak. Egy jó alkalom ez a tény, hogy ebből a jövőre tanulságot vonjunk le.
Füredi direktor ennek a hétnek a derekán tovább lép városunkból, mert nem bírja a konkurrenolát a mozikkal. Neki egéM ember tömeget kell fizetni, a mozi pe^ig osak filmmel dol^wík. Elveszítjük főélveietanket a színházat a most ismét szórakoihatuuk \'ásítozva — a mozikban s ballgalhatjűk a film hajtó gép berregéaét.
8 azután ismét felhangzik a panasz, hogy Nagykanizsa unalmas, nincs szinnáza. Nem jó volna-e ezt a mostani esetet megjegyezni s jövőre belőle azt a tanulságot leBzürni. hogy, amig színházi előadásokban gyönyörködhetünk. - szüneteljenek addig a mozik I
Verua.
H I I E K.
H ** .\'vffi,
* m \\
Szinház.
"-il 1V t
A fájdalomból...
A fájdalomból sohse less dal Vagy csak idővel, mikor enyhül Ha igazi nagy bánalom van Könny fakad ,nem dal a szivemből.
Ne féltsd a költőt a haláltól, Akárhogy zokog énekében . .. Ha dal fakad már bánatából Tul van minden nagyobb veszélyen.
SZABOLCSKA MIHÁLY.
— Or. Neumann beszéde. Hirt adtunk arról, hogy a mull hét péntekjén íi izr. templomban Dr. Neumann Ede, főrabbi Eötvös József báró születésének százados évfordulója alkalmából emlékbeszédet tartott. A gondolatokból gondolt emlékbeszéd városunk intelligenciájának nagy része meghallgatta vallás különbség nélkül.
Egy-két nap és szomorúan elhallgat * kritikus, nincs többé sziuházunk. Hosszú nyolc holnap unalmáról hangzik majd panaszos szó mindenütt. míg ismét megnyílnak az aréna kapui. Ha megnyílnak; mert Fq. redi direktor gondolkodóba eshetik a felett, szintársulattal j.öjjön-e ide, vagy — mozival I
Csütörtökön az Éva operette volt soron. Már nem újdonság nálunk; talán tizedszer játszották. Az előadás minden kritikát kiáll. Együttesel összevágót. magánszereplói pedig kedvvel, tudással mondanak és énekelnek el mindent. .lobban alig mehetne Horváth Mid, Teleky Ilonka. Rákossy, öa-letta mindannyian derekasan állták meg helyüket. Sa közönség? — Arról hallgassunk. Nagykanizsa minden egyes ezer lakosát képviselte egy emberi Voltunk — húszan talánI
Pénteken kabaré estély volt. A oonfe-renoíer szerepót Székely Béla töltötte he művészies találékonysággal. Kondráth Ilonu szavalata, olyan voll. mint a játéka/általában: — tökéletes. Rákossy F . Ujj Kálmán kupiéi és komikus jelenetei sikeres hatásúak. Teleky Ilonka műdalai, Oaletla, Lóránt, Matány angoltáno teroeltje, Horváth Miéi műdalai, Izsó kupiéi a siker jegyében folytak le.
Szombaton és vasárnap uj bemutató volt. A Diákheroegnó. Reinhard operettéje vonzott tolt házat és nagyobb látogatottságot Az operettéről nem sok a mondani valónk. Ores dolog biz az s a zeuéje sem uj. Szerzője nem tud szabadulni az ismerős áriák hatásától s vesz Innen és onnan is egy-egy dallamot Olyan, mint az uj ope-
caehályebb sérülés, vagy csak a levegő érintésé is végletessé válnék rá; a lajfeutarlas volua veszélyeztetve. Kit inegaksdályozui van hivatva a kemény húsos ráai.
A bueos résznek el az első célja
A fejlődési koraiak első négyölöd részének elteltével a mag héja öteteállóbb, tartalma meg ló-inöltebb, a kemény buioa réaz puliul; az éretlen töldazln sárgába, világoa sárgába megy ál. A ler-1 máa zsendül, vagyis rohamos léptekkel közeledik az érett kor felé. Ai iietieuaég, illetőleg az erős savanyúság eltűnik, helyébe kellemes is lép űilkor, ne-veaeleseu saőltő s nádcukor, továbbá gyümölcssavak, ugy mint alma- ás citromsav keletkeznek a busos részben s a aieriut, a mint cukrok vagy savak léji-uek tel nagyobb mennyiségben, lesz a husoa rést savauykáa vagy édea, esetleg savanyu. Tuléretlaégnól mind a tavait cukorrá alakulnak át s ekkor minden gyümölcs édes.
Minél rohamosabban alakulnak ál a aavak cukorrá • minél inkább pubul a húsos rész. annál inkább keményedik, leal aiivóaabbá t mag héja A sárga elint sötétkék, kékes, vörös piros, sötétvörös, színes sárga váltja fel. A felület illó olajukat páro-
logtat el s a gyümölcaviast diszkréten vonja be finom fátyolával az érett termést.
Az érett síin s at illó olajok célja a termést feltűnővé lenni s inig eddig a levelek löld színükkel eléggé eltakarták a hasonló aiinU termés\' a kiváneai szemek elől addig most megfordítva azon vannak, hogy sárga színükkel annál feltűnőbbé tegyék ai érett termést.
A fa ekképen megfelelvén a genealógia követelményeinek, t-\'li ruha után lát. Igényei nagyon szerények. Abból állanak, hogy a levelek s a termés kocsánya és a háncs közá egy pararéteget fetle.-it. mely gyöngéden leváliaitia a leveleket a termést a gslyakról t hajtásokról a nélklll, hogy aaok al anyatesten nyitott sebeket hagynának Kt a pararéleg rossz hővezető lévén, a fát u.-mcsak a bó.e-zteség-tól óvja meg. hanem a megfekélyeaedéstól is megvédi.
A lehulló lei més húsos réale erjedésnek Indulván s keletkező tavak megtámadják a mag bór-uernü vagy csontos béjál hogy a csírázást előmozdítsák
l£l a huaoa réaz második célja.
Kitelslik elekből, hogy a huaoa réatuek fiiio-lőgíal s kémiai hatása vao. szerepe tehát igeü fon-
tos. De vau egy hátránya is, al t. I., bog) a kukacok benne fejlődnek ki egén aion állapotig, midőn bábbá akarnak átalakulni. A kukacnak a húsos részben való tartózkodása alatt uuuek finomabb rá-síéiből táplálkozván, az egésznek korai éráiét a le hullását okoiza Váladékával pedig élveabelelleuii* leszi ai egészet De Hogyan kerül a kukac a gyümölcsbe? Nagyon egyszt-rüeh. A legyecske petéjét virágzás idején a virág inaghauonába rak|a tojoesövs segítségével. Al eieii szúrás álul keletkezett nyílás csakhamar beforradvftu, a pete uemaokára kikel » a szerint, a mint a gyümölcs korábban vagy kéeőbbeu érik, a kukac ia korábban vagy későbben feilódik ki s el akarván hagyni a feszkél, két kicai. da erőt, barnás, fénylő rágójával csatornát vá| magáuak a húsos rész faláu át kifelé s az igy készített nyíláson másik kl a szabadba, a hol a la alá esvén, bábbá alakul át, hogy a |ívő tavasszal, mint légy vagy pille isméi ugyauaiou fa virágainak maghoaába rakja petéit.
Ha tehát kora tavuszal vagy késő öaaiel össae-aöpörjuk a gyümölcsfák alatt a porhanyó földel s áUüzesiljük vagy eláaauk, akkor elejét vetwtiök a
gyümölcs elférgeaedéseíuek
gjgPTHIiaJB II.
r
ZALAI K O Z L íl N Y
8
r()tPk általiban : — uj oiut alatt találkozunk rj»i ismerősökkel. Az előadás még nem t«>l-jjjen sima. de jobb n közönséges átlagnál. Horváth Mioi (Falkenhausen uraik, herceg, „íj») dioséretaaen. adja szerepét. Néhol elfelejti ugyan, hogy színpadon van, de életül játszik csaknem mindig. Az egén/, darabban legjobb azonban Pintér Erzsi. Valóságos ulpp a színpadon, a kiben szeretettel es kedv-„I gyönyörködött a közönség.
Uangja aaejtgő. tlMte, .érces. behízelgő, jiléka s mozdulata pedig rutinos játékosnak otthonosságáról beszél a szinpadon. Az ö jáiéka állt ar. érdeklődés középpontjában s az J személye nélkül hiányos lenne ez a darab. Mii. Baden-Baden fejedelmének fia volt. |jjj Kálmán bobóságaival állandóan derűben lartotta a közönséget. Matány, Ualetta, Ráköss;, Zalai Margit, Somlár játékukkal a régi diosérelre tartanak igényt.
Hétfőn az Ördög kerül sziure és kedden lesz az utolsó előadás
KrlUktw-
— Dr. Paehingw halála. Dr
Paohinger Alajos piaristatanár a mult hét derekán meghalt Temesváron. A megboldogult a nagykanizsai főgimnáziumnak több íven át igazgatója volt.
— Vezércikkünkbe*. Közzétettük ezen közleményt, bár nem minden tekintetben ertünk vele egyet. Mi sokkal önállóbbaknak hisszük a városatyáinkat, semhogy uiáa feje után indulnának. Azonban abban adunk igazat a kötlemény Írójának, hogy mi is féltjük városunk békéjét.
— Az izraelita őszi nagy ünnepek október hó 1-én szerdán este fognak megkezdődni. A helybeli izr. hitközség elöljárósága már meglelte l szükséges előkészületeket A templomi Ülések tulajdonosai s napúkban megkapják belépőjegyeiket, i lomplomülések bérlói pedig jegyeiket s hitközségi irodában váltják ki Szükséges azonban, bog; ez utóbbit legkésőbb folyó hó Sl-éig megtegyék, mert kolóoben az ülések tuásuak adatnak bérbe. — 8ze-g\'o;ek, ha ezért a hitközségi irodában (jelentkeznek, dijulanal kapnak belépő jegyeket éa tomplomtllóaeket. Hogy a nag;templomi karzatok túlzsúfolva ne legye-
s minden temploiulátogaló megfelelő liel;et kiphassou, a hitközség az iskola épQl.-tben lévő kis-templom nói karzatát kiböritelte, ugyanoda a villamos \'ilágilást bevezettette s az istentisztelet msgssztossá-M>uak emelésére a uagyunuepek tartamára külön énekkart szervezett.
— Titokzatoa támadás. Dr. Hajdú üyula helyül\' jónevü ügyvédet folyó ké 1 l-éu három feekormozolt rabló megtámadta. Dr. Hajdúnak azonban sikerült kimenekülni, támadói közül és csak kisebb sebeket kapott karján és kezén. A támadók elmenekültek.
— A szépülő Nagykanizsa A nagyksni-"••i takarékpénztár hatalmas palolé|át restaurálják s ÍRJ a monomeutalis épület mihamar uj külsőben dinili varosunkat.
— Halálozás. Nádasdy Aladár komáromi kii. törvényszéki eluök felesége szül. Kroselz Janka Tőfej-Heucsóu szeptember hó 9-óu este negyed 10
órakor, életének 43-ik évében röviil szenvedés után \'elhunyt
1 — Eljegyzés Horváth Jeni, kanizsai származású kotori áll. iak. tanító, folyó hó 8-án eljegyezte Koller Tems ugyanoltani áll. i»k. tanitónót.
— Halálos fürdés. Alsődomboruban, szombaton délután több gyermek ferdült a Drávában. A gyermekek úszóversenyt rendeztek auunk eldöntésére, hogy ki éri el elóbb a túlsó pártol. Az egyik fiu. Zajúié* János 16 éves szabótanonc a viz közepén óivéaybe korall, amelyből nem mdott kiszabadulni. A fink Z iáitól sikoltásaira íagftkégére sietlek, de uiár késóti roll, a kis szabólauoucot elnyelto a viz. Holttestéi még UOIU sikerüli megtalálni.
— Tűzhalál F. hó 8-áu d. e. vigyázatlan, ság áldozata lett Kotorbiu a 3 éves Zvóseci Mihály, kinek szülei uem régen másodszor Amerikába kiköltöztek s a kis Miskál négJ éves nővérkéjéről: Anuuskával Sziiádi Márk kolori gazdálkodó a neje gond|aira bízták. A kis liu. inig nevelő anyja a templomban volt, nevelő apja pedig ottliou borotválkozott, a szobából kiosont, szoknyája eddig" kideríthetetlen módon meggyulladt h ruig a kis baba kétségbeesett kiáltozására figyeltnos neveló apa a segiaégére sietett, a gyermek egyik lábszára, mellsőréote és atca megpörkölődött annyira, hogy rettenetes sebeibe másnap belehall. A vizsgálat megindult.
— Poatal közlemény Balatonszentgyörgy somogy vár megyei és Szepead zalarármogyei községekben ujouuan létesített halatoukürnyékbpli távbeszélő központok f. hó 11-én meguvillak és egyúttal bevonatlak a belföldi helyközi távbeszélő forgalomba. A szepezdi távbeszélő közpónt állatni és magántáv-iratokai is kezel.
— Megölette szeretőjével az urAt. A szomszédos zalaegerszegi járásban leró Nagykutas községben petiteken este izgalmas eset történt. A község egyik leg-módosabb gazdáját két iszonyú vágással a fején, kilooosant agyvelővel, holtan találták meg a kertjében. A csendőri nyomozás ki-diritette, hogy egy ícozségbeli legény a gyilkos, aki a meggyilkolt ember teleségének felbujtására vetemedett a rettenetes bűnre.
A szenzációs esetről tudósítónk a következőket írja:
Pénteken este Bankó lstvánné, egy jómódú nagykutaei gazda felesége jajveszékelve beszélte a faluban, hogy az ura holtan fekszik a kértük végében. Bankóné elmondta, hogy az ura este kiment az udvarra disznókat megetetni s többé nem tért vissza. Nemsokára ő keresésére indult s akkor rátalált, amint a sertéséi mellett holtan feküdt
A községbellek a megjelölt bolyén, nagy vértócsában tényleg megtalálták Bankót. Fején két óriási, baltaosapástól eredő vágás tátongott, az agyveleje odalooosant a vértől ázott földre.
Az esetet nyomban jelenlelték a csendőrségnek. melv azonnal megkezdte a nyomozást a gyilkos mán. Legelőször is Bankónét fogták vallatóra, akiről tudták, hogy rossz, erkölcstelen teremtéa, akinek most is viszonya v olt egy falubeli legénnyel. Bankóné két órai vallatás uláu beismerte, miszerint tudomása van róla, hogy a szeretője, Senki Kovács István a gyilkos, de hogy a legény miért ölte mag az urát, ó
nem tudja Erre a gyilkossággal vádolt legényt szembesítették az asszonnyal. A legény be Is ismerte, hogy baltával ó verte agyon Mankói, de az asszony felhajtására.
Erre a gyilkos szerelmespár! letartóf-tatták.
- Az .URANU8- színházban Szarna szálloda (volt Kdisnn szinbázbanj szerdáu és csütörtökön fényes Elité előadás lesz, melyen elsőrendű képek lesznek bemutatva. * sláger műsor melyre . már előre felhívjuk olvasóink szive* figyelmét. Kzon-kivül több oaodaszép kép egészíti ki Olt o rekord-rnésort. Minden kép eg; érdekes szenzáció I
Közgazdaság.
\'■— A fűid legjobb tápláléka. Á növényzet álul elvont nitrogént, mely a leghathatósabb ás legdrágább nóvóuyi tápan;ag, istálló. mC- éa zöldtrí-• gyázással szoktuk viaszapótolni Ujabb tapaszthatok ozoriut azonban a termőképes to lajbau nagy ló magé él azoknak mikroorganizmusoknak, amelyek a levegő szabad uilrogéuját képesok uitrogéu vegyületek alakjában lekötni ugy. hogy egy hektáron évenként 00 100 kg.-mai gyarapítják a talaj nitrogén tartalmát. K talaj baktériumok azonban csak az oly tala|Okbaa képesok gyorsan tovább szaporodni éa inlenziv. élőt* működési kifejteni, amelyek mindennemű ásványi. tápanyagot elegendő mennyiségben tartalmaznak. Legfontosabb özek kötött a mész éo foszforsav, amelyek hiányában a talajbakleriumok életinűkddéau jóformán teljesen megszűnik. Magyarországon azonban az egyoldalú gaboijatermeoztés éo .az elégtelen, trágyázás miatt a Szántéföldi talajok foszforsav tártalma és ezzel a talajbaktériumok életműködése erősen csökkent., a ivei* kpftlmfey sok helyt;>|teh^Uk£|J , passég lassú, de állandó hauyatlását okozta: Innét vau, hogy egyébként kitűnő földúton, a melyek azon* ban emberemlékezet óta Istállótrágyátvl\' nem voltak, bőséges szuperfoszfátozással a talaj termőképességét sikerült tetemesen emelni. A szuperfoszfátozással tehát nemcsak a talaj foszforsav, hanem közvetlen iának nitrogén káazlotél is gyarapítjuk, ezzol némileg az istálló trágya szükségletét is csökkenthetjük éa ei adja meg.nálunk a foszforsav trágyázás igazi jokft-tőségét.

CSECSÍMÖK.OrOMORBEfEMKnUilíOOíto
Ü Kisérleli czélokrafél tobozok á< Korona 0 H liszteü azúiesinAnek probadobonk és inoytn rendelkezésre állnak a NERUQA NANOORKAl tfjo -ij( le foraklárbaoMumust. >v. Kossuth Ujositaá 7él
<(<!<<?
(• kSjümert MjdalomcillUpHó uer) \'
Minthogy ar Aaplrin bdyrtl tokuor pólwmkrt adnak, Klrakctljík Atplrinl cuk,
Aipirln-TabUlU
| fonntbin u alábbi ujjnak awtftleló ewktl CK>m>£ol4tban (l Ovef- i f- /fö^^&JOMrtmmoi lablrtlával á.a K. 1,30) ráUrotal. f

4
Z A I, A I K 6 í I. 0 N T
SZKPTKMBSa 19
hjí
A 4» • ttfllaiiéaáM Mtullu
Huutt MtuilM WU
i vManyazaralési Izlatakkan, rfllanytal^iekan u a mt Ultlll SlfMEKS-SCHMBI-kHHEK-ill. MhmI. VI, Tirta-Mnt 31. llfc-itcu 13.\'

öVüdr-Cuiú
< \\ "
I MEGHÍVÓK
■drilg mi| mm Ittiiill ni|y Illa«zlikban jutÉnyii árin
kéiiltlitmk
ifj. Wajdits József
kttnjurny omdáj ábain.
Vidéki megrendelések gyorsan eliulezlelüek
tAj íróiunk eredeti
— TABLETTÁKBAN
20 drb. K 1,20 r.bi^Uí. u ASNIUN >■<,.»
ParbcataDrlfean rám Prtadr. Bayer 4 Co., -v Blberlold Md L«mkM«n b MUwto » Ku.
szemesnek
kell ma lenni, ba lúl akarjak szárnyalni ver-senytársainkat. Az. élelmesség uem
áll
dus választékban jutányos árban kapható
Ifj. Wajdits Józsefnél.
msfsswmssssm
A Liniment. Capsici eomp., a Horgony-Paln-Expeiler
péiUh.
ifT rációnak bizonyait hiiMier mol 7 mái •öl if Sta leciobb MnaW bitón yult kflméayaM, oinil te aafhlitaakaét PlnataaaUUa. 8iliay bamiaitYányok miatt MviairUakor ótUomI lagjO«k te, caak olyan erűdet! bvagot fogadjunk a!, maly a „HmaaiTTédjemjal te a Rlohtar oteJ<W»»»l auitott dobóiba Tan <w>ma-joKa. ára tnnkbaa K -.80, E 1.40 te X te- te 6jyt*oW4n mindan gyógyasar-tárban kapható. - rtnttár: Tarok J4zaal I ayógyMírÍMoél, BadapaaL
iR Mtttír irtrmtriín u „Arin mnitiMr,
I Prttita., EliaabattaHnaa. 5 noo.
