* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
25.65 MB | |
2010-03-09 11:41:54 | |
Nyilvános 2749 | 7611 | Zalai Közlöny 1937. 172-196. szám augusztus | Zalai Közlöny Politikai napilap 77. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 77. Évfolyam 172. szám Nagykanizsa, 1937. augusztus 1. vasárnap Ara 12 A". ZALAI KÖZLÖNY te kMób!.«UI: FW 5. náa. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Elöfccléií ári: egy b«r> « pengi 40 tlUtr. Szerkesztőségi ét kUdótlInUU leldoo, 78. u. Zala főispánja Akkor, amikor végig \\tckintiink azoknak sorain, akik a fórumon van nak, akik élen járnak, aik ott vannak a magyarság őrhelyein, figye\'ő tornyaiban, parancsnoki hidjain, hogy a hazaszeretetből táplálkozó gondossággal és lelkiismeietess^g-gel intézzék a magyarság ügyeit, a kik iránt a hála, a nagyrabecsü\'és és köztisztelet érzetével viseltetünk* meri oly közel állanak hozzánk, gondolkodásunkhoz vi\'úgnézetUnk-höz és ugyancsak a zalai fó\'d gyö. keréböl sarjadoztak, telve vannak ennek az áldott zalai földnek szeretetével, meri senki sem tudja ugy megérteni Zala földjének ü zene\'ót, Zala népének szavát, mint za\'ai ember, - a legnagyobb szeretetlel tekintünk a zalai főispáni szék felé, ahol a zalai föld szülötte telitve Zala hagyományaival, a zaLal röghöz való ragaszkodással - őrt áll Zalaország és népe felett- Trianoni Nagykanizsa és polgársága számára nagyfontosságú, milyen férfiú ül Zala főispáni székében, hiszen Nagykanizsának speciális helyzete van, amit csak Zala szülötte tud megérteni, átérezni, aki a zalai viszonyok alapos ismerője. Aki a centralisztikus megyei politikán felülemelkedve, át van hatva Nagykanizsa jelentőségétől, fontos missziójától, elsörendüségétől. tör-ténelmi szerepétől, hivatottságától. a reá váró nagy feladatoktól és aki tudja, hogy Zala szive : Nagykanizsa és ezen a látószögön át intézi Zala legnagyobb városának ügyeit. Vitéz gróf Teleki Bé\'a főispán aa a férfiú, aki eddigi tevékenység alntt is megmutatta, hogy Nagykanizsával érez, h >gy a za\'ai rög szeretetével vUelletik minden iránt, ami zalai. Hogy nemcsak a kormány képviselője, a hatalom reprezentánsa, Zala vármegye eső férfla, hanem édesatyja megyéjének. Ott látjuk mindenütt, ahol tenni, dolgozni, épiteni, segíteni kell, ahol exponálnia kell magát Zaláért, Nagykanizsáért, a nagykanizsai ügyekért, a nagykanizsai polgárságért, léttcvá-gó problémáiért. Törtcne\'ini nevének, egyéniségének, állásának teljes súlyával éc tekintélyével őrt áll trianoni Nagykanizsa és polgársága feiett. Virraszt a magyar éjszakában a zalai magyarság vártáján. Nincs az az osztály, az a társadalmi réteg, amelynek ügyeit, jogos kívánságait ne tenné magáévá, na hivná fei a kormány figyelmét leá, no járná végig a msgye községeit, járásait és győződne meg személyesen a zalai életről, a zalai nép sor\' sárol, a zalai nehézségekről ós arról a sok bajról, küzdelemről, ami alatt Zala népe roskadozik. Vitéz gróf Teleki Béláról vadban elm-mdhatjuk, hogy mi fő-ispáí ^nk.* Hiszen diákkorában sziv< la magába a Nagykanizsa-sacretelet, a szülői házban tanulta meg értékelni, becsülni ezt a nagy család it, amit ugy hívnak, hogy Nagykanizsa, ahol mind a 32.000 ember egy mí ibk most? az ang0| kormány javaslata hajótörést szenvedett A moszkvai vörös-ember aknamunkája sikerüli — A jövő hét folyamán véglegesen eltemetik az angol javaslatot London, julius 31 Amint előre je\'eztük, a ben«m-avatkozási bizottság tegnapi ülésén a szovjetnek sikerült szétrobbantani a bizottság munkáját. Rendkívül szenvedélyes lefolyás su tanácskozás után a bizottság elnapolta ülését, anélkül, hogy bármilyen határozatot hozott vona. A bizottságban képviseli 27 á\'lam közül tudva\'evően 26 elfogadta az angol javaslat elemeit és egyetértett a terv minél gyorsabb alkalmazásában. Csupán egyetlen áll un zárkózott el a lerv alkalmazása elöl, -Szovjetoroszország. Azért a bi-o\'t-ság szétrobbantásáérl minden fcle-iöség a szovjetet terhc\'l. R<)ma, julius 31 A lupok a benemavatkozásl b\'zott-ság tegnapi ülésével kapcsolatban, felvetik a kérdést: ~ Mi lesz most? A tegnapi ülés után biztosra vehető, hogy az angol kormány javas-htu hajótörést szenvedett. A lapok ezért Franciaországot, illetve e\'ső-sorban szovjetet okolják. A lapok értesülése szerint a benemavatkozásl bizottság a jövö héten újból ülést tart és azon elökó-szitik a teljes ülést. Ezen a teljes ülésen aztán - írják a lapok — véglegesen eltemetik az angol kormány javaslatát. Japán Peking és Tiencsin megszálláséval befejezettnek tekinti a kínai konfliktust? Elfogták és kivégezték a kelethoppei kormány tagjait? — A japánok Tiencsin több negyedét felgyújtották — A japán csapatok még nem ütköztek össze a kínai központi csapatokkal — A mikádó nyugtalan az északkinai események miatt A háború még csak most kezdődik — mondja ■ nankingi kormány Sanghai, julius 31 Tegnap Tiencsin is japán kézre került. A japánok elfoglalták annak tengeri kikötőjét, Tangkul is. A japán csapatok végeláthaiat\'an sorokban, teherautókon hömpölyögnek a városba. Japán Peking ós Tiencsin megszállásává\' befejezettnek tekinti az egész vls/áiyt. Annái\' erőteljesebb ellenállásra szervezkedik a központi kinal kormány. Nanklngban a kormány körei azt hangoztatják, hogy a háború c.Bak most kezdődik. Lemészároltak 300 japánt Tokió, julius 31 A kelethopei kormány c-endöi Bigének e^y osztaga fellázadt Tung-csauban és lemészárolt 300 japánt, valamint elkergették Jlngjukan miniszterelnököt és kivégezték a kormány több tagját. 50.000 főnyi kinal hadsereg Indult észak felé Sanghai, julius 31 A haditudósítók Ideérkezett jelen-tése szerint a japán >k Tiencsin több negyedét felgyújtották és felrob-< bnntotlák. Japán bomba érte a nan- kayl egyetemet is, az épület felrobbant. * Csang-szlején kijelentései szerint a japán csapatok még nem ütköztek meg a kínai központi csapatokkal. A kínaiak 50.000 embert indítottak útnak észak felé, hogy a megkezdődő hadműveleteknél kéznél leg>en az ujabb segélycsapat. „A japán hadsereg készen áll!"... Tokió, juüu 3í A japán parlamentben sok szó* esik az északkinai konfliktusról és szinte minden akörül forog. Szagl-jama hadügyminiszter tegnap a páriámén t ülésén kijelentette, hogy a szoros, eggyéforrott nagy családot alkot, aki nem akar mást. csak békét, polgári boldogulást cs fejlődést, hogy mindazt, i<mü őseitől, apáitói kapott, sértetlenül adhassa tovább gyermekeinek, unokáinak. Jói esik nekünk az a tudat, hogy vitéz grói Teleki Béla a zalai főispáni szék birtokosa. Sok elfogultsága és teendője mcl\'ett tud mindenkor időt szakítani arra, hogy a csendes határváros számos Ügyeiben felkeresse a kormányt és fe\'hivja Nagykanizsára a figyejpiét. Vltésí gróf Teleki Bé\'a főispánsága alatt de sokszor emelt szót Nagykanizsa mellett, kívánságainak teljesité e érdekében a kormánynál, az egyes resszort-minisztereknél. Csak nom-régen gróf Bethlennel ö vezeti? a kanizsaiak küldöttségét és pártolókig emelt szót a városnak a magasabb lakbérosztályba sorozása érdekében. A kivitel alatt álló középüle- tek ügyeinek, nehézségeinek sima lebonyolítását közbevetésével eljV, mozdította, a készülő és tárgyalás alatt álló, kivitelezés alá kerülő ujabb középitkezések és nagyszabású. a város további fejlődését előmozdító és biztosiló tervek hatabms protektort és közbenjárói nyertek vitéz gróf Teleki Bé\'a főispánban. Nincs az a nagykanizsai ügy, az a nagykanizsai kérdés, aniit Teleki főispán nem tekintene szívügyének. Főispáni Íróasztalának feljegyzései tudnák legjobban dokumentálni, mit tesz vitéz gróf Teleki Bé\'a Nagykanizsáért, polgárságáért. A zalai főispán ajtaja nyitva áll minden zalai polgár előtt, virilista vagy a zalai föld egyszerű gyermeke legyen is az. Nincs kategória, nincs osztálykülönbség, nincs válaszfal ember és ember között előlié. A magyar sorsközösség és a magyar együvétartozandóság me^gségúvcl fogad mindenkit, aki T)izal<#nmal közeledik hozzá. A zalai sziv szólal meg benr.e. A zalai földből kisugárzó mélységes magyar.sze retet. Ez \'az a kapcsolat, amely a zalai p Jgár-ságot összekovácsolja főispánjával, akihez mindenkor ugy köe\'edlk, mint ahogy családtagok a csa\'ád\' taghoz szoktak köze\'edni Nagykanizsa polgársága biza\'om-mal tekint főispánjára, meri tudja, hogy közel á\'l hozzája Nagykanizsa polgársága öröménél áll \'zárt egységben főispánja mögött, Nagykanizsa polgársága tudja, hogy vitéz gróf Teleki Bé\'a több, mint főispánja, sokkal több: családfője, édes-atyja. i Nagykanizsa szeretettel, ragaszkodással és nagyrabecsüléssel övezi körül vitéz gróf Teleki Bélát, Zala főispánja mindenkor számithat -< az ő Nagykanizsájára- ücncdí\'k IQ-ZsO •ACM WOZLWV ICT. augutVm 1 Idényvégi cipökiárusitásunk 2-i4.ig sandátok, strandcipők, weekend-cipűk, fehércipflk, divatcipők Miltónyi Sándor ÓS Fia Cipőáruháza Nagykanizsa, Fö-ut 2. sz. japán hadsereg készen áll arra, hogy az időszerű kérdéseket hatalmi eszközzel oldja meg és azokat mielőbb rendezze. A japán sajtó igen nagy jelentőséget tulajdonit a miniszterelnöki császári kihallgatásának. A csiszár állítólag kijelenlelte. hogy igei nyugtalan az északkinai események miatt és a helyzetről az máal a legpontosabb jelentési kéri magának. Az utolsó csepp vérig! Sanghal. julius 31 A njmkingi kormány most már tef jesen lemondott arróli hogy az északkinai incidenst békés uton el lehetne intézni. Kinai részről a támadások megindítását céltalannak tartják, inkább mindenre felkészülnek, hogy egy esetleges idöc\'ötli támadásnak ellent tudjanak álluk Egyébként az utolsó csepp vérükig hajlandók küzdeni A Japánok elfogták a lázadó csendőröket Sanghal, julius 31 (Lapzártakor érkezeti) Pekingi jelentések szerint óriási tömeg jelenlétében temették el a julius 28-iki harcokban elesett Saolung és Tung-Ghiuku tábornokokat. Tokió, julius 31 A Domnieu ii\\>dn pekingi jelentése szerint a japánok elfogták a ke\'ct-hopei csendőrség 1000 lázadó tagját. A fellázadt csendőrök ugyanis be akartak hatolni Pekingbe. A csendőrlázadással kapcsolatban egyébként ellentmondó hírek vonnak forgalomban, nem tjdják, hogy azokat klvégezték-e, sőt az sem biztos, hogy a kelethopei függet\'en kormány tagjait kivégezték, lehet, hogy u kormány tagjai még életben vannak és csak a miniszterelnököt végezték ki. Akinek a vérnyomása magas és szívműködése rendetlen, ugy érhet el erőlködés nélkül meglelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egv kis pohár természetes .Ferenc József* keserüvizet iszik. Az orvosok ajánlják. Meghalt Zala György Budapest, julius 31 Súlyos veszteség érte a magyar ságot Zala György, a világhírű szobrászművész szombaton hajnallván hosszas szenvedés után a budapesti Pajor szanatóriumban 79 éves korában meghalt. A zalai születésü nagy magyar szobrász, aki zsáner és portréin kívül xzámus hatalmas müvet alko\'.olt (budai hunvéd szobor, Erzsél>et királyné, Tisza István, a mii lene ülni emlékmű legtöbb szobra, az aradi vértanuk emléke, stb.). Tagja vo\'t a Tudományos Akadémiának, megkapta a Corvin-láncot és a kormány, főtanácsosi elmet. — KuiorUiállitAiunknt tekintse meg minden kényszer vétet nélkül. Mopstein bútoráruház Általános kőműves-sztrájk Nagykanizsán Minden középllkezésnél szünetel a munka — A munkaadók bérraegállaplió bizottság leküldését kérik a minisztériumtól Röviden már foglalkoztunk a nagyanizsai kőmüvessegédek bér-\' mozgalmával, akik a minisztérium állal megállapított minimális óra-bérek felemelését kérték munkaadóiktól, akik arra az álláspontra helyezkedtek, hogy miután n mir nisztérium állapította meg a munkabéreket, u minisztérium közbejötté* vei történjék a munkások kérésének rendezése- > Már ugy volt, hogy a munkások bevárják a minisztérium erre vonatkozó lépéseit, amikor váratlanul kimondották a sztrájkol. Ugyanis a munkaadók pénteken délután megje\'entek dr. Hegyi Lajos polgármesterhelyct\'es, iparbizlos előtt és bejelentették ism-\'i^tes határozatukat : a miniszter döntsön ebben a kérdésben. Arraikérték a pol-gérmes terhe lyetles -iparblztost, teg ye meg a szükséges intézkedéseket, hogy az Iparügyi minisztériumból sürgősen bér megállapító bizottság szálljon ki Nagykanizsára, amoly u helyi viszonyokat megállapítja. Kijelentették a munkaadók, hogy akkor, amikor a miniszter 54 fil\'éres órabért állapított meg és Budapesten is 56-60 fillért fizetnek óránként, a nagykanizsai munk^adóW 63 70 füléig fizettek, vagyis többet, mint a megállapított munkabért és mindennek dacára további béremelést kérnek. Hajlandók ebi e is belemenni, de n miniszteri bizottság állapítsa mc£ a bért. A munkások később a munkaadókkal együtt összejó\'.tek egyeztető tárgyalásokra Gerócs üyörgy szakosztályi elnök elnökle:e alatt. A munkások ragaszkodtak a 15 százalék emeléshez, a munkaadók ismeretes határozatukhoz. A munkások kimondották az álla-JÖnoS sztrájkot Nagykanizsán. Szombaton reggel már egyet\'en kömüves-segéd sém dolgozott az építkezéseknél. Kitört az általános kőműves-sztrájk Nagykanizsán. Megvalósulás előtt Nagykanizsa hangversenyterme Már folynak az átépítési munkálatok a Városi Zeneiskolában — Egy mindenben hiegfeleló hangversenytermet keíí építeni Tizenegy éve van Nagykanizsán zeneiskola, de azóta állandóiul kiséri a h ingversanyterem ügye A Zalai Közlöny olvasói előtt nem is-meret\'en az az évek óta fennálló állapot, amely a Városi Zeneiskolában volt. amit e hasábokon nem egyszer szóvátettünk, hogy hangverseny teremnek kellő átalakítással nvg felelő terem az intézet fáskamrája. Ezt a lehetetlen helyzetet a város most megszüntette, mert mint ismeretes, külön fáskunirát épllMett és ezzel a hangversenyteremnek szánt helyiség (a régi piarista ka-\' poinn) felszabadult. örömmel értesülünk, hogy az any-nyira szükséges hangverseny tetein végre megva\'ósul. E héten az átalakítási munkálatokat megkezdték. Olcsó nyári vasar Singeméi aug. 2—14-ig. Ezzel nem csak egy\'csinos nagytermet, hanem a szakszemponfoknakt Is mindenben megfe\'elő helyiséget kap a Zeneiskola, ami a sikiejes^ hangversenyek megrendezéséhez nélkülözhetetlen. Kívánatos volna azonban, hogy most valóban egy .mindenben iM\'jí» fe\'élő hangversenytermet kapjon Nagykanizsa és ennek megfelelően az összes mellékköörülmények (be-járat, fűthető ruhatár, illetve dohányzó, müvészszoba, stb.) is a le* hetöségekhez képest kifogástalanok lehessenek. Hangversenytermet nem épit a város minden évben, tehúl hat most végre megvalósul, legyen-olyan, amely méltó a nagykanizsai zeneiskolához és a város zenekultúrájához. Hisszük, hogy a terv nem fog a mellékköörülmények rendezéséhez szükséges pár pengőn felborulni. 20 ceruza dolgozott serényen az elmúlt napokban Elfujtuk a drágasági hullámot, tavaszi és nyári divatcikkek árait alaposan megnyirbáltuk. Áruházunk Idényvégi árusításai mindig a nagy kánikulai szenzációt jelentették a vásárlóközönség körében, ma már az egész váf08 és környék tudja, hogy ilyen alkalomkor Schützéknél a régi árak töredékéért lehet vásárolni. Praktikusan gondolkodó vásárlóközönség már meggyözödött arról, hogy a divat egyik évről a másikra csak apró változásokat hoz. Egy szép kompié, blous, ruha, anyag, jövőre is époly üdén, divatosan h <1, mint az előző évben. Sok családnál már szokássá vált, hogy Schützék idényvégi árusításán vásárolja meg a férj jövő évi tavaszinyári tropikál ruha-any igját, feleség k--p elegáns kész tavaszi komplét, szép mintás cloque vagy imprimé ruháravalót, fiuk-leányok ugyancsak valami praktikus olcsó dolgot. Aki először jön, az kapja a legjobb falatokat, mi minden kedves vevőnk számára tartogatunk egy „olcsó falatot" s szeretettel várjuk a vásárló közönséget augusztus 2-án kezdődő idényvégi árusításunkra. (:) ID<3 Meleg, zápor! Prognózis: További felmelegedés, néhány helyen, főképp a délutáni órákban záporeső. A Meteorologlai Intézet nagykanizsai megtlgyelőáttomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +14 4. ma roggol: +172 délben : +25 6. Csapadék: 0*0 — Tekintae meg H Kopsteln Bútor áruház állandó butorkl&UltAaát ízléses és olo.\'ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat. <-Nöi ruhákat, pongyolákat ldényvégl árakon vásárolhat Schülznél. 1937. fcUfiutxlui 1. HALAI HOZL\'ONH a Könyvekről írja: Barbarits Lajoa 1. Révay : A költő és a császár Révay J&zscf dr. kedves ismerőse a kanizsaiaknak, illeni előadásai eseményszámba mennek az Irodalmi és Múvészeli Kör líceális műsorán Révay Jó/s<\'f legújabb könyve pedig esemény voll a könyvek piacán ezidén, amikor a könyvnip kissé mostoha szürele volt a kimagasló értékeknek. A költő és a császár, Horatius és Augustus regénybe öntött történ te, a könyvnap körüli termés színe-javából való. IX1 színe-javához tartozik annak a könyv-özönnek is, amety i^oSó években löbbé-kevésbbé szerenesés divattá tette jiagy eml>erck ílel-rcgé-nyeit. Itévay nem faragott szenzációt a római történelem két nagy kortársának életéből, nem nyúlt az indiszkréció csiklandozó eszközeihez, nem tévedt a felesleges részletezés unalmába, hanem ihleteit búvárkodás, széleskcVit alapos kor-ismeret és fárgyi tájékozottság l>ccsfllcies irói munka szülte ezt a könyvet. Nem a piac kíváncsiságába éjMill életrajz-regény ez, hanem a Jeg. tisztább szándékú elmélyedés a klasz. szikus kor nagv küllőjének lelkivilágában, annak őskorának forrongó ko. hó iában, amelyből Horatius gazdag költészete kisarjadt. Ebben a könyvijén minden azért iródoll, hogy minél teljesebb, minél biztosabb legyen a római költő lelki analízise, minden ihletének, minden sorának indító rugói Kmlékszünk még: — a sok:it vi. latolt llarsányi-féle Liszt-regényben majdnem elvész a nagy zeneköltő. Révay könyvében Horatius, a költő alakja kap plasztikus életet, olt tüzel a sorokban az első szatírától az irtorsó levélig terjedő skálán Horatius dus küllői szűreiének minden mozzanata, az áldott terhétől lüktető küllői lélek-rten az első csira megmozdulásától az aikofas diadalmas fndűleléig ilinden más csak ehhez keret, szin és magyarázat. Ez a .minden más» önmagában is nagyon sok. Széles Ívelésű, levegős korrajz minden-\'kelőtt Kein az archaizáló stilus külsőségivel tereniti meg Révay korrujza levegőjét, hanem a történelem tudósának és az irás mesterének távlatai és fantáziája egyesül fejezeteiben ugy, hogy minden időszak é.s azok minden alakja jellemekben, gondolkodásban, cselekedetekben, az idők szellemében és a történelem va-lóságában életlel lelik meg és dimineh-ziókban moz<$. \'A stTTüsa csak szép, szabatos $1 magyar de friss, akár a le^nallíb tárgyú mai regényé. Sok helyen színié az az érzésünk,, hogy csak a neveket kelleno kicserélni és egész oldalak elé oda lehetne irni: ■idő: ma.i Olykor epikus részletesség, máskor drámai lüktetés, majd meg lirai szi-uezés és filozofikus mélyreszállás élénkíti a regóny menetét, amely azonban mindig folyamatos, szerkezetileg tiszta és világos. Az életrajz-regények bő irodalmában, ebben a ma már piaci* konjunk-hira dzsungelébe fulladt irodalmi divatban tisztult, nemes és Irányt mutató példának idézzük Révay József könyvét Kár, hogy a kiadónak nem voft szíve ehhez a könyvhöz A nyomdai ki. állilás nagyon gyatra 2. Dorosmay: Kis mesék nagyoknak A La Fontaine Társaság kiadásában a tavaszon jelent meg Nagykanizsa másik kedves ismerősének, az Irodalmi és Müvészeli Kör másik vendég-előadójának, I>orosmny Jánosnak uj Könyve, u Kis mesék nagyoknak. A budapesti kiadó irodalmi társaság és az előszó, amit annak elnöke, Vikár Réla irt, maga fs fémjelzés a soproni uj magyar Ae«iopus meséi számára. l)orosmay egyedülálló jelenség a mai magyar irodalomban, l-\'áy András örökének folytatója a ma szelleméin l.» Fontaine, .a vidám epikureus-meséi idestova ;KX) évesek, do ma is ^8\'ontosabb olvasmányai a fraucla augusztus 14-ig tartó idényvégi árusításunkra ! Férfiruha-vásznak, Férfi tropikálok, Mintás cloque-selymek, Imprimék, Műselymek, Sima és mintás lenvásznakat maradékárakon árusítjuk l hői ruha - osztályunk szenzációs árairól már az egész város beszél! -Áruház. L Iskoláknak. Moralisták és pedagógusok vitatkozhatnak az állnlmeséK tanító értékén, — az irodalom tökéletes műmnek gyanánt könyvelte ei S léha frajuia költő meséit A magyar talajba átültetve nedig már Fáv András mo-séi is cselekedetek voltak, salát valló-mása szerint Széchenyinek is ihletői s most ugyanezekkel n\'tisztelclremélló nemes szándékokkal az irodalmi és erkölcsi követelményekkel teljes összhangben művelője a mürajnak Dorosmay János. Játékos, apró mesék Dorosmay irá. sai és komolyabbak, megállapításaikban bátrabbak é.s súlyosabbak, mint megannyi vezércikk és vaskos világnézeti, |K)litikai, közéleti taniumXhy. Ezek a kis mese.Dávidok a tnnuiság hatásfokát illetőleg bátran venetik fel a versenyt hatalmas köjiyv.C,ÓIiáloft-ka.. TöblK\'t jnondanak és jobban kimondják az igazat, jnint kötetnyi értekezés vij^y prédikáció-sorozat. Az élet nagy, általános (ha tetszik: —„átlagos) igazságai éppen ugy mesemondó kedvének varázs-prizmája elé kerülnek, mint a ma szociális, társa-dalmi, |K)litikai ferdeségeí, az emberi jellem gyengéi Talán egy kicsit sok is s néhol kicsit goroml^i is a meséknek a n ipi politika terére lelt kirándulása A szamár, mint vezér, az ökör, mint miniszter gyakran előforduló küz-iK\'Iyck kedvééri kár mcglnmtani u Dorosmay.mesék izlc|es irodalmi za-ma|ál, friss, üde báját. A talpnyaló medve meséjének tanulságáért |>cdig ( az emberek egymásnak már nem ís » talpát nyalják.) egyt«est az ízlés törvényszéke elé kell idézni az egye. bekben szellemesnek, korábbról mindig mértéktartónak ismert Dorosmayt. EUől eltekintve azonban Dorosmay meséi költői szépségükké, íalpraeselt-ségükkel szép magyar mesélő nyelvezetükkel, \'becsületes \'tanító célzatukkal, a természetet megszemélyesítő, állatot, füvet, virágot, fejszenyclet és toronyórát egyaránt kedves közvetlenséggel megszólaltató bájukkal nyereségei a magyar irodalomnak és hasznos tükröt tartanak a mai magyar közélet és annak szereplői elé Hp a tükűr Hl-olt torzít is, bizonyára csaK azért teszi, hogy annál szcmbeötlöbb legyen a tanulság. A könyv stílusos, kedves illusztrációit Zsengeri Rózsi rajzolta, nki uno-kahuga dr. Winkler Ernő nagykanizsai főrabbinak. 3. Marjay: Meddig még? A tavasszal jelent meg Marjay Frigyes könyve Ls, a szerző kiadásáig Budapesten. A dnio: <Meddig még?» A nagy kérdés fáklyát gyújt a világ-nézetek mai szörnyű hasadásában, a mely az egész müveit világot katasztrófává. fenyegeti. Sok és ponlos adatot gyűjtött össze Marjay, u cseh-orosz szövetség veszedertnéré vonatkozólag. Hátborzongató világossággal sorol fel ténybeli adatokat és azokkal támasztja alá okfejtéseit amelyekből kitűnik, hogyan aknázta alá Moszkva Európa 0é-fcéjél, hogyan vált vazallusává önérdekeinek hajszolása közben Csehország és hogyan vergődik e szövetség hálójában világnézet, gazdaság, élet és jövő. Nagy kiáltás ez a könyv, fényi ijető jóslat,amiből mcgjeíeniso vJla már több momentum vérfagyasztó bi?.tcDsággai igazolta is Marjay Frigyest. A kőzd 200 oldalas tanulmány. a fpanyoi poígárltóboruig teyedő aktualitással leplezi\' fe Moszkva csápjait Középeurópa nagy vergődésében, a fegyverkezés cpiésztő lázában, a diplomácia fondorlatainak dzsungelében. VK-gos, okos, tájékozott, könnyen érthető irás, összefoglaló képet ad a probfémák nehez.cn áttekinthető szövevényében annak is, aki a napi sújtó cikk özönében elveszitellc tájékozó képességét Európának ebben a nagy problémájában. Sok gyomorbajos ember nagy megkönnyebbülést ér el, ha félórával étkezés előtt három-négy evőkanálnyi természetes Ferenc József keserüvlxet vesz be, — Az orvosok ajánlják. 4 BAüft! ROZLÖNV 1937. angtuihit 1 Asszony a hadihajón A mozinak ina és holnap olyan Piúsora víi»v nini a7.1 árulja v-l, liogv benne vádunk a szezonban Világhírű irónak világhírű regín ví-t uuiialja bo a mozi <Asszony a hadihajón- ogyiko. a világirodalom lógna-gyob.b sikereinek Csak a Hím "kiválóságai igazolja, liógy anmk főszerepe a nagy- Anna-1 < lla kczéb*n van A spanyol hadszintérről A vörösök visszavonulnak Madrid, julius 31 A köztái-sasági csapatok hivatalos jelentbe mondja: A tcrue i szakaszon az ellenség csapatainak erős nyomására kénytelenek vo\'tunk csa-pahiinkat visszavonni. Az ellenség az előrenyomulás után visszavonult állásaink előtt megálll. A s iragozai. arcvonalon is igen erős nyomást gyakoroltak az ellenség csapatai. Az ellenség Madrid kői-nyékén hevesen bombázta állásainkat, a bombák meglehetős károkat ooztak. Belfastban tovább robbannak a bombák Belfasti julius 31 Szombaton hajnS^an Be fastban egy akna robbant a davonsiiel uton. Az* a ház, amely előtt ay. akna felrobbant, összedűlt. Sz3i eicsére abban a házban ép|>en nem lakott senki, igy emberéletben n»m esatl kár. A szomszédos épületek ablakai a robbanás erejétől mind leiörtck. A nyomozás teljes erővel folyik. Tömegszerencsétlenség vonz akkora közönséget, mint amilyen ujauban naponta a Hor.hy Miklós-uton látható. Mi is szenzációt érezve rohantunk a helyszínre. Valóban szenzációt láttunk. Az 50 éves múlttal rendelkező Kopstein Butoráruház — amelynek az országban 6 helyen van a nagykanizsaihoz hasonló butoráruházi — kiállítást rendezett. Az egész országban kitünö hírnévnek örvendó cég valóban nevéhez méltóan mu atja be azokat a pompásabbnál pompásabb bútorokat, amelyek a fővárosi igényeket is kielégítik. A síin-!, modern kombinált szek ényeklöi és szobáktól kezdve a művészi faragású; klasszikusan szép butorfa;tá-kig minden megtalálható a cég hatalmas raktárában és kiállításán. Mindenki Ízlésének megfele\'ően vá-logaíhat a szép bútorok között, annál is inkább, mert az ár.ik meglepően alacsonyak és ehhez járul még az a rendkívül kedvező fizetési feltétel, amelyiöl a Kopstein cég messze földön hires. A kiállítás teljesen díjtalan,- bárki által bármikor megtekinthető, vételkényszer nélkül. (0 FIGYELEM I FIGYELEM ! Tisztelettel van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy vasárnap, aug. l-én délelőtt a „Kis Royal11 söröző- és kerthslyiségében a nagykanizsai határőr-zenekar hangversenyt tart, amiért is kérem a n. é. közönség szives pártfogását. Teljes tisztelettel PÉNZES ANTAL Kis Royal vendéglős. Szombaton és vasárnap este tánc! A magyar grófnő és az orosz szovjet-kisasszony Kót rózsakirálynő a jövőröl álmodik ... Trencsénteplic, julius 28 A/ Anna-bái l:impk>nj:iit les edték már a fürdőhelyen a kerti kávöhá\' zak forraszairól, a szez:innak azonban még koránt sincsen vé^»e és az idegenforgalom magántudós^i azt mondják, hogy n háború óta egyedül a konjunktúra esztendejében még ina is örül minden fürdőhely! szállodás, ha ezekre a íe\'ejthetjtlen esztendőkre gindol — t->mbo t a-\'-y-nyira a szezon, m.nt az idén. Visszatértek azok a régi szép idők, amikor n szállodák fürdőszobáikat adják kif « pincéreket és a szobalányokat kvártélyozzák be a szomszédos falvakba és esténként bizony a nagy hotelek irodáiba is vánkosokat cipelnek a lohndtenerek... Minthogy pedig a szezon ennyire beütött és az időjárás is segítségre jött a fürdőhelyeknek és nyaralóknak, felborult minden előre megtervezett és elkészíteti pr >grnm ó> n\'.n-csen olyan este, hogy bált, estélyi, reuniont, táncmulatságot ne rendezzenek azokon a helyeken, aho! manapság - senki S2 ér rá unatkozni. Ahol piros rózsával szavaznak Trencsénteplicen, ahol julius közepe óta nincsen egye:!en szoba és ugyancsak egymást köpeti n s »k bál/ tegnap es;e választották meg a szezon rózsaklrálynőjét, egészen eredeti szavazási rendszer mel ett. A missek nem szavazói ip>kat kaptak és nem nagyképű zsűri vizsgált i pódiummá hölgyeket, hanem az ifjak, fiataiok és még fia talftbbak mert hiszen a mai férfiszegény világiban öreg ifjú nem i^en van égő vörös rózsákat küldtek a Gr.ind Hotel asztalai mellett ülő jelölteknek és az lett Trencsénteplic rózsnkirálynője. aki a legtöbb piros rózsát kapta n lovagjaitól... | Valóságos szakajtó kosai\'akbian hordták a rózsákat a Grand Hoiel-ly.\'> este 9-kor kezdődött a cécó. közben durrogott a pezsgő, a dzsessz modern slágereket játszott, | »a szakszofon ordított hozzá, a rózsahalmok egyre gyűltek az asztalokon és arra kellett már gindolnl, hogy - a népszámlálás esztendeje még messze van külön rózsaszáinláló-kat kell alkalmazni erre n csodálatosan szép juliusi éjszakára. A 17 éves budapesti növendék Ezek az alkalmi rózsaszámlálók éjfél fe\'é készültek e! a munkájuk-kai\'és ekkor kiderült, hogy a legtöbb rózsát Zichy Hermunn gróf tatalóvárosi magyar huszárezredes 17 esztendős Yvonn nevü bűbájos lányn kapta. Csodálatosan szép kék selyemcsipke ruha vo\'.t a grófkisasszonyon, aki hirtelenében - és elpirulva — elmesélte, hogy Budapesten a Sacre Coeur zárdájának a növendéke, a gimnázium nyolcadik osztályába készül és az a terve, 1 x vásároljon fehérneműt és soha nem vesz mást. Egyedárusitó: Ritter András hogy az érettségi után orvostanhallgató legyen. A nagy mániájává1, Újhelyi bar.inesizel van Trencsénteplicen, nagyon örül a választásnak, rúzst és ajakfestékei sohasem használt, pirulva vallja be, azért, mert a kedves nővérek az intézetben new lelkesednek e kozmetikai készítményekért. A grófnővel együtt még két \'rózsa-királynőt választottak, az egyik Alexander Postnikov orosz vállalkozó Mimi lánya lett, a másik pedig dr. Rcisz Gyula pozsonyi ügyvéd és volt képviselő Zsóka lánya. Ugy Mimi, mint Zsóka egyforma számS ban kaptak piros rózsát és mint a grófkisasszony udvarhölgyei állottak a magnézium fellobbanó fényében a Jotografáló masina leneséje elé. Moszkva szölöttc Az orosz kisasszony, a haja gesz-tonyeszinü és a ruhája Harrods szalonjából repülőgéi>en érkezett két nappal\'ezelőtt ide, elmesélte hogy Moszkvában született, nv>st érettségizik és érettségi után Londonban u Kings Collegiben ~ újságírást fog t-inulni Arra a kérdésre,\' hogy miért, igy felelt: ~ Azért akarok ujságiró lenni, mert más foglalkozást nem talá\'ok magamnak Már eddig is rengeteg cikket irt, nyomtatásban azonban nem jelent meg egy sem. , \' A szüleivel van itt< hatalmas, gyönyörű sötétkék Alwis-kocsln érkeztek, egyenesen Londonból* az édesapja, Alexander Postnikov mint mérnök és bankár szerepel a fürdőhelyen, szűkebb környezete azt meséü, hogy n család tizenkét lévvel ezelőtt emigrált, beavatottak azonban ugy tudják> hogy a mérnök ur ha nem is politikailag, de gaadusági téren a szovjettel áll kapcsaimban. Ez nem lászik valószínűnek, mert Mimi klasszony állandóan arról beszél, hogy gyermekkora óta neím látta hazájál és nem is érez nagy vágyakozást arra, hogy oda visszatérjen. { A magyar grófkisasszony és az orosz mérnök leánya elválaszthatatlan barátnők. Együtt vannak egész nap. A társaságukhoz tartozik még egy harmadik lány is, aki azonbart se nem magyar, se nem orosz, hanem - arab. A teljes neve Sohomtab Heskei D. Fannay, az apja* Bagdadban egyik középeurópai állam k ai. zuia és a legnagyobb gépgyárak képviselője. Fanny kisasszony nem vett ugyan részt a rózsaklrálynö választáson, de a barátnői sikerein annál jobban örül. Ez a három kislány, ogyik sincs még 18 esztendős, a nap minden órájában együtt von ós máris szerződést kötöttek Trenosétepli:ea, hogy a jövő év folyamán meglátogatják egymást, Yvonn kom tesz és Mimi elutaznak majd Bagdadba, ezt a találkozást pedig hamarosan követni fogja a budapesti és (ondo\'ii randevú. Padi 16b — Egy téglát mindenki adjon a katolikus kultur-ház-atuphoz. Vegyen egy pengős sorsjegyet! Szezonvégi cipőárusítás!! szenzáoiás olo>ó árakkal auguuc- tus 2-án megk«*d6dik » „ideál" cipöüzlelbeii (Főrnt 12. szám. 1987. augusztus 1. fiAL-Ai közlöny — (A városházáról) j)r. Krátky István polgármester h.M-f.\'V.i megszakítja nyári szalí.idságál ,\'s álvovzi liivalsifll vi\'zelí\'sél- I)r. Hegyi l.ivos i>olgánn<\'s!<\'rh-lyolles.fiijc»v/.í) iK.\'iiaplól megkezdi nyári szil:adság,it amit (snládjávai Balalonlenyvesi-n fog lúíleni- — (Kinevezés) A kormányzó dr. SrhU\'iffcr Imre nagykanizsai ügyvédei, a N\'óptakirék-priíV.lár ügyészét hftborus érdemei és kiváló polgári tevékenységének elis-méréséül t. századossá nevezte ki. Dr. Srhleiffer Imre a vilúgMlxmiban élet. veszélyesen megsebesült és vitézségé\'tI több izlx-n kitüntetésben részesült. . — (Keresztszentelés Balatonienyvesen) Holnap, vasárnap szenteli fel Ify I.ajos fonyódi plébános a nngymiso keretében a balatonfenyvesi Inkcy templomtéren relállitolt tölgyfáké esz-lel. A kereszlszenlelés és mise 10 órakor kezdődik. = Akar «gy pengőért «gy szoba bútort ? Vegyen egyházközségi kultúrház* sorsjcgyetl — (.Angol" szövetügynökök) Nagykanizsa ismeri azokal az angol szövetúgvnökökct akik esik köszönni tudnak angolul- Most Kaposváron tün. lek fel ezek a pesti .angol- ügynökök és több csalást követtek el. A rendőrség egyiket elfogta Kisfilndi Sándornak hívják, nngohil «sak annyit tud, hopv .Ciood.by.i Az eljárás megindult ellene. i — Olció beváiárláara legjobb alkalom Schtltz Idényvégi árusítása. — (Rendőrségi hírek) Masehek Fenne lazsnaki lakos, sof- főr cseh á|lam]K>lgár, gépkocsiján a városba hajlott. Olyan lempóban száguldott, amely a sivatagba való, dinem emberlakta területre. A gépkocsi emellett nem volt kivilágítva. A j^k arra engedtek kövctkcztelni. hogy esc-hűnk ittas államiban lehetett Az őr-szem, Köves Kálmán rendőrítftörzsőrmester igazolásra szólitotla Tel, dc Mnsrlick csak tovább hajtott. Az őr. szem utána és a Kis Hoyal clfltt si-került is elfognia. liHállitotta a kaj>|. lányságra, ahol az éjszakát őrizelb,n töltötte. Másnap dr. Lakatos I\'ertnc rendörbiró gyorshajtásért 30 pengő pénzbírságnál sújtotta. A soffőrigazol. vány bevonását most az egyszer mellőzték. — Jordanics József soffőr,\'Teleki utcai lakos a minap a \\<isut| állomás elölt megakarta indítani gépét, de a sebességváltó nem volt kikapcsolva ugy hogy az autó nekiindult az előtte levő Nilzinger gépkocsijaik, maga előtt tolva, ugy hogy ez viszont előtte álló Dolmányos gépkocsijá nak m<-nt neki. Mind a bárom autó megsérült. Szerencse hngv baleset nem történt. Az eljárás megindult. — Az este a rendőrőrszem egy gyei|gedmójü nőt állított elő, aki még\'a nevét sem tudta megmondani- A rendőrség csak- Augusztus 2-tő! 14-ig nyári vásári Olcsóságban Ritter vezet! Több száz drb. női divat gyapjú pullover, egységár.......... 480 fillér 100% selyem nyakkendő, egységár. . . 290 fillér Hibátlan selyemharisnya, egységár . . . IB8 fillér Áramvonalas iskolakazetta......240 fillér Selyemnadrág, csikós.......88 fillér hamar me^ilapitolta Jiogy az illető ■lakopucez Márkné szél. Szon lek Franciska rátk.ihegyi lakos. Megkeresték a letenyei csen lőrséget a nő hazaszálll tására. — Kgy I.igeti nevű budapesti lakos .express gyorssokszorosilókra • megrendeléseket gyűjtött N\'agykani. zsán. Az őrszem a városi rendőri bún-lelöbiró elé állitolta. Idónyvégi clpöki ár u.lt ás Milténylnél, Fő ut 2. — (Balesetek) Andocson tegnap három sulyos bal-esel is történt. Hózsa (iyörgy arató-munkás ltck\'lépelt a Jászába Szőke János egy mgy gabonaasztag tetejéről esett le Mán Istvánnak pedig u c.s6|,iö gép dobja szakította le kezofejél. j^ü lönösen Szőke János állapota súlyos — (Leesett a körtefáról) rebér István 7 éves nagybajomi fiu a közeli földhidpusz^n felmászott egy magas körlefára, az ág letörött alatla és ő eszméletlenül elterült a földön- Sulvos állajjolban vitték a kórházba. Mo»t vegyen cipfiketi mert rendkívül olció Árban kaphat az „Ideál" clpőüzle\'.ben, Fó-ut 12. sz. — (Kiskorú betörök) garázdálkodnak Andocson Minap Scsenkó (iyörgy kereskedő pincéjél>o hatoltak l>e. Szeges bottal dolgoztak és Jobbára könyveket vittek el. A csendőrség elfogta és méltó dorgA-lásban részesítette (-i|iCl. | — (Tánc a Kath. Legényegyletben) augusztus 1-én (vasárnap) este fél 5) órai kezdettel. \' \'(:) — (Orvosi hlr) Dr. Kréiner Zsigmond közkórházi főorvos, belgyógyász szikorvos szabadságáról megérkezett IJjból rendel Sugár ul 12 sz. alatti lakásán délelőtt 11—12 és délután 3-1 ig. Telefon 535. — Mindent megtalál SchUtzék mara-dókosztályán. — (Tánc a Kath. Legény-egyletben) augusztus 1-én (vasárnapi c&Je fél 9 órai kezdettel. (:) — (Talált pénz), ha megnyeri a Zalai Közlöny keresztrejtvényének dijait. No feledje : ma még beküldheti a megfejtést és részesülhet az értékei dijakban ! — (Tánctanltás) Augusztus 1-én a külön órás tánc-tanitásl megkezdem, llálin AÜcc oki. lánctanárnő Horthy Miklós ul 11. (:) Cipők, 8andálok, weckend clpők legolcsóbban Mlltónyl ldényvégl cipőárusításán. — (Tánc a Kath. Legényegyletben) augusztus 1-én (vasárnap) estc fél 9 órai kezdettel. (:) Tisztelettel értesítjük a n. b. vásárló közönséget, hogy a Fürst-féle Divatcsarnokot átvettük és a raktáron levő Fürst-féle árukat OLCSÓN ÁRUSÍTJUK. Ezúttal kérjük a tisztelt vásárló közönség további szives pártfogását. Kiváló tisztelettel „, Halmos és Takács. üy&rtelup: EUDAPEST, IX., LENKE*UT 117. — A Nyugat augusztusi szümu megjelent Torlul-niálrfil kiemeljük Sehöpll n Aladár l>e. vezető cikkét (VlsszaníiiH\'lescfltímk?) l-ülili Mittúlv, ik\'czásay Judit és Mol-nár A kos novelláit, lllfa limlre cikkft Htinvutlyról és Körmendiről, Klek Ar. tur. Komlóit Aladár, Szegft Kitdre ta. milinitavait kéniflmiwéaietl és elöakó" művészeti témáról Kassák Lajos, llad-nóli Miklós, Somló Medvitf ós Wcóre Sándor verseit és « kritikai rovatot, líi a szám tájékoztat arri\'d a rvndki-vüli kedvezményről amellyel az ellV fizetők nablts Mihály űsszegyiljtőtt Müveinek 10 kötetes diszkiadfcát meg. szerezhetik A Nvngot előfizetési ára negyedévre iHetniénykőlelekkel cgytllt Itt ]tengő Havonta 1 jrengó. Vilmos császár ut 34 Értaaltam » n é. közönléget, hogy bádogos- és slmMték-■zerelö műhalyotnot Magyar-ucct 68. ilól Batthyány-ucca 10. szám ut* halyoztam át. »a (Bejárat Caengcry-ut 19. felől !>.) JavltáMk 1. ...k8s81t.ln.kl Halász Károly ■y.a.^Sr\'.\'ti. — Htnd.u J<ir. fordul. . , Nővérének négy gyermeke szakad Hinnie nyakába. Bálran vállalja a nehéz feladatot, Iwldogságál is feláldozza hogy kötelességét *\'ljesilsc l\'a-nasz nélkül tür, de azuláll jóra fordul minden llenée Slieun regénye meg-Jeleni a Milliók Könyve legújabb s d. mában, ára 20 fillér, kapható min-denütt. — Cteq Imprlmé maradékok Jö iné-retekben Idény végi Arakon SebUtznél Naptár i AuguBttutl. vaaArnap. ttom kat. Vaa. PéL ProtoetAna V. Péter. I«r. Ab hó 2t. — Augniztaa 2. héttő. ltom. kat. Ugari Altonz ProteatAna Lehal. Izr. Ab hó 2ő. OyógjaiertArl éjjelt molgAlat a hó 31-élg a „Megváltó" gyógyaiertAr 6a a klskanlzaal gyógyuzertAr. GMtzdi nyitva reggel II óráfól aale 6 órAlg (héttő, aaerda, péntek délután kedden egéaz nap nőknek). Albrecht királyi herceg repülőgép-balesete Buenos Ayres, jullus 31 Albrecht királyi herceg, aki re-pülögé|K-n Pnrugűöybe ukart utazni, könnyebb repülőim esetnek esett áldozatul. A királyi heroeg gépét n Punamu folyó közelében érle baleset Albrecht királyi herceg snonemsérc csnk könnyebben sérüli n«g. Városi Mozgó. Szombaton és vasárnap! Egy diszkrét szerelmi kaland, egy forró báli est epilógusa egyik hajókabin homályában! CLAUDE FARRERE világhírű regénye. Főszerepben: ANNA BELLA — Aki szereti a francia Hímek Izgalmait, tettétlenOl nézze meg ezt a Ilimet. Előadások szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. Szombaton 5, vasárnap 3 órakor filléres I Asszony a MMB Nép Mozgó. O.afc „ssérnap A „TRADER HORN" óta a legnagyobb Hlm Tarzan fogsága lenyQgözőbb varázsa, vadállatok ezret. OyDnyBrD felvételek A főszerepben: Jonny WolssmOllor, Maurian O\'Sul-_ll»an és „Cslts" a oahwpá»i»._ Előadások kezdete 3, 5, 7 é« 9 órakor Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkatf Mim Meiiom 193?. nugimlm 1. httiílfií i Aszokhordók minden méretben és minéségben versenyárakon kaphatók és megtekinthetők: ki- Hesyert Mezőgazdasági Ipar Rt. Budapest, V., Bálvány-ucca 22. Tegnaptól máig Ország: Dr. Abonyi Lajos kispesti ügyvéd gyilkosát, Tan- Lajos 62 éves állástalan soffőrt szándékos emberölés cimén letartóztatták. A Tudományos Akudémiu pincéjébe betörtek, de a lettesek csak a ruhanemüeket vitték cl, a nagy-értékü könyveket otthagyták. Szendy polgármester kijelentette, hogy vállalja a felelőséit a föváj rosi tanügyi kinevezésekért. \' A debreceni orvosi egyesület ülésén kitűnt, hogy Debrecenben követték el a világ első öngyilkosságát harci mustárgázzaf."Az egyetemi altiszt öngyilkossági szándékból 6 köbcentiméter mustárgázl ivott. A halál 5 óra múlva következett be. Barlha Alberlcl, a Károlyi-kormány volt hadfigyinuiLszlcrct uutóbulwt értő. Súlyosan megsebesült. Világ: Ottó királyfi megtekintette a párisi világkiállítás magyar pavilonját- v | Hóman Bálint kultuszminisztert a milánói katolikus egyetem díszdoktorává választolta. t A párisi világbajnoki versenyeken a kard egyéni bajnoka Kovács Pál lett. 2. Berczelly, 3. Rajcsányi, 4 Pinton (olasz), 5. CK-revich, 6. Mas-ck)tta (olasz), 7. Maszlay, 8. Rajczy, 9. Harro OÜva (mexikói).\' Litszkó János I\'ál budu|*sti csemege kereskedő táviratot kapóit a felvidékről hogy bátyja haldoklik I^iszkó a cseh követségtől szabályos . vizum0t ka|x)tt de bátyját nem taliUta már életben. A temetés után a cseh hatóságok elfogták és kémkedés limén 15 évi fegyházra Ítélték. A inagj-ar kormány közbenjárására a kicserélési tárgyalások megindultak Három város úszóversenye Zalaegerszeg és Dombóvár úszói Nagykanizsán Nagy sporteseményben lesz része holnjiT), vasárnap Nagykanizsa sport 6Zerető közönségének. Váiosunkban szerepelnek Dombóvár és Zalaegerszeg legjobb úszói, akik Dunántul uszósportjában nagy szerei>et játszanak. | A verseny legérdekesebb száma előreláthatólag a 100 mé\'.eres gyorsúszás és a 100 méteres hátuszásl lesz. A 100 méteies gyorsúszásban Dus László, a leggyorsabb zalamegyei uszó indul, uki ellen Krásának és Kelemennek igen sok törleszteni valója van. Tavaly kétszer is talál- koztak egymással a nagy riválisok és mind a két találkozó Dus győzelmét hozta. I A 100 méteres hátúszásban a dombóvári Kenéziveí kell Kovácsnak a harcot felvennie. "Kenéz! jelenleg a legjobb hátúszó egész Dunántúlon es a KISOK bajnokságok-uak állandó helyezettje. Ezeken kivül a három várcs pontversenyébe bi\'\'e3zámit a 400 mé:cres gyorsúszás, 200 méteres mel.\'uszás, 4x100 méteres gyorsstaféta ós 3x100 méteres vegyesstaféta. A versenyt vizipólómérkőzés zárja be Nagyka. nizsa és Zalaegerszeg csapatai kö* zött. A versenyt a helyi utánpótlás uszószámai egészítik ki. A ven-eny pont féi 6 órakor kezdődik. A\'i. úszósport propagáhlsa érdekében a rendezőség igen méltányos belépődíjakat állapitolt meg. Aki fürdeni kiván és a veifenyt is óhajtja megnézni, 40. 30. 20 filléres pót jegyeket tartozik fizetni; aki csupán a versenyt óhajtja megte-k in térti, a 12 filléres belépőjegyen kivül ugyancsak a fenti pótdíjat fizeti. Vasárnap tehát rendkívül érdekes sporteseményben lesz ró<ze Nagykanizsa közönségének ós biztosra vesszük, hogy minél nagyobb számban fogják Nagykanizsa fiait győzelemre buzdítani. Gyümölcsaszalók építéséhez segélyt ad a földművelésügyi miniszter I)flrrtnyi Kálmán földművelésügyi miniszter a folyó évben ismét segélyt ud a törpe és kisbirtokosoknak a boszniai rendszerű gyümölcsaszaló építéséhez. A folyamodványokat az érdekeltek legkésőbb augusztus ?0-ig küldjék be a földművelésügyi minisztériumba. Az aszaló építésének az ellenőrzése és az aszalás l>clanitása végett a nagykanizsai, pacsai, alrend vai és letenyci járás birtokosai forduljanak közvetlenül G. Szabó Gyula gy. o. 0. intéző, körzetvezetőhöz (Nagykanizsa, Eötvös tér 31). (:) Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 17274/1937. Tárgy: Tiizi-, sclejt-és müfaeladás. Hirdetmény. F. évi augusztus hó 5-én tűzifát (bükkhasáb, gyertyándorong, cserdorong, tölgyhasáo és dorong, cseresznyehasáb, hárslmáb, juharhasáb, szilhasáb) augusztus hó 6-án és 7-én elsősorban 39.5 halom selejtfát, majd a 176 drb. összesen 25.509 tm3 tölgyrönköt (műfát) mindhárom napon d. e. 9 órai kezdetM az alsó-erdöi vágásterületen megkezdődő nyilvános szóbeli árverés utján eladok. A folyó évi augusztus hó 2. és 3-ra hirdetett selejt- és müfa-árverés az országos vásárra való tekintettel elmarad. Nagykanizsa, 1937. évi julius 31. Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármcBlerétöl. 17132/1937. Tárgy: Tűzifa aprítás vállalatba adása. Árlejtési hirdetmény. A városi közintézmények részére megállapított kb. 1600 ürm. tűzifának aprifási munkálatait folyó évi augusztus hó 4 én d. e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban tartandó nyilvános szóbeli versenytárgyaláson vállalatba adom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1937. julius 31. Polgármester. MARGIT FÜRDŐ Csengery-ut 19. Márvány kádfürdők TyMkaxamváfjáa WT Nyitva minden nap. 1 vásár augusztus 2-től 14-ig. I i Habselyem női nadrág . . . >28 fillér Habselyem női combiné . . 440 fillér Habselyem női nadrág-combiné 480 fillér Habselyem női hálóing . . . 890 fillér Habselyem férfiing .... 780 fillér EgyedárusitA i Ritter András Roletta váaxon rud aalnor "ániv" I Blalracvászon II" MIH I Nyugágyviizon díványba — pArnAba I Szalmazsák Hirsch és Szegfi cégnél Lazsnak! park és birtok 21 szobás kastély, 2 nagy gazdasági udvar, 1 vendéglő nagy udvapral, hatalmas park, szántók és rétek. m Érdeklődni Ieh :l: Reohnitzor Mórnál Sxapatnakan. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetés dija vaiárnap <i Onnepnap 10 a:ólg 80 fillér. minden további »ió 0 fllUr, hétkSinap 10 izólfl 60 fllltr, minden további azó 4 fillér. Hávlaro vasárnap kényelme* autóval olcsón utazhat. Előjegyzés Kaufmann Manónál. Teltfon 2 22. 1953 Hasaséit ruhát veszek é< eladok, hi-vázra házhoz megyek. Márkus, Királyutca 31. 2213 Elsdó egy Jóforgaimu, 35 évig adómentes üzletház Or*zág-ut 90. 2208 Novswibar l-ro keretek 3-4 szobái, fürdőszobás lakást. Ollop Oéia, Néptaka-pénzlár. 2145 Mielőtt vixvaxatákat csináltat, kérjen árajánlatot Jerausektől, Erzzébet-tér ÍR __2153 4 axobáa utcai lak:-4 liiídőszobával november elsejére, 2 szobái udvari lakás azonnalra kiadó dr. QyuUl Bélánál. 2173 Kettő, esetleg háromszobás, "Jósxosás ikéat karaaak a város belterületén nov. l-re. Ozv. Rledlmayerné Zrínyi Mik- lói ut 35. (Bazár). 2197 Saját terméstt elsőrendű kerecsenyl asztali fehér bor literenként P —,60-ért Bőhm József bortermelónál, Csenger igery-ut 2473 Oaangary-ut 17/s. száma házban szép, Osszko.nfoitos őtaaobSa Iskés a második emeleten ssgssstss l-ra kiadó. Ebédlóbutor olcson eladó. Házmester. 2150 A Sugár-ut 41/b. alatti, 2 lakásból álló kertes, 1. emeletes, adómentes ház igen előnyős, alkalmi árban eladó. 2223 Egy teljesen féregmentes, Igen Jó karban levó bélésssbs eladó. Magyarutca 87. 2225 KátsaisbásudrarilakáTnövTl-re kiadó. Klsfsludl-utca 21. n. 2220 Náaysxabéa komfortos lakás nov. 1-ie kiadó. Sugár-ut 7. 2227 Eladó szssafAzdai berendezés teljes felszeieléasel, Joggal együtt. — Horváth Oéza Tótszerdshely. 2228 Elsőrendű piaci helyen péksütemény és kenyér érsaltét keresek. „Kedvező teltételek\'-kel kiadóhivatalba. 2229 Jó állapotban levő Iréssstslt keresek. Epplnger fakereskedő. 2230 Ogyei, becsületes bojárén* kerestetik. Labor, Csengery-ut 22 . 2231 Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Petöfi-ut 81. sz. alatt termény-, Fűszer- es vegyezkereskedést nyitottam. Szíves pártfogást kér Kauter Sándorné. Katens-lelszerelések legolcsóbban — Beleznalnál, Sugár-ut 53. 2234 Szép utcai aayaaobás konyhás, előszobás lakás vízvezetékkel azonnal kiadó és elfoglalható. Sugár-ut 53. 2235 Bádogos és szerelő műhelynek meg- letető halylaágat keresek. sdóbsn. 2236 lakoláolaányt taljaa allátáars fogad keresztény család, közel az összes iskolákhoz, zongorahasználattal, korrepetálás. Clm a kladtban. 1937. auguniuB 1. ZALAI KÖZLOItY T NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálók, ebédlők, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemU kárpitos áruk JÓL ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL 50 éve az egész országban közismert OPSTEIN butorházban vásárolhat Óriási választék! Kedvező fizetési feltételekI Nagykanizsán, Horthy Miklés-ut 4. sz. Irta: Mexő Pál, MÁV főintéző 11 A szórakozó helyeken a táncosok nálunk szinte elképzelhetetlenül ellentétes szinósszetételü és érdekes szu. básu, összhatásában bámulatos, lóbli-nyire jellegzetesen andalúziai jelme-zeklteii szépen, ritmikusan láncolják legtöbbször kasztcnyeilcl, néha a tánc-kar tapsaitól fisért régi, szép tradicionális táncaikat Sok szép parkja közfll mcgcmlitcm « Mária Lujza parkot. Spanyolország-ban a bikaviadalok iránti érdeklődés Sevillában a legnagyobb. A városban u reklám minden módján, faluagy-sá«u arcképes plakátokon hirdetik Se-villa gyöngyének u leghíresebb matu-dornak és egyéb hírességeknek híg-közelebbi Mlép&ét P.s itt, ahol látszatra minden érdeklődés a bikaviadalé és a láncé, a park egyik szép részén a mj szomorurüzfáinkhoz hasonló alkaiu lecsüngő águ fát láttunk. A lecsüngő ágakból alkotott lugasban, u fa törzséliez támasztva fiatat féríi Miér márvány szobra áll A szobor W. Hegnerl, a* s|>anvolok fiatalon, 30 éves korában elhunyt hires Urai költőjét - - a spanyol llcjpact ábrázolja. A szoI»or körű\' \'a lugasban l fehér márvány pad áll. Két pad között a kegyelet a rendes nigyságu szekrénynél valamivel nagyobb fehér márvány könyvállványt helyezett el és megtöltötte azt az elhunyt költő összes müveivel. A könyveket főleg a lugasban pihenők olvassák, de magával vihet azokból mindenki, aki a parkban pl-lienöl, szórakozást keres A parkőr fllilása szerint évek óta tartó szoltfá-latában gyakran előfordult, hogy "í\'pkö/.lHn cg)\' könyv sem volt az állványon lísti parkzárás időjére azonban hiánytalanul ott volt valamennyi. Gyönyörű gondolni megvalósítása cz, eddigi utaim legszebb, legme><le|>öl>b kuhurélménye, költő iránti hasonló hódolatot ezideig sem a müveit nyu-galon, sem az általam csodált civilizált északon ni\'in találtam. 4 »p«nyol Ráma Toledó, a spanyol Ilóina megtekintését Spanyolországban járt ismerő, sejm lelkemre kötötték Az utóbbi idő-Ih\'ii sokul emlegetett Tájó folyó 3 oldalról follya körül, ezt a TÚInyo-móan zeg.zugos utcáju, rendkívül érdekes várost Klsőnek a "katedrálist, Toledó legfőbb büszkeségéi, legfcn-ségesebb látványosságát emlitem. Saj. nos, annyira más épületek és oly szúk ulcák közé szorították, hogy külsejét teljes fenségességében áttekinteni alig lehetett. Állítólag a togiítóbbi harcoknál az emberi művészet eme |>ótol-hatatlan remeke szenvedett a legtöbbel, némelyek szerint semmi sem maradt belőle Alapkőveit az azelőtti ar»»b mecset helyére 1227-l>en rakták le. Ot hatalmas hajóból álló, köröskörül szebbnél-szebb kápolnákkal szegélyezett belsejének elképzelhetetlenül szép hatása volt A székesegyház legszebb része a Capilia Mayor — magyarul: a legmagasabb kápolna - magas fémrácsával, festett ablakaival, annyi ékességével, amit már felfogni alig lehetett A (ireko-ház. Itt lakolt a XVI. szá-zadban El\'Circko, a világ impresszionista festőinek őse. A spanyol müba-rátok támogatásával restaurálták tok-dói építészeti maradványokkal és Marquis de la Vega spanyol költőtől származó műkincsekkel diszitették a házai, melylien (Ireko müveinek és a XVII századbeli spanyol művészetnek igen szép gyűjteményét helyezték el. Magyar emlék Taledóban Érdeklődésem során .Marquis de la Vcga-ra vonatkozólag egyik lexikonban rendkívül érdekes magyar vonatkozásra akadtam Az előkelő származású köllő a spanyol királyi udvarnál bekövetkezett kegyvcszleüségo után, 153l-ben Csallóköz szigetére került száműzetésbe. Hosszabb magyarországi tartózkodását több verslWSl álló költi-ménysorozatban énekelte meg. Vasárnap délután — a városból való távozásunk előtt — visszamegyünk a kaledrálisba mégegyszer látni akarjuk a Spanyolországban látottak legszebbikéi, a Capilia Mayort Toledó sok száz papja az érsekkel az élén lelkészi konfirmációját tartja olt Murallo vagy Rembrandt ecsetjére méltó, feledhetetlen látvány. Ha To-ledóra gondolok, mindig ez kiséri és az a gondolat, vájjon hányan vannak még éleiben az ott imádkozók közül. „Nem akarunk háborút I" KerékpíroK, 1935 szepiember 15-én madridi illetve spanyolországi utolsó esténket a Teatre cl Comediában töltöttük Kgy revűt adtak, amely nem\' volt sem jobb, sem rosszabb más világvárosok \'hasonló produkcióinál. A második rész főattrakciója a spanyolok Medgyaszay Vilmája _ (lonchitta Piquer volt. Hat dall énekeli, mindegyikhez más-más ruhába öltözött, két dal közötti át)">t-tózködési idejét remekül előadott spanyol táncszámokkal töltötték ki — Utolsó számához gyászba öltözötten, fekete nemzeti ruhában jött a színpadra és nagyon szép alt hangján előadott dala közben letérdelt a kép- zeletbeli Madonna szol>or elé — az olasz— abesszin hadüzenet után volt ez és kezeit tördelve igazi könnyekkel személK-n zokogta: .háborút akarnak újból, hát nem volt elég a sok hősi halott, nyomorékon maradt, a fiái vesztett anya, íftrjét, vőlegényét sirató asszony, menyasszony. Madonnám segítsd Spanyolországot, nem "ka runk hálM>rut . Dalnak hasonló hatását nem láttam még sohasem Félórával az előadás vége után még tombolt, tapsolt, tapsaival a háború ellen tűntetett a közönség P.s ez volt nfhan-gulat akkor mindenütt S|>anyolorszát{-ban 1930 november ll-\'én, 13 hónappal később ezt olvastuk az újságokban: Soha nem fogja elfelejteni, aki ezt látta. Soha még a \'haditechnika történetében nem volt erre példa: egy európa\' főváros a legszörnyűbb és legmodernebb fegyverek pörölycsapásai alatt remeg... Engesztelhetetlen gyű lölettel Jiihetellcn vadsággal folyó harcok, 15-ös tarackok bőgnek egy közel 900 000 lakosú nictropolis utcáin, roham, szuronyharc, tank-offenziva Mad-ri i l»elvárosában » Kötözőhely a Manzanares partján; a Casa del Gampo rémségei. A baloldaliak felgyújtották a templomokat, évszázadok csodálatod értékeit rombolták le percek alatt A jobboldaliak halomra lövik az egyetemet. Két fél harcol és velük pusztul az emberiességi*\', a civilizáció teremtő erejébe vetett hit, könyvek, műkincsek, n Pra-do műremekei. Kissé elgondolkodunk és ősinkbe, jut az a nagyon alkalomszerű közmondás: «IIa egy spanyol szeget ver a falija és eltörik a kalapác^, a fejő-,vcl veri azt tovább..> (Vége) 1937. évi typusok olcsón, nagy választókban Elektron. RádiőKészüléKek, ujak és használtak. Philips, Telefunken. Csere, jailtás, átalakítás I — Elektron. ZALAI KÖZLÖNY 1937. augusztus 1. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátaink és ismerőseink, különösen a helybeli és vidéki tanítótestületek, -alamint az ujudvari iskolas/^k tagjai, kik felejthetetlen \'drága Jó ll< ;temetésén megjelenésükkel vagy bár-,mi más módon mélységes tájdal-ijnunkban osztozni szívesek voltak, ifogadják ezúton is hálás köszönetünk Idfejezését. özv. Hoiváth Jánosné és a gyászoló család. Hirdetmény. A galamboki Közbirtokosság tulajdonát képező nagykorcsmát 1938. évi január Mól következő három esztendőre haszonbérbe Midii 1937. lugunlut hó 18-én délel&tft II Arakor a helysiinen. Közbirtokossági Tanács. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatóban: ORSZÁG JÓZSEF m.g, mQlráKyi, növény vídelmlszc-rak, gép, zslk, atb. kereskedésben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróeág mellett) Tcleton: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. RETIKUL BŐRÖND HAMBURG BŐRÖNDÖS HORTHY MIKLÓS-UT 4. DIVATÖV AKTATÁSKA Női-, férfi- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Nagykanizsa m. város polgármesterétől. Városi ttranfthdón úszóverseny rendezése. Hirdetmény. KOzhlrré teszem, hogy a városi strandfürdőn I. évi augusztus l én délután fél 6 órai kezdettel Nagykanizsa — Zalaegerszeg — Dombovár városok közötti úszóverseny lesz. Ezen napon a rendes fürdöjegyeken kívül pótjegyek váltandók és pedig: fürdőjegyhez ülőhelyre jogosító póljegy dija 30 fillér, belépőjegyhez ülőhelyre jogosító pótjegy dija 40 fillér, fürdő- és belépőjegyhez állóhelyre pótjegy díja 20 fillér. A pótjegyek, amennyiben a fürdőzők a versenyt megtekinteni nem óhajtják és a slrandlürdö területét a verseny megkezdése előtt legkésőbb délután 5 órakor elhagyják, visszaváltatnak. Nagykanizsa, 1937. julius 29. Polgármester. Klad|a ■ laptulajdonos Közgazdasági Rt. Oulenberg Nyomda 6s Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó : Zalai Kir*ly. Interurbán Melón: Nagykanizsa 78. szám. VIZVEZETEKIES CiATORNAZASI munkákat •• rr FU RDOSZOBIt BEREN DEZESEKET és javításokat minden ízlést kielégítő kivitelben v»rsenyképa> legolcsóbb árakon naeyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS melleit is vállalunk. *,* Vidéken szereléseket legpraktikuíahban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak mellett I Költségvetéssel d i j t a 1 a n u I szolgálunk. MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UCCA 45. Telefon 271. ha cserépkályháit a fűtési idény előtt a legmodernebb tüzelési rendszerekre átalakíttatja. 2138 Cserépkályhák gyönyöiü kivitelben raktáron. Vételkényszer nélkül tekintse meg nagy oser«pkélyha-rakt Aramat. Jiyilitok 6i átalakítisokat a légponloiibbtn vógz»m. Nagykanizsa, Mémoth GAbOP KUfaludl-u. 30. kályhát. 16091/1937. M klr. rendfrsóg nagykanizsai kapitánysága. 527/1-1937. Tárgy: Nagykanizsa rn. város terüleién az Erzsébet téren a közlekedés korlátozása. Rendelet. A 250.000/19^9. B. M. r. 31. fi-ában kapott felhatalmazás alapján Nagykanizsa m. város terül:tén a közlekedés rendje érdekében az alábbiakat rende\'em el: 1 §. Nagykanizsa m. város területén az Erzsébet-téren a tér nyugati részében a m. kir. adóhivatal épü leiétől az igazságügyi palota előtt a Magyar-utcáig terjedő útszakaszon a járómÜYckkel való közlekedést az országosvásárok, a heti- és napi-piacok tartamára eltiltom. 2. § Aki a fenti rendelkezést megszegi, kihágást követ el és a 250.000/1929. BM. számú rendelet 119 §-a alapján 200 pengőig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. Jelen rendeletem a közhirrétételt követő nyolcadik napon lép hatályba. Nagykanizsa, 1937. évi április hó 12-én. Krasznay Pál s. k. rendőrtanáceos, a kapitányság vezetője. A másolat hiteléül: Madarász 8. k. v. ki;dó. Hirdetmény. Zalakaros község közbirtokosságának tulajdonát képező nagyvendéglőt a hozzátartozó 4 hold szántóföld és 60 [>öl konyhakert korlátlan hasznalatával együtt három évp\\ 1938. évi január 1-től kezdve 1937. augusitus 5-én délután 3 órakor a hílysrinen nyilvános árverésen haszonbérbe adjuk. Akik bővebbet akarnak tudni, forduljanak alulírotthoz. Zalakaros, 1937. juliui 20. MlnHáhr-I-•lnrtW Uxomí a laatelalionaa Hirdessen a Zaiai Közlönyben Balstonmagyaród köziig .Idljárr.ága Szám: 691/1937. Hirdetmény. Alulirt község elöljárói ezennel közhírré lesszük, hogy a .Balaton-magyaródi Volt Urbéreá Birtokosság" tulajdonát képező korcsmái és tartozékait folyó év! augusztus hó 22-én détuUn 2 órakor Bala-tonmagyaródon a jegyzői Iroda he lyiségeben 1938. évf|anuárhó 1-tól 1940. évi december hó 31-ig ter j.\'dö időre nyilvános árverésen legtöbbet ígérőnek haszonbérbe fog juk adni. Árverési feltételek a délelőtti hl vatalos órák alatt a jegyzői irodá ban megtudhatók. Balatonmagyaród, 1937. jul. 24 2isi Elöljáróság I Mindönki a haÍiyl ker«.kedökoíl I I é. I,,azoknál Mnss. b.1 HL mWKi HiomM is BálatM LagkMl Yállata ■"■-]—rTUÉ-. •"-p\'-.nli-áTi [SaMfa ulftr, zaUI táraké 77. Évfolyam 173. Mim Nagykanliw, 1937. augusztus 3 kedd Ara 12 HU. ZALAI KÖZLÖNY t> kUdóNnUI: HM 5. azáia. hélköjnap délután. \' O L I T I K A I NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajoa Elóílzetési ári: egy hóra S pengő 40 Sierkeaitóaégi éa kiadóhivatalt lelduu: 1 ló hírek a nagyvilágból Az uj budaörsi repülőtér forgalma jelentőben emelkedik. Nemzetközi tárgya\'ások fo\'ynak arról, ho,<y a magyar léglforga\'oin be\'ekapCs<>-lódjék az északnyugati uj repü ö vonalak forgalmába. • A Külkereskedelmi Hivatal jel intés" szerint a legnagyobb aktívumot Olaszországgal szemben értük el» 60.8 millió p\'-\'ngö volt a klvi\'elj többlet, 20 millió pengö\\el több, mint a megelőző gazdasági évten> Ausztriával szemben 27.8 millió pengő kiviteli többletet értünk el s ez a többlet háromszor akkora volt. mint az előző gazdasági évben. Svájccal szemben 25.2 millió pen^ö többletet ériünk e\\ holott u megelőző gazdasági óvben a kivile\'i fu leslegünk csak 9 millió pen;^ő volt. Angliába 16.5 millió pengővel vit-tiink ki többi\'t, mint amennyit onnan importáltunk. Az 1936 37. gazdasági év külkereskedőimének mér.\'ege 1518 milliós kivile\'i többieltel zárult. 1920 óta a gazdasági ívek mérlegeiben csak egyszer találunk ennél kedve-zőbb eredményt, mégpedig • az 1929 30. évben, amely 170.3 millió pengős kivile\'i többeltel záralt. A gyapjuforgalom szabályozása eredményes volt, Írja a Függetlenség. A szabályozás után n gyapjú ára 96 fillérről 2.19 pengőre emelkedett, ami 130 százaléknak felei meg. Juhállományunk is örvendetesen emelkedett, a juhok száma ismét megközelíti a másfél milliói. A gyupjuipur nyersanyagának mélyreható szabályozása helyes volt, te/jes eredménnyel járt és unnak hasznát látja az ipar is. • Gombakivitelünk 1980-ban vo\'t a legnagyobb : 2000 métermázsát szállítottunk külföldre, közel 400.000 pengő értékben. Az idei óv első öt hórnpjában (a termelési szezon még nem indult meg !) máris 500 mázsát tudtunk exportálni és Így remény vnn arra, hogy a nyár folyamán meg ^ő/elitjük az 1930. évi kivitelt. En-|*ek a kiviteli tételnek azért van jelentősége, mert kellő egészségügyi ellenőrzés mellett a gomba gyűjtése szárítása és kivitele je\'entős me\'lék-kercsetet hozhat a falusi szegény népnek. A Darányi-kormány még ezévbon a Ház elé terjeszti a mezőgazdasági munkások biztosításáról szédó javaslatot. A »parasztnyugjdij« onu\'ly szarint minden 65 évet te\'ö\'tö mezőgazdasági kisember évi 120 Pengőt kap egy éven belül életto "ép. A Statisztikai Szemle irja : Ti>. hónap alatt 1,293.893 mázsa répacukrot termeltek gyáraink, <41.722 métermázsávul többet, mint Katasztrofális felhőszakadás pusztitott Délzala községeiben A letenyei járásban a megáradt patakok elsodorták a kazlakat és hidakat — A vihar ereje kocsit-lovat felborított az országúton — Az ár sok gazda szénatermósót vitte el ós rengeteg apró állatot elpusztított — Felsőszemenye és Lispe között megszakadt a közlekedés — A nagykanizsai járás hirel Le tényé, uugusztus 2 A Zalai Közlöny tudósítójának teleion jelen téí\'e : !. Hétfőre virradó éjszaka Felsőszemenye községen és a környéken oly hatalmas felhőszakadás vonult végig, amire évtizedek óta nem yolt példa. A hatalmas felhőszakadást | pusztító ár követte. A megáradt patakok mindenütt elsodorták u szalma és szénakazalokat, az ólakat ói a hidakat. A felhőszakadás o\'y nagymérvű voít, hogy sik terü\'clen is 30 centiméter magasan állt a viz. A pusztító felhőszakadásról az egyes községekből u következőket jelentik : Felsőszemenyén uz ár a szélső kazlakat els >dorta. Lcszaki\'o\'.ta a Lispe felé vezető uton a törvényhatóági közhidat és els xiorta, ugy. hogy erre u közlekedés te\'^s^n megszakadt. Alsószemenyén sok ó\'at vitt el az ár, továbbá u községi hidat szaki-tot\'.a le. Ugyancsak elvitte az ár a szentmargitfalvi községi hidat is. Csehi és Szentmnrgitfnlva községen között a vihar az országúton éiv. a Stern örökösök kétlovas hintaját. Az ár a kocsit felborította és .összetörte, az egyik ló a helyszínen kiszenvedett, mig a másik nyomtalanul eltűnt. Nem tudják, elsodorta e a megáradt patak, vagy elszabadult. A hintón csak a kocsis ült, aki szerencsésen megmenekült. Csehi községben igen sok ólat vltl ei az ár, Sok disznó és apró állat ottpusztult, valamint a legtöbb gazdának szalma és szénatermését el-elvitte a viz. Szentmnrgltfalván alig van gazda, akinek kcrtvégéből ne vitte vo\'-na el az ár a kazlat vagy az ólt. A kár mindenüti igen nagy. A nagykanizsai járásban Is pusztított az ár Nagykanizsa, augusztus 2 A nagykanizsai járási fősz ilgabi* lósághoz Szepetnek elöljáróságául hétfőn délelőtt jelentés érkezett, hogy a felhőszakadás ott is végigvonult és hatalmas árral lepte el u földeket, érzékeny kár >kat okozva a veteményekben. A gyengébb épitmé-nyü házakat erősen megr:>ng;Uta, m<>sl állapítják meg az okozolt károkat. Bővcbbi részietek még hiányozlak. Ugyancsak szenvedtek a felhőszakadás okozta ártól a szomszéd községek ls. A fősz ilgablróság várja a további jelentéseket. A vízbe fulladt egy 13 éves kotor! Hu Murakeresztur, augusztus 2 (Saját tudósilónk telefonjelenté&e) A murakeresztur! határban a Szo-Hva-malomnál fürdött Sterneczky Lajos 13 éves kotor! fiu. Eddig meg nem állapított körülmények közölt a fiu fürdés közben a vizbo fulladt Már csak h»£ttestére bukktanlak. Az esetet je\'enlették a nagykanizsai kir. ügyészségnek. A távolkeleti események szenzációja: Moszkva beleavatkozik a japán-kinai háborúba Blücher szovjet-tábornagy bizalmas kflldetése távolkelétre — Moszkva meg bízottja törzstisztekkel és vörös blzalmieraberekkel repülőgépen Nankingba utazott A szovjet vezéreinek titkos tanácskozása a Kremlben Peking, augusztus 2 A japán kinai hadszintérről a következőket jelenlik : * A japán csapatok elfoglalták Csang-HiuTint, majd folytatták e\'ő-renyomulásukat Pap-Ting fe\'é anélkül, hogy ellenállásra találtak volna-A japán tüzérség még mindig tüz a.ii\'tt tartja Ticncsint. Tiencsin, augusztus 2 A japán katonák megakadá\'yozták o franciák élelmiszerszállitó gépko. csinit abban, hogy szállitm ínyukal a nemzetközi engedményes terület-ről a francia lőszerraktárba juttassák. Ily módon elvágták a lőszerraktárban állomásozó francia csapatok és az engedményes terület az előző termelési évszak első tia hónapjában. Megadóz.ittan forgalomba került cukor 708804 métermázsa volt, 17.044 métermázsával több. mint az előző termelési év-, szakban. < A kivitel négyszeresére emelkedett. Az előző termelési \'évben 48.760 mázsát exportáltunk, most 10 hónap alatt 216.802 mázsát, 168.033 mázsával löbbet. , , c . Ugyanez idő alatt a sörfogyasztás 212.841 hektoliter vo\'t, 14.520 hektoliterrel több, mint az előző kimutatás időszakában. A petróleum szükséglet \'498.645 mázsa vo\'t, ez is 54.610 mázsával több az előző fogyasztásnál A kimutatás 10 hónapjában 161,521.000 doboz volt a gyufa fogyasztás, 341.500 dobozzal több, mint az. előző Időszakban. csapata! kö/ött az összekötletést. Sanghai, augusztus Ujabb jelentések szerint a japán csapatok parancsnoka, Katuki tábornok kijelentette, hogy e\'járl « francia követségen és sajnálkozását fejezte ki a tiencsiai pályaudvaron történi japán-francia összjüzéf* miatt. Hangsúlyozta o követségen, hogy a japánok nem akarják megakadályozni, hogy a francia hc!y-\'örség ne kapjon összeköttetést az engedményes terület és lőszerraktára! közölt. Japán hosszú hadjáratra készül Tokio, augusztus 2 A japán kormány elhatározta, hogy a parlament legköze\'ebbi rendkívüli ülésén 3[0 millió yen rendkívüli hadihitei megszavazását kéri. A hitel szükségességót uz északkinai eseményekkel indokolják. ■AUO IWT. augmi\'m 3. Szezonvégi cipöárusilás!! ius 2-án megkezdődik az „IDEÁL" cipÖÖZletben (FŐ-Ut 12. SZám. Folynak a tárgyalások a klskanizsai templom és temető ügyében A klskanizsai rk. egyházközségi temető katolikus jellegének megtartásához ragaszkodik A japánok elfoglalták a pekingi szovjet-követség épületét Sanghal, augusztus 2 Több fehérorosz közreműködésével a japán csapatok Pekingben elfoglalták a szovjet követség épii\'e-telt Az ott talált aktákat teherautókra rakták és o japán engedményes tei ületi-c vitték. Biücher szovjet tábornagy bizalmas küldetése Riga, augusztus 2 A szenzáció erejével hatott, amikor kipattant, hogy Biücher Tábornagy titkos megbízatással repülőgé-pen Távolkeletre utazott. Blüchert több törzstisztje és a komin\'.ern bizalmi emberei kisérték útjában. Biücher elutazása előtt titkos tanácskozás volt n Kremlben Sztálin elnöklete alatt. Biücher útjában több erős he\'y-örségü városnál leszállott\' és ott nagy-tiszti rap|M>rlot tartott. A távol ke-Jeti szovjet he\'yőrségek tábornokainak százai vetlek részt ezel<en a rap|>ortokon, Vladivlosztokból Biücher k\'séreté. vei a kinai határra repült. Moszkvában ugy tudják, hogy Biücher szovjet-tábornok nagy, tll kos küldetésben Gsang-KaiSek tábornagyhoz utazott Nankingba. Moszkva vörös keze már működik... Moszkva, augusztus 2 Nem hivatalos jelentés szerint, de biztos forrásból nyert értesülés alap | ján közlik, hogy Moszkva és Nan-klng már megegyezett egymással A megegyezés értelmében sz>vjet közvetett uton fogja támogatni a nan-kingi kormányt. Aki friss és munkaképes akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájlon a feje és a böre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék hetenként egyazer kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes .Ferenc József keserüvizet. Az orvosok ajánlják. A Normandle visszahódította az Óceán Kékszalagját Ncwyork, augusztus 2 A Normandie francia gőzös uj rekordot állított fel: 95 óra és 2 perc alatt tette meg az Európa-Amerika utat és ezzel visszahódította az Óceán Kékszalagját a Queen Marytól. Mlnlch professzort megtámadta és inzultálta egy lakereskedő Budapest, augusztus 2 Dr. Minich Károly orvosprofesz-szort hétfőn délelőtt megtámadta, maj tettleg inzultálta Fazekas Ferenc lakereskedő. Minich Fazekas egyik rokonát épelméjünek nyilvánította s emiatt Fazekast nagy anyagi kár érte. Minich feljelentést tett támadója ellen. Egy ízben már ismertettük n kis-kanizsai templom.és tcme\'.ő ügyét. Ugyanis sem a rk. tenVpl.;nuiak, .*em a temetőnek nincsen gazdája. Telekkönyviig mind u kettőnek megvan ugyan a helyrajzi száma, de tu\'ajd >-nos nincsen bejegyezve. P. Mlhol-csek Miklós, Kiskanlzsa fáradhaf tatlan, lelkes ferences-lelkésze m >st arra törekszik, hogy ezt a kérdési végérvényesen rendezze. A klskanizsai rk. egyházközségnek nz a kérése, tekintve, hogy sem a templom, sem a temelö nincsen az egyházközség nevén, a vár s -.így a templomot, mint a lenielöi tu\'ajdcn-jogi\'ag irassa a klskanizsai rk. egyházközségre. A város álláspontja, hogy átadja a templomot és a leme!öl> de ebben | A nagykanizsai építő ipari munkások általános sztrájkja ugylá\'s/ik mégis nagyobb hullámokat vet, mini azt a szakkörök g>ndoltákés nem tudni, mi lesz a folytatása. Sajnálatos esemény játszódolt ie szombaton délután a munkásság izgatottsága folytán, aminek csak a rendőri beavatkozás vetett véget. Miután a sztrájk kitöri és a kisipari vállalkozók a szerződésben az esetben a rk. egyházközségnek kell fenntartásáról gondoskodnia. Az egyházközség válla\'ja ezt, azonban kiköti, hogy a kiskanizsaj temető köztemetői jellege szűnjön meg, inert ez katolikus temelö és katolikus jellege maradjon meg továbbra is. A templomot pedig a város tataroztassa és ugy adja át. Nem hisszük, h>gy nehézségek akadnának a kérdés rendezése körül, hiszen a polgármesterben megvan a legmesszebbmenő készség a templom és temető ügyének rendezésére és a klskanizsai rk egyházközség kívánsága legte\'je ebb mértékben jogos és indokolt. így must már rövid időn belül végleges megoldást nyer a klskanizsai templom és teme\'.ő ügye. megállapított időben akarják á\'adni a középüleleket, az igazságügyi i«-loUi kisipari vállalkozói srombattól kezdve maguk dolgoztak és végezték azt a munkát, amit eddig munkásaik végH\'t\'.tek, csakhogy fennakadás ne történjék a befejez/JüI munkákban. Segédkeztek nekik a kisebb munkákban az eddig Is ,tt dolgozó leányok, munkásnők. A sztrájkoló munkásoknak szclmet szúrt a leányok munkája és ugylát-szik ez robbantotta ki afcl q hangulatot, ami rendőri beavatkozást igényelt- < | Ugyanis a vállalkozók szombaton délután a szokásos bérfizetésekel folyósították kis irodájukban, amikor a munkások közül többi*! nagyon hangoskodtak. Mindennek cfacára^ a munkaadók türtőztették magukat. A munkások mintha tüntetni akartak volna. Az egyik közülök kiadta a jelszót, hogy meg kelL verni a\' dolgozó leányokat. Mikor a vállai-ko?-ók látták, hogy a helyzet kezd izzóvá válni, te\'efmáltak a rendőrkapitányságra, ahonnan az ügyeletes tiszt, dr. Gánlay Béla rendőr-fogalmazó azonnal kerékpőroa rendőröket küldött az igazságügyi pa\'otához. A munkások jiátván a rendőröket, megjuhászk\'Kltak. A bérfizetés tovább folyt. Azonban tnosl már — rendőri asszisztenciával Mikor a fizetés véget ért, a munkások az Erzsébet téren csoportosul-Miután f-.-ltélelezhető volt, hogy tüntetésre készülnek, a rendörök széjjel szórták őket. A munkaadó ma, hétfőn folytatják a munkát. Fontos, hogy a szerződésileg kikötött idői e áiudhaswák az igazságügyi palotát, ^melynek felszentelés! programja, átadási ide)* pontosan megvan állapítva. Á munkások sztrájkja folytán elöállü* az az eset, hogy a törvényszék ál-költözködése az uj épületbe, valamint az augusztus 22-ére mcgállapí-tv.tl felszentelés! ünnepség erősen eltolódik. Krasznuy Pá.\'\' rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője a legmesszebbmenő intézkedéseket foganatosított.) a rend és a munka tovább folytatásának zavartalan biztosítására. • Hétfőn délelőtt egyébként a sztrájkoló építőipari munkások küldöttsége megje\'enl szerkesztőségünk ben és unnák megállapítását kénók, hogy igaz az, hogy vannak, akik közülük 60 és 70 fillér órubért kapnak, de ezek az úgynevezett százalékos munkások, azonban általában 59 és 63 fillér az órabérük és ehhez u bérhez kértek óránkénti G fillér emelést munkaadóiktól. Egyébként a bérharcban felkeres, ték Krasznay Pál államrendőrségi tanácsost, akinek interveniálását kérték. Hétfőn délelőtt dr. Krátky István polgármester előtt tisztelegtek, akit ügyükben való közbelépésre kértekre!. , < A kanizsai sztrájkoló épitői|>arl\' munkások a régi Badacsonyban levő Munkásotthonban ütötték fel sztrájk-tanyájukat és várják a hatóságok közbelépését. Naptári Augusztu* 3. kedd. Kom. kat. István or. Protentáns Hermina. Izrael. Ab hó 26. Gyógyszertári éjjoü szolgálat e hó 15-lg bz „őrangyal" gyógyszertár ób a Utakanlzsal gyógyszertár. Gfixfürdő nyitvu reggel 6 órától eflte 6 óráig (héttő, Bzerda, péntek délután kedden eaéwz nap nőknek). — (Bélyeggyűjtők Ulálkortja) Hétfőn délután O-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. Olcsó nyári vásár Singeméi aug. 2—14-ig. Bérfizetés rendűri asszisztencia mellett a kanizsai igazságügyi palotánál Megakarták verni a dolgozó leányokat a szlrájkolók Kerékpároi rendőrök sietlek segítségre — A tflnlelnl akarókat a rendőrök szétzav\'.rták — A rendőrség megtette a szükséges Intézkedésével a rend biztosítására A munkások sztrájkolnak, ■ munkaadók végzik a befejező munkákat 1937. áUguaatlui 3. BALuM IfOZL\'ON* í Amíg az esti újság a városba érkezik Alig robog lx> az esti vonal meg. tömött utasaival, amelyet némelyek újságos vonalok is neveznek, amikor luj)kihordók serege rohamozza meg a csomagszállító kocsit, igyekezve mind. egyik az első lenni abban a kerékpárversenyben, amely a sebes szél szárnyain megindul a la|x>kkal befelé n városba. Pár pere múlott csak cl a vonat megérkezése után és bár hangosak az utcák a megérkezett újságok neveitől amelyeket éhesen fut végi a liipravágyő közönség. Aki nem birja modern, harcos és tülekedő iramot az a vasútnál kapja a hóna alá a maga ujságcsomagját c\'^. hangos kinálgatással megindul gyalog befelé a városba. |.;gy ilyen gyalogos lapkihordót vettünk megfigyelés alá kellő távolságból nézve lesve azt, hogy kik azok egy utcahosszal, akik Kézhez kapják a bővebb pesti híreket és kik a lapoknak a közefoséjgei. Még ki sem lépett a lapárus a perron üvegcsarnoka alól, amikor három szabadon álldogáló hordárfél állja el annak megkezdett útját és kél fillérenként adva össze az árat közösen vesznek meg egy lapot- Azután sebesen átíulják a cimekelj ugy hogy egyik hangosan olvassa, míg a nfilsik kettő csak szemeivel ellenőrzi az olva sást. Nem lart az egész egy percig sem és máris a felolvasó zsebregyüri a lapot, eltéve azt a nyugodtabb |>cr-cekre talán éjfélutánra, mindhárman a dolguk után néznek Ezek zavartala-n»l akarnak olvasni, amikor majd kiolvassák még az apróliirdeléseket is. Követjük a lupkibordót, aki elég lassan halad, hogy idejében utóiérhessük A vasúti l>érházak ablakui a hangos kiabálásra egymásután tárulna^ ki egyik ablaklxU más la|>ot kérnek, nfint amit a kiabáló árusít, inig a másik átveszi a lapot, bár nem mulasztja el megjegyezni, .hogy miért nem hozza magával az .összes újságokat. A harmadik kidob tíz fillért, háromszor is ulána kap, Ivogy a hoZzá feldobott újságot végre elkaphassa A negyedik ablakból kelten is szóval tartják a kihordól, hogy csak pillanat az egész, amíg várni kell, de épen most nem találják azt a bizonyos erszényt „amely mindig ilyenkor s/okolt eltűnni. Végre azonlxin ez is meg van és már szalad is a gyerek a jazzel az újságért. A vasúti átjáróig nem törtépik Különösebb esemény csupán egy leány szalad ki a parkból, hogy utolérhesse újságost Aliol a házak kezdődnek ott már bizlos helyei vannak a kihordónak. A házak elején gyakorlott kézzel nyit ki kívülről egy bezárt ablakot és bedugva a lapot, a már ott elhelyezett pénzt a szokott helyről veszi át. Itt a lakók közreműködése nélkül m^nt végbe a c83re. I-\'gy kis füszerüzlet előtt a j>adon ketten is akarnak újságot venni, dc csak öt pengőssel tudnak fizetni. Any-nyit még sem szedett össze a kihordó, hogy ennyiből is visszaadhasson, do <\'z nem okot a\'kadályt, mert mindkettőnek odaadja a lapot hitelbe. Majd megfizetik máskor. l)e az ut sietős és az újságos halad tovább és kiabálja áruját. A Szemerc utca sarkánál egy kis piljenőt tart és vagy háromszor bekiáltja az utcába, hogy végig meghalljak az újságja nevét Azután vár egy KV-Mt Kgy-két ablak kitárul, ahonnan kíváncsi fejek néznek a kiabáló hang Irányába, de anélkül, hogy üzletkötés jött volna létre. — újra betevődnek az ablakszárnyak. Valahonnan u Szemére, ntca másik végéről egy gyenge hang ismétli a kihordó kiabálására az újság nevét de a hy>árus hal>ozik és mérle Ifelí a távolságot Nem tartja érdemes-n« k akkora utat megtenni tiz fillérért inkább egy lemondó kézlegyintéssel otthagyja az utcát és megindul tovább lefelé a városba lig)\' csoport előtt elhalad, amelynek a* augusztus 14-ig tartó idényvégi árusításunkra ! Férfiruha-vásznak, Férfi tropikálok, Mintás cloque-selymek, Imprimék, Müselymeh, Sima és mintás lenvásznakat maradékárakon árusítjuk ! Nőiruha-osztályunk _---- —i—■ i = szenzációs árairól már az egész város beszél! -Áruház. már újság van a kezében. Nyilvánvaló, hogy itt valamelyik fürgébb, szemfüle tjebb kihordó már learatta a muukát Ki hordónk szégyenkezve megy ef a csoport elölt és vagy ötven méter távolságig nagy bánatában elfelejt kiabálni. ^ Már nincs messze a város, már hallatszik az élet zaja, de még itt van egy nagy kétemeletes bérház, amelynek első és második emeleti ablakaiból hosszú köteleken piaci táskák lógnak ie, mint érelt szőlőfürtök a lugasok alatt Nyugodtan himbálódznak a ki-feszitett köteleken mindaddig, amíg a lapkihordó sorra nem járja azokat és mindegyik táskába beletéve egy-egy, lapot, a már lx\'nnük levő tiz filléreket sorra kiszedi. Az újságok pedig megkezdik utjukat a táskafülkékben a fel relé húzott kötélen hol az első, hol pedig a második emeletre, ahol egy-egy ablakban eltűnnek a kötelet huzó kezekben. Beljebb már nem akad munka. Itt már feldolgozták a terepet a kerékpáros kihordók. Újságárusunk ugyan még egypárszor mqgereszt hus, elfáradt hangján a lap nevét, de ezt már csak ugy megszokásból teszi, mert érzi és tudja, hogy itt a fiatalság és n gyorsaság minden alkalmat lekaszált magának. Ifcnt van már a város ban. A fényes, kivilágított kirakatabla-kok elölt megmaradt lapcsomóival kö rülnéz a város zsivajgó, lármás életén és megtörölve izzadt homlokát \'egy csomóba rakja szétesett lappéldányai), egy fáradt nyújtózkodással helyet fo -lal a zenés kávéház ajtó előtti lóoáján Lóránt AdOu ID<3 Hűvös! Prognózis: Élénk légáramlás, több helyen, főleg keleten még eső, zivatar, a hőmérséklet nem változik lényegesen. A Meteorologial Intézet nagykanizsai megflgyelőállomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +20 6, ma reggel i+17 6 délben: 4-228. Csapadék: 33-3 %, Felhívás Budapestre utazó olvasóinkhoz t A budapesti Márkus Park Szinj>ad (VIII., Muzcum körűt 2.) junius 25-c óta sikerrel jétsza Szilágyi-Eisemann Kellér nagysikerű, franci.! miliőben lejátszódó operettjét, a »Gólyaszanatórium«-ot. Augusztus hóban Budapestre utazó olvasóink érdekében sikerült « B/.inház igazgatóságával oly megállapodást létesítenünk, miszerint az alanti utalvány ellenében a Márkus Park Szlntfnd |>énztára 30 százalékos kedvezménnyel 2 személyre szöló belépést nd. A Márkus Park Színpad naponként 1 előadást lart negyed 9 órai kezdettel. Ajánlatos tehát nz utalványokat vagy a délelőtti elővételi pénztárnál, vagy délután 5 órától a rendes napi pénztárnál előzetesen beváltani. (Jegyrendelés : 134-737.) L -ZALAI KÖZLÖNY- UTALVÁNY, melynek ellenében a budapesti Márkus Park Szinpad (VIII. Muzeum-körut 2. Tel. 134-738.) jegypénztára 2 drb 30%-os kedvezményes legyet szolgál. 4 ÉALAI ROZUONV 1937. augutihii 3. Paris és a világkiállítás (Párisi Impressziók, (I. kanizsai szemüvegen) l>nt-ára anmk, hogy olyan sok korcsma van parisban egy olyan hosszú utcában, mint például » (\'.sengery ulea, öt-hat megél A párisink isznak. Sokai ós sokfélét Délelőtt általában a sör járja, ebéd előtt aperitif, ebéd után (aló. arrosé (szóré>l-szé>ra feketekávé lelocsolva rinnmal vagy egyéb szesszel), esle a diaholoknak, liiimnV-déknak számtalan szinü ós izú váltózala. Kgy munkanélküli munkás panaszkodott: -Hej, uram, már egy éve kapom a somázst. Hettenetcs azóta a iielyzciein. Klképzellieli egy óv óta naponta csak egy liter l»orl Indok venni!- - Sőt, én még azt is elképzeltem, hogy mit ilialik meg akkor, mi-kor a teljes munkabért kapja. Ila történetesen * francia bor és sör r.e.n volna olyan gyönge Parisban 11 m lehe!n.\' józan embert látni. A már szinte közmondásos párisi divai sem olyan veszélyes! Legalább is az „teán meglehetős gyér szám-bon leliel Iáin1 azokat i ruhákat, amiket a divallapok hoznak. A pesti ni az utcán sokkal elegánsabb, mint a párisi A férfidivatról jobb nem is beszélni. A férfiak úgyszólván csak szövetet hordanak és igy természetesen nem Is lehet 111C4 az a nagy változatosság, mint n\'ihink Aki elegánsan akar utcára öltözni, :iz esik-is nadrág,,! vesz föl fekete kabáttal. Khhcz a ruhához nagyon sokszor láttam fehér leniiiszcipöl, vagy betétes sárgál hordani, a Icgkuli tihözöhb szinü ingekkel és nyakkendőkkel A koszt, óh, a koszt! IVrsze, ugyan-ezt mondanák ők is a magyar (-telekre. Olajjal vagy vajjal elkészítve mindül és zöldségek a végletekig! 11usfólélMil csak a legkönnyebb süliek, levesek, főzelékek rántás n\'lkúl l-z hiányzott csak n\'kem! Utolsó hap fölhujszoltain valahol egy jó darui) sonkoszalonnál az útra Mikor a voiv\'t-han az evéshez készülődtem, velem szemlK-n kél fran -ia nő találgatta, — l>ersze németül, hogy éti ne értsem, hogy vájjon mii akarhatok én csinálni uvviil a szalonjával ín — szinte vá" laszul — egy jól kanyarítottam a bicskámmal és enni kezdtem Krre a/ *gvik nő mondja: Jaj, nézd! Hosszul vagyok!. Klsáppadt, fölugrott és kiment. Tíz perc múlva visszajött és mind " ketten átmentek egy másik szakaszba. A legcsodálaiosabb és legfurcsál>b dolog az a nagy egyén1 szabadság, "mi nálunk csaknem minden téren már Illetlenség, sőt rsakndn bün számba menne A nők ugyanugy bemennek a bisztróba inn\', mint a férfiak, ugyanugy füstölnek az utcán, mint a férfiak. A lányok esle egyedül, legfeljebb fiukkal, de semmi esetre sem szülőkkel, mennek sétálni, vagy moziba, vagy támolni. A táncnál elkérés nincs, viszont bemutatkozás se. lízt általában mindenütt mellőzik. Kiég egy kézfogás és Bonjour niademoiselle! ("dva-riasságbói mindenkinek mademoiselle! mondanak és nem madame-ot. A párok az utcán, esetleg az utca közepén egészen nyugodtan megállnak csókolózni A párisink szerelik ezt nézni és a párisi nő is szereti, ha nézik, amikor csókol. Ha az ember este )>cül egy mo/.iba, maga előtt mindenült összehajtott fejeket lát. Ha közben valaki augusztus 2-tftl 14-ig. £ Habselyem női nadrág . Habselyem női combiné 128 fillér? 440 fillér # Habselyem nöi nadrág-combiné 480 fillér Habselyem nöi hálóing . . . B90 fillér Habselyem férfiing .... 780 fillér Egyedárusitó i Ritter András cigarettázni óhajt és gyufát gyújt, a többiek rögtön lepisszegik, hogy n:; zavarja a jótékony sötétségei. A munkás ilt viszon\' r.em káromko dik A hazárdjátékok mind b- vannak lillva, viszont minién bisztróban van olyan ati\'.omala, a nibe ha egy fr \'nkot ledobnak, egy kís szeren séve? ölvén-hatvan frankot ad vissza Vagy esetleg nem és túlnyomóan ez fordul el.11 Amerikában ezek.", a nUKifiákf.it a len-gerbe dobálták, itt pedig egv ember husz-harininc Irankol bedobál egymás lilán és próbálgatja a szeren.-sél. A koldus pénzt n.\'in k.ip, de ha valaki igy kér: Iram, haza akarok menni és 11 ns pénzem a metróra, legyen Dámát játszott, szives, adjon kölcsön, — akkor mindig megkapja, amit kér. A pincér épen olyan ember, mint a vendég Kövei kezésképi-n n.\'in mondja, hogy fméltóztassék parancsolni » hanem csak azt: Q\'esl-ee qiie vous voulez, nionshur,. vagyis: Mit akar uram? ftolsó héten a szállodában épen, mikor mosakodtam, ko|*>glal a takaritó-inas ín balga, kikiáltok, hogy várjon egy kicsit, csak ugy «monsicur» és • s\'H vous piail * nélkül Hogy ő.várt-e, azt nem tudom, de én e^y bélig vártam Jiogv kifakarijsünak.. ^ Iley\'d.sön /ttn tor selyembe öltözködött, tetszeni akart szerelmesének Bacsó Katalin — A fedezetet gazdája szekrényéből „szerezte" — Átadták a kir. ügyészségnek Nagykanizsán, a Cs>n,<ery utca | 22. számú házban lakik özv. Lab.\'r Arnoldné csa\'ád jávai. Az uii; asszonynál évek ó.a, mint háztartási aikalmazott tevékeny\' edik B ic ó Katalin 28 éves ieá.iy. Soha nem volt c\'lene panasz, gazdája m.g\'űiz-ható. becsületes alkalmazottnak tar-totla, mig most egy vélel\'en folytán kiderült, hogy n3m vo\'t méltó gaz dáji bizalmára, hogy hosszú időn íregdézsmáltn szekrényé, ki\'ap\'.a pénzét. ; Bacsó Katalin megismerkedettejy bagotasánci fiatalemberrel. Azóta mintha kicserélték vo\'na. A szerény viselkedésű leány kezdett dímás-kodni. Adta az uriasszoiiyt. Selyem fehérnomüt, finom ruháka\'; sze-Zelt be. Mindenáron tetszeni akart s e-reimesének. Sőt odáig ment, hogy ajándékokat veti neki, ruházta, szórakozásait is ő fizette. Annyira meni dolog, hogy n fiatal férfinek is fel. tünt és megkérdezte szive hőidétől, hogy honnan szerzi b3 kö\'tsé-geire a pénzt. Katalin magnyugtat-t.i: - A keresményemből, vo t a válasz. A leány végül is annyira dá-máskodott, hogy ez feltűnt is.nerő- seir.ek és a háziaknak is. Miután valószínűsítették, hogy csak a gazdától szerezheti a községeinek fedezetét, egy nap m Laborék egy 10 pengőst magje ö tek n szekrényükben. fes ez volt Kati ye?z\'e. Ezen ^bukott le« a szaré mes dáma. Ész-i-evették a megje\'Ö\'t 10 pengős eltűntél és félje e llették n hűségei leányzót. Bacsó Katalin kihallgatása alkalmával bevallotta tettét. A nyomozás megállapította, hogy a megtévedt leány gizdájáaak e^yik kulcsát clemelte, azi a szekrény zárjához átformáltatta és igy hato\'.t bo a házbeliak távo\'léte alatt e szekrénybe, ahonnan apránként kilop-kodla a pénzt, amiből vásár\'áöit eszközö\'te. A rendőrség 25- pengőt talált még nála az clkipo\'t pénzből, azután finom selyem dolgokat, amit a lopott pénzen vásárolt. Krasznay rendőrtanácsos intézke désére átadták a kir. ügyészségnek. A törvényszék vizsgálóbirája ma dönt további sorsa felett. \'Invfttvwwtrt: Dr. Dévntné, Rrá«« BSike Nyáron — otthon Egy jól öltözködő hőnek nagy gondot okoz, hogy miben járjon otthon ebben a nagy hőségben, hogy mindig rendesen, ápoltan nézzen ki és mégis kevés ruha legyen rajta. Á nagy-k nyári otthoni ruháknál főszempont kell legyen, hogy ne legyen a ruhaanyag átlátszó, vagyis magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy ne kelljen alája felöltözködni. Elég legyen egy kombiné és a többit bizhatjuk nyflgodtan a ruhára. Legcélszerűbb egy most annyira divatos dressing gown-szerü pongyolafélét csináltatni csikós selyemfényű kartonból, vagy könnyű mintás selyemből, rövid felhajtott ujjakkal, pici férfifazonos kivágással, elől két gombbal, egy zsebbel és hátul övvel, vagyis az öv csak a két oldalról jöjjön, dragonerszerüen. Aki nem szereli a pongyolafélé-ket, megoldhatja kis ruhának is, elől végig gombolva, vagy pedig bebujósan, csak derékig gombolva, egy berakással a szoknyán, egy zsebbel, pici ujakkal. A disz" a ruhán a gombok legyenek, szép díszesek, vagy egyszerűen „jó pofák", pillangósak, vagy szívesek, virágosak, vagy gombafélék, kinek mihez kedve van. A fontos csak az, hogy ne legyen rajta sok húzás, rakás, vagy hói, hogy a mosásnál könnyen lehessen vasalni és ha nagy meleg van, leülés közben ne nagyon gyűrődjék, ennek előfeltétele pedig az, hogy ne legyünk annyira hiuk és ne csináltassuk annyira szűkre a ruhát. A dirndli, mint otthoni ruhadarab, ugyancsak felkapott viselet lett az idén, mindenféle kedves, jókedvű anyagokat felhasználnak erre a célra és egész kultuszt Őznek belőle, hogy milyen édes kötényeket választanak hozzá. Vagy kartonból, vagy szatinból. A szatinkötény, én nem mondom, szebb, mint az egyszerű karton, de a mosásnál nagyon célszerűtlen. A dirndlik minden elképzelhető fajtája divik ma, az egyszérü négyszögletes kivágásu ép ugy, mint a seszlis, kis mellényes fazon, amelyik jobban áll. Ennek még az az előnye Is meg van, hogy ma annyira bevett viselet lett a dirndli, hogy utcára, strandra trottőr viseletnek egész nyugodtan fel lehet venni. Az ember a dirndli ruha anyagából menyecskésen beköti a fejét, karjára ve9zi a piaci szatyortól nem sokban különböző strandszatyrot és senki sem akad olyan, aki az ilyen ruhában megjelenő hölgyre azt mondaná, hogy nincs jól felöltözve, vagy pórias a viselete. Ne viseljünk otthon nagyanyáinktól levetett régi holmikat sub titulo: otthon minden jó. Nagy tévedés Nyári vásár! ~1M HÜT augusztus hó 14-ig Kirschner Mór divatái-iiliázál»a.ii 1937. auRUsziue 3. ÉAUM KÖZLÖNY Már többször Írtam, de nem gyö- j zöm elégszer hangsúlyozni, hogy | legalább olyan fontos az otthoni jól j Öllözöttscg, miut a tffchnenő" ruha. \\ és még mentséget sem hozhatunk j (cl arr.i, hogy nem tudunk még ott- | honi ruhákat is csináltatni az ele- | gánsak mellett, mert nincsen pénzlink, ugyanis ezeket a kis ruhákat valóban fillérekért lehet kihozni és ha valaki ügyes, különösen egy dirndlit egyszerűbben, otthon maga is cl tud készíteni. Tehát Hölgyeimi Jelszó: Otthon is elegánsan I Divatposla CamáUmsak-e ? Ilyenkor. augusztus-ban, már valahogy Inkább őszi Kötó-tebb dolgokat ajánlok, mert biztosan már nem lesz annyi Jó Idő, hogy le tudná vis\'lni óh őszro pedig Jó lesz Indulásnak. Ezért én Inkább egy lökete mnrocoln ruhát ajánlok esetleg ogy fehér mnroocin felsői ésszel, do vegyen annyi löketet, lio«y őszro h fehér helyóbo bele lehesaen a feketét Illeszteni. Mezei virágcsokrot tegyen n kivágásba és u f.-hér sblyempiKÓ kabátját nagyszerűen tudja majd hozzá viselni, az oldal zaebólm tegyen bele ogy élénk szinti muszlin zsebkendőt. Üdvözlet. Piros-kék. A píron k\'k ősHv.eáUHás nagyon szC\'P. i|különösön szép oatélyl ruhán. Csináltassa piros mu^zliu ruháját ugy, hogy nagyon bő húzott szoknyája legyen, vállban húzott derékkal, elél, hátul mélyon spicces kivágással és az övbe tegyen bele két nagy, Rzlnto hatalmasnak tetsző kék virágokat, nagy kék szárakkal Is. Van ilyen nagy kék slIllzAlt pipacs, vagy mákvirág. Ilyeneket gondolok. Kék cipőt Is vehtt hozzá A kesztyűt feleslegesnek tartom. Üdvözlőt Nagy érdeklődés kísérte versenyünket A Zalai Közlöny nvári keresztrejtvényére mnelyci július 2ő-iki számunkban közöltünk, sok megfejtés érkezeit be. A megfejtéseknél csak azokat fogadtuk el helyesnek, amelyeknek meg. fejlői mellékelték a Zalai Közlönyben m.gjelenl szelvények közül hármai. A megfejtések feldolgozása most folyik, n sorsolás eredményét méj n bélen közöljük. A keresztrejtvényben elrejtett és a megfejtésül beküldendő szöveg a következő volt. <Fenyvesi (iyörgy lálszerészincíter és órás, Fő ut, hol jól és olcsón vehet orvosi receptre is szemüvegei» Magas vérnyomásnál és vérkeringési zavaroknál reggel ébgyo-mo-ra egy k s pohir természetes j, Ferenc József" keserüviz nagyon j ít tesz, mert a belekel minden megerőltetés nélkül kiüríti, az eméiztésl e!ömozdltjü, az anyagcierét felfrissül igen kellem;® közérzetei teremt. Az orvosolt aján! «k. - Kevoaobb tubát kall csináltatni, ha a szövet szlngyapjuból készült, mert az évekig tart és mindig szép. a szövőt cslnálója tudja garantálni, hogy a szövetben csak természo-Jf®. 8*lDgyapJu van. A magyar uricsa-ftdok részére évek óta szállítja ango-gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként 1b elsőkézből a Trunk-hahn PorotÓRyár, Budapest, XI.. Lenkc-ut 117. Még ma kérje a szövetminták költeég. és kötelezettsögmentes elkül-ue*?t Nem fog csalódni, hanom óvekre »WMÓ megtakadtást ér el A kollekció-DaD rengeteg elismerést Is olvaoliat. „Ne kutassák tettemet..." Megakart halni a szép, fiatal, ismeretlen leány — Izgalom a kanizsai sétatéren Szombaton délután történi. A városi sélányoii feltűnést és nem kis Izgalmat kelteit a sétáló közönség körében, hogy egy eglés/cn fint.il , .csirios leány habzó szájjal hirtelen \' összeesik. A közönség odasetetl, hogy segítségére legyen, mí(* egyesek a mentőkért telefonállak. A fii-lat teremlés valószínűleg mérgot ve hctetl be, mert arca, szája, torka borzalmasan össze vo\'t marva, égetve. Csakhamar odaérkeztek a men. tök, akik az ism<\\retlecn fiatal le rom lést beszállították a kórházbj, ahol nyomban ápolás alá vették. Dj csakhamar elveszítette eizjné\'etél. Ki akarták hallgatni, azonban olyan súlyos volt az állapota, hogy nem leheteti. Miután semmi iratot vagy monogramot nem találtak ruhájában, személyazonosságát nem Jehcte\'.t megállapítani. Mhdö?sze e^y kusza vonásokkal megirt leve\'et találtak nála, amelyben azt irja, hogy nc kutassák, miért akart a halálba menekülni. Bcje\'cnti, hogy maga kereste a halált. Meg akart válni az élettől. t A késői órákban jelentkezett egy lanu, aki- elmondotta, hogy látlfci, amint a leány a sétányon hirtelen felhajtott egy üveget. A rendőrök az üveget a jelzett he\'yen meg is találták, de hogy mi volt b3nne, még nem sikerült megállapítani. Való szinü. hogy erős lugköo\'dat ilehe\'.c\'.t. Később jelentkezeti egy leány, nki előadta a rendőrségen, hogy va\'ó-szinüleg Biró Kató 18 éves leány lehet az öngyilkos, aki nemrégen o mórichelyi intézőnél volt alkalmazásban és azután Nagykanizsára jött. A kapitányság mindent elkövel, hogy az öngyilkos leány kilétét, valamint te lének hátterét pontosan megállapítsa. , I1 . I AHapota válságos. Kinos incidens a Horthy Miklós-uton Egy leány tettleg inzultálta vetélytársnőjét Egy fiatalember, akit szerelemmel Üldöznek A Horthy Miklós utnn történt, nem messze a kapitányságtól. £gy fiatal leány sétált egy fiatalemberrel. Gyanutlanul nézegették a kirakatokat. ürüllek a nyárnak, a nnp-rak, fiatalságuknak. Boldog öife\'edt-ségükben nem vették észre, hogy hirtelen a derült égből a villám lecsapni készül. Egy fiatal nő villanás szerűen inzultálta a fiatalember mellett levő fialal leányi. Egy pillanat alatt nagy csődület támadt körülöttük. De mielötl még valami végzetes komolyságra került vo\'na a sor, egy tapintatos kéz betessékelte a hármat a közeli kapitányság kapuján és a következő percben a három már dr. Gántay fogalmazó előtt állott. Csakhamar kiderült, hogy a »har-niiidjk*- szerelemfé\'.tésböl kövelle cl dé-\'elötti rajtaütéséi. Elmondotta a fiatalember, hogy a leány üldözi szőreimével, nem hagyja nyugton, sőt fenyegeti, ugy, hogy valósággal kínozza. De persze ö nem akar tudni róla. Ugylátszjk ez a féltékenysége vitte rá, hogy u kíséretében levő fiatal leányt megtámadja. Salamon király legyen, aki szerel sek között igazságot tud lenni. Dr. Gántay tapintatosan intézte el. Mi kor a fiatal szerelmesek elhagyták szobáját, a szcreiemfé\'tö tcrQ.ntés .nek\' megmagyarázta, hogy nem il Ük egy olyan szekér után futni, a mely nem akarja az embert felvenni és kifejtetle leltének büntetőjogi következményeit. A jiirtelenkezü szcre\'nv* teremté megfogadta, hogy ezentúl fegye\'mezí érzelmeit. Künn a fiatal pár moíoy>gva n^z le ismét egymás\'. ( Dalolt .a nyár... j Augusztus 2-töl 14-ig nyá^í vásári Olcsóságban Ritter vezet! Több száz drb. női divat gyapjú pullover, egységár....................480 fillér 100% selyem nyakkendő, egységár. . . 290 fillér Hibátlan seiyemharisnya, egységár . . . 168 fillér Áramvonalas iskolakazetta......240 fillér Selyemnadrág, csikós.......88 fillér — (Dr. Orszftg Lajos — törvény* széki orvos) Az igazságügy miniszter dr Ország Uijos ,körorvosi kir." törvényszéki orvossá nevezte ki a n így kanizsai tör-vényszékhez ; V. — (Kinevezés) Magyarország kormányzójaj háhorus érdemeik és kiváló polgári teijcsitmé-nyeik elismeréséül Reiscbl Richárd földbirtokos, volt Országgyülisi képviselőnek oz őinigyi, dr. Gárdonyi I«a-(jos, a Keszthelyi Hírlap szerkesztőjének, a /.alai Közlöny jcl\'s tollú, állandó munkatársának, Keszthely város helyeltcsbirájának a főliadn igyi cimet adományozta. — 01c«ó bevánárláira legjobb alkftlom Schütz Idény végi árusítása. — (A rendőrségről) parkos Jenő államrendőrség! kapitány, a bünügyi osztály vezetője ma nyári szabadságáról visszaérkezett és ál vei le hivatala vezetését. — Ugyancsuk levonult szabadságáról Czégényi Károly felügyelő «z őrszemélyzeti osztály parancsnoka. — I)r. Dárday Ferenc fogalmazó megkezdte nyári szabadsá-gát. — (A keszthelyi akadémia Igazgatója) még nincs kinevezve, igy tehát azok u .hírek, mintha Yladár J^nJre akadémiai r. tanár nem fogadta volna cl a kinevezést — téves. Kinevezésről szó sem volt, mindössze Stolj) ödön nyugalomba vonulásával az ,illetékes felsőbb hatóság Vladár Endrét, mint rangidős tanárt bízta meg az igazgató/ teendők ellátásával. Vlidar est a meg. bizásl akarta egészségi okokra liivat-kozva elháriLani. Az ügyn\'k egyébként semmi köze a Torday ügyhöz és az eltűnt 30 ezer pengőhöz, mint art eoves lujHik híradásaikban koiuenlál-lák. < - Van-e nir egyhá»kö^,l kulUtl^ii-■orijegy« r — (Bauxit utáu kutatnak Zalában) A sümegi járásban lévő Nyirád község halárában a hatóságok négy helyen adtak ki kutatási engedélyt. Az érdeklődő társaság bauxit után ku-tal a zalai földben. —NSi ruhákat, pongyolákat Idényvégi árakon vásárolhat Sehütznól. — (Megnyílt a keszthelyi nyári egyetem) Uj szinneí bővüli az amygy is nemzetközi társasággal biró zalai fürdőváros: Keszthely. Vasárnap délelőtt Ünnepélyes kéretek között nyitották meg a Keszthelyi Nyári Egyeteket, amelynek számos külföldi résztvevője van. A ■ megnyitó Vcni Sancteval kezdődött, majd utána az akadémia dísztermében folyt le az ünnepély. A meg-nyilólK\'szédct dr. Dambrovszky Imre, ,« pécsi \'Erzsébet ludoiaányegycApm rektora mondta. Utána a pécsi egye. lem most megnyílt pompás, modern helikonligeti diáküKülőjét mutálták bc az ünnepség közöuségéuek. — Mo»t vegyen cipőket I mert rendkívül olcsó árban kaphat az „Ideál" clpőüzletben, Fő-ut 12. bz. — B«torokban a Kopstein-oég vezet I Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize* tési feltételek mellett AACft! MBUOII» 1937. augü»ttug 3 — (Az alsópáhokl betörés) ügyében — "hol mini megírtuk egy éjjel három helyen lörtek 1k> — a nyomozás a következüket állapította meg: A tejszövetkezet épületében járlak elő-szőr, de ilt nem lalállak zsákmányt. Deák József házában már eredményesebb volt a kaland: itt pengőt-talállak. A körjegyzői irodában értek cl legnagyobb eredményi: itt megtalálták n lejszövclkezel pénzét is, 2 darab százast é.s 7—8 pengő aprópénzt. Ezt magukkal vitték, megpróbállak felfeszíteni a pénztárszekrényt is, de azzal nem lioldóguliak. A zárt elrontották és az alsó részi felfeszítenék\', de a pénzhez — 3.10 pengő volt a szekrényben — nem férlek. A nyomozást megnehezíti, hogy esak elmosódott uj-lenvomalok maradtak. « Ingyen hixott dltxuaja lehet mindenkinek, ajii lengőért egyházközségi sorsjegyet. vesz egy, kulturház- — Mindent megtalál Schützék mara-dókosztAlyán. — Gyönyörű képek kisérik az érdekesnél érdekesei)!) ta-nulniányok, ri|k)rlok, novellák, beszámolók változatos, gazdag és magas színvonalú sorozatát a Tükör augusztusi számában. Tblenemann Tivadar a jubiláló góllingiai egyetemről, Koltay Kastner Jenő a mai olasz irodalom Balzac-i regénysorozatának Írójáról, Eucio d\'Ambra életművéről a<| képet, Bensényi Dezső a székesfehérvári bazilika ásatásairól számol l>e, Erényi (■iisztáv a hajdani császárváros, a kedélyes Bécs emlékét idézi, Trónyáuyí Zoltán, régi magyar fiziognomus Cséry Wreslöi (lyórgy tanait ismerteti. Sölér fslván Bomnl, az ősi katedrális városát, élményszerű közelségbe . hozza, Halász (iábor két .reformer* portréját rajzolja meg, Supka Ferenc ceyloni szingaléz műemlékek exolikus szépségét mulatja lw. XovC|lá\\ Majthényi György, Molnár Akos és Kádár Krzsé-lK\'t, verset Síkabonyi Antal és Tclekes Béla irl a páratlanul gazdag tartalmú fűzeibe, melynek állandó rovataiban az Irodalom, a muzsika a film és a fényképezés mellett a sakk és n rejtvény kedvelői is megtalálják az őket legjobban érdeklő újdonságokat. Kapunknak a Tükör kiadóhivatalával való kapcsolata révén igen tiszteli elő-fizetőinknek a Tükör lapunkkal együtt törlénö előfizetését különleges felié-telekkel könnyűjük még. — Bntorklállltáaunkat tekintse meg minden kényszervétol nélkül,\'.Kopsteln butoráruház. — Cloque, lmprlraó maradékok ]ó méretekben Idényvégi árakon SchUtznél Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 17.338/1937. Árlejtési hirdetmény. Az iskolák részére zárt Írásbeli ajánlat ut|án, az 1937—38. fűtési idényre kb. 300 q szenet szerzek bc. Zárt Írásbeli ajánlatok folyó évi augusztus hó 16. napjának déli 12 órájáig adhatók be a v. iktató hivatalba. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1937. julius 31. Polgármester. Tisztelettel értesitjük a n. b. vásárló közönséget, hogy a Fürst-féle Divatcsarnokot átvettük és a raktáron levő Fürst-féle árukat OLCSÓN ÁKUSITJUK. Ezúttal kérjük a tisztelt vásárló közönség további szíves pártfogását. Kiváló tisztelettel ™ Halmos és Takács. h kapható lapunk kiadóhivatalában. Nagykanizsa győzött a városok közötti úszóversenyen 1. Nagykanizsa 56, 2. Dombóvár 21, 3. Zalaegerszeg 19 pontot ért el Vízipólói Nagykanizsa—Zalaegerszeg 4i3 (I i 3) Nagy érdeklődés előzie meg uszó-körökben a vasárfnap lezajlóit városközi uszómérközést, mely a borns idő ellenére is mintegy ezer főnyi lelkes közönség előtt folyt le A verseny bővelkedett izgalmas számokíl0i| s a fj^ tal, lelkes kanizsai uszógárda minden dicséretet megérdemel átütő sikerű szerepléséért- E siker nyomán biztató, kilátásokkal tekinthetünk a sorra ke. rülő többi nagy erőpróbára, mint a Szombathely—.Nagykanizsa és a vármegyei bajnokságok elé. Különösen ki kell emelnünk a pólőcsapai nagyszerű játékát mely ellenállhatatlan iendü leltei szerezte meg Kanizsának — évek óta az első — győzelmet A verseny létrehozása és a rendezés mintaszerű lebonyolítása Holló\'János lestnevelési tanár érdeme ki ejgsel bebizonyította, bog}- Kanizsa egy oly \' lelkes akadályt nem ismerő sjxjrtfé. -fiúval gyarapodott, kilől városunk uszókuUurájának sosem remélt fellendülését várhatjuk. Köszönet i|leti a verseny színvonalának emeléséért és a rendezésben való hathatós részvételéért Krátky György, Kelemen I-\'erene, dr. PoUyondy Józser, dr. Vit Ferenc, Ozorai I-\'erenc, Tütlő Jenő stb. sportvezetőkéi, valamint mindazokat kik önzetlen sportszere-(etükkel a rendezés nehéz munkájában résztvettek. Maga u verseny újszerű, lélekemelő ünnepséggel kezdődőit, melynek keretében Kelemjn Ferenc bankigazgató intézeti izzó,"sportszcretcttől áthalolt szavakat a versenyzőkhöz melyben kiemelte hogy az akaraterővel páro sult lelkesedés mily nagyszerű eredményekre képesíti csonka országunk fiúit Az ünnepség a versenyzők élje-nével és csatakiáltásával ért véget s utána kezdetét vette a verseny. A versenyeredmények a következők: 100 m gyorsúszás: 1. Krása J. (Nk) 1.12, 2. Dus (Z) 1.13.7, 3. Kelemen (Nk) 1.14.2. . Krása nagyszerű küzdeleml>en ula" sitottu maga mögé hagy riválisát, az egerszegi [)us(, bár a rekorddal ezultal is adós maradt- Kelemen szintén jól tartotta magát 100 m. hátúszás: 1. Kenézy (D) 1.S3, 2. Kovát s (Nk) 1.23.8 (helyi rek.), 3 Junger (Z) 1.27.2. Kovács jxnnpás redorddal blztosL totia második helyét a félelmes hirü Jungcr előtt. . 100 111. mellúszás: 1. Szebenyi (D) 130.5, 2. Bittera (Nk) 131, 3. Szerda helyi (Nk) 1.34. Bittera nagyszerű finissel, egyéni rekordot úszva, karcsapással lett második. , 400 m gyorsúszás: 1. Krása I. (Nk) a 12, 2. kelemen I. (Nk) 031, 3. Farkas (■/.) 7.55. v Krása és Kelemen fölényesen intézték el ellenfelüket. Kelemen hajrája ezúttal is tetszést aratott. < 3xG0 kétharmad m. vegyes sluíéta: 1. Nagykanizsa 2.33.0, 2. Dombóvár 2-34.2, 3. Zalaegerszeg 2.44.1. Kanizsa Bittera, Kovács, Krása fel- i 1 x vásároljon l Hl fehérneműt és soha nem vesz mást. Egyedárusitó: Ritter András állításban nem reméli győzelmei szer-tett- •lx(»0 kétharmad in. gyorsstaféla: i, Nagykanizsa 308.8, 2. Dombóvár 3 22.0, 3. Zalngererszeg 3.28. Nagykanizsa Kovács, Czulek, Krása, Kelemen felállításban fölényoson győzött- 00 kétharmad női mellúszás: 1. Zol-der Panni 1.11, 2. Májon Baba 1.13,^ 3. Schwarcz Marika 1.17.1. Kanizsán sosem látott nagy mezőnyben Zolder jó idővel biztosan győzötl bár Májon Baba és Sclwarcz Marika\' szintén jól tarlolták magukat. 00 kétharmad fiu gyorsúszás.- 1. Rédei (Nk) 534, 2. Majoros (Z) 54, 3 Simon (D) 55. Bédei az erős mezőnyljcn a diszkvalifikált Szekeres (Z) mögött szép győzelmet aratott. Vízipóló A verseny fénypontja a végén égi. háborúban leíolyt pólómérkőzés volt melytől a lelkes, a záporban is kitartó közönség iiarsogó biztatása mellett cl-lenáilhaiatlan luijrával nyeri meg az elején vezelő egerszegiek elk-n az elparenlált kanizsai csapat, mely Lkb •- Szerdahelyi, Krása — Kelemen — Begidsán Czulek. Kovács fchíllitásban állt ki. A nap hőse Czulek volt, ki négy góljával, |)ompás, színvonalas játékkal egymaga nyerte mog csapatának ezt a mérkőzést- De elismerés illeti vele együtt a csapat többi tagját, különösen a két fedezet nagyszerű küzdelmükért, mely azért is jelentős eredmény, mivel ez az első alkalom, hogy a kanizsai pólócsajialnak sikerült egy idegen város csapatát legyőzni. A kiegészítő ifjúsági versenyszámok eredményei a következők. 00 kétharmad fiu hátúszás: Ke-lemen II. (Nk) 1.3.9, 2. Balogh (D) 1.8.2, 3. Kirschner (Nk) 1.17. A kis Kelemen jövője elé nagy\' várakozással tekintünk. 33 egyharmad fiu gyorsúszás: 1. -Vollák 231, 2. Mohos 23.2, 3. Sáfráu 234. 33 egyharmad m. gyermek mellúszás: 1. Szy (D) 24 mp., 2. Baáb (Nk) 32.1, 3. Sáfrán 32.4. 33 egyharmad kezdő gyorsúszás: 1. Törnár 24 mp, 2. Kovács 30.2, 3 Laurenesik 32 * A verseny figyelemreméltó cscméipv volt még Holló tanár legifjabb neveltjeinek bemutató úszása melynek ke retében mintegy 50 fiu és 10 leány, mutatta be frissen szerzett tudását a szakértők nagy megelégedése mellett. ^ Szerdalul y,\\ Tegnaptól máig Or»»*g: Darányi Kálmán ministerelnök és Hómon Bálint kultuszminiszter háromhetes pihenésre Bad-GasteinJ>e utazott. Allilólag találkozni fognak Schuschnigg Ttanoellárral. Kedden megkezdi szaDadságát Lázár igazság ügyminiszter is. A szegedi Dóm téren a szombati Ember tragédiájának és a vasárnap\' János vitéznek igen nagy sikere volt. öt napra feleségével Budapestié érkezett hétfőn Abbász HÜmi. Egyiptom volt Khedivéje. Szél belügymhiniszter : A\' főispáni változások Ügyében folynak a tárgyalások, de döntés csak a miniszter elnök hazaérkezése után lesz. A Reggel értesülése szerint Endrc László gödöllői főszolgabíró a közeljövőben benyújtja lemondását, mert főbiró nem lehet pártvezér. Dunaföldváron , Varga György 12 éves cserkész kimentett u Dunából egy 70 éves asszonyt: Király Györgynél. f \\ 1037. aueuiT\'ua 3. ÍALAI KOZLOltY T NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálók, ebédlők, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemű kárpitos áruk JÓL ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL 50 éve az egész országban közismert KOPSTEIN butorházban vásárolhat Óriási választéki Kedvező fizetési feltételekI Nagykanizsán, Horthy Miklós-ut 4. sz. Budapesten eltűnt Boros Károly építőmester 17 éves Ilonka és 15 éves Irma nevü leánya, széleskörű nyomozás indult. Kollár Imre detkei nratómunkás husánggal agyonverte Molnár József 39 éves gazdatisztel, mert a gabma-méréseknél nézeteltérésük támadt. A győri ETO 3 :1 (1 :0) arányban győzött a diósgyőri VTK ellen és ezzel bekerült a Nemzeti Ligába. A vasárnapi nemzetközi úszóversenyen vizi pólócsapatunk 13:ii-re verte a svéd csapatot. VlHg: Albrecht főheraeg távirtatbzott} Délamerikából : Kényszerleszállás volt, semmi baj nem történt, jól érzi magát és a gép rendbehozása után folytatja útját. Franoo tábornok hadbírósága sta-tárlális uton kivégeztetett két francia tisztel, akik tifusz és álomkór-baciiusokat akartak a nemzeti csapatok közé csemi>észni, hogy ott járvány törjön ki. Stockholm mellett egy repülőgép valószínűleg robbanás következtében lezuhant, öt utasa szörnyethalt. A francia kormány azrolasz sajtó támadásai miatt deinars>t intézett Rómában. Bécsben a Dunába fulladt Hor. váth Ferenc 19 éves győri diák. Az olasz belügyminiszter engedélyezte a Ferencváros-Lazlo mérkőzést : az első Pesten, a második Rómában lesz. Csik Ferenc 59.9 mpnes \'idővel megnyerte Párlsban Fischer, Natache ^ Borg előtt a Grand Prix-t. Ma egy éve nyitották meg a ber-\'Ini olimpiászt. , Női-, férfi- és gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzékei) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniczky-utca 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. HirdessenaZalai Közlönyben A nagykanizsai klr, járásbíróság, mini telekkönyvi hatóságtól. 8593/1937. tkv. szám. Irverísi klrdetMÉiy-Uruat * Sánta Qyörgy végrehajtatónak Lendvay József végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 : LX. t.-c. 176 és 185. §§-al értelmében elrendeli az ujabb árveréit 131 pengő tőkekövetelés, ennek 1935. október hó 1-től Járó 5°/o kamata, 30 P eddig megállapított per- éa végrehajtáti és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 6 P költség, továbbá a csatlakozottnak kimondott dr. Kovács Liixló 30 P. Tóber Ferenc 37 P és Polgár Lászlóné 150 P tökekövetelés és lárulékal behajtása végett Kereeseny községben levő a a kerecsenyl 989. sitjkv-ben 13/b. hrsz. a. foglalt ház Ingatlanra 600 P, 14. hrsz. a. foglalt kert ingatlanra 350 P és 574/c, hrsz. a. loglalt s/őlő Ingatl. 106 P 20 fill. kikiáltási árban elrendeli. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Kereeseny községházánál megtartására 1937. éyl szeptember hó 9. napjánuk délelőtt 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881: LX. t.-c. 150. §-a alapján megállapítja 1. Az árverés alá eső Ingatlanokat éspedig a házat a kikiáltási ár Minél, a többit kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem ;ehet. (1908 :XL1. t.-c. 26 §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár l<Wo-át készpénzben. vagy az 1881: LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpaplrosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges biról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és as árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908 : XXLI. t.-c. 21. §.) Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt ai általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XL. t -c. 25. §.) Nagykanizsa, 1937. évi julius hó 23-án. Dr. Bentzik sk. klr. Járisblró. A kiadmány hiteléül: Kiss s. k. 2224 UodatiMt. SALAI KÖZLÖNY 1937. ninuitlm 3 APRÓHIRDETÉSEK npröhlrdf líi dili vasárnap íi Onnspnap 10 tidlg aítUUr. mlndan tavibb! iiö 8 tlllír. Uikö.n.p 10 I(41fl 60 IMUr, mlndtn további »ió 4 Hitét. KIUnaAg* ss|át -nsgának. aki hízaló ügynökök^\' vesz órát vagy ékszert. 2178 Mielőtt wlK«axatékafl csináltat, kérjen árslántalol Jerausektól, Erzsébsl-lír 18. 2153 ty- vagy hétaxabAa Iskásl keresek Aber elsejéié. Clm a klsdóbs. 2201 Szép utcai •■ysxabAa konyhás, előszobás lakás vTsvezetékkel azontúl klado és elloglalhstó. Sngár-nt 53. 2235 Kattana-felszereléiek legolcsóbban -Bdetatálnál, Sngár-nt 53. 2234 Eladó aiasalSiáai berendezés teljes fttaerelésatl, joggsl együtt. - Horválh Oáu Tótazerdihely, 2228 Mteláalaáaiyt taljas >lláUara lofad keresztíny család, közel sz összes Iskolákhoz, zongorahssználattsl, korrepetá láa. dm a klsdíban. BaférónSI augusztus 15 re lelveszek. Jekataezés Klslaludy-ntca 16. * Hásmaatart azonnali vagy tízenötö-dlM belépésre felveszek. Rákóczy utca hu azomfy. 2298 Hfstál és tssoaost lelveaa Polgár LáaHó textiláru nagykereskedő, Pó-ut 8. Jótrarban tevő *>««péualnrtaly eladó Tetdrl-ut 65. Jobb hásból való l»*aay« rr literml klsass-szanyaak azonnal felveti Neumsnn fény képéaa. 2262 ■•|*r4nlt keretek délutánra. Jeltnt-kezéa 4— 6-lg Caengery-nt 46. * Dablar kiváló eredménnyel tanít né. matat é» fiaadál. Magyar-utca 30. • ■Maaaaaalart (kerti munkához éi«) gyermektelen házaspárt keresek. Clm a kiadóban. 2261 DaaláálUa Keszthelyen, 22 érig adó. mentes, 3 komfortos szobs gyümölcaös-kerttel psrk közelében, ezenkívül 315 Q-ö\' lalah villanegyedben eladó. Érdeklődés Balatoni Kurír Keszthely. 2259 Erzsébet-tér I. szám alatti Porednsi-léle > uskás lakás novemberre kiadó. — Hercegi Erdóhlvataf. 2264 József Hhereeg at 36 atatt 3 saöbáa, fürdőszobás háa nagy kerttel, kedvelő fizetési feltélelek melleit eladó. 2264 Olcsó éa szárai ffargáos a tórhéncf erdőn kapható. Bővebbet telelőn 193. 2263 Vennék )ó állapotban leví rastát. — PetCII-ntSI. • ■•aa*lia«« motor cséplővel, tizedes mázsa, eladók. Magyar-u. 119. 2267 Hofherr Schrantz Ctayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakalában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmfaze-rek, gép, zaik, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaAg mellett) Teleton: 130. a világhirü gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyag-bél készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. — mm »t»<l«nkl a baiyt ku*»kodókj>4l Iparoaűfcail dókáit I Q E BUGflB□ Európa békQI Chamberlain angol miniszterelnSk mozgalma az általános európai kibékOlósért — Négyhatalmi konferencia Ssszehivásán fáradoznak London, augusztus 2 A közeljövőben általános európai kibékülés várható, - jelentik Londonból. A kibékülés elindítója Chamberlain angol miniszterelnök, aki levelet intézett Mussollnlhez 6s Hitler kancellárhoz. A Dnity Ma,! szerint a Hitlerhez intézett levél is ugyanolyan barátságos, mint Mussolinié. A lapok értesülése szerint Chamberlain utasit:>tta Edenl, hogy készítse elő az uj négyhntalmi e^yez mény útját. A konferencián Ciano gróf és Ncurnth báró is résztvennének. Egyes jelentések szerint Mussolini válasza már útban van London felé. Chamberlain kezdeményező lépésétöt \'a politikusok Igen sokat várnak. Tisztele tei értesítem a n. é. közönséget, hogy Petfifl-ut 81. szám alalt termény, füszer-és vegyeskereskedést nyitottam. Szíves pártfogást kér 21M Kaufer Sándorné. Árverési hirdetmény. Kőzlartozáaok tejében lefoglalt egy darab Írógép, ebédlőszekrény, képek, díván stb. Ingóságok 1937. évi aug. 3-án d. e. 9 Arakor Erzsébel-lér 10. íz. alatt elárvereztetni lógnak. Nagykanizsa, 1937. jullus 2-án. Lehoczky Lajos s. k. iné v. végrehajtó. MNB. eng. sí. 737. Német nyelvtanfolyammal egybekötött amztriai nyaralások A Magyar-Osztrák Társaság védnöks\'ge alatt német nyelvtanfolyammal egybekötött nyaralási akciókat rendez a TRANSCONTINENT Utazási Iroda a romantikus Karinthliban, a nyönyörü Wörlhi tó partján, Mária-Wörthben, Johann 0. Treb.tz német nyelvtanár vezetése mellett Részvételi dijak: 1 hétre P 138.—, 2 hétre P 189.-, 3 hétre P 239.-, 4 hétre P 286.-. A részvételi dijakban bennfoglaltalik: uliköltség Budapesttől—Budapestig, kifogástalan lakás és ellátás, nyelvoktatási díj, strandfürdő-bérlet, gyógydljak, borravalók és podgyász-szállitás. Indulás: augusztus 8-án és augusztus 15-én. Részletes prospektussal szívesen szolgál a „Zalai Közlöny\'- kiadóhivatala. Részvételre levelezőlapon Is jelentkezhet a Iraruconllnenl Utazási Irodánál, Budapest, V., Dorottya-utca 7. szám. 15 napos párisi ut 198 pengőtől Ebben a fantasztikusan olcsó árban bennfoglaltalik gyorsvonali jegy Budapesttől—Budapestig, Párisban szállás és teggeli, a francia főváros megtekintése aulocaron, belépőjegy a világkiállításra, Paris -ban poggyász- és személyszállítás az érkezésnél és az elutazásnál. Indulás augusztus 15-én és 29-én. Részletes prospektussal kiadóhivatalunk szívesen szolgál. A társasutazásra egyszerű levelezőlapon is jelentkezhet a Transconllnent utazási irodánál Budapest, V., Dorottya-utca 7. A szegedi szabadtéri játékok központi irodája: Budapesten a Transcontinent Utazási Iroda, Szegeden a „Délmagyarország" kiadóhivatala. Jegyelővételről és lakásról mielőbb gondoskodjék ! Szezonvégi kiárusítás Az Összes férfi és női nyári divatcikkek, fürdő-és strandcikkek angnszins 2-től 14-ig ieltári áron árnsütatnak Brónyai Divatház Horthy M.-ut I. 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzési- vagy Vámcserekönyv (Szállítási bárcakönyv) ir.:.e.i.«e P 4-00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. UoMMttl Ultim Vállalat MENETRENDJE érvényea 1937. május 22-tól. fcr«»éb«»-l4i*— V«aiaMllosiB*> Vasútállomásra ürzsébet-térre 4« g 25 75S 025 IMI 13 30 13-W 15-30 17 25 18" 20 "5 21« 2316 23« M z » a n 3 •5 s — >5 i i e m H -m M M « *kalu K m ur, n-ía tinaan > Letenyei manetrend L.t.nji.í U. S 4S N.gjk.-inífól Ind. 14 00 Nijjykinljiiri írt. 7 55 UtM}ir«trt. 18-10 Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Oulenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelés kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám. • katalaMonu ír nap Ham u. üataüar, Uvmf ás UátetM La«kfett VUlala ktexmoarláláftsa MajiUuiasto [MatsUa áilw, zalai lárolsJ 77« Évfolyam 174. szám Nigykanlua. 1937. auguaztus 4 szerda Arm 12 «1L ZALAI KÖZLÖNY és kÍAdÓW.aUI: Főnt 5. «zlm. tírtköíiuji délután. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos HlíítKlili in: <ey hém > pcnK6 40 BUAr-Sicrkesztöségi í» kí«itólii»aUU lcldoo: 78. u & gazdasági helyzet Irta: BomomUxa Gém iparügyi inlnir/.tcr A világgazdasági vá ság évek óta körülbelül harmadik éve eny. hülőben van és ez az enyhülés már mindenütt érezhető. igaz, hogy a múltév folyamán, 193G őszén a valutaleértékelések kö\\elkezléb.n bizonyos átmeneti zökkenö következeti be. azonban a gazdasági élet javulási olyan erőteljes, hogy a/, ütemnek csak átmer.eti meglassubbodá. sát állapíthatjuk meg. A\' gazdasági helyzet javulása kihat nem csak a mezögazdasáj.1, hanem az ipari térre i3. A mi\'Zőgadaságnál a nagy ten^e. rentuli államok készletelnek csökkenése, az árak megfe\'elő javulása volt megállapítható, ipari téren pe dig n termelés, a fegyverkezési versenytől elvonatkoztatva is, tisztán a p ilgád célokra termált javak meny-miségét nézve is, igen nagy fejlődésen ment keresztül. Hazánkban a gazdasági helyzet meg kell állapitanunk szintén lényegeién javult. Az c\'őzö kormányoknak az a törekvése, hogy a mezőgazdasági árszínvonalat emeljék. teljes mértékben eiecftnéiny >"< járt; ehhez járult még a tavalyi jó termés. így nálunk tu\'ajdonkéjp-pen a mezőgazdasági lakosság naj gyobb vásárlóképessége vo\'t az alapja az ipari fellendülésnek. Magyarország a fegyverkezési versenybői nem veszi ki részét. Magyarországmik a fegyverkezési ver enyből eddig csak az a közvetett haszna Voll, hogy a külföldi piacokon egyes külföldi cégek, amelyek s íját hazájuk fegyverkezésével vannak elfoglalva, bizonyos mértékig visz-szavonultak a konkurrendától. A gazdasági fellendülés ellenére azonban a nemzeteknek egymás-közótt való forgalma terén lénye, es változás nem következeti be. Azok a forgalmi korlátozások, amelyek ide s tava már hat éve tartanuk, vá\'lo-zatlan súlyossággal nehezednek az egyes nemzelek vál\'aira. ^ Azok a területi változások, amelyeket a békeszerződések okoztak, az utóbbi időlHín pedig a nagy tömegek szociális igényeinek mind erőteljesebb je\'entkezíse, annyira megváltoztatták az eifyes nemzetik kö/őlt a gazdasági együltmüködís struktúráját, hogy belátható időn belül, sajnos, nem remélhetjük a békebeli állapothoz való visszatérést. Általában a világ gazdasági struktúrája tulajdonképpen annyira függvénye a politikának, hogy mindaddig, amig a politikai .kérdések megoldva nincsenek, nem (Számithatunk a gazdasági élet Jerén sem tartós és megnyugtató jneg >1-dásra Magyarország gazdasági életében még mindig a mezőgazdaság , az irányadó és a mezőgazdaság helyzete az elmúlt gazdasági .év folyamán kétségtelenül javult. A külföldi értékesítésnél is állandóan javuló árviszonyokkal találkozunk. A magyar közgazdaságnak azonban még Az ártól megriadt Tótszerdahely telefonon kért segítséget Kanizsától A község lakossága óriási pánikban az éj sötétjében a jegyzői irodába menekült — Azt hitték, hogy a Mura öntötte el a községet — A jegyző katonai és tűzoltói segítséget kért a kanizsai telefonközponttól — Állandó munkában a járások hatóságai és a kanizsai távbeszélő --- A szepetneki jegyző hivatalos jelentése — A felhőszakadás legsúlyosabban Letenye vidékén pusztított pusztítások és súlyos károk egész Zalamegyében A hétfőre virradóra végigvonult katasztrófális felhőszakadás és árvíz pusztításairól csak most érkéz« nek be a részletes je entések az egyes járási főszolgabírókhoz, a kár megál\'apüása must van folyamatban. Tótszerdaheíy kö\'.ségten óriási pánikot okozott a felhőszakadás, a meiy az alvó lakosságot felébresztette álmából. Első pillanatban azt hitték, hogy a Mura öntött ki és ennek vize hömpölyög földjeiken. Azért futvu menekültek a községházára, hogy a jegyzőnél segítséget nyerjenek. A jegyző megmagyarázta nekik, hogy a felhőszakadás okozta ár pusztil, ez öntötte el az utakat, földeket. A jegyző Rajna i 2 órakor hivta fel a nagykanizsai te-íefonközpontot és innen kért tűzoltó, majd katonai segilséget. Egész éjjel dolgozott a kanizsai telefonközpont Dr. Tholway Zsigmond posla-távirdai hivatallgazgaló egész éjszaka permanenciában volt a te\'efon központban és intézkedett, hogy a vidék beszélgetése azonnal és zavartalanul lebonyolitassék. Egyállalán a kanizsai telefonközpont nagyon szép munkát végzett e^ész éjjelen ál. Az ügyeletes tisztvLsc\'őnő, Striczkó Mária emberfeletti munkál végzett dr. Tholway igazgatóval együtt, a kik a megrémült vidéket megnyugtatni igyekeztek. Minden elismerés Illeti őket ezért! \' Pánik Tótszerdahelyen A tótszerdahelyi jegyzői likban tumjltuóz.us je\'enelek játszódlak le. A község népe páni fé\'e\'emben s<o-rongott és várta a fejlemények. ! A U\'gyz-ö atyai meleg-éggel intézkedett és megnyugtatta a fejétveszlett lakosságot. A reggeli órákban az ár Kissé visszavonult, de a fö\'deken, udvurokon a kár mindenütt jelentékeny. ■ Ugyancsak has >nló r.\'tlenec> égiháború és felhőszakadás vo\'t Keszthely és Hévíz környékén, nem csekély rémületére a fürdőzöknek. Az autóbuszforgalom szünetelt. A járások föszolgabirái, igy neveze tesen a nagykaln/sai, letenyei. pu-csni, keszthelyi stb. egész éjszaka állandó permanenciában voltak és megtették a kellő intézkedéseket. Küiönson ki kell emelnünk a leginkább veszélyezte\'ett terület, a letenyei föbiró magatartását, aki egész-éjszaka szünet nélkül rendelkezett és ott voll az egyes községekben és végigjárta a veszélyes terüe eket. Szepetneken kilakoltatták a megrongált házak lakóit Kedden délelőtt érkezeit be a jelentés a kanl\'/sal fő^zo\'gablrósá-.\'hoa a szepetneki körjegyzötöi a fe hő-szakadás okozta károkról. A jelentés szerint a községi e\'öljá-róságnak több gazdát ki keleti la-koitálni házából, meri a víz any-nyira megrongálta a gyengo épülteket, hogy bennlakásuk é\'elve-széiyes. így ki\'akoltatás alá kerüllek Maiek József, Teperics Györgyné, özv Schlchierné, Fülöp Istvánné Valenák István. Az ár sok gazdánok elvitte az összegyűjtött sarjuját, a réteket elönlötle. A község kái a \'eg-alább 5000 pengő, amit az ár okozott. A vonat megállt a nyílt pályán Keszthely és Ba\'aton-izentgyörgy között a viharban teljes menetsebességgel haladó vonat mozdonya elölt a villám ismételten lecsapott, ugy, hogy u mozdonyvezető néhány percre leállította a vonalot a nyilt pályán. Szerencsére a vülám-csupás emberáldozatot nem követelt. Az ár pusztításai Letenyéről a következő ujabb részleteket je\'entik a vihar pusztítá- sairól : A hegyekről nagy tömegben le-rohunó vl\'ár erősen megduzxaszt >t-ta a tolmácsj patakot, a védőgátak átszakadtak s a kiöm\'Ő víz mindent elpusztított magi előtt. Gróf Andrils-sy urudalom fürésztelepét teljesen rombadöntötte, a felhalmozott 10 12 méteres rönkökből álló faanyagot a víz elsodorta. Ezek a nagy fák az után útjukban mindent letarollak", a vlz kilométereken át vitte a fákai s útközben házakat, pajlákal istállókat döntölt le. Az uradalmi cselédek és az uradalmi inalom molnárai csak épjien az életüket tudták megmenteni, állataik, bútorainak legnagyobb része az árvíz áldozata lett. Kétméteres víztömeg hömpölygött végig A "k\'özs/ig alacsonyabb részein majdneiii két méteres víztömeg rohant végig, nagyon sok helyen az ablakokon folyt be a vlz s ugyancsak az ablakon keresztül hordta ki a bútorokat az alacsonyabb lakásokból. Egy helybeli gabona kereskedő gabonaraktárát is tjljese.i e\'önlölte, az ott tárolt gabona legnagyobb ré- mindlg nagy áldozatok tf kell hoznia a mezőgazdasági cikkek értékesi ó e terén. A mezőgazdaság vásárlóké-pességének emelkedése vo\'t tulajdonképpen az a hajtóerő, amely alapjául szolgált az ipari fellendülésnek és Magyarország a Nem;etek Szövetségének megállítása s.ac> rint, az ipari termelés te: én e\'őljár a fejlődésben. Egyes gazdasági politikusok nincsenek megelégedve az eddigi,eredménnyel. A politikai élet .tehitásU-tói féltik a gazdasági konjjnklur.il, álla\'ában pesszimisztikusan ilélik meg a helyzelet és azt hangoztatják, hogy sokkai maradandóbb eredmé- nyeket érhettünk volna el, ha ez a gazdasági fellendülés nem kötötl gazdasági rendszerben, hanem szabad gazdasági életben fejlődött volnaki. Én ezeknek a gizdaságpo-Ütikusoknak csak azt vá\'aszolhatom. hogy, sajnos. Magyarország nincs abban a kellemes helyzetben, hogy szabad választása lehetne a gazdasági rendszerek lekintelében; éppen azért teljes mértékben meddő lenne arról vitatkozni, vájjon n szabadi) irgftlom (mellett löblell\' eredményesebbei tudtunk volna-e produkálni. \\ A kormány ^zonban állandóan éberen íi^eli ^világgazdasági hely. zet ulakulását és a l^nagyobb öröm mel üdvözöl minden o\'yan kezdejné-nyezést, ume\'y mozgási szabadsá-giinkat jobban biztosítja. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a világgazdasági helyzethez nekünk kell alkalmazkodnunk, mert bár a gazdaságtörténelemben van arra példa, hogy egyes nemzelek ,tartósan ki tudják magukat,vonnj ez ál-talános világgazdasági nondszeij alól és hosszú ideig is egészen önálló rendszert tudtuk fenntartani, ez azonban, sajnos, nem kis nemze\'.ek, hanem sokkal nagyobb gazdasági területlel biró nemzetek privilégiuma { , ( iAlan MZtHttt* IWT. augUM\'m 4. Idényvégi cipökiárusiftásunk megindult! Kiárusításra kerülő sokfajta cipők kőzQI kiemeljük a kővetkezőket: Egyes pír cípök StrandoipAk Divatoipfik Sandátok Férfi-, nöi- éa fiu»aakendolp&k P 5.50-től 1.50-től 7.80-tól 2.50 10.80,8.80,6.80,4.80 MILTÉNYI SÁNDOR ÉS FIA • CIPOARUHAZA • FÖ-UT 2. sze víz alatt áll és hasznavehetetlenné vált. A Hangya Szövetkezet üzlet helyiségébe ls behatolt a vi£ s az üzleti bei-endezést teljesen romba-döntötte. Munkában a tűzoltóság Az árviz legmagasabb fokát éjjeli 3 órakor érte el, a község tűzoltósága és egész lakossága a veszélyben levők mentésére sietett, sajnos, azonban ez nem sok eredménnyel járt, mert az erös ár miatt, csónakok hiányában, a mentést meg sem lehetett kísérelni. Emberáldozatot ,nem követelt az árviz, de nagyon sok állat, termény és épület odaveszett, a kár egyelőre fel nem becsülhető. A szomszédos murarátkai erdőből cca. 1000 méter hasábfát hordott\'le a viz J A zalaegerszegi járásban A felhőszakadás a zalaegerszegi járásban is károkat okozott. Legnagyobb a kár Bak községben, ahol egy mezei patak erősen megáradt és kiöntött. Az áradás el-áraszotta Taubinger Ottó bérlő udvarát és lakását, valamint a környezö gazdák udvarait. A viz nagy károkat okozott a gabonaasz-tagokban és a takarmányban. A VáÜcka a zalabesenyöi jegyző-ség területén kiöntött és elárasztotta a réteket. Több helyen kiötölt a Zala folyó a hajnali órákban, igy Zalaegerszeg határában js, de reggel visszatért medrébe. Kiáradtak a Teskánd-kömyéki patakok is. Ások viz mindenütt károkat okozott, mert tartani lehet a gabonasztagok csi-rásodásátöl. Sok viz zudult le a Keszthely zalaegerszegi ut mentén. Az autóbftsz az éjszaka nagy késéssel érkezett. A rédicsi pályatestet az Ar elmosta Az alsólendvai járásból szintén nagy károkat jelentenek. A felhőszakadás a vasúti pályatestet is megrongálta. Kerkaiklódnál a Ré-dlcs-zaluegerszegi vasútvonalon tt viz kimosta a kavicságyat a vágányok alól t i i Rédicsnél 1 kilométer hosszúságban hömpölygött az ár a vasulvonalon és 20 méter hosszúságban az egész pályatestet elmosta. f Más helyeken is kárt okozott az áradás a pályatestben. A károk helyreállítása azonnal megindult ^ n forgalmat már zavartalanul lebonyolítják. i | Ha le akar fogyni, igyék reggel délben és este egy-egy harmad pohár természete* „Ferenc József keserüvliet, mindig félórával étkezés előtt. Az orvosok ajánlják. Cbamberlain-Mnssolini levélváltása a polítíba homlokterében Chamberleln levele bevezetése az európai feszültséget levezetni Igyekvő mozgalomnak London, augusztus 3 Angt>« politikai köröket a Chamberlain -Mussolini levélváltási ügye köti le. A közvélemény hangulatát tükrözik a lapok is. A Times hangoztatja, hogy Mussolini vá\'asza rendkivü> szivé\'yeshangu és ugyanolyan baráti, mint Chamber\'ainé volt. Kifejezésre juttatja ugyanazokat az érzelmeket Musso\'ini is, amelyeket Chamberlain, nevej\'eten sen, hogy Olnszország is sajnálja; hogy az angol- olasz viszony félreértések miatt hajótörést szenvedett és annak a reményének ad kifejezést, hogy a közeledés rövidesen bekövetkezik. A lapok azért tartják ezt fontosnak, mert az angol ó\'asz kibékülés-sei egy ujabb négyhatalmi egyezményt könnyebben lehet Összehívni. Páris, augusztus 3 A francia sajtó is böv<n foglalkozik a helyzettel. A lapok szerbit az angol—olasz megegyezésnek sok gyakorlati eredményé lehel, elsősorban a Földközi tengert n. A Matin szerint Chamberlain levele csak bevezetés ann ik a mozgalomnak, amely az európai feszültséget van hivatva megszüntetni. Hangoztatják továbbá, hogy Hel. gitim semlegességi nyilatkozatával az uj l,ocam.> ügye kilátástalan, ezért követeli Chamberlain is inkább a négy. halalmi egyezményt. Naptár i Augusztus 4. szerda. Kom. kat. Domonkos. Protestáns Domonkos. Izr. Ab hó 27. Gyógyszertári éJlelt szolgálat e hó lB-lg az „őrangyal" gyógyizertár és a klskanizsai gyógyszertár. GW»rd« nyitva r*ggel 8 órától t*te 8 óráig (héttő, roerda, péntek détntAn kedden egész nap nőknek). A japánok felkószUlnek a nagy támadásra Nagy csapatösszevonások a tiencslnl szakaszon — A szovjet tiltakozását fejezte ki követségének lefoglalása miatt Tokk), augusztus 3 Japán )K)Iitikai körök teljesen az északkinai események hatása alatt élénken tárgyalják a közeljövő kilátásait. Altalános és egybehangzó vélemény szerint biztosra veszik, hogy a diplomáciai viszony Tokk) és Nanking között rövidesen megszakad. A japán főhadiszállásról egyébként a következőket jelentik : A japán csapatok továbbra is ül-, dözték a 29. klnal hadosztály embereit. A kínaiak közül mintegy 3000 ember minden további nélkül megadta magát. A harcok során a kí- naiak kb. 5000 embert veszítettek! A japán csapatok veszteségei a Tnyg-csnn l hadszíntéren 278 halót/\' Peking, augusztys 3 Peking és Tiencsin között a Vasúti vonal mentén a japán o\'íapatok ujabb csapatösszevonást rendeltek! el. Igen sok repülőgépet is összevontak e szakaszon. Valószínűnek tartják, hogy a közeljövö támadásai\' ra. készülnek már. Moszkva, augusztus 3 Hivatalosan jelentik a szovjelha-tóságok, hogy megtették a kellő lépést a tiencsini incidens ügyében. Olcsó nyári vásár Singeméi aug. 2—14-ig. A tokioi szovjet nagykövei tlltako. zását jelentette be és tolmácsolta a szovjet követelését, ame\'y szerint vé dejmet kérnek a szovjet nagykövetség épületére. Sanbhai, augusztus 3 (Lapzártakor érkezett) A kínai csapatok gyűrűje mindjobban ösz-szeszorul Peking körül. A kinai csapatok több oldalról harapófogp-szerüen nyomulnak előre. A szovjet parancsára! Varsó, augusztus 3 (lapzártakor érkezett) A letartóztatások és kivégzések tovább folynak a szovjet különböző területein. így a szovjet parancsára Pelorvszky lá-!>ornok fiát elfogták és agyonlőtték. Az Hpál is őrizetbe vették. Letarlóz-talták Orlow tengernagyot, Vikiorov tengernagyot, tengerészeti főparancsnokot, Kirilonkó népbiztost és sok más előkelőséget. I>ondon, augusztus 3 A Daily Express moszkvakvni jelentése szerint a szovjethat,>ságok az utóbbi két bélben 100 külföldi kommunista vezért tartóztatott le, köztük van Kun Béla is. Tüz alatt Madrid központi negyede Madrid, augusztus 3 A nemzeti csapatok főhadiszállásáról jelentik: A nemzeti ütegek oz éjszaka tüz alá vették Madrid központi negyedét. _ i A bombázásról részletesebb jelentések még nem érkczM. A többi spanyolországi front aránylag csendes. \' Lázadás az elmegyógyintézetben Strassbourg, augusztus 3 Az elmegyógyintézetben lázadás tört ki. Az- intézetben kezelt 77 kőny nyebb és súlyosabb Ijeteg egy közös jelre megrohanta az ápolókati azokat megkötözte, majd a berendezést teljesen összetörte. A\' dühöngő elmebetegeket, akik előre megbeszélték a lázadást, A tűzoltóság és a rendőrség háröm órai munka után tudta csak megfékezni. ? Vorosilov Is? ... Moszkva, augusztus 3 Vorosilov tábornoknak nézeteltérése támadt a szovjethu lóságokkal és be tegségére hivatkozra lemondott az egyik szovjctbizoüságban foglalt . ál. lásáról. A bizottságion VorosUovot most Andrejevics N\'ikolajev helyette, siti. \\ — Saját érdekében és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopitolu Hutoráruháx 0»l Bt&bat«r-klál- Utá»át megtekinti, vétolkónyszer nélkül. 1937. «imu»iti» 4. HALAI ■OZDOK* ■ Gazsi bá\' meg a Rebeka Gazsi bá* megállt egy útszéli kor. hajt fakereszt előtt 5 remegő kezével u sapkájáéit nyúlt. A zsíros kucsmát ott szorongatta balkezében, a jobbal pedig kercszt-\'t vetett. így tanulta ezt ínég gyermekkorában. Azóta talán még sohasem ment el útszéli kereszt dőlt, hogy meg ne adta volna a kellő tiszteletet az Istenember fából, kőből nvgy pléhből faragott képmásának, fis mégis, az égiek mindezt nem vették tekintetbe, oly bus magányos sorsot mértek rá, aminek a sivárságát napról napra jobban érezte. Tekintete vádlón tapadt annak1 szobrára, aki mindenkinél többet szenvedett a föl^i s szén! védései jutalmául Megváltó nevet kapott. Innen durva kezeire cselt tekintete és szinte sajnálkozva nézte az érdes tenyereket, amik csak alamizs náért nyulliattak, de simogatásra soha sem lágyulhattak. Tekintete tétován, busán járta be a jól ismert tájat, majd megpihentette szemeit « közeli temető jól ismert képén. A sok különböző kereszt a tá. vollxH mint megannyi hívogató, kitárt kar meredt feléje, ö nem is tétovázott, hanem döcögve megindult a kitaposott és könnyekkei \'áztatott ösvényen. Hu valaki halottam volna, akkor legalább virágot szedhetnék és gondozhatnám a sírját, mégis Itnne valami célja, értelme az életemnek, de igyl... Hiszen szó ami szó, halott, sírhant mégtsak akadna, de hol? Hogy oda elmenjen, vízumra és nem falábra lenne szükség. Mert Gazsi bá* messze Erdélyországból került ide s ahogy a kaktuszt, a Dél növényét nem lehet meghonosítani a hegyek és szirtek hazájában, ép ugy nem tudott az havasokhoz szokott teste-lelke megbékülni a legyalult Alfölddel. MjSg ár-vábbnnk, még elhagyalotlahbnik érezte m. gát ebben a számára örökké idegen környezetbe". Mert székely volt s az ő hazája Erdélyország. Ila valaki a kettő kó?,li különbséget kérdezte volna, valószínű csak egy lesújtó tekintetet kap válaszul. C\'.sak n m fog ő egy alföldi békavérüvcl vitába ereszkedni? Az oláhok vették cl szép hazáját s ráadásul még a lábát is. I>c ez régi história. Most már, az idő távlatából, nem tud szégyenkezés nélkül gondolni arra a kazfdgyujtásra. Ugy volt, hogy egész biztos az a Miska gyerek gyújtotta fel azt a kazalt bosszúból. I)e miért csukjanak be egy magyar gyereket, mikor annyi oláh volt ott, mint a pcly\\tt, az a mamlasz Jüan sehogy sem tudóit Ijedtében ali. bit igazolni. 0 meg esküvel volt hajlandó bizonyítani, hogy látta, mikor Jüan gyufát dobott a kazalra. Hát l»e is csukták szegény ördögöt, de az Is igaz, hogy mikor kiszabadult, az öreg Gazsinak futni kellett. Meg sem állt a határszélig, olt is csak azért, mert (\'gv golyót menesztettek utána emlékül. Sajnos, a sok lyujkálás közben későn került orvoshoz. Az egész lábát le kellett vágni és elküldeni előre p túlvilágra jelenteni, hogy a gazdáin nem hajlandó még követni. Aztán most itt v^n. Azóta- sokszor eldicso kedett uzseKa régi liislóriával minden-felé, de egyszer valaki azt mondta hogy a j6 isten a lát>a elvesztésével büntette a hamis eskü miatt. Igaz, akkor nagyon felfortyant, hogy egy oláh miatt csak nem büntotl öt az Isten, de azóta a tüske a szivében maradt és nem találja épen dicséretre méltónak ezt az esetet. Inkább hallgat róla, nem is szeret rágondolni. Fáj neki a/, a tudat, hogy "talán nem is volt hőstett, amire ő olyan büszke, volt. Most itt a temető keresztjei, mcmen-loi között mind ilyen. rSgi emlékek jutottak eszébe, mig egy kutya keser-ws vonítása vissza nenv zökkentette a Jelenbe. Hunyorgó szemeivel kíván-raian nézett körül, aztán megindult a hang irányába, ki egészen a tenyetö ""•ka felé.\'itt megtalálta tf keservesen nyöszörgő kutyát, amint egy alig-alig "•rra emlékeztető kupóc föld- előtt "ükült. Hát furcsa sir volt, at bizo- augusztus 14-ig tartó idényvégi árusításunkra ! Férfiruha-vásznak, Férfi tropikálok, Mintás cloque-selymek, Imprimék, Müselymeh, Sima és mintás lenvásznakat maradékárakon árusítjuk ! Női ruha - osztályunk szenzációs árairól már az egész város beszél! -Áruház. nyos, még keresztje sem volt, csak valami táblán állt az írás. N\'ó.-Ht alighanem valami hozzám hasonló szegény pára bérelt magának őrök lakást. Hát van Igazság? Amilyen az ember élete, oflyan a sirja is. Egyiknek mauzóleum, a másiknak i|yen kutyakaparás. Hja igen, a kutya, ez biztos sze-gény meglxjldogulté. volt. Nó majd én gondjaimba veszem, legalább lesz valakim. A fekete kis kutya szívesen szegődött az uj gazdához és a rápazarolt szeretetért hálás szeretett 1 odaadó hűséggel fizetett. Másnap reggel Gazsi bá\' Imldog izgalommal ébredt. Az éjszaka kiflin, dálta, hogy az elhagyott sírt gondjaiba veszi. Hátha az égiek ezt majd beszámítják neki és az övéhez is küldenek valami jótcll-lclkcl. Délutánra szerzett egy kis lapátot és megindult rendbehozni a sírt Hcl>e-kával. Hogy honnan szedte ezt a nevet, ő maga tudta volna legkevésbbé megmondani, de a kutyának tetszett és igy másnak aligha lehetett kifogása ellene. Ettől kezdve a napiprogram legfontosabb része a temetői látogatás lett, amit mindig keltesl>en teftek meg. Már az első nap cml>erségcsebb, illetve slrfélébb formát kapott a gondozatlan földkupac. Aztán mezei virá. got szedett és ültetett Ijole, ezt gondozni, locsolni, gyomlálni kellett. S/.ó-vul munka akadt minden nap. Most már közvetlenebbül érintetté az időjárás, cső és napsütés. De még motos -kált valami az öreg fejében. Rende^ keresztre vágyott. Ez ís meg lett. I) maga faragta "ki hosszú hetek alatt, közl>en dohogva, zsörtölődve -beszélgetett Rebekával. — Mégis csak egy buta állat vagy csak itt ugrálsz körülöttem és azt sem tudod megmondani, ki volt a gazdád? Férfi? Nő? Fiatal\'? rtreg? Nó, de elvégre nem is ez a fonlos, hanem hogy a kereszt szép legyen. Hát az lett. A régi tábláról levágta az irásos részt és az újra illesztette, inert a betűt nem ismerte, nem pingálhatta le azokat, de így ÍM a régi írással nagyon szép volt. Boldog büszkeséggel nézték Helgával ketten a domború, virágokkal díszített sirlHintot az uj kopjafával, amta a köveik ezőfelirásu tábla ékeskedett: «A sírról virágokat szedni és a fony-nyadt virágokat szétszórni tilos!. Forray Zelma Sok a panasz a Nikotex gyártmányai ellen A dohánykiskereskedők köréből származó hirck szerint a trafikok lá togatói már hosszú hónapok óta állandóan panaszkodnak a Nikotex gyártmányaira, amelyek tudva\'e-vően a rendes dohánynemüeknél kevesebb nikotint tartalmaznak. Azok a vásárlók, akik egészségi okból fanyalodtak a Nikotex készítményeire, beletörődtek abba. hogy a Nikotex gyártmányok ize és illata meg sem közelíti a Dohányjövedék normális gyártmányainak minősé-* gét, ugy. hogy rendkívül sok illúzióra van szükség ahhoz, hogy egy si-cnvedélyes dohányos igaz ölömét tudja találni a Nikotex c iga re l Iáiban és szivaraiban. Igen sokan inkább le is mondtak a dohányzásról, mintsem, hogy a Nikotex drága gyártmányait »élvezzék.« Az uj panaszok javarészt azzal kapcsolatosak, hogy a Nikotex által forgalombahozoll do-dánynemüek - talán a gyártási eljárás folytán - vagy tulkeményre vannak töltve s igy alig füstölnek, vagy pedig oly laza a töltésük, hogy emiatt szenved kárt és bosz-szuságot a Nikotex készítményeket vásárló közönség. t ■ — Vignn mulathat, lia megnyeri a táskagramjmpfout az egyházközségi kuiturhá*alup egy pengős sorsjegyével. WUM ROZL\'ONY Párls és a világkiállítás Augusztus 2-től 14-ig nyári vásári Olcsóságban Ritter vezet! Több száz drb. nöi divat gyapjú pullover, egységár....................480 fillér 100°/o selyem nyakkendő, egységár. . . 290 fillér Hibátlan selyemharisnya, egységár . . . 168 fillér Áramvonalas iskolakazetta............240 fillér Selyemnadrág, csikós.......88 fillér Elkészült a Principális Ingyen népstrand Jövőre még jobban kiképezik a népfürdőt (Párisi Impressziók, II. kanizsai szemüvegen) Expositino inlcrnatflonflU\'!... Falragaszokon, hirdetési oszlopokon, metrókban, mozikban mindenütt ez a két varázslatos szó. Egy kis rosszmájúsággal azt is lehetne mondani, hogy » franciák a nagy propagandával "kiírják latolni vagy le vezekelni a részük-rő\' esett mulasztások\'"-. Mert tagadhatatlanul, ami még nincs "Vészen, ami még nincs rendben a kiállításon, uz már csuk a francia munkáskezekre vár. Az idegen országok cs^ldnem mind elvégezték u magukét a kitűzött időre. * A kiállítás-varos megközelítőleg egv ha-i j V talmOs kcreszlalakb"n fl^^k épüli fel a Champ de jSP^V ;Mars-on és környékén. A kereszt függőleges szára átvágja a Szajnát és a csúcsán, mintegy koronaként fog-rd helyet a gyönyörűen újjáépített Trocadero. A Trocadero és :i körülbelül centrumban lévő Eiffel-torony közt vannak az idegen országok pavil-loniai, ettől lefelé ugyunczcn a száron foglalnak helyet a rádió, távolbalátás, fényképezés, sajtó épületei és végül u hatalmas félkörös pavillon fl" Ali-mentation (élelmezés). A kereszt bal. szárnyát alkotja a Szajnában az He des Cygnes (Hattyusziget) a gyarmatok pavilonjaival, ugyam-salt ezen a szárnyon a centrum mellett közvetlenül « Ccn\'re rcgionale (Franríaor. szág egyes vidékei) t«rül cl. A jobh-szárnvon, mely egy kissé lefele hajlik, a Szajna partjain egymást követik u Centre des métier (mesterségek , Se<-tions des jardins (kertek), Szemben a másik parton a Musécs d\'Art Moderné (modern művészet), majd ugyancsak az innenső oldalon a Porc des Att-ractions (mulatványospark). A kiúllitás területe jóval nagyobb, mint Kanizsa, ugy hogy bár egyharmada sincs még készen, mégis két hét kellett, mig mindi nt alássan meg tudtom né/ni. A gyalogolni nem óhajtó közönséget ügyes kis gummlkerckü villamosvonatok szállítják körbe, Ez olyan méretű, mint nálunk az Angolparkban a kisvasút. Aki pedig sem gyalogolni, sem utazni nem kiván, az egy frankért egész nap ülhet a kényelmesnek egyáltalában nem mondható pléhka rosszékekben. A közönség a kiállításnak megfelelően rendkívül vegyes. A világnak minden né|>ét meg lehet találni itt. A nyelvzavar talán még a bábelinál csodálatosabb. I-egtöbb baj az amerikaiakkai van. "Mindent fényképeznek, mindennek az ára után tudakoz<klnak, dc semmi más nyelven nem hajlandók beszélni, csak angolul. Fültanuja voltain egy amerikai ur és egy munkás beszélgetésének. Az amrrikai hallotla, hogy a kiállítás után az Eiffel-tornyot lelxmtják. Minden áron azt akarta megtudni, hogy vájjon a torony menynyiig kerülhet és hogyan lehetne N\'ewyorkba szállítani... Dcij\'dsön Andor A létért való küzdelemben hathatós segítségére van a dolgozó egyénnek egy-egy pohár termésieles „Ferenc József keserüviz reggelenként éhgyomorra bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és testi munkaképességre oly igen fontos bélmüködést és anyagcserét. Az orvosok ajánlják. A legutóbbi közgyűlésen felvetődött a kérdés, hogy Nagykanizsán a szegény néposztáIynak, fö\'eg a dolgozó ifjúságnak meg kell adni a fürdési, testedzési lehelöséglet. Aj Zalai Közlöny akkor részletesen beszámolt erről. .ür. Krátky az czlrá-nyu interpellációkra bejc\'entetle a közgyűlésnek, hogy a Nagy- és Kis-kanizsa között elhúzódó Principáliscsatornán képeznek ki duzzasztóval, a célnak megfelelő népstrandot, a mely különben régi terve u polgármesternek. A város műszaki hivatala az Ínség akció kapcsán el is készítette a duzzasztó .gátat és a kanizsai ifjúság ama rétege, amelynek nincs módjában a városi strandfürdőt vagy a Balatont látogatni, megfelelő testedzéshez, fürdési alkalomhoz jutott. A külső perifériák ifjúsága eddig is a Principálisra járt fürödni, de a viz olyan alacsony és sekély volt, Mindenki hangoztatja, hogy a \'Balaton nemzetgazdaságunk egyik fő-kincsc. És e sok hangoztatásnak bizonyos eredménye is van : A Balaton mellett sorban épülnek a villák és évről-évre százával szaporodik a számuk. A Balaton már élővé kezd válni - a partokon. Dc S|>ortszem-pontból valóságos holtlen^er még a vize Ha egy-egy jelentősebb ver« seny van és a versenyt gondosan rendezi meg a »Yacht-Szövctség,« akkor a verseny színhelyére vitorlázott 20 30 40 vilorláshnjó felvonulása, versenyben való részvétele széppé teszi a Balaton vizének azt a szakaszát, amerre a verseny folyik. Viszont a többi vízterületen imitt-amott bukkan csak fel egynéhány vitorlás. Nagy hiba persze, hogy a hogy abban úszni nem lehetett. A most kiképezett duzzasztógáttal sikerüli mintegy 100 cm vízmagasságot elérni, ami különsen a gyermekeknek megfc\'el. A gát a hídtól mintegy 200 méternyire van északra, a fürdés teljesen dijta\'an és épp azért igen nagy látogatottságnak örvend Szó van róla, hogy a jövő évben a mostani Ideiglenes duzzasztó hc-lyett egy gálal építenek és -t\\ fürdőhelyet is szé\'e>ebbé ós .a körűimé1 nyeknek megfelelően kiképezik. Nagykanizsa közönsége örömmel fogadta az újítást, amely Krátky polgármester nagy szociális ézésé-nck ujabb bizonyítéka. Hisszüjk. hogy a jövő évben — némi anyagi áldozattal - már egy lelje\'en kiképezett népstrandja és ingyen népfürdőié lesz Kanizsának. Ezrek örömére. fiatalságnak, amely tulajdonképpen hivatva volna arra, hogy ezt a szép, gyönyörű sportot űzze, nincsen pénze arra, hogy vitorláshajót \'Vásárolhasson. A legfőbb feltétel tehát, hogy lehetővé kell tenni a hajóvá-sárliü sokat. A »BaIatoni Hajózási Részvénytársaság* tulajdonát képezi a »Ba-íatoni Hajózási Építőüzem* is Balatonfüreden. Ez a hajóépítő üzem az, amelyik nagyobbarányu vitorláshajó építésére alkalmas. Vannak hajóépítők Keszthelyen, Kenésén, nagyon szép hajókat éplt\'viléz Nyers hajóépítő is, akinek igen szépvona-lu csónakjai, vitorláshajói futnak a vizén, de a Balatonnak hajókkal való benépesítése főként idegenforgalmi érdek és ezt az idegenforgal- _1087. aogtmtui 4 mi érdeket egyedül és kizárólag legjobban a nagy hajóépítő üzem tudná allimentáini azzal, ha 3 4 esztendei részletfizetésre adná ;i megfelelő bonltással bíró fiatalságnak a hajókat. Igen nagy érdek fűződik ahhoz, hogy megfe\'elö, állandó töke álljon a ^Balatoni Hajózási Építőüzem* rendelkezésére, hiszen ha az állam adja, nem idegennek adja, huneitf saját magának, mert a hajóépítő üzem teljesen állami érdekeltség lett. mióta magához váltotta a MAV a Balatoni Hajózási Rt. részvényei!. Ezenkívül \'gyorsjáratú motorcis-hajókal is kell építeni 50 60 s/e. mély befogadóképességgé\', hogye&y nap alatt a Ba\'atm 78 ki\'ométer hosszúságát ugy hajózhassuk végig, hogy legyen idő több he\'yen is hosszabb ideig tartózkodni a kiválasztott környék megismeré ó e. Ma már végig lehet egy nap alatt ha " józni a Balatont, de kora reggel kell indulni és ha valai Kénesétől Keszthelyig akar utazni és onnan rövid tartózkodás után újból a Balaton-főre tér visza, esik késő este tud megérkezni. Afrikában a nagy fQ. lyók mentén. 100 -200 kilométerre vannak a telepek és az összeköttetést gyorsjáratú molorhajók tartják fenn. Afrikában ezek a molorhajók 40 50 kilométer sebességed közlekednek. Miért nem \'ehet egy európai kulturnem/et ilyen nagy-értékű vizére legalább ilyen gyorsan haladó hajókat bocsátani ? Ha áldozatba kerül is, ezt az áldozatot meg kell hozni a Balaton érdekében 11 i 1 Ilovszky János A kereskedelmi miniszter nem engedélyezi a Hangya »( kaposvári áruházalapltását & A Hangya most Szombathelyen ixj akar árnhixat alapítani (•Huda|>csti szerkesztőségünk jelen- ifi lése) A vidéki ipar és kereskedelem „ már hosszabb idő óta növekedő ide- A gesség^el hall Ilire kiet a Hangya vidéki® áruház alapítási terveiről. Hol egyik, Q hol másik nagy vidéki városban buk- ■ kon fel a lür, hogy a Hangya áruhá- 1 zakat emel, amelyek sok kárt okozná- M nak a helyi iparnak és kereskedelem- B nek. I Az elterjedt hírek szerint a Hangya Kaposvárott áruházat akart létesíteni, ; ami élénk tiltakozást váltott ki uz ottani kereskedők körél>en. A Kaposvári Kereskedők Egyesülete felterjesztéssel fordult Bornemisza kereskedelmi miniszterhez, akit a terv megakadályozására kért fel. A kereskedelmi miniszter most leiratban értesicttc az Egye-sülét elnökségét, hogy a tiltakozás eredményeként megfelelően intézkedett és a Hangya Kaposvárott nem fog áruházat létesíteni. Ugy látszik azonban, hogy a Hangya ragaszkodik a najgyobb vidéki városok piacaihoz, mert hir szerint egyik szombathelyi takarék a város főterén levő ingatlanát közel 100.000 pengőért adta el a Hangyának. A megvásárolt ingatlanon nagyszabású áruház építését határozta el u Hpnftyfi* s a tervek szerint az építkezések már a közeljövőben megindulnak. Feltehető, hogy Szombathely kereskedő és iparoslár-sadaima a kaposváriakhoz hasonlóan lép fel a kereskedelmi miniszternél. Vitorlás- és gyors motoroshajókat a Balatonra Nyári vásár! ~1MB WT* Kiárusítás! augusztus hó 14-ig Kirschxter Mór dívatáruházában 19St. augusilm 4 ÍAlaW KÖZIÉT A Phönlx-ügy zavaros likvidálása miatt tovább romlik a magyar biztosítási piac (Budapesti szerkesztőségünk jelentése) A biztosítási ügynökök keserve-sen panaszkodnak, mert a Phönlx-Ix,Irány kipattanása óta egyre nolie-zebb számukra az üzletkötés. Az amúgy is folyton gy^ülő magyar életbiztosítási piacot szinte alapjaiban rázta meg a közönség egyre terjedő és növekedő bizalmi válsága, amin Tulajdon képen nem is lehet csodál, kőzni, hiszen a magyar publikum sok->*nk milliárdot vesztett a békei>eli jó aranykoronákban bCfizetelt éietbizosi-tások nvomoruságos és szégyenteljes 5 százalékos valorizációján s ezt a csalódást szinte betetőzte a Phönix összeomlása követ kezlél>eii előállt hely zet. Az is elrettenti az uj élelbízosiijVs kötésétől a magyar közönségei, hogy a szállongó hirck szerint van még néhány életbiztosító társaság, amelyek-nek felszámoltatása, vagy más intézetbe való beolvasztása igen rövid idő kérdése, mert a bajbajutott bizlo-siló intézetek díjtartalékjai körül hiá-nyok mutatkoznak. Azok az elfogulni, lan szakértők, akik a magyarországi életbiztosítási piac jelenségeit figye. lemmel kisérik, ugy vélekednek, hogy a bizalmi válság további elmélyülésére lehet számítani, mert a hazai publikum egyre idegesebben és elkeseredettebben szemléli az eléjcláruló látványt és aki a jövőjét akarja biztosítani, az jnkáhb bankban helyezi el felesleges pénzét, vagy ingatlant vásárol, mert sem a bankbetéttel, sem az ingatlannal kapcsoltban nincs kitéve olyan váratlan és kinos megl;\'|>elésck-ijek, mint amilyenek a biztosítással kapcsolatban érhetik a jámbor és gya. nullán klienst. Az első fecske... Háromemeletes palotát épít n Hitelbank Debrecenbeu (Hudnpcsti szerkesztőségünk jelentése) Amíg a főváros építőipara évek óta tui van zsúfolva munkával és mig Buda|x\\sten nemcsak uj utcasarok, hanem egészen uj, modern városrészek épülnek, addig a vidéki magán-építkezések ijesztően eltörpülnek a fővárosi építkezési konjunktúra mellett. Pedig az építőipar kulcsiparnak lr-kinthető, hiszen közei \'ötven i|>ari szak mát lát el munkával s Ilyenformán az építkezések lendületes megindítása " vidéki gazdasági élete szempontjából valóságos életszükséglet. A vidéki szakkörök véleménye sze. rinl a vidék építkezési dekonjunktúrájának egyik oka az, hogy a fővárosi pénzintézetek vidéki fiókjai közel 10 éve visszavonultak az építkezéstől. Pedig a nagyobb vidéki városokban több szükség van modern lakásokra, mint a fővárosiján, ahol jelenleg is közel 7000 kiadatlan lakás van nyilván tartva. IJgv látszik, hogy most a Magyar Altalános Hitelbank vállalkozott a jégtörő szerepre, mert megbízható információink szerint már a legközelebb nagyszabású építkezésbe kezdenek Debrecenben. A Hitelbank uayonip le-lx>ntatja a főútvonalon fekvő n»gy telken levő fiókszékliázát és hatalmas, modern három emeletes j>alotát épit lielyébe, amelynek földszinti helyiségeiben természetesen a i>ai»k kap uj otthont, az emeleti helyiségeket pedig a legmodernebb kivitelű magánlakások formájában építik meg. Nagyon kívánatos lenne, ha a Hitelbank dicséretreméltó kezdeményezését más városokban is folytatni és j>éldá-ját minéi gyorsabban nyomon követ-nék a többi fővárosi pénzintézetek is. ■"Níi ruhákat, pongyolákat idényvégi árakon vásárolhat Sohützaél. augusztus 2->t6l 14-ig. Habselyem női nadrág . . . 128 fillér Habselyem női combiné . . 440 fillér Habselyem női nadrág-combiné 480 fillér Habselyem női hálóing . . . 690 fillér Habselyem férfiing .... 780 fillér Egyedárusitó ■ Ritter András 74 éves menyasszonyok, í7 éves Vőlegények Érdekes statisztika a főkötő alá kerülő arákról 4s „iffa" párjaikról A fővárosi há/asjlók adatai i^en érdekes bepillantást nyújtanak arra, hogy milyenek u nösülési, illetve a férjhijzmi4nési lehetőségiek. Buda-pesten 1935-ben 11.877 férfi lé|>ctt házasságra, akik közül 882 huszonnégyéves volt. A menytisszonyok közül\'tőbb, 931 került d>l>en u kor. b.rn főkötő alá. A kor\'szerinti arány itt már sejleni engedi, hogy a nők nagyobb része ma csak idősebb korban mehet férjhez. ( t A vőlegények közt vo\'.tuk olyanok is, akik még 18-ik életévüket sem töltötték be. Ilyen 14 akadl 1935-ben ; közülük csak négy vett el magánsíi fiatalabb vagy vele egykorú menyasszonyt, a többi jelentős korkülönbséggel választotta élete párját. Volt egy 19 éves ifjú, kinek arája már 35 tavaszt számlált. Sőt 42 éves férjjelöltet is láthattunk nz oltár előtt 69 éves hölggyel a karján. Tiz-, tizenhat- vagy tizenhét-éves differencia teh$t egyáltalán nem elriasztó akadály a férfiak számára. igaz, hogy forditotl helyzetben még nagyobb a vállalkozási kedv az crösebb nem tagjai közt. A számsorok közt jelentkezik egy olyan pár is, amelyből a vőlegény 74 évét nem érezte akadálynak abban, h >gy egy nála kerek ötven évvé\' fiatalabb leányt boldogitson. Ezek ulán nem is csodálhatjuk az a két 74 éves tehát igazán »javakorabe!i« férfiút, akik egy-egy 42 éves nővel léptek frigy, re s a 83 évet számláló vőlegényt, akinek választottja csak másfél éviizeddel volt nála zsengébb korban. Amennyire a hölgyek koráró , még akár a statisztika ürügyén is beszélni szabad, elárulhatjuk, hogy a legidősebb menyasszony 74 éves volt, ez azonban valóságos pajtás- | házasságnak minősíthető, hiszen férje csak négy évvel vo\'.t nála idősebb. A legfiatalabb arák 14. évükben léptek az o\'.tár elé ; ebben az évben hét ilyen eset fordult elő, a vőlegények kora 20 és 38 év között volt. A teljesség kedvéért érdemes pz-zal "is foglalkozni, hogy az; ilyen házasságok, ahol szembetűnő ,a korkülönbség u statisztikai szak, nyelv *monstruózus« néven nevezi őket - milyen eredményt jelentenek a szaporodás szempontjából. A tulfiatal egyének házasságánál ter mészetesen nincs baj. De a tárgyalt évben csak két olyan jjyermek szü letett, ahol az anya ötven évnél idő sebb volt; ezek közül az egyik t ben nz apa magasabbkoru volt, mint felesége. Hatvan évnó! idősebb upja volt 21 ujszülötlnek,\'igaz, hogy a legtöbb esetlxm az anya kora 40 év alatt volt. Nagyjában tehát azt a következtetést lehet levonni, hogy az idős férj sokkal kevesebb akadályt je\'ent a gyermekáldás szempontjábó\', mint ha az anya ért el egy bizonyos m«r gasabb évet. i Ml ID(3 Esó! Prognózis: Északi szél, több helyen eső, zivatar, a hö nem emelkedik. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelflállomása Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +180, ma reggeh 4-17 0 délben: +220. Csapadék: 0-0 Városi Mozgó. Szerdán és csütörtökön 1 Wilde Oszkár regénye filmen! Csupa luxus, a megtestesült báj és elegáncla A Jelentéktelen asszony Csodálatos, lenyűgöző, költői mű. — Főszereplő: Uj csillag a film egén. Remek kisérA műsor. Figyelem I Előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. Naponta az elaft elftadáa fillérééi — (Áthelyezés) A pénzügyminiszter Istenes T.ajos \' pénzügyi föszcnilészt Balatonfüredről Nagykanizsára helyezte. — (A Balatoni Muzem Egyesület) most tartotta közgyűlését. I)r. Lo-vassy Sándor elnök meleg szavakkal emlékezett meg néhai Festetics Tasziló hercegről és fiáról, Festetics (iyörgy hervégről, akik tnjadonfcor láu-.ogatták az egyesületet. A múzeumnak a ipult évben több mint 500 látogatója volt s a múzeum 1100 darab lárggyal gya. rapodotl. — (Ferences hlr) A ferences tartományfőnökség P. Süly Szaléz ferences teologiai tanárt Üucsuszenllászlóról Sümegre helyezlc. — Sxás fillér egy féByképexOgép, lm megnyeri az egyházközség kultúrház-sorsjegyén. - (Eljegyzés) Rcclinítzer Sándor (Ncmesvid) eí. jegyezte Klein Marpitkát Miháldról. (Minden külön értesítés helyett.) — (Keszthely idegenforgalma) Augusztus i-ig 2431 fürdővendég volt bejelentve Keszthelyen. A múlt év ugyanezen szakában 1556 vendég volt csak, az emelkedés tehát közel ezer főnyi. A vendégek között számos a külföldi. Alig van ország, amelyből ne lennének nyaralók Keszthelyen. . — 01c»ó bovásárUua legjobb alkalom Sehtltz Idényvégi árusítása. - (A Kathollkus NóegyesDIetek) ezévben Baiatonlellén lartják meg nagysikerű kurzusukat. A X. jubiláris kurzus, amelyen a Jía\'lholikus n3 problémáit vitatják meg, augusztus 22-től 29-ig lesz. — (Sárközi hímzésű miseruhát kap ajándékba XI. Pius pápa) Az eucharisztikus világkongresszus programjának összeállítása nagyban halad előre. Az Országos Központi Olláregyesülel is kidolgozta programját, mely szerint a kongresszus emlékére XI. Pius pápának sárközi hímzéssel gazdagon díszített, gyönyörű mise-ruhát ajándékoznak. Selymét Is Magyarországon szövik és igy az értékes miseruha teljesen magyar kezek munkája lesz. 7 Idényvégi clpSkliiualtáfl Mlltényloél, Fő-ut 2. - (Leesett a szilváiéról) Gyarmati Ferenc 11 éves óhldi tanuló egy hatalmas szilvafa telejéo egy vékonyabb ágra K-|>ett, az ág letörölt és ö lezuhanva oly súlyos sé-\' rüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. — Mindent megtalál SchUtzék mura-déko8ztályán. — (Lugkő, cséplőgép, vasvilla; A hétfői balcsetkrónika elég gazdag Fehér Margit 4 éves kislány véletlenül lugkővet ivott viz helyett, súlyos állapotban került kórházba. — Széli Pál 28 éves munkás Teskándon a cséplésnél segédkezelt és beleesett a cséplőgép dobjába. — Hasonló baleset érlo Forintos Károly\' türlel lakost. Mind-kelten sulvos áIla|K)lban kerültek kórházba. — Kisebb balesetek: Tislér Károly sármelléki munkást cséplésnéi egy villa szúrta át, Tóth Gyula zalavári munkás kapával vágott lábába. Liszter Nándor gyenescllási pincérre pedig egy nugy asztal esétt rá. Bordatörést szenvodett. j Cipők, sandátok, weekend-clpők legolcsóbban Mlltényi idényvégi cipőárusításán. •ACM IMeUOK* 1937 augusztus 4 ha cserépkilyltáll a fűtési Idény elöli a legmodernebb tüzelési rzndszerekre italakittalja. ZI3S Cserépkályhák gyönyöitl kivitelben raktáron. Vételkényszer nélkül tekintse meg nagy oa«r4pkélyha-raktéramat. Ji.ili«ok éi ililikiláiokil t Ugpoaloubbtn végum. Nao^a.., Ilémeth Gábor Ml^irudí u. áo. kályhái. r-1 (Megtámadt* oroszlén •lotöjét) Alsflfirs községien vándorcirkusz játszik. A cirkusz lulrom oroszlánját Mészáros Lajos szokta öletni. Tegnap is szokásához hiven nunt » ketrecbe, de a valamitől felbőszült egyik hímoroszlán ráugrott és nyakát kezdte harapdálni. Szerencsére küzelticn volt a szeliditő, az emlR\'rt ki tudták húzni, de életveszélyes állapotban került a kórházba. — Bntorkiállltáannkat tekintse meg minden kónyszorvótel nélkül. Kopstein bútoráruház. — (BJCákA^s) Klss/l\'créz zalaszeutniihályfui gazdánál aratóünnep volt. Az áldomást ivók között volt Balogh Péter 38 éves munkás is, akit egyik ittas társa összcszó-lalkozás licvében ugy hátbaszurl bicskával, hogy Balogh eszmélellenüf ma. ra<lt a földön. Állapota életveszélyes, a csendőrség az aratók között keresi a tettest. — Cloquo, Imprlmó maradékok jó móretekben Idényvégi árakon Schtltznél ~ (öngyilkos kályhásmester) Kovács Ferenc 78 éves csurgói kály tiásniestcrt szombaton regjjol a lakáshoz tartozó kertl»en egy körtefa ágára felakasztva találta a család egyik férfitagja, aki a kötelet nyomban elvágta, de akkor Kovács I\'erene már halott volt. A szercucsélhn elaggott kályhás-mester kinzó szivbajbun szenvedett. — T^klaUo meg a Kopstein Bútor áruhás állandó butorkiállitását ízléses és olo?ó bútorokat kedvoző fizetési feltételekkel vásárolhat Már 8 pengőért vehet fényképezőgépet, mellyel jó felvételt készíthet. 6 bavi részletfizetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL fotó-szaküzlet —laboratórium. A kanizsai ügyészség körözése alapján Kispesten letartóztattak egy cirkuszigazgatót Játszási engedély helyett átadtfk a budapesti főkapitányságnak Budapest, augusztus 3 | alapján a játszási engedé\'yt "em ad- A kispesti rendőrkapitányságra kedden délelőtt beállított Réz Gyula cirkuszigazgató. Réz Gyu\'a játszási engedélyt kéri a rendőrkapitánytól, "de mig ő az en^edé\'yi-b várakozott, a nyilvántartóban megállapították, hogy Réz Gyula blbn a nagykanizsai ügyészség körözést adott ki okirathamisitós miatt. A bünügyi nyilvántartó adatai APRÓHIRDETÉSEK 10 uólg 60 fillér, minden további uó 4 fillér. Hévlare vasárnap kényelmei autóval olcsón utazhat. Előjegyzés Kaufmann Manónál. Teltfon 2 22. 1953 Mielőtt vlxvaxatékat csináltat, kérjen árajánlatot Jerausektól, Erziébettér 18. 2153 Haunált ruhát vessek éi eladok, hívásra házhoz megyek. Márkus, Király-utca 31. 2213 Szép utcai aayaxobáa konyhás, előszobái lakás visvezetékkel azonnal kiadó és elfoglalható. Sugár-ut 53. 2235 Kaloaa-felsxereléiek legolcsóbban — Beleznalnál, Sugár-ut 53. 2234 A Sugár-ut 41/b. alatti. 2 lakásból álló kertes. I. emeletes, adómentes ház igen előnyös, alkalmi árban eladő. 2523 ták !<i a cirkuszigazgatónak, hanem elébe tárták bűnél. Réz erélyesen tiltakozott. Kihallgatták azonban és ugy a személyi adatok, mint az ösz-szes körülmények egyeznek, i^y tévedésül "szó sem \'ehet. A kispesti kapitányság igy Réz Gyulát tiltakozása ellenéi-e is iMar-tóztalta és átkísértette a főkapitányságra. ( , Caaládlháx Keszthelyen, 22 évig adó mentei, 3 komfortos szoba gyümölcskerttel park közelében, ezenkívül 315 Q-öl (elek villanegyedben eladó. Érdeklődi* Balatoni Kurír Keszthely. 2259 Egyizobás Összkomfortos lak<* november l-re kiadó Sugár ut 16/e. 2269 Pótvizsgára sikerrel tanít glmnázls-tákat, polgárlstákat érettségtiett Ifatalember. Clm : Ring üzlet, Erziébet-tér 13. 2270 Kétsxaba előszobás lakás november l -re .Jeladó. Deutsch Deáktér-tér 12. 2271 Llclsta tankflnyvak 6. 7, részére elsdók. Cseogery-ut 33. Kétsxobáa, esetleg háromszobás lakás előszobával novemberre kiadó. Sieke res József-u. 38. 2280 Jobb háiból való Isényt műtermi kiusx-azonynak azonnal felvesz Neumann fény-képési. • 2262 ...____ .. « (kerti munkához értő) gyermektelen házaspárt keresek. Clm a kiadóban. 2261 Balatsnfsnyvsssn Ideális helyen, fenyők közölt, vfztól kétizáz méterre fekvő kettöszobái, üveges verandás nyaralómat olcsón eladom. Érdeklődni Fonyód-Sséplak állomáshoz közel, „Vlskó\'vitlában, vacy Szombathelyen Fangler Jánosnál lehet. 2280 KéUxobáa alkovos földszinti utcai Itkái novemberre kiadó. Fő-ut 23. 2281 lakán 2283 Nánysxabás. ötszkomfor\'os fcm£et l-re kiadó. Sugár ut 7. 1 x vásároljon fehérneműt és soha nem vesz mást. Egyedárusltó: Ritter András Roletta wésxon rud xslnor Féregmente) AFRIK díványba — párnába Hirsch és Szegft cégnél Hatracvászon Ny ugágy vászon I Szalmazsák 15 tot •zéniawpatponosere ellenébén kapható azegyedárusilónál: SZABÓ ANTAL sporlüzletében. Szezonvégi kiárusítás áz összes férfi és női nyári divatcikkek, fflrdő- és strandcikkek angnsztns 2-tól 14-Ig leltári áron árnsittatnak Brónyal Divatház Horthy M.-ut 1. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatába*1: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmlsze-rek, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellolt.) Telefon: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatre rendeléseket feladhatja. Klsdjs a laptulaldonos Közgazdasági Rl. Gutenberg Nyomda és Uélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, felelős kiadó : Zalai Károly. Interurbán teleion; Nagykanizsa 78. szám. fallUípftlf ^lali lámpák, kirakatvilágitók, tMHlitul\\) világítási tervek díjtalanul. Elektron. ujat és használtak. Ért..114.r. |»k«ha-lI> lyán folkaroaOk. Elektron. i IsaMaifcuaa Irmaits^,! U. titaUsUssra Ujomf f UilaaMi UsgUaAS ViUata kluj.u»«süal4tia. KmUaMs (MsUs MUI 1 árulót Ü 77. EvMjram 175. uám Nagykanizsa, 1837. augusztus 5 csütörtök Ara 12 HU ZALAI KÖZLÖNY -\'••A:,\' H IdMUttratal: PM 5 xia. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos KIÖHietéai ára: egy hóra « pcngö \' Sxerkait6a*gl éa kUdólilnUIl telefor Kereskedőink védelmében! Nincs még magyar város, amelynek kereskedő-társadalma o\'yan ni. héz viszonyok között élne, imint a piacától, gazdasági lehetőségei! ől megfosztott Nagykanfrsa. És mégis, egyike a legsúlyosabban adózók rétege a kereskedők, akik a közterhek mellett ínég számtalan más oldalról is Igénybe vannak véve és mindezek kei szemben vadban bámulat :s áldozatkészséget tanúsítanak. Illő tehát, hogy az illetékes tényezők is mindezeket figyelembe vegyék, ha olyan dolgokról van szó, amelyek ennek a kereskedőtárfladal>mriak egzisztenciális érdekelt érintik. És itt rá kell térnünk a minapi esétre, amikor előállítottak két budapesti H>lasz« szövét-ügynököt, a magyar bünligyi hatóságok élőtk ; égóta ismert és az agyoncsépléslg megismételt trükkel dolgozó pesti házalókat, akik. hogy silány portékájukat a vidék hiszékeny közönsége nyakába sózzák, azzal a ravasz fondorlattal, hogy autón indulnak Budapestről a vidék kiszemelt városaiba, ott mint *olaszok« vagy >angolk« bemutatkozván, igyekezrek - néhány olasz vagy angol szó kíséretében, amit nagynehezen Budapesten megtanultak a portékájukon jó áron túladni. Már, akit lehel »pulira venni,* És hogy még mindig lehet, bizonyítja a legutóbbi eset; amikor egy, legfeljebb 30 pengő értékű árut 70 p#ngöért sikerült a gyanútlan, laikus vevőnek c\'sózni. Mindet adat, minden tényálladék amellett szólt, hogy aikét előállított budapesti ügynök ravasz fondorlattal, csalási szándékkal házalt. Silány portékát adtak el a valódi értékénél jóval magasabb áron és ezt o\'yan ravasz furfanggal és körülmények között, amelyek a megtévesztés, illetve csalás fogalmát és tényálladék át teljesen kimerítik. Olaszoknak mutatkoztak be, olasz szavakat és \'köszöntést használtak, hogy o\'a-szoknak tűnjenek fel és kimentették, hogy a nemzetközi vásáról visz-szamaradt áruról van szó, amin 9\'-csón szeretnének túladni. És mégis, amikor az egyiket sikerült e\'fo^ni és előállítani, aki azzal védekezett, hogy ő csak segl\'etle a szö\\elet vinni a »pestl unnak,« holott megálla-pittatott, hogy »toImácsként^ szelepeit a palifogásnál, bünsegédi bűnrészese volt (a jc\'enségek ós a tanuk vallomása szeriht), az történt, hogy az illetőt felmentettek, nyomban tovaengedték, sőt legális ügyletnek deklarálván a szöveteladást, a lefoglalt szövetet visszaadták a feljelentő panaszosnak. És ez az, ami miatt az egész ügyet itt szóvá tesszük. Mikor Nagykanizsa városa külön szabályrendelettel védekezik az w>laszok« és társai ellen, mikor a helyi kereskedelmi érdekeltségek szüntelenül rámutatnak azokra a lehetetlen állapotokra, hogy budai>esti ügynökök és házalók raja lepi el Kanizsát és még üzt a csekély üz\'etet, ami kínálkozik számukra, Idegenek halásszák ei előlük, mialatt siri csendes, vevőmentes üzleteik kirakatain kei észtül kényle\'enek nézni, hogyan autózik a sikerült üz\'et feletti maliciózus mosollyal az állomásra az *olasz«, az »angol«, meg a többi. Hát nem így gondoltuk ml ezt a szabályrende\'etet végrehajtani. Nem igy gondoljuk mi a helyi kereskedelem, ipar és vállalk-xzás védeUmét. Nagykanizsa város közőasége hatályosabb kereskedői, ipari védelmet kiván ! Vagy itt van az Erzsébet tér rendezésének kérdése, amit vasárnapi A nemzetközi helyzet jobbrafordulása várható Enyhül az általános politikai feszültség — Chamberlain-Mussolini levélváltása optimizmusra jogosít — Anglia nem gördít akadályokat az olaszok afrikai hódításainak elismerése elé — Mussolini levele Hitlerhez Chamberlain 1 „KBIoaSnBa bizalom éa revixió!" elismerésről szó lesz, Anglia hajlandó lesz ahhoz hozzájárulását adni, csak a kezdeményező lépést neini vállalja. I A Daily Mali szerint Mmrso\'ini nem csak ChwiityerlaiMck Vála" szolt, de levelet intézett Hitler kancellárhoz is. I A levélben Mussolini állítólag felveti a kérdést, hogy számlthat-e Olaszország egy eset eges Földközi-tengeri angol támadás cselén Néftnet ország segítségére. > j ( Hitler válaszában - irja a\' lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy nem hisz égy ilyen támadás lehetőségében. 11 Általában a lapok meggyőződése az, hogy Hitler most már elküldi külügyminiszterét Londonba, miután a kölcsönös levélváltások után egészen uj helyzet teremtődött. Róma, augusztus 4 A Giornale d\' Itália . szerint Chamberlain miniszterelnök a kölcsönős bizalom és revíziótól teszi függővé az európai helyzetet. London, augusztus 4 A nemzetközi közvélemény igen nagy érdeklődéssel figyeli a Chamberlain Mussolini levélváltás után kialakult helyzetet és örömjnei látják, hogy az általános helyzet javulóban van. A lapok is hangoz tat -zák, hogy a levélváltás után optimizmussal lehet a közeljövő eseményei elé nézni. Nem csak az ar\\gwf és oíasz lapok hangoztatják ezt, de a német és osztrák sajtó is leszögezi, hogy a nemzetközi helyzet jobbrafordulását lehet várni a fejleményektől. Az angol sajtó azt irja, hogy Olaszország barátságától igen sok gyakorlati eredményt lehet várni, ennek csak egy előfeltétele van : az olaszok keletafríkai hódításait elismerni. \\ A Daily Midi ezzel kapcsolatban azt irja, hogy a mai helyzetet ismerve, őrültség volna azt állllanr, hogy a régi Abesszínia \'még mindig fennáb Anglia a maga részéről neto Is gördit akadályokat Olaszország keletafrikai hódításainak elismerés se elé és ha a Népszövetségben az A Vatikán elismerte a Franco-kormányt A spanyol nemzeti csapatok lényeges előrenyomulása Salamanca, augusztus 4 A Vatikán hivatalosan ls e\'Jsmerle a Franoo-féle nemzeti kormányt. A szentszék ügyvivőjét már el is küldte Spanyolországba. Az aszturlai szakaszon a harci tevékenység tovább folyik. A nemzetiek ujabb kormánycsapatokat fogtak ei és ezzel egyidejűen lényegesebb előrenyomulást is teltek. A főhadiszállás kimutatása szerint julius hónapban a nem-aetick 111 vörös repülőgéplet lőttek le. Valenciából érkezett hírek szerint ismeretlen tettesek ellopták a vörös kormány titkos code-ját. F.z a chlffre volt a Moszkva és Va\'encla közötti érintkezés kulcsa. Madrid, augsztus 4 A nemzeti csapatok repülőgépei kedden egész nap bombázták a madridi katonai városrészeket és a Madrid körüU állásokat. cikkünkben szóvá tettünk. Kétségkívül, az egész város közönsége örvend az Erzsébet tér tervezett kiképzésének, hiszen riom csak városrendezési, városszépészeti, hanem nyomós városfejlesztési és fontos idegen forgalmi szempontok indoko\'ják, söt parancsolólag követelik a tér rendezését, de akkor, amikor ezt végrehajtják, nem szabad figyelmen kivül hagyni azokat a még fontosabb, még nyomósabb, mert egzisztenciális érdekekel érintő szempontoka\', melyek ezzel kapcsolatban felmerülnek. A rendezés alá kerülő területen számos kereskedőt, iparost, sok családot, sok súlyosan adózó polgárt érint a kérdés, amelyek most mind kíváncsian és nem csekély izgalommal várják, ml lesz velük, hu a rendezés folytán u piac lejebb kerüli vagy eí^tleg másfelé szorul. A város, mint a vidék vásárló közönsége már mind hozzá vannak szokva kereskedőinek mostani üzletéhez, Idejön a falvak népe Itt keresi meg sovány kis darabka kenyerét a kereskedő, az ipar.s, legyen az mészár.,s vagy élelmiszerárus, fűszeres vagy textiles, ruha vagy cipő boltos. Egy elhibázott rendezés, a kereskedői érdekeknek figyelmen-kivülhagyása helyrehozhatatlan károkat okozhat kereskedőinknek, iparosainknak, üzle leseinknek, amit utólag hiába Igyekeznek majd korrigálni. Mindenki örömmel fogadja a város tervét, amely egy egészen uj képet ad majd az Erzsébet tér eme szakaszának, az igazságügyi palota körül, azonban ez ne történjék egzisztenciális érdekek sérelmére 1 Azért elengedhetetlennek tartjuk, - amit előző cikkünkben is kifejtettünk — hogy a hivatalos város hívjon össze értekezletet ebben u kérdésben, ahol minden érdekelt fél előterjeszti kívánságát és csak az ott elhangzottak figyelembevételével és beil\'eztésévcl történjék a kontemplált Erzsébet téri rent\'iezés, szobor-átvitel, parkirozás és mindaz, aiinl a város eme részének emelése és szépítése érdekében kívánatos éf) programba lett véve. Nehogy ugy járjunk, mint ahogy boldogult emlékű Ujváry Géza bátyánk szokta volt találóan mondani városi közgyűléseken : - Ugy nézünk ki, mint az az ember, akinek cilinder van a fején, a cipőjéből azonban kilátszik a lábujja... Vagyis először jöjjön a város polgárságának gazdasági megerősödése, \'talpraállása, anyagi, üzleti érdekeinek hathatós megvédés?, támogatása, megélhetésének, adózási lehetőségének biztosítása és azután és csak a/után gtmdoljunk a - csi- nosításra. (B. R.) •AU*Í Manóm 1WT. ingmtlu, 5 LEGÚJABB llöder Vilmos honvédelmi miniszter kihallgatáson fogadta a párisi világ-versenyeken diadalmasan szerepelt magyar V rdvivókat, elismerését és köszönetét fejezte ki a szép teljesítmény felett, amely nemcsak a mngy«rsáppak, de a magyar hadseregnek is dicsőség. KálLny Miklós mandátumáról való lemondása esetén a kefinenesi kerületben Turányi Pál szabolcsi főispán .lesz a "kormány jelöltje. 6 Kánya Kálmán külügyminiszter szabadságra Ausztriába utazott. Szombathelyen szerda reggol gyakorlatozás közben ismereten okból lezuhant egy gyakorló gép : Gödöllő Rezső pilóta és utasa, dr. Demko Endre súlyosan megsérültek. Horthy István ny. lovassági táljor nok kijelentette, hogy a Darányi kormányban megbízik, meggyőződése, hogy a kormány a legjobb uton ha. lad. A titkos választójog elől jiem lehetett kitérni. A gazdasági rendszer lielyességét bizonyltja az álbndó javulás. Számos női bajnál végtelen nagy megkönnyebbülést sxerez reggel, éhgyomorra félpohárnyl terraéizetes .Ferenc Jóxael" keaerüvlz azáltal, hogy a belek tartalmát gyoraan felhígítja és akadálytalanul kiürili, azonkívül pedig az emésztö«zetvek működését lenyegesen előmozdítja. — Az orvotok ajánlják. Átpártolt ■ nemzetiekhez egy élelmlszerszállltó vörös hajó fellázadt legényaáge Salamanca, augusztus 4 A spanyol nemzetiek kikötőjébe szerda délelőtt befutott az Arlchacho gőzös, amely a spanyol vörös kormány szolgálatában állott. A hajó matrózai elmondották, hogy a nyilt tengeren fellázadtak,\'a kapitányt és a tiszteket lecsukták, megváltoztatták a hajó irányát és j* vörös kikötő helyett nemzeti kikötőbe jöttek. Az átpártolt hajó igen nagymennyiségű élelmiszert Is hozott rakománya között. Az olasz eucharisztikus bizottság Budapesten Róma, augusztus 4. Di Lorenzzo atya, az olasz eucharisztikus bizottság elnöke ma elutazott Budapest felé, hogy a jövő évi Eucharisztikus világkongresszus ügyében tárgyaljon és tanulmányokat tegyen, ö fogja az olasz zarándokokat jövőre Budapestre vezetni A csehek nem engedik Németországba a gyermekeket Éder, augusztus 4. A cseh hatóságok a német haláron feltartóztattak egy 38 tagu gyer-mekksoportot. A kirándulók németországi tanulmányúira akartak menni. A hatóságok egy teljes napig a kis határállomáson tartották a cseh tanulókat, majd vUszaküldték őket szüleikhez. Az eset nagy feltűnést keltett, valószínűleg diplomáciai bonyodalom lesz belőle. A városi szabályrendelet revízióját kérik a nagykanizsai bérantósok A kötelező taxi-rendelet visszavonását és uj viteldíj-tarifa megállapítását kérik Megírtuk, hogy a polgármester-egy havi haladékot adott a nagykanizsai bérautósoknak a taxaméter* beszerzésére. A bérautósoknak nem is volt még módjukban ebkeü rendeléseiket eszközölni, mert a budapesti gyár nem is tudta volna még azokat elkészíteni és szállítani, igy a megrendelés csak tegnapi nappal történt meg, amit önigazolásul be is mutattak tegnap a rendőrkapitányságnak. \' A nagykanizsai bérautósok sehogyan sem tudnak belenyugodni a városi szabályrende\'etbe. Azt hangoztatjuk, hogy a mosf megállapított viteldíj a három év előtti állapotnak felel meg, amikor is összeállították az árszabályt, már pedig a viteldij-tarifát a Jeten állapotoknak meg- felelően keltett volna megállapilani, mert a mostani díjszabás - mondják - teljesen Jehetetlenné teszi őket. I i Tudomásunk szerint a nagykanizsai bérautósok nevében Bojtor József városi képvlselőtestü\'e:! tag memorndumot terjesztett a mlnisz, ter elé, amely a szabályrendelet revízióját kéri, hogy a miniszter tekintsen et a kis terü\'etü Nagykanií zsán a taxaméter kötelező beszerzésétől, a viteldijat pedig újból, a mai állapotoknak megfelelően és a bérautósok meghallgatásával állapítsák meg. A nagykanizsai bérautós ik biznak abban, hogy a miniszter meghallgatja kérésüket. Lázasan folynak az elökészflletek a nagykanizsai országos lparoskongresszosra Szétküldték a meghívókat az ország minden testületéhez Augusztus 28., 29. és 30-án foíynak le az országos kanizsai iparosnapok és a nagykanizsai Ipartestület az IPOK-kal karöltve már hetek óta a legnagyobb munkával késziti elő a nagy iparos-seregszemlét, amely arányainál és programjánál fogva olyan hatalmas és nagyszabású lesz, amely az összes eddigi vidéki országos kongresszusokat messze felül fogja mulnl. A megrendezés munkálatait Samu Lajos elnök személyes vezetése mellett végzi a nagykjani-< zsal ipartestületi iroda, valamint u különböző, az elöljáróság által megválasztott bizottságok, amelyek gyakori üléseket és megbeszéléseket tartanak. Nagyon lelkesen működik az elszállásoló bizottság, amely mintegy 600-700 főnyi embernek a két napra való elszállásolását kell/ hogy biztosítsa. Hála a fáradhatatlan tevékenységnek, már eddig is meg lehet állapítani, hogy a nagyközönség sok megértéssel van az országos kongresszus jelentősége iránt és már eddig is számos lakás- beje\'en\'tés történt az irodában. Azon* ban még mindig szükség van tovftb-bi lakásokra, mert nagy tömeg érkezése várható. Egyre-másra érkezt nek a bejelentések az egyes ipartestületek, kamarák, érdeképviseietok részéről, hány főnyi delegációt küld le az egyes testület, hogy részükrq megfelelő elhelyezést lehessen biztosítani. A jetek óriási arányokat sej tétnek. Budapestről lejönnek az. iparos érdekképviseltek teljes számú vezetőségei és a különböző központok Papp József országos központi elnök vezetésével. A pályaudvarim mér 28-án egész nap áliandó bizottság várja az érkező vendégeket, ahol nyomban megkapják az elszállásolási jegyet. Bizottsági tagok mint cserkészek kalauzolják be őket a városba, a központba, szál\'ás helyükre. A rendezőség páratlanul az óramű precizitásával összeállított tervet dolgozott ki az óriási program zavartalan és sima lebonyolítására. Nehogy a filléres gyorsvonatokká idetóduló közönség megne* Olcsó nyári vasar Singeméi I. 2—14-lg. hezitse a kiküldöttek e\'szállásolását a város magánházainál, a .rendezőség mellőzte a filléres gyorsvonatok kérését, eltenben |50 százalékos menetdíj kedvezményű jegyeket kéri, amit a minisztérium engedé^ye-íelt is a kongresszus alkalmával. Ezen kedvezményes vasúti jegyek váltására jogosító igazolványok az lpartes. tületnéi kaphatók. Párta és a világkiállítás (Párisi impressziók, IV. kanizsai szemüvegen) A bejáratoknál Őt^hatosával ro-bánják n^eg az embert az utmulató-és nap(izcjnüvcg árusok. Az első arra jó, hogy magunk előtt. tartva a programot, rendszeresen megnézhessük az egész kiállítást; a másik a tolakodó és a beton és márványfalakról élesen visszaverődő napfényt van lü-vatva lávoltartuni. Mindkettő jK\'díg azt a célt szolgálja, hogy a tapasztalatlan idegen teljesen fölóslegcwen kidobjon néhány frankot. Én, részemről solui-sem szerettem az előírásoktól, programoktól megjelölt utat küveni s igy most is, mindig a nlllanatriyi ötlet szerint kezdtem hozza a kíálUtásv^ros bebarangolásához. Epén csak azt határoztam et magamban, hogy a magyar pavillont utoljára hagyom, liogy igy, az összes népeit remekműveinek meg vizsgáláva után annál biztosabban tudjam megállapítani a mugyur produk-tumnak minőségi fokát. Előre is mondhatom, nemcsak saját lapaszta" latomból, hanem idegenek m<3ffUlap^ tásából Is, hogy az eredmény igazim meglepő volt és végtelenül jó érzéssel töltött el. A Szajna jobbparlján ea. liiffel-io-ronnvat átellenben farkasszemet néz a kiállítás két legnagyobb pavXUopjű: Németország és Oroszország. Az orosz tetején két hatalmas, csaknem tízméteres alak: egy nfuukás, támadó állásban, crculakján feszülnek uz izmok, kezében a kalapács, mellette a nö a sarlóval. Velük szemben a német pa-villon homlokzatából kiemelkedő öt emelet magag6ágnyl négyszögletes torony tetején ül a bronz birodalmi sas. Az embernek, mikor ezt látja, uz a benyomása támad, uiintliu a* orosz pár u körülbelül egy e^olettel magasabb sast akarná elémi " sarlójával, de az végtelenül nyugodtan, méltóságteljes lvldeg fölénnyel áéz lo rájuk... A szovjet előcsarnokában balra egy hatalmas, csillogó térkép. A lapja fi-nomaJO csiszolt márvány, a folyók akvamarinból kirakva, Moszkva egy gyémántoíillug, a többi városokat ro-zetta-ékkővek jelölik. Az clői^ftrnok után lépcsőzetesen termek* következnek, amelyekben Oroszországnak minden mutogatásra érdemes kincse föl van halmozva. A techbíka termékei, hajók, gőzgépek, villamosvonatok, egy kicsinyített gyártelep, amiről sem a franciák, sem az oroszok nem tudlak fölvilágoiütást adni, hegy micsoda. Másik teremben a képzőművészek, iroaloin nagyjai, müveikkel együtt: Puskin, Dosztojéwwkij, Tolsztoj eredeti kéziratai. Ismét másik teremben Oroszország nyerstermékei, vagyont érő cslncsüla-, szkunksz- és ezüst-rókaprémek. Csodálatos gusda^ságot mutat a pavillon, az előcsarnokban a drágakő-térkép előtt pedig két ofost munkás mormog: ilnkább több kenyeret adnának az otthoniaknak!» í^L német paviUon egyetlen hatalmas terem. Az egész ipíjglepő és mégis érdekes izléstclens^g»>.t árul cl. A mennyezetről végig sokgyertyAs, csillogó krlstálycsillárok függnek le, mintegy templomi külsőt kölcsönözve az egész teremnek, alattuk pedig a legmodernebb villamosgépek és gőzdaruk modelljeL A terem széfcin valószínűleg majd a szépművészet remekei fognak helvét találni, egyelőre azonban ^-sak malterosyödrök és kőiiu\'iveskalapá.csok hevernek szanaszéjjel. Mindennek dacára is, and már készen van, az n»gy 1937. angqtitw.S. DALAI ROZLOTHt tcchnikftt, ügyességet és szorgalmat áru\' ^ \'erem végén a gyerekektől áflnndóan megcsodálva épült Tel a M\'irklin épitőszokrényböl cjíy kis pályaudvar, tőle jobbra pedig egy mfl^ oiaiűr tengeri kikötő moqfó, ki- és ^•rakódó hajókkal és az összekötő-forgalmat lebonyolító teherautókkal. Németországgal szemben a másik parton még egy nagyméretű épület, a legmodernebb stílusban, nagy üveg. ajtókkal és ablakokkal: Belgium. A földszinten gyönyörű liis virágoskert szökőkutakkal. Innen mozgólépcső visz f«i a világhírű brüsszeli csipkék, szőnyegek, kristályvizük, finom jwr-cclláncdények, antik bútorok és modern, kényelmes, higiénikus szobabe-rendézések közé. Ugyancsak itt van az egész kiülUlüsnak talán a legértékesebb része vastag üvegfalak mögött. A látogatók csak egyenként nézhetik meg kél gumilmlos rendőr felügyelete alalt. Diamantl A (lyémüntbirodalom! Belgium és valószínűleg egész Európa legszebb kövei a gombostűfejtől a mogyoró nagyágáig. CsLszoiallan, nyers türkizek, apró kövecskékből kirakott csodálatos madár és virágain-kok, leheletfinomsüggal csiszolt, csak nogyitóüwggel látható rubintok . és mogyorónajgysügu, megvilágított gyémántok, melyek ezer színben, vakítva adják vissza u rüjukbocsütott fehér sugarakat. Erről a csodálatos helyről egy kis folyosón át jut az eiiflx-r a Belga-Kongóba. Mintha egy ékszerüzletből a dzsungel közepéin; csöppenem v«il. „a. Miszukus ; féH»omúly, I>izarr ía-bálvjüivok. az órdöjíláncosok fantasz-tikus lárvái im-ílett lándzsák, mérge, zett fúvócsövek, ijjak, továbbá a jármai népművészetének íurcsa, ránk nézve csaktaem visszat.iszitó benyomást keltő alkotásai. Szinte fóllélekzik az ember, mikor a különös, dzsungel-szerű, veszélyt sejtető világiul kikerül, l\'gylátszik, gondollak erre a belgák, mert a kijárat mellett ott van az in gyen-mo/?., aliol az ember a kényelmes bőrfotőjökben kipihenheti fára. dalmait. Csupán a sablonos propa-gandafilmek zavarják kissé a látogatók nyugalmát... j Deg\'ihán Afidor Ismét romlik Kanizsán a rádióvétel P.vckkct ezelőtt, de még tavaly Is sokat szenvedett Nagykanizsa rá dlózó közönsége a le nem b\'okkolt motorok és gépek állandó zavaraitól. A s-)k panaszra é« clkkezésre a posla zavarfetkutaló ké3Zlllék2t ka piitl, amellyel sikerült Is sok esst ben a zavar okét felkutatni. A rádiózok nagy örömére a hely zet egész Nagykanizsán megjavult. Most a hozzánk érkező panaszos le\\eíek arról számolnak be, hogy a rádióvétel, különösen a Fö utló* dél felé eső vár arészen .néhány hét ótJ fokozatosan romlik és hálttal négy napja este 7 órától reaknem éltéiig hálózati készülékkel rádióz nl cSaknem lehetetlen. Hisszük és reméljük, hogy a posta, amely mindenkor igyekezett a közönség érdekelt ezem előtt tartani, n*st Is hamarosan kideríti és meg szünteti a rádiózavarok okát. N.ptári Augusztus 5. csütörtök. Kom. kat Hnv&fl B. A. l\'rotustáns Oszvald. Izraelita Ab hó 28. Ojógynertári é||eil szolgálat e hó 15-lg Bi „Őrangyal" gyógyszertár és a klskanlzual gyógyszertár. WrfUnW nyitva reggel 6 árától este 6 írálg (héttő, szerda, péntek délután ksdrten .aéjiz nan nőknekl. - (BéiyeggyiJtA UUlkosiJa) Héttón Miután 6-tál 8 óráig az (JMKE tanácstermében. A nagykanizsai színházi válság igazi okai Ir\'a: dr. Dómján Qyula Egyáltalán nem uj dolgot áUltolí, mikor azt mondom, h°«v Kanizsán színházi válság van. Aki színházba jár, az tudja, látja, hogy a színház nézőtere — ugy nyáron Eodoréknál, mint téhn vitéz Bánkyéknül — majdnem mindig kong az ürességtől, a negyed ház már jó napnak számit s igen kiváló előadásnak, vagy pesten néhány százszor ment darabnak van véletlenül - egyszer - fél bárnál nagyobb közönsége. Hogy ez miért van igv, azon töri a fejét színész és közönség, igazgató és újságíró, szóval minden hivatalos és nem hivatalos tényező és találtak, illetve találnak is egy nagyon könnyen kezelhető megoldást s C/: a közön-lég közönye. P.vröl-évre megállapítják, hogy a kanizsai közönség a legteljesebb közönnyel viseltetik a színház iránt, Kanizsán nem kell színház, nem kell művészet, kulidra, mert hál — s most jön a lassanként már unalmassá víjló s a legnagyobb mértékben igazságtalan mottó — »Ez Kanizsa!» Nagykanizsa közönségének művészi érzéke és kulturaszei-etcte n\'ncs ráutalva, hogy é|>en én vegyem védel-mcmlx\', nem is akarok védeni senkit és semmit, csak - miután még egyetlen olyan kielégítő magyarázatot sem hallottam, amely azl a bizonyos nijjy könnyedén megállapított közönyt érthetővé lelt.\', megindokolta volna, néhány észrevételt szeretnék megtenni a kanizsai szin\'kulturüra vonatkozólag. £n ugyan s a kanizsai szinikullura fo-nyegető csődjéről n-\'m csak a nézőtéren és igazgatói irodákban elmélkedtem, hanem l>cszélgcllcm erről olyanokkal is, akik nem járnak színházba, vagy elmaradtak a színházból s bizony nagyon könnyű volt rájönnöm, hogy az a bizonyos közöny, amit a kanizsai színházi válság okául, még p-dig egyetlen és kizárólagos okául szerein k feltüntetni, nem ok, csak okozat, aminek nagyon sok U|)ró-cseprő kiváltó oka, előzménye van. 32.000 — 5000 — 2000 Mielőtt a kanizsai színházi válság igazi okait kezdeném részletezni, kél dolgot előre kell bocsátanom. Az egyik ty., hogy Nagykanizsa harminckettőezer lakosából szinházkulluráli8 szempontból ötezer embernél többet a legjobb akarat mellett sem lehet számításba venni s viszont ebből az ölezer-gől a legoptimistább számítás szerint sem jár több szinházl>a, mint keltő-ezer. Ez a szám, — tekintellic véve a színház, kb. négyszáz ülőhelyét, — nem kicsiny s egy kéthónapos szini-idényt feltétlen biztosit, mert csak az. kell, hogy ez a kettőezer főnyi közönség a két hónap alalt fejenként tiz előadást megnézzen s kor Ötven lelt ház biztosítva van. Kél hónip alatt tiz, tehát hetenként egy előadás igaián nem sok s annyit meg is néznélek, még a mai gazdasági viszonyok nelletl is, ha — ha a hely, idő és .\'gyéb körülmények, valamin1 az előadások is olyan, megfelelőek és Kifogástalanok lennének, hogy tényleg kellemes szórakozás és kulturszükség-let lenn-\' a színházba járás. A másik megemlítendő dolog az, hogy a kanizsai közönség Ízlése nagyon kifi.noinodolt, válogatós. A kanizsai közönség — már a békevilág-ban is, de most is — Pesjen és Bécs ben élvezte és élvezi az igazi szinj-kullurál, itthon is csak a Vgjobb előadást és színészt fogadja el, tanúja ennek az a sok. pesti ■ nagyság, > akik azt hitték, hogy Talmi vannak, mikor Kanizsára jötlek s bizony Jó Gyártelep: BÜDAPE8T, IX., LENKE-UT 117. színész nyelven ■ alaposan leégtek,, de tanuja az a s<yk kedvenc, felkapott színész is, akik kanizsai sikereik után fővárosi színpadokra kerüllek. Tehát a kanizsai közönség kényes ízlésű és meglehetősen igényes s ezt a körülményt egy pillanatig sem lehet figyel, nicn kivül hagyni. Ezek clőrelwesálása után \' térjünk ál az okok keresésére, lia röviden átszaladunk Kanizsa szinliázi történeten, minden fejtörés nélkül meg is la|álhaljuk ezeket. A legfőbb baj, hogy megépült a színház Természetesen csak a háború utáni időkről l>eszélek. 1024-ben jől(ck ál először Kanizsára a pécsi színészek és Kúrlhy, majd Asszonyi igazgatói-alatt a jelenlegi Iparoskör nagytermében . söröshordókra állított színpadon olyan sikeres színházi évadokat értek el, hogy szűknek bizonyult a nagyterem s egyre jobban előtérbe került a régóla vajúdó színházépítés kér-dése. 1027-ben végre megépült a színház. Igaz, hogy mindig rendes, nagy köszinházul tervezgettek az Eötvös, vagv ErzsélH\'t térre s csak egy kis kerti pavillon leli belőle az Egylet-kertben, de hál az volt a fő, hogy valami végre megkészült és ■ mindönki azl gondolta, hogy Kanizsa színházi élete uj hajlékban uj utakra tér. Hát téri is. Az első egynéhány év átmeneti sikere után most már évről-évre fokozatosan lefelé, a színházi válság felé súlyod. Ez igaz, — mondják kedves olvasóim, — de hol vannak itt a beígért okok? Hát ha szabad egy merésznek hangzó kijelentést tennem, a lanizsal színházi élet válságának egyik leg. .főbb oka az, hogy a színházunk jneg-épüli, illetve olyannak épült, amilyen. Ezen kijelentésem után ismét joggal "kérdezheti bárki, hogy talán én Jobbnak találom azokat "z állapotokat, amikor u szülészek még a nagyteremben söröshordókon játszottak? A feleletem határozottan igen. Ott a nagyteremben tűrtök a szedett-vedett] kezdetleges széksorokat, a söröshordó pódiumot, a naivan egyszerű diszle-tezésl, a félórás diszletezési szüneteket, Iliért tudtuk, hogy előbb az udvarra kell kivinni a régi díszleteket, hogy behozhassák az ujat, mert tud- augusztus 2-től 14-ig. Cj Habselyem női nadrág . . . 128 fillér Habselyem női combiné . . 440 fillér Habselyem női nadrág-combiné 480 fillér Habselyem női hálóing . . . 690 fillér Habselyem női ruha .... 780 fillér EgyedárusitA i Ritter András luk, hogy kényszerhelyzetig vagyunk, amin sem mi, sem a színészek nem változtathatnak. Nem voltak igényeink másban, csak a művészi teljesítményijén, ezt pedig hiánytalanul megkaptuk s a karzattal együtt — meri otf karzat is volt, — számtalanszor, vas-tapssal hívtuk a szereplőket a nem-létező vasfüggöny elé. Jelenleg azonban más a helytol. Most már színházépületünk van, tehát a művészi teljesítményen tul teljes joggal igényelheti a közönség mindazon követelményeket, amelyek a színház fogalmához tarlozn.ik. lia pe-dig ezek hiányoznak, nem lehel csodálni, ha a közönség elkedvetlenedik és lassanként elszokik a színházba járástól. Az első és legfőbb ok, illetve hiba - - ismétlem - az, liogv a színházunk olyannak épüli, amilyen s tw a körülmény közvetlenül és közvetve majd minden további oknak és bajnak a kul forrása. » Tagadhatatlan, hogy a színházépület kívülről is, belülről is szemnek tetszetős, csinos építmény, de e/. még nagyon kevés ahhoz, hogy színházépületnek lehessen mondani, illetve, hogy színház céljaira megfelelő lenne. Az épület eredendő hibája az, hogy benne a színházat n mozival kombinálták össze, sőt a főhang-«uly a mozin volt a színház rovására. Ezt a megoldási, ha jól tudom azért választották, hogy uz épület a színi évadon tul n \' álljon tiz hónapig üresen, hanem jövedelmezzen s fjzesse ki önmagái. Elfogadható érv, bár kissé anva{(lns, inert liiszrn Kanizsán semmlféfc kultúrpalota siius, ahol az egyesületek előadásaikai, ünnepélyeiket, hangversenyeikéi stb. megtarthatnák, teliül a színházat inkább a kulturpulolüval kellett volna egyesíteni, még ha lassabban vagy egyáltalán nem is fizette volna ki maj|át, mert akkor a színház színlub^ a mozi mozi maradhatott volna s egyik sem befolyásolhatta volna a másikai. Színházépületünk mozinak még inkább megfelel, meri mozinál nincsc nek olyan nagy igények, bár a mozinak a színházi hátsórész (öltözők, színpad stb.) csak felesleges letel, sőt néha terhes is, mikor valamelyik egyesület kultúrpalotának képzeli a szín. házat s vetítővásznai, Inm^osunbeszélőt le-fel kelt szcrelgelni, hogy sza-haddátegyék 1i színpadot. Ha pzoaban részletesen "áttanulmányozzuk az épü-íetet, láthatjuk, hogy mozinak sem léljcsen jó, de színháznak teljesen el", hibázott alkotás. (Folyt kóv.) =» A* egyházközségi irodában is kaphatók a kulturház-alap egy-pengős sorsjegyei. , MIM MOZDONY , 1837. Migiurim 5 mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmk Augusztus 2-4ŐI 14-ig nyárivásári Olcsóságban Ritter vezet! Több száz drb. női divat gyapjú pullover, egységár....................480 fillér Női és férfi divat fürdőruha, egységár . . 290 fillér Hibátlan selyemharisnya......168 fillér Áramvonalas iskolakazetta............240 fillér Selyemnadrág, csikós.......88 fillér Hegszfint a kanizsai kőműves-sztrájk A munkások elfogadták a mesterek ajánlatát házilpirnak ? A zalai háziipari munka - a közel jövőben meginduló falusi szövőfonó akcióval - i\\) korszak elé lép. Az oktató tanfolyam) amely.-most folyik Egerszegen, rövid időn belii* egész tömegét fogja ftlelkerelteni a szebbnél-szebb, hamisítatlan, falusi háziipari terméknek. Ezek a termékek. piacot követelnek maguknak. Bizonyos, hogy eleinte felveszi az aryr.got maga a megye, majd az ország, de idővel kivitelre is k-irül a zalai szövöttmunka, mini ahogyan a zalai szőnyeg már évek óta diadalmasan járja a világot. Nem érdektelen hát, ha a magyar .háziipari munka jalen\'egi világhely* /elérői beszámolunk. A Magyar Közgazdaság legújabb száma Írja, hogy a csehországi Bata konszern\', mely awvik idején .cipó-dömpingjével tette magát hirhedtté, több-millió, pengős háziipari ÍUtfmet akar. berendezni, mert m\'jgUlgyelts a magyar háziipari terinékek külföldi „sikerűt. Ugyanilyen hitek jönnek Japánból is. A japánok pontosan lemásolták a magyar mintákat és már tavaly megindították döm"1 pi/ig-akc^jukat. Az illetékes fcuv. gyár szerveknek résen kell lenniök, hogy le ne maradjunk. Egyben örvendetesek is eszek a hirek. Igen nagy becsülete Jehet álmagyar hézi-iparnak külföldön, ha a csehek is a japánok is rávetették magukat a mi piacunkra Szablya János, az Országos Magyar Iparművészeti Társulat ügyvezető alelnöke nyilatkozatot tett a fenlirt hírekkel kapcso\'albán. Azt mondja, hogy az angol kereskedők a, japán mintákat a magyar mintákkal szemben nem tartják megfelelőknek. A Bata konszern akciójának je\'entőségével számolnunk kell, de pem kétséges, hogy aivereny a mi javunkra fog eldőlni. Az idei esztendő első negyedének exportja a . tavalyiét 40 százalékkal meghaladja. A párisi világkiállításon a magyar iparművészeti éa háziipari cikkek feltűnő nagy sikert araitak. Ezek az eredmények arra jogosítanak, hogy teljes reménykedés vei nézzünk a jövő elé. Nincs tehát semmi félniva\'ó. Hisszük , hogy a zalai háziipar megtalálja a maga helyét, a maga piacát. Csak az a fontos, hogy a falvak igyekezzenek a nyersanyagot is maguk előállítani. - BiitorkUUiUaaakat teklntoe U1CR minden kényszervétel,, nélkül.\' Kopstein \'•bútoráruház. A nagykanizsai építőipari munkások bérmozgalmu ügyéb.-n tegnap ismét értekezlet volt a vái\\«házán. A munkaadók kijelentetlék, hogy hajlandók addig is, amíg a miniszteri bérmegáí\'apitó bizottság Nagykanizsára érkezik Xs felülvizsgálja a nagykanizsai helyzetet, óránként 2 fillérrel emelni a munkabért, ha a sztrálko\'ó munkások szerdán, vagy legkésőbb csütörtökön ismét munkába állanak. (Minden feltétel nélkül,) A sztrájkban réflztveU munkásság- Sanghai, augusztus 4 | Megbízható jelentések sz;rint Oroszország katonai nyomást akar gyakorolni a japánokra, hogy megfelelő olégtételt kapjon a követségének megtámadásáért. Ili számítanak Oroszország közvetlen vagy közvetett támogatására és remélik, hogy a szovjet felhasználja ezt az alkalmat arra, hogy Kínával karöltve igyekezzék csökkent-ni Japán befolyását Északkinában, illetve Mandzsúriában. Tokk), augusztus 4 A szenzáció erejével hat itt az a hir, hogy Moszkva és Nanking között megtörtént a megegyezés, hogy Moszkva fegyvereket, kőolajat és hadianyagokat szállít. A hirt megerősítik. Tokio, augusztus 4 Az északklnal helyzetről a japán főhadiszállás a kővetkezőket jelenti : gai szemben retorzióval nem élnek. A munkások képviselői közö\'ték a munkaadók határozatát a sztrájktanyán összegyűlt munkássággá\', a kik több hozzászólás után e\'fogad-ták a mesterek ajánlatát, amit szerdán délben beje\'entitlek u munka adóknak. így a néhánynapos kőműves-sztrájk a mai nap|>al véget ért. Holnap, csütörtökön minden építkezésnél dolgoznak a mjnkások. A japán repülőgépek Peking és Tiencsin között három helyen bombázták a kínai állásokat. A brrnil á-zásrói részletek még nem érke/.t.k Északkinában a csapatösszevonások tovább folynak. Egy ujabb észtk K\'inal incidens esetén Crengtau minden bizonnyal beleesik a bárd övbe. A kinni csapatok ugyanis itt erőteljes csapatösszevonásokat teljesítenek. Valószínűnek tirtják, h >gy a kintiak ezen a vonalon altarják kiépíteni az erős védelmi övet egy esetleges japán támadás ellen. Sanghai, augusztus 4 Szerda reggel ki\'enc Japán hadihajó érkezett Gvctan e\'é. A városban kihirdették az ostromállapotot. A hatóságiik minden intézkedést megtettek, hogy egy esetleges szárazföldi vagy tengeri támadásnak ellent tudjanak állni. Az összes állásokat megerösitclték. ló hirek a nagyvilágból A MAV elmúlt üzletévéről kiadott jelentésből : , Az utasforgalom je\'entösen enre|. kedett. Az elmull költségvetési év. ben kereken 65,210.000 utast szállj, tott a vasul. Ebből 60 millió a m osztályon, 5 millió a II. o8zt:íly<m 210.000 utas pedig, az I. osztályon utazott. Emelkedett az áruforgalom is, amely ifc.6 raUlió tonnát tolt ki. • * A filléres gyorsak forgalma i.s növekedett. Budapestről vidékre 97 filléres gyors 112 ezer, vidékró* Budapestre 37 filléres gyors 41 ezer, vidékrő" vidékre pedig 46 filléres vofuu 32 ezer utast szállított. • Hóman Bálint kultuszminiszter iratot intézelt az iskolai hatósághoz, amelyben elrendelte, hogy az iskola köteles gyermekeket mezőgazdasági munkára szerződtetni nem szabad A jövőben csak 14 éven felülieknek adható ki munkásigazolvány. * A Beszkár félévi je\'entése szerint az első félévben 31,740.215 pengő bevételt ért e\', ami 1.486.801 pengővei több, mint az elmúlt év első félévében. * 1 A pengő árfolyama a prágai va iutapiacon két százalékkal javult. UeweUyn Jones angol képviselő londoni előadásából : Ma már nincs fele\'ősség tudó államférfi, aki ne látná bet hogy a trianoni béke nem es.$ Magyarország iránti súlyos í^zságta\'anság, ha nem Európa és a világbéke érdekeit súlyosan sértő ostobaság é« baklövés volt, mert megzavarta a közép-európai nemzetek közti jóviszonyl. Magyarország, noha három oldalról állig felfegyverzett ellenséges országok veszik körű\', mindazonáltal lelkiismeretesen és becsületesen o\'egcl tett a rá kény szeri tett feitéto\'eknek, de már régóta ineg kelleti volna adni Magyarországnak a teljes fegyverkezési egyenjogúságot. • A párisi világversenyeken a kard csapatbajnokság után a magyar vívók az egyéni bajnokságokban a* 1 (Kovács), 2. (Berzelly), 3. (Raj c*y)» 6. 7. és 8. helyet vitték el. • Hazai széntermelésünk az óv első felében ötmillió mázsával több volt, mint az előző esztendő megfelelő időszakában. • Csík Ferenc a párisi úszóversenyen megnyerte a 100 méteren a nagydijat és ezzel ismét a magyar a legjobb uszó Európában. A Newyork Times hosszabb cikkben ismerteti Magyarország pénzügyi helyzetét s megállapítja, hogy a Wall-Street kedvezően fogadta az adóssőgrendező egyezményeket; Japán hajóhad érkezett Gvetán elé Létrejött a szovjet-klnai megegyezés — Moszkva hadianyagot szállít Kínának ttyári vásár! H® ÜW* Kiárusítás! au£ usztus hó 14-ig Kiraduier Mór divatáruKázálbaxi 1937. augitsiius !i RAian (wzi.wrr s Lazsnak) park és birtok eladásra keril. 21 szobás kastély, 2 nagy gazdasági udvar, 1 vendéglő nagy udvarral, hatalmas park, szántók és rétek. M1S Érdeklődni leh.t: Reohnitzer Mórnál Sxopetnekan. newyorki pénzügyi körök véleménye szerint Magyarország ponto>an teljesíteni fogja vállalt kö.elezclt-ségeit. Magyarország vaskohóinak nyersvastermelése és eladása az óv első felében 1,727.236 métennázsát tett ki, a nyersvasfogyasztás még ezt a mennyiséget is meghaladta miniegy 8000 métermázsával. A termelt mennyiség 171.456 mázsával, az eladott mennyiség pedig 377 947 mázsával haladja tul az elmúlt év hasonló időszakának terme\'é^ét és eladását. c A feltárt és üzemben levő olaj. kutak három hónap alatt 810.290 küogram nyersolajat termeltek és ebből a mennyiségből 250.850 ki-logramot adtak el. A földgázlerine-Ié3 az első hat hónapban 1,494.079 köbmétert lett kl, 131.789-ocl többet, mint az előző év első felében. gajjowz Baja helyett Szombathelyié megy a Fodoi-színtársulat Fodor Oszkár színtársulata most fejez le be a mohácsi szezont. A társulat újjászervezése - mint arról hirt adtunk - már csaknem teljes egészében befejeződött. Fodor színigazgató, mint ismeretes, megkapta Tolnay Apdor lemondása után a szombathelyi kerületei is, igy most Buja helyett szeptember elsejével Szombathelyen kezdi a szezont. Baján ugyanis az utóbbi években minden színigazgató ráfizetett a vendég Játékra - akár csak Nagykanizsán 1 - és igy Baját elkerülik a színigazgatók. Az idén Buja teljesen színház nélkül marad már. S nincs kizárva, hogy ugyanez a sors vár jövőre Nagykanizsára jús... A Bánky-szintársulat jubileuma Díszes, nemzetiszin feLnyomásu meghívó érkezett szerkesztőségünkbe. Vitéz Bánky Róbert hivott meg bennünket Debrecenbe a Csokonay Színházba. Ott rendezi meg a társulatával a kétezredik jubileumi előadását. A díszelőadáson két ősbemutató volt: Csokonay Vitéz Mihály eddig még elő nem adott 2 felvonű-sos vígjátéka : »Gerson du Matheu-reux vagy az ördögi mesterségekkel találtatott ifju« és Debrecen nagy költöjének, Oláh Gábornak .Három ti tánc* c\'lmü 1 felvonásos drámája. — (A bíróság köréből) Dr. ítonnig Alfréd kír. "törvényszéki elnök, dr. Iinrefi I.ászló és dr. Révffy Andor törvényszéki bírók nyári szabad ságukról hazaérkeztek és elfoglalták hivatalukat. — I)r. Czoboly C.yula törvényszéki elnökhelyettes, tanácselnök, Mnktíry Vilmos főtárgyalás! el-nők, dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró megkezdték szabadságukat. — f)r. Paizs Dénes járásbirósági elnök, dr. Bentzik perc ne járásbiró megkezdték szabadságukat. A járásbíróság ügyeit most dr. Wéber Klek járásbiró intézi. — I)r. Lenivel Károly kir. ügyészségi elnök szabadságáról bevonult és átvette a kir. ügyészség vezetését. Vitéz dr. Szily Dezső ügyész nyári szabadságra utazott. — (A kanizsaiak bucsuszent-Iászlól zarándoklata) az idén szeptember 5-ikére van megállapítva. A plébánia papsága most szervezi p. czirhisz Viktorin plébános\' wzetése mellett. Az idei bucsuszent-lászlói zarándoklatra rendkívül sok zarándok várható. A Jelentkezési idő > Zalai Közlönyben kerül közzétételre. — (Városi közgyűlés előtt) A polgármestertől nyert értesülésünk szerint a városi képviselőtestület még ebben a hónapban ül össze közgyűlésre. — (Eljegyzés) Samu Lajos rézműves, a nagykanizsai Ipartestület elnöke eljegyezte őzv. Ve|lák Györgynél. (Minden külön értesítés helyeit.) — Katollkuaok I Mindenkinek kötelessége egy pengős egyház községi kulturház-sors jegyet venni I v — (A jogügyi bizottság ülése) Kedden délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében a jogügyi bizottság ülést tartóit. — (Névmagyarosítás) A belügyminiszter engedélyével Tls-lér József nagykanizsai lakos családi nevét Tcmesi-re, Sloeker József nagykanizsai lakos pedig Somlai-ru változtatta. — Cloque, lmprlmé maradékok ]ó méretekben ldényvégl árakon 8chütznél Főfájás, Idegesség, hypochon-drlás állapotok gyakran a legrövidebb idö alatt megszűnnek, ha bél-működésűnket reggelenként éhgyomorra egy kis pohár terméflretes „Ferenc Józsel" keserüvizzel elrendezzük. Az orvosok ajánlják. — (Elindult a kanizsai gyermek-nyaraltatás második csoportja) Ma, szerdán délelőtt háromn\'gyed 10 órakor indult el a vasúti állomásról a kanizsai rk. egyházközség gyermeknyaraltatási akciójának Irnnsz-]xirtja a missziós nővérek vezetésével Bnlatonberénybe, hogy néhány hetet kellemes testi és lelki felüdülésben töltsenek. Ez a kanizsai balaioni gyér. mcknyaraltalás második transzportja. = Olcsó bevátárlásra legjobb alkalom Schlltz ldényvégl árusítása. — (A megyéspüspök az egyházi javadalmak megcsonkítása ellen) Dr. Roll Nándor veszprémi püspök rendeletet adott ki, amelyben szigorúan megtiltotta, hogy az egyházmegye javadahnasai juvadnhni birtokokon ;rz egyházhalóság előzetes engedélye pól-kül iákat vághassanak ki. A nndelet szerint isinélellen előfordult már, ho^y ft javadalmukat elhagyó javadalmsok, plébánosok és kántortanítók, lávozá-suk alkalmával, vagy előbb « javadalmi földeken kivágatják az élő fákat, legyen az gyümölcs- vagy egyéb fa és egészen letarolva adják át a földeket, temetőket, kerteket utódjaiknak. Mivel kétségtelen, lu>|gy a rák nem tartoznak a ja\\ad«lmas jövedelmei köíé, mert amint azok gyökeret verlek, a föld tulajdonosának, a javadalomnak tulajdonát ulkolják, a püspök ííiO\'0^-mezlctle a javadalmasokat, hogy a javadalmi birtokok ilyenféle megrongálása esetén az egyházmegye kártérítési peri indít a javadalmasok elk-n. — Bútorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező ..za-téül feltételek mellett — (Biróválasztás nyllasbotrány-ny«i) Csonkahegyhát községben most tar-tollák meg a hiróválasztásl dr. Horváth I^ijos novai szolgabíró .vezetésével. a bizalom Szabó Sándor gazda iránt volt u legnagyobb, igy jí5t választották meg birónak. Egyesi\'k azonban elégedetlenkedni kezdlek és ifj. Gyc-ncse József 34 éves földinü\\tes, a nyilasok egyik bősz tagja igazságtalannak mondta a választást és a hatósági eiri berek működését is kifogásolta. A nyilas legény ellen az eljárás megindult. — Mindent megtalál SchUtzék rnara-dókosztáiy&u. — (Tűz villámcsapásból) Paczona János liekóvadomosi guxda pajtájába a minapi vih"r alkalmával bevágott a villám és felgyújtotta azt. A 22 m. hosszú és 0 m. széles pajte a benne lévő mintegy négy vagon takarmánnyal együtt a nagy zitpor ellenére leégett. A kár jelentős. • —Nöl ruhákat, pongyolákat ldényvégl árakon vásárolhat Schütznél. — (Súlyos kerékpárszerencsét-lenség) történt az éjszakai órákban Zala-szentmlhály közelében. Szűcs József kőműves segéd hazafelé hajlott, amikor egy elöl.e haladó kocsi lovai a szembejövő autó reflektorfényétől meg vaftulva kereszlbefordilották az uton az aulól1.\' Szűcs erre nem szJEmjllhatott és teljes sel>ességgcl a kocsinak ro. hant. Súlyos belső sérüléseket és zu-zódásokat szenvedeti, eszméiellen ál-la|>olb«n szállították a kórházba. , — (Az itatóvályúba fulladt egy 2 éves klstiu) Megdöbbentő szerencsétlenség történi Mihályía pusztán. A két éves kis Csajághy János, az egyik gazdasági cseléd fia, több társával az ilatóváju körűi \'játszadozott. Később a vájuba másztak fürdeni. A vájul>an 50 centis víz volt, a két éves kisfiú azonban a váju fenekén megcsúszott, elesett és belefulladt a ^sekély vizbe. Édes-atyja kiemelte, próbálta életre kelteni, de már n>-\'m lehetett rajt segíteni — (Mellbelőtte magát) Börőndi József nevű vidéki fiatal-eavlcr ismeretlen okból mellbclötlc magái. Súlyos állapotban találtak rá4 kórházba szállították. — (Szájonrugta a ló a kerékpárost) Orbán Imre 24 éves földműves, ha gyárosi lakos, kerékpáron jött Nagy-kanizsára, a vásártéren egy ló melleit haladt cl, amikor aj hirtelen felszökött és Orbánt ugy szájon rúgta, hogy u fiatalember eszméletlenül terűit el a földön. Nagy csődület támadt a vásáron. Telefonáltak a mentőkért, akik Orbánt súlyos sérüléssel beszállították a kórháziul. Az esetet jelen-tcllék a jkapitányságoak. Magyar repülőgépek a nemzetközi csillagtúrán Páris, augusztus 4. A francia Aero-Club nemzetközi csillagtúrát rendezett, amelyen a magyar légügyi hivatal gépei is résztvettek. A csillagttirában a magyarok igen jó helyen, Portugália és Anglia mögött a 3 helyen végeztek. Kommunista-gyanus egyént fogtak el Bukarestben Bukarest, augusztus 4. A rendőrség elfogott egy Horváth nevü egyént, akinél román és magyarnyelvű kommunista iratokat találtak. A titkos kommunista nyomda után is nyomoznak. Az embert letartóztatták, szerepét most tisztázzák. 10(3 Y FntóesóI Prognózis: Északnyugati, északi szél, hslyenklnt futóssö, zivatar, a hőmérséklet riém változik lényegesen. A Motooroloalal Intézet nagykanizsai meKlIfíytílőAlloniiHa jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +17-2. ma reggel i +17 8 délben: +28-0, Csapadék: 3-0 %. Városi Mozgó. Szerdán és csfltCrtBkBn I Wilde Oszkár regénye filmen I Csupa luxus, a megtestesült báj és elegáncia A Jelentéktelen asszony Csodálatos, lenyűgöző, költői mű. — Főszereplő! UJ oeillag ■ fHm egén. Remek klsérft műsor. Figyelem I Előadások kezdete 8, 7 és 9 órakor. Naponta az alatt előadás filléres I Mum MKDom 1937 aumwtua 5 APRÓHIRDETÉSEK 10 Iiólfl 60 lilltr, minden további i Egyszobás flsaxkomfortoa november l-re kiadó Sugár ut 16/e. lakii 2269 Mielőtt■^svaxatékat csináltat, kérjen #-.|ánlatot Jerausektől, Erzsébet-tér la 2153 Ellanaéga uját magának, aki háialó ügynököktől vesz órát vagy ékszert. 2178 Doktar kiváló eredménnyel tanit németet és franclát. Magyar-utca 30. * Jókarbin levő oaarépxalndaly eladó Teleklut 65. • Vennék |ó állapotban levő raatál. Petöfl-ut 81. Állsodó alkalmazásra, Irnl olvasni tudó, értelmes munkát felvétetik fakaraa-kadéab.n Király utca 32. * Jobb axabalaányt keresek. Jelentkezés Horthy Mlklós-ut 37. sz. alatt. * Elfiaxobéval egy udvari lakás kiadó Telekyut 1. sz. ♦ Egy kliszoba-konyhás lakAa szeptember l-re kiadó Hunyadi-utca 20. • Kattfiaxabáa stáraz utcai lakás azonnal kiadó Csengery-ut 79. sz. * Pétvlxaaára sikerrel tanit glmnázis-tákat, polgáristákat érettségizett llatalember. Clm : Ring üzlet, Erzsébet-tér 13. 2270 Néoyaxabáa. összkomfortos lakás november l-re kiadó. Sugár ut 7. 2283 lakaláslaéstyt taljaa allátáara fogad keresztény család, közel az összes Iskolákhoz, zongorahasxnálattal, korrepetálás. Clm a kiadóban. BaJáréaA felvétetik Csengery-ut 24. ss. alatt. * 2 szobás utcai vlzvezetékes lakás kiadó. Széchenyt-tér 3. Bővebbet Szalav kalapüzlet. 2288 FSxSmlndanaaaak ajánlkoiom egészen vagy bejárni, vidékre Is. Ugyanolt albérlő felvétetik. Tekky-ut 61. 2289 Iradahalyiaégsiak Is alkalmas két utcai 2 szobás lakás konyhával és mellékhelyiségekkel november l-re Klrály-u. 43. kiadó. 2290 Segédmotoros Csepel karékpár eladó. Megbízott Hegyi és Kelemen motorszerelök. • 4—5 szobás I. emeleti lakáa mellékhelyiségekkel november l-re kiadó. — Tefeky-ut 25. • Horthy Mlklós-uton 1 axobáa, fürdő-stobás, előszobás utcai lakás november l-re kiadó. Érdeklődni lehet Németh fü-szer üzletben. • 8 lakaláa gyermeket teljes ellátásra felvennék. Magyar-u. 27. Korenlcsyné. • Csabagyöngy oaamaga-ssőlő megrendelhető. Kilogrammja 35 fillér Horthy M.-ut 37. Telefon 131. » ■a«bl*hat« leányt kifutónak (elvesz Halász műterem. • Csinosan bútorozott szoba kiadó fürdőszoba használattal Bagolal sor 27. * KattAaxobia, esetleg háromszobás magánház kiadó. Hantaanak alkalmas. Attila-utca 3. 2291 Kiadja a Japtulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó : Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám. kapható lapunk kiadóhivatalában. Nagykanizsa m. vAros polgármesterétől. 17006/1937. Tárgy: Harcsze.U lövészil. Hirdetmény. A helyőrség csapata folyó évi augusztus hó 6, 7, 9, 10, 12, 14, 16, 17, 19 és 21-én napnnla reggel 7 órától este 7 óráig a Tölgyes erdőben lévő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez Idő alatt olt tartózkodni tilos, mert életveszélyei. Nagykanizsa, 1937. augusztus 2. 21,1 Polgármester. Szezonvégi kiárusítás Az összes férfi és női nyári divatcikkek, fürdő-és strandcikkek augusztus 2-től 14-ig leltári áron áruslttatnak Brónyal Divatház Horthy M.-ut 1. A bélyeg érték! Otthon, padláson, fiókban heverő bélyegeit értékesítheti minden hétfőn délután 6-tól 8-ig a nagykanizsai Bélyeggyűjtők Asztaltársaságánál — az OMKE-ban. Minden bélyeggyűjtőt szívesen látnak. Tagdij nincsi Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakutóban: ORSZÁG JÓZSEF maR, műtrágya, növényvédelmiszerek, gép, zsik, stb. kereskedésiben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróeág mellett) Telefon: 180. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. i— mm | I mindenki a helyi kereskedőknél I \'I é« Iparosoknál uerexu bal 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzésí- vagy Vámcserektinyv (Szállítási bárcakönyv) Í".le.iWB P 4-00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. Női-, férfi- és gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fö-ut 5. sz. • knalsiiw, nr.gM+.si,! W. uatartK, m<má« * UálatM L^ió Válta. Uoir^MdüátaTiüö A n.Ryksnlzsel ktr. jarAsblröaág, mint telekkönyvi hatóságtól. (882(1037. tkv. Sliin. Arverétl hirtfetmíay-klvoiiat Mándó József, János éB Matild férJ.Tóih Vendelné végtehajtatónak Hermann Józatl végrehajtást szenv. ellen liidttott végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881: LX. t.-c. 144., 146. éa 147. §§-al értelmébe., eliendell a végrehajtási árveréit végrehajtás korlátozás alól kivett 185 P 10 llll. tökekövetelés, ennek 1935. évi dec. hó 5. napjától járó 5% kamata, 8 P 30 fill. eddig megállapított per* és végrehajiátl és az árverési kérvényért ezüttal megállani-tolt 15 P 20 III. költség behajtása végett, nagykanizsai kir. járásbíróság területén levő. Oa abonc községben fekvő a a garabond 218. szljkvben 68tí. hrsz. alatt foglalt siántó a bandftutl dűlőben ház 30. nép sotsz. alatt végrehajtást szenvedő nevén álló Ingatlanra 400 P, u. o. 127. sztjkv-bei» 566/a. hrs*. a\'att foglalt szőlő, ka száló pincével a Csercpuphegycn Inatlanra 1010 P, u. o. 223. sztjkvben 687/a hrsz. a. foglalt szántó a Bandlkutl dűlőben ingatlanra 1100 P, zalamerenyel 177. sztjkvben 434/b. hrsz. alatt foglalt Btántó a Qáz-völgyl dűlőben ingatlanra 450 P kikiáltási árban. Az árverés nem érinti 1107/tk. 1903. sz, és 3080/tk. 1922. sz. végzéssel Nyerkl Ks-ro\'In javárs bekebelezett hasionélvexetl szolgalmi Jogot, ■— de a 686 hrsz. Ingatlan 250 P, 566/a. hrsz. Ingatlan 875 P, 687/a. hrsz. Ingatlan 1003 P és 434/b. hraz. Ingatlan 375 P legkisebb vételáron alul el nem adható. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Qarabonc községházánál megtartására 1937. évi augusztus hó 30. napjának délelőtt 10 óráját tüzl ki és az árverési teltételeket az 1881: LX. t.-c. 150. § a alapján a kővetkezőkben állapltja meg: 1. Az árverésalá esö Ingatlanokat a legkisebb vételárnál slscsonyabb áron eladni nem lehet. (1908 :XLI. t.-c. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10«/i>-át készpénzben. vagy az 1881: LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árfolyammal számitott óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elis mervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XXLI. L-c. 21. § ) Az, aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a ki- kiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt as általa Ígért ár ugyanannyi sxá zalékálg kiegészíteni. (1908: XL. t -C 25. ft.) Nagykanizsa, 1937. évi május hó 7-én. Dr. I\'entzlk sk. klr. Járásbíró. A kiadmány hiteléül: Kiss s. k. VMi IrodttUxt. JiljiailiuilllH liliknz Vállalti MENETRENDJE érvényes 1937. május 22-161. Er»a*hal-tár—ItoaaMllMáa Vasutillomiirs Erzsébet-térre 441 5 25 ■í 7 6S & 9 25 || 11 0 i 13 M * a 13«0\' ■ a t S3C Jt 5 17 25 2 t 18 25 i a 20 05 1 i 21 <5 2315 23" 8 *1hIU ö-IS un I\'I . tbMltt > Letenyei menetrend L.t.njíríl Ind. fi 45 Nigykmluira íck. \'/Ü8 S.HkMll.WI Ind. 14 00 UtMjtr* fck. 10-10 HIRDESSEN ■ „Zalai KSalBay"-lM«. Ma [MeUa Olta*. Zalai I áraljul 77. Ev\'a\'yatn 176. alám Nagykanizsa, 1837. anguutus 8 péntek Ara 12 ML ZALAI KÖZLÖNY , . u.w ..... . , ^ O L I T I K í I NAPILAP ............ \' \' ..... . Felelős szerkesztő: Barbarlt. Uajo. s^t^^\'iUMS^^ A vádlottak padjára kerti! Litvinov népbiztos A nagy szerepet játszó szovjet-diplomata kegyvesztett lett Sztálinnál — Golyóáltali halálra Ítélték a kolbászgyár vezetőit, ahonnan a 120 ember halálát okozó mérgezett kolbászok kikerültek Tegnaptól máig Orsrig: A Nemzeti Egysén még e hó végén pártérlekezlelet lurt, amelyen Dará. nyi miniszterelnök tájékuzlolja a párt- .t a kormány őszi terveiről és a választójogról. I A kormány tagjai holnap minisztertanácsot tartanak. Kánya külügyminiszter három hétre külíö\'drc utazik. Surgoth Jenő holttestét - miután megállapították, hogy római katolikus volt - átszállítják a balab.n^za-liaüll rk temetőbe. Régebben visszaélő ek pattantak ki a budapesti VIII. kerületi e\'fll-Járóságon a pénzkezelés körül. Most a kir. ügyészség vádiratot adotl kl sikkasztás miatt a keril\'ctl e\'őljáró. ság volt vezető főtisztviselői ellon. Szilágyi Lajost, a neves festőművészt a kormányzó a Signirtn Laudls-sal tüntette kl. • Szeptember elsejével életbelép az uj fémjelzési törvény. Hatvan magyar versenyző utazik u párisi\'főiskolai Világbajnok-árokra Voaolcnzaíjglwn a keszthelyi cser. készek kii Ifin elismerésben részesüllek. Ottó királyfi magyar buzak«lásiból íoní aratókó\'szorut kapott a inagyar cserkészektől. A segesvári PetÖft.fint»9j>cn egész Erdélv magyarsága tal;\',lkoz<>l adott egymásnak. (\'.andli\' maliatma meglátogatta Bom-hayban az indiai alklirályt. EnuCk a látogatásnak messzemenő kihatása le-liet az anjjof-hindu h<fly*cl további fejlődésére. Megkezdőd öt t at. uj magyarcseh gazdasági\' tárgyalás rVKltehrtidbim. I.engyelorszá\'g veret, Magyiirország ötödik a stockholmi sakkverseny ha. •odik fordulója után. A pájíál nunriub Eszákspanyolor-szítgba érkezett, hogy a szenfóty" nw-fjbizásábói visszakövetelje a boble-visttk Alial külföldre huroolt spanyol gyermekeket. Mussőljnl szombaton Indul szicíliai körútjára. Berlin és Róma m<egcáfoita Mussolini éa Hitler levélváltását. Erdélyben hmét elmozdítottak hft-i\'fm községt magyar biföt, mert nem beszélik eléggé »az állam nyelvét* [ j ; Lapzárta; Salzburgi jelentés szerint két an-gol dilik a Salzarhon összerakható csónakon akart átkelni a folyón, de u csónak felborult és a két diák a folyóba veszett. Az ignzságúgymlnisztóriuin törvény előkészítő osztályán nagylmn folynak n felsőház reformjáról való törvényjavaslat előkés zJtő munkálatai, amely az ősszel kerül a Iíáz elé. A néhány nap előtt leleplezett va-\'iilacsalúsi fljQrbcn nappapórt István esoh kereskedő megszökött letartóztassa elöl. Welsz István 40 éves keres-wdő Kállai Benő 50 évcs ügynökön jnvQl 1)1(sg töl)1) r^^jsej voltak a le. leplezett vatutamanipuládónak. Párls, augusztus 5 A párisi Jour megbízható je\'entése szerint Litvinov, a külügyek népbiztosának helyzete megrendült. Minden jei arra mutat, h*>gy rövidesen ő is a vádlottak padjára kerül. Litvinov külügyi népbiztost már rég le akarták tartóztatni, csak megfelelő és alkalmas időpontra vártak Ez az Idő elérkezett. Ugyanis Moszkvát nagyon elkeseríti a szovjet-diplomácia kudarca, fő\'e^ a spanyol-ügyben és azért Litvinovot Washington, augusztus 5 A japán csapatok a Peking- tien-csintöl délre fekvő szakaszon több, mint 20 kilométert nyomultuk elöro és elfoglaltak négy északkinal köz-«égct. i Washington, augusztus 5 A japán csapat >k eddig 360 halottat és 460 sebesültet vcsztetjlok. A kinai kat >naság 2660 halotüd és 8265 sebesültet jelentett eddig. A japán csapatok kivégezték a keiethopei csendőrség 250 tagját* akik fellázadtak és meggyilkolták a tung-csu-vi japán vezetőket. Nanking, augusztus 6 A központi kormány felszó\'itolta az összes városokat, hogy helyezkedjenek védelmi állapotba. Sanghai, augusztus 6 Az északklnai csapatmozdula\'ok Róma, augusztus 5 Rendkívül figye\'emreméltó az a nyilatkozat, amit gróf Ciano o\'asz külügyminiszter tett az Univcrsal Service tudósítója előtt és ame\'y-ben az angol olasz kapcsolatokról nyilakozott: - Nézetem szerint azok a nehézségek, - mondotta Ciano - amelyek a mult hónapban megakadályozták-a kö\'csönös megértést, inkább pszí- akarják felelősségit vonni. Sztálin, előtt- Lllvinov már régóla kegyvesztett. Moszkva, augusztus 5 Az azovi szovjet-bíróság a kolbása gyár bünperében meghozta Ítéletét. Szlrebencz igazgatót, R<>che!et, az éleimisaeripar felügyeleti hatóság elnökét és Getman vádlottat golyó általi halálra ítélték, meri mérgezett kolbászt gyártottak, amely 129 ember halálát okozta. mind Japán, mind Kinn részről lázas ütemben tovább folynak. ATien-csintöl 35 kilométemyiie délre fekvő Fullncsennél a kínai és japán csapatok többször megütköztek. Kínái körök a japán ihödmozdiila-tokbói arra következtetnek, hogy a japánok biztonsági vonalukat dé\' feíé akarják kiterjeszteni. Japán repülőgépek bombázzák a TiencSln - Cinan közötti vasútvonal mentén fekvő Csinghai és Tangkuantun városokat. Tiencsln kikötőjébe, Tang-kuba egymásután futnak be a hatalmas japán csapatszállító hajók. A kinai csapatok Paotlngfu vidékérői \'kiindulva a Junjjting folyó mentén vonulnak előre észak felé A csapatok megszállották a Nankau_ szorost, hogy megakadályozzák a japán csapatok benyomulását Sansi-tartományba. chológiai, mint anyagi okokra vei zethetök vissza. Ezt a tényt mindig szem előtt kell tartani, ha az angol -olasz kapcsolatok szóbakerülnek. , — Az angol-olasz baráti kapcsola* tók és a szívélyes együttműködés helyreállítása nem irányul és nem irányulhat valamely más állam ellen. Az angol-olasz közeledés az európai béke fótrttartásának ujabb megszilárdító tényezőjét teremtené meg - Az olasz-német barátságot semmiképi>en sem\' befolyáso\'ná a Róma és London közötti megegyezés, ellenkezőleg, a Róma-berlini tengeiy egyik legfontosabb pontja épi>en mindazoknak a nemzeteknek az együttműködése, amelyek a béke és :>. kultura legfőbb érdekében egytittmunkőlkodni akarnak. Róma, augusztus 5 Az olasz lapok vezető helyen közlik Ciano nyilatkozatát és vezéreik, keiket az angol-olasz viszony méltatására fordítják. Kifejtik, hogy Anglia és Olaszország között nincs&nek érdekellentétek. Itália örömmel üdvözölné az egjséges Spanyolország megalakulását is. Az angol-olasz közeledésnek nagy, jelentősége van. London, augusztus 5 A benemuvatkozási bizot\'ság\'-ülé^ sét az utolsó plUanalbdn holnapra halasztották. ló hlréV i nagyvilágból Az Országos önlő/ési Hivatal je-lenti: Békésazentandrás mel\'ett már n egkezdték a duzzasztógát építését, a Kőrösön, ezt követik majd más munkálatok Is. Az öntözési rendszer kiterjesztésétől főkép a takarmány-termelés és állutlcnyAziés színvo-ralának emelkedését várják. Az öntözés a termelés ós n jövedelmezőség terén egészen 100 százalékig terjedő több\'elel eredményezhet. A rétek Icrmésill\'ag\'a "z öntözéssel 38 86 százalékkal envlked-helik. A lucernánál 75, a cuknrré-pánál \'240 százalékos érléktöbblctel lehetett elérni. A bőr-védegy\'et je\'entéfltí szerint 1936-ban a bőrkeieskedeleml cn 47 kisebb flMtésképtelenség fordult élő 1,077.331 pengő passzívával és és 713 500 pengő aktívával, amt számottevő csökkenést jc\'ent a korábbi évekhez képest. f Másfél év alatt 9fl0t) u| munkást állított be a magyar vasipar. Hivatalos\' statisztikai megállapllás szerint a vasiparban foglalkoztatott munkások száma az 1936. óv elején 34000 volt, az év végén 40.000-re emelkedett és jelenleg 43 000 körül jár. • Chamberlain a/ig«l miniszterei. nök : - Az európai béke alápja\'a jog és az Igazság. Revízió nélktll nem lehet Középuurópa és a béke ügyét rendezni. Szablya János, az Országos Magyar Iparművészeti Táreuiat ü. >v, igazgatójának nyilatkozatiból: i - A magyar népinüvée/eti éfi házi ipari cikkek klvilole az év első fe- Gróf Ciano feltűnő báke-nyilattozata al angdl-olssz közeledéssel kapcsolaton „Nincs érdekellentét Olaszország és Anglia között!" A Japánok kivégezték a fellázadt keiethopei csendőrséget A távolkeleti csapatmozdulatok mindkét részröi lizas ütemben tovább folynak — A nanklngi kormány véde<-lemré szólította fel a városokat — Japán számion és vízen óriási haderőket szállít Északklnába •Alatt tttáUűWf H főispán a kormányhoz fordul az ár sújtotta zalai gazdák sürgős megsegítése érdekében Vitéz dr. Bíró orszgy. képviselő az ársujtotta területen A délzalai ítéletidő pusztításairól még mindig érkeznek jelentésak az egyes közigazgatási hatóságokhoz. Legjelentősebbek a károk a idényei, alsólendvai. kanizsai járásikban, továbbá Sümeg és Keszthely között. A károk helyreállítása súlyos ezrekbe kerül. Vitéz gróf Teleki Béla\'\'főispán és Bődy Zoltán alispán tanácskozást folytatlak a mezőgazdaságot értlká-rokat illetőleg. Arra a véleményre jutottak, hogy szükség lesz egy sc-gitő-<akció erőteljes megindítására. Ennek mértékét a beérkezett jelen, tés alapján fogják meghatározni. A megye megfelelő segítséget kér a károsult gazdák részére a kormány-tói. ■ 1 i i A megyeszékhelyre érkezett Ka-rátson Jenő miniszteri tanácsos> hogy nz árvizek ügyében tájékozódjék. Szerdán este Nagykanizsára érkezett vitéz dr. Biró országgyűlési képviselő, aki csütörtök reggel az árvizsujtotta területre utazott, hogy segítségére legyen a károsult gazdáknak és megtegye jelentését a földművelésügyi miniszternek és sürgős segítségét kérje. \' Vitéz dr. Biró országgyűlési kép-\\iselŐt útjában elkíséri a ZalaJ Közlöny munkatársa is. Hétfőn költözködik már az ügyészség és a törvényszéki főlajstrom-iroda az uj igazságügyi palotába Véglegesen megállapították az aj törvényszéki palota átadásának programját % lében 40 százalékkal meghaladja a tuvalyit. A párisi világkiállításon a magyar iparművészeti és háziipari cikkek feltűnő nagy sikernek -örvendenek. t \' • Bornemissza Géza iparügyi miniszter cikkéből: A világgazdasági válság évek óta — körülbelül harmadik éve — enyhülőben van és ez az enyhülés már mindenütt érezhető. Hazánkban a gazdasági helyzet -meg kell állapitanunk - szintén lé-nyegesen javult. Az előző kormányoknak az a törekvése, hogy n mezőgazdasági árszínvonalat emeljék, teljes mértékben eredménnyel járt; ehhez járult még a tavalyi jó termés. így nálunk tulajdonképpen a mezőgazdasági lakosság nagyobb vásárlóképessége volt az alapja az Ipari fellendülésnek. * Magyarország gazdasági életében még mindig a mezőgazdaság az irányadó és a mezőgazdaság helyzete az elmúlt gazdasági év folyamán kétségtelenül javult. • A mezőgazdaság vásárlÓké-pességének emelkedése volt tulajdonképpen az a hajtóerő, amely alapjául szolgált az ipari fellendülésnek és Magyarország avNemzetek Szövetségének megállmpfltása sao rint, az ipari termelés terén előljár a fejlődésben. Husmérgezés, kolbászmérgezés, halmérgezés vagy gombamérgezés előfordulásakor a gyorsan ható termés tetet „Ferenc József keserűvíz azonnali használata — egy vagy kél pohárral — rendkívül fontos segédeszköz I Az orvosok ajánlják. 17.30 Hanglemezek. — 10.10 Buda-pesti Hangverseny Zenekar. — 20.20 Haló Elemér csevegése. — 20.50 Jazz. — 21.55 Cigányzene. - 22.30 Einar Korby dán énekes. — 23 A rádió szalonzenekara. ■UDApEST IL 18 Hanglemezek. — 19.15 Felolvasás. - 20 Hirek. - 20 20 Schubert-nyolcas. Péntek ■U»AFEST I. 0.45 Torna. — Utána lionglemezek. — 10 Hírek. — 10.20 Időszerű szemle. — 10.45 Felolvasás. — 12 05 A budapesti nemzetközi dalosünnepélyen résztvevő külföldi énekkarok hangversenye. - 12.30 Hirek. — 13.15 Időjelzés, időjárásjelentés. — 14.40 Hírek, árak. — 16.15 Felolvasás. — 10.45 Időjelzés, hirek. 17 Dabis László előadása. — 17.30 Oláh Emiiné énekel. — 18 Felolvasás. — 18.30 Farkas Béla cigányzenekara] — 19 Sportközlcményck. — J^.ty 4 napig a magyar tenger körül mikrofonnal. Közvetítés a Balaton és környékéről. — 21.10 Hirek. — 21.40 Szarvas Klára hárfái — 22.10 Idő-járásjelentés. — 22.15 A rádió szalon" zenekara. - 23.20 Vócsey Ernő jaxz-zenekara, Horváth Ernő énekel. ,— 0.05 llirek. BUDAPEST TL 18.30 (\',. Bekc Margit dr. előadása - 19.30 Hangiemcjpk. - "20.30 Hírek. 20,50 Vidák József cigányzenekara\' A7. igazságügyi palota befejező munkálatain ma már újból dolgoznak a munkájukhoz visszatért munkások. A mestenek összefogása és egymásnak munkával való támogatása biztosította az augusztus 22-ben megállapított átadási terminus és felszentelés! ünnepség zavartalanságát. A városházán értekezlet volt a polgármester elnöklete alatt az illetékesek bevonásával, amelyen véglegesen megállapították az átadás programjának minden részletét. A kir. ügyészségen ós tyróságo-i kon már megkezdődtek a hurcolkodás előkészületei. Hétfőn először -aa ügyészség, majd a törvényszék fő-lafsirom-irodája hurcolkodik át az uj palotába, majd lassanként\'az irodák, a birák. stb. Ugy, hogy az átadási időre teljesen átköltözködik az egész igazságügyi apparátus és a tárgyalások már az yj épület nagy tárgyalási termeiben fognak lefolyni. C f Gyönyörűen fest az uj, arányaiban is impozáns igazságügyi palota, homlokzatán a hatalmas magyar címerrel, alatta aranybclükkel a tömör felirat: »Törvényház.« Egy szo, amely mindent magában fogai. Ahogy belépünk a munkásoktól nyüzsgő vesztibülbe, a szem jólesően tekint végig Hübner-meste*\' pompás alkotásán, melynek kivitele a nagykanizsai kisiparosság telje* sitményének ékes hirdetője Portásfülke, trafik, büffé-helylség, járás bírósági elnöki szobák és irodák, birák szobái, telekkönyvvezetők irodái, főlafstrom-iroda. végrehpflfiók! szobái, telek könyvvezető biró, telek könyvtár, tárgyalóterem, stb. nyertek itt elhelyezési. Az első emeleten n törvényszéki elnök irodái, a polgári bíróság teljes apparátusa : birák, jegyzők, kiadó, stb. • Irodái, tárgyalóterem. A második emeleten a büntetőbíróság, kir. ügyészség, büntetőtanács elnöke, vizsgálóbíró, birák, jegyzők, segédhivatal irodái, a főtárgyalás! terem.,Az ,alags:)rbon az óvhelyek, házmester, gépészlakás, tüzelőanyagraktár, központi fűtés, stb. nyertek elhelyezést. Az épület elhelyezése m st lehetővé teszi, hogy a fogházból előállítottakat _1Í37. augUBZiüs 6 nem a nyilt utcán, hanéin hátul, köz-vetten u fogházból a törvényszék hátsó lépcsőjén át vezeíhetlkikihnil. gatásokra vagy a tárgyalásokra. Sajnos, hogy a ragyogóan szép. pompás uj palotába a,régi törvény, szék régi bútorai kerülnek, régi felszerelése, ami csöpj>et ssm (Illik ebbe a diszes kcretb2, (fényes miliőbe. A régi törvényszék régi bútorzata és irodafelszerelése már olyan, hogy a padlás leltárát kéj)ezhetné, nem pedig az uj palota.bútorzatát. Mindössze Í2-14 iroda szerény bebútorozásáról lenne szó, ami több nagy ka. nizsai asztalosmesternek munkál és kenyeret jelentene. Nagyon rövididőn belül ezt a bútorzatot úgyis ki kell cserélni. Miért nem most mindjárt, hogy a palota belső be rendezése is stílszerűen egybevágjon annak külsejével ? Nem hisszük, hogy nz a képviselőtestület, amely egyetlen szó nélkül megszavazta a város hozzájárulását az építkezéshez, majd az előállott többletet, még ezt az áldozatot is meg ne hozná a teljesen uj bebutor-zásért. Iparosainkat foglalkoztatjuk ezzei és kenyeret adunk nekik. Páris és a világkiállítás (Párisi Impressziók, V. kanizsai szemüvegen) Roumanie, un pavillon de mnrbrau aux por les de bronzé... ós igy tovább, irja a J\'illustraUon. Márványból épült, abból a kóbői, amely a szilárdságot és szépséget képviseli. i Valóban, ez a benyomás*, támadhat minden idegennek, aki a hátteret nem ismeri. Az épület szu terén jében egy egész kis állatkert kitömött állalokból. Nagy barna medvék a Kárpátokból, Erdély mesés állatvilágának, legszebb példányai. A négy emeleten Erdély nyerstermékei, só és érc bányáj, egy külön emeleten Erdély szépmü-vészete és a népművészetnek egyszerű, de egyszerűségükben legmegka-póbb remekei. Végül, hosszas keresés után talál az ember valamit, "ml tényleg román. Egy olajrinomiló gép keresztmetszete és a román nevelésnek egy propaganda-helyisége, amely egyelőre még teljesen üres. Semmi egyéb nincs, amit a románok magukból termeltek volna kl. Egy pocakos magyar ur megjegyzi: .Humbug. Csalás. Ide mindenhová azt kellene kiírni, hogy: Kiegészítő termek a mg. gyar pavillonhozb Tényleg, bele kell nézni csak egy nagyon keveset a dolgok mélyébe és mindenki habozás nélkül oszthatja fezt a nézetet. \' Csehszlovákia. Az előbbivel együtt kedves szomszédaink. Körülbelül ugyanaz áll mind a kettőre. A $ors iróniája folytán még az iUustration i-s majdnem ugyanazt mondja mindkettőről. «Egy olyan nép művészetének és technikájának kiállítása, amely halad a jövő, az eredmények felé, el nem felejtve nemzeti múltját,* és teszi mindezt a más zsebéből. Ezt még én tartom szükségesnek hozzácsatolni a L\'Hlustration megállapításaihoz. A* első terem a satle de l\'Etat, köröskörül Purkyné, Smetana, paiacky és Masaryk bronzszobraival, a másik terein a gyáriparé: Skoda és Bata üze rnei. A terraszon egy meglepően kedves kis fülke: egy nap Prágában. A hegyek mögül emelkedik ki a nap és a homályból lassan előtűnnek Prága utcái és házacskái, erősen stilizálva. (Ezt t. 1. ugy értem, hogy az a sok szemét, ami valójában Prága utcáin van, itt nem látszik s igy egészen más a város látképe.) A nap mind följebb emelkedik és ragyogó pompá ban jelenik meg a Saint-Guy katedrális. Nemsokára alkonyodik, a város lassan beleenyészik a szürkületi*!, majd egyszerre csak kigyúlnak a lám-I pák és előttünk az éjjeli Prága,., aztán Olcsó nyári vásár Singeméi aug. 2—14-ig. 1937. auguntut 6, HALAI KÖZLÖNY kezdődik a játék előíród. A pavillon Jóbbi részél>en mindenfelé Bajorország és a Felvidék természeti kincsei. Finnország egész valószínűtlennek tűnik fel ebben a környezetben. A pavillon előtt kis virágágyak, nagy világilógombákkal. Az épület zománcozott fából van és belül mindenütt a legegyszerűbb, legtisztább Ízlés és higiénia. Nem puha, de kényelmes fotelek, tiszta, csinos, csaknem primi tiv lakberendezések, testnevelési és sportké|>ek és végül könyvek, könyvek, könyvek. Az embernek szinte jól csík ebbep az egyszerű és otthonos kis pavillonban tartózkodni a többi országoknak fényűzését, pompáját és gazdagságát fitogtató pavíllonjai után. Este, mikor a kiállilásváros .neon-fénybe borul, megkezdődik a j.\'éte de la Lumiére. A fény ünnepe! Jízt minden pénteken megtartj-ák. Az Flf-fel.torony négy talpától kék reflektor-sugarak indulnak ki é-s a tornyot e«y ragyogó keretbe foglalják. Most a torony csúcsa is kék fcny|>en játszik, olyan, mintha közte és föld közölt nem volna semmi, mert a fémkeret csak nagyon homályosan engedi sej. telni az acélbordákat. Fgy pillán a múlva teljes sötétség, káprázó szemmel keressük « tornyot. Még a icflck-torok is elalszanak. A puha sötétségbe hirtelen egy vakító, izzó lángnyelv hasit bele. A tömegből mély, hörgésszerű sóhaj s/áll cl: a torony ott vörösük elöltünk, mintha tűzből rántották volna kl. Nevetek magamon és másokon Is; a hom|°kui»kat törülgetjük, mert szinte érezni véljük a megvilágítástól izzó torony perzsi lését. A csúcson most kezdenek \'a fények kialudni, fokozatosan halad lefelé, mintha csak a torony kezdene . kihűlni. Már csak a lábain íl IáUzik valami parázsló izzás, a teste kezd Ismét kékes fényt múlani. Perct\'K alatt teljesen kék lesz, majd kezd világosodni, vakítani. A kék szín lassanként piszkosfehér, ez pejig mindig tisztább, lisztáhb lesz, végül ragyogó hófehérben tündököl a torony. Bordái ezüstnek látszanak és ott a közelben a nézők arcán valami földöntúli, szinte nappali fény ragyog. Hirtelen a fény eltűnik, alig látjuk egymást é.s a tornyot is csak lassan kezdjük észr«. venni kék sugárkeretben. A fény űn-nepe véget ért... Beg\'dsán Modor A Jelentéktelen asszony WÜde Oszkár híres regénye a filmen is elsősorban a történei lel hat. Talán a film még fokozta érdekességét. Jó rendezői kezekbe kcrtilt> nem készítetlek belőle »nagy« filmet, nem filmesítették el, megmaradt drámának. Feszült drámai levegőben játszódik le az egész da* rab: - mintha nem is film vo\'na, hanem színpadi dráma. Ez a filní-szerütlenség azonban nem zavar, mert a cselekmény mindvégig leköt. A szereplök egytől egyig ki* tünőek. Nem sztárok, de nagyszerű művészek. Gondos, sima, zökkenőmentes a rendezés és jó a kísérőzenéje is. Általában az egész film élvezetes, szép érdemes megnézni. A kisérő kulturfilm is szép tájakra visz el bennünket, kár, hogy itt a magyarázó szöveg hiányos. De a képek ezért is pótolnak. A nagykanizsai színházi válság igazi okai Ir a: dr. Dómján Gyula Az előosarnok egészen megfelelő nagyságú lenne, ha az épület további hibái miatt sokszor mégis nem bizonyulna kicsinek. Kz akkor van, mifeor téli, vagy esős idő-ben a közönség előadás után kénytelen visszajönni nz előcsarinkba, a ruhatárban elhelyezett holmijáért s ez olyankor, mikor a következő előadás közönsége is az előcsarnokban szorong már, n -m tartozik a legkellemesebb élvezetek közé. De ez lenne a legkisebb hiba. Van ennél több is, nagyobb is a nézőtéréi. A nézőtér elsősorbí in is tul alacsony épilé.sü. Nyáron az alacsony tetőzet alatt megrekkenik a niéJicy s ha színháznál felhúzzák a függönyI, az áttüzesedett zsinórpadlásból a s\'zinpadnyiláson keresztül ujabb meleg U-\\cgölömeg áramlik a nézőtérre. Igaz, hogy v;n szellőztető készülék is, de ez meg ugy Img mikor megindítják, hogy egy szól sem lehet érteni sem a lk.ngosfilin-hül, sem a színészek beszédjéül. Télen igaz, hogy az alacsony jnenn&y- zetü nézőteret könnyebb I»efüleiil s ez a mozinál előny, bár u folyton < sat\'o.ó fűtési vezelőcsövek eléggé zavarják a hangulatot, de viszont, ha télen szinház játszik az épületben, « nézőlér kistömegű meleg levegője nem képes ellen >ulyozni azt a fagy-hullámot, ami a teljesen álhült, sőt átfagyott zsinórpndlásról árad a nézőtérre, amiül felhúzzák a fyj^gönyl. Télikubáiban dideregni a nézőtéren a legkevésbbé sem szórakozás s ezen sajnos még segíteni sem lehel, mert a színpadon és a zsinórpad\'ás térl>eii semmiféle fűtőtest, vagy más alkalmatosság sincs, i>edig ludlommal ez ellen tűzrendészet! kifogás sem leimé. I.elietetlen a nézőtéri bejáratok beosztása is. Az elkerített páholyrész kb. egyötödrészét kéfliczik a nézőlér-nek, mégis ide három ajtó vezet, míg « négyötöd nézőtérre csak keltő, de az is olyan szűk, hogy csak kissé népesebb ház esetén is elkerülhetetlen az ajtókban való szoroskodás és lo longás. lg)\' azután az a helyzet, hogy <s» augusztus 14-ig tartó idényvégi árusításunkra ! -Áruház. a moziban a páholyközönség három ajtón megy he, az összes többi helyek közönsége két kis szűk ajlón, míg színháznál annyival cifrább a hely. zel, hogy az állóhelyi közönség részére van három ajtó, mlg az össze*, többi helyek közönsége két kis szűk\' ajtón kénytelen bepréselődni. Van az-után a nézőtéren hat oldalajtó is, melyek a szabadba nyílnak, de ezeknek a kiképzése is célszerűtlen, mert a .kellős ajtók közötti, kivilágitatflan előszoba nagyságú terek és a nyakferdülést okozó oldalpáholyok felhasználásával inkább egy-egy folyosót kelleti volna a nézőtér jobb és baloldalán építeni, hogy u kimenő közönség ezeken a folyosókon juUia-toll volna vissza az előcsarnokba, il. lelve ruhatárba s igy a két kis szűk ajtóban nem lelt volna állandó tolongás és tülekedés a ki és bemenni akarók közölt. Teljesen rossz a nézőtér ülőberendezése is. A bánatosan, de konokul recsegő, nyikorgó padlózat nem elépté emel kedik hátrafelé. Mo/.inál ez még nem olyan észrevehető hiba, mert hiszen mozinál majd három méterrel fel. jebb van a képközéppont, mini a szi-nészek játékánál, színháznál azonban nagyon észrevehető s ificrl a kis emelkedés ellensúlyozására még a széksorok sincsenek félszéknyi távolságra eltolva egymástól, különösen a hátsóbb sorokban sokszor kellemetlen az, hogy ha egy magasabb ember ül fi néző elé, a színészeket csak dc-réklől kezdve látja, ha ugyan cgy-állalán — nvakforgatás és ficamodás nélkül lát valamit. Lehetetlenek a ki-loinéterhosszuságu monstrum széksorok is, amelyeknél a széksorban ülő összes nézők mozdulni, vagy felállni kénytelenek, ha vabiki a tizedik, vagy középső s/ékre l>c akar menni, vagv onnan kijönni. fis lehetetlen, a színház-mozi kombináció kiküszöl>ölhetct-len folyománya az is, hogy míg a niozl ülőhelvrcndszerc elég rendes beosztású, addig a színháznak nincs páholya, nincs karzata, ellenben a Jog-drágái)!) helyek közönsége a/okl>a a nyikorgó, agyonstrapáll széksorokba kerül, amelyeket a mozi legolcsóbb árakat fizető közönsége tíz hónap alall alaposan tönkretesz, viszont a szinház állóhely közönsége — miután elhelyezésűkre más helv nincs, — a mozi páholyrendszerét teszi tönkre. Ami van és ami nincs a színházban Az eddig tárgyallak a mozira és színházra majdnem egyaránt vonatkozó hibák. A következőkben csak a színházat érintő hibákat sorolom fel. Most nem azokat a kicsiségeket akarom előszedni, hogy nincs egy nagyobb helyiség, mondjuk társalgó, vagv zongoraterem, ahol próbálhatnálak s ahová a színészek előadás alatt is iK-mehelnének dohányozni, hogy nincs díszletraktár, vagv bútor-raktár, hanem azokat a hibákat, ami a szin|>adon található. Flőször is a színed technikai berendezése egészen kezdetleges. Van zsinór|>adlás, van néhány lógó és oldal lámpasor s van ^n.\'hány megtervezett, de bo nem fe£zett sülyesztő, ezekkel azonban korszerű színpadot építeni nem lehel. Hiszen ha valami világítási ha-tásf akarnak elérni, ükkor a nézőtérre, s/.in|Kidsarkába szerv Igetelt pótreflektorokkal kell operálni. Nem beszélek most horizont kör függönyökről, felhő, vagy csillagoség vetítő gépek-•ről, de legalább rendes világítási felszerelése legyen a színháznak, legalább egyszer lássunk egy rendes . napfényt, holdvilágot, vagy a táncoknál olyan fontos, felülről világító és a táncosokat kísérő fej vagy pontrerfektort. Természetes, hogy az ilyen aprólékos dolgok hiánya lehetetlenné teszi az illúziót kellő kiállítást, de ezt lehetetlenné teszi maga a színpad is, illetvo a díszletek. A színpad ugyanis kicsiny. Nemcsak a tulajdouképeni játszótér kisebb, mint például a pócsi színpad; de nagyon kicsiny a színpad játszó- 4 BAUU ROZLONY 1B8T. lugmitai 6. Augusztus 2-től 14-ig nyári vásári Olcsóságban Ritter vezet! Több száz drb. női divat gyapjú pullover, egységár....................480 fillér Női és férfi divat fürdőruha, egységár . . 290 fillér Hibátlan selyemharisnya......168 fillér Áramvonalas iskolakazetta............240 fillér Selyemnadrág, csikós.......88 fillér vmmmmmmmmwmmmmMMmwmmmr Nagykanizsán Ünnepélyesen fogadták a hazatérő osztrák tisztinövendékeket Osztrák himnusz és meleg búcsúztatás a nagykanizsai pályaudvaron részen luU hátsó résre, au»i pfdig a szWpadi uumku, « disij^és és a gyors líiszíctyAiWs szempontjából ign fontos. Hiányzik az u. n háUsészinpad, ami wm csak tűért fontos, hogy esetleg egyes dAtalKikuál hatalmas mélységet, távlatút lehesseu kihozni, 4e a^ért is, uu\'t\'l a szükséges dlszlc-o^l szokták elhelyezni, hogy magán ÍU előwinpadott ulbun ne legyen, fczen h^\'sésrinpad lyányában sziapa-jmi kon uu>st majdnem ugyanaz a $s^l<-t?zé.,ii helyzet, miat az Iparos-kérl)Cn Vo.lt, t. i. a leszedett díszleteket félre kell rakni egy sarokba, el kell rakni az útból a színpadon levő és máshol cl nem helyezhető Ivasz-p,ílaion kividi diszktekot s .elő keU szedeactoi a* ujabb szükségeseket, and cJsősorbijn lg* n nagy inuukotöbb. Ijek nw,i,sodhorbajJ pedig több időt is \\cs7, igénybe s az eredménye az illúzióromboló hosszú színpadi változások. \' A színpad kicsiségének még az is a lyMjányu, líogy pl. a |>écsi színészek m-m tudják használni a -pécsi színpadra készült díszleteiket, tehát a kiállítás nem lehet olyan, mint |>éi<]ául ugyanannak a darabnak a.pécsi, "Kipróbált kiállítása volt. A direktor tehát vagy azt választja, hogy a kanizsai színpadra uj díszleteket csináltat, ez uzon)>an a deficites kanizsai színházi évad miatt lehetetlen, vagy azt, hogy a kanizsai szfnfiáz felszerelését kó-l>ező díszleteket használja, de erről meg aaért kény telin lemondani, mert a ti z év előtt\' készült díszleteket — bár tiz év alplt teljesen tönkrementek, — azóta sem javították s igy azok a színpadon már csak szánalmas látványt nyújtanak. Marad tehát u harmadik megoldás, néhány Kanizsára méretezett saját és a kanizsai szinház \' néhány még használható díszletével megadni a kiállítást. Kz azonban a7. egyhangúságát s a ijninden da-.abniU ismétlődő szegényes egyformaságával nagyon Is illúzióromboló. Röviden, néhány szóban előadva ezek a kanizsai színházépület és felszerelés ama lúbái, amelyek miatt u közönsége nagy része nem megy színházira. Ma szórakozni akar, nem szívesen megy olyan helyre, amely célszerűtlen, kényelmetlen s meglehetősen illúzióromboló. (Folytatjuk.) |«Mfc«iig>án Mmmit mm tudnak m „20.000 paogftl kanixsai sik-kasztókróR" A fővárosi sajtó vastag betűs elmek alatt számol be azokról a •kanizsai sikkasztók.-ról, akiket a főkapitányság hosszú nyomozás után elfogott. A tudósítás szerint az egyiknagykanizsai vállalatnál 20.000 pengőt, sikkasztottak és a tettesek közül keitől sikerült elfogni, mig a harmadik sikkasztó nyomában vannak. Érdeklődtünk a nagykanizsai kapitányságon, melyre a fővárosi sajtó közlemény hivatkozik, de sem a kapitányság vezetője, sem a bűnügyi osztály, nem tud a .Nagykanizsán történt 20.000 pengős slkkasztás.-ró1 vagy a tettesek ellen kiadott körözésről. Ugyapcsak érdeklődtünk a kir. törvényszék vlzsgálóbi-rájánái ls. Sehol semmit nera tudnak arról, ai»it a fővárosi sajtó közöl. A budapesti lapok valószínűleg felcserélték a város nevét közleményükben. Ma délben a budapesti gyorsvonat tat\'érkeztek a nagykanizsai határállomásra azok az osztrák katonatiszti-növendékek, akik magyaron* szági látogatáson vo\'tak. A helyi hatóságok melegen fogadták őket az állomáson. Fogadtatásukra megjelent egy tlsztikuldötlség, majd a polgári hatóságok képviselői. Igen nagy örömmel olvastam dr. I Szabó Zsigmond tanát80> ur cikkét, mert látom belőle, hogy akadnak a városban, akiket érdeket Kanizsa várának múltja és akik szívesen foglalkoznak az/.al a gondolattal* hogy a vár emléke az 1940-es jubi leumi évre valami formában megörökíttessék. Csak az a kár, hogy dr. Szabó Zsigmond tanácsos ur mielőtt cikkéi megirta vo\'na, nenl érdeklődött a legilletékesebb 1*4, lyen, a polgármesteri hivatalban s igy kénytelen volt a tervekről szóbeszéd utján (mely a va\'óságot mindig elferditi, kiszínezi és hajlik a képtelenségek fe\'é) értesüli- Ezik után természetes tehát, >h >gy dr. Szabó Zsigmond tanácsos ur által em\'.itett tervek túlzottak és csupán néhány részletkérdésben fedik 1 a hivatalt>s álláspontot. Ez azonbani korántsem dr. Szabó Zsigmond tanácsos ur hibája, hanem azoké, akik kellő ténybeli ismeret nélkül jogit formáltak arra, hogy saját képzete-" tük szülöttét a hivata os város u\'dlás-portjának tüntessék fel és dr. Szabó Zsigmond tanácsos urat a kérdésről ro?szui informálták. Mikor a vonat befutott, a zenekar rázendített az osztrák himnuszra, majd rövid, meleg üdvőz\'ő szavak után bevonultak a városba, ahol a laktanyában vendégül látlák őket. A növendékek a legközé\'ebbi vonattal folylatlák tovább uljukat Grá-: felé. | Hogy Nagykanizsa város közönsége tisztán lásson a jubileumi év egyik leendő alkotásának tervéről, nif gfe\'elő felhbtulmazás alapján nagy általánosságban ismerteiéin a tervéket a város közönségévé\'. Alapvető tény az, frigy a város vezetősége a vár emlékét meg akarja örökíteni, de .korhűen, -mit se 11 kíván .felépíteni., fl korhű fe*-cpiUs, nem csak hogy .romantikusan szép. lenne, hanem véeményatii szerint egyenesen képtelen elgondolás egy o\'yan esetben, -mint a kani* zsai vár, ah\'ol a vár körvona\'ain és a döngölt alapfalakon kivül mást feltalálni nem sikerült. S ha akadnu is vár<isvezetőség, amely i\'yen képtelen tcrwe\' előhozakodna, nem hi-sr-em. hogy akadna képv-selő\'.estü et. amely azt meg is szavazná. Dehíit nem U errő« van szó. , A vár körvonalai, a váron átvezető ut egykorú térképek segítségévei elég pontosan megállapíthatók voltak, valamint az u. n. Saljn-bástya a Transdanubia mögött, nem mondom, ho^y méternyi pontossággal, de nagy általánosságban mégis feltalálható volt. Ez önként adta az.t a tervet, hogy a vár emléke ott, azon a hegyen legy en megörökítve. A terv a következő: A várbástya formájában és majdnem az eredeti nagyságban egy három méter magas földtöUés készül. A1 várbástya helye és körvonala a töltés készítése elölt jól\'kivehelő. volt A föld töltés "íépllése meg Ls kezdődött a műll év őszén, miután az inségakció munkatervének jóváhagyási megtörtént. Mf.st a munka egyelőre szünetel, mert Is.emnck hála, az inségakció afl«nra tavasszal megszűnt és késő ősz\'előtt c\'őrelát-h.tólag nem lesz szükség a megindítására. A földmunka befejezése után a körülbelül egy katasztrális holdnyi bástyaterü\'et parkosítása következik. Az erre vonatkozó tervek kei kellő időben módjában lesz. a képviselőtestü\'etnek és a nagyközönvégnek foglalkozni. Ekkor e\'dől majd az is, hogy milyen em\'éktáblákat, feliratokat, stb. helyezzünk et a talán .bástyasétánynak. 1 evezhető területen. El lehet ott helyezni a város alaprajzát, a parancsnokok névsorát, Kanizsa vára nevezetesebb történeti eseményeinek dátumait, stb., mind kőbe vésve. Az. hogy az Aldobrtandjmi szobor is (mindjárt odakerül-e vagy sem, az főkép attól függ, hogy az ajándékozó milyen feltéte\'ekkel fogja azt rendelkezésre bocsátani. Mindenesetre albús\'ya töltés a legszebb alapzatot (nyújtaná ennek a szobornak nagy \'méreteivel és szép parkosításával. A \\tervek egyébként majd;env teljesen készen vannak s a polgármesteri hivatal szjvesen megmutatja az érdeklődőknek. 1 Nem a vár egy bástyájának korhű felépítéséről van tehát szó, mint egyesek azt hiszik, hanem pusztán egy, a vár múltjához és nagyságához méltó váremlék lé\'esitéséröl- A részié terveket nem kivánom ismertetni, hiszen ebben számíalan variáció lehetséges, kinek-kinek taz ízlése vagy a mult iránti szeretete szerint Nem vitás, hogy Nagykanizsa tartozik múltjának, a régi vi\'ághire!* várának annyival, hogy emlékét maradandó módon és lehetőleg a történelmi he\'yen megörökítse az uló-kornak. Ma még jól látható a ré-íi várut, szorgos kutassal az egyik bástya elnagyolt körvonalai is felfedezhetők voltak. Az idő azonbai nem ismer kíméletet és ha a negyed-évezredes fordulóra nem csináljuk meg a váiemléket, e.íy-két évtized múlva a még megtevő nyomok Í3 eltűnnek. Dr. S?tlcs László Napláci Augusztus 6. péntek, ltom. kat. Ur szlnevélt Protestáns Berta. — Izraelita Ab hó 29. OyógywwrtArt éjjelt azolgálflt p hó 16-lg kz „őrangyal" gyógyazertAr én a Meknnlzaal Rjögyssortár Göifc.aa nyitva regjei a órAtói wt* 6 óráig (hétfő, **erda. i»éni»k riAI- tAn Vnddíin ftr<W. imp nőknok) - (Bélycgfyfljtik találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. „Nagykanizsa város Jnblleamf éve" Hozzászólás dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos hasonló cimD cikkéhez Nyári vásár 1 DtiT Kiárusítás! augusztus hó 14-ig Kirschner Mór divatáruházában 1937. auguszlus 6 KAü*i KOZDORY A szegedi szabadtéri ] misztérium-játék premierje Szerdán este eredeti szabadtéri misztériumjáték bemutalásával folytatódolt a szegedi ünnepi -játékok sora A Fekete Mária a s/egadi ferencesek alsóvárosi templomának né^y-száz éves kegyképének legendáját dolgozta fel és kiszélesítene népi misztériumjátékká. A XVI. század török-magyar világa adja meg a keretét ennek a népi hagyományokon felépülő játéknak, amely a ke. reszténység örök szellemével oldja meg a népi csodákat. Az ötezer verssorban megirt játék uj műfaji kísérletet is je\'enletl. Berezeli A. Károly szándéka az vo\'t, hogy a szabadtéri keretekel és ménetekül tö\'lse meg drámai tartalommal. A misztériumjáték bemutatása összeesik Havi Boldogasszony búcsújának ünnepével, am\'ikor is a liivők ezrei és ezrei zarándokoltak a Fekete Mária alsóvárosi kegyképéhez. Ugyanakkor, amikor a ferencesek temploma körül a zarándokok ezrei és ezre gyülteft össze a\'Mária-kép köszöntésére, a Dóm téren különleges szabadtéri játék mutatta be n kép történelmi és népi legendáját. A misztériumjáték főszerepeit Somogyi Erzsi, Timár József, Táray Ferenc, Toronyi Imre, Gózon Gyula játszották. Táray Ferenc rendezői munkája mellett a beszélő kórusoklat Ascher Oszkár, a "tömegek mozgását Milloss Aurél tanította be. A já tékhoz A\'ntos Kálmán, a szegedi Dóm zeneszerző kannagya komponált korhű kísérőzenét, amely a Dómmai\'szemben lévő terraszról,\'a nézők ezrei mögött állandó színezéssel kisérte végig az események hangulatát. j IDŐ Eső! Prognózis; Lszaknyugatl szél, helyenként esó vagy zápor, a hü nem változik lényegesen. A Moteorologlal Intézőt nagykanizsai megflgyelMllomísa jelenti i Hőmérséklet tegnap oete ft-kor: +154, ma reggel: +1B-4 (télben : +2t 0 Csapadék: 0-0 — eXT pengMrt lehet kerékpárja, nem felejt i-J egyházközségi\'kut-liirliáz sorsjegyet venni. augusztus 2-től 14-ig. a- £ v £ Habselyem női nadrág . . . 128 fillér Habselyem női combiné . . 440 fillér Habselyem nöi nadrág-combiné 480 fillér Habselyem nöi hálóing . . . 690 fillér Habselyem női ruha .... 780 fillér Egyedárusitó ■ Ritter András Nagykanizsára szállították a Kispesten elfogott cirkuszigazgatót Ma állítják a vizsgálóbíró elé Budapesti távirali jelentés alapján megírtuk, hogy n\'kíspesti rendőrség elfogta Resz György pesterzsébeti artistát, cirkuszigazgatót, a kit a nagykanizsai kir. ügyészség okn athamisitás gyanúja miatt körözött. A rendőrség Reszt átkísértette a budapesti főkapitányságra, ahonnan elfogutásáról értesiletlék a nagykanizsai ügyészséget. Resz Olcsó esti strandjegyeket! Kaptuk a következő levetet: Tek. Szerkesztőség 1 Ismét a Zalai Közlönyhöz fordulunk szívességért, amely már hasonló esetben annyiszor mutálta meg jóinduiatu támogatását és sj. keres közbejárását. A papokban olvassuk, hogy több vidéki város után Kuposvár most az utószezonban iecsökkente:te a strand jegy árait és bevezette az esti olcsó jegy típust. Mi nem kérjük a jegy árak csökkentését, mert tudjuk, hogy az üzem fenntartásához a városnak szüksége van a moitani bevételre (bár kérdés, olcsóbb jegy mellett nem növekedne-e a bevétel ?) - de legalább azt adják meg, amit Kaposvár és a többi\'város is bevezetett : Este 6 óra után olcsó jegyet. Kapc-sváron ez 20 fillér, Kanizsán Györgyöt Budapestről Kanizsára szállították és á\'adták aikir. ügyész ségnek. Az a gyanú ellene, hogy az egyik zalai községben egy lovat hamis lólevéllel adott cl. Még a jriai nap folyamán dr. Imrefi László vizsgálóbíró elé iveze tik, aki további fogvalarlásáról vagy Biabadlábrahelyezéséröl intézkedik. pedig azok, akik csak hivataluk után 6 órakor tudnak a strandra menni, kényteleitek megfizetni ugyanazt a jegyet, amelyet az fizet, aki esetleg reggei kilenctől élved a strand örömeit. Ez, ugyebár rxyn igazságos és hisszük, hogy a strandfürdő vezetősége ezt be is látja. Bizva a Zalai Közlöny szíves közbenjárására, fogadja Tek. Szerkesztőség előre is hálás köszönetünkéi. (Aláírás) «« Nem vágynák elég gaidagok ahhoz, hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszőri csinál-tatási költséget takarítunk meg, ha tiszta szingyapju-szöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhahn posztógyártól. Ez a hírneves posztógyárunk évek óta szállítója a magyar urics*ládoknak angolosan gyártott, garantáltan színtiszta gyapjából készített úrimba-, angol női kosztüm, sport-ruha és iskolás rulwszővetckben. Még ma kérjo a szövetmintakollekció költség- és kö-telezcttségmenles elküldésé\' a gyártói: Budapest, XI., Lenke ut 117. Jói jár vele. — (Zalavármegyei katolikus nagygyűlés Nagykanizsán) Ismcretos, hogy a nagykanizsai Ka tolikus Front legutóbbi elnökségi ér-tekezletén elhatározta, hogy ősszel nagyarányú vármegyei katolikus nagy. gyűlési rendez Nagykanizsán, amely az utóbbi idők egyik leghatalmasabb katolikus megmozdulása les/.. A napi renden az ország első szónokai fogiuk szerepcclni. Az őszi vármegyei kat. nagygyűlés előkészületi munkálátái már megkezdődtek. A nagygyűlés az Eucharisztia jegyében fog lefolyni. . — (A Rockefeller-alapítvány Igazgatójának szemléje a letenyei járásban) Mr. Pfachet, a Rockefeller alapit-vány igazgatója a hét folyamán Amerikáik\')! Magyarországra jön és hír szerint meglátogatja n letenyei járást is, a magyarországi moláriahelyzet tanulmányozása céljából. — (Miniszteri elismerés egy iparosnak) Bornemisza Géza i|>arügyi miniszter Stefanecz József zalaegerszegi kéményseprő mesternek öt évtizedet meghaladó példás i|>ari tevékenységéért legteljesebb elismerését fejezte ki. — Egy p«ng6 egy kltflnS rádiói Kíváncsi rá: hogyan? Vegyen egyházközségi kultúrház-sorsjegyet. — (Drezdai diákok a Balatonnál) Számos drezdai diák nyaral most Magyarországon. A diákok Mille Gé>a kamarai igazgató vezetésével \'kirándullak Balatonfüredre, Tihanyba és Almádiba és megnézték a tihanyi apátságot is. — (Elkészült a gáloslat hösök emléktáblája) (iálosra község a vilá,(liál>orul>an elesett hőseinek emlékét emléktáblá-val örökíti meg. A másféljiiéleres em-líktáblu mojt készíilt el. 22 hOst ha-Iáit hall húL<>sfi»i vitéz neve van a művészi kiállítású emléktáblán. f\'nnepi keretben avatják fel. — Hindeat m.,l.lil SchUtzék msra-dókoszlályén. — (Kaposvár tandíjai fizetett) Kaposvár sem rendez ar Idén ünnepi napokat, inerl az etninlt évben rendezett ünnepségek defirittel lárul-tak. Kuposvár tandijnt fizetett — ButorkUSllUaukat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstetn butorAruház. Székszoru lássál, lelluvódásnál, légzési zavarnál, szlvdobogáunál, szédülésnél és IBIrugásnál a belek működését egy-két pohár termésie-t;s „Ferenc József" keserűvíz csakhamar elrendezi, az emtszlést előmozdítja, a vérkeringést felfrissíti s llizti fe|el él nyugodt alvíit teremt. U orvosok ajánlják. A legszellemesebb, a legérdekesebb, legszebb film >,A jelentéktelen asszony" Wilde Oszkár legsikerültebb regényének filmváltozata. Csak még ma csütörtökön a Városi Mozgóban! MADffi MBJOffl 1937 aiifcaéitus 6 — (Az ewhtflsstlkus kongresz szói Jelvényeit diákok Is visel- . X kullumiolnisHcr körrendeletet in-lóiéit a t»nkcnlU-tt főigazgatókhoz, a középiskolai tiinrtrképxö intézetük elnökségéhez, " tanfelügyelőkhöz és at Iskolák igazgatóságaihoz s rendeleté-Ik\'U engedélyt adott nrra, hogy « budapesti XXXIV. nemzetközi eucharisztikus kongresszus hivatalos jelvényét az össnes állami, királyi, katolikus, községi, társulali, egyesflU\'ti, magitn népiskolák, középiskolák, középfokú és szakiskolák katolikus vallású tanulói az 1937—38. tanév folyamán visel-h*ssék. — CI#qu«, Imprlmé maradékok jó méretekbea ldényvégl árakon Sohütinél — Rendelet a tUzoltöszerek be szerzésé röf) Tekintettel arra, liogy a tflr.oltós»e-reket a községek részére a törvényhatóságoknak ke|l beszerezniük, Bödy Zoltán alispán rendeletet adott ki, anWlyhek értelmében a községeknek záros határidőn belül be kell jelenteniük tüzóltós/er szükségleteiket és o rendelkezésre álló költségvetési hitelt. Ezeknek a jelentkezéseknek a beérkezése után a Közszállltási Szabályzat értelmében a vármegye szerzi be a szükséges tüzollószeruket. —Nál rakákat, pongyolákat ldényvégl árakon vásárolhat SohUtenél. — (A világ le*«áfcyobb terjedelmi! városa) Stoíp\' Kázmér lengyel származású földrajztudós egy londoni előadáson kimutatta, hogy a világ legnagyobb terjedelmű várost* korántsem I.omlón vagy N\'ewyork, hanem a magyarországi Debrecen. Debrecen a Horto-bdggyal együtt 94 ezer hektár területet foglal el, mlg jjerliu csak 88.308, N\'ewyork 77.500, Csikágó 19.000, London 30.000, Budapest 19.000 és I\'árls 7800 hektár területen fekszik. — (Akinek nem kell az élet) Horváth Rudolf söjtöri asztalos mesternél dolgozott l.akos Imre 22 éves szalksrenlmárloni asztalos segéd. Tegnap l.akos öngyilkossági szándékból mérget Ivott. Kórházba szállították. — Ob*4 Uváaárláara legjobb alkalom SohQfs ldényvégl árusítása. — (Nemtelen bosszú) Hórváth Ferenc baklüttősl lakosnak * sala tárnoki hegyen levő szőlőjében 18 szép gyümölcsfát 300 j>engö érték-ben kivágtak. Az a gyanú, hogy « bűncselekményt bosszúból követte cl valamelyik haragosa. — (Szerencsétlenség a cséplésnél) penkö László 24 éve* Jjabosdöbrótei lakos Sebleinor Gyula zalaegerszegi gazdánál segédkezett a eséplésnél. Munka közben leesett a síalmakazal-ról és csigolyatörést szenvedett. Kór házba szállították. —. A KatdUka* BmmU most meg^lent augusztusi számában érdekes eikk foglalkozik it zsidókérdéssel és a cionizmussal. Szirák Ferenc «A paraszt és a |>urusztélct rajza regényirodalmunkban. címmel közöl tanulmányt- Kopp Jenő (\'.lottóról, Ben kő István az együttes biztonság külpolitikát problémájáról ,ir. Több más tanulmány, bő kritikai rovat, szemlecikkek és külföldi beszámolók olvashatók még a kitűnő folyóiratban, n melyet a Szent István Társulat megbízásából Mllielics Vid szerkeszt. Előfizetési ára io i>engő. — TakiatMi M*f a Kopateln Bútor\' ánAáí* állandó butorklállitáaát Izléaea és oloió bátorokat kedvező fizetőd Tel-tátelekkel vásárolhat Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzalai LapkUdó Vállalata Nagykanizsán. I\'eketta ktadót lalal KWy lnttrurt>aá telefon : Náfcykanlua 78. szám. LEGÚJABB 35.000 japán Peking előtt Sanghai, augusztus 5 (Lapzártakor érkezett) 1500 emberből és 300 páncélgépkocsi!^ álló gépesített japán csipat elindult Pekingből Tungsov feié. Japán repülök bombákat dobtak Nakov köztlében egy kínai vonatra. Peking körül 35.000 japán katona állomásozik. Szu-CsengfJuan kinal főparancsnok a 20. hadseieg pa« rancsnoságát átadta Feng-CSlng tá bornoknak, aki japánel\'encs érzelmeiről közismert. Toklóban elhatározták, hogy felterjesztést Intéznek a képviselőházhoz, amelyben helyeslik a kormány lépéfét az észak kínai kérdésben és felkérik, hogy sürgősen »rcnde*z?« az é^zakklnai ügyet. Megtalálták a .Sancta Maria" repQlőgép roncsait Washington, augusztus 5 A panamai Valdevól>ól jelentik Itogy megtalálták a .Sancta Maria> repülőgép roncsait. A jelenségekből megállapították, hogy a gép teljes sebességgel zuhant le a tengerbe ős valószínűleg az összes utasok elpusztultak. ha cserépkályháit a fűtési idény előtt a legmodernebb tüzelési rmdszerekr/c átalakíttatja. 21% Cserépkályhák gyönyöitl kivitelben raktáron. Vételkénysier nélkül tekintse meg nagy OHri,kit,Ss-»ktSrasiaL tl.lliMt .1 átiJ.lilliwklt 1 I.JpMloiltbtn N..,k..ii*. Némath Gábor Kl.laludl H. io. kilyhá*. Már 8 pengőéri vehet fényképezőgépei, mellyel jó felvételt készíthet. 6 havi részletfizetésre fényképezőgépet szabó antal fotó-szaküzlet—laboratórium. APRÓHIRDETÉSEK 10 iiólg 60 fillér, minden további uó 4 fillér. Névixre vasárnap kényelmei autóval olcsón ul/izhat KIŐJegyzés Kaufmann Manó náL Telt fon 2-22. 1953 Kölcsey-utea 11. sz. bázban kétszobás lakás előszobával él mell ékhelyliégekkel együtt október l-re kiadó. 2295 Kétaxobáa utcai lakát az összes mel lékhelyisésekkel együtt november l-re ki-adó Cíányl Lisiló ut 16. 2294 Háromaatobáa cnie\'ell lakás november 1-rr, kattAaxobáa azonnalra ki«<ló Eötvös tér 26. 2296 Kattflaxobás, csinos udvar! lakás azonnal kiadó. Batthyány u. 22. sz. 2300 Egy wiaoblxható leány, mint Üzleti megbízott, felvételik Jelentkezés déli 12-1 -ötölt. Német kályhás. Klslaludl-u 30. 2299 Jobb. rendes aaobalaánvt keresek Balatonboglárra. Csengery-ut 36. 2298 Llbaaalr, garantált Mllhofernél, Petófl-ut tiszta, kapható I. Telefon 56. 2301 lakoláalaányt taljaa allAtéaru fogad kereiztény család, közel az összes iskolákhoz, zongnrahaunátattal, korrepetá lás. Cim a kiadóban. Szezonvégi kiárusítás Az Összes férfi és női nyári divatcikkek, ifirdó-és strandcikkek angnsztns 2-tól 14-ig leltári áron árnslltatnak Brónyal Divatház Horthy M-ut t. HIRDESSEN ■ „Zalai KBzl5ssy"-ba*. 11 bélyeg érték! Otthon, padláson, fiókban heverő bélyegeit értékesítheti minden hétfőn délután 6-tól 8 ig a nagykanizsai Bélyeggyűjtők Asztaltársaságánál — az OMKE-ban. Minden bélyeggyűjtőt szívesen látnak. Tagdij nincs I Roletta «\'•«■«\'.. afrik "".•Inor | <llv4n»U " P4™"" Hírsoh éa Szegd cégnél Hatraovászon Nyugágyvászon Szalmazsák 15 tel •zénsavpetronosei*8 ellenében kapható azegyedárusltónál: SZABÓ ANTAL sportüzletében. imék! 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljeyy^ési- vagy Vámcserekönyv (Szállítási bárcakonyv) hitelesítve P4-00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakóidban: ORSZÁG JÓZSEF mRg, műtrágya, nfivényvidclmlizs-rck. gép, ni*, stb. kcie.kede.eben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróiig mellett) Tolelon: ISO. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. ai r—► mmmi -—. I slndmrkt s beiyl kere*sd6kaif I I t• li\':<rM»taál luna. b« I It IMnitmt klamf Is rnlmM\' U&HM Vállasa UuinwasdáliUui Ms«,Uels* [M lli OsMs. M lMU 77a fivfoly»m 177. szám Nagjkaniua, 1837. augusztus 7. szombat Ara 12 M. ZALAI KÖZLÖNY t» UjddáráUl: HM & POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos lilőHzcttel ári: egy Ma • pengi « Sierkeiilóe*(i ÍJ kniWhli.UU leldoo: 40 flliér. 78. u. A kanizsai tűzoltóság bizony esztendőkön keresztül mos^ tohugyerek volt. Maga a város nem támogatta és nem nyúlt ugy a hóna alá, mint ahogyan ez a nagyfontosságú intézmény megérdemelte volna. Mert hiába állították be az ügyosztályon a szükséges téle leket, a költségvetés átievidüálá^á nál a kék ceruza áldozataivá letlek. Törölték. És maradt minden a régiben Hogy a kanizsai tűzoltóság annyira fejlődőit, azt parancsnokid pcUIás ügyszeretetének, gazdasági érzékének, a műszaki ügyekben való jártasságának és fö\'eg nagy \'e!ke:e désének köszönhető. idősebb Knortzer Gyögy főparancsnok iskola példáját teremtette meg annak a rendszernek, jimély mindan tűzoltó szert és eszközt, amit csak lehet, saját kezelésében ós munkájában állítja elő. Még a legmodernebb gépek fontos alkatrészei! is nem egy izben a tűzoltóság maga házilag ké-szitctle és igy jelentékeny összegeket takarított meg> amiket viszont kiépítésére tudott fordítani. Knortzer György főparancsnoksága a nagykanizsai tűzoltóság aranykora. Az ö módszerét, nevelését alkalmazták egész Dunántulon, szakkönyve pedig kátéja a hivatásos tüzoltósá;(nak. Idb. Knortzer György neve kitörölhetetlenül be van írva a kanizsai tűz o\'tóság annaleseibe. Ugyanezen a nyomdokon halad dr. Prack István, aki nem csak a tűzoltóság szereinek beszerzésénél, hanem a „gazdasági hivatal \'és a város köztisztaságánál alkalmazott módszerével jelentékeny megtakarításokat eszkö-tölt. A kanizsai tűzoltóság - főparancsnokainak nagy ügyszeretett mellett - önerejével tartotta fenn é3 fejlesztette magát, szerezte be nem kis részben a szükséges szeralt És nem csak a városnál nem kapta meg az őt jogosan megillető anyagi támogatást, de még a nagyközönségnél sem. Hiszen amikor a tüzoltó-egyesü\'et kiépítését Ciőírozditandó párto\'ó tagokat igyekeztek szervezni, bizony nagyon kevés tag került a gyűjtő-listára. Pedig a nagykanizsai tűzoltóság fontos munkát végez, ételünket, vagyonunkat menti-őrzi a tűzvész idején. Nyugodtan hajthatjuk le fejünket éjszakai pihenőre, mert virraszt o tüzőrség. Hosszú esztendők kelettek ahhoz, hogy a kanizsai tüzoltó\'aklanya ügyét odáig sikerült vinni, ahol ma van. Hogy végre mégis csak sor keiül a bővitésre, megfe\'e!ő kiépítésre. Noha ez sem végleges megoldás. A tűzoltóság megfe\'elő elh.\'lyezéfl3 annyira égető kérdéssé vált, hogy azt többé kitolni vagy elhalasztani nem lehet. A nagykanizsai tüzo\'tóság olyan periódust is é\'t át, amikor a főparancsnok lemondott, mert nem akarta és nem tudta a felelőséget vállalni, hogy nagyobb tűzvész esetén ezzel a tűzoltósággal és felszereseivel lokalizálni tudja a tüzel. Hogy a hivatásos tüzoltótiszt problémája hogyan áll, mindenki tudja. Nincs 800.000 pengő kárt okozott a letenyevidéki borzalmas felhőszakadás Egy vidék panaszai és bajai egy képviselői körút tükrében — Megdöbbentő részletek az ár szörnyű pusztításairól — Vitéz Bíró György képviselő körutat tett kerületében és személyesen tesz Jelentést Darányi Kálmán miniszterelnöknél A Zalai Közlöny munkatársának nyolcórás autókörutja vitéz Bíró Győrgygyel az árvJzsujtotta vidéken (A Zalai Közlöny kiküldött munkatársától) Már hosszú, elnyujiott árnyékot vet a Nap, de Nagykanizsa még csak akkor éled, amikor végigrobogunk a városon. Mel ettünk rövid bőrnadrágos, stájerkabátos, tiroli öltözetű ur: < vil(óz f.Biró György, a lenti-i kerü\'et közszeretetben álló országgyűlési képviselőié. Egy Igazi képviselő Hogyne lenne népszerű ez a közvetlen modorú, jóságos mosolyú és jóságos szivü magyar ur, amikor kerü-letéérl olyan áldozatra képes, mint most is, amikor külföldi nyaralásáliól utazott hu/A, hogy végiglátogassa kerületének árvizsujtotta résiét. Mert vitéz Diró György éppen Salzburgba utazott, amikor a linzi pályaudvaron vett magyar újságból megtudta a letenyei katasztrófát S amint Salzburgba ért, csak ép|>en csomagjait lette le és a következő vonattal már jött is kerületébe. Nem dicséretképpen mondjuk: de tanulhatnának tök" képviselőtársai! Este ért Nagykanizsára és h"jnf\'lban n >.\'nlai Közlöny munkatársával már útban is volt, hogy bejárja az ársuly-totta zalai tájakut. Amit láttunk, az megdöbbentő volt, m«rt a fulr, a szerencsétlenség és a baj sokkal nagyobb, mint amilyenre az első jelentésekből következtetni lőhetett. Néhány részlet a kárjelentésekböl Első utunk a letenyei főszolgabírói hivatalba vezet. Ide már beérkeztek az egyes jegyzőségckből, - ha csak hiányosan is a kárjelentések. Belepillantunk némelyikbe. Kerkateskánd : Szomi József háza összedűlt, a kár 410 pengő. Kts-lakos : 11 gazda takarmányát elvilte a viz, kár 1000 pengő. Tormafölde : két ház összedűlt, rengeteg kerítés, pajta, kazal elúszott, a kár télelenként részletezve kb. 6-7000 pengő. Tótszerdahely : 13 ház, 3 kamra, 4 istálló összedűlt, 23 kerilést elviltv 36 házat megrongált, 6 isiállót, 6 pajtát használhatatlanná tett a viz. 38 gazdától 320 q szénát, 450 q szalmát, 698 darab aprójószágot, több disznót, rengeteg fát, stb. elsodort az ár. A kár itt 40.396 pengő, -mondja a jegyzői jelentés. De ezzel nem elégszünk meg. Győrünk ki a helyszínre. Igen ám, könnyű ezt n^ndani. \'ElfleTej^ük azonban, hogy Zalában vagyunk t Délzalában, ahol útról beszélni alig lehet. „Hiábavaló küzdelem ezt a vidéket Egerszeg felé Irányítani" — mondja Bíró György képviselő Mégis nekb\'ndulunk. hagyjuk el Lctenyél, az ut mellett kőrakások díszelegnek. Nagy kockakövek és upró kavics. lUépitéslicz. S közben iu autó ugv ráz, hogy nyelvharapás nélkül alig lehel ri\\cgszóTaIni. Később tengelyig érő sárrétegbe L)eríilünk. A kocsi alig (ud 5 kilométeres sebességgel haladni. Kérdeznünk sem kell, vitéz Bíró képviselő maga ad)" meg » felvilágosítást. - Látja, ez mind Zalaegerszeg bűne. Tavaly ősz óta vannak itt ezek a kövek, de az utépités még mindig késik. Tudom nugyon jó\', hogy Nagy kanlzsának minden igyekjcsaejíét igyekszik a vármegye meggátolni : - Egerszegért. Pedig hiábavaló küzdelem : ezt a vidéket nem lehet a természeti ndfillságokkaf élLenkfcrf zően Egerszeg felé terelni. Még nk-kor sem, ha megakadályozzák, hogy ez az ut elkészüljön. Magam is nem egy izben jártam már eT ezügyben, de Ígéretnél egyebet nem kaptam. Most azonban nem hagyom annyiban és visszautazásom után azonnal |elentést fogok lenni Badgasleinben Darányi kegyelmes urnái az órviz kártételeiről és a lehetetlen zalai utakról. Egy nyolcgyermekes család otthona: romhalmaz félméteres Közben beérünk a falvakba. Mindjárt az alsószemenyel faluvégen egy romabadölt házat lá\'nl. Burjá;rKál-mán tanító adja meg a felvi\'ágosl-tást, hogy épp a falu legszegényebb emberét telte hajléktalanná \'azfór. A ház bizony nem \'más, mint egy félméteres romha\'maz. Csak a tüz< hely kiégett fekete darabjai meredeznek még az ég felé. Apró, feketeszemű gyerekek kerülnek e\'ő vala- még példa reá ebben az orsa^ban. Joggal mondhatjuk tehál, hogyNagy kenizsa a tűzoltóság kérdésben egy csöpi>el sem volt az az áldozatkész váris, mint testvérvárosai. Az uj tűzoltói törvénynek, uj miniszteri Intézkedéseknek kellett jönni, hogy n tűzoltóság ügyeinek ah.pos rendezése megtörténjék. III van a tűzoltóság létszámának szaporítása, a felszere\'ésének modernizálása és Itt van a hlvatáscw parancsnok kérdése. Főleg az utóbbi Időszerű. Nem lehet egy másirányban legmesszebbmenőin e\'foglalt és többféle ügykörü városi főtisztvi e-lölől azt kívánni, amit egy hívatásos parancsnoktól : hogy egész. éPjét vesse bele a tűzoltóság ügyeibe, modernizálásába, hogy egész idejét ennek szentelje, hiszjn amit eddig a kanizsai tüzoltóföparancsnokok tettek a tűzoltóságért, azt kevés parancsnok tudja megtenni. Páratlan ügyszeretet, végleien lelkesedés és óriási munkabírás szükséges ehhez. Azért Nagykanizsa közönsége örömmel veszi a tűzoltóság és hivatásos állományú parancsnok ügyének rövid i4ön belül való napirendre tűzését. Valóban legfőbb ideje volt, hogy az államhatalofm a vidéki tűzoltóságok ügyeibe belenyúlt és egy olyan modern tüzo\'tóság kifejlesztését igyekezik előmozdilani, a mely megfelel a ijv4 modern köve- honnan. Csesztregi József, a károsult gazda gyermekeL Mikor fagglatni kezdjük őket, elmondják, hogy n\'ud. tak a nagy vihar idején. Mikor bezörgettek hozzájuk és ők leléplek az ágyból, már térdig ért a szobában a viz. Épi>en, hogy csak ki tudtak menekülni- Egy kis gyorssegély Nyolc gyermekkel áldotta meg az teiményeknek. Ne várjunk ismét hónapokat, ne hagyjuk teljesen legutoljára a kanizsai tűzrendészet! kérdéseket. Ezek kei a kérdésekkel foglalkozni kell és jobb, ha minél előbb kerülnek a plénum elé. A nagykanizsai tűzoltóság, a vá-ros tűzbiztonsága valóban megérdemli, hogy e/ekkel a kérdésskkel ugy foglalkozzunk, ahogy az ügy fontossága és komolysága megkívánja, megköveteli. Egy modern, százszázalékos teljesítőképességű tűzoltóságért áldozatot is kell hoznia a városnak ! (B. R.j iAum ÉteDöüi íj) «n». Isten Csesztregiékel, akiknek mto* deqgMpka az udvar >n elusórtan ver "fey kii kamrái) i a pajtái* hu/ódtek meg mig >nein tud- nak ujabb\' há/ot tömetni. Megértetik kctafcen a hegyről CsesztnsMne is, akJrvk v4U/ Bíró képvisel\'azonnal átad 10 jiengőf. N«gy segítség ez most nekik. Partvédelmet! í>€ a& s&rgst, tovább kell menni. Felsőszemenyén a folyammérnöki hivatni!*® jiihiitsiikíittflírti, l^ég ót^ ígértK » falu alall elhaladó ineder megreiul-szabi\'dy<M<M>át ryndes partvédelemmel, de a Mura azóta is állandóan viszi u partot s maholnap mái- az úthoz ér, ha nem jön sürgős segítség, Egyébként a felsőszemenycl jegyzősógben l\'J.000 pengőt okoz ott az ár. — Szülte hihetetlen — meséli a plébános, — hogy a faluban u magas uttestén közel félméteres volt « viz. Magam sem akartam hinni, míg nem láttam. Kocsin kellett mepni misézni és a túlsó oldalra is esan ugy lehetett átmentei, ha valaki levetette u cipőjét és térdig belegázolt. Járható utat Kanizsára 1 A jegyzőségre megyünk át. Az ár-okozta károkon kívül itt is az útra panaszkodnak legjobban, pár pillanat alatt, mint egy hangyaboly olyan a jegyzői iroda. A plébános, a Jegyző, a tanító csakúgy öntik a panuszok áradatát, mint a falusiak. - öt kilométer csak (az itt Mura-rátkáig, de ezt sem .akarják megcsinálni ; - hangzik többfelöl rfs egyszerié. { | -- Tudjuk Jól, hol .gáncsolják el I - mondják. - Pedig lEgerszeg nekünk nem felel meg. Egyetlen ut van erröi a vidékről: lés ez Kanizsa felé vezet. Csak meg [kellene csinálni. Elsőrendű érdeke volna »z Kanizsa kereskedő társadalmának is. Ml be vagyunk itt zárva és ezl áz egyetlen Kanizsa felé vezető kiutat sem akar|ák megadni. Közben vitéz Bíró György a falusiakat fogadja. Nem tart ugyan panusznapot, de nem tud elmenjU addig, míg meg nem hallgatja ezeknek a szegény embereknek kéré}-sét és nem mond mindenkinek egy vigasztaló, biztató s^ót. Ujabb községek kerülnek sorra. Az uton látni minden ült a viz szörnyű pusztításait. Letarolt útjában mindent. A rétek nagy része még mindig viz alatt áll. Az utak mentén végig kidőlt kerítések, a palakpk partján elszórtan szénakazlak, ól maradványok. Az ár szöroyfl pusztításai Tormaföldön még mindig szivaly-tyuznak. Nyolcan-lizen állnak a Tar-oltók fecskendője meüeljt. A nap már magasan áll, távolról cséplőgép bugása hallik, az éltető munka dala: — és ezek a szegény emberek itt izzadva igyekeznek eltüntetni a pusztitő ár szörnyű munkáját. A viz itt az ablakokon folyt be. A házak falón piszkos, sárga folt végig. Lehet jnásfél méter magas. Eddig ért a viz. A hidat amarra egészen efvilto. Itt az iskolát mosta alá ugy, hogy kétméteres gödör van egyik oldala mellett, ott a hikást merik, padlózzák, mert lesüllyedt az egész pinoe. Az utak mellett piszkos sárga mocsarak. Néhol hosszan elhutódfaak, másutt mélyre mosták ki a földet I-áttunk lielycket, ahol az egész pajtát takarmányostól, szekerestől együtt elvitte a viz. A házak körül mindenütt serény munka. Most szedik össze a viz által elsodort holmit. Nem is lehet felsorolni mipdent. Hosszú oldalak kcUcníjnek ehhez, hisz a jegyző-ségeken tucatjával állnak az akták. Végig árvízkárosultak kárjelentése ü— G-8 ezer pengőtől 40 ezerig egy-egy községben. Lehet a többezer tétel 150—200 ezer pengő összesen. Ponto- san még nem is tudni, hisz csak ebekben a napokban kerül Í«1 11 iwagyé-héx, ott látni majd csak együtt, hcQ^pyi is a kár. Ez azonban csak a tipegés kár, ha hozzászámítjuk azt, l»ogy a rétek viz alatt állnak, fozapo. «k, a szénatcrméí> hasifjavelictettcn; a főbírói becslés szerint — lehet a Kár 0—800 ezer pengő. Biró képviselő Darányi miniszter elnöknek tesz jelentést A károsultak és a szetníaifük\' el-moudósából, de u látottakból tfs elég tiszta képet kapunk a hatalmas felhőszakadásról. A viz néhol kétméteres magasságban hömpölygött seeész szalmakazlakat, pajtákat vitt et egészben. Letjnyón n lebetonozott fürésztelep é|»ülpjtét pehelyként vitte el s olyan farönkökkel játszolt az ár, amelyet\' csak \'8-10 ember tud megemelni. Vitéz. Biró képviselővel bejártunk 10 12 községet, láttuk u viz romboló erejét és az ő nevükben is segítséget kérünk. Vitéz Biró képvíse-lő, a kerület agilis képviselője most azonnai jelentést tesz Badgasiein-ben Darányi miniszterelnöknek é® a megyével egyidejűen megteszi a lépéséket & segé\'y ügyében. • Nagy a kár, sok bajt okozott az ár, de a községek még ebben a nagy szomorúságban sem tudják elfelejteni a legnagyobb ktvánság</, a legszükségesebb és legfontosabbat : utat 1 utal 1 utat !l Gráf Ernő l>ST. augü«iiut 7. Kisdedek makacs székszorulásánál és nagyobb gyermekek gyoinorbélhurutjánál reggel felkeléskor már egy negyedpohár természetes „Ferenc József" keterü-viiet is kitünö eredménnyel adhatunk. Az orvosok ajánlják. Tegnaptól máig Ország: Piacra kell hozni a tűzifát, külön-be í rekvirálni fog a kormány, - jelentette ki Bornemisza Géza miniszter. V l Budapesten fényes nappal kifosztották dr. Skuteczky Iván ügyvéd Veress Pólflé utcai lakását és nagyobb összegű készpénzt és rengeteg finom ruhaneműt loptak, amflt bőröndökbe csomagolva vittek el magukkai az ismeretlen telkesek. A1 kár jelentékeny. | | 1B0 budapesti ügyvéd el!cn tör\' lési eljárás indul, mert nem tudták befizetni kamarai illetéküket. A legutóbbi napok nagy valutaügyében eddig 6 letartóztatás történt Budapesten. A vezért azonban körözik. ( Budupest székesfővárosnál az elmúlt hónapban 5,260.939 pengő adó folyt be, vagyis 270.000 pengővel több, mint az előző hónapban, i , A budapesti detektívek u Rákóczi uton elfogták a gyenesdiási óvadé-kos szélhámosokat, ukik »bér be vették* a Tulipán-szállót is ott óvadékos alkalmazottakat vetlek fel. Ily módon néhány ezer pengőt össze, s/edlek. I f Szegeden befejeződött az agrár-ifjusági kongresszus. | Dr. Rujczy-Rasztovich Imre olimpiai világbajnok most tartotta esküvőjét Simonfay Katalinnal. Helsinkiben már a bemelegítő versenyekben is jól szerepeltek cél-lövőink. r ^ M i reggel" nyilt meg Budapesten a Nemzetközi Asszonyhét Világ: Magyarország döntetlent ért Amerikával szemben és legyőzte Finnországot a sakkolimpián. A párisi Figaro azt a szenzációs hírt közli, hogy az angol kormány legköze\'cbb átalakul és Eden távozik a kormányból. E hir megerősítésre szorul. l| Párisban a városi adót (felemelték 50 százalékkal. I Megkötötték az ameriká^-orosz kereskedelmi egyezjményt. A torinói gépkocsi-versenypályán óriási tűzvész pusztilotl. A (tribünök nagyrésze beomlott. „ i Hirota japőn külügyminiszter kommunistaellenes egységfront meg teiemtésére szó,itot!a fel Kinát. A bulgáriai Csepelurszko közeié ben egy társasgépkocsi, amefyen 60 turista foglalt helyet, a szakadékba zuhant és kigyulladt 10 kiránduló haldoklik, a többi megsebesült. töfcb sebesült állapota válság*®. Antwerpen egyik nagy áruházában este tüz támadt. Óriási lángtenger támadt nyomában, a hatabn^as épület nngyrésze égett, a késő éj« szakai órákban már a szomszéd épüle\'tekre is átterjedt a tüz. Az áruház ötödik emelete teljesen elpusztult. Hajnalban még mindig égett az épület. Katonai cSapötotó vonultak ki a vész iszinhelyére. Alfonz király közvetít a nemzetlek ós a vörös kormány között A volt spanyol király nagyfontosságú tanácskozásai Qenfben — A vörösök Valencia átadasáról tárgyalnak a nemzeti kormánnyal — Az anarhisták fonadalma teljes elsöpréssel fenyegeti Barcelonát Madrid, augusztus 6 Miaja tábornagy, a Madridot védő vörös hadsereg parancsnoka, mint hivatalosan jelentik, megvált állásától. A távozás nem végleges. Utóda, visszaérkezéséig, Porlega altábornagy. Páris, augusztus 6 A laptudósitók jelentése szerint Barcelonát teljesen elsöpréssel fenyegeti az anarchisták forradalma. A jelentések azt a szenzációs hlrl iá közlik, hogy Murio Ola^aro a nemzeti kormánnyal tárgyal Valencia átadásáról. Egyes hirek szerint Azann köztársasági elnök maga is a felkelők élére állt. E hirt még nem erősítették meg és azt hiszik, hogy ezzel csak azt akarják elérni az anarchisták, hogy megbuktassák a jelenleg uralmon lévő Negrin-kormányt. A helyzet mindenesetre válságos. Valikánváros, augusztus ,6 Hivatalosan jelentik, hogy bár a Szentszék elismerte a spanyol nemzeti kormányt, de jure elismerésről nem volt szó. Ezzel u megkülönböztetéssel a Szentszék azt akarja el- érni, hogy a valenciai kormány alaftt lévő testületek se idegenüljenek el, illetve, hogy a vöi-ösöik uralma alatt lévő kutolikusokkal is meglegyen a Szentszék összeköttetése. \\ Páris, augusztus 6 A Journul megerősíti azt a hirt, hogy Alfonz spanyol király nagyfontosságú tanácskozásokat folytat. A volt spanyol király kísérete cáfolja ezt, de a lap genfi tudósiló jai közli, hogy látta, amikor Genfben több előkelő spanyol személyiséggel tárgyalt Alfonz. A spanyol urak most érkeztek Genfbe és egyenesen Alfonz királlyal kívántuk tárgyalni. A különböző jelentésokbői , arra következtetnek, hogy Alfonz valamelyik kisebb európai királyság révén közvetítésre vállalkozik a spanyol \'nemzjetiek és a kormánycsapatok között. A jelentések arra mutatnak, hogy ez a királyság Belgium lesz. \'A belga király fog közvetíteni. « K*»tU>«t<ttr *gj f»*g8árt Egy garnitúra fonott kerti bútort Is lehet nyerni az egyházközség kul-turház-sors jegyén. Olcsó r • nyári vasar Singeméi aug. 2—14-ig. ___thua ■oa.om_______ Évtizedek után most érkezik ismét Kanizsára a ferenciek római generálisa A nagykanizsai papság és katollkusság ünnepélyesen fogadja az állomáson 1^37. Müj^fllztiát 7. Magyarfilm-premler A magyar irodalom torén nem újonc már Boross Elemér. Színdarabjai n budapesti és külföldi színpadokon mór kirobbanó sikwfcd arattak. \'Rt uiészclcs tehát, hogy a közönség felfokozott kíváncsisággal várja a/t a filmet, amelynek témáját ő dolgozta fel mesteri kéznél. A szombat—vasárnap bemutatandó uj magyar film sikerén azonban osztoznak vele a«j,k a nagynevű és lehet-séges művészek, "kik a filmben a főszerepeket alakítják. Tolnay Klári, Háday, Hátkay, Rózsahegyi, Mecséry Ila, Juhász József és Vizváry Mariska nrók a nevek, amelyek szavatolnak azért, hogy <\'*t a magyar filmet Is ozok közé sorozhatjuk, amelyek ugy rendezéslH\'n, mint témálwn és szl. nészi teljesitményekl>en kielégítik a hozzájuk fűzött reményeket. BoW>ss Elemér vígjátéka hosszú ideig volt műsora a budapesti moziknak, amibtn a film kiváló kvalitásain kivftl anöak is része van^ hogy szere-pclnek b« nue a Buda|>esti Hangverseny Zen kar és Pertis Jenő cigány-bandája. Csak két napig lesz a film Nagy. kanizsán, mert azt vasárnap éjjel már Szegcnre Kell szállítani, hogy azt ott hétfőn már a szegedi publikum él-vezhesse. Pintek SU1APEST I. 17 Dabis László előadása. - 17.30 oláh Emiiné énekel, ~ 18 Felolvasás. - 18.30 Farkas Béla cigányzenekara] - 10 S|>ortközlcményck. — 1J).3<) 4 napig a magyar tenger kórfll mikrofonnal. Közvelilés a Balaton és kör-nvékéről. - 21.10 Hirek. — 21.40 Szarvas Klára hárfázik. - 22.10 Idó-jártsjclenlés. — 22.15 A rádió szalon" zenekara. — 23.20 Vécsey Ernő ja*z-zenekara, Horváth Ernő énekel. — 0.05 Hirek. BUDAPEST n. 18.30 G. Be ke Margit dr. előadása. - lü.30 Hanglemezek. - "0.30 Hirek. - 20.50 Vidák József zenekara* Szombat BUDAPEST L 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. - 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Hová menjünk? — 12.00 Bodrics Béla < igányz«nekara. — J2.30 Ilirck. - 13.20 Időjelzés, időjárásjelenU\'-s. 13.30 Hanglemezek. — 14 10 Hirek, árak. — 10.15 Radvánvmé Buttkai Ennna mesél. — 10.45 Időjelzés, hirek. 17 Hans Joachim Koelreutter fu-volázik. — 17,25 Dr. Mülk-r Pál előadása. 17 40 A rádió szalonzenekara. - 18.15 Felolvasás. - 1(1 Mit üzen a rádió? — 10.30 Clemens Da-hinden énekel. — 20 Ijchár-est. A Rádióélet hangversenye ós ennek ke. re\'lében a rádiótárgysorsjáték Tőnye-reményeinek sorsolása. -- \'Ü0.50 Külügyi negyedóra. — 22.15 Hirek. — 22.35 Rácz Zsiga cigányzenekara. — 23.15 Komor Géza jazz-zenekara. _ 0.05 Hirek. BUDAPEST II, lü.30 Mezőgazdasági íéióra. — 20 A budapesti nemzetkö/i dnlosverse-n.ven résztvevő külföldi énekkarok hangversenye. — 21.15 Jlirek. — 21.35 Tánclemczek. \' . « Jé »Utnl, mert szétkapkodjak az egyppngős egy,Wzközségi kulturház-sorsjcgyck\'-t. Rövidesen igen érdekes ás előkelő vendége lesz Nagykanizsának. A szentferenciendi\'k általános rendfőnöke, a rónvii generális., P. Leo-nárdus M. Bollo a magyarországi ferences-rendházak vlzitálására Magyarországra érkezik. Ugy tudjuk, hogy évtizedek óta nem lá!o-gatta meg az általános római re.id-főnök a magyarországi fereices-tartományi és igy a franciskánus, gftnvrólis magyarországi látogatása nem csak a nagykanizsai, hanem az összes n agyarországi /franciskánus -rendházak és tagjai ázámára e-c-inényszámba megy. A római geae ráiís értesülésünk szerint aagusílus 17 énMndui el az olasz fővárosból és Nagykanizsán lép elsőizben m»gyar földre P. Le mardus-M. Be\'lo első látogatása a nagykanizsai rendháznak szét és érkezése nem csak a fe-itncesatyáknak, han^m az egész város katolikusságának is eseménye és ünnep;. Azért az egész város papsága, az összes katolikus szervezetek . és egyesületek ünnepélyesen fogadják a vasúti állomáson a magyar földre érkező P. Leonurdust. Fogadtatásánál ott lesznek a város részéről dr. Krátky István p »lgármos!er, mig 0 Szent József .rk. egyházközség részérői dr. Hegyi Lajos vl\'ágl elnök, Babochay György iáié nak dr dr. Petrlcs József t egyházközségi gondnok, stb. a képvl$elöte>lü!et. Az általános főnök fogadtatására Budapestről lejön a magyar rend- Megemlékeztünk hasábjainkon Pitzc Gusztáv voll zalai MAV elöljáró ügyéről. Pit/e 1919-ben Za\'a lövőn, ahol MAV elöljáró volt. a birtokosokat arra kOnyszeriletlc, hogy házaikat adják át u vö:ös katonáknak, Tóth Géza községi jegyzői pedig becsukatln és felszöHlolta, hogy adja át a hatalmat a szocialista tanácsnak. Becsukat )tl még e/ei.l.ivüt egy hadnagyot is, aki fe- lartomány fönöke, P • Scheirich Bonavcntura, a tilkái\'ávat. e^yült Nagykanizsára. P. Scheirich egyházi ruhában a t:*mpl »ni ajtaja e\'őH fo gudja az ideérkező generálist, \'mig P Oirfusz Yiktorin plébános-ház-fönö!< a vasúti állomáson a notabiii-tásokkal. \' A nagykanizsai rendház mindent elkövet, hogy a ferenctek általános (világ) főnökének nagykanizsai fogadtatása minél ámjJozánsabb és szeretet lel jesebb legyen. Ugyancsak Nagykanizsa város katollkussága, összes szervczetil. Ezáltal is kifejezésre juttatni akarván azt a me^g ragaszkodást, amit a város közön-sége a ferences atyákkal és n rend dei szemben érez, akik 55ÖNév ót 1 szolgálják Nagyk anizsán a hiteleié\', a vallásosságot, a hűséges és tiszta magyarságot, a konszolidációt, a vá ros békéjét, az erények ápolását é akik\' hosszú évszázados munkássá gukkal valóban rászolgáltak ene a bccsülésie és közszeretetre. A magas egyházi méltóság, a franciskánusok egyetemes főnöké-nők nagykanizsai tartózkodása nem csak a franciskáaus-család, han^rn az egész város katolikusságának ünnepe lesz. | Nagykanizsáról Szombathelyre, Pápára és a többi rendházak lálo gatására folytatja üljél P. Leonar-dus. akli P. Zndravctz ferences-püspök, az országos nevü e^ryház-szón\'ik kisér magyarországi utján. hé/ érzelmű volt. \\ biióság Pit/e Gusztávot ezekért hét hónapi börtönre ilélle. Az ilé\'et jogerőssé vált és az egykori elöljáró U is. ül te ezt a bünlelését. Pitzn később perújrafelvételt kért. Akkor négy hónapi fogházra Ítélték, mert több vád alól felmentették. 1937-ben újból perújrafelvétel! kérelemmel fordult a bírósághoz A zalaegerszegi törvényszék ismét cs^k * bűnösnek moPdotta ki Pitzét „ é« négy havi fogházra Ítélte Mofet került az ügy a kir. tábla elé, amely megváltoztatta az elsőfokú bíróság Ítéletét és Pilze Gusztávot hat Jió-napi börtönbüntetéssel sújtotta. Pjtze semmiség! panasszal élt Zalavármegye 1937. évi uszóbajnokságai A Nagykanizsai Torna Egylet Za\'a várme gye 1937- évi úszóba jnokságai-ra a következő versenykiírást eszközli : 1. A versenyen résztvehet korra való tekintet nélkül minden zala-megyei illetőségű, za la megyei sportegyesükébe tarlozó versenyző. 2. A verseny dr. Krátky István Nagykanizsa város polgármesterének védnöksége alatt, a MUSz versenyszabálya szerint, a Tabódy-ser-légért folyik. A serleg vándordíj, a melyet az a csapat nyer el véglege.* sen, amely háromszor egymásután, vagy ötszöri megszakítással győz a pontversenyben. A vándordíj jelenlegi és első védője Nagykanizsa csapata i 3. Pontozás mind nz egyéni, mind a csapatversenyben 6, 3, 1 arányban történik. 4. Az egyes versenyszámok győztese *ZaIa megye legjobb uszója« elmet nyeri. Az egyéni számokban az efső három helyezett éremdíjazásban részesül. 1 5. Az egyéni versenyszámokban a résztvevő egyesületek legfeljebb két versenyzőt indíthatnak,, a csapatszámokban pedig egy csapatat 6 A verseny 1937. augusztus 15-én fél \'5 órai kezdetlel Nagykanizsán a városi strandfürdőben lesz megtartva. 7 A versenyszámok u következők : l 100, 400 méteres gyorsúszás 100 méteres hátúszás. 200 méteies mellúszás. 3xG() kétharmad méteres vegyesstaféta. 4x66 kétharmad méteres gyors-staféta. Vízipóló körmérkőzés. 8. A versenyen részhenni szándékozó egyesületek 1937 augusztus-11-ig, szerdáig bezáröalg tartoznak leadni nevezéseiket mind az egyénl» mind a csapatszámokra, valamint szíveskedjenek részvételüket és kívánságaikat közölni Holló János le\'>tncvelési tanárral: N:»gykaniz.a, Városi Strandfürdő. 9. E versenykiírást kívánatra minden zalamegyel sportegyesü\'étnek megküldjük, valamint a Zalai Közlöny nagykanizsai napilapban közzé tesszük. Kelemen Ferenc NTE úszószakosztályának elnöke Holló János oki testn. tanár, NTE úszószakosztályának vezetője dr. Potyondy József i:) az NTE alelnöke — Saját érdekében 08 örömére Szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopstein Butoráruhix öizl mflbutor-klál-lltáait megtekinti, vételkényazer nélktll. - (BélyeggyfljtSk UtálkMÓja) IWUŐn délután U-tól 8 óráig az OMKE tahács-terniébea. augusztus 2-től 14-ig. Habselyem női nadrág . . . 128 fillér Habselyem női combiné . . 440 fillér •Cy Habselyem női nadrág-combiné 480 fillér qS7 Habselyem női hálóing . . . 690 fillér Habselyem női ruha ... 780 fillér Egyedárusitó i Ritter András A tábla hat hónapi börtönre Ítélte a voli zalalövői MÁV elöljárót A fellebbviteli bíróság megváltoztatta az elsőfokú Ítéletet « UIM ROZUONY 1887. lugmitui 7 A nagykanizsai színházi válság igazi okai 3 Ir\'a: dr. Dómján Gyula Rossz időben van a színházi szezon Van azonban még « kanizsai színház-mozi kombinációnak egy másik, igen nagy hibája is, ami szintén nagyon sok embert visszatart a szinház-banicné-stől s ez az, hogy a kanizsai színházi szezon, ugy a nyári, mint a téli, a lehelő legrosszabb időben van. A mozival kőlölt szerződés szerint szinház céljaira hasznUható a színház épület május 15-től julius 15-ig és december 1-től 21.ig. A májushm kezdődő szinlszezon a.)legegyszerűbb számítás szerint sem sikerülhet . nyagilag, mert hiszen épm a színházba járó közönség nyáron nyaralni is szokott s a szinház és strandfürdő kedvéért nem fog itthon maradni, hanem el is megy nyaralni, amilxll következik, hogy nyaralás előtt nem igen költekezik, hanem az utolsó hónapban már igyekszik minden felesleges fillért a nyaralásra összespórolni. Akik pedig itthon maradnak, azok a legnagyobb valószínűség szerint szintén kihasználják a jő >4l<>Q s a nagy melvgektien nem a forró színházi nézőtérre ülnek 1h\', hanem a strandfürdőbe, vagy kirándulni mennek. A decemlieri három beles színházi szezon pedig pont karácsony elé esik, mikor mindenki ka. rácsomra gyűjtögeti a jK-nzt s még uzok is, akiknek nem igen kell takarékoskodni, gyűjtögetni, nagyon meggondolják, hogy beüljen"k-e a kifüt-hc|ctli ii nézőtérre, télikabátban dideregve végignézni egy klasszikus drámát, vagy divatos bohózatot s össze-szedni egy influenzát. I A társulatban is vannak hibák Ennyi ok, ennyi hiba egy csomóban, ami egyenként és összevéve mind hozzájárul « kanizsai színházi élet kedvezőtlen kialakulásához. Knnyi akadály, ennyi nehézség, amikkel a színházigazgató legnagyobb részben nem tud megküzdeni, hanem már előre bizonyos lemondással indul n kedvezőtlen kinune\'.elü harcba. Azt is meg kell azonban mondani egész őszintén, hogy ebben az előre Is kétes kimenetelű harcban a színigazgató js követ el hibákat, ami szinten csak a színié vad romlását eredményezi. i-:lső. sorban is a társulat nívója ahelyett hogy emelkedne, évről-évre, ha csak nagyon csekély százaléklkin is, de süllyed. Hogy ezt a színház gazdasági helyzete, vagy a fiatalabb szinészgeneráció gyengébb qualitása okozza-e, azt nem tudom, lény az, hogy különösen az énekc-s darálóknál feltűnő a nivósüllyedés. Hozzájárul ehlMsz az is, hogy a lársulat tagjainak nagy része már igen ismeri, majdnem azt mondhatnám, kissé megunt. Hosx-szu éveken k. resztül ugyanazok a színészek ugyanannál a társulatnál, akár főbb, akár kiset>b szerepkörökön, talán csak lVstcn lehetséges é.s ott is csak akkor, hu valami kiváló te-heUégről van szó, de vidéken, ahol nincs olyan nagyszámú szinházhajáró közönség, az éveken keresztül latolt színész, még ha még olyan jó is, megszokott, majd megunt lesz. Elhibázott a színház helyárpolitikája is. jM|indcn évben ismétlődik, hogy jón a szinház magas, sőt talán még a mult évinél is magasabb helyárak- kal. Ez már maga elég, hogy jó nő. hány embert felmérgesítsen. Jön a bérlelgvüjté-s, összeszednek egy csomó kedvezményes áru bérletet s három liét múlva jönnek már a kedvezményes, filléres előadások, amelyek sokkal olcsóbbak, mini a bérletjegyek. S miután mindenki tudja, hogy az igazgatóság Immár kijön az olcsó hely-árakkal, a drágább előadásokat <-sak a bérlők látogatják, inig az olcsóbb előadásokról már a bérlők is elmaradnak, mert mérgesek, hogy ővelük drágább bérletjegyet vetetlek s most| bérlel nélkül is olcsóbban \'ehet színházba menni. Aztán jön a szelvény-áradat. Az esti kasszáklHMi kevés a készpénz, a színészek léhát kezdenek jeggyel vásárolni, jeggyel fizetni. Pz-letck, lakás és kosziadók megtelnek jegyszelvényekkel, kezdik osztogatni, eladogatni, sokszor féláron is, csakhogy megszabaduljanak tőle é.s némi pénzt lássan >k Ix-lölc, — l>oldog-l>ol-dogialan szelvénnyel megy színházba, s az eredmény most már egyáltalán n\'ncs pénz az esti kasszálriR-l s a szjni-szezon utolsó felvonása a segély iránti kérvény a városhoz. Itt mindjárt meg kell emlktjem a legutóbbi szabadtéri előadások szintén a közönség közönyével magyarázott sikertelenségét, aminek mé-í az az itl előadottakon túlmenő speciális oka\'is volt. Ez az ok pedig az, hogy a közönség nem könnyen felejt s csak egyszer hagyja magái félrevezetni. Mikor kél évvel ezelőtt először hirdették a szalttdtérl előadásokat, az első napi Cigánybáró előadási a második szám után elmosta az eső s akkor az igazgatóság, bár a szin-laiHikon határozottan Ígérte és kötelessége is lett volna megtenni, — nemcsak hogy a színházban nem folytatta uz előadást, hanem még a következő vasárnapra beigért olcsó áru szabadtéri előadást sem tartotta iueg, mert a szerdai előadás után csütörtök reggelre bucsu nélkül eltűnt a társulat Kanizsáról. Ugyancsak az akkori, másnapi János vitéz előadási sem felejtette el a közönség, meri a Ján>s vitézt olyan megtévesztőin hirdették, hogy mindenki joggal hihette a |>csü vendégművészek felléptét s helyette a társulat tagjai játszoltj-ik csak, azonkívül még itt is ujabb hibát követett! el az igazgatóság, mikor f»zt a néhány emberi, aki az előző napra, megváltott Cigánybáró jeggyel - esetleg még némi ráfizetéssel is, — meg akarla né. ni az előadási, nem engedték be. Nagyon érthető tehát, bog)\' az a közönség, amelyik nagyon jól tudta, hogy a Cigánybáró teljes befizetett belépődíján tul a megkötött csöbiztositás is teljesösszeglHJn az igazgatóságé lelt s a befizetett 8— 12 10 |>engös belépődíjak ellenszolgáltatásaként csak egy bőrigázást s legfeljebb még egy al-.i|>os náthát ka-ixiU szabadtéri előadásra vágyó és kíváncsi egész családjával együtt, kél év alatt nem felejti el mi|idez,t s nem állalkozik arra, hogy pénzért megint gy influ nz.ál kapjon, minden nélkül. A jelen cselben tehát csak az igazgatóság semmiképen sem menthető bűne bosszulta uVg magát, jogosan és ala|Kisan. Ezek azok a hibák, amelyeket « közönség véloménvének összegezés - és a színházépület megtekintése után bárki saját maga is könnyen megállapíthat. l.ehel, bog)- szakértői szemmel nézve építészeti, akusztikai stb. szcmpnotból nézve még sok hibát lehelne felfedezni, én azonban csak a közönség szemszögéből s a mindennapi használat alapján azonnal szembetűnő hibákat szedt-\'m csokorba. Hogyan lehetne segíteni a bajokon A hibák megállapítása és felsorolása pzonhan korántsem elegendő, hanem ha a kunizsai szinikullurál meg akarjuk menteni, kell, hogy a m •gismerl hibákat ki is kAszöltöijöfc s a szinház-kultura alapvető és nélk\'iílözhetcikn alapfeltételeit meg is teix\'mtsük. Az összes hiba legnjiikálisabb meg- szüntelési módja az hnne, ha a mos tani színházépület mellett megépülhetne az évtizedeken keresztül tervezett ós várt igazi kőszinház. Most, hogy az Erzsél>cl téren elkészül az uj igazságügyi palota, a tér ■^■■■■■■BN Augusztus 2-től 14-ig nyári vásári Olcsóságban Ritter vezet! Több száz drb. női dival gyapjú pullover, egységár .......... 480 fillér N6i és férfi divat fürdőruha, egységár . . 280 fillér Hibátlan selyemharisnya...... 168 fillér Áramvonalas iskolakazctta...... 240 fillér Selyemnadrág, csikós....... 88 fillér képe szinte megköveteli, hogy a ,\\ja, gyár utcai bejáró gyárkéményes, ál:ü csony házsoros, c^ppet sem cmtíij. kus részletét egy szép, monumentális épület ellakarja s erre mi sem lenno alkalmasabb, mint a mo^UmKfiYzsé-Ik\'I léri |>ark közepén — tehát a város legszebb, legjoliban megközelítheti; központi helyén - felépítendő uj kö. szinház. Ennek felépülésével egyidejű, leg a mostani színház hátsó színpadi berendezés része lebontásra kerülne, az olt leiszabaduló színpadi, zsinór-\' pad\'ási stb. felszerelést az uj szinház. ban is fel lehelne használni, míg a mostani színházépület színpadi részét a mozi meghosszabbításaként lehelne kiké|H\'zni s t\'kkof a mozi is jól járna, mert a nézőtere alaposan megnagyobbodna. Sajnos, a mostani pénzügyi viszonyok mellett ez a legtökéletesebb megoldási mód hosszú ideig álomkép marad csupán, tehát helyette olyan megoldási mó<M kell keresni, pint u mostani világban is megvalósít-ható. (Végo köv.) Lapzárta: Rödcr VÜmon honvédelmi miniszter elnökletével a kormány tagjaj minisztertanácsot tartottak. A távol-levő minisztereket államtitkáraik hclyetlcsilelték. Pénteken reggel Nyíregyháza kö /elében Szelei László pilóta sportrepülőgépével kényszerleszállás következtében súlyosan megsérült. Garami Ernő volt kommunista vezér padláson őrzött j>o\'Uik;ii emlékiratait ismeretlen tettes ellopta. ( A Bev-k-órt elhatározta, hogy meg gyorsítja a villamosokat: átépítteti a kocsikat és erő^bb motorokat szereltet bele. Az északi sarkon lévő sarkkutatók összeköttetést teremtettek egy honolului rövidhullámú rádióssal ós kő \'/ölték, hogy a táborban minden rendben van, a hőmérséklet niinus 2 fok . l,t így is lehet „elszámolni14 Innsbruck, augusztus 0 Letartóztatták Jáger Károly János festőt, ki egy régiségkereskedő meg-hizásáliól Magyarországon régi kurdo. kat és műtárgyakat vásárolt össze. Jáger 150.000 pengőt kapóit vásárlásaira, de az elszámolásnál csak 15.000 jM\'ngő hovafordilásáról tudott elszámolni. _ Még mindig gyilkol az orosz háború Tallin, augusztus fi Az egyik közeli falu végén halász-gverekek egy kiszáradt kútban egy gránátot találtak. A gránál felrobbant és kél gyermeket megölt, kellőt súlyosan megsebesített. A mentésre induló szomszédok közül többet hyperit mérgezésben a kórházba kellett szál-lituni. Azt liiszik, hogy még az orosz vörös katonák telték a kútba a gránátot. |nfA«j%fi liolavinuálf legnagyobb választékban, gyapjú- ésflanell ■ ■lsCJ»t5H KClCllyyiSII takarók, paplanok, intézeti szövetek és egyenruha anyagok előírásos kivitelben lejutányosabban vásárolhatók Kirschner Mór divatáx-ukázában 1937. augusztus 7. ÉAlaW MOZL\'omi ■— ........................ Városi Mozgó. Szombaton és vasirtiap 1 A legújabb magyar Iliin! Borou Elemér vígjátéka Ilimen! Tisztelet a kivételnek Főszereplők: Tolnay KIArl, Rátkay Márton, Mecséry lla, Rádal Imre, Rózsahegyi K., Vízvár! Mariska, Juhász József EzenklvQI: A vasöklO Buck Jones alakításával Vadnyugati bestiák (Harcos indiánok) Előadások szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. Szombaton 5 órakor fillérea I _ (A főispán Budapesten) Vitéz gréf Teleki Réln, Zala vár-n,4gye főisi>ánja hivatalos Agyben két napra Buda|>eslrc utazott. - (A zalai háziipart) siilyos gyász érte. Jésifényszaru kózségl^n meghalt az olt szabadságon Ifvö házii|>ari kerületi Mflgyelő, «|r |Vhér Cé/a. ;i(i éves volt, alallomb»n vitte el 11 betegség pályája delén, ön-a-lk\'n munkása volt a zalai háziipar és népművészet fejlesztésének. A me- Uje gyászát Hödy alispán táviratban Uilmáesolla az özvegynek. __ (A traktor keresztülment a lábán) Cluvák András IM) éves mgybak-naki földműves a mezőgazdasági munkáknál dolgozott Murakeresztunm, a nukor « hatalmas truktor elütötte, UH.V hogy keresztül ment a lábán. A szerencsétlen embernek a lábát tel-jcscn összeroncsolta. A mentők súlyos állapotban szállították be a kanizsai kórházba. » Butorklállltáiunkat tekintse meg minden kényszorvétol nélktll. Kopsteln bútoráruház. - (Agynlőtte magát) Vineze János 10 éves tapolcai fiatalembert holtan találták. A nyomozás megállapította, hogy öngyilkosság történt. A legény Flóbert puskával lőtte agyon magát. Búcsúlevelei js hagyott, amelyben csak azt irja, hogy nem volt érdemes élni.» Valószínűnek tartják azonban, hogy . gyógyíthatatlan betegsége miatt ment a Italaiba, meri régibben egyszer már felakasztotta magái, de akkor sikerült megmenteni. - (Halálos verekedés) Drávoszlárán a korcsmában össze, szólalkozott Vörös-tierdics István gazdalegény Dervák Márk 50 éves haragosával. A szóváltásból verekedés lett s ennek során Dervákot Vörös egy szódásüveggcl ugy fej bevágta, hogy az ko|>onyaalapi törést és agyrázkódást szenvedett. A mentők beszállítotok a kórházbi), de miután segíteni már nem lehetett rajta, Imzavitttfk, ahol rövidesen belcliaít sérülésébe. - (Zsákkal együtt leesett a padlásról) Talján János nagydohszai földművesnél csépeltek. Talián a buzászsá-kokal hordta a j^ullásra. A létra te. tején azonban megcsúszott és u fél-mázsás zsákkal együtt lezuhant. Kórházba szállították, álhqxila válságos. -Nftl robikat, pongyolákat idényvégi Arakon vásárolhat SchUUnél. - (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek született, 0 fiu és 4 leány: Szinodlcs Károly eipésx segéd és Antal Honának rk. leánya, Dani I.ászló földműves és jakabfi Hozáliának rk. fia, Polgár Géza sütő segéd és Szepesdi Hozáliának rk. fia, Magyar Ferenc gyári muifluis és Horváth Annának rk. fia, I.enkovics László mp-számos és Ciozdán Katalinnak rk. leánya, Ká-lovics István műszerész segéd és I\'o-szovecz Máriának rk. leánya, Uudlin József vasúti munkás és ik»dinek Borhálának rk. fia, Horváth József földműves és Hajdú Rozáliának rk. fia, Horváth Károly kocsis és Horváth Veronikának rk. fia, Gerócs József villanyszerelő segéd és Gether l-2rz*é-beinek rk. leánya. — Halálozás 11 cselben történt: Németh (iyörgy rk. 1 hónapos, Makár Julianna rk. 14 éves (Felsőszemenyc), llekler Józsefné Balázs Terézia rk. 72 éves, Gyurka József földműves rk. 39 éves (Oltáré), özv. Poleddák Anlalné Hardy Mária rk. 70 éves, Horváth Honn lanitónft rk. r» éves (Újudvar), Késeld Izidor magánzó rk. 70 éves, özv. Argent Já-no>n\' Néni db Ilona rk. XI éves, özv. Baksa Józsefné Hegyei Juliann\' ref. 07 éves, özv. Tánc/os Józsefné Szálai Hona 83 éves, Kis Anna rk. 3 hóna-l"\'s- Házasságot kötött 4 pár: Ra. dics lk\'/,sö kosárfonó rk. és Nóvák Anna rk., sárecz Károly mechanikus segéd rk. és Szabó Mária rk., Pozsgai Jenő mozigépész rk. (Békéscsabai és Kocsis Bozália rk., I.eilner László téglagyáros izr. (I.elenye) és Bflchler Margit izr. — Olció bevátárUtra legjobb alkalom Sehütz idényvégi áiusitáxa. — (Leesett a telefonpóznáról) Gyurelö József ihárosi lakos a te. lefonpó/nál javította, amikor a ma_ gasból leesett és eszméletlenül \'terült el. Lábtöréssel szállították be a mentők a kanizsai kórházba. — Cloqi.e, imprlmé maradékok Jó méretekben idényvégi árakon SchUtznél Naptári Augusztus 7. Bzombat Rom. kat. KajetAn hv. Protestáns Ibolya. — Izraelita Ab hó 80. Gyógyszertári éjjeli Hzolgálat e hó 15-ig az „őrangyal" gyógyszertár é» a klakanlzsal gyógyszertár. GSxfttrdS nyitva reggel fi órától este 6 órAJg (héttő, Hzordu, péntek dél• tán kitddon egtaz nap nőknek). A buza helyes Sokaknak gondot okoz a buza, gabenn beraktáro/ásáuak kérdése. Hódmezővásárhely kisgyü é e ij foglalkozott a város bjzájának elhelyezése kérdésébe\' é> elhatározta, hogy a városnak több, mint 30 va-gont kitevő búzáját a Mezőgazdasági Közraktárak nagy raktárába helyezi, illetve raktározza ba. Az egyik törvényhatósági tag rámuta-toti arra, hogy a Me/őtfazd<usági Közraktárak ajánlata igen kuláns és az előnyös fe!této!ek millett a véres 100 s/.ázatéklg bizto< helyen tarthalja gabonáját, meri a szükséges kezelést a közraktárak alkalmazottai végzik szakszerűen, a szükséghez képest. A város tiszti főügyésze kijelentette, hogy senki nem vonja kétségbe a többi l»eraktározó:helyek vagy malmok megtniztyitópágíít, A<c gadhatntlan tény, hogy a Mezőgazdasági Közraktáraknál az anyagi Nyílt-tér.*) Ezennel bejelenleni, hogy (ölem különváltan élő feleségem adósságai ért felelősséget nem vállalok és azokat ki sem fizetem. Kiss Lajos 2309 v. végrehajtó. *) Az e rovatban közlőitekért lem a izeikesztóiég, sem a kladöblvalal nem villát lelilóiiéget. Kiadja a laptulajdonos Kflzgazdasigi Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Villalala Nagykanizsán. Felelés kiadó: Zalai Kiről,. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. szim. beraktározása garanciát a törvény biztosítja. Másik n.igy előnye a Mezőgazdasági Közraktáraknál történő beraktáro-zásoknak, hogy a közraktári \'jegyet, melyet a búzáról kap, o vi\'u-os j>énz-kéni forgathatja. De etiöi függete nüt is búzáját akkor adhatja e\', a mikor a legjobb árat remél érta knpnl Endi-ey polgármester klje\'cntctte, nogy a Mezőgazdasági Közraktárak telepén a .legelőnyösebben végzik a beraklározást és nz a legteljesebb garanciát nyújtja. A főispán hasmló felszólalása után kimondották, hogy n város 30 vagon bu\'áját n Mezőgazdasági Közraktárakban tárolja. A Mezőgazdasági Közraktáraknak Nagykanizsán is van Ilyen raktára. Nagy gondot vesz le gazdáinkról a Mezőgazdasági Közraktár. 0) Agy- és szivére! neszesedésben szenvedőknek reggel felkeléskor egy fél pohár természetes „Ferenc Józjel" keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — Igen könnyű uraiéit biztosit, azonkívül a gyomor és a belek működését elősegíti és kielégítő emésztést hoz létre. Az orvosok ajánlfdk. — Bútorokban a Kopstetn-cég vezeti Modern mtntatermetben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .ize-téal teltételek mellett. M,D<S •if , Melegebb 1 Prognózis: Élénk északi, északnyugati szél, nyugaton a felhőzet csökken, helyenkln, da Inkább osak kalatan még lehetnek záporesők, a hő emelkedik. A Meteorologlol Intézet nagykanizsai megtlgyelóállomiaa Jelenti i Hőmérséklet tegnap este írkor: +188, ma reggel. +15-6 délben: +25-6 Csapadék: 0 0 %. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 17 636/1937. Tárgy: A viros zab- él llum-szsimaszflfcséglelínek biztosítása. Yeriiiytirnilisi kirditify. A város részére f. évi augusztus hó 10. napján déli 12 Aráig a városi Ikiatóhlvatalba beadandó zárt iásbeil ajánlatok alapján 300 q zabot és 400 qalomszaimátsierzek be. Bővebb felvilágosítást a városi gaidaságl hivatal ad. Nagykanizsa, 1937. augusztus 4. uos Polgármester. 17.636/1937. Tárgy: Kertészet részére különféle szerek beszerzése. VmiiiiKmiiÉiikirhiiív. A városi kertészei részére f. évi augusztus hó 10. napjának déli 12 órájáig a városi lktatóblvalalba beadandó zárt írásbeli ajánlatok alapján 7000 drb 6 cm. átmérőjű, 6 cm. mély vékonyfalu jól kiégetett virág-cserepet, 100 drb puhafából készült 60 cm. hosszú, 30 cm. széles és 8 cm. mély szaporító ládát és 100 kéve zsuppszalmál szerzek be. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivalal ad. Nagykanizja, 1937. auguszlus 4. 2W Polgármester, TÁROLJA BE (sraiinyalt ■ Mezőgazdasági Közraktárak 8.-t. nagykanizsai telepéi, (Király Serlőzde R-t. Csengery ut 111. az.) men-t ott szakszerű kezelésben részesül, s módjában van akkor értékesíteni a betárolt árukat, amikor arra az időt legalkalmasabbnak gondolja. Arulombard-kBIcsBnBket jutányos kamatlételek mellett folyósít a NÉPTáKARÉKPÉBZTÁB B.-T. NAGYKANIZSÁN, Csengery-ut 4 szám. mww aram 1987 augasztui 7. APRÓHIRDETÉSEK a,,6h!>d«t*> dl|. „tlín.p ti Unnapn.i. 10 lií>lfl ■0 llllir minden to.Sbbl tia 8 RtUr, hStkQin.p 10 nűig <0 (Illír, mlnd.n tovibbl wú 4 hll*r. Cuk kaljkali UuiréM éa *r*m lodja u ön Igényelt klelégltaaj, vidéki mm fgannda. 2195 A Hargita stlUSdtben van a leg|obl. Hf \'I, iicmlye. Akar|a, hogy |<5t egyen? Kenyeret la ott vegyen. * Szoba-konyhás lakáa és kft xobából illó lroJ.h.l,l.iB, esetleg együtt bá-rom szobás lakáa november 1 re kiadó. — Bővebbet Llchtenstela ügjvédnél. 2313 ■4t«aalléa, esetleg háromszobás lakáa előszobával novemberre kiadó. Szeke tel Jóuel-n. 38. 2280 Kattluabéa isirai utcai lakáa azonnal kiadó Csengery-rit 79. az. * Ukaualr, garantált tiaaU, kapható Mllbofernél, Petíll-ot 86. Telelőn 56. 23U1 lekeláoleáayt laljaa •tlélé>ra togad keresztény csalid, közel az összes likolákboz, zongorabasználattal, korrepeti láa. Clm a kiadóban. Jobb, rétidéi axobalaányt keresek Balatonboglárrs. Caengery-ot 36. 2298 Kölcsey-ulca II. sa. házban kétszobás lakáa előszobával él mellékhelyiségekkel együtt oktöber l-re kiadó. \'2295 Kátaxabáa utcai lakáa az összes mellékhelyiségekkel együtt november l-re kl-adó Csinyl Lásslö-ut 16. 2294 Egy taaalAl flaaMaaal lalaaawak Scbieslnger Qyuls vaskereskedő. 2302 lóhizból valő flut firflszabó taaaléaak lilvesitk Fülöp szabó. • FaaMk bizalmi cikk, vásároljuk (Srlai nél, Schlltz melleit. • Kalataaffannaaaas 800 négyszögöl príma azőlő saep gyümölcsfákká! eladó. Vlda kalaptlzlet * Kél ajtá tokkal együtt eladó. Klnlzsl-ntea 24. • Két világol, száraz helyiség műhelynek vagy raktárnak klarii. Hacker, Erisébet tér II. 2314 Intelligens llut tanoncnak azonnal lelvessek. Pahócsa, lodrász. Fö-ut. 2315 ~^"«lsűlaat asettslál Sobützék mara-dékoszUüyán. K. 8638/1937. Árverési hirdetmény. Köztartozás leiébal Ziegier Ferenc hentes Templom-tér 2. sz. lakosnál lefoglalt 1 drb kerékpár és 1 drb fehér 2 ajtós Jégszekrény 1937. évi aug. 7-én d. e. 9 órakor Erziébet-tír 10. sz. alatt elárvereztetni fog. Nagykanizsa, 1937. jullus 27. Lehoczky Lajos s. k. mi v. végrehajtó. K. 8499/1937. Árverési hirdetmény. Köztartozás fejében Tóth Lajos hentes Szl. Ftórlán-tér 15. sz. lakosnál lefoglalt 1 drb kerékpár 1937. "évi augusztus 7-én d. e. 9 órakor Erzsébet-tér 10. sz. alalt elárvereztetni fog. Nagykanizsa, 1937. jullus 27. Lehoczky Lajos s. k. Mio v. végrehajtó. kapható lapunk kiadóhivatalában. Japán még mindig bízik az északbinai konfliktus békés elintézésében A japán nagykövet tárgyalásai Nankingban — önálló és független kormányt követelnek Csahar és Hopej tartományok részére — Japán a tárgyalások eredményesebbé tételére fokozatosan visszavonja csapatalt Tokió, augusztus 6 A lapok hosszasan foglalkoznak a japán külügyminiszternek a parlamentben elmondott beszédével. A lapok egybehangzó je\'entés-iből az tűnik ki, hogy Japán még bizik a konfliktus békés eUntézé*éten. Errw mutat uz is, hogy a japán nagykövet Nankingbn utazott. Egyes híradások szerint a nagy. követ Nankingban a következőket tárgyalja le : Nanklng beleegyezik-e abba, hogy Csahar és Hopej tartományok önálló és függet\'en kormányt alakithassa-nak ? Hajlandó-e visszavenni Nankijng e tartományokból a kiaai csapató kat ? A két kérdés letárgya\'ásánakeied ményessé tétele érdekéb?n a japán hatóságok mindent elkövetnek és az északi részen fokozató,an visszavonják csapatalkat, hogy ezzel is meg mutassák békülékeny szándékukat 20 kilométernyire Tiencsintől Sanghai, augusztus 0 A kinai csapatok visszafoglalták a Peking és líanktui-i Vasútvonal mentén fekvő I.iangot. A japánok visszavonták csapataikat. IízjloI szemben a japánok a ciimni vasútvonal nuntén folytatták előrenyomulásukat, több kisebb helységet elfoglaltak és most már csak 20 kilométernyire vannak Tiencsintől. Sanghai,- augusztus 0 A XI. japán hajóraj megérkezett llankau kikötőjébe. A Japán h"dll®A jókról tengerészek szálltak partra ts megszállták a várost. A hadihajók parancsnoka elrendelte a városban az ostromállapotot. Sanghai, augusztus 0 A keddi sanghnl-i vihar szerdán és csütörtökön tovább tombolt Tienfu vidékén A fergetegnek borzalmas pusztításai vannak. A Jangese torkolatában lévő Janszeng városkát a \'20 méter magasra Tels/ökö ár teljesen elpusztította. A viharnak többszáz ha\'álos áldozata van. A Sárgi folyó tucatjával vatl ki a szerencsétlenül jártak hoWlestét RETIKUL B Ö R Ö N D HAMBURG BÓRÖNDÖS HORTHY MIKLÓS-UT 4. D I VATÖ V AKTATÁSKA Női-, fórti- és gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fö-ut 5. íz. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvést! István király Szálloda (VI., Podmnnicjchy-utoa 8.) Igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részérc. Szezonvégi kiárusítás Az összes férfi és női nyári divatcikkek, fflrdé- és strandcikkek angnsztns 2-től 14-lg leltári áron órnsltlalnak Brónyal Divatház Horthy M.-ut 1. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai Ierakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmlsze-rek, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Teloton: 180. a világhirü gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárol hatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. Pk. 8161/1936. sz. 1936. vghtAI 2833. Sl. Árverési hirdetmény. Dr. Kuhál Ottó és Társa Ügyvéd Utal képviselt Bence OáborésTirsa tavára 822 C tóke is több követelés járuléksl ételéig s nagykanizsai kit. járáablróság 1936. évl816l. sz. végzésivel elrendelt kielégítést végrehal-Us folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi aug. hó 18-án lefoglalt, 176 P re becstllt ingóságokra a nagykanizsai klr. Járis-blrósig lenti száma végzésivel az átverés elrendeltetvén, annak az 1906. évi Xü. t.-c. 20. §-a a alapján a fent megnevezett a a foglalási jegyzőkönyvből kt nem tunö més foglaltatok javéra ls az érverés megtartásét elrendelem, de csak arra az eaetre, ha kielégítési Jognk ma la fennáll és ha ellenük halasztó hatálya Iginykercsel folyamatba nlnca. végrtr. szenv. lakisiit, üzletiben, Oalaabokcn a nagyveoelőbeii. a űzetett összeg levonásával leendő meg-tartáaára hatáltíótll 1137. évi ougusit-i hó 10. napjának d. o. 2 órája tüzet!" kt,amikor a bliótlag letoglalt botosok, 10 öl fa, 1 ló stb. s egyéb Ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek ktszpénzflzeTis mellett, esetleg becsitor. alul la, de a klitUltisI ár \'/s-ánél alacsonyabban csak a végte hsjtást szenvedő beleegyezésével, el fogom adni. — Azon tngóaágokra, amelyeknek a klklilUal ára egyezer pengőn leiül van, az 5610/931. M. E. szimu rendelet értelmében csak azok irverezhetnek, akik a kikiáltási ár egy tizedrészét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1937. ivi jullus hó 22. Haán Gyula klr. blr. végrehslló, 2312 mint blrósásl UküldMi. \' UaWaMouaa irwgaHi^|| It 0>M«a Hiimf * UálaUal ügkMö yáUtta kAuiraMdijáliai uackwiasáa jMalta AalMr. M tárold 77* P\'toljam 178. Mám Nagykanlua, 1937. anguutus 8 vasárnap Ara 12 ZALAI FelelAs szerkesztő: Barbarlta Lajoa EISfluM án: HJ k«r> • peatf *o SiaUsUd a ktidótalraull UWo., 7 ■agyar katonák, magyar honvértek, a magyar tö\'d Zalaország délceg, büszke flul ! Mi kor vérzivatar száguldott végig a magyar rónán, amikor hűséges ha-latiakkal aggatták leli uz útszéli [Ókat Béltál flul, tombolt a vö;ös pókul ós gyászbttborult magyar asz-szonyok siratták a pinw-fehér zö\'d szent vértunull, Szep\'dea a Ntjvara hös parancsnoka az üldözöttekkel megszervezte u dunántuli fiuk kisded csapatát, hogy pionírjai lekenek az uj honfoglalásnak, eső tégla hordozói az Uj-Magyai-ol-szá^nak, akkor született meg a iuai magyar katona, amely te\'jeiea a mi nk Ma-gy.ii\'. Aki egy ujabb ezredév magját rakta le a magyar humuszba, ume\'y kikel, terebélyes fává nő és gyü. möicseivel árasztja ol a magyar apák vérével áztatott, vértanukat termi földel. Drága, véres árat kellett fizetni, amíg ódái; jutottunk, hogy füngetlen és s\'abad lett íimét az ország, de uz osztrák Jármot és kényszerházasságot Trianon bilincse váltotta fel és ebben az ujabb magyar Kálváriajárásbau Ti vagy tok a ml Holnapunk,\'Ti a mi erőnk, Ti a mi bizodalmunk, magyar kato-nák, déloeg, büszke^ magyar fiuk 1 A sz-egedl riadó után csikhamar megmozdult egész Dunántu1, mert itt hallojlák meg elöször a Vezér kűrijeiét, hívó szavái, itt dobbant meg elsöizbcn ismét a magyar sziv és lobbant fel az áldozatkész éj ha-üimas lángja, és megmozdult ulána a\' ország és nagyobbodott és erősödött a szegedi kisded csapat ós csakhamar megindulhattak u magyar nemzeti hadsereg zárt iszlo-paí u kivonuló románok nyomában és elfoglalhatta régi helyéi a nemzeti trlkolör. És nagyobbodott és erősödött a magyar katonaság, a nemzeti hadsereg, ujabb ís u|al>b tömegek csatlakoztak hozzá, Dunán-tul virágzó fiatalsága, a magyar vértanuk és hősök fliildi nv«t már erős folyamként hömpö\'ygött, vonult végig mindenütt a magyar katonaság, a nemzeti hadscie^ a ml fiaink. És ahol mcgje\'c.ltek a tul kedves darutollasaink, ahol lépteik alatt dübörgött a magyar fö\'d, -rend, békq, biztonság, törvénylizto let, kimszoüdáció leli isméi\' urr(i mindenütt. amikor elsölzben bevonultak a fehér lován UlőíVezér után a m:»-gyar székesfőváros még vértől párolgó utcáiba, sz«nt öröm járta ál a hazafiakat, a hűségeseket, a kiprö-báliakat. Budapest hazafias né|ie oriíán ismét kigyúltak az é\'ei ró-"ál, előjötlek a pincékből; a rej-iekekből az üldözöttek némán szen védő seregei és ismét kisülö\'t a Nap s magyarság fölött. Magyar katonák, délceg büszke magyar fiuk, akik a magyar fellá madás szent Holnapjának őrzöl vagy •ok, Nagykanizsa népe szerele\'tel néz felétek, amikor utcáin mogje, leniek az uj magyar viA az u| ma Kyar Ígéret Jelével. ügyetlen nemzetnek, egyetlen or- Titokzatos repülőgépek tovább folytatják támadásaikat a semlegességi ellenőrzést végző halók ellen 40 bombát szórtak egy angol hajóra, majd alacsonyra szállva, gépfegyverlüzet zúdítottak reá — A repülők francia és olasz hajókat Is megtámadtak, majd üldözőik elől eltűntek - A franciák pilótaiskolát létesítettek a spanyol front számára — Szovjetrepülőgépek francia személyzettel operálnak a spanyol hadszíntéren Burgos, augusztus 7 A nemzeti csapatoknak sikerült elfogni egy le\'.őtt szovjetorosz repülőgép pilótáját. A pilóta elmondotta, hogy június 24-én indult ötven társával Moszkvábó1. Le Haver-be vitték őket először, majd Párfsba és innét szétosztva a különböző spanyol vidékekre, ö négy társával Valenciába került. Itt már várták őket a repülőgépek. A gépek nagy-része francia eredetű. A tisztek és pilóták csaknem 100 százaléktaof szovjetoroszok, in a trónt mÖj?őtf a franciák egy pilótaisko\'át létesít, t-tek, amelynek 50 tagja volt. A pi óla növendékek kőzüi-egtőbb már 8 hónapja van Spanyolországban. Igen soknak már megvan a spanyol ál-lampolgrsága, de még több már meg is unta az itteni életet és vl>sza akar szökni. j Vakmerő támadás egy angol hajó ellen London, augusztus 7 Az ismeretlen repülőgéjwk titokzatos bombázásairól még egyie ér- A szovjet veresége a semlegességi bizottság ülésén Az egész bizottság állást foglalt a szovjet-kiküldött követelése ellen félidőn, augusztus 7 A szovjet a semlegességi bizottság tegnapi ülésén teljes vereséget szenvedett. A szovjet nagykövet -min len további tanácskozás előtt atinak tisztázását kívánta, hogy Németország és Olaszország teljes mértékben és kifogástalanul elfogadják-e u külföldi ön kénlesek visszavonását. A német és olasz kiküldött állást foglalt a szovjet kiküldött követelése ellen. Az olasz kiküldött utalt arra, hogy nem szovjetorosz, han -m angol t.j*v áll tárgyalás alatt. Mire FÜmouth elnök kijelm\'cltc, liogy a szovjet kiküldött követelésével iiem $rt egyet. Az egész semlegességi bizottság a szovjet ellen foglalt állást, söt móg a fr^n-cia kikülelölt Is figyelmen kivül liogyl" a szovjet.delegált felszólalását. Ezután elhatározták a tanácskozás elnapolását. Nagy politikai tanácskozások Gasteinban Bécs, augusztus 7 A badgastelnl eseményekből nagy politikai tanácskozásokai sejtenek. Az ott üdülő kormányférfiak sora ugyanis ujabb két személyiséggé gyarapodik. Badgastelnbe utazik Blomberg német vezérezned-3S is, valamint ideérkezik Jaissa tábf^rnok, osztrák szágnak, egyetlen népnek nincsen meg az a katonasága, mint a nv>-gyar nenízetnek. Akit annyira a ma gáénak vallhat, aki annyira a szivéből sarjadt, akivel annyira ejgyé forrt, mint a magyar k\'alona. Mert a magyar katona nem csak katona, a magyar katona nem csak a belső rendet, a kü\'s5 biztmságot szolgálja, a magyar katona sokkalta több ennél. A magyar katona a tria- vezérkarl főnök, aki személyes jó-barátja is Blombergnek. Vasárnap Neurath is leutazik birkára, amely Szintén köael -yan Bad-gasteinhez és állítólag ő is álránduf Gasteinbe. r Mindezekből az utazásokból azt sejtik, hogy n háttérben politikai megbeszélések húzódnak meg. kéznek ujabb jelentések. Algíri jelentés szerint nem csak angol és olasz, hanem a Bjebel Hamur nevü francia gőzöst is támadiák. A semlegességi el\'enőrzést végző hajók támadó repülőgépének nemzetl-é;ét még nem sikerült megállapítani. Ujabb jelentések s/e. Int a B:l\'ich Corporation hajóját három repülőgép támadta meg, amelyek körülbelül 40 bombát dobtak a hajóra. Szeiencsére egyik sem talált A hajó parancsnoka kiadta a jelszót a menekülésre, mire a repülőgéi>ek abbahagyták a bombázást és e^ésa közel ázállva a hajó fölé, gépfegyverrel lőtték a hajót Szerencsére emberáldozatot nem kövelelt ez a lövöldözés ssm, mert a golyók nemi találtak. ( Francia hajót It bombázott egy titokzatos repülőgép A francia hajót délután 6 órakof támadta meg egy Hmere*len rcpü\'ő-gép. A bombázás után itl Is egész alacsonyan repülve, gépfegyverrel, mintegy 100 lövést adott le a hajóra. A lövöldözésnek itt sínes emberéletben kára. \' TOdőlövés érte egy o(*s* gőzös parancsnokát A titokzatos gépek a Mongió)a olasz gőzöst is megtámadták. Á gőzös parancsnoka a gépfegyvet tüzbe® tüdőlövést kapott. A hírt megérő-sitetlék és közlik, hogy a h:,jó a súlyosan sebesült kapitánnyal az Alglr-i kikötőbe sza\'adt. Itt partra tetiték és kórházba szállították a kapitányt: Megsebesült a menekü\'és közben az egyik holland ellenőrző tiszt ls. ö karját törte. Ugyancsak Algírban tették partra- A támadó repülőgépek eltűntek Algírból a titokzatos repülőgépe-ket üldözőbe akarták venni, de mielőtt az sikerülhetett vo\'nn, a re-pülőgéi>ek e\'repültek ismeretlen vidékekre. Az ügyben S\'d<oru vizsgálat indul meg. honi kereszthordozók nagy ereje, bizodalma, reménysége A magyar katona nemzeti misszonárius. A magyar katona szimbólum. A magyar katona a magyar Holnap, az elkövetkezendő nagy magyar ünnepnap előfutárju, kardhordozója. A mai magyar katona Nagymagyarország katonája. Magyarok,^jakikor magyar katonát láttok, a magyar nemzeti had- sei-eg tagjait, szeretettel pihenjem meg rajtuk szemetek, a H >lnap Nagymagyarországát lássá\'ok meg bennük. • I \' Magyar katonák, délceg vitéz1, magyar katonák I Az ország szere tete kiséri lépteiteket. Legyetek büsz kék arra, hogy magyar ) katonák vagytok, a magyar nemzet lelkéből lelkedzett katonák, a magyar Holnap biztató ígéretei!... (fi. /<,) ■JUaU KZUM* IM7. luguii\'ui 8 Djabb bárjelentések ■ nagykanizsai járásban történt ár pusztításokról A nagykanimi föszolgabiróság " hét otején történt itéetldö puszti\'á saíró/ az alábbi jelentést terjesztette be az alispánhoz : i Szepetneken magrongálódott 8 ház. E»k közül Mu\'ek JóOofJ Tepesics Györgyné, ózv. Sif térné-Adamovics István és özv. Fülöp Istvánné házai olyan nagy mértékben rongálódtak me^, ho;y a köz-ségl elöljáróság jónak látta a nevezetlek kfakoltatását, akilet a szomszédoknál he\'yeztek e\'. A lekaszált sirjut a viz elsodorta és a réteket elöntöt\'e, e\'s >dort az ár mintegy 90 darab majorsá/ot is. Szepetnek község kára mintegy 6000 P. Lőwenstein Jakab h\'"1 >stav3ban fs elszakította az árvíz a gátat, a kár megközelíti a 15000 jx-n^öt. Murakeiesztur és Molnári községek között az ár els >dorl e <y 6 mó-teies beton hidal. A forgalom emiatt n>egakadt. A kár a e-\'endöri je\'entvS szerint körülbelül 15.000 pengő. Aki friss és munkaképes akar lenni és el akarja kerfllnl. hogy kemény legyen a nzéke, eméwtéee meg legyen zavarva, folyton fáj\'on a fe|e és a bőre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az ieyék hetenként egyszer kétszer reggrlirés előtt eoy pohár természetes .Ferenc József keserflvlret. Az orvosok ajánlják. Szombat BUDAPEST 7. 17 Hnns Joaehhn KoelrcuUer fu. vohlzik. — 17.2.-) I)r MüUer Pál előadása. — 17.40 A rádió szalonzene-kara. — 18.15 Felolvasás 1!) Mit üzen a rádió? — 10.30 Clcmms I)a-himk-n énekel. — \'K) Lehár-est. A Hádióélet bangversinye és enuek keretében a rádiótárgy sors játék főnyereményeinek sorsolása. — 10.50 Kül-ögyi negyedóra. — 22.15 Hírek. — 22.35 Itáu: Zsiga cigányzenekara. — 23.15 Komor Géza jaiz-zenekara. — 0.05 II Írek BUDAPEST II. lfl.30 Mezőgazdasági félóra. — 20 A budapesti nemzetközi dalosverse-nyen résztvevő külröldi énekkarok • hungwrseoye. — 21.15 Hírek. — 21.35 Tánelemczek. ID<3 Változó! Pr«.Bíil»: Elónk faiaknvugall szil, változó felhőzet, helyenkínt lutóeaő, esetleg zivatar. A Moteorolofflal Intézet nafíykanizaal moKlInyelOállomiu JoU\'utl i Hóméraéklet tagnap eato 9-kor: +212, ma regeoh+no délbon : +26 0. Caapadék: 0-0 1. Naptári AuRuntua a vasárnap, ltom. kai. Clrjók. S\'rotoaUna Usiló. Izraol. Elul hú 1. _ Au*utnu» u hítlő. Kom. kai V. János. l\'roteaténi Kmíd. Izrael. Elul hó 2. Oyónyrorlárl «j|alt azol|<Alat a hó 1M« a, „rtraniyal" ltjó«y«z<»rtár «. a kUkanlzaal gyó,jya»erlAr Vitéz gróf Teleki Béla ffiispán a zalai problémákról „Krátky István polgármester nagy hozzáértéssel intézi a város ügyelt" — Zalavármegye főispánjának érdekes nyilatkozata a fővárosi saj ó képviselője élőit Különösen Nagykanizsa Saempont-jábói érdekes nyi\'atkozatot tett vitéz gróf Teleki Bé\'a főispán a *FüggetIen Budapest* munkatársa előtt. \' l Többek között kije\'en\'etto a főispán, hogy ma az ország egyik !eg-szegén>eL)b vármegyéje - ZUla \'vármegye. Idegenforgalom szempontjából az úthálózatnak o kiépítés.\' volna a legfontosabb problémája a vármegyének. Sikerült is rekí 630 ezer pengőt kijárnia utépi\'é i cé ok • ra Zala vármegyéhez. l»özcl 400 (xö/ség és két váras \'tartozik. A 400 községbűn 314 000 lak s v.in. Vannak olyan községek is Za\'a mesében, amelyekr.ek 50 60 lakosa van. A két megyei város Nagykanizsa és Zalaegerszeg összes n 45 000 lakost számlál. Itl vannak Zala bortermő helyei: Tapolca, Nov^ Lenti községek, mind elmert, márkás borokat termelnek, de a bor elhelyezne U-hettlensé* Állandó m-ző-gazdasági és háziipari, tmf <lyumo-kat tartunk folytatta a fői pán és iskolánkivü\'l népmüve ó i tanfolyamokat rendezünk. E\'sőivndü ér- dekünk, hogy munkát adjunkj mert sok ezer ember kénytelen e hagyni lakóhelyét, hogy munkaalkalmat találjon másutt. ismenem Zalaege. sz g nehéz ha\'y-zetét, tudom milyen retlenates adóssággal küzd, de mégis ez a város boldogulni szeretne. Épp ezért sikerült kieszközölnöm, hogy kórházunkat kiépíthessük és erre az építkezési munkálatokra már az eső nagyobb összeg át is utaltatott. Nagykanizsán már könnyebb a helyzet, itt igen sok épiikezés folyi^ Igy többek között az OTI-székház, az. uj igazságügyi palota és más építkezések, a rendőrségi palota rövidesen épül. Krátky István |x>\'gárme.s-ter ur nagy hozzáértéssel intézi a város ügyelt. Nagy reményekkel te\'iint a főispán a Lis|»e-Szent idorjáni fúrások elé, ahol nagymennyiségű gáz és olajrétegeket találtak. A szakértői vélemények szerint az o\'aj rövidesen felbukkan a földből ós akkor megindul a hutalmas, lük\'.ető éle!. Zala vármegye főispánja tehát pzintén az optimizmust hirdeti. A jövő héten megkezdi működését a letenyei maláriakutató intézet Beszélgetés dr. Kontra László vármegyei tisztifőorvossal Letenyén ta\'álkozlunk dr. Kontr.v László vármegyei tisztlfcfjrvoss,".