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem. hanem soron kívül vegyük igénybe
a
„Zalai Kó/.lönv" hirdetési rovatát, mert ott haláro/.oilan eredményt ár és a magyar hirdető
VILÁG
hirdetéséit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alalt meggyőződik az. eredményről. -Annak határozottan
vaknak
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny-rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy
az
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
K6sffft»4*aá«l rovat* * ftsdaaiffl 41at mln-dan inoaianatáról aximot ad, xportrovata a aport mtndan ágának aaamányalről ktaa ba-aaimol.
A bel és kUlföfld
nipíetaménycH
a laginafblxhatdbb tudóaltdk távirati 4a talafonjalantfaal alapján leghamarabb kömll.
AZ EST
uacJataalk a fövároabao 4411 l-kor 4a a dilutknl alai tyoriTonattal 4rksstk yára-aukka.
B fillér. IttíStt.


ezen lapban megjfleuő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
alamizsna/
HIRDESSEM A A „ZALAI KÖZL6MY"-BEH.
== Sirolin" Roche biztos
= gyógyhatást nyújt kdtarrfiusoknal = hörghurutnál, asthnianál, influenza után. == Sirolin\'Roche" kezdődő tüdőbetegséget = CSirajaban elfojt. Kellemes ize és az étvá-gyravaló kedvező befolyása megkönnyítik = -a Sirolin "Roche-alávaló hosszabb kúrákat!
A légzési szervek m
meahÜIeseit legbiztosabbana =
Siroun "Roche"_ al kezelik, Ezért ==
nélkülözhetetlen ezen elismert és ===
bevált szer minden háztartásban, =
Sziveskedjék a gyógytárakban ==
. határozottan Sirolin "Rodie -1 kérni ==
li
Nyomatott a laptuiajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
Nagykanizsa. 1913 szeptember 18
52-ik évfolyam 70 szám
Csütörtök
Migjalmlk hétion ii ciütürlökön.
Étani.ti.l Arak: KK*» e.\'e 10 korol(., S-..)p.Iíiic 2 korona fiO HU. kByi
I-elelüi >zerkc»ztó:
KAROLY GYULA
FttaaaHiaaaK Szirkaiztoug ii kladihluttl Diik-tér t
KEMÉ/1Y LÁSZLÓ r.l.\'oa: Itt - \'.lird.tl..k dljaaabia aearlM.
A városok reformja.
(V. I A közterhek folytonos emelkedési\' t>* az adózó nép mind nehezebb megélhetési viszonyai egyre több városnak azt a kényszerű elhatározást diktálják, bogy városi jellegén változtasson és udiuinistráoiója olcsóbbá teleiére a nagyközségi szervezetet vegye föl. Meglepő, hogv éppen a gazdagság hiróben álló nagyalföldi, rendezett tanácsú városok jutnak erre az elhatározásra I Ámbár a közelről nagyon furcsán fest a nagy alföldi városok csak képzelelüukbenjlévó gazdagsága. Szolnok városában. Mezőtúron a községi pétadó több, miut az állami adó. És majdnem igy vsit valamennyi helyen. Az alföldi rendezett lanácsu városok visszafejlesztési buzgalmának tehát uiélyrehaló okai vannak: n községi közadózás oly merték!) utogtsrho-lese, bogy azt a kózlakosság meg nem birja.
Legutóbb Turkeve alföldi rendezett lanáosu város tisztelgett a belügyminisztériumban és kérte, hogy rendezett tanácsú
jellegét megváltoztathassa és nagyközséggé alakulhasson. A válasz, melyet a dcptiláció-nak adtak, szolgáltainak nekünk alkalmat,(hogy a városok ezen égető kérdésével e helyen foglalkozzunk.
Turkeve városának az intézkedésre illetékes belügyministeri államtitkár azt a valaszl adta, liogv mivel ugy is küszöbön van a városuk közigazgatásának régóta óhajtott reformja. Turkeve városa nagyon bölcsen leszi, ha megvárja az országos törvény életbeléptetését, mely már soká nem késhet. Az államtitkár válaszában kijelentette azl is, bogy az eddigi nagyközségek, melyek haladása kétségleien és empórnmai egy-egy vidékiieknek, valamint a már meglevő rendezett tanácsit városok, népességük szerint bizonyos számú kategóriákba osztva, olyan közigazgatási szervezettel láttatnak el. melyet megbírnak, .lóllchol mégis városias Italadásuk ügyét az uj szervezel nniuosak, hogy nem érinti, hanem még elő is mozdítja.
Mindenesetre szerencsés gondolat, hogy a meglevő városokat engedik le a lalusi szín-
vonalra, sőt egyes baladásra képen nagyközségeket is az uj szervezet városi intézményekkel fejleszt ki. Amit válaszában sz államtitkár momlull, hogy t. i. az országra nem közömbös hogy városias szellemi központok legyenek. Itogy a meglevők megtartassanak és még több ilyen fejlesztessék, — ahhoz a legteljesebb mértékben hozzájárulunk és a felfogást magunkénak valljuk.
Mindég megdöbbentünk, valahányszor a sajtóban felötlött annak a hiro. hogy ismét nagy község akar visszafejlődni. És városból faluvá sülyedni. De ezeknek a városoknak nagy közlerheil vizsgálva, minden sajnálkozunk mellett, azt kellett mondanunk. Itogy az elhatározás reális, okosan számítani tudó okokból eredt és a viszonyokban rejlik. Kgeszun más dolog lesz az, ha a városi köz-| igazgalás a városi tanács költséges intézményét megenyhíti és a jóvóben a városoknak nem kell olyan nagy apparátussal dol-gozniok Osak már most az a kérdés, hogy az állam miként fog gondoskodni azokról az exisztencíákról. akiknek a játék a kenyerét
A drótnélküli teiegrafia.
A csodák századát éljük. Egyik felfedezés a másikat éri és nmig az egyiken csodálkozunk, addig *g7-pgy ujabb (elfedezés elfeledteti velünk az előbbit. Vasszörnyetegeink 120 kilométeies sebességgel rohannak a földet átölelő pályáinkon, autóink in ég enuél is nagyobb sebességgel haladva megizOntetik a távolság fogalmát TeugereinkHii a csodás beren dezésü gőzhajóink járnak és a legyőzhetetlennek vélt levegőt repülőgépek szeldesik át
De a huszadik század embere nem ér rá cso-dálkozui ós nem is csodálkozik rajta. Neki mindezek természeteseknek tűnnek fel. Az ember a teremtés koroutia, halalmába adatott a föld, hogy uralkodjék rajla. Es uralkqd^^^íjta.
Igába hajtja)aljXjP, ,mely az ember hajóit tolja maga előtt a viharjárta tengoren és nyögve lorghtia a szélmalom kerekeit, igába hajt|a a nap melegét, melynek tüzét tükrökkel összegyűjtve gőzkazánjait füli vele, igába hajija a vizek zühntagjait, Iiogy erejével több kilométer sugaru körben felszu-b^ditsa az embert a szolgai munka ejvégzMtól,
életre kelti a szénben felhalmozódott energiái, egyrészt, hogy azzal enyhítse a tél zordságái, másrészt, hogy igényei állal előidézett szükségletei megszerzésében segítségére legyen.
Messzelátóival a távol világokat szemléli, a titokzatos csillagokat megfos tj* nimbuszától és kimutatja. hogy a ragyogó nap is csak azon elemekből vau ftsszetóve, melyből a mi sárgolyóbisuuk, a ini földünk
Kutató szeme miudeuüvé belát, ami véges és • ha valami olyat vesz észr« ainit saját céljaira fel tud használni, akkor aunak kihasználására minden eszközt fölkeres és igyekszik azt rabjává tenni. Mint ;az uzsorás, nem lngyja menekülni áldozatát, hanem j igyekszik minden csöpp zsírját kiszívni.
Vegyük például az elektromosig eselét. Már régen, talán a régi görögök idojéboj arra a feltedé-Izésre bukkantak, hogy a borostyánkő megdörzsölve 1 egy\\kis darabka papirust magához ránt és azután eltaszítja magától, lunou indul ki a dörzsöle#i elek- i tromosság. Majd Volta és Galváni kísérletei az áramló elektromosságra vezetuok. És ettől kezdve hz emberi elme behatol az elektromosság minden tit-
kába és ellesve aunak minden tulajdonságát a saját céljaira használj^ fel.
Az elektromosság századát éljük Az elektromos áram hajtja gépoinket, világítja utcáinkat, gyógyítja reumából elgyötört tagjainkat és az elektromos áram továbbítja gondolatainkat is.
Hogy goudolatainkat lehetőleg rövid idő alatt nagy távolságokra h közölni tudjuk, már a régi idók törekvése volt. Hiszen már az Odysseában olvashatjuk, hogy Trója bevételét ugy adták tudtul a távoli Görögországnak, hogy a hegyók tetején uagy tüzeket gyújtottak, melyek messzire világítottak. És ettől kezdve hosszabb ideig csak ezeket az optikai jeleket használták lel gondolatközlésre. Egyik változata, a kis zászlócskák segítségével való jelzés most is alkalmazásban vau. Miudenuap láthatjuk, hogy a katonák ezek segítségével adnak le többsoros jelentéseket.
Hogy az elektromosságot haszuáljuk fel a jelek továbbítására, ennek elxó nyomát 1753-ban találjuk. A berendezés az áram vizboutó hatásán alapult. Azonban a berendezés komplikáltsága — minden betűhöz két sodiony volt szükséges éa a víznek elemeire való szétbontása is lassú folyamat volt — nem volt arra alkalmas, ho^y ezen az utou halad-
Kcpvisjbt éi raktár Mx{v.irorssd.í rhzér.-: Fingat és Fia, Budapest VI., Hajós-utca 41,
salai közlöny
8zrptrmhkr 18
piszkálja. Igaz ugyan, hogy hal éves időszakonként választódnak a város tisztviselői, de azért őket egy országos rendelés esetén so ni másán kenyerüktől megfosztatni ázsiai barbárság lenne és azt bisszflk. vau annyi humanizmus a törvény előkészítőiben, hogy erre nem is gondolnak, hanem inkább arra, hogy a közigazgatási szolgálatban használható regi tisztviselőknek miként biztosítsák kenyerüket megfelelő alkalmazásban.
Maga a városok reformjának kérdése régen megérett a megoldásra. Ha nem lettek volna oly zavaros viszonyaink, ez a kérdés már régen megoldódott volna. De talán szeren06e. bogy ad Oalendas öraceas eló-dáztatott, mert feltehető hogy azok. akik a törvényt előkészitik, egy negyedszázad minden tapasztalatát értékesítették es igy törvénytárunkba. valamint a gyakorlati életbe olyan törvény kerül, mely a városokhoz fűzött minden kivánatot kielégít, azokat szokatlanul meg nem terhelik, mégis fölállít bízoi)y.BS városkategóriákat, melyeket eddigi városaink és nagyközségeink megterhelés nélkül meg-birnak és városkulturát szolgálbalnak.
Örülünk annak, hogy Turkeve városa elhatározásával nyilatkozatra birta a belügy-ministeriurnot és a közvélemény némileg az alaptevő szempontokról tájékozva van, melyekkel a városi kulturát szolgálni akarják. Csak az a kívánatos, hogy ez a törvénytervezet minél nagyobb nyilvánosság megvitatásával kerüljön az életbe.
(
A mi szegénységünk.
janik lovább. Egyik terv kivette a másikat és sok tervezés uláa létrejött »t el»6 használható távíró. Gauss és Weber reudezték be 1883-bau. A feladó éa telvevö állomás egymástól való távolsága í-2 kilométer volt Qöthingában, a csillagvizsgáló és az egyelem fizikai iutézste közeit Berendezésük azuu alapult, hogy az elektromos áram a mágnestűre ki-téróleg hat. A kitérések számából és irányiból az utáu egy abc-t állapilotlak meg. Berendezésük azonban még mindig sokkal uehézkesebb volt, semhogy a gyakorlatban bevált volna.
Utárnia, mim nyári esó uláu a gomba, nagy siámmal jöttek léire a különféle telegrálberendezések. Közölök Morsu rendszere voll. mely egyszerlmegé-vei minden versenytársát legyőzte Az első Morse- szomorú igazság. Minket féle távíróval Waasingionl, és Itsliiniorei kötöliék vonr nemesebb dolog — a
össze.
V
Neui anyagi szegénységről szólok Itt. Ebben a tekintetben nincs panasz nálunk. Paloták s lágas uri lakosok szegik útjainkat éa tereinket, a melyek jólétről s gazdagságról Híszélnek. Hangos lanui ezek a mi anyagi helyzetünk uras voltának. Utoáinkon is a fővárosi dival előkelő ízlése mutatkozik s ez megint arról szolgáltat bizonyságot, hogy anyagi gondok nem igen kínozzák városunk lakosságának javarészéi.
8 mégis, van egy pont. a mely bizonyos szegénységről beszél nálunk s ez a mi ízlésünk szegénysége. Nem fedi ezt el semmiféle külső szilt sem, önkénytelenül megnyilatkozik s elárul sok mindent, a mit előbb alig hittünk volna.
Furcsa, de igaz szavak Ízlésünk sze-, gényes s nincsen lelkünknek nemesebb álma, vágya. Egy régi témára lyukadok ki soraimmal. a melyből indokolásom merítem s tárgyam is kölosönzöm
Már nincs színházunk. A biztos kraoh elől állt tovább Füredi direktor, a ki meleg szavakkal búcsúzott el a szinlapou a város közönségétől, megköszönve ennek pártfogását. Jogos kérdés, nem ironia-e ez a buosu-zás es köszönet?! Heték óta alig vetődött össze több ember az előadásokra, mint a mennyit egy \'jókora család kiad Miért? Mert nálunk nincs kulturigény. Inkább sopánkodni tudunk, mint műélvezettel gyönyörködni, s inkább szeretjük a panorámát, — mert hiszen a mozi sem más I — mint a drámai elevenséget 8 a művészi előadás tökéletes vethetett.
Ezen a szomorú igazságon gondolkodóba eshetünk. Városuuk vagyonos osztályait olt látjuk a mozik előadásán, de a színházból elmaradnak. Szomorú eset kommentálása ez. Városunknak egy-két hónapos színházi szezonra terjedő publikuma sínos.
Ez a tény ay.\'állandó színház építésére igen nagy befolyást gyakorolhat. Kinek építsünk félmilliós színházai, ha az aréna is lág és bó nekünk. Ez csak külső parádé lenne, a mely azonban jobban kongna az ürességtől. mint az aréna.
Kulturszüksegletünkre vet árnyékot ez már nem igen mozi reklámnál.
Esőben.
Szük az ulca, pallója kicsi — Összecsapkod sárral a kocsi, ~
S mig arcomról törlöm a sarai. Barna kis lány csábit, csalogat.
Kein hajlok én barna lányra mát Barna kis lány szive csapodár! Míg arcomról törlöm a sarat: Százfelé kacsingat azalatt.
Van énnekem szőke szerelöm, Rossz időben, jóban, vezetőm ; Letörli ő maga a sarat S százszor is megcsókol azalatt!
BALLA MIKLÓS.
i
HÍREK.
Szinhá;,
j Minden vágyunk és kívánságunk kielégítésre osuztak tőlünk a aainészek. A Morse-féle láviré az elektromos áram mág-, je| oU _ 8 ttíulju nj„üs tovább, a mihez volt a legszerencsésebb. Ez nesezó hatásán alapul. H« egy lágyvasból készüli | ^ kw)l,nilk Cll|nil m8r[ K l6bbi mAr fö
hengerre elszigetelt sodrony I csavarunk és ezen a sodronyon ál elektromos ársmot vezetünk, akknr azon lágy vasdarab mágnessé válik és egy közelében lévó vasdarabkát magához rsgail. Ha az áramol megszüntetjük akkor a lágyvasruil elvesati mágnességét és elereszti a vasdarabkát. amely azután alkalmas irókészQlékkel van ellátva.
még kedvünk volna, mert lösleges nekünk.
Ez a mi szegénységünk, szólni akartunk s még fogunk
Közvetlen a kapuzárás előtt ínég kél magyardarabbal mutatkoztak előttünk Füredy Béla núvé8zei
Hétfőn este az Ördög, kedden pedig Hálás utókor ment a színen. Csaknem mind a kettőben ugyanazon szereplőkkel találkozunk. Erősön összhangba került társaság : Kondrálh Ilona, Majthényi. Ujj Kálmán, Sumlár. — a jók legjava, a kik az Ördög szellemességeit életre valóan váltják fel a valóságra. Kondrálh Ilona hajszál nnomságu érzés fokozásokat visz be játékába s a legkényesebb részeknél is egy mekanizmus biztosságával engedelmeskedik tehetsége a művészi céltudatosság intencióinak. Mellette Majthényi is a siker tetőpontjára jut. esak Ujj Kálmán játéka hézagos, idegenszerű, mint aki sehogysem találja magát bele a szerepébe. Varnai .latikát seiu lehet egyszerűen említésen kívül hagyni. Játékában ugyan még sok az iskolás tempó, de olykor kicsendül művészi biztos jövőjének sikere is előadásából.
Kedden Lengyel Menyhért szatirikus darabjával — a Hálás utóitor — bu-A darab nem I darab, a mely \'hemzseg a szerkezeti hibáktól, — éppen nem buosuzásra való. Üres meditáció java
a meiyről\' részben az egész, a melyben minden jót in-máskor is. kábli a szereplők,- - mit a szerző javára Kár volna ezt kikapcsolni a napi érdeklődési könyvelünk el. Az előbb említeti szereplók műsorából, mert városi érdek s mindannyi- mellett Rákossyt (Zebegényl emliljük meg. unkra árnyékot borit. ő ki valóságos diadalt aratott keddi jáléká-
Ver|»s - »»\'• Utolérhetetlen teknikai tudással játszotta meg a züllölt ember életének megható epi-~ izódját, a melyben legfeljebb a hosszadal-
8ZKITKMBKR ig.
Z A I. A 1 KÖZLÖNY
másság ment a siker rovására. Vajda sem (az igazgató-tanácsos) mindennapi színnel erővel mutatta be magát.
Ennyi elég a szűkszavú kritikából. S u,0St odatesszük a pontot az idei előadások végére. Legfeljebb még Füredi direktort di-osérjük meg áldozatkészségéért, a mely „ónban nálunk kevés méltánylásra talált az utébbi időben. Lesz-e még kedve hozzánk jönni. — ki tudja azt. Azt hisszük eljön máskor is hozzánk; ha nem mint színész-direktor. akkor, mint — mozi tulajdonos I
Kritikus
Királyi elismerés.
Ó Felsége a következő levélben üdvözölte bíboros püspökünket:
Bad-Ischl IX. 8. Fómagasságu Báró Hornig bibornok püspök urnák Veszprém.
Fogadja főpdsztori áldást árasztó működése huszonötödik évének betöltése alkalmából szívélyes és őszinte szerencsekivana-mmat. Azon ritka ünnepély, amelyet a Mindenható kegyelméből ma ül, még újra alkalmai nyújt nekem, hogy Önnek hálás köszönetet mondjak sokoldalú fáradhatatlan is eredménydus tevékenységeért.
FERENCZ JÓZSEF.
A féltékeny szerelmei tette.