^ ezzei u h;,lkszavu. de annál erö;<-\'bb munkásságú szakemberrel, \'.kinek agilitását fényesen bizonyltja a Letenyén feláll! andó maláriakutaló Intézet is. M »sl is ezügyben járt Letenyén. Kérésünkre a felálli ás alatt lévő maláriakutaló intézetről a következőket mondotta munkatársunknak : A letenyei maláriakutató htézet tulajdonképpen a Kö egészségügyi intézet égisze alatt müköJik, de e mögött a Rockefel\'er alapítvány :ill Rockefel\'erék támogutása nélkül ezt a rendkívül nagyfontosságú kuütó-állomást nem lehe eít volna jfclátll-tani. i ; ; - A vármegyéhez már megérkezett az első 5000 pengő és kót kiló kinin, aminek értéke szintén 6—700 pengő. A közegészségügyi intézetben a laboratóriumi felszere és becsom.igol-tan készen ál\', az a jövö héten ér* kezik meg Letenyéne. Még a héten azonban megérkeznek az orvos ós a laboráns, valamint Mr. Phaohet, a Rockefeller Intézet igazgatója, akinek látogatásá\'ól igen sok függ. A maiári ikutató in é\'etet Za á. nak megszerezni ugyanis nem kis munka volt. Most, hogy sikcrü\'t, Zalának is meg kell mutatni, hogy sze- Olcsó nyári vásár Singeméi aug. 2—14-ig. rény lehe tőségei i. ez kép st támogat-ja az intézetet és mindent elkövet, hogy helyiségeket és lakást Wz\'osit. son számára. Erre annál is inkább szükség van, mórt a m\'Jláriakutaló intézet évi 60 80.000 pengőt Jelent e vidéknek ! i Mig hazafelé autózunk, megtudjuk, hogy n három szükséges helyi, séget gróf András y Sándor ajánlót-ta fel, annak bebútorozásáról pedig a község gondoskodik. Az intézethet beosztott orvos és laboráns a környék összes moosarait megvizsgálja, annak vizét elemezi és megállapítja, hogy (tenyészik-^ abban a maráriát okozó anophe les szúnyog lárvája. Miután ezt g;,n. dosan elvégezték, kidolgozzák a terveket, hova kell telepileni a gambusia halat, aínely felfalja e szúnyog lárváit, melyeket ke l olajjal leönteni és melyeket kell lc.s.i-polni. Erre nz időre már niegérke zik egy mérnök is, aki a lecs ipo\'ási terveket elvégzi. Nagyobbarányu közmunkákról is szó van tehát, eltekintve altó\', hogy a vidék megszabadul az egyik le,gveszedelmc-sebb betegségtől, a maláriától. A szegény betegek már most Ingyen klnint kapnak. Az intézet működésének használ elsősorban ez a vidék látja, de hasznos ez az egyetemes magyar-ságrnak Is, mer. Défcalát megtisztítja a maláriától. Herczeg Ferenc a Bizánc szegedi előadásán Szegedről jc\'entlk : A sz-gedi Dóm téren szombaton kerül sor az ünnepi játékok negyedik élményére, a Bizánc előadására. A Dóm tér színpadának széles méreteiben és gazdag külsőségeiben uj hatást és uj hangsúlyt kapott \'ez a klasszikus veretű történelmi szinmü. A tavalyi nagy művészi siker után három estére az idén is felvették a Játék-rendbe. Ez a több, mint három évtizedes törlénelmi szinmü egészé uj hangokat kapott a szabadtéri arányokban. A munkát nagy érdeklődéssel kiséri He rezeg Ferenc, a darab illusztris szerzője, aki már a házi főpróbákon is résztvett. Az ünnepi előadás rendezését dr. Janó-vics Jenő vállalta és igen érdekes művészi meglepetéseket Ígér a szereposztás is. Uj szerepet játszik a Bizánc előadásán Törzs Jenő (Lalla Khalil), Konstantin császári Táray Feienc, a császárnőt Tőkés Anna» Giovanni kapitányt Ki s Ferenc, Hermát Somogyi Erzsi, u fiatal W-rök követet Timár Józref, Zenóbiát Berky Lilli játsza. Szombaton kerül színre a Bizánc, vasárnap Az ember tragédiája, hétfőn psdlg a János vitéz. Nem csak vonatokon, de autókon Is, különösen külfödről. nagy csoportok jelentették be érkezésüket, akik meg akarják nézni a három egymásután következő estén a szegedi ünnepi játékok három elő. adását. Első alkalommal történik, hogy a Felvidékről 300 utassal különvonatot indítanak Szegedre, a melyen Ruszlnszkóból rendeznek tömeges kirándulást. ■a Kocl/áxtanoa meg egy pengőt I Biztosan nyer valamit az egyházközség egypengős knlturház-soi\'sjegyéu 1 1937. luguiitm 8. halai kozuomi k A nagykanizsai színházi válság Igazi okai 4 Irta: dr. Dómján Gyula A /.\'Iont* n is megvalósítható — s,jl niegvalósltandó —\' feladótokul há-rom csoportba sorozlwtjuk. \\i első < soporÖm tartozik a nézőtér és a színpad megfelelő kijavítása. A nézőtér; n « feladat a kővetkező, Elő-s/.ör: a padlózat meredekségónok fokozása, mégpedig ugy, hogy az a színpad f.Jé legalább egynegyed méterrel mélyeid l-e, inig hátrafelé legalább ugyan ii.íví val magasabbra kerüljön. Ezzel vele. jár a már tönkrement, nyikorgó, recsegő padlózat tökéletes kijavítása is. Másodszor: az előcsarnokl>ól a pálio-lvokl>a vezető középső ajtó megfelelő megnagyobbítása és < nnan — a szék- sorok középső három székének kidobásával egy legalább három széksor szélességű középső ut létesítése a színpadig, Eren a középső „t lélc-silésévet természetszerűleg velejár az összes székek generális áljavitása is. A középső székek kidobásával jjíró QlölKlyhiány kiküszöbölésére kót mód is van. Először a mostaninál valamivel keski nyebi,, mondjuk "> centiméterrel szűkebb, de tartósabb, erősebb székek beállításával, mikor is a jobb-ról-balról megmaradó 9—9 szék helyeit 10—10-et lehet minden oldalra beállítani s igy a luk\'jttonképeni hely-vestteség csak a közé|»ső sor, má>od-szor pedig egy orkólyrósz felépítésével. Erre pedig, — bárhogy\' hangoztatják is, hogy nem lehet, — igenis van mód és lehetőség, megadja az a tény, ltogy a színházépítésnél minden úttal, ajtóval, szinpadtfol stb. mindennel takarékoskodtak, csak pont « niozl vetítő gépházának az elhelyezésénél nem fukarkodtak a hellyel. A mozi vetítő gépháza és lÜmtekercKolő helylsógo ugyanis i>ontosaQ az előcsarnok felett van és pontosan akkora helyet foglal el, mint maga az előcsarnok. Ha a Népmozi utcára kiépített, fecskefés>.ck-szzerü vctüőkamráját vesszük mértékül, akkor annál sokkal nugyobb és kényelmesebb veti tő kamra maradni a városi színházban, ha a velllőkumrát a mostani ^elvéről a páholya jtók íe-lcttl faltól vissza vinnék « főbejárati faltól az előcsarnok els$ egyharmadáig számított távolságra s akkor az előcsarnok feletti fennmaradó kétharmadrész hely a páholypjtók / feletti fut szinpadnyilás szerű kivágásával már majdnem felét megadni a néző-térliez szükséges crkáviendsrcnek. Ezen tul i>cdlg, ennek folytatásaké|>en nagyon szépen és könnyen meg lehetne csinálni az erkélyrondszer még szükséges részét is olykép, hogy a mostani páholyok felelt, vagy még egy-két sorral előbb is, a mostani díszítő elemeknek megfelelően kíké|>e. zelt, vagy esetleg hasonló faragott deszkával burkolt vasoszlopok tartanák a vastraverzekre felépített karzati nézőteret. Csak a nézőteret mosd díszítő lelógó lámpákat kellene at útból eltávolítani s okkor a mozi egy csomó emeleti páholy ülést, a színház l*dig egy csomó jó e«Jtélyülést kapna s viszont az alatta levő. mostani pá-holyboxok kiűrcsllésévcl lenne egy elég nagy befogadóképességű földszinti állóhely Is. Hozzátartozik a nézőtér kijavitá- sához a szellőztető ós fűtőberendezés zajtalanliása is. A színpadnál viszont első teendő 01 öss\'Cs, a szinpad tulajdonát ké|>ezö díszletek és felszerelések kijavítása, átfestése, a hiányzók pótlása és főleg a vlánilásl felszerelés — ha csak kLs- mértékű ..... modernizálása. Azután hu *; |l szerelni a színpad é.s zsinórpadlás \'a\'ésél is s végül meg kell építi ni az úgynevezett hátsószlnpadot Erre a sdaljái mögötti parkion van hely elég, mert nem kell más, minthogy a mcslunl színpad játszóterének megfelelő szélességben mélységben ós magasságion a színházépület hátsó falának kivágásával pótfülkét épitse-n k a sz-nház mögé. Ez a/, építkezés a kanizsai szinliázi technika lehetőségeit teljesen megkönnyítené ós t\'ljescn uj utakra terciné. Erre vnn szükség, nem i>edig féligkész és sohasem használt sülyeszlőkrc. Ami pénzbe kerfll és ami nem kerül pénzbe Ezeknek a feladatoknak a megoldása természetesen elég időbe ésTnég több uénzlx1 kerül, de a u< jvlolkodnsra nem sok idő von. lin a kanizsai színházi kuliurát meg akarjuk menti ni, nkkor nnjg a mostani gazdasági év folyamán el kell készíti ni a terveket és m«g kell találni a szükséges fedezeteit, hogy jövő nyáron, a színházi és mozi holtszezonban a szükséges átépítést végre lehessen hajlani. A megoldásnál n in lehet takarékoskodó, kicsinyes szcmjx\'n\'okul figyelemig venni, mert elsősorban is a városnak kötelessége á\'lmdó áldozatokat lm: ni » kuliura, igy a szinházkullura érdekében is, ez uzonhun nem merülhet ki abban, hogy év« n\'e segélyt szavaznak meg a sz jíház löszére, lio - megfelelő áldozat,»k árán Is, do -- megfelelő átalakítás és karbantartás melleit a színház és mozi rcnlábllisabb, nagyobb ln lo- adó képességű és kellemesebb, célszerűig helyiség lesz, a város évi jövedelme is növekszik inaj.l s elmarad a társulat évi segélyezésé-ni\'k szükségessége is s az erio fordi-tott összeg kis hányadát kell majd csak a/, évente szükséges pótlásokra, javításokra fordítani. A megvalósítandó feladatok ezen első eso|K>rlja pénzbe kerül, de a második csoportba tartozó .feladat megoldása szernlcm jó szóval, belátással minden fillér kiadás nélkül keresztülvihető. Ez a fe\'adat pedig a színházi játékidő Pj ibh, célszeriilib ós színházi szem|>onthől megMelőbb idö|>onLra való áll étele. Mint n/.l már előadtam, szinházi szempontból sem a májusban kezdődő, sem a detemberl színházi idő nem megfelelő. A mozin ik, amelyik \'.) -10 hónapig két helyiség ben jáls ;k s egy helyisógl>en még a színház ililétekor is tud játszani, azonfelül olcsóbb helyárabal jó műsor esetén m\'n.lig megkaphatja a közönségét, semmi vitális érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a színházi játé,.- a* augusztus 14-ig tartó idény végi árusításunkra ! Áruház. VIT1RÍM(IT.|. H. \'KOHÁSZRA OTTOKAS-U®. Gyártelep: BUDAPEST, IX., LENKE-ÜT 117. idők a mostani időpontban maradinak, viszont színházi szempontl>ól rendkívül fontos, hogy a mostani jA-tékidőket alkalmasabb időpontra tegyék át. Vegyük csak figyelemig azt, hogy a pécsi l-al hónapos sziniszezon oklólerlő, március végéig tart, de márciusban már ott is gyen .{én megy. A színigazgató, tudva azt, hogy a kanizsai színház kis berogadóké|>e.sségc melleit nagyon jó eset, ha a mindennapi kiadásait megkeresheti, de ráfizetésre is számíthat, kénytelen tartaléktőkéről is gondoskodni. Ha m«st akkor, mikor a pécsi színházi szezon gyongü\'ni kezd, léhát mondjuk március közepén, átjöhetne mindjárt Ka-nizsára, rendben lenne a dolog, mert március közepétől május közepéig biztosan joblon menne itt Is a S7jn. házi szezon, mnt a nyaralás^ időszakban, de még rosszabb szezon esetén Is bírná a direktor anyaginkkal. Jelenleg azonban az a helyzet hogy a pécsi szezon gyengülése, "3őt teljes leromlása után is még kény leien n direktor kél teljes hónapot ott tölteni s elkölteni, ráfizetni azt az összeget, ami a kanizsai $zezon rendezésére elég lenn \'. A decemberi három hét pedig azért alkalmatlan, mert a* ilyen rövid időn- idejövő kis társulat a közvetlen karácsony előtti időlten csur-ranó-eseppenö bevételét kénytelen majdnem utolsó rillérig a íütésbe fektetni s az elégetett bevési csak a társulat .leégését, vonla maga után, inig mondjuk egy október közepén kezdődő három hetes téli színházi szezonnak közönsége is egész biztosan jobban lenne s a színészek is jobban járnának. , , Ez volna a második megoldandó feladat s Ozt hiszem, semmi akadálya sem lenn • annak, hogy a moziignz-galósággal szép egyetértésben megltc-szélnék a szerződés módosítását a megfelelő ujabb szinházi játékidőre vonatkozólag. A harmadik feladatcsoport már a színházigazgató hatásköréin- tartozik, de azt hiszem, ha az első két csoportban irt változások megtörténnek, automatikusan vele jár mindazon körülményeknek u megszűnése Ls, melyeket a színház, illetve színtársulat rovására felsoroltam, meri hiszen lm a színház renlábilitása és bevételi lehetősége növekszik, elesnek minduzok a gondok és harcok, amelyek » közönség szin-házbu édesgetését s a ftnindennapi szűkös levétel elérését célozzák. Hu pedig .-- azután, hogy a város és közönsé e mind< n lehetőt elkövetett \'a szinliár-kulluru segítésére ós nehézségeire kj kiküszöbölésére — mégis ismét jelentkeznének tzck.a nehézmónyczelt jelenségek, vagy -""a társulat vagy az előadások nívója nem felelne meg a kanizsai ígényeknok, még mindig lenne rá mód és\'alkalom, hogy Nagykanizsa, — miként most I>écs is ós Kaposvár is — gondolkozzék azon és lehetősgekel keressen, hogy a kanizsai szinikultura sikerét más, nejki megró lelőbb társulat közreműködésével biztosítsa. Ezek az oko|c és ezek az orvoslási módok. Tehát nem lehet uzt mondani. hogy: «Ez Kanizsa,» luuiem iy-kább teljes joggal azt, hogy: <Ez a kanizsai színház.* Most már azután rajtunk áll, hogy (0z a pár szó, amely jelenleg a kanizsai szinikultura atejms és jogos leértékelését jelenti, a legrövidebb időn belül ugyan.-sak a kanizsai szinikulturának, do annafc sikerének megérdemelt, jogos és büszke jwlzöjo legyen. <y>*» . - ^ 4 ÍAUAt ltoZLÓNV 193?. aUgunlm 3 Parid és a világkiállítás (Párisi Impressziók, Vl. kanizsai szemüvegen)\' A japán jtavillon üvegfalaival és < úlóp<"iköii nvugvó rvljárójával furcsa l)i nyomást kell. Az év. m-des /isi japán kultúra és a inode. n mondhatnám ultramodcin építőművészet ke-vei-éke mind. n átmenet. Ugyanez l»e-lül is. Finom, értékes bn iH-Muddhák, óriási porccllánvázák, 2 :MM) éves apró lörpofák, melyeket virágcserép Iwn, üvegbura alati hoztak a japán császári kertből. F.rekn <k, é|H*n ugy, mint a hlh\'.\'telhnfll ol-só dumping-áru kiállításnak a titkát nem hagyják ellesni másoktól. Valahogy ugy is érzi tényleg a* em-l»er, hogy ezeknek az előttVuÁ bánni-latraméltó dolgoknak a kizárólagos létrehozására ők évezredek alail épen eléggé rás\'.olgáilak és már csak sioli-daritásból sem szabad feszegetnünk az ő gondosan titkolt müvé.swtüket és mesterségeiket. Alinál nagyobb a»-lán a kon\'raszthatás, h.i a/. cml>er bemegy a másik teremi* •, n\'u^l a K-g-tökéletesebb orvosi műszerek, inikrosz-köpök, villainosgépi\'k sorakoznak fel. Kzt ők tőlünk tan-illák, viszont az évezredes kultiirál>an kificamodott iu lelHgt\'nfiájukkal oly tőkélyr • emelték-hogy a tanilómester nla|>osnn hátra, maradt. (Észtország, Lettország és Litvánia, egy födél alatt, egy épflletlien talált helyet. A három ors/.ágocskl csupán a festményeivel és szt\'nvegeivel vo-null ki. A terem közepén kényelmes pamla^ok v«nn ik, ahonnan az ember elijrzgelfidhi\'l. Nagyőn üres a- egész, a látogatók is inkább vsak a j>aml«g<>k miatt keresik fel. Körülijeiül ugyanaz mon Iható Jugo szláviéról is, avval a csekély különbséggel, hogy itt még » kényelmes l>amlaj(ok is hiányoznak. Kz a paVillon viszont gondoskodott magának megfelelő sex-ap|>calról az olcsó cigaretták és a csinos elárusítón "• sze. mélyében. Kanada épük\'te előtt egy hafeilmas, életnagyságú böh\'nv áll, ritka tökéle-le.sséggel fából kifaragva. Képviselj az őséről, u föld gazdagságát. A payillon maga, amelyre az amerikai tem)>ó rányomta bélyegéi, tagndlwtalli.n il árulsz jelleggel blr. A kis ffllkékUn elosztott sport- és vadfiszfölszerelések, prémek, á|latl»őrök ,az árak röllünle-lésével , a faóriásokból kivágott cikkelvek nagy gazdagságot és egyszersmind gyakorlatiasságot árulnak el A kiállításnak leg)obI>an látogatott része az élelmezési negyed. A világnak iniinhn elképiellictő étel - és it ila meg található itt. Az elárusítók n% bősz-szuságára a,onb-\'n a közönség Ht is rsak ugy néz m jvlent, mint más j^avil-loii\'iklmn a szobrokat vagy fcstmé. nyéket. !•>. értlfctő is. A legéhesebb vagy szomjasabb embernek is elég, ha csuk megkérdezi az árakat és röglön elmegy az étvágya; szinte a szemei előtt látja Ie|>egni a minden |>avillonbnn olvasható f/j)Írásokat: .DéfvJise de.toucher aux»»bjets exposées|» u. Iieg\'dsán Andot Eur nyereménye \' van az egyházközségi kultúrház sorsjegy akciójának. — Teklntie a Kopstein fiutor áruház állandó butorkJálllUlsát. IzIéBcí é« olo ó bútorokat kedvező fízet^ál tol tAtelokkel vásárolhat Lispe vagy Szentadopján ? Két egyesített köíség harca az uj helységnévért — Megfellebbezték az uj névmegállapltósl határozatot Ar ország nngy része, de Nngyka- | nlzsa is vajmi k„>\\e et tud itt voln* \' Lispéről, ha :»z ango! o\'ajkutató társaság nem folyt ltja kö<\\elen közeiében fúrási munká nt.ilt ts ha ez a fúrás nem járt volna e edménnye\'. Ez n kis zalai község egyezerre hi-res lett és nem cs!>dn. ha mirtden Igyekezetükkel tiltakoznak az ellen, hogy móst\' ezt a di jSő^éget a szomszéd Szen.adorján község arassa le. A két község cgyesité ével már többször foglalkoztunk s meiirluk azt is, hogy a kisgyülé; a Szentador-ján nevet fogadta el. . Most, hogy a Zafal Köz\'önyman-katársa künn járt, sikerült megadnunk, hogy Ll>pe mindent e\'kö.e\'j, hogy ezt a határozatot me-finásisa. A fel\'ebbezés már e\'m.\'nt és ezügy- ben a lispe\'ck több küldöttsége! is menesztet ek már az il .-t ékesekhez. A felebbezé., nem Indokolatlan. Lispe ugynnis régi nemesi község* mig Szenlndorján jo >b.ígyközség. jobban tehát nem is lehe\'ett vó na megsérlerii Llspét, minlhngy nevél ei\\élték és a s\'^mszéj johbágyköfc-ség nevét,ruházták á! reá. A lispeiek kérés;\' n legjobb me-derl.en halad, maguk a jegyzésé ek is támogatják a kérési, csak. ugy, mint a kerület képvise\'öje, vitéz Biró György is, nki már a szükséges lépéseket is megtol le. Az uj egyezteti kö\'ség nevű vn\'ó-szinüleg Llspeadorján \'esz. Igy remélik, hogy mindkét község mbg-nyugszik. A Centrálban ma szombaton este hangulatos nagy táncestély MT éjfél után két őréig. A tánczenét a kiváló fővárosi SZEMDRŐ Jazz-szalon és magyar zenekar szolgáltatja. Kisorsoltuk a multhefi keresztrejtvény értékes dijait A aztrtneaja nyerfíh nJvaora A Zalai Közlöny nyári keicízt-rejtvénye Iránt mint nzt mi\'ir je ienletlük é énk érdeklődés nyíl-vánult meg. össze cn 137 heyísnieg fejtés érkezeti be s ezek között a sorsolásnál n szerencse n köve ké-zöknek kedvezett; 1 Az órát nyerte : Puskás László !1 o. gímn. tanuló, Bajza utca 2 2. Egy értékes könyvet nyen, Wágner Jenő, Deák tér 1 3. Egy ezüst ceruzát nyert : R.-it-kty Tubi Vörösmarty utca 30 4. A Zalnl Közlöny kéthavi előfizetését nyerte : Hajnal Káro\'y l \'oda-tötiszt. úgyésziég. 5 Egy doboz pudert njert : Si|>os Mózes főtiszt, Rákóczi utca ■>2 6 7. Egyn-\'gy dolxiz névjegyet nyert : Kuinénovlcs Mírla \\é oüií zn és dr. Magyar Miklós föáüat-orvos. 8. A Zalai Közlöny czyhavi e\'ö-fiíetését nyerte : Tóth Bbske, Fö ul 21 9 10 Egy egy könyvet nvert: Knronczy Rudolf tanító és Csóka Ján\'ö, Fő ul 16. A szerencsés nyertesek nyereményeiket hétfőn déle\'őtl álvehetlk a Zalai Közlöny szerkeíztöségélx\'H. BIZALOMMAL CSAK SZAKÜZLETBEN VÁSÁROLHAT I Bőrönd • Retlkül ■ Pénztárca Iskolatáska • Aktatáska é Hátizsák Divatövek nagy választékban Javítás • Alakítás ■ Festés HAMBURG Nagykanizsa, Horthy M.-ut 4. F6űzf«t: PÉCS. HALLÓI HULLÓ I Vasárnap, oug. ■ én Urtja meg Burbuoa J»i««f icnekarával a lánc M«ZÉP ILONA" vendéglőben, az aug. hő 1 én rotsz Id8 miatt elmaradt vidám nyári mblaisáaát. Mindenki, aki |ól akarja magái érezni ott legyenl Baléfetltfl] A már kiadott Jegyek érvényesek Szépségverseny-nyeremények I Szíves párt tógáit kér m R«nda*eaég. Oltrt, jó ételrtríl és itilikrM mditMnl tovatVerétő: Dr. DévaltA, F.-dfli B8tk* Scmmeringi divatlevél Édes AHcekám ! ígéretemhez híven siotek, hogy beszámoljak Neked az it.eni dogi>k-rói és kicsit tájékoztu%sa.a!< a lie y. bell é étről. Llőször is köziöm Ve ed, hogy egy marhaság (pardon a kifejezésért) n-, ha az ember azt hiszi, hogy Somme-ringen lehet pihenni. Hidd e\', an ,yi dolgom vun, hogy ré.nes. Nincs e^y szalwid percem se Elöszö:- is legfel-tői estig ö tö^ködnöm ke 1, a pr g-rum -ktöl pedig azt s tudom, hogy h->< áll u fejem. / Talán legjobb les/, ha leirom a nupi programot, akkor majd Igazat adsz nekem. Hát reggé 9-kor k\'?\'ck és h t strandldö van, akkor shőrtbJUi vagy dresslng gownban mégyek le reggelizni, ha pu\'dig borús, de n»m esik, akkor a kötött koszlün^net veszem fel (milyen jó, hogy télen ezt megkötöttem, most remekül hasznát veszem), magamhoz vc;*em a botot, sapkát kerítek a fejémív és igy mjg>ek, turiiinészigen i6g|rdizai Ebédhez, magától érlelődik, újra fel ke 1 öltöznöm, mert c-sák rjem jelenhetek meg a 6-7 fogásos ebédhez slr-rtban vagy turakosztümben Ne vet^éges. Ilyenkor felves/em n halványkék lenvásznat, vagy a fehér plkét, vagy a nyersszinü ehnntun-gomat. Csak arigo\'t. Ebédután ritkábban lefekszem, de althál WiIV?! ü\'ök le rögtön brid^lnl. Itl ri-nge-teg »as/.tal« van s a rengóleg dde-tömörült külföldi épi>en unnyira sjíeiet játszani, mint ml. Ebben na* gyon megegyezünk, de A;ülönbjaij hidd el fiam, hol vagyunk mi pl b gazdag amerik^Uiktól ? .. Ég1 , és fö\'d.. Av-ok n torettek, az \'ékszerek, különöset! este. Néha percekre be kell hunyni a szentemet (no, n m az irigységtől I- attó1 a káprázallól, omi egy egy amerikai nő solitairjéből vagy btitonjából felém káprázik^-Egyszóval brldgézünk 6, fél 6-ig. -ík kor ész nélkül befejezzük a roblerl és rohanunk 6\'törködni n dé\'utáni tánchbz, vagy megyüíik <h Játékkaszinóba. Itt pei-sze már rradé-sebben kell kinétnj, Itt kenődik* 1 tuiüetle szempontjából tulajdonképpen a nap. A most csináltatott francia imprimémet és lencsipke kom- IflllavinuÁif legnagyobb választékban, gyapja-és flanel! IIIkCACil nClGViyf cn takarók, paplanok, intézeti szövetek és egyénruha anyagök előírásos kivitelben lejutányosabban vásárölhatók ttirscimér Mór divatáruházában Í&37. augusziui 8, éaiJa KÖZLÖM" plcmnt remekül ki tudom használni \' Ilyenkor, még jó ho;,»y nem hall-gíittum az uramrn, aki szidott hogy niin?k ennyi »r;>ngy« ide. Hiiba, az ember tol ette do\'gokbaWSohu nj hallgasson a fériére... A tánc iüeni, /\\li jkám ! Tudod, amikor az a cso. dils jazz elkezd szólni és az ember la sin, taktusra keverge\'nl kezdi a délutáni kapuclnei-jit, mi cö-len füstkarikákat fuj cig.»relIájából ó-J nallg.itja mámorosan a köi-ü\'ötb folyó idéf.en hangzavart és amikor látja kö\'e\'edni a táncost... IVejlho-lelíen.. Nagyon s íjná\'om, drágám, hogv legalább Te nem vagy velem, mert ei tudnád mesé ni otthon, ho^y hogyan mulatok én, mert biztosan tudom, ha nv.ijd mesélek. Márta és Zsuzsi egy szót sem fognak elhinni Pedig, mondd, miért hazudnám, hogy van egy csomó gavallérom, meg hogy remiül mulatok ? Miért ? A Kaszinó külön é\'mény. Amint az embert elfogja a hazárd játék Iá za. Rouge vagy nolr, páros vagy páratlan. Feje.n is k.ibu\', ahogy a golyó forog. No és este ! n kivi ági-totl vacsorázó hely és táncterem* bár, hangulatvilágítás... és azok az estélyi ruhák ! Csupa uszá y és hátnélküliség. Drágábbnál drágább anyagok. Még szeients.\', hogy két uj esti ruhát csináltattam. Mit csinálnék itt csak két esti ruhával ? Ki is néznének a hotelból ! Jövőre j még léhább kettő ,kell ez:-khi«. Fogalmad sincs, hogy mi megy itt. | De most rohannom kel1, Drágám, 1 öltözködni, pá, esóko\'om az összes barátnőimet és azt se bánom, ha megmutatod a leve\'em. Sokszor csókol egyetlen \\ barát- | nőd I K itó . Augusztus 2-tól 14-ig nyári vásári Olcsóságban Ritter vezeti Több száz drb. női divat gyapjú pullover, egységár.......... 480 fillér Női és férfi divat fürdőruha, egységár , . 280 fillér Hibátlan selyemharisnya......168 fillér Divat bluz . C......... 280 fillér 3 drb szines zsebkendő......88 fillér tu cserépkályháit a líitisl Idény elölt a le)(mudernebb tüzelési rendszerekre átalakíttatja. iijs Cserépkályhák gyönyö.-ü kivitelben raktáron. Vételkényszer nélkül tekintse meg nagy o«or4pkaiytia-rakt*ra mat. Javltitok éi Átalakításokat * Ugpontoubbtn végiMi. Nankanlua. Németh Gábor Klsfaludl u. 90. kályhát. Divatponta I.uca. Ha nom sojnUja elvágatni az ezüst rókáját, akkor ícllélleníii díszítse vele a fckele kjnbátját, legszebb volna dúsan a két ujjára tenni, egészen a kön,-ékig. Nyugodtan .felveheti akár fehér, akár imprimé ruhához is. Az ilyen hosszú fekete selyem ka-hálok mindig n igyon divatosak, elegánsak, plánha ezüst róka van rajla. így- már inkább ősziesebb is és lin az idő megengedi, egészen október közepéig viselheti. Nagy fekete nyúlszőr kala|>ot vegyen hozzá. Üdvözlet. A\'.\'.v vidéki. Most már fekete, vagy sötétkék bársony sa\\/kn kalapot csinál lásson Do lia gazdaságosan akar eljárni, akkor inkább nyúlszőr tokkot vegyen, mert ezt télen a bundához is tudja majd viselni. Odvözlct. — (A Katolikus Kulturház Qgye a legközelebbi közgyűlés elé kerfll) A nagykanizsai Katolikus Kulturház ügye óriási léptekkel közeledik megvalósulása Mé. A róni. k-tt egy. házközség tudvalevően kérvényt nyújtóit l»e a város polgármesteri hivata. Iához, amelyben a képviselőtestülettől az.építkezés céljaira megfelelő hozzájárulást, illetve anyagi támogatást kér. A kérelem a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül. .Megvagyunk róla győződve, hogy semmi akadálya nem lesz a kérelem teljesítésének, annál is inkább, mivel közszükséglet, megfelelő nagy teremmel és helyiségekkel ellátott kultúrház mielőbbi ferépilésc. — (Ülések a vármegyén) A vármegye közigazgatási bizottsága hétfőn, a nyugdijválaszlmány kedden, a vármegyei kisgyűlés pedig szerdán 11-én .tartja ülését Zalaegerszegen a vármegyeháza nagytermélrfsi. Mindhárom illés délelőtt 10 órakor kezdő-dik. A kisgyűlés napiren íjén l(W tárgy sorozati j>ont szerepeié kőzte több nagykanizsai is. — (Házasság) Aigner Margit és Jón\' Imre m. "klr. tüzérfőhadnagy augusztus hó 10-én fél 12 órakor tartják esküvőjüket Budapesten a I.udovika akadémia kápolnájában. (M n len külön értesítés helycll.) —N6I ruhákat, pongyolákat idényvégi árakon vásárolhat Sehütznól. — (Leánynap Kaposváron) Az Eucharisztikus Szentév alkalmával a Kaposvári Nagyboldogasszony egyházközség szeptember 5-én l.eíny-napol rendez Ka|>osváron. Az ünnepség programján nagygyűlés, szentmise, díszebéd, ejöadások és a város megtekintése szerepel. A főcél az, hogy u falusi és a városi leányok egymást megismerve és megszeretve együtt dolgozhassanak a karitatív munkában. Városi Mozgó. Szombaton és vasarnap i A legújabb magyar film t Boross Etemér vígjátéka filmen I Tisztelet a kivételnek Főszereplők: Tolnay Klári, Rátkay Márton, Mecsérv Ila, Rádal Imre, Rózsahegyi K., Vízvári Mariska, Juhász József Ezenkívül: A vasőklű Buck Jones alakításával Vadnyugati bestiák (Harcos indiánok) Előadások szombaton b, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kor. MáiMnKM 8 ÓWiiuj1 I \' — (A második förhénci bucsu) holnap, 8-án lesz, a szentmise és szentbeszéd 11 órakor kezdődik. t — (Ezeréves szánkót találtak) Köcskci l^ajos fonyódi gazda a f> nty-vesl Nagyberek szélén levő földjén tőzegfejtés kőzl>en egy kb. eaereszten-dős faszánkét\' talált. A szán csertölgyből készült, fája kissé elszenesedett, de a faragások és minták még Jól lálahtók rajta, a vésetek azt bizonyítják, hogy a fonyódi domb cölöp-építményein\'k lakói használhatták a szánt, egy idől>ől származnak a ma-gyar vezérek va^y az első királyok Idejéből. A leletet bejelentették " a Nemzeti Múzeumnak. — BntorkUlllUaankat teklntso meg minden kényszervétel nélkül, Kopsteln bútoráruház — (Rádőlt a fa) Murakeresztufon dolgozott Via íz An tal 28 éves murarátkai lakos. A ke. reszturi fntek \'iten volt munkában. Viasz é|>en fái rakott ölekbe, amikor hirtelen az egyik farakás összedőlt és a IczuImuió fák Viaszni estek. Nyílt combjőrést szenvedett. A men ők súlyos sérüléssel szállították be a kanizsai kórhá/bu. , — Mind.dUI ScbQUék idéayvégl árusításáról beszél. — (Lugkövet ivott) Horváth Irén novai leány véletlenül lugkövet ivott. Súlyos állapotban szállították a kórházba. Vigyázatlansága okozta a szerencsétlenséget. — (Sógoraiszonyok fejsze-párbaja) Józsa Jánosa! és Nagy Ferencné libit ko/.mai asszonyok a sógorasszonYl viszony elhnére is halálos ellenségek. Minap vélethnűl az anyós házának konyhájában mégis összetalálkoztak és azon pillán »tban össze is vesztek. Mindkettő felkapott egy favágó fejszét és szabályszerű párl>ajt vívtak egymással. A szomszédok sem mertek közc-lekní, így a súlyos csapások alatt mindkét asszony súlyosan megsebesült. — Megelégedeti vevék asáui Igazolják áraink olcsóságát. 8chütz ArubAs. Magas vér«yomáanát éa vérkeringést zavaroknál reggel éhgyomorra egy Its. pohár teT(nékz*te« .Ferenc Jówef" keserűvíz nagyon )6t tesz, mert a beleket minden, mogr erőltetés nélkül kiQrUlt az emésztéat előmozdítja az anyagcserét felfrissíti és igen kellemes közérzetet teremt Az orvosok ajánl ák. — (Két évi börtönt I a mlkei sógorgyilkos) Ez év május 19-én történt, hogy Szanlner János 38 éves mikéi földmA-vcs hazafelé menet kaszával halálo-san megsértette sógorát, Kumz«r Miklóst. A halál >s végű verekedésért Szanlner a törvényszéken 4 évi fegyházai kapóit. Fellebbezés során « pécsi tábla most kettő évi börtönre szállította le büntetését. Az Ítélet jogerős. - Mindent »*fUUl Schützék nuua- dékesztályán. — (Maga alá temette a föld) Vörös Kálmán 19 éves fiatalember Jután a homokbányába ment. Ásás közben mintegy 50 mázsa föld leszakadt és egy része maga alá temette a flut is. Hamarosan ásni kezdtek utána, sikerült is megmenteni, súlyos sérülésekkel került a kórliázba. - Mkahat r+Uiekbe. MR7 vAlaK-ték Sehtíloék Idény végi iruaiUeán. - (Mtyefyyijt* talátfcwtja) HétfOn délután 6-tól 8 óráig az OlfKE tanácstermében liszt elet a kivételnek Különleges problémát fejtegyl ebben a filmben a neves magyar iró, Bá.rose Elemér. A mai fiatalsággal, fö/eg a mai lányokkal foglalkozik s be akarja bizonyítani, ho^y a mostani erkölcsök - hu a poittlkai és gazdasági viswmyok ártottak — nom vonatkoztathatók minden lányra, mert vannak még kivételek^ a melyeknek tiszle\'et tár. Ml .azt hisz-szük, hogy a szellemes drámaánó nagyon is peaszimiszttkusíin, itéH meg a mai lánytáraadaWnfat, ímert nem csak hogy általánosítani nemi lehet, de inkább uiok a kivéte\'ek^ akiknek nem Jár tisztelet.\' a H\'m heppyenddel végződik a az iró a két szerető szivet egymáshoz vezeti, de amig ez bekövetkezik, addig annyi kalan^ annyi humoros bonyodalom pereg lfe a nézők előtt és annyi szórakozásban van részük a nézőknek, hogy meg-bocsáthatjuk a drámairónak azt « szándékát, hogy Tolnay K\'árP, mint kivételt állitaa elénk Egyébként ebtjen a magyar fűm-, ben Ráday, Rátay, Rózsahegyi, Vlz-váry Mariska, Juhs\'ioz József 03 Mecséry Ha gondoskodnak arról, hogy a közönség két órán keresztül jót érezze mpgát. I i i Nép Mozgó. 0"h Wér—p 600 kiváló lovas hatáltmegvető rohama. Csodálatos látvány A krimi gárda. Minden IdSk leghSslejebb története. A halálvölgy bevétele ffir^; Főszerepben a Halállejei lobogó aztárjal E. PUm, O. HstWIhwl Előadások kezdete 3, 5, 7 éa 9 órakor f Csak 20, 40, 60 Olléraa fce%*Mkkal I MÖW ncuok* Htt? «Bpmlu« H ANYAROZSOT, körlsbogarat és minden más gyógynövényt a legmagasabb napi im áron vásárol flr Mliílllf gyógynövény Ul. JRJALUj nagykereskedés r. t B.dip.it, V., VIlMt 0*áizAr-at 6. Tat: 180-577 Nagykanizsa „A" és „B" csapatának vlzlpólómérkó-zése a Városi Strandfürdőben Holnap, vasárnap ujból érdekes uszóprugramja V Nagykanizsának. A szépen fejlődő k.inzsai polózók viv. nak egymás eü n egy komoly csatát. Szombathely uí/ó- és vuipoló<sa|>atá-val nem tudtak megegyezni a kanizsai u<uók, de igy sem hagyhatnak ki egy vasárnapot sem, mivel a közeljövőben ig>n komoly feladatokat kell rm-goldaniuk. Augusztus 15-én Nagykanizsán kerülni ok lelmnyolitásra /.alá vármegye 1937. évi nszólKijnokságai, uIkj! a kanizsai fiuknak újból meg kell védeni a .Tabódy kupát. • Augusztus 20-án Egerszegen, 22-én Dombóváron szerepednek a kanizsai úszók. Augusztus 2í)-én ]>edig újból nagy attrakcióban lesz része Nagykanizsának; a Debreceni vasutas SC úszói látogatnak le Kanizsára. így tehát u 21)-érc tervezett kaposvári verseny cl. marad. Az uscóévod befejezéséül szeptember 5-én kerül sor Nagykanizsa uszóbaJnokságairu, amelyet Csik Fo. renroek, a joo méteres gyorsúszás olimpiai bajnokának a starlja avat ünneppé. \' Ezeknek a* elkővotkez<ndŐ verse-nyckní\'k az előkészületeit szolgálja a vasárnapi Ls, amikor a vizipólón ki-vül egy M-100-as versenystafét" kerül lebonyolításra az «A» és «B (*a|>ut kőzött és ax utáni>ótlás ls felvonul télies számmal egy 3x33 "enyharmud méteres staféta keretében. A nagyok vízipóló csatája előtt az első két kanizsai .béka. vizlpolócsapat mutatkozik bc a kanizsai közönségnek. A versenyre, amety fél 7 órakor koz-dődik. nincsen belépődíj, csupán a 12 filléres strandbelépőt kell megváltani. í BECSI VÁSÁR 1937. szeptember 5-től ll-ig. Technikai és mezőgazdasági kiállítás siept. 12-lg. Középeurópa nagy vására Kiállítók 20 államból Vásárlók 72 országból Vizűm nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Cseh átutazóvízum nem szükséges, jelentékeny menetdijkedvezmények a magyar, cteh és oszlrák vasutakon, a Dunán, v lamint a légiforgalomban. Vásá igazolványt (á P 5.—) és mindennemű felvilágosítást készséggel ad a Wiener Messe A. 0., Wien VII. és a tiszteletbeli képviseletek: ji» Nagykanizsa: Pollák tgon nemzetközi szállító Mav Hív. Menetjegyiroda Óriási erdőtűz pusztít Franciaországban A párisi vasútvonalon többszáz hektár erdő áll lángokban Páris, uugusztus 7 A francia vidékeken rendkívül nugy erdőtüzek pusztilanak. A párisi vusutvonal "inentén löbbs/.áz hektár erdő áll lángokban. Az oltási munká\'utoknál a kői nyékbe i ö szes csendőrkülönitmények is segédkez- nek. ; | ti i|l Egy másik hefyen n Rádió Páris uj antennatornya kö elében 260 hektár erdő áll lángokban. A kár már eddig is nagy, az oltási munkák teljes erővel folynak, hogy a til* to\\ aterjedését megakadályozzák. A Felvidéken lezuhant egy utasszállító szovjet-repülőgép Hat halottja van a szerencsétlenségnek Beszterce, augusztus 7 A beszlercemegy.l Szcte,\'íalva közéleten lezuhant egy szovjet utasszállító repülőgép. A s erencsét\'en- ség hefyétől 3 kilométernyire 9ff erdei tisztáson egy Jólöltözött férfit ls találtak vérző sebekkel. Sikerült kicsit mugához tértleni ée el- vásár augusztus 2-től 14-ig. A- I i Habselyem nöi nadrág . . . 128 fillér Habselyem nöi combiné . . 440 fillér Habselyem nöi nadrág-contbiné 480 fillér Habselyem női hálóing . . . 690 fillér Habselyem női ruha .... 780 fillér Egyedáraaitó ■ Ritter András mondotta, hogy Cavalero Martin^ a mozskvai külkeieskedehni hivatal főtisztviselője, aki útban vo\'t Mo<z-kvábó\' Rómába. Mikor a gép zuhanni kezdett, kiugrott ejtőernyő nélkül a gépből, de elvesztette eszméletét\', többre nem emlékszik. Alig míaid-ta ei ezoket, ismét elvesztette eszméletét, állapota életveszélyes. A lezuhangt gép a Prága -moszkvai utasszállító gép volt, 2 utasa és 4 főnvi személyzete szörnyethalt. < i Holnap éjszaka az egész világ a Flnslcy-üstököst figyeli Budapest, augusztus 7 Vasárnap éjszaka az egész világ a nemrég felfedezett Finsley üstököst fogja figyelni. Ekkor ér az üstökös a föld közeiéire és miután millió apró csillagzat kiséri fényes üstökében, kap-rázatos égi huijátékban lesz része azoknak, akik mcgíigyolhelik. Az üstökös egyébként szal ad szemmel is látható a N«gy- és Kisgöncöt közötti részen. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálásan köszönetet mindazoknak, akik drági jó férjem, ille\'.ve édesapánk elhunyta alkalmával fáj dalmunkat enyhíteni szívesek voltak. Bozslnovlcs-család. 18002/1937. Tárgy: Hasáb és dorong iüzih eladás. Faeladási hirdetmény. F. évi augusztus hó 10., 12. és 13 án, tehát kedden, csütörtökön és pénteken, mindhárom napon d. e 9 órai kezdettel a Felsöerdőn (f. évi vágásterületen) tartandó nyilvános szóbeli árverésen (bükkhasáb és dorong. gyertyánhasáb és dorong, cserdorong, tölgydorong, cseresznyehasáb, fenyöhasáb és dorong, hárshasáb és dorong, juharhasáb és dorong, szilhasáb és do\'ong, kőrishasáb, továbbá vegyesdorong) tűzifát (ölfát) adok el. Nagykanizsa, 1937. augusztus 7. Polgármester. Surdl legeltetési társulat választ mányátél. 1508\'1937T Máim Versenytárgyalási hirdetmény. A surdl legeltetési társulat nyilvános versenytárgyalást hirdet a surdl kör-állatorvosl lakás és tanácsterem építési munkálataira. Az egyes munkákra külön-külön ls lehet ajánlatot tenni. A kiírás részletei (munkafeltételek, ajánlat. Űrlap, költségvetés Űrlap, tervek) a surdl körjegyzői hivatalban hétköznapokon d. e. 8—12 óra\' közt megtekinthetők. Ivenklnt 50 fillérért kaphatók. Kisiparosok díjmentesen kapják. Az ajánlatokat 1937. évi augusztus hó 28-án délelőtt 10 óráig nyújtsák be a pályázók a surdl körjegyzői hivatalban, ahol azok d. e. 11 órakor leaznek felbontva Bánatpénzt (2o/o) le kell tenni. Kelt Hurdön, 1037. évi jullua 30-án. (Olvashatatlan) Dezső M, György tátiul.II jtgyid. 232S társulati elnök. Kwflfitórnk 1937 évi typu80k llClL[\\[JIÜUn, olcsón, nagy választékbr.n Elektron. Rádiókészülékéi!, Elektron. ujak és használtak. Philips, Telefunken. Csert, javítás, átililltisl — NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálók, ebédlAk, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemű kárpitos áruk JÓL ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL éve az egész országban közismert KOPSTEIN butorházban vásárolhat Óriási választéki Kedvező fizetési feltételekI Nagykanizsán, Horthy Miklés-ut 4. sz. APRÓHIRDETÉSEK 10 Műig (0 MMr, mind.n lovábbl .16 4 tlllél. Hévlara vaaárnap kényelmes autóval clcsón utalhat. Előjegyzés Klulmann Manónál. Tikion 2 22. 1963 Ha«»»ált ruhát veszek él eladok, hl-Vália házhoz megyek. Márkus, Király, ulca 31. 2218 A Sngár-ut 41/b. alattt, 2 lakásból álló kertes, 7. emeletes, adómenlea ház Igen eiónjöa, alkalmi érben eladó. 2523 Jóiaet főherceg ut 36 alatt 3~aaobáa. lrdó.iobás háar nagy kerttel, kedvező llzelésl feltételek mellett eladó. 2!64 XatBaabÉB utaű lakái ex összes me|. itkhelylaÍKekkel együtt november l-re kl. adó Csányl Lássló-ut 16. 2294 Sugár-ut 15. alatt agjaaakéa udvari lakás, egy-két azemély részére novemb-r l-re kiadó. 2257 Egy nagyon l\'lkarban levő fakata klaté julányoa áron eladó, megtekinthető naponta a jóiaef lóherceg laktanyában 8-12 óráig. 2297 paasgary-at »J/». „ému házban "ép. öaaakomloitoa ftlaaaMa lakás a második emeleten .nnnalra kiadó. Ebédlöbutof olcaón eladó. Hizoeatei. 2318 ■ emfortaa kétaaoháa u| lakás Babó-ehay-leiken november l-re kiadó. Érdeklődni lehet Kinizsi-utca 56. 2326 Szoba-konyhás lakás éa két aiobából álló Irodák.Irtáén, eaetleg együtt há-romaaobás lakás november 1 re klldó. -Bővebbet Llchtemteln Ügyvédnél. 2313 Salát teiméatt elsőrendű kerecaenyi aaz-M tehér kor literenként P -.SO-ért Bóhm Jóaaet bortermelőnél, Csengerv-ut 19- 2473 MARÓIT FÜRDŐ C»engery-ut 19. Márvány kádfdrdAk Tyakgiain*á|ég \' Nyitva minden nap. VIZVEZETEKIES CMTORNAZMI munkákat •• ff FURDOSZOBABERENDEZESEKET javításokat minden ízlést kielégítő kivitelben varaanyképaa legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS melleit is vállalunk. V Vldékan szereléseket legprakfikusabban lervezltnk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak mellett 1 Költségvetéssel dl|taUnul szolgálunk. MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vlzvaxaték-azara|4*l vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UCCA 48. Telefon 271. Llhaaalr. garantált llazU, kapható Mllhofernél, Petófi-ul 80. Teleion 56. 2301 Hároma.akaa emelett lakás november l-re, Isattéaaabéa azonnstra kiadó. Eötvös-tér 26. 2296 Értelmes, Jobb fiat dráataaeioMk fetveaiek. Előképiettség legalább 4 középiskolai oiitály. Zioldoa Qyula órás-meater, Fő-ut 8 . 2341 Férfi* és alaaiaakaar4t felvear Péloaloa teatöde. 2342 Eladé egv lótofgalmu, 35 évig adómen-tea Üzletház Ország-ul 90. 2208 Jókaiban levő amerikai írógép eladó Schlealnger vaakereakedőnéL 2328 Caatái-alhalTaaS Irodámat Kölcatl-utca 5 alá (Furmcn-léle háaba) helyeztem. Özvegy Kohnné _2329 Józael főherceg ut 38. azámu kér szabadkézből alarié. — Bővebbet az utcát lakáaban. 2330 Egy tisiteaaéges fiu aaabétanano. nak Ilonnal felvétetik. Krausz, Sugárul 18. 2331 Ktifaludi Sándor-utca 11. azámu héa szabadkézből ala«*. Bővebb felvllágoaltáa Jóiaef lóherceg laktanya, Dérfelvt tuntl-noanál. 2332 Kla4é lakások novemberre. Három, kettóazobás lakáa, Babochay u. 3. ai. 2333 KétaxokAa. azáraz utcai lakáa nov. etaejére kiadó. Caányl Láazló-u 8/a. 2335 Kétaiobáa utcai lakáa november l-re kiadó. Széchenyi-tér 4. 2337 HuakAalaéay, kl a kéitmunka előnyomásban jértaa, felvétetik. Jelentkezni lehet vasárnap 12—l-ig. Klein, Caengery-ut 13. 2339 Helybeli nagyüzem keres hoaszu gyakorlattal btió, komoly Ira4lalaa«t. -Ajánlatok .Export" |ettgére a kiadóba. 2340 Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Gutenberg Nyomda és Dílzaiai Upldzdó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám, B^iJU KOZLONV -1697. sucutztua B MEGHÍVÁS. A NAGYKANIZSAI KÖZRAKTÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG t c. részvényesei az 1937. évi augusztus hó 17-én délelőtt Vil2 órakor a Nagykanizsai BankegyesUJtt és Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság helyiségében tartandó RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉSRE azon értesítéssel Mvatnak meg, hogy a fetügyeló-bizo\'tság által megvizsgált mérleget és ennek, ugy az Igazgatóságnak Jelentését a társasági Irodában az Üzleti órák alatt augusztus 9-tól kezdve megtekinthetik. — A részvények az alapszabályok 18. §-a értelmében a Nagykanizsai Baokegyesület és Délzalái Takarékpénztár Részvénytársaságnál három nappal a közgyűlés előtt letétbe helyezendök. A kösflfHléa tárgyai i I. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentésű. 2. A lefolyt üzietévi zárszámadások, ugyszin\'én a vonatkozó igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentés előterjesztése, az igazgatóság, valamint felügyelő-bizottság felmentése feletti határozathozatal. 3. A felügyelő-bizottság tis/tele\'dijának megállapítása az 1636—1937-íki üzletévre. 4. öt napibiztos tiszteletdiiának megállapítása az elmúlt üzletévrc. 5. Az ügyvezetéssel megbízóit igazgatósági tag I93G 1937. üzletévi szolgálati Illetményének megállapítása. 6. A hivatalos lap kijelölése. 7. Egy igazgatósági tag és a felügyelő-bizottság megválasztása. 8. E^yéb, alapszabályuerüleg bejelentett indítványok táriyalása. Nagykanizsa, 1937. évi augusztus hó 8-án. VAGYON MÉRLEG SZÁMLA Nagykanlx*ai Közraktárak K -T, ixa*|ató*4f a. TEHER épületek él Iparvágány..................... Gépberendezések fs leltári tárgyik ............ Értékpapír: 5 drb. Magy. Nemz. Bank részvény......... 12.(100 korona n. é. 4\'/i% Pesti Magy. Keresk. Bank záloglevél..................... 30 dtb. Közgazdasági rt. rv............. Tartozók folyószámlában .................. Takarékok és bankoknál elhelyezve ............ Pénztárkészlel........................... Pengő | t 51.670 93.189 Pengő 84 620 49.4M 84751 1.111 y- Részvénytőke: 4400 drb. teljesen befizetett részvény ...... Töke-tartalékalap ........................ Tartalékalap ......................... Gépberendezések éa leltári tárgyak értékcsökkenési alap............ .................. I. évi dotálló..................... Épületek értékcsökkenést alap ...........- ... f. évi dotálló........................ Nyugdíjalap ........................... I. évi 4«/o kamat ..................... KtllOn nyugdíjalap........................ U|népl Elek l.lpót-alap..................... fel nem vett oazlalék ..................... Egyenleg; Nyereség-áthozat mult évről ............... folyo évi Ozletl haszon............ ... Pengő | I 20.090 3.709 "TTOT 3 517 16.968 Pengő 66 000 36.621 II 000 23799 16.302 16 561 2.228 1.050 610 Nagykanizsa, 1937. évi Junius hó 30-án. Ezen mérleg-számlát megvizsgáltuk és az üzleti könyvekkel megegyezőnek találtuk. Nagykanizsa. 1937. évi augusztus hó 4 én. I I I As lz«»z«tá.*| A WOgy.16 kliotUág. A Teleky-ut 40. számú (RílthoHer-féle) ház folyó hó 11-én (szerdán) délelőtt 10 órakor nyilvános árverésen eladásra kerül. 23„ Lazsnak! park és birtok 21 szobás kastély, 2 nagy gazdasági udvar, 1 vendéglő nagy udvarral, hatalmas park, szántók,és rétek. Bll Érdeklődni leh-t: Reohnilzer Mórnál 6aapa1n.h.tt, 17006/1937. Tárgy: Harcszerű Wvészct. Hirdetmény. A helyőrség csapatai folyó évi augusztus hó 6, 7. 9, 10, 12, 14, 16, 17, 19 és 21-én naponta reggel Lí*4\'0! "Ie 7 óráig a Tttlgyeser-<™*n lévő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Et idő alatt olt tartózkodni tilos, meri életveszélyei. Nagykanizsa, 1937. augusztus 2. Polgármester. 11055/1937. Tárgy: Udllh Imre üzlethelyiségének bérbeadása. Árverési hirdetmény. 1937. évi november hó 1-étöi kezdődő Időre a Horthy Mlklís-ut 1. számú házban lévő u. n. Lldlth-féle üzlethelyiséget (olvó évi augusztus hó 10-én déli 12 órakor a gazdasági hivatalban tartandó nylTvános árverésen bérbeadóm. Bővebb felvilágosítási a városi gazdasági hivatal ad Nagykanizsa, 1937. augusztus 3 23» Polgármester. Értasltam a n. é. közönséget, hogy bádogos- és •inanták-■zsralö mOhslysmst Magyar-ucca 66. alól Batthyány-ucca 10 szám alá hslysxtsm át. 1HI (Bejárat Csengery-ut 19. felől Is.) javítások la .ízkSzIlt.tn.k I Halász Károly V.lífflJ\'.rViS: HIROESSÉÍ a „Zalai KBxlftny"-bon. Női-, férfi- és gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZAfiÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Hnm. • haWaMoow \'-má-%1 Kuzalponyva — Qépponyva Repceporiyva — Kocslponyva Qabonazgák — Kévekötő Manllla — Gazdasági kötéláru Hir\'° o*tíí*8"0 *»*k" ém ponyva-kölosönzés Balatanaiagyaród k6zaág elöljárósága. Szám: 691/1937. Hirdetmény. Alulirt község elöljirói ezennel közhírré tesszük, hogy a „Balaton-magyaródi Volt Úrbéres Birtokosság" tulajdonát képező koroamát és tarlozékall folyó évi augusztus hó 22 én délután 2 órakor Balatonmagyaródon a jegyzői iroda helyiségében 1938. évi január hó 1-től 1940. évi december hó 31-ig terjedő időre nyilvános árverésen a legfőbbel Ígérőnek haszonbérbefogjuk adni. Árveréhi feltételek a délelőtti hivatalos órák alatt a jegyzői Irodában megtudhatók. Balatonmagyaród, 1937. jul. 24. 2i8t Elöljáróság. Hofherr Schrantz Ctayton-Shuttjeworth nagykanizsai lerakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag. raötiágya, növényvédfimlsze-rek, gép, zsák, otb. kereskedésé btö Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. IA bíróság mellett) Telelőn: 13Ó. a világhirü gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitilnő szerkezetű különféle mszetiazaasaoi eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. ■t Oataubara Hfom* UálatW Lagfcfctt yállata Uoiraanadájábu Ha^t.r.liaéa [JártsU. ulatt. Zalai lárotaJ Ismételten előfordult, hogy vidéki kőzszállllásoknál, k.iz-munkáknát a he\'yte I vállalkozó, a megyebeli Iparos e\'.esett 11 munkáló!, mert minimális árdifferencia volt a budapesti pályázó aján\'alu és a hetybe\'l árkalkulációja kö\'őtt. A minap íredig történt, hogy uz egyik zalai munkánál kb. 160 pengős differencia miatt a nagykanizsai vállalkozó etesett a munkától és a lu-dapestl pályázó kapta meg. Az előirányzott összeggel szemben a ku-nlzsni ajánlat nem lépte tul a Köz-sEálllt&al Szabályzatban megengcdelt (I százalékos árdifferenciát. Söt! Bs még(s a nagykanizsaival Szemben más, Idegen vállalkozó vitte el a megyebeli, sőt közvetlen Nagykanizsa tájékán fekvő munkalehetősége , kereseti alkalmat. 160 pengő árdifferencia mlutt több, inlnt 200 kilométernyire a munkahelytől lakó vál lalkuzó vitte el a keresetet és a helybeli (zalai) ipar1 »s szomorú arccal kényle\'en most nézni, hogyan dolgozik az ö munkakörletén Idegen ember, budapesti vngy f hasonló messzire Zala megyélől lakó vállalkozó, mig neki kopog a szeme attól, hogyan kuporgassa össze a legköze\'ebbl adónegyedhez a küve-tell adóját, a ház és mühelybért, az OTl-llletéket és mindazt, nini alall ma egy trianoni magyar vállalkozó roskadozik. , Senki eegy szót nem szólna, senkinek eszébe nem jutna, ha irreális árajánlatról lenne szó, ha az a za-Umegyei, az a kanizsai vállalkozót Iparos, vagy kereskedő olyan ár. ajánlatot nyujloll volna be, amelynek végösszege (i budupe.tl pályázóvalszemben valóban lényeges differenciát jelentei! volna, - de 160 pengős árdifferenciával s\'zemhm semmi körülmények kőzött rem sra-bad azt a csekély kereseti lehotő-séget is - ami még néhanapján adódik és, kínálkozik a zalai vállalkozó nak, a kanizsai Iparosnak - elütni előle. Igen, van elég gyakran it\'yturt eset, ahol az árkülönbözet olyM\\ a sokaita kedvezőbb körülmények és árubeszerzési lehetőség ik között levő budapesti és a feltétlenül nehezebb viszonyok között Ie\'edzö \'zalai pályázó között, amely kétségkívül a budapesti javára billenti a mérleget, azonban csckélyl a meg-engedett többszázalékot tul nem haladó eseteknél, mint ahogy moat történt, nem lehet és nem szabad néhány pengős árkülönbözet miatt a zalai vállalkozót elütni attól, hogy ő is keressen néhanapján. Már a mennyit egy közszállltáson keresni lehet Ilyen döntésekkel el fogjuk érni azt, hogy egy-egy vidéki árlejtéfek-nér valósággal » betörnek. majd a kedvezőbb körülmények. között levő más városbeli, főleg fővárosi vállalkozók és u helybeliek nézhetik, hogyan dolgoznak ós viszik el a keresetet előlük - Idegenek. Arra kell kérnünk a minisztériumi döntőbizottságot, hogy minden egyes munka odaítélésinél legyenek Megoldódott a titokzatos repülőgépek rejtélye; Vörös repülök bombázták az ellenőrző hatalmak hadihajóit Kétséget kizáró bizonyítékok Jutottak a nemzetiek kezéhez — Moszkva kezdeményezésére megindul a gázháboru a spanyol polgárháború frontján A valenciai kormány nemzetközi konfliktust akar kiprovokálni Páris, auguszus 9 A szélső ba\'olduli sajtó nagy hangon erélyes vl/sgá\'atot követel a Földközi tengeren történt titokzatos hajóbombázások ügyél>en. A mérsékelt sajtó azonban nyfian "hangoztatja, hogy az angol, o\'asz és német hajókat bombázó >tllokzato8« re* pü\'ögépek a köztársasági csapatok gépel voltak, amelyek csak álcázták magukat. A lapok megállapítása szerint a bombázás »titkossága« nem volt egyéb, mint cfel. A[ Jour azt irjty hogy a valenciai kormány már érzi, hogy elvesztette a játszmát és ezért — Moszkva bujtogatására — nemzetközi bonyodalmat akar előidézni. Páris, auguszus 9 A nemzeti kormány kezébe olyan bizonyítékok jutottak, amelyek minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy a külföldi hajókat bombázó rcpülőgéi>ek szovjetgépek voltak. Madrid, augusztus 9 A Iuptudósitók jelentése szerint a vörös kormánycsapatokhoz érkezett legújabb szovjetoroez hadiszállit- mányban 3000 gázbtmiba is szerepe). A.z emberségükből kivetkőzött vö-rősöff, ugylátszik, most mát- semmivei\'sem törődve, a gázháborut ts meg akarják indítani, i i Folyik a .tisztogatás-Moszkvában Moszkva, augusztus 9 (Lapzártakor érkezett) A szovjetunió területén tovább folyik a •tisztogatás.* A teskándi helyi lap beszámol \'arról, hogy nemzeti tevékenység miatt leturlóztattak egy népbiztost, valamint több előkelő tisztvtoeiöl,,akiket börtön^ vetetlek. Megindul Japán nagy támadása A kínaiak nagyarányú intézkedéseket tellek a városok védelmére A japánok elszállítják asszonyaikat és gyermekeiket Délklnából — Klnal hadosztályok erős ütemben útban vannak észak felé — Ellentmondó hírek kínai lisztek puccskísérletéről Veszedelmesnek jelzik a helyzetet a legújabb híradások Sanghal, auguszlus 9 A hatóságok nagyarányú intézkedéseket tettek a városok védeímére. Azt hiszik ugyanis, hogy a közeljövőben egy nugyobbarányu támadás indul \'meg japán nyomás alatt. Egyes hirek szerbit Nankingbau puccskísérletek történtek. A fiatalabb tisztek álhímcslnyt akartak elkövetni, azonban nem sikerült a hatalmat magukhoz ragadni. A hirek szerint a főparancsnokot megölték, a hadügyminisztert pedig letartóztatták. 1 A kerülöuton érkezt! ujabb hi- rek tévesnek mond,ák a puccskísérletről szóló hliekct. Miután bővebb jelentések hiányoznak, nincs tiszta kép a helyzetről. TokJk>, augusztus 9 A japánok a hatóságok intézkedésére elhagyták Jangcss területéi. Délkinában a japán asszonyokat és gyermekeket szintén elszámított ák már. Egyes jelentések szerint hal kínai hadosztály erős ütemben útban van és folytatja útját észak fe\'á. A helyzetet veszedelmesnek mondják. Sanghal, augusztus fi (Lapzártakor érkezett) Ttencsin-tői délnyugatra a vasúti vonul mentén heves ütközet folyik a kínai és japán előőrsök között. A kínaiak visszanyomták a japánokat. Csahar északi részén nagy mongol csapatok\' vonullak fe\', akikéi japánok támogatnak. i i\' f , Peking, augusztus 9 (Lapzártakor érkezeti) A japán nagykövet felkereste u szovjet llen-csfnl követét1, aki elölt a japán kormány sajnálkozását fejezta kiaszov-. jetkövetségen történlek miatt. tekintellcl mindazon körülményekre, amelyek jogosan indokolttá le-szik, hogy vidéki árlejtéseknél elsősorban a vidéki, a helybei vállalkozó kaphassa meg a kínálkozó közmunkál, közszállitést és abban az esetben, ha az árkülönbözet s .om-betünő lenne, akkor is e\'őbb szólítsák fet a vidéki pályázót, hogy revideálja ajánlatát és amennyiben az csakugyan nem tudná előállítani u munkát a budapesti pályázó ajánlati összegén, ám akkor kapja meg az olcsóbb budapesti vagy idegen. De mindaddig védelmet kell, hogy. kérjünk a helybe\'i, a megyeb.\'li vál-lalkozás, a kanizsai ajánlat evők részéi-e, figyelcmbevéte\'ét annak a helyzetnek, amely valóságs héroszokat kíván, hogy a mai körülmények között megállják helyüket itt a határszélen és a jövőben nem szabad többé előfordulnia 8nnak,hogy csekély árdifferencia miatt budapesti cég vigye él_ i zalai munkát. Nagyon vigyáfczuhk arra, hogy ab- I ból a szűken kimért, kicsike darabka kenyérből, ami adódik közmunka vagy kőszállítás alakjában olykor olykor a zalai vidéken, minél-többen részesülhessenek és akkor is elsősorban azok, akik arra !kg-Jnkább rászorulnak : a he\'ybell vállalkozók, kereskedők és iparovolij, akik valóságos élet-halál harcot kell, hogy vívjanak a megélhetésükért, a mindennapi kenyérért. IB K-I 77a Évfolyam 179. szám jl n n Nagykanizsa, 1937. augusztus 10 kedd Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajoa lÁtstt iojftjm lfSf. augusztus ló. Tegnaptól máig Ország: Kaposvárra most tért vissza Horváth József, aki 22 évi orosz fogság, többszöri kísérlet után most vissza szökött Magyarországra, Borzalmas dolgokat mesél u szovjet -paradicsom-röl.. Somogysárdon egy falusi nyclvte-hetséget fedeztek fel: Somogyi Ferenc gazda magánúton, szótárakból 3 nyel-ven tanai és erredetlbcn olvassa Sha-kespearet. Budapesten az Ollöl uton összeütközött egy angol autó és egy falusi szekér. Súlyosan megsebesültek Pet-rőcz István 62 éves nagykőrösi gazda, ennek Margit novü 30 éves leánya, Nagy Sándor ref. kántor felesége és két kis gyermeke. Gyöngyösön nagy riadalmát okozott tegnap egy félmeztelen, copfba font hajú elmebeteg, aki megállította u járókelőket és azt kiáltotta, hogy ö a kínai császár. Valószínű, hogy elmegyógyintézetből szökhetett meg. Bcki-sérték a kapitányságra. Vasárnap meghalt Bárczy Gyula miniszteri tanácsos, Bárcxy államtitkár testvéröccse. Szívroham végzett az 54 éves miniszteri tanácsossal. A Budapesti strandfürdőkön vasár nap ezer j>engős platinakarkötőt^ nagyértékü fényképezőgépeket, cipő ket és készpénzt lopkodlak össze a kabin tolvajok. »A nyilaskeresztesek esküdt ellenségei a titkos választójognak,« -hangoztatta Gaát Olivér akisgazdapárt vasárnapi somogyi nagygyűlésén. ► A szegedi ünnepi játékokat eddig 60.000 ember látogatta meg. Székely Izsó kiskunhalasi malomtulajdonos veronállal megmérgezte magát és meghalt. A Füred-siófoki Balaton-átuszás bajnokságát Vojtek (BSE) nyerte 16 méterrel a többszörös bajnok Páhok előtt 3 óra 68 perc 7 másodperoel. Szabó Miklós az atlétikai versenyen 1600 méteren 3.61.8 perces Idővei uj magyar rekordot futott A gerelyvetésben a vasárnapi ver. senyén 70.22 méterrel Várszegi megjavította az országos rekordot, míg 100 méteren Gyenes állította be a rekordot 10.4 másodperccel. Világ: A Wörthy tón 48 : 32 arányban megnyertük uz osztrák-magyar uszó mérkőzést , , Neurath báró Mackensen államtitkárral\' Ausztriába érkezett ét Schmidt osztrák álkmtltkárrul tárgyad ( I i I Három német újságírót kiutasítottak Londonból: Berlin megtorlásra határozta el magát. Alfonz spanyol király - egyes hírek szerint - kizárólag unokahuga esküvőjére utazott Svájcba és nem folytat politikai megbeszéléseket. Vasárnap a belgrádi templomokban kihirdették a miniszterek éB a képviselők kiközösítését a ke\'eti egyházból. A salzburgi dómban vasárnap este magyar szólistákkal .nagy sikerrel adták elő Dohnányl Szegedi miséjét Lapzárta i A svéd külügyminiszter 26-én hi-vatalos ügyben Varsóba utazik. Kolozsváron a villanyosüzemnél hétfőn ujabb 24 magyar munkást bocsátottak el. ( . Bécsben Denck orvosprofesszor megállapította, hogy a rák örököl" hetö. t A thadfordl négyeslkrek közül kilő megtolt Zászlódiszben várja Nagykanizsa Lázár Andor igazságflgyminisztert A nagykanizsai Igazságügyi palota felszentelésének és átadásának programja Most állapitolták n>eg az uj nagykanizsai törvényszéki palota felszentelésének és átadásának végleges programját. Az augusztus \'22-1 terminus változatlan. Délelőtt 9 ómkor ünnepi szentmise a plébániatemplomban, ugyanakkor közös portes-táns \'istentisztelet az evangélikus templomban, valamint istentisztelet az izraelita nagytemplomban. Dr. Lázár Andor igazságügyminiszter gépkocsin érkezik Palin felől (Vas megyéből) Nagykanizsára. A város határában dr. Krátky István polgármester (meghívott) küldöttséggel fogadja. Innen bevonulnak fogatokon a- uj törvényházhoz. Bevonulási rend: József főherceg ut, Sugár ut, Fő ut, Erzsébet tér. Dr. Hennig Alfréd, a kir. törvényszék elnöke a bíróságok élén fogadja a törvényház: előtt a minisztert és üdvözli. Majd következik az átadási ünnepély, a mit a törvényház második emeleti főtárgyalás! termében fojpiak lefolytatni. A közönség a teremben, a a lépcsőházban és a folyosókon ^helyezkedik cl. Benn a teremben a két első széksort a meghívott vidéki1 vendégek foglalják el. A következő három széksorban foglalnak helyet a birói és ügyvédi kar, a városi kép viselőtestület tagjai. Az ünnepély tömör programja a következő : a) Hiszekegy, énekli az Ipartestületi Dalárda Kcltlng Ferenc tanár, karnagy vezénylete mellett, b) dr. Krátky István polgármester ismer teli az építkezés történetét és átadja az uj igazságügyi palotát (törvényházat), c) dr. Hennig Alfréd kir. törvényszéki elnök átveszi, d) Lázár Andor miniszter beszéde, e) Himnusz, f) a miniszter kíséretével megtekinti az uj ópüle-1 tet , [ . Déíi 1 órakor díszebéd a Kis Royai kerthelyiségében, kedvezőtlen idő esetén a belső teremben. Az ebéden csak felkért szónokok szólalhatnak fel. Az ebéden való részvételre dr. Potlyondy József városi aljegyzőnél lehet Jelentkezni, Város, ház, első emelet; ajtó 20. sz. alatt, Nagykanizsa város zászlódiszben várja a magyar kir. kormány képviseletében érkező Lázár Andor igazságügyminisztert i á kanizsaiak küldöttsége ma délelőtt tisztelgett Bethlen István grófnál, Inkén Krátky polgármester vezetésével küldöttség hívta meg Bethlent az országos Iparoskongresszusra Az 1POK központjában, mint a nagykanizsai Ipartestület irodájában lázas munka folyik. (A? augusztus 29-i országos kongresszust előkészítő összes bizottságok nagy munkában vannak, hogy a kongresszus minéi jobban sikerüljön. Ugyanif eddig még nem volt\'vidéki város, a hol megtartották az országos iparos kongresszust, hogy valami panasz ne fordult volna elő, főleg a delegáltak elszállásolása körül. A; többszáz ki-küldött és vendég elszállásolása és elhelyezése különösen nagy és körültekintő munkát kiván. örvendetesen meg lehet állapítani, hogy a város közönsége nagy megértéssel viseltetik az üggyel szemben, törne-gesep Jelentkeznek és ajánlják fel lakásukat az országos delegáltak elszállásolására, vagy irják alá a bizottság tagjainak gyűjtő Ívét, uffA, hogy Nagykanizsán etekintetben nem lesz semmi panasz. A különböző bizottságok elismerésre méltó tevékenységet fejtenek ki a kon. gresszus zavartalansága és sima lebonyolítása érdekében. Ma délelőtt a nagykanizsai Ipar-testűtet küldöttsége elindult Inkére dr. Krátky István pofgármesler vezetésével, hogy az ott időző gróf Olcsó / • nyári vasar Singeméi aug. 2—14-ig. Bethlen István ny. miniszterelnök, Nagykanizsa országgyűlési k^pvlse lőjét meghívják az augusztus 29-én lezajló kanizsai országos iparos-kongresszusra- BUDAPEST 1 17 Be rend Endre és Adle* Oszkár szalonzenekara. — 17.50 Felolvasás. — 18.30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 10.50 Balázs Gyula előadása. — 20.20 Higó Jancsi cigányzenekara, .Szláray Márton énekel. — 21 Hírek. — 21.35 Verdi: Othello cinril 4 felvonásos operája hanglemez!ről a milánói Scala előadásában. — Az I. felv. után kb. 22.05 Időjárásjelentés.A JI. felv. után kb. 22.50 Hirek német nyelven. — 00.05 Hirek. BUDAPEST II. 17.35 Hanglemezek. — 19.05 Szabó Béla előadása. — 19.40 Törseök Hilda zongorázik. — 20.15 Dr. Szatmáry Ká-roly előadása. 20.45 Hírek. — 21.05 Csóka Feri cigányzenekara. BECS. ,17.45 Dalok. — 19.05 Opera. — 22.30 Tánczene. Kedd BUBAPEST I. 6.45 Torna. — l/lána hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Hanglemezek. _ 12.30 Hírek. — 13.15 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.45 Mezey Zsig mond énekel. — 14.40 JIlrek — 16.15 Felolvasás. — 16.45 NtyjtiMs, hirek. 17 Dr. Mező Ferenc előadása. — 17.30 Uray Margit magyar nótákat zongf • rázik. — 18 Vitéz Málnást Ödön q§ft-vegése. — 18.30 A rádió szalonzene-kara. — 19.40 Dr. Bánóczy Dezső hanglemez revüje. — 20.40 Ilirek. — 20.40 Ilirek. — 21 Schwalb Miklós és B. Fehér Miklós zongora-hegedű Szonátákat ad elő. — 22 Időjárásjelentés. — 22.10 Lakatos Tóni ós Lakatos Misi cigányzenekara. — 23 Jávor PáJ ja*z-zenekara. — 00.05 Hírek. . BUDAPEST n. 17.40 Bohránd I^jos és NVeldlngcr Ede szalon- és jazz-zenekam. — 18.35 A földművelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. — 19.05 Dr Győry János előadása. — 21 Kóczé Jöyul« cigányzenekara. — 21,30 Hirek. BECS. 12 Könnyű zene. — 13.10 Szimfonikusok. — 14 Backhaus zongoraművész lemezei. — 15.15 llalbwicdel zongoraművész lemezei. 17.30 Brahms- és BeethovenjnűvcL — 18.25 Csevegés lemezekkel — 19.25 Ismert és ismeretlen dalok és zenemüvek. — 19.50 Vidám zeneoktatás. — 20.50 Ilangképek. - 22.20 Angol hangverseny. | » tDéí Fntó est! Prognózis: Qyenge északnyugati is északi szél, változó felhőzet, néhány helyen futó eső, a hö nem változik lényegesen. A Meteorologtal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása jelenti i Hőméreéklet tegnap este 9-kor: +162, ma reggel .+190. délben: +18 2. Csapadék: 00 1937. lugiurim 10 Száz olajkutat fúrnak Lispéri! Megtalálták a zalai olajmedencét, csak kiterjedését nem ismerik még — 1523 méter mélyen jár a furó — Hogy vesznek mintát a föld gyomrából f — Hit látott az újság-iró mint „naiv kíváncsi civil" Lispén ? A Zalai Közlöny munkatársa a lispei fúrások színhelyén Pária és a világkiállítás (Párisi Impressziók, VII. kanizsai szemüvegeit) .i/llo des Cygncsl... Hallyuszigett Ilyet csak egyszer lát ar. emltcr éle. lében. A francia gyarmatországok sorakoznak fel ar egy kilométer hosszú és kb. 100 méter széles Szajna-szigetein. Szép? Nem. Mesés, gyönyörű, bámulatos! Az cinber elfelejti, hogy Európában van, nem veszi észre a nyakába potyogó malter és gipszdaral>o-kat és azt hiszi, hogy álmodik, mikor ebben az ezcrcgyéjszak"l csodavilágban barangol. A sziget bejáratát egy j>agoda.terrai szos, este élénkzöld fényben lündöklö torony jclzL A kapun belül magas, szflrkéslÚa mauzóleum tetejéről összevont szemöldökkel, komoly, filozó-rikus nyugalommal néz le Indokina Buddhája a látogatóra. Utána a sziget baloldalán M"áitiniquc, Guyane és Guadeloupe, a tüzes italok, rumban zenészek és kígyótestű kreol táncosnők hazája. A sziget másik oldalán téglavörös és bordó csúcsos fapavillon, Madagascar és rögtön mellette élénk kontrasztként lialvájiyzöld szinl>en, vas kos facölöpökre építve egy pálmakert közepéből emelkedik kl Franeia.India épülete. A következő pavillonbór már tnesz-szlről hallatszik a vérforraló rumba és tangó ritmusa. Ez a Bar des Iles: u szigetgyarmatok bárja. Exotikus italok, exotikus hangszerek, cxotikus emberek. Fehér arcot alig lehet látni. (Krdekes, Ivogy az európaiak még Iá-lógatni sem Igen jönnek ide.) Állandóan 4—5 sziget zenekarai játszanak nemzeti viseletbe öltözött (illetőleg nem öltözött) táncosnőiknek. A körülálló közönség veri a taktust hozzá és egyesek biztatóan kiabálnak a zenészekhez. Milyen otthonosan érzik magukat I Ezt véletlenül félhangosan Jegyeztem meg és a mellettem lévő francia ur rögtön visszafelelt: <ó uram, olyan népség ez .hogy elég, ha találnak valahol egy kis hazai környezetet, mindjárt Jobban érzik magukat, mint akár otthon...» Ismét téglavörös ós sárga színekben egy egész kis városnegyed következik: az egyenlítői Francia-Afrika és Francia.Nyugatafrika. A sátorszerű, csúcsos zsupptetejü pavi]lonok mellett olt van a vízben a cölö|>ókre éjnilt kikötő, ormótlan fabárkálval és köny-nyü kis csónakjaival. Ez a rész egyszersmind a Hattyú sziget piOca és vásártere is. Köröskörül kis bódékban réz- és bronzmüvesek, papucskészitők, csontfaragó művészek, szőnyegszövők, batikolók, édesség- ós fátisárusok. Minden bódénál szenvedélyes alkudozás folyik. Különösen az arabok, ha egyáltalában nincs is szándékukban vá sárolni, még akkor is mindenre meg-alkusznak. A vásárt teljesen élethüvé teszi a tevelstállókból kiáramló lUat... Közeledünk a sziget végéhez. Itt már nehéz eldönteni, hogy valóság-e, vagy álom, vagy pedig egy .nagyszabású díszlet az .Aladdin lámpájó.-hoz. Algír, Maroeco és Tunis. Marocco birka, színdús arabeszkjeivel hivja fel a figyelmet, a másik kettő pedig r«t. gyogó fehérben pompázik. Nagyon jól áll ez a szín az arab őrök arcához. A pavillonokból vékony sípszó hallat, szik ki folyton ugyanazt a témát variálva és a dobok buffogása kíséri. Az egyik elfüggönyözött ajtón egy kiszáradt angol lady rángatja ki kétszer olyan vastag életepárját, folyton •Scandal! Scandal!» Kíváncsiságból benéztem én is oda. Egy tunisi hastón-eosnő produkálja magát lenge fátyol- ruhában. A lady valószínűleg azért botránkozhatott meg, mert a táncosnőn van ugyan ruha, de ezt tíz méter-^\' messzebbről nem lelvct megállapi-tani. Egy másík mulatóban kigyótán-cosnők lépnek föl. Ezt már az európaiak is érdeklődéssel nézik. I.ekupo rodnak az apró asztalkák körül, lsz-"ak az erős feketét, szívják az erős "argileh.t és aztán szívják a fogukat, a"»ikor a még erősebb flzelésre kerül ö sor... f Beg\'ds\'dn /lfecfor Lispe, augusztus 9 (A Zalai Közlöny kiküldött munkatársától) Festői szép dombvidék gyönyörködteti a szemel, bármerre Is nézünk ki az autóból Kanyargó ut, erdővel borított dombok, enyhe lejtésű tarka szánlók, elszórt api/ó fehér házak. Valóban, festő ecsetjére való kép. Gyönyörű tói... rossz ut... Valóban élvezet lenne erre utazni, ha... ha csak némileg is elfogadható ut volna. A\' Már azt hittük, eltévedtünk. A faluban találkoztunk az ulnlsó emberrel, az mondta : négy perc az ut. Már vagy tíz perce ráz bennünket az autó, de fúrótoronynak*, vagy telepnek semmi nyoma. Erdőben megyünk, a Nap kacéran átmosolyog a fák lombjai között, mintha kínos vergődésünket nevetné. De egyszer csak, mint egy varázskép elénk tárul a fúrótorony és a telep. Ott áll a 45 méteres acélváz (szinte nem is hinné az ember, hogy ez a karcsú torony ilyen magas) a tiszlás közepén, a domb tetején erdőktől övezetten. Otl dohognak a gépek, a nAgy kazán köpi a füstöt, zakatol, bug minden, szinte alig halljuk egymás szavát. Egy kis csalás... De ez jó Is, mert igy a bemutat-\' kozásnál a szokásos morgást sem halljuk és én még csak tudom, hogy ök odavalók, de hogy ök mit gondolnak rólam, azt nem tudom. Nincs is szándékomban fel világosi -tani őket, mert lelkemre kötötték mór Jóelöre : újságíróval szóba se állnak. Magánember vagyok hát, ártatlan, naiv. kis klvártcsl.. ...és egy kis szerencse Szerencsém volt, mert az angol mérnökök ép|>en ebédeltek. A magyarokkal pedig mégis könnyebb |>a rétságot kötni. A két megszólított) ember valóban rendkívül szimpatikus és barátságos volt. Ártatlan kiváncslskodásalnkra készséggel ós gyanú \'nélkül feleltek. Szinte szé-gyelem is magam, hogy Igy kijátszottam a tilalmat és nem szeretném, ha e riport megje\'enése nekik kellemetlenséget okozna. Ezúttal is boosinatot kórek tőlük és én hiszem, hogy ök meg is fognak bocsátani. Ha az újságírónak nem Is, nekem, az embernek\', bizonyosan... Végre Lispén! Igy vetlem be a megközelíthetetlen és bevchetet\'en Lispét. Jártam az irodában, voltam a fúrótoronyban, láttatni, hogy történik a fúrás, hallottam a gépek zakatolását és hála rokonszenves barátaim szíves felvilágosításainak, néhány érdekes dolgot Ja megtudtam. . , helyenklnt tengelyig sárban haladó autóval szinte istenkísértés ilyen útra vállalkozni. Minden pillanatban az az érzésünk, hogy most feneklünk meg. Lassan haladunk csak előre, - Így is nagyokat lendülünk minden gödörnél a levegőbe - de végül is sikerül baj nélkül célt érni. Pedig Lispe után meredek kapaszkodókban, mély erdei bevágásokban ke\'l a fúrásokat megközelíteni. — 1523 méter mélységben Jár most a furó — beszélgetünk a te1ep felső részén tevő Irodában, ahol hatalmas rajzasztalok, műszerek, kimutatások, telefonközpont és érdekes földmetsze-tek ötlenek az ember szemébe. Már-már szánkon a kérdés, ml ez, ml azt de legyőzzük a kíváncsiságot, inkább őket engedjük l;eszélni. Tulajdonképp tisztában voltam már régen a fúrási módszerrel (persze, csak ugy nagyjában), de teljesen nnivnak tettük maguHkbt, ftklkl Közben felérünk a gépekhez. Oldalt hatalmas kerekű furcsa gépek, karnál vastagabb láncokkal forgatják az egész fúrót. A talajhoz közel másfél méteres korong, ennek segítségévei forgatják a fúrót. Oldalt a gépek mellett egy furómesler áll, némán és mozdulatlanul, szemét le nem veszi az előtte lévő tábláról, a melynek három számlapján kisebb, nagyobb mutatók rezegnek s mutatnak valami, általunk érthetetlen feszültséget vagy erőt. Kesztyűs keze egy fogantyún van, amit állandóan Igazít. Milyen is a faró ? - A fúrót állandóan utána engedi a fúrásnak ! ordítja fülünkbe a zajon át a felvilágosítást emberünk. Itt látni még csak, hogy, ez bizony i\\em is olyan egyszerű dolog. Az ember azt hinné, hogy a furó hegyes. Pedig egy kb. 20 oentlmétcr átméröjévü kiszélesedő lapos spirálos keréksorozat. Négy nagyobb kerék oldalt s azon belül is sok egymásbafonódó véső spirálrész. Ez van - különösen a ke ményebb rétegnél - a csövek végén. Az egész furó forog, de azon : belül az egymásbafonódó kerékso-rozai\'ls külön és igy valósággal őröli a földet a furó. A kivájt földet a csöveken át két atmoszféra nyomással leengedett forró viz hozza felszínre. A torony aljában, ahogy lenézünk^ látjuk is amint szélesen ömlik) ki az cgy|l» csövön a piszkosszürke, iszapos (viz. A négy mozdony kazánja ímelegití a Válícka patakból ide\'felszjfvattyu. zott vizet, amit három hatalmas szürke acéltartályban tárolnak. Oldalt különböző vastagságú csövek csak csodálkozni tudnak mindenen és ennek köszönhetjük, hogy (a minden emberben meglövő kis »fel-vágó nagyzolás« pillanatnyi fellob-bunásábán) meghívtak bennünket a fúrótoronyba. A fúrótoronyban Mondani is feles\'eges, hogy kapva kaptunk az alkalmon. És itt már bátrabban merünk is kérdezősködni. Ahogy felfelé haladunk a feltöltésen és az állványzáson a kb. 8 méter magasságban elhelyezett gépekig, oldalt arasznyi átmérőjű vascsöveket látunk. Ezeknek alsó véjge vésöszerüen van kiképezve. - Ezzei akkor furunk, - adja meg a felvilágosítást az egyik ember - ha i mintát akarunk venni a föld gyomrából. Ez a furó közepén lukas és itt lel^ |es egészében megmarad a földréteg. Ez például az eheti minta, — mondja és a közelben levő ládából szürke, kemény^ palaszbrtt pogfr csát vesz elö. A fúróban a földréteg, mint oeruzában a bél, ilyen kisebb-nagyobb pogácsákra törik. 1 mindenfelé. Mint halljuk, most inkább csak vékonyabbal fúrnak, hogy minél előbb eredményt lássanak. , [ i Az eredmény? Ez az a pont, ahoí baráti informátoraink is titkolódznak. Bevallják, hogy itt e második fúrásnál is nagymennyiségű gázt kaptak, amelyet lebetonozlak és m<«l fúrnak tovább, mert őket elsősorban az olaj. érdekli. A kilátások igen biztatók. A zalai olajmedenoe megvan, csak kiterjedését nem tudják még. Az angol mérnökök és a geológusok a környéken máris keresik az ujabb fúrási pontokat. Egész Egerszeg émmmmmmmm Szezonvégi kiárusítás Az összes férfi és női nyári divatcikkek, ffirdé-és strandcikkek angnsztns 2-től 14-ig leltári áron árnslttatnak Brónya! Divatház Horthy M.-ut 1. fimig egy ujságiró eljut odáig . .. fí hatalmas fúrógép tövében... » ■Aiaa KÖZLÖNY láfc angmtttu 10 Zalától ir könyvet egy hires angol tanár C. A. Mhcartney, az oxfordi egyetem magyarbarát tanára a göcsei népviseletet, a néprajzi szokásokat tanulmányozza Zalában 4 környékéig kutatnak, mert e vidék alatt olyan fÖIdv.elődések és gyűrődések vannak, amelyek között o\'ajat is gyanítanak. Száz kamrát beszélnek á bennfentesek Az Eurogas Cc egyébként nem spórol. A megyei hatóságok fmár az utiigyekben\' is tárgyalnak velük. Illetékesek értcsü\'ése szerint a központ 10.000 |>engö utépi\'ési hozzájárulást ad fúrás inként. Mikor ezt kevesellük, igy szól: - Miért? Lesz itt 100 kut, egymillió pengő i»edlg már elég tekintélyes összeg. Különben erről nem beszélhetek. A 100 kutat azonban természel s-nek tartja- A titkolódzás mögötti lehal tényleg lappang valami,merk ha valóban eredinényte\'en .volna a zalai földben a kutatás, már rég abbahagyták volna, mint Somogyban. De a fürók mennek, dolgoznak^ a gépek zakatolnak pi\'lanatnyl megállás nélkül. Mikor kiértünk, akkor szereltek fel egy ujabb, Ikb. 8 méteres csőrészt s most hogy bucsuzunk, néhány méter máris eltűnt a mélyben. ( Még egy bucsupil\'antás a karcsú acélváz-toronyrp, aztán elbúcsúzunk informátorainktól, akik akaratlanul is elárultak néhány érdekességet az újságírónak. Pár perc, aztán már rázatjuk magunkat a rossz zálái uton hazafelé. A furó pedig itt a torony aljában zakatolva ássa magát az ezerötszáz-huszonnegyédik méter felé... \'Cl Gráf Ernt Pábitlyi. rpfrils^ter Észtországba utazott Riga, augusztus 0 A Finnországban időző I\'abinyl Tihamér pénzügyminiszter Uőry államtitkár kíséretében elutazott Rigából Talliql>a. ahol az észt gazdasági miniszter ebéden látta vendégül, majd ismertette i-sztország gazdasági hely. zetét és intézményeit. Dráma a korcsmában Szekszárd, augusSns J) Molnár Józseí aratómunkás ittasan betért a korcsmába, "hol \'nem adtak neki már bort. Emiatt egy szódásüveg-gel fejbe verte Málik Jánost és Jópa Istvánt. Jópa rövidesen belehalt sérüléseiig. Málik állapota súlyos, Molnárt letartóztatják. Milyfen a termés ? Budapest, augusztus 7 A földmüvelésügyi minisztérium által ma kiadott vetésje\'enlés szerint : a buza aratását befejezték. A szem jó, a mennyiség közepes. A rozs cséplése folyik, itt is átlagosan k,özepes termés várható. A zab aratása folyik. A tengeri jól fejlődik, szép zöld, jó termés várató. Hasonlóképp jó termés várhaöó burgonyából és szőlőből is. < Székszorulásnál, felfúvódásnál, légzési zavarnál, szlvdobogáanál, szédülésnél és tQlrugásnál a belek npüködését egy-két pohár terraésie-tfs „Ferenc József" kesetüvit csakhamar elrendeli, íz .emésztést előmozdítja, a vérkeringést felfrissíti s tiszta fejet és nyugodt alvá:t teremt. Ai orvosok ajánlják, A mult évben feltűnést keltő an. gol könyv jelent meg. A könyvet C. A. Macartney, az oxfordi Ali Soul\'s College egyetemi kutató tanára Irta Magyarországéi. A munka az angoi nyelvterületen nagyban hozzájárult Magyarország megismer te léséhez és alkalmas volt a magyar nép iránti rokonszenv fokozására is. Macartney professzor igen alaposan foglalkozik müvében a magyar nemzettel, a magyar é\'e lel. Igen érdekes megfigyelései, megállapításai vannak. Könyvében nem akar hízelegni, a magyar nép jó oldalai mellett rámutat b hibákra is, de mindig igyekszik tárgyi\'agos Unni és csak az igazságot tartja szem előtt. A könyv magyar nyelven •Magyarország* címmel jelent meg. Az érdekes munka hosszabb tanulmányul eredménye volt. Macartney professzor korábban je\'eatös időt töltött Magyarországon, a budapesti Eötvös kollégiumban ; tanulmányozta a magyar viszonyokat és azulán irta meg érdekes munkáját. Magyar-í országgafmár régebben is foglalkozott, különösen a magyar nyelvé- Az úszás fontosságát már az ókor. ban a görögök is felismerték. Az ifjúság nevelésénél az irás és olvasás mellett az úszást tartották az általános ismeretek egyik igen fontos tényezőjének. Az igazán hasznavehetetlen emberre ezt mondták: «Sem irni, sein úszni nem tud.. A rómalaknál, akik a görög műveltséget lassanként átvették, az úszást a katonai kiképzés keretében vették fel. Augustus császár idejében hatalmas, fedcit, melegvizű •Thermal. fürdő állott a fürdőzők és úszók rendelkezésére, melynek képtára\' társalgója, jáíszóterme stb. helysége is volt. Hasonlóképen tudunk Car«-calla és Diokleclan császárok óriási, 3000 embert befogadó.képességü fürdőjéről. A római nő meghitt barátnőit nem szobában, hanem « ház fürdőjó ben fogadta. Nemes ember és rabszolga egyaránt minden nap fürdött. A középkor elején a lovagiassággal kapcsolatosan nagy népszerűségnek örvendett az ussás, de a későbbi időben — a testről alkotott ferde felfogás miatt — az emberek leszoktak a fürdőzésről és az úszásról, ugy hogy teljesen feledésbe is ment. Ebből kifolyólag kolera, pestis, tifusz sfb. vi-lágjárványok tizedelték meg az emberiséget. A XIX. századi lassú \'javulás után a inai modern kor embere belátta az úszás hasznát é-s a m«i nagy elterjedését nem Ls kell bővebben leírnom. A mai gazdasági viszonyok között a tömegek ls szívesen űzik ezt a különösebb terheket nem Jelentő sportot. Kérdés, mik az előnyei, amelyek mWtt érdemes gyakorolni, mik azok a jótékony egészségi hatások, melycKCt a szervezetünkre gyakorol. Az uszó kb. annyi vizet \\szoril ki, mint a saját súlya, ennélfogva a lest fenntartása alig, inkább a haladás elérésére vap .erőkifejtésre szükség. Mivel az előrehaladás súlyosabb kú- szcttei és őstörténettel ós emlitbllj könyvén kivül irt egy másik munkát is a magyarság őskoráról. A neves tudós és iró elég jól ért magyarul s kissé beszél is, de nyelvtudását még gyarapítani akarja, ezért az idén ismét eljött Magyarországra. Ezúttal- kutatásai helyéül Zala megyét választolta. özvegy Barthelmes Valterné földbirtokcsnő vendége a Zalaegerszeg közelében fekvő Bnbosdöbrétén, ahol négy hetet szándékozik tölteni. DödrétérŐl több kirándulást tesz, hogy tanulmányozza Göcsejt, a göcseji nép tulajdonságait és népművészetét. Minap a vármegyei levéltárat kereste fel. Itt dr. Fára József fó-lev\'éltáros ismertelte a vártnegye történelél. Magyarázatot karxrtt « vármegye néprajzáról is, különösen o göcseji nép eredetéről, népi sajátosságairól s megnézte a \'evél-tárban a göcseji néprajzi gyűjteményt. Néprajzi tanulmányait a fő-iev£l táros társaságában ezekben a hetekben Göcsejben a nép közöli folytatja. zegben történik, a szervezetnek nagyobb ellenállást kell legyőzn e. 100 méteres sprintuszás 400 —800 méteres futásnak felel meg. A vízben való siklás enyhe masszásként liat és fokozza a bőr rugalmasságát és frisseségét. A végzett munka révén a sziv és tüdő munkája fokozottabb. A szervezet u nagy vértároló szerveiből (lép, zslgérek véredényei, csontvelő) a keringésbe dobja a vért és igy hatáso. sabb lesz a vérkeringés és az anyagcsere. Lassú úszásnál 16—17 liter percenként a szivén áthajtott vér mennyisége a nyugalmi 4 literrel szemben, (iázanyagcsere és "z egész energia szükséglet nagy mértékben megnövekszik és ez kitartó úszásnál 7.5-szeres lehet, ami az egész szervezet meginoz. gatásávál jár. Az elhasznált anyagok pótlásáról az éhező szervezet figyel, meztet és ennek kapcsán beláthatjuk, hogy az úszás — okosan alkalmazva — ártalmatlan fogyókura ls lehet. Igen fontos körülmény az úszásnál, a szervezet viz alá kerülése, ami a mellkasnak 8 kg. plusz megterhelést jelent és ez viszont kilégzés és a légzőu izmok erőteljes kifejlődését vonja maga után. Ennélfogva »z úszásnál a legnagyobb munka a légzőapparátusra jut. A nyugalmi 6—8 literrel szemben 50—60 liter levegőre is van percenként szüksége a versenyuszónak. A vitái- ka | mcitás (lüdő, lcvegőbcfogadóképcs- ség) versenyuszóknál a legnagyobb: G—7000 köbcentiméter is lehet a normális 3—4000-rel szemben. Növeli még a jó hálást a tiszta, pormentes levegő beszlvása is. Kiadósabb, mélyebb légzéssel elősegítjük a tüdők jobb vontilládóját és a kevésbbé jól szellőző csúcsok is kitisztulnak és a tbc bacilusok nem fészkelik be oly könnyen magukat. Az úszásnak a szervezetre gyakorolt hatása azonban még szerteágazóbb és sokfélébb. Az úszás is — ulint minden 18 tot sréniavpafronoiere ellenében kapható azegyedárusitónál: SZABÓ ANTAL sportüzletében. s|K>rl — kitűnő in:^er a szervezetnek a fejlődésre a megfelelő korban. Mait. lilás szerint a szervezet fejlődése egyenes arányban van a .testgyakorlásra — igy az Ugrásra is — fordított idő. vei. A s|M>rtolók mell kerületben, végtag vastagságban elhagyják a nem S|H>rtolóknt. Jól tudjuk, hogy a szer-vezetetcsakls specifikus munkával le. bet az öröklés állal adott keretek kö. zött kifejleszteni és épségben tartani, mert amely szervet nem gyakorolt* tunk, aí elsorvad. Az embfer tisstböl és lélekből áll, kell tehát, liogy mindkét résznek megadjuk a teljes klfejlő-dést. Az izmaink állandó jó tónusát is Így tarthatjuk meg és a sportokkal járó erőbcll gyarapodást, kitartást, edzetlséget az élet mind™ területen kedvezően felhasználhatjuk, eltekintve attól, hogy ez kitűnő profilaxis is a betegségekkel szemben. Mivel az úszás alkalmával a test minden izmát Uarihonlkusna mükód-tcljük, kitűnő alakot fejleszt. Tudják ezt á hires filmcsillagok is — akiknek alakját megcsodáljuk — és ezért villájuk kertjében uszoda áll (Johny Wels-müller, a < Tanúin > fihnek hőse olimpiai úszóbajnok volt). J AZ úszás a test helyzete révén is előnyösen hat a szervezetre, Legkitü-hőbb e szempontból a ■mellúszás, mely egyúttal igen jó törzsfeszltő gyakorlat Is, minek következtében a hátgerinc cl ferdüléssel szemben Igen előnyös tényező. Emésztési betegségre, szlvide-gességre jó hatással van. Orvosi \'fél-ügyelet mellett még szívbillentyű bán. latinakban szenvedőket is lehel úsztatni. Az úszást tehát ig^n jó már fiatalkorban megkezdeni és kérdés, mikorra teendő az úszás tanításának Ideje? Az aránylagoson nutfyobb testfelületük miatt a gyerekeket korán hideg vízben fürdelni nem szabaj, ugy szintén áramló vízben sem, meri az áramló viz a test közelében felmelegedett vizet folyton tovaviszi s igy állandóan ujabb vizet kan, tnijiek bizonyos meghűlések lehelnek a következmények. Gyerekeket négy £vcs korig csak kádban fürdessük s azután Is langyos folyóvízben eugedjűk meg a fürdést. Az úszás megtanulásának időpontját általában nyolc-tíz . éves korra teszik. Tizenháromtól tizenhat éves korban már komolyabban is úszhat. i í összefoglalva megállapíthatják, mily jó hatással van a nemesszervekre, lest fejlődésre, bőrre, testalkati; müy ellenállóvá tesz a Elégségekkel szemben, ezért üdvös vo\'tl\'-i ennek a legegészségesebb sportnak minél szélesebb rétegben való elterjedése. «= Egy téglát mindenki adjon a katolikus kultúrház alaphoz. Vegyen egy pengős sorsjegyet I MIÉRT ÚSSZUNK? Irta: Holló János testn. tanár lftfti >UgtlSlltll 10. jAtatt tttnxyttt Magas Mihály piarista -igazgató meghalt A legnagyobb döbbenettel vesszük kezünkbe a tollal, hogy hírt ujjunk egy nagyon szomorú eseményről. Lapunk mai számát már lezártuk, amikor azt n htrt kaptuk, liogy Magas Mihály nagykanizsai kegyesrendi gimnáziumi igazgató és házfőnök, akit a rendfőnök a mlnap Debrecenbe helyezett át, hirtelen meghalt. Ma kellett volna érkeznie Nagykanizsám BarUi* Istvánnak, az uj igazgatónak, hogy elfoglalja állomáshelyét, ttelyette szűkszavú távirat érkezett Budapestről, a mely közli, hogy Magas Mihály igaz-gató váratlanul elhunyt. Hogy Budapesten vagy Máriozell. ben történt-e Magas Mihály Váratlan elhunyta, e pillanatban, amikor helyet szorítunk a lezárt lapban c soroknak — még nem tudni Várjuk a további telefonértesítést Budapestről. Egész Nagykanizsa és Zala megye közönsége felekezeti különbség nélkül osztozik a magyar kegyesrend mélységes gyászában. — (Simon György prelátus aranymiséje) Dr, Simon György prelátus-kanonok, zalai főesperes, Zala szülöttje és mindenkor a nagykanizsaiak melegszívű barátja és jóakarója, most ülte meg pappászentclletésének 50-ik évfordulóját. A ritka jubileumot a legnagyobb csendben ülte meg Veszprémben, ahol aranymiséjét mutatta bc az Urnák. Az amnysdvü főpapot papi jubileuma alkalmából Nagykanizsáról nagyon sokan üdvözölték, igy többek között a hivatalos város i». ■ — (Tflzrendészeti felügyelői kinevezések) Vitéz gróf Teleki Béla főispán az uj tűzrendészed törvény értelmében Mó. tes László zalaegerszegi tűzoltói^, rancsn okot vármegyei tűzrendészet! felügyelővé, Fülöp László dr. városi tajiáisost a balátonfüreki és tapolcai, Nagy Béla dr. tb. főbírót, keszthelyi szolgabírót a keszthelyi és zaluszent-gróti járásba járási tűzrendészet! fel-ügyelőkké kinevezte. Vecsera Anal nagykanizsai tűzoltóparancsnok járási tűzrendészen felügyelői megbízását fenntartja és «zt a letenyei járásra is kiterjeszti. A kinevezések szeptember 1-től érvényesek. - Mindent megtalál SchUtzék mara-dékosztályáu. — (Badacsony villanyvilágítása) érdekéién komoly lépések tört\'éntefc. Az lísterházy hltbízománty a m«:{-\' részéről 5 ezer pengő csatlakozási költséget ajánlott fel. Ha a birtokosok la megfelelő hozzájárulást adnak, akkor megvalósul a villanyvilágítás. - Mindenki Sehützék idényvégi árusításáról beszél. — Butorkiállitáiunkat tekintse mog minden kényszervótel nélkül. Kopsteln bútoráruház. — (Vérmérgezés kapott a keszthelyi járási állatorvos) A keszthelyi járás népszerű állatorvosa, Kamarás Ijiszló dr. hivatása teljesítése közben súlyos l>alcsctpt szenvedett. Egy állat huUájájnak boncolása közben megsérült és vérmérge- Párisba utaztam! Augusztus 21 tói bemutatom legújabb nol kalap újdonságaimat, melyek megtekintésére várom a tisztelt hölgyközönséget Wladleebaé Révéax Ma«da mm (. zést ka|M)tt. Budapestre szállították a Verebély klinikára, ahol műtétet végeztek rajta. Állapota kezdetben válsá-gos volt, de a legújabb hírek némi javulásról szólnak. — Alkalmi vételekben nagy választék SchOtzék idényvégi árusitásán. — Trunkhahn Po.ztégyár a magyar urlesaládok bevásártóhelye önnek is rendelkezésre áll. Közvetlenül a gyárból szállítja az utolsó kéznek, a fogyasztónak »zId gyapjúszöveteit an- Í;olo« gyártási módon elkészítve. Nem og csalódni. Evekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetminták költség- és Tiötelezett-ségmenies beküldését Trunkhahn Posztógyár és Ruhagyár Rt, Budapest, XI., Lenke-ut 117. szám. -N«i ruhákat, pongyolákat Idényvégi árakon vásárolhat SchOtsnél. - (Véres verekedés) Varga József 25 éves balatonszepezdi lakos többed magával a Bozzay-féle korcsmában iddogált. Később oda mentek bc Féket Pál és Fekete Sándor asztalos segédek, akik belekötöttek Vargába. Szó szót követett és a vita hevében Feketéék borosüveget vágtak Vargához. Kórházban ápolják. Aj Husmérgezés, kolbászmérgezés, halmérgezés vagy gomba-mérgezés előfordulásakor a gyorsan ható természetes .Ferenc József" keserűvíz azonnali használata — egy vagy két pohárral — rendkívül fontos «egédeszközl Az orvosok ajánlják. — Megelégedeti vevlk másai Igazolják áraink olosóságát SchOtz Araház. — Saját érdekébea és örömére szolgáló meghívásnak teás eleget ha a Keltei* BatwArakáa Sasi ■Sb.tw-ktAl-titáaát megtekinti, vételkénysssr nélkül. - (Bélyeggyűjtők tslélVaaáJs) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig aa OUKB tanáos-tormében. Naptárt Augusztus 10. kedd. Rom. kat Lőrinc vt Protestáns Lórtno. ísr. Blul hó S. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 16-ig az „őrangyal" gyógyszertár és a kiakantzsal gyógyszertár. Gsxflrds nyitva reggel 6 órától est* 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknekl. - Bátorokban a Kopsteln-oég vesetl Modern minta termeiben a legjobbat a legolcsóbban matatja be, kedvesé Jse> tésl feltételek mellett - (Kinevezés) Az lgazságügyminíszter Mulschen-bacher Viktor dr. nagykanizsai kir. törvényszéki jegyzőt önálló működési körrel felruházott kir. törvényszéki jegyzővé nevezte ki. 4 - (Halálozás) A magyarországi szent Benedek-rendnek nagy gyásza van. Galilk Oszvald Ödön, a zalavári apátsági konvent perjele, nyug. gimn. igazgató, életének 80-ik évében Keszthelyen, hosszas betegség után visszaadta nemes papi lelkét Teremtőjének. A készt helyi szt. Miklós temetőben helyez- lék pihenőre. J 5 . - (Egyházmegyei hírek) Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök dr. Mészáros Béla volt nagykanizsai hittanári és dr. Lung László d^vidikuml prefektust a veszprémi szeinináriumlioz teológiai tanárokká, dr. Szekér Jenő szulokí káplánt da. vidikumi prefektussá, Iker János nagykanizsai hitoktatót veszprémi hittfi-nárrá, Varga Lajos és Benke Lajos várpalotai káplánokat nagykanizsai hit oktatókká, Kreutz József keszthelyi káplánt pápai hitoktatóvá nevezte ki, Muzslay László nagykanizsai káplánt pedig Barcsra helyezte át / \' — Akai- egy pangóért agy axoba bátort ? Vegyen egyházközségi kulturház-Eorsjegyetl \\ , ZALA ARAII9KÖH1IUC Zala vármegye: a haza bölcse, Deák Ferenc - vármegyéje. Zala : Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Sümeg. Balatonfüred, stb. a dicsőséges magyar műit, a fejlett ipar, a tengerentúl is legjobban ismert és tekintélyes nevel kivívott ke reskedelem, a nagy vállalkozások, a polgári becsület és tisztesség, a nemzeti politika, a várbéke és j>oI-gárl jólét fogalma. Minden kö, minden fűszál Zala megye aranykoráról beszél. Amikor minden máskép volt. Amikor kultúrája, színvonala, forgalma hatalmas empóriummá emelték. Amikor tisztelettel ejtették ki a messzi országokban Nagykanizsa nevét. Fémjelezve volt ösi Zala, fémjelezve Nagykanizsai stb. becsületes népe. Nem lehet, hogy azoknak neve, azoknak emléke eltűnjön, mint a szél fuvallata, akik Zala megye, akik Nagykanizsa, Keszthely, Zalaeger- szeg, stb. naggyátételét előmozdították, akik fejlesztették, akik egy-egy téglával, egy épltö-kővel hozzájárultak ahhoz, hogy Zala Nagykanizsa, stb. büszkesége lett a\'magyar saent koronának. Hogy elfelejtsék azokat a hazafiakat, azokat a derék, becsületes polgárokat, bármely várián is állottak őrt és tettek szolgálatot Zalaországnak. Akik egész életükön át Nagykanizsa fejlesztésén, kiépítésén, színvonalának emelésén dolgoztak, intézmények megvalósításán fáradoztak. Akik munkásaágukkal, szorgalmukkal, polgári erényeikkel és hazafiságukkal kitűntek és hozzájárultak Zala és Nagykanizsa ragyogó szép épületének felépítéséhez, bármely társadalmi osztályhoz is tartoztak, bárhová is állította őket a Gondviselés. | Ezeknek a polgári erények által ékesített, nemesveretü polgároknak munkásságát, életét és szerepét akarja megörökíteni a ZALA ARANYKÖNYVE (A Ml ÉRTÉKEINK) cimil mü. ami most kerül megírás és összeállítás alá, hogy ragyogó aranykönyvként szerepeljen u jelennek, hogy hirdesse a mult dicsőségét és erényeit és példa *> Iránytű legyen a zalai jövő nemzedélt számára. A >ZaIa Aranykönyve. méltóem\'ó-ket kiván állítani mindazoknak, a kiknek ileve, munkássága, szereplése összeforrott Zala vármegyéül, Nagykalzsával, stb. ás mukisságuk Ismertetése melletl fényképükül Is közli. Ugy a mult lelkes polgárait, mint a trianoni csillagzat a\'att küzdő osztályosokat, valamim a háborúban kitűnt vagy elesett zulal hősöket, akik külön fejezetben lógnak szerepelni. ! I Örökbecsű, -maradandó., szép emléke lesz ez Zala,\'Nagykanizsa stb. múltjának, jelenének. Felejthetetlen örökzöld azok számára, akik szivükkel szolgálták posztjukon Zalaországot, Nagykanizsát és a többi városokat, községeket. \' ■ [ Eztamüveta nagyközönség segítségévei kívánom megírni és összeállítani, hogy adataival minél hívebb mlnéi szebb légyen és visszatükrözze teljes szépségükben azokat, akiknek bármi érdemük is van Zalaorazág szolgálatában, nyilván06 vagy magé nszereplésben. Felkérem azért mindazon zalai családokat, akiknek hozzátartozójuk « múltban vagy. Jelenben bánni for- mában is vette ki részét Zala, Nagykanizsa, stb. közéletének előmozdításában, juttassa el az illető (visit akku) fényképét hozzám, valamint az illető rövid életrajzát, a szükséges adatokkal, hogy beiktathassam a kiadásomban megjelenő .Zala uranykönyve. cimü müvembe, ahonnan senkinek sem Bzabad hiányoznia, aki bármily tevékenységet is fejtett ki Zala szolgálatáéban. I Mennyi előkelő polgár, mennyi ér demes városi politikus, mennyi régi kereskedői ház feje, mennyi nemes Iparos, patrícius, közéleti férfki, nemes hunleány érdemel egy ragyogó nefelejls koszorút homlbkb köré! Mennyi zalai hős katona az emlékezés babérját! Ezt akarja •Zala aranykönyve.. i A .Zala aranykönyve. (A ml zalai értékeink) közel akarja ők^t vinni a magyar szivekhez, hogy a Közbeesülés és köztisztelet meleg lángjánál felmelegedvén, világítsanak a magyar Holnap zalai mi»-gy arjának. Egyetlen zalai család otthonából) egyetlen zalai Íróasztalról, egyetlen könyvtárbői és iskolából sem szabod hiányoznia >Zaia aranykönyvé-, nek. Felvilágosításokat a kladénál: Benedek Rezső szerkesztenél Nagykanizsa, Sutdr-ut 38\'a. u. alatt ÍJ kerti többe a ZALAI KÖZL&IY, ba bejelenti I A HadóUnW téten WkH atáaa Mm* 1 belföldi •MM WKUOm 1037. aagwituá 10 Radar Vilmos: SttvBgymntk ItUnltm a tűik arcos törvényt I Röder Vilmos honvédelmi miniszter magálioz kérette Kertész Elemér székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tagot, a Frontharcos Szövetség országos alelnökét, hogy vele — mini a külföldön tartózkodó gróf Takách-Tolvay József országos elnök helyet, lesével — megl>eszélést folytasson n Frontharcos Szövetség ügyeiről és ex-zet kapcsolatosan az ősszel tárgyalásra kerülő tűzharcos tőrvényjavaslatról. Kertész Elemér tájékoz-_ tatta u minisztert nz Orszá-J gos Frontharcos Szövetség Jelenlegi működéséről és a Törvénnyel kapcsolatosan u miniszter további megértő Jóindulatát kérte a köz- és magánalkalmazáslMn álló frontharcosok, valamint « falu volt frontkatonái Iránt. Röder honvédelmi miniszter — a közel egyórás megbeszélés kapcsán kijelentette, hogy ■ tűzharcos törvényt kifejezetten szívügyének tekinti és minden igyekezetével oda törekszik, lmgy — u mai élet adottságúinak figyelembevételével — ugy erkölcsi, mint anyagi vonatkozásbon minél többet nyújthasson n frontharcos tómé-gek részére. Kilátásba helyezte a miniszter, hogy valószínOlog szeptemberben Ismét magához fogja kéretni a "Vitézi Rend, a Frontharcos Szövetség és a HONSx vezetőit, hogy velük a törvényjavaslat egyes résztéléit móg u parlamenti tár-gyaiás előtt átbeszélje. Röder Vilmos honvédelmi miniszter a tárgyalás be fejeztekor ismételten hagsulyozta, hogy « hivatalos érdekképviseletek országos vezetőségei által hozzájuttatandó megvalósítható elgondolásukat a legnagyobb jóindulattat és megértéssel óhajtja kezelni, mert természetesen mint katona mélyen átérzi « megalkotandó tűzharcos törvény nemzeti és erköloal jelentőségét. Hozzáfűzte a miniszter, hogy a legnagyobb Jóakarat mellett is minden vonatkozásban számolni kell u nemzet teherbíró képességével, mert elsősor. ben ez siabja meg n iwtárt, ameddig a szociális gondoskodás terén el lehet menni. \' f • Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában t ORSZÁG JÓZSEF ouf, mBtráaya, nővén,v4d.Iml.ie-rak, gép, isik, ilb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telolon : 190. a világhírű gépgyár évtizedek óta Ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle rnimim gépiit eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. F- Mumt —, ■M.WittnaMta! I *» Iparasakaél pan,, m I A Tranadanubla Egyesült Gőzmalmok Rt. Igazgatósága, felQgyelőblzottsága és tlaztvlsalől kara ..mélyen megrendülve tudatják, hogy hűséges munkatársuk nrimii Reviczky Mándor ar ny. áll. m. klr. főhajónagy, a Bonyhádi Hengermalom és Vlllamosűzem Rt. Ogyv. Igazgatója folyó évi augusztus 4én éjjel hosszas szenvedéa után az élők sorából eltávozott. A megboldogult több mint egy éviizeden át híven és odaadóan szolgálta vállalatunk érdekeit. Emlékét el nem múló kegyeleltei lógjuk megőrizni I Földi teteme f. hó 7-én délután \'1,5 órakor helyezlelell örök nyugalomra a X. ker. uj köztemető katonai temetőjében. Budapest, 1937. augusztus 7. APRÓHIRDETÉSEK 10 U*0 10 llll.r, mlnd.n tovlbbl Hó 4 lllMr. Cuk hstfksll ákmr4u éi *rim tudj. az ön Igényelt kielégíteni, vidéki nem garancia 2195 Könyveiéiben íártil, komoly U.lhi..-19.9, .lép kéztrásssl (elvetetik. Alintatok eddigi működést kör, tlieté.l Igény megjelölés vei .Engroi" jelzéssel ■ kiadóba kéretnek. 2353 Fö-ut 23 alatt, oda Ulátai könnyen ma- Bld. a Hargita illlódében, van a l.g|obli fit, aaemlye. Akarod hogy tót ejryeél? Kenyaiét la ott vegyél. • 4—5 szobái I. emeleti heljlaápkkel november l-re kiadó. Ir, garantált tlaita, kapható I, reloll-ut 86. Teleion 56. 2301 laksMalaéart tal|.a alt A takar. logad kereaztény aulád, közel u ösazei Iskolákhoz, zongorahasználattal, konepelá r«Uk bizalmi cikk, vásárollak Hrtsl nél, Schtllz mellett. • ■>t.t..l........ aoo négyszögöl prlms szító szép gyümölcslékkel eladó. Vlda kilapít zlel. . KM ajsé tokkal együtt eladó. Klniul-utca 24. * Kát világos, száraz helyiség műhelynek vagy raktárnak kla««. Hackaz, Ei.aíl.l tér 11. 2314 Klataludi Sándor-utca 11. számú kái szabiikéiból alaJé. Bóvebb lelvllágoaltáa Jóaaal lóherceg laktanyi, Dérfelvt kantt- noanál. 2332 Egy U.Htat Haatáual f.l.aa«.fc Schleslnger Uyula vaakereakedó. 2302 ■aMr4aS kerestetik mlelóbU belépésre. Szemete utca 3 az. • Egy Mlaahajáratn szoba augusitua 15-re kiadó Kölcsey-ntca 14. 2352 lordllái, levitái, mflatop-polás. Bveg, poccstUn tigisitáa Wetai Hez ■la Erzsébet-tér 4. Náranaisláa ___ rtitk novemberre. Hiaburg, Sugár-ut 16/c. * ^ _ . utcai lakás november 1 re kiadó. Széchenyi-tér 4. . S..U.MI eredó "ajtók, ablakok eladók. Bővebbet Siállnger, Eötvól tér 31. • — T.klotu a Kopatetn Bútor-áruháa állandó butorklállltáaát ízléses ós olotó bútorokat kedvező ftzotóat tel-tótslokkel vásárolhat Klsd|a a laptulajdonos Közgszdssági KI. Outenberg Nyomda é« Délzslal Lapkiadó Vállalata Nsgyksntzsáa Felelós kiadó: ZsUl Uzalj. Interurbán telelőn: Nagykanizsa 78. szám. Nagykanizsa megyei város polgármealerétöl. 18156/1937. Tárgy: Fűrészpor értékesítése. Árverési hirdetmény. A városi hivatalok Itlzlfa telapri-tásánál nyert kb. 2 kocsi ftlrészport, a városi gazdasági hivatalban 1937. évi auguszlut 12-én d. e. 10 órakor tartandó nyilvános árverésen eladom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1937. augusztus 7. zuo Polgármester. 18155/1937. Tárgy: Kossulh-lér 14. számú (lázban lévő Vörös-féle lakás bérbeadási. Árverési hirdetmény. Az 1937. évi november hó 1-181, Nagykanizsa megyei város tulajdonát képező, Kosauth-lér 14. számú házban mrgtlreiedö 2 szobás lakást a városi gazdasági hivatalban 1937. évi augusztus hó 12-én d. e. 10 órakor tartandó nyilvános árverésen bérbeadom. Bőv.bb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1937. augusztus 7. US/ Polgármester. Már 8 pengőért vehet fényképezőgépet, mellyel jó felvételt készíthet. 6 havi ré8zletBzetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL totó- szaküzlet — laboratórium. Felhívás Budapestre utazó olvasóinkhoz I A butlaposü Márkus Park SlInnAd (VIII, Múzeum körűt 2.) (unlus 2S-0 óta sikerrel játaza Szilágyi Elsemann Kellér nagysikerű, fran. cU miliőben lejátszódó operettjét, a .Gólynszanatórlum.-ot, t Augusztus hóban Budapestre uta. zó Olvasóink érdekében Bikerűlt o színház Igazgatóságával oly magállapodást létesítenünk, miszerint az alanti utalvány ellenében a Márkus Park Színpad |iénztára 30 százaié, kos kedvezménnyel 2 sa-inélyfu szóló belépést ad. A Márkus Park Színpad na[M>nkéiit 1 előadást tart negyed 9 órai kezdettel. Ajánlat,,, tehát az utalványokat vagy a délelőtti elfivé\'ell pénztárnál, vagy délután 5 órától u rendes napi pénz tárnál előzetesen beváltani. (Jegy. rendelés : 134-737.) -ZALAI KÖZLÖNY- UTALVÁNY, melynek ellenében a budapesli Márkus Park Színpad (VIII. Muzeum-körul 2. Tel. 134-738.) jegypénziára 2 drb 30»/o-oa kedvezményes jegyei szolgál. ♦ 2002/1936, 1\'. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzási- v«gy Vámcserekönyv (Szállítási bárcakönyv) ára [iHaleattva P 4-00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, FŐ-üt 5. IwtulunWII litüui Vállalat MENETRENDJE érvésyss 1997. május 22-tól. Er.sékat-Mi—Vaaaat*llaaUa 441 7 9 29 ||1t 13 30 13 40\' 15 30 I7» II 99 20 OS 21 46 Jj 16 23 48 •Ma s-a lat SÍ Latanyai manatrand L.tnjMIM. 8 4S Mvybi.lnkiM.79t BisriMliikM M. 1490 Ms.yW.irt. 16-10 lőa^mmn u. Ilaáaafi llsatfa «a uátasM u*kMá iaáaá lárolfc) 77. Évfolyam 180. szám Nigylunlzta, 1937. augusztus U. szerda Ani 12 ML ZALAI POLITIKAI NAPILAP H ki3jóhi»«l«l: FM «l 5., ui< <UMáa. Felelős szerkesztő: Barbarltm Lajos ElWaettei in: eg» bóra » pcn«« 40 Si«k«ut4»<íi í. ffiutófclnUU Itldo.: 7 Romániai nagy események küszöbén A király hazaérkezése után nagy változások lesznek a román belpolitikában -r Az első lépés a Tatarescu-kormány lemondása, mely megindítja a belpolitikai változások sorozatát Bukarest, augusztus 10 Románia ismét nagy fordulat előtt áll. Legalább is ezt mutatják az utóbbi napok eseményei. A bukaresti politikai körök tisztában vannak azzal, hogy Káro\'y román király külföldi útjáról való hazatérte után bekövetkeznek a fontos belpolitikai változások. A király hazatérése után a belső változást már csak azért sem lehet elódázni jnert a jelenleg is működő bukaresti parlamentet még 1933 decemberben választották meg. A képviselők mandátuma tohát már régen lejárt. Most ez a \'ehetetlen állapotot meg akarják szüntetni és e miatt a román belpolitika nagy vál- tozás előtt áll. Ehhez az első lépés az, hogy Ta-tareseu miniszterelnök Káro\'y király hazaérkezése után azonnal benyújtja lemondását. A kormány lemondása megindítja a belpolitikai változások sorozatéi, ame\'y-t po\'iti-kai körök igen nagy érdeklődéssel várnak. Az Egyesült Államok külpolitikájának nagy eseménye; iAmerika átveszi a latin-amerikai államok mentorának szerepót Az amerikai kormány ;egy egész flottarajt bérbeadott a brazillal kormánynak partvédelrae fokozására Newyork, augusztus 10 Az Egyesült Államok kormánya a történelemben páratlanul álló intézkedéssel járul hozzá a latin-amerikai államok védelmének fokozására. Az amerikai kormány egy egész flottaraji bérbeadott a brazillal kormánynak, hogy partvédehnét fokozza. Az egész amerikai Baj tó szenzációs beállításban közli errevonatkozó értesüléseit. A lapok szerint a brazíliai kormány td!aJdonkép|>en nem fizet bérleti összeget a hat torpedórombolóért, amelyet bérbeveit, hanen* mindössze csak a hadihajók biztosítási diját téríti meg. \\ \' Az Egyesült Államok kormányának ez a határozata, amefy nemcsak Amerika történelmében, hanem az egész világ történelében egyedülálló, ugylátszik, az Egyesült Államok külpolitikájának uj időszakát jelenti. Az Egyesült Államok most már nyil tan átveszik a latin-amerikai államok mentorának szerepét. A Fehér Ház környezetében kilelt ntik, hogy az amerikai kormány hasonló könnyítéseket tesz majd a többi latin-amerikai állam Scormft- nya számára. Washingtoni hivatalos körökben a kormánynak ezt az elhatározását az. zai indokolják, hogy az Egyesült Államok Ilyen módon abba a helyzetbe kerülnek, hogy közvetve támogathatják amerikai testvérnenv-zetelkct és segítséget nyújthatnak ezeknek a köztársaságoknak, hogy védelmi erejüket fokozassák. A hivatalos helyeken hangoztatják to vább\'i, hogy azok az amerikai torpedórombolók, amelyeket a bra-zilial kormány bérbevett, teljesen harcképes hadihajók. Japán Csingtau és Sanghaj között megkezdte csapatainak partraszAllitását A csapatok megszállták a Pekingbe vezető összes utvonalakat — A japán hadügyminiszter komoly figyelmeztetése Kínához — A háború most már elkerülhetetlen — A nanklngl kormány Tóklóból elszállíttatja a klnal lakosságot Sanghai, augusztus 10 S^nghaiban súlyosan kiéleződött a helyzet. Egy japán -katonpfUszt agyonlövetése még jobban fokozta a feszültséget. A japán tisztet egy kínai őrszem lőtte agyon. A városban a hirre az izgalom a tetőfokra hágott. A japán katonatiszt - kínai beállítás szerint - a koncessziós negyed határvonalán haladt gépkocsi jávai, amikor a kinai őrszem megállásra szólította fel, de az nem reagált a felszólításra és igy az őr fegyverét használta. Az incidensnek súlyos kihatásai lesznek a városban. Japán türelme elfogyott Tokio, augusztus 10 Az összehívott sajtókonferencián Szugijama hadügyminiszter komoly figyelmeztetést Intézett Kínához ós kijelentette, amennyiben Kin i nem változtatja meg eddigi magatartását, a krízis elkerülhetetlen. Japán kénytelen lesz az erőszakhoz nyúlni. Japán türelme elfogyott. Kina nagyarányú csapat-összevonásal Tiencsin, augusztus 10 A japán főhadiszállásról jelentik : Kalgan és Hankau között a kinai csapatok nagyarányú csapatösszevonásokat eszközöltek. Dél felől ujabb és ujabb ezredeket indítottak ismét északra. Ilyen előzmények után a japán főhadiszálláson az a vélemény alakult kl, hogy most már valóban elkerülhetetlen a háború, mert ezekkel az ujabb mozgósításokkal és csapatösszevonásokkal az utolsó békekisérletek is meghiúsultak. Teljes felkészültségben a két ellenség A japán hadvezetőség ennek értelmében megkezdte Csinglau éa Sanghai között a csapatok partra* szállítását. A Peing felé vezető utvonalakíal a csapatok mind megszállták. Tien-cslnben megkezdték az erödiflmé-nyék építését. Általában a japánok és a kínaiak egyaránt megleltek minden intézkedést. Hajókon szállítják haza a Japánban szorult kínaiakat Sanghai, augusztus 10 Kinai jelentés szerint n nankiugi kormány utasította tokiói nagykövetét, hogy tegyen meg minden intézkedést és gyűjtse össze a Tokióban lakó kínaiakat. Az utasitás értei-(FolyUtáa a 6-lk oldalon) lagas Hlhály Hat év előtt lörlént, ugyanilyen időtájban, amikor e sorok írója be. mutatta Nujíykunizsu közönségének e hasábokon a\', uj piarista \'gimnáziumi igazgatót és házfőnököt: Mugas Mihályt, akit a rendfőnök eddigi állomáshelyéről, Tatáról Kborhardt JJéla utódjául Nagykanizsára áthelyezett. Azt irluk akkor: Magas Mihály igazi pup, Krisztus szive szerinti szemetes, meleg szivü pedagógus..\'. Program j-»: a piarista-templom megvalósulása. Hogy helyesen Ítéltük meg az uj ((•azgató-háifönókól, csakhamar bebizonyította tevékenységével. Az egósz város közkedvelt ..Miska bácsija, lelt Meleg szív, igazi |>api lelkület, szerzetesi alázatosság jellemezte. Önmagáim?. szigorú. CsolekedcteUK\'n minden, kor a Henid, u m"gusabb szempontok voltak számára irányadók. Másokkal szemlén is szigorú, dc mindenkor igazságos, lelkiismeretes. fis minél tovább időzött Kanizsán, minél jobban kapcsolódott be a város életélte, annál jobbon övezte öt /i polgárság nagyrabecsülése, szeretete. (iazdaK papi üdvének kincseit osztotta szét és megvalósított^ « piaristák régi tervét: felépítette a Sugár ut! piarista.templomot, sok ezer katolikus lelkiszükségletére, örömére, vigaszára és templomot ka|M)tt a\', ifjúság, a rendház. Magas Mihál\\nak s*lv-üí6^ volt a templom. A papi sziv szeretetével á|»olta, dédelgette, fejlesztett^, szépítette. l£z volt az őröine. fis ha valaki nagyon boldojfgá akarta tenni Mug«u» Mihályt, akkor Mtcaak egy cse. kélységet is, valami adományt adott a templom fejlesztése részére. Milyen öröm ünnepe volt az uj harang szentelése. Most még csak egy vágya volt: az uj orgona beszerzése. I)e ezt megérni már nem adatott meg számára. fis Mü^* Mihály <«akhamar t-gyik fő tényezője lett a város |>cdagógiaj, kulturális, közéletének. Elnöke a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör-nck, városi képviselőtestületi tag, elnöke a Közművelődési Egyesületnek, vezetőségi tagja a Szent József rk. egyházközségnek, az ovodafelögyelő bizottságnak, alelnöke a Zrínyi Torna-egyletnek, a Stefánia társelnöke, stb. fis minden ujabb munkaköre egy ujabb és ujabb kapoccsal fűzte szo-rosabban Nagykanizsához, fis Magas Mihály szerette Nagykanizsát. Iga*, rt^rmekkorában itt járt iskoláid, a szomszéd I\'alinból járt l>e mindennO|> a városba és ugylátszik már akkor szerette meg ezt a várost, melynek hosszú esztendők r.vjltán szeretett • Miska bácsija, lett. Tudjuk, hogy annyira összeforrt e várossal, hogy amikor rendfönöko Dcbmcnbe helyezte át, könnyezett és kijelentette c sorok irója előtt is, hogy nehezen válik meg Nagykanizsától. Annyira otthonának tekintette ezt a várost, ahol annyi szeretetet, meg-lKVsülést talált. Máriazell volt nyári vágya. Idement minden nyáron, hogy u világhirü kegyhclynél u Boldogasszony oltára előtt tölthessen néhány órát. Az ő szép, tiszta papi szivét vonzotta u nagy kegyhely, idehúzta most is. Megadatott neki még az, hogy buesut mondhasson a Nagyasszonyaink Cellben és ontfm már csak a halálba induló ember távozott az oltár lépcsőjétől, miután előbb még rendtársának, Sinl iAiata ÉöíwitfS IWf. »ugillllu» 11. e hó 14-ig tart a Bzezonvégi olcsó árusítás 1 Szandálok, szandolettek, női-, férfi- és gyermek fehércipők, week-end cipők stb. rendkívül olcsón árusítjuk e hó 14-ig! „IDEÁL" ClpöÜZlet (FŐ-llt 12. Húr csak 4 napig: ger Kornél k. é. rerd fő nőknek aranymiséjén a .nanuduktori szerepet töltötte be. Hogy is mondotta .Magas Mihály colli elindulása előtt: liz a kis kanr zsaj templom visszahoz engemet Nagykanizsára. Ha letelik az időm és nyugalomba megyek, ide jövök vissza, az én kis templomomhoz, itt akarok pihenni... A Gondviselés azonban máskéj) határozta. Mugos Mihály igazgatónak korában íurunkulusa támadt, ezt operálta meg u nagykanizsai közkórliázban I^ng-graf egyetemi tanársegéd. Magas Mihály ugy látszik a még meg nem gyógyult sebbel indulhatott Mária-cellbe, a Szüzanya kegylielyére és így történt, hogy mialatt a ragyogó lelkű pap és szerzetes a kegy oltár előtt térdelt, hirtelen rosszul tett. annyira, hogy sürgősen Bécsbe szállították az egyik szanatóriumba, azonban az orvosi tudomány nem tudott már raj la segíteni, tegnap reggel vérmérgezés ben csendesen elhunyt távol az ő Nagykanizsájától. Tragikus haláláról u \'szanatórium igazgalós᣻ telefonon értesítette a budapesti rendházai, májul a rendfőnök táviratban a kanizsai rck<-torhelyettest. Magas Mihály holttestet Tatára szállítják az ottani piarisW sírboltba, ahol holnap, szerdán délr után 5 órakor helyezik pihenő helyérc. Magas Mihály 1880 szeptember 2.án a Veszprém megyei Kislődőn szülelett. A kegyes tanitórendbe lépett 1896-ban, a milleníumí esztendőben, 19034>an szentelték áldozópappá, több évig tanár volt a rózsahegyi gimnáziumban, ahonnan Budapestre került, majd ké sőbb a rendfőnök bizalmából a tatai ház főnöke és u gimnázium igazgatója lett, 1931-ben került a nagykanizsai gimnázium és rendház élére. llogy hogyan működött Nagy kani-zsán Magas Mihály, az egész város, egész Zala vármegye közönsége u ta-nuju. Nyitott könyv volt az ő ragyogó tiszta papi élete, szerzetesi, tanáig társadalmi tevékenysége. A inegyjév püspök püspöki tanácsossá, később a kormányzó tanügyi főtanácsossá ne vezte ki, a tankerületi főigazgató i*^ dlg reá bízta a német nyelv tanításai nuk szakfelügyeletét. Közvetlen mo-t dóra, lebilincselő egyénisége .számtalan l>arátot szerzett számára. Magas Mihály egyénisége, munkássága — fogalom volt Nagykanizsán, Zola ui^ gyében mindenütt. fis ha a Gondviselés rendelkezése szerint cl is költözött körünkből, emléke kitörölhetetlenül tovább él közöttünk és nemes papi lelke virraszt az ő kis temploma felett... Ma délután utazott el a temetésre Tatára Rozs I,ajos házfőnök. A Zrínyi Irodalmi Kör nevében Kelemen Ferenc l>ankigazgató intézkedett, hogy hutalmas koszorú kerüljön elhunyt elnöke ravatalára. Dr. Bartha István, az uj kanizsai iga/^uló pénteken délelőtt 9 órakor mutatja be u rekviemet az elhunyt lelkiüdvéért. A piarista rendházban az emberek lábujhegyen járnik. A piarista utyáfc a refektóriumban ma nem tudnak "beszélni egymáshoz. Valami mélységes fájdalom üli meg bonsejüket. Mintha egy családból kilopták volna a lelket, mintha a családfő költözött volnr cl a másik hazába. Az első emeleten a bútor várja gazdáját, hogy Debro. eenbe, uj állomaáshelyérc szállítsa. Ezen a héten akart Magas Mihály uj állomáshelyérc utazni — Nagyka_ nizsáról. A kicsi templomban megkondul a reggeli Avé-ra a kis harang. Zug, gi-lingel, sir az Élet és Feltámadás hirdetője 6s ahová éles hangja a reggeli Csendes légben elhallatszik, fájdalmat hasit az trnberl szivekbe, meri tudí-ják, hogy gazdáját siratia, gazdáját búcsúztatja, fis a kis templom harangjának síró szava a ködös levegőn át tovaszáll u bécsi ravatalhoz, a tatai rendház templomához, ahonnan holnap délután egy egyszerű koporsóban viszik ki Magas Mihály kihűlt teleimét pihenő helyére. A nagykanizsaiak búcsúszavát viszi a kis harang Miska bácsi ravatalához. Magas Mihály emlékét őrizni fogja áldásos tevékenysége, őrizni fogja a kedves piarista-templom, amelynek felépítése az ő nevéhez fűződik. Az Örök Főpap, o/. Örök Világosság legyen legszebb jutalma ... (D. /?.) „Képtelen kanizsai vádak"-e Lentividék jogos nt-panaszai? Néhány szerény megjegyzés az egerszeg! félre-magyarazásokra Vitéz Biró György képviselő -mint a Zalai Közlöny erről egy nagy riportban beszámolt - Lejárta kerületének árvizsujtolta vidékéi és ez alkalomból munkatársunknak nyilatkozott a zalai utakról és az ut-polltikáról. Ezt a nyilatkozatot mindenben megerősítenék a község lakói, az intelligencia épp ugy, mint a polgárság. Ezek a nyilatkozatok! előttünk történlek. Két egerszegi laptársunk vitéz Biró György orszgy. képviselő nyilatkozatára és riportunkra válaszol. Mig a Zalamegyei Újság végfe uri liangiín védtilmébp veszi u vári megyét, addig a Zalai Hírlap vádas-kc-dik. | , I | ; , ; »Képteíen kanizsai vádak«£<na^f minösiti a cikket, holott sem vitéz Biró György ny. ezredes, orszgjv képviselő, nem kanizsai sem i>e-dig azok a Letenye és Lenti-vidék| magyarok, akik nem vádaskodtak^, csak egyszerűen elmondották pána-szalkat Hogy ezt a Zalai Közlöny fnegirta, - az természetes, de semmit hozzá nem tett, semmit el nem ferdített. Mig a Zalamegyei Újság csak vitéz Biró György nyilatkozatát furcsálja, addig a Zalai Hírlap egyenesen a Zalai Közlönyt okolja mindenért. Sem ml, sem Biró György valóban nem szorulunk véde\'.sunre. A vádakra a»»nban mégis megjegyezzük a kővetkezőket: í Laptársunk »vesz»delmes tendenciát* lát a cikkben és »képte!en ka- nizsai vádaknak* minösiti a nyilatkozatokat. Jól tudjuk, hogy odaát fáj, hogy lemaradtak erről az útról. Ml is sajnáljuk. Mert hu velünk jöttek volna, saját szemükkel látták volna az utakat és saját fülükkel hal lották volna azokat a nyilatkozatokat, amelyek - elismerjük - egy cseppet sem hizelgöek, de ezzel szemben mindenben inegfele\'nek az igazságnak. Mi csak tárgyilagosan megírtuk, amit hallottunk^ sőt annak élét tompilotluk éppen a két város közötti jóviszony érdekében. Azt hittük, Egerszegen tudnak olvasni és látják, hogy ez a Lentividék panasza és nem »Kanizsa vádja.* E kettő közólt pedig óriásL a különbség. illetékes helyen hallottuk, hogy a Lenti-vidéknek Egerszeg felé irányi-tása érdekében máris szó van arról, hogy a vidékről autóbuszjárat indul Egei-szegre. Nem tudjuk, mi igaz ebből, - de ezt rifcm is irtuk me# mert el akartuk kerülni a tendencia vádját. Tudjuk azt is, hogy a felsö-szemenyeiek és a környékbeliek, már régebben memorandumot intéztek a nagykanizsai OMKE-hoz, a melyben a kanizsai kereskedő és iparostársadalom megmozdulását ké rik a Lenti-vidék érdekében. Mind erröi nem irtunk, mert ismertük Zalaegerszeg érzékenységét, amely még az igazságban is el enségesko-dést lát. Az OMKE éPl> « két váro3 jóviszonyának megőrzése érdekében nem tett lépéseket. Olcsó nyári vásár Singeméi aug. 2—14-ig. Tehát hol itt a kanizsai vád ?« Kanizsa bűne talán, hogy Lenti-vidék panaszkodik és tehet róla a Zalai Közlöny, hogy Felsöszemenyé-nek és vidékének panasza van ? Egyetlen »bününk«, hogy ezt megírtuk. I Ezért pedig mégsem lehet kanizsai vádaknak minősíteni Lenti-vidék panaszát. i A »zalai magyarokat Egerszeg— Kanizsa pártra osztani* — eszünk ágában sincsen, hlszén, épp a Zalai Közlöny szerkesztősége volt az, u mely évtizedeken keresztül őrizte, védte, ápolta, előmozdította a két testvér-város jóviszonyát. Pártra osztja azonban Égersaeg akkor, amikor — mi már jogosan állithatjuk — vádaskodik Kanizsa ePen. Cikkeik semmiesetre sem szol. gálták a békét éö nem mélyilellék ki az eddigi jóviszonyt Kanizsa és Egerszeg között. Vitéz Biró György képviselőt sem kell védelmünkbe venni. Csak a tényeket szögezzük le akkor, amikor megállapítjuk, hogy vitéz I Biró György még nem tudta azt, amjt már Egerszeg tudott, nevezetesen^ hogy a kereskedelmi minlsztérianl 60.000 pengőt utalt ki a Lenti-Bánokszentgyörgy-nagykanizsai ut kiépítésére. Biró képviselő c.sak azt tudta, hogy ö eljárt a miniszétriuuu-ban és neki határozottan megígérték az 60.000 pengőt! A látottak és la* pasztái lak után méltán jogos volt a felháborodása. A fenntiekbö\' az is kitűnik, hogy vitéz Biró György orszgy. képviselő sem ukar széthúzást, hanem igenis hathatósan segitenl akar az uLsegé-lyek kijárásában és ezt elsősorban kerületének érdekében teszi. , Végűt pedig csak egyet: Az egerszegi szerkesztőségekben ülve, va\'ó-ban könnyebb »képlelen vádakkal* illetni a szomszéd várost és vidékei, mint a helyszinte kimenni és minderről meggyőződni. Laptársunk Lenti-vidék jegyzőit, plébánosait és la-nltóit is k|>kljatja, hogy tiálávaí tartoznak a megyének és képtelen vádakkal. Ha kimentek volna a helyszínre, látták volna, hogy e fképtelen vádak* - jogos panaszok ! Ezért j>edig vádaskodni és mindenáron tendenciát belemagyarázni legalább olyan ^szerénytelenség és igazságtalanság,* - mint amilyennel Egerszeg vádolja Kanizsát! Agy- és szivérelmeszesedésben szenvedőknek reggel felkeléskor egy fél pohár lermésznles .Ferenc József- keserűvi* — a iegküebb erölködés nélkül — Igen könnyű Urülést biztosit, azonkívül a gyomor és a belek működését elösegiü és kielégítő emésztést hoz létre. Ax orvosok ajánlják. Naptár « Augusztus 11. szerda Rom. kat Zsuzsanna.] Protestáns Tibor. Izr. Blul hó 4. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 16-ig az „őrangyal" gyógyszertár 6a a ktskanizsal gyógyszertár. GfafírdS nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, Bzerda, péntek délután kodden eséa nap nőknek). - (Wlyegfyfljtők Ulálkorfja) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. 1937. a»yti»«tu« 11. BAUA1 KZUUn ■ Az iparososztály és a városi-rend kialakulása hazánkban 1 Irta: dr. H«kovlcxky Gyula A földből közvetlenül nem tudja fel használni a természet által adott nyersanyagokat az ember a gardasági életében, az ipar alakítja át azokat szükséglet kielégítésre alkalmas javakká. A primitív ember az ellátására szükséges javakat maga készítette el a saját háztartásában. A nők voltak az első iparosok, mivel a háztartási teendők legnagyobb részét ők végezték. Később a rabszolgákra hárul ez a munka. A szolgáló népek az ur háztartása keretén belül Iparági munka," megosztásos tevékenykedésscl látják el az ur háztartásának a szükségletét. A középkorban is ez még a helyzet. A tulajdonképeni iparosztály és ipartermelési ág akkor alakul meg, nitkor a háztartások differenciálódása megindul. Lassan kialakul a termelő és önellátó háztartás a falu megszór, vezésével egyrészt és másrészt a város szervezésével megalakul az egyes Ipar-ral foglalkozó kereső gazdasági forma. A városokban talál helyet a tudomány is, mely a természeti erőket igál>a hajija és azokat iparfejlesztésre használja fel. javul az ipari technika Az iparnak érzéke van a mozgékonyság és a haladás iránt. Az iporososz-tály nevelésének és képzésének a menete a társadalmi egyenlőségre törekszik, a földműveléssel szemben, mely a rangot a birtok nagyságban Iáfja, a dolgozó ember egyenjogúságát hirdeti. A földművelés a természet élelrit-mikájának az igájában görnyed, uz i|>ar ]>cdig a természeti eröktot a maga hasznára igyekszik fordítani. A föld-művelés a nyers munka, uz ipar az emberi ész nagyságát hirdeti. Az ipar munkamegosztással ágakra bomlik, helyet ad a tőkeképződésnek és azt a szolgálatába állítja. Az Iparos-állam jövedelme szilárdabb alojjon nyugszik, mint az őstermelő államé, mert a természet szeszélyének nincs alávetve. Az ipar érdeme, liogy az ember mindig olcsóbb jószágokat fogyaszthat és az ember életét folyton emberiesebbé (? A szerk.) teszi a gépek felliaszná-lásával. Nézzük meg, hogy a hiagyar gazdasági élet folyamatában hogy alakul ki és milyen helyet foglal cl az iparos osztály. Vizsgálódásunk célszerűbbé tételére korokat kell felállítanunk. Az euész magyar gazdasági élet menetét két fő részre osztjuk, a gazdasági őskorra és a rendszeres gazdálkodás korára. Az előbbi ismét két részre oszlik: az clcségkcresés Ideje ős a magasabb gazdasági kultura elsajátítása. A rendszeres gazdálkodás Szent István idején kezdődik és 3 alkorszaka van: a telepgazdaság jíora, a városgazdaság kora és végül a tökegazdaság kora. A gazdaságtörténeti őskorban iparról nem beszélhetünk. Azt ették az emberek, amit találtak, esetleg az állatbőröket ruhává varrták össze. A magyar nép vándorlásai folyamán mindig tanult valamit u környező és vele elegyedő népektől. A magasabb célú eszközök készítését a török népektől tanulta meg. A háziipar uz ur és szolga nép kialakulásával a szolgák kezére megy át. Az öncélú iparral a kazárbirodalomban való együttéléskor ismerkedett meg. Maga azonban nem Űzte, a rabszolgáival és u szolgáival dolgoztatott. Ugyanezen u gazdasági fokon él u magyarság uz uj hazába való településkor is. i A nomád pásztor életet élő magyar, ságot Szent István és\'faz első Árpádok kötik a földhöz. Ekkor beszélhetünk először rendszeres gazdálkodásról A kól>orló magyarság telepekbe tömörül, "hol a gazdasági felad tokot a családok, u háztartások már egyenkéht oldják meg. A háztartások keretén hclül alakul u háziipar, azok a mesterkedések, melyekkel a saját szüksé,,-ictükct a termelt anyag átalakításával kielégítik. Nem szabad Itt a mai házi-iparra gondolni, hisz az ma kereseti és megélhetési forrás. Az akkori liázl-ipar |Hídig az önellátást szolgálta. Az első öncélú kcrcsőiparös a falu ko- vácsa volt, meri a fém kidolgozáshoz különleges eszközök szükségeltettek és azok a háztartásokban nem találhatók meg. (Folyt kör.) A délzalai árvízkárok és az egerszegi kórházfejlesztés ügye a közigazgatási bizottság előtt Zala vármegye közigazgatási bizottsága vitéz gróf Teleki Béla főispán elnökletével most tartotta ülését. A megnyitás ulán a főispán bejelentette, hogy a délzalai árvízkárosultak érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket. Az esemény-jelentés szerint az elmúlt hónapbán 36 tüzeset volt, a kár 30.000 p;-rtgö. 13 tiiz gyujtolatásból származóit: A félévi esemény-jelentés foglalkozik a letenyevtdéki migy árvízkárokkal. A hivatalos kimutalás szerint a délzalai felhőszakadás 260.000 pengő kárt okozott épületekben, állalokban, utakban ós hidakban. Ebben az összegben nincsenek i)cnn a súlyos mezei károk, a magánosok és egyes telepek kárai, igy például a letenyel fürészmaloín kára semL Mindezekkel együtt a kár teljesen egyezik a Zalai Közlöny helySzini riportjában közöltekkel. Farkas Tibor a külkereskedelmi hivatalt bírálta, nagyobb szakértelmet és gyorsabb munkát kér a bl-borhere értékesi\'ésnél. Rozsvetőmagot is kér. Dr. Tarány Ferenc azt kértei, hogy a borértékesítésből ne zárják ki az 50 holdon felülieket. Az állategészségügy kedvező, a augusztus 14-ig tartó idényvégi árusításunkra l betegségek csökkentek. Kedvező a közegészségügyi Jelentés is. A trachomások Is csökkentek! Dr. Kontra itt bejelentette az uj za-zalai tejakciót, a maláriakutató állomást és a tisztkirvosoknak a kls-dedovók felfcttl felügyeletét. Elénk vita kerekedett az egerszegi kőrházügy körül. Az adózás jóval kedvezőbb, mint tavaly ilyenkor. A különböző jelentések után zárt üléssel őrt véget a bizottság ülése. » r & trencsénleplicl kamarazene-finnep Dohnányl Ernő és Bartók Béla a kamarazene európai ünnepén Trencsénteplic, augusztus 10 A kamarazene első európai ünnepén TrencséntepUoen egész sereg nagyszabású művészi eseményt készítenek elő az ünnepség rendezői A program napról napra bővül és ujabban a világ e^yik elismerten leg nagyobb gitárvirtuóza, Luise Walr ker fogadta el a meghívást. Augusztus 16-án, közvetlenül az athéni trio koncertje utáni napon tartja meg hangversenyét, nem csak szólószámokat ad elő, hanem a bécsi Ast-Quartetlei együtt gitáron muzsikál Luígi Boccherini kvintettjében, n melynek Itt lesz első középeurópai előadása. A maga szűzi tisztaságában mutatják be Haydn kortársának remekét a trencsénleplicl kamarazene .ünnepen és Luise Walker szereplése kétségkívül égy olyan művészi esemény, amelyhez fogható a zenei életben az utóbbi időién alig történt. Európa legkiválóbb muzsikusát egymás után értesitik a kamarazene ünnepek vezetőségét arról, hogy személyesen lesznek jelen a koncerteken. A rendezőbizottság meghívta Dohnányl Ernőt és Bartók Bélát is és gondoskodott arról, hogy a qjuzslka e két nagy művészét a nekik kijáró tisztelettel fogadják. Általában az ünnepség rendezőinek az a törekvése. hogy a trencsénteplici ünnepi hetekben a legnagyobb melegségjgel szoros kapcsolatot hozzon létre a magyar művészettel, illetve a világhírű magyar muzsikával. Európa elismerten ljyjelsö kfosz-szikus zeneszerzői és a nagy világlapok zenereferensei lesznek jelen az ünnepségeken. Joscf Marx udvari tanácsos, a bécsi zeneművészeti főiskola tanára, Jean Absl\\ a brurel Iesi »La Sirene* zenei szövetség elnöke, a belga zene reprezentánsa,, E. Pipcoff, a bolgár Bartók, akinek zenekari müveit az egész világon játszák, Prof. Oeeononides, az athéni zeneművészeti főiskola igazgatója,* a modern görög muzsika megszemélyesítője, Alfredo Casolla, a Duce barátja a legmodernebb olasz zeneszerző. akinek saját triója van, jelen tették be eddig, ho^y az ünnepségeken résztvesznek, a modem cseh uj romantikus muzsikát Vitézs-liv Nóvák reprezentálja, a szlovák zeneszerzők közül pedig Jan Levos-lav Bella, az ismert pozsonyi komponista jelenik meg az ünnepségeken. Belgiumból külön vonaton érkeznek a kamarazene rajongói Trencsén teplicre, ahol az egyes köncter\' teknek kétségkívül előkelő Theatre Parróe jellegük lesz, mert a diplomáciai kar is bejelentette azon vétó Részvételét és nem csak ama orszá\' gok prágai követei Jelennek meg a BAUH KÖZLÖNY 1997. lugmtm II. UUsaIÍ UmhuÁL legnagyobb választékban, gyapjú-és flanell II1I6Z6II KCICngyiSK takarók, paplanok, intézeti szövetek és egyenruha anyagok előírásos kivitelben lejutányosabban vásárolhatók KirscKner Mór divatáruházában Nagykanizsára hozzák a balatoni óvadékos szélhámosokat A nagykanizsai ügyészség leszállításukat kérte a budapesti főkapitányságtól — A csendőrség helyszíni nyomozásra viszi a gyenesdlásl Tulipán-penzió „bérlőit" hangversenyeken, amely országok művészei a pódiumon szerepelnek, hanem úgyszólván az egész diplomáciai kar, a Szentszék képviselője-vei az é\'én, helyet foglal teljes díszben, rendjelekkel a diplom ita frakkok kihajtóin a kursalon páho\'yji-ban, amikor a színpadról felcsendülnek nyolc ország \'e^kiválóbb muzsikusainak ujjai alatt a hangszerek húrjai és billentyűi. Nem csak a muzsiku ok, a komponisták, a zenekritikusok és a diplomaták lesznek ott a kamarnc zene fenséges ünnepén a Kárpátok gyöngyében, hanem a zenei életnek minden mértékadó egyénisége eljön ide és a festivaí ideje alatt különböző konferenciákat tartanak, a melyeken a zenei é\'et kitűnőségei és a nagy európai konoertdirektorok megbeszélik a jövő esztendő hangversenyeinek egész programját. Különösen a művészek nemzetközi kicserélésének módozatairól tárgyalnak és megkeresik a lehetőségeket arra, hogy a muzsika és u muzsika művészei számára szabad legyen esrész Európa és a zenének ne legyenek akadályai az országhatárok. A különböző nemzetek legszorosabb együttműködésének kérdése szerepei e konferenciák programján és arra való tekintet lel, hogy az egyes államok hivatalos szerveinek reprezentánsai is eljönnek enc az ünnepre, minden kilátás meg van arra, hogy sikerül e fontos kérdésben is megnyugtató megállapodásokra jutni. ID<3 Zápor! Prognózis: Nyugati, északnyugati szél, tökónt nyugaton zéporeaö, a hő nem változik lényegesen. A Meteorologiat Intézet nagykunlzaal megllgyelőállomása jelenti i Hőmérséklet tegnap oeto O-kor: +32 8. ma reggel: +190. délben : +27 a Csapadék: 0 0 "S. Mint ismeretes, \\ budapesti főkapitányság detektivj.\'i Budapesten felismerték és előállitollák Matyó István magántisztviselői és Luszlig Bélát, akik a gyenesdiási »Tu\'lpán-panziót* kibéreltek ós alkalmazottakat. fogadva,„elszedlék tőlük az óvadékot. Néhány ezer pengőt sikerüli igy »összeszedniük.« Matyó és Lusztig gondollak egy nagyot és panzióbérletre adták magukat. Befizettek a p •statak^u-ék-pénztárba 5 pengőt, az ersdc\'l betéti összeg számát eltüntették és azt 14.000 pengőre »javit>tták« ki. Hy felszerelés\'el Indultak szép Gye-nesdiásra ós ott bérbevelték Papp Pái budapesti közé\'elmezcsl felügyelő anyósától a panzfót, óvadékos alkalmazottakat szerződ leltek, a pénzbői mMorcsónakot vásároltak A Zalai Közlöny több Ízben foglalkozott a keszthelyi Gazdasági Akadémia *eltünt« 30.000 pengőjének rejtélyes ügyévé\'. Most u földművelésügyi minisztériumból a számvevőség két tisztviselője szállt ki Keszthelyre és ott napokon ke; resztül szigorú vizsgá\'atot folytattak. Hogy mi lett a vizsgá\'at -eredménye, pontosan még nem tudni. Tény azonban, hogy a vizsgálattal kapcsolatban olyan hírek terjed ek el, hogy az Akadémián kezelt beruházási pénzek pénztári könyvei, úgyszintén a kamatelszámo\'ások jegyzetel nem voltak megtalálhatók. Állítólag a sokat szereplő 30.000 P-t senki nem utalta át a keszthelyi akadémiára, mert ilyen átuta\'ás a mai napig nem érkezett le. Szó van arról is, hogy a 30.000 pengőt nem is az Akadémia pénztárából sikkasztották el, hanem csak az Akadémián kezelt pénzekből. Mialatt a minisztériumi biz >tlság Keszthelyen tartózkodott, odaérkezett Ztmay Győző, a keszthelyi aka-démit volt titkára, úgyszintén Diny-nyés Lajos országgyűlési képviselő, akik felkeresték Reischl Richárd volt országgyűlési képviselőt. Dinnyés Lajos képviselő ezzel kap esolatban feltűnést keltő nyilatko- stb. Később átalakítási munkálatokat végeztél lek, de amikor a munkák befejeződtek és a számla kifizetésére sor került vo\'na, Malyó István (aki Huszti álnéven szerepelt) és társa eltűntek, mint a kámfor. A kAt »bérlfl« Budapestre vette útját, Itt kerüllek rendőrkézbe. A főkapitányság elfogatásukról értesile\'.te a nagykanizsai kir. ügyész séget. Dr. Lengyel Káro\'y ügyész, ségi elnök megkereste n budape ti rendőrséget, hogy száüitsák le Nagy Kanizsára a két gyanúsítottat, miután a bűncselekmény a nagykanizsai törvényszék terülelón törlént. A csendőrök ugy Matyót, mint Lusztigot Gyenesdiásra viszik, hogy ott a helyszir.en folytassák le velük a nyomozást. zatot teli. Kijelentette, hogy a hivatalos közegek munkáját nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy a jelenlegi vizsgálatig ismeretlen tettesek nem csak a szóbanforgó pénzek pénztári naplóját, hanem az ezzel\' összefüggő levelezések, nyugták és számlák nagy részét is eltűntették. Ugyanígy tűni ef u nagkani-zsai kir. ügyészség ama vógzése is, - mondotta Dinnyés orszgy, képviselő - amely már 1932-ben megállapította a visszaéléseket és kérte a vizsgálat meginditásál. Kijelentette még Dinnyés képviselő, hogy bűnvádi feljelentést kiv.in tenni a nagykanizsai kir. ügyészségen sikkasztás, lopás és közokii uthamisitás miatt. i Kérdést intéztünk ebben az ügyben dr. Lengyel Károlyhoz, n nagykanizsai kir. ügyészség elnökéhez, aki kijelentette, hogy mióla ő vette át x nagykanizsai kir. ügvés/.ség vezetését, azóta a keszthelyi akadémia eltűnt 30.000 pengőjének ügye egyetlen egyszer még csak szóba sem került. Tény azonban, hogy a mult hónapban a földművelésügyi minisztérium felkérte a Zlmay-ügype-iratait, amikel postafordultával felterjesztették, amint ezt az aktákról való feljegyzések bizonyítják. Dinnyés Lajos országgyűlési kép-viseíő eddig feljelentést nfcm tett a nagykanizsai kir. ügyészségen, Hogy az ügy aktái eltüntek-e, arról senki nem tud semmit, mert a kani. zsai ügyészség a szóbanforgó ügy összes aktáit felierjesztette a minisztériumhoz. A keszthelyi akadémia 30.000 pengőjének ügye tehát egyre bonyolultabb lesz. 17 I)r. Mező Főre ne előadása. — 17.30 Urny Margit magyar nótákat zongorázik. — 18 Vitéz Málnáéi ödón esc-vegése. — 18.30 A rádió szalonzene, kara. — 10.40 Dr. Bánóezy Dezső hanglemez revüje. — 20.40 Hirek. -20.40 Hirek. — 21 Schwalb Miklós és 11. Fehér Miklós zongora-hegedű fczo-nátákat ad elő. — 22 Idöjárásjelcnlés. — 22.10 l.akalos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara. — 2S Jávor Pál jazz-zenekara. — 00.05 Hirek. BUDAPEST n. 17<40 Hohrand Lajos és WckÖngcr Ede szalon- és ja/.z.zenekarn. — 1H.:15 A földművelésügyi minisztérium ri. dlóclöadássorozatn. — 19.05 Dr (iyöry János előadása. — 21 Kóezé ílyuU cigányzen kara. — 21.30 Hirek. BBCS. — 20.50 Hangképek. — 22.20 Angol hangverseny. Szerda BUDAPEST I. 0.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Ilirek. - 10.20 Felolvasás. 10.45 Felolvasás. — 12.05 Kiss (Jéza cigányzenekara. — i\'J.30 Hírek. 13.20 Időjelzés, időjárásjelenlés. -13.30 A rádió szalonzcn -kara. — 14.10 Hirek, árak. — 10.15 I*. Ivanovl Péter előadása. — 10.45 Időjelzés, blrek. 17 Felolvasás. — 17.30 Tánclcmezck. — 18.25 Túri Elemér csevegése. — 18.35 A Kőbányai Általános Munkás Dalegylet műsora. - 19.35 Esle 11 Városligetben. — 20.30 Magyari Imre cigányzenekara. — 21.20 Hirek. -21.40 Dudapesti Hangverseny Zenekar — 22.10 Időjárásjelenlés. — 23.10 Vé-csev Ernő jazz-zenekara, Horváth Ernő\'énekel. _ 00.05 Hlrck RUDApEST II. 18 Dr. Váezl Péter előadása. -19.30 Hanglemezek. — 20.30 Hírek\' — 20.50 Dr. rasnády-Kubacska András előadása. BP.CS. 12 Szórakoztató zene. — 14 Itnek, lemezük. — 10 Könnvü lemezek. 17 Zongora. — 17.35 Huber-Jack-(piemot zeneszerző müvei. — 19.25 Szímfónikusok. — 20.40 Két jelenet zenével. — 21.40 Zongora. — 2\'4-20 Rádiózenekar. — 23 Könnyű zene. ha cserépkályháit a fűtési idény előtt a legmodernebb tüzelési r<ndszerekre átalakíttatja. 2i3é Cserépkályhák gyönyöiü kivitelben raktáron. Vételkényszer nélkül tekintse meg nagy oaarépluhlyha-ralitáramat. Ji.itáiok ét itilikitáiokit a l.gponloubban végjMi. Nftgykanlzaa, Németh Gábor Klifftludl u. 30. kályhát. Tovább bonyolódik a keszthelyi akadémia eltűnt 30.000 pengőjének rejtélye A nagykanizsai kir. ügyészség a per aktált megkOldöttu a löldművcIésOg\',! minisztériumnak rtÜMink asztali lámPák\' kirakatvilágitók, IJlllUlUll* világítási tervek díjtalanul Clektron. ujak és használtak. „ ÉrtoeHéar* lakéha-lyén 1.Iker...Hü. Elektron. NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÍGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON I Hálók, ehédlók, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemű kárpitos áruk JÓI ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL 50 éve az egész országban közismert KOPSTEIN butorházban vásárolhat isztékl Kedvezi fizetési feltételek I Magykanizsánf Horthy Miklés-ut 4. sz. — (A polgármester a főispánnál) l)r. Krátky István polgármester ma délelőtt Zalaegerszegre utazott, ahol vitéz gróf Teleki Béla főispánnál tisztelgett, akivel hosszabban tanácskozott. — (Jövő héten városi közgyűlés) A város képviselőtestülete a jövő héten közgyűlést tart. Több szőnyegen levő ügy kerül le tárgyalásra. — (Rekviem Magas Mihályért a Notre Dame kápo nájában) A Notre Dame leánygimnázium kápolnájában pénteken reggel 8 órakor gyászmise lesz Magas Mihály piarista igazgató lelkiüdvéért. A helyben lakó növendékeket ezúton hivjuk meg, hogy intézetünk első igazgatójának rekviemjén teljes számban jelenjenek meg. Igazgatóság. , k A 40 éves asszony (LH Dago-ver) és Csathó Kálmán magyar filmje: Pókháló. Egy műsorban. — (Hősi emlékmű és országzászlóavatás) A zalai Nagylengyel községben a föispáán és a megyei urak jelenig" hm vasárnap avatták fel ünnepélyes keretek között a hősök emlékművét <5s az országzászlót. Az ünnepi beszédeket SlrauBZ Flórián pápai prelátus és dr. Udvardy Jenő mondták. - Mindenki Schützék ldényvégt árusításáról beszól. — (Tanügyi építkezések) Megírtuk, hogy a kultuszminisztérium 161.500 pengő államsegélyt adott 0 zalai iskoláknak, Ebből «z összegből most 27 tantermet és 11 tanítói lakást; építenek a különböző községekben. \' \\ — (Meghalt Séllyey Teréz) A zalai szegények nagy mecénása, Séllyey Teréz gelsei földhirtokosnő kedden reggel 74 éves korában váratlanul elhunyt. Séllyey Terézt Kanizsán is jót ismerték, nemes szive soha nem hagyta cserben a hozzá fordulókat. Számos alapítványt tett s vagyonának nagy részét a szegények felsegélyezésére és különböző jótékony célra áldozta. Temetése csütörtökön délelőtt fél 10 órakor lesz Cicisén. Pókháló. Ráday.Gombaszőgl Erdélyi Mlci, Szakíts Zoltán. — (Mező Ferenc a rádióban) Dr. Mező Ferenc, Nagykanizsa szülöttje, olimpiai bajnok, budapesti gimnáziumi igazgató ma, kedden a budapesti rádió I. hullámhosszán 17 órai kezdettel előadást tart Apróságok a régi sportlövészetből. cimmcL Pókháló. Szerda—csütörtök. Váró i Mozgó. — ButorkláUltáannkat tckint8ü meg minden kényszervétel nélkül. Köpetein butoráruház. — (A III. rendlek nagygyűlése Qyékényesen) A kanizsai szentferenc III. rendjének vezetősége augusztus 21-én Gyékénye-sen nagyszabású nagygyűlést tart az egész Zala Somogy bevonásával. Aug. 21-én odaérkezés és elszállásolás, este 8 órakor Viola József plébános üdvözlő beszéde, utána <) órakor engesztelő ájtatosság, -1 0 órakor felvétel a III. rendbe. Fogadalomtétel. Általános feloldozás. Egyházszónoklat. Végzi P. dr. Horváth Alhanáz igazgató, fcjjel 11 órakor Szcnlóra. Éjfélkor gyertyá* szentségi körmenet, p. Andreska Felicián fercnceslelkész szentbeszédet mond. Augusztus 22-én hajnali 3 óra. kor keresztúti ájtatosság az üldözött katolikus testvérekért, 4 órakor rózsafüzér ájtatosság, 5 órakor ünnepi szent-mise és közös szentáldozás, pápai ál* dás. Utána szentmisék, í) órakor Ber-kovics Imre esperes tagokat avat. Fél 11 órakor az u) iskola felszentelése. Terdárius nagygyűlés. Beszélnok P. Hcidlnger Jen3, Vidja János, dr. Boda Károly, Viola József plébános, déi-utáu 3 órakor körmenet a temetőbe. Hősök szobrának megkoszorúzása. Aj-tatosságot tart Andó Mihály lhárosi plébános. Nagykanizsáról különvonat Indul augusztus 21-én délután 4 óra-kor. Nagykanizsáról nagyon sokan indulnak. => Ingyen hízott diaxnaja lehet mindenkinek, ajd vesz egy pengőért egyházközségi kulturház-sorsjegyet. Szerdán és csütörtökön ! Városi Mozgó. Bombamüsor! Magyar film! Csathó Kálmán regénye filmen: Mfe mm • jr ■ r Főszereplők: Gombaszögi Ella, Erdélyi áfa |Jf VtaB « Mlci, Németh Romola, Eszterházy Ilona, r VHIHIIV Rádal Imre és Szakáts Zoltán. Ezenkívül az Idei évad legszebb filmterméke, a Negyven éves asszony Figyelem I A nagy műsorra való tekintettel, az előadások 5 és léi 9 órakor kezdődnek. Rendes helyárak. Magyar film. Pókháló. Csathó Kálmán, Ráday, Gombaszögi, Erdélyi Mlci, Szakáts Zoltán. — (Felhívás műkedvelői gárda megszervezésére) A nagykanizsai Kathollkus l.egény-egylet színielőadások r«n lezésével már annyiszor aratolt általánosan elismert sikert, hogy ezen siker további fokozása érdekében clliatározta minlazo. kat egytálíorba tömöríteni, akik hiva-tást éreznek ezirányu tehetségük fejlesztésére. Az egyesület keljeién belül tehát műkedvelői szakosztályt alakit és felkér mindenkit, aki ilyen irányú tevékenységre kedvet érez magában, tekintet nélkül arra, hogy tagja-e a Kathollkus Legényegyletnek, Jelentkezzen csütörtökig Bárány István éksze. résznél, hogy az alakuló összejövetel szombaton megtartható legyen. Az egyesület Idei műkedvelői évadját a • Jogos védelem, cimü színművel kezdi meg, melyet Dumas Sándor regénye nyomán dr. Mutschenbacher E<lvin, az egyesület világi elnöke ültetett át magyar nyelvre. (:) 40 éves asszony — Pókháló. ~ Egye* pár clp^net, minden elfogadható árban árusítja e hé 14-lg az „Ideál" cipőüzlet, Fö-ut 12. bz. — (Somogyi cserkészek Zalában) A kaposvári gróí Tisza István cserkészcsapat többhetes táborozási megérkezett Alsószomcnyére és a közeli domboldalon ütött szép tábort. A cser-készeknek igen örülnek a községbelick, de a cserkészek sem |>anaszkodhatnak az alsószeinenveiekrc, mert azok minden jóval ellátják őket. A tábor közvetlen a Mura mellett van, festői szép helyen. 40 éves asszony. Lll Dagovcr. — Saját érrfekáben éi őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Köpetein Butoráruháx faxl mibmtor-klál- Utáaát megtekinti, vételkényszer nélkül* lAtaa mmxm 1987 *ugns7tus 11. Kisdedek makacs székszorulásánál és nagyobb gyermekek toomorbélhurutjánál reggel felleléskor már egy negyedpohár természetes „Ferenc József" keaerü-vlzet is kitünö , eredménnyel adhatunk. Az orvosol ajánlják. — Mogelégett vevők ixáial igazolják áraink olcsóságát. Schütz Áruház. Dunántull Élelmiszer- és Áruforgalmi Részvénytársaság felszámolás alatt. „ Mérleg-ixámU: 1936. december 31-én: Teher: Alaptőke: P 50.000--. Hitelezők P 84.021-23, összesen: P 84.021-23. — Vagyon: Pénztár P 5.77. Adósok: P 18.629-78 Berendezés és felszerelés: P 840-—. Egyenleg, mint veszteség P 64 545 68, összesen: P 84.\'21-23 — Nagykanizsa, 1936 december 31-én. Baldis Ignác, felszámoló. — (Negyven csendőr) áll a vádlottak |>n<ljdn Kaposváron. A marcali! és a környékliell csendőrök még a képviselőválasztásból Ki-folyó razziák miatt kerültek n törvény elé,, amikor .a vadászfegyverek utáni kutatás során állítólag több gazdát tettleg inzultáltak. A biróság most többnapi tárgyaláson dönt, hogy mi Igaz u híresztelésekből. —N8I ruhákat, pongyolákat Idényvégi árakon vásárolhat SohUtznél. Háromórás műsor. 40 éves asszony — Pókháló. - Mindent megtalál SchUtzék mara-dékosztályán. — Van-e már egyháskSzaégi kulturhá*- ssrsjegys? APRÓHIRDETÉSEK Apióhlt.aM. díj. ..Űrnap ti Onn.pn.p 10 hOI. ■0 HUér, mlnd.nto.tbbl .16 B llrtír. htUOin.p 10 uOIg (0 fillér, minden további .10 4 llllér. Há.l.r. vaaátnap kényelmei autóval okrta utazhat. Elójegyzéa Kaulmann Manó ntt Telefon 2-22. 1963 I ruhát vesaek ét eladok, hl-váara háahoz megyek. Máikua, Király utca 31. 2213 Két vtjágoa, lalru helylaég műhelynek vagy raktárnak kTad«. fiacke/, Eraaébet \'fa 2314 . J^llílwc^ut 38. ttátnu luk* ua-bedkéaből ólat*. _ Bívebbet u utcai lakáéban. 2330 UkoMXoAajt talJ.. fogad keietztény caalád. közel az (tazet Jókaiban levő, batznált lBpoahoD.lt rgy l<5 rétiére megvennék. Sugái-ut 1. 2360 a lakia november I -re kiadó Deutach, Deák tér 12. 2359 Vertenyképea .Llkórgyár- Zalamegyében b«eietetj l||a«UI kerea. Anniitokat .Ukjrgyái" alatt továbbit a ktadéhlvaUI. ____2361 Egy lókarban léjrí modem ivarmak-. . . f|m J k|_ - j \'---...n.u uiuuoii koosl megvételre keieitetik. adóban. 2363 -neenbl válogatott ailnbeu tmtokMII, tehéj éa lózaatzin, ulttaplo újdonság. ucraoctak nag, aazpaiaguaz kuaaó, télálló eronlmuaz la eladó Rákóczi-utca 21 ___2365 J3ÍSP&*--. í1™ "•í^ózaégSnTl- Broeneielü. 3 aegéd-munkiaaal Jí\'l?1\'\'^\'*"*"!.! azeptembei l éte eltdó. Trlngtt Qyula, Aba. 2267 aastig^g^ Kladia a laptulajdonoa Közgazdasági Rt Outenberg Nyomda éa Délzalal Upkiadó Vállalat. Nagykattlzaán. Pelelóa kiadó: Z.UJ wenitban telefon: Nagykanto T.i . szám. Uxom- ■ bafelajfeiu* (Folytatás az i-ső oldalról) mében a kínai nagykövet több nagy hajói bérelt ki, amely a Japánbiin szorult kínaiakat álszállitja az anyaországba. Moszkva, augusztus 10 A japán- kinai konfliktusba most már minden bizonnyal bs?o akan avatkozni Moszkva is. Eddig csak az események mögött állt, de m-sl tevékenyebben is részt kíván venni. Sztalinék haditanácsot tartótig. Ezen résztvett Bliicher tábornagy is. A haditanács határozata értelmében 300 repülőgé|>et küldtek Külső Mongóliába. Ezenkívül 34 torpedórombolót, 40 tengeralalllárót, 12 darab 13.000 tonnás cirkálót rendeltek meg. Még folynak a tárgyalások Amerikával, de minden bizonnyal szintén megrendelés a\'á kerül 9 nagy csatahajó is. Tegnaptól máig Ország: Kánya Kálmán külügyinjbiszter válaszolt az amerikai békifclhivás ra : A magyar kormány sosem titkolta azt a felfogását, hogy nem tek-ntheti véglegesnek a békeszerződések állal a Duna völgyéten teremtett helyzetei és azért a helyzet igazságos és méltányos megváltoztatására törekszik. E célját azonban kizárólag békés uton kívánja elérni. A budapesti Szent István-napi ünnepségre augusztus 17-töl kezdődő-leg \'lehet minden külön igazolvány nélkül féláron Budapestre utazni. Budapesten dr. Angerer Györgynó budapesti úriasszony tegnap megjelent az egyik fogorvosnál, hogy fo-g.tt húzasson nála. A fiatal asz-szonyt elaltalták, azonban u sikeres műtét után néhány percoet meghalt a narkózisban. Halálát szívbénulás\' okozta- | Népművészet és női sporí szerepelt az Asszonyhét tegnapi program Ján. Kelemen Dídák magyar minorita atya szenttéavatási peréi most indítják meg Rómában. VHág: A Duce megérkezett Szicíliába, a hot a lakosság kitörő lelkesedéssel fogadta. í Levanevszky repülő jó idő esetén holnap reggel felszáll Moszkvában és megkísérli az Északi Sarkon át Newyorkba repülni. Útközben azt tanulmányozza, hogyan lehetne erre rendszeres »keieik-:d3Ími repü\'ő-járotoU létesíteni. »Kontstrukliv tudósítót kért Ber-linbe a német kormány. Yegelenzangban véget ért a hollandi világjamboree. Anglia és Franciaország tiltakozott Salamancában a kereskedelmi hajók megtámadása miatl. Shvoy püspök amerikai útjáról Genovába érkezett és ulban van Olaszországon át hazafe\'é az amsrl-kaink által neki ajándékozott gépkocsin. ; [ Lapzárta: Hivatalosan jelentik: Horthy Miklós kormányzó és felesége elhatározta, hogy két hétre Ausztriába utaznak. Az utazás Időpontja és helye még nincs megállapítva. Széli József belügyminiszter három heti szabadságát megkezdte, Ausztriába utazott. Anglia és Olaszország — a hírek szerint — megegyezett Abesszínia jogi elismerésében is és ezzel a nagyhatalmak közötti megegyezés utolsó akJ. dálya is elhárult. Az erdélyi Tömösi szorosban egy gyorsvonat összefutott egy olajszállító tehervonaItal. Az ol"j kiömlött és meggyulladt, ugy hogy valóságos égő olajfolyó a völgy. Női-, férfi- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. fii. Kazalponyva — Gépponyva Repceponyva — Kocslponyva Gabonazsák — Kévekötő Manllla — Gazdasági kötéláru HÍrUOHJ^f"a6 Z*ik- é» ponyva-kölcsönzés Öfcsvnüjjot wfüamczibm izcfiakozftalik Óriási hajókatasztrófa a mexikói partoknál Mexlco, augusztus 10 Karakasból érkező Jelentések szerint u mexikói partok közelében a Ceclllll nevű utasszállító gő/.ői tonyra futott, lékel kapott es el. .siflyedt. A hajón 200 tíhis voll. A parti hajók azonnal a helyszinív siettek, dr a? utasok közül csak néhányat sikerült kimenteni. Valószl-nünck tartják, hogy az utasok Házrésze a tengerbe veszeti. Az év legszebb filmje: > 40 évss asszony és egy magyar fllmpremler, a Pókhéló egy műsorban. Árverési hirdetmény. Késedelmes vevő terhére f. hó 11-én d. u. 4 órakor a nagykanizsai teherpályaudvaron egy waggon első osztályt! görögdinnye kir. közjegyző jelenlétében nyilvános árverésen eladatik. Dr. Demjén János 2361 aávolyl g.agtuága. Hirdetmény. Közhírré tesszük, hogy Galambok község tulajdonát képező, u. n. „Kiskorosmát" 1937. évi aug. 24-én d. e. 10 órakor Galambokon a körjegyzői hivatalban, nyilvános árverésen bérbeadjuk. Feltételek a körjegyzőtől tudhatók meg. Galambok, 1937. aug. 6. Vitéz Babay Andor s. k. Kápolna Ferenc 8 k. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatiban: ORSZÁG JÓZSEF mag, mtttrágya, nóvényvédelaitaze-rek, gép, zaák, atb. kereekedéaében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta Ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. ■L Ostsabtra Ki<*s* Éa UálaaM LsgkMft vttMa Uqmaoadililaa Ilink, tUaltk BaSSr. iM láruljj 77« Évfolyam 181. mám Nagykanlua, 1837. aigusztus 12 csütörtök Ara 12 A"- ZALAI KÖZLÖNY Mcfjdoí é> UadüWnUl: róni 1 ui>. * Kfldtmap ilílutiu POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Klflílicté.1 int: egy hún ■ poirt U 1 Sicrkcxldtósí t. kudóbiviUU leld.,. 71 Ahogyan Tyler látja A kormány gazdasági és pénzügyi pn\'itfkAjd, amelyet a legnagyobb kö rültekintés és óvatosság jellemez, nem egy sikert aratott már Londonban, ahoi a pénzügyminiszter folytatott tárgyalásokat a népszövetségi kölcsönök \' szolgálatáról. Ezekjn|ek, során minket ismételten megbízható, jó adósoknak minősítettek. Ennek az óvatos gazdasági és pénzügyi politikának sikerrel teljesített tüzpró-bájáról ad bizonyítványt Ty\'ernek, a Népszövetség magyarországi pénzügyi megbízottjának legújabb je\'en-tése Nekünk soha sem volt, nem is leheteti közömbös, hogyan látja és ítéli meg Tyler az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét. Krilikai megjegyzéseit mindenkor komolyan m:g szívleltük. elismerése felett mindig jeges örömet éreztünk. Legutóbbi je lenlíse különösen azért örvendetes, meri az eddigi szokástól e\'léröen, nincs benne kritika, ellenben annál érdekesebben domborodik ki belő\'e, milyennek látja Tyler a jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzetet. Nugy lépésnek minősíti a népszövetségi pénzügyi szakértő azt) hogy a hitelezőkkel kötött egyezmények alapján a külföldi adósság-szolgá\'al teljesítése a jövőben devizákban fog történni. Megállapítja, hogy ezzel a hitelezők helyzete javulni fog és hogy o\'.yan tartozásokra is fizetünk kamatokat, amelyekre a múltban nem törlént teljesités, a kincstári jegyek tekintetében pedig meg fog kezdődni a tőkevisszafizetés. Nem kisebb jelentőségű Ty\'er szerint, hogy a népszövetségi kölcsönre Magyarország állandó jellegű rendezést ajánlott és a le\'jesilés itt is devizában történik. Különösen kiemeli a jelentés, hogy Magyarország a jövőben évi 45 millió arany-pengőt utai át devizákban és hogy ezt a vállalt kötelezettségét az ország érdekelnek sérelme nó\'kül teljesítheti. meri a Nemzcli Bank belső helyzete megszilárdult. Ezeknek az egyezményeknek megkötéséből azt a kővelkeztelést vonja le Tyler, hogy Magyarország súlyos időkben sem tévesztette szem elől annak fontosságát, hogy elegei tegye. 1 hitelezői követeléseinek. Kl^ emeli ezután, hogy hét esztendő óla eiőször mutatnak a közigazgatás be vételei a kiadásokkal szemben több etet és pedig 12 millió pengőL Hozzájárul a helyzet javulásához az, hogy a. belföldi piacon nem történt kölcsönfelvétel, annak ellenére;* hogy a Nemzeti Bank jelentékeny fedezetet nyujlolt a gazdaadósságok i-endezésére és a telepítésre. Az ál nem uSg.lt kölcsönszolgálall összegeket. amelyek a külföldi hitelezők pénztárába befolynak, többé nem veszi igénybe kölcsönképpeJi a kincstár, igy tehát a függő adósságok nem fognak évről-évre emelkedni. Mindennek ellenére a költségvetésen kívüli beruházási programra a kormány 19 millióval fordít többel, mint lavaly. 70 tanút hallgat ki a törvényszék a budafoki repülőtéren történt halálos szerencsétlenség ügyében ból okozott emberölés és 20 rendbeli súlyos testisértés cimén megindító* ták ellenük az eljárást. A vádlottak padjára kerültek azonkívül Major István és Vörös István knlauzok is. Az érdekes bűnügyet szerdán reg*-gel kezdte el tárgyalni a pestvidéki törvényszék. Már a hajnali órákban zsúfolásig megteltek a törvényszék folyosói Az ügyben 70 tunut hallgatnak ki. Budapest, augusztus 11 | Ismeretees az a nagy vasúti sze- | rencsétlenség, amely Budafok határában történt az uj ^repülőtér fel-avatása alkalmával. A szerencsétlenségnél két utas é\'etét vesztett-?, 20-an pedig suly san megsebesültek. Emiatt Puskás Jánost, a motoros vezetőjét és Kovács Aladár altisztet letartóztatták és közveszélyes cselekmény, kétrendbeli gondatlanság- Revolveres merénylet Vorosllov ellen Ünnepélyes fogadtatása alkalmával rálőttek és megsebesítették — A merénylő elmenekült — Sztálin kiterjeszti nagy „tisztogatási munkáját" a III. Internaclonáléra Is — Dimitrov Is kegyvesztett lett a vörös cárnál Varsó, augusztus.il Most derült ki, hogy Voriso\'ov ellen merényletet követlek el. Yorosi-lovol egyik pályaudva>on az ünnepélyes fogadtatás a\'alt egy ismeretlen telles közvet\'en közelről revolverrel megsebesítette. A go\'yó a csípőt találta el. Vorosilovot Mo;z-kvábu vitték és a kórházban helyezték el. A merénylő elmenekült. A merényletet igyekeztek a legnagyobb titok) an tartani, pár napig leheteti is belömni a szemtanuk száját, de most kiderült minden Moszkva, augusztus 11 Sztálin a nagytakarítást kiterjesztette a harmadik internacionaléru és a cominternrc is. Ez áV.t jelenti, hogy mindkét szervet teljesen átszervezik, kiselejtezik a nem megfelelő elemeket és ugy változ\'atják meg nz egésznek felépítését, hogy Sztálin »jogszerűen* legyen korlát-lan ura szovjetnek. A tisztogató munka már megkezdődött, az átszervezési munkák már folynak és azoknak két hónap alatt be kell fejeződni. Moszkva, augusztus 11 Most jel ntik megbízható forrásból, hogy Dimitrov is kegyvesztett lelt Sztálinnál. Egyenlőre még nem tartós talták le, du GPU emberek állandó őrizet alatt t«rlják és minden lépését figyelik. A nanklngl kormány előkészületeket tett, hogy menekülése esetén Honkongba szállítsák Tíz hajó állandó készenlétben áll a kínai kormány elszállítására — A kínai lakosság a japán tiszt megölése miatt a japánok bosszújától retteg — 150.000 kínai katona áll már harcra készen — A japán lakosság végleg elhagyta Kína területét Sanghai, augusztus 11 I A toklói lapok a sanghai-1 japán tiszt agyonlövése mialt erélye en kl- I kelnek Kina ellen. A kínaiak ezzel szemben hangoztatják, hogy a japán tiszt közvetlen a sem\'eges zóna határán ment, a kinai őrmegállásra szólította fel, de miután , a japán tiszt nem engedelmeskedett, a kinai őr fegyverét használta. Az Incidens súlyos bonyoda\'otfirr. ad okot és nagy pánikot keltett Saiyjhalban is, ah>í a lakosság a ja pánok bosszújától fél. t Peking, augusztus 11 A nankjngi kormány egyes hírek szerint befejezte Japán elleni csu-patösszevoná\'-okat és a csapat felvonulásokat. Kínai forrásból eredő hir szerint Csahar és Hopej tartományok halárán még mindig változatlanul nagy japán csapatok vannak. Sanghai, auguszfrjs 11 Eszakklnában, mint egy ujabb jelentés moiidja, 150.000 kinai katona áll már harcra készen. A japán csapatok felvonulása még tart. Hunau és Jensing között van a határvonal. Nanking, augusztus 11 A nankingi kormány kibérelt 10 hajót, amelyek utrakészen állanak arra az esetne, ha a nankingi kormány menekülni kényte\'^i A kormányt Honkongba szállítanák á\'. Honkongbó? ugyanis, különösen hossznbb hál oru esetén, mint ami-* lycnre kilátás van, könnyebb Intézni az ország ügyeit, mint Nanklngbó\'. Sanghai, augusztus 11 A japán lakosság vég\'eg e\'hagyta Kina területét. Az átszállítások megtörténtek és a japán vé« delmi területet már át is adlák a kinai hatóságoknak. A nemzetiek kezére került egy repülőgépeket szállító vörös gőzös Sálam:|ncn, augusztus 11 A nemzeti főliadiszállás jelentése szerint őt köztársasági repülőgép bombákat szórt a nemzetiek hajóira. A bombák nem találtak. A bombázásnak ugyanis es«k félrevezető szándéka volt, mert a repülök két vörös liajól kisérlek, amely muníciót és fegyvereket szállított a vörös kikötőkbe a kormánycsapatok részére. Míg u vörös A legfontosabb megállapítása a jelentésnek a külkereskedelmi hely-zetr: vonatkozik. Megállapítja, hogy a folyó év első felében kivitelünk 74.7 millió pengő többletei mutat. Ez a többlet nagyobb, mint a háború óta eltelt bármely esztendő kiviteli többlete. « Hangsúlyozottan kiemeli Tylor jelentése, hogy bár a régen e\'odá-zotl hasznos beruházások tovább alig halaszthatók, a mai helyzetben mutatkozó határozott javulás eredményei hamarosan elenyésznek, ha a kormány nem folytatná tovább is azt az óvatos gazdasági és pénzügyi politikát, amelynek eredményeként a költségvelés mérlege sok év után most először zárul többlettel. Tyler jelentése ezek szerint az ország javuló gazdasági és pénzügyi helyzetéről ad számot, de egyúttal megállapítja azt is, hogy ebben jelentékeny része van az eddig követeti óvatos gazdasági és pénzügyi politikának. A kormánynak ez az óvatos gazdasági és pénzügyi |>oli-tikája tehát Tyler jelentése és szak- véleménye szerint is kiáHotta a tüz-próbát. Minthogy pedig u javulás állandósultnak és egyre fokozódó folyamatnak tekinthető, remény van arra, hogy a következő esztendőkben a kormánynak fokozott mértékben módja lesz hasznos beruházásokra is nagyobb összegeket fordítani. Joggal remé\'hetjük tehát, hogy semmi akadálya sem lesz a vízgazdálkodási, fásítási, te\'epilésí és közegészségügyi programok tervszerű végrehajtásának. / lAún «wzwm» hajók átjutottak a védelmi övön, ad-dig a repülOk foglalták le a nemzetiek hajóit, ugy hogy nem tudták üldözőbe venni a fegyverszállító vörös hajókut. \'főbb siker koronázta a nemzetlek másik vállalkozását. A szigorú véde-lem ismét meghozta az eredményt, mert a nemzeti i»ajók elfogták a Ja-.sintó nevü vörös gözöst, amely GO repülőgépet szállított a madridi vörös kormány csapatai részére. Az Idén is a tengerbe kerül a kávétermés 30 százaléka Rio de Janeiro, aug. 11 Brazíliában a kávéültetvénycsek el. határozták, hogy a kávétermés 30 százalékát czidén is a tengerbe öntik, hogy az árakat uz eddigi nivón fenn tudják tartani. Ha táj a feje és szédül, ha telt-séget, bélizgalmat, gyomorégést, vértódulást, szorongást vagy szívdobogást érez, igyek minél előbb 1 pohár természeles Ferenc József Keserüvizet, mert ez a gyomor és a belek működését előmozdítja, az epe-kiválasztási fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. Az orvosok ajánlják. Tegnaptól máig Ország: Az Uj Szent János kórházban mandulumütét után meghaltak holttestét felbon col\'lák. Megállapítást nyert, hogy a halált fulladás idézte elő. Ugyanis a műtét után fertőzés léped közbe és tályogusuk lettek a mandulák. A seben levő alvadt vércsomó leszakadt és a nyelőcső helyett a légcsőbe került. Ez okozta a fulladást. Miskolcon ujabb lépfene megbetegedések történtek. Most már a kapitányság is beleavatkozott, mert bűncselekmény fennforgását látják. A kincstár nem tudja átvenni Ernszt Lajos 500.000 pengőre becsült képgyűjteményét. Mikecz államtitkár a ke mecsei ellenzék panaszai miatt Szabolcsba utazik. Alsónémeti községben Jakab Gedeon 18 éves fiu baltával leütötte édesapját, Jakab Gedeon 40 éves fogházört, aki kórházba szállítás* ufán meghalt. A fiút letartóztatták. Stockholmban a magyar éljátékos legyőzte a világbajnokot. A kisantantkonferi nda augusztus hó 28-án ül össze Szinajában. A tömösl szorosban kirobbant ha. tuimas tüzet sikerült eloltani. Az angol hadsereg 21 évi szolgálat után nyugdijat ad közkatonáinak. Franoo minden felelősséget elhárít magától a Brltlsch Corpoi*l bombázása ügyében. Az osztrák politika sosem lehet el. lentétben a nagy német nép politiká-vjávaí, hangoztatta a külügyi álLunfi titkár. Németország felhívásban figyelmezteti a lakosságot, hogy egy keleteurópai hatalom kémszolgákta világsajtó-konszern részére tudósítókat szervez, óvatosságra inU a német népet A kir. ügyészség és a törvényszék teljesen átköltözködött az nj palotába Most még a járásbíróság van soron — Néhány napon belül teljesen befejeződik a hercegi épületből való átköltözködés Rohamlépésekkel közeledik aug. 22-e, az uj igazságügyi palota felszentelésének é» átadásának napja. A városházán a polgármester e nök-lete alatt értekezlet volt, amelyen végleg megállapították a feíszen-telésl ünnepség éi a vele kapcsola. tos intézkedések pontas programját és sorrendjét. Az egész igazságügyi npj>arátus-ink a hercegi épületből az uj idiótába való átköltözködése nagy, ban folyik, az ügyészségi fogház rabjai őreik fedezete mellett végzik az óriási anyagnak átszállítását, u huroolkodást, csak a kényesebb berendezés, igy a Wertheim szekrét-nyek szálütásat végzik u szállítócég munkásai. \' . Elsőnek a kir. ügyészség kötöz-kötlött át második emeleti uj he.yi-ségeibe, a baloldali szárnyba, amelyek, bár szük méretezéssel, de mindenben megfelelnek u inai követelményeknek. Mindenütt mosdót vízvezeték, tükör, óra, kényelem, modernség. Dr. Len gyei Káro.y kir, ügyészségi elnök már ott végzi a hivatalos teendőit. A régi épületből teljesen átköltözködtek. Külön irattára, iktató és kiadó irodája van. Közvetlen az elnöki irodák mellett vitéz dr. Szily Dezső ügyész irodája, mellette Petz titkár irodája, stb. A szép kilátást nyújtó hallal szemben a iölárgyaliási terem. Most végzik az asztalosok a bírósági emelvényen az utolsó munkákut. Kopácsoás, zaj, lázas befejezőmunkák, húros í-kodás : és az egyes szobákba? és irodákban már végzik munkáj-ikut a birák, a tisztviselők. t A második emelet jobb szárnyán a büntetőbírósági osztály. Makáry Vilmos főtárgyalás! elnök szobája, dr. Révffy Andor biró, dr. Almássy Gyúlt vizsgálóbíró, majd dr. Csik László jegyző és a joggyakornokok irodái. Dr. Imrefi László törvényszéki biró, helyettes vizsgálóbirtf végzi dr. Almássy nyári szabadsági alatt a vizsgálóbírói teendőket a második emeleten, azonban lehetetlenség a zajban méjg dolgozni, minden behallatszik a birák sz<*-báiba. | Az első emeleten már ott látjuk a polgári apparátust teljes egészében. Középen a i>olgári tárgyalóterem, bai szárnyán az elnöki irodák. Szállítómunkások viszik fel épjien a hatalmas Wertheim-szekrényeket. Dr. Hennig Alfréd törvényszéki elnök már uj irodáiban ténykedik. Mellette a birák, jegyzők, segédhN vatall irodák szobái, dr. Czoboly GyuU törvényszéki tanácselnök, törvényszéki elnökhelyettesi, dr. Imrefi László biró, stb. irodái. A földszinten csak lassanként kerül át a kir. járásbíróság, a telekkönyvi hivatal, stb. nagy apj>arálu-sa, rengeteg aktatömegeivel, hatalmas irattárával. Valószínű, hogy e hét végén a járásbíróság is már teljesen átkerül az uj palotába, ügyvédek, érdeklődők, várod képviselők nézik a folyosókén az uj palota belsejét. i Meg kell hagyni, belsőleg-külső*-leg a város legszebb középitkezéso az uj nagykanizsai törvényház. Nyilatkozat. A Zalai Közlöny augusztus 10-i számában „Száz olajkutat fúrnak Llspén" clmü riportomban a kővetkező kitétel szerepel: „a minden emberben meglevő kis felvágó nagy-zolás pillanatnyi fellobbanásában". Készséggel kijelentem, hogy ezzel a riportban meg nem nevezett urakat megsérteni nem akartam és e felett sajnálkozásomat fe|ezem ki. Egyben a további esetleges kellemetlenségek elkerülésére ismételten kijelentem — mint azt a riportomban is hangsúlyoztam, — hogy az útépítésekre, a fúrásokra és társaság jövő programjára vonatkozó adatokat nem az Eurogasco alkalmazottaitól szereztem. >4\' Gráf ErnO Olcsó nyári vásár Singeméi aug. 2—14-ig. liát. augusz\'us Az iparososztály és a városi-rend kialakulása hazánkban 2 Irta: dr. Hakovlnky Gyul. Tudjuk, hogy az egyes kolostorok és udvarok ellátására szükség volt ipari tcvékenykcdéssel előállított jó. szádokra is, csak elkészítését kezdet, ben a szolgákra bizták. Az egyes szolga-családok •> földesuraknak nem természeti szolgáltatással; hanem kész j.i. vak !>eszolgáltatásáva| tartoztak. Azonban tévedünk, ha őket i|>arosoknak gondoljuk, ezek ép oly földművesek voltak, mint a többi parasztok. A pannonhalmi aj>átság birtokainak fel. sorolásánál vannak egyes faluk, me. lyekről a hiteles oklevelek azt mondják, hogy pékek, ácsok stb. lakták.\' Ezek se vollak iparosok, hanem a ^ ját ellátásukra űzött földmüvelés melleit, t •rincny-bcszolgáltatás helyeit ipari munkát tartoztak szolgálatul adni. Később cz n lakósokn ik az nevesebbjei a kolostorokba vagy a kastélyba kerültek és olt lakva vagy annak a tövében élve i|>ari munkával szo|. gáliák az urat és a háztartások szolga-népségél>e tartoztak. Az Árpádok többször telepítettek bo ideg<nekct hazánk földjére, németeket, kik közül az erdélvi szászok és a sze. I>esiek az ismerteb1>ek. Elég szép szám mai kerültek hozzánk olaszok Ls. Kzek közölt voltak iparos és kereskedő népek. Mikor letelepedtek, nem öncélú kereső háztartásokat, hanem önellátó háztartásokat vittek. A luinjdonképeni iparos osztály kialakulása csak a városok r> lapitása után indul meg és akkor alakulnak át u városi ijtfros háztartások keresd gazdasággá, ellentétben a falusi, mindent termelő háztartásokkal. Az állam gazdasági életéi\'\' a városi gazdálkodás nyomja rá a bélyegét, ez a gazdasági életforma 181ö-ig tart, 4 etapja v-an: a váron aiapitas tora a laiárjárásig, a városi élet virágzásának a kora u mohácsi vészig, u tes-pedés kora a felvilágosodásig, 1720.ig » végül az állami irányítású városi gazdálkodás életfolyamata 1815.ig. A városok nagymérvű alapítása a tatárjárás után indul meg. A király látva, hogy a falukkal körülvett erősségek a talár pusztítás alatt védhetek voltak, falakkal körülvett várakat építtet és az urakat is várak építésére buzdítja. A vár alatt tömörül a föl. desur uradalmának az iparos rétege és az akkori vándorken\'skedők nagy része is a várak alá telepszik meg. Idegen hospesek jönnek a vár alá. Ezt a népességet is védeni kell. A királyt a saját várai aljában élő i|>a. ios és kereskedő lakosságnak autonómiát ad, kiváltságos iogokut és fallal körülvett várossá fejleszti azokaL A főurak látva, liogy u városokban a kereskedelem és ipar felvirágzik és anyagi gyarapodás indul meg, részint gazdasági, részint hiúsági okokltól támogatják a város-alapitisi törekvéseket. » IV. Béla városai az autonomiáju. kai a fehérvári jog szerint kapják. Három féle városi formával lalálko-zunk: civitas, amely szabad királyi város, %az oppidum, amely mező város, legtöbbnyire földesúri vagy egyházi kegyuraság alá tartozik s a libera villa, a szabad község. Ez utóbbiak később vagy várossá fejlödnek, vagy jobbágy községgé sülyednek vissza. A városnak lóbb joga volt: birói és közigazgatási önkormányzat, szabad biró és plébános választással, kő*-terhek alóli mentesség, illetve azok különleges megállapítása, külön városi adó és a hadba szállási kötelezettség, vagyoni szabad rendelkezés és a megszállás alóli mentesség. A város is fizetett adót külön a Irálynak ós lia volt, a földesurának is. A földesúri városok uutonomiája is királyi védelem alatt állott. A városi népet az önkormányzati jog*\' s vagyoni joga kiemelte a többi földesúri nép fölé. Ez u kiváltságos lielyzeto 1937. augmitm 12. HALAI ■OZLONV ■ Qyártolep: BUDAPEST, IX., LEHKE-UT 117. gazdasági clönyl is biztositolt c kiváltságot « király is elismerte. A XIV. század a hivatásos ás kereskedő osztállyá fejlődő városi |>oIgár-ság gazdasági erejét tükrözi vissza. A ruházati, háztartási és fényűzési cikkeket gyártó ipar fejlődik igen intenziven, no meg az Olaszországból irányuló kereskedelem, melynek egyik főútvonala: Budapest, Veszprém, Nagy kunizsa, Zákány, Zágráb, Zára. \\ városok arany kora az Anjou-korban indul és 1520-ig tart. Különösen nagy ugrást mutat Károly Róbert aranyforint verése után. N\'agy I.ajos halála-kor hazánk területén 15) szabad királyi város, 243 királyi földesúri mezőváros, 333 világi nagybirtokossági és 02 egyházi földesúri mezőváros volt, összesen (138 oppldum. A városi élet és az iparos osztály gazdasági éleiének és politikai befolyásának emelkedését Zsigmond alatt látjuk erősen ivelni. Zsigmond 1405-licn a civilasok és oppidumok köve. tcit tanácskozásra hívja magához, majd később « városok, mint egy egyöntetű nemesi rend képviseletet kapnak az országgyűlésen, de csak összesítve. Végül minden szabad királyi város városonként mint nemes szcrcj>cl, de a városi lakosság nem bír fejenként ezzel a Joggal. A városokból városija, faluba és viszont a költözködés! jogot biztosítja a király. A falusi lakos egy év és egy napi városban lakás ulán antomaticc városi lakossá válik. A városi gazdasági élet virágzásának a bécsi pénzrontás támadja meg a* alapjait, ugyanis nyugati kereskedelmünk Bécsen keresztül irányult ós ágazott részekre. A török dúlás teszi rá a koronát. A városi élet gazdasági nehézségeinek előjele, mikor a (éhek érdekeik védelmére zárt céhrendszerbe lömörüliK-k és céhkényszerl vezetnek be. A céhek már korábban megalakulnak, de gazdasági szerepet csak most kezdiTiek játszani. A céhek kialakulására eddig három külföldi és egy speciálisan magyar teóriát ismerünk. A/, egyik (Dopsch-sal az élen) azt vallja, hogy a céhrendszer a római i|>aros és kereskedő collegiumok köz. vei len származéka, megfeledkezve ar. ról, hogy a népvándorlás a városi életei úgyszólván teljesen megsemmisítette különösen Középeurópában. A •llofrechlliche Thcorie,. az udvarjogi teória szerint, az uralkodók kiváltság-adományozó jogából származik. Egyes tudósok, akik a városokat önmagukból kifejlődő közjogi tényezőnek vall. ják - llansa városok, — az <öffenl-liche rechtlichc Thcorie> hívei. (Folyt köv.) IDŐ Höemelkedés! Prognózis: Északnyugati szél, délkeleten ós keleten néhány helyen esS, esetleg zivatar, a hí újból emelkedik. A MotcoroloKl&l Intézet nagykanizsai nogtlgyoUSAIIomllaa Jelenti i Hőmérséklet tegnap este !)-kor: +\'38, ma regijel:+l86,délben : +260 Csapadék: 0-0 "fe „Nem lehetetlen, hogy Zalában bőséges petróleumra bukkannak" — mondja a Standard 011 fúrási szakértője A Zalai Közlöny mindenkor elsőnek számolt be u llspei fúrásokról és azok eredményeiről. Megírtuk a minapi helyszíni riportunkban azt is, hogy a kutatások egész Zalában, fei Zalaegerszeg vidékéig folynak. Hogy ezek a kutatások mily nagy-jelentőségüek, arra é\'ónk fényt vet az a nyilatkozat, amelyet Cosino-denjanscu Traján, igazgató-fömér-nök, a Standard OH Company leg» főbb fúrási szakértője tett, aki bejárta az egész világot és a napokban érkezett Budnoestre : A főmérnök nyilatkozatában aa egyik lap munkatársának a következőket mondta : - Előre kell bocsátanom, hogy nem hivatalos minőségben vagyok Magyarországon. Jelenlétem azon^ ban abl>an a pillanatban hivatalossá válhatik, amikor ezt üzleti szemj pontból jónuk látom. Hivatásomnál fogva figyelemmel kisérek minden olyan természetű kutatást, amely egy esetleges petróleum-mező feltárását eredményezheti. -A magyarországi olíj lehetőségeim\' egy kitűnő magyar geofizikus hívta fei a figyelmemet, dr. Bandát Horst, aki már hat év óla, mint a Standard OH egyik fötiszlvlse\'ője* Jáva szivében folytat eredmínyes munkálkodást. Az olajkincsek szeszé\'yesek és, kiszámíthatatlanok. Nem lehetetlen, hogy a zalai medencében o\'yan bőséges petróleumtömegre bukkannak; amely esetleg döntő befolyással Tehet Magyarország gazdasági é\'etérc és fejlődéséi-e. Singer Sándor nagykanizsai kereskedő bravúros nyomozása rendőrkézre juttatott egy csalót Bravúros nyomozást végzett mi^ nap Buda|>esten. Singer Sándor nigy kanizsai kereskedő. Történt ugyan is, hogy Singer minap reggel a postával három levelet is kapóit, a moiyben egyes pesti cégek értesitik, hogy a rendelt árut a Newyork-szállodába leszállították. Mután Singerék semmiféle ilyen rendelést nem adtak fel, Singen Sándor sejtctle, hogy nevével visz-szaéítek és azonnal Budapestre utazott. A pesti Gutlmann Emil céghez meni egyenesen és elkérte a megrendelő levelet. Itt már világos volt, hogy csalás történt, mert a megrendelés - hamis. Közben a Newyork kávéházból megtudta, hogy a leszállított áruéri olt voltak és hordárt küldenek érte. Mire a hordár odaérkezett, már ott volt Singéi- Sándor is. Beavatták a dologba a 177-es hordárt is, aki, mintha ml sem történt volna, elvitte az árut a Keleti pályaudvar elé, ahol már várta megbizója. Abban a pillanatban, amint a hordár átadta az árut, a fiatalember mellett termeli Singer Sándor is és a szabadulni igyekvő fiatalembert egy rendőr segítségévei bekísérte a kapitányságra. Ilt kiderüli, hogy az illetőt Dcutsch Ernőnek hívják. Állítólag ez volt az első pró-< hálkozása. Ráfizetett, mert letartóztatták. Tovább folynak a kihallgatások a Papp-figyben a vizsgálóbírónál A kir. ügyészség a kertészet-ügyében további nyomozást rendelt el A pécsi tábla tudvalevően papp városházi altiszt ügyében a bizonyítás kiegészítését rendelte o\'. így kihallgatta a vizsgálóbíró Vécseyf Barna műszaki tanácsnokot. A továbbiak folyamán szükségessé vált annak tisztázása, vájjon ér!e-c kár a várost ? Az egyik, a törvényszékhez beterjeszteti irat szerint az ügyből kifolyólag mintegy 150 pengő kár érte a várost, mig ezzel szemben a közgyűlésen eihangzott kijelentés szerint a városnak semmi kára sincsen. Mielőtt a tábla fellebbviteli büntetölanácsa másodfokon lelár-\' gyalja a Papp-ügyet, szikség ván ennek a kérdésnek a tisztázására: Milyen kár érte a várost a visszaélésekkel kapcsolatban. Dr. Imrefl László kir. törvényszéki vizsgálóbíró ezért augusztus 13-ra megidézte dr. Krátky "István polgármestert, hngy kihallgatás keretében tisztázódjék a kérdés. Ugy tudjuk, hogy a városi kertészet ügyében a nyomozás és vizsgálat még mindig nem nyert befejezést. A kir. ügyészség a/, aktákat ujbói leküldte a rendőrségre a nyomozás kiegészitéséix!, il\'etve ujrbb kihallgatások eszközlésére. Hetekbe kerül még, mig az ügyészség az ügyben meghozza döntését. Naptári Augusztus 12. csütörtök.Kom. kat. Klára sz. Protestáns Klára. Izrael. Elul hó S. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó lö-lg az „őrangyal" gyógyszertár és a klskanlzaal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek ríólután kedden eeém nap nőknek). - (Bélyeggyűjtők t.UlkoxóJ.) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. — Butorklállitáiunkat tekintse meg minden kónyszervétel nélkül. Kopsteln butoráruliáz. Párls és a világkiállítás (Párisi Impressziók, VIII. kanizsai szemüvegen) Amint már clőrcbocsátottaní, a magvai- pavillon meglátogatását legutol-|ára hagytam; tettem pedig ezt azért, hogy a többi népek produktumaiból az általános nívót megállapítva annál párlatlanabbul beszélhessek róla. Sőt, még aulenlikusabbá akarom lenni u pavllloliiinkról való leírást s ezért előbb közlöm, hogy mit ir róla & L\'Illuslration: .Tcrraszok, virágos lépcsők, kecses szögletes torony: imo, u Trocadéro virágoskertjeiben a magyar pavillon. Építőművészét, Györgyi Dénest dicséri, neki köszönheti frisseségét és báját. A modern élet művészetének és technikájának kiállításán olyan az. ősi, de mindig ifjú Magyarországnak az fyü-Icte, mint egy kezességből és harmóniából összetett mosolv.» — Azután beszél Magyarország védőbástya szere péről és kifejti, hogy « müveit nyugat mennyit köszönhet az ő évezredes, hősi védelmének. .Quand paierons. nous notre dette a cc peuplc béni, sauveur de l\'Oceident?. — Csodálatát fejezi ki, hogy Magyarország annyi küzdelem és harc közepette is Európa művelt országainak legelsői közé ludia magát fölküzdenl; ezt mutatja pavillon ja\', a mi tulajdonképen nem\' egyéb, mint a világ legszcl>b városának, Buda|>estnek fényké|>e. Beszél még az ország gyáriparáról, népművészeiéről, természeti kincseiről, \'hircs vadászatairól* hasonló modorlwn s végül Így felezi l>e: «La llongrie vous api>elle. N\'irez-vous i>as un jour?. (Magyarország hívja Ont is. Nem akarja meglátogatni egyszer?) Azt hiszem, épen francia szájból hallani Ilyen szavakat, ez eléggé elárulja, hogy milyen lehet a magyar pavillon. .Az ízlés cleganeia és kellem megtestesülése» — amint Gunnar Lövvegren mondja róla. Valóban, ez a megállapítás mindent magában foglal. A pavillon kívül is, belül is komoly ízlést, művészetet árul cl, e^ kissé szinte lemplomszcrű. Még ez is olyan jól esik az embernek a leglölib pavillon kiabáló, áruházi fényűzésével és nagystílüségével szemben. Iil>ből a kis országor skából többet és müvé-szlbbet tudtunk kihozni, mint a világ legtöbb nemzete, akiknél nagyon sok helyen a süUgalambhoz épen csak a szájat kell kinyitni. Az üveg|>ortálén ál homályos csarnokba jutunk, melynek falait középkori képzőművészetünk remekel díszítik. Minél l»eljebb haladunk, annál modernebbek és maibbak kezdenek lenni a festmények és szobrocskák. Megtalálhatók a legértékesebb herendi és Zsolnay-féle porcellánok, a mezőkövesdi, kalotaszegi szőttesek, torontáli szőnyegek, bőr- és fa-iparművészeti lárgyak és egészen modern, filigrán kis üvegszobrocskák, amiket a népművészetek pavilonjában egy i>esti fiatalember készít, csupán két kezével egy Bunsen-égő és vékony üveg-rudacskák fölhasználásával. Azután gyümölcs- és bortermelésünk gyöngyei, amiket ríiinden idegen már ismerősökként üdvözöl itt a paVillonban. A divatbemutatón nagy megelégedéssel vettem észre, hogy egy Trancia divatraj\'zolő a legutolsó pesti modelleket vázolja le a füzetébe. Az egész kiállításnak úgyszólván legkeresettebb restaurantja a magyar vendéglő. Főként a franciák látogatják, mert ilt még udvariasak a pincérek és minden Idegenhez a saját nyelvén beszélnek. Az idegenek is kitesznek magukért. A <gouluche»-t mindenki magyarul kéri és mindegjyjk tudja, hogy a zenészek, akik olyaji tüzesen jálszák a tdiardadic-t, hzok tziganc-ok. ^ Pcg.\'dsdfi Akvlot / 9AUMI KÖZLÖNY 1P87. auytmtui 12. A Rovatvezető: Dr. Dévalaé, Brdíta BöiUe Ismét alakíthatunk Mi asszonyok bizony nem szeret- ük az örök egyhangúságot, szeret- ük a változatosságot és ez legelsősorban az öltözködésünknél nyilvánul meg. Nem lehet természetesen általánosítani, de a legtöbb nő, ha két hónapig visel egy ruhát, már annyira unja, hogy legszívesebben a nélkül indulna el. Elég volt három hónap legfeljebb ahhoz, hogy minden nyári „gúnyánkat" sutba dobnánk, valami rendes öszi toilettért, de ha ez nem megy olyan könnyen, akkor legjobb volna valami kis alakítás ulán nézni. Már épen ideje. Mi jöhet számításba, nézzük csak. Hát először is az egyszerű angol ruháinkat legjobb hagyni, ahhoz nem szabad nyúlni, azt úgysem lehet .összesíteni". Ellenben az elegáns egyszinü, komplénkat már nem hagyhatjuk annyiban. Először is a kabátra „rászerelhetünk" fekete bársony gallért és a színes virágokat is kicserélhetjük feketére. Azután mi sem természetesebb, minthogy ehhez az összeállításhoz már mulhatlanul szükséges a minden őszi nagy fekete bársony kalap, de legalább is egy fekete bársony tokk elálló fekete fátyollal. Azután fekete-fehér cipő, ugyanilyen kesztyű és retiküi. Mást nemigen lehet a nyáriakból csinálni. No igen, de itt vannak a tavalyi fekete maroccin, vagy más selyem ruhánk, amit most ősszel, az átmeneti időben remekül ki tudunk használni. Vegyük elő és tartsunk szemlét felelte. A tavalyi fehér bubigallért szedjük le róla, helyette inkább egy kis imprimét vegyünk és revereket csináltassunk belőle és a ruha derekára is ilyen impriméből tegyünk sebarpot. A ruha, tekintve, hogy fekete, már az ősz és a közelgő telet akarja érzékeltetni, de a kivá gásban és derékon az imprimé bizo nyitja, hogy néhány szál még azért a nyárhoz köt. Később azután ezt az imprimét levehetjük és helyébe tehetünk egy, a divat követelményeinek megfelelő revert és övet. Az ember legjobban jön ki egy sima fekete maroccin ruhával. Azt annyit alakithatja, amennyit akarja, csak a díszek változnak rajta időnként, viszont ezzel egyidejűleg megváltozik az egész ruha tendenciája és kinézése. Célszerű jumperruhát csináltatni feketéből, vagy pedig egy sima szűk ruhát, négyszögletes kivágással, háromnegyedes ujjakkal. Na már most Hölgyeim, ez a faion szerintem olyan „mindenes" ruha. Most ősszel, ha felvesszük, teszünk rí egy imprimé bordűrt rüss-szerüen a négyszegletes kivágásba és ilyen imprimé övet a derekára. (Receptet lásd fentebb) Egy róka, vagy esetleg kettő és már remekül fel is vagyunk öltözve, megfelelő accessoir-ekkel természetesen. Később ezt levéve, a kivágás jobb sarkára nagy fehér szegfut tűzhetünk és feketefehér lakk övvel viselhetjük. Télen, ha délután vesszük fel, akkor a kivágás két sarkába egy-egy stras-klipset tehetünk, hasonlóképen a fekete övbe is és ha délután vesszük fel, akkor egy szines musslin sált gyűrünk a nyakba. Hát nem remek ez Hölgyeim? Viseljük egy és ugyanazon ruhát egész nap és mégsincs senki, aki megunná? Ilyen do\'gok kellenek nekünk — asszonyoknak. Divatposta /f. S.-n6. Sajnálom, hogy olyan hirtelen elutazott, átokul u komplikált ruhaügyeket bizony alig tudtuk megbeszélni. fai azt tanácsolom, hogy mi nél előbb j öjjön fel, nemsokára lesznek a divatbemutatók, szívesen magáimnál viszem egy néhányra. Ke ha- A staliszllkából kitűnik\', hogy a dohánygyártmányok értékes! és? az elmúlt költségvetési évben 107 mil-369.519 pengő bevételt hozottv 5,048.594 pengő 84 fillérrel többet, mint az előző költségvetési évben. Horthy István tábornagy nyilatkozatából : - A Darányi-kormány a helyes uton halad, mutatja ezt a minden vonalon jelentkező javulás is. • A német birodalmi munkaközvetítő hivatal je\'entése szerlnl a mun kanéikü\'iek száma 128.000-rvl csökkent junius havában. Az alkalmazottak száma állandóan emelkedi\'í-, igy a télen mutál kozó mé\'yponl után négy hónap alatt 2,177.000 személy jutott munkához, ami 13.1 százalékos emelkedést jelent. Május végén az alkalmazottak száma 7,289.000 személlyel, vagyis 63.5 százalékkal haladt meg 1933. évi január havi állapotot. • Lnmotte Károly helyetles po\'gár-mester szokásos havi jelentésében köző\'te, hogy a Margithid kiszé\'esl-tési munká\'atainál állandóan 350 -400 szakmunkás dolgozik s igy e\'ő-reláthalólag a hidal Jövő év májú- sábnn átadják a forgalomnak. • Az északi állam ik részéről fokozatosabb érdeklődés nyilvánul meg a rnagy >r tengeri iránt. Úgyszólván naponta történnek kötések dán \' Augusztus végén é> szeptember első napjaiban rendezik meg hazánk ban a 2000 klométeres európai kerék párversenyt. Nagykanizsát ez azért érdekli közciebbröl, mert a verseny Nngykanizsán megy keresztül. De érdekel bennünket azért is, mert arra egy nagykanizsai kerékpáros, Dávidovits Ferenc is benevez. i ■ft város érdekeit mjndig szem előtt tartó, Sportszerető po\'gárme.v ter, dr. Krjátky István telte ezt le. hetövé, aki\'a verseny nevezési dijá? kiutalta Dávidovits Ferenc részére. A Nagykanizsa színeit képvi elő fiu a szakértők szerint igen jó f;>r-mábtn van és egy kis szerencsével ragudjék, hogy kedves liosszu levelére csak igy válaszolok, de nagyon sok a munkám. Odvözlcl. BaLus. Legjobban ajánlanék egy fekete, hajszál fehér csikós elegáns sveifolt kosztümöt önnek, fehér maroccin blúzzal, rövid, kicsit hasított szoknyával. A két ezüst rókájával na. gyon elegáns lesz. Fekete bársony lokkot vegyen hozzá kis fátyollal, fe. ke te sevro pums cipőt, fehér kesztyűt és fekete rctikült. Üdvözlet. I számlára, Svédország és Norvé.l i, az utóbbi napokban Finnország részérő\' is érdeklődói mutatkozik. A számlázás minden e>etb.n.angol valutában történik. A Magyar Nemzeti Bank jegy." forgalma a juttus 31-i kimutatás szerint a július 23~i forg.i\'omlnJl szemben 76.4 n^llió pengővel 459,62 millió pengőre emelkedett. A Magyar Gazda Írja : Az Alföld csatornázása megkezdődött. Nyolcvanmillió pengős befektetéssel Kánaánt v iráz o\'nak a sivatagból. Kállay Miklós csutirnázád kormánybiztos szerint a munkálatoknál lehetőleg csak kézimunkát alkalmaznak, hogy niinél többmjn-káskezet tudjan-ik foglalkozlatni. A törvény évi 5 mil\'iót biztosit az ón. lözési munkákra. Rövidesen 240.000 hold öntözése vá\'ik lehetővé. Budapesten kublkusszál\'ó épül. A kubikusszállás haladéktalan megépítésére a székesfővárosi kö\'tsíg velésbí 44.000 pengőt vetlek fel. • Magyarország augusztus havában 6300 mázsa fris> paradicsomot exportált Ausztriába. Budapest székesfővárosnál az elmúlt hónapban 5,250.939 pengő adó folyt be, vagyis 270.000 pengővel több, mint az előző hónapban. , - amely a \\$e*enyzésekhez mindig szükséges - könnyen helyezést is érhet el a nemzetközi mezőnybe". Hisszük, hogy Dávidovits Ferenc vállalkozását siker koronázza és-Nagykanizsa közönsége az átfutó mezőnyben lelkes drukkjaival és biztatásával élőbbresegiti a versenyben. i A tehetséges kerékpárom azonbun, hogy a versenyen résztvehessen, további támogatás™ is szorul. Részére Gazdag Ferenc püspöki tanács *; 3 pengőt adományozott. További ada mányokat a szerkesztőség továbbit.1 (0 ellenében kapható az egyedárusilónál: SZABÓ ANTAL sportOzletében. Fogyókúrás hölgyek figyelmébe Az amerikai Tolediban elválasztottak egy férjet feleségétit, mert az asszony fér/c többszöri figyelmeztetés ellenére sem hagyta abta a fogyókúráját és testsúlya egy év alatt 70 kilóról 54 ki,óra csikként. A fér/ azzal érvelt a törvényszék elótt, hogy 54 kilós felesége nem azonos azzal a 70 kilós asz-szonnyal, akinek ő örök hűséget esküdött. Hét előadást tartottak eddig a Dóm léri játékok során és a hivatalos statisztikák sze-ílní már eddig több, mint ötvenezer ember nézte végig a szegedi ünnepi játékok produkcióit. Két alkalommal nézőtéri rekordot javított az érdek-Iődés, Az ember tragédiája ós a János vitéz egy egy előadásán, több, mint tizezer ember gyüll össze a Dóm téren, ugy. hogy különleges intézkedésekkel kellett a nézők nagy tömegét elhelyezni. Je\'enlős mértékben növekedett az idei játékokra érkező külföldiek száma is. Vasárnap fejeződnek be az ünnepi játékok, szerdán és vasárnap a Bizánc előadását ismétlik meg, csütörtökön a János vl\'ézt, szombaton pedig Az ember tragédiáját adják eiő. A János vitéz csütörtöki előadásáról a rádió helyszíni közvett-lést ad a Dóm térről. Tekintettel a technikai nehézségekre és arra, hogy a Szegeden szereplő miivés/ek legnagyobb részének a jövő hét;n már Budapesten kell lennie, a város yezetőségfe kénytelen volt a játékok maghosszabbításától elállt^, annak ellenére, hogy az idei előadások hozták meg a legnagyobb forgalmat és a legnagyobb érdeklődéit a Szegcdi Sz.ibadtéri Játékok hatéves múltja a\'all. 50 százalék;/* utazási kedvezménnyel 15-én estig lehet Szegedre utazni. Visszautazni 18-án éjfélig lehet. — Vígan mulathat, ha megnyeri a táskiigrammnfonl egyházközségi kultúrház alap c^ypen-gös sorsjegyével. ló blrek a nagyvilágból Kanizsai résztvevője ia lesz a 2000 kilométeres nemzetkőzi kerékpárversenynek A sportszerető kSzBnsfg támogatására szorul a kanizsai szegény versenyző 1^37. augusztus 12 exiaw •toftjótf* A polgármester elutazott Magas Mihály temetésére Dr. Krátky István polgármes\'er tegnap Tatára utazott, hogy az oly tragikusan elhunyt Magas Mihály piarista gimn. igazgató temetésén Nagykanizsa város közönsége nevé ben részt vegyen és koszorút helyezzen ravatalára. Ugyancsak K lemen Ferenc pénzintézeti igazgató, a Zrinyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör társelnökének távirati intézkedése folytán a Zrínyi Kör nevében az egyik ottani kegyesrendi gimn. tanár gyönyörű koszorút helyezett elhunyt elnökének koporsójára. A nagykanizsai rendházat és gimnáziumot Rozs Lajos házfönök képviseli a temetésen. Budapestről Tatára utazott dr. Bartha István, a nagykanizsai rendház és gimn. uj igazgatója, akinek első ténykedése, hogy részt vesz elődje temetésén és pénteken délelőtt ő vígzl a hivatalos gyászistenliszteletet 9 órakor a piarislatemplomban. A nagykanizsai városháza ormáról és a plébániatemplom tornyáról gyászlobogó hirdeti a város katolikusságának és a város polgárságának mélységes gyászát. Qyászlobogót tűzött ki a piarista rendház, a Notre Dame leányliceum, amely első igazgatóját gyászolja az elhunytban, a városi felsőkereskedelmi iskola, a Polgári Egylet stb. Magas Mihály temetése ma délután 5 órakor történik a latai templomból. Nagykanizsa polgársága valláskülönbség nélkül lélekben odazarándokol az egyszerű szerzetesi ravalal elé és imáival búcsúzik a jobb hazába költözött „Mi.ka bácsi"-jálól. .. Csütörtök reggel 9 órakor a plébániatemplomban nagy gyászistentisztelet lesz az elhunyt Magas Mihály lelkiüdvéért, amelyre a hivatalokat és testületekel, egyházközségi képviselőtestület tagjait és a város katolikusságát ezennel meghívja a plébános. — (Szabadságról) Wálligurszky Béla városi mérnök, 11 városi közmüvek igazgatója nyári szalwdságáról bevonult és átvette hivatala vezetését. — (Névmagyarosítások) A belügyminiszter engedélyével Kraj esovlcs Lajos nagykanizsai lakos Bor-patakl-ra, Kállovics László nagykanizsai lakos Nagysznbó-ra, Böhm Már-lon nagykanizsai kőműves Bárdosi-ra változtatta családi nevét. Az év legszebb filmje: a 40 ew»s asszony és egy magyar filmpremler, a Pókháló egy műsorban. — (Orvosi hlr) Dr. Miklós Imre sza]>adságáról megérkezett és rendelését újból megkezdte. — Alkalmi vételekben nagy választék Schützék ldényvégi árusításán. — (Az állami gépjárművezető-képző tanfolyam) a ni. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, VIII., József kórul 6.) szeptember 6-án este fél 7 órakor nyiiik meg. Háromórás műsor. 40 éves asszony — Pókháló. — (Külföldi vadászinvázió) A most kezdődő vadászszezonban — milil beavatott helyről jelenlik — rengeteg "külföldi fogja felkeresni a Somogy.zalai vadászterületeket. Olaszországból augusztusban és szeptemberben fogoly és szarvas vadászatokra egész vadászkülönvonatokat jelentettek blc. \\ Magyar film. PókhAló. Csathó Kálmán, Ráday, üombaszögi Erdélyi Mlci, Szakáts Zoltán. — (Falusi csata; 3 sebesülttel) Az elmúlt éjszaka Kólior Győző 24 éves boeföldoi legény Dosztop Dömötör barátjával a korcsmában iddogáltak és mulattak, fijíél után észrevették, hogy több pohár eltűnt. A pincérek körülfogták a mulatozókat és csakhamar szabályos csata fejlődött ki. Kóbort négyszer hátbaszurták, fe. jét beverték, ugy hogy eszméletlenül maradt a helyszínen. Dosztop ős Németh Imre szintén súlyosan mcg*e-bcsültek. Kórházban ápolják a csata hőseit. i ■ — Mindent megtalál Schützék maradékosztályán. — (Az abroncsnélkQl hordó feltalálója) Győző (Müllcrj Viktor cscndörkézre került. Győző feltaláló mérnöknek és orgonakészllő konstruktőrnek adta ki magát, kétnyelvű cégjelzéses levélpapírt nyomatott és igy sikerült ís Horváth Györgyné jákói-asszonytól 2000 pengőt kicsikarni azzal, hogy a nem-létező -Viktória művek általános faipari és hangszerkészítő rt.» nagy gyárat létesít. Az asszony a .gyárlxip> egy ócska harmonlumnál többet nem talált, megtette a feljelentést. Másutt orgonaszakértőnek adta ki magát Győző, Boronka községben rá is bízták az orgona megjavítását. 171G pengőt fel is vett, de az orgonát ugy elrontotta, hogy alig lehet már rendbe-hozni. Ehhez hasonló csalásokkal vá-dollan a «feltaláló» most a törvényszék előtt fog felelni üzelmeiről. \' 40 éves asszony - Pókháló. — Még a cigányt is bccsapta) Hank Jánosné 30 éves váll (I\'ejér megye) asszony minap Zalába érkezett és itt megbetegedett A kórházba szállították, ahol megismerkedett egy beteg cigányasszonnyal. Hankné rávette a cigányasszonyt, hogy felgyógyulása után menjen cl őhozzá, ő majd felhizlalja. E címen már előre kisebb-nagyobb összegeket csalt Ki tőle és ellógolt. A csendőrség most elfogta, csalás és lopás elmén indul meg ellene uz eljárás. v A 40 éves asszony (LII Dago ver) és Csathó Kálmán magyar filmje: Pókháló. Egy műsorban. —Női ruhákat, pongyolákat ldényvégi árakon vásárolhat Schütznől. Hosszú idő óta fekvő betegek a természetes „Ferenc József" ke-serüvlzet nagyon szivjsen isBzák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hasha.tó hatását általánosan dicsérik. Az orvosok ajlnlják. — (Súlyos motorkerékpár-szerencsétlenség) történt a balatoni műúton. Svo-lenszky József 20 éves mérnök motorkerékpárjával Siófok felé haladt és egy fordulónál összeütközött Németh Tivadar magántisztviselő autójával Svolcnszky életveszélyesen megsc|>c. sült, haldokolva szállították a kórházba. , ^ , Pókháló. Szerda—csütörtök. Várod Mozgó. — (Kerékpárbaleset) Tóth József. 23 éves siófoki borbély a balatoni országúton egy motor-kerékpárt akart előzni, de közben rosszul előzött, a motoros elgázolta. Súlyos sérülést és agyrázkódást szenvedett. Kórházba szállított. — Megelégedett vovők Másai igazolják áraink olcsóságát. ScbUtz Áruház. — (Halálos baleset) Ács István >53 éves lcsenccnémet-falusi fuvaros fát fuvarozott, a ba-dacsonylábdi állomásnál a kocsiról a lovak lába elé leesett s u kocsi átgázolt rajla. Hátgerinctörést szenvedett. Vasúton szállították be a kórházba, aliol meghalt. % — Sxáx fillér egy fényképezőgép. ha megnyeri az egyházközség kul-turház-sorsjegyén. — (Kiesett a vasúti kocsiból) Kuti József balatonfüredi kőműves Budapestről hazafelé utazott. Mikor a vonal a székesfehérvári állomásra befutott, Kuti még a mozgó kocsi nyitott ajtajáan állott. A leszállni akarók közül valaki véletlenül meglökte ugy, hogy Kuti kiesett u kocsi, ból és eszméletlenül terült ol a kövezeten. A mentők súlyos agyrázkódással kórházba vitték. 40 éves asszony. Lil Dagover. — Mindenki SohUtzék ldényvégi árusításáról beszél. — (A fürdés ujabb áldozata) Tragikus haláleset történt Marcaliban. Két barátjával fürödni ment Me leg István 18 éves fiatalember Marcaliban a téglagyára Ü levő vizesgödörhöz. Társai figyelmeztették Meleget, hogy a viz hirtelen mélyül, mégis Meleg a mélyebb vízbe került s lűr-leien ijedség vett rajla er\'Ötj kapkodni, kiabálni kezdeti s kőiben elmerült u víz alá. Társai rögtön utána ugrottak, hogy kimentsék, azonban a* többel nem bukkant föl. Ahogy i^zva az elmerülés helye fölött . keresték Szerdán és csütörtökön! Városi Mozgó. Bombamüsor! Magyar film! Csathó Kálmán regénye filmen: f ■ r f ■ f Főszereplők: Gombaszögi Ella, Erdélyi EM A |f HA I A Mlci, Németh Romola, Eszterházy Ilona, ~ W Rád&l Imre és Szakáts Zoltán. Ezenkívül az idei évad legszebb filmterméke, a Negyven éves assiony Figyelem I A nagy műsorra való tekintettel, az előadások 5 és fél 9 órakor kezdődnek. Rendes helyárak. Is találták Meleget, de a fehékcn bele süppedt az iszapba s nem tudták onnan kiszabadítani. Budákat és létrá" kai hoztak, amiben megkapaszkodhattak s ugy kihúzták Meleg Istvánt, dc addigra már halott volt. Pókháló. Ráday.Gombaszőgl, Erdélyi Mlci, Szakáts Zoltán. — Bátorokban a Kopstetn-cég vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Iza-tésl feltételek mollett. — Kevesebb ruhát kell csináltatni, ha a szövet azlngyapjubót készült, mert az évekig tart és mindig szép. Csak a szövet cslnálója tudja garantálni, hogy a szövetben csak természetes szlngyapju van. A magyar urlcsa-ládok részére évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként Is elsőkézből a Trunk-hahn Posztógyár, Budapest, XI., Lenke-ut 117. Még ma kérje a szövetminták költség- és kötelezettségmentes elküldését Nem fog csalódni, hanem évekre szóló megtakarítást ér el A kollekcióban rengeteg elismerést Is olvashat Szerda BUDAPEST L 17 Felolvasás. - 17.30 Tánclcmezek. — 18.25 Turl Elemér csevegése. — 18.35 A Kőbányai Altalános Munkás Dalegylet műsora. — 19.35 Este a Városligetben. — 20.30 Magyar! Imre cigányzenekara. — 21.20 Hírek.\' — 21.40 Budapesti Hangverseny Zenekar — 22.10 Időjárásjelentés. - 23.10 Vé-csey Ernő jazz-zenekara, Horváth Ernő énekel. — 00.05 11 Írek. BUDAPEST IL 18 Dr. Váczl Péter előadása. — 19.30 Hanglemezek. — 20.30 Hlrekf — 20.50 Dr. Tasnády-Kubacska András előadása. , BECS. 17 Zongora. - 17.35 Huber-dack-quemot zeneszerző müvei. — 19.25 Szimfónikusok. — 20.40 Két jelenet zenével. — 21.40 Zongora. — 2^.20 Bádiózenekar. — 23 Könnyű zene. Csütörtök BUDAPEST L 6.45 Torna. — lltána hanglemezek. — 10 Hírek. - 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 A 9. honvédgyalogezred zenekara Szegedről. — 12.30 Hírek. - 13.20 Idö>\'lzé», Idő. járásjelenlés. — 13.30 Fenyves Alice hegedül. — 14 Sáliak Pál énekel. — 14.40 Hírek, árak. — 16.15 Orosz ntfp-mesék. Elmondja Bonkáló Sándor. — 16.45 Időjelzés, hírek. 17 Hangk\'mezek. — 18 Dr. Kessler Hubert előadása. — 18.30 A rádió szalonzenekara. — 1\'9.30 Thury Lajo« elbeszélései. — 20 A szegedi szabadtéri játékok keretében a János vitéz előadásának közvetítése. Daljáték három felvonásban. — Az J. felv. után kb. 21.10 Hírek. - A JI- felv. után kb. 22.40 Időjárásjelentés. — 00.05 Hirek" BUDAPEST n. 19 Munkásfélóra. — 19.35 ZciUnfler Jenő Mozartmüveket zongorázik. — 20.30 Hírek. — 20.50 Felolvasás. 21.20 Tánclemezek. — 22.10 Időjárás-jelentés. ■fiCS. 1 "" ! **: 12 Szórakoztató zene. — 13 Mahler Dal a Földről. — 15 Divatos lemezek. 17.40 Dalok. — 19.25 KarlntlJai dalos-zenés est. — 21 Bécsi szimfonikusok. — 22.20 Bádiózenekar. — 23 Zenekar. . ; •r. flAOO 1987 augutilus 12 Fablnyl miniszter Varsóba érkezett Varsó, augusztus 11 Fablnyl Tihamér pfazilgymjnisztiT északi körútja során, már hazafelé Jövet Varsóba érkezett, Elhalasztották a nagy angol légigyakorlatokat London, augusztus 11 A nagy angol léglgyakorlatokat a rossz Idő miatt egy nappal el kellett halasztani. Egyébként közlik, hogy az első támadás alkalmával a repülőgé|>ek 20 százaléka áttörte a védelmi vonalat. ÍÜ A zalai bortermelők küldöttséget menesztenek a kormányhoz A tapolcai és a balatonfüredi járások mezőgazdasági bizottságai Ta-riolcán együttes nagygyűlést tartottak. A két nagy bortermő vidék bajait vitatták meg az ülésen. Vetőmagot kérnek a kormánytól, ugy, hogy azt a jövő évi termésből fizetnék a gazdák vissza, természetben. A borértékesítés tekintetében az a kívánságuk, híwy a tervezett nagy felvásárlásoknál vegyék figyelembe a tapolcai és füredi járások történelmi borvidék voltál és legalább 40.000 haktolitert innen vigyenek el. Adóban csak a bortermés 40 százalékát lehessen a jövőben lefoglalni, hogy legyen a szőlőt miből megmunkálni és legyen a gazdának miből élni. Sürgetik az általános adórendezést. A gyűlés elhatározta, hogy ezeket a kérelmeket együttes nagy küldöttség terjeszti a kormány elé. A küldöttséget Mlrbach Antal báró, a Kamara elnöké és Esterházy Móric gróf tapolcai képviselő vezetik fel. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai kraltalábai: ország József mag, műtrágya, nOvényvédelmlize-rak, gép, zmi, db. kerukedéaéban Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blrtaáf mellttt.) Toleton: 180. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle BBzögazdaúiM gépiit eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. APRÓHIRDETÉSEK npróhlrfelá. dl|« v.U.n.p .» Onn.pn.p 10 uólg 80 (Illír, mlnd.n tov.bbl uó 1 llllir, hílliOin.p 10 Mdlg (0 MII.\', mlnd.n to.íbbl fiú » l<ll*r. Csak hal,kall Itu.ri.i él *rtm tudja u ón Igényelt kielégíteni, vidéki nem gerencU. 2195 Kal.aaril.n házhelyek : 300 n-öl, S0 D-OI négyszögölenként 8—9 pengőéit aionnat eladok, kedveid tlzetésl feltételek mellett. Clm a kiadóban. Kereaek a város belterületén alajAa-... kMtepaiall azokat. Címeket a kiadóba kérek. 2373 kál eredő ajtók, ablakok e -adók. Bővebbel Szillnger, Eótvói tér 31. • Jó karban levő harékpArt veuek Sieniere-ulca 7. «. \' lakol*.I.é.yl tatja* alláláara fogad kereaitény család, közel ti öuiei likolákhoi, longorahaunálaltal, korrepetá Iái. Cta • kiadóban. ■arhatráao eladó Király utca 36. Deutscb. • Eataaaka kmmjhém llaita lakéit le etek uept 15-ii. Pertu dlvitazlel. * I *BVI l-re kiadd Eötvös-tér 19. rabári.ai>ai varrok. Javllok, helyben napidíj 1-50, vidéken 1-20. kinizsi ulci 60. Bántalvl Anoui. • Tanúié lelvétellk Stimpl IBszertlzIe lében. Kladjl a laptula)donoa Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda és Délzilal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. síim. Nagykanizsa m. várói polgármesterétől. 18376/1937. Hirdetmény. A városi Felsőerdö folyó évi vá-gásterületén a már meghirdetett tűzifa (Olfa) átverése folyó évi augusztus hó 12-én, tehát csütörtökön d. e. 9 órai kezdettel meg lesz tartva. F. évi augusztus hó 13-ra, tehát péntekre hirdetett ttlzlfaárveréa azonban elmarad. Nagykanizsa, 1937. augusztus II. HM Polgármester. Szezonvégi kiárusítás Az összes férfl és női nyári divatcikkek, fflrdó-ós strandcikkek angnsztns 2-tól 14-lg leltári áron árnslttatnak Brónyal Divatház Horihy M.-ut 1. A bélyeg érték! Otthon, padláson, fiókban heverő bélyegeit értékesítheti minden hétfőn délután 6-tól 8 ig a nagykanizsai Bélyeggyűjtők Asztaltársaságánál — az OMKE-ban. Minden bélyeggyűjtőt szívesen látnak. Tagdíj nincs I Ofc&pn&jjot cwfamczibm Kmthozlíalik Már 8 pengőért vehet fényképezőgépei, mellyel jó felvételt készíthet. 6 bavi részletfizetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL (otó szaküzlet —laboratórium. kapható lapnak kiadóhivatalában. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniozky-utoa 8.) igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforüal (hideg-meleg folyóvíz, központi lütés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. KSzgazriaaéti Rétnéa|Uruiá( Meri Nyomda és DGlzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsa Könyvnyomda, kftnyvklWarat. ve—laaó Méaat, liktl kOayrck éa dobozok íjára ■ „Zalai KBzIBay" politikai aapHap uarkaaztóaéga éa kiadóhivatala Készítünk i mindenféle kereskedelmi, Ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasári. egyházi és Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és eskelésl érlesllése-kel, gyászjelentéseket, névjegyet, lalragaszo-kat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunk: űzlctí könyveket, Ogyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zaebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket éa tömböket, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fallnapttaakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legaksóbb árakon. A Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fö-ut 5. szám alatt - * hMWfenw tnsKilMM It iMsaUn Ki«a*> ¥ (MMÜTüvíMá 55Ü kteimMHiiiáiu un*. IMalia Bah*. Zalai itralfc> 17572827 77. fivtolyaia 182. tzám Nigykanlua, 1037. augusztus 13 péntek Ara 12 ZALAI KÖZLÖNY -2325ÍI é* UadAMvaUI: PM 5. siia. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hóra I pengő 40 fillér. Szerkesztőségi és kí«dóhhr>UU tdefoai 78. u Jog és törvény Irta : dr. Antal latváa ny. államtitkár, országgyűlési képviselő Vidor Hugó, a nagy francia romantikus regényíró mondotta, hogy Magyarországon, »a jog állandóan viiatkozik és harcban áll a törvény-nyel.« Vlctor Hugónak ezek a szaval mély benyomást tellek rám, sok szor behatóan foglalkoztam eaeküek mélységes értelmével és őszinte lé lekkel mondhatom, kénytelen vagyok én is igazat adni ennek az idézetnek, magam is azon a nézeten vagyok, hogy a jog állandóan küz* delemben áll a törvénnyel. Azonb.in eiőrcbocsátva, hogy ez nem po\'iti-kal, hanem inkább jogbölcse\'eti természetű megállapítás, hangsúlyoznom kell azt is, hogy ez a harc a jíig és törvény között nem spedá* Hs magyar jelenség, általános tünet ez, amely minden népnél és nem-zelnél ezer esztendők óta, - amióta csak helyes értelemben vett jogról és helyes értelemben vett törvényről beszélni lehet - állandóan fo-lyamatban van. Mert, ha a jogon, az ember lelki és gondolati világában élő jogi normát, a törvényeken pedig a törvénykönyvekbe foglalt és a törvényszakaszokon szilárd formákba öntött jogszabályokat értjük, akkor megállapíthatjuk, hogy a gondolatvilág ós a valóság e jogfogalma között minden időben, minden népnél és nemzetnél észrevehető űr és szakadék tátongott. A jog és a törvény dualizmusának ez a ténye jelentkezik már a római jogban is, jelentkezik az egyházjogban, amely különbséget tett »jus humánum* és »|us divinumw között és a jognak és törvénynek ez a kettessége keresztülhaladt az> egész középkori Jogfejlődésen is, ahoi az főként a recitiált római jog és a germán nemzeti jog, vagy az uj korban a természetjogok és a történelcmjogok ellentétébe nyilvánult meg. Tart ez egészen nap-Iáinkig, amikor a tételes jognak törvényparagrafusokben s Üárd formába öntött rendelkezéseivel szemben állandóan hatályosul a bíróságnak és a joggyakorlatnak jogot, méltányos jogot, szokásjogot teremtő tevékenysége, ennek a tevékenységnek rendszeres hangyamunkája, amelynek eredménye az, hogy ez a joggyakorlat a tételes jognak szigorú és merev rendelkezéseit az ó etvi-szonyok fejlődésével organikus ö sz hmgzásba hozza. Ez a kettősség és joggyakorlatnak ez a jogteremtő, méltányos szokásjogot alkotó jelen-tősége talán a legpregnánsabb a mai modern angol jog konstrukciójában, ahol az úgynevezett »com-mon law«-val szemben állnak a *princi|pies of equlty« szabályiig amelyeket a »chancery dpur jogalkotó tevékenysége fejlesztett ki. A jogtudománynak, főként a jogtudomány megál\'apitásail gyakorlatban alkalmazó jogszabályalkotásnak az az. egyik legfontosabb feladata, ^gy áthidalja azt az ürt, amely a A topánok elfoglaltok a Hanhau-szorost Sanghai pályaudvarát megszállták a kínaiak — A Sanghai előtt álló japán tengeri haderő készen áll a beavatkozásra — Kina nem hajlandó teljesíteni a japán követeléseket — A szovjet halomra végezteti ki a japán kém-gyanusakat Tokio, augusztus 12 | Japán csapatok a nankaui hágónál \' megütköztek a kinai kormány központi csapataival. A harc kimeneteiéről áttekinthető jelentések méfl nem érkeztek. Az észak-klnal japán helyőrségek folytatiák a tisztogatás munkáját Peking és Tiencsln környékén. Sanghaiban végsőkig feszült a helyzet. A kinaiuk még nem haj\'an-dók teljesíteni a japán követeléseket, amelyek értelmében a japán telepek környékéről vissza kellene vonniuk a biztosító őrségeket és le kellene rombolniuk a tábori erődöket. | Tokio, augusztus 12 Japán csapatok ma délelőtt fél 10 órakor elfoglalták a nankaui szorost. Az eredményt heves légi és tüzérségi harc árán csikarták ki. A kinai csapatok. délfelé visszavonulóban vannak. A kínaiak 80 halottat veszítettek. 1 A japán tengerészeti tanács elhatározta, hogy ha Kina nem rendezi megfelelően a lungfaoi incidenssel kapcsolatos ügyeket és nem hajlandó tjetyesiteni a japán kö-v veteléseket, akkor a Sanghai előtt állomásozó japán hadihajók megh felelő Intézkedéseket lesznek a japán nemzeti becsület megvédelme-zése érdekében. Sanghai, augusztus 12 Ma délelőtt 11 órakor 800 klnal katona megérkezett Sanghai pálya udvarára. A vasúti forglalom megszűnt. A kínaiak 3 japán ,j>oIg!ári személyt letartóztattak. a Kínai jeleiTtések szerint Nankau bevételét megelőzőleg a kinai csapatok szívós ellenállást fejletlek ki és mindkét félnek nagy veszteségei vannak. I , A szovjet áldozatai Moszkva, augusztus 12 Irkutzban 27 embert agyonlőttek, mert a szovjet-halóságok azzal vádolták őket, hogy Japán részére kémkedésben vettek részt, azsnklvül kisiklattak egy vonatot. A kínaiak megtámadták a japán csapatokat (Lapzártakor érkezett) S«ngliai polgármestere kijelentette, hogy nem vonja vissza a csendőrséget. G00 ki-nai Pekingtől délrv megtámadta a ju. pánokat, akik azonban visszaverték a kínaiak támadását. Enyhült az európai nemzetközi légkör Mussolini bókós kijelentésének visszhangja a béke-politika megerősödésére enged következtetni Róma, augusztus 12 Az olasz-angol közeledést elősegíteti/.; Mussolininak az a messinal beszéde, ameiy szerint az ő szicíliai utja a béke politikáját szolgálja. — A hadgyakorlatok befejezése után - mondotta Mussolini - politikai jellegű záróbeszédet mondok Palermóban, de már most el akarom oszlatni azokat a riasztó és képtelen híreket, amelyek még ma is feftünnek a látóiialáron. A Duce itt arra célzott, hogy a nyugatsziciliai hadgyakorlatot általában mint angol és franciaellenes gesztust kommentálták külföldöd Mussolini tehát ezt .az értelmezést gondolatvilág jogfogalma és a valóság jogfogalma között fenn álL Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az alkalmazásra kerülő jogszabályokat összhangzásba kell hozni a valódi igazságosság követélményéivé\', vaqy amint ezt egy nagy német jogász hangoztatta : >Die in praktischen Geltung stehenden Normen nül den Ideen der wahren Gerechtigkeit in Einklang zu bringen, in Einklang zu halten.« Ennek a követelménynek a teljesítése, a jogszabályoknak a va\'ódi akarta megcáfolni. Az angol és a francia sajtó elégtétellel vetle tudomásul az olasz miniszterelnöknek ezt a nyilatkozatát. A kedvező Ion-doni és párisi visszhangot |>edig a Giornale d\'ltalia már szerdai számában nyugtázta. Az <Jasz lap megállapította, hogy a angol és francia sújtó magatarlása arra vall, hogy a nemzetközi légkör megenyhült. A nemzetközi közvélemény maga is megállapíthatja, telte hozzá a Giornale d\'ltalia, hogy Szicília nem támadó jellegű hadműveleti támaszpont, hanem a Földközi-tenger, békéjének és rendjének őre. Az angol-olasz tárgyalásokkal hozzák összefüggésbe Drummond rómui angol nagykövet szerda délben történt látogatását a londoni külügyminisztériumban. Párls, augusztus 12 A sajtó élénk figyelmet szentel Mussolini legutóbbi nyilatkozatainak. Altalános nézet, hogy a Duce békés ki-jelentései az angol-olasz közeledésre irányuló diplomáciai törekvésekkel állnak összefüggésben. Mussolini — irja a Petit párisire — Ismételten hangoztatta, hogy Olaszország békés célokat követ. Mindi n-esetre jellegzetes, hogy ezek\'a kijelentések éppen most a Róma és London közötti ^syhQlés után hangzanak el. igazságosság eszméjével való összhangzásba hozása a magyar törvény hozást nagy általánosságban két nagy feladat elé állítja : először gondoskodni kell arról, ho>>y azok a törvényeink és jogszabályaink, p melyek már megalakulásuk é» lét-rehozatásuk pillanatában sem fe\'el-tek meg jogérzületünknek, a nemzeti jogérzü\'et mélyén élő jogeszme ideáljával összhangzásba hozassanak. A második feladat: gondoskodni arról, hogy a kiöregedett és hatályon kivül helyezett jogszabá- lyok megfelelő, rendező, átcsoportosító, esetleg kodifikáló munka révén az élő és hatályban lévő jogszabályoktól elkülönltlessenpk, hogy\' ezáltal az a harc, amely az egész világon, minden népnél ós nemzetnél, amióta jogról és jogintézményekről beszélni lehet, megszakítás nélkül folyik, az élő és a hatályban ■ lévő jog, valamint a hatályon kivül helyezett és elöregedett jogszabályok között, Magyarországon is, lelje* erővel meginduljon és állandó rendszeres folyamatossággal tárlat, ............._iAHte mnm* _ A termőföldet ia elhordta és mccMártengert hagyott maga után az ítéletidő a Letenye~vidéken Zala vármigy* kUüyüléaének ülése Zalaegerszeg, augusztus 12 Zala vármegye klsjjyülésén vitéz Teleki Béla gróf főispán napirend előtt a letenyevidéki sulyós elemi csapásról megemlékezve elmondta, hogy igen sok szegény család vált hajléktalanná és sürgős segítségre van szükség. Dr. Szűcs Andor előterjesztette a kárjelcntést. A kisbirtokosok, szegény falusi lakosok kára 80.000 P, az uradalmaké, közületeké 130.000 pengő. Lakóház 27 elpusztult, 57 megrongálódott, Dobriban egy emberélet is áldozatul esett. Javaslat: az elemi károsultak segélyalapjából az alispán 3500 |>engőt osszon ki és indítson gyűjtést n vármegyében. Kovács Sebcstény Miklós a mér1 nökember szemével nézve adott képet a csapás roppant mé re leiről. A hat vészes óra alatt 158 milliméter csapadékot mért, ami az országban eddig nem volt. A Borsfa-ptutflJíV Nagykanizsa és Letenye közt átszakította az utat és másodpercenként 60 80 köbméter viz zudult a falvakra földekre mindent elsöprő erővel. Lehordta a termőföldet, elmocsara-sitotta a réteket. Mocsárszagu az egész vidék, kitűnő talaj a maláriának. A legszegényebbek kára mintegy 18-20.000 pengő. Ezt kéri előteremteni. Pehin József hozzászól lására megjegyezte, hogy pataksza-báiyoz\'ással nem lehet segiteni, meri a csapadék rendkívüli vo\'t, amit lehetetlen levezetni. A főispán kijelentette, hogy a kormányhoz tett jeelentésében hűen tárta fel az eseményeket s reméli, h »gy munkája sikerrel jár. Az alispáni javaslatot elfogadták. A napirenden több kanizsai Ogy is volt. Ezek között a 600.000 pengöfs függökölcsön meghosszabbítása, a háromszögelési kö\'tségek előlegezése, a Zalabér-nagykanizsai körút kiskockaköburkolattal való élláLV sa (4000 P és 1000 Ínséges napszám), a Jeányliccum épületének átalakítása, a méntelepi bővítési munkák. -jóváhagyást nyertek. \' A keszthelyi ós nagykanizsai polgári patkolótanfolyam költségedre 400 pengőt szavaztak meg. Nagykanizsától évi 400 P bér mellett 7 holdat kiván bérbevenni Urszényi Mihály fürésztelep és parkettgyár lélcsitéee céljából 25 évre. Három hónap alatt 10.000 P-t építene be s azután folytatná a beruházásokat és állandóan 50 munkást foglalkoztatna. A kisgyűlés azt kívánja, hogy a szerződést Szlavónia r. t. is irja alá. ízléstelen tüntetés lózsef főherceg kastélya előtt Tihanyban m Sí ml. Ideges emberek gyomor- és bélbajánál reggelizés előtt egy fél-pobár természetei .Ferenc Józítf keserűvU Idssé felmelegítve igen kellemes blzlszer, amily a Méile-tétet elrendeli, az emésztést előmozdít^ és az egész anyagcserét j tékonjran befolyásolja. Az orvosok ajánlják. Tegnaptól máig Ország: Rákospalotán szerdán este egy öt utassal Párádról jövő bérautó a fordulóban összeütközött az 55-ös villamossal. Az autó öt utasa súlyosan megsebesült. Újlaki Klára 28 éves magyar leány Firenze közelében egy olasz ismerősével autóklránduUlson volt. Közben az autó felborult. A leány su lyos sebeibe belehalt. Debrecenben pesti kasszafurók megfúrták egy vállalat kasszáját ós 1600 pengőt zsákmányoltak. Alpár Gitta októberben saját tár sulatávai európai körútra indul. Az iskolaév szeptember 4-én kez dödik és junius 15-ig tart. Ujabb fépfenés megbetegedések történlek Miskolcon. Egy asszonyt és egy leányt szállítottak kórházba. A kemecsei választás augusztus 22-én lesz. ( Világ: Tatarescu nyári kacsának minősítette a román kormány távozásáról szóló híreket. < Párisban a taxitulajdonosok bevonták jármüveiket. Ma 230 laxl fut csak Párisban és 10.000 taxl-soffőr maradt munka nélkül. A szovjet-vasutak 3000 fötisztri-setöjét bebörtönözték. A hollandiai cserkész-jambtortoe befejeződött. Egy bécsi orvos felfedezte a veszélytelen fogorvosi érzéstelenítést A bécsi cionista értekezlet elfogadhatatlannak minősítette a Pa-ies;tina ketté oszlására vonatkozó tervet Salzburgban az ünnepi hetek programján Az ember tragédiája is szerepel. A stockholmi sakkbajnokságon a 16. fordufó után 1. Hollandia, 2. Lengyelország, 3. Magyarország. A nők versenyében 1. Csehszlovákia. Lapzárta i Röder Vilmos mlniszterclnökhelyet-tes ma délben kiludlgatáson jelent meg a kormányzónál Gödöllőn. A honvéd törvényszék Marcaliban folytatta a tárgyalást. A tanuk azt vallották, hogy a csendőrök verték a talpukat. ítélet szombatra várható. Csór község mellett egy traktort vontattak, a gép leszakadt és maga alá temetett több embert. Nagy Ferencet, Takács Győrgyöt, Irányi Istvánt, Vörös Józsefet, Imre Feieneet és Horváth Rózsát haldokolva száUi-tolták be a kórházba. Kgy vörös hadifogoly, okit a nemzetlek elfogtak, kihallgatása alkjaimé val bevallotta, hogy ő és a szovjet egy repülője végezték a támadást a hatalmak liadihajól ellen. Párisban a Szajnábe futott egy autótaxi, } ember Qlt benne. Tihany, augusztus 12 Tihany lakosságát kínos Incidens tartja izgalomban. Egy három tagu kiránduló társaság tünUtö felvonulást rendezett József főherceg tihanyi kastélya előtt, amelyben a főhercegi pár most nyári pihenőjét tölti. Trágár és sértő szavaktól volt hangos a part. A csónakban ülö társaság a Habsburgokra és ezek családtagjaira szórta a szitkokat. A társasagot a csendörök igazoltatták és kiderült, hogy kettő közülök fiatalkorú. Mindhármukat feljelentették. Az e^et a lakosság kő ében érthető felháborodást váltott ki. _IHf. angüttius 13, Az Iparososztály és a városi-rend kialakulása hazánkban 3 Irta: dr. Makevlcxky Gyula A mi hospes-városalnk céheinfK megalakulására a német hatás nyomta rá kétségen kivpl a bélyegéi, különö-sen Szepcsséghen és Rrdélyben. De speciálisan magyar céhalakulásoM js látunk. Az egy utcában lakó iparosok u város rölem|>lomábau oltárt építőnek és a középkor vallási mísztérlu. mának hatása alatt vallási oltáregye! sületck alakultak egy-egy utca la|<úi. ból. Később az egyes ipurájgpk o városban utcák szerint csoportosulnak és igy kiképződik a pékek, mésiárusok szabók, stb. utcája, "z oltárcgyesüle.\' lek pedig ij>arágnk szerint tömörül-nek ejj^bc. A mohácsi vészig a ma<(yar ipar nem tudta ellátni a piaoot, akármeny. nyit is termelt, el tudta adni. Konjunktúra volt és behozatalra szorult a magyar arany j>edig egyedüli akkori arany-forrása volt Európán ik. De j;»n Amerika felfedezése, uj arany és ezüst folyamok hömpölyögnek Furópa felé. A városiak anyagi helyzetét a bécsi ezüstnénzrontást kővető bitel-krizis is aláásna. Rákövetkezik a (örök rom-lás, a nagyszabású bel- és kivileli kereskedelmet az állan-ló háborúk, íz örökös határozatlanság, a valláskftz. delinek derékban kellétörik. A jx>1-gárság csak a heti piaara és heti vásárra termel és csak kis üzemekben, ellentétben a Nyugat mindjobbüo gépesülö és mechanizálödó na^v üzemeivel. Kzek az okok kénysWritik a céhek t, hogy szervezeti és gazda, sági megszorításokat vzessenek be, szabályozzák a munkaidőt és a szer-szám.tnennyiségei és véjül a m.m\'kás-tarlás lehetőségét is megkötik. Kötött lesz az iparűzés minden vonalon és ez a városi cehrcndszer gazdasági kötöttségének a merevsége az uj világ, rend, a felvilágosodás eszméinek Ma. gyarországba jutásával kezd csak li gyúlni. Mikor is az állam nyul bele a céhek és városok önkényuralmi rendszerű ipar és kereskedelmi szo-bályozásába. A magyar városok pem szülnek Welserekct és Fuggereket, akik az egy. szerű Ipar mechanlrálására, a hatalmas munkahelyek szervezése és Fúró* pút behálózó kereskedelem által a császárok és királyok hitelezői lesz-nek. A magyar városok lakósal n tisztes kisipart képviselik, mely állandó torzsalkodásban van a másikkal és féltékenykedik akár üzleti, vngy polgári politikai hatalmára. A kuruc-korszak magyar-magyar pusztításai n legsiralmasajib gazdasági merevedésbe kergetik a városokat és a céhek elzárkóznak mindennemű ujilás elől. A városok szellemi és gazdasági élete a végső pusztulás 1 Oltárára kerül. A török-kor ijdején a végvárak és védelmük aljában letelepedett városok magyar kereskedelme és ^>«ra teljesen elpusztult, hi<z a török a s»ját kereskedőit és iparosait ülteti be általa elfoglalt városokba. A császár kezén levő városokban az állandó tő rök 1 táboruk, a városok súlyos megadóztatása, a kereskedelmi utak bizonytalansága súlyosbítja a kereskedők és iparosok megélhetését és en. nek következtében ez a néposztály épp ugy fogy és pusztul, mint a* egész mugyarság. A szabad királyi városok szervezettsége mellé a tőrök küzdelem idején a mezővárosok és a végvárak jol)bágy.i|>aros konkurenciája is küzdőtérre lép és lassan a közvéleményt meghódító céhellenes vélemények is elősegítik a szabad királyi városoknak lassan, de biztosan megbiduló anyagi leromlását. A vármegyék az 1625 :40. jc. alapján maguk szabják meg az iparcikkek, élelmiszereknek az árait. Az ármegállapitó bíróság Ítéletei alá rendelik a szabad királyi városokat is és igy a megyei törvényszék természetes, lnjgy a nemeik Olcsó nyári vásár Singeméi aug. 2—14-ig. 1937. 13. MUM BOZLW* urlta * rífniejfrék » JogaWI „ennsak arTM Iwsmaitík fel, hogy a bevándorol!, éóhelare ni\'ni srcrve. zcll i\'letnekwt UvottartaAk a keri\'it-kedí-Kinlíil, hanem az árakat a f0. gyaszlók a nemesi éi^tiiiüi lakosság erdekeihez mírlék. (Folyt kÓT.) ló hírek a nagyvilágból Roya» Tyler, a Népszövetség magyarországi megbízottjának második évnegyedes jelentéséből, amely erősen javulónak látja Magyarország pénzügyi helyzetét: - Nagy lépés történt azoknak a nehézségeknek áthidalása terén, a melyekkel Magyarország az 1931. évi krízis és a fizetések megszüntetése óta küzdött. • A külföldi adósságok szolgálata a hitelezőkkel kötött három évre szóló egyezmény a\'apján ezentúl devizában fog történni. • A Magyar Nemzeti Bank belső helyzete megerősödött és teljesíteni tudji a szükséges átutalásokat. Az 1936- 87. pénzügyi évben hót év óta először u közigazgatás be4 vételei a kiadásokkal szemben 12 millió pengő többletet mutatnak, figyelembe véve az üzemek veszteségeit is. Az állami üzemek helyzete is kedvezőbb a tavalyinál. A Magyar Nemzeti Bank arany-és deviza tartaléka az utolsó negyed ben emelkedett és az 1936-37. év folyamán jelentékenyen megerősödött. A külkereskedelem a junlus 30-ig terjedő hat hónap alalt 70 millió 700 ezer pengő kiviteli többletet tüntet fel, ami nagyobb, mint a háború óta fcz összehasonlítás aiapjaui vehető bármely időszak többleténél. A behozatal csökkent. Az őszi termés kilátásai jóknak látszanak. A buza kiviteli ára az Idén előreláthatólag magasabb lesi. • Az állami üzemek eredményei szintéi*1 kedvezőbbek a tavalyiaknál. Az államvasutak egy 20 millió pengő összegű kölcsönt visszafizettek. • Az ipar fejlődése fo\'ytatódik. Az utolsd években a nemzeti jövedelem növekedése a depresszió mély pontja óta most volt a legnagyobb. (Tyler.) • Budapesten, a Nemzetközi Aflz-szonyhét tanácskozásain a szónokok hangsúlyozták, hogy az asszony-hetet azért rendezték meg, hogy kiépítsék a világ asszonyainak szo\'i-daritását és dolgozzanak a béke érdekében. Lumnitzer Sándor magyar galamb \'övö bajnok 198 találattal Forselles finn bajnokkal szemben megnyerte a világbajnokságot. - K»tollku»ok t Mindenkinek kötelessége egy pengős ^vliázkózségi kulturhí*-sorsjegyct veuai| . A látóhegyi csillagvizsgálón megnéztem a Finsley üstököst Mini egy előkelő, ritka vendég olyan pontosan harangozta be előre a Finsley üstökös a csodát váró emberiségnek megérkezését és igy jogos is volt az a várakozás amellyel ezt az ismeretlen jövevényt, aki egy emberöltőben állítólag csak egyszer jelenik meg, mindenki ke lő felkészültséggel fogadja. Nagykanizsának van egy csÜ\'ag-vizsgáió látcsöve, amelyről már többszőr alkalmam volt lieszámo\'ni, többszőr is irtam annak rejtelmes tudósáról és most, hogy a Fins^y üstökös megüzente jövetelét, misem természetesebb, minthogy az emljer egy nyugodt éjszakáját feláldozza egy nyugtalan tapasztalatért, hogy szeintöl szembe láthassa az üs\'ököU. A toronyóra már éjfél fe\'ó közelgett, amikor kerékpárommal a Látóhegyet tűztem ki célul, igyekezve felkeresni ismerösömet, aki rejtelmes és hosszú távcsövével ismeretlen számításaival annyi csodás és számomra megfoghatatlan környezetbe vezette be könnyen Je\'-kesülö világomat. Csillagvizsgáló barátomat műszerével együtt, dacára a nagy üstökög-eseménynek, a legmélyebb álomban találtam. Nem baj, most már mindegy. Én üstököst akartam látni és misem egyszerűbb, mint a cél érdekében bezörgetni barátom ablakán. Végre megjelenik egy álmos fej, akiben alig ismertem fel régi, többször meglátogatott emberemet. Dicséretére kel\', hogy betudjam, hogy amint jövetelem célját előadtam neki, majdnem az ablakon ugrott ki buzgalmában, erősen mentegetve magát, hogy rácgulyás volt a vacsorája és ez az oka, hogy igy elfeledkezett az üstökösről, amely pedig öt érdekelte legelsősorban. Mindjárt fel ÍJ ajánlotta, hogy figyelmességemért bőkezűen fog megajándékozni, mert örök életére szerencsétlen lett volna, ha a Finsley üstökös anélkül távozott volna el tőlünk, hogy ő nem adta volna le a névjegyét. Felállítottuk a messzelátót és beigazítottuk a Göncölszekér rúdjá- nak vége és a Sarkcsillag közé. Egy ideig keresgettük földünk előkelő vendégét, dc végre barátom felkiáltott, hogy szerencsésen megtalálta és egy pontban megrögzítette a távcsövet. Belenéztem a messze-látöba és láttam is egy csillagot, a melynek a csóvája ugy volt odanőve fényes magjához, mint a falusi legényeknek az árvalányhaj a kalapjuk karimájához. - Ez a-Finsley üstökös ! - erősítgette emberem és én egyéb el\'cn-bizonyiték hiányában azonnal el hittem neki. Amig elcsodálkozva néztem ezt a csillagot, emberem elővette ismét a számításait, hogy szokott kalku\'áeió-vai még nagyobb bámulatra ragadjon engem. - Az üstökös oly közel van földünkhöz, hogy megfelelő műszerekkel még jeleket is lehetne váltani ve\'e, ha volna rajta valaki, aki fel fogná ezeket. Mindössze hetvenöt millió hétszázezer kilométer az egész, — tekintett fel a tudósom jegyzeteiből. Elbámultam, hogy ilyen pontosan Mszámitotla, amire a legnagyobb határozottsággal jegyezte meg : - Számitásoin biztos, legfeljebb öt, tiz kilométer lehet az elténél. De azután sictett még erre is meg nyugtatni engem : - Ennyi eltérés a vi\'ágmindcnség-ben nem számit. Ebben azután megegyeztünk. £pi>en én voltam a cső előtt, a mikor egy kellemetlen eset történt velem és a messZelátóval. Valami gyengébb idegzetű meteor, amelyik nem bírta a Finsley üstökös közellétét, megunva eddigi működését, bele bukott\' a világmindenségbe. Pontosan a cső előtt futott végig tündö kö-ve, vakítóan, nagy fénycsövével. És ezt olyan szemkápráztató módon tette a messzelálón kcreszlü\', hogy egy rettenéssel ugrottam el a táveső mellől, nagy buzgalmamban feldönt-ve azt állvánnyal, csővel mindenes^ tői. t A szerencse kegyesebb volt hozzánk, mint a meteor, mert a táv- 2 napig; tart még -Áruház. ha cserépkályhát! a lOltal ld*ny előtt a legmodernebb tllielásl rendtzerekre átalakíttatja. 213a CaerépkAlyhák gyönyört! kivitelben raktáron. Vételkényszer nélkül tekintse meg nagy oMr«pkál|ha-raktáraMt Juliitok 4i áUhUtfaoktt l újponloitbbin végítm. Nagykanizsa, Németh Qéboi* KUlaludl-n. 30. kályhát. csőnek a nagy zuhanásban nem tör-* tént egyéb baja, mint a szétesett részeket kellett újból összerakni. Újra felállítottunk mindent és én megfogadva 3 legmesszebbmenő hidegvérüséget, beigazítottuk a csövet ismét az üstökösre. A Sarkcsillag rosszalólag villogtatta sugarait felesleges ijedelmemért és jónak tartotta egy kis futó bárányfelhő mögé bújni, hogy ne-lássam indlszkrét elmoso\'.yodását. , - Nem babona, - folytatta tovább emberem - hogy egy ilyen üstökös megjelenése felkorbácsolja az emberiség szenvedélyeit. Könnyebben hajlamosak minden zavarkeUésre és felfordulásra. Megváltozik az alaptermészetük és féktelenek lesznek; Élő igazolása szavaimnak a már eltávozott Halley üstökös, amely világháborúba zavarta az emlieriséget. Nugyot nyeltem, de azért hall* gattam tudós emberemet, aki tovább folytatta fejtegetéseit: - Egy a vigasztaló ennél a Finsley üstökösnél és pedig az, hogy ive cosinus szög alatt hajlik a Palrok--los pályaivéhez és igy meg van a j lehetőség arra, hogy nem fogja keresztezni a Mars csillag röppályájának alfa szögét. Mhyen megnyugtató dolog ez, gondoltam magamban és hálás tekintettel néztem emberemre, aki rendületlenül folytatta számításait. Egyszer csak, mint akit a darázs csipett volna meg, ugy ugrott fel számiti\\sai mögül és megragadva vállamat, felhevült arccal kiáltotta : i - Augusztus 27-én a Sophokles csillag, ez az én felfedezésem - tette hozzá csendesebben - tehát n Sophokles bele fog kerülni a Finsley üstökös légkörébe és izzé-porrá fog pusztulni. Erre a bejelentésre a gyöngyös verejték verte ki a homlokomat és alig mertem megkérdezni) hogy ez mennyiben fog érinteni bennünket ? -- óh, itt a földön nem lesz nagyobb baj, nyugtatolt meg ijedtségemre - legfeljebb egyes helyenként sürü felhőszakadás lesz jégveréssel, de a Sophokles ? — annak egyszer es mindenkorra vége. Most már belenyugodtam a helyenkénti felhőszakadásba és Sfe-phokles tragédiájába, amelyet mö* gamban már előre kezdtem megJ gyászolni. I Egy késői pinoelakó léptei elvcfli-ták a figyelmünket a mésszelátótól. Épj>en akkor ért oda, amikor So-i phokiest gyászoltuk. Megállt előttünk és engedélyt kéri, hogy belenézhessen a messzelátóba. Tudós barátom megadta a pincelakónak az engedélyt, aki alig nézett bele a csőbe, amikor megragadva annak nyelét, egyet fordított rajta egyenesen a pincék irányába beigazítva, sictett megjegyezni: - Az ördög kíváncsi ezekre az égi szamárságokra. Ha olyan jó ez a cső, akkor most azt is mutassa meg, 4 ■AUM ■OZL\'ONY 1837. áugtaitm 13 Egy gazdát megölt a tehene, egy máslkat lelőtt a kntyája hogy kl van az asszonnyal együtt a pinoében, mert már fél étrája dörömbölök és nem akarja kinyi tam az ajtót. Ez az ujabb esemény elhomályosította Sophokles bekövetkezendő végzetét, elfeledtette a bajt okozó Flnsley üstököst, meri csillagvizsgáló emberem, illetve tudós barátom sietve kapta össze műszerét és a legnagyobb határozottsággal jegyezte meg : - Családi ügyekkel az én messze-látóm nem foglalkozik ! összepakkolt mindent és engem, meg a pinoelakót bucsu né\'kül otthagyott a Látóhegy tetején. Gyönyörű nyári éjszaka volt. Az éjje\'i, kicsapongó felhöcskék más tájakon nyargalásztak és én kerékpárom lámpaüvegjében fürdetve meg egyik pajzánkodó csillagot, nekivágtam a hegyoldalnak lefelé. Talán a végzetes sor.su Sophokles volt ez i«\\ pajzánkodó csillag, amelyik még nem tudja azt, amil én tudtam, hogy augusztus 27-ikén fiatal életével itthagyja ez azt öncélú, mindent eltipró világmindenséget. Lóránt oda.i Csütörtök BUDAPEST T. 17 Hanglenuzck. — 18 Dr. Kcsslcr Hubert előadása. — 18.30 A rádió szalonzenekar". — t\'0.30 Tbury elbeszélések — 20 A szegedi szabudtérl játékok keretében a János vitéz elő-adásának közvetítése. Duljáték három felvonásban. — Az I. felv. után kb. 21.10 Hirek. — A 11. felv. után kb. 22.40 Idöjárásjclentés. — 00.03 Hirek* BUDAPEST II. 1» Munkásfélóca. — 10.35 ZeiUnuer Jenő Mozartmüveket zongorázik. — 20.30 Hirek. - 20.50 Feloivasás. 21.20 Tánclemezek. - 22.10 Időjárás-Jelen tés. BECS. 17.40 Dalok. - 19.25 KarintliW dalos-zenés est. — 21 Bécsi szimfonikusok. — 22.20 Hádiózenckar. — 23 Zenekar. Egyszerű történet irta: Erői Gábrielt* Fülsiketítő robbanás rázta meg., a gépgyárat. Gomolygó, fojtó füst lódult szél a munkateremben. A ka. zánhól magasra csapott a láng. Vas-szilánkok pattogtak szerte-szét. A munkások rendetlen összevisszaságban, rémült ordítással rohantak egymásnak az ajtót keresve. Teljes volt a pánik. Fmnczy főmérnök keresztül tört az üvöltő munkáslómegon. A ka. zán felé tartott. Nem akart lünni n szemelnek. A kazán, az ő munkája megsemmisült! pillanatig eszelős tekintettel bámulta az izzó, meggörbült acéllemezeket. A forróság elviselhetetlen volt. Mellette már lángot vetett a munkaasztal. Egyre pattogtak a vasszilánkok. Ösztönösen hátrált... Későn volt- Arcába csapott egy izzó, alig látható acéldarab. A szeméhez kapott. Felhördült... Támolyogva indult az ajtó felé. Még hallotta a tűzoltók szirénáját... Nai gyöt lélegzett a fojtó füstből, azután arccal előre zuhant. Amikor magához tért, csuj>a fehérségei látóit. Kórterem, párnák, kötések.. Erőlködve ült fel az ágyban. Körül-nézett. Különszobában feküdt. I-ejo fe-leli a szabályszerű \'tábla; Ferenczy Zalaegerszeg, augusztus 12 Vörös Ferenc 62 éves rédicsi gazda a rédicsi főutcán a zabos szekérbe fogott tehenei előli haladt. Az egyik tehén hirtelen megvadult, szarvával a gazda szájába döfött, de ugy, hogy agyvelejét is (összeroncsolta és kiszúrta a szemét, majd a már eszméletlen embert nekihurcoltu a ház falúnak és ott összetaposta. Vörös Ferenc több órás szenvedés után meghalt. Kismákfán Büki Laj<« sörétes puskával ment kl a mezőre. Egy helyen lefeküdt, maga mellé telte a puskát. Közben a kutyája mellette ugrándozott. A kulya lába be\'e-akadt a ravaszba, a puska elsült és a sörétek súlyosan megsebesítenék Büki Lajost. Élétveszé\'yes á\'l.ipotbJn vitték kórházba. Ingyen tejet kapnak a zalai anyák ée csecsemők A belügyminiszter 4600 pengőt utalt ki vitéz Teleki Béla gróf főispán kezeihez arra a célra, hogy terhes és szoptató anyák, továbbá csecsemők és óvodás gyermekek november hó elsejétől kezdődően féléven át napi fél liter tej he/ juthassanak, ha azt önerejükből nem tudják megvásárolni A m. kir. tisztiorvosok és a Járási m. kir. állatorvosok közbejöttével minden érdekelt községben ki fogják jelölni azokat a gazdaságokat, ahoi a tehenek tuberkulózis-menl© sek s ennek következtében az akció tej veszély nélkül megvásárolható. Az egészségügyi ráutaltságot a hatósági orvosok és az egészségvédelmi szolgá\'atok, az anyagi ráutaltságot pedig az elöljáróságok fogják megállapítani. Ennek az akciónak nagy egészségügyi jelentőségén kivül gazdasági fontossága is van, mivel felhívja n gazdák figyelmét arra, hogy a tu-btrkulózis-uHjntesnek nyilvánított tehén teje előnyben részesül a többiekkel szemben. Az akciót a sümegi járásban kezdik meg és a Zöldkereszt szolgálatok területén. Prognózis: Qyenge légáramlás, néhány helyen eső, zipor, esetleg zivatar, a hő emelkedik. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megfigyelőállomása jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +20"2, ma reggel s +17 0 délben: +28 6. Csapadék: 0-0 Az ötödik gól megölt egy nézőt a zala-szentgróti sportpályán Zalsszcntgrót, augu.zlui 12 A celldömölki Vasutas Sport Egyesületnek egy kombinált csapatd mér között Zalaszenlgróton az ottani sporlegyesü\'ettei. A mérk\'.zést, amelyet a celldömölki VSE nyert meg 6:1 (3:1) arányban, nagyszámú közönség nézte végig. Köztük voll egy lelkes sportember, Czilrák Jó zsef festő. Mikor a CVSE |obbszél-söje berugti az ötödik gólt, az izgatott drukker hangosan felkiállolt: — Már 5 : 11 A kővetkező pillanatban szivéhez kapott, összeesett és holtan terült el. A sportizgalom ölte meg. Sziv-liüdés volt a halál közvetlen oka. Női-, férfi- és gyermek- részletre olcsón vehet (kórjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Béla. Egyszerre rohanta meg az emlékezés. A gyár... robbanás... menekülő munkásai. Mi is történt vele? Próbálta mozgatni a lúgjait. Egész könnyen sikerült. Felülni is tudott, ha nem is olyan könnyen. Balszcmc körül lüktető sajgást érzett. Végigsimította. Vasmag kötésre tapintott. I.e akarla venni, de felszisszent. Ijedt sejtés szántott végig minden idegszá Ián. Kiverte a veríték. Mégegyszer hozzányúlt a kötéshez, vigyázva meg-nyomta a szeme iáján. Puha ürességet érzett alatta. Szerette volna mégis csak letépni a kötést. Nem biria. Kiáltani akart, de a rászakadt felisme réstől csak tompa hörgés szűrődött ki összeszorítod fogai közül. Megpillantotta az éjjeliszekrényen a csengőt. Eszelősen ütötte az öklével. Egymásután csörömpölt le az ütéstől az óra, a lázmérő, az orvosságos üveg. Kitágult szemmel, a síeléstől kifulladva nyitott l>e az ápolónő. Arca csupa kérdés volt. Ferenczy elernyedt izmokkal, sárgás-fehér arccal, már kimerülten Teküdt. Uralkodni akart magán, de a luingjn rekedt volt, nliogy megszólalt: — Nőyér kérem, ml lett a szememmel ? Az ápolónő zavart arccal máris az ajtó felé hátrált. — Kérem... én., n\'m is tudom^. miudjárt küldöm a főorxos urat. Becsapódott inögötlc az ajtó. — Ferenczy most már mindent tudott. Az.egyik szeme nincs töl>bé. Elvette a gyár. Előbb az egész élete munkáját, a kazánt, azután a szemét. Felordított: — Úristen...! Erőltetett, széles mosollyal az ajkán nyitott l>e az orvos. A mérnök felült ágyában és orvosát megelőzve szólt: — Ne fáradjon, doktor ur.t Tudok már mindent. Nincs, csak egy szemem! Nyomorult vagyok! Félszemű nyomorék! Vadul furla fejét a párnába, válla megrándult a kíntól. ^ Az orvos előbb vsak nézte. Megszokta az ilyen fájd&lomkitöréseket. Neki, aki kezet, lábat amputált s utána feleszmélni lálta betegeit, nem volt szokatlan az ilyesmi. Látott gyermekeket meghalni az anyjuk karjában és izomrándulás nélkül tudta végignézni. A szive jótékonyan el kérgeseden busz évi gyakorlat után. Még is kötelességszerűen vigasztalni akarta betegét: — Nézze, mérnök ur, minden fáradozásunk ellenére sem tudtuk a sze-mét megmenteni? Teljesen szétroncsolódott a szemgolyó. I)e. egy-két hét alalt begyógyul. F.s már beszéltem egyik specialistánkkal... Majd meg. látia. észre sem veszi senTÖ, hogy csak egy szeme van. A másikkal egészen jól fog lálni, sőt a munkáját is \\ folytaihatja majd. Nos, nyugodjék meg hát! Férfiak vagyunk és ha az Isten csapást ad, erőt is adott hozzá, hogy elviseljük. i. Ferenczy mereven nézett maga elé. A vigasztaló szavak hatástalanul leperegtek róla. Az orvos kicsit várt, a karórájára nézett és tovább beszélt: i — Nekem most mennem kell. Még két műtétem van. De ha mérnök ur kívánja, értesítem az esetről hozzátartozóit... Van valakije, akinek Írni szeretne? Ferenczy arcán pillanatra derű lopakodott keresztül: — írni? Igen... A menyasszony-ina\' szeretném értesíteni. Kovács Marika; a szüleinél lakik Öreglakon. 11a doktor ur lenn- olyan szíves... Az orvos bólintott. Kezét nyujtottp é-s az ajtó felé indult. Ferenczy utána szólt: \\ » — Doktor urf Mégis..! arra kérem, talán ne értesítsen senkit... Majd ha meggyógyultam, magam megyek el öreglakra, l\'gy talán könnyebb lesz. Ahogy kívánja, mérnök ur! Kattant az ajtókilincs. Ferenczy Béla egyedül maradt. Egy hónap múlva az őreglaki tanító kapuján sápadt, megnyúlt arcú férfi lépeti be. Sötét hajából ezüst sávok ütköztek ki. Kevesen ismerték I volna fel benne a régi, kisportolt, j erőteljes, biztos lépésű Ferenczy mér. I nököt. auguszlui 13 a Aiati Éoájm Emelkedik a Balaton mellett nyaraló külföldiek szama A Balatoni Intéző Bizottság adatai szerint a külfö\'di vendégek száma három esztendő alati 6503 róI 15.015 főre, az idegenek itt töltölt éjszakáinak száma 93.220-ról 181.098 főre emelkedett A külföldiek közö t legnagyobb számmal osztrákok voltak. Ausztriából 5911-en keresték föl a mult évben a Balatont s 93.591 napol töltöttek a balato i fürdőhelyeken. Azután követke lek a csehek 34.503 nappal, majd a némeiek 24.603 nappal, de vollak vendégek Algírból, l^gyip ómból, Palesztinából, Ausztráliából és Perzsiából is A legjobban frekventált és legsűrűbben látogatott fürdőhelynek Siófok bizonyult. Itt a mult évben 2868 idegen fordult meg. Siófok után következett Héviz 1758, majd Balatonfüred 1192, tová bá Balalonle\'le 1142, Balatonalmádi 980, Keszthely 936, Balatonboglár 577, Balalonföldvár 559, Ba-latonujhely 501 és B latonszárszó 242 idegennel. Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a bélmozgást reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar mcgélinkiti, az emész-főcsatornában összegyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi 8 a gondolkodó- és munkaképességet emeli. Az oivosok ajánlják. Naptári Augusztus 18. péntek. Kom. kat Ipoly é8K. Protestáns <poly. Izrael. Elul hó 6. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg az „őrangyal" gyógywertAr ó« a klskanizsal gyógyszertár. GWflrda nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, póntek délután kftdden egész nap nőknek). - (Bélyeggyűjtők találkozája) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKB tanácstermében. Csak még ma, csütörtök este; 40 ávas atejsony - Pókháló Az udvar csendes volt. A levegő szinte mozgott a fülledt bőségtől. A kut árnyékában kis ka -sák hüseltek. Odébb loni|>os komondor emelte fel " fejét, de csak lustán érdeklődött n közeledő vendég iránt. A kert felől rózsasiinü ruha villant. Boldog sikoltással, kitárt karokkal fűlött Marika a vőlegénye elé. Haja szanaszét repdesett s uz arcán ragyogó örömből mindjárt látta a f£rn, lwgy menyasszonya még nem tud semmit. Nem tudott tovább ménnl Kgy helyben várta be a leányt. Ar-cán csókok özönét érezte, nyaka köré két meleg kar fonódott. — Bélai Te... te csakugyan itt vagy? Hát illik az embert ugy megijeszteni? Te... te rossz fiu... Borzasztóan aggódtunk érted a robbanás után. Édesapa irt is a kórházba, ahonnét azt válaszolták, — maga a főorvos irta, houy semmi aggodalomra nin -s ok, rövidesen makkegészséges les/el. Amint látom, hála Istennek, úgyis van... Azért jöveteledről értcsitheltél volna, de hát tudom: — a sok munka... No, de fő, hogy itt vagy. Most gyere már apáékhoz, lent sziesztáznak a málnabokroknál. Emlékszel még, amikor olt bújócskáztunk? { Mindezt egy lélegzetre monlta el. A férfi meg csak állt, mint a szél-fitött, mozdulatlanul. Marika arcáról hirtelen lefutott minden vér. ) — Hót te nem is őrülsz? Vagy fáradt vagy? ; . Rekviem Magas Mihályért Ma délelőtt 9 órakor nagy rekviem volt a ferenciek plébánia-templomában Ma.jas Mihály piarista igazgató, házfőnök lelkiüdvéért. A gyászistentiszteletet p. Horváth Adorjón helyet-lesházfőnök végezte, majd megadta az általános na<<y abszoluclót. A kóruson Gazdag István kántor alkalmi gyász, dalokat, majd a Dies iraet adta elő megkapó szépséggel. A gyászszertar-táson megjelcn\'ek a piarista rendház itthon levő tagja;, a városi képviselőtestület tagjai a Zrinyi Miklós Irodai-ml és Művészeti Kört dr. Tholway Zsigmond tb. elnök, Kelemen Ferenc és dr. Szabó Zsigmond társelnökök képviselték, ott voltak a különböző Intézetek tanári karának képviselői, a Kath. Legényegylet és az elhunyt nak számos tisztelője. Tegnap délután temették cl Talán óriási részvét mellett Magas Mihályt. A temetésen Nagykanizsa város közönségét dr. Krátky István polgármester képviselte, a rendházat |>e;IIg Rozs Lajos házfőnök. Több intézmény koszorút h«lyezclt volt eluökének rava-lalára, igy a város, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör, stb. \' Holnap, pénteken reggel 8 órakor a Notre Dame leányliceum kápolnájában Terszhuyák László hitlanár végez gyászistentiszteletet, mig 9 óra. kor a piaristák templomában BarUia István dr., az uj igazgatö-házföaök mond gyászmisét. — (A szerkesztőségből) Barbarlts Lajos, a Zahtl Közlöny felelős szerkesztője szabadságáról vlsz-szaérkezett Nagykanizsára és ma átvette hivatalát. — Megelégedett vevők mául Igazolják áraink olcsóságát. Schütz Áruház. Aggódó, anyás mozdulattal nyúlt Ferenczy homlokához. Béla, te beteg vagy? Alig álísz a lábadon... Sietve vonszolta egy fehér nyirfaliadhoz. A férfi szólalt meg először: — Marikáin, én... búcsúzni jöttem. Mint egy ijedt sikoltás, ugy szu- kndt ki a lányból: — Elutazol? — Nem, — felelte a férfi — én őrökre, búcsúzom tőled. Amíg ezt kimondta, sürgős néznivalója akadt egy málnalevéUn, ahol épen egy méhecske tollászkodott. Az Ián lehúzta ujjáról a karikagyűrűt és letelte a padra, kettejük közé. Marika szeme szélesre nyílott a rémülettől. Torkából, ijedt, akadozott — (A szolgabirőságról) Dr. Lonlay Alá* járási főszolgabíró nyári szabadságáról bevonult ás átvette hivatala vezetését. (A rendőrségről) A belügyminiszter dr. Écsy Jenő rendőr fogalmazót, a nagykanizsai kapitányság autókörlet-osztáiyának vezetőjét a gyékényesi határrendőrsóg-hez helyezte ál. Écsy Jenő három és fél esztendőn át működött a nagykanizsai kapitányságon és e*en idő alatt kitűnő kvalitásaival és a rcleic. kel való előzékeny és közvetlen érintkezésével a város közönségének nagy. rabccsülését érdemelte ki. Csathó Kálmán magyar filmje, a Pókháló és az év legszebb filmje, a 40 ávaa asszony még ma, csütörtök estei — Mindenki Schützék Idényvégi árusításáról beszél. — (A piarista gimnázium) igazgatósága felhívja a gimnáziumi Ifjúságot, hogj- a megl>oldogult Magas Mihály iKuzKulóért holnap, pinteken 9 órakor az intézet kápoln\\j4bfln tartandó gyászmisén teljes számban meg jelenjen. — Butork{állításunkat tekintse meg minden kényszervétol nélkül. Kopsteln bútoráruház. AM nem látta, nézze meg, örök emlékezetében marad: 40 ávas asszony. — (Vadőri szakvizsgák) Kellő számú jelentkező esetén az idén október 25—27. között Gödöllőn az oltani vadászati hivabalnál vadöri szakvizsga fog megtartatni. Ezt meg. előzőleg kéthetes előkésiltő tanfolyam lesz, mely kötelező. Vadőri szakvizsgára jelentkezők adják be kellően fel szerelt bélyegköleles kérvényüket aug. 31 lg a földművelésügyi minisztérium vadászati osztályához, ahol bővebb felvilágosításokat is nyeri jetnek. — Saját érdekében és örömére szolgáló meghívásnak tosz eleget, ha a Kopsteln Butoráruhá* ős*l mübntor-klál-Utáaát megtekinti, vételkényszer nélkül. szavak buggyantak kl: — I)e hát miért, Béla... miért? Mit tettem? Vagy... la\'án... már nem szeretsz? Mire ezt kimondta, rnflr tele vort a két szeme "könnyekkel. Ugy érezte, megszakad a szive. Ferenczy csak most nézelt fel a menyasszonyára. Vesztére tette, mert ebben a pillanatban, amint a sza-vai Itatását látta, vége volt uz önuralmának. Az éred férfi szerelmével szerette Marikát. Tudta, hogy fájdalmat fog neki okozni, de meg akarta kímélni attól, hogy megtudja a valóságot. Most, hogy belenézett Marika szemébe, azt az iszonyatos rájdahnat, amit benne látott, ő nem birtu el. Telve volt minden szeme keserűséggel, ahogy be- i ------g- — (Anyakönyvi hirek) Nagykanizsán az elmúlt hét alatt 8 gyermek született, 5 T}u és 3 leány • I\'eterka István asztaios segéd & Csere Margitnak rk. leánya, Zlegler György hentes mester és Gorlczay Ilonának rk. leánya, Mörk János női fodrász mester és Matijasics Márián** rk. leánya, Tóth I^jos vasúti mnnkás és Böröndi Annának rk. fia, fŐks Jenő városi jöv. ellen 3r és Sprnng Idának rk. ria, Bak«a-OyöTftf patkoló őrmester és Prolly Bózsártak rk. fis, Vinkler peren.- ács segéd és Horváth Annának rk. fia. Házasságon kívül született 1 fiu. — Halálozás 14 történt: Gáb Ferenc nyugb. városi utca seprő rk. 73 éves, Tar I.ajos városi szegény ref. 85 éves, Szekeres Erzsébet sütemény árus rk. 50 éves (Bocska), Vinczck Wnlel napszámos rk. 64 éves, Bozsonovlcs János cukrász mester g. kath. 77 éves, Hübsch Etelka ck. 20 éves, Tóth I-aJosné Böröndi Anna rk. 23 éves, Vlaslcs Mártonné Miha. llcs Anni rk. 59 éves (Palin), .Háhn Gyula Izr. 89 éves, Kovács Károlyné Kovács Anni rk. 84 éves, Gáspár Já-nosn í Meskó Anna rk. 70 éves, Sáf-rán Józscr ács mester rk. 63 éves, Ixivász István földműves rk. 81 éves (Gyóla puszta , óxv. Pfeifer Ferenrné Kracker Mária ág. h. ev. 60 éves (Szepetnek). — Házasságkötés 8 volt: Julak István cipész mester rk. és Kozó Juliánni rk., Jóny Imre tüzér főhadnagy g. kath. és Algner Margit rk., Fogarasi József városi tisztviselő rk. és Frlesz Margit rk., Kövesl Gyula Máv vonatkísérő rk. és Erdélyi Gizella elárusítónő rk., Tézer Károly (elv.) vasesztergályos rk. és Szakos Mária rk., Polák Károly (elv.) cipész mester rk. (Szombatliely) és Horváth Margit rk., Büki József Máv üzlv. gyakornok rk. (Pécs) és Horváth Ilona rk., Bognár József szabó segéd rk. és Garzol Katalin női fodrász segéd. Két nagy sláger egy műsorban: a felejthetetlen 40 éves asszony és a magyar vígjáték, a Pókháló. szélt: — Kicsi Marikám, te nem lehetsz a feleségem. Látom, te nem tudod\' bog)\' én nyomorék vagyok?t Vadul, keserűen felkai-agutt. mint aki eszét vesztette. — Nézz a szemembei A gyár, a robbanás nyomorékká telt. Elvesz, tettem a rél szememet, fcrted.c most már Marikám? A leány e^y pillanatra uiegdöl>bent. Értelmetlen arccal nézett rá. Az ijedtségtől megingott ültében, mint egy taglóütéstöl. Fercnczynek nehéz, keserű férfi-könnyek folytak végig az egyik ar-cán. A másik szeuic szárazan, mereven tek\'n ett a semnltbe... Mert a másik szeme üvegből volt. Marika arca, lm Tehet, még egy árnyalattal fehérebb lett Most már csakugyan mindent értett. Szülei különös gyöngédségét a 1 utolsó heteken. Azután egyideig pár lap mindig hiányzott az újságból, mire kezébe kapta. A cselédek ijedt, Csodálkozó, kicsit szánakozó tekintete... Minden... minden ezért volt?t Felemelte a j>adról először Ferenczy fáradtan lehullott ,ke«ét, aztán az árván maradt kis karikagyűrűt és visszahúzta azt 0 férfi ujjára. Ekkor már nem is volt hátra semmi, csak ráhajtotta aranyfürtös fejét is a naptól barnára égetett, erős férfi kézre. Felettük a csillagok Téuyesednl kezdtek. Esteledett... , _ J Városi Mozgó. Még csak ma csütörtökön ! Bombaműsor! Magyar film! Csathó Kálmán regénye filmen: f I ■ f | f Főszereplők: Qombaszögi Ella, Erdélyi ■3 A gÍ||jB| A Mlci, Németh Romola, Eszterházy Ilona, ~ v W Rádal Imre és Szakáts Zoltán. Ezenkívül az Idei évad legszebb filmterméke, a ; Negyven éves assiony Figyelem I A nagy műsorra való tekintettel, az elfladísok 5 és léi 9 Arakor kezdődnek. Rend., helyárak. 1037. auguixtui 13 «t megtalál Schlltzék mara-dékosztályán. — (Olcsóbb lett a piac) Zalaegerszegi laptársunk örömmel jelenti, hogy az oltani piacon az árak kezdenek visszaigazolni 11 normális színvonalra. Gyümölcs, zöldség, te) és tejtermék lényegesen olcsóbb lett az utóbbi napok alatt. — A* •fykáxkSu4fl Irodában is kaphatók a kulturház-alap egy-pengös sorsjegyei. Aki most meg nem nézi, többé nem láthatja a 40 éves asz- uonyt. A témája kQlönleges. LII Dagover ragyogó és « többi három főszereplő utolérhetetlen mflvész. —N<1 ruhákat, pongyolákat Idényvégi árakon vásárolhat Schütznól. — Kevesebb ruhát kell csináltatni, ha a szövet szlngyapjuból készült, mert az évekig tart és mindig szép. Csak a szövet cslnálója tudja garantálni, hogy a szövetben csak természetes szingyapju van. A magyar uricsa-ládok részére évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként is elsökézböl a Trunk-hahn Posztógyár, Budapest, XI., Lenke-ut 117. Még ma kérje a siövetmlnták költség- és kötelezettségmentes elküldését Nem fog csalódni, hanem évekre szóló megtakarítást ér el. A kollekcióban rengeteg elismerést ls olvashat — Alkalmi vételekben nagy választék SchUtzék idény végi árusításán. APRÓHIRDETÉSEK vaaárnap kényelmet autóval olcaón utalhat. Elójegyzéa Kaulmann Manóul!. Telefon 2 22. 1903 Egy kllfafcajárata tzoba auguaztua 15-te kiadó Kólctey-utea 14. 2352 Veraenyképea .Llkórgyár" Zalamegyében baveaetett SgjaCUI kerea. Ajánlatokat .Ukórgyái" alatt továbbit a kiadóhivatal. Eleórmdü frlta kéaar llbaaair Upható Singéinél, piaci htttllllkáben. 2381 Nöl divat kalaaaxalaaaaa legújabb modelljei ulán alakultok It olctón kéaaüi nek. Székelyné, Caengery-ut 18. Tanuló, leányt felvetlek. 2386 Jól aiámoló IrodlotanS azép kéalráa-aat gyakornoknak felvétetik. Polgár textil-nagykereakedét. 2387 Klakanliaán, Szent Flórián-tér 6 alalll bálban lakáaak éa •*la<kal)la«aak kiadók. 2388 ul »>, .Jé- l/l azonnal lelvélellk Sugir- 2389 lakaléalaáart tat|oa olláUora togad kereaztény család, kózel az óaazea lakolákhox, longorabaaználattat, konepetá láa. Clm a kiadóban. Kiadja a laptulajdonoa Köigaidaaági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanlzaán. Pelelóa kiadó: ZaUl kár.ly * Interurbán teleion : Nagykanizaa 78. szám. kapható lapunk kiadóhivatalában. OfcsénÁsjjot cwfiamczibm szórakozTialik Szezonvégi kiárusítás iz összes férfi és női nyári divatcikkek, íflrdó-és strandcikkek angnszlns 2-tól 14-ig leltári áron árnslttatnak Brónyal Divatház Horthy M.-ut 1. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, nOvónyvédelmlaze-rek, gép, zaák, atb. kereakedéaében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitünó szerkezetű különféle mwMti népeit eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. lomíulaídonosQ 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljzgyzési- vagy Vámcserekönyv (Szállítási bárcakonyv) hitelesítve P 4\'00 Kapható a Zalai Közlttny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. A bélyeg érték! Olthon, padláson, fiókban heverő bélyegeit éitékesit-heti minden hétfőn délután 6-tól 8-ig a nagykanizsai Bélyeggyűjtők Asztaltársaságánál — az OMKE-ban. Minden bélyeggyűjtőt szívesen Iáinak. Tagdíj nincsi U többe a ZALAI KÖZLOüT, ha bejelenti nyaraló címét. A kiadóhivatal portómentesen koldi nlina bármely 1 b e 11 ö I d I nyaralóhelyre. Ponyva Kazalponyva — Gépponyva Repceponyva — Kocslponyva Gabonazsák - Kévekötő Manllla — Gazdasági kötéláru Hirach és Szegő Zsák- éa ponyva-kSIoaSnzés Páratlan kedvezmény a Zalai KfizlCny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmsnlozky-utos 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortial (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Felhívás Budapestre utazó olvasóinkhoz t A budapesti Márkus Park SzinpJd (VIII., Muzeum körűt 2.) junius 25-c óla sikerrel játaza Szilágyi . El-emann- Kellér nagysikerű, francia miliőben lejátszódó operettjét, a >GólyaSzanatórium<-ot. Augusztus hóban Budapestre ula. zó olvasóink érdekében sikerült a színház igazgatóságával oly megállapodást létesítenünk, miszerint az alanti utalvány ellenében a Márkus Park Színpad [ténztára 30 százaléka kedvezménnyel 2 sa-mélyre szóló belépést Ad. A Márkus Park S.inpnd naponként 1 előadást iarl negyed 9 órai kezdeíiel. Ajánlaltw tehát az utalványokat vagy a délelőtti elővételi pénztárnál, vagy délután 6 órától it rendes napi pénztárnál előzetesen beváltani. (Jegy rendelés : 134-737.) -ZALAI KÖZLÖNY- UTALVÁNY, melynek ellenében a budapesti Márkus Park Színpad (Vili. Muzeum-körul 2. Tel. 134-738.) jegypénztára 2 drb 3O°/0-os kedvezményes jegyet szolgál. niiykiilnnMttl Utam Vállalat MENETRENDJE érvényes 1W7. má|ua 22-tól. Ertaoébat-Ur laaulállamáa 4\'« 5 28 7 58 928 II 18 I3J0 13 40-16-30 17 23 1828 2008 2148 2318 2348 -)«iu n-ia m.1 n-k 5 c » a ■ 3 I 8 Letenyei menetrend Utwyiríl Ind. B 48 N«(ykul»á/t irt. 7-58 N.gyktnU.i/ól Ind. 14 00 UUnytr* trk. 1610 III BIZTOS eredményt csak ugy ér d, ha hirdetéseit a naponta tfibbezer példányban megjelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adta fel. Kiadóhivatal Főút 5. (az udvarban.) Tel. 78. Mjum. a IsHaUiéoüoa *L {\\mtm\\m§ Uvm* Ü ttálaaW La^kMá VáUtti ktoiTBaa»<UJátta« MsfllrmlBOi [Msláa Oiktr. Zalai iárolfc) 77a Évfolyam 183. szánt Nigykaniua, 1837. aaguaztus 14 szombat Arm 12 ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Sxcttesdtex é» kmlóJúvaUl: Fó«t 5 uia. Mcgj^rn* mimtm btfköziup déhitiu. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Rlői!zeté»i áia: egy hóra B peng* Szerkesztőségi 6a kUdóhtraUli telefc fillér, oo: 78. u. Tegnaptól máig Ország: A kemecsei kerületben a kormánypárti és a kisgadttpárti jelölt is meg-szerezte a szükséges ajánló aláírásokat A Bánát vontatóhajó a Tiszán, Úbccso közelében összeütközött egy jugoszláv személygőzössel. A Bánát elsüllyedi, csak a szakácsnő fulladt a vizbe. A jugoszláv liojó sértetlen maradt. PfstszcnlUirincCn tifusz járvány van. 4\'J beteg közül 3 meghalt. Szálasi Ferenc ny. őrnagy fogva, tartását a vád tanács is elrtndellc. Budapesten a Fiumei uton két kö-rözött vidéki betörőt üldöztek a rendőrök. Major Mihály abban a pilla, natbun, "mikor a rendőr utóiérte, ogyonlőllc magát. Agyonütötte a villanyvezeték árama a budapesti Lehel utcai kötélgyárban Körmöczi Bezső fiatal szerelőt. Borsod megyében 20 iskola és ta-nitólakás épül 350.000 pengő értékben. A miskolci lép fene. ügyben dr. Un-gár Mór birtokos ellen, oki a birkákat becsempésztél te Miskolcra, eljárás in. dul vámkihágás és közegészségügyi kihágás ciiuén. Puskás Jánost, a ]|£V halál-vonatának vezetőjét a törvényszék 15 hónApI fogházra Ítélte. Kaszás Aladárt és Vörös Istvánt 5—5 hónapra ítélték, Major Imrét felmentették. Az Ítéletet éjjel fél 1-kor hirdették ki. Magyarországon olasz tőkével cellulózé gyárat szándékoznak felállítani. V»*g: Romániában az hnpérlum-válto rés óla 400.000 magyar tlszvlselő veszítette el a kenyerét. « New Brightonban két ház összedőlt. eddig 13 ha\'otiat húztak ki romok alól. lengyel .Sziléziából több mint ezer német állampolgárt kiutasítottak, ez-«l a lengycl-német viszony tovább romlik. Windsor herceg és felesége augusz tus második felét Dalmáciában töltik. Hongkongban 59 ember meghalt kolerában. \' Livornoban a tengerbe zuhant egy olasz katonai hidroplán, 3 hulolt. : A szovjet börtöneiben 140 kém-gyamis magyár fogoly sínylődik. A svájci hadgyakorlatokon egy lel-robbant kézigránát egy főhadnagyot megölt, 3 tisztet súlyosan megsebesített. KözépfranciaországbAn egyik bucsu-Járóhely kózelélxjn egy hegyszoros, ban felborult egy tele autóbusz és. lezuhant a 25 méteres mélységbe. 3 ember meghalt, 15 súlyosan megse. besült. A" párisi taxl-szlrájk a soffőrök 25 százalékos béremelésével megszűnt. A szkutari törvényszék fából készült épülete teljesen leégett. A szik. ráklól a kikötő egyik bárkáján több hordó kőolaj felrofibant. Megindult a harc Sanghai birtokáért Gépfegyver és ágyutflz Sanghai városrészeiben — A sanghai bankokat pár napra bezárták — A japán kormány még egy kísérletet tesz a helyzet enyhítésére — Cso-Pel-ben is áll a harc — Csütörtökön este Nankau város is a japánok kezére került 1 Ujabb diplomioiai mentó-akció a PArin-London-Washington vonalon Toklo, augusztus 13 A tlencslni japán helyőrség közlése szerint a japán csapatok, egész nap >n ál tarló heves harc után csütörtökön este elfoglalták Nankau. városát Is. A kinoi csapatok a hegység feíé vonulnak vissza. A veszteségek mindkét olda\'on nagyok. Ujabb jelentés szerint a kinal csapatok még megszállva tartják b nankaui fellegvárat, de a japánok remélik, hogy azt még az éjszaka beállta előtt elfoglalják. A fellegvár kulcsa az egész vidéknek. Ál tüzérségi harc állandóan folyik. Toklo, augusztus 13 Sanghalbói érkező jelentés szerint az otlani japán engedményes terület határán ma reggel heves gépfegyver és ágyútűz kezdődött. Ezzel megindult a harc Sanghai birtokáért. Sanghai északi részében is tombol a harc, amelyet a kinaiak szerint japán tengerészek kezdtek. Több japán tengerész behatolt Cso Pel be és ott is áll a harc. Tien-csin, augusztus 13 A japán főhadiszál\'ás je\'entése szerint a japánok az *»gész vidék kulcsát jelentő hegységet megszállva tartják, mig a kinaiak a hegyek csticsán védekeznek. A nagy köd miatt a repülőgépek nem tudnak a harcokba beavatkozni. A 3-ik japán flotta utasítást ka-pott, hogy esetleges kínai támadás esetén azonnal fe\'eljen arra. Sanghilbon a kinaiak azon igyekeznek, hogy elfoglulják a japán tengerészeti erők főhadiszál\'ását. Sanghai, augusztus 13 A helyzet Sanghalban nagyon zavaros és a lakosság körében érthetően nagy a nyugtalanság. Hlrte\'en megrohanták az összes bankokat és a betevők a pénzüket követelték, ugy hogy a hatóságok elrendelték a bankok bezárását. A példát a külföldi bankok is követték. Egye\'őro a bankzárlat pár napra szól. Toklo tárgyal a kinal kormánnyal mánynak, amelyben azt óvatosságra inti. A hatalmak jegyzéke Kínához és Japánhoz Toklo, augusztus 13 (Lapzártakor érkezett) Németország, Franciaország, Ajnerika, Anglia, Olaszország követel ma közös jegyzéket intéztek mindkét félhez, ugy a nankingi kormányhoz^ mint a japán parancsnoksághoz, a melyben utaltak arra, hogy fontos erdekeik vannak Sangbaiban és azért a japánok vonják vissza csapataikat, a kínaiak ]>edig ne küldjenek több csapatot erre a területre. Már a 18 éveseken a sor a spanyol háborúban Általános felkeléssel fenyegetőznek a spanyol anarchisták Tokk), augusztus 13 A japán kormány rendkívüli minisztertanácsot tartott. Elhatározták, hogy tárgyalásokat kezdenek a ki nai kormánnyal a sanghal-i helyzet e»mérge?edísénck megak idá\'y >zása végett. Páris, augusztus 13 Franciaországban egyre növekvő aggodalom mellett kisérik figyelemmel a távolkeleti eseményeket. Páris, London és Washington között megindullak a diplomáciai eszmecserék. Anglia kormánya ujabb figyelmeztetést küldött a japán kor- S. J. de Luz, augusztus 13 Most már a katalóniai lapok is beismerik, hogy Negrin, a valenciai kormány miniszterelnöke legközelebb azért utazik Valenciából Barcelonába, hojjy a katalán "kormány-nyai megbeszélje [ a valenolai kormány székhelyének Barcelónába való áthelyezését. A valenciai kormány áthelyezésének hir szerint az a célja, hogy igy ellen súlyozzák a katalán szélsőséges pártoknak azt a törekvését, hogy Kata-tóniát kü\'önválasszák Spanyolországtol. Valencia, augusztus 18 A minisztertanács elhatározta, hogy augusztus második felében összehívják a parlamentet. A honvédelmi miniszter bemutatta azt a rendeletet, amely kötelező katonai szolgálatra hivja bc a 18 20 éves korosztályokat. Páris, augusztus 13 A Jour carthagenai jelentébe szerint az anarchisták és a rendfenntartó erök közölt véres ös>zeütkó-zések za/lottak le. Valenciából sürgősen csapatmegerösitéseket küld lek Curthagenába. A zavargások oka az, hogy a helyi kormány a valenciai kormány rendeletére lqtar-tóztatta az anarchista szervezetek több vezető tagját. A városban több ezer röpiratot oszlottak szét. A röpiratokban az anarchisták általános felkeléssel fenyegetik a kormányt, hi a politikai foglyokat 24 óra alall nem bocsátják szabadon. A valcn. ciai kormány a köztársasági őrség két zászlóalját küldle Carlhagená-bu. nho. puskalövésekkel fogadták őket. A köztársasági őrök véres osata után megsemmisítették w anarchistákat. A hangulat rendkívül izgatott és minden percben uj anarchista lázadás kitörését várják Cai thagenában. AVila, augusztus 13 A köztársasági csapatok repülőgépei az utóbbi napOkl>an állandóan kísérletet tesznek a nemzeli csapa-tok birtokában levő nyilt városok bombázására. A támadások főként Toledo és Ta-lavera de la Reina e!len irányulnak. Megkezdődött a nagy olasz próbaháború Bóma, augusztus 13 Az olasz király megérkezett a nagy olasz hadgyakorlatok színhelyére. A gyakorlatok ma hajnalion megkér-dődtek. A támadó vörös liadsereg j»arlra szállásával és előrenyomulásával kezdődött a feladat. j «AUC BBZUMW 1»7. auguizlm 14. Bethlen gróf is beszél az országos Iparos kongresszuson Megindul a kaposvári autóbusz ellenjárata Nagykanizsáról Hl influenzája van, gomloakod-|ík arról li, hogy nyomra él belei a lerraéitdM .Ferenc Jálaef" ke-tcrOvil haiinálalt állal gyakran <• a\'apoaan kllistllllasunak. Az orvo-•ok ajánlják. ló hírek a nagyvilágból Az Iparügyi minisztérium jekmté-séböi: Az ujabb statisztika folytató-aga* emelkedésről számol be : n széntermelés és a szé.nfogyasztás nz általány ipari konjunktura javulásának megfelelően tovább emelkedett. A termelt 40.43 millió mé\'.ermázsa szén mennyisége az előző óv hasonló időszakával szemben 6.19. millió métermázsa, azaz 14.7 szá\'a\'ék emelkedést mutat, a szénfogyasztás emelkedése az c\'mult év első felé- ; vei szemben 5.85 millió métermá-zsát, azaz 18.8 százalékot tesz kf. A mult évekhez hasonlítva még na-gyobb az emelkedés, igy az 1934. évi adatokkal szemben a terme\'és 24.1, a fogyasztás pedig 32 százalékkal növekedett. A közigazgatási bizottság előtt elhangzott jelentésekből: - A zalai állategészségügy lényegesen javult. A betegségek csökkentek. A közegészségügyi helyzet is kielégítő. A trachomabetegek száma is csökkent. - A zalai adózási helyzet lényegesen kedvezőbb, mint az előző hónapban. JuUusban sokkal több adó foiyí be, mint tavaly ilyenkor. » A balatoni idegenforgalom á\'landó javulás: mutat. A B1B kimutatása szerint u külföldi vendégek S\'.áma három esztendő ulatt 6503-ró\' 15.015-re, az itt töltött éjszakák s/.áma 83.220-ról 181.098-ra emelkedett^ • A belügyminiszter n zalai terhes és szoptató anyák, valamint n csecsemők és ovodások i tejellátására 4500 pengőt utalt ki. A letenyei maláriakutató intézet 5000 pengőt és 2 kilogrum kipint kapott. I • A magyar-német kereskedelmi megállapodás szerint a^usztusban 95 vágón zsirt és 25 vágón szalon-nát exportálunk, ami a magyar részröi kivitelre felajánlott teljes mennyiség lekötését jelenti. Angiin 20 vágón zsirt vesz át. • Az Országos Gazdasági Munkás-pénztárnuk az 1936. évről szóló jelentése szerint a kö\'.e\'ező biztosítás alá eső gazdasági cse\'édek száma nz 1935. évi 296.127-ról 307 ezer 535-re emelkedett. Aí eme\'-kedé« tehát 11.408. Höemelkedés! Prognózis; Délkeleti déli szél, egy két helyen zápor, a hő emelkedik, A Moteorologlal Intézet nagykanizsai megügyelőállomása jelenti i Hőmérséklet toffnap eato 9-kor: +2*4. ma reggels +21 0 dAlben : +3o 0 Csapadék: 00 %, N A nagykanizsai Ipartestület megtartotta augusztus havi elöljáróság! ülését Samu Lajos elnöklete alatt. Az elnök bejelentette, hogy Bethlen István gróf fogadta a kanizsai ipar testű*, küldöttségét, amit dr. Krátky István polgármester vezetett és Ígéretet adott, hogy feltétlenül megjelenik nz országos iparoskongresszuson, a banketten ^>edig felfog szó\'alni. A MAV igazgatósága a nagykanizsai Ipartestület korábbi felterjesztésére értesítést küldött, hogy helyt ad a kérelemnek és már legközelebb ellen-autóbuszjárat indui Nagykanizsáról Kaposvárra. A járási ipartestület megalakulását il\'etőleg a kanizsai testület szeptemberben fog hatámzni. Szeptember végén kerül felavatásra az iparoshősök emlékműve is. A tanonciskola ügyében su\'yossá Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt a nagy;écsei uton. Tóth József 32 éves cséplőgéptulajdonos, nagykanizsai, Teleki utcai lakos, Nagyrécse fe\'é vontatta a cséplőgéjwt traktorral az ott vállalt mezőgazdasági munkához. Mikor a traktor egy dombra ért, megcsúszott, nem tudta tovább tartani a von latolt cséplőgépel, ugy, hog? az az árokba fordult, de a traktor szerencsére megakadt tó fennmaradt az uton. A cséplőgép magával rántotta Tólhot is az ái-okba ás maga alá temette. A zuhanás közben megfordult gép kerekei az égnek meredtek, de Tóthnak az ijedtségen és kisebb sérüléseken kivül komolyabb baja nem történt. Sokan össze sza-adtakl az uton, csakhamar a kani-zsai mentőkért telefonáltak, másrészük pedig segítségére sietett Tóthnak. Mikor a mentők megérkeztek, vált a helyzet. A mfnlszfer ugyanis nem csak az oktatók óradiját, ha nem az órák számát is ugy leszállítót! a, hogy a nagykanizsai iparos-t.m.mcískoln léte veszélyezlelve van. Az elöljáróság megdöbbenéssel vette tudomásul az elnöki bejelentést és megfelelő sürgős közbelépést határozolt el. A fe\'ügyelőbizott\' ság emiatt komolyan n lemondás gondolatával foglalkozik. Végű" az elnök ismertette az augusztus 28., 29. és 30-i kongresz-szus programját és napirendjét, valamint az ugyanakkor lefolytatandó országos borbély és fodrászkongresszus munkarendjét. Az elnök felkérte uz elöljáróság és a testülel minden lagjál, hogy a nagykanizsai országos ipurosnnpo-kon minnden iparos vegyen részt és ezt erkölcsi kötelességének ismerje. i \' I első segé\'yt nyújtottak, azonban nem volt szükség Tóth kórházba szállítására, mert valóban csodálatos módon nem történt komoly bnj és a helyszínen, miután rendbe-hozták ismét a gépel, folytathatták * munkát. Naptári Augusztus 14. szombat, ltom. kat Özséb. Protestáns Ozseb. Izraelita Elul hó 7. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig az „őrangyal" gyógyszertár ób a klBkanlzsal gyógyszertár. GfefftrdS nyitva röggel 8 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kividen egész nan nőknek). - (Bélyeggyűjtők Ulálkoxája) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. — Mindenki SchUtzék idényvégl árusításáról beezél. Pária és a világkiállítás (Párisi Impressziók, IX. kanizsai szemüvegen) Tizenöt frank és nem s >kkal kevesebb szunyogcslpés ellenében visz fel a felvonó az Eifflel-torony tele jébe. Utolsó estén én is felutaztam. Az ut mintegy tiz percig tart a szürkészöld acélbordók között. Ahogy haladunk felfelé, a zaj njind nehezebben éri utói a liftet és a tetőre már csak halk zsongás hallatszik fel. Valami csodálatos látvány innon a kiálliiás és maga Páris is. Messze; a Montmartre felé egy sötét dombról vakító fehéren emelkedik ki a Sacré Dieur. A Szajnát csaknem végig lehel látni, amint itt-ott csjl. lógva, a transparensek fényét vissza verve kanyarog egész Páiison keresztül. A Champs Eysóes fényes vonalán végigfut a szem és megakad az Étolle on, ameiy nevéhez méltóan valóban mint egy csillag tündököl a sötétségben. Nyfac-ljz avenue keresztezi itt egymást, il elve torkollik egymásba egy hátai, mas téren, amelyet ragyogó fényár-ba borit a kivilágított Arc de Tri.unphe. A torony közvetlen kör-nyezetében körös-körül a Kiállítás város. Csaknem minden pavilont fei lehel ismerni sajátos alakjáról é-s kivilágításáról. Ilyen fény- é> szin orgiát még egy kaleidoszkópban sem lehet látni. Az embert mintha csodás álomból ébresztené fel a liftkezelő hangja : »Tessék 4 be* szállni, kérem, indulunk levélé !< Az est java még csak most következik. La féte de l\'eau et du feu : a \\iz és tüz ünnepe ! Kár, hogy a Hattyuszigelel az ^zeregyéjszftká-. hoz hasonlítottam, mert erre mosl nem tudok találni megfelelő hason-latot. A Szajna tükréből vékony, fehér kis vizsugárkák emelkednek kL Az apró szökőkutacskák kezdenek nőni, terebélyesedni, párázni és a fehér szin lassan-lassan. rózsaszínbe megy át. Mikor a sugarak néhány méter magasságra megnőttek, az egész már csak egy rózsaszín ködfeihönek látszik. A felhő kezd alakot ölteni, hirtelen ismét vakitó fehér lesz és a sötét háttérből egy hatalmas, lomposfarku mókus Alak ja emelkedik ki. Azután a vizből színes, csil ogó tűzgolyók szállnak ki a mókus fö\'é, ott szélpukkannak ós megszámlálhatatlan színű fonalak- \' ban hullanak lefelé. Mire leérnek, addigra a mókus is eltűnik ós a szjnjáték helye, mintha cs ík a függönyt húzták volna le, ismét vaksö-« tét lesz. A többi fe.vonásokban ugyan igy emelkedik ki a vizből egy pely-hes, sárga kiscsirke alakja,, a karmaival fenyegető vén boszorkány, a szó szoros értelmében habselyem krinolimban egy dáma ós végül egy, csoport magas, karcsú, fehértcstü nőalak pompás »hullámos« platinaszőke fürtökkel. A csoport e\'ó a vlzbói \'átlátszó vlzfüggöny nö kJ, lassan felveszi a francia trikolor szinelt, azután egy hangos lotó-csanássai eltűnik az egész. Kárpótlásul az Eiffel-torony kezdi ismét öltógetnl szimes fényruháil. De mintha ma egy kicsit ideges volna. Mindegyik csak néhány pillanatig marad rajta. Ugy látszik, hogy valami nagyobbra készül. Valóban I Hirtelen sötétségbe l>orul az egész torony. Néhány pillanatnyi sötét után u torony körül innen is, onnan is kúpos görögtüzek indulnak felfelé. Meglepően magasra Olcsó nyári vásár Singeméi atig. 2—14-ig. \\ A felborult cséplőgép maga alá temette a gépészt JM. tMWto u: flALAi BOZLOS* szállnak, mintha vetélkedni nán.ik az öreg Etffellel. AZonb&n mikor a középső tenaszig elé n ;k, onnan kardálaku, fényes lángnyel vck csapnak ki és a görögtüzek hangos sistergéssel hullanak vis&za, Közben a torony kitombolja magái. Állandóan csapkodnak ki belő\'e a különböző szinti tüzgo\'yók. A cgu-csáról egy hatalmas fehér gömb ugrik felfelé, rövid ut után szétpuk kan és pazar, gyémántcsUlogásu da rabokban hull lefelé. A közönségből szaggatott, halk kiállások haljatsza nak össze vissza : Qu\'lll fait beau MugnifHie"! Splendlde ! Negyed óráig tart ez a mesés tüzesö. Az embcr szinte nem is tudja egyfolytában nézni. Kö/.be-közbe lehunyjuk a szemünket, hogy azután újult erövel annál jobban élvezhessük a csodálatos látványt. A1 petárdák lassan kezdenek ritkulni, a toro:iy egészen sötét lesz ós nv?st már teljesen megszűntek a fényes bombák. Ugy látszik, elfáradt a nagy vas lény, vagy talán csak erőt gyűjt ? Hirtelen Irtózatos detonáció reszketteti m°g a levegőt. A tönvag felsikolt. A torony mintha szétrobban-nn; egyszerre ugrottak ki testéből tetőtől talpig mindenütt a tüzes csil-lagok és fényvirágok. Nem, neímj nincs semmi baj. CSupán, mint a nvárl zivatar, egy hatalmas dörre nésíe\' és vi\'lámcsapással utofeó ere jét is kiadta s igy a feu d artifioo végetért. Az utolsó erőfeszítés után a torony mintha megnyugodott vol na. Most é\'es, szinte 1>ántó fehérben ragyog. Valaki előttiem javíthatatlanul objek\'iven megjegyzi »0h, schön, sehr schön, uber dl se vcrfluchte Gelscn !...« Beg\'dsán Andor Szombat BUDAPEST T. 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. - 10 Ifirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.15 Mit nézzünk meg? — 12.05 VI. dák József cigányzenekara. — 12.30 IHrek. - 13.20 Időjelzés, Időjárás, jelentés. _ 13.30 Hanglemezek. -14.40 Hírek, árak. — 16.15 Harsányi Gizi mesél. — 16.45 Időjelzés, hírek. 17 Az 1. honvéd gyalogezred zeno - 17.30 Zakariás János előadása. _ 18.20 A Horthy-kup* vizi-|H>ló körmérkőzés köretében Magyar- ország-Németalföld válogatott csapatainak mérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 1915 a rádió szalonzenekara. - lí).4:> Dr. Hédvay István előadása. - 20.10 Budapesti Hangverseny Zc. nekar. - 21.30 Hirek, időtírásjelen-\'és. — 23.05 Hegedűs Gyula cigányzenekara. _ 00.05 Hirek. BUDAPEST n. Í7.30 Hanglemezek. — 10.20 Mező-gazdasági félóra. ~ 20 A rádió szalon-zenekara. _ 20,35 Hírek. BECS. 12.55 Szórakoztató lemezek. — 14 Hclikemper bariton lemezei. — 15.15 Mandolinzene. — 16.30 Vegyes lemo-zck. 111.10 Hádiózenekar. — 20.10 Tarka zenés est. _ 21.45 I)achs Oszkár zon Rorázik. _ 22.20 Sieberth-négyes. -23 Könnyű zene. Kortlbutor egy poncért l-«y garnitúra fonott IterU bútort is lehet nyerni az egyházközség kul- •urlxáz-sorsjegyén. TARKA HÍRADÓ 1. Ezredbába kerestetik A világ legkülönösebb clmü állásáról most szereztünk tudomást. Haláleset folytán tudtuk meg, hogy létezik: ezredbábu is. Dániában. Az f. sz. dán halárörcz. red ugyanis a jülU\'n li part hosz! szában elszórtan teljesít szolgálatot. Az ezred lakjai: továbbszol. gáló családos katonák. így tehát értlielö, hogy ezredbáb-ára szűk ség van, sőt az nagy népszerűségnek örvend. A most elhunyt ezredbába: Ni-lia Jórgsscn asszony maga js egy halárőralliszt özvegye volt. 56 éven ál látta el az ezredben fontos funkcióját... Utóda még nincs, le bet pályázni! 2. Válás-gyűrű Uj divat. Szülőhazája; pária A francia fővárosban ugyanis azok a hölgyek, akik férjeikkel, szakitoltak, a karikagyűrű helyeit úgynevezett \'Válás-ftyürüt- hordanak. A jobbkéz kLsujján vékony platinagyürü jelzi a férfiaknak a szabadot. A divatnak állítólag nagy sikere van. A férfiak kórében. A férfiak ugyanis állítólag szeretik azokat a nőket, akikn-k mulljuk van. A rosszmájúak szerint azért, mert hisznek aliban, hogy a történelem megismétli önmagát. Lehet... . 3. Labdaizedö kutyák Tenniszpályák közelében a gye rekek fő kereseti forrása a labda, szedés. Magunk is műveltük jtyo rckkorunkban. Angliában most mindez megszűnt. A tennisz és golfpályákon külön e célra ido milott kutyákkal szedetik össze a célt tévesztett labdákat. AUitf-lag kitűnő eredménnyel. XX. szá/ad. Már az állat is az ember ellenségévé szegődött, nem csak a gép. Legközelebb áronban már a kutyák is bélistára kerülnek. Mert egész bizlos kitalálnak valamilyen sugarat, vagy szerke- zetet, ami önként és egyedül visszahozza a labdákat. Hisz a XX. században élünk... 4. Autóval moziba Kz már Amerika. Hollywoodban rendeztek be egy olyan mozit, ahová csak autóval lehet bemen, ni. Az autók bejárnak a .nézőtérre és autójuk kényelmes (dé. seilWil nézhetik végig a filmet] Egyéb ülőhely nincs: — gyálogo sak kizárva. A moziban 405 autó, mik van ficTy s mindenki bármikor otthagyhatja az előadást — autóstul. Az elkésetteknek nemcsak Jo-guk, de egyenesen kötelességük, hogy autóstól rohanj:|n ik» a nézőtérre. i 5. Boxbajnok mint főnyeremény Kgy kis lengyel városkában, Duktsyban rendezték meg azt a furcsa sorsjátékot, amelynek főnyereménye egy élő ember. Ne. vezetésen egy NVysipka nevű 36 éves lH)xbajnok. Minden sorsje. gyen ott a fényképe és hátlapján (a sorsjegyéni fel vpnnak sorolva összes erényei. Mondani is felesleges, hogy a sorsjegy különösen a hölgyek kö réhen örvend nagy kelendőségnek. Különösm a magasabb évjáratúak körél>en, ha van ilyen cftyáltalán a hölgyeknél. De ez nem is csoda. Hisz NVysipka barátunk nem iszik, nem dohányzik, szelíd és gyengéd ember, aki ráadásul még a gyermeket Ls szereti. Szóval ti. pikus Jó férjanyag. Mert azt elfelejtettük mondani, hogy NVysipka boxbajnoknak cl kell vennie feleségül azt a hölgyet, aki a főnyereményt, irifcr mint őt megnyeri. No és mit szól ehhez NVysipka? — kérdezhetik Önök. Semmit. Néki mindegy, hogy kit vesz el, mert az a véleménye, hogy n házasság is olyan lutri, mint nz érte folyó sorsjáték. Lehet, hogy igaza is van... 110 tanú áll a törvény elé a csurgói téglagyáros ügyében Nagykanizsai üzletel is voltak a váltóhamisítással, uzsorával vádolt megyebizottsági tagnak A Zalai Köz\'öny már foglalkozott Traubermann Adáin, az idős (Su- gói téglagyáros ügyévé\', aki e\'lcn nyomozót indult, mert a vidéki gazdák kö^üi többan fe\'jelentc.ték, hogy ravasz fondorlattal becsapta őket. Traubermann, aki Somogy vármegye törvény hatósági bizottságának is tagja, tagadta a terhére rótt cselekményeket, azohban á csendőri nyomozás olyan anyagot p:odu-káll, hogy a kir. ügyészség ennek: alapján j>erbefogta. A törvényszék ebben az ügyben szeptember 13-ára tűzte ki a főtárgyalást, azonban a per óriási anyagánál fogvP, va\'a-mint, mert 110 lanut idézelt be a bíróság kiszáll Csurgóra és az ottani községházán folytat,a le a monst teper tárgyalását. Traubermann Ádámot váltóhamisítással, közokirathamisi\'ással é$s uzsorával gyanúsítják. Traubermann-nak Nagykanizsán Is vannak üzle\'.i összeköttetései, igy a jövő hónapban lefo\'ytJtandó csurgói tárgyalás kimenetele iránt Zala megyében is nagy érdeklődés nyilvánul meg. | | ! I A Kl S- ROTÁL kerthelyiségében és éttermeiben ma, pénteken este szálka nélkUli halászlé (ráoponty és luróaofuazi] vacsorát rendezek, melyre a n. é. közönség szíves pártfogását kérem. Zenét a debreceni Kiaa JAaka Ismert zenekara szolgáltatja. Teljes tisztelettel Pénzes Antal, a „Kis Royal" vendéglőse. Szombaton éa waaérnap tánol » HaP, vmáAoCiom.-._____ IRUNKHAflN IV.PROHASZKA OTTOKAR-U.a VI.TEREZ-KORUTa Gyártelep: BUDAPEST, IX., LESKE-UT 117. Az iparososztály és a városi rend kialakulása hazánkban 4 Irta: dr. Makovlcxky Gyula A vármegye a város élclél>e az árszabályozó jogával mélyen belenyúlt, igy p város pintéi pangott. De n megyerendszer a megmerevedett városi szervezet önkormányozásábq közvetve nem tudóit belefolyni. A vármegye hatása alatt a középkor vége felé elnémetesedő városaink lassan ma. gyár színezetet nyernek. Ugyanis a szabad királyi városok gazdag német kereskedő-iparos |K>lgárai némi vagyon megszerzése után nemességre és földbirtokra törekedtek, helyüket pedig a városba költöző, jobbágysorból felemelkedett. magvar iparosok foglalják el. A városok belső él tében továbbra is a jól szituált Iparosok és előkelő kereskedők játszák a főszerepet, sőt a mindinkább növekvő kereskedelem a folyton nagyobbodó tőkeereje ha. taimával a kisipart háttérbe szorítja. Igy a törők-kor városai kisvárossá süllyednek vissza, a gazdasági viszonyok lényeges csökkenésével, állandó küzdelmet találunk a/, élettel, melyben a polgárok nagyobb szellemi törekvés és elgondolás nélkül csupán csak napról-napra tengetik magukat. Különösen a kuUurtórekvésck utáni érzék hal ki a törökidők iparosságá-bői és csupán az anyagi lét gyönyörei kormányozzák életűk hajóját. III. Károly, majd Mária Terézia és József által átplántált merkantilizmus illetve felvilágosodott abszolutizmus eszméi és végül a radikális felvilágosodás eszméi nehezen találnak termőtalajra a magyar városok konzervatív autonómiájában. A bécsi merkantil, az«z kereskecdlml véd vámos politika az örökös tartományok gazdasági életét támogatja, Magyarországot lulajdonképcn egy agrár-bányának tekinti és ide viszi a háborúmén, tes osztrák és cseh tartományokban nyugodtan ehncchnnizálódó, a kisiparból szinte gyárszerücn fejlődő ipari üzemeknek iparcikk-terményeit. A magyar kisiparosok üzemcsitését nem segitik elő, söt határozottan el. nyomják. Magyarország « Habsburgok gazdasági politikájában a nyers-anyag termelésnek a ltelyct kapja. Mária Terézia és József gazdasági politikáikban felvilágosodott abszolutizmus hivel. Mária Terézia tekintettel arra, hogy az urák nem akarnak adózni, egy erőteljes gazdag jobbágy, osztályt óhajtana megszervezni és ezeken beszedni azt az adót, amit az urak nem szavazlak meg, tehát inkább a jobbágyságot pártolja az urakkal és az iparral szemben is. Az 1715-ös országgyűlés egy választott bizottságot kaid ki, amelyik o* ország gazdasági ügyeivel foglalkozott. Kz a bizottság 1717 1720. kőzött működik, elnököl a kalocsai érsek és a zágrábi püspök. Kz a bizottság azt ajánlja, hogy Magyarország gyapjú-termelésre rendezkedjék be, i>osztógyárakal lé. tesitsenek. Az ország állattenyésztése kedvező volna a bőriparra és bőrgyárak szervezését találja gazdaságosnak. Egészséges gazdaságpolitikai ter. vezet volt az, hogy az idegenből bel telepedéit tőke illetve gyáripar részére 15 évi adómentességet adjanak Ma. gyarországon. A benyújtott emlék- ■AJLftí KÖZLÖNY. 1937. augttmUu 14 iratukban még nagyon sok életre való gondolat rejtőzött. A helytartó tanács közegei vegyék át a készárut és a félgyármányt és a nyersanyagot szerezzék be, hogy igy az i|>ar mente-sitve legyen az értékesítéstől és az anyagbeszerzéstől. Az i|>ar és kereskedelem elősegítésére pénz és mérték-egjaégesitést javasoltak. Kívánták, hogy az ország egész területére a jk>-zsonyi mértékegység legyen mérvadó. A gazdasági elgondolásuk mellett azonban a nemesség jogait csorbítatlanul óhajtották hagyni és a jobbá gV: ság megszorítását követelték. Az elől* nevezeit uralkodók véd-vámos rendszere miatt a magyar fel vidék nyersanyagokban gazdag ipari és kereskedő városai hihetetlen pangásnak indulnak. A merkantilizmus a magyar földkincsekkel nem számol. Anyagi áldozatok árán is az osztrák és cseh i|>art támogatja és a felvidéki városok ipara és kereskedelme folyton lejjebb süllyedt, ahelyett, hogy a kor színvonalának megfelelően emelkedne. Kzck előrebocsátása után nézzünk már IkjIc saját városunk gazdasági életén .\'k a fejlődéséi*1. Kan\'zs i a magyar középkorban főúri kastély, majd egy nagy majorgazdaság szervezeti köz|K)iitja lett és ké*ől>b a török ve. szély megjelenésével ezen majorgazdaság védelmére a Principális térjen-gös mocsaraiban vár épült. A majorgazdaság ellátására itt levő iparosok legfeljebb a szűkebb környéket látták cl i|>arrikkckkcl, az itt levő keres ke dők a Kanizsaiak és ké.söl»b a \\á-dasdyak szolgálatában álló familiárisak voltak, akik esetleg csak elvétve foglalkoztak « saját felelősségükre Kanizsa környékét behállózó keres-kedeiemmel. Á N\'ádasdyak nagyon jól gazdálkodtak, terményeiket a* osztrák piacokon mind el tudták adni, sőt a körnvékl>cli idegen jobbágyoknak a nyersterményeit is ősz-szevásárolták és busás haszonnal túladtak rajta. Igy Kanizsa egy gazda-sági központ volt, amely egy főúrnak majorgazdaságán belül teljesen önellátó gazdasági megélhetést folytatott. (Folyt köv.) Idősebb embereknél, kiknek széklete rendellenesés fájdalmas sokszor már napi 3—4 evőkanál természetes „Ferenc József keserűvíz is meghozza a normális bél-kiürülést és a kielégítő anyagcserél s igy Jelentős megkönnyebbülést biztosit. Az orvosok ajánlják. — Teklntta meg a Kopstein Bútor áruház állandó butorklállitásét ízléses és oloró bútorokat kedvező fizetési fel tételekkel vásárolhat Szezonvégi kiárusítás Az Összes férfi és női nyári divatcikkek, fOrdő- és strandcikkek angnsztns 2-től 14-ig leltári áron ámsittatnak Brónyal Divatház Horthy M.-u< 1. Belefulladt a Balatonba egy pusztaszeri fiatalember Balaton"elle, augusztus 13 A MABI Ba\'atn\'ellén / üdülőházat épittel. Az J építkezésről do\'gozotl Jr Obermnyer Ferenc 21 éves pjszta zeri munkás is. A fiatilember tegnap este a munka befejezése után fürödni indult. Az épilkezés-hez a Balatcai-partról szedtek « homokot s a viiben azon a helyen már egy mély gödör ke\'etkeaetl, a melyet »Vigyázat! Mély viz!« feliratú táblával jelölték meg. Ober-mayer a gödörbe ugrott. A közelben fürdőzök figyelmeztették, hogy m játsszék az életéve1, de a fiatal munkás nem hederített a figyelmeztetésre. Egyszer csak elmerült a méíy gödörben és töblxjt nem is ke-rüU éive a viz színére. Pár órti u.uiva fogták ki a holttestét. Az ügyészség a temetési engedélyt kiadta. r Rekviem a piaristáknál magas lihályérl Égő kandeláberek. Tompa gy<;r. , tyafény a katafalk körül. Zsúfol* I templom. Mindenütt,, ahová csak J nézünk, ott van még a megboldo-[ gult kezevonása. Szinte láljuk, ho- ZALA ARAH9KÖHVU6 Zala vármegye: a haza bölcse. Deák Ferenc vármegyéje. Zala : Nagykanizsa, Zalaegerszeg. Keszthely, Sümeg Balatonfüred, stb. a dicsösége-s magyar mult, a fejlett ipar, a tengerentúl is legjobban ismert és tekintélyes nevet kivívott ke reskedelem, a nagy vállalkozások, a polgári becsület és tisztesség, a nemzeti politika, a várbéke és polgári jólét fogalma. Minden kő, minden fűszál Zala megye aranykoráról beszél. Amikor minden máskép volt. Amikor kulturája, színvonal, forgalma hatalmas empóriummá emelték. Amikor tisztelettel ejtették ki a messzi országokban Nagykanizsa nevét. Fémjelezve volt ösi Zala, fémjelezve Nagykanizsa, stb. becsületes népe. Nem lehet, hogy azoknak neve, azoknak emléke eltűnjön, mint a szél fuvallata, akik Za\'a megye, akik Nagykanizsa, Keszthely, Zalaeger- szeg, stb. naggyátételél előmozdították, akik fejlesztclték, akik egy egy téglával, egy épitő-köve\' hozzájárultak ahhoz, hogy Zala Nagykanizsa, stb. büszkesége lett a ~nv>j!ynr szent koronának. Hogy elfe\'ejtsék azokat a hazafiakat, azokat a derék, becsületes polgárokat, bárme\'y vártán is áilottdk őrt és tettek szolgálatot Zalaországmik. Akik egész életükön át Nagykanizsa fejlesztésén, kiépítésén, színvonalának emeléséi do\'-goztak, intézmények megvalósításán fáradoztak. Akik munkásságukkal, szorgalmukkal, polgári erényeikkel és hu/.afiságukkal kitűntek és hozzájárultak Zala és Nagykanizsa ragyogó szép épületének felépítéséhez, bármely társadalmi osztályhoz is tartoztak, bárhová is állította őket a Gondviselés. Ezeknek a polgári erények által ékc-sltetl, nemesverelü polgároknak munkásságát, életét ós szerepót akarja megörökíteni a ZALA ARANYKÖNYVE (A Ml ÉRTÉKEINK) cimü mű, ami most kerül megírás ós összeállítás alá, hogy ragyogó aranykönyvként szerepeljen u j^. lennek, hogy hirdesse u mult dicsőségét és erényeit és példa iránytű legyen a zalai jövő nemzedék számára. A »Zala Aranykönyve* méitóem\'é-ket kiván állítani mindazoknak, a kiknek neve, munkássága szereplése összeforrott Zala vármegyével, Nagykalzsával, stb. és mukásságuk ismertetése mellett fényképüket is közli. Ugy a mult lelkes polgárait, mint a trianoni csillagzat a\'att küzdő osztályosokat, valamint a háborúban kitűnt vagy elesett zalai hősöket, akik külön fejezetben lógnak szerepelni. örökbecsű, -maradandó, szép emléke lesz ez Zala, Nagykanizsa stb. múltjának, jelenének. Felejthetetlen örökzöld azok számára, akik szivükkel szolgálták posztjukon Zalaországot, Nagykanizsát és a többi városokat, községeket. Ezt a müvet a nagyközönség segítségévei kívánom megirni és összeállítani, hogy adataival minél hivebb minél szebb legyen és visszatükrözze teljes szépségükben azokat, akiknek bármi érdemük is van Zafuország szolgálatában, nyilvános vagy ma- gőnszereplésben. Felkérem azért mindazon zalai családokat, akiknek hozzátartozójuk a múltban vagy jelenben bármi for- mában is vette ki részét Zala, Nagykanizsa, stb. közéletének előmozdításában, juttassa el az II élő (visít alakú) fényképét hozzám, valamint az Illető rövid életrajzéi, a szükséges adatokkal, ho^íy beiktathassam a kiadásomban megjelenő >ZaIa aranykönyve* cimü müvembe, ahonnan senkinek sem szabad hiányoznia, aki bármily tevékenységet is fejtett ki Zala szolgálatá-tában. | Mennyi előkelő po\'.gár, mennyi ér demes városi politikus, mennyi régi kereskedői ház feje, mennyi nemes iparos, patrícius, közéleti férfhi, nemes honleány érdemel egy ragyogó nefelejls koszorút homloka köré! Mennyi zalai hős katona az emlékezés babérját! Ezt akarja •Zala aranykönyve.* A »Zala aranykönyve* (A mi zalai értékeink) közel akarja ök«<t vinni a magyar szivekhez, hogy a ftÖzbecsülés ós köztisztelet meleg) lángjánál felmelegedvén, világítsanak a magyar Holnap zalai mar gyarjának. Egyetlen zalai család otthexnábólj egyetlen zalai Íróasztalról, egyetlen könyvtárbői és iskolából sem sza"bad hiányoznia »ZaIa ai-anykönyvé-* nek. Felvilágosításokat a kiadónál: Benedek Rezső szerkesztőnél Nagykaniisa, Sugdr-ul 38ja. sz. alatt gyan simogatja a főoltárt, a szobro-kat, a kelyhet, amelyből naponta sokakat áldoztatott. A kaMalkon koporsó, pajta a papi jelvények :a& elhunyt kelyhe, u stóla, a papi ha-talom szimbóluma. És könnyek mindenfelé. A gyász, uz igazi fájdalom megnyilatkozása. Az elárvult piJris-ta fcSnlád, a tanári kiír, a tanulóifjúság. Ott látjuk a hivatalos vári* vezetőit, dr. Krátky Istvánt., dr; Hegyi Lajost és Vécsey Barnát, a rk. egyházközséget, a bíróságokat dr. Hennig Alfréd törvényszéki c]. nök képviseli. Ott látjuk a világi papságot, a Piarista Diákszövetség élén Berlin Ágoston elnök, ny. törvényszéki tanácselnök, ott van a Zrínyi Miklós Inda\'mi Kör küldöttsége, élén dr. ThoUvay Zsigmond tb. elnök, Kelemen Ferenc és dr. Szabó Zsigmond társelnökök, a többi lár-sadmhil egyesületek, a post<* vasul, a pénzintézetek részéről vitéz Bentzik Lajos kir. kormányfő-tanácsos, ott van a gimnáziumi tanári kar, az"összes intézetek és iskolák igazgatói, a jóbarátok. tisztelők serege, a közhivatalok képviselői. i Szem nem maradt s/.áraz-m, amikor felhangzott a kóruson idb. Rácz János kántor ulkalml gyászéneke. És megkezdődött a gyász-istentiszte\'et, a kato\'lkus egyház szivbemarkoló szertartásai szerinl Majd a oelebráns Bartha István igazgató leveti a miseruhát és a pafástot veszi fel, hogy elmondja a szokásos nagy abszoluciót, mia\'att a kóruson a kántor rázendít a szomorú gyászdalra... És megkondul a templom kicsi harangja, uto\'só búcsú ez a templomépitő Magas Mij hálvtól... A közönség a döbbenet ós fájdalom hangulatában hagyja el a kis tempromot. Mintha mindenki egy nngyon kedves cs iládtagját ve.zi\'et-te volna el. Balatonfcnyvesen is yolt rekviem Magas Mihá\'y lelki üdvéért. Az ott nyaraló ríagykanU zsaiak dr. Hegyi Lajos városi főjegyző vezetésévei mind megje\'en-tek a gyószistenllsztelelen, amelyet az éppen ott időző Dal\'os István kecskeméti piarista tanár végzett. A gyászmise alatt Kenedl Aura vezetésével az egyházi énekkar énekelt 133 Egy téglát mindenki adjon a katolikus kultúrház alaphoz. Vegyen egy pengős sors-jegyctl — Bútor kiállít áiunkat tekintSO meg minden kónyszervétol nélkül. Kopstein bútoráruház. 1987. augusztus 14 BAiaa — (Megérkezett az uj gimnáziumi igazgató) nartlia István, a nagykanizsai pia. rista gimnázium uj igazgatója és ház főnöke csütörtökön Nagykanizsára j\'r-kezetl. I _ (A vámhivatalból) Szabó Dénes vámszaki lanáesos, « nyugalomba vonult Száva Nándor főtanácsos utóda, akit a főigazgatóság a nagykanizsai fővámhivatai vezető-jévé áthelyezett, elfoglalta hivaialát. \' — (Dr. Rott Nándor) veszprémi megyéspüspök, Délzala föpásztora, szeptember 23-én üli püspökké szentelletésénck 20-ik év-ffordulóját. A főpásztor jubileumából Nagykanizsa is kiveszi részét. A Notrc I)ame leánygimnázium növendékei gyönyörű selyem infulát .készítettek és tüfestéssel díszítették, mint a Nutjre Damc intézet ajándékát. Mindent megtalál Suhützék maradékosztályán. — (Olasz vonat érkezik) Vasárnap délután 5 órakor megint olasz vendégeket foga-1 Nagykanizsa. 250 olasz kiránduló érkezik egy kü-lúnvonailal Magyarországra és u szokás szerint Nagykanizsa pályaudvarán lesz az első ünnepélyes fogadtatásuk magyar földön. Az üdvözlő beszédet dr. Szabó Zsigmond, az Olaszbarátok Körének elnöke mondja. Künn lesz u levente zenekar is. A városháza ide-gonforgalmi ügyosztálya kéri, hogy minél többen jelenjenek meg olasz vendégeink fogadtatására. — (Villany-panasz) Kapiuk a következő sorokat: Igen tisztelt Szerkesztő Url Három hete javítják a jKjlgári iskola épületét ós azóta délelőttönként nincs áram az iskola körüli szakaszon, Egy épület tatarozása miatt annyi ideig nem sza. badna egy városrésznek világítás és áram nélkül maradni. Ezt be kell látniuk illetékeseknek is, akiket ezúton nrrn kérőnk, hogy most és a jóvő-l>en is hasonló alkalmakkor vagy kellő szánni munkásról és igy u tatarozás gyors elvégzéséről gondoskodjanak, vagy húzzanak egy ideiglenes vezetéket az érdekelt környék villar^ellátá-sának átmeneti biztosítására. Remélve, hogy kielégítő megoldásnak komoly akadálya nem lesz, köszönöm soraim közlését. Teljes tisztelettel: X.\'Y.-né. ■a* Alkalmi vételekben nagy választék Sohützék Idényvégi árusításán. Egy pengőért lehet kerékpárja, lui nem felejt ei egyházközségi kul-turliáz-sorsjegyct venni. Séllyey Teréz temetése Óriási részvét mellett kisérték utolsó útjára Zala nemes lelkű, jótékony nagyasszonyát," angyalát, Séllyey Terézt (;c!sén. A gyászoló sokaság soraiban ott voltak «z egész vidék földbirtokosai, intelligvn^ája, a£ egyes hatóságok képviselői, a papság nagyszámban volt képviselve. A temetésen megnyilatkozó részvél\' mutatta meg igazán, kit veszitett Zala Séllyey Te-rézzel. A koporsót elborította a k«>-szoruk tömege. A gyászszertartást Kreutzcr Dezső kanon >k-plébános végezte asszisztenciával. I)r. Szaiwdy Lőrinc nyug. törvényszéki tanácselnök megindító szavakkal búcsúztatta el az elhunytat. A temetést Horváth C.éza nagyka. nizsai temetkezési intézete végezte. - (Koitál Gyula a Nenueii Szinház tagja) Koltai Gyula, aki egyike volt a pécsi szinház legszimpatikusabb, nagy sikerekre visszanéző tehetségei sz!né-szeinek, a budapesti Nenvcii Színházhoz s/érződött. —Nól ruhákat, pongyolákat Idényvégl árakon vásárolhat Schütznél. — (Az Egészségvédő szünete) A városi Egészségvédő Intézetvén a rendelés folyó hó 15-től 22-ig lata. rozás miatt szünetel.- — Megelégedett vevők asásal Igazolják áraink olcsóságát Schütz Áruház. — (Magyar Nemzeti nyomtatvány-kiállítás) A Magyar Nyomdászok Társasága a Magyarországi GK\'fikni és Kokon-i|>arosok Főnökcgyesfllelcvcl karöltve augusztus 14-től szeptember 15-ig a buda|»esti Műcsarnokban nyomlalvány. kiállítást rendez. A magyar nyomda-szat, papírgyártás és sajtó hatalmas seregszemléje lesz ez a kiállítás, a mely a modern kiállítási technika eszközeinek alkalmazásával pontos és összefoglaló képet nyújt mindarról, ami a nyomtatással és a nyomtatott belüvel összefügg. A hatalmas méretű és rendkívül érdekes kiállítás iránt az ország minden részében igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. — (Betörés-sorozat Hahót vidékén) Ismeretlen betörők jártak Hahólon több házban. I\'óczak Istvánné lakásából arany és ezüst láncokat, gyü. rükei, pár pengő készpénzt, Dcrvarics Zoltán lakásából is ékszerféléket lop. lak. Ugyanezek betörtek i\'ötrétén is Kiss Györgyhöz, de ott tetten érték őket és elmenekültek. Hárman voltak. Most keresik őket. J 4 — Megjolent a Milliók KSnyve legujal)b száma, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Műiden >záml>an keresztrejtvény, értékes dijakkal. A MII-liók Könyve megjelenik minden héten, előfizetési ára negyedévre 13 gény 2.40 ,*-ngő. KIq(|ói,í vaU»| • Buda. l>cst, VI., Andrássy ut 10. A kenyérbél-figurákkal házaló, hányatott életű pár állt utolsónak a vádlottak padján az elhagyott nagy-kanizsai igazságügyi palota főtárgyalás! termében Hányatott életű ember került átmeneti állomásra Nagykanizsán. Karczag István budapesti lak<s, 1919-ben a nemzpti hatalom, viszí-szaál itása után csalás miatt került a budapesti törvényszék elé, amely akkor hat hónapi börtönre ítélte. Karczng ki is töltötte ezt a büntetést. 1920 ulán uj életet próbá t kez-deni, kiment kűlfödre, Franciaor-szágban, Olaszországb n é\'t egy-egy darabig. Mint szakács igyekezett elhe\'yezkedni Párisban, Londonban, ami végül sikerült is. Karczagot azonban a sors üldözte, sehol nem tudotl ál\'andóan megmaradni. 1932-ben Bécsben megismerkedett egy leánnyá\', akinek házasságot igért, prnzt vett fel tö\'e, de a\'. esküvő elmaradt. Felje\'entés foly án K\'rczjg az osztrák törvény elé ke: ü t, ahol két hónappal fi\'-etelt. Ezt is kitö-tötte. 1934-ben Magyarországra jö t és itt nőül vette Winter Teodorát, de a sors igy sem kedvezett neki. Karczag most már feleségestől küzdött az élei tel az éleiért. Kenyérbélből készített tárgyakat ment árusítani a vidékre és végigutazta feleségével az egész országot, főleg Dunántúlt. Zalába érve, már gyüjtö-ivvei mentek községről-községre, a hoi azzal az ürüggyel, hogy >egy tanító árvája kéri a jószivü adakozókat* - végigsarcolta gyüjtőlvével az embereket. Pacsán aztán utolérte a párt a végzet. A csendőrök.igaz-)-lásra szóÜtotlák fel őket és akkor kiderült, l^tgy hamis gyüjtöiwel{ házalnak a községekben. Mindkettejüket behozták Nagykanizsára. Nyomorukkal védekeztek. Most Ítélkezett feleltük dr. Révffy Andor törvényszéki ejgyesbiró. A bizonyítási eijárá? befejeztével Karczag Istvánt hat heti fogházra Ítélte, az asz-szonyt hét napra. Figyelembe vette a bíróság a nyomatékos" enyhítő kö-rü\'inényt: nagy nyomorukat. Az ítélet jogerős. Ez volt az uto!s5 főtárgyalás a régi igazságügyi épületben. IStot tzénaa^patronosara ellenében kapható azegyedárusitónál: SZABÓ ANTAL sportüzletében. Gombamérgezéssel szállítottak be a kanizsai kórházba egy bakónaki gazdát és édesanyját Könnyen végzetessé válhatott volna Szántó István 32 éves bakónaki föld-műves és 52 éves édesanyjának, Szántó Istvánné esete, akik tegnap délután otthon gombát eltek, amit az erdőben szedtek. A gombaétel után anya és fia annyira rosszul lettek, görcs és fújás lépett fel, hogy a körjegyző sür-gősen a kanizsai mentőkért telefonált, akik a kettőt kórházi)". szállították. OH nyomban gyomormosást alkul-maztak és igy sikerült még idejében őket megmenteni az életnek. Négy halott a villámsujtott fa alatt Varsó, augusztus 13 Pinsk közelében négy gyermeket uton ért a zivatar. A gyermekek a nagy viharban egy fa alá menekültek. Egy villám a fába csapott le és mind a négy gyermek holtan maradt a helyszínen. í i I Börtön elöl a halálba ~ Slcyr, augusztus 13 \' Strassner Flórián pallért gyujtogn. tás gyanúja miatt elfogták és beszállították a fogházba. A pallér egy Őri. zetl\'en pillanatból a fogház épülete alatt átfolyó Ems folyóba vetette magát. A hullámok elragadták és belefulladt a vízbe. Holttestét eddig nem találták meg. - Van-« mit agytUukSuégl kmltwkás-•oíejtgyt? Városi Mozgó. Szombaton és vasárnapi Jan Klepur* minden eddigit felülmúló filmje: A szerelmes város A kedélyes, romantikus Bécs minden szépsége (elvonul e pompás Ilimben. Ezt megelőzi: A texasi leényrabló Előadások szombaton S, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. Szombaton 5 órakor filléroa 1 Nép Moxgó. Szombaton és vasárnapi Garry Copper és Anna Slen felülmúlhatatlan együttese Izgalom! Kis házban — nagy tragédia I Romantlkal Az utolsó Reménytelen harc az elérhetetlen boldogságért. Piros életi Fekete halál! Magyar hlradál Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 Arakor, Csak 20, 40, BO filléres helyérehhell HUH 1837 augMztus 14. LEGÚJABB A Cserkész Világszövetség elható rozta, hogy ezután Icánycserkészcknek is rendeznek nagytábort. Az első Balatonszárszón lesz 19M-ben. A kcuti herceg és neje szeptember eUé napjaiban Magyarországi* érkéz-n«k és néltáuy napot a Margitszige ien töltenek. Márkus KmWa művésznőt szertn-csés kimenetelű baleset érte. Férjével együtt Szegedről hazafelé tartottak Budapestre, amikor a gépkocsit vezető férje hirtelen rosszul lett és a gépkocsi az árokba zuhant. Szeren cséré ugy Márkus, mint felesége csak könnyebb zuzódásokat szenvedtek, Vasutas-sztrájk készült Romániában Bukarest, augusztus 13 fíeoroceenut, a román vasutasok szakszervezetének elnökét, a nemzeti, parasztpárt egyik vezetőjét és több vasutas vezető embert letartóztatok. Az a vád ellenük, hogy általános vasutas-sztrájkot készítettek elő. CfcsvndsjjOÍ öáfia moziban ncrakozhalik 1937. vghtól sz. Árverési hirdetmény. Dl. Vlt reienc tleyyéd álul kép.liell Unger-Ultmann Elek [svára 76+78 P 85 I lóké é> több követelés Járulék.! erejéig a nagykanizsai kb. Járásbíróság 1937. évi fenll ■ «. vápásával cl rendelt kielégítési végre Ki I-táa lolyUn végrehaltáat mnvedőtőT 1937. évi májul hó 8-án él lutrim Int 26-én lefoglalt, 2930 P re becsül! Ingóságokra a nagyszámú annak . Ilaplán a lent megnevesell a a loglaléil Jegyzőkönyvből kl nem tűnő mái loglaluiók javén la aa érveiéi megtartiaét elrendelem, de ciak arra ai eaetre, ha klettglléil loguk ma la lennill és ha ellenük halaaitó ha. Ur. járáiblic végzésével az érveiéi elrei az 1906. évi XU. !.-e. 20. tálya Igénykereset lolyam.lba nlnca. végrh. asaav.lakásán, Nagykanizsán. Sugár-ut 8., I em. kendő megtartására határldíul 1937. évi szeptember bó I. napiának d. a. 3 órája IflzeUk kl, amikor a bíróilag lefoglal! bútorok stb. ■ egyéb lngóságoksl legtöbbet Ígérőnek kéupénzllielés mellel . ral a ----- ----------------melleit, esalleg becsáron alul la, de a kikiáltási ár \'/.-énéi alacsonyabban csak a végre-baltást sseavedó beleegyezésével, el logom adni. — Azon liigóságokri, ai ■ \' kikiáltási éra egyei? pengőn amelyeknek egyeaer pengőn leiül van, az 5810/931. M. t számú rendelet értel^ inéban csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánilpéniol Istaaslk. Nagykanizsa, 1937. évi |ullus hő 20, Haán Gyula klr. blr. végrehalló, mint blrőaágl Idknldöll. kapható lapunk kiadóhivatalában. APRÓHIRDETÉSEK Tel Jel garanciát caak hatykall ákm réss és érám nyújthat válárlásalaál vivv munkálnál. 2176 Stépen kalaraívlé isaka Idrdö-szobahasználatul azonnal kiadd Rozgonyl- Fakéraamat varrok. Javltok, helyben -jpldlJ I 50, vidéken I 20. Klnlial ulca 60. Bánfalvi Annui. Kél mmtm: -re ll.di E Eiaőrendö liiss k*mmr libazsír kapható Singeméi, piaci husttllkében. 2381 Éréaaltam a Hsstelt tmlla- él nén-locyasitö vevőimet hogy nsgyobb menv-nyllégU vágolllát, tajáa- és kási.a.l kaptam eladásra mlkssltnáll áron alul t 100 kg. vegyes vágoll Is házhoz száll. P 3 20 100 kg. bnVk és gyertyán . . P4IX1 lOOkgkőizéa , „ P3S0 100 kg. lo|áa szén . , P 5 60 Tisztelettel kérem silvea párilogásukst: Matallts bizományos Rcigonyl-ulca 2. ss, Népaosl-udvir. Iskeláilsáa,1 laljaa alléUara logsd keresztény csslád, közel az öuzei Ukolákhos, zongorahsisnálaltal, kortepelá láa. Clm a kiadóban. ó német ebédlöszekréav éa pénitár pultul alaáá Clengery-u. 19. * Vlllalilak BaUIoamárUIUrdő leguebb helyén, a központban, a BaUtonlcI 100 lépéinylre, 200 d-ől, olcsón elsdó. Brónyíl Dly.lhái, Horthy Miklós ul 1. KözveHló díjazva. Eg,aiakés konyhái lakái saaplember re kUdö Bálhory-o. 10. • liakáesalt 15ére vagy I éra lelve szék. Clm a kiadóbei * Utcai kétablakos kutir.i.tl szoba kUdó Deák-tér 4 * 100 literen lelUII uflipráal megvé leire keretek Magyir-ulca 46. * Sioba-konyhás Ukás és két ssobából álló Irajahaljlaág, esetleg egylllt hé romazobáa Ukás november l-re ílsdó. Bővebbet Llchlemleln Ügyvédnél. 2)13 Markaérágya eUdó Kltály i\'.ca 38. Deulsch. * Szoba-konyhái lakásé kereaek. Bővebbel Slernberger leslék szaktizleL Erzaé- Intelligens llut taaaaaaak azonnal lelveszaE. Psbócsa fodrász, Fő-ut. 2315 Cca 3 q lucerna alatfé Csertgery-u. 19.\' KQIIŐIdl ■allsa-karákaár, keveset használt, olcsón eUdó: Havn, Deák-tér 15. • Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakalában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növény védelmlaze-rek, gép, zarík, alb. kereekedésében Nagykanizsa, Erzsébet lér 10. (A blróaág mellett.) Telolon: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. ESzikúgliítil —1 nkl s helyi knrmkedőkoél I {.\'ATOMkAAJ «ereJUM bal I Imi! ❖ 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzési- vagy Vámcserektinyv (Szállítási bárcakönyv) hitelesítve P4-00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. Már 8 pengőért vehet fényképezőgépet, mellyel jó felvételt készíthet. 6 bavi részletfizetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL fotó szakDzIet —- laboratórium. muktiMMi itiíkisi miaui MENETRENDJE érvényei 1937. május 22-IŐI. trpa*b.t-t.r WanuUllumÉ. Vamtállomáirs *« 525 7 51 9 25 II II I3» 13 40" IS 30 1725 18 21 20 05 2145 23 18 23 45 >i m a fi § | M £ N ~ 3 > b-etenyei menetrend L«l«nj4ról Ind. 8 45 NWks<ilziárs írk. 7 55 NsiykuiUiir^ (ad. 14 00 UtMjirs M. 1610 Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Király. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám. KSxflazdaa*ai IUa*v*«ytárMaéa fiutenberj Nyomda b Dflzalul Lapkiadó Vdllalata - lagykanlzaa Könyvnyomda, kSnyvkStéuat vaaala.ft tmUwtí, blctl kOnyvek éa dobozok gyára a „Zalai KSxIBay" polHikai aapUap uarkaaxtAaége és kiadóhivatala KészitOnki mlndenfile kereskedelmi, Ipari, péllzlukfecetl, ügyvédi, gazdaáá|(l. egyházi ét Iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, műveket, meghívókat, el|egyzéai és eakeléai értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyei, lalragasao-kat, körleveleket, röplapokat éa mlnJenléie ÍzlésesvldáUllásu nyomtatványokat. Gyártunki OzleU könyveket, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekéi, rajzftlzetekcí és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulikat, naptártömböket, lallnapSkakat, dobozokat sIK elsórangu kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt 1 \'"\'mfrftl Rt n - 1~| Mj<m# * M»w LVM YMlaka ka>m»aadátálwi Uscjka^Uta (laialáa OaMr. zalai Iéralb> 77. Í»Wyw" 184. szám Nagjkanlua, 1937. aaguiztus 15. vasárnap Ara 12 ZALAI KÖZLÖNY é* kuAóhhmtú: PM 5 nÁm. POLITIKAI NAPILAP Felelés szerkesztő: Barbarlts Lajos HIÖ\'rlxcté»i ára: egy hóra « pengő 40 HU< Szerkesztőségi és kUdóhhratalí tdefoo: 78. i Az ország kereskedőihez ! Irta: dr. Uviy Gyula, Szolnok város polgármestere A vidéki kereskedelmi testületek évenkiut az ország más-más jelentős városában laitják meg országos értekezletüket, amelyen a kereskedelem életbevágó problémái kerü\'nek társulásra és amelyen a vidék kereskedelme leszögezi a maga önálló szempontjait. Az idén az OMKE Debrec en, Nagy kanlzsa, Miskolc, Szombathely és Szeged után Szöulokra hívta egy-be a Vidéki Kereskedelmi Testületek VI. Országos Ertekezletét. Ebből az alkalomból dr. I.évay tiyula, Szolnok város polgármestere az itt következő inelegbangu Írással fordul a vidék keicskcdcl. inébcz: A magyar keieskedő tá\'sadalom ptirlamenláris testületét képező or-s/ágoS értekezlet nekünk kedves elhatározással Szolnokot llszlelle meg azzal, hogy ezévl kongresszusának színhelyéül kiválasztotta. Megtiszteltetés ez az elhatározás városunkra nem csak ai.on súlyánál és tekintélyénél fogva, amit a magyar kereskedők országos értekezlete s általában a kereskedő társadalom hazánk organizmusában képvisel, ha nem azon emelkedett és épilő mun-ka miatt is, amelyet az országos értekezlet végezni szokotl. Ez az elhatározás ezenkívül \' elismerése annak Is, hogy Szolnok város kvrcskodelme ós keieskedől osztálya Teljes mértékben éreti és alkalmas arra, hogy ilyen nagyszabású és az egész kereskedelmi ó\'etct szubályozó összejövetelnek méltó rendezője ós kerete legyen. És valóban ez a város sok megértéssel és szives érzéssel látja vendégül falai között a kereskedelmi élet faktorait. Szo\'nokol ugyanis lakóinak rátermettségén és szorgalmán, - mint fundamentumon - a kereskedelem varázsolta rövid idő alatt várossá. Ennek a ténynek beismerése teszi viszont fogékonnyá e város fialt a kereskedelem bajai, kívánalmai iránt, amelyeket a üiagáél nak Is órez és megértőkké a vágyak és ideálok számáru. melyeknek meg valósításához módot é.s lehetőségei találni, éppen az értekezlet feladata lesz. A keretet tehát, amll Szolnok a kereskedők kongresszusa részére szolgáltat - baráti együttérzés és •i magyar soi-sközösségből fakadó szeretet adja. E sorsközösség érezteti velünk, hogy az ország- és városépítő kereskedelem "súlyos gondjai a nemzet életgyökeréig halnak vissza s a gondokon segiteni, a kereskedelem sebeit orvoso\'ni a nemzet szolgálatál is jelentő kötelesség. &s mert ezt tudjuk ós elismerjük és inert a gondok és sebek a városi é\'et ütemére is kihatnak, - fejlődött ki bennünk a szoros együvé-tartozás testvéri érzete. Ez a mi mélyen átérzett szoUdari- Teljes erővel tombol a harc Sanghai körül A Japánok visszaverték a kínaiak ma hajnali támadásait - Amerika cirkálót küldött alattvalói védelmére — A japán főváros már nem reménykedik a helyzet enyhülésében — Megszűnt a közlekedés a Jangceklang folyón Sanghai, augusztus 14 Ma hajnalban fél 5 órakor megkezdődön a harc Sapci körül. A\' harc rendkivül heves, a puska ós gépfegyver ropogósba bclehangzlk az ágyuk dübörgése ls. Véies ütközet folyik a fucsenl öbö\'bm ls. A ippan tengerészeli halóságok szer nl a kínai gyalogság hajnalban 2 órakor megtámadta a Sapelnél beásott japán csapatokat, amelyek nz<nban a tómadást nehéz küzdelem ulán visszaverték. Fél 5-kor a kínaiak megtámadták a japán főhadiszállást. Hong-keu közelében véres ütközet fejlődött ki, de ezt is sikerült a japánoknak visszaverniük. Sanghai nemzetközi negyedétői ketetie is heves ütközet folyik. A japán tüzérség heves tüzérségi tüz alá vélte a Sanghíiit környékező raktfir-vár:tó-részt. A kinaiak repülőgépi bonw bázzák a japán tengerészet főhadiszállását. A kinal h itóságok a Jagce-kiang folyó medrében több ujabb robbanó aknát süIjesztettek e\', hogy ezzei megszakítsák a japán hf.jók vizr útját. A folyón u közlekedés Sanghai körül teljesen megakadt. Az aknazáron kívül 8 japán is tötb külföldi hajó vesztegel. Amerika "kormánya egy cirkálót küldött Sanghai e\'é alattvalóinak védelmére. ; A Sanghalba menekült kinaiakszá mát körülbelül egymillióra : becsülik. A francia nemzetközi engedmé-nves terület őrségél hadi\'élszámra en.elték. * A japán főváros véleménye swiiint a helyzet enyhülését már nem lehet várni, mert a kínaiak részéről telt intézkedések a kibontakozás min* den reményét elvágták. Déltájban érkezett je\'enlés szerint Sanghai környékén teljes erő\\eldul a harc. A japánok 14 oentiméteres hajóágyukkal lőnek. Temesvár körül már dolgoznak a sárga háború szélhámosai A Távol keleten még nem töri ént hadüzenet, de a hátoru, amely hivatalosan mée nem is háború, máris teljes erővel tombol. Aldozalaiazonban már nem csak Sanghai körül vannak a sárga-háborunak, hanem sokkal köze\'ebb hozzánk ls: — a megszállott magyar területen. Ma kaptuk a jelentést Temesvárról, hogy a városban és környékén ismeretlen ügynökök jelentek meg, akik hiszékeny embeneket minden jó Ígérgetésével b« akartak toborozni a japán hadseregbe. Fü-fát helyeztek kilátásba főként a munka- nélküli fiatalság körében a kiszemelt áldozatok mik s akiket sikerült megszédíteniük, azoktól 50Q lelt kértek a kiutazás költségeire. Akadtak jónéhányan, akik előtt felcsillantak a mesés kelet kalandos leh* tőségei és vállalkoztak arra, hogy beállnak japán katonának. Kl 18 fizették az 500 -500 leit és várták az indulásra megbeszélt találkozói. Az ügynökök azonban szőrin-szálán eltűntök Temesvárról ós környékéről. Az élelmes szélhámosokat most keresik. Az elegáns pesti „nagymama" autón elrabolt egy diósgyőri menbelyl gyermeket Budapest, augusztus 14 A diósgyőri csendőrség jelentése szerint a községbe két előkelőnek látszó nő érkezett autón. Állítólag azért jöttek, hogy meglátogassák Párát Erzsébet 2 éves kisleányt, jakit a miskolci gyermekmenhely helyezett ki Diósgyőrre egy iparos.esaládhoz. A két nő közül az idősebbik a gyermek nagyanyjának mondta magát. A ne-velőszülöknek Smiderák Sándorné néven mutatkozott be és azt mondta, hogy Budapesten van állandó lakása, megmondta az utcát és házszámot is. A nevelőszülők elhitték a velflk közölt adatokat és a két éves leánykát öröm. met mutatták meg a •nagymamájának.. A két nő séla.autóznl lüvta a kisleányt, aki el is ment velük, ettől fogva azonban Diósgyőrön nem látták többet som az elegáns autót, ,vom annak elegáns nő-utasait, de nem tért vissza többet a községbe a kis Par^t Erzsébet sem. A két nőnek és a kislánynak nyorna veszett. így már gyanús lé- tásunk kedves alkalommá teszi nekünk az értekezlet óráit arra, hogy megértésünket a kereskedők tö\' rekvésci iránt kifejezésre hozzuk és támogatásunkat felajánljuk. Magyar szivek őszinte barátsága várja tehát itl a kongresszus résztvevőit, a kiket jó testvérként és nemzeti sor-sunk osztályosaiként szeretettel fogadunk. t l i . . vén a dolog, a nevelöszülők jelentést tellek a csendőrségen. Azonnal érintkezést kerestek a budapesti ha-tóság"kka. és pár ]>erc alatt kiderült. hogy a nők hamis nevet ós elmet mondtak be, mert a megadott bi.dap*stl cimen mindegyikük teljesen ismeretlen. A különös gyermek-rablás ügyében megindult a nyomozás. A spanyol háború hlrel Barcellona, augusztus 1| A spanyol nemzetlek repülőgépei bombázlak egy dán lobogó alatt lm-ladö gőzöst. A hajó elsüllyedt, lítisz főnyi legénységét sikerült megmenteni. I\'áris, augusztus 11 A Jour közlése szerint Franco tábornok felhatalmazást adott Manuel Faí_ oondc-nnk, a si>"nyof carllsta mozgalom egyik vezetőjének, hopy visszatérjen Spanyolországba. Tegnaptól máig Orsgág: A magyar nyolcas második lett Amszterdamban az Európa-bajnok^ ság előfutamában. Tífusz-járvány van Győrött. Eddig 60 beteget szállítottak kórházba. A stockholmi sakk-tornán Ma-mngyarország már a második helyen áll. i A magyar külkereskedelmi mérleg kiviteli többlete az év első 7 hónapjában 74 millió i>engő. Jullus az eisft hónap, amikor behozatali többlet (500.000 P) mutatkozik. Vitéz Bujdosó László 54 éves püspökladányi másodföjegyző a mozgó vonatról leugrott, a kerekek alá esett, amelyek halálra gázolták. Surgoth Jenő holtlestét holnap viszik át Balatonszabadiban a zsidó temetőből a keresztény temetőbe. Horthy Miklós kormányzó je\'on-létében kedden nyjllk meg Szolnokon az országos öntöxésügyi értekezlet. A dunaföldvári adóhivatalt ismeretlen betörők tegnap éjszaka ki-fosztották. Minden pénzt és az ösz-s/es aktákat elvitték. A magyar buza másfél pengővel magasabban áll a világparitásnál. Világ: Egynapos forradalom volt Para-guayban. A fellázadt haditengerészet megszállta a fővárost és lemondatta a kormányt. Kairó legrégibb városnegyede, a hol a házak többnyire fál>ól voltak, kigyulladt és leégett. Az éjszakai tűzben sokan életüket vesztették. Franciaországban tópusl hőség a •aisvt ■mütnw 1WT. augmzlm IS Idényvégi árusításból visszamaradt m aradékokat poto adjuk. m árért Blousra, ruhákra alkalmas méretek áruház „Isten, a magyar ifjúság és Nagykanizsa!" Bartha István, a nagykanizsai piarista gimnázium uj igazgatójának munkaprogramja után tegnap éjszaka félelmetes erejű vihar pusztított. Nagyon sok erdőtűz és égyéb tüzek voltak az elmúlt napokban a hőség miatt. Anglia leggazdagabb embere, lord Runclman, aki élete utolsó éveit ten-gfren, a jachtján töltötte, 90 éves kovában meghalt. A*\' USA hadihajókat kölcsönzöl! Braziliának. Ez ellen most Argen. tina jegyzékben tiltakozott az USA kormányánál. Németország ujabb demarsot küldött Moszkvába némei állampolgárok tömeges letartóztatása miatt. Mussolini repülőgépen utazik Obersalzbergl)C, ahol Hitlerrel fog szeptember 15 táján találkozni. Skóciából 15 hónapos ex|>edició indul az Északisarkra rövidhullámú rádióleadóval. Egy amerlkei rádiótársaság összes tudósít áfsalki helyszíni közvetítését Ickótölte. NoTeltesse leányát Budapesten az njllpnin felső leányiskolában, mel* tzepl«mberbtn nyílik ineg n<RV kőzíp-Ukolit vételt Inlelllgtni leányoknak (i tervezet tzerlnl íreltiéglvel I) lUrmai Irinyii neveién l t. Általános mflvcIUéget ad. S? 2. Kenyérkeresetre képeilt. ^ í. Jó házlaiszonnyá nevel. Kit modem Internilut (luvl 48 - é» 73— P). OyOnyOrt kjrl, naponként teitgyikorlit ét zuhany fürdő. Évi Undlj ISa P. TálíkoiUtótkOld • H.noldcr Intézeti .Klára-NAIparl ét Háztartási Felnő I rányhkola Igazgatósága, Budipttl, IX. Thaly K -n. 73. Lapzárta: Ábrahám Pál zeneszerző ellen a bécsi Grand Hotel 800 pengő kifizetetlen számla miatt peres eljárást indít. ; Dur.ubogdányból Budapestre felé való útjában egy vontatóhajó cl» szabadult és a szentendrei hidba ütközött. Elmerüli. Néey ember a partra úszott és megmeneküli. A kormány az állami erdőkből 2800 vágón fát adott :U a közforgalomnak, hogy ezzel is segítségére legyen közönségnek tüzelőfával való ellátásában. A ma gyúr buzafelcsleg elhelyezése sikerült. így Olaszország 6PO.OOO, Németország 500.000 és Svájc 240.000 métermázsa búzát ves^ át tőlünk. A Földközi-tengeren ismét titok zatos merénylet történi egy hajó ellen. Az egyik francia hajó előtt feltűnt ttry tengeralattjáró és egy torpedót lőtt ki a hajóra. A támadó hajó nemzetiségét nem sikerüli megállapítani. | Ma délélőtt a földművelésügyi minisztériumban Lázár Andor igazság ügyminiszter, helyetles fö\'dmüvelés-ügyi miniszter, elnöklete alatt ta-náeikozáSrfVolt, amelyen a földmű-ví.\'ésügyl minisztériumban lefolyt visszaélések ügyével foglalkoztak. Elhatározták, amennyiben a továbbiak folyamán szükség vo\'na a vizsgáit kiterjesztésire, ugy azt kétségkívül ki fogják terjeszteni. Ha láj a teje és szédül, ha telt-séget, bélizgalmat, gyomorégést, vértódulást, szorongást vagy szívdobogást érez, igy^k minél előbb 1 pohár természetes Ferenc József keserüvizel, mert ez a gyomor és a belek működéséi előmozdítja, az epe-kiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. Az orvosok ajánlják. Még egészen friss a halál ütötte seb. Még hnlkszavu mindenki a piarista rendházban. Még ott gubbaszt Mnrs Imperátor árnyéka, mikor belépünk a refektóri.imb •> ahol sikerül az uj gimnáziumi ig izgatóra és házfönökre rábukkannunk. A régi kedves, közvet\'en Bartha István, aki 1929-től 1034-ig már itt é\'t közöttünk, mindenkitől tisztelve. Nem idegen tehát u kanizsaiak előtt. A legutolsó vonattal érkezeti meg Tatáról, ruháján még a tatai temető nora, leikéi megüli a mélységes gyász és szerzetes-testvéri fáj, dalom, arcán azonban már ott van a régi ismerőst köszöntő nv>soly. A nagykanizsai piarista gimná-* zium igazgatói székében törlént változás Nagykanizsán olyan esemény, ami mindenkit érdekel. „A gimnáziumi igazgató mindenkor a legszorosabban kapcsolódott Iw\'e a város köz- és kulturális életébe és azérl a város közönsége mindenkor a legnagyobb érdeklődéssel kiséri a személyi változásokat u piarista rendházban. A közért való munka, a kultura nagy kaptára az a hatalmas sugáruti épület, amit Nagykanizsa város közönsége emelt és adott át a hazafias szellemtől és magyar szivtöi átilalott magyar piarista atyáknak. És ma, a nagy gyász utón a város közönsége kétszeresen figyeli ezt a kedves, meghitt palotát, amely gyermekei növelésének egyik büszke vára. Elfogódottan fogunk kezet Bartha István igazgatóval, nklnek első szomorú hivatalo* ténykedése az, hogy a kanizsai ház képviseletében e\'ődjénsk temetésére kelleti utaznia és Kanizsára jövel első funkciója volt a nyilván-isság előtt a péntek délelőtli gyászmise, eiödje és rendtársa lelkiüdvéért Lehetetlen itt mag iram érezni a felső kéz embersorsokat irányító intézkedését. - Programot akar ? kérdi, meg ismételve szavunkat Bartha igazgató és a rendet és Intézetei ért gyászra utal. Mi a ionban az általános érdeklődésre, a tovább folytatódó é\'etre hivatkozunk. HlSzejn Bartha igazgató nem idegen városba jött. Hazaérkezett, ahol a hivata\'os tényezők csak ugy, mint a nagyközönség, az egyesületek és in\'.ézmínyck csak ugy, mint az ifjúság nagy szeretetlel váriák megérkezéséi. Lassan, msggondoltan mondja : - Volt két elődöm, az egyik -Eberhardt Igazgató - megszerezte a mai modern, szép intézeti és rend-házi épületet, Magas Mihály. b>U dogull emlékű közvetlen elődöm pedig felépítette és nragva\'ósllottu hosszú esztendők terveli : a piarista templomot. Ahol «z a templom é> ez az intézet van, olt dolgozni éa csak dolgozni akarok. Do\'gozní, tevékenykedni, munkálkodni Istenért, a magyar ifjúságért, a rendért, a városért, a közért. Ebben fog\'a-talik elkövetkezendő m mkásságomnak programja. - Tuljdonkép|»en - folytatja elgondolkodva n:m is kc\'l nekünk külön programot adnunk. Hiszen a mi programunkat lefektclle Ka\'a-znnti Szent József, nagy rendalapitónk, nz ő szabályaiban. Csak ez lehet nekem Is programom. E\'őre-vinní a magyar ifjúság ügyeit, a régi piarista tradíciók >n tovább haladni, elődeim nyomdokait követni. \'Ez az én programom. Nem is vártunk más vá\'aszt, más célkitűzést Bartha Istvántól, aki újból való Kanizsára érkeztével olyan értéket jeleni a városnak, amely -a még friss gyász közepette is — a i szivekéi feléje fordítja. Bartha István a legközc\'ebbi napokban veszi át kettős -hivatalai Rozs Lajos helyettes-rektortól és megkezdi tevékenységét hivalalo san is. Bartha István igazgató és házfőnök sok szeretet fog találni mindenütt maga körül Nagykanizsán. (B. R., Az Iparososztály és a városi-rend kialakulása hazánkban 5 Irta: dr. Makovtczky Gyula A törők félhold Bécs felé való mo-solygása mindjobban «rru késztette a kincstárt, hogy nz ország legfonto-sabb stratégiai helyein elterülő végvárakat saját kezelésbe vegye át és azokat tervszerűen átépítse. Kanizsa főuri várát átveszi a kincstár és meg. nagyobbítja. A vár ellátására szükséges iparosok nem tudnak lakóhelyet kapni az erősség területén belül, hisz a laktanyák épitése is óriási költséget ij.nészteü fel. Kzck az iparosok és ke-njskcdök a vár mai Kanizsa felé eső oldalán alapitunak folyton nagyobbodó telephelyet, melyet csak hevenyészett palánkok és földhányások védenek a lörök portyázások elől. linnek a városnak a lakosságát, már szabad iparosok és kereskedők ké]>czik & Kanizsa már ekkor kincstári várossá lett. A városi i|>arosok és kereskedők nem tartoztak főuri jobbágysorl>a. Ezen iparos és kereskedő osztály mész sze vidékre járt és Varasdig, meg Iiécsig elágazó kereskedő tevékenységet folytatott. A sorsa nehéz volt, mcrt egyrészt a lörök portyázások ellen, másrészt a nemesek túlkapásai ellen kelleti védckczniök. A hevttiyészell vé-dőmövekkel ellátott város bizony minden pillanatban ki volt téve a földig lerombolás veszélyének s c« a lörök részéről nem is késeit. Mgy zivataros éjjel, mikor a várbeli katonaság a farsangi mulatságok mámorát pihente, a szigetvári török reátört a városra, kirabolta, lakosságát rabszíjra fűzte, az épületeket felégette, barmaikat el. hajtotta. A pirkadó hajnaliul a nehéz álomból ébredő katonaság csak u tf> rök hűlt helyét és az üszkösödött fala. fcat találta meg. A gazdasági éleinek azonbun törvényszerűségei vannak, ugy, "hogy a Vesuv láváján állandóan díszük " szőlő, épp ugy a rold közlekedési pontjain, a helyzeti energiák találkozási helyén a gazdasági élet: az ipar és a kereskedelem uj életre kel. Kanizsára is uj telepesek jöttek és a mai Kanizsa helyén épült fel az uj város. A városi lakók, tekintve, hogy a város kincstári birtok voltf szabad emberek voltak, autonómiái, előjogokat nem kérlek, hisz nem á< ipar és - u kereskedelem szülte a várost, hanem a stratégiai helyzet létesiletflc a várat és a vár ellátású tette szükségessé az ipar és kereskedelem kialakulását és igy a város felépítését. A török elfoglalta u várat és a várost is elpusztította, a saját vára ellátására i>edig a magával\', hozott iparosokat és kereskedőket a »r.«i Kanizsa — az általa először felégetett város — helyére telcpllcllc. a török városa vidéki kereskedelmet nem folytatott és nem is iálla el környezetét iparcikkekkel. a magyarság megvétellé a törököt s csuk akkor vásárolt tőle, ha mástól a szükséges cikket beszerezni nem tudta. . I . A Centrál gyönyört! kertjében ma szombaton este hangulatos nagy táncestély a kitűnő fővárosi SZENDRŐ Jazz-szalon tánc-zenekara mellett. "Wfl 1937. augulitui IS. BALM ■OZL\'ON* Ha Pestre jön, okvetlen keresse fel a régi Elkón szűcsit Budaoeit, IV., Vád-utca «W Gyönyörű bundái, rókái, pellerinjei megbízható minőségűek ós olcsók. Alakltiat, Javitáat vállal. 2393 A lürök kiverése után a kincstárnak nem volt már szüksége c várra. A vár körül élő iparos és kereskedő népség ekkor még csekély számú volt. A kincs tár a várat többszöri ajándékozás után a Batthyány hercegeknek adományozta. A török háborúk idejének gazdag iparos és kereskedő lakossága elmulasztotta autonomiát kérni és civitassá, szabad királyi várossá emeltetni Ka. nizsát. A Batthyánty-ak kezén levő város lakosságának |»edig n\'.\'in volt annyi ereje, hogy városát szabad ki-rályi várossá deklarállüssa. A város igen egészségesen fejlődő ipara és messze vidéket behálózó, ag. rár-termékckkel és Horvátország fa-kitermelésével foglalkozó kcrcskedel-ine elérte azt, hogy Kanizsát Lipót császár oppidumnak azaz mezővárosnak nyilvánította. Ezen oklevél a városi múzeumban van. A városnak mcgvo\'t a joga a saját autonómia megszervezésére, de ez mindenkori földesúri jóváhagyástól függött, követőkéi az országgyűlésre nem küldhetett. S igy az ország politikájába nem foly halott be. [ Nálunk n reform-kor elején a kis vidéki városokban az ipart a kézművesek képviselik és a rendelő körön kívül legfeljebb az országos vásárokra és sokadalmakra termelnek. A nagyobb bányahelyek továbbra is sorvadnak. A XVIII. század közepe felé a külföldi piac lezáródik Magyarország elölt, n magyar kereskedelmet Ausztria közvetíti és igy a magyar kereskedelem kölölt. A kisiparos ipari levékenyke-dése melleit gazdálkodik is, különösen szőlőgazdálkodással foglalkozik. A szabad királyi városok lakossága a XVIII. század kézepén alig 400.000-re tehető és ez az összes lakosságnak csak 1/19-e. A városi lakosságnak csak 1/10 részét vehetjük iparosnak. (Vége kóv.) Földbe rakják a város belterületén a telefon légvezetékeit A m. klr. posta mindenkor lépést tart a technika modern fejlődésével. Ez vezette akkor is, amikor a közönrég, főleg a háztulajdonosok érdekében, kiknek házain átvonul a telefon légvezetéke, azokat kátel-vezotékre cserélik ki a város belső területein. 1924 október v5-én, a postapalota felszentelése után csakhamar elkezdték a felsővezetékek kicserélését, de azután csakhamar aobamaradt. Mj>st Nagykanizsára érkezett a pécsi ]>ostaigaz-gatóságtói Mándoky József műszaki osztályvezető mérnök, akinek vezetése alatt a vezetékek kicserélése folyik. A munkák a postapalota épüiétéíő! kiindulva uz Erzsébet tér felé folynak. A munka hosszú hó napokat vesz igénybe, mig a teljes program lebonyolításra kerül. A\' munkákhoz szükséges aszfalt bontásik már . tegnap megkezdődlek. Hosszú Idő óta fekvő betegek a természetes .Ferenc József" ke-wrüvlzet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kel-kroes hashajtó hatását általánosan dlcrtrik. Az orvotok ajánlják. Vitéz Biró György levele a zalai ut-vita ügyében V\'léz Biró C.yörgy ny. á. ezredes, országgyűlési képviselőtől Salzburgból kaptuk a következő levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Kedves Barátom! A -Zalai Közlöny» augusztus havi számát, mely a választókerületemben a nagy felhőszakadás alkalmával "telt kőrútomról részletes ísmerlolésl tor-tolmaz, csak ma kaptam kézhez és ezért csak .most van alkalmam a lap küldéséért hálás köszönetemet kifejezni. Ez alkalommal kötelességemnek tartom a lap tudósítójának, (iraf Krnö urnák is, aki majd két napig kisért ezen a fáradságos ulon, köszönetemet tolmácsolni. Engedd meg azonban, Redves Barátom, hogy a lapban megjelent tudósítás egyik bkezdésére, — mely Nagy-kanizsa város és Zala. vármegye vezetősége közli látszólagos ellentétre hívja fel,az olvasó figyelmét és amelyet én az útitársammal szemben tett nyilatkozatommal alátámasztottam volna, — némi észrevételt tegyek. Tény az, hogy ygy a j>arlamin.l-ben, mint az illetékes minisztériumban, valamint beszámolóim alkalmával is, úgyszintén a vármegyénél több Ízben nyomatékosan kértem a teljesen elhanyagolt Lenti—letenyei ul járha. tóvá tételét, miután megengedhető, -lennek tartom azt, hogy Dél-Zalának ez a termékeny része, ahol kiterjedt mezőgazdasági kultúra folyik és ahová kerületem legnagyobb része tartozik, járhatatlan utjai miatt teljesen kikap-csoltassék u gazdasági ós kereskedelmi élet vérkeringéséből. Sajnos, fáradozásaim mlndezldelg nem sok eredménnyel járlak, miután sem az állam, sem a vármegye nem talált költségvetésében ennek az útnak a kiépítésére kellő fedezetet és igy Kerka ós vidéke, a Muraszöglet nemcsak a vármegye, de az ország mostohagyermeke lelt, miután az év legnagyobb részében a feneketlen utak, még a főutak is megbénítanak mindenféle közlekedést. P.rjhelő tehát, hogy « Napykanizsa város gazdasági boldogulását szívén viselő sajjó, a város jelenlegi mostoha helyzetében, a közvélemény nyomása alajt hangsulyozotlabl>an foglalkozik e kérdéssel és a helyszínen lett jóindulatú kijelentéseimet nem az intencióimnak megfelelően adta vissza. Kőrútomnak inzultál nem az utak állapotának a vizsgálata volt célja, hanem az árvíz állal sújtott lakosság segé\'y^zése, az utakra viszont u Mura-rátkai szakasz jelenleg is rossz állapota hivla fel figyelmünket. De annál kevésbl>é volt célja az, hogy Nagykanizsa város és a vármegye közti fent említett látszólagos ellentétet még fokozza, sőt kötelességemnek tartom közreműködni a/, esetleg fennálló ellentétek kiküszöbölésére és e/.l ann d is inkább, miután vissza kell gondolnom a Nagykanizsán eltöltött gyermekéveimre és arra a jö-indulatu támogatósra, melyben rövid képviselőség m alatt a vármegye vezetősége rés é fll eddig is részesültem. Ezenfelül pedig, mint a Nemzeti Egy-ség Pártja képviselője, nem az ellen-téteket nagyobbítani,\' hanem azokat kiküszöbölni a kötelességem. Amidőn, kedves Barátom, arra kérlek, hogy ezen Hozzád intézett levelemet la|M)dban közölni méltóztassál, nagybecsű és készséges támogatásodért ujöól köszönetemet fejezvén ki, maradok mindenkor kész híved és barátod Salzburg, 19:17. augusztus 10. iiltfi: Biró GyOrffff* országgy. képviselő. Négy balálos szerencsétlenség Egy 12 éves flu a vizbe fulladt — Három ember a kocsi kerekei alatt lelte halálát Tapolca, augusztus 14 Berthán Istvánné 61 éves solföldl lakos kocsival igyekezett munkába sógorával. A kapunál való kijárás közben a marhák megvadultak, az asszony leesett a kocsiról és súlyos sérüléseibe belehalt. Sógora Is súlyos sérüléseket szenvedett, mert a tehenek hosszabb uton maguk után vonszolták. Acs István 53 éves lcsencenémet-fniul lakos Badacsonyiábdihegy ált tomáson rosszullét következtében leesett kocsijáról. Az állatok tovább húzták a kocsit, amelynek kerekei átmentek Acs:.«n, ugy hogy sulya» sérülésekkel szállították kórházba, ahol másnap hajnalban meghalt nyakcsigolya- és gerinctörés következtében. Kovács Lajos 12 éves kövúgóörsl fiu az ottani Kornyi-tóba fürdés közben bclcfulludt. Fekete Gyula 24 éves mlndszent-kállal lakos egy gabonával megrakott kocsi tetejéről leesett és agyrázkódás következtében meghalt. A megejtett nyomozások s/erlnt bűncselekmény egyik esetben ecui történi. i FIGYELEM I FIGYELEM! Tiszteleltei van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy vasárnap, aug. 15-én d. a. Il-töl 5-lg a „Kla Royal" söröarö- éa kerthelyiaégében Ugyancsak délután 5 óráiéi 7 óráig, valamint este debreceni Kis Jóska kitűnő zenekarával muzsikál, amelyre a n. é. közönség szives pártfogását kérem. Egyben tudatom, hogy debreceni Kis Jóska, közkedvelt cigányprímásunk hétfőn, 16-án Budapesten a rádió stúdiójában muzsikál. Ttisztelettel PÉNZES ANTAL, vendéglős. Szombaton és vasárnap este tánc! SZENT ISTVÁN HETÉBEN, lia Budapestre utazik, ne mulassza cl megtekinteni az ország egyetlen zongoragyárának, a MUSICA R.-T. \' bemutatótermeit, 2399 Budapest. III, Emik! Ur*! 43. (hjil Ipilli). Újdonság a 96 cm. magas, 7 ok-távos, teljes nangterjedelmU kla planinol Kedvező részletfizetési feltételek. VAltó, kezelési költség nincs. — víui, |»»iui. *msoib. Szombat BUDAPEST 1. 17 Az 1. honvéd gyalogezred zeno kara. — 17.30 Zakariás János előadása. — 18.20 A Horthy-kupa vízipóló körmérkőzés keretében Magyar, ország—Németalföld válogatott csapa tamak mérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 19.15 A rádió szulon/.onekar". — 19.45 Dr. Bédvay István előadása. — 20.10 Budapesti Hangverseny Ze. nekar. — 21.30 Hirek, időjárásjelen-tés. — 23.05 Hegedűs Gyula cigány, zenekara. — 00.05 lllrek. BUDAPEST II. Í7.30 Hanglemezek. - 19.20 Mezőgazdasági félóra. _ 20 A rádió szalonzenekara. — 20.35 Hirek. BECS. 19.10 Bádiózenekar. — 20.10 Tarka zenés est. — 21.45 Dachs Oszkár zongorázik. — 22.20 Síeberth-négyes. — 23 Könnyű zene. Vasárnap SUBAPEST L w I ! IJ 9.30 Hírek. — 9.50 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentbeszédet dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás mondja. — 11.15 Görög kaotikus istentisztelőt. — 12.20 Időjelzés, idö-járásjelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. — 13 Dr. say Géza előadása. — 14 Hanglemezek. — 15 Megay-Meisner Káro\'y. országgy. képviselő eUiauása. — 15.50 A rádió szalonzc-no kara. — 10.45 Dr. Oberschall Magdu előadása. — 17.15 Bodán MUrgit magyar nótákat énekel, kíséri Csőit** Dezső cigányzenekara. — 18.20 A Horthy-ku|)U vízipóló körmérkőzés keretében Magyarország—Németország vá logalott csapa tó inuk mérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 19.10 A IV. Országos Iparos Dalosverseny díszhangversenyének közvetítése u miskolci Nemzeti Színházból. — 20.10 Hívatlan vendég. Vidám hangjáték báron* felvonásban. — 21.35 Hírek, sporteredmények. — 22 Huzuérkumek. u Jamboreen résztveit magyar cserkész-. fiuk1. Beszélő Budinszky sándor. 22.20 Komor Góza. jazz-zenekara. — 23 Farkas Jenő cigányzenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST 1U 11.15 A 2. honvéd gyalogezred ze. nekara. — 15 Ilfltoglemezek. — 18.25 Magyar Gábor gordonkázik. — J9.10 Elek Artúr előadása. — 19.45 Eördögh János fuvolázik. — 20.15 Hirek, sporteredmények. — 20.40 Hanglemezek. BECS. 11.45 Szimfonikus hangverseny ÍOn-gora szólóval. — 12.55 Szórakoztató zene. _ 15.40 Grieg: G-moll vonósnégyes. — 18 Divatos zeno. — 18.30 Francia dailcmezek. — 19.30 Rádió-zenekar. _ 21.30 Régi salzburgi zene. — A mult hét müvészlemezei. — 22.30 Tánczene. — Jó Ita atetnl, mert szétkapkodjak az egypengőa egyházközségi kulturház-sorsjegyeket. ■AÜftI ■OZLÖNY Féláron lehet utazni augusztus 30-IÓI a budapesti őszi Vásárra Kézművesipari kiállítás ét arany-koszorus mesterverseny Is lesz az idei vásár keretében Kblx\'n az évben szeptember 2.