Teguap este öl lövés zaja verte fel a Bugár ja Vörúsmarti-utca lakéit nyugalmukból. Félnyolü óra Uján történt, hogy Horváth Kálmán, kárpitot Kgíd, rálótt kélster Vörös Annára, a kit már körülbelül öt éve aieretett s azután önmaga ellen fordította z revolver csövét. A csaknem tragikus esetet Horváth léltekeuysége idézte elő, aki minden alkiltnat tol-basmált arra,-hogy a leányt gyötörje. Legutóbb is szemrehányást tett a leánynak, hogy egy tuáa fialsl stnber címe után tudakozédott. Erre a leány haraggal fordult el tóié, mire Horváth két lövést telt a leányra, akinek jobb kezét felső- éa alsókarjébau érte i golyó. Harmadik golyót is lőtt a leányra, ez azou-bau egy közeli házba hatolt be. Azután maga ellen fordította a fegyvert a szálába l\'.tt. Az egyik golyó > bal arc járomcsontjában akadt meg. mig a másik •*-aik a stéj jobb szögielél horzsolta
Vörös Anna elmeneküli és sebét kimosták, Horvál atouban összeesett. A sebesültnek Scbullbeis László, medtcus nyújtotta az elsó segélyt. At emberek Hig a ezerenvsétlen Horválhot ölt hagyták az utca kövezetén. aki eazmélelleuül feküdt, mig félóra múlva megérkezett Qoda Lipót dr. váiosi orvos és i mentő kocsi s a sebesülteket a városi kórházba "állitolták be. Vórőa Anna a*, ijedtségen kívül könnyebb sérülést meuvedetl. A golyót lelső karjá-tol tuár el is távolitolták, az alsó karbau azonban m«« nem találták meg. Horválh állapota sem élei-""télyee Az ellapult golyót ugyan már nehezebb \'olt ellávolítani, de ma délelőtt már csaknem nyugodtan pihent a kéiágyou, a hol a vizsgáló biró is \'oegieleut, hogy a sebesülteket kihallgassa. A tény ok» egy másik bír szeriül az volt: Horváth, a kit katonának bevettek, rá akarta birni a leányt, hogy
megvárja,\'\'míg kiszabadul a katonaságtól. De Vörös Anna válasza uem elégitetle ki a szerelmes fiút, aki \'ezután a végsőre ezáuta el magát. A véletlenen mull, hogy at esetnek tragikusabb vége nem lett. Igy néhány nap múlva meggyógynluak, ismét örvendhetnek az édes életnek, a melynek csaknem végeszaksdt Horváth szenvedélyes szerelméuek fellobbanása követkettébeu. A fiatal ember különben, ugy lálstik, előre megfontolt szándékkal követte el merényletét, mert a revolvert nem rég vásárolta Htrasser M. Üzletében. Jogos kérdés : nem jó volna-e, a legyver „árusilást is bizonyos mértákbeu I korlátozni, hogy avatatlan kezekbe ne kerüljön a gyilkoló szerszám I
- KépkláUitá* Nagykanizsán.
Egy érdekes múklálhtás nyílik meg városunkban e hó 23-án délelőtt a Rozgonyi-u. , iskola tornatermében. E kiállilás java képírónk mintegy 189 jellegzetes miből van összeállítva, melyeket » maga és művész családból származó Vuslsg Gyula főváros szakember hoz magával. A kiállításon következő művészeink vesznek részt: Booh-mann, Baditz, Beiiozur. Éder, Edvi-Illés. Erdőssy. Háry, Innooent, Jendratsik. Juszkó, Kézdi-Kovács, Királyfalvi, Lotz, Margitay, Mendllk, Náray, Nagy, Neogrády, Pálya, Perimutter, Rornek, Stein, Szász. Vastagh Geza. id. ós ifj. Vastagh György, Wolf, Zorkóoy. A kiállilás 8 napig marad nyitva s megtekinthető 60 filléres állandó jegygyei. A kiállított mólárgyak részletfizetés mellett is megvásárulhalók lesznek.
— Eötvöa emlékünnep. A nagykanizsai izr. elemi iskola f. hó 21-én d. e. !) órakor báró Eötvös József születésének százados évfordulója alkalmával Eötvös emlékünnepe\', tart. Az ünnepi beszédet Krámer Lajos lanár mondja. Eötvös költeményeiből szavalnak: Ötvös Magda (Végrendelet), Neu Kató tA megfagyott gyermek), Fodor Lajos (Bttosuj, Weiszberger László (Maholnap sir takarja) 4: osztr tanulók. Vendégeket szívesen lát a tantestület.
- A létatér bejárata. Az üres és dísztelen sétatéri bejárót is rendezték végre. Díszes vas és tégla kerítést emeltek az ürességtől tátongó helyen s igy a Szépítő Egyesület ismét egv olyan foltot tüntetett el városunkban, a mely minden idegennek szemel szúrt. Miért is ninos nekünk több Tripammer Gyulánk, hogy meg több fogyatékosságot is pótolhatnánk 1
— Súlyos automobil szerencsétlenség. A napokbán súlyos szerencsétlenség történt a récsei utou. Egy gazda kocsijával Nagyrécséról hazafelé tartott. Lovai egy arra haladó automobiltól megbokrosodva a kocsit felborították és a gazda aulyos sérüléseket szenvedett, de jelenleg olyan jól érzi magát, hogy a kórházat elhagyhatia.
IJHiUHMl
| GYERMEK-6 LISZT*
CSeCSEMÖK.erOWOBBÉTTOtKfalÁMDOTÓK jt55? lOKiscrleti asélokra fél dobozok álKoronaCJ flIiszleltímlesznótoekírobMtoboiokörópintlok m®«n rendelkezésre állnak a ÜUtlWA HASDORNM féle le feaklárbai) Bumput. tv. Konulh laim otaa 7c.
Irodalom.
Az felet c szépirodalmi képet heti folyóirat szeptember u. számában Török Hjula folytatja a Zöldköves gyürü c regéoyél, amely tárgyát ai öt-veues évek magyar társadalmi életéből rneriti, etbe-stéléseket írtak Kárpáti Aurél és P. Ábrahám Ernő, verseket Klek Alfréd Lampárth Uéza éa Kaaaák Lajos Ezenkívül Kéki Lajoa Irt tanulmányt Eötvöa József báróról születésének százados évlordulója alkalmából, Stlrakonictky Károly egy hangulatos viaaaa-emlékezást az Esterházy-hercegek XVIII századbeli életéről, Makoldy József az erdélyi tompiom-kuté-lyokról A reudea rovatok és kritikák, valamint a bő Illusztrációk egéazitik ki az lilét legutóbbi azámál. Szerkesztőság és kiadóhivatal VII.. Dtmiauicb-u. ÖO. Előfizetés félévre lo korona. Felelős szerkesttó: Petiié Sándor.
Szerkesztői üzenitek.
— Többeknek Igaz; de, a ki nagyon sokat emlegeti at áldozathozatalt, az legtöbbször öu-magának, — saját hiúságának boz áldozatot ezen
önzetlenségével. Igy van ez a jelen esetben is. — Gondolkodjanak Telette h akkor — tudni fogják, m a kötelességük.
— Oe. és P. Nem értjük hallgatásukat. Meggyengült a tollúk? Cáfolatot kérdők kérdésünkre.
— öszi nóta. Megvárjuk vele a levelhullást — s azután egy kis hultatással közöljük belőle, a mi jó.
Közgazdaság.
Szüret előtt. Most. mikor tőkén érik a gerezd, most gondoskodik a gazda borprésekről és szőlózuzókról. Hála Isteunek, ma inár igen praktikus és olcsó eszközök állnak\' a gazda rendelkezésére, hogy a borsajtolás ne menjen a maga régi kezdetleges módján. Bacliert fiudolf-Molicbár Ferenc Ki-press uevQ szóló és gyümölcs sajtói és szőlőzuzói régi kedvencei a szőlőtermelőknek. A legtökéletesebb kivitelben, legkitűnőbb anyagból, olcsó árak mellett kaphatók ezek. Magyarországi vezérképviseló: Lsüce Zsigmond Budapesten, VI. Teréz-körut 86, ahová bizalommal fordulhat minden gazda ós ahonnan készséggel küldenek mindenkinek árjegyzéket. A Bachert és Moliohár prések és zuzók egyszerűek, könnyen kezelhetők, uagy munkát teljesítenek és olcsók. Kzek biztosították részére a nagy népaierü-séget és ezer és ezer számbau való elterjedését.
[spirín©
(• kflilimert ÍAJUalomc.üUptló t**t)
Minthogy u A*plr(a bclrttt wkiior póu<mktt aduk ■fotMJtt Aiplrinl cuk, ■ Aipirin.T»hUlU -
| fornUUn u tlibbl r.j.nik mefftlcIS rtwifti ctomifollUMn (| fl„g- 1 »ttignmmot labldUvil ára K. l.JO) rUirolai, a Mi*d«a lakUUáa raJJa ,

.!U<4J3i-)0
% kl ai közlöny
V
SZBPTBMBRR
lámtm
Kapható villanyszerelési Üzletekben, villanytelepeken ól a 4 UlfiYlR SIFMENS-SCHUCKERT-HÜVfK-itil Bsíllttl YL Ttlil-kOHl 3j. Btíi-ultu 13.\'
MEGHÍVÓK
tddig míg nem litizetl nagj valazztaküan jutányos áron kiizlttitmk
Jfspirin

Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
Vi«li»ki nifierenWoli\'Nnk gyorsít u elitiiéy.teiiielc.
vásárolunk eredeti
= TABLETTÁKBAN
20 drb. K 1,20 Míndan Tablettára •• ASPIRIN aió van rákilr.(.iva<
Parbenlabtlktn »otm. Frledr. Bayer & Co., Blbflfteld und l.ovtfkuscn t>. Moiitcim «. Rbria.
dus választókban
jutányos árban kapható
Ifj. Wajdits Józsefnél.
mmmmmm
w „Horgos Jl* \'
A Linimenl. Capsici comp., a Horgony-Palo-ExpeMer
pótléka
egy rigónak bizonvult liáziszer, mely mir
sok év óta I 1 ----"
SZEMESNEK
kell ina lenni. Iia níl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
egyébből, minthogy ne késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
„Kalai Közlöny" hirdetési rovatit, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető
VILÁG
hirdeteseit itt megtalálja. A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről. — Annak határozottan
VAKNAK
óta lopjo»>b bedörxsöl\'«nek bizonyult | köménynél ciúznál és meghűléseknél. Flgyelmesletés. Silány hamiaitványok
miatt bevásárláskor óvatosak legyünk h* csak olyan moly a
tx>vas*ri»sitür ovaiosa* legyunx lyan eredeti üvegei fogadjunk el, „Haruony" vódjogygyel ea s Rlehter
fiChsel ellátóit dobozba van csoma-
kfill lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
Ara üvegekben K -.80, K 1.40 é
o*degyiÓMjel golva. Ara üvegek K 2. - és úgyszólván minden gyógyszer- I tárban kapható. - Főraktár: Török Jtaaef I gyógytzerésznól, Bndspest.
IX Bldtír gyígyszeilin u „Árny iroszláibaz",
Prágában, Kiisabethstrasso ft nou.
Al
"Zen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az
ALAMIZSNA!
kl IST
a legjobb magyar napilap. „_
Hirei frissek és igazak!
Kttigaadaaágt rovata a gaadaeégl état minden mosatnaUról asámot ad, sportrovata a aport minden ágának eeamányelröl htten be-eaánael.
A b«l é« haltaid
napiaaeményeit
a leginegblahatóbb todóaltók távirati áa telefonj elöntései alapján leghamarabb kttalt.
AZ EST
megjelenik a Mvkroaban dáU 1-kor áa a délutánt alatt gyoravonattal érkeatk váro-aonkba.
.riíSl 8 fi,lér- SE^
HIRDESSEN A A „ZALAI KÖZLÖKT"-BEH.
= Sirolin "Roche biztos
== gyógyhatást nyújt kalaiTÍlUSOknal = hörghurutnál, astlunanál, influenza után. = SiroIin \'Roche" kezdődő tüdőbetegséget — CSÍrájaban elfojt. Kellemes ize és az étvá-=== gyravaló kedvező befolyása megkönnyítik = /a Sirolin "Roche"-altvalő hosszabb kúrákat!
Illllllllllilíl!
W
A légzési szervek =
meghűléseit legbiztosabban a ^
Siroíín "Rodie". al kezelik. Ezért ^
nélkülözhetetlen ezen elismert és ^
bevált szer minden háztartásban. ^
Szíveskedjék a gyógytarakban ^ határozottan Sirolin"Rodie- t kérni
ilUllllllllllllllllilllllllllllllílill ________
Nyomatott a laptulajdonus Ifj. WajdiUi Jőzsel könyvnyomdájában Nagykanizsán.
Nagykanizsa, 1913 szeptember a 1
52-ik évfolyam 71. szám
Hétffi
HilJilinlk hitfon ii ciiilirlSkin.
iloni»1*« Irak: Kg.w í.ro 10 ko.o,,., Ul..,« 6 1 horo«» 60 ni). Egy.. IXni .,,
Folclős .xcrkuzlA.
KÁROLY GYULA
—-rr,----------J---.i\'\'. \' LliA^í-
Surkiiitöiig •• klarithlvatat Baik-ltr I
KEMÉNY LÁSZLÓ falaton: t|2 — Hlrdai«**k dljaobAt Martot.
Az iparosok továbbképző tanfolyama városunkban.
A müveit nyugat, mely a kultúrában vezető szerepet tőit be, hova-tova félszázados jubileumát üli ama nagy horderejű, neines intézménynek, mely a közel jövőben városunkban is meg fog nyilni. hogy utat s módot nyújtson haladni vágyé ifjabb iparosainknak s ipari munkásainknak ama nyomdokon, melyen a művelt nyugat nagy lépéssel megelőzött bennünket, de amelyet a gyors felfogású magyar Iparos is mihamar elérhet, ha megragadja a kedvező alkalmat, mely ezúttal ingyen fog kinálkozni s amely hivatva van kifejleszteni s betetőzni ama hézagos ismereteket, melyeket, a haladó kor immár minden olyan iparostól megkiván, ki a mai óriási versenyben nem akar elpusztulni és számítani tudó versenyképes tagja akar maradni ama rohamosan fejlődő társadalomnak, melybe a mai iparos osztálynak feltétlenül be kell tudni illeszkednie.
Hogy városunk iparos közönségének nagy része fel tudja fogni e nálunk meg alig ismert fontos intézmény Illetve tanfolyam fontosságát, kitetszik ama körülményből, hogy az ügy agilis apostolai Halvai Frigyes iparkamarai s Samu Józsel ipartestületi elnökök első fáradozása is örvendetes sikerrel járt, amennyiben a tanfolyamra máris mintegy 100 hallgató jelentkezett.
Hisszük, sói bizton reméljük, hogy a hallgatók száma a megnyílásig erősen fel fog szaporodni s különösen az ifjabb iparos generációnak egyetlen tagja sem fog onnét elmaradni.
Hiszen hacsak egy komoly pillantást vetnek a kétkedők s tartózkodók városunk előkelőbb iparosai felé. be kell tudni látniok, hogy azok tekintélye s vagyoni gyarapodása nem a vak véletlennek s a fortuna esélyeinek, — hanem oroszlánrészben azok ipari s általános műveltségének -• köszönhető, amely nélkül a jelen társadalom egyetlen tagja sem boldogulhat, inert a törekvő, tanult, tanulni vágyó s művelt erők kérlelhetetlenül
letaszítják őket a nagy versenytérről.
Fel tphát a jelentkezésre I
Nem restelleni való ám a tanulás, amely nélkül nincsen tudás I Nem válhatik az szégyenére senkinek, sót csak felemeló lehet azokra nézve, kik be tudják látni, hogy, amikor a társadalomnak majd minden lateiner osztálya nemcsak olvasással, de továbbképző tanfolyamok hallgatásával igyekszik a korral lépést haladni, — nekik is szakitaniok kell az ósdi leifogással a előítéletekkel, hogy mihamar elérkezzék az a óhajtva várt idő, amikor a magyar iparos-osziály a társadalomnak egy olyan hatalmas szerve lesz. mellyel a legmagasabb intéző köröknek is számolniok kell.
A november hó elsején megnyitandó tanfolyam tantárgyai a következők lesznek :
1. Ipari számvetés ós könyvelés.
2. Mértan.
3. Fogalmazás, ipari levelezés.
4 Ipari szakrajz.
Ezenkívül cipész és szabó szaktanfolyam.
A drótnélküli telegrafia.
Morse gépe olyan egyszerű és talán ép ezért olyau tökéletes is, hogy változás nélkül vau még a mai nap is\'hásználatban.
Azonban nagy hátránya ezen berendezésnek hogy az elektromos áram szállítására két sodronyra vau szüksége. A vezeték drága is és túlságosan ki *au téve az időjárás viszontagságainak Egy-egy léli vihar össze-vissza tépi. Még inkább nehézzé vál-lik a vezeték elhelyezése, ha az áramot a tengeren it kell vezetni, de még inkább a harcmezőn, ahol felállítása sok időbe kerül és az ellenfél bármely pillanatban megsemmisítheti.
Az első lépés a vezeték elhagyására ar. volt, hogy a visszavezető sodronyt elhagyják azáltal, hogy « áramot a földön át zárták. Jgy csak egy sod-rouyra volt már szükség. Azonban ezt a sodronyt is Mükségteleuné tenni: ez volt a bölcsek köve
tös a delgok mélyére haló emberi értelem ezt * problémát is megoldotta. Létrehozta a drótnélküli távírót.
Magit a probléma már uagyon. régi. Már Morse kísérletezőit ebbuu az irányban és sikerűit is neki egy folyón ál vezeték nélkül jeleket továbbítani. Azonban a probléma végleges megoldása egy fiatal olasz tudósnak Marconinak az érdeme, ki hót óv fárasztó munkájával, hihetetlen kitartással hozta létre világraszóló alkotását.
A bolognai egyelőmén ismerkedett meg ,at elektromos hullámokkal. Osillogó szemekkel, óriási munkakedvvel hallgatta timáiénak előadását. Es bár ismerte a nehézségeket, melyekkel a jövőben megkell küzdenie, de azért bátran nekivágott. Es volt, elég tehetsége a probléma megoldását a: hihetetlen\' türelme és vasszorgalma volt.
Mondják, hogy mikor az iskola padjaiból hallgatta még az előadásokat, és tauáia a Morse-féle távirót magyarázva azt a kijelentést telte: Híres az, ki feltalálta a táviról, de híresebb lesz. aki majd j vezeték nélkül fog először táviratozui. e kijelentés Marconiba hihetetlen munkakedvet öntött.
És munkájának meglett a maga eredménye: 19Ul. év december Itf-éit átrepült az első vezeték j nélküli távirat Del Anglia es Észak-Amerika között
Hogy a problémát megérthessük egy keveset a hullámmozgásokkal kell foglalkoznunk.
Az eloklromos jelenségek leírására, megmagyarázására két elméletet állítottak fel. Az első elmélet, amely sokkal ismertebb és elterjedtebb : az Anyagelmélet. Ezen elmélet szerint az elektromosság anyag és pedig folyadék, melynek niucs súlya. Mivel pedig kél egészeit elleutétes elektromosság vau, kétféle folyadékot vesznek fel: egy pozitivot és égy néglti-vol. Ezen két folyadék egymásra halásá Idézné elő a különböző elektromos jelenségeket. Amint a viz folyik a csövekben, ugy folyik az elektromos folyadék a vezetődróton. Ha Valahol a vezető vékouyabbá vállik, akkor az elektromos folyadék uehezebben tudott átfolyni és ennek következtében izzásba hozza a sodronyt. Ezért világit az izzólámpa fémszála fia igy magyarázhatók a többi jelenségek is.
Ezeu elmélet segítségével jól megmagyarázhatjuk az összes elektromos jelenségeket kivéve éppen azokat, melyek a vezeték nélküli távíróra vezettek.