áo kezdődik nz oly népszerű és oly kedvező vásárlási lehetőségeket nyújtó, de meg különleges látvánvosság számba is menő öszi I.okbojvto Ic/ési Vásár, « városligeti I|>ar<s»rn\')kbin A vásár értékét és látványosságát ig^n nagy mértékben fokozza ar a körülmény, liog^\' keretében ezúttal Országos Kéz-művesipari Kiá litást és Aranykoszorus Mesterversenyt is rtti leznek. Knn°k a terjedelmében is vfegnövc. kedctl vásárnak óriási jekti\'őségéi inu tatja «z is, hogy « vásár és a -kiállítás kiállítói és látogatói részé"e a magvur korinánv és az államvasút 50 százalékos, tehát féláru ut izási kedvezményt engedélyezett. Bár a ke Ivezménv na gyobb, mint az előző évekln-n, az utazási i n-olványok árát a vásárt és n kiá|lPást rendező Orsrágos Tparegye. sfl\'et mécsem emelte fel. Akik Buda-peslről számított 110 k:n. körzeten belül f kvö vasúti állomásokról utaz-nak Hudapestre P 1.50, :,kik távolabbról akarnik Budapestre ut«/n:, fl/ok I\' 2.20 árért szerezhetik mej a féláru niazásl biztasitó utazási Igazol-ványi, amely (ermészetescti a vásár és a kiállítás egyszeri megtekintésé e is jogosítja tulajdonosát. Ilyen utazást igazolványt bárki szerezhet ma-Kának min len menC|Jegylrodában, minden i|>art<stflletnél és n vásár tb. képviseleteinél. Több mint ezer kiállító jelenlke.elt máris a vásárra, a legkiválóbb Ijxiro-sok versenvemek a* nr«nykoszorus mesterverseny™ « kitűntető és egyben részükre nagy ériéket jelentő elmért, az I|»ar<\\sa.iu)kb\'n és környékén már épül is a vásár, amely ebl»en az évben l!l n«p>K tart és szeptember 20-án este zárul. Az ula\'ásl igazolványok lul!ljd<-m-sai a féláru ulOzáp kedvezményével már auijiiszlus ,\'iO-tól kezdve, egészen szeptember 20-ig utazhatnak Budapestre, mig visszafelé szcpiembe- 2-től 23-ig érvénves ez a* oly nagy jelentőségű utazási kedvezmény. (:) IDCJ Zápor! Prognózis: Déli légáramlás, helyenként, főleg nyugaton záporeső, zivatar. A hőmérséklet nem változik lényegesen. A Meteorológiai Intézet nagykanliaal megligyoldállomása jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: 4-23 4. ma remei .+214 délben: +29 4. Csapadék: 00 Naptári Augusztus 15. vasárnap. Kom. kat Nagy Boldogasszony. Protestáns Mária. Izraelita Blul hó 8. — Augusztus 10. Rom. kat Joakim. Protestáns Ábrahám. Izraelita EIul hó 9. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-lg az „őrangyal" gyógyszertár é« a klskanlzsal gyógyszertár. 23 év után visszatért orosz hadifogoly tiszt a nagykanizsai pályaudvaron A szibériai hullamezőkről a hontalanságba érkezett vbsza az egykori osztrák katonatiszt Érdekes utasa volt minap a nagykanizsai pályaudvarnak. A trieszti gyors egyik humadik ostlályu kocsijában utazott a külsőleg is láthatóan hán.alotl életű, erősen őszbe csavarodó ember s amíg a vonat itt állt és a ha\'árállomáson szokásos útlevél és vámvizsgálaton átesett, alkalmunk volt vele rövid beszélgetést folytatni. így tudtuk meg, hogy az érdekes utas Silvestro Qodina trieszti ka ona-tiszt, aki annakidején a közös hadseregben szolgált s a világháborúban a galíciai harcok idején eselt o ősz fogságba. Godina ma 48 éves. Elfogatása után a marniszki táborba in ernálták, ahonnan lehetetlenség voll családját értesíteni. De még a háború után is éveken át eredménytelenül kilincselt a hazatérési engedélyért, sőt esik egy északamerikai kon-ul közbenjárásának köszönhette, h gy agyon nem lőtték. A bolsevisták ugyanis valamennyi, a körükre került osztrák-magyar hadifoglyot halálra iiéltek. Egy ideig akkor az amenkai konzulátuson talált munkát és kenyeret a hányatott életű kato-nati zt, az 1920 as felkelés után azonban ismét munkanélkülivé vált, mig végül is az egés-ségügyi ko-mi sziónál kapott állást s kötelessége voll N >vo S\'lbirszk környékét az ott feHvö 120.000 hullától meg-liszlitani. Ezek legnagyobb lészél a forradalmárok lőtté < agyon. Az újra és újra fellángoló bolsevista terrortól, amelynek az emberek ezrei estek áldozatul, csak az olasz követség közbenjárására szabadul\' meg Triesz\'nek Olaszországhoz való csatolása rév\'n ugyanis Szilvester Godina olasz állampolgárrá vált. Egy ideig abból éíí, hogy írni nem tudó orosz parasztok számára megirla a leveleket, vagy egyéb hivatalos ira tokát. Végül könyvelő volt az egyik bolsevista kiadóvállalatnál A hosszú időn át Oroszországban élt embernek lesujlóak a benyomásai az orosz nép helyzetére vonatkozólag. Az életnek három, fontos ftktora van a mai szovjetunióban, az éhség, a nyomor és a napirenden lev"\\ kivégzések. — A nép alapjában véve csak krumplival és lépáv :l táplálkozik. Az embereknek az az érzésük, Ingy állandóan a halál küszöbén állnak, minthogy életük egyetlen tar alma, hogy a legnélkülözheletlenebb élelmi cikkeket valahogy megszerezzék. Véres vadorzó-harc a Bárczay-nradalom erdejében A lelőtt erdőőrt behozták a kórházba, a megsebesült vadorzó elmenekült Ujabb véres eseményt* oko-ott nz I dnlmi erdőőr pénteken e3te Sznplá-egyre jobban elvaduló vado-zó \' r«>s-pusztni lakásáré\' elindult szoká-szenvedély, ezúttal a Nagykanl sá- sos erdei útjára, kerületének egyik hoz közei fekvő Bárc/ny-fé\'e uradalom erdeiben, Dara István 45 éves, családos ura- egyik bozótosában surranó emlx-rre Jeti figyelmes. \'Egy darabig figye\'te, a mikor látta, hogy fegyver van mVa* Tiszai-kenyér Tiszai-sütemény Gserkésx-pereo Sütöde megnyitás A nagykózOnség szíves tudomására hozom, hogy Magyar-utca II, az. újonnan éptllt házban géperőre berendezett sütödémet augusztus hó 18-án reggel megnyitom. Szíves pártfogást kér „ . TISZai SÜTÖDE Kenyérsütés _ . " \' ■•■yar-Mto. II. FI4kSzl.tat.il, klk.rdók r.lvit.tMk Különlegességeim: Cserkész-perec, hetek múlva li klvál\'an ízletes és teljes elomló luxus sütemények kétszersültek 1937. augmztm 15. moü gondoskodjék!! Aazokhordók minden mérelben és minőségben versenyárakon kaphatók és megtekinthetők: n Budapest, V, Bálvány ucca 22 megállásra Síó\'itotta fel. A vado-zó a következő pillanatban már ráfogta puskáját Dara Istvánru. A vadőr sem maradi azonban télfenű\', ő is lövésre emelte fegyverét. A kéi puska egyszerre dör.eit el. Dara István a fejébe és a két vál ábi kapott sőréteket. Ló/ést kaphatott a menekülő vadorzó is, mert |);lra annyit még hal ott, hogy az ismorfl-ien támadó fe\'orditott. A vadőr azonban ekkor már ö>szee eti, majd elvánszorgott, mig rá a\'á tak. Dara Istvánt kocsira telték é> első segéy után vérző sebeivel e\'indi olták Nagykanizsa felé. Idökö\'ben a b>-mogyszentmlklósl cendőrség ki-hlvta a nagykanizsai mentőket, aki\'; az őrsről behozták a sebe,ültei a kőzkórházba Dara István seb.-l su-lyosak, de közvet en é\'etveszjdcU\'m nem fenyegeti. A csendőrség azonnal munkába állt, hogy megkeresse a: Ismer,\'t\'en vadorzói, akinek a puikás párharc után, valószínűig febesüllen. nyo-ma veszett. Nagykanizsán letartóztatták a margitszigeti Kaszinó főpincérét A gyenesdlási Tulipán-ügy egyik szereplője ártatlannak vallja magát Röviden már jelentettük, hogy a gyenesdlási Tulipán-pnn<iónnk Bu dapoströ. körözöti szélhámos .bérlőivel* a nagykanizsai kir. ügyészségnek is volna do\'ga s ezért kérte Ide szállításukat, k/. egyiket, akii a budapesti főkapitányság detcktiv-> jei <iff,»gtnk, Lusztff ödönt, a mar-gitszigetl Kaszinó v.Jt főpincérét, fogházőr szállította le Nagy kani-, nizsára. Szombaton délelőtt dr. Imreli László vizsgálóbíró e\'é ve el-ték, aki kihallgatta 0 gyanúsított embert. Lusztig kihallgatása sor.ln tagadta a terhére rótt vádakat és gyanúsításokat és ártatlanságát fongoztaíta. Tekintettel a nyomozás adataira és a sértettek felje\'sn-tésére, dr. Imrcfi letartóztatta Lusz tig ödönt. Luszlig felfo\'yamoJás al élt a vizsgá\'óbiró végzésével szemben a "kir, töi*vényszék vádtaná .sá-hoz, amely való?zinü!eg délután ül össze határozathozatalra. |n| Á« AfS linloflfiuáll legnagyobb választékban, gyapjú- és flanelt nciciiyycll takarók, paplanok, intézeti szövetek és egyenruha anyagok előírásos kivitelben lejutányosabban vásárolhatók Kirschner Mór divatáruházában 1987. auguszlus 15 EAUftl BöZUOlTO — (Oróf Teleky Béla főispán) autón kiutazott a Haiulonrürcd.vidéki Turul főiskolás munkatábor és \' « balütonudvari vegyes ifjúsági mim kalábor meglátogatására. Az ifj ik n ipi fi órán át utat épiten\'k. Látogatást telt a főispán a balatonarácsi szőté szeli és borászati iskolálmn is, u]loj tavaly iné:-! egy zalai tanuló sem volt, az idén a\'onb m már öten jelentkez-lek. Tegnap reggel az árviz-sujtutta I.elenye-vidékrc utazott a főispán, hogy s enély s tapasztalatai "lapján tehesse meg a károsultak megsegítése érdekéb n intézkedéseit. — (Barbarlts Lajost) meghívta a Balatoni Társaság Iro. dahni, Művészeti és Tudományos Kgy,-sülét, hogy n Fonyódon augusztus 21-én tarlan ló és Berzsenyi emlékének sz n\'elt vándorülésre egy Berzse-nvi-ódát irjon és azl ott adj i elő. A tárgysorozaton Jó/.scf I-\'eren • kir. herceg elnöki megnyitója, dr. Kéky Lajos, a Kisfaludy Társaság fölitkírá-nnk, dr. Ripka Feren -nek beszédei, dr. Sebestyén Gyula és dr. iletyey józsef előadásai Bihari László és Moj. zer Margit sdnmüvészck szavalatai és énekszámai szcrejiélno\'c. Szombat-vasárnap a Városiban: Klepura nagy filmje, a Szerelmes város. — (A rendőrségről) A belügyminiszter dr. Zágonyi Géza rendőr fogalmazót Kaposvárról a nagykanizsai rtn lőrkapilánysághoz he-lyezie ál. — (Szabadságon) Dr. Pratk István közigazgatási tn-nácsn >k a mai nap|»al megkezdte nyári szabadságát. — Női ruha osztályunk szenzációs olcsó árairól az egész vároB beszól. Schtltz Áruház. — (A nagykanizsai vámhivatal) uj főnökének hivatni átvét 16. ÖÍ szóló hírünkben a kcnoeszlnév tévesen szcrc|>cll. Szabó vámszaki tanácsos ke resztn-vc lielyesen András. — (Házasság) Krausz Cecília (Nagykanizsa) és Héber Aladár (Szolnok-ctikorgyár) a mai nuiHin házasságot kölötlek. (.Minden különös ért -sités helyett.) Kétórás nemes szórakozás a Szerelmes véros. — (Halálozás) Ozv. Frdős I.ajosné folyó lió 12-én délelőtt i) órakor hosszas szenvedés után elhunyt. Temcté«e 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz az izr. •temető halottasházából. . Humor, zene, szellemesség és szépség, ez a: Szeralmei város. — (A zalai uszó bajnokság) A nageykanizsai strandfürdőn holnap, vasárnip akarták megtartani a zalavármcgyd usróbajn >kság verse, nyeit. A v \'rscnyt közbejött nkadálvok miatt elhal iSzU>tták és augusztus 20-án. Szén\' István napján fogják ineg .tartani. Klepura csodás ének és Bécs minden szépsége benne van a legújabb osztrák filmben : Szerelmes város. — Megzsarolták a tolvajt) A tavasszal a zalaszenlgróti vásáron Kovács l ülöpné ellopott egy kabátot Weisz Pál zalaegerszegi árustól. Weisz tolt-n éric és azzal a fenyp éléssel, hogy áladja a csendőrségn \'k, 30 j>cii-gőt zsarolt ki a tolvaj asszonytól. Az ügyészség Weisz ellen zsarolás dinén, a sértett. Kovácsní e|lcn nelig lopás miatt emelt váda\\ A törvényszék bizonyítékok hiányában mindkettőjükéi rdincn\'cit- a vád alól. Mosl tárgyalta felleblíCzés folytán az ügyet a tábla. Bünösn k mondta ki mindkét vádlottat és Wc\'sz Pált zsa-olás vétségéé t 00 pengő, KovácsnH lopásért 30 pen. gőre itélle.. Az Ítélet jogerős — Bntorklállltásunkat tekintsa meg I minden kényuzorvétet nélkül. Kopsteln bútoráruház — (Tolvajt fogtak a templomban) Az andocsi kegytemplomban egy magában imádkozó barát észrevette, hogy a templom egyik sarkában valaki u keresztet akarja lefeszegetni a pad-ról. Sikerült a tolvajt elrogni Suri I.ajos 33 éves csavargó személyében. Megmolozásakor sok templomi a-any és ezüst tárgyat, n kegyoMárra helyc-zelt ajándék-ékszereket, gyűrűket, Ián -okai, karkötőket talállak náhi. Le-tartóztatták. — Intézeti kelengyék has sötétkék •ovlottn anyagok, csíkos vásznak minden minőségben kaphatók SchUtznél. — (Két öngyilkosság) Szoller József klsbajoml Töll műves egy fára, Baranyai Viktória 05 éves .bálványost szegény egy Istálló geren-dára felakasztotta magát. Mindketten megha\'tak. Mindkettőjük életűn\' volt. (Ruhaszövetek közvetlen egy nagy gyárból. Milyen előnyöket élvez ön, ha telsőruhaszövetelt közretten posztógyárunktól szerzi be ? 1 Költséget, Időt és fáradtságot takarít meg, mert mi a gyár-ból több mint 300 modern szövetmintát terjesztünk választású elé. Nem kell utakat tennie. Mintakollekciónkat önnek költségmentesen és vételkötelezettség nélkül a postás lakására viszi. Z Saját otthonában, zavartalanul és napokon át válogathat mintáink között, igy az eladó rábeszélésétől szabadul. A minták megtekintésére azt a világítást választhatja, melyet ön akar; tanácsadásra azt kérheti fal, okit akar. Minden szövetünket tiszta A gyapjúk mosásától kezdve szlngyapjuból magunk gyártjuk. Ive a festést, fonást, szövést és nemesítés! munkákat nagy gonddal magunk végezzük. Szln-gyapiuszövetelnk tartósságáért és szlnállóságáért mi, mlirt a szövet készítői, közvetlen a ruha viselőjével szemben tudjuk vállalni az anyagi felelősséget. 4. Egyenlő minőség mellett ön közvetlen gyárunkból olcsóbban vásárol. Bizonyság erre vevőink rengeteg elismerő levele. Már az első ruhánál oly szembeötlő megtakarítást ér el, hogy azután állandóan gyárunktól vesz. Szöveteink jósága 15 év óta közismert. Mintakollekciónk megtekintése önnek sem költséget, sem kötelezettséget nem jelent. Kérje azt még ma és ml a visszaküldéshez is bérmentesített postafeladólapot mellékelünk hozzá. runkhahn Posztógyár és ruhagyár r.-t. Budapest, XI., Lenke-ul 117. szám. Üzemben 1922 óta — 340 munkással. SzövetboltiainU Budapesten: IV., Prohászka Ottokár-utca 8. az Egyetemi templommal szemben és VI., Teréz-höml 8, az Abbázia közelében. T - Saját érdekében és ürömére szolgáló meghívásnak tesz eloget ha a Kopsteln Butorárnháx őszt mtibutor-klál-lltását megtekinti, vótelkényszer nélkül. « Olcsón 4a jél Sdiützóknél vásárolhatunk. Nagyothallón az uj SIEMENS-PHONOPHOR Próbálja hl Szent litvánkor személyeaenl SIeme\'8-Phonophor, Budapest, TI., Nagrmexö llci l segíti — (Csongrádi gazdalljak Nagy kanlzsán) A Csongrád-vármegyei Gazdag I ügyesület hét tagú szen esl ga^daifju csoportja kerékpáron járja be tanul, mányi célból a Dunlntul városait és vidéküket. A kerékpáros csoport hol-nap, vasárn\'ip délután 4 (ós f> óra közöli érkezik Nagykanizsára. Az ifjak a város ven légei, az idegen\'>rgalinj ügyosztály megmutatja nekik a város nevezetességeit. A csoport itt éjszaká-zik~~?s~hétfőn in lul tovább Kaposvár felé. Városi Mozgó. Szombaton és vasárnap! Jan Klepura minden eddigit felülmúló filmje: A szerelmes város A kedélyes, romantikus Bécs minden szépsége lelvonul e pompAa Ilimben. Ezt megelőzi: A texasi Ieányrabl6 Előadások szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kor. Szombaton B órakor fillér—1_ — Keresse fel éa meggyőződhetik, hogy Elkán Szűcs megbízható, jó és olcsó. — (Felhívás a szülőkhöz) A Magya.- Szülők Szövetségén-k pe. dagógial Diákdhelyező osztálya segít-ségére óhajt lenn\' azon szülőknek, u kik gyermekeiket budapesti iskolába járulják, a lakás vagy internátus! el. helyezés gondja\'ban, tanulmányi előmenetel ellenőrzésében. A Pedagógiai Diákelhelvező Osztály jobb családoknál és in\'cmálusokban már előre megfelelő helyet biztosit a magyar családok elemi, középiskolás és egyetemi hallgató fiu- és leánygyermekei részére és ezáltal a síül&kct sok fáradságtól és költségtől, valamint sok kellemetlenségtől kiméli meg. Bészletes Ismertetőt szívesen küld 30 fillér válasz-bélyeg ellenében a Pedagógiai Diákéi-helyező Osztály Budapest, VIII,, Bc. vlczky u. 7. Gő*filrds nyitva reggel 6 órától eate 6 óráig (héttO, szerda, péntek délután kedden egéai nap nőknek). — (Olasz vonat érkezik) VQ,sírnap délután Tél 0-kor megint olajjz vendégeket foga I Nagykan\'zsa. 250 olasz kiránduló érkezik egy különvonattal Magyarországra és a szokás szerint Nagykanizsa pályaudvarán lesz az első ünnej>élycs fogadtatásuk magyar földön. Az üdvözlő beszédet Sekulja Jakab mondja. Künn lesz a határőr zen .\'k»r is. A városháza ide-genforgalmi ügyosztálya kéri, hogy minél többen jelenjenek nteg olasz vendégein\'c fogudlalására. A vonat mintegy félóráig áll u kanizsai állomáson. - Bgy p.o,J .«, kltlnS .idUI Kíváncsi rá: hogyant Vegyen rgv-házközsígl kulturház-sorsjegycl. Nép Mozgé. Szombston és vasárnapi Oarry Copper és Anna Slen felfllmulhatatlan együttese Izgalom! Kis házban — nagy tragédiaI RomantikaI Az utolsó éiszaka Reménytelen harc az elérhetetlen boldogságért. Piros életi Fekete halálI Migyar híradóI Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 árakor, Oaak 20, 40, BO fillére* hely áraikkal I SAtaVi B®Z1!(W* 1$37. aügg»itu> 15 Tisztelettel értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogy nőidivat szalonomat Sugár-ut 15. szám alá helyeztem át. Kérem a n. é. hölgyközönség további szikes támogatását Borossné Farkas Ilus ■■ Kényelmei ruházkodás Nem kell külön ulakat tennie, sz&. badul az eladó rábeszélésétől, saját otthonában zavartalanul válogathat ha megbízható, tarlós szöveteket akar venni. A Trunkhalin posztógyár önnek ls szállítja ruhánként angolosan gyártott szingyapjuszövclcit közvetlen a gyártól Kérje költség- és kötclezelt-ségmenteson a mintákat: Bud»i>est, XI., Lenke ut 117. _ ló hírek a nagyvilágból Gyöngyös közelében bányakutatások során öntéseinket találtak olyan mennyiségben, hogy a belföjdi fogyasztás egyharmadát fedezni- lehetne belőle. • Lloyd George nyilatkozatából: - A biztató szavak, amelyeket a kis nemzetekről általánosságban mondtam (t. i. hogy szép jövő vár rájuk), Magyarországra is érvényesek : igy is értettem őket. A Függetlenség irja: - Ma már az a helyzet, hogy az országnak mintegy 2.7-2.8 millió kat. holdnyi búzaterületéből több, mint 2 millió holdon minőségbuzát termclnelc a gazdák. • A Postatakarékpénztár juUuaS adatai szerint a takaréküzletágban a betétek 1,414.982 pengő 16 fillérrel haladták tul a visszafizetéseket. kl \' í M. liV* \' Vas vármegyo törvényhatósági bizottságának üléséből : - Az állat-kivitel jelentősen emelkedett... Az adóbefizetés eredménye 152.958 pengővel kedvezőbb a tavalyinál. • Baranya vármegyében évek óta nem fizettek olyan magas napszám-bért ket, mint az idén, ami a munka nélküliség cskkeivésérc vezethető\' v.\'ssza. I • • A Magyar Közgazdaság irja: _ — A buzaértékesités szempontjából nagyon is előnyős az Olaszországgal kötött megállapodás. • Az., angol bankjegyforgalom rekordot ért* el. A legutóbbi hivatalos kimutatás szerint az angol bankjegyforgalom ezidőszerint 503 millió 817.456 font, vagyis 50 millió fonttal nagyobb, mint tavaly nyáron. Az angol bankjegyforgalom nagyarányú növekedése végeredményben az angol gazdasági élet állandósult;* komoly konjunktúrájára vezethető vissza. • A gyémántüzlet újból megélénkült, jeléül annak, hogy a nemzetközi piacon most már kedvezően Ítélik meg az európai ]>olitikai helyzet kialakulását. A forgalom élénkülése következtében Londonban már áruhiány jelei mutatkoznak. Az amerikai Radio Corporation az év második negyedében 2.4 millió dollár tiszta nyereségei ért el. Beszédes adat ez, ha figyelembe vesz-szük, hogy 1936 azonos időszakában csak 047 millió dollár tiszta nyereséget mutatott ki. A Pesti Napló irja : - A részvénytársaságok ebben az évben a tavaly tényleg elért kedvezőbb üzleti eredmények alapján ugy szólván az egész vonalon emelkedő jövedelmekről tettek tanúságot vallomásaikban. A részvénytársaságok adóköteles bevételei a vallomások szerint az előző évhez képest átlag mintegy 40 -50 százalékkal emelkedtek. Ezen az alapon b kivetési ered-mény a költségvetési előirányzatban a kontemplált 15 millióval szemben el \'fogja érni n 18 milliót, sőt esetleg meghaladja ezt az összeget ls. Értaaltom a n. é. közönséget, hogy bádogos- ée vízvezeték-szerelő műhelyemet Magyar-ucca 66. alól Batthyány-ucca 10. szám alá helyeztem At. 2148 (Bejárat Csengery-ut 19. felöl Is.) Javítások la eaxkfeSltetnek I 1imm Meddig állhal ellen a szeszkartel a bortermelők érvényesülésének Egymillió magyar ko.tr. 8t csatád (Budapesti szerkesztőségünk jelentése.) Kőztudomásu, hogy a világhírű magyar szőlőgazdaság a 9 millió lakosú Csonkamagyarorszá-gon egymillió léleknek nyújt megélhetést, tehát hazánk minden kilencedik lakosának élete és torsa évről-évre a szóló és borárak alakulásától függ. Közel tlz esztendeje fuldoklik immár a magyar szőlősgazda-társadalom éa munkásság a rossz értékesítési viszonyok hínárjában. A régebbi kormányok nem sokat teltek a bortermelés és érté-kesitás helyzetének javitása érdekében s annál dicséretesebb, elisme* résreméltóbb a Darányi kormány törekvése, amely épen most, amikor kitűnő termésre számíthatunk, végre határozott intézkedésekkel próbál a bajokon enyhíteni. Mint ismeretes, az ország arra leginkább rászorult helységeiben egyelőre 12 borköz- ha cserépkályltáll a ffitésl idény clftlt a legmodernebb tüzelési rtndsierekrc átalakíttatja. 2i» Cserépkályhát! gyönyöiü kivijeiben raktáron. Vételkényszer nélkül tekintse meg nagy oaarépkAlyha-raktAramat. Javítások ó$ átalakításokat a logpontoubban végiam. Nagykanizsa, Németh GáboP Nagyim Kisfalu kályhás. raklár felépítését kezdte meg a kormány s ezenkívül a hordóbehozatal vámm ntesitését is elhatározta. Arról is döntött a kormány, hogy a must, illetve boráraknak megfelelő szintre való felemelése s ezen az árszinten való megtarlása érdekében kellő időben egy nagyarányú ártartó vásárlást is végeztet. Kétségtelen, hogy a tervbeve.t kormányintézkedések nagy örömmel töltik el a tortermelök szivét, azonban köreinkben az a vélemény alakult ki, hogy a borpiac gyökeres rendbehozatalára és a szőlőtermelés komoly rentabilitásának megteremtésére a tervbeveit intézkedések nem elegendők. A szőlősgazdák azonban belátják, hogy nem várhatnak mindent a szegény államtól s a Dará-női kormány eddig tanúsított jóindulata is arra val, hogy a mostani kormányzatnak valóban szándékában áll mindent megtenni, amit csak megtehet. Épen ezert a szőlősgazdák végre elérkezettnek látják ahoz az időt, hogy a kormány által nyújtott részict-segitaég mellett végre történjék Intézkedés arra is, hogy a szeszkartel monopolium-szerü kiváltságainak terhén: már ebben az esztendőben legalább 50 ezer hektoliter borból főzessék párlat. Ha ez bekövetkezne, ugy a kormánynak a szőlőtermelő társadalom szanálását célzó akciója az előbb említeti egyéo segítségekkel együtt mértföldes léptekkel vinné közelebb egymillió magyar sorsát a gazdasági boldoguláshoz. A mai időkben, amikor a világgazdasági helyzet nyomasztó köitllményei miatt az álami intervencionizmus kényszere egyre parancsolóbb erővel érvényedül: egy kis é.dekcsoporton kívül senki sem sima azon ebben az országban, hogy az öt családból álló nagyipari szeszkartel mérhetetlen értékű kiváltságaiból egy szerény rész fel-áidoztatik mintegy háromszázezer ol,an család javára, umelyek közvetve, vagy közvetlenül a borierme-lésböl élnek. Még igy is sokmillió pengőt keiesnének lovába évenként az öt családhoz tartozó gazdag szesznagyiparosok, akik eddig mindig uijái tudták állni annak, hogy óriási profitjaikat bárisi is csökkenthesse. - (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az ÜMKE tanácstermében. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám. Nagykanizsa m. város polgármesterétől. 18378/1937. Tárgy: Erdei tölgymüfa értékesítése. Versenytárgyalási Mellény. Az 1937/1938. évi rendes erdei föhasznáiafokból kikerülő és cca 1.200 tm3 t kitevő, különböző méretű és osztályú tölgyrönkre zárt írásbeli ajánl.tot kérek. Az árak ab erdő értendók. A zárt írásbeli ajánlatok, melyeknek borítékjára kívül ,A|ánlat lölgy-müfára" van ráírva, — legkésőbb folyó évi szeptember hó 15-nek d. e. 12 órájáig adhatók be a város iktatóhivatalába. Bővebb felvilágosítás a városi gazdasági hivatalban kapható, ugyanott átvehetők a versenytárgyalás teltételei is. Nagykanizsa, 1937. augusztus 10. Polgármester. 18377/1937. Tárgy: Dió- í*b gesztenyefák termésének értékesítése. Hirdetmény. 1. Fo\'yó évi auguszius hó 18-án d. e. 9 órai keidettel a városi Felsőerdőn, az erdóórl lak melleit 7 drb, a Vajdamajori erdóőri lak mellett levő összesen 23 drb diófának, 2. folyó évi auguszius hó 18-án déli 12 órai kezdettel a városi Alsó-erdőn, a volt gyümölcsösben levő -23 drb diófa és 2 drb gesztenyefa idei termését nyilvános szóbeli árverésen eladom. Találkozás: 1. folyó évi augusztus hó 18-án, tehát szerdán d e. 9 órakor a Telekül! erdóőri laknál, 2. folyó évi augusztus hó 18-án, tehát ugyanaznap déli 12 órakor az alsóerdei eidöőrl laknál. Nagykanizsán, 1937. aug. 10. i3u Polgármester. Nagykanizsa megyei város Adóhivatala. 4866/1937. elősz. 2139/1937. Tárgy: Nagykanizsa megyei város 1937. tvl legeltetési di| lajstromának közszemlére tétele. Hirdetmény Közhírré tesszük, hogy Nagyki-nizsa m. város 1937. évi legeltetési dll kivetési la|slroma 1937. évi aug. hó 15-től 1937. évi augusztus 30-ig 15 napon át Nagykanizsa m. város adóhivatalánál közszemlére tételeit ki azzal, hogy a szemléretétel első nap|ától számított 15 napon belül a városi adóhivatalnál benyújtandó és a polgármesteri hivatalhoz cim-zendő felebbezéswl élhetnek. A közszemlére kitett lajstrom a hivatalos órák alatt a városi adóhivatalban (Horthy Miklós-ut 1. sz. I. em. 1. ajtó) megtekinthető. Nagykanizsa, 1937. aug. 13-án. Hivatalvezető helyett: Vörös v. számvevőit. Kerékpárok, - olcsón, nagy választékban Elektron. Rádiókészülékek, Elektron. ujak és használtak. Philips, Telefunken. Csere, jultín, átilUltásI — 1937 aucuw\'us 15. EALAI KÖZLÖNY * kT NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálók, ebédlők, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemű kárpitos áruk r r JOL ES OLCSON GARANCIAVAL 50 éve az egész országban közismert KOPSTEIN buiorházban vásárolhat Óriási választéki Kedvező fizetési feltételekI Nagykanizsán, Horthy Miklós-ut 4. sz. APRÓHIRDETÉSEK A»róhl,d«t«i dija ..Um.p és Clnn.pn.p 10 sióig 10 Iliiéi. minden lov.bbl u4 6 HlWr. hélkO.n.p 10 uólfl <0 IIII*r. mlnd.n lovtbbl tió é nilér. Há.i.ra vasárnap kényelmei autóval oksón utazhat. EIÖ|eoyréa Kautmann Manó nil. Telelőn 2 22. 1953 Szépen faialoroxotl aiaba tllrdó-aloba hasin állttal azonnal kiadó Rozgonyl-utca 19 Hauaaáll ruhát veaiek <■ eladok, hl-váira házhoz megyek. Márkua, Király "tea 31. 2213 KatnnarátaH házhelyek: 300 O-ől, 150 □ « négyizögolenként 8-9 pengőéit azonnal eladok, kedvelő tizeiül fellélelek mellett. Clm a kiadóban. 2309 Szoba-konyhia lakás éi kit izobiból illó Irodakalflatg, tutiig együtt hi-romtiobia lakia november I re kiadó. — Bővebbet Llcblenatein ügyvédnél. 2395 ■ aakaklr* nyűg. államllsitvlieló bizalmi illáit, vagy megblzáat vállal. Clm a kiadóban. 2403 Alkalmlvélel elköltözés vígéit, 0.1.t forgalmai útvonalon eladó. Horváth Sugár ut 42. 2404 Salát terméatl elsőrendű kerecsenyl isz- Ull lehér kor literenként P -.«0-írl Bőhm Jóml bortermelőnél, Csengerv-ul 2473 MARÓIT FÜRDŐ Caengery-ut 19. MArvAasf kédfarrföh TfakaiemváBáe WT Hylty wladsn nap. M «l»46 kapualstlt kuiönbe|iialu buloro-izoba, kUlón előszobával Ciengery- o. 2415 pMngarj-iit 17/a. aiámu házban uiP. Ouiko.iiloiloi atasokaa lakaa ■\'"á»dlk emeleten aaaanalra kiadó. Waióbutor olctóo eladó. Házmester. 2318 Eladó vagv bérbeadó egy Jóíorgalmu Wg adómentei Q«l.th«., Orizág-«t 2415 Női-, férfi- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Páratlan kedvezmény a Zalai KOzlOcy olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniozky-utoa 8.) igazgatóságával sikerüli olyan megállapodást köinünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lifl stb.) bcrendezell ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alupján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. HirdessenaZalaiKözlönyben Legalább 4 polgárit végzett tnlelllgen lebb laány üzletbe klazolgálóuak leivé telik. Címek i kiadóhivatalba adandók elad? dót ikarban levő avariaaakkaeiBl tvöi tér 26 . 2410 Értaaltaaa Igen tlait.lt vevőimet, hogy lakásomat Ba|za-ulci 10. alá helyeztem. Prancalcs Zilgmondné. 2416 Megvételre kereaek |ó nagy kaaaaaoa-hélll. Simon litván hentei, Piac. 2417 Aaaalaataaaait kereKk logorvoal rendelőmbe. Dr. K. I., Király u. 34. 2418 SattSaaakéa utcai Lakii november l-re kiadó, Csányt Uszló-u. 81a. 2419 Miadanaat, ügyeset, megbízhatót keretek elsejére. Hunyadl-u. 22. 2321 »arr4B4»akat, kerékpárokat bármilyen rossz állapotban 1a ma?aa áron vetlek. Donit Ferenc, lát- és múucréss. 2423 Balá^tocTkercMk azonnali bslépés-re, Sikátor-utca 1/b. 2422 lakaláalféarl tallaa alléUara fogad kereaztény család, kőzet iz összes likolikhoz, zongoratuunáUtlil, korrepetálás. Clm s kiadóban. Értaaltaai a tisztelt tttilli- él saén-logyisstő vevőimet, hogy nagyobb meny. nylaégü vágolllát, t«|á.- és k(a«aaat kaptam eladáara makszimált áron alul i 100 kg. vegyea vágott la házhoz zzáll. P 3 20 100 kg. bükk és gyertyán . . P4 00 100 kg. kőszén . „ P380 100 kg. to|ás szén „ . P 5 60 Tisztelettel kérem szíves pirllogásukst: Mltillts bizományos Rczgonyl-utca 2. sa. Népmozl-udvar. mhjjot nalta moziban szérakczfialik DALAI KÖZLÖNY 1937. auguazlua 15. Hirdetmény. Közhírré tesszük, hogy Galambok község tulajdonát képező, u. n. „Kiskorosmát" 1937. évi aug. 24-én d. e. 10 órakor Galambokon a körjegyzői hivatalban, nyilvános árverésen bérbeadjuk. Feltételek a körjegyzötöl tudhatók meg. Galambok, 1937. aug. 6. Vitéz Babay Andor s. k. Kápolna Ferenc s k. Nagykanizsa megyei város polgármester étfll. 17006/1937. Tárgy: Harcszc.U lövészet. Hirdetmény. A helyőrség csapatai folyó évi augusrtus hó 6, 7, 9, 10, 12, 14, 16, 17, 19 és 21-<n naponta reggel 7 ólától este 7 óráig a Tölgyes erdőben lévő hsrcszera If téren lőgya korlatot tartanak. Ez Idó alatt ot tartózkodni tilos, meri életveszélye*. Nagykanizsa, 1937. augusztus 2. Polgármester. Pk. 1047/837. Vhsz. 327/937. Árverési hirdetmény. Vb né bal Steril Bertalan voll izentador-|l.j lakol C>. 762,\'837. u caódugyáben a nagykanizsai klr. lötvényaiék 30 alazámu végaéae éa a lelenyel klr. iáráablrótág Pk. 1047/937(9. alazámu ktiendetd végzéie lolylán aa árveréi elrendeltetvén, ez alább 1-lt. tétel alatt lelioioll éa 1708 pengó becaártékü Ingóaágoknek dr. Pillér Arihar letenyei ügyvéd MÓdrömeigondnok kóa. bejötte mellett vstó megtaiUiát elrendelem Szentadotján közeégben, néhai Stcrn Bertalan házához leendő megtartáiára ha-lártdóül 1937. évi atigiiiztue hó 31. napjának délelőtt 8 érája ItlaeHk kl. Árraréal teltételek : I. A csődtömeg az áiuk mlnóaéaéért lelelóaaéget nem vállal. 2 Ac árverelók ai áivaréa megkezdése eWtt bánatpéniflt a becsérték IW/o át leltül tartoznak, mely bánatpénz a vétal-árba ba lóg ssámittataL 1 Az Ingóaágok a legtöbbet ígérőnek adatnak el. A vételár iyomb.n killaateadó a bitói kiküldött kezéhea. Egyben lartoalk vevő eien^ vételárból aaármaxó forgalmi ból tolj vagy I küldött kötelea a vételár telin kliUeléae adót, minden néven nevezendő III Iákat, vi lorgalmt lleTéket, folyó éa a kincstárnak Járó lile-tiletéklélét .......... I vlaelnl. A btról kl- ellenében véteH btzooytlvái 4. Az árverta alá kei adnL Ingóaágok a becaérlék ■/■-ad réazáaél olcsóbban el nani adhatók. Az árveréa alá karüló Ingóaágok a kö vetkezők; I. Aa 1937. évt blborterméaből 14 q blbonnag. q-ként 40 - P 560\'- P 2.1 éa Kl évei Biuidt nevtt bttu 250-— P 3. II hónapoe vöröatarka bika 80— P 4. 6 hónapos vöröatarka bika 80— P 5. 5 hónapos üszőbotju 80"— P tí. 4 hónapos üszó 60-— P 7. 4 hónapoe Uiző 60-— P 8. I éa fél hónapos üiző 40 — P 9. 2 akó bor 1930. évi borral, hordó nélkül 32 — p 10. 2 akó bor 1935. évi boml, hordó nélkül 42 — p 11. 2 akó bor 1936. évi borral, hordó nétkut 32*— P 12 1 akó bot vörös édea borral, hordó nélkül 25— P 13. 25 liter bor riillng borral, hordó nélkül 12 — p 14. 30 liter bot Haling boml, hordó nélkül 16— P 15. 25 liter bot rizling borral, hotóó nélkül 12- P 16. 25 liter bor rizling bottal, hordó nélkül lt_ p 17. 8 akó bor vötöa bottal, hordó nélkül 120\'— P 18. 7 akó bot vötöa borral, hordó nélkül 90-- p 19. 5 ako ecet 105\'— P Utenye, 1937. évt aaguiztus hó 13. Bollliir Lőrinc klr. blr. végreha|tó, mint bírósági kiküldött BIZALOMMAL CSAK SZAKÜZLETBEN VÁSÁROLHAT t Bőrönd a Retlkül • Pénztárca Iskolatáska • Aktatáska • Hátizsák Divatövek nagy választékban Javítás • Alakítás • Festés HAMBURG Nagykanizsa, Horthy M.-ut 4. Fíűzlat: PÉCS. VIZUEZETEKi ES CSATORNÁZÁSI munkákat • • rr FURDOSZOBA BERENDEZESEKET és javításokat minden Ízlést kielégitö kivitelben versanykipas lagolcaóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. •,* Vldékan szereléseket legprakttkuiabhan tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak mellett | Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk. MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vlzvazaték-azaraléal vállalata NAGYKANIZSA, KIRALY-UCCA 48. Teleion 271. Ponyva Kazalponyva — Oépponyva Repceponyva — Kocsiponyva Oabonazsák — Kévekötő Manllla — Oazdaságl kötéláru HirschéssSzegö Zsák- éa ponyva-kSIoaBnzés A Zalai Közlöny minden előfizetője az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása melleit napi 2 fiilécért tagja lehet a tSbbezer köteles nagykanizsai Horváth filé u|ságltzlel höksHnkSnyvtárá-nah. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny-minden előfizetője annyi könyvöt vihet hl havonta a hölctSn-hönyvtárból. ahányat ctah el tud otvami. Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kőlcsöndijért kapnak könyveket a Horválh-kőlcsönkönyvtárban akkor Is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják igénybevenni. A nagykanizsai klr. láráablzóaág. mint telekkönyvi batóaágtól. 6071/1937. tkv. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Hoeh Oazkár vég rehallatónak KüUön Inréné Munkácsi Tetli végrehalláil sieo védő ellen Indított végrshiltáil ügyében a tkvl halóiig a ségrrilljtató kérelme kOVet-keltében az 1881 : LX t.-c. 144, 14! t, 147. ft-a értelmében enrendell a végrztial. táit arveréat 96 P tókeköveteléa, ennek 1936 éil Junlui hó X napjától járó Sefa kamata, 7 P eddig megállapított per. áa végrebajláal éa at árvirial kérvényéit ez úttal megállapított 10 P költség, valamin! a eaallakozoitnak kimondott dr. Knanir Láaaló 248 P 50 llll., dr. Mező Ignác 37 P tókeköveteléa éa Jár. behajtáaa végeit a nagykantasal kit. IMróiág területén levő, Nagykanlzza m. v. fekvő a a nagvkanlzul 12S. sz. tjkvben A f 5 sorsi. 135/b hru. a. foglalt ház, 678 zz. a. udvar kerttil végrena|tást azenvedő nevén "" lanra 2300 P kikiáltást árban. A telekkönyvi hatóiág az érvéréinek a tkvl hatóiág hlvalaToe helylaégébea (Tölvényhál) megtartáaáia 1937. évi azsp-tember hó 13. napjának délelőtt 10 óráját tüzl kl és az átvetéal feltételeket iz 1881 :LX. t-c. 150. §-a alapján a kő-vetkezőkben állaptlia meg: 1. Az átverés alá eaö Ingatlant a kikiáltást ár telénél stacaonyabb áron eladat nem lehet. (1908 :XLI. t.-c. 26. §.) Az átvetelnl azándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10»/o-át készpénz. ben, vagy az 1881 : LX. t.-c 42.f-ában mag-határozott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapíréban a kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges bitói letétbe helyezéséről kiállított (etéll elis- mervényt a kiküldöttnek átadni és aa ár-vetési feltételeket aláitnl. (1881 r LX. t.-c, 147., 150, 170.99.; 1908: XXLI. t.-c. 21. §.| Az, akt az Ingatlanért a klkláltáii árnál magaaabb ígéretet tett. ba többet Igetal senki aem akar, \'tőtelea nyomban a ki-kiállási át szá i llek, izerlnt megállipllott bánatpénzt aa áltata ígért ár ugyanannyi azá-zalékalg klegéazltenl. (10C8: XC t -c. 25. J.) Nagykanizsa, 1937. évi Kijua hó 28 áa Dr. ti.ntzlk sk. klr. Járáabhó. A kiadmány hiteléül: Klaa a. k. ztoa Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakafában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédalrntaze-rak, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Teleion: 130. a világhirtl gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. EllMllM —| nkj a katyl koreakedőknél I IparoaokaAl aMreas. bal kapható lapnnk kiadóhivatalában. \' k^ákaMwias UagaiMtlI 1L ft»ásslt»r| N*arta ti Mtaaht Msktaió VáUata Mam—MttlMl [BsMia Qalstt. ZaOal lároliJ 77. Évfolyam 185. uim Nigykanlua, 1837. augusztus 17. kedd Arm 12 ML ZALAI KÖZLÖNY g^otartMg te UadWrilal! FU 5. uim kMtóznap iKluUn. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos ElWzettíi *ra: egy hóra ■ pengő *D fllléf. Szerkesztőségi <a kUdóbhratatl telefon: 78. az. Megfelelő tanítókat 1 Irta: Pl»tfr Lá«ló országgy. képviselő A kormány kiadott egy rendeletet, anvdlyel egységessé tette a kisebbségi Iskolákat. Azelőtt i volt A) típusú, B) ttpusu és C) Upusu is kola. A kormány ebben a kérdésben rendet teremteti. Ma van olyan islHa, amellyben csak magyar nyelven tanítanak és van egy úgynevezett kisebbségi iskola, ame\'yb?n megtanítják a gyermeket anyanyelvén .1 szükséges ismeretekre, de moll .\'tte módot adnak neki arra Is, h igy az állam nyelvét megtanulja. A német kisebbségnek egyáltalán nincs ellenvetése és kifogása az ellen, hogy a magyar nyelvet megtanulja, ellenkezőleg örömhiiel veszi ba erre módot adnak neki, csak azt akarja, hogy az elemi ismereteket saját anyanyelvén is megtanulj^! olvasni, inni, számolni, stb.. knás szóvai mindazt, ami neki az é\'etbcn kell. Én a kormánynak ezt a lépését helyeslem és annál inkább értékelem, inert a kormány nem riadt viisza azoktól a nehézségektől sem, am.j\'yek a végrehajtás során mutatkoztak, hanem lojálisán járta a lojális kisebbségi po\'itika utjál és el van tökélve, ht^y a nehézségeket az útból elhárítja és érvényl " szerez rendeletének. Én itt arra kérem a miniszterelnök urat, hogy azt a munkát, amelyet megkezded, folytassa ugyanazzal a szeretettel és megértéssel kisebbségeink Iránt. Iskoláink egy részében elég szép számban az uj tipus van már bevezetve. Arra kérem, hogy a többi községben is, - a többségien még nem vezették be a kisebbségi lipust - amely etekintetben szóba jöhet, szorgalmuzza az uj típus bevezetését, mert az iskolakérdés eminens életkérdése minden kisebbségnek. Ez a kérdés természetesen szorosan összefügg a tanítóképzés kérdésével és nagy szerepet játszik benne, mert hiszen ahhoz, hogy a lanitó nyelvet tnnithas>on, szükséges, hogy maga is tudja azt a nyelvet. Én elismerem, hogy a kormány részérői ezen a lé: en is történt már intézkedés. Baján minden évben van egy kurzus, amelyben a,\'kisebbségi iskolák tanítóit iskoláztatják. Megjegyzem azonban, hogy ez a bajai kurzus egymaga nem c!ej gtndö, nem tudja befogadni a jelentkező tanítókat és az idő is rövid egy kicsit arra, hogy eredménnyel tanulhassanak, Valamikor, iimikor én kerültem ki kisebbségi isko\'ából, ugy tanítottak azok a tanítómesterek, akik velünk foglalatoskodtak, hogy a gyerek tökéletesen megtanulta anyanyelvét ós megtanult rendesen magyarul is. Azok a tanitók, akik azokban a kisebbségi iskolákban tanítottak, a tanítóképző intézetekben azokból a tantárgyakból, amelyeket nekik a gyermekek anyanyelvén kellett tanílaniok, ezen a nyelven is vizsgáztak és szereztek oklevelet. < Minthogy ugy látom, hogy a kor- Ma hajnal óta ui bombazápor hullik Sanghaira Reggel megkezdték a japán repülők Nanking bombázását — 5000 áldozata van a Sanghaiért folyó küzdelemnek — Párisi hir szerint Japán rövidesen elrendeli az általános mozgósítást — A japán alattvalók elhagyják Saughalt ■agy izgalom Párlaban a ffranoia engedménye* terület bombázása miatt Vasárnap este 30 kinai repülőgép jelent meg Sanghai felett és a Jang-cekiang torkolat-vidékének bombázásával megakadályozta a japán csapatok partra szállítását. Vasárnap este és hétfőn hajnalban a japánok heves támadásokat Intéztek a kínaiak állásai ellen. Hétfőn reggel heves légiharc kez-cfődöli Sanghai felelt. A harcba a japán hajóágyuk is beleszóltak. Ma reggei 8 japán repülőgép bombázta Nankingot. Ma, hétfőn reggel 6 órakor Lon-gua repülőterét bombázták a japánok. t Ma megindul az általános támadás Tokio, augusztus 16 A japán fővárosban Sanghai bombázásával kapoo.atbon uz áldozatok számát 6000-re becsülik. Tok lóban mára várják a kínaiak általános támadásának megindulását. ! Tokio, augusztus 16 A jupán hadügyminiszter elrende\'te, hogy Sanghaiból a japán a\'uttvalók sürgősen utazzanak el. Ma már 6500 japán alattvaló elhagyta Sanghait. Sanghai, augusztus 16 A japán hatóságok felkérték a Sanghai-i francia engedményes terület hatóságait, hogy engedjék meg japán csapatok átvonulását, ellenkező esetben fegyveresen biztosi-tanuk utat a csapatok számára. A válasz, amit a japánok a francia engedményes terület halóságaitól kaptak, tagadó volt. A külföldi biztosító csapatok parancsnokai kijelentenék, hogy kinai csapatok esetleges betörésének meghiúsítására eíeg:n-dö erővei rendelkeznek, igy japán csapatod jelenlétire nincs szükség az engedményes területen. Sanghai kinai parancsnoka kijelentette, hogy ebben a pillanatban Kina léte forog kockán és 100 millió kínai készen áll életét is feláldozni hazájáért. v Japán általános mozgósításra készül Sanghai-i endegményes területen székelő hatóságai azonban már megkaptak minden utasítást a netán szükséges intézkedések végrehajtására. Párisban számolnak azzal, hogy Japán rövidesen elrendeli az általános mozgósítást. Páris, augusztus 16 A francia fővárosban igen nagy az izgalom Sanghai engedményes területének bombázása miatt. A külügyminisztérium tervbevotte a terület kiürítéséi, de az erre vonatkozó intézkedések még nem történlek meg. A francia kormánynak a Nincs magyar áldozata Sanghai bombázásának Az idegen államok hatóságai minden előkészületet megtettek u külföldi alatt valók elszállítására. A francia engedményes terület légi bombásának eddig (187 halottja van. Vasárnap a sanghai-i nemzetközi engedményes területen 11 polgári személy veszítette életét, 65 megsebesült. mányrendelet végrehajtása során épi>cn a tanítóképzés körül mutatkoznak nehézségek, arra kérem e cikkben is a kormányt, tegye ezt a kérdést megfontolás tárgyává és keressen módot arra, hogy a kl- Az áldozatok mind kínaiak. Egy másik jelentés szerint a halottak közül 5 külföldi. Sanghaiból távirat érkezett a világ-kongresszus budapesti rendezőségéhez. A távirat kózli, hogy eddig a bombázás következtében egyetlen magyar sem sérült meg. Tegnaptól máig Ország: Bornemissza miniszter autója Siófok közelében nekiment egy szekeret előző külföldi autónak. Az autók megrongálódtak, emberé\'et-ben kár nem történt. A Schenker-cég fiatal budapesti sikkasz tója, Lindner László tanuk bejelentése szerint csendestárs volt egy éjszakai mulatóban, finanszírozott egy divatáruüzletei és egy cukorkaszalont. I Benkovszkl Pál 83 éves budapesti soffőr az egyik Thököly uti szállodába felhivatta volt kedveséi, rá akart lőni, de a revo\'vcr csülörtököt mondott. A sikoltozásra odahívott rendőrökre is rálőtt, de a fegyver nem sült el. Amikor a főkapitányságon kihallgatták, vérző fejű ember, Fischer Ferenc soffőr érkezett oda, akit egy Ismeretlen utasa Szent-lörinc közelében a robogó autóban kirabolt és leütött. Kiderült, hogy ezt is Bcndkovszki követte ef. Serédi hercegprímás esztergomi beszédében hangsúlyozta, hogv nem a túlzott testneve\'és, nem a földön már nem is található t>szla fajisóg menti meg a nemzetet, hanem a magyar anyák, akik Krisztushoz hü gyermekeket nevelnek. Erélyesen foglalt állást a főpásztor a felbonthatatlan házasság mellett. 82.000 nézője és 135.000 |>engő bo-vétele volt a szegedi szabadtéri játékoknak. A kiadás 120.000 pcngA. Irtózatos erejű szélvlIiAr és jég pusztított Gyöngyös és Eger környékén. A Mátrában 12 ház tetejét elsodorta a szél, a jég 6 kirándulót megsebcsi tett. Világ: Szombaton és vasárnap óriási pusz Ulásokot végzett a vihar és felhőszakadás Ausztria több vidékén, főként Tirolban. A vasuü közlekedés megakadt. Milano közelében két debreceni magyar ügyvéd, akiket azonban Debrecen ben nem lsunruek, motorkerékpárral nekirohant egy autónak. Dr. Kiss Ai. bert meghalt, dr. Szabó György súlyosan megsérült. , A német kormány 1.5 milliárd márka belső kölcsönt vett fel pz idén, uz őszre uj belső kölcsönt készítenek elő. Sport: Magyar-német vízipóló 3:1 (1:0) a magyar csapat javára. sebbségi Iskolákra jelentkező és ki-jelö\'endö tanitók a kívánalmaknak teljesen megfeleljenek, hogy azokban az iskolákban he\'.yt is állhassanak. Nem kis feladat a gyermekeket két nyelven tunitani. Én Obi- ban remélem, hogy a tanítóság nem fog ettöi visszariadni, hanem vállalja ezl a hazafias munkát, mert c/., valóban, nemzeti és hazafias misz-szló, amelyet az ország érdekében teljositeni kell, ( , , •Attól mmxm 1*37. augugziug 17. Hollandia 3 :1 arányban lcgyöitc Ausztriát. • Belgium 3 :2-re megverte a francia csapatot. Budai 11-Szeged FC 4:1 (1:1). Lapzá. la: A Marcaliba kiszállott szombathelyi honvédtörvényszék ma dé után 6 órakor hirdeti ki Ítéletét a vádolt csendőrök ügyében. Washingtoni jelentés szerint 8 amerikai repülőgép és 2 jégtörő elindult Alaskába, az eltűnt szovjetre-pülök felkutatására. Kohner AUoe merénylője, Juhász István kertész önként jelentkezett a kapitányságon, ahol elmondotta^ hogy úrnője felmondott neki és más embert fogadott fel. Jbzbta nem is bánt vele ugy, mint azelőtt. Ez nagyon elkeserítette és izgalmában követte el merényletét úrnőjével szemben. Letartóztatták. i Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a bélmozgást reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc Józset" keserűvíz csakhamar megélinkiti, az emész-töcaatornában összegyűlt salakot ki-Orili, á vérkeringést szabaddá teszi 8 a gondolkodó- és munkaképességet emelDAz otvolok afánlják. BUDAPEST T. 6.45 Torna. — Utána hanglemezek* — 10 Hirek. — 10.20 Szcntgyörgyí — Elvira előadása. — 10.40 Felolvasás. — 10.55 Az Országos Alföldi Bizott. ság ünnepi ülése. — 12.05 Hanglemc. zck. - 1Z30 Hirek. - J320 Időjel. zés, időjárásjelentés, -i « 3.30 Állás, talan Zenészek Szimfonikus zenekara. — 14.40 Hirek, árak. — 1610 Fel. olvasás. — 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Felolvasás. — 17.30 Bácz Zsiga cigányzenekara. — vj 8.20 A Horthy, kupu vízipóló körmérkőzés keretében Magyarország—Ausztria válogatott csapatainak mérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 19.15 A Székesfővárosi Zenekar hangversenye. — 19.45 Pécsi Blanka előadóestje. — 20.35 A rádió szaIonz*5ickara. — 21.20 Hirek. — 21.45 Keleti Lili zongorázik. — 22.20 Időjárásjelentés. — 22.25 A 24 tagu cigánygyerek zenekar, Kalmár Pál énekel. — 23.10 Berend Endre és Adler Oszklár jazz-zenckara. _ 00.05 Hírek. BUDAPEST IL 17.50 Dr. Trencséni-WaldapTel Imre előadása. — 18.30 A Székesfővárosi Zenekar hangversenye. — 19.10 Mezőgazdasági félóra. — 19.50 A rádió szalonzenekara. — 20.30 Hírek. BBCS. 12 Könnyű zene. — 14 Zongora-lemezek. — 15.15 Gyermekdalok. — 16.05 Könnyű zene. 17.30 llegcdü. — 17.45 Chopin-művek. — íg.io Időjárástan zenével — 20 Lemezek. — 20.50 Élet a, Kalilen-bergen. — 22.20 Könnyű zene. Zala megye is belekapcsolódik az országos kereszt-mozgalomba FeuOlet a köigyMé&i termekben és az iskolákban Hírt adtunk arról az országos mozgalomról, amely Vas vármegyéből indult ki, Győr megyében folytatódolt, most Somogy megyében is útnak indult és azt célozza, hogy a keresztet ne csak az iskolákban és intézetekben, hanem a városházán és a vármegyeházán is kifüggesz-szék. Vas és Győr vármegyékben minden felekezetű bizottsági tagok hozzájárulásával oda kei-ült már a kereszt a közgyűlési terem falára, ezzel a jeligével: >Magyarországot a kard szerezte, de a kereszt tar- tót! a fenn !« Most Zala vármegyében a Katolikus Front is magáévá telte és átvette a mozgalmat. A nagykanizsai Credo legközelebbi gyűlésén kerül szőnyegre ez a kérdés, utána megkeresik a város képviselőtestületét és a vármegyéi, hogy Zala vármegye közgyűlési termeiben is függesszék ki a keresztet, nemkülönben az iskolák és intézetek tantermeiben. A mozgalom a legszélesebb körökben a legnagyobb visszhangra talált. Kanizsai kereskedők értekezlete az Erzsébet-tér rendezésével kapcsolatban Küldöttség megy a polgármesterhez az Erzsébet-téri tervek módosítása éidekében A Zalai\' Közlöny minapi vezércikkében foglalkozott az Erzsébet tér rendezésének kérdésével az uj igazságügyi palota építkezésének bei* jezésévet kapcsolatban. Ismertelte a város tervezetét az uj palota előtti térség ügyében és a piacra vonatkozóan. További cikkében utalt arra, hogy az Erzsébet tér rendezésének ügyét csak ugy lehet közmegelégedésre megoldani, ha a város az érdekelt kereskedőket ós iparosokat is meghívja, akiket a rendezés közvetlenül és egzisztenciájukban is érint. , A Zalai Közlöny cikke nyomán a város kereskedői és iparosai, főleg az Erzsébet tér érdekeit üzlettulajdonosai összeültek, hogy a kérdés oly módon való rendezését beszéljék meg, hogy az ne érintse hátrányosan a jelenlegi üzlettulajdonosok érdekelt. Szombaton este újból össze- jöttek a város érdekelt .kereskedői és iparosai az OMKE tanácstermében, ahol az előző megbeszélések alapján elkészített piacrendezési tervet mutálták be. A tervet ugy álli-totiák össze, hogy amig a városszé-pészetet kitűnően szolgálja, másrészt nem érinti az erzséoeltéri üzlettulajdonosok anyagi érdekeit. A terv valóban figyelemreméltó, megoldja a husbódék elhelyezésének kér dését, valamint az ej^es vásári szakmák elhelyezkedései is. Kimondta az értekezlet, hogy ma, hétfő este 7 órára az összes szakmák és érdekeltségek, kereskedők, iparosok és vásározók bevonásával értekez.etet tart ebben az ügyben és már a legközelebbi napokban küldöttséggel fordul a polgármesterhez, hogy az Erzsébet tér rendezésének kérdését meghallgatásuk és előlerjesztett tarvük figyelembevételével oldja meg* A „Giornale d1 Italia" szerkesztője köszönte meg az olaszok lelkes fogadtatását a nagykanizsai állomáson Háremnegyed 6 órakor futott be vasárnap dáután az olaszok különvonata, amely 250 olasz vendéget ho zotl Magyarországra, hogy megtekintsék mind azt a szépséget, amit a magyar székesfőváros és a ma, gyar vidék, a magyar tenger nyújt az idegennek. A pályaudvaron a megszokott kép. Fellobogózott állo» más, ünnepi hangulatban a közönség, zenekar, feszült érdeklődés. Bár már számtalanszor fogadtuk olasz testvéreinket, mégis a magyar sziv újból ós újból kikívánkozik az állomásra, hogy meleg érzéseinek ki fejezést adjon. Ilyen meleg fogadtatás volt a vasárnapi is. Az olaszok arcán és lelkesedésén meglátszott, hogy jói esett a váratlan ünnepi fogadtatás a magyar határon. A távol levő polgármester megbízásából Szekulia jakab igazgató k\'asszikus szépségű olasz nyelven köszöntötte a vendégeket, kifejezésre juttatván, hogy a fájdalmas magyar léleknek mindenkor ünnepszámba megy, ha a msigyar nemzet olasz barátait magyar földön üdvözölheti. És ez a barátság rendíthetetlen és értékes barátság, mert a magyar néplélek mélyéből fakad és annak melegéből táplálkozik. A magyar nép mindig lovagiasan viselkedett, sosem volt háládatlan és nem tud felejteni. Sosem feledkezett meg arról a széliem!, érzelmi és történelmi kapocsról, amely a két nemzetet összefűzte és sosem feledkezett meg orról a nemes gesztusról, amidőn Itália segítségünkre sietett, amikor mindenki elhagyott bennünket. Szekulia beszédét sokszor félbe- szakította a viharos taps és éljenzés. Majd az olasz vendégek nevében Prof. Itali) Pascalé, a Giornale $ Italia nápolyi szerkesztője beszéli, aki megköszönte a fogadtatást a magyar határon és utalt azokra a régi kapcsolatokra, amelyek már Corvin Mátyás óta vannak az olasz te a magyar nemzet között és amelyek folyton mélyültek. Legyenok meggyőződve, mondotta, hogy a7< olaszok mindenkor ott lesznek magyar testvéreik védelmében. t A határőrzenektar pitlogó játéka fokozt\\ a meleg ünnepi hangulatot. Vitéz Biró György nyilatkozata U Vitéz Bíró György ny. ezredes, az alsólendvai választókerület or. szággyülési képviselője az alábbiak közlésére kért fel bennünket: *A Zalaegerszegen megje\'cnö »Zalamegyei Ujság« f. é. aug^ 8-iki számában személyemmel kapcsolat ban megjelent közleményére a megfelelő választ a szeptember hó elején Lentiben, a választókerü\'et székhelyén megtartandó beszámoló beszedemben a legilletékesebb fórum, a választókerület polgársága előtt fogom megadni.* Nagyobbszabásu hangversenyeket rendez a zeneiskola a szezon folyamán A nagykanizsai városi zeneiskolá nak most készülő földszinti, nagy hangversenyterme lehetővé teszi, hogy az iskola a helybeli zenei éleiét még mozgalmasabbá legye és régi tervéi is megvalósíthassa; fővárosi és külföldi elsőrangú művészekkel tartson olcsó helyárak mellett hangversenye-kel. A zeneiskola ilynemű rendezései sem lesznek őtletszerüek, hanem jól átgondolt tervszerűséggel a legváltozatosabb oldulról kívánják a zenemű, vészetet ápolni. A tárgyalások már folynak és ezeknek eddigi eredményei is lehetővé teszik, hogy a legjobb erőket igen olcsó helyárak mellett élvezhesse u város és a kórnyék közönsége. A hangversenyteremmeí kap. csolatos munkálatok mindenkit meg. győzhetnek orról, hogy a zeneiskola koncerttermében minden tekintetben korszerű és elsősorban a szakszem-pontokat tekintetbe vevő hangversenyteremhez jut a város közönsége. IDC5 . Hőemelkedés! Prognózis: Élénk nyugati é» szil, több helyen eió, esetleg riv»Ur. > hő kissé emelkedik A Meteorotokat Intézel nagykanizsai megfigyelő Állomása Jelenti t Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +18 0. ma reggel i +17 2, délben : +201 Dl ohn árnritáchnl me8maradt (maradékok) egyes pár szandálok, szan-I mm ÍUMMmIUI dolettek, női-, férfi- és gyermek fehérclpők, week-end cipők stb. minden elfogadható árban eladjuk 1 „IDEÁL" CÍpÖÜZlet (FŐ-Ut 12. 1937. augw»lw« 17. bauai ■ozuon* 10 hírek a nagyvllágbá) Az OTl ujabb 1.5 millió pengő kölcsönt atl kislakásép^sekre. Budapesten az idén májusban 2 üi^s egyszobás lakás vo!t, 16 százalékkal kevesebb, mini tavaly májusban. A kétszobás üres lakások száma (1346) 14 százalékkal csökkeni. Olaszország hatalmas oellulozc-gyárat akar létesíteni Magyarországul- A 8 Öral Újság Írja : _ A mai francia kormány, függetlenül politikájának Ideológiai tartalmától, barátságos érzülettel visel telik a katolikus egyház Iránt. Ya likání körök\' sfcerlnt nincs kizárva, hogy a Vatikán és Franciaország közt teljes mcgbéké\'ós jón léire, sőt eseUcg konkordátumot is köthet • A Függetlenség Írja: - A Szlavónia erdóvállalat rt.-ot egy francia pénzcso|M>rl megvásá-roltn. Ugyanez a francia pénzeső, port Belgrádban részvénytársaságot alapit erdökitcrmelés céljaira. A Iranda térhódítással egyldejü\'.cg a nfmet töke ls terjeszkedik Jugo. szláviában. « A Nemzeti Újság Írja : - A magyar gazdasági életben vér elapadása és a vérkeringés ki-hagyásai szürmek: ennek az év nek első felében tiz szá/alékkaí na. gyobb a bankjegyforgalom, mint a2 elmúlt évben, süni ekvivalens külső jele a gazdasági élet fokozódó természetes élénkülésének. Az állami költségvetés mosl hél év óin először aktív, körülbelül 12 milliónyi bevételi felesleggel; a hét év alatt 124 milliónyi deficitet küzdőit le az ország. Emelkedett a kivitel, csökkent a behozatal, nőtt az idegenforgalom • Shvoy püspök nyilatkozatából - Az amerikai magyarok sokkal jobbon élnek ugyan, mint a hazai magyarság, hiszen kint alig van család, amelynek minden tagja autóval ne rendelkezzék, a honvágy azonban rettenetesen gyötri őket. • Az Uj VUág jrja : A regebeli 7 szük esztendő ezen évekkel lezárult és 7 bő esztendő előszele kezdett lengedezni és bár a javulás lassúbb tempóban je\'entke-zlk, mint a romlás, mégis napjainkban egy jobb jövő képe rajzolódik ki a gabonaértékesítés láthalárán. » Hivatalos prágai statisztikából: - A csehszlovákiai cukortermelés a mait évi 6,700.000 métermázsás kvantumhoz képest egy év alatt 27.8 százalékot emelkedett, mig ai export, a tavalyi 1,400.000 méler-mázsának csaknem kétszerese. Magyarország gépjármüál\'ománya június hő végén 31.341 darab kü lönbóző gyártmányú kooslból ál-!"tt s ezzel szemben az előző hó lezárt eredménye 30.638, az előző év juniusvégi állapot szerint pedig 28.311 darab az állomány. A nőve keúés tehát egy hónap alalt 703 da rab, 2.3 százalék, egy év alatt pedig 3030 darab, az állomány 10.7 szó «leka. I l áz áradás nyomában malárlás szúnyog-felhők lepték el Letenye vidékét Letenyc, augusztus 16 (Saját tudósítónktól) Le\'enyén és vidékén eddig még sohu nem tapasztalt tömegben l<y>tek fel a szu nyogok. A nyáreíeji esőzések fel-szaporitották az állóvizeket, ezekben fejlődött ki az a rengeteg sok szúnyog, amely tűrhetetlenné teszi a lakosság helyzetét. A mezőn dolgozni akaró földmüvesség képte\'cn munkáját folyta\'ni, estefe\'é sehol sem lehet a szabadban tartózkodni, nem lehet nyitott ablaknál aludni a valósággal rajokban támadó és kibírhatatlanul csipő szúnyogok miatt. Az állatok sem pihennek éjszakákon üt istálló ós óljaikban, mert szüntelen u fájdalmas szunyogcslpé-sek el én kell védekezniük. , A m.wt létesítendő maláriakutató intézet megkezdett vizsgálódásai során megállapította, hogy a szúnyogok fele malária terjesztő fajta, rasly ha malárlás embert megcsíp, utána 80 napig terjeszti csi|>ésévcl a maláriát. Tekintve, hogy a malárlások száma a vidéken mintegy ezerre te hető, a fertőzés veszedelme Igen nagy. Az emlékezetes áradás vizel n;ég most ls bűzös gözölgéssel fer tőzlk a levegőt s módot adnak a szúnyogok további tömeges szaporodására. A maláriakutató Intézet ha. tásos működését igen reménykedve várja a környék lakossága. Holnap négy külföldi tudós érkezik a letenyei malária-vidékre A délzalai maláriás terület, amely nek központjában, Letenyén, most állították fel a maláriakutató intézetet, a tudósok érdeklődésének kö zépiwntjába került. Kedden a zalai malárlás vidékre érkezik négy kiváló külföldi tudós : Mr. Hacketl, a Rockefeller alap amerikai igazgatója, a világhírű malária specialista, továbbá Mr. Taylor, valamint egv német és egy olasz tudós. Velük jönnek : Tomcsik József dr., a Közegészségügyi Intézet igazgatója és Lörincz Ferenc dr. szegedi egye temi tanár. Dr. Kontra László kir.. főorvos már előző nap leutazik Letenyére. A külföldi és Magyar tudósok bejárják a mnlá\'iás területeket és tanulmányozzák a betegséget. Esetleg átmennek a jugoszláv területi*, majd pedig valószínűen meglátogatják Zalaegerszeget, Za laszentgrótol és a vasmegyei Rába vidéket. A külföldi tudósok jelen leg Szabolcs és Szatmár megyékben tanulmányozzák a maláriát. Eltűnt és egy vizesgödörben megkerült a keszthelyi Nyári Egyetem egész pénztára Az elmúlt héten tilokza\'os módon eltűnt a keszthelyi Nyári Egyetem pénze. A Nyári Egyetem titkári hivatala a gazdasági akadémia épület második emeletén van. A pénzt a titkári hivatalban egy vaskazetlában tartoiták. A litkárság szokás szerint déli 12 órától délután 4 óráig zárva volt. Délután megdöbbenve vélték észre, hogy hiányzik a vaskazettá-bói 2150 P s csak az aprópénzt hagyta benn az ismeretlen tolvaj. A Nyári Egyetem azonnal feljelentést tett a csendörségen, amely meg is kezdte a nyomozást. A nyomozók ki hallgatták a titkári iroda egész személyzetét és ujjlenyomatokat vettek fel a kazettáról. További nyomozásra azonban nem volt szükség, mert aniüyen titokzatos módon (eltűnt, ugyanolyan titokzatosan meg is került a Nyári Egyetem pénze. Vasár- nap reggel az egyik takaritóasszony az akadémiai épület gazdasági traktusán egy üres vizesgödörben hiánytalanul megtalálta a pénzt. A titokzatos tolvaj valósággal odaloplavisz sza a 2150 pengőt. Mivel a pénz megk-mült, a Nyári Egyelem vissza vonla a feljelentést. Naptári Augusztus 17. kedd. Kom. kat. Jácint hv. Protestáns Anasztáz. Izrael, Elul hó 10. üyógyszertárl éjjelt szolgálat e hó 15-lg a .Fekete sas* gyógyszertár 6b a ktskanlzsal gyógyszertár. G6*ífird6 nyitva reggel fl órától ©ste 6 óráig (héttő, szerda, póntek délután kedden egész nap nőknek). - (Bélyeggyűjtők tat ál Woiója) Hétfőn délután (l-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. — Olción éa jól Schützéknél vásárolhatunk. TlMil kenyér Cwkjgg p>rto Tleael ■fltaméiiy SUtftde megnyitási A nagyközönség szives tudomására hozom, hogy Magyarutca 11. sz. u|onnan épült házban géperőre berendezett sütödémet augusztus hó 18-án reggel megnyílom. Szives pártfogást kér BnT*„r K„nvAr.ílté. TISZAI SÜTÖDE Kenyérsütés m»nmi*mu>m n. Fióküzletetek, kihordók felvétetnek Különlegességeim: Cserkész-perec, hetek múlva is kiválóan Ízletes és teljes elomló, luxus sütemények, kétszersültek SZENT ISTVÁN HETÉBEN, ha Budapestre utazik, ne mulassza cl megtekinteni az ország egyetlen zongoragyárának, a MUSICA R.-T. bemutatótermeit, zaw Budapest, KII., EmiM-kint «. (fyfil HptlIW- Újdonság a 96 cm. magas, 7 ok-távos, teljes hangterjedelmU kis planinol Kedvező részletfizetési feltételek. Váltó, kezelési költség nincs. — V*ui, i Az Iparososztály és a városi-rend kialakulása hazánkban 6 Irta: dr. Makovtcxky Gyula Az iparosok száma alig i^ö, 1805-ben 88.000, 1839-1x11 pedig 117.000 Az emelkedés « falusi iparra esik. Ugyanis a vármegye, mely ellensége a városi iparnak, elősegíti a Jobbágy iparos osztály kiképződésót. A városi ipar fejlődését nemcsak a céh, hanem a megye is köti és az árak szabályozásával védekezik az ugyner vezeti agrár-olló ellen, mely eríisen megköti az iparcikkek előállításának tökéletesedését. Ferenc csiszár 1802, 1807, 1813-ban modernizálni akarja a céhekect, <1® csak azok uniformizálása sikerült, legfeljebb Hzt tudta elérni, hogy idegen legény Is tlol-gozhatott a céliben. A magyar reform korszak kezdetén az ipar és keresi,® delem feji sztésc mellett t,ör lánd zsát a magyar országityülés. Széclienyi .Hitele, követeli a céhek és az árszabályok eltörlését ós az «ngoI sza-badversenyt állítja a magyar f|>«r és kcrcikedelcm elé mintaképűi. Ipari védegyletek, gyárak, nagykereskedő cé gek és bankok alakulnak. Az ipar & kereskcdclm üzésével a polgárosztály foglalkozik, az állami élet azon eleim-, mely tanultságánál és tudásánál fogva az állami élef vezető |>ozrcíóJftn»k ei foglalására hivatott. Ez náhin* nejn kö\\rtkezik be. csak a kapitalisztikus Korban és akkor 7* csak ofyon formán, hogy « nagykupitalista ipar-mágnás szinte kizárólagos jogokat kö-vetel magának. A 18-as küzdelmek idején az iparra és kereskedelemre nem ^>k gondot fordítanak, sőt az országgyűlésen a képviselőházban a városoknak ősz. szcsen csak 10 szavazatot akartak adni. A Bach-korszak szintén nem kedvezett a magyar városok fejlődésének Ausztria rebellisnek tartja a magyart és gazdasági életnívójának fejleszti, sére egy forintot sem hajlandó áldozni. A kiegyezés után rohamlépé-sekkel haladunk a gyárijmr fejlesztése terén, de a szabaddá vált ipari munkást nem védi a törvény," száma \'csekély még nagyon ős szegénységben él és szocialista, kommunista hajlamai vannak. Á magyar munkásság 1890 körül az osztrák szoeiáldocmo. krnla pártoknak marxista tanait veszi át. Ezzel bevonul a városok életébe az osztály és a pártpolitika. A 40 éves szabadelvű párt uralma alatt elhanyagolta az iparos osztály kiképzését és a polgári osztály kialakítását, pedig ez az osztály folyton nőtt. Iparosok védelmére csupán az az újítás történik, hogy Szterényi József ajánlatára a kötelező biztosítást léptetik életbe. Az agrár Jellegű or. szág lakossága az utóbbi jellegéből mindinkább Igyekszik kivetkőzni és 1890. évben az ipari kereső és eltartottak száma 2,600.000-re, majd 1900-ban 3,400.000-re nő. Kanizsa városában a Lipót-féle részleges privilégium után szervezkednek a lakosok és céhekbe tömörülnek. Az ipar kisipar s inkább a transito ke-rcskedehnen van a súly. A kiegyezés után Kanizsa rendezett tanácsú város lesz, egy.két gyár is létesül, de a hangsúly még mindig a lassap mecha-nizálódó kisi]>uron és kereskedelmen van. Trianou kettétöri a város gazda- Mim Hzuxni 1987. mgmitm 17 Öfcsvnhjjot cwf a moziban szctakozTialik sági életének fejlődését, közigazgatási életben is változás ált be, amennyiben a város megyei várossá lesz és igy ismét a megyei közigazgatás hatalma alá kerül, amely pedig inkább a megyeszékhelyt pártolja. A világháború után a gazdasági fej lődés n kapitalizmus szorongató bék-lyóinak ölelő karmaibii jut. A kisipar számára nincs fejlődési lehetőség, csak a kisvárosok belső piacán és csak olyan ipar nnilat fellendülést, amelyet a mcchanlzálödó gép|>el űzött ipar nem tud a nyeregből kiülni. A töke mindenhatósága mutatkozik a nemzet gazdasági életének legeseké-iyebb momentumaiban is. A bűvös ]>éuz érdekkörűbe kerülnek a gyárak és ma Magyarországon a gyári|>ar a bankokrácia vUzalusa. A magyar városokban a kisii>aros osztályok képviselik az egészséges konzervatív és mégis fejlődő politikai gondolatot, ellentétben a gyáripari munkásság túlságosan szociáldemokrata elveivel és a pénzarisztokrácia egyeduralmi tö-rekvésével szemben. Amint a francia forradalom után az egészségesen gon dolkodó városi ]>olgárság volt az, a mely a nemzet életét a helyes útra terelte, reméljük, hogy a magyar városi osztály lesz ne, amely a trianoni béke béklyóiba bilincselt ország gazdasági éleiének rögös ujját mindin ktább elsimítja és a különféle politikai eszmétől fertőzött ország kultúráját az egészséges, izmusoktól mentes jövendőbb átviszi. i (Ví««) «■» Kockáitasson mag egy pengőt! Biztosan nyer valamit az egyliázközség egypengös kultúrház-sorsjegyén 1 Egy régi páloskolostorban Évek óta barangolom nyaranta a dalmát tengerpart kisebb-nagyobb vá,-rosait, hogy részben élvezzem a gyönyörű Adriát, részbon felkeressem azokat a helyeket, hova a magyar történelem hol hősi, hol gyászos emlékei fűződnek. Eddig Crkvenica va. lahogy mindig kimaradt a progra. níomból, mert ugy hallottam, hogy nem régi település. Ezidén mégis meg. látogattam, mert lehetetlen, hogy ne találjak régi emlékeket, hiszen ez a vidék a Frangepátaok birtoka volt, kik évszázadokon keresztül fontos szerepet játszottak a magyar történe. lemben. Ami Crkvenicán először feltűnik, " rengeteg a magyarul beszélő. A tengerparton épült gyönyörű szállóban lakunk, hol a tulajdonosék és az egész személyzet magyarul beszél. Szobánk erkélyéről remek kilátás nyiük a szemközti Krk szigetre, előttünk kör. vétlen hatalmas park tele délszaki növényzetlel, a kilométernyi hosszú strand ezernyi tarkí* kabinjával, már a korai reggeli órákban "is nyüzsgő fürdőzökkel, mögöttünk u Kapella ég. benyúló ormaival, melyek fe\'etl, mint gleccserek pihennek a lymlia felbök. Ta.sch fürdőigazgató, ki ezidén kerüli ál Habról csak felületes információt adhat a fürdőhely történetéről. Szerinte itt régi római település volt, melyet bizonyítanak a községi templom közeliben felfedezett katakomba szerű sziklaüregben laláll római érmék és okmányok. A Plinius által emiitett «ad turres. gyarmat fekvése felelne Az országos Iparos dalosverseny eredményei Vasárnap *brszágos iparos dalnok verseny volt Miskolcon. 36 dalárda és 2000 da\'os vett részt a nemes versengésben, amely színpompás felvonulással kezdődött s amelynek végén Halmay polgármester köszöntötte a város dalnok vendégeit. A versenyt eJte fejezték be díszhangversennyel. Az eredmények a következők : Mesterdalosverseny: 1. Győr és Rákospalota, 2. Hódmezővásárhe\'y, 3. Szeged. Nehéz müdalverseny : 1. Budapesti Cukrászok, 2. Diósgyőr, 3. Debie-oen. < Könnyű müdalverseny: Az első Wijat nem adták kl, 2. Gödöllő és Békéscsaba, 3. Büdszentmihály. Nehéz népdalverseny : 1. Orosháza, 2. Kispest és Felső-Miskolc, 3. Gödöllő es Hajdúszoboszló. Könnyű népdalverseny : 1. Soroksár, 2. Jászkisér. Vegyeskarverseny : 1. Kőbánya, 2. Diösgyör, 3. Endrőd. A Nagykanizsai Ipartestületi Dalárda, amely egyszer már megnyerte az elsőséget ezen a versenyen, ezidén nem vett részt a miskolci da\'os napon. ! i I Iönösen az ifjúsági játékosok igyekeznek, mert ez lesz első komoly, nagy versenyük s igy az első lépésük ahhoz, hogy a jövő nagy tenisz-krekkjei lehessenek. A versenyek minden nap reggel nyolckor és délután fél háromkor kezdődnek. (O. e) h Nemzetközi teniszbajnoki versenyek Nagykanizsán Nagykanizsa eseménydús augusztusának egyik jelentős programpontja Nagykanizsa megyei város nemzetközi teniszbalnokságai, ame lyek folyó hó 19, 20, 21 és 22-én kerülnek lebonyolításra. Ez a verseny nemcsak sport szempontjából bir nagy fontossággal, hanem idegenforgalmi szempontból is, mivel a jelek szerint sok vidéki, fővárosi és valószínűleg szép számú külföldi versenyző érkezik erre az alkalomra városunkba. Első alkalommal történik, hogy Nagykanizsán nemzetközi teniszversenyt rendeznek s a rendező egyesü\'et — a Nagykanizsai To:na Egylet — minden lehet\'t elkövet, hogy szép mezőnyt biztosítson és igy értékes sportot tudjon nyújtani a fehér sport barátainak. De — amint látjuk — segítségére van a rendező egyesületnek városunk minden számottevő közü\'ete, vállalata, kereskedője és számos sportszerető magán- ember azzal, hogy egymásután ajínl ják fel a szebbnél-szebb tiszteletdíjakat, ame\'yeknek egy \'észe az Angol Magyar Bank fiók Fó-uti kirakatában látható. Különösen szép a Nagykanizsa megyei város által alapitott vándorserleg és a Nagykanizsai Pénzintézetek által alapitott vándordíj (ezü-ttál). A verseny iránt értesülésünk szerint országszerte igen nagy az érdeklődés s ennek alapján a rendezőség igen szép mezőnyre számit, annak ellenére, hogy ez?el a versennyel egyidőben Szombathely és Oödöllö is rendez nagy teniszversenyeket. A kanj/<sai versenyen nemzetközi férfi- és hői egyes, nemzetközi férfi-, nöi- é.» vegyes páros, kizárásos féifi-és »öi egyes és ifjúsági férfi- és nöi egyes játékok kerü\'nek lejátszásra. A helybeli egyesületek játékosai erősen készülnek a versenyekre, hogy azokon megállhassák helyüket; kü- Ideges emberek gyomor- és bélbajánál reggelizés előtt egy féf-pohár természetes „Ferenc József keserűvíz kissé felmelegítve igen kellemes háziszer, amely a székletélet elrendezi, az emésztést előmozdítja és az egész anyagcserét j\'tékonyan befolyásolja. Az orvosok ajánlják. — Tekintse meg a Kopsteln Bútor-áruház állandó butorklállitáaát Izlésea ós oloó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat — Női ruha oastálynnk szenzációs oleaó árairól az egész vároa beszél. Schütz Áruház. Ha l&yÚaynJtxfytot cr&oó ■ftiqyxM\', Szvvefá&fovéX&tx acjyvJ^vtojyieA <Jmnhhahn POSZTÓ OYÁ R SZÖ.VETEI IV.PROHASZKA 0.-U.& VITEREZ-KRT.8.* Gyártelep: BUDAPEST, IX., LEMKE-OT 117. meg leginkább Crkvenica környékének. A község 1750-ben alakult, mikor is a Kotor hegyen lévő azonos nevű falu teljesen leégett és a lakrisok. lehúzódtak a parton lévő pálos kolostor mellé uj községet alapítani. Innen származik a neve is: crkve.templom. Pálos kolostor... Ez magyar szerzetes rend volt. Gs itt találtam meg Crkvenica magyar vonatkozású történetét. A partról \'félsziget nyúlik a tengerbe. Itt emelkedik a még mijidig nagyszerű karb n lévő kolostor. Ha-talmas falakkal körülvett épületének kapuja felett régi felírású kőtábla; PRO FRATRIBUS EREMITIS S PACLl MARTINUS COMES FRANG1PANI AEDIFICAVIT MCCCXCV. 1242-ben a talároktól üldözött IV. Bélu, I\'rigyes ausztriai herceg által gyalázati is\'\'n kirabolva, áldott állapotban lévő feleségével érk\'zett Horvátországba, ahol a négy Fraujgepán fivér: János, Frigyes, Bertalan és Jerindo alattvalói hűséggel fogadták, hajókai, védöcsapatokat bocsátottak >rendelke-zésére. Először Rab szigetén, majd mikor felesége állapota miatt segítségre volt szükség, Trogirium! — a mai Trogir, Trau — várában talált menedéket. Itt Mária királyné halott ikreket szült, kiket a spalaloi székes egyház bejárata fölött kőládikában helyeztek el. Ma is olt látható. A tatárok visszavonulása \\|lán csapatokat és 20.000 arany márkát bocsátottak a király rendelkezésére, tűikor pedig Béla Frigyesnek \' alávaló eljárása miatt hadat üzeni, teljes ere- jükkel résztvettek a hadjáratban és a németujhelyi csatában az egyik Frangepán, Bertalan, leszúrta Eri-gyest. Ennyi érdem nem maradhatott elismerés nélkül. A király n-\'mcsak megerősítette javaiban u családot, hanem még tetemes birtokol is juttatott számukra a tatárok állat kipusztított területekből és nekik adta Z.ng várát,. mely a tengerpart egyik főerősségo volt. Egyik krónikásunk a következőkép irja le a király háláját: -A király a Frangepán uraknak pedig az egész tengcrmelléket adá és egy cipó kenyered vévén, megszegé azt és esküvék nekik, hogy valameddig egy cipó, kenyere \'lészen, soha el nem nagyja őket, sőt azt akarja velük is megosztani...* Innen származik a család nevo is: Frungere-tömi... panis-kenyér. , Bertalan dédunokája volt Martinus, ki buzgó hive volt az egyháznak. A zengi franciskánusoknál évi 60 arany alapítványt telt, hogy életében és halála után naponta misét szolgáltassa nak lelki üdvéért. 13t).Vben ö alapította a crkvenicftl pálos kolostort, ahol a tudós és művész lelkületű barátok keze alatt nevelkedett mind a kilenc fia. A bőkezű kegyurak támogatásával a koloslor virágzott. Szinte divattá lett a horvát főurak közt, hogy a erk ven Icai pálosoknál nevel, tessék fiaikat. A gazdag adományok lehetővé tették, hogy a barálok a in-nitás mellett foglalkozlvass^pak a szé|>-müvészetekkel is. Közünk kerüli ki a közeli Grissane községben 14UR-I>an születelt Kolovics (Julio C.lovio) barát, a jeles miniatűr festő, Dürrer Al. | bcrl kortársa. Crkveultfti barátok igaz-\\ gatlák Lepoglava hires páloskoloslo-rát is, ahol Corvin Jánost is ők le-mellék el. II. Józsefnek a szerzeteseket fel-oszlató rendelete folytán a j>?iiosok kényszerítve — elhagyták Crkvenieát. Műkincseiket elhordták, vagyonuk a közművelődési alap tulajdonába mént át, kolostoruk omladozni kezdett. József főherceg renováltatta később és elhunyt liánuk emlékére megalapította benne a I zászló gyermekotthont. Ma a szent Vince nővérek gyermekotthona nyer benne elhelyezést, llat elemiből és négy \'középosztályiul álló iskolájukban 110 szegény és árva gyermek talál otthont, kikből & jósá gos nővérek becsületes emliereket nevelnek. Egy nagy doboz bonbont vittem nekik. Az apróságok nyakamba csimpaszkodva köszöntők mog a ritkán látott csemegét és sok üdvözletet és csókot adtak át a kis magyar testvéreknek. Alkonyodott, mikor elhagytam a kolostori. A lenyugvó nap aranylcpellel bo. rttolta be a kék Adriát ós glóriát vont a félsziget csúcsán álló Mária szobor reje köré, mely előtt öreg nénike térdelt buzgéfo imádkozva és megcsókolta a szobor talapzatán lévő kopott feliratot: ZYJEZDA MOHA! STITI NASE MORNARE I R1BARE. Tengerek csillaga! Védjed a mi hajósainkat és halászainkat. Vájjon kájc lehet ott krtnn a messze tengeren 1 v. Dr. liolázs 0ufcö 1987. auguszlus 17 BA12M KÖZLÖNY — (A főispán Letenyén) Vitéz Teleki\' Béla gróf főispán dr. Ajtai.Kovách Barna titkárral és Énekes számvizsgálóval Leteqyérc nia. zott liivatalvizsgálaira a főszolgabírói hivatalhoz. A hivatal megvizsgálása után a főispán meglátogatta azt a két Ictenyei árvízkárosultat, özv. Csiszár-nét és özv. Lérántnét, akiket legjobban sújtott az elemi csapás. Mindkettő nek segélyt adott. Egyiknek a háza dött össze, a másiknak egyetlen megélhetési forrását, kis kertjét terményestül, földestől elvitte az ár és most néhány jószívű Ictenyei lakos támoga-tásából él. I.ctenye egyébként, példás áldozatossággal, igyekszik szegény károsultjain a maga szerény erejéből is segíteni. — (Hindu főúr Keszthelyen) Iilökelő vendége volt Keszthelyen a Balaton szállónak. Aranysárga színű, piros borüléscs fejedelmi Rol\'s-Boyce autóján, angol soífőrje és két hindu útitársa kíséretében Keszthelyre érkezett Rajah Birendra Sing\' az \'indiai Khairagarhból. A hindu főúr, aki Ve. Icncébe utazott, reggel korán keltette magát. Amikor azonban a fénylő nap. ban negpillantotta a Balaton víztük-rét, kiadta a parancsot, hogy csak délután indulnak. — (Vannay a rádióban) A budapesti rádió szerda dőli 2 órai műsorában Kertész Lajos egyetemi lektor Vannay János egyik munkáját adja elö. — (Szabadságról) pelz Ferenc kir. ügyészségi titkár és dr. Csík László kir. törvényszéki jegyző nyári szabadságukról hazaérkeztek és elfoglalták liivatainkat. — (Nagykanizsa Idegenforgalma) Vasárnap este németországi "utókor érkezeti Nagykanizsára, amely 40 német vendéget hozott, akik az éjszakát Nagykanizsán töltötték, m\'*IJd ma regijei folytatták utjukal Jugoszlávia relé. Ma este 00 angol érkezik Nagykanizsára, míg liolnap, kedden 23 francia; akiknek megérkezését az IBUSz tivira lilag jelentette. — (48-as Bajtársaki A soproni 48-as emlékmű leleplezésével kapcsolatos, valamint egyéb folyóögyek megbeszélése végeit 17-én, kedden este 7 órakor a Frontharcos Szövetség helyiségében (régi Iparles. tület) minél számosabban jelenjenek meg. Schöfl ny. ezredes. (:) — (UJ hősi emlék Zalában) Zala megyének egyre több községében emelnek emlékmüvet a világhá-bojjiban eleseti hősök emlékének meg. örökítésére. Számos hősi emlékmű készült palaky Andor, a Jeles tűrjél szobrászművész műtermében. A mu\'t évben avatták fcf a kisgörbői, óhidi, zalaboldogfai, hottói emlékműveket az idén a zalasaentgrótit, amelyek mind Palakiy mester alkotásai. Most készül a bocföldei emlékmű és tárgyalások folynak a sőjtőri, teskándi és pölöskel emlékművek elkészítéséről ,ls. palaky Andor készíti Dunaföldvár ország zászlóját, amelyet a Duna purtjáji, hegytetőre helyeznek majd cl. — (Hány vitézségi érem van Magyarországon?) Bár a világháború során a magyar ezredek küzdöttek a legvitézebbül, a nem magyar nemzetiségű magasabb parancsnokságok nüait kevesebb vitézségi érem jutott a magyaroknak, mint pl. a gyávaságukról jylághires cseheknek. Csonkumagyarország terű-leién 480 arany, 27.347 nagyczüsl, 114.580 kdsezüst és 270.388 bronz vitézségi érem van. Ha az érem ulán a szabályzatokban előirt összeget ki is fizetnék (arany évi 300, nagyezüst 180, kiisezüsl .90 pengő), akkor év(n-,ként 14,137.000 pengőt kellene az ál-lamnak kifizetnie vilézségi éremdijak címén. Ez az összeg a halálozások) következtében évről-évre csökken. — (Francia repülőgép Keszthelyen) A mult hónapban felavatott kcs7t-hclyi légileszállóhely felelt a uajMjkbi\'n reggel ezüstszínű egyszárnyú gép jelent meg és hatalmas kjijrt irt le, hogy a szét iránya ellen simán földet érjen. A repülőgép utasait "utó várta; az utasok Somogy megye felé vették utjukal. A caudron Phalénc gyártmányú 4 üléses, csukott sportgép F.— AMKH francia rendszámot visel. A pompás sportgép utasai Franciaország ból jötie. - Kl.lábu \'tölgyek figyelméből Egyes pár cipőket poiom árért kaphat az .Ideál* clpöU.letben, Fö-ut 12. az. — (Felnyársalta a favllla) Kovács János vindornyalaki földműves nemrégiben az egyik cserszeg-tomaji gazdálkodónál dolgozott a szé-nahordásnál. Amikor a szénát a pajtába rakták, Kovács leesett a _ padlás, ról, ráesett a feltámasztott szénahányó favijlára, oly szerencséUcnül Ju*gy a villa foka belefúródott a JiáMba. Kínos szenvedés után Kovács Péter tetanusz-mérgezésben mehalt. ( . 4 — Butorkiállitásunkat tekintse meg colodén kényszervétel nélkül. Kopsteln bútoráruház. — (Lelőtte az erdőőr) Tegnap egy Németh Ferenc nevű 22 éves orosztonyi legényt hoztak be a nagykanizsai kórházba. A combján lőtt seb volt. Mikor kérdezték, mi a baja, csak annyit feleli, hogy Papp nevü erdőőr lőlt rá. A kórhú* Jelentést telt az esetről a rendőrségnek. Most kutatják Németh Ferenc sebesülésének hátterét és tettesét. Már 8 pengőért vehet fényképezőgépet, mellyel jó felvételt készíthet. 6 havi részletfizetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL fotó-szaküzlet — laboratórlu m. — (Mérges bogyót evett) Súlyos szerencsétlenség történt Nagybabónakon. Zoltán Ernő 10 éves iskolásfiú az erdőbe ment és útközben valószínűleg megevett valami mér gcs bogyót. Alig hogy a fiu hazaért, egyszerre rosszul lett. Sürgősen be kelleti szállítani a nagykanizsai kór házba. Zoltán Ernő állapota annyira súlyosbodott, hogy eszméletét veszi-telte és eddig nem is leheteit kihall, gatní. «=■ Exer nyereménye van az egyliázközségi kultúrház sorsjegy-akciójának. — Intézeti kelengyékhez sötétkék sevlottn anyagok, csíkos vásznak minden minőségbon kaphatók SchUtznél. — (Veszett kutya a környéken) Balassa István polai l.kost az utcán megtámadta egy kutya és több helyen megharapta, A lelenyei körállatorvos intézkedésére a kutyát agyonütötték és egyes részeit fclküldték Budapestre f vizsgálat céljából. A vizsgálat során megállapították, hogy a kutya vészelt volt, mire ebzárlalot rendellek ei a községben. Balassát a budapesti Pasteur-intézetbe szállították. mmm Romániából származik a Vacuum Oll márkás .valódi amerikai" olaja? Mac. cifoUt • példátlanul il.. (Budapesti szerkesztőségünk jelentése) Az ország gazdasagi köreiben kínos meglepetés! kellettek néhány pesti lap sorozatos cikkel, amelyek szerint az amerikai tökével dolgozó Vacuum Oll évek óla megtévesztő propagandával magas árakon oktrojálja a fogyasztókra a márkás olajfajtákat, habár eiek az oUj-készitmények minösOg és összetétel szempontjából semmivel sem képviselnek nagyobb értéket, mini az ezeknek megfelelő, de lényegesen olcsóbb és nem védjegytzell olaj-fajták. A Vacuum ugyanis védjegye-zett olajkészitményeTt 60-70°/,-kal drágább áron hozza forgalomba, mint az ugyanolyan értéket képviselő, de nem márkázott olajárukat A Vacuum lolyton azt hirdette, hogy a Mobiloll egészen különlegesen finom és valódi amerikai készítmény, amely speciális értékelnél fogva sokkal hasznosabb, mint az olcsóbb olajfajták. A leleplező cikksorozatot közlő pesli lapok ezzel szemben azt ál!it|ák, hogy Lengyelországból, sót Romániából Importálja a Vacuum magyarországi fiókja a mobllotl-l, amely Igy sem származására, sem minőségére nem felelne meg a reklám szólamainak. Bár a pesti sajtótámadások már helek óla folynak, a magyar közvélemény máig Is hiába várja a Vacuum cáfolatát és azt a bejelentést, hogy a leleplező lapokat rágalmazásért bitóság elé állítja. Erre a feltűnő magatartásra a magyar gazdasági élet vezető köreiben nem találnak magyarázatot, hiszen a Vacuum hallgatása könnyen azt a hitet keltheti. Meghívjak nőim Nagykanizsa és környékének a Szenl István-nap alkalmából a lővárosba utazó igen t. közönségét látványosság számba menő minta-termeink vételkMelezeltség nélküli megtekintésére. Mfolo házban alhalfazatt raktárainkban uj áa hasat-nált bútorokban,oalllárok-ban, dlaztárgyakban mindent megtalál lakása vagy irodája réazára. » Hyltva reggel 8-tól elte 6-1(1 Külön szőnyegosztály. Valódi és magyar perisák, torontáli szőnyegek óriási választékban. Arnháxi rendiier. Központi eladás: UNIVERSAL Budapest, VII., Wesselényi-utca 8. sz. - Telefon: 137—842. mintha nem is állna módjában megcáfolni a leleplezéseket. Ha pedig valóban a támadó lapok igazságát bizonyítja a Vacuum némasága, ugy a közvélemény joggal várhatja, hogy az illetékes hely pártatlan szigorral járjon el egy olyan külföldi vállalat ellen, amely évről-évre hatalmas üzleti nyereségeket könyvelhet el a magyar piacon és ugyanakkor visszaél a közönség bizalmával. _ (-) A pajorirtás módjáról, az almamoly elleni védekezés leg. ujabb eljárásáról, a ketjszifa guUtüléséről, az őszibarack jfjitásáról a havi teendőkről stb. stb. ir «A Magyar üyümölcs» legújabb száma, melyből lapunkra való hivatkozással ingyen mutatványszámot küld a "kiadólüva tat: Budapest, IV., Oerlóczy utca 11. (-) Mikor érett szedésre a gyümölcs? erre a kértlésre ad választ a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl m£g az érő őszibarackról, » különböző szőlőfajták szüreteléséről,. a hordök .foltozásáról káposzta- és galagonyalepkék idei ujj arányú rajzásáról, " szőlő rotliadásá-ról, a bornak kamrában váló eltartásáról stb. A dúsan illusztrált, színes mümellékletet is közlő két szaklapból a .,Nóvényvédelem» kiadóhivatal^ {Bu. dapest, V., Földművelésügyi Minisztérium) egy alkalommfü e \'lapra való hivatkozással kivánaira díjtalanul küld mutatványszámot. - Saját érdekéken é« örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopateln Butoráruháx tel mfllmtot-klál- lltáaát megtekinti, vételkénysxer nélklll. I kapható lapnnk kiadóhivatalában. lAun nzLoim APRÓHIRDETÉSEK nprAhlrd.i.a dl,a valiinap .1 Onn.pnap ID iió\\g 80 \'liléi, minden további aiA 6 IflUr, k.tkOinap 10 aiólg (0 llllSr, minden lovibbl tti 4 Iliiéi Teijea eiunciil esik hal,kell iku> rém* éa Arás nyujlhal váaárláaalnál v.av ......... n.i\'l 2176 Belterületen eladó adómentes őlazobáa ŐMzkomlortoa oialádlhái. — Horváth S\'igár-ut 42. 2404 Klskanlasán a Szepetnekl-utcábsn két-szobs-konyhás lakóház atoaáa eladó. Bővebbet dr. Mező ügyvéd Irodájában. • Jó állapotban lévő znatopkai-ékpAr eladó. Kaulmann Károly. 100 Htefen [elüli eidSaráat megvé-leire keresek Magyar-utca 46. Utcai kétiblakoa buteroxoH szoba kiadó Deák-tér 4. Kataaarálaa házhelyek: 300 Q-ől, 150 D-öl négyszögölenként 8—9 pengőért alonnal eladók, kedvező tizeiéit feltételek mellett. Clm a kiadóban. 2309 Vapréglpakat, kerékpárokai bármilyen rossz állapotban la mipai áron ve-ajek. Donát Ferenc, Ut- éa műucréii. 2423 ■«Jár4ak, kereaek azonnali belépés re, Slaátof-ntca l/b. Í4Z IHatmAaf Jegyzék (atkalmaaottak ke- reaell adó bettzetéahez) uj minta, kapható Fiachel könyvkereakedésben. p— Malatanfaavveaen a Fenyves aiálló éa vendéglő axonnal átadó. lakaUatalq) laljaa allátáara logad kereaztény csalid, közel az öeazea lakolikhol, zongorahaaználattal, korrepetá Ha. Clm a kiadóban. Érteeltem a tlutelt tttalta- éa szén loeyasztő vevőimet, hogy nagyobb meny. nylaégll vágottlát, tejáa- éa ki...... kaptam eladiara makaitmált áron alul r 100 kg. vegyea vágoH la házból asált. P 3-20 11)0 kg. blikk és gyertyán . , P4 00 100 kg. kőtzén , P 380 100 kg. toláa szén „ , p 5 60 Tisztelettel kérem ulvea pártfogásukat: Matollta blzományoa Rozgonyl-ulca 2. aa, Népmozl-udvar. Helyszűke mlalt többlété ka tar eladó. Megtekinthető délután 4—5 óra kőzőlt Sugár-ut 16/1)., lőldazlnl. 2430 Háromazobáa, parkettát, fürdőszobás la. káa azonnal kledé Eőtvős-tér 30. Modern aUMMar eladó Kislaludy-titca 17/c tőldszlnt. 2433 Urasági kocsiskalap tatAHatett. Átvehető Háry vendéglőben, Eruébet-tér. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Qulenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly Interurbán teleion: Nagykanizsa 78. szám INGYEN kapjá • Zalai Közlönyt jOvG hé elsejéig, ha mOSt előfizet. 1987 mgraitm 17. Győzelmes támadásba mentek át a spanyol nemzetlek Egy nap alatt negyvennél több községet foglaltak el — Franco tábornok áll a nagy táraadás élén Salamanca, augusztus 16 A spanyol nemzeti haderő a san-tanderi fronton győzedelmesen előrenyomuló támadásba ment át. A hadműveletnek Franco tábornok állt az élére. A nemzetiek már\'aa első napon több, mint 40 községet szálltak meg és hatalmas vonalon nyomulnak előre. A vörös köztársaságiak közül "1000 kat .na átpártolt a nemzetiekhez. A nemzetlek zsákmánya igen nagy. Egy vörö» cirkálót is sikerült elsüllyeszteniük. Páris, augusztus 16 A francia tengernagyi hivatal e7-i-end«lte, hogy francia kereskedelmi hajókat ezután a spanyol vizeken hadihajók és repülőgépek kisérjék. Páris, augusztus 10 A panamai lobogó a\'att haladó Ger Mac Trict nevü gőzöst a Földközi tengeren ismeretlen nemzetiségű hajó tüz alá vette. A panamai hajó kigyulladt és elsüllyedt. Le-génységét és tisztjeit egy angol gőzös megmentette. Külön szovjet-repülőtelepek és hajók dolgoznak nemzetköz] bonyodalmak felidézésén séget külön feleskették különleges megbízatásuk megadása előtt. Ez a megbízás abl>ól áll, hogy külföldi haiókm\'keli\'bombázniuk és igy kedvezőtlen "hangulatot ke\'l előidézniük a nemzetlek el\'en. A különleges meg bizatással rendelkező alakulatnak torpedóvetői és tengeralattjárói Is vaunak. Salamanca, augusztus 16 A nemzetiek fogteágába esett szovjet repülők vallomásai érdekes tényekre derítenek világosságot. Ba-vallották, hogy Carthagena és Corcia körül már hosszú ideje kü\'őnös rendeltetésű szovjet repülőterek léte\' sültek. A legénység és a gépek is a szovjet jelvényeit vise\'ik. A legény- Egy halottja és négy sebesültje van a barbacsi tűzvésznek Csorna, augusztus 16 Barbucs községben kigyulladt Tóth Ferenc pajtája. Csakhamar ^ ház újlt lángokban és 19 melléképülettel együtt valamennyi a lángok martaléka lett. A tűzoltók közül 4 megsebesült. Simon Ilonának egy égő gerenda esett a fejére, a leány meghalt. A kár igen nagy. A tűzvészt gyújtogatás okozta. Felhívás Budapestre utazó olvasóinkhoz t A budapesti Márkus Park Szin|>ad (VIII., Muzeum körűt 2.) junlus 25-e óta sikerrel játsza Szilágyi-Eisemann-Kellér nagysikerű, francia miliőben lejátszódó operettjét, a »Gó\'yaszanatórlum«-ot. Augusztus hóban Budapestre uta. zó olvasóink érdekében sikerült a színház igazgatóságával oly megállapodást létesítenünk, miszerint az alanti utalvány ellenében a Márkus Park Színpad j>énztára 80 százalékos kedvezménnyel 2 személyre szóló belépést ad. A Márkus Park Színpad naponként 1 előadást tart negyed 9 órai kezdettel. Ajánlatos tehát az utalványokat vagy a délelőtti elővételi pénztárnál, vagy délután 5 órától a rendes napi pénztárnál előzetesen beváltani. (Jegyrendelés : 134-737.) -ZALAI KÖZLÖNY- UTALVÁNY, melynek ellenében a budapesti Márkus Park Szinpad (VIII. Muzeum-körut 2. Tel. 134-738.) jegypénztára 2 drb 30%,-os kedvezményes jegyet szolgál. naiitailuaiMill litílau Vállalat MENETRENDJE érvényea 1997. május 22-től. Eraakkal-tAr—Vaaat Állana Ae Vasútállomásra Erzsébet-térre 4\'« B2S M 7M l 11" o C 13 30 » 3 13 ■ 3 1530 3 £ 17 25 I « 182Í v S 20 0B c 2 21 « s 23 t» 8 23« • > 1 etenykl mn»etr>«nd latanjlríl W, I tl Irt. 7 M s»x,kiAli<*jű! M. H OC uta«,;ia 15-10 III BIZTOS * baMatfwa [tftl eredményt csak ugy ér ti, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja lej. Kiadóhivatal Főül 5. (az udvarban.) Td.78, 15 tot széniaapatrononare ellenében kapható az egycdárusitónál: SZABÓ ANTAL sportéletében. 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzési- vagy Vámcserektinyv (Szállítási bárcakOnyv) hitelesítve P 4*00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. Hofherr Sehrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, nővényvédelmisze-rek, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Eruíbet-lér 10. (A bíróság melletL) Telelőn : 190. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle mezűgazűasáal gépei! eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. Euaisegieieii —-1 nkl • helyi keu-eafcedőkziil I peroaobUl aaeresii* bel I Rt. amtmtmt Hymm ¥ UtlaaM U|Mi TMIMa UomanarUJiláa* M«okaUwí» [Mali. kalakv. zau iárul»J 77a Évfolyam 186. szám Nigyfcanlna, 1087. aaguMtos 18 izerda Ara 12 fU. ZALAI KÖZLÖNY SzerienriMf <* UaáMrivatai: PM i uii Mcgjdnúk ariade* hrtközaap dtíuliu. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy hóra I pangó 40 ttlk Szerkesztőségi i* kudóbWatall telelőn: 78. a Gazdasors Még javában áll a nyár, az nuguszlasi kánikula izzó ereje még gyöngyöző verejtékbe boritju a világot, de a közeledő Szent István pii\\»« betűi ünnei>c már az elmúlás gondolatára figyelmeztet. Egyketlő-iv vége lesz a nyárnak s ránk köszönt az ősz a maga sárguló leveleinek el kerül hetetlen melancholiá-jával. S az időnek ez a feltartóztathatatlan múlása figyelmünket önkéntelenül\' ls a magyar gazda sorsa felé irányítja. Ilyenkor nyár vég:« fel* a gazda már betakarította termésének nagy rézéit s a ínég lábon álló, vagy a földben heverő termés tekintetében is meglehetősen tiszta képet tud magának megrajzolni. A gazdasági év mérlegének aktiv és passzív tételei többé-kevésbbé már rendelkezésre állanak, bár maga a mérleg ilyenkor még nem kerül fsl-óllitásra. Sok gazdasági munka van még hátra és még messze v.igyjnk az október hó végi hivatalos zárlattól is. S csak ezután kerül a sor a gazdasági év eredményeinek latolgatására, a gazdálkodás pénzügyi adatának Összeállítására. Addig bizony még ,sok kemény munka és sok aggódás vár a fa\'.u népire. A kenyérmngvak >n .kivUl vloékünkön rendkívül fontossága van a tengerinek .és a szőlőnek. Mindkettő fejlődését érthető érdeklődéssel figyeli a gazda. A tenger* nagyon biztató, szőlőben .pedig re-kord termés Ígérkezett, de az időjárás, a gazda számvetésének ez a matematikai ismeretlenje még .áthúzhat minden számítást. A szőlőben már is ,jelentkezik kisebb-nagyobb bajok s a jó tengeri Jermés kilátásai is csökkenWetnek. Csak a már betakarított termés adatai képezhetnek biztos bázist a gazdasági év eddigi eredményessége .tekintetében. Sajnos, itt is csalódás érte gazdaközönségünket. A várt jó közepes termés bizony sok helyen elmaradt és a cséplés! eredmények sok csalódást okoztak. Csalódás, ez egyébként gazdasors ! ,\' A tavasz biztató kilátásai után a kalászba szökő vetéshullámikra orvul rátör az időjárás szeszélye, a vegetáció betegsége, a mezei férgek pusztító hada, vagy a beéréshez közeledő kalászokat »üti meg a gula,« fullasztja meg a hőség. I De ha az isteni gondviselés megkíméli valamelyik évben a termést ezektől a bajoktól s a kenyénmag-vak szerencsésen a magtárba kerülnek, bizonyára baj van a gabona árával, a mezőgazdasági lennc\'és eredményességének másik legfontosabb tényezőjével. Az időjárás ós az árkérdés a fa-iusi gazdálkodás örök , Damökles kardja... t Az előbbi ellen ,hlába ktjzd a gazda. A7- elemek harcába, » viz« a icvegő mozgásába, a felhők járásúba, a csapadékok milliméter menj- Zimay Győző, a keszthelyi akadémia volt titkára a nagykanizsai vizsgálóbíró elótt beismerte, hogy a fegyelmi bizottság előtt tett vallomása nem felelt meg a tényeknek ■Ragéra vállalta in kBzokirathamisitást, hogy m minisztérium szakoktatási osztályának na legyenek kellemetlenségei Dinnyés Lajos még nem tette meg feljelentését a keszthelyi 30.000 pengő ügyében A földművelésügyi minisztérium ismeretes ügyel egv idö óta szinte naponta fíglalkoztatják a napi sajtót és ezzel" kapcsolatban újból és uibói felszínre kerül a keszthelyi akadémia titokzatosan »ellünt« 80.000 pengőjének rejtélye, amely még mai napig sem nyort megoldást. trdekcs egy pillanatra vlsszave-titenl az annak idején nagy port felvert, úgynevezett Zimay-ügyet, a melyről épixjna Zalai Közlöay adott elsőnek hirt az országban és amely evtílc multán már nem ls Zimav-ügy, hanem a földművelésügyi minisztérium szakoktatási osztályának ügye lett. Hiszen még mindig rejtély : hova lett az eltűnt 30.000 "pengő ? Illetve egyáltalán ellopták-e vagy pedig a minisztériumi pénzek kezelése kapcsán kallódott el, talán nem is bűnös módon az akadémián ? Zlmay első vallomása Mikor egy napon az akadémián megállapították, hogy 30.000 pengő hiány van a könyvek kimutatása szerint,* az ügyek akkori állása mcljlctt a gyanú Zlmay Győzőre irányult, nyiségébe, a jég, a vihar szeszélyes, valósággal sorsszerű rohamába földi ember bele nem avatkozhat. Amit a természet titkait feszegető emberi elme a technikai találmányok segítségével eddig ezen a téren produkált, az az elemek ősi erejéhez képest valósággal gyerekjáték. .Még a legnagyobb öntözőmüvek, grandiózus kanalizálások, gigantikus fo-ivamszabályozá.vok és viharágyuk, vagy harangfélreverésck is csak gyermekded\' kísérletek az Ég és Föld akaratának legyőzésérc, vagy az emberi akaratnak rájuk való erő-" szakolására. Az árkérdés elleni védekezés már bizonyos tekintetben sikerrel kecsegtethet. Nem mintha az agrártárs-jdu-lomnak módjában volna az árak világpiaci alakulásába köZvétlcnüJ beleszólni, ez részben az időjárás szeszélyétől függő terméseredmények függvénye, részben a kitűnően megszervezett nemzetközi spekuláció következménye, de helves értékesítési politikával, a felesleges készleteknek részietekben va\'ó eladásával s azok egyrészénck az uj termés botakai Kásáig való visszatartásával sokszor eredményesen ,\'c- aki az akadémia pénzkezelését végezte. A megindult fegyelmi vizsgálat során Zlmay azt vallolta, hogy. a pénz valóban titokzatos módon eltűnt, épi>en akkor más irodába kellett átmennie, söt volt is akkor valaki, akire gyanakodott. Azonban már akkor a leghatározottabban hangoztatta, hogy neki a pénz eltűnéséhez semmi köze, ellenben tény, hogy ? jogi köve tkezmém cktöl való félelmében a naplóknál és könyveknél \'bizonyos változtatásokat követett el. Ebből a vallomásából kifolyólag azután a fegyelmi bizottság Zlmay Győzőt hivatalvesztésre Ítélte Ekkor történi, hogy Dinnyés Lajos országgyü\'ésl képviselő interpellált ebben az ügyben a képviselőházban és arra kérte a földmüve\'ésügyl minisztert, hogy szigorú vizsgálatot indítson ebben az ügyijén. Kiderül az Igazság Az ügy a nagykanizsai klr. ügyészséghez került, ahol akkor vitéz Csillaghy György volt az elnök. Vitéz Csillaghy a vizsgálat lefoglalását indítványozta a törvényszék Mlzs-gálóbirájának és dr. Jmrefl László vizsgálóbíró kihallgatta Zimay Győzőt, a keszthelyi akadémia titkárát. Zimay ekkor az ügyben közreműködő hatóságok csodálkozására megmásította korábbi, a bizottság előtt tett boismerö val omásál és elmondotta dr. Imrefínek, hogy teljesen bűntelen, a fegyelmi bizottság elöli tett vallomása nom fedi a való tényeket, ő még okirathamísitást sem kövelett el, vallomásául el akaria csupán hárllanl a gyanút a földmüvelésügyi minisztérium szakoktatási osztályának rendetlen pénzkezelési módszeréről- Hogyan sétált a pénz Budapest és Keszthely között ? A vizsgálat során dr. Imrefi vizsgálóbíró tudomást szerzett arról is, hogy az akkori időkben volt a földművelésügyi minisztérium szakoktatási osztályának elég pénze, igy het szembe nézni az árak fluktuálá-sábói származható veszteségekkel. A hagyományos- konzervatív értékesítési politika a múltban ebből a szsejm pontból \'Valóban eredményesnek bizonyult, sajnos, a háború utáni kötött gazdálkodás s különösen az autarchlás termelési rend s az ezzel összefüggő centrálisán irányított árpolitika megzavarta a nép ősi tupusztalatain alapuló értéjkesitésP elveket s a fe\'eslegek eladásánál is legtöbbszőr uj gyakorlatot honosított meg. Ehhez járul még, hogy az elmúlt évek súlyos gazdasági válsága a nehéz helyzetben levő gazdákat legtöbbször már a termés betakarításé uláni időkben való értékesítésre kényszeritelte, ami miatt a falu népe bizony súlyos károsodásokat volt kényleien elvl\'elnl. Ez volt a sorsa nem csak a kenyértnagfvak-nak, hanem a szőlő termésnek 1?. A faiu népének szociális és gazdasági problémáitól áthatolt kor-mányzati politika igyekszik e«\'ken a bajokon segíteni. Az úgynevezett sárga-hitelekkel iparkodik a kor1-mány a szemes termések elkótyavetyélését megakadályozni, a must létcsitell borközraktárakkal p.vdig a . jutott a keszthelyi akadémia ls na-gyobb összegekhez, amelyeket az akadémián kezeltek és gyümölcsöző-leg elhelyeztek. Mikor később félő volt, hogy a földművelésügyi ml- szőjlötsirméfit kjfcnéll meg. az Hl-prédál ás tői. Kiegészíti ezt n k >r, mányzati munkát a termények árának sokszor a világpiaci ár fe\'ctl való biztosítása különböző kereskedelmi .szerződé-ek és nemzetközi megállapodások révén, melyek egyébként\' az állatállomány megfelelő áron való értékesítéséről is gondoskodnak. A korszerű kormányzati politika igy avatkozik bele a falu népének egyébként mostoha .sorsába. Technikai intézkedésekkel, jogalkotással, a termelés és értékesítés irányítását szolgáló átmeneti intézményekkel szolgálja a magyar mezőgazdaság boldogulásának nagy ügyét s teszi elviselhetővé ennek országfenntartó rétegnek mostoha sorsát. Mert valóban nehéz söre a gazda sorsa. Az acélos izmok kqpiény munkájának és a forró napsugárban ki gyöngyöző munkás verejtéknek eredményét mindig veszélyezteti az időjárás ós az árkérdés mumusa, a népek élén álló kormányzat kötelessége ezek ellen az emberi lehetőség határain beiül n falu népét kellő intézkedésekkel megvédeni. iía gt m* ÍALAÍ KŐZLÖÜV 19$?. auguiilut lő nisztérium ezeket nz összegeket bevonja, a szakoktatási felügyelőség megkérte Sztankovlls János igazga. tót, hogy ezeket a pénzeket Keszthelyen kezeljék tovább. Igy kerültek\' a Jelentős összegek - néhány százezer pengő - Keszthelyre. A gazdasági akadémia Wertheim szek« rénye azonban annyira rozoga és alkalmatlan volt, hogy nem lehetett ennyi pénzt benne tartósan őrizni b áliit<xlag ezért került a pénz újra Budapestre, ahol elhelyezték egy bankban, a keszthelyi akadémia Wertheim szekrényébe pedig csak a takarékbetéti könyv került megőrzés végett. És amikor njjpgtudtákj hogy rovancsolás érkezik, Keszthelyről felutaztak egy kis bőrtáskában a betéti könyvvel és lehozták a pénzt, ugy, hogy reggel a Keszthelyre érkező rovancsoló közeg már ott találta az összeget. Utóbb azután mégis 30.000 pengő hiány támadt. Hogyan, mikor, milyen körülmények között ? - eddig még nem sikerült megállapítani. Rejtély maradt továbbra. Tennésze- Idónyvégi árusításból visszamaradt lYlaradékokat potom árért adjuk._ Blousra, ruhákra alkalmas móretek áruház tes, hogy n pesti pénzintézetnél el-heiyezétt összegek megfe\'elő kamatot is hozlak. Ezek a kamatok is 6zeropclnek a leleplezett minisztériumi Msszaélésck bünlajstromában. Az állítólag eltűnt ügyészségi iratok sorsa Dr. Imrefi a vizsgálat során kétségkívül megállapította, hogy Zi-may Győzőnek semmi része nem volt a könyvek meghamisításában, a fegvelmi eljárás megállapításai tehát tévesek. Kihallgatta dr. Imrefi vizsgálóbíró a fegyelmi eljárást vezető összes számvevőségi és fogalmazói közegeket is. Heteken át folyt a vizsgálat. A vizsgálóbíró betelepítést nyert az összes könyvekbe, lajstromokba ós mindezeket jelentéséhez csatolta, többek között a kamatokra vonatkozó kimutatásokat is. Amikor pedig elkészült munkájával és u földmüvelésügyi minisztériumban eszközölt kihallgatásokkal, mindent áttett a nagy kanizsai kir. ügyészséghez. Az iratokból megállapítható súlyos dolgokra a nagy. kanizsai kir. ügyészség elnöke, vitéz Csillaghy György - aki jelenleg a sátoraljaújhelyi kir. ügyészség eU nöke - felhivta a földművelésügyi minisztérium figyelmét ( AlIJtólag - Dinnyés Lajos orszgy. képviselő hírlapi nyilatkozata szerint - ez az Ügyészségi jelentés tünt Voini ei a-földmüvelésügyi minisztériumból. Azonban dr. Lengyel Károly, a nagykanizsai kir. ügyészség jelenlegi elnöke munkatársunk előtt kijelentette, hogy az igazságügyminLsz térlum megkeresésére az úgynevezett Zimay-per aktáit fciküldlék az igazságügyminisztériumba. Igy a szóban forgó ügyészségi végzést is, amely Zimay Győző elten megszüntette a további vizsgálatot és el-Járást. A nagy kérdőjel továbbra is kérdőjel marad Az efjárás teljesen tisztázta tehát Zimay Győzőt, nyiit tétéi maradt azonban továbbra Is: ml van a 80.000 pengővel, éltünt-e egyáltalán és nem csak könyvelési-technikai hiba-e a 30.000 pengős hiány, ami aa akkori pénzkezelési módszer mellett nem is lenne csoda ? Nincs feljelentést Dinnyés Lajos orszgy. képviselő kijelentése szerint a legközelebbi napokbar. megteszi feljelentését a nagykanizsai kir. ügyészségnél. Eddig - ahogy illetékes helyen értesü- lünk - ez még nem történt meg. Az egész ország érthető érdeklődéssel várja Dinnyés képviselő feljelentését és nz ennek kapcsán meginduló uj eljárás eredményét. A gyomorlájis és gyomornyomás, rossz emésztés és fehér nyelvlepedék, halvány arcszín és kedvetlenség Igen sok esetben hamarosan megszűnik, ha bélmQko-déstlnket reggelenként egy-egy pohár természetes .Ferenc Jozsel" keserflvizzel rendbe hoztuk. — Az orvosok a|ánl|ák. Ha érkezik Nagykanizsára a világ ferenceseinek főnöke Ünnepélyes fogadtatás a vasúton és a Cintóriumban Nagy vendége érkezik ma délután 6 óra 21-kor a trieszti gyorsvonattal Nagykanizsának. Rómából elindult Leonardo M. Beljo, a ferencesek rendjének általános rendfőnöke (minister generális) titkára ki« séretében, hogy sorra látogassa a magyarországi szentferenciendl rendházakat. Első látogatása ma és holnap lesz Nagykanizsán. A város illő fénnyei íögadja az illusztris vendéget. Ma délután háromnegyed 6-kor gyülekezik a kocsisor, amely a hivatalos és közélet vezetőit viszi ki a pályaudvarra. Az állomáson fogadja a rendfőnököt a két ferences tartományfőnök : P. Scheirich Bonavcn- tura és P. Hermann Hermenegilt^ A vasúton a város közönsége nevében olasz nyelven dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos, a nagykanizsai Olaszbarátok Körének elnöke üdvözli a rendfőnökölt Waligurszky Adrienne leánygimnáziumi növendék pedig olasz köszöntő vers kíséretében virágcsokrot nyújt át. A vTiros közönsége és a katolikus egyesülelek a Cintóriumban fogadják a rendfőnököt és kíséretét.. » 1 Holnap, szerdán reggel a rendfőnök 8 órakor mond misét a fe-rencrendi plébániatemplomban. Utána fogadja a katolikus egyesületek tisztelgő küldöttségeit. A kifejtett monogramok Irta: V ott aj Zelma Marian lehunyt szemmel ült a szobában. A csend lágyan, melegen burkolta be, ami jól esett mert lelkére ólmos fáradtság nehezedett. — Jó leimc nündlg igy együtt lenni, ketten u caepddel és a magánnyal — suttogta ritka vendégeinek. Sajnos, alig fejezte be szavait, máris halk kopogás hallatszolt, mire kedves vendégei, a csend és a magány, ijedten szöktek kl az ablakon. Marina fájdalmasan nézett utánuk, majd bosszankodva fordult a belépő felé, kinek zavaros előadásából csak nehezen értette meg, hogy intervjut ukar, mert a délelőtt adott közös intervju neki nem volt elég. 0 egész mást szeretne, mint sablónos kérdésekre ugyanolyan feleleteket, amilyeneket kollégái most valószínűleg saját ízlésük és fantáziájuk szerint színeznek a holnapi la|>ok számára. Marian csodálkozva nézte az interv-juját kritizáló ismeretlen fiatalembert, (le a merészsége tetszptt ixikfi s a bOstt-szuság lassan eltűnt arairól. , — Hát halljuk, mit kíván? — Először is engedje meg művész, nő, hogy bemutatkozzam, Nagy Béla vagyok, a Világ Hírek riportere. Hogy kívánok? Szeretném tudni, miért olyan szoirtoru? Az ön szeme még mosoly közben is szinte könnytől fátyolos. Vagyon, hírnév, népszerűség, fiatalság, valószínű u szerelem is bearanyozza az életét és mégis bármiről beszéljen, nevessen, a szeme szomorú marad. Megvallom, én nem .is tudom\', miről beszélt ma délelőtt, mert ahogy elnéztem a művésznőt, csak erre gondoltam és már okkor elhatároztam, hogy eljövök önhóz. Marian elgondolkozva nézett ki az ablakon. Szeme az őszi táj haldoklá sában gyönyörködött. Lelke pedig lassan visszaszállt u múltba. Pillana, tok alatt tíz évet utazolft be u mult vágányain, majd a másik vágányon visszatért a jelen pazar hótelszobá. Jába. Szomorú szemelt ráemelte a várakozó fiúra és lasssan beszélni kezdett. — Maga az első, aki a lélekrőf érdeklődik tőlem. Itt fenn, a siker csúcsán, ininthu elfelejtenék, hogy oz embernek lelke Is van. Talán még sze-rencse, mert máskép a producerek azt is a szerződés paragrafusul közé szorítanák, mint ft fizikai életünk minden Ié|>ését. De maga a lelkiem felől érdeklődik és a lélek nem zárkózhat el a válasz elől. — Messze föld szülötte vagyok. Igy megengedhetem magainnak azt a luxust, hogy őszinte legyek. Szavaim aligha jutnak el távoli hazámba. Higyje cl, nekem is jól esik egyszer igazat mondani, lelkemből beszélni u sok hazug, kitalált, előre inegfogal. mázott Intervjuk helyett — Jómódú kereskedő család gyermeke voltam és boldog menyasszony. Tiz éve a szerelent napsugara oly forrón sülölt rám, hogy sokszor már azt hittem, nem is lehet ilyen boldog lenni. Ez csak egy tündérszép álom. Igazam volt. Apám, akinek anyagi gondjait nem is sejtettük, aki minket a legnagyobb jólélb«.ti tartott, tönkrement, csődbejutott. S vőlegényem a legnagyobb kegyetlenséggel szakított velem. Ott hagyott, mikor először lett volna szükségem\' támaszra. Szüleim kétségbeesését nem akartam még az én fájdalmammal is növelni, azért magamb"fojtottam minden könnyet és panaszt. Sohasem hittem volna, hogy bennem, az elkényeztetett lányban ennyi lelkierő legyen. Ezután sokáig abl>ól éltünk, amit eladtunk. Volt bőven mit, de ahogy fogyott az eladqi-való, ugy szaporodtak ányám arcán a gondbarázdák. Legutoljára maradt a kelengyém, ami már feleslegessé vált számomra. Hamarosan arra ls akadt vevő, aki elég szép összeget Ígért érte, csupán a monogramokat kellett kibontani, amihez anyám mind járt hozzá is kezdett, mert nem volt egy fillér sem a háznál, likkor hirtelen a szivembe nyilallott. Eszembejutott^ hogy boldogságom tetőfokán, magam terveztem, rajzoltam minden kézimun. kát, monogramot. Azt akartain hogy minden szép legyen", méltó kerete boldogságomnak. Most anyám kezében a bontás szakadozó szálai, megcsúfolt, megtépett boldogságomra emlékeztetett. Az én lelkierőm is elhagyott. Hiába próbáltam visszatartani köny. nyelmet s mosolyra kényszeríteni arcomat, éreztem, hogy erőm elhagyóit, percek alatt tisztában voltam azzal, hogy tovább nem tudok otthon 111a radni, ha csak nem akarom, hogy a zsilipet szakított fájdalmam anyámat is elborítsa. Esto azzal leptem meg szüleimet, hogy végre sikérült állást kapnom a fővárosban, amire titokban pályáztam s még másn\'p elutaztam. Ott egy ékszerüzletbe kerültem clárusltólánynak. Ezt nz állást is csak szép kezemnek és karomji->k köszönhettem, jól érvényesült rajtuk az ékszer. Igaz, nyelvtudásom ,míalt is meglehetős hasznavehető voltam, az elegáns ékszerüzlet pultja mellett. Nem panaszkodhatom, efég jó dolgom volt. Csak egy volt nehéz, állandóan barátságoss mosollyal fogadni a vevőket. Hiába erőltettem mosolyt az arcomra, szemem visszatükrözte a bennem sajgó fájdalmat. — Életem vonata közben lassan, szomorúan tolatott előre, mig egy merész zökkenővel teljesép n$s 1937. augusztus 18. Személycsere Végwtcs baj származhatott volna, ha a Városi Mozgó igazgatósági idejében észre nem veszi, hogy a szerda— csütörtökre hirdetett .Bécsi karnevál* cimü film szereplőhwk a öeve a szin-la]K)k»n egy másik film szereplőivel elcserélődött. Nem beszélve arról, hogy eqok a hiu művészemberek erkölcsi és anyagi kár-téritésért vonhatták volnu a mozit felelősségre, de könnyen származha. tolt volna belőle n-mrzelközi bonyo-dalom is, mert bár mindkét müvész-eso|>ort osztrák, mivel azonban .művész hazája az egész világ, feltehető, hogy a hiúságukban sértett színészek a Népszövetség elé vitték volna a sérelmüket. Még szerencse, hogy a • Bécsi karncvál» főszereplője a ma. nyár Ilörbiger Pál, aki talán a honfi társaival szfcmben "könyörületes lett volna. De hogy mennyire haragudott volna a kivételes tehetségű Luise Ull-rich, meg a gzáraz hnmoru Theo Ungen és milyen retorzióval éltek volna, azt ezúttal megállapítani nem lehet. ID<3 Hőemelkedés! Prognózis: Északnyugati, nyugati szói, több helyen eső, néhány helyen zivatar, a hö kissé emelkedik. A Meteorologial Intézőt nagykanizsai megflgyelflállomáaa jelenti i Hőmérséklet tegnap eete 9-kor: +12 8, ma reggel: +13 7, délben: +20 6 Csapadék: (K) - Ölesén és J«1 Schützőknél váeárol-hatunk. gányra nem jutottam. Egy verőfényes tavaszi reggel ílegáns pár állított «z üzletbe. Mig a nő az ékszerek kőzött turkált, a férfi unottan, de türelmesen nézte, látszott rajta, hogy tnár megszokta a hasonló je\'cnclck\'\'.. Végül mégis megszólalt s a nő figyelmébe ajánlott valami értékes briflián. sot. A nő megnézte, majd türelmet, len mozdulattal félrelökte: — Eh, vacak — szólt\' idegesen. Szivem összeszorult, arra gondoltam^ hogy egy ilyen .vacaknak, az ára egy évvel ezelőtt megmentette volna apámat a csődtől és engem. — Ilyen gondolatok közt bizony nehéz volt mosolyogni, valószínű rosz-szul is sikerült. Mégis annak a keserves mosolynak köszönhetem, hogy ma itt állok. Az az ur egy filmdirektor volt és másnap visszajött értem. Egy hét múlva pedig már az akkori szezon legnagyobb drámájának játszottam a főszerepét és játszom azóta is szünet nélkül a csalódott, elhagyott "ők szerepét, akik a világ előtt mo-w\'yba takarják fájdalmukat. — Filmjeimbe nem nehéz bele élnem magamat, mert a lelkem ma is éP ugy fáj s ar éjszaka csendjében \'"ég mindig megrohannak a* emlékek. ^ hűtlen kedvest várom vissza. Száz llieg ezerfélekép színezem ki magam- ezt a valószínűtlen álomképet, amelyről tudom, hogy sohasem lesz ZALA! KÖZLÖNY Évről-évre kevesebb a vizdijhátralék, takarékosabb a víztermelés Beszélő szómadatok a nagykalzsai városi vizmü jelentéséből QAm-etnJkA. Érdekes és a város takarékos gazdálkodására jellemző adatok kerüllek nyilvánosságra ;,z UJ költségvetés összeállításával kapcsolat-ban a városi vízműnél. Ugyanis inig 1935-ben 425.000 köbméter volt az évi víztermelés, addig 1936-ban 437 ezer köbméter, az Idén június t-ig pedig 176.650 köbméter. Vízdíjakban előirányzat volt 1934-ben 139.000 pengő, 1935-ben 138.000 P, 1936-ban p3dig 140.738 pengő. A termelt vízből le nem mért, elfolyt és igy bevételben károsodott n vizmü 1928-bnn 16 százalékot, 1920-ben 14 százalékot, 1930-ban 8.22. 1931-bjn 18. 1932-ben 30 százalékot. 1936 ban pedig, Wallgurszky Bé\'a igazgatása a\'jitl, már csak 0.7 százalék ez a Veszteség. Ugyanezt a kedvező képet mutatja a vízdíjak hátraléka. Mig 1934-ben 58.655 pengő volt a hátralék, 1935-ben .pedig 58.937 pcx gő, addig 1936-ban már csak (az előző évekről visszamaradt hátralékokkal együtt) 58.861 pi-ngő, vagyis erősen csökkenő tendenciát mutat a hátralék-kimutatás. A 20 éves füg-gökölcsön törlesztése rendesen történik, évente 32.579 pengővel. A strandfürdőben elhasznált fürdővíz 1934-ben 12.950 köbmélcr volt, 1935-ben 16.215 köbméter és 1956-ban 7733 köbméter. A\' incgtnka. ritás onnét eredt, hogy nzelőtt a strandfürdő kútjának vizét nem használták fel, mig most a 7733 köbméteren felüli mennyiséget n kútból álkerült előteremteni. A legerősebb nyári hónapokban 8500 köb. méter \\iz került elő a strandfürdő kutjából, tehermentesítve ezáltal n vizmü víztermelését. Az llymódon megtakarítón összeg maga 2500 P egy fürdőidény alatt és azért mégsem kapott keve-ebb vizel a strandfürdő. És amig évről-évre szaporodott a városi vizmü munkája, kiépült az adminisztrációja, addig ugyanaz u létszámú, sőt csökkenteti személyzet végezte a kiterjedt munkakör minden zökenő nélküli, sima és lelkiismeretes ellátását. IÍ.PROHASZKA OTTOKÁR-U.S. U TEBÉZ-KÖRI/T& Gyártelep: BUDAPEST, IX., LEHKE-DT 117. Intézeti kelengye, sötétkék seviotok formaruhára, dus választék l\\mi divotüzletben valóság. Ha reggel, a Józan álmokat fosztó világossággal ablakomon beköszönt a napsugár, én is tudatára ébredek, hogy az álmok nem válnak valóra és csak egyet szeretnék: sírni, sírni. Talán a könnyeim lemosnák a fájdalmánál. De nem szabad, a fel-vevőgép éles lencséje előtt napok múlva is meglátszik a könnyed nyoma. Mi csak glicerinkönnyeket onthatunk. — Ilyen lelkiállapotban most már megértheti, hogy nem kell oly;m nagy művészet ahhoz, hogy szerepeimet Jói alakítsam — fejezte be cllwszélését Marian és szomorú mosollyal hallgatta a főváros életének ezerféle moraj lását. Talán észre sem velte a riporter távozását, aki zugó fejjel, felzaklatott idegekkel távozott. Bővid tétovázás után a postára sietett, ahol egy rövid levelet irt Edithnek. Kérte, hogy nc haragudjon és ne várja este, mert más elfoglaltsága miatt ina este nem mehet velük az o|>erába. A levelet lassú, töprengő mozdulattal dobta he. Pillanatig ugy látta, hogy a postaláda kajánul vigyorog rá laza fogai közül. Kint az utcán ugyanezt (ették az előtte halkan elsuhanó autók is, amelyekre ő már nem íog íelülni, hogy Edithel az odrába, Nizzába, Párisba és p kényelmesen terpeszkedő gazdagság felé repüljön. Ha ez a levét elmegy, akkor ő már csak zötyögős, kifáradt, agyonstrapáll villamosok>n íog Járni. Nagyot sóhajtott s cz a sóhaj messze röpiteite tőle Edithet súlyos hozományával együtt. Kicsit fájdalmas volt az álmok széttőrése. — De nem, nem hagyhatom — mormogta magában, — hogy ílus is kibontsa a hvajja himezte és álmokkal icleszőtt monogramjait. Ilus volt az a szegény kis gépiró-lány, aki mellől tavaly szédült el a riporter, amikor megismerkedett Edithék lámpában, gondtalanságban uszó életével... • Talán egy esztendő telt cl az emlé-kezotes intervju óta, mikor egy esle Nagy Béla két mozijegyet vitt haza ifjú feleségének. — Iluskám, siessünk a vacsorával, este moziba megyünk. Marian Wibs legújabb darabját adják. — Hátha ő játszik, csak menj ma. gad, — válaszolt Ilus, — W nem áUha-tom azt a nőt azzal az erőltetett fáj. dalmas képével! t A szerkesztő ur erre egy nagyot nyelt, pedig még nem" is ült a vacsoránál, csak a lelkéből kikívánkozó választ gyűrte vissza s fcár sok mindent szeretelt volna mondani, bölcsen hall-gátolt. , ; f t . Megfizethetetlenül drágák a vidékiek számára a budapesti gyógyfürdők (Budapesti szerkesztőségünk jelentése) Nincs még egy olyan nagyvárosa a világnak, amely annyi természetes gyógyvi/.ben bővelkedne, mint Budapest. Teljes joggal nevezik hát fürdővárosnak BudapOstet, azonban rend. kívül sajnálatos, hogy 3 főváros für-dőügyeinek irányitói valósággal kizárják a vidéki tömegeket a budapesti gyógyfürdőkből. Szinte elképzelhetetlen, hogy milyen rövidlátó árpolitikát diktálnak a pesti ffirdőügyek intézői, alak egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy a nyolcmillió lakosú magyar vidék kimeríthetetlen kliens-anyagg.il rendelkezik. Ahelyett, hogy mindent elkövetnének a gyógyvizek használa. tára szoruló vidéki közönség megszervezése érdekében: rengeteg pénzt költenek külföldi propagmdára s a vidéket teljesen elhanyagolják. A horribilis összegekbe kerülő külföldi propagandát végeredményben senkisem kifogásolhatná, hiszen a jómódú külföldiek Budapestre való édesgetése valóban nagy idegenforgalmi érdéig ám végzetes hibát követnek el Budapest-Fürdőváros vezetői, amikor valósággal kiirtják a vidéki fürdóvendé-geket Budapestről. Ugy látszik, hogy az illetékes pesti urak teljesen elvesztenék a szemmértéküket, amikor a milliomos külföldi és a szerény anyagi viszonyok közt élő magyar " Vidéki publikumot egy kalap alá veszik s azt Idszik, hogy a vidéki magyar kö-zéposztály tagjai ép ugy képsek meg fizetni a pesti gyógyfürdők toronv-mapas árait, mint a vagyonos külföldi kéjutazók. Kőztudomásu ugyanis, hogy a pesti \'gyógyfürdők javarészében egyszeri fürdós az elkeriilhe. tetlen mellékkiadásokkal együtt (Iszap, pakolás, masszázs, borravalók, közlekedés, stb.) átlag 4—0 pengőbe kend s mindezek tetejébe a vidéki vendégre hárul a méregdrága szálloda és étke. zés költsége is, neiri is szólván arróty hogy otthonától Bucfai^sTlg és vissza a vasútjegyért ls fizetnie kell. A pesti gyógyfürdők árai annáf is inkább el. k"í|)Csztöek, mert az utóbbi években egyre népszerűbb s valólmn modern, kényelmes berendezésű vidéki gyógy fürdők (például Debrecen, Hajdúszoboszló, Harkány, stb.) jóformán csak fillérekbe kerülnek a budapesti gyógy, fürdők áraihoz képest s mindezeken felül o vidéki fürdőhelyeken az ellátás is sokkalla olcsóbb, mint Budapesten. Ajánlatos volna hát, hu az illetékes i>csti tényezők a legrövidebb időn l>c-lül alaposan leszállítanák a vidékiek számára a fővárosi gyógyfürdők ha.szf Málatának diját és tudomásul vennék azt, hogy a minden garasra aIa|K>san vigyázó vidéki vendéget nem Icljet ugy <cCchelte|ni,» mint a Budapestre -Mődő indiai maharadzsákat és amerikai dollármilliomosokat. Epekő-, vesekő- és hólyagkő-betegek, valamint azok, akik hugysavas sók tulszaporodásá-ban és köszvényben szenvednek, a természetes „Ferenc József keserűvíz használata által bélmüködé-stlk elrendezését, emésztésük előmozdítását és állapotuk javulását érhetik el. Az orvosok ajánlják, ZALA! KÖZLÖN*/ 1987. augusztm 18 IA hírek a nagyvilágból Eckhardt Tibor nyilatkozatából: - Az idei nyár határozott mcg-enyhülést hozotl az európai politikában annak ellenére, hogy a spanyol benemavatkozási bizottság munkája holtpontra juiott és a Távolkeleten most van indulófélbei. egy hosszú időre kiható háború. Mégis, a mult évben igen magasra fokozódott európai feszültségnél lényeges megenyhülését tapasztaltam. Amennyire a mai szabályosan logikátlan világban egyáltalán valamit előre lehet látni, háborús veszélyt most nem lálok. ( • A Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből : - Az év első hét hónapjának külkereskedelmi mérlege igen tekintélyes, több mint 74 millió pengős aktívummal zárult. Tavaly ilyenkor csak 400.000 pengő volt az 1936. év első 7 hónapjának kiviteli többlete. • Az idei magyar tojás-export 40 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. , ( i A Székesfőváros Statisztikai Havifüzeténck uj számából: - Tavaly juniusban 5.6, az idén 4.7 millió pengő adóért történt zá. logolás. A transzferálások száma 37.000-rei csökkent. Az utolsó félév határozott javulást mutat a fizetőkészség és fizetőképesség terén az adó és Idegen tartozások leréa egy uránt. i • A svájci szövetségi tanács rendeletet fogadott el, amely szerint augusztus végétől közhivatalnok nem lehet, aki valamely kommunista, vagy azokkal rokonszenvező egye sülét tagja. • Lázár igazságügyminiszter nyilatkozatából : - Mindig vannak nyugodt és nyugtalan emberek, de azt hiszem, hogy azok, akik a nyugalmat kívánják : nálunk meg\'Tehetnek elégedve az általános belső helyzetlel. A pénzügyminiszter Jelentéséből: - A magyar állami Közigazgatás bevételei juliusban 3.2 millió pengővei haladták meg a kiadásokat. A költségvetési év bevételi löbblets 82.7 millió pengő. A Magyar Hírlap irja : - Megbízható összeállítás szerint a mult év őszétől az idei év tavaszéig mintegy 5,000.000 pengőt fektettek be a balatoni építkezésekbe, összesen 494 ul nyaraló építését fejezték be az idén a Balaton mellett, ezekhez az építkezésekhez még 65 melléképület Is tarldiik. Tizennégy uj szállót emeltek (egy építkezés, a földvári .Sellő,« abbamaradt), 24 üzletházal létesítettek, 104 étkezőhelyiséget építettek. Modernizálás mintegy 200 esetben történt. Tiwl ksitylr C««t»fcé»» |>»r«o Tlwi •Otemény SUtőde megnyitási A nagyközönség szíves tudomására hozom, hogy Magyar-utca 11. sz. újonnan épült házban géperőre berendezett sütödémet augusztus hó 18-án reggel megnyitom. Szíves pártfogást kér „ _ Kenyérsütés TIS™I SÜTÖDE * Magyar-utoa II. Fióküzletetek, klhordik felvitetnek Különlegességeim: Cserkész-perec, hetek múlva is kiválóan Ízletes és teljes elomló, luxus sütemények, kétszersültek A szovjet is háborúra készül Keleten Olasz torpedóromboló indult Sanghai felé — Kudarcot vallott Nankaunál az uj japán támadás — Sanghaiban tovább tombol a harc , Batavia, augusztus 17 Egy olasz torpedóromboló elindult Sanghai felé. A Sanghaiban lakó holland és német állampolgárok ma egv t>olland gőzös fedélzetéré szálltak és elhagyták a várt>st. A norvég és dán alattvalókat is elszállították Sanghaiból. Nanking, augusztus 17 A japán nagykövetség személyzete elutazott Japánba. Tokio, augusztus 17 Kkito mellett egv lőporgyár levegőbe repült. Az óriási \'robbanás következtében a közelben fekvő község 800 háza nagy részben összedőlt, részben megrongálódott. A romok alól eddig 22 sebesültet húzlak ki. A katasztrófáról részletes jelentések meg hiányoznak. Nanking, augusztus 17 A japán csapatok ujabb sikertefeo támadást intéztek Nankau ellen. Sanghai, augusztus 17 Sanghaiban tovább dul a lxjrzal-mas erejű tűzharc. Japán hadihajók védelme alatt ujabb csapatok szálltak partra. A szovjet csapatokat von össze a mandzsu határ mentén. Ebből ar-r.\\ következteknek, hogy Oroszor-szág színién háborúra készülődik. Moszkva és Valencia megegyezett: a szovjet addig támogatja a spanyol vörösöket, mig végleges győzelmet nem vívnak ki a fasizmus felett Páris, augusztus 17 Vasárnap egy Páris környéki magán-repülőtéren 12 hatalmas amerikai repülőgép szállt fel, kettő az Indulás után hamarosan kényszer leszállást végzett. Mind a 12 rendkívül erős bombavető rspü\'ögép volt, A gépek állítólag Amerikából érkeztek a spanyol vörös kormány hadserege részére. Páris, augusztus 17 Sztálin magánkihallgatáson fogadta a valenciai kormáíny moszkvai nagykövetét és kijclcnlelle előt\'.o, hogy a szovjet mindaddig támogatja a spanyol népfrontot, mig az ki nem vivja a végleges győzelmet a fasclzmus felett. Ellenszolgáltatásként azonban a szovjet a valenciai kormány hozzájárulását kívánja ahhoz, hogy a hadműveletek szovjet katonai attasék irányítása alatt ál ló szovjet katonai szakértők és tis\'.li bizottság el\'cnőrzése mellett történjenek. A nagykövet a feltételt a valenciai kormány nevében elfogadta. Munkanélküliség helyett kötél Budapest, augusztus 17 Bittér János budapesti soffőr felakasztotta magát és meghall. Búcsúlevelében azt irja, hogy szombaton elütött egy motorkerékpárt, a miért megvonták tőle a hajtási igazolványát. Félt, hogy kenyér nélkül marad, ezért menekült a halálba. Naptári Augusztus 18. szerda, ltom. kat. Ilona ca. Protestáns Ilona. — Izraelita Elul hó 11. Gyógyszertári éjjelt szolgálat e hó 8l-lg a „Fekete sas" gyógyszertár és a klakanlzaal gyógyireertár. GfafflrdS nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, nzerda. péntek délután kedden egóax nap nőknek). - (BélyeíírfiJtSk Ulálkortja) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. Tegnaptól máig Ország; Szeghalmon, Tildy Zoltán kerületében nyilas népgyűlést tartottak. A kisgazdák és a nyilasok összeverekedtek. Hoffmann Pál hidasi legény Pál cevü testvérét kapával agyonütötte. Két napi hajsza után elfogták a község határában egy kukoricásban. Körmendy János 75 éves szinész, a Magyar Szinház volt tagja meg-halt. Gróf Volkenstcln Oswaltf, Ferenc József volt főlovászmestere 94 éves korábún meghalt. Eckhardt Tityr hazaérkezett kül. földi nyaralásábórés csütörtökön nagy beszédet mond. Világ: San Salvador kilépett a Népszö vétségből. (Ez már a 9-ik kilépett állam I) Oroszországból minden idegen színészt és artistát kiutasítottak. • Schuschnigg kancellár oberndorfi bészédében kijelentette, hogv nem tűr sem szocialista, sem nemzeti törvénytelen tevékenységet. Uj tantárgy a bécsi kereskedelmi akadémiákon : ujsághirdetés-tan. A cionista kongresszus elvben hozzájárult Palesztina felosztásához. Eden távozásáról és Chamberlainről, mint utódjáról Írnak az angol lapok. Három püspök nem hajlandó tóhir-detni a jugoszláv kormányt kiközösíts szentszinódusi határozatot. Braziliában, Compos városban a rendőrség egy politikai tűntető cso. portot sortűzzel zavart szét, 12 holott Indiában 2000 falut elöntött az árvíz. Ég Batávia bennszülött negyede Batávia, aug. 17. Batávia bennszülött negyedében tüz ütö«t ki ma hajnalban. A rohamosan terjedő lüznek eddig 300 ház esett áldozatul. Parókás őzbakot lőttek Lúgos, augusztus 17 A lugosi erdőkben parókás őz-bakot lőttek. Ezt az állatot emberemlékezet óta nem kí\\pták puskavégre Európában. Az elejtett állatért nagy versengés indult meg a muzeumok között — TeklaiM a Köpetein Bútor áruház állandó butorklálUtáaát ízlé*» és olo ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat InlÁ^aftl l#alANf«lfÁll legnagyobb választékban, gyapjú-ésflanell initSZtSil KtSItSnSjyiSK takarók, paplanok, intézeti szövetek és egyenruha anyagok előírásos kivitelben lejutányosabban vásárolhatók Kirschner Mór divatáruliázáliaxi 1931 «UgU8Zlm 10_____ ZALAI KÖZLÖNY NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálók, ebédifik, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemű kárpitos áruk r r JOL ES OLCSON GARANCIAVAL 50 éve az egész országban közismert KOPSTEIN butorházban . vásárolhat aszták! Kedvező fizetási feltétetek! Nagykanizsánf Horthy Miklós-ut 4. sz. - (A Missziósház) vezetősége ezúton értesiti n jcltnleg nyaraló gyermekok szüleit, hogy a csoport holnap, folyó hó 18-án este a 8 órai vonattal érkezik és kérjük, lw«y a szülők jelenjenek meg gyermekeik átvétele végett. Főnölcnö. <:) - (Ml minden volt és lesz « Balatonparton ?) Szombaton kezdődött meg palaionfüreden a többnapos nemzetközi ten-niszverseny. Szombaton hajókirándu. lős volt Rezibe, ahol cserkésztábor-lüz mellett szórakozott" a nagyszámú kirándulósCreg. Vasárnap Révfülöpön vitorlásversenyeket, Keszthelyen jxdig motorosversenyeket rendeztek. Vasár-nap nyill meg Keszthelyen az egy hitig tartó amatőrfény képkiállítás. Csütörtökön este Keszthelyen tüzoltó-bált rendeznek; ugyancsak csütörtö. tón lesz Keszthelyen a nyári egyetem záróünnepélye, amikor dr. Holub József pécsi egyetemi tanár tart elő-•«W8l. JÖVŐ vasárnap Balatonfüreden vitorlásversenyt ríndeznek. Szeptember 4-12 között lesz a füredi borhét, •z®plember 5—1?, kötött a füredi ■onyhatyt és szeptember 8—12 között ní\'gy balatoni fürdőhelyen a balatoni Mmzctlhözl aporthét. - (48-as Bajtársak! A sojíronl 48-as emlékmű leleplezésével kapcsolatos, valamint egyéb folyóügyek megbeszélése végett 17-én, k«<ldcn este 7 órakor a Frontharcos Szövetség helyiségében (régi Iparles-tült\'l) minél számosabban jelenjenek mc8- Sctaöfl ny. ezredes. (:) — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 10 gyermek született, G fin és 1 leány: Gudljn I.ászló földműves és Szokol Teréziának rk. fia, Lepsényi István napszámos és Tislér Máriának rk. fia, Pápai József szobafestő mester és Farkas Máriának rk. fia, Szakonyi József szabó segéd és Benírzc Máriának rk. leánya, Bukovecz János napszámos és Kiss Anniinak rk. leánya, Halász Károly kőműves segéd ós Horváth Veronikának rk fia, Gazdag István városi kántor és Szarka Annának rk. fia, Várad! Sándor cipész segéd és Vörös Máriának rk. leánya, Fciter Fe-renc lakalos mester és Kovács Máriának rk. fia, Szerecz József napszámos és Erdélyi Szidóniának rk. leánya. — Halálozás 9 történt: Kálovics György földműves rk. 03 éves, Lovrcncsics I.ukács kocsis rk. 50 éves (Perdóes-puszta , Benkő Gábor rk. 0 hónapos, Lang József nyug. vasúti altiszt rk. 73 éves, Zimonyi István posta altiszt rk. 28 éves, Molnár György nyug. ,vasúti a\'tiszt rk. 70 éves, Proszonjtök Erzsébet rk. 3 hónapos, Nagy János kegydijas vasutas rk. 75 éves, özv. Erdős Lajosné Stern Hermina izr. 70 éves. — Házasságkötés 7 volt: Szevcr József (özv.) vendéglős ág. h. ev. és Tóth Mária rk., Farkas Géza földmű- vcs rk. és Vidovics Veronika rk., Sab-Ján Ferenc szabó segéd rk. és Takó Juliánná rk., Kovács Sándor (özv.) magánzó rk. és Gál Rozália (özv.) rk., Tóth Józseí cipész segéd rk. £s Wohi-muth Anna (elv.) rk., Héber Aladár (özv.) magántisztviselő izr. és Krausz Cecília izr. Kertész István kereskedő segéd izr. és Farkas M«rgit rk. — Intéxeti kelengyékhe» sötétkék sevlotte anyagok, eslkou vásznak minden minőségben kaphatók Sohtltznél. — (Nyilas zászlót avattak Oöcselben) Zászlót avattak a nyilaskeresztesek vasárnap Kustánszcgen, nagygyűlés keretében. Szónokok voltak: Pálffy Fidél gróf, Serényi Miklós gróf, Far-kas János vasvári kisgazda és a zalaegerszegi vezetők: dr. Arvay István, Eitner Sándor és Ákos, dr. Helincczi István. - (Tejlel helyett lugkö) Kozma Lajos balatonfüredi fiúcska felhajtott egy csuprot, azt hitb-\' tejfel van benne. Az edényben azonbau lugkö volt és a gyermek életveszélyes állapotban került kórházba. — Bútor kiállításunkat tekintse meg minden kényszervélel nélkül. Kopstein bútoráruház. Városi Mozgó. Szerdán és csütörtökön! A bécsi humor és kedélyesség teteje I Főszereplők: a gyönyörű Czapa Friodi, a humor királya Hans Moaer, a kltQnö Slezék Lso. — Ernst Marlschka bájos szövege, Róbert Stolz fülbemászó muzsikája. Fény klsérft műsor és —agyar Híradó. Előadások kezdete mindkét napon fi, 7 és 9 órakor. Az fi órai elftadéaok filléras hslyérakkal I — (Jég-pusztítás Zalában) Zala vármegyében augusztus közepéig csak 3 községben történt Jégverés. Most aztán befutottak a vasár-napi zivatarokról szóló jelentések s ezek szerint károkat okozott a jégverés Badacsony vidékén, Keszthely és Héviz körül, valamint Göcsej egyei részeiben. ? j — Akar egy pwjgWrt egy sxeba bútort ? Vegyen egyházközségi kulturhá*-•ors Jegyet I — (Tapolca bérházat épH) Tapolcán — akár csak Na,gykacy. zsán — a jobb lakásokban hiány mutatkozik. A község képviselőtestülete most egy javaslattal foglalkozik, u mely szerint Tapolcán községi bérház épüése fog segíteni a lakáshiányon. — Nőt ruha Mstályaak szenzációs olcsó árairól az egész város beszél. Schüts Áruház. — (A marcali csendőr-per) mind az 57 vádlott csendőrét bizonyíték hiányában felmentették. Az ítéletet tegnap este hirdetc ki^t hadbíróság. A csendőrök ^clleu hivatalos hatalommal való visszaélés volt a vád, amely szerint a tilos fegyverek Jjssze-szedésc alkalmával a fegyverek rejle-getőit. vagy az ezzel gyanúsítottakat bántalmazták. — Bútorokban a Kopsteln-eég vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize-téai feltételek mellett — Ingyen hliolt dluouja lehet mindenkinek, ajd vesz egy, pengőért egyházközségi kulturház-sorsjegyet. J . .. ZALAI KÖZLÖNY l>87 augpuhia 18. Q EEU3HB□ Horthy kormányzó: Ki kell fejleszteni a társadalomban az egészséges gazdasági életfelfogást - A Fhakr-i.WkS.rSI hot fényképfelvételeket « Buvár diöjt megjeleni augusztusi száma. Kiss György a loelct-ázslai háború földrajzi, facdasági, geopolitikai és néprajzi hátterét világítja meg érdekes köziemé, qyéfefn, dr. Melly József, egyetemi magántanár a szi\\t>ajhuUlozások szaporodásáról, Nyirö Tibor gazdagon Ulu«zlrált cikke ismtertcll a magyar Nyomtatvány kiállítást, a háziasszo. oyok pedig bizonyára fokozottabb érdeklődéssel fonják olvasni Brummer EmÖ (Ír. cikkét a molylrlásról. Meg. ftn\'ékc/.ik a Buvár a tudomány nagy halottjának, Mnrcooinak életpályájá ról s halalm»s jelentőségű működésé-ről is. A Buvár uj száma is mindenkit, öregít, fiatalt egyaránt érdekel s iriél-tán tarthaló a jnagyar tudományos irodalom komoly eseményének. 17 Felolvasás. — 17.30 Rácz Zsiga cigányzenekara. — 8.20 A IIorthyfc ku|>a vizi|>óló körmérkőzés keretében Magyaror s zág—Ausztria válogatott csapatainak mérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 19.15 A Székesfővárosi Zenekor hangversenye. — 19.45 Pécsi Blanka előadóestje. — 20.35 A rádió szalon mneknra. — 21.20 Hirek. — 21.45 Keleti LiU zongorázik. — 22.20 Időjárásjelentés. — 22.25 A 24 tagu cigánygyerek zenekar, Kalmár Pál énekel. — 23.10 Berend Fndro és Adler Oszkár jazz-zenckara. — 00.05 Hirek. BUDAPEST H. 17.50 Dr. Trencséni-NValdapfel Imre előadása. — 18.30 A Székesfővárosi Zenekar hangversenye. — 19.10 Mezőgazdasági félóra. — 19.50 A rádió szalonzenekara. — 20.30 Hirek. BBCS. 17.30 Hegedű. — 17.45 Chopin-müvek. — 19.10 Időjárástan zenével — 20 Lemezek. — 20.50 Élet a Kahtan-bergen. — 2220 Könnyű zene. Szerda BUBAPEST L C.45 Torna. — Utána hanglemezek. - 10 Hirek. - 10.20 Felolvasás. -10.4.") Felolvasás. — 12.05 Az 1. honvéd gyalogezred zenekora. — 12.30 Hírek. - 13.15 Időjelzés, időjárásielcntés. -13.45 Kertész Lajos énekel. — 14.10 Hirek, árak. — 16.15 Dr. Kozocsa Sándor előadása. — 10.45 Időjelzés, hirek. t . 17 Szllády Zoltán csevegése. _ 17.25 Hanglemezek. — 18.20 A Hortlvy-kupa vízipóló körmérkőzés keretében Magyarország-Hollandia válogatott csapatainak mérkőzése. Beszélő Pluhár István. — 19.10 Országos Postás, zenekor. — 19.35 Külügyi negyedóra. - 19.50 -István király "dicsérete.. Szabadtéri zeneünnep a budavári Szentháromság-téren. — 22 Hirek.\'Idő-járásjelentés. - 22.25 Pertls Pali ,i-gányzenekara. — 23.10 A rádió szalon zenekora. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II. 18.20 Országos Postászenekor. — 19.10 Felolvasás. _ 20 Hirek. ~ 20 20 Jazz-zene, énekel Csillag Béta. BBCS. 12 Szórakoztató zene, lemezek. 17.10 Zongorajáték. - 17.30 Mély,, hegedű. - (1 9.25 Szlinfónilaisok. — 20.40 Klsszinpadi játék — 21.30 Cselló játék. _ 22-20 Szórakoztató zeue. Szolnok, augusztus 17 (Lapzártakor érkezeit) Szolnok városa ma zászlódiszben fogadta a kormányzót és a megjelent vezetőegyéni ségeket. Megjelent Itöder honvédelmi miniszter, a miniszterelnök helyetlc-.e, Mi ke ez, Tasnády-Nagy, stb. államtitkárok, Bobory Ház alelnök stb., akik a kormányzót ünnepélyesen fogadták. A díszteremben az ülés megnyitása után a kormányzó beszédet mondott, amelyben többek között kijelentette, hogy komolyan megkezdődött az Alföld öntözési programjának megváló-sitása. A megkezdett akció a programnak csak első része annak a nagy aktiónak, amely hivatva van az Alföld népének sorsán segíteni. A befektetett összegnek száz százaléka az országban marad, hangsulyoz(a. Nagy elismeréssel szólt a dolgos lakosságról. Az öntözési akció nem csak n gazdatársadalmon kiván segíteni, hanem az egész ország jövőjén is. Ki kell fejleszteni a társadalomban az egészséges gazdasági é\'et felfogást. A magyar mindenkor a katonai erények mintaképe vo\'l. Ha meghalni kellett, a magyar csapatok álltík olt is a várlát. Azért fo-g\\átkoztunk is meg annyira. Legyünk gazdasági téren is első-rendűek. APRÓHIRDETÉSEK AprAhlrdctéi dija vaiémap ét Onnapnap 10 i-A|„ «ü lilin. minden további fl fillér, hétköin,! 10 Mólg 60 llllér, minden további uó 4 Unt, Héalire vasárnap kényelme* autóval olcaón utazhat. Előjegyzéa Kaulmann M«niV nél. Telefon 2 22. 1953 Stépcn butoroio\'t aaaba\\lürd6- szoba hasinilattal azonnal kiadó Rozgonvi-utca 19. Ha«xnált ruhát veszek ét eladok, hl. vásra házhoz megyek. Márkus, Király, utca 3I.__ 22I3 Modern abédlAbatar eladó Kisfaludy-utca 17/c. földszint. 2433 Nöl divat halaaasalaaom legu|ibb modelljei után alakítások Is olcsón készül nek. Székelyné, Csengeryut 18 Tanuló, leányt lelveaxek. 2386 Máshaly és háromszobás maginhár olcoóa eladó. Hoiválh Sugár-ut 42. 2404 Üdsta toaklayvak 6. és 8. osz\'Jlv réizére eladók Csengery-ut 33. 2432 Elegánsan butoroxott uaba a Horthy Mlklóa-uton aionnal kiadó. Pontos dm a kiadóhivatalban megtudható 2435 Zaamora, Stingl gy^biányu rövid, fekete, keresxtburos eladórRlfcyrida, In-téiölakás. 2438 Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Gutenberg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelclös kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78 szám. 5000/1937. szám. Miúi iránti Más! Felhívjuk mindazon adóhátralékosokat, kik a folyó évi ll!-i< negyedére járó adótartozásukat még nem fizették be, hogy az! a jelen felhívás közzétételitől számitott 8 nap alatt okvetlenül befizessék, mert ellenkező esetben a hátralék tóink végrehajtás utján fog behajtatni. Nagykanizsa, 1937. aug. 13. Városi Adóhivatal. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatábai: ORSZÁG JÓZSEF maR, műtrágya, növényvédelmlne-rek, gép, xs*k, htb. keresfcedóitwn Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A b\'rtaíR mollett) Telefon: 130. a Világhírű gépgyár évtizedek óta Ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle HieiiptóQi peit eredeti gyári árban vásárolhatja és alhatréaz rendeléseket feladhatja. Ponyva Kazalponyva — Oépponyva Repceponyva — Kocslponyva Gabonazsák — Kévekötő Manllla — Gazdasági kOléláru Hiraoh éa Szegő nonyva-kSIoaBnzéa _cégnél___ Női-, férfi- és gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A (óváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és közponU tekvésü István király Szálloda (VI., Podmanlozky-utoa 8.) Igazgatóságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforllal (hideg-meleií folyóvíz, központi flltés, teleion, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. f VillriPAl? a8zta,i lámpák, kirakatvilágítók, UU1UÍ0A, világítási tervek díjtalanul. Elektron. ujait és használtak. , Érl.alU.r. I»kík«- lyén telk«ra.«<»- Elektron. _ Vállat. UumvwUlálaui k^l\' il«\'l» tMMa Uta*. ZMti l árnW . m» • hMHéoeaa rmmWlil 1L tWMtaq ltaoa# él UálaaM LantMú 77a Évfolyam 187. szám Nigykanlua, 1937. augusztus 19 csütörtök Ara 12 na. ZALAI \'OUTIKAI NAPILAP fe^rtodUMg és ki*tóhÍT«íal: FM 5. uÁm. i tsdadcM hétköznap déhdáu. Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési Art: egy hóra » pengd 40 HW Szerke»xtóaégi é» kiadóhivatal! tddoat 78. a A vásárló képesség megbénulása Irta: dr. bAró Vojntls Miklóu országgyűlési képviselő A világháború után a háb;>ru \' pusztításai, Oroszois/ág löké!e|es szociális és gazdasági anarchiája, a a /Osztrák -Magyaf \'monarchia széC-daiabo\'ása é> az utódállamok drasztikus agrárreformjai következtében gabonahiány jelentkezeti, meg pedig éppen azokban az országokban, a melyek a háború előtt nem cs;lk« magukat tudták ellátni, hanem export-feleslegeket Is produkáltuk. Ez a gabonahiány a világpiaci árak ugrásszerű emelkedését idézle e\'ő» ami azután arra indította a tengeren tull, a háborúval nem érintett országokat, hogy a legnagyobb gyorsasággal ujabb és ujabb o\'yan területeket vonjanak müve\'és alá, amelyek addig\' nem állottak mezőgazdasági müvelés alafí. Minthogy e tengerentúli országok lakossági meglehetősen gyér volt, oly mér\' tékben alkalmaztak gép-kel u mezőgazdaságban, amilyenben addig soha és elmondhatjuk, hogy radikális forradalma volt ez a mezőgazdasági termelés technikájának,, amely géppel helyettesítette az emberi és állati erőt, az eredmény psdig a mezőgazdasági müvelés alatt álló területek óriási megnövekadé-sc és természetesen a tenne\'és megnövekedése volt. Mikor azután az európai mezőgazdaság regenerálódott és 1926-ben - ismét megjelent a világpiacon, akkor az^gyesült Államokban es Kanadában elkövették azt a hibái, hogy tartani próbálták a mezőgazdasági termények árát. Kivonták a piacrŐf azokat a mennyiségeket, amelyek nyomták a piacot, ezeket elraktározták, e mód-m fenn tudták tartani a magas mezőgazdasági árakat körülbelül hárim esztendeig. 1929-ben azonban, amikor Oroszország újra megjelent a világpiacon és dömpingáron kezüto árusítani a búzát e> a löbbi galxma nemüeket, bekövetkezett a mezőgazdasági produktumok árának összeomlása és ez az ös-szeom\'ás maga a\'á temetett szerte a vi\'ágm - saj nos, nálunk is — egész csomó kis-emberi, ukinck a lába alól kifutóit a föld. Az agrártermékek árának összeomlását nem követle az ipari áruk árának csökkenése és ez borította fei a ncmzell jövedelem meg •tezlásának addig többé-kevésbWI de inkább kevésbbé - helyes egyensúlyát. Ez vo\'t a dolog egyik o\'dala. A másik oldalon meg tekintélyes, nem várt profilokhoz jutatott egyeseket, akik az adott helyzettel éllek, vagy visszaéllek é> tekintélyes, olyan nyereségeket halmoztak fel és zsebeltek be, amo lyeknek árát sok-sok millió szegény ember adta meg. Amikor azután a gyárakban észrevették, hogy a mezőgazdasági lakosság részéről kezdenek elmaradozni a megrendelések A franciskánusok római generálisa a Szentatya apostoli áldását hozta Nagykanizsa és Magyarország népének „Ez a város legyen az első, amelyre Isten áldása szálljon lel Pius XI.: „Menj Magyarországra és áldd meg őket az én nsvembsnl" Belló a térdeplőn rövid adoráeiót végzett. Majd megható kép következett. Leonardus Belló atya leült a főoltár előtt és a ferencesek hódolva járultak eléje kézcsókra, az engedelmesség jeléül. A generális az elöljárók tisztei, gését szerzetesi csókkal viszonozta. Majd aranystólát felvéve, a generális olasz nyelven beszédet intézett a megjelentekhez, ainlt P. Hermenegild tolmácsolt magyarra. — Pax ct bonuml — kezdte meg beszédét M. Belló. — Béke és áldás neklek I [ \\ Elsősorban a város vcctőséjjének és a katolikusságnak köszöni a meleg fogadtatást, azután a testvéreknek és nővéreknek. , — A kapóit szeretetért — mondta — minden jót kívánok elsősorban ennek a városnak és a magyar hazának. Ez a város, amely igy fogadta Szent Ferenc fiát, legyen az első, amelyre Isten áldása szálljon le. Üdvözölte Szent Vince leányait, hogy még többet tudjanak tenni a szegényekért és szenvedőkért, üdvözölte a III. rendüeket. Szeretettet vlsronozta a magyar leányok üdvözlését, valamint a katolikus nép köszöntését, amely nép mindenkor UecSülettel vallotta Krisztust és boldognak érzi magát, lK)gy erre a földre lépett ós ezt a magyar népet megismerte. W\'aligursz-ky Klárika nemzetiszínű csokrát lejtette a tábernákulum elé.\'— Ez a virág legyen — mondta — a magyar nép és a szent fenttel lélek közt való kap csolat szimbóluma. Köszöntötte a franciskánus lostvé. reket, méltafa munkájukat, amelyről a polgármester azt mondta n\'-\'ki, hogy a magyar franciskánusok nélkül nem lehetett vobja ezt a városi és ezt a vidéket a magyarságnak megtartani. — Küzdjctek levább, ne Togyjop erőtök, álljatok mindig u nép melleit t — fordult barnaruhás testvéreihez. , Végül Szent Ferenc sieráfi áldását Habár csak az utolsó órákban jött meg a távirat P. Leonardus M. Bello, a franciskánusok római generálisának Nagykanizsára érkeztéről, mégis sikerült nenusak a hivatalos tényezőket, hanem a város kotolikusságdnak hatalmas rétegét megmozgatni, ugy hogy a magas egyházi férfiú olyan meleg <s szcretelteljes fogadtatásban részesült, ami a legnagyobb melegséget váltotta ki részéről az először megismert magyarság iránt. A pályaudvaron a címeres magyar trikolór. Fogadására megjelentek dr. Krátky István j>olgár-mester és a város tisztikara ott volt a ferences papság p. Scheirich Bonavi nUua, a magyar franciskánus rendtartomány főnöke és P. Czirfusz Viktorin nagykanizsai plébános Jiázfő-nök vezetésével, a piaristák részéről dr. Bari ha István igazga ló-liázfönök, a teljes világi papság, Szent Vince irgalmas nővérei, a honvédség, csendőr? éj stb. képviselői, a Szoc. Misszió, a rend őrség vezetői Krasznay Pál tanácsossal, ott láttuk a kat. szervezetek képviselőit, a kir. törvényszék részéről dr. Hennig Alfréd elnököt, dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnököl dr. Wé-ber Elek kir. járásbirót, dr. Ixmtay Alán járási főszolgabírót, vitéz dr. Csete Antal szolgabírót, a rk. egyházközség képviseletében Babochay György világi alelnök, dr. Petrics Jó-zsef goniln >k élén a képviselőtestület, Barlal Bél:>, a kanizsai állomás főnöke, a posta részéről dr. Tholway Zsigmond hivatali igazgató, SzAbóí í\'.yöző nyug. kir. járásbiróságl e\'nök, stb. és naj.-yszámu közönség. Mikor a trieszti gyorsvonat 0.25 órakor befutott, a ba-tárőrzcnckar a Pápai Himnuszt intonálta Hering karnagy vezetése mellett. Dr. Gántay Béla rcndörfogalmazó, a szolgálatos rendőrtiszt feszes vigyázzállásban köszöntötte a kíséretével lelépő M. Belló\', aki elé utazott egészen a inurakereszturi határállomásig P. Takács Ince teológiai tanár és P. Her- mann Hermenegild provinciális. P. Scheirich Bonavenlura magyar tartományfőnök, P. Belló generális és P. Clrfusz plébános a ferences testvérek ölelésével üdvözölték egymást, majd papi kíséretükkel a perronra vonultak, ahol az egybegyűli előkelőségek élén dr. Krátky István polgár, mester köszön tölte olaszul u mngas eg(yházfunkclonáriusl, aki valóban szeráfi egyszerűségével, poverellól közvetlenségével, jóságos tekintetével azon na! meghódította a közönségei. Dr. Krátky j>oIgármcstcr rámutatott arra a szerepre, aadl a magyar franciská. nusok évszázadok óta a magyar Kanizsán és vidékén betöltöttek. Utána p. Czirfusz Viktorin plébános a helybeli franciskánus rendház és Nagykanizsa 28.000 főnyi kutolikussága nevében köszöntötte a római generálist. Wali-gurszky Klárika leánygimnáziumi ta. nuló magyar diszruhában virágcsokrot nyújtott át és olasz nyelven versben (Szabó Győzőné szerzeménye) a magyar lcányifjtiság hódolatát és szeretetét tolmácsolta. Szekulja Jakab igaz-gató Dante nyelvén a katolikusság üdvözletét tolmácsolta ragyogó szavakkal. Majd p. Czirfusz plébónos bemutatta a generálisnak a megjeleni előkelőségeket. Végül a zenekar rázendített a Glovinezzára, utána meg-indult a kocsik és autók hosszú menete a Horthy Miklós utón egészen a cintóriumig, melynek b"Járatánál már ott várta a papság és az időközben odaéri előkelőségek M. Beliót. Itt a papság élén P. Czirfusz házfőnök köszöntötte, majd folylatta a .fcenuity* lásokat. Amikor a menet a templomba indult, Gazdag István főkántor vezénylete alatt az egyházi kor üdvözlő éneket adott elő. A szentélyben való elhelyezkedés után P. Scheirich Bona. venUíra magyar rendtartomány! fő-nők disz.pluviáléban oltárhoz lé|>clt ahol az ilyen alkalmakkor előirt res-|K>nzóriumokal mondotta, míg M. é-s azok az árak, amelyeket rend-\' szerint az agrárlakosság fogyaszt, nem kelnek e1, a gyárak és a kar telek megpróbálták az egész kés\'dé.t a munkásokra hárjUni. Természetes, hogy viszont az ipari mankás-szindi-kátüsok és a szakszervezetek ragasz kodtak a magas ipari munkabé: ékhez. Erre a karte.\'ek csökkentettek a termelést és munkásaiknak egy részét elbocsátották. Mii je\'enteU ez ? Azt, hogy nem csak az agrár- tömegek vásárlóképcssége bénult meg, hanem megbénult azoknak a tömegeknek a vásárlóképe-sége isi amelyek már most munka né\'küi maradtak, tehát nem voltak képesek többet vásárolni, vagyis az eladók még kevesebbet tudtak eladni. A kerék egész szabályosan forgott. Még kövesebbel tudtak eladni : tehát újból csökkentenék a termelést, aminek megint az leli a következménye, hogy ujbb munkást tömegeket bocsátottak el. Eask a tömegek most már még kevesebbet vásárolhattak. Világjelenség volt ez ! Kétséglelen, hogy enn^k nz ör: dögkerekének a forgása idézte elöa nemzeti" financiális kríziseket, az egyének financiális kríziseit, ymely az agrárlakosságnál kezdődött, folytatódott az ipari munkásságnál, átterjedt az önkormányzatokra, majd az államokra és végül a világ gazdasági krízisében kulminált. zalai közlöny és a Szentatya áldásit adta, mert mielőtt eljött Magyarországra, elment a Szentatyához, °ki azt mondta neki: • Menj cl Magyarországra áldd meg filcet az én nevemben, Iiogy ragasz. kodJanak atyáik hitéhez és Magyar-ország akkor boldog lesz..,» Majd a kórus a pápai Himnuszt intonálta és a hivők sokasága a templomból oszlani kezdett. .Az Ur hallgassa meg imáitokat az integer Magyarországért !" Szerdán reggel 8 órakor ünnepi szentmise volt a ferenciek plébániatemplomában, ahol az előkelőségek a szentélyben foglaltak helyei. A templom az utolsó helyig zsúfolva voll. M. Bellonak mint diakónus P. Scheirjch Bonaventura tartomány, főnök segédkezett fényes papi asz-szisztenciával. A rendfőnök mise végén egyházszónoklatot tartott olasz nyelven, melynek inotlója volt: - a keresztények a szeretetben egyesüljenek. Utána az összes kanizsai katolikus szenezetek és egyesületek tisztelegtek a fehérteremben M. Bel.o rendi generális előtt. P. Cirfusz Viktorin bevezetője után elsőnek dr. Szabady Lőrinc törvényszéki tanácselnök a rk. egyházközség és az Emericana nevében latinul üdvözölte u rend-főnököt. Dr. Wéber Elek klr. járó-biró költői szárnyalású szavakban hódolt az összes katolikus egyesületek, nevezetesen a Credo nevében. Az Úrasszonyok és Urleányok Mária kongregációjának nevében Szabó Gyözőné prefekta olasz nyelven mondott beszédet, ami láthatólag jól I esett a rendfőnöknek. A ferenciek \' terciáriusai nevében dr. P. Horváth Athanáz igazgató latinul mpndoll: üdvözlő beszédet. A nagykanizsai önálló 01 táragyesület nevében P. Guiyás Gellért igazgató beszélt és nyújtotta át az Oltáregylet. tagjainak ajándékát. A világi papság, vala mint a Notre Dame leánygimnázium hódolatát Tersztenyák Lfczló hlt-tanőr tolmácsolta klasszikus szépségű latinsággal. A Katolikus Legényegylet küldöttségét vezette és üdvözlő beszédet imádott dr. Mut-fcchenbacher Edvin törvényszéki tanácselnök. A hercegség nevében Barthos Gyula heroegi erdőmester üdvözölte a rendfönököt, aki ezután minden egyes szónoknak külön-külön válaszolt, amit P. Sehelrich Bonaventura tartományfőnök magyarul tolmácsolt A rendfőnök mindenkinek meleg szavakkal köszönte meg a meleg és szeretetteljes fogadtatást. { i > j - Krisztus szeretete uralkodjon a magyarok szivében, — mondta — hogy meghallgatásra találjon imájuk : - Magyarország ismét visszakaphassa a régi, intéger határokat I Beszédét »Éljen a Pápa !«felk|ál-tássai fejezte be, majd kedves mosollyal magyarul mondotta: - Köszönöm I Harsány éljenzés és cwivja tört ki erre a fehérteremben. « M. Leonardus Bello generális kíséretével, P. Scheirich és P. Her-mann tartományfőnökökkel és P. Cirfusz plébánossal a délelőtt fo- I lyamán tisztelgő látogatásokat tett R V4r»sti4z&ü dr. Krátky, . Istvin | poígSrmesternél, a Szent Jószef rk. egyházközség elnökségénél (a távol tevő dr. Hegvl Lajos vilőgi elnök helyett Babochay György alelnöknél), majd a piaristáknál, Bartha István igazgatónál és a törvényszéknél, ahol felkereste dr. Hennig Alfréd törvényszéki elnököt és dr. Lengyel Károlyt, a klr. ügyészség elnökét. ( , \' , P. Leonardus Bello délután P. Scheirich és P. Hermann kíséretében Bucsuszentlászlóra, majd onnan Szombathelyre, Pápára és a többi magyaV rendházak meglátogjatásá-ra utazik. Magyarországból pedig Lengyelországba folytatja útját. | Még sokáig emlékezetben marad a nagykanizsaiak szivében a franciskánusok római generálisának búcsúszava : - Maradjatok hűek Szent István és Szent Imre eszméihez és el fog jönni az idő, amikor az Ur meghallgatja imáitokat az intéger Magyarországért...\'. Prognózis: Nyugati izél, több helyen esö, esetleg zivatar, il hő nem emelkedik lényegesen. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai megflgyelőAUomAM Jelenti i Hóménéklet tegnap este fl-kor: +160, mK röggel: +14 0 délben : +230 Csapadék: 00 ■%. I*3T. tngtmlm 19 Emléktáblávál örökítik meg Magas Mihály emlékét Haza kell hozni Magas Mihály földi maradványait! MÜkiojr Magas Mihály, nagykanizsai piarista gimnáziumi igazgatót Tatán átadták az örök pihenésnek, az ertt jelenlevő dr. Krátky István polgármester a város közönsége nevében megh!at# szavakkal búcsúztatta. Fogadalmat tett a koporsónál, hogv Nagykanizsa város közönsége nem fe ejti el soha Magas Mihály emlékét. Amit a polgármester fogadott, azt most meg is akarja valósítani. Az a szándéka, hogy Magas Mihály emlékét és mjnkásságát márványtábla hirdesse alkotásán : az uj piarista-templom falában. A i>olgárincster kegyeletes, gondo\'ata é\'énk visszhangot talált a város közöasége körében, visszhangot a piarista rendházban. Ezzel kapcsolatban komoly hangok hallatszanak olyan Irányban a város minden részéről, hogy Magas Mihálynak itt, az általa\' épitett piarista-templom kriptájában van a he.ye. Ezen a templomon keresztül teijei-én összeforrott Magas Mihály Nagykanizsával és annyim kanizsai lett, hogy amikor Debrecenbe történi áthelyezésének hírét kézhez, kapta, saját kijelentése szerint f|z|. kai fájdalmat érzett a Nagykanizsá. tói való magválás gondolatára. Magas Mihály többször is, e hasálx*. kon adott utolsó rfyllatkozatában j.s kijelentette, hogv szeretne pár év múlva vi|gieg visszajönni Nqgyk*. nizsára és itt, a kis templomának ár mékában nyugalmi idejét eltölteni. Ezt a kívánságát kívánják barátai és nagyszámú tisztelői honorá\'ni, mikor kiadták a jelszót: haza kell hozatni Magas Mihály holttestét és a piarista templom kriptájában helyezni örök nyugalomra., Kereskedők küldöttsége a polgármesternél az Erzsébet-tér rendezése ögyében A városháza magáévá tette az OMKE tervezetének szempontjait Beszámoltunk a nagykanizsai kereskedők értekezletéről az Erzsébet tér rendezésével kapcsolatban. Most Rajki István OMKE-elnök vezetésével küldöttség jelent meg dr. Krátky István polgármesterré1, hogv kívánságaikat előterjesszék és az Erzsébet térnek ezek figyelembevételével való rendezését kérjék. Bemutatták az általuk készített rendezési tervet, umciy nem feledkezik meg a vár<>s-szépészet szempontjából. A terv szerint a 20-as honvédszobor megmaradna a mostani helyén, vele szemben a tér másik oldalán, a régi postapalota mellett, kerülne felállításra Gasparich, vagy Zrinyi, esetleg Wlasits szobra. Á hentesek és a piac, valamint a vásározók is meg\' felelő elhelyezést nyernének, ugy, hogy az erzsébettéri kereskedők Intézeti kelengye, sötétkék seviotok formaruhára, dus választék SM diuotüzletben egzisztenciális érdekei csorbát nem szenvednének. Rajki István vázilta a polgármester előtt a kanizsai kereskedők helyzetét, amely kalaszlió fálissá változna, ha az Erzsébet tér rendezésénél figyelmen kivül halnák azokat a fontos szempontokat* amelyek az ottani üzlettulajdonosokat érintik. Dr. Krátky polgármester a küldöttségnek kijelentette, hogy szempontjaikkal egyetért s fczok figyelembe vételével, az érdekeltségek-meghallgatásával fogja majd a kérdésben a döntést meghozni, az esztétikai és gyakorlati érdekek ösz-szeegyeztetésével. A; Jküldötlség a válaszl örömmel vette tudomásul. Örömmel állapithatjuk meg c helyütt, hogy a nagykanizsai OMKE frissen és fürgén áll talpra* valahányszor a kereskedői közösség érdekei azt megkivánják. Ez a mozgékonyság s a belőle származó eredmények, habár nem is mindig kerülnek e hasábokra, legszebb dicsérete az OMKE-veze tőség rátermettségének és lelkes, fáradságot nem ki-mélő munkájának. i , Egyben jól esik újból leszögezni a polgármesternek azt a pártatlan készségét, amellyel a közönség bármely rétegéből hozzá jutott kívánságoknak eleget igyekszik tenni. Valóban a polgárok mestere dr.-Krátky István, aki minden foglalkozási ág érdekeivel egyaránt törődik és nagy elfoglaltsága mellett is mindig jut idejéből és gondjából minden hozzáfordulónak. < Ha gyomrát elrontotta, azonnal Igyék egy pohár természete* „Ferenc József keserűvizet, raeit ez az emésztöcsatorna tartalmát gyorsan feloldja és biztosan levezeli, a bélmüködést elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közénetet teremt. Az orvosok ajánlják. 1937. «ugaiih» 19. ZALAI KÖZLÖNY ■ A szentadorjáni olaj-telep megkezdte az állandó Özemre való berendezkedést hírek ajwgyvflágMt A szegedi szabadtéri előadások;, nak ötször annyi nézője volt az id<Ér mint tavaly. A rendezés bevé.eli többlettel zárult, összes idegenforgalom 50.000 volt, franciák, amerikalak, még kínaiak is megfordultak Szegeden. Az Est irja: - Vasárnap végigjártuk a budapesti szállodákat és szobát kerestünk egy elképzelt külföldi vendég számira. Valamennyi szállodában azt válaszolták, hogy szoba nincs, vagy ha van, vfcndé-f/9, geket várnak. Buda* 1 yt pest megtelt külföldiek-L^Cl kel. A Szent István-/ A »Sopronvármegvc« irja: A sopronmegvei mihályi O\'ajkutatások után m:>st Zala megyében folynak o fúrások nagy apparátussal. Hírek szerint ezek a fúrások nagyon kecsegtetők és sok reményt Ígérők. A kutatás most Szentadorján községben folyik, ahol ugy látszik gyorsan akarnak végezni, mert tegnap az Eurogasco megbízásából autón Sopronba érkezett Dinda mérnök, volt soDroni műegyetemi adjunktus és amerikai tempóban itt rekvirált munkatársakat. Hat műegyetemi hallgatót vitt magával olyan gyorsan, hogy reggel 9 órakor érkezett meg és délután fél 2 órakor* már Szentadorján felé robogott autójával \'soproni akvizíciójával, a hajt műegyetemi hallgatóval, akik havi 150 pengő fizetést kapnak. Dinda mérnök soproni tartózko-das>a után szakkörökből származó hirek szerült ugyanis a szentadorjáni kutatások teljes eredménye már biztosra vehető, ezért ott már megkezdik a telepítést, az állandó üzem berendezését. Szabad-Iskolát állit fel az u] tanévben a Városi Zeneiskola A minden\'korszerű ujitással lépést tartó nagykanizsai váifbsl zeneije kola az uj tanévvel valamennyi tanszakán az u. n. »szabad-lskolát« is bevezeti. Ennek lényege abban áll; hogy mindazon középtagozatot végzett egyének (felnőttek is)- akik nem készülnek zenei pályára, vagy akik az akadémiai osztályok szorosan vett tananyagát nem akarják tanulni, továbbképezhetik magukat, anélkül, hogy. a mclléktárgyak tan óráit is kellene láto< gatniok, avagy vizsgázniok kellene, Akinek azonban kedve tartja, a kü-< lönbözö melléktárgyak óráit is látogathatja. FőlanszakbeU anyaguk nagyjában lépést tart az akadémiai osztályok anyagával, n súlypont azonban a technikai készség fenn. tartása mellett a zeneirodalom megismerésén és előadási darpbbkjun van. A szabad-iskolába csak középtagozatot végzettek vehetők fel, kü-íÖnben tudásuk ós készültségük nem voina eléggé megalapozott. A taiv« dij havi 13 pengő bármely .tanszakon. Esti tanórákat is tart a zeneiskola. W- Szerda •UBAPEST I. 17 Szilády Zoltán csevegése. _ 17.25 Hanglemezek. — 18.20 A Hortliy-kupa vízipóló körmérkőzés keretében Magyarország—Hollandia válogatott csapatainak mérkőzése. Beszélő Plu-hár István. — 1 0.10 Országos Postás, zenekar. — 10.35 Külügyi negyedóra. — 10.50 -István király \'dicsérete.» Szabadiéri zeneünnep a budavári Szentháromság-téren. — 22 Hírek, idő-járásjelentés. — 2225 Pertis Pali ci-gányzenekura. — 23.10 A rádió szalon zenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST IL 18.20 Országos poslástonekar. — 10.10 Felolvasás. - 20 Hirek. — 20 *20 Jazz-zene, énekel CslUag Béla. BfiCS. 17.10 Zongorajáték. - 17.30 Mélyr hegedű. — (1 0.25 Szimfonikusok. — 20.40 Kisszinpadi játék — 21.30 cselló játék. — £2.20 Szórakoztató zene. , Csütörtök BUDAPEST 1 0.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. - 10.20 Szilnyay Jenő előadása. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Bura Sándor cigányzenekara; — 12.30 Hirek. — 1320 Időjelzés, idíijáránje-len lés. — 13.30 Berend\' Endre és Adler Oszkár jazz-zenekaru. _ í 4.10 Hirek, árak. — 10.15 Ujjné Mikola Hona előadása. — 10.45 Időjelzés, hirek. 17 Kiss Pál zongorázik. — 17.30 Kitüntetik és jutalmazzák a magyar anyákat. Beszélő dr. Koudela Géza. — 18 Ünnepi egyházmegyei hangverseny a belvárosi plébánia-templomból. — 10.20 Felolvasás. — 10.50 A rádió szalonzenekara. — 20.20 A remetefa.* A magyar mult apotheozlsa. — 21.35 Ilirek, Időjárás jelentés. — 22 Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara, Cselényi József énekel. — 23 Felolvasás. — 23.20 Hanglemezek. — 00.05 Hirek. I BUDAPEST TI. 18 Dr. Gaái István előadása. — 18.30 l)r. Saád Ferenc csevegése. — 111 A rádió szalonzenekara. — 19.50 Dr. Nagy Tibor előadása.. — 20,30 hétre az idegenfo\'g i-lom elérte tetőpontját. Érdekes és uj idegenforgalom fejlődött ki Budapesten. Fővárosunk a luxusvendégek kedvenc tartózkodási helye lett. (Tavaly még az olcsó külföldi vonatok közönsége alkotta nagyrészt idegenforgalmunkat.) • A Statisztikai Negyedévi Közié-ménjekböl: - A magyarországi gyártelepek száma egy év alatt 138-cal emelkedett. Ezek közül egész éven ál szünetelt 83, az előző évben 130. Foglalkoztatott munkások száma 245.269, előző évben 216.023. Termelés bruttó értéke 2.66 milliárd, előző évben 2.20 milliárd pengő, ami 16 százalékos emelkedést jelent. • Rekord-idegenforgalom van páris. ban, amelyet valópággal HlepteM az idegenek. Május i-től máig 712.000 külföldi és 4O7.OOO francia vidéki érkezett Párisba. • A Magyar Hirlap irja : - Nagy a pénzbőség a világ pia cain. A világ gazdasági konjunktu rája, bár lassúbb tempóban, twábfa tart. Svájcban limitálják az egy féltől elfogadható takiarékbclétet. Berlin, Amsterdam, Newyork, Páris pénzvilágában is nagy a pénzbőség, a mely már gondokat is okoz. (E 10 vat vezetője szivjesen őszülne be\'e ilynemű gondokba 1) • Budapest közmunkatanácsától a tegutóbbi napokban több nagv gyártelep építkezésére kértek engedélyt. • A Nemzeti Figyelő irja : - Németországban a takárékbelé-tek összeg*\' 1936-ben 9.Í) milliárd volt, tavaly évielején 14-6 milliárd* A német bérmunkások 1932 decemberében 26-7, az idén februárban 36 milliárd márkát kerestek. 1932-ben 45 milliárd, 193fi-ban évenkénti fokozatos emelkedéa dián 62 mii \'iárd volt a nemzeti jövedelem. 1983-ban 1000 német közül 90 volt munka nélkül, ma 16, egyes iparágakban és a mezőgazdaságban munkáshiány van. A, csődök és kényszeregyezségek száma 1929 1932-ben 70.773 volt, 1933 U6-ban 15.716. , I A dunai áruszállítás az utóbbi hetekben lényegesen eme.kcdett. Nagy a kereslet uszályok és vontatóhajók iránt. \' i • A budapesti ingatlan piacon élén küi a kereslet a telkek és a lebontásra alkalmas házak Iránt. Egy évi fegyházat kapott a fiatalkorú vádlott az uj nagykanizsai törvényház első tárgyalásán Röviden már megemlékeztünk arról a sikeres nyomozásról, amit a kanizsai rendőrség végzett a városi erdőben, amikor tetten ért három fiatalkorú orvvadászt, kik közül az egy k Kovács Ferenc városi erdöörre rálőtt. Az utóbbi Időben Kovács városi erdőör tapasztalta, hogy orvvadászok garázdálkodnak a városi erdőben és azért fokozott éberséggel végezte elleröiző kőrútjait. Egy ilyen alkalommal a\'konyatkor három fiatal legényre bukkant, az egyiknél fegy vert látott. Utánuk osont, azonban ugylátszik észrevették őt és a következő pillanatban fegyver dörrent és a kötelességét teljesítő erdőör szája mellett süvített el a golyó, amely a mellet\'e levő faágakat s étron-csolta. Valóságos csoda, hogy Kovács nem fett a lövés áldozata. A lövés után a három ember elmenekült a sűrűségben. Kovács azonnal a rendőrségre sietett, ahol dr. Oántay Béla fogalmazó vette kezébe az ügyet és sikerült órák alatt rendőrkézre keríteni az orvvadárz-triót. Kihallgatásuk alkalmával mindhárman tagadták, hogy lövést adtok volna le, azonban Kovács erdőör vallomása eldöntölte az ügyet. Mind a hármat átadták a kir. ügyészségnek. A vizsgálóbíró előtti kihallgatás eredményeként két fiatalkorút szabadlábra helyeztek, mig az egyikei, akinél a puskát megtalálták, letartóztatták. Egy ManllcherbÖl átalakított fegyver volt és ezzel vadásztak hárman. A merénylettel gyanúsított f\'atalcmber tagadta tettét és azzal védekezett, hogy ő nem a vadőrre lőtt, hanem az akkor épen arra huzó vadkacsákat akarta lelőni. Ennek azonban ellene mondott az erdőör vallomása. — A fiatalkorú legény a rendőrségi kihallgatása folyamán Is olyan pökhendi magatartást tanúsított, amelv felháborító volt. Ilyen előzmények után került az ügy \'a nagykanizsai törvényszék fiatalkorúak bírósága elé. Ez volt az uj igazságügyi palotában a büntető-főtárgyalá6i premier. Miután a büntető-főtárgy alási terem még nem készült el teljesen, az elsöemeleti polgári tárgyalóteremben tárgyalta az ügyet a fiatalkorúak tanácsa dr. Imrefi László elnöklete alatt. Szavazó birák voltak dr. Révffy Andor törvényszéki és dr. Cséry Qéza járás-birő, mig az ügyész ég részéről dr. Lengyel Károly elnök volt jelen, Védőként dr. Herjavecz Sándor ügyvéd szerepelt. A vádiolt a bi\'óság előtt is azzal védekezett, hogy ő nem az erdőőrre akart löni, hanem a vadkacsákra célzott, azonban az erdöCr vallomása rábizonyította a vádat. A biróság 1 fiatalkorú kiskanlzsai legényt bűnösnek moidta ki szándékos emberölés kísérletében és őt ezért egy évi fogházra Ítélte Vádlott és védője fellebbezett az Ítélet ellen. Igy végződölt a büntetöfö árgya-lási premier az u| törvényszéken. Ugy tudjuk, hogy az elitélt ügyében tovább folyik a nyomozás, meri a rendőrség valószínűsíti, hogy esetleg más fegyvert is rejteget. Hasbasznrta a szegényházi szobatársát egy odébb tolt asztal miatt A szegénység drámája a becsehelyI utcán — Az egyik szegényházi ápolt leszúrta szegény-társát Véres merénylet történt a szőni- | összezördültek az asztal miatt. A széd Becsehely községben; Az ottani szegényházban lakik Andor József 53 éves szegény, akiről a község gondoskodik. Andor a közös szobában vasárnap délelőtt az asz.-talt félretolta. Ez nem tetszett egyik szobatársának, visszatolta az. asztalt régi helyére^ A dologból heves összeszólalkozás lett, majd ugy látszott, mintha lecsillapodtak volna. Tegnap délelőtt AJndor nz utcán találkozott ellenfelével és megflatj szobatárs vita közben dühében előkapta kését és azt AJndor hasábja mártotta. A szerencsétlen embert elöntötte a vér és eszmé\'ellenül terült el az utcán.- Értesítették a községi elöljáróságot, majd a kanizsai mentőknek telefonáltak, akik tegnap délután beszállítót Iák a súlyosan sérült Andort a kanizsai kórházba. Azonnal a műtőbe vitték. Állapota suiyas, A késelő merénylőt n csendőrség vette őrizetbe. ___ZALAI KÖZLÖNY_ Angol ultimátum: — fegyverszünet, vagy Anglia maga gondoskodik Sangbalban alattvalói védelméről A kínaiak nagy győzelmet jelentenek Peking környékéről — Tehetetlen a kínai repülő hadsereg és légelhárltás — Az angolok és magyarok nagy része elhagyta Sanghalt — Ma hajnalban újra kezdődött a pokoli bomba-párbaj A Hirek. — 20.40 »Bohrandt Lajos ós Weidinger Ede szalonzenekara. BECS. 12 Szórakoztató zene. — 13.45 Le-mezek. — 10.05 Lemezek. 17.25 I-nek. — 1740 Zongorajáték. — 19.25 Rádlózcnekar. — 20 Ballada. — 20.05 vígjáték. — 21.40 Hangköltemény lemezeloeo. — 2120 Tánczene. Vármegyei uszóbajnokságok Ma egy éve annak, hogy a zalavár. megyei Csik Ferenc nagy dicsőséget szerzett Hazánknak: meg nyerte a íoo méteres gyorsúszás olimpiai baj-nokságáj. E példa lettre és még kitartóbb munkára sarkalta a vármegye úszóit és szorgalmus gya. korlással készüllek a nagy összecsapásra, amelyen is Zala vármegye legjobb uszói fognak indulni. Ez a lalál-kozás 20-án, Szent István napján délin tán fél 5 órakort tesz a Városi Stitopd-fürdőben. A verseny érdekességét fokozza, hogy a jwntversenyben győztes csapat a néhai Tabódy Tibor főispán serlegét nyeri el és egy évig védője lesz. Versenyszámok: 100 és 400 m. szenior gyorsúszás, 100 m. hát- és 100 m. mellúszás, 4x00 kétharmad m. gyors, 3x60 kétharmad m. vegyes staféta és vizi|x\\ló villám torna. !•: számokat a gyermek és ifjúsági száríiok fogják kiegészitenl. Jegyek: fürtlőjcgy. re 30 és 20 fillér, belépőjegyre 40 ós 20 fillér ráfizetés. ; II. J. Agyvérzésre hajlamos Idősebb embereknek a rendkívül enyhén ható természeles „Ferenc József keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral — nagyfonlosságu szolgálatot lesz aizal, hogy igen könnyű, lágy székletélet és kielégítő emésztést biztosit. Az orvosok ajánlják. Amerre Edward király jár (A Csipke-rózsák szigete) Diák koromban a Pesti Napló egyik karácsonyi ajándékalbuma volt Her. czeg Ferenc «Szelek szárnyán» cimü adriai útleírása. Barátaimmal szabad délutánjainkon összedugtuk fejünket, tervezgettük, ha megnövünk, ml is bérelünk egy kulturt és végigutazzuk az isteni Dalmáciát. Félrerakósgattuk meg takarított krajcárainkat. Még ma is megvan a 02 koronás takarékkönyvem amit sok év megtakarított uzsonnapénzéből spóroltam össze. I)e jóit a nagy háború, exisztcncía, majd családalapítás, gondok, örömök, munka. A liajam már öszbevegyült, mikor először elmehettem gyermekálmaim uljára. A kutterből a nagyszerű Alexander luxusgőzös lelt. S ha huszonöt év előtt más szemmel néztem volna is mindezt v amit most láttam, mégis szép volt s felejthetetlen emlékeim maradtak: Susak forgalmas kikötője, Crkvenica mozgalmas strand-élete. Rab, az ideális nyaralóhely, ahol nincs szúnyog, moszkitó, ahol k szálló Rjönyörü tengerparti kertjében esténként ezernyi szines villanykörte mellett estélyi ruhás elegáns párok láncolnak s a tengerben visszatükröződik a sok szin. Scbenicó középkori katedrálisa, moly 101 évig épült és kövei ragasztóanyag nélkül vannak egjberóva, a KrkO hatalmas vízesése, Nanking, augusztus 18 Jüan tartomány törvényhozó testülete kihirdette a nemzeti inozgósi-tásrói" szóló törvényt. Sanghai, augusztus 18 Japán hadihajók ma hajnalbafn 5 órakor újból megkezdték a kinai állások ágyúzását, amire a kinai ütegek heves bombázással válaszoltak. Szerdán 10.000 japán katona Indult Nankauba, ahol a japánok uj támadást készilenek elő. Az utolsó napokban 30.000 japán katona érkezett, ugy hogy ma 80.000 japán áll szemben a kínai csapatokkal. Szerdán reggel több nepülőraj jelent meg Sanghai feleli és bomba-záport szórtak le minden kínai katonai ponua. Sok épület kigyúl ladt. Peking és Ticncsin között a vasút-, vonalon fokozott harci tevékenység indult meg. Sanghai bombázása tegnap egész napon át tartott. Most már nyilvánvaló, hogy a levegőben Japán határozott fölényben van, a kinai lég-elháritók tehetetlenek, a japán hajók pontos belövései és légelhá- rító tevékenysége megbónitja a kinai repülőket. Sanghaiban a kinai menekültek körében riasztó hirek terjedlek el, amelyek szerint a japánok megmérgezték a vizeket és gáztámadásra készülnek. A kinai kormány ujabb toborzási felhívást bocsátott ki re.oülőhadse-rege kiegészítésére. 1200 dollár havi fizetési és minden lelőtt japán gép után 1000 dollárt Ígérnek az uj pilótáknak. Kinai jelentés szerint a kinai csa-patok Pekingtől északnyugatra nagy győzelmet arattak a japánok fc\'elt. A Sanghaiban élő ango\'ok több mint fele hajóra szállt. A magyar alattvalók legnagyobb része a Tasman holland gőzös fedélzetén útban van Batáviába és Manlllába. London, augusztus 18 Az angol minisztertanács elhatározta, hogy felszólítja a hadviselő feléket: kössenek fegyverszünetet arra az időre, amig az angol lakosságot elszállítják a veszélyeztetett területekről, ellenkező esetben maga gondoskodik az angoí alattvalók1 védelméről. 1887. aoynxtus 19 120pengrt hayl ÍSSft!^ va viszonylag csekély befektetéssel, otthon végezhető munkával férfiak és nők részére, állandó évi tanaka garantálva, anyagot szállítjuk, a kész árut átvesz-szük. — Kérjen ismertetöt. KLEOPATRA KOTÖŰZEM, Budapest, IX. Láayay-a. 43. (válaszbélyeg). - Gyári kápvlMlők felvitetnek. bútordarabokkal dobálták meg. A lázadás oka állítólag az volt, hogy a gyermekeket felizgatta a hír, tl mely szerint a nemzetiek már San. tanderl fenycgelik. Páris a vörösök oldalán Berlin, augusztus 18 A Völklscher Beobachter adatok-kai alátámasztott cikkében azt bizonyltja be, hogy Franciaország Jegy. veres segítséget nyújt a sp-myol köztársasági vezetőségnek. Szánokkal és adatokkal bizonyítja, hogy francia repülögé|>ck és repülók küzdenek a spanyol vörösök oldalán. Rabolt kincsek francia földőri Páris, augusztus 18 A rendőrség a rrancia-kaUláii határon egy gyárépületben elrcjtelt s|>a-nyol értékek óriási halmazára bukkant. Az értéktárgyakat spanyol anarchisták rabolták spanyol területen és iit rejtették el. A megtalált értékek több mint 00 millió pezetát képviselnek. Upyqnekkor titkos fegyver és lőszer rak|árl is találtak a francia rendőrök. Irány: Santander Salamanca augusztus 18 A ne;nze,lek Santander felé folytat, ják győzelmes előrenyomulásukat. Ki Frontalig jutottak előre útközben egy fontos hágót is elfoglaltak. — Nem kell angol »*8vet. Ahhoz, hogy kifogásatlan legyen « ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkhalm Posztógyár gyártmányai felveszik a ^ersenyt « világhírű angol szövetekkel hiszen szintín szingyapjuból készülnek. A Trtinkhahn jx>sztógyár közvetlen a fogyasztónak is ad el szövetboltjaiéin Budapesten IV., Prohászka Ottokár u. 8. és VI., Teréz kórut 8. szöveteket. Vidékre kérle a mintakollekció bérmentes beküldését. Francia csendőrök két óráig álltak harcban a menekült spanyol gyermekek fellázadt táborával Páris, augusztus 18 A Jour közlése szerint a Snint Cloud-i spanyol gye rínék táboTfb.i)n tegnap este lázadás tört ki. A Bil-baobót francia földre menekült 1800 spanyol gyermek fellázadt, megrohanta p-z épü\'et deszkakerítéseit. A telepvezető kénytelen volt csendőröket segítségül* hívni, akik csak 2 Óra multán tudlák a rendet helyreállítani. A gyermekek a csendőröket is deszkákkal, kövekkel és Spalató ókori Diokletianus kastélyt, a Hét kastély völgye, Korcsul-* parii erőditései, Dubrovnik, a legszebb fekvésű adriai város, Hercegnovi narunes-erdői, a tat tárói őböi vadregényes szépsége. i \\ Ahoi azonban pár napra megpi-hentem, kibéreltem egy kis vitorlást és visszaringatva magamat huszonöt évvel, felkerestem a kis eldugott szigeteket, laktam a halászok kunyhójában, elmenlem velük éjjeli bárkáikon lámpa világ mellett halászni és csendes pipaszó mellett hallg-Hlam meséiket a szigetek, kolostorok és várak omladékairól. A mull nyáron Edward király yacht Ján beutazta Dalmáciát, meglátogatta a Csipke-rózsika szigetet, chrizantém-virágos Majlet-iet. Én is vollam 3 napig lakója Baldo-val, egy kiérdemesült haiögépésszel. Kibéreltük a vitorlásával együtt nagyon olcsón, hisz az öregnek is legnagyobb élve-Wtc voll a tm»v«í\'gAs. Alighogy elhagylak Dubrovnik kikötőjét, egész sora a kisebb-nagyobb szigeteknek tárult elénk. Kolocsep, Lopud, majd távolabb Majlel örökzöld erdeivel, olajfákkal boritolt hegyeivel szavatolt, meredek, fjordszerü szikla partjaival. Majlel már a történelem előtti korban is lakott hely volt s nem egy maradványát lelik még most is u kőkorszak emberének, később Melitn, majd Meled& néven görög felépülés lett. Meredek, nehezen meg- közelíthető partjai jó búvóhelyül szolgállak a tengeri rablóknak és sok büszke római gálya szenvedett hajótörést sziklái előtt. Kétszáz .évi kemény küzdelem után végre Augustus császárnak sikerült hatalmas túlerővel elfoglalnia és leigázni^. Giorgió Ignczio dominikánus szerze-les 1730-ban kiadott munkájával bizonyltja, hogy Szent Pái "apostol Rómába való utazásakor nem Málta, hanem Meleda előtt szenvedett hajó törést. Anzabaros római költő Is Itt éUe számkivetésének éveit kastélyában, melynek romjai még má is láthatók. A vidék nagyszerűsége ihlette meg, mikor a vadászatról, halászatról és madárfogásról irta gyönyörű verseit, melyek annyira meghatották C\'.a-racallát, hogy megkegyelmezett néki. A XII. században dominikánus szerzetesek telepedtek le a szigeten, kolostort épiteitek, megerősítve bevehetetlen fa lakkal a tengeri rablók ellen, kikel a kolostor mesés kincseinek híre csábítóit minduntalan támadásra. Aztán a velencei és rnguxai patríciusok építették az örökzöld pinea, olajfa, ciprus és citromligetekbe nyaralólkat és honosították meg a még ma is hires virágkertészetét. 1823-ban érdekes természeti tüneményt észlellek. A szeget belsejéből ágyúlövés szerű hangzavar dübörgött hónapok in keresztül. Már i azt hitték, hogy egy lengernlaiti vul-| kán akar kitörni. A lakosság pánik-! szerűen menekült. Ferenc császár ter- mészettudósokat küldött kl a tüne-mény megfejtésére kik hatalmas könyvben számoltak be kutatásaikról, de az ok*>t není tudták felderitemi. (Partsch und Rlepl , Bericht über das Dctonalionspliantomen auf der Insel Meleda, Wien, 1826.) Ma 3 falu v»«n rajta, kt>. 000 lakossal, kik nagyobbrészt halászok, kisebb része virágkötészettel és földműveléssel foglalkozik amennyire a sziklás talaj megengedi. Mikor délután 3 óra tájban a szigetre léptünk, Csipkerózsika története . jutott eszombe. Majdnem áthatolh«tat-\' lan szederindák és vadrózsabokrok knszták be az elhagyott utakat. Sürú olajfa és pinea entőkön át egy elhagyott község, omladozó bástyalomyii kolostor tűnt elém, az árnyékban kis juhnyáj majdnem mozdulatlanul hp-verészett, mellette a pászior horkolt. A faluban düledező, rég nem lakott házak, sehol egy lélek, mert akik még itt laknak, a7.«k az éjszakai halászat fáradalmait alusszák, mintha csak físy mesebeli boszorkány sok száz év előtt, mikor még a raguzai arisztokraták krjlakaikbi\'ii zeneszó mellett reggelin dőzsöllek — elátkozta volna a szigetet. És eljött a íiicseboli királyft, a Princ Char\'ming. Megcsókolta az Adria szépséges királykisasszonyát, Meledát, életre kelt "a csóktól, hogy szebb, \\i-rulóbb legyen, mint valaha. Dr. üaláxs 6\'yöz3 I93T. auguBElus 19 ZALAI KÖZLÖNY Végkielégitett közalkalmazottak ügye 16 év előtt az állam, nehéz pénzügyi helyzetét enyhítendő, az állami tisztviselők „B"-listáját rendelte el és ennek segélyével nyugdíjba menesztett vagy végkielégítés felvételre szorított tekintélyes számú közalkalmazottat és egyesek önszán ükből kér\'ek végkielégítést. Ez az eljárás — mint később kiderült — az állam pénzügyi helyzetin vajmi keveset segített, de rombadőntftit m g nnyi évtizeden át \'becsületesen szolgált közalkalmazottat és azok családját. Különösen ross/ul jártak, kik a végkielégítést kivették és naponta értéktelenebbé vált papirkoronákban vették fel a megváltási összeget. Ivek bármihez is kezdtek, majdnem kivétel né kül rövidesen a tönk szélére kerültek. Máról-holnapra valósággal szétfutott l-ezeik között a napról napía értéktelenebb pénz és a végkielégitettek koldusbotra kerültek, se nyugdijuk, se pénzük, se kenyerük nem vo\'t. *S A végkielégitettek 16 éves kálváriája tele van a legmegrázóbb tragédiákkal : igen nagy számmal lettek közülök öngyilkosok, sokan ke-i ültek az őrültek házába, néhányan börtönbe és lelket megrázó az a harc, amellyel a megimradottak — mindinkább öregedvén — küzdenek a puszta létért. Az állam, mikor a fejetetején táncoló, őrjöngő pénzügyi forrongás idején, a ta\'án könnyelműbb, de talán csak önbtzubb és bátrabb leépítendő közalk\'lmazottaknak ilyen megoldást ajánlott, nem ugy járt e\', ahogy gondos apának gyermekeivel szemben kellett volna. iörvényhozás ezt érezte és azzal óhajtotta korrigálni, hogy a törvény szövegébe beveile, hogy uj állások betöltésénél elsősorban a végkielé-giletteket kell figyelembe venni. Erre azonban sor nem kerülhetett, mert a régóta állásra váró fiatalság is természetszerűleg erélyesen döngette a kapukat és közülök kerültek ki az ujabb állások viselői. Ilyképen a törvény szövegéből világosan magyarázható korrigálásnak más alapon kellene történnie. ^ Most midőn az áliam pénzügyei javulóban vannak, bizva hisszük, hogy a je\'enlegi m niszterelnökünk, aki igazságszeietetének és páratlan szivjóságának már nem egy tanújelét adta, megtalálja majd a módját, hogy a rideg és könyörtelen törvény revízióját, a sok szerencsétlenül járt közalkalmazott hálakönnyei özönében, keresztül vigye. Szmreoaányi Lajos, a végkielégitett közalkalmazottak orsz gazdaságpolitikai pártjának főtitkára. Naptári Augusztus 19. csütörtök. Kom. kat. Lajos pk. Protestáns Huba. Izrael. Elul hó 12. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 31-tg a .Fekete sas* gyógyazertAr ék a klakanlzsal gyógyszertár. Gfafarda nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kftdrtou eK««s nap riöknolO. — (WtyeggyajtSk találkozója) Hétfőn délután 8-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. — Vígan mulathat, lux megnyeri a táskagranunofont az egyházközségi kuiturháx-alap efcypen-gös sorsjegyével. — (A főispán Pacsán és Letenyén) Vitéz gróf Teleki Béla főispán pa. rsán hivatalvizsgálatot tartott « főszolgabírói hivatalban. Délután riszt, vett azon az értekezleten, mely pne^n Hangya szövetkezet létesítését készi-telte elő. Utána a főispán I.e:cnyére utazóit az amerikai tudósokkal. Ebé-den Andrássy Imre gróf vendégei vol. tak, délután pedig megszemlélték a mnláriás területeket. — (Plébániai hlr) Szept István napján délelőtt lu órakor hivatalos IstentiszIcL\'t lesz a nagykanizsai szenlfcrvncrendi plébánia templomban, melyre a hatóságok, hivatalok vezetőit az intézményeket, tcs-tíiletckrjt, iskolákat, egyesületeket ezúton hivja meg: a plébánia. — (Vizsgák a gimnáziumban) A nagykanizsai kegyesrendi reál. •gimnáziumban a javító, pótló, magán és különbözeti vizsgálatok augusztus hó 30-án és 31-én reggel 8-kor; a pótbeirások pedig szeptember hó l én és 2-án 9—12 óráig lesznek. — (OTIklránduIás) Az OTI augusztus 22-én, vasárnap fürdéssel egybekötött kirándulást rendez a 17 éven aluli fiu biztosítottak részére. Jelentkezni lehet 21-én szombaton délelőtt 11 óráig a kerüleii pénztárnál Batthyány utca 2. sz. (:) — N«l ruha oaztályunk szenzációs olcsó árairól az egész vároa beszól. Schtltz Áruház. — (A kereskedelmi Iskolai tanárok) országos egyesülete, amelynek el-nőké dr. Dengl János egyetemi tanár, a kiercsk. Isk. tanárképző igazgatója és főtitkára dr. Heinrieh János, a ker. akadémia címzetes igazgatója, szeptember 25-én és 26-án Sopronban rendezi ezévi közgyűlését. (Szent István napján nincs pénteki böjt) A Magyarországon érvénybon lévő böjti fegyelem szerint, ha Szent István napja péntekre esik, ugy ezen a napon a huseledeltől való nvegtartóztatás nem kőtelező. Tekintettel arra hogy az idén Szent István napja péntekro esik, ezen a napon nincsen pénteki böjt. — Bútor kiállításunkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopsteln bútoráruház. — Száz fillér egy fényképazíjép, ha megnyeri az egyházközség kultúrház-sorsjegyén. — („Magyar fájdalom" szobra a Balaton mellett) Margó Kde szobrászművész Zamár,|l iránti hálájából ingyen felajánlotta •» községnek . Magyar fájdalom» cimü szobrát amelyet vasárnap lepleztek le na^y ünnepség keretében. A szobor leleplezési ünnepén Hertelcndy Miklós országgyűlési képviselő volt az ünnepi szónok. Beszédet mondott egy olt nyaraló némít vendég ls. — (Zalaegerszegre nem mehetnek színészek) Zalaegerszegre novemberben kellene bevonuln a pár he.es szezonra Szalay Károly színtársulatának. A Bárány nagyterme már nem nlkPlmas színházi esték rendezőiére más megfc-clő jCreni meg nin,-s Egerszegen, igy o megyeszékhely egyelőre szinház nélkül marad. — Intézeti kelengyékhez sötétkék sevlotto anyagok, csíkos vásznak minden minőségben kaphatók SchUtznél. — (Meghalt egy tüskeszurástól) Tctanuszinérgczésbcn meghalt Kis* Sándor 15 éves szenlpéterföldei tiu. A gyermeket két hónappal ezelőtl lüske szúrta meg, a seb elmérgesedett, telanuszniérgezés lépett föl és a fiu mára virradóra meghalt. — (Belefulladt a Balatonba) Mészáros László 27 éves bolaton-leilei lakos még 13-án azzal távolit lakásáról hogy a Balatonba megy fürödni. Csónakkal b*evczett a Ba-latonba és azóta nyoma veszett. A csónakot aznap este BakUonszcmes közelében találták 1111% igy a flatalem. ber valószínűleg a Balatonba veszett. — Bátorokban a Kopatetn-eég vezeti Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .íze-téal feltételek mellett — (Nyolclábu malac) Frank Elemér és István somogy-sárdi bérgazdaságában az egyik göbe nyolclábu malacot malacozolt. A rilka állal.torz csak 24 óra hosszat élt. — Ölesén és jól SchUtzéknél vásárolhatunk. kapható lapnnk kiadóhivatalában. Otcsénüjjot cwtiamczibm izmtkozhalik llárosi Mozgó. Szerdán és csütörtökön! A bécsi humor és kedélyesség teteje I Erőst Marlschka bájos szövege, Róbert Stolz fülbemászó muzsikája. Fényes kísérő műsor és Magyar Hlredó. Előadások kezdete mindkét napon 5, 7 és 9 órakor. Az 5 éral elftsdésok filléres hslyérakkal 1 15 tot szénsavpstronosere ellenében kapható az egyedárusitónál: SZABÓ ANTAL sportüzletében. Tegnaptól máig Ország: Pestszcntimre közelében ismeretlen fiatalember 24 kalapácsütéssel agyonverte és kötéllel megfojtotta Papp Bálint 42 éves hadirokkant néma koldust. A holttestet a vasúti töltés árkában találták meg. A belügyminiszter rendeletet adott ki, amely szerint belügyi tisztviselők csak akkor léphetnek elő, ha gép- és gyorsírásból vizsgát tesznek. \\ . [ [. \' | A kultuszminiszter nendeletel adott ki, amely szerint csak vég-e gesitctl tanárok és tanítók kaphatnak fizetési előleget. A magyar iparos érdekeltségek országos tiltakozásra készülnek az OTI balesetbiztosítási dijainak emelése -ellen. t »i I 1\' f I\'. i A HONSz középeurópai hadirokkant-találkozójának résztvevői megérkeztek Budapesti e. Az OTI székházat építtet Székesfehérvárott, 160.000 pengő költséggé Ifi!! ! P.J Világ: Norvégia legrégibb áramfejlesztő telepe a Svelgfon telep leégelt. A római páj>a állapota őrvendete. sen javul. Párisban egy délszláv állampolgár politikai bosszúból revolverrel meg-sebesl4clte a kocsiból kiszálló Cser-vincsics Miklós jugoszláv emigránst. Romániában az anyakönyvvezetők mér nem csak a magyar neveket h» mlsitják át rominra, liánéin görög-katolikusnak írják be a katolikusokat ls. Egy rendőrgyiIko ssággdf gyanúsított négert hat álarcos férfi elrabolt az őt kísérő amerikai rendőrök közül. A tömeg a négert felakasztotta és revolverekkel szilává lőtte. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Gutenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Kár*ly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szálú. ZALAI KÖZLÖNY 1937 aujusitus 19 1 A közraktárak közgyűlése A Nagykanizsai Közraktárak Jtész-vénytársaság e hó 17-én tartotta Lő-*«nstein Emii nagybérlő elnöklete mclle4t rendes évi közgyűlését. A megjelent részvényesek az Igazgatóság jelentését valamint ennek előterjesztéseit minden tekintetben Iwlyeslőleg tudomásul vették és a kilépésre került igazgatósági, úgyszintén felügyelőbizottsági tagokat újból megválasztották. A lezárt évi osztalék részvényenkint ar. P 1.50-ben állapíttatott meg, mely vonatkozatos 38-as szánni szelvények a Nagykanizsai Bankcgyesület és f)ól-zalai Takarékpénztár r. t., Nagykanizsai Takarékpénz,ár r. t. Zalamegyci C.azdasági Takarékpénztár r. t. és a vállalat pénztáránál mától kezdődőleg váltainak be. (:) APRÓHIRDETÉSEK 10 tlMfl tO niMi, mlnd.n további tió 4 niltí. Szépen hatomat! aaaka ttlrdó-azoba hsaanálattal azonnal ktad A Rozgonyl -utca 19. i ■ Fenyves szálló ét vendégld azonnal átadó * Teljez garanciát caak kályháit ttua rém* ía érám nyújthat viaárláaatnil vaüv munkálnál. 2176 Varrégéaakat, kerékpárokat bárml-lytíl rosiz állapotban la macaa áron vc ezek. Donát Ferenc, lát. éa müizeréat. 2423 LtdaU taakfayvak 6. éa 8. oaitály ráazérs eladók Caengery-ul 33. 2432 lakaUalatayt lal]aa alltUara togad kereaztény család, közel sz összes Iskolákhoz, zoneorshsiználattal. korrcnetá-lás. Clm a kiadóban. Eladd négyizobás lóléplllt családikéi könnyű tizeié^ teltétellel. Horváth Sugárul ál. 2404 _______ • Usatelt ttlalla- éa ssén- logyasztó vevőimet, hogy nagyobb meny-nylséga vágotust, tajéa- éa ktaiaail kaptam elsdásra makszimált áron alul t 100 kg. vegyes vágott !a házhoz asáll. P 3\'20 100 kg. bulk és gyertyán . . P 4-00 100 kg. köizén . „ P 380 100 kg. toláa szén „ . PS60 Tisztelettel kérem szíves pártlogásukat: Mstoltts bizományos Rozgonyt-utca 2. ss. Népmozl-udvsr. Sajér4a« leivétetlk Klniiat-ulca 31. • Háromszobás, parkettás, lűrdóazobás lakás ssonnst kiad* Eölvös-tér 30. • Hsssnált kakakooall vennék. Clm s kiadóhivatalban. I\'öznltudó hajir«a«t azonnal telve-azek. Eótvös-tér 8., emelet, Jelentkezés 7—9 tg. • *9Íér4pé telvéteük Csengery-ut 24. • Gyermektelen házaspár kerea délelótll eltogUllságra, rendes, tiszt. kaj«r4a0t. Józset lóherceg-ut 581a. • Htnak, káiakaljak elsdását, vételét s város minden részén közvetítem. Horváth, Sugár- ut 42. 2443 l "ff"*"* mellékhelyiségek, kel kiadó Klnlzal-u. 29. as. . 1Í*,\' ,k?.*ÍP.l,l<oUI Hu tanuld ■ SfzitaMér ü,c,í*lk börkereskedőnél ■>akka»«* lordltás, Javltái, műston. M\'&tíSrT""8\'8""*"""". QEBUDRBB A japán parlament megadja a felhatalmazást az általános mozgósításhoz Japán egész nemzetgazdasági berendezkedéséi a háború szolgálatába állítja Toklo, augusztus 18 pályaudvar romokban hever. A Szent (Lapzártakor érkezeti) A hadilgv- Sr.lv zilrrla korházába is lecsaplak miniszter bcje\'entelte, hogv Japán a bombák. Az apácák kijelentitek, egész nemzetgazdasági terendezke hoW 1,n • boi»M«á« l®v4bl>\'» dését a háború szolgálatába kell «\'» sebesülteket, hanem ,„,.........., ,, , ,, toyább ropják őket uz utolsó percig állítani. Kína magatartása miatt a mnl ^ o„ „ 6\' békís megoldás lehetet\'en. Az általános mozgósítást a parlament rend lloriRkonit, augusztus 18 kívüli élésén fogja kimondani. A "nalak több Ja,,Anl megtámad. Sanghai, augusztus 18 lnk * frnndl1 10 wdnifnye. lerülelen. (Lapzártakor érkezett) A sanghaii — Ismét kapható férfi kötött s porti n g 2.50 Brónyai Divatház Horthy M.-ut 1. Már 8 pengőért vehet fényképezőgépet, mellyel jó felvételt készíthet. 6 havi részletfizetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL fotóazakOzlet — laboratórium. Hirdessen a Zalai Közlönyben Hofherr Schrantz Clayton-Shuttteworth nagykanizsai Ierakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, nSvéayvédelmlaze-rek, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telelőn: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezeti! különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. I- I mindönki a helyi kere«kedőkaél I éa Iparosoknál azorexM bal 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzési- vagy Vámcserekünyv (Szállítási bárcakönyv) hitelesítve ■ 4-00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. Külgazdasági UuiinrUrmái Gutenbers Hyomtfa és DM Lapkiadó Vtllaloto Nagykanizsa Könyvnyomda, ktViyvkOtéazct. yossakaxó bitéaet, Ixleti könyvek éa dobozok fyára a „Zalai KBzIBny" politikai aapllap szerkesztősége és kiadóhivatala Készítünk i _ mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési é» eskelési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és min denléle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. Gyártunki üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfűzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, falinaptfrakat, dobozokat stb. elsőrangú ^kivitelben és a legolcsóbb árakon. Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt KttfluMkl KL OatmtiKi Ujjornm *■ OáfawM VéUtta kAurm*Q»dáJáfcui MankaeiwáB t»Wii tolat*. ZAUI liiokL> 77a Évfolyam 188. szám Nsgykanlxsa, 1837. augusztus 20 pintek Ara 12 HU. ZALAI KÖZLÖNY és kúulókiviUl: Fö«t 5. i POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos Előfizetési ára: egy hón I pengő 40 fUU Szerkesztőségi éa k(adóhivatali telefon: 78. a Magyarország kormányzója megjelent uz Országos Alföldi Bizottság szolnoki nagygyűlésén, * mely első lépése volt uz öntözéses gazdálkodás céltudatos szakszerűséggel megindított p^jfopagandájá-nak. Horthy Miklös kormányzó ezt a nagygyűlést nem csak országos ün-nepi>é avatta személves m?g}e\'ené-sévei, hanem szózatot is intézett a nemzet minden fiához. Magyar IeU kének magyar rögért és népért lángoló szeretettüzével fáklyái gyújtott és megvilágította az utat, amelyen a honfoglalók utódainak, a nagy. ma* gyar Alföld törzsökös népének a jobb jövő, a boldogulás felé haladni. kell. Ugy szólott a legelső magyar ember a rádió mikrofonja előtt minden magyarhoz, mint ennek a számban és anyagi erőkben megfogyatkozott trianoni nemzelcsi-ládnik jóságos és bölcs édesatyja. Horthy Miklós kormányzó egyéniségének varázserejét, mindenek-fcletlálló tekintélyének teljes súlyát vitte magával Szolnokra, hogv az elsőrendű nemzeti érdek védjegyével pecsételjen meg ós indíts:>n el munkálatokat, mel\\eknek eredményeként jobb sorsba kerül a törpebirtokos, a mezőgazdasági munkás és cseléd. Mert amikor u kormányzó az Al föl a\'öntözésének szükségességéről szólt, amikor azt hirdette, hogy egészséges gazdasági életfelfogást kell az egész országban teremteni, akkor elsősorban erre a néprétegre gondolt. Az ő felfogása szerint az öntözéssel ezen a néprétegen kell segíteni, ezt kell felemelni. Ennek a néprétegnek a gyökereit kívánja mélyebben látni a kenyéradó földben, amikor azt mondja, hogy nem engedhetjük elsorvadni a magyar falut, mert ez lajunk életének ősforrása, állandó megújhodásának biztos tartaléka; ez nejt magában megmérhetetlen értéket, ez adja a hazának a világ legjobb katonáját. A magyar lélek lángolásából táplálkozik az a ref.\'eko", amellyel a kormányzó az egész alföldi problémát megvilágította. En;:ck fényé ben tisztán, világosan Já\'.h.itó hogy az öntözéses gazdaságik létesítése sokkai több, sokkal nagyobb egyszerű termelési problémánál és hogy ez nem csak a mezőgazdaságnak, hanem az egész országnak ügye. Egyike a legnagyobb, leigv-fontosabb nemzeti\' kérdéseknek. A föld felfokozott termőereje annak törzsökös népét erősili, a föld népének ereje j>edig egvenlő a nemzet erejével. Horthy Miklós ezt a nagy Igazságot a nemzet gazdagodásának prtogramszerüségében fef-jezte ki. Azt mondotta, hogy meg kell indulnia az országban a tőkeképződésnek, hogv ennek az országnak és népének gazdagodnia, anyagi javakban izmosodnia kell, mert nehéz politikai és földrajzi helyzetünkben szegényen nem ál\'hatunk n>eg. ( L Hegszakadt a diplomáciai összeköttetés Csehország és Portugália között Ok: Prága megtiltotta egy hadianyag-rendelés leszállítását tegnap 35 községet foglaltak el A spanyol nemzetiek Lisszabon, augusztus 19 A külügyminisztérium u késő esti órákban közli : i < A portugál kormány minden ösz-szeköttetést metiszukitott Csehszlovákiával. A prágai jxirtugál kövpt már e- Is hagyta a oeh fövár;>st és Bécs felé utazik. A diplomáciai viszony megszakításának magyarázatát a/.t adják, hogy a prágai kormány nem engedte meg azoknak a hadianyagoknak kivitelét, amelyeket Portugália egy cseh gyárban rendelt meg. A prágai kormány a szállítmány vissza-lartásál azzal indokolta, hogv a fegyverek kiszállításával Csehország csetteg megsértené a spanyol benem- avatkozás tekintetében vállalt semlegességi kötelezettségét. Salam&nca, augusztus 19 A spanyol nemzetlek Santander irányában folytatják diadalmas elő-nyomulásukut. 33 ki\'ométer szé\'es arcvonalon ujabb 15 kfométert haladtak előre. Franco csapatai szer- dán 35 községet foglaltak el. A nagy előnyomulás óta 2400 négyzetkilométer terület került a nomzetiiek birtokába. Baroelona, augusztus 19 Ma éjszaka a nemzetlek hadihajói és repülőgépi heves bombazápor alá vették Barcelona kikötőjét. Kiutasították Berlinből a Temps tudósítóját Berlin, augusztus 19 | hogy a tudósító munkája nyomán A német\' hatóságok közölték a külföldi lapokban olyan közlemé- Teir.ps berlini tudósítójává\', hogy | nyék jelentek meg, anilyek alkal- vasárnap éjfélig el kell hagynia i masak voltak arra, hogy Németor- Németország területét. A német szág politikai hitelét aláássák a kormányt erre a lépésre az vezette, I külföld előtt. Kína is felkészült az általános mozgósításra Még csak most kezdődik a tulajdonképpeni háború Keleten — Az éjszakai bombázás francia és angol területen is nagy károkat okozott — Minden amerikainak el kell hagynia Kina egész területét Sanghai, augusztus 19 A japán repülők bombái c\'pusz-Utollak az éjszaka folyamán több kinal repülőieret, felrobbantottak 20 hangárt és használhatatlanná tettek 130 r<jpülőgépet. A tulajd >nkép|>eni el\'enségcskec\'ó-sek megkezdése még csuk most következik. A japán )k nagyobb csa-paterösitfrekel kaptak Hét japán légi raj nagy bomba* támadást intézeti a kinal front mögött lévő lerü\'etek ellen. A Sanghai körül össZpmtositotl kinal haderőt 50.000 főre becsülik. Az éjszakai japán repülőbombázás a nankaui és csapéi kerületben végezte a legnagyobb pusztítást. A bombák közül több hullott le európai fennhatóság alá tartozó épü\'c-tekre. Egy bomba egy francia had-hajógyártelcpre esett, egy másik pedig az angol engedményes terület telefonközpontját robbantotta fel. A kínaiak az éjszaka megkísérelték gyalogságuk felvonultatását, de japán hadihajók gyilkos tüz a\'á vették őket. Japán tengerészek S inghal északi részében több fontos hadászati pontot elfoglaltak. Eközben a japán gyalogságot a hadihajóik is támogatták tüzelésükkel. Sanghai francia engedményes területének határán kínai tömeg megrohant egy japán cso|K>rtol. Egy ja-pán férfit megöltek, többet súlyosan megsebesítettek. Nankhig kormánya megtette az előkészü\'eteket az általános mozgósításra. | i Tok lóban 2 polgári személyt ki- végeztek, mert résztvetlek a februári katonai forradalomban. Wushington, augusztus 19 Az amerikui kormány a kinaiak és japánok viszályában nem akai* semmiféle intézkedést tenni, ami ■azt a látszatot kelthetné, hogv bármelyik oldalon is állást foglalt Amerika meg akarja tartani mindkét harcban álló fél barátságát. Az amerikai kormány elrendelte állampolgárai részére Kina általán^ kiürítését. Igy tehát az amerikai a\'attvalóknak nem csak Sanghajból, hanem Kina bármely i részéből távozniuk kel\'. Ilyenformán mintegy 12 13-.000 amerikainak kell elhagynia a sárga birodalom terü\'etét. Az erkölcsi javak mellé az anyagi javak gyűjtésének szükségességété3 nemzeti fontosságát hirdeti a szolnoki szőzat. Gazdagodnia kell a nemzetnek és a legelső magyar ember arra int mindnyájunkat, hogy ennek a gazdagodásnak, ennek az anyagi izmosodásnak a barázdáknál kell kezdődnie. Mindenekelőtt a kunvhókban kell megelégedett családok tűzhelyének melegíteni és világítani. Ezek a kunyhók adják azt az energiaforrást, amelytől fényesek és világosak lehetnek a pa\'oták. Ha kunyhó és palota közt tátong a szakadék, akkor nem boldog a nemzet. Ha az a népréteg, amelyről a kormányzó beszél* és amelynek igény telensége az ö szaval szerint hősiességgel határos, a jövőben fehérebb kenyeret fog enni és kisebb gondokkai fog küzdeni, akkor az egész ország gazdagabb, l>oldo^íabb, megelégedettebb lesz. Ennek a rétegnek felemelése a segítésnek helyes utja, - ezt hallottuk a szolnolki szó/atban - nem pedig az e\'esetleH elégedetlenségének mcsterség:s felszitása. í Azt mondotta a kormányzó, hogy a nagygyűlés napja fordu\'ó|>ontot jelent a nagy magyar Alföld életében, mert megindult az a munk^ amely felemelni hivatott u törzsökös magyar népet. Hivő hittel hiszünk szavainak igazságában. Hin- nünk kell azért Is, mert hódolatteljesen, hálás tisztelettel látjuk a magyar Alföld munkáshadseregének lobogóját abban az ál\'amföi kézl>en, ame.y legvitézebbül forgatta harcban a magvar kardot és Iegszllár-dnbban tartolta építő munkaidején a jogart. Akkor, amikor arról volt szó, hog kl kell vezetni a gyász éjszakájából ezt a nemi-etet a remény hajnalába. ( , Magyarország kormányzója megvilágította a haladás útját, a nemzet minden fiának kötelessége, hogy csüggedést éá ernvedést nem ismerve ezt az utat járja mindaddig, a iliig célhoz ér. \' [ 1 :* 21 Hi A ZALAI KÖ2L0NV 1*37. ■ngUMlnt ÍM Tegnaptól máig <& Orsiía: Nímea Bcrti rátjál, vtycle a köiciíttdzsui szélhántáraága: 1 »«daL n qlköwtetl latt VtailózUt- tólí. A csalás a He«"mes-bankcsalás- iJBbfltt WRt nöl.egx M JWTOtBWI.IMfKW- ... kn\'m\'ábói 260.000 pengőt udoillá nvee- AnlalT a |cí«\\®&b,,iflt Jf t. M-J napját. ( , I , ÁJimttBil tkóiDSjtltqoo.ftO pMi-i gő költséggel bővítik és modernlzál-ják. c Ugy szarvasi kocsist agyonütött a felborult kocsLi Temetésén « villáin .1 gváSHolók közé vágtát; egy «iu. szony maghalt, 5 megbénult.1 fludnpíSlftn roirtiawwrtán templomot szándékoznak építeni. EcKjwrcjt Tibor szépteiiiUr 6én négy napos köt\'u\'tni Zqla mo^yéix} érkezik. \\ Darányi nimsz^relMk Hóman szórtlftttón iírtAizlftl Jfia*» Bad GaítelnWH, Szé.l, bqiagjBiinlsXri ter yjÜ«Íib6L n*»>( sz;ab|h(ts(ágár tl^lU, Párisba utazott. ■ Mussolini pénteki beszédét az olasz rádió minden nye)|«u Wfcll\' délután 6 órakor. I Oviedo püspökéi L« OwmR váron\' utcáján egy autó halálra gázolta vasúti átjárónWIá\'-Abál\'WkaMs\'Sií autót. A tábornok, felesége és 2 fia életveszélyes sérüléseket sien- védtek. » \'•« vhí\'iij iimii J .<•. j >•/ Reynald ImtnoM lacoátur 14 éves korában meghalt , InlttbrtickWl\' JtoWemtíerek tüntettük Hitler : Mein Kompi e -könyvének íruíluisa ellen. GráohttO ha. tü^teiép vo)<- í;í .. Hodzsa cseh és Tatarescu román miniszterelnök közös 1 kirándulási lesznek a bukovinai1 heffyekbc. Mussolini pénteki beszédétéi várják, hogy megjelölje Európa m.-g-men(ésének útját. I A \' szovjet közegészségügyi \'nép-bt»t*wát felfüggesztették állááá(W,i Egy vlilachi korcsmában horogke, resztes merénylő köapootot leptaz-<*!(■ < • i . . : Lapzárta ■• Miklós kormányzó tegnap önnVéíbcn influenzában megbetegedet^ Az orvosi jelentés szerint a hőmérséklete reggel 38.B volt, dél-bé«J l3VI»il<*zérzé»e jói A betegség, i\'endea JeWjésu, előreláthatólag i -í «p. milívö lelkelhel. Szent Ist-váoUsaeptiköl\'ttlctMtbRi azért al koi\'iníiwaót: HBiturlihonvédeliiii mi-ntaürtor N>g$á Vtüpvisi\'luí. iK^Utflltn^g tttiifoihugálla között »!mniló\'vi»z41y(i»dKC?«»|;lA törtéite-. le^lKrtvpiégiiimif/vaíJptéítta arra, l»«Humeahluail*i^n«dMi<gk.tál(gya-lások miatt az egyik fél jttfpzün- fcfWt* idintomtaW xfmwttt■/•»»»>• "bW-ii ,iüiu tMtt\'ed II Kitoiijíi gercn az angij kereSkcdelmL*alókttt, •ngoi hadihajók fugják klsgÍT " ,t 9 órakor ünnepi Wznck a ferences, a ío ^ lzr\'"\'"ta \'einpí- 11 órakor érkezik gépkocsin Lá- tdill;.»fc<<,r*-JÍtfMteágügymini<üter. ■j >Ullcl<|ol togiss A polgármester kérelme Az uj törvényházat vasárnap adta" AI lllad4s\' ünnepélyeji résztvesz az igazságé izmmáer W M Ökl délelőtt 11 órafcor Mftn felál gépkocsin érkezik váipsu\'nWtian, Jj. Igazságügy-miniszter urat a váhoi halálában mefctiivott küldöttség fogadja b on-pan a töi^ényházhoz fpi&%kon tór-íéh\'mla UvitmlláS tfWífcíir utcán, Jltesei./^ter^g ufun,:Sugár uton és l-ö uton át. - Felkérem az ősszé", háztulhjiíónósokat, hogv a vátos e nagy ünnepére i szlvtikédjenck házaikat fellobogózni ; a K\'vctlulásl útvonal lakosságát pedig kérem, ; hw s4í«a|4jM|«( a bixonulís idejére virágokkal kltflszlteni szivesked-juwk, hogy <u Joamágűgyminiszter ur fogadtatása, aki a törvényház épitéséwfc olcsók munkáskezet jut-•Károst pe- köi Az igazságügyi palota vasárnapi átadásának programja Az IgazságQgyminiszter vasárnap délelőtt 11 órakor érkezik Nagykanizsára Az utolsó munkák folynak már az Ili ti flmyKiVÜ1^1 törvényházon és a .városházán szerdán délután a polgármester elnöklete alatt tartott ülé-Sflivéglfig |lt^gállapi totl á k a pa-\' TífuvusBfflypi\' iát. •átadásának progi\'nm- Utána a törvényház 2-ik emeleti főtárgyaiási termében történik az ünnepség. Program : Hiszekegy. Énekli az Ipartestü\'eti Dalárda. Dr. Krátky \'István polgármester ismerteti az építkezés történetét és átadja, dr. Hennig Alfréd törvényszéki elnök átveszi az épületet. Dr. Lázár Andor igazságügym\'.ni.szt2r beszéde. Himnusz. , [ ( I Déli 1 órakor diszebéd a Kis Royalban. (MM- a város közönségéhez dlg egy monumentális középü\'ett^l ajándékozta meg, minél impozán-sabh legyen. PoigáiTnestír. Az iskolaigazgatóságok felhívása a tanulólfjusaghoz Az igazságügyminiszter ur fogadtatásán, aki a törvényház áladtól ünnepélyére érkezik városunkba, aZ összes iskolák testü\'etileg rószt-vesznek. Az iskolák igazgatóságai ezúton ls felhívják a tanulóifjúságot, nogv 22-ikén, vasárnap délelőtt. K órára pontosan jelenjenek meg iskoláik udvarj\'m, ahonnan testületileg történik a kivonulás. A lányok lehetőleg magyar ruhában jöjjenek és virágot is hozzanak magukkal. Az izraelita e\'emi iskola tanulói már 9 órára jelenjenek meg iskolájukban. | i ; | í $ hátában került kézre -erdő vadorzója Háromizör lőtt rfí a hírhedt vadorzó a szaplányosl erdőőrre JeUrofctla min«p a {Zalai Közlöny, IiqüY B^rcz^y Ferer)p ,Sfxnogyszent-miklósi uradfiln^ában Jsliiévetlenvod orzó lélötté Dűrií litván családos, 46 éres erdőért, aftkt fejébeh ói két vállán serétekkel hoztak be a men- tők a nagykanizsai közkórházba. A vadorzó akko»" elmenekült. A csendőrség bravúros nyomozása azonban nagyon hamar n hatóság kezére juttatta a/, ismeretlen vadorzót, aki után pedig semmi nyom Intézeti kelengyék, sötétkék seviotok formaruhákra, IIKI : \' \' illj löüz K |M 7 dus választékban • ,!íil)\\ .\'IIMÍ u .! i. :)>>htl irhfUt/. • usm^i nem maradt. A csendőrök munkája megérdemli a nyilvánosság előtt is az elismerést. A nyomtalanul eltűnt orvvadász nem más volt, mint annak a vidéknek hirhodt tilosjárója: Kovács János (hosszú) beleznai lakos, nős, családos ember, aki hem egyszer volt már hasonló ügyben büntetve éi 1928-ban 8 hónapi börtönt is üli, mert a csendőrökre, akik vadlesen érték, rájuk lőtt. Szerencsére, nem talált, de ez mitsem változtatott a szándékon. ! Kiderült, hogy Kovács János (hosszú) mostani kalandja komon iyabb volt, mint első pillanatra lát-szőtt. Az éjszakai erdei puska-pár. bajban a szaplányos-pv^tai erdő; őr nom ismerte fel n Vadorzót, aki nz első felszólításra nem állt meg, hanem azonnarlőtt. Ez a lövés azonban nem talált. A második lövésre a vadorzó egyszerre mindakét csövet rásütötte Dara Istvánra, aki ugyanebben a pillanatban maga is lött, de aztán sebesülten összeesett, az orvvadász podig eltűnt. Kiderült később, hogy a vadorzó is megsebesült. Ennek ellenére hazament, otthon kimosatta a véres ru-hált, a puskáját pedig ellejtette cg\\-pince-szomszédjának a hajlékában. A bika-szervezetü ember javában dolgozott, amikor a csendőrök imjy jelenlek a lakásán. Pedig nem kevesebb, mint 38 sörét v<Ht a testében. A lövés hátulról érte és a sörétek a tarkójától a lába sarkáig szóródtak el a testében. Ennek ellenére kutya baja. őrizetbe vették és álnJták nz ii-letékes ügyészségnek, ahol szándékos emberölés kísér etéért fog fe-lelni ^ovntvezető: J>r. Dévalai, ErdU BJkfc* ÖSZI D1VATT1TKOK Az örök asszonyi nyugtalanság, a réginek a megunása, az uj után való vágyódás teszi azt, Wogyt majd meghalunk a kíváncsiságtól, hogy megtudjuk, vájjon mit tartogat számunkra az idei téli, iletve öszl divat, tudjuk-e még viselni a ta. vaiyl holmikat, mit lehet belőle használni és mi az, amit az örök enyészet rendelkezésébe boosáthatunkk Egypár apróságot sikerült megtudnom és azt most sietve adom olvasóim tudtára, nehogy, Iston ments ! a kíváncsiság még tovább eraéssae gyötrődő énünket...\' Csak rövid tudósfc tásokat fogok íilanh tabb adni, csak ugy nagyjából mindent, hisz még én sem tu* dok biztosat mindenről s ezek a spártai rövidségü divathíreim majd a későbbiek folyamán egyenként nagy cikkekké fognak nőni, részlo tesen tudósítva mindenkit mindenről. , | Nézzük először a bundákat, kabátokat, kosztümöket. Ez a legfon^ ítos^bb kérdés, mert ez kerül mindig:,a, lebtöbbe. A bundák nem há-ronsnegye^ek, hanem kétharma-\'djosak; lesjzrtek,i;ifazonban csupán annyi váltással, bogy a hát nagyon glokpis lew és az ujjak bővek, \'belül szélvédővel és fantasz- itikusan megoldott bundanyakka^ A Ifr37, augusatus 20. }aSÁROL GYAPJÚSZÖVETET XJRUM N IKIHI A.M M nmohászka q U:8. n méz-ms. Gyártelep: BUDAPEST, IX.. LEWJG-ÜT 117. Szőrmékben magukban sok változás nem lesz, a tavalyiak : a seal, A bueno, a bárány, csikó, mókus változatlanul megmftnadUik,s nem Ikszélvé a nemes prímekről, mint i perzsa, a ne ne és a breit. Ichwanz, ezek örökéletüek ugvis Az első, legfontosabb ajánlata pórtsnak : a téU kosztüm. Reggelre, délre és estére téH kosztümöt ajánl. Azt mondja, kevesebbe kerül, mint a bunda ós mégis fel van benne öltözve az ember. Ha feketét csináltatunk, akkor tr0tlőr vise\'otre putloverrel, laj>os sarkú cipővel, kísöbb pedig elegánsnak, csipke vagy bársony blúzzal, magas sarka cipővel, e\'egáns kalappal remekül viselhető. A nagy téH kosztümdlvatnak egye nes következménye a nagy bluzdlva* is. Minden színben és fazonban favorizálják a blúzokat, hosszú uj> jai, bubigaliérrál. vagv sálszerü megoldással klispekkel. A csipko-bluz még mindig tartja magát, ugyancsak a szivárvány minden színében. A pullovereket pedig má1\' nvugbdtan kötni kezdhetik! Höl-\' gveira, mert a kötőit holmi á\'talá-ban igen előke\'ő helyet foglal el a divattörténelemben. Különösen favoritéi ják a csipkeszerü kötéseket, ami valóban gyönyörű egy jó fazonban a téli kosztümhöz. A fényes anyagok fognak dominálni a szezonban. A satin, a clré (mAg mindig), a fényes klokék és a fémmel átszőtt anyagok. A bársony nak is nagy szerep jutott az idén, elsősorban a kosztümökhöz használják, azután kosztümö-silett \' ruhákhoz, ami ugyjm nem újdonság, te-klnl\\e, hogv már tavaly is sokat láttunk belőle, de mindenesetre \'átvehetjük, mert igen praktikus. Elárulhatom még azt is, hogy a ruhák sokkal rövidebbek lettek, simák és teljesen ango\'osak, egy öv. egypár gomb az egéSz. A sál újra, mint minden ősszel, nagy szóhoz jut és különböző megkötési\' ?ehelősó-geket nyújt. A fekete szín, tán mondanom ssm kell, hogy a lehető legmagasabb fokot érte e\'. Páris csaknem kizáró-\'ag feketét mutat, fehérrél vagy más színnel kombinálva, de ha lehet, csak tiszta feketét strass vagy gyöngyház disszef. Az őszi színek, mint a barna, a zöld. a terakolt, természetesen most ls láthatók és kt\'l is színes holmi a sok fekete mellett, de.azért én mégis mindenkit, legyen az Ifja vagy véne a feketéje beszélem rá. Ennyit egyelőre a n;igy titokból. Idősebb embereknél, kiknek »*éklete rendellenesés fájdalmas, jokszor már napi 3—4 evőkanál \'wtnészelea „Ferenc József" kesc-Jvíe is meghozza a normális bél-Würülést és a kielégítő anyagcseréi • ky jelentős megkönnyebbülést "\'"ősit. Az orvosok ajánlják. Tekintm mm a Kopsteln Bútor wnkáz állandó butorklAUUAsát. ízléses * olcíó bútorokat kedvező özeiéai fel ételekkel vásárolhat ZALAI KÖZLÖNY Szent István országa — a béke földje 1 ra u mi Szövetséget tettünk jCiHlelésből! A Sz-nl Király meg ^tttáalthatailan tcslamenloma. Ma-gyaroszág legyen a Béke- OrsZíga! t ram, mivel |K (lig Te va;y a Bek*; Királya, a ml Szövetségünk örök és megmásíthatatlan. Kz a Szövetség az igazi Béke Szövet, sége! Annak a békének a szövet, sóge mely nem fegyverekre van alapítva, hanem egy nemzetnek Hozzád szálló, buzgó imádsága ápol. A Szent Király pedig pi\'nnyei trónusáról boldogan tekint le népére. ö már Iái ja a magyar nap keltét. Cl már látja, hogy a Béke Országában uj barázdát törnek hol uj kalászok érnek s érzi ü hegyek nektárjának izét. Hallja a leányok, legények ajkáról szálló nótát. A Szenl Király már látja, hogy a Duna-Tisza parija a világ legszebb gyöngyösbokrélája lesz. lüm«k a népnek" rendelése és küldetése megőrizni a Dunavölrfyc békéjét... Uram, mf a parancsot mindig maradéktalanul teljesítettük. Pedig keleten és nyugaton egyaránt embervér folyik. Gyermekek jaj. kiállása és halálhórgése közben cmbertölö fegyverek Istenkisértő tüzet szórnak. A légben gépmada. rak szállnak s .százas tempóban viszik és osztják a halált. A vén kaszás repülőgépre szállt, igy gyor sitotta meg lépteit. A mi tüzünk e szent napon, Uram csak ártatlan játék I Bakélákal eresztünk, fénycsóvát vetítünk a Gellérthegyről s a vén Citadella falai mosolyogok, amint látják a városban hömpölygő ünneplő tömege. Uram, ez a Béke tüze! Annak a békének u tüze, melyet nem népszövetségek teremtettek, mely nem is bék.-diklátumok szörnyszülöttje. Ez a béke az i^az keresztényi béke, mely abból a Nagy szövetségből fakad, melyet Uram, egykor a Szent Királlyal kötöttél. Ennek a békének az őrei, Uram, az imádság, a sacretct, a barátság. Hajléka az egész magyar föld. Mennyezete az Rg kék kárpitja. Uram Jgy lesz a mi Országunk a Te templomod I Népünk a Te nemzeted. Minthogy a Béke is a To akaratod, földünk ls u Béko Országa lett. \' Igy lelt a mi Szövetségünk örök és megmásíthatatlan igaz Szövet- ségl Te pedig igazságos is vagy! Akinek Uram békét adtál, ml tudjuk, annak igazságot is adsz! i S igy mindhiába minden erölkö \\ dés, szomszédi ármány. Hiába van felénk szögezve az ágyuk ezredeinek csöve, gyilkoló szuronyok cr_ dei. Hiába ölelk\'znck fogadkor" nak örökbarátságot. Hiába ülnek lakomákat mondanak toasztokat. Hiába hamisítják meg a történet met, vállozlainak meg történelmi neveket keresztelnek el városokat, földekel. Illába döntenek le szobrokat, emlékeket. Hiába csúfolják békének az jsteni és természeti törvényeket egyaránt figyelmen kivül hagyó, fegyverekkel védett slalusquol. Ex a béke nem béko! Az igazi bek.\' a Duna .Tisza partján van! Akik |>cdig idejönnek s az fr nevében Jönnek azok mind látják ezt a békél, lízt a magyar békél % mely az isteni igazságra van alapítva. Uram, ki a Mennyben vagy, küldd el az ég angyalait és |>a-rancsold meg nékik, hogy hirdessék Urbi ct Orbi s fessék fel a kék mCnnybollra aranylK-lükkel, liopy Szent István Országában Béke van! Dr. DodQ Károly ■A JÓ SÜTEMÉNYBE h Vármegyei uszóbajnokságok Augusztus 20-án, pénteken délután fél 6 órakor kezdődnek meg Zala vármegyének ezévlbajnokságai a »Zala megye legjobb úszója, elmért és csapatversenyben a Tabódy serlegért. A még egészen fiatal kanizsai úszósport már eddig is olyan eredményeket ért el, hogy bízvást nézhet a verseny elébe, annál is inkább, mert a háromszori elvivés feltételével kitűzött Tabódv kupát a kanizsaiak egyszer már megnyerték. Az úszóverseny és különösen a vízipóló villámtorna nagyon érdekesnek Ígérkezik. A kanizsai uszó-gárda csaknem teljesen ifjúsági versenyzőkkel indul a többi városok többéves versenyuszólvpl szemben. f A versenyen az egészen fiataloki nagy reményekkel kecsegtető úszócsapata is be fog mutatkozni. Aa uszószezonnak erre a mindenkon legnagyobb és legszebb versenyére a beléptidljak a lehető logmlnlmá-Hsabba k, fürdőjegyre 30 és 20 fillér, strand belépőre 40 és 20 fillér a ráfizetés. __( | Szeptember 5-én kezdődik a bajnoki szezon A Délnyugati Labdarugó Szövetség megejtette az 1937 38. bajnoki évre a sorsolást, mely szerint szept. 5-én az NTE első mérkőzését Sinrm to.\'nván játsza, a Zrínyi pedig az újonc Mecsekszabolasi Sport Egylet csapatával méri össze erejét. Egy héi\' múlva, szept. 12-én pedig a két nagy rivális, NTE Zrínyi mérkőzése van sonón. Tehát az évad második mérkőzése szolgáltatja a legnagyobb sportcsemegét. Mindkét egyesület csapatai már 4 hét óta rendszeres edzéssel készü\'nck a bajnoki szezonra. A bajnoki mérkőzések megkezdése előtt a Schütz-kupa küzdelm. k kerülnek lebonyolításra Zalaegerszeg és Nagykanizsa város futballcsapatai közöli. Az NTE már ngusztus 20-án, Szent István napján barátságos mér kőzést vív délután 5 órai kezdettel a Zrínyi sportpályán a Csurgói TK csapatával. | ( A tavaszi szezon már három hónapja befejeződött és azóta nem volt futballspon Nagykanizsán. Ez erősen látható a tréningeken, melyeket a sportközönség tömegesen látogat a sportpályán, hogy szemtanuja legyen, vájjon mit várhat az uj bajnokságtól Feltűnően sok a fiatal tehetséges játékos az edzéseken és azt hisszük, hogy már az őszi szezonban néhány heiyet kap az első csapatban. zalai közlöny Seki-Suk megszólal... Az ezeregyéjszaka szakácskönyve MezHIáb ülnek a földön éa villa és kés nélkül fogyaszt/dk el ebédlüket az indiai hercegnők éa hercegek: Tehri hatalmas maharadzsájának famíliája — Titokzatos fűszerekkel éa porrá tört tömjéngyökérrel főzi az ételeket Seki Suk, a szakács Mit eszik egy indiai nábob? S^ki-Suk mindössze harminc esz-tendős, hindosztan nyelven beszél, sovány az istenadta, a foglalkozása: őfelségének. Haja N"an n lra sajiab Bahadurnak, Tehri maharadzsájáihk udvari szakácsa, minden nap hajnalban bel, szatyrával megjelenik a pös-tyéni piacon és fekete ujjával mulat a dombokba halmozott zöldség vagy gyümólcsrakások közül azokra, amelyekből vásárolni akar. A kezében papiros és ceruza van, az eladónak, fel kell Írni a cédulára a vásárolt l>ortéka mennyiségét é^ árát. Nyolc óra felé aztán már ott sürög Seki Suk a szálló konyhájában vörösréz edényei közölt és főzi az ebédel, amely két hét óla mindennap ugyanaz. Az indiai prinrek és hercegnők menüjében nincsen semmi változás. Minden nap nyolc rézlábasban forr az élei és a cingár szakács meztelen ujjaival minden délelőttön — fakanál nélkül — ugyanazokat az ételeket keveri ós meríti a különös alakú indiai tálba. Titokzatos keleti fűszerek Előtte egy hosszú asztalon zsákok hevernek, ezeket Indiából hozta magá- val és a zsákokban a távol Kelet fűszerei várják, hogy megizcsitsék \\c-lük a fenségek ételeit. Háromféle rizs van az asztalon, közöltük a legfinomabb oly-\'n, aminőt Európa nem látott még. l-\'nnek csa-vei. a neve, vékony és hosszú és át-lájszó mint az üveg. Csak fejedelmi gyomor számára főzik. Az egyik zsákban tömjéngyökér van, sürü és kemény íjjint a gyanta, |>orrá törik és ugy teszik az ^telekbe. Illicsi-nek hívják azt a magot, amelynek az illata olyan mint a fenyőbogyóé, buzgó hinduk egész nap a szájukban rágják, ezzel konzerválják odahaza a húst, ezzel töltik meg a hegyes paprikát amelyet deszerínek szervíroznak citrommal az ételek mellé. Ökölre szorított kézzel tarlja szája előtt a cigarettáját Seki-Suk és minden percben a vízvezetékhez szalad: folyton a kezeit mossa. Az ételeket nem kóstolja sohasem. Fenségek és szolgák egyformát esznek, évezredek óta ugyanez a menü a Himalája alján, a rejtelmes Tibet szomszédságában.. fiyuzott csirkéből — lecsó és egyéb furcsaságok Seki-Suk csak hindosztán nyelven beszél, az angolt éppen csak töri, de azért egész nap be nem áll a szája. A hotel konyhájának alkalmazottaival folyton diskurál és a szakácsok nagyszerűen megértik egymást. Eleinte vendégszerető módon kínálgatott mindenkit a maga titokzatos ételeivel, de aztán a pöstyéniek megunták az indiai kosztot. A hotelből, ahol az indiai maharadzsák rendesen meg szoktak szállni, egy délelőtt átjött » séf hogy tanuljon és — fél óra alatt megtanulta az indiai kmyha valamennyi titkát. A hust csak egyféleképpen készilik el. Marhahúst, vagy borjut nem főznek, mert » tehén szent ál\'at Indiáb-\'n és busa nem kerülhet hindu asztalára. Seki-Suk csak libát és csirkét vásárol, de ezeket is megnyúzatja a piacon és a (Hírüket kint hagvja. Vallásuk parancsai szerint az állatok beire is tilos étel. A hust hosszú késsel feldarabolja szakasztott ugy, mint a lyáshust sőt, paprikát, gyömbért, tömjént, illlcsit és más titokzatos fűszereket lesz bele és ugy Tőzi meg. Egyébként minden ételt erősen füsze-rez, kivéve a rizst, amelyhez nem lesz semmiféle fűszerfélét. A baromfil>ól fcCszfltx husételQK ugy néz ki, mint a lecsó. Kenyerük nincs. Kenyér helyett ■ roti«-t esznek, ezt m\'nden étkezéshez frissen készili el a barnnhőrü szakácsfőnők. A roti olyasfajta étel, mint a zsidók húsvéti pászkája. Fekete, vagy fehér lisztet vízzel felereszt, a kezeit kókuszzsirral nedvesíti meg és szinte hihetetlen gyorsasággal \'lepényformára alakítja, majd egy tepsiben kisüti. Ez a rotl> vékony, mint a lehellel és szinte tornyosodik az ezüst tálakon. Ezüstből kovácsolt téglaalaku tálakban törWnik a szervirozás. A tálak mindegyikén hét mélyedés van. Egy nagyobb és hat egyforma. A lepna gyobb mélyedésbe méri puszta kezével a rizst, köröskörül a következő éle-lek vannak: a lccsószerü csirkehús, rántás nélkül készült borsó és lencse, krumpli zöld borsóval, vagy karfiollal, aztán egy második rizsétel, majd a mindennapi tészta, amely egészen különös módon készül. S<*W-Suk előbb szirupot főz, sok cukorból ebbe beleőnti a már megfőtt rizst, azt sáfránnyal megfesti, mazsolái és mandulát meg egy isme-rétien édes, diószerü fűszert lesz bek\' és amikor forr, a kezével megkavarja. Minden áldott napon ez a inenöje a fejedelem családjának. A gyümölcsöt - banánt, narancsot, őszi baiackol, szőlőt - tejszínhabbal eszik, kávét nem isznak soha, a ^Iá-tájuk: lereszelt uborka joghurttal és fűszerekkel elkészítve, aztán kockára vá;{olt vöröshagyma, amiből rengeteget 1&37. attftattm 20. Megnyílik augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-üzlete .. Fő-ut 3. alatt. fogyasztanak... Az italuk: viz, ezenfelül azonban van egy speciális italuk: egy ezüstkancsót Télig megtöltenék vjzzel,negyedrész bori és negyedrész joghurtot öntenek belé ezt meg- cukrozzák és kevés lömjénfQtátVrel illatosítják. Megkóstoltam... Mondhatom: másodszor nem kérek belőle... A mezítlábas hercegnők fehér egerei és a parancsszóra csókoiódzó titokzatos madár Tizenhalod macával lakik a szállóban Teliri maharadzsája és méltán büszke lehet őfelsége arra hogy országa az egyetlen ín illó állam a titokzatos Keleten. Az orvosa: doktor Raj Sahib Beli Ham büszkén mondja: Tehri Tibet szomszédja és ha a maharadzsa yuy akirná cl tudná zárni egész India vizét... Maga a maharadzsa európai műveltségű elegáns világfi, fivérével , Singh Srinivas Prased her. céggel külön étkezik nz étteremben és a szálloda rendes nvnüjét eszik. Egyedül marhahús nem kerülhet az asztalukra Őfelsége különösen « senflet szereli. Megfigyeltem: mindennap kanállal eszi ki a scnlt t "rtókl>6l az ét-tffem mustárkészleiét... Rengeteg hegyes paprikáit fogyaszt és a zöldséget parmezánnal szórja be. Péntek este az egyetlen nap, amikor fenn vacsorázik a stfibáWn. Ilyenkor a \'hercegnők asztal mellett üfnek és az asztalon annyi gyertya lobojr, ahányan ott étkeznek. Péntek este az ünnepnapjuk. A fejedelmi család egyébként mezítláb ül a szönyeg-l borító hatalmas lepedőn és mindegyikük ölében tartja az ezüst tálal, a melyben az ételek vannak. Az élke-* étihez csak kanalat használnak, a villát és kést nem ismerik. Három hercegnő és három herceg lakik a szállóban, rajluk kívül egész Tlwl kenyif CfHiéw pwto Tlwal «fl<>w*ny Sütöde megnyitási A nagyközönség sziveB tudomására hozom, hogy Magyarutca 11. 8T. újonnan épült házban géperőre berendezett sütödémet auguszlus hó 18-án megnyitottam. Szives pártfogást kér - _ TISZAI SÜTÖDE Kenyérsütés ■.Bf«r-«to. II. FlókUzletesek, klhordók felvétetnek Különlegességeim : Cserkész-perec, helek múlva is kiválóan ízletes és teljes elomló, luxus sütemények, kétszersültek sereg szolga. Kilenc szobát — közöttük három apparte.uenlot — foglal el a család és a hölgyek napjukat az cpyik szalonná átalakított teremben töltik. Egész nap varrnak, drága selymeket hímeznek, u garderobjuk rengeteg ruhát tartalmaz Mindegyik hölgynek legalább száz — szeblnél szebb — lepclszerü öltözéke van. Mesébe illő ékszereik. A hercegnők homlokára vörös |xml van tetoválva és az orruk jobb cimpáján borsónagy. ságu brilliáns. Kis dol>ozokban fcUGr egereket tartan >k, ezeket kieresztik és ezekkel játszanak. Tiz dobozban ötven fehér egerük van és az egerek pén\'e. ken este főtt tojást kapnak vacsorára. Egyébként kénytelenek zöldségmaradékkal megelégedni. Az egyik hercegnőnek van azlán egy papagályszcrú, ele verébnagyságu idomított madara, ezt .dzseli-nek hívják, a madár olt rőpdös a szobában, Jd ha Tika Hani Sahll>a hercegnő valamilyen titokzatos szóval magához hívj <, akkor a madár az orrára száll és a csőrével megcsókolja a hercegnő száját. Az ételeket a szobákl>a az ezüst tálakon viszik fel, a reggelit a főpincér szervírozza, egyébként ő szolgálja ki az étteremben a felséget is és mi. a\'alt a maharadzsa ebédel, nem mozdul el az aszlala mellől. A hercegnők és prineek ebédjeit részben Dolo Sck a komornyik, részben Seki-Suk viszik fel a szobába, ilyenkor mindig kerek, bojl nélküli sapkát tesznek a fejükre, ti sapka alól azontrn ki kell Játszani annak a csomónak, amely vallásuk parancsa értelmeden a tarkójukon van. Ezt a hajcsomót a maharadzsa is viseli, csak épi>en — lec^gyszerűsl-tett formában... * Három hatalmas angol rendszáma autóval érkezett meg Tehri fejedelme és kísérete a személyzet egy részo vasúton jött. Összesen tizenöt koffert, tizenkét szekrénybőröndói és rengeteg zsákot neszcszerí hozott a harmadik, teherkocsivá átalakított autó. A feje delem és a hölgyei — felesége, só- ■ • * L^I^-fc-.MAL legnagyobb választékban, gyapjú-ésflanell IV1I6Z6II KeiengyeK takarók, paplanok, intézeti szövetek és egyenruha anyagok előírásos kivitelben lejutányosabban vásárolhatók Kirschner IVIór divatáruházában \\ _!•£?: \'"ü""1"\' 20________ZALAI K02LÖNV .......«_ Pénteken, szombaton és vasárnap a Városi Mozgóban rabbTlfm^a SÁRGA CSIKÓ Szerelem, betyárromantika, magyar virtus. Csepreghy Ferenc irodalmi alkotása. Előadások pénteken és vasárnap 3, 5, 7 és 9, szombaton 5, 7 és 9-kor. Rendes helyárak. gornője és három leánya — déluIá nőnként kirándultak, az autók ilyen-kor szinte csak lépésben mentek. Yol. tik Zljnbon, a Buta gyárban és Kap. laton, a 1\'riedcczky-birtokon inegte-kinlt\'tlék az árpilist. Az aratók koszorúval díszítették fel Kelet hatalmas urát: Tegnap délben utazlak el. Egyenesen Tehribe utaztak. Elutazásuk előtti estén a maharadzsa bankettől adott, de enn \'k a menújél már ne:n Seki-Suk, hanc.n a szálloda konyliafőnöke állította össze és kitelte el. A höl-l/y,-k először üllek asztalnál az élte-remben. fis késsel, meg villával ették óz élclek\'t. Kiderüli, hogy ezzel is liulnak bánni. Nem csoda: előkelő angol intézetekben nevelték őket és éjjeli sz.-k.-ényolkin olt láthatni a leg. ujabb angol irodalom termékeit. I)e azért: a szőnyegen, mezilláb, villa és kés nélkül n.-éjis csak j >bban érzik magukat... Poál Jób öcí Csütörtök BUDAPEST 1, 17 Kiss Pál zongorázik. — 17.30 Kitüntetik és jutalmazzák a magyar anyákat. Beszélő dr. Koudela Géza. - 18 Onneni egyházmegyei hangverseny a belvárosi plébánia-templomból. - 19.20 Felolvasás. — 19.50 A rádió szalonzenekara. — 20/20 «A remelera.> A magyar mull apotheozisa. — 21.35 Hírek, időjárásjelentés. — 22 Lakatos Tóni és I-akatos Misi cigányzenekara, Cselényi József én"k^. — 23 Felolvasás. — 23.20 Hanglemezek. — 00.05 llirek, BUDAPEST II. 18 Dr. Gaái István előadása. — 18.30 Dr. Saád Ferenc csevegése. — 19 A rádió szalonzen-kara. — 19.50 Dr. Nagy Tibor előadása. — 20.30 Hirek. — 20.40 Bohrandt Lajos és Weldinger Ede szalonzenekara. BECS. 17.25 I-nek. — 17.40 Zongorajáték. - 19.25 Rádiózenekar. — 20 Ballada. - 20.05 Vígjáték. — 21.43 Hangköite-mény lemezeken. — 22.20 Tánczene. Ha influenzája van, gondoskod |ék arról ig, hogy gyomra és belei » terméiieles .Ferenc József" keserűvíz használata állal gyakran éj alaposan kitisztitlassanak. Az orvotok ajánlják. — (Személyi hlr) Dr. Mező Ferenc gimn. Igazgató, olympiai bajnok nyári szabadságának e.-y részét Nagykanizsán tölti, családja körében. Innét augusztus 2.S-án utazik vissza Budapestre. — (A keszthelyi akadémia uj igazgatója) A keszthelyi gazdasági akadémia igazgatójává Hauscr János dr. debre. cenl gazdasági akadémiai tan írt nevezte ki u földművelésügyi miniszter. Az uj igazgató a keszthelyi akadémia hallgatója volt és már teljesített szolgálatot az akadémián. Kinevezése nagy örömet keltett az akadémia tanári ka. róban és Keszthely egész társadalmában. — (Protestáns istentisztelet) Holnap, Sz<nl István ünnepén délelőtt 10 órai kezdettel közös protes-táns istentisztelet lesz a nagykanizsai református templomban. Vasárnap délelölt 9 órakor a törvényház átadása alkalmából közös jprolestáns hálaadó áhítat lesz az evangélikus templomban. Utána a külön istentiszteleteketi 10 órakor tartják mindkét templomban. — (Zarándoklat Bucsuszent-lászlóra) Mint minden évben, az idén is indul a kanizsai katolikusság nagyzarándoklata Bucsuszcntlászlón, Zala ösi kegyhelyére P. Czirfusz Viktória plébános vezetése mellett. A különvonat már biztosítva van a MAV nál. Tekintetei p résztvevők várhat.) nagy számára, szíveskedj.\'nek a katolikus hivők minél előbb jelentkezni az egy. házközségi irodában vagy a plébánián. (0 — Női ruha outályunk szenzációs olcsó árairól az egész város beszél. Schtltz Áruház. — (Városi közgyűlés) A kanizsai nagy napok, a miniszter, járás és egyéb fontos elintézni valók arra késztették a város vezetőségét, hogy az e hétre tervezett városi közgyűlést a íolyó hó utolsó nupjaira halassza. Az eddigiek szerint u köz- gyűlést még ebbeu a hónapban meg-tartják. - Ab wháskSuági Irodában is kaphatók a kulturház-alap egy-pengős sorsjegyei. — (Halálozások) Régi patrícius család közismert tagja tért meg szerdán este nyugovóra az édes anyaröldbe mélységes .gyászt ós bánatot Hagyva hátra hozzátartozói és rokonai körében. Grünhut Henrik, né, aki látogatóban Wienbcn tartózkodott, amikor már hazatérni készült övéi közé, váratlanul és hirtelen el. hunyt, a megboldogultban a nagy. kanizsai Rosinfeld és báró (iuttmann családok tagjai szeretett rokonukat gyászolják. Tekintettet az idegenben történt haláleset miatt, temetéséről egyelőre még nem történt intézkedés. Hosszú és kinos szenvedés után hah meg Budapesten Pollák M. EmUné született Biba Margit, egykori nagykanizsai ismert kereskedő és exportőr neje. Tegnap temették el na^y részvét mellett Budapesten. — Intézeti kelengyikhex sötétkék sevlotte anyagok, csíkos vásznak minden minőségben kaphatók SehUtznél. — (Meghalt a szepetnekl jegyző) Dr. Lukács János szcpclncki kör. jegyzőt sokin ismerték Nagykanizsán is. Rokonszenves, mozgékony, szorgal. ntas fiatalember volt jnemrégen nősült, pécsi leányi vett feleségül. a fiatal pár a nyári szabadságot Pécsett töl. lőtte. Lukács ezalatt tüdőgyulladást kapott és meghall. Temetése holnap, pénteken lesz és azon a községe is képviselteti magát. a tragikus korai haláleset széles körben kelteit őszinte, mély részvétet. — (Az Ipartestület felhívása) Az országos iparos kongresszussal kapcsolatos 50 százalékos kedvezményes vasúti utazáshoz szükséges iga. rolványokat megkaptuk és az Ijvar-testület hivatali helyiségében délelőtt fél 9-től l-ig és délután 3-tól iól 0-ig 1 pengő dij lefizetése ellenében átvehetők. A kedvezményes utazást 1937. augusztus 20-ának 0 órájától 29-ének 12 órájáig kelt megkezdeni és 1937. auguszius 28 nak 12 órájától szeptember hó l-nek 24 órájáig befejezni. Az igazolványok a visszautazásait az ipartestületnél lebélyegzendők, kü^ lönben azok érvényüket vesztik. Elnökség. (:) — (17 éves leány: lugkö) Ma délelőtt egy 17 éves, tehát fiatalkorú, nagykanizsai leányt lugkőinér-gezéssel a kórházba szállítottak a József főherceg ut egyik házából. Az esetet jelen lelték a rendőrségnek, a mely kutatja, hogy öngyilkosság v«gy Vigyázatlanság történt-e. — Saját órdokébou ób örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a KofwUia Botorámhás taü ■ibotor-klál-Uti*át megtekinti, vételkényszer nélkül. — (A plébános lelkigyakorlatokat tart Sopronban) P. CzirfusZ Viktorin plébános-ház-főnők Sopronl>a utazott, a|»ol a sal-vatóriánus apácáknál hölgyek részére tart többnapos lelkigyakorlatokat. — (A festőiparosok uj elnökséget választottak) A nagykanizsai Ipartestület festőipari szakosztályának tagjai bizalmatlansági indítványt nyújtottak bp a testülethez jelenlegi szakosflályi elnökségük ellen, ugy hogy Samu Ijbl-jos testületi elnök összehívta szakosztályt, Telolvasla a bizalmatlansági indítványt, majd uj választást rendelt cl. Az uj választásból óriási többséggel Németh József festő és máíoló került ki, alelnök lett Szakasits Károly és Fllszár János. A többi tisztségekre üjból a régiek kerültek. — Olc.ón és jól Schützéknél vásárolhatunk. — (Egy diák két ujját levágta a körfűrész) Tegnap történ!, hogy a szabadságát a Balaton mellett töltő Szabó Kálmán nagykanizsai postafőtlut 22 éves magántanuló diáklia egyik barátját ment meglátogatni, aki uz Arany János utca 8. szám a\'.atti fatelepen vun. A fiatul Szabó Kálmán barátjával megnézegette a fatelepet és odament u fürészhez ls, ahol épen dolgoztak és nézte a fürész munkáját. Eközben közelebb ment a zakatoló fűrészhez és kezével ls közelített liozzá. A fűrész a diák kezét elkapta és középső két ujját lemetszette. Nyomban leállították a fűrészt és bekötözték a vérző fiatalember sebét majd telefonáltak a mentőknek, akik ifjú Szabó Kálmánt beszállították a kórház stbészcü osztályára. Senkit felelősség nem terhei a baleset miatt. — Kevotobb rabit kell eslnáltatn1, ha a szövet szinjjyapju-ból készüli, mert az évekig tArt és mindig szép. Csak a szóvet csinilója fudja garantálni, hogy a szövetben csak természetes szingyapju van. A magyar uricsaládok részére évek óta szállítja angolosan gyártott kiváló szöveteit közvetlenül, ruhánként Is elsőkéiből a Trunkhahn Posztógyár, Budapest, XI., Lenke ut 117. Még ma kérje a szövetminták köllség-és kötelezi ttségmentcs elküldését. Nem fog csalódni, hanem évekre szóló megtakarítást ér cf. A kollekcióban rengeteg I ismerést is olvasliat. — Katolikusok 1 Mindenkinek kötelessége egy pengős egyházközségi kultur ház-sors jegyet venni I \\ Nép Mozgó. Csak egy nap: péntektn A francia filmgyártás remekel Főszereplője a francia „Csortos", Harr, Baiar A milliomos Szellemesség, humor, kacagás! Fénye* fclséró mdsorl_ Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor Csak 20, 40, 60 filléres helyánkkall Városi Mozgó. Még csak ma csmflrtBkOn I A béoal humor és kadélyaaaég latejal Bécsi karnevál Ernst Marlschka bájos szövege, Róbert Stolz fülbemászó muzsikája. Fényaa kiaérB mQaor éa Magyar Híradó. Előadások kezdete mindkét nspon 5, 7 és 9 érakor. »* S Arai alftadéaok flll*r«a halyárahkal I ZALAI KÖZLÖNY 1987 gugp»itu» 20 — (Szaporaság- rekord) Braun Ödön kaposvári lakosnak egy hároméves yorkshirci anyagöbéje mér kétizben 21—21 malaccal örvendeztette meg gazdáját^ most pedig c hó 15 én való ujabb m«lacoz.lsakor még az tíldigi rekordteljcsitményoin Is tulmenl, amennyiben 24 kis malackát hozott a világra. Az újszülöttek közül a hatalmas anyaállat hatot agyonnyomott és csak 18 maradt életben, amelyek közül 12 kerül felnevelésre. — Butorklállltásanbat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstein bútoráruház. — (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. — Hádauxonyok t Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a Dr. Oetker-féle világhírű fényképes recoptkönyvet, melyet bárkinek Ingyen megküld a gyár: Dr. Oetker A. Budapest, VIII. Contl-utca 25. APRÓHIRDETÉSEK RpröttlrM*. dl). ..Itrr.p «> Onn.pn.p 10 liólfl BO llll.r, minden további 0 lllllr, hélkOm.p 10 Uólg 60 (Illír, mlnd.n lovibbl nó 4 tlllér. Hifiin vssárnsp kényelmei autóval olcsón utazhat. E16|egyzés Kautmann Manó náL Títeloo 2 22. 1953 Szépen kutoroxatt azoba fürdőszoba hasmálstlsl azonnal kiadó Rozgonyl-utca 19. ________ I rubit vessek eladok, hl- váira házhoz megyek. Márkua, Király, utca 31. _2213 Adómentes sarokház Untatnak Igen alkalmas, olcsón elsdó. Horváth Sugárút ál 2404 Saját termésű elsőrendű kerecsenyt asz-tall lebár kar llletenként P ■ .eo-én Bőhm Józsct bortermelónél, Csengerv-ut 19. 2473 MARGIT FÜRDŐ Cflcngery-ut 19. ■átratay kidlUrdík Tjahsaam.ágáa r Nyitva minden nap. 1 é kétszobs-konyhás Iskás 101 b letlékhelyiséggel. űrszág-ui 15. 2444 10 000 drb. használt lall Teleki-u. 4. MKakaJárata szoba teljes ellátás-ssl egy vsgy két ui részére ktsdó Csen-gery-nt 21. 24J2 Keveset basznáit fekete halUkaoal eladd. Telekt u. 6. Kiadja a laptulajdonos Közgszdssági Rt. autenberg Nyomda és Délzslsl Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: ZaUl Károt, Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. szám. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18.625/1937. ~ Tárgy: Harcszerű lövészet. Hirdetmény. A helyőrség csapata! folyó évi augusztus hó 23-án reggel 7 órától esle 11 óráig és augusztus 24-én reggel 7 órától este 6 óráig a harcszerű lOléren lőgyakorlatot tartanak. E két naporr a Nagykanizsai—Sze-petnek közti müut is lezárásra kérdi s igy e napokon Szepetnekről Nagykanizsára és viszont, csak Sormáson át lehet közlekedni A lőtéren és a lezárt területen tartózkodni tilos. Nagykanizsa, 1937. augusztus 16. Polgármester. ÜEBUDRBB A szovjet-követség épületéből fényjelebet adtak le a kínaiaknak Toklo, augusztus 19 (Lapzártakor érkezett) Csütörtök reggel a kinni csapatok tiz tank-kocsival behatoltak francia engedményes területre, az amerikai csapatok azonban visszaverték őket. A kínaiak a hajnali órákban erősen kezdtek támadni, elkeseredett harcok folytak, azonban a japánok visszaverték támadásaikat. Röggel japán tengerészrepülök bombázták a hidat. A Tacsangcsen felé vezető vona\'on kínai csapatok harcba bocsátkoztak a japánokkal A sanghai nemzetközi telepen éhező kinai tömeg megostromolta az élelmiszerüzleteket. Sanghai japán főkonzulja erélyesen tiltakozott a szovjet főkonzulá-tuson, hogy a szovjet épületéből fényjeleket adjanak a kínai csapatoknak. BE VAN BIZTOSÍTVA I 1 Mert 2 évi javítási Jótállási kap minden egyes HAMBURG Iskola-kazetták a legnagyobb választékban Fióküzlet Nagykanizsa, Horthy M.-ut 4. Főtlzlet PÉCS Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai Ierakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növény védelmlize-rek, gép, zsák, atb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. {A bíróság mellett.) Telelőn: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. Ismét kapható férfi kötött sport! n g 2.50 Brónyai Divatház Horthy M.-ut 1. Női-, férfi- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Ponyva Kazalponyva — Oépponyva Repceponyva — Kocsiponyva Gabonazgák — Kévekötő Manllla — Gazdasági kötéláru HÍ"ChJ\'J*EaÖ é* ponyva-kBIcaBnzés Naptárt Augusztue 20. péntek. Horn. kat. Szt István klr. Protestáns István klr. izraol. Elul hó 13. — Augusztus 20. szombat Rom. kat. S. Franciska. i\'roL Sámuel. Izr. Elul hó 14. Időprognózla: Élénk északi légáramlás, [öltig keleten zivatar, a hö alig változik. Gyógyszertári éjjelt szolgálat e hó 3t-lR a .Foketo sas" gyógyszertár és a klskanlzaal gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 8 órától este 6 óráig (hóttó, szerda, péntek délután kedden egész aap nőknek). A nagykanizsai klr. Járásbíróság mint telekkOnyvt hatóságtól. 8903/1937. tk. szám. Árverési.hirdetmény és árverési feltételek Özv. Hegedül Györgyné és társai vég rehajlatónak Rltecz litván vhajtáit szen-vedó ellen 173 P 33 1 tóke éa Jár ereJ«lK Indított végrehajtási ügyében a tkvl ható íág Böczögő Kálmán zalakaroil lakos uló-alánisls következtében az 1908: XLt. L-c. 27. D-i értelmében ujabb árveréit rendel el 173 P 33 f lökeköveteléa és Jár. erejéig indított tőkekövetelés és Járulékainak behajtása végett, a nagykanizsai kir. Járás -bíróság területén levő, Zalakaroa községben fekvő a a zalakaroil 5S4 szlivben 1158 hrsz. a. foglslt rét Ingatlanrs 600 P kikiáltási árbsn. A telekkönyvi hslóság az árverésnek Zalakaroa községházánál megtarláiára 1937. évi szeptember hö 3-lk napjának d. u. 3 óráját Mzl kl és az árverési tel-tételeket a közetkerókben állapllja mtg: 1. Az árverés alá eső Ingatlant a kl kiállási árnál slscsonyabb árnál eladni nem lehet. 2 Az ntőajánlat akkor ls köteteié, ba az ajánlattevő az árverémél meg nem lelent. 3. Ha az árvetéaen az utóajánlatnál nagyobb Ígéretet nem telinek, az Ingatlant az ajánlattevő által megvettnek kell tekinteni. 4. As u|abb árveréa költségeit s vevő sz ígért vételáron felül köteles Illetni (1908 :XLI. t.-c. 27. §.). 5. Az árverelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár I<W»-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-í. 42. §-ában rneg-határozott árfolyammal számított óvsdék-képes értékpapírosban s kiküldöttnél le tenni, vagy s bánatpénznek előleges bírót letétbe helyezéséről kiállított letéd elismervényt a kiküldöttnek átadni és ss árverési fellételeket aláírni. (1881 iLX. t.-c 147., 160, 170. §§,; 1908 : XLI. L-e. 21. §) 6. Az, akt az Ingatlanért a klklálláat árnál maganbb Ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban n kikiáltást ár ssázsléks szerint megállapítod bánslpénzt ss áttals Ígért ár ugysnannyl szá zalékílg klegésailenl. Ha ennek a kölele zettiégének eleget nem teáz, ígérete li-gyetmen kívül marad és ss árverésben, melyet hsladéktalanul tolylatni kell, részi nem vehet. 7. A vevő köleles s vételárai az árverés napjától Járó to/o-os kamalávil együtt s nsgykanlzssl m. kir. sdóhlvatil, mint blrél letéthtvstalnál három egyenlő részletben leflzelal, mégpedig az első részletet IS nap alatt, a másodikat 30 nap alatt, a harmadikat 45 nap alatt sz árverés Jogerőre emelkedésétől saámltva A bánsl-pénz ss utolsó réisletbe log besiámltulnl (l881:t.X. t.-c. 147. §. I pont, 150. §.). 8. A vevő kötelea az Ingatlant terhelő é« az árverés nspjál követöleg esedékes sdó-kst és sz átruházási Illetéket, vslsmlnt iz elárverezett Ingatlant a lenuálló törvények szerint telhető isőlődézsms-. úrbéri- és más hsionló természetű váltságot, s birtokrendezési költségi áruiékokat, úgyszintén s vlssiabályozási tsrtozásnak aa árveréi napja után esedékea részleteit s vátelárbd betudás nélkül viselni (1891 : LX. 1. C 184 §). 9 Ha vevő sz árverést feltételek nek a kitűzött Időben eleget nem tesi, a bánstpénst elveszd, s bánatpéns letétele alól felmentett árvereló pedig a telekkönyvi hatóság kihívásának kézhezvételéit! síi mltott 8 nap alatt a bánatpénznek meg-lelelö összeget bírót letétbe helyezni kö teles (1918 r XLI. t-e. 21.50 és az érdekelt lelek bármelyikének kérelmére a telek-könyvi hatóiág ujabb árverést rendel (1881 : LX. t.-c. 185. §.). Az árverési leltételek a hlvslslos órák alstt s telekkönyvi hstóságnál (Törvényház) és Zalsksros község elöljáróságánál tekinthetők meg (1881. LX. te. 147. 1. g pont). Nagykanizsa, 1937. évi Juliul hó 23-án. Dr. Bentzlk ak. klr. Járásblró. A kiadmány hiteléül: Kiss s. k. IrodilUit. Mam- » tsstaialfcniK II lt»*itrr| FTi-aj- <i- LagktsáiS YéUata UtapmMadáJátis. Kackaalwia [Máslis Bilats. Zalai lárolt,\' 77b Évfolyam 189. szint Nigykanixw, 1937. augusztus 22. vasárnap Ara 12 "»• ZALAI KÖZLÖNY hHköuup dílutáu POLITIKAI M A f I L A F Felelős szerkeszti: Barbarits Lajos Klóilietétl ára: egr hóra 1 peogO 40 HW SitrköiUWti é. küdóhhiUll teldo«. 7& i A kanizsai törvényház avatására (1)1) Tizenkét hosszú esztendő mult el azóta, hogy Nagykanizsa utoljára minisztert fogadott falui között. Akkor boldogult Klebclslxirg Kunó volt a -Város vendége. Az ö nagy álmokkal tele lelke kinyílott, a mikor látta ennek az akkor még nagyin szomorú végvárosnak magára, hagyatottságát és még itt, a Korona éttermében tollba mondta a Zalai Közlöny számára akkor született elképzelését arró\', hogv mit fog itt építtetni ö, aki a magyar vidéket nem csak szavakkal és tervezetek\' kel, hanem halhatatlan alkotásokkal kapcsolta bele a magyar művelődésbe. A viszonyoknak hamarosan bekövetkezett változása és K\'ebels-berg korai halála után maradt minden a régiben, Nagykanizsa még csendesebb, még szomorúbb lett és nem volt senki, aki nehéz esztendeiben segitő kezet nyújtott volnu feléje. Mégis, amint a világ nagy válságának ólmos felhőzetén az első ros támadt, Nagykanizsa a magyar földnek ez az ős-erős városa az elsők közt állt talpra, hogv a legelső résen át teleszívja friss levegőül u tüdejét. A leányzó nem halt meg, I magáraébredt és ma, tízenkét év \' után először megint minisztert fogad. De ma már nem az élet hunyó parazsát kell szítani országló nagyurak ünneplésével, hanem a való-ságbj szökött sok évtizedes álom örömét kell velük meg>sztani. Akkor is lobogódisz fogadta a minisztert, de mennyivel másként virítanak a szent szinek ma a kanizsai utcasorokon I Akkor fáradtan, busán hirdették a zászlók, hogy elfelejtett magyarok é\'nek itt a végen. Ma a diadalmas életerő jelvényei a kanizsai lobogók. Akkor a hajótöröttek SOS-kiáltása volt a zászló a házaink ormán, ma a romok eltakarítása után megindult uj vérkeringés lenaüiete röpítette őket a magasba. Nagykanizsa ujjá született ez a\'alt a tizenkét esztendő alatt. Ujjá terem lette a városban rejlő, a magvar történeleminél egyidős hlvatottság, a mindig saját lábán járó po\'gársá-ginak hangva-szorgal na, áldozatos Mvánkozása a fejlődés fc\'é. És ujjá teremtette a városvezetők céltudatos, fáradságot nem ismerő, a város érdekeiért teljes odaadással folytatott munkája, amely a város heiyzeli udottságait és polgárainak lelkületét szerencsés kézzel fogla fogója nem volt ennek a vártának. Aztán jöttek évek, egyszer csak volt és van Nagykanizsának is föispán-jn, van Nagykanizsának Ls képviselője, újra fogadhat miniszter} is ez a város és érezhet újra hálát pártfogók iránt, akik sok ügyében-bajn-ban mellette állnak, qem csak ünnepi szónoklatokkal, hanem nagy-és komoly tettekkel. A váio>, amely hosszú időkig mostoha gyermeke volt a felső kegyeknek, ujr-a érezheti magán a fejlődés csiráit me engető gondoskodást. A legmagasabb tényezőknek őszinte szándékú és nem csak politikai számításból született, nem csuk alka\'omszerü és hamar hervadó, hanem alkotó erejű fl^Yc\'-mét köszöni ez a város a mai ünnepin;! azoknak, akiktől ez reá sugárzik és azoknak, akik a várost segítő jóakarat megszerzésében, ébrentartásában és gyümölcsözletése-ben fáradhatatlanok. A gyönyörű kanizsai törvényház avatása nem csak egy hatalmas középület átadásának ünne|>e, hanem bkikréta ünnepélye annak az * uj korszaknak, amely a háborús lerongyol tságból s u még korábbi elhanyago tságból kiemelkedő Nagykanizsát már eddig Ls a modern vidéki városi életformáknak meg« felelően felöltöztette. A középitke-zések és városrendezés terén azon-ban tele van ez a város réwzben már készülő, részben a megvalósulás reményével kecsegtető t >vábbi munkával és tervekkel. A törvényház csak az első állomás volt, a kenyeret adó munkán kivül azzal a jelentőséggel is, h;>gy a leépítések korszaka elmúlt Nagykanizsa felől : - nem fenyegeti többé ezt a városír az évtizede kisértő veszedelem, a törvényszékének áthelyezése. i I Amikor ma Nagykanizsa , isten áldását esdi legszebb palotájának megnyílt kapuira, az ubban folyó munkára, mindazokra, akiknek munkájából, gondoskodásából, áldozatából felépült, ugyanakkor a hála és öröm szavai mellé csatlw kőzzék az imádság ls, hogy engedje az Bg békességben, a város polgárainak és a magyar hazának javára szolgálni az uj törvényházat és adja meg ennek a sokat szenvedeti, sok áldozattal bevetett földnek, hogy benne a fejlődés csirái tovább teremjenek és mindig k\'gyenek gondos vezetők és úttörő pártfogók, u kik ennek a jóra érdemes és többre hivatott városnak sorsát a trianoni kereszt szomorú árnyékaiból kiemelni segítenek. ban. a városfejlesztés szolgálaté- Az újjászületés iramában kétségtelenül nagy része van, legalább is ! \'ehetőségek magnyitásával, az ál-^ánoson javuló vi\'ághelyzetnek.-™>gy azonban ezekből a lehetőségekből nemzedékekne szóló ered-"Jtnyek hőttek ebben ti vár<>sbant J^B mta(fc^ekje!őtt NngyWanizs^ hapotnányos magárahagyatottságá-nal( kellett megváltoznia. Hiszen Psak a közelmúlt évtizedekben Ls idők multak el, amíg se fő-iSPánja, se képviselője, senki párt- MUSSOLINI: A német és olasz kormány között teljes az összhang „Elérkezik az ideje, hogy „a genfi anyakönyvi hivatal" egy halálesetet fog bejegyezni" jávai \'Jó viszonyt akar fo\'ytalni és ezen munkálkodni. Együtt akar működni m\'-nedn európai probléma megoldásán. A Népszövetség részéről nem kérnek elismerést, u genfi anyakönyvi hlvatulban beírják a születendőket, de azt hiszi, hogy elérkezik az idő egy halá\'eset bejegyzésére is (Abesszínia I) Ne tegyenek különbséget az államok között. Berlin és Róma kormánya között te- Palermo, augusztus 21 Paierníó főterén Musso\'ini mUHiZ-tere.nök elmondotta várt n^gy beszédét. A külpo\'itikal kérdésekre kitérve, leszögezte, hogy Ausztria és Magyarország kapco\'atait mindinkább erősebben alátámasztják a római szerződések, amelyek nagy<*i hatásaiknak bizonyultak. Általános békepropagandát akar folytat-tatni. Olaszország minden szomszéd- vékeny összhang áll fenn. Vonat-natkozlk ez a spanyol kérdésre is. Nem türjük a Földközi tengeren a bolsevlzmusnuk bárminemű megnyilvánulását is. Budapest, augusztus \'21 A Duce beszédét ugy a német, mint az angol sajtó rokonszenvvel fogadta. legnagyobb Franoo csapatai 27 kilométerre Santander előtt állanak Burgos, augusztus 21 A spanyol nemzeti csa|>atok tovább folytatják győzedelmes előre-nyomulásukat. A lakosság mindenütt örömujjongással fogadja a felszuba-ditó Franco-csapatokut. A vörösök támadásai az aragóniai fronton és Oviedoná« - hogy feltartóztassák a nemzetiek eiőnyomulását Santander ellen - eredménytelenül omlott össze. Az utolsó harcok során u nemzetieknek sikerült 12.000 foglyot ejteniük. Dacára az állandó harcoknak, a nemzetiek már csak 27 kilométerre állanak Santandertől. A francia belügyminisztérium kiutasító végzést kézbesített a Franco kormány biarritzi képviselőjének ói Alf<»riz király volt udvari marsall-jának, aki hónapok óta szintén Binrritzban tartózkodott. A két kiutasított személyiségnek hamdéktalanul ei;kell hagynia Fran-ciaország területéi A jobboldali lapok attól tartanak, hogy a Franco kormány ellcnnendszubályoknt foganatosít és kiutasítja a nemzeti Spu-nvoiorsz\'áK Jerü\'etéről az i\'t működő francia konzulokat és mérnököket. Annyi bizonyos, hogy a santander! francia konzul visszatért Franciaországba, mert ugy látja, hogy Santander sorsa megpecsételődött. Sanghai frontján változatlan hevességgel folyik a harc A japánok bombazáport zúdítottak Kalgan városára — Nanklngban forradalom tört kl — Olasz-japán front a bolsevizmus ellen Tokio, augusztus 21 Japán repülök bombazáport zúdítottak Kál-gan városára és elpusztították a kaszárnyákat, a templomokat és a város számos épületeit. Sanghai frontján változatlan hevességgel folyik a harc a japán és kinai sereg között. í | . Páris, augusztus 21 A párisi japán nagykövetséghez Nankingbói érkezett érlesü\'é*ek szerint - amelyeket más hatalmak minkjngi konzulátusai Ls megerősítenek — Nankingban Jorradfcüorri tön ki, amelynek .következményei állítólag igen komolyak., . Róma, augusztus 21 Napról-napra szaporodnak a jelel annak, hogy Olaszország és Japán között barátság szálai szövöd-nek, aminek fokozott jelentősége van ma, a távolkeleti fegyviercs bo-ny<KÍaiom \'és a spanyolországi viszály napjaiban. A, két esemény kö- ZALAI KÖZLÖNY zött egyébként úgyszólván fó\'hlvata-losan vontak párhuzamot abban u cikkben, amelyet Gayda a Glomale d\'Italiaban most jelentetett meg s amelyben azt irta, hogy Kínában ép ugy, mint Spanyolországban azok bomlasztó erők működnek, amelyek ellen az európai elvi Izációnak kötelessége fellépni. * * \' I)o Stefani volt olasz pénzügyminiszter, a kínai kormány pénzügyi tanácsadója befejezte nankingi tevékenysé. gét és hajóra szállt Olaszország .Jelé. Mindezcnkózl>cn i>edig Olaszország, bati egymástérik a fényes ünnepségek azoknak a japán luidih\'ajóknak a tiszteletére, amelyek néhány nap óta a nápolyi kikötől>en horgonyoznak. A japán zászlóshajó parancsnoka, Coga ellentengernagy \'kihallgatáson Jelent meg az olasz királynál. A Japán főkonzul erélyes jegyzéket intézett a szovjetkormányhoz kormánya nevében ^yert szovjetorosz részről beavatkoztak a sunghái hadmű-veleteklie. A tlllakozó Jegyzék szerint a szovjetorosz konzulátus tetőzetéről fényjelekkel hozták a k\'nal csapatok parancsnokságának tudomására a ,a-pán hadmozdulatokat. A gyomorfájás és gyomornyo-ntás, rossz emésztés és fehér nyelvlepedék, halvány arcszín és kedvetlenség igen sok esetben hamarosan megszűnik, ha bélmükfl-désünket reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizzel rendbe hozzuk. — Az orvosok ajánlják. A kormányzó állapota Budapest Augusztus 21 Horthy Miklós kormányzó gyógyulási folyamatát tegnap délután fellé. |>ett torokgyulladás zavarta mog.\'Az orvosi Jelenlés szerint a hő este 39.1 fokra emelkedett, mindazonáltal az éjszakát nyugodtan töltötte. A mai hőmérséklet 37.3, érverés 04, közér-zete kielégítő. Nagy földrengés Manlllában Washington, uugusztus 21 Manillában és környékén heves földrengés pusztított. S£5mos épület om-k)tt össze. A városban mindenütt óriási pánik uralkodik. A lakosság nem mer a házakban tartózkodni és a szabadiul vonul. A földrengés ép akkor állott l>e, amikor a Sanghaiból menekült amerikaiak érkeztek ide. A gabonaértékesítés kérdése Buda|>est, augusztus 21 r Ma délelőtt értekezlet volt Rőder hon védelmi miniszter miniszterelnök-helyettes ílnöklelc alaij( amelyen a gaixjnaértékesités kérdéséi tárgyalták. Windsor hercege Magyarországon vadászik Budapest, augusztus 21 Bedeuax mérnök IUida|>estrc érkezett, iiogy Windsor hercege résziére megfelelő vadászterületet béreljen. A Kereszténypárt minden kerületben jelöltet állit Budapest, auguszius 21\' A Keresztény Párt tegnapi érte-: kezkítén egyhangúlag elhatározta, hogy minden kerületben jelöltet állit. , | , A nagykanizsai számvevőség és a számvevőségek államosítása Hemmert Károly főszámvevő nyilatkozata A közvéleményt sokat foglalkoztatja az ulóbbi idől>en a városok számvevősége,nek államosítása. A Magyal* Városok Szövet éginek Mohácsra összehívott illése is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az államosítás ügye befejezett dolognak tekinthető és az uj rendszerre való áttérés már 1938 január elsejével ó\'et-be lép. Az államosítás a, belső adminisztrációt, a slátusvisz-tiyt. az ügykezelés trendszerét \'ényegesín meg fogja változtatni és a je\'ek szerint valószínűleg a városok és az állam között meglehetősen bonyolult helyzetei fog tei\'emleni. A hirek szerint az állam csak a fiatalabb tisztviselőket kivánju átvenni, a magasabb szolgá\'nti idővel rendelkező számvevőségi tisztvisc\'ő-ket ellenben az államosításkor a városoknak nyugdíjazniuk kell. Ez ujabb érzékeny terhet jelentene a városok részére ós a Magyar Váro- sok Szövetsége fő\'eg ezzel a kérdéssel kíván fog\'alkozaii. Kérdést intéztünk ebben az ügyben Hemmert Károlyhoz, Nagykanizsa város főszámvevpjéhcz, aki kijelentette : Az államosítás kérdésében még semmit sem lehet tudni. Mindösszo arr.ivi a tény, hogy a javaslatot be-nyujtották a Házb;in, a különböző bizottságok letárgvalták és a javaslat őszkor a plénum elé kerül. Korai lenne tehát még erről a kérdésről baszé\'ni. Egváltalsüi semmit sem lehet tudni, hogy ml lesz, hogy lesz. Mi változatlanul végezzük munkánkat, teljesiljük kövességünket és vájuk a felsőbb utasításokat. Két év elölt felterjesztettük már a személyi listát, felsőbb megkeresésre. Ml minden pillanatban készek "vagyunk és teljesítjük u k ipoll parancsokat.. . i i Amerikai, német és magyar tudósok megkezdték a Letenye-vidéki malária-fészek tanulmányozását A malária hatató mozgólaboratórium utfa Budapesttől Hévízig Az előkelő maláriakutató tudós tárras-^g megérkezett Zala megyébe. Mr. Hacket és Mr. Tavbr, amerikai tudósok, u Rockefeller Intézet európai, il\'etve magyarországi megbízottjai, prof. Mariini Hamburgból, Tomcsik József min. tanácsos, egyet, tanár, az Ország® Közegészségügyi Intézet igazgatója, Mukara György dr. osztályvezető, Lőrinc Ferenc dr. szegedi egyetemi tanáréi Mr. Hackct asszisztense a nagykanizsai pálya* udvaron találkoztak. A külföldi tudósok már korábban elindultak Budapestről és a Ye\'eneel tó kör-n\\ ékén folytattak kutatásokat. Fö\'d-váron pihentek meg, majd a gyűjtött anyagot itt fel Is dolgozták. Két autón utaznak, egyiken leljes mozgó laboi^itórium! felszerelés van, igy a helyszínen lefolytathatják a legalaposabb vizsgálatot. Nagykanizsán, a vasútállomáson csatlakoztak az amerikaiakhoz a budapesti orvosok, valamint Kontra László dr. kir. tiszti főorvos és az amerikai autókon Letenvére mentek. Gróf Andrássy Imre kastélyában már várta -Őket vitéz Te\'ekl Béla gróf főispán. Ebéd után meglátogatták a most fe\'állitott mulária. kutató áj\'omásl, amelyei Mihályi Ferenc dr., a Közegészségügyi Intézethez beosztott o. vos rendezett be és szerelt fel Máté Mihály dr. tiszü orvos segítségével az Andrássy gróf által rendelkezésre bocsátott helyiségekben. Mr. Hacket nagy tetszéssel szemlélte a berendezést. Kijelentette, hogy az olaszországi kutatóállomásokat sokkal egyszerűbb keretek közt létesítették, mégis Intézeti kelengyék, sötétkék seviotok formaruhákra, dus választékban Singernél. 1*37. augusztus 22. nagy eredményeket értek ol. Nagy a reménye, hogy a letenyel állom/is sikeresen meg fog felelni feladató nak.( i | | A legköze\'ebbi teendők megbeszé lése után a tudós társaság e\'indult Mura mentén a Tornyiszentmikló feié cső községek határaira szem" tartani.- A szemle közelebbi célja az itt élő összes szunyogfajlókat megállapítani, előfordulási körül ményeiket (melyikből mennyi V; s hnh felmérni. Prof. Martini, hamburgi tanár, mint kiválózro\'ó gus van jelen ezieknél a munkálatok nál. ( Tegnap Zalaegerszegen keresztül nz alispánnál tett látogatás utón, Za Iaszentgrótra utazlak a tudósok. Le hetséges, hogy onnét lemennek Hé vizre is. „ A zalai malária-probléma egyszerűbb, mint az északmagyarországi" A zalai tanulmányut végén Mar tini hamburgi egyetemi tanár ugy nyilatkozott, hogy az északmagyar országi maláriás vidéken a problé ma bonyolultabb, mint Zalában, niert ott több a cigány és nem csak egyfajta maláriás megbetegedések varrnak. A délzalal mai ária probléma egyszerűbb, de vannak njhéz ségek itt is. Mindamellett megvan a remény, hogy a probléma megold ható és a \'betegség szanálható. Kii lönösen várható ez a must felállított malária állomástól. A zalaszentgróti maláriás probléma a már megtett intézkedésekkel tei}eren megoldottnak tekinthető. Vasárnap BUDAPEST L 9.30 Hírek. — 10 Református isten tisztelet, — 11 Egyházi ének és szentbeszéd. A szentItcszédet dr. P. Hajnal András mondja. — 12.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 12.30 Az operaházi zenekar. — 13.20 Megemlékezés Nemzeti Szinház megnyitásának 100. évfordulóján. — 14 Hanglemezek. -15 Kovács Miklós előadása. - 15.50 Bodrics Béla cigányzenekara. — 10.50 Hexa Dezső előadása. — 17.20 Állástalan /.cnészek Szimfonikus Zenekara. — 18.30 Földi Mihály elbeszélése. -19 A rádió szalonzenekara. — 2) Sporteredmények. — 20.10 «pcon <" ernyő, nincsen kas.» Vígjáték három felvonásban. — 21.30 Hirek, s|»rt. eredmények. — 22 Commcnsoli Mária zongorázik. — 22.30 Magyari Iini« cigányzenekara. — 23./5 Angyal Árpád jazz-zenekara. — 00.05 Hírek. BUDAPEST II. 11.15 Bohrandt I,ajos és NVeidingfr ííde szalonzenekara. — 15. Hanglemezek. — 19 Dr. Abonyi István előadási. — 19.30 Dr. (lenihon István előadási — 20.10 Kovács Miklós énekel. 20.45 Hirek. — 21.05 Tándcmez újdonságok. BBCS. 11.45 Klasszikus wnc. - 13 Könnyű zene. — 15.40 Kamarazeno. — 1B.45 Könnyű- és tánczene. •— 18 Zaw5 mühelyi óra. — 19.30 Operett. -21.45 Müvészlemezck. — 22.30 Hegedű-játék. — 23.20 Tándemezek. Naptár i Augusztus 22. vasárnap. Ko» kat. Tlmót Protestáns Menyhért l» Elul hó 15. - Augusztus 23. hétfő. Bo» kat. Beultl Fülöp. Protestáns Farki* Izr. Elul hó 10. Gyógyszertári éjjeli szolgálal « * 3l-lg a „Fokete sas" gyógyszertár h 1 kiskaalzsal gyógyszertár. íjjl auguntui 22. ZALAI KÖZLÖNY A héten forgalomba KerŰlnek az Őszi Vásár ötvenszázalékos utazási igazolványai A uiagyar vidéki kisiparos társada-Ifln, talán még sohasem Várt eseményt oly általános érdeklődéssel, lUint a Hudapcstm szep(eml>cr 2-án (ritgnyiló öszi I,ak)>c rendezési és II ásatási Vásárral kapcsolatos Országos Kézművesipari Kiállítást. fisak természetes, hogy a magyar kéznuiv*siparosságnak ez a nagy oUmpiásza felkeltette a belföld és u külföld érdeklődését a legszélesebb körökben. Minthogy pedig a közönség Érdeklődése vevőt és jobb boldogulást jelel a kisiparosság szántóra, a rendezőség számos kedvezmény biztosításával meg kivánjta könnyíteni minkén érdeklődőnek a vásárra való nta-tist. A magyar l>clföldi közönség a legközelebbi napoktél kezdve forgalomba kerülő -utazási igazolványuk* atBpján ezutal 50 százalékos menettérti Jegykedvezményben részesül, a Klyct a Budapestre valö utazásra fusztus 30-tól szeptember 20-ig, a visszautazásra |>edig szeptember 2-től 23-ig lehet igényik- venni. Az utazási igazolványok, amelyek egyúttal belépőjegyül is szolgálnak, a lényegesen megnanyoblM)dott kedvezmény ellenérc változatlanul « tavalyi árakon kerülnek forgalomba, az ipartestületek, iparkamarák, menetjegyirodák, jegy-zóségek és az őszi Vásár tb. képviseletei utján. \' (:) Kina — Nagykanizsán Az egész világ lázas érdeklődéssel íorduul a távol Kelet felé. Az újságok izgalmas riportokban számolnak bo a felkelő nap országjárói. Nincs tehát aktuálisabb film, mint az 10Y ÉL KÍNA. Kit az izgalmas fihnet játszotta két hétig uz ország legnagyobb filmszínház;!, a Iloyal Apolló és két liétig az újjáépített 800 személyes (lorso-nioa. Kz u film leküzdi a kánikulát, a gazdasági válságot, mert az embereket érdekli, izgatja, lu»gy#n él Kina 100 millió embere, Erre ad választ Sven I led in munkatársa, aki ebben a film-óriásban leleplezi a kinal ópiumbarlangokat, u sárgák misztikus éleiét, egy rejtelmes ország rejtelmes fiainak szokásait, l>ékés családi otthonát és harci készülődéseit. A film keretében személyesen fellép I.í-Song, a rejtélyes varázsló, aki Kina évezredes és fantasztikus büvé-uctét fogja bemutatni. Az előadások folyó hó 24-én lesznek a Városi Mozgóban. \\DÓ Zápor! Nagy tüz pusztitott a nagyatádi pálmajori uradalomban Egy hét alatt kétszer gyulladtak ki az uradalom épületei Nagyatád, augusztus 21 Egy héttel ezelőlt a nagyatádi Pál majorban, Lelbach Keresztély örököseinek birtokán a sertéshizlalőban tüz ütött ki. Akkor sikerült a na-> gyobb veszedelemnek e\'.ejét venni Tegnap újra tüz támadt az uradalomban. Este 10 óra tájban kigyulladt a pálmajori mosókonyha, majd átcsapott a tüz a 70 méteres kukori* cagóréra. A lángok nappali fényt árasztottak messze környéken. Csak hamar talpon volt egész Nagyatád, mert félő volt, hogy a tüz átcsap n sertéshizlalda épületeire is. A félrevert harangok kongása közben a tűzoltók segítsége csakhanwr megérkezett a kivezényelt katonaság is. Több, mint egy órás megfeszített küzdelem után sikerült n hatalmas tüzet a továbbterjedésben megakadályozni. A kár nagy. A tüz okát még nem tudják. - Szabadnak jelzett sínpáron elszabadult teherkocsikba robant bele a finntel gyorsvonat A MAY szűkszavú hivatalos közleménye adta hírül a tegnapi lapok^ ban, hogy az 1022. sz. Gyékényes-fiumei goyrsvonatnak a kaposvári állomáson nekiszaladt egy tehieív vonat öt »megfutamodoll« kocsija, a gyorsvonat utasai közül 8 jelentéktelenül megsérült, a gyors 35 pen cet késett. | Mára megtudtuk a részieleket. A fiumei gyorsvonat menetrendszerű időben robogott Kaposvár felé A tüzérlaktanya mögötti kanyarodóban Kiss József mozdonyvezető még látta a szabad jelzést a sínpár melleit, de a kövelkezö pillanatban azt is látta, hogv a vonalon vasúti teherkocsik rohannak szembe a gyorsvonattal A mozdonyvezető fé- kezett, de az összeütközést elkerülni már nem lehetett. A tolatás közben megszaladt teherkocsik, mélyek szénnel vo\'iak megrakva, beleszaladtak a gvo s mozdonyába. Az első kocsi valósággal felszaladt a mozdonyra és azt alaposan összetörte. A Vbnat 79 utasa közt nagy pánik tört ki. Nyolc utas megsebesült, szerencsére egy vem súlyosan. A sebesültek mind pestiek. A teherkocsik közüi kettő összetörött. Azonnal összeállítottak egy máslis gyorsvonat! szerelvényt, amely az utasokat tovább vitte. Megállapították, hogv a budapesti személyvonat után volt kapcsolva a négy teher- és egy személykocsi. A személyvonatot az- Progn6*l«: Mérsékelt szél, több helyen zápor és zivatar, fö-\'•fl északon és nyugaton, a hő nyugaton osökken. A Moteorologlal Intézőt nagykanizsai "fctfigyelőállomása Jelend i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +W 4. ma reggel i +16 8 délben : +23 6 Cwpadék: 0-0 "" V»»-« mkt •gykiiktuJgl knHurklx- ""Jny.? Pária-Berlin-bécsi utómról megérkeztem. Különleges szép Kalapjaim és elegáns zsabólm mielőbbi szives megtekintésére fölkérem mélyen tisztelt hölgyeimet. HOFFMANN ANNY után, hogy az utasok kiszálltak, egy mellékvágányra\'tolatták, hogy Bza-bad pályát adhassanak a gyorsvonatnak, amely előbb indul kl Gyékényes felé, mint a személyvonat. i | Mielőtt a személyvonat hátrato-* látott volna, Tóth Lajos segédféke* ző anélkül, hogy erre utasítást kapott volna, az öt vagont lekapcsolta. Mikor a személyvonat megállt, e lekapcsolt vagonok tovább gurultak íi váltóház felé egyenesen a gyorsvonat! vágányra, igy történt, hogy a gyorsvonat belerohant a tehervagonokba. , A vonat elgázolt egy szekeret, egy halott, két életveszélyes sebesült Csütörtökön halálos vasul 1 szerencsétlenség történt a tapolcai repülő\' tér és Lesenoetomuj között a blllegei vasúti átjárónál. A 9 óra 51 perckor Ta|>oIcáról Ukkra Induló személyvonat be\'erohant egy szekérbe. A szekéren ülök nem hallották x jelzést és felhajtottak a pályatestre. A mozdonyvezető fékezett, de nem tudta megállítani teljesen a szerelvényt, amely valósággal ketté szelte a kocsit. Az utasok kirepültek a szekérből. Kázmér Teréz 37 éves lesencenémetfalul lakos a vonat kerekei alá került és azonnal megholt. Bódls Istvánné 40 éves lesenceto-majl lakos életveszélyes belső né-\' rüiéseket, Györffy Jenő 19 éves tapol cal mészáros tanuló pedig koponyaalap! törést éi belső sérüléseket szenvedett. i i » A sebesülteket a repülőtér főorvosa részesítette első segélyben, majd a repülök mentőautója beszállította őket a tapolcai kórházba. A csendőrség és a vasúti bizottság közösen Igyekszik megállapítani a felelősség kérdését. , | i í , II Magyar orvosok látogatása jugoszláviai gyógyfürdőkön Rogoska Slatina, Rlinski, Toplice és Dobrna jugoszláviai gyógyfürdők négy napra vendégül látják a |>écsi és szombathelyi kamarák területéről a magyar orvosokat. A rendelkezésre álló 125 helyet a jelentkezők najíy tömege már az efső napokban négyszeresen túljegyezte. Az utazás programja a következő: Indulás Murakereszturról 28-áp 11 óra 50-kor. Rrkezés Celjéro 15.15-kor. Itt a társaságból 65 autókkal Dobr-nara utazik, 60 pedig Rimski TopU-eere. A két csoport 29-én 15.45-kor Celjén találkozik, ahonnan együtt utaznak Roguskára, ahol -esto nagy bankett lesz ..melyen részt vesznek a jugoszláv orvoskomarák és egyetemek kiküldöttei, az egészségügyi hatóságok, sőt valószínük^ Kloffto belügyminiszter személyesen Is meg fog jelenni. Rogas kán 31-én délutánjáig marodnak. \' A rendezőség felkéri az utazáson résztvevőket, hogy személyazonossági igazolványaikat okvetlen hozzák n»-guklcal. v • 4 ZALAI KÖZLÖNV 1987. «ugMitu« 22. h Zala vármegye 1937. évi uszóbajnokságai Nagykanizsa—Zalaegerszeg 56 :28, vízipóló 6:5 Az egyidőbcn lefolyt tennisz és futbnllmérkőzések k mkurrenciája ellenére ls nagyszámú érdeklődő kő zönség előtt került lebonyolításra, dr. Krátky István fővédnöksége alatt Zala vármegye 1937. évi uszó és vlzipölóbajnoksága a Tabódy kupáért. A közönség nagyszerűen meg rendezett, nívós s különösen a pőiójátékok alatt Izgalmas mérkőzésnek volt tanuja, hol a nagyszerű erőkből álló kanizsai uszógárda Ismét bebizonyította, hogy szűkebb hazájában - Zalaors/.űgban - biztosan tartja a hegemóniát. Vitéz Tabódy Tibor főispán emléke előtt valóban hálával eltelve kell hódolnunk, mivel nenvesszivü adományával Ö tette lehetővé egy oly, évenként meguju\'ó küzdeiom rendezését, mely évenként többizáz zaiamegyel ifjút ösztönöz arra, "h >gy akaraterejének megfeszítésével a.é lossá edzze izmait, hogy megsze<-rezze ugy a saját, mint csapata részére. azt a megbecsülést, ami ennek n nemes sportnak kijár. A verseny szépséghibája volt ugyan, hogy azon Zala megyének csupán két városa vett részt, b igy a pontverseny - Keszthely, Ta|M>!ca, Sümeg távolléte miatt - csupán Nagykanizsa és Zalaegerszeg között dőlt el, de ez nem von le semmit a verseny értékéből, hanem csak azt bizonyítja, l\\ogy a kanizsaiak ennek a szép sportágmik zaiamegyei zászlóhordozói s őrájuk vár a fel* adat, hogy a zalai úszást országos színvonalra emeljék. Maga a verseny Holló testnevelési tanár rendezésében valóban |nzép keretek közőtl folyt Je. A verseny eíött Krátky György, az úszószakosztály elnöke méltatta a Tabódy serlegért folyó küzdelem jelentősé, gét s további munkára buzditotta s utána háromszoros éljent vezényelt n zalaegerszegiekre. A\'verseny után dr. Vit Ferenc, nz NTE ale\'nöke osztotta ki a boldog győzteseknek a jói megérdemelt dijakat. Kedves eseménye volt a vei\'s:ny-nek a győri úszók Kanizsán nya-raíó különítményének, Welland Maca bemutató plllangózása, amit á közönség lelkes tapssal köszönt meg. Uszóeredmények: 100 ni. gyorsúszás: bajnok: Krása I. (Nk^ 1.11.4, 2. Dus (Z.) 1.12, 3. Ke-temen I. (Nk., 1,12.6. A gyér mezöny-Ik\'h a kanizsai úszók nem tudták n régóta fennálló rekordot megdönteni. Mindig csak döngetik — a nyitott kaput. 100 m. hátúszás: bajnok: Kovács (Nk.) 1.22 (Kanizsa rekord), 2. J\'.zulek (Nk.) 1.34, 3. Havas (Z.) 1.58. A nép. szőrű Kovács Ricsi jjzuttal is (gazolta a l>eléjc vetett blzalmtt s oly redord-dal ajándékozott meg, Timi mflr or. számos viszonylatban is számottevő. 100 in. mellúszás: bajnok: Balázs (Z.) 1.31, 2. Ritlcra (Nk.) 1.31.2, 3. Szerdahelyi (Nk.) 1.32.2. A legszebb verseny. A kanizsaiak az elején na-gyon elenijedték a pillangóz/) egér-szcgil, de a végén befogták s igy csak kurcsöpássai lelt első BilterJ elölt. •100 in. gyorsúszás: bajnok: Krása (Nk.) 0.11, 2. Czulck (Nk.) 7, 3. Farkas (Z.) 7.44. A kanizsaiak simán győzlek. 3x00 kétharmad in. vegyes slnfóla: bajnok: Nagykanizsa 2.30, 2. Zalaegerszeg 3.0.8. A Kovács Biltcra, Kelemen felállitásu kon izsai csapat fö. lényesen győzött. 4\\00 kétharmad m. gyorsstnféla: bajnok. Nagykanizsa 3.11, 2. Zalaegerszeg 3.42.2 A Kovács Czulck, Kelemen Jvrásfl feláll.tásu kanizsaiak • lelépték • Égerszöget. Vízipóló: Nagykanizsa—Zalaegerszeg 0:5 (3 A Lieb — Szerdahelyi, Krása — Kelemen — Kovács, CziiIck, Begidsán felállitásu kanizsai csalit izgalmas mérkőzésben kényszerilet\'e ismét térdre — a pártos egerszegi biró cílc-nérc is — a jóképcsségü cgerszegi csapatot. A kanizsai csapni ezúttal jóval cgységesehlwn s kiforroltabbi\'n játszott s ezúttal minden lagj:i meg. érdemli a dicséretet. A győzeleml>cn ismét C.zulcknek — a kanizsai Németh Jamcsznok — volt a legnagyobb része, ki egymaga négy gólt dobott, de elismerés illeti Kovácsot és Szerdahelyit Is góljaikért. Ifjúsági mérkőzés. Nagykanizsa— Zalaegerszeg 4:1 (1:1). Polgár — (lyergyák, Rédei — Kelemen I. — Biltcrn, Czulck, SzaM felállású kanizsai csa|>at döntetkn félidő után jz. galmas mérkőzésen vivta ki gyftzel. mét «z egerszegi ifjúságiak ellen. .Meglepetést kellett Polgár jó védése. Ifjúsági úszószámok: 00 kétharmad ifjúsági gyors: 1. Kárpáti 41) mp., 2 Rédei 52, 3. Rűchler 54.1 mp. 00 kétharmad nöl mell: 1. Zölder Panni 1.0.4, 2. Májon Baba 1.9. A szegényes mezönylxm Zölder Jö Időt ért cl. 33 egyharmad m. fiu gyors: 1. W\'ol-lák 22, 2. I.öbl 22.3, 3. Mohos 22.5. 33 egyharmad m. fju hátúszás: 1. Kelemen II. 20.1, 2. Kirsclmer 34, 3. Wcisz 37.2. 33 egyhramad m. fiu mell: 1. G«. rencsér 30.2, 2. Raáb 30.3, 3. legyei 35.2 mp. 3x33 egyharmad fiu gyorsstaféta: 1. Zalaegerszeg 1.7.4, 2. Nagykanizsa A. 1.10, 3. Nagykan,zs" B. 1.28.5. Sztnhihclyi Megnyílik augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-üzlete Fő-ut 3. alatt. NemzetkOzi teniszverseny Nagykanizsán Szent István napján reggel 8 órakor ragyogó napsütésben, nagy érdeklődés mel\'ett kezdték a Nemzet-kö 1 Teniszversenyt U\'. NTE pályákon. A jövö reménységeitől vo\'t hang</S a reggel. Lassan gyü\'ékezlek azután az idősebb vei\'senyzők ls ; budapesti első sztályu jáléko-\' sok, a pécsiek \'egjobbj ií, B-nvhád-röi, Szekszárdról é< Zal :egers»eg-rői is érkeztek. Kanizsa é\'játók >sal termesze e en valamennyien* neveztek. I Hamarosan ele eadesedik az ifjúság zaja é-> a verseny intézők szavára megkezdik a sekij ező mérkőzéseket. Délelőtt és délulán sok izgalmas és érdekes mérkőzést láttunk már a selej.ezők folyamán is és tekintettel \'.z er\'ős mezőnyre, a további küz-d\'Mmek magasszinvonalu és érték-es játékot fognak nyújtani. f Szombaton az elődöntőkre került sor. A döntőket vasárnap b.fliyo\'ltj.ik le, melyektől Kanizsán »ég nem látott, szép játékot várunk. A férfi egyes nemzetközi ve\'seny dija Nagy kanizsa Megyei VáTOi által a\'apltolt ezüst serleg vándordíj, mig a n(A egy<\\s vándordiját, egy Ízléses ezüst-kosafat a nagykanizsai pénzintézetek adományozták. Ezenkívül sok értékes díj vár még a győzte-sekne. A dijak kiosztása vasárnap, 22-én este le« a Kis Royalban, ahol majd a sportbarátság hozza össze a Jól-slkerült verseny után a játékosokat, __ i B. Gu. — Nöl róka oixtályank Bzonzáclón olcsó árairól az egész város beszól. Schütz Áruház. Ponyva Kaiilponyva — Gépponyva Repceponyva — Koeslponyva üabonazták — Kévekötő Manllla — Gazdasági kötéláru HiraohéaBzegS Zlák. é. ponyva.kBloaBnZ«a NTE Csurgói TK 4:0 (2:0) Az őszi évad elíö barátság:® mérkőzésén az NTE fö\'ényes győzelmet aratott a gvenar Játékerőt képvlKlő csurgói csapat el\'en. Az NTE védelme mái* Jó formát árult c\\ csaliJr-sora azonban nem volt elég erélyes a kapu előtt. Mér az első félidőben Kiss és Jetiinek góljával 2:0-ru vezet az NTE. A jsurgól cgvütles kivés veszélyt Jetent az NTE kapujára. Szünet után mégjobban kidom-Uicodik nz NTE fölén ve és Kiss, majd Jakubecz góljává: 4 ,(J-ra bíz t.san győz. f j Az NTE legjobb része n védelem volt Rltlci\'rel az élen. Htielleise leányát Budapesten u ajllpusa felifi lciUTlikoUbii, melv iiípUmbetbtn n> likolll végiett Intclllgci (tt ixcilnt ér«tl»íglve lUrmm Irányú n*v*Ui i 1. Altalánoi m0vclti«K*t ad, fi 2. Kenyérkeresetre képealt. S 3. Jó háilaavxoanyá aevel. Kíl modern InUrnáiui (havi 48-- <« 7>— Pl. ~ " " \' 1, naponkint leiig] " \'I tandíj Ifia- P. TiMVoiUtóikOld t Ranolder Intézeti .Klára* NAlpári «• Háxtanáil Fclafl l eányl.kola lífaíuatósAga, Budapeil, IX, Thaly K-u. 23. őszi s/e/on nnrsolása Szept. 6. Zrínyi—MSE, SBTC- NTE. ( Szept. 12. NTE-ZrinvL l Szept. 19. DVAC-NTE, Zrinyl-ZsSE. Szept. 26. NTE KRSC, KSE-Zrlnyi. Okt. 10. PEAC-NTE, Zrtnyi-PVSK. Okt. 17. NTE MSE, PBTC-ZrlnyL Okt. 24. PAC-NTE, Zrlnyi-SBTC. Okt. 31. Zrinvl-PAC, ZíSE-NTE. Nov. 14. NTE-KSE, DVAC-Zrlnyl. Nov. 21. Zrlnvl-KRAC, PVSK- NTE. | II Uov. 28. PEAC—Zrínyi, NTE- PBTC. > i | i InfávalS I«aIan«iuÁIi legnagyobb választékban, gyapjú-és flanelt IllllSIClI Kclcnyycll takarók, paplanok, Intézett szövetek és egyenruha anyagok előírásos kivitelben lejutányosabban vásárolhatók Kirschner Mór \\ IflaT. auguailm 22 ZALAI KöZLöNV A forrongó, szenvedő, politizáló, ópiumszivó, háborús és misztikus mennyei biro-dalomjjzer és ezer^ titkát mutatja be az uj expedíciós film: Az előadás keretében személyesen „nép L| SONG, a kinai varázsló és bűvész, aki csodálatos művészetével bámulatba ejtette az egész világot. Kedden, aug. 24-én a Városi Mozgóban 5, 7 és 9 órakor. Rendes helyárak I IGY EL KINA — (Szent István ünnepe) Az idén Nagykanizsa is különös I>ensC>séggcl ünnepelte meg Szent István cmlékezciét. A város zászlódisz-ben pompázott. A plébánia templom évek óin nem volt annyira zsúfolt/ mint tegnap. A szentélyben ott voltak a hivatalos kalonoi és polgári személyiségek. A7. istentiszteletet p. Bakoss Ágoston ferences hitlanár mondta. M«u j>yar érzéstől Átitatott egyliázszónokla. Iában hangsúlyozta, hogy Magyaror. szág nemcsak a Nyugat kultúrájának volt mindenkor bástyáj i, hanem hogy a vörös |K>koI lávája nem terjedt szél és ma nem ég körülöttünk minden, azt ugyancsak Magyarország ik kö-szónlictl Európa. — Az evangélikus templom is zsúfolásig megtelt. A közös protestáns ünnepi istentiszteleten olt voltok a határőrség, n közhivatalok, slb. képviselői. A szent szolgálatot dr. Dezső László pécsi honvéd lelkész lálta cl, aki meleg közvetlenséggel méltatta a magyarság nagy nemzeti ünnepéi, mig Juhász István kántor or-gonaklsércttcl egyházi énekeket adott elő. — Az Izr. templomban nagyszámú ájtatos közönség élén a város és a halárőrség képviselői is megjelentek. Itt dr. László István rabbi lendületes -vszéaoklatában méltatta •Szent István nagyságát. Abramovics Márk főkánlor egyházi énekeivel emel-to az istentisztelet fényét. — Ünnepi istentiszteletek voltak a piaristáknál, a fefsőtemplomban, a Nólre Daine leánygimnázium kápolnájában, a kórházi templomban is. — (A rendőrségről) A rendőrkapitányság vezetője dr. Gántay Béla fogalmazót a kanizsai autókörlet vezetésével megbízta, dr. Zágoni Géza, a Kaposvárról ál helye, zett fogalmazót a bűnügyi osztályhoz osztotta be. t — Batorklállltásnnkat tekintse meg minden kényszervétol nélkül. Kopsteln bútoráruház. « Egy téglát mindenki adjon a katolikus kultúrház-alaphoz. Vegyen egy pengős sorsjegyet! — (Leánygimnáziumi hlr) A nagykanizsai Notrc Daine leány, gimnáziumban a magán, javító és különbözeti vizsgálatok augusztus 30. és 31-én lesznek. Deiralás szeptember 1. és 2-án délelőtt 9—12-ig. Yeni Sancte szeptember 3-án fél 9-kor. A rendes előadás 4-én kezdődik. Olcsón ós jól Scliützéknél váaárol-hatuok. — (Hölgytultengés a Balatonon) A Balatoni Kurír irja: .leientettük, hogy az idén óriási hölgy-tullengés van a Balahn m és a férfiaknak igen nagy a kelele. Ezen állításunkat látjuk igazolsa a na|>okhan tartott egyik előkelő gálaest meghívóján, melyen ez áll: belépőjegy hölgyeknek 3 I», uraknak 1 p. Vájjon sikerült-e a derék rendezőségnek ezzet megvetK\'lmczni a «gyengébb» féríinemet? — (Ez a magyar postai) A siófoki strand gyermekszépségversenyen egy nőmet ur lefényképezte Donibay Ivánt és Zákonyi Gyöngyit. A nevüket és címüket persze elfelejtette megkérdezni de igazi német leleményességgel a képeket otthon rá. ragasztotta egy lapra és rá irta -Siófok I\'latteiisee L\'ngarn.» Iván és Gyöngyi a laj>okat rendben megkapták. — Intézel! kelengyékhez sötétkék soviotto anyagok, csikós vásznak min-doa minőségben kaphatók Sohlltznél. — (Halál a víztorony tetején) Bcncze Ferenc 10 éves pályamunkás a vasúti víztoronynak támasztott létra tetején ablakokat tisztított a kaposvári állomás területén. Közben valószínűleg egyensúlyát vesztele és a 220 voltos áramvczetékbe kapaszkodott, majd az áram erős ütésétől 0 méter magasítói lezuhant és eszméletlenül terült el a földön. Nem lehetett már rajta segíteni, meghalt. Epekő-, vesekő- és hólyagkő-betegek, valamint azok, akik hugysavas sók tulszaporodásá-ban és köszvényben szenvednek, a természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz használata által bélmüködé-sük elrendezését, emésztésük előmozdítását és állapotuk javulását érhetik el. Az orvosok ajánlják. Bútorokban a Kopstoln-cég vezeti Modern mintatermelbea a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Ize-ttat feltételek mellett. «■■ Kern vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy silány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csinál-tatásí költségét takarítunk meg, ha tiszta szingyapjuszöveteket veszünk közvetlenül a Trunkhahn posztógyártól. Ez a hírneves posztógyárunk évek óta szállítja a magyar uricsaládoknak angolosan gyártott, garantáltan színtiszta gyapjúból készített uriruha-, angol nöi kosztüm, sportruha és iskolás ruhaszövetekben. Még ma kérje a szö-vctmintnkollckció költség- és kötele-zettségmvnles elküldését a gyártól: Budapest, XI., Lenke ul 117. Jól jár vele. Gőxfflrdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek). — (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután Ö-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. — Saját érdekében és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopsteln Butoráruház őszt mübntor-kiál-litáaát megtekinti, vételkényszer nélkül. =. Egy pengőért lehet kerékpárja, lta nem felejt ei egyházközségi kul-turliáz-sorsjegyet venni. Nép Mozgó. Szombaton é« vasárn.p I Lyonéi Barrlmoore éj Maureen 0\'Salll»«n remek alakítása. Rabol és gyilkol az ördög bábuja Rémhistória. Izgalmasabb film még nem volt. A gyenge Idegzetűeknek ajánlatos kísérőről gondoskodni I Magyar Hiradó. Fényes kitérő mfisorl Előadások szombaton 5, 7, 9 vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor, Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I Hétfőn temetik Pékár Gyulát Budapest, augusztus 21 Dr. Pékár Gyula volt miniszteri, kir. titkos tanácsosi, aki 69 éves korában a Herzog-klinikán meghalt,\' hétfőn délután temetik nagy gyászpompával. i A török kormány fontos tanácskozásai Isztambul, augusztus 21 Kemal pasa és a kormány tngjnl mn váratlanul ideérkeztek, hogy a Dardanelláknál történő titokzatos repülögéptámudások ügyében tanács kozzanak és intézkedjenek. Ágytoll, pehely kelengyék, penziók, szállodák részére intézeti párnákhoz higiénikusán kezelve olcsó árban Fehér fosztott libatollat kilónként P 3-00-ért, egy jobb mlnóséget S.SOért MállltS kilós postacsomagban Uianl.i utánvéttel ttOQ GTIM nit.ll Lm, lisMtliuUa LEGÚJABB Salzburgiul jelentik, hogy Darányi Kálmán miniszterelnök és neje szombaton délelőtt elutazott Bad Gasbein-bői. Az igazgató pompás virágcsokor, ral kedveskedett a magyar miniszterelnök feleségének. Salzburgban a püspöki i>alotáhan szálltak meg, ahol a helytartó vendégei. iW I- i 1 Most derült csak ki, hogy a Ducc felesége súlyos tüdőgyulladásban fekszik. Mussolini nagy aggódással volt feleségének súlyos állapotát illetőleg és csak az utolsó pillanatbon hatá. rozta cl magát a szicíliai útra, amikor ezt már nem lehetett tovább ciha-Jaszlani. Fabinyi Tihamér holnap Pécsre utazik, majd onnan Püspökszentl^ Iászlóra folytatja *jtját, ahoi Virág pécsi püspök nyaralója van. Fabinyi több napot tölt a püspök vendégeként Szentlászlón. i Még csak szombaton és vasárnap a Városi Mozgóban rabb film: a SÁRGA CSIKÓ Szerelem, betyárromantika, magyar virtus. Csepreghy Ferenc irodalmi alkotása. Előadások szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Rendes helyárak. zalai közlöny 193?. aügatzhis 22 BÉCSI VÁSÁR 1937. *~eptember 5-től ll-ig. Technikai és mezőgazdasági kiállítás szept. 12-lg. Középeurópa nagy vására Kiállítók 20 államból Vásárlók 72 országból Vízum nélkül, vásárigazolvánnyal és útlevéllel bárki szabadon átlépheti az osztrák határt. Cseh átutazóvízum nem szükséges. Jelentékeny menetdijkedvezmények a magyar, cseh és osztrák vasutakon, a Dunán, vslaminta légllorgalomban. Vásái igazolványt (á P 5.—) és mindennemű felvilágosítást készséggel ad a Wiener Messe A. 6., Wien VII. és a tiszteletbeli képviseletek: nu Nagykanizsa: Pollák Egon nemzetközi szállító Máv. Hiv. Menetjegyiroda VÖWM Október 10-én Kis kontáromban nagyszabású mezőgazdasági kiállítás és vásár lesz Foglalkoztunk már azzal az örvendetes hírrel, hogy az ősz folyamán Kiskomárom vidékének gazdaközönsége nagyobb arányú állal és lermény-bemutalást készit elő. A kiállítás egyik legfontosabb célja az, hogy a nagyközönség figyelmét felhívja arra a mezőgazdasági haladásra, mely a nagykanizsai járásban az utóbbi években mindinkább tapasztalható. Kisgazda állattenyésztőink szaktudásának gyarapítására legcélravezetőbb eszköznek bizonyul az ilyen szemléltető bemutatás ^mert ennek hatása rendszerint jóval marandondóbb, mint a legjobb szakelőadás meghallgatása vagy szakirodalmi munkának áttanulmányozása. Eltekintve attól, hogy az állatállomány vérfelfrjssitését oz ilyen bemutató vásárok nagymértékben előmozdítják, figyelembe veendő az az üdvös kihatás is, hogy kisgazdáink megismerhetik azokat nz irányelveket és elsajátíthatják azokat az alapismereteket, melyeknek hiányában nem remélhető népies állatállományunk további fejlődése. A szomszédos vármegyék állattenyésztésével összehasonlítva, Zala e tekintetben meglehetősen el van maradva. Azonban a tizenegy zalai járáa közül jelenleg a nagykanizsai járás vezet állattenyésztésével és közlegelőivel. A nagykanizsai járás ilyen irányú elsőbbségi helyét állattenyésztői szakkörökben mindenütt elismerik. Az érdem elsősorban a szakszerű irányító szerveké. A vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség, illetve a közigazgatás karöltve együtt dolgozik és mindent elkövet hogy kisgazdáink anyagi boldogulásának alapját, az ál. lallenyészlés ügyét elöbbrevihesse. I-\'i-gura György, a vármegyei 111. kir. gazdasági felügyelőség vezetője kitűnő hozzáértéssel irányítja mezőgazdaságunk minden ügyéi-baját. A közigaz. gatás pedig támaszt és segítséget nyújt, minden olyan kérdésben melynek megoldása közigazgatási beavatkozást igénye.. A nagykanizsai járás köztiszteletben álló föszolgabirája, dr. LonWy Alán különösképpen szívügyének tekinti járása állattenyésztését. Tisztán látja, hogy ezen a téren igen sokat lehel népünkön segíteni. Ennek a meggyőződésének minden intézkedésével tanújelét adja, amikor egyes kérdésekben nemcsak a közigazgatási hatóság tisztviselőjének szemével látja a dolgokat, hanem, hacsak lehetséges, a gazda szempontjából is álláspontot foglal. Az az eredményes munka, melyet boldogult Vass Zoltán megkezdett é.s most méltó utódjában Kovács Miklós gazdasági felügyelőben folytatásra ta-láll, már kezdi mutálni helyenként eredményeit. Természetesen, nogy a mezőgazdasági haladás folyamata e téren is nagyon lassú, azonban az őstermelés konzervatív alaptermészete már egymagában kizárja az ugrásszerű fejlődést. t A kiállilást az Alsódunánlull Mezőgazdasági Kamara, illetve u jtiskomá-romi mezőgazdasági bizottság rendezi. Az előkészítés munkájába belekap, csolódik a m. kir. gazdasági felügyelőség, a iFalu> Szövetség, az Alsódu-nánluli Szarvasmarhatenyészlő Egyesületek Szövetsége, az AlsódunántuU Zöldmező Egyesület, a Zala vármegyei Szarvasmarhatenyészlő Egyesület, a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület, a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia és a Zalavármcgyci Gyümölcstermelők Egyesülete. A kiállítás és vásár fővédnökei: vitéz gróf Teleki Béla főispán, gróf Bethlen István, dr. báró Mirbach Antal, gróf Somssicli Antal, dr. Szokolay Antal, dr. Tarányi Ferenc. A kiállításon bemutatásra kerül: a szarvasmarhákból, tenyészbika, növendék-bika, növendék üsző, fejős tehén, szilaj-marha és hízott göböly anyag. A lovaknál meleg és hidegvérű tcnyészlovak, mének, kancák és csikók, esetleg fogat bemutatás is lesz. A sertéseknél zsír és hússertések. Juhoknál fésűs és gyapjasjuhok. Esetleg baromfiak, házinyulak és kutyák. Növénytermelési részből a legkülönbözö vetőmagvak, továbbá «z export igénynek megfelelő mezőgazdasági kereskedelmi áruminták. Ugyancsak szemléitelő módon bemutatásra kerül exportgyümölcsáruinknak minőségi osztályozása, csomagolása. A gyümölcs termelési és kertészeti részből, különböző ollási eljárások, csemetefák, oltványok, faiskolai áruk, növényvédelmi kellékek és anyugok. A háziipari részt a m. kir. háziipari felügyelőség és a Mansz n-igykanizsai szervezete készíti elő. A kiállilás anyagát kéjKízi még a mezőgazdaság legkülönbözőbb ipari szakmunkái, mint pl. gazdasági kovács és bognár munkák. A programba fel van véve szekérrakódó és tehervontaló verseny. A kiállítás egyik érdekessége lesz a mezőgazdasági gépek csoportja is. Értékes, hasznos és gyakorlati dijak kerülnek csakis kisgazdák között ki-oszlásra. Uradalmak és nagygazdaságok elismerő oklevélben, kitüntetésben részesüknek. A kiállítás egybe lesZ kötve szüreti felvonulással, gyöngyös-bokrétával. { Igy lesz alkalma azoknak a kisgazdáknak is u kiállítások tanulságos és üdvös hálásában részesülni, akik eddig éppen, nehéz anyagi helyzetük folytán, a nagy tavaszi budapesti te-nyészállatvásárokra nem Juthaitak fel. Természetes, ljogy igényeinket le fokozva más szemmel kell egy ilyen úttörő mezőgazdasági megmozdulást néznünk, mely célját tulajdonképpen már azáltal is elérte, ha sikerűi kisgazdáinkkal bclátla;ni hogy mekkora utat kell még addig meglenniök, inig legalább egy-két évtizedes késedek\'in\'-luel elindulva a szomszédos vármegyék mezőgazdaságának jelenlegi színvonalát utolérjék. Erre az útra, ha nagyon elkésve is, de egyszer el kell induljon a zalai gazda is. r— üZluEQIelEII -—| I alndenkl a helyi kereskedőknél I I Iparosoknál azerwcxa b« I ji Fájó szivvél tudaljuk, hogy szeretett férjem, apánk augusztus 20 án hosszú szenvedés után, életének 76-ik, boldog házasságának 53 ik évében elhunyt. Drága halottunkat augusztus 22 én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a nagykanizsai izr. temető halottasházából. Nagykanizsa, 1937. aug. 21. Gyászolják: 8xv. Grow Samuné neje, W.ldm.ni. j>n«ni M.Mn, Gábor Ernff, Skopál Lajomé Ilonka, dr. Gábor Imre, gyermekei, menyei, vejei, unokái és 25 évig hűséges ápolója: Ztárkovlct Zsófi. Ismét kapható férfi kötött sporting 2.50 Brónyal Divatház Horthy M.-ut 1. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatiban: ORSZÁG JÓZSEF mán, mQtréKya, növényvidolmluo-rek, gép. isik. itb. kcr««ktdé.{be» Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróBán mellett) Telelőn : 190. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle rnimüm lípiit eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. Kpríknfírnk 1937 évi typu80k llwlLlI^UIUIl) olcsón, nagy választékban Elektron. MHtt&oKka Elektron. ujak és használtak. Philips, Telefunkeu. Cseri, jultás, áUlOllás! — NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálók, ebédlők, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemű kárpitos áruk JÓI ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL 50 éve az egész országban közismert KOPSTEIN butorházban vásárolhat Óriási választéki Kedvező fizetési feltételekI Nagykanizsán, Horthy Miklós-ut 4. sz. APRÓHIRDETÉSEK nprdlilra.il> dl Ja .ailrn.p I. Onn.pn.p 10 Il6>| ■d (Illír, rnlnd.n lo.lbbl ud 0 (Illír, hllkörn.p 10 iuMg M (Illír, minden további ud 4 (Illír. Hévi.ra vasárnap kényelmei autóval olcsón utazhat. EIÓJegyzés Kaulmann Manó nál. Telefon 2 22. 1963 Szépen buloruott aaaka IQrdő-szoba haainálattal azonnal kiadó Roxgonyi-utca 19. Hasaatlt ruhát veazek «i eladok, hl. váira házhoz megyek. Máikus, Király-utca 31. 2211 f igyelem I Telek káakallrat, gyümOI-caflaael olcsón eladó. - Horváth Sutáiul 42. 2404 ■oralaááa, nagyban 20 llllér literje házhoa azállltva. Simon litván nentea, p\'ac 2465 lakaláalaáayt áaljaa •Hálásra logad keresztény család, kózel az Összes lakolákhoz, zongorabaaznilaltal, koiiepelá-iáa. Cím a kiadóban. Sa)át terméotl elsőrendű kerecsenyi aaz-Uli lebír kor literenként P -80-ért Bóhm Józael bortermelőnél, Cacngirv-nt 19. 2473 MARGIT FÜRDŐ Caengery-ut 19. ■árváay kádlUrMk Tyukszamvágáa V Nyitva minden nap. 1 házhelyek: 300 QOI, 150 QOI négyazögOlenként 8—9 pengőéit azonnal eladók, kedvező üzettzl (eltétetek mellett. Ctm a kiadóban. 2369 ■Miaáá kétazoba-konyháa lakás több mellékhelyiséggel. Ország-ul 15. 2144 Keveset hsaználl íekete hajtákoonl eladó. Telekl-u. 6. 2456 ■ •JárrtnB azonnali telvételre kerestetik. Hortby Mlklóa-ut 17. 2467 ""pillái MMMq (elvétetik. Klulrsl-ulca 4. 2469 | Nagy fájdalommal, mélységes gyásszal, de a változhstatlan-bsn való megnyugvással jelentjük, liogy drága jó édesanyánk, szeretett anyósunk, az odaadó testvér és sógornő, a leggyengédebb nagyanya özv. Grttnhuft Henrikné ii. Boienfald Vilma folyó hó 18-án este fél hét órakor Wienben, 68 éves korában elhunyt. Drága halottunk hamvait hazahozzuk és a helybeli izr. temetőben helyezzük örök pihenőre. Nagykanizsa, 1937. augusztus 21. Weiss Leóné sz. Orflnhut Nelly (Wien), talpas! Kabüebó Lórándné sz. Orünhut Anny (Budapest), Orünhut Andor (Budapest), Orünhut Elemér, László Imrénó sz. Grflnhut Erzsi — gyermekei. Weiss Leó (Wien), talpad Knbdebó Lóránd (Budapest) — vejei. Orflnhut Elemérné sz. Hoffmann Edlth — menve. Őzv. Könlgsteln Samuné sz. Rosenfetd Adél (Wien), muraközi Radnay- Rózsay Károly (Budapest), Radoal Ida Ilona — testvérei, muraközi Radnay-Rózsay Károlyné sz. Frank Ella, Carrer Rlnoné sz. Deutsch Olga (Vicenza), özv. Rosenfeld Józsefné sz. Czech Cle-mentlne, özv. Radnal Jenöné sz. Lendval Rózsi (Wien) — sógornői. Weiss Emmy és Heinz, László Ervin — unokái. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniozky-utoa S.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Elegánian tjutoronotí aaaka a Horthy Mlklói-uton áaonnal kiadó. Pontol dm a kiadóhivatalban megtudható 2435 C.. n g. ry-ut 87/a. alámu házban szép, Oiaikomlortos Itaziká. lakáa a második emeleten aaaaaalra kiadó. Ebédlőbitor olcsón eladó. Házmester. 2318 saonlsak, 2470 Csengery-ut 107. alatt rézmozsir éa ttlbbléle eladó. Taaalét falaaaalak Vajda vaike. reakedés, Erzsébet-tér. 2471 Eladó vigv bérbeidó egy Játafalau 35 évig adómentes lalatkáa, Ország- l\'őznltudó ka)éráaé? azonnal kiveszek. Eötvös-tér 8., emelet. 2476 «att(a*ak*a utcai lakás meHékhehrl-légekkel novemberre Uadó. Caásyl Láu ló-utca 8\'a. 2419 ElvőrendQ klrkakaa állandóan kap-haló Erzaébet-térl husbódémban a plicon. Deutsch Dániel. 2473 trtcaltam a tlutllt Hlalla- él uéu-logyaaztó vevőimet hogy nagyobb mtny-nylségU vágottlál, toféa- és klaaaaat kaptam eladásra makszimált áron alul i 100 kg. vegyes vágoll la házboz száll. P 3 20 100 kg. bilikéi gyertyán , „ P 4 0(1 100 kg. kfiizén . „ P3S0 100 kg. tolás lián „ . PS60 Tlaztelettel kérem ulves pártlogásuklt: Mltollts bizományos Rozgonyl-utca 2. az. Népmozl-udvar. Kiadja a laptulajdonol Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda él Délzilal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadó: Zalai Károly. Interurbán telefon: Nagykanizsa 78. szám. I kapható lapunk kladöblvatalában. ZALAI KÖZLÖNY 1937 auguiilm ;2 ZALA ARAN9KÖN!IVC Zala vármegye: a haza bölcse, Deák Ferenc vármegyéje. Zala: V Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Sümeg. Balatonfüred, stb. a dicsőséges magyar mult, a fejlett Ipar, a tengerentúl is legjobban ismert és tekintélyes nevet kivívott ke reskedelem, a nagy vállalkozások, a polgári becsület és tisztesség, a nemzeti politika, a várbéke ós i>oI-gári jólét fogalma. Minden kő, minden fűszál Zala megye aranykoráról beszél. Amikor minden máskép volt. Amikor kulturája, színvonala, forgalma hatalmas empóriummá emelték. Amikor tisztelettel ejtették ki a messzi országokban Nagykanizsa nevét. Fémjelezve volt ősi Zala, fémjelezve Nagykanizsa, stb. becsületes népe. Nem lehet, hogy azoknak reve, azoknak emléke eltűnjön, mint a szél fuvallata, akik Za\'a megye,akik Nagykanizsa, Keszthely, Zalaeger- szeg, stb. naggyátételét előmozdítót* ták, akik fejlesztelték, akik egy-egy téglával, egy épltő-kővel hozzájárultak ahhoz, hogy Zala. Nagykanizsa, stb. büszkesége lett a\'magyar szent koronának. Hogy elfelejtsék azokat a hazafiakat, azokat a derék, becsületes polgárokat, bármely vártán is állottak őrt ós tettek szolgálatot Zalaországnak. Akik egész életükön át Nagykanizsa fejlesztésén, kiépítésén, színvonalának emelésén do! goztak, intézmények megvalósításon fáradoztak. Akik munkásságukkal, \'szorgalmukkal, polgári erényeik-kei és hazafiságukkal kitűntek és hozzájárultak Zala és Nagykanizsa ragyogó s/.ép épületének felépítéséhez, bármely társadalmi osztályhoz Is tartoztak, bárhová is állította őket a Gondviselés. Ezeknek a polgári erények által ékesített, nemes veretű polgároknak munkásságát, életét ós szerepé! akarja megörökíteni a ZALA ARANYKÖNYVE (A Ml ÉRTÉKEINK) elmü mű, ami most kerül megírás és összeállítás ulá, hogy ragyogó aranykönyvként szerepeljen a jelennek, hogy hirdesse a mult dicsőségét és erényeit és példa & iránytű legyen a\'zalui jövő nemzedék számára. A »ZaIa Aranykönyve* méltóem\'é-ket kiván állítani mindazoknak, a kiknek neve, munkássága, szereplése összeforrott Zala vármegyével, Nagykalzsával, stb. ós mukásságuk ismertetése mellett fényképüket is közli. Ugy a mult lelkes polgárait, mint a trianoni csillagzat a\'att küzdő osztályosokat, valamint a háborúban kitűnt vagy elesett zalai hősöket, akik külön fejezetben fognak szerepelni. örökbecsű, maradundóv szép emléke lesz ez Zala, \'Nugykani/sa stb. múltjának, jelenének. Felejthetetlen örökzöld azok számára, akik szivükkel szolgálták posztjukon Zalaországot, Nagykanizsát ós a többi városokat, községeket. Ezt a müvet a nagyközönség segítségévet kívánom mcgirnl ós össze-állitani, hogy adataival minél hívebb minél szebb legyen és visszatükrözze teljes szépségükben azokat, akiknek bármi érdemük is van Zalaország szolgálatában, nyilvános vagy ma-gánszereplésben. Felkérem azért mindazon zalai családokat, akiknek hozzátartozójuk a múltban vagy jelenben bánni for- mában is vette ki részét Zala, Nagykanizsa, stb. közéletének előmozdításában, juttassa el az illető (visit alakú) fényképét hozzám, valamint uz illető rövid életrajzát, a szükséges adatokká\', hogy beiktathassam a kiadásomban megjelenő »Zala aranykönyve* cimü müvembe, ahonnan senkinek sem szabad hiányoznia, aki bármily tevékenységet is fejtett ki Zala szolgálataiéban. I Mennyi előkelő polgár, mennyi ér demes városi politikus, mennyi régi kereskedői ház feje, mennyi nemes iparos, patrícius, közéleti férfiú, nemes honleány érdemel egy ragyogó nefelejts koszorút homloka köré! Mennyi zalai hős katona emlékezés babérját I Ezt akarja »Zala aranykönyve.* A >Zala aranykönyve* (A ml zalai értékeink) közel akarja ök€<t vinni a magyar szivekhez, hogy a ftözbecsülés és köztisztelet me\'egj lángjánál felmelegedvén, világítsanak a magyar Holnap zalai magyarjának. Egyetlen zalai család otthonábólj egyetlen zalai Íróasztalról, egyetlen könyvtárból és iskolából sem szabad hiányoznia >Zala aranykönyvé-* nek. Felvilágosításokat a kiadónál: Benedek Rezső szerkesztőnél Nagykanizsa, Sugdr-ut 38,\'a. sz. alatt. A Zalai Közlöny minden előfizetője az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatása mellett napi 2 filléréri tagja lehet a IBbbeier kStttf nagykanizsai Horváth-fél* ujságüzlet kSlcitinhönyvtirá-nak. Vagyis havi 60 fillérért a .Zalai Közlöny" minden elOfizetfi|e annyi hSnywt vihet hl havonta a kBlcéBn-kSnyvtárbál. ahányat ctak tl tud olvasni. Az előfizetési nyugta felmutatói kötetenként 8 filléres kedvezményes kOlcsOudijért kapnak könyveket a Horváth-kOlcsönkOnyvtárban akkor is, ha a havi kedvezményt nem óhajtják Igénybevennl. BE VAN BIZTOSÍTVA 11 Mert 2 évi javítási jótállási kap minden egyes HAMBURG iskolatáska, aktatáska vásárlása után. Iskola-kazetták a legnagyobb választékban Fióküzlet Nagykanizsa, Horthy M.-ut4. I\'óüzlct PÉCS r r VIZVEZEfEKI ES tSATORNflZAll munkákat rr FUBPOiZOBfl BEREHDEZEiEKET és javításokat minden ízlést kielégítő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. *.• Vidéken szereléseket legpraktikuiabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak mellett I Költségvetéssel díjtalanul Bzolgálunk. MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRALY-UCCA 45. Teleion 271. Női-, férfi- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Mxw. • btfataMoeai KlquMlI Rt H—T| KxuBés «■ UálssM UgMi XUUs U»in«neKUlállu jajjSajiS IBsWAs akt*, Uhl lárolu 77a E»(«ly»in 190. szám NmgykanUia, 1887. aaguutug 24 Itedd Ara 12 \' 1 i i i.n. ii.H ZALAI KÖZLÖNY fco1«.iHW« U UattWtaUli Hí a«Ut aHo ktttauup POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Bar barit* Lajos Eltttietfai *>•: «gy bór. I penpS 40 W Sierkaut&tttl H kt»Ülil«UU U&foni IS ■ A nojykanizsoi törvényház felavatása Lázár Andor ígaxiáBQgyminitzter a törvény és a nemzeti élet 5aszefflggéseir6l, az egyéni ambioióktél aarkalt kalandorpotitikáról beszélt a palota átadésán —• Gróf Bethlen latvén a banketten mondott beszédet, melyben az igazoégttgyminisztert, mint az alkotmányosság szellemének letéteményesét kösz0nt6tte — Miniszteriális vendégek, Péos, Zalaegerszsg, Keszthely, Lotenys jogász-világának kHünftségei a nagykanizsai tQrvényház-avatáaon „Megkezdődött a közterhek emelése nélküli városfejlődés korszaka" Másfó» évtizeddel ezelőtt, amikor a posta idiótát adták ói rendeltetésének, volt ilyen ünnepe Nagykanizsának, mtnt u tegnapi. Akkor ünnepelt ugy e^vütt wz egész város egy középület .U.punyitásáná\', m\'.nl most. Azóta nem is épüli más a polgári közélet\' szolgálatéra, csak pár kisebb-nagyobb Iskolaépítkezés volt,\' inkább átalakítás, foltozás, de méreteiben és jaJentőségében a mosl elkészült törvényház mess/e éviiz;-dekre visszamenően felülmúl \'min-dent, ami Nagykanizsán középítke-zésben történi. Ezzel az építkezéssel az a fejezet kezdődött el Nagy kunizsa életében, amelyben talán negszünt a csupán önerejére hagyottsága és ezzel megnyílt előtte u további fejlődés nagy lehetősei-nők pers|>ektlvéja. Borongós, szürke ég nézett le Nagykanizsára ezen a reggelen, de felvette vele a vrsenyt a loliogódisz és az arcoknak ünneplő ragyogása. Délelőtt 0 órakor voltak a hivatalos ünnepi istentiszteletek. A szenlferenerendk\'k plébánia t^m. plomában mind ott voltak a város IMilgári előkelőségei nagy száml>an a törvényszék és ügyészség tagjai a jogász-világ képvisvlői. Ott voltak töb. ben az ünnepség máy városi vendé gei közül is. A misét P. Gellért mondta. aki utána megható.,n szép. imádságot mondóul a hazáért az igazság érvényesülésé rl, a bírói, ügyészi e* ügyvédi karért. A protestáns felekeeetek körös is. tentiszteletél Horváth Olivér lelkész mondlu az evangélikus templomI>aii, ilt is képviseltette magát a város \'és a törvényszék. Horváth Olivér beszéde emelkedetten méltatta « nap jelentő, ségél. Az izr. templomban, ahol iyy"n-csak ott voltak a bíróságok és a }()-gájz-világ képviseletei dr. Uszló István rabbi nagyhatású ünnepi szónoklata méltatta az ünneppt. Qróf Bethlen István 10 órakor érkezett integ a városházára Lelkes szcrctetl*ljes fogadtatása js bizonyítéka volt, hogy ez a város mélyen érzi a hálát képviseltje iránt. Virágos utcákon vonull be a miniszter Nagykanizsára Háromnegyed U-kor indult a fo_ gat-sor a meghívott fogadó küldöttséggel a Magyar-utca végén tul felállított diszkapuhoz ahol « miniszter fogadtatásának kellett történnie. I A fogatok száma 13 volt s ez ezúttal ominózusnak bizonyult. A miniszter másodpercnyi pontossággal mégérkezett. A kanizsai fogat-sor az utolsó pillanatban robogott a di-a dal kapu elé. Hiányzott még azonban az ünnepség vendégei közül a főispán és az alispán, akiknek ugyanide kellelt volna érkezniük. Mint kiderült, a miniszter eredetileg a Zalaegerszeg. |nusai uIon készült Kanizsára és a föispánék «nnek megfelelően Zalaeger. szegen várták őket hogy autójuk ott csatlakozzék. A miniszter azonban a sümegi utal választott" s mire ezt Zalaegerszegen megtudták, már cs\'k késve indulhattak Nagykanizsára. A diadalkapu alatt dr. Krátky István polgármester a hü. ség, hála és köszönet szavaival köszöntötte a minisztert. Nagykanizsának ezt a/, ünnepét, mondta a polgármester, elsősorban nagyméltóságod tette lelwlövé. Lázár Andor igazs.ágügynnpisztcr válaszában utalt arra hogy ö éves minisztersége alatt cí lárvájának első nagy alkotása, amelynek feNNWW. sán részt vesz. A kormány és Nagy-kanizsa közi a harmonikus egvütt-müködés tette lehelövé bizonyságául annak, hogy együttes akarat és egy-befogóit munka tud szárnyat adni az alkoló szándéknak. Ezután megindultak a fogatok a magas vendégekkel. Elöl Krasznay Pál rendőrtanácsos és C.zégényi felügyelő. Aztán a miniszter gróf Betli, len István, a polgármester, Ghyczy Dénes min. osztályfőnök, Parragh ezredes Dr. Konczwald táblai elnök, I)r. I.onlay Alán főszolgabíró, Dr. Sínpár József főügyész, P. • Gulyás (Aliért, Dr. l\'llhál Viktor, Dr. Fábián Zsigmond, Dr. Ilajdu Gyula, Dr. Novai Iinre Lövensle.n Emil, Babochay György Dobrovics Milán, vitéz Tóth {Béla, Kalmár Zoltán, Dr. örley György Vécscy Barnabás. A Msgyar-utoa legszegényebb házainak kapuin, ablakain is virágok mosolyogtak üd-vözk\'tet a nagy ünnepre érkezettek elé. Megható volt, ahogyan annak az utcarésznek még legszegényebbjei íj, ha mást nem, pár egyszerű szil virá- got tűzlek a kapulécek mellé. Volt, uInii m\'ég nz árokparti akácfái is kivirágozták. Sok helyen a kerítés-bástyák széleit, ablakokat virágvázák egész sorával, sőt egy helyen kerti dísz-szobrocskákkal díszítették. Nagyon szép volt a József főherceg utca ablakainak virágdísze. A Sugár uton voltak a legszebben virágzott ablakok, de itt volt u legtöbb virágta. lan és lolxigótlan ház is. A gimnáziumtól kezdve a város iskolás hadserege cserkészek és leventék álltak sorfalat. Az országzászlón az ünnepi lobogót lengette a ítél. Az Erzsébet téren az elemisták nemzeti zászlócskák erdejével ós a ingatok elé szórt virágokkal teremtettek színes képet, litcaijossszal mindenütt éljenző emberek sorfala. A fogalok szemben a törvényházzal álltak meg. A fenyődísszel elrej-tett zöldházikó mellett szinpompáss ké|>et nyújtott a gyalog-be vonulás utvonala. Csöppnyi leányok magyarruhás sorfala mögött árvalányhajas cserkészkordon és virig, virág, virág... Itt fogadta a minisztert a bírói és ügyészi kar. Itt mái- várta a\'mlimz-tert gróf Teleki Báli főispán, Bődy Zoltán alispán, dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző akik közben megérkeztek Zalaegerszegről- A vár. megye vezetőinek üdvözlése után dr. Hetin lg Alfréd törvényszéki elnók köszöntötte a bevonulás előtt a ml uisztert. — Sohasem volt nagyobb szükség erőt gyűjteni, — mondta - mint a világháború utáni megpróbáltatások idejél>Cn. Egy országnak csak akkor lehet reménye laigy a nagyh;»lulmak figyelembe veszik, bajait orvosolják, hu az az ország erős. Ivgy orSzág ereje |K\'dig az intézményeinek szilárdságától függ. Eme intézmények közül első az igazságszolgáltatás, u IJusll- tia regnoruni fundamentum.\' Lázár miniszter: „A hét sovány esztendő befejeződött igazságügy miniszter Lázár Andor válaszolt. - - Egy régebbi l>eszédeml>cn azt mondottam, hogy mi a hét sovány esztendő sáfárai vagyunk. Ez !,z let ugy tűnik fel, mintha azt jelké-l»ezné hogy a bél sovány esztendő liefcjcződött és mintha egy szebb Unnyebb jövő derengésének első jele volna. Ezért jöttem különös őrömmel ennek a törvényháznak felavatására. jobbról balról nagy tömegek, éljenzés és virághullás közt vonult l>c a miniszter oldalán és nyomában a többi előkelőségekkel a törvényház-ha ahoi a rótárgyalási teremben már cgyült volt a vendégek és a helybeli notabilitások díszes serege. A folyosó is löm ve volt érdeklődőkkel. A vendégek névsora A széksorokban már együtt vojt minden vendég, aki erre az ünnepre Nagykanizsára érkezett. Névsortik : Lázár Andor igazságügyminiszler, gróf Bethlen István, vitéz gróf Teleki Béla főispán, dr. Plfhál Viktor felsőházi tag, Bődy Zoltán alispán, dr. Konczwald líndre a pécsi kir. tábla elnöko a minisztérium építkezési bizottsága részéről dr. Szőllőssy és dr. Záborszky mlniia#*# tnnéfcaosok, dr. Szapár Józgcf pécsi főügyész, dr. Szabó Ujos a p^csl törvényszék elnöke Ghyczy Dénes min. osztályfő-nök (Budapest, a zalnegerszegi ügy-védi kamara küldöttsége dr. Udvartly Jenő kamar«i elnök vezetésével, dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző* a MABI igazgatósága ió>zéről dr. Saágh h. igazgató ^r. Briglevics Károly nyug. főis|>án (Zalaegerszegi dr. H^m Lajos a koszthelyi járásbíróság elnöke dr. Hitzclberger Sándor, lete-nyci járásbiróssági elnök, ItüTmer Ti-l>or az igazságügyi palota tervező építész-mérnöke (Budapest, ujnépi Elek Géza földbirtokos a ÍX. Izr. község-kerület elnöke. A karhatalom parancsnoka dr. Gántay l^éla rcndőrfogalmüzó volt. „A közterhek emelése nélküli alkoló munka korszaka" Ünnepélvcs áhítattal énekelte az Ipartestületi Dalárda a Hiszekegyet, Kettinp\' Ferenc tanár vezénylésével, majd dr. Krátky István polgármester emelkedett szólásra. - Elfogódottság és öröm érzése vesz rajtam cröt, mondta, hogy Nigykanizsa évtizedes álma valóra vált és hogy ez az én po\'gármcster-ségem alatt, súlyos pénzügyi és gazdasági viszonyok közt létesüli. Ezt az örömet érzi ma az egész város. Lelkes éljenzés közben köszöntötte az igazságügyminisztert, aki, mondta, elsősorban tette lehetővé e t nz ünnepet és akinek m.\'gjclenése nem csak Nagykanizsa, hanoin a a egész magyar igazságszolgáltatás számára ünneppé tctle ezt a napot. Köszöntötte a főispánt és sírban a többi magas , vendégeket, köztük a MABI-i is, amely a köloönt adla és taps közben Hübacr TiliQit, »nz épület tervező zsenijét.* Majd igy folytatta : Legnagyobb hálává\', mélységes köszönettel "ós igaz ragaszkodással köszöntöm azt a férfiul, aki ha nem tartozna hozzánk, a házigazda Nugv kanizsához, piint unnak képviselője (taps és éljenzés), legdlöször kellett volna emli\'enem, mert elindítója, ébrentarlója és vlvöc^eje Volt annak a gondolatnak, hogy ezt u ZALAI KöZLöNY Iftf. ángttstlui 24 városi ki kell emelni elhagyatoltsá-. gábói és vissza kell adni számára azt a szerepet, amelyre hivatva van- A Bethlen név történelmet Jeleni a magyar éleiben, jelenti utóbb a nagy nemzeti ujjáépülést és most külön fejezetet kap e vár.ö éleidben is : — 41 közterhek emelése nélküli alkotó munka korszakát (Taps.) ; | | ; Ismertette ezulán a polgármester a törvényház építkezésének histori-kumát, 1872-től, amikor először a sóház (mu adóhivatal) adott hajlékot Nagykanizsán JustillánaJk1. Beszéde közben a harsogó taps és ünneplés az igazságügy miniszter és gróf Bethlen nevének említésére többször zúgott fel az öröm és háU> feltörő erejével, nem feledkezve meg t a pénzügyminiszterről, aki az építkezéshez szüksfógepl 400.000 pengő kölcsönt kieszközölte s aki, mint a meghivásra irt válaszlevelében írta : >lélekben együtt ünnepei e napon Nagykanizsával,* de ép|>en ezen a napon Pécsre kellett utuznia. Hangos tapsot kajwlt a helybeli kisipar és helybeli munka is, kikről, a város polgárságának áldozatkészségével egyetemben büszkeséggel emlékezett meg a polgárnvester, kiosztva az elismerést a város mérnöki hivatalának is az ellenőrzés gondosságáért. , Utalt ezután a polgármester arr^ fagy i I ,1 ez az elsó nagy építkezés, amit jóformán teljesen az állam fedezett Nagykanizsán és hangsúlyozta annak jelentősegét, hogy ezzel az építkezéssel si-» került biztosítani a nagy kanizsai törvényszéket az áthelyezésnek több ször felmerült veszélye ellen. Végül zajos helyeslés közben felhívta 3 miniszter figyelmét arra, hogy Nagykanizsától fél kilométerre már másik törvényszék hatásterü- lete kezdődik, ho\'ott 15 20 kilométeres körzetben minden község természetes gazdasági és közlekedési gócpontja Nagykanizsa. Emelkedett része voll a polgármester beszédének, amelyb;*ezután a biról hivatásról és a\'bíróságról emlékezett meg, majd beszédét ifoy fejezte be : t - Legyen ez a törvényház fel\'eg-vára az igazságnak, támasza a polgárságnak és a társadalmi rendnek. Ugy léphessen ide mindenkor o jogkereső polgár, mintha »ad llmina apostok>rum« járulna. Ezzei átadta az épületei a törvényszék elnökének. „Templom és törvényház azonos eszméket szolgálnak" Dr. Hennig Alfréd törvényszéki elnök átvette az épületet. - Ez a törvényház, mondta, bizonyítéka annak, hogy ez a súlyosan megpróbált város a fejlődés utján tud maradni és be tudja tölteni a nemzet életében a várasoknak jutott szerepet, ezzel tevékenyen közre tud működni a magyar haza újjáépítésében. Vázolta a következőkben a törvénykezés megkívánt méltóságát. - Az Igazi tisztelet, mondta, nem az, amit ugy kényszerítenek ki, ha^ nem amely a lélekben magától fogamzik. Ehhez segiti hozzá a bírósá- got a megfelelő épület is. Ugyanígy vagyunk a templommal is. Törvény ház és templom azonos magasztos eszméket szolgálnak. Mindegyikben ott vun a szüllők tiszteletének, a családi élet tisztaságának védelnK, a felebaráti szeretet törvénye. Kell a fényes törvényház, hogy hirdesse az igazságszolgáltatás fontosságát. Ebben a házban nem a nyers hatalmon alapuló jogot, hanem a valláserkölcs által alátámasztott igazságot szolgáltatják. Végűi köszönetet mondott az igazságügy-miniszternek és Nagykanizsa közönségének. Lázár Andor igazságügyminiazter beszéde Követkeaett Lázár Andor igazságügyminiszter beszéde. A miniszten percekig állt a felviharzó tapsban, mig ei tudta kezdeni beszédét. - Az igazságügyminiszternek, -mondta - kötelessége, hogy mikor az igazságszolgáltatás uj hajlékot; kap, köszönetét fejezze kl mindenkinek, akinek unnak felépítésében része volt. Ezt meglette helyettem a polgármester ur. Csak egyet felejtett kJ: - önmagát. Neki, én köszönöm meg a sok fáradságot, amivel ezt az építkezést kiharcolta. (Hosz-szu, lelkes taps.) \\ - A magyar nemzet csodálatos tulajdonságokból van össze téve. A magyar nemzet értékbecslése sok tekintetben eltér más. nctn^eteké^ tői. Vannak dolgok, amelyeket a magyar nem értékel túlsókra, másokat "minden felett állóknuk tart s életét is értük adná. Én az igazságra gondolok most. Ezért a magyar nemzei gyakran áldozta fel legjobbjai vérét, mikor azt hitte, hogy az ő igazsága meg van sértve. A történelmen végig vonul ennek a nemzetnek harca az igazságért. Semmi-, vet sem lehet a magyar nemzetet ugy kimozdítani keleti nyugalmán ból, mint az igazság megsértésével. Lehet, hogy tul sok vér Is folyt el ebben a küzdelemben, de a magyarnak ez a tulajdonsága garancia arra, hogy a megsértett igazságért a jövőben is harcba száll, ha szükség lesz reá. f ■ . „Óriási feladat vár azokra, akik itt dolgozni fognak" — Az igazságszolgáltatás jstenl ere detű. A magyar történelemben a királyi udvar kezdte az igazságszoL gáltatást azt Szt. István ó*t a királyok inasuk végezték. Isteni és királyi fel. ada;. volt teliát. A magyar nemzet, amikor sokszor anyagi Javak kevésbé \'tekintetbe vételével nagyobb áldozatokat tudott hozni kulturális fejlődésc érdekeiért lelkének magasabbrendűségét mutatta ki. Mikor Nagykanizsán Trianon után az első nagy ál dozat épen az igazságszolgáltatásért történt, ezzel ez a város és a magyar nemzet, talán öntudatlanul, lelkének magasabbrendűségét hozta kifejezésre, re. -- Mindnyájunk szívbéli óhaja, hogy legyen ez a palota méltó otthona az iguzságnak. Aki egyszer Ide bejön összetört lélekkel, feldúlt idegzettel ifikor Innét kimegy, meghallva az igazság szavát, nyugodtan és bele. egyező felekkel távozzék. — Kgy nemzet nyugalmát semmi, vei sem leliet ugy feldúlni mint ha a megsértett iguzság nem nyer orvos-\'ást. i:z az egyesek lelkét is tél}es0n eltölti bizalmatlansággal minden habi-lommal szemben. Kzért óriási feladat vár azokra akik itt dolgozni fognak, akik [gazságot kereső bajnokokként Jönnek ide és az igazság kimondásának lesznek hivatott szolgái. Akik pc* dig az igazsttg keresői, sohase felejt-sék : s törvény szsvsl nem arra valók, hogy velük elhomályosítsuk vsgy megakadályozzuk sz Igazság érvényesülését. A törvény szavai csak arr® lehetnck eszkőzök hogy velük az igazság küzdje érvényesülését. — A magyar ügyvéd soha.se felejt, se cl hogy feladatai közé tartóz, k ugyftn, hogy szociális szeretettel gondolkozzék ós néha szembe helyez. kedjék a törvény ridegségével de kötelessége ezt mindig ugy lenni, hogy kezében a tőrvén|ykönyv nem1 akadályozója, hanem előmozdítója lehet csak a törvény érvényesülésének. - Ato biról kor "mely jtt magasztos hivatását végzi, meggyőződéssel, ,, legteljesebb mértékben tudatában lesz feladata fontosságánuk, annak, hogy az óriási hatalom, amelyet a törvény kezébe ad, a felelősségnek is rendkívüli mértékét követeli. Minél nagyobb a hatalom, annál na. gyobbnak kell lennie a felelősségnek. A birönak pemcsak azt kell kivizsgálnia, hogy a ^örvény szavai szerint hogy tudhat a törvénynek formailag megfelelő ítéletet hozni, liánom! a m^z sze jövőbe tekintve,vazt kell vizsgálat tárgyává tennie, hogy vájjon Ítéletének mik lesznek u Jövőbeli kövctkez. ménycj^ nemcsak a peres felekre, hanem uz egész nemzetre, annak gondolkodására nézve is. ,A biró kezében hatatom\' vün. Elsősorban a kormányzat felelős közvetlenül a béke nyugalom, a nemzeti munka lelietőségé. nek fenntartásáért. De ha az ezofcrc vonatkozó szabályok megsértetnek, akkor a biró kezébe kerül a hatalom 8 már őt terheli u felelősség. Az ő kezében vun a hatalom, hogy felhúzza, vagy leboesátja a zsilipeket, amelyek hivatottak ,hogy megmenlsék a nem-ze i élet folyanWt az áradás iszapjától. A bírónak észre kell vennie oíy jelenségeket is, amelyek talán közret. len hatásukban nem látszanak fontos, nuk. Mindenkinek a látókörét a foglalkozása a tanulmányai szabják ineg. Emberfelettit a bírótól sem lehet követelni. tőle sem lehet várn(fofyan távoli dolgok meglátását amelyek tul messze esnek a következtetésit. A biró nem csalhatatlan. A biróítfk arra kell törekednie liogy munkája s nemzeti élettel harmonizáló nemzeti oselekedet legyen. A biró nem kritikus. A kritikai íog. lalkozás sokkal aIacsonyabbrendü. mini a birói. A biró részese a kor* mányzati hivatásnak. Kötelessége a bírónak, hogy a kalandor politikára rányom-ja ítéletének rossza ló bélye gét. Ha látja, hogy a nemzet életét fenyegeti egy ambíciók által sarkalt áradás iszapfa, akkor ítéletével eressze le a zsilipeket ezek érvényesülése elM. A birói meggyőződés mindig érvényesül az ítéletben. A magyar birólmn él a lelkiismeret és a felelősség tudata* Azt kivánoní, hogy ha a biró elé olyan kérdés kerül melynek eldöntése a nemzet éltére rejthet veszedelmet akkor szálljon magába és igyekezzék messzebb ellátni hogy meglásson tá. volnbbi következményeket is. Az igazságszolgáltatás hatalma óriásj. Amikor a nemzet az igazságszolgáltatást a bíróság kezébe tette, není csalódott bennük, meri a magyar bíróság beeRÜle let & tiszteletet szerzett az igazságszolgáltatásnak. A lemondó puritánság, a tudás magas mértéke,\' amely Jellemzi a magyar birót, a jövőre ép. pen ugy fenn fogja tartani irányukban a tiszteled, mint a muftb"!!. Hemélem, soha nem log mcgcsökkenni az a tudat a nemzetim!? liogy >Iustitja reg-norum fundamentum, és mindenki, ki ezt gyengíteni akarja, szemben fogja magával találni teljes egységében az igazságszolgáltatás minden tényezőjét — Ez az épület a magyar nemzetnek nemcsak anyagi, hanem erkölcsi vagyonát is gyarapítja. Kivánom hogy ami vagyon kőben és lélekben Üt egyesül az méltóan kamatozzék a nemzet javára. Séta az uj törvényházban Az átadás ünnepségét u Himnusz fejezle be. Utána a miniszter és a többi előkelőségek megnézték a törvényszék épületének be\'sö kiképzését, az egyes hivatali helyiségeket. (Itt bizony sok szomorút láthattak, kopott, törött, óceka bútorokat, lyukas székeket, özőnvlzkora-bell, rokkant .és szánalmasan szegényes berendezést és az uj környezetben kirívó berendezési hiányokat. Az igazságszolgáltatás méltóságához pedig «zek is hozzá tartoznak, sőt az uj törvényházzal még Inkább jelentkeznek követelményt ként, mint eddig I Mindenki reméli, hogy & gyönyörű köntöshöa hamarosan meglesz a megfelelő ♦belső felruházás* is.) \\ A miniszter, a főispán és gróf Bethlen István Is felszólalt a dlszebéden Déli fél 2-kor kezdődött a ponto-san 100 teritékes díszebéd a Kis Rovai nagytermében. A nagy ünnep összes vendégei és a városnak nem csak jogász-világa, hanem más fog. lalkozásu színe-java is ott volt. Az első felköszöntöt . | gróf Teleki Béla főispán mondta a kormányzóra. ► - Ha nemzetközi téren, mondta egyebek közt körülnézünk, azt a pártatlanságot, függetlenséget, amit a bíróságnál, nem találjuk. A tría-ncmi magyarságnak szenvedései közt egy erőssége van, amelyet nem vehet el tőle senki ós seminl és amelyet egy pártatlan nemzetközi blró-< ság is bízvást elismerne. Ez a magyar nemzet jogos követelése az egyenfő elbánás iránt, az élethez való jogának igazságán alapszik tf ez az igazság örökéletű. Hit éa Igazság alapján álló nemzet nem vesztet el. Dr. Konozwsld Endre táblsl elnök az igazságügymlniszterre inOndot^ keresetlen szavakkal fel köszöntöt. Lázár Andor igszságügymlniszter pohárköszöntőjében szellemesen, finom derűvel a nagykanizsai tör-vénvház építkezésének »kevésbbó komoly részleteiről* beszélt Majd igy folytatta : - Az igazságérzet nem csak azt jelenti, hogy jogainkat követeljük hant m még előbb kötelességeink tel jesitését. Ez a felfogás adja a magyar férfinek a gentlemann nevet. Csak az igy gondolkodó férfi lehet gentlemann. Ez a felfogás különböztet meg bennünket más nemzetektől. Sajnos, velünk szsemben nem mindig ilyen elvek alapján járnak el. De nekünk lelkiismereti 1937. iugunhtt24. ZALAI KÖZLÖNY megnyugvásunk származik belőty. Az a nemzet képes leginkább alkotó munkára, amelynek az ilyen lelkiismereti nyugalma megvan. »Végül megköszönte mindenkinek, akinek része volt a törvényház épit-kezésében, elsősorban Beth\'en Istvánnak, aki »a kanizsai törvényház bölcsőjét ringatta* és a polgármesternek. f I Dr. örley György közjegyzö kormányfőtanácsos mondta a következő felköszöntőt. — A magyar nemzetnek, mondta, becsületes, tetterős. áldozatkész férfiakra van szüksége. Olyanokra, akik a földön járnak, de \' lelkük egész elejével \'hazafias ih\'etet nevelnek maguk körül. Boldog a magyar, mert az egész nemzet, egy csekély, de szemmel tartott százalék kivételével, rendíthetetlenül hisz a magyarság történelmi rendelésében. A jelen biztonsága és a jövő biztosítása a mai nemzedék feladata. Ennek legfontosabb eszköze a politika, nemes tradíciók kohójában izzó, mégis hideg ésszel szá-niitó politika. Ennek szolgálatában áll a miniszterelnök, az egész kormány, mögöttük párt különbség nélkül minden igaz magyar.. Első helyen az egész müveit világon tekintélyt élvező és tisztelt gróf Bethlen István. | — A reálpolitika sikeréhez nem csak kormányzati elgondolásokra és irányításra van szükség, hanem tetlrekész munkatársakra, akik a törvényt annak végrehajtásában összekapcsolják a lüktető élet praktikumával, akik lelkileg közelebb hozzák egymáshoz u rendelkezésre jogosultakat és az engedelmeskedni köteleseket. Ezek a közhivatalnokok, elsősorban a főispáni k«.r. Gróf Teleki Béla az ősi tradíció méltóságával, a modern köztisztviselő ernvedet\'en szorgalmával és intézkedé einek teljes sikerévet végzi feladatát. A vármegyo minden közügyét bölcs megfontoltsággá1, mindig Igazságosan intézi Kicsinyes indokokkal, intrikákkal, megtévesztő jelszavakkal nála soha sem találkozunk. Leikos taps közben ürítette poharát a főispánra. . , Dr. Kováos László gróf Bethlen Istvánt köszöntötte fel. — Eötvös .szerint a l(.gj0|f> s tahin egyedüli mérleg, amelyen népek kó. jtfssógeiről Ítélhetünk pagy férflalbita fekszik mert a legnagyobb ké|»csség csak rokon elemek körében fejlődhetik kj. Ezért köszöntjük büszkeséggel gróf Bethlen Istvánt, mert Jjcn-ívf « sajál fajunk erejét, képességét é.s dicsősségét ünnepeljük. Mert remélhetjük hogy az 6 képességei után mérik u nemzet erejét, eméike dett nmSnár teljesen a |>oiitikaí Martok fölé. A törvényház építésével párt-küíööfaság nélkül -egííoll minden ka-nizsftia fqglalkoZás, poli,ik» és vallás-különbség nélkül. — A magyarok első törvénye min. din J> ssMhadsiíg vs*»l|. Cwk szabad nép képes erő feszi lésekre és megpróbáltatások elviselésérsc. Gróf Bclhk\'n István ennek az első törvénynek, u szabadságnak küzdő bajnoka amely, ben élünk, amelyért harcolunk s a melyben ha gróf Bethlen István vezet, isten .segítségével minden magyar é\'ni fog, az is, aki ma rabnak született. A régi törvényházunkat a vár tégláiból építették s azokhoz gróf Zrínyi Miklós neve fűződik. Uj tör-vényliázunkat gróf Bethlen Istvánnak köszönhetjük. Neki köszönhetjük, hogy ii inosl végvár Nagykanizsa megerősödik majd arr", hogy ne vég \'egyen,;hanem innen induljál a kezdet visszaszerezni amit elveszlcttüqk. A nagy óváclóval fogadott fel-köszőntő utáRrfjég nagyobb ünnep közben állt fel szólásra\' gróf Bethlen Istvin. A kormányra és a városra hárította a törvényház építés érdemét, főként hangsúlyozva a/, igazságügyminisz-ter megértését és fáradozását. - Kulturális munkát végeztünk, mondta, súlyos krízis Idejében. Ilyen pillanatokban, amikor messzemenő kritikát gyakoroltak olyanok felett, akik az ország kultúrájáért, gazdasági fellendüléséért dolgoztak, kritikát mondtak pedig olyanok, a kik maguk nem alkottak, nehéz dolga volt az igazságügvminlszter-nek. Amikor Senki sem tudott mun-kát adni Nagykanizsa sok iparosának, munkásának, ez az építkezés egy évre szőló munkát hozott. Ezen klvüi megmentettünk Nagykanizsa számára egy állami intézményt, a mely veszélyben forgott. Felhívta a miniszter figyelmét a továbbiakban, zajos helyeslés közben a nagykanizsai törvényszék helytelen területi beosztására. Kérte a minisztert, hogy ha adott otthont a törvényszéknek, adjon neki olyan területei ls, amelyből megélhet s ami a környék lakosságának, a közlekedési viszonyoknak megfe\'elő s az államnak is érdeke a gyorsabb és olcsóbb igazságszolgáltatásnál togva. Majd méltatta az Igazságügvmi-niszcer személyét, mint letéteményesét az alkotmány és törvényiiszte let terén Deák -Ferenc eszméinek Reá és a birói karra ürltetle pohaj-rát \' . i Dr. Hajdú Qyula kormányfötaniotos volt a következő szónok. - Bármely építmény, mondta^ csak ug.v értékálló, ha erkölcsi tartalommal\'telítik. A/törvényház erkölcsi tartalma az emberbaráti szeretői es a társadalmi erényekkel párosult szolgálata az igazságnak. Erre a fundamentumra épül az állam és társadalmi rend. A nemzeti dicsőség kultusza, a hösök erkölcsi tőkéje, az igazságügyi szerveset szuverén ereje, a nemzeti becsvágy fontos részei a nemzeti életnek. A magyar blrő nem paragrafusokhoz láncolt hivatalnok, hanem kutatója* ismerője az eleven é\'et rejtelmeinek, az.\' élet gazdasági és sz\'tciá\'is bajainak és ezek ismeretében hozzá meg döntéseit. Az igazságszolgálta tásnak ez a nagy erkölcsi ereje köt csör-őz erkölcsi tartalmat a törvényháznak. Emelte poharát a birfti karra. Czoboly Imre a hivatása magaslatán álló ügyvédi kart köszöntötte. Az ügyvéd, mondta. a oer első b|rá|a. A Jó ügyvéd segítőtársa a bírónál^ harmonikus egvüttmilködésük eredményezi az Igazság érvényesülését. Az ügyvédi társadalomra és a zalaegerszegi ügy Védi kamarára ürítette poharát. Utolsónak, mint házigazda, dr. Krátky letván polgármester köszöntötte a város összes vendégeit, a Zalai Közlönyt, amely mindenkor lelkes szeretettel támogatta a törvényház ügyét. « - Nagykanizsa, mondta, az élni-akarás városa. Eddigi fejlődése a város áldozatából történt, most érkeztünk el oda, hogy a kormány aktív segítségét ünnepeltetjük. Fél négy volt ekkor már. A! szóno-kok hivatalos sora kimeriiit. A miniszter asztalt bontott, elköszönt és a terem közönségének éljenzése közben, a főispán é* polgármester társaságában elhagyta a termel, hogy u lent már várakozó autóba üljön és elhagyja Nagykanizsát Ezze< vége is volt a nagykanizsai nagy ünnepnek. Mhe e sorok napvilágot látnak, a törvényház már hivatalosan beiktatott \' munkahely. Levegőjében nem vibrál már az ün, ncp Izgalma, hanem a hétköznapok szürke sodrának apróbb, nagyobb bünel és jogsérelmei és a munka láza feszülnek neki a széles magyar föld életének, hogy megütközésükből a törvény és jog bányászd kitermeljék naponta száz eset kapcsán a nemzeti közösség legnagyobb erkölcsi kincsét : - az igazságot. Nagykanizsa népe ivedig, amely naponta eljár ez előtt a palota előtt, a nemieU lét egyik fundamentumaként, jóleső nyugalommal te kint fe> rája. Es mindenkor hálával gondol azokra is, akiknek emléktáblája még csak ezután kerül be a» épület előcsarnokába, - azokzerír-kik Nagykanizsának ezt a méltóságteljesen szép, hatalmas épületek megszerezték és vele megszüntették ennek a végvárnak hagyományos macára hagyatottságát. Ugy érezzük mu, hogy határkő ez a monumentális épület : Najgy-kanlzsa fejlődésében egy uj fejezet útjelzője. i Ikirborila Lajos. A zalai ügyvédi kamara elitélte az elnökét ért nyilas-támadást Zalaegerszeg, augusztus 23 A nagylengyel! hősi emlékmű avatásán részt vett dr. Udvttrdy Jenő, a zalai ügvédi kamara elnöke ls, aki ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy ma a gyermekek a régi »Dicsértessék« helyett már •Bátorság !«-gaI köszöntenek. A nyilasok lapja erre élesen megtámadta a köztiszteletben álló kamarai elnököt. Az ügyvédi kamara most foglalkozott az elnökét ért támadással és kimondta, hogy őt ra gaszkodásárói biztosítja. Dr. Brlg-levlc-s Károly ny. főispán beszédében .kifej.ette, h>gv nem az szeteli búzáját, aki kíméletlen tud lenni, hanom, aki a szeretet érzéseivel cseréU ki gondolatait. Majd lelkefen pelték dr. Udvardyt, aki meghatottan köszönte meg a ragaszkodás n< gnyUvánulását. Vilmos német császár fiának feleségétől nagyértékü ékszereket loptak Bogláron Balatonboglár, augusztus 23 Kinos ügyben folytat nyomozást a balatonbogiári csendőrőrs. Az eg>ik boglári szállodába érkezett gépkocsin Vilmost német herceg és felesége a legszigorúbban rangrejtve. Mikor a szállodában elhelyezkedtek, a hercegi pár lement a strandra, ahol hosszabb ideig fürödtek t Balatonban. Mikor később felmentek lakásukba, a hercegnő legnagyobb megdöbbenésére a magukkal hozott nagy értékű ékszerekből több darab hiányzott, köztük egy több, mint 8000 pengő érlékü briiiiáns gyürü. A herceg nyomban feljelentést fett a cscndőrőrsön, amely azonnal erélyes nyomozást folytatott, de hiába, az eltűnt ékszerek nep kerültek meg. A csendőrök kihallgatták a szálloda személyzetét, amelynek kapcsán a szobaaszonyt őrizetbe vet ték. A szobaasszony kihallgatásakor tiltakozott a gyanú ellen, de a nyomozásból kifolyólag a járőr magával vitte és valószínűleg átadják az illetékes kir. ügyészségnek. Az esetről az illetékes hatóságok nem adtak információt. Intézeti kelengyék, sötétkék seviotok formaruhákra, dus választókban Singeméi. ZALAI KÖZLÖNY Agyvérzésre hajlamos idősebb embereknek a rendkívül enyhén haló természetet .Ferenc Józset" kcttuiviz — reggel éhgyomorra egy kit pohárral — nagyfontosságú szolgálatot tesz azzal, hogy Igen könnyO, lágy nékktétet «s kielégítő eméti té.t biztosit. Az orvotok ajánlják. Tegnaptól máig Or aiág l Vasárnap ünnepelték nagy egyházi pompával Szmreesányl I .aj- >s egíí ér-;ck 25 éves ér.te ki jubileumát. \'• Horthy Miklós kormányt egészségi lillujKiUi teljesen rendbe jött. Az or-vosok nem is adnak ki több jelentést. Ke mecsén a vasárnapi választás n a Nemzeti Egység győzött h Ualniu > erővel. Csik, a nyilasvezér 164 s/.a-vazutával szemben Thuránsxkv FJál volt főispán, a NEP jelöltje 4116 szavazatot kapott, mig Lipták László, a kisgazdák jelöltjének 1217.szívű zat jutott. Vasárnap ünnejHdték fénye* (in nepi keretben a Nemzeti Színház 100 éves születésnapját. A hartai fegyházban nagy riudal mat okozott Mészáros Géza, az élet fogytlglanl fegyházra Ítélt lébényi csondörgyilkos szökése. Elfogatására minden intézkedést megtettek. Szegeden vasárnap délután villájában agymlötte magát Szende Gyula városi főjegyző. Gyógyithi tatlan belegsége késztette vi\'-gzoles teliére. Az ujkécskel feldarabolt holttest rejtélye megoldódott. Testvétvi ölették meg éa daraboltatlák fel Csősz Józsefet. Budapesten az utóbbi időlen állandó ii panusz, hogy külföldi autók ból értéktárrgyakat emelnek ki és lek>pják a gépkocsikra ráerősített bCröndöket. Az éjszaka izgalmas üldözés után elfogták Steínmetz Ottó péksegédet, akit teltenértek, umikor egv autóbó\' ki akart emelni egy bőröndöt. Ej^rben az éjszaka Kun Borbála fiatal leány kénsavval arcú lön tolta Kohn József blrkózóbajnokot, azután öngyilkos lett. Yusárnap egy motorkerékpár elgázolt« a gyöngyösi tisztiorvos, dr. Burián Endre feleségét. Válság állapotban került a kórházba. A fiatalkorú motorkerékpárost őrizetbe vették. I Faupe. tábornok, "Németország távozó salamanoal nagykövete át-nyujtotla Franco tábornoknak vlsz-szahivó levelét. I » Vasárnap Párisban az Eiffel-torony második emeletéről leugrott egy 30 év körüli férfi. Teste darabokra zúzódott. Párisban megnyitották a Főiskolai Világbajnokságot. A spanyol nemzetlek vasárnap Mvamán ujabb 12 községet foglal-tak el. | I Az osztrák Idegenforgalmi hivatal jelentése szerint Ausztriának az Idén több, mint 60 000 vendége v<Jt. Két magyar film - az Aranyéin-ebr és Mária nővér befutott a velencei filmkiállitás döntőjébe. - lUtÜbulor egy peogSirt «\'-«y garnitúra fonott kerti bútort i8 IelkCt nyerni ui egyházközség kultúrház-sorsjegyén . A balatoni országúton árokba zuhant egy kispesti ügyvéd autója Keszthely, augusztus 23 Sutvos autószerencsétlenség történt a hévizi ulkereszteződésnél, a hot a Hévizfürdőről kivezető ut találkozik a hévizszent.indrási és keszthelyi úttal. A délutáni órákban eg.v Képkocsi Hévizfürdőről Készt-heiv felé igyekezett, az aulóban dr. Szabó József klspi-sti ügyvéd ült feleségévé\'. A hid előtti kanvarban egy kocsi haladt, ame\'yet dr. Szabó soffőrje kerülni akart. Ugyanakkor azonban Hévlzfürdőre akart betérni egy másik gépkocsi, amit úrvezető vezetett. Az ügyvéd soffőrje mi után az összeütközés elkCrülhetel lennek látszott elfordította a kor mányi és a 3 méteres árok felé vezette kocsiját, amely orrával a fel úaott földbe furódot. tf)r. Szabói feíesége súlyos sérülést szenvedeti: az ügyvéd ós a soffőrje könnyebb\' sérülések árán szabadult meg. A fiatal\' asszonyt a mentők szállítót Iák be a keszthelyi kórházba, csendőrség szigorú vizsgá\'utot indi tott. . i | Konyhakést vágott bucsuzóul az anyja és az apja hátába egy korcsmázó fiatalember Balatonklllti, augusztus 23 A csendes Balatonkilltl községet véres dráma tartja izgalomban. Itt lukik édesanyjával és mostohaap-jával eg.v házb;in Sáador István fiatal hentes-segéd. Sándor István ál. landóan korcsmázott és olyan életet élt, umi miatt\' végül is a szülök elkergették fiukat. Sándor István azonban nem ment el a községből, hanem lakást bérelt és olt lakolt egyedül. A züllött fiu uzt hangoz-tatta, hogy mindaddig nem hagyja el Kiliti községet, amíg édesanyjával és mostohaapjával nem végez. Most is künn ültek a szülök házuk udvarában, amikor betoppant hozzájuk fiuk és kijelentette, hogy esi náljanak bucsu vacsorát, mert ő cl-költözködik a kö/ségből. Mivel Sándor a két kezét gyanúsan a háta mögé tartotta, mostohaapja, Farkas Lajos kérdezte tőle, mit rejlegel a háta mögött. Ezt! volt a válasz és flu két hatalmas konyhakést rántott elő, az egyikei édesanyja, a másikat apja hátába mártotta, ugy, hogy azok véresen lakásukba vTinszoitígtak, mig a szomszédok lefogták a merénylőt és átadták az odaérkező csendőrségnek. A Zrínyi súlyos vereséget szenvedett Zalaegerszegen a Schütz-kupáért ZTE—Zrínyi TE 4:0 (1:0) A Zrínyi TE csapata Csöngey helyén tartalékosan súlyos vereséget szenvedett Zalaegerszegen. Az első félidőben a Zrínyi egyenrangú fél volt, a második félidőben Kárpátot a játékvezető kiállította, igy a ZTE könnyen szerezte meg a győzelmet. Nemzeti liga eredmények Újpest-Nemzeti 7:3 (2:0). Hungária—Ferencváros 3:3(1:1 Szürketaxi-Törekvés 6:1 (1:1 Budafok—Sieged 2:1 (1:0). Budai 11-ETO 3:0 (3:0). Megnyílik augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-üzlete » Fő-ut 3. alatt. 