A másik elmélet szerint az elektromosság rezgő mozgás, épugy mint a haug és a fény rezegő mozgások.
7., Hajós-utca 41,
1
ZALAI KÖZLÖNY
SZEPTEMBER |2i
A tanfolyam a közismereti tárgyakból 3 hóra, az építészeti azakrajz 4 hóra, a cipész és aaabó szaktanfolyam pedig 100 Órára yan terveivé, melyen minden jelentkező iparos é» ipari munkás részt vehet s ingyen oktatásban fog részesülni az arra hivatott áa képzett szaktanítók által.
Amikor az intézó körök ily nagy arányú anyagi áldozattal járó alkalmat nyújtanak a továbbképzésre s a hasznos ttgy-szólva kenyeret adó ismeretek megszerzésére. bűnös közöny s könnyelműség lenne azt elszalasztani azok részérói, kik arra reá vannak utalva s akikre nézve semmiképen sem lehet lealázó, sót még ugy egyéni mint ipari szempontból osak felemeló leend a tanfolyam elvéglése.
Egyébként meg vagyunk róla már eleve gyóiódve, hogy a fent megnevezett lelkes apostolok s a tanfolyam leendó vezetője Dr. Hajdú öyula az Iparteslalet szellemes titkára nemosak megfogják tudni értetni a sióban forgó dolog fontosaigát, de kedvet ée ambioiót is tudnak ébreszteni az iparosság legszélesebb kórében e speoiális és hasznos tudni valókat terjesztő intézmény iránt.
Banekovich János
igasg. tanító.
Közéletünk föhibája.
Bégi magyar virtus, a miről itt irok. Ósi bajunk, hogy uiindig pártoskodunk s igy a exéthuzás megtöri erőnket, mielőtt valami szép vagy jó alkotására fordíthattuk volna
" Ha a hegedft húrját megpendítem, akkor rezgésbe jón, rezgését átadja a leveg\'uek én létrejön a hang. A fény a hő, at elektromosság aiiDtéii hasonló rezgő mozgások, de ezeket nem a levegő továbbiba, baneiu egy at égést vilá\'3 miudenséget betöltő anyag : at éter.
At alsó, aki határotottat, kimondotta, hogy at elektromos jelenségek csakis rezgő mozgások segítségével magyarázhatók meg, egy angol stáimatásu fitikua Maiwell volt. Szeriute az elektromosság éa a lény ugyanaz, mind a kettó éterretgés hullárnokbau továbbterjedő mozgás, csak különböző hulláinhoHszu-»ággal és rezgési idővel. Es auiiut a fénysugarak be-ragyogják at egész világűrt, ugy terjeduek tovább az elektromos sugarak is. De amig a léuy íelfogé-sáa at alkotó jósága adott érzéket a szemet, addig az ó böllcsessége jóuak látta, hogy at elektromos hullámok felfogására ue legyen érzékünk.
De adott helyelte emberi észt és az készített magának estközt at elektromos hullámok felfogására.
Az első, aki kiaérleiileg kimutatta az elektromos hullámokat. Herz volt. Herztiek uagy érdeme, hogy kimutatta, hogy az elektromos hullámok, melyek az oscillator stikrakörében keletkeznek, nincsenek aten vezetőhöz kötve, hauciu mint szsbad, Ónálló bullámmotgáa a fény terjedésével egyenlő se-).ősséggel terjed tovább a körülvevő közegben, fis ép«a eten alapul a drótnélküli távíró.
Uerz kísérletei gyorsan ismeretesekké váltak él • gyakorlatba átültetve létrehozták a drótnélküli távírót.
(Foljr. kív.)
Kevés helyen annyira szembetűnő baj ez, mint nálunk. Nem azt keressük, a mi összehoz, ami egyesit, hanem mesterségeaen csináljuk a stéthuzásl. mintha a dívide el impera — elv az egyéni érdekeknek is uralkodó oélja lenne.
Ha közéletüuk legjobbjai s vezető emberei, valamiben közösen megállapodnak, bizonyosra vehetjük, hogy hamarosan egy másik érdekcsoport támad ellenük. a\'melynek nézete, terve és törekvése homlokegyenest ellenkező lesz s a parn sanior tervét megsemmisíteni törekszik. Sajnálatos esemény igazának kommentálása ez a szomorú igazság, a melynek ténye megfekszi egész közéletünket s nyomasztó súlya következtében minden életrevaló eszme és terv elpusztul.
Ennek oka. bogy komolyan előre menni sohasem tudunk. Olt Is megbolygatjuk az egyetértést, hol a kisebbség veresége nyilvánvaló. S a/, esetleges fiaskó sem elég kiábrándító. hogy a pártoskodás szellemével felhagyjunk.
Iparszeraleg üzzük ezt a mesterséget, s őszintén mondhatjuk, ezen céhnek atyamestereit megtalálhatjuk sorainkban.
Mennyi fölösleges szó esik áldozatául ennek a körülménynek, a melyet pedig más jobb ügyre is fordíthattunk volna s talán eredményesebben. Egy kis baráti vonzalom s mis egyéb, már is elég arra, hogv darabokra törje a jogosult vágyak és egyöntetű közóhajnak remélt tárgyát. S azután az ellentétes elv három vagy tíztagú bizottsága megteszi önmagát a névtelenség homálya alá rejtőző sok elvtárs képviselőjének.
Megindul a hajsza az igaz ftgy rovására. Előkerülitek a kalamárisokból a szemenszedett valótlanságok, amelyeknek sora azokra hull, akiknek önzetlensége csak tiszteletet érdemeiket, eszméjük pedig általános elfogadásra és méltánylásra tarthat jugígényl.
Mikor szűnik meg nálunk ez a különös betegség ? — Ki tudná azt megmondani 1? Krónikus bajképpeti lép fel minduntalan, a melynek baoillusait féltve ápolgatják azok, akiket érdekük a közóhajjal szemben az ellentétes áramlat felé vonz. Sohasem tudunk tőle megszabadulni.
Közéletünknek nincsen orvosa, aki ezen baj ellen esetről-esetre fellépne. Pedig míg ez meg nem történik, hiába nemes célokért minden törekvés, a hangos és larmásabb ellenfél megbolygatja a lelkek egyensúlyát s csak hosszas küzdelem után jut sikerhez az, ami győrsabban is bekövetkezhetnék.
Kapjunk már egyszer észhez, és irtsuk ki közéletünkből ezt a rákbajt. Nézzük meg mindenkor, hol a többség s hol vannak vezető tekintélyeink s ezeknek a közérdeket szolgáló munkáját támogassuk a veterán széthuiáa ajánlata helyett. Milyen másképpen fog
festeni tüstént közéletünk, ha kiosínyes elleumondások nemérvényesülnek s az egyéni éfrtaelr aspiráolólt nem visszük be a közélet mozgaló motívumai kőié. Végtére is hibás felfogás az. hogy, mert nekem valami jo s hasznos, azt a közös erő segítsen nekem megteremteni; a hogy ez könnyebben sikerdíjon egyéni törekvésemet bevunom a nyilvános jelentőség zománcával.
Mikor látunk már igazán, hogy ezt „ bajt uzátnüzzük a mi közéletünkből — minden önző törekvésével egyetemben ? I
Varua
Álmodom.
Álmodom — egy kis madarat hívogat a társa „ Gyere velem egy ragyogó, napfényes világba Gyere velem megtanítlak téged is röpülni.. Ősz van, de a napsugárnak lehet még örülni. Találhatunk még valahol egy virágos ágai Ott majd eldalolod nekem a legszebb nótádul •
„Az én legszebb dalom könnyekel fakaszt, Elsiratom benne az elmull tavaszt, Mikor virággal volt tele a határ, Meleg napsugárban fürdött a madár Most hervad! a virág, zörög a haraszt, Nincs derű, a virág; csak köny, csak panasz. Fájó lemondással várom a telet, Mely mindent letarol, mindenI eltemet. Melyre soha többé nem jön kikelet."
GR1GÁSSY JÁNOSNÉ.
HÍREK.
— Érdekes vendég Zákányban Kedden érdekes előkelő vendége érkezett Zákányba Ziohy Ödön grófnak: Konslanti-novios Sándor montenegrói tábornok és felesége. A tábornok, aki Daniló trónörökös apósa, kiváló részt vett a balkáni háborúban,\' aminthogy már több más háborút is végig küzdött. Régi vadásztársával, Zichy Ödön gróffal néhány napig a gróf zákányi, azután bihari birtokán fog vadászni. A tábornok daliás termetű, ősz szakállú férfiú; liszteletet keltő alakja, valódi típusa a "hadviselés agg vitézeinok.
- Óriási vihar emberáldozatokkal. Óriási vihar vonult végig f. hó 18-án osil-törtökön este 7 8 óra között a nagyatádi járáson. A rekkenő meleg napol este folyton tartó villámlás váltotta fel. mig 7 őri után óriási szélvész kíséretében felhőszakadás és lyuktoj&snyi jég követkeiett. Cso-konya. Visonta, Háromfa tájékán a nagy szélvész fákat döntött ki és házakat rombolt össze.
9ZKPTBHBCB sí.
ZALAI KOntRY
9
Sajnos a nagy szélvihar, az anyagi károkon felöl emberáldozatot is követelt. A kivadári uradalomhoz tartozó Pácsor pusztán egy akol-féle épületet döntött össze, — melynek romjai alól két halottat és egy súlyosan sebesültet húztak eló. — Minthogy a cselédek jelentése szerint az épület már régtói fogva rozoga volt — az ügyész-Hég megindította az eljárást az uradalom, illetve Gróf Souissioh Adolf ellen. Folyó hó 20-án szállt ki a hivatalos közeg Dr. Ki-stely László járásbiróval és az orvos szak-értékkel a helyszínre, hogy hivatalosan meg-\' állapítsák vájjon terheli az uradalmat vétkes gondatlanság, azáltal, hogy a düledező hajlékból a cselédeket nem lakoltátta ki
— Nagy ttlz Kiskanizsán. Pénteken y, 12 óra körül megkondultak a harangok. Kiskanizsán tüz ütött ki és d. u. 8 óráig folyton égett. Leégett a Pápai-utcában 10 ház a 6 —26 számok között. A tüz terjedését
- elósegitette a kiskanízsaiak teljes hanyagsága. Annál nagyobb elismeréssel kell adóznunk D ü r r Vilmos a Patria pótkávégyár igazgatója iránt, aki azonnal a vész színhelyére küldte a gyári tűzoltóságot.
Városunk rendőrfőkapitánya a következő levélben fejezte ki elismerését -
Diirr Vilmos urnák,
a Pátria pótkávégyár igazgatójának Nagykauizsa.
Folyó hó 19-én történt tűzesetnél megjelent tűzoltóság vezetőjétől és kirendelt közegemtől arról értesültem, hogy volt szíves a gyár tűzoltóit a vész színhelyére küldeni.
Ezen példaadásra nagyon alkalmas szívességéért fogadja hatóságom elismerését éB köszönetét.
Nagykanizsa, ,1913. évi. szept. 19.
Deák s. k. főkapitány.
— A felső ker. iskolában a szóbeli érettségi vizsgálatok szeptember hó 25-én tartják meg.
— Ujabb revolveres dráma A véres revolveres dráma rövid időn belül megismétlődött városunkban. Perger Zsigmond, 30 éves eipészsegég már hosszabb idő óta udvarolt Lipovics Mariska 22 éves\' cselédlánynak, ki azonban nem akart felőle tudni. A legény erre Revolvert szerzett és rálőtt Lipovics Máriára. A lövés talált, mire Perger menekülni igyekezett, de a rendőrség letartóztatta. Lipovics Mária sebesülése nem súlyos.
— Kazallakók. A főváros kétes exis-tenoiái a barlanglakásokba menekülnek. A mi hajléktalanjaink igényei sokkal alacsonyabbak. Megelégesznek a közelben lévő stalmakazalokkal is. Tegnap is a rendőrség három alakot állított eló. mert kazlakban vonták meg magukat. Pus István, Jírika
A
Edvarda és Knébel Mátyás a major szalmakazlaiban kerestek menedéket a viharos, esős időjárás viszontagságai ellen. A rendőrség azonban előállította őket.
— Mit fizetnek az önkétesek be rukkoláskor. A saját költségükön szolgáló egyéves önkéntesek által fizetendő átalány összegekről szóló kimutatást most közölte a honvédelmi miniszter a törvényhatóságokkal. Eszerint a saját költségükén szolgáló önkénteseknek berukkoláskor a következő összeget kell • lefizetni : 1. Fegyverekért és azok karban tartásáért 7 koronát 2. Legénységi felszerelésért 16 koronái. 3. Kincstári élei-mezesért, a zsoldot is beleszámítva 334 koronát. 4. Ruházatért 4 koronát. Kölcsönzött hálasióért, beleszámítva az ellátást, vasalást a szolgálati pótdijat, a lóápolási és esetleges gyógykezelési költségeket 702 koronát. 6. A teljes lófelszerelésért pedig a lovasságnál 32 koronát, a tüzérségnél 29 koronát.
— Biztosíték. Álarcos bálban [mulat egy jókedvű férj, a mikor egyik barátja megszólítja:
— Te. itt a feleséged I
— Nyugodtan lehet! A zsebemben van a fogsora.
— Az .URANUS" színházban Szarvas szálloda (volt Edison sziuliáz) szerdán és csütörtökön fényes Etilé elóadász lesz érdekes műsorral. A gazdag műsor ueincsak mennyiségénél, hanem reudki-vol változatosságánál fogva és feltűnést kehó, melyben a drámai és vig elein mellett kilttnó tudományos természeti felvételek és leguiabb aktualitások váltakoznak. Seuki el ne mulassza e valóban érdekes csodaszép mésórt megtekinteni. — Bővebbel a falragaszok 1
A Magyar Figyelő most msgiileut 18. azámánsk élén találjuk Gróf Tisza látván cikkét • parlamenti órség és parlamenti souverainiláerél, amelynek a napi sajtónak majdnem minden orgánuma már kefelevonatban közölte te egéas szövegét. Alexander Bernát ,Merre megyünk ?" cimü ériékes dolgozata a uapi politika fölé emelkedve a legmagasabb szempontokat világitia meg. — Igen érdekes Dr Lengyel Eriiének .Az uj.ág és az iljságiré\'-ról szóló történelmi studiunia. Gesztéin Gyula báró Eötvös Józsel emlékét idézi fei kiadatlan levelek alapián. Wallesz Jenő az Osztály imperializmusról ir, Ernesl Seilliére uj könyvét ismertetve. Krúdy Gyula gyönyört] regényáuek, a palotai álmoknak utolsó fejeletét találjuk a gazdag számban, amelyet Öikaboayi Antal, tíaloauicus, Kádár Gusztáv és mások leltegy-zései és a villozalos külföldi szemle egésziteusk ki. — A Magyar Figyelő szerkesztősége és kiadóhivatala : Budapest, VI. Amlrésiy-ut 18. Klólizelisi dij egész érre S4 korona, félévre 12 korona, uegyed-évre 6 korona.
Közgazdaság.
Szüret előtt. Moat. mikor tökén árik a gs-rezd, most gondoskodik a gazda borprésekről éa szólózuzókról. Hála Isteunek, ma már igen praktikus és olcsó eszközök állnak a gazda rendelkezésire, hogy a borsajlolis ue menjen a maga régi kezdet-leges módján. Bachert Rudolí-Molichár Ferenc Express uevQ szóló és gyümölcs sajtói éa azólözuzói régi kedvencei a szőlőtermelőknek. A legtökéletesebb kivitelben, legkitűnőbb anyagból, olcsó irak mellett kaphatók ezek. Magyarországi vezirképvinlö: Etloa Zsigmond Budapesten, VI. Teréz-körut s<\\ aLvé bizalommal fordulhat minden gazda és ahonnan készséggel küldenek mindenkinek irjegyiék.t. A. Bachert és Mollchár prések és zuzék egyazartUk, könnyen kezelhetők, nagy munkál teljesítenek éa olcsók. Ezek biztosilottik részire a nagy népszerűségei éa ezer és ezer számban való elterjedését.
20193
1913.
Szerkesztői üzenetek.
— P. J. Helyben, Ismerjük élűt derüjél h kifopylitttutUu humorát s igy örömmel üdvözöljük munkatársaink közölt.
— Oa Verse sorra kerül. Kö<zöuet ós üdv.
— ősszel Nem felel meg. Kivételesed vissza küldjük
Versenytárgyalási hirdetés.
Nagykanizsa r. t. város tanácsa ezennel közbirré teszi, hogy a város tulajdonát képező .Gőzfürdő" összes tartozékaival 1914. évi május hó 1-étól 6 egymást követő évre zárt írásbeli ajánlat utján megtartandó versenytárgyaláson haszonbérbe adatni fog.
A kikiáltási ér 3000 Korona azaz Háromezer Korona.
A kikiáltási évi haszonbérösszeg 5\'|,-a bánatpénzül vagy óvadékképes értékpapírokban, avagy a helybeli pénzintézetek bármelyikénél elhelyezett nason összegről szóló betétkönyvben az ajánlatok felbontása napjáig a v. pénztárnál letétbe helyezendő.
Az ajánlatok a bánatpénz letételét igazoló pénztári elismervénynyel és az egyéni feltétlen megbízhatóságot igazoló okmánynyal felszerelt ajánlatok f. évi október hó 4. napjának d. e. 10 órájáig a v. iktatóba adandók be, mikor is a beérkezett ajanlatok a kiküldött bizottság által felbontatni fognak.
Tartozik bérlő az evi haszonbér egy negyed részletét a bérlet átvétele illetve odaítélése után 8 nap alatt óvadékként a v. pénztárnál letétbe helyezni vagy bánatpénzéi megfelelő összegre kiegészíteni, mely óvadék a bérlet lejárta és a bérlet tárgya kifogástalan átadása után lesz — minden kamat nélkül kiutalandó.
Az ajánlatot tevők között a v. képviselőtestület szabadon választ tekintet nélkül az ajánlati összegre.
Az ajánlatot tevők által letett bánatpénzek, azoknak kik a bérletet el nem nyerik a közgyűlés hozandó véghatározatával lesznek kiutalandók.
A bérletre vonatkozó szerződési feltételek a v. kiadónál hivatalos órák alatt be-tekínthetók és 2 kor. másolási dij fizetés ellenében megszerezhetők
A városi tanács.
Nagykanizsán, 1913. évi szeptember 12.
Dr. Sabján Gyula s. k.
h. polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
3ZEPTKMBER ■>■!
Ktpblüó Vllli\'risilM-iléíi Oilet«kb»n, villanytelepekan ti a MI8YM SlFMFNS-SCHUCKEHT-MÖVEK-nÉI. Budapast. VL, rim-Ural 35. Srir-«ten 13.\'
MEGHÍVÓK
eddig még mm lituitt nagy Miautokban jutányos íren koszliutnok
Ifj. Wajdits József
könyvnyomdájában.
Vi.i -ht •iK\'ut\'tMxlfliwk gyui\'HHU eliiii^/.H\'iiiHk
SZEMESNEK
kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem
irfspitin r
vásárolunk eredeti
— TABLETTÁKBAN «
20 drb. K 1,20 Mfodaa Tablettára aa ASPIR1N uj van rábélyafaava.
Parbcnlabfiken »<wn. Friedr. Bayer tk Co., Elberfeld und Leverkusen t>. Moihtim «. Rhein.
ÁLL
dus választókban jutányos árban kapható
Ifj Wajdits Józsefnél.
egyébből, minthogy no késsünk egy pillanatig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe
.Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető

VILÁG
VMj«fj „Hor,•■,!<-
A Linimenl. Capsici comp., aHorgony-Pain-Expeller
pótleka
egr régjónak bizonyult bázi»zer, mely mii ■ok év óta legjobb bedöroolwnek bizonyult Uméayaél, csíknál megéléseknél.
FlfyeluexteK\'N. Silány bamkitványok miatt beváaárliuikor óvatosak legyünk h cíak olyan eredoti íivegot fogadjunk el. "tereoay" vódjugvgyel ee a Rlchter „._jeael ellátott dobozba van ceoma-iva. Ara üvogokben K -.80, K 1.40 és 2.— és úgyszólván minden gyógystor-tárban kapható Kóniktár: Török Jtoef gyógyszerésznél. Budapest
Oí Rlckter |y6frszertlra 11 „kmi irwzliilor,
Prágában, Klisabetbetmae fi neu.
Iiiriiiitösfii itt megtalálja. A hirdető rövid nió alatt nitiggyózódik az eredményről. -Annak határozottan
VAKNAK
kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny" rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi, hogy
AZ
őzen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vakunk az
ALAMIZSNA 1
kl IST
a legjobb magyar napilap.
Hirei frissek és igazak!
KtXfasduirl rovata • gaidiaágt él.t minden mosianaUiról uáwot ad, .portiov.t. a ■port mtnd.il &K4aak aiamiuyalröl htt.n banánét.
A bal- és külföld
naplaaaményait
• lagmagblzhatóbb tndóaltók távirati •• telot\'oujalantáaal alapjáo leghamarabb kfiill.
AZ EST
megjelenik % fővárosban déli 1-kor éa a délutáni oletf gyorsvonattal érkeslk városunkba.
--—-ffl Ára 6 fillér.
HIRDESSEM A A „ZALA! KÖZLÖNY",-BE 1.
= Siroliri \'Roche biztos
= eyógyhatást-nyújt katarríiusoknal = hörghurutnál,asthmami], influenza után. = Sirolill\'Roche" kezdődő tüdőbetegséget ^ CSirajiihan elfojt. Kdk-mes ize és az étvá-== gyravaló kedvező befolyása megkönnyítik =3. a-Si-rplin \'\'Roclie-al.való hosszabb kúrákat!
A légzési szervek
meqhüleseit legbiztosabban a Sirofin "Roche". al kezelik. Ezért nélkülözhetetlen ezen elismert és beva\'lt szer minden háztartásban. Szíveskedjék a gyógytárakban , határozottan Sirolin\'Rodie- t kérni
Nyomatott a laptulajdonoa Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.
Nagykanizsa, 1913 szeptember 35
52-ik évfolyam. 7a. szám
Csütörtök
ZALAI KÖZLÖNY
Migjilinlk hétfőn ii ciütörtökön.
(|AIU«lé»l *rak: Kgé.z évre 10 korona, félév.c 6 korona.
2 korona 80 nil. — Egye* aiám éra 10 (III.
Kclclús scrkcNKti\'i:
KÁROLY GYULA
r őnzet kewlő
KEMÉNY LÁSZLÓ
SzirkiiztöiiB ii kiadóhivatal Diák-tér I
TaU\'on : III — Hlrd.i4.ek dlj.iabáe •••rlnl.
Olcsóbb lesz-e a pénz?
Hogy olcsóbb lesz-e a pénz V — ez ma a kérdését kérdése Legyen bármilyen foglalkozású az ember, egyaránt megérzi a nehéz időket Most, hogy a balkáni béke\' nyélbe van ütve, kétszeresen okunk van reménykedve nézni affelé, hogy az óhajtott! közgazdasági fellendülés várt és Ígért ideje\' elkövetkezzék. I)e mivel mi a vidéken a mértékadó pénzügyi körök felfogását nem tudhatjuk, (ölkérlük fővárosi levelezőnket, hogy elsőrangú pénzügyi szakembernek tollából szeretnénk a pénzügyi helyzetre vontkozó cikket közölni. Ennék a lólkérésünknek eredménye az alábbi közlemény, melyet egy budapesti első rangú bank vezérigazgatója mondott tudósítónknak tollba.
A pénzpiac feszültsége, ha fog is valamit engedi i, de nagy optiniziuussal ne nézzünk a legközelebbi jövő elé. Hallatszott ugyan, hogy a Német bank leszállítja a kamatlábat, de mint azóta ismeretes, a Bank
ezt a híresztelést megoáfolta, Ellenben az Angol bank négy és lel százalékról 0%-ra" emelte a hivatalos kamatlábat és így nagy reménykedés lenne azt hinni, hogy az Osztrák Magyar liauk fog a kamatlábon enyhíteni. mikor egész Európában oly nyomott1 a helyzet. Voltaképpen nem is az baj. hogy a vállalkozás drága hitelt kénytelen igénybe venni, nagyobb baj az, hogy egyáltalában a vállalkozás még nagy kamat mellett sem vehet igénybe annyi tőkét, a mennyit óhajtana. Egész Európában évtizedek óta nem tapasztalt nagy pénzhiány vau. Ennek oka leginkább a balkáni háború, mely az európai hatalmakat nagy hadi óvintézkedésekre bírta. Ha nekünk egy milliárdunk Veszett oda (annyi, a mennyit a franciák fizettek németeknek a Sedani vereség után hadi sarcként) a hadi felkészültség kiadásaira, az a szomorú vigasztalásunk van hogy a velünk farkasszemet néző orosznak is legalább ennyije elfecsérlődött. És aztán az angol váljon nem milliárdokat öl-e a nagy csata-hajói építésébe? És egész Európa nem ros-
kadozik a rendes és rendkívüli haditerhek alatt? Emellett a német-tőke Ázsiában gyarmatosító törekvésekre ment ki. S ma ínég o tőkék is bizonytalanul kamatoznak; aztán most minden töke arra spekulál, hogy a Balkán hiteligényét kielégíthesse. BizonyoB dolog, hogy legelőször Szerbia, Bulgária. Montenegró kötik meg uj állaiukólcsöneiket, persze oly terhes kamatláb mellett, hogy a francia tózsérek mosolygó arca még mosolygóbbra válik Csak Bulgáriának őt milliárd frankra van szüksége. És a nagy Szerbia mit fog elnyelni, ha a meghódított török főidet pacifikálni akarja. Az európai államok valamennyije uj rentéket kénytelen kibo-csájtaní. hogy felemésztett pénztári készleteit pótolja. És éppen ez a nagy tőkekeresés leszi drágává a pénzt és lesz okozója annak, hogy a kereskedelem és ipar egyelőre kénytelen lesz tovább böjtölni.
Mivel azonban a legnagyobb töke az emhífrmunka, egy európai jó termés esétén, ha munkára a szükséges béke és konszolidált viszonyok meglesznek, uj pénzlorrás
A drótnélküli telegrafia.
iu. ,
Lássuk már inost egy drótnélküli távíró berendelését.
A vezetékkel biró távirÓ három részből áll: a (eladó állomásból, a vezetékből és a felvevő állomásból. A drótnélküli távirónál is vau leiadó állomás és felvevő állomás, de a vezeték hiányzik.
Vegyük első sorban a feladó állomást. A feladó állomás egy »nrit6 kör, melynek részei a következők :
Egy telep vagy accumulator az elektromos áramot szolgáltatja At áram egy, kapcsolón át egy Humkorff-féle szikrainduklor primer tekercsén van ál vezetve. A secuudér tekercs két vége rézgömbbel vau összekötve, melyek egymástól pár milliméter távolságra vannak. A gömbök egyike egy hosszú vezetékkel az úgynevezett autennával, a másika pedig i földdel vau Összekötve.
A berendezés működése a követkéz-\' : Ha a kapcsoló segítségével az áramot zárjuk, akkor a két kisuöiub közöli szikrák ugranak át és elektromos
hullámok jönnek létre, melyek minden irányban továbbterjednek.
Azonban ezen rövid szikrák nem hoztak létre eléggé erős elektromos hullámokat. Ezen először ugy igyekezték eegiteui, hogy a két rézgömböcskét egymástól eltávolították, miáltal hosszabb .szikrákat kaptak. Azonban ekkor a rezgés gyorsau csillapodott, sót ha az ellenállás a gömbök távolsága miatt uagy lett, akkor n rezgés egye len lökéssé fajult. És ez Harcomnak sok goudot okozott. Végre egy szerencsés véletlen jullatta az első KÍkerekhez.
M arconi elsó kísérleteit egy szikla tetején vé-I gezle, de kevés eredméuuyei. Egyszer azután arra j a gondolatra jutott, hogj lejön a szikla tetejéről és I egyik k\'ix gömböt vezetékkel a bzikla letejéu lévő j rud végével kötötte össze. Es kísérletei bámulatosan sikerültek Kitől fogva a feladó állomás egyik gömbijét egy 100 méternél is hosszabb függőleges ál\'ásu I dróttal, az úgynevezett NUleiinával látta el. Az an-teuua szerepe azonbau még miudig nincsen tudományosan megmagyarázta.
Az antennából kilövell hullámuk a föld hajlását követve mennek szét s világűrben és elhatoluak a lelvevó úlltimáMg
A legegyszerűbb felvevő egy tíranley-féle ko-hérer: egy üres üveghenger, melynek mindkét végébe egy-egy fémdugó vau beleerősit^é és a közöttük lévő lér nikkel és ez&streszelékkel vau kitöltve. A reszelek normális állapotban nem vezeti az elektromosságot Azonban ha a koherert elektromos hullámok énk: ez esetben vezetővé vállik. Tehát ha egy elektromos cseugó áramkörébe bekapcsoljuk akkor a csengő csak az esetben fog megszólalui, ba a kohérert hullámok érik. Ha a hullámok megszűnnek, azért a cseugó még mindig szól, mig ciak a kohérert lúeg uem rázzu . Ugyauis az elektromos hullámok ezt a vasreszeléket valamiléleképpen reu-dezik és-ezáltal vezetővé teszik. Ha a kohérert megrázzuk, akkor ez az elrendeződés megszűnik és elveszti vezető képességél.
Hogyha*most gondolkodunk arról, hogy egy eszköz a kohérert minden egyes esetben megrázza, akkor a csengetyü az oscillatorból küldött hullámoknak megfelelóleg hosszabb vagy rövidebb ideig fog szóllaui, vagy ha a csengő helyébe egy Morse-léle Írógépet teszünk, akkor hosszabb vagy rövidebb vo-uásokst kapuuk és ezekből összeállíthatjuk az ábécét. Ezek a drótnélküli távíró alapelvei.
Az uj
Ösram- drőílámpak
——™Törelcetlenelc
Képviseli cs r.ikUfr .tfu\'yjrotcl* »v««v Finfer Fia, Budapest VI., Hajós-oka 41.
I
I A I. A I löíySNY
8ZKPTEMIIBB Só.
fakad mindenfelé u szorgalom és munka nyomén és a nehéz időket osak legföljebb az ai ember fogja megérezni, aki ebben az időben esztelenül pazarolt a más pénzével, vagy esztelenül nagyobb vállalatokba boosát-kozott a tuldrága kölcsönzött pénzzel.
Véleményem az, bogy az európai pénz-feszültség nem fog rövidesen megszűnni és a javulás lassú tempóban, de állandóan meg lesz és minden attól függ, hogy az emberi munka Isten áldásával fruktuáló legyen. Ua mi elég okosak leszünk, mint a Balkán szomszédai, felhasználni a közelséget, jövőre | kitűnő piacunk Ígérkezik olyan területeken a hol a lörök eddig uralkodott, de keleti I fatalizmusával, igénytelenségével nem számi-: lott jó vevőnek. A paoifikált földek élelmes vállalkozóknak és dolgos népnek jutottak, akiknek a\' munkához gép. szerszám, igaerő., tenyészállat szükséges, akiknek ruházata nem törökös ós igényesebb. Mindez föltételezi, hogy mi jóbb vevő közönséget szerezhetünk az uj területen s erre való számítással a magyar tőkének be is kell rendezkednie ipari vállalkozásokba, ha majd lassan-lassan a mai pénzügyi helyzet kialakul.
De ismétlem : ne számitson senki arra, hogy máról-holnapra a hitelviszonyok gyökeresen javuljanak, azért akármilyen pénzember véleményére kivánosi a közvélemény, más választ alig adhat, mint azt. hogy óvatosság és takarékossággal kell átszenvodni ezeket a nehéz időket és várni a jobb napokat.
A ferdesarku cipellőben járó. doboz-tornyot hurooló kis masamód leány, az ollót symbólumként büszkén hordó serdülő kis fiatal varróleány a kűlömböző ipari műhelyekben a mindennapi kenyérért dolgozó, neveletlen leanysereg, alig hogy fésülködni tud. máris felfrufruzva az utcasarkon disotl-rálgatva, szemérmesen pislogva lesi pillantásait a felvonuló ledér férfi műhelytársak-nak. Oly nagy tudással, képzettséggel a romlás felé, aminői egy e célból szervezett tanfolyam is alig tudna eredményesebben produkálni.
Tegyünk egy sétát az ebédutáni vagy
« serdüló leánysereg felvilágositassék. különösen hiányos nevelése pótoltassék, hógy az az ártatlanság himpora, mely szegény de becsületes szülei körében még megmaradt rajta, ne hulljon le róla akkor, amikor a kenyérszükség oly korán kereseti foglalkozásra kényszeríti, — inert ez a társadalomnak erkölcsi kötelessége lett volna, Ita hibáiért felelősségre vonja.
Mint egy nngol igazságügy-miniszter helyesen jegyezte meg. Nem mindig az a hibás aki a bünt elköveti, hanem hibás az a társadalom is, amely uem adott alkalmai é» módot arra, Itogy u kellő nevelést megadva, az illetőknek a tisztességes utat megmutassa.
Nézzünk csak körül, győződjünk meg a
Maga az eaikúi. eléggé tökéletes, de azért még mindig javításra szorul Nagy hibája, hegy a feladó állomás antennájáról kisugárzott elektromos hullámok, minden irányban egyénié energiával terjednek, ami roppant nagy pazarlás éa a máaodik, mely az alsóval összefügg, bogy a hullámok a többi állomások által is felfoghatók. Mindkét bajon igyekeztek segíteni: az elsőn az úgynevezett iráuyitott hullámok által, a másodikon pedig a pontos ráliangzás által.
Jelenleg otl tartunk, hogy a vezeték nélküli telefon ia meg van oldva.
(Vá„.)
A Tisza partján...
Irta: SZABOLCSKA MI HÁL
\\l. Y. U
.4 Tisza pariján szerelnék meghalni, Virághullajló őszi alkonyattal. Vagy azt se bánnám: hogyha éppen akkor Pirosítaná magát az őszi hajnal.
Csak ősz leg)\'en; szép bánatos szelíd ók? Mint amilyenben volt a születésem... -S\' a távozásom olyan {szeretettel Állják körül, mini rég az érkezésem!
És ami e két ősz közét betölti, Az életemre több áldás ne szálljon: Mint ahogy én haló poromban is majd Édes szülőim emlékét eláldom!
esti munkáskorzó alkalmával. Figyeljük i f(jn, viz0|lak igazáról « kövessük meg, hallgassuk ki ama merész udvarlások VBll |iyugal pé|dijiti rae|y efre mír rC(( egJ tárgykörét s tartalmát; elborzadunk, hogy, |liaalllma orvosszer! talált li női ipariskolák amár éretlennek s ártatlanoknak vílt műhely- fe)állitik»á,vaJ. melyeknek legfőbb bázisa, a beli leánykák mily nagy tudással ri- |ljillJ08 neve|é(l pón^a a oly tárgyak ok-pontoznak a nyegle fráterek Iegdrasztikusabb j ullUja lue|yekre Hl j|y serdülő leánykáknak megjegyzéseire, mintegy biztató agit adva a okvtll)en HzQ|isúgök vall. közeledésre.
Az a jobhizlésü fiatal ember, ki osupa naivitásbél egyik vagy másik efajta jobb arci! kis fruska iránt gyermekes szerelemre lobban, elpirul s megretten, amikor hallja emez erkölcsi süllyedés felé hajló, legszebb fejlődésben levő bimbók erköloslelen megjegyzéseit.
De nem megyek tovább. Nem akarok belyemélyedni amaz erkölcsi fertő további felfedésébe, mely magába rántja azokat az ugyszólva senka által nem védett, jobb soisra érdemes teremtésekel. kikel a kenyérsztíkség oly korán hajtolt ama körbe, ahol jól alig, de rosszal, erkölcstelent bőven tanulhatnak
Amikor a szocializmus torát ülte s a férfi munkásosztály a női munkások asszisz-tálása mellett leszedte a tejfelt a nehezen kiosikart bár talán jól megérdemelt sikerről, e védtelen, kora reggeltől estig dolgozó s sorsát valóban békén lüró kis birkaseregről megfeledkeztek.
Amikor tudatára ébredt a társadalom, hogy az akkori időben annyira megvetett ipari pályára kergetelt tanonook hézagos, sót minden alap nélküli szellemi nivójátl emelni kell. iparoslanonciskolákat állított s ezreket költött azoknak fejlesztésére, túllicitálva a/, elemi iskolát, megint megfeledkeztek ama védtelen, hiányos nevelésű \' apró i bakfis leánygyermekekről, kik naponkint \' reggeilól estig ugyszólva kenyérre is alig I elég néhány fillérért húznak vonnak s kénytelenek hallgatni hivatott es hivatallanok dorgatóriuinait s esipós és drasztikus megjegyzéseit anélkül, bogy rekompenzációképen gondoskodtak volna legalább arról, ha a kenyérért hajnaltól késő estig verejtékező szegény, de gyermeke erkölcséért 8 jövőjéért remegő édes apa és anya nem adhatja
Ezzel nemcsak elvonjuk figyelmüket ama valóban nemtelen úttól, de egyúttal útravalót is adhatunk nekik a jövendő életre, melyet felnőtt korukban hálásan meg fognak köszönni.
Mert ha minden járványos testi betegség esetére azonnal alakulhat járványbizoii-ság s készeidéiben áll a járványkórház; neta kövt;8bbó fontos, hogy az ilyen állandóan epidemikus erkölcsi járvány ellen is alakuljon egy bizottság és islápolóiutézet, amely hivatva lenne az ily erkölcsi halottaknak szánt lelkeket az erkölosös életnek megmenteni.
Erősen hiszem, hogy ez minden nagyobb megrázkódtatás nélkül keresztülvihető lantte, ha a helyi halóság s az ipartestület agilis vezetősége azt koriiolyan óhajtaná. Ha rövid időn belül meg is fog történni, szíveseit reméljük.
Banekovich Janoa
igug. tanító.
HÍREK.
— Szinfoniai hangverseny November havában ismét műélvezetben lesz részünk. A szinfouikusok Kaposvárról jövet nálunk is játszanak egy este. A hangversenyt Nagykanizsa város közönsége rendezi.
Vaatagh Gyula képkíállttása. A bél ele-jén nyílt meg a Kozgonyí utcai iskola torna termében az a mékiálliláa, mely iava leslótnknek 160 darabot meghaladó eredeti képeit éa azobrait foglalj* magában. A gyűjtemény nem hoz harcokat eredményező meglepetéseket, nem hoz küzdelmes aj irányokat. Művészi axempontból a békél, a megállapodott, kiforrott irányt képviseli ezeu ügyes kézzel Összeválogatott gyűjtemény. Jól eaik ezt megállapítani <
meg, nyujlassék mód és alkalom arra, hogy 1 hangsúlyozni akkor, inidéu nem egy művészi egye-
SZSPTBMfftR S5.
ZALAI KÖZLflNT
S
sülét, bánom agy pár ezcellence magánvéllalkozás kiállításáról vau azó ; mert lelkesedéssel kell támo-galuuuk tniudei) olyan vállalkozást. amely a művészeti növelésben a rnüvészegyesOletMknek segédkezet ojujl, azonkívül a magyar mövészek t-rmékeinek pártolásával a megélhetésüket éa az által a magyar művészet megizmosodását biztosítja.