1937. augnsitus 24 — (A postáról) Miklós János mozgóposta-főnők megérkezett a Balatonról, ahol szabadságát töltötte és ma átvette hivatala veze\'ését. — (A lolyammérnőkségröl) A nagykanizsai folyammérnökség-lől Zoltán Béla mérnök-gyakornokot Siófokra helyezték át a balatoni kikötök m. kir. felügyelőségéhez. Helyébe Éry Mván oki. mérnököt helyezték Nagykanizsára Szolnokról. — Igy él Kinal A misztikus Kelet minden titka és a mennyel birodalom sokmilliós népének élete, szenvedése és állandó forrongása előttünk pereg le. — (Szent István kápolnát Mentettek Szemenyén) Tudósítónk jelenti: Alsószemenye község áldo\'atkész lakossága kápolnát építtet Szent István király tiszteidére és a kápolna tornyában Szent Istvtn harangot helyeztek el. A kápolna és harang felszentelése ünnepélyes keretben törlént. A szertartást a letenyei föe peres végezte, emelkedelt szellemű beszédében ö is méltatta az esemény jelentőségét a kis község életében. A harang keresztanyja Korentsy Endrlné volt, a felsöszemenyei kfrjegyzö felesége. A szcnlelés után 60 személyes Ur-sasebéd voll az Iskolában. A sze-menyeiek dicséretet érdemlő áldozatkészséggel szinte fillérenként adogatták össze a kápolna-építés költ-ségell. — (Esküvő) fáéval Ilus (Lelenyc) és Farkas ls.ván (Adony) vasárnap tartották esküvőjüket a nagykanizsai izr. lemplomban. — ButorklállüA.uuk.t toktotse meg minden kényszervétet nélktll. Kopstein butorárhhás. — Li Bong, a klnal varázsló uemályeien fellép ai .Igy él Kína" cimü fllmelőadátán kedden Városi Moziban. \' — Nflt ruh. o.ilályunk szenzáció* olcsó árairól az egész város beszél. SchOti Áruház. — (Nem lesz kettős vágány Balaton mentén) Tárgyalások folytak a MÁV-nál arra, hogy a balatoni forgalom gyorsabb lebonyolítása érdekében ezen a vonalon második sínpárt építsenek. Az erre vonatkozó megbeszélések — értesülésünk szerint — a közelmúltban véglegesen befejeződlek. Eredményük: a MÁV székesfehérvári második slnpárat épít. ellenben egyelőre azt a tervet elvetették, hogy ez a második sínpár á teljes balatoni vonalon épüljön meg. — Igy él Kína I Nem fantázia, hanem valótág, amit ez a film a mennyel birodalomról bemutat. — Utta.lt sötétkék seviottn anyagok, csikós vásznak min-Mea minÖHégben kaphatók ScliUtznól. — Buluiokb.n a Kopstola-oég vezeti Modern mlatatermetben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvesé -ize-tóul teltételek mellett — jó Imi itatni, mert szétkapkodjak az egypengős egyházközségi kultúrház-sorsjegyeket. \\ augtiszluá 24 Zalai kozuonV t Értesítem a hNgykSzSnsé Hit, hogy Páriából meg érkeztem eredeti párial kalap uidonadgohkal. WlndlscQné RMii Magda. — (Megint drágább lesz az újságpapír) Londonból jelentik: Az angol lapkiadók kő ében a napokban valósággal pánik tört ki arra a hirre, hogy nem lesz elég u|ságpaplr a piacon. Ez a hlr tévesnek bizonyult, de kiderült az Is, hogy nagyarányú áremelkedésre valóban számitanl kell. Egészen bizonyosra vehelő. hogy jövöre tizennégy fontba keríti az újságpapír tonnája, 1939 elején pedig tizenhat fontba, mig az idén tiz Iont egy torna újságpapír ára. = Ll Song, a kinat bűvész káprázatos előadása kedden a Városi Moziban az „Igy él Kína" olmfl film előadásán. — (Magyar konyhahét • Balatonon) Az immár- hagyományos t orhéttel együtt az idén először magvar konyhahetet is rendeznek a Balaton partján. A magyar és külOnósen a balatoni ételkülönlegességek újszerű versenye nyolc napig lart majd állandóan váltakozó ételsorral. Az ételek elfogyasztása után szavaz a közönség, a vendéglá ó üzemekről pedig szakszempontból külön zsűri dönt, amelybe az ornáp, kiváló hozzáértőit hívják meg. A magyar konyhahét szeptember 4—12-e között lesz. - Ll Song és Igy él Kína kedden a Városi Moziban. Rendet helyárakkal. Ha gyomrát elrontotta, tzon-nal Igyék egy pohár Icrm \'szeles .Ferenc József ktserüvliel, meri ez az eméssfőculorria tartalmát gyorsan feloldj) is biztosan levezeti, a bélmtlködésl elrendezi, az anyag-cierét fokozza és friss köiérzetet teremt. Az orvotok ajánlják. — (Dinnye-pálinka ét paprikás likőr) Idén a pállnkalözdék helvenkint kevés cefréhez jutottak hozzá, ugy, hogy felmerüli a gondolat, nem lehetne-e az Idei nagy sárgadinnye-termést pálinkafőzés! célokra hasznosítani. A sok cukrot és aromás Illó olajokat tartalmazó sárgadinnye ugyanis rendelkezik azokkal az alapanyagokkal, amelyeket egy jó pálinka megkövetel, csak érteni kell feldolgozási módját. Egy pálinkafőző szakember kísérletei szerint kitűnő dlnnyepállnkához juthatunk, ha a héjától megfosztott dinnyének csupán az ehelö, Iz- és Illatanyagokban dús részeit tesszük a cefrébe. A nyert pálinkának állítólag egészen különleges finom Ize van, ugy hogy szakértők a barackpálinka komoly vetélytársát látják benne Lehet, hogy a \'„báráck" u\'án a dinnye-pálinki is megcsinálja karrierjét külföldi vendégeinknél — Ugyanekkor egy másik kuriózum Is adódott. A Budapesti Közlönyben rendelet jelent meg, amely megengedi egy paprikával fUszerezell likör-ké-szitmény forgalombahozatalát. — Okrin ás jjl Sehtttzókaél vásárolhatunk. — Ll Song, a klnal bűvész, a megszállott lelkű varázsló kedden a Városi Moziban. L\'indon, augusztus 23 Az angol kormány ma u) tanácskozásra ül össze, ttogy megvitassa az egyre aggasztóbb távolkeloll helyzetet. Hlr sz.\'rlnl iu angol kormány u] diplomáciai lépést tervez a klnal és japán csapatok vissza) vonásának\' érdekében. L Tokk), uugusztus 23 A japán külügvl hivatal közlése szerint megérkeaitt a* angol kort mánv jegy/éke, atnelbm kártérítést Követet u Sanghajban angol javakban esett károkért. Hong-kong, augusztus 23 A Sanghai körül kitölt viszály óta a drágaság négyszeresére szökött. Sanghatban uz élelmiszerhiány Jui-tasztrótálls. . ( A kavantungi hadsereg vasárnap elfoglalta Kalgun várost a klnniak komoty ellenállású nélkül. Északkinában «i60.000 (apán katona van éa naponta 8000 érkezik. A liarlianyagszállltmányok ts nupontn óriási tömegekben érkeznek. Stuighai, augusztus 23 A nunklngi uton egy hatalmas felhőkarcolóba, amely angol kereskedelmi társaság tulajdona, ma ney-gei két gránát csapott be. Az utcán a romok közt hatottuk és sebesüllek százai hevernek. 300 halottra számítanak. l A távolkelell (ront legújabb hlrel Tokk), augusztus 20 (Lapzártakor érkezett) A Japán csapatok Hualel) és Slnpuano vidékén körülkerítették a kínaiakat, u Naptár t Augusztus 24. kedd. ltom. kat Bertalan ap. Protestáns Bertalan. Izr. Elul hé 17. Gyógyszertárt éjlell szolgálat " hó 31-lg a .Fekete sas" gyógyszertár ér. a klíktutlzsid gyógyszertár. tn.tOrrtí nyitva reggel S érától este ti óráig (héttő, szerda, péntek délután kmiden egóox nap nókuekt. ~ <B4lyegIr«Juk UUtkuiJa) Hóttón délután tt-tól 8 óráig az OMKF. tanácstermében. — Egy p.njí o,y kltSoé rádió t Kíváncsi rá: liogynn? Vegyen egyházközségi kulturliáz-sorsjegyi\'t. akik elkeseredetten védekeznek. Az éjszaka a kínaiak megtámadták a Japánokat, de ezek szívós" küzdelemben visszavetették a támadó csapatokat \' Hlr szerint Tlentuno körül ö«ze-gyüjtött, mintegy 30.000 kinai katona harcra készen áll. Legújabb jelentés szerint .rövidítsen Nankingból müshová helyezik át a klnal központi kormányt. Tlenestnbe több, mint 20.000 Japán katona érkezeti. Csingtauban a helyzet klé\'eződött, mintegy 7000 Japán asszonyt szállt, toltak el a várositól. Tovább larl a spanyol nemzetlek előrenyomulása Párls, augusztus 23 A spanyol nemzeti csapatok 21 kilométerre állnak Santander elölt. A vörösök védelmi vonalát Tt>rre de Recu előtt sikerült áttörni. A nemzetiek egy hét alatt 16.000 foglyot ejtetlek. M ID<3 mt eső! Prognózis: Élénk északnyugati, ótztkl szét, sok helyen eső, néhány helyen zivatar, a hő az ország nyugati falén emelkedik, keleten változatlan. A Meteorologlal Intézet nagykanizsai ruogftgyelőállomása Jelenti ■ Hőmérséklet tegnap esto 9-kor: +161, ma reggel t +14-2 délben: +19 2. Gyártelep: BUDAPEST, IX, LESKE-UT 117. APRÓHIRDETÉSEK nprdhtrd.tS. dtj. v.tSm.p .i Qnn.pn.p 10 .tót. ■óntur. minden tov.bbt írd fl lltl.r, ktlttSinap 10 ult. 10 llll.r. mlnd.n lovibbl »iő 4 llll.r. Szépen butae-eaeit u.ba lllrdó-szoba hasanálattsl azonnal kiadó Rozgonyi-utca 19. Pária—Barlla—báeel ulamról megérkeztem. Különleges síép kslsplilm él elegáns issbólta mielőbbi silvfs megtekintésére meghívom mélyen tisztelt hölgyelmet. Hollmana Anny. 2475 Forgalomról meggyőződhető lalusl aa-a*aa-rdf#a üzletházát megvételre keresek. .Készpénz\' Jeligére s klsdóbs. 2466 Vidáki Ügynök állat órát, ikszelt vagy más dísztárgyat ne vegyen. * Alkalmi vételi Emeleles bérhái egy lakóval olcsón eladó. - Horváth, Sugár ut 42. ss. 2404 Ctpáaatanano ajánlkozik teljes ellátásra. Bővebbet Pspp Oszkár dpészmes-ternél. ♦ Sarak, hsssnált hálósrobebulor ét más bútorok eladók Csengery ut 27. * Kátaaabáa előszobás vízvezetékek modern löldtslnll Izkáa kiadó Ktstatudy-ulca 17/e. • VerróQápakat, kerékpárokat bánal-lyen rossz állapotban ls mtgtt áron veszek. Donát Ferenc, lát- ét műsraétz. 2423 lakaláalaáayt <al|ae ettáláera tógád keresztény család, közti az östzes Iskolákhoz, zongorabasználtttai, korrepetálás. Ctm s kiadóban. Bajáráai elteiért kivétetik Jtkat-kezés szonnsl Zrínyl-utcs 33. tnwlet. 2482 Minden nsgyságu használt ftaagafcat veszek. Stera, Huizti-tél. • KaHftaaabáa konyhás lakát tteplem-ber 1-rtkUdó. Bővebbet KirályHilct 18. • ■ejáráatt ét bHaMfla ázonuli tel-vételre kerestetik. Lukátl, Sugár ul. 2481 Miasleaealeáaf szeptember t-re felvétetik Báthofy-utct 10. * Nyakkaad* tordltát, Isvltás. müstop-polát. Üveg. porcellán rsgssztás Weisz Her-mla Erzsébet-tér 4. • 8nasi-bályaaa4b, ráz- és zománc-táblák, vésnöki munkált legolcsóbbsn kószálnék Vékásty Testvéreknél. • Kátaaabáa advtd Itkát elóssobával ts mellékhelyiségekkel együtt október l-re kit dó Köicaey-u. II. tz. alatt * — T.IO.t~. w—s a Köpetein Bútor-áruház állandó butorkláilltátát Itléeet ée oloió bútorokat kedvesé tizetéti teltételekkel vásárolhat. Kiadja 1 liptultjdonol Közgtzdttági Rt. Gutenberg Nyomdl és Délztlai Lapkildö Vállalata Nagykanizsán. Felelős klsdó : Zalai Király Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. tzám. 300 halott Sanghatban egy angol felhőkarcoló romjai alatt London ma uj lépést; tesz az aggasztó távolkeleti Helyzet ügyében A forrongó, szenvedő, politizáló, ópiumszivó, háborús és misztikus mennyei birodalom ezer és ezer titkát mutatja be az uj expedíciós film: mm m JA Az elöadás keretében személyesen IGY EL KINA e p li song, a kinai varázsló ós bűvész, aki csodálatos művészetével bámulatba ejtette az egész világot. Kedden, aug. 24-én a Városi Mozgóban 5, 7 és 9 órakor. Rendes helyárak I ZALAI KÖZLÖNY IMT Mgrtw 24 Verőfényes ösz a Földközi tengeren és a Mb Miau ■zepiamb^r 18.—október 4. Útirány: Rómn, Nápoly, Catanla, Slracusa, Malla, Trlpolls Palermo, Patras, Caltaro, Ragusa, Velence, Trlest. Részvételi diji 494 pengó. A részvételi dijban bennfoglaltatik szárazföldön 3. osztályú gyors-vonatjegy Budapesttől Nápolvig és Trlesflöl Budapestig, luxushajó 2. osztály, te\'Jes ellátás h szállás kitűnt hotelekben és éttermekben. Poggyászszállítás vasúton és hajón, poggyászbiztosítás, hordárdijak, borravalók, autocar-körséták, muzeumdijak, slrand jegyek, sétahajózások stb. stb. Kérjen részletes prospektust a Zalai Közlöny kiadóhivatalában Az utazásra egyszerű levelezőlapon is jelentkezhet a 3--——^^v IMíi^cruiinc",;/ utazási és Idegenforgalmi irodában, Büd pest, V., Doroltya-utca 7. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatába.n: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmlaze-rck, Kép, xsák, stb. kereBkedé.fben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróeág mellett) Telelőn: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle MWrötíii gépeit eredeti gyárt árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. Ismét kapható férfi kötött sporti n 9 2.50 Brónyal Divatház Horthy M.-ut I. Női-, férfi- és gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Teleion 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. »z. Hirdessen a Zalai Közlönyben h. kir. Államvasutak menetrendje Érvényééi 1987. évi május hó 22-tól kezdve. HsgykanUia állomásra érkező éi u mim lóduló mátokról. I p. n. Vom.1 A vonat k«tal Kmlh.l, Boglár Bp.il\'. Voút A vobal SpMlrdl Boglár IKuitU) kaalná .llM. neme rillnd. r. W. irt. MHI .ián. neme 1.4.1 Ind. rí l.d.1 rt irk. 1219 Szem. v. 0D6 1-30 1-51 6-20 1220 Szem. v 22-50 3-04 3-28 4 49 1107 Oyv. 5-44 6-50 6-56 945 12401) Motor 515 5-50 7-26 2237") Sinautó 808 922 1008 — 1202 Gyv. 7-30, 1010 1010 11-25 1213 Szem. v. 9-50 11-05 11-28 15-50 1212 Szem, v. 6-23 1109 11-10 1300 1231 Szem.v. 1400 15-33 1616 20 52 1232 i Szem. v. 8-50 13-35 14-05 \'5-26 1211 Gjort. 17. i. 15-51 17*08 17-37 21-17 1214 G)0rl.i!.v. 14-48 18-26 18 55 ! 2016 12411)! Motor 17-50 1948 19-50 — 22381) Sinautó 21-21 2010 | 2320 1201 Oyv. 18-45 19-48 19*59 22-45 1208 , Oyv. 20 00 2244 22 54 | 23-58 \') A 2237. és 2238. Binau ók közlekednek: VI-2/-IÖI IX S-ig. i) Az 1241. sz vonat közlekedik: Nagykanizsa tlalatonszcntgvörgy közölt egész évben, Balatonszentgyörgy B-gtár közöli VI 27-től IX 8-lg. i) Az 1240. sz. motor közlekedik: Balatonboglár Balatonszentgyörgy között V—22-161 Vl-26-lg és IX 9-töt aze/dán és pénteken, VI-27-töl IX—8-lg napota. Balatonszentgyörgy Nagykanizsa közö:t egész évben. K&zvatlan kocsik forgalma I Az 1201/1202. sz. gyorsvonatokkal; étkezökocsi Pragerskolg, — egy 1. 2., 3, o. kocsi Tricste, Venezia, Milano, enova, Róma, — egy I., 2. 3. o. kocsi Trte6to, Venezia, Bologna, Róma útvonalon Az 1207/1208. sz. gyorsvonatokkal: egy 1 , 2. o. Vicsi Trleste, Venezia, Bologna, Róina, — egy hálókocsi Venezia, — egy 3. o. kocsi Venezia, — egy 2., 8, o. kocsi Abázla Fiume. E koc*i \' öztekedllí V—22-töt VT—O-ig és IX— lö-IÓI minden szerdán az 1208-al V 22-161 Vi-IO-tg és IX—16-tól minden pénteken az 1207. sz. vonattal. Az 1219. és 1220. az. vonatokkal 2. és 3. o kocsik Budapest déli - Barcs-Pécs, Budapest déli—Zalaegerszeg között. Az 1231. és 1232. sz, vonatokkal VI—27-161 IX-7-ig egy 2., 3. o. kocsi Wien Sb-Keszthely, egv 2.. 3, 0 kocsi Wien S»>— Székesfehérvár közölt közlekcd k. Nagykanizsán ál. Az 1232. sz. vonallal Székesfehérvár—Grác közöli VI 28-tól IX közvetlen kocsi közlekedés Nagykanizsa—Szombathelyen át. Nagykanizsa—Szombathely—Ágfalva 8-lg a UstzUMoM, ifo.p.mfr! u (u^fe*, Kiua* Kuliaá-ríllad. T SiOMb.t- Il8*fwba Mjrairk I irt. ból Ind. IlMbll-h.\'/rí Ind- EfM.l. Ind.l Kaaltai-r. ifi. 1412*) Sz.v. 512 6 52 7-22 || 905 1447 Molor _ _ ■V50 7 29 1422\' Sz.v. 5 45 7\'14 7-57 j 9-28 1427 Sz. v. _ 724 7-56 9 32 1442 «.!.. 8 09 9-43 10-29 II _ 1415 Ss, v. 1008 1133 1212 13 38 I402\'| *•: .< m. 9-33 1242 1116 12-33 1413 Sz. v. 1351 1520 1609 17 34 1442b Simuló 11-30 12-47 — — 1441 Simuló _ _ 17-27 18-40 1424 Sz. v. 13-49 15-27! 16-16 1411\'] S.b.i ». 16-50 18-20 18*51 20-07 1416 Sz. v. 15-50 17-20! 18-10 20-00 1411 Sz.v. 19-19 2110 21-44 23-26 1428 Sz. V. 20 24 21-43, 22 24|| - r) Az 1401., 1402. az. vonat közlekedik VI-I5-16I IX—15-ig. ■\') Az 1422. közlekedik VI-I5-I6I IX. 15-lg. \') Az 1412. közlekedik V-22-töl VI-14-lg és IX-16-tól 1938. V- 14-ig. Köxvattan kocáik t Az 1415. sz. vonallal: egy 2., 3. o. kocal Wien—Pécs. egy 2., 3. o. kocsi Wien-Ősiek közöli közlekedik. Ezenkívül VI —15-161 IX-15-tgegy 2„ 3. o. kocsi Wlen-Susák, VI—27-\'ót IX—7- g egy 2.. 3. o. kocsi Wten-Székis ehérvárra közt. Nagykanizsán át. Az 1416. sz. vonattal: egy 2., 3 0. kocsi Pécs Wien, eg/ 2., 3. 0. kocsi Ősiek—Wien, közv. kocsi közlekedik. Ezenkívül V1-15-IÖI IX-15-ig egy 2, 3. o. kocil Susak Wien, VI—28-tól IX—8-lg egy 2, 3. 0. kocsi Székesfehérvár—wtai. egy 2., 8. o, kocsi Keszlhely—Wien s egy 2., 3. o. kocsi Székesfehérvár-Gráe között közlekedik Nagykanizsa—Szombathely útirányon át. Az 1412., illetve 1422. sz vonatokkal közvetlen kocsi fut Budapest déli Zalaegerszeg közöli Nagykanizsán ál. Az 1422. SZ. vonat közvellen kocsit visz Szombathely— Csornán át Pozsony és Prágába. Nagykanizsa—Barcs—Pécs >) A 2417. közlekedik VI. 19-161 IX. 15-lg. Ktavotlan kocáik: A 2413. éa 2414. s>. vonatokkal egy 2., 3. oszt. kocsi Wlen-Péca, egy 2., 3. oszt. kocsi Wien Qyékénycs Ősiek közölt közlekedik. -VI—15-töl IX—15-lg egy 2.. 3. o. kocsi Wlen-Surák között. A 2420/2451-el Nagykanizsa—Pécs közöli egy 2, 3 oszl. kocsi. Nagykanizsa—gyékényes—Kaposvár—Budapest Keleti pu. I I kanizsáről £ Indul I Sz.T.1 IWÍ I Oy. v. 1 23-38 Oy™ Sz v. I w Ind » 23 00 I 7-27 IJKanlzsára lO? - 10\' 5-411 271 8-03 !| kp.\' érk.J 73-4ST 2j23 0-08 1 A 2408. közlekedik VI 15-töt IX. 14-íe ■) A 241)9. közlekedik VI. 15-töl IX. 15-lg. Köavattan kacslk i A 24118. sz. gyorsvonat közvrtlen vonal Oyékényesen ál Susákra. A 241,9/1427. sz. von.t közvetlen vonat Susákról- Gyékényes Nagykanizsa Szombathely—CBOrna Pozsonyon át Prága közöli. A 2442/2447. az. vonat közvetlen vonatrészt visz Nagykanizsáról Gyékényes-Kaposváron át Budapest-Keleti pályaudvarra. _ Nagykanizsa—Murokeresztur—Kotor Iba 1 " Nagy Kani ji ~~~ —— zsírói Indul II Hová 7 Honnan? A 1208/1207. sz. gyorsvonalok, 1201/1202, sz. gyorsvonatoknál a közvetlen kocsik ugyanazok, mint a Nagykanizsa—Budapest viszonylat alattiak Az 1292/1297. sz. vonalokkal csak 3. osztályú kocsi tu> Murakereszturig. Azoknak az utasoknak, sktk Jugoszláviába Murakereszturon át személyvonattal óhajtanak utazni, MurakereBzturon át kell szállni a magyar vonatokról. A magyar személyvonatok közlll Murakereszturon csak a 2414. és 2420. si. vonatoknak van azonnal csatlakozásuk Koloriba—Csáktornya (Cakoved. * UátaaM LaakMÓ MiHa Uuivxoadálátas tl«c>..laal« [Malla ulate. Zdal táraibi Ttm Évfolyam 191. szám Nagykanizsa, 1W7. augusztus 25 szerda Ara 12 HU. 1 i ■ 5 m kJM POLITIKAI NAPILAP %uakés UadóWvaUlx PM 5. uii MUjjHam. ■i.lrn kttközn-p tWIulln. Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajos FJflílietésI ára: egy bóra 1 pengő 40 ftlW Szerkecztöségi t* kUdóhlvatall teidooi 78. s & kemecsel tanulság Szabolcsban Időközi választás /olyt lc s ezúttal már a megreformált ajánlási rendszer alapján. A jelölteknek kauciót kellelt letenniük ós így is hárman Igyekeztek cinjei ni a kerület bizalmát. Jelöltül állltoU a kormány pártja, a független kisgazdapárt ós a nyllaskeicsztés párt. A jelöltek pártállását tekintve, az ötszög közvéleménye érthető érdeklődéssel kisérte a választás kimenetelét. Ez az érdeklődés annál i> inkább felfokozódott, mert a/, utóbbi időben túlságosan is sokat o\'vJsunk bizonyos jobbolda\'l politikai szélsőség agitáclójáröl s nem egys er hallottunk aggodalmaskodó hangokat. i A kemecsel vá\'asztás etekin\'etben is döntő eredményt hozott. Legszem--betünőb azonban mégis a kormánypárti jelölt fölényes nagy győzelme, aki két ellenfelével sicmben közel háromezer szavazattöbbséggel nyerte cl kerület mandátumát. Ez azt Igazolja, hogy a kormány programja iránt bizalommal viselte ik a közvélemény s uzok az erőfeszítés ;k, a melyeket ugy gazdasági, mint szociálpolitikai téren meglettünk, méltánylásra találnak a nép körében. A kormánypárt kemecsel jelöltje nem hivatkozott, mint ahogy nem is hivatkozhatott olyan lgérelekie, a melyek taíán .elkábíthatják a hiszékenyebbeket és u lobbunóbb vér mérsékietüeket. A kormánypárti je iölt mégis sokkal több eredményről számolhatott be a nép előtt, mint azok, akik Ígérgetésekben nem szűkölködnek, mert a Darányi-kormány nem is egy esztendős működése alatt számtalan psetben beigazolta, h<>gy politikája a nép ta\'ajában gyökerezik. Minden egyes kormánycselekedet azt a szempontot tekinti vezérmotlvumául, hogy minél szélesebb néprétegek gazdasági és szociális jobblétét szolgálja. Az, hogv a kormánypárt programja nem megy. tul a megvalósítható program pontok határán, élénken igazo\'ja. hogy n kormány tartós bizalmat óhajt s nem elégszik meg ft%zal, hogy egy röpke átmeneti időben, amíg a kiábrándulás eset\'eg bekövetkezhet, gyakorolja csupán az állami hat ;l-niat. Népünk iskolázol), józan pói-tikai felfogására is jellemző 4 ke\' mecsei választás. A kor\'esszó\'Mn »k eröszak<is rábeszéléseiből kiábrándult választóközön ég nw már tudatában van annak" hogy minden szónál, még a leghangosabb^ 1 Is többet ér a tett. A Darányi-kormány működése alatt, pedig éppen e\'ég alkalom nyílt arra, hogy ajóirányu kormánypolitika munkáját tetleklel mutassuk ki. Ha ezek a cselekedetek nem mindig ütik meg a várakozás mértékét, ez nem a jóindulaton és a tettvágyon múlik, hanem azokon körülményeken, amelyek minden \'tyésrői-lépésre előrehaladó a tervszerű programmal rendelkező kormányoknak mértéket szabtak. A Darányi-kormány "em hirdet máról-holnapra elérhető paradicsomi Jó- Nem japán gránátok, hanem kinai repülőbombák döntötték romba az angol felhftkaroolót A japán hadvezetőség nem hajlandó halogatásra, azonnal megkezdik a hadműveleteket — Sanghai köiQl a város külső részeire tevődik át a harcok súlypontja A washingtoni külügyminisztérium még egy békítő kísérletet tett Sanghai, augusztus 24 Az északklnal japán csapatok hadműveleti területeiről nagy japán sikereket jelentenek. A Jiong-kelt védő kínai haderőt teljesen szétverték. Dél felöl ls jelentős japán hadoszlopok menetelnek előre. A japán hadügyminiszter a kormány értekezletén bejc\'eniette, hogy a japán csapatok most piár ne,n várják be az el\'enfél kezdeményezésé\', hanem haladéktalanul megkezdik a hadműveleteket, hogv a kinal csapatokat meggyőzzék elenáUásuk kilátástalan voltáról. A japán hadvezetőség nem hajlandó követni a kiidak halogtató taktikáját. Ma reggel\'12 repülőgép b.mbázta Sapelt a vasútvonal mentén. Az Idsuno japán zászlóshajó egy torpedóromboló cirkálóval együtt hever tűz alá fogta Putungl területét. A bombázás nyomán több nagy tűzvész keletkezett. Sanghai északi pályaudvarát japán repülök bombázták. Japán csapat,k megszállták a nankaui hágót. Ez a hágó, mint ismeretes, Peking és a Peklng-suan-juani vasútvonal mentén fekszik éa legfontosabb hadászati pontja a k.inai nagyfáinak. Kínai légi támadás következtében eg>\' japán tor|>edónaszád elsüllyedt. Amerika békét közvetít, a szovjet nem támogatja Kínát (?) Washington, augusztus 24 Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felhívást intézett a kí- nai és a japán kormányokhoz és felhívta azokat,. ht:#>- a felmerült e\'len-téteket békés ut.rn rendezzék. Tokk>, augusztus 24 Az uj szovjet nagykövet megérke- Félezeren felül van az áruház-bombázás halottainak száma zett Toklóba. A nagykövet kijelen tette, hogv bizakodássá/ néz a japn -szovjet kérdések rendezéíc elé és cáfolta azokat a hireket, mintha a szovjet Kinának nyújtana a nv»l folyó harcokban támogatási. A Sanghai nemzetközi negyedéten történt áruház-robbaniási, mint ki-derült, nem gránát-lövések, hanem repülőbombák okozták. A legújabb jelentések szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja az BöO-al, legtöbbjük az áruház alkalmazottja és a robbanás pillanatában ott tartózkodott vásárlók. A iapán tengerészeti óságok szerint bizonyítva van, hogy az áru házr t esett repülőbombák klnal repülőgépről származnak, amely 4000 méter magasból ejte\'.te a bom-bakat a nemzetközi negyed angd áruházára. Vaioszlnünek látszik, hogy Sanghuil>an folyó harc súlypontja most mór a városon kivül, Sanghaj külső kerületeire helyeződik át Halálfejes repülőgépek bombákat dobtak a ^enemavatkozásl bizottság angol gőzölére Salnmanoa, augusztus 24 A spanyol nemzetiek hétfőn elfoglalták Bilbao és Suntander között elvonuló uton Castro IJrbialest. A nemzetiek hadállásai 20-26 kl\'o- méter távolságban vonulnak Santan-der körül. Salamanca, augusztus 24 Ideérkezett szikratávlrat szerint a Noeml JuÜa hevü \' angol gőzöst létet, de igenis akcióba lép miiden olvan közéleti fronton, ahol a legkisebb mértékben is alkalom nyilik a széles néprétegek sorsán va\'ó segítésre. Néhány hét múlva teljes erővel megindul a belpolitikai élet. A jól megérdemelt nyári pihenőjüket lö\'tő miniszterek egymásután hazaérkeznek s átveszik a k >rm ínvzás nehéz feladatát. Az e feladatkörbe tartó* zó munka sikerét szolgálja az olyan közéleti megnyl\'atkozás, mint amilyenne! mirfit a kemecsel időközi választásnál találkoztunk, mert a nemzet higgadtan gondolkodó s túlnyomóan ilyen felfogást valló közvéleménye tudatában van annak; hogy továbbra is megmozdíthatatlan erői képvisel országunkban na a politikai irányzat, amelyik ma is hatalmon van s az alkotmányai fejlődést és az igazi népi ixj\'itlkát szolgálja. I [ i Korzika magasságában repülőgépek bombázták. A hajóskapitány jelentébe szerint az angol gőzöst bombázó repülőgépeken a nemzeti csapatok jelzése volt látható. Spanyol nemzeti körökben ezzet szemben rámutatnak arra, hogy nyilvánvalóan a köztársaságiak ujabb arra irányuló kísérletéről van szó. hogy viszályt idézzenek elö Ang\'la és a Franco-kormány között. Ujabb jelentés szerint u gőzöa nem rongálódott meg. A kapitány Jelentette, hogy a hajó folytatja útját Port Yendres felé. Mini Perpignanból je\'entik, u Noémi JuÜa befutott Port Yendres. be. A hajó parancsnoka kijelentette, hogv hétfőn reggel 8 és 9 ór« között kél repülőgép kezdeti fe\'etlük keringeni. Mind a két repülőgép szárnyain halálfejes fekete kokárda volt és az 528, illetőleg 529 szám. Amikor a két repülőgép tovaszállt, negyed 10-kor egy bombázó repülő gép jelent meg és két bombát dobott le. A bombák a hajót nem ta-lá\'.ták és 10 méter távolságban a ten gertie estek. A hajón kl volt tüzvo a benemavatkozásl lobogó és fedélzetén volt a benemavatkozási biz<»tl-ság holland és angol ellenőre. Tegnaptól máig Ország; 400 résztvevő Jelenlétében Bornem. isza m,nisztcr nyitotta meg » világ nyomdatulajdonosainak kongresszusát Budapesten. József Ferenc kir. Iieroeflct vakbél-bántalmakkal szanatórhimliMi áaiHltotf ták. Műtét nem szükséges. A Magyar városok Országos Szövet, sége Szendy Károly Huda|>cst jKtlgár-mes terének elnökletével Moliácson ölési tarlóit. 1040-bvn Budapesten lesz a városok nemzetközi kongresszusa. Nepál trónörököse kíséretével négy napra Budapestre érkezett ahonnan kirándul a magyar vidékre is. József főherceg avatta fel Cegléden a frontharcos zászlót. Után* 500 terítékes bankett volt. Miskolc és Eger felett bél főn est© felé pusztító felhőszakadás vonult kereszt ál. Táblai Ítélet kimondta hogy "z OT, nanibérosztály megállapításánál ■> borravalóku, is figyelembe kell venni. A holland lovas,ura résztvevői ma Pécsre érkeztek. Csongrádon 1000 ltold szőlőt vert el a mulfheti jég. VHág: Jugoszlávia (öbb városál»an zajos tüntetések voltak a konkordátum miPtQ Kragujcváeban «z egyik . minisztert megdobálták. Moszkvában egy xzabotázs.pór 8 vádlottját agyonlőtték. Kassán a városi képviselőtestület többsége magyar, a tanácsi* mégsem került 1k- egyetlen mugyar sem. Marosvásárljelyen az utcai árusok áruikat magyarul nem kínálhatják. Faruk egyiptomi király egy magas egyiptomi főhivatalnok 16 éves leányát veszi feleségül. Untermessben egy löporraktár felrobbant, oltás közben ujabb rott- zalai közlöny IH7. atiguitiui ii bánás 12 tűzoltói megöli. , A sarkvidéken eltűnt Levanovsiki orosz pilóta rádión életjelt adott. Az alexandriai kikötóbtín felborult egy bárka, eddig 80 holttestet vetett ki a tenger. A híres bouiopne sur mei -l játékkaszinó leégett. Az amerikai nemzeti park 2 000 hold erdeje leégett, a lüz tovább tombol. Oltás közfcn 7 farmer szénné égeti, 70 megsebesült. Lapzárta t Darányi Kálmán miniszterelnök ós neje valószínűleg ma este, vagy holnap reggel érkeznek gépkocsi" a fővárosba. Illetékes helyen tudni vétik, hogy u kormányéinak szerdán délben foglalja el hivaudát. Az osztélysorsjáték mai hutásán 60.000 pengőt nyert a 37.944 sa, 10.000 pengői a 88.174 íz, 484>46v 69.182 sz., 6000 pengőt n 40972 sri, 72.687 sz., 4000 pengőt a 68,861 síj 3000 pengőt a 78.981 sz., 2000 |ien-gől a 9084 , 63.606 számú sorsjegy. (Minden kötelezettség nélkül.) , Nyíregyházi jelentés szerint Rá-poit községben az egyik gazdánál ilibben látogatóban voltak. A gazda juhsajtot szolgált fel. Bövldesen a guzda ós felesége meghaltak, vendégei közül két asszony és egy gyermek haltak meg eddig, négy p^-dlg válságos állapotban fekszik. Szigorú vizsgálat indult A Miben keletkező mérgek ál 1*1 okozott rosszullétnél egy-két pohír természetes .Ferenc József Keserűvíz, 0Oíi ét álspos bcIklQiltö haUUntl togva, a legjobb szolgála lot leszi. Az orvotok ajánlják. Nam jó a kávédaráló fiókjában tartani az aranygyűrűt .Talált pénz" * mát pénztárcá- Iában éa mit ztebében — Egy IskanLfjal legény hetedik esete az Idegen tulajdonnal Császár Jenő még csak 21 éves kis kanizsai legény, aki legutóbb a Jó-zsei főherceg utcában lakott, már is hat ízben került összeülkózésbs a törvénnyé.. Most hetedszer holmi tolvajlások miatt volt dolga a bűnügyi hatóságokkal. A javíthatatlan és jobb sorsra érdemes ilatalembav a vád szerint egy usszonynak a kávé darálóin fiókjából egv oda olrejtett gyürül kilopott, ezenkívül Halmády Jenő számvlvü lakásának konyhájában egy ott talált pénztárcából egy 10 pengős bankjegyet emelt kl, azután elment u vendéglőbe, ahol kuglizott és iddogált, harmadszor pedig állítólag u kiskanizsal Bnp-Mira vendéglőben Donllovlts Sándor kabátja zsebéből vett kl pénzt. Császár Jenőt a rendőrség elfogta és az ügyészségre kísérte. A gyor sllott eljárás alapján bíróság elé állították. A bizonyítási eljárás ulán az eljáró dr. gévffy Andor büntető-biró a részben leismerő vádlottat három havi fogházra ítélte. Az ítélet Jogerős. A rendőrségi palota építésével kapcsolatban további középitkezések lehetősége is megnyílik Adóhivatali épület a régi posta helyén és a dohány-raktár bővítése Mikor annak idején Hübner Tibor építészmérnök az igazságügyi palotát {érvelte, már figyelembe vette azt a lehetőséget liogy valamikor "z épület mindkét végéhez egy-egy ujabb nagy középitkezés csallukozlMik és igy" uz egész hatalmas liárom oldalra néző telektómbót l>e k-hesson építeni egy. részt a régi posta.épülct másré**t J dohányraktár felöl. Talán ez ajta az impulzust a tftros vezerőségének, lK>gy a rendőrségi palota tervezésé-vei egyidejűleg tárgyaljon egy uj adóhivatal felépítéséről ói « dohányraklár kibővítéséről. Ugy tudjuk, hogy dr. Krátky István polgármester ilyen irányban folytat is már tárgyalásokat BudApCscn és volta képen ez az ok>, hogy a rendőrségi palota tervpályázata nem került még kiírásra. lény, hogy mig az ez-irányu tárgyalások folynak, addig a város műszaki hivatala már késziti a rendőrségi palota építési költségeinek előirányzatát. Miután nagyobb szabású építkezésről van szó Ijosz-szabb időre van szükség a terv é« u költségelőirányzat előkésziléséhez és az anyagi lebonyolítás technikai ré széliek kidolgozásához. I A tervpályázat kiírása szükkörü lesz és a költségvetési előirányzat be teje" zése ulán lörénik meg. \' A rendőrségi palota helye valószínűleg « Király utcai tdkeu *c8z. Mi mindenről tárgyal az ország iparos-parlamentje Nagykanizsán ? Az 1P0K, IPOSz és a nagykanizsai ipartestület együttesen megállapította az augusztusi országos iparoskongresszus vég eges programját. Eszerint augusztus 28-án érkeznek a delegáltak Nagykanizsára. Délután Samu Lajos nylija meg a kongresszust, majd vacsora és Ismerkedési est lesz a Kis Royalban. Augusztus 29-én istentisztelet után folytatódik a kongresszus, melynek tárgysorozata a kővelk.\'zó : 1. Hiszekegy. 2. A | vendéglátó Ipartes- fS-v-ft^A tület nevében Samu __ Lajos ipartestületi el-« nők köszönti u ven-"" dégeket. 8. Elnöki megnyitó : itj. Tóth Pál, az IPOSz elnöke. 4. Az iparosság helyzete és feladatai. 5. Építőipari munkaalkalmak. 6. Az építőipari munkák hitel ellátása. 7. \'A mestervizsgával kap* csolatos kérdések. 8. Egyéb ipari munkaalkalmak és a közszállitás kérdése. 9. Arrombolás és irány* árak. 10. Munkaidő és a legkisebb munkabér szabályozásával kupcso- > látos kérdések. 11. Az iparosság adókérdései. 12. A társadalombiztosítás és az Iparosság szociális ügyei 13. Az ipnrosadósságok rendezése. 14. A kézmüvesiparosság törvényhozási képviseleteitek biztosítása. 15. Az iparosság munkaterüie.ejnek elhatárolása és védelme (kontárkérdés). 16. Beérkezett indítványok ismertetése. 17. Hozzászólásoki Itt A kongresszusi kitüntetések odaité-lésc. 19. Az 1938. évi kongresszus színhelyének meghatározása. 20. Elnöki zárszó. 21. Himnusz. A 30-án rendezendő borbély és fodrászkongiesszus tárgysorozata: 1. Ünnepélyes megnyitó, \' tartja .Samu Lajos Ipartestületi e!nök. 2. Az árrombolás, Irányár, minimális munkabér és a 48 órás munkahét. Előadó: Eckert Bálint, a Buda-pesti Fodrászipartestület elnöke. 3. Munkaterület megvédése (kontárkérdés) ó> uz országos szövetség programja. Előadó : Portscher Lajos, az Országos Fodrász Szövetség ü. v. elnöke. 4. Hozzászólások. 6. Esetleges Indítványok. 6. Elnöki zárszó. . | , I A hercegség lebontatja a régi törvényszék épületét Modern lakisok és üzletek lesznek a 200 éves épület helyén Mikor a nagykanizsai törvényház építkezése még embrfcnáUs Mlla-potbnn volt, már \'felvetődött a "kérdés : ml legyen a törvényszék régi hercegség! épületével ? A legkülönbözőbb tervek merültek fel ezzé* kapcsolatban. Voltuk, akik váSár-t csarnokot szerettek volna ott láthl, mások más közintézményeket, esetleg a rendőrséget helyezték volna ott el. Mindezeknek a terveknek végei vét nioSt dr. Tamás János hercegi jogtanácsos javaslata a Batthyány-SIrattmann hercegi ura-dalinak jószágigazgatósájgához. A\' javaslat a legcélszerűbben oldja meg a régi épület prob\'émáját. Utalással ugyanis a korszerű nagykanizsai lakások hiányára és megfedő üzletházak szükségességére, azt a tervet terjesztette elő, hogv bontsák le a nagy területen fekvő, régi hercegi épületet és bel vére nagy, modern lakásokkal ós üzlethelyiségekkei biró bérházat építsenek. Tekintettel a fennálló adókedvezményekre, a kivitel célszerűnek látszil^, mert bárhogyan is rendeződik a piac kérdése, a mai igényeknek meg felelő üzlethelyiségekre, lakásokra kü önösen a városnak ezen a részén feltétlenül szükség van. A tervek szerint a lakások és üzlethelyiség k l>ére a legminimálisabb lenne és igy szociális szempontból is csak örülni féhi\'l, ha a terv megvalósulásra kerül. 1 1 i ; | A Balatoni Társaság Berzsenyi emlék-ülése Bélatelepen A Balatoni Társaság Irodalmi, Művészeti és Tudományos Egyesü\'et Bélatelepen vidéki vándor-ülést rendeleti és azt Berzsenyi Dániel emlékezetének szentelte. Az ünnepségen megje\'ent Budapestről a Társaság vezetősége és a Balaton körül nyaraló katonai és polgári előkelőségek és nagy számban a fonyódi és bé a-telepl uTöcsaládok tagjai. Zsúfolásig tetű volt a festői fekvésű Sirály szálloda dlszteíme. Az ü\'ést vitéz dr. József Ferenc kir. herceg, a Társaság elnöke nyitotta mec. vázolta a Balaton időszerű problémáit, igy elsősorban a szál.oda-kérdésröl beszélt és beje-lentette, hogy u valuta-ügyek miatt abbamaradt földvári Seilő-szállót nem engedik át népjóléti intézmény céljaira, hanem abból a per eldőlte után szállódénak kell lenni. Bejelentett.í a főherceg, hogy az őszi budapesti nemzetközi orvoskongresszus tagjait lehozzák a Balatonra, ami an nak a leghatásosabb proj>ag;uid^ lesz. Majd a balatoni ut-viszonyok-kai és az ár-politika kérdéseivel foglalkozott. , Dr. Kéky Lajos, a M. Tud. Akadémia tagja, a Kisfaludy Társaság főtitkára »P<erzsenyi Jelke« c. emlék beszédében átfogó képet rajzolt a 200 évf halott nagy magyar köitö-röl. t Blíarbarlts Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője .Kiáltás Berzsenyihez* c. költeményét adta elő. A tetszés hosszú ós zajos ünnepléiben nyilvánult meg. { Dr. Hettyey József, a Berzsenyi Társaság főtitkára .Berzsenyi Somogyban* c. értekezését olvasta fel; Bihari László színművész Berzsenyi-költeményeket szavalt, MMjzer Margit énekesnő dalokat adott elő zongorakísérettel. Nagy tudományos értékű volt dr. Sebestyén Gyula, a M. Tud. Akadémia és KlsfaíTfdy Társaság tagjának, a Baiatonl Társaság tudó? h. elnökének .Berzsenyi éa u somogyi paraszt* c. szabadelöadása. Altalán:* lelkesedéssel fogadta el a vándor gyűlés Sebestyén Gyula indítványát, hogy a Berzsenyi Társaság, karöltve a Balatoni Társasággal, szobrot emeljen Bélabelepen Berzsenyinek és hozzá vezető stáció-utón vésesse márvánvlapokba a Fohászkodás örökéletű strófáit. A záróbeszédet dr. Rlpka Ferenc, a székesfőváros ny. főpolgármestere m<indta, bejelentve, hogy a szobor tervel már elkészültek. Az ülés József kir. herceg e\'nöki zárószavaival ért véget. || 1 A|OMM1# Ab ,e8na8y°bb választékban, gyapjú- és flanelt iniVéCIl nCICIiyflSII takarók, paplanok, intézeti szövetek és egyenruha ahyágok előírásos kivitelben lejutányosabban vásárolhatók Kirschner Mór 1937, «ugiu»tn« 16. ZALAI KÖZLONV ■ 16 hírek ajiagyvilágból A Függetlenség irja : A\'JS dmult év a magyar bőripar számára előnyös volt; a jó termés követkertében az agrárnépesség ho$sak Wő után először jutóit hozzá, hogy lábbelit szerezzen be. A hazai cipőgyártás kedvező körülmények közt dolgozott. A\' behozatal IgyW csökken. Mindössze 10.000 pár voit az ejíész import, ami majdnem kivétel nélkül Németországból jött Ezzel szemben kivittünk 180.000 pár cipőt. I . » ir 300.000 hold földón válik léte tövé a gazdálkodás az Alföld-öntözés bevezetésével. t • A minőségileg kitűnő és te Janiért nto gyár báránybőrnemesitő ipar egy-iv szélesebb körben tudja elhelyezni áruit. Hét és félmillió pengő értékben sikerült különböző kikészített bőröket eladnunk külföldön. • A Pénzintézeti Központ jelentéséből : A budapesti pénzintézeteknél és a postatakarékpénztárnál elhelyezett összes betétek álladéka julius hó végén 1430.4 millió pengőt tett ki, amelybő- a takarékbetétek álladéka 5.3 millió pengővel emelkedett egy hónap alatt. A Nemzeti Újság irja : A MAV a folyó költségvetési évben nagy beruházási programot késztteti el, ebből egy részié a treg-renddéseket niár kl is adta, e,n:ilsik rész kiadásra vár. • A Magyar Pénzügy irja : - A bankok belső ereje elég nacv most már ahhoz, hogy az ál fníánosságban javuló . gazdasági konjunktura lehetőségeit minden megkötöttség nélkül használják ki.. Aligha hibás tehát a tőzsdének a a a szamltása, hogv a bankrészvények tulajdonosai a jövő évben jobban fognak járni, mint az előző évek ben... A tartalékok további emelke dést mutatnak és az értékállómány végösszege is nagyobb lesz, mint a mull év végén, vagy épi>en 1936. ju-nlus 31-én vólt. A gazdasági helyzet általános javulásával a bankszerű üzletek is felfelé menő tendenciát mutatnak. • Ford amerikai autógyáraiban olyan koniunktunv van. hogy aug. l-től 10 százalékos munkabéreme\'ést léptet tek életbe. • Az Angoi Magyar Bank jelenté- séből : I - 1937 első felében a világgazdaságban a javulási folyamat folyta tódott... Magyarországon a gazdák telyziebe általában javult... Az ipar továbbra is kedvezően fejlődött, az Ipari foglalkoztatás a tavalyinál is erősebben emelkedett. A vidéki kereskedések üzletmenete legtöbb szakmában élénkült... Naptár«Auguszt. 25. szerda. Kom. kat. Lajos klr. Protestáns Lajos. Izraelita Blul hé 18. ayégymertirl ójjell szolgálat e hé 31-lg a .Fekete sas" gyógyszertár ós a klsk&ntzs&l gyógyszertár. GW«rd« nyitva reggel 8 órától este 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután k*ld«n egéM nap uflknekl - taUull kclMgyákkM sötétkék "evlotte anyagok, csíkos vássnak minden minőségben kaphatók Sohütanél. A vizsgálóbíró kihallgatta a polgármestert az Écsy—Papp ügyben A bíróság további kihallgatásokat rendelt el Abban a perlavlnál>an, amit a nagykanizsai Inségakcióvat kapcsolatos vádak provokáltak, a tábla elrendelte a bizonyítás kiegészítéséi, nevezetesen arra vonatkozólag, hogy volt-e a városnak kára az Fcsy-ügyben. A törvényszék olyan értelmű nyilatkozatot kapott a városházától, hogy a várost ért kár mintegy 160 pengőre becsülhető, ezzel szemben áll a pénzügyi bizottságban, valamint a közgyűlésen elhangzott ama kijelentés, hogy a várost semmi kár nem érte. Ezérl a bíróság szükségesnek látta a kérdést tisztázni, mielőtt a fellebbviteli tárgyalást lefolytatja, yvz elrendelt bizonyítás-kiegészítés kapcsán dr. Imrefi László vizsgálóbíró elrendelte először Vécsey Barna műszaki tanácsnok kihallgatását, majd dr. Krátky István polgármesterét. Vé-esey Barna lényegtelen vallomása után Krátky polgármester kijelen-tette, hogy a számadatok felülvizsgálásánál nem mutatkozott differencia, ami azt jelentette, hogy a várost nem érte kár. Az ésetröl a neki tett jelentés folytán értesüli és nyomban folyamatba tetto n szokásos eljárást. Miután dr. Imrefi szükségesnek látta az ügy tisztikására még a gazdasági hivatalt Is kihallgatni, elrendelte dr. Prack István tanácsosnak és Lampert gazdasági hivatali tisztviselőnek kihallgatását. Ezek Idézése szeptemberre esedékes. Azután terjesztik csak fel a bizonyítási anyag*>t a táblához, amely valószínűleg októberben tárgyalja a Papp és Écsy-ügyet. , i Szeptember 10-én njból a bíróság elé kerül a nagykanizsai bírák és Sarabb volt csendórszázados pere A törvényszék elrendelte Garabb tanulnak kihallgatását Nemrégen élénk fei tünést keltett a nagykanizsai járásbíróság előtt folyt büntetőpor amelynek terheltje Garabb Gyula egykori csendőr-százados volt "aki azért került a bíróság elé mert a törvényszék elnökéhez intézett beadványában többek közölt az egyik járásblrót ugy állította be mintha az részrehajló lett volna ügyének tárgyalásánál és az általa bejelentett tanukat nem h"llgaiía kl. A megvádolt járásbiró feljelentette Gürabbot, akit a bíróság rágalmazás miatt három havi fogházra Ítélt. Ugyancsak feljelentést adott l>e rabb Gyula ellen a kir. járásbíróság elnöke valamint u nagykanizsai ügyész akik ellen Garabb hasonló panaszokat emelt A vádaskodás felett magasan álló isinert közéleti tényezők ugyancsak a bírósághoz fordultak és Garabbnak ezérl is felelnie kellett a bíróság elölt mely vzért külön hat hónapra ítélte. Gazabb Gyula fclcb-bezclt u kir. törvényszék felebbvitell tanácsához, ameji\' elrendelte a |,jzo-nyitás kiegészítését „illetve a kért ta-nuk kihullgalását, inig u második cset- . vonatkozólag megsemmisítette elsőfokú ítéletet. Mind kél pCrre vonatkozólag a kir. járásbíróság sreptem-l)Cr 10-ére tűzte ki az ujabb tárgy", lást amelynek folyamán a bíróság ki fogja hallgatni Garabb Gyula volt csendörszázados bejelentett tanult. Jogászi körökben élénk érdeklődéssel várják a Gorabb-per kimenetelét. 1. A világító óra kérdése Igen tiszelt Szerkesztő Ur I A Zalai Közlöny nem régen foglalkozott a templom renoválásával kapcsolatban » toronyóra ügyével és mindnyájunk régi kívánságát juttatta kifejezésre amikor a világit*\') toronyóra mellett foglalt állást. Nagyon köszönjük, hogy a Zalai Közlöny mindenkor valóban nlgy figyelemmel és éberséggel őrködik a közönség érke-kei felelt. Ez bátorít fel bennünket Is arra hogy megkérjük, tessék felhívni a város figyelméf arr*i, hogy régi terv volt már a világító toronyóra kérdésének megvalósítása és most, amikor a templomot renoválják és megvannak az állványok is a legalkal-friasatyb a AtfíMtó óra felszerelésére. Ez nem a templom sem a hitközség, hanem a város közönségének érdeke, amely nélkülözi a pontos és éjszaka is látható órát. Miután a zalai Közlöny az tirj\\ hogy legközelebb városi közgyűlés lesz, tessék ezt most szóvá tenni, hogy a legközelebbi közgyűlés eset lcg.már letárgyalhassa a világló toronyóra kérdését. Előre is hálás köszönetet mondva a m. t. Főszerkesztő IJrnak őszinte nagyrabecsüléssel aláírások. 2. A bérautósok a zugfuvarozók ellen Tek. Szerkesztőség I Nagyon szépen köszönjük liogy a múlt napokban kegyes volt és szót emelt érdekünkben mert bizony ml képtelenek vagyunk a több mint pengő-s taxit beszerezni. Hiszen alig keressük meg a benzinre valót. Am, emellett még a zugfuvarozókkal is kell küzdenünk és állandóan h«di-iii.m állunk. Sok autótulajdonos ,ur-tulajdonos van "ki, noha nincsep erre engedélye, hiszen ml azért súlyos adókat fizetünk, mégis utasokat fuvaroz és még ettől a pár pengőtől is elesünk. Nagyon jó lenne, ha "z illetékesek ezt a kérdést is megoldanák a pzaliályren(lelettel kapcsolaton a mit alkotlak a bérautósok részére. Ki véd meg bennünket a zugfuvarozók, tói ? Ha kontárok vannak ha kop. tárcllenőrök üldözik, miért kell nekünk tűrnénk, hogy arra nem jogosítottak mégis utasokat visznek, szál litanak ís személy-fuvaroznak ? Nem terjedhetne ki u hatóságaink figyelme erro és nem lehetne megfelelő büntetőszankciókkal lehetetlenné tenni ezt a helyzetet ? Soraim közléséért előre Is köszöne-tet mondva vagyok kitűnő tisztelettel "hláirás. =3 Ll Song, a kinal bűvész káprázatos előadása kedden a Városi Moziban az „Igy él Kina" oimű film előadásán. - JUJát éfdekékea és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopatel* Bútoráruháx Uxl -Bbutor-klál- litlsát megtekinti, vételkénysxer nélkül. - Olcsón ié Jól SchQtséknél vásárolhatunk, ZALAI KÖZLÖNY. A forrongó, szenvedő, politizáló, ópiumszivó, háborús és misztikus mennyei birodalom azer ós ezer titkát mutatja be az uj expedíciós film: f \\M W*■ %ÉF ja Az előadás keretében személyesen IGY EL KINA íp li song, a kinai varázsló és bűvész, aki csodálatos művészetével bámulatba ejtette az egész világot. Kedden, aug. 24-én a Városi Mozgóban 5, 7 és 9 órakor. Rendes helyérak I Árokba fordnlt egy bécsi gyümölcs-kereskedő teberantója a paliul országoton A bécsi kereskedő fiát a klskanizsal állatorvos találta meg eszméletlenül a baleset színhelyén Könnyen végzetessé válható autóbaleset törtónt tegnap Palin és Nagy kanizsa között. Sinkó Ferenc kis-kanizsai állatorvos Székesfchérvár-ról hazafelé tartott molorkerékpár-ján. Palin után az országút árkában egy teherautót látott az árok oldalába befúródva. Az árok mentén két fiatal férfi feküdt elterülve. A teher autó Neumahr Pál bécsi gyümölcs-nagykereskedőé volt, rajta u soffö-rön kivül a Zákányban időző tulajdonos fia tartolt Nagykanizsa felé, hogy egy nagy gyümölcsrakományt szállítsanak a bécsi piacra. Palin község határában a soffőr előzni akart egy kocsit, a sáros uton az autó megcsúszott és az árokba zuhant, egós/.cn belefúródva a nedves földbe. A fiatal Neumahr ha-taimas Ívben kirepült az ülésből és arcán, lábán és kezén megsérült. gépkocsivezető zuzódásokkal menekült meg. Sinkó a sérült fiatalembert behozta Nagykanizsára, majd az egyik kanizsai szerelőt, Pléh István küldte ki a szerencsétlenség színhelyére, aki az autót embereivel kiemelte és Kanizsára szállította. A teheruutó súlyosan megrongálódott. h Kevés babért hozott Nagykanizsának az NTE nemzetközi teniszversenye A kutyák szétmarcangolták az edericsi erdő öngyilkosának holttestét Zalaegerszeg, augusztus 24 Furcsa módon elkövetett öngvii-k«*sági esetről telt jelentést a söj-töri csendőrőrs. A mult hónap 28-án borotvával a zsebében eltűnt szüleinek lakásáról S.\'.bján István 29 éves nőtlen puszta edericsi földműves. Az eltűnést hetek muiva bcjelentclték a sbjtöri csendőreégen, amely megindította a nyomozást. Augusztus 21-ón délután nz őrs egyik járőre a pusztaede--ricsi erdőben különös, megdöbbentő leletre bukkant. A? erdő közepén megtalálták az eltűnt Sabján István ruháit, később egy akácfán lógó kötetet, majd emberfejét találtak. Az akácfától távolabb pedig emlieri csontokat és hullarészekel. A nyo-nv\'zás eddigi adatai arra engednek következtetni, hogy a szerencsétlen végű földműves levtftkőzése *tán az akácfára felakasztotta magái, hulláját később kóbor el>ek letépték a kötélről és szétmarcangolták. A ruhák zsebében nem találták meg a borotvát. A rejtélyes ügyben a nyomozás tovább folyik. Egy cukorgyár! mnnkásleányt a fórrá enkorpép, egy 6 éves fiacskát a splrltaszláng Összeégetett Pichler Mária 16 éves munkásleány, aki a magyarutenj cukorka-gyar&an doigpzott, tegnap egy forró cukorpéppel \\t<?lt edényt vitt az udvaron át az egyik helyiségbe. Ugy látszik, sktelt, eközben megbotlott) és elesett, ugv. hogy a forró cukormassza ráömlótt .arcára, kezére, vállára és összeégette a fiatal munkásleányt. Súlyos égési sebekkel szállították be a közkórházba. Maráczi Imre 6 éves fiúcska, aki a Petőfi utcában szüleinél lakik, ugyancsak súlyosan összeégett. Otthon gyorsforralón, főztek és spirituszt akartak utána önteni. A1 fef\'ob-banó láng a kisfiú hajába kapott és annyira összeégette a fejéi, hogy kórházba kellett szállítani. Mindkét esetei jelentették u nagykanizsai\' rendőrkapitányságnak, a hol a nyomozást megindították a felelősség megállapítása végett. Kaposvár, augusztus 24 Taucsik Lászlóné szentegáti lakos Kelemen üyörgynével mosást tartott a közős konyhában. Ott forgo|ódot a konyhában Taucsikné 4 éves László nevü kisfia is. Kelemenné a m»»sás után letette a földne a forró vízzel teH mosófu\'ekut. Ajt ott játszó kisgyerek belecselt a for-róvizbe és nagy kiterjedésű első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Súlyos állapotban vitték kór-házM. { Vasárnap este G órakor véget ért az NTK háromnapos Nemzetközi Teniszversenye. Mint előre megírtuk, a döntőkben gyönyörű játékot, igazi ten-niszt látluuk. Kanizsai játékosok szá. mára nem is igen termett l>al>ér, egyedül Bittera győzött " kizárásos férfiegyesben ós a dr. Makóné—B«án l»ár hódította el a női páros bajnokságának címét a Medveczky—Tarányi l>ártöl igen nivós küzdelem után. A három nap részletes eredményei a következők : Nemzetközi férfiegyes : Győztes Puszlay Béla (Kolozsvári TC). Hofmann László NZT—Schneer II. NTK (5:1, 0:1. Lusztgarten NTl-(ionda TSC 4 0 0:3, 6:1. HC|énv, TSC—Bogyay II. NTK 6:3 0:2. Kiss József MAC—dr. Kichner NTK 0 :1, 0 :2. dr. Kichner NTE—Schneer I. NTK 4 : 0, 0 : 2, 0 : 4. dr. Bittera Balázs BEAC 0:3 0:4. Milassyn BKAC -Bogyay III. NTK 0: 1 0:3. Siolpa C.yula BLKE—Dulánszky PAG 0:3 0:2. puszlay KTG (Románja).... I.citner NTK 0:0 0:1. Horfmann NZTE—Lusztgarten NTE 0 : 4, 10 : 8. Milassyn BKAC—dr. Bittera NZTF. 0 3 0 :3. Kiss MAC-Hctényi TSC. 0 :2, 0 : 3. Puszlay KTC—Stolj>a BL KE 0:2, 0:1. Puszlay—Milassyn 0:0 0 :4. Kiss MAC—lloffníann NZTK II: 4, 0:1. Döntő : Puszlay KTC -Kiss MAC 6 :2, 6:1, 3:6, 6:0. \' Az elődöntőkben már Kiszólt, liogy Pusz\'ay könnyen fogja nyerni a Nagykanizsa Megyei Város állal nji«-pipitt vándordíjat. Stolpát, az idei országos iíjusági bajnokot simán, minden megerőltetés nélkül vcrie. A kerületi "bajnok II0ffmann i>edig kél szetl>en szenvedett vereséget a tavalyi ifjúsági bujnok Kisstől. A döntőben Pusztay négy szetben simán ver(C Kisst és ezzel beigazolta, hogy mész-sze a mezőny felett áll. Nemzetközi női egyes a nagykani- Megnyílik augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-üzlete Fő-ut 3. alatt zsai pénzintézetek vándorújáért : Győztes : Medveczky .Sári BEAC. Eredmények : dr. Makóné NZTK— Günser NTK 0:1 0:2. Medveczky BKAC—Tarányi Zalaegerszegi MoVj.-0 : 3 li : 1. Baán MAC—dr. Makóné NZTE 2 : 0, 0 : 3. 0 : 4. Medveczkv BEAC-dr. MarkovicínS PSC 0 3 :0. w, o. Döntő : Medveczky BKAC Baán MAC 0:4 0 :3. Nemzetközi férfi páros. Bajnok : Pusztay KTC -Balázs BKAC pár. Kredmények : Dulánszky PÁC, Hoff-mann NZTK—Schneer I. NTK, Brand NZTK « : 0, 0 :0. Lusztgarten, Bogyay III. NTE-Iveitncr Scluioer NTE (1:2, 0:4. Stolpa BLKK Fischer PSC—dr. Eitncr Bogyay NTE 7 :5, 0 :2. pusztay KTC, Bálás BEAC—Hetényl G,onda TSC ,5:0 0 0. dr. Bittera NZTE Milassyn BEAC —Dulánszky Iloffmann 4:6, 0 : j. 7 :5. Pusztay, Bálás -Stolpa, Fischer 0:0, 0:2. Döntő : Pusztay, Bálás -dr. Biitera ,Milasssyn 7 :5, 0 :3, 6:0. Nemzetközi női páros : Bajnok : dr. Makóné NZTE -Baán MAC pár. Eredmények : dr. Makóné b^1" dr. Markoviciné PSC, Günser N\'i\'E 6:3 0:2. Döntő dr. Makóné, naán Medveczky BKAC, Tarányi Z. MOVK 0 11 4-: 0, 7:5. nemzetközi vegyes jkitos Bajnok -. Pusztay KTC—Medveczky BKAC pár. Eredmények : H0ffmtW« dr. Ma-kóné NZTK—Balds BEAC, Tarányi Z. MOVE 0 4, 2 :6, 6:1. Lusztgarten, Günser NTE TSC Halász NTE 7 : r> 0 : 3. dr. Bijtera NZTK, Markovicúné PSC—dr. Kichner, Eich-nemé 0 :0 t>: 2. Pusztay, Medveczky --DutánsakyPac Brönyai NZTE ti: 1, 0 lloífmuun ,dr. Makóné—lletényi TSC, Baán MAC 3 .6, 0:2, 6:1. lletényi Baán - Lusztgarlen," Günser li : 1 0 2. Pusztay, Medveczky -dr Bittera dr. Markoviciné. £ : 0, 0:0. Döntő ; Pusztay Medveczky—Iloffmann, dr. Makóné 0:4. 7 :5. Kizárásos féríiegycs Bajnok : dr. Bittera Béla NZTE. Eredmények : Fischer PSC-I.eitner NTE 0:0 0 .2. Brand NZTK—Sq,ne er I. NTE 0:4, 6:4. Dulánszky PAG —Gonda TSC 0:0 0:3, 0:0. I.usz,-garten NTE-Bogyay NTE 0:4, 0:4. Bogyay III. NTE—dr. Kichner nTK 0 : 1, 8:6. dr. Bittera NZTE—Sdineer II. NTE 0:2, 6:1. Stolpa BLKE— Fischer PSC 7 :9, 0:3, 6:1. Du. lánszky—Brand 0:3 0 :0. Lusztgar ten —Bogyay III. w. o. Lusztgarten -dr. Bittera 11 ; <) ,2:0, 0:2. Döntő: dr. Bittera-Dulánszky 2:0, 0:0, 0 3. A kizárásos női egyes bajnokság:r Günser NTE nyerte. Nemzetközi férfi egyes ifjúsági. Bajnoka Fischer Ferdinánd PSC. Elődöntők: Bogyay III .NTE -Schneer I. NTE 7 :5, 6:2. Fischer PSC—Schneer II. NTE 0:0, 6:1. Döntő Fischer PSC Bogyay III. NTE 6:4, 6:3. Nemzetközi női egyes ifjúsági baj. no ka Baán Mária MAC aki Halász NTIi «llutl " döllU>Wa> II : 1, 0 : t-re győzőit. 1681 jUffiMjn. 25 __2ALAI közlöny _ _» NE KÍSÉRLETEZZEN I BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálák, ebédlök, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemU kárpitos áruk JÓL ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL 50 éve az egész országban közismert KOPSTEIN butorházban vásárolhat Óriási választéki Kedvezft fizetési feltátefek! Nagykanizsán, Horthy Miklés-ut 4. sz. I A versenyek szép jálékot és sok élvezetet hozlak ugy Játékosnak mint nézőnek egyaránt. Azonban a rendező egyesület hiába liozott le jobbnál jobb játékosokat, a nagykanizsai közönség ezt nem honorálta. A dij.ikat vasárnap esstc Jellinck Miklós szakosztály Igazgató osztotta ki a Kis Royalbnn nhoí éjiéiig maradt együtt a versenyző gárda. n. c,u• \'M; jgjf___hmimíi! Prognózis: Az ország több helyén esó, esetleg zivatar, a hő emelkedik. N A Meteorologlai Intézet nagykanizsai megflgyelőáüomáfla jelenti j Hőmérséklet tegnap etíe 8-kor: +15 6\' ma reggel i +131, délbea: +174. Csapadék: 24-8 Epe- és májbetegségeknél, elsősorban a máj nagyfokú duzzanatánál, továbbá epeköképződésnél és sárgaságnál reggelenként éhgyomorra egy pohár kissé felmelegített természetes „Ferenc Józae!" keserűvíz az emésztés útjait alaposan kitisztítja és a hasi szervedet élénkebb tevékenységre serkenti. Az orvosok ajánlják. = Li Song ós Igy él Kína kedden a Városi Moziban. Rendes helyárakkal. — (Bérmálás Zalában) I)r. Holt Nándor megyéspüspök szeptember 24 tői októl>cr l-ig a xalu. szentgrőti kerületben októl>cr 2-án Kehidán bérmál. — (A városházáról) I.ampert Imre nagykanizsai városi dijnokot a főispán városi számtiszlté nevezte ki. — \'Drózdy Győző,) a klskomáromi választókerület képviselője e hó 29-én; vasárnap regnél Zalaszcntjnkalxm, délután 2 órakor Zalak«roson és délután 4 órákor Ba-iaionmagyarodon tart beszánioló beszédet. l\'gyancznap délelőttjén a Nagykanizsán tartandó iparosok Országos Szövetségének közgyűlésé i lesz található ahol sziveden rendelkezésre áll választóinak. — Ll Song, a kinal bűvész, a megszállott lelkű varázsló kedden a Városi Moziban. — (M-igas Mihály holttestének hazahozatala A Zalai Közlöny híradása nyomán mozgalom indult meg Magas Mihály holttestének hazahozatalára. A gon" dolat mindenütt ■ fiz egész városban a legnagyobb visszhangra talált. Egyre-másra keresik fel a szerkesztőséget, hogy az ügy állása és kilátásai felöl érdeklődjenek. Dr. Krá.ky polgármes-ter a renddel és az elhunyt hozz;\\ tartozóival együtt igyekszik a kérdést megoldani. Ehhez csatlakozik a Zrínyi Miklós Irodalmi Kör melynek az el liunyi elnöke vuli. Ugy iudjuk, « kérdés a legközelebbi képviselőtestületi ülésen is szóba kerül amikor Magas Mihály emlékének a városi közgyűlés is áldozni fog. Horváth Géza temetkezési vállalkozó ajánl i.ot tett a rendháznak és a városnak, hogy Magas Mihály holttestének Tatáról Nagykanizsára való szállítását önköltségen végzi. — ButorkUllitiauiikat teklntso meg minden kényszervétel nélktll. Kopstein bútoráruház. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek született. 3 fiu és ,r> leány Helyei József szabómester és Váradi Irénnek ref. leánya, Kovács Eercnc napszámos és Csordás Annának rk. leánya Tislér József napszámos és Berke Rozáliának rk. fia Bonca Sándor szeszgyári munkás és Márfi Er-zsél>etnek rk. leánya, Karosi György kereskedő és Polai Máriának rk. eá-nya Odrovics Boldizsár ácssegéd és Tomasics Máriának rk. leánya, Tamás József iKMivédalhadnagy és Ar-bonász Ágnesnek rk. fia. Házoss4g0n kívül született 1 fiu. — Halálozás. KÜnger Károly nyug. vasutas rk. 5C éves Szilajka (lyörgy földműves rk. 71 éves özv. Bálinger Ferencné Taschner Terézia rk. Gö éves, Karakai László gazd. cseléd rk. 01 éves, Grosz Samu magánzó izr. 75 éves J\'örök János gyári munkás rk. 72 éves, Horváth Józsefné Varga Anna rk. 82 éves, Lepsényi József rk. 14 napos. — Há-zasságot kötött 2 pár. Mándt Jáno, (özv.) kertész rk. és Pásztor Margit rk., Kiss István szabómester rk. és Nagy Erzsébet (elv.) rk. , — Igy él Kinal A misztikus Kelet minden titka és a mennyei birodalom sokmilliós népének élete, szenvedése és állandó forrongása előttünk pereg le. — Esar ■yci«mÍBjr« van az cgyliázkőtségi kultúrház sorsjegy-akciójának. ( — (A nagykanizsai izr. hitközség) elöljárósága körhlrré tesjfl hogy a templomi ülőhelyek régi bérlői üléseiket t; hó 25-től szeptember hó l-ig bezárólag válthatják ki. Az ezen időpontig ki nem váltott ülőhelyeket más Igénylőnek adja bérbe. (:) — LI Sang, a kinal varázsló személyesen fallép az „Így él Kinn" olmü filmelőadásán kedden a Városi Moziban. — (Vendéglősök figyelmébe) A Nagykanizsai Vendéglős Szakosztály f. hó 25-én szerdán délután pontosan 5 órakor gyűlést tart az Ipartestület uj tanácstermébe \'melyre teljes számú megjelenést kér áz Elnökség. (:) Már 8 pengőért veket fényképezőgépet, mellyel jó felvételt készíthet. 6 havi részletfizetésre fényképezőgépet j SZABÓ ANTUL totó asfckQzIet — laboratórium. ZALAI KÖZLÖNY 1087 augtwtua 25 — (Szegény emberek tolvaja) A rendőrség kőrőzl Szabó Margit 22 éves 155 cin. magas, barna, kreol-arcú leányi. A leány Nagykanizsán «z utcán rsattakoiolt egy öreg ujsá,. árushoz megrendítő sorsáról panaszkodott sirvfl, ugy hogy az öreg rikkancs megszánta* meghívta családja kóréin ós ott hajlékot adott nek. Egy napon a leány köszönöm-sző nélkül eltűnt de magával vitte a hrtziak ruhaneműit és egyóh holmikat. SzA. bó Margitnak hasonló kalandjai voltak Ko»i>aváron és (iáspárhegyen is. Most keresik. — (Hat betörés egy éjszaka) Egyik reggel virradóm 6 betörés történi egy zalai községben. Ismeret, len lettesek l>ehatoltak Z«lakoppány-ban Hiró István gazda házába, aki .VasmegyélH- l>ort szállított. A be|,irrl. benyomták az n|>l«kot és nzon keresztül Jutottak a lakásba ahol arany-nemüt és |>énzt zsákmányollak. Majd Rezneki János lakrtsába is látogatást tetlck és önnél |>ónzt loptak. Reak^r-tak törni Duda Jánoshoz is, de olt a menyecske otthon vo|t. (léjer Mihály gazdánál az ablakrács akadiL lyozta meg, hogy betörjenek. Hajnal volt már mikor Kallósd községije randiül^ é.s ott kót betörést követlek el. A csendőrség erélyese njiyomozza a vakmerő tetteseket. — Női (lika MBtálynmk Bzenzáclós oloéó árairól az egész város beszél. Sohütz Áruház. — (Agyonnyomta a fal) Vörös János öreglaki földműves az istállója falát sárral javitolfi ki. Ks. te az istállöl>an " megjavított fal mellé helyezett ágylm feküdt le. Rjjci az istálló Jav.tott fala iKklült és a JaI aluidbau agyonnyomta Vörös Jánost A hatóságok kiadták a temetési engedélyt. j — (Pusztít a vörös kakas) GyótapusztiVn Lukács János 7 éves fiúcska gyufával játszadozott a szérűskertben. Egy kazal alatt lyukat ásott és abban tüzet rakott. Mintegy 12 kocsi szalma égett el inig Kikerült a tüzet elolanl. — Soinogyvamoson kl^ gyulád tözv. Pájer Józsefnó pajtája és istállója. A csendőrség a nyomozás folyamág őrizetbe vetlo özvegy Pájer nét ós Pájer l^ájos somogyvári ]ako soka(, akiknek szerepét most tisztázza a vizsgálat. =» Igy él Kína I Nem fantázia, hanem valósig, amit ez a film a mennyel birodalomról bemutat. — (Felhívás a magyar művészekhez) A szerkesztés alatt álló M«\\gyar Művészeti I.exikon felkéri a magva,-írókat, zeneszerzőket, festő-, szoW rász- iparművészeket, előadó-, színművészeket hegedű-, zongora st|, művészeket hogy rövid életrajzuké, a lexikonban való közlés céljára sürgősen küldjék be a szerkesztöbizotf, ságnak Budapest 4. Postafiók 26l. cimre. — Truukhahn poaitójyár a magyar uricsaládok l>evásárló helye Önnek is rendelkezésén\' áll. Közvetlenül a gyórból szállítja az utolsó kéznek, a fogyassztónak szln-gyapjuszövetei angolos gyártásai módon elkészítve. Nem fog csalódni. Evekre szóló megtakarítást ér el. Még ma kérje megtekintésre a szövetmin ták költség éss díjmentes beküldését. Trunkhuhn Posztógyár és HuhagyAr Rt., Budapest, XI. Lenke-ut 117. Kockáitauoa meg egy pengőt I Biztosan nyer valamit az egyliázkózség egypengős kulturház-sors jegyén I 66 percet késett mozdonyhiba miatt a trieszti gyors Segélymozdony hozta az esti gyorsot Nagykanizsára Az éjszaka a trieszti gyorsvonal több, mint 300 utassal Biidapestrő\' Nagykanizsa felé haladt. Az agárdi állomáson a mozdony vasutas szakkifejezés szerint »ü»2mképtoVnn<3 vált,« ugy, hogy Balatonboglárról kt» segítő mozdonyt indítottak el, ame\'y a szerelvényt azután \'ehozta Nagykanizsára. Ennek tulajdonítható, hogv a gyorsvonat 66 percnyi késéssel érkezett a nagykanizsai álló* másra. I BE VAN BIZTOSÍTVA I I Mert 2 évi javítási Jótállást kap minden egyes HAMBURG iakolatAaka, aktat*aka wáaArlAaa után. lakola-kazetták a legnagyobb válaaztékban Fióküzlet Nagykanizsa, Horthy M.-ut 4. Fauilel PÉCS APRÓHIRDETÉSEK 10 uAlfl 60 llll.i, mlnJ.n tov.bb, .1 ő \' Héwlara vaaárnap kényelmei autóval olción utazhat Elójegyzéa Kauimann Minó náL Telelőn 2 12. 1903 H.M.ált rubál vea.ek í. eladok, hl-váira háthoz menyek. Márkus, Klrálv- Sxépen bu1.ro.»\'t ...fa. lUrdó-stűba használstisl aionnal kiadó Rozgonyi-utea >9. Modern •faérilS eladó. Ugyanott laha-rllónő kerestetik, Vumts, Ktalaludy-utra 17/c. 2490 Marhatrégfa eladó. Ueutach, Kliály-utca M, 2487 Jobb háiból való llu tanulónak vagy kilátónak lelvétetlk. Oyergyák bórkere.ke eléi, Britébe! lói. 2486 Ntgyksnlttán, a gondolat keleti dilidben (országul melleit) 2730 O ól ttánió, 3804 Oói I\' rét aladá. Pó-ut 24. eme- let, Jereby ny. lójegyiónél. 2489 Kiadja a laptula|donoa Kötgazdaaágl Rí. Gulenberg Nyomda éa Déltatai Lapkiadó Villalala Nagykanizsán. Felelőt kiadó: z.l.l Kéret, Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. azim A let.nyel ktr. járásbíróság mint telekkönyvi hntótáglrti. 3899/1937. Ik. az. ÜrveréJl hlrdetmfiay klvaaat. „Néptaktrékpéntláz i. t. Nagykanizsán* nagykanizsai be|. cég végrelraltatónak. MaioU üyötgy í. neje Metgyalkó Katalin végtehajltil szenvedők ellen Indított végte-hajlátl ügyiben a Ikvl halóság a végreha|-Jtáal árverési 1180 P tókSőveteléa és láiulékal beha|táaa végeit a Molnárt éa Semjénháta kóziégben lekvó a a 1. molnári I 321. azt|kvben A + 1. lot. 379/88. hriz. (ssóló és azánló a üyurgyán-ezon) Ingatlanra 130 P, 2. a molnári-1 802. azllkbcn A+4 tor. 1090/a/t. hrsz. Ingatlanból (szántó Irtási dűlőben) s B. 1. éa 3. alatti Illetőségére 24 P, 3. a molnárt-! 970. azt|kvben A + t. tor. 467,\'c. hisz (ngallanból (ma|or gazdaaágl épületekkel szántó Illáiban) a B. I. alslll llletóaégre 200 P, 4. a lemjénházal 12 atl|kvben A + S aor. 462. hraz. (lét a kis kuli dlilóben), 12. sor. 69a hriz. lazánló az tbrlkól mező da-lOben. 17 SOI. 1119. hist. (szántó s los-csákl vtgy cser atattl dü óben) Ingatlanból a 8. 8. alatti Illetőségére 432 P, 5. s semiénházst 183 sztlkvhen A + I sor. 131 hrsz. Ingatlanból B. 2 alatti lile lőtérre (rét a malommezei nyugati dűlőben) 100 P éa az ugyanezen tkvben A -+- 2 aor 342. hrsz. Ingatlanból (azánló az llxikól dű- lőben) a B. 2. alatti Illetőségére 10 P, liénhásai 202. siljki\' st. (há kerttel) B. I. atattl llletóiégére 150 P, s semlinhásal 202. szllkvben A + 1. " ía 193. uám alatt udvar- 7 a semjénhtzsi 327. izl|kvben A + 1. sor. 487 hriz. (rál a kltkutl dűlőben) In-gatlan 177 P 90 I., 8 a lemjénházal 588. azt|kvben A + I ■or. 5Ő6. hna. ingatlanból (izánlólóld a lóhere, dlilóben) • B. 1. a. Illetőségére - ..........y ■ ■ ■■ 47 P kiklálláal árban elrendelte Az árveiásen elérendő legkisebb vételár a végrehtitató kérelmére tartolt árveráa eielén a kikiáltási ár kivéve a iein|én-hátai 202. atlfkvben 20. hrsz alatt (elvett major belaóséftet, ahol a legkisebb vételár a kiklálláal \'/z reaz. A csatTakozottnak kimondott svend Sándor és Légiádt Józsel ciupln a aemjánházai ISO, 202. éa 327. sz telelrjegytókőnyvben logitll Ingatlanokra kérhetnek irveréat, amely esetben a leg-........ " ■ — * átvexelle" kiaebb vételár Svend Sándor árvüelletése esetén a kikiáltási ár 1500/s, ■ Légrádl Jótsel árvereltetése esetén pedig a ki-kláltáal ár 1820* a. Dr. Ukó Imre cssk a aetnjénházal 12. és 5S8. satjkvekben tog-Isll tngstlsnokrs kérhet árverést, ameTy eleiben a legkisebb vételár a klkiáltáal ár 590»/,-a A telekkönyvi halóság u árverésnek Molnári községházánál megtsrtásáis 1S37 évi saeptember hó 21. Dapjáuk dél uUn S óráját, Semjénháta kőztégháránál 1937- évi szeptember bó 21. napjának d. n. 5 óráját tttzl ki és st árverési lel léteiekei sz 1881: LX. L e. 150. § a alapján megállapítja. Bánatpénz a klkllltáal ár 10V-a, amelyei s magasabb Ígéret ugyanannyi o/o ára keli kiegészíteni. Letenye, 1937. évi jun. hó 18. napján. Dr. Korpos Ádám s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: Ponyva Hiraohée Szegő a«aa*t Kazaiponyva — Qípponyva Repceponyva — Kocslponyva Gabonazsák KívthOtő Manilla — Qazdisánl kötéláru Zaák- éa ponyva..» 15 tok szénsa \'patronuieré ellenében kapható azc^yedátusilón^l; SZABÖ ANTAL spotlüzlelébtn. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmfsze-rek, gép, zaák, atb. kereakedéstben Nagykanlzu, Erzsébet tér 10. (A bíróság mollotL) Teleíon: 180. a világhirö gépgyár évtizedek óta isnvift, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kltft.iő szerkezetű különféle miwMti Qépei! eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatréaz rendeléseket feladhatja. Ismét kapható férfi kötött sporti n g 2.50 Brónyal Divatház Horthy M.-ut 1. Csillúfok. asztali lámpák, kirakatvilágitók, világítási tervek díjtalanul Slektron. njd és használlak. Éi-taaltéi lfén fali Clektroxi Éi>laaltéara lakélie-} I,ón talaaraaaOk. ló^áifctail KL llakwhtr) ktroavfa to UUasM LaskiaiA Váálau UuIyta«oadájiBua kiHQl [ttal.Ua Bakét, Zalai Itrolfcl 77. E»f»ly»m 192. Káin N.RjkanliM, 1837. augusztus 26 csOtörlflk Arm 12 H1L ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos EJöHxetfei ár«: egy hór» > pengő 40 fUJér. SxcrkesxttMgi í» kUdóhi»«Uü teídoa: 78. u. Háziarak és lakók gondja Irta: dr. Begld.á« K-.ll, Ügyvéd Állandóan felszínen van Nagykanizsa városnak magasabb lakbér-osztályba való sorozása. Ezzel a kérdésééi egyidejűleg, söt talán még előbb is revízió a\'á kellene venni u városi lakbérszabályzatot. Az 1929. november 4-én alkotott szabályién, delet ugyunis, bár ujkeletünek leklni hetö, mégsem felel meg u követelményeknek. Részben hiányos, részben pedig a lakások forgalmút nehézkessé teszi. Az ország többi részél>en, Budapestet ls beleértve, u felmondás éves lakások bérletére a bérnegyod első 16 papfábon eszközölhető. E/.zel szemben Nagykanizsán a bérnegyed első 3 napján, bezáró\'ag a harmadik nap délután 6 órájáig. Ez az idő rövid és nem elégség arra, hogy u bérlők a megür\'-M.tfő lakávikról kellő tájékozódást szereztessenek1 Ellene lehetne vetni, hogy senanl akadálya nincs annak, hogy áki fel akar mondani, ezt az előző bérnegyed utolsó hónapjában is megteheti. Legtöbben azonban helyíeé-niií ugy értelmezik a dolgot, hogy csak az első három napon lehet felmondani. Másik szempont, ami a felmondásnak 15 napban való meghatározását teszi szükségessé, az, hogv a bérlőknek tekintélyes résre Idegenből\'jött és igy az elmulasztott felmondás miatt gyakran kerülnek kellemetlen helyzetbe. Azt a kérdést sem rendezi a lak-bérszabályzat, hogy az pjonnan ikreit lakást mennyi idő eltelte után lehet felmondani és mennyi Idő eltelte után .\'etet a bért croefni. Csupán annyit mond szűkszavúan, hogy februőr 1-én kezdődő hatállyal a bérbeadó a bért nem emelheti. Eb-bői következnek aztán a viták és perek. Sajnos, a régebbi építésű há-z\'ik lakásai el vannak hanyagolva. A bérlő igen gyakran o\'yin állapothun kapja a lakást, hogy nem csak festetnie, hanem alapos javításokat, kell eszközöltetnie. Nem egy olyan esetet láttam aztán, h>gy amikor a bérlő a lakást szépen rendbe hozta, a bérbeadó meglátva a lakást rendbehozott állapotban, a szép lakásért kevésnek találta a bért és a következő negyedre már a bért emelte és ha a bérlő az eme\'ést nem fogadta e\', felmondta a lakást. Mo.t jön a vita és utána a per. Ebben nem mindig a bérlő a nyertes, mert ha nincs kikötve, a lakás csinositá-sára fordított költekezést nem lehet követe\'ni. Bár az általános magánjogi szabályok szerint, ha a bérleti idő nincs kikötve, a lakások bére e egy évre kölöttnek tekintendő, a ónban ezt a lakbérszabályzat nem mondja ki és igy csak a negyedévi felmondás lévén szabályozva, ha a bérlő nem tudja bizonyítani, hogy ki fejezetten egy évre vett ki a lakást, i\'gy kénytelen engedni az egy óv eltelte előtU falmondásnak is. Nem csak a bérlőkre nézve, hanem 4 bérbeadókra nézve is hátrá- Víz nlatt Zalaegerszeg és a Zala-vidék Teskándon 3, Zalaegerszeg mellett 2 ház Beszedőit — Méteres vix az egerezegi kertekben, viz alatt a város szélső utcái — A vasúti forgalmat átszállással bonyolítják le — A novai uton elvitte ■ viz a hidat — Óránként 15 centimétert emelkedik a viz Az Őrségből jelentik: „Az áradás emelkedése várható" Zalaegerszeg, augusztus 25 A hétfő óta tartó esőzés a Zalába ömlő patakokat és igy a Zalát ls annyira megduzzaszt >tla, hogy a Zala ma éjszaka kiöntött és Za\'a-egerszeg több külső utcáját elárasztott. Több háziul ki kellett a lakókat hatósági uton költöztetni. A Ne-kercSdi cigány tanyán 3 ház -összedőlt. A városban a te\'efonállomások közül \'40 megrongálódott. Teskán-don 12 házat lakoltattak ki, kettő közülök nem sokkal a kjlakoltutás után összedőlt. A Zalaegerszeg rédicsi vasútvonal töltését Ortaházánál az ár ugv kimosta, hogy a forgalmat csak át- szállással lehet lebonyolítani. Ha\' sonló a helyzet a zalalövői vonalon Teskándnál is. Zalaegerszeg kertes házaibMp\' megasan áll a viz, amely elöntötte a bolgárok kertészetét is. Az iszup-tömeg a terményeket teljesen tönkie tette. A viz méter magasan áll a kertekben. \' A környék utal rendkivül megr n-gálődtak. A novai autóbusz nem ér« kezett be Zalaegerszegre, mert az ár Zágorhidánál elvitte a hidat. A Zala szintje óránként 10-15 ecn timéterrei emelkedik. Az őrségből érkező jelentés szerint az áradás emelkedése még csak most várható. Az éjszaka viz alá került FeleAezemenye és a Kerka-vidék Felsőszemenye, augusztus 26 (Tudósítónk telefon Jelenté* e) A két napos esőzés pyomában Fe\'ső-szemenye vidékén megismétlődött a minapi letenyevidéki időjárási katasztrófa. A* hegyekből\'leszaUidől vizek elárasztották az éjszaka a községeket, vízzel és iszappal borítottak be nagy tcrü\'eteket. Mára virradó hajnalban, 4 óra körül Felsőszemen vén összedőlt özv. Bnrbaiics Lászlóné háza, amelynek alapjait a viz kimosta. Az özvegyasszony benn aludt a házban, ami-kor az összeroskadt. Szerencsére a bcomlás törmelékei ugy akadtak fenn az ágv felett, hogy Barbalicsné csak kisebb sérüléseket szenvedett. A romok eltakarításáig azonban mozdulni nem tudott, ugy húzták ki a szomszédok, amikor szétszedték fe|e fölül a háza romjait A környék utait az ár használhatatlanná tetle. A Felsősxemenyére vezető törvényhatósági ut hidjúnál a hidfö földtöltését a szennyes ár teljesen elsodorta, ugy hogy a hld a ievegőben lebeg. A hid és az ut közt mintegy 2 méteres ür tátong. A forgalom természetesen megszűnt. t A viz az erdőről a felvágott fát, a földekről a gazdák termését szerteszét sodorta és betemette iszappal. Sok helyen az állatokat is ugy húzták kl • mindent elsöprő áradásbó\'. Megáradt a Kerka patak is, ugy hogy az ár már Kerkaszentmlhály utcáin is folyik. A közlekedés a faluval szünetel. A letenye-murarátkal uton o\'y^n iszaptorlaszok vannak, hogy kisebb autókkal a közlekedés lehetetlen. Le tényétől egy kilométerre a követ már régebben kihordták ennek az útnak megjavításához, de eddig meg nem csinálták. Ha ez még tovább várat magára, akkor ezen az uton az ősszel és a télen lehetetlenné válik a köztekedés. nyos ez a hiányosság. Gyakran előfordul az ls, hogy a bérlő lép fel túlságos lgényekke\', a bérbeadót nagyobb költekezésre bírja és alig egynegyed, vagy kétnegyed évt tartam után felmondja a bér\'ctet\', mert jobbat talált. A bérbeadónak nincs meg az a vigasztalása, h >gy a házán a maga javára eszközölte a nagyobb kö\'tekezést, meri cset\'eg a következő bérlőnek meg\'nt más kl vár.sájjai vannak. Legtöbb baj azonban a nem fizető bérlőkkel van. A lakbérsrabályzat bér nemfizetés esetén a bérletet azonnali hatállyal nem, hanem csak a bérnegyed végére lehet felmondani. Már most különböztetnünk kell a bérlök két fajtája között. Egvik fajta az, aki valami közbejött akadály miatt nem tud fizetni, a másik fajta pedig a könnyelmű emberek közé tartozik, aki azonban mégsem annyira könnyelmű, hogy fizetni akarna. Ez utóbbiak már tapasztaltak és igen sok közülük e\'ég szerencsés ahhoz, hogy egy évben esetleg csak 2 hónapi bért fizet meg, 10 hónapon keresztül pedig ingven lakik. Ezt elég könnyű megcsinálni A szabályrendelet 7. §-a szerint ugyanis, ha a bérlő a felmondást nem fogadja cl, a bérbeadó a felmondástól számított 8 nap alatt tartozik a felmondás érvényességé-i»ek a kimondása iránt pert indítani. Mit tesz most a tapasztalt nom fizető lakó? Elfogadja a felmondást, letelik a negyed és nem költözik ki. A bérbeadó hiába hivatkozik arra, hogy felmondott és a felmondást elfogadta, mégsem tudja kilakoltatni bérlőjét, mert nincs végrehajtó biról határozata. Most kezdődik elölről az egész, ujabb felmondás, annak bírói uton való érvényesítése stb. és végül u bérnegyed végén a kii akol tatás. Tehát a bérlő igy egy fé\'évig lakott, de ezzel Szemben csak az első hónap.»t fizette meg. Ha ilyen dolog augusztus havában történik meg a szeien-csés fizetni nem akaró bérlő egész májusig, vagyis háromnegyed éven keresztül\'\'lakhatik egyhónapi bérért-Ilyen kétes bérlőkkel. szemben tehát csak egy segít és ez a biré* uton való felmondás. Azonban ezen az állapoton a szabályrende\'etnek is változtatnia kellene, még pedig olyan értelemben, hogy egyhónapi bér nem fizetése esc\'én a következő hónap elsejére jogsi nyíljék a bérbeadónak a bérletet azonnali hatállyal felmondani. Vagyis példával megvilágítva : A bérlő a folyó hónap közepéig nem fizette meg a bért, felmondhat a bérbeadó a köve^ző-hónap elsejére, vagyis 15 nap áll rendelkezésére a bérlörek, hogy válasszon, vagy klkö\'tözik, vagy fizet. Sok kellemetlen vitára és gyakran büntető eljárásra ad alkalmat a szabályrendelet 21. §-a, mely szó> ról szóra a következőket mondja: •Mig a lakbér meg nom illettetik, bérbeadó jogosítva van a kibérelt helviségben található ingóságokat kieíégittetésig kézizá\'ogként visszatartani.* Ez téves, mert a bérbeadónak csak a végrehajtásiig \'e-foglalhátó ingóságok visszatartására van joga. A végrehajtásilag \'e-foglalható ingóságok száma pedig sok esetben csekély, legtöbb esetben pedig a semmivel egyen\'ő. Ezért ls szükséges tehát nem fizetés esetén az azonnali hatályú felmondói jog rendezése. A szabály rende\'etnek a 22. §-a maga is kimondja, hogv rendelkezései a felek szerződési szabadságát nem korlátozzák. Vagyis a s*a- zalai közlöny lg?. augtuzius 26 bál\\rendelettől eltérő módon tel jesen .szabadon szerződhetnek. Ez a szerződési szabadság azmbun még seni elégséges arni, hogy megnyufe-tato legyen a bérbeadó tulajdonosokra és 11 bérlőkre egyaránt A felek, mikor szerződnek, ha csak nem ügyvéd előtt szerződnek, legtöbbször hiányosan szerződnek, S5t ügyvéd előtt kőtőtt szerződéseik l>en sem gondolhatnak mindenre és nem Is szoktak például orra gondolni, Ihtgy bér nemfizetés esetén mi történjék. Ugyanis ez benne lévén a szabály rendezetten, nem tartják szükségesnek erre kitérni, pedij ha erre is g.mdolnának, sokkal kevesebb volna a nemfizető l>ér!ő. Feltétlenül szükségesnek látszik tehát a szabálynende cinek mielőbbi módiáitása, mert a leromlott gr* dasági helyzet miatt a negyedéves bérfizetésre alapított szabály rende let a m.ii viszonyoknak sehogy sem felel meg, de a gazdasági helyzet javulása esetén sem fog megfc\'elni, mert a havi bérfizetésről a régi negyedéves bérfizetésre többé már visszatérni nem lehet. Kigyulladt egy takarmány-raktár Budapest, augusztus 25 A Józsefvárosi pályaudvaron «z éj. »zuka kigyulladt Schreier Béla iakar. mány raktára. A tüz reggel 0 óráig tartott. Ké türoló a 1czuh*nó égő báláktól súlyosan megsebesült Éveken át székszoruláiban szenvedő eprének gyakran meglepő rövid Idő alatt rendbe jönnek, ha reggelenként felkelétkor és esténkánt lefekvés e»tt egy egy fé \'pohár természetes , Ferenc József kei e-rüvizet isznak. Az orvosok ajánlják. Csfi tOrtOk BUDAPEST T. 6.45. Torna. Utána hanglemezek. -7.20 fitrend közlemények. — 10. Hirek. - 10.20. .Mária, II. Lajos hitvese.. Felolvasás. - 10.45. »A kultúra kezdetei.. Felolvasás. — 12. Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.05— 13.30-ig. A Márja Terézia 1. honvéd, gyalogezred zenekara. — 12.30. Hirek. - 13.15. Időjelzés, Időjárás. _ 13,40— 14.15. N\'ey Tibor hegedül zongora-kísérettel. - 14.40. Hírek. - 15 Piaci árak. - 16.15. .A háztartásról.. Vlz-vári Mariska előadása. - 16.45. Idő. jelzés, hirek. — 17. >Az eucharisztia a zene történetében.. — 17.20. Szalonzenekar. - 17.45. .Miért 1 taligát nz angol.. Szerb Antal csevegése. — 18.15 A Berlini Állami Zeneművészeti Főls. kola énekkar®. - 19. A füveskönyvét-töl a növényszoeiologláig. — 10.30. Nagy emberek kedvenc nótái. A dalokat énekli Cselényi József. — 20.40 llirck. - 21.10. Hanglemezek. (Liszt müvek.) — 22 Időjárásjelcritéa. — 22.05. A rádió szalonzenekara. 23.15. Jazz-zene. BUDAPEST II. 17.50—18.15. Jazz-zene. - 1830-18.55. A magyar pásztorkultura. Nép. rajzi előadás. - 19-20. Hanglemezek. Idegen népek zenéje. — 30.05-20.30. .Jsíenek kertle.. Felolvasás. ~ 20.35— 20.45. Ogetöverscnyeredmény k. BBCS. 12. Szórakoztató zene. — 13.45. Völ-ker tenor lemezei. — 16. Népdullome-«ck. _ 17.45. Brohins- ós Chopin-müvek. _ 18.40. vDalcst. 19.25. Munkautáni dalos, zenés tréfás est. — 20.25. Népzenenégyes. _ 21.20 Szint-fonllawok nöl karral. — 22.20—23.30. Tánczene, 350 ipartestület jelentette be részvételót a szombat délután kezdődő nagykanizsai országos iparoskongresszusra A nagykanizsai országos iparoskongresszus előkész t5 munkája be fejeiéi felé köze\'edik. A nagykanizsai ipartestület ir.>dája belek óla emberfeletti munkát végez, hogv a kongresszus minden zökkenő nélkül, rt legapróbb rész\'ekekig kidolgozott program szerint sikerüljön. Eddltf 350 ipartestület Jelentette be részvéteiét a kanizsai országos kongivsz-szusra. Részt vesz az m Bornemisza Géza Iparügyi ml-nlazter és gróf Bethlen István valamint báró Kruchina osztályfőnök, Papp József kormánvfötaná- csos, országos elnök, az iparosság o szágos vezérkarra, megjelennek az Iparkamarák, érdekképviseletek, a Baross-Szövetség, OMKE. minden szakma külön képviselteti magát ügyeivel-séneln»eivel. 1 A kongresszus követelni fo^ja a kisipari hitel kiterjesztését, tiltakozni fognak a közs/állltásoknál törtíi.ő vlsszáságok el\'en. Kérni fogják a kisipari adósságok rendezését, métv mozgalom a nagykanizsai ipartestület elöljáróiágából indult ki éo lett országos mozgalommá. Fontos tárgy lesz az irányárak betartása és hatósági el\'enőrzés. Szóba kerülnek az OTI-körü\'i panaszok és a 8 órai munkaidő, a legkisebb munkabér-ügye, a záróra kérdése, stb. Megindultak a tárgyalások a Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa ntvonal megállapításira Három napos tárgyalások a nagykanizsai városházán Fontos tárgyalások folynak tegnap délelőttől kezdve a nagykanizsai városházán. Nagykanizsái a érkezett Bődy Zoltán alispán, vitéz Karátsony Jenő iparügyi mini sztori osztálytanácsos, a közutak országos főfelügyelője, Bereczky E. műszaki főtanácsos, a zalaegerszegi ál-lamépitészeti hivatal főnöke, C-.écsy államépitészeti mérnök, a nagykanizsai járás részéről dr. Lontay Alán főszolgabiró, Nagykani/.sa városát dr. Krátky István polgármester képviselte. 1 A tanácskozások tárgya : a Bala- t\'nszcntgvörgy-Nngykunizsa ul-épités vonalának megállapítása nz érdekelt községek b-\'v fflásáva\'. Teg-> c.up a nagykanizsai járás községeinek birál és jegyzői egész Galambok községig vetlek részi a tárgyaláson, ma Ktskomáromlg és holnap Sármellékig eső községek képviseleteivel folyik a tárgyalás, a mely "három napos lesz, utána a vonai másik részének községeire kerül sor. A nagyfontosságú Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa útvonal kérdése tehát most már a komoly megvalósulás terére lép. az állatárak is. Az állatklvilel kedvezően alakult A gyümölcstermés nem valami jó. Megemlíti az alispán a rák tenyésztési akciói is, melynek során 9425 tényészrákot o;ztot-lak szét. Végül az útjavítási munkálatokról számol be az alispáni Jelentés. ; | Zala vármegye kedvezőtlen gazdasági helyzetéről számol be az alispán évnegyedes jelentése Zalaegerszeg, augusztus 25 A vármegye alispánja most készítette ei évnegyedes jelentését, amely a szeptemberi megyegyülés e\'é kerül. Az pllspán Jelentése szerint fl terméseredmények nem váltották bc a hozzáfűzött reményeket és egye? hetyéken nagyon rossz a termés. Ja-vulás a termés betakarítása után sem mutatkozik. A mezőgazdasági helyzet a kedvezőt\'en terméseredmény következtében rossznsk mondhstó és emiatt nehéz az ipar é» kereskedelem helyzete is. Különösen nehéz a helyzet a nagykanizsai, Jeteuyel aisó\'lendval járásokban, ahol a néhány hét előtti felhőszakadás közel 300.000 pengős kárt okozott. Kedvezőtlen a balatonfüredi, tapolcai és sümegi járás gazdasági helyzete is; a három járásból vetőmagaegélyt kérlek a kormánytól I A vármegyei háztartás pénzügyi egyensúlyát sikerült fenntartani. Aa utoisó negyedben a vármegye háztartási alapjából mindent tudtak fedezni. A községek zárszámadásait megvizsgálták és mindent rendben találtak. A . » 1 zárszámadási mérleg kedvezőbb a mult évinél, A közbiztonsági állapotok klelégllők. Jelenti az alispán, hogy a belügyminiszter közjóléti alapot létesít. EzzeJ, valamint a balatoni gyógy, fürdők problémájával a tnegyegyü-(és behatóan fog foglalkozni. 5342 közművelődési előadást tartottak a megyében. 812 müsoroo délutánt, 493 műkedvelő előadást rendezlek. Sikeresek voltak az analfabéta tanfolyamok is. A népművelési előadásoknak 1381 előadója és 850.000 hallgatója volt. 21 háziipari tanfolyamot tartottak a megye különböző részeiben. A tűzrendészet és a légvédelem fejlesztése állandóan folyik. A belügyminiszter 20.000 pengőt juttatott nz alispán kezeihez tűzoltószerek beszerzésére. A megye egészségügyi viszonyai kielégítők. Itt-ott előfordultak kisebb járványok, de hamarosan megszűntek. Véletlen baleset következtében 24, öngyilkosság következtében 26 ember halt meg. Az állategészségügy kielégítő. Az állatvásárok forgalma emelkedett és j sorsjegyet. ló hírek a_nagyvllágból Fnblnvl pénzügyminiszter |>écsi beszédébői : - Az Idén olyan deflcitmen\'es költségvetést állíttatok öíszo, amely kevésbé kedvező termés esetén is meg fog állani. t • Lázár igazságügymlnisiter kanizsai beszédéből : - A héi sovány esztendő befejeződüti és mintha egy szebb, köny, nyel-b jövő derengésének első jee voina ez az uj törvényház. * Krátky polgármester beszédéből: - A közterhek emelése né kuli városfejlesztés korszaka következik. • A kerületi iparfe\'ügyelőknek 1937. ev második évnegyed! jelentés^ bői: - Az előző negyedévben tapasztalt lassú javulás ebben a negyedben rohamos lendüetet vett. Valamennyi kerületi ipaifelügyelö kerülete Ipari helyzetének javulásáról számol be és u jelentésből uz is kitűnik, hogy az év második negyedében munkanélküliség az ország területén nem volt észlelhető. Az építkezések most már vidéken i) nagyobb mértékben megindultak. A belföldi pifac javulása mellett az export is tovább fejlődött, ufibb pia ónkat is sikerült szerezni. • Bencs olmützi beszédéből : - Elmúlt a válság... háborús veszély nem fenyeget Európában. , • A világ ezüsttermelése az év első felében 88.2 millió unciát tett ki, 5.7-dei "többet, mint az előző esztendőben és 44 százalékkal többel, mint 1985-ben. [ ( • A Pesti Napló írja : - A jó mezőgazdasági év folytán a magyar rádióipar különöíen a vidéki kereslethez fűz fokozott igényeket és ezzel hozz&k kapcsoltba azt a tényt, h >gy a hazai gyárak idei termelése minden "eddigi év nieny- nyiségtt messze felülmúlja. 1 • A Magyarság írja • - A most bezárult 25. német kete\'tl vásár forga\'om tekintetében felülmulta a Königsbergben eddig rendezett valamennyi vásárt. A vá» sárt összesen 204.000 ember látogatta meg, inig a mult évben csak 191.000. A külföldi látogatók száma A7M) volt, szemben a mult évi 4000-rel. Nagymértékben emelkedett a kiállítók száma is. Az üzletkötéseié szám 1 sok üzletágban 10-30 százalékkal volt nagyobb a mult évi üzlet kötések számánál. — Ingyen hlutt dl.,««j« lehet mindenkinek, ajkl vesz egy pengőért egyházközségi kulturház- ZALAI KÖZLÖNY Pár kilométeres elhanyagolt útszakaszok tesznek járhatatlanná minden lítat, amelyre szüksége volna Nagykanizsa vérkeringésének \' "iféÁfriy őszinte szó Nagykanizsa útviszonyairól i >n: - null* if Milyen naiv dolog és mennyire lm-l^odukllv • zalamegyel ulügyek terén a két zalai központ, /.aWrgiTsx.v és Nagykanizsa ellentéte. Nemerék * utügyek terén, de minden lér«n az. Hogy épen " utügyeV hlvjdk lel rö ■ figyelmet, annak oka az u szomo-rti helyiet, amelyre a zalai Közlöny unitatott ri • lelenyel felhőszakadás okolta károkról szóló ri|«)rtJát»o nemkülönben a6 erre Zalaegerszegről adott gyora replika, mely képleten vádaknak minősíti " még nak figyel, ntczlctésnck sem szint ejwszerü közlést. Azt az egyszerű közlésit, amely, lyel épen hivatásánál to«v« az „Jsig. iiVi olvasóinak tartozik. Et «z egyszerű közlés akaratlanul ls — ugy-lilszik — érzékeny helyre tapintott, hiszen még dr. Bir6 C.yörgy ny. ezre. dcs, oro. g)f. képviselő is nyilatko- zóit, hogy ö nem ugy gondolta. Még. egyszer : nem akartunk lokálpatriotizmust bántani, még csak érzékeny helyro sem tapintani, meri nagyon Jól ismerjük az ilyen háborúskodásnak haszontalan voltét, nagyon Jól tudjuk, hogy csak akkor vagyunk szemben egymással, ha leíelé nézünk, de mihelyt lelteié tekintünk, Eger-szeggel egyetemben zalaiak vagyunk, Tolnával együtt Dunintuliak és végül és mindenekfelett magyarok vagyunk mindenkivel szemben. Jóindulatunk és megértésünk szükségtelen igazolására kelleti ezeket le szögezni, mielőtt Nagykanizsa előnytelen útviszonyait tárgyilagosan, minden tendenciától mentesen Teltárjuk olyan objektivitással, amely felül emelkedik városon, megyén, hiúságon. Hogyan esik el a vidék forgalma riagykanizsitil ? Minden közösségnek, országunk, földrésznek most odairinyul a poü-tikija, hogy életerejét maga leié (ti. nyitsa és ne Juttasson abból másnak. Sokat tanultak e nagy közösségektől a kisebbek : a megyék. fis • Itt nem Zalaniegyéröl beszélünk. Mesterséges akadályokat, barrlkidokal készítenek határaik köze iben, elszigetelődnek nehogy az amúgy la fáradtan Imbolygó forgalom Idegen területek..^ csapjon át. Nem gondolnak arra, nogy ízek nemcsak a kifelé törekvő forgalmat akadályozzák meg, hanem megukx. dilyozzik a befelé igyekvőt is. Nézzük meg a mellékelt térképel. Nagyati-dot kiváló ut köti össze Kaposvárral, de minden mis útvonalon, amely Nagyatádra vezet, van egy-egy ariluy. lagosan kicsi, 3-4 kilométeren telj,, se n J irha lattan szakasz, s lehetetlenné leszi Nagyalidnak s ezzel együtt az attól délre eső résznek természet, adta gravitációját Nagykanizsa felé. Tivol ill tőlünk még a gondola! ls, hogy a centralizáló törekvésben, vagy az útviszonyoknak az említettek szerint való alakulisiban célzatosságot lássunk. Az egész helyzet véletleusé gek folyamin oly . módon alakult kl hogy a megyék megtanulvin a* or- szigoklól a centralizilódis és clszlgít-telödés elveit, legelőször a központjuk (rendszeriül a megyeszékhely) teli törekvő utak inegcsinilására és karban, tartásira fordítottak gondot miáltal « megye széle telé eső községek föld. rajzi gravitációjuk irányiban vagy egészen ut nélkül maradtak, vagy ha van is utjuk, az egészen siralmas U. lapotba került. pedig mi a sarokra szorultunk. Ide a megye szélére. Somogynak mir 7."U vagyunk, Zalának 1... tátin mir egy kicsit Somogy. Mir pedig az ut : a kuttuia, a le, Irelöség, a forgalom. Az ut a gazda, sigi fellendülés első és nagy feltétele. A hódító Rónia egykor és a h&-ditó Olaszorszig uia az elfoglalt területeken először az utakat épltl meg. AZ ut nemcsak Idegenforgalmat Jelent\' hanem a föld terményeinek gyor»«bb frissebb elhelyezési kheUtoégeit, " mtt. veltségl sszinvonal emelkedését es a,ni mindebből toVlk: gazdagodisl, Jó-létet. I Ha azonban mir Itt tartunk, legyen szabad beszélnünk ezzel szoros ösz-szefüggésben a forgalomnak a lebo-nyoUlisiról. Nagykanizsa, volt Vasúti csomópont.., Bármily furáin hangzik ls, vasút szeinpontjiból Nagykanizsa nagyon szegényes helyzetben van. Talin a szegényes kifejezés nem la helyénvaló. Nagykanizsa vusUlfor*ilmI beillltotl-siga olyan, mlzit az elszegényedett ember, aki egykori gazdngsigának dlin-derét hordozza, mert nincs mis kalap. Ja, tgy tanultuk: vasull csomópont voltunk, arnlg Bécsről Triesztről, Budapestről volt szó. Non» m> Igazodtunk a vasúthoz, hanem a vasul $>ü1l utánunk, hiszen az orszOtJuak szlnto gazdasigi ütőere voltunk. Aztin amíg a nagy tivolsigokr" szegeződött a tekintetünk, elvesztenék uz érdeklödé-süukel az olyan — viszonyítva — cse. kély Jelentőségű dolgok, mint pld. kedvező vasutósszvkőttelés lentivel, llöliönyével, Csurgóval Marcalival. Ilit sziinltottak ezek a morzsik, "mikor Budapest, Bécs, Trieszt, Fiume vas. kos karflokat Szeltek 1 Aztin elszegényedtünk. Nem lehelen mir olyaD messzire néznünk. Meg kel. lett elégednünk azokkal a morzsák, kai, melyek bizony azelölt nevetségesen kicsinycknok lAUajtWi s upan- csak megelégednünk kellett, hanem harcolnunk is kellclt értük. Illát* fek szik a közelünkben nélzala, a t\'.öcsej. stb lia Csak Csiklornyin keresztül lehet megközelíteni. S Csáktornya mir nem a miénk. El kell mennünk Zalaegerszegre, Iwgy Lentibe mehea sünk. pedig Lenti földrajzilag - bár. milyen érdek azól Is ez ellen _ méglz csak Nagykanizsához huz. Ugyanez a helyzet Marcalival vagy Böhönyével amely csak Somogyszobbon vagy Balatonszentgyörgyön keresztül kózeliL belő meg. S most itt sohasem arról van szó, hogy ml nem közelíthetjük meg a községeket, hanem WÓ1 >*>gy ezek a községek nem Jrözelltbietuck meg bennünket. Világosabban : «z ottani föld áldása nem Nagykanizsán folyik keresztül, hogy valamit itt ls hagyjon, nem nagykanizsai vásárra liozza be állatát a uazda, nem Ide adja el terményeit a földbirtokos, nem itt szerzi be szükségletét, néni itt issza meg áldomásul a pohár borát. Tárjuk fel őszintén a dolgot: Ie-zirt erek okozta vérkeringési zavar II1, amely Nagykanizsának „ehéz lélek lését okozza. fiit ér az autóbusz utak nélkül Maga a vasul ls belitta ennek a — bizonyára nem egyedülilló és yaló. szinüleg minden liatirvirossal közös — helyzetnek tarthatatlan vol it , mivel tij vasutvonalak építésére a közlekedéspolitika mis iránya s «m utol. só sorbűn szegénységünk miatt még gondolni sem lehet, uj szenet léte. sltett és rendelt mapl mellé, hogy az •löbb említett holt terek teherfuvarozását ellássa. El u u) szerv volt a Hateosz. Az első Idő próbálkozásai után elmondhatjuk, hogy ebből a egy szempontból Ntlgykanta* talán •lőnyósebb helyzetbe került, mint más, környékbeli centrum, mert nagykanizsai központtal ide három rendszeres Járatot is létesített a Közlekedési Vil lalat. Az elsőt Zalaegerszeg irányába — ez liosszabbodlk most meg Szombathelyig - • másodikat Marcali, Keszthely irányában, a hwmadlkat pedig most ujabban Csuigó, Berzcnce irányában, Vtz a saerv a vusuthoy hasonlóan példaszerűen litja ef a te. heráru forgalmat, nem tudja azonban megvalósítani Bornemissza tléza meg-szívlelendő kijelentéséi, hogy a közlekedési politikát a gazdasági politika szolgálatába "keli ájlitanl. Tekintsünk még egy pillanatra a térképre. Meg tudja-e oldani kitűzőit hivatását a M«teosz, hu például Csurgó után Berzencénél meg kell fordulnia azért, rpert az Innen Nagyatádra menő ut Járhatatlan, vagy mert végig aehol sem leliet gépjárművel megközeH Uteni azt az utat, amely Nagyatád, Babócsa, Erdöcsokonya é« I-ábod közölt 18 községet zár be egy jwralle. logramba, mely szinte ordít a nagykanizsai forgalomba .való tlekapcsolás útin. Meg tudja-e oldani a Maleolz hivatását akkor, ha nincs utju, mcfyeu a vajsut nélkül maradt * mludeu lólti. rajzi közelség ellenére izslal távolságban fekvő Zalaegerszeg, lantj. Nagy. kanlzsa háromszög belterületét rt tudni ütni t A térkép mutatja, hogy csupán óriiid kerülővel, Bsfcon jp No. vin keresztül lehet megkőaniitenl azt a Lentit, amely egyenes utón fél olyan távolságra fekszik Nagykanizsától. Hűim értünk azonban el lentibe, lia onnét pákára vagy Szemcnyére, vagy a most oly szép reményekkel kecsegtető Szentadorjinba éa Uspére Ismét csak ekhós szekéren vagy tankon lehet eljutni kimerítő végrendelet készítés, után. itt nem megyel érdekellentétekről van szó, nem amól, hogy Zalaegerszeg vagy Nagykanlzaa, hanem egyes-egyedül arTól, hogy valamit, ami helytelen Irinybai terelődött, vlaszalrinyllsunk, hogy valamit, ami rossz,megjavítsunk. Orszignak, megyének As virosniilí egyaránt érdeke, hogy ezek a vérkeringést gátló trombusok kikerüljenek az erekből és elősegítsék a nép sorsinak Javulisit. Tudjuk, hogy az utak meg-Javitisáiiak pillanatában nem fog hiányozni a Maleossból a készség, hogy kocsiit megindítsa ezeknek az elha. nyagoll területeknek az ellátására. Nagykanizsa iparos és kereskedő tár. sadalma pedig, amelyeknek ezen utak megjavítása, különösen fontos, kell, hogy külön összefogjon ezeknek n hibáknak a kiküszöbölésére s talin ezzel is mód nyillk arra, hogy nagyon szerény Tomiiban, nagyon csekély hi-nyadábau vissza tudjuk hozni Nagykanizsa egykori gazdusági nagyságát. BMder Sándor — Akar agy pia|ltil afj aaaba kataet 1 Vegyen egyhizközségi kulturbiz-aorsjegxetl ZALAI KÖZLÖNY sagagaga Tegnaptól máig Ország: Bornemissza miniszter tegnap este a belügyminisztérium dísztermében teát adott a nemzetközi nyomdaipari kongresszus résztvevőinek. \' Újpesten megnyílt a magyrtr eszpe-rantisták kongresszusa. Echardt Tibor vasárnap Mezőtúron és Turkévén mond beszédet. Perczei \'Béla alispán pártonkívüli keresztény programmal elvállulta a bonyhádi képvisclöjelöltséget. A Nem-**tl Egység Pártja, som a Kisgazdapárt nem állit ellenjelöltet. Budapcs (lakossága félév alatt 370 lélekkel fogyott. Itat szentesi tisztviselő fegyelmi ügyében felmentő Ítéletet hozott Csongrád vármegye fegyelmi választ, mánya. A débényi (Mosón m.) ásatásoknál egy római erődítmény maradványait tárták fel. A közeli napokban hat magyar művész hat nj szobrát állítják fel Budapest utcáin és terein. Kápolton négy ember meghalt, négy haldoklik a romlott \'juhsajttól, amit egy napszámosnál vendégségbea ettek. Világ: A portugál rendőrség leleplezett egy twmbornerényletct, amit satazar miniszterelnök elten terveztek. Ciano olasz külügyminiszter l.on-donba utazik, majd CtiamberUln Fi. műében találkozik Mussolinival. Ausztriában az esőzés sokteié hatalmas áradást okozott. Déloroszországban paraszt\'ázadás. tört kl. A vörös csapatok ágyúzzák a lázadók gyülekező helyét. Berlinben nemzetközi orvoel továbbképző akadémiát létesítenek. Blum helyetles mlnlizeiclnökót egy temetésen ejíy oss&iny Inzultálta. Október 1-MI javítják\'. a Jugc* szláv közálkalmszotiak fizetését. A zilahi református papot a villám a szöszéken agyonsújtotta. Leningrádban 9 halálra Ítélt troc-kljlstát kivégezlek. Lenin egykori titkárát, a szovjel tudományos akadémia titkárát elmozdították. Mungyár, hlrhett horvát rablóvezért Zágrábban elfogták. Mig be-kisérték, lőbö rendőrt le\'ött, ez-tán öngyilkos lett. Morvaországban Benes Jelenlétében megkezdődtek a nagv cseh had gyakorlatok. Sztojadlnovics Jugmzláv miniszter elnök Prágába utazik. i Lfpxárfa j Táplőgyőrgyín slnkó János gazdát holtan UlStlák Istállöjában. A Jelek szerint jjgyunlőtle inngiil. Revolverft \'azr.JIBan «z Istálló mellc-Tl latánák meg, ami • gyanút felkeltette az j.f. Járó esendorségtwn. Valtalóra fogták u gazda feleségét, oki végtil bevallotta, liogy férjéül civódott, uki féllékeny volt és igy átmálMin revolverrel agyonlőtte fn. LctartózaUák. A mai osztálysorsjáték búzásán 70 ezer pengiit nyeri a 2r>.0G6. szamu sorsjegy. l\'Ienklvűt <0.000, 30.000 és 20.000 pengős nyereményeket Imztak ki. A Japánok átkeltek t Hmi nagyfáira A keleti harctereken hatotifta* a*ány« flMzetok ^ tombolnak Tokio, augusztus 26 A japán csapatok kedden ujabb jelentős sikereket harcollak ki. A nemzetközi teleptől két kilométerre délre nyomultak előre. Hetekig tartó nehéz küzdelem után a japánok átkeltek a nagyfa\'on és kezükbe kerítették Nankau hágóját. A kínai csa patok visszavonulóban vannak. Pekingtől délre a japánok a kinai állások felé közelednek. Ma-Csacg felé is előnyomulóban van a jupán katonaság. A Jangcekiang és Hankau háromszögéhen hatalmas arányú csata fo« l> ik, amelyben mintegy 300.000 Cm ber vesz részt. A kinai kormány, hir szerint szeptember másodikától áthelyezi székhelyet Nankingból Csong-Kingba. fiencintői délre, Sing-Kai város merett heves ütközet tombol. Lingo közelében a japánoknak si került nagyobb haderőt partra s/allitaniuk és délfelé megindítani üz előrenyomulást. A kínaiak megsemmisítették a japánokat Wuszungnál Londoh, augusztus 25 (Lapzártakor érkezett) A Reuter Iroda jelenti Nankingbó1, hogy Csang-Kai-Sek főparancsnokhoz érkezett jelentének szerint a kinaiak véres ütközet ulán megsemmisilel-ték a Huszungnál támadó, mintegy 5000 főnyi japán csapatot, az elesettek közö\'.t van egy dandárpa* rancsnok és egy hadihajóparancsnok. i Legújabb jc\'entések szerint a huszungi csapatokat a Sanghai körüli harcokban használják fel. A japán hadmüveleteket kiszé\'cii- tették Pulnang felé. Sttnghaiból érkezett jelentének, szerint a helyzet rosszabbodásra mutat. ^ „ i Szerdán reggel rendkívül véres és elkeseredett harcok folytak le. A kínaiak heves, harcokba bocsátkoztak a japánokkal, a japán tüzérség állandóim lövi a visszavonuló kínaiakat. Sanghai, autfusztus 25 (Lapzártakot érkezett) A japán repülők élénk tevékenységet fojte-nek ki. Bombáikkal so\'< épü\'etet gxujtotlak fel. Szantander fegyverszflnetet kért, menekül a baszk kormány Pontos központokat foglaltak el az előrenyomuló nemzetlek — Egy hét alatt elesik Santander is — Angol torpedóromboló Indul a baszk elnökért és a kormány tagjaiért Salamanea, augusztus 25 A spanyol nsmzetlek foíytalták tegnnp ls a már hap:>k óta tartó előrenyomulást Santander irányában. Útjukban Ismét több közegei elfoglaltak, köztük Vargas és Ferron fenlos központokat is, valamint Tőrre la Vega várost. A nemzetiek előrenyomu\'ó csapatai elérték a Nortcra-barcenal vonalat és teljesen elvágták az összeköttetést Barcelonával. A vörösök egyik jelentése arról szól, hogy áttörték a nemzetiek vonalát és bekerítették őkst az egyik frontszakaszon. Santunder helyzetét a bask vezetőség is tarthatatlannak vé l. Nyiltan: beszélnek a városban arró\', hogy hiábavaló az ellenállás és nyíltan hangoztatják már azt is, hogy vár.»s feladása küszöbön van. A santanderi védelmi bizottság e\'fo-gadta Takire bask köztársasági el-I nők lemondását és rádió utján fegyverszünetet kért a nsmzetlek parancsnokságától. Minden va\'ósiinü ség amellett szól. hogy Sanlander egy héten beiül a nemretiek kezén lesz. < \\ London, augusztus 25 A Keiv imgo< 1oi^>edóix)mbo\'ó rö vjdesen elindul Santander közelében az egyik kikötőbe, hogy felvegye fedélzetére Takire bask köztársasági •elnököl és a bask kormány tagjait augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-űzlete sso Fő-ut 3. alatt. Ws-WIfi AUk. Milyen ai P/rls ? Párisban kibírhatatlan a meleg, hemzscff * aok idegen, minden talp alatnyt helyet elfoglalnak, a Bois fái sert nyújtanak hűvös árnyékot ti ebben az őrflli ht<ségben járom a bemutslőkal. Nézfm, bániulöm, hogy mit rej\'eget számunkra az uj divat, ami sjép és méreg drága, az mind szerepül at uj ösil és . tél divatban. Mindenütt saercpel azőime, drágt prém, nere, per-tm, eiüst és kék-óka. Csaktiéfn minden kol lekelőban láttam gyapjú és selyemruhákat szőrme nyakkal, szőrme zsebükkel, töt volt egy remek megoldása Patounak, araikor a fehér satln nagy ctU ruhának vál-lából kél keskeny páni fulolt le a csulflóig, ami szeles kékróka kézelőben végtődőtt egéax piuKszerüen. A bársony hallatlanul elörelőn, mindent lehagyva maga ulán, hasonlóképpen a salln újra virágkorát éli. A brokát Is vissiajött, a azivár-vány minden színében- A tüll se hagyja magát és Igfn előkelő posi-ciól biztosit magának az t*ll divatban. A tüll ai olcsó, mondhatják a hölgyek. — Igen áml De legalább 10—IS métert szabnak egy aiok-nyába, mlgaderék erősen, sveifolva alkalmazkodik a derék vonalához. (Ez a divat csak keskeny könronalu hölgyeknek való.) Különösen Chanell lanszirozza a lülll nagyon, rózsaszín, sárga, bordó és zöld színben élénken elülő sialagdiuekkel. — Délutáni ruhák fődlsie a tavaly már „divatéletbe" lépett himzés. Nyak-körOl és öv helyén elszórtan fa csokorban Kl hol szereti a díszt viselni. Esti ruháknál a virághlmzéa helyeiteaili a ma virágot, víl b»n és deréknál, de roppant bájos volt egy fehér tüllmha elszórt umet hímzett virágokkel. A fekete a domináló szin minden más színnel és htiastéatel kombinálva. Az angol kosztümökben Robler vetet. Csodás angolos vonalaival elragadtatod kiáitásokst váltott ki. RövW szoknya, négy zsebss kabát és angolos megoldású ssörmedlar. A fekete mellett minden ősz küszöbén megpróbálkoznak más azi-nőkkel is: az Idén* bordóval, szürkével, zölddel, barnával és kékkel. Csupa angolos Jerjey ruhák, szőrmés, téli rövid is Vs-os kosziomök, satin és brokát esti ruhák. Kevesebb sajnos a csipke, dclila ruhás hölgyek őröljetek: a litaszin aj Idei kollekcióban is élénk scere-pet játszik. EnnyH egyelőre a párisi dlvat-tllokból, a többit időasakonként részletesebben fogjuk közölni. Dlvattanáosot kérő levelek rovatvezetőnkhöz: dr. ntvalné Erdőa BOske Budapeat, Teréz-korut 44. III. küldendők. Haaoaos.lanicsok tányérokat krlNialy-citrffinhavas puha ronggyal <Tőson .bodórzwyük, is-mél visszakapják régi fényüket. M. clpát és tHirős-et !egsrebl>cn tisülltunk,\' ba \'flíagaézmmperl benaiouet ósszektve. 193T. «uguszlu« 26 KÖZVITLEN » ovisiii tfrunAAuAn POSZTÓGYÁR. *MOMÁUKA OTTOKÁR U.a. VtTIMZ UtTS viaiWnUg ma llrfrn. mintái Oyértelep: BUDAPEST, H, LENKE-UT 117. rflnk és a cipőt vagy övet erősen ledörzsöljük velo^ ifa megszáradt tiszta száraz kcrévfci lekerüljük. Jíjtiekróoy kénezlie jégszekrényünk nem lesz dohos, ha ívenként legalább háromszor kikénez. rűk. Pléh.darabra helyezett kénzsinort meggyújtunk a Jégszekrény alján é* jól csukjuk 1h- aj Iáját, 24 óra múlva nyissuk ki ős egy napig szellőztessük n jégszekrényt. Ajánlatos a kénezést szabad helyen végezni. Meleg .sz-ippa. nos vizzcl, nmfclyben szahniák-szeszt teszünk, időnkint mossuk ki a Jjg. szekrény belsejét. fl»fjr«n vasaljnak kalapot házilag? A nyílásával felfefé íorditott ka.an karimáját az asztal sz^ére fektetjük és vizes ruhával letakarva vasaljuk, mig a kalap teljesen meg nem szárad. Divatposta f\'A\'o. Ne haragudjék, hogy hossza levelére csak most indok érdemben válaszolni, ügyének csak most tud-lam utánajárni. Mindenesetre jó k-n. ne, ha szentélyein feljőnn.- mert üt nagyon sok lehetősége nyílik. Beszél, lem önről két emberrel, akiket elvben érdekel ön. Kérem Írja meg, mikor j\'m fel^ hogy akkorra az említetteket mozgósíthassam, üdvözlet. öszi problémák, fin szerintem zöld léli kosztümöt kellene csináltatnia, nerzzel, vagy nutriával díszítve, ha vannak elegáns accessoirjai. Ugyanis, ha barnát venne, akkor tuf cyíyhangu vólna az a sok barnn. Ha zöldet vesz, vehet hozzá l>arna pullovert v«gy blúzt, de csinos yolnu egy zöld is barna dísszel. Elegáns, viseletre jx-dig egy csontszinü csipkeblust ajánlok. Üdvözlet. Darntin■?. Fekete szövet kabátjára felszereltetheti az otthon lévő szép szőrméjét, de nc a nyukra, lianem iiz ujjakra tétesse fel. Nagyon elegáns Ifcsz. üdvözlet. ID <S IbndMíil Prognózis: Oyetige északi síéi, változó felhőzet, féleg nyugaton esfi ét zivatar, * hő to vább emelkedik. A Metoorologlal Intézőt nagykanizsai inetfttgyelflAllomAHrt jelnntl i Hőmérséklet tagnap eclo 9-kor: +16 4, mi renget 1+16-8 délben: +22 0 Uapadók: 0*2 %, Áldott állapotban levő nők, Ifjtl nnyák és többgyermekes asszonyok a régbevJlt enyhe, természe-lei .Ferenc József" keserüviznek már m\'rsékelt adagokban való haiz- ntlala állal li Igen könnyű és hlg II-ülést, úgyszintén rendes gy( 6s bélmükod\'it érnek el. Az II ülést, úgyszintén rendes gyomor-.............: orvotok ajánlják. - (B41,egfytjtlk Ulálko.óJ.) Héttőn délután 6-tól 8 óráit sz OMKE tanáes-taíta ZALAI KÖZLÖNY — (Protestáns templomot) építettek közösen Söntcfícn az ovan-kelikiiMik ós reforotiitasók. A közös templom nlavalAsa szeptember .í.fn lesz. A Mint szolgálatot dr. Knpt ni\'lil cv pftspök é. Mcdttyassziiy Vin-<« ret. püspök Vincik. i — (Kitüntetett zalai anyák) Zalamegyóben többek között n kö-retkezó sokfíyermckc.i anvákal Jutat, mázták mejt : Nagykanizsán özv. nedö Ján iMii"\'!, Bi>ke |.Asztónét Csu-tonls dytilánál, (ialaaibos Fttvnenét Horváth Istvánnét, Klytcrgcly Péternél, [ mkovic Istvánnál, Szukovles József. n,\'l. Tóth Károlynál ós özv. Viola Kálinánnét. l.t\'k\'iiyén Ambódl József-Ilit, Skoda Józsefnél, Mikó Istvánnál, Tólli Mályúsnál ói ózv. Vida József, nót. — NSl nth. O.ltAlynnk Bzenzácló. olcsó Áruiról az egész város beszél. Sohtltz Áruház. — (Itt nz őszi Influenzái) A váltakozó időjárással kapcsolatban pár nap alatt hatalmas méretekben bontakozott ki egy olyan influenza, járvány, amely ma már széles területen elterjedt. Az influenza egymás-ulán támadja meg az eml>erekci és vannak családok, ahol a család minden t n^tja bcleg. Az inflVienza külső kisérő körülményei általában közismertek. Könnyezés, majd karcoló torokfájás, tüsszentés köhögés jelzi, majd magas láz következik. amely rendszerint ágyba dönti az j.nfluenzás beteget. A l>elegségck ezid-ig átlalá ban enyhe lefolyásnak, bár különösen a gyermekek Jtapják elsősorban me,j, akik pedig minden l>elegséget jobban megéreznek. Aki az influenzát megkapta, annak ajánlatos azonnal örvöshez piennie, mert az első órákban irtég könnyű a kezelése. Akinek nem áll módjában azonnal megvizsgáltatni magát orvossal, az kininporokkal és izzasztószerekkel védekezzék és mind. addig maradjon ágyban, mig teljesen Jól nem érzi magát. — Batorklállltásnnkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstein bútoráruház. — (A tüdőbeteggondozó újra rendel) Az Országos Tüdőbeteg Szanatórium Egyesület nagykanizsai Királyi Pál utcai rendelőjében a nyári szünet clmullával ismét megkezdődlek a szokásos orvosi rendelések. (:) — (10.000 pengő kárt) okozott a lüz Zalaboldogfán. A Károlyi majorlmn kigyulladt Schönfcld Lajos bérlő a;ztagu és a tűzoltóság nem tudott gátat vcnl a gaikma-űz-nek. Az egész terméi elégett. Való szinüleg ősgyulladás történt. ~ Oío*4« it Jól SchOtzéknél vásárolhatunk. w Bátorokban a Kopsteln-cég vezet f Modena mlntatermelben a legjob^t a legolcsóbban mutatja be, kodvező .íze-fal tételek mellett Darányi a kormányzónál Budapest, augusztus 25 Darányi Kálmán miniszterelnök csütörtökön veszi ál hivatala vezetését, de már ma délelőtt megjek-nt a mi-niszterelnökségen é< fogadta lielyctlc-sét, Rödcr Vilmos honvédelmi , minisztert. Utána fél 12 órakor » konnány. zónái jelent meg kihallgatáson, m*jd Ivády Béla NEP elnököt fogadd és a referenseket. (Felhívás a magyar művészekhez) A szerkesztés alatt álló Magyar Művészeti Lexikon felkéri a magyar Írókat, zeneszerzőket, festő-, szob(. rász., iparművészeket, előadó-, színművészeket hegedű-, zongora stj, művészeket hogy rövid életrajzukúj \'a lexikonban való közlés céljára sürgősen küldjék l>c a szerkesztőbizoti}, ságnak Budapest 4. Postafiók 201. címre. — (A hernyók megállították a vonatot) Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara nagyatádi- és csurgói Járási lelentése mondja a következőket : A kertekl>en rengeteg kárt okozett a ká-|K)sztale|)kc hernyója, mely néhol óriási mennyiségien elszajjorodott. Alsó- és F.elsősegesd közó.tt pl. a vonatot megállította a pályát \'-\'tnorltó hernyótömeg, olyan sikossá telte a síneket. — Intéxell kelengyéhkn sötétkék sevlotto anyagok, csíkos vásznak minden minőségben kaphatók SohQtzaél. — (Ki akarta siklatni a vonatot) A\' csendőrség őrizetbe vette és a fogházba kísérte Deinel János bádo-gosscgédel, mert a kaposvár—l»arcsl vasútvonalra Kajxjsmérő határában köveket rakott, sőt egy hatalmas deszkát is fektetett a sinekre. "Demet a kihallgatása során azzal védekezett, hogy az egészről nem tud semmit, mert nagyon itias volt. — (Leégett az alsokl botgyár) Kedden reggel leégett az alsokl botgyár, mely mint ilyen, az egész országban egyedülálló. A, jelentés szerint a gyár a hajnali órákban gyulladt ki és hiábavaló volt a tűzoltók minden \' igyekezete, a gj-ár porig leí^gctf. A Uie. rendészeti fclügycTo autón ment ki Al_ sokba, hogy a tűz keletkezésének o<kAt megállapítsa. Naptári Auguszt. 211. csütörtök. Kom. kat Zefirtn p. Protestáns Izsó. Izraelita Elul hó 19. Gyógyszertár! éjjeli szolgálat e hó 81-lg a .Fekete sas* gyógyszertár és a klskanlzsat gyógyszertár. GfefttnU nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden ea<Ww nan nőknek). Ofcsvn&jit cwha moziban szétakczhalik Városi Mozgó. Szerdán és csntört6kan I Oruaatérgyu wilégfllm I A daliás orosz férfi, Schlettow legnagyobb lllmje. — A nagynevű orosz Wolkofl rendezési. ÜL cár katonái (A VOLGA HŐSE) Fényaa kiaérft műsor *• Magyar Vlléghipadó. Előadások kezdete mindkét napon S, 7 és » órakor, az 5 Arai al&adiaok fillAraa halyérakkal I h Debrecen Nagykanizsa uszó- és vUlpöló-mérközéi Folyó hó 29-én délután fél 5 órai kezdettel lesz a nagykanizsai uszó-szezon kimagaslóan legnagyobb eseménye, a Debrecen—Nagykanizsa közötti uszó- és vlzlpóló-mérközés. A verteny érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik, mivel a kit város mzói első alkalommal találkoznak. A versenyre serleget is alapítottak és a verseny győztese egy évig la-lajrionoss lesz és igy remélhetőleg a kél város úszói közöli az érintkezés fonala folytatódni fog. Debrecen csapatának erőssége Galambos Tibor a hátúszás országos vas-ulas bajnoka és rekordere, vidéki válogatott és I p. 15 mp. Idejével a magyar élgárdához tartozik. 100 \' \' i ls I \' \' k, Fehér i tl\'l p. II mp et úszik. Magukkal hozzák Do- ni. sprinten ls lud 1 p. 07 mp-et. Másik sprinterük, Fehér Qyörgy kerületi K1SOK bajnok, aki I inke Évi kerületi bajnoknői Is, aki már megszáll! területen, Kassán Is szép győzelmet aralofl |ó uszó-nők ellen. Vizlpóló-csapatuk megverte Székesfehérvár csapatát, amely vlsiont Lengyelország csapala felelt győzedelmeskedett. Versenyszámok a következők: 100 v. 200 m. mell, 100 m. hál, 100 m. sprint, 400 m. gyors, 3X«6 m. vegyes, 4X66 m, sprint, vízipóló. A versenyt ünnepélyes keretek között rendezzük meg és mindent megteszünk, hogy vá\'osunk vendégel jó emlékekkel távozzanak. Reméljük, hogy a közönség Isméi számban fog megjelenni ás l bíztatni fiait. ozelemre fogja HoUó János Fáztak a baktériumok, Kért nam volt jó Zalában a buza- ás rozstarmáa Keszthely, njgusztus 25 Az Alsódunántuli MezögnzdasAKl Kamara talajtani és nővényterme\'é I sznkosztálva szakosztályi ü\'és tar. toll Keszthelyen o gazcHságl akadémia dísztermében; Me8fck.it nz ülésen gróf Te\'ekl Bé\'a, Zala vár. tneg>v főispánja, a Zöldmező Egyesület elnöke is. Marin Inger G. Adolf uradalmi jó-száglgazgatós rn kir. gaKtasáfef fö-tnnécsos ismertelte az ezévi g>«n-gébb l>uza és rozstermés ok:űt, visszavezetve azt a talajban a hlikfg Időjárás miatt kellőképpen nan működő baktérluml életre, külőoős tekintettel a nitrogént megkötő baktériumokra. 1 Kolbny Kiro\'y gazd. akad. tanár az onglial tanulmányútjáról tartott vetiteltképes előadást. Dr. Zucker Ferenc kir. fővegyósz előadást tartott a szólabab-vetónvig oltásról, melynek kapcsán Vér Fle-renc kamarai vegyészmérnök Blő-tcrjesztelte a kamara javaslatát, hogy a jövő termelési évben ellenőrzött kulturáltat foga kimura szétosztani szójabab-vetőmag ollás cél. ZALAI KÖZLÖNY 1987 augmitut 26. jábói, esetleg luoerna, lóhere teri meléshez is. Dr. Kuthy Sándor gazd. akadémiai tanár ismertette a különféle trágyakezelési módszerek által előállított trágyatápanyag tartalmakat, trágyaveszteségeket és a különbözó kezelések üzemi számításait. Vér Ferenc vegyészmérnök a kamara ja vaslatát Lsmerlelle, amely szerint tárgyalásokat fog kezdeni a kamara meszezés általánossá és olcsóbbá tételére előállítandó újszerű kombinált vetőgépek gyártására. Rajczv Géza kamarai főtitkár érdekes előadást tartott az ipari növénytermelésről, különös tekintettel a termények előállitási árára én a vámpolitikára. APRÓHIRDETÉSEK flaróhlrfei.. díj. >.,*in.p *> Onn.an.p 10 ilH| ■űMll.i. mlnd.n lovibbl uó 0 MII. r. htlkOmap 10 ..úlfl M nilti. mlnd.n ta.ibbl >ió * Iliiéi. I kristály "veg áruk nagy\'válaaztékban kaphatók Stefiinél VMékl Ügynök ÉIUI ólát, éklzeit vagy mái dlazlitgyal M vegyin. \' Szépen knáarualt u.k. ftlrdó-uotM haaanálattal azonnal kiadó Rozgonyi- Jobb bálból való ltu la.aláMk vagy kifutónak felvétetik. Oyergyák börkeraske dés, Erzsébet tál 2486 likaláal.á.|l t.l].« allUáara fogad keresztény család, kfizel az öaazei Iskolákhoz, zongorahaaanálattil, korrepelá lás. Cilii S kiadóban. »an á«áaak«l. kerékpárokat bármilyen rosaz állapotban la magaa áron ve-sok. Donát Ferenc. Lát- éa müiaertai 2423 tátiaakáa előszobái vízvezetékei modem löldszlntl lakás klidó Klalaludy-utca 17/c. • KOzéplikolál végiéit Jómeglelenéetl flatalamkar azlelben alkalmazási nver-bet A|ánlatok „IntetiIgen." Jeligére élet ka stb. megjelölésével kiadóba. 2503 a«mi bálf*fl>ák, réi és tománc táblák, vésnöki munkák legolcióbban ké azülnck Vékása, Testvéreknél. • á KatMse-lelazerelések legolcsóbban — Beleznelnál, Sugár-ut 53. • Uuim barmadlk oazlályának meg-leleló Iánkon,vek eladók. Emibat tér 16 • Balalonlcnyvesen modcrnfll berendezett •HU olcsón eladó. Bővebbet Horválb ......Hó ut 24. 249*J Sürgősen I karákpér. eladó oldalkocsi! Magyar utca 7. Clpáulaaaao a|ánlkoalk tel|es elli táira. Bővebbet Papp Oizkár dpészmei-lernél. • BaJárdaS felvétetik. Cseagery-ut 24 • i-konyhás lakán szeptember 1 re . Batthyány utca 15. az. 2493 Ulnhaktaalll s.gM.t azonnal felvesz Hoffmsnn Kalspazslon. Fó-ul I. _2501 Nagyobb kitálaltál ItlvesaUnk. Ugyanolt Jókaiban levő kardkrért vernénk Hungária kefegyár. I. oail. polgári fiúiskolát tsakáan^ kat vsiaek. Sági altiul, törvényház. • trt.allan. a Hutait tüalla- ti izén-logyaaztó vevőimet. hogy nagyobb meoy-nylaégQ vágoltlát, t.Jáe- és tlknail kiptim eladásra makizlmált áron alul i 100 kg. vegyes vágóit Is házboa uálL P 3-20 100 kg. bukk éa gyertyán . . P4 00 " \' \'" \' P 380 P 560 100 kg. kólzén 100 kg. loláa a l\'liztelettel kérem ulvea pártlögáaukaí: MatolUl bizományin Kozgor.yl-utca 2 sz. Nápnoal-udvar. Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Qulenbcrg Nyomda éa Délzslal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelóa kiadó: L.UI Két.lr Interurbán telelőn: Nagykanlzss 78. szám. Stalnar József ugy a m»ga, mint leánya Mária férj. ur. Halász Pálná és >z alul\'rt rokonság \'nevében mély fájdalommal jelenti, hogy felejthetetlen drága |ó fekBége, a leg-gyöng\'debb édesanya és anyós Steiner Józsefnó szül. Kohn Laura I. hó 25 én d. e. Vil2 órakor, éleiének 62-ik, boldog házasságának 39-ik évében, hosszú és kinot szenvedés után elhunyt. Diága halottunkat I. hó 27-én d. u. 4 órakor kisérjük az izr. temrtö halottasházából örök nyugvóhelyére. Nagykanizsa, 1937. augusztus 25. Dr. Haláaz Pál, veje ; Kardal iázisraá szili. Koha Katalin nővére; Kardos tézaaf sógora; Haláaz Éva unokája és a kiterjedt rokonság. BE VON BIZTOSÍTVA I I Mert 2 évi javítási jótállást kap minden egyes HAMBURG iskolatáska, aktatáska vásárlása után. Iskola-kazetták a legnagyobb választékban Fióküzlet Nagykanizsa, Horthy M.-ut4. FöUzlet PÉCS Verőfényes a fölözi tengeren és a rejtélyes axaptsmbsr 18. október 4. Útirány: Róma, Nápoly, Catanla, Slracusa, Maim, Trlpolls, Palermo, Palras, Cattaro, Ragusa, Velence, Trlest. Részvételi dij • 494 pengő. A részvételi díjban bennfoglaltatik szárazföldön 3. osztályú gyors-vonaljegy Budapesttől NápoMg és Triestiöl Budapestig, luxushajó 2. osztály, teljes ellátás ét szállás kitűnt hotelekben és éttermekben. Poggyászszállítás vasúton és hajón, poggyászbiztosítás, hoidárdljak, borravalók, autocar kórséták, muzeumdljak, strandjegyek, sétahajózások slb. stb. Kérjen részletes prospektuit a Zalai Közlöny kiadóhivatalában Az utazásra egysierd levelezőlapon is jelentkezhet a Iraiuconllnenl utazási és idegenforgalmi Irodában, Budcpest, V., Doro\'tya-utci 7. Női-, férfi- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Teleion 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában: orszAg József mag, műtrágya, növény védelmlize-rak, gép, zaák. atb. kereakcdéeében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaág mellűit.) Tolofon : 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta Ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle mezípúasw Qépm\'l eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja: Slttlilllltlit Emkl a kalyt kareakeddksál I Iparoaokaál aaiaaa bal Pk. 5845/1036. az. 1996. vghtól 163. és 294. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Oézs Imre bpcitl ügyvéd áltsl kép. vIkII Slem.nl éa Halaké KL bpesti bel 351 P 12 HU. lóké és lobb köve cég Jsrárs leiéi Járult |áruléksl erejéig a bpesii közp. kir. larasolróság 1932. évi 438/1930. aa. végzésével elrendelt kielégítési végrehljlái lolytáu végrehajtáit izenvedölöl 1936. évi má| I. éa Jul. hó 8-án lefoglalt 580-1200 P re becalllt Ingóságokra as árverés elrendeltetvén, annak wjrehsjtáat zzenv. lakáaán, Nagykanizsán, Bótvös-tér 30. háuz. al.ll leandó mcgtartáiára határidőül 1937. évi azapt hó 1. napjának d. u. Bi/z órája lUrillk kl, amikor a bíróilag leloglalt bú- torok éa pedig uriazoba és azalongarnllura, ebédlő-berendezéa, képek, rádió, Uógép, caetló a egyéb Ingóságokai el fogom adni. képek, rádió, írógép, ..... l adni. Nagykanliaa, 1937. évi Juliul hó 30 án. Elek László s. k. klr. blr. végrehalló. Ismét kapható férfi kötött sporting 2.50 Brónyal Divatház Horthy M.-ut 1. kapható lapuik kiadóhivatalában. "öagláHW IL I\'—\'IM tiVC* M lHáaaW U|tMá VáUaéa táaiv»<láiáke. Magi ||. É (HU* laMr. Mai 1 írt*.! 77a Évfolyam 193. szám Nagykanizsa, 1837. aagusztus 27. péntek Ara 12 ML ZALAI KÖZLÖNY te U*JÓU,mUl: FM 5. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarita Lajoa Elóüicltel árt: egy hóra « pengő 40 fillér. Sierketttiaég! te kUdóhlnUll leldon: 78. ix. A Zala-vidéken elmúlt a veszély, a Mura partiáról áradást ielentenek A Mura áradása egyelőre nem nagy, de a stájer hegyekből nagy víztömegek várhatók — Letenye határában az elsodort hid miatt szerencsétlenül Járt egy szőlősgazda — Egy hónapi csapadéknak több mint másfélszerese esett le egy nap alatt Zalaegerszeg vidékén - Négy embert mentett kl egy rendőr a zalaegerszegi malom duzzasztójának örvényéből — ötven kilométer szélességben megsemmisült a szénatermés a Zalavölgyben á Zalai KözlOny tudósítóinak jelentései a zalai árvlz-terflletekról A letenyei járást tegnap virradóra ujabb megpróbáltatás érte az időjá ráá megbomlott rendjével kapcsolat ban. Felsösze menye, Kcrkaszcntki- ! rélv mini tegnup je\'entettük - \' vu auitt van, az utakon isznator\'e-szok, elszakadt hidak teszik eh-elel -lenné a köz\'ekedésL Mára ujabb ja-1 Sütéseket kaptunk az esőzések miatt veszedelmes helyzetbe jutóit községekből. , Kiscsehi viz alatt Letenye, augusztus 26 (Saját tudósítónktól) Az augusztus elsejei felhőszakadás és a tegnapi árvíz nyomán Kiscsehi község viz alá került. A faluba vezető ulak olyan magas viz alatt állnak, hidak és utak ugy megrongálódtak, hogy a faluval a közlekedés teljesen szünetel. > Életmentés a lelenyel hegy elsodort hldjánál A Letenye-körnvékl áradá3 tegnap este majdnem halá\'os áldozatot követelt. Balassa János letenyei földműves kiment a falu határában lévő szöllejébe, hogy »fölnézwe« az időjár\'s okozta kárát. Már sötét este volt, amikor a pincéből hazaifelé indult. Útközben nem velts észio, hogy a hegyről befelé vezető ut hidját az áradás elvitte és fejjel tele zuhant a megáradva rohanó .patakba. Egy falubeli asszony, aJiivel együtt rótták az utot, segítségért kiáltozott, igy aztán a piszkos, hordalékokat sodró vizben eimerült embert kihúzták. Fejsebével haza cipelték és oHrost hivlak. Dr. Sallay orvos első segélyben részesitetlo. de Balassa gazda állapota olyan súlyosnak mutatkozott, h\'^y az orvos m- reggel kihivatta hozzá Nagykanizsáról a mentőket, akik beszálli-totlák a kanizsai közkórházba. A murapartl rétek Is viz alatt vannak A zalai áradásokból Nagykanizsa környéke is kapott izclitöl. Igy murakeresztur! tudósilónk jelentése szerint a Mura partvidéken az esővíz és talajvizek erősen felgyűltek, de nem öntöttek el inast, csak a partmenti rétekéi. Kérdést intéztünk a nagykanizsai m. kir. folyam mérnökséghez, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a Mura nem lépett ki a medrébö\', de a legutolsó grácl jelentés szerint it folyó Stájer felső részén tovább árad, ami azt jelenti, hogy a Mura áradása Murakeresztur-Kollátszeg vidékén tovább várható. A folyam-mérnökség kijelenté-e szerint Lcte-nyén a vízállás nem olyan nagy, mint volt a legutóbbi katasztrófá is felhőszakadások alkalmával. erősen emelték a Mura szintjét. A stájerországi szakaszon, főleg a-szűkebb medrü részén, 40 45 centiméterrel emelkedett a viz színe, ugy hogy mire Ide ért, ahol a folyó már erősen szélesedik, uz emelkedés 28 centimétert lett kl. Murakercszl-urnái és környékén több helyen a Mura elhagyta a medrét, de nem léptt át a megszokott kiönlé>t. A segítés egyetlen utja Megbízható értesülésünk szerint sajnos, semmit sem lehet lenni ezek ellen a gyakori muraparti áradások ellen. Itt csak egy mód:«n lehelne segíteni, hu uz érdekelt gazdaközönség összeállna és némi anyagi áldozattal ármenlcsilö társulatba tömörülne, hogy intenzív partvédelmi munkát lehetne folytatni. A kérdést ez gyökeresen megoldaná. Mindent nem lehet az államtól várni, mert ha az állam a tnurakereszluri és környékbeli lakosság helyett elvégzi ezt a munkát, akkor természetesen az ország többi hasonló árvidéke is ugyanezt köve eli, már pedig erre az állam anyagilag kép\'elen. Itt csak a gazdák Önsegítése hoíhat megoldást. A közadók módjára behajtható ártéri járulék elenyésző csekély áldozat azokhoz a károkhoz képest, amit az ár évről-évre okoz a gazdit-közönségnek. Csütörtökön délelőtt a Mura elhagyta medrét Amit szerdán délután a folyam- I csütörtökön délelőtt be is kóvetke-mérnökl hivatal megmondott, az I zett. A? érkező ujabb víztömegek A Zala vidéken az éjszaka megkezdődött a víztömegek visszavonulása Zalaegerszeg, augusztus 26 A Zala áradása a felső szakaszon (Zalaegerszegig) visszavonulóban van, úgyannyira, hogy a veszély már elmúltnak tekinthető. Az áradás tegnap estig állandóan emelkedett, de az éjszaka folyamán megkezdődött n viz színvonalának rohamos süllyedése. Az estétől éjszakáig tartott emelkedés alatl Zalaegerszeget az ujabb kártételtől a vasúti töltés ovh meg. i A Zala alsó folyásán uz. áradás most érte cl a tetőpontját. Zalabér határában az országút többszáz mé» ter hosszúságban viz alatt áll, ugy. hogy a közlekedés a faluval ebből az irányból megszűnt. A rédicsi vasútvonalon a töltést sikerült helyreállítani, ugy, hogy a a forgalom itt újra megindult Lövő irányába. A Zaln-vidék áradásában legnu-ffvobb kár a szénatermésl>en jelentkezik, mert n víz mindenütt elhordta a lekaszált termést és iszappal borította el a réteket. A tegnapi áradás 50 kilométer széles területen minden szénát elsodort. A gazdák aggódnak, hogy megismétlődik a pár évvel ezelőtti vész, amikor az elmocsarusodott rélek és legelők miatt az egész vidék állatállományát megtizedelte a májmétely. Izgalmai életmentés történi Zalaegerszegen az egyik malomnál. A hatóságnak több helyen erőszakkal kellett a zsilipeket fel-huzutnl s ennek ellenőrzése közten, amikor uz egyik malom zsilipjét felhúzták, négy munkás u megduzzadt vizbe esett. Az egvlk kl Ipdott úszni, de a másik három elmerült az örvénylő víztömegben. Az ellenőrzésre kirendelt rendőr nem veszítette el lélekjelenlétét, vastag köte« let kerített és azzal mlndaháron* embert kihúzta. 110 miHméter eső esett le 24 óra alatt Zalaegerszegen és környékén Zalaegerszeg, augusztus 26 A ZulaegerS2eg.\'n kedd reggeltöt szerda reggelig ice.ett esö 110 milliméter volt. (Zalában a havi állnia csapadék 70 milliméter !) A városban a Síp utca és mellékutcái voltak a legnagyobb vcszedelemU\'A. Á Vizsla patak méternél magasaö-ban öntötle el ezt a városrészi. A tűzoltók tegnap reggeltől állandóan szivattyúkkal dolgoztak, dél tájban a viz víssahzuzódott. Az olai városrészben Is több házat ki kel eti ÜH« tcnl. A viz bútorokat, állatokat hordott az utcára. A ZTE .pálya és klubháza is viz alá került, a .oálya altisztjét és családját a tűzoltók\' mentették ki lakásukból. Az Örményi, Gasparich. Verböczy utcákban is sok a vizkár. A Rákóczi, Ebergé-nyl utcákban is több családot ki kelleti lakoltatni. A Virág Benedek utcában két házból tűzoltók, ablakon át mentették kl n lakókai. A neke-resdi cigány tanyán 2 méteres volt a viz, több ház összedőlt, a major* bon is veszedelmes volt a helyzet, az erdősházi crelédluk.ásokat és istállókat ki kellolt üríteni. A székes fővárosi üdülő felől rohanó víztömeg a pozvai utat erősen megrongálta. | Zalaegerszeg körül az árterület teljesen víz alatt van, a vízen elsodort\'állathullák, petrcncék úsznak. Arkusházánál a viz elragadta dr. Skublics ,ödön tejcskocsiját. A kocsist és a lovakat a közelben lévők húzták kl. I Csácsbozsok határát a Vállckaj>a-tak elöntötte. Csömödér utcái is "viz alatt vannak. Znlaszentivánon özv. Lenk Jánosné házát a viz döntötte, több sertés a vízbe fulladl. Az ördóghenvei Cságídy-malomiban három napja bennrekedtek a vasmegyei őrletők, a nagy viz miatt nem tudnak kijönni u malomból. Bakná.\'az országút viz alá került. ZALAI KÖZLÖNY 1W7. wnumtu 21. A háromnapos országos kanizsai iparoskongresszns teljes programja Bornemisza miniszter és gróf Bethlen István is felszólalnak a kongresszus keretében Nagykanizsa szombaton ismét zászlód iszt ölt, hogy egyrészt n magyar kormány képviselőjét, Bornemisza Géza iparügyi minisztert, másrészt az ország minden részéből ideérkező hivatalos ipartestületi kiküldötteket köszöntse falai között. A kongresszus három napos lesz, programja a következő : A budapesti vezetők és küldöttségek, és a kongresszus több pesti résztvevője augusztus 28-án, szombaton reggel fél 8 órakor indulnak Nagykanizsára a triesti gyorsvonattal, meiy 11.15 órakor érkezik ide. Az állomáson a hivatalos város és a kongresszup fogadóbizottsága fogadju a vendégeket, akiket ezután szállásaikra kisérnek. ^ Szombaton délután 5 órakor lesz az országos kongresszus megnyitása, amelyen Bornemisza Géza miniszter részt vesz. A Hiszekegyet a testületi dalárda énekli. Samu Lajos, a nagykanizsai ipartestület enöke üdvözli a megjelenteket. Ifjú Tóth Pál kongresszusi elnök megnyitja az országos kongresszust. Utána Bornemisza miniszter, a magyar kormány képviselője beszél. Füré dy Lajos, az IPOSz igazgatója előadást tart »Az iparosság helyzete és feladatai* címmel. Münnlch Aladár oki. építész az építőipari munkaalkalmakról beszél. Kovutsek Ferenc, az IPOSz alelnöke az építőipari munkák hitelellátásáról tart előadást. Führer László szakosztályi elnök a kézmüvesiparoiság törvényhozási képvlseleté.iek biztosításáról szól. Dr. Georgevlts Béla ipt főjegyző az ipari munkaalkalmak és a közszállitás kérdését tárgyalja. Dr. Boros András ipt. főjegyző a kézmüvesiparosság adókérdéseit hoz za napirendre. Györblró István az iparosadósságok rendezésének kérdését veti fel. Friediich Géza az ár-rombolás, irányárak, munkaidő és legkisebb munkabér szabályozásáról ad elő. Sóty Zoltán ulelnök a társadalombiztosítás ós az iparosság szociális ügyeiről beszél. Dr. Szappanos Sándor az iparosság munkaterületeinek elhatárolásáról és védelméről, vagyis a kontárkérdésről, dr. Pallay Sándor főtitkár a mester vizsgával kapcsolatos kérdésekről beszél. Kiss László a beérkezett indítványokat és a vezetőség javaslatait ismerteti / Az egyes előadásokhoz csatlakoznak a tagok hozzászól ásai. Következik a kongresszusi kitüntetések kiosztása, az 1938. évi kongresszus helyének megállapítás i, valamint elnöki zárszó. Szombat este 9 órakor díszvacsora Bornemisza miniszter és i gróf Bethlen István tiszteletére a Kis Roy alban. Vasárnap dé.ben negyed 2 órakor közös ebéd ugyanott. Tekintettel a program nagyságára, valószinü, hogy a kongresszus hétfőn reggel 9 órakor iolytalja üléseit. \'( l A polgármester felhívása a város közönségéhez A belek gyakori tellsége és a rekesz erösebb feltolódása a rendkivül enyhén és kellea*ien ható termésteles „Per^oc József keie-rüviz használata által ~ reggelen ként éhgyomorra egy pohárral — megszüntethető és az agy, a tüdő vagy szív felé irányuló vérlódutás ellensúlyozható. Az orvotok ajánlják. Csütörtök BUDAPEST 1. - 10.15. .A háztartásról.. Vízvári Mariska előadása. _ 10.45. Idő. jelzés, hirek. — 17. >Az eucharisztia n zene történetében». — 17.20. Szalonzenekar. — 17.45. .Miért hallgat az angol.. Szerb Antal csevegése. — 18.15 A Berlini Állami Zeneművészeti Főis. kola Énekkara. — 19. A füveskönyvék-töl a nóvényszoctologiáig. — 19.30. Nagy emberek kedvenc nótái. A dalokat énekli Cselényí József. — 20.40 Hirek. — 21.10. Hanglemezek. (Liszt müvek.) — 22. Időjárásjelerités. — 22.05. A rádió szalonzenekara. 23.15. Jazz-zene. 8UDAPEST h. 17.50-18.15. Jazz-zene. — 18 30-18.55. A magyar pásztorkultur®. Nép. rajzi előadás. -- 19—20. Hanglemezek. Idegen né|)Ck zenéje. — ^0.05 - 20.30. •Istenek kertje.. Felolvasás. — 20.35— 20.45. Ügetőversenyercdmény k. B8CS. — 17.45. Brahms- és Chopin-müvek. — 16.40. JJelest. — 19.25. Munkautáni dalos, zenés tréfás est, — 20.25. Népzenenégyes. — 21.20. Szim-fonikusok nöi karral. — 22.20-23.30. Tánczene. Péntek BUBAPEST L C.4.r> Torna. Utána hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 Időszerű szemle. — 10.45 Nyári betegségek. Felolvasás, — 12.03 Kiss Lajos és cigányzenekara. — 12.30 Hirek. - 13.20 Időjelzés, idő-járás. — 13.30 Balaiajkazenekar. — 14.40 Hirek. — 10.15 Hogyan született meg a Don Quijote. Felolvasás. IJtá-na ifjúsági közlemények. — 10.43 Pontos időjelzés. 17 A gyermok és a lwr. Előadás. _ 17.30 Bárányi LiU zongorázik. — 18 Szemere Bertalan. Előadás. — 18.30 A Székesfővárosi Zenekar hangver*e nye. — 19.15 Sportkőzlemények. — 20 Asclier Oszkár magyar írók müvei, bői ad elő. — 20.35 Vidák József és cigányzenekara. — 21 A rádió külügyi negyedórája. — 21.50 Hirek. — 22.15 BeetlK>\\ven : III.\' szimfónia. — 23.05 Hirek angol nyelven. — 23.10 A rádió szalonzenekara. BUDAPEST IL 17.30-18.20 Hanglemezek. — 18.35-19-ig Kis elbeszélések. — 19.30-19.55 Lakodalmi szokások n XVII. században. — 20-20.35 Tánclemezujdonsá-gok. - 20.40-21 Hirek. BECS. 12.15 Operaié mezek. — 13.10 Szóra-koztató lemezek. — 14 lemezek. — 15.15 Ifjúsági zenekar lemezeken. — 17.30 Zenemüvek. — 19.25 Bár-zene. — 20 Bullád". — 20.10 Felolvasó*. — 20.40 Színjáték. — 22.20 Híres éneke, sek lemezei. — 2255 Ileklám. — 23. 23.30 Hires énekesek lemezei. Naptári Auguaxtu* 27. péntek. Rom. kat Kalazantl J. Protestáns Gebhard. Izr. Elul hó 20. Qyógyszertárl éjjelt szolgálat e hö 81-lg a .Fekete sas" gyógyszertár éa a Wlskanissal gyógyszertár. (MBrdő nyitva reggel ö órától este 6 óráig (hétfő, merd a. péntek délntán kedden agán oap uökuek). Az augusztus 28. és 29-én tartandó országos iparoskongresszusra városunkba fog érkezni az ország iparos társadalmának 4-500 illusztris képviselője és két n^pon át itt folytatj/a tanácskozásait. Ez alkalommal el* látogat Nagykanizsára és rósztvesa az iparoskongresszuson Bornemisza Géza kereskedelmi és Ipurügyi miniszter un őnagyméltósága ls. A miniszter ur szombaton délután 6 órakor gépkocsin érkezik Nagyréose felől, meghívott küldöttség már a város határában" ünnepélyesen fogadja, ahonnan a József főherceg uton, Sugár uton, Rozgonyi utcári} Erzsébet téren, Fő uton és ismét a Sugár uton át fogatokon történik a bevonulás az iparosszékházhoz. Felkérem a város lakosságát, hogy a két napos kongresszus tartamára a házakat szíveskedjék fel obogóznl, a bevonulási útvonal lakosságát pedig felkérem, hogy a bevonulás idejére ablakait virágokkal kidlszi-teni szíveskedjék. - Megragadom az alkalmat és ezúton köszönetet mondok a város lakosságának, de különösen a Magyar utcai és József főherceg utl lakosságnak, hogy a törvényház felavatása a kalmávtal házaikat és lakásaik ablakait oly szépen feldíszítették. Polgármester, ló hírek a nagyvilágból A 8 Órai Újság Írja : - Előreláthatólag a magánalkalmazottak jogviszonyait Nnckvó térvény gyakorlati alkalmazása már az ősz folyamán megkezdődik. Hágai jelentésből : - Aki nem akar, nem kell katonának lennie Hollandiában. Ehelyett megfelelő Időre n homokdünák f.ísi-tására létesített táborokban keli szolgálatot teljesítenie. • A debreceni nyári egyetemen 27 külföldi (olasz, amerikai, finn, lcn. gyei, eszt, svéd, német, albánj osztrák, holiond, svájci lett) szerezte meg a magyar nyelvmester! oké-ve let. • Hlinka nyilatkozatából: - A tótok nem ismcrheük cl a csehszlovák nemzetet. A tót önálló nép és továbbra is önálló akar ma- ardnL , • A Függetlenség írja : - Az utóbbi időlíen lényegesen Javult a mestervizsgákon megfeditek arányszáma és igy tcrní£szele- sen az önállósulók száma is nőtt. • A Magyarság irja : - Az idei kitűnő terméseredmények a földárak nagyszabású emelkedését vonták maguk után Déi-szláviában. Ez az emelkeds helyenként eléri a 400 százalékot. Londoni jelentés : - A bolíviai pénzügyminíszté* rium, tekintettel a gazdasági élet állandó javulására és az ónárak emelkedése következtében Bollvában be-következett á\'alános fellendülésre, augusztus 16-tól kezdve ugy a központi, mint a helyi devizaeilenörző hatóságok működését megszünletle. A devizakereskedelem kizárólag a bankok kezébe megy át. I * I 3 A Nemzeti Újság Írja : - Az év eleje óía a Magyar Nemzeti Bank váítólárcája 160 millióval csökkent. (Most 376 millió a váltó-tárca)... Kétségtelen, hogy ez a jelenség már nem tulufdMnitthíitó kizárólag a hitelszükséglet idényszerű csökkenésének, hanem ebben már része van annak is, hogy a gazdasági élet fellendülése következ tében a hitelszükséglet általában kisebb lett. • A Sao Paoloban rendezett tény ész állatvásáron ezúttal elsőlzben résztvett Magyarország is. A magyar kiállítás nagy sikert uratott. OdÜon Braga brazil földművelésügyi miniszter a kiállítást megnyíló beszédében meleg hangon emlékezett meg Magyarország állattenyésztési viszonyairól. ,A kiállítással kapcsolatban az »A Gazeta< sao paoloi napilap hosszabb cikkben foglalkozik Magyarországgal, megállapítva, hogy a magyar nép Európa egyik legrokonszenvesebb nemzete. A lap Ismerteti azokat a súlyos veszteségeket, amelyeket az igazságtalan trianoni békeszerződés okozott Magyarországnak. k , i Megnyílik augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-üzlete «« Fő-ut 3. alatt. 1937. wtuudM 27. zalai közlöny Vlxl-csmtészek tábora a salai lora-parlon Augusztus elseje Óta -cserkészfiuk énekétől, majd hangos kopácsolásától visszhangzott az °lsószemonvci legelő környéke. A kaposvári gróf Tisza Ist. ván cserkészcsapat 23 vizlcserkésze érkezett meg táborozásra dr. Papp An. dor vezetése alatt. Az ügyes fiuk egykettőre elkészítették táborukat és amikor mindjárt! első nap éjszaka az emlékezetes óriási felhőszakadás zudult rájuk, cincit ki ágyaidból, tábori villanyvilágítás fénye méllett nevetve nézték annak erőlködését. A vizicserkészek a Murán gyakor-látoztak. Kirándulásokat teltek Uspéro a petróleum kutakhoz. Megnézték a környékbeli községeket, a hajómalmokat. Megmérkőztek a szemenyei ifjúság fotballcsapatával is, de a próbán u kitűnően Játszó alsószcmcnyeiek 1 :0 arányban győztesek lettek. A kisebb cserkészeknek sem sikerült "z aLsó-szeiaenyei áll. el. iskola csapatát legyőzni, mert "két Ízben is mint vesztesek hagyták el a pályát a kaposváriak. A parancsnok elmondotta, hogy — o sorok irójánák ajánlatára jött csalfával Alsószcmcnyére — cl van ragadtatva « vidék szépségétől s bár megemlítette, hogy a vidék és környéke nem volt berendezve idegenek élelmezésére, mivel távot van a piacoktól és korai termények termesztésével nem foglalkozik, egy kis utánjárással minden éleiéin biztosítható volt és nagy megelégedéssel emelte ki, lm)gy igen olc-són lehet mindenhez jutni. Közölte, hogy a helyet és vidékét cserkészláborozásrn igen alkalmasnak tartja és megígérte, hogy propagálni fogja más csapatoknak is nz itteni tá-lx>rozást. (üzen a téren azonl^n nem. csak a vendégeknek, hanem magának a községnek és a hatóságoknak is kell valamit tennlök. Hivatalos propagan-dát kell indítani a Murapart látogatásának fellendítésére.) A kaposvári oserké-szek megelégedése feltétlenül Jó hatást gyakorof\'a jövőbeli cscrkésztáborozásokat illetően, intézményesen kell azonban fel-hivni a cserkészek, leventék figyelmét a Muramonti nyaralás lehetőségére és a környéknek bc kell rendezfeednic az érkezők megfelelő élelmezésére. Dr. Papp parancsnok, aki a So-mogymegyei Cserkész intézőbizottság egyik vezetője, « legnagyobb elragadtatással beszélt az itteni lakosság Jó-indulaíáról, saeretetéről az intelligencia osztatlan szeretetéről mindenki kéretlen támogatásáról. A Csapat két heti táborozás alatl mintegy 600 pengőt hagyott jtt a termelőknél és a boltokban. Tessék ka. illatoztatni hilndwzokai " JötuíuJdon •■ ságokat, melyekkel bennünket az idegenből "/ött oserkészparancsnok lefru- házott. Táborozásukat vidám tábortűzzel zárták, melyre 500 ember gyűlt óssxc. Burján Kálmán áll. tan. Bécs keresi Nagykanizsán az amerikai mérnököt, akit egy több-nevü osztrák becsapott Budapesten A bécsi büntető törvényszék érdé kes megkeresést intézel 1 a nagykanizsai városi árvaszékhez, amelyben közli, hogy Egon Pfordte osztrák állampolgár, aki utlevélhami-sllásl követett el, a budapeslt Renaissance-panzióban megszáll itt és ott Hans Amster álnév alatl egy amerikiii állampolgár, névszerlit Louis Hamili mérnöktől pénzt csalt ki azzal, hogy bécsi nagybátyjától nagyobb összeget fog k ipni és akkor visszaadja a kölcsönt. Kiderü\'t az n ban, hogy Egon Pfordte alias Hans Amsternck Bécsben nincsen nagybátyja, tehát fondorlattal csalta ki nz amerikai mérnöktől a pénzt. Arra kéri a nagykanizsai árvaszéket, hogy miután a károsult amerikai mérnök tudomása szerint Nagykanizsán tartózkodik, kutassa kl lakóhelyéi és hallgassa kl és az erről szóló jegyzőkönyvet küldje meg számára. Az árvaszék a bécsi törvényszék megkeresését átküldte az illetékes bünügyi hatóságoknak a további eljárás végett. Régi hadihajók mint ócskavas kerülnek vissza Magyarországba uj feldolgozás végett Mit hoznak be és mit szállítanak ki Murakereszturon át — Egész vonatok viszik naponta a magyar burgonyát a tengerentúlra A murakercszturi határállomás exportforgalma kezd Ismét é\'énkül-ni. Erőteljes mértékben folyik a magyar burgonya kiszállítása, főleg délamerikai kikötőkbe. Naponta 35---40 vagon burgonya indul a határon át. Folyik a gabonaexport ls, de ez Gyékényesen át történik Fiume rendeltetés el és onnan lenge re u túlra. A magyar műtrágya váltó* zatlan keresletinek örvend, heti 70 vagonra tehető jeien\'egl drótkészitmények és lemezek indulnak a Távolke\'.etre, ahol lehet, hogy magyar gyártmányú drótokból építenek ^akadályokat a hadviselő felek. Érdekes, hogy egy idő óta szünetei a nagy egyiptomi pamutbehozatal a budapesti textil é< fonni-gyárak számára. Jelentékeny azonban Olaszországból a/, ócskavasbe» hozatal, ami jobbára Ózdra indul, az ottani vasgyárban való feldol- — VIpB mulathat, ha megnyeri a táskagrammofont az cgyltáz községi kultúrház alap i«ypen-gős sorsjegyével. portja. A salgótarjáni vasgyárból | gozásra. Az »ócskavasban- A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1937 szeptember 2-től 20-ig tartó Őszi LaKbBrBntíBzésí Vásár 50"/0-os utazásra jogosító igazolványok P 2,20-éit beszerezhetők a „Zalai Kftzlönv" kiadóhivatalában. pelnek régi hadihajók szétszedett alkatrészei (meglehet, hogy lefoglalt és elkobzott monarchiabeli ha-dihujólnk egy részét ofcben az alakban kapjuk vissza), hogy a magyar munkások kezei alól, mint ujabb hajó, vagy vagonalkatrészek kerüljenek ki és szolgálják a békél, u kultúrát vagy a háborút. Naponta 35-40 vagon ilyen ócskavas érkezik a magyar határállomásra, hogy foly tassa útját Borsodba. Mint tranzitó-áru elég Je\'enté-kenyen szerepel a rizs, amely felett cseh exportőrök rendelkeznek /és olasz kikötőkbe Irányítják. Tranzitó-áru ként megy keresztül naponta 7-8 vagon jugoszláv gyümölcs Németországba. A szerb szomszéd erős gyümölcstermelő és ez már a német barátság első megnyilatkozása. Épü-letfa, citrom is érkezik szórványosabban, a déligyümölcs-behozatal szünetel. I Egy német kiránduló hölgy a nyakékét keresi Nagykanizsán A minap nyári kiránduló nutócar érkezett Németországból (Wup-persthal) nagyobb német társasággal Nagykanizsára. A társaságban hölgyek is voltak. Magyarországi utiukon Budapestről érkeztek Nagykanizsára, innét Jugoszlávián át folytatlak utjukat. Tegnap levelet kapott a Centrál szálló* üzletvezetője Németországból. A levélben az -jgylk Nagykanizsán járt hölgy azt irjn, hogy magyarországi tartózkodása alatt elveszeit egy igen értékes brUUáns colliérje, valószínűnek tartja, hogy Nagykanizsán való átutaz-tábnn, vagy balatonmentl (tartózkodása. alatt érte a veszteség és kéri az il/.letve/etőt s nézzen utána, hogy esetleg megkaphassa értékes ékszerét. Száz márkát ad a meg« találónak vagv nyomravezetőnek. Az üzletvezető a német hölgy levelét átadta a nagykanizsai rendőrségnek, amely most igyekszik kinyomozni, hogy valóban Nagykanizsán tűnt e el a német vendég nyakéke és ha igen, milyen körülmények között. Hosszú esztendők alatt még nem történt meg Nagykanizsán, hogy idegen vendégnek itt tartózkodása alatt valamije eltűnt, vagy elveszett volna. A rendőrség; nyomoz. y-\' ZALAI KÖZLÖNY 1987. aogmitm 27. Már 8 pengőírt vehet fényképezőgépet, mellyel Jó felvételt készíthet. 6 havi részletfizetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL fotó szaküzlet — laboratórium. Az alsó magyar aalyemkendő és rengeteg történelmi ereklye az Oraiágoa Kézműipari Klálll-tta ramakal között A szeptember 2-án megnyitó Őszi Lakberendezési é» Háztartási yiü.lrt valamiül uz uzzul kapcsolatos Országos Kézmftiparl Kiállítást éjjel •nappal építik mér a budapesti Városliget I|>arcsarnokáb&n és unnak környékéin. Figyelemreméltó érdekességgel oldot iák meg uz egyes kézműipari szakmák miuél |>arádésal>l> eltielyezésének ne. béz problémáját. Minden egyes szúk-mu egy reprezentatív dísztérről nyíló utcát kapott uz í|>urcsarnok óriási ku|N)iája alatt. Minden ulcu elején valóságos unueumot taliU az érdeklődő, » vonatkozó szukma csodálatos szépségű múzeumát. Kezdődik pl. a szövők és takácsok utcája, «z első magyar selyemkendövei, amelyet RQross (iálx>r kapott annakidején készítőinek örököseitől. A vésnökök utolja azzal a rézductal indul, amellyel a két|>en-gős Kossuth-bankókat nyomták. A ja katosok utcájának elején ott világit az a vasból cizellált könyvafoku kézliám. pás, amelyet Batthyány i ajos kivégzésénél használtak. A versenyen elfogulatlan szakértő bizottság állapítja meg io napig tarló gondos és lelkiismeretes munkával hogy az egyes szakmákban kik Alii. tolták ki, helyesebben kik készítettek a legremekebb tárgyakat. A győztesek közfll az első az ország Aranykoszo-rus, a második pedig az ország Kzöst. koszorús mesteri elmét kapja és használhatja természetesen reklám és pro. (Higanda célokra is hosszú oi észten, deig. Augusztus 30-tól kezdve mindenki féláron tiUuha.Uk f«l « klAUiutu meg. tekintésére, ahová legkésőbb szcptein. ber 20-án délig kell megérkeznie. Visz!-szafelé u féláru utazási kedvezmény szeptember 2-től 23-ig érvényes. Az utazási igazolványok árusitását még c hét végén országszerte megkezdik. (:) - S*á« fillér ifT l»a megnyeri az egyházközség kultúrház-sorsjegyén. — Butorklillitáaunkat tekintse mog minden kónyszervétel nélkül. Kopsteta bútoráruház. Találkozásom egy hires külföldi tröszt-vezérrel a nagykanizsai benzintöltö állomáson Egy hatalmas német luxusautó, benne elegáns |xirkő|>cnycs utasával a napokban megállott az egyik benzintöltő állomás előtt. Mint ilyenkor szokás, egy sereg ráérő nézegető vette pillanatok "lult körül " külföldi kocsit és vizsgálva azt elődről, hátul, ról, fürkésző müértéssel megbecsülve, összbenyomásában mindenki megálla-pitotla, hogy bizony ami kevés "koc.it látott szemeinknek gyönyörű alkotmány ez a kocsi. Mi tűrés, tagadás én ls a bámulok kőz éálllam, hogy jobban megnézzem ezt az idegen csodát és német tudásomat véltem hasznosítani, már a kedvezőbb idegenforgalmi szempont, ból is, amikor azt vártam, hogy u német utasnak tolmácsolásommal á szolgálatára lehessek. Az utas pedig kibújva a kocsiból, fölényes mozdulattal csatolta le |>or-védő szemüvegét, majd kisegítette magát az ülésből. Ekkor ismertein fel legnagyobb csodálkozásomra, egyik ré. gi háborús katonakollégámat, akihez meglepetve siettem oda, liogv "nosszu idő után ismét üdvözölhessem. Eddig nem is volna érdekes a tlo-log, ha meg nem imám, hogy tulajdon képen ki is ez az előkelő jövevény j és mi késztet arra, hogy viselt dolgait az egy napig tarló hallhatatlanságnak átadjam. Mert lény, fiogy er-trekts ember von t»s megérdemli a papirost. Kenyér-trfiszt a Ifivészárokban Már a neve is meggondolásra kész-le^ mert öregapja is német szárma, zása dacára és állandó németországi lakásuk ufellctt, az egész család a Kende jó hangzású magyar nevet vi-seli. De ez még semmit sem jelentene, ha a* i||c őnek ténykedései nem épen olyan megtévesztők ós kalandosak lennének, mint amilyen incgté-\'sztő és félrdérthető a magyaros neve. A harctéren ltasouló szellemű kato-nalársaiból egy tröszt-öt alakított, ö maga hívta trösztnek az alakulást, meri ez a szó nagyon leiszelt neki. A tröszt tagjai azután teljesen Kendő szellemében dolgoztok. Végigkutatták Időnkint a fedezékben nem tartózkodó katonák hátizsákjait és "z azokban fellelt összes kenyereket, ami a harctéren a legdrágább kincs volt, egy. másulán elvitték. Ezt természecsen a legnagyobb ügyességgel csinálták, ugy. hogy jó sokáig senki sem jött a kenyerek eltűnésének nyitjára. Azután a tröszt összeftordta egy helyre ezeket a kenyereket es a kőz|x)nti\' raktárból, mely a tröszt cg)\' tágjának- állandó felügyelete mellett\' a fedezék egy sar. ka volt, újra eladták a mérgelődő Ilkáknak. Hogy hogyan jutottak Ken-déék a kenyérhez, azt egy ideig ismétlem, senki sem tudta csak mindenki tudomásul vette, hogy a trösztnél le. bet kapni. liz volt az első ténykedése előkeTő katona kollégámnak, amit addig űzött, amig ugy látta, hogy nincs arányban a trősz\' ebbeli munkája a kiméri i>üu-tetéssel. A „vasúti szerencsétlenség" Ugyanez a tröszt úgyszólván "z ösz. szcs tagjainak egyszerre két heti sza- badságot eszközölt ki. Sokai jelentcttl az katonáéknál, ha valaki szabadságra mehetett, mert az ilyenek vilték uz üzeneteket é.s hozták azokat a csomagokat, amelyek teljes bizonnyal meg. érkeztek a rendeltetési helyükre. Neirt csoda, ha elindulás előtt " tröszt tag. lai nagyhangon megrendelést gyűjtőt, lek a katonák között, hogy csttkély hazai ellenérték fejében, vállalják a hazulról küldölt csomagok elhozutalát, legyen az bármilyen nagyságú csomag is. Igy történt aztán, hogy csak ugy dö\'t a megrendelés a tröszt tagjainak, hiszen minenki örült a kínálkozó alkalomnak. A tröszt tagjai cl is uiazítak és ké{ hét múlva lesújtott arctól, üresen és lógó orri^l érkeztek vissza társaik közé Kende barátunk volt a legszomorúbb, aki hátliorzongntóan adia előj litjgy az őket hozó gyorsvonat Prágcrhofnál beleszaladt egy leltervonotba és az összes otthonról hozott csomagok a karambol következtéién elpusztullak. Senki sem tudott meggyőződni az ellenkezőjéről, de mindenki megesküdött arra, hogy amennyil>en tényleg vőlt vonatösszeütközés, ugy az egészei c«ag I Kende trösztvezér rendezhette. Ez kó- | pcs volt még a vonalokat is össze-ereszteni, ha érdeke ugy kívánta. A fehér portól a kaucsukszegig Azután tovább működött a tröszt;. Egy időben valami fehér port kínál-gátiak a bakák között, hogy azt reg. geli és esti fékeiébe téve, a legfinomabb tejeskávét ihatják, mert a fehér por pótolja a tejet és a cukrot. Mi sem volt természetesebb, mint hogy Kende barátunk uj üzleti vállalkozása fényes eredménnyel járt, mert rettentő mennyiségben fogyott a j>or, bár háromszorosra emelkedett uz orvos-vizjtre járók számi, afrtk min a hasukat fájlalták piimfacltJtg, jmig iTi nem derűit, h^gy a Kende-fTÖszt fe herküvéjq, amelynek \\>orát ^ tröszt állította elő, az okozója a sűrű orvos-vizitre járásnak. Iizek voltak a Irösztnek, élén Kende kollégánkkal, a háborús esetei. Azután szétváltunk. Csak a fórra, dalmi időkben találkoztam vele Budapesten. likkor már nem volt tröszljo és még gyalog járt. örömmel üdvözöltük egymást és Kende barátom mindjárt meg is ragadta a kínálkozó alkalmai, hogy szenzációs találmányát velem ott hclylien megismertesse és felkínálja. A cipőtalpba való kaucsuk-szegekről volt szó, amelyek rugalmas sá teszik a járást és megóvják a taf. pat uz elszakadástól. Akkor hallottam, hogy már fél Budapestet elárasztotta a szegeivel. Aki eladta a Városligetet fakitermelőknek Még ugyanilt \'Buda|>esien ebben az időben egy vidéki fakitermelőnek ira. tokkal igazolta, hogy fel van hátai-mázva ónálló Intézkedésre ó-s teljes hatáskör birtokában ugy megtévesztette a fakitermelőt, hogy sikerült en. nek az egész városligetet eladni ki_ irtásra. A fakitermelő meg is vette és hogy a városliget fái még a helyükön állanak, annak egyedüli oka az, hogy Kende lwirátom nagyobb előlegei kért az üzletre, mint a fakitermelő birlu volna tfs íny az kénytefen vofl efölla. m az fizetői. Azután ismét visszament \'íémetor. szágba, ahol »ak egy dolgot hallottam róla. Feltalált egy folyadékot, amely-nek minden cseppje ahyva ér, azonnal dermedtté fagyaszt és megbénít mindent. Állítólag u hadügyminisztérium is sokáig tárgyalt vele, de a tárgyalás eredménye nem szivárgóit ki a nyilvánosságra. Benzin helyett sűrített levegő Most, hogy találkoztam vele, Ismét olnicsélte, hogy szenzációs üzleti kör. uton van. Több állam pénzembereiből egy tőkecsoportot igyekszik összeállítani, amely a repülés terén elért kor. szakalkotó találmányát finanszírozná. Nincs szükség többé l>enzinrc, mert az ő sűrített levegője hajtja a gépeket, amely levegőt a repülőgép menetközben önmagának előállít. Az elegáns autóban bolfll egy bekeretezett névjegy állott, amelyre §t«. fan Scholz név volt nyomtatva. Hz a névjegy egy kis tamáskodást támasztott bennem, amikor kissé bátorlala. uul megkérdeztem, hogy saját kocsija-e az autó. — Eladó t — villantak meg Kende barátom szemei és már lurtotta alkura a tenyerét, — Es a névjegy ? — vetettem! köz. be — nem másnak a tulajdonát iga- BE VAN BIZTOSÍTVA I I Mert 2 évi javítási jótállást kap minden egyes HAMBURG iakolatáaka, aktatáaka váaárláaa után. lakola-kaxatták a legnagyobb válaaztékban Fióküzlet Nagykanizsa, Horthy M.-ut 4. FóOzlet PÉCS zolju • — Oh, «z semmi 1 Trösztöm egyik Igazgatójának a névjegye — veietle oda Kende Q legnagyobb fölénnyel. Ismét feléledt tehát a Irőszt. Mi törés, tagudá* nagyon megijedtem a tröszt szólói es mielőtt a benzint Jk\'-[öltötték volna a kocsiba síelve búcsút vettem Kende búrálointól, na. gyon tartva atl.\'il, hogv a tröszt számára még engent log meghízni, liogy pillanutn.vi |iénzzavarálrf>ii kölcsónőz-zem neki bizonytalan időre a benzin árát. Lárttat ödttn Húzás Az oszlálysorsjálék mai húzásának eredménye ; 20.000 pengőt nyert M 14.212 sz". 1000 Iiengöt : 3.1.82(1, 25.101. 3000 |tengill : 71.822. 2000 pengőt 85.232. 1000 pengőt : 2140, 17.535, 20.822, 12.203 59.318. (Minden felelősség nélkül.) Változatlan Prognózis: Északi síéi, vll-tozó felhőzet, halyanként, lóként északon, esö és liuatar lehetsé-Qés, hö nem véltoxlk lényegesen. A UeteoroloRlal Intézőt nagykanizsai niugtlgyulőállomAuH Jelent] ■ Hőmérséklet tegnap eete 9-kor: +180, ma reggol i +17 0 dálben: +214. Osapadák: 0-2 -u Az agy és a gerincvelő megbetegedéseinek kezelésénél a tég-bevált természetes .Ferenc József keserűvíz — korán reggel egy po-htnal bevéve — a lápcialornát alaposan kitisztítja, a további bélmd-ködésl elősegíti, a gyoraoreméiilést meg|avlt|a és fokozott cnyagoerét eredményei Az orvosok a|»nl|ák. - (BélyeggySJtfk t.lilknlja) Hátlön délután S-tól 8 óráig az (IMKR tanácstermében 1937. augusztus 27 zalai közlöny Tegnaptól máig Ország: Horthy Miklós kormányzó és felesége a hét végén e\'indulnak a torvcrctt külföldi auló-turára. Zafrollah indiai kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter Budapesten tartózkodik. Bornemisza miniszter a Nemzeti Kaszinóban dasönét adott tiszteletére. Csanád vármegye kisgyülése viharos ülésben kimondta Tamay Ivor alispán nyugdíjazását. A református egyháztarsadalml kongresszus holnap kezdődik Székesfehérváron. Kiskörödön a gólyák hétfőtől kezdve gyülekeztek és tegnap elrepültek dél felé. Rohrer László péesl egyetemi ta^ nár meghalt. Budapesten 8.6 millió pengő költséggel\'1000 uj szükséglakást építenek. Először a jövő évi eucharisztikus kongresszus vendégeit helyezik zik e» özekben. A katolikus leányok országos kongresszusa megkezdődött Szögeden. A debreceni Hazai Likörgyárbói kassza fúrók 1400 pengőt elvittek. Szeptemberben lesz az európai evangélikus diák kon^re^s\'us Budapesten. < Roth Hugó kaposvári ügyvédre Ismeretlen merénylő séta közben vadászfegyverből többször rálőtt. Az ügyvéd súlyosan, a társaságában í\'évő hölgy könnyebben megsebesült. Világ; Reynald, a magyarb"at fr;mcia szenátor, 71 éves korában meghalt. A négus a párisi törvényszékhez fordult, hogv az nddiszabebai vasút osztalékát. Héljók meg számára továbbra is. \' Krakkóban általános munkás sztrájk tört ki, amely poMtikai tüntetés jel\'egü és reggeltől éjfélig tart. A lapok sem je\'entek meg, a közlekedés Ls megállt. Franciaországion megdrágul a kenyér. Az államtanács 180 frankban állapitora ineg a buza inélermázsájánnk árát. A svéd külügyminiszter Varsóba érkezett. Zllah és Kolozsvár között egy auló. busz egy teliérautóval összeül között. 12 utas megsebesült. Lúgos mellett két tehervonat össze, szaladt. A két mozdony és 13 kocsi felborult. Négyen megscl>csültek. Ausztriában a Mürzsteg felé vezető utat az áradás elöntötte, egy mária-zelli magyar kiránduló "utó-karaván 40 kocsiját hirtelen ellepte a víz, kerülő utón folytatták az utat. Ismét kapható férfi kötött sporting 2.50 Brónyal DIvatbáz Horthy M.-ut 1. Alszik a Balaton Vigyázz vonat / Alszik a Balaton... A hold se mossa már aranyhaját az álomra elnyújtózott partokon. (Hőst épp egy félhővel sug össze. Magy titok lehet L A felhő belepirult. Mosolyogva kuncog pár csillag mögötte.) Vigyázz vonat / Alszik a Badacsony... Szikra-könnyeid tüzes záporát ezen az elpihent, szürke alkonyon hiába is lobogtatod feléje. A lábát susogó nádasokkal betakarta és lusta köd-sipkát húzott a fejére. Vigyázz vonat / Alszik a szivem... Ilyenkor felébreszti a tücsökszó is, egy felröppenő sirály a vizén, vagy becsapódó, elsodort falevél. Pedig a szivnek most már aludni kell: tűnőben a nyár... Hamar itt lesz a tél... Burboritt Lajos. — (A piarista templomban) augusztus 27-én, pénteken délelőtt fl órakor ünnepélyes szentmise lesz a piarista rend alapitójának, Calasnnd Szt. Józsefnek ünnepe alkalmából — (A plébániáról) Az egyházközségi esperes kerület szerdán délelőtt összeült a nagykanizsai plébánián Kreutzer Dezső esperes, kanonok-plébános elnöklete alati, az egyházközségi kiküldöttek részvételé, vei. A tanácskozáson belső ügyeket tárgyaltak, nevezetesen "z cucliarisz tikus kongresszus előkészületeit be-széllók meg, majd megválasztották "z egyházmegyei tanácsba a kerület Uc-legállját Somogyi Gyula patini fQld. birtokos személyében. — Intézőit kelengyék has sötétkék Bovlotto anyagok, csíkos vásznak minden minőségben kaphatók SchUtznél. — fAz alsólendvai templomot) hosszú idő után most tatarozták. A tatarozási költségek 200.000 dinár, ra rúgtak, — (Üürtler István meghalt) Budapestről kapjuk a íiirt, hogy Gürtler látván, színházi titkár ;ncrt halt. A gyászhír Nagykanizsát is érin ti. Gürtler István nagykanizsai szüle-tésü volt, hosszú ideig itt volt újság, iró, a Zalát szerkesztette itt i s nősült. Családi és baráti száluk fűzték mindmáig ehhez a városhoz, altot fiatalsága munkaerejének javát állított" « köz szolgálatába. K«nizsáról Budapestre \'került, alvol a Belvárost Magyar Szinház titkára Volt. Már hosszabb ideje betegeskedett, mig most, 52 éves korában megluUt. H"lállüre őszinte részvétet kellett Nagykanizsán ls. — Bútorokban a Kopatetn-oég vezeti Modern ínintatariuaibeu a legjobbat a legolcsóbban mutatja be. kedvező .ize-téRl teltételek mellett. — (OTI kirándulás) augusztus 29-én, vasárnap fürdéssel egybekötött kirándulást rendez a 17 éven aluli biztosítottak részérc. Jelentkezni lehet 28-án, szombaton délelőtt 11 óráig a kerületi pSaztárnál- (— 48-as Rajtársak I) A szobor bizottság elhatározta, hogy nzoptomber 26-án a soproni emlékmű leleplezéséhez filléres vonatot indít Nagykanisaáról Sopronba é« vissza, ha a bajtársak és az érdeklődő közönség részéről kellőszámu előjegyzés történik. — A filléres vonat dija azemélyenkjnt 4 pengő. Jotantkezést olfogad a MÁV Menetjeuylrodája Nagykanizsán Jelentkezés azeptember 15-lg. — A bizottság nevében: Scfiöfl ny. ezredes (:) — (Felhívás a magyar művészekhez) A szerkesztés alatt álló Magyar Művészeti Lexikon felkéri a magyar Írókat, zeneszerzőket, festő-, szob(. rász-. iparművészeket, előadó-, színművészeket hegedű-, zongora stj, művészeket hogy rövid életrajzukat " lexikonban v«ló közlés céljára sürgősen küldjék 1k! a szerkesztőbizot^ ságnak Budapest 4. postafiók 201. cinire. - otcafa U jél Schützéknél vásárolhatunk. — (Az Iskolaigazgatók lelhlvisa a tanulókhoz) Az Iparoskongresszusra városunkba érkező Bornemisza Géza iparügyi ml. niszter ur .fogadtatására kivonulnak az összes iskolák ls. Az Iskolák Igazgatóságai ezúton ls felhívják a tanuló ifjúságot, hogy szombaton augusztus 28-án délután 4 órára pontosan jelenjenek meg iskoláik udvarán. A leány, tanulók lehetőleg magyar ruhában Jelenjenek meg és virágot is vigyenek magukkal. — (Villany Balatonberényben) Somogy vár megye kisgyülése jóváhagyta a Ba\'atonberény, Mária, |(c-resztur határozatait a fürdőközségek villamosítására vonatkozólag. Balaton-keresziur kultúrházat ls épit. — N«i ruha o.xtályunk szenzációs olcsó árairól az egész vároa beszél. Schüts Aiuhá*. — - .f»HM»*f Ml) roll építik hl. Az épllkeséai u lóaei. Jövőben megkezdik. - (Felnyársalta a szfilflkMÓ) Knrnios Peronosé tilt évoz viörsl aaz. Mony barackot szedett a srdlAjéhert. Létrát támasztól a la egy ágáauk. Az I.ág eltörött, az Idős askzóny It»M(t is egy szőlőkaró az oRaUM lutódolt. életveszélyes állujiotbsji *>n. - lUqralaHS rakáakaiás Nem kell kíllön utalotl tettmt,1 UH-\' butiul az eladó rábeszélésétől, saját otthonában zavartulanul válugatj^t lia megbizlialó, tartós szöveteket akar venni. A Trunkhahn posztógyár Önnek is szállítja ruhánként angolosan gyártolt szingyupjuszővetell közsvttlen 0 gyártól. Kérje költsd- és kötelezett-ségiuenteaen u niintákat: ltudapest, XI, Lenke ut 117. - (Felszakította a halit a körfűrész) A znlaliSstzSgyi IUininy-maJorban Bozöky [írni! fakereskedő íílrésztelo-]>én Bíbel Lajos vaspöri munkisl elkapta a körfűrész, ftffaMüftoIEa ft hasit és sebet ejtett a l,ai didulin is. f.lel-bemaradásához nincs remény. - Saját érishébw és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kstetala Bats.ir.Us J.si aalbatsr-klil-Utiaat megtekinti, vételkényszer nélkOI. Pk. 6S27/I937. sz. 1937. vghlöl 2715 sz. Árverési hirdetmény. Dl. Haekei Ivia Ügyvéd által kénvisslt Szombathelyt Lesiámltoió Bsak Rt. jatára " "I llll. töke és több követelés Járulékai ereiéig a nagykanizsai kir. járásblrésig 1937. évi fOTÍ. sz. végzésével elrendelt kielégítést végrehajtás lolytin végrehajtást azenvedótól 1937. évi jualas hó 114a lelóg Isit 2330 1\' re becsült Ingó Ságokra a nagykanizsai kit. járásbíróság fenti ss. végzésével sz árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szláv, lakáaáa. Nagykanizsán, Sugár-at 8 bá.sz. alatt a lizet.lt Összeg leveoisávsl leendő meg-taztisira hstirldóul 1937. évi szept. hó I. napjának d. u. 3 órija lttz.Hk kl, a ml kot a bíróilag leloglalt bátorok Hb. s egyéb ingóságokat ti lógom adal. Nagykanizsa, 1937. évi jullas hó 19 is. HtAn Oyula s. k. kos klz. Uz. végrehalté. Pk. 6237/1935. 1933. vghtéi 2595. SZ. Árverési hirdetmény. Dr. Klszely litván ügyvéd által képviselt Rege Károly javára 20 pengő 40 fillér kii. vetelés láralék.1 ere|élg a nagykanizsai kir, járásbíróság 1935. évi 62J7. sz. végzésével elrendelt kielégítési vágrehs|tás My tin vigrehsjtáit szenvedótöl 1935. ért április hé 9 án leloglalt 1330 P re becsalt ingóságokra a nagykaalsssl kir. |átásMrö-ság fenti számú végzésével sz árverés elrendeltetvén, aaaak végr. szesv. lakisán, Nagykanizsán, Sugár-ut 8. házas. a. leesdö Nagykanizsán, _ _ _ megtartására határidőül 1931. évi szept. hó 1. napjának délután 3 órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok a egyéb Ingóságokat cl fogom adni. Nagyksnlzsi, 1937. évi sug. hó 134a. Haiti Oyula kir. hlr. vágrehaltó. Városi Mozgó. Még csak ma c»Dt0rt6kBnl OrouUrgya vllágfllm I A daliás orosz térti, SchleHow legnagyobb lllmje. — A nagynevű orosz Wolkoll rendelés*. A cár katonái (A VOLGA HŐSE) Fényes kiaérfi műsor éa Magyar Vllághiradó. tUöadiaok kezdete mindkét napon 5, 7 és 9 órakor. >1 B órai alftaaiaBak flllérwa halyárakkal I ZALAI KÖZLÖNY 1887 imnntui 27 APRÓHIRDETÉSEK ft.rtlilid.M. dl). MiiMf »l Onn.pn.p 10 nMo M llllír, minden tovlbkt tlO 0 IllUr, hélköin.p 10 iiűlfl 60 Mllli, minden lovibbl nO 4 Hltli. Htvliro vaiirmp kényelmei autóval olcsón utazhat. Elő|egyzés Kaulmaon Manó oil. Teletoo 1963 Fehér aklakragaoa (kllt) limit kap haló Slernnél, Főni 2. 2497 Onea elái-aelt*leáayt keieallnk. — Ajánlatokat a kiadó bd Sürgőién eladó oldalkocati RRárajr-kardapár. Magyarutca 7. 24W Fajliaata igen »iíp vizilakolykek eladók. Bővebbet Centiéi szálld portáaá-nál. 2506 A VasaH Hlrlipárudiba rlkkaaaa azonnal felvételik. Egy "agy péaaaaakréay megvételre kerestetik. — Nagykanlissl Kőztak-tirak »t__ 2509 Fiatal káalaaalgát kerea • Schtlti-Aruház. ■AlrakakáaaltS-aagáSet azonnal Itlveiz Hollmann Kalapszalon. Fó-ul 1. 2501 lakaUalaáayt teljaa alláláara logad keraizlény csalid, kózei az ősszel Iikolákhoz, zongorahaisnilaltal, konepeli-lás. Clm a klsdíban. » Taklata* Mg a Köpetein Bútor áruház állandó butorklállltánát. Izléeea és olo\'ó bútorokat kedvezd tlzotéai lel-tótelekkel viaárolhat. Kiad|a a iaplulajdonos Közgazdaoigi Rt. Gutenberg Nyomda ée Délzalai Lapkiadó Villalala Nagykanlzsin. Felelós kiadó: Zalai Karoly Interurbán telefon : Nagykanizsa 78. azim. Pk. 8858/1936. az. 1936. vghlól 458. sz Árverési hirdetmény. Dr. Bslizs Zsigmond nagykaniziil ügyvéd Javéra 499 P tőke él tőbb követelés liruMksl erejéig a msykanizial klr. Járás blrósig 1935. évi 2996. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehsjtés folytán végretiaHist azenvedőlól 1936. évi október hó 27-én lefoglalt, 4400 P re becsüli Ingóiigokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság lenti izimn végzésével íz érverés elrendeltetvén, annak az 1906. évi XU. t.-c. 20.§-a alap|ina fent meguevesettea fog-laláii Jegyzőkönyvből kl nem tűnő más foglaltalók |avára la az érvéréi megtiitisil elrendelem, de csak arra az eietre, ha kielégítési joguk ma Is lennél! és bs ellenük halasaid hatilyu Igénykereael folya- matba nincs, végrb. aaenv. gndiiigábin " " », majd folytaivá PótriSn az .. a val leendő metrtartiiira bó 71. Feliőra|kon, uradalomban, a fizetett folytaivá Pótrét -tett összeg levonisi-■irs halárldóül 1937. ávl aug. bó tl. napjának d. u. S—6a/. órája tizetik kl. áruikor a bíróilag lelog-lalt calkók, szekér, bika, ökör, növendék szarvssmirha, tehenek, lovak, hintó, liléivé a VJkv. 1-6. éa 9-11. léteiére ■ egyéb ingóságokat a legtöbbel ígérőnek keizcénzftzitéa mellett, eieUeg becsiron alul U-, de a kikiáltást ii ■/i-ánál ala csonyabbsn csak a végreheltiit izenvedó L.lzeureiéaével, el fogom adni. — Azon Ingóaagokn, amelyeknek a kikiáltási ára ayeser pengőn leiül van, az 5610/931. E. számú rendelet értelmében csak azok irvembetnek, akik a kikiáltási ár egytlzedrésaét binslpéiuül leteszik. Nagyksnltsa, 1937. évi aug. hó 8. Elek László klr. blr. vé»rehi]ló, uto mint bírósági kiküldőn. kapható lapunk kiadóhivatalában. London készOl a távolkeleti habomba való beavatkozásra Japán egész hadseregének megfelelő számú katonaságot vont Össze Sanghai körül Sanghai, augusztus 26 A Sanghai előtt legulóbb partra szállított japán csapatok megkezdték a támadást, aminek folyamán Sanghaitói keletre szóles tcrület-sávot keritetlek birtokukba. Csütörtökön hajnalban • az északi pályaudvaron "elrejtett kinal ütagok megkezdték a hankaui szoros bombázását. Japán harebavetette az ujabban kihajózott 50.000 embert, akikkel megkezdődött az előrenyomulás. Az expedíciós japán hadsereg létszáma most már elérte az egész japán hadsereg létszámát. 1 London, augsztus 26" Az angol kormány tagjai tegnap megbeszélést tartottak, ezen azonban semmi uj Intézkedést nem hoztak, csupán jóváhagyták az eddig tett intézkedéseket. Az angol kormány rövidesen rendkívüli minisztertanácsra ül össze, hogy megvitassák a Távolkeleten veszélyeztetett angol érdekekkel kapcsolatos teendőket. < ! Megsebesült a kinal angol követ Sanghai, augusztus 26 A kinal angol nagykövetet, eddig nem sikerült megállapítani, milyen nemzetiségű repülőgépről, lövés érte. Állapota súlyos. | Santander elesett, közel a spanyol háború vége Spanyolországnak több mint fele és a bask tartomány a nemzetlek uralma alatt áll Salamanca, augusztus 26 A nemzetiek Santandert elfoglalták. A csapatok tfia délelőtt vonullak bc az elfoglalt városba. A nemzetiek nagy győzelméről kiadott hivatalos jelentés hangsúlyozza, hogy sikerült elvágni az ellenséges csapatok összeköttetését Asturía felé és a keleti országrészek felé. Az ellen, ségnek már nincs más lehetősége, csak a feltétlen megadás. London, augusztus 20 A Dayll Telcgraph jelentése szerint a valenciai kormányt Santander eles-tével jóváteheíellen veszteség érte. Franco tábornok most már teljesen kezében tartja a helyzet kulcsát és minden tekintetben előnybcíi van a köztársaságiakkal szemben. Spanyolországnak több mint fele és az egész baszk tartomány végleg a nemzetlek uralma alí került. A köztársasági kor. mánynak a győzelembe vetett lűle végleg megingott. Az olasz Önkénteseké Santander dicsősége Santander, augusztus 26 Santander elfoglaláSu elsősorban az olaszok érdeme. Az o\'asz feketc-n\\il hadosztály hét olasz tábornokkal uz élen vonult be Santanderbe. Az olasz önkénteseknek uz utolsó napok harcaibim mindenhol döntő szerep jutott. Róma, ougusztus 26 A baskok 45 zászlóalja, 30.000 ember, megadta magát az olasz önkénteseknek. , ► « Páris súlyos politikai és katonai következményeket jósol Páris, augusztus 26 Franciaországban azt "hiszik, "hogy Santander eleste súlyos politikai és katonai következményeket von maga után. Az itl felszabadult 100.000 főnyi haderő a nemzetiek legjava csapataiból való s ez most mtshol vetheti latba egész súlyát. Egy szemtanú a santanderl napokról Ixmdon, augusztus 26 Egy angol hadnagy, aki « köztár. saságiak oldalán harcolt Santander vő. delmében és akit az ntolsó pillanatban mentettek meg az ostrom iwklából, érdekes részleteket mondott el Santan. der utolsó napjairól. Szerdára virradó éjszaka már sem vlz, sem világítás nem volt a városiján. Az utcákat rabló, fosztogató tömegek járták. Teljes volt az anarchia és fejetlenség. Haj. nalban megkezdődött " menekülők ke- . gyeden küzdelme a rendelkezésre álló ; kevés hajóért és bárkáért. E«Ü«tt egymást gyilkolták az emberek. „Már nem tart soká!" Salam«nca, augusztus 26 Quejpo de Llano tábornok kijelen. lette, hogy a hál>oru most már nem tart soká, a nemzetiek most már rö. videseh elfoglalják a még hátralévő és a háború végét eldöntő állomásokat. Ponyva Kazalponyva — Oépponyva Repceponyva — Kocslponyva Gabonaziák - KévekOtó Manllls — Gazdasági kötéláru HÍ"°h.**,S\'eg6 Z**k- é» ponyva-kBIoaBtutAsT HirdessenaZalaiKözlönyben 18 tol szénssvpstroncsere ellenében kapható az egyedárusitónál: SZABÓ ANTAL sporltlzletében. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatába"): ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, növényvédelmlize-rek, gép, zaák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Teloton: 190. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. miiitiii —, r~ I wtndonlű • Myi kareakedékaél | tM fparoaolmál szarén* bal Imi! 2002/1936. F. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzési- vagy Vámcserektíny v (Szállítási bárcakOnyv) hitalesitwe P 4*00 Kapható a Zalai KOzIOny kiadóhivatalában, Fö-ut 5. i kaMaléoaai lin.gaiá.«|l u. Hajasban kljosa* Éa UáásaM Lagktatt Vátlata UsivsualtHU\'s kia»,l , Mai liralh> 77a Évfolyam 194. szám \'t Nigykanlua, 1857. aaguiztut 28 íiombat Ara 12 HU- ZALAI KÖZLÖNY ét UBttkh.U: PM 5 uim. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlta Lajoa KIMwItel in: egr búra S pmó 40 Sitttail&kgl t> kkdtttaUlI Mttai Köszöntjük \\ magyar kormány képviselőjét, a ki holnap délután érkezik Nagykanizsára, hogy ismét tanúságot tegyen nagy iparos-szeretetéről és arró1, hogy a magyar kormány szivén viseli a hatalmas magyar iparos -tábor ügyeit ós tovább akar haladni ezen az uton, amely a mu\'t nemtörődömségével szakítva, komo\'y ipar|H)lilikával töreszik megvédeni a pusztuló nagy értékel, alapjait \'e-rakni ós felépíteni egy jobb jövö, hívatott polgári jólétben élő magyar i páros tó rs a da lomnak. Bornemisza Géza ennél az e\'ső nagykanizsai látogatásnál nem érkezik idegenként, Bornemisza iparügyi miniszter, amikor Nagykanizsára érkezik azországos iparoskongresszus-rd, családját, a nagy iparos-családot látogatja meg ezen a nagy seregszemlén, melynek a magyar kormány nevében külső fényt é; súlyt ad megjelenésével. A kanizsai tanácskozásokon felvonultatják mindazt, ami a magyar iparosságnak fáj, amin sejteni kell és megbeszélik az orvoslások módozatait. És ezért nagy ünnep az egész országnak Bornemisza Géz*i megjelenése Nagykanizsán. Ujabb tanúságtétele ez annak, hogy a magyar kormány törődik az lparos-lúrsudalommal. A magyar kormány megmutatta, hogy komolyan segíteni kiván ezen a nagy társadalmi rétegen, amely megérdemli, hogy a magyar haza édesanyaként bánjon vele. c Bornemisza miniszter kanizsai megjelenése nem egy egyszerű udvariassági aktus, nem egv konvencionális vállveregetés a sok b íjjal és nyomorúsággal küzdő iparostá-borrai szemben. Bornemisza miniszter kanizsai lejövete\'e biztosíték arra nézve is, hogy a kanizsai kongresszuson elhangzott panaszok, sérelmek, kivánságok nem Lesznek a pusztába kiáltó szavak, hanem a ntagyar kormány képviselője egy csokorba köti őket és mint már eddig Is számtalanszor tette, odateszi le a minisztertanács asztalára és segíteni törekszik a mai lehetőségek keretében. Nagy reményeket füzünk tehát az iparügyi miniszter kanizsai \'ej öve teléhez, murt tudjuk, hogy ez a kongresszus nem fogju a szélmalom szerepét, betölteni, hanem további iparosvédelmi alkotások erő forrása és- kiinduló pontja lesz. Köszöntjük a magyar iparo;társa-daiom kipróbált, országos vezéreit, akik a magyur iparosság és kézművesség szomorú életének ütőerén tartják kezüket és ig.v legjobban tudják megmondani, ml fáj, hol fáj a magyar iparostársadalomnak. A magyar iparos társadalom bizalommal veszi körül vezetőit, akik mindannyiszor ptt voltak mellette, amikor erre szükség vo\'l. Köszöntjük a csonka haza minden tájáról összese reget I ipnrs-kiküldötteki-I, az É\'el legádázabb frontján a mindennapi kenyérért héroszi küzdeímet folytató ha\'co^o- A kormányzó és felesége elutazott Ausztriába Budapest, augusztus 27 Horthy Miklós kormányzó és fe1 lesége csütörtökön délután Gödöllőről teljesen rangrejtve üdülés céljából külföldre utaztak. Este háromnegyed 7 órakor lépték át a magyar határt és egy óra múlva érkeztek meg Bécsbe. Az osztrák fővárosban a kormányzó és neje a gépkocsin, amellyel az utat megtelték, egyene- sen u magyar követség elé hajtattak. Ott Bobrik Avnó követségi tanácsos, ügyvivő fogadta az államfőt és feleségét, akik a követségen szálltak meg. Este sélát tettek a városban, majd visszatértek a követségre. Mn, pénteken délelőtt u kormányzó és felesége autón elhagyták az osztrák fővárost és folytatták útjukat. , Anglia teljes elégtételt követel sangbal-l nagykövetéért A nagykövet még nincs tul gyomorlövésével minden veszélyen — Japán bocsánatkérése nem lenne elegendő elégtétel - A japánok megkezdték a gázháborut Tokio, augusztus 27-A japán külügyminiszter utasította kínai nagykövetét, hogy a repülő-" gépről érkezett lövés folytán megsebesült angol nagykövetnek fejezze ki a japán kormány Jegme\'egebb rokonszenvét. A japán I^|»ok a Icgnui-gyobb sajnálkozás hangján Írnak u nagykövettel történtekről és őt rokonszenvükről biztosítják. A nagykövet az éjszakát nyugodtan töltötte, állapota ma reggel kielégítő, bár még nincs tyl minden veszélyen. • t London, augusztus 27 Az angoi sajtó határozott elégtételt követel az angol birodalom nagykövetének megsértéséért. A Temps azt Írja, hogy a tokioi kormány bizonnyal kellő formában bocsánatot fog kérni a történlekért, ez azonban nem teheti jóvá a táma^ dást, amely nagykövet személyét érte. A nagykövet személye sérthetetlen, az ellene irányult merényletet bocsánatkéréssel jóvátenni nem lehet. Londonban ez a kérdés komoly aggodalmat keltelt, úgyannyira, hogy a külügyminiszter eredeti szán dékávai ellentétben Londonban ma-radt. Hir szerint Anglia visszahívja tokioi nagykövetét és csak akkor küldi vissza, ha a sérelemért megkapja a legteljesebb elégtételt. Az angot kormány nagykövetének megsértésével kapcsolatban állítólag a következő követeléseket terjeszti elö •. az esetért fe\'elös repülő leg-erélyesebb megbünteté e, Angüánuk teljes kártérilés és erélyes rendszabályok, hogy a jövőben hasonló esetek elö ne fordulhassanak. Kina a Népszövetséghez fordul Nanking, augusztus 27 Kinui jelentés szerint a japán csapatok Nankau ostrománál mérges gázokat használtak. Washington, augusztus 27 A." Egyesült Államok kormánya lépéseket\' teli Nankíngban és Tokio-bart, hogy Csingtau városát a harcok során kimé\'jék meg. Ebben a varosban ugyanis sok angoi és amerikai állampolgár lakik. London csatlakozott az Egyesü\'t Államok eme lépéseihez. Páris, augusztus 27 Hir szerint Kína szakit eddigi tartózkodó magatartásávaf és Genfbe fordul a Népszövetséghez panaszaival. Nanking, augusztus 27 (Lapzártakor érkezett) Ma 12 japán repülőgép bombázta Nankingot, amelyek mintegy 60 bombát doblak a városra, azonban nagyobb kárt nem okoztak. Kínai vadászgépek ül-dözöbc vették a támadókat és sikerült két ellenséges gépet leszedniük. Tegnaptól máig Ország: kat, akik eljöttek Zrinyi Miklós ősi városába, elhozták magukkal városuk, községük üdvözletét a kanizsai küzdő testvéreknek, akiktől Trianon minden életlehetőségei elrabolt s igy már a máért Is véres tUsál kell folytatniuk, a holnap bizonytalan kérdőjeleivel a szemük előtt. Iit Nagykanizsán iskolapéldáját fogják tapasztalni, mit je\'enl az. ma, trianoni Magyarorrszágon, pj Icától meg fosztotl területen é ni. És mégis, ez u nagykanizsai iparos, a maga titáni lusájában megmutatta az országnak, hogy vezetőszerepet lud betölteni itt a délnyugati végen, hogy kebe- léből életerősen indultak ki országos mozgalmak az egyetemes magyar jpai osérdekekért, hogy tehát országos viszonylatban is kimagaslik az átlagból, mert a harcban megedződött lelkülete tanította meg arra, hogyan forgassa érdekei védelmében a küzdő fringiát. Köszöntjük mindazokat, akik ma eljöttek ebbe a halárszé\'i városija. A közös sors, a közös keieszthordo-zás érzetével nyújtjuk kezünk-t feléjük. Legyen ez a kongresszus a magyar Iparostár-sadalom parlamentje, amely méltó tónusával, komoly tanácskozásával, nyugodt pb- A bonyhádi -kcrülct|>en Perczel Béla alispánnal szemben mégis lesz képvi. selőjelölt, Müht Károly orvos személyében nemzeti kisebbségi program-mai. MwnnInger, WinterniU és Sehmid. kehner professzorokat a főváros szop. (emberben nyugdíjazza. A ceglédi Hangya-fiókot kifosztottak Húrom hét alap ez a 19-lk ;>etörós Cegléden. *• lengyel József egykor dúsgazdag földbirtokos tönkrement és Ka|M»svá. rott élt. Tegnap megjelent dr. Sebes, tyén Mihály ottani ügyvédnél, kétszer rálőtt, dc a lövések nem találtak^ majd főbe lőtte- magái. A helyszínen meghált. Apostag és Dunaegyháza között két egyetemi hallgató kerék|>áron Szekszárd felé igyekezett. Utolérte őket egy sertéseket szállító teherautó. Erről Turi Lajos ügynöjk a kerékpárosok felé rúgott és ugy fejbe rugtu Fésűs Tibor 19 éves debreceni diákot, fcogy az meglialt. Az eln,enokölt Turlt elfogták A közoktatásügyi tanács cínök! szé. kében Hóman Bálim\'lett Teleki Pál utóda. Világ: Két angol katonai repülőgép Hampshire tartományban összeütközött és lezuhant. Három halott. Wlttlnger Ida Klagenfurt köie\'é-ben, Del\'ach községben elhalt igazgató-tanító férjének nyugdijából élt. Két alvó gyermekének nyakát borotvával elvágta, a harmadik fc\'éb-redt ós elmenekült. jek ti vitásával felvonultatja a ma-gjar kormány képviselője előtt a magyar iparosság vérző sebeit, rámutat mindarra, amit még tenni szükséges. És ha majd a becsülettel teljesíteti komoly közérdekű munka jóleső érzetéveí vlsszaindu\'nak otthonukba, vigyék magukkal a nagykanizsai közönség, Zrínyi- ősi városának sorsk&zös népének rokonszenvet, testvéri kézfogását. Köszöntjük a Zrinyi Miklós vámsának falai köpött öiszeü\'ő országos magyar iparoskongressAist. (B. IU ZALAI KÖZLÖNY A tíznapos lengyel juraszt-sztrájk az egész ország területén befejező4 dött. » l\'árisbnn nagyszabású fegyver csempészési botrányt leplezlek lo, sok házkutatással és négy őrizetbe vétellel. Bécsben megnyitották a tűzharcosok nemzetközi békeértekezletét London Kings Gross városrészében romlott sonkától 40 ember su lvosan megbetegedeti, egy meghalt, A fiumei marhavásáron az árak erősen emelkedtek. Brassó és Szilágy után most Kok>zs megyében is kizárták a ma gyarokat a közigazgatásból. Amerikában bérkövetelés miatt általános vasutas sztrájk fenyeget. Weisz Magda pesti 16 éves gim n izistalány Pozsonyban nyaralt. Mandler Pál tisztviselő autózni vitte, az uutó az árokba szaladt, a leány meghalt, Mandler súlyosan megsebesült. , Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladnia puosságok, poraenések és pattanások, amelyek elégtelen emésztés kő-veikeztében támadnak, a természetes .Ferenc József keserűvíz hasina-idta által — reggelenként egy pohárral — rendszerint rövidesen eltűnnek. Ai orvosok ajánlják. Halálos szerencsétlenség a párisi főiskolai világbajnokság vlvó-versenyén Ortabázán bét napig nem tudtak az ár miatt kijönni az iskolából A padlásra hordták a sejtéseket az elöntött faluban — Zalaegerszegen segélyt kapnak a vlzkárosultak — A Kerka és a Cserta Is kiöntött A Zala-vidéken ■ i Zalaegerszeg, augusztus 27 Mint tegnap megírtuk, a hatalmas esőzések következtében megduzzadt Zala folyó és a patakok is a szerda délutáni órákban már apadni kezdtek. Ez az apadás még tegnap is tartolt és igy remélhető, hogy ujabb veszedelemtől nem kell tartani. A Zala folyó felső szakaszán az áradás, amilyen rohamosan jött^ olyan gyorsan vissza is vonuit. Zaia egerszegnél az árvíz a kora délutáni órákig emelkedett, majd este 7 órakor változatlan volt. Ettől kezdve visszavonult a viz. Tegnap reggel a kaszaházai múlom felett a bal par-j ton még jelentős víztömegek voltak, de a jobb partról a viz nagy része visszament a mederbe. Délfelé már az egész vonalon általános volt az apadás és csak a mélyebb helyeken voitak kiöntések. Hasonló volt a helyzet Zalaegerszeg alatt is. A középső és aísó folvásban viszont szerdán este kezdődött a nagyobb áradás és tegnap délelőtt is tartotL A reggeli órákban Zaiabér-nei az országutat többszáz méter hosszúságban elöntötte a folyó, ugy, hogy az autóközlekedés lehetetlen volt a félméteres viz miatt A déii órákban az alsó szakaszon is némi apadás kezdődött. izek visszavonultak A vidékről beérkezett jelentések szerint a megyének egész nyugati és délnyugati réizében vizárudások voltak. A Kerka és a Cserta erősen megduzzadtak és kiöntötték. Elön* lőtte a viz a mélyebben fekvő udvarokat és egyes helyeken a ház tfcat is Csömödéren, Gutorföldén, Lentinél, Kerkaszcntkirályon. Zalaegcrspg polgármestere - aki szerdán érkezett haza Mohácsról, illetve Pécsről - tegnap délelőtt Wőlfer István mérnökkel bejárta a város ama részeit, anoi -az aradás károkat okozott. A károsultakat műit értesülünk - összeírják és segélyben, támogatásban részesítik őket.. i Mint OrtaházáróJ irja tudósítónk, a Cserta és Berek patakok is kl« áradtak és 50 60 cm. nuyjas viz borította az ulakaL Az iskolát is nagy viz vette körül, a bennlakók ket nupig nem tudlak kijönni az épületből. A sertésólakal az egész községben elvitte a viz, a sertéseket a padlásokra kellett vinni. t-\'elsőszemenyére, mint otlani tudósítónk jelenti, még ma is csak Csörnyeföldön keresztül lehet eljutni, mert a hidat az áradás elmosta. | i Öt vitorlázó egyetemista élet-hajál harca a viharos Balatonon A halász-motoros mentette kl az öt úszni sem tudó fiatalembert a Páris, augusztus 27 A Párisban folyó világbajnokság vívó versenyei során csütörtökön este tragikus szeivncsétlenség történt k i MomU francia főiskolai vjyó Harro Onivera mexikói versenyzővel mérkőzött. Az összecsapás hevében a mexikói versenyző vivó-töre eltörölt és súlyosan megsebesítette Monai francia vivól. A mérkőzést azonnal leállították és a súlyosan sérült sportembert kórházba szállították. Segíteni azonban már nem lehetett rajta, sebeibe belehalt Limpiast és Collndrest Is elfoglalták a spanyol nemzetlek 46.000 köztársasági tette le a fegyvert Santanderben Santander, augusztus 27 Santander elfoglalása után a városban 46.000 köztársasági polgárőr és katona adta meg magát a nemzetieknek. Franco tábornok csapatai tovább nyomulnak előre Linóin felé. A város lakói és katonasága körében vad rémület uralkodik a nemzetiek közeledtének hirére. A nemzetiek elfoglalták Santan-dertöi keletne a tengerparti Ljmyiíö és Collndres községeket és azok elhagyásával \'folytatják előrenyomulásukat. Az elmúlt napokban kereken 85.000 ellenséges kaU>nát fogtuk et a nemzetlek csapatai. Könnyen végzelessé válható, több emberáldozatot követelő szerencsétlenséget hárított el u hirtelen feltámadt viharban a motoros-halászok bátor és gyors cselekvése. A balaton őszödl kereskedelemügyi minisztériumi üdülőből hivták fel telefonon Kálmán Rudolf szemesi halásztekpi kezelöt azzal a hirrel, hogy m^sszej a Balaton közepe feié u "hullámolt felborítottak egy vitorlást, amelyen több személy sokáig küzködött \'a viharral. Kálmán kezelő azonnal útnak indította a halászati társaság épp a szemesi kikötőben tartózkodott Fogas nevű motoroshajóját, ó melyen rajta kivül Frivalszki Rudolf és Orell István, a motorhajó vezetője és gépkezelője vállalkoztak az életmentő szolgálatra. Majdnem 3 kilométert tett meg a gyorsjáratú motoros az egyre erősödő viharba;*, _IÍ37. atiguszlus 28. a tajtékzó hullámokkal szemben, a mikor elérték a felborult vitorlást, amelybe négy fiatal egyetemi hall. gató kapaszkodott erqje végső m^g-feszi télével, az ötödik pedig, aki egyedül tudott úszni az egész meggondolatlan kiránduló tái-saságban, kétség beesetten küzdőit a habokkal. Kálmán Rudolf és két társának nagy erőfeszítéssel sikerült mind az öt fuldoklót a motoroshajóra felsegíteni és a vitorlást is megmenteni, meiyet a szemesi kikötőbe vontat, tak. A halál torkából kimenlell, 20 - 24 év körüli egyetemi hallgatók nevel : ifj. Gönczól Miklós, Fülöp Ferenc, Kiss Pál, Vilmos Endre és Csehy Lajos. Egy kivételével nem csak úszni nem tudtak, hanem a vi-tora kezeléséhez sem érteitek a szerencsétlen fiatalemberek, akikel n haiásztársaság embereinek ügyes és bátor segélynyújtása mmtelt meg attól, Iwgy a viharos Balalon halálos áldozatainak számát szaporilsák. 17 A gyermek és a bor. Előadás. — 17.30 Bárányi Lili zongorázik — 18 Szenioré Bertalan. Előadás. — 18.30 A Székesfővárosi Zenekar hangm*© nye. — 19.15 Sportkőzlemények. — 20 Aschcr Oszkár magyar írók művei, bői ad elő. - 20.35 Vidák József és cigányzenekara. — 21 A rádió külügyi negyedórája. — 21.50 Hirek, — 22.15 Boethowen : III. szimfónia. — 23.05 Hirek ungol nyelven. — 23.10 A rádió szalonzenekara. BUDAPEST IL 17.30-18.20 Hanglemezek. — 18.35-19-ig Kis elbeszélések. — 19.30-lflj»5 Lakodalmi szokások a XVIÍ. században. — 20-20.35 Tánclemezujdonsá-gok. — 20.40-21 Hirek. BECS. 17.30 Zeneművek. - 10.25 Bár-zene. — 20 Báliad". — 20.10 Felolvasás. — 20.40 Színjáték. — 22.20 Híres éneke, sek lemezei. — 22.55 Bekláin. — 23. 23.30 Hires énekesek lemezei. Szombat BUDAPEST L 6.45 Torna. Utána hanglemezek, v-10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 A Szépművészeti Múzeum Szinyci-Mer-l\'ál gyűjteményét ismerteti Balás-Pirl PLászló. — 12.05 Rendőrzenekar. — 12.30 Hirek. _ 13.20 Poutos időjelzés, időjárás. - 13.30 Hanglemezek. -14.40 Hirek. — 16.15 Csite Károly meséje. — 16.45 Pontos időjelzés. — 17 Közvetítés a recski bányából és éro-elökészitő üzeméből. — 17.45 A rádió szalonzenekar". — 18.25 l-\'arkas Jenő csevegése. io Csólta Feri és cigányzenekara. _ 20 Egyfelvonásosok tarka-Csljo. — 22 Hirek, idöjárásjelcntés. — 22.25 Vécscy Ernő jazz-zenekara. — 23.10 Hanglemezek. BUDAPEST IL 17-17.25 A rádió szalonzenekara. — 18-18.25 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 19.55 A szikratávírótól a stúdióig. Felolvasás. — 20-21 Hanglemezek. — BECS. 12 Könnyű zene. — 13.10 Lemezek. — 14 Fassbánder-lcinezek. — 15.15 Dalcgyleti hangverseny. — J6.25 Vegyes lemezek. — 10.30 Rádiózenekar. - 20.20 Vidám egybeállítás. — 21.40 énekszámok. — 2220 Szimfonikusok. 23.20-23.30 Lemezek. — Katolikusok I Mindenkinek kötelessége egy pengős egyházközségi kulturház-sorsjegyet veunil i J Megnyílik augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-üzlete - Fő-ut 3. alatt. t»37. «ugu.ilu» 28. ló hirek a nagyvilágból A rohamosan növekvő sörfogyasztás igen jelentős bevélcihcz juttatta ai Egyesült AUamok állampénztírá\\ A szesztilalom megsüntelése óla eltelt 4 és fél óv folyamán összesen 958 millió dollár söradó folyt be u szövetségi kincstári hivatalba. Az Est irja : - Elkészültek a vég\'cges Jelenté-sek Magyarország elmúlt költségvetési évének pénzügyi eredmény jről ^jizok alapján igen kedvező ké|>e i&Uatkozik az ál\'aml pénzgazdálkodásnak, Az előirányzott bevé!e\'ek- szemben a tényleges bevételek l&iyegesen nagyobbak vo\'tak és fő-Jcg\' az adóforrások adtak sokká? több pénzt a kincstár kezébe, mint hitték. Közel 70 millió pengővel löbb adó folyt l)e a lezárt köílség-v^ési c-sztendöbőn, mint amennyit a pénzügyminiszter előirányzott. • A francia filmfelügyclő hatóság jelentéséből : t935-ben 267, 1936-ban 354 francia filmet gyártollak. A páiisi mozik 1035-ben 314, tavaly 336 millió frankot vettek be. ( • Az angol külkereskedelmi hivatal jelentéséből : - Nagy-Britannia júliusban nem egészen 6000 mázsa, az év első hót hónapja alatt pedig 91.816 métermázsa külföldi baromfit Importált. Ez a mennyiség az v\'óző évhason\'ó\' .dőszakához képest csaknem 24 százalékos emelkedésnek fc\'cl meg. A \'PeSil Nupló irja : - A nemzetközi árucsereforgla-lom az óv második negyedéten az általános gazdasági fellendülés következtében majdnem minden országban erős emelkedést mutat. A forgalom az előző évnegyedhez vl« szonvitva 11, a mult év hason\'ó Időszakához viszonyítva 34 százalék-kai emdlkedett. • A nemzetközi mezőgazdasági in;j tézet jelentéséből : - Az idén a földgömb északi felén gabonában rekord-termés volt. Az eredmény búzában olyan kitűnő, hogy még az 1928 és 1981 óvi rekordokat is meghaladja. • A Nemzeti Újság Írja : - A magyar mezőgazdaságban fekvő tőkék\' 1936-ban átlagaan 3.33 százalékkal kamatoztak. A megelőző évben a kamatozás 2.5 százalék volt « A 8 Órai Újság Írja : - Az Egyesült Államok 100 millió\' dollár értékben iskolákat, csatornázást, vUlamosmüveket és duzzasztókat épit. • A Függetlenség irja : < - Budapest székesfőváros nagyobb középitkezésekre 25-30 mii- Hó pengő kölcsönt vesz fel. * A vUágbókeértekezleten DeTVs>an áll&mtitkár megnyitó beszédéből : - Valamennyi\'nemzet a háború ellen nyilatkozik és senki sem veszi niagára a felelősséget, hogy a háborút saját erejéből megindils;i. Ez bizonyíték arra, hogy Igenis van világíelkiismciet. Franciaország, nílnt ahogyan államférflai mindig \'^rgoztatlák, nem táplál támadó szándékokat. ZALAI KÖZLÖNY Gutenberg magyar földön A viliig nyomdatulajdonosai Budapesten rendozték m\'eg V. nem zetkőzi kongresszusukat. Hudapes. len, Csonkamagyarország fővárosában jelét és bieonyüágát adták ezzel annak a megbecsülésnek, n melyet nemzetközi viszonylatban is kivívott macának a magyar kuliura. Gutenberg világol formáló nagyszerű találmánya a nyomta, lott belü, magyar földön Immár megbecsült kinccsé vált és régi könyvnyomtató műhelyeinkből az egyetemes emberi kultura értékeit adta a világnak n (nagyar szellem tehetség, tudás. A mostani négy napos kongresz. szus, amelyen 22 nemzet -ICO részt, vevővel képviseltette magát, ön. kénytelen alkalom volt arra, hogy a békés revízió ujabb lépéssel ha. ladjon előre. A nyomdaipar nemzetközi reprezentánsai, amikor megtekintették a Nemzeti Nyom. tatványkiállitást, amikor végigjár, ták a milliós világvárost, amikor cjjyült tárgyaltak " zöld asztalnál a szakma magyar kiválóságaival, kell, hogy ráeszméltek légyen a nagy hagyományokon épült ma. gyar kuliura nemzeti színeire és nemzetközi értékeire. A kormány képviselője, Töry Gergely iparügyi államtitkár mc. leg szavakkal, vendégszerető öröm1 mcl üdvözölte a külföldi nyomda, tulajdonosokat és hangsúlyozta, hogy a mai nemzetközi viszonyok között mennyire fontos, Tiogy az egyes nemzetek az ilyen találkozó, kon megismerjék és megbecsüljék egymást. Különösen nekünk, ma-gyaroknuk van nagy szükségünk arra, hogy megismerjenek. Hogy megismerje a világ azt " szellemi és gazdasági erőt, amellyel ezer <éve él és munkál,nemzetünk juten a földön. A magyar könyvnyomtatás tör. téneto egyidős a nyomtatott betű | történetével. Röviddel azután, hogy Gutenberg megcsinálta cls,-, nyomtató műhelyét, felállítotok nálunk Ts az első nyomdát s p kezdetleges szedőszckrénytöl a ha. talmas szedőgépekig, a kézzel hajtott nyomógéptől a dübörgő rotációsig nagy utat tett meg a magyar nyomdaipar. I.épésl tar-tolt mindig a nyugattal s még a véres na|>okl>an sem\' >11 lt meg a fejlődés üteme. A kicsiny megcson kilőtt ország nyomdaipara <jgyen. rangú félként áll a nagy nyugati kultúrák nyomdászata mellett. A betű magyar halhatatlanjai tudósok, irók, költök, államférfiak egymást segítő, kiegészítő együttest jelentenek a nyomdaiparral s M magyar nyomdászat azért lehetett valóban naggyá, mert valóban nagyok vo\'tak azok, akiknek munkáit, gondolatait kinyomtatták. A Széchenyiek, Kossulhok Deákok, Tiszák sorát töretlen vonalban ki. sérte a magyar irodalom, amely Csokonayt, Petőfit, Aranyt, Madáchot, Jókait, Adyt adta a nem. zctnek és a nemzetek feletti egyetemes tudománynak, irodalomnak. A magyar géniusz nem egy kiváló fiában a világ legnagyobbjai mellé ér fel s tatán észre sem kellene vonni, hogy a magyar kulturán nevelkedett, Adyt forditó Cioga OktavHMi lapjában, >undokv elvetemült, buta magyar irodalom-ról« ir. Nem lehet és nem szabad vitába szállni ennyi elfogultsággal és otrombasággal, de jóleső érzés-sel kell megállapítani, hogy épixsn most tört ki a balkáni irigység e mérhetetlen dühe. ftppen most, amikor 1iuda|>eslcn tanácskozott a világ nyomdászsága és személyes benyomások alapján ismerte meg a magyar kuHurát, irodalmat \'és ezdk IhíIső fegyvertársát, a ki. váló magyar nyomdaipart. AZ ősz SZÖVETUJDONIAGAI NŐI kabát Női ruha Köpeny Costume Férfi kabát Öltöny a legkiválóbb hazai éa hűliaidi anyagok raktárra érkeatek legnagyobb választékban kaphatók KIRSCHNER MÓR divatáruhAzában Intézőti éa lakolai kelengyék, paplanok, váaz-nak atb. atb. minden árban óa mln&aégben A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1937 szeptember 2-től 20-ig tartó Őszi Lakberendezési Vásár és Országos Kézmiimipari Kiállításra SOVos utazásra jogosító igazolványok P 2.20-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Gaz-erdő nőtt a hősi sírokon Tekintetes Szerkesztő Ur! Engedje meg, hogy becses lapja nagy nyilvánossága utján felhívhassam illetékesek figyelmét n nagykanizsai hősi temető szégyen teljes állapotára. I Napi sétáim alkalmával n temetőt is gyakran felkeresem és meg-niegállok az ismeretlen hősi sírok előtt, melyeket teljesen befedett a gaz, ugy, h(gy a sírokból alig látható valami. Azok a jó urak, de főként ön, kinek elsőiendü érdeme, hogy a hős! sírokat emlékkővel jelöltél* meg, - bizonyéra nem gondolták, hogy fáradozásuknak ilyen eredménye lesz. Nem tudom kinek, mely intézménynek kötelessége a hősi sírok gondozása, de igy semmiesdtro nem maradhat. A Jemető mős részein a sírokat lekaszálják, rende-zik, ezekkel pedig - Mindenszentek napját kivéve - nem törődik senki A küszöbön lévő iparos kongrész-szusra -bizonyára érkeznek hozzánk olyanok ls, akiknek a hősi temetőben kedves halottjuk pihen. Mit szólnak rólunk, ha látják, hogv igy. becsüljük meg azokat, akik é\'etükefc adták a hazáért ? A Jphetö legsürgősebb intézkedésre van szükség, hogy a hősi temető is méltó legyen az ott pihenő hősök emlékéhez. Ez kötelességünk és ezt parancsolja városunk jó hírneve is. Soraim szives közléséért fogadja igentlsztelt Főszerkesztő Ur nagyrabecsülésem kifejezése mellett hálás köszönetemet. , I Aláírót* Nem lehet szállodai szobát kapni Nagykanizsán Kaptuk az alábbi sorokat : Igen tisztelt Főszerkesztő Uram 1 Nagykanizsa az utóbbi időben mind több súlyt helyez idegenforgalmára, annál is inkább, mert még nz átmeneti idegenforgalom is érezhető Iiasznot jelent a város gazdasági életébon. A mult mi|)okbnn angol és francia vendégek ismét nagyobb számban érkeztek városunkba, itt töltötök az éj. szakái és igy a szállodai szobákut zalai közlöny SZuMaU -Tűyutít&L.... KÖZVETLEN A GYÁRBÓL MÍG MA kÉRJt MINTÁINKAT w. Tlfíiz KHT. 0. rr. PHOUÁilMA OTTOXÁH U8. Gyártelep • BUDAPEST, XI., LEIIKE-UT 117. mind lefoglalták. Ennek következtében az éjszakai vonallal érkező budapesti utasok már nem tudtak szállodai szo-bálioz iuljiiv ugy hagy egy részük \'Keszthelyre, más részük Zalaegerszegre ment át és reggel visszajöttek dolgaikat elintézni. Az illetők indignálódva hi. vatkoztak arra, hogy régi vendégek és ilyen esetben, amikor külföldi, nemes valuláju vendégek érkeznek, nem sza. bad a régi megszokott vendégeket ei. szalasztani, hanem ha be is telnek a szobák, más módon kellene gondoskodni, hogy a törzsvendégek szálláshoz jussanak. Tekintettel a mindjobban erősödő kanizsai idegenforgalomra, helyén való lenne megfelelő befogadóképességről gondoskodni. Ila néhányszor a fenti eset megismétlődik, nagyon ártunk a város idegenforgalmának, mert hiro megy, hogy Nagykanizsán nem lehet megszállón! a szállodák túlzsúfoltsága miatt és akkor a belföldi utasok kerülni fogják Kanizsát. A szállodai kérdést meg kell oldani Cs erre c lielyen hívjuk fel az íllCfékes tényezők figyelmét. Fogadja Főszerkesztő IJram legnagyobb tisztelelünk nyilvánítását P. G. Zerkovltz Endrét egy bamls váltó miatt nyolchónapi börtönre itéltéb Bécsben Naptári Augusztus 28. szombat Kom. kat Ágoston pk. Protestáns Ágoston. Ixr. Elul hó 21 Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 91-lg a „Fekete sas" gyógyszertár éa a klskanlzsal gyógyszertár. Gfef&rd* nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknekl — (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKE tanácstermében. \' Bécs, augusztus 27 A b esi tartományi biróságegyik esküdt-tanácsa csalás ki-sér\'ete miau 8 hónapi börtönre ítélte Zerkovitz-Endre 23 éves magyar állampolgárt és elrendelte büntetée kitöltése után azonnali kitoloncolását. A fiatalember saját nevére 8000 .schillingről szóló hamis váltót kél bécsi banknál akart leszámítoltatni. A váltó aláírójaként az Ungarische Weinbau G. m. b. H. tulajdonosa szerepelt, akivel az egész Zerkovltz-család régóta ixjssz viszonyban áll, inert meggyőződésük szerint ő.-okózta a vádlott apjának, Zerkovitz Lajos kereskedőnek tönkremenését. A tárgyaláson Zerkovltz azzal védekezett, hogy jóhiszeműen kísérelte meg a váltó leszámitoltatásáí, mertv azt hitte, hogv családjának régi ellenfele a békülés jeléül küldi neki ezt az összeget. A tanuk kihallgatása után azonban kiderült, hogy védekezés nem helytálló. A hamis váltóval csapdát akart állítani családja haragosának. 7000 pengőre ítélték Kosztolitz Jenőt, mert bejelentés nélkül hozott be bort Nagykanizsára Zalaegerszeg, augusztus 27 A Zalai Hirlap Írja: Még 1927-ben történi Nagykun* zsán, hogy Kosztolitz Jenő 97 éves borügynök 9659 liter bort bevitt a városba anélkül, hogy ezt bejelentette vo\'nn az illetékes hatóságnak. Ezzel sikerült kibújni i a borfogyasztási adó fizetése alól. A zalaegerszegi bíróság Kosztolitz Jenőt felmentettea jövedelmi kihágás alól, de fel\'ebbezés folytán a tábla jogerősen 72 napi fogházra átváltoztatható 7000 pengő pénzbüntetésre ítélte a vádlottat. Kosztolitz Jenő nem nyugodott bc-e az ügy i\'.yetén való befejezésébe és újrafelvételi kérelmet terjeszteti elő. A bíróság helyt adott a kérelemnek és megtartották a tárgyalást. Az ujrafelvé\'ell tárgyaláson a zalaegerszegi törvényszék a vád\'ot-tat elmarasztalta a táblai ítélet szerint. A győri tábla Schannen-taná-csa kedden délelőtt az elsőfokú bi-róság Ítéletét helybenhagyta. Az iléiel nem jogerős. A fogházból a kanizsai kórházba kellett szállítani a Tulipán-penzió bérlőjét A tábla ls fogva tartja a margitszigeti Kaszinó voltfőplncérét Jelentetle a Zalai Közlöny, hogy a budapesti deteklivek elfogták Lusz-tig Béla budapesti lakást, u margitszigeti Kaszinó . volt főpincérét, a gyenesdiási Tulipán-panzióval kap gyenesaiasi i uupan-pa»ziova\' Kjp- vaaianacs is nozzajaruu a vizsga-o-cso\'atos csalások gyanúja miatt, míg biró végzéséhez, mire a gyanúsított társa, még mindig nem került rendőrkézre. Lusztigot lehozták Nagykanizsára, ahol letartóztatásba helyezték. A felfolyamodás ellenére a vádtanács Ls hozzájárult a vizsgá\'ó- 1937. aogo»itos 26 Istállóból Indolt el hódító útjára a magyar torna Irta: dr. Mexő Porcnc 1801 tavaszán két párt mérkőzött a Sándor-utcai »Országliáz<-l;an : « Deák vezette felirati és gróf Teleky László irányította határozati párt. Két évre rá a szomszédos ótpacsírta (n mai Esz-terlíázy) utcában is két sereg nézett farkasszemet, azonban most a tornászok házában folyt a mérkőzés. I)e tartsunk rendet. Clair Ignác tcstgyakorlati intézetének (vagy gymnaslikai példány iskolájá. nak) majdnem három évtizeden át is. kolás gyermekek voltak a nóvendéikci .s csak a h«tvanas évek elején kezdtek el hozzá szálingózni a felnőttek is. A külíöldet járt fiatalság közül is — \'fő-képpen Németországban — egyre töb. ben ismerkedtek meg a torna áldása®, val és ezek visszatérésük után is szívesen el-eljártak volna valahova tor. náfzni. Itthon szájtátva hallották tőlük, hogy Németországban immár 1281 tornaegylet működik, a tornászok száma pedig meghaladja u másfélezret is. No de nálunk is gyarapodott már » tábor s 1803-ban már mintegy 300-ra rúgott a számuk. Felmerüli tehát u gondolat, hogy nálunk is kellene Tornaegyletet alakítani. Addig tervezlek addig agyalták u dolgot, mig egyszer csak elhatározták, hogy kérvénnyel fordulnak a helytartótanácshoz, hogy engedje meg nekik egy tornaegylet alapítását. Oir Ignác, aztán üakody Tivadar és dr. Sontagh Ábrahám or. vosprofesszor szorgalmazta, .hogy ezen társulat megalakítása végett szükséges elölanácskozási gyűlés tartására megkL vántató halósági engedély.-t megkap, ják, de csak második kérvényük járt sikerrel. Közben megneszelték, hogv Pesten már egy másik — főképen né. met kereskedőkből álló tornász-társa, ság ls összeverődött. Tudták, hogy cgycsüléslx-n van az erő, meghívták hát ezeket is maguk közé. Augusztus közepén már össze is ültek, hogy együttesen megállapítsák az alapszabályokat, de hamarosan kiderült, "hogy nem haladhatnak egy uton. A Clair— Bakody társaság tisztára magyar jellegű egyesülésre gondolt s magától értetődőnek tartotta, hogy »z ügyvitel, a vezénylet magyar legyen. Am a némc. tek körömszakadtáig ragaszkodtak a német nyelvhez, s végezetül a lagdij dolgában sem tudtak megállapodni. Az alakuló közgyűlést szeptember 27-én, a régi I.loyd-épület nagytermében tartolták. A nemzeti párt — így nevezték magukat Olajrók — dönlő győ. zelmet aratott, erre a németek tüntetően kivonultak, a győztes pártot pedig \'bevádolták a helytartótanácsnál, hogy forradalmi jrányu és közveszélyes. A német társaság liamarosan feloszlott, annál nagyobb eréllyel lótott munkához a nemzeti párt. Legelőbb helyiség után néztek. liamarosan találtak is, csakhogy nem\' igen volt benne köszönet. Az Otpacsiria utca 3. sz. lelke Kirpál pesti polgár tulajdona — afféle beszálló hely volt. Az udvar hátsó részén 8 lóistálló épült s csak természetes, hogy a hozzájuk való trágyadombok, pöcegödrök sem hiányoztak. Vásárok alkalmával az udvar heteken át tele volt kocsikkal, fo-vakkal. Ezeken ar, istállókon akadt meg a szerényigény ö, vékony pénzű tornászok szeme. Közülük hármat kibéreltek, a közfeladat kidobták, a tctöl kijavították, az istálló földjét cserre* Indították, a falakat kimeszelték, fogasokkal látlák el és máris készen volt, ahogy a reámázolt felirat is elárulta : a Tornacsarnok (német nevén Tum-halle). Az átalakítás és a felszerelés 491 forintba került. A tornacsarnoknak — havi 75 forint fizetéssel — rövid időre Ctaflr lett a vezetője, de mivel már törődött ember volt és a szakszerű oktatáshoz nem igen értett, Sei. demann Róbert személyében Drezdából német tornatanltót hozatlak. A csarnok lett most néhány évre a tor. nászát köZ|>ontja. Vasárnaponként, ahogy a Fővárosi I.apok irja 1804. ok|ól>er 10-án — szabad tornászatot szoktak tartani. Ilyenkor — olvassuk ugyanott a csarnok tornászai be. tanult gyakorlataikat tetszés szerjnt ismét\'ik. Vcndégtorriüszok a szrfbfld Tornászaiban l>eléptidij nélkül vehet, nek részt, ha az igazgatónak vagy helyettesének előbb bemutatják magukat. Nézőknek a csarnokba mindenkor szabad a l>cmcnet. Közl>en még egyre vajúdott nz egy. let megalakításának kérdése :\') gróf Pál ív Móric, a hírhedt budai helytartó, szükségtelennek tartotta s a kérelme* kereken megtagadta, de 1865-ben el. főpincér & pécsi táblához feífofti- modott, az azonban ugyancsak Lusz-tíg fogva tartása mellett döntött. Időközben Lusztlg Béla — aki gyomorfekélyben szenved a fogházban annyira rosszul lett, hogy sürgősen be kellett szállítani a kanizsai kórház be\'bcleg osztályára, ahol ápolás alá vették.\'Luszti^ betegsége komoly természetű. * Erről értesltelék hozzátartozóit is. Gyanúsított társát, ha elfogják, ugyancsak Nagy. kanizsára szállítják. A polgármester kérelme a város lakosságához Felkérem az összes háztulajdonosokat, hogy a szombat és vasárnapi ipnroskongresszus alkalmával szíveskedjenek házaikat fellobogózni. A kongresszusra szombat délután 5 órakor Récse felöl gépkocsin Nagy kanizsára érkezik Bornemisza Géza iparügyi miniszter ur önagyméltó-sága ls. A rjjlnlszter urat a fogadó küldöttség a József főherceg uton, Sugár uton, Rozgonyi utcán, Erzsébet téren, Fő uloir és Ismét a Sugár uton át kiséri a kongresszusra. Felkérem a bevonulási útvonal lakosságát, hogy a bevonulás idejére szíveskedjenek lakásaik ablakait vir.\'i* gokkai kidisziténL Polgármester. — (Az OTI Igazgatója Nagykanizsán) I)r. Gervay Mihály, az OTI igazgatója Nagykanizsán tartózkodik. — (Illetéktelenül gyűjtenek) a >Somogyvármegyc adattára- cimü könyvre Zala és Somogymegyék terű. leién (iyenls István és Obernylk I,a-jos könyvügynökök. A halóságok elrendelték körözésüket. következett bukása után már ml oki. dálya sem volt az egylet életrehivásá-nak. 1800. február 2-án megtarthatják az alakuló közgyűlést. Az egyetértés még most sem igazi, kisebbség alakul, amely a közgyűlést formahibák miatt megfellebbezi, meg is scmmisltteti, de augusztus 15-én már teljes a béke és végre megalakul u pesti Tornaegylet, ahogy dr. Szonlágh Ábrahám az egy. lel történetírója mondja »a testi nevelés és egészség leghatalmasabb esz. köze». A munka megindul, dlszlornákat tartanak, kirándulásokat, a szabadban versenyeket rendeznek, u tábor egyre gyarapszik és mihamar kiderül, hogv uz isUMlö-tornucsttraok már szűk. Már rebesgetik is : íj székházat kellene építeni. De hol, miből ? Ekkoriban történt, hogy öt tornász : Matolay Elek ügyvéd, aztán Dedinszky Kálmán, (iutlmann Károly Kissbaári Kiss Ferenc és Varga László végignézte az 1800. évi nagy >c.solnakversenyt«. Akkoribaj) a torna még gyűjtőfogalom volt s körülbelül azt jelcpielte, amit napjainkban a sport. Hamarosan meg. állapították, hogv a »csolnakázás nz evezés, szintén testgyakorlat és igy épp ugy szakukba vág, mint a vivás, liszás, kerékpározás. _ (Vége köv.) 0 Érdekes, hogy ugyanakkorán Sopronban is akartak tornász és tűzoltó egyletet létesíteni, de az egykori tudósítás szerint >az engedély, mjnt fölösleges, nem adatott meg\'. (Főv. Lapok 1864. ápr. 15,) 1987. augusztus 28 ZALAI KÖZLÖNY _ (Kisgazda gyűlések Zalában) A független kisgazdapárt széniéin. )KY első napjaiban Zala megyéién tart szervező gyűléseket. A gyűléseken |.;c)iart|t Tibor és több képviselő vesz részi. Az eddigi tervek szerint szép. tenilKT 5-én Szcpefnekcn, U\'lenvén, I.enliben, Zalabaksán és (iutorföldén, szeptember 8-án Pacsán, Zalaegerszegen, Zalaszentgrútoii és Sümegen tar. Innak gyűléseket. = Hogy az „ árulók" milyen film, azt az is bizonyltja, hogy a katonai parancsnokság a helyőrséget a film megtekintésére a moziba vezényelte. — (Halálozás) «Sulyos csapás érte Mcizler Károly keszthelyi nagyiparost, "z ipartestület volt elnökét. Felesége, szül. Stampfel Ilona 03-ik évében elhalálozott. Ma .télután temették a keszthelyi temető ben levő családi sírboltba. Mcizler Kft. roly országgyűlési képviselő édesanyját gyászolja az elhunytban. — Intését! kelengyékhez HÖtétkék sevlotte anyagok, csíkos vásznak minden minőségben kaphatók SchUtznél. — (Az iskolaigazgatók felhívása a tanulókhoz) Az iparoskongrcsszusra városunkba érkező Bornemisza Géza iparügyi mi. niszicr ur Jogadlatására kivonulnak az összes iskolák is. Az Iskolák igazga. lóságai ezúton is felhívják a tanuló\' ifjuságot, hogy szombaüjji. augusztus 28-án délután 4 órára pontosan jelenjenek meg iskoláik udvarán. A leány, tanulók lehetőleg magyar ruhában jelenjenek meg és virágot is vigyenek magukkal. = Az „Árulók" a legnagyobb kémfilm, amely valaha vászonra került. — (Hadigondozottak érdekében) A honvédelmi miniszter leiratban hívta fel a törvényhatóságok vezetőit a hadigondozottak ügyeinek gyorsabb elintézésére. A leirat ugy rendelkezik, hogy a soronkivüU jelzéssel ellátott hadigondozott ügydarnbokal « ható. sá«ok 48 óra alatt kötelesek elintézni. MegokolJflan késódelmck esetén » mi. niszter a mulasztó hatóságok közegeit fegyelmi és anyagi felelősségre vonja. — ButorklAUitáiankat tekintse meg minden kényszervéiel nélkül. Kopsteln bútoráruház. — Tolvajok a lenyvesl templomban) A balatonfenyvesi katolikus templom perselyét már sorozatosan kifosztotta valaki. A csendőrség a legrövidebb idő alatt kézrekeritette a tetteseket két fenyvesi kiskorú sulianc személyében, akik keritésdrótból készített ülkulcsok segélyével kinyitották sorozatosan a perselyt, leginkább dél idején, amikor a templomtéren zavartalanul cjolgoz-hatlak. — OUtőu U jól SchüU\'éknél vásárol-ünUiak. — A* ©ayiiííkfcíí.igl irodában is kaphatók a kulturház-alap ogy-pengőo sorsjegyei. A Torday-flgy és a keszthelyi 30.000 Pengő — két különböző dolog Dinnyés Lajos 1928-lg visszamenőleg kér felülvizsgálatot a minisztérium pénzkezelésében A keszthelyi gazdaság akadémia tengeri klgvővá nőtt 30.000 pengő, jénck Ugye, ugy látszik, ujabb álló máshoz érkezik. Dtnnvéi Lajos or-szággyülfel képviselő az annakidején titokzatosan eltűnt ö;szeg ügyében - mint n Zalai Közlöny nemrégen megii\'in büavádi feljelentést szándékozik l.-nnl Dlnnvésmost ugy nyilatkozott, hogy bár Torday László minisztert tanácsos ügye és a keszthelyi akadémia 30.000\' p-\'n-gője két különbözö dolognak lát- szik, végeredményben azonban mindkettő a földművelésügyi ipi-nisztérlum szakoktatási osztályán tapasztalt szabálytalan pénzkezelés eredménye. Azért kérni f<»gju, hogy a vizsgálat során ennek az osztálynak pénzkezelését 1928-lg vLsz.ime-nöen vizsgálják felül. A keszthelyi gazdasági akadémia eltűnt 30.000 pengője, ugy látszik, még sokáig kísérteni és fogla\'koz-talni fogja a halóságokul. Egy szerencsés autó karambol csendörkézre juttatta a balatoni villák betörőjét Augusztus elején Kenésén és Akarattyán sorozatos betörések nyugtaiunitotiák a nyaralókat, lilába nyomoztak a betörők után, nem sikerült őket kéziekeri oni. Pár nap. pal ezelőtt egész in vé\'elleaül mégis csendörkézre került n villák éjjeli látogatója. Lopott kerékpárján, ra-bolt holmival Jól megrakodva Za-márdi felé haladt Lukács Fe:enc érdi 22 éves munkanélküli. A nagy csomag egv szembejövő autó kiril-léséné\' megrántotta k kerékpárjával együtt földre zuhant. A kóz\'ekedési csendörök szemtanúi voltak a kisebb kuramliolnak, igazoltatták u fiul és csak az igazoltatásnál tudódolt ki, hogy Lukács lopott kerékpáron rabolt holmit vitt. A vullatás után kiderült aztán, hogy a börtönből namrég szabadult Lukácsban a balatoni villák régóta körözött betörőjét fogták el. Lukácsot a ^eiyszini szemle után n kénesei csendőrség a veszprémi törvényszékre szállította. — (A Balatonba fulladt egy pesti mérnők) Mészáros László budapesti gépészmérnök csónakázás közben Balaton-Jeliénél belefulladt a Balatonba. A holttestét iiiBr kivetette a vjz. = Izgalmas és titokzatos kém-film az „Árulók", amelyhez képest a „Mata Hah" kezdetleges giccs volt. -— (Meztelenül motozták-e a cigánymenyecskét ?) Iványi Orünwald vagy Dcfrcgger ecsetjére való típusok.. Sorjában álla. nak egymás mellett, hátuk mögött ol. dalfcgyvercsen a fogházörök. lilőször a 10 éves menyecske. Gyermek még és máris asszony. Igazi cigányszépség. Melette 15 éves cjgányflu. Különös ru. na van rajta. Ahogy nézzük, nem tud-juk megkülönböztetni, hogy szoknya.c vagy nadrág. A keltőnek agyafúrt kombinációjú, amely a lábszár végén a talján át összeszorítható, ugy hogy a beléeresztett dolgok nem tudnak ki. esni belőle és rejtekhelyül szolgálnak cigány-látogatások alkalmiéval. A másik kettő idősebb cigányasszony. Helyszín : az uj törvényház polgári tenne, mert a második emeleti büntető terem még nem készült el teljesen. A vád: jiilluS 7-én Vindornyafokon Dongó Ferenc és fiatal feleségének trufikos ős sm-tócsboltjábau a ..négyek tárasága. Iá-togatást tett. A két idősebb cigányasz szony nyomban elfoglalta uz üzlet két ajtaját, hogy külső meglepetések ellen Pén 1 e k-szo m bat-vasárnap A hadikémkedés hihetetlen bravúrjai Idegrázó jelenetekkel! Jt legizgalmasabb és m legjobb kémfilm I Csupa fojtott lendület és váratlan fordulat élénkíti a filmet. Főszereplők: Willy Blrgel, Irene v. Meyendorff, Theodor Loos és Llda Baarowa._Fényes klsérö műsor i Előadások: pénteken 5, 7, 9-kor, szombaton csak 9 kor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. A pénteki első előadás filléres. Városi Mozgó. Árulók vigyázzanak, mialatt a fhi és a fiatalasszony dohánynemüt és pénzt zsák. Hiányollak. Dongóné azonb«n észrevette, lármát csapott, a cigányok meg. ugrottak, a szomszédok és az utca népe utánuk ós sikerült is elfogni őket. így kerüllek a kanizsai ügyészségre. A (árnyaláson mindegyik köróinsza. kadtáig tagadja, hogy lopott volna. A 15 éves fiu azt állítja, hogy a csendörök láncot tettok a közére, IcHiuztilk a gerendára é.s ugy verték. A fiatal menyecske is hasonlónn vall, sőt meg toldja azzal, hogy a csendőrök elótt teljesen le kelleti vetközniök, Így mo-lozlák meg őket. A kihallgatott bizalmiak azonban, akik jelen voltak a vallatásnál, eskü alatt megcáfolják mind. ezt. a birAság Kolompár Isvánné Tő. kóly Máriát két liónupi fogházra, a 15 éves fiút javító nevelésre, Kolompár Ilonát 3 hónapi és Tókóly Rózát négy hónapi fogházra ítélte. Mikor az Ítélet elhangzik, felhangzik kórusban a cigányasszonyok slrosa. Mikor meg. múlják ezt a folyosón egész délelőtt várakozó hozzátartozóik, felharsan künn is a panaszos cigánykórus, mint a farkasok dala. — Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopsteln Bntorárahá* 6axl aaübutor-klál- litását megtekinti, vótelkónysser nélkül. — (A boglári vasúti felüljáró) megépítése már befejezett tény és a közeljövőben cl is kezdik nz épitke-zést. A felüljáró műszaki bejárását 31.én délelőtt tartják. Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél, a tápcsatorna tartalmát reggel felkeléskor egy pohAr természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar felhigitja és levezeti s az emésztőszervek további működését hathatósan elömozdiljr. — Az otvosok ajánlják. — (Igy lehet elegánsan nyaralni I) A Balatoni Kurír jelenti : Kenésén egy »ur< megmutatta, hogyan kell olcsón, sőt ingyen nyaralni. Megjelent egy elegáns autóval. Az emberek öröm-Mel és szívesen hiteleztek, sőt készpénzt kölcsön is szívesen adtak neki. l>e egyszercsak kitört a gyalázat, ml. kor egyik vendéglősnél fogyasztott italokat nem fizette ki s erre a vendéglős hitelezési csalásért feljelentette a csendőrségen. Itt aztán kitudódott minden. A trafikos, a |>ék a kereskedő, mind hitelezi) volt, akit most sziv-szorongva várják, hogy mikor kapják meg a pénzűket az elegánsan nyaraló vendégtől. = Katonai és diplomáciai csaták és furfangnak valóságos tárháza az „Árulók". — (A Balaton mellett lesz az elsó leány-jamboree) A leáuycscrkész világszövetségnek elnöki tanácsa a najtokban fxindoUban ülést tartott és\' ezen a h-ánycserkészek viláj|táborozásának kérdésével foglal, kozott. A tanács elhatározta, hogy a fiucserkészck világtáborozásának mintájára bevezeti a leánycsorkészek vi. lágtáborozását is. Az első ilyen tábo-rozás i«)39-bcn Jcsz Magyarországon, Balatonszárszó mellett. Természetesen A tábor nyilvánossága korlátozottabb lesz, mint a fiutáboroké. — Nöl ruha oextályunk szenzációs olcsó árairól az egész város beszél. 8chütz Áruház. — (Algirlak a Balatonon) A napokban 140 tagból álló algíri kiránduíócsoi>ort érkezett Balatonfüredre. A siófokról érkezett vendégeket ünnepélyesen fogadták. Az üdvözlő beszédet Schmidt Babszi francia nyel. ven mondotta. A cso|K>rt ebéd után Tihanyba rándult. Délután a kursza. Ionban hangverseny volt, melyen az algiriak énekkara is nagy sikerrel szerepelt. — Akit a kémfilmek érdekelnek, az ne mulassza el megnézni az „Árulók" elmfl fU-met, mert ez tele van a legizgalmasabb részletekkel. — (Az Emerlcana üdülőjét) amelyet Szmrecsányi érsekről neveztek cl, ünnepélyes keretek közt avatták fel a Balatonpartján, Fonyódllgeten. — (A .Magyar Tüzér Emlékmű") ünnepélyes leleplezése Budapesten f. évi október hó 3-ára van tervbevéve. Az emlékmű a világháborúban hősi halált halt magyur tüzérek emlékét fogja megörökíteni. Az emlékmű bizottság kéri Csoiikámttgy"i*ürszd|í»n «5» a megszállott területen lakó bajtársakat és hozzátartozóikat, hogy részvételi szándékunkat pontos cim és állás, iL letve foglalkozás megjelölésével évi Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi Két remek sláger egy műsorban I \'■ A llOldf ólt* lOVSSa Éjszakai lovasok vad száguldása a sivatagon keresztül 11 Lányok a tűzvonalban A legkacagtatőbb vígjáték._Friss, uj tenel slágerek. Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor, Csak 20, 40, 80 fillére* h»ty*rafchal I ZALAI KÖZLÖNY 1987 aurontui : szeptember luS I5-ig Jelentsék bc n Magyar Tüzér Emlékmű Bizottságnak, (Budaiét, Ixinvéeklmi minisztériumi, hogv a iHzottság részükre a meghívó-Ut idejében elküklhetsse. P r o fl4i óí i • ! Északi >1*1, változó fslhőzet, délután é. este helyenként esi és zivatar, • h8 nem változik lényegesen. A Uoteorologtal Intézet nagykanizsai megtlgyelóéllomása Jetentl i Hőmérséklet tegnap eeto 9-kor: +184. ina reggel: +17 8 délben: +22 4 APRÓHIRDETÉSEK i(|> «uliMp M Onn.on.p 10 itMfl H NII4,. minden tov4bbl >l. 8 Mflir. hílVfiín.p 10 uól. <0 fllMr. mlnd.n lovaebi »iö 4 11114, V.aáé|lái oveg- éi porcellánámk legoksébbai Steraoél, Fó-ut 2. kiphaték. Szépia bateraaatt aaaka fürdő- sxobehassnáUttsl aiomsal kladé Rozgonyt- VMttt ügynök UUt óiát, ékszett vagv más dlsatáigyst a* vegyen. * • egy brtlllána tlnelék Sigfr-ut. Nnat. Caesgery-ut is flyér-utcs 30. 4>iali. Kérsa a megtalálói, iztvesked|ék leadni jutatom ellenében Ssemere-ut 6. u. Kat.aa-lelazereléaek legolcsóbban — Heleznalnil, Sugár-ut 53. • lehresz 2523 Qzt.tl ss.laát, ItaUlembert, Saabé Antal ipotUslete. Ogyes kifutóleány felvétetik. Citti a kiadóban. •srré|é|el»4 kerékpárokat bármilyen roaai állspotbsn Is magia áron ve aask. Donét Firese, lát- ée műszerész. 2423 Batstonfeayvesen modernül berendezett •Illa olcsón tladé. Bővebbet Horvélh Mlkléanil, Fó al 24. 249U kaüálzpár. eledé oMalkociti Magyar utca 7. telrPkeréstéSk. térik Rt. . -------. megvé- Nigyksnlisal Kézrak- 2509 Két középiskolás élétst teljes ellilésri elvállalnék. Clm megtudható Dcutech Sén-dof cégnél FS ut I. 2515* Lldsts Mls)nt 6. oezt. eladók. Megtektstbeték Msszst is Frtedenlhst cse- --»-.-»— 25,5 eladó Erzsébet-tér 20. Magános sssaony hánesslaraéi let vétetik. Lésért bérkereakedés. Deák-U Hólehér miltsl aaliaaa»laeal kutya-kolykek eladók. Klnlulu. 81. • Ogyes klfalélaéai azonnal tetvétetlk Melcier Üveg kereskedésben • _ Saeaktsáa (azlethéznsk alkalma.) •abadkésbét eladé. Ba|aa-u. 8. sz. • BE VAN BIZTOSÍTVA I I Mert 2 évi javítást jótállást kap minden egyes HAMBURG iskolatáska, aktatáska vásárlása után. Iskola-kasetták a legnagyobb választékban Fióküzlet Nagykanizsa, Horthy M.-ut4. Főtt/let PÉCS Verőfényes ösz a Földközi tengeren és a felléte MriUlai szeptember 18. — október 4. Útirány: Róma, Nápoly, Catania, Siracusa, Malta, Trlpolls Palermo, Patras, Cattaro\\ Ragusa, Velence, Trlest. Részvételi dij i 494 pengfi. A részvételi dijban bennfoglaltalik szárazföldön 3. osztályú gyorsvonatjegy Budapesttől Nápol.ig és Triest\'öl Budapestig, luxushajó 2. osztály, teljes ellátás és szállás kitűnt hotelekben és éttermekben. Poggyászszállítás vasúton és hajón, poggyászbiztosítás, hordárdijak, borravalók, autocar körséták, muzeumdijak, strand jegyek, sétahajózások stb. stb. Kérjen részletes prospektust a Zalai Közlöny kiadóhivatalában Az utazásra cgys erü levelez\'lapon is jelentkezhet a Iranjconlinenl utazási és idegenforgalmi irodában, Bud pest, V., Do oltya-utc » 7. Nöl-, térti- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. 4 ieobás >-.t..l.. lakás klKtó november l-re. Sugir ut 7., földaatnl. 2321 jtlidja s Isptul.Jdonos Közgazdasági Rt. tVHenberg Nyomda és Détzalsl Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelés kiadó: Zalai Kárai, Interurbsn telelőn: Nagykanizsa 78. uim. • kaawioaw XÖ^Ü^SM fárallan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsórangu szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniozky-utca 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kOlnUnk. hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforllal (hideg-meleg lolyóviz, központi lotés, telefon, lift stb.) berendezelt ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivalala állit ki a jelentkező olvasók részére. A letenyel kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatéaágtól. 4436/1937. tk. az. Imtt Mittái-Hmá Dr. Tóth Zoltisné végratisjUtónak kiskorú Sándor Erzsébet és kiskorú Séndw Margit (képv. dr. Pozsogér Rezsó kirendelt Ugygcndnok) végrehajtást szenvedó ellen Indított végrehajtási ügiében s tkvl hstóség a végretiajliai érvéréit 1300 P tőkekövetelés és jiruléksl beha|tása végeit a Letenye közzégben frkvó a a letenyel 1034. sztjkvben felveit 771. hr.z Ingatlan illelózégre 1600 P, is u. o. 1706. ul|kv-hen (elveit 212 briz Ingillan lllelóiégie 240 P, az u. o. >706. szllkvben felvett 273. tirsz. Ingatlan Illetőségre ItáO P, az il o. 17C6. szllkvben felveti 274/a. hrs. Ingatlan Illetőségre 240 P, ez u. o. 1706. szt|kvben 275. hraz. Ingatlan lllelóaégre 120 P. sz u. 0. 1706 azl|ltvben 35. hiaz. Ingatlan lllelóségre 480 P, az u. o. 1486 nzlikvben 36. hiaz. Ingatlan illetóségie 200 P ktklállial árban elrendelte. A telekkönyvi hatóság az érverésnek a telekkönyvi hitéság hlvitslos helyiségé, ben (Kossuth Lajos u. 15 sz.) megtartésira 1837. évi szept hó 18. nspjának dél elétt 11 óráját tllzl ki és az árverési fel. léteteket az 1881: LX. t-e. 150. § a alapján megél laplt|a. Bánatpénz a kikiáltást ir IO°/o-i, amelyet s msgssabb ígéret ugyanannyi o,o áis kell klegészilenl. Letenye, 1037. évi Jut. hó 16. nspjln. Dr. Hltaelberger a. k. kir. |blró. A kiadmány hiteléül: Hsnzssllts a. k. RIO t. I.k kOnyv v.ittS. Ismét kapható férfi kötött sporting 2.50 Brónyai Divatbáz Horthy M.-ut t. HirdessenaZalaiKözlönyben Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, nóvényvédelmlsze-rek, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blréeág melletL) Tetofon: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. U Maija tar I Idea* «s UáláiW Ls^ktoéé YHIMa UaivaMdátilka ..........a UtslaUk tuké.. zaU llralU 77. Bvfolyam 195. Mim Nigykanina, 1937. augusztus 29 vasárnap Ara 12 HU- ZALAI KÖZLÖNY UaOÖWvaUlx PM 5. ni*. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos Előfizetési ára: egy bóra t pengő 40 <UU Sierke*xtóaégi éa IdadótahrataU te&oa: 78. a Irla: Kelemen Fereno Csonkamagyarország délnyugati kapuja előtt ma felvonul a magyar iparosok hatalmas gárdája, hogy az Ipartestületek Országos Szövetsége által ezévben Nagykanizsán rendezett Országos Iparos Kongresszuson megtárgyalja ennek a nagy gondok-kit küzdő társadalmi rétegnek súlyos helyzetét s keresse számára a boldogulás lehetőségeit. A határszéli város egész társadalma őszinte együttérzéssel üdvözli a falai között megjeleni, uz ország minden részéből idesereg\'ett iparos vendégeket s tanácskozóikra Isten áldását kéri. Az iparos mindenkor tisztclelrs-niéltó fogalom volt ebben a város-, ban, melyet ugyan rendkívül fejlett kereskedelme emelt kl a dunántull vidéki városok színvonaláról s tett meg a mult század vége felé ennek az országrésznek egyik legjelentékenyebb gócpontjává, de amelynek fi jiödésében, városiasodásában ós boldogulásában az iparosság minden kor számottevő szerepet vál\'ult. Mint mindenütt az országban, eb-bcR az ősi városban is elsősorban az ipárof- elem volt a j>olgáru>.odás ki-nierithetetlen reservoirja s a céhekben megtestesült szellem a városi civilizáció irányitója, formálója. A küMöldön járt legények magukkal hozták a nyugati kullura éltető levegőjét s kézműipar emelkedett iz-lésének és stilusérzékénck szellemét s ezzel valósággal apostolai voltak a nyugat kulturközössége felé gravitáló magyar közszelleinnek. A1 féktelen magyar pusztai teny>era-mentum ezekben a vándorévekben sokszor megtelt a Nyugat józan, fegyelmezett életszemléletével s igy ezek a külföldet járt iparos legénvek öntudatlanul is a magyar lélek áthasonulásának, asszimilálnak voltak elősegítő!. Másrészt az Iparos osztály volt a polgári erények, a becsületes munka, a takarékos életmód s tisztességes vagyongyüjWJi életclvének letéteményese. A kemény, hajnaltól-éjfélig tartó munka, az egyéni Ízlés fejlestésére való törekvés, a művészi szempontok megközelítésének nyugtalan vágya s a nemes vetélkedés szelleme formálták évszázadokon át az iparos lelket s teremtették meg beíő\'e a táisada-•"m egyik legértékesebb rétegét. Méiy vallásosság, igaz hazaszeretet, a várbástyákon megedzeti bátorság; munka mámorából kisarjadt jó kedély, dalos hangulat és bccstf-íetes polgári kö\'.elességteljeslté-s voltok nz iparos lelkének legfőbb ékesééi. Ezekkel az erényekkel szólalta családja, városa és hazája üdékéit s vivta ki magának azt az cisnK«rést, mely az iparos szónak minden más társadalmi osztály részérő. tagadhatatlanul kijár. De voltak egyéb érdemel ls. Évszázadokon át összekötö kap-cs"t jelenteti a falu népe és a ma-Kjar középosztály töriénelmi érintkezésében. A mugyur nép. útja uz ősi rögtől a városi élet s a közép-osztá.y felé az iparos osztályon át vezetett. Ez szivla íel magába az1 öntudatlan civi iíáció nosztalgiájától megszállt falusi elemeket s vezette be azokat az iparos műhelyek és szerszámok miliőjén át a városi közösség gondolat- és érzésvilágába s szelektálta kl magából legjobbfalt a magyar középosztály számára. Az iparos osztály mint valami hatalmas reservoir évtizedek óta ontia magából a középosztály utánpótlását s ezzel valósággal történelmi feladatot tölt be a magyar társadalomi felfelé törő átértékelésében. A magyar sors nem egy egy kiválósága ezen az uton lendült a magasba s szerzett örök dicsőségei annak a társadalmi osztálynak, amelyből hóditó útjára elindult. íme a magyar iparos mint a magyar civilizáció, mint a városi kul-tura, a polgári éíetfelfogás. az állampolgári erények, a nemzeti gazdagodás és az egészséges társadalmi szelekció ható tényezője. Integrális része a magyar sorsnak s biztos támasza a magyar jövendőnek. S ma ez a hatalmas társadalmi réteg, mely a múltban a nemzeti gazdagodás és művelődés hordozója, a polgári gondolat és a társadalmi rend szilárd alapja volt, súlyos egzisztenciális gondokkal, gv őtrődik. A fejlődő -technikai kul-tura, a feltartóztathatatlan indusztrializmus valósággal létalapjait fenyegeti évtizedek óta, az elmúlt évek pusztító világválsága s annak még mindig érezhető következményei pedig még megmaradt mindennapi kenyerét veszélyeztetik. A nyomasztó közterhek s az elviselhetetlen szociális adók is súlyosbítják a helyzetet, melyet a kereseti lehetősegek megcsappanása folytán bekövetkezett éles konkurrencia teljesen tarthatatlanná lesz. Ehhez járul még, hogy a krízis hosszú éveiben felé t vagyonokat pótolni nem lehel, sőt adósságok fojtogatják az iparos lár-sadalom nagy részét s uj vállalkozások, uj hitel alig akad. Valóban szomorú sors ! Az iparos társadalom helyzete sürgős segítséget kíván! Az iparos osztály megmentése nem |>sztály, hanem közérdek. "Meg kell teremteni az uj boldogulás lehetőségeit. A kormányzói pár néhány napig Ischlben tartózkodik Bécs, augusztus 28 Az Ausztriában tartózkodó Horthy Miklós kormányzó és felesége pénteken megérkezett Ischlbe. A kormányzói pár az Erzsébet szállóban szállt meg s azt a lakosztályt kapták, amelyben annakidején VII. Ed-ward angol "király, Károly román király és más előkelőségek laktak. Mint egy IschU jelentés mondja, a Sankirchenben tartózkodó Schuschnigg osztrák kancellár egy hatalmas virágcsokrot küldölt névjegyével "Horthy Mlklösnénak. A kormányzói pár, mint a lai>ok tudósítói értesülnek, vasárnap át-rándui Salzburgba, ahol megtekintik az ünnepi játékok egyikét, majd még néhány napot töltenek Ischlben. ( i l I Nagykanizsa ünnepélyesen fogadta a magyar Iparosság országos vezérelt A fellobogózott pályaudvaron dr. Krátky polgármester és Samu Lajos ipartestületi elnök üdvözölte a delegáltakat Ma délelőtt 11.15 órakor futott bo I a budapesti gyorsvonat a nagykanl- \' zsai fellobogózott pályaudvarra, a mely az országos kongresszusra érkezett országgyűlési képviselőkéig az IPOK, IPOSz, budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az egyes, országos érdekképviseletek elnökségeit, a magyar iparosvezérekel, az egyes küldöttségeket, valamint az ország minden részéből ide érkező kiküldötteket hozta. Az állomáson hatalmas küldöttség várta a vendégeket, akiket Nagykanizsa város közönsége nevében dr. Krátky István polgármester fogadott és meleg szavakban üdvözölt. Majd az ipartestület nevében Samu Lajos elnök üdvözölte a magyar iparosság képviselőit. Rövid bemutatkozás után a nagyszámú vendégek részint kocsikon, autókon, részint gyalog a városba vonultak és a fogadóbizottság tagjainak kalauzolása mellett szállásukra mentek. \\ , , ; l • Délután 5 óra után érkezik autón a magyar kormány képviselője, Bornemisza Géza miniszter és kísérete, akiket a város határában diadalkapu alatt ünnepélyesen fogadnak. Ugyancsak délután 5 óra körül érkezik Inkéröl gróf Bethlen István ny. miniszterelnök, akit külön bízott ság fogad. Utána nyomban megkezdődik az országos kongresszus a Városi Színházban, a Zalai Közlönyben már közölt program szerint. , 1 Este 9 órakor diszbank\'ett Bornemisza miniszter és Belhlen gróf tiszteletére. Vasárnap reggel 9 órakor folytatódik a kongresszus a Városi Színházban. i I Az állomáson permanens bizottság fogadja az összes beérkező vonatoknál a kongresszusra érkező kiküldötteket és vendégeket. Ennek útjait minden tényezőnek keresnie kell. Maga az iparos társadatom évek óta foglalkozik a maga sorsdöntő problémáival s keresi az utat a boldogulás felé. A városunkban ma összeülő Országos Iparos Kongresszus elsősorban ezekkel a problémákkal kíván foglal kőzni. A gazdag tárgysorozat felöleli majdnem tiz összes égető iparos kérdéseket. Gazdasági, szociális társadalmi problémák szerepelnek a tanácskozási tárgyak között s a kérdések legalaposabb ismerői vállalkoztak az előadói szerepekre. » \' \' A kongresszus ezek szerint bizonyára eredményes munkát fog végezni, aminek egyik tegnagtyofcib» biztositéka egyébként az a körülmény, hogy az iparos parlamentben a kormányzat megbízásából részt vesz Bornemisza Géza Iparügyi miniszter Lsj aki a magyar iparos társadalom égető problémái iránt neur csak mint miniszter, "hanem mint szociális érzésekkel és a kisemberek támogatásának korszerű gondolatával\' telített ember ls őszintén érdeklődik. r i . A vendéglátó Nagykanizsa egész társidalma őszinte szivből kivánja, hogy a kongresszus munkáját komoly siker koronázza. Ez a város, mint maga az iparosság, valamikor jobb napokat látott, s most leszegényedve, de a magyar jövőbe vetett hit törhetlen enejével éli a magyar határszéli városok fáldalmas kálváriát. \\ . i Sorsunk nehéz, de még em csüggedünk I v- ( | Csodálatos vitalitás él bennünk, melyet a mult emléke és tanulságai tartanak ébren. Bizni tudunk a jövőben és hiszünk a magyar feltámadásban. . I A magyar Iparos társadalomnak s\'ncs oka a kétségbeesésre. Anyagi boldogulásának lehetőségeit, \'sajnos, szűkre szabják a mostoha idők, de erkölcsi ereje, az iparos tradíciók éltető szelleme még világit s ez a mult dicsőségéiből Idesugár/Ó fénysugár meg fogja világítani a sötét jövőnek útjait is. S mint ez a hö-táiszéll város, mely az e\'esetlség súlyos óráiban ls módot talál arra, hogy uj építkezésekkel munkaalkalmakat találjon, — u kormányzat támogatásával ós tagjainak elszánb akaratával az iparosság ls meg fogja találni a segítség módját. Egy héttel ezelőtt Lázár .Andor miniszter "jelenlétében avattuk fel az Igazság uj otthonát ebben a városban. Ez az uj palotu a város pol-> gárságának élniakarásából és a kormányzat megértő támogatásából vált valóra. Szolgáljon ez biztatásul az iparos kongresszus munkájához. Az ország minden részéből lde.sereg\'ett ipuros-vezetök élniakarása és Bornemisza Géza miniszter baráti kézfogása bizonyára eredményessé teszik ezt a nagy iparos seregszemlét is. Csonkamagyarország délnyugati kapufában szjvből kivánja ezt mindenki a magyar iparos társadaloméi- .1 I J v I Ili M J ZALAI KÖZLÖNY 1W7. «utu»z\'ui \'29. Darányi miniszterelnök tanácskozása gróf Bethlennel Epe- és májbetegiégeknél, címsorban a mái niftyloku^duuanatánál, továbbá epeköképzödésnél és sárga-iádnál reggelinként éhgyomorra egy pohár kissé felmetegilett természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz az emésztés útjait alaposan kitisztítja és a hasi szerveket élénkebb tevékenységre serkenti. Az orvosok ajánlják. Tegnaptól máig Orszig: A tegnapi minisztertanács az őszi munkaprogrammal és az (nséges vidékek helyzetével foglalkozott. A bonyhádi választást szeptember 12-én folytatják le. Méhely Lajos tanár a »Cé!« cimü folyóiratban állást foglal a horogkeresztes propaganda elcn és élesen kikel a horogkeresztes uszítások ellen. Dr. Galánffy János debreceni közjegyzőt mérgezési tünetik között u klinikára szállították. Hóman Bálint miniszter me\'eg-hangu táviratol intézett Kelemen Kornélhoz, az OTT elnökéhez Párizsba, a hatodik főiskolai vi ágver-senyen e\'ért magyar eredmények alkalmából. : Adám Lajos, a világhírű orvosprofesszor hazaérke ett délamerikai útjáról. Teleki Pál gróf, az Országos Közoktatási Tanács elnöke lemondott állásáért, utóda Hóman Bálint miniszter lesz. ( Bekovszky Pál, a rabló soffőr, aki a Korona szállodában rálőtt volt barátnőjére, a rendőrökre, azután öngyilkosságot követett e\', elmeállapotát megfogják vizsgálni. Az állami pénzverdében négymillió uj egypengős készül. A pesti rendőrség ismét bravúros nyomozást végzett. Sikerült e\'fognla Leisenberg Lászlót, aki Debrecenben betört Sóvág János nevű társával. Szolnokon ma kezdődött meg az ! országos kereskedői kongresszus, n melyen\'Bornemisza Géza miniszter vesz részt a kormány ncvéten. Bornemisza onnan indul autón a kanizsai iparoskongresszusra. ab ángoi nagykövetet éri támadás miatt robbanásig feszült a helyzet Anglia és Japán között. A megsebesült angol követ állapota válsá^cw, de már nem életveszélyes. Spanyol marokkóban súlyos zavargások vannak. Tangerben véres összeütközésre került sor a nemzeti és vörös érzelmű lakosság között. Aix-les-Thermesben meghalt a legidősebb francia ujságiró, a 96 éves Passariau. Párlsbun Dalande rajzo\'ó el akar-t» rabolni a hires varieté csillagot, Mistinguettc-t. Beszállítotok az elmegyógyintézetbe, mert kiderült róm, "hogy elmebeteg. Magyarország a párisi főiskolai világbajnoki labdarugó mérkőzésen 1 :ü arányú győzelmet arafolt á\'z olaszok ellen és igy bekerült a világ bajnoki döntőbe. Moszkvából érkezett jelentések szerint Tomszk közelében meghalt Demid tábornagy, a "kÜtsőmom><yial szovjetköztár-aság hadügvminlszteiw A hirek szerint a tábornagy mérgezés áldozata lett. . Oroszországbon tovább folynak a kivégzések. Ordzsonikidzében a bi-róság négy embert "halálra ítélt, több vádlottat pedig sulvoi börtönbüntetésre. Budapest, augusztus 28 Tegnap este megjelent a miniszterelnökségen gróf BetfVen István, aki hosszú és beható tanácskozásokat folytatott Darányi Kálmán miniszterelnökkel. Darányi miniszterelnök ugyanis-mint ismeretes - elhatározta, hogy a politikai béke érdekében minden politikai tényezővel és valamennyi párt vezérével megbeszé\'é eket folytat. Elsőnek gróf Bethlen Istvánnal folytatolt tanácskozásokat a m\'nisz- Sormás községben nagy feltűnést kelteti nemrégiben a pécsi postaigazgatóság kiküldött tisztviselőjének váratlan látogatása a kis falusi postahivatalban. A kiküldetés valóban alkalmas volt arra, hogy- a mögötte meghúzódó dolgokról sokat rebesgessen a falu szája. Igy uztán sokkal többet is beszéltek, mint ami valójában történi. Szávics György, aki a ki sí so«*-mási postát vezelle, vállalkozó szellemű embe.r Van egy kis birtok* Sormás határában, van azonkívül Eszteregnvén is, Homokkomárom-ban pedig szőleje. Nemrégiben egy aránylag nagyobb arányú [ szesz-párló vállalkozásba kezdett, össze* szedte a vidék noha-lermésél és azt dolgozta fel. A szeszpárló körül azonban egy kis b,jj történi. Elfe. terelnök, akivel az időszerű kérdéseket megvitatta. Szóba kerültek az alkotmányjogi kérdések is és Darányi kormányelnök ismertette Bethlen gróffal mindazokat az elgondolásokat, amelyeket ősszel a kormány meg akar -v«lósjtanl. Megje\'ent ezután Darányinál Ivád.v Béla, aki a Nemzeti Egység belső helyzetéről referált a kormány elnöknek. i 4 jövő héten gróf Zichy Jánossal és Eckhardt Tiborral tanácskozik Darányi. lejtetle a szükséges adatokat pontosan bejelenteni a pénzügyőrségen és adóeltitkolás cimén sulvos összegű pénzbírságot kel\'ett fizetnie. A birtokok belnstruálása, a vállalkozás és hasonlók sok pénzt emésztetlek fel és Szávics Gvörgy bizony gondokkal és tartozásokkal küzdőit. Juíiusban egv váratlan rpvtaicso-lás történt a sormási postán és ekkor kiderült, hogv aránylag je\'entös összeg- mintegv 1300 pengő hiány-zlk. A postaigazgatóság Szávics . György helyére azonnal mást állított, kirendelték oda a becsehelyi postamester mellett alkalmazott kiadónőt. Mos: aztán a posta megindította az ilyenkor szokásos eljárást, ame!y hivatva lesz vég\'cg tisztázni a sormási postahivatal hiányéinak ügyé\'. / —--- A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1937 szeptember 2-től 20-ig tartó k\\ Lakberendezés! Yásar és Országos toMpiri Kiáintásra 50%-ob utazásra jogosító igazolványok P 2.30-éit beszerezhetők i „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Szeptember 1-én kiírják a pályázatot a főhivatású tanonciskola! Igazgatói állásra A nagykanizsai szakirányú tanonc isko\'a főhivatású igazgatói állásáauk ügye most már rövidcsen a végleges megoldáshoz köze\'edik. A pályázat kiírása most van a főigazgató előtt jóváhagyás végett és már csak na; pok kérdése, hogy ]óváhagyottan visszakerül és akkor Szeptember elsején a polgármester közzéteszi az igazgatói állásra való pályázatot, kél heti pályázati határidővé\', ugy, hogy az idei iskolaévadban már az uj, főhivatású igazgató fog fungálni. Ami az állás személyi részét illeti, az illetékes tényezők - felügyelöbl-zottság, ipartestület, mint városháza, egységesek abban, hogy az igazgatói állás azzal a férfiúval töltessék be, aki hosszú időn át Ortulay igazgató mellett a helyettesi teendőket végezte és kiváló képességeivel, képzettségével és rátermettségével eddig is bebizonyította, hogy a legmegfelelőbb erre a mindenképpen Jontos állásra. J í . Az igazgatói állás betöltése az első lépés a teljesen önálló tanonc* iskolához. ; ( Szombat BUDAPEST I. 17 Közvetítés a recski I>ányál>ól és érc-clökészltő üzeméből. — 17.45 A rádió szalonzenekara. — 18.25 Farkas Jenő csevegése. — 19 Csóka Feri év cigányzenekara. — 20 Egyfelvonásosok t"rka-esije. — 22 Hirek, időjárásjolentés. -22.25 Vécsey Ernő jazz-zcnekora. -23.10 Hanglemezek. BUDAPEST IL 17-17.25 A rádió szalonzenekara. — 18-18.25 Mezőgazdasági félóra. - 19.30 19.55 A szikratávírótól a stúdióig. Felolvasás. — 20-21 Hanglemezek. — BECS. 20.20 Vidám egybeállítás. - 21.40 Énekszámok. — 22.20 Szimfonikusok. 23.20-23.30 Lemezek. ■=» Egy Mglát mindenki adjon a katolikus kultúrház alaphoz. Vegyen egy pengős sors* J^1\' . . ^ Ff Oszi divatban is vezet! Jelentős összegek hiányát állapította meg egy váratlan rovancsolás a sormási postán Hftlgyalm I Budapesttel meíérieive lolhWom \'toelmüket í.f.|.bb llnh retikfll és öv Bodolljolmra, valamint 6mz<* bír-Jlimiöánilmra, mcly«k nagy v»la«-Kkban, •Ufiraudft _l>Mik«> olo.ó árban kaphatók. KmitM r Klly- 1937. »ugiuihu 29. _ ló hírek ajiagYYilágból A budapesti pénzügy-igazgatóság jelentéséből: - A budapesti adóalanyok fizetési készsége minden gazdasági nehézség ellenére is igen nagy. A kivetett állami adók 93 százaléka folyt be az elmúlt évben Budapesten. "Ez, az eredmény azért is igen jelentős, mert az adóbehajtás szigorúságát a hatóságok meglehetősen enyhítették az idén, amit az is mutat, hogy mindössze 40 árverés volt az e\'mult fé\'évben adótartozások miatt. Ez azt jelenti, hogy csupán az adóa\'a-nyok 0.2 százaléka nem tett e\'egct megfelelő időben fizetési kötelezet- ségeinck. * Budapesten a házadóalanyok szánul az utolsó fél esztendő alatt 30.000-rö\' 81.000 re emelkedett Az egy év alatt Budapeslen épüU adómentes ingatlanok ériéke 6 millió pengő. \\ i Erősen emelkedett Budapesten a kereseti adóalanyok száma: 77.100-ró\' \'78-600-ra, a kereseti adóból származó jövedelem pedig a megelőző félévben elért 8 millióról 8 és háromnegyed millió pengőre növekedett. Hasonlóan nagyarányú növekedés mutatkozik a jövedelem- é", vagyon adóbevétel terén is, amely 17.3 millió pengőről 19.5 millió pengőre emelkedett. | , • «. Jugoszlávia agrár-exportja 1937 első 6 hónapja alatt 700 százalékkal emelkedett. (Ez a »jóhlr« a magyar mezőgazdaságin nem a legjobb, mert azt jelenti, hogy nz olasz export-piacunk csökkenöten van.) • Az Egyesült Államok eddig leíratott gyapot-termése több mint kétszerese a tavalyinak. • A Magyar statiszitkai Szemle írja: . , - 1936-ban Magyarországon 7908 uj fürdőszoba keletkezett (6000 Budapesten) é« 3618 cselédszoba (2774 Budapesten). Az évi tiszta szaporulat lakóházakban 18.990, lakószobákban 30.043. Az adatok lényegesen jobbak\' az 1932-35. évi eredményeknél. , 1 i • A magyar-jugoszláv külkereskedelmi mérleg állása juUu-s végéig 8.4 millió pengős aktívum volt Jugoszlávia számára. Most megfordult a mérleg, Magyarország javára mutatkozik 10.8 millió ^ pengd többlet. k , I • A Jnagyar paprikaérdekeltségek értekezletéből: - Az idén minden eddigit felülmúló paprikatennésre van kilátás/ A nemfciközl mezőgazdasági intézet jelentéséből: — Az európai\' szőftitormés kilátásai általában kedvezőek. zalai közlöny. A hercegi udvarba beforduló szénás-szekér a mennyezethez vágta a kocsist, akit a mentők súlyos állapotban kórházba szállítottak Tegnap délután súlyos szerencsétlenség történt a Fő ut 5 szám alatt lévő hercegi házban. 4 óra elmúlt, a Zalai Közlöny legújabb száma már a gépben volt, a szerkesztőség tagjai hazamenöben, amikor a Fő utcáról a hercegi épületbe befordult egy hatalmasan felpui>ozott szénás-szekér, amelyen Szlávecz István kocsis ült, aki 56 éves ember, családos és a Zrinyi utcában lakik, alkalmazottja a "hercegi uradalomnak. A magas szénásszekér nehezen fordult be a ház bejárójába, amelynek jobb oldali részén a polgári Egylethez való feljárat, a másik részén pedig az üzletek kijárata terül el. A szekér az elég széles bejáróban jobb oldalra, a fal felé fordult,-ugy, hogy közvetlen a Polgári Egylet feljárója mellett a falba ütódőft (melynek erős nyomai még mindig láthatók). A következő pillanatban a hatalmasan megrakott szekér eleje a mennyezethez vágódott fel és az Idős ember fej-e rettenetes erővel a falba ütődött, hogv az udvaron lévő szemtanuk már azt hitték, hogy1 Szláveczot agyonnyomta. Percekig döbbenetes csend, az udvar minden részéből összefutottak az uradalmi alkalmazottak, mig sikerült a szénás szekér és mennyezethez szorított embert annyira megmozgatni, hogy lejebb csúszhatott. Am Szlávecz még sokáig teljes kábulatban volt a ret- tenetes ütéstől, mig tái^ai óvatosan - meri\'félő Volt, hogy láb^Jt vagy medencéjét összetörte - Jeen»lték. Ez alatt a Zalai Közlöny kiudó4 hivatalától a mentőkért telefuiáliak* akik pillanatok alatt a helyszínre érkeztek, de a még mindig a bejáróban szorult szénásszekértől nem tudtak befordulni nulójukkal az udi varba, hanem nz utcán voltak kénytelenek maradni, mig bordágyukkal a folyosón keresztül kijöttek az udvarra, ahol uz időközben odufekte-tett Szlávecz István mozdulatlanul-feküdt. Minden jel arra következtetett, hogy nem csak súlyos agyrázkódást, hanem feLsö combtörést vagy medcncetörést szenvedhetett!. Idöközben nz udvart, mint\' a ftáz bejáróját nagy néptömeg Jepte el, akik izgatottan tárgyalták 4 szomorú eseményt, mig a mentők az idős embert hordágyra fektették én kórházba szállították. Csakh*nar odaérkeztek u rendőrök is, akik a* As 56-ai tlputú Orion ródló okór egy luxui-iuper, dlizet kivitelű, nagy tflt-tkóMval, dynamikui hangixóróval felixorell •gy gomb-koxeléiO kó-txüUk 3 hullómióvra. Hongorojo ét hongixí-noxeto • kategóriában folülmvlhototlon. Ugyan-•1 O tlpvl univor xóli t kivllslban (egyon- 6% vóllóóromra) ii kophotó, Orion 56/u jelxéuel. A.O*ÍN4Ó100 kénpé*xófo_í ly©" Ax ORION 5ó/u é " A 66-01 típusé A 88-a, tlputú Orion r á d I 6WO I o „ rádió 7 hangolt, kőről lupír, mel/yel az ól vilógrétx minden |elonlőiobb óllomótól könnyen, nagy hangerővel vehetjük. Kényelom él egyixerü ■ég jeliemii • kéixülék kexeléiél. 3 hullómió- 7 hangolt körői luzui-luper. rrely kivitelénél é» lelje.llményínél íogvo o rádióknak egy moga-több kotogóriójóbo tor-ioxik \'ulojdonoiu ke-nyelmcion vólogothol őt Vildgréix müioróbon.Ax óllomóiokat o > varán itemmel< állítjuk be. Nagy permoneni dyno-von működik. Hong|oi "»\'l<u«hongixórójoórióii a loneborólok hámor meg fogjók kedvelni, mert minden órnyalat-bon élő éi lerméttelhO Az OKION óé hangerő iorlaíékk< működik t Igy a hong minden, lehelelixerű órnyololót I* leijei ép-légben, ladl ngmen-leien élvexhet|Ok. WUON »/» A.-v Ax ORION óé Ax ORION 88 >é«pé«*e_R 21/.- ké.xpé.wé,o -1 301.- u.^MÓr. " 485.- A 9Ü-Í • tlputú Orion réólé. nogy l.hünéll fog kel-lenio ródióxók körében. Cx o kéixülék ugyonii a lontoiobb óllomóiokot önmaga automatikuion hango11o be. Eddig llyeiml iimerellon voltl De üj logolom ennél a • hang mimikrit it. fz a izóox jelenti, hogy akt ixGlék hongjo minden \'okoxotbon a hollgotó lOlehez alkolmozkodik Ml e ródiöt megváló-rolio, Itinte meiébe illó halalommal rendelheti ott honóba ox öt vilógréix odóóllomóioinok hangjót AZ ORION 99 r0A kéiipéru&re... f ÍWO" A **/o tlM.ú j OHo« xenei.ekriny oxok uómóro kéizült, okik még egy luxu t ródió nól li többet akornok. Automotikui óllomóibs-hongoló,»hong-mimlkri« »varóii-ixem<, egyixó vol minden üiltói. amely-lyel o 99-n Orion ródió rendelkezik. Ut li megtalálható.Ezenfelül külön ABC- óllomóinév • ikólo, pretixióielektro gramo-Ion, hangWm«itóroM ét mól kényelmi berende-zéiek ixolgóljók a Iwtoj. donoiót. Külsejére nézve Impozóni mObútor-dorob. Lótni éi hallani kell, hogy fogolmunk legyen rélel Ax ORION W/O 4______ZALAI KOZLONV__1937. iugmrim 29 IcImIqÓU b7lipfpn I keresse fel bizalommal az „IDEÁL" cipőilzletet, (Fő-ut 12. sz.) IjIIIIdOI HuZlliSlGIII hol kitűnő minőségű iskolacipőket és házipapueeokat, gyönyörű női- és férfi divatcipőket legolcsóbban vehet. esetről \'jelentést tettek. Szlávecz István szorencsétlvínsié*-géért senkit felelősség vagy g >n-dnHanság nem terhel. Hétfőn már féláron lehet Budapestre utazni az őszi Vásár utazási igazolványaival A Zalai Közlöny kiadóhivatala már árusítja a szeptember 2.án kezdődő Őszi Vásár és az ezzel kapcsolatos Országos Kézműipari Kiállítás utaiási igazolványait, amelyeknek tulajdonosai tudvalévően féláron utazhatnak Buda. pestre. Ilyen utazási igazolványt bárki szerezhet magáinak, még pedig azok, akik Budapesttől legfeljebb 110 km. körzetben laknak, P 1.50, akik ennél távolabb laknak, P 2.20 árért. Az uta. zási igazolvány felmutatójának a mc-neljegyiroda, vagy a vasúti pénztár Budapestre szóló egész Jegyet szolgál, tat ki a személy- és gyorsvonatok bármely kocsiosztályára. A jegyei az utazási igazolvánnyal együtt mog kell őrizni, mert azzal ingyen lehet vissza, utazni a kiinduló állomásra. Termé, szelesen az utazási igazolvány tulajdonosa egy izben külön belépője®\' váltása nélkül léphet a vásár és kiállítás területére. Vasárnap éjfélkor lépnek életbe az utazást kedvezmények az cgéíz von*. Ion, tehát hétfő, augusztus 30-ának 0 órájától\'kezdve nyír féláron leliet Bu. dapestre utazni. Az utazási .kedvez, mény Budapestre szeptember 20-ig érvényes, ugv hogy oda legkésőbb déli 12 óráig kell megérkezni. Visszafelé szeptember 2-án déli 12 órától szep. tember 23-án éjfélig érvényes a réláru utazási kedvezmény. Maga az Oszi sár és az azzal kapcsolatos kézműves. i|>ari kiállítás, a magyar kézműves-iparnak ez a grandiózuss parádéja, szeptember 2-től 20-ig tart. (:) Debrecen - Nagykanizsa városközi uszó és vízipóló mérkőzés Az ípuros napokat ünneplő kanizsa társadalmi ünnepségeibe méltókép fog belekapcsolódni az az ünnepség, amely 20.én, vasárnap fél r> órakor lesz a városi strandfürdőben. A verseny ke-reiében rég nem látott nagyszerű küz-delmekncflc lesz tanuja u sportszerető közönség, mert a debreceni csapat ()|y nagyszerű erőkből áll, ami biztosítja « verseny országos\'jelentőségét. A verseny ünnepélyes keretek között kerül lebonyolításra s a két csa. j>at az úszósport kanitsal barálai áUul adományo. zott kupáért fog verse-nyo*ni, a í-oiulvzvisíg vz. alkalommal egy kellemes meglepetés-ről is fog gondoskodni, umennyiben a népszerű győri Wcyland Maca é» a -debreceni Dominke évi bemutató pll-langózást úsznak. A verseny legszebb küzdelme előre, láthatólag a hátúszásban lesz, meri a debreceni csapat főerőssége, a hátúszó Galambos, kl már az országos bajnok. Ságokban is szerepet j Úszott 1 :15-ös nagyszerű eredményével. Vele szfenv ben az ugyancsak Jó formában levő kanizsai Kovács és C.zulck fogja \\ol. wnni a küzdeni* s Ju, ebijei* u hun a kanizsai színeknek nem is te. f«uili«t babér, azt «sonban joggal vár- hatjuk, liogy n nagyszerű küzdelem — Kovács révén - egy uj rekorddal aján dékoz meg bennünket. A gyorsúszó számokban szintén izgalmas versenyekre van kilátás, mert itt Krásn kísérli meg a debreceniek ellen a lehetetlenL : a győzelmet. A debreceni csajwi fíierőssége ugyanis itl is (ialambos, ki 1.07-es idejívcl kimagaslik a mezőnyből, do a második embe-rük — Fehér — már csak 1,11-et tud s igy az ellenük kiálló Krásn és Kele. men nagyszerű versenyt úszhat a he. lyezésért, melynek keretében a már régóta fennálló kanizsai rekordot a múltnak adhatják át. A melluszó számoklKUi szintén szoros mezőny Indul, amelyekben a dcb. recen\'eket a 3.10.es Majoros képviseli az ellenük kiálló Bitiem é.s Szerda-helyivel szemben. A kanizsaiaknak itt — Kanizsa rekord árán — tehát több esélyük van a győzelemre, mini a töl>- Kanlzsa uszól Kaposvárott A kaposvári uszodában vasárnnp tartják meg a kerületi uszóbajnoksá. golat. A versenyzés a dr. Polgár Kálmán féle vándordíjjért folyik és arra Pécs, Dombóvár és Nagykanizsa üszői I bi uszószámbkban és remé\'ni lehet, hogy ez alkalommal többet törfeszle-nek adósságukból, mint a legutóbbi versenyeken. Az igaz iérdeklődés azonban ez alkalommal a vizipolómérkőzés felé fordul, mert a fiatal erőkből álló kanizsai csapatnak az I. osztályú debreceni vizipol\'ózók kemény diót Jelentenek. Kanizsa itt a vármcgyclxnjnokságokban oly szé|>en szerepelt. Márai, Szerdahelyi, Krasa Kelemen, Begidsán. Czulek, Kovács felállitásl>aii veszi fel a |>apir. forma szerint reménytelen küzdelmei s a közönség ez alkalommal egy izgalmas, színvonalas küzdelemnek lehet tanúja. A versenyt a nagyszerű kanizsai utánpótlás fogja kiegészíteni ifjúsági és gyermekszámokkal s arr\'i a törzskö-zönségünkel és az érdeklődőket szerc-tetlef várják az úszók. S:cr<lalvly\' is beneveztek a kaposváriakon kívül. K0|»osvár nagy érdeklődéssel várja ezt a versenyt, amely az Idén az utolsó lesz és amelyben már az Idén felfede zelt fiatal uszógárda is teljes eséllyel | indul. weümí Csoda történt Hódmezővásárhelyen : egy év alatt egyetlen fillért «em kellett fizetni as önblitoaltó egyesület tagjainak (Budapesti szerkesztőségünk jelenté-se.) Ismeretes, hogy a hódnwzővásár. helyi gazdatársadalom legtekintélvc. sebb tagjai megelégelték a biztosító intézetek karleljének dljdlktaturáját és elhatározták, hogy számos más város-ban működő önbiztosjtási egyesülés hosszú évek ótu kiváló sikerrel dolgozó példája után indulva, maguk is meg. alakítják önblztosltó intézményüket. Sok ideig tartott, mig törekvéseik meg. valósulhatlak, mert a biztosító társa! ságok mindenfajta gáncsoskodás! meg. próbáltak ellenük. Végre az elmúlt esztendőben a lielügymlnlsztter hozzá, járult a vásárhelyi gazdák önsegély, ző egyesületének megalakításához és az egyesület a napokban tartotta évj rendes közgyűléséi. Az elnöki l>eszá. moló során kiderült, hogy .máris l">2 tagja van az egyesületnek s\'a tagok tulajkonában levő, önbiztosjtásra felveit terület nagysága meghaladja a 8000 holdat s {minden jel \'arra mutat, hogy a tagok rohamos növekedésére van kilátás. A 8000 holdnyi területen, beleértve az ingatlanokat és az álfátokat is, az első évben semmiféle Kár nem volt, igy a tagok a csekély I>cirn-tási dijon felül egyetlen riflér biztosítási dijat sem fizetlek ellentétben a régi helyzettel, amikor évről-évre ke scrvcscn Izzadva kellett megflzeinlök a biztosító intézetek rendkívül ur.1ga díjtételeit. _ Jut-e rendelés a magyar Iparnak a japin-kinal hábo-rubél kifolyólag ? Fz a kérdés izgaij i most a magyar gazdasági köröket.\' A kin»i pénzügyminiszter jelenleg európai körúton van s nemcsak pénzköhsönök felvételéről tárgyal, hanem hatalmas ipari megrendeléseket is ad, különösen az angol és cseh hadianyag-gyáraknak. A távol-keleti háború nyomán most közvetve Magyarország is kapott ipari \'szTiIrttá-sokat, ugyanis Japán igen nagy meny-nyiségl>en vásárol\' timföldet továbbfef-dőigozhsra mftunk. Egyes szakkörök. l»en ugy tudják, hogy Kína részére ls lesznek magyar szállítások. Az ország második celluloze gyára Frcsin épfll meg. Már szeptember hó folyamán megkezdődnek az építkezések. Az uj gyár kapacitása a tervek szerint évi 800 vaggon lesz és nemcsak papírgyártás, hímem\' ipüselyem előállítás céljaira is gyártamik majd cellulózét. Az üzem a jövő év nyarán kezd működni. AZ ŐSZ SZÖVETUJDONSAGAI NŐI kabát Női ruha Köpeny Costiime Férfi kabát Öltöny a legkiválóbb hazai éa kOlfBIdl anyagok raktárra érkeztek éa legnagyobb választékban kaphatók KIRSCHNER MÓR divatAruházában Intézeti éa lakolal kalangyák, paplanok, vásznak atb. atb. mlndan árban éa mlnftaégben Pária, Béca, Budapest él aaJéllreatkél a«rtrk»il«k I Nyulsíör, witilop, solcj és báraony-kreáctók I »» Művirág, sál- fi fátyolkreidók I Óriási yálantékl - Olout Irak! Roth Laura A Centpálban ma szombaton este hangulatos nagy táncestély a kitűnő Verebes Eta dizftz közreműködésével. 1031. augusilui 20 — (Kanizsaiak nagy zarándoklala Bucsuszentlászlóra) Szeptember 5-én nagy „apja lesz a kanizsai kntollkusságnak. Akkor in-dul cl a kanizsaiak nagyz,rándoklatá Zala ősi kegyhelyére, Bucsu-szentlász. lóra P. Cirfusz Viklorin plébános ve. zetése alatt. Az idei zarándoklat — o jelek szerint — ezreket fog megmozdítani, akik kijönnek Magyarország Védasszonyának kegyhelyérc, mogy ta. nuságot legyenek hitükről, vallásos lel. kületükröl és a zalai kegyhelyen Ma-gyarország feltámadásáért Imádkozz*, nak. A zarándokokat különvonat viszi ki Bucsuszentlászlóra, melynek állo. másán az ottani papság fogadja a ka-nizsajakat. Vasúti utazás oda és vissza P 1.00. Jelentkezni lehet az egyházközségi irodában é< a sekrestyében. — (A megyéspüspök a hévizl papigyOlésen) A hévízi Papi Ottthon most tartotta rendes évi közgyűlését, A közgyűlésen megjelent dr. Boti Nándor veszprémi megyéspüspök is, I.angmár I.lpót dr. püspöki titkár kiséretélnm és termé, szelesen az egyházmegye esper.\'sl kara. l)r. nott Nándor megyéspüspök meg. nyitója után f.sólhy (léza murakereszt uri apát, elnök köszöntötte a betegségéből teljesen rclépült megyéspüspököt. A megyéspüspök válaszában rfmuta. tott arra, hogy Isten kegyelmét annak tulajdonítja, hogy paptársai é> a liivek imádkoztak érte. Rák Endre, a papi Otthon igazgatója terjesztette elő ez. után jelentését, majd megállapították 4 jjengőöen az évi tagdíjat, a megyés-püspök a közgyűlés után audenciát tartott, amelynek során meghallgat a „ nála jelentkezők kérését. Az egyházmegye papjai őrömmel látták, hogy a megyéspüspök már teljesen felépült. A hévizl gyűlés közös ebéddel ért vé. 8®r «= Hogy az „Árulók11 milyen Ilim, azt az is bizonyltja, hogy a katonai parancsnokság a helyőrséget a Ilim megtekintésére a moziba vezényelte. - Intérall kelengyékbe* sötétkék sovlottn anyagok, csíkos vásznuk minden minőségbon kaphatók Schlltznél. — (A Mlsszlósházból) A Missziósház kápolnáját Játogató hölgyeket szeretettel értesítjük, hogy ezután a vasár és ünnepnapon a szcfrit-mise reggel fél 8 órakor lesz. — ButorkUUitiiunkat tekintse meg minden kényszervétel nélkül. Kopstoln bútoráruház. — (Su\'yos motorkerékpár-szerencsétlenség) történt Bazita határában. Konkoly István 72 éves bccsalihcgyi lakos ebé. det vitt a baziiai utépiéseknél dolgozó fiának. Hazafelé menet egy motorkerék páros, állítólag tülkölés nélkül, neki. Iiajtott az idős gazdának, ugy hogy Konkoly István eszméletlenül terült cl A kihívott mentők a súlyosan sérült gazdát kórházba szállították. A csen. dörség a nyomozás tmeginditotta "z ismeretlen gázoló után. zalai közlöny — (Szabadtéri előadás Bi csuszentlászlón) érdekes esemény szinlielve lesz va. sarnap Hucsuszcntlászló. Á kif. zalai közsi\'g műkedvelői I.ipthay Irén nyelv-tanárnő irányításával és vezetésével szabadtéri előadást rendeznek. A mű. kedvelők I.ipthay Irén háromfelvoná. sos zenés vígjátékát hozzák színre (s az-ái tervük, l/.igy a daral>ot Zaiaeger-szegen és másutt a környéken is be. mutatják. = Az „Árulók11 a legnagyobb kémfilm, amely valaha vászonra kerDIt. - Olción é« jól Schützéknél vásárolhatunk. — (Tragikus halál a vonaton) Tóth Károly osztopánl vasutas fele. ségét az orvos utasítására l»e ákarta szállítani a kaposvári kórházba. A szerencsétlen asszony azonban útköz-ben olyan rosszul lett, hogy mire a vonat Kaposvárra őrt, az asszony már meghalt. — Van-a már egyháxkSxtégi Uultnrhá.- »°r,J®*y® f — (Tiltott szerencsejátékot) Játszott hal budapesti fiaalcmber a zalai és somogyi vásárokon. Mint lő-hajcsárok jöttek le Pestről, de közl>en *Ivgyműs szórakoztatására, sörös pohái afí vaiő papirlCmezeRct dobáriak jn-n-gösökre. A vásározók közül Sokan lép. reméntek és természetesen vesztettek. A csendőrség Toponáron rajtuk ütött s mind a hatot őrizetbe vette. Az eljárás megindult ellenük. Uímc/ei* (*j/hr kÜMfilik, CM uj. 1938 oa PHILIPS rádiók efctf.\' Wmis* toiumop A bélben keletkező mérgek állal okozóit rosszullétnél egy kéi píhir termésietes .Ferenc Jőzsel" kesertlvlz, gyors é« alipos bclkllliitő listásán il fogva, a legjobb szolgalatot lesil. Az orvosok a|án!|ik, = Akit a kémllln ek érdekel nek, az ne mulassza el megnézni az „Árulók" clmO Ilimet, mert ez tele van a legizgalmasabb részletekkel. — fiuk .. l.áuyok t Nagyon ]ó Iskola-cipők éa tornacipők, remek szép nöi éa térti dlvatcipök érkeztek az „Ideál" cipöllzletbe, t\'ö-ut 12. sz. FIGYELEM I FIGYELEM! Tlsztelellel van szerencséin a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy waaérnap, aug. 20-én d. e. Il-tftl l-ig a „Kla Royal" afipBzö- éa kerthslylségében ..Idényb.n ataljárs a nagykanizsai határórzeneharhangversenyei A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéri tlsztelellel PÉNZES ANTAL, vendéglős. Szombaton és vasárnap esle tánc! — (A .Magyar Tüzér Emlékmű\') ünnepélyes leleplezése Budapesten I. évi október hó 3-íira van tervbevécc. Az emlékmű a világháborúban li.Vsi haléit hull magyar tüzérek emlékét fótija mcgftrókitcnl. Az emlékmű bizottság kéri í:>onkyntagyOrország<Hi és a megszállott terűiden lakó bajtársa-kot és hozzátartozóikat, hogy részvételt szándékunkul jtontos cini és állás, il. Ictve foglalkozás megjelölésével f. évt szeptember hó 1IS-ÍR jelentsék lic a Magyar Tüzér lünlékmü BisottsAgnak, (Budapest, honvédelmi minisztérium), Jiogy a bizottság részükre a meghívó-kul idejében elküldhcLssc. — Izgalmas éa titokzatos kém-lllm az „Árulók", amelyhez képest a „Mata Harl" kezdetleges giccs volt. — Bátorokban a Kopatotn-cég vezet I Modern mlntatermolbeD a l€g|ob.\')at a legolcsóbban mutatja be. kedvező .iz« tóul teltételek mellett Péntek-szombat-vasárnap A hadikémkedés hihetetlen bravúrjai Idegrázó jelenetekkel I A legizgalmasabb éa a legjobb kémfilm I Csupa fojtott lendület és váratlan fordulat élénkíti a filmet. Főszereplők: Wllly Blrgel, Irene v.Meyendorlf. Ttieodor Loos és Llda Baarowa. fényes fclaérö műsor 1 Előadások: pénteken 5, 7, 9 kor, szombaton csak 9 kor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 kor. A pénlekl első előadás filléres. Városi Mozgó. Árulók — Értesítés rádióügybon. A magyar rádiózó közönség az elmúlt évek alatt egy uj területét ismerte meg a tádiózás-nak éspedig a rövidhullám birodalmát, mely uszerü, gazdag, sokszor exotikus műsorral szórakoztatta hallgatóit. Az Orion gyár volt az első, amely ezen a téren speciális kiképzésű készülékei révén a közönség számá\'a megkönnyítette ennek az ul birodal unnak a megismerését. Az uj rádióidény ismét néhány kellemes ujitást és meglepetést hoz a rádiózó közönség számára. A rádiózók közül sokan várják, hogy megismerhessék az u| készüléktípusokat, hogy kiválaszthas\'ák maguknak azokból a legmegfelelőbbet Árjegyzékkel és közelebbi szakszerű felvilágosítással bármely Orion rádíókereskedö készséggel áll az érdeklődök rendelkezésére. - (Vigyázat! Harals ékszerek!) Egy 10 év körüli gyászruhás, leesett arcú nő a környéken ékszereket árul. Az ékszerek azonl>an hamisak, csak arannyal fultaioltak s nem valódi arany tárgyak, mint amilyenek eladja őket. A nagyközönség jól teszi, ha óva. losan bánik az ilyen házalókkal és ha házalók helyett helyi üzletekben vásárol. — Váratlan vendégek érktíjnek. ha kinyílik az ajtó — mondja a közmondás. Ezúttal nem váratlan vondégok, hanem várva-várt .felségek", mint a York, Wlndsor és Rogont, az uj 1037/ 38 os Philips rádiók előtt nyílik kl az ajtó. Ezen Philips „Felséges Széria" minden tagja olyan fölséges tulajdonságokkal és újításokkal rendelkezik, hogy a legnagyobb várakozásokat ls felülmúlja = Katonai és diplomáciai csaták és furfangok valóságos tárháza az „árulók11. — Nőt ruha outálynnk szonzáoióa olcsó árairól az egész város beszél. Schütz Áruház. — Nem kall angol nxBvet. Ahlioz, hogy kifogásatlan legyen a ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunkhahn Posztógyár gyártmányai felveszik a jfersenyt a világhírű angol szövetekkel, hiszen szintén szingyapjuból készülnek. A Trunkhahn posztógyár közvellcn a fogyasztónak is ad el szövetboltjailun Budapesten IV., Prohászka Ottokár u. 8. és VI., Teréz loörut 8. szöveteket. Vidékre kérje a mintakollekció bér-mentes beküldését. - (Bélyeggyűjtők UUIkoiój.) Hétfőn délután 6-tól 8 óráig az OMKB tanácstermében. Pld kok t Solrál. kereskedelmi és mindenfajta füzetek, rajztábla és tömb, vonalzó, körző, töltőtoll. Akta, háti, kéz! és ovodatáskák. Tolltartók 15 fillértől. 1 üveg 7 dacl tinta kék, Illa és piros színben P 1.20. Nagy választék és legolcsóbban Vögó Endre lllatszertárában Naptárt Augusztus 29. vasárnap. Rom. kat. Ker. J. f. Protestáns Erneszt Izr. Elul hó 22. — Augusztus 30. hétfő. Rom. kat Limai Róza. Protestáns Róza. Izr. Elul hó 23. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 31-ig a „Fekete sas" gyógyszertár és a klskanlzsal gyógyszertár. GfafflrdS nyitva reggel s órától eate 6 óráig (hétfő, szerda, pentek iélután kedden egész nap nőknekl Nép Mozgó. Szombaton é» vaiámapl Két ramak sléger egy műsorban I feVé"neye.a,r,b,0=y A holdfény lovasa Éjszakai lovasok vad száguldása a sivatagon keresztül "• Lányok a tűzvonalban A legkacagtatóbb vígjáték. Friss, uj zenei slágerek. Előadások szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 őrakor, Csak SO, 40, 80 filléraa helyárakkal I ZALAI KÖZLÖNY 1987. augnntm 29. Anglia demarsot intéz Japánhoz Nem elégszik meg egyszerű bocsánatkéréssel — A megsebesült angol nagykövet állapotában javulás állott be — A japán csapatok nagy előrenyomulása a San juanl vasútvonalnál — Elkeseredett éjszakai harcok a hegyekben — A japánok különleges, nagy, pusztító bombákat használnak Peking, augusztus 28 Sanghai. Augusztus 28 Pekingtől északnyugatra Nankau kö. relében a Szon-Juani vasútvonalnál a Japánok nagy előnyomulásl>a kezdtek. Egész délután lievcs harcok voltak. A kinai csapatok mindent elkövettek, hogy a japánok előnyomulását meg. akadályozzák. Mint ujabb Jelentések mondják, a harcok egész éjszaka foly. tak a délnyugatra fekvő hegyekben, A kinai angol nagykövet állapotá. ban javulás állt 1*5. A nagykövet, a iná-sodik éjszakát is nyugodtan töltöttje. Az orvosok jelentése szerint most már uz életveszcdelcm elmúlt, az orvosok biznak a nagykövet .felépülésében. Az egyik kezelő orvos nyilatkozata s/.crini a nagykövet 0—7 hét alatt elhagyhatja ® kórházat, hacsak valami kompljká. ciö nem áll be. Anglia elégtételt követel japántól Ágytoll, pehely kelengyék, penziók, szállodák részére intézeti párnákhoz higiénikusán kezelve olcsó árban Fehér fosztott libatollat kilónként P 3\'00-ért, egy jobb minőséget S.50-ért szál\' 15 kilós postacsomagban bér. .entve utánvéttel ROSHER GYULA ágytoll-üzemg. Kiskuafélegjháza. 900 ösztöndíjat osztanak ki minden évben Hóman Bálint kultuszminiszter rendelete most je\'cnt meg a Horthy Miklós ösztöndíjról. Eszerint 900 ösztöndíjat oszlanak kl minden évben. 400-at fejenként 100 pengődet a középiskolák legfelsőbb osztályú tanulói\', 200 darab 200 és 200 darab 60 pengősét a főiskolai tanulók, 100 darab 600 pengősét |>edig a díjtalan gyakornokok között. A nemzetiek további diadala a spanyol fronton Páris, augusztus 28 A spanyol hadszíntérről érkező je. lentések szerint a nemzeti csapatok, nevezetesen a fekete nyilasok\' néven ismert olasz csalit pénteken erélyes támadást intézett és elfoglalta Santana kikötővárost. A városban és a kör. nyéken állomásozó 11. ellenséges had. osztály megadta magát. Az előrenyo. múló nemzetiek elfoglalták C.aberon és Alyuela városokat ls. Hzzol {sínét nagy előnyhöz jutottak a nemzeti csapatok és Santander ós Bilbao kőzött a rendes összeköttetés és forgalom helyreáll;. London, augusztus 28 Az angol sajtót még mindig élénken foglalkoztatja az angol nagykövet meg. sebesülésének esete. A lajx>k Jiangsu-lyozzák, hogy Nagynntánia nem elégszik meg formai elégtétellel és egysze. rü tócsánatkéréssel. Anglia feltétlen elégtételt kér, annál is inkább, mert bizouyos japán körök kijelentései még jobban elniérgcsitctték a helyzetet és fokozták az angol felháborodást. A Daily Tclcgraph szerint nz angol kormány még a mai napon átnyujtjs « rendkívül erélyeshangu jegyzéket. A jegyzék nem ismeri ct /elegendőnek « japán hatóságok egyszerű saj. nálkozását és tiltakozik hasonló cse. lekméuyck megismétlödé.se ellen. A~Iap szerint erre azért van szükség, mert a japán hatóságok bocsánatkérő, se hivatalosan még mindig nem történt meg. Ha bizonyos időn belül — irja a lap — az angol kormány nem kap megfelelő clégtétlelt Japántól, kénytje. len lesz a japán—{ingol diplomáciái viszonyt, ha csak egy időre is, meg. szaki|ani. Harakirit kOvetett el a japán hadnagy? Ilire járt, hogy az a japán pilóta-hadnagy, aki az angol követet megsebesítene, harakirit követett el. Ezt a liirt még nem erősítették meg és igy valóságnak még mindig nem fogadható el. Nankau japán bombatüz alatt Sanghai, augusztus 28 A Sanghai-vuszungi vonalon erős harci tevékenység van kialakulóban. Mint jelentik, a kinaiak nagy csapatösszevonásokat végeztek. A japán bombavetők egyébként Igen tevékeny munkát fejlenek kl. Az éjszaka 10 perces bombatüz alatt tartották Nankaut. Négy bom-bi a déli pályaudvarra esett és nagy pusztítást vitt végbe. Ilyen nagy bombákat még eddig egy há- Lőwy Dávid és Fia ujpeatl cég enyvezett lemezének gyári lerakata. Mindennemű és méretű enyvezett lemez állandóan raktáron. Gyári árak I Kapható: Dnkász Ferenc íakereskedónél Nagykanizsa, Magyar-utca 108. borúban sem használtak, mint ezek a japán bombák, amelyeket most dobtak le első izben a Japánok. Súlyúk és. pusztításuk minden eddigit felülmúl. Baltimore, augusztus 28 A Mischllo gőzös fedélzetén 19 nagy bombavető repülőgéppel ma elindult Sanghai felé- Az <j/yéb fegyverszállítás is megindult Kinn felé. | Sanghai, augusztus 28 Lapzártakor érkező jelentés szerint 5000 japán megtámadta Kolgon-nái a kínaiakat. A harc igen nagy-erővei folyik, kinrenetc\'e egyelőre még bizonytalan. i#IDd imlt ■ ■ Eső! Prognózis: Változó felhőzet, helyenként, főleg délután és este eső, zivatar. A hőmérséklet nem változik lényegesen. A MeteoroIoglal Intézet nagykanizsai megftgyelőállomáaa Jelenti i Hőmérséklet tegnap este 9-kor: +19 8, ma reggel«+16-0, délben: +24 8. Üg yes kifutóleány felvételik. Clm a kiadóban. Istállóból Indult el hódító útjára a magyar torna Irta: dr. Mex6 Psr«nc 2 Nyomban el is határozzák, hogy próbát tesznek vele. A következő év tavaszán jelentkeztek a Nemfceti Hajós ügyiéiben, kaptak is egy nagy öreg csónakot, a .Deák Ferenc-et kiosz-tolták a szerepeket, aztán kiereszked-tek u sw»l>ad Dunára. Kemény mun-kát végeztek néhány na|>on ál. Az a tréning - irja visszaemlékezései során egyikük, Kissbaári Kiss — egyszóval kifejezve állatkínzás, mert kiveszik az emberből ihlndfi nnap az utolsó két font erőt, az utolsó szuszt. A harmadik héten már verseny-csónaklíün ülnek, az egylet sok dicső, segél látott Kohinoor-jába. Huniaro-san megállapítják róluk, hogy igen szépen dolgoznak, igy aztán merszük támad, hogy a nugv regaltiíti is Vizre szálljanak a nagy díjért, a száz arany, ért meg a serlegért. A verseny elölt persze megszeppen nek, hiszen ellenfeleik mind régi kipróbált evezősök, de bátorítják egy. inást, hogy : tornásznak hátrálni nem szabad. ^Kiindulnak.. hamarosan élre Kerül, nck, aztán nagy térelőnnyel megnyerik a versenyt s vele a 100 aranyat, meg a najty ezüst serleget fs. Utána rövid tanácskozásra ülnek össze, aztán már is elhatározzák, hogy :H) arnyat egyletük székház^itapjára adnak. Tor-•Mitársuik határtalan örömmel fogad. Jak elhatározásukat, de most már <*z tán nincs megállás... A következő évben lieolvad at egy. letbc - elnökével, gróf Széchenyi Ödönnel az élén — a Tűzoltó Egylet majd a Testgyakorló Intézet is. Köz-gyűlési határozattá válik, hogy "állandó tornacsarnokot építenek. A sajtó is \\«ri a nagydobot. A nemzeti torna, egylet -- irja a Eőv. Laj>ok még febr. 19-én — saját telket akar venni s azon állandó tornacsarnokot építeni, hog>\' fontos céljainak minél jobban megfelelhessen. A kormány nem rendelkezvén e célra (habár ez > népnevelés; ]>én/.összeggel, az egylet most uz ország jKjlgáraiho/. fordul. Szentkirályi Mór elnök s Mátyás Arisztid jegyző aláírásával felhívás jelent meg, melynek teljes sikerét óhajtjuk, niert a testi erő kifejtése a nemzeti életerő egyik főtényezöje. Az ország minden Dohárát aciako-zásra hívják. A gyűjtés nagy erővel folyik. Az egyik ivet Russ Károly hordja körül l>est városában. Akkor még nem tudhatta, hogy gyűjtőivé ■porttörténelniünk egyik legkedvesebb emléke lesz egykoron. Tíz forintot jegyzeit rajia Einich Gusztáv, \'az év. tizedeken át híres .Nemzeti Könyvkereskedés tulajdonosa, aztán 5—5 To. rintot Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Immár országszerte ismert két regényírónk és 2 forintot Anikó János, a közkedvelt rajzhumorista. Az ó-görög példákra emlékeztet a testi és szelle. mi kuliurának e ragyogó találkozása. 1869-ben Matolay kerül «z elnöki székije. Az egyletnek már 471 rendes és 50 alapító tagja van és helyiségé-ben 140 növendéket oktatnak a ior. nárü. A tornacsarnok felépítése nap. ról napra égetőbb szükség. Az egylet időközben Bokelberg Ernőt, a Németországtól hozzánk származott kiváló tornászt szerződted művezetőjévé $s ezzel nagy lendületet ad a torna ügyé- nek. Bár nyelvünket csak itt tanulta meg, mégis nagy érdemeket tudott szerezni még a magyar tomászati műnyelv megteremtése terén is. Matolay és BokellK-rg februárban és márciusban bejárják Ausztriát és Németországot, tanulmányozzák a tor. nacsarnokokat és amikor, itthon be. számolnak tapasztalataikról, u márc. 20-án tartott közgyűlésen határozatba megy, hogy uz ösz-u. (most Szentkirályi u.; 17. számú telkén a Jegsűr. gösebben feli-pitik » tornacsarnokot. Az egylet terheinek tisztázására segélyt kér a várostól. A tanács a kérést ilyen formában teljesíti . ót éven át ad évi 1500 forint segélyt s 20.000 forintot ötös knmuttal 10 esztendőre. A pénz még igy sem elég, egy kis támogatást kérnek hát a szomszédban levő Országháztól is. Még mielőtt tárgyalásra kerül «z ügy, felkeresik Deá kot és jóindulatát kérik. Deák jóságo-san fogadja és biztosítja őket, hogy teljes mértékben tlsztál>an van a tor. nászás fontosságával és mindent el. követ, liogy kérésük kedvező elintézést nyerjen. Amikor a segély ügye a Ház elé kerül, Horváth Károly képviselő 2000 forintnyi segélyt javasol, do feláll Deák, mindössze néhány szót szól, dc ez is megteszi hatását. • A nemzet becsülete — úgymond — nem engedi ily keveset adnunk, adjunk ötezer forintot.- Az összeget vita nélkül megszavaz, zük. A hálás tornászok Deákot, de Jókait is, tiszteletbeli tagjukká választják az egylet iránt tanúsítóit rokonszenvükért. Az építkezés serényen folyik és u csarnokot már december 4-én át is adhatják a közliusznúlatnak. A megnyitás szép ünnepség keretében megy végbe. Huszonegy Torna és Tüzoltóegylet jjájivíseliette m\\gát az ünnepségen, közte Arad, Esztergom, Debrecen, (iyőr, Békésgyula, Nagykanizsa, Kassa, Kecskemét, Nyitra, Nagyszombat, Pozsony Pécs, Sopron, Eger, Temesvár Vürazsd, Zágráb, Pz-ul án Buda, végül 3 pesti egylet tor. nászai és tűzoltói. A megnyitón — a hogy a Zala Somogyi Közlöny irja december 10-ikl számában — mintegy 180 tornász meglepő gyakorlatokat telt melyeket nagyszámú közönség, köztük több magasrangu egyéniség a legnagyobb érdckcltséggefnézetl v^gig. Ettől kezdve az egylet folyton erős. bódött, társadalmunk számtalan előkelősége (Arany László, báró Eötvös leránt, Szilágyi Dezső, Pulszky Ágost, Hegedűs Sándor, Szentkirályi Albert) sorakozott zászlaja alá. 1895-től 1903-ig Bcrzevjczy Albert irányítja az egylet ügyeit s a hálás tornászok 1 éve épp oly szeretettel ünnepelték elnökük 80. születésnapját, mint tudományos világunk. Berzevícasy utódát, Pékár Gyu lát minap kisérte utolsó útjára sok ezer tisztelője. Az egyletből rajzanak ki a tornatanárok, a magyar torna apostolai. Időnkint kiválik belőlük egy-egy csoport, uj egyletet alakit, do megőrzi nz anyaegylet nemes hagyományait. Ezek tették oly naggyá a magyar tornát, hogy Los.Angelesben —■ Pelle István személyében — már magyar olympM bajnokot is ünnepelhetett a világ és megvan retf minden remény, hogy T6-klóban tornászaink szereplése nyomán ismét felharsan zsolozsmánk. (V«T) . a\'J 1937 augunlm 29 ZALAI KÖZLÖNY » NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON! Hálók, ebédifik, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemtt kárpitos áruk JÓL ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL 50 éve az egész orsiágban közismert KOPSTEIN butorházban vásárolhat Óriási választéki Kedvező fizetési feltételek I Nagykanizsán, Horthy Miklós-ut 4. sz. APRÓHIRDETÉSEK 10 ilMg 60 llttér, minden további »ió 1 HAvisr. vasárnap kényelmei aulóval okión ulaihal. PJÓieeyzéa Kauimanu Mind nil. Telelő. 2-22. 1«3 Vak Mkrfk u|ia lltkiözését Imiét >11-lal|a Stern üvegüzlet Fó-ut 2. 2407 Jél fft.6 mindenes szakácsnőt kereaek október l-re. Erzsébetiét 21. gyógy.i.t-lár. 2484 Jobb leányt kereaek ...k.l.tajaak Jalenlkeiéi Horthy Miklósul 37. 2522 Qal.tl ...Igát, lutalembert, telveiz Siabó Antal •portlalele. 2513 Szépen hat.ra.lt anofca lürdó-aioba hasanálatlal azonnal ktadó Roigonyl-ulca 19. H.uaAlt ruhát veitek <1 eladok, bt-válra házhoz megyek. Máikul, Király-utca 31. __2213 S(ligöien~ eludó oldlikocali k.r.kpár. Magyar utca 7. 2498 Két köiíolakolái^l*k.t lel|ei elláláara elvállalnák. Clm megtudható Deutach Sándor cégnél Fó ut 1. 2515 tMtaf.fcrt. elöeiobái vizvezeléltee modem Mldsilntl lakás kiadó Klalaludy-ulcá 17/c. MARGIT FÜRDŐ Csengery-ut 19. márvány kádfOrdfik T*ukaxemváoáe WT Nyitva minden nap. "1 Megnyílik augusztus 30-án Virág József uri és női divatáru-üzlete , Fő-ut 3. alatt. Ponyuo Kazalponyva — üépponyva Repceponyva — Kocslporryva Gabonazsák - KévekOIŐ Manilla — Gazdasági kSKIáru Hirach és Szegő Zsák- és ponywa-k&lcaönzée a.an.j____ Saját termésű elsőrendű kctecsenyl aaz-1.11 tebér k.r llterenkánt P —.KMrt Bóhm Jóasct bortermelőnél, Caengerv-ut 19. 2473 L.g.lo.Akfa.a fttth.t, ha (Uréazpor-kályhát vásárol Vajda vasketeakedésben. Ugyanott íltréizpor-rendelés la telvéletik a Irámáncal góllürésilelep rétiére. 2530 flaill leányok ia egy varróleány 1.1-vételnek Qaálnénál, Zrínyi M.-11. 50. 2527 Fajliuta Igen aaép vlzalakólykek eladók. Bővebbel Centrál azálló pórusánál. 250C Rótta áa koalekdóa ktüőigáló "Maidat lelveaztlnk, aki klrakalboz la éri. — Ajánlatokat Ooldáteln és Neumann Rthor Kaposvár. 2!>3I T.aulát hlntabk. V.J*. »••- k.r........ Erzsébet tér. 2929 Taaulók [elvéletnek a Polgár-vairu-dába. Vároll bérbál. 2538 Ogyea ll.t.l.mk.r.k helybeli nagy cég képviseletére lelvélelnak. — Clm a kiadóban. 2533 Kalöak.Járala bútorozott szoba — lötdőszotia használattal — kiadó Erzsébet-tér 18, Schleslnger varürlel. 2531 Príma t.nai.il.fcdák (alig használtak) darabonként 80 Iliiéiért SrOahut mérnöknél, Deák-lét 2. Huroiáa, javllái. 2535 KattAaaobA. ulcal Cainyl Láazló-u. 8. kiadó. — 2541 Kiadja a laptulajdonoa Közgazdasági Rt. Outenberg Nyomda éa Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Felelól kiadó: Z.1.1 Kár.1, 1937. évi typusok olcsón, nagy választékban Kerékpárok, Elektron. RddiákészQlékek, Elektron ujak és használtak. Philips, Telefunken. Csere, Javítás, átalakítás 1 — ZALAI KÖZLÖNY 1937 auumzlus 29 \' \' >*a«alatf»attS Kf^ifaJ,! m. HjMalwt, Uicmmf f UMnW LaglMú VUlafa kb>in|>Hdá}illu kmwrti ,MeU. Uh*. IM*l látiUi., és javításokat minden Ízlést kielégítő kivitelben varaanyképea laftolcaóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. Vldékan szeieléscket legpraktikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak melletti Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk. MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRALY-UCCA 45. Teleion 271. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 19.441/1937. Hirdetmény. A v. utcaseprők részére 14 pár bakancsnak |ámlnOségtl zsíros bőr-bOl való elkészítésére zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek. A zárt írásbeli a|ánlatok legkésőbb folyó évi szeptember hó 14. napjának déli 12 órájáig adhatók be a városi Iktatóhívatalba. A zárt borítékon kivül ,A|ánlat ulcaseprói bakancsra\' clm Írandó fel. r- Bővebb felvilágosítást a gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1937. aug. 27. mx Polgármester. 19.408/1937. Hirdetmény. KOzhlrré teszem, hogy a városi strandfürdőn folyó évi augusztus 29-én vasárnap délután l/i5 órai kezdettel Debrecen és Nagykanizsa városok közötti úszóverseny lesz Ezen a napon a rendes lürdö|egyc ken kivtll póljegyek váltandók és pedig: ftlrdőjegyhez ülőhelyre jogosiló pótjegy dija 30 flllír, belépőjegyhez ülőhelyre jogosító pít|egy dija 40 fillér, fnrdö- és belépőjegyhez él őhelyre jogosító pótjegy dija 20 fillér. A póljegyek, amennyiben a fürdőzők a versenyt megtekinteni nem óhajtják és a strandlürdő területit a verseny megkezdése elölt, legkésőbb azonban d. u. órakor elhagyják, visszaváltatnak. Nagykanizsa, 1937. aug. 27. 2U7 Polgármester. ♦ 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzési- vagy Vámcserektinyv (Szállítási bárcakónyv) hitelesítve P 4\'00 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. Értesítés. Vb. néhai Stem Bertalan v. szent-•dórján! lakos cs. 762/937. sz. csőd-ügyében a elődválasztmány határozata következtében közlöm, hogy a folyó év augusztus hó 31. nap|ának d. e. 8 órájára Szentadorján községben kitűzőit Ingó árverés nem lesz megtartva. Lelenye, 1937. aug. 28. Dr. Pillér Arthur Kti csfldtömeftgondnok. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában: ORSZÁG JÓZSEF mag, mtHr.Ky., növény védetmlize-rek, £ép, zsák, stb. kereskedésben Nagykanizsa, Erzsébet-lér 10. IA blróeáir mellett) Teleion: 130. a világhírt! gépgyár évtizedek óta ismert, elsórendü anyagból készült, legjobban bevált klttlnö szerkezetű különféle tnBzöaazdasáQi népeit eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rende-léseket feladhatja. MesérkezteR Dől kip-iieii pAris és bécs legasebb kreációt Brúnyai Dívalház I At.kll4.ok. .r.d.tl mod.lt.k útin a legolcsóbb.u vállalok BE VAN BIZTOSÍTVA ! I Mert 2 évi javítási jótállási kap minden egyes HAMBURG iskolatáska, aktatáska vásárlása után. Iskola-kazetták a legnagyobb választékban Fióküzlet Nagykanizsa, Horthy M.-ut4. FOÜztet PÉCS vízvezetéki és csatornázási munkákat fürdőszo b berendezeséket ♦♦♦♦ Nöi-, férfi- ós gyermek- részletre olcsón vehet (kérjen árjegyzéket) SZABÓ ANTAL kerékpár nagykereskedésében Telefon 91. Nagykanizsa Fő-ut 5. sz. \\ 77i Évfolyam 196. izám Nagykanizsa, 1837. augusztus 31. kedd Ara 12 nn. ZALAI KÖZLÖNY í» kbdéUnUli FM 1 < POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos ElKIzettel *r«: «jr bór. 1 pengd 40 BlUr. Síukeutfettf ia kúdóhlmUU ládoa. Tt u. Bornemisza miniszter beszámolója az Ipor-D$yi kormány eíyesztendei alKotúsalról Mit valósított mag az iparügyi miniszter a legutóbbi országos kongresszus Ata — Vezérelve ■ minél tBbb önálló egzisztenciát teremteni — Az országnak további iparoaitáara van euüksége — Munkaalkalmak, hital, munkaidó és kontárkérdós — Kézműves problémák, Iparos-kérdések — SOO teritéka bankett — Gróf Bethlen látván beszéde Véget ért az országoa lparoskongresszns kétnapos ülése Nem csak Nagykanizsa, nem csak Zaia megye, de az egész ország iparosságának nagy napja volt augusz-28 és29-ike, amikor uz ország tekintete Nagykanizsán piheni, amikor uz < rszág minden részéből össze1 ereg-letlck az ipartestületek, érdekképviseletek, kamarák kiküldöttel, az or-tíxág iparosvezérei, a Ház több tagja, a vármegye vezetősége és elsősorban v magyar kormány képviselői, a*, iparügyi kormány é enjá-rői, hogy meghallgassák a inagyar iparosság sérelmeit, panaszalt. kívánságait és azokat összefoglalva, nem csak megfontlás és tanulmány tárgyává tegyék, hanem az adolt e-hctőségek között realizálják is. A hatalmas és nagy magyar iparoscsalád családi-tanácsa, parlumenty.\' voll u két nap, amit ünneppé avatott és aminek súlyt és tcklnté\'yí adott Bornemisza Géza iparügyi miniszter lojöveíelc, a pénzügyi és imz ságügyi kormány képviselete és Bethlen István gróf jelenléte. Ma már tudjuk, hogy egy ilyen országos kongresszust és unnak hatáio-zatait követni fogja az elhangzott kérések és kívánságok megvalósítás, sa, hiszen Bornemisza Géza miniszter rövid minisztersége alatt bebi-zonyitotta, hogy a magyar iparosság ügyeit igazán a szivén viseli, h >gy számtalan kérdést mcgo\'dáshoz se-gitett, számos ügyben íiieghallgatla az iparosság kivánságeit és a kézművesség élctutjait egészen uj a\'a-pokra fektette, amelyek lehetővé fogják tenni boldogulását. Az elhangzott beszédek, a tartalmas e ő-adások, a miniszter igéicte, mind azt bizonyítják, hogy a nagykunj-zsai országos iparoskongresszus nem voft hiábavaló, hogy a sok fáradság és munka \'ínég fogja hozni a maga gyümölcseit és a jövő évi kongresszusnak módjában lesz a kanizsai országos iparos seres*-szem«c látható eredményeiről beszámolni. És hogy érdemes ezért a/, iparos-táborért dolgozni, fáradozni, küzdeni, láthatta a miniszter,, akit az iparosság a hála, tiszte\'ct és ragaszkodás minden jelével elhalmozott, ahol csak mcgje\'ent nagykanizsai tartózkodása alatt, tapasztalhatta Nagykanizsa országgyűlést képviselője, gróf Bethlen István, akit tüntető melegséggel ö\\eztek körül és megállapíthatták mindaz ik a vezetők, témezők, ukik bármi módon elősegítették a magyar lpuros-ság boldogulását, nehéz* küzdelmes trianoni országútján. A két napos országos iparoskon-gressuzsróí a következőkben számolunk be tömöicn olvasóközönségünknek. k Nagykanizsa zászlódiszben várja Bornemisza minisztert A kongresszust megelőzte hetekig folyó lelkes és fáradhatatlan rendező! munka Samu l.ajos Ipartestületi elnök és az országos köz|V)iit vezetésével, ennek köszönhető a kongresszus sima, minden zökkenő nélküli lefolyása. Szombaton Nagykanizsa váro>a zászló, disz, öltött, hogy ünnepi könlósben és virágdíszben varja « magyar kormány képviselőjét és az ország minden részéből ideérkező vendégeken Délben érkeztek meg a gyorsvonattal a fővá-rosi előkelőségek és a delegáltak nJgy-része, a sajtó k&pfriselöi, akiket dr. Krátky István |>oígárin<\'slcr élén ünnepélyesen fogadlak a vasúti állomáson, ahol állandó bizottság fogadta az egyes vonatokkal érkező kiküldötteket. A bizottság tagjai valamint a cserkészek kalauzolták és kisérték szállásukra az érkező kiküldötteket Minden delegáltnak sikerült szállást biztosítani. i Délután fél 0 órakor kelleti volna Bornemisza miniszternek érkeznie, a meghívóit küldöttség a városháza előli várta • kocsitábor elindulását « miniszter fogadására, amikor értesítés érkezett, hogy a szolnoki nagy progr-im miatt némi késést szenved a miniszter Kanizsái a érkezése. így egy ideig vfirni kellett, mlg ujabb értesítés érkezett, hogy a miniszter érkezése negyed 7 órára várható. Ezalatt a városi szinház zsúfolásig megtelt u kongresszus résztvevőivel. InStfről érkezett gróf Bethlen István ny. miniszterelnök, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, akit fogadóbizottság várt és melegen üdvözölt. Bethlen nyomban oement kíséretével az ipartestület kerthelyiségébe és ott várta meg Bornemisza miniszter érkezését. Aulón érkezett vitéz gróí Teleki Béla főisptfn és Bödy Zoltán alispán, akiket dr. Hegyi Lajos főjegyző üdvözölt és felkísért a városházára. Negyed 7 óra tájt a főispÜn és a megjeleni előkelőségek elindultak a kocsikon a város határába, ahol a fel-állított diadalkapjünál az érkező Bor. ncinisza minisztert és kíséretét gróf Teleki föi»|#n fogadia és üdvözölte. Majd a Városi Színházhoz hajtattak, ahol a sokaság percekig éljenzett és üimepül.e Bornemisza minisztert gróf Bethlen Istvánt. A megjelentek soraiban a köveiké. zöket sikerült feljegyeznünk: I.ázár minisztert dr. Ilennlg Alfréd törvény, széki elnök, Fabinyl minisztert dr. Vár kony Bezső miniszteri tanácsos kép(v|. selte. ott volt báró Kruchina Károly osztályfőnök, Irsy Lásxló és Gyuiay miniszteri tanácsotok, Kacsóh osztály tanácsos, .Müller Antal, petaínek Jó-zsef, Szabó Imre, Drózdy Győző országgyűlési ké|>(Vi.selöfc, Iting Gyula, Nagy A. felsőházi tagok, dr. Fiihál Viktor felsőházi tag, kormányfőtaná-csos, dr. Krátky István |>olgármester, dr. Ilegyí Lajos főjegyző, dr. Hajdú Gyula, dr. Orley György kir. kormány-főtanácsosok, dr. Briglevics Károly nyug. főlapján," Fajip József az IPOK elnöke, ifj. Tóth Antal, az IPOSz elnöke, dr. Dobsa László jI\'oSz igazgató, " budapesti soproni, " debreceifl stb. iparkam»ráik képviselői, a képvi-selőteslület tagja1, P. Czlrfusz Vlktorin ferences plébános, F. Gulyás "Gellért igazgató, Kelemen Ferenc |>éuzinlézeti igazgató, a Baross Szövetség küldött, ségc élén vitéz Tóth Béla elnökkel, az 0.MKL-kerület küldöttsége dr. Ilofr-mann János alelnök és Ncu Fái titkár vezetésével, ott volt dr. Tholway Zsigmond postahivatali igazgató, dr, Ix)iitay Alán járási főszolgabíró, Kr*>sz-nay Pál államrendörségi tanácsos, a kapijányság vezetője, Miklós János fő. felügyelő, a 2. sz. postahivatal főnöke, Puskás Jenő műszaki fötanácsnok, a kir. folyam mérnökség főnöke, Bartal Béla állomásfőnök, Köő János, a magy. kir. adóhivatal főnöke, Czégény Karoly rendőrfelügyelő, örszemélyzeti j>a rancsnok, ott láttuk a különböző intézetek, testületek vezetőit, többszáz főnyi delegátus és szép számban a helyi iparosvilágot. A kongresszus megnyitása A kongresszus megnyitása előtt « nagykanizsai Ipartestület! Dalárda Kettlng Ferenc tanár vezetése mellett ünnepi hangulatban u Magyar Hiszekegyet adta elő. Majd Samu Lajos, a vendéglátó nagykanizsai ipartestület elnöke üdvözölte a magjelenteket, hangsúlyozván, hogy az iparoskongresszus jelenti a magyar iparosság belekapcsoyódását a Magyarország feltámadását célzó munkába. Magyar lelkükben tiszta lánggal ég a vágv : a raugyar feltámadás rendíthetetlen hite. Ezt az:inban csak teljes összefogással lehet elérni. A határváros kisiparos társadalma nevében köszönte az IPOSz-nak, hogy az idei kongcsszust Nagykanizsán rendezte, mely kqng\'csz-szusnak a kölcsönös megértés és alkotó munka jegyében kell lefolynia, hogy egyszer megünnepelhessük a magvar feltámadást. Majd felkérte Ifjú Tóth Pált, az IPOSz elnökéi u kongresszus megnyitására. Tóth országos elnök az ország iparossága nevében keieset\'cn pza-vakkat \'köszöntötte Bornemisza minisztert (éljenzés, taps), aki néhány száz kilómétert tett meg autóján azérl, hogy eljöhessen az iparosaihoz, hogy meghallgassa punuszai-kat. Bornemisza miniszter bebizonyította, hogy alcar rajtunk seglleni. Tegye meg most is, adjon gyógyírt az iparosság fájó sebei! e, hogy a kiküldöttek visszatérve városaikba, elmondhassák, hogy a kongresszus noiu volt hiábavaló, isten áldását kérte az Iparügyi miniszterre. Köszöntötte Bethlen István grófot (meleg éljenzés) és kérte őt, hogy támogassa ő is kéréseiket, köszöntötte az igazságügyminiszter képviselőjét, dr. Hennig törvényszéki elnököt, Fabi-nyl miniszter képviselőjét, dr. Vár-kony pénzügyigazgatót, vitéz gróf Teleki Béa főispánt, Bődv Zoltán alispánt. A kongresszus színe előtl megköszönte dr. Krátky István pjl-gármésternek a meleg fogadtaiáit, kivánta, hogy minden magyar városnak legyen egy olyan polgármestere, mint dr. Krátky István. Majd az iparügyi minisztérium többi előkelő vezetöférflait, az ofszágos vezéreket és a résztvevőket üdvözölte. Bronemlsza miniszternek két na-gjon csinos, magyar diszruhába öltözött leány, Varga Ilike és Bazsó livike rövid üdvözlés közepette pompás virágcsokrot nyújtott ál, a mit a miniszter mosolyogva köszönt meg. { A miniszter egyévi mérlege A közönség hosszan és melegen ünnepelte a miniszteri, aki elkezdte beszédét: f . f ; I Mindenekelőtt Ismerlclle azokat a munkákat és intézkedéseket, amiket az Iparügyi minisztérium az utolsó kongresszus óta telt és élet lehívott. Nevezetesen a ké cd elnU adópótlék k! mérséklését, a gazdaudósság >k rendezésévé. kapcsolatban « 28 penge- nél nagyobb tartozások kivételét, a forgalmiadó mérsék\'é ét (megszüntetését) a papíráruknál, a kisiparosoknál, a kiadott te\'epeng.\'délveket költségmentesen meg lehel hosz-szabbitani, az árromlxilás ellen megfelelő intézkedéseket leli, melyek hathatós fegyverek lesznek a küzdelemben, a\' gépiberendezés, szer-Számok, stb. kivétetnek u végrehaj- t ZALAI KöZLöNV 1*37. amtugzim 3l. rás aló1, munkaalkalmak teremtévére a házudómenlességek meghosszab bitása, a burkolat-készítésre vonatkozó rendelkezések, " közszállitások legnagyobb hányadát a kisiparosságnak igyekszik biztosítani, a kisiparosság érdekében megalapította va kisipari kiviteli intézetet, az áru-^ házak szabályozását, az épületek átalakításának adómentességét, a sok egyéb kisipari támogatást, az elmúlt évben fokozottabban igyekezik továbbképző tanfolyamokat rendezni, további mintam"helyeket állítanak fei, előkészítés alatt áll a nagykani-zsai és a békéscsabai mintumühe-lyek felállítása, iparos szakkönyvtárak felállítása (eddig 22.000 könytf megrendelés érkezett 3 hónap nlatt), külföldi (hat hónapi) tanulmány-utak az iparos-ifjúság továbbképzésére, az ipartestületi hálózat kiépítését befejezték, szabályozták a jegyzői kérdést, jegyzőf VnToiyamot rendeztek, az első tanfolyam megmutatta, hogy nem volt hiába. Kisipari albizottság létesült a minisztériumban, amely minden kénelmet azonnal a miniszter elé terjeszt, sth. - Tudja, - mondta a miniszter hogy ez a beszámoló sokakat nem fog kilegitenl, hogy azt fogják mondani, a kormány többet is Jehe-tett volna, dc lesznek viszont olyanok is, akik azt mondják, hogy ez sok volt a kézmüiparosság érdekében. Azonban az objektív bíráló azt mondja: l ez az az ut, mely a magyar kisiparosság felemeléséhez vezet. - A kézműves-iparosság a múltban egy megbecsült, tisztes foglalkozás volt, szorgalma által vagyonra tudott szert tenni. De megjelent a gép, a tökekoncentráció és az ipa-rosság ugy érezte, hogy a gazdasági romlás felé sodródik. Mikor a gép úrrá lett, szétrombolták az iparosság szervezeteit is. A különböző szervezetek maguk alá gyűrték a kézműveseket, a fogyasztó előtt diszkreditálták a kézmüved, iparost, i - Felveti a kérdést: Van-e szükség kézművességre, iparosságra ? Ugy nemzeti, mint gazdasági és állami szempontból szükség van a kézművességre. Mindig fog akadni olyan munkaterület, ahol a kézműves megtalálja a maga terrénumát. Egészen uj munkaterületek nyíltak meg a magyar kézművesipar számára. A kézművesnek, iparosnak gazdaságilag tehát igenis nnqgv&n a maga létjogosultsága. Lesznek olyan munkaterületek, ahol a gépi koncentrációnak kell teret adni, de mindig lesznek területek a kézműves számára is. Nem barátja laz ipari üzemek mindenáron való koncentrációjának. Sokalta nagyobblél-jógosultsága van a kisiparnak társadalmi és nemzeti szempontból. Társadalmi szempontból egyenesen kívánatos, hogy ne legyen kevés gazdag ember és sok szegény. Mennél több önálló egzisz-tonolát kell teremteni, mennél több üzemet adni u magyar gazdaságnak. A kézművesipar sokalta több munkaalkalmat jelent, mint a gyáripar. Ennek az országnak további iparosítására van szükség és ez u kézművesség 03 a gyáripar továbbfejlesztését jelenti. A probléma csak az: mindent n maga \'területén. A gyáriparnak a fejlesztésére — a maga területén - szükség van. Nálunk a történelmi és gazdasági fejlődés tette szükségessé az erös gyár (part, hogy minél több emberi foglalkoztasson. i - Nekünk az a kötelességünk, hogy a kézmüvesipnros súlyos helyzetén segítsünk. .Elsősorban a szervezési kérdésre tér át. Az iparosságnak erös védvárai voltak a céhek. A gazdasági erősödést és megbecsülést jelentették. A régi céhrendszert felújítani nem lehef, de ilt van az uj szervezet, az IPOK^ a csúcsszervezet. Szükség van arra, hogy a legkisebb község iparosa is egy szervezethez tartozzék, érezze magát egy erös közösség tagjává, szükség ,von egy Ilyen szervezetre, hogy az iparosság ismét a régi szerepet tölthesse be. Megfelelő, életképes ipartestületekre van szükség. Az ipartestület hatósági funkciót végez. Ezért vált szükségessé az ipartestületi hálózat kiépítése, az ipartestületi jegyző-tanfolyam megrendezése. A nívó emelése - Egy másik probléma a Rézműves szellemi színvonalának emelése. Ha végig nézi a műhelyeket, látja, hogy csak 10 százalék iparos érettségizett. Ha látja a hivatalokban a kíshivatalnokokat robotolni a kisebb munkáknál, mindig azt gondolja magában, bizony ezért nem volt szükség érettségire. Igen, az iparosok taníttassák fiaikat, de ne azért, hogy adóhivatalokba dugják be mint kistisztviselőket, hanem hogy az ipari szakmájukban érvényesítsék magasabb színvonalukat. Az ipari numerus cAiusust nem ta. lálja szükségesnek. A: mintamühe-lyek, a továbbképzés uz iparosszin-vonal emelését szolgálják. Sok kifogás hallatszik, mondta,, hogy a munkaidő rendezésének, hátrányait a kézművesipar fogja megérezni. De csak igy tud eredményesen küzdeni uz árrombolók ós kontárok ellen és csak igy tudja az iparospá-ly\'át megkedveltetni, ha ezeket az intézményeket bevezeti, amik n gyáriparban\'már réjjóta be vannak vezetve. Az iparosság érdeke, hogy a segéd ós tanonc lássn, hogy gazdája emberi életet biílosil számára. — Sokan kérik, hogy azokat is bűn. tessék, akik a kontárokkal dolgoztatnak (taps). Amint helyesnek találja a jogosulatlan iparüző üldőzídsét, ugy nem teheti azt, hogy a vásárló, illetve rendelő közönség\' molesztáltatok, mert akkor elérnők azt, hogy a zaklatott közönség nem fog kézművesnél dolgoztatni, hanem elmegy oda ^hol nem vegzálják. Éppen az iparosság érdé-kél)Cn nem túrija kívánatosnak a kon. tárnál dólgoztalók megbüntetésé. Az árromboló i|>aros nem érdemel kimé. letet. Hangsúlyozta, kőzérdekcllenes tevékenységet fejt ki. Meg fogja kisé. relni ezt a kérdést is megoldani és pedig tsztán gazdaság.i szempontból. — Beszél a munkaalkalmak teremtéséről. Igyekezett a kereskedőktől a munkakört az iparosság javára elhatárolni. Ezt szolgálja a munkásházak építése. Hátér a hitet kérdésére. Az IOKSz a gazdasági válság folytán tönkrement. Az államnak sok áldozatot kellett hozni a helyreállításáért Az IOKSz ma ismét életké|>es. Eddig ismét 8 millió pengőt helyezett ki. A középlejáratú hitel kérdése megoldva még nincsen. jav«s. latol kér az OTI-ban felgyülemlő tőkékből egy ilyen középlejáratú hitei, ulap megteremtésére. Majd a Jcdezet. len hitelről beszél. Négy év előtt 400.000 pengővel kezdte meg működé-sét a hitel-alUp és ma 1.400.000 pengő áll rendelkezésére. Hiszi, hogy lesz még olyan az ijy\'rosság helyzete, hogy erre a fedezetlen hitelre nem lesz szüksége. Majd az OTI táblázatára tér ái. A táblázat megfclcbl>ezésére a konk rét anyagnak beküldését kéri, Örömmel látja, hogy most már minden tényező az iparosság érdekeit igyekszik előmozdítani. Az iparosság érdekel védel. mében nemcsak a kormány, de a helyi hatóságok is kövessenek el mindent és támogassák. i Bizik abban, hogy « benyújtandó javaslatok, a határozatok, amiket u kongresszus fog hozni, eredmény-eket is hoznak az iparosság számára. A miniszter nagyvonalú és a kéz-müves-iparos iránti szeretettől áthalott beszédét lelkesen megéljenezték. Tóth elnök megköszönte a miniszter beszédét. A kongresszus minden egyes résztvevője tudja, — mondotta — mit tett Bornemisza miniszter a magyar iparosságért. Azért kéri, hogy segítse meg továbbra is ezt az iparosságot, hogy régi pozícióját visszaszerezhesse. Dr. Krátky polgármester hitet tett a kisiparosság mellett kitartott ós mindig büszkén vallottji magá te város polgárának. Ezekl>en 4 nehéz, súlyos időkben tehát arra kell törekednünk, liogy ez az iparosság a város erős támassza és ujjáépitője le. Dr. Krátky István polgármester emelkedett ezután szólásra. — Ez a város az iparossággal \'jó. ban-rosszban eggyéforrt — kezdte meg beszédét. — Bornemisza minise ter jelenléte a mai kongresszust ünnepé avatja. Köszönti Bornemiszát, Betlilent, a kormány többi képviselőit, a főinpánt, az alispánt, a megjeleni Vezető egyéniségeket és minden részt-vevőt. A küzdelmes lét mindenkire ólomsullyul nehezedik, — folytatta — de legjobban a kisiparosságra, a kéz. művesekre. Mi nagyon jól tudjuk ezt. Gs ezért a legnagyobb szeretettel nyu. Ifink minden olyan kérdéshez, amely ezzel az iparossággal van kapcsolat. I>s»n. i£z az iparosság rakta ks a vftros falait, a város sorsához mindig hűen gyen. Az ő térekvóse, ezt az i|>orossügot teljes erővel /ámogatni, rajta segíteni, hóna alá nyúlni. Hitet tesz a magyar iparosság mellett. Igyekszik az iparos, társadalom ü,gyét azzal a szeretettel támogatni, amit ő iparos és kereskedő eleitől örökölt. A miniszter ur mindent elkövet oz iparosság boldogulása és felsegitése érdekében, dc a vezetőség, is mindent el kell követnie, hogy az iparosság produktív munkáját biztosítsa. Hiszi, hogy a miniszter segítségével céljainkat cl fogjuk érni. Isten áldását kéri a magyar iparosságra. A kongresszus melegen éljenezte a pol. gármcslcrt. Amikor a i>olgárjhcster lefejezte lel. kes és gyujlóerejji úszódét, a néző-tér zsúfolt sokasága |>ercekig éljenzett és tüntetett gróí Bethlen István mcl-fett, akinek szemmel láthatóan jőf esett a ragaszkodásnak eme spontán és szívből jövő megnyilatkozása. Papp József, az IPOK elnöke az országos központ üdvözletét tolmácsolta. Nagy Antal felsőházi tag, a budapesti kamara elnöke, a Kamurn nevében üdvözölte a kongresszust. Horváth István soproni ulelnök a vidéki kamarák nevében köszöntötte a nagygyűlés,. Müller Antal országgyűlési kép viselő az országos szervezetek nevél>cn köszöntötte azokat, akik az iparos-központtal műkődnek egyűtl, mert csak ezzel az cgyültcs munkával lehet eredményt elérni. A miniszter mai 1*. szédéhől az iparosság meggyőződhetett arról, hogy Bornemisza miniszter mi. lyen szereletlel nyul az Iparosság\' hó. na alá. Az első előadás a bírálat jegyében Ezután megkezdődött a kongresszus előadás-sorozata. Az első előadó Fű-redy I.ados, az Országos I|>arügyi Tanács tagja, az iparosság helyzetéről beszélt. — A gazdasági javulás még nem ért el a magyar kézműveshez — inon. dotta. A javuló helyzet dacára a kéz. művesek helyzete mindjoblwn romlik. Beszédében az előző kormányok ipari politikáját birálta, melyek mindenkor hangoztatlák, hogy " .kormány szeretettel és jóindulattal viseltetik a kis-iparral szemben. Hát a magyar kis. iparnak, — kérdi — csak jóindulat jutott. Számadalokkal kimulaja, hogy a gyáripar 14 százalékos adójával szemben a kézműves 20 százalék adót fizet. Akkor fedezték fel a magyar iparosságot, amikor külön ipari mL niszteriumot állítottak fel. Báró ;Kru-cliina fedezte fel az iparosságot és o>.-óta sok minden történt az i|»orosság érdekében. Megállapítja, hogy " magyar iparosság is oka mai szomorú helyzetének, mert nem használta ki erejét. Arra kell törekedni, hogy meg. teremtsék az iparos-egységet, mely a miniszternek erőt ad feladata teljesítéséhez. Elismeri Bornemisza legme-szebbmenő készségé\' u kézművesekkel szemben. De még sok a tpnnivaló és ezt a munkát várják. Az IPOSZ a jő. vőben bátrabb lesz cselekedeteiben és munkájának eredményéről könyvet fog vezetni, hogy mindenki tiszta képet alkothasson magának az IPOSz működéséről. A magyar iparosság részt akar venni a régi, boldog Magyarország újjáépítésében. Felköszöntök a banketten Negyed ö óm elmúlt, mikor a kon-gresszus első napja véget ért és 9 óra utóu kezdetét vette az 550 teriték4!s vacsora Bornemisza és Bethlen tiszteletére a testület székházának első emeleti nagytermében. Az első fogás után vitéz gróf Teloky Bélu főispán méltatta Horthy Miklós kormányzó nemzeti újjáépítő munkáját. A gondviselés küldte a magyar nemzet életébe őt, aki bátor hősiességével, bölcs kormányzásával, férfiúi erényeivel, bé-J<és utjelzésévcl kivezietl ozt a nemzetet a trianoni puszta.ságból az ioérct földjére. Ez a férfiú vitéz náqybanyai Horthy MiklóH. Arra kérto n\'jó Isteni, nogy tartsa nü?g nekünk őt még soká. lg és áldja meg öt. Füredy" I.ajos Az öszi szezon divatujdonságai férd- és női szövetekben a legnagyobb választékban raktárra érkeztek Kirscliner Mór divatáruháza Jtoww&p ciíza njiniszícrrc üritfetta poharát. Majd BorpciniszA mondotta cl pohárkósz^n\'fijét. figyelmeztetvén öz iparostársadalmát, l«>gy követeléseivel no lőjjön tul a célon. Nincs szükség például arr&Jwgyjnost határpzziuik : az összeülő uj parlamentben milyen legyen "képvis®, MM hisli Whl^, hogy okádjon ^W^iyfírfiu, Oki\' « magyar n^^^áOn^nL métfagya^er egy olyan adósságrendezéssel meg mprje torhoMi, ittjírf ámityen tf&zdaadósság rondWés"+olt. Egyebekben u magyar ZALAI KÖZLÖNY ip»rostársadalom mindenkor a lectcl- riébb mértékben számíthat rá. Samu I^íjos ipartestületi elnök gróf jjclhlcn Istvánt köszöntötte fel. Nem. Í:ti missziót teljesít az, — mondotta • -ki ennek a ré^gpek boldogulását clö-•cgili. Ilódolatánok, elismerésének és tiszteletének kifejezéséül mélységes re-Vercnciával köszönti a város történél-mi nevű országgyűlési képviselőjét. A magyarok isteno sokáig éltesse öt ,yn-nek U\'hatáwzéÜ Városnak és az: ország, nak. \' Gróf Bethlen István beszéde Majd Béthlen István mondotta el ! nagyszabású beszédét. -- Engedjék meg, - mondotta hogv mint a város képviselője, szeretettel üdvözötyem azt a magyar iparososztálytj;amely az utolsó években annyi szenvedésen ment keresztül. Ezt a magyar iparososztályt, a mely az utolsó években elvesztette rendelőinek és fogyasztóinak nagy* részét a mezőgazdasági válság folytán, amely meglerhellclelt súlyos adóterhek kei, szociá\'is terhekkel és ezeket a terheket bizony nagyon nehezen tudja elviselni, üdvözlöm ezt a milliós magyar társadalmi osztályt, amely hivatva van arra, hogy azt a keresztény polgári városi középosztályt kitermelje és kialakítsa, ameiy nem hivatalokban keresi a maga kenyerét, hanem a gazdasági élet terén, amelytől, sajnos, magyar fajunk eddig annyira távoltartotln magát. Ez a társadalmi osztály a maga gazdasági tevékenysége, nemzeti és polgárt felfogása folytán más országokban még a politikai vezetést is kezében tartja. A\'"kézműves, kisiparososztály tulajdonképpen alapja a nagyiparnak is. - Ha végignézünk az ipar fejlődésének történelén, azt látjuk, hogy az egész világon a kis- és kézműves-iparból fejlődtek a nagyiparok. Csak ott volt egészséges a nagyipar, ahol a nemzet széles rétégéiből, a nemzet talajából nőU ki és erősö dött meg. Ha egy pillantást vetek a fégi osztrák magyar monarchia (parfaftk\'-foténctére, ázI látomj hogy az. osztrák, nagyipar a cseh kézművesipari és kisipari kezdetek* bői nőtt naggyá: Azok? ú vTágot betöltő nagyiparok, mint ami\'yen oz angliai posztó*, szövő-, fonóipar. a mely a maga erejével az angol poll. tikára is behatással van, szintén a kis- és kézműiparból nőtték naggyá, ■ írvNáJunta#-|ds- és kézműipariul fejlődtek kl azok u hagy ipari v&U lalatok, amelyek bizonyos hírnévre tettek szert. Á^íJepesl vászon- vagy a brassói posztóipar mind helyi kez-fiemtoyez* voltak. Ma azonWft az ors*étf*n olyan helyi kisipari kezdeményezések, amelyek\' fl helyi jelentőségen túlmenően az egesr Ország fogyasztását tudták ;volna blz- tositaAÍ atfe vannak, vagtf igen csc-kfey jelentőségűek. Ha van a magyar iparpártolásnak célja, ugy az nem c&ak\' az, hogy ebben az országban nagy ipari vállalatok teremlek seuek. A nagy vállalatok tu ország kereskedelmi és pénzügyi mérlege szempontjából **myje entőségttek ugyta* azonban, p. szociális egyensúly szempontjából. »em csak nálunk hanem az egész világon a fejlődés odavehetett, hogy ezek a nagyipari vállalatok nagy prolefair-tömegek teremtése révén a szociális ellentétekét SHS&fF Növelték. Az ipaanffltfef oé|ia Aem.csak h n\'iRa ^egma\'gasAob ToKán álló nagyipari, vállalatuk t\'\\n¥)gftl4s)1; We; Jck lédkezztmir meg ^VNÍ?mp n fctS-és kézműipar iámn®iUisa; e«ii> ép. ezer önálló égífeikmriu tórémte*, áml nemzteti és szociális szempontból igen nagyjelentőségű. ? - A kis- és kézművesipar fgjCesz-|í.sénéi három főszempont van. Először, hogy a kormánynak látnia kell, ml az egészséges, másodszor: iziv és szeretet kell hozzá, harmad-Szőr pedig detailmunkn, mert nagy általán is intézkedésekkel siker! elérni nem lehet. Arra van szükség, hogy a helyi viszonyok ismeretében, az emberek ismerétében és azoknak megsegítésével igyekezzünk eredményt elérni. - Akire a magyar ipar rá van bizva, az nagy és szép feladatot! vállal. Azt hiszem, hogy a miniszter ur a kisipar iránt vaió nagy szeretetében, amelyről most meggyőződtem, nagyon sokat tehel és éles szemmc-* meglátva a lehetőségeket talpra állithatja a kisipari vállalatokat, aminek az általános magyar kulturális guzdasági fejlődés nemzeti fejlődésünk szempontjából, tt városi polgárságnak megerősödése szempontjából rendkívül felem, tősége van. Azt kivánom, hogy gyarapodjék az iparosság azokban a tulajdonságokban, amelyek előfeltételei, hogy a világversenyben részt-vehes en?k és ezek\'a tulajdonságok : az abszolút becsü\'etesség, az al>szo-iut megbízhatóság, a szakérle\'em. a szorgalom és a takarékosság. Ezek az erények legyenek vezérlő csillagai, amelyek nélkül hiábavaló minden kormánytámogatás. Egy kor. mánytámogatás ugyanis áthidalhatja a gazdasági nehézségeket, de oi kvalitás hiányát áthidalni nem lehet. Kivánom, hogy a magyar iparos társadalom önbizalmát soha el nem veszítve, elsősorban arra törekedjék, hogy jót, kiválót produkáljon és szeresse a maga foglalkozását, munkálkodjék teljes harmóniában együtt a kormánnyal, illetve a miniszterről, aki szerétettei karolja fel a magyar iparosság ügyét. Akkor majd ebben az országban is betölti azt a vezető szerepet ez az iparoslársa-dalom, amelyet a nyugati államok ban betölt, meri ennek a nemzetnek szüksége van erős iparostársadalomra. Hosszantartó, viharos, lelkes él jenzés és taps fogadta gróf Belhlen István beszédét. 1 Felköszöntőket mondottak még P. Cirfusz Viktória plóbánof és ifj. Tóth Pál, az IPOSz elnöke. A kongresszus második napja A kongresszus második napja ugyancsak a Városi Színházban délelőtt I) órakor vette kezdetéi. Bornemisza mi. nisiter és kísérete és az előző npp előkelő résztvevői is megjelentek az ülésen. Münních Aladár az építőipari munkaalkalmakról lartotl előadást. Vau ugyan építőipari munka, — mondotta — de a gazdasági krizis még erősen érezhető. Nem az a fejlődése egy országnak, ha minél több közműnk\'1 kékészül, hanem lia minél több a mn. gánépilkezés. Nálunk nem ritka eset, liogy négy család is lakik ogy konyhán, Szükség van gazdasági munkás, csclédházak, gyárimunkásházak építésére. Itt lenne alkalom megfelelő foglalkoztatáshoz. Ehhoz megtelelő kölcsönt és a MAV-tól megfelelő szállítási kedvezményt kér. A sorház gondolatát veti fel, mint a leggazdaságosabb épít kezést. Kovácsok Ferenc IPOSz alelnök ma gas színvonalú előadást tarlóit az épt. tőipari hitelellátásról. Mezőgazdaságra, gyáriparra szükség van, — mondotta — csak azt sérelmezi, hogy « kézművesség nem részesül megfelelő arányú támogalásban, ahogy megérdemel né. Számszerűleg kimutatta, milyen összegekéi ka|x»tl a mezőgazdaság, a gyár- ipar és mennyit a kézművesipar. A magyar kézművességnek nem Jutott fagy, jég és aszálykár segítésre, pedig ez is csak ugy szenvedett ezek alatt, mint a másik társadalmi réteg. Ifa védelt birtokokra van j>éi]z, legyen megfelelő összeg az építkezési munkák hitelellátása részére. Neszéi a kartel-Ickről, amolyek lelietetlenné teszik, hogy a kézműves olcsón dolgozni tud. jon. Háztatarozási és adómentességi kedvezményt csak az az, épitlctö kapjon, aki igazotni tudjo, hogy az ij>a. ros.számlát kifizette. A kisipari hitel-keretnek 500 pengőre. való felemelését kéri és szóvá leszi W. OTI visszásá-gokat. Több határozni javaslatot tcr. Jesztctt elő. Bornemisza miniszter Krátky polgármesterrel távozik a kongresszusról. Bornemisza uutón a Balutonmentén nyaraló családjához utazott. Führer László rámutatott an-a, hogy 252 országgyűlési képviselő közül csu. pán egy van, aki ipara után él, azért rést kell ülni a jelenlegi választási rendszeren, hogy a kisiparosság Is megfelelő képviselethez Jusson. Dr. C.eorgevics Pál követelte, hogy o kézművesüknek adják vissza » munkaterületeit. A közüzemek felülvizsgálatát kéri. Vágó Jenő a ruházati i|>arosság sé. -relmcit tetlo szóvá és a közszállilási minimális munkabérek revízióját köve. telte. Kifejti, hogy míg a konfekcióban 02 fillér órabért állapítottak meg a munkásnak, add*£ kőzsZá Ili tá soknál 30-30 fillért keres a kézműves. Dr. Boros András a kézmüvesipa-rosság adókérdéseiről beszélt. Megfelelő Javaslatokat terjesztett elő az egyes adónemek csökkentése és eltörlése, valamint az adók kivetése és behajlása tekintetében. Áruházi adót köveiéi. Győrbiró István az iparosság adósságainak rendezéséről tartott előadást. Ezt állami segítséggel kívánja megoldani. A székházakat terhelő adósságok rendezését és egy székház-alap megteremtését Javasolta. Friedrich Géza hosszabb előadása következett az árromMás, irányáruk, munkaidő és a legkisebb munkabér szabályozásával kapcsolatban. Nemcsak ipari, de állami problémák ezcj>, amihez megfelelő Javaslatokat terjesztett a kongresszus elé. \' > Sóty Zoltán megrázó képel adott az iparosság suívos helyzetéről. Kérte, hogy a kormány adja vissza az Iparos érdekképviseleteknek a bér-megállapitásl jogot. A sztrájkjog rendezését követelle. Azt mondta, hogy a kórházakban nem állanak a beteg kisiparosokkal szóba mindaddig, amíg le nem fizet 100 200 pengőt. Tiltakozott az ellen, hogy á munkások szociális terheit a munkaadókra hárítsák. Dr. Szappanos Sándor (Kecskemét) a kontárkérdésről beszéli hosz-szabban. Nem ért egyet a miniszter kijelentésével, hogy u kontárral dolgoztatót nem lehet megbüntetni. Meg felelő javaslatokat lerjeszlelt be. Dr. Pallay István (Székesfehérvár) a mestervizsgálatokkal kapcsolatos kérdésekről beszélt. Szakköre-veket adjanak ki a jelöltek részérc. A mestervizsgálatnak gyorsabb tempóban való lefolytatását követelUí Báró Kruchina Károly miniszteri osztályíőnök ezután részletesen, ogy órás beszédben válaszolt minden egyes előadó javaslatára. < Fél 2 órakor félbeszakították a» ZALAI KÖZLÖNY 1P37. augnntm 31 üiést, melyen a hatóságot dr. La-katos Ferenc fogalmazó képviselte. Délután a városháza dísztermében A kongresszus tagjai ebédre mentek.. Délután 3 órakor a városháza dísztermében folytatták a kongresz-szus ülését. A hatóságot Rácz Gyula rendőrfogalmazó képviselte. Kiss László főjegyző ismertette a beérkezett indítványokat. Majd a javaslatokhoz va\'ó hí>zzászóVisok következtek, ami több mint két órát vett igénybe. Beszéltek Erős R., Wesner Káorly, Törő József. Kádár Etek (Mór), Ring Gyu\'a. Baldauf László, dr. Szarka Sándor OKISz titkár, Dávid Ferenc, nz egyik országos érdekképviseleti osztály elnöke (Budapest) szóvá telte, hogy a jövőben ne csak a sok testületi jegyző szerepeljen, mint előadó, hanem az Iparosok maguk, akik legjobban tudják, mire van szükség. Az IOKSz kizárását kérte a közs/ál-Htásokból. Azt mondta, hogy a bőrgyárosok kiuzsorázzák a kézművest Dávid beszéde után kínos incidens támadt az elnöklö Tóth Pál ország**? elnök és közötte. Ugyanis Tóth elnök demagógiát hangoztatott, ami ellen Dávid tiltakozott. Tólh szokatlanul szenvedélyesen válaszolt és a teremben izgalom támadt emiatt. Papp Oszkár, a nagykanizsai ipartestület alelnöke védelmébe vette Dávidot, de Tóth elnök öl ls leintette. Báró Kruchlnát ls kellemetlenül érintette az Incidens, néhány percre lement a |>ódiumról. Dávid János (Kispest) az elnökhöz : Ne méltóztassék tőlünk elvenni azt az Illúziót, hogy mi mindig haroolunk érdekeinkért... Majd beszélnek még a következők : Nagy Elek Cegléd, Koller István Hódmezővásárhely, Németh Dezső Kispest, Somogyi Gyula Veszprém, Hoffmann Henrik Nagykanizsa a kádárok sérelmeit teszi szóvá. A nagv hordóhlányról, a burkolat problémájáról beszél. Ladik Sándor Blharkercsztes, Kiss János Illés és Rápo\'yi István Jás<rárokszáUás beszélnek még. A Jövő évi kongresszus ftcfyének megállapítására került ?or. A ka|X)S-várl kongresszuson Egert javasolták. Az egri jelenlevők kérték Egert javasolni. Zelllger Ede debreceni delegált erre Debrecenbe kérte. Tóth elnök szavazást rendelt e\', a többség Debrecen mellett szavazott, tehát a szavazással el lett volna döntvfc. EinÖk javaslatára azonban a kongresszus ugy döntött, hogy az IPOSz közgyűlése határozzon a kérdés felett. A kitüntetetteknek a kitüntetéseit az illetékes testületükhöz fogják megküldeni. Samu Lajos kanizsai elnök záró-szavaiban ezután kérte a távozókat, hogy vigyék el magukkal otthonukba a nagykanizsai iparosság testvén szeretetéi, együttérzését és ne felejtsék el "a határvárosban trianoni kc-rcsztutjukat járó iparos testvéreiket. Majd felhangzott a magyar nemzeti imádság a sok száz magyar iparos ajakáról, akik az egész csonka hazát képviselték ós Imaszerüen szállott az Ég felé a gyönyörű Himnusz strófája: ( ...Nyújts feléje védő kart... Hétfőn d. e. 10 órakor kezdődött Intézeti ruhák, kabátok és sapkák nagy választékban kaphatók. RITTER Fő-ut 8. a borbély és fodrászmestorek országos kongresszusa az Ipartestület székházában. Dcnetlek fft-zső Éveken át székszorulásban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idd alatt rendbe (Önnek, ha reggelenként felkeléskor és esténként lefekvés előtt egy-egy félpohár természetes .Ferenc Jőzsel" kese-rOvlzet lunak. Az orvosok ajánlják. Naptári Augusztus 31 kedd. ttom. kat Itaimund. Protestáns Krtka. Izrael. Elul hó 24. Gyógyszertári éjjeli ssolgálat • hé 3l-lg • .Fekete sas- gyógyszertár é. a klakantssal gyógyszertár. GMáráa nyitva reggel 6 órától ests S óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden eeéas □.» aőknekl - (MlyccirlJUk UUlkoiSJ.) Héttőn délután e-tól 8 éráig as OMKE tanácstermében Magyarország katonai egyenjognsigával ls foglalkozik a Msantant-értekezlet Ma délelőtt megkezdődött a kisantant államok tanácskozása SInajában Sinaja, augusztus 30 Sztojadlnovics jugszlóv miniszterelnök és Krofta cseh külügyminiszter hétfőn délelőtt megérkeztek Si-najába, hogy résztvegyenek a kisantant tanácskozásain. A vendégeket Tatarcscu és Antortescu miniszterek fogadták. A kisantant állam\'>k közös tanácskozása délelőtt 11 órakor kezdődőit Belgrád, augusztus 30 Mint a német távirali iroda munkatársa értesül, a kisantant államok tanácskozásán a három állam egymáshoz való viszonyát, a Dunamedence kérdését, a német-cseh viszonyt és az olasz-jugoszláv megegyezést vitatják meg s letárgyalják Romániának a szovjettel kötött szerződését, valamint a Berlin-Róma tengelyt és a nyugati hatalmak politikáját. I Mint előre sejthető, a három állam között nagy nézeteltérések lesznek a kisantant államok független politikája tekintetében, amelyet különösen Csehország fog élénken ellenezni. Csehország a legnagyobb híve a francia politikához va\'ó ragaszkodásnak és mint ismeretes, elítéli Jugoszláviának Olaszországgal és Romániának a szovjettel kötött egyéni akcióit. \\ { A magyar viszony ügyét - mlntje-\' lentik - ezúttal ls külön fogják le-tárgyalni. Előreláthatólag Magyarországnak katonai egyenjogúsági igényéi a klsantanl hajlandó tár- A CENTRÁLBAN esténklnt a Sanghai-bar szenzációi zenekara és közkedvalt dizőze kezdi meg működését Balogh Janoai, a legjobb magyar-nóta prímással. gyalás alá bocsátani, a kiseblnégl jogok biztosítására vonatkozó magyar követelés azonban mér naoy akadályba Ütközik. loszkva nyíltan szövetségre lépett Hanklnggal Orosz és klnal kölcsönős segély, nyújtási egyezmény — Tokióban átnyújtották Anglia tiltakozó jegyzékét i London, augusztus 30 Vasárnap Tokióban átnyújtották az angol tiltakozó jegyzékei. A jegyzékátnyujtással kapcsolatban közlik, hogy az angol kormány nem kártérítésről beszé\', hanem \'eszögwi azokat a legcsekélyebb követeléseket, amelyekre föltétlen igényt tart Angiin nem szabott határidőt a ja-pánoknak a válaszadásra, de re-méflk, hogy Japán haladéktalanul válaszol. | i Peking, augusztus 30 A kinai csapatok a nankaul hágót és Szu-JungHuan környékét kltlrl-telték és megkezdték a visszavonulást. A kinaiak ugyanis attól tartanak, hogy n japánok az ujabb terii. leti hódítások révén bekeríthetik őket és ezért adták fel állásalkat. T Páris, augusztus 30 A sajtó élénken foglalkozik és Igen nagy jelentőséget tulajdonit a Nan. klng és Moszkva kózőtt létrejött meg. egyezésnek. A lapok értesülése szerint kölcsönös katonai segélynyújtási egyezményről van sző, ami »zt jelenti twigy Moszkva most már fz általa megszabott Időben kézbeléphet. Kér. dés azonban, közel vfln-e az az őrn T — vetik fel a lapok. A francia sajtó hangsúlyozza, hogy eddig is Mpszkva állt Nanking mögött és az cgéM keleti háborút a Szovjet Irányítja, de most Moszkva nyíltan Ls szövetségre lépett \' Nankinggat. Ezért is tették át a Up,. rancsnokságot Naaklngba. Pária, Béoa, Budapasi Nyúlszőr, antilop, solej és bársony-kreációk I or Művirág, sál- <s fátyolkreációk I Órláil viluiték I - 01o4 írtkl Rolh Laura Prognózis: Délkeleti légáramlás, változó felhőzet, több helyen eső ás zivatar, a hó keleten emelkedik, nyugaton nam változik. _ A Metoorotogtal Intését nagykanizsai megflgyelőállomáaa Jelenti ■ Hőmérséklet tegnap e«te 9-kor: +11)0, ma reggel: +188 délben: +222. Csapadék: IH) "t KknlaPV kp7lls>tpn! keresse fel bizalommal az „IDEÁL" oipAQzletet, (Fő-ut 12. sz.) IMQIIG! IlUlillUlÖli! hol kitűnő minőségű iakolaoipftkat és házipapuoaoka*, gyönyörű nöi- és férfi divatcipfiket legolcsóbban vehet. I98T. suguszlm 31 ZALAI KÖZLÖNY NE KÍSÉRLETEZZEN! BÚTORT MEGBÍZHATÓ RÉGI CÉGNÉL VÁSÁROLJON I Hálák, ebédlók, kombinált berendezések, konyhák, rekamiék, fotelok és mindennemű kárpitos áruk JÓI ÉS OLCSÓN GARANCIÁVAL 50 éve az egész országban közismert KOPSTEIN buiorházban vásárolhat Óriása választéki Kedvező fizetési feltételek I Nagykanizsánf Horthy Miklós-ut 4. sz. — (Ülések a vármegyén) /.alamcgye törvényhatósági bizotlsá-[a szeptember 9-én tarlja évnegyedei közevük-sót. Miután 8-án ünnep van, a kisgyűlés 7-én, kedden tartja illését. \' közigazgatási bizottság ülését 13-án tartja. - (Értesítés!) Hofrichter Emma a tanítást meg. kezdi. Növendékei jelentkezzenek Csengery-ut 31. sz. uluflt. = UJ csillag a film egén: Hino Martini. — Nfll rak* ontályank szouzáclóa olcsó árairól az egész város beszél. Schlltz Áruház. * Egy pengőért lehet kerékpárja, ha nem felejt eJ egyházközségi kui-lurliáz-sorsjegyct venni. - (PótbelratAsok) A nagykanizsai piarista gimnáziumban a pótbeiratások szeptember l.én és 2-án délelőtt 9 (órától 12 óráig folynak. — A Notre ltomé leánygimnázL um igazgatósága közli, hogy a Veni Sancte szeptember 3-án reggel fél 8 órakor lesz. ügyben a téves hirek cá. lolalára értesiti a szülőket, hogy az el. sö osztály természetesen megnyílik. — A felsőkereskedelmi iskolában a lW)tl>eiratásokjat szeptember hő 1-én 2-án délelőtti 9 órai kezdettel tartják ineg. Az I. évfolyamba v"ló felvételhez szükséges okmányok : 1. a gimnázium, reál vagy Iwlgári iskola IV. osztályának sikerrel való elvégzését Igazoló bizonyítvány. 2. születési anyakönyvi kivonat és annak, aki az 1930—37. tanévben néni járt nyilvános iskolába, erkölcsi bizonyítvány Ls. Felsőbb évfolyamba való. felvételhez az előző alacsonyabb évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány szükséges. A felvé. teli dij 30 pengő. Ebben az összegben a beiratási dijon kivül «z előirt összes i^ellékdijak is benlfoglalUnak. A felvételi dij a beiratáskor íizeiendő és ennek a fizetése alól senki sem menthető fcf. Az évi tan dij 200 pengő. Az első negyedévi tandijat, azaz 50 pengőt szintén a beiraiás alkalmával kell megfizetni. Kivételes esolekl>en a tan. dij havi részletekben is fizethető. — Az állami elemi iskolák mindhárom körzetében a jpótbeiratások szeplember 1-én és 2-án délelőtt 8-12 óráig és délután 2—4 óráig lesznek. — A városi zeneiskolába a beiratásokat szeptember 1-én ós 2-án délelőtt 9-12, délután 4—0 óráig tartják meg. A (pót-, javitó-és egyéb vizsgák szeptember 2-án délután 4 órakor lesznek. Tajtfóraljeosztás 3-án délután 5 órakor. A rendes tanítás 4-én kezdődik. Beiratkozni lehet zeneszerzés, zongora, hegedű, gordonka, ének ós fuvóliangszcrek főtanszakára, zenei játékos osztályba (4 éves kortól) és valamennyi főtanszakra u. u. szabadiskolába. A fizetendő dijak változatlanul ugyanaZok, mint az elő-zö tanévben voltak. — Érdekfeszítő, nagyszabású film: Asszonyok bálványa. — Fink él leányok I Nagyon jó iskola-cipők ós tornacipők, remek szép nöi és férfi dlvatclpők érkeztek az „Ideál" clpőÜzletbe, Pó-ut 12. sz. — (Uj posta Köveskálon) Kőveskál község az eddigi bérelt közbirtokossági épületben lévő jx>sta részére a falu egyik legszebb helyén uj postahivatalt épít. Az uj posla 9000 pengőbe kerül. == Kedd-szerda: Asszonyok bálványa. — (Átment rajta a szekér) „Kocsis Kálmán balatonedericsi lakos a mezőről ökrös szekérrel ment hazafelé. Közben «z ökrök megvadul, tak és a koc.it az árokba fordították. Rohanás közben a kocsi tek-Jén "lő Kocsis Káhnánné olyan szercncsétle. nüt esett le, hogy a kocsi átment rajta. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba. . ., — Tüneményes hang, férll-j szépség *. Nino Martini. Városi Mozgó. Kedden és szerdán t Egy film, mely csupa muzsika, csupa romantika és szépség ■ino Martini a világhírű énekes bemutatkozása Asszonyok bálványa Nöi főszerepben: Anita Loulse, Amerika szépségkirálynöje Fényes kl.értt műsor I Híradók I Előadások kezdete mindkét mpon 5, I (i 1 órakor, ftz S órai .l&adé.ok filléres h.lyéi-akfcal I Hölgyeim I Budapestről megérkezve felhívom figyelmüket u,u|.u> 41..1. retikül és öv nodelllelmre, vitamint öanea bör-dUzmOArulmra, melyek nagy válasz tikban, aUMfU. olosó árban kaphatók. Kasztlné Holzer Elly — BalorklilllUsukat tekintse meg minden kényazervétel nélkül. Kopsteln bútoráruház. — (A balatoni fürdőhelyek villamosítása) Többször ftfgírtuk inflr, liogy lile lékcs helyen a legkomolyabb formában foglalkoznak a bnlutuni fürdőhelyek villamosításával. Mini most értesülünk. u jóvö esztendőben Köveskál, Káptalantóti, NemcsgulAcs, Nemcstör. dentlc, Szigliget Balatonederlcs és Ha. lalongyörök kap villanyt. A községek, nek a villamoshálózatba vart In-kapcsolása igen nagy örömet keltett a lakosság és u nyarulúkötónséfl köré. ben egyaránt. = Nem frázis: «lno Mariin! az asszonyok bálványa. - Intézeti k.l.afyékkM sötétkék aevlottn anyagok, calkos vásznak minden minőségben kaphatók SchOtznél. Áldott állapotban levő nők, IIJu anyák és többgyermekes asszonyok a régbevált enyhe, természete. .Ferenc Jőzsel" keaerüvlznek már mérsékelt adagokban vaM használata állal ls Igen könnyű és hlg Utülésl, ugyszlnlín rendes gyomoréi bélmüködéit érnek el Az orvosok ajánlják. zalai közlöny 1987. augontm 31 — (58% Pacsa község pótadója) Pacsa község képviselőtestülete most tartott ülésén mogállapitofta, hogy a község 11)38. évi pótadója 58 százalék lész. A község ezévben ismét meg-nyitja a tanonctan folyamot és a télen varrótanfolyamot is rendez. Az ijwrtes. tfllct novemberijén építőipari, tovább, képző tanfolyamot t£rt. cm Zene és művészet, szépség és romantika: bál- ványa. i és Jól Schützéknél vásárol- - Saját érdekében ét örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Köpetei* Bátor árultál fed mübutor-klál-litisát megtekinti, vételkényszer nélkül. APRÓHIRDETÉSEK ApiMllrM*. dlj. t.iirn.p ii dnn.pn.p 10 uAlfl •0 fillér, mlnd.n lov.bbl nfl 0 fillér, Ulköm.p 10 uélf *0 llllér, mindén lov.bbl é Hllér. 0vé|é> munkálatokat legolcaóbban Slern üveges vívrj ró-ut 2 Kérjen a|án-lalot. 2197 VarráfáMkal, keiékpárokat bármilyen rossz illapolbsn la mssss áron ve axek. Donit Ferenc, Iái- éa mOuerész. 2423 ItUHkitor eladó Emíbel-tér 20. emelet * ■arakká* (Ozktháznak alkalmai) azabadkézból eladó. Ba|ia-u. 8. sz. * Slétlen bul.raa.lt aaoka fürdó-azobanasanátaltal aaonnal lüadó Rozgonyi-utca 19. lakaláalaáisyt Sálja* .lléléira fogad kereaztény caalád, közel az Baazea Iskolákhoz, zongorahasználattal, konepetá-láa. Ctm a kiadóban. balorozolt szoba Horthy Miklóf\'at 17. alatt azonnjj kiadó. - • Utcai kátablakoa kai6nka|árati* bii-torozott aaoba furdóhaaználaltal azeptem-berre kiadó. Klnlzat-n. 5. 2994 1 csomag (10—10 dtb) caonttovélpaplr, boríték 30 fillér, 1 doboz (25-25 írbj levélpapír, boríték K lllllél Vág* Endre iltatazartárában. • i Csengery ut 78/a. az. alatti családi ház. Bóvebbet Nagykanizsa, Magyar-utca 111, szán alatt. • Dldkofc t Spirál, kereskedelmi és mindenfajta /Űzetek. rajztábla és tömb, vonalzó, keni, töltőtoll. Akta, háti, kézi és ovodatiskÁk. Tolltartók 15 f/llértSI. I tlna 1 deci tinta kék, Illa éa piros színben P 1.20. Nagy választék és legolcsóbban Váyó tinó re llletszarlárában Szép, írlaaen foaztott llkal.lt eladó. Zrlnyf Mlklóa-u. 43., fótdastnt Öazl takarliáahoa „Palaakakla111 Pr loakát Irt, fertótlenlt, könnyen keielhetfi. * Megbízható k.jéráa ílelvítetlk azon-■alt belépésre. Slkálor-u. Hb. • Hófehér máltai aaty.Malacai kutya-kólykek eladók. Klniulu. 81. • ■artnaakákoa éitó lérlll éa nót, esetleg egy kertészlnaat Is felveszünk. III. Petermann Jóisef kertészele, Bótyóa-tér 18. azárn. 2558 vennék lehalóleg ló útvonalon. Címeket kérem a kiadóba. * Értaaitam a tlutelt tüilfa- és ssén-fogyssstó vevőimet hogy nagyobb meuy-nylaégü vágotllát, lajáa- és ktaaaaat kaptam eladásra nukulmált áron alul i 100 kg. vegyes vágott fa házhoz száll. P 3 20 100 kg. bükk éa gyertyán . . P4t» 100 kg. kőszén l>3K) 100 kg. to]áa saéu „ . I\' 5 60 Tisztelettel kérem szíves pártfogásukat: Malollts bizományos Rozgonyl-ulca 2, aa. Népmozl-udvar. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Outenbeirg Nyomda és Délzalai Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Pelelöa kiadó: Zalai Károly. Tekintse meg Angóra kötöttáru különlegességeimet, RITTER Fő-ut 8. Már 8 pengőért vehet fényképezőgépet, mellyel jó felvételt készíthet. 6 havi részletfizetésre fényképezőgépet SZABÓ ANTAL fotó-szakQzlet — laboratórium. EWilitiit — IDU a halyl kanakedókuál » iparoKkiUU mtwna bal f Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 18983/1937. Tárgy: Kereskedelmi pályákon elhelyezkedni kívánó középosztálybeli Ujak részére egyes tanfolyamokon és Iskolákban rend-szeresitett tandíjmentes, illetőleg ösztöndíjas helyckie pályázat hirdetése. Hirdetmény. Közhírré teszem, hegy a m. kir. kereskedelem és közlekedésügyi miniszter ur a középosztálybeli ifjaknak a kereskedelmi pá\'yak felé Irá-nyiláea érdekében: 1. a köiépiskolát végzettek lészére szervezett 1 éves kereskedelmi suk tanfolyamokon, 2. a Budtpesll Kereskedelmi Ak«-démia Keleti kereskedelmi ssaktan-folyamán, 3 a bécsi, lipcsei, st.-gallenl, ml-llnói, párisi, londoni kereskedelmi főiskolán rendszeieillelt tandljmen-tes, illetőleg ösztöndíjas he\'yekre nyilvános pályázatot hiidetett. A Budapesti Közlöny f. évi aug. hó 1-én megjelent szamában közzételt fenti tárgyú pályázati hirdet-mínyre az érdekellek figyelmét ezúton is felhívom. Nagykanizsa, 1937. évi aug. 23. lus Polgármester. A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1937 szeptember 2-töl 20-ig tartó ési Vásár és OrszáQBS jjMírojHfi Kiállításra 50%-os utazásra jogositó igazol* irányok P 2.20-ért beszerezhetők a „Zalai EOzlOny" kiadóhivatalában. 15 tot azénaavpatronosara ellenében kapható az egyedárusilónái: SZABÓ ANTAL sporlUzlelélien. 18984/1937. Tárgy: A m. kir. Iparügyi miniszter 17485/1937. sz. rendelete a papirosból és egyéb műanyagból készült műbelek forgalomliaho-zataláról. Hirdetmény. Közhírre teszem, hogy a m. kir. Iparügyi miniszter ur a 147040/1931. K. M. sz. rendehal módositása tárgyában kiadott 17486/1937. Ip. M. számú rendelete értelmében a hivatkozott K. M. rendelet 2. § a nem vonatkozik a papirosból vagy egyéb műanyagból, műhárlyából készít t műbélbe töilölt azokra a kolbászfélékre, amelyeket a közönség bíjjától megtisilitva és hideg állapotban szokott fcgyaszlsnl (pl. szalámifélék, krakkói stb.) Ehhez képest ezeket a kolbászféléket az Idézett rendeletszakaszban előirt, természetes bélbe töilölt áruk tói elkülönítés és flgyelmrzletö táblával való meglelölés nélkül Is szabad közvetlen fogyasztók részére forgalomba hotnl. Ilyenkor azonban az áru burkolatán tiz centiméteres távolaágban — egészségre ártalmatlan festékkel — a .Műbél" jelzést jól láthatóan fel kell tüntetni. Ennek a kötelezettségnek az elmulasztása kihágás. Nagykanizsa, 1937. évi aug. 23. kk Polgármester. Hofherr Schrantz Clayton-Shuttleworth nagykanizsai lerakatában .* ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, nOvényvédelmlaze-rek, gép, zsák, stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Teloton: 130. a világhírű gépgyár évtizedek óta ismert, elsőrendű anyagból készült, legjobban bevált kitűnő szerkezetű különféle |i eredeti gyári árban vásárolhatja és alkatrész rendeléseket feladhatja. . kraas • \'•aVUaviM " U. nHilasi Hma# H UálaaM U|kUi -Vállal. kteinamUJilaa tUakaaMa (Mai* ftakar. Zalai iároljbl 13723722 |