Az itt kiállított anyag úgyszólván minden égyes darabja mogérdamolué. hogy foglalkozzunk vélük.
Kinmelkednek közülök Vastagh Oéza hatalmai., érés vuuásu oroszláuképe. Komáromi nA tüz mesél" és i*ider lovas Rákóczija. A bajszállinoni ecsetkeze-lesü Bschmauu egy egész sorozatot küld enendéletei-bél, a melyeken a kidolgozás és s tárgyak elhelye-zéss mesteri. Tájképfestóink java nevekkel éa jelleg-zeles müvekkel szerepelnek, u i.: Edvi-lllés, Erdóssy, Kézdy-Kovács, Kuszka, Mednyánszky, Neográgy, 01-gyay, Spányi. lunocenl és Tolnay löbb szépen megrajzolt fejtanulmányt, Margitay. Náray, Szász. Komek, Wolff genrefestők rokoQszenves témákat festenek kisebb nagyobb képoikeu. A kiállítás okt. l-ig marad nyitva, s megtekinthető d. e. 9—l-ig, d. u, 2 -tt éráig 80 filléres állandó jeggyel. A kiállílott műtárgyak részletfizetés mellett is megazérezhelők.
— Az írod, és Müv. körből. Az Írod. és M4v. kör igazgató tanácsa gyűlést tartott, a melyen a művészeti szakosztály vezetőjévé Lajpoig Antal birót választották meg a városunkból eltávozott Hölim Emil keljébe.
— A tüdóvész áldozatai, ügyre nagyob az Ínség és nyomorúság ebben a sok sorscsapástól sújtott országban ós árvíz, pénztelenség, Üzleti pangás, kivándorlás, munkanélküliség mellett, amelyek mint egyptomi csapások söpörnek végig s társadalom, rémséges erővel rombol a tüdóvész. Igazi heroizmus sz, amellyel e rém pusztítása allén az országosan ismert József kír. Herceg Szanalorium Kgyesulet küzd. 8 most, hogy közeledik az őszi idény, az egyesület a multakhoz hasonlóan a társadalomhoz fordul, hogy egyetértő munkával segítse ót a szegény szerencsétlen tüdőbetegek megmentéseben. A belügyminiszter már kiadta rendeletéi a közigazgatási hatóságokhoz, a „(Jsak egy virágszálat" jelige alatt ismeretes gyűjtés támo/atása érdekében s a közigazgatási hatóságok nemes buzgalommal éa magasrendű szociális megértéssel foglak hozzá a szervezés muukájához, amely Itsluttaknapja tájén országos közgyüjtésbeu fog kul-tniuálni. Szükséges, hogy a közigazgatási hatóságok nemes munkáját a társsdalom megkönnyítse és iníu-dsnütt önkéntea gyüjléa is induljon. Jószívű hölgyek járjanak házról-házra az egyesület tarsolyaival és gyűjtsék tele a jótékonyság filléreivel, amelyekből uj eletek arany értéke válik. A tarsolyokén nevük és címük bemoudásával forduljanak a József kír. Herceg Szanatórium Egyesület közpootjához : lludapeat, IV SUtó-utca 6. Ugyanitt kérhetnek laggytl|ló iveket is, igyekezzenek minél löbb hivet szerezni az emher-moutó küzdelemnek. Az egyesület tagsági c-ija 4 korona, s igazán a legnemesebb jótékonyságot szolgálja az, aki e csekély összeget lefizeti. A József Kír. Herceg Szanatórium Egyesület különben gyönyörű intézménnyel ajándékozza meg isméi a magyar társadalmat, raést épült fel második usgy népszanato-\'innia, amely a tavaszsza! nyilik meg. hogy sok ozer és ezer tüdőbeteg Mekkája legyen.
— Halálosáé. il|u Vámosi Tivadar szeptember hó 84-én délután \'/44 órakor életének 18-ik evében hosszas szenvedés után elhunyt. A korán •Ibunyt tisztviselője volt a Gazdasági Takarékpénztárnak. Temetése szeptember hó S6-án d. u. 4 órakor lesz a temetőben levő halottas házbél.
— Vak tüzilárma. Kedden este fél 9 Óra tájban felharsant a (tűzoltók kürtje. Az
Erzsébet-téren volt egy kisebb tűz. A pos Iával szemben lévő ház udvarán Beok Henrik füszerkereskedó néhány ecetsav tartályának szalma burkolata égett. A tüzet, mielőtt a tűzoltók megérkeztek, a házbeliek eloltották.
- Az .URANU8" színházban Szarvas
szálloda (volt Edison színházi mindig a legéideke-sebb és legjobb mósorl találja a közönség. — A szombati és vasárnapi előadás nagyon érdekesnek Ígérkezik, miután sz „Urauus" színház agilis igazgatója oly roiuek szép műsort szerzett meg nagy áldozatok átán, melyet eddig még egy mozgóban sem lehetett látni Már előre felhívjuk a n. é. közönség szíves figyelmét.
Közgazdaság.
kivitelben, legkitűnőbb anyagból, olcsó árak melleit kaphatók ezek. .Magyaromági vezérképviselö: i aüoa Zsigmond Hudaposton, VI, Teróz-körut 86, ahová lii/.alominal fordulhat minden gazda és ahonnan I készséggel koldonok mindenkinek árjegyzéket. A Mach\'-rt és Moliohár prések és zuzók egyszerűek, ! könnyen kezelhetők. nagy munkál teljesítenek éa (olcsók. K/ok biztosították részére a nagy népszerűséget és uzer és ezer számbau való elterjedését.
Szüret előtt. Most. mikor tókén érik a gerezd, most gondoskodik a gazda borprésekról és szólózuzókról. Hála Istennek, ma már igdn praktikus olcsó eszközök állnak a gazda rendelkezésére, hogy a bornailolás ue menjen a maga régi keidet- j n f á n u n e orhon L a n H 9 t fi leges módján. Bachert Rudolf-Molichár Ferenc Ex- J U 1 * 11 J 0 5 * * P 11 a I Q
press nevü szóló és gyümölcs sajtói és szólózuzói régi kedvencei a szőlőtermelőknek. A legtökéletesebb
dus választékban
Ifjf Wajdits Józsefnél.
, szv. szám.
T913
Árlejtési hirdetmény.
A székesfehérvári m. kir. állami méntelep székesfehérvári, komáromi, nyitrai. palini és iiagykanizsni osztályainál elhelyezett katonai legénység és ménállomány részére 1913. november hó 1-tól 1914. október lió végéig alábbi körűlbelőli szükséglet biztosítása végett a székesfehérvári ni. kir. állami méntelep számvivó irodájában 1913. évi október hó 8-án délelőtt 8 órakor Írásbeli nyilvános árlejtés fog megtartatni
Az egyes állomások körülbelüli szükséglete a következő :
Mely teleposzlályuál
Időtartam
az 1-só számú székeslehérvári a \'2-ík „ komáromi
a 3-ik . nyitrai
-------------------<
a 4-ik . palini__
nagykanizsai keret
hó l-iől liu év
Körülbelüli szükséglet k.n,ér|,zén. 140U K\'-l , uu. sulyu métermázsa , adat | 1 m"" J e g y-z e t
18000 — 150 A kanyar, ascna is aiumaaalina ót ót napi azuksEglat szarlnt u sgyes osztályok laktanyájába b,fuvarozva atállitandó, illetva adandó át. A tiizíla aiukacg sz.-rinti menn) lacgban ailntán - t itlstó oaa-
10000 \' 1800 poo 90
13000 3200 1100 190
19000 [ — _ 100
1 3UOO i 360 180 60 tály laklanyajaba fuvarozva adandd át. -
1 1
A takarmány szükségletre megjegyeztoiik, hogy a termelők nemcsak az egész mennyiségre, hanem 100 métermázsára is tehetnek ajánlatot. Egyenlő ajánlatok esetén a gaztiák és gazdasági szövetkezetek ajánlatai előnyben részesülnek.
A "közelebbi szállítási fellételek a székesfehérvári m. kir. állami méntelep számvevő irodájában, valamint a nevezett ménteleposztályoknál megtudhatók, ahol a szállítási feltélelek füzete is betekinthető, és a honnan az árlejtési hirdetmény kívánatra megküldetik.
Székesfehérvár. 1913. szeptember bő 20.
> . in, kir. állami
18158745
ZALAI KÖZLÖNY
8ZKPTKMBER if,.
11411K klilLlI ILLi i > ISlTlk • HüMlTUSilí.
K37jea iei:t.
K H.
A magyar királyi államvasutak téli menetrendje 1913 1914. éVre>
A magy. királyi államvasutak vonalain ós az álUluk kezelt magánvasutakon f. évi október bó I -én a téli menetrend lép életbe, mely a jelenleg érvényben lévó nyári menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tartalmazza:
A budapest - nyugoti p udvar esztergomi é$ a buda—császár fürdő— óbudai vonalon
A Piliscsabáról Budapestre este 9 b 26-kor érkezó vasár- ós Qnnepn&pi vonat szeptember hó 30-án, a Budapeatról Piliscsabára d. u. 1 h 06-kor induló ós a Piliscsabáról Budapestre este 8 h 16-kor érkezó vasár- és ünnepnapi vonal pedig november hó lo-én megszűnik.
A szombathely —pinkafői vonalon a Pinkafőről—Nagyszentmihályra jelenleg d. u. 4 h 41-kor induló vonat Pinkafőről már d. u. 2 h 32-kor fog indulni,
A budapest—nyugoti pt udvar—marcheggi vonalon az Érsekújvárról Budapestre éjjel 11 h 60-kor érkező vonat megszűnik a Párkány — Náná-ról Budapestre délelőtt 8 h 46-kor érkezó vonal c.iak Nagymarostól közlekedik; a Budapestről este 7 h
65-kor induló vonat Párkány Nánn helyett csak Vácig közlekedik; a Budapestről Nagymarosra d. e. 11 h 36-kor induló ós a Nagymarosról Budapestre este 8 h 10-kor érkező vasár- és ünnepnapi vonat megszűnik; a Budapestről d. u. 3 h 66-kor ós d. u. 6 h 20-kor induló vonatok Szob helyett csak Nagymarosig közlekednek; a Nagymarosról Budapestre éjjel 10 h 26-kor érkező vonat csak Váctól marad forgaloinbau; a Nagymarosról reggel 6 h 36-kor Budapestre érkező ós Budanestról éjjel 11 óra 36-kor Nagymarosra induló vonatok Vác és Nagymaros között megszüntettetnek: a Rákospalota—Újpestről Budapestre éjjel 3 b 61-kor érkező vonat elmarad, megszűnik végre a Pozsonyból Marcheggre este 8 b 60-kor induló vasár- ós ünnepnapi vonat. A Budapestről Marchegg-felé d. n. 2 órakor induló gyorsvonat Párkány—Nána és Galánta állomásokon nem fog megállani, helyette e két állomáson a d. u. 2 b 30-kor induló gyorsvonat áll meg.
A lipótvár—pozsonyi sonalon egy uj vonal helyeztetik forgalomba, indul Pozsonybol d. u. 4 h 26-kor, érkezik Lipótvárra este 6 h 02-kor.
A vác—ipolysági vonalon a Vácról—Ipolyságra d. e. 9 h 59-kor Induló ós az Ipolyságról Vácra este 9 h 13-kor érkező vasár- és ünnepnapi vonat megszűnik.
A párkány—nána—garambcrzencei ézgaram kovácsi—aranyosmaróti vonalon a Léváról minden hétfőn reggel Aranyosmar&tra induló heti vásári vonat megszűnik.
>1? érsekufvár — németprónai vonalon u Nagy-bélicről Nyitra felé d. u. 3 h 43-kor induló teher vonatnál a személyszállítás Nagybélic és Nagytapol-caány között megszűnik.
A pöstyén—verbói vonalon a vasár- és ünnepnapi idényvonatpár megszűnik.
A hölak- trencsénleplic - trencsénteplic —fürdői vonalon a Trenwénteplic-fÖrdőről éjjel I h 01 -kor, reggel 4 h 42-kor, d. u. 6 h 29-kor ós éjjel 10 h 18-kor induló, valamint az oda éjjel 3 h 15-kor, d. u. 2 h 06-kor, este 8 h 40-kor és éjjel II h
66-kor érkező motoros vonatok megszűnnek.
A nagyszombat—jókuti vonalon a Nagyszombatra reggel 6 b 66-kor érkezó vonat Szenice helyett csak Jabíónctól közlekedik.
A budapest—keleti p. udvar—hatvan—rutt-kai vonalon h Budapest—Józsefvárosra Gödöllőről reggel 6 h 60-kor érkező és a Budapest—Józsefvárosról—Gödöllőre este 7-kor induló vonatok vasár-és ünnepnapokon nem fognak közlekedni. A vasáréi ünnepnapi vonatpár Budapest—Gödöllő között megszűnik.
A budapest keleti p udvar -lavocnei és a tniskolc - kassai vonalon a Budapestről Kassa felé d. e. 9 b 36-kor induló és a Budapestre Kassa felől este 6 It 26-kor érkező idénygyorsvonatpár szeptember 30-án megszűnik, december 16-től február 28-ig azonban ismét forgalomba helyeztetik.
A máramarossziget—aknaszJatinai vonalon a Máiamarosszigetről d u. 3 h 40-kor induló ós oda
délután 4 óra 39 p-kor visszaérkező idényvonatpár megszűnik.
A budapest—keleti p. udvar—predeáli vonalon a Nagyváradról Kőbánya felső p. udvarra minden hétfőn reggel 6 h 32-kor érkező vonatforgalma kiterjesztetik Budapest keleti p. udvarra, a hova reggel 6 h 40-kor fog érkezni; a Budapestről—Nagy-kátára d. u. 3 h 26-kor induló és a Budapestre Nagykátáról este 8 h 10-kor érkező vasár- és ünnepnapi vonatpár megszűnik: a Predeálról Budapest nyugoti p. udvarra reggel 7 h 36-kor érkezó gyors-vonat Apahida állomáson szeptember 16-tól kezdve, feltételesen megfog állani; a Budapest—nyugoti p. [udvarról este 9 h 36-kor és az este 10 h 60-kor i induló gyorsvonatoknál a megállás Kolozs—Kolozs-kazán szeptember 16-tól kezdve megszűnik; a Kolozsvárról a Budapest felé d. u 1 h 13-kor induló; gyorsvonat Sztána állomáson október 1-től kezdve nem áll meg; Zichybarlangnál a vonatok a téli évad tartamú alatt nem állanak meg. A Budapest nyug. o. udvar Kolozsvár között közlekedő, Budapest nyug. p udvarról d. u. 2 li 26-kor induló, valamint az oda d. u. 1 h 60-kor érkezó gyorsvonatpár III. (oszl. utasokat nem fog szállítani, helyelte a Budapest nyugoti p. udvar—Székciykocsárd - Marosvásárhely között közlekedő, Budapest nyug. p. udvarról este 10 h 60-kor induló, valamint az oda reggel i 6 h 60-kor érkezó gyorsvonatpár lesz III oszt. utasok szállítására berendezve.
A székelykocsárd—besztercei vonalon az éjjeli vonatpár megszűnik.
A iilarosludas—besztercei vonalon a Marosludasról Nagycség—Budatelkére jelenleg este 6 óra 18 perckor induló vonat már délután 4 óra 201 perckor fog indulni.
A nagyvárad—píispök (feliksz) ftírdői vonalon a lűrdó évad vonalok megszűnnek.
A nagyszeben —i\'aineni vonalon a nyári idény-vonalpúr megszűnik.
! A budapest nyug. p. udvar—orsovai vonalon a Budapestről —Ceglédre d. e 11 h 66-kor indult ós a Budapestre Ceglédről este 9 ti 20-kor érkezó vasár- és ünnepnapi, valamint a Szegedről Kiskun-I fólegyházára este 8 h 10-kor induló ós a Szegedre j Kiskunfélegyházáról reggel 6 h 37-kor érkezó na-. pontai vonatok megszűnnek, Karánsebestől-Lúgosig a j Karánsebesról este 10 h 30-kor Induló tehervonatnál 1 a személyszállítás megszűnik.
A temesvár-józsefvárosi buziásftirdői vonalon a Temesvár - Józsefvárosra Buziásfürdőról este 9 h 12-kor érkezó vonat helyett a Temesvár—József-: városra este 7 h 10-kor érkezó vonat fog közlekedni.
A zsombolya—nagybecskereki vonalon a Torontál—szécsányra reggel 7 h 66-kor érkezó vonat Nagybecskerek helyett csak Nagybecskerekbégapart-ról fog közlekedni.
A kisnyir—kerekegyházai vonalon a Kisnyirre d. e. 11 h 31-kor érkező és az onnan d. e. 11 h 46-kor induló vonat megszűnik.
A cegléd—kupai—kovácsmajori vonalon a Ceglédről Csomó felé éjjel 3 h 39-kor induló és a Ceglédre Csemó felől reggel 6 h 10-kor érkezó vonat a november 1 tói február 28-ig terjedő időtartamra megszűnik; a Ceglédre Kupai-Kovácsmajor felől este 9 h 36-kor érkező vonat november l-től\' április 30-ig az egész vonalon, h Ceglédrói Kupai Kovácimajor felé este 6 h 40-kor induló vonat pedig Gerjétól Kupai Kovácsmajorig megszűnik; ellenben a, Ceglédre Gerjéröl este 8 h 16-kor érkezó vonal a ( fenti időtartamra ismét forgalomba helyeztetik.
Az eszek - zupanjei--szávaparii vonalon a Zupanje—szávapartrol Zupanjére jelenleg este tí hl 20-kor induló vonat Zupanje szávapartról már d. u.! 3 órakor log indulni.
A slrizivojna — vipolje—éamaci vonalon a Strizivojna—Vrpoljéról jelenleg jelenleg d. e. 1<) h 67-kor induló vonat már d. e. 9 h 30 kor fog in-1 1 dúlni.
A baja—bezdán sombori vonalon h Zolii-i borról jelenleg d e 8 h 67 kor induló vonat Zom-1 borról d. u 12 h 36-kor fog indulni.
A nagyfény csanlavéri vonalon az éjjeli vonatpár megszűnik.
A simja dobc\'rling vonalon a vonalok menete gyorsít tutik;
A bttdapcsl keleti p. udvat-fiumei vonalon a; Fiúméról Budapestre d. e. 9 h 36 kor érkezó gyorsvonat Fiúmétól Adony-Pusztaszabolcsig október hó, l-tól február 28-ig megszűnik.
A Budapesről Fiúméba este 7 h 40-kor induló |
gyorsvonat október 1-től február 28 ig megszűnik Budapest keleti p. udvar é.s Budapest—Kelenföld közöli azonban 1914. februárban minden hétfőn, csütörtökön és szombaton k wien -budapest-tiroí-rivierai expressvoriat hálókocsijával forgalomba helyeztetik. Skradtól —Fiúméig a vasár- és Ünnepnapi idény vonat megszűnik.
A kőrös- belovár verőcei vonalon a vonalok menete Kőrös ós Belovár között gyorsittatik.
Az adony—pusztaszabolcs -tapolcai voualoti a nyári idény gyorsvonatpár megszűnik.
A jutaa—alsóőrsi vonalon az Alsóörsre d. u. 3 h 09-kor érkezó és az onnan este 7 h Sí7-kor induló vonat megszűnik.
A székesfehérvári—pakei vonalon a Börgöndról Székesfehérvárra d. e. 10 h 11-kor iu-duló vonat megszűnik.
A gytfr—jutás-ujdombovári vonalon a
Hajmáskértól Győrig minden szombaton és a Győrtől Hajmáskérig minden hétfőn közlekedő vonat megszűnik.
A Celldömölk osáktornyai vonalon Zalaszentiván Kisraludpuszta és Zalaegerszeg között a hajnali vonatpár, a zalaszentiván - kisfalud-puszta zalaszentiváni vonalon pedig a csatlakozó vonatpár megszűnik.
► A tűrje—balatonszentgyörgyi vonalon Zalaszentgrót és Tűrje között — a Türjére este 7 h \' 24-kor érkező és az onnan este 6 h 33\'kor induló vonat megszűnik.
Az igazgatóság
(UunnyoniMs nem dijaiUtik.\')
-y^spir/n
yAiírolunk eredeti
— TABLETTÁKBAN =
20 drb. K 1,20
M.-d.n Tabl altira u ASPIR1N ru ribilyagaa Parbentabrlken »om. Priedr. Beyer & Ca, Blberteld «nd Leverkusen b. Math.im •
Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagjkuuizsáu.
Nagykttnbraa. 1913 szeptember 39
ja-ik évfolyam 73 .szám
Hétfő
Hillilmlk hétfőn ii ciütirttktn. , ,"
I-eloldj -íerkcsíio
£lön»él*»l K«4.< 4vr« 10 korona, Ulí„. 6 koron., ^ Ápru V fivnr a
N*ir«<Ufi« » korona 60 fl»/_ 4r, ,0 fl„ K-AKULiX tíYUIjA
KiWcrke*4tn
KEMÉNY LÁSZLÓ
liirtiiitoiég ii kladlhlnlil Diák-tír t
T.l.for.: III - HlrdaUaak dMaiabia itarlnl.
Egyről-másról.
Megnehezült m idők járása fuleltüuk. Uorua a látóhatár. Hideg szellő rezgeti a sárguló avart, a száraz falevelek fázósan zörögnek. Az emberek az ősz hidege miatt a szobába menekülnek, hol felöltölt télikabátokkal ülik körül a hideg kályhát.
Mert hát fura világot érünk. A nyomorúság vicsorgatja telénk fogát, az iparosok panaszkodnak, mert nincs munka, a földhöz kötött földműves, kinek egyetlen vágya, hogy egy darabka földet sajátjának mondhasson, panaszkodik, hogy nem kap még nagy kamatra se kölcsönpénzt, a hivatalnokok serege panaszkodik, hogy jövödelméból nem tud megélni, mindenki panaszkodik: és a kávéház tele van kaoagó emberekkel, a mozi tömve van mulatni vágyó és mulatni tudó sokasággal és ha végig nézzük vasárnap délelőtt a korzót, vagy pedig az egyik egyesület bálját, a fényűző ruházkodás szinte kirivólag tűnik fel előttünk.
Mindenki panaszkodik és mindenütt a jólét jeleit látjuk. Honnan van ez az ellenlét? Vájjon a panasz uélkülöai-e az őszinteséget, avagy a jólét külső jelei hazudnak.
Keressük elóazör a panasz okait. Bizony nehéz az élet Ez most már nem olyan mondás, amit osak azért mondunk, mert igy hallottuk az Idősebbektől, de mert tényleg igy vau. Az élet nehéz feladatok elé állitja a megélhetésért küzdő embert éa ha meg akar felelni ezeknek, minden erejét és mindeu tudását össze kell szednie. Mert két eset előtt áll • Vagy dolgozik, küzd toljes erővel, szabad idejét Is munkára fordítva és akkor megszabadul az élet anyagi gondjaitól. vagy pedig élvezi az életet, de -akkor az anyagi gondok ólomterhe nehezedik megroppant csontjaira.
Pedig az élet célja nem lehet a munka. Mi szeretjük a munkát, dolgozunk szorgalmasan, becsületesen és igyekszünk megállani helyünket, ahova sorsunk szeszélye állitott. Az élet oélja maga az élet. A munka csak szükséges az éleihez, annak lényeges járuléka.
Az egész időnket munkára fordítani, ez már visszaélés az emberi szervezettel.
A régiek emberiesebben tudtak élni. Elvégezték a dolgukat, de hagytak időt a pihenésre is.
Nézzük azonbau ma egy kishivatalnok életét. Fizetése kevés, állása és társadalmi helyzete pedig kötelezi arra, hogy a jobb anyagi viszonyok között élő kereskedőkkel versenyezzen a ruházkodásban és egyébb dolgokban. Mit tehet egyebet? Ellopja magamagától a szabad idejét és értékesíti. Jövedelme emelkedik és igy a fényűzést — legalább kifelé — folytatni tudja. Hogy otthon dideregnek az apró csemeték, hogy ai apjától megfosztott gyermek nevelése esetleg ferde irányokat veBz fel, azzal ó nem törődik.
Pedig lehetne ezen máskép is segíteni: Az igényeket kellene redukálni az egész vonalon. A mi egész társadalmunk a fényűzésre van berendozve. Pedig nem erre, hanem egyszerűségre, kényelemre, őszinteségre kellene törekedni. Mit ér, ha fenn az
Autognosis.
A lelkem mosl egy szirli zárda, kökeritéses, Itüs és hallgatag . . . Ablakain csak délutánkwl verődnek álal a napsugarak.
Alkonyatkor cellaajtókon kilép sok barnacsuhás bús barát; a sacellumba csüggedt fővel vonulnak ives folyosókon át.
»
A Compleloriumban felbúg a hangjuk önodaadón, lágyan . . . Megdobog ilyenkor a szivük a durva, barna daróc ruhában.
S hogy a kórus végeztével hűvös celláikba\'visszatérnek,
Azuj
felsír olt mindegyikük ajkán egy ós, biinbánalos zárdaének . . .
Egy ifjú barna szerzetesben, ki önmagái ájultra verten feküdt, komor cellája ölén : Jajj! a lelkem lelkét felismertem
Lipcsey Domonkos.
A fiu gazember.
Irta: PAK0T8 JÓZSEF.
A Hzéky-kunán nagy volt a szomorúság. A nagyasszony naphosszat ai ambituson Olt éa vári valamit.
KM óh* volt. A Nyárád-partí fák rézvöiös szint váltottak a az országúton a borvizes székelyek . szekerei csikorogtak Küszöbön volt a léi, a borvize-\' »ek metszi utjokról sietlek hazafelé.
A nagyasszony szomorúan nézte a kocogó szekereket éa felsóhajtott:
— Oh, az a Hu. «z a fiu, az a liu ...
— Az a íiu gazember I — csattant fel hirte-leu egy bársony hang az ainbitus végéről.
— Ne, ue I
— A nagyasszony tiltakozva emelte fel a kezét és könyörögve nézett az urára, Bzéky Barnabásra.
Széky Barnabás eszterhás szemöldökei összerándultak. Megfordult és tehetetlen haraggal bámult bein a levegőbe.
A nagyasszony szomorúan folytatta:
— Ne bántsd azt a fiút, hátha beteg szegény. Ágyban fekszik és nincs seukije, akivel irathatua.
Ez a mentség vigasztalásnak oly szomorú volt, hogy a nagyasszony szeméből kiszökött a könny.
Széky Barnabás észrevette eit a könnyet és hirtelen lelohadt a haragja Odalépett öreg hitestár-sáboz és szelíden megfogta a kezét.
— öreg bolondok vágyónk ini ketten, — mondotta elérzékenyülve — nagyon a szivünkhöz nőtt az a fiu.
Aztán, bogy elrejtse felindulását, újra pattogni kezdett:
Qsram dróílámpák
—"""Töréketlenek.
Képulsst.\'l is r.Már tfj/vaiwciif ristlrj: Finfer is Fia, Budapest VI, Hafós-tUca 41.
*
IHH
í A<\'Li!* If * T
8ZKPTEMHKR »9
ernyő. de nincsen ken. rnegl Meri kérdés Bzédok Ezt
lehetne
közös elhatározás
eg^Obb,,életre.,.
nehéz nók meg az elfteUta intézkedéseket, hanem gyázzunk ós ne késóu, amikor már az eui-hozzá;;|\'ga%®8SSflig. a pap, a tanító és mind átok berek a járvány ittléle miatt elvesztették » ni elöl ala lé\'ttjtzék. akiknek a népre befolyásuk van fejüket. vigyázzunk, hogy pe ilyenkor kezd-«ni a szomíjjvközben figyelmeztetnék a népet a tisztaság jflk meg a haj reparál(taát, hanerá korábban hivujjtársak.|nagy előnyére, a tisztaságnak arra a hat- intézkedjünk. Oktassuk ki a népet arra. itn«j|ueg«S>ii, De! hálós erejére, amelynél különb óvintézkedés elöWfcv\'azután ainem létezik. Miért lílfiios a hollandusoknál, alkalmat fog adni egy miért nincs az angol nép között elterjedve a kolerajárvány. Sem az egyik, sem a másik nincs sokkal kfllönb gazdasági helyzolben a magyar népnél, de a hollandus nem tölti
életének legnagyobb részét korosmákban csodálkozással tapasztalta, hogy milyen rend nem dőzsöl és nem forgácsolja szét erejét, honol a kis hajlókban. Milyon egészségesek a hanem gazdaságosan rendezkedik be, az gyermek és agg egyaránt és hogy milyen alapelvei szerint rendezi egyszerű eszközökkel tudnak ezek az einbe-
k rém allén.
hogy a tisztaság nem követel okvetlenül |U módot, hanem hogy leliet — mint ahogy azt a hollandusok és angolok példája is mutatja. még szegény Borban út tisztának lenni, Aki az északi országokban j*rt és ellátoga-tott akár egy hajómunkás otthonába, az
Még élnek közöttünk emberek, akik hatvanas évek kolerajárványára visszaem- életet a tisztaság lékeznek. Olyan súlyos benyomást gyakorolt!be és ez a betegség ördögét vissza szorítja, rek küzdeni a betegségek mindenféle fajtája ez a betegség az emberekre, hogy sokan A mi törekvésünk nem lehet más. a ellen.
nem is a kolerától, hanem a kolera látása- kolera és egyéb betfgségek ellen küzdelem- Mert nemosak ez az egyetlen előnye
uak izgalmaitól, az elkékülő, kínokban vonagló emberek hőrgésétól leltek beteggé A kór ellen nem tudtak másként védekezni, mint kuruzsló szerekkel, kénnel, füstöléssel. Még ma sem találták föl a kolera szérumát, mégis összehasonlíthatatlanul kisebb a kelerarueg-betegedések száma. Mert rájöttünk, hogy
ben. mint az. hogy llsztán éljünk, és hogy tisztaságnak, hanem van egy ntás fontosabb a tisztátalanságot mindenféle eszközzel meg- előnye is, az. hogy az ember megelégeilet-akadályozzuk. A tesli tisztátalanság nem | tebb, vidámabb és jóval nagyobb az élui-
kevésbbé megvelendő, minta lelki tisztátalanság Aki nem tudja kellőképen ápolni a testéi, aki a környezetét nem tudja rászok-j tutni arra. hogy tisztán éljen, tisztát egyék,
fertőző járvány ellen mindössze egyetlen or-! tiszta ruhát vegyen föl, sürün mosakodjon, vosság létezik: a tisztaság. világos és pormentes lakásban lakjon az
Az orvosok ebben a betegségben rend- nem fogja megérteni azt, hogy mi a beteg-szerint [kikérik a halóságok támogatását ség ellen a legjobb orvosság Aki erre nem Mert osa\'k az előzetes óvintézkedések tudják kepes, az mingig ki lesz téve annak. hogy
megóvni az embereket attól, hogy a veszedelem közéjük ne férkőzzön. Az előzetes intézkedések azonban rendszerint egy kissé megkésve történnek. Mert nemosak a megfertőzött vidékhez közel eső folyam vizét kell eltiltani, attól, hogy a nép abból igyék vagy rúnáit mossa, vigyáznunk, hogy a hanem óvakodnunk kell még mielőtt a kék betegség gyökeret vert volna az országban.
Megakadályozhatnék a járvány beoipe-lését azzal, ha nem az utolsó órában kezde-
egy járványnak áldozatul essen.
Népünket oklaasuk ki inkább a tisztaságra, mint minden más egyébre. Tanulja meg a nép, hogy tiszta lélek csak tiszta testben lakhatik és hogy nincs nagyobb boldogság a világon, mint az a tudat, hogy az nem csak arra kel! i ember saját akaraterejével, önfegyelemmel határok lezárassanak, tudott gátat vetni a kór terjedésének.
Tehát no terjeszkedjünk ki másra, mint a tisztaságnak minél szélesebb rétegben való meghonosítására. Ez legyen a oélunk a kolera elleni védekezés során. (Jsakhogy vi-
kedve, mintha testi bajokkal kell küzdenie. A magával megelégedett és jókedvű ember tud már a testével allentállni a fertőző be tegségnek. A lerongyolódott, külsőleg és bensőleg lezüllött ember nem tud védekezni egy erős járvány hatalma ellen, összeroppan Ezért oly erős a kolera a balkáni államokban és azért nincs Italaltiia a nyugati és északi népek között. Ezt meggondolás tárgyává tehetnék a hatóságok.
A tiszta ember erősebb és erkölcsősebb a tisztátalannál Az előzetes óvintézkedések tétessenek lueg az egész éven át. tanítsák a népet testi tisztaságra és ezzel a leghaté-sabb óvintézkedéseket foganalosiioilák. Erre gondoljanak mindazok, akiknek föladatuk a népei vezelni.
Ha ezt keresztül vitték, akkor megrendszabályozták a kolera behuroolását.
— biztos, hogy kutya baja nincs a kölyöknek. Eli világát. No, de majd megtanítom emberségre I Kimegyek utána, el én, ha ínég oly messie is tan az > festi
A nagyasszony szomorúan inifatla a fejét.
— Nem mégy le oda, ltarn,ibés.
— Széky Barnabást ez a tagailáabevevés még lobban feltüzelte.
— Már hogyne mennék I — dohogta mérgesen. Ma indulok. Vagy holnap. De elmegyek Mogulom én. mért hal Inat ugy az a kölyök. Hit mi már nem ie éllluk a számára? Kgyazertten nietihal-lunk ? Mi ? Felutazom I
Ka a fenyegetés nem volt komoly. Haliéin amikor már télre kezdett fordulni az irf6 s a fin még mindig nem adott életjelt magáréi, a Széky kúria öreg lakéit majd fölvetette s uyutítalsuság
Széky Barnabás egy napou saroglyába tétette a ■ ókatorkoa bundáját, megírta testamentumát « odaállolt a nagyasszony elé:
— Megyek Feelrel »
á nagyasszony halotthalvány lett erre a kije-lentésra. Még ai aranykapoaoa plroa kláriagyöngyaor Is, amaly ojjiu fiatallá tette a fehérhajó nagy-aaazobyt, elsápadt a nyakán. De aitán erét vett ma-
HÍREK.
gáu, nem akart gyöngébb leuuí mint édes öreg bi-tesiársa és csöndeqyi mondta i
— Meuj!
— Éh amikor a kocái, az Állomáshoz vitte Széky Barnabást, kirobogott az öreg kúria k\'kapu-)án. a nagyasszony könyörgó hangon kiáltó\'ta az ura után ;
— De ne bániad att a fiút 1
- II.
A pesti uagy bérház harmadik emeleti folyosóján Széky Barnabás keserves fel fohászkodással csavargatta jobbra-balra kemény uyakát. hogy meglássa azt az aiiúHzámot, ahol a fiára akitdt Végre ráakadt
Egy kicsit elfogultan, bizonyos szorongással üi ott a meg a kiliucset. de az ajtó zárva volt. valaki belüli ól kinyitotta.
Széky Barnabás zavaitan hátrált meg Bgy tiatal leány állott meg #IÓtt«.
— Engedelmet. tán rosnz helyen járok. — dünuyögte.
— Kit (utazik keretűi?
— Széky Miklóst.
— Itt lakik.
Vég* köv.
— Uj főrend Belíscsei én gelsei Gulinaiin Vilmos bárót a király a főrendiház örökös tagiáva neveite ki.
— Az uj postapalota ügye. Az uj po»t»-palota építésének Ugye ha bár lassan, de fokozaton*" halad Azonban az építésével kapcsolatosat) a Kazinczy Zrínyi Miklós-utcákat is rendezni akarják. Zriuyi Miklós-utca azon szakaszát, melyen a palota áilaui fog, ki akarták egyenesíteni. Mint illetékei forrásból értesnlQnk tárgyalások indultak azon ház telektulajdonosokkal, kiknek az északi soron vannsk a telkeik, a megtelelő terület átengedése ügyében.
Ismét fellépett a vidéken a e«áj- 6b körömfájás. Somogymegyéhex tartozó, de hozzánk kötelfekvó csurgói járásban ismét fellépett a ragadós saái ós körömfájás Fellépte, luké Somogy-Osiesö é* Iháros községekben fr»*tatálva lett. A földmű-léstlgjri miniszter egy erélyes rendeletet adott ki a védekezés ügyében, óva flgyelmexteti a gtxdaközön-aéget. hogy iljvn területről no vásároljou hasított körmű állatokat, amíg s lárváujo* betegség el n«ui
mullik.
Kgy másik rendelet is érkezett városunkhoz
8ZKPTBMBBR 29.
ZALAI KOZLO NY
S
Tirroegyéuk alispánjától. Meg a mull hónapokba bontására a bontásból kikerülő összes régi anyagok - Késelés Kollarits Bedő György. ki
történt, bogy Zalahosszufaluban a körülötU fekrö éli ,6rg^ak „l^Ujtására és megyeiére nézve «zen- régóta jó barátiban voll Nagy Sáudornéval,
falvakban a veszettség nagyobb mértékbe.. lép«U fel1 ne, nTÍ|váuo8 pá|)A„, hirdettetik. i. • - • - .....
él há/om embert éa több szarvasmarhát megmartak A pA|yAt|)i ^ndikmAk B )eltételek megtekiu-, veszett kutjfálf. Az alispáni rendelet figyelmezteti I illetve at árle|té*i hirdetmény és ajánlat átvé-i közönséget, hogy forditsou nagyobb gondot a ku-j ltí!e ^„tl forduljanak a helybeli 1. számú posta tyáira. Ne ad|on nekik rothadt ételeiét. Éa ha a ve- j lAvirda ,|iflta| f^ökéhet. „etUég gyanúja fennforog jelentse azonnal a vároai főkapitányi hivataluál
A rendelet közli a veszettség legbiztosabb ismertető jeleit is. Az eb uyugtalau, rendes helyét, melyet minduntalan felkeres, folyton változtatja vi-,elkedését a környezetével szemben megváltoztatja, iitágya csökken. italokat uem vesz magához, a lengőben kapkod, mintha valami előtte lévé tárgyat tkarua megharapni, sét egyes tárgyakat össze-vissza
harapdál.
— Októberiiiatentisztelet. Október l-éu it alsótemplomban ismét megkezdődnek a szokásos ábitatosságok, d. u. 6 órakor.
— Magyar művészek kiállítása A Roz-gouyi-utcai torpaterémben már csak uéháuy napig látható a magyar művészek kiállítása. A gazdag kiállítás igazi műélvezetet nyújt, amiért is ismételten biviuk fel a nagy közöuség figyelmét a tárlatra
— Az Izraeliták nagy ünnepi istentisz teletelnek sorrendje: Ros hason mindkét estéjén, (. évi október hó l-éu és 8-án d. u 6 órakor máriv ima; október hó 2-án, csütörtökön, roshasono első uipján sachrisz ima: reggel 7 érakor; ifjúsági isteu-tisztelet d. e. fél 9 órakor, muszaf-ima d. e. lü órakor, mincha ima d. u. fél 4 órakor; — október bó 3-án pénteken, roshasono második napján, sachrisz ima reggel 7 órakor, ruuszaf ima d. e. 10 órakor; péutekesti istentisztelet d u. U órakor Ezúttal
*"U felhívja az elöljáróság a t. templomlátogató kö-zóudég b. figyelmét azon , körülményre, hogy templomi belépti jegy nélkül a nagy ünnepek alkalmául senki sem fog. sem a nagy, sem a kiatemplomba bebocsáitatni. Templomi ülések még mindig kapüa-tók, miért is ajánlatos, hogy templomi jegyét, a bitközségi irodában, miudeuki most már haladékla lanul megváltva. Szegények, ugy férfiak mint nók, diitalanul kapnak templomi jegyeket, ha e célból a hitközségi irodában jelentkeznek.
— Rosszak a gyalogjárók. Már hosszú idók óla tapasztalhattuk, hogy gyalogjáróink egy réaie [hihetetlenül |rossz kaiban van tarlva. Üjitá-M>k, javítások már régóta nem történtek. Ha s sötétség beálltával kell végigmenni az utcákon (és ki ii a boldog, kit a kenyér utáni hajsza nem kény-ftzeri tarra, hogy esti óráit munkában töltse) valósággal veszélyes a rossz kövezeteken járni. Az ember esetlik-botlik é8 inajd a nyelvét harapja el a nagy
— Uj huszkoronás bankjegyek. Az
Osztrák-magyar bank 1913. évi jan. hó 2-ról keltezett, 20 K-ra szóló bankjegyeinek kibocsátását bécsi és budapesti íóiutézeinél, szintúgy összes fiókintézeteinél, 1913. siepi 29-éu fogja megkezdeni. A jelenleg forgalomban lévé 1907. jati. 2-áról keltezett 20 K-ra szóló baukjegyek az Osztrák-magyar bank fé- éa fíókiutézeteiuél 1916. december 31 óig fizetés• kép vagy átváltás végett beszolgáltatandók, ugy hogy bankjegyek bevouásáuak utolsó határideje 1916. december 31-én lejár.
— A husdrágaaág Nem Zala vármegyében intézkedtek a husdrágaaág ellen, hanem legutóbb Makó városában, mélyuek poMnneatere rendőr-kapitánya a Makón tűrhetetlenné vált husdrágaaág enyhítésére egybehívta Makó husiparosait és fölszólította óket, hogy az árakat mérsékeljék, különben a hatóság kényteleu lenne hatósagi mészárszéket fölállítani. Hosszabb tárgyalás után a méstárosok és hentesek belomentek a húsárak csökkentésébe. A hatóság megállapította a húsárakat. amelyek szerint elsőrendű marhahús I K 60 í, másodrendű 1 K 20 f, borjúhúst 1 K 80 f. és 1 K 40 fillérbeu állapították meg A hatóság e szociális intézkedése Makó városában nagy megelégedést keltett. Kanizsán is elkelne.
már született Németh Rozáliával, tegnap este a régi gimnázium környékén, különös módon adott kifejezést ezen vonzalmának. Nagy Sándornét alaposan megszurkálta. Kollarits erősen iszákos természetű és ilyen állapotban már többször reudezelt hasonló jeleneteket. Jelenleg is foglalkoztatja az tfgyik feljelentés a rendőrségünket.
— Horváth Kálmán a revolveres dráma egyik hőse, ma felgyógyulva a kórházat elhagyta.
- Az „URANUS" színházban Szarvas szálloda (volt Edison színház) szerdán és csütörtökön nagy Klite előadás tarlalik, elsőrendű zenekíséret mellett. A 2\' órás előadás a Gaumonl világhírű filmgyár legújabb és legremekebb képeiből van összeállítva. Az igazgatóság uem kímél sem költséget, sem fáradtságot, hogy a n. é. közönségnek minél kellemesebb és élvezetesebb estélyeket szerezzen. Az .Uranus* színház szerdai és csütörtöki előadását miudeukinek n legmelegebben ajánljuk. Egyúttal szíves tudomására hozzuk a n. é. közönségnek, hogy okt. l-töl kezdve mindenuap fog tartatni előadás.
Irodalom.
A .Vasárnapi Újság* szeptember 28-iki száma képekbeu és szövegbeu egyaránt lendkivűl dús tartalommal jelent meg. Az illusztrációk aktualitása, mfivésziessége s az olvasni valók változatossága egyenlő érdeklődésre tarthatnak számot. A bontás alá — Gyümölcskereskedők Ügyelmébe. A került Nemzeti Színház utolsó napjairól hoz érdekes soproni kereskedelmi és iparkamara értesülése sze- I képekkel irt cikket Zubolytól, az Ernát-muzeuui iránit rint a kerületnek több helyén téli gyümölcsfajtákban cia kiállítását sok képpel ismerteti Farkas Zoltán, rendkívül bó termés lévén, termelők és kereskedők Paulay Krzsiről, a Nemzeti 8zinház kiváló mfivéBi-a gyümölcsnek külföldön való értékesitesére keresnek 1 nőjéről Kovács Lydia ir. Szofoklesz egyik drámájiuak módot. Az érdeklődők kívánságára a kamara kész- előadásáról Moravcsik Gyulától hoz közleményt, tőség esen közli oly nagyobb, megbízható -német és „ábbá Lakatos Lászlótól regényt, Szőllési Zsigmondsvájci gyümölcskereskedó cégek címét, melyek az i tói novellát. Erdős Kénétől és Haraaztby Lajostól
költeményeket, stb. Irodalom és művészet, sakkjáték, atb. — A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyed-
értékesítés szempontjából flgfulembe jöhetnek.
— Riport-téma A\' .Keszthelyi hírlapban" olvassuk: Néhány ilju óriás űl a kávéházban. — Fiuk — szól az egyik — nincs valami jó riporttémátok, amit érdemes volna feldolgozni ? — Nekem vau — szól a másik. - Egy hatalmai katonai botránynak jöttem a nyomára. Egy korrupt élelmiszer — szállítás! Adataim vannak, hogy a hadsereg tízezer pár virslit vásárolt ós mind a vizbe kellett dobni !
— Hogy — hogy?
Máskép hogyan főzhették volna meg őket? Kolerahir Nagykanizsán. Nagy riadal-
évre öl korona, a „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utcu 4. az.) — Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két koroua 40 fillér.
iókkeuések között. Világjáró turisták kik az Alpok ,oat okozott városunkbau egy haláleset. Osváld János biiklagerinceiu fáradtság nélkül járUk, kidűlnek a 45 éves napszámos szombaton délelőtt erős kínok és mi roBsz kövezeteinken. Városuuk rendőisége egy j a koleiát jellemző körülmények között meghalt. A alkalommal erélyes lépéseket teU, felhívta a házi- beteg már pénteken este súlyos fájdalmakról panasz-gaidákat, hogy a kövezetei javíttassák kt. Abban az kodolt. Szombat délután boncolta fel Dr. Goda Lipót időben lehetett is uj kövezeteket látni. De most,1 hatósági orvos, aki bár * kolerát jellemző váladékot esak eset lik-bot lik az ember a rossz követele... megtalálta, de a belek feketesége, mely a koleránál
- Pályázati hirdetés Nagykanizsa r. t mindig fellépő vörös színnel éppen ellenkezik, gyo-városban n Kazincy-utca 10. és Zrínyi Miklós-utca morhurutra vall. A bélrészeket a pozsonyi vegyv.zs-27. sárnok alatt fekvó és a Postakincstár tulajdonát gály állomáshoz küldték, honnan a távirat, képező földszintes épületek valamint ezek alapjainak még ma este, vagy holnap reggel várható.
válasz
dus választékban
{Jutányos árban kapható
Ifj. Wajdits |Józsefnél.

A legjobb to • l»«t«rU.lUi WUlilM (*«•»•. Huurtt MtazáMai »\'/. árM—dtiVirit*.
ZALAI KÖZLÖNY
8ZKPTRMBKR
UttTiB IÍKÍLTI UliKÍWtTÜ
MüNrisii
297293,1913. ic.
r. ii.
A magyar királyi államvasutak téli menetrendje 1913-1914. évre.
A magyar királyi államvasutak vonalain ós a/, általuk kezelt magánvasutakon f. évi október bó I -éu a téli menetrend lép életbe, mely a jelenleg érvényben lévó nyári menetrenddel szemben a következő léuyegesebb változásokat tartalmazza:
A budapest - nyugoti p udvar esttergonu és a bnda—császárfürdő— óbudai vonalon.
A Piliscéabáról Budapestre este tt b 26-kor érkező vasár- és ünnepnapi vonat szeptember hó 30-án, a Budapestről Püiscsabára d. u. 1 h 06-kur induló és a Piliscsabáról Budapestre este 8 h 15-kor érkező vasár- és ünnepnapi vonat pedig november hó 10-én megszűnik.
A szombathely—pinkafői vonalon a Pinkafő-rÓl—Nagyszentmihályrn jelenleg d. u. 4 h 41-kor induló vonat Pinkafőről már d. u. a h 32-kor fog indulni,
A budapest—nyugoti p. udvar—marcheggi vonalon az Érsekújvárról Budapestre éjjel 11 h 60-kor ér kezű vonat megszűnik; a Párkány—Náná-ról Budapestre délelőtt 8 h 45-kor érkező vonal csak Nagymarostól közlekedik; a Budapestről este 7 h
65-kor induló vonat Párkány Náua helyett csak Vácig közlekedik; a Budapestről Nagymarosra d. e. 11 h 35-kor induló ée a Nagymarosról Budapestre este 8 h 10-kor érkező vasár- és ünnepnapi vonat megszűnik; a Budapestről d. u. 3 h 56-kor és d. u. 6 h 20-kor induló vonatok Szob helyett csak Nagymarosig közlekednek; a Nagymarosról Budapestre éjjel 10 h 26-kor érkező vonat csak Váctól marad forgalomban; a Nagymarosról reggel 6 h 36-kor Budapestre érkező és Budapestről éjjel 11 óra 36-kor Nagymarosra induló vonatok Vác ós Nagymaros között megszüntettetnek ; a Bákospalola — Újpestről Budapestre éjjel 3 h 51-kor érkező vonat elmarad, megszűnik végre a Pozsonyból Marcheggre este 8 h 50-kor induló vasár- és ünnepnapi vonat. A Budapestről Marchegg-felé d. u. 2 órakor induló gyorsvonal Párkány—Nána és Galánta állomásokon nem fog megállani, helyette e két állomáson a d. u. 2 h 30-kor induló gyorsvonat áll meg.
A lipótvár—pozsonyi vonalon egy uj vonat helyeztetik forgalomba, indnl Pozsonybol d. u. 4 h 25-kor, érkezik Lipótvárra este 6 h 02-kor.
A vác—ipolysági vonalon a Vácról—Ipolyságra d. e. 9 h 59-kor induló ós az Ipolyságról Vácra este 9 h 13-kor érkező vasár- ós ünnepnapi vonat megszűnik.
A párkány—náua — garamberzencei éz garam kovácsi -aranyosmaróti vonalon a lováról minden hétfőn reggel Aranyosrnarótra induló heti vásári vonat megszüuik.
Az érsekujvár — néntelprónai vonalon a Nagybél icr ól Nyílra felé d. u. 3 h 43-kor induló teher vonatnál a személyszállítás Nagybólic és Nagytapol-csány között megszűnik.
A pöstyén—verbói vonatom a vasár- ós ünnepnapi idényvonatpár megszűnik.
A hőlak -trencsénUplic- trencsénteptic—fúr dői vonalon a Trenc.sénteplir-fürdóról éjjel 1 hOl-kor, reggel 4 h 42-kor, d. u. 5 h 29-kor ós éjjel 10 h 18-kor induló, valamint az oda éjjel 3 h 15-kor, d. u. 2 h OB-kor, este 8 h 40-l^or ós éjjel II h
66-kor érkező motoros vonatok megszűnnek.
A nagyszombat—jókuti vonalon a Nagyszombatra reggel 6 h 65-kor érkező vonat Szenice helyett csak Jablónctól közlekedik.
, A budapest—keleti p. udvar -hatvan—rutt-kai vonalon a Budapest—Józsefvárosra Gödöllóröl reggel 6 h 60-kor érkező és a Budapest- Józsefvárosról—Gödöllőre este 7-kor induló vonatok vasárén ünnepnapokon nem fognak közlekedni. A vasár és ünnepnapi vonatpár Budapest—Gödöllő között megszűnik.
ti A budapest keleti p udvar—lavocnei és a miskolc—kassai vonalon a Budapestről Kassa felé d. e. 9 h 35-kor induló és a Budapestre Kassa felöl este 6 h 26-kor érkező idónygyorsvonatpár szeptember 30-án megszűnik, december 15-tól február 28-ig azonbau ismét forgalomba helyeztetik.
A máramarossziget—aknaszlatinai vonalon a Máiamarotszigetról d. u. 3 h 40-kor induló ós oda
délután 4 óra 39 p-kor visszaérkező idónyvonatpár megszűnik.
A budapest—keleti p. tuivar—preJeáli vonalon a Nagyváradról Kőbánya felső p. udvarra minden héttőn reggel 6 h 32-kor órkezó vonatforgalma kiterjesztetik Budapest keleti p. udvarra, a hova reggel 6 h 40-kor fog érkezni; a Budape«tról —Nagy-kátára d. u. 3 h 95-kor induló és h Budapestre Nagykátáról este 8 h 10-kor érkező vasár- és ünnepnapi vonalpár megszűnik ; a Predeálról Budapest nyugoti p. udvarra reggel 7 h 36-kor érkező gyorsvonat Apahida állomáson szeptember 16-tól kezdve feltételesen megfog állani: a Budapest—nyogoti p. udvarról este 9 h 35-kor ós az este 10 h 60-kor induló gyorsvonatoknál a megállás Kolozs—Kolozs-kazán .szeptember 16-tól kezdve megszűnik; a Kolozsvárról a Budapest felé d. u. 1 h 13-kor induló gyorsvonat Sztána állomáson október 1-től kezdve nem áll meg; Zichy barlangnál a vonatok a téli évad tartama alatt nem állanak meg. A Budapest nyug. o. udvar- -Kolozsvár között közlekedő, Budapest nyug. p. udvarról d. u. 2 h 25-kor induló, valamint az
óda d, u. 1 h 50-kor érkező gyorevonatpár III. oszt. utasokat uem fog szállítani, helyette a Budapest nyugoti p. udvar—Székely kocsárd—Marosvásárhely között közlekedő, Budapest nyug. p. udvarról este 10 h 60-kor induló, valamint az oda reggel 6 h 50-kor érkező gyort>vonatpár lesz III. oszt. utasok szállítására berendezve.
A székelykocsárd—besztercei vonaton az éjjeli vonatpár megszűnik.
A mari\'sludas—besztercei vonalon a Marosludasról-Nagycsóg—Budatelkére jelenleg este 6 óra 18 perckor induló vonat már délután 4 óra 20 perckor fog indulni.
A nagyvárad—püspök {/el iksz) fürdói von a Ion a fürdő évad vonatok megszűnnek.
A nagyszeben—c\'aineni vonalon a nyári idény-vonalpár megszűnik.
A budapest nyug. p. udvar—orsovai vonalon a Hudapestről—Ceglódre d. e. 11 h 56-kor indult és a Budapestre Ceglédről este 9 h 20-kor érkező vasár- és ünnepnapi, valamint a Szegedről Kiskunfélegyházára este 8 h 10-kor induló és a Szegedre Kiskunfélegyházáról reggel 5 h 37-kor érkező na pontai vonatok megszűnnek, Karánsebestól-Lúgosig n Karánsebesról este 10 h 30-kor Induló tehervonatiI a személyszállítás megszűnik.
A temesvár—józsefvárosi buziásfürdői vonalon a Temesvár-Józsefvárosra Buziásftlrdőről este 9 h 12-kor érkező vonat helyett a Temesvár—Józsefvárosra este 7 h 10-kor érkező vonat fog közlekedni.
A zsombolya—nagybecskereki vonalon a Torontál—szócsányra reggel 7 h 66-kor érkező vonat Nagybecskerek helyett csak Nagybecskerekbégapart-ról fog közlekedni.
A kisnyir—kerekegyházai vonalon a Kisnyirre d. e. 11 h. 31 -kor érke2Ő ós az onnan d. e. 11 h 45-kor induló vonat megszűnik
A cegléd —kupai—kovácsmajori vonalon a , Ceglédről Cseinó felé éjjel 3 h 39-kor induló ós a Ceglédre Gsemó felöl reggel 6 h 10-kor órkezó vo-I nat a november 1 tói február 28-ig terjedő időtartamra megszűnik; a Ceglódre Kuf>ai-Kovác-sinajor fe-; lói este 9 h 36-kor érkező vonal november 1-tól április 30-ig az egóez vonalon, h Ceglédről Kupai • Kovácátmyor felé este 6 h 40-kor induló vonal pedig . Gerjétől Kupai Kovácsmajorig megszűnik: ellenben a Ceglódre Gerjéról este 8 h 15-kor érkező vonat a fenti időtartamra ismét forgalomba helyeztetik.
Az eszék -znpanjei—szávaparti vonalon u Zupanje—szávapartrol Zupanjére jelenleg este 6 h 20-kor induló vonat Zupanje szávHpartról már d. u 3 órakor fog indulni.
A strizivojna -vipolje -iamaci vonalon h Strizivojna—Vrpoljóról jelenleg jelenleg d. e. 10 h 57-kor induló vonat már d. e. 9 h 30 kor fog indulni.
A baja—bezdán zomboii voualou a Zom-borról jelenleg d c. 8 h 57 kor induló vonat Zom-, borról d. u. 12 h 36-kor fog indulni.
A nagy fény —csantavéri vonalon az éjjeli vo-j nat pár megszűnik.
A stytja— doberiing vonalon a unnotok me-. nete gyoréittatik.
\' A budapest keleti p. udvar-fiumei vonalon a Fiumóről Budapestre d. e. 9 h 36-kor érkező gyors-! vonat Fiúmétól Adony-Pusztaszabolwig október hó ! 1-tól február 28-ig megszűnik.
A Budapesról Fiúméba este 7 h 40-kor induló
gyorsvonat október 1 -tői február 28 ig megszűnik Budapest keleti p. udvar és Budapest—Kelenföld között azonban 1914. februárban minden hétfőn. wq. törtökön és szombaton a wien budapest tirol— rivierai expressvonat hálókocsijával forgalomba he. lyeztelik. Skradtól- Fiúméig n vasár- és Ünnepnapi idényvonat megszüuik
A kőrös -belovár verőcei vonalon a vonatok menete Kőrös és Belovár közölt gyorsiltatik.
Az űdony-puszlas-ubolcs tapolcai vonalon a nyári idény gyors vonatpár megszűnik,
A jutaa—aleóőrsi vonalon az Alsóőr** I d. n. 3 h 09-kor órkezó és az onnan este 7 h 27 \' kor induló vonat megszűnik.
A székesfehérvári—pakai vonalon i j Bürgöndról Székesfehérvárra d. e. 10 h H-kor in-dulf) vonat megszűnik.
A győr—jutaa-ujdombovári vonalom Hajmáskértól Győrig minden szombaton és a Gyónói Hajmáskérig minden hótfón közlekedő vonat ineg. 1 szűnik.
A Celldömölk -csáktornyai"J\'vonalon ZalaszentiYán — Kisfaludpuszta és Zalaegerszeg között a hajnali vonatpár, a zalaszentiván kisfaludpuszta zaloazentiváni vonalon pedig a csatlakozó vonatpár megszűnik.
A tűrje—balatonszentgyörgyi vonalon Zalaszentgrót ós Tűrje között — a Tűrjére este 7 h 24-kor érkező és az onnan este 6 h 33-kor induló vonat megszüuik.
Az igazgatóság
(Utánnyomás nom dijastetik.)
Jfspiríni
vásárolnnk eredeti
— TABLETTÁKBAN *
20 drb. K 1,20 Mlidu TabUnára ai ASPIRIN Tan ráb*Iy^..
Parbenlabrlken toh». Prledr. Bayer 4 Ca, Blberfeld and Ltverkusen b. Maihcim a. Rhcta.
Nyomatott a laptulajdonoa Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán.