* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
29.56 MB | |
2010-03-11 16:01:38 | |
Nyilvános 2144 | 7056 | Zalai Közlöny 1936. 275-298. szám december | Zalai Közlöny Politikai napilap 76. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 76. ÉvlOly»m 275 szám Nigykanlua, 1838. december 1. kedd Ari 12 na ZALAI KÖZLÖNY és <111 lili IWt fc. i ItrbarMt A német kérdőjel Rosenberg Alfréd, Hitler kanceL lár bizalmasa és külpolitikai tanácsadója cikket irt a német félhivatalos lapban, melyiken Németország revíziós álláspontját rajzolja meg. Többek között azt irja, hogy ők nem hajlandók a népeket revíziós és revizlóellenes csoportra osztani s Németország nem vállalkozik arra, hogy egyes népek sze kerét tolja, midőn azok hlu ábrándok után futnak. Ezt a cikket a német jólinformált hely még megtoldotta azzal a magyarázAtlal, hogy Németország azért nem foglalkozhat ik a revízió gondolatával, mert bolsevista veszély van. Gyenge visszhangja támadt a cikknek idehaza. Legfeljebb éppen hogy csodálkozott a magyar köz-vélemény egy része. Mert nálunk eddig jaz a hiedelem volt elterjed, v*. a közvélemény majd minden rétegében, hogy Németország nekünk igaz és hü barátunk s az olasz néppel együtt küzd Trianon revíziójáért is. Csodálatosan tartotta magát ez a hit s a békekötés sek óta elmúlt másfél évtized alatt egyre erősödött. Soha nem mutatott Németország Olaszországéhoz hasonló mellénkállást, de ml mégis bíztunk Lenne. Mert szövetségesünk volt és együtt véreztünk, együtt buktunk el. Ugy gondoltuk, hogy a szerencsétlenség testvérré tett bennünket s együtt fogjuk igánkat lerázni. A történelem ugyan másképpen mutatja a magyar és német nép viS2»nyát. Mert ezer évig küzdöttünk a keleti barbárok s ugyanuk kor a nagynémet hódítók ellen is. A helyzet ma is halálosan ugyanaz: keletről a szovjetorosz veszedelem, nyugatról a »Drang nach Osteir* fe nyeget. Csakhogy a ma&vfir köz. vélemény nagy részéből kiveszett az érzék a komoly veszélyek felisme. rést- iránt. Elsikkadt a kuruc gon. dolat, amely pedig nagy *belső erőssége volt nenizetünknek. A kiegye. zés óta kulturánkat nagy mértékben károsan befolyásolta a német hatás. Innen van az, hogy nem hiszik a figyelmeztetést: Dunántult Erdély sorsa fenyegeti. Németországot már nem\' köti a versaillesi béke, mert lerázta ma. gáról annak kényszerét. Minket gúzsban tart Trianon. A német nép megcsinálta a maga revízióját, most a mi revíziónk .következnék. Az olasz nép egységesen, az angol közvélemény nagy részéljen mellettünk van. S Németország most je lent; ki, hogy ő nem revizionista. Beszéljünk őszintén: Németországnak nem érdeke, hogy egy erős Magyarország foglalja el a Duna völgyét, mert az megakasztja keietl terjeszkedését. Nekünk a revízió legelső nemzeti célunk: életünk feltétele. Nyissuk fel hát szemünket s aki nem tá-mogatja e törekvésünket, attól ezt ne is várjuk. Ismerjük meg igazi ba. rátáinkat, magunkban pedig W A Népszövetség összehívása súlyosra fordítaná a namsatközl halyzatat A spanyol nemzetlek újból megindították támadásaikat — Elsüllyesztettek három szovjet-hajót — A „második Alcazar" védőinek sikerült élelmiszereket ledobni a nemzetlek repülőgépéről A spanyol nemzeti csapatok az utóbbi napokban a rossz idő miatt tétlenségre voltak kárhoztatva. Vasárnap azonban újból megindultak a harcok. A nemzeti csapatok re pülőgépei nagy nagy eredménnyiel bombázták a katalán partokat és a kikötni igyekvő szovjethajókat. A hajók közül sikerült hármat az öböl ben elsülyeszteni. A nemzjeti csapa, tok elfoglalták Gumerra városkát is, melynek elfoglalása hadászati szempontból igen fontos. A nemzeti csa-patok vasárnap repülőtámadást in. téztek Alioante ejlen la, a légitámai dás sikerrel Járt, ujabb vörös c»a. patokat skerült megsemmisíteni A nemzetiek több repülőgéppel el. repülteek a Cordova közelében levő Santa Maria della Klazze kolostor felett és sikerült élelmiszert dobni a kolostorban meghúzódó 500 hős védőnek. Ez a második Alcazár már hosszú betek óta szívó* és elkeseredett harcot viv az ellenség. g3i és a nemzetieknek csak ritkán sikerül repülőgépen élelmezni e védőket. Aggodalmak Oeut körttl London, november 10 Angliai politikai körök nagy aggodalommal nézik ft vörös kormánynak azt » fáradozását, hagy a népszövetségi tanácsot összehívja. Politikai körökben meg vannak győződve arról, hogy ez nem más, mint a szovjet ujabb cselszövése, a mely ha sikerülne, teljesen felborítaná a benemavatkozásl egyezményt és azt eredményezné, hogy Olaszország kilépne a Népszövetségből. Hózivatarban tartotta meg Horthy kormányzó a bécsi csapatszemlét Horlhy Miklós beszéde a római egyezményről éa Középeurópa békéjéről Bécs, november 80 A Horthy Miklós kormányzó bécsi látogatása során a schönbrunni kastélyban rendezett estély fénye minden várakozást felülmúlt. Miklas elnök nagyszabású beszédet mondott, a melyben rámutatott arra, hogy nemcsak Ausztria és tyla^yaromzág barátságának megnyilatkozása ez a látogatás, hanem azon tulmenőleg történelmi jelentőségű. - An\'>flk az országnak államfője látogatott el hozzánk, - mondta — amellyel évszázadokon keresztül kö zös bánattal és örömmel, kjöqös küzdelemmel barátilag\' eggyéforrt, a jelenben és jövőben is messzemenő közös érdekek fűzik össze. Vállvetett közős munkával haladunk -mondta Miklas elnök - a kijelölt uton a békéért, azért az igazi l>ó-kéért, amely a jog ós az igazság alapján áll. Így közös munkával gazdasági és szociális tekintetben együtt alakithatjuk jövőnket. Miklas elnök szavaira Horthy Mlklót kormányzó mondott meleghangú pohárköszöntőt. Megköszönte a mclog .fogadtatást és kijelentette, hogy ez a két ország közti barátság megszilárdítását jelenti. Mi az olasz fővárosból jöttünk ide, Excellenciád fővárosába, mondotta Horthy kormányzó, ami világosan mUtatja, hogy azt a politikai irányt, amit követünk, az olasz nép a maga résziről szintén a legnagyobb holyeslésseí fogadja. Valóban helyesen mondotta Excellenciád, Európa békéj\'flfcrt kell vállvetve küz- denünk. A ml célkitűzéseink a bééért vannak és nem irányulnak egy harma-dik ország ellen, mi reálpolitikai ála-pon állunk és ez nem zárja ki, hogy más államokkal barátság ne fűzne ösz-sze bennünket. Világosan mutatja ezt Ausztriának és Németországnak termé\', szetadla barátsága, amely most nem\'-1 rég kapott helyn alapot. Hogy rövidebben szóljak: — a római jegyzőkönyv eredeti törekvéseit, az egy cél felé való politikai haladást kell szem előtt tartanunk, ez pedig Közópeurópa békéjének belyreálütásu és biztosítása mellett, az aláiró hatalmaknak helyet biztosítani a nap alatt Katonai parádé a bécsi hóförgetegben Bécs, november 30 Az osztrák főváros hétfő reggelre fehérre ébredt, a Ivó sürü pelyhekben hullott mire a aélelőtti katonai parádéra került a sor, vastag hóréteg borította az utcákat, háztctökot. A nagy -zsip ibuojwj b uiiosy.íiojaq jüjb.uz9M szemle nagyszerűségét, de nem gátolhatta meg abban, hogy az osztrák nép és a hadsereg tisztelgését és szeretetét ne fejezze ki a magyar államfő előtt. i A csapatok 10 órakor már felálltak a Ringen és a Ferenc József parton. A csapatok előtt Horthy Miklós kormányzó és Mlklaa elnök az eredeti tervtől eltérően autón vonult el. A .díszszemlén a hóvihar dacára is nagy tömeg jelent meg, a mely lelkesen és melegen ünnepelte Horthy kormányzót. A szemle fél óráig tartott és utána a magyar államfő és "kisénete visszahajtott az Imperiál szállóban levő száljására. A diszfelvonulás ós az ezzel kapcsolatos rádióközvetitéa elmaradt. Béca. november 50 A rossz idő ellenérc is programszerűen folyt le a csapatszemle. A heves hóvihar és a sikos talaj lehetetlenné lette a díszei vonulást, ezért csak ren- tápláljunk hiu reménykedéseket. A kétszerkettő és a tények hideg bi zonyságai [alapján ajándékoznunk csak meg népeket a magyarság meg tisztelő és értékes barátságával. Páldy Róbe?; des menetben vonultak el a csapatok a magyar és osztrák államfők előtt. A kormányzó a bécsi Burgban a testőr-zászlóalj tisztelgését fogadta, majd a neuebnrgi fegyver muzeumba meut a fegyvergyűjteményt megtekinteni. Id* elkísérte Darányi, Kánya és kísérete is. Miklas elnök déli egy órakor magánlakásán szükebbköni ebéden látta vendégül Horthy kormányzót ős feleségét. Ugyanekkor Schuschnigg kancellár Darányi miniszterelnököt és Kánya külügyminisztert látta vendégül ebéden • miniszterelnökségi palotában. Méltó magyar fogadtatás Budapest, november 30 A magyar nemaet méltó pompa val fogadja kedden délelőtt a Róíná ból éa Bécsből hazaérkező kormányzóját. A/ előkészületek már betgje, ződtek. A magyar államfőt a határtól az egyes városokban a főispánok és polgármesterek ünnepé, lyeaen fogadják. A keleti pályaudvaron megjelenik Röder Vilmos mini ini®zterelnökhelyettea vezetésével az egéez magyar kormány, a felsőház és képviselőház tagjai, a kato-nai éa társadalmi előkelőségek, az olasz és osztrák követségek, a front harcosok, a TESz, a diákság és szjünoe tgféb egy«9illet kiküldöttel a ZALAI KÖZLÖNY 1636. december 1. Kérő szó Zalavármegye társadalmához! Vitéz nagybányai Hortt\\v Miklós né Főméltóaágu Asszony - a Kények melegszívű pártfogója -mint minden évben, az idén ősszel is, kéréssel járult a magyar társadalom tehetősebbjei felé, hogy adakozzanak az iiisógben levők részére. A Főméltóságu Asszony az ado niányo/oít összegeket az adakozás helyén felmerülő szükségletek fe. dezésére engedte át. A zalavármegyei faségesek ellátá. sát a kormányzóné őfőméltósága legmagasabb védnöksége alatt álló inségakcióból kivánom fokozottab. ban támogatni, ezért ezu\'on is kérő szavamat intézem a vármegye társadalmához, a tehetősebl)ekhez el sősorban, hogy adományaikat mi előbb, juttassák el a lakóhelyük sze-rini illetékes polgármeesierhez, il leiőleg járási főszolgabíróhoz. Az adományokat a hatóságok a megyebeli hirlapokl>an, a karácsony előtti számokban, nyugtázni fogják. Hiszem, hogy kérő szavam nem lesz eredménytelen, mert, mint székfoglaló beszédembeen is hangoztattam, szeretném elérni, hogy találkozzék e megyében a gazdag a szegénnyel és értse meg a gazdagabb, hogy a Gondviselés folytán azért adatott neki több, n-ert a rászorultaké is reá van biz va, a szegény pedig érezze meg, hogy lia szerény, nem lesz árva e megyében. i Zalaegerszeg, 1936. novembr hó 28 án. ( Vitéz gróf Teleki Béla ZalaMr megye Jdispónja. Mussolinit ünnepelte a revízió adventjén Nagykanizsa közönsége Ünnepség a déli végek országzásrlaja alatt Az utvonalat, amelyen át a kor. mányzól pár n Várba hajtat, végig fellobogózzák. I- Mussollnl még a télen Budapestre jön Bécs, ro\\ember 30 A Neue Freie Presse római jelentés szerint azt Írja, hogy Mussolini miniszterelnök január végén vagy február e\'ején eilá\'ogat Budapestie. Visszautasában érinti Bécset is, sőt minden valószínűség szerint elrepül Berlinbe vagy Berchtesgabenbe, hogy visszaadja Hitlernek velencei lá\'ojatását. Nyilt-tér.*) Közérdekű közlemény Aa 1856: XXII. t.-«. 57.. 87.. 89. 8-ban előirt kötelewéffem gyakorlása közben f. é. X/24-iki kor.gyüWfen az igazságügyi palota épitéeével kapcsolatban elhangzott Interpellációnknak oly értelmet tulajdonítottak, mintha én S?abé Gyula kepvIselőteetOleti tag úrról azt állítottam volna, hogy ő a fenti ügyben pénzért Járt volna közbe Időközben meggyőztek arról, hogy Szabó Gyula ur teljesen önzetlenül, felkérésre, csupán kés* kiadásainak természetszerű megtérítése mellett tevékenykedett ezügyben ós amikor erről meggyőztek. készséggel elismerem, egyben Bocsánatot kérek. A legközelebbi közgyűlésen saját, Szabó Oyula ós dr. Petrlcs József képviselőtestületi tag urak kifogásolt közvetítést sérelmesnek vélt szerepét képező közérdeklődóst. megvilágítom, hogy a közönség megismerhesse. Nagykanizsa, 1936. XI-28-án. Aradi Antal, városi képv. testül, tag. •) Az e rovatban köilötUkért »em a •zerkesitóiig. sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget. Székrekedésnél, gyomorroniás-nál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanalnál, vérlódulás-nál, fejfájásnál. álmntlan«ágnAi, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes .Ferenc lózsel" keierüvlxet — A belorvosi k inikálron sierzetl tap*«j-lalatok aierint a Ferenc Jőzsef viz at ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesit! magában s Igy állandó hasmá^tra — különösen jól táplált, kövér férfiaknak és nőknek — feliéilenül alkalmas. EMLÉKEZTETŐ*) Dacéraber 5 -4. Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-acékhásbaa. D«««mber I Llceális előadás a y ár S-her Bertln Agoaton. Decamber IS. Llecális előadás a vfawskáHhi 0 Ur lovag Sternád István. Dscomber 16. Szerdal Társaság vita-délutánta 6-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) December 20. Llceális előedás a váreskáctfa t-ker •) E rovatbsn minden rendeeés egyszeri közlése (2 sorig) 30 tillér. Mussolini milánói beszéde az egész világon nagy visszhangot kel. lett. A beszéd egyes részei különösen bennünket, magyarokat érdekel, nck, Így természetes, hogy Magyarországon a kijelentések fontosságuk hoz méltó visszhangot keltettek. Ennek a nagy visszhangok egyik megnyilvánulása az az ünnepélyso. nozat, amelyet ehéten tartanak meg az ország valamennyi országzászló, jánál. A trianoni határszél Nagykanizsája vasárnap délben tartott ünnepélyt az országzászlónál. Ott voltak óváros vezetői, a leventék, iskolák, cserkészek, a különböző testületek kiküldöttei cs nagy számban a kö zönség is. A Levenle^er.ekar Himnusza után Harsányi Miklós felsőkereskedelmi iskolai növendék szavalt mély átérzéssel egy alkalmi költeményt. Ez után Gazdag Ferenc püspöki taná csoc mondott mélytartahnu, rövid, de annál hatásosabb beszédet. - Advent van, - mondotta tőb bek között - az Ur várásának ideje. De adventnek kell lennie minden becsületes magyar szivében. Ez a revízió adventje, a magyar igazság, a szebb és boldogabb jövő eljöveielé\'íek várása. - Az elmúlt héten Mussolini kiál. totta világgá, hogy a magyar szen. veoés nem tarthat már soká. Ezek a szavak figyelmünket az olasz nemj. zel felé irányítják és a hála érzé^ Bével kiálthatjuk : Éljen Mussolini! Éljen a revizió! (Lelkes éljenzés.) Beszéde során Mussolini és aa olasz nép megértő barátságára, majd Horthy Miklós kormányzó ró. mai láiogatásának fontosságára mutatott rá. A beszéd közben és végén a kö zönség lelkesen ünnepelte Mussoli. nit, az olasz népet, Horthy , kormányzót és a revíziót. A nvagillető. dőlt sziwel hallgatott magyar Hiszekegy után a leventék, cserkészek és is\' o\'ák dlszmenetben vo nultak el a félárbócon lengő ma. gyar zászló előtt A .keretéten szűk, de tartalmi ér-tékében nagy ünnepség ifiegmutat ta, hogy Nagykanizsa mélységes hittel blzlk a magyar igazság el jövetelében. Ma Rovatvezető: Dr. Dévaloé, Erd6» Mik* Az elegáns asszony tetőtől talpig Most, hogy már teljesen kialakult a téli divat, módunkban van egy receptet adni, hogy hogy&n öltözködjék az, aki szenet 1, ha ,->z\\ mondják róla, hogy ugy néz ki, mintha a legutolsó divatlapból vágták .volna ki és ugy hat, ahogy elő vagyon irva. Azt hisszük, legcélszerűbb, ha ki-onológlkus soriendben hala. GYEMflEKMEK, j FELNŐTTNEK I mikulási édességek j j S A°a V választékban 11 Sugár at 2., cukorkaOzlet. I dunk, reggeltől estig, tetőtől talpig, nehogy - Isten őrizz - kihagyjunk belőle valamit. Tehát áz elegáns asszony halvány kék vagy halványlila (ez most már az ágyban is divatos) hálóingben ébred és az ágyból való kilépésének első percében magára kap eny egyéniségének nagyon megfelelő »kétszinü« düftin pongyolát. Az egyik fele lehet halványkék, a másik rózsaszín, nagy paplan sleppc-létekkel. Hiába, ml már reggel is csak a változatosságot szjeretjük... Délelőtt teljesen angolosan öU£z-ködik, vagy angolos szövetkoeztum-ben egy pulloverrel, vagy egy angol angóra ruhát vesz háromne-g>edes bunkával, kis tollas, hegyes süveg-kalappal, lnpossarku cipővel, megfeleelő accessolr^kkel. Délután már kicsit nagyobb tere van öltözködésének, attól függ, hogy mi a progiemja. Ha bridgere van híva, akkor felvetet egy fe. kete szövetruhát, vagy egy színe, set, mondjuk Illát, de felveheti, kü. 1 önösen ha fekete^ a téli kosztüm, je, egy fehér satm rövid ujju blúzzal Is. Egy fekete selyem sesz. lis, egészen Egyszerű, strass bros Selymek, legújabb bóliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok. Singeméi íj Hócipők . párja P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40-től yl Hócsizmák „ P 14.90-töl _ .......... , , , , II Gazdacsizma., P 17.00-161 SZOBIOluliyi MUMMMj! . dccember 1 ZALAI ROZLOm Wimpassing ^^ Tretorn hócip6k\' Hungária hócipök\' hócipők női hócsizmák férfi hócsizmák , P 6.50-tői P 14.90-MI P 16.90 tői Télicipők Posztócipők Vtdiszcipők cserkészcipők legolcsóbb árakon Hiltényi cipőáruházban -Pl Fő-ut 2. szám. sos ruhában fogja azonban a legjobban érezni magát. Ha viszont csak a barátnőjéhez megy egy kis traccsra, akkor a délelőtti ruhája nagyon megfelelő. Ha azután egy komolyabb összejövetelről, mond-juk ötórai teáról, vagy egy kávéházi összejövetelről van szó, akkor ugyancsak feketét választ, de már mehet egy kicsit pompőzebben, így pl. fekete gyapjú csipkében, ha annak megfelelő, délutáni a hossza. Sőt fekete bársonyt is vehet, dle persze ezeknek mindegyiknek a fő. feltétele a rövid szoknya. Egy ilyen ruhát csak ugy kell megcsináltatni, hogy a díszek cserélhetők legyenek rajta. Mert ha délután veszi fel, akkor egy egyszerű strass bros, vagy csatt, vagy klips el<^g disz rá, mást nem is szabad (rátenni, de ha ugyanezt a ruhát este is fel akarja venni, akkor álljon rendelkezési re egy vagy két nagy virág, amit a kivágásba vagy az övbe tesz. így mái\' estélyieseebb az egész. Dél Mtúni összejövetelednél a kalap majdnem kötelező. Remdszerint ha színe?. a ruha, akkor ebből az anyagból sikk egy fátyolos tokkot csinál látni, ha viszont a toilette fektóbe, akkor fekete, ugyancsak fátyolos tokk illik hozzá, fekete antilop fém-fogós retikül&l, fekete lakk, vagy antilop cipővel. Azután nem szabad elfelejteni, hogy a retkülbc egy, a ruhához illő muszlin zsebkendőt tegyünk, mert bizony ez ma épp olyan fontos kellék, mint maga a retikül. Ugy is megoldhatjuk, hogy egy kis darabka kilátszék belőle. No, azután most jön a nehezebb ügy: az este. Ennek is rengeteg lehetősége van és attól függ, hogy hova megyünk. Ha az úgynevezett nagy feketére vagyunk hivataiosak, akkor kis es. télyi ruhába megyünk, ami legyen fekete, rövid ujju, kicsit merészebb kivágásu és vehetünk hozzá már ezüst cipőt is, de legszebb egy fekete pömps cipő. Ha kávéházba me gyünk, ugyanugy ölhözhetünk, mint délután. Ha viszont szinházba me. gyünk, ha csak nem különösen nagy színházi eseményről van szó, akár angolos feketében is megjelenhetünk, de felvehetjük a kis estélyin, ket is. Ehhez egy fekete bársony keppet, vagy keai keppet vegyünk. Ma már bundában nem sikk szin. házba menni. Most legalább mindenki tudja, hogy ezekután mit kérjen a férjé tői, ami még hiányzik ruhatárán ból. Prognózis: Borult Idő, több"ha-lyen, kivált átrakón, havazás, zivatar, a hegyekben azét, a hőmérséklet nem változik. — N« felejtse el I Nálunk nemaank női télikabátot, hanoin anyagot la vá-tárolhat Schttta. Megtalálták egy eltflnt klskacizsal gazda holttestét Hullát találtak a sormás! ut mellett a réten Horváth István 73 éves kiskanizsal gazda, aki a Homokkonráromi-utcá-ban lakik, már egy héttel ezelőtt elment hazulról azzal, hogy a hegyre megy borért, de azóta még nem érkezett vissza. Hozzátartozói beje-leniették eltűnését a hatóságoknak is.Most vasárnap Mihály Józsefbe, jelentette, hogy Sormásról jövet, az ut mellett a réten egy idős férfi holttestére bukkant. A kiszállt bizottság a hullában az eltűnt Hor-vátíi Istvánt agnoszkálta. A csendőrség nyomozza Horváth halálának körülményeit. Annyit máris megál. lapitottak, hogy bűntény nem "tör. tént és a temetési engedélyt kiadták. Elvágta a nyakát egy 38 éves építészmérnök Kaposvár, november 30 Vasárnap regget átvágott nyakkal, holtan találták irodái helyiségé, ben Kóiai István építészmérnököt. A 38 éves ember még az éjjel baráti körben szórakozott az egyik kávé házban. Vasárnap reggel felesége és kisfia társaságában megreggoU. zett, majd Irodájába ment. Nem sokkal később a háztartási alkalmazott takarítani akart az irodában, de az ajtót zárva találta és mivel döröml böiésre sem nyilt ki, feltörte azt. Átvágott nyakkal találta a padlón gazdáját, aki nem sokkal előbb beretvával vágta el a nyakát és ehtérzett. Az öngyilkosság a városban nagy feltűnést keltett. A tragikus sorsú építészmérnököt közeli családi kapcsolatok fűzik Nagykanizsához^ ahonnét nősült. Édesatyja is ezen a vidéken él, Pogány váion, a szölöbirtokán. Hői és leányka télikabátok < Férfi szövetek Női ruhák Szőrmék nagyon olcsó árukon \\ . nél. Márai Sándor előadó-estje Magasrendű irodalmi élményt adott Nagykanizsának a Kaszinó szombaton este, amikor Márai Sándor elődóestjéve/ kezdte meg 100 esztendős jubileumának irodalmi és hangverseny programját. Kiemelt bennünket a nyomtatott l:etü szürke tengeréből és az iró élő szavának templomos ünnepébe vitt el. Kiragadott bennünket a kisváros kultur. eseményeinek megszokott látóköré, bői és megnyitotta előttünk az irás abszolút művészetének szélesen ra. gyogó horizontját. A Kaszinó díszterme egészen megtelt erre az estére. Az előadót keresetlen szavakkal dr. Rapoch Aladár, a Kaszinó tevékeny, sokat fáradozó elnöke köszöntette a díszes közönség lelkes tapsai közepette. Márai Sándor az üdvözlést megköszön ve, egy essay-jét olvasta fel, beszélgetést egy képzeletbeli, imaginárius Íróval. Mélyen^áró, wil-dei szellemességgel, ittoti Shaw bölcs és derűs rezignáclójával merült el Márai ebben az Írásában az irói és a fizikai élet kontrapunkt^-kus bölcseletéi* és világosságot gyújtott egy olypn szövevényben, a minek titka előtt nem igen szokott megállni az olvasó tömeg érdeklő, dése, vagy ha megáll is, helytelen képet alkot róla magánuk. Azután a verseiből olvasott fel. Három versével fokról fokra győzte me^ hall-gatóságát, hogy a legdurvább pró. zai valóságot is meg tudja ara. nyozni a poéta,lélek, a poéta-látás költői értelemben vett szépségekkel lés a gondolkodó lélek a művészi ér. telmézés magasáig tud lendülni a témával akkor is, ha a téma a tengerimalac ketrecének véres fürész-pora, vagy a legmerészebb képzet, társításnak Auer-harianyás elkaian-dozása. Előadásának harmadik részében »A féltékeny* c. készülő regényének egy fejezetét olvasta fel. gbb-en az iró csapongó fantázlájá. nak sajátos gazdagságát, az irás. szövés bravúros, könnyed biztonsá. gát, a dúsan, szépen hömpölygő magyar nyelvét, mindazt csodálta és ünnepelte közönsége, ami Márai Sándort azzá tette, aki: — a mai magyar irodalom egyik legerőteL jesebb, nem csak Írásmódjában, hanem jelentőségében is egyéni érté kévé. A tetszés és hála ünneplő zaja többször hivta Márait előadása után is a közönség elé. Kedves epizódja is volt Márai kanizsai tartózkodásának. A, Kaszt nóban összetalálkozott Banekovlch György nyugdíjas nagykanizsai betű szedővel, aki valamikor Márai Sándor legelső kéziratát szedte Kassán. — Bútorokban a Kopatela-cég vezeti Modorn mlntatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltételek mellett. - (B4lycujyü]tak UliM Háttfa délután G?tol 8-ig a Pannónia aátaá kistermében. , - Folt, ftttxektitő óa nagy tt6ay«C«k i dua Yáloatttkbau 8U*woél EALUtl KOZLOffY____1936. dtcumbr I. Hócipők, bokacipők, füzűs- legolcsóbban az és cxattox melegcipfik, női- |H fiái" ím férfi crcpptalpu félcipők, " gyermekcipők, házicipők cipöozietben,Fa-ut 12. Mikulásra! Az NTE győzelemmel fejezte be az őszi szezont NTE—Páctl DVÁC 2:1 (1:0) Aa ÖMl «wton utolsó, egyúttal leg-izfcdinasabb mérkőzés® hideg, egészen télies időben került lejátszásra. A hi. degnek tulajdonitható, hogy nagyon csekély számú közönség volt kíváncsi u mérkőzésre. A pécsi csapat előkelő helyezése, az NTE utóbbi gyenge szereplése és erősen tartalékos felállítása mind olyan körülmény, mely a pécsi csapat győzelmét sejtette, és mi tör-tént? Az NTE mintha rá akart volna cáfolni utóbbi gyenge formájára. Hatalmas küzdelemben megérdemelten győzte le bajnokaspiráns ellenfelét. A mérkőzés nagy részében aa NTE fölényben volt és szép játék tekinte-tében is sokkal többet láttunk tőle. As NTE sorompóba állított néhány fiatal Játékost, akiknek igyekezete párosulva • régi kipróbált játékosokkal, meghozta a« annyim saükségH győzelmet és két pontot. A két csapat a kövvtkmO feláliitiá-ban játszott NTE: Mandler - Csák!, Farkas -•zollár, Ritter, Kiss — Szabó, Fetre. •át*, Szendrői, Kudich, Csász. DVAC: Grozdit* — Brojda, Loo» - Onódi, KririU, Tóth — KeszJer L, Csirke, Vilke, Keszler II., Führer. Ax NTE a még mindig kórházban lévő Pandúrt Mandlerrel, a 2. csapat hátvédjével helyettesítette a kapuban. Formás NTE támadással indul a játék és már ai első percben vcaet-hetne is. Csász, Kudich, Szendrői ósst-jálékból Szendrői közelről fölé lő. Az NTE Ritter kitűnő oenterhalf játékával tömi csatársorát labdával, de hiába a nagy fölény és időnként a szép játék, gól nein esik. A DVAC erősen védekezik és csak lerohanásokkal kísérletezik, de az NTE kitűnő védelme Farkassal az élen mindent szétrombol. A 40. percben Kudich jó labdájával Csász megugrik, közelről a kapufát találja, a visszapattanó labdát Pétre-sics a sarokba vágja. Utáua Csász néhány lerohanása veszélyeztet, do ered-mény nélkül. Szünet után a DVAC erősen bele-fekszik és mintegy negyed óráig uralja a mezőnyt. Az NTE össze-vissza kapkod, sehogy sem talál magára. A 10. percben Ritter szökteti Sxabót, akinek bombáját Grozdics knpus csak kapufának vágva tudja védeni. Az NTE védelemnek ezután nagy munkát ad a pécsi csatársor. A 12. percben Keszler II. balszéLsŐ hatalmas lövését Mandler komerrc védi. Legnagyobb védése. A 14. percben Szollár dekáz a kapu előtt és Keszler II. közelről a hálóba lő. Az NTE-t felrázza a kapott gól, sorozatos támadásainak még sincs eredménye. A 18. percben Führer Kissel összefejel, mindkettő elesik, Führer megsérül és elhagyja a pályát. Ezután az NTE uralja a mezőnyt, állandóan egy kapura játszik. A 31. percben Csász nagy lövését C.rozdics Szend-rői elé üti, aki 5 méterről fölé fejeli. A 35. perc végre meghozza a győzel-mel jelenti) gólt. Ritter, Kudich, Szendrői a labda utja. Szendrői nem hibáz és máris a sarokban a labda (2:1). A DVAC csatársor erőlködik és majdnem egyenlít. Mandler kiszalad a kapuból, Csirke lő az üres kapura, szc-rencsére Farkas beszaladt és kifejeli kornerre a sarokba tartó labdát. Meleg helyzet volt. NTE támadásokkal ér Divatkülönlegességek salymak szövetek bársonyok tnlndan színben ós mlnOaégbsn KIRSCHNER MÓR divatáruházában A barlangi ember Irta: Ss«kal* J.nö Fölfelé rohant a sziklás uton, olyan riadtan, mint a menekülő zerge. Közben visszanézett, hogy nem üldözi-* ▼alaki. Nem jött utána senki. Csak n leguruló kövek, amelyek megindultak a lejtőn, hullottak alá a kistáradt pa-takgódőrbe, olyan robajjal, mintha üldöző detektívek lábdobogása lenne. S az emésztő nyári saélban feje fölött zugó fJombok kiáltoznak kísértetiesen mintha emberi torokból süvítenének vészesen: - Fogják megl Utána! Elét*! Megállott... kimerült a hosstu futásban. Kalapja elmaradt mögöttié s a szél szabadon kócolja zilált szőke fürtjeit. Vékony szája tüzes s«int kapott s olyan mint a lihegő kígyó. Melle ciháit és térdben fáradt sajgást érzett. De tovább kúszik fölfelé, inainak végső megfeszítésével. — Meg kell találnom a régi barlan-got. ott biztonságban leszek, amig ■ botrány hullámai elsimulnak. Futás közben a vájlát lehuzSa a ne. héz barna táska, amilyet a postások szoktak viselni. Mintha kövekkel lenne tele, olyan nehéz. Akadály a menekülésben, különösen olyankor, ha mohával benőtt nyirkos sziklákon kapaszkodik fölfelé, nyaktörő uton, ahol turisták is csak ritkán járnak. D« nera dobhatja el mégsem, hogy a szökését megkönnyítse. Pedig «z a táska bűnjel ts, ami börtönbe juttatja, ha a landőrók *lceipik a UfcltfrwJ agyfiit órán szerezte. Százezer pengő van a csukott bőrtáskában. Vad nyögéssel elérte az alacsony bükk-pagonyt, ahol kifújhatta magát. Egy pillanatra ál|\\a maradt, hogy gyönyörködjék a tájék szépségében. Az aranyló ködben kibontakoztak elérhe-tétlen mélységijén Rudapest karcsú tor-nyal. Látta a hidakat és a csillogó nagy folyói, amely dermedt hangtalan-sággal siklott el napsütötte pillérek alatt, mint platinaszőke hüllő. A szőke-vény ugy bámulta a nagy városi, mini aki búcsúzni készül. — Ide vissza többé én soha nem tér. hetek, — mormogta, mig alaptalan szomorúság borult a lelkére. Köntös Jánosnak hivták. Leépített magántisztviselő és már hónapok óta nagjr. nyomorúságban élt, mert sehol elhelyezkedni nem tudott. Utoljára még a lakásából is kitették és sokszor padon aludt, vagy valamelyik barátjának irgalmából, meghúzódva valahol a meleg vackon. Nyomorúságtól .szédülő fÖN-el eszelte ki a vakmerő tervet, ki fog rabolni egy bankszolgát, amikor pénzzel színig megrakott táskával el-Indul valahová. S most, hogy lihegve áll a szirtfokon, gyorsan perdülő filmtekercs mód-jára suhant el kldiózó és vóröslángo-lásu, esőviz színére emlékeztető szeme előtt, az elmúlt délelőttnek ijesztő és sziveidobogtató jelenete, amelynek ő volt a cselekvő hőse. Már a kora reggeli órákban megje. lent a* «Alkusz- és ügynökbannba£» • ott lézengett valamelyik mellékfolyó-tjaaJ u ürüggyel, hogy valamelyik barátját készül meglátogatni. Ekkor észrevette a Lajos nevű szolgát, aki százezer pengővel megrakoll táskával éppen visszatért valahonnan Köntös mindenbe be volt avatva és ismerte a viszonyokat és véletlenül elejtett szavakból azt is tudta, hogy a küldönc sok pénzt visz. A sötét hátsó lépcsőházban megleste a szolgát, el. gáncsolta, a földneleperle le és a meglepett emberről leakasztotta a szíj jön lógó táskát, leugrálva a lépcsőkön, elmenekült s már a földszinten volt, amikor hallotta a rm-gtántfidott ember panaszos kiáltozását. Mégis .sikerült ki-jutnia a kapun, hóna alatt szorongatva az elorotbtt zsákmányt Sikerült egérutat nyernie, az üldözői elől felkapaszkodva egy robogó autóbuszra. S most itt bolyong a Hármas-határliegynek elhagyott vadonában, ke. resve a szikla odút, ahol meghúzódhat napokon, esetleg heteken keresztül, mig a rendőrség figyelme lankad és ő feltűnés nélkül külföldre szökhet A barlang valamikor sasoknak és medvéknek tanyája lehetett, do már századok óta elhagyatottan áll és ő is véletlenül fedezte fe» egy turista kiránduláson. Keserves munka volt fölkapaszkodni odáig, mert meredek sziklafal fölött feküdt, de meg kell próbálni följutn\' oda, hogy biztonságos helyen legyen a rabolt kinccsel. — Oda csak a madár jut föl..., de nem a detektív, — suttogta haiott fehér arccal. Keserves erőlködéssel kapaszkodott fölfelé. Hirtelen fölsikoltott Egy kő Véget a mérkőzés. Az NTE közvetlen védelme, valamint a mezőny legjobbja Farkas volt. Minden támadás elakadt rajta, hiba nélkül látta el feladatát\'. Csáki is szilárd posztja volt a védelemnek. Mandler a neki szokatlan kapus poszton néhány szén védési produkált. A gólt nem védhette. A halfsor legjobbja Kiss v0lt. Végig a legmegbízhatóbb védőjátékosa volt csapatának. Ritter az első félidőben erősen kiemelkedett a mezőnyből és teljesen eltüntette Krivitzct, az olimpiai csapat játékosát Szünet után egy ideig vissza esett, de a yégén ismét nagy volt. Szollár rossz napot fogott ki. A csatársor lelke Csász volt. Minden lerohanása veszélyt jrclentett. A fiatal Szabó jobbszélső játéka biztató ígéret. Kudich csak az első félidőben mutatott valamit. Szendrői jól Irányított, de kapu előtt nem érvénye-sült. Pelresics szorgalma érdemel említést. A DVAC nem mutatott előkelő helyéhez méltó játékot. Cirozdics kapus, Loos hátvéd és Keszler II. érdemel dicséretet Kaufmann birót már láttuk jobban is bíráskodni. (OH* Kerületi eredmények KRAC-KTSE 2:2(1:0). PAC-PEAC 5:1 (2:1). PVSK-SRTC 1:0 (0:0). a&eessssnmtBBmmXm&tB9*immoimrt}> LefKkéleteeeWb ká»*f«»« gb a mkiáalaai«lt olaai MEIIOR EXPRESSO Kaphat* : HELCXER OTMfiZLKTBKI lljauUa Ikenutatáa kivikóaUlával. meglazult a lába alatt és lezuhant a mélységije s talán utána csúszott volna ő is, ha végső erőfeszítéssel meg nem kapaszkodik a kiálló fagyókerekben. Az volt az érzése, hogy a "ballábát ki-marjitotta és égő fájdalmat érzett u bokájában, ha rája lépett. S most már csak két karjában bizhatott, ha el akarja érni a barlangot. Gyötrelmes erőlködéssel végre sike-rült elérnie a magaslatot. Ekkor azonban újra megcsúszott- Sikerült mégis megfogódzkodnia a kőpárkányban, de erőlködés közben a hóna alatt szorongatott kincsestáska kiesett és halk puf-fanással eltűnt a keskeny szakadékban. — Eltűnt a kincsI — kiáltott föl halálravált arccal, mig biztonságos helyre érve utána bámult a zsákmánynak, a melyet a sors kegyetlensége kiütött a kezéből. Valóban a táska ott volt a szük szakadék alján ós innen a magasból alig lclietctt megkülönböztetni a barna kavicsoktól. Köntös Jánosnak %lső gondolata az volt, hogy lekúszik a mélysége és ki-szabadítja a zsákmányt, de azután eszébe jutott, hogy kimarjult lábbal az lehetetlen. — Majd holnap ... dadogta remén,,-kedve. Rizlonságos helyen van... onnan el nem lophatja senki- Rclépett a barlangba. \'Halálosan fáradt volt. leroskadt egy kőducra s lankadt fejét ahogy lehajtotta össze, hajtogatott kabátjára, nyomban el-nyomta az álom. Meddig aludt, maga sem volt tisztában vele, mert óra nem volt nála. TaJán tizennyolc óráig feküdt dermedt 1SM. december t BAiaa K02L0m Ki Hajt? A kerékpárt a pékinas, a lovat a kocsis, a villamost az áram, a mozdonyt a gőz, az autót a benzin, a rakétát a robbanóanyag hajtja, de legjobban az alföldi M1RA keserűvíz hajt, mert hatása gyors, biztos, görcsmentes, ize nem kellemetlen, ára legolcsóbb. — (OMKE-plknlk) lesz december 5-én, szombaton csto Nagykanizsán, n Korona éttermében. A rendezőség gondoskodott bőven a szórakozások minden fajtájáról a nugj kereskcdő-ifsalád tagjai és azok vendégel részére, akikel szcrelctGel Invitálnak és várnak erre a vidám, Jiangu-latos estért. (:) — Felsőkereskedelmi iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ol- wón kaphatók Schtltznél. — Bokaafllyedé* megelőzésére bokatámasztót vegyünk Mlltényinél. — Fahér iu tiine* dnmasztok ágyneműre Singeméi. — Gyönyörű nfli antlUpelpfk, trottőr sarokkal, barna és kék színben P 14 80 a« ,lDEAL"-ban, Fő-ut 12. az. — Táncdélatánokra, koixoruaikára elegáns színes taffet- 4s selyemruhák ol-esőn Schütznél. — Saját irdakéban 6l örömére szol- táló meghívásnak tesz eleget, ha a opatain Butoráruhá* 6ixl mubutor-klál- iltisát megtekinti, vételkényszer nélkül. DOROGI Brikett KISTERENYEI S7ÉU *Jk Há»ho« ám E V% szállítja SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE Varsányi Pál Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32. eszméletlenségben., Odakünn világos volt, de kegyetlenül zuhogott az cső. — Éhes vagyok, — suttogta u bujdosó\' révült tekintettel. Föl atyrt állani, de sziszegve\'vissza. ült megint. Lába kegyetlenül fájt, amint rája lépett. A bokája meg volt dagadva. Kimarjult inait próbálta vissza masszírozni a helyükre, ami ret-tentfí fájdalmat okozolt. Szemto kid igadt a félelemtől... szája szegélyén hab fehéredett. — Éhen fogok halni, mint a barlaüg foglya, — dohogta elszoruló szívvel, — Éhenhalok, mert jáml n-m tudok I Az egyik zsebében snlámimaradá-kot talált, uzt majszolta, néhány harapást félretéve, gondolva a másnapra is. A reggeli jó volt, de utána rettentő szomjúságot érzett; Olyan szomjas volt, hogy majdnem megőrült és halántékán majdnem s^üpattantak az erek. — Mi lesz belőlem I — tördelte ke-zét. Százezer pengőm van és elpusztu. lok, mint valami szerencsétlenül járt csavargó. Két napig élt a barlangban, mozdulatlanul feküdve és fájós lábát borogatva, esővízben áztatva ingének rongyalt. Ekkor hajszolva az éhségtől, elhagyta a barlangot. Négykézláb kúszott ki kőrcjtekhielyéről, mint valami ösvilágban élt félmujom, amelyik még nem tanulta meg az emberi járást. Alkonyodott. Kiért az erdőbe. Gom-hát keresett és azt megsütötte a szabad tűzön, amelyet szárai mohából kapart össze. Másnap kövekkel tömkődte tele a zsebeit, hogy leverje a madárfészkeket és megdézsmálja azokat a tojásaik-Ért. A tojásokat amúgy nyersen i|ta ki. Három hétig élt igy. Néha gyümöl- csöt és zöldséget lopott a közeli kertek-bői. Kgyszer a kutyák megkergették és fél éjszakán át rostokolt egy fa tetején, mig ádáz üldözői elvonullak. Lesoványodott csontig és bőrig. Ar. cát szárazra égette a nap. Egyszer -annyira merészkedett, hogy elment a közeli vendéglőbe élelmet koldulni. EK. kor már torzonborz szakálla nőtt és rongyos lábl>elijében olyun volt, mini valami fiatal remeié. Megsajnálták és enni adtak neki. Vasárnaponkon oll ődöngött a kirándulók körül és mohón szedte össze ax ottfelejtett ujságlapokat. részint a tűzrakáshoz, másrészt mert olvasni akarta, hogy a lapok mit irnak a bankrablásról. Sehol egy sornyi említést nem talált, az ügyet már ugy látszik clfclej. tették, vagy a bank titokban tartóba a rablást. A negyedik héten boldog mosollyal ébredt. Á lába már nem fájt. Nyugod. tan és biztonságosan lépkedett. — Fölhozom a kincset a pokol fe. nekéről! — kiáltott föl a barlangi ember ujjongva örömében. — Kiszabadítom magam a fogságl>ól és a szegény, ségbőll Mégis keserves munka volt, mig szik-lakövekbe kapaszkodva lejutott a soköles mélységbe. Néha már azon a ponton volt, hogy lezuhan és menthetetlenül a nyakát szegi. A táskát megtalálta a kavicsok között. Nem tudta a zárját kinyitni s vad idegességében, éles kődarabbal vagdosta le a bőrt, hogy a pénzhez nyúljon. Arca elsápadt, mikor a táska tartalma kitárult. Nem pénz volt abban, — tele volt postáról hozott vidéki és külföldi hir- | lapokkal. — (Az olasz klr. köveUég) levelet intézett dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsoshoz, megköszönve a Mussolini miniszterelnökhöz jutta tolt nagykanizsai üdvözlést. A levél igy szól: «Az olasz kormány elnöke megbízott, hogy köszönetét tolmácsoljam a Magyar Revíziós Liga nagykanizsai szervezete számára a hozzá intézett fenséges hangú megnyilatkozásért, amelyet rendkívül sokra értékel. A legkiválóbb nagyrabecsüléssel: A budapesti olasz kir. követség.» — (Az igazságügyi palota bokréta-finnepe) Az épülő nagykanizsai igazságüjgyi palota bokréta ünnepélyét december 15-re állapították meg, amikor a minisztériumból szakbizottság is lejön Nagykanizsára, hogy a legünnepélye. sebb ken tek közölt történjék a mnnka ünnepének megülése. — Mlknláaral Divatos piros háziclpő poroponoal, trottőrsnrokkal. P 2 80-ért az „Ideál\'-ban Fő-ut 12. — (Katolikus gyűlés Berzencén) A katolikus szervezkedés kapcsán vasárnap délelőtt a somogymegyei Ber-zencén volt katolikus-gyülés. A délelőtti szentmise után, amit Tellcr Vince kanonok-plébános végzett, a község népe összejött a zárda egyik nagy tantermében, amely zsúfolva volt, sőt a résztvevők egy része kiszorult a folyosóra és utcára. A hatóságot a községi jegyző képviselte. A katolikus-gyűlést Teller kanonok nyitotta meg, aki nagyszabású beszéédben vázolta a moszkvai vörös ember elindulását, hogy lángba borítsa a világot. Komoly szer-vezkedésre hivla fel a mutatkozó jelenségekkel szemben a katolikusságot. Ezután több hazafias szavalat után a zalai Katolikus Front nevében Bene-dek Rezső másfél órás beszédben rámutatott a katolikus problémákra, amiket meg kell oldani. Azt a felkészültséget ismertette, amely a békét biztosítja és szilárd alapokra helyezi. Bátor, nyill hitvalásra hívta fel hallgatóságát. Majd kimondották a Katolikus Front megalakulását. A gyűlés táviratot küldött a pápai\'nunciusnak, arnely-l)Cn törhetetlen hűségéről biztosítja a Szentatyát és áldását kéri a Katolikus Front uj zászlóbontására. A gyűlés a Pápai Himnusz akkordjaival ért végei. A gyűlés első eredményeként megindult az akció a Katolikus Kultur-ház létesítésére. — Hóclplt, sárcipőt, gummicslzmát, téli cipőt Milténylnöl veszünk. Ne kísérletezzen! DOXA megbízható tökéletes svájci óra Az uj DOXA órák ólom-plombával jönnek forgalomba, ami biztosítja a vevőt, hogy valóban uj és nem javított vagy felújított órát kap. Saját érdekében tehát mindenki ügyeljen arra, hogy a DOXA órán az ólomplomba, amelyen a. DOXA szó olvasható, rajta legyen. — (Az OMKE ban) továbbképző előadás volt, melyen kereskedők és vczeltő tisztviselők szép számmal veitek részt. Dr. Karczag Rezső magán-könyvszakértő, a kerület titkára tartott előadást «A kereskedő, a könyvei és az adójai cimrnet. A jólsikerült előadást Rajki István elnök köszönte meg a kerület és a hallgatóság nevében. — Lótakarók minden minőségben, na-gyoa olcsón kaphatók Sohfltznél. — (Izgalmai vadász-kaland) Vasárnap izgalmas és könnyen végzetessé válható kalandja volt egy nagy. kanizsai vadász-társaságnak, amely a Morgánypuszta melletti erdőbe, az egyik nagykanizsai vadász bérletére ment ki vadászni. Az összos szereplők ismert nagykanizsai társadalmi és köz. életi ténjezök, köztük Krasznay Pál államrendörségi tanácsos, a kapitány, ság vezetője. Mikor a vadász-társaság kiért az erdőbe, egyszerre csak egyre-másra lövések dördültek el közvetlen mellettük. Az első megállapítás az volt, ho\'gy orvvadászok garázdálkonak a va-dász-tlerülclen. A társaság egyik tagja ijesztő lövéseket adott le, de az orvvá-dászok, akik többen lehettek, nem hagyták magukat, hanem csak ujabb ijesztő lövések után fogták menekülésre a dolgot. Menekülésük közben sikerült megállapítani, hogy az orv-vadászok hatan voltak és sikerült is felismerni őket. Bakónakiak voltak. Krasznay tanácsos megtette a szükső-ges intézkedéseket az orvvadászok elfogatására. Csak a szerencsének köszönhető, hogy az orvvadászok lövései nem találtak el valakit a nagykanizsai társaság tagjai közül. VAgó bácsi játékboltja jelenti! _ Szenzáció az Idei, fővárosi igényeket Is kielégítő nagy karácsonyi játék és illatszer választéka. Siessen most vásárolni, mielőtt a választékot szétkapkodják. 1000 drb. szebbnél-szebb baba. ■BMMHBÜ^MaaaiHMII Dabakoosik, hintalovak, ródlik, karácsonyfadíszek, vasutak, bútorok <s mlndentajta Játákok. — SzakiierD babajavltás. — Illatszer áa kozmetikai olkkak. — Manikűr- «a fésOkazetták, puderdobozok, aktatáskák atb. legolosóbban beszerezhetők ■ V/L Gr O illatszer- és játéküzletében. (I ■MMt muMW 1938. december 1. Nagy karácsonyi vásár | Női és férfiszövetek, estélyi selyernujdonságok, szőnyeg, vászon és damasztáruk legolcsóbban a legjobbat Golenszky Ferenc dlvatflzletében Fő-ut 14. A Zalai Közlöny Bejtvény-Ollmplásza Közöljük eheti rejtvényeinket A Zalai Közlöny nagy karácsonyi Rejtvény Olimplásza lassan befeje-zcshez közeledik. Mint már emlitt tük, a i^jtvéüyek közlését karácsony qlőtt lezárjuk, hogy karácsa, nyl számunkban már a Rejtvény. Oümpiász eredményét tudjuk kö. zölnl. Mai számunkban aze heii rejt. vényeket közöljük, beküldési határ, idó: pénlek déli 12 óra 71. Salamon megnősült Salamon barátai m^jegen érdeklődnek a menyasszony életkora után. Salamon diplomatikusan igy válaszol: .Anyja még-egyszerannyi, apja egyharmadával töbo, mint édesanyja, összesen pedig négy hlj-ján száz évesek". Hány éves Salamon menyasszonya ? Megfej téae: 4 pont 72. Mértan A fenti ábrát ugy kell két egyenlő részre vágni, hogy egy szabályos keresztet tudjunk a két részből Összerakni. Megfejtői® 4 pont 73. Keresd a hibát! Mai rejtvény-rovatunkba akarattal hibát tettünk. A hiba nem értelemzavaró. Tessék megkeresni I Aki megtalálja: 2 pontot kap Beküldte i Lustgarten Mikidé Vi.e.lnl.e.orok. 1 Ék 4 Bélből lesz 6 Qárdonyi irta 7a Ideges lesz tőle az ember 9 Kötőszó 10 Biliárdozók gyakorolják 11 Kanizsai orvos 13 Kettős filmhumoristák egyike 15 Sporteszköz 17 Ilyen örökség is van 19 Vissza: ebből lesz a fenyőfa 21 Ital 23 Volt kanizsai piarista 2«í Visszai 3 bakter 27 Vissza: a Zalai Közlönyben sok van 28 Kettőzve színésznő keiesztneve 30 Nc\'yylAbu \' 32 Nőt név 34 Névtelen 30 Kanizsa híres fia (1 es fücrff. rövidítésül) " 38 Ige feltételes módban 40 Exkirályné 42 Dicstelenül szerepel 43 Mindenki ez 44 Vadász nem szeret ilyet lőni 45 Amit a rejtvényfejtő keres FüijUttiBUii» sorok i 1 Rövidítés 2 Kettős mássalhangzó 3 Sukan olvassák 5 Megszólítás 6 1 tt-lg Nyugatos költő, 7-12:ig e i kanizsai tula donotáuak fooláikoxA* 7 Tanár teszi 8 Közeledik ö Testrész 12 Alföldi város Megfej tÓM 2 pont 75. Történelem 1. Hányadik században élt a német elbeszélők szerint Parsifal fia éi mi volt a neve ? 2 Mikor vesztett csatát Görgey Wln-dischgrfllz herceg és Jellaslch horvát bánnal szemben? 3. Hunor és Magor apja kinek az unokája volt? Meffejtéa* 2—2 pont 76. Számtan A fenti kockákba ugy Írjuk 1-9-ig a számokat, hogy minden sor vízszintesen és fóegölegesen ugyanazon számot adja. Melyik ez a szám és hogy helyezzük el a számokat? Megfej téae: 4 pont 77. BckQIdötte: Caerjin Károly 13 A sétatér is ez 14 Sokan a fejükön hordják 16 USA elnök volt 18 „A holló" szerzőjének kezdőbetűi 19 Hadvezér tetzi 20 Igen kedvelt mai magyar iró 22 Azonos betűk 24 Vlíiza: rag 25 Vissza: jam 29 Ilyen hivatal Is van 31 Daru munkája 32 Hirt küld SX*" 35 ÍMM a P6-ntnn 37 Nívutó 39 Aki tA leszi, rmm mindig 111 41 lijylptoml llt\'o 78. [BekflldöHe Ozorai Fnreno KADARKA Megfejtése: 2 pont 79. Beküldött.: KlM Juli* Menteitől!: 2 font — (Sl.it. Sanatórlum) Budapest, I. Hátb. Gjöiw-ut« ». December felsjén li/üil n/fl ta 4 modem urologtai-s.W*rti inltol * mindsaenU Lldil.nb«rg Sándor, T. tm llni egyetemi tanár. . Sankt IM^ Krankenhaua urotoglal 0fcUl7in.lt t. IgfliguUS-föorro* nutío mell** lla.tár 1 Uocembar 1. kedd. Rám. kit. Ellglua. Protestána Elza. — Izraelita Kiül. hó 17. Gyógyszertári éjjelt azolgálat . bó 15-lg a „Megv<Jtó" gyógyaierlár 4| a klakanlzsat gyógyazertár. GSifQrdí nyitva reggel « órától eala • óráig (hótfd, azerda, pintek dilután kedden egéax nap nőknek) A Rsjtvény-Ollmplász nyereményei: A nagydíj a Zalai Közlöny ajándéka: egy 2+ 1 lámpás modern hálózati rádiókészülék egybeépített hangszóróval Schütz-Aruház 1 vég (23 méter) „Zala Gyöngye"-sifon Mindenrzajra„Valery" rúzst KironfaldXtmítOl mlndor. hét.n 1 doboz frinoli púder Melcer Jakab Uveglizlet Horthy Miklós-ut 1 drb 12 pengős vásárlási utalvány LAszlóné Grflnhnt Erzsi kesztyű, 8v éa táskalpamllviazetl műhelye Deák-tár B. 1 pár tárfl «. nöl kázs.l varrott Mrkeaztyű Horthy Mlklóa-ut 3. Nógy darab selyem nyakkendő. Vékássy Testvérek ékszerüzlet®, Fő-ut 2. ezüst plakettet clgarottatóroa a nyertet monogramjával FILIP0U4TS LÁSZLÓ url- él hOlgftolrási (Cwiiery-it 2.) egy tartóshullám. TÜTTÓ fotó-műterme Cs.ngery-ut 2. Egy (elvétel 3 drb. művész lev. lap egy nagy képpel II éra M Hz [lg Fő-ut 3. egy arany peosátgyűrQ RITTER ANDRÁS divatáruháza Fő-ut 8. egy Habselyem nőiruha GRÜRHÜT ELEMÉR oki. sisktromárnök Daák-tár *. fl drb á 8 pangó ártákú vásárlási utslvány. Grafológiai Stúdió Budapest, VII. Erzzibct-körut 42. Minden héten egy részletes irásanalizis Vágó Endre lllátszertára, Fö-ut. — Kölnivíz, púder ós plpereoikkek DMNi VilMli KA egy drb vlllanyrezaó osatlakoió zsinórral BELEZNAI JÁNOS vegyeskereskedése, Sugár-uL53. Kát üveg tokaji vörösbor. Bárány István ékszerész, Horthy Miklós-ut 3. egy drb ezüst oeruza FlscQel könyvkereskedés Horthy Mlklós-ut 1. egy díszdoboz levélpapír. BIEN GÁBOR níim áa oaemegekenakeMae, Irzslfcat-tír Két óriástábla Blen-osokoládé. Schless Testvérek kölosónkönyvtára Horthy M.-ut 8. [ 2 hónapi Ingyen kölosönkőnyv Mindezeken kívül szátnos egyéb hasznos tárgy, 60 drb Könyv és Jutalom Keiül kiosztásra 1930. dec«mber 1 BALAI KÖZLÖNY ON IS NÉZZE MEG! ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT HORTHY MIKLÓS-UT 4. Nagykanizsának erőteljesen meg kell mozdulnia az exportképes váqóhid megvalósítása érdekében Nagykanizsának régi tervié : a modernizált, exportképes és hűtővel, iparvágánnyal ellátott vágóhid, tertésszuróteleppel . bövi\'tve. Anyagiak hiján a terv minden erőteljes megmozdulás mellett is, eddig csak terv maradt. Pedig a szakemberek kijelentése és megállapításai szerint anyagilag is kifizetődne Nagykani. zsának a modern, exportképes vágó hid, megfelelő állatorvosi lakássap egybekötve. \\ . A Németországba megindult ser téskivitel, zsirexport, stb. ismét elő. térbe helyezi a nagykanizsai mo. dern vágóhid kérdését, annál is in. kább, mivel biztos tudomásunk sze rinl a föld müvelésügyi kormány a 18 felépítendő vágóhid közöttegyet a szomszéd testvérvárosnak, Zalaegerszegnek is szánt, ebbeli pro. gramjában. Nagykanizsa tehát nem nézheti tovább is tétlenül, mert minden predesztinálja arra, hogy Nagykanizsa is kaphasson egy exportra képes, hűtővel és sertés vágóval, iparvágánnyal ellátott vágóhidat, amit sokféle érdek tesz indokolttá. Nagykanizsának tehát most már mindent el kell követnie a régi terv : a modem, exportképes vágóhid megvalósítására. A pesti bank-dlktatura és a vidék Budapest, november 30 Fellélegezve olvasta a közönség a lapokban a legutóbbi hetek során megjelent cikkeket, amelyek tárgyilagos kritikával illették a pesti nagybankok pénzügyi politikáját. Rengeteg keserűség, elégedotlenség halmozódik hosszú évek óta a vL déken a fővárosi mamlmutbankok ellen, amelyek néhány kivételtől eltekintve, a legridegebb elbánásban Részesítik a vidék gazdasági életét A konjunktúra esztendeiben a gaz. dag, jómódú vidék bőven öntötte a profitot a fővárosi bankok páncéltermeibe, de amikor a viszonyok rosszabbodtak: a pesti bankembe. rek máról-holnapra elejtették a vidéket, ők jártak elől példával a vidéki hitelválság fokozása és kbné. lyitése terén s ma már osak jófor, mán annyi érdekli őket a vidékből, hogy a betétesek pénzét fel-szivattyúzzák Budapestre, hogy ke reskedelmi és ipari vállalataikat, to vábbá a nagyipari kareleket ellát, hassák forgótőkével. Módunkban lesz majd a példák és esetek hosszú sorozatával rámur tatni arra, milyen makacsul zárkóznak el a pesti bankok a vidéki ke. neskedők, iparosok,\' földbirtokosod és háztulajdonosok hiteligényeinek kielégítése elől. Tudjuk jól, hogy a tőkekihelyezés manapság fokozott körültekintést, óvatosságot kiván a pénzintézetek részéről és eszünk ágában sincs azt követelni, hogy a pesti bankok vidéki hiteligénylők nek válogatás nélkül eleget tegyenek. Ezzel szemben tény, hogy a Pesten székelő finánctőke abszurd helyzetet teremtett a vidéken, mert még a legkiválóbb anyagi felkészült, séggel rendelkező és a legmegbízhatóbb vidtki lakosok is legritkább esetben jutnak kölcsönhöz. Most derült kl valójában : mennyire ka-tasztrófálls a vidéki gazdasági élet szempontjából, hogy a pesti nagybankok a TÉBE segédletével elnyomják a vidéki bankokat, pedig azok a rendelkezésükre álló lehe. tőség legszélső határáig igyekeznek enyhíteni a helyzetet. Ám a pesti bankok elten nemcsak az a panasz, hogy az öt év előtti bankzárlat óta nem terjesztik ki vidék; kihi:elezési területüket, hanem magatartásukat azzal tetézik, hogy a már korábban \'klhelyeztt tőkéiket is tüzzel-vassal igyekeznek visszavonni. Ismerünk pesli bankokat, amelyek a legutóbbi évek alatt vidéki hi\'eleiknek felét, kétharma. dát, sőt háromnegyed részét visszaszívták, ezzel polgári egzisztenciák ezrei elöl vonták el a levegőt A vidéki gazdasági élet vezető té-nyezőinek és érdekképviseleteinek egy országos akció keretében miha. marabb össze kell fogni, hogy a pénzügyi kormány n,yuljon hóna alá a vidéki pénzintézeteknek, se-gitse az»kat minden eszközzel, hogy végre sikerüljön megtörniök néhány pesti nagybanknak a vidék felett gyakorolt önző pénzügyi pa. raBceujftrattfc -r n ( 25033/2936. Tárgy: Zabszükséglet biztosítása. VeisuMiii hÉimény. A város zabszükségletének biztosítása végett f. évi december hó 3. napjának déli 12 órájáig a városi iktatóhivatalba beadandó mintával ellátott zárt Írásbeli ajánlatok alapján 300 q zabot szerzek be. Bóvebb felvilágosítás! a városi gazdasági hivatal aJ. Nagykanizsa, 1936. nov. 25. női Polgármester. (Budapest V., Nádor-utca 24) tízparancsolata: 1. A főváros szivében fekszik. 2. A Tőzsde megett. 3. Autóbusz és villamosmegállók mellett. 4. Ragyogóan tiszta. 5. Kényelmes. 6. Családi hangulat. 7. Konyhája kiváló. 8. Kiszolgálása figyelmes. 9. Árai végtelenül mérsékeltek. 10. A vidéki intelligencia legkedveltebb penziója. EALAI KÖZLÖNY 1936. december I. APRÓHIRDETÉSEK »wt*l«*lt, Wr«utót, randeljen garaae-141, rldíkra ti hclyban, lagolcaóbban. Te-útonállomta: M4. «o]tor Klala^dy-titca 7 U. 2704 K4»k»r«U«tet, blondall Laialekal l«Iok-,uo«n ét legaiebb ktvIUltxn Melcxcr Ivafkarukadiaban kiphat. ■yarnaakraaha a Icgazcbb, Itcoltaóbb Mikulii-ajándfk Palloaik DlvatluloiilthAI, Iruttxl-Mr II. 414! Mit nyaibat 1 panaöír! ? Sportautót\' karékpárt, vairójípet, konyhabticndeaélt, rádiót, írógép.t, gyarmekkocalt, úrit, itb., atb., 1000 darab iilikea .,.r.r.»nr-Uraial aoraol kl a k.poivlrl róni kafh. •gVDukOzsig. Soraj\'syak 1 pragMrt a fcabi Antal ipoittiletban vih.lSk it. I l|ttri4MÍpa»UI órláal válaulík-ban a lecoltaóbb árakon Melucr ttveg-ktieikadéaban kaphat. 4130 V tlMÜval I UtyhlTiI I dobit Inteni a^aUautt |,»«Stl«P " Wrtuliilti hflsiekrénnyel "VS fehal. «M t«ial«»ajtakailHa. Óvikod|on dliny utániatoktól. Klalrdlii kapható: ■rU Til fe laatfikararkadialben, Schüti ■•IMI. Irt: 1—, 10.-, 13.— pangó. Caengaiy-ut 21. alatt tcl|aaer! klldn-bajáratu aaoba agy vagy két aaamély rétiére tallca allátáaaal vagy anélkül na. gyon okain kiadó.__4178 Elagánaan bnloroxolt noba klaié. Lénáit bórkeiaakadó. 4176 • lylatB a vároa belKiülctén íi ugyanod egy butororott vagy anélkül egy kotonbcláralu uoba liládé, bet Magyar u. 4. az. Bóveb-4190 Magbliha\'ó llalalamber almcnac pén»-baaaa4BHah, Irodaaiolffának vagy hát-mllycn baaoaló tlíáiba S00 I\' kéaipéni- óvádékkal Ctm a kiadóban. 4197 Tellky ut 24. i[4m alatt agy hásh«l> eladó, ugyanott laalma nagyobb mannvl-aégban kapható.____4204 Rákóczi utca 29 néma héa eladó. Bó-veh|xt a tulajdonolnál. Siemere-u. 3. • ■ •miatt háló- <> többféle bútorok eladók. Horthy Mtklóa-ul 3. 4231 Egy megblaha\'ó ba|Jr«nS felvétetik. Caeagery-Bl 24.__• Vaautt télikabát Oiháa-u. 3. Jobb leányt kereaek saabalaáaytvak. Jelentkeinl leket Horlhy Mlklói ul 37. • Elaalé kél darab aalraartéa Ma- gyár ulca 80 alalt. 4229 Karáeionyra elegáns ruhák, kabátok kéaiülnek Báron Szalonban, Horlhy Mlk-lóa ul II.____• Kiffiatáflu felvétetik. Klein cukorka-üieni, Magyar-utca 19. * PsrnetezzB pmölcsíiit lombhullás után MEOOENDRIRI (gyümOlcsfa-karbolineummal) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovatok, levéltetvek ellen az ink é* télivéda- kazéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlénck rovarölő hatása alig van. Gyümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők: orszAg József mag.mötrAffya.zsAk, növónyvédetml-nzerek, gép atb. koreakedésóben Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 180. Rádió vétel bizalom dolga! Megbízható márkái iáik legtnesszébb-menó garanciával! IKiilifezICrlulitie rádió és calilár-Ozletében Fl-utó, VIZVEZETEKIES CSATORNAZDSI munkákat • a rr FUR00SZ0BABERENDEZEtEKET és javításokat minden izlést kielégítő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. %* Vidéken szereléseket legpraktikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak melletti Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk. MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRAlY-UTCA 4B. Teleion 271. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasólaak A főváros egyik elsőrangú szállodáiéval, a csendes és közponll fekvésű István király Szálloda (VI., Podmanloz ky-utoa 8.) Igazgatóságával sikeralt olyan megállapodást kőlnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit, A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a jelentkező olvasók részére. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. . 25.031/1936. Vramflóplási hitt. A városi ingatlanok vízvezetéki és csatomabercndezéseinek évi karbantartására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi december hó 5-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni. A kiírási művelet hétköznapokon <(. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető. Nagykanizsa, 1936. évi nov. 24-én. m Polgármester. Nagyon tartós minőségű harisnyát ^ 2.-P-ért Svolcl Ingnadrágot 2.20 és 2.70 P-ért Bélolt molog selyemnadrágot 2.80 P-ért • Príma bélalt bfir-kesztyOt 5.— és 5.BO P-ért © BRÓNYAI DIVATHÁZ Horthy Blklós ut 1. is. Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: 130. Kiadja a laptulajdonos KOzgazdasácI Qntenberg Nyomda éi üélzalaí Lapkladfr Vállalata Nagykanizsán. Polelös kiadó. Zalai Károly. IntMtnbaa telek>«! NaqrvkjiaixM 78, ««*m Rt jftuMvs Wy<m«t* * NU«i WA 76 Évlolyim 276, azára Ntgykanlm, 193«. december 2 szerda Ara 12 nu. ZALAI KÖZLÖNY Felelő* utskMz*: Barbarlts Lajos w Mn * hwí 4« Mér. « ni ax i iiffché—, m m. Róma és Bécs után Több mint egy hetet töltött Ma gyarország kormányzója külföldön s annak minden perce mélyen bevésődik a magyar lelkekbe, mert az a fogadtatás, amiben a Kormányzó és hitvese vjgy Rómában, mint Bécs. ber részesültek, valóban nem min-dennapi esemény Európában. Amikor Mussolini mi\'ánói beszéde elhangzott, k;rdően tekintettünk egy másra : mire gondol az olaszok nagy Duoéja, amikor fennen hangoztatta^ hogy »már a közel jövőben nagy. szerű formában fog megnyilatkozni a kél nemzet egymáshoz való barátsága.® Akkoriban sok badar hlr járta be különösen a külföld sajtó ját, de most, hogy az örökké emlékezetes római napok után vagyunk, megállapíthatjuk, valóban cgész&n rendkívüli módon nyilatkozott meg áz olasz és a magyar nemzet barát sága. De nemcsak olasz földön, hanem Bécsben is s végig egé6z Ausztrián hasonló baráti érzületekkel találko. zott a kormányzói pár. ,A megújhodott Ausztria őszinte hódolattal köszöntötte Magyarország ujjászerve. zőjét s egyszerre régi pompáját öltötte Del a hircs császárváros s en nek az ünnepségnek központjában a magyar kormányzó és hitvese ál lott. A magyar nemz«t mélyen átérzi s kellőképpen értékeli állam főjének e megkülönböztetett ünneplését, mert tudjuk, hogy mindaz, a miben őt részesítették amivel el halmoztákj az szólt a magyar nemzetnek is, amely négy évszázadon át sorstársa volt egy nagy birodalmi $gyséjjb n Ausztriának. Az osztrák közvélemény szokat lar hódolata s az az ünnepségsoro zat, amelyben a kormányzói pár részesedett, szólt elsősorban a magyar államfőnek, a kiváló államférfinak, éki valóban "a romokból építette Tel jól megválasztott \'munkatársaival Magyarországot, de szólt a hős ka. tonának is, akinek egykori bajtársai és alantasai, előtte felsorakozva fo gadták De lehetetlen ez alkalommal rá n«m mutatnunk egy olyan mozza. natra, amelyet az ünnepség e hosz szu lánoolatában nem a betöltött legmagasabb pozició, n-\'m az elért magas katonai rang, szóval nem az a hatalom váltott ki, amelyek ré sze90 Horthy Miklós kormányzó. Lehetetlen volt már Rómában észre nem vennünk, hogy az ünnepség spontán jött megnyilatkozásai is nagy szerepet játszottak s minél inkább teltek a naj>ok, annál jobban kiszélesedett az ünneplők száz^ ezrekre rugó sokasága. Szólt padig ez a nagy érdeklődés Horthy Miklós kormányzónak, mint embernek. A kik nem az ünnepeltek pódiumán állottak, hanem eloszolva figyelhet ték az ünneplő sokaság hangulatát, módjukban volt ellesni az elragadt;!, tás önként megnyilatkozó kifrjezé-zéseit, amelyek a kormányzónak, min: embernek szóltak. E téren elsősorban hitvesét, a kormányzónét A kormányzó megérkezett Budapestre Ünnepélyesen fogadta Budapest vitéz Horthy Miklóst ós kisóretót Budapest, dcoember 1 A székesfőváros és közönsége ünnepi diszben, meleg szeretettel és nagy lelkesedéssel fogadta a hétnapos külföldi útjáról hazatérő-Horthy Miklós kormányzót és feleségét, Darányi és Kánya minisztereket és kíséretüket. A Keleti pályaudvar érkezési ol dalán már a koradélelőtti órákban nagy és lelkes tömeg töltötte meg a teret. A várócsarnokban Röder Vilmos miniszterelnökhelyettes \\e. zetésévcl a kormány tagja, a felsőház és képviselőház tagjai jelentek meg csaknem teljes számban. Ott voRak a családok tagjai, a TESz és az egyetemi ifjak küldöttsége. A kijáratnál a frontharcosok és a | cs ndőrök egy.egy díszszázada állt sorfalat. Tiz órakor gördült bt\' a föméltó. ságu párt és kíséretét hozó Túrán vonat. A rendőrzenekar a Himnuszt játszotta, a tömeg pedig, amikor a kormányzói pár a szalonkocsi ajta, jában megjelent, lelkesen éljenezte az államfőt és feleségét. Elsőnek a nagyméltóságú asszony szállt ie a szalonkocsiból, aki leányát és családja tagjait üdvözölte. Horthy Miklós kormányzó elsőnek Röder miniszterelnökhelyetteshezlépett, majd a miniszterekkel fogott kőzett. Mosolyogva elbeszélgetett Ivády Bélával, a NEP elnökével, mfljd Komiss Gyulával és Kállay Tiborral. A család tagjainak üdvöz-lése után a kormányzói pár és ki-séretc a miniszterekkel az udvari váróterembe ment. Itt a főméltó-ságu asszonyt a MANSz elnöke hatalmas krizantém-csokorral fogadta, Horthy kormányzót pedig Röder ml-nlsztereinökhelyettes üdvözölte, egy pirosfehér rózsacsokrot nyújtva át neki, Az üdvözlések után a kormányzói pár a királyi várócsarno. kon keresztül a tömeg lelkes éljenzése közben autójához ment. Amer. re az államfő és kisércte elhajtatott, az utcákat fellobogózták. A kormányzói pár a pályaudvarról egyenesen a Várba hajtatott. Malagában sséx szovjet-tiszt vette át a parancsnokságot Véres, kétségbeesett harcok árán, lépésről lépésre nyomulnak előre Madridban a nemzetlek Madrid, december 1 A nemzeti csapatok Madridtól nyugatra folytatták a harcokat. Renn a városiján az egyetemi városrészből kiindulva nyomulnak előre, különösen a Monatan laktanyánál és a hidaknál vannak véres harcok. A vörös csapatok kélsógljecsett szívóssággal harcolnak, a moszkvai tisztek egymásután hajtják őket a tüzvonnlba, ez azonban nem akadályozza meg a nemzeti csapato- kat, hogy ldpésről-l<ífl)<5srfl előre nyo. múljanak. C A nemzeti kormány táviratot intézett az angol képviselőházhoz 6s k<$rte, hogy küldjenek bizottságot bármely andalúziai faluba és az angol képviselők személyesen győződjenek meg a vörösök példátlan kegyetlenkedéseiről £s pusztításairól. Malaga, december 1 Kedden reggel több szovjet.tábor- tiok vezetésével szál szovjet-tiszt érkezett repülőgépen Malagába. A szovjet.tisztek azonnal átvették a vörös csapatok felett a parancsnokságot. A napokban 20 hatalmas orosz repülőgép érkezik Malagába. A nemzeti csapatok rvpülögépei hét főn erősen bombázták Alicante városát. A bombák nyomán a városban ót helyen lüz ütött ki. Telitalálat ér}e a pályaudvart is, amelynek egyik szárnya a levegőbe repült. Népszövetségi bonyodalom fenyeget Francia- és Törökország között Pórls a genfi tanács elé akarja terjeszteni a két török tartomány flgyét I Páris, december 1 A török külügyminiszternek az ankarai nagygyűlésen mondott be. széde, amelyben az alexandetti és antiochiai szandzsák függetlenitíse érdekében szólalt fel<. na.cry visszhangot keltett szerte Európ&ban. Pá. risl poÜ ikai Uörökb.n Ugy tudják, hojjy Törökors.ág a kérdést a Nép. szövetség elé akarja vinni, hangsúlyozzák azonban Párisl>an, hogy bármilyen meleg l>arátság fűzi is Franciaországot Törőkországhoz : -ebl>cn a kérdésben Franciaország nem támogatja a török kérést, miután az emiitett két szandzsáknak csak 38 százaléka török, igy jogta-lannak tartanák a szjndzsáknak független török állammá való ki-kiállását. érte a legtöbb csodálat. »Európa legnagyszerűbb asszonyac jelzőt kapta az ünneplők tömegétől, pedig a baráti országok népei talán nem is tudják róla, hogy női szépsége mögött még nagyobb szépséget hordoz lelkéb. n. Az az áhitatos ke-reszlény érzület, amelynek fényét arcán és szemeiben hordja, a szegények islápolásában, az elessttek felkarolásában, a karitatív intézmé. nyek pártolásában nyilatkozik meg leginkább. Mi tudhatjuk idehaza legjobban, hogy az ö nemes lelke hány ezer és ezer arra rászoruló szegény testvérünk arcáról törölte le mái a könny-\'ket. Büszkeség tölti e«- a magyar sziveket, hogy meg* csonkított és megalázott országun- kat ily pompás két emberpéldány reprezentálhatta a külföld előtt, a kikre még akkor is érdeklődéssel tekintene a távolsbbesők szeme, ha nem töltenének be oly magas po ziciót. Bccs az elmúlt és letűnt nagy év tizedek és évszázadok alatt lá\'ott már pompázatos parádíkat, de azok az ünnepségek csillogásuk dacára is, hidegek és merevek voltak. A kormányzói pár bécsi látogatása a szivek érzésének szabad megnyilatkozása volt s mi ebb.n lá(juk annak legnagyobb értékét. A mai kor csalódott világában százszorta ér tékesebb az őszinteség, a megren. dezettségben megnyilatkozó szilárd alap, vagyis az a bázis, amelyen a felépitettt alkotmány nem dől ösz-sze az első fuvolát szelére, hanem dacolni tud veszély-k viharában is. A kormányzói pár római és bécsi lá!ogatása jó talajra épült s az ez n található realitások legalább o\'yan értékűek, mint a sz\'.v\'k összefonódása. Hála és mélységes hódolat száll az adventi idekben kormányzónk és hitvese felé a palotákból épp ugy, mint a hóval boritott viskók felöl, mert dicsőséget, elismerést és minket megillető méltóságot vívtak ki mindenütt, amerre jártak s feltámadhat bennünk az érzés, amely erre a kijelenti sre késztet mindannyiunkat: büszkék vagyunk kormányzónkra. ZALAI KÖZLÖNY 1986. december 2. Emésztési nehézségek, bélrenyheség, gyomorfájás, májduzzadt ság, Ingerlékenység és álmatlanság cselén az emésztöcsatornát reggel falkeléskor egy pohár természetei „Ferenc József" kescrövli alaposan kitisztítja, fertőtleníti a gyomrot és a beleket, a vérkeringést helyes ulra tereli és felfrissíti az egész szervezetet. Ai orvosok ajánlják Minős többé a világhírű londoni Kristály-palota Az éjszaka támadt tüzet kedden délelőtt lokalizálták London, december 1 Az éjszaka ismeretlen okból kigyulladt londoni Kristály-palotában kedden csak a késő délelőtti órákban tudták a tűzet lokalizálni. A hatalmas palota, amely a világkiállítás nevezetessége volt, teljesen leégett. Nem maradt belőle más, mint hatalmas, meghajlott ■célváza és temérdek üveghalmaz. Ai üvegpalota hatalmas üveglapjai néhol ■ tűz hevében teljesen megolvadtak és több mázsás tömegekben átlátszó folyamként borítják a tüz színhelyét. A palotában levő felbecsülhetetlen értékű televíziós laboratórium és a zenei könyvtár, amelyben rengeteg eredeti kézirat és hires szerxőknek kézzel irt kottái voltak felhalmozva, szintén a tüz martaléka lett. A pótolhatatlan kincseifen kívül aa anyagi kár két iríillió font. A robogó csempész autóból leütötték a hágcsón kapaszkodó pénzilgyAri felvigyázót Nagy csempész-szervezetei lepleztek le Székesfehérvárott Székv-sfehérvár, december 1 Az éjszaka folyamán csempészek megtámadták Baranya János pénzügyőri felvigyázót, aki egy pagysza-básu csempészbandát íeplézett le. A székesfehérvári vámnál ugyanis •gy lesötétitett autó akart észrevét-fcnüt átsurranni. Baranya észrevette az autót, intett neki és mikor az kissé lelassított, felugrott a kocsi lépcsőjén1, hogy igazoltassa a benn. ülőket. A soffőr azonban ebben a pillanatban rákapcsolt és amikor az autó teljes menetsebességgé? ha* ladt az országúton, az autóból valaki egy vasdoronggal leütötte a lépcsőn álló felvigyázót, hogy az aulyos sérülésekkel bukott le és terült el a kövezeten. A pénzügyőri felvigyázóra reggel találtak rá, beszállították a székesfehérvári kórházba, ahoi a défclőtt folyamán magához tért és elmondotta, hogy megismerte az autó rendszámát és az egyik bennülőt Is, névszerint Lung Jenő budapesti lakost, aki többször szokott autójával arra menni. A pesti rendőrség ennek alapján kiment Lung lakására, Lungot nem találták ott, ellenben egy Idegen fiatalember volt ott, aki feltűnően izgatottan fogadta a hatóság embereit Valószínűleg egy nagyszabású csempészbanda tag. Jaii s;kerül leleplezni Hlért hidegült el Zalamegye a soproni kamarától? Szókimondó soproni kritika a kamarai elnök működéséről ( A »Sopronvármegye« hosszabb-cikkben foglalkozik a kamarai elnökválasztással és töbl>ek között a következőket irja: Székely Géza három évvel ezelőtt ült a kamara elnöki székébe. A kamarai elnök sé. gét annak a jelszónak köszönhette, hogy az oly hosszú időn át kereskedő által birt elnöki tisztség Ipa-ros kezébe kerüljön. Kétségtelenül sok jószándék és egy évtizedes, kis ipari szolgálat a személye mellett szólt, de őszintén be kell vallani, hogy az iparkamarai elnöki állás követelményeinek csupán jó szándékkal nem felelhetett meg, ehhez szélesebb látókör és nagyobb köz. gazdasági műveltség kellett, mint amennyivel Székely Géza rendelke zett. Hu a kamarai elnökség elmúlt három esztendejét tekintjük, a soksok szükséges cselekvés hiányában csupán arról lehet számot adni, mennyi mindent\'nem tett a kamara elnöki\'. Nem hallottunk arról, hogy akár a kamarai közgyűlésekén, akár a közélet egyéb fórumain, igy a vá^ rosi közgyűlésben, sajtóban, .vagy iparos és kereskedő körökben a kamarai elnök egyszer is hangot adott volna az iparos és kereskedő tábor vitális érdekeit érintő önálló javaslatainak vagy elgondolásainak. Beszélni mindössze a nagy ri.kán tartott közgyűléseken hallottuk, mikor Is kamarai ügyforgalomról, az iroda hivatali tevékenységéről szá. n.olt be egyáltalában nem valami ékesszóló formában. Működésének kéiségkivül eredményei is voltak. A soproni iparos és kervskedő tábor többek között hálásan könyvelheti el a kamarai iro d? békéjének megbontását célzó tö. rekvesek felszínre jutását és elha- talmasodását, melyek semmksetre sem fokozták a kamara hivatali munkásságának hatásfokát. Ugyan, csak hasonló eredmény mutatható ki a kamarai kerület egységének megbontása terén is, amennyiben a mosoni elszakadási törekvések az elmúlt három esztendő alaít nem csitultak. A kamarának különválasztását illetően Szombathelyen is hang zottak el hangok, Zalamegye pedig feltűnően elhidegült az utóbbi idő ben a kamara központjától. Ezzei kapcsolatban külön rá kell mutatnunk arra a hadjáratra, me. Iye> az elnök ur a kamara egyik aktiv tagja, a nagykanizsai ipartes-tület elnöke ellen vezetett; ez az akció az egész kamarai kerületben annyira ismert már,< hogy részlete, zése ehelyütt felesleges. Félő csupán csak az, hogy ez a csodálatra-méltóan egyéni akció Zalamegyének ugyancsak elszakadásra hajlamos hangulatát csak fokozza. A kis csokorba szedett eme pár esetből az a tanulság vonható le, hogy Székely Géza az elmúlt há om esztendő alatt a soproni kamara jó hírnevét egyáltalán nem öregbítette A másik jelöltről, Rauner Mihályról a következőket tudjuk. A háborút tiszti minőségben végigkűzdött hős katona, aki eddig a polgári életben kiválóan megállta helyét. A köz élet erkölcseit nem a mások elbuk. tatását célzó és egyenetlenséget szító fondorlataiban, hanem az egész országban jól ismert és pusz. tán saját k/zével hatalmassá fejlesztett vállalata élén tanulta ismer ni. Gazd-sági iskolázottságát és rátermettségét már vállalatának óriási méretei is Igazolják, csend ben, de eredményesen végzett köz-tevékenységéről pedig a város tör. — Tekints* meg a Köpetein Bútoráruház állandó butork(állítását ízléses és oloió bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat Selymek, leguiabb Miiruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csíkos blouse anyagok, Singeméi vényhatóságának munkát adó kü-lörböző bko tságai tanúskodnak. A bizalom, mellyel személyét az egész kamara terük-tén fogadják, Így ;ia. gyon is érthető. Iparosi és kerejkedől szempontból nem az a fontos, hogy a kamara elnöke iparosa avagy kereskedő, jianem, hogy általános gazdasági érzékkel és iskolázottsággal ellátott, a közéleti erkölcsök fef. tétlen tisztaságának elvi magaslatán álló, reprezentálni és irányítani ké. pes taípig férfi legyen. Zalaegerszeg Székely Qéza mellett foglalt állást Zalaegerszeg, december i A december harmadiki kereskedelmi és iparkamarai választást szerte a megyében nagy agitáció előzi meg. Mint értesülünk, az egén szegi tagok a kanizsaiakkal ellentét ben, az eddigi elnök, Székely Géza mellett foglaltak^illást. Gazdag volt a vasárnapi liceálls program Az Irodaim! és Művészeti Kör vasárnap esti lioeális eíőadása Ismét zsúfolt házat vonzott a városháza dísztermébe. A műsor elején a Kör társelnöke, dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos néhány keresetlen, mektg szóvai elbúcsúztatta a Kör kedvenc nő-poétáját, Liditt Júliát, *iki, mint ismeretes, Pestre távozik. Sok sikert kiyánt budapesti munkásságához és hangoztatta, hogy az Irodalmi Kör sajnálattal válik meg Liditt Júliától, aki bucsuzóul néhány vei-sót adta elő. A verseit jellemző kedves finomság és bánatos hangulat most a búcsúzás pillanatában még jobban megfogta a hallgatóságot, amely meleg tapssal és ünnepléssel bucsu. ZOU Liditt Júliától. Kelemen Ferenc, a Kör társelnöke tartotta meg ezután előadását. A nagytudásu előadó a mindenki szá. mára érdekes problémát vetette fel: Mi az ember ? Mély és tartalmas gondolatokban bővelkedő előadás;!, ban kimerítő választ adott a fenti kérdésre. Bemutatta az embert, mint anyagot, sorbavette az emberi testben található elemeket és kiszámít va azok értékét, rádöbbentette a hallgatót, hogy az ember, mint anyag, bizony nem sokat ér. Messze elmarad az ember pl. az állatok mö. gött, mint fizikai lény is. Ml tehát az, ami az embert a teremtés koro nájává teszi? Felelet: A lélek, a szellem, az ész, az értelem, ef* teszi az embert emberré.. Yoltair hamvait szétszórhatták a világba, de szelleme é< és örökké élni fog. Ezután Kelemen Ferenc végigvezette az embert évezredes utján,\' bemutatta a ma emberét, a világ, háború utáni uj embert Pompásan felépített, nagyszerű előadását a nagyszámú közönség lelkes tapssal fogadta, ami világosan mu tatta, hogy Kelemen Ferenc minden előadása értékes és bármilyen témához is nyul, azt uj megvilágt tásban tudja a hallgatóság elé tárni. A műsor kiemelkedő száma volt Hócipők . párja P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40-től Hócsizmák „ P 14.90-töl --—— Gazdacsizma,, P 17.OO-től SZOIIIOluflyl 011111020011 lüi. december 2. Megkezdődtek a tárgyalások a nagykanizsai rendőrségi palota ügyében Gróf Bethlen litván és Krátky polgármester a belügyminiszternél Nagykanizsának régi óhajtása és terv*, egy rendőrségi palota felépi, tésL". A városházán a rendőrségnek1 juttatott hely szilknek és alkalmatlannak bizonyult, a lorasren,dőrség pedig másutt nyert elhelyezést, másrészt pedig az egyre nagyobbodó városi apparátusnak is sziiksé. ge lenne a rendőrség elhelyezése folytán megüresedő helyiségekre. Zalaegerszeg már meg is kapta a modern rendőrpalotáját. Most gróf Bethlen István, Nagykanizsa országgyűlési képviselő) ■ és Krátky István polgármester megje. lentck leveldi Kozma Miklós bel ügyminiszternél, akit arra kértek Nagykanizsa város közönsége nevében, hogy tegye lehetővé a most már elkerülhetetlenül szjikséges rendőrpalota építkezését. Kifejtet, ték azokat az alternatívákat, amelyek a kérdés megoldásánál tekintetbe jöhetnek: — vagy megfelelő, uj, ir.odern építkezés, vagy pedig a mostani hercegi igazságügyi palota átépitése a rendőrség céljaira. Kozma Miklós belügyminiszter megértésül fogádta az előterjesz. tést ésanagykanl\'/s\'jl rendőrsági palotára vonatkozó tárgyalások ezzel I megindultak. A pacsai nyilas-kortes esete „a zsidópénzen fenntartott csendőrszuronyok"-kal GYERMEKNEK, FELNŐTTNEK mikulási édességek ■ AQY választékban Sugár ut 2., cukorkaüzlet. Dorosmay János, a La Fontonia Iro dalmi Társaság tagjának vendég szereplése. A soproni vendégelőadói Szabó Zsigmond dr. társelnök üd. vözölte, a közönség is meleg taps sal fogadta, hisz mindenki emléke zett még tavalyi nagys k. rü kanizsai szereplésére. Dorosmay János nagy értéke a magyar irodalomnak, m(i után szinte egyedülálló művelője a klasszikus értékű tanító mesének, abban a formában, amely a m«i modern korban minden klasszikus sága mellett is újszerű, hatásos és tanulságos. Felolvasott frappárs és és elevenre tapintó, szellemes meséi nagy tetszést arattak és különösen találó állatmeséi váltottak ki hatalmas tapsot. Mostani mcsMvcl csak megerősítette tavalyi jóhirét , és a közönség a mesék haiása alatt felolvadva, egészen szivébe zárta Do rosmay Jánost. A következő liceális a Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására miatt nem vasárnap, hanem deo. 8-án, a k.-ddi Unncpsn lesz, Berlin Agos o í ny. törvényszéki ta. nácselnök ad 13: »A házasságok az égben költetnek* cimen. Szerdán délután alakul meg a Fehérteremben a Zalamegyei önsegélyző Egyesület Egész Nagykanizsa érdeklődéssel ki séri a december 2-án délután fi órakor a plébánia fchórlerméjbcn összeülő ér. tekezletet, amikor megalakul az A\'ta lános Segítő Egyesülőt Zalamegyei Főcsoportja Nagykanizsa székhellyel. Az egymás-segités újszerű és modern el. gondolásán alapul az Általános Dunán-tnli Segélyző Egyesület, amely a leg-több megyében már eredményesen működik és olyan tevékenységet fejt ki, ami a mai súlyos viszonyok között valóságos áldás. Mindenkit érdekel ez a nagyszerű egyesület az egyest csak-ugy mint a családos embert, a férfit csakúgy, mint a nőt akit a mai válságos időkben a holnap bizonytalansága gyötör. Az értekezleten az előadók részletesen kifejtik az önsegélyző Egyesület mibenlétét. A szervező-bizottság elnöke P. Czlrfusz Viktorln plébános, házfőnök. Az értekezletre, illetve ala kulásra előadóul sikerült megnyerni a magyar közgazdasági élet egyik előkelőségét és kiváló vezérférfiát, lovag Sternád István kir. kormányfőtanácsost. Tekintettel a rendkívüli érdeklődésre, pontos megjelenés kéretik. . {:) \\0Ó Eiö taeifll ProvnóxU : Élénk északnyugati, északi szól, délután sok helyen eső, kissé havas eső, ólmos eső, a hőmérséklet átmenetileg klssó emelkedik, szerdán azonban sülyed. Az ölő életmód következtében jelentkező bajoknál, különösen renyhe bélműködésnél, aranyeres bántalmaknál és eméiztésl zavaroknál, reggelenként éhgyemorra 1—1 pohár természetei .Ferenc József" keserüviuel igen )ó eredményeket ehet elérni Az orvotok ajánlják. Balázsi Ferenc budapesti pincér a nyáron a pacsai Választás alkal máva« dr. Dücső Jánosné nyilas keresztes jelöltnek korteskedett. A nagyhangú nyilaskortes, amikor fcucsuszentlászlóra érkezett, igy je leníkezett a jegyzői irodában: — Azért jelentkezem, mert nem akarom, hogy a 2»Idó pénzen fenntartott csendörszuronyokkal kísérje, nek kl a kerületből, vagy letartóztassanak. • A nyilas-kortes ellen e kijelentéséért eljárás indult és most ke> rült az egerszegi törvényszék elé. A vádlott tagadott a tárgyaláson, de két tanu - köztük dr. Arvay István Is - terhelőleg vallott. A bi rósá/ hétnapi fogházra ítélte Balá. zs! Ferencet, aki már nem dicseked-tetett büntetlen előítélettel. Az ügyész sluyosbitásért, a nyilas próká or a bűnösség megállapítása miatt fellebbezett. Felruházást akcióhoz óriási választékkal, igen olcsó árakkal áll rendelkezésre FILLÉRES DIVATHÁZ Budapisl, Baross tér 23- (litttrillliri. sarak). Kérje képes nagy árjegyzékünket,\' 4&3 vidékre ingyen is megküldjük. BuOaperf L 17 Túrák István előadása. — 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.30 Fel-olvasás. — lü Willem Herckenrath holland énekművész mtóora. — 19.35 Rátkal Márton klasszikus előadóestje, — 20.40 Darányi Kálmán miniszterei! nők nyilatkozata. — 22 Sugár Viktor orgonahangverseny \\ — 23 Jávor Sán-dorj azz-zenckara játszik, Miklósi And. rás énekel. — 0.0r> Hirek. HaiUpMt II. 18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Hanglemezek. — l\'J Francia nyelvoW tatás. — 19.40 Vonóshármasok. 17.25 Kartochwil szoprán dalokat ad elő. — 20 Linzi szimfonikusok. — 21.05 Cigna szoprán dal- és áriaeslje. — 22.20 Rádiózenekar. Szerda ■HfepMl L 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 llirck. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Országos Postászenekar. — 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Szmimov Szergej balalajkazenckara. —. 14.40 Hírek. árak. — 10.10 Az angol-magyar válogatott labdarugó mérkőzés második félidejének közvetítése Londonból. Beszélő Pluhár István. 17.20 Hirek. — 17.45 Malolcsy Mar-git magyar nótákat énekel, kiséri cigányzenekar. — 19 Dr. Petres József előadása. — 19.30 A rádió szalonzene, kara. — 21.15 Ilirek. — 21.35 Szonáta-est Telmányi Emil közreműködéséYeL — 22.05 Időjárásjelentés. — 22.35 Táno-lemezek. — 23.10 Hanglemezek. — 0.05 Hirek. Bu<l»petf II. 18.30 Olasz nyelvoktatás. — 20 Csiszár Béla előadása. — 20.30 Comensoll Mária zongorázik. 12 Könnyű zene. — 14 Perras szop-rán lemezei. — 15,20 Gyermekóra. — 10 Tánclemezek. 17 Zenekar. — 19.15 I. Feronc József és V. Károly hangja lemezeken, — 19.25 Közvetítés az állami Operából — 22 Tarka tlzperc. - 22.20 Rádió-zenekar. _ F. Pásztor Irmát hallgattuk hétfőn délben a rádió közvetítőében. Ot felfedezni, vagy művészetét bemutatni a kanizsai közönségnek annyi lenne részünkről, mint baglyot vinni Athénije. Az ö zongorajátéka a kanizsai zenei kultura legkimagaslóbb reprezentánsa. Ismét megcsodálhattuk a különféle stílusok maradéktalan átélését. Mozart Rondo-jának klasszikus tisztaságú, csillogó interpretációja, Chopin Prelűdjének bravúros lendü-lettü, vérbeli romantikus visszaadása voltak műsorának fénypontjai. Három Vannay darab, egy-egy Siklós és Soott képviselték a modem irányzatot kon geniális előadásban. Szeretnők, ha a Stúdió alkalmat adna az illusztris művésznőnek egy, nagyobbszabásu hangverseny tartására, amely művészete uj, még nem ismert oldalakról tárná az ország Zenekedvelő közönsége elő. (Dr<S± Női t leányka télikabátok < Férfi szövetek Női ruhák Szőrmék nagyon olcsó árakon nél. ) 4 CMJd KOZLOH* 1936. dcccmbg 2. Nagy karácsonyi vásár j legolcsóbban a legjobbat Női és férffczövetek, estélyi selyemujdonságok, QoleilSZky FcteilC szőnyeg, vászon és damasztáruk _ _divatüzietében Fő-ut h. Részvénytársasági alapon akarnak vízvezetéket építeni Keszthelyen ? Valósilnflíeg elmarad a keszthelyi viz- és csatornaművek megépítése Keszthely, december 1 Keszthelyen a belügyi-, pénzügyi-és iparügyi miniszter kiküldötteinek jelenlétében értekezlet volt a csa. torna és vízvezeték épitése ügyében. A számítások szerint a kcszt helyi viz Cs csatornamüvet 1,300.000 pengőböj Jehetne megépíteni, ami azt {elinti? hogy évi 85 000 pangő fedezethiány mutatkozna, amelynek fedezésére 25- 30 százalékos pót adóemelést kollene eszközölni Ez a háztulajdonosokra 50 -60 százalékos pótadócinelést róna. Az OTI csak 700.000 pengő kölcsönt hajlandó ftdni a városnak. Lendi Adolf dr. érdekes beterjesztési tett. ^Közölte, hog> egy Budapesten most alakuló részvénylársaság hajlandó volna megépíttetni a vízvezetéket és csatornahálózatot az adózók megterhelése nélkül, csak a közmüvek be. vételét kellene lekötni. Bejelentette, hogy ez a tökecsoport egy modern szállodát is akar építeni Keszthelyen. A vizmüvek ügyében a kép Divatkülönlegességek selymek szövetek bársonyok minden színben és minőségben KIRSCHNER MÓR dlvatáruházában Éjszaka kifosztották a Jegyzői Irodát Valószínűleg kóbor cigányok voltak a betörök Pethes Endre porrogi körjegyző minap neg^l megdöbbenve vette észre, hogy ismeretlen tettesek az éj folyamán kifosztották a jegyzői irodát. A betörök feltörték az összes fiókokat és onnan mintegy 207 pingőt vittek el. Mint utólag kiderülj ebből az összegből csak 22 pengő volt hivatalos pénz, a többi a tisztviselők magánpénz.\'. AWert hcim-szekrény meg sem próbálták feltörni, Inkább apróbb tárgyakat vittek magukkal az irodából Kiss József segédjegyző közvetlen az irodával szomszédos szobáién aludt. Éjszaka hajlott valami zajt, de nem tulajdonított neki liagyobb fontosságot. Azt hitte, már reggel van és a takarítónő motoz a hivatalban. A csurgói csendőrség azon. nal megkezdte a nyomozást, az a gyanú, hogy a helyzettel ismerős kóbor cigányok kC»vették el a be törést. A jegyzői irodát álkjlc:sal nyitották ki. Naptár i Decemb«r 2. szerda. Róm. kat. Biblana. Protestáns Aurálla. — Izrael. Klal. hó 18. Gyógyszertári éjjeli szolgálat • hó 15-ig a „Megváltó" gyógysaeHár é* a klskanlzsal gyógyszertár. Gőxfürdö nyitva reggel fl órától ests I óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek). — (Bélyeggyűjtők UlálkomáJ*) Ilétfén délután 6-től 8-ig a Pannónia hátsó.kistermében. A Böics Bihal \' Irta: D»ro«m«y János A keresztjeiktől megszabadult nyárvégi tarlókra valamennyi tanyabfcli le-gelőjószágot kicsapták. Ilyenkor öt-hat tanya ökrei is összeverődnek: fehérek, vörösek, bihalok egyaránt; de még a tinók isi — Szép számmal vagyunk ökrök, állapította meg öreg Nagyszarvu, a közelében kérödzŐK előtt, midőn méricskélő tekintetét a nemzetgyűlésnek Is beillő seregen meghordozta. Ki hinné, hogy ennyi az ökör?! És volt csodálkozás akkor is, mikor egy. egy hatalmas ökör még nálánál is nagyobbat látott... Hm! csóválta meg a fejét titokban: ni csak ni| A Tinók pedig egyenesen ugy érezték magukat a Vén Okrők előkelőségei között, mintha gyakornokok lettek volna csupa tanácsos meg főtanácsos társaságában. Pedig akadt ott nem egy olyan, hogy kisebb helyen bizvást lehetett volna akár mindjárt — miniszter is. Mondom: gyönyörű tarka gulya kerekedett belőlük. Hatalmas. Azonban mindannyi közt is legszebb volt gyönyörű szarvával, méltóságos járásával a szép fehér Magyar ökör. I)c tisztelték isi Kivált a fiatalok, akik egytöl-egyig mintaképüket keresték benne. Egyik Bihaltinó meg is kérdezte ez-Jráuybun Oreg Bihalt mondván: — Ugyan édes bátyáin, igaz-e, hogy idővel mink tinók is valamennyien ökrökké leszünk? — Bizony igaz, fiam, — felelte Orog Bihal. — Mert meg vagyon ina. hogy aki egyszer már a tinóságig felvitte, annak előbb-utóbb ökörré is kell válnia... A jámbor Tinó elcsodálkozott az Írás bölcsességén, majd igv folytatta: de ugy-© az már nem igaz. hogy amilyen a Tinó, olyan ökörré is keli majd Idővel lennie, hanem mink fekete Bi-hallinók is majd olyan gyönyörű nagy Fehér ökrök lehelünk, mint ezek itt ni 7 —""Neín édes fiam. — felelte kissé kelletlenül öreg Bihal, nemes fajtájának ilyetén megbántása miatt. Mert ha ugy van rendjén, hogy fehér tinóból fehér, vörös tinóból vörös ökör váljék, akkor az is illő fiam, hogy fekete tinóból viszont csakis fekete ökör legyen. Tudod édes fiam?! Bihaltinó erre nagyon elkomolyodott. — Egyébiránt ne búsulj, fejezte be gyöngédebbre fogva szavait öreg Bihal, látván a bamba Tinó elszontyolodott képét. Ha már az ember egy. szer ökör, akkor igazán mindegy, akár fehér, akár fekete!!! Menekülés... Az erdőljen orgiát ültek a szinck. A fák a bibor, skárlátvörös és arany kacagószinü talárjában várták a halált, <le a lelkűk szomorúságát az enyészet illatában lengelte a szél. Egy fiatal férfj nézte a világ arcát: — A nyirfák dereka fehér s hosszú szőke hajukat mossák a tóban! Játé* kosán bujkál közöttük a szélt... Hogy elszállt ez a nyár is, hogy elmentek az óvok s én máris elfelejtettem Máriát!... Szép, halolt asszonyomat te. mellem, két ősze sincs s már alig jut eszembe az arcai Miért mentél el, Mária f| — Forró volt az érzés, amely lelkembe rajzolta a képed s hogy fájt még életedben a bcl^mfalazott titok: hogy haldoklik a vágy, hogy az egy-hanguság magábanyel minden mély szenvedélyt! S nem mertem\' ezt soha kimondani. Csak kínoztam mngam, hogy az én ünnepes nagy hitem az örökben, a hétköznapok aprópénzéi váltva haldoklik s meghalt már mielőtt Te, Mária!... — De| Jó volt, hogy nem tudtad, Máriai Hogy nem tudtad, hogy nincs örökérzés, csak egyhangú mindennapok, amelyek megőrölnek mindent könyörtelenül, ami nagy, ami magasztos, ami — illúziói Csak vér van, Máriai Vér, amely kergeti, mint hajcsár az ember-barmot, hogy falja a világ húsát, hogy szájában maradjon a harapás ize, — mert ott áll a háttérben, mint az élet félelmes értelme: a Halál! — A világot másítottad meg, Mária, mikor megláttalak s akkor született meg élelem legnagyobb megdöbbenése, mikor meghalt benntart a szerelmed!.., — S most minden elm-ult I A természet haldoklásában halott a gondolat és az emlék. Bárhogy marasztottam, nem hagytam) magamhoz jutni mást, bárhogy kapaszkodtam távoloaóf viselőtestület mondja ki az ujplsó szót. Valószinii, hogy pénzügyi aka-dátyok miatt elhalasztják a vízmüvek megépítését, de nem lehetetlen, hogy elfogadják a budapesti ér. de kéltség ajánlatát. ; ** Vágóhíd, de — mlböl ? Itt emiitjük meg azt is, hogy a földmüvelésügyi minisztérium utasi. tolta Keszthelyt, hogy a jelenlegi, a célnak meg nem felelő vágóhíd he. l>ett ujat építsen. A minisztérium álláspontja az, hogy a vágatásl dijak, bóí keli fedezni az építési költséget. Keszthelyen níyjy fejtörést okoz, hogy miből fogják megépíteni az uj vágóhidat | Megjöttek a színészek Az első hóval beköszöntött Nagykanizsára a rövid téli szinházl szczod is. Évek óta pontosan megérkezik a város közszeretetben álló staggionc-direktora: vitéz Bánky Róbert és társulata. Két hétig, a művészet szent elhivatottságával Nagykanizsán akarják lobogtatni azt a fáklyát, amelynek belső tűztől fűtött hordozói ők. A vidéki színészek sorsa nem irigylésre méltó. Valóban elhivatottság, hi-vatásszeretet és kitartás kell ahhoz, hogy annyi megpróbáltatással szomben is hiljel. bizalommal és végtelen akarattal \' küzdeni tudjanak a Gondolatért, az Eszméit. Szép és nemes ez a harc, do fárad- enyésző érz^&em után, elmosódott, mint a fák nyári színe, mint minden. .. lehajtotta a tejét, de szembekacagott vele egy csomó élénkszinü virág. Lehajolt l»ozzájuk, összegyűjtötte őket s beletartotta a szivárványszínű csokrot a napba: #et ,voM a szinük a nap lángragyujtó csókjában s, a kacagásuk a szivéig ért. S ahogy n<£te. őket, lobot vetett tőlük a ked*** « a tfidám:-ságuktól valami halk öröm fopózolt beléje. Eletet hazudtak neki a halott virá. gok! Távol, három leány jött lefelé az uton. Egykorúak lehettek, do az egyik szőke volt és a napban csillogott a hala. Egyformák voltak, de annak kék volt a szeme és luüovány az arca, mint Máriáé. Most előreszaladt. Futása ruganyos volt és puha s amikor a közelében hajladozott a virágok fölé, apró aranyhajakat látott csillogni meghajló nyakán. A férfi nézte s mintha kiesett volna önmagából, maga somi tudta, hogy miért, de ment, közeledett hozzá, va-lami vitte ösztönösen, talán Mária emléke kergette a leány felé. Vagy a beleköltözött, lefojtott életi? A véri? Do egy lé|)ésro tőle megreccsent egy ág ós a leány fölnézett rá. Ijedt volt a szeme és kérdflst sugárzott feléje. Máriáé volt ez a szfcm és Máriáé volt az arcán a tavasz. Talán csak egy pilanatig álltak szemben egymással, nézve egymás szemét s a tekintetük máris mosolyogni kezdett, vidáman, boldogan 1936. december 1 bal*! kozuoh* ságos és sokszor már-már ugylátszik: hiábavaló. Ili a végeken kétszeres kötelesség a magyar kultura támogatása. És amikor azt kérjük a színészektől, hogy ne csüggedjenek, most az üdvözlés percében a közönséghez is fordulunk. A színészek eljöttek hozzánk, olt várnak bennünket a felgördült függöny elölt, legyük meg azt, hogy elmegyünk hozzájuk. .Csak igy tud sikeresen, megértésijén és eredményben találkozni a színház és a közönség. Áldozatot jelent ez mindkét félre, dö cz az áldozat kötelesség. A színészek meghozták már az áldozatot. Hozza meg most a kö-zönség is... Heti mdsor: Kedd.- Édes ellonség. Szerda: Csók a pusztán. Csütörtök: Vízkereszt. Péntek: Haláltánc. Jön a fázis: — drágább lesz a papir Mosl folynak a tárgyalások az osztrák és magyar papírgyárak kö. zött az egyezmény megújítása cél jából. Hirek szerint rövidesen megkötik ujbói az egyezményt. A jelek szerint csatlakoznak a megállapodáshoz azok a kis gyárak, amelyek eddig kartelen kivül dolgoztak. Már mosl is ugyanazon az áron adják cikkeiket, mint a karteliroiott gyárak. Hirck szerint a minisztériumban elkészültek a régóta sürgetett papir-fázistervezetek és a jövö év eledére várható a rendeletnek a megjelenése. i Kiszivárgott hirek sacrlnt 10-14 százalék lesz a fázis minőség és fajták szerint, f Kereskedői vélemény az, hogy a — fiatalon. S pillanatok alatt összelán. colta őket a nap, az erdő, a virág. — Bocsásson meg! Megijesztettem Ha akarja segítek letörni azt a virágos ágat. De ugyan miért is — folytatta — odaadom az ón csokromat! — S már nyújtotta is feléje. A leány ránézett a férfire, azután a virágra esett a tekintete s mint halk csodálkozás szökött ki belőle: — Gyönyörül Köszönöm!! S ekkor halk szél rázta meg a fákat, lassan, keringve hullani kezdtek a sárga levelek. Az egyik ép a leány haján pihent meg. A férfi odanézett az enytf. fiz»t, az elmúlás apró hírnökére, azután a leányra... és szomorú lett a szava — Bocsásson meg, hogy megijeszt tetteiül — mondta újra zavartan és hirtelen elsietett, le, a völgy fielió s nc4n érzett mást, csak hogy üzi, hajtja va-lami, — hogy az elmúlás illatú remeg a levegőben. Amikor leért az utm ós visszanézett, látta egyedül állni fenn a leányt és fehér kendőt lengetett kezében a széJ. ... Szereiemi — mondta halkan maga elé s alig várta, hogy hazaérjen, • i I Egy fehérhajú asszony hajolt otthon az arca fölé, végigsimította a haját és halk szóval beszélt hozzá, szavakkal, amelyekben megnyugtatás volt az élei Ismerése: — Mi bánt, édes fiam? Olyan árnyékos u szemed ... U. EDWIN Nép Mozgó. Szerdán és csUtörtökfin A néma filmek királya I Konrád Veldt szerepe: A hindu síremlék Kelet exotlkuma, misztikuma bűbájos szépségeinek felejthetetlen látványa. — A legendás hindu herceg, a „Királytigris" oldhatatlan szerelmének romantikája. Előadások, a tilm hosszúsága miatt 5 és >/i9 órakor. Caak 20, 40, 60 fillére* helyárakkal I fázis megjelenése áremelést hoz, mert legalább 8-10 százalékkal kell emelni az árakat, hogy megtalálják számításukat. A kormányzó menye vásárolta meg a nagyrécsei birtok\'egy részét A nagyrécsei Valkó Agoston-félc mlntablrtok üeye végleg lekerül a napirendről. A likvidálást végző Al. sódunántull Körzjctl Httclszövetke. zet eladta a mlfciegy 3000 holdat ki. tevő nagy birtokot félmillió pengőért. A birtok eny részét, a kastélyt Skodza Géza, a Nemzeti Bank fö-felügyelőjének felesége vásárolta meg, mlg a 750 hold erdőt és szántót ifjú Horthy M:kl6sné Káolyl Consuela, a kormány.0 menye vet te meg. i Az adásvételi szerződést mindkét fél most irta a!á Budapesten. Ugy tudjuk, ifjú Horthy Miklósék a jövő nyarat már itt fogják tölteni Nagyrécsén. J . I ; | , l A pacsal téli gazdasági tanfolyam megnyitása A parsai téli mezőgazdasági tanfolyam megszervezésével £s vezetésével, mint jelentettük Szabady Zoltán nagykanizsai oki. gardát bízta meg a földművelésügyi miniszter. Tegnap volt a tanfolyam ünnepélyes\' megnyitása, népes érdeklődés mellett. A tanfolyam énekkara eléncklto a Himnuszt, dr. Horváth Vilmos főszolgabíró megnyitó beszédet mondott, majd Szabady Zoltán ismertette a tanfolyam célját és szervezetét. A 3 hónapos tanfolyam szervezése körül komoly érdemei vannak Török Gyulának, Pacsa agilis főjegyzőjének. Dologházba kerül a templomokat fosztogató kép-ügynök Nagykanizsán Is tartott helyszíni szemlét a duaántull templomok banditája Emlékezetes még mindenki előtt a Zalai Közlöny híradásai nyomán az a templombetörési sorozat, a melyet, mint kisőbb kiderült,Szűcs Feivnc orosházi kőműves segéd kö. vetett el. Szűcs a nyáron megdézs. málta a székesfehérvári Prohászkar templomot, majd a debreoenj, sarkad!, zalaegerszegi és sümegi templomok perselyeit fosztotta ki. Most az egerszegi plébániatemplom betö, rése \'miatt került a törvényszék elé. Elmondotta, hogy már többször volt büntetve lopásért és csalásért. Most Is követett el csalást, amikor mog szerezte Leitner Tivadar ny. vasúti intéző Tivadar fiának vasúti arcképes igazolványát és azzal utazgatott egyik városból a másikba. Mint is menetes, a sümegi betörés útin is a vonaton fogták el, amint éppen utazni akart. Felsőépitőipari iskolát is járt, majd kép ügynök lett. Fehérváron imádkozni ment a templomba, de amikor meglátta a perselyt, nem tudott ejlentáüni és a nála lévő fogóval felfeszítette. Sok helyen iárt még, Nagykanizsán is, de csak imádkozott a templomokban, a perselyt itt nem bántotta. Az egerszegi ferenoes templom perselyének kl fosztásáért - bár állítólag csak .70 fillért talált benne - szigorított do. logházra Ítélték Ennek tartalma minimálisan négy év. Az Ítélet nem ipgerős. DOROGI Brikett KISTEREIMYEI házhoz ■zállitja SZÉN K SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32. — (Lelkészi áthelyezés) Egész Nagykanizsán őszinte sajnálkozást keltett, hogy a rövid idő alatt is mindenki által rnegszeretett, szimM patikus és agilis Győr Sándor ref. segédlelkész elkerül Nagykanizsáról. Győr Sándor önálló parókiát kapott Mcrenyén és a héten utazik el uj állomáshelyére. Helyére, mint épülünk, Kenéz Sándor, a csurgói református gimnáziumhoz beosztott nevelőlelkésx kerül Nagykanizsára. — (A rendőrségről) A belügyminiszter Berta Lajos és dr. Étsy Jenő államrendőrség fogai-mazókat rendőri büntető-Wrói jogkör, rel felruházta. — Na f.UjiM «11 Nálunk nemwk női télikabátot, hanem anyagot ls rá-■árolhat SohlU. — (Doktorrá-avaíás) Boda Károlyt, a nagykanizsai városi képviselőtestület agilis, fiatat tagját a pécsi egyetemen a jogtudományok doktorává avatták. —■ F«kér éi mIbm damasztok ágy nemire Singeméi. — (A Baross Szövetség) nagykanizsai fiókja hétfő esti üléséin elhatározta, hogy miudea erejével azon dolgozik, hogy az a törekvés, amely Nagykanizsának a magasabb lakbér-osztályba való sorozásáért megindult, eredménnyel járjon. A Szövetség elhatározta, hogy ez ügyben küldöttséget vezet dr. Králky István polgármesterhez, egyúttal pedig az országos központhoz is, a szükséges lépések ós támogatások megtételééirt. — Ló takarók minden minőségben, nagyon olcaón kaphatók Sohütznél. — (A nőiszabók táncteája) várakozáson felüli sikerrel zajlott le vasárnap este a nagykanizsai Iparoskőr alsó helyiségeiben. Műsor helyett nagyszerű hangulat várta a nagyszámú közönséget, amely pompásan szórakozott. A nagy erkölcsi siker ineüett az anyagi eredmény is örvendetes, annál is inkább, mert a tiszta bevételét a nyomorgó iparoscsaládok felsegélyezéséfo fordítják. A nagy iparoscsalád neml-csak jól szórakozott, \'lanem jótékonyságot is gyakorolt. — Pehely- és vattapaplanok készen és rendelés szerint Singeméi. — (Az Iszapba fulladt) Borzalmas halállal búcsúzott a földi élettől Tiboldi Mihály 70 éves vándorló. A közönség kónyőradományai-ból ,élő öreg minap Tapsony határába érkezett, ahol a sötétben a halastó iszapjába tévedt. A szerencsétlen öreg nem tudott kibotorkálni a sárból, hanem mindig mélyebbre süllyedt Ereje elhagyta, arcra bukott ós ott halt meg. Másnap találtak rá. A temetési enge. délyt kiadták. — Táncáéin tinókra, koiioraaakira el»- gána szlnee taffet- éa aelyamruhák ol-aaón Schützuél. — A Sstautyavasky-figy előzményeivel és okaival Is foglalkozik az Uj Kor most megjelent számta. Pál István megírja, mit érez egy pa-rasztszármazásu vasmunkás az inteUif genciával kapcsolatban. «Egy kis közgazdaság. cimü cikk a magyar közgazdasági dzsungelbe világit\'bele. Foglalkozik a lap még külön a Sztra-nyavszky-esettel, a kormányzó római útjával, az erdélyi katolikus magyarság sérelmeivel, a jugoszláv kormány, uj magyarbarát intézkedéseivel, a u£. met ujpogány sajtó statisztikájával stb. Kiadóhivatal. Budapest, VIII. ker., Szentkirályi-utca 30. Ara 20 fillér. — "Futó, összekötő éa nagy szőnyegük dus választékban Singeméi a ■Allftl KÖZLÖK* 1836. december 2 Diófa-, tölgy-, Mii- és egyéb rönkökéi váaárol Dukáax Ferenc fefcirntWI Nagykanizsa, Magyar-u, 10Ö. <191 Telefon i 290. Szombat-vasárnap: Nf«gyl«tl Vásár Csupa nWglepetés lesz az idén a K*resitény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására. A-rendezőség bámulatos kitartással ós munka-szeretettel végzi az utolsó napok lázas előkészületeit s annak részleloiből most már naponként adunk izelitőt olvasóinknaV. Gyermekek számára azines, mozgalmas, szép esemény lesz a szombat délután 5 órakor kezdődő műsoros Mikulás-ünnepély Lajpzig Ilus rendezésében. A gyennekseregnek a Mikulás bácsi az ünnepély után kiosztja a megérdemelt ajándékokat. Mikulás-csomagok és ajándéktárgyak a vásáron filléres árakon szerezhotők be. Kiosztja a Mikulás az olyan ajándékokat is, amelyeket a szőlők becsomagolva magukkal hoznak a vásárra. Hogy a felnőtteknek mi minden lesz a vásáron, arról legközelebb. (:) LEGÚJABB Sxtraijyvnsky Sándor nyilatkozata •rsália-Ogyben Pénzkölcsönt folyósít hatóságllagynegszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre Fényképezőgépre Látosóre Szőnyegekre fViindennamü ruhaneműre „ fehérneműre „ vászonnemüre Szövetre Böröndro Lakberendezési tárgyakra stb. mindennemű órtókesebb tárgyra a megnyílott Halósáiilaü [iH Méw Zílogiuöi lilíal. A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d. e. 8—12, d. u.2—5 ig tartatnak. A kölcsönök folyósítása 3 havi Időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghoiszabbltható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazárudvar). (Lapzártakor érkezeit) Illetékes helyről közlik, hogy Sztrauyavszky Sándor, a képviselőház elnöke az evangélikus egyház ülésén elhangzottak ügyé&ől kifolyólag megjelent dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter előtt és kijelentette, hogy azért kereste őt fel, hogy a reverzális kérdésben történt felszólalását kisérő jelcns&ek ügyél>en a kormány kompetens vallásügyi tényezője előtt nyilatkozatot te-gyen. •» — őszintén sajnálom, — mondotta Sztranyavszky, — hogy a magyar katolikus társadalom között sértődést okozott felszólalásom, mert egész közéleti szereplésemmel a belső b^két a felekezet között a legteljesebb mérték-ben kívántam szolgálni. A reverzális kérdésiben saját egyházam azonos álláspontjának teljes fenntartása mel. lett kijelenteni, hogy ha szavaimmal, akaratom ellenéi* a katolikus egyházat, a katolikus társadalmat megbántottam volna, talán félreértés előidézésére alkalmas £s arra /elhasznált szavaimat kérem el nem hangzottaknak -tekinteni. í Magyarország bilx>nos herceg, prímása tudomásul vt\'tte Sztra nyavszky ezen nyilatkozatát, abban a reményben, hogy többé ilyesminem fog előfordulni. A revízió tllcn tartott gyűlések Is alkalmasak arra, hogy a magyarokat bebörtönözzék Bukarest, december 1 A Reuter Iroda jelentése szerint a román rendőrség nagy tömegben tereli össze és tartóztatja le az erdélyi magyarságot a mai nagy .tcvízióellencs ünnepság alkalmával. A csendőrség a legkülönbözőbb és leglehetellouebb okokat találja ki a letartóztatásra. így többek kőzött például, hogy a magyarok «megszentségtelenítik, az erdélyi megszállás 18-ik évfordulója alkalmával rendezendő ünnepség kifüggesz-tett plakátjait. Nagyin tartós minőségű harisnyát ^ 2.— P-ért Svslcl Ingnadrágot 2.20 és 2.70 P-ért • Bélalt malag aalyam-nad rácot ^ 2.80 P-ért Príma bélalt b6r-keaztyOt B.— éa 5.50 P-ért BRÓNYAI DIVATHÁZ Horthy IlklóMt 1.»«. Mm gyümölcsfáit lombhullás után NEODEMDRIN (gyümölcfifa-karbolineummal) Legújabb kutatások megáilapitot-ták, hogy rovarok, levéllelvek ellen az Saxl- éa 4*11.éd.- kizéi a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéllelvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölö hatása alig van. Gyümölcsfa permetezőszerek beszerezhetők: orszaq józsef mag, műtrágya, zsák, növényvédelmiszerek, gép stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 180. Rádió vétel bizalom dolga! Megbízható míilái iiük legmesszebbmenő garanciával! IKeötíiJ részletre Síi Antal rádió és cslllár-Ozletében Fi-ats. LÓTAKARÓK LEGOLCSÓBBAN HIRSOH ÉS SZEGŐ cégnél. Létakarókat vIismhUb anyaggal bswonunk. UgWkáUttMbb kávtffxd %ip a as«badalm«x*tt olaai MELIOR EXPRESSO Kapkatá: ■ELCU1 OTHÜZLRBEI Mjaiaataa b.mutatis kiiiki.tol4.il. APRÓHIRDETÉSEK laréhlrtatfe dija vaíárnap éa Inna.nap 10 *iólg U fillér, mlndan további iió 0 fillér, hétköznap IS Mél« to fillér, fflnrfMi további aió 4 fillér. Aa tó taxit, bérautót, rendeljen gftrage-ból, vidékre éa helyban, Iagolcióbb«n. Telefon állomás : SM. Bojlor Klataludy-utca 1 sí. __ 2704 Eladó egy «zép fekete n6l télikabát ós egy réz wlxmelsaltS, csappal, Vtf-rösmarty-utca 36. alatt. Oenerál Javított oldaldaftsaa motor. karákpár olcaón eladó. Csengery-ut 06. Képksrataxéat, blondell kereteket legolcsóbban é» leguebb kivitelben Melczer avegkereikedéiben kaphat. Sa t Malival 1 kályhával 1 uobát (Uteni „Saatten" tlrknlitlii höszekrénnyel ~w§ ttzalóa^takarttái. Óvakodjon jHány atlnzatoktit. Klzirólag kaphitó : ■alatt. tatokról. Klzirólai kap ■ u fMtatkvaikadéalbcR, Scbati lra: 1-, 10.-, IS.— pengi. Hó- i. .érolpéjél azakaiertlen II kingunimll CMffillll izemben Jlrltja Vutkin guimnl|ivitó. Erziebet-lé. I.. ____ ikr.h. a legizebb, lesolcióbb lilkulái-l|ándik Palloiík Dlvatiiilon|lhól, lruébet-tir 11. 4141 Mit nyithat 1 pangóéit? Sportautót\' karékpiit, varrógipat, konyhaberendeli.t, ridlit, Irógépat, gyarmekkocitt, órát. stb, •tb., 1000 darab értéke. ny.i ti.gi.t aoriot kl a \'ii.po.vir róm. kath. egyházközség. Sorijegyek I pengőéit a ■aabó Antal aportfsíeiben veh.iók át. I Üzletszerzőket felvesz a Trieszti Általánoa Blztoittó Társulat fóügynöksége Erzsébet-tér 14. Izim. <2<« Haaaaáll rohát yeaiek íi eladok, hifiin hiihoz magytk. Márkái, Király-a tea II. 3154 Budin, Logody-ulca 30. II. egy emelek. n..lé4lhéx, kelttel. jutányos iron el-adó Felvltágoiltáit dr. Hoeh ttgyvfd ad. Telekyut 24. Izim alatt agy há.h.l> eladó. Ugyanott izatma nagyobb ntannvl-aágben kapható. 4304 Rarooén dl».l ..l,.»..él P 3 60, bóikeiztytt, bélelt P 4 50 irt a héten kap ható Kautmann Manónál, Nigykinlm, Iraiébet-tér I. Telelőn 222. Pogányvárl III.ra. tát.lba. I.. P.fl*.T»*rt fah.r 40 fillér. P.Béaa>.árl rlm-II.g >0 fillér, .... buraandi riri. i. in., f.hér aO fillér. 0HO.é KAROLT, UtUyi^-«toa». Jókaiban levó tug.aharrf.l keresek megvételre. Oav. Zat.lné, Arany J.-a. 2. Megbízható wlaaéMa*. la tud, aioaaal letvitotik. utca 6. ilmámt, kl Kznl Prlnk, Batia- Maiyar u. 144. azámu a.l.ltlé. eladó. Bővebbet Steru Vtlmoinil, Erzaébet-tir 18. «53 KtadU a Int.tutaló.mo. KSagazdaagl Bt. OatiBba.\'ít NvOMda ia Dilzalat Lapkiadó Vállalata Nagykantzaia. Paleldi kiadó t Zalai Kár.ly, lataawban talalnat Mankaalxaa 7H. aaim imsr. 76a Évfolyam 277. szám Nagykanizsa, 1938. december 3 c»QtörtOk Ara 12 Hl. ZALAI KÖZLÖNY \'•tltlIAI NAPILAP F*U. uerkesztf: B.rb.rlt. L.jo. SS^i.\'KaSJiaittfí Ml lesz Erdélyből? Irta: Oramantlk Margit A megcsonkítás óta 16 év mult cl és elszakított testvéreink ügye lassan kivesz a lel kékből. Elveszett Erdély, de ml nem ta núltunk. Az ellenfél megmaradt Is. meretfennek tovább. Mert beszélünk Románia katonai gyengeségéről és politikai bbonyta-ságáról, beszélünk kulturális elma-radotlsácáról, de nem tudjuk és nem akarjuk látni a tényt, hogy ez a nép nem gyenge utánzója, hanem művésze annak a politikának, amely az iskolán át teremti meg történeimé, nek uj útjait. Erdélyben a magyarságtól Nagyrománia 3025 elemit, 151 polgárit, 65 középiskolát, 2!) tanítóképzőt és 29 kereskedelmi iskolát vett át A párisi kisebbségi egyezmény 9 cikkelye szerint a rotnány kormány gondoskodik arról, hogy a kte\'bb ségJ .állampolgárok gyermekei saját nyelvükön taníttassanak. Az egyezmény aláírása után Romá nia mindenekelőtt a felekezeti oktatás létfeltételét, az egyházi vagyont tá. madta meg. Az agrártörvénnyel el vették az iskolákat fenntartó csíki magánjavak 57 ezer holdas blrto kát. A róm. kath. egyház 98 ezer holdjából a földreform után maradt 38.200 hold, a ref. egyház 61 ezer hold vagyonából maradt 36 ezer hold. Ezután a tanrendre került a sor. Az államnyelv elsajátítása érdekében elrendelték, hogy öt tárgyat, román nyelvet, alkotmánytant. földrajzot, történelmet ugy az állami, mint a felekezeti magyar iskolákban romá nut kell tanítani Majd a tantestület ellen fordult az állam. A magyar tanitókat román nyelvi vizsgákra rendel e be s aki nem felelt meg, azt elbocsátották, így Csikvármegyében 98 tanitó kö züi megbukott és elbocsáttatott 67. Udvarhe/ymegyében 93 tanitó közül hasonlóképp elvesztette állását 62 Minthogy a Pelck\'ezetl Iskolát másodszori intés után hivatalosan be. zárják, tehát megszüntetik, állam érdek> hogy erre az intésre minél gyorsabban ürügyet találjanak. Ezért a felekezeti iskola működését meg akadályozhatja a csendőrőrmester tői kezdve a közigazgatás bármelyik szerve. Ha egy gyerek egy ma gyar dalt énekel, már megvan a jog elm az Irredenta vádra és bezárják az iskolát. De kitalálnak más ürügyet is El néptelenitlk a felekezeti iskolákat a hirhedt név- és eredetelemzéssel. Ha valakinek németes vagy lománft* hangzású neve van, az csak állami iskolába járhat. így : az egyik 1 otors vári felekezeti főgimnázium 50 fel. terjesztett növendéke közül öt utasítottak állami vagy német isko lába; az egyik kolozsvári leányinté. zet 90 felterjesztett növendéke közül nem engedtek beiratkozni e^yetsem Béltek községben 64 gyenneket til tolt ki a tanfelügyelő a magyar is A választójog alapvető elvi kérdéseit vitatja meg a ma összeült pártközi konferencia Darányi miniszterelnök Gömbös elgondolásait ismertette és bizalmas tárgyalást javasolt — Az ellenzéki vezérek a nyilt tárgyalás mellett foglaltak állást Budapest, december 2 Szerdán délelőtt Sztranyavszky Sándor házelnök elnökletével meg. kezdte tanácskozásait a pártközi értekezlet. Egynegyed 10 órakor a Nemzeti Egység Pártjának tiztagu választójogi bizottsága ült össze ülésre, fél 11 órakor pedig a párt közi értekezlet. A képviselőház bi zottsági termében ülésező pártközi konferencián a különböző pártok 25 képviselője jelent meg. A kormányt Darányi miniszterelnök, Kozma és Lázár miniszterek, valamint Tahy és Mlkecz államtitkárok képviselték Sztaranyvszky Sándor elnök véleménye szerint a pártközi értekez. létnek az a feladnia, hogy a választó jog ügyében az elvi, alapvető kér désckbe.n megnyilvánuló különböző szempontoknak adjon kifejezést. Kérte, hogy a tanácskozásokat mond ják kl bizalmasnak. Darányi miniszterelnök szerint is az értekezletnek nem egy választójogi reform elkészítése á feladata, hanem a kérdés kapcsán minden-nemű szempont megbeszélése. Reméli, hógy a kérdés letárgyalása so rán olyan légkör alakul k«, amely lehetővé teszi a korinányuak a kérdés megoldását. A kormánynak azonban az a felfogása - mondotta Darányi - hogy a választójogi reformot meg k ll előznie a kormányzói jogkör és a felsőház jogkörének kiterjesztésé nck Elődöm, néhai Gömbös Gyula miniszterelnök feljegyzései közötta pártközi értekezletre vonatkozó fel. jegyzésekéi találtam. Nem lesz érdi k^clen, ha felolvasom, melyek azok a kérdés-k, amelyeket Gömbös Gyule e tanácskozásokon megvitatni óhajtott. E pontok a következők : Titkos választójog, szűkített, vagy kiterjesztett választójoggal ? A passzív választójog elnyeréséhez a feltételek szigorittatnak e ? Az egyéni, városi és községi lajstro mos rendszer, vagy a megyei és or. szágos rendszer jön tekintetbe? Az elektona rendszer számitásba vehető* ? Az abszolút vagy relatív többségi ixndszer érvényesül e majd ? Lehet-e szó a vármegye kövelküldő jogának feltámasztásáról és az érdekképviseletek bevonásáról? Szükségesnek látia-e az ellenzék más alkotmányos tőrvények biztosítását. Darányi hangsúlyozta a bizalmas tárgyalást. ílassay: Senimi értelme a bizalmas tárgyalásnak! Peyer Károly: Csatlakozik Rassay Pálláspontjához. Kckhardt Tibor akár a bizalmas, akár a nyilt tárgyaláshoz hozzájárul. Az ülés még tart. Irtózatos küzdelem folyik Madridért E pillanatban Madrid egész nyugati része a nemzetlek kezében van — A spanyol háború legvéresebb napja volt tegnap — Németország cAfolja a német katonai segítségről szóló híreket Eden konkrét javaslatot visz a semlegességi bizottság szombati illése elé Madrid, deoember 2 Hivatalosan jelentik, hogy kedden fste a nemzeti csapatok tovább foly. tatták bekerítő mozdulataikat. A csapatok programszerűen végrehajtották azokat a terveket, amelyek az általános támadás végleges előkészL tését célozzák. Különösen a Toledo és Madrid-Talavera közti szakaszon, Madridtól északkeletre voltak eröc harcok. Kedden északnyugati irányban is sikerült az arcvonalat előbbre tólni. A. nemzeti csapatok Escorialnál is nagyobb győzelmet arattak, Madrid belterületén pedig ugyancsak véres harcok voltak. A nemzetlek az egyeieml városból kiindulva, észak és nyugat felé haladtak előre, ugy, hogy ebl>en a pilla natban az egész nyugati városrész a nemzetiek kezén van. Most érkezik részletes jelentés a kedd esti Madrid környéki harcokról. A jelentéssk szerint mióta a kólából németes hangzású nevük miatti bár a 64 nem magyar nevü gyermek egy hangot sem tud a ma. gyar nyelven kivül. Bethlen közsúg iskolájában a kis Magyar Ferire azért mondták ki, hogy nem ma gyar, mert anyjának lcányneve ro már. hangzású. Így érthető, hogy Erdély 561.400 magyar gyerekéből csak 20 százalék, kb. 7G ezer jár feleke/eli iskolába. A nK gmaradó 185.820 ból 6 százalék állami magyar nyelvű iskolába jár, a többi és pedig mintegy 174 ezer magyar gyerek román állami is koljfoan nevelkedik. Hogyan ncve\'kedik ? - arra rá mutat \\ a hírhedt kulturzónás rendelet. A román kormány Bihar-, Szilágy-, Szatmár-, Máramaros-, Udvarhely-, Csík-, Háromszék-, Maros-Torda-, Torda Aranyos-, Hunyadmegyét kul tursónává nyilvánította. - Azok a iomán tanítók, - mond ja a rvndelet - akik nem e megyékből származnák és n-.é is hajlandók arra, hogy 4 évet itt töltenek a ro mái: kultúra szolgálatában, erre az időre 60 százaltkos fizetési pótlékot kapnak, korpótlékuk 4 évenként emelkedik, előlépésük 1 évet gyor. sul. Ha c tanítók még arra is köte-kzlk magukat, hogy végleg e vidékekre költöznek, jutalmul még egy 10 h-káros gyarinatbirtokot is kap nak (a kisebbségtől elvett földel e 1) és korpótlékuk 3 évenként emelkedik E törvénnyel megindult Erdély f< le\\egy olyan román tanitói áradat mely tűzzel vassal íománit. Így történt, hogy Csikmegyében 11 év alatt 8 román tanitó létszáma 880 ra emelkedett. E magyarul egyáltalán nem tudó tanitók kivánságára szüntették be azlán fokozatosan az u. n. magyar állami iskolákban a többi tantárgyak, számtan, természetrajz, mértan, stb. magyarnyelvű tanítását s ennek kövotkeztébein feleslegessé váltak és elbocsátásra kerültek a magyar tanerők s az állami magyar iskola olyan iskola lett, amelyben mindössze heti 2 3 órában tanítják a magyar nyelvet is. Ezért van, hogy 111a a székely gyerek már nem Pad magyarul írni. Nem a trianoni szerződésben, a feledésben van a halál! A magyar társadalomnak az uj kor harcába kell állani. Gyermekeink agyában újra kejl éleszteni régi nagyságunk ismereteit. A lét és nemlét kérdése, hogy a magyar ifjúság milyen lelki és swilcmi fegyverzettel indulhat el. Az igazság győzedelmét az vivja ki, aki tovább birja áldozattal. Le-het, hogy ezt a győzelmet ml nem érjük meg, de ha nem mi, akkor fiaink: - ha nem velünk, általunk. ZALAI KÖZLÖNY 1986. dactmbec 3 Huszonháromezer ínséges van Zalavármegyében k vármegye az alispán évnegyedei jelentésének tükrében Most készült el a decemberi vár-megyei közgyűlés elé kerülő évnegyedes alispáni jelenlés. A jelentés szerint a gazdasági helyzet szeptember óta súlyosbodott mert a bortermés is gyenge volt és a bortermő vidékek lakosságának helyzete emiatt még rosszabbodott. A varmegye területén összeírták nz Ínségeseket, amelynek eredménye szerint Zalában 22.916 az Ínségesek száma, a melyből 4226 ínséges munkaképtelen. A munkaképtelen Ínségesek számára a főispán utján 15 ezer pengő kiutalását kérte az alispán a belügyminisztertől. A vármegye háztartási helyzetében némi javulás mutatkozik. A községek költségvetéseit már fölterjesztés a belügyminiszterhez. Az adóbevétciok terén a szőlővidékeken nagy hanyatlás mutatkozik. A borfogyasztási adó kérdésében a pénzügyminiszterrel fog tárgyalni\'az alispán. A lakosság egészségügyi állapota általában kielégítő. Az országos átlagot meghaladó mértékben csak a malária és a trachoma fordultak elő. Föltételezhető, hogy sokkal több a maláriás beteg, mint amennyit hivatalosan bejelentenek. A gyermekágyi lázban elhaltak száma tul magas. A jelentés ezt inkább lelki okokra vezeti vissza és a társadalom fokozottabb munkájára mutat rá. A fertőző betegségek leküzdése éf-dekében, a lakosság ivóvízellátásának biztosítására 22 mélyfúrású, részben pedig aknás mintakut létesül a megyében a jövő évben. A malária leküzdésére J)cné|>csitik a mocsarakat és állóvizeket a gambusia haltát A trachoma ellen is fokozottabb munkálkodást hangoztat a jelentés. A himlő ellen Oltottak száma: 16.633. A megye népesedési statisztikája az elmúlt negyedévben, a megye minden járásában szaporodást mutat. Az ösz-szes szaporodás 708, a születettek száma 1910, az elhaltaké 1202. Az állategészségügyi viszonyok jók. Emelkedik az állalvásárok forgalma és emelkedtek az árak is. A mezőgazdaság állapotára vonatkozó megállapítások általában kielégítő képet adnak. A gyümölcstermelés iránt a lakosság érdeklődése állandóan fokozódik. A kiveszőben levő hires zalai rák tenyésztésit ismét felkarolják. A földművelési minisztertől 4600 tenyészrákot kapott a megye, ezeket alkalmas folyókban helyezték el. Az utakra az időjárás nagyon káros befolyással volt. Számos helyen serényen folyik az építési, lielyreállitásl munka. Épülnek a zalabaksai, lenti, felsőórsi, kisapáti, kus\'tánszegi, bar iahidai, nagylengyeli iskolák. A kékkúti, kustánszegi reí., kustányi, nagy-tárkinypuszlai mumori, orosztonyi} balatonfüredi, barabásszegi, ukki iskolák épitése befejeződött A szerelem furcsa jószág ... Azt hitte, hogy agyonlőtte szerelmesét, kutbaugrott, kihúztak, börtönbe került Emésztési nehézségek, bélrenyheség, gyomorfájás, mijduzzadt-ság, Ingerlékenység és álmatlanság esetén az eméaztöcaatornát reggel falkeléskor egy pohár természetes .Ferenc József keserflvii alaposan kitisztítja, fertőtleníti a gyomrot és a beleket, a vérkeringést helyes útra ter«". és felfrissíti az 2ész szervezetet. Az egyetemi klini-kon végzett kísérletek bizonyítják, hogy alkoholisták a Ferenc József vlz használata folytán étvágyukat majdnem teljesen visszanyelhetik. Madrid környéki harook dúlnak, nem volt még ilyen elkeseredett, vé. res küzdelem, mint e keddi. Már hajnali 1 Órakor megszólaltak a vfr rösök ágyúi, később pedig heves bombazáport zúdítottak a nemzetiek csapataira. Az északnyugati részen a délelőtt folyamán két rohamot is vezettek a vörösök a nemzetiek ellen, akiknek azonban sikerült mind a kél heves rohamot visszaverniük. Délután a nemzetiek támadtak és ez már-már sikerrel Is járt, amikor este a vönösök 9 órakor ujabb segít séget kaptak és oldalba támadták a nemzetieket. Govera tábornok hő-sKsségénck köszönhető, hogy ,a nenx zeti csapatok fegyelmezetlen küzdöttek és nemcsak visszaverték a támadást, hanem vissza is szorították a már győzelem mámo rában fegyelmezetlen vörös csap% tokát. ; A jelentések szerint a madridi. harook során a Madridot védő kor. mány-esapatok eddig 20.000 halottat és sebesültet vesztetlek, amely szám. ban nincsen benn a keddi, minden kétséget kizárólag eddig legnagyobb ós legvéresebb csata alkalmával el esettek és sebesültek s>Am" Eden; „Elaö eset, hogy egy belháború európai haboru-val fenyeget" London, december 2 Az angol alsóház hajnalig tartó ülésén harmadszori olvasásban is elfogadták a Spanyolország íelé történő fegyverszállitási tilalomról szóló törvényjavaslatot. Eden külügyminiszter nagy beszédében rámutatott arra, hogy ez az első eset, hogy egy ország ,bel-liáboruja európai háborúval fenyeget. Egyben kijelentette Eden azt is, hogy a semlegességi bizottság szombati ülésén konkrét javaslatot terjeszt elő. James demokratapárti képviselő felszólalásában azt fej legelte, hogy a spanyol belháború több mint egy orszig magánügye. A spanyol belháború európai bonyodalommal fenyeget. Moszkva szerint 10.000 német katona lépett spanyol földre Berlin, december 2 A szovjet machinációja folytán több külföldi lapban olyan híradások jelentek meg, hogy a madridi partokon német csapatok szálltak partra. Egyes híradások szerint 4000, mások szerint 10.000 német katonát szállítottak a nemzeti csapatok egyenruhájában Franco tábornok hadainak segítségére. Berlini hivatalos körökbea kijelen, tették, hogy eaek a híresztelések alaptalan, hamis vádak, amelyekkel a szovjet a közvélemény figyelmét cl akarja terelni arról, hogy ő szál Üt csapatokat a vörösöknek. A nyáron történt Kapolyon, hogy I Garabon Gyula kovácskgény rálőtt szerelmesére, Pikly Etelkára. Gara. bon hosszabb ideje udvarolt a kánynak, aki azonban nem akart | hozzámenni feleségül. Garabon er. iv elhatározta, hogy megöli a leányt. Egyik nyári esie kihivta a leányt, ismét picgkérte a kezét és amikor elutasító választ kapott, revolvert rántott és négysaer a leányife lőtt. A szerelmes kovácslegény olyan izgatott volt, hogy, bár "közvet^n közelről lőtt, egyik golyó sem talált. 0 azonban azt hitte, hogy a leányt agyonlőtte, hazaszaladt és a kútba, ugrott. Kihúzták és most ájlitották a törvényszék elé. Szándékos emberölés bűntettéért jogerősen 7 hó nap: börtönre ítélték. GRAFOLOGIA V<ím<5rmes/<Y. Egy kissé nehézkes é» vontatott, kevés iráskészs^gö, megle. helösen gyenge önbizalmu, akiben sokkal több a feszélyezettség, mint a határozottság. Mindaineelletl nem hiányzik belőle egy kis házizsarnoki vonás, nehezen túr korlátozásokat, állandóan kiélezni hajlandó ellentéteket, bár alap. jában nem rosszindulatú, sőt igen sok áldozatkészség van benne, mégis egy kissé nyers, darabos aki csak u meg-szokott és meghitt Keretei között érzi magát biztosnak. Álomképek. Intelligens, éléjnk szellemű, gyors gondolkodású. , meiőbeu teoretikus, szorgalmas, sokat.Író, kon-templaliv, elmélyedő fejteit logikájú, aprólékos, boncolgató, aki néha cl is aprózza a tevékenységéi. Fejlelt kifejező képességű, müvépzliajlamu, dc egy kissé kisszerű környezetben él, ahol törekvéseit nem honorálják kellőképen. Érzékeny, egy kissó önfejű, de nnnd. ezek niögötl sok jóság és intelligens kritikájú méltányosság van. őszinte. Haiigulatomber, élénk lem-peranicnlumu, közlékeny, egy kissé játékos, aki rendszerint a pillanatnyi impressziók hatása alatt áll. Akaratereje inkább impulzív s nem mindig meggondolt vállalkozás. Képességeit túlbecsülni hajlandó. Érzésegoista, uki minden körülmény kőzött igényli a gyengédségei, az elismerést. Vau benne egy kis szűk körben gyukorolt lölé-nyesség. Póka 7. Érzéstell, impresszionista, egy kissó babonás, elég könnyen befo-lyásolliató, iskolás, kiforratlan, gyenge koncepciójú, idealista. Puha, passzív, könnyen reagáló, nem ónálló, különösen u környezetétől függő, meglehetősen bizonytalan, könnyen lehaugo-lódó. Egyébként fejlődőképes, tanul-nivágyó. Sakk-matt. Túlérzékeny egyéniség, könnyen sértődő, lehangolódásra hajló, nehezen megnyugvó, önfejű emellett nagymértékben zárkózott, kev^s önbizalmu, tépelődő, aki néha egészen mellékes momentumokat túlbecsül a léáyegcsek rovákáru. Bizalmatlan, állandóan attól tart, hogy nem értik meg. Idealista, könnyen lelkesedő, do éppen olyan hitmar csökken lo a lendületé és ezzel együtt az érdeklődbe, jj|fv Hidegebb! Prognózis: Élénk, a he gyeken viharos nyugati, északnyugati szél, tBbb helyen eső, havazás, a hőmérséklet csökken. — J.JÍ1 í,d.k4b.o él örömére raol- Íálé rn.uhlvft.nnk tesz eleset, ba a op.t.ln ■•UiáruU* Imi _tt>U.-kUl-IlláiÁt megtekinti, vételkéuyuer nélkül. Selymek, legújabb bóliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok. Singeméi Hócipftk . párja P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40 tői Hócslzmák „ P 14.90-tol Gazdacsizma,, P 17.00-től Szemolnnyi áruházban liM. íccember 3 zalai rtozlbmv 1 Rejtvény-Olltaplásr A multhell rejtvények meg-fejtése 61. Alulírottak. 62. Ámor omnia vincit. 65. Sok a közteher. 64. Iscld (Intés, kosár, perec, csa hol, tartó). 66. Magas Mihály. 06. Brethoven (Verdi, Halevy. Ot. fenbach, Erkel, Tschajkowsky, Erlfr\'l, Nioolai, Erkel). 67. Oltöactjét rendbehozza, kendő, jért fordít gondot, szöghaiát Is meg. simítja, nehogy azt higyjék!, bomlott, Arany Járos: Ágnes asz szony. (Dosztojevszkij l-\'ehér éjsza kák, KSrmotidy Fcreno Budapesli ka land, Gyulai Pál öreg tekintetes, mozi, trójai.) 68. Jutányos. | 69. Az W kocsis vonat osztatlan marad, a 60 kocsis vonatot pedig 6 ríszbai tol Iák át a B vágányra « köl velkezók szerint: l A 60 a-i vonat mozdonya 12 kocsijával rámegy a II. sz. vágányra Ezután az 66 kocsis vonat előre megy mindaddig, mlg a B váltó srn haddá lesz s a II. vágányon levfl mozdony a 12 kocsijával kifut a B vágányra. i Most az 66 kocsis vonat mozdo. nya, miután kocsijait az I. vágányon hagyta, a 60-as vonat visszamuradt 48 kocsijából 12-t a II. sz. vágányra huz, önmaga visszamegy az I. vá gányra s a 60-as vonat mozdonya a már rajtak\'vö 12 kocsi végén* akasztva a II. vágányon levő kocsi, jait, kifut velük a B felöli vágányra. Ezután még háromszor megismétlő dlk a fenti művelet. 70. keresdazasszonyt v-et-azalea-lo-e alma-lucafa-dsin NOÉ-oorhptdé-enq tunnel-fi-brid3e ury-dv-et-étraór md-lxa-lv-lel--h merep-fiával-öfa es-düs-oni-eknaj c-tas-kiylem-tló has--amáas--oroz arAmAs-niobe-itA nAdasdy--napozAs italo--ia-n-last k-etruszkokkal-a atlaszheoyséoben Bajtár: December 3. csütörtök. Rám. kst. X. Fersnc. Protestáns Ollvla. Isr. Klsl. hí 19. Gyógyszertári éjjeli szolgálst s hó 16-ig a „Mp(iváltó" gyógyssertár 4a s klsksnlisal gyógyszertár. <Mi,u ayitva reggel 6 érától «ts < éráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egéss nap nőknek). Az Ipartestület feljelentette Orsóval Lajos OTI-tisztviselőt A Markó-eset a rendőrség, a minisztérium és az OTI-vezérigazgatóság elé került A »gelsel incidenst* nyomon kö vető Markó-beli eset, amikor egy fiatal OTI-tlsztvis-lő és öt iparos-mcster közt komoly tettlegességre került sor, élénk beszéd tárgya az egés/. városban. A rendőrkapitányság büntető bírája .előtt fekszik már az ügy, a tárgyalást december végére tűzték ki. A rendőri eljárástól függetlenül az Ipái-testület kábelén belül Is meg\' indult a munka abban az Irányban, hogy az iparosság panasza hivatalos helyre is eljusson megfelelő intéz, kedések végett. Az Ipartestület iro. dájában a Markó ügyben szereplők panaszát jegyzőkönyvbe vették s azft megküldték az iparügyi miniszte riumnak és az OTI vezérigazgató, ságnak. A jegyzőkönyvek felvételekor ki. tünt, hogy Orsóval (Oszwbld) La jos, a Marköeset fiatal OTI-tisztviselője, nem először viselkdett hasonlóan. Ezév október 81én egy zárt társaság valami bucsuestet tartott ugyancsak a Markóban és Orsóval, aki oda hivatalos nem volt, beálli (ot.t a vendéglőnek abba,a helyisé gébe, ahol a társaság együtt/-volt. Az jparosok jegyzőkönyvel szerint távozásra szólították fel Orsovait, aki azonban lx>ros állapotban "nem volt hajlandó másik helyiségbe át menni. Ebl>ől hangos szóváltás tá madt, közben Orsovai az egyik Iparosmestern^k odakiáltotta: - Jobb lesz, ha megfizeti 85 pen. gő OTI tartozását ahelyett, hogy korcsmába jár! Az akkori össacszólalkoziís simán ért végett, de az iparosok, akik ezt a7. esetet nem felejtették el, a november 25 iki, hasonló incidens alkalmával tettlegesen vettek \'maguk, nak elégtételt Orsovaival szemben, Az üggyel az Ipartestület legközelebbi elöljáróság! ülése is foglalkozik. á bíróság kórházi költségek megfizetésére kötelezte az OTI-t Érdekes és elvi jelentőségű per a járásbíróság előtt Igen érdekes ügyben hozott Ítéletet Horváth István kir. Járásbiró a nagykanzsal kir. járásbíróságon. Donáth Ferenc nagykanizsai műszerész felnőtt fiát. Donáth Istvánt műhelyében tanoncként alkalmazta^ ott is szabadult íel. Természetesen be js jelentette fiái az OTI-hoz. Később Donáth István eltávozott apja műhelyéből, de később újból mint segéd dolgozott édesapjánál. Vagyis Donáth István, aki családtag volt ugyan, de rendes ipari munkát vég. zett édesatyja műhelyében .és azért, mint bejelentett OTI-tag, igényt tartott mindarra, amit az OTI tagjainak nyújt. Történt, hogy a íiatal Donáth meg. betegedett és kórházi gyógykezelés, re szorult. 1936 junius 2-tól junius 13 lg ápolták a kórházban, 48 pengő volt a kórházi ápolási költsége, a minek megfizetésére a kórház Dí> náth Ferencet felszólította. Donáth István ekkor mcgkeres\'e a nagykanizsai OTI-t, hogy ezt a kórházi költséget fizess3 meg, lévén ő kö telező leg bejelentett tagja az OTI nak, egyben a táppénz folyósítását kérte, mert a kórházi ápolás után az ellenőrző főorvos minden munkától három hétív eltiltotta, illetve üdülési szabadságot adott, mert doL gozni nem tudott. { A nagykanizsai OTI Donáth Istvánt kérésével elutasította. Indoka lásában kijelentette többek között az OTI, hogy Donáth Istvánnak atyja részéről történt bejelentése »szives- ségi bejelentés* .volt, azzal a célzattal, hogy így az igénylő a régebben fennállott krónikus lwtegségé-vei áz OTI terhére kezeltethesse ma. gát és hogy keresetképtelensége tartamára az OTl-tól táppénzsegélyt eszközölhessen ki. Már pedig be\'eg. ségi segély csak a munkaviszony tartama alatt történt megbetegedés, bői kifolyólag jár, vagy akkor, ha a beteg a munkaviszony kezdetén betegségéről nem tudott és Így jóhiszeműen szerezte meg a segélye zésre való igényt. Ei kellett utasitani a kórházi költ. Ségek megtérítése iránti kérelmet Is, mert az ilyen költségeket az intézet, tői csak az ápolást végző kórház Igényelheti és vita esetén a kérdést az intézet és kórház között a köz igazgatási hatóság, végfcő fokon a közigazgatási biróság dönti el. Donáth István az OTI határozata ellen ^fellebbezést adott be és kérte az .összxs iratoknak a nagykanizsai kir. járásbírósághoz való áttétlét. Indokolásban Jtonátlí tarthatatlannak minősítette az OTI eljárását, a mely az ő OTI-tagságát »szlvességl« bejelentésnek minősítette, holott mint Ipari segéd dolgozott édesapja műhelyében és mint Ilyén, kötelezve volt a bejelentésre. Most tárgyalta ezt az ügyet dr. Horváth István 3árásbiró. Dr. Béres László, az OTIkerület vezetője kérte a kereset elutasítását azzal, hogy az Intézet a kórháza] közvetlen szerződéses viszonyban van és az OTI és a kórház közti ápa. Kanizsa és Zala szállodája Pesten a U V VII Rákóczl-nt 58. Tel. 1-389-50. 150 kényelmes szoba, folyó hldeg-melegviz, telefon, közp. flltés és csengőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Lemérsékelt szoba- és penzió-árak. — Elegáns kávéhár,, 6 telefonfülke. A sSrSxfibeni Farkas Béla rádlóhlree olgányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek. A télikertben i délután és eete táno. VI r á n y újszerű Jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival. Ha Pestre jön, adjon találkozót Ismerőseinek a HETPOPOLE-ban 1 lási dijak vitája közigazgatási útra tartozik. Dr. Begidsán Emil ügyvéd itt rámutatott arra, hogy igaz, hogy a kórház és az Intézet közötti viták a közigazgatási biróság elé tartoznak, de. jelen esetben a kórház nem az OTI-n követeli az ápolási költséget, hanem a beteg Donáth István édes. apjától, mint tartásra kötelezett egyéntől és Így nem a kórház és az OTI közölt merült fel vita, hanem felperes és az OTI között, arra nézve, hogy az OTI feipéros-.ek tartozik* bclegsrgclyt nyújtani vagy sem. A kir. járásbíróság, miutón blzo« nyitást nyert, hogy Donáth műszerész a fiát nem "szívességből* jelentette be az OTI nál, hanem azért, mert erre őt a törvény kötelezi: az OTI-t a kórházi köMsíí,ek merítésére, egyben a perköltségek megfizetésére köteiezte. Az itétet következtében az OTI közvetlen a kórháznál? és ncfcn a fel peresnek tartozik az ápolási költségeket kifizetni. Miután az OTI szer. ződéses viszonyban van az Itteni Horthy Miklós kórházzal, beutalt ápoltjai után kedvezményes \'ápolási díjat fizet, kérdés azonban, \'hogy bírói itétet alapján lévén fizetésre kötelezve, a kórház a szerződéses kedvezményes díjjal beéde vagy pedig a magánbetegek ápolási diját fogja követelni? i Ennek a kérdésnek az eldöntése most már közigazgatási útra tartozik. — A modora gyermek már nem lovat, hanem autót kíván. Autója lehet még önnek la, ha résxt vesz a 67. Jótékony-célu m. kir. államsoiíjátókon Kis szerencséről 40.000 ar pengőt nyerhet 17.000 nyeremény van. melyeket mind készpénzben flzolnek kl Ha nem nyer, vigasztalja az a ludat, hopy nyomorgókon segített Huz&s már december 4-én lesz. — Táncdilutánokra, keixoíDMikára elegáns szlnos taftet- és selyemruhák olcsón Schütznél. Nkgy karácsonyi vásár | Női és férfiszövetek, estélyi selyemujdonságok, szőnyeg^, vászon és damasztáruk legolcsóbban a legjobbat Golenszky Ferenc dlvatQzletében F6-ut 14. 4 EALAI KOZLOITV 1936. dtctmber 3. Édes ellenség BóTiyi Adorján a meleg szivek iró. Ja a színpadon is. Az Édes ellenség könnyű, kedves, nem nagyigényű ro. mantikéját is kqtemes irodalmi tá lalásban, hálás figurákkal szőtte színpadi játékká. Levegőjét az érzések világának néhol lendületes, néhol halk muzsikáju kavargása adja meg. Meseszövéss könnyed s ha a poén diagnózis benne van is az első ne gyedórában, ha a téma és felépítése sok Ismert motívumot használ is fel, mégis végig érdekes és váltó zötos. Nincsenek meglepő fordula tok, de minden a rutinos elbeszélő gondos előkészítésével történik, Bó nyi Adorján szép stílusában. Az együttes bemutatkozása általánosságban. jó benyomást keltett a meglehetős számban összegyűlt kö. zönség körében. Az összjáték klfo-gástalan, rendezésben gond és hoz záértés, becsületes művészi törekvé sek, amelyek ellensúlyozzák a ki ájlitásnak staggione színháznál természetes leegyszerűsödését. Uj erő a társulatnál Szegedi Edit, aki a dolgozó nő szerepében meleg, szin dus, pátoszfcalan, nemes játékstílust mutatott, belülről kulturált, szép alakításban. Uj tag Ihász László öki a nem neki való szerelmes sze n\'pbcn több derültséget keltett, mint illúziót. Gáspár Amália, a ko. mika erőteljesen vidám alakításának/ nagy sikere volt. Bónyi Adorján stl lusából erősen kilépett a könyveli) bohózati epizód-figurája. Intelligens, jó iszinész benyomását keltette a hl vatalszolga szerepében Bokos Gyula. Gálffy Marika, a flapper.klsusszony kedves, derűs, temperamentumos je. lenség a színpadon, tavaly óta észre, vehetően szélesbedett a még iskolás hatásokra emlékeztető játékbeli szín. skálája. Vitéz Bónky Róbertet tüntető, hosszú tapssal fogadta a kö zönség. Komoly, közvetlen, egysze- rüen: szép játéka ugyanazt a művészt hozta vissza a kanizsai szin-padra, akit benne olyan sokszor űn-népeit a kanizsai közönség. Sorr Jent öregura mesteri kézzel össze fogott, stílusban tartott, külső foí. mákban és a játék részleteiben egyaránt alaposan kimunkált alaki tás volt. Nyugodt, k\'vegős, plasztl kus, élet izü volt a szép-beszédü, nemes játéku Serfőzy Ilona alakítása, i (bl) Heti mDsor: Szerda: Csók a pusztán. Csütörtök: Vízkereszt. Péntek: Haláltánc. ágyonvertek egy plébánost és a nővérét Bécs, december 2 Az ausztriai Tochlarn községben az éjszaka ismeretlen tettesek több fejsze, csapással agyonverték Wiesmüller János plébánost és nővérét. A tettesek a plébánia kifosztása után ^menekültek. A csendőrség a rablógyilkosok kézre kerítésbe a legszélesebb intézkedéseket megtették. * — A houxn élet titka. A hosszú élet titka az emberiség örök problémája. A hosszú élet alapfeltételt a megefé- Bedés. Ön Is elégedett lesz, ha regge-re és ussonnára Franck kávépótlék-kal füszerezétt Knelpp malátakávét Iszik, egy csésze csak 3 fillér 1 Megakadályozzák a dunántuli borok himlsltását A dunántull nemesebb borvidékek boraival űzhető visszaélések meg. i\'lözésc céljából a földmüvelésügyi miniszter megfelelő intézkedéseket tett oly irányban, hogy az ország egyéb vidékeiről dunántuli rendeltetési állomásra minden 10 hl-t meg haladó borküldeményről a rendelte-tetésl vasútállomás főnöksége az illetékes kerületi szólés7eti és borá szati felügyelőt értesítse. A kerületi fel ügyelöknek Így módjukban lesz a Dunántulra érkezett idegen szárma, zásu borokat ellenőrizni -és ennek során megakadályozni azt, hogy ezek az idegenszármazásu borok dunántuli származási helypc utaló elnevezés alatt kerüljenek\' for&a lomba. Exportlehttőségek Spanyolországba Spanyolországgal külkereskedelmi forgalmunk a forradalom óta úgyszólván teljesen szünetel Az élelmi szcrszakinából l^szerzett értesülé sünk szerint több cég kapott felhi vásl árajánlattételre. Az üzlet lebonyolításának az az akadálya, hogy a flit Utolsó napok! II1. Klr. JiftiHiciH jÜlaniiBfiJátftk húzása már december 4-én. Próbálja ki tierenciéjét ét ■ leflközelebbl sorsjegytruiltónál vafly dohánytöiidében iiereue be 3 — pengőért MélUmsorsJegyet, KU kockáxat. n«gy leh«16«4g ( 40.000 ar. pengőt nyerhet! magyar exportőrök nen? tudják az ellenértéket megfelelőképpen biztosítani. Amennyiben ez a kérdés áthidalható lenne, ugy nagyon szép lehetőségek nyílnának exportőreink részére. A magyar bor-kivitel Ez év szeptember és október havá-havában 55.38$ q hordóstort és mus. lot vittünk ki külföldre 1,149.123 P értékben. (Mult év ugyanezen szakában 31.640 q-ra rúgott exportunk 842.105 pengő értékben.) Fenti meny nyiségek Ausztriába, Csehszlovák iá-ba, Németországba. Svájcba, Lengyelországba irányultak. Egyéb álla-mokba elenyészően csekély meny-nyiségek mentek. Vámkedvezmény üres hordókra A pénzügyminiszter elrendelte, hogy a keményfából készült hordókat az év végéig bezárólag a vámhatóságok vámmentesen kezeljék. Elrendelte ezen- Nép Mozgó. »«erd*n *» oefltartBkSn A néma filmek királya I Konrád Vcldt szerepe: A hindu síremlék Kelet exoilkuma, misztikuma bűbájos szépségeinek felejthetetlen látványa. — A leiendás hindu herceg, a „Királytigris* olthatatlan szerelmének romr.ntlkája. Előadások, a film hosszúsága miatt 5 és l/«9 órakor. Csak 20, 40, BO filléres helyárakkal! Idegen vizeken Irta: SxekaU Jenő A csapzott nyircserjékkcl szegélye-zett tisztás, — amelyet elleplek a vasárnapi kirándulók, — olyan volt most, mint valami színes indián tábor. A frissen cövekéit evezős-sátrak és idét. len fatörzskunyhók között pirosnyelvü ináglyatüzek églek, amelyeken ebédjüket főílék a vadevezősök. A Duno fölé hajló füzek árnyékában csónakot öblögettek és padlólécet mosogatott a vizisportért rajongó ifjúság. Távolról megszólalt a grammofon Is és a smaragd gyepen láncra perdültök a hölgyek aranybaniára lesült, félcsu pasz lovagjaikkal. — így mulat az ifjúság! — gondolta Kerekes ödön, mig mezítláb gázolva a mély vízben, nagynehezen partra vontatta a csónakját. Megigazította a szemüvegét, amelyet elhomályosított a felfröccsenő víz-csepp. — Kgzótikus látvány — tarka és ele-ven kép, mint valami tömegtánc egy csendesóceáni szigeten. Ki hinné, hogy alig vágjunk tíz kilométer távolságra Budapesttől! Horpaszbordáju ordasok módjára, pcr«ekig koválygott a vidámság telepe körül. Irigyelte az ifjúságot. Elncho. zcdett, vörhenyes bajuszu és kopaszodó férfiú volt, és veszedelmcson rövidlátó. Ifjusága kávéházi bílliárd-asztalok és irodák áporodott levegőjében teli el és csak mostanában lanult meg övezni, orvosi tanácsrai mert erős dunai levegőt és sok mozgást ajánlott neki. Szőke hitvese a Svábhegyre rándult ki, gazdag és beteg vidéki nagy_ néni látogatására és Kerekes arra használta ki szabad idejét, hogy köny-nyü lélekvesz tőjén, kedvére bolyongjon a Dunán. Nagyot és mélyet lélegzett, ami hangos sóhajnak ls beji.lelt volna. Olyasvalamit vett észre, ami erősen meghökkentette. Felfedezett egy nyurga, iz-mos, mongolképü Ifjút, emésztően fe. hérbőrü, lellidomu szőke asszony társaságában. A fin szürkés bőro ijesztő sötétre, majdnem citromsárgára sült le a hő napon, szemöldje furcsa és vékonyan Ivolt, jároincsontja kifeszült és parázs fekete szeme keresztbe meredt, mint a madáré. S tarka selyem-pizsamában, sárga övvel derekán, fe. kete sörte hajjal, amire valami fiircsa egzótikus föveg borult, olyan volt, mint vtflaml kínai kalóz. — Hogyan kcrüU a pesti vizekre egy kinai hajós? törte fejét Kerekes, esővíz színű szemét tágra meregetve. De ahogy jobban megnézte az ijesztő alakot, szemüvegén keresztül, rájött arra, hogy ez nem is kinai, hanem egy Alma Péter nevű ismerős ügyvédjelölt, aki ott dolgozik ép^en abban a Baross-uttcai házban egy ügyvédnél, ahoKKerekes is lakott s fakó mongol arda az erős dunai napon sült le ennyire citrom feketére. S furcsa pizsamája, amelyben ugy topog, mint valami megkergült míandarin, fokozza az egzótikus hatást. — Do hát ki ct a szőke /hölgy a társaságában? — törte fejét Kerekes, szemét egyre izgatottabban meregetve. Hátratántorodott... és majdnem fel-sikoltott meglepetésében. A fehérbőrű, magas hölgy nem volt más, mint a .tulajdon hitvese, Kerekes Ödönné, született Bodor Amália. Aki azzal az ürüggyel távozott el hazulról, hogy beteg nénjét megy látogatni a Svábhegyre és íme, most Itt találja, lenge fürdöjelmezben, elhagyott dunai sziget partján, ennek a kalózfonnáju idegen úriembernek társaságában, ödön Jiom-lokához kapott, mintha napszúrás érte volna hirtelen. Szája tátva njaradt és értelmetlen szavakat rebegett. — Amália! — hörögte. P.s most eszébe jutott a sok névtelen levél, amit az irodába kapott s amelyekben ismeretlen jóakarója figyel-mezleti, hogy vigyázzon Amáliára, mert valaki szenvedélyesen udvarol neki. Ostoba tréfának tartotta és méfc arra sem érdemcslttoilc, hogy megmulassa feleségének. S ime a levelek, miket névtelenül s titkon irkálnak, vakitó világítást kapnak a napfény fájó és emésztő sugarainál. A szerelmespár egy pillanatra cl-lünt szenie elől. Később azonban újra felbukkantak a lelek szélén és földbe-ásott, nyílóit tűzhelynél lecsót főzick. fis Kerekes Ödönt még jobban feldühítette, hogy felesége, aki otthon még arra is lusta volt, hogy egy rántást elkészítsen, mert arcbőrét féltette a takaréktűzhely lángjától, most mosoly-gó arccal sürög-forog az idéllen kondér körül, óriási fakanállal\'kavargatja a sűrű, nyúlós piros paradicsomlével és valami furcsa lábláncok csörrennek meg bokáta, mintha a kinai»ak a rabszolgája lenne. — Ez a szerelem\'! — hördült fel a féltékeny férj és akkorát nyögött, hogy majdnem meghasadt a szive. Első gondolata az volt, hogy beróni a telepre, kikapja a fakanalat hitvesének kezéből és a kinait fültövön suhintja. De irtózott a tettlegességtől és az is kétséges, hogy ml lenne a harcnak a kimenetele. Talán iobb volna\' szellemes megjegyzéssel elintézni a botrányt, például, mj történnélk, ha Uiegállana a kínai hajós előtt és azt mondaná neki: — Uraságod idegen vizeken evez. Vagy pedig megfenyegetné villogó szemmel. — Ha ön kínainak maszkírozta ki magát... én mindjárt kimús^kjrozom magamat japánnál A szemét fájlalta és letámotygoU a partszakadékig. A kerekedő déli szól visszafelé borzolta a folyó hullámait, f.s Kerekesnek, mig a csónak orrán ülve nézlo a kísérteties vizet, eszéjbo jutott, hogy azért fáj a szeme, mert a könnyek égetik. Hasonló szomorúság fogla cl, mint évekkel ezelőtt, közvetlen a lakodalom után, mikor a klubiján kárlyán, három éjszakán elvesztette felesége egész hozományát, kerek tízezer pengőt. A mai eset azonbjap még rájdalmafftbb, mert nemcsak a pénze úszott el: imo a boldogsága omlott össze! —\'Holnap ügyvédemhez megyek dadogta — és megbeszélem vele a válópört. Az ég elborult hirtelen, mintha 1936. december 3 kívül a pénzülgyminiszter, hogy at üres hordókat musttal, vagy borral való megtöltés céljából vámelőjegyzési eljárásban vámmcenlcson kezeljék, amfcny-nyibeii azokat 1037 augusztus 31-ig l>ézárólag a vámkülföldre vlsszastál-litják. Ugyancsak leszállította a pénz. iifÓ\'miiiisztérium a boroshordók után a behozatali forgalomban megáUapl-tott váltság-kulcsot 12 százalékról 7 százalékra. Legelőversenyek Alsó-dunántulon Az 193G—37. évi országos legelőver. senyben Alsódunántulról 39 legeltetési megyében 2, Somogyban 15, Tolnában társulat vesz részt. És pedig: Baranya-7, Zalában 15. A legelőversenyek bírálata már 1937. ősz folyamán megkezdődik. (Zöldmező.) Szerda 17.20 Hírek. — 17.45 Matolcsy Mar. git magyar nótákat énekel, kíséri cigányzenekar. — 19 Dr. Petres József előadása. — 19.30 A rádió szalonzene-kara. — 21.15 Hirek. — 21.35 Szonátaest Telmányi Emil közreműködésével. - 22.05 Időjárásjelentés. - 22.35 Tánc-lemezek. — 23.\'0 Hanglemezek. — 0.05 Hirek. Buda pert U. 18.$) Olasz nyelvoktatás. — 20 Csiszár Méla előadása. - 20.30 Comensoli Mária zongorázik. 12 Könnyű zene. — 14 Perras szop rán lemezei — 15.20 Gyermekóra. — 16 Tánclemezek. 17 Zenekor. — 19.15 I. Ferenc Jó-zsef és V. Károly liangja lemezeken. — 19.25 Közvetítés az állami Operából — 22 Tarka tizperc. — 22.20 Rádió-zenekar. - Na r«UjtM-«I| Nálunk nemaaak nfll télikabátot, hanem anyagot ls vásárolhat. Sohtta. GAUtt KÖZLÖK* gyászfátylakkal készülne betemetkezni. Kerekesnek nem maradt ideje az elmélkedésre. NéJhány lépésnyire újra feltűntek a szerebnesek, hogy megkeressék az öbölben ringó motoroscsór nakjukat. Kissé idegenül hatott most Kerekesre hitvesének a kacagása. A kinal a levegőbe emelte Jól a szőke hölgyet s a súlyos teherrel könnyedén gázolt át az alacsony zátonyon, 1iogy a zsákmányt a motorosba ültesse. — Izmos fickó lehet, — gondolta a férj, ökölbe gémberedett kézzel. L)c nem voltt ideje az elmélkedésre A férj feltápászkodott és elhatározta, hogy a motoros után fog evezni csónakján. Messziről követni fogja a sze-relmeseket. Kiérve a szigetek közül, kísérteties szélroham érte el a nyílt Dunán és vadul megtáncoltatta a könnyű lélekvesztőt. Próbált partkózelbe evezni, de ebben a tornyosuló hullámok meg-akadályozták. A helyzet válságosnak tűnt fel. — Segítség| — ordította torkaszakadtából. A motoros megfordult hirtelen és feléje száguldott, hullámok hátán táncoló delfin módjára, talán, Uogy mentésére siessen. De már későn. Csónakját egy oldalhullám fölborította és a vízbe zuhant. .Segítség, nyöszörögte elhaló hangon, mlg a fogai kőzött érezte a víz keserű izét. Igyekezett a tovasikló lélokvcsztő orrában megkapaszkodni. Még néhány másodpercig látta a parti cserjék sötétzöld ágát, amint hivogatólag integettek feléje, azután az volt az érzése, mintha magába nyelné feneketlen aápatorotf... Jfmcsaik. ügCákbbO épitik d házat. Habarcs is kell hozzá! A babkávé vagy a Hneipp malátakávé is csak akkor lesz szép aranybarna szinü és ízletes, ha valódi Finnek kávépótlékot adunk hozzá, tehát tegyünk minden kávéba valódi fíranc/e kávéja pótlékotI — (A llceálls előadás) ezúttal nem vasárnap, hanem kedden, december 8. ünnepnapján délután lesz, 0 órai kezdettel. Előadó Rertin Ágoston nyug. törvényszéki tanácselnök, előadásának cimo: (Házasságok az égben köttetnek.. Gráf Ernő szerkesztő az előadás témájához kapcsolódó színes irását olvassa fel. Uj kanizsai költőt, a fiatal Bogyay Gyulát is ezúttal mulatja be az Irodalmi és Művészeti Kör. (:) — Futó, összekötő éa aagy a>őnj»f«k dua választékban Singemet. — (A postáról) Néhai Tóth Bála nugykanlzsal pos. tafelügyelő fiát, Tóth Bélát, a postaigazgatóság forgalmi dijnoknak kinevezte. — Felsőkereskedelmi Iskolai fáma-ruhákra alkalmas szöveUk nagyon ol-Món kaphatók SchUtznél. — Pehely- és vnttnpftplonok készen és rendelés sierint Singeméi. s keserű rosszullét környékezte, mint régen, altatás után a fogorvosnál. Mikor magához tért ott találta magát a zöld gyepen, a hűs\' fák ^ilatt. Valaki íöléjc hajolt ós é^szgette. — Na, csakhogy végre kinyitja a szemét, — mondta az életmentő kinal. Kegyetlen erővel fujt a szél és halk szemekben az eső is megeredt. A magas szőke nő ott állott néhány lépésnyire, sátorponyvába burkolódzva, mert fázott a nyirkos fák alatt. Kerekes próbált föltápászkodni, de nehezen ment: kobakját ólomsulyunak érezte. S most fölismerte jpegmc"l\'5j<\',t 11 ettől még jobban elszomorodott. Alma Péter volt, a Baross-utcai ügyvédjelölt, az asszonyrabló... — Hát ön húzott ki a vizből? — dadogta csalódott ábrázattal. — Éppen az utolsó pillanatban. A menyasszonyommal motoroztunk a sziget alatt, amikor figyelmesek lettünk segélykiáltozására. — Inkább hagytak volna elpusztulni a folyam fenekén, — dadogta a boldogtalan férj, — mlg összecsukódtak a szemei. De már ott termett a királynői alakú szőke asszony is. Kerekes most ocsúdott föl. Nini... hiszen ez nem is Amália... Valami idegen nő, csak messziről nagyon hasonlít a feleségéhez. S mint aki érzi, hogy bűnös va-lamiben s bocsánatkéréssel tartozik, szédülten ós még mindig kivül az eszméleten csak ennyit dadogott: — Bocsánat, de ugy rémlik^ hogy én idegen vizekro tévedtem I S újra elájult. — (A Nőegyletl Vátár) iránt olyan nagy az érdeklődés é« olyan sok minden készül szombatra és vasárnapra az Ipartestület emeleti termeiben, hogy csak részleteiben tudjuk az előzetes érdeklődést kielégíteni. Tegnap a gyermekeknek szánt vásári\' örömeket jelentettük be, ma — a fel. nőitekét. Szombaton a Mikulás-ünnep műsora 5-kor kezdődik, utána üzembe lép a belső teremben berendezett vásári vendéglő, cukrászda és étlcrcm és a nagyterem egész színes sátor-vl. lága. Vasárnap egész nap üzemben lesz minden. Vasárnap délután a felnőttek részére gondoskodnak örömről a gyermekek. A Vécsey-utcai kis iskolások részvételből, Hegyi Baba, a kis gyermek-primadonna felléptével gjreim\'ck-kabaré lesz 5 órakor. Még a konfe-rans tisztségét is gyermek-szereplő tölti be. A felnőtteknek csak egy tánccsoport számuk lesz czalkalommlal. — Holnapra ujabb híreket szerzünk a vásárról I [-.) — Megnyílt az ízr. népkonyha) A nagykanizsai Izr. Nőegylet lelkes hölgygárdájának fáradhatatlan tevékenysége folytán december elsején ismét megnyílt az izr. népkonyha az arra rászorult szegény iskolások és aggok, munkaképtelenek részére. A megnyitás csendben tőrtént, az erre a célra bérelt Csengery-utcai lakásban. — Lótakarók minden minőségben, na-gyoa olcaón kaphatók Schltznél. — (A Szanatórium Egyesület) nagykanizsai túdŐbcteggondozó intézetében novemberben 30 uj beteg jelentkezett, a beteg-létszám 133 volt (év elejéől fogva 2121). Novemberben 22 röntgen és 27 laboratóriumi vizsgálatot végeztek az intézetben. Természetbeni segélyt kapott 35 beteg, kik közt 1085 liter tejet osztottak ki. — (Vörös kakas a keresztelőn) Herczeg Lajos klsbajoml lakosnál keresztelő volt. Az egybegyűltek javában mulattak, amikor a ház kigyulladt. Emberéletben nem esett kár, de a ház nagyrésze leégett. — Hasonló tüzeset volt egymásután két izben is Pornog községben. Először Fiiszár György pajtája égett le, majd Kránitz István házatáján pusztított a vörös kakas. A kár mindenütt Jelentékeny, n csendőrség erélyes nyomozási indított, miután az a gyanú, hogy a gyakori tüzeseteket gyújtogatás okozta. GYERMEKNEK, FELNŐTTNEK mikulási édességek JfJÍ választókban Sugár ut 2., cukorkaOzlet. — Helyeilt-e a katolic!a»na a szociáldemokrácia kiirtását? A Katolikus Szemle most megjelent decemberi számában a folyóirat szerkesztője, Mthelics Vid határozott választ ad a hazai marxizmus lapjának arm a minap vezérclkkbon felvetett kérdésére, hogy a katolikus felfogás he-lyesli-e azokat a törekvéseket, amelyek a szociáldemokrácia erőszakos megszüntetését célozzák. Sok más cikk, tartalmas szemlék és külföldi tudósítások olvashatók még a Szent István Társulat kitűnő folyóiratában. — (Agyonütötte az apjit) Székesfehérvárról jelentik: Abcle Fe. renc móri gazdálkodó ittasan feleségének támadt. Fia, Abele György édes-anyjának védelmében fahusángot kapott és azzai fejbe sújtotta édesapját, aki véres fejjel holtan terült e» a padlón. A fiút őrizetbe vették. DOROGI Brikett KISTERENYEI szén x SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBANYA házhoz •zállitja VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 220. Zrínyi Miklóa~H«ca 32. ■AUtt HOZLÖR* 1936. december Uftfikálatu^l, kivífllí ,4, a asahaáalMasalt ol.is MiMOR EXPR£SSO Kipk jU : ■ncui SthOzirbh »ljM.at.i kaiUtli kávikíit.lóv.l- EMLÉKEZTETŐ*) Daaambar 5. OMKE-piknlk a Korona éttermében 9 órakor. DMmW 5 6. Keresztény Jótékony Nőegylet kat4-esonyl vására az Iparos-scékhásliaa. DMtnW t. Lloaális alőatfe a riri I Mfcr Bertln Ágoston. Borbélyok és fodrászok téncteAJa 5 órákor as Iparoskörben. Deeomber 12. Izr. LeAnyegylst piknikje a Kasrlné-ban. DtMnbu IS. Lleeális alöadéi a Ihtr lovag SternAd István. D *c« mb«r 16. 8zerdal TArsasátf vlta-délutAnla 8 kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) DmaUr 30. Lioeálii alőtdfc a tárartuMb tktor JftBuár 9. Frontharcos-bál 9 órakor az Iparos-székházban. Juraár U. Vasutasok (VOQE) operett-előadása és tánomulaUága az Iparoskörben. *) E rovatban minden rsndacés sfysiarl kixlése (2 sorig) 30 fillér. — Fakér éa mIbm damatitok ágy-nsialra 81ugaru61. - (BélyeeryfijtSk Ulálkoiéja) Hétfia délután 6-tól &-lg a Pannónia kábé kistermében. A nagykanizsai kír. Járásbíróság, mint telekkOoyvl hatóság. 13742/1936. ikv. sx. Irrertsl blrdeloiÉay-kivonat. A telekkönyvi hltóaág Aca Lajoa él Íárut végrenijtatóknak Áca Zatgmond, ca Sándor é« Aca latrán végrehajtást saenvedők ellen Indlloll végrehajtási ügyben, figyelemmel arra, hogy Aca Jenő ár-veréal vérű az árverési kitételeknek eleget nem lett, a Vbr. 185. S-a értelmében elrendeli a vlsasárveréil HM P + 6C0P + 3C0 P, &sizesen 1700 P töke éa Jár. perét végrehijtásl költség, valamint az eiut-lal 62 P-ben megállapltolt költség, valamint a cutlakoxottnak kimondott dr. Támla Jánoa 60 P, td. Pap Zsigmond 440 P, Wetai Hermann 28 P tökekövetetéaeik (a járulékaik beba|táia végett a nagykani ml klr. Járásbíróság területén levő és a pácul 239, azijkvbcll 2113. hraz. szőlő l/< llletíaégéie 308 P, a pacsstüitóil 702 axtlkvbelf 178. hrix. l/a illetóiégére 297 P, a 719. eatjkvbelf 319/a. hm. szántóra 103 P 40 !., a 695. izljkvbell 3I8/c, hrss szántó 1/1 illetőlégére 33 P, a 2232. sxljkv-bell 1301/b. hisx szántó Vi Illetőségére 72 P 60 RO., a 686. ezllkvbetl 427 hras. azílő ■/! Illetőségére 308 P, a 379. sxl|kv-belt 691/b. hrsi. szántó i/i illetőségére 390 P 50 Itll. kikiáltást árban. Az árveréi öxv. Áca Ferencné ]avára mmufeiii! wm-BUfa HEITVÉRY-SZELVÉNY ST. bekebelezett basxonélvexett szolgalmi Jogot nem érinti. A telekkönyvi halóiig as árveréanek Picsa II. községházánál megtirtáiára 1936. évi december hó 28. napjának d. e. 9 óráját lllil kl éi ax árveiéil leltételeket a kővetkezőkben á!laplt|a meg az 1881 :LX. t.-c. 150. $-1 alapján: I. Ax árveréa alá eaő Ingatlanokat a klkláltáal álnál ilacionyabb áron eladni nem lehet (1908. XLI. te. 26. {.) Ax árverelnl szándékozók kötetesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meg-határoxott árfolyammal axámltott óvadék-képes értékpapírosban a kiküldöttnél letenni, vagya bánatpénznek előleges, blról letétbe helyeléséről kiállított letítl elismervényt a kiküldöttnek átadni és ax árverési teltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150, I70.§§.; 1908: XL. t.-c. 21. §1 Az. aki ax Ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet lett, ha többel ígérni senki aem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka sxerlnt megállapított bánatpénzt ax általa Ígért ár ugyanannyi sxáxafékálg kiegészíteni (1908: XLUc.25.$.) Nagykanltaa, 1936. évi nov. hó 10-én. Dr.iWéber a. k. klr. Jblró. A kiadmány hiteléül: Nagyon tartóm mln<aé(0 harisnyát _ 2.— P-ért Svelcl Ingnadrágot 2.20 éa 2.70 P-ért • Bélalt malac aalyam-nadrágot ^ 2.BO P-írt Príma bélelt bír-keaztydt 6.— éa 5.50 P-ért 9 BRÓNYál DIVATHÁZ Horlhy UU6i-nt 1. n. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 25392/1936. Tárgy: A Zárda utcai köztisztasági telepen levő kfl-ldnféle tárgyak értékesítése. Árverési hirdetmény, A városi köztisztasági telepen levő különféle elhasznált tárgyakat, lószerszámok, kocsi, jégszekrény, üzleti állvány, hus-vágórönk stb. f. évi december hó 5-én d. e. 10 órakor a köztisztasági telepen tartandó árverésen eladom. Bővebb felvilágosítást a városi gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1936. évi nov. 28-án. 4103 Polgármester. Otcsvnésjjöf cwfta moziban SzórakozTwlik APRÓHIRDETÉSEK Vr.hlfl.tl. III. vilim.i 4. Snnlpnip 10 nóla fllllr, mlnlin tovlbbl ti6 A Hllír. hllköm*. 10 >i4l| 40 tilllr. rlnl.n lovlbbl tló 4 (lll4r. AHtAtpxtl, bérautót, rendeljen garaffe-ból. vidékre és helyben, legolcsóbban. Te-leton állomás : H4. lojlor Klslsludy-utca 7 az. 2704 taukáonSI keretek lS-lkf belépésre. Unger, Horthy Miklós ul 19. 4266 Kiadó egy népteketeülitéllkafctt és egy rée wlamalaallB, csappal, Vt-rflamirty-utca 36. alati Jókirban levő la|llhnráál keresek megvételre. Öxv. Zalilné, Arany J.\'B. 2. Kompl.lt háló- 4t tobbléiebutorok el-adók. Horthy Mlklós-ut 3. • •o/o oi hálbérlövedelmet horó amala-mm hái azabidkéiből, oleaón eladó -Érdeklődni Kelemen Rezaő cégnél. 4267 Kaiönbejáratu butoroxolt saaka kladö Sient Imre herceg-u. 7. aa. alatt lyarmakruha a legizebh. legoleaöbb Mlkutái-ajándék Pallolék Dlvatssaron|«hAI. Kriiéb.t-tér II. 4141 PlanlMét. Jókaiban levőt, bérelnék. Roagonyl-u. 19. * l/s tOxslővel 1 kályhával 1 aiobál Inteni Csak Mrl.l-fáU asabad.la.autt ilrknliclói höszekrínnjel ~WR khet. tm lUxalőMegtakarltás. Övakodlon at<ány nUnzaloktál. Klzárólaa kipható: Mrlat vas- ál faitákkareiksdtaJben, SchEttx melleit. Ara: »—. 10.—, 15 — pengő. Mit nyarhat 1 pengőért T Sportantót\' kerékpárt, virrdgápet, konyhabarandexilt, rádiót, írógépet, gyarmekkocalt, órát, stb., stb., 1000 darab árlékea nv.r.™4nr-Uro|.l aoraol kl a kipoivarl tóm. kalh. agvházközaég. Sorslegyek I pengőért s ■aabO Antal aporttsfetben vehetők át. I Udvari aaoba Batthyány-utcában axon-nalra kiadó. Bővebbet Csengery-ut 19. ♦ Megbízható mlnd.n.al.any, kl lőznl Is lud, azonnal felvétetik. Frank, Bajza-utca 6. 4252 Főzni tudó bejáránál, vagy mindenest lelveaz Brónyal Dlvatháa, Horthy Mlkhls ut 1. Olaaá Iflatfa kaakatél Matollci Jóeuf fibliominyoinál. Roxgonyl-u. 2. (Nápaoai-udvarban). 100 kgr. aprlioM akár P 2 40, 100 kg. aprított bükk II. P 2 80, 100 kg. aprított bükk I. P. 8.—, 100 kgr. lo|áaaién hizhoz szállítva P 560. Kfceat lalvee pártfogásukat. Keresek lábaaákot. Címeket kiadóba kérek. \' Réz- éa xómánctáblákal, giinml-háleagsákat, vtanókl munkákat ley-otcaObban kéialttk Vékáiay Teltvérek. * Jókarban tevő é|y, sodronnyal, eladó. Roxgonyt u. 19. Daklor kiváló eredménnyel tanít németet és franciái. Magyar-ntca 30. ■ ühely, raklárhalylaáa aaónnalrs kiadó. Bővebbet Csengery ut 19. Szllvalábs nemeatlett faj kalaala hl raeklák kaphatók Babochay Oyörgy-utca 52, aaám alatt.__\' ■olliuokáB ujcal Takáa azonnal kiadó Cungery-ut 79. sx. Kiadja a laptutajdonoi Kőzgaxdaaágl Rt. aaieabcrg Nyomda 4a Dálxalat Lapkiadó Vállalata Nagykanlxaáa. Felelős kiadó I Zalai Károly, latanwbee t.l.lonr Nawkaalasa 78. iiái" Hofher-Schrantz-Clayton Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetó\'gépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: 130. Rádió vétel bizalom dolga! Megbízható márkái raülúk rádió és ctlllár-Oiletében Fi-atő. Hirdessen a Zalai Közlönyben Rt. euáa*er, Nyniáa «a MbaM ÍMKái V«tafe káafa 76a Évfolyam 278 szám Nagykanizsa, 1930. december 4 péntek Ara 12 HL ZALAI KÖZLÖNY b^Mrillte é ?\'Ili\' IIL I \' O L I T I K * I NAPILAP Felelő* uierkeaztA: Barbarita Lajoa E16HIMM in: in bta 1 paifí 40 HU " UaMhlnttll Wtloai 711 Az angol trónt fenyegetik az Edward király tervezett házassága körül támadt viharok A kormány lemondásra készQI és a munkáspárt sem vállal kormányalakítási, ha a király ragaszkodik terveihez — Áthidaló megoldást keresnek, amely szerint a király felesége nem lenne királyné és gyermekei nem örökölhetnék a trónt Izgalmas tárgyalások a király ós a kormány között London, december 3 Baldwin miniszterelnök tegnap este hosszason tanácskozott oz angol királlyal, aki azután Simon bel. (igyminisztert fogadta kihallgatáson A belügyminiszter is hosszasan tár. gyalt Edward királlyal, azután Etloe őrnagy, a munkáspárt egyik vizére folytatott beható tanácsko zásokat a királlyal. A sajtó nem tit kolja, hogy igen nagyfontosságú al. kotmányjogi kérdések kerültek szóba, ennek oka pedig a király tervezett házassága. Baldwin miniszterelnök kijelentette, hogy a miniszterek iflen nagy aggodalommal tekintenek a tervezett házasság elé é6 hasonló aggodalommal várja a fejleményeket az egész angol közvélemény. A londoni tőzsdén \'.-nnek magfelelően a király házasságáról elterjedt hirek miatt az összes árfolyamok erősen eslek. A Daily Mail szerint Baldwin ml niszterelnök kijelentette a királynak, hogy amennyiben nem haj. landó követni a kormány tanácsát, kénytelenek lesznek lemondani. Kijelentette Baldwin azt is a munkáspártok vezéreivel folytatott tanácskozások után, hogy amennyi, ben a király ragaszkodik tervéhez, a munkáspárt som vállal kormányalakítást. NCm csoda tehát, hogy a törvény, kutatók és jogászok minden erővel egy áthidaló megoldás után kutatnak. A lap szerint megoldható lenne a kérdés, ha a király hivátalosan kijelentené, hogy nem hajlandó megnősülni és ha követné a kormány tanácsát. Ez esetben az alkot. mányjogérMmébcn állapítanákm?g hogy a trónutódlási jog kire szállana. Ez a megoldás volna lehetséges abban az "esetben is, ha a király azt venné el, akit akar, de fdesége nem lenr.e királyné, utódjai nem bírnának utódlási joggal és az alkotmány értelmében a kormány állapítaná meg, hogy kire szállana a korona. A botrány-hadjárat sajtó-visszhangja Az angol sajtó kimerítően és bőven foglalkozik Edwárd király ervezett házasságával és nem titkolják, hoay nam kevesebbről van Itt szó, mint az angol birodalom egységéről. A Times azt irja, hogy az amerikai lapok mende- mondás riportjainak és híradásainak sürgősen egy hivatalos nyilatkozattal véget kell vélni, mert a botrány-hadjárat komoly mérveket ölt. A lap szerint annál is inkább szüksée van erre, meri a királyi méllóság nem egyéni hatalom és csak egyedül a korona az, amely ma összetartja Angliát és a dominíu-mokat. A király házasságának hí\'é-vel kapcsolalos aggodalom tulajdonképpen ilt keresendő. Végtelenül sajnáljuk, Irja a lap többek közöli, hogy igy kell Írnunk szeretett királyunk ól, de a királyság szent érdekét felül kell helyeznünk a magánember érzelmein Fájdalom ezt nekünk megmondani, de hlsz-szük, hogy a király magánérzelmeit alá tudja helye7ni a magasabb érdekeknek. A Mornim: Post szintén bővebben foglalkozik az angol király ter vezett házasságával és 3zt irja, hogy demokratikus házasság önkényuralomra vagy államcsínyre vezethet. A 1 p szerint szóba kerülhet az a terv Is, hogy az angol király mint Cornwefl hercege fog megnősülni, felesége nem mint királyné szerepel, hanem mint a király házastársa. Utódai ez esetben sem örökölhetnék a királyi trónt. A nagy pori felvert demokratikus házasságban — bár az angol lapok nem irják ki a leendő feleség nevét — köztudomásu, hogy az amerikai miss Simpson kisasszonyról van szó, aki az angol királyt annakidején elkísérte Budapestbe is. Hollandia elismerte a spanyol nemzeti kormányt Az asszonyok és gyermekek részére biztosított semleges sávban rendezkedtek be a Madridot védő vörösök Madrid, december 3 A nemzeti csapatoknak szerdán sikerült áttörniük Madridtól 10 kilométernyire a vörösök frontszakaszát és az ellenséget visszaszorítani. Sanct Andor és Victoria tartományok közelében is heves csaták voltak, melyek a nemzetiek győzelmével végződtek. Hivatalos jelentós szerint a madridi kormány súlyosan visszaél azzal a ténnyel, hogy a nemzeti kormány Madrid északkeleti részén védett semleges övnek jelentett kl egy területet az aggok, asszonyok és gyermekek részére. A vörös csapatok tudva ezt, itt rendezték bo nagy anyagraktáraikat és a miiida főhadiszállását is idehelyezték. A madridi kormány felszólította a chiliéi nagykövetet, hogy a .követség épületében menedéket keresett 200 sjm-nyolt adja ki. A követ a kérést megtagadta azzal az indokolással, hogy ha kiengedi őket az épületből, biztos halál vár reájuk. A madridi kormány köszönetet mondott a spanyol vörösöknek a népfront támogatásáért ós segítségéért, a köszönőlevél maga is elismeri a nemzetközi csapatok nagy segítségét és azt mondja, hogy Madrid védelmét csakis a nemzetközi csapatok ellenállásának köszönheti. A madridi harook sorái* elesett ft vörösök oldalán harcoló Boinler János volt németbirodalmi kommunista párti képviselő, akinek holtks lét a szovjet utaslátsára Moszkvába szállották és a Kremlben hamvaszt ják cl. Salamanea, december 3 A hollandi kormány táviratot intézett a nemzoti kormányhoz, a melyben a nemzeti kormányt elismeri. 1 A kamarai választás 8opron, docember 3 A soproni kamara mai ülésén 37 szavazattal Székely Oéza eddigi elnökOt választották meg újból a kamara elnökévé, Rauner Mihály 35 szavazatával szemben. Horváth István alelnök lett. Kommunista alapon szervezkedő diákokat fogott el a rendőrség (Lapzártakor érkezett) A főkapitányság politikai osztályának detek-tlvjel megállapították, hogy középiskolai diákok Ismét korrtmunista alapon szervezkednek. A Magyar Cionista Szövetséghez tartozó »So már Nacair« tagozat tagjai azok, a kik tovább folytatták a kommunista megmozdulást. A Klauzál-tér egyik lakásában volt a gyülekezési helyük, ahoi fiuk és k\'ányok - jobbára fiatalkorúak — közös háztartásban éltek A rendőrség 12 fiatalkorút előállított, egyet közülük szabadon engedett. Az eljárás folyik ellenük. A Külkereskedelmi Hivatalt a külügyminisztérium hatáskörébe utalták A 33-as országos bizottság ülése (lapzártakor érkezem Ivády Béla, a 33-as bizottság elnöke ma délelőtt Darányi Kálmán miniszterelnök és pesthy dr. a 7-e.x bizottság elnökével megbeszélésre jött össze. A 33-as országos bizottság csíUór-kön délelőtt ülést tartott, amelyen a kormány tagjai részt vettek. Korelnök Mayer János volt. ülnökökké választót-ták Iv&ly Bélát és Juhász Andort, alelnökökké Schandl Károlyt és Janko-vics Bélát. Temesváry Imre előadó ismertette a füszer-paprika árusítást szabályozó szabályrendeletet. Koós Zoltán bejelentette a Külkereskedelmi Hivatalnak a külügyminisztérium hatáskörébe való átululását A bizottság el-fogadta a javaslatot. Belgrád, Bukarest és a revizió Belgrád, decomber 8 A belgrádi lapok egyáltalán nem tulajdonítanak olyan jelentőségei a bukaresti anlircvizionjsta tüntetésnek, mint ahogyan á román és a cseh sajló feltünteti. A román parlament keddi anlirevizionísta gyűléséről a belgrádi lapok csak egészen rövid tudósításokban számolnak be s inkább csak a fugosz\'áv parlament elnökének, Csíricsnek a beszédét közlik, aki egyetlen szóval sem csatlakozott a bukaresti gyülekezet többi szónokának antirevizlonista kirohanásaihoz. Csirics a belgrádi lapok jelentése szerint, csak annyit mondott, hogy a mai»a részéről igen nagy jelentőséget tulajdonit ennek a bukaresti gyü ekezetnek, amelyen eíőszflr vesznek részt együttesen mindhárom khantant-állam parlamentjének képviselői. HSrtozavár, december 3 Romániában megenyhült a magyarellenes hangulat. A romániai magyarság — jelenti a Bud pesti Tudósító Kolozsvárról — a legnagyobb aggodalommal tekintett a december elsejei ünnep elé, mert a szélsősé . gesen ellenséges megnyilatkozások utári, amelyek a románság részérő az utóbbi id>kben elhangzottak méltán tarthatott mindenki zavargá I ZALAI KÖZLÖNY 1936. d«Mmb<r 4 Nagy karácsonyi vásár! Női és férfiszövetek, estélyi selyemujdonságok, szőnyeg, vászon és damasztáruk legolcsóbban a legjobbat Golenszky Ferenc divatüzletében Fő-ut 14. sok kirobbanásától. Ezzel szemben a december elsejei (Jnnep az egész országban zavartalanul folyt le és az ünnepi szónokok közül egyetlenegy sem nyilatkozott ellenségesen Magyarországról, vagy a román ai magyarságról. A hangulat megváltozását bukaresti politikai körökben elsősorban Horthy Miklós kormányzó bécsi* nyilatkozatának tudják be, amelynek békés hangja rendkívüli mértékben megnyugtatta a román közvéleményt és politikai körökre igen jó benyomást gyakorolt. Vajda Sándor a kormányzó beszédének hatása alatt, ünnepi beszédében kijelentette, hogy el fog következni az idő, amikor a két nép baráti jobbot nyújt egymásnak. 17 Konyhakertészeti rádiótanfolyam. — 17.30 Szakszofon-hanglemezck. — 17.55 Vitéz Ruszkay Jenő előadása. -18.20 (ireta Kelier német dalénekcsnő műsora. — 18.50 Felolvasás — 19.30 Az Operaház előadása. <Traviata.» Dalmű négy felvonásban. — Az I. felv. után kb. 20.05 Külügyi negyedóra. -A II. felv. után kb. 20.55 Hirek. — A III. felv. után kb. 21.50 Időjárásjelen, tés. — Az előadás után kb. 22.35 Cigányzene. — 23.15 Virány László jazz-zenekarának műsora, Gábor László éne. kel. - 0.05 Hirek. Uiutapart II. 17 Dr. Meszlányi Antal előadása. -18.20 Angol nyelvoktatás. — 18.50 Cigányzene. — 20 A rádió szalonzene-kara. — 21.20 Hirek. — 21.40 Haugle. mezek. Bit*. 17.30 Szterényi szobrán éneke. — 19.30 Lengyelország dalokban és tán-tokban. — 21 Egyfelvonásos vígjátékok. - 22.20 Részletek A rózsalovag c. operából. jltek MutepMt L 6.45 Torna, Utána hanglemezek. — 10 Hirek. - \'0.20 Időszerű szemle. — 10.45 Ifjúsági közlemények. - 12.05 Cigányzene. _ 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, idő járásjelentés. — 13.30 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 14.40 Hirek, árak. - 15 A jó-tékonycélu állami sorsjáték húzása. — taidapert 1L 17 A rádió szalonzenekara. — 18.35 Gyorsirótan folyam. — 19.45 Vadadi Timkó Margit zongorázik. — 19.10-kor Fülöp György előadása. — 20.20 Hirek. — 20.40 Heinemann Ede jazz-zenekara játszik, Dobis Vilmos éucKcl. 21.30 Hanglemezek. B*e«. 12 Könnyű zene. _ 14 Chopin: Len-gyelkék. — 15.20 Mozart: B-dur zon-gorahánnas. — 16.15 Balladalcmezck December 9-én lesz értekezlet a magasabb lakbérosztály ügyében Nagykanizsa memorandumát küldöttség viszi a pénzügyminiszterhez A Nagykanizsának magasabb lak. bérosztályba sorozása érdekében megindult mozgalom ma már hatal. mas arányokat öltött. Most arról értesülünk, hogy az összes érdekcllségek ésérdekképvL seleti szervek december 9-én délután 6 órakor a postapalota föld. szinti tanácstermében értekezletre ülnek össze, a kérdést letárgyalják és megszövegezik a kormányhoz intézendő memorandum szövegét, a mit küldöttség visz fel a pénzügyminiszterhez. Az értekezletből kifolyólag meg keresik \' gróf Teleki Béla főispánt, a KANSz orszá os közr.oniját, vala mint Bethlen István grófot, Nagy kanizsa város országgyűlési képviselőjét, hogy tegyék az ügyet ma. gukévá. Számok a világgazdasági helyzet javulásáról Magyarország az általános javulásban A >Magyar Pénzügy« irja: A világgadasági h- lyzet két év óta tapasztalható fokozatos javulásában a szakemberek eddig mindig azt kL fogásolták, hogy minden országban csak a belső piac konjunktúrája mulat kedvező fejlődést, mig a nemzetközi viszonyokra legjellemzőbb külkereskedelem mindeddig stagnált és messze mögötte maradt az 1929-es terjedelemnek. Az 1936. év első kilenc hónapjának külkerea kcdelmi adatai végre ezen a téren is számottevő élénkülést mur tatnak és megerősítik azt a régi igazságot, hogy az egyes országok gazdasági helyzetének kedvező alakulása még a meslerségos korlá. tozások mellett is végül a nemzetköz. árucsere élénkülésére veaet. Az év első kilenc hónapjának külkereskedelmi statisztikája szerint a világgazdaságban fontos szerepet jálszó országok bevitele és kivitele lényeges emelkedést mutat. AhgHá. ban a behozatal az előző évhez ké pest IS százalékkal, a kivitel 3 százalékkal emelkedett, ugy hogy az Jgész külkereskedelmi lorgalom januártól szieptembcr végéig 9 százalékkal volt nagyobb, mint ta. valy. Még kedvezőbb a helyzet az Egyesült Államokban, ahol az import 18, az export szintén 18 szá. Selymek, legújabb bállruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok. Singeméi zalékkal emelkedett, Így tehát az egész külkereskedelmi^volumen 18 százalékkal volt nagyobb, mint na előz£ évben. A német külkereskede. lemben az import 3, az export 13 százalékkal növekedett. Javult a helyzet Franciaországban is, ahol a kivitel 7, a behozatal 12 százalékkal gyarapodott. Jellemző, hogy aleg. nagyobb javulást Belgium mutatja, ahoi az import 27, az export 25 százalékkal multa felül a tavalyi számokat. Aligha tévedünk, ha a belga külkereskedelem nagyarányú javulását főképpen a fegyverkezés nek tulajdonítjuk. Nem annyira Belgiunujnaga növelte a fegyveike. zését, hahem inkább a belga vas-és fegyvergyárak profitáltak Ilyen nagy mértékben abból, hogy az egész világ szállítóivá váltak. A nagy export természetesen együtt járt azzal, hogy a nyersanyagok egy részét importálni kellett és ez magyarázza meg, hogy á belga kereskedelmi statisztika ugy a behozz tali, mint a kiviteli oldalon a tava. iyinál kerek 25 százalékk.ü nagyobb számokat mutat. Hasonló okokból javult Csehország külkeres kvdelmi mérlege is. A magyar külkereskedelmi adatok azt mutatják, hogy Magyai-or. szág kivitelének túlnyomóan agrár jellege következtében csak kisebb mértékben vett rész az általános javulásban, de még igy is mintegy 10 százalékos forgalmi emelkedés tűnik kl a magyar külkereskedelem számadataiból. Az agy és gerincvelő megbetegedéseinek kezelésénél a rég-beváli természetes „Fereac József" keserűvíz — korán reggel egy pohárral bevé»e — a tápcsatornát alaposan kitisztítja, a további béimükö-déit elősegíti, a gyomoremésztést megjavítja ét fokozott anyagcserét eredményez. Az oivoaok ajánlják. EMLÉKEZTETŐ*) December 5. A Rlft-Kabyl asztaltársaság összejövetele 7 órakor a Markó-vendéglóben. Ugyanakkor disznótoros vacsora. OMKK-plknlk a Korona 4ttormób«n 9 órakor. December 5-6. Keresztény Jótékony Nőegylet kuá* csonyl vására az Iparo*-acékhiabMi. December I. Borbélyok ós fodrászok táncteája 6 órakor az« Iparoskörben. D.ce-ber IS. Izr. Leányegylet piknikje a Kawlnó-ban. Januái lé. Vasutasok (VOQE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. *) E rovatban minden rendesé* Mytacrl kStliee (2 sorig) 30 fillér. Hócipők . párja P 6.50-től Selyem harisnya párja P1.40-től Hócsizmák „ P 14.90-töl . . _ . Gazdacsizma,, P 17.00-től SZOIflOlfiliyi ÜNlllflZDOn ttjj, Jjcjgbjr 4 ZALAI KÖZLÖNY s Megalakult a Danántnll Egyesület Zalamegyei Főcsoportja Nagykanizsa székhellyel Szerdán délután nagyszámú és dísze* közönség jelenlétében alakult meg Nagykanizsán a Fehérte rémben az egymássegités modern intézménye : az Altalános önsegély, ző Egyesület zalame_gyei főcsoport, ja, Nagykanizsa székhellyel. Nagykanizsa életében az uj egyesület nagy nyereséget jelent, mert alap. szabályai az \'embertestvéreken való segítést tűzték kl célul. Nincs.ma család, bármely kategóriához Is tar. toznék, amelyet ne érintene az uj intézmény, hiszen mindenütt ott lesz céltudatos szociál-karitativ tevékenységével. A megjelent közön ség soraiban ott "láttuk a vidék elő. toclőségét is. P. Czirfusz Viktortn, Nagykanizsa plébánosa lendület* szavakban nyitotta meg az alakuló ülést, rámutatván ann»k fontosságára. Meleg éljenzés közben állott fel lovag Sternád István kir. kormányfőtanácsos, hogy megkezdje előadását a mai gazdasági helyzetről, amely különösen indokolttá teszi az egyinássegltés elvén alapuló intézménytik és egyesületek életre, hivását. Foglalkozott nagyvonalú rávilágitásban a ma gazdasági kérdéseivel. Előadása a gazdasági hely zet szeiszmográfszerü, finom ismer, tetése volt. A közönség sokat tapsolt a kitűnő előadónak. Benedek Rezső szerkesztő az egyesület Zalamegyei Főcsoportjának célkitűzéseit Ismertette, amelynek talán sehol sincs oly létjogosultsága, mint a lezárt üzletredőnyü, kihűlt mühelyü Nagykanizsán, hogy kisimi sa a gond re. dőlt és biztosabb bázist adjon az egyesek és családok életének. Majd vázolta a nagy szociális pap, P. Czirfusz plébános működését, aki csak egyet ismer: Krisztust és hl veit. Ezután felolvasták az alapszabályokat, majd fc-lolvasták a Jelölőbizottság kandidálását, mely szerint a Zalamegyei Főcsoport tisz tikarát a következőkben választották meg: Elnök : dr. Mutschonbacher Edvin kir. törvényszéki tanácselnök. Tiszteletbeli elnökök: dr. Krátky István polgármester, P. Czirfusz Viktorln, Nagykanizsa város plébá. nosa, ferences házfőnök. Szabó Győ. aő kir. járásbíróság! elnök, Pchm Jd zsef apátplébános Zalaegerszeg, vi. téz dr. Tamássy István polgármester Zalaegerszeg, IJreutzer Dezső kanonok Gelse. Társelnökök: Csóthy Géza pápai prelátus Murakeresztur, dr. Pozse-gár ezső v. országgyűlési képviselő Letenye, Gazdag Ferenc püspöki ta. nácsos, Benedek Rezső szerkesztő, Kreutz József hittanár Keszthely. Alelnökök : Miklós János posta-távirdai főnöki dr. Boda Károly vá. rosi képviselő, dr. Révffy Andor kir. törvényszéki biró, Maróthy Osz. kár MAV főintéző, Waligurszky Bé. la főmémök, a közmüvek igazgatója, Maschkr István ny. posta-távirdai főfelügyelő, Samu Lajos ipartestületi elnök, Márkus Károly sütönagylparos, Oerócs György épi tőmester, Horváth Gé2ía temetkezési vállalkozó. ügyészek: dr. Vit Ferenc ügyvéd, dr. Petrics József ügyvéd. Ügyvezető igazgató : Postl H. Emő Orvosok: dr. Bittera Xoltán tiszti orvos, dr. Szabó Zsigmond tisztiorvos. \' . I Számvizsgálók: Polay József adó. hivatali főnökhelyettes, Vörös Gá bor városi számvevő. Igazgató-tanács : dr. Horváth Vilmos járási főszolgabíró Pacsa, Erőss Rezső városi\' erdőmérnök, Bittera Béla polg. isk. igazgató, Filó Ferenc elemi isk. igazgató, Krampa. tlcs József ny. áll. tanító, Kovács Illés elemi isk. igazgató, Kukorácz István plébános Tótszerdahely, Muzslay László hittanár, dr Mészáros Béla hittanár, dr. Pálffy Gyula anyakönyvvezető helyettes, Polonyi György polg. leányisk. igaz. gató, dr. Sabján János gimnáziumi igazgató, Szépudvary László állami tanító, Tersztenák László hittanár, Tóth János kir. főmérnök, Varga Jenő irodafőtiszt, Viczenty Árpád ny. főmozdonyvezető, Vccsera Antal tüzoltótiszt. Fenti tisztikaron kivül a vidék tisztikarát a legközelebbi számunkban fogjuk kiegészítésképpen közölni. \' Ezután dr. Mutschenbacher EdvLn foglalta el az elnöki széket általi nor éljenzés közben. Elnöki székfog^ lalójában az emberszeretet és egy. mássegités szép hitvallását adta vissza, Isten áldását kívánva az egyesület működésére. Dr. Boda Károly városi képviselő zárószavában az egyesületihagy célkitűzését hangsúlyozta. Hatalmas láncszem az uj intézmény, amely a polgárságot eggyéforrasztani van hivatva az emberszeretet, a humanir Pénteken este halvacsora az UJsörház vendéglőben. Minden este kitűnő kombinált zene SZÉCSENYI BÖZSI közreműködésével s"k7 tt" Kosztolltz Géza lendíolii tás, az egymássegités jegyében. Az alakuló értekezlet melegen éltette és ünnepelte lovag Sternád István kir. kormányfőtanácsost, dr. Mutschenbacher Edvint és P. Czlr. fusz Vik\'.orin plébánost. Ili kér és mit vár a biztosítottak tábora? Irta: vitó* Swbadváry Vnm* Mit kérünk és várunk mi, a biztosítottak hatalmas tábora ? N6 hány mondatban már a feleletet is krögzithetjük. A Phőnix ügy megnyugtató és végleges minél előbbi rendezését, ennek tanulságaként minden Magyarországon működő biztosítótársaság működésének az eddiginél fokozottabb ellenőrzését, a biztositási dijak csökkentését s ha mindez békés eszközökkel meg nem oldható: az egész biztosítás államosítását. Már ezév tavaszán olvastunk ar. ról, hogy 30 NEP-párti képviselő köz&s memorandummal fordult 11 m és leányka télikabátok < Férfi szövetek Női ruhák Szőrmék nagyon olcsó árakon V nél. letékcs helyre és kérte a tűzbiztosítás államosítását Ezt az akciót kl kel szélesíteni s bizonyosra vesszük, hogy a képviselők párt, különbség nélkül hozzájárulnak ah. hoz, hogy az M\'.m a mái nehéz helyzetben hozzá yuljon e biztosítót társaságok kiválágaihoz. Addig is, mig a biztosi tás államosítását megoldják, küszöböl)\'- ki az állam hatalmi szóval a biztositási intézetek hatalmi és űzfc tpo1 itikai tulkapásalt. IX lehet kartel szempontból is az egész tyz(ositási szakmát megkrit^ zálni, mert ez a kar tel (BIOSz) nem a termelési ág rezsi-tultengésének! korlátozását szolgálja, hanem ki* zárólag a biztosítási díjtételek ma, gasantartását és a konkunvneia ár. mérséklő hatásának a megakasztó-sát. Az államosítás gondolata érthe. tőén benne van a közvéleményben. Mindenfelé csak ebben látják az igazi kiutat. El kell indítanunk egy olyan or. szágos akciót, amely nem áll meg addig, amig eredményt nem látunk. Az egész vonalon szakadatlanul s addig ktctf a biztositási ügyekkel kapcsolatban a kormánynak, pár-loknak, képviselőknek s más illetékes tényezőknek a figyelmét fel. hivni, amig a közönség érdekei teljes védelmet nem találnak. Ha a bizlositótársaságoknak megvan a karteljük, csak éppen mi, a nagyközönség maradjunk némák ? Elhisszük, nem könnyű dolog belenyúlni ebbe, a százféle érdekszállal össze-vissza bonyolított kérdésbe, de más államokban is hozzá inertek nyúlni. Minden biztosi\'ott követelje mindenhol és minden aL kalommal: 1. a Phőnix ügy minél\' gyorsabb megnyugtató lezárását, 2. az összes biztosítótársaságok hatékonyabb ellenőrzését, a tulnagy fi-zrtések és jutalékok radikális intéz-kedésckkel való megnyirbálását, 3. az életbiztosítási dijak mérséklését, 4. a tűzbiztosítás után felszámított 50 százalékos világháborúból visz-szamaradt pótdij azonnali törlését, 5. minden egyéb (tetörés, jégkár, stb.) biztositási dij korszerű leszállítását, 3 köteleztessenek a biztosító társaságok, hogy jelenleginél na. gyobb százalékban járuljanak hozzá a tüzrendészeti kiadásokhoz, mert ez elsősorban az ő érdekük. IDO Havazás! Prognózis: Élénk nyugati, északnyugati szél, több helyen futó havazás, a hegyekben hó, éjjeli lagy, nappali hó alig változik. — Na talajú. .11 Nálunk uamaaak □fii télikabátot, Lanem anyagot la vá-aárolbat Soltia, HALAI KOTLOm 1938. decembtc 4. m m mm m r f Hócipők, bokacipők, füzős- IVI l ICIJI7l^r21> és csattos melegcipők, női- ■ WM1\\ 1.1 ma I mm ■ 6s férf. crepptn|plJ félcipők, "" gyermekcipők, házicipók Csók a pusztán A »Beleznal asszonyok* méltói pandanja. Magyar kúria, magyar levegő, tisztes," régi magyar erkölcsök, melyek őrzője a gazdag magyar földbirtokos, »Feri bácsi.* A dárab az ominózus elcsattant csók körűi forog, ez termi a sok bonyo daímat, ez adja becsületes, szép, sokszor derűs epizódokkal teli tükörképét az ősi magyar kúria ápolta erkölcsöknek,\' amelyek ha néha, itt-ott talán befelé való mosolyra késztetik a hallgatóság (a Ma) emberét, mégis csak a tisztul-tabb légkör, az »akkori idők* be-eaak\'tca világnézetét, erkölcsi felfo. gását tárja elénk, az »akkori emberek* életével. Komédia, ennek van szánva, de van benne erkölcsi tartalom és akik az irók intencióin tul isnézik a daríabot (mely a szórakcv zást szolgálja), azoknak megfogja a magyar szivét. Mesél a régi tisztes magyar kuriat feltámadnak a rétji nagyasszonyok "és minden »régi« módi mellett bizony rokonszenves nekünk minden felvonultatott alak. Magyar tipusok, mcjyek egyszer már nem groteszk beállításban mutatkoznak be az iró szemüvegén és látásán keresztül, hanem élő, mozgó, való életképek. A magyar puszta szülöttei. És a kedves, néhol derűbe átcsapó magyar szellem, mint fajtánk karakterisztikuma megra. gad, megfog, átsugározik és egy keedves, meghitt estével ajándékoz meg bennünket. Vitéz Bánky társulata kitett magáért. Főleg a főszereplő Zempléf-nyi, Gáspár Amáfia, Szegedi Edith, Ihász László, Sorfőzi Ilona. Bánky Elemér, Sorr Jenő. Szegedi Edith jól megrajzolt magyar kisasszonya üde, rokonszenves, csupa báj meg. jelenés. Bánky Róbert kisebb szeie. pében frappirozta közönségét pompás földbirtokos képél«n. Bakos Gyula, Bárdos János. Várady Piri, Szántó Ernő is jól llk-szkedtek be az együttesbe. A közönség sokat tapsolt a színészeknek és egy kellemes est impresszióival távozott. _ (b n.) A színházi Ircda hírei: (*) A «Magyar Komédia* Kamara Színház csütörtökön esto a halhatatlan angol irónak, Shakespcarcnak örökbecsű vígjátékát, a VIZKERESZT-el mutatja be. A klasszikus irodalomnak ez a világhírű terméké még ma is az újdonság varázsával hat. A darabnak kacagtató jelenetei, burleszk szerű helyzetkomikumai, elejétől végig liar-sogó nevetésben tartja a közönséget. A főszerepeket a társulat legjobb erői játszik. (•) Pénteken este Strindbcrg világ-hírű drámáját, a HALALTANC-ot matatja be a társulat Heti mQsor: Csütörtök: Vízkereszt. Péntek: Haláltánc. Divatkülönlegességek selymek szövetek bársonyok minden Kínban és mlnóségbsn KIRSCHNER MÓR divatáruházában legolcsóbban az „Ideál" clpöüzletben, Fő-ut 12. Nagykanizsai városbélyeget a nagykanizsai ünnepi hétre I A vánosok ünnepi hetei során Nagykanizsán a rendezés sora. A tervek évek óta érnek egy nagyöbű szabású nagykanizsai eseményt illetőleg s ugy tudjuk, illetékes körök komolyan foglalkoznak az 1937. évi Nagykanizsai Hét gondolatával. Ezt az alkalmat arra használta fei a "Nagykanizsai Bélyeggyűjtők Asztaltársasága, hogy. beadványt in. tézett a polgármesterhez és abban érdekes javaslatot tett. Feliperült ugyanis a terv, hogy a kereskedem Iemügyi minisztérium minden évben e<?y-egy városi ünnepi helel alkalmából meg fogja engedni, hogy a magyar posta az illető város nevé vei és képeivel egy sorozat alkalmi levélbélyeget adjon ki. A Bélyeggyűjtők Asztaltársasága kéri, hogy amennyiben az első ilyien bélyegsorozat 1937-ben valóban megjelenne, azt Nagykanizsa kapja meg. Abban az esetben is, haez 1937-ben nem volna keresztülvihető, kérjen Nagykanizsa egy alkalmi postai bélyegzőt a posta kincstártól amint más városok ünnepi rendezései al kai mából ez már eddig is gyakorlatban van. Ha Nagykanizsa megkapná a bélyeg sorozatot, de ha csuk az al* kalmi lebetüzést is, nagy propagált dát jelenteneía városnak, amelynek neve igy nem csak egész Magyar, országon, hanem az egész világnak ívndkivül kiterjedt bélyeggyűjtő kö. miben is költségmentesen "kapna népszerűsítő propagandát. Dzslngtszhháa születése Irta: Sfaintó György A puszta ásított- Évezredekig alu3t és nagy álmában felhorkant egyszeregyszer. Aztán tovább lélekzett egyenletesen, egy-egy év volt a lélekzetv<1t«le. Még sohasem ásított. De most az égre tátotta fekete torkát és alatta nagy mélységekben, mintha valaki nyújtózott volna. Csak asszony lehetett. Csak asszony tud igy ásítani, átkozott álom ból egyszer felébredve, csak asszony tud igy nyújtózkodni, mélységeket bolygatva, vészthozóan. Ettől a nyuj-tózástól feszült most a puszta egy nagy, görcsös ásításba. A felhők bcl&. néztek a torkába és menekültek. Valami foketéllett a pusztán, ami erösebb seázszor uruknál, a viharnál. Egy ember állott ott a puszta közepén,. egyedül a végtelennel. Hegyes kutyabőr süvege belefúródott a vágtató felhőkbe és a láthatár lesülyedt felkunkorodó orrú csizmái alá. Bozontos subája, keményen borult rá testére, mintha védené a terek rossz szellemei-tői.\' De ferde szemei kancsitottak és pofacsontjain ugy feszült a sárgásbarna bőr, hogy az ajkait is felrántotta a ritkás, szabálytalan fogsorról. Hosszú, faragott és rézpitykéskkcl kivert botjával hangyabolyt piszkált. A\' falu felől most lónyerítés érkezett- hozzá. Csak az ő fülo hallhatta, olyan, messziről jött a nyerítés és ő még azt is tudta, hogy két ló Oiyerit és hogy indglás előtti nyerítés volt. Meg sem íordult, hiszen a sátrak nem látszottak a messzeségben, csak a földre nyomta a füléi. Kíváncsiságból\' hogy , vájjon két tó-e, avagy egy. Kis idő multán hallotta a dobogást és elvigyorodott fektében. K<t ló volt. Tovább piszkálta a hangjabolyt, de most már leguggolt hozzá," hogy job-báh lássa. Kancsi szemei, amelyeknek a szivárványhártyája is alig látszott ki a ferde, keskeny résből, nagy figyelemmel meredtek a megbolygatott vörös hangyákra. Szembogara kitágult, mint mindig, ha borult volt az ég. szemfehérje eltűnt a szemhéj alatt. Tar koponyájában ott a magas süveg alatt ugy sürögtek a gondolatok, mint a hangyák. Sárgahátu l>ogár futott most a boly felé, két hangyát hurcolva a lábain. Hullabogár volt. Hát ez honnan jön? Ekkor emlékezett a hegycs-süvegü, hogy nem messze halott müacskát látott útjában, már megnyitották ezek a bogarak. Elnézte, hogyan cipeli futtában a két hangyát. Fénylő sárga hátán két fekete sáv fut végig kereszt-ben. Csápjai kis legyezők és tátogat a szája, hogy a kis ellenséget össze-roppantsa. Dc hiába forog önmaga körül, a két hangya hátsó lábain csügg, nem érheti cl őket. Most a bolyból fut ki egy vörös. Tisztán látni a §zürke homokban. Körülszaladja a hullabo-garat, aztán visszasiet a bolyba, talán csal hírt vinni? Dc igen. Pillanat alatt két nyíl egyenes sorban jönnek a hangyák. Nem futnak, hanem jönnek. Az egyik sor megáll, a másik félkört kanyarít a 1)0gár körül- Egyes hangyák kifutnak a félkörből és neki a bogárnak. De nom a hátsó lábaiba csimpaszkodnak, hanem a fejének szaladnak. Most műkődnek az ollók, egyik vörös a másik után hull a homokba, kettéharapva. fis most a másik sor bezárja a gyűrűt a bogár körül. A hégycs-süvcgü szája vigyorra hu. zódott. Gyér bajusza, amely lekonyult a szájszegletekre, most felfelé húzódott. Kancsi szemei sarkában megráncosodott a bőr. Aztán megült csak korfio-lyan figyelt. A liogár őrjöngve futkos, már mindenhol mardossák a kis fogak, az egyik szemét is megkapta három1 ellenség. Bármerre fordul, körül van fogva. Most megáll, polroha és lábai már egészen belepve hangyával. Hirtelen nekirohan a gyűrűnek. Áttöri és fut halálos félelemben. De már nem) lát és belerohan a bolyba. Kis idő multán már felfelé merednek a lábal, a hangyák a potrohát bontogatják, csak ugy. mint az imént a macskául a bogarak. Mégis, a macskát nem tudnák a Ixigarak meg. ölni, ezek a parányi jószágok megkűz. dőltek az óriással. Miért? Mert sokan vannak? Nem. Mert bolyban vannak. Hát a többi állat mért nem él vájjon bolyban, miért érti, é™ óppen ez a parányi, hogy milyen hatalmat ad neki a boly? Igy tűnődött guggoltában a hegyes-süvegü, észre sem véve a két lovast, aki kivágtatott a bucka mögül. Csak mikor rászóltak, akkor egyenesedett ki. Szemébe húzta a süveget és rántott egyet a szögletes vállán, hogy megigazítsa a subát. Két gyerek ült a lovakon. Bátyjának és húgának a fiai. - Mit hoztok kölykök? A fiuk leugrottak a lovakról. Az egyik csenevész, csont-bőr gyerek, feje mélyen a vállában ült, görbo háta miatt a család szégyene volt. Majd hogy meg nem ölték, mint a beteg gyerekeket szokták. Dc az anya védte élctre-halálra. Most már nem bántották. Tizenegy éves volt és a legjobb lovasok közül való. A hegyes-süvegü kancsi szemel felcsillantak, amikor rápislogatott. A másik hóri-horgaa ka_ masz összelőtte mellén a kezét és tér-dcnáUva homlokát a homoklioz, érlelte. A kicsi is. A kamasz most csu nya torokhangon megszólalt: — Atyám üzeni neked tiszteletre, méltó, hogy gyere a tanácsba. Oglu meghalt. A hegyes-sűvegü elvigyorodott. Már megint tanácskoznák. Hogy vájjon északnak vigyék-e a ménest vagy félnek? Hol jobb a, fű? Meg, hogy biva-lyokat kellen? saereznl, lám a szomszéd nemzet jnek is van már, perzsa kereskedőktől vették el. Mit akarnak ő vele a tanácsban? Hiszen a bátyja az okos, aki a nemzetség dolgával törődik, adjon már most mtigának tanácsot, hogy a vén Oglu meghalt, aki-nek eddig fő-fő tanácsadója yolt. Leakasztotta bőrtüszőjéről csontból faragott kulacsát és nagyot kortyolt. Ugyan, mit is akarnak az okosok egy ilyen részeges álmodótól, aki naphosz-szat a pusztát járja és még csak nctn is lóháton, csak ugy gyalogszerrel? Hehe. Mégegyet kortyolt a kulacsból. A kvasz megbizsergette a vérét é8 fenébe akarta kergetni a két gyereket, hogy tovább figyelje a hangyabolyt vagy más ezer változást De nem szólt, mert a csizmája mellett feltorlódott egy kis földrakás. Csak akkorka, mint egy nyílnak a hegye, de az ő £zeme mcgláta. Várt. Ekkor kimászott a gi-liszta. Lassan gyűrűzött elő a teste, de csak félig, akkor m«gint visszahúzódott. Mellette vakondturás mozgott. Harc a föld alatt. Hát ezek vájjon hogyan bukkannak egymásra, oz o két vak? (Folyt kör.) 1936. dtcember 4 ÍA13H RMl«m GYERMEKNEK, FELNŐTTNEK mlkulAst ödcHé|0k N*°at vAlnutókbon Sugír ul 2., cukorkaQzlet. GRAFOLOGIA Araim. 13. Erősen iskolás, rajzszcrú irás, irója erősen ragaszkodik az előirt formaságokhoz, nevelési utasításokhoz, nincs sok önállóság benne. Ra gaszkodó, egy kissé fontoskodó aki gyakran feleslegesen tullmzgó, mellékes momentumokat hangsúlyoz. Ambl-cióbeli csalódottság van benne, ugy érzi, hogy nem méltányolják eléjggé. Zárkózott, sőt titkolódzó, nem mutatja az igazi énjét. Három a kisl&ny. Egyenetlen, de élénk szellemű, kíváncsi, impulzív, egy kissé főlényes, kényeskedő, nehezen alkalmazkodó, nagyratörő, tervezgető, de Inkább egy kissé fantaszta, mint reális. Hangulata szeszélyesen változó, közelebb áll a depresszióhoz, mint a derühóz, bár emellett nem pesszimista. Egy kissé kapkodó, bizonytalan, sokirányú és ötletszerű érdeklődésű\'. Intelligens, de egy kissé egyoldalii. Szckfiicsokor. Csupa érzés és elmélyedés, de egyúttal sok labilis gyengeség is. Szeret vitatkozni, kritizálni, de hamar megalkuszik, engedékeny, szi-vesén hoz áldozatot s adott körűimé-nyek között még önmagát se»tf kiméit A lelke mélyén csalódottság lappang, amin nem tudja mjagát túltenni. Tiszta, pedáns, alkalmazkodó. llázass&y. Nagymértékben hlu, elismerésre vágyó, emellett nagy súlyt helyez a magakeltcttc impressziókra, külsőségekre, nagy erőfeszítésekre képes. Erősen érzéki, amin keresztül könnyen és mélyen befolyásolható. Általában aprólékos, sőt kicsinyes, nehezen ismeri el más felsőbbségét. Széki hj 23. Széles gesztusu vitatkozó, aki ebben nem engedékeny emellett túlérzékeny, könnyen séjrtődő, a lelke mélyén szenvedélyes, Ideges, türelmetlen, közlékeny, de mindamellett bizalmatlan, aki állandóan fél varrni csalódástól, vagy megtévesztéstől. 33-Télen-nifáron. Átlagon messze felüli intellektus, képzett, sokoldalú, teoretikus, erősen felfokozott felelősségérzettel, ami néha elég nyugtalanító momentum a lelki világában. Egyszerűségre törekvő, objektív, óvatos, gondos, általában széles látókörű, sokirányú érdeklődésű. Szeret magyarázni, mindig érthetőségre törekszik s gyakran előfordul, hogy embereket, személyes vonatkozásokat egy kissé felsőbbsége-sen kezel. Diák ixigyok. Gyenge akaratú, feszélyezett, játékos, könnyen befolyásolható. Emellett azonban jóirányu és fejlődésképes egyéniség, intelP^ns és elég óvatos, bár az impresszirtit»?lltása tulnagy ahhoz, hogy rendszeres legyen. — Felsőkereskedelmi Iskolai farma-ruhák™ alkalmas azőretak nagyon ol-•són kaphatók SchUtznél. — Bátorokban a Kopsteln-cég vezeti* Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltételek mellett. Vágó bácsi játékboltja jelenti! Hamis a világi Szomorú, de igy van: hamis a világi Azt már régen sejtettem, hogy Kropa-csekné fogsora nc;n eredeti, de hogy dauerolt szőke feje is hamis (110 nézd a kis hamist), azt sohasem gondoltam volna. De ez a kisebbik baj A nagyobb hiba ott van, hogy Kropacsekné szőke fejével hamis maga az egész világ. Kegyetlenül becsapnak bennünket és nem vesszük észre, hogy mi magunk is minduntalan becsapjuk önmagunkat. Illúzió és látszat minden, nemcsak a szerelem. Hányan dolgoznak, küzdenek ma a lászatértt? Mindig jobbak, szebbek, előkelőbbek akarunk lenni, mint amilyenek vagyunk. S mindez miért? A látszatért, amellyel megcsaljuk önmagunkat és amellyel megcsal, juk a világot. E hamis világ képére mi sem! jellemzőbb, mint az egyik amerikai filmvállalat <vallomása.> Azt minden támí-lásszékcs Tom Mixlmádó tudja, hogy Harry pjel csak a vásznon ugrik át baj nélkül háztetőről háztetőre, csak a vásznon lövi le egyetlen lövéssel az üldöző fenevadat, csak a vásznon győzi le puszta kézzel a gépfegyveres banditákat. Tudjuk, hogy a vászon sok szines trükjo mind csak illúzió, mind csak a mi becsapásunkra készült — és mégis elhisszük, mert ez igy jó, így szép, igy nagyszerű. Csak a híradók egyszerű képei vittek el bennünket a világ távoli tájaira, csak a riporterek párperces felvételei mutatták bc az életet ugy, amilyen. Eddigi Legalábbis igy gondoltuk. De kiderüli, hogy az is hamis. Az amerikai filmvállalat bevallása szerint ők itt Is csaltak. Nem nagyon, csak éppen any-nyit, hogy miután a négus londoni bankettjére nem engedték bo a film-riportereket, megcsinálták a bankettet Hollywoodban. Alnégussalt S mi örültünk, hogy Íme, a tccluiika haladása: látjuk a négust. Hollári, hoUári... S a technika közben túljárt a ml eszünkön és rutul becsapott bennünket Hamis lett a híradó is, mort van ál-négus, Al-HUler, Al-Stalin... S ki tudja nem ezeknek van-e igazuk, akik bc tudják csapni a világgal a hamis híradókkal önmagukat is és el tudják feledni és feledtetni az Élet döbbenetes valóságát I? — (Ülések a vármegyén) December 9-én, szerdán Zalavárme. gye törvényhatósága vitéz Teleki B$a főispán elnökletével december havi rendes közgyűlését tartja. A közgyűlés után a közigazgatási bizottság tartja ülését. 10-én a törvényhatósági bízott, ság évnegyedes rendes közgyűlésre ül össze. A decemberi közgyűlésen több érdekes és fontos ügy szerepel a napirenden, igy a megüresedett bizottsági tagságok és az árvaszéki ülnöki állás betöltése, utügyek stb. — /Szent óra ven) Ma este 6 órakor a plébánia-templomban, mely idő alatt az elsőpéntekl gyÓJiásra is alkalom van. — Fotó, összekötő és Nagy Mőaysgsk dua választékban 81ngernél. — (Rádió a kórházba^) Egy kanizsai szegény atóZony saját rádióját odaadta azoknak a betegeknek, akik a kórház fertőző osztályában vannak elhelyezve és teljesen izolálva a külvilágtól, nagyon rászorulnak égy kis szórakoztatásra. A Szegény asz-szony neve Milonics Józsefné. A rádió már működik a fertőző osztályban. — Gyönyörű «Ci .nllUpcIpIk, trottőr sarokkal, barna és kék színben P 14 80 es .IDEÁL\'-ban, Fő-ut 12 sz. — Táncdálatánokra, koaxoruMkára elegáns színes taffet- és selyemruhák ölesén SchUtznél. Szenzáció az idei, fővárosi igényeket is kielégítő nagy karácsonyi játék és ifilatsz#r választéka. Siessen most vásárolni, mielőtt a választékot szélkapkodják. 1000 drb. szebbnél-azebb baba. Babakooaik, hintalovat, ródlik, karáoaonyfadiazak, vasutak, bútorok és mindenfajta játékok. — Szakszerit babajavltáa. — lllatazar éa koamatlkal olkkak. — Manikűr- és féadkazatták, pudardobozok, aktatáskák stb. lagoloaóbban baszarazhetftk ■ VÁGrŐ ENDRE illatszer- és játéküzletében. - (Az OMKE felhívása) Felkérjük mindazokat a hölgyeket és urakat, akik az OMKE piknikjére természetbeni adományokat felajánlottak, hogy adományaikat szombaton, december 5-én délután 2—5 óra közt az OMKE-ba küldeni szíveskedjenek. A rendezőség. (:) — Pehtly- és vattapaplanok készen és rendelés saerlnt Slágernél. — (Vigyázat a járdákkal!) A rendőrkapitányság szigorú utasítást adott a rendörőrszemeknek, hogy ahol tisztítatlan, vagy sikos és fel nem hintett járdát látnak, ezt minden figyelmeztetés ncíkül jegyezzék fel és tegyenek jelentést, hogy a háztulajdonos vagy házmester ellen a kihágási eljárást azonnal megindíthassák. Mindenképpen fontos, hogy a h íztulajdonos vagy házmester figyclerrtmlel legyen a téli síkos járda felhintésére, a hó eltakarítására, a háztulajdonos és a járókelők érdé-kében is. A járdán történő baloseteket és ezeket követő kártérítési pereket le. het ezzel a gondossággal megelőzni. — Hlknlásra! Divatos piros házlclpfi pomponnal, trottőrsarokkal P 2 90-ért az „Ide&l\'-ban Fő-ut 12. A Pest-környéki ipartestületek határozata a „gelsei incidens" ügyében Elégtételt követelnek Bornemisza miniszter utján Budapest környékének ipartestü. létei a budapesti iparkamara nagytermében gyűlést tartoltak, amelyen foglalkoztak a nagykanizsai, u. n. »gelscl incidens* sel s az ott elhangzott, a vásározó Iparosokra tett kijelentések felett a legnagyobb felháborodásuknak adtak kifejezést. Több felszólalás után a tiltakozó gyűlés a következő határozatot hozta : — A Budapestrkörnyékl ipartestületek az ország iparosait mélyen sértő kifejezésekben Leigazolását látják annak, hogy egyesek az ál- lami háztartás gerincét alkotó ipa. rosságban még mindig másodosztályú polgárokat látnak, azért ez ellen a leghatározo.\'\'.abban Ultakoz. nak és felkélik áz í?OK és Kamara utján az iparügyi minisztert, hogy szerezzen ezért elégtételt a megbántott Iparosságnak és oly rendelet adussék ki, amely a jövőben ezek. nek a bántó és mélyen sértő klje. lentéseknek egyszer s mindenkorra elejét veszi. 1 A tiltakozó gyűlés megküldte határozatát a nagykanizsai ipartestület elnökségének. DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz szállítja SZÉN X SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. ■AJ.AT KÖZLŐN* 1936. december 4 H« étvágytalan, ugy Igyék néhány napon rit icggelenként éhgyomorra fápohir Uraiéuetts .Ftitnc Jón «• featrOvitcf, meri tiáltal bélmflködíie tznbályoiódlk és igy egész emésztése rendbe jöhet. Az orvosok ajút.iják. Minden 50-ik belépő egy ■ csirkét kap a Nőegylet! Vásáron A Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására december 5 én és 6-án az idén is gondoskodott tenger\' szórakozásról és a mikulási, karácsonyi ajándék-gondok olcsó és változatos megoldásáról a vásár minden látogatója számára. De gon doskodott meglepetésekről is. Evek közt legérdekesebb az az ujitás, hogy idén minden 50ik belépőjegy útán egy-egy eleven csirkét kap a szerencsis jegyváltó. A belépőjegy ára 40 fillér, aki pedig a két napra egyben megváltja a lépőjegyét, az háromszori belépésre 1 pengőt fiziet. Ezen kivül van a lom, bola 250 számmal, amelynek min! don egyes eladott jegje nyer vala mit, ugy azonban, hogy a legkisebb nj-eremény is többszörösét jelenti értékErttt a tombolajegy árának. _ 0) — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az clmntt héten 12 gyermek született, 7 fiu és 5 leány.-Knmmer Józsof napszámbs és Sümo-dics Teréziának rtf. leánya, Horváth János szabó mester és Gál Irénnek rk. 2 fia, Illés György irodas/olga és Far-kas Katalinnak rk. fia, Pete Ernő boltiszolga és Sárecz Erzsébetnek rk. fia, Snefff Antal földműves és Imrey Juliannának rk. leánya, Bedének Jó-zsef fföldmüves és Mátós Annának rk. fin, Alpár Lajos Máv villanyszerelő és Halmai Rozáliának ref. fia, Stokkej József földműves és Mátós Katalinnak rk. leánya, Lcituer Zoltán piaci árus és Pincze Annának rk. leánya, Biczó István szíjgyártó segéd és Máté Annának rk. fia, Horváth Gyula Máv. géplakatos és Horváth Annának rk. fia. Házasságon kívül született 1 leány-gyermek. — Halálozás 7 történt: Ma-gyúr János napszámos rk. 52 éves. őzv. Mattersdorfer Mórné Schiller Hedvig izr. 66 éves, Farkas Terézia rk. 11 éves, őzv. Markó Józsefné Korma Mária rk. 66 éves. Baj Anna rk1. 1 hónapos, Fischer Miksáné Stelncr Rozália izr. 62 éves, Sneff János földműves rk. 39 éves. — Házasságkötés 3 volt: Kálovics László földműves rk. és Szmodics Anna rk., Bagonyai László cipész segéd rk. és Flumbort Anna rk., Tislerics László ács segéd rk. és Anda Anna rk. Fehér 4a nlnea damasztok ágy-aamlr* Singeméi. — (Slr-rombolás) Ernyes Ferenc 96 éves ebergénvi lakos és 88 éves felesége már koráblxin elkészítették síremléküket. A szép sirkövet egyizben ismeretlen tettesek niár flóbert tel ősszelővöldöztél Az öreg házaspár kijavíttatta a síremléket de most ismét vandál kezek pusztítottak a temetőben ós a síremléket lerombolták. A nagy felháborodást keltett teme-tőgyalázás ügyében a csendőrség erélyes nyomozást indított » Lótakarók minden minőségben, na-fjfoa ölesén kaphatók Sohltznél. Naptár: Docembar 4. péntek. Róm. kat. Borbála. Protestál* Borbála. Itr. Ital. hó 20. Gyógyszertári éjjeli szolgálat a hó 15-ig a „Megváltó" fjógyazertAr *» a kltffenlaaal gyógyazertAr. üfttfflráT nyitva regsel 0 órától Mt« S órüg (hétfő, szerda, péntsk délután ksddsu egésx nap nőknsk). KÖZGAZDASÁG Elcsendesült a mura- keresztúri forgalom Murakereszturi Jelentés nz«rhit az utóbbi időben a határförgalom be hozatal, valamint kivitel szempont jábó< stagniU. Nemrég még 83 vagon szarvasmarha ment Olaszországba, ma csupán már 4-6 vagon. A buzaexport is minimális. Burgonyából volt nap, hogy 40 vagon is ment át az országhatáron, de volt nap, amikor csak 3 vagon. APRÓHIRDETÉSEK Autitexlt, Miautót, rendeljen garaae-bót, vidékre é* helyben, legoleaóbben. Telelőn állomáa : 144. lojtor Klatalody-iitca 7. se. 2704 Si.fcAo.nSt keresek 15 ikl belépésre Unger, Horlhy Mlklóa ut 19. 4266 Marootn dl.al ..ty.m.il P 3 60. bóikeixtytl, bílelt P 4-50 éri e bélen kap ható Kautmann Manónál, Nagykanliaa, ■ rcaábet-tér I. Telefon 222. Nép Moxgé. ««b o.ata.tgfcgn a néma filmek királya I Konrád Veldt szerepe: A hindu siremlék Kelet exotlkuma, misztikuma bűbájos .■szépségeinek felejthetetlen látványa. — A legendái hindu herceg, a .Királytigris" olthatatlan szerelmének romantikája. Előadások, a film hosszúsága miatt 5 és V»9 órakor. Csuw 20, 40, 60 fillóres helyárakkal! Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre „ fehórnemüre „ vászonneműre Szövetra Böröndre Lakberandezési tárgyakra stb. Pénzkölcsönt folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre Fényképezőgépre Látcsőre mindennemű értékesebb tárgyra a megnyílott Máig InmmW Magarái Millm Inffl. A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fő-ui 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12, d. u.2—5 ig tartatnak. A kölcsönök folyósítása 3 havi Időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghoiszabbltható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intózet Nagykanizsa, Fő-ut 8, (Bazár-udvar). Rádió vétel bizalom dolga! Megbírható márkás iáik rádió és csillár-Üzletében rí-*iö. LÓTAKARÓK LEGOLCSÓBBAN HIRSCH ÉS SZEGŐ cégnél. Létakarékat vlxmantaa anyaggal bavonuak. Klvaaxatt vaiár»ap barnabőr fétft-kesztyü. Megtalálót kérem, adja le Caényl Láailó- ut 2 . 4271 Egy mlnrtaaaalaány felvétetik K\'nt-isl-utca 7. 4275 Üzletszerzőket felvesz a Trieszti Általános Biztosító Társulat főügynöksége Erzsébet-tér 14. szám. 42« Klárié egy szép fekete n5l tél rkaMt és egy réz wlxmalaaltS, csappal, V«-rösoarty-utca 36. alatt. Jókarban Wó iHoa.hnrddt keretek megvételre. Orv. Zel.lné, Arany J -u, 2. •v.rwt.lt«-uh. a legazebb, legolcaóbb Mlktiláe-a|ánd»k Pallosék Dlvaleselon|ihól, Braeábat-tér II. 4141 Mit nyertMt 1 pengő4rtt Sportautóé kerékpárt varróvápet, konvhaber«ndei4at rádlát, írógépet, gyarmekkocelt, drát. alb, atb,, 1000 darab irtékca ny«r.n«4n*-Urfljat aoraol kl a k.poavárl róm. kaíh. ervhirköieég. 8ora|eavek I pengőért a fcabdtínnlal aporllilelben vah.lók II | Jókarban levó Agy, sodronnyal, eladó. Roegonyl u. 19. >/> tlsalóyel 1 kályhával 1 aiobát mtenl I Mrtal-fála —M__(| „•iBner" •IrkuTictós höszekrénnyeJ "Va lehat. Ma/a lOeetőauglakerltás Ö»akod|on •l\'ány ulánzaloklól. Klrárólaj kapható: ■iMrir 4a fe.t4kkereike^4e4ben, Schála mallatt, Ira: 1—, 10.—, 13 — pangó. . Jókaiban levót, híreinév. Roagonyl-u 1,. \' Magyar ű. 144. aiámu •it.thAi eladó. Bővebbet Stern Vllmoiníl. Ersséhet-tíf 18. 4053 NJAndiktáf-ay.fc.t óriási vilii,lik ban a legolcsóbb árakon Mtlcier Uyrg-keieikedéibsn kaphat. 4136 K11 lón bejáratú bNloroarott .».■» kiadó Saent Imre herceg-u. 7. la. alatt •J*r4»S uonnal lelvitetlk. Kólcaev-ulea 11. udvar. 4217 Ebáátltatar, Iróaaatal. á;v 4a tóbb-félo bútor eladó. Horlhy M -ut 3 4278 Eiryaeoba konyhás l.ká. mellákhelvl-régekkel azonnalra kiadó EOtvOl-tíi 27 4280 _____ I.Any tetvélallk aaonnalra. Pillpovlts cukráatda, DobiovIU háa F6-ut. Kiadja a laptulajdonoa Kósgaldaaágt Rt. Datenbarg Nyomda 4a D4laalat Lapkiadó Vállalata Nagykanliaáa. falelóa kiadót Zalai Károly, lataawba. telalna 1 Naavtiaalana 7H nini Permetezze gyümölcsfáit lombhullás után NEODENDRIÜ (gyümölcsfa-karbollneummal) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovaiok, levéltetvek ellen az ftazl- és télívéde-kezés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van. Oyümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-szerek, gép stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mollett) Telefon 130. nkffi^lgl Rt tutaafcarg áa MbaMi í^kUdó VMa li\'Urwpiiriílihi ■ N^lmmlműtm yi>»lli ü«Utv. Z*Ui l áraly.) 76a Évfolyam 279. szám Nagykanizsa, 1938. december 5 szombat Ara 12 WL ZALAI KÖZLÖNY •CLITIKAI NAPILAP : B.rb.rlt. U.Jo. BaL&jMIiaUMÍE , A titkosság utján Az egész magyar közvélemény megelégedéssel üdvözölte a választó jogi konferencia összeülísét. A választójog szinte évtizedes problémája a magyar belpolitikának, so kat beszéltek róla, de megvalósítás sára nem került sor. A világnak úgyszólván valamennyi államában titkos szavazás utján fejezi ki a nép politikai állásfoglalását s ennek alapján történik meg azután a kor. mány me#alaki ása, airt-\'ly a választáson többségre jutó politikai fel fogást képviselj. Magyaio szágon nyílt a szavazás a falvakban és egyes vidéki városokban, mig a fő. városban s a vidék nagyobb vá rosaiban titkos a szavazás módja. Ibinek a felemás rendszernek az egységesítését tűzte ki feladatul maga elé a választójogi konferencia Kétségtelen, hogy a választás mai rendszerén változtatni kell, mert az a gyakorlatban nem vált be. Nemcsak azért nem vált be, mert a nyílt szavazás anakronizmusnak lát. szik, hanem főleg azért, mert ma. gát a választást megelőző ajánlási\' rendszer olyan visszaélések elkö. vetését teszi lehetővé, amelyeket elkerülni az ország érdekében áll Bármilyen szép is azonban a végső cél: a titkos választójog megvalósításának mikéntje azonban annál nehezebb. Ne feledjük el, hogy a titkosan választó külföldi országok legtöbbje már évtizedek, kel ezelőtt vezette be a titkos válasz tási rendszert, amely kezdetben természetesen ott sem volt olyan széleskörű, mint ahová az idők fo. lyamán fejlődött. Magyarország, a mely a titkos választójog szempont jából azon a helyen áll, ahol az előbb emiitett országok évtizedek, kel ezelőtt állottak, természetesen csak megfelelő biztosítékok mellett vezetheti be a titkos szavazást. Azt a történelmi fejlődést, amelyet más államokban az idő hozott meg, semmisem pótolhatja s éppen ezért szükséges megtelelő óvatosság a magyar választójogi törvény meg alkotásánál Ez azonban a dolognak csak egyik oldala. A másik oldal az, hogy a magyar titkos választási rendszer bevezetése olyan időben fog megtörténni, amikor vi\'ágazerte a legnagyobb politikai és világnézeti harcok dúlnak. Ne feledjük el, hogy bolsevizmus is van a világon sho^y hatalmas szélsőbaloldali erők mozgatják Európa egyes államaiban a politikát, amelyek nem abljan az Irányban viszik a dolgokat, ami a magyar történelmi fejlődésnek meg felelne s a magyar jellemnek ked. ves lehetne. | A választójogi konferencia lefo ly áse hűen visszatükrözte ezt az óvatosságot. Még azoknak a pártoknak vezérei is, amelyek már hosszú esz. lendök óta egyik fő programpont juknak tekintik a titkos választójog megvalósítását, megnyugtató mér. séklctet tanúsítottak, hiszen amint kifejtették, a titkos választójog megvalósításával nem bajt akarnak jönni, - irja a. Daily Mail - hogy a király megváltoztassa tervét. Általában azt hiszik, hogy VIII. Edward szemelőtt tartolta volna a birodalom érdekeit és talán hall-gatott volna a miniszterek tanácsá. ra, ha azok a magánélete ellennem keltek volna ki és nem hangzottak volna el olyan állitások, hogy a ki, rályl tekintélyen kiküszöbölhetetlen csorba esett. A lapok szerint az angol trón várományosa - a király lemondása után, ami már biztosra vehető — a yorki heroeg, akinek teljes neve Albert Frigyes Artúr György. A yorki heroeg 23 éves korában nő-nült meg és kisleánya van, Erzsébet, aki második helyen áll a trónutódlási listán. Edward király lemond a trónról A yorki herceg lesz Anglia uj királya — VIII. Edward hótfőn nyilatkozik a parlamentben — A dominlumok móg házastársnak sem fogadják el Mlss Slmpsont London, december 4 | • Az angol sajtóban az összes világ események eltörpülnek a király ter. vezett házassága körül felzajlott viharok mellett. A lapok szerint az angol korona dominiumai még a JV/pokban meghozzák döntésüket a király tervezett házassága el\'en. A dominlumok a Ieghatározottabl>an ellenzik hogy Miss Simpson akár mint királyné, akár mint egyszerűen a király hitvestársa szóba is kerülhessen. A Moming Post azt irja, hojjy a helyzet rendkívül aggasztó, mert a király előreláthatólag ragaszkodni fog tervéhez és abból nem enged. A válság komoly, mert a kormány a belügy- és hadügyminiszter kivételével lemond, ha a király rövid időn belül nem nyilatkozik. VIII. Edward az éjszaka éjfélig tárgyalt Möry királynéval, m^fd tovább dolgozott és 2 órakor ismét a Belvedere-palolába ment. A király hétfőn a parlamentben fog nyilatkozni szándékáról. A lápok általában biztosra veszik, hogy a király lemond trónjáról. Csodával határos dolognak kell Az angol nép szimpátia-tüntetést rendezett a király mellett Ixjndon, dec©m!ber 4 Az angol nép, a politikai tényezőkkel ellentétben, - mint londoni jelentések mondják - a király ál. láspontja mellett foglalt állást. Csütörtökön este is több szimpá:la-tüntetés volt a király mellett, töb bek között Miss Simpson háza előtt is a házaj§ág mellett tüntettek. Miss Slmpsont az események na gyón megvíseltfk, egyes híradások szerint megbetegedett és el is uta zott Londonból. Más hir azt mondja, hogy walesi kastélyának személyzete utasítást kapott az előkészületekre, valószínűnek tartják, hogy Miss Simpson repülőgépen ér-kezik oda. Döntés még ma? London, december 4 Lehetségesnek Uirtják hogy még pénteken csto nyilvánosságra hozzák a király döntését, aki egyik bizakno-sának igy nyilatkozott. Eddigi életemet 10 százalékban fordítottam szórakozásra, 00 százalékban pedig munkával vagy unalommal töltöttem. Mióta Miss Shnpsonnal megismerkedtem\', minden másképp lett, lehetetlen, hogy az angol nép ne értené raeg \'elhatározásomat, amelyet mint férfi megígértem. Bethlen: „A választójogot olyan mértékben kell demokratikussá tenni, hogy ne tegye lehetetlenné a parlament magas színvonalát és az erős kormányzatot" A választójogi pártközi értekezletnek eseménye volt .gróf Bethlen* István felszólalása. Beszéde ele^n hangsúlyozta, hogy a főbb elvekben njnes nagy eltérés »az értekezlet résztvevői között. A választójog terén — mondta — nem lehet véglegeset alkotni, a választójog az élettel együtt fejlődik. - A választójogot — mondta — olyan mértékben kell demokratikussá tenni, amely mérték nem teszi lehetetlenné egy magas szinvonalu parlament összeüUsét és az erős kormányzatot. Erre általános recep. tet adril nem lehet. Hogy milyert messzire lehet menni ezen a té* téren, az teljesen az illető ország politikai és szociális konstrukciójá. tói, történelmétől. kdturfokától, gazdasági állapotától és attól függ, hogy milyen világáramla,ok, milyen erővel tudnak abl>an az országban tért foglalni és milyen az ország veszélyeztetettségének foka. - A választójog terén a fokozatos fejlődésnek vagyok a hive. Ne kockáztassunk, inkább lépésről lépésre haladjunk Ne ugorjunk va. kon olyan kísérletbe, amely talán tetszetős elvi szempontból, az igaz ságosság szempontjából is hasznos\' nak látszik, de végeredményben a nemzet nagy érdekeit sodorhatná veszélybe. - Nem voltam ellene a titkos vá. hozni az országra, hanem éppen el Icnkezöleg olyan népi akarat sza bad megnyilvánulását szerelnék biztosítani, amely a maga egységében éppen a jövő fejlődés tegbizto. sabb alapja lehet. Viszont ne felejt sük cl, hogy ez csak ideál.\'s elkép. zelés, amely csúfos bukást Szenved, het a tömeghangulat kiszámíthatatlan szeszélyessége folytán. Hogy a nemzet nagy érdekei az uj választási rendszer molett is biztosítva lehessenek, másirányu \'reformra ls szükság van. Az első ilyen reform a kormányzói jogkör kiterjesztése, amely majd lehetővé teszi az államfőnek, hogy ellensu lyozza azokat az esetleges káros be folyásokat, amelyek a nép egyes tő. megeit rossz Irányba óhajtják terelni. A másik fontos kérdés a fel. sőház jogkörének rendezése Arról egyáltalán nincs szó, hogy ne ma-radjon nuj^te kétkamarás rendszer, mert amint Eckhardt Tibor nagyon találóan kifejezte, a képviselőháznak a demokratikus;, a felsőháznak pedig az egészséges konzervatív el. vet kell képviselni. Ami az országos közvélemény szempontjából rendkívül örvendetes és megnyugtató, az nemcsak az hogy a Választójogi kérdés végre megvitatás alá k>rült, hanem talán fokozottabban az, hogy a választó, jogi konferencia olyan nyugodt lég. körben ült össze, >mety a sikernek egyik biztosítéka. Régen láttuk aszó nemes érteiméten vett nemzeti egy. ségnek olyan felemelő me^nyiivá nulását, mint amilyenről a választó, jogi konferei.cia eddigi tanáesko-zásai tanúskodnak. Sorsdöntő kér. dést van hivatva előkészíteni e ta. nácskozás s Így feltétlenül kívánatos, hogy ez a légkör meg ne vál tozzék, de az is kívánatos, hogy egyetlen kérdés megoldása se tör. ténjék elsietve. Erre vonatkozóiaga legnagyobb biztositík Darányi Kál. mán miniszterelnök korrektsége, politikai ügyessége és az a rendkívül higgadtság, amely pzinte predesz tinálja őt arra, hogy a magyar nép életében oly r.agy szerepet játszó kérdés megoldása éppen az ő kezeibe legyen letéve. a ZALAI KÖZLÖNY. 1096. dwwnber 6. lasztójognak és ma újból kijelen, tera, hogy mellette vagyok, szűk, ségesnek tartom, ügy kell megalkotni, vagy valóban titkos legyen ós ki ne játszassák, hogy becsületes titkos választójog legyen, becsületes nek kell lennie, különben odajutunk, mint a szomszéd Balkán-állaimok, ahol szintén van titkos választójog, de nincs demokrácia, hanem annak éppen ellenkezője. A sorrend kérdésében egyetért a toi. niszterebiökkel. Először a felsőház reformját, iüetvo a kormányzói jogkör kiterjesztését alkossuk meg, csak azután a titkos választójogot. Véleménye szerint a felsőháznak míár teljes jogkörrel kellene hozzászólni a választójogi refortníioz. Az uj rendszer kidolgozásánál a főszempont az legyen, — mondotta a volt miniszterelnök — hogy a politikailag teljesen iskolázatlan tömegeknek ne adjunk túlsúlyt a magyar közéletben. Ha ezen a térfen fokozatosan előro is kell haladnunk, az első lépésnek a legnagyobb óvatossággal kell történnie. Azt az iskolázatlan tömeget am*\'ly faluhelyen sokhelyütt a lakosság 55 százalékát teszi ki, nemi szabad egy radikális reformmal úrrá tenni a magyar politikában, mert ez a legnagyobb veszély volna. A kerületi választási rendszemek és n(*n a listásrendszernek a hive. Hajlandó volna azonban arra, hogy a parlamentnek egy bizonyos hányadát, negyed- vagy ötödrészét listásrendszer alapián válasszák. Hive annak, hogy ne legyen pótválasztás és annak is, hogy az egyéni kerületekben ne az abszolút, haneml a relatív többség legyen kötelező. Uj jelölési rendszert kell megvalósítani. Helyesnek tartaná az angol kauciós rendszer bevezetését, azzal kiegészítve, hogy addig nem/ szabad beszélni a kerületben, amíg a jelölt le nem teszi a kauciót. A pénteki Qlés A pártközi konferencia pénteki ülésén elsőnek Ernszt Sándor szólalt fel. Szerinte két ok miatt kell a titkost megvalósítani: egyik az összes pártok hajlandósága, a másik a külföldi események. Beszéde további során Bethlen felszólalását bírálta. Alkoholisták, akik gyomorhurutban szenvednek, elvesztett étvágyukat napi kb. 150 gramm természetes .Ferenc Jóise!" keieiü-viz használata következtében gyakran meglepő rövid Idő alatt visszanyerik. Az orvosok ajánlják. A Ház elfogadta az ügyvédi rendtartást A képviselőház csütörtöki ülését négy óra után alig pár képviselő jelenlétében nyitották meg. Napirenden volt az ügyvédi rendtartásról szóló javaslat. Szelsey István, Hu-nyady Vas Gergely, Fábián Béla és Nánássy Imre felszólalása után Lázár Andor igazságügyminiszter válaszolt a vita során elhangzottakra. Ezután a Ház a javaslatot általánosságban elfogadta. A pénteki ülésen a ifivaslat részletes tárgyalá. sáré kerül sor. Két városi altiszt, három lnségmnnkás és egy kereskedő ügye az ügyészségen Hat gyanúsított ellen folytatják a vizsgálatot — Januárban tárgyalja az ögyet a nagykanizsai törvényszék A nagykanizsai városi képviselőtestületben elhangzót/ vádak az apró-cseprő városházi visszaélések ügyében újból az ügyészséget foglal-koztátják. A Papp városi altiszt ügyében megszüntelett eljárás, majd Rosta József városi kocsis el itéltetése után most a harmadik esetben folyik hat gyanustott el\'en nyomozás, illetve vizsgálat. Ezek közül kettő megint városi altiszt, három inségmunkás, egy pedig ke« reskedő, akit orgazdasággal gyanúsítanak. Az altisztek és a munkások ellen az a gyanú, ami Rosta ellen is volt: hogy kisebb lopásokat követ lek el. Mindnyájan tagadják a ter- hükre rótt cselekmények elkövetését, de a rendőrségi nyomozás sok tanúvallomása között vannak ter. helő vallomások is. Csak az egyik, nél 38 oldalra rug a felvett nyomozási jegyzőkönyv. A rendőrség alapos és beható vizsgálat után most az egész anyagot áttette a nagykanizsai kir. ügyészségre. Rövidesen sor kerül a vádirat el. készítésére, a főtárgyalásra azon. ban ebben az eszlendőben már nem kerül sor. Valószínű, hogy január közepére tűzik ki a bünügyi főtár-gyalást, amely igen izgalmasnak Ígérkezik, mert sok tanút fognak er. re az alkalomra beidézni. Megfellebbezték a Zweig-féle telek-vásárlást A pénzügyi bizottság és a gyümölcstermelési felfigyelő ügye A legutóbbi pénzügyi bizottsági ülésen az előadó előterjesztette a polgármester jelentését arról, hogy Nagykanizsa városnak szüksége van utcanyitás céljára a-Zweig-féle telekre a Király-utcában, amiért eredetileg több, mint 20.000 pengőt kérlek, de most 16.000 pengőért hajlandók a telket eladni. A pénz. ügyi bizottság is, a képviselőtestület is elfogadta a polgármester ja. vaslatát. Most azután be vány érkezett a vános polgármesteri hivatalához, melyben megfellebbezik hosszabb indokolással a Zweig-féle telekvásárlást. A pénzügyi bizottság ülése A városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága csütörtök délután ülést tartott Szabó Győző ny. kir. járásbíróság! elnök elnöklete alatt Az ülésen Jelen volt dr. Krátky Ist ván polgármester és dr. Hegyi La jos főjegyző is. A gyümölcslermelési felügyelő javadalmazásához a kormány és Nagykanizsa város is hozzájárul. Ennek ellenében a város kérle a megyétől, hogy amennyiben a gyümölcslermelési felügyelő működésé, vei esetleg nem lenne megelégedve, a vátx>snak legyen joga a felügyelő áthelyezését kérni. A megye ehhez nem járult hozzá. Most a polgár, mester meghatalmazást kér megfelelő intézkedésre. A . pénzügyi bizottság .különböző tüzoltószerek beszerzését tartja szükségesnek. Selymek, legújabb báliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csíkos blouse anyagok. Singeméi Hol lesz a rendőr palota? Nagykanizsán az uj rendőrségi palota építkezéséhez elsősorban iá a Futura-telek, azonkívül a Méntelep melletti terület jöhet tekin. tétbe és csak azután a régi hercegi igazságügyi palota. | Ut-javltások Nagykanizsán az inségessk nagy. ban dolgoznák a téli városi munká. kon. így többek közölt a Csány László-, a Báthory-utcai, majd a kiskanizsai Pivári-ulcai útjavítási munkálatok indultak meg. 45 gyermek kap cipőt, ruhát a Riff Kabyl Asztaltársaságtól Tizenegy évvel ezelőtt elindult egy kis gyámolta/an gondolat. Tipegő lépései ügyeUenek, tapasztalatlanok voltak. De akik a höoa alá nyúltak, akik talprásegitették : mind meleg, szivü, egész emberek voltak. És a kis gondolatvirág fejlődésnek indult. Évről-évre erősebb. lelt. Igaz, hogy az utóbbi évek folyamán fej. lödésében megállott, de hanyatlást akkor sem mutatott. Minden eszlen. döben megterem lette a maga fehér virágait. A jótékonyság üde bimbóit. így lett a kis gondolatvirágból lassan fogalomvirág. Ma mindenki ismeri, becsüli és a segilés eszközeinek keresésében tényező lett Nagykanizsán. Pedig, ha elnézzük, ez a pár melegszívű ember maga is csupa meg-tépett, gondokkal telirakott kis em ber. De akik mégis mindig boldog örömmel ballagnak ki a karácsony előtti egyik vasárnap a Vécsey-ut-oai iskolába, hogy egy pár szomorú szemű, rosszul táplált és csak a jó Isten tudja, milyen helyzetben nö. vekedő gyermeknek cipőt húzzanak a lábára, kis ruhát a testére... És elgyönyörködjenek ezeknek az esetteknek sáppadt, boldog örömében. Ez a láalHaeág a Riff Kabylok Asz. tallársasága. Ma már csaknem mindenki számára szimpatikus fogalom. Ez a társaság mjnden hónap első szombatján gyülekezőt fúvat és ilyenkor gyűjti össze azokat a filléreket, melyeket ugy kell néha minden zsebből összekotorni- És gondos kézzel ezeket a filléreket a Nagykanizsai Takarékpénztárban 11 hónapig kamatoztatja, hogy a 12 ikben a nélkülözők, a rongyosokhoz gurilhassa. Néha egy-egy ajándékba kapott tárgyat is kisorsol egymás közt, hogy az összegyűlt pár pengővel megsegíthessen valakit, aki jpbb napot is látott, vagy akin senki se segil. És ilyenkor áígtöbbazör nem tudja a balkéz, hogy mit tesz a jobb. És talán igy van ez jól... Ez évben is december 5-én, szombaton tartja a társaság rendes havi összejövetelét és másnap, december 6-án ünnepség keretében osztja ki 20 gyermeknek a meleg ruhát és 25-nek az erős, jó cipőket. — Saját érd«kéb«n éa örömére szol* fáló mtghlváanak teáz eleget, ha a KtpaUia BotorArnhiz fexi »<U>at*r-kUl- liu.it megtekinti, vételkényszer nél*ÜL HócipAk . párja P 6.50-HI Selyemharisnya párja P1.40161 Gazdacsizma,, P 17.00-ttl SZORlOl íny! áru házbon 1866. december 5. ZALAI KÖZLÖNY Tnl a magunk gondjain Polluklzotrenla Egyre szélesebb körökben gyü. rűznek\' a »gelsei Incidens* hullámai és megszégyenítve fizikai törvénye, ket, mindmagasabbnv csapnak, ahc lyett, hogy végtére elülnének. Nem keresem, hogy mi történt voltaképpen, hogy kit ragadtatott el temperamentuma jobban, mint ahogy az a társadatom nyugalma szempontjából kívánatos lett volna. Nem vagyok sem fegyelmit folytató felettes közeg, sem igazságot tevő biró, nincs módomlwin perrendszje-rü bizonyítási eljárással megkeresni a bűnöst, de nincs Is ehhez hajlarv dóságom, mert csak bűnbakot ta lálhatnék és nem bűnöst. A bűnösök mi vagyunk. Én, te, meg ö, meg mindvalamennyien, a kik akár szóval, akár cselekedette\', de akár csak erőtlen tűréssel is hoz zájárultunk ahhoz, hogy szerte a földön elterjedjen egy kóros öntudat-elfajulás. i \\ Éviizednél több ideje immár, hogy a kétmilliárd embert felrázogatják a/ öntudatlanságból. Távolk -leten faji öntudatot ömlosztenek bele, szovjetéknél osztályöntudatot, nyu. gáton világuralmi öntudatot, hatá. rokon Innen és tul pártöntudatot, kari szolidaritást, érdekközösségi hovatartózandósági érzést, szövet, ségl egyesületi és frakciós hiúságot A kiváló szónoki elokvenciával fü. tött laboratóriumi lombikoknak ezek a légnemű termékei bomlxáz. zák még apróbb részecskékre az öntudat atomjait. \' i Az orvostudomány eddig az öntudatnak a kettéhasadását ismerte, a 8zkizofréniát. Mesterséges kórokozókkal azonban sikerült, ime, előállítani az öntudat rétegekre ha. sadását (uj műszót gyártok rá: a poliszkizofréniát). Ennek az uj be. tegségnek vészes terjesztésében vagyunk bűnösök valamennyien, akik akár csak passziv magatartással is tűrjük, hogy az embermilliárdokon az egészséges Derékember-öntudat helyett részlegöntudatok fejlődjenek ki. A főbünösök persze azok, akik uj meg uj ékeket találnak ki az öntudat minél finomabb rétegekre vá laaztásához. Akik uj meg uj szem pontokat találnak ki, melyek szerint azegykínt Embernek született Isten-teremtményeket rétegekre és cso portokra lehessen bontani s mind egyikben tulfejlesztenl a megfelelő helyzeti öntudatot. Annyiféle és annyi öntudatot vertek már az emberekbe, hogy senki nem tudja, melyik percben melyik öntudatát vegye elő s abból is mennyit. Megkülönböztető tulajdon, ságaiból mikor melyiket tartsa ön. tudata felszínén s melyiket nyomja alá. Minden szavát, mozdulatát valamelyik öntudata parancsára akként kejl megtennie, hogy valahova tartozandóságát - s lehetőleg az éppen megfelelő szemi>ontból való hovatartozandóságát - kiemelje vagy leplezze. A megkülönböztetés re alkalmasnak talált szempontok sokaságának megfeleljen mindenki, nek pártucat jelvényt kell hordania gomblyukában, hogy ezzel tár. sadalmi értékeltségét messziről le-olvashatóan külsőleg is s\'-emléltetö vé tegye (a valódi, a belső érték mérésére nincsenek gomblyukjelvé nyek). Társadalmiing egyenértékűek igy csak^azok lesznek, akik. nek mind a pártucatfajta jelvényük pontosan megjegyezik. Misem természetesebb, mint hogy a pollszkizofrénia ilyen kórképébe beletartoznak azok a kisebtnia-gyobb összeütközik, melyek a nem azonosan rétegeztetett Öntu-datu betegek találkozását törvény, szerűen kisérik. Vájjon a betege a bűnös, vagy azok, akik megfertőz ték? Nem! Azok a bűnösök, akik a fertőzést széthullatják s akik rafa náll laboratóriumaikon a kóro\'co. zók csiraképességét felfokozzák. De bűnösök azok is, akiklxni már ki tombolta magát a kór, akiknek eggyé gyógyult öntudatában megvannak már a bőségesen kitermelt cllentestek és nem ajánlják fel azokat szérumként. Bűnösök vagyunk, mert nincs kö telességérzetünk és bátorságunk ar ra, hogy átvészelt öntudatunkból másokba Is átöntsünk. Nem merünk odaállni az emberek elé, nem mer. jük a fülükbe cseppen\'eni hanggal, a szemükbe vinni betűvel a gyógyulást. Nem merjük kiragadni őket bc\'.eges részleg öntudataikból, r.em merjük előttük ezeket a kellő értékükre leszállítani, vagy nem merjük a fülükbe ordítani, hogy hamis fémjelzés rajtatok ez a sok megkülönböztető jel, mert csak annyit értek foglalkozástoktól és osztálytoktól függetlenül, amennyire em. berek tudtok lenni. Emberek vagytok arra a rövid időit;, mig éltek. Éltetek kezdetén minden tudáslo-kat, minden képességeteket Terem* tőtöktől és embertársaiktól kaptátok. Nem annyit értek, amennyitfelszedtetek, hanem amennyit a kapót, takból embertársaitok üdvére mun-kába fogtatok. Ez az öntudat töltsön el és ne az, hogy a te munka, eszközöd a legelőkelőbb vagy legfontosabb. • Menenius Agrippának könnyű volt példázatot mondania a római népnek a gyomor és többi testré. szék oktalanul vetélkedő öntudatÁ. ról. ö csak a mondában élt s ott is csak egyetlenegy tévhitet kellett eloszlatnia. -z- A kamara kettéválasztását követelt a tagok egy része Székely Géza a békéi munkát jelentette be székfoglalójában A Zalai Közlöny tegnapi számában lapzártakor érkezett telefonértesítés alapján közöltük a soproni kamara választásának eredményét. Az esti vonattal érkeztek vissza Sopronból a nagykanizsai kamarai tagok. Nagykanizsáról Unger-Ull-mann Elek kereskedelmi tanácsos, vitéz Tóth Béla, a Baross Szövetség elnöke, Samu Lajos ipartestületi elnök, Rajkl István OMKE elnö|k,Sáf-rán Feienc kereskedő, Miklós Gyula bankigazgató, Weiser János mér. nök, Kertész Béla ipartcstüleit al-elnök vett részt az ülésen. Mind a négy vármegye kamarai tagjai fel készülten mentek a választásra, összesen leadtak 70 szavazatot, eb. bői 2 üres volt. 87-et kapott Székely Géza, a kamara eddigi elnöke, nyomdatulajdonos, mig Rauner Mihály 31 szavazatot kapott, a két alelnök nem szavazott. Mikor a választás eiedinényét kihirdették, megható jelenet követke zetl. Rauner Mihály elszőrek ment oda Székely Gézához, gratulálni a választás eredményéhez. A közgyűlés tagjai erre a jelenetre nagy éljenzésben törtek kl. Kerskedelmi alelnök lett egyhangúlag Rauner Mihály, mig Ipari alelnök Horváth István. Székely Géza székfoglalójában arra kérte a kamarai tagokat, hogy ezután szűnjön meg az ellen zékieskedés és kezdődjék meg a béke- munkája. Alkalmunk volt a kamarai válasziái; után számottevő érdekképvi- seleti tényezőkkei beszélgetést foly tatni. A kamarai választás eredménye után az a helyzet, hogv a régi terv, anvly a soproni kamara ket téválasztását célozta, most ujult erővel tört felszínre és komoly for. mát öltött. A kamara tagjainak az a része, akik a választás eredményével nincsenek megelégedve és akik eddig ,is birálták a kamarát tevékenysége, költségvetése miatt (s uj szellemei kívántak belevinni u kamara életébe, most arra törekszenek, hogy a kamarát kettéválasszak. A tegnapi kamarai váUsz. tás tehát nem hozta meg az any-nyíre sjükséges megnyugvást. IDŐ Hidegebb! nég derült, Bzombaton nyugat felől borulás, több helyen köd, havas«\'8ó, havaiás, éjjel fagy, a nappali hő ls csökken. Naptár: December 5. szombat. Rém. kat. Szabbas. Protestáns Vilma. Izr. Ktsl. bó 21. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig a „Megválté" gyógyszertár é. a klskanlzsal gyógyszertár. GfefOrcM nyitva reggel 0 órától ast« f óráig (héttő, szerda, péntak délután keddan egész nap nőknek). UgtfkáUttMbb kávéffal gép a •aakadalátázott alasa MELiOR EXPRESSO Kapkaté: IE1LCXK1 ÚVHÖZLETBEI B Íj mentői W**aUtá» kávékéataléYal. Vízkereszt rtzt hinné az ember, hogy mi sem könnyebb, mint Shakcspeare-darabot játszani és rendezni, hiszen n korszerűségi és stilus-kövctelmények szinte primitív egyszerűséget kívánnak. Mégis milyen nehéz Shakespeare levegőjét a színpadra hozni 1 Milyen nehéz nzt a külső és belső egyszerűséget dhlte-tővé. élet-izövé varázsolni! Milyen ne-héz abban az igénytelenségben meg-fearadni « művészi igények olvana-lánl F.zt a nehéz feladatot vállalta a színtársulat tegnap este. A vállalkozás nehézsége és az üres ház elkedvetlenítő hatása végig vonult az egész előadá. son. Legtöbb levegője volt Orbán Viola mesteri és nagysikerű bohóc-figurájának, amelynek érdekességet adott az is, hogy ezt a szfcrepet nő nctnl játste Magyarországon. Az adott körülmények közt a többiek is mindent megtettek a siker érdekében, így különösen a jóiiü Zcíriplényi, a kitűnő humorú Bakos Gyula, Szegedi Edith, Gálffy Mária, Bánky Róbert, Soor Jenő, a szépen beszélő Vár.idi Piri, a játékban jó, de hadaró beszédű Szántó Emő, IhásZ László és Bá dos János. A rendezés és kiállítás pongvola volt. __ (M> A színházi Iroda hírei: (•) A .Magyar Komédía» Kamara ( S)zinház szombaton este nem tart előadást. (•) Vasárnap délután 4 órai kezdettel Ujházy Györgynek kacagtató komédiáját, Csók a pusztán c. darabot is-hiélli meg a társulat olcsó helyámkkal. (•) Vasárnap este Földes Imrének nagysikerű mtigyar tárgyú színműve, az Egő város kerül színre parádés előadásban. Ennek a kitűnő színműnek minden szava, minden ltelüje szépségűt és gyönyörűséget ad a nézőnek. A főszerepeket a társulat legjobb erői játszák. (*) Hétfőn csto a legjobb francia bohózat, a Gyógyszerész ur kerül színre csak felnőttek részére. A darab főszerééit Serfőzy Ilona, Orbán Viola, vitéz Bánky Róbert, Zemiplónyl Zoltán, Ihász László, Soor Jenő játszák. Heti műsor: Péntek: Haláltánc:. Vasárnap délután: Csók a pusztán. Vasárnap este: Égő város. Hétfőn: Gyógyszerész ur. Karácsonyra és újévre ajándék-tárgyak utólérhetetlen olcsó árban BÁRÁNY ISTVÁNNÁL Horthy M.-ut 3. □oxa, Slgma, Technos arany női és férfi zseb- é» karórák modern kivitelben, ugyanezek chromból. Berndorfl evéeszkdzdk készletben és darabonként. Modern likőrös és dohényzókészletek »tb., »tb. Mielőtt vásárol, saját érdekében tekintse meg kirakati áraimat! 4 BALA1 ROZLOHM 1936. dtcembn: g. Mikulásra! Hócipők, bakacipők, füzős-és csattas melegcipők, női-és férfi crepptalpu félcipők, gyermekcipők, házlclpők legolcsóbban az „Ideál" cipőüzletben, Fő-ut 12. Péntek 17 Munkásfélóra. — 17.30 A rádió szalonzenekara. — 18.25 Sportköriemé-nyck. — 18.35 Gáspár Jenő előadása. — 19.05 Josef Maria Hausehild énekel — 19.40 Vitéz Bcrkó István előadása, az 1. honvéd gyalogezred zenekarának közreműködésével - 21.10 Hírek. -21.30 Zágrábi-vonósnégyes. — 22 Idő-Járásjelentés. — 22.30 Hanglemezek. — 23.05 A 24 tagu cigánygyerek zenekar, Kalmár Pál énekel. — 0.05 Ilirek. RudapMt II 17 A rádió szalonzenekara. — 18.35 Gyorsirótan folyam. — 19.45 Vadadi Tiniké Margit zongorázik. — 19.10-kor Fülöp György előadása. — 20.20 Hl. rek. — 20.40 Heincmann Ede jarz-zenckara játszik, Dobis Vilmos énekel — 21.30 Hanglemezek. 19.30 Rádiózenekar. — 21 Szimfo-niknsok. — 22.20 Lenz-négyes ének-kettőssel. Bécsi est Szombat 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Mit nézzünk meg? - 12.05 A rádió szalonzenekara. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. -13.30 Sohár Vilma zongorázik . Balázs Frigyes hegedül — 14.40 Ilirek, árak. — 10.15 Törők Sándor meséje. — 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Zakariás János előadása. — 17.30 Katona I«ászló hanglemcz-rcvüje. — 18.30 TonelU Sándor előadása. — 19 Cigányzene. — 19.45 «A faun.» Vígjáték 3 felvonásban. — 21.40 Hirek, Időjárásjelentés. — 22.05 A finnek nemzeti ünnepének előestéjén. — 22.45 Az operaházi zenekar. — 0.05 Hirek. Bu<tap«*i II. 17 Missziós üzenetek. (Farkas pdit.) — 18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Hanglemezek. — 19.20 I)r. Lakó György előadása. - 20.20 Hinck - 20.40 Koriész Miklós jazz-zcnckara. Bfea. 10.50 Parasztzene lemezeken. — 12 Orgonalemezek. — 13.10 Kivánságle-mezek. — 14.10 Slezák tenor Schubert-lemezei. — 15.35 Mandolinzenc. — 16.35 Kivánságlemezek. 19.15 Háromfelvonásos operett. — Utána tánclemczck. — 21.45 Filmekről. — 22.20 Ilossi zongoraművész játéka, — 23 Vidám ldtfezek. Dunántulon toboroznak önkénteseket a madridi vörös hadseregbe? Rémhírterjesztők aknamunkája Székesfehérvárott Székesfehérvári laptársunk nem kis aggodalommal számol be azokról a rémhírekről, amelyek a vá. rosban belek óta tartják magukat. A városban ugyanis olyan hirek terjedtek el, hogy a magyarországi kommunista párt megbízottal Szé. kesfehérvárra érkez\'ek és ott a spa. nyol vörös hadsereg számára önkénteseket toboroznak. Egyizbcn - néhány héttel ezelőtt - névleien levelekkel árasztották el városi, amelyben tisztes polgárokat kommunista üzelmekkel vádoltak meg. A vánosban azt hiszik, hogy a moistani rémhíreket ls az a szer. vezett banda terjeszti, amelyik he. tekkel ezelőtt a névtelen leveleket küldözgette. Egyes hirek arról is beszámol. Mép Mozgó. Szombaton wárnap Nagy Kató és Pierre Richárd Willm filmje: Rendkívül izgalmas film az angol-arab harcok idejéből Remek kisérA műiorl Előadások: szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és ö órakor Csak 30, 40, 60 filléres helyárakkal I nak, hogy az első csoport több le-venieköteles székesfehérvári ifjúval már el is indult Bécsen át Spanyolországba, hogy ott a vörös kormánynak felajánlja szolgálatait. A titkos hírforrásokat még nem sl került megtalálni, a rendőrségen azonban már hosszabb idő óta nem jelentettek be eltűnést, igy tehát bizonyos, hogy a »vörös tohorzás* szemenszedett valótlanság, bár a hir a városban Így is nem kis nyug. talanságot keltett, i _ GYERMEKNEK, FELNŐTTNEK mikulási ódoMégek °LaC2* váladékban** Sugár ut 2., cukorkaüzlet. A Vásár menetrendje Holnap, szombaton délután megnyílik a Keresztény Jótékony Nőegylet kétnapos karácsonyi kiállitása és vására. Szombaton délután 5 órakor van a műsoros Mikulás-ünnepség, ahol a vásáron vett vagy oda hozott ajándékokat a kicsinyeknek a Mikulás sze-kriélycsen osztja ki. Vasárnap egész nap áll a vásár. Vasárnap délután 5 órakor Hegyi Baba felléptével "gyermek-kabaré. Utána lesz a tombola húzása. A jósnő mindkét nap üzemben lesz. A kisteremben egész napon át a cukrászda; az étkező és a söntés áll a vásár minden látogatójának ren-aclkczésére. \'A nagyteremben csak a kiállítási sátrak lesznek. Bár-helyiség az idén nem lesz. A felajánlott természetbeni ajándékokat szombat délután 3 órától, vagy vasárnap délelőtt 10 órától lehet az Iparoskörben leadni. (:) Dzslnglszhhán születése Irta: Sxintó GySrgy 2 Most a fiukra nézett. Olt állottak csendbon a lovak mellett, tudták, hogy a nagybátyjuk örökké kutat valamit, ilyenkor hangot sem szabad hallatni. A lovak hátán megcsillant a szőr. A nap kezdett rajtuk ugrálni, most széttépte a felhőket. Ide is, oda is nyilazott a buckók közé arany nyilaival, az égbolt, amely eddig ugy feszült, mintha a hangyaboly fölé akart volna csak borulni, most egyszerre kiöblö-södött. A hegyes-süvegü hátradobta vállán a subát, most csak két vékony szíj tartotta a hónalj alatt. A magasban nagy madár keringett Valami csillogott a csőrében és a két fiu tudta, hogy halászsas. A hegyes süvegü nagyot nyujtódzott. Harc mindenütt, főldalatt, földön, vizben és levegőben. Már tiz éve nézi, amióta nem törődik a fehérnéppel. Amióta azon gondolkozik, mi is lehet a folyón tul, mit is fog be ez a roppant f.gbolt, amelyen felhők száguldanak. A puszta ásított. Megmozdultak a fénynyilazta buckák és a messzeségbe rohantak, mintha ők is felhők volnának. Erők jelentkeztek az ezer évek pihenése után és nem a földet feszitették, valami csúfondáros nevetés egy hegyes kutyabőrsüveg alá hajtotta őket. A homokbuckák kergotődztek a fel-hőkkel, a távolságok és sikok ide-oda rohantak és a hangyaboly, giliszta-túrás és vakondlyuk az égre magaslottak. A halászsas leszállt a föld alá és valahonnan dóngések hangzottak. Az erjesztett lótej dolgozott a koponyá ban, amely nehézzé vált, mint a temp- lomboltozat a kutyabőrsüveg tornya alatt. De szempillantás alatt meginl kitisztult minden. Csak a vörös han gyjyboly tolakodott elő a kelleténél ls foiltosabbon. — A tanácsba dobolnak, mondotta a kisebbik fiu. A hegyes-süvegü odalépett az egyik lóhoz oldalvást és fellökte magát rá. A ló röhögött, pedig n«vn; is a gazdája volt. Mégis ismerte. — Te Batu, ülj csak ide elém. A kis gőrbehálu szemei megcsillantak. érezte, hogy az anyján kivül miég valaki szereti, ez a félbolond nagy. bátyja, aki naphosszat hentereg a pusztán. Már készült, hogy a másik lóra ugorjon az unokabátyja mögé, most a boldogságtól szélesre vigyorodotl az ábrázatja. Megindultak a sátrak felé és mind erősebben hangzott az üstdob. Egyszerre a hegyes-süvegen^k eszéb® jutott valami és térdeivel visszafordította a lovat abba az irányba ahonnan jöttek. — Te, Ogotaj, csak menj, mondd, hogy nemsokára ért-\'is megjövök. Amikor a hangyabolyhoz értek, leszállt a lóról Egy darabig figyelte, hogyan falják a hullabogarat, aztán odavágott közibük hosszú botjával A kisfiú vigyorgott ott a ló hátán. — Sokan vannak, nem lehet azokat mind megölni. ^ hegyes-süvegü ráugrott a bolyra és csizmáival taposta, ainig csak egyenlő nem lolt a földdel A hangyák felszaladtak lábszáraira, ez dühbe hozta. Lám, még vele is szon)beszállnak. — Gyere csak, tisztogasd őket! A kisfiú leugrott és a maga süvegével nagyügyesen seperte le őket. Azután ő is tapodta. Mindketten nevettek, ahogy igy egymást táncolni látták. — Tudod, Itt nagy falu volt, mondotta a bácsi, olyan mint a folyó mellett Karakorum. Elkocogtak a falu felé. Nemsokára kibukkantak a sálrak a buckák mögül. Bőrből készült hengerek bőrkupokkal fedve. A sátrak elhelyezésében semmi rendszer. Ritkásan voltak elszórva, néme-lyikük jó nyillövésnyire a többitől. Egy helyütt, talán véletlenül, valami kóralaku szabad hely maradt. Itt tanácskozott a nemzetség. Az öreg Oglu, aki sámánok fiának mondotta magát, ilyenkor kihozta sátorából a nemzetség Istenét és a földbcszurla. Az isten kedves fickó volt. Hosszú tölgyfapózna. amely aztán két cgymásbafonódó lábszárban volt faragva. De a lábak után nem következeit csípő avagy has egyszerre kiugró mell szökkent elő, ezen viszont nyak nélkül ült az irdatlan fej. Olyasforma volt ez a fej, mint a kivájt tök, amit faluhelyen mókásan kivilágítanak. Két kör volt a szeme, cgycues vonal az orra, iromba nagy szája, amibe krumplifogakat illesztenek. De az istén fogai csontból voltak. Az egész faragvány zöld, sárga, vörAs és fekete vortalakkal tarkállott és nagy tiszteletben állott az egész törzsnél, mert egy nemzetségnek som volt ilyen istene. A többi istennek tófeje volt és a faragvány aljáról hatalmas tófark hullott le a póznára. Kl alkothatta hát ezt a nevető Istent? Ugy mesélte egy-két öreg, hogy egyszer, amikor még messzebb kalandozott a nemzetség fiatalsága, valami sötétbőrü fajtól zsákmányolták ezt a különös teremtményt. Most már mások hozták ki a sátoritól, ahol a vén Oglu dermedten feküdt. Leszúrták a szabad tér köze-pén és az üstdob szakadatlanul döngött, mintha az isten hangja lett volna. A családfők körben telepedtek meg körülölte. Hegyes süvegeik ugy meredeztek körben, mint a bogáncs száraz virága. De a tövisek; a hatalmas nyilak, a sátrakban maradtak. Csak hosszú botjaikat hozták magukkal Csendben ültek és vártak. Szaporán pislogattak ferde szemhéjakkal. A horihorgas már jelezte, hogy jön. Mikor megérkezett, leugrott a lóról és a tanács felé tartott. A bátyja jött elébe. Kézen fogta és a kör közepére húzta, a bálvány mellé. — íme, itt van Tt*riudzsin, akit Oglu utódának kijelölt. A családfők bólogattak és hosszú pálcáikkal suhogtattak tetszésük jeléül, pedig egyiküknek sem tetszett o dolog. Mit is akar itt ez a szellemek szolgája, mert T«mtodzsin ezt jelentette a nyelvükön. Hiszen el sem jött eddig soha a tanácsba, ami pedig kö telcssége lett volna, mint családfőnek és negyvenkét ló tulajdonosának. Do ő csak őrfiáíké a magányban kódorgott, mintha semmi köze sem lett volna a nemzetséghez. Mintha a szellemleket leste volna negyven évig, mert ennyit számlált botja rovásain. A bátyja Ls helytelenítette a vén Oglu választását, hogyis gondolt éppen erre az álmodo zóra, amikor ő volt a bizalmlasa. De hiába a szokás szokás, az ősök rendelkezéseit tisztelni kell. Akit a nemzetség feje kijelöl utódának, az máris az utóda. (Vége köv.) _ 1Ö36. december S BAtaa HOZLOim — (Borbála-mise) Ma pénteken, Szent Borbála napján, a tüzérség védőszentjének ünnepén, a felsölctniplomban ünnepi szent mise volt, amelyen a nagykanizsai tüzérség teljes számban részt vett Nagykanizsa polgársága képviseletében ott volt dr. Krátky István polgáftrtester. — (A tankerületi főigazgató) dr. Libner Béla csütörtök délután Nagykanizsára érkezett hivatalos ügyben. Dr. Libner felkereste a városházán dr. Krátky István polgáitacstert, akivel városi iskolai ügyekben liosz szablxm tárgyalt, majd pénteken délután részt vesz az iparostanonciskolal felügyelő bizottsági ülésen^ amikor sor kerül a 16 beérkezett óraadói tanítói pályázat felett való döntés. — Ne fel«jtM ell Nálunk nemaaak női télikabátot, hanem anyagot la vásárolhat. Kohlt*. — (Barbarlts Lajos előadása Budipesten) A Gárdonyi Társaság meghívta Bar-bariU Lajost, a Zalai Közlöny felelős szerkesztőjét, hogy u Társaság december 10-iki felolvasó ülésén tartsa meg a • Beszéljünk A Halászó macska utcájáról. cirnü előadását a Pátria írók \'\'■a Művészek Klubjának dísztermében. — Futó, öaasekötő és «agj ok dua vál&askékban ÜlugeruóL — (Az Irodalmi Kör Vegyeakara) annak emlékére, hogy Kctting Ferenc karnagy vezetése alatt megnyerte az országos dalosversenyen az aranyérmes elsőséget, aranydiszes ébenfa karmesteri pálcát nyújtott át ajándékai karnagyának. Az átadás Kelting Ferenc névnap-estjén, a lakásán történt, az egész Vegyeskar jelenlétében. A dalosok nevében Szakáll Gyula, » kar elnöke, az Irodalmi és Művészeti Kór diszelnókc köszöntötte szivből fakadt szavakkal a szeretettel körülrajongott karnagyot. A Vegyeskar Abrá-movics Márk főkántor vezetésével szerenáddal kedveskedett karnagyának, majd Barbarits Lajos főtitkár tolmácsolta az Irodalmi és Művészeti Kör háláját és üdvözletét. Ketting Ferenc-nének virágcsokrot nyújtottak át a dalos-leányok. a* ünnepelt pedig meghatott szavakkal mondott köszönetet. Ezt megelőzőleg az Ipartestületi Dalárda is tisztelgett a Ketting házban karnagyánál. — üySaySrfi »*i antilepcipfk, trDttör sarokkal, barna és kék színben P 1400 u .IDEAL\'-bM, Fő-ut 12. az. — (OMKE-plknlk) less december 4-én, szombaton e«to Nagykanizsán, a Korona éttermében. A rendezőség gondoskodott bőven a szórakozások minden fajtájáról a nagy kereskedö-tfcalád tagjai és azok vendégei részére, akiket szeretettel Invitálnak és várnak erre a vidám, hangulatos estém («) — Pehely- éa vattapaplanok késsen és rendeléa aaerlnt SlngernóL — (Az Irodalmi és Művészeti Kör) választmányi ülését határoiatképtc. lenség miatt nettó lehetett megtartani. A vezetőség két héten belül uj választmányi ülést hlv össze. — Lóukurók minden minőségben, na-IJob oleaón kaphatók SchAthnél. — (A borbélyok teaestje) A nagykanizsai borbély és fodrász-Ülésterek és segédek deoember 8-án délután 5 órakor az Ipartestület első emeleti termeiben meleghangulatu, igazi családias teaeslélyt rendeznek, amielyen mindenki jól fogja magát érezni. Ugy az iparosságot, mint az Iparosság barátait és hozzátartozóit szívesen látja a rendezőség. (:) — Felsőkereskedelmi Iskolai fema-ruhákra nlknlmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schütznél. — (A zalai autótaxi díjszabást) miost hagyta jóvá a kereskedelmi miniszter. Nagykanizsa város viteldíj szabályzatát a polgármesteri hivataJ most küldte fel a minisztériumba. — Fehér 4a ulnu domaaetok ágy-aemlre Slugarnól. — (A síkos ut első áldozata) A sikos téli időjárásnak meg van az első áldozata. Horváth. Istvánné kls-kanizsai asszony tegnap ebédet vitt férjének, aki a Király-utca 23. szám alatt dolgozik. Horváthné a kertben olyan szerencsétlenül csúszott cl a sikos földön, hogy lábát törte. A mentők beszállították a nagykanizsai kórházba. — Mikulásra 1 Divatos plroa háztclpő pomponnal, trottőrsarokkal P 2 80-ért az „Ideál\'-ban Fő-ut 12. — Ünnepi kfllaflben, ünnepi színvonalon jelent meg a Tükör decemberi szárait. Ez a szám bizonyság arra, hogy sikerült a Tükörnek maga köré csoportosítani szel. lemi életünk elitjét, elsősorban a magyar fiatalság számottevő vezetőit és irányitóit. A tmmkntársnk névsorából ki kell emelnünk Hevesi András Cs. Szabó László, Molnár Ákos, Halász Gábor, Aradi Zsolt, Jékely Zoltán, Török Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil nevét, akik cgytől-cgyig a mai magyar irodalom* első arcvonalába tar-tozuak s akik mellett I\'ukánszky Béla és Nagy Lajos egyetemi professzorok, a színház és rádió eseményei iránt érdeklődők előtt igen jót ismert Sztan-kovits Viktor, Polgár Tibor, Hont Fc-renc gondoskodnak a decemberi szám változatosságáról és magas szinvona Iáról. Az olvasó kimerítő tájékoztatót kap a színház, könyvkiadás, zene, film elentős eseményeiről is. A Zalai Közöny előfizetőinek és olvasóinak jó szolgálatot vélünk tenni, amidőn most — karácsony elölt — ennek a tartalmas és értékes folyóiratnak lapunkkal együttesen való előfizetését megkönnyíteni kívánjuk. A Tükör 1937. évi előfizetése: a legszebb karácsonyi ajándék. Az együttes előfizetésről készségesen ad felvilágosítást lapunk kiadóhivatala. — (Bélyeggyűjtők találkoxéja) Hétfőn délután ö-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. Angina pectorlsnát, a rohamokban fellépő nyomasztó szivtáji fájdalmaknál, reggelenként fél, eseileg negyed pohár természetes .Ferenc József" keaerüvk is elegendő ahhoz, hogy a belek müködéiét elrendeue éi megfelelő emésztést biztosítson. Az orvotok ajánl.ákr. — Megjelent a Milliók Kínyvo legújabb számú, ára 20 fillér, kapható mindenütt. Megjelenik minden héten, előfizetési ára negyedévre 13 regény 2.40 pengő. Kiadóhivatal: Buda. post, VI., Andrássy-ut 16. — A londoni Magyar Bál minden káprázatát, érdekességét, ragyogó mkigyar ruháit varázsolja vissza a Színházi Élet uj száméban Gyenes János, a Színházi Élet Londonba küldölt fotori|>orterc. A Divat-rovatban a Toscanlnl est ruhacsodái és mindezekhez a heti darabnuelléklet a szezon egyik legnagyobb sikere, az Ud-vari páholy. — Tájuáálntánekra, keiaoraeekira elfr-géna azlnea taftet- éa selyemruhák ol-aa4n SchOUaél. EMLÉKEZTETŐ*) Deeember 5. A Riff-Knbyl asztaltársaság összejövetele 7 órakor a Markó-vendéglőben. Ugyanakkor disznótoros vacsora. OMKE-plknlk a Korona óttarméban 9 órakor. Deoember 5—4. Keresztény Jótékony Nőegylet kuá-eaonyl váeára az Iparoa-aaékfcáabaa. Deeember I. * Borbélyok éa fodráazok táncteája 5 órakor az Iparoakörben. Urleányok Mária Kongregációjának műsoros teaestje 7 órakar a Fehér-teremben. Lioaális elCmiím a ráre h I tk Mter Berlin Agoaton. Deeember 13. LlaeAlis előad* a vtee*4>*< 4 Mer lovag Sternád István. December 16. Szerdal Társaság vlta-délutánJa 0-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) December 20. Lioeális «lő«dés a várashé^b 4-lear Január 10. Llceális előadás a várvehásáa 4-kar dr. Krátky látván Az Izraelita Leánvegylet meaedél-utánja a Kaszinóban. Január 14. Vasutasok (VOQE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. *) E rovatban minden randaaéa agyasad kOxIéae (2 sorig) 30 fillér. 43 évee azaklapl Minden nakember olvassa éa járatja! Biztosítást t* Közgazdasági Lapok Fontol közárdekü cikkek minden számban. UxUtl Si.mlei az ÖBazes intézetek mér-1 egeinek Ismertetését, ni elbírálását foglalja magában. Tflf.énykMá.: a pénzügyi és biztosi-tásl ludlcaliira, külföld! államok törvényhozásai, valamint egyéb idevágó szakkérdések megvitatása előkelő azer-zíktől. Napihlreki aktuális bel- és külföldi fon- tosabb események ismertelése. KSx.aida.ág: az elaiult hét közgazdasági eseményeinek bőséges isinerte-téae. megbeszélése. Külföld rovata páratlanul gazdag, ugy éilestllések, valamint a kidőld! biztosító intezetek eseményei Ismertetésében Előfizetést ára egén éne ptogö A lap mindig pir.ll.n, maga* .ilnvon.ln t.rjerl.lnie. Mindeo itlmben .kiuáil. Gn.lló eUÍ.k v.miak a aiakoi. Qui.i Sgaeal.lliOI < eienklvDl . l.pol *zr kClOo (O.lt I): >TI..UIul6k (Intl. Imi nfil016ihtt.ii.Qa. — A klidúklvet.l Dlilo.llitl kírdÍMkhm. Ht.nl.k-b»0 Ingyen .d tel.iUfo.IUM 1. utb.l(.ilU.L Kéljen mul.lviny.ilmnt . kledűhlv.l.ltúl l ladapaat VI., VSra«niartr H.4S. Mtfíif Biilotilttl EvVínj. Itf.jebb k«t.t. 8 p«fl. Elé*. íve. .\'Sí 1 Hlí Ingyen kan agy kOajr-».t, vagy egj tarlla0..s.bu<*aflta kOt.t.l- Hivatalos másolat a 24029/1936. sí. lktatmányról. Zalavármegye illipln|i. 29399/nl 1936. Tárgy: Az állati erővel vonl jármüvek kerékabroncsainak méretei. Föszolgablráknak, Polgármealerek-nek, KOzségi lilő\'járóiágokmk. A közutak rongáláuiMk elkerüléte érdekében, a Közlekedési Kódex 103. szakaszinak rendelkezése szerint, a közüli forgalomban csak olyan állati erővel vont Járművel lenne tzabad résztvenni, melynek kerekei l\'í tonnáig terjedő Összsúly mellett legalább 6-5 cm., 2 tonnáig terjedő Összsúly mellett legalább 8 cm. széli\'sségtl ahronccial vannak ellátva. A Közlekedési Kódex ezen rendtl-kezése 1935. január 1-én letl volna végrehajtandó, mivel azonban az érdekellek időközben elmulasztották az elhasznált kerekeknek az u| előírásit kerekekkel való pótlását, a belügyminiszter ur e rendelkezés végrehajtását lellOgHesitstie. Kétségtelen ez, hogy a jelenleg használatban levő keskeny abroncsú kerekekkel ellátott jármüvek a nagy költséggel létesített köpályákat, különösen a téli Időszakokban, tönkreteszik és az ullenntartó hatóságokra e jármüvek használata tetemes költségtöbbletet ró. Kétségtelen az is, hogy a m. klr. kereskedelemügyi miniszter ur szorgalmazására az cm ftett rendelkezések hatályba léptetését a belügyminiszter ur a közeljövőben tervbe ve«l annál inkább is, meit egyes vármegyékben máris rátérlek a szélesebb abroncsú kerekek használatára. Épen ezért szükségét látom annak, hogy az érdekeltek, különösen s gaidaközön-síg, már most tlgy, meztetve legyen arra, hogy az elhasználódon járni öveik, vsgy kerekeik pótlásánál az uj rendelkezésiket figyelembe vegyék. Ez annál Inkább is érdekében áll a fogattartóknak, mert liy minden különösebb megterhelés nélkül tudnak az uj rendre áttérni. Felhívom ezért a Főszolgabíró, Polgármester Urakat, hogy a hatóságuk területén iparlgazolvánnyal biró ko-cslgyártó-, kerékgyártó-, bognár-Iparosokat ulasltsák arra, hogy a hozzájuk forduló megrendelőket az uj szabályok közetl életbeléptetétének lehetőségére figyelmeztessék. Egyben felhívom a Polgármester Urakat éa a Községi Eiefáróságo-: kat, hogy a lrgszétwetrb köiMtt 1$ DOROGI Brikett KISTERENYEI $7 C M V hé"ho« £ EH A amállitja SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 220. Zrínyi Miklás-utca 32. ■AlM POZLOOT 1936. decambtr 5 a szokásos módon tegyék közhírré, miszerint részint útfenntartási érdekekből, részint pedig a |ármütuh|-donosok zaját (61 felfogott érdekében Is Igyekezzenek ujabb beszerzéseiknél a keréktalpizélcsségnek előbb emll-telt méreteire áttérni. G lassú éi fokozatos áttérés ugyanis nrnteai-tenl fogla őket azoktól a költségektől, amelyek e rendelkezéseknek a később, de esetleg rövid határidővel való hatálybaléptetése Folytán reájuk hárulnának. Zalarterszeg, 1936. évi október 26-án. /?<Wy s. k. allapSn. Másolat hitelén]: Madarász, v. kiadó. APRÓHIRDETÉSEK ■ar*hlr4«téa 4lja valémap 4* tnnepnap 10 »él« • Bllér, minden további »ió 0 fillér, hétköznap U Máig to rillár. oiln4«a további uó 4 flllár. JUitétaxlf, bérautói, rtndeljen Karácsból, vldékra éa helyban, lagoloaóbban. T«-Lafon-állomáa: 144. Bojlor Klalaludy-utca f az. 2704 ■s«háo«n5t kareiek 15-lkt bclípéire Unger, Horthy Miklósát 19 4266 Jókarban levő ágy, sodronnyal, eladó. Rozgonylu. 19. Mit nvarhat 1 pangóért T Sportautót\' ksrékpirt, varrógépat, Iconybabcrandea&t, rídlát. trógépat, fyarmekkocalt, órát, atb., atb., 1000 darab étiékes nyeranaénv-tároyat aoriot kl a kaposvári rém. kani. •ívhár köziig. Sora tegyek 1 pengőért a feabó Antal iportliletben vehalők át. t Ivarnakruha a legazebb, legolcsóbb Mlkulái-ajándfk Pallosék Dlvataialonjlbó\'. Eraaébat-tár IS. 4141 Plaaliaél. jókarban levőt, bérelnék. Raigonyl-u. 19. • lépkarataxéat, blondalt karatékat legolcsóbban éa Iegisebb kivitelben Melczar Bvegkereakedésben kaphat. Szilvaliba nemealtett faj kajaatln ba-racklik kaphatók Babochay QyOrgy-utra 52. aiim alatt. * Kattéasobáa ujcal lakás azonnal kiadó Caengeiy-ut 79. s*. • Réi- és cománctáblákat, Bamml. bályagilkat, v\'inökt munkákat leg-olcaóbban kéaaltik Vékáasy Tettvérek. • DoSetar kiváló eredménnyel tanít németet és franclát. Magyar-utca 30, * Olaa* tOalfa kapható! Matollct Jóssal fablzományoínál, Rozgonyl-u. 2. (Népwoat-udvarban). 100 kt>r. aprított akár P 2 40, 100 kg. aprított hflkk II. P 2 80 100 kg. aprított bükk I. P. 3.—, 100 kgr. toláswén házhoz saállitva P 5 60. Kfcsa aaivaa pártfogáiukat. December 15-től keidve bútorozott nagy a«oal aaaba kQlflnbajárattal kiadó C8engery-ut 26. • Platal latraertéa eladó Hunyadi utca 16 aUtt. ♦ Háxmaataraak gyermektelen házaspár vagy asszony felvétetik Rákóczi-utca 15. sz. • Zalraartéa aladé Zrínyi Miklós utca 16. alatt. • Sxépan bútorozott utcai szoba kiadó Zrínyi Miklós-utca 45. • Főzni tudó mlndanaat azonnalra felveszek Tárház-utca 15. * Kiadja a Uptalajdonoa Közgazdaaágl Rt. Qutsnbarg Nyomda «■ Délzalol Lapkiadó Vállalata Nsgykanlzaáa. Fsle\'ii blaíö i Zaltl Károly. Intvurhun telelőn: Nagykaiitu 7a saám iiiiniii UHUw-iiirtto BEITVÉSY-SZELVÉNY 88. Enyhültek m madridi harcok Madrid, december 4 A vörösök a csütörtöki nap folya-mán helyre akarták állítani a Madrid és Aranyuez közti vasúti vonalat, a neta\'zetl csapatok azonban bombázással megakadályozták azt. A két napi véres harcok a m)ai napon megenyhültek. A tahdridl harcok során eddig a nemzetiek 128 vörös repülőgépet lőttek le és 40 harci kocsit zsákmányoltak. Franco tábornok kijelentette, hogy a tengeren a kikötők közelében aknákat helyeztek el és felszólít minden európai hajót, hogy azokat kerüljék el, egyben pedig kijelenti, hogy minden marxista hajót, amely spanyol vizekre jön, minden megkérdezés nélkül bom-báztatnl fog. Darulti kommunista képviselő •— mint megállapították, — nem a madridi harcok során esett el, lianctu a szovjet egyenes utasítására végezték ki. Páris, decctttber 4 Dimilroff, a harmadik internacionálé főtitkára ma Párisba érkezett A magyar pénzügyek Genf mai napirendjén Genf, december 4 A Népszövetség pénzügyi bizottsága pénteken kezdte rateg ülésjt. A mai nap tárgysorozatán szerepel Magyarország, Bulgária pénzügyi helyzetének megvitatása. Az ülésen, mint Ismeretes, Fabinyi pénzügyminiszter hosszabb angolnyelvü expozét mond. Nagyon tartós minőségű harisnyát _ 2.- P-ért Svelcl ingnadrágot / 2.20 és 2.70 P-ért \' • Bélalt meleg selyem-nadrágot ^ 2.80 P-ért Prima bélelt bőrkesztyűt 5.— és S.SO P-ért • BRÓNYál DIVATHÁZ Horthy Mlklói üt 1. is. a Zalai közlöny barátai . zalai közlöny ktri,16tntí MU4r,b,akl A nagykanizsai kir. Járáab!rósA|, mint telekkönyvi hatóság. 14310/1936. tkv. sz. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Dr. Elek Mór vígrehajlslón.k özv. Horváth Jóiaetné iiüi. Molnár Olzelfa, ugy Is mint klak. Horváth Bóta tl. gyámja végre hajtást aaenvedó ellen 1000 P tóke éa |ár. erejé g Indított végrehaltáat ügyében a telekkönyvi hatóság dr. Tarnál Jánoa nagy-kanlzaat\' lakos utóajánlati következtében u|abb áiveréat rendel el 1003 P tőkekövetelés éa ennek járulékai behajlása végett a nagykanizsai kir. |áiáeblróság területin levő él a galambok! 382. azllkvben 787/b, hrsz. szántó llletóeégíre 60 \'P, 1947/a. hiai. rét lllelőiégre 98 P, 1990/9 hna. lét 101 P. 195^/a hrsz. rét 41 P, a 841 sztjkvben 1949/c. hraz. réhe 295 P, az 1229. azljkvbenl 1918 hraz. 51 P, aa 1292. ssljkvbenl 191. hraa. hálra I0ÓJ P, a 788. hraz azántórs 140 P, SS 1946 hraz. rétre 299 P. aa 1962. hrsz. rétre 48 P 50 llll., a csapit 248 sat|kvbent 706 hrsz. szólóra 694 P, a 290. asljkvben 708. hlaz szántó \'/II részre 240 P kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Oalambokon a kozséghásanál leendő megtartására 1936. ávl december hó 2Z napjának d. a. 8 óráját Itlsl kl. Az átveretni szándékozók kötelesek bá-nstpénzlll s kikiáltást ár tOTa-át készpénzben vagy óvadékképes papírokban a kl-küldöttnél letenni. Vevő köteles a vételárat aa érvéréé napjától srámliolt 5\'/s oa kamatokkal e*ylllt a nagykanlraat m. kir. adóhivatalnál hálom ngyenlö részletben és pedig 30. 60 és 90 nap alatt befizetni aa érverés napjától számítva. Nagykanizsa, 1936. évi nov. hó 26 án. Dr. Wébsr a. k. kir. jbtró. A kiadmány hiteléül: Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetdgépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: orszAg József mag. műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Teleion: 130. Iii fj II . vi 1 mmmmmm la tok pénzt takarít mag, ha nyomtatvAny-azflkaéglatét éa kBnyveit lapunk nyomdéjéban, Ffi-ut 8. alaH rendeli meg. (VstaMs I>M 1 áraty.) Rádió vétel bizalom dolga! Megbízható líitíi [ük rádió és csillár-üzletében Fé-atö. Páratlan kedvezmény a Zalai Kflzlflny olvasáliak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és kőzponli fekvéstl István király Szálloda (VI., Podmanlozízy-utoa 8.) igazgatóságával sikerüli olyan megállapodást kőlntlnk. hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lifl stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján veheti Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Ma 3 olöalas Képes mellélcleíl ||6« Évlolyam 280 Mám Nagykanizsa, 19». december 6 vasárnap Ara 12 Hll. ZALAI KÖZLÖNY \'"\'iiJilltiSftSSl^Mlf"- NWÓ. —tbmH: Barbarlts LajM fí-^ft 1 Vjft*J-ft Kiéleződött az ellentét VIII. Edward és a kormány között A kormány nem hajlandó áthidaló megoldás érdekében javallatot terjeszteni az alsóház elé — A király nem mutat engedékenységet London t december 5 Baldwin miniszterelnök pénteken este az angol alsóházban nyilatkozatot tett a kormány nevében. A nyl. latkozat nemhogy enyhítette volna az ellentétet, hanem kiélezte. A be-széd, amelynek hangja meglehető, sen szigorú, nagy feszültséget keltett. Pénteken es e az angol közvéle mény félre is értette a beszéd egyes részeit, szombaton reggelre azonban a hangulat kissé megnyugodott. A kormány a leghatározottabban szembehelyezkedik a király akará. tával. A király azt akarta, hogy mint COrnwell hercege veszi el Mrs. Slmpsont, ez azonban csakúgy lehetséges, ha errevonatkozó uj tör vényjavaslattal módot adnak erre, ndután hasonló eset még nem for- dult elő az angol alkotmányban. Baldwin miniszterelnök a leghatá rozottabban kijelentette, hogy ilyen javaslatot a kormány nem hajlandó az angol alsóház elé terjeszteni. A beszéd utáni hangulatból arra lehet következtetni, hogy A miniszterelnök bírja az angol alsóház többségét, bár egyes képviselők pénteken este bizalmukról biztosi tották a királyt, de ez, mint jelen, tik, elenyésző százalék. A miniszterelnök beszéde után VIII. Edward a legkisebb oélzást sem tett arra, hogy enged állás pontjából. Mrs. Simpson pénteken este e franciaországi Bloisba érkezett. Az éjszakát a városka egyik kis szállodájában töltötte, szombaton reggel folytatta útját Hogy merre utazik, senki nem tudja, de valószínűnek tartják, hogy az Jzgalmak elől • francia Riviérára megy. Beláthatatlan következmények várhatók Londoni jelentés szerint akár a király, akár a kormány mond le, mindkettő beláthatatlan következ ményekkel jár. Baldwin miniszterelnök beszéde tegnap elvágta a kibontakozás lehetőségét. Egyelőre meghiúsultnak vehető annak a tervnek a keresztülvitele, amely egy morganatikus házasságban vélte a kivezető utat megtalálni. A szakadás beláthatatlan következményekkel fenyeget. Hétfőre vagy szerdá ra várják a király rádiószózatát. Darányi miniszterelnök: „A titkosság nem old meg problémákat, de megnyugtatja a közvéleményt" A választójog ügyében összehívott pártközi értekezlet pénteken este Darányi Kálmán miniszterelnök beszédével ért véget. - Egyáltalában nem élek - mond* ta - olyan illúziókba, mintha a titkos, ság bevezetése problémákat oldana meg. A titkosság is csak eszköz, a problémákat egészen más módon keh megoldani. De megnyugtató a titkosság bevezetése a közvélemény szempontjából, amely nyugtalanság gal nézte, hogy ezt a kérdést nálunk még nem oldották meg. - A sorrend kérdésében az az álláspontom, hogy ha meg van rá s lehetőség, mind a három törvény, javaslat egyszerre kerüljön benyuj. tásra. A tárgyalási sorrend szem pontjából feltétlenül ragaszkodom ahhoz, hogy előbb a kormányzói jogkör kiterjesztéséről, azután a felsőház reformjáról, végül a választójogról szóló javaslatot tárgyalja a törvényhozás. Az életbeléptetés kérdésében hajlandó vtt. gyok az elhangzott javaslatokat\' megfontolni. A kormányzói jogkör kiterjesztésével kapcsolatban álláspontom a következő: felfogásom szerint a kormányzót és az ország gyűlést a törvényhozás olyan ténye zőjévé kell tenni, hogy ugy, amint királyaink alatt volt, a törvényalkotás az országgyűlés és a kormány zó együttes feladata legyen. Kívánatos és szükséges az Eckhardt TI bor által felvetett utódlás kérdésének szabályozása is. A. főrendiház jogkörén tulmenőleg nem tarta- nám helyesnek a felsőház jogkörének kiterjesztését. A felsőház költségvetési jogának a képviselőház költségvetési jogával egyenlővé tó-tele nézetem szerint nem volna célszerű. - Bejelentem, - folytatta —hogy az ajánlási rendszer mai alakjának megszüntetése céljából már egy he te javaslat kidolgozására kértem fel u belügyminisztert. Ez a Javaslat most van kidolgozás alatt. Ahhoz, hogy az Időközi választásokon á titkosságot bevezessük, nem tudnék hozzájárulni; az ajánlási rpndszer mai formáját azonban, mint mond tam, rövid törvényjavaslattal kívánom megszüntetni. — Ami a további fejleményeket il-leti, a kormány igyekezni fog a javas- Megvan az alapi A választójogi értekezlet, amely több napon át tartott, azon tul, hogy egy nagyjelentőségű alkotmányjog! reformot vitatott meg, igen sok tanulsággal szolgált. Bebizonyosodott, Hogy a magyar belpolitikai életben \'is meg lehet találni iazt a nyugodt tárgyalási alapot, amelyre helyezkedve, sokkal eredményesebb munkát lehet végezni, mintha ellentétek feszi tik a felszólalókat. Igaz hogy a választójog kérdése Mar gyarországon annyira akuttá vált, hogy immár régen tul jutottunk azokon az időkön, amikor még afelől "lehe\'ett vitatkozni, hogy modernebb vágányokra kelle lerelnl ezt ez alkotmányos joggyakorlatot, avagy hagyjuk meg régi állapotá ban. a fejlődő élet rengeteg tanulsággal szolgált, amelyek mindegyike azt sürgeti, hogy döntsünk már egyszer a választójog reformja tekintetében. \'Kevés volna, ha azt mondanánk, hogy ez elől nem zárkózik el a Darányi-kormány. Nemcsak, hogy ilyen szándékai nincse. nek, de egyenesen főtörekvése az, hogy egyszersmindenkorra lekerül, jön a politika szinteréjrfől ez a sokat vitatott probléma. A pártközi értekezlet igen jó szolgálatot tett atekintetben is, hogy az egyes jjártok vezérszónokai előad, hatiák nézeteiket, ami után meg. alakult egy szerencsés, pártok közötti felfogás, amely alapja lesz n további lépésnek. Még mielőtt egye bekről szólnánk, le kell rőgzl\'enünk azt az örvendetes tényt, hogy az plapnak gondos megvizsgá\'ása után megállapíthatjuk, hogy az szilárd s arra építeni lehet. S ez a fontos. Fontos elsősorban azért, mert mint kitűnt, ebben a vonatkozásban a pártok között alig volt ellentét. Ta-Ián azt Is állithatjuk: nem volt ellentét. A pártok felfogásának legfőbb jellemzője a mérséklet. Az a szükséges mérséklet, ami az Ilyen nagyjelentőségű problémákkal kap. csolatban elkerülhetetlenül szüksí-ges. Tovább megyünk: kitűnt,hogy a pártok megállapodtak a megöl dús alapkérdéseiben, amelyek tá vol állnak minden radikális meg. oldási metódustól, őszinte őröm tölt el bennünket, amikor ezeket a tényeket leszögezzük, mert ez arra is rámutat, hogy a pártok vezérszónokai, mikor ehhez a fontos pro. blémához hozzászóltak, igen böl. csen mérlegelték a kimondott szó súlyát és az előterjesztett kívánságok lehetőségeit s a nemzet szem-pontjából Ítélték meg azok jelentőségét. A magyar közvélemény, a mely a politikai élet hullámveréseiben számtalan esetben volt szemtanuja olyan szenvedélyes kirobba-násoknak, amelyek gyakran veszélyeztettek nagy gondolatokat és nemzeti célokat, most azt tapasztal, ja, hogy a pártokat szinte elöntötte az a szerencsés meggondolásból f«« kad! érzület, hogy a választójog reformjának előmunkálatait nem szabad megremegtetnie szenvedélyes kirobbanásoknak^, ellpnben annál intenzivebb törekvésnek kell megnyilatkoznia a lehetőség szerint legjobb, legcélravezetőbb s a nem. zet szempontjából Iegüdvösebb alkotáshoz. Ma már azzal a ténnyel állunk szemben, hogy relatíve a legjobb megoldáshoz jutottunk. Melyik hát az a bázis, amelyre a megalkotandó választójogi reform épül ? Ezt a pártok vezérszónokainak felszólalása után abban talá\'-juk meg, hogy mindegyik szónok mérsékletet mutatott, bölcs konzervativizmus nyilatkozott meg felszólalásaikban, ami nem jelenti egyben azt, hogy a választójogi reform fontos kellékeiben nem nyilvánulna meg a haladó szellem. A fő Kívá- nalom a titkosságra vonatkozik. Ebben a tekintetben nincs különb ség a pártok felfogása között. A kormány pártja épp ugy a titkos ság elvi álláspontján állva kívánja a reformot megvalósítani, mint az ellenzék. A pártkőzi értekezlet rész letekbe még nem Ixxsátkozott. Nem is tehette, mert úttörő munka el végzésekor nem lehet pepecselni alárendelt jelentőségű problémák boncolgatásával. Általánosságban azonban már Ismerjük a kormány felfogását s ezt Darányi Kálmán akkén körvonalazta, hogy a kormány és annak pártja szorgalmazni fogja a választójog megalkotását oly módon, hogy az betetőzésre kerül jön még ebben a parlamenti ciklus, ban, dc éppen a nagy nemzeti érdekek szempontjait tekintve, olyan kprrektivumpk megalkotására kell előbb gondolni, amelyek szá molva minden idők lehetőségeivel, biztosítékot nyújtanak a nemzetnek oly irányban, hogy >sötétbeugrás« nem történik s a nemzetnek nem keh tartania szélsőséges rányzatok kártékony befolyásaitól. Ezért szűk. séges, bog még a választójogi re. form megalkotása előtt megvalósít sa az országgyűlés a Kormányzói jogkör kiterjesztését és a felsőházi reform során olyan súlyhoz juttes sa országgyűlésünk képviselőházát, amely egyenlő jogon, értékelt mó don szóljon bele a törvényhozás alkotásaiba. i Az ország közvéleménye számára valósággal üditő volt az az emelkedett szellemű vita, amely u pártok között a választójog kérdésében le-folyt. ZALAI KÖZLÖNY 19W. dtombw 6. PHILIPS \' R A\' O I Ö Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Szabó Antal rádió-Jés sportOzlete E\'ektron Rádiótechnikai Vállalat latokat minél előbb elkészíteni. Nem tartom szükségesnek, liogy a jövőben párt közi értekezlet üljön össze, de az ellenzéki pártok vezetőiveí állandó kontaktust kívánok fenntartani és velük im-g kívánok beszólni minden részletkérdést. A miniszterelnök és az értekezlet ex-nökc köszőnőszavaival ért véget a párt-közi konferencia. Moszkvai gáz-bombák-kal harcolnak a spanyol kormánycsapatok Tovább folyik az öldöklő «s romboló ostrom Madrid birtokáért Madrid, decOraber 5 A nemzeti csapatok vezetősége u leghatározottabban cáfolja a vörös kormány állításait, amelyek szerint Krancoék mérges gázzal telt bombákat használnak. Iizzel szemben tény az, hogy a vörösök használnak gázbomi-bákat, ami annál is inkább letagadhatatlan, nVert a nemzetiek sok ilyen tríérges gázbombát, amelyek szovjet-származásúak, zsákmányoltak a madridiaktól. Ezt a gyanúsítást Lano tábornok rádión is megcáfolta. A nemzetiek a pénteki harcok sonln ismét néhány vörös állást elfoglallak, a kormányosapalok tagjai pedig egy. kntósután szöknek át a nemzetiekhez. Szombaton délelölt a nemzetiek 30 repülögépo újból bombázta Madrid nyugati városrészeit. Minisztertanács Budapest, december 5 Ma délelölt minisztertanács volt Da rányi Kálmán miniszterelnök elnöklete alatt, amelyen Darányi beszámolt ró-m«i útjáról és a tárgyalások eredményeiről. Majd szóba kenllt az árellenwő bizottság reformja is. Bornemisza a rendelkezések szigorítása mellett foglalt állást. _ — (B<lyeRgyfljt«k taUlkoxójn) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében. Pflspökké szentelik Hoss Józsefet, Bott püspök helyettesét A megyéspüspök állapota a teljes javulás u ján Nemrégen olyan hirek (erjedtek el Nagykanizsán, hogy Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök utó-dát még életében kinevezi a pápa. A római úttal kapcsolatos kombinációk ugylátszik nem teljesen alap* talanok. A megyéspüspök ugyan már sokkal jobban van, orvosai megengedték, hogy hosszabb pihe. nőre Sümegre menjen, de nehogy a felgyülemlett munka káros hatás. sal legyen gyógyulására, megfelelő ^helyettesítéséről gondoskodni kel lett. Mint értesülünk, helyettese Hosí József dr. preltuskanonok lesz, aki csak nemrég került a knjx>s vári plébániáról a veszprémi aulá. hoz. Hir szerint a pápa m$r a megbízatást alá is irta is Hoss Józsefet evégből püspökké is fogják szen telni. Szombathelyen is megsértették az iparosokat A szülői értekezleten elhangzott kijelentés a városi közgyűlés előtt J Szombathely, december 5 Szombathely város képviselőtestületének tegnapi közgyűlésén napi rend előtt dr. Veder Gyula inter pellációjában űzt tette szóvá, hógy a múlt vasárnap az egyik városi elemi iskloában szülői értekezlet volt, amelyen a tanitónő a pályaválasztásról beszélt, tanácsokat adott és az iparospályára tanácsol ta az ifjúságot. Eddig rendben vol na a bolog, de jótanácsát azzal támasztotta alá, hogy a jövö iparosságának sokkal jobb dolga lesz, mint a mostaninak. A mostaninak ugyanis azért nem megy jól, meri nem dolgoznak pontosan és nin csen kellő képesítésük. Veder Gyula dr. szerint ez a hang és ezek a kifejezések s-ilyo san sértik Szombathely iparoStár sadalmát, melyről pedig a köz-szállítások révén a hivatalos sze. mélyiségek a legnagyobb elismeréssel emlékeznek meg. Az iparosság tényleg nyomorog ma, de nem azért, mert nem dolgozik ponto- I san és nem elég képzett. Más okaj vannak annak. Az iparosság mtj azért dolgozik jóformán, hogy Q közterheket viselni tudja. És éppen olyan tanerőnek a szájából hangzik cl ellenük ilyen súlyos sórtés, akii az ö adófillérciböl fizetnek Arra kérte a polgármestet, has sor\' oda, hogy ilyesmi többet elő ne fordulhasson, az illető tanítónő pedig ugyancsak szülői értekézle ten vonja vissza és magyarázza ki szavait. Ujváry Ede dr. polgármester megígérte, hogy az ügyre - amelyről nincs közelebbi információja -fel fogja hivni a tanfelügyelő figyelmét. Szombathely mindig megbecsülte iparostársadalmát. Az iparosok mindig derék és jó polgárai voltak a várospuk. Veder Gyul^ dr. ujabb felszólalásában utalt arra, hogy ez az ügy nem a tanfelügyelőség elé tartozik, hanCm társadalmi dolog, tehát a képviselőtestületnek kell velő fog-; lalkoznia. Selymek, legújabb báliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csíkos blouse anyagok. Singeméi Szép karácsonyi ajándékok nagy választékban aloaén Ujváry Ede dr. kijelentette, hogy sem maga Wrrv akar az ügyben dönteni, sem a képviselőtestületet nem akarja bizonyos álláspont elfoglalására blmi addig, mig a kérdés nincs kivizsgálva. Ennek a ki. vizsgálásnak az elvégzésére fogja felkérni a kir. tanfelügyelőt, az-titár. a vizsgálat eredményének érielmében majd állást foglalhatnak. A közgyűlés ehhez hozzá is Járult. Az «gy é« gerincvelő megbetegedéseinek kezelésénél a régbevált természetes ,Fere»c Jőzsel" keserűvíz — korán reggel egy po-hárral bevévs — s tipcutoináf ala-posan kitisztítja, a lovábbi bétmükő-déil elősegíti, a gyomoremésztést megjavllja él lokozoll anyagcseréi eredményi. Klinikai lapasilalslok •lapján kétségtelenné vált, hogy > Ferenc József viz féloldali hüdés-ben fekvő betegeknél li általában mindig megteszi a kellő hatást • Így nagy megkönnyebbülést szerez. \\üő Hó! Prognózis i A nyugati megyékben mérsékelt éjjeli fagy, nyugat felől borulás, sok helyen köd, nyugatira for- (feldúló szél, Dunántulon helyenként hó és havas eső. _ Naptár: December 0. vasárnap. Róm. kat. Miklós. Protestáns Miklós. Izraelita KM. hó 22. - December 7t hétfő. Rom. kat Ambrus. Protestáns Ambrus ízr. Kisl. hó 23. Gyógyszertári éjjeli szolgálat a hó 16-ig a „Megváltó" gyógyszertár én a klskanlzsal gyógyszertár. Gfef&rdft nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap MŐknek). Hócipők . párja P 6.50-től Selyem harisnya párja P 1.40^1 Hócsizmák „ P 14.90-tol --——. . TTT" Gazdacsizma,, p i7.oo-t6i szoiDoiunyi flrunuZDfln 1066. dcaember 6. ZALAI KÖZLÖNY 8 Róvld-, kóiép- éi hostzúhullómsdv (19—50, 195-390 *« 720-1950 m-l Elektrodynomikui honguóíó, oxpononfidlii mambiónnal . mlei hullámciopdók a helyi-lökéloici kltzOréUre Nappal kízórólag Budop.it L _v*l«le K4»Kp4n*<SrH90.- Késsptmár P 173.- Zalavármegye Vitéz nagybányai Horthy Miklós né Föméltóságu Asszony - a sze genyek melegszívű pórtfogója -mint minden évben, az idén ősszel is, kéréssel járult a magyar társadalom tehetősebbjei felé, hogy ada. kozzanak az Ínségben levők részére, A Föméltóságu Asszony az ado mányozott összegeket az adakozás helyén felmerülő szükséglelek fe. dezésére engedte át. A zalavármegyei ínségesek ellálá. sát a kormányzóné Őfőméltósága legmagasabb védnöksége alatt álló inségakcióból kívánom fokozottab. ban támogatni, ezért ezu\'on is kérő szavamat intézem a vármegye társadalmához, a tehetősebl)ekhez el sősorban, hogy adományaikat mi. elöbUJuttassák el a lakóhelyük szc ríni illetékes polgárineesterhez, il. 5 szó társadalmához! letőleg járási főszolgabíróhoz. Az adományokat a hatóságok a megyebeli hírlapokban, a karácsony előtti számokban, nyugtázni fogják. Hiszem, hogy kérő "szavam nem lesz eredménytelen, mert, mint székfoglaló beszédem been is hangoztattam, szeretném elérni, hogy találkozzék e megyében a gazdag a szegénnyel és értse meg a gazdagabb, hogy a Gondviselés foiylán azért adatott neki több, rrert a rászorultaké Is reá van bízva, a szegény pedig érezze meg, hogy ha szerény, nem lesz árva e megyében. Zalaegerszeg, 1936. novembr hó 28 án. ( Vitéz gróf Teleki Bt la Zalavár megye főispánja. Nádor Penzió (Budapest V., Nádor-utca 24) tízparancsolata: 1. A főváros szivében fekszik. 2. A Tőzsde megett. 3. Autóbusz és villamosmegállók mellett. 4. Ragyogóan tiszta. 5. Kényelmes. 6. Családi hangulat. 7. Konyhája kiváló. 8 Kiszolgálása figyelmes. 9. Árai végtelenül mérsékeltek. 10. A vidéki intelligencia legkedveltebb penziója. Fej- ás derékfájás émelygés, idegesség. tisztátalan teint gyakran csak az emésztési zavarok következménye. llyenko» 15 sefll1 * I33EÉEO EMLÉKEZTETŐ*) Dotfembar 5. OMKE-plkntk a Korona éttermében 9 órakor. December 5-4. Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására az Iparos-székházban. Decomber t. Borbélyok és fodrászok táncteája 5 órakor az Iparoskörben. Urleányok Mária Kongregációjának teawtjo 7 órakor a íehérteremben Lioeális előadás • vár*»hdzáa 6 kor Bertln Ágoston. Dacember 12. Izr. Leányegylat piknikje a Kawrfuó-ban. December 13. Lioeális alőadás a ráreiházítn f k»r lovag Sternád István. December 16, Szerdal Társaság vita-délután la 6-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) December 20. Liceális előadás a váresházán Ü-kor Január 9. Frontharcos-bál 9 órakor az iparoa-■zékh^ban. Január 10. Lioeili? előadás a városházán 6 kor dr. Krátky István Iparoskör tréfás JelmezeatJe fél 9-kor Január 16. öreg-kereskedelmlsták bálja 9 órakor a Kaazlnóban. Vasutaaok (VOQE) operett-előadása és tánomulataága az (paroskörben. *) fi rovatban minden rendwis egyseurl közlése (2 sorig) 30 fillér. Táncruháink szépek és nagyon, olcsók. Schütz. Láttam a Hindu síremléket! Nem kérk\'cdésből mondom ezt, nem is dicsekvésből. Hisz alig van mozilátogató, aki ezt a filmet ne ismerné. Megvallom azonban: én mm ismertem. Kétszeres kíváncsisággal úlleml be tehát a Népmozgó elsötétített nézőterére. Milyen lehet mM, a hangosfilm pazar tömegjelenetei, hang és a zene óceánjában duslákodó filmképek megszokott rajza mellett ez a némafilm, amelyet a maga idejében a <legjobbnak* kiáltott ki a kritika és a közönség? • A nézőtér meglehetős népes. A reklámok alatt a filmpremiereket megelőző kellemes zsongás, amely" abban a pillanatban elcsendesülj mikor a vásznon megjelenik a dbn: - HINDU SÍREMLÉK. Ugyaneb. ben a pillanatban felordít a zene I is. Valami keleti muzsikát hallunk: — érezni a hangszlóflón át a hanglemez tűjének sercegését. De talán ez fel sem/ tűnik sokaknak. A film némasága akkor ötlik csak igazán szembe amikor az iró, rendező és szereplők nevel után megjelenik az első kép: az első ember, aki beszél. A főhős: Konrád Veidt áll a vásznon. Sovány, beesett arca egész közelről látszik. Egyenletes szájmozgásáról < érezni,> hogy beszél. De a keleti muzsika mit sem törődik ezzel, vadul ordít tovább. a A kép változatos. Keleti tájr valakit éppen kiásnak a földből. Gnómszerü, szakállas, ijesztő alak. Persze mig idáig eljutottunk, végig kellett olvasni pár magyarázó szöveget, a hinduk szokásairól. Igy olvassuk Konrád Veidt szavait is. Nem a kép alatt, külön fekete alapon, nagy fehér belükkel minden szó a vászon közepén. Aztán kezdődik a játék. Oh, irgalom Atyja nem hagyj el| A főhősnő kö-vérded és nem is fiatal alakján cakkos-végü ruhagomolyag. So-káig nem is akarom hinni, hogy ő lenne a hősnő. A nagynénje lehetne legfeljebb. Kék festékkel szinto kísértetiesen elsötétített sze-knei még idősitik. Feién az angolok burkapaljára emlékeztető fó-vegen egész gyümőlcscsendólci. Szinte csodálkozva kérdezzük: va-\\ lóban ez volt akkor a divut? Igy u nézett ki egy filmhősnö? ... És hogynn tipegi Mintha járni som tudna szegény. Lehet, hogy akkor még nem tanították a fikmkzinészeket j4íni, mert ma taár ezt is külöjö tanítják. £s a já-ték-stilns? Mintha nem is emberek: játszanának, hanem bábok. A fái-dalmjat valami testi őrjőngéssWj ^ hajlépéssel, kéztördelésseí érzékeltetik — lélek nélkül. Milyen más ez, mennyivel több és mégis menynyivel semmitmondóbb, mint a ma knüvészete. A mai sztárok ezt a fájdalmat egyetlen tekintettel, egyetlen ajk, vagy váll rándltással határozottabban, biztosabban kl tudják fejezni. Konrád Veidt — a nők bálványa volt abban nz időben, mint hallom — kjsérle-ties, lassú mozdulataival valóban hatásos lehetett egykor. Ma: mosolyt keltő. A férfiak ruhája azonban elfogadható. A frakk örökéletű, fess és elegáns. A film egyes "jelenetei még a kritika mai szemével nézve is: első-rendüek. A bélpoklosok jelenete ugy, ahogy van, kivágható és bármelyik mai filmbe beleilleszthető. És még néhány megkapó, lenyűgöző jelenet van, amely ma is hatásos, szép és jó. Általában azon. ban több mosolyt kelt a film, mint komoly hatást. A síremlék építéséből noipi látunk semmit. Pedig ha elgondoljuk, micsoda pompás tömegjeleneteket tudott volna ebből Van Dyke, Korda vagy akármelyik nagy mai rendező készíteni. Szinte látom a kőóriásokat vontató hindukat, a hatahntis méretű építkezésnek forgalmas, élettel tele, lüktető tömegjeleneteit. ♦ 15 év és igy megváltozott az Ízlés, a divat, a jtilus, a technika nagyot nőtt és a néma filmek királya, a mindent elsöprő siker, amelyre esküdni lehetett, ma nem több, mint történelmi emlék, relikvia. Ezért néztem élvezettel a Hindu síremléket. Egy kicsit a film vllágmuzeumában éreztem magam, ahol most pergetik 1921 —22-őt. S vájjon nem ugyanezekkel az érzésekkel fogjuk-e 15 év múlva, szines és plasztikus filmek fénykorában nézni Greta Garbó, Mar-lene Dietrich, vagy Harry Baur legjobb filmjeit, s csendesen mosolyogni fogunk a mai divaton, Marimé szemöldökein, vagy Greta Garbó száján, mozdulatain csakúgy, mint Harry Baur, vagy Charles Laughton mély, egyszerű, de tökéletes művészeténI? a régi és a mai 2-lámpá» rádió közötti <1931*1916 Egy hullámiáv (2C0—600 m-la Mógnoioi hangszóró Kit kórikóla fokbeoiztóltal nonglr equ »nHo- tóvi 100—4000 Hl Dlizoi Mnyazelt diófoizekríny, mObOioraiztoloi munka BgyizerO fényezett hirnlr izakríny • Noppol li hongeröt küllöld-vAi.l A; Otlon rádiók t»3ó/37-e« lorowia mlndtn Orlen ródiókereikedönól kopholé « BAUKI Roztom 1996. dtcumbw 6. nagy választékban Golenszky Ferenc divatüzletében Fő-ut 14. Nagy karácsonyi vásár! DéluíAnf és ttstélyi selyem újdonságok Egyre kevesebb ember hal meg Magyarországon Összeverekedett két fiatalember egy színésznő miatt Botrány egy tánc körül a keszthelyi Hungáriában 4609 fővel szaporodott a csonka ország lakossága 1936 októberébon a Statisztikai Tudósító most meg jelent kimutatása szerint. Ez a sz-l porodás lényegesen meghaladta a n:ult év októberi szaporodást, ami 3920 fő volt. Érdekessége ennek a gyarapodásnak, hogy azt nem any-nyira a születések\'Számának növekedése, mint inkább a halálozások számának csökkenik idézte elö. A halálozási arány az utóbbi időkben észrevehetően és állandóan csökkenőben van. Házasságot 1936 októberében 8010 et kötöttek, alig valamivel ke ves2bbet, mint az előző év hasonló hónapjában. Akkor 8093 volt a há zasságkötések száma. Az élvc6zületések száma vissza, esett. 1935 októberében 16-440. az idei októberben 15180 élveszületés volt, ami 20 ezrelékes alacsony születési arányt jelent, azaz ezer lélekre 20 élveezületést. Ezzel szemben viszont a halálozások száma majdnem ezerrel visz szaesett a mult év októberéhez k& pest Tavaly 11.520 halálesetet anyaköi\\yveztek, az idén csak 10.571-et. A halálozásoknál Igen kedvezően alakult a csecsemő és gyermekhaláJozások száma. lí)35ok-tóberében 4010, az Idén 2551 cse cscmő, jlletve gyermek halt meg A 7 évnél időseblwk halálese élnek 6záma ellenben a tavaly októberi 7510-ről 8020-ra emelkedett. Fertőző betegségnek tavaly 1467, az idén 1192 ember esett áldozatul A gümőkóros halálozások száma alif változott. Tavaly 853-an, az idén 844 en haltak meg gümőkórban. — Fnt6, öwzekötő és nagy wia/agok du» válaaitékban Singeméi. Keszthely, december 5 Izgalmas Tx)tránya van a keszthelyi Hungáriának. A szálloda éttermében mostanában kissé eleve nebb az élet, mert színészek vannak Keszthelyen és esténként, az előadás után, benépesedik a Hungária étterme a város aranyifjuságával. így történt most is. A fiatalság a késel órákban táno ra perdült. Két színésznő is volt a táncolók között, az egyiket egy Kőműves nevü végzett gazdász táncoltatta. Ivanics keszthelyi gyógyszerész fia tánc közben el akarta kérni Kőműves táncosnőjét, kérése azonban nem talált meghallgatásra, tehát visszaült a hegére. Később újra próbálkozott, de miután ekkor is elutasításban részesült, iiyjerült hangulatában a szinésznő táncosát kétszer egymás után arculütötte. A teremben pánik kerekedett, a színésznő maga segítette lefogni Iva-nicsot, majd a két fiatalember ba. rátái is közbeléptek és igy sikerült a további verekedésnek elejét venni. Az ügynek lovagias utón folytatása lesz. ÖSSZTÁNC. BLAGUSZ ELEK a Centrál •xutarAnben levő tánciskolájában ma, vasárnap este hangulatos öasz-tflncot tart. rettenetes fogait a bálvány. Eddig holtnak látták, most megelevenedett. Szem-golyói óriásira tágultak és a színek őrült táncot jártak rajta. A dobok rCt tenetes lánmtíja mintha az ő lélekzése lett volna. A megkínzott bivalybőrök bclerczegték a levegőbe fájdalmaikat és vibrált a térben minden, hangok, napsütés, álomból ébredő szörnyű indulatok. Valami fokozás kelleit ido és Temiudzsin fcllfasogatta görbe késével a karjait. Legtöbben követték példáját és a sebek fájdalmaiban valamennyire kirobbant a túlságba halmozott erő. — Meghoztuk az első áldozatot a harc-istennek, aki noml éri be állatok vérével. Most hallgassatok meg, mit láttam a hangyabolyban. Egy hangya gyenge, ezer hangya erős. Erősebb egy nagy bogárnál. Tudjátok, milyen nagy nekik egy bogár? Mint nekünk egy hegy. Hogyan menekülnénk jni, ha egy hegynyi szörny ránktőme? Ncta sokan értették, de csodálkoztak, soha ilyet nom hallottak. Néhányan azonban mtór elébe is vágtak az okoskodásnak, gyorsan futott az eszük, mint a gyik. Ezek már tudták, hogy holnap nyílhegyeket kell faragni. — Egy nemlzeuég kicsi, ezer nemzetség erős. Ha megmozdul, megindulnak előtte a hegyek. Most menjetek asszonyaitokhoz. Holnap mtegnézzük a szomszédokat. Hátha ők Is velünk jönnek. Nagy útra kelünk. Kaposvár 300.000, Sopron 320.000 pengő M ABI-kölcsönből építkezik A MABI vezetősége olyan értelmű határozatot hozott, hogy tartalékolt tőkéjéből a magyar vidéki városoknak folyósít különböző középitke-zésekre kölcsönöket. Az újságokban nap-nap után olvashatjuk, hogy egyes városok mily mértékben rénzcsülnek MABI. kölcsönben. Így Kaposvár 350.000\' pengős MABI kölcsönből vágóhidat és hűtőházat akar épiteni, hogy ez. által a sertés és a tertfiénykivltel Kaposváron át bonyolódjék le. Most értesülünk, hogy Sopron 341.000 pengős MABI-kölcsönt kapott. A város vezetősége ebből az összegből a hatalmas, uj Lőver szálló költségeit akarja fedezni. Amikor ugyanis a szállodát építették, az építkezéssel járó kiadások fedezését ugy oldották meg, hogy a város egy bizonyos összeget előle, gezett más alapok pénzéből. Az előlegezett összege /•most a MABI-kölcsönből fogják visszapótolni. Más városofis kaptak és kapnak kiseblxnagyobb összegeket a legkü-lömbözőbb célokra. A legutóbbi városi közgyülé-sen szóba került egy kanizsai MABI-kölcsön ügye is és talán nem lenne hiábavaló más városok példájára itt is felhasználni a gyümölcsözést keresi MABI-pén-zeket a város fejlesztésének szolgá latában. Szombathely tűzoltó székházat épít, amihez 22.000 pengő államsegélyt kapott. Gyors egymásutánban a vágóhíd, a csendőrloktanya és az uj polgári iskola építéséhez kapott több százezer pengős államsegélyeket Szombathely városa, amely az 53 százalékos pótadó mellett Is egyre épít kezlk. A sok szetn) ráhunyorgatott a kör-bői. Egyik élesen vagdalta a teret, a másik határtalanul küldte előre a tekintetét, nmiely nem ért el a célig, vagy tehetetlenül hullott le róla. Ezekkal\' nem volt semmi baj, dc annak az egynéhány élesen minclont átszúró tekintetnek mondnni kellett még valamit — Messzi földeken uj asszonyok vannak, akiket ti még nem Ízleltetek. Az egyiknek sárga a haja, mint az arany, a másiknak fekete a bőre, mint a ml asszonyaink haja. Ismét másoknak kék a szeme és hol zavaroSj hol meg átlátszó, mint a folyóvíz. És olyan köntösökén járnak, hogy a szemetek megfájdul majd a ragyogástól. így ábntodta a pusztán. Sohasem mondta volna senkinek, még magának sem. de érezte, hogy most kell. A ■ szúró tekintetek hegye eltorafpult.. de megtört fényük alatt messzire láttak most a szemek, ilyen messzire még sohasem láttak, mert elsü\'yedt a közelség. Temüdzsin hazudott nekik tovább álmüi szárnyán. Éjszaka hiába vártak ölelést a vánnyadt, sárga asszonyok. Zűrzavaros, zagyva álomlitások tartották ná-szukát férfiaikkal a sátrakban. Másnap a TenVudzsin törzse nekiindult a világnak és Temiudzsin felvette a Dzsingiszkhán nevet. Mélyen a puszta buckái alatt kajánul kacagott fel a legtermőbb asszony: Ázsia, Dzsingiszkhán születése Irta : Síántó GyBrfy 3 — íme, itt van Temudzsin, akiről Oglu azt mbüdta a halál síine előtt, amikor mérhetatlen messze látta rossi imberi szem is, hogy nemzetségének, törzsének nemzetének és fajának mér. hetetlen hatalmat fog adnj. A kancsi szemek most körülfutották a tanácskórt ott a bálvány alatt. Egyik-másik ritkás bajusz alatt sunyi mosolyokat vett észre és ez dühbe hoata. Az erjedt lótej is dolgozott még benne, a sok rászegzett tekintet is hatott.\' Kissé megtántorodott, majd hogy neki nem dőlt a bálványnak. Most ínég gunyorosabbak lettek a tekintetek ugy vagdallak végig rajta, mint ax ostor. Előrántotta ruháját, mintegy védelmül. és hátraszegte fejét az erős napsütés-ben, az inak kibuktak a nyakán. — El kell fogadnom a tisztséget, mert az ősök szokásai igy parancsolják-Az ősök szellemeinek szolgája vagyok, nektek az uratok. Némán meredtek rá, mert ösztönös voltuk megérezte benne nagy változások előrerezgését. A bátyjának j>edig ugy rémlett, mintha a bálvány ked£ lyesen bamba feje haragos kifejezést i öltene. Temudzsin ugy állott alatta Mozdulatlanul, mint egy másik bálvány és alig hallhatóan beszélt. 4 — M« hangyabolyt figyeltem) oda- Divatkiilönlegességek selymek szövetek bársonyok mlndsn szlnban és minőségben KIRSCHNER MÓR dlvatáruházában kinn és láttaml, hogy a harc a természet rendje, a tcimészet pedig az istenek összessége. Az .egyedüli főisten te. Iiát a Haró, a küzdelem) istene. Intett az ifjaknak, hogy verjék a dobokat. Érezte, hogy őneki halkan kell beszélnie, trfint ahogy férfihez illik, dc forralni is kell a vért ahhoz, amit most mondani akar. Legjobb volna, ha mindenkit a kvasz fűtené, mint ahogy őt, dehát a tanácsban ki ipcrno Inni. Ezért doboltalott. Szabályos ütemben döngtek az üstdobok az ifjak csapásai alatt ős a kis púpos is döngette az egyiket, pedig az ő korában még nem lett volna szabad. Dc most valahogy nem1 merték elkergetni, önkívületben verte a bivalybőrt. A szemei elferdültek a magasba, a szája kinyílott karikára és nyál csurgott belőle. Mindenki észrevette 6s egyre erős«bbé és gyorsabbá vált a dőngésck üteme. Már csurgott a veríték mindnyájukról az erős napban, mindnyájan ziháltak és lassanként a családfők is a tanács-körben. Felugráltak helyeikről és botjaikat suhogtatták. Temiudzsin meg volt elégedve a hatással és csendet Intett Csak lassan ült el a zaj, ínint nehezen fékezhető zabolátlan paripa, csak egy-egy ágaskodás után nyugoodott meg. — Most megtudjátok, miért yan nekünk más istenünk, mint a többi nemzetségeknek. Ez itt a harc istene. A dobok újra felbömböltek és a f ár fiak ijedten nézték, mint vicsorítja V 1936. deceriber 6 tUM itozcom piRTQ]^ ANÓD Világmárka. Csodálatos szép a Vásár, ami ma délután .nyílik meg a Ke resztény Jótékony Nőegylet rendé zésébcn, az Iparos székház emeLe\'.i termeiben. A .terem-diszités is beosztás jnaga élmény számba megy a belépőnek és egészen más, mint eddig volt. Ma délután 6 kor műsoros Mikulás-ünnep, vasánnap délután 5-kor gyermek-kabaré, 7-kor a tómbola eredményhirdetése. Közben mind-két napon szünet nélkül a legtar-kább, legváltozatosabb vásári pro grain. Minden 50.ik belépőjegy ingyen kap egy eleven, szép csirkét. Belépő jegy ára 40 fillér. Akik a gyüjtőivckre termJszettenl adományt jegyeztek fel, szhesked. jenek azt ma délutántól kezdve a vüsár termeibe felküldeni. (:) — No felejtse el t Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat SohüU. Haláltánc Az ember földi életének alphája, a születés és ómegája, a halál. 15 kettő között kétségtelenül a legnagyobb •esemény» a házasság: — a férfi és a nő örökre egybekapcsolt élet-vonata, amely csak akkor tud sima, zökkenő-knenles és párhuzamos sincken .haladni. ha szeretet, mtegértés és bizalom füti a szív-mozdonyokat. Strindberg alakjai épp az ellenkező tulajdonságokkal birnak. Alaptermészetük a kegyetlen gyűlölet, a bosszú feneketlen tengere és szeretet helyett a zsarnoki önfejüség tartja össze őket. Az iró sohasem" tudja önmagát megtagadni és minden Strindberg darab láttán önmagától adódik a kérdés: -mit szenvedhetett ez az tember két szerencsétlen házasságában? Ez « nőgyűlölő svéd drámtiiró a Haláltáncban saját balsorsu házasságainak keserves perceit hordja össze a világtól elzárkózott, szigetenlakó emberpár életél)cn. Egy 25 évig egymtás mellett élő idegen, de eg.vmtóstól elszakadni nem tudó házaspár groteszk éleiét, kínjait és nagy harcait sürüsiti össze két órára. Mint minden darabjában, itt is súrolja n halál utáni élet misztikumát, do feleletet most sem ad rá. Es hogy ez a három felvonáson, három szereplővel, inínden diszleiváltozás íjélkúl folyó földi pokol nem) válik unalmassá, az Strindberg nagy drámaírói tudásának köszönhető. A szinte végnélkúli dlalo\' A Centrálban ma szombaton este nttty íúncesfély a Budapesten (lláh Rarpi cigányprímás közkedvelt BMH M és hírneves piccolo hegedűművész Jazz Szalon zenekará- val és 6yJtorna_Sárí StL. DÍJTALAN TOMBOLA BejlTény-Olimplágz Kik nyertek a hiten? A Zalai Közlöny Rejtvény-TOIm-piásza az utolsó előtti hétbe érke. zett. A verseny mindinkább érdeke, sebb lesz, az érdeklődés is állán dóan növekszik. Ehéten is kisorsoltuk a heti nyereményeket. A szerencsés nyerők a következők: egy doboz púdert nyert: dr. Havas Józsofné, egy könyvet nyert: Zsigmond \'Jó zselné, a Zalai Közlöny egyhavi elöllze. léséi nyerte : Csendes Géza, egy részletes irásanalizisra jo^o. »itó utalványt nyert: Ozorai Ferenc. A jutalmak hítfön délután 4 és 6 óra között átvehetők a szerkesztő ségben. A lövőheti reftvényeket » keddi számban közöljük. Igazgató Url Cégvezető Url Intézkedjék, hogy mindennapi postájának aláírásánál kéznél legyen a magyar „THEBRIS" másoló (tinta) irón. GYÁRTJA : SCHULER JÓZSEF R.-T. gusokban végig benne zeng a drámai feszültség és az érdeklődés görbéje egyre mügasabbra csapva végig hullám, zik mindhárom felvonáson. A darab kétségtelenül nagy feladat elé állítja az előadókat, de a közönséget is. Hogy az előadás mindvégig lebilincselő tudott lenni, az nagyban köszönhető a Bánky házaspárnak. Pintek este isírtól alkalmuk volt bebizonyítani igazi művészetüket és megcsodálhattuk azt a végtelen skálát — n gúnyolódó kedvességtől a lángoló bosszún keresztül a gyűlölködő őrjön-gésig, vagy a kegyetlen zsarnokságon át a halál leheletétől kijózanodott be lenyugvásig, — amelyen ugy Orbán Viola, mint vitéz Bánky Róbert töké-, letesen játszanak. Az unokalestvér szerepében Soor Jenőt láttuk. Ez a kitűnő színész a neki nemi éppen fekvő szerepben is igyekezett méltó partnere lenni a Bánky házaspárnak. Mindhárman sok tapsot könyvelhettek el. Komoly, szép, irodalmi nivón mozgó színházi csto volt, an^ely több közönséget érdemelt volna. Heti műsor: Vasárnap délután: Csók a pusztán Vasárnap este: £gő város. Hétfőn: Gyógyszerész ur. — Bátorokban a Kopsteln-cég vezeti Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltétolek mellett. » Táncdélutánokra, kouorucskára elegáns színes taffot- és selyemruhák ol-Mén SchUtznél. — (A kormányzó névünnepe) alkalmiból december G-án, vasárnap 10\' órakor a katolikus vallásúak részére a Gábor Aron laktanya fedett lovardájában, protestáns és izraelita vallásúak részére saját templomaikban ünnepélyes istentisztelet lesz, amelyik az állomásparancsnokság a meghívókat szétküldte. —• (Kedden lesz a Hceálls), a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének délutánján, mert vasárnap a Nőegylet! Vásár fogja lekötni a tömegek érdeklődését. Az előadó Berlin Ágoston ny. törvényszéki tanácselnök, aki .Házasságok az égben kötlotnck» címen tart előadást. Gráf Ernő szerkesztő a gépesített házasságról irt karcolatát olvassa fel. Ugyanekkor egy fiatal kanizsai poétát is benVulat az Irodalmi Kör Bogyay Gyula személyében. (:) — (Növendék-hangverseny) Szerdán este 9 órai kezdettel tartja a zeneiskola folyó tanévi első növendékhangversenyét, melyen csupa ma-gas osztályú növendék lép dobogóra. Erre való tekintettel e hangverseny cl-térőleg a többi ilyen koncerttől, nem! délután, háncsa este lesz. Belépődíj nincs. (:) — (Halálozás) Dr. SzöUősi Gábor orvos Szombathelyen 80 éves korában elhunyt. Az elhunytban dr. SzöUősi Pál nagykanizsai ügyvéd édesapját gyászolja. (:) — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmim szövetek nagyon ol-osón kaphatók Schütznél. — (Az összes pedagógusokat), akár állásban vannak, akár nem, akár ténylegesek, akár nyugdíjasok, — ezúton hívjuk m)og a kanizsai tanárok, tanilók és családtagjaik első összejövetelére, amely december 7-éu, hétfőn este 8 órakor kezdődik a Pannónia külön leimében. A további összejövetelek minden hónap első szombatján ugyanott lesznek. Célunk: a nagykanizsai pedagógusok társadalmi összefogása, szak-kérdések és vélemények ki-cserélése, társas szórakozás és egymás megismerésén és az összefogáson keresztül a közős érdekek védelme. Minden pedagógust és családtagjait szívesen várjuk. Szakáll Gyula kegyesrendi tanár. ■=» Fehér éa ixtnei damasztok ágyneműre Singeméi. — A racionális gyártás következtében az őt év előtti két-lárnpás rádió 100 pengős árával szemben az Orion 22-es, legmodernebb típusú két lámpás rádió készpénz ára 173 pengő. TUNGSRAM faJ/MOs l — (öngyilkos fiatalasszony) Kasza József erdőigazgatósági tiszt-viselő családjával Igyűtt Kadarkuton lakolt és onnan járt be naponta hivatalába, Kaposvárra. A tisztviselő 24 éves felesége mdr hosszabb idő óta beteg, ami annyi, a elkeserítette, hogy állandóan öngyilkosságra készült. Családtagjai igyekeztek megnyugtatni, de mm használt, a szerencsétlen fiatalasszony pénteken beváltotta fenyegetéséi. Egy óvatlan pillanatban, amikor nem volt senki u házban, zsineget kötött az ajtófélfára és felakasztotta tntigát. Mire rátaláltak, halott volt — Lótakarók minden minőségben, nagyon olcsón kaphatók Schttanél. T«6M4 4áétMk EXüiL — Pehely- és vattnpaplanok késsen és rendelés szerint Singeméi DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz ■zálliija SZEN SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. •ACM KWUOWt 1936. dKtffltw 6. * XX. k*.uBk«*flatl oikk* aa I ré|áp. Ha Írógép, lágyon MERCEDES!!! mert megbízható gyorsjáratú, nagyteljesítményű. Minden erszénynek megtelelő modellek I • Elónyls fizetési feltételek I Kérjen még ma díjtalan Ismertetést I Iró-ép l iliozatali R.T. BudapMt, V., Nádor-utca 24. LEGOLCSÓBB * LLQJQBBIII Díjtalanul bemulatja a könetl képvl««l<S F1SGHEL könyvkereskedés Nagykanlua. m* — Ktlapták a Mlknláa cip&t ai ablakMI, mert Philips rádió volt benne. Mikulás is tudja már, hogy a legnagyobb örömet olyan ajándékkal szerzi, amelynek maradandó érléke van. A Philips világmárka maradandó érlék. A világ minden nagyobb városának gazdag miisorát varázsolja otthonunkba. — (Emberhalál a rönk miatt) Farkas Károly keszthelyi mészáros-segéd Karmucs községbe ment jégért, Útközben egy nagy farönköt vett észre a patakban, ki akarta húzni és a szekerére tenni. Ezt észrevették Kiss Ferenc és Horváth Béla karmacsi lakosok, akik azt mondták, hogy a rönk az övék. A két kannacsi ember annyira összeverte és összerugdosta a szekeréről leráncigált Farkast, hogy a kórházban sérüléseibe Jx;lchalt. Kisst és Horváthot most vonta felelősségre a Keszthelyre kiszállt nagykanizsai tőrvényszék Makáry-tanácsa és mindkettőt halált okozó súlyos testi sértés miatt két és fél évi fegyházra ítélte. Dr. Lengyel Károly kir. ügyész a büntetés súlyosbításáért fellebbezett. — (Politika és gyújtogatás) Lcposa József zalaigricei lakost azzal vádolta a kir. ügyészség, hogy n legutóbbi választás alkalmával a Nep-, párti községbiró házát felgyújtotta. An/ nak idején a csendőrök behozták Le-posát, de u vizsgálóbíró szabadlábra helyezte, az eljárás azonban tovább folyt ellene. Miután a tárgyalás folyamán semmi bizonyítékot nomi találtak, a kir. törvényszék, miután az ügyész is elejtette a vádat, bizonyíték h\'ányá. bau felmentette Leposát. — Hoaaxu élattaiUmu, közismerten megbizható, gyorsjáratú és nagyteljesítményű a «Mercedes» Írógép. Az egész világon kedvelik és használják. Kedvező fizetési feltételek. Kérjen még ma ingyenes ismertetőt az Iró-gépbehozatall r. l-tól Budapest,, Ná. dor-utca 24. — (Sissta Sanatórlum) Budapest. I. Ráth Gjöiw-uUa I. Dewmber *J«jéu ujilik n*f «« 4 modern urologiai-s*béa««li intéaat, #c. min (Istent! Licht*nb*rg Sándor, r. berlini egyetemi tanár, a Sankt Had ti* Krankeuhaus urologiai oaatályának igai gató-főorroaa vajait** mellatt Kiadja a laptutajdouoi Közgazdasági Rt htnkirg Nyomda 4a Délxalal Lapkladd Vállalata Nagykanizsán, r.lelö. kiadd i Zalai Károly. Üzlet áthelyezés I Tisztelettel értesítem a nagyérdemű férfiruha vásárló közönséget, hogy Ozletemat, Erzsébet-tér I. szám alól Fő-ut 3. sz. alá helyeztem át. Kérem továbbra is szives támogatásukat. Tisztelettel Kőnig Sándor lop adok 1 liter jó bori, ha nem lilik a 80 filléres ujbor a WOLLAl-wandéQlflban. Kóstolja mag! ® Édes, zamatos, kitűnő 1 Esténklnt Sárkéxl iaml zentkarában BÁNRÉTI LILI mflvóaznő szórakoztatja k. vendégeimet Hangulatos esték I • Olcsó, Jó ótelok I • Szolid kiszolgálta 1 Szíves pártfogást kér WOLLAK !EI0, vendéglóa. s 3 e í? iw II Vágó bácsi játékboltja jelenti! Ssemáoii az idei, fővárosi igényeket is kielégítő nagy karácsonyi játék és illatszar választéka. Slaaaan moat vásárolni, mielőtt a választékot szétkapkodják. IOOO drb. azabbnél-szebb baba. Babakocsik, hlntalovak, ródlik, karáoaonyfadlaxak, vasutak, bútorok és mindenfajta játékok. — Szakaiéra babajaalUa. — lllatazar «■ koamatlkal oikkak. — Manikűr- és féaUkazatták, pudardobozok, aktatáa-kák atb. laguloaóbban baazaraihet&k i VACrŐ ENDRE Illatszer- és Játéküzletében. Nép Moxgé. a«omb«lon éa iwérnap ■agy Katö és Pierra Ríohard Willm filmje: A, hazaáruló Rendkívül izgalmas film az angol-arab harcok idejéből Remek kiaérő müior I Előadások: szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 Arakor Ca«k 20, 48, 60 filliraa helyárakkall LÓTAKARÓK LEGOLCSÓBBAN HIR8CH ÉS SZEGŐ cégnél. Létakarékat vlamantaa anyaggal bavonunh. Elmarad a mára tervezett NTE-Zrinyi Spit zer-kupa mérkőzés, mely igy a tavaszi szezon előtt kerül lejátszásra. Csapataink idei labdarugósziezonu* kat befejezték. (:) A Zrínyi korcsolyapálya megnyitása A Zrínyi Torna Egylet több oldalú kérelemnek engedve a Zrínyi sportpályán az idén is mlcgnyitja korcsolya, pályáját. Bérlet- és belépőjegyek az alábbiak; Diák és gyertnek bérletjegy egész idényre 2 pengő. Felnőtt bérletjegy idényre egyesületi tagok részére 3 pen-gő. Felnőtt bérletjegy egész idényrtf 4 pengő. Néző bérletjegy, egész idényre egyesületi tagok részire 1 .pengő. Néző bérletjegy egész idényre 2 pengő. — Napijegyek: Diák és gyermekjegy 10 fillér. Nézőjegy 20 fillér. Felnőtt jegy 30 fillér. — Bérletjegyek kaphatók: Beleznai Jánost Fehér István, Filipovics László, Hromntsek Vince, Kreft József, viléz Tóth Béla, Schlcss Testvérek, Tütlő Jenő, Vágó Endre üzleteiben. — A korcsolyapálya nyit-vatartását az Országzászló mögötti útmutatóra kitűzött kék-sárga zászló jelzi. — Máris nagy az érdeklődés és a megjósolt kemény tél előreláthatólag sok őrömet fog szerezni a téli sport híveinek. (:) A gazdaérdekeltség tiltakozik a birtok-központ ellen Budapest, december 5 Élénk aggodalommal tölti el az egész ország agrár társadalmát az úgynevezett birtokközpont ter\\e. A gazdaérdckeliségek az e\'sö pillanat, tói kezdve indokolt gyanakvással figyelték a - mozgalmát. N^yilt titok, hogy néhány év óta a pesti bankok egyre másra vásárolják áron alul az eladósodott vi. déki földbirtokokat. Ez a felvásár, lási folyamat egyre tart. A létesítendő birtokközpont drótonránga-tott figura lenne a pesti nagybankok kezében és valósággal diktálná a földárakat és földblrlokpoliUkát, természetesen ugy, ahogy a finánctőkénk legsajátosabb szempontjai követelik. Jellemző a gazdaközönség hangulatára a Tiszántúli Mezőguzdasági Kamara közgyűlésének magatartá. sa. Halács Agos on dr., az^ országos kamara h. igazgatója közölto, hogy kénytelenek voltak tiltakozó táviratot küldeni a pénzügyminiszter, hez, mert a birtok-központ felállítását aggályosnak tartják. Nyilvánvaló hogy ez a szerv kartelszerüen, egykázrendszeriel szeretne fellépni ugy a kormánnyal, mint a gazda-társadalommá*szemben. A gazdák, nak az az álláspontjuk, hogty a gaz. gaadós állapot ne legyen végleges, Selyem harisnyák, bflrkesactyük, retíkfllglt, női éa férfi fehérnemClek, aelyemaélak a legolcsóbban Fürst Divatcsarnok Mhtdeaki kap agyat a fejére 6-90-ért Fft-ut 8. 1938. d»c«mber 6 BALA2 ROZLONV r 9 HORTHY MIKLÓS-UT 4. ALLANDO KIÁLLÍTÁSÁT hanem .olyan intézkedések jöjje. nck, amelyek a földet meghagyják a gazdák kezén. A gazdák azt követelik, hogy mielőtt a birtok köz. pont intézményét megvalósítják, előbb jöjjön létre az Országos Mező gazdasági Hitel Egylet. Az általános helyesléssel és taps. sal fogadott beszéd után felszólalt Vásáry Józsei felsőházi tag is, aki egyhangú helyesléstől kisérve szö. geztc le, hogy a gazdaadósság kér. désc egyáltalában nincs rendezve s ennek a pesfi nagybankok az okai, mert Így a gazdatársadalmat állandóan markukban tartják. A birtok központtal a földet kl akarják húzni a gazdák lába alól, ez az igazság, - mondta a felszólaló. Szombat 18.30 Tonelli Sándor előadása. — 19 Cigányzene. — 19.45 «A faun* Vígjáték 3 felvonásban. — 21.40 Hírek, időjárásjvlentés. — 22.05 A finnek nemzeti ünnepének előestéjén. - 22.45 Az operaházi zeuekar. — 0.05 Hírek. BadapM* IL — 18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Hanglemezek. - 19.20 Dr. Lakó György elöadáéa. 20.20 Hirck. - 20.40 Kertész Miklós jazwenekara. APRÓHIRDETÉSEK flpfóhlrdatt* dija vatárntp 4« Bnntpnap 10 »<«l| B fillér, mlndan további izó 0 fillér, hétkömap 10 tiAlfl <0 fillér, minőin lovábbi hó 4 fillér. AuK-taxii, bérautót, rendeljen gimu;e-ból, vidékre é» helyben, legolcsóbban. Te-Lefon-állomás : S44. Bojtor Klsfalndy-utc* 1 u. 2704 SaakáaanOt kereiek 15-ikl belépésre. Unger, Horthy Mlklósut 19_4266 Generál javított oldalOláaaa moUr. kerékpár olcsón eladó. Ci:ngery-ut 56 Maraoén divat aalyamaál P 3 60, bőrkesztyű, bélelt P 4 50 ért • héten kapható Kaulmann Manónál, Nagykanlua, ■rzsíbat-Iér 1. Telefon 222. Saját tarméstl elsőrendű kerecsenyl asztali fehér bor literenként P -.6>értjBóhm Jómi bortermelőnél, C*ngery-ut 19. 2473 MARGIT FÜftöŐ Csengery-ut 19. Márvány kádfardtt P 0*80 Tvukszemvágás _ _ P 0-40 MT" Nyitva mlndan nap. H6- és aárelpáját szakszerűen ki-javltja Vulkán gummljavttó. Erzsébet-tér 1., Centtállal asemben. 4123 Qyarmakraha a legszebb, legolcsóbb Mikulás-ajándék Pallosék Divatszalonjából. Erssébet-tér II. 4141 Eay paaaSArt kerékpárt, autót, konyhaberendeséit, varróeápet, rádiót, órát, Thermost, lényképeiőgépet, IratUskát, festményt, az0ayeget, jamboree-Jegyet. manikűr-készletei nyerhet a kaposvári kathollkus egyházközség sorsjegyén. A sors-jfg,ek 1 pengőért Szabó Antal sporttlile-teben kaphatók. Pogányyád 3SKÍT.J5S: lltaraa titalban Pogíajvért fahér 40 <IIUr. Pa«áaf«Ar[ Haling (0 flllir, 4daa •uroundl • S.Si é« idaaf.ihir 80 flU*. «ISfO»« KAROLY. Batthyány-ntea 24. Haa.náll ruhát veaiek éi eltdok, bt rim háaboz megyek. Márku, Királyától 11. 3754 IlaJA Holherr ís Srhrantz téla traktor cjíplivet együtt, |ó turbán. PetOtt ut 52. 3901 *J4ad*kUriiab*t irtán vátautlk-ban a tegolcióbb árakon Melczer Uvcg-kareik.dáibin kaphat. 4136 Üzletszerzőket [elveiz a Trieszti Általános Biztosító Társulat fóttgynókáége Erzsébet-tér 14. azám. «m I A Vaakapu «aRdáBia kallleset mUtt eladó. Bővebbet a tulajdooowál, Ktráli ulca 26 alalt. —\' (Irály-4310 Ha .li.ai.tlk. eldugul, vagy befagv. hívja Jerauiekot, Erzsébet-tér 18. 4209 Bejáró takarltónSt telveiz Zárda u. 6. FOrat. 4317 Pehér aatyamptnoal elveszett. Kérem a sztvea megtalálót, adja le Megyar-utca 23. szám alatt. 4311 MMe-eéaáh mindenféle nagyságban olcsón kaphatók Nóvák kádárnál, Eolvós-térJL__42S9 Jókatban tevő hintót megvételre kere-aek. Cim a kiadóhivatalban. 4309 Jobb nót kereiek Épel4n6aak. Jelentkezés Horthy Mtklás-ut 37. 4308 Nagrréciel határban, nagybacónakl hegyen 5000 n-ól területen szóló. azántó, gylmö caói ég kaszáló komplett (elszereléssel aladB. - Bővebbet: Nagyiácae, 40. arám. 4257 Naijykanizia m várói Adóhivatalától. 25800/1936. Hirdetmény. Értesítem a gyllinbicstermeló g- \'dá-ka., hogy Ketling Ferenc • olgárl Iskolai tanár fuiyó hó 6-ik napjától kezdődően 12 előadásban tan ismeretterjesztőt a gyümölcstermelésről vasárnaponkint d. u. Vi5 órától a Roigonyi-u\'Cíl elemi iskoia földszint 3 számú tantermében. Nagykanizsa, 1936. évi december hó 5-én. isii Polgármeiler. Lagtlkátataaakl) kávátSiő gáp a azakadalzaaxatt otaaz MEIIOR EXPRESSO Kapkatá: lElCiEE fiTHÜUITBU Sljsaaataa ka>alatáa kávákáatolóval. Kötött ruha és reggeli flanell férfi köntös a legpraktikusabb karácsonyi ajándék! Köntösök olcaö áron. Nagy tétel kötött ruha 6 60 Excelsiornál Fő-ut 14. HALAI KÖZLÖNY 1936. december 6. » ^ Nagykanizsa megyei vároa polgármesterétől. 24936/1936. Tárgy: A nagykanizsai törvényszéki székház építésével kapcsolatos központi melegvíz fűtési munkálatok és szállítások vállalati ulon való biztosítása. ftiaijtíplíii Milmi (Rövidített szöveggel.) Nagykanizsa megyei város polgármestere nyilvános versenytárgyalást hirdet a Nagykanizsán épülő törvényszéki székhAz központi melegvíz-fűtési munkálataira és szállításaira. A KözszAllllás költségei szabályszerűen biztosítva vannak. Az aiánla-tot a hivatalos ajánlati űrlap felhasználásával a Je\'en hirdelményben foglallak értelmében kell megtenni. A szabályszerűen aláirt ajánlatokat sértetlen borítékba helyezve, pecséttel lez\'rva a város ik\'atő hivatalánál 1937. évi januir hó 8-án d. e. 12 óráig személyeden, vagy posta utján kell benyuftani. Ugyanezen napon Nagykanizsán a városháia kis tanácstprmében déli 12 órakor fognak az ajánlatok fülbontatni, amikor a magukat igazoló ajánlattevők, vagy meghatalmazással ellátott képviselőik jelen lehetnek. Az ajánlat borítékját a következő Hirattil kell ellátni: „Ajánlat a 24 936/1936. sz. versenvWrgvaláni hirdelményben közzétett, Nagykanizsán épülő törvényszéki székház központi melegvízfűtés munkálataira". Bánatpénzül az ajánlat szerinti értéknek 2%-át kell ax ajéiilat be-nyujtáeának fent közölt időpontjáig készpénzben, vagy egyéb értékben a váróul adóhivatal letét- és értékpénztáránál lelenni. A részletes versenytárgyalási hirdetmény, az afánlati minta, a különleges munkafeltételek és a költségvetési űrlap a városi mérnöki hivatalnál (Városháza, II. eme\'e\') a hivatalos órák alatt dijtalanul megszerezhetők, vagy esetleg a postán való továbbítás dijának előzetes átutalása meiiett ugyanott kérhető azok elküldése. A tervezel ugyanannál a hivatalnál, vagy a tervező építésznél, Hüb-ner Tibor műépítésznél (Budapest, Ii, Zsigmond-u. 18 sz. a. irodában) megtekinthető én ugyanezeken a he-lypken további felvilágosítás is nyerhető. Nagykanizsa, 1936. november 26. 4Mt Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 23.877/1936. Tárgy: Tüzérségi szemléltető lOvíszet. Hirdetmény Közhirié teszem, hogy a helybeli tüzérosztály fotyó évi december hó 10-én (rossz Idó esetén 16-án) Kis-kanízsa, Sormás, Siepelnek, Fitye-háza, Bajcsa községek, további a gyólai ma|or és a Principális csatorna által körülzárt terOlelen, vagyis a Hidegku\'i, közismerten az Alsónyíresí erdőben és az erdővel halároi, a feni felsorolt községekkel stb-vel körülzárt területen tüzérségi üleslövészelet tart, amiért ís a lakosságot a következőkre tlgyelmezlelem: 1. A lőgyakorlat a fenti napon 10 órakor keidödik és kb. lg óráig fart. Ezen időpontban a lőtérre lépni tilos, ! mert életveszélyes, amiből származó eietleges balesetekért a honvéd kincn-tárral szemben semminemű igény nem támasztható Z A fent leirt területre belépni, valamint az oda és onnan elvezető összes közlekedési ulakat f. évi dec. hó 10-én, (rossz idő eselén 16 án) 10 órától 18 óráig (erjedő Időben használni tilos. 3. A tenti napokon Klskanlza, Sormás, Szépéinek templomtornyaira a közeégi elöljáróságok által záízlók tűzetni k ki, melyek azt jelentik, hogy mlg ezek kitűzve vannak, a lőtér területére belépni tilos. Ugyancsak minden egyes biztonsági őr felállítási helyén egy-egy zászló lesz . kitűzve ugyanolyan rendelleléssel. 4. Tilos minden esetleg a földön maradt lövedéket, vagy lövedék-része- ket érinteni vagy elvinni, miután az ebből származó balesetekért sem sza-valol a honvéd-kincstár. Eselleg a földön elfekvő fel nem robbant lövedékekel a megtaláló a hely megjelölése melleit köteles a községi elöljáróságnak bejelenteni, mely köiele-zellségen felül még p/m/ulalomban Is riszesUl. 5. A lövészet folylán nelán előállott károk f. évi december hó 31-lg a helybeli lüzéroszUly parancsnoktágnak bejelenlendők, hogy aiulán a károsult bevonásával a bizottsági megvizsgálást végrehajthassa és a károkat megtéríthesse. Nagykanizsa, 1936. november 30. a,, Polgármester. Diófa-, tölgy-, szil- és egyéb rönköket vásárol Dukátz Ferenc fak«r«sh*45 Nagykanizsa. Magyar-u. 108. <231 Telefon t 29u. mén ii ii mmh m bbambbbbbabsmhi Permetezze upölcsílit lombhullás után NEODENDRIN (gyümölcsfa-karbolineummal) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levéltetvek ellen az &«!■ éa télfvAda- kaxéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatáBa alig van. Ojümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF ma*,műtrágya, z. dk, növónyvédelml- szerek, gép ntb. koreskedésébou Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság moltott) Totálon ISO. Árverési hirdetmény. A Gelse község volt úrbéres birtokosság tulajdonát képező korcsmaepQlet a hozzátartozó telekkel Gelsén 1936. dec. 19 én délelőtt 10 órakor a körjegyzői irodában nyilvános árverésen három évre bérbe adatik. Az árverési feltételek az úrbéres birtokossági elnöknél és a körjegyzői irodában délelőtt a hivatalos órák alatt megtekint- (h«,ök\' Úrbéres elnök. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 24.934/1936. Tárgy: A nagykanizsai törvényszéki székház építésével kapcsolatos vízvezetéki-, csatornázást- éb villamos-berende-zésl munkilalok és szállítások vállalati uton való biztosítása. Versenyfárovalási ttliíiy. (Rövidített szöveggel) A nagykanizsai törvényszéki székház építésével kapcsolatos vízvezetéki-, csatornázási- és villamosberendezési munkálatokra és szálli-li sokra Nagykanizsa területére korlátozott nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az ajánlatokat a feltélelekben megadott címzéssel 1937. évi Jan. hó 8-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójában kell benyújtani vagy postán beküldeni. A részletes versenytárgyalási hirdetmény és kiírási művelet hétköznapokon délelölt 10—12 óra között a városi mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető. Nagykanizsa, 1936. nov. 26. ,m Polgármester. Pénzkölcsönt folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Szőnyegekre Arany-ezüst tárgyakra Mindennemű ruhaneműre Varrógépre , fehérneműre Kerékpárra „ vászonnemüre írógépre Szövetre Fényképezőgépre Böröndre Látcsőre Lakberendezési tárgyakra itb. mindennemű értékesebb tárgyra a megnyílott A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12,d. u.2—5 ig tartatnak. A kölcsönök folyósítás 3 havi Időtartamra történik. lejáratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghoiszabbltható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvar). VIZVEZETEKIES CSflTORHflZQSI munkákat FÜRDŐSZOBA BERENDEZÉSEKET és javításokat minden izlóst kielégítő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS melleit is vállalunk. Vidéken szereléseket legpraktikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak melleit I Költségvetéssel dijtalanul szolgálunk. MDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. Teleion 271. , > tiMHHW Ktf HU (HitookOTg Nyomd* fe MaM Y«iMt UmH>.l(|tl». Bm^—fi (RMA BW !*•«.) 12140112 76. Éviolywn 281. szám NngytanliM, 1838. december 8 kedd Art 12 Btt. ZALAI KÖZLÖNY Horbartta I Egyszer egy királyfi... (U, Meg kell dörzsölni az ember nek a szemét és ugy nézni maga körül: - nem álom ez ? 1936 ot Írunk. A világ felett félelmetes viharfelhők árnyékai vonulnak át. A szörnyű jóslatoktól vem-hes idő ijesztő terhéből hol itt, Hol amott robbannak ki véres szenzációk. Egymásután gyulladnak ki a világ sarkal. Tegnap Abesszínia égé se fenyegette lángbaborulással Európát, ma már Európa egyik szögletében lobognak a vész tüzei és holnap... A holnapra gondolni is alig merünk. Adua... Aloazar... Madrid... aknákkal elzárt kikötők, bombazápor elől a földalatti vasút alagutjaiba menekülő tömegek, tank-szörnyetegek; tömeg-sinok, összedőlt templomok, ezrével legéppuskázott tysaok... És Moszkva... és Palesztina... és a vérködös távol-kelet... A font, a dollár, a frank... Beton-pincék épül* nek Budapesten és a nagykanizsai törvényszéki palota alatt... A trafik kok gázálarcok árusítására kérnek engedélyt... Királyok, miniszterek, diplomaták vonatai robognak szün telenül... Ér ebbe a szörnyű khaoszba bele. csendül egy ember szive in megállít egyszerre minden zajlást.nem érdekes többé semmi. Döröghetnek az ágyuk, ropoghatnak sortüziek, ordithatnak tüntető tömegek és ijedt tőzsdék, az egyetemeken ro poghalnak a betört kapuk és ko ponyák, düböröghetnek nagy Szfc vak a légür hullámverésében, oláh, cseh börtönöklien zokoghat nak elhurcolt magyarok, éghet a Kristály.-palota és renghet a föld Kaliforniában : - most egy sziv szava csilingel végig az egész vilá gon, nyomában elül minden zaj és nincs nagyobb probléma kerek e világon, mint ennek a szívnek a sorsa. Igaz, ez a sziv egy királynak a szive. Viszont 1936 embere már réges régen elfelejtette, hogy a királyoknak is van szivük. A Baját szivét is elfelejti lassan 1936 embere. Nem divat a sziv. Ma divat a csontkere-les szemüveg, ami mögött nincs romantika. Divat az izom, amivel re. kordokat lehet állítani. Divat a cellofán, ami mögött nincsenek tit kok. Divat a kjárlya, a kutya, e gazt daságl válság, a diktatúra, a sztrájk.. De nem divat a szív. Még Darkó Magda és Sárga Ferenc Is divat, de az ő kalandos házasságukról is le verte már a romantika hímporát az üzlet, akemyérharc, a film-ajánlatok; gyanus eredetíségü p/lopaganda. párbajok és lapok ellen indított kár-térítési perek, amelyeknek zűrzavarában elveszett a sziv. ( Pedig ho gyár. felfigyelt erre is az egész vi-lág! Mint eltévedt hajó árbóckosa. rában az őr: »Ni csak! Sziv a Iát-határon !« és hetekig, hónapokig hangos volt a világ sajtója tőle. Szenzáció ! Budapesten var két ember, akinek szive vau és nem "hall- London remél: az angol király háMaaaág-tígyét talán sikerül mindenki megelégedésére levenni a napirendről London, december 7 Landsburry, az angol munkáspárt vezére vasárnapi beszédében rámutatott arra, hogy az angol kormány és a király között támadt nézeteltérés ügyében semmi váltó, zás nem állt be. A helyzet talán inkább javult, hiszi, hogy sikerül megoldani a válságot és az ügyet az ország, valamint a királyi család megelégedésére véglegesen levenni a napirendről. Londonban vasárnap ismét több tüntetés volt a király mellett. Na gyobb ^söpörtök érkeztek a minisz. terelnöki palota elé is és amikor Baldwin miniszterelnök távozott, egyrészük füttyel, másrészük éljen. zéssei*fogadta őt. A vasárnap este kiadott hivatalos jcfentés azt mond ja, hogy semmi változás, döntéa nem történt és a hétfői lapoknak az az állítása, hogy az angol király aláirta lemondását, egyáltalán nem nyert megerősítést. Londoni politikai körök a tygha. tározottabban megcáfolják azt a hirt, hogy Baldwin miniszterelnök lemondással fenyegetett és ultimátumszerű végzéssel sürgette vasár, napra a végaő döntést. VIII. Edward az e^ész vasárnapot a belvederi kastélyban töltötíe, ba. barátait és családtagjait fogadta. Elhatározásáról semminemű hir nem látott napvilágot. Az angol lapok métf mindig a azenzácló erejével foglalkoznak az angol király tervezett házasságával kapcsolatos alkotmányjogi kérdésekkel. A Times is azt Írja, hogy Baldwin semmiféle ultimátban nem terjesztette elő a kormány kívánságait és igy az sem igaz, hogy a király elhatározása ellen egységes állásfoglalásra indult volna meg nagy szervezkedés. A lapok hangja azonban kétségtelenül megváltozott. A Daily Mai azt írja, hogy nem szabad elengedni az angol trónról VIII. Edwardot, mert még nem volt az angol történelemben olyan rokonszenves király, aki az egész angol nemzet ragaszkodását és rokonszenvét ugy birta volna, mint Edward. Kánya külügyminiszter nyilatkozata a kflzépeurópal békéről A Népszftvttiegnek el kell Ismernie AbeiMlnla megszálláiát Róma, december 7 Kánya Kálmán külügyminiszter a Corricrc della S«ra hasábjain nyilatkozatot ad, amelyben többek között ki-jelenti, hogy a\' római ut csak bebizonyította a római egyezményt aláiró hatalmaknak azt a törekvését, hogy a békés politika utja helyes, reális és nem téveszthet célt. Az a poliUka, a melyet mi követünk, az Igazságon alapuló békében csúcsosodik ki. Célunk az, hogy főkép Középeurópa békéjét biztosítsuk és helyreállítsuk azt a normális viszonyt, amely ehhez szükséges. A megoldást reálpolitikai alapo kon kívánjuk, minden számbajőhető állam kölcsönös jogainak elismerésével. A7. igazságos békére irányuló politikánk mellett a jövőben is kitartunk, bármennyire is igyekeznek néhányan bizalmatlanságot kelteni, — fejezte be nyilatkozatát Kánya Kálmán. Berlin, devember 7 Aosta herceg, aki az olasz I6gi flotta tábornoka, Berlinbe érkezett. A herceg, aki Göring birodalmi miniszter vendége, néhány napot tölt Berlinben. Genf, december 7 Francia politikai körökben ugy tud-ják, hogy Eden angol külügyminiszter Genfben ki fogja jelenteni, hogy Koro megszállása után végleg megszűnt gat senkire és semmire, csak annak a két szivne"k a szavára.) Dc ma egy Sirályról derült ki, hogy szive van\'! Egy királyról, aki nem akar vívómester lenni, aki nem akar filmre kerülni Hollywoodban, aki nem akar újságcikkeken keresni. Egy királyról, a"kl mindent kockáztat azért, mert megtudta róla a világ, hogy szive ls van. Megállt a fojtom a nagy világ-zengésben. Az Európa lába alatt dübörgő földrengés moraja kl sem hallatszik abl>ól az érzelem-viharból, ami ellepte a világot arra a hirre, hogy az angol trón urának nagyobb kincs a szíve, m$it a kontr-nája. Költök, szerelmesek, fiatalok t* mind, akiknek lelkére nem vont még kérgei a történelmi Idők rettentő ideg-élete, figyeljetek és örvendezzetek ! Nem kell szégyenleni többet a sziveteket! Divat lesz a sziv újra, amint divat lett a fiyakkendőtől & barackpálinkáig minden, amihez ú világ legrokonszenvesebb királya nyúlt. Baldwin összes minisztereivel, a világ minden tájáig fckvö angol gyarmatok összes maharadzsáival be szélhct, amit akar: - a világ ott áll a fiatal Edwárd mellett, a világ ki. tárta lelkét az angol trón urának sziví elé és mentől bizonyosabbá válik, hogy meg keli válnj-a a trón, j tói, annál jobban vigyáz, hogy az a valóban királyi ember sziv az egész világ szeretetének puha tenyerébe essék. Olyan, mint egy álom ! Pedig nem álom l , Mögötte ott van már a durva valóság, ami egyes jelek szerint már előbb volt, mint a szív ügy. Ami csak alkalomra lesett, hogy c«óvát dobjon az angol nép és uralkodó, háza közé. Az alkalom: - a király szive volt. Erre az alkalomra csaptak le azok, akik szeretnék felborítani a rendet mindenütt s akik már AngUá ban is megkezdték a tömegek szét-siakltásáús egymás ellen tüzelését, meri nekik minden eszköz jó, amivel meg lehet renditeui országok rendjét És ott van a király szív ügye mö-gött a másik valóság: - a politika. Baldwinnak és társainak maradibb konzervativizmusa és a fiatal ural. kodó modern világfelfogása ütközött meg a király tervezett házas sága körül. Ha nem igy lett volna, bizonyára nem pattantot\'ák volna világgá idő előtt az egfas ügyet és nem történt volna ez olyan hangon, amely szinte lebe\'etlenné tette a király számára az okos vissza vonulást. Mert ébredjünk fel az álomból! Az angtil király szív ügye nem csak minden érzelmi Jlpkjanazenvrt megérdemlő emberi ügy, hanem ennél sokkal több is. VIII. Edward el sősorban király a csak azután lehet magánember. Amikor király lett, tudta, mit vállal: — egy birodalom sorsának felelősségét, annak min den alkotmányos kötelezettségével 6s hagyományaival együtt. S egy birodalomnak csakugyan nem mind egy, hogy ki a királynéja. Különös, képpen nem mindegy Miss Simpaon esetében, aki ugy csereberéli fér jeit, mint más a felöltőjét. Az álmok torsa ez... Amint rájuk süt a Yideg valóság, azétomlannk, szineik megfakulnak, A valóság pedig az, hogy Ed wardnak az embernek és Edward. Rak a királynak csak egy szive van. Ezzel az egy szívvel kellene uralkodnia és szeretnie. A kettő pedig csak ritkán fér össze a trón árnyékában. Ezért került Edward király, népének "bálványa, tragikus válasz. u» elé. S ha Edward, a király szük-eegszerücn el is veszi U ezt a csatát, Edward, az ember hőse, mártírja és bálványa marad továbbra is né. pének. Birodalma nagyobb lesz, mint bármely földi uralkodóé: -az emberi szivek világ-közössege te. ritf elébe hódolatát. A aziveké, amelyeknek csak egy kötelező alkotmá. nyuk, egy örök tradíciójuk, egy fel-lebbezheteUeO törvényük van : -a Menetet ZALAI KOZLONV 1936. december 8. Intfuenin, spanvoijárvány, torok\' gyulladás, az orr és garat elnyílká-sodása, a mandolék megbetegedése, valamint Izllletl ba ok vagy ttldi\'csucs-hurut esetén gondoskodik arról, hovy gyomra és belel a természetes .Ferenc József" keserűvíz használata által gyakran és alaposan kltlnz-tlltasianak. Kórházak Morvosnl megállapították, hogy a Ferenc József viz lázzal járó fertőző betegségeknél Is nagy szolgálatot tesz a szenvedő emberiségnek. Abesszínia visszaállításának lelictőséKO és nlncfl mis liátra: n NépszAvels^f-nek el kell Ismernie Abcxszlnlitnnk Olaszország által m*\'glörtént mqprzál lását. Valenciából Is elmeneküli a spanyol kormány Minden embert fegyverbe paran-oiolnak Madrid utolaó védelmére Madrid, december 7 A vörös kormány vasárnap este/ kiadott rendeletével a lehető legsürí gősebben Madrid védelmére rendelt minden fegyverfogható embert, mert ugy tudják, hogy Franco tábornok minden eddiginél heve sebb támadást akar indítani a főváros birtokáért. A vörös kormány egyébként már Valenciában sem érzi magát biztonságban pzért székhelyét Levi-doba helyezte át. A nemzeti csapa-tok repülőgépei vasárnap bombázták Gvadarajánát. A város felett 23 nemzeti repülőgép jelent meg, a mely nagymennyiségű bombát dobott a városra, a bombák több helyen tüzet okos\'.\'.!:, az áldozatok szániát még nem tudják. Barcelonában a vörösök megszervezték az első hivatalos katalán ha s reget. A Szentatya állapota Vatikán, december 7 XI. Pius pápa a vasárnapot ágyban. nyugodtan töltötte el. Több bíborost, rendfőnököt és családja né háfly tagját fogadta a nap folyamán. Mint orvosai jelentik, \' a Szent^ya egészségi állapotában nyugtalanító változás nem történt, az éjjelt nyugodtan töltötte. Álla-po\'a kielégítő. öngyilkos szerelmespár az autóbusz előtt Újpest, december 7 Horváth Károly kárpitossogéd hét főn délelőtt menyasszonyával egy autóbusz elé akart ugrani. A jeány kiszakította magát Horváth kezei közül, igy ő megmenekült, mig vő legényét az autóbusz halálra gázol ta. A vizsgálat megindult. - (Hlvatalvlzsgálat) A Stefániasző vétség nagykanizsai fiókjánál hivatalvizsgálat volt. A budapesti központból kiküldött cUenőrzőnő, Komái Lászlón6, aki három napig tartózkodott a nagykanizsai fióknál, a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a látottakról. Állást kopott a fiatal tanitóf aki diplomával a zsebében kőmüueMekhel dolgozott A nagykanizsai iparostanoncishola felügyelő bizoit-ságának Mese Pénteken délután 6 órakor a városházán összeült az iparostanonc, iskola felügyelöbizotlsáüt* dr. Llber Béla tanügyi főtanácsos, a szombathelyi tanügyi kerület főigazgatója elnökletével. Az ülésen a város ré. széről dr. Krátky István polgármester, az Ipartestület részéről Samu Lajos elnök volt jelen. A főigazgató megbízta Bittera Béla polgári iskolai igazgatót kép viselőjéül Berény Árpád helyett, aki évtizeden át példás ügyszeretettel látta el a tanfelügyelői megbízott tisztét. Hoffmann Henrik felügyelő bizottsági elnök indítványára a kir. tanfelügyelő és a bi?otts&{ legteljesebb\' elismerését, háláját fejezte ki Berény Árpádnak azért az önfel. áldozó és minden elismerésre méltó munkásságért, amit az iparostanonc iskola fejlesztése és színvonalának emelése érdekében hosszú eszten. dókör. át kifejtett. Kövelkezett a tanítói állások be töltése. A 4 óraadó oktatói állásra beérkezett 16 pályázat, ezek közül a következőket választották meg: a szabóipari szakban: Frühwirth szabómester, közismereti tárgyakra« Szépudvary László állami tanítót, Rácz Alajos oki. kániorpnitót és Savanyu oki. tanitót (ez utóbbi tani tói oklevéllel a zsebéLen eddig az igazságügyi palota építkezésénél a kőművesekkel dolgozott I) Hoffmann Henrik bizottsági elnök előterjesztette a főhivatású .igazga. tói állásra vonatkozó javaslatát, il. lelve a bizottság memorandumát\' a miniszterhez, amelyben kérik a főhivatású igazgatói állás betöltését. A zalalövői állomásfőnök és direktóriumi elnök ügye ujrafelvétel folytán harmadszor kerQI a bíróság elé Zalaegerszeg, december 7 Nem mindennapi érdekességü ílgy-gyel foglalkozott minap az egerszegi törvényszék. Történt ugyanis, hogy Pllze Gusztáv volt áUamlvasuti Üsztvi-selrt, még 1913 tavaszán Zalalóvőre került állomásfőnöknek. Itt érte az ősz-szeomMs ós a kommunizmus kitörése-kor a zalalövői községi kommunista direktóriumnak lett elnöke. Mint ilyen elrendelte a zalalövői Kurier-kastély elrekvirálását, az akkori főjegyző el távolítását, mtijd két tartalékos tiszt letartóztatását. A kommunizmus bukása után Pitzét letartóztatták és az egerszegi ötös büntetőtanács 1919 őszén csalás, hatósági közeg elleni erőszak és a személyes szabadság megszegése cimén héthónapi börtönre ítélte. Ezt a volt állomásfőnök ki is töltötte. 1929 elején, büntetésének kitöltése után 10 évre, perujrafelvételt kért arra való hivatkozással, hogy a kastély el-rekvírálása önkéntes felajánlásra történt, törvényellenes cselekedeteit pedig a vörösök terrorja csikarta ki tőle. A törvényszék ekkor több vádpont alól felmentette és négy hónapra mérsékelte a már kitöltött büntetést. A*5ta ismét eltelt hét év. Most pitze ismét perújrafelvétel! kérelmet nyujtq\'i be, amely-ben arra hivatkozik, hógy az akkori forradalmi viszonyok között sok min dentől mentette meg a községet. A tör-vényszék elrendelte a perújrafelvételt, A tárgyalás elé a szakkörök is nagy kíváncsisággal tekintenek. Selymek, legújabb böliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok. Singeméi i kormányzó névflnnepe Bensőséges áhítattal ünnepelte meg az egész ország Magyarország kormányzójának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak névnapját. Külö nöe melegséget adott az ünnepnek az egész nemzet hálája és csodálata,. ameiy "-ínég magosabbra csa-pott azóta, hogy a kormányzó római és bécsi útjáról megérkezett. Az egész ország szive egy ütemre dobogott ezen a napon, az egész or. szágban minden imádkozó ajakról érte szállt Istent kérő szó az ég felé. Nagykanizsa hágainak ormaira is kirepültek a nemzeti szinü lobogók. A névnai^estl zenés takarodó hangjai hirdették az egész városnak a hálás magyarság hódoló, imádságos érzéseit, amelyekkel minden igaz magyar ember íjondolata $ legelső magyar ember\'felé szállt ezekben az órákban. A határőrök és a leventék zenekara egyidőben járta be a város utcáit. Megálltak a Mas és a 20-as hősök szobrainál és a Himnusz hangjaivál rótták le a kegye-ltees emlékezés adóját a haza ha-lotta] iránt. Vasárnap reggel zenés ébresztő hangjai hirlelték a városon Végig a nemzet ünnepi érzéseit. Tiz órakór minden felekezet templomában ünpepi istentisztelet volt. A katolikusok miséje a Gábor Aron laktanya hatalmas fedett lo. vardájában volt, ahol a határőrség teljes számban sorakozott Tel". Im. pozáns volt a hatalmas tömeg, a mely egyik templomban sem fért volno el, ezért is tartották az ünnepi misét az alkalomhoz illően feldíszített lovardában. Ott volt az istentiszteleten a város polgári lakosságának, "hivatalainak, hatóságainak, egyesületi és társadalmi életének nagyon sok élenjárója. A misét Gazdag Ferenc püspöki tanácsos mondta, aki ünnepi beszédében méltatta a n«p jelentőségét és tolmácsolta a magyarság fohászát a Mindenhatóhoz. Mise alatt a határ, őr-zenekar játszott. Az evangelikus templomban Horváth Olivér lelkész, a református templomban Kenéz Dezső segédlelkész, JBZ izr. templomban dr. Winkler Ernő főrabbi mondott az istentisztelet kenetében ünnepi be. szédet, mindegyik templomban ott voltak a hivatalos képviseletek is a határőrség, valamint a polgári társadalom és hatóságok részéről Prognózis: Mérsékelt légáramlás, változó felhőzet, havas-osö, hó, a síkságon napközben olvadás, a hegyeken igen jó sportlehetőség. Hó-jelentés Nagykanizsán a hó hétfőn reggel 17 centiméter, Palin környékén 15, Nagy-récsén 16 Somogyszentmiklóson 10 am Forgalmi akadály sehoí sincs. Né.-hány telefon-vonal megrongálódott. Hócipők . párja P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40 tői Hócsizmák „ P 14.90-tol . Gazdacsizma,, P 17.00-tól SZOIflOlfiliyi QtUlllIZDIin IMA. dcwmber 8. ZALAI KÖZLÖNY euröpa-szuper kül^l j Táncruháink szépek és nagyon olcsók. Schütz. emlékeztető*) Dmubtr ». Borbélyok éa fodrászok táncteája 5 érakor az Iparoskörbea. Urleányok Mária Kongregációjának teaestje 7 óraker a Fehérteremben IJosális vlöadás a Tár«tMzáa Mt»r Bertln Ágoston. Daaamber 9. Növendékhangverseny a zeneiskolában este 9 órakor Daoambar IX. Izr. Leányegylat piknikje a Kasninó-ban. D••ember IS. Llaeálls alőadáa a vá»a«házíu I fair lovag. Sternád István. Dac«mb«r 16. Szerdal Társaság vlta-délutánla 6-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) DMtnbtr 20. Lioaália «lő«dáa a városházán 0-Ur D**«mb«r 26. Pásztorjáték fél 9-kor, utána tánc a Kath. Legényegyletben. Janoir 10. Iparoskör tréfás JelmoiestJe fél 9-kor Január 16. Az evangélikusok mdsoros estje. Oreg-kereskedelmlsták bálját órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOQE) operett-előadása és tánomulatsága ae Iparoskörben. •) E rovatban minden rtndaaás sgysserl k»zl4se (2 sorig) 30 Hllér. Beszámoló a Vásárról .Megvolt hát a vásár. Minden évben a legsikerültebb, a !egtarkább, a legjótíkonyabb minden kanizsai vásárok között. Csak az a sok sok jóságos asszony-sziv, ami a Keresztény Jótékony Nőcgyletbcn fogód zotl össze a nyomorúság\'dermesztő réme ellen, tud olyan erős, olyan találékony, olyan fáradhatatlan len-ni> hogy a nőcgyletl vásár sohesjm veszít az érdekességéből. Minden évben visszatér, minden évben sor. ra kopogtatja a sziveket és akár jó a farsang, akár rossz, akár mélyponton vannak a gondjaink, akár a reménység időszakát éljük: - a vásár mindig sikerül és évenként 260-300, az idén már 350 mezítlábas kis iskolásgyermek számára megtermi a meleg cipőt és ruhát. Rubint Károlyné, a Keresztény Jótékony Nőegylet elnökasszonya az idén is büszke tehet gárdájára. A puritán, zajtalan, de annál szivó. sabb munka szelleme, amit dr. Pllhál Viklomé vetett el az egyesü. letben, ezldén is teljes sikert aratott. A jótékonyság műhelyeiben hónapokon át folytatott munka terén Barabás Kálmánné és Szőnyl Sándorné jártak az élen, szebbnél szebb sátraik kelendő portékái tanúskodtak erről. | Az idei vásár azzal volt több és szebb az előző évieknél, hogy -más volt. Más volt a rendes, más a terem, más a levegő és a hangulat Is. Dobrovlts Milán a terem ötletes, színpompás, gazdag berendezésével valóban mesterit produkált. Egy kis darab főváros benyomását keltette a >vásárcsamok.« Ahova csak nézett az ember, mindenütt uj és uj magyaios és modern motívumok. Mintha egy mese elevenedett volna meg két napra a nagykanizsai iparos székház nagytermében. Szalma-tetős kicsi magyar szin a »kacatos bolt,* modem -vonalas dekorációkból áll a baba-ház és a kézimunka-üzlet. Az edényes hᣠmeg a Mikulás sátor csupa magyar diszit-mény. A virág-házikó egy piroskalapu gomba. A zsákbamacska sátor egy felhasított zsák. A büffé, a cukrászda, a söntés csupa virág ós folyondár. A dísztárgyak bazár ja misztikusan ragyogó, óriási sziklabarlang. Szombaton délután, a vásár megnyitásakor, már olyan volt az ér deklődés, hogy sejteni lehetett, az Idén rekord-forgalom lesz a vásá. ron. A jóslat bc is teljesedett. Va- sárnap délután már mozogni nem lehetett a vásár lermeiben, egy-egy székért a belső terem asztalainál közelharcot kellett vivni. Farkas Vilmának azonban, aki minden idejét, mindcn gondolatát, minden idegszálát a Nőegylet munkájának szentelte, ezúttal is szúz keze és száz szeme volt és gondoskodása elért mindenhová annak a szorgos hölgy-gárdának segítségével, amely fáradhatatlanul volt talpon a vásár egész tartama alatt. Szombaion délután a Szent Imre utcai ovoda apróságai adtak bájos Mikulás-műsort, Lajpzig Ilus szeretetteljes, gondos rendezésében. Aranyos *olt! A nagyszakállú csöppségek Mikulás.kórusa, szavalatai, táncai váltották egymást és tele lett tőle a tériem és a nagyok lelke csupa napsugárral. Azután jött a Mikulás (vitéz dr. Csete Antalné) és kiosziotta az ajándékokat sók derűs jelenet közepette, öröm vplt nézni, hogy ragyogtak a kerekre tágult szemek, miközben hallgatták a Mikulás apó jóságos, melengető szavait Vasárnap délután a Vécscy-utca kis növendékei adtak gyermekkabarét Zsigmond József igazgató és felesége íxindezéssében. Énniva. lóan édes gyermek-számok sorjáztak a színpadon. A kis Kocsis Ili kedvesen konferálta végig a niü-sort. Tóth Magdus, az apró rendőr-biztos, tomboló sikert arátott bájos énekes jelenetével Hegyi Baba táncát, amit Gábor Lajos tanított bc és a felesége kisért, meg kellett Ismételni. A komoly tánc-talentum esi-rái bontakoznak ebben az aranyos csöppségben. Pakusz Teréz szava- lata figyelemreméltó igénet Sok kacagás volt a jutalma Zsigmond Józsefné aktuális vásári kupiéinak, amelyeket Knapp Lalika adott elő kedves közvetlenséggél, a szerző zongorakiséretével. Az iskola 70 tagú énekkara Németh Jenő tanító vezetésével énekszámokkal aratott nagy sikert. Az egyik előadott szám Németi* Jenő szerzeménye volt. Volt a kabarénak egy száma, amit a nagyok adtak elő: - Puska Lulu, Várad! Nusi, Lóránt Rózsi, Rom. vári Margit, Horváth Ferenc, Kot-esek Gábor és a két Virág-fivér Szabó István -betanításában, Gold-schmiedné zongorakiséretével magyar táncot mutattak be zajos tetszés mellett Mindezekben a rendezésekben a Nőegyletre eső gondot Vécsey Bar-náné vállalta, akinek értékes agilitása sokban járult hozzá a vásálerendezés sikeréhez. Jászay Lászlón^ a jósnő szerepében volt egyik legnépszerűbb attrakciója a vásárnak. Külön érdekességet és izjjalma. kat jelentett, hpgy minden 50 eT-adott belépőjegy után kisorsoltak egy Ízléses kosárkába bujtatott, eleven, fehér tyúkot. A tombola és az egyéb sorsolások ezidén Is sok örömet szereztek az azo"kban résztvevőknek. i , « Vasárnap este a Pasqualetti-jazz pompás muzsikájára megindult a tánc a konfettivel, szerpentinnel telehavazott tértemben s a kétnapos vásári fáradalmak vidámad oldód tak fel a kitűnő hangulatban. Summa summaruni: — a Nőegylet vására erkölcsi és anyngi tekintetben egyaránt a legteljesebb sikerrel zárult. Naptár: December 8. kedd. Róm. kat Mária fog. Protestáns Mária. Izraelita Klsl. hó 24. — December 9. szerda Rom. kat. Péter. Protestáns Natália. Izr. Klsl. hó 25. Gyógyszertári éjjeli szolgálat • hó 16-lg a „Megváltó" gyógyszertár éa a klskanlzsal gyógyszertár. Gőífürdő nyitva reggel 0 órától Mt« 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek). — Tínedélutánokra, kaaxoracskára ela-gáns színe* taffet- és selyemruhák ólmán SchUtznél. Nép Mozgó. Kedden, o«ak egy nap I A „DRAKULJt" testvérfilmje I A. sárga bestia* Lélekzetlojtóan izgalmas delckllv-hajsza a misztikus kínai negyedben a Confuciusi vérengző szörny után. Fényes kisérS műsorI — Előadások: 3, 5, 7 és 9 órakor. Caah 20, 40, 80 tillérea haly^rahhall lön! ö«r?„M.tnBwhte- Ne sir] édesanyáin Wimpassing ^^ Tretorn ^^ Hungária ^^ SircipOk . ... P 4.30-tól I Tél lei pök I cserkészcipők r< „61 SircipOk . . P 6.00IÓI PosztóapOk , ,«.«.,\'«. férfi sircipOkk . . P e.SO-tSI | V»diszcip6k | legolcsobb árakon Miltényi cipőáruházban H Fő-ut 2. szám. 4 MKM MZUMIV 1936. d«embw 8. TÁBLÁS HAZ. A színház vasárnapja A Kanizsán vendégszereplő Bánky társulat a szombati izünet után va. sárnap két előadással szórakoztatta el Nagykanizsa ezuiházlálógató kö. zönségét. Délután* Fáy Hona és Uj-házy György pompás vígjátéka, a Csók a pusztán ment délutáni olcsó helyárakkal, szépszámú közöngég előtt. A közönség jól szórakozott és sokat tapsolt a tzinészck kittinü alakításának. Este ünnepi hangulat töltötte meg a nézőteret. A kormányzó névünne. pc alkalmával Földes Imre izzó magyarságú színmüve, az Égő város került előadásra. A m&gszállt lerü. let magyarságának tragédiáját mondja el ez az irodalmi nívón álló irredenta darab. A szépszámú ée előkelő közönség ünnepi hangulat> Ij^n nézte végig a darabot, amely, ben a társulat ésaknem valameny-nyi tagja legjobb tudását ragyogtatta. A Bánky-társulat a héten több kitűnő újdonsággal lepi meg a közönséget. Illő volna, ha a közönség ezt a Jár adózást az eddiginél nagyobb részvétellel támogatná. Heti műsor: Hétfőn: Gyógyszerés* nr. Kedden délután: Édes ellenség. Kedden , este: Nagy sser«l*to. Szerdán: Tüzek. Csütörtökön: Érettségi. Pénteken: A kenyérkereső. — N. f*laju« .11 Nálunk nemasak női télikabátot, baaam anyagot la vásárolhat. Schtlte. — Boka»öly«dé* raegolőzéiére boka-támaaztót vegyünk Milténytnöl. — Pehely- éa v*ttapaplanok káaeen éa rendoléa aterlnt Singeméi. — (iwiyegffüjtaif UUlk«r4j.) Hétfőn délntán 0-tól 8-lg a Pannónia kátaó kl» termében. I nMiitt ír titürli Irta: Staknla JanS Mint valami ősvilági masztodon, hangos nyögéssel, lihegve mászott ki az autólaxiból, verejtékes nyakát habos selyem keszkenővel törölgetve. N<tn volt komoly beteg, de a szive elzsirosodolt, idototalan alakjára terpeszkedő, emésztő jólótlxjn s a legki, sebb mozgás is kifulasztolta. — Itt van... fogjál — mondta a soffőrnek, apró nickelpénzeket kotorászva elő a zsebéből, amiből néhány fillér visszajárt volna, d« fcjedelinli kézlegyintéssel elengedte. — Spriccerrel A volán felöl halk morgás hangzott, inkább káromkodás, mint hálaszó, — de ő ezt mór nem hallotta, — íjnert a mennybéliek különös kegyéből súkel volt a balfüJtffc s ncm< Igen vett tudomást arról, amit utána kiáltoznak. Csak ballagott előre, keserves nyögéssel tette meg azt a néhány lépésnyi utat, nmi a járdát a nyári vendéglőtől el. választotta, míg szédülten csoszogott, mázsányi sulyu apró teknőclábaival. — Nna... elég polgári árak... dörmögte, mig szemére csíptetett monok lival áttanulWányozta a bejárat fölé kifüggesztett étlapot. A disze>» sövénykerilés felől frissen virágzó óljának buja és részegítő illata csapott az arcába, ami megszédítette. Az olajfák szagáról Jeruzsálem jutott az eszébe, abol a húsvéti ünnepeket töltötte, a karcsú és tündéri szőkeségü Bánhiday Lili, orkjesztlkai táncosnőnek társaságában, akit Ő fo. di-aatt f»l u síiapudank. ,K4r bogj A NÉMA LEVENTE előadása előtt történt két perccel. Egy ur lihegve jön és bezörög a pénztároshoz a jegykassza ablakán : Kérek egy lártszéketl Nincs. Akkor kérek egy támlásszéket. Az sincs. nincs itt a Lili, _ dörmögte. .Kedves lett volna együtt ebédelni, de telefonál-tatní fogok neki és kirendelem\'.* Uj vendéglő volt ós a napokban nyílt meg, de őt ismerős kórus fogadta, mig minden eltaposó gőzhenger módjára keresztülrobogott aranyszínű fövénnyel behintett bejáraton. Elnézett n bókoló pincérek és a hajlongó üzletvezető feje fölött, de a fejét sem ibi-ccntettc ni tg, mert hozzátartozott a tekintélyéhez, hogy életében soha senkinek sem köszönt vissza. — Alázatos tiszteletem1, vezérigazgató ur! Van szerencsém1, vezériga*, gató ur... Ide mléltóztassék, vezér-Igazgató ur... talán itt a lugasban ... vagy a japán selyemternyő a^tt és már söpörgetik is lázas igyekvóssel a fehér damaszt abroszra hulló faleveleket. — Süt a nap... és nem) szeretem, ha a számba bámulnak — mordult föl nz cmberbálvány. — Nincs valami kü-lónszoba? — Talán a márványterembe méltóztassék, vezérigazgató ur — hajlongott « vörhenyeshaju kopaszodó ifjú üzletvezető. — Ne szólítson vezérigazgató umakl — ripakodott az üzletvezetőre a terebélyes vendég. Minek kell tudni mindenkinek, hogy ki vagyok, mi vagyok... szólítson egyszerűen a nevemen. — A nevén? — Mondja igy... Almavári ur... vagy Almhvári nagyságos, szavalt a fólfuvódott vendég. De 110 kössük mindennek az orrára, hogy én vezérigazgató vagyok. r Az üzletvezető miogszcpponve húzta nyakát a válla kózó, mint aki vaíaml hittt csinAlt, D« Afeuvári magában De egy pólszéket csak adhatnak ? Sajnos, avval sem szolgálhatok. Napok óta nincs székünk I Ha igy áll a dolog, — méllat-lankodlk a jegykérő — miért nem vesznek be, reggelizés elölt egy pohár tyIRA kescrüvizei? litkon örült, hogy itt is fóllsfoerik, mint mindenütt a városban, ahol tekintélyes alakját körülhordozza ós vezér-igazgató urazzák, annak rendje és módja szerint és megsüvegelik, mint két lábon vánszorgó eleven sajtóbálványt. De senki sem\' tudta, hogy melyik vállalatnak a vezérigazgatója. Állítólag a nadrágtarlókészitők országos seóvetke-rétét vezérigazgatta, do nem1 közönséges élelmességgel, akkora jövedelmet tudott kisajtolni, hogy tellett llikullusi életmódjára. S immár egész pincérhad állja körül az asztalt, míg fáradt nyögéssel roskad bele a székbe, permetező homlokát az abrosz fehér csücskével törölgetve. S egyre-másra rendelkezik. A pikolónnk fölírja Bánhiday kisasszony telefonszámát: azzal az üzenettel, hogy vágja magát kocsiba és jőij)5n ki a nyári vendéglőbe. De percek nuilva megjött a válasz, arrfi nem volt kedvező: a művésznő fáradt és beteg, reggelig táncoll és mbst ágyban fekszik. De szívesen együtt vacsorázna a vezérigazgató úrral a szigeten, ha autót küldenek érte. — Igy is jól — akkor egyedül fogok ebédebi, hörögte a nagyúr kidiózó szemmel. Nagy gonddal és szakértelom\'mel állította össze az ételsort. «Nagyon meleg van... és nen» hiszem, hogy tudok enni* — mükogta. «Hozzon minden-cselre csirágot lengyelesen, utána töltölt gombát rizzsel.* Az előélkeket percnyi gyorsasággal habzsolta föl, miig szerno kimeredt, biint a halálra éhezett szelindeké. Fél-fogára is kevés volt, mert azuján füstólt lazaoot kórt olajban s bafejfpfeül kiéi liba bitül Ját uj burgonyám* & &>- A nagy karácsai szellemi Ifjúság1 küldöttsége a polgármesternél A Credo Juventutis ban tömörült nagykanizsai szellemi ifjúság P. Andreska Felicián ferences-lelké6z elnöklete alatt ülési tartott, amelyen megtárgyalták a nagykanizsai ifjúság problémáit. Mindenekelőtt hálával emlékeztek rr.eg dr.Krátky István polgármester szociális meg értéséről, aki klubhelyiséghez és annak berendezőéhez juttatta őket. Majd köszönetet mondtak P. Czír-fusz Viklorin plébánosnak és dr.p. Horváth Athanáznak, aki törekvéseikben segítette őket és lehetővé tette a Credo ban való szervezkedésüket. Majd szóba került a nagykanizsai ifjúság svomoru helyzate. A szülök mindenüket áldozták) fel, hogy gyermekeiket taníttathassák é6 most ez az ifjúság elhelyeaetlenül, a holnap bizonytalanságában őrli fel idegeit. Pedig a nemzet a ma ifjúságától várja reményeinek megvalósulását. És ez az ifjúság időelőtt megrokkan, lelkileg, megtörik a létért való kilátástalan küzdelemben. Az ellátatlanok akciójánál, mint szellemi in-ségmunkások nyertek eddig elhelyezkedést és ma olyan munkát vé. gőznek, ami érdemes arra, hogy ezt a 16 pengőt felemeljék és ők is embernek érezhessék magukat. Kimondották, hogy memorandumot nyújtanak át dr. Krátky István pol. gármesternek, amelyben kérik, te. gyí lehetővé számukra az eddigi havi 16 pengőnek 40 pengőre való felemelését, amint azt a többi városok teszik szellemi insógmunká-saikkal. Elhatározták, hogy felkérik dr. Petrics József, vitéz Tóth Béla és dr. Boda Károly városi képviselőket, hogy vezessék küldöttség, ket a polgármester elé, akinek memorandumukat át fogják nyújtani. A Zalai Közlöny mindenkor magáévá lettg Nagykanizsa ifjúságának szomorú helyzetét és most is fel. jcs salátával. Semmit som hagyott meg a iáiban és a zsirt kcnyérszeletekkel lörőlte ki. — IIivják a tulajdonostI — mondta szigorú tekintettel. Az ijedt pincérek sápadt szőke fiatalembert tuszkoltak elő a konyhák rejtekhelyéről. Ez alázatosan bemutat, kozott az tmtoerbálványnak: Rodostóinak hívták, nemi régen nyitotta ki az éltemét és meg volt ijedve, hogy a halaknüs vendég valami kifogásolni valót talál. Akna vári nem is fukarkodott a kritikai megjegyzésekben. A esi rág szálkás volt, a garatba nem eléggé Ízes. A sör nincsen jól kezelve^ a bor fnk.\'lcg s a szódát nem tették a jégre. Mindezeket ncsa meggyőződésből mondotta, inkább szokásból kritizált mindent, mint a színházban, vagy at utcán, mfcrt rájött arra, hogy oz is emeli (a tekintélyéi. —• D« azért ne csüggedjen vendéglős ur, -— mondta pártfogói hangon,, látva, hogy a fiatal üzletemi>er térde megremeg és arca elsápad. Ha Jobban utánanéz a konyhának, továbbra is pártolni fogom, sőt ajánlani fogom előkelő ismerőseimnek. Olyan emelt hangon beszélt, .mintha egyedül nz ő fenkölt sz«nvélyétöl függene az étterem) bukása vagy /elvirágzása. De a tapasztalatlan fiatal üzletember könnybebonilt arccal fogadott javulást és kérto Akrtavári urnák további jóindulatát. A kinos jelenetnek az vetett véget, hogy megjelent a színen a vezérigazgató titkára. — Itt vagyok, hivatni méltóztatott — mondta bekukkanva a márványterembe. Gazos! Lipótnak bírták. f«k«t*. bal- Szombathely nem hajlandó szüneteltetni a mozit a sziniszezon alatt Nem Is tárgyalták Tolnay színigazgató segély-kérelmét Tolnay Andor kaposvári színigaz, gató, mint Fodorék Nagykanizsán, Szombathelyen is játszik. A* igazgató most beadványt inlézett Szombathely városhoz és abban kérte, hogy adjanak számára ingyen villanyvilágítást, továbbá a színház vendégjátékának idejére szüneteltessék a városi mlozit. A kérvény a szombathelyi péuzügyi bizottság elé korült, ahol tárgyalás nélkül elutasították. Ujváry Edo polgár- m«sier az elutasítást azzal indokolta, hogy a városnak nincs módjában a színészeket támogatni. Nem azért nem tárgyalták az ügyet, mintha a Tolnay társulat vagy a színészet iránt ellenszenvvel viseltetnének, haneml csupán azért, miért tisztában vannak a város anyagi helyzetével ós miután segélyt ugy sem adhatnának, hiábavalónak tartották a kérós ismerteiését. Divatkülönlegességek selymek szövetek bársonyok mlndan azlnben éa mlnóaégban KIRSCHNER MÓR dlvattruházéban 1936. december 8 EALA! ROZLOm 5 3? me am S am m am m KB Szép karácsonyi ajándékok nagy választékban olcsón fPT $ mfé mm Hull a hó. emeli szavát érdekükben. A városi képviselőtestület módot fo£ találni arra, hogy ifjaink kérelmét az in-Bégakció keretében megvalósítsa és emberibb életet lehetővé tegyen számukra. Nagykanizsa fiainak SOS kiáltása nem szabad, hogy a pusz. tábí* elhangzott kiáltás legyen! • Dr. Krátky István polgármester fogadta az ifjúság küldötteit, élükön P. Andreska Felicián ferences-lelkésszel és dr. Boda Károly városi képviselővel. A szellemi ifjúság ké. réselt a polgármester elé \'terjesz. telte, aki azokat megértéssel hallga tt? meg. _____ — (Siasta Sanatórium) Budapest 1. Ráth Gjöxw-ut«a ö. December elején nyílik aoeg «■ modern urologiai-sebéeweti fcitáaet Ar. minds«enll Lichlenberg Sándor, v. berlini egyetemi tanár, a Sankt Hedr^f Krankenhaus urológiai ofctályának itfaifató-föorvoaa Tecetiae mellett A sárga villanyfényben ezer és ezer hópehely járja víg fasrangi táncát a levegőben. Mikulás-apó ugyancsak megrázta szakállát. Mintha valami tündérkéz borított volna fehér léptet a földre. A csupasz fák máról-holnapra tüneményes szépségű koráll-ágakká váltak, a kerítések pompás müvü csipkéi, a Hage Szófia világhíres faragásaival vetélkednek, az ut:»k szűzi tisztán csalogatnak, az ablak előtt nedig fenyőrák állank őrt, mint komoly és mégis derűs hóemberek. A legnagyobb mflvész, a Természet tud csak ilyen csodás képel alkotni. A hópelyhek pedig csillogva, táncolva hullanak tovább... Miért? a tertnészet valami pajkos mosolygással talán a fekete föld A sarki villanylámpa, félrecsúszott hósapkájával, kajánul lelógó jégcsap-pipájával, mint bakter áll az éjben, aki a fehéren csillogó táj mtsébeillö varázsában gyönyörködik. A kályha piros fénye, mintha melegebben duruzsolna. Csendes sercegéssel égnek a hasábok a táncoló lángnyelvek miinlha csúfolódnának a végtelen külső rehérségget. Valahol egy szán csengőjét kapják szárnyra a- hópelyhek és érezzük, hogy ez a duruzsoló melegség, ez aZ enjhe félhomály és a tiszta fehérség,\'csillogó táj: — cz a tél. Künn pedig hullik tovább csendesen és míindent eltakar a hó... — (A magasabb lakbér-osztályba) való sorozás ügyében december 9-éro tervezett értekezletet el kelletett halasztani. Ugyanis a bizottság még nem készült el a szükséges helyi adatokkal, a viszonyok és lakbérek pontos fclvovésévcl és mlindazzaí a munkával, almi a kérdés megoldásához szükséges. Dr. Tholway Zsigmbnd postahivatali igazgató azért értesiti az érdé-kelteket, hogy a mintegy két hétre kitolódott értekezlet pontos idejéről szennyét akarja eltüntetni? Talán a világ szomorú sebeire, az emberek gonoszságaira és bűneire akar fehér takarót tenni? Talán az Ur-várás, az advent idejére akar méltó köntöst adni? Vagy csak kenyeret hozott ezer é& ezer munkanélkülinek? Ki tudja? A természet ^yezredes örök rendje szerint\' beköszöntött ez-idén is. Kinek hideg szobát, kinek Meleg örömöt jelent... dogarcu fiatalember, feltűnően bő ruhában, amelyet ugy lehet, a gazdájától kapott ajándékba. Most kicsit meg volt ijedve, mert néhány percet késelt. — F.bédelt miár? — kérdezte a vezérigazgató. — Még newí. — Akkor egye mfeg ezt a császár, morzsát, — mondta a tésztam\'aradékra mutatva. De siessen. Taxiba fog ülni és kirobog a lóversenyre. Kitűnő tippeket kaptán*. Az első futamban ötszáz pengővel miegteszi Bajtárs-at tétre és háromszázzal a Nomádot helyre. A második futamban ezerkétszáz pengővel mlegfo^adja a Becsület-et. Biz. tosan győz. S <\\t \'egész pénzt a nyereséggel együtt fölrakja a negyedik ver-senyben a Vörös ördögre, egyenlete, sen elosztva, télre és helyre. S azután kocsiba ül... s a nyereséggel visszajön ide. Nemi, előbb elmegy Bánhidny taftvésznő lakására, megvárja, mig el. készül az öltözködéssel s együtt jönnek értem1. Majd a szigeten fogunk vacsorázni. Megértett? f Ertem\'... hebegte a titkár, mig a nadrágzsobébe csúsztatta a százas bankjegyek nagy tömegét, az éttermi személyzet bámulatára. A titkár buldogtermotét meghazudtoló szélvész-gyorsasággal elrobogott és Ahnnvári fizetett. A fizetésnél újra előkerült a fiatal gazda és pártfogást és üzleti tanácsokat kért. Aztán átsétált a szomszédos strandfürdőre, hogy kedvére sütkérezzék o hő napon s hogy teljék az idő. Mikor visszatért a vendéglőbe, arca sugárzott nz örömtől. Már tudta az eredményt. Valamennyi lova befutói? s a pincérek segítségével kiszámította az eredményt a halmozásra legalább tizenötezer pen gőt kell kapnia. Virágos jókedvében üveg angol pezsgői rendelt s kaviáros szendvicset ropogtatott. Csak az bosszantotta, hogy a titkár ós a táncosnő még mindig nem jelentkezik: ezek a m/üvészhólgvek túlságosan hosszú ideig öltözködnek. A \'fák gallyain miár apró villanykörték gyúltak föl, miikor a telefonfülkéhez rohant, hogy személyesen hívja föl a táncosnőt. A szobalány jelentkezett, reszkető hangon. — Hál scmlmit som tetszik tudni? —- kérdezte dideregve. — Nem énl — A művésznő megszökött Gazosi titkár úrral... Már régi szerelem) volt. Gazosi urnái volt vagy kétezer pengő Is ... s valamit hebegett..., hogy ez a pénz úgyis a kutyáké... valami hülye különböző fogadásokkai bízta meg, do azok a lovak úgysem jönnének bo. — Mikor szöktek m)eg? — bőgött bele a telefonkagylóba AlmSwári. — Már délután kettőkor... azt hl-szem, repülőgépen utaztak el. Az utolsó szavakat Almavári már nem is hallotta. Ájultan roskadt ősszo a telefonnál. A pincérek a pezsgőhütő-vödör jeges vizével mosták életre. külön meghívóval fogja az érdekelteket értesíteni. — (A zeneiskola növendékhangversenye) szerdán este 9 órakor kezdődik és azon csupa mögas osztályú növendék lép dol)ogóra. Belépődíj nom1 \'esz rendezés költségeihez önkéntes adományokat köszönettel vesz a rendező-(:) - (Eljeiyzís) Klein Klára és Práger József (Nagykanizsa) jegyesek. (Minden k/ilón ér-tesités helyett.) — Tekintse meg a Kopsteln Bútor-áruház állandó butorklállitását Izlé«es és olo- ó bútorokat kedvező fizetési fel tételekkel vásárolhat Ne kísérletezzen! DOXA megbízható tökéletes suűlcl óra Az uj DOXA órák ólom-plombával jönnek forgalomba, ami biztosítja a vevőt, hogy valóban uj és nem javított vagy felújított órát kap. Saját érdekében tehát mindenki ügyeljen arra, hogy a OOXA órán az ólomplomba, amelyen a DOXA szó olvasható, rajta legyen. — (Kedden lesz a llceáils), a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének délutánján, mert vasárnap a Nöogyleti Vásár fogja lekötni a tömegek érdeklődését. Az előadó Berlin Ágoston ny. törvényszéki tanácselnök, aki .Házasságok az égben köttetnek» címen tart előadást. Gráf Ernő szerkesztő a gépesített házasságról irt karcolatát olvassa fel. Ugyanekkor egy fiatal kanizsai poétái is bemíutat az Irodalmi Kör Bogyay Gyula személyében. (:) — (A borbélyok teaestje) A nagykanizsai borbély és fodrász-mesterek és segédek kedden 5 órakor az Ipartestület emeleti termeiben családias teacslélyt rendeznek. Az iparosságot, barátait és hozzátartozóit szívó-sen látja a rendezőség. (:) — Futó, összekötő és nagy szőayefek dua választékban Singeméi. —• (Zenekari próba) A keddi ünnepre való tekintettel az Irodalmi és Művészeti Kör zenekara e héten csütörtök este lartja próbáját Tekintettel a közeli fellépésre az összes tagok szíves megjelenéséi kéri a karnagy. (:) — Lóukarók minden mlnöatgben, na-gyoa olcsón kaphatók SchQtznil. — (A kórház karácsonyfáját) idén is felállitjájc a jóságos irgalmas nővérek azok számára, akikel a szeretet szent ünnepe benn ér a kórágyakon, távol szeretteiktől, távol a családi otthon melegétől. A nővérek, •mint minden évben, ezídéu is kérő szóval fordulnak u \\áros társadalmához: — ne feledkezzenek el a kórház karácsonyfájáról! Minden . adomány testi és lelki fájduluilakat enyhít. DOROGI Brikett KISTERENYEI S7CU ** házhoi Mm C n azállitja SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrinyi Miklós-utca 32. 1930. dectmhtr 8. Nagy karácsonyi vásár! Délutáni és estélyi selyem újdonságok nagy választékban Golenszky Ferenc divatOzletében F6-nt 14. A Zalai Közlflny Bejtvény-Ollmplásza KOzOlJQk eheti rejtvényeinket 81. Kritika. Beküldött.: Harbarlta Mária. A< egyik újságban n alábbi kritika le-lent mez A ajavalc kezdőbetűi helyei Borrendben egy, a lenével kapcsolatos szót adnak. Melyik ez ? .Téma: Ima az uralkodóért. Andalgó tónus, rengeteg rilmus-próba" Megfejtése: 2 pont 82. Számtan. 1—ia-tg ltjuk a azámsort a fenti kockákba. Egy-egy aor függőlegeaen éa vlz-szintesen összeadva mindig ugyanazt a azámot kell, bogy adja. Meffejtáss\' e pont 83. Bekotdötts: Klaa Jnllas. Megfejtése 2 pont Ralaifas Tibortál. Vlaaalilss sarak i 1 Vlsaza: izl.iész és Iró 1618-1002. 6 Pénztárca máa szóval 10 Olaaz várna (felcserélt betflk) 13 Férfinév becézve 19 Énekel 16 Halma talp 17 Ipe leltételes módban 18 Szín francia nyelven 19 Légáramlás 21 A rossz tanulóval leazl pajtása 22 Nagy idegen nyelven (Ion.) 24 Kettős mássalhangzó 25 Német lolyó 26 Minden terménynek van 27 Tagadó szó 2)1 A jószívű leszi 29 Vissza: elóadó-mílvéeznó 30 — 27 vízszintes 32 Ny-el a végén, Jegyes 33 A hld a folyón 34 Azonos belük 35 Em eri kötelesség (fel- cserélt bellik) 38 Z. D. 39 Kiáltok, latinul, fonetikusan ál fihász 42 E-vel a végén gummimárka 43 Indulatos 4\' Abesszin város 47 BetU, fonetikusan 49 Nyakra való 51 Ere, latinul 52 Vissza: olasz névelő 63 Ugyanis, latinul 55 Ezt telte a fa levele 58 Egerszegi úszók csstakláltáaa 59 Ige harmadik személyben 60 Vissza: gömbölyded, hibásan 61 1-vel olasz sziget 62 Az atom kózOmbós részecskéje 63 Azután, olaszul fMl>ls«ss sarak i 1 Ady-vers clm« 2 Féiflnév, birtokos-esetben 3 Ecet eleje 4 Tetőszerkezet 5 Legimpozánsabb műemlék Rómában (fonetikusan) 84. Beküldőtte: Kiss Jalls. , 6 6 6 0 0 . ö 6 GIMNÁZIUM 6 6 0 6 6 6 6 G i G Megfejlóea: 4 pont 85. Földrajz. 1. Milyen nevezetes földrajzi esemény » leg- fűződik az 1873. évhez? 2 Melyik afrikai városban lakik több néger ? 3. Melyik a legnagyobb és legkisebb sólartalmu tenger és mennyi a vizükben feloldott sók mennyisége "/o-banf Megfejtése: 5—5 pont 86. Beküldött*: Reinltz Tibor. Kuruc vezér 7 Német praeposltio 8 A színész szerelt 9 Olasz költő, névelővel 11 Rag 12 B, 1116 szócska 14 lói nevelt 16 Szerv zet 20 — 24 vízszintes 23 Névmis 28 Idegen Isten 31 Ilyenkor már alszik t? 36 Szerb város 37 Azonoa belük 41 Elipszis alakú 42 Esemény 44 Visszs: Kán király 46 .... plrin 48 Tenger, idegen nyelven 50 tgeldS 52 Farkas, olaszul 64 Sportklub 56 Széns, idegen nyelven 157 Vissza: rag 58 Némely tojás Ilyen 88. Két majom. Egy állatkert majomkctrecének tetejéhez, mintegy 20 inéler magasságban csiga van erőaitve. A csigán kötél van átvetve, a a kőtél mlndeg>ik végébe egy-egy majom kapaszkodik. Az egyik majom 42 kilogramm, a másik 38 kg, a kisebbik másodperenként 2\'5 mélert tud mászni, a nagyobbik, erősebbik másodpercenként 4 inéiért. Melyik inalom éri el előbb a csigát, ha a kisebbik majomnak 3 méter előnye van7 Megfejtése: 4 pont 89. Irodalom. A 89 . 90. betűk i N. I. 1. Nobel-díjas (19341 Iró: 61, 46, 83 38, 31: 75, 81,57, 29,18,24,64.35.22,87! 2. és annak leghíresebb műve: II 2 62; II, 8. 16, 60, 41, 82, 70. 43. 27, 25 67 : 6. 79, 19 ; 5, 12, 66, 84, 68. Ó, 33. \' 3. A Magyar Rachel (1833-1909) lelies neve: 63, 53, 65, II. 4, 59, 86. 42, 4« 55; 47, 37; 52, 88, 72, J, 49, 38, 19, 44 65, iO, 15, 61, 32. 4. 1913 as Nobel-díjas Iró leljee neve: 72, 20, 34, 71 ; 39, 15, 66, X, 41, Y, 64 28, 10, C, 7; B, 46, 80, Y, 44, 54. 5. A .The last Days of Potnpeli* Iró-Iának teljes neve: 64, 88, W, 74, 57, I 69, 25, 69, 27, 38, 43; 66, 56, 27, 61, 64; fiQ 30; B, 58, 61 W, 16, 27; Í2, 55, 9 62, 76, 80. n 6. Nobel-díjas német iró (1929): 23, H, 21, 36, 51, 67, 40, 53, 77, 73. 7. Szerelmesek mondják egymásnak: 88, 27, 17, 38, 26, 45. 8. Hősköltemény: 78, 14, 85. II, 68. I—90-ig: Egy Arany-ballada versszak. Melyik Daliadéból van a fenti Idézet és hogyan szól? Megfejtéie: 8 pont A Rejtvény-Ollmplász nyereményei: A nagydíj a Zalai KOzlOny ajándéka: egy 2 -f 1 lámpás modern hálózati rádiókészülék egybeépített hangszóróval Schütz-Aruház 1 vég (23 méter) „Zala Gyöngye" -sifon Minden szdjra „Valery" ruxst, iercz/eld Mimit 01 minden héten 1 doboz fnnola púder IVIelcer Jakab Uvegllzlet Horthy Mlklós-ut 1 drb 12 pengői vásárlási ulalviny Lászlóné firflnhnt Erzsi kaszlyO, öv 6s táskalparmOvéizetl műhelye Deák-tér fi. 1 pár férfi v. női kézzel varrott bőrkesztyű ISI DITM Horthy Mlklós-ut & Négy darab selyem nyakkendő. Vékássy Testvérek ékszerüzlete, Fő-ut fi. •zOst plakettet olgarettatároa • nyertes monogramjával FILIPOVITS LÁSZLÓ trt- él hölgjlodráu (Ciengery-nt 2.) egy tartóshullám. TOTTÓ foto-müterme Csengery-ut 2. Egy felvétel 3 drb. művész lev. lap agy nagy képpel 11 íves ÍERÉIHI íkuníu Kg Fa-ut a •gy arany pecsétgyűrű Mindezeken kívül számos egyéb RITTER ANDRÁS divatftruhiza Fő-ut 8. •gy Habselyam nőlruha GRÜNHÜT ELEMÉR oki. elektromérnök Deák-tár I. a drb á « pengő értékű vásárlást utalvány. Grafológiai Stúdió Budapest, VII Erztibet-Mrut 42. Minden héten egy részletei iráaaaalizla Vágó Endre Illatszertár*, Fő-ut. — Kölnivíz, púder ós piperecikkek 8,1. •gy drb vlilsnyrezsó osatlakozA zsinórral BELEZNAI JÁNOS* vegyeskeratkedéte, Sugár-ut 63. Két üveg tokaji vfirSabor. Bárány István ékezeréiz, Horthy Mlkl6a-ut 3. egy drb ezüst oeruza Fisc&el könyvkereskedés Horthy Miklós-ut 1. egy díszdoboz levélpapír. BIEN GÁBOR flszar és oaeaeflkeresksdési, Crzaékat-tér Két őrlástábla Blsn-osokoládé. Schless Testvérek kölosönkOnyvtárs Horthy M.-ut 8. 2 hónapi ingyen kfilosönkSnyv haiznoa tárgy, 50 drb kínyv stb. 1936. december 8. BALM KÖZLÖNY ON IS NÉZZE MEG! ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT NAGYKANIZSA = HORTHY MIKLÓS-UT 4. = — (Oyerraekjáték robbanó nyutacssal) Kenései Imre gyenesdiási kőfejtő a kőbánya melleit egy bokorban fejteit robbantásra való gyutacsot tg egyéb eszközöket. Két gyermek messziről észrevette, hová teszi Kenései a gyutacsot, később onnan elcsenték és magukkal vitték, majd kalapáccsai\'fel-robbantották. A két gyermek lábát és kezét a robbanássa erősen összeégette. Gondatlanság miatt indult meg uz eljá. rás Kenései Imre kőfejtő ellen, akit a kanizsai törvényszék 80 pengő pénzbüntetésre itélt. i — Hóelpflt, sárcipőt, gummteaizmát, téli cipőt Mllténylnél veszünk. — Leány a ctavargóUnyán Vájjon sikerül-e egy ártatlan leányt tisztázni a gyilkosság vádja alól? Ez az izgató kérdés vetődik föl a regény, nek minden sorában, mialatt szágiddva rohannak velünk a végzettel terhes és mégis a humor üde, tiszta színeiben csillogó események. A Palladisuak ez a legújabb Félpengős Regénye a legizgalmasabb, legérdekesebb olvasmány, amit csak el lehet képzelni. Fekete Oszkár dr. fordította drámai lendülettel. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-esón kaphatók Schütznél. — Arany Karácsonyi Albnm A magyar nótafák idén is bőséges, gyönyörű termést hoztak. Ennek a bő és szép termésnek válogatott legjavát az Arany Karácsonyi Albüm-ban kapja a nagyközönség. Egytől-cgyig szin-mtogyar termés, túlnyomórészt már a külföld állal is értékjeiezvo és kitűnőnek elismerve. Az Album külalakja teljesen méltó a belső tartalomhoz. Dicsősége a magyar művészetnek és nyctofdásziparnak. Ennél szebbet még a legfejlettebb nyugati kultura sem1 bocsátott világgá. Az Album tartalma: 30 válogatott könnyű zeneszám1. Köny-nyü, de legjobb, amit kiváló magyar szerzőink 1037-ig .produkáltak. Azí Arany Karácsonyi Album) ebben az évben is a Bárd és Rózsavölgyi cég közös munkájából született meg. A közönség a nagy sikert aratott számokat, két album helyett egyben, az \'Arany Karácsonyi Albumban találja meg egy egész évre szóló muzsikát tizenkét pengő helyeit Ivat pengőért. — Közbelépett a rendőr és első kérdése az voltj hogy hol lakik? — Eddig a lakások változtató sánál ügyelni kellett arra, hogy váltót-áramli rádió-tulajdonos csak váltóáramú lakásba költözzön. Ma már a Philips univerzális rádiónál nincsenek ilyen gondok, mert az ugy váltó-, mint egyenáramú lakásokban kitűnően működik. Ujabb hiteleket nyújthatnak a vidéki pénzintézetek Budapest, december 5 A TP.BE vidókl leljes ülésén szóba kerüli a vidéki pé;4\'i:éaetek vissz, leszámitolásl híreiének Ugye :s. A vldókl bankok ugyanis azl fl kíván, yá^oi terjesztettek elő, hogy a fö városi pénzintézetek a hitelek visz- II 3 S * S 2 a OE a N 10 ha nom Ízlik a80»Illéresulbora »OLLAn-wendéaiab«n. Kóstolja meg! • Édes, zamatos, kitűnő I Esténklnt SárkAxI Jánosi zenekarában BÁNRÉTI LTL1 művésznő szórakoztatja k. vendégalraet. Hangulatos esték 1 a Olcsó, ló ételek I a Szolid kiszolgálja I Szíves párttogást kér WOLLÁK IEJ0, vendéglős. N a 3o Is íf » iw A lesszebb játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-! fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon- és osillár üzletében kaphatók. szafizc\'.ésének megállapított arány számát csökkentsék. Miután ebben a kérdésben a fővárosi és vidéki pénzintézetek álláspontja között bt zonyos ellentét mutatkozott, ezért a TÉBE vidéki ülésén hozott ha\'.á> rozata alapján nyolc agu biaotts\'got küld\'.ek ki. Ennek a bizottságnak fel adató voltaz, hogy komprom issziu-mos megállapodási létesítsen A fővárosi és vidéki pénzintézetek kebeléből kiküldölt nyolcra bízott, sáp a napokban ült össze ujabb megbeszélésre. Behatóan tárgyalta a bizottság a Pénzintézeti Központban az érdekeltek között még aug. 10-én létrejött magállapodást. A megállapoaás alapján n vidéki pénzintézeteknek visszleszámitolásl kötelezettségeik fokozatos csökken-tése érdekében ez év augusztus. 15 ike után 15 s ázalékot kellett for-ditanlok a hazájuk visszafizet3tt összegekből. Miután a vidéki pénz. intézetek időközben azt a kérést ter jesztették elő, hogy a visszafizetési kötelezettség 15 százalékban megállapított arányszámot a fővárosi visszlcszámitoló pénzintézetek 10 százalékra mérsékeljék, ezért kollett a kérdéssel a közös nyolcas bizottszágnak foglalkoznia. A vjdíki pénzintézetek kívánságára ennek az\'uj magállapodásnak visz-szaható erőt is adtak. Igy az augwsz. tus 31-cn létrejött megállapodástól számított három hónapra bezárj lag, vagyis november 30-ig a vidéki pénzintézetek nem a régi 15, hanem az uj 10 sJázalékos alapon teljesítik a visszafizetéseket. , Az időközben 10 százalékon felül teljesített törleszt-si hányadokat mini nem kötelező visszafizetéseket, a törlesztő vidéki pénzintézeteknek uj hiteiként fogják rendelkezésre bocsátani. \\ . > \\ EAJLAI KÖZLÖNY 1936. december 8 UltSkil.tiubb WávétSiS ,ip . aaabadalmaaott otaas MEIIOR EXPRESSO Kapható: BELCíEB Í1VE6ÖZLETBEN BIJm.nl.. b*«ot.tá. Hvílii.loló.al, AsMtaxit, Miautól, rendeljen Karajáéból, vktíne (a helyben, legolcsóbban. Te-letoa-álloiiiis: 544. Bojlor Klstaludy-utca 7. ax.____ ______________ 2704 Tfilgy- él bdkkforgio. ksphstó Atll\'a utca 52. Hám alatt. Ara ilrmílarrn-kónl helyszínen 6 pengő 90 illlér. 4320 HaBKnáll ruhát veszek és eladok, hívásra háshoz megyek. Márkus, Király- ■tea 81.__3754 Marooén divat ..ly.rn.il P 3 60, bírkwtyl bélelt P 4 50 ert e héten kap haló Ksuf mann Manónál, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. Telefon 222. Saját termésű elsőrendű kerecsenyl asztal! febér bor literenként P -.BD-értjBflhm József\'bortermelőnél, Csengery-ut 19. 2473 MARGIT FÜUUÓ C»eogery«ut 19. DMrvány kádfürdő P 0*80 Tyuk«zemvágá8 „ .„ P 0-40 Nyitva mlndtn a«p. Képkeret«x*»t, blondcll I *reteket legolcsóbban és legizebb kivitelben Melczer Uvegkcreakedésben kaphat. \' QernrÉl javított oldalQláaaa motor. kartkpúr olcsón eladó. C*c.igery-nt 56 H6- és eAfolpGjót szakszerűen kijavítja Vulkán guinmijavlló. Erzsébet-tér 1., Centi Ulti tiemben. 4123 Syarmakruha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék Pallouék Dlvatszslonl*-ból, Brssébet-tér II. 4141 Egy pena«éH kerékpárt, autót, konyhaberuiJezéit, varrógépet, rádiót, órát, TherniOlt, fényképezőgépet, irattáskát, íestménvt, szőnyeget, Jamboree-Jegyel, manikUr-készletet nyerhet a kuposvári kathollkus egyházközség sorsjegyén. A sws-jegyek 1 pengőért Szabó Antal sporttizle-tíben kaphatók. Magysr-u. 144. szánni OufathAx elad*. Bővebbet Stern Vilmosnál, Erzsébet-tér IS. 4053 Ha vlxvazaféka eldugul, vagy befasv. hivja Jerausekot, Erzsébet-tér 18. 4209 Jókarban levő könnyű hintét megvételre keresek. Cim a kiadóhivatalban. 4309 Pogónyvári SflftS-JE: IHaraa tétalban la. PaoAnywári fakér 40 fillér. Pogónyvárl rla-linó BO fillér, ádea burgundi vflrAa éa Adaa««hér 80 fl lér. 011088 KAROLY, Batthyány utc. 24. Egy jó házból való liu tanulónak felvétetik. Kollarits fodrászüzlet. A karácsonyi vásáron aloaaré>< 43-n sárcJpó helyeit a 42 et és 1 pár női drapp egész hócipőt szíveskedjék az Iparoskör ruhatírosának visszaküldeni. 4330 Találtatott egy wadáasaakO*. Igazolt tulajdonosa átveheti Bsgolal sor 31. alatt (Katonarét), Németh János ipariskolai tanítónál. 4332 OlpéMaefléd (elvétetik. Halász, Su- gír ut. 4333 Diófa-, tölgy-, szil- és egyéb rönköket vásárol Dukász Ferenc fakareakadft Nagykanizsa, Magyar-u. 108. *a\\ Telefon t 290. özv. Frank Józsefné szül. Schwarcz Ilona és fia Lajos megtört szívvel jelentik, hogy a legjobb férj és apa hosszú szenvedés után december 5-én elhunyt. - Temetése december hó4~én d. u. 3 órakor a nagykanizsai izr. temető halottasházából. Gyászolják menye: szül. Stern Rózsa, unokája: Frank Lacika, tMtvérel, ■óborai, aógornői ás kitorjodt rokonsága. (Minden külOn fctetlU* btlyctt) Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésébea Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon: 130. Sí-, Ródü, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javítás, viaszkalás Szabó Antal ^8j)ortQzletében. Vágó bácsi játékboltja Jelenti I Szenxácié az idei, fővárosi Igényeket is kielégítő nagy karácsonyi játék és iifataacer válaszléka. Slaitcn most vásárolni, mielőtt a választékot szétkapkodják. 1QOO drb. szabbnél-szebb baba. Babakooslk, hintalovak, ródfik, karácsonyfadíszek, vasutak, bútorok és mindenfajta játékok. — Szakszerű babaiasltás. — lllstszer és kozmetikai oikkak. — Manikűr- és fésűkazelták, pudsrdobozok, aktatáskák stb. legolcsóbban beszerezhetők l VÁGÓ ENDRE illatszer- és játéküzletében. Pénzkölcsönt folyósit hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Szőnyegekre Arany-ezüst tárgyakra Mindennemű ruhaneműre Varrógépre „ fehérneműre Kerékpárra „ vászonnemüre írógépre Szövetre Fényképezőgépre Böröndre Látcsőre Lakberendezési tárgyakra stb. mindennemű értékesebb tárgyra a megnyílott Hatóságilag Engedélyezett nagykanizsai zaiogkolcsöo liléiét. A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, FS-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d. e. 8—12, d. u.2—5 ig tartatnak. A kölcaöuök folyósítása 8 havi Időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghosszabbítható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvar). 24.934/1936. Tárgy: A nagykanizsai torvényszéki székbáz építésével kapcsolatos vízvezetéki-, csatornázási- és villamos-berendezési munkálatok és számlások vállalati ulon való biztosítása. Versenytárgyalási hirdetmény. (Rövidített szöveggel) A nagykanizsai törvényszéki síék-hSz építésével kapcsolatos vízvezetéki-, csatornázást- és villamos-berendezési munkálatokra és szállításokra Nagykanizsa területére korlátozott nyilvános Írásbeli versenytárgyalási hirdetek. Az ajanlatokat a feltételekben mrg\'dott címzéssel 1937. évi l«n. hó 8-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal Ikiatóji ban kell be-nyujiani vagy postán beküldeni. A részletes versenytárgyalási hirdetmény és kiírási művelet hétköznapokon délelőtt 10—12 óra kOiOtl a vá\'osi mérnöki hivatalban meg-lekinthetó éB beszerezhető. Nagykanizsa, 1936. nov. 26. Polgármester. 24936/1936. Tárgy: A nagykanizsai törvényszéki székház építésével kapcsolatos központi melegvíz fűtési munkálatok és szállítások vállalati uton való blztosllása. Verayigyaiasi Hiiny. (Rövidített siöveggel.) Nagykanizsa megyei város polgármestere nyilvános versenytárgyalást hirdet a Nagykanizsán épülő törvényszéki székház központi melegvlt-tűiésl munkálataira és szállításaira. A Közszállitás kit tiénél szabályszerűen biztosítva vannak. Az alánlatot a hivatalos ajánlati Űrlap felhasználásával a le\'en hirdelményben foglaltak értelmében kell megtenni A szabályszerűen aláirt ajánlatokat sértetlen borítékba helyezve, pecséttel le>*rva a város ik\'ató hivatalánál 1937. évi Január hó 8-án d. e. 12 óráig személyesen, vagy posta ulján kell benyújtani. Ugyanezen napon Nagykanizsán a városháza kis tanácstermében déli 12 órakor fognak az alánlatok felbontatni, amikor a maguk\'t Igazoló ajánlattevők, vagy meghatalmazással t\'llá\'ott képviselőik jelen lehetnek. Az ajánlat borítékját a követktzO felirattal kell ellámi: „Aján\'at a 24 936/1936. sz. versenvtí-rgyalásl hirdetményben közzétett, Nagykanizsán épüló törvényszéki székház központi melegvízfűtés munkálataira". Bánatpénzt az ajánlat szerinti értéknek 2°/o-át kell az a|ánlat benyújtásának fent kOzOII időpontjáig készpénzben, vagy egyéb értékben a városi adóhivatal letét- és érték-pénztáránál letenni. A részletes versenytárgyalási hirdetmény, az ajánlati minta, a különleges munkafeltételek és a költségvetési űrlap a városi mérnöki hivatalnál (Városháza, II. emelet) a hivatalos órák alatt díjtalanul megszerezhetők, vagy esetleg a postán való továbbítás díjának elSzeles átutalása melleit ugyanott kérhető azok elküldése. A tervezel ugyanannál a hivatalnál, vagy a tervező építésznél, HUb-ner Tibor műépítésznél (Budapest, II, Zslgmond-u. 18. «r. a. Irodában) megtekinthető és ugyanezeken a helyeken további felvilágosítás ls nyerhető. Nagykanizsa, 1936. november 26. <m Polgármester. • b#»M«TO« Untuilaaifei HL Outoabarg N>m*> " MtaW MftkMi VálMs úihtf. Ndl 1 ír.Vy.) 76„ Évfolyam 282 szám Nagykanizsa, 1930. december 10 csütörtök Ara 12 nu. ZALAI KÖZLÖNY » O l I T I K A I NAPILAP Feiekfc szerkesztő: Barbarlts Lajos Elóátuttd ára: c%y bóra 8 pwtó 49 MUá áa kUdátihraUU tekáoai n. a „Egy barázdát sel" Ezt a jelszót kapták fel a román antirevizionlsta mozgalom szósiólói és legutóbbi gyűléseiken plaká\'.okra és hordozható táblákra nyomtatva vitték körül Erdély városaiban. Nagyon önérzetesen hangzik ez a propaganda jelszó s mint értesülünk ró\'a, még önérzetesebi én hirdetik szónokaik, hogy a tőlünk megkaparintott Erdélyből egyetlen barázdát sem hajlandók visszaadni. Ez tehát a válasz azokra a békés szándékú magyar revíziós törekvésekre, amelyek jogra, igazságra és történelmi múltra támasz kodnak. Ha nagyon nyulszivück volnánk, össze kellene rezzennünk ezekre az antirevlzionista szólamokra, de mi tullátunk az ilyen propaganda^plakáíokon s nem félemlít meg bennünket az a durva, harcias hang, amelyik ^pódiumot nyert olyan városokban, "amelyeknek képe az ilyen tüntetéses időkben bizony megdöbbentően "hat. Azt mondják ár arról jövő testvéreink, hogy az ilyen megrendezett tüntetések alkalmával a napibérrel elláíott, becsődített népesség felvonulása után ugy festenek az utcák, mintha elhagyott városokban járnának. »A csekély szám-nak« nevezett kisebbségi lakosság, amint eltűnik az utca \'forgatagából, alig lehet lelket találni, pang min. den, megbénul a kereskedelem, az ipar, megáll a munka s síri csend honol a máskor lüktető életű vá rosok falai között. Az üzletek redő. nyelt lehúzzák s fullasztó hangulat üt tanyát a munkahelyeken s ami kor ki\'akarodtak a tüntető hadoszlopok, csak félve szüremlik isméi eli a megfélemlített ösfoglaló mar gyar lakosság. Az ilyen tüntetések utár. tűnik kl, hogy mindaz, ami ilyenkor a rosszul\' történt medren, dezettségben észlelhető, alig töl>fr szines luftballon felbocsátásoknál,a melyek nem tufmagas régiókba jutva, egymásután pukkannak szét. Mégis foglalkoznunk kell ezcfckel az antlrevizioiiista gyűlésekkel, mert azokon, miként a legutóbbi bukaresii gyűlés is feltünteti, olyan durva támadásokat intéztek a ma gyarság ellen, amelyeket szó nél. kül hagyni nem lehet. Nem szere tünk még idegen államok egyház-nagyjaival sem vitázni. A hit hirdetőit és legfőbb reprezentánsait még ellenfeleinknél is olyan személyek nek tekintjük, akiknek palástjál nem volna szabad érintenie a ha zugság és mocskol ás sarának. Még is meg kell jegyeznünk, hogy Miron Christea román pátriárka merész 8 hivatásához nem méltó szerepre vállalkozott, amikor ezen az antirevlzionista gyűlésen & »nemzeli egyház nevében* azt az állítást kockáztatta meg, ho>iy «z erdélyi magyar paraszt sokkal boldogabb helyzetben él ma, mint magyaror. szági faj testvére* Ha a boldo^ág-hoz tartozik az, hogy a nemrég még tehetős magyar gazda Erdélyben London ; A helyzet változatlan Mis8 Simpson rövidesen Rómába utazik szinü!e£ ezen beszélgetés után határozta el, hogy nyilatkozni fog. Simpson asszony egyébként rövidesen Rómába utazik. London, december 9 Az angol alkotmányjogi válságban még mindig változatlan a helyzet. Baldwin miniszterelnök kijelen, tette, hogy a döntés a király kezé. ben van. VIII. Edward azonban még mindig nem dönlött. A keddi napol a király tanácskozásokkal töltötte, este pedig vendégül látta a Belwedeie kastélyban a yorki heroeget és Baldwin miniszterelnököt. Mint Cannesból jelentik, Simpson asszony hosszabb telefonbeszélgetést folytalott Londonnal és való Ellentétes hírek n király döntéaéröl London, december 9 A legújabb hirejf szerint a király állítólag ugy döntött volnía a házassága kérdésében, hogy nem fqgja elvenni Simpson asszonyt. Másik hír szerint viszont VIII. Edward el határozta, hogy mégis lemond a trónról. A követségeken fosztogatnak és rombolnak a madridi kommunisták A nemzetlek lelőtték a íraucia nagykövetség repülőgépét — Prágában is folyik a toborzás a madridi vörös kormány segítségére Madrid, december 9 A madridi kommunista szervezetek tovább folytatják véres kegyetlenkedéseiket és\' ujabb lámtidást indítottak a külföldi követségek ellen. A német és az olasz követségek kifosztása után a finn követséget lámtullák meg és annuk elfoglalása után rájöttek, hogy a követségen csupán asszonyok ós gyermekek vannak, nem pedig katonák. A francia nagykövetség futárszolgálatot teljesítő repülőgépét, amely a nemzetiek hadállásai fölött repült cl, lelőtték. Több golyót kapott a repülőgép leszállás közben. Teljesen összetörött. A gépen üU a Havas Iroda kiküldött tudósítója, aki karján sebesült (meg, a Paris Soir munkatársa, aki coMbjába kapott golyót, Enny dr., a genfi vörös koreszl küldöttség vezetője, aki szintén megsebesült, mig a rádióstiszt és a gépen ülő egyik höfgy, sér tétlen miiradt. Poseduis. a spanyol kommunistapárl vezetője elutaaolt Madridból, hogy a szovjet megbízottnak jelentést tegyeu a helyzetről. A m\'adridi kormárty cm-lH\'tfii most már mnguk is beismerik, hogy a főváros helyzete iarthatatlan. Madrid elestével száinlolni kell. A m\'adridi vörösök oldalán harcoló szovjet katonák elmtondták, hogy őket Szibériából hozták és elengedték szibé-bériai búntclésrtket azzal a feltétellel, ha a spanyol vörös kortnány ,szolgála. lába állanak és küzdenek a spanyol felkelők ellen. Prága, decömber 9 A cs?h kommunista vezetőség kije-lentetle. liogy a mtidridí harcokban a vörösök oldalán 1000 cseh és tót küzd Kijelentették, hogy a kormánycsapatok részére továbbra is toboroznak Csehországban embereket és igyekcznCK a madridi konnányt mindenképen segíteni. Róma éa London nem vesz részt a genfi munkában Fablnyl Avenollal tárgyalt Genfben — Kozma belügyminiszter Rómába utazott Róma, december 9 Illetékes helyen kijelentették, hogy Olaszország nem vesz részt a genfi munkában. Az ar/,ol külügymlnisz!. ler szintén távol iyarad. Egyesek ezt az angfli \'alkotmány válsággal magyarázzák. Tagadhatatlan azonban, hogy a spanyol vállalkozást London is nagy ellenszenvvel nézi. London, december 9 Pál jugoszláv régcnsherceg, aki hosszabb iá ogatást tett az angol fő-városban, ma elutazott Londonból. Genf, december 9 Fabinyi Tihamér pénzügyminisz. tor genfi szakkörökkel hosszabb és beható tanácskozást folytatott Magyarország pénzügyi heivzelét ijle lőlcg. Hosszabban tárgyált Aver.ol lal, a Népszövetség főtilkái\'ávrfTis Budapest, december 9 Kozma Miklós belügyminiszter feleségével és néhány főnyi kisére-\' tévcl Berlinbe utazott. Elutazása előtt kijelentette, hogy Fruck biro. dalmi miniszter már régeblxmmeg hivta, hogy a német "közbiztonsági intézményeket tanulmányozza, örömmel vette a meghívást és ami- sohasem tudja, nem ébredé arra, hogy birtokát valamilyen Űrügy alatt elkobozzák és a román állam kegyeltjének ad.ak oda, n akkor igaza lehet a pátriárkának. De amikor erről van szó, egészen bizonyos, hogy Miron Chrisíea nem arra a krisztusi gondolatra épiti állításait, amelyik a szegénységet jelöli meg a legszebb erénjek egyikének, mond ván : osszálok szét vagyonotokat... Azt már messze évekkel ezelőtt láttuk és siomoruan tapasztaltuk, hogy a vagyonoszíogatásban bizony nagyon bőkezűen jár el a román impérium a magyar kisebl>ségl la kosság rovására. Csodáljuk, hogy ezekután *elnyomásról« ők merned beszélni, akik olyan igába verték a hatalmuk alá kerülő kisebbségi lakosságot, amilyenre példa aligvoli a világon. A terrorra cs az elnyomás mér vére csak jelzésül idézzük az antl-revizionista gyűlés tábornok szónokának, Dragunak ezt a kijelentését: *Ha birtokomból egy barázdát is eí akarsz venni, kapával verem sz\'ót a fejedet.* Ez már nem is harcias hang, mert egy tábonok ne kapát és kaszát villogtasson kezében, de különösen ne akkor, amikor nép gyűlések túlfűtött hangulaiában még a szónak is élét kellene venni. Egye dülálló hangnem pz a müveit Európában, amellyel . versenyre kelni nem ambíciónk. Durváskodnl és gorombáskodni a hatalom bir tokában könnyű dolog táglclkiisme-relü, elfogult embereknek, de kj. váncsiak volnánk az ilyen handabandázó emberek magatartására okkor, ha fordulna a kocka es a magyar nemzet igazságot kereső békés törekvései valóra válnának. A ka pál és a kaszát hagyják meg a régi birtokos erdélyi magyarság kezében és ne üssék ki e/.ekct a szerszámokat a dolgozó ember ke zéből, ne szaporítsák a földönfutó kai s ne szitsák az >elégedeilenséget. Nem lehet egyetlen orsz4g hivata-los köreinek végcélja az, hogy ha tárain belül olyan elégedetlenséget kel\'scn Irtóeszközeivel, am°lyeknok hullámai igen messze csaphatnak. Goga Ok ávián is fennen szóno kolt a revízió ellen, ö, aki a ma, gyar kultúra emlőin nőtt ftfj s ho;«y róla a kulturvilág tud valamit, azt egyedül Ady Endrének köszönhe.i. Ebl>cn a propaganda beszédében eg> szersmindenkorra ?e vizsg ízolt. Azí az állítást merte megkockáztatni. hogy Magyarországot tulajdonképpen nem is csonkították meg, hancm csak normális nemzeti terű. létére szorították vissza. Erre az ál. lilásra felesleges volna ^yet\'.en szót is vesztegetni. Nem is leszünk egyebet, mint amit eddig tettünk: hirdetjük a magyar igazságot s is. mételjük ezt mindaddig, amig süket fülek vannak Európában s ren dületlenül hiszünk e békés revíziós törekvéseink teljes sikerében. Ez a mi válaszunk a durvaságokra, a kegyetlenkedésekre, véreink leigáz-tatására és a példátlanul tépelődő elnyomatásra. ZALAI ROZLOÍÍY 1S86. december iq Kinek mi a véleménye az angol király szerelméről? 1 !. Kör-interju a nagykanizsai utcári kor most annak eleget tesz, fel. használja az alk;ilmat arra is, hogy a német birodalom közegészségügyi ós szociális intézményeit is tanulmány tárgyává tegye. Megszűnt a szeghalmi petíció Gyöngyös, deoember 9 Biró Ferenc választási elnök szer. dán adta át Temesvári Imre képviselőnek a gyöngyösi kerület mandátumát i i Budapest, december 9-A szeghalmi peució ügyében a közigazgatási biróság a szerdai tár. gyaiáson az eljárást megszüntette, mert egyik fél sem jelent meg. A pápa állapota javul Róma, december 9 XI. Pius pápa állajxrtában lénye, ges javulás áuott be. Állapota ki. elégiiö, azonban néhány napot or vosai tanácsára ágyban keli töltenie. Meghűlésnél, náthaláznái, torok-gyu.ludasnál, mandoialobnai, lülka-tarruanal, valamint idcglájdalraaknál és szaggatasnal naponta fél pohár lermétietes .Ferenc József Keserűvíz nagyon jót tea*, mert a gyo-morbélcsatornát alaposan kitiazuija és desinlictaija, azonkívül pedig megtelelő emésztest biztosit. Egyetemi orvostanaros véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, keiiemes e* megbízható s ezért használata járványok Idején is igen célszerűnek bizonyul. EMLÉKEZTETŐ*) Deoember 9. Növendékhangverseny a zeneiskolában este 9 orakor Deeember 13. Lioeális előadás a városházán 6-kor lovag Stern&d István. Deeember 16. Szerdal Társaság vita-délutánja 6-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) December 20. Lioeális előadás a városházán 6-kor December 27. Lioeális előad** a vároeháflfci tber dr. Mező Fereqe. Január 3. Liceáhs előadás a várónk izém t-kor Gáapárhegyi tánctea az Ipartestület nagytermében délután 5 órakor, jeooár 5. Katolikus Bál az Iparoa-KékkAaban. Jnuuár 10. Liceális olőadás a városház 6-kor dr Krátky látván Jannár IS. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a xcoeiskolában. Január 16. öreg-kereskedelmlsták bálja.9 órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOGE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. Jaaaár 17. Liceális olöadáa a városházán 6-kor dr. Vértesi Frlgyos. •) E rovatban minden rendezés egyszeri kézléie (2 sorig) 30 fillér. Angliában sem tárgyalhatják nagyobb izgalommal és hozzáértéssel (!) a napok óta kétségtelenül legnagyobb szenzációvá lett ügyet, az angol király tervezett házasságál, mint Nagykanizsán. Az utcasarkokon, szalonokban, kávéházban, a színház szünetében csakúgy ez a téma, mint a hivatalokban, üzletekben, vagy otthon. Pillanatok alatt támadtak szakértők, akik előre tudták, hogy lesz, mint lesz, mi a helyzet jelenleg, ki lesz az utód, hová mennek nászútra, hol telepednek le, apró intimitásokat, pletykákat senki sem tud jobban, mint a kanizsai polgár. Nézzük hát meg egy pillanatra, mit szól a nagy szenzációhoz a kanizsai utca ? Az első kérdezett, aki éppen elénk tévedt, egy llclsta. Szőke bakfis, aki Courths-Mahlert olvas, esetleg ErdCs Renét, fiatal, tehát szerelmes, gyakran pirul, mint most is cs mi sem természetesebb, mint. hogy szerelem-párti. Hogy mi a véleményem!?... Hát Istenem... Szép! Nagyon szép. Olyan, mint egy regény ! Hogy he lyeslcm-c ? Hát persze, hogyne... ...És kis pukedlit csinálva, már szalad is tovább, ijedten, nehogy észrevegyék. Nagy baj volna, talán mék\' az angol trónválságnál is nagyobb botrány kerekedne belőle !... Ht már az ifjúságnál kezdtük, hallgassunk meg egy glmnázlstát is. Lehet ugy ötödikes A bajusz helye most pelyhesedik, tehát abban a korban van, amikor mindent mindenkinél jobban tud. Határozottan felsőbbséges. Nem ismeri még az Életet, talán csak sejti, de ugy be szél, mint egy felnőtt. Az első megállapítása ez: - Behálózta! Biztos, csak királynő akar lenni! Szép nő, csak két szer elvált! Sajnálnám az angol királyt. Mert igen rendes ember Éltalában ez a »rendes ember« minden nyilatkozatból kicsendül. Edward király tökéletesen birja a nagykanizsaiak szimpátiáját. De nézzük tovább a sort. Mit szól a7 angol király házasságához egy varróleány. Komoly, dolgozó nő. Egész , nap dolgozik, este kicsit olvas. »Csak könnyűeket! - mondja. - Sok sze. relem legyen benne és sok romantika !« Válasza is egy 10 filléres regényeim : - A szerelem legyőzhetetlen ! Hiába kérdezzük, ez az egyetlen mondat a véleménye. Minden lo vábbi kérdésre mély sóhaj a felelet. Néha megáll kezében a tü és elmereng. Néz mereven a semmibe. Ki tudja, talán az ö mesebeli királyára gondol! ?... Már régen rájöttünk, hogy a mindenről tájékozott, kialakult véleményt\'. emberek közé tartoznak a sofförflk is. A »stand«on az egyik tágas kocsiban folyik a politizálás. Alig kell kérdezni, a vita úgyis a >nösülési-ügyi körül folyik - Hát szép, szép. - mondja az egyik - de mi lfesz az országgal ? Mert az angol birodalom léte... -itt egy hosszú politikai fejtegetés következik — (müveit, újságolvasó ember, ismerjük el magunkban is) - ...szóval vegye ei feleségül Mrs. SImpsont, de mondjon le a trónról 1 - mondja ki a verdiktet. A többiek bólogatnak A piacon áruló asszonyságoknak is szokott véleményük lenni- Kérdezzünk csak meg egyet I - Igazán ? nősül az angol király ? Ne mondja! No és kit vesz el a lelkem?... Oh... (szörnyű fejcsóválás) ...Ejnye... ejnye.... (őszinte el-szörnyülködés)... Kétszer elvált?... (megbotránkozva)... No, neharagjd-jon, fiatalúr, de ilyen aztáji mégse illik... Ebből se lesz rendes házas, ság- ugy járnak majd, miTit a Mj-csodáné naccsága, - tuggya, aki né. lam vásárol itt, - az is látja igy csinált, aztán... A bőbeszédű nénétől megtudjuk, hogy a Micsodáné naccsága kinek a lánya, hogy ment férjhez, milyen alsószoknyát hord, férjének mi a kedvenc étele, min veszek össze, hány tányér lelte halálát, - szóval mindent, amit egy jólértesült kofa egy családi zivatarról csak tudhat. Az, angol király persze többet szóba sem került. Az utcasarkon találkoztunk a mai kor egyik legszomorúbb alakjá,-val, az állástalan diplomással. Hosszú kezeit igyekszik télikabátjá. nak rövid ujjaiba rejteni és csen. desen egy kérdéssel íelel: - Hát érdemes királynak lenni? Én azért nem nősülhetek, mert nincs állásom, Edward azért, mert jó állása van ! Egyébként nincs véleménye. Szomorú, de jellemző, hogy meg ezt a kérdési is az állás problémáján keresztül nézi. összetalálkozunk , is. Udvariasan őt is megkérdezzük, mi a véleménye Edward tervezett házasságáról. Csendesen, de sokat jelentően csak ennyit mond: - Szegény, ö még nem tudja... Az Ismert szépasszony a következő kérdezett. Illatos cigarettájából nagyot sziv, majd a> füstkarikák után nézve, nem kis lelkesedéssel igy szól: - Látja, ö egy Férfi! (Nagy Fel mondta !) Ezt nevezem Férfinek ! Tökéletesen megértem és aláírom minden cselekedetét, ha elveszi Simpsonnét. Még ha a trónról mond is le érte ! És én biztos vagyok, \\hogy megteszi! Leveri cigarettájáról a hamut s sóhajtva hozzáfűzi: I - Sajnos, ma már alig akadnak ilyen Férfiak... Az összes férfiak nevében megköszönjük a bókot és rohaliunk vissza a szerkesztőségbe. Útközben az egyik Zalai Közlönyt áruló rikkancsba ütközünk. Megkérdezzük hamar Őt is. Vigyorogva kiáltja felénk a választ és már rohan is tovább. Vá. lasza ez: — A legjobb üzlet ez a szenzáció, Selymek, legújabb báliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. ? Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok. Singeméi Hócipők . párja P 6.50-től Selyemharisnya párja P 1.40-től Hócsizmák „ P 14.90-től . . m Gazdacsizma,, p i7.oo.t6i szomoiaiiyi atutiiizDan lOSfi. december 10 ZALAI KÖZLÖNY kérem ! Ugy fogy az újság, mint a cukor... Ez Kanizsa véleménye az Edward -Simpson ügyben. (V Rejtvény- Ollmplász A raulthell rejtvények megfejtése A Zalai Közlöny Karácsonyi Rejtvény-Olimpiásza uiolsó 15tl| fordulójához érkezjett, firdekes, hogy az c heti rejtvényeknél az eddig maximális pontszámot el érők Is hibáztak, Így ismét teljesen nyílt az Ollmplász eredménye. A multhett rejtvények helyes megfej tést a következő: 71. az. Salamon menyasszonya 18 éve? (anyja 86, atyja a menyasz szony életkorának egyharmadával, 6 a\' több, tehát 42.) / 73. az. A hiba a 71 számú rejtvénybe!" van. Ugyanis Sulimon menyasszonyának apja nem az anya évelnek egyharmadával több, mint az anya, hanem leáyya évelnek egyharmadával. (Megegyezzük : hogy miután mindenki talált hibát, pontlevonást Itt senkinél nem alkalmaztunk I) 74. sz. Kukutyin. 75. az. Történelem. 1. Parsifalfia Lohengrln volt, aki a XIII Ik században élt. 2. Görgey sohasem vesz tett csatát Jellasleh és Windlsch gratz heicéggel szemlén. 3. Hui.or és Magor apja Nimród \\oí\', aki Kain unokája volt. 76. sz. A száin : 16. 8 3 4 1 5 9 stb. 6 7 2 77. sz. Indigó. 78 sz. Borona. 79. sz. Énekek éneke. 80 DISZ-HUR-BOR R-ZAJ-R-HA-Ó - -LÖK-HABA-M-FAN-H-SI-T APAI-GAM-TEA KERKAYJÓZSEF Ó-KÖRÖ-RIH-T - -Z-ZSA-SB- . E-ILI-Ó-NN- V MEZÖDR-LÁTNÁ ELENA-R-LEÉG LÉNY-BAK-SZÓ ■■ Bútorokban a Kopnteln-cég vezeti Modern mlntatermelbon a ledobhat a legolcsóbban mutatja be, kedvező llze-tésl leltételek mellett. TEÁK, ESTÉLYEK A rövid farsang előreveti .árnyékát és minden bizonnyal ennek kö szönhető, hogy egymásután rende zik az egyesülelek a legsikerültebb teákat. i Az OMKE-plknlk a legteljesebb erkö\'csi és anyagi si ker "jegyében zajlott le a Korona éttermében. Igen nagy számban jöttek össze a naqy kereskedő-család tagjai és azok barátai, hogy a mindennapok gondján tul. a fehér asztalok légkörében ápol Iák a kari összetartozás érzését és karessenek pár órai elszakadást a kenyérkereső mesterség súlyos igájától. A piknik nagyszerűen sikerült, felért akár. hány nagy bállal. A büfféasztal csak ugy roskadozott a sok jótól. A hon-gulat kitűnő volt, meleg és csülá dias. Gold Ignác háznagy soTc ís lelkes fáradozása a rendezés kö rül valóban érdemes munka volt, mindenki csak elégedetten gondolhat vissza az OMKE-piknik kellemes, vidám estjére. Hétfőn este a Pannónia termei né.\' pesedtek be. Ekkor tartotlák meg első Ízben pedugogusok estjét, amelyre várakozáson felül nagy és diszes számban jelentek meg a nagykanizsai gimnázium, felsőkereskedelmi iskola, leánygimnáziumi, polgári 7iu és leány Iskola és az elemi iskolák tantestü\'e\'elnek tagjai és azok családtagjai. Nagykanizsa társadalmi életét dr. Horváth Tiv"-damé polgári iskolni és Szakáll Gyula gimnáziumi tanár ötlete ís a megszervezés körüli lelkes fáradó, zásuk uj és értékes színnel gazdagította, ám\'kőr n havonta Ismétlődő pedagógus összejöveteleket útnak indiioitiík Az e|ső este kollégiálls, meleg, családins hangulata bebizo. nyüotta, hogy érdemes volt shogy a gondolatimk nem szabid elalud nia. Az első összejövetelt SzukáU Gyulr piarista tanár köszöntő szavai nyitották meg, amelyekben rá. mutatót1 a pedagógus-összsjövote\'.ek céljára és jelentőségére. A plébánia fehértermében kongreganlnta leányok rendeztek minden eddigit felül-muló sikerrel kedves müsoru teát. A fehértermet zsúfolásig meg töltő közönség igen jól szórakozott és sokat tapsolt az egyes szereplők nek. P. Cirfusz Viktorln megnyitó-ja után Hamctmeyer Erzsi adott elő nagy sikerrel, kedves közvellensig- gel egy vidám monológot. Nagyban fokozta a hangulatot Antalics Ala-josné, aki kedves cseng\'ésü hangjá val, Gazdag István kántor zongora-kisérete mellett régi, szép magyar nótákat adott elő. Komoly, abszolút művészi értékű szám volt Adamo vics Károlyné szavalata, aki három Kosztolányi-verset adott elő. Mély átérzésü, az asszonyi lélek kristály, tükrén átszőtt, rutinos előadásával nagy sikert aratott. A műsor utolsó Száma felejthetet\'en szépségű, ked ves kis színdarab volt, csupa Mjos apró szereplővel. Csak a tiszta gyermek\' létek derűje és kedvessége tud ennyi széipség\'et adni. mint ezek az ennivalóan aranyos kicsikék. A két kis testvér szerepében Pakusz Terike és Makó Lóránt arattak nagy sikert, inig a tündérvirágókat bájos táncukkal, alig akarták leengedni a színpadról. Megérdenv lik, hogy ideiktassuk nevüket: rózsa volt: Németh Magdi, tulipán : Postl Livia, margaréta: Rein Klári, nerclejts: Szakátos Klári, harangvirág: Hortobágyi Baba, ibolva a pöttöm k s Szitár M \'rika. A táncokat Szabó István tanította be teljes dicsérettel, mig a zongora-kíséretet ugyancsak kifogástalanul Perlaki Gizi adta. A mAsoron kivül a figyelmes kiszolgálás, a kedves, családias hangulat telték nngy sikerűvé az estet. Ugyancsak kedden délután rendezték borbély, fodrásrmesterek és segédek első teaestjüket. A nagykanizsai bor-bély-család teljes számban képviselvo volt, igen nagy számban voltak az iparosok barátai, ugv hogy az Ipartestület nagytertnte teljesen. megtelt. Műsor mm volt, de ez egv cseppet -s^m befolyásolta a hangulatot, vfít kezdettől fogva olyan hangulat volt, mint a legvidámabb farsangi mgv bálakon. A fiatalságot bőven kárpótolta a tánc amelvhíll kivette részét a bábom előtti korosztály is. Mindent egyt>e vetve, ugy anyagi, mint erkölcsi tekintetben a legkitűnőbb siker jegyében zárult a borbélyok teaes\'je. A rendezőséget az est sikere dicséri legjobban. Naptár : Decnmher 10. csütörtök. Róm. kat. Melktadea. Protestáns Judit. Izrast KIbI. hó 26. Gyógyszertári tolt szolgálat a hó 15-lg a „Megváltó" gyógyszertár ó» a ktskanlzsal gyógyszertár. G5*fflrd« nyitva reggel 0 órától e«to 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek). A lesszebta játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver, kerékpár., rádió-, gramofon- és oaillár Üzletében kaphatók. Kanizsa és Zala szállodája Pesten a U » VII Bákócil-nl 58. Tal. 1-389-50. 150 kényelmes szoba, folyó hldeg-melogvtz, teloton. kii/.p. (ütés és csengőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Lomérsékelt szoba- éa penzió-árak. — Ftogána kávéház, 6 telotontUlke. A sörözőbeni Farkat Béla rádlóhlret olgányzenekara — valódi erdélyi Fiakken különlegességek. A télikertben i délután *• ette táno. V Irány újszerű Jaiz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival. Ha Paatra Jón, adjon találkozót Ismt-rőseinek a METPOPOLE-ban I k nagykanizsai tanítóság : - követendő példa A tankerületi Ifllfazgató az Iskolai szociális munkáról Dr. Llbor Béla klr. főigazgató miután elvégezte hivatalos ténykedését Nagykanizsán, ülést tartott a Rozgonyl utcai tantestülettel, örömmel vette tudomásul a kerület tanítóságának fáradhatatlan s>oclálls működéséi, amtr.ek eredményeként ma a közel í>00 növend. líef szám-lá\'ó Iskolakei Ülőiben nincs gyér. niek, akinek ne lenne meg a szükséges könyve, tanszere, stb. A nagykanizsai t nllós.ig nacy s;-oclá. lis érzése, Ifjusá sz rc\'e e és együtt-érzlése lehetővé\' tetle, hogy felru. hiU/úk a város szegény gyermekeit eladásokból, azo\' n k szerény Jöved\' linelböl leszerezb\'k nz irkákat, tankönyveket Írós ereket Dr. Llber utánzásramrltó példának 41-ll\'o ta oda a nagykanizsai tnn:estü. le\'ct, rnnak vezetftlt és le.\'teljesebb elismerését és köszöneté\'\'fe.ezte kl az ülésen a ml.iden elismerésre méltó munkáért, amit a magyar tanítóság IJt a szomorú trianoni vó.^ok n csendcsen, zajtalanul, de annál szebb eredményekkel véjrez. Majd sor került a belső üjjyekne. id<3 Hó! Prognózis: Változó felhőzet, több helyen hó és havaseső, olvadás. --== Táncdétu tinókra, koizorucslsára elegáns színes taffet- és selyemruhák olcsón Schütznél. — Gyönyörű uői aiitllopclpők, trottőr sarokkal, barna és kék színben P 14 80 az „lDEÁL"-ban, Fő-ut 12. bz. és njevre; Hócipők, bokacipők, füzős-és csattas melegcipők, női-és férfi crepptalpu félcipők, gyermekcipők, házicipők legolcsóbban az „Ideál" clpőüzletben, Fö-ut 12, 4 DALIM KOZUtNV 1936. dcamhcr 10. f -Amc? Uh afa^ik,, i darmol ! dkdtjvxdi iVzaKÓn faufiajtójafy A gyógyszerész ur A »esak felnőtteknek* jelzés ezúttal sem tévesztette el hatását, aránylag jó ház kacagta végig ezt a francia vígjátékot. Maga a darab nem éri meg a kritikai fáradságot. Malacság nincs benne, de Ízléstelen ség és szellemtetenség annál több, Mint színpadi téma, "még a »csak felnőtteknek* is megfeküdte a gyomrát. Viszont a színészi játék meg. mentette a helyzetet, mert minden Irodalmi és morális bosszankodást belefojtott a jókedvű, jól\' pergő jA ték nyomán támadt sok kacagásba. (Zárójelben: - a színészeket ne hibáztassa senki, hogy ilyen értéktelen darabot tartanak repertoár. jTikban. Hoztak ők egyik-másik este komoly irodalmat is és - üres maradt a színház. Pedig a színésznek mindenekelőtt éln\'e is kell l) Vitéz Bánky Róbert, Serfözy Ilona, Orbán Viola, Zcmplényi, Sorr alakítása kitűnő volt. (b!) Nagy szerelem Szép számú közönség előtt adta ele tegnap este a Bánky társulat Molnár Ferenc legújabb vígjátékát, a Nagy szerelmet. A darab ismerte téséül elég, ha azt irjuk. hogy »Molnár-darab.« Ebben van a bírá- lat, az elismerés, minden, két leány szerelme - egy férfiért. Voltaképpen modern életképnek is lehetne nevezni, hiszen alakjai a ma hus ból és vérből való figurái, amiket páratlan zsenialitással, ragyogó szellemességgel vonultat fel Molnár Ferenc hálás publikuma előtt. Dia lógusai frappánsak. Francia esprit. A közönség lázsas izgalommal figyel minden jelenést, minden szereplőt. Ünnepi hangulat. Molnári légkör. A színészek is tudják ezt és olyan játékot produkáltak, amilyent már^ régen élveztünk a kanizsai színház, ban Az előadás fénypontja kétség, kivül Mágori Mária, a kanizsaiak régi kedvence., aki Agi Margit sze rcpében a színjátszás mestermüvét mutatta be. Nagyvonalú játékával kitűnő tipust formált Margit alald jából. Szegedi Edit Irénje csupa üdeség és báj, a szerző nagyigényű levegőjébe teljesen l>eleél(e magát. Serfőzy Ilona kisebb szerepében tökéletes és minden izében hü >kegyelmes asszony.* Bánky Elemér elemében volt ós Iván szerepé ben eddigi legszebb szerepét mutatta be. Vitéz Bánky Róbert Lajosa finom, meleg színekkel meg rajzolt emberrajz, amelyben kivételes tehetségének minden skáláját érvényre juttatta. Várady Piri, Gáspár Amália, Gállfy Marika, Sorr Jenő, méltó volt a többiek játéká. hoz. Az egész előadás élmény vo\'t azok számára, akik a szórakozáson kivül az iró mondanivalójába is. I>e. hatolnak. A társulat megérdemelte a vastapsot, amiben része volt. _ (B. /?.) Heti mflsor: Szerdán: Tüzek. Csütörtökön: Érettségi. Pénteken: A kenyérkereső. „Csurgó következik, most kell kiszállni!" Szomorúan végződött a 17 éves leány legelső utazása Gyékényes, december 9 Hörváth Anna 17 éves gyékényesi leány vasárnap életében először ült vonaton, de örökre meg fogja em. legetni utazását. Csurgóra ment, a hol szolgálatba aláirt lépni. Megkérte a kalauzt, hogy szóljon neki, ha Csurgóra érnek. A kalauz Csurgó előtt beszólt a kupéba: - Csurgó következik, most kell ki szállni! A leány szószerint ve\'tte a figyelmeztetést, hogy >most« kell kiszállni és kiugrott a robogó vonat, ból. A súlyosan sérült leányt első segély után hazaszállították Gyéké nyes re. Egyelőre nem tud munkába állni, de remélhetőleg, mire legközelebb utazik, már megvárja, míg a vonat Csurgóra ér és megáll. 54 városra és községre pusztító szökőár zudult Az árvíz 1200 házat összedöntött egy török városban London, december 9 | lepek teljesen elpusztultak. A Manllla-szigeteken hatalmas szökőár pusztított. 54 község és vá. ros lett a pusztító elemek áldozata. A halálos áldozatok számát még nem sikerült megállapítani, de bizonyosnak látszik, hogy egyes te- Istambul, deoember 9 A Seidon folyó kiáradt és teljesen elöntötte Adana városát. A városban csaknem az összes utcákban kétméternyi magasságban áll a viz, 1200 ház összeomlott, a városban 600, a környéken is több\', száz a halálos íb sebesült áldoztok száma. összedűlt az iskola: 41 halott Lissabon, deoember 9 Lclriab községben az egyik - iskola ahol éppen katolikus gyűlést tartottak - összeomlott. Átszakadt tető a nagyteremben levők közül 41 et halálra sújtott, több, mini száz résztvevő súlyosan megsebesült. | „Házasságok az égben költetnek" ■ Az Irodalmi és Művészeti Kór keddi llccális előadása keresve somf lehetett volna aktuálisabb. Ma mündenki az angol király tervezett házasságáról beszél és igy kétszeres érdeklődésre tart-hatott számot Berlin Ágoston nyug. törvényszéki tanácselnök, aki .Hátasságok az égben köttetnek» címen tartott előadást. Berlin Ágoston a tőle mégszokott közvetlen stílusban a házasság-jog egyes tételeit iariertettfi. Nem jogi előadás volt ez, hartfmi mindvégig érdekes, szinte csevegósszerü, sok, aZ élet- . bői vett epizóddal tarkított felolvasás. Mindenekelőtt bemutatta az ideális házasságot, majd a jtegyessétt és a házasság alatt szükséges magatartást. A helyes magatartást nem paragrafusokkal bizonyította, hanem/ az egyes eseteket a Kúria Ítéleteivel kapcsolatban közvetlenül világította miig, gyakran finom humorral. Előadása annál is inkább érdekes volt, mlert például \'mind az életből vette. Berlin Ágoston a legszárazabb ttStíát is (élvezetesen tudja a hallgatóság elő tárni, előadása mindig figyelemreméltó, most is lelkes, meleg taps mutatta nagy sikerét. A műsor elején Gráf Ernő szerkesztő olvasta fel kis karcolatát a gépesített házasságról, a műsor végén pedig a Zalai Közlöny uj felfedezettje, Bogyay Gyula mutatkozott be. Három versét olvasta fel, formíWag is szép verseinek minden sorából kicsendült a jövő igé-reténok koimtoly szava. Nagy sikero volt, a lelkes taps mutatta, hogy Bogyay Gyula megtalálta a közönség szivéhez vezető utat A zöldruhás asszony - Elbeszélés — Irta: Révai Margit A szálloda nyári kertjében valami érzelmes tangót búgott a zpnfe( s a ^faarca dizőz egykedvűen hullatta mély liangján a dalszöveg szavait, — mikor a nagy énekes magjelent a box bejáratánál. Sporlnadrágosan, szétvetett lábakkal, zsebrevágott kézzel állt ott, széles válla eltakarta a villanyftámlpát. Lapos sapkája a mindig utazó emberek ncmJtörödóm könnyedségével ült a fején. Vidám, kerek arca felhőtlen derűvel mosolygott. A társulat zajos ovációval fogadta, tessékelte, gyömöszölte be a székek között, fel az asztal (végére a Direktorné mellé. Egyszeriben kollégiális, mfcleg és baráti lárma kerekedett körűlőtte. A zöldruhás asszony csendesen ült az asztalnál, láthatólag civil volt és idegen, csak simulékony, lágy mosolya jelezte, hogy szivével idetartozik ehhez a bolondos, jókedvű, drága bandához Most ez a mosoly kicsit távoli volt. Szu-Csong hercegre gondolt, aki félórával ezelőtt szivére tett kézzel finom alázattal hajolt meg a hullámzó bársony függöny előtt. A kis színházban lázas, tüzes volt a levegő, páholyok puha, mélye átforrósodott, a piros szőnyeg kúszó mozdulatlanságban tapadt a padlóra. Arcok égtek, ölbecjtetl ke- ! zek tenyerében ott izott a taps. S a | nétnlaságba bűvölt, lélegzctnélkúli tömeg felett áradt, zengett, hízelgett, sí-mogatott a csodahang... Csattant a taps, csattogott, végnélkül, lázasan, lel kesén, hálás elragadtatással és Szu-Csong herceg újra meghajolt a függöny elölt sárga arcának rejtelmes, keleti mosolyával. Azlán kétoldalt kinyitották az ajtókat s a hűvös, nyáréjji levegő belecsapott a "forró, fülledt izgalomba. A tolongó (tabersor ocsúdott s már min-denki csafle a színészről beszélt. A jói értesültek rengeteget tudtak róla. Hogy izgága ember, biztos helyről ugy hallani, rossz a feleségéhez, — különben az újságok is irták tavaly, hogy megverte az öltőztetőjét... Rabiátus mészároslegény, — möndta egy ur méltó-ségteljes megvetéssel. Kéjjel csattan-tolta a szót, mintha |>ofont adna annak alaknak, aki őt, komOly embert igy kiforgatta magából erre a két órára. Hadonászott, ordított, tapsolt s még a szemüvege is megpárásodott. — Felvágós is — mondták odébb — beképzelt, üres szinész. Ez csúnya volt, rossz volt hallani. Az elvarázsolt töm)eg ébredezett s bosa-szut köpködött a varázslóra... Lehel, hogy valami riadt kis igazság is bujkált a nagy szavak háta mögött. Itt az asztal körül ü\'ő, várakozó társaság is az előbb... ök ugy mOndták: — hát nyers egy kirsit az Ali, dühös, hirtelen azon melegében ordit... hü, nem jó kikezdeni Alival, annyi bizonyos. — AlikánV, édes, — gyöngyözte a kis direktorné mhgasan a lárma felett — ide figyelj rám, majd én megmondom, hogy mit rendelj... S mivel remény se volt arra, hogy valamelyik iS abbahagyja, — kedves, kicsi egérarcát komolyra húzta, egy rövidet az asztalra csapott és legszigorúbb alt-hangján érdeklődött: — Meg vagytok tik\' őrülve? A direktorné ugy öt pcrccnkinl szokta ezt kérdezni összeszorított, apró fogai közül, különös sikerre hát nem igen számíthatott. Segélytkérőn nézett az urára. A direktor szürke szeme mo sol.vgósan csillant egyet a bozontos szemöldök alatt s nyugodt, uri hanjj-ján megszólalt: — Lesztek szívesek, ugye? Pincér jött s mient az illusztris szék m\'ögött, váltotta a tányérokat. A nagy énekes hatalmas jóétvággyal, szó nélkül ette a vacsorát. Éppen a savanyuból vett, mikor a zöldruhás asszony elhatározta, hogy ő aztán nem\' szól hozzá, de még egy köszönetet se az estéért... A nagy énekes gyanútlanul tányérjára szedto a sW>\'anyu(t s a kanalat ahogy volt, visszacsapta a m!us-tárl>a. Abban a pillanatban már hátra is fordult: — Kedves barátom, — mondta — s ijedt gyerekszeme a pincér arcát kereste — én mOst magának valami baji csináltam\' ugye? A pincér tiszteletteljesen, némán mosolygott, a többiek várakozón kuncogtak. Csak Vincze Judit, aki maga volt az élő jóság s mindenütt ott termett, ahol szükség volt rá —í s rá mindenütt szükség volt, — Vincze Judit szólalt meg szépen ötvözött szóval: — Semmi bajt se csináltál A\'í fiam. Mire Alinak egyszerre ragyogó jókedve kerekedett. Rezet csókolt a partnerének, gratulált a kis táncos-komi. kusnak, vademberi menőségében mindenkihez volt egy csiszolatlan jó szava. Le-le küldött egy kis pohárral a torkán, aprókat ivott, nagyokat nevetett, lassan dúdolgatott... Arcán valami piros, ártatlan, paraszti derű fénylett, terjedt, tüzesedett lobogolt. Kis nótákat dudorászott, mnsirozós katonanótákat, tréfás, ravasz, kis paraszti dalokat, lágy busongókat... r- \'Az én szerzeményeim — mondta örvendezve s körülnézett, hogy lássa, őrülnek-e vele. — Széhely nóták — mondta még.. A zöldruhás asszony rámosolygott: — Maga erdélyi? — Én igen. — Maga is? — Nem\' én, — rázta fejét az asszony — az uram!. Mindegy. Uj kedvvel, uj erővel zendült ki torkából a hang. Dirigálta a ívitát, kacagósan, valami ropogós testvéri öleléssel szedte nrtiga mellé a hangokat, vókouyakat. elcsuklókat, íigyelmeUeno ket ls... No mégegyszer...I — Csak magunknak gyerekek, — aggoda(m<askodott n direktor — csak triagunknak... De már hiába volt. Mint valami zabolátlan. fékevesztett tavaszi áradás, ugy vitte miagával a társaságot, a szón* 1936. december lö BAUH KOZL^fH — (Vitézek ünnepe) A nagykanizsai és járási vitézek, mint minden esztendőben, bensőséges ünnepség keretében kérték Isten áldását Magyarország kormányzójára, vitéz Horthy Miklósra névúnnepc alkalmú-ból. A vitézi gyűlés u városháza disX-tertnében volt. Vitéz Akay László emlékezett meg a legelső magyar vitézről, Horthy Miklósról, mujd kegyeletes szavakkal áldozott az elhunyt vitézek, elsősorban vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök, mkijd vitéz Tamásíalvy Jenő nagykanizsai járási vitézi hadnagy emlékének. A vitézi értekezlet az ünnepség után belső ügyeket beszélt meg. — (Kinevezés) Az igazságüjgyínSniszter dr. Dómján IJiszlót a komáromi járásbírósághoz fogalmazó gyakornoknak kinevezte. — (Ma este 9 órakor) kezdődik a városi zeneiskola kamaratermében a növendékek belépődíj nélküli hangversenye. (:) — Futó, összekötő ét nagy seéayefek 4ua választékban Singeméi. — (Adventi est a Missióban) A nagykanizsai Missziótársulat cz. idén is megrendezi szokásos adventi estjeit. Az első ilyen műsoros adventi est vasárnap, 13-án délután öt órakor lesz a Missziósházban. Belépődíj nincs, mindenkit szeretettel várnak. (:) Karácsonyra ós ujóvre I DlvatOB piros házlcipó pomponnal, trottőrsarokkal P 2 tíu-ért az „Ideál\'-ban Fő-ut 12. — Felsőkereskedelmi lakolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ölesén kaphatók SehUUnól. — (A leánygimnáziumban) Szeplőtelen Fogantatás ünnepén pompásan sikerült Immaculata ünnepély volt. disecs közönség jelenlétében. Tcrsztcnyák László hittanár lendületes megnyitója után Böczy Jolán szavalt sok kedves melegséggel. Bálkay Edit Slrauss: Kék Duna valccréL Játszotta zongorán sok felkészültséggel. Tcrsztcnyák László hittanár tartotta meg ezután előadását a sajtóról, annak lel- kivilágát ismertette. Ladeczky Emília és Benedek Józsa Volktóann: Vidám pihenés cimü négykezes müvét adták elő zongorán nagy gyakorlatról tanúságot téve. Lukács László hittanár tartott még hosszabb előadást a sajtókér-désről. A kedves intézeti ünnepély Tcrsztenyák hittanár zárószavaival ért véget. _ Lovag SternAd István tartja a vasárnapi liceilli elóadiat Vasárnap illusztris vendég-előadója lesz a Zrínyi Irodalmi ós Művészeti Körnek. Ix>vag Siemád István kir. kor-mányrőtanácsos, a családvédelmi és közgazdasági közélet országos nevü irója és szaktekintélye tart előadást .Családvédelem és egyke" cimien. A rendkívül érdekes és mai aktualitású előadást fokozott érdeklődéssel várja Nagykanizsa közönsége. Az előadás ünnepélyességét azzal Is lumgsulyozza az Irodalmi és Müvészti Kör, hogy kísérőül hangverseny-műsort állított be: a városi zeneiskola tanárai, F. Garal Margit (gordonka) és F. Pász. tor Iimn (zongora) adnak elő négy szátafot. A műsor Irodalmi részében Harsányi Miklós szavalja cl Barbarlts Lajos három versét. — Belépődíj nincs-— Kezdődik Ü órakor a városháza dísztermében. (:) DOROGI Brikett KISTERENYEI szén x 555, SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBANYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. — (Katolikus-gyűlés Dióskálon) Kelten délelőtt katolikus nagygyűlés volt Dióskál községben a szomszéd falvak népének bevonásávaL Szent mise után a plébánia előtt összegyűlt u nagyszámú tömeg. A hatóságot dr. Horváth VUmlos járási főszolgabíró képviselte, ott volt az cjjész környék intelligenciája. A magyar Himnusz eléneklése után zágorhidi Czigány Gyula esperes-plébános hosszabb megnyitójában fejtegette a katolikus szervezkedés szükségességét ús foglalkozott a madridi eseményekkel. Beued«k Bezső beszédében rámutatott a közélet jelenségeire, amelyekkel ma mindenkinek számolnia kell, majd kaleidoszkopsze rüen felvonultatta mindazt, amit a mu emberének tudnia kell. Öntudatos hit-Vallásra hivla fei \'hallgatóságát Dr. Boda Károly városi képviselő gyújtó beszédben rámutatott Moszkva törekvéseire: lángbaboritani a világot. A vörös ember elleni egységes vódekc. zésre szólította fel Zala népét. Beszéde óriási hatást váltott ki. A gyűlés ezután határozatikig kimondta a Katolikus Front megalakulását és táviratot küldött a pápai nunciusnak, amelyben a Szentatya iránti törhetetlen hűségéről biztosította és apostoli áldását Vérté. Ugyancsak sürgöny nwnt a hercegprímáshoz a Katolikus Front zászlóbontása alkuimiából. A keddi katolikus gyűlés uj clapjjot jelent Dióskát vidékének hitéletében, Czigány Gyula esperes-plébános apostoli lelkületű, fáradhatatlan buzgalmából. — Fehér éi uinaa damasztok ágyneműre Singeméi. — (Kártérítésre ítélték a Mávot) A keszthelyi Halászcsárdánál lévő utjáró, ahol tudvalévően nincs sorompó, már igen sok balesetet okozott, köztük nem egy halálos kimenetelűt is. A legutóbbi ilyen baleset most került a bíróság elé, amely kártérítésre ítélte a Mávot, amely most végre ellátja a veszélyes ut járót sorompóval. — Lótakarók minden minőségben, na-gyoa olcsón kaphatók SchBtsnét. — (Bilyeggyűjtók találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistereiében. A Dunántull Segélyrő Egyesölet ZalamegyeT Főcsoportja iráut óriási érdeklődés nyilvánul meg uz egész városban. Nap-nap mellett mind több és több a belépésre jelentkező tagok száirta. Nemcsak közalkalmazottak, de szabadpúlyán levők, a társadalom minden rétegéből jelentkeznek. E kedvező jelenség nAitatjfc meg legjobban, mily szükség volt Nagykanizsán crco a hézagpótló pltruista intézményre. Ami érttoatő, ha tekintetbe vesszük, hogy a csekély havi tagdíj egymagából a vásárlási kedvezményekből fedeződik, ugy hogy a tagnak voltaképen még a tagsági dija Is teljesen visszatérül és igy semmibe sem kerül a tagsága és mfindaz az értékes kedvezmény, amiben a tagok részesülnek. A taggyüjtök mtost felkeresik a város közönségét belépő ivekkel. Az egyesület vezetősége felkéri a város közönségét, hogy fogadja szeretettel a taggyüjtőkct támogassa igyekezetükben és minél na. oyobb számban lépjenek be az egyesületbe, hogy áldásos tovékenységét minél nagyobb rétegekre kiterjeszthess^ ZalattícgyélK\'n is. Senkinek sem szabad hiányoznia az Altalános Segélyegylet tagjainak sorából. (:) — Pehely- ée vattapaplanok kéeaen és rendelés sierlnt Singeméi. széd asztalokat, távolabbi asztalokat, fáradt, szürke, megsavanyodott embe-rcket. Csodálatos, ragyogó jókedve, színarany hangja repült, zengett, uralkodott az asztal felett, a kert felett, a kisváros felett. No mégegyszer... Kihajnalodolt, mire abbahagyták. Ahogy az unatkozó, üres kávéházon át kifelé sodródtak, a zöldruhás asszony melléje került. —■ Mondani kellene valamit — gondolta. — Maga mindig ilyen jókedvű ? Felnézett rá a magasba. Az meg le pillantott : — Ugy gondolja? \' — Nem\' gondolom, — kérdezem. - Kint álltak a Hűvös, hajnali utcán. A kivilágított városházi óra mutatója túljárt már a féln^ycn is. Visszhangos lépések kopogtak az aszfalton. A tér közepén megállt a színész, fölszegte " fejét és azt mbndta hirtelen: — Savanyu omlber vagyok én. Pedig de szeretem a jókedvet. Ugye nem érti? Az asszony csak ránézett várakozón. — Olyan nckeml a drága jókedv — lendült erőre a hangja, — mint valami reménytelen szerelem. Mint egy elérhetetlen asszony. Mint a \'feleségein. Kicsit megijedt a szótól hirtelen elhallgatott, fejtette a i/Jét. A többiek messzire elkószáltak, a nevetésük idáig verődött. A színész mügához húzta az asszony karját és kitérő, lázas mohósággal, a gyónás vágyakozó szomtjuságával, lehajolva suttogta: — A feleségem) legszebb asszony a világon. Szép és hideg, mint templomi oltáron egy szál liliom. Vadállat vagyok mellette. Tehetek én róla, .Jplkap néha az indulat, olyankor boldogsá-Ságomban magamhoz ölelném, ugy, hogy... De csak rámtoéz azzal a két tiszta, hűvös szitnévcl, szemrehányón és idegenül. Sose látott Maga talán életében se olyan idegen szemeket közelről. Törni, zúzni tudnék kínomban, ordítani, hogy olyan kegyetlenül sze-retem, ö meg utál... barom\' vagyok neki. A jókedvemet se szereti. Pedig de jó mulatni néha, mint ma éjjel is, régi cimborákkal önllni, nagyokat nevetni, kiereszteni a hangot a magam gyönyörűségére is egyszer... De akkor szigorúan rám\'néz, kelletlen szavakat dob oda, durva vagyok, otromba, duhaj... Nem) szabad tele torokkal nevetni, örülni a világnak, neki, magamnak, hálálkodni az Úristennek énekszóval, vidámsággal is, hogy adta... Érti ezt Maga? — firUtrt — mondta csendesen a zöldruhás asszony. — Akkor aztán ölni tudnék kinottí ban, pokróc goromba vagyok hozzá, aki elém\' kerül... mindenkihez... Nem tudok én beszélni, csak egyszer mondhatnám szépen el neki, hogy legyen kicsit jó hozzáirt... nem vugyoK én rossz mije/... mindig rágondolok. Az előbb is telefonáltam\' neki... Hom\'lokán kiütött a verejték, a sze-mte ijedt volt, az asszony szemébe kapaszkodó, mint félős kisgyereké. — Próbálja mieg, — mondta a zöld- ruhás asszony nagyon mélyről és biztatón. — Minden nap próbálja egy kicsit. Kérjen el egy keveset az ő nüsitő okosságából és adjon neki egy kicsit a maga jókedvéből. Nem lehet beülni a boldogságba, iriint valami pozícióba. — llámösolygolt. — Csinálni kell mindennap, mint a jó meleg élelj, lymi tartja bennünk az életet és mul a munkánkat, ami átsegít a következő napra. Próbálgassa — mondta az asz-szony olyan lágyan, mintha járni tanítana egy kisgyereket — próbálgassa, mint a hangot. Még sokáig beszélt. Hulltak a sza vak az éjszaka ölébe, puhán, gyógyit-gutón, morzsolódva, mint az imádság. A színész belekarolt az asszony búrjába, nagy bus fejét lehajtotta s átengedte magát a ringató clnyugvásnak. Lépéseik egyformán koppanlak a visszhangos hajnali utcán. A szinházkcrlben összebújva álltak a fák, ágaik meghajollak az éjszaka terhe alatt. A színház kétfelé nyitó kapuja most szorosan összezárult, mint egymásra csukódó száj vonala, mely elnémult szavak zenéjét őrzi. — Maga olyan igazi asszony — htondta a színész — az Isten áldja meg.... dc jó hozzám. Maga... Hírtelen kirántotta a karját, kis mozdulattal mX\'gfogla az asszony vállát és szembefordította: — Tulajdonképpen ki Maga? Az asszony csendesen mosolygott: — Olyan mindegy, ki vagyok, öt perc mülva a szálloda el6 érünk s elbúcsúzunk egymástól. Maga korán reggel elutazik. Valaki voltaftf, aki egész szivével hallgatta s aki most örül is ennek a bizalomnak. Ne nézzen rám igy, ilyen rémülten, semmi furcsaság sjnes ebben, elhiheti. .Csak egészen idegen emberhez lelielünk ilyen határtalan bizalommal. Igy ... személytelenül. Jó cz ... nagyon megértem ... no higyje cl. És lui éppen gondolni akar rárni a mindennapi mun-ikája közben, mikor a boldogságát for-m»uju, hát gondoljon ugy, hogy az a ... az a zöldruhás asszony... Némán néztek egymásra. A sorompó felöl hosszú vonatfütty süvöltött a hajnali csendbe. A villanylámpa sárga fénye megkereste az asszony meleg szemét, mosolyt száját... A színész hátratolt sapkával, zsebretett kézzel ugy állt ott, mint önmaga kőbe merevült szóra. Tanácstalanul, zavaros érzésekkel bámult az asszonyra. Végre bizonytalanul megszólalt: — Tudja, mit szen tnék most? Meg-fogni a fejét és szépen megcsókolni. — Felesleges — kacagott kicsit az asszony — nyugodjon meg, igazán Te. lesleges. Nom tartozik vele ifi az én asszonyi hiúságomnak, so a Maga férfiúi presztízsének. Na Isten véle.., — Még csak azt mondja meg, Ida való, a városba? — Nem1. — Akkor máért van Itt? — Szu-Csong hercegro vártam, — mondta az asszony. — Köszönöm * 6zép estét. , ■ KAIM nOZLOin 1936. dcctmlw 10 - Aa wW ItagWáaa a b.l.k bál Indul ki A szArefcCctés nímcsak az emésztést zavarja, hanetnl n vért la jpegmórgczi. Veszélyezteti uz élelft-rmtarló szer\\«k működését. lííél\'l Uamiol mindig le-gyun u háznál. — N. Majla. .11 Nálunk nemaaak a01 télikabátot, hunéra anyagot la vá tárolhat. Sohtitz. aki hazaszeretetről szónokol, de hazáját nem Ismeri. Dináitil fBlfsdezésénBk különös élményében részesül az, aki KOSlMCZ Dunámul oJmQ kétkötatea dísze* kötésű munkáját könyvtára részére megszerzi. 650 lapterjedelem, 324 szövegköztl kép. 561 gyönyörű mélynyomáau fénykép, 8 színes melléklet tárja az olvasó elé Dunán-tul aiépaégelt, népessége sajátosságait. Filiőttnek, lerd< 11 joiáfoak egyaránt mm karácsonyi ajáadék. Rendkívüli kedvezménnyel szerezheti meg azt a kiváló munkál, ka iip képes tájékoztatót kér azonnal a munka kiadójától: a SHIÉEpIliFifiiíllttl (Szeged, Zerge-u. 19. sz.) Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 24132/1936. Tárgy: Boríogyaszlátl adó-álalány- kiegyezés. Felhívás borfogyasztási adóátalány-klegyezésre. Felhívom mindazokat aborlerme Ifiket, akik Nagykanizsa város, továbbá Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sárszeg éa Somogyszenlmlklós köziének területén fekvő Ingatlanon bortermeléssel foglalkoznak és az általuk 1937. évben elfogyasztandó bor után fizetendő borfogyasztási adóra nézve átalányban kl óhajtanak egyezni, hogy az átalány-egyezség megkotéie végett legkésőbb 1936. évi december hó 31-ig a városi számvevőség jövedéki osztályában naponként d, e. 8-12 óráig jelentkezzenek. Termelő az, akinek költségére és veszélyére folyik a szölögazdálku-dás. A haszonbérbeadó, a haszonélvező akkor sem termelő, ha a ha-szonsrolgállalás terményben jár. Nem termelővel a vároa átalányegyezséget nem kőt, úgyszintén azokkal a termelökkel sem, akikkei a város 1936. évben egyezségben nem volt és akik az 1936. évi átalányukat nem fizették be. Nagykanizsa, 1936. nov. 23. tita Polgármester. APRÓHIRDETÉSEK 10 Hűig 60 lltltr, mln.tn lovibbi iiú < Iliiéi. AuttilHKtl, bérautót, rcndel)<n Haragéból, vidékre éa helyben, legolcsóbban. Te-ktoniflomáa : W4. Bó|lor Klslaludy-utca 7. ss. 2704 *|«nd*kMr«akart óriási válatzlék-ban a leeolcaóbb Urakon Melctei llvfji-kereikedétbcn kaphat. 4136 A Vaskapu «aitri*Ql0 haláleset miatt eladd. Bővebbet a tula|donoanil, Klrilv utca 26. alatt. 4310 MiKÖeMMdmmáal aaaklakalét vég-aatt gazda, elhelyezkedne uradalomban tipin, ellenőr, gazda-állásbs, akár pínz-tlzeléa vagy komenclóis. Clm: Klaa Mlhllr Pöletkelő 4347 •aJáróaBI napi 5 órai munkára keretek. Klulul-u. 5., lóMizlal, k\'bbra. Rét- éa _______aománcláblákat, uwmml- kél>aa\'*kat, vftnokl munkákat leg-olcaobban kéaaltlk Vékiaay Teilvírek. • lyamakraha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék Pallosék Dlvalsaalonli-ból, Brasébel-lér IS. 4141 E|y p.ssgSirt k.rákpárt, sutót, konybabeiendezáat, varrógépet, rádiót, érát. Thermoat, lényképetőgépel, Irattiskit, lestménvt, szőnyeget, Jamboree-Jegyet, manlkOr-készletet nyerhet a ktpotvárl kathollkui egvhlzkőzség sorslegyén. A sora-legyek 1 pengőért Szabó Aulai aportflzle-tében kaphatók. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági 11. thtanbarg Nyomda éa Délzatal Lapkladé Vállalata Nagykanizsán, falelöa klado t Zalai Károly, htanubaa telefon, Npavkanltaa 78. aaátp fiatal aalraartia eladó Hunyadl-ulea IS alatt. • Jókaiban levó á„, aodronnyal, eladó. Rozgonyl u. 19. Oloaó fBalfa kapható I Mslollcs Jóaael lablzominyosnil. R \'zgonyl-u. 2. ÍNármosl. udvarban). irO kgr. nprlIoH stí-P 2 40, 100 kg aprított bükk IL P 2 80 100 kg. aprított bükk I. P. 3.—. 100 kgr. toláauén hizhoz asáltitva P 5 60. Kársat saives pártlogásukat. Pl.nlnát, Jókaiban levői, bérelnék. Rozgonyl-u. ít. • Különbe|iratu bútorozott aaoka kiadó Saent Imre beiceg-u. 7. ss. alatt. ZalraarMa aladé Zrínyi Miklóa utca 16. alatt • Siemere-u. 2/c hé« eladó. Bővebbet Horthy Mlklóa-ul 47. • laahlalsaM téitl, bármilyen blialmt blaalml állási vállal, garanciával • Jóhangu régt h.g.dfl felszereléslel eladó Csengery ut 34 * Használt, Jóállapotu oaarépkályhát veaiek. Knausz ügyvéd (Pő-ut 21.) • ■ akáDanSt keletek 15-lkl belépésre Unger, Horthy Miklósul 19 4266 Káavaxal6it6l, etelleg mint aza-kácsnól állást kerea urlcsalídnil németül beszélő, gyermektznetó, közép\'.oru, hölgy, viliéire la elmegy Clm a kiadóban. 4076 l-aaxall egy tél pir ketatyU Bajzs-utca 14-tól Széchenyi ler 4 ig. Becallleles megtaláló adja le az ottani trafikba. • Sublai, Iráaaztal, igvnemO ét lőhb-téte bútor el«dó Horthy Miklóa-u. 3 4350 A nagykanizsai kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóaág. 7066/1936. tkv. sz. Árverési hirdetmény és írverési feltételek. Dr. PetrlcaJ^zaef végrehajtalónak Babka József éa nele Porlnloa Mária végrebajtiat asenvedö ellen Indított végrehaltátl Bgyé-bín a telekkönyvi hatóság a vígrrhsltató kérelme következtében az 1881: LX. t-e. 144., 146. és 147. §§sl élteimében elrendeli a végre hallási áiveréat 330 sr. P tőkekövetelés. ennek lárulékal éa az árverési kérvényért ezúttal megállapított 13 P költség és járulékai behallása végett a nagykanizsai kir. Járásbíróság t.rlllelén levó, a nagykan zsal 345 tzljkvbell 381. hraz. házra 8800 P klkliltáal árban. Az árveréa a Oa-vaa János Javára bekebelezett klkötménvl Jogot nem érinti. A telekkótiTvl hatóaág aa átverésnek a telekkönyvi hatóaág hlvlalos helylaé- Íétien, fötdialnt, II az. meglarliaára 1936. vl december hó 16. napjának d. 10 óráját 10.1 kl éa az árveréal feltéleleket az 1881 :LX. t.-c. ISO. {-a alapján a kővetkezőkben állapitla meg : I Az árverés alá eső Ingatlant a kikiáltási ir felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908. XLI. t-c. 26 }.) Az árverelnt szándékozók kötelesek bánatpénzei a kikiáltási ir 10%-át készpénzben, vagy ax 1881 : LX. t.-c. 42.4-ában meghatározott árfolyammal azárrltblt óvadék-képea értékpaplroaban a MkUldöttnél le lenni, vagy a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállllolt lelétl elismervényt a kiküldöttnek áladnl éa az ár-veréal leltéleieket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§.; 1908 : XL. t.-c. 31. g.) Az. aki az Ingatlanéri a kikiáltási Írnál magasabb ígéretei letl, ha többel ígérni senki sem akar. kölelea nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegéazllenl. (190B: XLI.tc.25.§.) Nagykanltta. 1936. évi aug. hó 8 án. Dr. Wébsr a. k. kir. |blió. A kiadmány hiteléül: Klaa a. k. t03t IfllUiL SMódii-, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javitás, viaszkalás Szabó Antal gporttliletében._ I ou ni Páratlan kedvezmény 8 Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és kfizponli fekvésű István király Szálloda (III., Pudmaniozky-utoa 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konlorllal (hideg-mele* folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.) berendezőit ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedveamény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Nagyon tartós mlntfaégű harlanyát ^ 2.— P-ért Svelcl in(nadrá(0< 2.20 éa 2.70 P-<r< • Bélalt malac selyam-nadrágot Príma bélelt bőr-kaaztyüt 8.— éa 0.50 P-ért BRÓNYál DIVATEÁZ Hurlhy BllklöJ-nt I. íz. 2.BO P-ért Permetezze gyimilesfiit lombhullás után NEODENDRIN (gyUmölcBfa-karbollneummal) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovaiok, levéltetvek ellen az Aui- é« télivéd*-keacéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van. Gyümölcsfa pertnetezöszerek , beszerezhetők: ország józsef mag, műtrágya, zsák, növényvédolml-azerek, gép stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 180. Otlfe_ hl sok pénzt takarít mag, ha nyomtatvAny-s szükségletéi és könyveit lapunk nyomdájában FA-ut B. alatt randeli meg 1 íalil KQzCny WiMMa REITVÉNY-SZELVÉNY MPt*. a U«ak«na> H»f.a.aai »i. autaakacg MrW áa Maisl l.a,aaaá Véllaia ka^vimtaaláátl ■» UkW. a^allMr.) 76. Évfolyam 283. szám Nagykanizsa, 1836. december 11. péntek Ara 12 BU. ZALAI KÖZLÖNY Feleid* szerkeszti: Barbarita Lajos ElUlzetM ára: cfr Un « ** I Surrk.. itM* U >lUotr.all 11III■ n H Lemondott az angol király (?) A szerelem győzött a trón felett — Edward nem volt hajlandó lemondani Simpson asszonyról — Baldwin miniszterelnök ma bejelenti az alsóházban VIII. Edward lemondását — H, yorki herceg az uj király — Módosítják a régi trónutódlási törvényeket i a yorki herceg utódai lesznek a trónörökösök — Edward hatalmas évi jövedelme A lemondott király végleg elhagyja Angliát ? A Daily Express azt Írja, hogy VIII. Edward király leiratot intézett Baldwin miniszterelnökhöz, a melyben bejelenti lemondási szándékát. A királyi leirat híre az éjféli órákban terjedt el lyondonban és az a szerda esti tanácskozásnak az eredménye volt. Baldwin miniszterelnök az alsóházban csíi. törtökön nagy bejelentést tesz, a melynek alapja a királyi leirat lesz. , A történelmi dráma utolsó felvonása . .. A kormány épületében szerdáról csütörtökre virradó éjszaka lázas tnuMte volt. Az összes miniszterek benn tartózkodtak. Miyja Baldwin miniszterelnök is egész éjszaka folytatta a tárgyalásokat. Tájékoz, látták a dominiurr.ok képviselőit Is, mint ahogy a csütörtök reggeli angol lapok szomorú lemondással igyekeznek előkészíteni az an^ol népet a történelmi dráma utolsó felvonására, amely ma délután az alsóházban Baldwin bejelentésével zajlik le. A szerdai tárgyalások, valamint a királyi leirat nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy VIII. Edward nem haj landó lemondani tervezett házasságáról és igy az alkotmányjogi válság elsimítására csak egyetlen mód volt, - lemondani a trónról. Az angol nép sajnálja királya elvesztését A lapok híradása, valamint politikai tényezők nyilatkozata egv-aránt arra mutat, hogy az angol nép nagy sajnálkozással vette szeretett királyuk elvesztését. Az alkotmányjogi válság miatt a lemondás folytán nem kell már összehívni a titkos tanácsot, hanem csupán az angol alsóházban kell ismertetni a királyi leiratot. Ezt Baldwin .miniszterelnök csütörtök délután megteszi. A királyi leirat közli az alsóházzal a király lemondási szándékát és az alsóház megszavazza a lemondásról szóló tör. vényjavaslatot és a törvények ér. leimében kijelölik VIII. Edward utódját a yorki herceg személyéten. Az alsóház módosítani fogja a trónutódlásra vonatkozó régi tör. vényeket is és a yorki herceg utó. dalt mondja kl trónörökösöké. A törvényjavaslatot még a hét folyamán elfogadják a lordok házában Is, megszövegezés után VIII. Edward aláírja és akkor megszűnt király lenni. Valószínűnek tartják, hogy hétfőn az alsóház \\s a lordok háza már leteheti a hűségesküt az uj király kezébe. Az uj király joga - a terve zett házassághoz a beleegyezés megí-adása. Beavatott körök ugy tudják, hogy VIII. Edward a lelépés után évi 110.000 fon\'ot kap és jsonkivül megtartja a magánvagyonát. Edward még csütörtökön repülőgépen Canncsba utazik Simpsonné után és további életét az angol birodalom terű\'-:tén kívül óhajtja le-< élni. / A nagykanizsai kórház problémája a megyei közigazgatási bizottság előtt Csóthi prelátus a nagykanizsai kórház belbeteg osztályának rendezése érdekében — Mit mond a megyei tiszti főorvos? — Csak a zalaegerszegi kórház megoldása után kerülhet sor a nagykanizsai kórház anyagi hozzájárulásához? — Kanizsai ügyek a közigazgatási bizottság ülésén Zalamegye közigazgatási bízott sága vitéz Teleki Béli gróf elnökle tévcl szerdal ülésén számos fontos és Kanizsát is érdeklő kérdést tárgyalt. Brand Sándor dr. főjegyző ismertette az alispáni cseményjelentést, amelyhez először Csóthi Gézi pápai prelátus szólt hozzá Elmondotta, hogy a nagykanizsai kórházban panaszok vannak az cl helyezés tekintetében. A belgyó&vá szati osztályon, amely háború alatt épült barakképületben van elhelyezve, lehetetlen állapotok vannak, amint arról maga is mo>\'győződött. A kórteremben minden szelektálás nélkül vannak elhelyez\\e a beje* :gck s a íKtm kívánatos nőket együtt helyezik el másokkal Ezt ir.eg kell siüntctnl. Nagy hiánya az osztály, nak, hogy nincs központi fűtés A Baross Szövetség vezetője, az Ipar-testület már megmozdultok az pr. voslás érdekében. Ostromolják a polgármestert Is, de az a legjobb akaratfái sem tujl segíteni a bajokon anyagiak hiányában. Kéri a főispánt és alispánt, tegyenek meg mindent az illetékes minisztériumban a kanizsai kórház érdekében. Erre kell pénznek lenni, mint a hogyan volt pénz az uj igazságügyi palotára. Majd szóvá tette a nagykanizsai helypénz kérdését. Szükségesnek tartja, hogy a helypénzeket a gazdák érdekében leszállítsák, de érdeke ez Nagykanizsinak Is. A megyei tlsztlföorvrs a kanizsai kórházról Kontra László dr., m .kir. főorvos fájó szivvel állapítja meg, hogy mindaz, amit Csóthi prelátus el mondott, csak,kis része a nagykanizsai kórház bajainak. A legutóbbi vizsgálat során meggyőződött ar- ról, hogy nagyobb bajok is vannak az elhelyezés terén. Van a kórháznak kiváló sebészeti osztálya és szülészeti osztálya, de a belgyógyászati osztály ma is a háborús barakk épületben van. Ott van egy nagy költséggel megépített, 80-120 ágyas szemészeti osztály, de a befejezéséhe. sok pénz kellene. Ha befejeznék az épületet ,akkor megfelelően volna átrendezhető a kórház. Sajnos, csak a zalaegerszegi kórház pro-plémájának "megoldása után kerülhet sor arra, hogy a vármegye Nagykanizsának is pénzt adhasson. Ant\\ál is inkább, mert Nagykanizsa már kapott 160.000 pengőt a me-gyétölLkórházi célokra, de Zalaegerszeg nem. A helyzet Nagyka. nizsán jelenleg is javítható némileg belső átrendezésser Addig pedig, amig a 260.000 pengő előteremthető lesz, be\'e kell nyugodni a jelen helyzetbe. > Csóthi Géza államsegéllyel gon-dolja megoldhatónak a kanizsai kórház fejlesztését. MABIkölcsön? Bődy Zoltán alispán: Az a nézete, hogy a kanizsai kórházfejlesztés megoldható /enne MABI vagy OTI kölcsönnel. Nagykanizsa háztartása aránylag nincs túlterhelve és a háztartás clbirná egy ilyen köb esőn terhét. Fel is fogja hlvnl a polgármester figyelmét, hogy esz közöljön kl Ilyen kölcsönt. A vármegye már adott a kanizsai kórház építésére 160.000 pengőt, a jövőben nem tud adni, mert a zalaegerszegi kórházról is gondoskodni kell. A nagykanizsai helypénz leszállítását Illetőleg felhívja a polgármestert, hogy egy évi próbaidőre szállítsák le a helypénzt\'. A tóbbl Ogyek Gyömörcy Sándor a petróleum árának emelése ellen, Farkas Tibor pedig a borfogyasztási adó ujabb kezelési módja ellen szólalt fel. Bódy alispán kijelentette, hogy eljár ezügyben a belügy rolniszteriunv ban. a főispán hozzászólásában rámutatott arra, hogy a maga részé ről is megtesz mindent etéren. Az állategészségügyi jelentés sze rint a javulás tovább tart. Farkas Tibor a kultuszadó és a katolikus autonómia rendezését sürgősnek tartja. A közegészségügyi állapotok kielégítők, mondja a főorvosi jelentés. Javultak az adóviszonyok :s. Gyömörcy Sándor bejelentette, hogy a roha kontingenst sztszfőzísl célokra felemelték, remélhető, hogy a nohaborok igy teljes elhelyezést találnak. A bizottság az összes jelentéseket tudomásul vette. Zala üdvözli a Darányi kormányt Tegnap ült össze a megye kisgyü-lése gróf Teleki Béla főispán el nöklete alatt. Braiidt Sándor dr. főjegyző felolvasta Darányi minisz. terelnök leiratát, amelyben támogatásáról biztosítja a törvényhatóságot. A főjegyző javasolta, hogy a kisgyűlés köszöntse a mlniszl. terelnököt, aki Zalamegye egyik régi országgyűlési képviselője. A kisgyűlés egyhangúlag elfogadta az indítványt. Hozzájárultak a Balaton szövetség indítványához, hogy a Balatonparton munkástelepitéseket létesítsenek. A kívánság az, hogy a telepítés a zalai parton legyen. So mogyi Gyula javasolta, hogy a megyei pénzetek a megyei pénz. intézeteknél helyezzék el. Majd elhatározták a Nagykanizsa-zalabéri ut kanizsai átkelési szakaszának munkábaadását. Hozzájárultak a kanizsai kistisztviselők karácsonyi segélyéhez is. Majd kisebb ü^yek következtek. ■ s KALAI KÖZLÖNY 1986. dMember ti Ideges embereknek és lelklbe-tegeknek az igen enyhe hatású. mindig megbiihaló természetes „Ferenc Jóxael" keserüvir — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — rendes bélmüködést, jó emésztést és elegendő étvágyérzetet tereint. — Az orvosok ajánlják. A kormányzó megnyitotta a felsőoktatásügyi kongresszust Budapest, december 10 A Vigadóban csütörtökön délelőtt nyitotta meg Horthy kormányzó a felsőoktatás ügyi kongresszust. Megnyitójában rámuta-tott arra, hogy a magyar művelődés ügyének további kialakítására vonatkozóan javaslatot vár a kor. mánytól. Az egyetemeken és főiskolákon nem "csak ismereteket kell közölni, hanem jó és becsületes magyarokat is kell nevelni. Ezután Hómén miniszter részletesen ismertette azokat a nevelőügyi reformokat, amelyekkei a művelődésügyi problémákat meg akarja oldani. A kongresszus ülése az egyes egyetemi tanárok felszólalásával még tart. , > ; Kozma miniszter Berlinbe érkezett Berlin, december 10 Kozma Miklós belügyminiszter "kíséretével csütörtökön délelőtt megérkezett Berlinbe. A pályaudvaron az ünnepé, lyes fogadtatáson megjelent Frick birodalmi miniszter, Szlójai Döme berlini magyar követ és számosan mások. A belügyminiszter a Himnusz és a Hitler-induló hangjai mellett ellépett a kivezényelt díszszázad elölt. A nagyközönség lelkesen ünnepelte a magyar belügyminisztert, aki délelőtt 11 órakor megkoszorúzta a hősi emlékművet, majd Frick miniszterrel tárgyalt. Délben Gocring mjniszter hirtelen megbetegedése miatt annak államtitkára látta vendégül. Ujabb ösizeésküvés Sialin ellen London, deciember 10 A Matin moszkvai jelentése szerint Stalin ellen ujabb összeesküvés tőrtént A GPU azonban leleplezte u tetteseket, akiknek lakásán nagymennyiségű pokolgépet és bombát találtak. Az összeesküvők Stalinon kivül egész vezérkarát el akarták tenni láb alól. Megoldották a kórház belgyógyászati osztályának problémáját Pirandello meghalt ; | Róma, december 10 Pirandelló, a világhirü Nobcl-dijas olasz iró, csütörtök délelőtt 69 éves korában tüdőgyulladásban meghalt. Elkészült a Nep pártalkotmány Budapest, dcccmber 10 Darányi miniszterelnök csütörtö kön délben hosszasan tárgyalt Ivády Bélával, a Nemzeti Egység elnökével, aki bejelentette a miniszterelnöknek, hogy a heles bizottság elkészítette a pártalkotmányt és azl be is lerjcszieUe neki. Szóba, került a Ház délelőtti üléseinek bevezetése is. A város újból nagyarányú köz-épitkezésre készül. Kozma belügyminiszter legutóbbi látogatása során a kórház belosztályát elmaradottnak tartotta. Elhatározták ezért, hogy 350.000 pengő költséggel uj belgyógyászati osztályt építenek, amelynek fedezésére a fenti ösz szegig kölcsönt vesznek fel. A me. gyei hivatalos lap már közli is ezzel kapcsolatban, hogy a kórház személyzeti taglétszámát 62-vel, köztük röntgen-főorvos és 2 segédor-vosl állással felemelik. Félreértések elkerülése végett:-a fenti hír a kaposvári közkórházra vpnatkozik. Kanizsai tagja Is van a zalacsányl posta-betörésnél elfogott besztbely-vidéki betörő-bandának Tetőbonlással törtek be a balatoni villákba és ott Is aludtak a fosztogatás után Keszthely, december 10 A Zalai Közlöny többször beszá molt azokról a Keszthely-környéki betörésekről, amelyeknek tetteseit mindezideig nem sikerült leleplezni. Most a zalacsányi csendőrség jó fogást csinált. A faluban ugyanis három gyanus külsejű fiatalemf berrc lettek figyelmesek a csendörök. Éjszaka lesbe álljak és amikor a zalacsányi postahivatalba akarlak behatolni, lefülelték a három tettest, akik közül egyik nagykanizsai, névszerint Szertics Lajos. Társai Pécsi Ferenc keszthelyi la-kos és Csejtei József, aki román katonaszökevény. > A háromlagu banda roér a nyár ót*, folytatta garázdálkodását. Több keszthelyi betörésen Vivül Sármelléken, Alsópáhokon, Vonyarcvashegyen, Diáson, Cserszegtomajon, Nemesbükkön és több más községben hajlottak végre számos betörést. Többször átrándultak a Balatoiv partra és egész Lelléig végigdézsmálták a villákat. Megesett, hogy a tetőr át betörtek a villákba és ami kor rájukvirradt, nyugodtan lefeküdtek, egész nap aludtak és éj jel folytatták garázdálkodásukat. Keszthelyi lakásokon tartott házkutatás során ágyneműt, fehérneműt, edényeket, trafik és fűszerárut, borokat, értéktárgyakat, egyszóval a foghagymától a rádióig minden elemelhető tárgyat találtak. A zalacsányi postarablásnál rá* fizetett betörőket a csendőrség mosl kiséri végig a községekben, hogy a tucatjával elkövetett betö rések és lopások ügyében a hely. szini vizsgálatot megtartsák. A nyomozó hatóságok biztosra vei szik, hogy a már eddig beismert betöréseken kivül még több bün terheli a háromtagú banda lelkét. NiptAr: December 14. péntok. Róm. kat. Daméz. Protestáns Árpád. Izrael. KM. hó 27. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó 15-ig a „Megváltó" gyógyszertár óa a klskanizaal gyógyszertár. Gőxfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egécz nap nőknek). Selymek, legújabb báliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csíkos blouse anyagok. Singeméi Tüzek Mindenképpen helyeselni tudjuk a direkior felkiáltójelét a sz5n]apon, a £jyengébl>ek kedvéért: csak felnőtteknek. Mert bizony a témája fel nőiteknek is - erős. Színműnek mondja Hans Müller, a szerző, de voltaképpen erkölcsdráma, amely az élet mélységeit rántja színpadra. És ha már a szerző nem talált megfelelőbb .témakört a közönség részére, akkor sem szabad darabját az erotikum szemüvegén át nézni vagy taglalni, hanem éppen a beállított erkölcsrajz, a fertőből való szabadulás, a tiszta légkörbe való menekülés kétségkívül megrázóan és izgalmasan beállított kuleidosz. kopján keresztül. De a főszereplő nagy lelkivivódásai ivein nyerhetnek olyan megoldást, mint amilyent Ham; Müller szánt számára. Kétségbe kellene esni, hogy ha igaz lenne az, amit a szerző állit. Hogy ha a vér, a bün visszahív és a vergődő áldozal nem képes a béklyótól szabadulni és tisztább szférákba felemelkedni, nem lenne más megoldás a vergődő áldozat számára. Az izgalmas és hellyel közzel valóban lelket megrázó jelenetek után, amelyeknek abszolút lélekbu. vár: beállításait, értékét nem szabad letagadni, a mesteri kézzel megkonstruált darabszövtsnek nem lehet és nem szabad a vége lenni, a mii Hans Müller szánt Annának, aki számára nem talál más befejezést szomorú tragédiájának, mint a Duna habjait, itt világuézeU szaka-dék választ el bennünket a m^ü szer. zőjétöl. Azok, akik az erkölcsdrámát ma-gasabb szempontokból nézték és csak a bűn páriáinak tragikumát vonultatták fel szemeik előtt, a pá-raUan hűséggel beállított és 6zbire "vitt alakokban, a szbimü egy komoly elmélyülést jelentett Amint hogy a közönség nagy része ebben a gondolatban nézte végig Müller müvét Bjánkyék páratlanul szép előadásában. Mert amit Bánkyék nyújtottak, az nem más, mint a szerző alakja^ nak a megtévesztésig való bű visz-szaadása, a maguk teljes valóságá. ban, énjükben. Akik ugy játszanak, mini Bánkyék, azok valóban jogot formálnak arra, hogy a város mű. értő közönsége a legmesszebbmenőkig támogassa őket. Szegedy Edit Annája egy leggondosabl>an kidolgozott és minden jelenésében gaz. dag kvalitásainak minden skáláját ujabb és ujabb színeiben felénk csillogtató embertípus, \' öki Anua alakját a maga teljes emberiségében tükröztette felénk. Orbán Viola Hankája méltó társa és főalakja volt, aki kivételes tehetségű szin-jálszásának valóságos remekét produkálta és alakjában annyi emberi és szerepében annyira megrázóan hü volt, hogy Szegedy Edittel együtt a közönséget magával ragadta. Serfözy Ilona a tökéletes színjátszás Hócipők . párja Hócsizmák Gazdacsizma,, P 6.50-től Selyem harisnya párja P 1.40 tői p itIoo\'u! Szomolónyi áruházban rm 1936. deeraber 11. \\pm i PSn m SS £ u NB Szép karácsonyi ajándékok nagy választékban olcsón Iídusű, Gálffy Mariké csupa eleven élet és üde báj, Bánky Elemér Fer. dlnándja méltó volt partnernőjé hez, minden elismerést megérdemel. Bánky Ferdinándja, a zeneszerző, aki a fertőből emeli kl a bün rab szolgáját, egy magasabb szinjátszási alkotás volt. Vitéz Bánky Róbert Herbertje, Szántó Ernő tanáoosa művészi kiforrottsággal személyes! tették meg figurájukat. Gáspár Amália »lakásadónöjc« elsőhelyen való említésre méltó, játéka, cm^erábrá-zolása elsőrendű volt. Ha még fel említjük, hogy a darab rendezésén meglátszott vitéz Bánky rendezői keze, teljes képét adtuk annak a szép munkának, amit a Bánky-társulat a magyar végeken kifejt. A vidéki magyar színjátszásnak gyöngyszemei, amit a műértő közönségnek nyújtanak. És inrcentvan az, hogy annyira a nagykanizsai közönség szivéhez férkőztek. _ (B. R.) A Fővárosi Oyermekszlnház tarka délutánja: szombaton Eleven csodababák fognak fellépni december 12-én. szombaton délután fél 4 órakor a színházban. A Fővárosi Gyermekszinház kacagó tarka délután, ján. Főszereplők a Budapest legbájosabb gyermekmüvészei lesznek \'4—8 óves korig. Előadnak egy remek mese-operettet, azonkívül két pompás vígjáték, szebbnél szebb énekes-táncos je-íenet és tömérdek móka tarkitja rendkívül változatos műsorukat. Ezcjc uz ennivalóan aranyos csöppségek sugó nélkül a legtökéletesebb művészettel játszanak, énekel és táncolnak. Minden felnőtt és gyermek, aki széi>et és bájosát akar látni és hallani és aki vgy felejthetetlen élménnyel akar gazdagabb lenni, ne mulassza ci a gyermek színház szomlxft délutáni előadását megtekinteni. Filléres heíyárakl 20 fillértől 100 fillérig. Heti műsor: Csütörtökön: Érettségi. Pénteken; A kenyérkereső. ZALAI KÖZLÖNY Szenzációs leleplezés a Blum-kormány machinációjáról \'Róma, december 10 A Mcssagero nagy cikket közöl (s leleplezi a francia kormánynak a spanyol ügyekbe való beavatkozását és rámutat arra, hogy mily sze. repel játszik a spanyol belháború-ban a francia kormány. A cikk közli azt a leleplező levelet, amelyet De Los Rio, volt spanyol nagykövet irt A levél részletesen elmondja, hogy a \'francia kormány hogy szavazta meg a fegyverszállításokat is minden semlegességi hangoztatása mellett is mennyire szivén viseli a spanyol ügyeket , A levél elmondja, hogy éjnek idején Blum miniszterelnök nétjy francia miniszter jelenlétében tárgyalt a spanyol megbízottakkal. Közli, hogy Lebrun elnök attól való félelmében, hogy ebből világraszóló botrány kerekedik, mint akarta összehívni a rendkívüli mí-nizstertanácsot és hogyan nem sikerűt neki mega\' adá>ozni Klum miniszterelnök titkos machinációit. A nagyjelentőségű levél közli azt is, hogy a francia kormány milyen jelzéseket állapított meg a Spanyol-orszgába szállítandó fegyverek részére. I I A TAPAS1^Tu03A 0 sü ÍÖPOR SS A bajcsai tanitó esete a Pintérházaspárral A szóbeszéd tekintély-romboló munkája a kis zalai faluban Pintér István és Pintér Istvánné együtt álltak a nagykanizsai járásbíróság bünietőbirája, dr. Cséry Géza előtt, mint terhellek. A feljelentés szerint a bajcsai házaspár mások előtt azt mondta, hogy vitéz j Tá\'ray tanitó előttük azt a kijelent sl tette: »nekcm nem fon\'os a tanítás, csak a fi?ctés !« A kijelentés eljutott felsőbb helyre és megindult a fe gyei mi eljárás a tanitó ellen. A fe gyelmi teljes mértékben igazolta a tanítót. Vitéz Tátray nem hagyta annyiban a dob ot, hanem a bírósághoz fordult, utalván arra, hogy a községben valóságos hajsza folyik a tanitók ellen. Pintérék elismerték a járásbíró- ság előtt kijelentésüket, de azzal védekeztek, hogy a tanitó mondta előttük az inkriminált kifejezést. Dr. Cséry biró figyelmeztette őket, hogy nincsen tanú, akivel ál. litásukat be tudnák bizonyítani és bíkitésre hívta fel őket. Vitéz Tátray tanitó rámutatott arra az izgatásra, ami Bajcsán folyik a tanitók ellen és ezért elégtétel! kér. Dr. Cséry végül is békét terem-let\' a felek között és miután Pin-térék bocsánalot kértek és hajlandók vollak az eddig felmerült költséget kifizetni, vitéz Tátray meg bocsá\'ott Pintéréknek és a bíróság megszüntette a további eljárást a házaspár ellen. Vágó bácsi játékboltja jelenti! _ Szenzáció as idti, lOvárosi igényeket is kieiégitG nagy karácsonyi játék és illatszer választéka. Siassen most vásárolni, mielőtt a választékot szétkapkodják. 1000 drb. szebbnél-szebb baba. Babakocsik, hlntalovak, rAdlik, karáuaonyfadlszak, vasutak, bútorok és mindenfajta játékok. — Szakszerű babajavitás. — Illatszer és kozmatlkal olkkek. — ManlkOr- és fésükazatták, pudardobozok, aktatáskák stb. legolcsébban baszerezhetSk ■ VÁGÓ illatszer- és játéküzletében. Rovatvezető: Dr. Dévalné, Erdős Negllzsé Me a hölgyek éppen annyi gondot fordítanak neglízséjükre, mint a felső ruházatukra. Ez az oka an-nak, hogy épp ugy beszélhetünk a fehér, vagy szinesnemüek divatjá. ról, mint pl. az estélyi divatról. Ez is változik, ez Is alkalmazkodik a szezononként változó divattal együtt Csaknem minden, igy kombiné, hálóing és pongyola selyemből készül. Nancu.\'vagy vászonalsóncmU már a multté. Viszont olyan pompát fejtenek kJ, különösen hálóln-gckben, amire eddig még példa nem volt. Egyik Ismerős asszonyt meglátogattam a minap. Halvány-rózsaszín krepszatin, egészen hosz. szu, öves. rövid, bő ujjas pongyolát viselt. Najyon Ismerős iek tűnt fel előttem ez a ruhadarab. Ezt meg is mondottam neki Mire ő mosolyogva világosított fel, hogy könnyen lehet, hogy ismerem, mert amikor a Zsuzsikája született, egy év előtt, ezt a »hálóinget víselie az ágyban.. Szóval ebből "Is láthatjuk, hogy egy jól elkészített, pompás anyagú hálóing épp ugy viselhető pongyolának, mint az ágyban Ing. nek. rsj Persze a pongyola, ha hétköznapibi) használatra szolgál, különösen polgári felfogás szerint, az legyen vasiagabb, melegebb Nagyon viselik most a kétfyinü pongyolákat : kivül mondjuk rózsaszín, belül halványkék, nagy paplanstepjXelé-sekkél és mind a két oldalán viselhető ez. így nem unjuk meg. egy* hamar. Ez a papl instepptflés szene, pel az^án színes selyem ágykabát-jainkoíi is. Ezeknek dsak az a hátrányuk, hogy item lehet otthon mosni, mindig tisztitóba kell adni, viszont meg kel/hagyni, hogy nagyon szép és igen előnyös. Ha egy Hariinyák, kesztyűk, kalapok, uri- és nöi fehérnemüek a legolcsóbban FQrst Divatcsarnok Fő-ut 6. CAJLAi KOZLORV 1936. dtacmbtr |). nagyobb pongyolát (karunk csinál tatni, altkor ui feltétlenül paaztoll szinu szatln lcgyvn, <setleg kis mlllc flenrs virágokkal í-s színes, keskeny bársonysz&lag övvel Az ágyban kivétel nélkül színes selyem a divat éa legujabhun minden előrelátó hölgy a hálóing anyagából többit vásárol és ezt felkendőnek csináltatja naeg, hogy az ágyban ezrei kösse be a fejét, ne a régi szalaggal. Rendesebb is a to) és a párna seiu piszkolódik olyan gyorsan. Kombinéklien azután valami cso dásat produkál a negllzsé divat. Láttam az elmúlt napokban kél olyan komblnét, ami: álmomban sem gondoltam \\olna, hogy ilyen is létezik. Mindkettő egy l»en híres táncosnőnek készült. Az egyik na rancssárga georgette volt. srégen az egészbe két tenyérnyi széles fekete csipke applikál lóval. Az egész darab nem «Jlt összesen fél méter. A másik halványkék muszlin volt, ugyancsak ejjész rövid, hal ványkék, fekete átsztfvésü csipke applikációval fent éa lent, a derekú be v,olt húzva és két o\'dalt fel volt sllcoelve. A hálóingek gyakran a felső ru. hák divatja után készülnek. Igy a ulvalaku kivágás tört az Idén elő, uier t az estélyi ruháknál is ez a ki vágás a favorit. De láttam bubi-galléros, magas csukásokat is, sőt elől sima, magas, hátul V alakú kk vágásokat is. Igy körülbelül már tájékoztattam olvasóimat, hogy mi is \'« szines neműek divatja De persze itt sem szabad végletekbe esni, hanem megelégedni olyan holmikkal, a mik nem csak egy saisonra szólnak. Természetesen mindenkinek kell, hogy legyen egy-két különleges garnitúrája, amit ha gyengélkedik, vagy pláne, ha szül. felvehessen. Ilyenkor nem saját \' kényelmükre öltöznek a nők az ágyban, hanem a látogatók, de főleg a barátnők nagy pukküszlásám... ,/WJn KL-ni. Egy szép halványkék moifá ruhát ajánlok, az mindig divatos és nagyon decens. Csináltassa bő, húzott, vagy gloknis szoknyával, Két ráUpántos dekoltázzsal és erre egy nagy piros virágot tegyen. Egy n&vhj spenzer, háromnegyedes ujju kifbát jöjjön fölébe, amire kihajlik a virág, sirass gombosuká&sul. Ezzel losz egy belépője is, sőt még kis estélyre is felveheti, ha a kabát rajta van. Üdvözlet. Bözsi. Fekete taft bizony taera vágjon divatos az idén, ellenben azt tanácsolom, hogy húzassa be azt fekete selyemtüllel, sarün, két fodorral, de ugy. hogy a második fodrot övro dolgoztassa rá és mikor bemegy a jereajbé, akkor ezt pelerinnek is felhasználhatja, a vállai fölött. Üdvözlet. Divatposta S. Manci. Kérem, hogy jelelje m«j levelében a város és lap nevét, csuk eaután tudok rá válaszolni. Az egykéről és családról szól az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnapi, deoember 13 iki liceális előadása. Előadó lovag Sternád István kormányfőtanácsos, a rWV gyar közgazdasági és családvédelmi élet országos nevü kitüntsége, aki széles tárgyi felkészültséggel világit bele irásaittfn és előadisaiban a mai magyar élet legsorsteljesebb problémáiba A kisérő műsoron a zeneiskola tanárai, F. Garai Margit és F. Pásztor Irma adnak zeneszámokat és Harsányi Miklós szaval. _ (0 -o Saját érdekében és örömére szolgáló meghívásnak tesz eleget ha a Kopstein Bntorárnhái 0ui mBbutor-kiál-lltáaát megtekinti, vétől kényszer nélkül. — Futó, összokötő és nagy sxlnyegek dus választókban Singeméi. I MOZI Nc sírj édesanyám! A szinkronizált filmek sorában ezúttal egy, az eddigieknél jóval sikerültebb filniot látunk a Nép-mozi múso. rán. A francia fihnek általában~al-kalniasak szinkronizálásra, mert ren-dezésük az eseményeket inkább képekben, mint hangban fejezi ki. Ebben a filmben is többször percekig pereg a film, egyetlen hang nélkül. A kevés beszédet, különösen a két kisgyermek beszédét sikerült elfogadhatóan ma-gyárra han)<olni. A film maga a lour-desi-csoda és egy vele kapcsolatos sze-rcnesés gyógyulás történetét mondja cl, amely megtérít egy hitetion családot. A gondos rendezés néhány nagyon szép jelenettel teszi megrázó hatásúvá ezt a filmet. A szereplők kifogástalanok, különösen a kát kis gyermeksal-nész pompás játéka kelt figyelmet. A kisérőmüsorban Rómát, az örök Várost látjuk élvezetes szép képekben. A.film-előadásokat a nagykanizsai plébánia rendezi, mint ax első nap ered-ményo mutatja, Igen nagy sikerrel. Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalanság, mint gyulladásos piroiságok, pörsenések és pattanások, amelyek elégtelen emésztés következtében támadnak, a természetes „Ferenc József keserűvíz használata Utal— reggelenként egy pohárral — rcndswrlnt rövidesen eltűnnek. Az orvosok ajánlják. A lesszebb jclékoli, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal aporl-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon és oslllér üzletében kaphatók. A Nagykanizsai Kaszinó folyó óvl dacMtibsr hó IB-án délután X órakor saját helyiségében tartja meg a 1-il évi reedes iMsit. amelyre a Kaszinó t. tagjait ezúton meghívjuk. Ha a tagok a közgyűlésen határozatképes számban nem Jelennének meg, akkor 1936. december hó Mén d. e. II órakor ujabb köz-gyOléil tartunk, amely az alapszabályok 7. §-a értelmében a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz. Nagykanizsa, 1930. december 10. Az elnökség. A közgyűlés tárgyalt 1. A választmány évi Jelentése. 2. A számvizjgáló bizottság Jelenlése. 3. A költségelőirányzat elölerjesz-tése és megállapítása, 4. A felvételi- ét tagsági dij megállapítása. 5. 10 választmányi tagnak 3 évre és 3 számvizsgáló bizottsági tagnak 1 évre való választása. 6. Esetleges indítványok. Indítványokat az alapszabályok 7. § a értelmében 8 nappal a közgyül\'s elölt kell az elnökséghez Írásban berdni. A jubiláris díszközgyűlést I. 4.1 ká 17-i. M.ISII II árak.. \'irtjuk meg. A díszközgyűlésre vonatkozó egyéb tudnivalókat a t. tagok-kai meghívók utján kOzOljtlk. Prognózis : Kslstl, délkeleti légáramlás, sok helyen köd, havazás, délnyugaton Inkább ssó. A hőmérséklet délen kissé amalksdlk. — éa v&ttapaplanok kiu.n ét rendelés szerint Slágernél. i könnyező halott Irta: Soalyó Zoltán Hat éve sétáltak már k kastély előtt, a bokáig órö fűben és télen u nagy Ivóban. Közben sirtuk is otthon sokat egymásért, utazgattak szép idegen vidékek felé és ujru hazatértek sétálni. A nőnek kózbeu két gyermeke született. Mind a kélsze(r u halál hideg lcf helleto fürösztölte szebbre, mindig szebbre. Már olyan szép volt, hogy alkonyatban a |wrk fái között egySzerrct, csak megjelent u hold, amikor beüt a szobákban felkacagott, vagy a jho gyek felé tekintett vágyó szemeivel. r Hat évnek zsougitó tüzében forrtak,\' forwdoztak, folyton követve egymást lelkeik u&ntt szárnycsapásaiban és örökön távolodni kényszenUvén egy mjístól testeik hideg útjaiban. Egy cK keresztel he let len és leírhatatlan szerv, lem forrása bugyogott közöttük ós ők sohasem nyitluitlák ki mohó és elszáradt ajkaikat ennek a forrásnak és minden tuliUkozásukkor szájpadláshoz ragudt nyelvük megniozditásához kínos könnyekhez kellett folyamodniuk. A férfi sokszor röggel beleült egy csrtpp csónakba, amiely a gyöuyörü parkot körillcsillogó tavon ringott. A csónakon körülkerült a park fá) közt, a» egész kastélyt mWgkorűlte, Isten tudja hányszor és estefelé szállt csak ki a c.sönakln\'4. A nő aj ablakban állt , és nézte a csónukos férfit, aki mozdu- | latlan volt, mint a befejezetten re-ménytelen szerelmek. Hosszú fekete köpenyt bomlott ós ebben, mint egy gyászvirág, úgy lebegett a halványkék vizű tó fölött, ainMly hosszú sávokban rajzolta vissza a vigasztalan férfi alak-Ját, Napok voltak néha, amikor a nő bátorságot vett csürtfcdésón és erőt nveritetl a napsütéstől vagy egy virág illatából. Ilyenkor elrohant u csónakos férfihez és zokogva borult eléje. Beszélni csak ritkán tudtak, mert a fáj. dalom egészen megtöltötte őket. Ifyen-kor együtt voltak eg&z estig. Hol a vizén nézték egymás elsötétült szemeit, hol a parkban sétálgattuk, ahol élüvirággal lázított kőpadon le is ültek é»- meg is érintették egymásnak a félelemtől és fölvert láztól jéghideg kezét. Ha gyennMksirá* jóit a kastély ub-lakaiból. a nő föbveasenl és futásnak eredt. De a féiffl ott maradt ütve s né- tnelykor csak napok múlva jött ki újra (» nő. Egyenest ahhoz u padhoz frnvnt és a férfit még máidig olt találta. Bocsánatot kért tőle, hogy ennyire megvárakoztatta és leheveredett előtte a fübe amelynek harmatából fó\'ceil-lógtak a haj fürtjei. — Már n<Wí szeretlek annyira — mondta egyszer a nő, inert már egészen biztosan és rómitö világosságul érzetn, hogy -sohasem moreit a tiéd lenni. Ugy félek ettől, uvint « gyökös-ságtól. To svwj érzed uiár, hogy líem szalHidna előbb m^halnunk, mert mái hetek ótu fehér vagy és sovány és «lig ég m$r a szemed. Nc felejtsd cl,\' ha előbb halsz meg, mint én, akkor ugv érziw, hogy mogcsaltál és akkor bi\'le fogom kiáltani a hideg füleidbe, hogy solia se szerettelek és akkor nveg is foglak csalni. Ha csak egy szál virággal is, de m^esaUak, mert a haláloddal nekem tartozol és az életed az enyém. — Nem1, nein szabad előbb meghal nom, mint noked, — mondta a férfi zanunkós és tompa ajkrándulással, — de. már hónapok óta nein alszom és nem tudok ellene tenni. Minden éjj(el idejövök az ablakod alá, hogy a lóban megmossam a szemeimet. Eddig nagyon biztum ebben és használt is. l)c most már nom tudok benne bizni és ríVh használ. Nem szabad előbb mcg halnom, de — légy az enyém és akkor \\>lébo vágtuk minden rettenetcsségnek és gyásznak! A hegyek felől szürke fátylak eresz, kedtek a tóra ós végigseperték u kék vizet. Aztán a hegyek közelebb jöttek, összctómörültek a Tejük körül, ráfeküdtek a szivükre és kipréselték onnan a sötét ds pótolhatatlan könnyeket. Egy <ste egyedül bolyongott a férfi a purk körül. Hirtelen vértolulást érzett a szivében és ugy érezte, hogy menten összeesik, némülten futásnak eredt. A hosszú, fehér utou talán eg>-kilométernyire rohant, amikor magas kőfal alá ért. Itt IcdOU a piwiUu, Rettenetes fáradtságot érzett a tagjai-txm és lassau elaludt. Mély és részeg á\'om lepto et. A tometőben járt s egy frissen ásott, u) sir elé térdelt. Ott megeredtek a könnyei és akkor bele. bujt a sárga agyagos lyukba és a nedves friss föld minden pontját forrón összecsókolta. Ugy érezte, hogy a «,őt mefgyilkolta ós most id« fogják Eltemetni. Forró imákat mondott. Külön-külön imádkozott a szőke hajtonger nünden egyes száláért ó$ a sir északi sarkait csókolgatta. Majd a fohér va jas felületű vállakérU imádkozott és lejjebb csókolta az asszonvt. Azután a keblekre gondolt, mind lejjebb kúszott u frissen vágott t»ir alján és imát mondott a karcsú derékért, a hamvas csípőkért, a karokért — az egész gyönyörű néma nőért és meg-nyugodva ébredt fe». Már éjjel volt. Ott ült az éjszinnel.befuttatott gyepen, elszáradva, elalélva. Egy mandula állott mellette. Hosszú késével lemetszett egy ágat, leháutottu róla a virágokat és azzal jobbra-balra csapkolódván, megindult\', a kőfal vonalán. Még egyre leszorítva tartotta u szemeit az álom erejétől mcgbabouáxva, szinte-szinto csak az érzése utáu bandukolt. Most jobbru kanyarodott » krtfal éa Ő egész testén valami keserű folyadékot érzett áthullámzani. A halál nyugalmas fanyar ize kószált a torka körül és egy-to«r csak nagy fekete, nyitott vaskapu előtt állott: a temető előtt Nem lepődött ux>g; csak a tvuielö kőíaU> 1936. december 11 BAL3W KOZLOH* — (Anyagtorlódás miatt) Ifibb beszámolónk a holnapi számra maradt. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek született, 6 fin és 2 leány: Nagy István vasúti munkás és Benézik Rozáliának rk. fia, Gordon István cipész mester és Rosenheim Margitnak izr. leánya, Varga Ferenc földműves és Hajdú Katalinnak rk. leánya, Hol-lender Péter napszámos és Büki\'Katalinnak rk. fia, Orbán iajos székes segéd és Mara Bertának rk. fia, Csordás József napszámos és Marlinecz Juliannának rk. fia, Dervalics József földműves és Dolmányos Katalinnak rk. fia. Halva született l fiúgyermek. — Halálozás hét esetben fordult elő: Kiss József napszámos rk. 24 éves, Szerdahelyi György rk. 29 napos, Miilei I.ászló napszámos rk. 52 éves; Hátas Ferenc molnár ref. 23 éves\' (Csurgó), Kelemen Lajosné Rákóczi Anna rk. 30 éves, Posner Izidor pénz-Ix\'szOdő izr. 45 éves, özv. Schőnfcld Antalné Reichcnstum RAza izr. 77 éves. — Házasságkötés 3 esetben: I.ébár Ferenc pincér ág. h. ev. és Molnár Jlona rk., Gödinek Károly napszámos rk. és Németh Hozália rk., Takács József napszámos "k. és Farkas Anna rk. — (Nagykanizsa értelmisége) Nagykanizsán befejeződött .az értelmiség összeírása. Összesen 1302 főnyi értelmisége van Nagykanizsának. A fölvett adatokat a város felküldte az országos statisztikai hivatalnak, ahol részletesen feldolgozzák és már a legközelebbi napokban fcldolgozottan megküldik Nnjgykaiűz8ának. — Ne felejt>o .11 Nálunk nemcsak nflt télikabátot, kaneia anyagot la vásárolhat. Bchtltz. — (Az Irodalmi Kör zenekara) első, bemutatkozó szereplésére készül, ami január 5-én lest a katolikus, bálon. Sajnos, a zenekari tagok egy része a próbákon való fészvételben nem mutat olyan szorgalmat, ami at összes tagok összejátszásához elenged, hctetlcnül szükséges vohiu. Ezért a Kör vezetősége ezúton fordul a zenekar tagjaihoz és nyomatékosan kéri mindannyiukat, szíveskedjenek a próbákon pontos.iu megjelenni és ezzel a beniu-tatkozó szereplés sikerét biztosítani. Hiába tudják u zenekar egyes tagjai külön-külön a legjobban szólamaikat, az összesség teljesítménye csak ugy lehet jó, ha mogvaii a kellő összjáték. Ezt |>edig csak ugy lehet elérni, ha a zenekar minden tagja részt vesz a próbákon. A Kór elnöksége. (:) « Fehér 6s niuea damasztok ágy- nemüro Singeméi. — (Tejrazzia a piacon) I)r. Desseő Mihály m. kir. tisztifő-orvos közbenjöttévcl tegnap tejrazzia volt a piacon, amely alkalommal egy tejmester részvételével a "telfelből is mintákat vettek, miután az utóbbi időben a tejfel a nagykanizsai piacon gyengének bizonyult. A hatóság emberei a tcjtoől 22, a tejfelből 19 mintát vettek és beküldték vegyvizsgálata. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-esón kaphatók SchütznéL — (A Ker. Jótékony Nőejylet) ezúton közli a Vásáron kisorsolt csirkék nyerőszámait. Egy-egy csirkét nyertek a belépőjegyek számai szerűit: a II. csoport 34. szám, IV. csoport 22. szám, VI. csop. 1(5. szám, VII. csop. 0. szám, VIII. csop. 20. szám, X. csop. 28. és XII. csop. 20. szám. A ^jyert csirkék pénteken délelőtt átvehetők a belépőjegy felmutatása ellenében Szent, gyöiígyvári-ut 3. szám alatt. (:) DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz szállítja SZEN X SALGÓTARJÁNI KŐSZÉN BÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. — (A rabok karácsonyát) a nagykanizsai ügyészség minden esztendőben igyekszik emberileg elvi selhctőbbé tenni a hflji szomorú áldozatai számára. Eaen a nupon a fogház rideg falai közt is a megbocsátás és emberszeretet kér szót magának. Az ügyészség czidén a Mlssziósnővé*. Divatkülönlegességek » selymek szövetek bársonyok minden színben 6s minőségbon KIRSCHNER MÓR dlvetáruházában alatt lehet olyan szépet álmodni, a milyent az imént álmodott, öntudata mélyén gondolt arra, hogy nem lehel messze a temetőtől. Belépett. Fürgén lépegetett cí a fő-uton, u sifok között És minden egyes domb után könnyebbséget érzett a szi-vében. Valami ismeretlen erő vitte előre, mintha egy ismert sírhelyet keresünk és rátalálunk. Ott állt egy alacsony vasrácsos ajtócska előtt; azon belül volt a nő családjának sírboltja. Keresztet vetett és bemászott a rácson. A jobboldali gránitkővön ott állott a nő fénylő, boldogító, világosító neve. Megcsókolta a követ, megérintette a családfőnek az obelíszkiét és hosszasan farkasszemet nézett vele. — A te leányod I — mondta halkan. — A te leányod I A te leányod I A tc gyönyört) szép, édes, szent leányod, akit férjhez adtál. Miért nem voltunk ió barátok? Miért nem nyújtottad fe-lém a kezedet, hogy megcsókolhassam és öreg, ezüstös fejedet, hogy azt is megcsókolhassam. Hogy beszélgethettem volna veled róla, milyen volt kislány korában, milyen volt az első cipője, milyen volt az első kis ruhája? Mi volt a legelső szava? És hogyan sírt és hogyan nevetett. És milyen volt az a nap, amikor születelt és mit mondtak az öreg asszonyok, akik a* első vékony, tehetetlen kis hangjait hallották? Miért, miért nem tudhatom meg mindezeket? Te öreg ur, akineu a csontjaidban forrott éveken át, le-génytivornyákou és báji éjjelen, to ál- dott férfi nz áldottak között, nyújtsd ki romlott kezedet a kőlap alól, hogy az ajkamat enyhítsem vele. Nyisd ki a szemeidet csak egy pillanatra, hogy csak egy pillanatra láss meg engem, hogy tudjam, hogy ugyanaz a szem, amely őt évekig nézhette, engem is nézett egyszer. Csak egyszer... Nem is tudta, hogy keservesen, csuklóan zokog, csak zokogott. És elaludt a hideg márványtömbön, amely az obeliszk aljában feküdt. Az ajkairól már kiserkent a vér, ahogy a rozsdás vasakat, temetői lámpákat és gyöngy-füzérdiszeket csókolgatta. Reggel már ott himbálózott a csó-nakban a tavon. A nő halotthalványan jött elő a fák közű,l- A hajp rendetlenül lógott le kétfelől, a kövér fonatok fá-radtan úszkáltak a reggeli levegő tejes párájában. A szemei körül szilvaszínű árkok feküdtek, olyan volt, infnt a haldokló. Amikor meglátta a rérfit, gyűrött ruhában, sebes ajkakkal, felsikoltott és hangosan sirva fakadt. Odakúszott melléje a csónak padjára, belehanyatlott az ölébe és igy ültek egy-másban, egósz estig. Amikor nz esthajnali csillag ékes csóvájával a helyére ért, kikötötték a csónakot és el-elbukó lábakkal kiszálltak. Mindkettejük aléltan, holtra húzódott össze az esti szélben. A férfi néhány lépésnyire elkísérte a nőt, aki váratlanul, szemelt kezeibe rojtv«, igy szólt hozzá: - Ma éjjel várlak. Eljöhetsz. Jöjj be hozzám. — Ma éjfél — mondta a férfi lesütött szemekkel. — Eljövök... Vad szúrós eső csapkodta a fákat. A levelek egymáshoz súrlódtak és hát borzongató zajban verekedtek egymással. A virágágyakban elfeküdt a sok virág és a kavics közt mcfcáUt a vvlz. A kastély sarkaiban niegbotló szélvész irtózatos bánival ugrott neki u pala-tetőnek, amelynek sima lapjain ijesztő nesszel elvágódott. A villámhárító pálcáján sípolt a vihar és a melegágyak üvegablakain be-bekopogott rémítő\' fagyos ropojgássaL A férfi I>őríg ázva érkezett a hátulsó lépcsőhöz, amely fölött a nagy fehér csipkés ablakból rőtten verődött ki a világosság. A fc-keto köpeny már ronggyá ázott a hálán. Magasra tartotta nniga előtt, hogy meg ne )>ololjon benne. Nedves ke. zelvel kinyitotta a kilincset ós a sóiét verandán át lenyitott a szobába. Fojtó forróság lepte meg. A sarokban perzsa nyugájgy egy violnszinü lámpás fényei alatt. Ott feküdt a nő... akuratosan, meggörbült derékkal selyemruhája alatt. Szederjes aikai fölött szemei sötéten becsukva, holtan. \\ A férfi egy lépésnyiro megállt a frlSS ravataltól. Kezei fölágaskodtak az ég felé, aztán lehanyatlottak. Megkapta köpenyének nedves szárnyát ós avval keményen belevágott a halolt arcába. Az esőlé végi|gfolyt a halott árcon, amely nyugodtan, szelíden, sírni látszott. Majd kegyetlen dühvel belemarkolt a hajába. És azzal nekivágott a szakadó esőnek. rcket kerté fel a fogháznak stánt adományok összegyűjtésére. Kérik léhát a város jószívű közönségét, hogy a fogház rabjainak karácsonyfájára szánt természeibenl vagy pénzbeli adományokat szíveskedjenek eljuttatni a Misaí-sziósházba. — Táaedéluténokra, kesxoracikára elegáns színes taffet- és selyemruhák ölesén SchUtznél. — (Az Oregkereskedelmlsták) nagykanizsai estet rendeznek decim ber 12-én Budapesten. A műsoron Bücliler Edit fütty-művésznő szerepel, aki fütty-tudományával már harmad, szor arat sikert fővárosi nyilvánosság előtt. Liditt Júlia verseiből Gürtler Évi ad elő. Róna Ági Darvas István táno kompozícióit mutatja be a saerző zon-gorakisérctével. I — Hisiatsionyok I Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a dr. Ootker-féle világhírű fáayképe. re«eptk6ny»et, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oetkor A. Budapest, Vili. Conü-utoa 25. — (Felvétel a pécil egyetemre) A pécsi Erzsébet tudományegye-. temre való felvétel Iránti kérvények 1937. évi január hó 6-ig nyújtandók! bty A kérvények annak a karnak tanártestületéhez cimzendök, amely karra folyamodó a felvételét kéri. (Jog, orvos és bölcsészettudományi kar: Pécs, Rákóczi-ut 80.; evangélikus hittudományi kar: Sopron.) A rendes beiratkozások határidejo január 7-19-Ig, utólagos beiratkozások végső határideje február ü. A felvételre, illetve beiraV kozásra vonat? JOZólag részletes tájékoztatás a Budapesti Közlönyben található, továbbá felvilágosítással Tszoljgál-nak, levélben is, a dékáni hivatalok. — Lótnkarók minden minőségbea, a*\' gyoa olcsón kaphatók Söhltanél. — A tökéletes ariember Borotvaélen táncoló helyzetek, halálos izgalmak, megdöbbentő fordulatok sorozata követi egymást, metfpatta-násig feszítve az olvasó érdeklődését Ádáz küzdelem folyik két fronton is az életért, a becsületért és a szerelemért való hármas küzdelemben. Vájjon sikerülhet-e hősünknek, a jobb áorera érdemes, rokonszenves Bairis Gllbert-nek megtalálnia az igazi gyilkost, hogy megmentse a halál tó? a fogságban ülő ártatlan fiút, akinek a szerepét játsSa és ráadásul: sikerül-e győzelmesen vé-gigküzdenie saját harcát Is a becsű* letért és a boldogs;t$ért?... A Páliadig nak ezt a legújabb Pengős Regényét Földes Jolán fordította mindvégig élvezetes, szép magyarsággal — (Bályeggyfljtök UU&oaéja) Hétlőa délután 6-tól 8-ig a Pannónia hátsó kfc» termében. BAJ AI BÖZLORV 1936. dectmhf II EMLÉKEZTETŐ") Izr LeAnyegvIet piknikje a Kaszinóban. DM*Mbir IS. Ltaeális elóadis • virosh.nHu J kar lovag StornAú Utván Daaar\'w 14 Szerdal Társaság vlta-délutánla fl-kor a zeneiskolában (FáblAn Miksa) Dl«.h.r » I.icaálii alöadái » városházén 6 kor l)xrnb*i 27. I.loeália alóadáa > ráraskáiá. I kar dr. Meló Korona. Jaauár J Licaálit alóadás • váraikátia • kar Jsaaár 5. Katolikus Bál az Iparos-székkizbaa. Jaa.ár 10. LleeAUs alóadás • rár..házán (.kor dr Krátky István Január 13. Al Irodalmi Kór I. TiU-délutánJa 6 órakor a seoelskol&ban Janár li. Oreg-kezeskedelmlsták bálja • órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOQE) operett-clóadása é« táncmulatsága az Iparoskórben. Jaaaár 17. Llceális alöadás a városházin 6-kor dr Vórteal Frigyes. Január 24. Llccéll.v előadás a városházán 6 kor Magaa Mihály. •) E rovatban minden rendezte egyszeri ktzláae (2 sorig) X lillir. mim Woronoff-rofítétet végeztek egy ménen a nagykanizsai ménteleptn A földmüvelésügyi minisztériuma mult évben rendeletet adott kl a mének megfiatalításának megkísér-lésére. Az eddig folytatott kísérletek nagy százaléka kitűnően bevál. tak. Egy ilyen fiatalítási kísérlet folyt le hétfőn délben a nagykanizsai méntelepen, ahol ezalkalomból megjelent a földmüvelésügyi mi-niszter kiküldött szakorvosa és dr. Kei^n nagykanizsai törzsállatorvos, akivel együtt végezték a mü. tétet a már idősödő ménen. A fia. talitási műtéthez szükséges anyagot egy másik, jókarban levő méntől vettek, amelyet elaltattak, mig a megfiatalított ménnél altatásranem volt szükség, mert a fiatalító anya goí í mén nyak-táskájába varrták be. A műtétnél, flmely pompásan sikerült, több szakértő és érdek lődő állatorvos is jelen volt. A sikerült kísérletek után a szak. körök a gazdaközjönség figyelmét előadások keretében fel fogják hiv-ní a\' fiatalító eljárásra. A mén-fiatali tás állattenyésztési és gazdasági szempontból nagyjelentőségű. Diófa-, tölgy, szil- és egyéb rönköket vásárol Dukáti Ferenc fak«r*Bk«d6 Magyar-u. 108. 4301 Nagykanizsa Telefon j 29" QEBUDHBB Délután négy órakor... Az angol birodalom aggódva várja a király-dráma utolsó felvonását London, december 10 (Lapzártakor érkezett) Baldwin miniszterelnök budapesti idő szerint/dél-után négy órakor teszi meg bíjclenf-tésél az angol alsóházban. Az alsóház épülete előtt máris hatalmas tömeg gyúlt össze, uníoly kíváncsian várja a király Elöntését. Jelen pillanatban é\'i "legválságosabb perceit Anglia. Ma délután 1 órakor dől cl: lemond-e vuló-ban a kiroly. E pillanatban minden jel arra mutat, hogy lemond és beavaJoU körök azt hiszik, hogy amikor Baldwin a bejelentést megteszi, VIII. Edward már nem Is lesz Londonban. Dániában telepedik le Edward Mrs. Slmpsonnal ? London, december 10 (Lapzártakor érkezett) Beavatott helyen ugy tudják, hogy\' Edward még az alsóházi bejelentés előtt repülőgépen Cannesbe utazik. Mint az MTI külön tudósítója jelenti, a király valószínűleg Dániában tele pedik le, titkára az elmúlt héten ugyanis Dániában járt és több el-adó^birtokot megtekintett. APRÓHIRDETÉSEK Saróhlrd.l*. Il|. „..Itn.p M Bnn.pn.p 10 tifllfl V ntltr. mlnd.n tov.bM tió 0 fillér, hélk^m.p 10 ai.lg 40 lllltr, Biln.*n tov.bbl »iö 4 llllér. Autétaxit, Mrautót, rendeljen gsrsge-ból, vidékié éi helyben, legolcsóbban. Telelőn állomás : 144. Bojlor Klitaludy-ulca T. ir. 2704 Frlaaan lati variak kitör. ■ nyul lelve 60 -70. ttclnk.kai 120, fácántyúk 1-30, logolv 80- 80 fillér. Vlda fUuerlUlet Teleion I 56. Eg, panaSért haréhpArl, autót, konyhiberendeiáit, varrógépet, rádlát, órát, Thermost, fényképeiógépet, Irattáikát, teatnién,t, izónyeget, lamboree-Jegyet, maniktir-kéuletet nyerhet a kapolvátl kilholtkui egvhizköziég lonlegvén. A lors-Jezyek 1 pengéért Siabó Antal sporlttite-tében kaphatók. tiakAoaaSI keretek lü ikl beléptire. Ungcr, Horthy Miklósul 19. 4260 Maraoán divat aalnaiiál P 3 60, bóikeiztyU, báléit P 4 S0 ért t héten kapható Kautmann Manónál, Nagykanlzia, Brziíbet-tíil. Telelőn 222. ■yarmakraha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék Pslloaék Divatszalonéból, Eruébet-tér II. 4141 Magyar u. 144. számú Batathái el-adé. Bóvebbct Stem Vllmoinál, Erzsébet-tár ti. 4053 Sublst, Iplaaitat, ágvnemű ét több-féle bulor elfdó Horthy Miklóa-u. I. 4350 Kiadja a laptnlajdonoi Kózgaidaiágl Rt. H.t.nb.rg Nyomda ál Dálialat Lapkiadó Vállalata Nagykanliaái. FatsICa klidó i Zalai Károly. latacuibaa tsláloai Nagykanizsa 78. ulm UtUk41.tn.bb kávádat gi, a aaaba4.lHaa.lt alaax MELIOR EXPRESSO Kapb.14: MELCiEB OVESOZLETBEH Bljm.ntM bamntatáa káváká.toláv.L Si-, RódiK Korcsolya nagy válasitékban. Si-kantnizás, javítás, viaszkulás Szabó Antal Pénzkölcsönt folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre Fényképezőgépre Látosóre Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre „ fehérneműre vászonnemüre Szövetre Böröndre Lakberendezési tárgyakra stb. mindennemű értékesebb tárgyra a megnyílott A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12,d. u.2—5 lg tarlatnak. A kölcsönök folyósítása 3 havi Időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy* mindenkor további 3 hónapra meghoeszabbitható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvar). Nagyon tartós minőségű harisnyát © 2— p-<rl Svelcl Ingnadrágot 2.20 ém 2.70 P-éri • Bélalt malac aalyam-nadrágot ^ 2.80 P-ért Príma bélelt b«r-keaaztyüt 5.- éa S.BO P-ért • BRÓNYAI DIVATHÁZ Horthy Mlklós-nt I. il Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A blróaág mellett.) Telefon: tJU. Nagykanizsa meay I város polgármesterétől. Tárgy: Kossulh-térl vízvezeték átadása a közhasználatba és az olt felszerelt vízvezetéki közkút megszüntetése. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az 1934 évben megépitett Kossulh-téri vízvezeték mentén fekvő házak tulajdonosainak a vízvezetéki viz. bevezetési kötelezettségére kitűzött határidő már 1935 évi április hó 1-én lejárt. Ezúton ismételten felhívom az érdekelteket a szabályrendeletben előirt kötelezettségük teljesítésére és egyulfal bejelentem, hogy a Kossuth-téri vízvezetéki közkutat 1937. január havában leszereltetem. Nagykanizsa, 1936, évi nov. 30-án. Polgármester. r~ I aalndenkl a boly! kereskedőknél ós tparoaoküAl axereua bal u«p»fea%| «t feltakar! NftMé> «• MasM !«»»*■« Táltata WimmaaHiélfii MatffeWfc (MdM W licoly.) 12140112 76. Évfolyam 284 szám Nagykanizsa, 1838. december 12 szombat Ara 12 OU. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI ■ > P | L < P Felekia szerkeaztó: Barbarlta Lajos KKMUrttaJ lii: u bo„ ■ Dtmtt 49 UUt. SmU.illi»ti la EUMtlrmUU Mai 71 aL Az érettségizett ifjúság, aki a polgármesler nagy szociális érzéséből és mcgértté»éből kifolyóan a városi ellátatlanok akciójának keretében nyert ideiglenes el. helyezést, azzal a kérelemmel fordult vezetői utján a polgármesler-hez, hogy havi 15 pengő segélyét emelje fel részükre, miként több város szellemi inségakclója tette A* ifjúság vezetői rámutattak a nagykanizsai szellemi ifjúság sivár helyzetére, a vigasztalan holnapra, a szülők súlyos életkörülményeire és arra kérték a polgármestert, hogy tegye megfontolás tárgyává az ifjúság kérését és teljesítse azt az inségakció keretében. A polgármester a legnagyobb sze retettel foga/Jta Nagykanizsa fialnak küldöttségét, vezetőit, akikkel hosz-sz^bban tárgyalt és akik előtt kifejtette mindazokat a szempontokat, amelyek a kérdés elbírálásánál te kinietbc jönnek. Utalt arra, ho^y az Ifjak közül nem egynek ma már nem havi 15 pengő segélyt folyósít tat, hanem 30, sőt 45 pengőt is. Hogy a kérdés megoldásánál az ő keze is meg van kötve, hiszen az erre a o^lra rendelkezésre álló ke ret ki van mérve, az erre vonat kozó költségvetés tételei pedig fixl-rozva. Teljesen átérzi trianoni Nagy. kanizsa szellemi ifjúságának szo moru jelenét, sivár holnapját. Eddig is mindent elkövetett a fiata lok elhelyezése, segítése és hóna alá nyúlása érdekében, most is igyekszik kérésüknek a legjobb tudása és igyekezete szerint eleget tenni. Dr. Králky István polgármesterről valóban el lehet mondani, hogy o szociális érzés, a társadalmi olaj-cseppek, az érző szív. a segitenl akarás, az emberi megértések nagy és melegszívű polgármes ei e. Csak kevés ember tudja, mi történik nap-nap mellett a polgármcs\'er hivatalos szobájában. Hogy tlz cm. ber közül nyolc feltétlenül segit. ségért, elhelyezésért állásért, ke nyérért, gyógyszerért, kórházba utalásért, munkáért, gyorssegélyért jön. Hogy mindenki, akinek valami baja van, a polgármestert keresi fel és kéri tanácsát, közbevetését, segítségét. Hogy polgárin. s!eri munkájának nagyrésze a kérelmek, az ügyes-bajos dolgok elintézésében merül ki. Hogy amikor egy-egy nap hivatalos órája lejár, a polgár-mester bhony tejesen ki van pie. rülvc. Nem is szólva a város hivatalos ügyeiről. Mennyi szociális érzést, emberi szivet és lelket visz bele hivatalos ténykedésébe, a polgárság ügyeinek Intézésébe Nagykanizsa polgárims tere ! Csak mi tudnók megnondajii, akiknek alkalmunk van betekintést nyerni a polgármester hivatalos munkájába, ténykedéséi*, Ugy. körébe, mit végez a nagykanizsai polgármester egy egy napon át a polgárság érdekében, az egyesek egyéni bajainak, ügyeinek íuegsegi Anglia lelkesen fogadta uj királyát London megnyugvással vette tudomásul Edward lemondását — Az angol közvélemény fájlalja a rokonszenves uralkodó távozását, noha elhatározása csalódást okozott — A tömeg ünnepelte az uj királyi párt — Az uj uralkodó hétfőn mutatkozik be a parlamentben London, december 11 Az angol sajtó a lemondás hang. ján számol bc VIII. Edward an^ol királynak az alsóházban tett beje lenttséről. A város aránylag csen desen és megnyugvással \\etle tudomásul a király lemondását. Kl. sebb tüntetések csak a város nyugati részén voltak. Az uj király a yorki heroeg, aki nek kezében hétfőn teszik le a hü. ségesküt a lordok és képviselők. A délutáni órákban a yorki herceg palotája elé nagy tömeg vonult fel és amikor az uj király megérkezett, a tömeg lelkesen megéljenezte. Ugyancsak ünnepelte a tömeg Mary királynét. A lemondott király palotája előtt ugyanakkor voltak kisebb tüntetések a lemondott király mellett. A tüntetők közül hatot őrizetbe vettek. A lapok fájdalommal tudatják a király lemondását, fájlalják a szinr patikus király távozását, , egyben örülnek, hogy az alkotmányjogi válság ilyen méltóságteljes megoldási nyert és az angol birodalom tekintélyét helyrehozhatatlan csorba nem érte. Amikor a lapok, nagy fájdalommal és meghalott hangon búcsúznak a királytól, módot találnak arra Is, hogy utódját, a yorki her. céget szeretettel üdvözöljék. A la pok kiemelik, hogy az uj király ugyanazokkal a tulajdonságokkal bir, mint édesapja, V. György. A Daily Maii nagyon lehangolt hangon Ír és nem titkolja, hogy csalódást okozott a király elhatáro. zása. A lap azt írja, hogy jobban szereetett volna más megoldást és ha a lemondás alkotmányos is volt, mégis csak rossz példa. A trónutódlás kérdésében l>etcr jesztett törvényjavaslat ügyében a domlniumok egy része már döntött Ausztrália megbízottjai most foly tatják még vitájukat. A lemondott király, aki ezentuf mint Cronwall hercege szerepel, pénteken este 10 órakor (budapesti idő szerint 11 órakor) az angol rádióban beszédei mond. Rádión kérésziül kiván elbú- csúzni népétől London, december 11 Az uj angol király hétfőn mutatkozik be a törvényhozás mind két házában. Ugyanakkor lesz szü letésnapja is. Cannes, december 11 Missis Simpson hossfcabb Ideig Cannes ben marad, mert - mint kl jelentette - nyugalomra és pihenés re van szüksége. I Az uj király: VI. Oyörgy London, december 11 Szombaton történik az uj király proklamálásii. Kkkor hagyja w Vili. Edward Angliát. Utjának programját titokban tartják. \\\'ai<W.inü, hogy éve-kig nem tér vissza Angliába. A yorki herceg ugy döntött, hogy VI. György néven foglalja ci elődei trónját. Símpsonné asszony nem tudott .semmit Kdward elhatározásáról, csak rádión hallotta és értesült lemondásáról. Simpson asszony sírógörcsöt kapott a hír hallatára. A nemzetiek több hadianyagot szállító szovjet-halót elsülyesztettek Valósággal tengeri zár alá helyezték a spanyol vizeket — A spanyol háború harmadik újságíró hősi halottja Madrid, december 11 Deletre Luigi, a Paiis Soir munkatársa, aki a napokban a francia hírszolgálati repülőgép le lövésénél megsebesült, pénteken reggel a madridi francia konzulátuson belehalt sérüléseibe, ö már a harmadik újságíró halo\'.tja a spanyol bclhá- borúnak. Mindhárom újságíró fran. cia volt és kötelessége teljesítése közben érte a halál. A spanyol nemzetiek Barcelona közelében elfogtak egy vörös kor mányhajót amely fegyvert és lőszert akart szállítani Barcelonába. A nemzeti hajók kényszeritették a vörös hajót, hogy eredeti utitervétől eltérően, a nemzetiek egyik ki kötődbe r^kja ki áruját. Mint több egybehangzó jelentés mondja, a nemzetiek valósággal tengeri zár alá helyezték a spanyol vizeket és több szovjethajót, amely fegyvert és löszért s:ál\'.i ott, miután lésében, orvoslásában. A nagykanizsai ifjak legyenek meggyőződve arról, hogy a Itg jobb kezekbe tették le ügyüket, a mikor azzrJl a polgármesterhez for dul\'ak. Mikor feltárták előtte hely zetüket és kérték, hogy tegye lehe. tővé felsegitésliket. Dr. Krátky István polkái ni-ster mindenkor őszinte baráija, meleg szószólója és igazi segítője volt a nagykanizsai ifjúságnak, akár szellemi, akár más kategóriabe\'i fordalt js hozzája. Mikor még a hivatalos appará lus njm vette gondjaiba intézmé nyesen az állástalan, elhelyezkedni nem tudó ifjakat, dr. Krátky pol gúrmester volt az, aki a városszük anyagi Jccreíei dacára közel száz érellségÜett fiatalembert elhelye- zett a városháza különböző ügyosztályain és példát adott aról, hogy szivén viseli városa Ifjuságá. nak sorsát, holnapját. Az volt a törekvése, hogy ha nem tud ál lást adni, legalább ideiglei.es el. helyezkedéssel, az erkölcsi veszélyektől való megóvással, irodai és hivatali gyakorlathoz bocsátással és a munkába való bekapcsolódása d próbálja sorsukat könnyebbé tenni. Nem is említve azokat, akik a pol. gármester közbevetésére álláshoz, elhelyezkedéshez és kenyérhez ju toltak. Legutóbb pedig otthont adott számukra, azt bercndez\'e, ugy hogy a siclleml Ifjúság nn egy kel Iemes klubban töltheti szabad Idejét. Most az iparos ifjakra kerül 6or. Dr. Krátky István polgármester tanúságot tett ifjúság-szeretetéről, nagy megértéséről, emberi jószivé ről, segíteni kés/ségérőí. Hogy valóban atyja városának. A nagykani-zsai szellemi ifjúság tehát a leg. jobb kezekbe tette le kérelmét, ki. vánságainak elintézését. A szellemi Ifjúság legyen meggyőződve arról, hogy ha a város és inségakeló anyagi keretei megengedik, kérésük meghallgatásra, kívánságuk teljesi. tésre talál. A szellemi ifjúság várja be nyugod\'an a polgármester intéz, kedését, ügyének elintézését. Mint a nagykanizsai ifjúság édes atyja, y polgármester most is ugy fogja kérelmüket elintézni, ahogy azt szociális érzéstől átittaíott szive diktálja városának íiaival szemben. (D. R.) ZALAI KÖZLÖNY, 1QS6. deaamber 12 a nemzeti hajók felszólításának nem lett eleget, elaülyesztettek. Az anarchisták merényletet kíséreltek meg Azana elnök ellen Pária, deoember 11 Azana spanyol elnök ellen ma, merényletet kiséneltek meg anarchisták, aki kénytelen volt egy kolostorba menekülni, de az anarchisták később ezt a kolostort is megszállták, ugy hogy innen is kénytelen volt tovaszökni. Vinci gróf az uj olasz követ Colonna herceg, a budapesti olasz követ ma elutazik Budapestről. Utóda da Vinci gróf, a legközelebbi napokban érkezik Budapestre. Kozma miniszter Berlinben a munkaszolgálatot tanulmányozza Kozma belügyminiszter ma kíséretével a német munkaszolgálatot tanulmányozta. Kozma tárgyal a hazai kisebbségek kérdéséből és gondolkodni kiván arról, hogy németül jói tudó tanitók kerüljenek a németeklakta vidék iskoláihoz. Megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél a gyomorbélcsator-nát reggelenként felkeléskor egy pohár természetes .Ferenc József* keserüviz alaposan kiiiszlitja, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja, a vérkeringést megélénkíti 8 kellemes köiérzetel és foliozoit életkedvet teremt. Az orvosok ajánlják. Féltandijas angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai KBzIBny előfizetői részére A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon. A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinek M nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nj elv tanárnővei, aki két nyelvet 50 százalékos kedvezménnyé\' tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek. Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, mert egy órán legfeljebb négy növendék vehet reszt. A tanítás heti két órával hat hónapig tart, havi tundij a Zalai Köz\'öny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A lökó-letes kiejtést biztosítják mr. Waltvr Ripman-nak, a londoni egyetem fo. netika tanárának eredeti grammo-fon lemezei. Jelentkezni bánínkor lehet a nyeívtanárnönél (£rzsébet-téér 18 II. em.) Minden tanfolyamra va\'ó féltan-dijas beiratkozáshoz fel kell mutatni a Zalai Közlöny kgutóbbl előfizetési nyugtáját, vagy a Za\'al Közlöny szerkesztőségének igazolását Évi 300.000 pengővel károsodik Nagykanizsa az alaosony lakbér-osztály miatt Hozzászólás a magasabb lakbérosztály kérdéséhez Nem kutatjuk, hogy minek kó szönheti Nagykanizsa sokféle elha nyagoltsága mellett azt az egész gazdasági éleiére kiható mellőzést, amely abban nyilvánul meg, hogy á negyedik lakbérosztályba van sorozva akkor, amikor a hasonlóan fejlett, tehát hasonló kényelmet nyújtó városok, mint Sopron, Szombathely, Kaposvár. Pécs, a második lakbérosztálynak eléggé fel nem értékelhető előnyelt élvezik évtizedek óta. Mégis felvetődik a kérdés, ml le hot oka szánalmas helyzetünknek és elhagyatottságunknak, hogy Nagykanizsa egyetlen az országban, melynek gyáripara maradék nélkül elpusztult, a régi, nemesebb veretű kereskedő házaink javarésze elhullott, iparosaink és gazdáink a munkássággal egyetemben az emberi nyomorúság legszélesebb skáláit szenvedték végig a szabad pályán lévők legnagyobb részével akkor, amikor ennek egészen másképpen kellene lenni. Rá kell mutatnunk először arra, hogy milyen szerepet játszik Nagykanizsa gazdasági éleiében az a körülmény, hogy két lakbérosz tállya! alacsonyabban állunk, mint ami a várost fejlettségénél, kultu rájánál, városiasságánál fogva joggal megilletné, mert a fentebb ne vezeti vánosok sem nyújtanak töb bet, mint Nagykanizsa jelen álla potában már nyújtani tud lakosságának és környékének, s reá kell mutatnunk arra, hogy ez az elha-nyagoltságunk milyen károsodást jelent a város polgárságának, köz« alkalmazottaknak, házigazdáknak, kereskedő, gazda, iparos és mun kásságnak egyaránt. A fentebb emiitett városok köz alkalmazottai 28 30 százalékkal ma. gasabb lakbért élveznek, mint aki- | ket sorsuk Nagykanizsára .sodort és ha itt havi 100 000 jx-JigŐ lakbér illetményt fizetnek ki kö«llkalma zottainknak, pedig ennél blzonyá ra magasabb összeget tesz kl a Nagykanizsán lakó közalkalmazott tak havi lakbérilletménye - akkor havi 28000, tehát évi 300 000 pen göt tesz ki az az összeg, amellyel a hasonló kényelmet nyújtó váro sokkal szemben meg vagyunk rövi ditve | Hogyezaz összeg mit jelent egy * váios életében, ennek kis megvilágítására legyen elég az, hogy ebből a többletből minden évben 40-50 drb., mindent igényt kielégítő, 3-4 szobás modern lakóházat építhetne Nagykanizsa polgársága anélkül, hogy életének küzdelme fokozódna ts hogy számára ez egyetlen fillér külön megterhelést jelentene De igenis jelentene a polgárság csszss ségének 20-30 éven át olyan ujabb évi bevételt, jövedelmet, amely ezeknek a házaknak évi béréből adódik és jelentene kereskedőnek, iparosnak, munkásnak kenyeret, a város minden rendű és rangú lakosságának jólétet, kényelmet, kulturát, életet. Ezt a kérdést ezelőtt 8 10 évvel már felszínre hozta az élet, a vá-iosunk vezetőségét ez sarkalta Nagykanizsa tervszerű fejlesztésé, nek gyorsabb ütemben való keresztülvitelére, mert komiányigéretben 13 volt részünk e tekintetben. De aZ élet előre n^/n látott bonyodalmai és változatai más kérdéseket toltak előtérbe. ?edig, ha ezzel komolyan foglalkoztunk volna, mindaddig, niig j kérdés megnyugtató megoldással el nem intéződik, nem lenne Nagykanizsa gazdasági .életének olyan sok neves halottja és még több súlyos sebesültje. Most is a város építő iparossá- Selymek, legújabb báliruha kelmék. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok. Singeméi gára rakott ujabb szociális és becsületes szándékú, de súlyos teher volt az, aminek\\hatása alatt Nagy. kanizsa épitő iparossága feljajdult és védekezésében fogta meg ezt a kérdést, mint egyetlent, amely le hetővé teszi, hogy a város építő iparossága olyan munkabért fizethessen munkásainak, mint aminőt n fentebb emiitett városok iparosai fizetnek, mert a munkabérmegálbv pitó bizottság ilyen munkabérek fizetésére kényszerilette, pedig egyenlőtlen feltételek mellett ugyanazon terheket viselni képtelenség. Nagy örömmel állapítjuk meg, hogy ennek a kérdésnek erős visszhangja támadt a város vezetőségének és polgárságának lelkében. A kérdésnek sokféle oldala van, amire figyelemmel kell lei)ni, tehát jól keli megfogni. Mégis nagy bizakodással nézünk a végső megoldás elé, mert Nagykanizsa polgárságára ennek megoldásából csak felmérhetetlen előny származhat és nem lesz nehéz beigazd&unk illetékes helyen, hogy e kérdés megoldatlansága volt egyike azoknak a főokoknak, melyek Nagykanizsát és annak pol gárságát jelen gazdasági állapotába juttatták. Bazsó József Blnden ember 24 liter bort ivott meg egy év alatt Magyarországon SSrbSl U pAllnkából S-S liter Mik egy emberre A szőlőtermelő Magyarország az 1934 -36. gazdasági évben, a mai csonkatcrület kilencmillió népe, fejenként átlag 24 liter bort fogyusz tott. JEz fejenként és évenként átlag 2.4 ijler abszolút alkoholfogyasztásnak felet meg. Emellett a sörfo-tás, amely fejenként csak 2.7 liter és a pálinkafogyasztás, amely fejenként 2.76 liter, kisebb jelentó sé#ü. A statisztikai adatok szerint borfogyasztásra vonatkozó számadatok párhuzamosak a halálos al-koholmérgezésekre vonatkozó számadalokkal. 1080-tól 1935-ig a borfogyasztás 386 literről lecsökkent 24 literre, ennek megfelelően ugyan az alatt az Idő alatt az alkoholmérgezésben elhaltak millió lélekre eső aránya lecsökkent 15 9-ről 87-re. Ugyanekkor a halottak körében a férfiak aránya, akik leginkább fogyasztják az alkoholt, lecsökkent 51.7 százalékró. 61.1 százaléké. Az alkohollal való gyakori visszaélésnek nagy szerepe van az úgynevezett alkoholos foglalkozások, korcsmárosok, vendéglősök, sar-főzök és napszámosok emelkedett halandóságában. A szeszfogy i^zt ás ártalmaiként említhetők a májefrr-hozls, az alkoholos paralizls, a delerlum tremens stb. és a csökkent ellenállóképesség számos lázas meg belegedéseinél. Az európai országok közül Franciaország vezet a déli országok élén a sztszfogyaszlásbam áz abszolút alkoholfogyasztás csak a 15 éven felüli férfinépességre számítva, fejenként és évenként 35.2 liter. A legkevesebb az alkoholfogyasztás Svédországban: 5.9 liter. Megállapítható a statisztikai ada. tokból is, hogy a mértékletesség háttérbe tudja szorítani az alkoholfogyasztás ártalmait. A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be hölgyek, urak, gyermekek részére Szoinolúiiyi áruhúz Érettségi Fodor László kitűnő vígjátékával már a nyáron megismerkedtünk. A pompás darabbal n Fodor-társulat sorozatos előadásai alkalmával bővebben foglalkoztunk, most inkább csuk a színészek játékára térünk ki. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a Fodorék többszöri előadása egy csép-pet sem befolyásolta a csütörtöki elő-adás sikerét. Sőt. Kovős olyan meleg sikerű, szép színházi este volt a sze-zonban, mint a tegnapi. A színészek elsőrendű játéka levegőssé, élettol teli, frissé tette az előadást, amely ugy hatott, mintha először láttuk volna. Elsősorban Mágori Máriáról keli megemlékezni, akinek szerelmes tanánlője az asszonyi lélek minden mély és finom\' megrezdülését plasztikusan ábrázolta. Sajnáljuk, hogy ezt » szépen játszó színésznőt oly ritkán látjuk. Zcmplényi igazgatója mély és emberi voll. A gondos rendezés dicsé rcte is őt illeti. A tanárok karakterisztikus figurája elsőrendű volt. Igen sok nyíltszíni tapsot könyvelhetett oi o «Kockafejű» szerepében vitéz Bánky Róbert és Klotild néni szerepében Gáspár Amália. Mindkettő figurája nagyszerű színészi teljesítmény volt. Aa Qrsg Bárány tanár szerepében Bakos Gyula, az Adáni bácsi szerepében pedig Bárdos János adotl jóízű ala. kitárt. Horváth Kató szerepét Szegcdi Edith jáls/.otta. Friss temperamentumos, csupa élet alakításából nem hiányzott az átérzett drámai erő sem, e kitűnő szí nésznő egyik legjobb nlukitása volt, nagyon tetszett. Kedves volt Gálffy Marika. A kiegyensúlyozott jáléku Sorr, a szépen beszélő Várady Piri és a vő-legény szerepében Bánky Elemér biztosították még a sikert. A szépszámú közönség sokat tapsolt és kitűnően szórakozott a szép, iné. legsikerü színházi estén. A színházi Iroda hlrcl: A Fővárosi Gyermekszlnház decem ber 12-én, szombaton délután fél 4 órakor rendezi a színházban kacagó tarka délutánját. Ez a nap nem csak a kani zsai gyermekeknek lesz pirosbetüs ünnepe, hanem a gyermek örömök iránt fogékony felnőttek számára is. Buda. pest legbájosabb és legtehetségesebb kis gyerinckmüvészeinek remek produkciói igazi gyönyörűségül kivételes ós felejthetetlen szórakozást fog nyújtani. A -Magyar Komédia» szombaton este mutatja be Zilahy Lajos legújabb színmüvét, az Utolsó szerepet. A szerzőnek oz a nagysikerű újdonsága Kanizsán először kerül színre, mennek főszerepét Mágori Mária mini egyik legjobb szerepét könyvelheti el. A többi szerepeket a társulat legjobb erői játszák. Heti mOsor: Pénteken: A kenyérkereső. Szombat délulán: Gyemii\'kszinház. Szombat csie: Az utolsó szerep. Vasárnap délulán: Érettségi. Vasárnap este: Pajlásházasság. — Futó, összekötő és nagy szőnyegek (tus választékban 6lngernél. ZALAI KÖZLÖNY Zala törvényhatósága hódolattal köszönti Horthy Miklós kormányzót és bizalommal üdvözli a Darányi-kormányt Zalaegerszeg, december 11 Közepes érdeklődés mellett tartotta meg közgyűlését Zala törvény, hatósági bizottsága vitéz Teleki Béla gróf főispán elnöklete alatt, aki a kormányzó római útjával kapcsolatban indítványozta, hogy üdvözölje a törvényhatóság az olasz kormányt, a Vatikánt, az osz. trák kormányt, továbbá hódolattal köszöntse Horthy Miklós kormánv-zót. Gróf Teleki főispán itt rámutatott arra, mily megbecsülésben részesüli országunk a kormányfő római útjával kapcsolatban. A közgyűlés a legnagyobb lelkesedéssel hozzájárult a főispán Indítványához, Az alispáni jelentéshez sokan szól lak hozzá. Farkas Tibor az uj lorfogyasz-lásl adórendszert tette szóvá. Led-niczky Lajos a badacsonyi szőlős, gazdák nehéz helyzetéről szólt. Dr. Meizler Károly a szegénygondozás érdekében emellé Tel szavát. A l;or vidéknek zári területté nyilvánítását kérte. Ifj Balogh György Intézkedést kért a cigányok ellen. Bödy Zoltán alispán válaszolt az elhangzóitokra. A jövő héten tárgyalások kezdődnek a minisztériumban, amikor a 1 orfogyaszlási adó, valamint a borvidéknek zárt területté való nyilvánítása ügyét Is elő fogja terjeszteni. A többi kór. désekkel messzemenően fog foglalkozni. Várkony Rezső pénzügyigazgató rámutatott a hivatalos tényezők leg messzebbmenő méltányosságára, a mikor 160.000 adózó közül három negyed év alatt mindössze 68 árverést tűztek ki. Vitéz Teleki Béla gróf főispán ki jelentette, hogy mindenben rmjgáé- vá teszi az aliapán kijelentéseit és támogatja a jövő héten kezdődő tárgyalásokat Bejelentette, hogy a kormány foglalkozik borközraktárak felállításával, ami igen fontos intézkedés lesz az árrombo\'ás ellen. Nagy súlyt helyez speolálls érzésű közigazgatásra ós adó-kezelósre. A főispán kijelentését nagy éljen-zéssel fogadták- A közigazgatási bizottság lej ári mandátumu tagjait újból megválasztották titkos szavazattal : dr.Barcza Lászlót, Csc.tán Ferenoet, Koller Istvánt, dr. Plihál Viktort, dr. Thassy Kristófot. \\ Árvaszéki ülnökké egyhangúlag dr. Somogyi Istvánt választották meg, akiben a megyei árvaszék egy elsőrendű erőt topott. Számos felszólalás hangzott el ezután a kormány üdvözlése kap. csán. Gyömörey György meleijen emlékezett meg Darányi Kálmán mlnisz terelnök munkásságáról, aki mögött az egész ország közvéleménye áll. Vitéz Teleki Béla gróf főispán ter j^ztette elő javaslatát, amelyben Zalavármegye törvényhatósága me legen üdvözli a Darányi kormányt és bizalmát nyilvánítja a kormánynyal. szemben. A főispáni javaslatot egyhangúan, lelkesen fogadta el a közgyűlés. Ezután a többi tárgypontokra kerüli sor. Nagykanizsa 6000 peng"* u(hozzájárulási kjiclmét dr.Krátky István polgármester szóval is alá támasztotta és és egyenlő elbánást kéri a két rr.egv\'l város részére. A közgyűlés 2 óra után ért véget A „gelsei incidens" mégegyszer napirenden az Ipartestület tegnap esti előljáróságl Qlósén A nagykanizsai iparosság egységesen csatlakozott a magasabb lakbérosztályba való sorozás végett megindított mozgalomhoz - Iparosögyek a testület december havi Qlésén Csütörtök este tartotta december havi elóljárósági ülését a nagykanizsai Ipartestület Samu Lajos elnöklete alatt, aki az elnöki bejelen tések során mégyegyszer kitért va gelsei incidensre * — Vannak, - mondo:ta — akik félremagyarázzák a >gelsei ügy. ben* itt elhangzottakat. Az Ipartestület nem iiícldentali:er határo. zott ez ügyben, ö maga elment a kir. adóhivatali főnökhöz, amikor [elen tették neki az esetet. Békésen kivánia az egész sérelmet elintézni, amikor az egész ügyet még csak ketten tudták. De nem lehet?tt -és ez nem rajta mullott. De különben is : hová forduljon az Iparosság, hogy ha nem az ő érdekképviseleti szervéhez, védvárához, saját testületéhez? Az elnökség a kínos incidens kérdésében a legnagyobb óvatossággal, tapintattal és mérsék. lette« járt el. Naiv beállítás az. hogyj miért nem vizsgálta meg előbb az Ipartestület az ügyet, mi. előtt határozott volna. Nem a ml ügyünk az incidens kivizsgálása, -hangsúlyozta Samu elnök. - Két órás tárgyalás után sem lehetett az ügyet a kir. adóhivatali főnökkel elintézni, ~ mondotta. - Igy a do log az ipartestületi elöljáróság elé került és testületi ügy A Nagykanizsai Kaszinó folyó évi dacember hó 18-án délután 2 órakor saját helyiségében tarija meg a 100-ik Évi rendes kiuuM amelyre a Kaszinó t. tagjait ezúton\' meghivjuk. Ha a tagok a közgyűlésen határozatképes számban nem jelennének meg, akkor 1936. december hó 26 án d. e. 11 órakor ujabb közgyűlést tartunk, amely az alapszabályok 7. §-a értelmében a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz. Nagykanizsa, 1936. december 10. Az elnökség. A közgyűlés tárgyai: 1. A választmány évi jelentése. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése. 3. A költségelőirányzat előterjesztése és megállapítása. 4. A felvételi- és tagiági dij megállapítása. 5. F.lnök és 10 választmányi tagnak 3 évre és 3 számvizsgáló bizottsági tagnak 1 évre való választása. 6. Esetleges indítványok. Indítványokat a7, alapszabályok 7. §-a értelmében 8 nappal a közgyűlés előtt kell ai elnökséghez Írásban beadni. M«lJe*y*4»\' A jubiláris díszközgyűlést f. évi dcccmber hó 17-ín délelőtt 11 órakor 1 irtjuk meg. A díszközgyűlésre vonatkozó egyéb tudnivalókat a t tagokkal meghívók utján közöljük. lett belőle. Az Iparosság a jövőben is sérelmeivel\' mindenkor a legna. gyobb bizalommal forduljon a testületéhez. Bejelentette továbbá, hogy december elsején a mestervizsgáztató bi. zottság tagjai letették az esküt az egyes szakosztályok elnökeinek ke. zébe. A .szakvizsgálatoknak ezentur minden Iparengedélyt kérő kell, hogy magát alávesse, pz c6nk az iparosság javát szolgálja. Ez volt a kormány intenciója is. Szóbakerült a testnevelésre kötelezed ifjak bejelentése, mely téren mulasztások vfannak. Elnök figyelmeztette az Iparosságot, 1 ogy az e téren való mulasztás büntetést von niags után. Minden mester köteles bejelenleni a testnevelésre kötele./ zett ifjú munkását, tanoncát. 1 Elfogadta a miniszter az Ipari | törzs (minta) műhely céljaira a polgármester által átengedett Huszti-téri elérni iskola helylsépeit és a Jövő héten már lejön Nagykanizsára dr. Mülfer miniszteri megbízott, műszaki tanácsos "a törzsmüho*vek felállításának előkészítésére. Bazsó József vezetőjegyzö jelen, tése szerint az elmúlt hónkban 880 pengő bevétellel szemben 718 pengő volt a testület igazgutásl kiadása. Az építőipart szakosztály elnöke, Gerócs György bejelentette a szakosztálynak a magasabb lakbérosztályba sorozás érdekében megindult akcióhoz való csatlakozását, amely mozgalom mindenképpen nagyjelen- Milftényi cipő a leghasznosabb karácsonyi aióndék Hócipők . . . P 6.50-MV | Sárcipő h . . P 4.30-tól | Férfi hócipők bélelt Pl0.90-tői | Vadiszcipök — Cserkészcipők I legolcsóbb árakon Fő-ut 2. szám. női hócsizmik\\ férfi hócsizmék P 6.5 O-tői P 14.90ÍŐI P 16.90tői Sárcipők női sárcipők férfi sárcipők 4.30-tól I Férfi hócipők bélelt PlO. ®0- tői I 6 .OO-tői Télicipők 6.5O-tői | Posztócipők Miltényi cipőáruházban « EALA1 KOZHOIT* 1936. dtcembw 13. Karácsonyra és újévre ajándék-tárgyak utólórhetetlen olcsó árban BÁRÁNY ISTVÁNNÁL Horthy M ut 3. Poxa, Slgma, Techno» arany női és férfi zseb- és karórák modern kivitelben, ugyanezek chromból. B-rndorfl evőeszközök készletben és darabonként. Modern IlkőrOs és dohányzókészletek stb., stb. Mielőtt vásárol, saját érdekében tekintse meg kirakati áraimat!_ tőségü, nemcsak a közalkalmazottak, hanem a város egész gazdasági életének érdekében. Samu elnök itt hosszabban is mertette dr. Tholway Zsigmond postafőnök, hivataligazgató mozgnl mát a magasabb lakbérosztályba való felemelés érdekében és indítványára a testület elöljárósága ha-tározatilag kimondotta a mozgalom hoz való egységes csatlakozását. A tanoncok színvonalának emelése és fejlesztése érdekében a minisz-rium tehetségversenyt hirdetett. Feltételei megtudhatók az ipartestületi irodában. A nyertes tanoncokat tanulmányútra küldi a minisztérium. Ne legyen iparostanonc, aki ne venne részt a \'tehetség-versenyben. Majd a tanoncotthon kérdése került napirendre. Az elöljáróság a legnagyobb rokonszenvvel tárgyalta P. dr. Horváth Athantfz ferences hittanár akcióját a taiionelfjuság érdekében és elhatározta, hogy azt támogatni fogja. Az elöljáróság tag. jai teljes elismeréssel adóztak P. dr. Horváth lelkes és ifjuságszeretö te vékenységének az iparostanoncifju. ság érdekében. A nyolc órai munkaidő kérdésében kimondották, hogy a nagykanizsai iparosság is rokonszenvez a kérdéssel, azonban az a kívánsága, hogy a vidék (falvak) népe is szőrit-fassék annak pontos betartásáru. Számos kisebb ügy, s?gí-lyezésstb. került még ezután napirendre. Az ülés a késő esti órákban ért véget. =» Tekintse meg a Kopsteln Butor-árubáz állandó butorklállltását. ízléses éi olc-ó bútorokat kedvező fizetési feltételekkel vásárolhat A zeneiskola növendék hangversenye A szerda esti hangverseny után minden elfogulatlan embernek incg kell hajlilani az elismerés zászlaját a nagykanizsai zeneiskola elölt. A szerdai liangvcrseny kiemelkedik a növendékhangversenyek sorozatából és megérdemli, hogy a kritika is részletesebben foglalkozzon velő. A csupa magasabb osztályú növendék számait zsúfolt ház tapsolta végig. Nagy sikere volt Szunyogh Jánosnak, aki Bloch II. kis magyar ábrándját adta elő. A hegedüszakot kivüle Somlai Magda képviselte, aki Dancia dalváltozataival szerepelt. Nagyot fejlődött Szántó István, aki kellemes melegsé^ü hangján Schumann Két gránátosát adta elő; Hasonló sikere volt Rácz Alajosnak. aki rutinlrozott biztonsággal egy Schumann és egy Siklós dalt adott elő. Weber felhívás keringőre cimü szerzeményét I-adcj-zky Emilia adta elő nagy felkészültséggel, de kissé bátortalanul. A műsor egyik legszebb száma volt Wagner László két zongoraszáma: Liadow Intcrmezzoja és Bartók Medvetánca. Wagner László két nagysikerű számával ismét bebizonyította, hogy az intézet egyik legtehetségesebb növendéke. percekig zugó taps jelezte Sas Magda, majd Vermes Katalin szereplését. Mindketten az akadémiai tagozat növendékei és mindegyikük egy-egy Mozart Zongoraverseny tételt adott elő, meglepően nagyszerű felkészültséggel és rutinirozott játékkal. A zenekari részt tanáraik, Kerekes Irén és F. Pásztor Irma játszották második zongorán, teljes és biztos alapot adva növendékeik játékának. A fenlomlitclt növendékek játéka nem iskolai szereplés volt, hanem ko moly hangverseny. Prognózis: Váltdzó felhőzet, sok helyen köd, délnyugaton havas* és ólmoseső, keleten fagy, a nappali hő alig változik. ÉRTESÍTÉS. Értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy folyó hő 14-től kezdödöleg a félbarna kenyér kg.-|a 36 fillér (viszonleladík 32 fillér) barna kenyér kg.-ja 26 fillér (viszonteladási kedvezmény nélkül) sütemény (zsemlye, kifli slb.) 5 fiII., vlszonleladás 4 fali. Házikenyér sUlési dija kg. ként 5 fül., melyei sem háztól elhozni, sem visszavinni nem fogunk. SOtftk szakosztálya. Emésztési kiütések a bőrön rendizeilnl hamar elmúlnak, ha bél-mllkfldésünket reggelenként éhgyomorra egy-rgy pohár természetes .Ferenc Józael" kesertlvizzel elrendezzük. Az orvosok ajánlják. EMLÉKEZTETŐ*) December 12. IzrJ Loányegylet piknikje a Kaszinóban. December IS. Lieeális előadás a városházán t-k«r lovag Sternád István. D.eember 16, Szerdal Társaság vita-délutánja 6-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) Deaember 20. Lioeálii előadás a vár«aházán 6-kor December 27. Liceális «lőadá> • ráre*á»áa f ktr dr. Mező Ferene. Január S. Liceális előadás a várcskádb t-]»r Január 5. Katolikus Bál az Iparos-seékkáeban. Január 10. Lioeális előadás a városházán 6-kor dr Krátky István Az Izraelita Leányegylet mesedélutánja a Kaszinóban. Január IS. Az Irodalmi KOr I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. Jannár lé. öreg-kereskedolmisták bálja • órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOGE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. Január 17. Liceális előadás a városháxín 6-kor dr. Vértesi Frigyes. *) E rovatban minden rendezte Myseeri kizltee (2 sorig) 30 fillér. Az élet meséi Irta: Hűli Cili 1. Elöljáró beszéd Az élet a legjobb regényíró. Vannak meséi, amelyek gyakran vetekednek a legmerészebb író fantáziájával. M&is az élei legtöbb története szürke, mint a folyamhomok, amelyből azonban néha kicsillan a benne rejlő arany: az emberek szive, lelke. Egypár ilyen kis történetet csokorba kötöttem. Szereplői nem fényes körökben forgó nagyurak és dámák, hanem magunk-fajta dolgozó emberek. Mindenki nem lehel a magasban szárnyaló sas. Többen vagyunk egy. szerű, színtelen verebek, kik szerény-röptű, mindennapi munkáséletet élünk. Ma az is pirosbetüs öröm, ha mindennap dolgozhatunk. Egy király, akinek igen sok gondjadolga volt országa népével, a következőket jegyezte fel bibliája első oldalára : — Az élet titka nem az, hogy azt csináljuk, amit szerotünk, hanem hogy szeressük azt, amit csinálnunk kell. 2. A szegény asszony pengője Mosónéni szegény asszony. Iladiöz vegy és meneküli. Duplán nehéz sors. Férjél egészen fiatalon vesztene el, vele együtt öt apró gyernu-k siratta a harctéren elesett édesapát. Az özvegyasszony felnevelte az öl gyermeket. Nem könnyen ment. Sokat kellett dolgoznia: zsákolni, napszámba járni, földet munkálni, mosni, takarítani, hogy a keresetből magát és gyermekeit fenn\' larlsa. Ezenkívül otthon is helyi kellett állni. A gyermekeket iskoláim kellett járatni, taníttatni, hogy majd ők is megkereshessék kenyerüket. Mosónéni Islen segítségével mindent elvégzett. Gyermekeit becsületes, jó | iparosokká nevelte, kik ma szépen eltartják saját magukat és édesanyjukat is segítik. De az édesanya is dolgozik méjg. Mos-vasal. A ruha, amit hazaszállít, fehér, mint a patyolat. És olyan ke-vésel számit érte, hogy az ember kénytelen erőszakkal kipótolni. Mosónéni szabódik, aztán ... Éppen a minap tör\' tént, amikor megint többet fizettek ki neki, mint amennyi járt. Boldogan mo\' sélte: — Ebből egy pengőt templomépi-tésre adok. — Hová? — kérdezték tőle, — hisz Kanizsán most nem épül uj templom. — Pestincgyél)c küldöm, — felelte — hadd legyen nekein is részem néhány téglával abban az uj Isten házában. — És tetszik tudni — telte hozzá, — abból szeretek adni, amit magam keresek és nem abból, amit a gyermekeimtől kapok. Nemrégen egyik nagybátyját látogatta meg, akit 30 éve nem látott., — Édesapám egyetlen fivére — mesélte Mosónéni — Pest mellett lakik a feleségével, ök Is szegény emberek, én sem vagyok gazdag, de azért az utazókosarat teleraktam mindenféle jóval. Még meleg harisnyát is vittem Lajos bácsinak ... Megismert rögtön, amint leszálltam a vonatról.... Sírt örömében! Margit, Maifeit, mondta, To csak nem változtál meg, 30 év előtt is olyan voltál, mint ma. Mosónéni nevetett: — Dehogy is nőin változtam, megöregedtem én is ... Igaz, az arca már ráncos, de a szemo fiatal, kisugárzik belőle az a nem mindennapi lélek, amely boldog, ha adhat, mert órzi, hogy aki ad, önmagát jutalmazz;! a jótett érzésével. Vannak még — Szivek Kellemesen is lehet csalódni. Van egy barátnőm. Jó feleség, jó anya, kitűnő háziasszony, okos, intelligens. Ugy láttam kissé kemény és nem vettem észre, hogy valami esemény különösen ellágyilotta volna. A napokban aztán kirobbant belőle. Feljön hozzám. Alig vagyunk tul az üdvözlésen, a szeme könnves lesz, elkezdi: — Jaj, ha tudnád, mit követtem cl tegnapi Borzasztó! — azzal elkezd sirni. Ijedten lépek melléje: — Az Istenért, mit csináltál? Arra gondoltam, hogy talán a cselédjét bántolta meg igazságtalanul, de kiderült, hogy nincs is háztartási al-íálnuizottja, maga dolgozik, mint annyi sok asszony. Zokogva, a sirástói majdnem elfúlva, szaggatottan mondja el a kővetkezőket: — Kérlek, tegnap beállít hozzám egy ember. Gyári munkás volt Csehor. szágban. Egyik reggel munka előtt tíz társával együtt magyarul l>cszélgettck valamiről, valami kém feljelentette őket, azonnal, nem volt szabad hazamenni csomagolni sem, áttették őket a határon. Ez az egyik ember ide ve tődött Kanizsára, ahol hatósági engedéllyel munkát ós kenyeret keresett. Sirt szegény, mert fázott. Odaadlam az uram egyik nadrágját, mellényét. Van egy elviselt meleg kabátja, amit ného külső munkához felvesz. Szereltem volna odaadni, de nem mertem, hátha szól érte az uram. Amint este megjött a hivatalból, elmondtam neki, ni|gyon sajnálkozott, hisz ő maga is felvidéki, hogy miért is nem adtam oda azt a kabátot. És most ugy fáj a szivem, hogy elmulasztottam jót tenni... Aztán nem sajnálta a fáradtságot, kiment a Tárházakhoz, mert ott volt szálláson a szegény kiutasított magyar\' de már nem találta, elment. Az ember arra gondol, hogy jó ba. rátáink épp most álltak tüntetően mellénk a rcvizió dolgában, de addig is lehel az, szabad az, amit csinálnak a megszállott területeken 1 ? És nincs vó delem szegény véreink számára?! Persze a politikában nincs SZiv. — Szerencse, hogy még aZ emberekben van. 1936. december 12 BALM KOZLOm A lesszebb Játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon és osillár üzletében kaphatók. Egylócrős autó Az utcalámpák sárgás fényei, u tarka kivilágított kirakatok, a színes neon-fényreklámok tompán csil. lógtak a nedves aszfalton. A kód herceg most lépett ki az alkonyi homályból, szürkés-fehér köpenyét most bontotta a városra. A korzó már népes volt, az üzlet redői most gördültek lo: dübörgő zajjal jelezték az éj közeledtét, amely már ott les-kelődött n ködfátyol mögött... Ekkor jelent meg a kanizsai utcán a XX. század groteszk figurája: az egylóerős autó. Mintha csak olcsó szórakozást akart volna adni a korzó közönségének. A ló büszkén lépdelt, — girhes gebe volt különben — (a helyzet pillanatnyilag javára döntötte a gép és állat harcát), fejét nélia magasra emelte, mintha körülnézne, hogy lelegelje és szürcsölve élvezze a mosolygó arcok néki szóló elismerését Határozottan büszke volt ez a ló, amely mellett soliasein festett olyan szánalmasan a rolianó élet jármüve, az autó, mint most, amikor szürkén, sárosan és tehetetlenül húzatta magát. Egy lóval. Egyetlen kancával, amely mellett naponta ezerszer berreg el büszkén, száguldva. S most ott lapított a ló mögött, tchetcJeuül az orránál fogva huzattá magát és ha lenne az autónak önérzete, most bizonyosan elpirult, vagy talán szégyenében cl is süllyedt volna. Igco, bizonyosan ott találták volna meg az országút rencketlcn sarában, ahol motorszive utolsót dobbant. De ezt nem tehette, mert csak gép volt. Helyette a sofför bujt el jó mélyen a volán mellett, mélyreluizott sap-kája alól laposakat pislákolva: — szógyelte magát az autó helyett is. így mentek ketten: — a ló, állati életének legdicsőségesebb pillanatában, büszkén, öntollen — ós az autó, gépi fölényének teljes megsemmisülésében, szürkén, sárosan, szégyenkezve. Es az utca csendben mosolygott rajtuk... _ («• ej — (Credo*hir) Vasárnap délelőtt 11 órakor a plébánia fehérlcrmóbcn a <Credo» szokásos taggyűlését tartja. (:) — (Fogorvosok közgyűlése) Az Orvosi Kamarák megalakításával u Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének vidéki fiókjai is átalakultak az orvosi kamarák területeire. így mos az alsódunántuli fiók, amely dr. König József nagykanizsai egészségügyi tanácsos alapítása, most Szombathelyen tartotta újjáalakulását. Elnök lett dr. Kesscl-Payer Endre (Szombathely), titkár dr. Goldsclunldt (Szombathely), választmányi tagok dr. lvönig József (Nagykanizsa), dr. Bakos János (Keszthely), dr. Vidor Gábor (Zalaegerszeg — (Kinevezés) A pénzügyminiszter dr. Józsa Jenő zalaszentgróti ideiglenes alkalmazottat a zalaszynlgróti m. kir. adóhivatalhoz ideiglenes minőségű pénzügyi fogai mázó gyakornokká kinevezte. — (Kanizsai siker Keszthelyen) Az 50 éves jubileumát ünneplő Keszthelyi Iparos Dalkör most rendezte meg Liszt Ferenc ünnepélyét. Az ünnepé, lyen, mint megirtuk, Koudela Géza dr. egyházzenei főigazgató mondott ünnepi beszédet és azon közreműködött Ivnnkovics Ferenc zeneiskolai hegedűtanár is, Fábiánná Pásztor Irma zor* gorakiséretével. Ivankovics Ferenc három Lizst számot adott elő, igen nagy sikerrel. A kanizsai előadókat a keszthelyi közönség melegen ünnepelte. Az egykéről és családról Szól az Irodalmi és Művészeti Kör vasárnapi, deoember 13 Ud ljceálls előadása. Előadó lovag Stemád István konnányfőtanácsos, a ma»-gyar közgazdasági és családvédelmi élet országos nevü kitűnősége, aki széles tárgyi felkészültséggel világit bele irásall>an és előadiaaiban a mai magyar élet legsorsteljesebb problémáiba. A kísérő műsoron a zeneiskola tanárai, F. Garaf Margit és F. Pásztor Irma adnak zeneszá inokat és Harsányi Miklós szaval _ \'<:) — (Városi közgyűlés) Ma délután 3 órakor a. városi képviselőtestület rendkívüli közgyűlést tar-tolt, melyen a pénzügyi bizottságS>an legutóbb letárgyalt tárgypontok kerüllek a plénum elé. — Miltényi-cipö a leghasznosabb karácsonyi ajándék. — (A lovak közé esett) Orovics György 32 éves berzenceí gazda fát szállított haza az erdőből. Egy fordulónál Orovics szekeréről a lovak, közé esetti hogy a nehéz szekér kerekei keresztül mentek u lábán. Beszállították a nagykanizsai kórliázba. — Lótakarók minden mlnöaégbaa, nagyon olcsón kaphatók Schltsnél. — (Haragosok merénylete) Minap esle történt Iharosbau, liogy Balázs György\' Horváth Lajos és Bodó János iluirosi földművesek, hogy ím-ragosukat ingereljék, megdobálták Beke János földműves házát. Amikor Beke kinyitotta az ablakot, hogy * elzavarja a dobálókat, kiálllást hallott: LőjJ rá! A következő pillanatban cl is dördült egy lövés, de Beke a kiálltásra már félreugrott és így szerencsére a lövés nem talált. A csendőrség a három földművest őrizetbe vette és bekísérte őket a kaposvári törvényszék fogházába. — Pehely- éa vattapaplanok kéeeon és rendelés szerint Singeméi. — (Üzletek karácionyhetl zárórája) A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki az üzletek karácsonyheti zárórájáról. Eszerint a december 13-iki vasárnapon a nyiltárusitási üzletek közül azok, amelyek nem élelmiszeráru-sitással foglalkoznak, reggel kilenc órától délután kettőig\' tarthatók nyitva; december 20-án azok az üzletek, amelyek egyébként nem turlliutók nyitva, kilenctől halig, egyéb üzletek reggel héttől este hatig \'tarthatók nyitva. — A húsiparra vonatkozóan december 2U-án is mérlékadók az egyébként! rendelkezések. — December 20-án égetett szesz méréssel foglalkozó .üzletek is árusíthatnak. — Az ulaklmazotluk pihenése érdekében azonban december 25-én zárva kell tartani az üzleteket és 20-án, valamint junuár elsején uz élelmiszeres üzleteket is. Táncáilutánokra, ko«xorueikára ola-gáns színes túlfut- és selyemruhák ol-•sAn SohUtznél. — (Félév óta fosztogatta a bála-tonkereszturi templomperselyt) A balulonkereszturi katolikus templom perselyét ismeretien tettes már fél év óla fosztogatta, azonban a leg-éberebb figyelés mellett sem tudlúk a tolvajt elfogni. A csendőrség kitartó nyomozása most eredményre vezetett, amennyiben elfogta Látrányi Lászlót, aki beismerte a fosztogatást. A csendőrség letartóztatta. — (Bélyeggyűjtők Ulálkozéja) Hétfőn délután tt-tól 8-Ig a Pannónia kátaó kistermében. — (öngyilkosság) Id. Baum Lajos marcali lakos felakasztotta magái és meghalt. Tettének oka ismeretlen. A vizsgálat megindul!. — Hóclpít, sárcipőt, gummlcalzmát, Milténylnél veszünk. — (Csendőrkézre kerültek a por-rogl jegyző betörői) Megírtuk, hogy a múlt héten betörtek a porrogi jegyzői irodába, ahonnan pénzt is vittek el. A csendőrség a nutf-Inditotl nyomozás során megállupi totla, hogy a betörést Sebestyén István l>orrogszentkiráiyi és Halászi István ba-golasánci lakosok követték el. akik beismerték a betörést. A csendőrség őrizetbe vette őket. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-aaón kaphatók SchUUnél. A Rózsa vendéglőben ma szombaton disznótoros vacsora Szíves pártfogást kér Hordós József, vendéglős. — (Tűzvész egy zalai községben) özv. Kámán Istvánné zalaudvarnoki lakos hegyi hajléka u minap este ki-gyulladt és leégett. Kámán Istvánné engedélyt adott hogy Németh Kálmán és Muklcs Kálmán hegypásztorok a borjárandóságukat az épület egyik ró-szében helyezhetik el, amit meg is teltek. A két hegypásztor a minap kiment, hogy a hegyet ellenőrizzék, később pedig belértek Kámán Istvánné hajlékálra, ahol elkezdtek borozgatni. Nagyobb mennyiségű bor elfogyasztása után nem tudtak vigyázni a tűzre s igy történt, hogy a tűzhelyről kipattanó szikra meggyújtotta uz épületet. A lüz olyun hamar terjedt, hogy a két mulatozó is alig tudott kimenekülni. Mire a község lakosai a tűz színhelyére értek, a több, mint 25 méter hosszú épület elhamvadt. — Ne feleJtM el! Nálunk nemcsak Bői télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat. SchUtz. — A Ml-es «oba Halálos sikoltás sir föl a drót túlsó végén, majd lihegő hörgéssé tompul a női "hang, mintha fojtogató kezeli közt fuldokolna. A vasúti tisztviselő dermedt rémülettel szorítja a kagylót. — Hallói... Mintha Őrületes vihar for, gószclébe kerülnénk mindjárt a regény első sorainak olvasásáva/. Vészes rianások, fényjelek és mennydörgések, szivszoVongató élmények között hánykolódunk és mégis mindig biztos kézzel vezet az iró az érzések végső győzelmeként elébünk táruló kibontakozás szivárványhidju felé. A Palladisnak ez a legújabb Félpengős Regénye Forbáth János élvezetes fordításában jelent meg. — (Siesta Sanatórium) Budapest, I., Itáth György u. 5. a főváros egyik legldeálisabban fekvő éa orvosilag legtökéletesebbe; felszerelt gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyáHzat, urológia stb. Röntgen Kémiai ós mlkros-koplui laboratórium. Elektroeardlo-graph (szívvizsgáló). Krógh-fóle alapanyagcsere vizsgáló késztilók. Enteroo-leener (bölfürdŐ). Modern vlzgyógyln-tézet Orvosilag vezeteti vlllanyüzemö konyha. Elsőrondü ellálás 1 9700 négyszögöles park I Olcsó áruk I Naptár i December 15. szombat. Rém. kat. OlUlla. Protestáns Gabriella. :i*r. Klsl. hó 28. Gyógyszertári éjjeli szolgálat • hó 15-lg a „Megváltó" gyógyazertár és a klskanlzsal gyógyszertár. Gőxfflrdő nyitva reggel A óritól aste b óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden egé«z nap nőknek). — Bátorokban u Kopsteln-cég vezet I Modem mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező flze-tóal feltételek mellett DOROGI Brikett KISTERENYEI S7 Éli hé»ho■ £t C W A sxállitja SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Vzirsányi PáI Telefon 226. Zrínyi Miklűs-utca 32. } IÁIM ÜOZL.ORY 1936. dectmtw 12 KOszOnetnylIvánltás. A boldogult Bátyánk teraatóeón nagyazámlmn megjolont Iparleein-\'lati küldöttének öa mfnJaaoa löbnrAtatnknnk éa Ismrrdsolnknek, akik a temetóeen valrt megjeleoő-eOkkei vtgy la&H módon nyilvánított rórnvéttlkkel eo.vhltnttök fájdalmunkat, halai kdaznnoUlnket lcjouOk kL Belerl testvérek. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik alhalt drága kle gyermekink Jósaibánk temetésén résztvettok, ugy egyesek, mint a polg. Ink tan Ari karának és osztAlytáraalnak, vagy kik fAJdalmuakat bArmely módon\'eny-bitenl Igyekeztek, ezúton mondunk hAIAs köszlnetel Mlhalecz Péter ét neje. APRÓHIRDETÉSEK Aut.t.. i t, hérautót, rendelten gírjpt-ból, vidékre él helyben, legnlcsóbbsn Te-letoa-állomáa: U4. So|lor Klslaludy-ulca ____ 3704 Frl.Mn tatt .áriak alléra! nyul teltre 60 - 70, fáeánkskaa 1-20, lácéntyuk 130. fogoly 60—80 llllér. Vldi loiierltslel Telelőn 1 36. Eav p«Mfl«4H h.rakr>.rt, autót, konyheberendesást, varrógépet, rédlél, órát. Tharmoat, lényképeiógépel, Itallá.kit, festményt, szőnyegei. jantborcc-|cgycl, manikűrkészletet nyerhet a kaposvári kalhollkui egyházközség aotalegyén. A fora-léEá\'k\'ph\'t^6*" * apottíale- laaUaaelt kereaek I5 lkl belépésre. Uager, Horthy Miklós ut 19 4268 liwaHlnihi ■ legarebb, legolceóbb karácsonyi a|ándéb Palloséi Dlvatazalonll-Ml, Eresébel-tér II. 4141 Hae.aAlt rnhit vetlek éi eladok, hl vásra háahox megyek. Márkua, Király ■Ica lt.__3754 A Vaskapu ..isdégK haláleset mlill eladd. Hívebbet a tuli|donoanál, Klrálv utca 36. alatt. «IC Jóhanga rág! hau.eo tcliiereléiial eladd Ceengery ut 34 • ■ agfclahaté írII, bármilyen blialml álláat vállal, garanciával. Bötvöl-tér 31. • Hannáit, jóália, <>\'n oa.répbélyhá) yaeeek. Knauu tlg.véd (F4-ut 21.) • Poaény.árl sajál terméstl, kiváló eaeraelt eierjó éa olaaa rizling tehér bo ratmat karácsony ünnepekre literenként 60 llllárárt áruáitjuk Ceengery. ut 36. alatt. __4375 ■ad.tWhH.4g kiadó Közvetítik d|. leitatnak. Bővebbet Erzaébet-lér 21. 4176 rerbéncal Ulhegyen 2000 négyirögöl elsőrendű oltváey nlll arép gyümól-esöeael éa hozzávaló fefaztrelésael eladd. Érdeklődni lehet Kagykaalsae, Sikátor ^ __4372 2 drb príma aatraertéa riadd. Ma íyer-tl. »4. 4360 KapéoaanrlAk, földben levd gyöke reerk, eladók Mnssel és PrledenthaT cie-megekereikedéaáben. * Jó állspolban levő buadál vennék Petőlt-ut II. . Bgy allatáéin áronnál felvétetik. Kl-rály-u. 16, fOuerQzlet. « Kiadja a taptalajdonoa Közgazdasági Rt. Sal.akerg Nyotada áa Délzalal Lapkiadó Vállalata Na«ya anliiáa. felelői klado t rálel Károly. 1.Ivemben t.letn. t NesrvkanlkM 78. taán A szenátus leszavazta a Blum-kormónyt Az uj radikális párt megakarja szabadítani Franciaországot a szovjet uralmától Páris, deciiyjljor lt A fronein belpolitikai életnek nagyon érdekes hire van. Seiferl, a radikális párt volt vezére és (ierurd képviselő megabikitottiik az uj radikális pártot. Az ui párt első célkitűzése: meg kell szabadítani Franciaországot a szovjet uralmától., a parlament cselekvési szabadságát biztosítani kell és cl kell törölni az utca diktaturaságát. A francia belpolitiku másik érde- kessége, hogy a szenátus az éjjel 220 szavazattal TI ellenében leszavazta a Blum-kormányt. A kormány ugyanis azt ukarta elfogadtatni a szenátussal, hogy azonnal kezdje meg a kötelező munkabér egyeztető törvényjavaslat tárgyalását. A Hiúm-kormány leszavazásának va. lószinüleg nem lesz politikai köveikez-ménye, mert lllum miniszterelnök n^ra vetette fel u bizalmi kérdést. Hreaa. * ji Legt8kél«t«sebb kávéf«z« gép a iiabadalmiiott olaix MELIOR EXPRESSO Kapható: IELC1EB OVCeOZLETBEK Dija..!.. b.autatáa kávéká.t.lév.1. A nngykanlzeal klr. Járáeblróeág, mint telekkönyvi hatóaág. A nagykanlieal klr. láráablrdaág, mint telekkönyvi hatóságtól. 12633/1936. tkv. ai Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Klsk. Lovász Rózsi végrehsjtatónak Ma. Kysr Jdssef végrehajtáat sieuvedö ellen In-uliott végreheltáll ügyében a telekkönyvi hatóaág i végreh.Jtstó kérelme kövelkeaté-bm az 1881 : LX. t-e. 17d.fi értelmé ben elrendeli a végrehajtási érvéréit 68 P tőkekövetelés, ennek |ár. éa e végr. éa az árverési kérvényért ezúttal megállapított 6 P költség és járulékai bcha|táaa végeit a nagykanizsai klr. Járásbíróság területén l\'vo, s zalaszentjakabt 187. sz\'lkvbell 55/c. 70 hrsz srénlórs 450 P. 109/4 3\' hrsz. rétre 2 0 P. 109/4. 90 hrsz. rélte 250 P. s Oaral Józeef lula|donát képetd 127. srtjkvben (elveit 55/c. 10. hru. ssántóra <50 P, 56/44. hrsz. szántóra 450 P kl-klálláil árban. A telekkönyvi baldiég az árveréanek Zalassenl|skab községházénál megtarláaéra 1936. évi december hó 31. napjának d. e. 12 óráját lUH kl éa az árveréal feltételeket az 1881 : LX. l.-c. 150. J-a alapján e kővetkezőkben állapítja meg : 1. Az árvetés alá eaő Ingatlant a kikiáltást ár Va ánál alacsonyabb áron eladni nera lehel {1908. XLI. t-c. 2b 5 ) Az árvetelnt szándékozók koteleaek bánatpénzül a kikiáltási ár IO°/i>-il készpénzben, vagy az 1881 ; LX. l.-c. 42.8-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírokban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek elölegea blról letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt e kiküldöttnek átadni éa aa árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. l.-c. 147., 150, 170. S§.; 1908 : XL. L-c. 31. g.) Az. aki az Ingatlanért a kikiáltási árnál magteabb ígéretei tett, ha többet ígérni eenkl sem akar, köteles nyomban e kikiáltási ár százaléka azerlnt megállapított bánatpénzt aa Általa ígért ér ugyanannyi százalékéig klegéezltenC (1908: XLI. tc. 25.$.) Nagykanlrsa, 1986. évi okt. hó 22 én Dr. Wéb\'.r s. k. kir. |blró. A kiadmány hiteléül: Klaa s. k. S3U teituL 13795/1936. tkv. sz. Irritál bfrdetaéBy-klTonat- Nagykanizsai Srgélyfgvlet Srövctke/et véerthaltatdnak öav. MómI Jánosné iz. Vajda Rom véerelialtUt szenvedő ellen indított végrehaltánl ügvében n tkvl hatásig a véprehal\'a\'ó kérelme következtében ai 1881 : LX. t -c 176 §-a értelmében elrendeli a véerthaj\'ási árverést 1400 pengő tőkekövetelés, ennek járulékai és ax árverést kérvényért ezúttal megállapított 30 P költség, valamint a ctatlaknioltnak kimondott dr. Petrlcs Jóisef 34 P 50 tlll. tőkekövetelése és |*rulékal b-ha|lá»a végett, a nagykanizsai klr |árá<hMság területén levfl a a nagykanlxsii 11470 (it|kv-ben793l/a\\ 1.,7931/b., 7931/c l.és7P31/c. 2. hrsz. házra, Illetve bcltelekre 160D P azaz egyezerhatiiác pengő kikiáltási árban. Megjegyzi a tkvl hatósátr, ha az érdekelteknek ezen eevüttes eladás ellen kl-(ogáiuk van, ait 30 nap alatt |elentsék be, ellenkező esetben ugy tekinti, mintha az együttes eladáshoz hozzájárultak volna. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a tele<könyvl hatóság hlvtalos helyiségében megtartására 1936 évi december hó 30. napjának délelőtt 10 óráját tüzl ki és a/ írverésl feltételeket az 1881: LX. t.-c. 150 § a alapján a következőkben állapítja .neg: 1. Arái verés alá eiö Ingatlant a kikiáltói ír felénél alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908: XLI. t.-c. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100/o-át készpénzben, vagy a* 1881 : LX t.-c. 42, §-ában meghatározott árfolyammal számítolt óvadékkénes értékpaplrosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénmek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX t. c. 147., 150., 170 §§; 1?08:LX. t -c 21 §). Az, aw| az Ingatlanért a kikiáltási Amál magasabb ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár ssázaléka szerint megállapított bánatpénzt as általa ígért ár ugyanannyi százalékáig klegéssltent. (1908: XLI. t.c. 25. g.) Nagykanizsa, 1936. nov. hó 16 An. Dr. WAber sk. Idr. járásblró. A kiadmány hiteléül: Si-, Ródii-, Korcsolya nagy válasitékban. Si-kantnizAs, javitás, viaszkotás Szabó Antal __8 p orlOi letébe n._ Prima minőségű harisnya . . 2,— Bélelt aelyamhariauya 1.80 Bélelt aelyemnadráa . 2.20 tál Női divattáBka . 3.50 Prima bofcaz táska 5 90 Férfi Pulowar . . 4.50 Bélalt bSrkasatyd 5.50 Férfi ing ... . 4.— Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima kBpar alsónadrág . . 1.96 Női és férfi arnyS . 4.80 Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divathúz Horthy MlklAa-ut I. Peruira miinöic^í!! lombhullás után NEODENORIM (gyümölcsfa-karbolineuminal) Legújabb kutatások megállap tot-ták, hogy rovarok, levéltetvek ellen az ft«zi- ém tAlivéde- kexés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van. Q)ümölcsfa permetezőszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-szerek, gép atb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. m BIZTOS eredményt ceak ugy ér el, ha hirdetéseit a naponta többezer példányban megjelenő, messze vWékea Is el-terjedt ZALAI KÖZI ON Y-ben adla tel. Ktadóhivarul FM& (aa udvarban.) Tel.78. |t M. OaMaabari Nyaa^a «s IMI WM kn mielll|llai .r4rl0i uzlatv. laU 1MM Ha & oldalas Képes melléletei 1 76 • Évlolyam 285 szfcra Nagykanizsa, 1838. december 13 vasárnap Ara 12 ttU. ZALAI KÖZLÖNY Fdekfc szerkesztő: Barbarits Lajos :wMn InmIM I éa HiiltlnUÍJá—. W Választójog és kisantant A külföld s különösen a Magyar országol körülvevő klstantant államok sokszor támadják hazánkat, amiért nem gondoskodott a válasz tói jog kiterjesztéséről. A kisantant részéről nem érheti vád m\'óg a diW tatórikus államformák között élő államokat sem, mert ezek az államok állami életükben mindent érvényesi lenek, csak az állampolgári és emberi egyenjogúság elvét nem s egész Európa visszhangzik a panasztól, amit a kisebUágekhez tar. tozó állampolgárok elszenvednek a kisantant államok mindenkori kormányai részéről. Azok az államok, amelyek csak az imént születtek s efemer jelentősé gü életüket nem kíséri a törté nelmi alkotmányosság Csi ereje, azok az államok Írott alkotmányukkal messze mögötte maradnak azoknak az államoknak, amelyek mint Anglia és Magyarország, történél mi alkotmányuk erejével s annak élő- és fejlődő attribútumaival felvértezve foglalták: el helyüket a népek családjában. Azok, akik a magyar alkotmányossággal s a magyar közjog természetével nincserek t\'sztában.azok felejtik azokat a küzdelmeket és szenvedéseket, amelyeket a magyar nemzet századok során átélt s felejtik azt, hogy a háború után is cm. ber felet ti küzdelmet kellett folytat nunk a hazánkra zuduló csapásokkal szemben. Ha szemrehányás ér hetné hazánkat, akkor csak ezeknek a történelmi tényeknek flgye lembe vétele mellett érhetné. A demokratikus jogfejlődésben is szigorúan alkalmazkodtunk történelmi alkotmányunkhoz s a fejlődés lehetőségeit a való élettel összevet ve tettük meg azokat a lépéseket, amelyek - állami életünk veszélyez tetése nélkül - szükségeseknek mutatkoztak. Most, ,amikor a ma gyar törvényhozás foglalkozni akar a választó jog kérdésével, a mely az alkotmányos élet egyik alkata lenne, jól esik hallanunk, hogy legkomolyabb ajkakról felhangza-nak a magyar közjog alaptézlsét al kotó intelmek : a választói jog fej lödésének is .szigorúan kell alkal mazkodnia az .élő- és fejlődő magyar közjoghoz, amely az élet pa. rancsait hallgatja .meg s az után igazodik. A választói jog előkészítő sének vitájában az ellenzéki pártok vezérei részéről s a pártonkivül álló Bethlen István részéről ezek a szempontok jutottak érvényre s el mondhatjuk, hogy időrendben az Eckhardt Tibor, Rassay Károly és Bethlen István részéről elhangzott felszólalások a magyar élet és magyar történelem visszhangjaiként je lentkeztek nemcsak a haza határain bclüi, de mindenütt, ahol a magyarság törzsökös fája él. Hiába járnak Európaszerte a rá galom hírvivői, a gyalázkodás fi zetett Scolus Yiatorai, a Dunamer Az alispán észrevétel*! Nagykanizsa költségvetéséwel kapcsolatban Egy százalékkal leszállította a vármegye a nagykanizsai pótadót - A városnak vissza kell fokozatosan térnie a belügyminiszter által megállapított tisztviselő-létszámhoz — A vigalmi és fogyasztási adók tételeit csökkentette az alispán, a késedelmi kamatokét emelte — Uj rendet vezet be az alispán az erdő-gazdálkodásban Pénteken délután ült össze rendkívüli közgyűlésre Nagykanizsa vá ros képviselőtestülete dr. Krátky István polgármester elnöklésével. A polgármester rövid megnyitója után Aradi Antal kimagyarázta a legutóbbi közgyűlésen elhangzott kijelentését Szabó Gyulát illetőleg. Hangsúlyozta, hogy senkit nem akart felszólalásával bántani A felelősség kérdését vetette csak fel és csak azt szeretné tudni, hogy a polgármester tudta nélkül lehet e másnak az érdekében eljárni Ilyen ügyben. Krátky polgármester Aradi sza vaira kijelentette, hogy közérdekű és szociális szempontból lehet eljárni egy ügyben, csak egyért nem lehet: pénzért. 46 helyett 45 százalék Hegyi Lajos dr. főjegyző előterjesztette a tájjgysor első pontját: az alispán által jóváhagyott 1037. évi yárosi költségvetést. Az alispán a háztartási alapot 1,542.582 P szükséglettel, 1,355.612 P fedezettel, 186.000 P hiánnyal hagyta jóvá az zal, hogy a hiány 413.276 P adóalap után 45 százalékos pótadó utján fc dezendő. Vagyis az alispán a köz. gyűlés által megállapított pótadót egy százalékkal leszállította. A városi vizmü költségvetését 135.367, a csatornamű költségvetését 97.193, a Központi Szeszfőzdéét 277.000 P szükséglettel, 280400 P fedezettel, Illetve 3300 P felesleggel jóvá hagyta. Aradi Antal a költségvetés ellen fellebljezést adott be, amit azonban a polgármesler hivatalból visszautasított. A tisztviselői tétszám Bődy Zoltán alispán a költségve téssel kapcsolatban utasitotta a polgármestert, hogy a belügyminisz ter által megállapított tisztviselői létszámra fokozatosan térjen át és a létszám feletti állásokat szüntesse meg. A Vécsey Barna műszaki tanács, nok és Waligurszky Béla közüzemi igazgató részére megállapított kü. lönmunka átalányt csak kormányhatósági jóváhagyás után szabad folyósítani. Az alispán törli a zeneiskolai tanárok pótdijait, ha nem sikerül a deficitet eltüntetni A gimnázium 10 kegyesrendi ta nárának ellátására 24.000 pengőt iijányoztak elő. Ez az összeg az al ispáni határozat szerint magasnak látszik. Kifogásolja az alispán, hogy az ellátási dij tanerőnként nincs összegszerűen szábályozva. A város képviselőtestülete arra kötelezte magát, hogy a kegyesrendi tanárok összes ellátási dijait viseli, mert a város ésatanitórend között 1868\' baií létrejött szerződés szerint a város fejenként csak 600 osztrák fo. rintnyi ellátási dijat vállait el. Az alispán szükségesnek tartja, hogy e kérdéssel a képviselőtestület újból foglalkozzék és a személyenkénti 600 osztrák forintnyi ellátási dijat a mai viszonyok figyelembevétele mellett értékelje ái és a fejenként kiszolgáltatandó ellátási dijat ösz szegszerüleg állapitsa meg. A városi zeneiskola fenntartására 6428 P-t ráfizet a város, ezért felhívja a polgármestert, hogy a hiány megszüntetésére tegye meg a szük séges intézkedéseket. Amennyiben ez nem sikerülne, ugy a tanárok pótilletményeii törölni fogja. Felemelt és leszállított tételek A városi dijnokoknak és egyéb alkalmazottaknak, akik nem tagjai az OTI nak, 70 százalékos gyógyszersegélyét meghagyja az alispán, de felhívja a polgármes\'ert, hogy az erre vonükozó közgyűlési ha-tározatot jóváhagyás végett ter jessze fel. A rendőrségi kiadásokat az al ispán 655 P vei felemelte. A vigalmi edó várható bevételé nek tételét 3000, a borfogyasztási adó bevételi előirányzatát 3000, a Nem lehet csökkenteni a Králky polgármester bejelentette, hogy az alispáni rendelkezéseket külön külön fogja a képviselőtestület elé terjeszteni megfelelő javas lattal. dencében vállalt történelmi szere, pet a magyar nemzettől el nem vitathatják és el nem rabolhatják mindaddig, amig a magyar élet hi vatott reprezentánsai a magyar történelmi múltból meritik érzcsvUá- gukat s amig cl nem tántorodnak arról az útról, amelyet az élő és fejlődő magyar alkotmányosság részünkre előír s amelyhez való ra gaszkodás biztosítja részünkre a Dunavölgyében a vezető szerepet. húsfogyasztás! adó bevételének té téléi 3000, a katonai beszállásolásl kártalanítás bevételét 1500 pengő vei csökkentette az alispán, ellen ben ,a késedelmi kamatokból vár ható bevételt 3000 P-vel emelte. Vágóhidat kell épllenl A husvizsgálati szabályrendelet nincs jóváhagyva. Felhívja az alispán a polgármestert a szabályrendeletnek jóváhagyás végett való felterjesztésre. A husvizsgálati és vágatásl dijakat az alispán fel-emelendőnek tartja és felhívja a polgármestert, hogy sertésvágóhíd felépítésére vagy a meglevő vágó hid kibővítésére tegyen előterjesztést. Iskola-ügyek A felsőkereskedelmi iskolánál az Igazgató mellé beosztott kisegítő munkaerő alkannazását az alispán nem tartja indokoltnak és annak beszüntetésére hivja fel a polgár, mestert. Az izraelita isko/a részére biztosi tott évi 2700 P segélyt arányatlanul magasnak tartja viszonyítva a 40 növendékhez .A segély mérséklé sérc tegyen előterjesztést a polgár mester. A Wciser gépgyár segélyét il\'e töleg a jövőben az inségakeló keretében kell biztosítani. Az erdő-gazdálkodás ügye A 200 Mdas k-gelőt Illetőleg felhivja az alispán a polgármes tért, hogy legeltetés céljaira 100 holdat bocsásson rendelkezésre, mlg a megmaradt 100 hold legelőt kaszálóként hasznosítsák, hogy a város bevételhez jusson A kitermelt fának az erdőből való befuvarozása a telepre, évi 12000 pengőjébe kerül a városnak A fát a kitermelés helyén nyilvános ár lejtét utján keh értékesíteni. A lő vőben ugy a müfát, mint a tűzifát lehetőleg egy tételben\' kell nyilvá. nos árlejtés utján értékesíteni. létszámot a városházán Aradi a létszámcsökkentés ellen szólalt fel. majd a legelókerdéshez Szólt hozzá Krátky polgármester válaszában kifejtette, hogy a fokozott munka óz ügyvitel miatt a városházán az alkalmazottak létszámát nem lehet csökkenteni \' • A Welser gyár segélye Szabó Gyula felhozta, hogy az a Weiser gépgyár kap segélyt a várostól, amely, amikor az OTI-nya- I ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 18 Miltényi cipő a leghasznosabb karácsonyi aiándék Hócipők . . .P 6.50-től I Sárcipők . P 4.30-tól I FérfihócipMbéleltPlO.OO 1611 Vadászcipők — Cserkészcipők női/lócsizmák . P 14.90 tői \\ női sárcipők P ö.OO-től [ Télicipők , , , , » , . férfi hócsizmák P 16.90-től | férfi sárcipők P 1 6 .HO-től | Posztócipők I legolcsobö ara Ron Miltényi cipőáruházban Fő-ut 2. szám. raltatásrói volt szó, cllenez\'e, hogy fiatal munkásai üdülni menjenek, pedig nemzeti érdek, hog egészsó ges, munkabíró ifjúsága legyen az országnak. Azért a 060 P segélyért 100 gyeripek kaphatna inkább ci pöt... Többen \'a Weiser gépgyár minimális munkabéreit tették szóvá Dr. Hegyi főjegyző beterjesztette a virilisek névjegyzékét, amit hozzá szólás nélkül elfogadtak .Hozzájárult a közügyül s a Kos suth-tér 22 és "0. számú házak lebontásához (tűzoltólaktanya épitésé-hez) Majd a többi tárgypontra került sor. A gyümölcs-felügyelőség Ugye Hosszabb vita cs ipán a gyümc\'1 s termesztési felügyelőség körül volt, amihez sokan hozzászóltak. A város ragaszkodik a megyével szemben ahhoz a klauzulához, híogy a vá rosnak joga legyen bizonyos esc ek-ben a felügyelőiek á.helyezisét kérni. Ideges embereknek és lelkibe tegeknek az Igen enyhe hatású mindig megbízható természetes .Ferenc József keserűvíz — reggel éhgyomorra egv pohárral bevéve — rendes bélmükfldést, jó emésitést éa elecendfi étváeyérzetet teremt. — Világhirü Idegorvosok é6 gyógyin\'é-zetek vezetőinek véleménye al»pj<n a Ferenc József vit állandó használati az agy é« a gerincvelő megbetegedéseinél is a legmelegebben ajánlható. EMLÉKEZTETŐ*) Izr. Le&Dyegylet plknlkjo a Kaszinóban. Január 3. Gáspárhegyt táncten az, Ipartestület nagytermében dölutáu 5 órakor. Január S. Katolikus Bál az Iparos-székházban. Január 10. Iparoskör tréfás jelmezese fél 9-kor Január 16. öreg-kereskedelmlsták bálja » órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOGE) operett-előadás* és táncmulatsága az Iparoskörben. Február 13. Fischer Anny zongoraművésznő hangversenye a Kaszinóban. •) E rovatban minden rendezés egyszeri kizléce (2 sorig) 30 fillér. Az OMKE-kerület a magasabb lakbérosztályért A kereskedők memorandummal fordulnak a polgármesterhez Az OMKE nagykanizsai kerületé, nek választmánya erősen látogatott gyűlést tartott UOger-UUmann Elek kereskedelmi tanácsos elnöklet ív .1. A választmány egyesületi és érdek* képviseleti ügyek letárgyalása után foglalkozott azzal a. mozgalommal, moly Nagykanizsának a köztisztviselői lakdijak szempontjából magasabb osztályba sorozását szorgal. mázza. Megállapította az ülés. hogy Nagykanizsán még mindig azok a lakdijak járnak a köztisztviselőknek, melyeket régebben rendszere sltettek, amikor a kanizsai lakitsok. ban alig volt fürdőszoba, nem volt vízvezeték s egyéb komfort. Azóta Kanizsa lakásviszonyai nagyot fejlődtek s ennek megfelelően jelentősen emelkedtek a lakások árai is Elhatározta az ülés, hogy memorandummal fordul a polgármesterhez, kérve, hogy a tisztviselők mozgal mát a leghathatósabbun vegye pártfogásába. A memorandum rá fog mutatni arra, hogy a vázolt körűi mények közt a köztisztviselők törzs fizetésüknek jelentékeny részét kénytelenek a lakáspénz kiegészítéseként tényleges lakbérükhöz hozzápótolni s igy fizetésükből nem képesek megjáró életmódjukat fenn tartani. Nemcsak a tisztviselők szempont, jából méltatlan ez a helyzet, hanem jelentős károsodást jelent a város egész gazdasági életének is Hisz ter mészétes fogyasztói körzetétől Trianonban megfosztva, városunk Ipara és kereskedelme majdnem kizárólag a belső fogyasztás ellátására van utalva. A biztos jövedelmű köztisztviselői osztály képezné ennek a belsőf\'fogyasziásnak a gerincét, mely azonban Így a lakóénzek elégtelensége folytán a legminimálisabbra zsugorodik össze. Az átadandó memorandum nda tal a köztisztviselők jogos önérdekből eredő megmozdulását igen ér tékes közgazdasági érvekkel tá masztják ekként alá. ID<3 HavasesóI Prognózis; Qyenge légáramlás, sok helyen köd, nyugaton ha-vases6, havazás, a hőmérséklet kelben emelkedik, nyugaton alig vá\'tozik. ■= Fehér éa »*lnes damasztok ágy-nemüro Singeméi. Saját érdekében ói örömére szolgáló meghivásnak tesz eleget, ha a Kopitein Butoráruháx Aasl mübutor-klál-lltá.át megtekinti, vétolkénysrer nélkül. Selymek, legújabb báliruha kelmók. Szövetek kiváló minőségek dus választékban. Kész kabátok, legújabb divat, mérsékelt árak. Menyasszonyi kelengyék. Intézeti sötétkék és csikós blouse anyagok. Singeméi A kenyérkereső A Nobel díjas angol regényírónak e- a vígjátéka jókor jött u műsoron B \'Gyógyszerész ur« olcsó és vaskos humora után, hogy megmutassa az irodalmi Ízlésű közönségnek az irodalmi értékű, tartalmas és szellemes humort. Sommerset Maujh-am a színpadon is inkább elb& szélö marad, mint színpadi IrQ, de a szini technika fogyatékosságaiért bőven kárpótolja a nézőt a mű mondanivalója. Történés jóformán nincs is a színpadon, a dialógusok visznek előbbre mindent, egyetlen pzincn. Akár egyfolytában Is vé.gig lehetne játszani ezt a darabot. A jelenetezés többnyire szinte primitíven leegyszerűsített módon történik, sok a passzív szerep Mégsem válik a darab pillanatra séifr unal. mássá, mert a hangsúly a mondanivalón van s azt őszinte, friss lendülettel bogozza végig az iró, mindvégig érdekesen. Vidám ostyába burkolt fanyar izek szövik át végesvégig e?t a torzító tükrön át nézett, groteszk világot, amelyben az Iró a mai fiatalok és mai öregek szembenállását rajzolja meg. Furcsa, fejetetejére állított világ ele venedik meg a színpadon, hoíy a guny maró fegyvereivel szolgáUas sor igazságot a tegnapi generációnak azzal a mai nemzedékkel szemben, amely az élet türelmetlen mo hóságában követeli magának az öregek helyét, vagyonát, munkájának eredményeit, - de megtorpan fs nem marad más támasza, cs ik az öregek, amikor kicsúszik lába alói az öregek életének tőkéje. A színpadi összjáték . levegős, könnyedén pergő volt, Zemplényi Zoltán rendezői munkája gonddal igyekezett áthidalni a darab technikai hiányosságait. A 3éték gerince Zemplényi nagyszerű alakítása volt. Finom flegma, belülről csillogó, fi nom humor, természetesség ós kitűnően aláhuzoti poineleadták játéka értékét. Mellette "nyíltszíni tapssal jutalmazta a tetszés Orbán Viola pompás, karakter-alakítását, a mely a paródia vidám szineiveí és stilizáltságával elsőrendű művészi élményt adoft. Serfőzy Honának ez volt az első szerepe, amelyben nem érvényesíthette sokoldalú te hetségét. Ihász László ezúttal sem keltett illúziót. Intelligens, jó flgu rát adott a mindig kitűnő Sorr Jenő. Bájos és üde Jelenség volt Gálffy Marika és Szegedi Edlth. Bakos Gyula ebben a szeriepében is jó volt. (W> A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be hölgyek, urak, gyermekek részére izomolonyi áruház > íyfi. dctmber 13 ZALAI KÖZLÖNY D| Lexikon (Hat kötetben, Dante-Pantheon kiadás) A cim egyúttal program, éspedig olyan program, amelyet az elsőtől az utolsó kötetig sikerült a szerkesztőségnek megvalósítani. Nem egy nagy teljes lexikon összefogása hal kötetbe, "hanem a kiépítése egy olyan uj lexikonfajtának, amilyen idáig hiányzott a magyar könyvpiacról; Egy év alatt hat kötet! Olyan munka ez, amelyet csak a mai lej-lett technikájú világban lehet elvégezni. S maga a lexikon , csak ilyen gyors munkamenettel leheiett egyöntetű és eleven. Az Uj Lexikon nem olyan kézikönyv, amelyet csak akkor lehet fellapozni, ha egy adatot keres valaki. Jelentékeny része olvasmány, mivel a nagy összefoglaló cikkeken van a súlypont. Akár a 18- század híres francia enciklopédiájánál, a mely akkor átformálta Eurójja egész ..gondolkodását. Vagy az osz-szes lexikonok közül a legfőbb te kintélynél, Anglia egyik nemzeti büszkeségénél: a British Encyc-lopedianál. De azért az Uj Lexikon ügyel arra, hogy ezek az össze foglalások ne váljanak fárasztókká és hosszadalmasakká. A kitűnően megirt, exaktul tudo. mányos, de azért népszerű és érde ü\'cs összefoglaló cikkek teszik az Uj Lexikon anyagának jelentékeny részét. £s minuenült előtérbe kerül a legfrissebb, a legaktuálisabb anyag. A háború technikájának tegnap és ma elért uj eredményei, a 7000 lóerős Diese-moor, az áram-vonalas autó szerkezete. De ugyanígy a modern otthon berendezése, a film fejlődése és technikája, vagy Szovjet-Oroszország művészeti és zenei élete. Világos, hasznos áttekintést ad az Uj Lexikon az orvos tudomány eredményeiről, te;egsé-gek okairól, lefolyásáról, gyógyításáról, a jogi élet szövevényes ut jairól, például az adókról, vagy a családi ház építési szabályairól, megadja a mindig szükséges tájékoztatásokat a gazdasági életről, sőt pótolja az utazási kézikönyvet is. A halott térképeket eleven térképek váltják fel. Olyan térképek, a melyek megszólalnak és plasztikusan hozzák érvényre minden érdekességüket. A térképanyagot szerencsésen egészítik kl azok a táblázatok, amelyek például a technikai fejlődés négy évezredének fővonalát rajzolják meg egyetlen oldalon, vagy pedig ugyanilyen tömören, egyszerűen, beszédesen foglalják össze a föld felfedezésének fő állomásait. A töbl>szinü nyomások kitűnően sikerültek is többek között nagyon szép áttekintést adnak a művészet fejlődéséről Teljes áttekintést csak most végezhetünk a hatalmas munka felett, most, amikor már a VI. kötet is elhagyta a sajtót. S okkal mondhat juk ezután, hogy az Uj Lexikon az utolsó évtizedek legfrissebb, leg elevenebb s legteljesebb magyar lexikona. Kaptár i December 13. vasárnap. Róm. kat. Luca. Protestáns Luca. Izrael. Kisl. hó 29. - December 14. hétfő. Rom. kat Nlkáz. Protestáns Szilárd. Izrael. KIsl. hó 30. Gyógyszertári éjjelt szolgálat e hó 16-ig a „Megváltó" gyógyszertár 4* a klflkanlzsal gyógyszertár. GfaíOrdft nyitva reggel 0 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden ögéw nap nőknek). A színházi Iroda hirel: (*) A .Magyar Komédia, vasárnap délután olcsó filléres helyárakkal Fodor László nagysikert vígjátékát, az Érettségit ismétli meg. (•) Vasárnap esie csak felnőttek részére a szezon egyik legjobb vígjátéka, a Pajlásházasság kerül szilire. Hímek a kitűnő vígjátéknak minden jelenete harsogó nevelésben tartja a közönséget. Főszereiket a társulat legjobb erői jálszák. (•) Hétfőn este Ilans Járay kacagtató bohózata, « Geraldino van a Kamara szinház műsorán. (•) A szinház igazgatósága kéri nz igen tisztelt bérlő közönséget, hogy szelvényeiket felhasználni szíveskedj*, nek, mert az utolsó bérleti előadás folyó hó 10-án, szerdán este lesz. Heti mtbor: Szombat délulán: Gyermekszinház. Szombat este; Az utolsó szerep. Vasárnap délután: Érettségi. Vasárnap esIC: Pajlásházasság! Rejtvény-Oümplász Kik nyertek a héten? A Zalai Közlöny karácsonyi rejtvény-olimpiásza utolsó fordulójához érkezett. Az utolsó előtti héten a megtartott sorsolásnál n szerencse a következőknek kedvezett: Hgy doboz francia púdert nyert: Málé Juci. A Zalai Közlöny egyhavi előfizetését nyerte: Gergely János. Fgy kötet könyvet kapott: Szekálja Ilonka. A Grafologiai Stúdió utalványát nyerte: Móger Mária. * A nyeremények átvehetők a Zalai Közlöny szerkesztőségében hétfőn déK után 4 és 5 óra között. MOZI A csoda misztikuma minden időkben izgatta az embe rek kíváncsiságát. A nagykanizsai ferencrendl plébánia által a Népmoziban bemutatott film aLourdesi csoda történetét mondja el, de modern meséjével és cselekményével egyike a legjobb magyarul beszélő francia filmeknek. Az olcsó hely. áras, szép film még szombat és va. sárnap van műsoron. kmnlndq a régi és a mai 2-lámpás rádió közötti Ar Crlon rádiók 193Ó/37-.I sorozata mlndto Orion ródiókoro»k«dón4l kopható Ahrend Gyula a Teleky-téri padról visszakerült a kanizsai fogházba Két évi és két havi fogház-büntetés a 700 pengős csalás büntetése A rongyos ember feltűnt egy rendőrnek, aki leigazollatta és Így került a csaló rendőrkézre. Most volt ügyében a főtárigyalás nagy érdeklődés közepetto, a Makáry-tanács előtt. Altrend minden lelkifurdalás\'nélkül elmondotta az eoész bűncselekményt. A bizonyítási eljárás befejezése után a törvényszék Ahrend Gyulát két évi és kéthónapl fegyházra Ítélte. Alirend megnyugodott az ítéletben és igy az jogerőssé vált. Ahrend ismét visszakertlt a régi cellájába. _ — Ne felejtu el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot is vásárolhat. Schülz. Megírtuk, hogy a budapesti rendőrség elfogta Ahrend Gyulát, aki Nagykanizsán egy tisztviselőtől hamis levéllel \'kicsalt 700 pengőt és azután megszökött. Ahrend már büntetve volt és Nagyjamizsán is (5 hetes büntetéséből szabadult, amikor még aznap délelőtt, a fogházban, társaitól szerzett adatok alapján, követte cl a 700 pengős esalásl egy ismerőse nevében. A dologra hamar rájöttek, de Ahrend akkorára már árkon-bokron tul volt. Rádiókörözési adtak ki ellene, do hiába volt minden, míg Cgy napon a pénzéből kifogyott ember lefeküdt Budapest egyik terének lócájárn, alion. nan feje alól kilopták a kabátját, a benne lévő maradék pénzével együtt. ( Boldog ünnepeket szerez, ha ajándékot vesz SCHÜTZ-nél. I HALAI K0ZL01C* 1936. december 13. Főnök úr! A. ön Irón]a a „TÚRÁN" a legfinomabb grafitból gyártott, legjobb ■naayar A oéa*«x«ta úré rn „THEBRI8" a legfinomabb magyar másoló u. n. tintalrón * Mutaioni > „TITÁN" magyar irónt használja a gyorsíráshoz. GYÁRTJA: SCHULER JÓZSEF R.-T. Barbarils Lajos pesti előadása Barbrils Laajost, « Zalai Köz löny felelős szerkesztőjét a Gárdonyi Társaság meghívta A Halászó macska utcájáról szóló előadásának a Társaság felolvasó ülcsén való megtartására. Az előadás a Pátria írók és Művészek Klubjának dísztermében volt. A termet zsufo\'ásig megtöltötte a nagyrészt Írókból, művészekből álló díszes közönség A műsor számai közül kiemelkedő volt Móra László, a kitűnő joíta felolvasása Gaál Mózes a meseiró emlékére. Vághy Panni Blaha Luj zárói szóló emKk:zését olvasta fel. Cselényi József dalokat mutatott be a szerző, Thegzc Gerter Miklós zongorakisérctével. Költők és elfr adómüvészek sora szorepelt még a műsoron. Barbarits Lajos előadásit sokszor szaki\'.olta félbe a ki-kitörő tetszészaj, az előadás be fesztével pedig percekig állt az előadó a fer-geteges taps özftnben. Az elnöki zárszó külön méltatta Barbarits La jos előadását t\'s szinte mondatpn-ként csattant fel az éljenzés és taps, miközben Simon Lajos elnök hosz-szan és a legmelegebb elismerés hangján beszélt a határváros u^ság. H sának városában és a Gárdonyi Társaságban kifejtett munkásságé ról, kritikájának tárgyilagos, bátor hangjáról és komoly értékéről. Az est befejezése után a kanizsai előadót elhalmozták ismerős ts isme-rellen gratuláciék "özönével. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon öltsön kaphatók SchUtznéi. CSAK FELNŐTTEKNEK! A napi munkában, gondban elfáradt szervezel rendszerint a felnőtt korban, a 40. év előtt keidi felmondani a szolgálatot. Az emésztés, az anyagcsere, a vérkeringés salakjai hol itt, hol ott okoznak zavarokat. Jó megelőzni, ha pedig már megvannak, gyógyítani az ilyen ba|okit, amig nem késő. Az epe-, máj-, gyomor-, cukorbetegségeket, a tulhizást megelőzi, gyógyítja a vérkeringési, emésztési, anyagcsere-zavarokat szünteti a M1RA glaubersós gyógyvízzel tartott kúra. Kérdezze meg orvosát I A népi áhítat ideje ... Kip-kop, kip-kop... Igy hangkik ablakom alatt frissen, dallamosan, fiatat női cipők és csizmácskák kopogása. És utá. nuk évek küzdelmében megfára. dott anyókák nehéz csoszogásának " tompa zaja hallik. Ugy szüremktv dik be hozzám oz a kétféle ritmus a téli hajnalon, mint vlg indulók s sirató énekek felváltott zengése. Annyi szépség és misztikum van a téli hajnalban, hogy érdemes azt ébren figyelni. Me#szólaí*a lui-rang a kicsiny templom tornyában s a levegő rétegei kiteregetik a szelíd hívó hangot a falu fólé. Száll, száll a bugó hang melege, mcgrcmcgleti a hajnali fák felmeredő ujjait, amelyek nehéz ezüst vértezet pompájában fpgadják a köszöntést. Kakas és harangszó: földnek és égnek üzenete egyszerre zörgetik meg apró házak jégvirágos ablakait: .Keljelek fel mives emberek, mert vár a föld ezer gondja,• — mondja a kakasszó. Harangszó ezt mondja: .Ébredjetek szegény emberek, mert vár benneteket, aki vigasztalást ad.» Mint fiatal lány kedvese köszöntésén: ugy ébrednek a házak s halvány fények gyúlnak belsejükben. És megindul a falu a harang szava után. Kipt-kop, hangzik lépésük a fagyott földön s bebnklat szobámba a nehéz csoszogás hangja is. .Kezükben lámpa villan, amint elhalad- Karácsonyra selymek, szövetek, vásznak, szőnyegek, stb. maradékok nagyon olcsó áron! KIRSCHNER MÓR divatáruházában KÉRJÜK ■ Pestre utazó hölgyeket, hogy szőrme- vagy bundavásárlás előtt tekintsék meg nagyon érdokes kirakatainkat és raktárainkat, nhol minden vételkényszer nélkül szívesen szolgálunk kimerítő felvilágosítással. SxOoBNiunkálnk alaOranguak I TQITK- ,lUc8 68 szőrmeáruház I OU IV Király - iiooa 33—87. Oyár: CSEPEL. Alapítási 4» 1883. nak ablakomnál. Ilyen fény vau a szivükben is: — rorátéra mennek ... Ilyenkor, karácsonynak előtt®, szines éa hangulatos a falusi este Is. Hideg csendbe süppednek a házak s gyéren világit a petróleumlámpa egy-két ablak üvegén kérésziül. Nem jár senki az utcán. Akkor egyszer csak csengő szólal meg: pöttömnyi emberkék bújnak elő subában, nagy holtai, arasznyi ragasztott bajszokkal, derékig érő szakállal. Viszik a betlehemi kis jászolt, égő gyertyafénnyel körítve a Megváltó gyermek képét. Házról-házra járva ismétlik meg a Biblia örök pásztorainak Jelenetét, zendítik meg a régen nangzó énekeket. Öröm nézni: milyen szívből játszák meg a lebomlásokat, a szüléiéit Megváltó köszöntését." Ott él ez a betlehemes, meg karácsonyi regős játék a magyar nép lelkületének legmélyén. Ez mutatja: mennyire asszimilálta századok folyamán a magyarság a kereszténységet, a katolicizmust s beleszőtte érzelmi életének ünnepi megnyilatkozásaiba, kórüldlszitette a páratlan magyar nyelv és dal legszebb megnyilvánulásaival. Nincs is baj addig a népi humusz-szal, amíg zeng a dal: Haj, regő, rejtem A régi törvényekkel Ilégi szokás szerint. PáldU Róbert ÖSSZTÁNC. BLAOUSZ ELEK a Centrál •zuterénben levő tánciskolájában ma, vasárnap este hangulatos össztáncot tart. Egy nyal meg két szív Irtat K. Nagy László Mint valami óriási virágcsokor hófehér tölcséralaku vázában á\'lt a hegy. tetőn a fcuyveserdő. Az ágai hajladoz lak a rárakódott hótól és zúzmarától. Évezredek előtt talán kopár, sziklás tűzhányó volt, most szőlők és gvümöl csök virítanak nyáron át az oldalán. Imitt-amott egy-két borospince s fét-azcralaku épület lapul szerényen a hegyoldalon. Sűrűn esik a lió. A fehér hófályolon át vályogból vert, zsúppal fedett pince körvonalai bontakoznak ki. Körülötte venyige és kukoricaszár, a rozoga ajtó hasadékain fojtó füst gomolyog elő. Bent Lipák uram foglalatoskodik a szabad tűzhely körül. Háromlábú bog. rácsban sistereg a zsif s egy csepp a koros ember arcához pattan, mire a hosszú lelógó bajusza mcg-megrándul. Csingi-lingi, csingi-lingi, — hangzik fel hirtelen, de nem kint az uton, hanem bent az Ivóban. Mintha valami pajkos gyerek rázná kíméletlenül a csengőt. Lipák uramat ez legkevésbé sem hozza ki a sodrából. Kitncg\\- a pincéből és pár perc múlva jókíih süldőnyullal tér vissza. Most még kevésbé érdekli a csengetés, hanem nagy aparálussal hozzáfog a nyul megsüté-séhez. Ebben nincs is semmi rendkívüli, ha csak az nem, hogy a nyul nem a Lipák bátyánk tulajdona, ha pedig nem az övé, akkor valószínű pem a legUsztcséfesebb uton került hozzá. Ebben már van valami különösen ha az illetőt a .zsákmány* megszerzése közben más valaki Is látja és még súlyosabb, ha az a jy/is valaki éppen haragosa az illclűhek. Igy járt Lipák uram is Tahók Ven-I déllel, aki titokban feljelentette a csendőröknél. — Adj Isten szerencsés jóriepol! — köszönt rá egy hét múlva Lipák uram: ni a község csendőrörsvezctője. hogy végére járjon a gazda törvénybe üt-köző cselekedetének. Lipák uram igyekezett minél jobb arcot vágni a szokatlan hatósági látogatáshoz és betessékelte a vendéget az ivóba. Tudta, hogy itt valami nincs rendjén, de nyugalmat erőszakolt ma-gára és hellyel, jófajla idei törköly-pálinkával kínálta az örsvezetőt aki azonban csak az előbbit fogadta el. Rövid szünet következett, melyben ne hezen találtak a hangjukra mindketten. — Sok termőtt az idén? — kérdi végre az őrsvezető. — Jócskán termőit, — felelt rá a gazda rövidséggel. — Hát igy van ez István gazda, a becsületes embert csak megsegíti az Isten — fűzte további a beszélgetést az őrsvezető erősen hangsúlyozva a becsületes szót. Tovább azonban nem jutott, mert ebben a pillanatban éles csilingelés hallatszott az egyik sarokból. A csendőr felugrott és fegyveréhez kapott. — Mi ez? De Lipák uram n«m magyarázott, hanem megindult kifelé, az őrsvezető pedig nyomában. Kint a pince oldalához támasztott venyigekévék bői kivett egy szálat, megsuhogtatta s megindult a szőlőtőkék között már kitaposott uton. Már messziről látszott, hogy egy süldőnyulacska ficánkol az egyik tőke mellett. — Ejnye ejnye István gazda, hát ez meg már micsodái? — Láthatja az ur. Egy nyul. Idejár, nak a herceg erdejébü. de tovább nem, mert én itt elfogom őket. — Nézd csak, hát maga nem tudja\' hogy aki vadaknak tőrt vet, azt a törvény szigorúan elitéli?! Lipák uram adós maradt a felelet-tel másirányu elfoglaltsága mialt. Kiszabadította a nyulat kellemetlen hely. zetéből s ami ez után következett, páratlan eset volt az örsvezető előli, Lipák a magával hozott pálcát vészt-jóslóan megsuhogtatta és a következő szavak kíséretében: «KőU nckód az szőlőmet megrágnyi? Neszel KölI o boraekfáimni a kérget lerágnyi?* Csl-hi-csuhi — jól elrakta a nyulat. — Ember mit művel ittl? — rivalt rá az őrmester. — Igy bánok én cl mindegeikkel, aki ideincrészkedik a szőfőmbe és rágicsál. Nem is jön az ide többé — s ezzel eleresztene a nyuíat, aki mint a szélvész rohant a közeli erdőbe. Az őrsvezető a fejét csóválta az óreg okoskodása fölött, de nem tehetett semmit ellene. Dühében ott hagyta és mélyen hallgatott az egész esetről. Mégsem maradt titokban az eset, a faluban sokat nevettek rajta és a besúgó kitudódott, mire Lipák újra hadat izent a Tabók családnak. Azzal kezdte, hogy Jancsi fiának megtiltotta, hogy a Tabók Katicához közeledjék. Haj, azonban sok mindent megtiltanak az apák, amit a gyerekük nem fogad meg. Igy aztán elkezdődött a hosszas civakodás, amiben az asz-szonyok vitték a főszerepet. Lipákné faluszerle mesélte, hogy az ő fiának nem is költ a Tabókék lánya, csak az erővel nyakába akarja magát várni. Tabókné pedig a .menydör-getős menykőveb kapcsolatosan emlegette a Jancsi gyereket, ha csak közeledni is merészkedik az ő lányához, aki nem ilyen .málészájunak» dc százszor külömb legényeknek is fittyet hány. A háborúskodásnak nemsokára anyagi következményei is lettek. Tabókék. nál elpusztult két sertés, majd a Lipák-nak kellett levágni az egyik tehenet. A jámbor állat ugylátszik megunta az illatos sarju-szónát, mert egy rozsdás drótszeget találtak a gyomrában. Törvényre nem mehettek bizonyítékok hiányában. Mig Lipák és Tabókí uram azon törték a kobakjukat, hogy miként árthatnának egymásnak, addig Jancsi és Katica ugyancsak szemeztek egymással, ha néha találkoztak. Jancsi y£gre megunta a messziről való titkos sóhajtásokat, rövid beszélgetésre hivta Ka ticát sorsuk további miheztartása véget. Ez a rövid beszélgetés egy vasárnap 1936. december 13 BALM KOZLOm DOROGI Brikett KISTERENYEI hiihoi ■zAllitja SZEN X SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE Vzgrsányi Pá| Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. Karácsonyra Madridban lesznek a nemzetiek Madrid, deoember 12 A nemzxniek ós a vörösök körölt nem jön létre fegyverszünet, miután Francóék a tervet határozottan elutasították. A nemzetieknek nincs szükségük francia és angol közbevetésre sem, nemélik, hogy karácsonyra saját erejükből is már végképp Madridban lesznek. Minisztertanács A kormány tagjai szombaton délelőtt miniszterlanácsot tartottak is azon Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter beszámolt genfi útjáról. Szóbakcrültek a karácsonyi kinevezések és címadományozások is, a melyek az elmúlt évihez hasonló keretben történnek. Na^yobbarányu kinevezések csak ismét a nyáron lesznek. A Centrálban ma szombaton este nogy tdncestély a Budapesten Oláh MlirH cigányprímás közkedvelt vlnu vl és hírneves piccolo hegedűművész Jazz Szalon zenekará- va\'és Gyjjarw Sári JxSva, DÍJTALAN TOMBOLA délután két órakor kezdődött és a be-fejezéso késő esti órákig nyulott. — Dűlőre viszem a dolgot, ha addig élek is, — erősködött Jancsi. — Akkor sem adnak hozzád, mert apám azt mondta, hogy a JKiss Pétör gyüö héten kérőbe jön hozzánk nc. kem pedig nem szabad nemet mondani, — pityeredéit cl a leány. — No ne bőgj, lesz az még másként is. hiszen ha nem akarsz hozzámenti^ akkor nincs baj. Csak az az átkozott nyulhistória ne lett volna, már farson. gon lakodalom lett volna nálunk és te lettél volna a menyasszony. Igy is raj1 tad múlik. Ha nem akarsz hát nem mégy a pétőrhö. > — Dehogyis akarok, de ha muszáj. — De nem muszáj, azt a keserves... A nagy szál legénynek kidagadta,, a kezén az erek, amikor az öklét ösz, szeszoritotta, mintha csak a Péter élete volna a markában, amit széjjel akar nyomni. — Pedig jó szívvel vótá hozzám mindig. Osztán ez a Pétör...I? Katica ráemelte a könnyes szemeit: — Iszen ón nemi törődöm a Pólörrel. A történeti hűség . kedvéért megjegyezzük, hogy Jancsi ós Katica löszéi-gelésének lmrmadik fültanuja is volt a faluvégi tüzoltószertár háta mögött, mert mire esteledett, Lipákéknál is>, T^bókéknál is tudomást szereztek a fiatalok tartózkodási helyéről. Tabók uram nagy haraggal \'indult, hogy «Igy meg ugy, majd ő me^mitatja azoknak a kölyköknek,. Lipák uramat is a Jancsi cngedelmetlenségo Tüzelte lel és rohant a tett színhelyére. Kutiék előtt összetalálkozott a két haragos. Nein szóllak egymásnak, csak mcnlek egymás mellett. De amint a c<5\' felé közeledlek meglepődve mejgálll mindkettő. Jancsi ós Katica ekkor már jutható volt, de egész különleges helyzetien, Jancsi ugyanis egy fatönkön ült, Kati-cál pedig ölébe vette és szorosan magához ölelte. — Hml — dörmögött magában Ta. bók és ránézett Lipákra. — Ezek aztán alaposan vannak — törte meg a csendet végre Lipák. — Hál szó, ami szó: ez a Jancsi gyerek nagyszerű legény, azt meg kell adni, — ez a megjegyzés Tabók uramtól hangzott. — De a Katica csak külömb, mint ez a himpellérl — Azt már nem irom alá, — tromfol vjssza Tabók, — mert Jancsihoz ha. sonló legény kevós van a faluban. A mezőből egy nyulacska tévedt a falu végére és két lábra állva figyelt. Katica leugrott a Iqgóny mellől és kezeit összecsapta. — Ni-ni, egy kis nyuszi, biztosan éhes, csak tudnék noki adni valamit. Lipák uram megszégyenülten lehajtotta a fejét, lassan, hogy azok no hallják, odaszólt Tatóknak: — Menjünk innen I — De az árgyélusát, csak nem ve-szünk össze c miatt a kis nyul m%ttT És valóban visszafordultak minda-ketten. Katica és Jancsi már csak akkor vették észre őket, amikor átmentek a bíró háza előtt a békésen pislogó lámpafényen. — (Hivatuivlzsgálat) A nagykanizsai főszolgabiróságon a megyei kiküldöttek szombaton délelőtt hivatalvizsgálatot tartottak. A vizsgálatot vitéz Márk Ferenc számvevőségi főnök és dr. Brand Sándor főjegyző ejtették meg. — (A vasárnapi liceális) előadást az egyke ós a családvédö-lem problémájának szentelte az Irodalmi és Művészeti Kör. Előadó lovag Sternád István kormányfőtanácsos, a kérdés országos nevű ismerője és kutatója. A zenei műsort F. Garai Margit és F. Pásztor Irma, a zeneiskola tanárai adják. Barbarits-versckct szaval Ilarsányi Miklós. Kezdődik ü órakor a városháza dísztermében. Belépődíj nincs. (:) — (A Szerdal Társaság) idei II. vita-délutánja december hó 10-án, szerdán délután (5 órakor lesz a városi zeneiskola kamaratermében. Előadó Fábián Miksa, témája: Felsőbbrendű ember-e a művész, mint a tudós? Belépődíj nincs. (:) — HóclpSt, sárcipőt, gummicsizmát, Mllténylnél veszünk. — (Hunglemezcs előadás a zeneiskolában) A zeneiskola legközelebbi liceális jellegű előadása 17-én este 9 órakor lesz a zeneiskolában. Az előadás a zenekari müvekről fog szólni, melynek keretében Mozart, Beethoven, Wagn«r és Sztravínszky zenekari müvei fognak hanglemezekről megszólalni. Az érdekes ujitás célja az, hogy a muzsika ama ágával is megismerkedjék váró sunk közönsége, melyet egyelőre más eszközzel, mint lianglcmczzel illusztrálni Nagykanizsán még nem lehet. (:) — Futó, összekötő éa nagy sséayegek áus választékban Singemet. — (A frontharcosok január 9-i műsoros estélyére) csendesen, titokban, de annál nagyobb eréllyel folynak az előkészületcK, Annyit már sikerült megtudnunk, liogy a legjobb budapesti művészek közül sikerült szereplőket rfiegnyernjök, akik már előre is biztosítják az est sikerét. <0 — Mlltényl-elpő a leghasznosabb karácsonyi ajándék. — (A kórház karácsonyiája) visz melegséget ós boldogságot azoknak lelkébe, akiket a betegség a sze. retet ünnepén a kórházban marasztal. Enyhítsük testi fájdalmaikat azzal, hogy boldog karácsonyt szerzünk e betegeknek! A kórház karácsonyfájára Szabó Győző ny. járásbirósági elnök 2 pengőt adományozott. További adományokat a szerkesztőség elfogad és továbbit. TUNGSRAM mww VILLAMOSSÁGI KERESKIWMHÚ — (Sporthorgásztelep Tihanyban) A babiloni Intézőbizottság l\'lliatá rozta, laigy u balatoni sportlM>i^j.ut fellendítése ifitekében a tihanyi fél. szigetnek Koszthely felé esö részén sporlliorgásztelcpel létesít. A telep h» rendezéseihez relhasznáijik a közeli Tihany-szálló berendezéseit la, a mun ka a kora tuvasszal megindul. doTqőí>k — (Siette Sanatórlum) Budapest, I., Háth Qyöriy-o. 5. a »■ Táros egyik legldeállsabban tekvö áa orvosilag tegtökélateaebban felszerelt gyógytntézoto. Bel- éa Ideggyógyászat, sebészet, szülésiét, uógyógyászat, oroio-gla »tb. Röntgen Kémiai éa mikro*-koplal laboratórium. Kiektrooardio-graph (szlvvlzsgáló). Krógh-léle alap-anyagcaoro vizagáló készülék. Knteroo leaner (béllürdfl). Modern vlsgyógyln-tézot. Orvosilag vezetett vUlanyDtamO konyha. Elsőrendű ellátáa I 9700 négyszögöles park I Olcsó árak I , /tgéXiM- karácsonyi >>,—a- r- /naAMmimfalCMM TELEFUNKEN ^r J7 IZUPIRRAVIQ Fent! készülékeket díjtalanul bemutatja: 8z< Elektron Rádiótechnikai Vállalat (Véroiház palota) A. IAUU KÖZLÖNY 1936. december 13 Télen nem tanácsos szerelmeinek lenni! Mn minden második ember szipog, az orrát törli, krákog, rekedt hangon beszél. Százak és százak nem tudták megfázás nélkül átláboliü az időjárás megváltozását. Ma kettősen érdekel mindenkit az a harc, amelyet a tudósok folytatnak a nátha ellen. Az amerikai Rockefeller-intézet laboratóriumában sikerült náthaláz-ellenes oltószert találni, amelyet közvetlenül a megfertőzött betűtől nyertek. l)r. S. G. Tippet angol orvostanár közönséges hüléstől mentesítő szert készített az immunizált állatok véréből. A szert tabletták alakjában le-het bevenni. A londoni Szent Bertalan- és Szent Tamás-kórházakban sikeres kísérletekei folytatnak ultrarövid rádióhullámokkal, amelyekkel a hülést gyógyítják. A kezelés ezen módja az eddigi tapasztalatok szerint nem mentesít az ujabb meghűléstől. Dr. Ibborson ncwyorki orvos sze-rint az idegélet megzavarása és he-vesebb érzelem kitörés is növeli a meghűlés iránti fogékonyságot és igy a szerelmesek könnyebben hűlnek meg. _ — (Szent Antal énekek) Az egyre inkább terjedő Sxent Antalkultusszal, különösképen a népszerű keddi ájtatosságbal kapcsolatban komoly zenei körök részéről is megnyilvánult az az óliaj, hogy a Szent Antal énekek szövegét kórlő imakönyvek és külön kiadások mellett az énekek kottáját is a hivők kezél>o kell adni. Ezt a feladatol kiváló gonddá* Js szerencsés kézzel oldotta meg njost már negyedik kiadásban P. Erős Alajos_ esztergomi ferences h. zárdafőnök, ki 40 darab hangjegyes Szeuty Antal-étoeket adott kl, melyben egyei darabok két és négy dallamban is szerepelnek. A gyűjtemény külön érdeme, hogy uj kottákat hoz és nem más énekek dallamát kölcsönzi. A kiadvány uj életet, uj színt visz u szépen lendülő magyar Szent Antal-kultuszba, mert nemcsak a hivek kaptak kézhez kedves és ügyes gyűjteményt, hanem vele a kántorok is alkalmas anyaghoz jutnak. A kiadvány 48 oldalas. Ara ;{ö fillér. 50 füzet rendelésénél darabja 25 fillér, 100 j>él dányon felül darabja 20 fillér. Megrendelhető minden ferences kolostor sekrestyéjében. — Táucítilu tinókra, kouoruMkára •legális izlnea tartót- és selyemruhák ölesén SchQtznél. — (Barna Sári ét a ctárdáf király) immár olyan nagykanizsai n«vezc-tessógek, akik budapesti ujsághasábó-kon is szerepelnek. «A nagykanizsai Központi Szállodában — olvassuk egyik fővárosi újság társaság-rovnlá. ban — jártunk, ahol meghallgattuk Barna Sári énekszámait. Magyarul, franciául, olaszul,\' némelül énekel, do olyan tehetségesen, liogy muszáj volt arra gondolni, miért nein egy pesti színpadon, vagy ha már nem színpadon, miért nem egy pesti kávéházban énekel a kitűnő dizőz?» — íme: Nagykanizsától irigyel valamit a budapesti sajtói Megállapítjuk, hogy joggal. Tanúskodik erről a majdnem mindi n esti tele ház is a Centrálban. Tetézi még a Centrál minden esti hangulat-sikerét Oláh Marci, a csárdás-király szerződte, tése, aki nem csak a hegedűnek és a magyar nótának istenáldotta művésze, hanem a kedvderiléshez is ugy ért, mint még soha senki a kanizsai kávé házi életben. — Létakarók minden mlnőiégbea, nagy om olcsón kaphatók Sohfitanéi. — Fsfcely- ée vattapaplanok kéosen és rendelés szerint Singeméi. Hr. WIndsor Dávid elhagyta Angliát és Ismeretlen helyre ntazott Az uj király hercegi rangra emelte bátyját — A volt király valószínűleg .Svájcban tölti hosszabb pihenőjét — VI. György ma dqtjtán mutatkozik be a parlamentben London, december 13 Windsor Dávid Így hivják pol gári néven a lemondott VIII Ed ward angol királyt csütörtökön éjjel a rádióbeszéd elmondása után azonnal autóba szállt és elhagyta a Belwedere kastélyt. Éjfélkor ért Port-Mouzba. A volt király gépkocsija mögött még egy" autó . ha ladt, majd egy teherautó Mr. Windsor podgyászaival, Két órakor érkezett a kikötőbe ós miuüi(n a haj nali órákban több hujó Indult, az első pillanatban azt sem tudták, melyik hajóra szállt. Mint liésőbb kiderült, podgyászait az Euchan-tress hajóra tettek, amely a hajnali órákban a volt angol királlyal is menetien helyre hajókázott. Az uj kirájy, a yorki herceg, aki VI. György néven foglalta el az angol királyi trónt, szombaton dél utón mutatkozik be a parlament ben. Ugyanekkor teszi le kezébe az angol alsóház és a lordok fláza u hűségesküt ís. Az ui. király hétfőn ünnejjli szü letésnapját és mint ilyenkor szokás, megejti már a király születésnapján szokásos címadományozásokat cs kinevezésekel. A kinevezettek listá ján első helyen sierepel Mr. Windsor Dávid, a \\olt király, akit VI. György hercegi rangra emel. Basel, december 12 Baselben ugy tudják, hogy a lemondott angol király rövidesen Svájcba érkezik és ott hosszabb ideig pihen. Dublin, december 12 Az ir kormány megszüntette az ir kormányzói áílást és uj törvényével korlátozta az angol királynak az ir belügyekbe való beavatkozás jo gát is Lengyelország nem biztosítja a kisantant-határokat Páris, december 12 Az Ouvre genfi tudósítójának tollából nagy cikket közöl és nyilvánosságra hozza, hogy Antenescu román külügyminiszter mit végzett varsói látogatása során. A lap szerint a lengyel politika teljesen ellentétben áll a francia keleteurópai ós a balkáni jvolitiká-val. Genfben már tudják, — Írja a lap — hogy Beck lengyel külügyminiszter ucm kötötte le magát és nem vállait kötelezettségeket a kisantantállamok határainak biztosítására. Elutasította a felvetett közvetítő szerepet is a lengyel —cseh konfliktus ügyében. Megállapodtak azonban a szovjet ellen folyta- tandó magatartás tekintetében, amely azonban egyáltalában nem a mi (Franciaország) politikánk szerint történt írja az Ouvre. — Be kell vallanunk — folytalja a továbbiakban a francia lap, — hogy azok a politikai alakulatok, amelyek Titulescu távozásával a kisantant államokban \\"Blt«k, ma litár egyáltalában nincsenek meg. A kisantantállamok külön-külön folytatják veszélyes és kisded játékaikat. Az egyik Róma a másik Berlin, a harmadik Varsó felé őrien, tálódik, de abban megegyeznek, hogy mindhárom a francia politika szelte, mével teljesen szembehelyezkedve. ShRódii-, Korcsolya nagy válasitékban. 51-kantnizás, javítás, viaszkolás (\' Szabó Antal gporlüilttében._ Minden karácsonyfa alá luljunk KÖNYVET, ■irt tz a legírttitutt is leghasznosabb ajándék. Felnőtteknek. ifjúságnak. öröme gyermekeknek u,umc< Karácsonyi zenealbumok, fényképalbumok, emlékkönyvek, dlazievél-paplrok, imakönyv ok stb. nagy választókban Nagyknnlzaa, Horthy Miklós ut 1. Hivatalos jelentés Zalavármegye mezőgazdasági állapotáról Az időjárás november hó folya mán a mezőgazdaságra nézve nem volt a legkedvezőbb, jdllefrfet a csapadék későbbi eloszlása némileg elősegítette a mezőgazdasági mun. kák végzését. Az öszi takarmány neműek és az őszi repce többé kevésbbé megerősödtek ugyan, de a hónap végével sem érték el azt a kedvező állapo. tot, amely telelésükhöz kívánatos lenne. - Különösen a blfcorherék Igen gyengék helyenként. — Az őszi rozsot és őszi búzát általában mindenütt elvetették, de ezeknek a gabonanemüeknek a fejlettségi fo ka szintén nagyon változó, mert amig egyrészt egészen kifogástalan vetések is vannak, másrészt nagyon sok a gyenge öszi vetc\'s, amely alig, hogy ki tudott kelni. Az öszi vetéseknek tízt a különbözőségét az elő zó hónapi rossz időjárás okozta, de hozzájárult ehhez a hőmérséklet állandóan alacsony volta is, amely az elvetett magvak erélyesebb csirád zását nagyon gátolta. Az őszi kapás termények betakarítása mc^ycszerle megtörtént, csupán néhol látható kevés tengeriszár. - A trágyázások és az őszi szánkások a vármegye területén majdnem teljes egészéteiiefvé^ez-tcltek. Az állatállomány kondíciója kl elégítő jó, mivel elependö szálas és pót takarmány (pld. kukoricaszár) áll a gazdák rendelkezésére. Az állatállomány egészségi álla. pota szintén megfelelőnek mondható, tekintve, hogy a kondícióban megjavult állatok nagyobb ellenállást tanusitanuk a Különböző betegségekkel szemben, A gabonanemüek értékesítése az előző hónapokhoz hasonlóan szilárd árak mellett folyik, az állatáruk pedig egészen csekély hullámzást mu- Harisnyák, ketztyük. rltikülök, p\'4cTy"" ,eeolc\'4bban selyemsálak, nyakkendők, férfikalapok DIUDtCSOrilOK Ffl-ut 8. D MEG! ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT NAGYKANIZSA = HORTHY tölKLÓS-UT 4. = tattak a hónap folyamán, de érdemi-leges veszleség ezeknél sem volt észlelhető. A mezőgazdasági munkásság helyzete az évszakokhoz mérten kielégítő, mert még mindig találnak elhelyezkedést a mezőgazdaságban és a megindult erdei munkáknál, továbbá szőlő forgatásoknál, ami biztosítja ez évszakban rétikre a szükséges megélhetést. APRÓHIRDETÉSEK B>i6hlid*l4. .I|. viltrn.p 4. ■miepn.p 10 Mölfl ■ nII*- mlilil.il további nö 0 lltlir. UtkOm.p M ii.lg <0 Illl4r. min... lovlbbl lld 4 lill.i Autataxlt, Miautól, rendeljen gnraije-búi, vidékre ét helyben, legolctóbban. Te-lefon-állomáa : >44. lojlor Klstilody-ulca T. 1L_\'____2704 ■anofa divat ■■ly.Mi.*) P 3 60, bóikeiztyü, bélelt P 4 50 ért e héten kap lulrt Kaulmann Manóiul, Nagykanlzia, Erziébet-tér I. Teleion 222. Epv pengéért karékpári, autót, konyhiberendezéit, varrógépet, rádiót, órát, Thernioat, lényképeiógépel, Iraltiiklt, íeatméovt, izönyeget, Jamborce-legyel, manlktlr-kéiztctct nyerhet a kaposvári kalhollkui egvháiköziég lortlegyén. A rora-Jeayck 1 pengéért SnU Aulai tporlilzle-téBcai kaphatók. _ SaakéoaaSt keretek 15-lkt belépéare. Uagtr, Horthy Mlklőaut 13. 4266 ■rarmakraha a legerehb, legolttóbb karácaonyl ajándék Palloték Divattialonlá-ból, Briiébct-tér II. 4141 Generál lavllott aldalAléaaa. aaotor. karékpér olczón eladó. Caeogery-ut 50 Pogányvári iar.\'"-"; Iltaraa télalban la. Pagéayvérl la hét* 40 fillér. Pagéaraérl rla-llng SO fillér, édaa burgundi vArAa éa éámm fahér B0 fl tér. SROSS KAROLT, l.lthy Inyulc. 16. Hó- él aérelpAJét izakimtlen kl-lavllja Vulkán guinml|avlló. Eralébct-tér 1., Ccnlrállal uemben. 4123 játékok, Ifjúsági iratok, képes könyvek, tlntatartó-készleiík, levélpapírok, löltölollak és mis szép ajándéktárgyak ■ legolcsóbban baiitruhelik ifj. Wajdits utóda Ofanback Vlitnaa Telefon 182. k 8 n y « k a p a • k a d é ■ b • n Telefaa 112. Nagykanizsa megyei vátoj pulgarmeiterélől. 26C63/I936. MiM öiÉtÉiy. Az alsónylresi eidön folyó hó 14 éli, lellát hélfólt 50, 15-én, tehát kedden 50, 17 én, léhát csütörtökön 48 összesen 148 halom túlnyomó részben tölgy és ákácgalyfál, továbbá ugyancsak 17-én, léhát csütörtökön 1 drb a májkól és 1 drb a felsö-nyiresi legelön levő széldönlötl éger-, illetve nyir-szálfát, mind a három napon d. e. 9 órakor megkezdődő nyilvános szóbeli árverés utján eladok. A 2 drb szállá érdeklődők állal előzetesen megteklnlhelö. Megvett fa a helyszínen készpénzzel azonnal fizetendő, a fa kiadása, illetve szállllása azonban csakis ióváhagyás után í;oIyó hó 19-én, tehát szombaton, az erdőőr közbenjöltével kezdődhetik meg Találkozóhely mindhárom napon d. e. 9 órakor az alsónyiresi eidőőri laknál. Nagykanizsa, 1936. december ;2. u,i Polgármester. 25165/1936. Tárgy: 1 örm. hulladékfa és egy összedőlt méhes eladása. Faeladási hirdetmény. Folyó hó 15-én, tehát kedden d. e. 10 órakor az alsó-erdőőri laknál megkezdődő árverésen 1 ürm. hullndékfát és egy összedőlt méhest eladok. Nagykanizsa, 1936. dec. 5. Polgármester. Diófa*, tölgy, szil- és egyéb rönköket viliről □tikász Ferenc fakaraakadA Nagykanizsa, Aóagyar-u. 108. Teleion r áo. Hadé Hofherr éa Sehrantz féle traktor ciéplővel együtt, Jó karban. Pelfitl ut 52. AJandéktérgrakat óiláil válaitlék- ban a legolcaóbb árakon Melcier üveg-kereikedáiben kaphat. 4130 Salát terméatl elaótendU kereeaenyl aaz-lall lebír kar literenként P —e ) éri Bóhm Jóaael bortermelőnél, Caangery-ut 19. 2(73 Meaégaadaaégi aaaklakalét végzett gazdi, elhelyezkedne uradalomban Itpán, ellenőr, gatda-álliaba, akár pénz-llzatéa vagy komendóra. Ctm: Klet Mihtly Poléikelő. 4347 Förhénctl Ulhegyen 2000 négyatllflbl elaőrendu oltvány aaAlA azép gytlmol-caOasel éa hozzávaló lelazereléaaet eladó. Érdeklődni tehet Nlgykanltae, Sikátor-utca 24.__4Í72 2 drb príma aalraartéa eladói\' Ma-gyar-u. 64. I 4300 MARGIT FÜRDŐ Ctengery-ul 19. mtrmtmt kiétOrga p OAO Tyukazemvágás .. ... P 0-40 W Nyitva mlnd.n nap. \'W Oaraiak-tasktor kt. .lését értő, megbízható gépéizkováca |ó liz.líliel lf37. évi áprllla eliejéie kereatetik. Cin: Ur. Sartory Zllgmond Nagykaalzaa, Klrály-utea 38. 4371 M.gyaz-u. 55—57 azárnll héa azabad-kézbál eladó. Bővebbet Hajcsár-u. 17. 4371 SUleniénykihordó Ilu falvétatlk. Orün-biuni-iütöde, Magyar u. 11. 4991 Zalraaatéa ét egy gyermekágy el* adó Caányl l.ttzló-u. 21. 4392 BaJérénA azontúl felvétetik. Szécbmyi- tfa 4 tiim.______4398 Oalathéa, Rákóczi- ól Klnlzil utca aarok, eladó. B4vebb«t ÍOIvöa-táz 30. 4394 Lagaaakb férfi- éi lluinhik, felültök, bőrkabátok leiotaóbb árban kaphatók — Zwtlg Imrénél, Erzsébet-tér 1. 4387 Kiadja a laptalajdonoe Kőzgazdaaégl *t thtaabarg Nyaada é. Dáludat Lapkladt Vállalata Negykanlzaán. PtlelOt klaüö 1 Zalai Kitolj, BALA1 ICOZLOIW 1936. december 13 ádor Penzió (Budapest V., Nádor-ulca 24.) tízparancsolata: 1. A főváros szivében fekszik. 2. A Tőzsde niegett. 3. Autóbusz és villamosmegállók melleit. 4. Ragyogóan tiszta. 5. Kényelmes. 6. Családi hangulat. 7. Konyhája kiváló. 8. Kiszolgálása figyelmes. 9. Árai végtelenül mérsékeltek. K). A vidéki intelligencia legkedveltebb penziója. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 25363/1936. Arlejtési hirdetmény. Folyó hó 14-én, azaz hétfőn d. e. 10 órakor a város erdő hivatalában megtartandó árlejtés utján az 1936/1037. gazdasági év t?rmeléséből származó összes müfának fuvarozását vállalatba adom. Nagykanizsa, 1936. dec. 4. Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 25411/1936. Hirdetmény. Nagykanizsa m. városban a f. évi őszi rendes tenyészapa állat vizsgálat napját f. hó 17-ére tűzöm ki. Aki bikát, vagy kant köztenyésztésre engedé lyeztetni kiván, azt legkésőbb f. hó 16-ig bezárólag jelentse be a városi m. kir. gazdasági felügyelőnél, vagya városi erdőmesteri hivatalban. Nagykanizsa, 1936. évi dec. 4-én ar, Polgármester. a XX. uinl ta«aaakaéglsti olkka ki I r A b * p. Ha írógép, legyen MERCEDES!!! mert megbízható, gyorsjáratú, nagyteljesítményű. Minden erszénynek megfelelő modellek I • Előnyös fizetési feltételek! Kérjen még ma díjtalan ismertetést I írógép ftehozatali R.T. Budapeit, V., Nidor ulca 24. LEGOLCSÓBB A LEGJOBBIll Díjtalanul bemutatja a körzeti képviseld F1SCHEL könyvkereskedés Nagykanizsa. 368« Vágó bácsi jótéKIboltja jelenti 1_Q Szenzáció az idei, (óvárosi igényeket is kielégítő nagy karácsonyi játék és illatszer választéka. Slesann most vásárolni, mielőtt a választékol szétkapkodják. 1000 drb. szebbnél-szebb baba. Babakooaik, hlntalovak, ródlik, karáoaonyfadlazak, vasutak, bútorok és mindenfajta játékok. — Szakszerű babajaoltéa. — Illatszer éa kozmetikai oikkak. — Manikűr- és féaOkazatták, pudardobozok, aktatáskák stb. lagoloaóbban beszerezhetők i VÁGÓ ENDRE Illatszer- és játéküzletében. VIZVEZETEKIES CSATORNAZOSI munkákat • • rr FURDOSZOBA BERENDEZESEKET és javításokat minden ízlést kielégítő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS melleit is vállalunk. Vidéken szereléseket legpraklikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak melleit! Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk. MENDLOVITS JÓZSEF ÉS MARTON vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. Teleion 271. A lesszebb játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon és oalllár üzletében kaphatók. L.fISkél.t.Mbb káYétS.J ,1, a mbidilmlilU olan MiLIOR EXPRESSO Kapható: IIHDEH ÖVEQÜZLETBEH DlJmantM bemutatás kávékóstolóval. Nagykanizsa város Központi Szeszfőzdéje (a törvényszék m llell). Ajánl príma valódi kajszinbarack , körte , szilva-, meggy-, seprű-, törköly-pállukat, nohamentes borpárlatot. Gyártmányaink klzárólaK \'* valódi Kytlmölcsböl készlllnok. Kiadás nagyban éa klcalnyban. Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsotók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: 130. Pk 1534/1930. sz. 1935. vghtéi 476. »z. Árverési hirdetmény. Dr.Knausz László nagykanizsai ügyvéd javára 549 pengő 50 #111. töke é* több követilés Járulékai erejéig a naeykanlzial kir. járásbíróság 1929-1930. évi 1534. számú végzésével .elrendelt klelégitéil végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi szept. hó 23 án lefoglalt, 3158 pengőre becsült ingóságokra a [nagykanizsai kir. járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak sz 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára ls az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési Joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykere-set folyamatban nincs, végrh. szenvedő lakásán, üzletében Hahót községben, a fizetett összeg levonásával leendő megtartására határidőül 1936. évi december hó 21. napjának délután 3»U órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, páncélszekrény, tűzifa, lovak, hintó, termény s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is, de a kikiáltási ár •/i-ánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével, el fogom adni. — Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egy tizedrészét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1936. évi nov. hó 21. Elek László kir. bír. végrehajtó, 4,77 mint bírósági kiküldött. • fafctfaffeaoi lt. ftuienWtf Nypo* és DdtaJhi L^Madé Yátf** ^.nwwtflijiteu 0*440* üz*r. 244 il 76. Évtolyim 286 izám NigylunUsa, 1930. december 13. kedd Ara 12 ni. ZALAIKÖZLÖNY kMMMái PM l i POLITIKAI NAPILAP Felelő* Kzerkeaztő: Barbarlts Lajos Eiötixetéal ára: wjr bóra S pengő M BU S»erkwirt*«é*i U £Whlr*Ull teUo«< 71 ■ Nemzeti kultura Diszes külső keretek közölt mondták el a héten az ország szellemi életének vezetői véleményüket a fel sööktatás reformjáról. A magyar oklátósügy a legfelsőbb fokon már hosszabb idő óta reformra szoruj. A megváltozott viszonyok uj helyzetet teremtettek ezen á téren is. A szük keretek közé szorított oiazág nem tudja közhivatalaiban elhelyez n| az évről-évre szaporodó diplomások ezreit. De viszont ez a nemzet, amely a nyugati kultura védőbástyája volt évszázadokon keresztül, nem mondhat le a niüveltség-nck arról a legmagasabb fokáról, a minek a felsőoktatás egyik legfo.n. tosabb és legjelentékenyebb. része, össze kell egyeztetni a két sámt>eij álló szemponiot, ugy hogy a nemi-zet\' érdeke csorbát ne szenvedjen. A népleá nemzeti politikának egyik legfőbb célkitűzése éppen a helyé? kultúrpolitika. A nemzeti vl lágnézetet valló kormányaink nagyon helyesen ennek a kultúrpolitikának következetes végrehajtását az elemi oktatáson,kezdték el. Népiskolák épültek és épülnek, a tanítás színvonala állandóan emelkedik s az lml-olvasni nem tudók\' száma az utóbbi évtizedben olyan mértékben csökkent, hogy ezen a téren sincs többé szégyenkezni valónk a nagy nyugati kullurnemzetekkel szemben A második lépés a középfokú ok talás \' reformja volt, almit a mult évben hajtott végre Hóman Bálint kultuszminiszter. Az iskolatípusok egységesítése, a tantervnek a gya. korlati élethez való közelebb vi-teíe/az igazgatás egyszerűsítése jel lemézte a reformot, amelynek áldá sor hatása kulturális téren máris jelentkezik. ^ ;j ; \' i; , A fundamentum\' és a ifaluk után most a tetőzetre, a"felsőoktatásra kerül sor. Milyen legyen a reform? - erre a kérdésre klasszikus szavakban, határözoft irányt szab Horthy Mik lós kormányzó beszéde.\' »Az egye tem örök célját szert előtt tartva, az egybegyűltek nem feledhetik, hogy az egyetem feladata nemcsak ismeretközlés, had^m\' a nemzet "agy céljai nak fel ismérvére és áldozatos szolgálatára mindig kész, erős magyar rienöédék r.evelése.* A legelső magyar ember szava, mint az egész nemzetnek szóló ut mutatáS jelöli meg a\'c<: a tudo máhyos s2lnvonbl megőfrzíse és fej lesztésé mellett erősen nénizeti érzelmű nenűeddöet kéli nevebil, a legmagasabb tudományos intézményeinknek is. Olyan tudósokra \'és <4,van szellemi arisztokráciára van szüksége az országnak,, amely a tudomány szabadságát és nemzetközi kapdSolatjalt a ml nemzetünk, a mi; fajénk, a" ml népünk\' érdeké ■ ben és céljaink szolgálatában hasz nosithatja. A hangsúly a nemzeti kúltúr&h Vart. Ez a szellem vonult végig Hóman Báíiht kultuszminiszter b:sz)dén iá, nki a nagy reformot- kezdeményezte Az angol királyné nátha-lázban megbetegedett Mrs. Slrapion az újév első napjaiban találkozik Edward herceggel, aki 200 újságíró kíséretében utazott a bécsi - k , #..-v A{ gyorson Al j> j Bécs, december 14 Edward herceg, a lemondott angol király vasárnap éjjel Ausztriá ba érkezett. A heiov hattagú kisé-rétével abban a szalonkocsiban jött, London, december 14 A VI. György néven trónrakerült ui király ma ÜÜ születésének 41. év fordulóját. A nagy születésnapi ünnepségeket a király kér<séi^, korty-, lá\'ozták, csupán középületeket,lobogózták fel és az üdvlövéseket adták le. Az ünnepélyes Istentisztelet és a nagy parádé elmaradt.A .születésnapi kinevezéseket az újévi kinevezések és előléptetések listájára írták át. «• Erzsébet királyné a napokban meghűlt/hótfőre virradóra pedlgiko moly nátharáz tünetek mutatkoztak. A királynő állapota ha nem Is su Ijos, nagyon keli Vigyáznia, mert az elmúlt évbén is karácsony táján tüdőgyulladást Jcapott , ná,halázból klfolyóap. amelyet a francia hatóságok bocsátottak rendelkezésére. A bécsi gyorson, amelyen Edsvard herceg érkezett, még vagy 200 külföldi újság Író jött. A herceg a bécsi pályaudvarról gépkocsiba szállt \'és az enzfsfeideni Rotschjld-kastélyba haj-tfltótt. • : \' f •• A beavatottak tígy tudják, hogy £dv$rd jierceg hosszabb ideig marad 8z enzcsfeldenl kastélyban. Mrs. Simpson továbbra Is Cannes-ben marad és egyelőre nem találkozik EdfedrA\' herceggel. Előie\'áiható-lég csak \'az újév első napjaiban hagyja eV Slmpsonné Cannest. Délutánra halasztották a Népszövetség tanácsülését Ma kezdi meg munkáját a 19. szakaszt felülvizsgáló bizottság Genf, december 14 A Népszövetség tanácsülését,- amelyet hétfő délelőtt 11 órára hivtak össze, délután 5 órára halasztották. \' \'\' Lotodonj\'december 14 A Times bővebben foglalkozik a Népszövetség, reformjának ügyével. Genfben pgypnj\'s a hétfői ülésen kezdi meg a munkát a Népszövetség reformját, illetve annak alapelveit kidolgozó bizottság. A Times szerint a legtöbb .állam pártolja az alapok mány 19. szakaszának alkalmazását, felüt kell vizsgálni a mai állapoto kat és azok\'merevségén változtatni kell, de a legtöbb állam azt Is hangoztatja, hogy a békeszerződések felülvizsgálatának nem szabad egy oldalúnak lenni" Madridban minden csendes, Barcelloná-ban működik a gnlllotln Az angol püspöki kar pásztorlevélben hívja fel a figyelmet a kommunizmus veszedelmére Madrid, december 14 A vörösök hivatalos jelentése szerint a vasárnap, miqden fonto#al?b és nagyobb harci tevékenység oél kül zajlott le. A vörösök két kormánygépe üldözőbe vett egy nem. zctl repülőgépet, amelyet állítólag Franco Rarr.on, Franoo tábornok -testvéröccse vezetett, A vörösök -mint jelentésük mondja - lelőtték a nemzeti repülőgépet. Hogy az utasokkal mi történt, arról nem számol bc a vörös kormány jelentése. > ■ Páris, december 14 Vasárnap este Párísba érkezett hírek szerint Barcelonában zavargások tömtek ki. Az utcákon nyak-Illókat állítottak fel és a halálraítélteket nem agyonlövetéssel, hanem guillotinnal végzik ki. London, december 14 Anglia valamennyi templomában vasárnap felolvaslák a katolikus püspöki kar szózatát, amelyban a jtommunizmus elleni harcra hívja 6 bizonyára azzal a bö\'csüggi és körültekintéssel fogja előkészi\'enl, ami egyéb refonnalko\'.ásaüuk is legfőbb jellemzője volt. Hisszük,, hogy a fclsCóktatásügyi kongresszus jó munkát végzett s a felsőoktatás reformja haLilipas - lépés lesz a nemzeti kultura fejlesztésében. fel a hivek figyelmét. A pásztorlevél hangsúlyozza, hogy a kom-munizmus végpUsztulást hoz a világra, további terjeszkedése világtragédiával fenyeget Kozma Miklós Berlinben Berlin, december 14 Kozma Miklós belügyminiszter tiszteletére vasárnap dszelőudás volt áz operaházban. Az előadás után Kozma miniszter fogadóestélyt adott, amelyen a német poHtikil és közélet számos kiválósága vett részt. { Berlin, december 14 Leveldi Kozma Miklós belügyminiszter kíséretével ma meglátogatta az Orvosok Házát, ahol Wagner el. nők fogadta és ismertette a német népegészségügyet. Majd tovább hajtattak a Kulserhof-ba, ahol Wagner iMnök Kozma és kísérete t\'szte\'etére ebédet adott. Frigyes főherceg állapota Magyaróvár, december 14 Frigyes főh:icei( tábornagy álla. po!a továbbra is \'selyos. Herczog professzor megvizsgálta a beteget és kijelentette, hogy a főhercegnek bronchitise van. Közvetlen tragé. diától nem kell tartani, de a fő lierceg előrehaladott kora miatt kellő vigyázatra szükség van. A belpolitika hlrel Budapest, december 14 Jól informált és a kormányhoz közei álló körökben ugy tudják, hogy Darányi Kálmán miniszterelpök nem azért nem töltött© be a földművelésügyi tárcái mással, morl erre mégfelelő férfiút nem talált, hanem mert családi tradi-ció a föhl szcreielo és ezért kívánta magának mcglartani a tárcát. Ugyancsak jól informált körök tudják, hogy a Független Kisgazdapártnak közeledése a kormányhoz nem |>olitikai alku. A budapesti valuta-per Budapest, december 14 A budapesti törvényszék ma vonta felelősségre Róth Győző tőzs-deblzományost és Adler Imre ma gántisztviselot llz.tisi eszközökkel való visszaélés. gyanúja miatt. A vád szerint mir.t-Jgy- 417.000 pengőt sifcollak külíö\'di e. Lapzártai or még nenr. került 20" ü.l t .oM\' lra. Megölték a szovjet delegátusnöjét Moszkva, december 14 Fronina szovjet delegátusnői, aki a moszkvai nagy pártuapon tevékeny szerepet játszott, Malékes városban az éj. Jel mégfeylikölta találták. A tettes személye egyelőre ismeretlen. A pyomozás teljes erővel folyik.s ) ZÁLM M^LOICT 1M6. dsaambet li Megrögzött székrekedésnél éa annak mindenféle károi következményeinél a gyomorbélcialor-nál reggelenként leikeiéikor egy pohár természetes .Ferenc József keserűvíz alapoun kitisztítja, az emésstést éa az anyagcserét elömoi dllji, a vérkeringést megé.\'énklH • kellemes közérzetet éa fokozod életkedvel teremi. A belorvosi klinikákon sierzelt tapasztalatok szerint a Ferenc Józset víz az Ideális has-hajló minden jellemiő tulajdonságát egyesit! magában s igy állandó használatra — különösen |ól táplált, kövér Urllaknak és nökn;k — feltétlenül alkalmas. Az Izr. Leányegylet. piknikje A nagykanizsai Izraelita Jótékony és Kulturális Leányegylet jólsikerült műsoros pikniket rendezett szombaton este a Kaszinó termeiben. Mozgalmas, színes, vidám es e volt. A diszes közönség soraiban dominált természetesen az arany-ifjúság, a szmpkingtól az egyen-ruáig, a társaság leány-ujoncaitól az egyesület fiatal asszonyaiig (erjedő skálán. Éppen olyan bőven \\olt kép viselve a »nagyok« társadalma, a társaság élenjárói és családjaik sze-mélyében. Annak bizonyítéka volt czazegyüttes, hogy a nendező Leány< egylet nemes munkálkodása az elismerés és hála megérdemelt visszhangjára talál mindenkor a közönség körében. í A pikniknek műsora is volt. A számok jól összeválogatott egymás utánja Szántó Károty rendezesében sikert siker után váltott ki! Mechner Ili bájos, kedves prológja indította meg a hangulatot és számról számra emelte azt Herczfeld Bözsi pompás humoru, szellemes konferánsza. Dr. Láng Sándorné (Kiskomárom) énekszámainak sikerében a kisérő, özv. Goldschmiedt Károlyné oszto zott. Egyik legszebb száma volt az estének Rédei Lidia komoly szépsé. gekben bővelkedő szavalata. Szántó István kitűnően előadott énekszámai mellé Sass Magda adott finoman simuló kíséretet. Finom, szi. nes, nagysikerű szám volt Lehr Müry tánca. Leitner Feri és Feny. vesi Rózsi tánc-kettősének tomboló sikere volt. Műsor utá<n a gazdag és Ízlésesen elrendezett büffé vette át a főszerepet, ahol Szabados Má,-tyásnö volt az agilis és gondos »fő-rendezö.«* Mindenen és mindenütt pedig ott volt a Leányegylet kedves »Manci nénU-Jének, dr. Rotschild Béláné clnöknönek százfelé elegen, dő figyelme, szeretetteljes gondos, sága. A PasqualeM jazz kitűnő táncmuzsikája pillanatok alatt megto-remtette a tarka, meleg, vidám báli hangulatot, amelyben a közönség a késő hajnali*órákig kitartotta — A racionális gyártái következtében az öt év előtti kótlámpáa rádió 190 pea. főn árával szemben az Orion 22-e*. legmodernebb tipuiu két lámpás rádió kwzpénz ára 173 pengő. — (Bélyeggyűjtők t.Ulko.óJ.) Hétfőn délután ö-tól 8-ig a......... termében. & Pannoola káUÓ kU- A vármegyék mozgalma a biztosítás reformjáért. „A Vármegye \' c. közgazdasági és politil^ lapban jelent meg az Itt köveikezd cikk • A Vármegyei c. közlgi^gat.isl éi po- Utikal lapban jelent inog az itt követ, kező cikk: Sopron vármegye törvényhatósági bizottságának a tűzbiztosítás! dijak le. szállilása és a b.ztositás államosítása kérdésében hozott liatároza.ával egy biztosítási szaklap foglalkozott s a lui-tározathoz kritikai megjegyzéseket fűzött. A .Vármegye, már akkor kötelességének érezte a kérdéssel foglalkozni s kellő tárgyi ismerettel felliivta a vár-megyék figyelmét, hogy ezzel a közérdekbe vágó kérdéssel a «Jolog ér- deme és fontossága szerint foglalkozzanak. Amint most a jelzett biztosítási szaklap hasábjain olvassuk, a vármegyék tényleg megmozdultak \' e kérdésben s Sopron vármegyét Vas-vármegye, majd Békés vármegye követte hasonló határozat hozatalokkal. A biztosítási szaklap bizonyos oktató hangot liasznál a vármegyékkel szemben s megállapítja, hogy: 1. A vármegyéknek nincs jogcíműk a biztosításüggyel foglalkozni, mert a biztosításügy nem esik működési körűkbe; azután ajánlja, hogy 2. A vármegyék maradjanak a tűz- Olcsó Singeméi 1 • Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. mélyen leszállított drhan. lapimü olcsó maradék!! rendésrétnél, ahol sok tennivalót tatái hatnak, ha éppen keresnek; folytatja,, hogy: 3. A vármegyéknek tudniok kellem* hogy a biztosító magján vállalatok ellen\' őrzése az 11)24. évi Vili. t. o. jendcl-kezésc szerint, a vármegyék beavatKo-zása nélkül a Fclftgyelő Hatóság jog. körébe tartozik; felemlíti, hogy ■1. A vármegyéknek illenék tudni hogy 1875. évi XXX. VII. t. c. 473. §-a\' szerint a biztosítási díj szabad egyezkedés tárgyát képezi s véfeül 5. A vármegyék figyelmébe ajánlja, hogy drága idejüket se a biztosítási dijak leszállításának, 90 a biztosítás államosításának kérdésének taglálására ne fecséreljék, mert az — kárba veszett fáradság; ellenben felszólítja a vániie-gyéket, hogy: I. A kárarány csökkentésén dolgozzanak, továbbá, lvogy II. A községek és városok lakói no az épületek és ingóságok 40 százalékát biztosítsák tűzkár ellon, Kiuioni vagyonukat teljes összegében s akkor majd kérni sem kell a díjtételek leszállítás sát, mert azok önmaguktól le foguaic csökkenni. A -Vármegye* ismét kötelességet teljesít, awnikor egyrészt visszautasítja az oktaUHiangot, másrészt kijelenti, hogy teljes tudatában van annak, hogy a vármegye mit tehet a biztosítási \'díjtételek mérséklése ós a biztosítás államosításának szorgalmazása érdekében. Megnyugtatjuk a Szaklapot s azon keresztül az érdekelt biztosító intéző teket, hogy a vármegyék egy jottányi, val sem akarnak többet, mint amit jogosan követelhetnek. ,iA ^vármegyék tisztában vannak a Felügyelő llatósáferói szóló törvény rendelkezéseivel, mintahogy a keresko d\'eími törvénynek a btzt.físií&ra vonatkozó rendelkezéseit is ismerik. A törvényhatósági bizottságok ne za vartassák magukat abban az cltókaU szándékukban, hogy szolidárisak lesz. nek és maradnak s együttes erővel igyekeznek megvédeni a községek, megyei városok és vármegyék jogait s egy ben a polgárság jogait is. A Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete, — éppen a «Vármegyc» kezdeményezésére foglalkozik a kér-időssel s a (már idáig elfekvő javaslatok ós iratok arról győznek meg, hogy « vármegyék közérdekű törekvései a biztosításügy vonatkozásában Is sikert fognak aratni. HavasesA! Prognózis: Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, löleg nyugaton kisebb havazás, havas-esö, a hó emelkedik, a hegyekben ls eléri az olvadást. - Kaptár t December 15. kedd- tlóra kat. Valér. Protestáns Johanna. Izraelita Tebet hó 1. Uyógyezertárt éjjeli szolgálat a hit 15-ig > „Meg.iltó" gyógyszertár ál a Idakantzsal gyógyszertár, QUlteU nyitva reggel 0 órától eat« • óráig (héttó, szerda, péntek dálutáa kedden egées nap nóknek). — Teklatae n.f a Kopsteln Dutor-áruhás állandó butorklállltását. ízléses és olojó bútorokat kedvezd fizetési tel-kétflokiel vásárolhat fl^ A leaalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be kirakat soraiban a., hölgyek, urak, gyermekek részére imolí nyl áru itiűz 1936. dewmbcr 15 ZALAI KOZLONV 8 A gépesitett szerelemtől a zenélő vánkosig Karcolat a házasságközvetltő automatáról Családvédelem és egyke A vasárnapi llceálls előadás Egyik legértékesebb lioeá\'ls estjét rendezte vasárnap a Zrínyi Irodai mi és Művészeti Kör a városháza dísztermében, amely ezúttal is teljesen meglelt hallgatósággal, köztük a város társadalmi, egyházi és hi vataloa életének i otabililásalval. Az országosan {smei\'t nevli budan^sti vendégelőadót ünnepi hangulat várta. Lovag Sternád István kir. kormányfötanácsos, amióta a világháború után mint tartalékos százados leszerelt, széles látókörrel, alapos szakértelemmel, lendület; s munkakedvvel és ritka önzetlenséggel állt a magyar mezőgazdasági és családvédelmi közélet szolgálatába Ügyvezető elnöke a Magyar Mező gazdasági Társaságnak, a Gyümölcs termelők Országos Egycsü\'etének, lelkes harcosa a minőségi termelés gondolatának, a magyar családok védelmének, a cserkész mozgalomnak, szakirodalmi munkássága* sokfelé terjed ki, különös sikerrel a szövet kezetl gondolat korszerűsít se\'.erén ésa»Családvédelem« e. lapjában. A közéleti érdemekben, de közgazda sági tevékenysége hasznában is gaz dag előadó csütörtökön szegedi utja közben megbetegedett, igy helyette fivére, lovag Sternád Jenő igazgató érkezett meg Nagykanizsára és ő olvasta \'fel bátyja előadását. A njüsor Harsány! Miklós felső kereskedelmi iskoTal tenuló szaval i-tával kezdődött, aki három Barba rits-verset mutatott be, gondos fel készültséggel, sok tapstól kísérve. Az előad ás előtt és után a városi zeneiskola tanárai adtak elő 2 2 gordonka-zongora számot. F. Garai Margit művészete javát adta ezúttal is. Mesteri kézzel vézetett vonója alatt száz szinben éltok a hangok, tisztán, fir.oman rezdült minden árnyalat és a muzsika lelkének min den szépsége gazdagon terült ki játéka nyomán. A gordonkának ez a nagyszerű művésze nemcsak hang szerének, hanem a zere legbelsőbb lényegének is tökéletes ura, mélyen gyökerező, abszolút muzikalitásával A zongoránál F. Pász.\'or Irma ült, akinek brilUáns technikai felkészült sége és congeniál\'s elmélyülése méltó részt jelentett számára a szá mok ^szinte, komoly, művészi értékű sikeréből. A családvédelemről és egykéről szóló előadást Barbarits Lajos, a Kör főtitkárának szavai vezették be, aki kifejtette a témának a Kör fel adataival való összefüggését, mél tatta az előadó lovag Sternád Ist ván érdemelt és hozzáértését, a Kör köszönetét tolmácsolva az- előadó, nak és a helyette megérkezett fivé rének. Lovag Sternád Jenő lelkes lapsok között lépett az előadói emel vényre és felolvasta bátyja előadását. Kitűnő előadói modora még ele vénebbé, figyelmet vonzóbbá tette az am\'ugy is gyakorlott tollal, színe, sen és változatosan összeállított előadást. Feltárult a hallgatóság előtt a családvédelemnek nem csak nemzeti jelentősége, hanem az egyke eífcni küzdelem elé álló ne. hézségek is. Megdöbbentő számadatok érdekes sora vonult fel az elő-adásban, majd meg történelmi és néprajzi kuriózumok szemléltették messze korok és vldébek álláspont ját a gyermekáldással szemben. Az előadás mély nyomokat szántott a kérdés iránt nagy érdeklődést tartu sitó közönség lelkében, amiről az előadás végével felviharzó tetszés, zaj tett bizonyságot. őszintén sajnálom, hogy jelen so raimnval, amelyekkel drága idejüket rabolom, csalódást kell okoznom olvasóimnak. Most ugyan ;\'s távot áll tőlem a szándék, hogy irodalmi izü cikket Írjak, sőt egyenesen akarattal száműztem minden irodalmi szint és izt jelen soraimból a tudomány kedvéért. Jgen, a tudomány kedvéért, mert bármily hitetlennek Is hangzik, ezúttal konoly tudománya cikket akarok írni. Nagy és hires komikisokról, ko mikákról mesélik, hogy amikor meghódolták a közönséget, amikor lábuk előtt hever már mindenki és felettük a nagyság glóriája ragyogott, egyetlen vágyuk volt csak: -drámai szerepet játszani! Bennem is valami ilyen belső vágy d-il; űz és hajt már évek óta és ennek ha tása alatt szántam rá magamat, hogy félredobva minden előítéletet-ezúttal nem az irodalom, hanem a tudományos világ kifogyhatatlan kincsei közt bányászom. A XX. század rohanó tempója megkívánja, hogy az élőt megváltó zotl formáihoz alkilmazkodva és a napról napra nagyobb igényű ember - joggal vagy Jogtalanul - fel fokozott igényeit kielégítve, a ^yá rak ujabb <s ujabb, minden elképzelést felülmúló alkotásokkal jelen, jenek meg a viliig piacán. Jelen kis irásóm célja tehát az, hogy a technika és a haladás ezen legújabb vivmányal közül néhányat bemulassak. • Nagyon sokan vannak még nap jainkban is, akik a keleti kultura ősiségét kétségbevonják. Pedig, hoyy n-.ennyivel előttünk vannak a japánok no, nem úszásban, his\'. azt Csík Ferkó megmutatta, - dc egyes dolgokban mégis előttünk vannak és erre világosan jellemző a ippán mérnökök legújabb találmánya. A vén Európa kérges hátán a há zasságkötésnek még mindig divó formája a szerelemből fakadó udvarlás és annak egyenes, de napjainkban igen sokáig magára várató következménye :. --a leánykérés. Történnek még ugyan a ir.odern élet stílusához áthangolt bravúros leányszöktetések, de az ilyenekből csak hírlapi szenzáció tesz, néhány stilizált vagy eredeti párb \'j. esetleg ha minden jól megy, egy tartóshul-lámnyi együttélés. Még egy formája ismére es ezeri\'j kivül annak, hogyan talál egymásra két szenvedő, dobogó sziv. Ezt aa ősi formát azok a lelkek választják, akik kancsalságukat, pupjukat, anyósukat, vagy egyéb kozmetikai uton el nem tüntethető fogyatékosságaikat bankbetét, esetleg egy te- hermentes bérház, v^gy némi kis ezer hold földecske mögé tudják bujtatni. Vállalkozó jellemű, bátor cs elszánt emberek mindig akadnak • és hiába mondják, hogy a há-zasságok az égben kötettnek, megélnek a házasságközvetltők is. Amdc mi ez mindahhoz képest, amit a sárgák müveinek. Még ml ezeket az ősi formákat kultiváljuk, s legfeljebb a telefon, tantusz és hasonló szolidigényü automatáknál tartunk, ők már a házasságot is gépesitették. A tokiói eladósorba került bájos hajadonokat és oopftalau Ifjú urakat érte az a váratlan öröm, hogy a jövőben nem kell évekig keresgélni szivük vágyának Hestetöltött bálványát, mindössze két tantusz-nyi yent kell az utcasarkon lévő automatába dobniuk és máris kedvükre válogathatnak a sárgábbnál sárgább és férd. szcmübbnél ferde szemübb férj, illetve feleség jelöltek-bcn. A tokiói .gépesített házasság közvetítő automata nemcsak az illető fényképét és nevét közli, hanem kimerítő információt ad a páciens felmenő és lemenő rokonairól, miszerint a képen látható bájos és ferdeszemü hajadon távoli nagynénjének egyik férje a kacsu-fa csingi nagymogul, a híres és nevezetes Ki-Csu-Fol-Lak udvarába bejáratos volt, mint a nagymogul fő. szakácsának állandó szabója, aki meVesleg a kölcsönös barátság el mélyítése érdekében a főszakács né -őméltósága seíycmkimonója mel\'ett az udvari lakomákhoz az ínyenc cserebogarakat és fecskefészkeket is szállította. Ez ugyan hivatalos Htok de nagyszerű összeköttetés lehet az ifjú és szerelmesszivü pályá zónák, ami mindenesetie nagy előny a mai protekciós világban még a sárgáknál is. Csak helyeselni tudom tehát a rokonság kimutatási nak rendszerét és kívánom annak nálunk is mielőbb való bevezetését, már csak azért is, mert igy a nő sülnivágyó ifjak idejekorán tájé kozódhalnak, a különböző anyós és nagynénik ellen kellő vérlezettel felkészülhetnek és nem utolsó sorban tájékozódhatnak arról is, hogy milyen uton lehetne legkönnyebben megkeresni a nősüléshez még a menyasszonynál is elengedhetetlp-nebbül szükség.\'s - pengőket. Más a helyzet természetesen, ha a szabad életpályát megunt sárga barátaink a házasságközvetltő automata kémlelőjén bekukucskálva, kiválasztott jövendőbelijük fényképe mellett egy pénzeszacskót is láthatnak, ami nyilván annyit jelent, hogy van mit aprítani a tej be, illetve lesz mivel izesiteni a rizsát. Nálunk ez a módszer ugyancsak a szemorvosok üzletmenetelét lendítené fel, Ne kísérletezzen! DOXA megbízható tökéletes svájci ára Az uj DOXA Arák ólom-plombával jönnek forgalomba, ami biztosítja a vevőt, hogy valóban uj és nem javitolt vagy fetufitott órát kap. Saját étdekében tehát mindenki ügyeljen arra, hogy a DOXA órán az ólompiomba, amelyen a DOXA szó olvasható, rajta legyen. ___ mert mondat om is felesleges, hogy bizony a ml fiaink hamar kancsal-sáf.ot kapnának : - mindegyik a hölgyet dicsérné, de a pénzeszsákot nézné.... Szerencsére ez a veszély Japánban rem fenyeget, miután ők n ler-mészét bölcs rendje s; érint Is ferde-szemünk. Bizonyosan éppen emiatt. Mindezt egybevetve tehát, fájó szívvel bár, de az igazságnak meg. felelően el kell Ismerni,\'hogy a japán mérnökök tultettek rajtunk, a sárga technika megelőzte az Uj. vilá\',\' és a vén Európa technikai felkészültségét. Bár az igazságnak tartozunk azzal is, ha megállapítjuk, hogy ötletért az amerikai mérnökök sem mennek a szomszédb? - • •"l Nehogy megharagudjanak rám1, sietek is azonnal bemutatni az ame-likai mérnöki kar legújabb találmányát. Nem is volna illendő elhall* gatni Mr. Hammingthon találmányát, amellyel a tudós mérnök az errésznapi semmittevéstől fáradt és éjjel mégis utazni kénytelen milliomosok és bankárok álmát akarja megédesíteni, helyesebben mondva megzenésíteni. Igen, megzenésíteni, mert a nagytekintélyű amerikai mérnök a zenélő fejpárnát találta fel. "Egyelőre az amerikai gyorsvonatokon akar^ ják bevezetni" a fentemiitett célzattal, de idővel minden háztartás, ban alkalmazható lesz, különösen családi perpatvarok idején,(főképp pedig ha a férjuram szeretliamelo-drámás megoldást. Tetszés szerint bhet majd kapcsolni a sodrófado-báláshoz - örök mementóként — a Lohengrin nászindulót, esetleg a »Nékem olyan asszo\'iy kell* kezdetű népdalt, ki hogyan "izereti, s kinek milyen az izlése, természete. Éjfélutáni hazatéréskor merem ajánlani, hogy őnagysága párnájába az »Álmodj csak csendben* hangfoszlányait kapcsoljuk. Ha mégis. felébredne, akkor a férjuramat a >Minck Iszik az olyan...* hangjai mellett lehet teljes hatással kórházba szállítani. A tudós amerikai mérnök tulajdonképpen álmatlanság elleni szer, nck ajánlja találmányát, bár szerény véleményem szerint ez merő. ben célttévesztö. A magam részéről sokkal olcsóbb és hatásosabb álmatlanság elleni szert merek ajánlani. Szíveskedjenek jelen sorokat Iöfek-fekvés előtt elolvasni - és máris meggyőződhetnek róla, hogy egy ilyenfajta cikkecske minden amerikai zenélő fejvájikosnál sokkal hatásosabb. Gráf Ei) IQ Siab. aieril sarkantyúk. Szab. s«erfl aapkák. Katonatiszti, altiszti felszerelések legolcsóbban Beleznainál fűszer, csemege, valamint tokaji, szekszárdi, máriatelepi és saját termésű borok zárt palackokban üveg cserével. Kesztyűk. Kardok. Szuronyok. Az utolsó szerep Zilahy Lajos uj drámájához nagy. szerű témát választott és azt a biztos\'-kczü drámaíró rutinirozottságával ol dottn meg. Az ünnepelt színésznő jhc^í-tudja, hog)\' szívbaja miatt vissza kelj vonulnia a sziri|>a(ll<M és nyugodt életet kell élnie. Szakit vőlegényével és egy külföldi kis panzióim költözik, hogy életo utolsó szerepét, hátralévő tíz évét nyugodtan, kiegyensúlyozottan, igazi öregasszonyhoz méltóan élje le. A kis panzió lakóinak élete azonban sok min. denre rádöbbenti. A l>eteg szív még dobog és élni akar. Élni és szerelni. Az őt kezelő öreg orvostanár örökre mellészegődne, de ő az ifjúságot akarja, elhivatja vőlegényéi, akinek karjaiban a beteg, de szcretemérl sóvárgó szív utolsói dobban. A darab színpadi felépítése . első-rendű. Gyorsanpergő jelenetek váltogat ják egymást és a fordulatokban bővel, kedő darab mégis egységes, kerekded egész. A főhősnő köré tpnt alakok remekbeszabott, az életből ellesett fi-gurák, húsból vérből valók, amelyek a legnagyszerűbb színészi alakításra nyújtanak lehetőséget. A Bánky-lársu-lat minden tagja élt is ezzeí a lehetőséggel és a szezon egyik legszebb előadását adta. Minden színésznőnek vágya lelict egy ilyen szerep, mint Klemenlináó. Legszebb feladat színésznőnek, amikor a színpadon önmagái kell adnia. Zilahy a kézenfekvő lehetőségeket még csak fokozta, amikor a főhőssel saját édesanyját is játszatlja. Mágori Mária minden mozdulatán, minden szaván látszott, hogy kedvvel, szivvei \'és lélekkel jálszik. Nem is játszólt, egyszerűen élt a színpadon. A mély lelki megrázkódlalásokat, belső vad vágyakat, a csendes szelíd lemondás^ a vergődést, majd az utolsó szivdobbanást mind művészetének teljes tudásával, meggyőző erővel, lelke mélyéből adta. Mellette az öreg orvostanár szerepében Zemplényi nyújtóit ismét fejedelmi alakítást. Külön dicséret illeti a zökkenőmentes. gondos rendezésért.) Pompás alakításokat láttunk a mozgalmas pan-ziójelenelekben. Scrfőzy Ilona méltóságos asszonya klasszikus alakítás volt. Hasonlóképpen kitűnő volt Szántó Ernő méltóságosu és vitéz Bánky Piek ura. Klegáns és rokonszenves volt Bánky Elemér bárója, mig Ihász László amúgy sem szinpatjkus szerepében csak KALAl hOZLON* 1936, deeombtr 15. Kazánrobbanás. játszatta, tudtak hangulatot adni és igy " közönség jól szórakozott. Pajtásháznsság Heti mDsor: Hétfőn: Geraldino. Kedden.- Nagy szerelem. Szerdán: Szenvedély. / Csütörtökön: A nomfizető vendég. — (A Szerdal Társaság) Idei II. vita-délutánja december hó 10-án, szerdán délután 6 órakor lesz a városi zeneiskola kamaratermében. Előadó Fábián Miksa, témája: Felsőbbrendű omber-e a művész, mint a tudós? Belépődíj nincs. (;) — TánccUlut inok ra, koczoruMkára «la-gáns színes tatfet- éa selyemruhák ol-osón Schütznél. Lakatos László darabjával kapcsolatban a kritikus mindenekelőtt egy fizikai tényt kénytelen leszögezni: teli ház Volt — ebben a szezonban először. !•>. volt a legörvcndetesebb látvány. Mert a darab fajsúlya bizony nem annyira súlyos, hogy kibirná a komoly kritikát. Arra mindenesetre jó, hogy a két házasság előtti velencei »nászút» sok helyzetkomikumával néha tagadhatatlanul szellemes humoráva< két és fél órán át elszórakoztassa a közönséget. A közönség nyilvánvalóan nem is akart mást. (Mert ha a közön, ségnek más is keltene, nem ment volna kongó házak előtt Shakespeare, Strind-berg és Zilahy.) A színészek kitűnő játéka csak fokozta azt U, vidámságot, amelyet a mai pesti erkölcsből fakadó történet ad. Elsősorban Gúlffy Marikáról kell megemlékeznünk, aki ezúttal játszott nagyobb főszerepet. Kedves, közvetlen tudott maradni most is, biztosan, sőt némi fölénnyel játszolt. A sok laps mulatta, hogy mindenkinek tetszett. Vasárnapi alakítása elsőrendű színésznőt igér, amihez ugylátszik minden kellék megvan, (-sak a gyakorlat hiányzik. Orbán Viola Hannája kitűnő alakítás volt. a művésznő sokoldalú művészeiét isméi alkalmunk voll megcsodálni. Hasonlót mondhatunk Zemplényi Zoltánról és vitéz Bánky Hóhért, röl is, akik minden szerepben mindig pompás alakítást nyújtanak. Igazi vérbeli művészek mindhárman. A két • férj. félszeg figurájál>ól csak vitéz Okozza, hogy nem fordítanak gondot a kazán falain lerakódott salak, u. n. kazánkő eltávolítására. Az emberi szervezet kazánjában, a gyomorban és a belekben is sok salak rakódik le. Annak eltávolítására is Ügyelnünk kell, mert a testi kazán szintén felmondhatja a szolgálatot. Kövessük a müveit nyugat példáját, ahol bevett, okos és előrelátó szokás, hogy az emberek legalább hitenként egyszer purgál-ják magukat. E célra legalkalmasabb a nem kellemetlen izü, enyhén, görcsmentesen ható MIRA keserűvíz, amely megelőzi és gyógyítja az emésztési zavarokat.. Árban legolcsóbb. ellenszenvet tudott kiváltani. A kisebb szerejK\'klKín Gáspár Amália. Gálffy Marika, Várudi Piri és Sorr érdemel említést. Bakos kissé túlzott játéka vígjátékban lelt volna jó. A szépszámú közönség sokat tapsoll a nagyszerű darabnak és a kitűnő alakításoknak. A színészek meg is érdé. mellék, mert egy igazi szép estével ajándékozták meg u közönséget. _ («• «■) Bánky tudott igazi vígjáték alakítást kihozni, Ihász nem tud különbséget tenni vígjáték és dráma között játéka mindig egyformán sablonos. A többi szerepeket Váradi Piri, Szántó és Bakos játszották. A telt ház a szülészeket is kedvvel Veronika regénye Irt 1: Szántó György A verőfény négyszögekben ült a tornácon. Az oszlóik árnyékai belefutottak az eresz árnyékának egyenesébe, igy osztották ferdülő négyszögekbe a fényt. A hársfasorlxan vöröslött a luiza-lérö csorda, a sok vörösbarna színben fehér foltok is ballaglak. Aztán négy fekete kecske mögött a csordás bice-getl, szőröspofáju kancsal faun, trágya, foltos vászongunyában. Kecskék mc-kegése hirdette a jöttét és egy elbődűlés a kolompkongás között. A kecskéken élesen csilingeltek a csengőcskék és Veronika ott a tornác fénynégyszögében állva nézte. Aztán még egy furcsa gondolata támadt. Az állatprocesszió n sánla csordással a tornác szélérc állott. Kezeit kemény csípőjére tette és hátrakapta kis fejét, hogy az egyik hajfonal v isszaessék a válláról. A csordás megállt előtte a felszálló porfüst. ben. Ö is csípőre telte a kezét vigyorogva és hátrakapta a fejét a leányt Utánozva. Veronika kivörösödött mérgében és nevető szája kicsire húzódott. — Te ganajosl Még a szemembe mersz nézni, engem utánozni? Te fél kegyelmű. — Mit mérgelődsz. No méijjelődj hiszen csuk azt akartam, hogy mulass: Hiszen félkegyelmű vagyok, na. I)e szép vagy ilyen vörösen. Ferde szem lengéi véből mintha lángsugarak verték volna a lány arcát. Busa szemöldökei magasra emelkedtek, a körbenyilott száján rettenetes vágy feszült és nagy fülei rezeglek. Pillanatra a leányi is elhagyta a inérijg és nevetés, oda kellelt erősen néznie, erre a pásztorra, mintha keresne rajla valamit. — Veron, levél jött Amerikából. Az ablakon adta be a Lajcsi. Lássa, már irt is a Juli. A csordás hunyorítva nézte a tekin teles asszonyt. Aztán ugrálva baktatott a kecskék nyomában. Ahol az ut fordult, ott eltűnt kunkorifarku kis fehér kutyájával együtt, a lebukó napló\' piros porfelhőben. Veronika a pruszlikba dugta a levelet. — Felleheti már a vacsorát. Veron. Mialatt a csirkepaprikás készült, a lány erősen énekelt és arra gondolt, miért nem tetszik neki a faluban egy legény sem, pedig nem egy derék van közöttük. Dohogv is van, mind semmi. Nagyot nyújtózott, hogy csontjai is ropogtok. Aztán megint énekelt, de idegenek voltak a szájának a régi nóták és halkan valami idegent dúdolt, ami ismerős v<>ll. Mi is ez? Igen. a nagysága játszotta a múltkor, amikor j a városi vendégek itt voltak. Egyre | tisztábban jött el hozzá a bus valcer | és egyre tisztábban buggyant ki fehér fogai közül. — Milyen uri nótát énekelsz, Veron? A doktor ur jölt haza a konyhán keresztül. Vászonruhája poros volt, a keze izzadt. Belenézett a cvikkercn át a fazéklw. örüli a csirkepaprikásnak Vetkőzéskor esell ki a levél a prusz-Ükból, már nem is gondolt rá Veronika. Nem szerette a bugát, Juhát, éppen az a legény kellett volna, aki vclemcnt. Kinyitotta a kis ágyat, amely reccse-néssel üdvözölte, valahányszor belefeküdt. Megnézte a levelet. Hosszúkás alakú, zöld bélyeg volt rajta, olyan szép, mini egy apró festmény. Óriás fehér hajót ábrázolt, mely ontotta a fekete füstöl, ugy szeldcllc a vizet. Ilyenen mentek Julisék is biztosan. Akkor elolvasta a levelet és mielőtt elaludt, a féleszű csordás tolakodott az emlékezetébe. Az óriás fekete füstű, fehér hajóról is álmodott. Másnap azt mondta a nagyságos asz-szonv a doktor urnák halkan, hogy ne hallja meg a Veron odakint: — Te. Adolf, irt a nővére Amerikából. Azt irja, hogy odaát megkeres | egy cseléd az ellátáson kívül negyven, ötven dollárt. Csekélység. Te nem keresel annyit, ha átszámítjuk. Ki akarta öl ís csalni, irja\', hogy majd küld hajójegyet, ha összeszedték magukat. Hol kúpok ón még egy ilyen leányt? — Persze.,. hol Jtapsz még egy ilyen leányt? *— Fogok beszélni a lcvélhordóval. Ez nem fog több levelet kapni. A grófkisasszony. Nevettek. Az egész falu tudta, hogy Veron és Julis világszép anyja a gróf szerelője volt. Mire u második levelet elsülyesz-tette a nagysága, a Julisék már jól elhelyezkedtek odaát. István munkavezető volt már S. W. T. Grcaham ur gyárában, Julis komoran Mrs. Grea-haninél. — Milyen kecses kis feje van Julv-nek, mondotta Mrs. Greaham\', akár csak egy grófnőnek. — Milyen egészséges ez a July, mondotta Mrs. Grcaham. Mert az ő felesége beteg volt. Kis, ványadt teste morfiuminjekciókkal teleszurkálva. Veronikát ekkor nagy szerencse érte. A mészáros fia kezdio kísérgetni. Igaz, hogy a fiúnak kissé görbe volt a háta, meg azlán csak sváb vofl, de gazdag. Veron már elgondolta, hogy a "saját tornácán fogja a felhőket bámulni és addig, ameddig csak jól esik. Ekkor a nagysága igy szólt a doktor úrhoz: — Adolf, ez a dolog kezd komoly lenni. Hol kapunk mi még egy ilyet, mint ez a Veron? (Vége kóv.) lfofl. dcccgiber 15 BACM Arlner Margit két pompásan előadott zongoraszáma volt. Az ügycsen összeállított est ignzl adventi hangulatot adott. Ititfitylwu •\' — Minta Járás a nagykanizsai) Megírtuk, hogy szombaton Nagykő-nizsára érkezett dr. Brand Sándor vármegyei főjegyző, dr. Berla Jenő vár-megyei másodfőjegyző, vitéz Márk Ferenc vármegyei számvevőségi főnök, dr. Kontra László m. kir. megyei tiszti főorvos, okik egész napon át a főszoi-gabiróság ügymenetét és adminisztrációját felülvizsgálták. Dr. Brand Sándor főjegyző kijelentette, hogy » nagyka. nizsai járás ügyvitelo, adminisztrációja példás és mintaszerű és ezért legteljesebb elismerését fejezte ki. A megy«i vezetőtisztviselők még a délután folyamán visszautaztak Zalaegerszegre. — (A Credo gyűlése) Szépen látogatott taggyűlést tartott vasárnap a fchérlcrembön a Credo-egyesülel P. Czirfusz Viktorin plébános elnöklete alatt. Ott volt dr. Hegyi Lajos főjegyző, egyházközségi világi elnökis. A gyűlés előadója Puskás Bezső kir. műszaki főtanácsnok, a nagykanizsai kir. folyammérnöki hivatal főnöke volt, aki szépen kidolgozott beszédében örömének adott kifejezést, hogy a nagykanizsai szellemi Ifjúság a kereszt jegyében szervezkedett és a kereszttől várja problémáinak megoldását. Mágus gazdasági és szociológiai tudásával fej. legelte a gazdasági problémákat, rá-mutatott az ifjúság súlyos helyzetén^ n helyzet kulcsát az Anno Quadragc-simö és Rerum Novamm enciklikák végrehajtásában látja. A munkaidő megállapítása és a minimális munka-bérek fixirozása máris ennek a szellemnek a fölülkerekedéséi® mutat. Dr. NVéber Elek kir. járásbiró, világi elnök, mnjd Viceenty Árpád és mások szó-laltak fel. A taggyűlés örömmel álapította meg a Credo hatalmas arányú terjeszkedését. — Felsőkereskedelmi Iskolai feraut-nthákra alkalmas szövetek nagyon ol-osón kaphatók Sohüt/.nél. — (A Szociális Missiótársulat) ezidén is megrendezi adventi estjeit. Az első vasárnaj) délután volt, igen nagyszámú közönség részvételével. A műsort a Leányklub énekkardnak szép Avc Máriája nyitotta meg Bácz Alajos kántor vezetésével. P. Czirfusz Viktorin ferenccsrendi plébános tartotta meg ez után adventi hangulatot fakasztó előadását a Megváltó édesanyjáról. Komoly, mélylartalmu előadásának hatását csak fokozta Szabó Ilonka, aki mély átérzéssel adta elő Mécs László: A tenger fekete és mély marad cimQ költeményét. A műsor utolsó száma Pirietaii gynmölGsfáit lombhullás után NEODENDRIN (gyümOlcsfa-karbolincummal) Legújabb kulatások megállapították, hogy rovatok, levéltetvek ellen az ftazi- éa télWéda- kazéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkén lével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölö hatása alig van. Gyümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők: , ORSZÁG JÓZSEF Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10 (A bíróság mellett) Telefon 190. Belhlen István gróf Nagykanizsán keresztül utazott Olaszországba A sajtó már beszámolt Bethlen István gróf külföldi útjáról és az ezzel kaDCSoUtos reviziós előadásairól. Bethlen István ygróf vasárnap délután fja, Bethlen András kisére tóben elutazott külföldi utjáro. Nagykanizsára éjfél előtt futott be « vonat. Ezt az alkalmat használta fel a nagykanizsai Bethlen párt vezetősége, hogy Dobrovits Milán v. képviselő vezetésével tsztelegjen vezére előtt. A küldöttség várta a beérkező vonalot, azonban mire a gyorsvonat befutott, gróf Bethlen már pihenőre tért. Igy a küldöttség tagjai névjegyüket adhatták csak le Bethlen kíséretének. Bethlen István és fia menetrendszerűen folytatták utjukat Olaszország felé. egy — Legaxcbb karácMnyi ajáo< ruha Slnger olcsó vásárából. — (A zeneiskola csütörtök esti előadása) Csütörtök este 9 órakbr a zeneiskola népművelési olőadást tart, melynek tárgya a zenekari művészet. Az előadási hanglemezek illusztrálják, melyeken Beethoven III. szimfóniája Wagner Lo. heugrinjének előjátéka és\' DuKas Bűvészinasa szólal meg Grünhut Elemér üzlete szívességéből. Amennyiben az ujitás a hozzá fűzött reményeket be váltja és kellő érdeklődés mutatkozik, az ilyen élőadásokat is rendszeresíteni fogják. Belépődíj nem lesz. (:) — (Az OltáregyesMet színielőadás*) A nagykanizsai önálló OUárcgyesűIet vasárnap a plébánia fehértermében nagyböjti sziiiműeiőadást rendezett műsort az OUárcgyesűIet énekkarának szép éneke nyitotta meg, amely vitán Horváth Irma szavalt nagy sikerrel. Ez után került sor a Nemesi levél elmft öt képből álló színműre. A nagyszabású hazafias és vallásos darab, amely igen nagy sikert aratott, az OHáregyesülct legjobb szereplőit áUitottn sorompóba, A uiérnökné szerepében Gazdag Ilona, leánya szerepében pedig Pápai Ilona adott nagyszerű alakítást. Holyes \' kedves volt a kis Gyergyák Bózsi. három főszereplő mellett Kovács Zsu zsi, Takács Gizella, Horváth Irina, s*«\' keres Irma, Czurapf Mária, Horváth Erzsi, Marosa Margit, Takács Gizi és Horválh Inna jeleskedtek a darub tóblji szerepeiben. A nagysikerű darab ut\'án "Gálos Gabriella szavalt kedves közvetlenséggel. A műsor utolsó száma SMódli-, nagy válasitékbaa. Si-kantnizás, Javítás, vlnszkalás Szabó Antal sportüzlctében._ 1 \' 1 ■ 1 1 egy egyfelvonásos volt, a Pártaláz el-mű, amelyben Nemes Erzsi és Lengyel Ilus pompás alakítása mellett Sere? Gizi, Csordás Klári és Matersdorfer Ili érdemelnek emlitést. A két darabot Gesmay Hona llocwnl tanárnő tanította bc nagy ügyszerctetteL A fehértermet teljesen betöltő közönség sokat tapsolt a szereplőknek. — Mindig nagy alkero volt Slnger olcsó karácsonyi vásárainak, mélyen leszállított árak I — (Egy nap balesetei) Bóka József becsehelyi községi kanász uz este egy kant behajtott az udvarba, közben az állat neki támadt a kanásznak és agyarával felhasította a kezét. Olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy behozták a nagykanizsai kórházba. — Borovicza Ferenc 27 éves nagyradai lakost két ellensége a sötétség leple alatt megtámadta és botokkal annyira összeverte, hogy beszállították a nagykanizsai kórliázbo. — Kocsis Gy. 34 éves murakereizturi lakos lovat nyúzott, munka közben a kés bplefutptt karjálm és olyan komoly sérülést szenvedett, hogy a kórházban vették ápolás alá. — Na foUJt/w alt Nálunk nemssak aől télikabátot, hanem anyagot is vásárolhat Schütz. — (Slests Sanatórlum) Budapest, I , Káth Qyörgy-u. S. a 14 város egyik legldeálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szőlészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen Kémiai és mlkroe-koplal laboratórium. Elektrocardio-graph (szivvizsgáié). Krógh-féle alapanyagosere vizsgáló készülék. Enteroa-leaner (bélfördő). Modern vlzgyógytn-tézet Orvosilag vezetett vlllanyBjieml konyha. Elsőrendű ellátás I 9700 négyszögöles park I Olcsó árak I — Lótakarók minden minőségbea, aa-gyoa olcsón kaphatók Schlttn*. — K6»* kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karácsonyi árusítása Singeméi. Kiadja a laptalajdonos Közgazdasági Rt Outsnbarg Nyomda és Oélzatal Lapkiad. Vállalata Nagyktalxsán. Pslalös kiadd 1 Zalai Károly. Nyolcnapos gazdasági tanfolyamok Az AlsódunántuU Mezőgazdasági Kamara elkészítette a tél folyamán a földművelésügyi minisztérium költségére rendezendő 8-8 napos előadások tervezetét, megállapította a tanfolyamok tartájS&aak helyét, idejét és tananyagát, valaminr kijelölte az előadókat. E szerint Zalavármegyében : Nagylengyelen december 18-tól 20-ig, Pákán Január 3 -10 ig, Badacsonytomajon Január 10 17 ig, Barabásszegen január ÍJ-24 ig, Balatongyörökön Január 2*-81 ig, Káptalantótiban Január\'81-től február 7 ig, Csonkahegyháton február 7-14 lg, Kustánszegen február 14-21 ig, Nemespéesclyen február 21 £8 ig. Zaiucrdő* február 21-tÖl 28-ig tartatnak meg a tanífllyjamok. MEGHÍVÓ A Viktória 0««t*f lagyár Rt. felszámo-lás alatt foly* <y| ésMsstor U 2S-á> d a. 11 órakor Nagykanizsán a Trans-danubla Egyesült Gőzmalmok Rt telepén levő igazgatósági épület tanácstermében tartja ztró kőzgyOléaét, mslyre a társaság részvényeseit ezennel meghívja. Tárgyaaresat t !. A felszámolók és a felUgyelőbfzottsá* lalentóaa. 2. Határozathozatal az 1935:janiJár 1-től 1938. novsmber 30-ig szóló zárómérleg ée eredményelszámolásról. 3. Határozathozatala felszámolás befejezetté nyilvánításáról és ezzel kapcsolatban a könyvöknek megőrzés végett való elhelyezésére. 4. Határozathozatal a felszámolóknak és a feltlgyetóblzottság-nak adandó felmentvényrol. Nagykanizsa, 1980. december hó 12. A falaxámalók Ai alaattabélyok értalméban a köagvOlÍMn izavaiattal ciak azon rét»vény«»ek bírnak, akik réiivényelket legkétőbb 3 nappal a kőzgyOléa mii-tartáia előtt a Hagykaniz.al fakatékjénHér Rt-iül vagy a NagykanltMl B*nk«ty«iSl*t és Dáltalal Takarékpénifér Rt níl letétbe helyetik. ~ " mérleg éi eredményeUzémoléa dr. Balén Zal_ faluémoló nagykanlttal Ogytéd liodéjéban tekinthető. * DOROGI Brikett KISTERENYO SZÉN X azéllitja SALGÓTARJÁNI KŐSZÉN BÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklóa-utca 92- lámolók és felügyelöblzottság jyes vagyon- HIRDETMÉNY. A Z.l«.írm.n.l Si8.ttkM.li kim- tor,.1,1 at. telsz ámolis alalt nagyítani-jaal bel oég fslyé M knaha U JJ-é» a. II érakor dr. Tamás Jánoa nagykanizsai ügyvéd irodájában (RozgonyPu 3/t.) tartja évi Usnlléait, amelynek tirgysora a következő t 1. Mázán Jelentése. 2. A vagyonmérleg bemutaliss és afölött való határozás. 3. Pelmentvény megadása. 4. Felszámoló- és telUgyelóblznltságl tag választása. 5. Határozathozatal a cég e tárgyalnak értékealtéie lárgyáBi Az alapszabályok f. § a értelmében a közgyűlésen caalr azon részvényesek vehetnek részt és gyí orolhatják szavazati Jogukat, akik részvényeiket a azelvények-kel együtt a közgyűlést megelőzőleg legalább két nappalNagjkjnizain dr. Tamls János nagykanizsai ügyvéd Irodájában vagy pedig a .Putura" a Magyar Szövetkezete Központok Áruforgalmi Rt-nál (Budapest,iV.. Óról liaza lltván-u. 6,sz) elismervény ellenében letétbe httyulk. A letéti elismervény, mely egyidejűleg a részvényesek Jogainak gyaForolhaliura éa szavazást igazolványul tá azotgit, a közgyűlésre elhozandó. A vagyonmérleg dr. Tamáí János nagy-kaniztaT Ügyvéd Irodájában belekinjlwtj, 1938. december 15 APRÓHIRDETÉSEK i Zalai Közlöny Rejlvény-Ollmplásza Melyik az a szám. amelynek i/t-e, \'/«•» éa Ve-a együttvéve 420-at ad? Megfejtéso: 4 pont ipS«,Snne»n«p 10 »öla I Ud 0 fillér, nélköínou • n további »i<J 4 (IlUr. t . KOiWJUk w Jpllmplátz utoúfc tlz rejtvényét A mindvégig nagy éríekkWö mellett „ 92. Számtan, tolvó HcJtvény-OllnipMsi a mui iiajxio _________ . j 111 , Jlían 500 pontot lehetett dói ul. A meg- ; ftjtÁi feiflthdö ,«hit«l ts péntek dél. __— — 6 tuJ»ífakHu* \'legközelebb, a ReJtvéiiy-OlltnplAsz végeredményét ___ __ ^^ __ _ pedig karácsonyi szántunkban közöljük. ,___t___,_t , " Lúugtáa. ----- i- j« • i4 s r\'■ i" lf""n>" V i \'r * mellékelt kockába 6-10-lg ugy kell | T t j | j r | i \' belmi a számokat, hogy egy szám egy b\'ÍÍ -i T "Tv .....;\'«\' it""\'Vf" sorban csak egyszer szerepeljen és min- 1. II !......!...._.].......t.:.„j.......!........1 1...I .... den sor függőlegesen és vízszintesen is r,t. jt Ti i« ji í» í« jc íp ugyanazon számot adja összeadva.\' rVrte--;r\'lt «oTT Megfejtése:« pont Nagy Sándortól Megfejtése: 3 pont Megfejtése 3 pont •yarMQkrailiB a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék Pallosé* Dlvatsialonlá- ból, Ersaébet-tér 1>.__4141 tbiráoMNyfák, földben levő gyökeresek, eladók Mussel és Frledcnlhal cie-megekereakedéíében. * A mellékelt szórészeket, ha a megfelelő betűkkel kiegészítjük, a belük felülről lefelé olvam egy zenei kifejezést adnak. Megfejtés*: 1 pont Zelraaatés és egy gyermskágy eladó Csánjrl László u. íí. 4392 Z«lrb0*an0k kevés hibával olcsón kaphatók Pfelfer tgn^Petófl-ut 44. • KápkaratHást, blondell kereteket legolcsóbban és leg>i«bb kivitelben Melczer Qvcgkcreikedésben kaphat. 100. Hány pontom van? Hány pontot értem eí a -\'Zalai Közlöny Rejlvénv-Olimpláízán? -í « a kérdés. Aki eltalálja, S pontot kap. Ki hánnyal megközelíti, annyival kevesebbet I Csak egy számmal lehet pályázni! (A szerkesztőség ék\' kiadóhlval errevo-natko/óan természetesen semmíéle felvilágosítást nem ad I) Szenve Ha • feni! szövegel az A-belulil kiindulva lóugrás szerint megfejtjük, nemesik a szöveget kapjuk meg. hanem azt is, hogy hány poniol számit llkll4<.,V.luF.rna 9 Megfejtésük 4-4 pont. Megtiltó.: 20 pont Be|áró takarít*ad keresek délelőttre Oross Balthyány-utca 26. • ■yakkaaM lordnál. jívllái. mtlstop-polás. üveg. por cellán rsgiaatáa Wetiz Htr-mln Erzsébet-tár 4. Rendszerető haláránál asonnslra lel-▼essek. Jelentkezés: Szemers-u. 0. sz. * I Zalai Kíiliny Iijtiiij-Ollipltiu rejtvény-szelvény Főzni tudó kaléráaSI szonnsl felveszek. Clm a kiadóban. 44(0 Tluteaságea mladaaaalaAayt keresek, kl a Úttartásban lártaa. Klrály-u. 19. • A Rejtvény-Olimpiász nyereményei: A nagydíj a Zalai Közlöny ajándéka: egy 2 + 1 lámpás modern hálósét! rádiókészülék egybeépített hang-, szóróval RITTER ANDRÁS Schütz-Aruház 1 vég (23 méter) „Zala Qyőngye\'-sifon dlvstáruhAza FS-u egy Habselyem nölruha grünhut elemér oki. slsktromárnök Deák-tár í. 2 drb á 8 pengő ártákü vá.ár lá.l utalvány. Minden Szájra„Valery" ruxst Merctftld NlmltQl minden héten 1 doboz frsnols púder Vlsrajslatee eerak i I Virágnak van 3 Katonaságnál és hivatalban van & Dal 13 A sark-utazók ilyenek voltak 15 Nagy költő rfon.) 10 KOtosió hasonlatoknál 20 Shakespeare egyik hőse 22 Ilyen rész is van 24 A tett rugója 26 Kelyhe tároló szó 2> Lámpaláz 29 Akinek sok van t felében 30 Enélktll nem lehetne Írni 32 Menyaaszony 33 Szám Is, ige il 34 Szerelme. Is letzl 3* Német Igekítő 38 Létezik 38 Alist Idegen nyelven .fon) 40 Bródy-regényból ismert név 41 Munkáért jár 41 Szappannak is vsn 43 TOröt név 44 Órának van 43 Elterjedt beteg.ég 47 Kémiai lolyadék 49 Ime, idegen nyelven 50 Testrész 51 Viz van benne 33 Dolog, Idegen nyelven 54, Bmesc.... 55 A főid szerkezete .5; Kedélyes bucauzás 58 Kis folyóvíz 59 Gyennek szereti 61 Elleniég teszi gVUltdndér Szekrényen van 70 Az Időatámitás alapja 71 Délamerikai város Ti ta.aimány FSguál.g.a .araki 1\'Ilyen szem Is van 2 Oktató intézet 4 Régi ruházati dkk 5 Tág 6 Cigánynak mondják 7 Arábiai klkőtó 9 Ipari országok szokták rendezni 10 Ninca rajt csomó 11 Szín 12 Hegység 14 llelyhatározó szó l7*Hlres ókori város 18 llelyhatározó azó 1 19 . . szakadt 20 Aki nem ér rá 21 Tejbe vizet Önteni . , 23 Iddméró 24 KOayór.é. 25 Ragyogás szinonimája 28 Korszak 31 Bibliai alak 33 Szakáca teszi 35 istennő, Idegen nyelven 37 Mértani kifejezés 38 Fémes elem 89 Késnek van 45 Piszkos háziasszony kilincse 40 Akinek sürgős 48 Fr\'e |ó a bot 51 Szín 52 Ártatlan itat \' 55 Szó-vég ISO Viz mentén van 58i-Rijta járnak 60 Törők államférfi \' 02 Épület •4 feldolgozott vas 65 Ló Ilyen It lehet \' 66 Folyó 67 Helyiéire Idegen nyelven . 08 Távolitasi parancsoló Ige 69 POtdmélyeoés_ karácsonyi ajándéktárgyak v 7 > Szabó Antal tf" fr sport-, foto-, fegyver , kerákpár., pádló-, gramofon és Balllái- I • üzletében kaphatók. 76. Évfolyam 287. szám Nagykanizsa, 1930. december 16 szerda Ara 12 HU. ZALAI KÖZLÖNY \'OLITIKAI NAPILAP Felelő* szerkesztő: Barbarits Lajos EJÖliMétei Ar»: egr hóra S pcMg* 40 lUfc. SM»k<w06«étl és kUd^tvaUlI Moai W. mu Ég a messze Kelet... Tokió, deoember 15 A japán közvélemény a véksőklg feszült izgaloméval várja a Nanking-ból ^rkezö" híreket. A tokiói kor mányhoz közelálló körökben általában az a vélemény alakult ki, hogy Csangszüliang tábornok a moszkvai kormány befolyása alatt áll. A zendülés ügyét egyébként a japán kormány is nagy figyelemmel kiséri és könnyen lehe\'séges, hogy ezt az alkalmat j/ipán részről ismét felhasználják a beavatkozásra. • Diplomáciái körök nézete szerint Csangszüliang tábornok azért hajtotta végre az államcsínyt, ho;iy el foglalhassa Csangkaisek helyét és törvényessé tegye Kínában a kom munistá mozgalmat. Tokiói politikai körök nézete szerint Japiniyik erélyes pidgf .irtást kell tanúsítani, ha megerősödnék az a hir, hogy a sianful forradalmat a kommunisták készítették elő. • Nagalo tengerészeti miniszter és Arita külügyminiszter rész\'etesen beszámolt a császárnak a ktnai helyzetről. A külügyi hivatal szócsöve kijelentette, hogy a kbrtnány a beérkező jelentések alapján még nem tu. (jo.tt tiszta képet nyerni a helyzetről. Még nem sikerült tisztázol azt» ml íven erők állanak tulajdonképpen Csangszüliang tábornok mögött. Japán a várakozás álláspontjára helyezkedik és készen áll arraL hogy szükség esetén hathatós módon védje meg, a Kínában lakó japánok élet ék vagyonbiztonságát. Pekingből je\'entlk : A Reuter iroda legújabb értesülése sprint Csang kalsek tábornagy kiszabadult fogságából és útban van Nanklng felé. A lázadók vezére, Csangszüliang tábornagy hétfőn délelőtt közölte Csangkaisekkel, hogy a további tárgyalások megkönnyítése érdekében siabadonboesátja őt s reméli, hogy sikerül majd megegyezni vele. • Sanghai jelentés szerint Csangszüliang azért volt kénytelen sza badon engedni a nankfcntí kormáufy elnökét, mert Tszi-Nan-Fuban, a fellázadt senzi tartomány fővárosá ban ellenforradalom tört ki, amely bukással fenyegeti Csangszüliang tábornokot. Az ellenforradalmat a tábornagy, egyik alvezére irányltja, aki a senzii csapatok egy részével csatlakozott a Nunkingból kiküldött kormánycsapatokhoz. Pejplngi je\'.entés?k is megerősitet ték a hirt arról, hogy a kornjány bombavető repülőgépei megkezdték Sianfu bombázását. A pályaudvar, hlr szerint, lángokban áll. Csangszüliang egyes csapatai közt - hir szerint - véres összecsapások voltak. Baldwin lemond a koronázás után Április vége előtt nem találkozhatlk Edward herceg Mrs. Simpsonnal Részleges kormány-álalakulás várható karácsonyra Londonban Bécs, december 16 Edward herceg, a lemondott ki rály, első ausztriai napja nagyon kellemesen telt cl. Edward herceg kijelentette, hogy már régóta nem érezle magát olyan jól, mint hétfőn a Rotschild kastélyban. Mint be-avatott bécsi körök jelentik, a lemondott király hosszabb ideig báró Rotschild vendége lesz. Kedden rejggel Echvardl herceg autón Bécsbe ment, hogy megvizs glltassa magát egy bécsi orvos professzorral, aki egy izben már kezelte őt. A mai vizsgálattól függ, fcf HUi hogy további kezelésre szükség vane. Cannes, december 15 Minden ellenkező hírrel Bzem be/- tény, ho^y Mrs. Simpson n$m hagyja el Cannest és még hosszú ideig nem fog elutazni a Riviérára. Az angol törvények ijgyanis a vá lás.után sziroruan megkövetelik, hogy hat hónapig fedhetetlen és a legpéldásabb életet éljék a felek és csak akkor emelkedik jogerőre a kimondott válás. Ez a hat hónap április 27 én jár le és Leheiséges, hogy Simpsonné asszony addig nem is fog találkozni Edward herceggel, de április 27-lke után azonnal megtartják az esküvőt. A londoni válság London, december 15 Baldwin miniszterelnök egyelőre nem szándékozik lemondani, mint> beavatott körök tudni vélik, mert előbb meg akarja várni a koronázást és csak azután adja be le mondását. A karácsonyi ünnepek alatt Baldwin több szakminiszterét kicseréli. \\ Véres zavargások Badajos környékén, mert a lakosság nem hajlandó a\\,madridi vágóhídra" menni A feldühödött tömeg kivégezte a szovjet-megbízottakat — Valenciában tegnap 13 embert végeztek ki a vörösök munista bizottság tagjait és azokat kivégezte Valencia, december 15 Valenciában a vörös kormány tovább folytatja véres manchiná-cióit. A vésztörvényszék egymásután Ítéli el az ártatlan nemzeti érzé süeket. Murciában hétfőn 13 halálos ité letet hozott a vésztörvényszék. Mind a 13 ítéletet azonnal végre is hajtották. A kivégzet!ek között van Ferra volt spanyol joblx)ldali képviseli is (| Leleplezték a cseh kommunista köipontot, amely katonákat toborzott a spanyol vörösöknek Prága, deoember 15 A prágai rendőrségen az utóbbi időben gyakrabban történtek be jelentések, hogy a cseh határt, kü l$nösen a keleti részen, igen sokan hagyják el. A határőrség fokozottabb figyelmet szentelt e határrész nek és sikerült Is több engedélynél-jíüü határátlépőt elfogni. Kiderült, hogy ezek az emberek Barcelonába .és Valenciába akartak utazni. Tömegesen mentek már át az utóbbi időben e határrészen Spanyolor. .szágba. A pzovjettolorzás szálai az egyik prágai házba vezettek, amely a cseh kommunista párt központja volt. A titkárság helységeiben tartott házkutaáts igen sok bizonyítékot szolgáltatott a toborzásra vo natkozóan. Madrid, deoember 15 A madridi harcok során az utóbbi napok alatt 5000 katona esett el és sebesült meg. A Madrid védelmére kirendelt szovjet-vezetőség és a badajosl szovjet-megbízott elrendelte, hogy lakosság azonnal siessen a Madri-dot védő vörösök segítségére. A lakosság a felhívást a legnagyobb felháborodással vette és a leghatá rozottabban kijelentette, hogy nem hajlandó a madridi vágóhídiamén, ni. Emiatt nagyobb tüntetések és zavargások is voltak Badajosbanés a környéken. A vonakodó lakosság közül nagyon sokat fogságba ejtettek, de a feldühödött tömeg, hogy megbosszulja magát, elfogta a ki küldött megbízottakat és a kom i_-Ln.-j-t-j-i-nja-j-tnj-tirw>*i\'>*ii\'i-i\' .................................... „A revíziós politika nem jelent kockázatot Magyarországra" Edén: „A paplrrongy-polltlka uralma senkinek sem biztosítja a jövőt" vet. Ilyen eljárással nem szolgáljuk sem Angliának, sem a világ békéjének érdekeit. A többi nemzethez való viszonyunk az illető nemzeteknek ahhoz a készségéhez igazodik, >ogy békében akarnak élni ós hajlandók a béke fenntartása érdekében a szerződéseket tiszteletben tartani. A nemzetközi bizalom egyetlen igaz alapját a szerződések tisz-teletbcntartájsa és ellentétek feimenV-lése esetén az a hajlandóság nyújtja, hogy a felek a vitákat készek szabad tárgyalás utján elintézni. Elismerjük, hogy az emberi kéz alkotta szerződősek nem szentek ós nem sérthetetlenek, hanem, mint minden emberi alkotás, javíthatók, azonban bizonyos szentségnek kell körülvennie az ünnepélyesen vállalt kötelezettségek tiszteletben tartását. A kötelezettségek egyoldalú meg. tagadásáuak végre határokai kell szab- Bécs, december 15 Az osztrák sajtó a napokban többször is bővebben foglalkozott a magyar revíziós követelésekkel és elismerte a magyar követelések jogosságát. Tegnap az egyik lapban ismeret-ljn szerzőtől hamis okoskodással és következtetéssel cikk jelent meg, amely egészen revlzióellenes színezetű volt. A Relchspost mai száma ismét hósz szan és bőven foglalkozik a magyar revízió ügyével és megcáfolja a tegnapelőtti lapközlemény nyilván Télrc-érlésből származó, érthetetlen állításait. A lap körvonalazza azt a revíziós formulát, melyet gróf Bethlen István hangoztatott annak idején ós amely ma Is a magyar revíziós követelmény vezérelve. E szerint Magyarország teljes mértékben visszaköveteli a magyar lakta területeket, az idegen ajkú la- kosság területére pedig népszavazást kér. A Relchspost, amikor elismeri ennek jogosságát, azt Írja, lwgy Magyar-országra nézve ez a revíziós politika egyáltalán nem jelent merész kockázatot. Anglia és a szerződések London, december 15 Eden külügyminiszter Bradfordban mondott beszédében részlctesn áttekin tette a nemzetközi helyzetet és a kö. ^étkezőkben állapította meg Anglia politikáját: Anglia tudni sem akar azokról a veszedelmes tanokról, amelyek jobboldali és haloldali diktatúrák csoport-jára akarják osztani a világot. Nem kötjük le külpolitikánkat semmiféle államcsoporthoz esak azért, mert az jobboldali vagy baloldali politikát kö ZALAI KÖZLÖNY 1986. december 16. ni, mert különben oda jutunk, ahol egyedül az erőszak irányítja a nemzetközi viszonyokat és ebben az esetben a szerződések sem érnek annyit, mint amennyit a papirrongy. Ez ii papir-rongypoütika vezetett 1014-ben a világháborúhoz és hü 1030-ban is ez a politika kerül uralomra, senki sem blzhatik a jövőben. Franciaország nem fizet Newyork, december 15 Franciaország bejelenté-i? Xc.wyork-ban, hogy amerikai adósságának esc-dékes részletét nem tudja megfizetni. A francia kormány közölte azt is, hogy gazdasági helyzete nem éngedi meg még azt sem, hogy az adósságtörlesztés további módjaira javaslatot tegyen. Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél, a tápcsatorna tartalmát reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz ciakhamar felhígítja és levezeli s az emésztőszervek további működését hathatósan előmozdítja. — Az orvosok ajánlják. EMLÉKEZTETŐ\') Daaember 16. Szerdal Társaság vita-délutánja 6-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) December 19. Előadás 9-kor az OMKE-ban (W. Mulli Nessy: Angliáról) Dacamber 20. Liceális előadás a városházán 6-kor Dieember 26. Izr. Jót. Nőegylet wurja a Kaszinóban Daccuber 27. Liceális előadás a várashárá* t-Wr dr. Mező Ferenc. Január 3. Lioeális előadás a városházán 6-iur Oáspárhegyl tánctea az Ipartestület nagytermében délután 5 órakor. Január 5. Katolikus Bál az Iparos-szókházbai. Január 10. Liceális előadás a városházán g-kor dr Krátky István Jannár 13. Az Irodalmi Kör í. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. Január 16. öreg-kereskedelmlsták bálját óraker a Kaszinóban Vasutasok (VOOE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. Január 17. Liceális előadás a városházán 6-kor dr Vértesi Frigyes. Január 24. Liceális előadás a városházán 6-kor Magas Mihály. Jaauftr 31. Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Hoffmann János. Február 7. Liceális előadás a városházái 6-ker P Clrfusz Vlktorln. •) E rovatban minden rendozés eevszeri közlése (2 sorig) 30 fillér. — Bútorokban a Kopstcln-cég vezeti Modern mintatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja bo, kedvező fizetési feltételek mellett. — Kó»* kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karácsonyi árusítása. Singeméi. Gázálarcot minden banlzsal lakosnak! Megindul Nagykanizsa légvédelmi szervezése Rendkívül fontos és figyelemre méltó, minden nagykanizsai lakost érdeklő értekezlet volt a városháza tanácstermében, amelyre a polgár, mester a közhivatalok, testületek es intézmények vezetőit meghívta. Nagykanizsa légi védelmének meg szervezéséről volt szó és a város la kosságának, vagyonának biztositásá-ró! egy esetleges légi támadás ese téli. Nagykanizsa ezzel a legkomolyabb formában a légvéde\'em meg szervezésének terére lépett. Az értekezletről az alábbiakban számolunk be. Dr. Krátky István polgármester megnyitójában rámutatott a légvé. delem fontosságáig a polgári lakcs ság szempontjából. Dr. Prack Ist-ván tanácsnok kifejtette a tűzoltó ss^g szerepét a légvédelem t.\'rén. Egészségügyi és mentőosztagok{ gázvédelmi osztagok, műszaki osz tály: jobbára a tűzoltóságból ke rül ki. Rámutatott Prack tanácsi o\'< a teendőkre: segélyhelyek, fertőt* lePitő állomások, óvó helyek felálU-lása, építése. Éz a program foko zatosan, az anyagi lehetőségek szerint végrehajtandó. Majd ismertette a miniszter polgári gázvé. delmi rendelkezéseit. Minden híva talfönök a maga hatáskörében végezze cl a felvilágosító munkát, ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Olcsó karácsonyi vásár Singeméi! Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. milyen leszállított úrban. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ hogy egy légitámadás esetén min. denkl tudja, mitévő legyen, hová menjen. A Jogvédelmi-bizottság tag. jajt ki fogják oktatni, hogy felvilá gosithassák a nagyközönséget. A város részletes tervet dolgoz ki a polgárság védelme és biztonsága érdekéten. A légvédelmi hivatal kiküldötte tartotta meg ezután szakszerű is mertető előadását. Mindenekelőtt be szélt a légvédelmi bizottsági tagság nagy és súlyos felelősségéről. Mun. kájuk eredményét érezni fogják sa ját családtagjaik és minden magyar testvérük. Ismertette a jövő háfco. rujának pusztításait. A jövő háború jának súlypontja a légi bombázás. A védekezés ez ellen nem lehet eléjrgé komoly, eléggé lelkiismere. fes. Mert ezen fordul meg minden. Ha nem készülünk fel kellőleg, akkor félő, hogy a hadsereg munkáját ls kockáztatjuk. A ka\'ona még nem Is harcol, amikor már a polgári lakosság érezni fogja a Ié,gvé. delem terén kifejtett munkájának eredményét. Sorsdöntő az egész országra, az egész magyar nemzet, re a légvédelem kellő előkészítése Minden egyes embernek meg keli tennie ezen a téren kötelességét. Sőt, sokkal többet kell tennie! Ami pénzt a légvéde\'embe befektetünk!, az százszorosan térül vissz,a. Megrázó szavakkal vázolta a hiányos légvédelem rettenetes következményeit. És Itt a város áldozatkíszsé. gére szőmlt. Nagykanizsa Jintárvá-rosnál különösen fontos a kellő légvédelmi szervezettség. Mindenki részére gőzálarcot kell beszerezni), minden házat megvédeni(, óvóhelyeket felállítani bombázás esetére^ mindenkinek saját pénzéből kell gázálarcot vennie. Ki kell vinni a köztudatba : a gázálarc beszerzése hazafias kötelesség! A pincéknek gázbiztos óvhelyé való átalakítása nem gyávaság, hanem előrelátás és hazafias kö teless >g! Majd kifejtelte a szükséges tren-dőket, a különböző albizottságok és osztályok megszervezését, azok teendőit. Az értekezlet ezután kimondotta a polgári légvéde\'em m^^szervezé zésére a légvédelmi bizottság meg alakulását, amit a polgármester határozattá emelt. Dr. Krátky polgármester kijelentet e, hogy a város és polgárság mindent megfog tenni a polgári légvédetem terén. Kell, hogy mindenkinek meglegyen a maga gázálarca, mondotta. A most megalakult légvédelmi bizottságnak és albizottságainak élő szerveknek kel! lenniük,*nem papíron levő alakulásoknak. Majd megalakították a szükséges albizottságokat. A bizottság tagjai eztfián még hosszabban együtt maradtak cfl megvitatták a koir.oly légvéde\'em teendőit. Naptár: December 16. szerda. Róm. kat. Etelka. Protestáns Alblna. Izraelita Tebet hó 2. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a „Mária" gyógyszertár és a klskanlzsai gyógyszertár. G6ifürd6 nyitva reggel 6 órától esto 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek). R legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be Szomolányi áruház kirakat soraiban hölgyek, urak, gyermekek részére 1166. december 16. ZALAI KÖZLÖNY Egy „udvari festő" fantasztikus trükkel fosztogatja a vidéket Tihanyi János Lajos festőművész Irta: Amig a magyar képzőművészek heroikus harcukat vívják a kenyér éri és a lovábbmunkálkodás lehetőségeiért, addig egy többször bűne lett ember, aki magát udvari festőművésznek, professzornak dicséri fel: a jóhiszemű vidéki sajtó meg tévesztésével, annak erkölcsi támogatásával vagyonokat harácsol ősz-sze és csinálja ezt olyan adminisz trat/v tehetséggel és olyan zseniális faniáziával, amennyivel a mai ősz-szet\' müvészproWémákat meg lehet, ne oldani. Alkalmazottakkal dolgo zik, titkárt tart és ezek az emberek az ő vezérkari utasitásai szerint dol gozva, a vidéki városokban annyira letarolnak mindent, annyira kiszí polyozzák a képvásárlókat, hogy távozásuk után legalább egy esztendeig hiába jelentkezne a|>ban-nvá rosban festőművész, vagy rendezné nek ott kiállítást, képet eladni nem lehetne. A sajtóhoz, a művészek egyetlen barátjához fordulunk segilsigért. A sajtó minden gyanús dologba ke világító reilektorát szegezzük enr.elt a magyar művészetet az egész vilá gor meggyalázó parazitának kár levő munkássága ellen. Kicsoda Abonyi Ernő egy vidéki lap szerint? A jóhiszemű vidéki újság .Kiáltás a mélységből 1 A városunkba visz szatérő Abonyi Ernő festőművész tanár tragédiája egy pincelakás nyomorában* címmel hosszú cikkei közöl le, amelyben elmondja, hogy a városban minden tehetősebb poi gár levelet kapott a következő szö veggel: • Uár u szégyenérzet arcomba kergeti « vért, csupán jóakarója tanácsára merem felkeresni és nagyon kérem, bocsássa meg ezt az elkeseredett és Icaijasiló lépésemet, mert mélyebbre már nem sülycdhetek, jobban meg nem alázkodhaiom, mint mikor ilyen arcpirító és szégyenletes módon vagyok kénytelen a legkélsógbccjtőbb nincstelenség ellen küzdeni...» A levél utolsó szakasza Így szól: . i «Minden testi szenvedésemnél na-gyobb kin a könyörtelen közöny, az embertelen érzéketlenség elszenvedése és most legvégsőbb kiserle-tűi, az eigyötórlség utolsó percében kérem nagyon, hogy ne fosszon meg a remény utolsó szivárványától és érezzen irántam egy cseppnyi felebaráti részvétet.... A vidéki lap, tekintettel, hogy a város szülöttjéről volt szó, ki-küldte munkatársát a pincelakásba, ahol természetesen már felkészültek a jószivü vendégek fogadására. Az egyik sarokban rothadó szalma bomiadozott, egy ácsolt asztalon korsó viz, darab száraz kenyér és egy megdermedt hurka feküdt, a melyek a »nagy művész* nyomot rái voltak hivatva kasírozni. A pin_ celakás ajtaján a következő névkártya : Prof. Ernő d\'Abonyi, Bruxelles. Következett az interjú, amelyek szerint Abonyi Ernő Ferenczy éa Szinyel-Mex-se mellett kezdte festői karrierjét, majd Münchenbe ment Hollosy mellé. Párisban Jan Paul Laurens, Steinlein, Matisse voltak a mesterei. 1908-ban megnyerte u világhírű »JuUen« festöakadémla első diját. A lap szerint alig van város Európában, ahol ne állított volna ki a magyar festőművész kultura nagy dicsőségére. Nyolc é\\ig járt Nagybányára és tanáros kodott is Fenenczy elhunyta után, mint annak egyetlen méltó utó^a. A pineclakásban talált képekről azt irja a lap munkatársa: »Egylk kep szebb, mint a másik, mindegyik hivatott művész csodálatos alkotása.* Azután jöttek a nagy alkotó si. rámái: — Itt vannak életem eredményei. Kinek kellenek? Senki se \\<sz képet, pedig nincs is áruk. Adom, ahogy kérik, csak adjanak valamit érlük, mert elpusztulok. Ezt a hurkát is ajándékba kaptam, hogy éhen nc haljaki (Elfordul és megtörli sze. meit.) Tegnap ettem először meleg ételt. Mikor az újságíró azután érdeklődött, hogy hogyan lehetséges egy tehelséges festőnek a tragédiák és nyomorúságok ilyen sorozatán ke resztülmenni, Abonyi Ernő igy felelt: - Nem tudok nem művész lenni! Sohasem tudtam a publikumnak festeni. Az én képeim csak a mű értőknek és a kollégáknak letsze nek. Ezért nyomorgok\'és ezért vol tani kitizben is öngyilkos, de ugy érzem, hogy harmadszor is megkísérlem, de most már... Nem fejezle be szavait,, hanem nézte a hurkát és fátyo\'os lett a szeme. ( A v|d<ki újság cikke fotytatásá ban is ugy van megírva, hogy nincs az a kőszivü ember, aki n;eg nc lendülne tőle. Meg is indult a városban a segiU\'s munkája és ha nem is olyan arányokban, mint Pes. ten, Bécslen Párisban és más vá rosokban, de ömlött a pénz az »aranyérmes professzor* pinoe-odújába, ugy, hogy saját Ixívallási szerint is egyetlen hét alatt «J600 pengőt harácsolt össze, aztán pak-kölni kezdett, hogy a hírek szerint ugyanezt most már egy másik vá rosban csinálja meg Kicsoda valójában Abonyi Ernő? • Abonyi Ernő — irta a «Magyar-ság. — sohasem volt festőművész, de mindent elkövet, hogy a festő, művészek tekintélyét lerombolja és megélhetésüket veszélyeztesse. Ilosz-s/.u esztendők óla üzi lelkiismeretlen mesterségét, ezerszámra szétküldött könyöradomány-gyűjtő leveleiben nyomorára hivatkozik, ezekhez mellékel francia, német és magyar nyelvű újságcikkekben pedig azt igyekszik bizonyítani, hogy aranyéraies udvari festő, akit a mellőzöttség űzött az öngyilkosságba. Párisban a Budapesten is jól bevált könyör-adomány-gyűjtő akciójával a párisi rendőrség elölt tett vallomása sze-rint 150.000 frankot csalt össze. Innen Hollandiába telte ál székhelyét, ahol sorra járta az ottani előkelőségeket, de rajtavesztett, mert Amsterdamban egy ott tartózkodó magyar feslőmüvész leleplezte. Hollandiából újra Bécsbe utazott, ahol régi módszerével, mint szeréncséllcn festő a bécsi rendőrség előtt tett vallomása szerint több százezer schillinget szedett össze. Bevallotta azt Is, hogy soha nem volt festő, sőt mint képügynök is csak hamisított képeket árusitalt. Bécsben koldulási csalás miatt szigorított fogházra Ítélték, majd kitoloncolták a magyar határig. Azóla többször tűnt fel leveleivel Abonyi (Hcilmann) Ernő, mosl azonban olyan óriási mennyiségben küldte szét segélyt kérő sirámait, hogy azokból nemcsak a legelőkelőbb körök, hanem a szerényflze-tésü középosztály tagjai Is kaptak. Leveleihez mindig gondosan kő-rülvágott újságcikket mellékel, ezl csclekedle most is. Ezekről az újságcikkekről bizonyára meg tudná állapítani a rendőrség, hogy lwnnan erednek, mert alig hihető, hogy Abonyi Ernő ezerszámra vásárolta volna meg azokat a lappéldányokat, amelyekből a cikkeket immár egy évtizede küldi szél külföldön és ilthon terjesztett könyörgő leveleiben.. Hasonló tartalmú cikk jelent meg az »Ujság« elmü lapban is. Abonyi Ernő látva, hogy Budapesten figye lik, vadászterületét a vidékié he Kanizsa és Zala szállodája Pesten a M VII Bákóczl-nt 58. Tel. 1-389-50. 150 kényelmes azoba, folyó hldetf-mologvlz, telefon, közp fUtéa és csengőt pótló elektromos fényjel zésekkel. I^emérsékelt azoba-peDZló-árak. — Klegáns kávéház, B telefonfülke. A sSrSzőbeni Farkas Béla rádióhirss cigányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek. A télikertben i délután és este táno. V irány újszerű Jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival. Ha I\'eatré Jön, adjon találkozót Ismerőseinek a METPOPOLE-ban I lyez e át, hogy a jóhiszemű, mindenkit könnyen megsajnáló vidéki kulturközönséget szipolyozza ki. Egyre azonban rem számított, arra, hogy a vidéki lapok főszerkesztői olvasótáboruk védelmére összeköt, tetésbe léptek a budapesti müvé székkel, hogy az ilyen paraziták akcióját megakadályozzák Legyen ez a cikk is egy jel, egy figyelmeztetés. A magyar képzőművészek különben már az Országos Irodalmi éa Művészeti Tanács figyelmét Is felhívták Abonyi üzelmeire. Huszka Jenő, a római köveiség sajtóattaséja és a Képzőművészek Egyesülele is már feljelentést lett ellene, csatolva Abonylnak az ország vezető egyéniségeihez intézett kolduló leveleit. Úgyszintén a budapesti Büntető Törvényszéken 8393-1936 szám alatt fekvő akta is sokat tudna mondani az »udvarl festő* üzelmeiről. De ő ezek ellenére tovább folytatja munkásságát, városról városra vándorol száraz kenyerével és hur. kájávai sziveket puhítani, igy használva ki az emberi irgalmat. Boldog ünnepeket szerez, ajándékot vesz SCHÜTZ-nél. EALAI K0ZL01VY Útonállók a Práterben le akartak vetkőztetni egy legényt Egy bajcsal legény izgalmas kalandja Nagykanizsán A Horlhy Miklós-uton szolgálatot tol jesitő rendőr tegnapelőtt délben segély-kiáltásokra lett figyelmes a Práler felöl. A kiállások egyre kétségbeesettebben hallatszottak. A rendőr a hangok felé sictelt, amikor három alakot látott du lakodni, dc mire odaéri, kettő már menekülőben volt, mig a harmadik, egy legény kétségbeesve futott a rendőrhöz és elmondta, hogy a menekülő két ember kiakarta őt rabolni. A rendőr csakhamar előkerítette n két menekülői ói bekísérte őket a kapitányságra, ahol^a panaszos legény elmondta, hogy Bajrsára akart háza. menni, dc a sötétben a Práterben a két alak eléje állott és követelték tőle, hogy vesse le a ruháit és adja oda nekik. Amikor erre nem volt hajlandó, az ejjmk férfi odaugrott hozzája, le. húzta lábáról a cipőjét, a maga rongyos cipőjét pedig neki kiuálta, majd a ruhájától akarták megfosztani, de erre torkaszakadtából segítségért kiáltott, amit a rendőr meghallott és odafutott. Megállapítást nyert, hogy a két gyanúsított Sárközi Katalin és Horváth László vándorköszörűs pár, akik tagadták a terhükre rót bűncselekményi , kihallgatásuk alkalmával. A bűnügyi ! osztály mindkettőjüket átkisérteltc a kir. ügyészség fogházába. \' Dr. Almássy Gyula törvényszéki : vizsgálóbíró a mai nap folyamán | dönt a két gyanúsított lovábbi sorsa í felől. Zárt tárgyalás a zugkorcsmárosné biinlajstroma felett Négy évi szigorított dologházra Ítélték Németh Márlát é Nagykanizsa város Központi Szeszfőzdéje (a törvényszék m llett). Ajánl príma valódi kajszlnbarack -, körte , szilva-, meggy-, seprO-, törköly pálinkát, nohamentes borpárlatot. Gyártmányaink kizárólag I* valódt gyümölcsből készülnek. Eladás nagyban és kicsinyben. Rejtvény-Ollmpiász A multhetl rejtvények- megfejtése A Zalai Közlöny Rcljvény.Olim-piászának X fordulójában közöli rejtvények helyes megiejtése a kö vetkező: 81. Partitúra. 82. 1 14 15 4 12 7 6 9 8 11 10 5 stb. 13 2 3 16 A fenti elosztás szerint az egyes sorokat vízszintesen, függői "g?sjn álló Irányéban összeadva, 34 el ka punk. 83 Szeptember végén. Irta : Petőfi. 84. Iskolakcrüfő gézengúz. 86 A Ferenc József föld fcltode zísc (Payer-Weyprecht osztrák magyar expedíciója.) ti) Száml>an: Johannesburg. Szd zaljtban : Monrovla. c) Holttenger 26 -26 százalék, Keleti (Balti) tenger 0.6-1.0 szá. zalék. 86 Borpárlat. 87. ízig-vérig. 88. A kisebbik. (A nagyobbít is öl huzzt a csigán át tes\'sulyával, a kis^bbikne\'.i iv.ászi.l sem kell.) 89. Arany János : Tendert hántás 3. versszak : Dftlo. Ka \'ti «7/p leány volt, do árvn, Flntal niéit a moréi aitlakárn. Sanyarú volt ta-li-sgoknl, Napon égt.l, plrousdnl. Luigi Pirandello, Hat s erep ka res egy s.erzőt. Bulyotszkyné, Szl lágyi Lilla. Iván Alcxee. les Buti jln. Edward George Earle o B it wer-Lytton. Tl-omas Maiin. Drávám. 90. IKELEF-K-BUKSZA F-R-OERONAM-I-D JANI-DALOL-OKMA U-ÖLNÉ-O-OORE-N SZÉL-LESUG-3RÉT ZS-EMS-S-ÁRA-NE I-AD-ZÖZID-NE-A VÖLEGÉ-E-ÁTIVEL E-LL-KNUAM-ZD-I KLAMO-IMA-EMERG B-HEVES-AKSUM-H EM-SÁL-M-AES-LI NAM-LEHULLT -ZUE ÉRTI-TELÓM-KÁPR LEK-NEUTRON-POI I Zalai Kaiiooy HejtönHIImplSiia REJTVÉNY-SZELVÉNY ti -4r-- Közismert alakja Nagykanizsának Németh Mária, akit főként a bün ügyi hatósáf,-ok elóggé ismernek te aki feltételes szabadságra kerülvén a fegyintézetből, zigl orkiniéréssel foglalkozott és emellett kerítő niun kát végzett. Mikor a leadórsé^ kezel közölt megdönthetetlen bizony:-tikok tollak, letartóztatták. A kellő bűnügyi gyakorlattal rcndelkezilnfl mindent tagadott, de a bizonyíté- kokkal szemben hiába völl minden tagadás. Uyen előzmények uldn került ügye nemrégen főtárgyalás elé Akkor azonban fcem kerüli Ítélethozatalra sor, mert két tanú nem je\'ent meg és azért tjgnapra tűzték kl a főtárgyalás! ebben az ijgyben. Vitéz Szlly Dezső dr. kir. ügyész indítványára a birósőg zárt tárgyalást rendelt el. A folyosó telié volt érdeklődőkkel és kíván dc»:mb«r 16. Diófa-, tölfl*-, szil- és egyéb rönköket vásárol Dukáax Ferenc faiktrukaíia Nagykanizsa, Magyar-u. 108. 4251 Telefon i 29U. cslakkal. A Makárv tanács nyilvánosan hirdette kl Íteletét. Bűnösnek mondotta kl Németh Máriát két rendbeli kerítés büritettéb 11 és azért, mint visszaeső bűnöst, szlgo ritott dologházra Ítélte, melynek legkisebb tartama neih lőhet kevesebb négy esztendőnél. A kir. ügyész megnyugodott az ittlétben, a vádlott asszony és védője enyhítésért fel?ebbezett. Geraldine Olcsó helyze komikum viszi a főszenepet ebbiJ* a vígjátékban,olyan tálalásban, amitől semmi sincs távolabb, mini az öUei és szellem. Asa tag eszközei a színpadi mesének, formának, szerkezetnek. Embinei avas papiros szaguak, mint maga a cselekmény. A színészek is hiába vesződ .ek \\ele. Azaz hogy nem is nagyon vesződ ek \\e!e Laza, széteső előadás volt, amiben csak Zem-plényinek sikerült nyíltszíni tapso. kat aratnia. Vitéz Bánky alakítása humorával igyekezett menteni ahelv zeíet, de helyenként kissé sok is volt az igyekezetből. André, a megcsalásra megéi eít férj szerepét rosszabbul aligha leheíett volna ját szani, mint ahogyan Ihász László tói láttuk. Várady Piri is jóformán csak elrecitálta kicsiny szerepét. Szegedi Edith most is finom vonalú, szép alakítást adott Helyes volt Gálífy Marika is. Jó epizód figura volt Szántó Ernő. _ (bl) A színházi ircda hlrel: Szerdán esle az o>osz szinmtyiro-da^m\'hagymésíerénefc, Aröübsev nek1 világhírű drámájáát, a Szenvedély\' adja elő a »Magyar\' Komédia* Kamaraszínház. A szerzőnek ez a realisztikusan fszinte drámájaszép, de nehéz feladóitok elé állítja a szereplő színészeket. Ez az előadáa próbakővé lesz a Kamaraszínház kiegyensúlyozott drámai együtteséi nek. Ezt az előadást kényes témájánál fogva csak felnőttek nézhetik meg. Tekintettel arra, hogy szerdán tartja a Kamaraszínház utolsó bérleli előadását, felkérjük az igen tisztelt bérlöközönséget, hogy bér-letszelvónyeiket beváltául szíveskedjenek. Csütörtökön este tartja .utolsó előadását a társulat, bérletszünetben. Sziunekerül dr. Dómján Gyula Nemfizető vendég c. vígjátéka. Heti műsor: Kedden: Nagy szerelem. Szerdán: Szenvedély. 1 Csütörtökön; A i^emfizető vendég, i hríuiui víiímk kerotébon □jándÉKohra lescéiszerObb férfi- ás női szövetek, selymek, vásznak, flanellak, takarók, szőnyeg- és függönyáruk a legnagyobb választókban ós mélyen leszállított nlktilml nroKon. Az év folyamán felgyülemlett különféle szövet-, selyem- és egyéb maradékok nagyon olcsón Klfschner Diuatdruházbnn 1936. december lé. HAJUAJ MttüMBI — (A főispán Szombathelyen) Gróf Teleki Béla főispán Bődy Zof-Ián alispánnal együtt Szombathelyre utazott, aliol tisztelgő látogatás tettek Grosz József szombathelyi püspöknél, — (Kitüntetés) Kozma Miklós belügy miniszter Jc-reby (iábor ny. főjegyzőnek, a Scnt-zeli Munkavédelem nagykanizsai kör-zclvczclöjének a Magyar Nemzeti Munkavédelmi szervezet fejlesztése terén kifejteit önzetlen és fáradhatatlan tevékenységéért a Magyar Munkavédelmi jelvényt adományozta és egyben dicsérő elismerésben részesítette. — (Maghalt az öreglaki gról) Gróf Jankovich-Bésán Endre volt lengyeltóti képviselő, öreglaki földbirtokos 52 éves korában váratlanul el. hunyt. A veszprémi egyházmegye teológusa volt, mert felesége halála any-nyira megrendítette, hogy komolyan készült a papi pályára. —. Felsőkereskedelmi Iskolát formaruhák™ alkalmas szövetek nagyon ol-e«ón kaphatók Sohütznél. — (Előadás Angliáról az OMKE.ben) Az OMJyE elő dás.sorozatában szombaton este j órakor Wcinbergerné Muth Nessy lart előadást .Mit láttam Angliában?./címmel. Á legutóbbi ese niéyyok különös aktualitást adnak az leadásnak, de ettől függetlenül ls nagy érdeklődésre tarthat számot jószemü és jólollu földink beszámolója angolországi benyomásairól. (:) — Leg»xebb karáctonyl ajándék egy ruha Slnger olcsó vásárából. — (Halálozás) Lovag Sternthal Bernát zalaszentmihályi földbirtokos 19 éres leánya, Sternthal Gretc, a neves dupántuli. ten* niszbajnokuö orbáneban meghalt, A tragikus körülmények közt elhunyt fiatal leányt Zalaszentmihályon helye, zik örök nyugalomra. — Táncdálutánokra, koiioiuuVára elegáns színes taffot- ós selyemruhák ol-•sőn Schützn\'-l. — (Az iskolák karácsonyi szünete) mint a kultuszminiszter rendelete mondja, december 20-tól január 6.ig tart. A tanítás 7-én kezdődik. — (BályefffvQjlfk találkoiója) Hétfőn délután 0-tol 8-Ig a Pannónia hátsó kls- Vitéz Bentzik Lajos a nagykanizsai járás viíézi hadnagya Az Országos Vitézi Szék vitéz Bentzik I.ajos kir. kormányfőtaná-csost, nagykanizsai bankigazgatót nevezte ki a nagykanizsai Járás vitézi hadnagyává. A kinevezés nem csak vitézi körökben keltett általános őrömet, hanem meleg rokonszenvvel figyelt fel rá a város egész társadalma, amely Bentzik Lajosban nem csak a világháború hősét tiszteli, hanem a nagykanizsai polgárságnak vezető po-zicióban is példás, munkás, puritán tagját. — (A zeneiskola csütörtök esti előadása) Ujitásl kísérel meg a zeneiskola csütörtök egti népművelési ciőadásában. Ez Alkalommal ugyanis nem élő, hanem gépi muzsika kerül műsorra. Viszont ebből a legjava. Ugyanis Vann;iy Jánosnak a zenekari művészetről szóló előadását Grünhut Elemér cég Szívességéből hanglemezek fogják illusz-rálni, mintegy őlnegyed órás időtartaidban. A hanglemezek természetesen csupa zenekarra irt müvet mutatnak be. Belépődíj nem lesz. A rendezés Jfcöllségeihez önkéntes adományokat kö-szőncltcl vesz a rendezőség. (:) — Mindig nag,1 *lk«re volt Slnger olcsó karácsonyi vásárainak, mélyen leszállított árak I — (Az Irodalmi és Művészeti Kör) ezúton is kéri összes tagjait, hogy taglársunknak, dr. Doniján Gyulának csütörtöki premierjén a színházban minél nagyobb számban megjelenni szi veskedjenck. Mutassuk meg, hogy az Irodalmi és Müvéseti Kör nem csak viseli Zrínyi Miklós nevét, lumeni meg is tudja bocsülni azt az irodalmi és művészed kultúrál, ami a Zrínyiek városának falai közt terein. Az elnökség. (0 /sígtt ml nti ictó-alhdth- uön* vttbcutb kh. ^ |ti»l«f»«» »»»¥»>»*< HT Rt. »V»WV» -J — (Az Jzr. Jótékony Nőegylet) ezidén is megrendezte Cluinuka-ünnepélyét, mint mindig, ezúttal is a jótékonyság, emberszeretet jegyében. A hitközségi tauácsti\'renilwn közel száz szegényt lálott vendégül meleg uzsonnára, majd nemcsak élelemmel, de ruhával is ellátta ezeket a szegényeket. Az alsóruhától kezdve mcle^ ruhákat, télikabátokat osztottak ki, mindenkinek. amiro szüksége volt. A ruhákon kivül szerctetcsomagokat is kaptak, minden jóval. A megiulalmazottak ked ves kis ünnepéllyel köszönték meg jótevőknek azt a sok jót és az örömet, ami.,mindegyikük szemében tükröző-dött. Az ünnepélyen kedves és meghatott szavú megemlékezést mondott dr. Winkler Ernő főrabbi. A sok szép holmi, a kedvos ünnepély Weisz Er-nőné elnökasszony, valamint Badep Jó zsefné és I)r. Haiphen Jenöné, mint a szegényosztály vezetői nemes és fáradhatatlan munkásságának köszönhető. — Lótakwrók minden minőségben, na-gyoa olcsón kaphatók ScbUtantl. — (Elégelt egy teherautó) Karmaes község közelében eddig ismeretlen okl>ól kigyulladt Boxenbach Sándor budapesti kereskedő teher, autója és a rajta lévő száz gyümöl-esösládával, együtt elégett. A bennülök-nek, pikik szerencsére idejekorán kl tudlak ugrani, nem tőrtént senimi bajuk. — Na fal^tjM.ell Nálunk nemesek aöl télikabátot, hanom anyagot la vásár elket, «cbUte. S»ab, szspO sarkantyúk. 8»ab. szsrfl aaiÜtk. Katonatiszti, altiszti (elszerelések legolcsóbban fflszar, oiemage, valamint tokaji, szekszárdi, máriatelepi és SlJAt termésű borok zárt palackokban Qveg csérével. Kesztyűk. Kardok. Bxuroiiyafir. Holnap: — vita-délután Holnap, szerdán délután pontosan G órakor kezdődik az Irodalmi és Művészeti Kór Szerdai Társaságának II. vita-délutánja. Előadó Fábián Miksa, témája: — felsőbbrendű ember-e a művész, mint a tudós? — Az előadás és az azt követő vita a városi zeneiskola kamaratermében lesz. BelépődjJ nincs, i— A Szerdai Társaságnak műit hóban szétküldött meghívói egész szezonra szóitaki (:) — (Üzletek karácsonyi zárórája) cimü híradásunkkal kapcsolatban az OMKE-kerület arra hivja fel a figyelmet, hogy a megjelent miniszteri rendelet a hétköznapi zárás tekintetében is könnyítéseket hozott. Amíg ugyanis helyi szabályrendelet csak a karácsonyi megelőző 8 hétköznapra tartalmaz különleges rendelkezést, addig a mostani rendelet már 10-től 24-ig s azonkívül december 31-rc is megengedi, hogy hétköznapokon este 7 óráig tarthassanak nyitva az üzletek -általi, lxm, a túlnyomóan élelmiszerárusitás-sal foglalkozó üzletek pedig este 8 óráig, -fi Itt jegyezzük meg, hogy a zárórára vonatkozó karácsonyi rendel, kezéseket tartalmazó rendelet teljes szövegében a rendőrkapitányság hirdető tábláján megtalálható. — (A Nőegylet köszönete) A Keresztény Jótékony Nőegylet elnöksége ezúton mond hálás köszönő-tel mindazoknak, akik-^t karácsonyi vásár sikeréhez bármi módon hozzájárultak. Szól ez a köszönet a rendezés körül önzetlenül fáradozó összes munkatársaknak, a gyűjtés nehéz munkáját végző hölgyeknek és az összes ado» mányozóknak, a szülőknek, akik gyér-mekeiket a müsorlran fellépni engedték, a Vécsey-ulcal iskolának, de szól a vásár anyagi és erkölcsi sikerét biztosító közönségnek ós a Zalai Közlöny támogató munkásságának is. Isten áldása legyen jutalma müidenkinek, aki segit jót tenni a nélkülözőkkel. Az elnökség. (:) — (Ujabb 30 000 pengő) államsegélyt kapott a Klsbalalon Viz-rendező Társulat, mint azt a most megtartott társulati közgyűlésen Koller Miksa zalavári apát elnöki megnyitójában bejelentette. Aranyérnél és béldngulánriH, vsltmini az etekkel JáVó derékfájás, mellizorulás, sxivdobogáfc és szédülés! rohamok esetén reggelenként egy-egy pohár természetes .Ferenc Józief" keserürtz ciakhamsr\' kellemes megkönnyebbdléirt eredményez. Az orvosok ajánlják. Féltandijas angol és német nyelvtanfolyam mok a Zalai Közlöny előfizetői részére A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon. A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai njUvtanárnővei, aki kót nyelvet B0 százalékos kedvezménnyel tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek. Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, mert egy órán legfeljebb négy növenr dék vehet részt. A tanítás heti kéí órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtési biztosítják mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem foc nctika tanárának eredeti grammo-fon lemezei. Jelentkezni bártnikoc lehet a nyelvtanárnőnél (JErzsébet-téér 18. II. em.) Minden tanfolyamra való féltandijas beiratkozáshoz fel keü mui tatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Za\'al Közlöny szerkesztőségének igazolását. DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz •zAllitja SZEN X SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32» 6 ■AHA) HÖZWHW 1936. deoembf 16 17 Han^emezek. - 18 Vitéz Fábry Dániel előadása - 18.30 Sárváry János tárogatózik. — 18.50 Csók István festőművésszel emlékeiről beszélget Tihanyi János Lajos. — 19.30. Az Operaház előadása. .Fidello.» Dalmű 2 felvonásban. — Az I. felv. után kb. 20.55 Hirek. — Az előadás után kb. 22.10 Idöjárásjolcntés. — 22.15 Cigányzene. — 23.10 Bohrandt—Weldinger szalon-zenekar műsora. — 0.05 Hirek. ftudape* U. 17.30 Mezőgazdasági félóra. — 19 Zongora-Gordonka szonáták. — 19.55 Thury Zsuzsa elbeszélése. — 20.20 Hanglemezek. — 21.35 Hirek. VM- 17.30 Dal- és operakettősők — 19.30 Szakács és pincér munkában. Közvetítés egy vendéglőből. — 20.10 Rádió genekar. Katonazenekar. — 22.20 Bect-bőven: Clsz-moU vonósnégyes. — 23.05 Mű vészlemezek. Szerda 6.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.4" Undi Mária előadása. — 12.05 Hanglemezek. — 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idő járásjelentés. — 13.30 A rádió szalonzenekara. — 14.10 Hirek, árak. - 16.15 Diákfélóra. - 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Öreg cigányprímások zenekara. — 18.15 Stílustörténeti előadás: «A gótikáról.* — 19.05 Magyar operett, egyveleg. — 20.35 Hirek. — 21 Az operaházi zenekar. — 22.15 Idöjárásjolcntés. — 22.20 Jávor Sándor jazz-zene kara. — 23.10 A 24 tagu cigánygyerek zenekar. — 0.05 Hírek. Badar* U. 19.15 Olasz nyelvoktatás. — 19.30 Dr. Baktay Ervin előadása. — 20.30 Tánclemezek. — 21.40 Hirek. 12 Lemezek. — 14 Kipnis busszus lemezei. — 16.05 Hangszerszólók lemezeken. Mii á Járási mezőgazdasági bizottság őszi kflzgyfllése Téli tudnivalók a gazda számára A nagykanizsai járás mezőgazdasági bizottsága most tartotta őszi közgyűlését a városháza tanácstermében Sompgyi Gyula palini földbirtokos elnökle\'.e alatt. A kaposvári kamara részéről Szűcs Ervin titkár, a járási gazdasági felügyelő, ség részéről Kovács Miklós felügyelő volt [elén. Somogyi Gyula elnöki megnyitó, jában meleg szilvákban emlékezett meg az Alsódunán tuli Mezőgazdasági Kamara uj elnökéről, Mirbach Antal báróról, aki maga is tevékeny gazda és elnöksége óta máris több hasznos ujitást vezetett be. Nagy örömmel látja a kormány élén Darányi Kálmánt, aki a földmüvelés ügyi tárcát is me(ítartvn, mint gaz. da, mindent el fog követni a magyar mezőgazdaság boldogulása és a magyar mezőgazda jogos kívánságainak teljesítése érdekében. Ép oly örömmé^ jelentette, hogy a me. gye élére Teleki Béla gróf került, akinek áldásos működése a Zöld mező Egyesület élén eléggé ismert. Székfoglalójában kijelentette, hogy kormánya továbbra is változatlanul támogatni fogja a gazdák érdekelt. X- A majgyar mezőgazda tevékeny, áége nem merülhet kl abban, -folytatta az elnök - hogy panaszko. dik, hogy felülről várja u segítséget, hanem dolgoznia kell és ugy gazdálkodni, ho^y a legtöbbet pro dukálhasson í6 ezzel nemcsak megélhetését biztosithassa, hanem mi nél több magyar testvér megélhetését és boldogulását elősegítse. Ezért szükséges a gazdasági isme retek folytonos fejlesztése. És itt rá mulatott a zöldmezőgazdálkodásra, a gyümölcstermelésre, direkttermö szőlőkulturára, állattenyésztési feladatokra. Majd felhívta a gazdák figyelmét arra, hogy az Országos Gazdasági Munkás\'pénztár elfogad öregségi, rokkantsági és baleseti biztosítást csekély fizetéssel. Kovács Miklós m .kir. járási mező gazdasági síelügyelő tartotta meg előadását. Tömör képét adta a mezőgazdasági heiyzeinek. Árpa, rozs vetése sikerült, az előirányzott területet be tudták vetni, a búzából is A lesszebb jótékob, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver, kerékpár-, rádió-, gramofon és oaillár üzletében kaphatók. Veronika regénye Irta: Smánt* György 2 A doktor ur is ugyanezen a véleményen volt. És egy este azt mondta a górbehátu vőlegényjelóltnck: — Csak nem fogja magát azzal a cseléddel nevetségessé tenni. Hiszen az már nem egy emberé volt, az enyém is, amikor csak akarom. A mészáros fia nein kisérte többé Veronikát. A doktor ur és neje mosolyogtak és u ráncok ugráltak a jókedvtől a két arcon. • Odaát pedig mcftfwll a kis Greaham né és akkor a gyáros igy szólt Ist-vánhoz: — Halló Slcphan, maga az én emberem. Maga tudja, mi az a munka. At fog menni a West Sidera, a friscoi te. lepet vezetni. Rendben van? Stephau most már a nadrágzsebébo sülyesztettc u kezeit, mint a yankt«<, amikor biztos a dolgában. — Rendben, Mr. Greaham, rendben. — Dc a felesége Itt marad, mert uj asszonyt hozok a házlfoz és ő itt nélkülözhetetlen. Mélyen egymás szemébe néztek. Aztán Steplian szája mosolyra ferdült. — Ha egyszer nélkülözhetetlen, Mr. Greaham, akkor Itt marad. Mikor indulok? Mr. Grealiam belemarkolt egy szivar-dobozba és nagygyürús, hatalmas fe-keto szivarok kid löiuködte tele SU-plian webelt. Útravalóul. — Holnap, óregont, holnap. Már sürgönyöztem. Akkor Veronikának a szomszéd suszter kezdett udvarolni. Nagyon bütykösek voltak a kezei és olyan burnák, akár ha a dió olaja barnította volna el őket. Do a szeme, az szép yolt a suszternek, mert költeményeket olvasott. Sőt néha Irt is egyet a veronikához és postán küldte, mintha nem is laknának egymás mellett. De, amikor megkérte a kezét, a nagysága igy szólt a Veronhoz: — Csak nem akar egy Ilyen gyönyörű lány egy toprongyos suszter fe. leségc lenni? Hát nem járatom magái ugy, mint egy grófkisasszonyt? Nincs Itt meg mindene? Hiszen nem is cseléd maga itt, hanem a mi lányunk. Es hozzámenne ahhoz a csirizszaguhoz, akinek még háza sincs? Minden évben gyerek, egész nap robotolni és még a holnapi kenyere sem biztos, azt mondják, hogy cipőüzlet jón most ide és mi lesz akkor magukkal? Veronika bólogatott a kis buta őz-fejével és a suszter eltűnt a faluból. Azt mondták, hogy a füzesnél az örvénybe ugrott, dc ez nem volt igazf, mert évek múlva látták a vásárosok csavarogni • Júlia ekkor nehéz japán selymekben hentergett a gyáros jachtján. Három papagály volt a cédrusfávai burkolt kajütben és ezeket magyarul tanította. Mikor a gyáros belépett, kórusban kiál totta a három testőr: — Mister Grealiam betyár, oh, yes, betyár, 1 Mr. Greaham nevetett és egy arany, szelencét vett kl nadrágzsebéből. Régi ötvösmunka volt, sokszínű zománccal ékeg. Most megnyomott egy kapcsol ós u szelence fedele \'felugrott. Száz-színű koljbri volt benne fortélyosan preparálva, csapkodott szárnyaival, esi- Cgott, aztán újra eltűnt a szelence -sukódó fedele ulatt. July felugrott meglepelésében. Combjai kivillantak a ktinonó alól és u gyáros reszketett. Eszébe jutott, hogy a múltkor, amikor a fedélzeten lunchót adott a kormányzó tiszteletére, July az egyik négerreí s\'ze. mczctt, egy jazz bandező négerrel, Ety de mit tesz ez, a négert másnap vízbe lökte az egyik matróz. Átfogta a büszke derekát és lihegve mondta: — Nálatok mind ilyen szépek a nők? — Igen, a nővérem még szebb volt. Nem tudom, mért nom ir. Veronika pedig csak álldogált o tor-nácou, ha nem volt dolga és a tavaszokat, nyarakat, őszöket és teleket nézte, mint ülnek rá egymásután a falura. Egyszer azon gondolkozott, hová vándorolnak a tavaszok, lia a nyár jön helyükbe és hová a nyarak, ha a z ősz jön. Mert meg nem szűnnek csak elmennek, körben járnak, egyik a másik előtt. Valam^nagy kardal felelt neki az estében, békabrekegés és tű-csökclrpclés. Dc ő nem értelte. Csak érezte most, hogy kövércdik és liogy nem vár semmire. Steplian az iroda ablakánál szivarozott ugyanekkor. Végignézett a pihenő gyártelepen, sínek villantak fel egy-egy lámpás alatt és a messzeséjgből néha-néha felmorogott egy hajszolt 90 százalékot. A tavaszzi buzjy>ótlós Pem ajánlható, mert megfelelő vető beszerzése nehéz, helyette inkább termesszen a gazda takarmányfélét, vagy kapást. Lóhernel kitűnően lehet pótolni, vagy takarmánykáposztával. A takarmánykáposzta a tél folyamán is szedhető, ezért ha vas időben is zöld takarmányt ad. A takarmánykáposzta etetésével a tejhozair.ot emeljük. > • Téli \'időben, amikor a gazda rá ér, gondoljon a rétjére, legelőre és a ház körül összegyűjtött trágyát ne sajnálja kivinni. Majd szóvá lette a legelőknek nem megfelelő hasz nálatát. Az idén, a nagy takarmány, bőség idején előfordult, hogy fagy idején kihajtották az állatokat a le gelöre. A legelőknek is kell pihenés, ősszel tul soká ne járassuk és tavasszal ne hajisuk kl tul iorán az állatokat a legelőre. Még mindig tulsokan használják az özönvizelötti mérőeszközöket, mini köböl, mérő, stb. Ebből sok vita, sőt baj származik, de a törvény is tiltja ezek használatát. Az Országos Baromfikel;ető ad olcsó nemesitett magyar pahlagi vagy ke reszlezett magyar baromfiból kikelt csirkéket. Jelenlegi áruk 24 fillér. Kívánatos volna ezeknek elszapori-tása, a rui vidékünkön való kipróbálása. Ez a fajta a közönséges parlaginál migyobb testű és többet tojik, A járási gazdasági felügyelőnél is lehet rendelni, csoportosan is. A földmüvelésügyi minisztérium gyepesítésre kedvezményes fűmagot ad. Érdeklődni lehet a járási felügyelőnél. Fonál len kóró termesztésére is van érdeklődés. Zala az országos legelőversenyre il járása közül a nagykanizsai járást nevezte be. A verseny nem kíván pénzbefek;etést, hanem csak munkát és rendszeres gondozást. Korszerű legelő feltételei: megfe. lelő fásítás, eimozdithatatlan határjelölés, Ugelesitésv kutak rendben* tartása, étezi fogasolás, tavaszi hengerelés, vizárkolás, gödrök betemetése, trágyázás, utak kijelölése, vu-karó fék elhelyezése, stb. I , ■-aflBBB \'■,,,, mozdony haragja. Nagyon soká szivarozott akkor Stephan és most kiesett belőle az a nagy uralkodás-érzés, ami napközben fűtötte. Ebben az ablakban uralkodott. Bőgtek a kazánok, csikorogtak a daruk, görögtek a csillék, zakatollak a motorok, búgott a jc,ző-kürt, csilingelt u telefon és nagy, igérő lüktető zajba egyesült minden: cz voU a munka hangja, ö vezényelt, halkan és nyugodtan, onnan az ablakból. Száz nő izét inyolto, atnig Julist elfelejtette és most mégis arra gondolt, hogy csak Veron tudná őt pótolni, az ő szakasz tott mása. Egyformák voltak, mint szempár két szeme. Ide fogja hozatni. De mért nem felelt egy levelűkre sem? Mégegyszer meg kell kísérelni, lui ez sem használ, majd a konzulátus utján érdeklődik. És már érezte Veronbon a Julis izét. Meg Is irta a levelet. Dc Veron ezt a levelet sem kapta meg. fis a konzulátus nagyon lassan működött, végső csápja, a megyei közigazgatás, a falu sarába fúródott. A doktor és a felesége összemosolyogtak, ha Veron behozta a paprikás csirkét. Senkisem tudja ugy elkészi leni, mint ő. Hol is lehet most ilyen cselédet kapni? A csordás sok-sok évig meresztette a tornácra kancsi szemelnek divergens sugarait. Előtte a tehenek és kecskék loholtak az alkonyba. Odafent a fulladt falu és a ziháló gyártelepek és a tengeren himbálódzó jachtok felett játszott valaki. Parányi életeken át mérlietetlen gigászi diver genseket fektetett. (Vége) \\A 1936. december 16. ■ALM KÖZLÖNY GN IS NEZZE MEK! ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT NAGYKANIZSA = HORTHY MIKLÓS-UT 4. = A trágyatelepek kezelésének vau olyan ujabb módja, amely . kevés befek\'.etés mellett igen jó trágyát ad A csemegeszőlőről szólva, kljeién tette, hogy előtérbe került egy bolgár fajta, az »AU szőlö.« ez a faita jgen alkalmas kivitelié. Né. hány kanizsai gazda a téli előadá. sok hatása alatt rendszeresen gondozta gyümölcsösét. Me# is volt az eredménye. Volt, aki ejrés\'z nyáron át szurkolt, vé^üi kijelentette, hogy a jövőben is ezt fogja tenni. Igen jól pénzelt belőle. Almája között alig volt kukacos. Szűcs Ervin kamarai titkár a közelmúlt törvényalkotásokat ismer-tette, nevezetesen a telepítési törvényt, a veszettségi védőoltásra vonatkozó rendeletet, a gazdatiszti nyugdíjtörvényt, a kamarai reformot, stb. Végül Ismertette az OFB-földek vételárának leszállítása, valamint a jégkár biztosítás kötelezővé tétele érdekében megindult moz galmat Pálffy László pölöskel földblrío. kos a 10 holdon aluli erdőterüle teknek az erdőrendészet alól való kivételét kérte Felszólalt még Bencze József Galambok, Kollari s József Nagybakó nak, Kele Ai^tal Sormás, Pirbus Ml hály Gelsesziget stb. AdóOgyl figyelmeztető A jogerősen kivetett jövedelem-, vagyon- és általános kereseti Adó egészben, vagy részben kivételesen elengedhető abban az esetben, ha a jövedelem, vagy a vagyon az adó zótól független körülmények következtében annyira lecsökkent, hogy p folyó évre kivetett adó, illetve az egész adóhátralék végrehajtás ut- ján való behajtása az adózó anyagi helyzetét megrendíti. Vagyoni rom lás esetén a folyó évre még hátra líkos általános kereseti, Jövedelem és vagyonadónak e elmen való el-engedc\'sét 2 pengős okmánybélyeg gel ellátolt kérvényben december 31 lg kelt kér<ni a m. kir. adóhivataltól. A kérelem gyorsabb elintézése érdekében szükséges az anyagi romlási igazoló körülmények bizonyítékait, a beadványhoz csatolni. Magyar tojás Spanyolországban Tojásexportról tárgyalunk a spanvolokkal. Kompenzációs alapon történne a kivitel, tojásért déligyümölcsöt és parafát szállítanának n spanyolok. - 120.000 pengőt korcs tek a gyarmatáronngykercs\' edők n Török és Olaszországból behozott mogyorón a szokásos üzleti hasz. non felüi. - összcállilották az élei mlszer-exportőrök devalvációs veszteségeiről szóló kimutatásokat, ame-lyek eredménye Szerint a külföldi devalvációk alkalmával a folyamatban lévő üzletek 160.000 P vesz tőséggel jártak. id a _Nem változik! Prognózis: Mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, néhány helyen, főkép nyugaton kisebb eső, a hő északon emelkedik, délen nem változik lényegesen. Vágó bácsi játékboltja jelenti 1_ Szenzáció az Idei, fővárosi igényeket ii kielégítő nagy karácsonyi játék és illatszar választéka. Slaaaan most váaárolnl, mielőtt a választékot szétkapkodják. lOOO drb. szebbnél-szebb baba. Babakooaik, hintalovak, ródlik, karáoaonyfadlazak, vaautak, bútorok és mindenfajta játékok. — Szakaierd babajavltáa. — lllatazar éa kozmatlkal olkkak. — Manikűr- éa fáallkazatták, pudardobozok, aktatáskák atb. lagoloaóbban beaiarazbatfik ■ VAGO illatszer- és Játéküzletében. Páratlan kedvezmény a Zalai KfalOny olvasóliak A főváros egyik eltőrangu szállodájával, a csendea éa központi fekvéatl István király Szálloda (VI., Podmanlox ky-utoa 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. 8 HALAI KÖZLÖNY 1936. december 16. Nyilt-tér.*) Németh Antalné sz. Farkas Julianna rétiére hitelt ne ad|anak, mert én aíokat ki nem fizetem és semmiféle anyagi felelŐMéget tovább nem villalak. 1936 december 15. Németh Antal állami ulkapjró. •) Al • lantban kblAllakétt sem a auikesitóiág. sem a kiadóhivatal nem villát Iclclóaiigat. APRÓHIRDETÉSEK m •xHt Miautót. rendeljen gaiaga-ból.\'vldákie éa helyben, legolcaóbban. Te- IdMhiltomás: M4. ln|tor Kiifiludy-ufca _ _ ^__________ p.aaS.rt karikáért, autót, tábarcnjeiáat. vairóvípel, lidtit, órát. Inat, tánykápcaögápet, trattiakát, ■ll, aiónyeget, Jamboree-Jegyel. ir-kéailelet nyerbat a kaposvári la agvháikőiság aoiajegyán. A iort peaoM SuM Antal aportlil.-laphatók. Murai u. 144. aii.u lutalháa el-aJi.livet.bet Stem Vilmosnál. Eisaíbel-Ur, 11. 4053 Javított aldalnl.aaa motor-. pia> olcsón eladó. Caengery-ut M JíGi ,____I divat aatvaaaaál P!10, bóikgaatytl. bálalt I\' 4 50 írt a hátén kap. hali, Kautniann Manónál. Nagykantiaa, lisaiiKt líi 1. Telelőn 222. lánvvárl WZ!"^; \'aa tilalbaa la. Fogáaywárl lyvérl rla- rSOflIlir.Pagányaái •O flIUr, Sáaa kar I 4a Mm lalair M I • KAaOLT, ■atlkyiay alca M. Hó- áa ainlillát atakaseiOcn k|. Hó- áa aéralpCJi iuksieitlcn 1 ívltó. BsssiM-lis I., ii23 a legaiabb, trgolcaóbb karácaonyl a|ándék Pallosák Dlvatasatonlá-ból, Krasibct-tár II. 4141 JIJáMikUraiakat ólláal vllauuk. ban a legolcsóbb árakon Malcaer Uvr^- kereskedáaban kaphat. Laaaaakh térit, (a ttuiuhák, Isttlltók, bórkabitok legolcsóbb Srban kspks\'ók — Zwalg tmránát, Erisábel lér 1. 4307 Rlküolt. 2/g. \' llterja 40 tlllár, 4411 arUJkT Ladecaky bangsmkásillSnáLHŐMhj ■ éa ■swrhakél kapható Simon tslváa bantunál a piacon. 4413 Kiadja • laptalajdouoa KOagazJaeágl 51. Outenb.rg Nyomja áa Dátaalat t.epklad! Vállalata Nagykanlnán. fate\'Os kU\'lt, . Zat|t Klroly. I ilasatbaa tataionl Naavkaalaaa 78. sai<n LaglIUlataankk káWt«i« g4p a aaabaialmaaall alaai MELIOR EXPRESSO BINOEH ÜRAÜZLETBER >IJ.«tH kawalatia kivSkiatolával. MiwM aalndMikl • kaljt kareakedókoil iajjpamotail sssnw lóknál I bal I Olcsóbb lett a Zalai Közlöny és a Tükör együttes előfizetése Amikor a Tükör első s/imal megjelentek és a Zalai Ktilöny előfize-lőlhei olcsó kombinált előfizetési irban eljutottak, az olvasó kOzOnség csodálata fogad\'a. Csodálkoztak axori, hogy Ilyen lapot Magyaror-szágon lt elö tudnak állítani, még hozzá fillérekért. Az volt az általános vélemény, hogy tartalmában Irodalmjait gazdag, változatos, kiállításában luxuriöz folyóirat, amelynil aiabbel a nyugati kallóid sem nagyon dlosak.dhatlk, nem fogja sokáig birnl a filléres árai mellett. Ehelyett az történi, hogy a Tükör kedvence lett az Intelligens, ur! magyar közönségnek és olyan hatalmas módon megerő södmt, hogy kiállta a kezdő idők próbáját s azóta is egyre gyarapodva fémjelzi a magyar folyólrat-kullura fejlettségét. Nektlnk, kanizsaiaknak, annyival Is kedvesebb a Tükör, mert a város kedves ismerőse és barátja Rivay József, a kittlnő tollú magyar Író, nagy képzettségit tudós és lebilincselő előadó szerkeszti. A Zalai Közlöny uja:.b áldozat vállalásával lehetővé lette összes előfizetői számára, hogy az eddiginél Is olcsóbban jussanak hozzá a TOkBr-Mi. A Zalai Közlöny és a Tllkör eddig kombinált előfizetésben havi 2 96 pengőbe került havonta. Ezt az összeget havi 2 80 pengőre uillltot-vuk le mindenkinek, aki volt vagy újonnan belépő együlles előfizetője az ország leg\'églbb vidéki napilapjának, a Zalai Köilöny-nek és a legfiatalabb, egyben legizmosabb szépirodalmi folyóiratnak, a Tükör-nek. Az együttes előfizelést bármikor meg lehel kezdeni, erre vonalkozó szándékot vagy a Zalai Kizlönv kiadóhivatalában vagy a pénzbesze-riönél kell jelenleni — Taktalsa a,eg a Kopítoln Butoi-iruház állandó bulorklállltáait IsJéaea éa olc ó bútorokat kedvezi fizetést lel tételokkül vásárolhat. 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzésl- vagy Vámcserektinyv (Szállilási bárcakOnyv) hitelesítve P 3 20 Kaphat\'", a Zalai Közöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. Si-, Ródii-, Korcsolya nagy válasrfékban. Sl-kantnizás, javítás, vlaszkalás Szabó Antal sporlOzletében. Pénzkölcsönt folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre Fényképezőgépre Látosóre mindennemű Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre „ fehérneműre * vászonnemüre\' Szövetre Böröndre Lakberendezési tárgyakra stb. értékesebb tárgyra megnyílott Halóiágilao EngÉM Mm\\ zaiooköluOo MM. A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12, d. u.2—5 lg tartatnak. A kölcsönök folyósítása 3 havi időtartamra történik, lejáratkor n zálogjogy mindenkor további 3 hónapra meghosszabbítható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet NavykanlMaa, Fö-ut 8. (Bazár-udvar). NGYEN lupja a Zalai Közlönyt |övő hó elsejéig, ha most el&fzet. Príma minőségű harianya . . . 2.— Bélelt aalyamharisnya 1.80 Bélelt A, aalyamnadrig . 2.<Ju« Női divattáaka . 3.50 Prima bokáz téaka 590 Férfi Pulovar . . 4.50 Bélelt bflrkeaztyfl 5.50 Férfi ing ... . 4.— Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima kBpai* alsónadrág . . 1.96 NŐI és férfi arnytt . 4.80 Szép pijamák olcsó árban Brönyai Divatház Horthy Mlklóa-ul I. Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zaAk, növényvédelmi bzertk, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A b I ró tág i^wwaPwsaHg Itt. VuMtiWaeg NyaM> áa «4áaaM [M»Ma4ó VáOHa k*s| l |IMnW|llll>l (PSlill. aaUVr. Mai I ».ly.) 02012302020200 76a ÉWolyam 288 síim Nagykanizsa, 1938. december 17. cintörtök Ara 12 HU. ZALAI KÖZLÖNY ■ ilmilliíf éa Mt&áaíL ad ktodóMvafali PM * i Fddós szerkesztő: Barbarlts Lajos Elöfixciési ári: egy bára a peagó 40 BUér. SmkwxtA«é<4 <« kuKkShlraUu tcM«ai 71 u „Az olfmpuszi köd" Érdekes és a magyar ifjt\'gág felé mélységes szeretetet, komoly meg. érttót sugárzó nyilatkozat is hangzott el az Országos Felsőoktatási Kongresszuson. Hóman Bálint, a magyar kultuszminiszter beszélt a magyar ifjúságról és arról a félre, értésről, amely a kongresszus és az ifjúság között történt. Komolyság, szeretet, megértés jellemzi ezt a miniszteri nyllatkoajajtqt s a \'mjagyar közvélemény hiszi és elvárja, hogy a magyar ifjúság megértéssel és szenetettel fogadja azt, tanácsait és útmutatásait megszívleli a saját maga és az ország érdekében. A kongresszusnak ezen a napján főkéni diáks/ociHa kérdéseket tár gyaltak és ezekhez fűzte nagyjelentőségű nyilatkozatát a miniszter. Ismételten kijelentette, szerette vol-*-( ifjúság képviselőit fe bele vonni a kongresszusi tanácskozá-Isokbu s ez elhatározását három érdekes szempontból Indokolta meg. Elsősorban is az lebegett a szeme előtt, hogy a kongresszus tagjai, a magyar tudomány és pedagógia legjobbjai közvetlenül értesüljenek az ifjúság panaszairól, vélt vagy tényleges sérelmekről, »azokról a hibákról, amelyek az ifjúság lelkében mély nyomokat hagynak hátra s amelyek őket Izgalomban tartják.* Másodsorban azért sze,.ette volna a kongresszusi együttes munkát, hogy a tanár és az ifjú közt a bizalom e réven is megerősödjék, végül pedig azért srenette volna, hogy tanár és hallgató közös munkában fejtse ki az álláspontját, mert az egyetemi ifjúság e meg becsülésMi Is meggyőződhetett vol na arról, hogy a megoldásnak ez a helyes utjá. Meggyőződhetett volna az ifjúság arról, - mondotta a kultuszminiszter - hogy helyesebb, komoly problémákkal komolyan foglalkozva, a maga érdekeit védeni, mint olyan napi pártpolitikai mozgalmakba elegyedni, olyan uton keresni a maguk igazságának és vélt jogainak elismerését, ame lyek nem igen egyeztethetők össze az egyetemi szellemmel. A komoly államférfiul nyugalmával, seglleninkarásával nyomatékosan hangsúlyozta a miniszter, hogy csupán egy sajnálatos félte értés következménye az, hogy az Ifjúságnak a köngresszuson való el jelenése elmaradt. A félreértés meg történt, ezen már ivem lehet segíteni, de Hóman Bálint azáltal ls megtisztelő jelét adta az Ifjúság iránt érzett szeretetnek, megértés nek éí. megbecsülésnek, hogy e jiyl. latkozatában is arra kérté a kon gresszus résztvevőit, az egész magyar egyetemi tanárságot, hogy a tanárság és az ifjúság közötti bizalom és teljes megértés elérése végett kövessenek el mindent. Köves senek el mindent, mondotta a miniszter a kongresszus résztvevői nek örvendetesen általáiW helyes lése mellett - mert ezen áll és ezen bukik a magyar egyetemi oktatás Egyre lázasabb és aggasztóbb az idegen csapat- és fegyverszállítások Irama Spanyolországban Kun Béla „magyar tábornoka" áll a nemzetközi hadosztály élén Madrid, december 16 A boadilei szakaszon kitört csata változatlanul tart, mindkét fél élénk harci tevékenységet folytat és a harcban a felek veszteségei egyaránt nagyok. A többi arcvonalakon a rossz időjárás megakadályozta a nemzetieket abban, hogy ujabb támadásokat Intézzenek a kormány, csapatok ellen. Páris, december 16 A szovjetkormány elfogadta elvben a francia és angol kormányoknak a spanyol ügyekbe való benem-avatkozásról és ellenőrzésről tett javaslatát, de ezzel egyidejűleg foko zottabb tempóban folytatja a fegj; ver és löszei szállításokat, valamint az önkéntestoborzásokat a spanyol kormányosapalok részére. Moszkvában uj hadiipari népbiz-tost neveztek ki, akinek egyedüli sze-repköre a Madridba irányuló fegyver és lőszerszállitások pontos és gyors lebonyolítása. A fegyver és lőszerszállitmányok most már nem Odesszából, hanem Novo-rowszkbói és más városokból indulnak és a szállítások részére külön külföldi hajókat bérelt a hadiipari népbiztos. A fegyverszállítások igy tehát nem szovjethajókon és i:em a hivatalos szovjet fegyvergyáraiból iörténnek. A napokban elindult több külföldi hajó nagy fegyver és löszei szállít mánnyal, a szállítmányt 500 lőok-totó, műszaki tiszt és altiszt kísérte. Ez a szállítmány a Spanyolországban levő nemzetközi hadosztály részére szól, amely 50.000 emberi számlál. A .^emzelközl hadosztályból egy dandár, 20.000 eml)er, a Madrid körüli harcokban vesz tevékenyen részt. A nemzetközi hadosztály parancsnoka Kléber tábornok, akii ól azt tudják, hogy nem más, mint kun Béla volt forradalmi tábor/joka, Fekete Lajos Páris, december 16 A nagy lendülettel megindull szovjet fegyveszállitás mellett Fran. ciaországból is állandóan nagyobb fegyver és löszei szállítmányt csempésznek át a határon. A francia önkéntesek toborzása az egész ország- ban folyik, naponta 5-600 önkéntes tépi ál a francia-spanyol határt. Az egyik elfogott bizalmas jelentés szerint november 19. és 81. között 16000 francia önkéntes érkezett Katalánlába. í London, december 10 A Daily Mail Spanyolországba kiküldölt munkatársának jelentése alapján azt Írja, hogy a Spanyolországban küzdő nemzetközi csapatban 85.000 s:ovjet és 25-000 francia önkéntes küzd. A lap szerint Németország és Ol&szo\'-szág semmi körülmények között nem fogják tűrni, hogy Spanyolországban a vörös kormány kerüljön uralomra. Madrid, december 16 Bilbaói jelentés szerint az északi harctereken a rossz időjárás tovább tart, ami hátráltatja a hadmozdulatokat. A kormány csapatai elfoglalták Irasa mond i-t, ami egy nagyon fontos pont hadászati szempontból. A nemzetiek erősen támadtak az escaladai harctéren, de a kormány csapatok visszaverték őket. Gróf Bethlen István: „Általános európai érdek, hogy a Német- és Olaszország közt fekvő országok megerősödjenek" Milánó, december 16 Gróf Bethlen István az olasz kül ügyi társaság meghívására kedden este •Olaszország és a Dunavölgye* címen előadást\' tartott. Megállapította, hogy a Dunamedencében a szembenálló erők közt az egyensúlyt csak egy erCs Magyarország képes fenntartani. Ausztriának függetlennek kell maradnia és Németország, valamint a Dunamedence felé baráti kapcsolatokat kell ki építenie. Németország ama terepének, hogy a Dunamedence népeire és i_gy Magyarországra ural- mát kiterjessze, vége van, de befolyása a Dunamedencére r.em szűnt meg. Németország itt nem törekszik hegemóniára, de ha ezt méjgis megkísérelné, Olaszországnak nagy érdeke, hogy a Dunamedencében egy hatalmas Magyarország álljon Őrt. Az olasz -magyar barátság le hitetlenné tenne ilyen n£m várt kísérletet. \\ A továbbiakban Bethlen utalt arca, hogy Németország és Oroszország közt az ellentét\' akkor vált súlyossá, amikor Németország észrevette, hogy Oroszország a Duna- medence után nyul. A megoldás az, hogy az itt élö népek önálló *.\'e\'el éljenek. Olasz, német, magyar és általános európai érdek, hogy Lengyelország, Magyarország és Romi nia - a Németország és proszor-szág közt fekvő országok - megerősödjenek, megegyezzenek és ily összhangban megállhassanak az idők viharában. Egy évszázadon át az osztrák -magyar monarchia akadályozta meg, hogy a Balkán fél sziget orosz fiókvállalattá váljék Ezt a szerepet most Németországgal együtt Olaszország kénytelen jövője, ezen áll és ezen bukik a magyar társadalom jövője ! Szólt ezután *az oÜmpuszi ködbe* burkolózó egyetemi professzorok ról, amely tipus nincs hasznára az egyetemi gondolatnak, az egész ma gyar nemzetnek és társadalomnak. A modern magyar élet egyetemi professzorának be kell férkőznie ta nitványa lelkébe, támogatnia kell, hogy a hallgató érezze tanárának bizalmát, segítségét, viszont a ma-gyar egyetemi hallgatónak sem sza bad.^arra az ingoványos útra lépnie, t;ogy tanárával szemben és ne tanánL. vezetésével törjön céljai felé. Azok felé a célok fele, amelyek a magyar egyetemi hallgatót jogosan megilletik s an.ely célok szociális, egészségvédelmi lestneve. lési és pedagógiai módszereit vitatja meg éppen e^ a kongressz. s. Bizonyos, hogy a magyar egye temi és főiskolai ifjúság örömmel és megértéssel fogadja a kuituszmi niszter kijelentéseit s külön meg- tiszteltetésnek érzi és tudja azt a bejelentést, hogy a magyar kultuszminiszter, miután az ifjúság képvi seloil e kongresszuson nem hallgat halta meg, meg \'fogja hallgatni miniszteri minőségében. Meg fogja hallgatni, mert az e.ayetemt oktatás a magyar ifjúság és az égési nemzet érdekében szükségesnek\'tartja, hogy a?, ifjúság véleményét e nagyfontosságú kérdések megélésénél fi. gyelembe vegye és mérlegelje. ZALAI KOZLONV tpg6. ámrúm 17. vállalni. Elsősorban olasz érdek, hogy a Dunnmedencebén orosz szláv hegemónia ki ne alakulhasson Bethlen előadását az Olaszország és Magyarország közti barátság politikai jfiVatőségének hangsúlyozásával fejezte be. Gróf Bethlen István másfél órás előadását süriin rnegüjuló tetszésnyilvánítással fogadta hallgatósága. Az előadás iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott, amire jellemző, hogy 2000 előkelő személyiség kért jegyet, de a teremben csak 800 férőhely volt. Az előkelőségek sorában ott volt Schustor bíboros, Mi-íanó érseke, Bastianini külügyi államtitkár, aki az olasz kormány képviseletében utazott Milánóba. Pesendi polgármester a palota termeiben Bethlen István tiszteletérc fogadást rendezett, amelyen a vezető körök 200 tagja jelent meg. Gróf Bethlen István szerdán délben Milánóból Bécsbe utazott. Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél, a tápcsatorna tartalmai reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József keserü-viz csakhamar fcihigítj* és levezeti s az emésztőszervck további működését hathatósan előmozdítja. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József vú ugy felnőtteknél, mint gycimekeknéi igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. Mi lesz Keleten? Sanghai, december 16 Még teljesen lehetetlen tiszta képet alkotni a ziaugfuban történt eseményekről. Egyelőre elháríthatatlannak látszik a polgárháború, amelyben a nankingi kormány állana szemben a lázadó mongolokkal és a kinai kommunistákkal, akiknek erős nyomása alatt Sziangluban a lázadókhoz csatlakozott Csangszüliang, csapataival. Csangkaisck tábornagy Donald jelenlétében állítólag kijelentette Csang-szüliangnak, hogy hajlandó vele tár. gyalni politikai terveinek megvalósít^ sáról, de csak azzal a feltétellel, ha a terveket Nankiugban tanulmányozzák. Amennyiben a pofgiirliáboru kitör ne, számolni kell Japán beavatkozásával és annak ki nem számiiható következményeivel. _\\ Bodolay rendőrkapitány ügye a törvényszék előtt Budapest, december 16 A pestvidéki törvényszék szerdán délelőtt nagyarányú bünpert kezdett tárgyalni. Bodolay Károly volt rendőrkapj,, lány hónapokkal azelőtt az egyik buda pesti szállodában egy hölgyismerősé-vei együtt megmérgezte magát. Bodolay kapitányt sikerült megmenteni, de az utána megindított vizsgálat kiderítette, hogy Bodolay évek hosszú során különböző visszaéléseket követett d. A bűnügy listájának összeállítása után a törvényszék 183 rendbeli csalás, 184 rendbeli okirathamisilás, 1 rendbeli sikkasztás, 2 rendbeli bűnpártolás és többrendbeli bélyeghamisítás miatt vonta felelősségre. A tárgyalás még tarL A megyei tisztifőorvos a nagykanizsai kórház-problémáról A megyétől nem lehet több segítséget várni, egy megoldás volna: — kölcsön A nagykanizsai kórház ügye mind szélesebb hullámokat vet. A köz igazgatási bizottságon <s kisgyülé-^ se" elhangzottak után szükségesnek tartottuk, mint illetékes tényezőt dr. Kontra László m- kir. megyei tiszti főorvost megkérdezni, aki a Zalai Közlöny munkatársa előtt nyilatkozott a nyilvánosság számára. Mindenekelőtt szóvá teltük a belgyógyászati osztálynak sok panaszra okot adó helyzetét, a me. gyei hozzájárulást, amit Nagykani- zsa még mindig vár. Tudomásom szerint, mondta a megyei tiszti főorvos a várrr.e gye évekkel ezelőtt egy nagyobb dollárkölcsönt vett fel a kö.egtsz ségügyi ebadóalap terhére. Ez a kölcsön mintegy 180.000 pengő volt. A közbejött árfolyamváltozás miatt azonban esők mintegy 164.000 pengő volt folyósítható. Ezt Nagykanizsa megyei város meg is kapta Értesülésem ^szerint ezzel az összeggel egyelőre ki van merítve az a se Olcsó karácsonyi vásár Singeméi 1 Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. mélyen leszállított (Mi. gitség, amit a vármegye nyújthat a nagykanizsai közkórház számárj.\' Teljes*, tudatában vagyok annak, hogy a nagykanizsai közkór ház ideálisan szép sebészeti és fer tőző, kifogástalan szülc\'szetl és nő. gyógyászati osztályai mellett\' kivá-natos volna a bcll e\'eg osztály megfelelőbb elhelyezése. Dc ha összehasonlítjuk a nagykanizsai kórház jelenlegi állapotát a vármegye te rületén levő többi közkórházéval, azt kell mondanunk, hogy nagyb.in és egészben itt van a legjobb hely. zet." — A nagykanizsai kórház összes problémáit egy csapásra megoldaná a kórház területén levő félig kész épület befejezése és Lerendezése. Ehhez mintegy 260 -080.000 pengő re volna még szükség. Ez az esz-szeg azonban a fentebb mondottak alapján álig várható a várme. gyétől s talán áz egyedüli lehetőség egy nagyon olcsó, esetleg\' kamatmentes kölcsön. A .kórház igazgatása és gazdálkodósa kellő biztosítékot nyújt arra, hogy ez a kölcsön megfelelő módon használtatnék fel. — Nagykanizsa más közegészségügyi intézményeit is volt alkalmam megismerni és örömmel láttáin a városi intézmények iránti áldozatkészséget a város részéről és az azokban végzett munkát. — örömmel konstatálom, hogy a polgármesíer ur a város közegészség ügyét meleg szeretetjel karolja fel és nagy súlyt helyez annak fej. iesztésére. Bizom abban, hogy a város közönsége megérti és támo. gatja őt elekintetben is. Ezek szerint a n*gyei tiszti fő-orvos is azon az állásponton yan, amit a Zalai Közlöny legutóbb kifejtett, hogy a nagykanizsai köz-kórház végleges rendezését egy MABI vagy OTI kölcsön Judná a jelenlegi helyzetben megoldani. Ugy tudjuk, hogy a nagykanizsai Baross Szövetség, valamint az Ipar-testület etekintetben megfelelő ja. vaslatot terjesztenek a képviselőtestület elé. Mikor bucsuzunk a megyei tiszti főorvostól, bevallja, hogy mi voltunk az első, akinek sikerült tőle interjút kapni, íjisszük, hogy nem leszünk az-utolsók. Hiszen mind-* annyian, egyet akarunk, egy célt szolgálunk: szeretett városunk, Nagykanizsa fejlődését és boldogulását... (fi. RÓ Prognózis: Mérsékelt déli szél, az északi megyékben még köd, néhány helyen, Jóképp nyugaton éa északon esó, továbbra Is Igen enyhe Idő várhaló. — Saját ér<Ukil»» és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopitelu Butoráruháx 6ui mflbutor-kiál- lltásAt megtoklntl, vételkényBzer nélkül. A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be kirakat soraiban hölgyek, urak, gyermekek részére Mányi öruhfiz 1166. december 17. ZALAI KÖZLÖNY Egy kanizsai est Budapesten A nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában érettségizet ek szövetségé nek budapesti csoportja újra összejött a Mussolini.téri Savoy emeleti különtermeiben. Elek Béla elnök ra gyogó arccal néz körül a sokaságon. Mindenkihez van egy meleg, biztató, kedves szava,, tréfáit harsogó kacaj kiséri. A lelkes Róna Gyula izgatottan jár csoporttól cso porthoz. Pillanatnyi nyugta sincs ö rendez mindent. Hajdú Zsiga bölcs, derűs mosolyával szemléíő-dik. Tek in Jetéből jóság és megértés sugárzik. Nem haragszik meg még Fenyőre sem, aki most se feledkezik meg az üzletről és az uj sorsjegy, ről ir nyugtát klienseinek. A terem zsúfolásig megtelt.* Róna Gyula lépett az emelvényre. El mondta, hogy ez a njajp a pesten élő kanizsai fiatalságé. A nagyterem valóban olyan, mint az öreg tölgyek tövében pompázó ezines virőgszőnye.3. Világos könv nyü ruhős, üde, fiatal * lányok, karcsú, széptermetü. vijlogó szemű fiuk vidám nevetése cseng Elnémultak. Lendvay Miklóska, a Zeneakadémia apró növendéke lé pett a dobogóra. Alig nagyobb a vonójánál. Mozart és Schuman szerzeményeiből játszik fiayelcmre méltó technikai készségül Biztos hogy a nevével kaocsolatban még sokat fogják emlegetni Nagykanizsát. Utána Gürtler Évi mondta el Vörösmarty és Liditt Júlia verseit kiforrott művészettel. Ezután következett az est fénypontja. Róna Ag nes lepte m^g a jelenlevőket nivós, technikás, tökéletes s\'.epptáncávals egy angol keringővel, amelyben nagy művészekre emlékeztető kéz játékot produkált. S(epptáncainak zenéjét az ugyancsak nagykanizsai Darvas István szerezte. Vendégként Esti Lajos, a közs merten kiváló szavalómüvész mon dolí el három verset. Tánc következett. Megható Flek Béla elnök áldozat készsége és Róna Gyula fáradhatat lanul lelkes igyekezete, amellyel havonként egyszer kanizsai leve göt varázsolnak a pesti kávéház különtermébe. Mint egy ködkép pereg ilyenkor a jelenlevők lelkében az emlékezés soha el nem ho mályosuló filmje. Rég lebontott házakról, elmúlt emberekről és <;se ményekről beszélnek. A távolság szivárványos ködében tündérivé szépül a szülőföld. Mindent elfe lejtettek, ami rosszat átéltek. Csak arra emlékeznek, ami szép és kedves volt. Akit nem szerettek, annak 8/í a büntetése, hogy elfelejtették. És itt a kőrengetegban, ahol öles falragaszok kínálják a legváiogalot tabb művészetet, Elek Béla áldoza tok árán, Róna Gyula tengernyi munkával hivja életre a nagyka zsai művészetet, mert az más. Hazai levegő, hazai érzés sugárzik belőle. Ugy tudják itt a fővárosban egy. mást szeretni ezek a nagykani. zsaiak, hogy gyönyörűség nézni. A művészetek s az öröm estje volt az év uto\'só összejövetele. Ja nuárban Hajdú Zsigmond tartja meg kereskedelemtörténeti előadó sót, amelyet nagy érdeklődéssel várnak. Tudomány, művészet átszőve a Régóta gondot okoz az ország vezető politikusainak, hogy Magyarországon a szaporodás lényegesen visszaesett, hogy a napi gondokban, a letért való küzdelemben elcsigázott emberek úgyszólván a szaporodás ellen harcolnak és a fajfenntartás magaszlos eszméjét nem tartják szükségesnek. A mai nehéz viszonyok között ehhez a tóméhoz hozzőszólni annál nehe?ei>b, mert igen gyakran jogos ellenvetésre ti-lálhat az. aki ezt a gondolatot nyilvánosan propagálja. Észrevehető, hogy a politikai beszédekből teljesen hiányzik ez a téma, mert minden politikus fél attól, hogy a hallgatóság előtt nein találná azokat a meggyőző érvekel a gon-dolat megoldására, amely érvek ezelőtt kedveseknek és "bizakodóknak minősíttettek. A szaporulat helyetl a7 öngyilkosságok gyakoriak, :\'z ideghisztéria eredményeképpen tö megesan futnak el az emberek a tor nyosuló gondok elől, ahelyett, hogy felvetett fejjel, bizakodva tekintenének a jövőbe Amikor az egész világ készül a gazdasági és fegyveres háborúra, azt mondhatnám, hos^y fajok harca előtt állunkj minden ország saját népének, fajának megerősítésére törekszik. Magyarország népességéi ek meg-erésitése érdekében sok kivánni való van. Tény az; l?Oj?y egy gazdaságilag elnyomott országban, mint amilyen a miénk, amelyet mlndan oldalról gazdasági és fegyverkezési korlátozások vesznek körül, tehertétellé válhat a népesség, a tulsza-porodás fokozná a szociális feszültséget. De bíznunk kell abban és remélnünk kell, hogy egy revízió hazánk határait tágítani fogja, ha nem Is számíthatunk egyelőre teljes Integritásra. Ebl>en az esetben töllő időben fel kei: készülnünk, hogy ha ma nélkülözések árán is, de fajunkat szaporítsuk, amely faj a törökvilág óta óriási vérveszteséget szenvedett és törekednünk kell arra, hogy legalább azt a faji erőt és "befolyást nyerjük vissza a Leendő boldog Magyarországban, amellyel Mátyás király korában bírt. Ha a nemzet megerősítését az egyke elleni küzdelemmel akarjuk megoldani, - márpedig csak ez az egyedüli megoldás adódhat ugyan abban az arányban, mint a fajimeg- testvéri szeretet csillogó aranyhi-mével havonként egyszer, néhány órőra. £s a tréfa, mosoly mögött a tudata anuak: talán nem iehnte nagykanizsai egyesület Pesten, ha ma is Szlavóniáig szállíthatnák az árut és terményt... ~<izs. erősödés, szükséges a gazdasőgi megerősödés is. Mert ha az ország lakossága túlszaporodik és ugyanakkor gazdasági erőinket nem tudjuk szaporítani, megszűnik a megfelelő gazdasági elhelyezkedés lehetősége az ország területén be lüt és ismét felvetheti fejét a nemzeteket gyilkoló kivándorlás. Bizalommal kell viselkednünk gazdasági megerősödésünket illetőm és akkor a megnövekedett faji erő Itthon tartható, elhelyezhető Szomorú statisztika őll rendel-kez.\'sre a magyar nép szaporodósát illetően. Akkor, amikor aránylag a szaporodás a gazdasági megerősödés arányában kiclégitő, amikor Magyarországon a születések száma 280000 240001) lélek,*) tehát a többi környező o\'szágokkal szemben kedvező, az évi elhalálozások száma 140.000 lélek és ezen elhalálozások legnagyobb arányszáma az újszülöttekből adódik P. o. 1926-ban a statisztikai adatok szerint az egy éven aluli újszülötteknek 27&f0a, az Bt éven aluliaknak pedig 35°l0-a halt meg. Ez olyan óriási szám, amely gondolkodóba kell, hogy ejtse a vezető politikusokat és amit különbözőcsa ládvédelmi berendezkedtésekkel kell megakadályozni. Mert hiába folyik a társadalom összes erőinek összefogősával az egyke elleni küzdelem, ha a .meg. született gyermekek közül -évente 40.000 hal meg cse:semő korában. További statisztikai adatokból meg állapitható, hogy éppen ottá, ahpl legnagyobb a gyermekhalandóság, a legkedvezőbb a születések arányszáma. örvendetes jelenség, hogy a ma-gyar faj életereje a legkisebb ösztönzésre reagál, mert bár megál lapitta tolt, ho^y a háború következtében elmaradt születések száma 1.5 millióra rúgott, a korona javulásával," vagy pedig mikor "lí)24-ben a külföldi kölcsönt perfektuálták, a magyar faji regeneráló erő hatalmas emberhullámot öntött magából. Az első öt békeévben a statisztikai adatok alapján várható 1,320.000 gyermek helyett csak 1,210.000 szft. letett és az erre következő 6 évben 1,000.000 helyett 1.340.000 n-yermek A béke első öt évében tehát 117 000- *) Irodalom: med. dr. Helnrich PIom, gróf Széchenyi Imre, Rublnek Gyula, Simonslta Elemér mivel. Vei, a további 6 évben 250.000 gyermekkel született kevesebb, mint a hogy normális tevékenység alapján születni kellett volna A háború óta eltelt első 16 évben 840000 gyermek születése maradt el (ugyanis a korona pozíciójának javulása csak rövid ideig tartott.) Ha gazdasági leromlás kényszerítő hatása nem eredményezte volna a fQji kiesést, ma Magyarországnak 1 millióval több lakosa lenne. Megtört énhet tehát, amitől félni le\' het, hpgy ha népességünk nem szaporodik oly arányban, mint az utódállamok népessége, nem fogjuk tud\', ni a magyar igazságot és elszakított testvéreink érdekeit annyira védeni, mintha a szaporodás a kivánt mértékben történnék. Farawaj, az álmok szlKetí Anglia reprezentatív Iróján&k uj regénye Amikor néhány esztendővel ezelőtt az egyik nagy angol napilap szavazást rendezett olvasói között, hogv k t tartanak Dickens lenméllóbb ut \'innak a ma élő angol irók kőzött, a 1 vazás nagy szótöbbséggel J. n. Pri loy fa-vára dőli el. S most, amikor I\'riestfey reprezentáns müve. a Faraway, a ma. gyar közönség elé kcrill. ezt a véleményt a ml olvasóink Is minden bizonnyal nlá fogják írni, elfogják fogadni. C 1 A modern lélekelemzés eszközeivel, a ma problémáinak tlszlaszemü feltárásával J. B. Priesley munkáiban Is találkozhatunk. Alig van nála sokoldalúbb iró, de elsősorban regényei szerezték srámáni világhírt. Hatalmas elbeszélő alkotásai közölt a Faraway tarthat számot teljes elismerésre és átütő közönségsikerre. Pricstley elsősorban és lényegben: emberábrázoló. Müvészkeze a könyv legjelentéktelenebb niellékalakját is tel\' jes életre kelti. A főszereplők: NVilliam Dursley, a békés buntlnghaml maláta-gyáros, Ramsbottom, a nagyétvágyú manchesteri kereskedő, Ivybridgc altengernagy, a régivágásu tengerésztiszt, Terry Rilcy, a gyönyörű sanfraneiscol leány már néhány oldal ülán meghitt ismerőseinkké válnak. Do a többiek Is: a titokzatos Garsuvin, a szelíd, finom Mrs. Jackson, a hollywoodi filmcézár, Mr. Sapphire, bennszülöttek és hajóskapitányok, világkörüli utazók és Grcenvvood, a lnmdinghaml algebratanár — valamennyiükben érezzök -az élet lüktetését, az igazi iró meggyőző jellemábrázolását. Manapság, amikor minden modern közlekedési eszkőz ellenére is nagyobb lett a földgolyó, nehezebb az utazás, kettős öröm,\' hogy Pricstley könyve messzi tájakat is vétit elénk. Az Aranykapu városa a hegyen épült San pran ciseo, Ncwyork kőrengetefee, a csendesen haldokló angoi" kikötő: Lujg-inouth, aztán Tahiti, trópusi pompájában, a hihetetlen virágokkal és madarakkal. a többi déltengeri sziget, végül a Husvét-szifiV-\'l szeles püsztasága, a rejtélyes köbálványokkat, amelyekről senkisem tudja, mikor, hogyan születtek — száz meg száz táj, vidék, szokás és apró részlet rejtőzik ebben a nagyszerű könyvben, mint valami Kifogyhatatlan kincseskamrában. (Singer és Wolfner kiadás.) Évente 40.000 kicsi koporsót tesznek le a földbe Magyarországon I. Részlot LOVAQ STERNAD ISTVÁN előadásából Karácsonyra és újévre ajándék-tárgyak utolérhetetlen olcsó árban BÁRÁNY ISTVÁNNÁL Horthy IW.-ut 3. Doxa, Slgma, Technos arany női é» férfi zseb- és karórák modarn kivitelben, ugyanezek chromból. Berndorfi evőeszközök készletben és darabonként. Modern llkőrós és dohányzókészletek stb., stb. Mielőtt vásárol, saját érdekében tekintse meg kirakati áraimat! DALAI KOZLOWV 1936. dtccmbar 1T. Feh és derékfájás émelygés, idegesség tisztátalan lelni gyak-ran csak az emésztési /avarok kóvelkez^-énve. Ilyenko* Tímár Ha férje halála után otthagyta a színpadot és postamesternő • g lett Nagykanizsán még mindönki cm lékezík Timár llára a pécs kani zsai színtársulat tavalyelőtti prima donnájára, aki pompás játékával nagyszerű megjelenésével, kitűnő hangjával rövid idő alatt is meghódította a kanizsai közönséget. Pár héttel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a primadonna férje, Terényi Gedeon ny. huszárkapitány meghalt. Timár Ha most otthagyta a színpadot s miután postumes ernői kápesjtése van, elment postamesternőnek. A debreoeni postánál kapott állást: - igy ak ;rj< két kis gyermekét felnevelni. Tímár Ilát a debieceníck, mint postamesternőt, épp oly szeretettel fogadták vissza, mint egykor a primadonnát. Szitnyai Zoltán regényét kezdi közölni a Zalai Közlöny karácsonyi száma Naptár: December 7. csütörtök. Róm. kat. Lázár. Protestáns Lázár. Izraelita Tobot hó 3. Gyógyszertári éjjoll. szolgálat o hó végéig a „Mária" gyógyszertár é* a klskanlzaal gyógyszertár. GAxfUrdff nyitva röggel 8 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nan nőknek). — Ne felejti al! Nálunk nomcsak női télikabátot, hauem anyagot Is vásárolhat. Schütz. — (Bélyeggyűjtők találkozója) Héttőn délután fi-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. A Zalai Közlöny karácsonyi száma gazdiig ünnepi terjedelemben és tartalommal jelenik meg. Egyik líi emelkedő eseménye lesz karácsonyi számunknak, hogy abban kezdjük meg Szitnyai Zoltán Zay Isti kót bálja cimü regényének folytatólagos közlését. A kitűnő és divatos magyar író eblwn a regényében a magyar vidék társadalmi, farsangi életének. a magyar vidéki társaság lelkének ke rcsztmetszetét adja- nagyon tulő lóan és fiagyon eredetien. Egy megyebál ós egy polgári bál szenes, eleven miliője adja két szembenálló vi\'^g, rajzát, izét ugy, ahogyan azt az iró éles szeme látja és derűs mosolyt tud fakasztani belőle. Zay Isti kót bálját nagy élvezettel fogja olvasni a Zalai Közlöny olvasó tábora, mindazzal az érdekességgel együtt, amit kanícsonyi számunkban összehal mozunk. Lngfeövet kevert az nra borába A gyilkos asszonyt letartóztatták j A sorcogymegyel Törökloppány ban történt, hogy Takács József földműves vacsora! borába a fele sége lujjkőoldaiot kevert. A szeren esetlen ember mit sem sejtve, kiitta a bort, nemsokára rosszul lett és kórházba kellett szállítani. A csend, őrségen Takács né eln-.ondottn, hogy már évek óta állandóan veszekedtek és efelett! clkeseredésében akarta eltenni láb alól férjét. Az orvosok mindent elkövettek, de Takácsot nem Jehetett tpegmenteni, belehalt sérülésébe. Takács Józsefnél a csendőrség letartóztatta, gyilkosság miatt megindult ellene az eljárás A lesszebb MM, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver , kerAkpthr-, rádió-, gramofon ós otíliér üzletében kaphatók. Az OBztálysorajiték húzása Budapest, december te A mai osztálysoisjAték húzásán 46 000 pengőt nyer t a 61.084 sz., 15.000 pengőt a 33.093 szému som Jegy. (Minden kötelezettség nélkül.) EMLÉKEZTETŐ*) Deeamber 16. Szerdal Társaság vtta-délutánla 8-kor a zeneiskolában (Fábián Miksa) December 17. Hsntleraezee előadás a zeneiskolában 9-kor (Vannay) December 19. Előadás 9-kor az OMKE-ban (W. Mulh Nessy: Angliáról) December 27. Lloeális előadás a váreskázáa iker dr. Mező Ferenc. Január S. Lloeális előadás a váresházáa t-ber Január 5. Katolikus Bál az Iparos-székházbaa. JanuAr 10. Lloeális előadásos vir«sh<eán I kor dr Krátky István Jannár IS. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. Jannár lé. öreg-kereskedelinlsták bálját órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOGE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. Jannár 17. Llceális előedás a városházán 8-kor dr Vértesi Frigyes. Január 24. Llccális előadás a városházán 8-kor Magas Mihály. Jauutr 31. Llceális előadás a városházán 8 kor dr. Hoffmann János. Február 7. Llceális előadás a városházán tt ker P Clrfusz Viktorin. Febru4i 8. Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-esije. •) E rovatban minden rendezés sgyszeri kttzlise (2 sorig) 30 fillér. ■ira, az Idegen szőke Irta: Somlyó Zolt4n Márciusban köhögni kezdtem. A tüdőinél egés/ indokolatlan feszültség ki-nozla a torkomat furcsa fájdalom szurkálta. Igv is jól van, te szegény, gyönge élet, — gondoltam de tulajdonképen mi van velem? Első gondolatom tagadhatatlanul az volt, hogy tüdöbajha eslcm, fis minél jobban erőt vett rajtam a köhögés annál mélyebben latolgattam, hogy a családomban emberemlékezet óla orgonafujtalásra is elég erős tüdők fordultuk elő. öregapám kilenc ven kél éves koráig korcsma ros volt. Devccserbcn és akkor is csak azért hagyta ahbi az ivást. mert. kóborcigányok egy téli éjszakán meg. gyilkolták. Atyám erős, sz;goru hang-ját néha még mos! is hallom álmaim1 ban. amint útjáról hazajön a sötét Dráván a fekete kompon és átkiált hozzánk n partra, zengő szép hangján; lielló-ó!.. . Senki, senki a családunkban nem volt rossz tüdejü, épjH\'n én? Igy eipellcin muftimat egy hétig. íj-jelenként hideg verítékben fürödtem. IIu aztán nagv kínlódások után végre sikerült elaludnom, azt álmodtam, hogy a tüdőmön fekete malomkerekek zavaros lisztet őrölnek a szegény emberek számára; a vánnyadt, rongyos asszonyok felhúzott, ijedt szomhéjalK mögül Idegenül bámultuk rám és önlógették a mellemre a penészes, rozsdás gabo nát, ezer zsákl>ól. Csípőig valami patakban álltam és karjaim irtózatos se. bessépgel forogtak, mint a malomkerekek. A tizedik nap reggelén rémítő, heves köhögésre ébredtem és amikor u ro ham lecsillapodott, a vánkoson három csöpp véri találtam, fis a barátságos napfény kedvesen u kezemre hajolt és megcsókolta rajta az ütőeret. Ez volt az első igazi tavaszi nap; lehajoltam a csuklóm fölé ós megcsókoltam rujla a napsugarat. Aztán újra megláttam » húrom vércsöppet és megindultuk a könnyeim. Délig feküdtem igy, Sírva. Akkor dühös, n felugrottam, felrántottam az éjj-lí szekrényről a cigaretta, tárcámat, kiszedtem bvlőle a cigareHá. kat és szétmorzsoltam valamennyit a tenyereim közt. fis fclöltózködtem. — Ne, ne kopogj annyira, le szegény, \' gyönge emborszlv, te forradalmár paraszt! örülj, hogy élsz, te drága szív! Te drága. IkiIoihI szív, te! Most szépen elviszlek a? orvoshoz, tehát légy erős és vigyázz, különben.. .! Az orvos majd leveteti velem az ingemet és ha akkor is igy kopogsz, egyenest a Dunához viszlek, ott megdögölhetsz, te semmirevaló; de ha jól viseled magúd, ifikkor még sokszor dolgozhatsz forró estéken a körúton, a színházban és a villanyoson. Most tavasz van és nz ass&hyok kidiszítik magukat és födctlcnül liagyják mezítelen nyakukat és karjukat. IV hu ilyen gyávu maradsz, akkor majd nem tudok oko san beszélni az orvoss\'-U és nem tudom majd megmondani neki, hogy á családomban díjnyertes mübirkózók • voltak és akkor vaktábbn rámolvassa, hogy cl vagyok veszve. Az orvosokkal bátran szvmiiv kell szállni, mint az ellenséggel I Hát csak azért mondom... Az orvos ráravclctte szúrós szeméi j és egykedvűen vetette felém: I — Tüdöcfucshurut! Ez annyit je. ! lent barátom, hogy a tüdeje és igy j az élete is komoly veszélyben forog. Fusson le délre, de gyorsan; meleg, meleg és harmadszor is meleg és nyugalom. Nos, Isten áldju! Igaz: olvastam nemrégen egy szép versét, hogy Is megy?... «...ós hív a fekete selyem-köpeny, a fekete sclycmköpenyü nő, uz édes...» Jó lesz egykiesit elhalkulni. kedves barátom és inkább nz egészségével törődni, kü1öul>cn fuccs a költészet... A legközelebbi surkoii egész nyalábra való szekfüt vásároltam. IJC sem vár tam, amig egyetlen és utolsó tizkoro-násomból visszaadnak és végigrohantam az utcán. Egy rohanó autó mqg-állásra kényszerilett. Egy halvány, szőke nő üli benne, egymagában, sötétkék selyemruhában és telt piros uj. kai között cigaretta tündökölt. Szinte l>e akartam hozzá törni, uz ablakon át, olyan gyönyörű volt és ofy mohón nyelte a füstöt. Ennek ís vége — gondoltam magamban csöndben — ezt se látod többé, mert meg kell "halnod. Meg fogsz halni, anélkül, hogy egy szőke nőd lett volna, aki lakkos autó-ban hátradőlve cigarettázik és a $ze-retöjéhez tart. Kl tudja ... Ilyen nőt kellett volna szerezni, ezek a szőkék konzerválják az életei. t\'j roham karmolt bele kegyetlenül a tüdőmbe, a szemeim megteltek köny-nycl. Micsoda disznóság, az utca köze. pén, ezer és ezer ember szCmeláttár" összeroskadva köhögni! Megbocsáthatatlan dolog, annak nem szaba mc#. ismétlődnie. Ennyi eszem már igazán lehetne. A torkomból vékony sugárban előtör u vér és ráömlik a tüzes-piros szekfücsokorra. Hogy az Isten áldja meg azt u csúf öreg banyát, fikitöl a sarkon a virágokat vásároltam nos, igen tisztelt orvos urak, van még bátorságuk hozzá, hogy ezeket vér-csőppeknek nevezzék? Hol vannak a vércsöppek? Ezek itt vérvörös szek-fük. Fütyülök önökre és a bölcsességükre. He-he-he-Ul-ltf-hul Nézze meg az ember! Hogy ezek itt vércsöppek... Néhány nap múlva már féltek tőlem az emberek, mint valami bélpoklostól. Már alig mertem bemenni a szerkesztőségbe és a kávéházba, " kél helyre, ahol élelem ínég folydogált. A pincérek szánakozva néztek rám és ha az üres kávésfindzsát elszedték előlem, messzire eltartották maguktól. A szerkesztőségben hidegen, tartózkodóan^ köszöntöttek a kollégák, fis egy napoiF^ uz egyik ünnepélyesen odajött hozzá és tudtomra adta: hogy lehetetlen továbbra is igy ilyen vánszorgóan maguk közölt tűrniük. Igy úgyse húzhatom ki sokáig, menjek le-délre, legalább Abbáziába. Ezzel átadott egy borité-kot, tele pénzzel, amit a fiuk maguk között összeadlak a számomra, fis már magamra is hugyott, sietve. Jó fiuk, — mondtam magamnak szégyenkezve ott künn — de méfeis: inkább gyávák, mint jók. Félnek t_-lem és a hajómtól, Oz az egész! Én tisztán látok, összegyűröm markomban a Iraritékot, ropog. Lám, U"", hányszor vánszorogtam éhesen, összetörve uz utcákon és boldogságaiban felordítottam volna, ennyi pénz birtokában. Egyszer is, egy leánynak virágot kellett volna vinnem a nevenap jura és képtelen voltam erre Uz koronát összehozni. Akkor senki se törődött vélem. Most, most hozzásegítenek a halálhoz!... (Vége köv.) BAiaw ao2Lom ^r Délamerikából irt az eltűnt nagy- kanizsai diák 1(}3& december 17, A színházi Iroda hlrel s *; (\'síttörtökön ostc tartja utolsó előadását a ..Magyar KomédiaT""Ka-ninraszinház. Színre kerül dr. Dómján Gyula kacagtató és ötletes francia izü vígjátéka, a ..Nemfizetö vendég.. A lmrlcszkszcrü frappáns párjelenelek állandó derültségben tartják a közönséget. Ebben " kitűnő vígjátékban úgyszólván a társulat minden tagja fellép és búcsúzik Nagykanizsa kedves közönségétől. (•) Az igazgatóság felhívja az igen tisztelt bérlőinek figyelmét, hogy bár <>z az előadás bérletszünetben megy, a volt l>érlők jegyeiket kedvezményes bérlet árban válthatják meg. Egy gyárban dolgozik, Annak idején a fővárosi sajtó is foglalkozott Czoczek Imre nagykanizsai festőmes\'er 17 éves diák-fiának eltűnésével. Az édesapa bajelentette az cllünist a rendőrkapitányságon, illetve az árvaszéken is. Később kitűnt, hogy Croczek egy társával szökött meg és mivel többször ejtett el olyan Ijijelentísakűt, hogy kedve volna az idegenlégióba lépni, ilyen irányban folyt a njomozás, persze eredmény nélkül Czoczek szülei nagy aggodalommal lest ék a híreket gyermekük sorsa felől, de semmi bizonyosat nem tudtak. Minap azután levél érkezett a fiü szülei-he* Délamerikából, Amelyben az el- hogy haza (udjon jönni lünt nagykanizsai diák azt írja, hogy ne aggódjanak sorsa felől, si kerüli nagy küzdelmek utón Dél. amerjkába jutnia, még ped^g útlevél nélkül. Egy gyárban kapott alkai-muzásl, ahol dolgozik és most minden törekvése, hogy annyi pén^t szerezzen, hogy haza tudjon jönni. Társa, akivel együtt kiment, időközben megvált tőle és most nem is tudja, hogy annak is sikerült-e Dél* amerlkába kiérnie. Czoczekné fia levelének tartalmát közölte a budapesti főkapitányság, gal és kérte, hogy ennek alapján a tovóbbl nyomozást szüntessék be. __ — (A most megalakult) Dunántúli Altalános SegélyzŐ IigVe. sülét Zalamegyei Főcsoport vezetősége keres toggyajtós céljából megbízható, komoly üzletszerző tisztviselőket (tiszt-vlselőnőkei) fix és magas jutalék ellenében. Jelentkezés Horthy Miklós-ut 4. sz. alalt az 1. emeleten. \' < — (Eszterházy Pál herceg) a közeli karácsonyi ünnepekre való tekintettel ismét nagyarányú jótékonyságot fejtett ki. Igy többük között n zalaegerszegi szegények, részére 50 úr-méter fát, a lenti és vidéke szegényei ré.v.ére 30 mázsa kenyér és 30 mázsa főzőliszlet adományozóit. Az A,ctio CatoHca utján több élő sertést és tty)b mázsa élelmiszert osztott ki a szegények között. — Felsőkereskedelmi Iskolai («fM-ruhákrA alkalma* szövetek nagyon ol-,Món kaphatók SehüUnél. — (A Welser gyár nyilatkozata) A következők közlését kérik: NW. lapjuknak 1936. december 12. számában Nagykanizsa város rendkívüli közgyűléséről szóló tudósítás szerint Szabó Gyula városi képviselő urnák a «\\vei-ser-gyár. segélyének tárgyalásakor tett állításaira vonatkozólag kérném , nb. \\lapjukban közölni, hogy ugy a fiatal, mint a meglelt korú munkások nya-rallatását sohasem ellenezte u «\\Veiser-gyár,. mert tisztában van azzal, hogy ugy a fiatal, mint a meglett korú munkásoknak nyaraltatása nemzeti érdek. Épen ezért kaptak már fiatul munká, sóim évek óta nyári szabadságot, az 1936. évben is mindnyájan, akik ily kivánsággal fordultak hozzám, még pedig az általuk kért időre, 14—21 napra. Azonkívül az OTI kirándulásokra min-d „kor legnagyobb készséggel szabad-sagoltam őket. A munkabérek pedig semmivel sem alacsonyabbak, mint bármely vidéki szakmabeli üzemben. Fenti sora.m közléséért előro is hálás köszönetet mondok és vagyok — nagyrabecsülésem kifejezésével — igaz tisz-telcl tel WeLser J. C. gazdasági gépgyár, vas- és fémöntöde, Weiser János oki. gépészmérnök. (:) — K4k kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karácsonyi árusltása.ötngernóL — (Sok a járda baleset) Csak a minap irtuk meg, hogy a rendőrség szigorú intézkedéseket foganatosítóit a közönség testi épségének védelmében és balesetek kikerülése vó-gell utasította az őrszemeket, hogy minden sikos vagy tisztítatlan járda háztulajdonosát illlctvo házmesterét külön figyelmeztetés nélkül jelentse fel és az iUelö ellen megindul a kihágást eljárás. Ugyanis még csak u tél kezdeién vagyunk és már eddig is a járdák miatt több lábtörés és egyéb baleset fordult elő. A rendőrkapitányság már eddig lá sok büntetőparancsot volt kényte-len kibocsátani a Járdatiszlilást elmulasztók ellen. A kapitányság nyomatékosan felhívja a közönséget, hogy a járdák kellő tisztításáról ós felhinté-sóről gondoskodjak, mert a mulasztók ellen u legszigorúbban fog eljárni. — Ló takarók minden mlnötágb*!, nagyon olcsón \'aphatók tictitltinéi. — (Gázolt a vonat) A Tűrje—zalaszentgrótl vasútvonalon, Zalaszentgrót határáb;..i gázolás történt. A hegyről ballagott luiíafelé Müller Pál 53 óves zalaszentgróti lakos, aki nem hallotta a közeledő vonat si-polásál. Az elgázolt ember agyrázkó-dásl és csonttöréseket szenvedett beszállították az egerszegi kórházba. A vizsgálat folyik. — (Nem adott gyermekének enni) Bécs Erzsébet zalamegyci leány 1924-ben férjhez ment Tóth G*bor földműveshez. 1926-ban kisgyermekük szüléiéit, de miután szűkös viszonyok kőzött éltek, a fiatalasszony szeretett volna szabadulni gyermekétől. Hol adott neki vízzel kevert tehéntejet, hol nem, végül Is a kisgyermek belehalt a rossz táplálásba. Az egerszegi törvényszék 15 évi fegyházra Ítélte a gyermekgyilkos anyát, a táWa ezt 3 óvre mérsékelte. A Kúria helyben, hagyta a tábla Ítéletét. : M \' } I Hell műsor: Szerdán: Szenvedély. Csülörtókön: A ncmfizelő vendég. — Mindig nagy aikero v®lt SInger olcsó karácsonyi vásárainak, mélyen leszállított árak I Szerda Hu**** L 17 öreg cigányprímások zenekara. — 18.15 Stílustörténeti előadás-. «A gótikáról.> — 19.05 Magyar operelt-egyveleg. — 20.35 Hírek. — 21 Az operaházi zenekar. — 22.15 Időjárásjelentés. — 22.20 Jávor Sándor jazz-zene kara. — 23.10 A 24 tagú cigánygyerek zenekar. — 0.05 Hírek. I*udap««t U. 19.15 Olasz uyelvoklalás. — 19.30 Dr. Baktay Ervin előadása. — 20.30 Táncleniczck. — 21.40 Hírek. «««•. 17.05 Zenekar. — 19.30 Zenei csevegés lemezekkel és dalokkal. — 20.50 Csajkovszkij: IV. szimfónia. — 21.35 Rádlózenckar jódli- és clteraszólóval. Csütörtök 6.45 Torna. — Utána hanglemezek -- 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 Beszkárt-zenekar. — 12.30 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárásjelentés. — 13.30 Cl-gányzenc. — 14.10 Hírek, ámk. _16 15 Bcreczki Ida meséje. —■ 16.45 Időjelzés* hírek. 17 Konyhakerlészeti rádiótanfolyam. — 17.30 Temesyáry János mélyhegedű számai. — 18.10 Addmann János elő-, adása. — 18.35 Hanglemezek. — 19.50 • Magyar láng,. Hangjáték Irinyi János életéből (halálának évfordulóján.) -21 Hírek. — 21.25 Cigányzene. — 22 Időjárásjelentés. — 22.45 A rádió sza. lonzenekara. — 0.05 Hirck. Hudapwi a 17 Tánclemezek. — 17.35 Felolvasás. — 18.10 Kamarazene hanglemezről. — 19 Angol nyelvoktatás. — 19.50 Magyar Revü Tánczenekar, Tóth Imre énekszámaival. 12 Könnyű zen®. - 13.45 Brahms: B-dur hegedűverseny. — 16.05 Hangverseny. 17.25 Tiroli karácsonyi dalok. — 17.35 Hangverseny. - 19.30 A bécsi Schubert Szövetség karénekversenye szólistákkal. — 20.20 Szinmü. — 2220 Hadrabova Éva szopráu dal- és ária-estje. _ 23 Tánczene. — (A főispán Budapesten) Vitéz Teleki Béla gróf, Zalavármegye főispánja többnapi tartózkodásra Budapestre utazott. Ugyancsak Budapestre utazott Bődy Zoltán alispán is. — (\\ Stefánia Fiókszövetség) ezúton is közli, hogy december 21-én hétfőn délután 6 órakor az intézet helyiségében igazgatósági ülést tart. (:) — (A törvényszéki palota bokréta-ünnepélye) A nagykanizsai igazságügyi palota építkezésének bokréta ünnepélye üe-ceuiber 18-án lesz, amikor az ipari és igazságügyminiszleri műszaki hivatalok képviselői is lejönnek Nagykanizsára. — (December 27-én Credo tea) December 27-én a fehérlerembcn a Credo-cgylet tcaestélyt rendez esti 7 órai kezdettel. Csupa hangulat ós meleg szórakozás várja u tagokat. (:) — Táncdélutánokra, koixoruMkára •!*- gáus színes tutiul- ás selycoiruh&k ol-Món Schlitznél. — (Intarzia művész Nagykanizsán) Ma már világhírű művésze az intarziának az egykori magyar asztalos-segéd, Bezdány József, aki nemrégen I. dijat nyert a római művész-egyesület nemzetközi kiállításán, legutóbb pedig tele voltak a lapok a balassagyarmati templom hatalmas intarzia-oltárképé- nek reprodukcióival. Ezt a csodálatos szép képet ugyancsak Bezdány készítette, csupa faberakásból, a napokban pedig az esztergomi primási muzeum részére szállítóit intarziás Rafael.má-solajával aralott nagy sikert. Uj fabc-rakás-képei főként bibűkus egyházművészeti és klasszikus másolatok. A Vitézi Szék most fogadta cl országosan vilézi címer-mintáit, amelyek a Szék támogatásával már országszerte eltér-jedtek. A művész most pár napig Nagykanizsán tartózkodik s igy a kanizsaiaknak is alkalmuk van művészetének megismerésére. — Uguobb karácsonyi ajándék egy ruha SInger olcsó vásárából. — (Liceális előadás) nem lesz december 20-án. Hely«tt december 27-én tart előadást dr. Mező .Ferenc olimpiai bajnok. (:) — (A zeneiskola csütörtök esti előadása) pontosan 9 órakor kezdődik a zene-Iskolában. Előadó Vannay János. Élőadásra kerül NVagnCtC Beethoven és Dukas egy-egy zenekari müve (hanglemezekkel). Belépődíj nem lesz. A rendezés költségeihez önkéntes adományokat köszönettel vesz a rendezőség. (:) —- (Az Irodalmi és Művészeti Kör) ezúton is kéri összes tagjait, liQgy tagtársunknak, dr. Doniján Gyulának csütörtöki premierjén a szinliázban minél nagyobb számban megjelenni szl veskedjenek. Mutassuk meg, hogy az Irodalmi és Müvéscti Kór nem csak viseli Zrínyi Miklós nevét, hanem meg is tudja becsülni azt az Irodalnü ós müvészcli kuliurát, ami a Zrínyiek városának falai közt terem. Az elnökség. (0 DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz •zállitja SZEN X SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pá| Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. ■AJJtl ■OZLOHT 1938. decemler 17 _é__ ||UMttti A dunántuli buza ^rrigább mint a tiszavidcki A Svájcija burát száUitó exportőrök a kontingens egy részét csak jelentékeny veszteséggel tudták lebonyolítani s hogy veszteségüket csökkentsék. Igyekeztek dunántúli határállomásokhoz közel fekvő helyeken vásárolni. Így állott elő az a helyzet, hogy ma a dunántúli buza 1.5—2 pengővel drágább, mint a tiszántúli. — Egyébként a svájci búzaexporton kivül Ausztriába történtek még búzaeladások, az ausztriai kontingensek kimentése folytán azonban az export nem mondliató számottevőnek. Ausztriával uj buza.pöt-konlingensről tárgyalunk. A magyar bor uj piacai Franciaországban igen gyenge volt az idei bortermés, ugy, hogy az idén 5—6 milliö hektoliter behozatalra szorul. Tárgyalások vannak folyamatban a magyar bor franciaországi bevitele érdekében. A franciaországi borkivitel főakadálya a hektoliteren kén ti 90 frankos vára. — A németek a nagyobb Brcnawein-vásárlások után most már csemege- és vörösborkészlelcket is vásárolnak Magyarországon. A német borexport növekedése annál Örvendete. sebb, mert a nagy külföldi konkurenciával szemben az elsőrendű minőségű magyar boroknak elkerült téri hódi-taniok a német piacokon. Lakóházak adómentességéről szóló, ez év május hó 1-évcl életbeléptetett 2700/ME. rendelet kibővítése tár-gyában az AUódunántuli Mezőgazda-sági Kamara felterjesztést intézett a miniszterelnökhöz. A legszegényebb társadalmi osztály tehermentesítése érdekében kérték, hogy az adómentessel jog megállapításánál ne az legyen az elbírálás alapja, hogy valamely épület hány lakrészből áll, hanem, hogy a tulajdonjog szerint mennyi a lakható helyiség. £z esetben az adómentesség azokra is kiterjesztendő volna, akik összeépített házban, vagy örökösödésből, vagy vételből kifolyólag egy épületben laknak ugyan, dc tulajdon^ szerint őket az illető épületből csak egy lakószoba és mellékhelyiség illeti meg. A sertés-export szómadatai A nt kir. Külkereskedelmi Hivatal tói kapott értesülés szerint folyó hó 4-évcl az első 10.000 drb-os vágott-sertés kontingens kihasználást nyert. December 31-ig további 15.000 drb" lia. sitolt sertés kivitele vált lehetővé és jövő évi január hó 15-ig ujabb 15.000 drb hasított sertés szállítására történt megállapodás. Az első 10.000 drb-os kontingens teljes leszállítása mellett további 26 vagon, vagyis 2600 drb sertés kerül még kivitelre, ugy, hogy folyó hó 6-tól kezdődően tulajdonképpen még 12.400 drb sertés szállítható a folyó évben Németországba. Kamaránk körzetében a szállítás Pécsről, Zala-cgcrszegről és Szekszárdról történik, mert ezeknek a városoknak van a német igényeknek megfelelő Cxport.vágó-hidja és hűtőháza. A heti szállítások mértéke nincs megállapítva, annak nagyságát — miután megfelelő kínálat van — csak az egyes vágóhidak és hűtőházuk befogadóképessége szabja «neg. _ (—) Hagyma-temol/i Dunántulon Makói hagynia le rcskedők és termelők a Dunántulo: készülnek letelő-pedni. Hagymatermesztésre alkalmas földeket keresnek megvételre, vagy bér leire. Fnnek az \' -yekívetnek az a ma-gyarázata, hogy a nyugatra történő exportnál lényegesen fontos szerepet játszik a hagyma vasúti fuvardíj-különbözete. <-) Váratlan akadály gördült nímet baromfik!vitelünk alé. amennyiben a németek olcsó áron nagyobb baromfimennyiséget vásárol, tak Jugoszláviából és Romániából és ennek hatása alatt értesítették a magyar exportőröket, hogy a megállapodás szerinti árakon nem tudják átvenni a szállítmányokat, mert a jugoszlávokkal és románokkal lényegesen olcsóbb megállapodásokat kötöttek. (—) A magyar mix-tarmaUs Hazánkban az elmúlt évben 34.000 méhész 26-000 métermázsa mézet termelt. Ebből a tekintélyes mennyisége bői mindössze 6000 métermázsa kerytff exportra. APRÓHIRDETÉSEK k.rAhlrd.1.. .l|. v.i.in.p .. Inn.pn.p 10 ilúlg S. nn.r mlnd«fi lovábbl aió 0 nil.r, h.tkainap U K.lg SO IWéf. mlnd.n további ttó 4 ffll«r. AsstéászzH, bérautót, rendeljen garaséból, vldíhrr éa helyben, legok^hb.n, Te-lelon állomás: 144. lo|lor Ktsiaiudy-uica 7 . sí. 2704 ta, p.MQA.rt ksrókpárf, autót, konvnsb.rendezátt. varrópépei, rádiót, ftll. Ths rmost, fényképezőgépet, Irattá,kát. lestmém t, szőnyeget, Jamboree-legtel, manll II -líéirletel nverhel a k»po,várl kalho I(ni e,\\hálkOxMff snrslegyén. A lors-jegvek 1 perigóért Szabó Antal sporltljla-táben kaphatók. Bvsrmski-sha a legazebb, legolraóbb karácsonyi a|ándék Palloiék Dlvalnalonlí-ból, Hrasébel-tér II. 4141 Lagaaabb fíill- éa lluruhák. lelöllók, bőrkabátok legolcsóbb árban kapka\'ók — Zw.ig Imrénél, Erisébei lér 1. 4307 Z.IrbSdOnSk kevés hibával olcaón kaphatók Ptelfer ignár Petőíl-ut 44. * Tisztességes ml.riaH..l.én,t krre-aek, kl a Ustaitáiban jártas. Király a, If. • Pogány.áron dr Kólal László szőlő- f:azdaiágábzn állandóan kaphatók [ehér él ekele ó éa u| la|borok, 25 ll\'ér vétalnél 30 Iliiét, 500 llterlól kezdve 25 llllérért llle-renklnl. Dr. Kólal. 4423 VIIUny4aSk karlellén kívül kaphatók Sch:eelnger Qyula vaakereakcdónél Eri\'ö kel lér 18 4417 ■ív komplett háló, egy rekarnler és egy konyniberandezés áronnal alarié. A legmagasabb napiáron Ingztallsn llbalollat vss.sk, Slern Vilmoané Erzsébet-tár 15 4416 Egyazoba-konyhás lakást keresünk azonnalra Huarlf tér 7. • Karáaa.Nfpa, szilveszterre vizkul- lániot, ondnlálaal, manikűrt Schwelteemél (Sugár ul 2) caln áltasson * 10 éves f.lu.l i.án, elmenne szolgálni. Érdeklódnl EótvOs tér 6 4424 Zslrssráés él gyermekágy eladó Caányl László ulca 21. alalt 4426 Ölesé 10.If. kapható 1 Matollci Jóas.f lablzományosnál. Rzgonylu. 2. (Nápasnsl udvsrbsn) 1C0 kgr. apiiloll akár P 2 40 100 kg aprított btlkk IL P2 80 100 kg. aprított bükk I. P. 3.-. 100 kgr, tolásaién htihoi szállítva P 5 50. Kársa iwvss pártlogáiukal. Kiadja a laplulajdonoa Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda «a Délzalal LapkladA Vállalata Nagykanizsán. Felelős kiadói Zalai Károly. I \'tarurb.n teletöm Nagykanizsa 78. »aám A nagykanizsai klr. láriablróaáf, mint telekkónyvl hatóságtól. 12215/1936. tkv. ss. Árverési hirdetmény-kivonat. Első Sromb.thelr I Cnkorgvár Klein él Flelschmsnn végreha|lstónsk Fsrkaa László éa István yégrehaltást sienvedó ellen In-dl\'ott végrehaltáil ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehs|tsló kérelme következtében ax 1881 : LX. t -c. 144. 148., éa 147. §5-al érte\'mében elrendeli a végrehallásl árverést 209 P 06 llll. tókekóveteléa, ennek lárulékal és a végrehallásl és se árverési kérvényért ezúttal megállapított 14 pengó ktlttiég valamhl a csallakox"ttnik kl mondott Alla Seperstor Rt. 1516 pangó 87 Ml. é. Leltner Aladár 50 P, Hibjsnecz Ferenc 80 84 P tőkekövetelés, éa lárnlékal behallása végett a nagykanlual klr. Járásbíróság területén l-vő a a nsgykanlzsal 8545 szljkvbell 4140/b. 2. hrss házra 2(00 P kiáltást árban. Eat az Ingatlant Kállcs Vendel végre-hallató lavára 11114. Alla Sepsrstor lavára 1970 P a Leltner Alsdár lavára 5700 pengó éa Hsbl-nrcz Ferenc javára 5770 P legkisebb eladási áron alul árverésen eladni nem lehet. A telekkőnvvl hstóság az árverésnek a tkvl hslósőg hivatalos helyiségében, fnldazlnt, II ajlóaiám alalt megtartásárs 1936 4srl december hó 30, napiának d. s. 9 óráját lüil kl éa az árverési kitételeket az 1881 : LX. t.-c 150. $-1 alapján a kővetkezőkben állapltla meg : 1 Az árverés slá esó Ingstisnt árverési kéró végrehajtató javára a kikiáltási át leiénél alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908. XLI. I c. 26 {.) Az árverelnl szándékozók kólelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/»-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. l.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpaplrosban a kikllldóttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói leiélbe helyezéséról kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és ai árverési feltételeket aláírni. (1881 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 21. § ) Az, aki az ingatlanéit a Itlklállisl árnál msgasabb ígéretet tett, ha tóbbet Igéinl senki sem akar, köteles nyomban a kl-klállásl ár százaléka szerlnl megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi azázalékálg klegészllenf (1908: XLI.tc.2S.§.) Nagykanizsa, 1936. évi oki. hó 20 án. Dr. Wóbcr s. k. kit. jblró. A kiadmány hiteléül: Klsa s. k. 4363 ISlUiL (in II uu 1 la aok pénzt 1 takarít magi ha 1 nyomtatvány\' 1 azDkaéglatét 1 és könyveit 1 lapunk I nyomdájában, 1 FA-ut S. alatl | rendeli meg. i 1 NGYEN Zalai Közlönyt InvA brS elrutlélzr tu mOSt elOfizd. Olisí Karácsonyi ni Prima minőségű harisnya . . . 2.— Bélelt aelyamharianya 1.80 Bélelt ■elyemnadrág . 2.20 m Női diwattáaha . 3.50 Prima bokáz táska 590 Férfi Pulovar . . 4.50 Béláit bArkasxtyO 5.50 Férfi ing .... 4.— Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima kSpor alsónadrág . . 1.96 Nöi és férfi arnyfi . 4.80 Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divathüz Horthy Miklós-ut I. Permetezze gyümölcsfáit lombhullás után NEODENDRIN (gyümOlcjta-karbollneummal) Legújabb kutatások megállapiiot-lák, hogy rovaiok, levéltetvek ellen az 8«1- és télivétU- kaiéi a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovatok és levéltetvek ellen védekezni nem lehel, mert a mészkénlének rovarOIfi hatása alig van. O,am0lcsfa permetezOszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növény védelml-szerok, gép stb. kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A btróeág mellett) Telefon 180. Si-,Ródii-, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javítás, viaszkalás Szabó Antal ^^ ___sporiOzletében._ Rt. luáwMcg NysHta és ÜfAW VÜUa mnyrqwXtHHs N%MmT(MiUi Ozl«r. Zalai Licolf.) 78b Évfolyam 289 szám Nagykanizsa, 1939. december 18 péntek Ara 12 Ml. ZALAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkeszti: Bartoarlts Lajos EJÖItxettd in:mMnl mm! A* fQU Smkwxtó^fi t* kíadétahratiii WWmi 71 a Szükséges voltl Közügyeink intézéséne nézve s ál tálában az ország szempontjától nem közömbös az, hogy milyen annak a pártnak belső élete, amelynek működésén nyugszik a rend, a biztonság, a kormányzás stabilitása, a múlhatatlanul szükséges guvernamentális érzék s a megkívánt fellöd és szolgálata. Foglalkoznunk kell tehát a nemzeti egység pártjában lefolyt legutóbbi eseményekkel s már elöljáróban kifejezést kívánunk adni annak, hogy ami a párton belül történt, az szükséges volt s a köz előnyére válik. A Darányi-kormány megalakulása után kialakult helyzetben szüksége mutatkozott annak, hogy a pártvezetőség létszámát kiegészi sék olyan mértékben, hogy az igy ösz-szeállitott pártvezetöség kifejezze a párt felfogásának minden árnyalatát. Ezért történt, ho^y a párl plénuma egy 60 tagu pártvezetésé-get választott belső alkotmányának kidolgozására. Miután azonban az ilyen feladat elvégzésérc ilyen nagv-számu delegáltak már csak aitechni-kai szempontokat is figyelembe véve, nem vállalkozhatnak, a párfc vezetőség gondosan összeválogatva, hét tagu külön bizottságot küldött kl az uj szervezeti szabályzat tervezetének elkészítésére Ez a bizottság aránylag Igen rövid idő alatt derekas munkát végzett. Ennek lett következménye, hogy a legutóbb lefolyt pártértekezleten már megvitatás alá kerülhetett az uj párt-alkotmány, amelyet a nemzeti egység pártja egyhangúan elfogadott s ezzel életbe is léptetett. Létrejött léhát a Darányi-kormány kormányzati szellemének jegyében az ország kormányzására hivatott párt belső életéhez és munkaképességéhez már elengedhetetlenül szükséges platlform, amely teljes mértékben helyesléssel Találkozott a párt tagjai körében, amely egyben megfelel a magyar tradicionális közéleti felfogásnak. Ez a békés és megelégedett szellem, a mely egyben a szabad véleménykifejtés lehetőségét bizto6 tja a párt minden egyes tagjának, egyik legfontosabb kelléke a közéleti munka és hivatás kellő betöltésének Bár meg kell állapitanunk, ho^y az átszervezés igen lényeg s kérdésekben döntött, mégsem lehet ugy tekinteni, mintha ezáltal a párt szervezési munkája megszűnt volna, vagy akár "fcsökkenést mutatna intenzitásában. A msti Jdök szelle mében rejlik a s:ervezkedésie való törekvés. Helyesen utalt arra Da« rányl Kálmán, hogy a világháboru méhében uj korszak született. Ebből az uj korszaktól bontakozott ki a szervezeti erő, amely miként a szomorú magyar példa is mutatta, az elenyészően csekélyszámuak kezébe is juttatni tudja a kormányzást - ha vele szemben szervezetlen, széteső tömegek mutatkoznak csupán. A nemzeti és a keresztény Edward és Mrs. Simpson csak levélben érintkeznek a válópör befejeztélg Halál és betegségek az angol királyi családban Bécs, december 17 Edward herceg, Anglia exkirálya, egjelőre nem szándékozik elhagyni a Rotschild-kastélyt. Hasonlóképp Cannesböl is olyan jelentések érkeznek, hogy Slmpsonné sem hagyja el Cannest. A napokban olyan hírek terjedtek el egyes lapok híradásai nyo mán, hogy Mrs. Simpson karácsony után Bécsbe érkezik. Az angol kl rály környezetéből ezt a hírt a leghatározottabban megcáfolják. Ed svard herceg és Mrs. Simpson az asszony válóperének befejezéséig nem találkoznak, hanem csak levél-ber érintkeznek. London, december 17 Lady Anne Bowes Lyon, Erzsébel angol királyné nagynénje 77 éves korában meghalt. ! A gloucesieri herceg és hercegnő náthalázban megletegedett. A Press Association szerint állapotuk kielégítő. Tárgyalások Indultak Madrid átadásáról Már csak a nemzetközi etapatok védik a spanyol fővárost — Éhség tüntetések Madridban és Barcello-nában — A marselllesi kikötőből francia hadianyag és katonaság özönlik Spanyolországba Madrid, december 17 A nemzeti csapatok rendkívül heves támadást intézlek a boadillel arcvonalon és sikerült Is a vörösök több hadállását elfoglalni. A vörösök flyolcadik ezrede a legutóbbi támadások során erc6 ellenállást fej tett ki, a nemzeti csapatok azonban ujabb segítséget kaptak, a védők ereje egyre alábbhagyott és a döntő roham során elfoglaltak több állást. A nemzetiek repülőgépel erős harci tevékenységet fejtettek ki a nap folyamán. Madridban két város negyedet bombáztak, a támadások igen hevesek voltak, sok bombát dobtak le, egyes jelentések szerint több, mint 60 ház összedűlt, több kigyulladt, a halálos áldozatok és sebesüllek száma igen nagy. A madridi vörös csapatok között az elkeseredés igen nagy. A katonák élelmezése egyre nehezebb lesz, az egész városon látszik az élelmiszerhiány és tulajdonképpen a madridi kormány oldalán már csak a nemzetközi csapatok küzdenek. San Sebastanban, Bilbaóban, Madridién és Barcelónában hasonlóan nagy az élelmiszer-hiány és sok helyen az éhség miatt nagy tüntetések és zavargások voltak. Madrid, dcoember 17 A spanyol vörösök vezére, Rieío tábornagy, Madrid súlyos helyzetét és a nagy élelmiszer-hiányt látva, újból tárgyalt Azana elnökkel a főváros átadása ügyében. A vörös főparancsnok katonai szempontból most már tarthatatlannak tarja a fővárost és igy dis átadás kérdése a legkomolyabban szóba kerül. A tárgyalás eredményéről eddig még nem került ki értesités. Marsellles kikötőjéből tovább folynak a. nagy francia fegyver és löszerszállitások. A kikötőből szer-dán két hajó indult el, melyek Barcelonában szállítanak a spanyol nemzelközi csapatok részére fegyvert és lőszert. Jelenleg ugyancsak Marsellles kikötőjében két hajó rakodik a spanyol vörösök számára. A kikötő felé 1600 francia önkéntes van útban, akik szintén a hajóval mennek <elvtársalk« segítségére. A toborzás oly nagy méreteket öltöti Franciaországban, hogy még e héten ujabb 2000 újonc és ujabb ketté, hajórakomány hadianyag indul Marsellles kikötőjéből Spanyolországba. lár elkerülhetetlen a keleti polgárháború Nem gyilkolták meg Csangkalsek tábornokot? — A nankingi kormány elrendelte a büntető hadjáratot Mands-jko, december 17* A lapokban elterjedt hírekkel szemben a leghatározottabban cáfolják Csangkaisek tábornok meggyilkolásának hirét. A keleti helyzet egyébként továbbra is rendki vül feszült és aggasztó. Nanklng, december 17 A nankingi kormányt nem elégi tette ki Csangszüllangnak Csangkaisek szabadoni-ocsátása ügyében adott kitérő válasza és nem fogadhatja el a zendülő tábornok köve teléseit. A nankingi kormány azzal felelt a követelésekre, hogy utasította n hadügyminisztert: indítson büntető hadjáratot CsangszüHaiig ellen. A kormány csapatok, hir szerint .már is teljesen körülzárták Sianfut és várják Nankingból a parancsot az általános támadás megindítására. A véres polgárháború most már elkerülhetetlennek látszik. Nankingból óriási hadsereg vonul Tszi-Nan-Fu felé. irányú szellem bent ül mindnyájunk lelkében, de. értéke csökken ennek a közös lelkületnek, ha annak szer vezeti összetartozása nincsen. A nemzeti egység pártjának uj alkot mánya a szervezkedést olyan -\'lapokra helyezi, amelyek éppen a cél érdekében nyújtanak több sikerre lehetőséget. Tehát tévednek azok, akik azt várják az uj párt-alkotmánytól, hogy ezzel szakitás történt a mult eszmékéi. Korántsem. Sőt ellenkezően, a párt, air.e\'y nagy nemzeti feladatok megoldására hivatott, kötelességszerűen alá. vetette magát az evolúció törvényeinek. Darányi Kálmán a nemzeti egység pártjának diszebédjén utalt azokra a súlyos feladatokra, amelyeket a mai idők a népek sorsát Irányító férfiak vállára raknak. Darányi Kálmán minden alkalmat megragad orra, hogy a felelősségérzetet kihang súlyozza. Most is ez volt beszédének legfőbb eleme. S amikor a felelősségről tett emelthangu megjegyzést, nyomban mellette említette az ösz-szetartozás fon\'osságát. Történelmi Időket élünk, ezt át kell éreznie ho nunk minden polgárának. Felelősséggel tartozunk a magyar re,űzetnek, amely a m-iga helyén történelmi hivatásának tudatában nemes büszkeséggel viseli sorsát ós épiti kitartó szorgalommal, töret\'en hit tel, áldoza\'októl és munkától visz-sza nem rettenve, - jövőjét. A nemzet sorsának kiépítése s ügyének szolgálata szempontjából rendkívül nagy jelentősége van an nak, hogy rendelkezünk egy stabil kormányzatot biztosítani \'tudó guvernamentális párttal, amely töretlen hordozója a nemzeti eszmén ?k s szolgálója és védelmezője a keresztény gondolatnak. Ennek a pártnak az erősödése, állítani mer jük : a nemzet érdekében áll. öröm. mel és megelégedéssel vesszük te. hát tudomásul, hogy közéletünk e fontos és múlhatatlanul szükséges eszköze, a párt, a jelenlegi reorganizáció által, amelyben uj alkotmányt szavazott meg önmagának, megifjodott és rugalmasságánál fogva simulni\' tudott az uj korszak igényeihez, miközben figyelemmel voli mindarra, ami a multak tradícióihoz köti ZALAI KÖZLÖNY 1986. dnambtr 18, Komolyan tilos a protekció! Megbüntettek egy posták ladónfit, mert protekciót vett Igénybe L.,Ubil.C...bb Vávílóií a iiabaétlaiitH ol«.a MEIIOR EXPRESSO Kapható: ■INDElf flVKUÖZLETBEN DljmonUa bamutatáa kávékóatolóval. Ha étvágytalan, ugy igyék néhány napon át reggelenként éhgyomorra félpohár természetes „Ferenc József kescrüuizel, m?rl eiá:tal bél-tnüködése szabályozódig és igy egész eméfztéte rendbe jöhet. Az orvotok ajánlják. Gyilkolnak az elemek T<U- áa vi*-kala»«trófAk Egyptomban London, december 17 A felső egyptoml Abukersasban egy vitorlás felborult a tavon és el sülyedt. Az utasok közül 20 an a vízben lelték halálukat. Az ugyancsak egyptomi Cufr Shomlatban nagy tüz ütött ki. 200 ház a lángok martalékává vált, a nagy tűzvésznek Igen sok halálos áldozata van, az anyagi kár szintén felbecsülhetetlen. Magyarországon nem lesznek kötelezfi munkatáborok Budapest, december 17 Az elmúlt hét folyamán többizbeu olyan híradások jelentek meg a lapokban, hogy német mintára Ma-jryanországon is bevezetik a köte-lező munkatáborokat. Kozma Miklós berlini látogatásával kapcsolatban is sokat tárgyalták ezt az ügyet, beavatott helyen azonban most ki-jelneíették, hogy Magyarországon szó sincs a kötelező munkatáborolt bevezetéséről, a belügyminiszternyi latkozata sem \'esz erről említést. Ilyen értelmű törvényjavaslat nem kés ü\', már csak azért sem, mert a kormány tagjai egyizfcen már tárgyalták a kérdést és ellene foglaltak állást. _ Nem vesz házat Budán Edward herceg Budapest, december 17 Az egyik lap azt a hírt közölte, hogy Windsor heroe e a londoni magyar kövels::{ utján e;;y Budán tervezett házvásá-\'lásról tárgyalt. A MTI-t felhatalmazták annalv közlésére, hogy ez a hir nem felel meg a valóságnak. ■=• Saját érdekében ói ölömére Szolgáló meghívásnak tesz eiogot ha a Kopateln Buto.Áruház Sixl mübuto»-klál-lltáait megtekinti, vételkényszor nélkül. í I 2 ) A különböző közhatóságok, ^ jx>s ta, a Máv, legutóbb a főváros ^eze-tőség<« a közelmúltban rendeletékel adtak ki, amelyekkel a protekció igénybevételét igyekeztek megaka dályozni. Ilyenkor, kinevezések, előléptetések alkalmával a tisztviselők minden összeköttetést megmozgatnak a maguk érdekében, minden protekciót igénybevesznek, hogy ki nevezéshez, előléptetéshez jussanak. A^\'pöstavezérigazgató mőst adott cselből kifolyólag pénzbírsággal sújtott egy vidéki postakiadót, mert az érvényben levő tilalom ellenére már másodszor vett igénybe kine-veztetcse érdekében pro\'ekciót. Juhász Klára postakiadót büntette meg a vezérigazgató és ezt a határozatát, minden bizonnyal elriasztó példaként, közzételte a posta hivatalos /apjában. A szenvedély A lelki zajlások mére!ezésében gi. gantikus, lenyűgöző erejű fintor, Arcübasevnek három leghíresebb müve közül az egyik. Az elkölcsi vi lág, amit elibénk tár. - azt kellene mosl mondani: nem a mi világunk. Pedig nézzen magába a ma emberisége ! Igenis: ma js ez vesz körül bennünket. Erkölcsi érzékünk tiltakozik a szerelemnek a Szanin-nal rokon értelmezése ellen, de a valóságos élet nem sokat törődik az elveinkkel, különösképpen nem a sexuális boszorkánykonyha vérkö dös gőzében. Korok, emberek, ité* leiek változhatnak, de nem változott az állat az emberben. Arcübasov kiosit prókátora ennek az állatnak és itt van az ellentét az ő világa és a miénk köajj De nincs ellentét abban, hogy ahoayan az emberről le rántja a leplet, abban az élet és a művészet nyers igazsága vergődik és küzd a ki nem mondott, de az egészen átizzó vággyal: - ennek valahogyan jobban, szebben, emberibben kel\'ene lenni. Minden korok embere elé tart szó kimondó tükröt Arcübasev. Ilyen tehetetlenek, ilyen igazságtalanok, önzők és aljasok vagytok ! - mondja. Ilyen vadállatok! És ha elkap benneteket (pedig mindnyájatokat elkap egyszer!) a szenvedély örök örvénye, akkor nem tudtok mihez nyúlni, csak ahhoz, amihez az él lat. amely tud falni minden törvény nélkül és tud ölni kritika nélkül. De megoldani, elrendezni nem tudtok semmit. Nem tudtok emberek lenni! Minden férfirek bele kelfene néznie ebbe a tükörbe és azután Ítél kezn," sok minden felett. Sok a bün, - hallottuk a véleményt A szenvedélyről Igaz! De hiszen éppen a bün a téma. Az irodalom összevon és nem krono\'ociküS pontossáagai perget le egv-eay darab időt, hanem a témának megfelelő motívumokat gyűjti össze és csorortosltja e«y nagvobb darab életből. Az é\'etből pedle ml bűnt lehet tel|l>b marékkal kiszűrni mint a sexuális szenvedély bűneit? A bünt megmutatni és ezzel meg. utáltatni, (már pedig Arcübasev hJ talán nem is ezt akarta, de minden bizonnyal ezt érte el!) méf? a morál-kritika szempontiából rjjm hibáztatható Még kevésbbé művészi érték szempontjából, ami mégis fefck elhatározó szempont az irodalommal j szemben. Mélyebben szántó, lelkit,, agyat komolyabban felrázó estéje nem voll az idén a Staggione-szezonmik Ez volt, amire valóban el lehet mondani: - élmény erejű színházi este volt. Gerince volt az egésznek Zemplényi Zoltán alakítása. Nagy szó, de le kell irni: - tökéletes volt. Lélegzetállltóan őszinte, igaz utolsó ideszálig átérzeti, megélt já ték. Robusztus férfiasságtól, hátbor A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be kirakat soraiban = hölgyek, urak, gyermekek részére SzomoMnyi úruház Olcsó karácsonyi vásár Singeméi 1 Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. milyen leszállított úrban. íyfi. dctmber 18 ZALAI KÖZLÖNY Miltényi cipő a leghasznosabb karácsonyi ajándék Hócipők . . . P 6.50-/(5/ I Sárcipők . . P 4.30-tól I női hócsizmák . P 14.90tői női sárcipők P 6 OO-lői férfi hócsizmák P 16.90-t0l [ férfi sárcipők P 6.50-M/ Fér fi hócipők bélelt P 10.90 tői I lélicipők Posztócipők Vadászcipők — Cserkészcipők legolcsóbb árakon Miltényi cipöáruházban -f* íő-ut 2. szám. zongató drómaiságtól a legforróbb Ural részletekig, a művészi\'kifejezés széles 6káláján, mindig döbbenetesen naturális, de az Ízlésre mindig vigyázó Ábrázolás volt, amit nem lehet elfelejteni, amiből pillanatra sem lehetett kikapcsolódni, hanem szuggesztív erővel vele kellett élnie a nézőtérnek is. Az idei kisszezon* nak ez az alakitás volt a legmagasabb rendű színpadi élménye. A drámai sikon is meleg, halk eszközökkel dolgozó, benscsiges. szinte átszellemülten finom volt Szegedi Edith, akinek csak tjlerős szemját.káról lelőne a r.vhéz drá mábí.rj l<s?.ok..ia. .Yorr Je.iö az orosz ui lelki típusát meso.i k.\'czci alaki lottn a nagy ko ifliktus perceiben megrázóan szép játékot nyújtott Orbá" Viola, Bánky Elemér, üá;fy Marika méltó részt követelhetnek az est magas művészi színvonalé ból (bl) EMLÉKEZTETŐ*) December 17. Hanglemeze* előadás a zeneiskolában 9-kor (Vaunay) » December 19. Előadás 9-kor az OMKE ban (W. Mulh Nessy: Angliáról) Deeember 26. Izr. Jót. Nőegylet zsurja a Kaszinóban December 27. Lioeális előadás * városházán 6 k»r dr. Mező Ferono. Január 3. Lioeális előadás a városházán I ker Január 5. Katolikus Bál az Iparos-azókházbftH. Jaauájr 10. Lioeális előadás a váre.Háíáu Iker dr Krátky István Az Izraelita Leányegylet mesedélutánja a Kaszinóban. Január 13. As Irodalmi Kör I. viU-délutánJa 0 órakor a zeneiskolában. Január 16. öreg-kereskedelmlsták bálja • órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOGE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörbon. Január 17. Lioeális előadás * városházán 8-kor dr. Vértesi Frigyes. Január 23. NTE piknik. Január 24. Lioeális előadás * városházán 8 kor Magún Mihály. Jtanár 31. Lioeális előadás a városhátán 6 kor dr. Holfmann János. FebnUr 7. Lioeális előadás a városházán 8-kor P Clrfusz Vlktorln. Február 8. Keresztény Jótékony Nőegylet jelmez-estje, február 14. Lioeális előadás a vároihárfta « Wi Hévay József. Február 21. Llccális előadás a vároehádfci t-fcar dr. Gárdonyi Lajos. Február 28. Lioeális előadás a Yárotháato 8 ker dr. Hegyi Lajos. *) E rovatban minden rendezés egyszeri közk\' - \' \' ~..... ilé.e (2 sorig) 30 fillér. Izgalmas intervju méteres hóban a Szalóki Csúcs alatt a négyéves sportbajnoknövel A legelső Intervju a világ legfiatalabb bajnoknőjével Otátrafüred, december (Copyright) Kicsiny lábai szinte elvesznek az otromba sicipöben. Pirinyó kezén meleg kötöttkesz-tyű és a két bo\'ot, amivel löki magát a méteres hóban, utánozhatatlan kezességgel tartja a kezében. Modern viharknbátja van, szürke ós elől zipzárral csukódik, a nyílás alól kilálszik apró, piros pulóverje Az arca piros és hamvis, mint az érett őszibarack, de a pirosságát nem a rougetől, hanem a Tátra napjától kapta. Mindössze négyesztendős Szász Jutka urnő, akinek Flórián Károly dr., a kassai jogakadémia nyugalmazott tudós professzora, a tátrai siversenyek juryjének elnöke adta át azt a csillogó medaillont, amely a bajnokoknak jog szerint kijár. Szász Jutka a tátrai slbajnokság gyermekversenyében az első lett, de a szalagra fűzött ezüst éremnél is jobban örül annak a piros szájharmonikának, amely nemcsak szépen szól, ha belefújnak, hanem egyedül csak neki jutót! ki pótdijnak a bajnoksági érem mellé. Büszkén is mondja : - Tudja-e bácsi, hogy a nagyok nem kaptak szájharmonikát?... Block és ceruza van a kezemben, amely szörnyen fázik itt: ezer mé» ternyi ne a tenger s/.ine felett és más fél méternyi hóban a félcipőm alatt. Jutka tudja, hogy intervjut csinálok vcíe, az apja megmondta ozt neki és Jutka azt Is tudja, hogy amit most nekem mond, az nyom látásban jelenik meg az újságban Egyáltalában nincsen lámpaláza, nem fél, hogyan is félhet az a kis. lány, aki meredek sziklák között meglepő ügyességgel siklik lova a Magas Tátra porhaván. Ez az első iniervjuja Szász Jutká nak, nz ujság.iak és az újságírónak szörnyű nagy respektje van még előtte, bizonyosan azért, mert még nem tud olvasni és nem tudja, hogy mi áll nyomtatásban az újságok hasábjain. Az első kérdésem : Mondd meg nekem Jutka, mikor kezdtél először síelni az életedben ? Mosolyogva, kacéran feleli: — Amikor még kicsiny voltam... ...Most már olyan nagy, hogy valamivel feljebb óda derekamat és mialatt beszélünk" a Jutkának min. dig fel keli nézni rám. - Meséld el nőst nekem rendre, hogyan lettél első a versenyen ? Már elígérte a fc^fcét Beszélgetésünk későbbi során a világ legifjabb bajnoknőjének magánéiele után kezdek érdeklődni -ebben a korban hölgyeknél még Csillogó szemekkel néz fel reám olyan jó. esik az embernek, ha igy felnéznek rá - és előbb alaposan megfontolva minden szót, később már csacsogva és gyorsan meséli: - Tudja bácsi, az ugy volt, hogy töblsen voltunk gyermekek. Az én pulloveremen volt egy nagy szám, vászonra festve. A többiek1 előbb indultak, mint én és ujjé mégis én lettem az első... - Miért? - Hát azért, mert a többi gyerek bukfenoezett. Folyton elesek. Én nem estem el, csak egyszer, akkor is azért, mert neki szaladtam egy kőnek. De mindjárt felkeltem, magamtól, nem is segített senki és futottam tovább. £n lettem az első. A sok néni és bácsi a célnál nckemesett, mindenki megcsókolt, aztán összeütötték a kezüket, mint Késmárkon a cirkuszban és a Paprika Jancsinál, kiabáltak, hogy éljen a Jutka, brávó Jutka és a Flórián bácsi ideadta nekem az érmet, a harmonikát, a néniktől pedig sok csokoládét kap. tam. Tejcsokoládét is. Meg marcipánt... Ugye anyuka ? A hóban készült intervjunál, Szász Jutka első megnyilatkozásánál a nagyközönség számára jelen vannak az apa : Szász Emil dr. főorvos és az anya : dr. Szászné Joób Júlia mozgásmüvészeti tanárnő. Apuka és anyuka egyértelműen igazolják Szász Jutka minden szavát. a négyéves bajnoknő | ez is lehetséges - és megtudom, hogy I Jutka már házasságot ígért Wleland Albin bárónak, Blnl bácsi- Boldog ünnepeket szerez, ha ajándékot vesz SCHÜTZ-nél. 4 EALA1 KOZIOm 1936. dtctmber 18. Nagy karácsonyi vásár! Maradékoki Szenzációs olcsó árak I Bili selyem-újdonságok, kazak, selymek Qg|enszky fere szőnyeg, vászon, paplan As szövetaruk ai„,.,„„„ „ " F(.,„ , nak arra az esetre,\'ha vasárnap gesztenyepürével ismét megprezen. tálja. A gesztenyepüré a tejszínhabos csokoládctortávai egye\'em-ben ezidöszerint a kedvence Jutkának, a gaslronorniámk ezt a két remekét többre becsüli, mint a hajasbabát. Ezzel szemben nem viseltetik már ilyen rokonszenvvel a konyha olyan polgári készítményei iránt, mint például a spenót, a sárgarépa, vagy a kelkáposzta... Akárcsak az arca, barnák a kacsói is, ez utóbbiak azonban nem a nap sugaraitól, hanem a csokoládétól, a miből mostanában alaposan kijutott neki és viharkabátjánuk zsebéből is a csokoládé sztan!olja fityeg in-diszkréten kifelé. Stamoini már tud, aztán pontosan felsorolja a Magas Tátra csúcsait Csorbától eg<is.en a lengyei határig, tudja, hogy a ger. lachtalvi csúcs a legmagasabb, ő maga mégis a nagyszalókit szereti, mert ennek éz oldalán találkozik leginkább őzikékkel, a versenyelőtt a nngytarpataki völgyben trenírozott, háromszor szaladt le egymásután a Tarajkáról és anyuka a tanú rá, hogy egyetlenegyszer sem esett el. - Nyáron nagy túrákat csináltunk Ugy bizony. Alkuval voltunk az Ottónál is - 2016 méter magasban, az ut négy óra hosszat tart ide és felnőttek számára is komoly túrát jelent - jártunk aztán a Sziléziai háznál és nem fáradtam el. De nem ám... - És mit csinálsz nyáron ? - Nyáron ? Jálszom. Szeretek bá esi kérem, a homokban játszani.-. A bácsi nem szeret várat építeni nagy tóval a homokban ? Megnyugtatom a Jutkát, hogy egykoron én is épitet\'.em várat a homokban, én is kergettem tarka pillangókat a réten és széles deszkával nagyokat ütöttem spárgával összekötözött, kóccal kitömött és rongyokból összevarrt labdákra... De ezek az iuök már régen elmultak... Szeret nyáron biciklizni is, van saját b ciklijc, de igazán a télbe szerelmes. - Ródiizni jobl>aii szeretek, mint síelni. Miért? Azért, njert a ródli-nál nem bukik fel az ember... A ródlinái én nem szoktam Glesni, van is ródlim, anyuval együtt huzzuk fel a Zergéhez és ujjé, milyen fir.om, amikor lefelé csuszunk... Tessék csak megpróbálni. Mcs.ket tudsz? Elgondolkozik. - Tudom én bácsi kérem a Járos vitézt, a Karbunkulus tornyot, a Halastavat, aztán a Piroskát meg a farkast. Es tudom én bácsi n verseket a betűkre. Minden Letüre... Megkérdezem : az erdőben nem félsz? Tágranyilt szemekkel néz rám : Szász Jutka, a Tátra siverse-nyének legfiatalabb bajnoknője a félelmet nem ismeri. Azt mondja, hogy a sötétben sem a sötétségtől Jél, hanem attól,, hogy nem látja meg az uton a köveket és nem tudja őket kikerülni / - Nem félek én semmitőK\'se bá esi! - fejezi be a nyilatkozatát Budapest, deoember 17 A kormány a drágaság letörésére rendeletet készített el. A hat paragrafusból álló rendelet intézkedései szigorúak is széleskörű felhatalmazást adnak a minisztériumnak, illetve az \'ái elemző bizottságnak az árak ellenőrzésére. Az első paragrafus kimondja, hogy az &relemzö bizottság a kereskedelmi minlszler utasítására fi. gyelemmel kiséri a belföldi és külföldi árakat is és felhívhatja a vállalatokat annak bejelentésére, hogy portékájukat milyen áron hozzák forgalomba. Az áre*emzö bizottság } • olyan büszkeséggé1, mint ahogyan Sonja Heny Garmlschpartenkirchen-ben az Olimpiászon.-. P<id/ Jób megvizsgálhatja az egyes vállalatok ügyvitelét, könyvelt és levelezéseit. Az indokolatlan árdrágításon ért vállalattól a kereskedelmi ipiniszter megvonhatja a vám-, adó- ésegyéb kedvezményeket, kizárhatja a köz-szállításokból és megvonhatja tőlük az iparengedélyt is. Ha az árdrágítás cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, a cselekmény e\'követőjét két hónapig terjedő elzárással büntetik. Az adatszolgáltatás megtagadásának büntetése pénzbüntetés, amely 8000 pengőig terjedhet. Helyik magasabb rendö ember: a tndós vagy a művész? A Szerdai Társaság II délutánja Az Irodalmi ís Művészei! Kör Szerdai Társasági) idei második délutánját rendezne szerdán a zeneiskola kamaratermében. Komoly és nehéz volt a feladott kérdés, elmélyülést\' kivánt előadótól és hallgatótól egyaránt. Az előadó Fábián Miksa, az Izr. hltközsig titkára volt. Megalapozott kultúra, tárgyilagos, éles, a dolgok mélyére látó ítélet, finom lelki beállllotlság, teljes lio dalmi és el«dól vérté.ettség Jellemezte az előadást, amelyről h:dl-gatósága cgyérlelmtileg Állapította meg, hogy egyike volt a Szerdal Társaság fennállása óta a lehelen-tós.-bh értékű előadásoknak. Könyvekről írja Barbarits Lajos 1. Elveszett lélek Baloghné Kőszeghy Irén könyvének lapjain nem találkozik az olvasó esa* pongó fanláziával. írója nem ölt irodalmi koturnusl, mielőtt mesélni kezd, hanem cikornyátlanul, egyszerűen és őszintén mondja el, ami eszébe jut. Mindegyik Írása inkább vázlata ögy novellának, részletek nélkül, színezés nélkül, de átmarkol mindegyikben egy-egy egész regényre való történeten. Látszik minden során, hogy kedvteléssel irla, mint halk álmodozásait egy asz-szonyi léleknek. Nem programos irá* sok, inkább játékos mesék az éleiből, messze idők rajzainak egyszerű ártatlanságával. Az irás nehezen járható mai szövevényében jó annak, aki tud igy irni és igy hinni az irás önmagáért való gyönyörűségében. Stílusa tiszta, puritán. Emberei u mult század levegőjében élnek, mozognak, beszélhet, szeretnek és halnak meg. Egy kis sziget ma az ifyen könyv, amelynek lapjai közt meg lehet pihenni, amikor elelfárad az ember a modern irás zajos rengetegében. 2. Molnár J. Árpád versel Nehéz veretű, mély járatú rigmusok Molnár József Árpád versel. Nem 11 könnyed rimek, tarka érzés-tömkeleg költője, hanem a szenvedélyes eszme-hirdetésé. Az eszme egy és minden oldalon, minden versben visszatérő: — Isten. Molnár József Árpád görcsös idealizmussal kapaszkodik a ma brutális zajlása ellen az örök Szent erejébe és szinte robusztus hittel hirdeti azt. Szemlélete a mában és a magyarságban gyökerezik, Sztálinra, Genfre, kartellre, trösztre is kiterjed, de mint korbács a templom olőcsarnokában. Tiszla, emelkedett, nemes világban él ez a költő, irányzéka állandóan a végtelenen áll, soha nem tér le az Isten és ember viszonyának síkjáról. A rapszo dikus lendület pálhosza olykor elragadja, széttöri a forma-bilincseket, széles zsoltáros hőmpölygéssel szakadnak sorokba a rimek, ritmusok. Stílusa a zordságig nehéz, cirádáit furcsa szóvonzásokból, összetételekből koyá csolja mondanivalóira, de nem válik kenetessé, mindig őszinte meggyőződés heve rópitl. Az általános emberibe tenni viiunk koraiéban oidndékoKrn lescélszerQbb férfi- és női szövetek, selymek, vásznak, flanellak, takarák, szőnyeg- és függönyáruk a legnagyobb választékban és mélyen leszdllltott alkalmi áraKon. Az év folyamán felgyülemlett különféle szövet-, selyem- és egyéb maradékok\'nagyon olcsón Klrschner Diuotárutiázbon Két hónapi elzárás az árdrágítás büntetése Elkészült a kormány rendelete a drágaség letörésére BALM aazLon* 1936. december 18 csak nagyon ritkán csendül bele a sajá/ mikrokosmosának hangja. 3. Kardoss Tilda versei Igazi küllő! A kevesek .közül, akik belülről, mélyről elhivatottak nem csak a mondanivalójuknál fogva, han-m azért is, ahogyan a mondanivaló belőlük szinte kivirágzik. Az alanyisága csupa meleg emberi Őszlntcs<%. Minden, amit mond, a legtisztább poézis. Kulturált, finom fantáziát, gondola, tok és érzések sokfelé reagáló gazdag, ságát, a költői látás dus szineit egye-siti magában egyetlen verse is. Rs cso. dálatos szépen mond el mindent. Szinte maguktól muzsikálnak a ritmusai, a rimei, mintha nem is lehetne másként, csak igy, ilyen mesterkéletlen, ringató, zengő verssorokban. A kifejező ereje és forma készsége tökéletes és a sa. játja. Sok ilyen poéta kellene a modern költészet zűrzavarosában, hogy a vers visszakapja helyét és becsülését a ma irodalmi kultúrájában. 4. Az állatok beszélnek Baloghné Hajós Terézia nem csak az ifjúsági irod dómnak melegiclkíl és országosan Ismert művelője, hanem a nagyok irodalmában is jelentős slke-rek birtokosa. Az idei karácsonyi könyvpiacra egyik legszebb ifjúsági könyvével jelent meg. A Franklin gyö nvórü kiállitásábon kiadott könyv ci-mc: .Az állatok beszélnek.* A szépen illuszlrált lapokon Baloghné Hajós Te-rézia istenáldotta mesélő tehetsége bontakozik ki és legértékesebb llynemii terméséi nyújtja a magyar Ifjúsági irodalomnak. Meséi Iriibájosan szépek, köllői lélekből fakadlak, szépséges magyar nyelven csengnek-bonganak. A mesclrás nem könnyű irodalmi mrtfaj. A gycrmek-lélekhez nyúlni nem elég az irni-tudás, az ópercnclák fantáziája. Ahhoz mindenekelőtt a gyermek-lélek alapos ismerete ós szeretete kell. Baloghné Hajós Terézia uj könyve ele-kintetben is abszolút értéke az ifjúsági irodalomnak. «Az állatok bcszéluck» nem csak kisebb és nagyobb gyermekek, hanem felnőttek számára is végtelenül kedves, bájos olvasmány: — egy mesékkel tele költő-szív kiömlött kincse. IDÖ im változik! Prognózis: Mérsékelt nyugati, északnyugati szél, néhány helyen, főkép nyugaton és északon, esö. A hő nem változik. Naptár; Deceuibor 18. péntek. Hóm. kat. Qráolán. Protestáns Auguszta. Izr. Tebet hó 4. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a „Mária" gyógyszertár és a klskanlzaat gyógyszertár. Gőifürdö nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden égést nap nőknek). Hother-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók. Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, mőtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: 130. L 17 Konyhakcrtészeli rádiótanfolyam. — 17.30 Temesváry János mélyhegedű számai. — 18.10 Adelmann János előadása. — 18.35 Hanglemezek. — 19.50 • Magyar láng.» Hangjáték Irinyi János életéből (halálának évfordulóján.) -21 Hirek. — 21.25 Cigányzene. — 22 Időjárásjelentés. — 22.45 A rádió sza. louzenekara. " 0.05 Hirek. Buda port u. 17 Tánclemezek. — 17.35 Felolvasás. — 18-10 Kamarazene hanglemezről. — 19 Angol nyelvoktatás. — 19.50 Magyar Revü Tánczenekar, Tóth Imre énekszámaival. 17.25 Tiroli karácsonyi dalok. — 17.35 Hangverseny. — 19.30 A bécsi Schubert Szövetség karénekversenye szólistákkal. - 20.20 Szinmü. - 22.20 Hadrabova Eva szoprán dal- és áriaestje. _ 23 Tánczene. Péntek 0.45 Torna. — Utána lianglemezck. — 10 Hirek. — 10.20 Időszerű szemle. -- 10.45 Ifjúsági közlemények. — 12.05 Szmirnov Szergej balalajkazcnekar;1. — 12.30 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 A 2. honvédgyalcfe-ezred zenekara. — 14.40 Ilirek, árak. — 16.15 Csite Károly meséje. — 10.45 Időjelzés, hirek. 17 Szilágyi ödön csevegése. — 17.30 Szécsi Magda hegedül — 18 Sportköz. lemények. — 18.10 Dr. I)oros György sjKjrtelőadása. — 18.30 Kalmár Rezső szalonölösénck műsora. — 19.30 Az Operaház előadása. «A bűvös vadász.» Regényes dalmű 3 felvonásban. — Az I. felv. után kb. 2025 Illrck. — A II. felv. után kb. 21.40 Külügyi negyedóra. _ Az előadás után kb. 22.40 Időjárás, jelentés. — 22.45 Cigányzene. — 2305 Tánclemezek. — 0.05 Ilirek. Badspert U. 18.05 Szabó Kálmán magyar nótákat zongorázik. — 18.50 Gyorsirótanfolyam — 19.30 Rexa Dezső előadása. — 20.05" A rádió szalonzenekara. — 21.30 Hirek. — 21.50 Cigányzene. Bfa* I 12 Osztrák könnyű zenc. — 14 Gei-secking zongoraművész lemezoi. — 15.20 Ifjúsági énekkar. — 10.05 Zenekar. 17.30 Karácsonyi zene. — 19.15 Lipcse (A bűvös vadász). — 22 Szórakoztató zene. / megnyílt Faragó és Fekete tárlata A két nagykanizsai festőművész, Faragó Márton és Fekete László, mindketten a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör választmányi tagjai, közös kiállításukat megnyitották a Sugár-uti Bal>o-chay-házban. Mindkét művészről sokszor mondtunk inár kritikát\' e hasábokon igy sok ujat ezalkalommal sem nvondha. tünk róluk. Mindkettejüket ismeri, be csüli és méltányolja Nagykanizsa közönsége annál Is inkább, mert mindkettejük művészi skálája itt bomlott ki ennek a közöuségpek szeme és figyelme előtt, hozzátartoznak ehhez a városhoz, részei a kanizsai kultúrának és értékei annak. Ezen a karácsonyi tárlaton első pillantásra szembetűnik, liogy Faragó Márton a művészi kiteljesedés uj útjaira lépett. Uj vásznain egy liatalmas lépéssel előbbre jutott Faragót ismerhetünk meg. A naturalista tájábrázolás problémáin átlendült már az uj Faragó és az egyéni látás elmélyedtebb területem keresi művészi hitének valóra váltását. Mélyen izzó színekben kergeti a fényt, erőteljes foltok összhangjában a dekoratív hatású lerinészeü szépséget. öszi kfy>ci, első-havas tája, téli utca-részlete tanúskodnak a megteli uj művészi utakról. • Fekete László a fejlődés lendületes tempójában odáig jutott, hogy ma már a részletekben is jelentkeznek megoldott problémái. KiáilUolt képei közt ott találjuk ujabb termésének színe-javát. Ha pár évre visszatekintünk: — felszabadultabb, frisebb, könnyo-débb lett a technikája, őntudatosabb a forma-nyelve, tisztábbak, összccsen-dülőbbek a szinei. A természet hangulatainak visszaadása mellett egyre gyakrabban kalandozik el művészi érdeklődése uj feladatok felé s ctéren a vásár-jelenetének üde mozgalmasságát és öntöző leánykájának olevenilő reflexeit kelt megemlítenünk. A két művész karácsonyi kiállítása értékes szomelvónye a kanizsai rögből fakadó kulturának s mint ilyen, bizonyos lokálpatrióta elkötelezettséggel is számot tarthat a közönség érdeklődésére. (-\') Uefeteibeet aKaco^mj^l /Miteméfujuc SÜTŐPORÉ$ ■ VANILLlrfSCUKOft | kell! A 33-as bl/ottság ülése Budapest .december 17 A 83^as bizottság csütörtökön ülést tartott és azon a külföldi adósságoknak pengő értékben való befizetéséről szóló rendelet, valamint egyéb firetéseket módosító rendele. teket, továbbá részvénytársaságok, egyesülelek, szövetkezetek ésogyéb tesMi\'e\'ek gazdaságosabbá tételéről szóló rendelet módosítását, illetve kiegészítését tárgyalta. t Barátja segítségével darabolta fel szüleit a román egyetemista Bukarest, december 17 A törvényszék ma újból kihallgatta Constanlinescu egyetemi hallgatót, oki nemrégen mngölte idős szüleit. Con-slantüicscu elmondta, liogy szülei feldarabolásában és a holttestek eltüntetésében egyik barátja segédkezelt. Ennek a nevét azonban nem volt hajlandó megmondani. A rendőrség Constanti-ncscu egyik legjobb barátjának lakásán házkutatást tartott és a külőnl>öző hol-mik közölt egy véres inget találtak. A fin, aki ugyancsak egyetemi hallgató, azt állítja, liogy a véres ing máshonnop származik, őrizetbe vették. A nyomozás uj irányban halad ezután. Vese-, hólyag-, prostata- és végbélbajoknál reggelenként éhgyomorra egy pohár termésxetes .Ferenc Józsel" keserOTii kiadós, hlg Urülést és klelégitö emesztéit eredményez, aminek íövetkeiménye azután jóleső megkönnyebbülés szokott lenni. Az orvosok ajánlják. »Zalai Mif nmiiMlliHtoi REJTVÉNY-SZELVÉNY M DOROGI Brikett KISTERENYEI szen x szállítja SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklúsi-utca 32. ■A*;*I notixntv 1936. december 18. — (A következő liceális) december 27-én, vasárnap délután 6 ómkor lesz, amikor is dr. Mező Ferenc olimpiai bajnok lesz az előadó, dr. Wlnkler Ernőnó verseiből olvas fel. (0 — (Az IgazságQgyl palota bokréta-ünnepélyét) a város vezetősége hétfő délutánra halasztotta. Hétfőn érkezik ugyanis Nagykanizsára Szóllősy Aurél, az iparügyi minisztérium osztály tanácsosa és dr. Záborszky I£ idre igazságügyi mi-nirateri tanácsos, akik a minisztériumok képviseletében vesznek részt az ünnepélyen. — Tan««UUUuokra, koaiomaakára ele- gáuu a/.iae« taffet- ás selyemruhák ol-esén Scbütznél. — (Aiijjyalmuzalka) A II. körzeti (Rozgonyi-utcal), áll. el. iskola tanulói december 18-án, pén. tekén délután 5 órakor adják elő á Városi Színházban az ,Angyulniuzsika» ciuiü színdarabot, melyre a szúlöket ós Uuiügybarátokat tisztelettel meghívja u Tanítótestület. Az előadás tiszta jőve-delnto a szegéuysorsu gyermekek se. gólyezósére fordítják. — Mindlf nagy alkar• volt Sláger olcsó karácsonyi vásárainak, mélyen leszállított Arak I — (Köszönetnyilvánítás) A polgári fiúiskola 75. sz. cserkészcsapata liáUs szlwel köszöni meg Nagykanizsa társadalminak adakozását, amellyel lehetővé teszi, hogy a cserkészfiuk a közeledő szent estén ismételten bekopogtathatnak szeretet-csomagokkal a szegény ebb sorsban élő családok ajtaján. — (Adomány) Szakonyi György fökalauz egy-egy szeretet-csomagot küldött a szerkesztőség utján a kórház, u fogház, a jSlo-fánla, a Missziósház és u szegényház karácsonyfájára. A csomagok a szer-kosz tőségben átvehetők. Krátby polgármester kihallgatáson volt az iparügyi miniszternél a Balatonszentgyörgy - Nagykanizsa—Letenye útszakasz kiépítése ügyében Dr. Králky István polgármeslor hz éjjel érkezett haza Budapestről, nhoi részt vett a Városok. Szövetségének ülésén. Dr. Krátky indítványozta az ülésen, hogy a Szövetség jelenlegi vezetőségének, nevezetesen Szendy polgármesternek és Lukács ügyvezető, al-elnöknek köszönetei és legteljesebb elismerést szavazzanak, méltatta a vezetőség érdemelt a Városok Szövetségének munkásságában. A gyűlés egy. hangulag elfogadta Nagykanizsa polgármesterének indítványát. — (A legszebb kirakat) naponta nagy tőzegeket állit meg a Drávavólg yi Fő-uti íBabochay-ház) modern portálja előtt. Altalános a megállapítás: — ilyen még nem volt Nagykanizsán. Valóban egy darab fővárosi szinl Jelont a kirakat a kanizsai üzlet-Soron. A rendkívül ügyes és nagy reklám-erejű kirakat esti megvilágítású csak fokozza az amúgy is ötletesen kihasznált propaganda-lehetőségeket. A kirakatot Burburits János, a Dráva-völgyi villamos-Iroda tisztviselője tor-vexie és kószitetto el a szobor-alukok. tói a technikai összeállításig. — Háaipit, sárcipőt, gummlcslzmát, Milténylnél veszünk. Dr. Krátky István budapesti tartózkodása nlutt kihallgatáson Jelent meg Bornemisza Géza miniszternél a város átkelési szakaszának kiskockíi-burkolat-tal való ellátása ügyében, egyben arra kérte a minisztert, hogy legye lehetővé u Balatonszentgyörgy—Nagykani. zsa—Letenye-utvonal klépitéést. Bornemisza miniszter a legnagyobb előzékenységgel érdeklődölt « nagykanizsai ügyek iránt és kijelentette, hogy auicnnyiben anyagilag lehetővé válik, Nagykanizsa kérését teljesíteni fogja. — (Karácsonyfa-kiosztás) Bégi szokást követve folyó év Karácsonyára is osztunk ki lucfenyőket mindazon intézmények és egyének részérv, amelyek és a kik nyilvántartásunkban előjegyzettek, de sajnálatunkra el nem vállalható erdőgazdasági károsodás nélkül csakis oly fákkal szolgálhatunk, m.\'iyek a piactéren árusított fák szépségi mértékét el nem úrik. A kiosztás napját a Várkapun közöljük. Hercegi Erdöhivatal. — Tekintao mag a Kopstoln Butor-áruház állandó butorhlállltását ízlése* éa olc ó bútorokat kedvező fizetési teltételekkel vásárolhat. Baabályaaarfl aapkák. 8zabálya««rfl sarkantyúk. Katonatiszti, altiszti felszerelések legolcsóbban Beleznaiitál fűszer, csemege, valamint tokaji, szakuárdl, máriatelcpi és saját termésű borok zárt palackokban üveg cserével. KeazfyOk. Kardok. Szuronyok. Karácsonyra ajánlok: i/i kg dióbél, csemege 65 fillér >/« , dióbél, világos S8 . »/« . dióbél, barna 30 „ ll* , inandua 83 , Kapható: ■ Nagykanizsán, Di>>tflrfidáb«n Horthy Miklós-ut 45. — (A Katholikus Legényegylet pásztorjátéka) Karácsony másnapján esto fél 9 órai kezdettel tartja a I.egényegylet a minden évben oly jól sikerült pásztorjátékát. Ezúttal színre kerül .Karácsony est a nagy magyar télben> cimü színjáték, melynek revíziós tartalma min don magyar embernek élményt nyújt. Nagyszerű és többször nagy sikert ara-tolt műkedvelő gárda készül arra, hogy minél több magyar szivet dobogtasson meg s egyúttal felidézze a mindenkinek fájó trianoni igazságtalanságot. Az előadás iránt már ply nagy az érdeklődés, hogy a rendezőség gondoskodott arról, hogy a jegyek elővételben legyenek árusítva. Előadás, után tánc. Helyárak: I. hely 1 peng&f II. hely 80, III. hely W), állóhely 50 fillér. Jegyelővétel Bárány Islván ékszerésznél. (:) — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUUnél. — (A letenyei frontharcosok) szilveszter este a letenyei kaszinóban szegény bajtársaik felscgélyezésérc műsoros estélyi rendeznek, amelyen három vidám egyfelvonásos kerül színpadra. Műsor után táncmulatság lesz. — Kára kabátok, szőrmék, szövetek olosó karácsonyi árusítása Singeméi. — (Elaludt a kályha mellett — halálra égett) Marczin Jánosné 50 éves akali lakos minap este a kálylia mellett melegedett. Közvetlen a kályha melleit ült, közben elaludt és a kicsapódó szikrától ruhája lángot kapott. A szerencsét, len asszony súlyos égési sebeket szenvedett, kórházba szállították, de segíteni nem lehetett, belehalt sérülésébe. — Na falajtao el 1 Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot ls vásárolhat. SchUlz. — Mlltényi-elpfl a leghasznosabb karácsonyi ajándék. Ura, az Idegen széke Irta: SoaaJyé Zoltán 2 össze akartam szorítani a borítékol pénzestül. I)e ebben a pillanatban a torkomból forró lehellet csapott a szemeim közé, éreztem, amint az élet és a lialál lehellcte az orrom tájékán civakodni kezd — hirtelen őrületes vágy lepett meg: élni és újra visszanyerni az egészséget! És elhatároztam, hogy délen, « tengerparton nagy regényt fogok irui, klasszikus regényt u halálról. A halálról, ahogyan az országutakon, utcákon, a kapuk alatt és fiatal leányok csipöi körül, asszonyok öltöző-asztalain kis gyöngyházdobozokban és pliluTQS körmőcskéiken vagy halványzöld tintákban szegény költők előtt ólálkodik. És amikor a redakcló kapuja alól kiléptem, egy kiáltás szakadt föl a torkomból és be. lerivallt az utca zajába; az izgalom!-tói kipirulva, fölszabadulva kiabáltam: •Regényt a halálróll» Egy rendőr figyelmessé lett rám, utánam fordult, az emberek rohanásuk közben megálltak. Keresztül törtein magamat és tovább rohantam. Otthon sietve csomagoltam és fölültem a gyorsra. A vonatban ezerszeresen fáj uz élet. A kavics mentén kigyózó sínek közül a kerekek különös harmóniája csap fő,, meleg ritmus; - Hi-á-bat Hi-á-bat - Egy ideig ezt a zümraögést hallgattam. Akkor megelégeltem és más szót ta<ált:«n hozzá «-» Fi-u-mei Fi-u-mol Fi-u-mel — Ez már jobban cselt, lágyabban ha izzott és biztatóbban. Félóra hosszat mondogattam magamban ezt a szót, most hirtelen megzökkentek a keiekck, valami váltón rohanlunk át és amikor lul voltunk ruita, u kerékkattogás uj ritmust vett föl. Dübörögve kattogták: - Tü-dö-bujl Tü-dő-bajl Tü-dö-baJI Sirni is könnyebben lehet a vonatban, mert honnan tudhatják az utasok, hogy nem temetésre megyek-e? Kinéztem az ablakon és sírtam áhita, tos békében ós a világ minden betege nevében és az összes boldogok helyett. Késő este volt már, az ablakon vastagon ült a surü párázat. Egy kövér ur Bergson filozófiáját olvasta,, közben elszunyókált. Mellettem egy katonatiszt ült. örökösen föl-fölállt és a hálóban levő podgyászát rendezgette. Közben lecsatolta a kardját. A csillogó, vadonatúj jiortopé rajtjaival az átellenben ülő fúltál hölgy arcát súrolta véletlenül. A katonatiszt ijedten bocsánatot kért, a hölgy boldogan mosolygott, feszülő keblekkel bámulta a csillogó aranyrojtokat, majd a tiszt szemeit. És azontúl szorosan egymáshoz simulva, meleg boldogságban beszélget tek egymással. ... Tü-dő-bajl... Flm-mel... Hi-á- ba|... ( • Éjszaka két órakor kis állomás elé értünk. Kétfelől mérgeszóld, kopár és szigorú sziklák meredtek az égnek. Köztük vágtatott a vonatunk. A Karst fölött száguldottunk. A vonat rekedten fütyült és megállt. A begyek tetején mén hó feküdt ós a hold hideg sugaraiban csillogott. A vonalnak itt perc- nyi tartózkodása van, amig bevárja a fiumei gyorsvonatot. A katonatiszt most félbeszukitja u trécselést uz ub-lakhoz lép, végigtörli a zsebkendőjével és igy szól: — Csinos kis tűz... A hegy totején, bent a faluban lángtenger ömlik az égre. A haragoszöld sáv láthatólag terjed; a hegycsúcson emészti magát a förtelmes máglya ijesztő sziporkázással. Az utasok kiugráltak a vonatból, egy kis dombig szaladtak, onnan egész tisztán látni tüzet. Egy pillanat: magamra rántom köpenyemet és magam is kiugróm. A fogaim összeverődnek, de nekem ro-liannom kell, föl a hegyre. Ott most ömlik a drága meleg és nekem kell a meleg. Odamegyek és megakadályozom, hogy a tűzet eloltsák. Az utasok és a vasúti személyzet csodálkozva bá múlnak ulánam. Szaladok föl a fehér kavicsos uton. Az idegen faluban, a melynek idáig mty u nevét se tudtam, reszketve fölfelé, egy különös és misz tikus láztól luijtva. Alulról még hallom a tovaindüló vonat füttyét — elrohant, Itthagyott. Mintegy tízperces fárusztó kapaszkodás után lihegve, zihálva érkeztem föl. Helyes kis fulu, ahogy igy a holdfényben nézem. Itt vagyok a tűznél Valami fűrészgyár ég, eay liatalmas épülettömb. Almukból fölrémült |>a-rasztok oltanak: de kevés a viz. Átkozódnak, perlekednek. Köröskörül az uri közönség felgyűrt kabálgallérral, álomtól bámészan, még félszemmel alva. A falu intelligenciájú. Megbámulják a bársonyos, forró lángnycL veket, amelyek ott kúsznak a gerendák közt. Mögöttem egy kemény, riadt férfi-lumg kiáltoz előre: — Mira, ne menj oly közel a tűzhöz] Karcsú, szőke leánynak szól, nyilván u leánya, olt áll, közvetlenül a tűz előtt. A szőko hajára a rőt tüz vörös fátyolt vet, a nedves szemek földöntúli, foszforeszkáló színekben ég. nek. Mámorosan gyönyörű éjszakai tünemény u szép leány a tüz fényében. Önkénytelenül a közelébe férkőzöm, megérintem ruháját u könyökömmel: lágy, mint uz álom. Megérzi, rám néz, gyáván visszarettenek, rám mosolyog. És ebben a pillanatban látom Őt lakkos autóban rohanni, u szájában egy tűn-Idöklő égő cigáretta. És szájamban halálosan kesernyés iz ömlik el, lo a szivemig. Ha legalább virág lenne ná. lam ... Az emberek már megunták a tüzet. Fázósan igyekeznek hazafelé. A szőke Mirát karon fogja az apja, megindulnak a dombos uton fölfelé, haza. Nincs elég erőm, hogy utánok menjek. A hatodik ház ajtaján belépnek. Egy-két szót mégis csak kellett volna ennek a leánynak mondanom, — do mit? Mit illik éjnek idején, tüzfénynél, szép sző. ke nőknek mondani,? A kapu recsegve becsukódik. Az erkély alatt a falon kis bádogtábla függ, rajt a fölirás: • Med. Univ. Dr....» "*— Hl-á-bal... Hi-á-bat... Az idegen kis faluban hajnalodik, i Ugy kakas rekedten kukorékoí (Vége) . j . ; 193fl. december 18 BALAI KÖZLÖNY * — (Tözek Murakereszluron) Minap eslc egy istálló égett ie Mura-kercszturon, most Ismét pusztított a vörös kakas. Ezúttal Kazal J. Antn» dr. körorvos szalinakazla égett le. Min. den jel arra mutat, hogy a tüzeket gyújtogatás okozta, a csendőrség erélyesen nyomoz. mm Legszebb karácsonyi ajándék ogy ruha Slnger olcsó vásárából. — Karácsonyfa-sütemény 25 dkg. liszt fél csomag I)r. Oetkcr-félc sfttöpor, 10 dkg. cukor, 1 csomag Dr. OetkerAféle vnníifincukor, 1 egész tojás, 3 kanál tej, 5 dkg. vaj. Mindebből sima tésztát gyunuk, gyümket, |>cre-ceket formálunk belőle, tojássárgájával bekenjük és elég meleg sütőben sütjük. « Lótakarók minden minőségben, nagyon olcsón kaphatók SchUtznél. — (Slesta Sanatórlum) Budapest, I., Ráth Györpy-u. 5. a főváros egyik legldeállsabban Tekvő ós orvosilag legtökéletesebben felszereli gyógylntézeto. Bel- és Ideggyógyászat, sobészet, szülészot. nőgyógyászat, urolo-gla stb. Röntgen Kémiai és mlkros-koplnl laboratórium. Elektrooardlo-graph (szívvizsgáló). Krógh-féle alap-anyagcsere vizsgáló készülék. Enteroa-Ie8ner (bélfürdő). Modern vlzgyógyln-tózet Orvosilag vezetett vlllanyüzqmU konyha. Elsőrendű ellátáa I 9700 négyszögöléé parki Olcsó árakl APRÓHIRDETÉSEK Apróhlrdet.a dija v.Űrnap í, ünnepnap 10 i.rtlfl ■0 lill.r, nlnd.n további író (1 llllír, hétkn.nap 10 ...Is «0 nilér. minden tovAbbl ..A 4 llllér. alt, bérautót, rendeljen garage-ból, vidékre és helyben, legolcsóbban. Te-Icfon-éllomés: S44. Bo]lor Klsfaludy-utca 7. az. 2704 E„ p.ngdért kerékpárt, autót, konvhaberanaeiéat. varró.épet, rádiót, (\'rí\', Thermost, fényképeiőgépet, Iratláskát, featménvt, szőnyeget. |amboree-|egyet, manlkar-lcéesletet nyerhet a kaposvári katholtkus egyházközség sorslefyén, A tors-legvek 1 pengőéit Stabó Antal aporttlile-tíben kaphatók. By.rai.kruha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi a|indék Pallniík Dlvaliralnnh-Ml, Hraaébtl-tír II. 4141 H.rnoén 4hal a.1,an<ailP 3(0, bőrkeiztvü. bélelt P 4 50 ért e hélen kapható Kautmann Manón*!, Nagykanlraa, Irzsébattér 1. Telefon 222. Magyar u. 144. számú O.\'.lhA. el-adé Hívebbet Stern Vilmosnál, Erzsébet-tér II _ 4053 Ajáa*4ktte>arakat óriási válassték- ban a legolcsóbb érakon Melcier üveg-kercikedéabrn kaphat. 4136 Vlllaisr*aSk kartellen klvlll kaphatók Sch\'eslnper Qyula vaakereakedönél Ere-ó-bet tér 18 4417 Igv komplett háló. egy rekamler éa egy konyhaherendeiéa áronnál aladó. A le«-mapaaahb napléron to.tlatlin llbatollat •eaaak. Stern Vllmoané Erzsébet-tér 15 4410 PogAa-voArae, dr Kótal Láaeló srólő. gardasígában állandóan ka\'hatók fehér él fekete 6 éa u| lalborok, 25 ll\'er vételnél 30 llllér, 500 Itterlől kezdve 25 tlllérérl IHe-rcnklnt. Dr. Kótal. 4423 Zalraartéa éi gvermekigy eladó Caányl Léizló-ulea 21. alatt. 4428 Nagy aélaaatékkan érkeztek már-kéa porcetlánok éa krlstily Üvegáruk Slern Uvegketeakedésébe. 4137 DlaasaAlléehaa, karécaonyra nagyon kellemes zamatos bor 50 literen felni Igen előnyös érban kapható Pélar Hugó boa>-k.p.Gk.éflnál. 4435 Síép térit télikakit éa egy Slnger varrógép eladó Csengery-ut 66. az udvar ban. 4442 Egy hlaott aartéa eladó Mtgvar-utca 60 . 4443 Ktad|a a laptulajdonna Közgazdasági Rt. Qnteuberg Nyomda éa nélialal Lapkiadó Vállalata Negykánlrián. Felelőt kiadó I Zalai Károly. A KOzgazdaságl Részvénytársaság Gutenberg Nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalatának liszt-vlsrlökara és nyomdaszemélyzete mély megilletődéssel tudatja, hogy Fatér József a vállalat 18 éven át volt hűséges alkalmazottja folyó hó 17-én váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 19 én délután fél 4 órakor lesz a r. kalh. temető halottasházából. A boldogult, ki példaképe volt a lelkiismeretes és becsületes munkásnak, a vállalat vezetőségének és munkástársainak osztatlan megbecsülését birla. Nagykanizsa, 1936. december 17. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni I A Rejtvény-Ollmpláaz nyereményei: A nagydíj a Zalai Közlöny ajándéka: egy 2+ I lámpás modern hálózati rádiókészülék egybeépített hangszóróval Schütz-Aruház 1 vég (23 méter) „Zala Gyöngye"-sifon Minden szdjra„Valery" rúzst Nerozfeld MlmttBl minden héten 1 doboz francia púder Melcer Jakab iivegiizlet Horthy Mlktói-ut 1 drb 12 pengős vásárlási ulslvány Lászlóné firflnhut Erzsi ksazlyH, öv éa táakalparművéaietl műhelye Deák-tér 8. I pár férfi v. női kézül varrott bórk.aztyü FILIPOVITS LÁSZLÓ trl- él hílgylodríks (Ciengery-ut 2.) egy tartóshullám. Horthy Mlklóa-ut 3. Négy darab selyem nyakkendő. Vékássy Testvérek ókszarOztste, Fő-ut fi. •zQst plakottes olgarettatároa a nyortes monogramjával Vágó Endre lllatszertára, Fő-ut. — Kölnivíz, púder és plpereolkkek A100 éves HERÉIM Uz tég RITTER ANDRÁS divatáruháza Fő-ut 8. egy Habselyem nőiruha GEÜNHUT ELEMÉR oki. slaktromérnök Deák-tér t. S drb á 6 pongö értékű vásárlási utalvány. Grafológiai Stúdió Budapest, VII. Erzsébet-körűt 42. Minden héten egy részletes irásanallzli iitigi I.-I. egy drb vlllanyrezsó osatlakozó zsinórral TÜTTÓ loto-műterme Csengery-ut 2. Egy felvétel 3 drb. művész lev. lap egy nagy képpel BELEZNAI JÁNOS vegyeskereskedése, Sugár-ut 63. Két üveg tokaji vörösbor. Bárány István ékszerész, Horthy Mlklós-ut 3. egy drb ezüst oeruza Flsc&el könyvkereskedés Horthy Miklós-ut 1. egy díszdoboz levélpapír. BIEN GÁBOR fBaier áe oaeategekereektdéte, Erzaébet-tár Két óriástábla Blen-osokoládé. Schless Testvérek Fa-Ut 3- kölcsönkönyvtára Horthy M.-ut 8. egy arany peosétgyürü 2 hónapi Ingyen kölosönkönyv Mindezeken kívül számos egyéb hasznos tárgy, 50 drb könyv stb. Prima minőségű harisnya . . . 2,\'—\' Bélelt ■elyemharísnya 1.8(1 Bélelt •elyemnadrág . 2.2üm Női diwattAska . 3.50 Prima boksz táaka 5 90 Férfi Pulóver . . 4.50 Bélelt bArkeaztyO 5.50 Férfi ing ... . 4.— Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima kSpar alsónadrág . . 1.96 Női és férfi ernyő . 4.80 Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divatház Horthy Mlklós-ut I. Permetezze gyiiiilcsííit lombhullás után NFODENDRIN (gyümölc8fa-karbolineummal) Legújabb kutatások megállapították, hogy rovarok, levd jtvek ellen az öszi- é- téliaédl -kearés a leghatásosabb, l-l "l ig készitelt mészkénlével valc per-melezéssel rovarok és levélte! ek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölö haUsa alig van. Gyümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők: ORSZmG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növény védelml-Bzorek, gép stb. keroskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Teleion 130. III BIZTOS efedméayt caak ugy ér sl, ka hMetéadt a napolta tbbbezer píUínybaa aaeg-lllial.raiii evldékajUj-terjMt ZALAI KBO.ON*-bea adía M. Klaáóhlvaádé Mat 5. (aiadv«banJ)Tet.fB. 8 HALAI KÖZLÖNY 1936. december 18. NGYEN ( kapja a Zalai Közlönyt jOvO hó elsejéig, ha most előfizet. Nagykanizsa m. város polgárme terétől. 24.366/1936. Tárgy: Nyomdil munkák biztosítása 1937. évre. NsgyVaniisa m. viros hlva\'alal és inlérményei részére 1937. évi tanuár hó 1-töl december 31-ig szükséges előre meg nem határozott mennyisége1 nyomdal munkák szállítására, továbbá ugyanezen évb.\'n szükséges hlrdeiésekre zárt Írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az a|ánlstl mintának megfelelően kiállított pecséttel ellátott lezárt borítékban rlhelyezett ajánlatok legkésőbb 1936. évi decmber hó 29. napjának dé I 12 órálálg adhatók be a városi iklatóhivstaibs. Ajánlati minta és kiírási műveletet magiban foglaló szerződés tervezet hivatalos órák a\'att a városi gardasági hivatalban besierezhetö. Nagykanizsa, 1936. november 24. „„ Polgármester. Nagykanizsa megyei polgármesterétől. város 25.823/1936. Tárgy: Papír- és Írószer-szükség\'el biztosítása. Verseaytjlrgyafásí hirdBtmény. Nagykanizsa m. város hivatalai és intézményei részére 1937. évi |anuár hó l-lól december hó 31-lg szükséges előre m»g nem határozható mennyiségű papit és írószer szállítására zárt írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Ajánlati mintának megfelelően kiállított pecséttel ellátott lezárt borítékban elhelyezet ajánlatok legkésőbb 1936 évi december hó 29. napjának d. e. 10 órá|áig adhatók be a városi iktató hivatalba. Alánla I minta ét iillráli műveletet magAbrn foglaló szerződés terveret hivatalos órák alatt a városi gazdasági hivatalban beszerezhető. Nagykanizsa, 1936. dtcemb;r 13. Polgármester. i— imm —i I Mindönki • helyi kereekedöknái I Iparosoknál Ber«n« be I A lesszebb játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió", gramofon- és oalllár üzletében kaphatók. Pénzkölcsönt folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Szőnyegekre Arany-ezüst tárgyakra Mindennemű ruhaneműre Varrógépre „ fehérnemür© Kerékpárra „ vászonnomürs írógépre Szövetre Fényképezőgépre Böröndre Látosőre Lakberendezési tárgyakra stb. mindennemű értékesebb tárgyra a megnyílott Kafúsáailao EbiéW MMm Záloghölcson \\M. A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, F6-ui S. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12,d. u.2—5 lg tartatnak. A kölcsönök folyósítása 3 havi Idótartamra történik, teláratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghosszabbítható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Naiykanlisa, Fő-ut 6. (Bazár-udvar). SMódii-, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javítás, viaszknlás Szabó Antal _ gporitliletében._ Hirdessen a Zalai Közlönyben ItlIltHlülfflttl UIIbDII Hlllllt MENETRENDJE érvényes Id36. október 1-töl. Erxaébat-tér -Va»ut*llomáa 4« 8 30 9 20 11 IS 1305 13 20 1JM 15M 17 <0 18 08 19 60 2111 23 08 23" Eusébet-térre M. I II S i Lstanysi menetrend UWnyéríl Ind. 645 N.gykanli.ár. irk, 8\'0B M«gyk»nliiiról Ind. 14 00 l»t*nyír« 4rk. 1610 Pk 14237/1930. M. 1930. vghtól 1542. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Kardos Jenő ügyvéd állni képviselt Polgár Endre javára 1071 P töke éi több követelés Járulékai erejéig a nagykanizsai klr. járásbíróság 1930. évi 14237. számú végzésével elrendelt kielégítési végre-hejtás folytán végtehajtázt szenvedőtől 1930. évi december hó 3 án lefoglalt, 1610 pengőre beciUlt Ingóságokra a nagykanizsai klr. járásbíróság lenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak ai 1908. évi XLI. t-c. 20. 6 a alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből lel nem tünő mis foglaltatok Javára is az átverés meg-tartáiát elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma Is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú Igénykere-set folyamatban nincs, végrh. szenvedő üzletében Nagykanizsán, Centrál-épületben, ezutAn Bajia-utca 9. szám alatt, a fizetett összeg levonásával leendő megtartá-lára határidőül 1936. évi december hó 19. napjának délelőtt II órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, rádió s egyéb Ingóságokat a Ug-töbhet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is, de a kikiáltási hajtást szenvedő beleegyezésével, el fog< adni. — Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, ár V»°*nál alacsonyabban csak a végrehajtást s Az< _ _ ra egyezer i _ . „ 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egy tizedrészét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1936. évi nov. hó 7. Haán Gyula klr. bír. végrehajtó, 4418 mint blrósá. i kiküldött. KBzgazda>á|Í RéazvénytAraaaág Gutenberi nyomda és Délzalal Lapkiadó Vállalata lagykanh Könyvnyomda, i „Zalai KSzIBny" paHtHuii Készítünk i mindenféle kereskedelmi, Ipari, ügyvédi, gazdasági, enháaT é> takolai nyomtalványokat, árjegyzéMKt müvaket, meghívókat, eljegyzési és esfcsilésl áilisMn-ket, gyászjelentéseket, névjagyet, fabaaaajo-kat, körleveleket, röplapokat és nsfetgaaWe , ízléses kiállítású nyomtatványokat. ásaat, Maiét! könyvek és dobozok gyára •zarkMstőaéfle és kiadóhivatala Gyártunki üzleti könyv*ket, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfflzeteket és tömböket, minta-zaeskókal, zsákcédulákat, naptártombflkef, fallnaptárakat, dobozokat stb. elsőrangúéi-vitelben és a legolcsóbb árakon. 9 Nyomda, szerkesztősé* és kiadéhlvatal Fé-ut 5. szám alatt. —— ■ NíomS a la«tatsr|4olsS II at é> DétoHi LanUSxtó Yitfata kSuyrajruBKttJáDim IWfir.tuMa (FsMQs iutor. zalai Iáról*.) 76a Évfolyam 290 Uám Nigykanliu, 1930. december 19. szombat Ara 12 mi. ZALAI KÖZLÖNY Felelőt szerkesztő: Bar barit* Lajos Előtíxc*»l ám: egy bór* t pengő 40 BU Sxakmlft^l é* kUáófatraüül teMoa. 7S. t Az árdrágítók ellen drákói szigorral lép fel a kormány. Elkészült a rendelet, a mely kéthónapi fogházzial, esetleg 8000 pengővel büntetheti azokat, akik a mai küzdelmes életet még elvisel hetetlenebbé teszik. Mintha a hétoru utáni idők furiái szabadultak volna fel, helyenként ismét felüti a fejét az uzsorti, a bü. nöá uton való meggazdagodás vágya A megélhetés verejtékes harcában megint lehet találkozni azokkal a kisérlelekkef, amelyek az általános szegénység utolsó fiUéi eiből is vagyont akarnak gyűjteni. Régóta várti k már a kemény ök? löt, amely megvédi a tisztes kercs kedöt és lesújt a lelkiismeretlen üzér kedőkne. Most megtörtént. Rövidesen éietbelép a rendelet, amely röntgenszemekkel akar belenézni üzletek, vállalatok és gyárak ára-kati ■ alakitó boszorkánykonyhájába. Nem lesz irgalom, mint ahogy az üzérkedés sem ad soha pardont. Nincs elég súlyos büntetés, amely elegendő volna az áruzsora eltiprá-sáré. Mu, amikor tizeznek úgyszólván fillérekből tengetik életüket és a munkanélküliség o\' ózta nyomor kezd mindent elborítani, a visszaélés a nemzet életére is tör. A magyar föld dúsan ontja n gabonát, állattenyésztésünk a há ború óta rohamosan fejlődött. A külkereskedelmi mérleg azt mutatja, hogy a kereskedelmi cikkek importtá évről évre kevesebb. Meg tu-dunk már állni a saját lábunkon. Mi indokolja tehát a sorozatos áremelkedéseket ? Semmi. Mind-ín árdrágítást ki lehet magyarázni, hogy esetleg elhigyjék. De a Rövidesen életbelépő rendelet a kulisszatitkok mé lyére akfcr hatolni, oda, ahova a fogyasztók szeme nem láthat. A rendelet előtt felnyílnak a leggondosabban őrzött kalkulációs könyvek is és a hatóság kutató szeme elői nem menekülhet el a bűnös szándék. Ezért fogadja boldog öröm ujjongással az egí6? ország a kereskedelemügyi miniszter rendeletét, amely -visszaparancsol odújába minden gonosz szándékot, amely küzdelmes, szegényes életünkre akar törni. V A háború után azzal is megbüntették az árdrágítókat, hogy nevüket nyilvánosságra hozták. Erre a szégyenpadra most is szükség van. A hatóság-büntesse meg irgalmatlanul az üzérkedőket, a közvélemény pedig hadd lássa, kik azok, akik az egész Európa által irigyelt magyar rendet, a nemzet jobb jövőjéért folytatott harcot jogtalan vagyongyűjtéssel, könnyek árán merészkednek megbolygatni és akadályozni a tisztességes kereskedelem rovására. * Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter ma terjeszti a rendelettervezetet a 38-as bizottság elé és amennyiben a bizottság elfogadja, holnap már mteg is je\'eník a hiva íakw Lapban. A törhetetlen erdélyi raagyar-üldözésefe ügye a felsőház előtt A felsőház hozzászólás nélkül elfogadta a képviselőház által letárgyalt javaslatokat Budapest, december 18 A felsőház Széchenyi Bertalan gróf elnökletével péntekem délelőtt élénk részvétel mellett ülést tartok. Széchenyi gróf megemlékezett a kormányzó olaszországi és ausztriai utazásairól. Napirend elölt Balogh Elemér szólalt fej, aki a román megszállás alatt élő magyar testvéreink szomorú sorsát vázolla megrázó szavakkal! Beszéde során rámutatott arra\', hogy Magyarország hírhedt ellenségének, Tilutescu külügyminiszternek távozásával azt reméltük, hogy Magyarország és Románia között u viszony enyhül. Sajnos csalódtunk, mert a helyzet még törhetetlenebbé váll. A kisebbségek üldözése a lcgfvc-hcmcnsebben folyik tovább. Rámula. tolt arra, hogy a magvarok határtalan szenvedését előidéző üldözések már u nemzetközi szerződésekbe ütköznek, Magyarország tehát jogosan fellebbezhet ama nagyhatalmak lelkiismeretéhez, amelyek aláírták a trianoni szerződést. Balogh Elemér beszédében ismertette a román kormány-Ia|>ok fenyegetéseit, egy ujabb Szent Bertalan éjszakáról szóló vérlázító cikkeit, aníC-lyekben lóbbek közölt azt írják, hogy az olaszok majd össz\'\'szedlie\'Ik Erdély földjén a magyar hullákat felhábori 6, hogy a határon 100 ki,oméleres kör- zetben a magyar birtokokat kisajátítják és román telepeseknek adják oda azokat. A román kulluszmlnlszter ki jelentette, hogv a magyar revíziós törekvésekre Erdély fokozotlabb elromá-nosltásával kell felelni. Követeli a ncW-zetközi törvények tiszteletbentartását, a kisebbségeknek biztosított jogokat és egyenlő elbánást. A szerb példa mulatja, hogy ez a követelés egyáltalán nem utópisztikus és egy kis jóakarattal meg lehet oldani Romániában is. Balogh Elemér nagyszabású beszédét minden oldalon nagy tetszéssel hallgatták, majd áttértek a napirendre. A mentelmi bizottság javaslatát tárgyalták le, majd hozzászólás nélkül elfogadták a parlament által már elfogadott több javaslatot. A posta kérdésénél Bálint (iyörgy arra kérte a kormányt, hogv a Duna-Tisza közt, valamint a tanyákat jobban részesítse a technika vívmányaiban. Bornemisza miniszter kifejtette, hogy a kormány e \\ércn már jelentős intézkedéseket tett. A gazdalisztl nyugdijlőrvényjavaslat-nál Darányi miniszterelnök méltatta a gazdatiszti társadalom kiválóságát. A felsőház elfogadta a javaslatot. Széchenyi elnök a véflén kellemes ünnepeket kívánt a felsőház tagjainak. Ma tárgyalnak Páisban Franciaország és a kisantant katonai megerősítéséről Véres utcai harc Lyonban a tüntetők és a rendőrség kőzőtt Lyon, december 18 Deriott, a francia munkáspárt vezére el\'en Lyon utcáján nagy tüntetést rendeztek A tüntető tömeg a rendőrség felszólítására nem volt hajlandó szétoszlani, mire a rendőrség kényleien volt erőszakot alkalmazni és valóságos utcai ütkö. zet fejlődött ki a tüntetők és a karhatalom emberei között. A rendőrség emberei közül 3-an súlyosan, többen könnyebben megsel.fesültok. A tüntető tömeg a kihívott mentő- autót kövckl el dobálta meg. A mentőautó vehetője szerint többször rá is lőttek a sebesült rendőröket szállító mentőkre. A tömeg azután internacionálé hangjai mellett vo nűlt tovább. Páris, december 18 Anionesc i román külügyminiszter pénteken folytatta tanácskozásait a francia kormány tagjaival. A ta. nácskozások során főképp Francia ország és a kisantant katonai meg erősítése került sorra. 14.000 élőhalott spanyol börtönökben A spanyol polgárháború hirei London, december 18 Spanyolországnak Q vörösök ál tal megszállott területeit egy angol képviselőkből álló csoport járta \'végig-.iés most készitet\'.e el jelentését. A jelentés borzalmas képet nyújt a spanyol helyzetről. Szám* talan magánbörtönön kívül a hivatalos börtönökben 14.000 ember sínylődik. A szerencsétlen fogságba ejtettek helyzete kétségbeejtő. Élel- mük poshadt vizben főzött kevés rizs, teljesen lerongyolódva ís le fogyva sínylődnek az e.;.szség:elen börtönök melyén és állandó retle-gésben élnek, hogy Franco tábornok bevonulása alkalmával áldozatul esnek a madridi csőcselék bosz-szujának. A bizottsági jelentés elmondja, hogy Madrid utcáin szám talan holtteset látni, amelyeknek msHére áruló f«scista cédulákat tűz- delnek gyilkos törökkel és fegyverekkel. Madrid, december 18 A nemzetiek Madrid közelében egy rövidhullámú adóállomást épl-tet\'ek, amelyen keresztül tájékoztatják Madrid lakosságát a való helyzetről. Párls, december 18 A luszok kölcsönös kicserélésére vonatkozó tárgyalások a baszk szepara-tislák és a nemzetiek között megsza kadtak, ugyanúgy, mint a karácsonyi fegyverszünet megkötését célzó tárgyalások. Barcelona, december 18 , Barcelonában újra megalakult a katalán szeparatista kormány, amely (nem tévesztendő össze a Madridlxil megszökött vörös Largo Caballero kormánynyal) csak névleges kormány, mert Barcelonában egy másik, formálisan meg nem alakult, de a halaimat kezében tarló szovjet-anarkista kormány gyakorolja, élén Rosenbcrg szovjet kiküldöttel. A katalán kormány szélső baloldali irányú. Gyllosksággal gyanúsított polgármester Bécs, december 18 A csendőrség letartóztatta Pöch larn polgármesterét, Koizinger Gyula kovácsmes\'ert, mert komoly gyanuokok merül\'ek fel, hof|y tévfc-< keny része volt Weismüller Járos pöchlarni plébános és nővérének meggyilkolásában. Borzalmas bányaszerencsétlenség Kalkutta, december 18 Asansol közelében borzalmas bányaszerencsétlenség történt, amelynél 1B0 bányász vesztette életét. Az áldozatok között van ^ bánya európai vezetője is. Zempléni Dénes ma szabadult Nyíregyháza, december 18 Zempléni Dénes, aki ma töltötte be 18 lk esztendejét, ma szabadult. Zempléni a gimnázium V , VI. és VII. osztályainak anyagát elvégezte és erről fog vizsgázni. További sor sa felől édesapja dönt. Megszűnt a pék-kat teli Budapest, december 18 A budapesti pékkartell a mai nappal megszűnt, ezentúl szabadvr-seny áll be ismét. A MAV Idei bevételei felülmúlták a múlt év bevételét Budapest, december 18 A MAV bevétele az idén 218 millió pengővel több, mint a múlt esztendő bevételei. ) SALAI 1C0ZLÖNY 1986. dfombor 10. Az ölő életmód következében jelentkező bajoknál, kalrnősen renyhe bélmüködésnél, aranyérére* bánlalmaknál és emésztési zavaroknál, reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizzel Igen Jó ered-menyekel lehel elérni. Az orvosok ej tolják. Péntek 17 Szilágyi ödón csevegése. — 17.30 Szécsi Magda hegedül. — 18 Sport köz., lemónyek. — 18.10 Dr. Doros György sporielőadása. — 18.30 Kalmár Rezső szalon öt ősének műsora. — 10.30 Az Operaház előadás;!. «A bűvös vadász.» Regényes dalmű 3 felvonásban. — Az I. felv. után kb. 2025 liirek. — A II. felv. után kb. 21.40 Külügyi negyedóra. — Az előadás után kb. 22.40 Időjárás, jelentés. — 22.45 Cigányzene. — 23.05 Tánclemczek. — 0.05 Hirek. BudaiK* 1L 18.05 Szabó Kálmán magyar nótákat zongorázik. — 18.50 GyorsirótanfolyaM — 10.30 Rexa Dezső előadása. - 20.05 A rádió szalonzenekara. — 21.30 Hírek. — 21.50 Cigányzeno. Stoa. 17.30 Karácsonyi zen*. — 10.15 Lipcse (A bűvös vadász). — 22 Szórakoztató zene. Szombat G.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Hírek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Mit nézzünk meg? — 12.05 Be. mondás szerint. — 12.35 liirek. — 12.50 Fleseh Imre énekel. — 13.2 Időjelzés, időjárásjelcntés. — 13 „0 Hanglemezek. — 14.40 Hírek, árak. — 10.15 Mit üzen a rádió? — 16.45 Időjelzés, hirek. 17 \'Nagykarácsony éjszakája.» Bu-daptst Székesfőváros IskolánkivüÜ Népművelési Bizottságának műsoros délutánja a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. — 18.30 Vaszary Piroska csevegése. — 18.55 Cigáuyzene. — 10.45 Kodolányi János ulicinléke. — 20.15 Mozart; D-dur versenymű. Fuvolán előadja Hoclistrasscr Ferenc. — 20.40 Jugoszláv irodalmi-esti a Zeneművészeti Főiskola kamaralennében. — 21.45 Hírek, időjárásjelcntés. — 22.05 A «Kék csillag> jazz-zenekar játszik. — 22.40 A ráítió szalonzenekara. — 0.05 Hirek. BadapMt IL .10 Mezőga/.hsági félóra. - 10.30 Zakariás János előadása. — £0 A Zeneművészeti Főiskola hangversenye. — 22.35 Hírek. 10.50 paraszt-énekötós. — 12 Állás-lalanok zenekara, könnyű, zene. — 14 Kurt Zelma lemezei. — 16.50 lvlváu-ságlemezek. 18.35 Népdalokat tanulunk. — 19.15 A zenéi rejtvény megoldása. — 19.40 Szimfónikusok Schmidl zongoraművésszel. - 20.15 Tarka tizperc. — 20 25 Vidám mesejáték zenével. - 21.25 Filmekről. - 23.20 Jazz. — Bútorokban a Kopstetn-cég vezet 1 Modern mlntatermclben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltételek mellett. Légvédelmi őrhelyeket és jelzőállomásokat állítanak fel Kanizsán és a város határában Teljes erővel megindult Nagykanizsán a légvédelem megszervezése Nagykanizsán dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt megalakult a város légvédelmi bizottsága, annak különböző alosztályaival, amikei egységesen irányítanak határozott terv és utasítás szerint. Nagykanizsán már megkezdődött ez a kon,oly munka, amely mindenkit belekapcsol a légvédelembe. Elsősorban megszervezésre kerülnek a légvédelmi őrhelyek a város ha- tárában és aVváros különböző pontjain, nemkülönben a riadó jelző állomások, amelyeket megfelelő szirénával szerelnek fel veszély esetére, hogy a lakosság peroek alatt értesülhessen, ha légitámadás közeledik. A különböző osztagok, örségek és szakaszok alakitá»a nemcsak a tűzoltóságot, hanem a lakosság széles rétegét is bevonják és gyakorlati kiképzésben részesülnek. Utána sor Olcsó karácsonyi vásár Singeméi 1 Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. mélyen leszíllltott úrban. kerül egy hosszabb légvédelmi tanfolyam rendezésére. Mintegy 280 főrói van szó, akik rendszeres elméleti és gyakorlati kiképzésben és oktatásban részesülnek, hogy a sajál hivatali hatáskörükben a többleket, alárendeltjeiket^ stb. kellőleg kioktassák. Ugyancaik egyidejűleg megindul a megalakított al-bizottságok munkája is, a már közölt program szerint. A légvédelem munkája tehát teljes erővel megindult, a város kő-zönsége vegye azt azzal a komolysággal, mint amilyen komoly és mélyrekiható a légvédelem ügye a polgári lakosságra. A ^vezetők igye. kezzenek már most a legszélesebb körök figyelmét felkelteni és a légvédelem komoly voltára alárendeltjeikel kioktatni. Bevált Nagykanizsán az egri norma Nagykanizsán 1000, Klskanlzs^ji 120 pengő folyik be havonta Nagykaniisa jótékony egyesületetnek hölgygárdája nagy ügyszero tettel folytatja az egri alapon szer. vezett gyűjtést a koldusok ellátására. Az első hónapban kb. 1200 pengőt sikerült öss:együjteni, ez az összeg azonban a második hónapban valamivel visszaesett, mert voltak olyanok, akik vagy kevesebbet adtak, vagy nem adtak egyáita-talán a második hónapi gyűjtés fo Ijamán. A 8000 lakosú Kiskanizsán a leggondosabb gyűjtés íb mindösz-sze 120 pengőt eredményezett, ami jobbára a kiskanizsaiak nehéz helyzetére vet fényt. A kiskanizsaiak azonban igyekeznek a koldus^ellá-tás. természetbeniekkel pótol ni, sokan burgonyát, terményt adtak, a város ezt most egy napon szekérre: íogja összegyűjteni lu mindjárt Kiskanizsán kiosztani. A jelek szerint már eddig is megállapítható, hogy az egri norma Nagykanizsán általánosaágban be-vál\' és a kezdet nehézséggel után teljesen megfelel a várakozásnak. A városi népkonyha karácsony után nyílik meg, ahol ismét több, 200 ellátatlan kap meleg ebédet a Keresztény Jótékony Nőegylet gár-cbjíJ.ak felügyelete mellett. Nagykanizsa társadalma íb a vár nos vezetősége az idén is mindent elkövet, hogy senki a tél alatt ne íbtzaen. , I i i I Ezzel szemben Egerszegen Zalaegerszeg város közgyűlésén nagy vita volt a szegényügy rendi i-ése körül. Éles támadás hang. zott el a közgyűlésen a város jobb-módú polgárainak közönye ellen, mert a város 300 szegényének el-látására az egri norma szerinti felajánlásoknál mindössze 700 pengő folyt be, igy a 300 ellátandó sze. génynek fejenként napi 25-30 fillér jut. Az alispáni leirat a város pótadóját 82, kereseti adóját pedig 7 százalékban állapította meg. — Mindig nagy >ik«r« volt Slnger olcsó karácsonyi vásárainak, mélyen 1©-sxállltott árak I A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be Szomolányl áruház kirakat soraiban hölgyek, urak, gyermekek részére kflfl& dcoBcnber 19 ZALAI KÖZLÖNY számítóbb volna. A gépi muzsika erre kitűnő lehetőségeket ad Itt emiitjük meg, hogy - véleményünk\'szerint nagy sikerre tarthatnának számot az egyes szerzői-eslek. Egy-egy előadás keretében ismertetni a zeneszerző életét, müveit és az egyes fejlődési fokozatoknál egy«;gy jellemző mü bemutatását - hanglemezről. Vannay igazgató Ígéretet tett a fentiekre és mi hisszük is, hogy nz első kisérlet további munkára ösztönöz és még sok hasonlózsánerü, de a fentemiitett tanulságokhoz alkalmazkodó hangversenyt fogunk hallani. Nagykanizsán éppen a zenei kultura iránt való közömbösség mutatja, hogy az Ilyenfajta hang versenyeknek létjogosultságuk van. (#• ••> • Külön meg kell emlékezni Grúnhut Elemér elektro-mérnökről, aki télies őuzcllcnséggcl és kullurszcretettel lehetővé tette ezt a hangversenyt ós nagyszerű lerendezésével és hozzáértő munkájával valóban zavartalan élvezetet szerzeit Megindult a küzdelem a malária ellen Délzalában Helyszíni vizsgálat Leányén és Murakereszturon A newyorki filmharmo-nlkuaok éa az Erocia a vároal zeneiskolában Érdekes kisérlet színhelye volt csütörtök este a váro6Í zeneiskola kamaraterme. A szokásos élő előadók helyett ezúttal gépi-muzsikát hallottunk „ de abból igazán a legkitűnőbbet. Az első pillanatban furcsa volt, hogy az előadói asztalon mindössze egyetlen rádió áll, de amikor felhangzott az első szám, a muzsika betöltötte a termet, megfogta a lelkeket és elfeledtette, hogy mindez a gyönyörűség csak a technifra utján jut el hozzánk. • Két órán át élveztük a zeneművészet legkitűnőbb alkotásait, a legnagyszo rübb előadásban. Ez a két óra olyan területekre vitte el a hallgatókat ami lyen területeket Nagykanizsán egyelőre — sajnos — csak a technika segítségével lehet birni. A műsor első számaként Mozart olaszos operájának, a Fi-garó lakodalmának nyitányát hallottuk a párisi konzervatórium zenekarának előadásában, Philippe Gaubcrt vezényletével. Ezután az első igazi Beethoveni mü, az Eroika szimfónia csendült fol Mongelberg kez® alatt a newyorki filharmonikusoktól. Ez a hatalmas mü mindenkor lenyűgözi a hall. gatót, Beethoven halhatatlan nagysága fellétion hódolatot követel. A szünet után Wagner Grai-motivu-mára épilett Ixihengrin előjátékát hallottuk a plűludclfiai szimfónifcusoklól átokovszky vczényleíév\', niyd Ducas ttimfónikus költeményét, a Bűvészinast ugyancsak a párisi konzervatórium zenekarának pompás előadásában. Az egyes müvek előtt Vannay János igazgató adott rövid mü-Í6meri«té8t. Megvilágította a müvek szerkezeti felépítését, rámutatott a mü keletkezésére, jelentőségére, ismertette a szerzőket és előadókat. E rövid tanulságos »zenei felvilágosi-tásokc nagyban elősegitik a müvek megértését és élvezetét, mindig örömmel és szivesen hallgatjuk. • A zeneiskola gépi - ha ngverscoyü ki. sérlete, ha nem is zajiolt le nagy .érdeklődés mellett, nem volt hiábavaló és mindenekfelett igen tanulságos volt. Megmutatta azt, hogy Nagykanizsa közönségének egy ilyen komoly szimfo nlkus est — sajnos még magas. Ha egy nagy zenekar vendégszerepelne itt, kétségtelen több érdeklődést vonzana az est, a toalettek és az a hiúság, hogy egy ilyen esten >illik* ott lenni. De ez éppen csak azt bizonyítja, hogy maga a muzsika —{a zene, mint olyan — keveseknek olyan érték, hogy azérl egy szabad estjüket feláldozzák. A közönség kétségtelenül kényelmes és némi igaza van akkor, amikor azt ^állitja. hogy e müveket odahaza, a rádió utján kényelmesebben végighallgathatja. Mennyivel értékesebb, tanulságosabb és tartalmasabb élvezőtől nvujt azonban ennél ogy rövid szakelőadással ismerlelclt hangverseny, arról beszélni Is feleslegei. A csütörtöki est mindenesetre azt mutatja, hogy egy ilven nagjymüso-ru, komoly zeneiest (gépi zene utján) kissé fárasztó. Épp ezért egy mü, részleteiben tárgyalva, boncolgatva és annak mélységeire kellő magyarázattal rávilágítva, tanulságosabb és nagyobb érdeklődésre A kormánynak a népi betegségeknek preventív intézkedésekkel való visszaszorítása érdekéten folytatolt mozgalma Intenziven folyik az országban. Kanizsa-vidékén, Délzalában a malária elleni védekezés indult meg. Tegnap Petrilta Aladár dr. közegészségügyi felügyelő és dr. Dcseő Mihály nagykanizsai m-kir. tiszti főorvos kiszálltak Lete nyére, hogy a malária elleni véde. kezés módját a helyszínen tanulmányozzák. Majd folytatták utjukat Murarátkáig. Mindenütt végignézték az árviz által alkotott tócsákat és vizekel. Szemléjük alatt találtak olyan helyeket, ahol speciális jellegű halakat fognak tenyészteni, melyek a szúnyogok lárváinak te A Zalai Közlöny minap közölte dr. Kontra László m- kir. megyei tiszti főorvos nyilatkozatát a nagykanizsai kórház-kérdésről, amelyből azt lehetett kiolvasni, hogy a megye voltaképpen - leszámítva a dollár-kölcsönből eredő árfolyamdiffieren-ciát, ami 12-14 ezer pengőt tesz ki - megadta Nagykanizsának a városi közkórház továbbfejlesztísé-hez megszavazott hozzájárulást\' Ebben a kérdésben alkalmunk volt a vános veziető tényezőjével beszélgetni, aki a nagykanizsai kór* házbővités és fejlesztés minden mozzanatát hivatalból ismeri. In-formá\'orunk kijelentése szerint tény, hogy a megve egy izben adott Nagykanizsának a dollárkölcsönből 160.000 pengő hozzájárulást a kór- lepeit megeszik. Két "hal egy év alatt tudományos megállapítás szerint 4000-szeresé válik. A szemlén meg-állapitották azt is, hogy földműn-kák végzésétől is tetemes eredmény várható. A Mura mentén nagy árterület van. Murakereszturon például közvetlenül a házak előtt vannak már a mélyedések, amelyekben nyáron az árviz helyet talál és ahol a szúnyogok megfelelő telepet találnak. Hogy ne legyen állóvíz, a mélyedéseket, a lyukakat be kell tömni és mindenütt földmunkát végezni. < A helyszíni Sz*mle után megteszik a szükséges javaslatokat, hqgy meginduljon az egész vonalon a munka a faiu népének ígés. ségéért. házfejlesztéshez, de ez a megszavazott hozzájárulás első részlete volt. Nagykanizsa nem is ezt, hanem a másik 160.000 pengőt kéri és várja a vármegyétől, amit többször kéri és sürgetett, de amelynek folyósi-tására belátható időn belül kilátás nincs. Ugy látszik, a megyei uraknak ama része, akik még rövidebb idő óta állanak a megye szolgálatában, nem ismerik a kórházkérdés teljes komplexumát és nem tudják, hogy a vármegye kétezer szavazott m$g Nagykanizsának a kórházbővl-tés céljaira 160 000 pengőt és a másik 160.000 pengő pedig még mindig esedékes. A vármegye anyagi helyzete mellett - ugy látszik -még sokáig lesz - esedékes. Kölcsön felvételéről kórházbefe- zésre szó sein lehet - mondta informátorunk. Nagykanizsa állandóan napirenden tartja a kérdést és meg van a kijelölt utja ennék a mai keretek között való megoldásra. A megoldáshoz elegendő 160.000 B és ebből futja a berendezés is, mert az orvosi felszerelés megvan. Érdeke a vármegyének is a nagy kanizsai kórház fejlesztése, éppen a nagykanizsai kórház eísőnendü voltánál fogva. A nagykanttpal kórháznak megyei kórházzá való kifejlesztése sokkal kevesebbe kerül a megyének, mint más kórháznak megyei kórházzá való kiópltése és felszerelése. , I A nagykanizsai kórház-probléma mindenképpen megoldást fog nyerni, - mondta informátorunk - de ehhez Mő kell. » iDdfl Nem változik t Prognózis: Délnyugati, nyugati »zél, aok helyen, kivált északoa «sG, sok helyen köJ, a hőmérséklet nem változik. EMLÉKEZTETŐ*) DMMW 1». Előadás 9-kor ur. OMKE-ban (W. Műik Neaey: Angliáról) Dweabw 17. l.iocális (kiadás • váMSháaáa á-IW dr. Mexó Ferenc. Január ]. UoeáUi előadáa • váraskízáa Mar Jauár S. Katolikus Bál nz Iparoa-«t"Kb áabaa. Jaanár 10. Liorália előadás a Táraakázía lka* dr Králky IstvAu Január 13. Az Irodalmi Kór I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. J.n.ár H. öreg-kereakedelmlsták bálja • órakar a Kaazlnóban Vasúin«ok (VOQE) operett olőadiaa és táncmulatsága az Iparoskörben. Január 17. Llceálls előadás a városházán fl-kor dr. Vértest Frigyes. Január 24. I.iceálls előadás a városházán 8-kwr Magas Mihály. Január 51. Lloeálts előadás a városházán t-kar dr. Holfmann János. Február I. Aa Ipartaatület bálja. F.bruár 7. LIoeális előadás a városházái ákar P. Clrtuaz Vlktorln. F.bruá\' a Keresztény Jótékony Nőegylet joltnex-ealle. F.bruár 14. UoeáUs előadás a városházán (-kar Itóvay Jólael. Február II. Liacális előadás a városház* User dr. Gárdonyi Lajos. Fabruár 2«. LIoeális előadás a Tárosháafc t W dr. Hegyi Lajoa. •) E rovatban minden rendezáa eayacert közlése (2 sorig) 30 lillér. Városi Mozgó. Szombaton és vasárnap I Ax uj szezon egyik kimagasló filmje I P1ERRE BENŐIT világhírű regénye Koenigsmark Főszerepben: ELISSA LANDI. Előadások kezdete hétköznapokon 6, 7 éa 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — KBzsiap az alaS alfiadáa flIIAraa Hogyan áll valójában a vármegye 160.000 pengő kórházi hozzájárulásának ügye ? Tömegeket mozgatnak meg karácsonyra -mm olcsó, jó és népáruink FQrst DíuotcsarnoK 4 ZAi-M köil-ONii 1936. december 19. Tömeg-mérgezés a marcali disznótoron Konyhasó helyeit szalmláksóval készült a hurka meg a kolbász Pusztai Józsefné marcali lakos két hizott sertést ölt. Egyik nőis-rőse felajánlotta, hogy « hozza a sót, mert az egyik céggel elszámolási viszonyban van. A disznóölés után nagy vacsora . volt. A hurka és kolbász nagy meny I nyiségben fogyott. Egyszer csak a vendégek kezdtek egymás után rosszul lenni. A járási körorvos szerencsére kéznél volt és azonnal mer/iette a kellő intézkedéseket és igy haláleset nem történt. Kiderült, hogy a dlznőölésnél konyhasó helyett őrölt szalmiáksót használtak. A nyomozás megindult, a cégtiíiajdonos, ahol a sót vették, tagad. I A VILA\'G CSODA\' A LEGÉRDEKESEBB KÖNYVUJDONSÁG NÉHÁNY FEJEZETCÍM: A régiek hét világcsodája Ferde tornyok. Vasút a tengeren át Felhőkarcolók. Az egész föld kell egy esernyőhöz. Drótnélküli távbeszélő. Távolbalátó telefon A távolból Irányítható repülőgép. A Queen Möry. A legdrágább anyag. A kátrány mint kincs. Mumia-pince. A legnagyobb-foku érzékenység. Nehéz víz. A vitaminok. Mire képes a fotocella. Mennyit ér egy vizesés. Hajlítható kő. Mi fűti a napot- Vadászai bolygókra. Van-e élet más égitesteken Hányszor lehet váltani egy pénzdarabot. A sziv dobbanása. Az emberiség becsomagolva. Időtrabló asztalirend. Egy fillér kama-tos-kamaltal. Egy nép, amely háromig sem tud számolni. Stb. stb. Felnőiteknek és az érett ifjúságnak egyaránt élvezetes olvasmány. Megtekinthető minden könyvesboltban. Ára kOtve S pengő. SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA. Halálos testvér-párbaj a szentjakabl szőlőhegyen Hét évi fegyházra ítélték az önvédelemmel védekező testvérgyilkost Októberben történt, hogy Szentjakabon a szőlőhegyen összeveszett Biczó Ferenc és testvére, Biczó József. A veszekedés a birlok miatt történt és tettlegessége került a sor. Biczó Ferenc ekkor felkapott egy konyhakést és azt nég\\ szer markolatig testvére testébe mártotta. A szerencsétlen ember összeesett és nemsokára belehalt a szúrásokba. 1 A testvérgyilkos Biczó Ferenc akkor - mint a Zalai Közlöny meg* ina - önként jelentkezett a rendőrségen. Ebben az ügyben most | tartott főtárgyalást a kaposvári törvényszék igen na<jy érdeklődés mellett. Elmondotta Biczó a fötár-gyaláson, hogy a testvére támadta meg, egy boiosüvéggel fejbe akarta sújtani, ő csak azután szúrt - ön. védelemből. Számos tanút hallgattak ki, akik egybehangzóan azt val. lották, hogy Biczó Ferenc részeges ember volt, aki elitta jussát. A törvényszék végül is szándékos emberölés büntet\'e miatt hét évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésig Hélle a testvérgyilkos legényt. Az ítélet nem jogerős. Karácsonyra harisnyát, kesztyűt, kötött árut, női és férfi fehérneműt, ridikült, nyakkendőt fillérekért £ H R EII ST EIII ii É L HORTHY MIKLÓS-UT 3. vásárolhat A nemfizető vendég Elbúcsúztak a színészek. A 16 napos szezon alatt vitéz Bánky Róbert társulata a színházi kulturának színekben gazdag, változatos szőnyegét teritette a kanizsai közönség elé. örömmel állapithatjuk meg, hogy a kls-szezon művészi mérlege (a kassza kedvéért tett kényszerű engedmények leszámításával) nyereséggel zárult a szinház barátai számára, az anyagi eredmény pedig jobb volt a tavalyinál, sőt egy kicsit annál is jobb, amit ez a rokonszenves staggione várt tőle. • Az utolsó előadást helyi szerző darabjának szentelte a színtársulat. A Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör mutatta be ezen az estén tagjának, a már színpadi iról múltra visszatekintő dr. Dómján Gyulának >A nemfizető vendég* cimü vígjátékát. Szépszámú közönség jött össze a nézőtéren a helyi bemutatóra, köz-I lük nagy számban a Kör tagjai és vezetőségének reprezentánsai. A harmadik felvonás után Barbarits Lajos, a Kör főtitkára üdvözölte s szerzőt. Kifejtette, hogy az Irodalmi és Művészeti Körnek alapsza-bályszerü kötelessége a helyi gyökerű kultura istápolása és ennek jegyében segitl szárnyrakapni a Kör a fiatal, uj tehetségeket, felkutatja, nyilvánossághoz Juttatja őket, hogy képességeik kibontakoz-hassanak. Kifejtette, hogy a nehéz problémákon vívódó, vagy kőny-nyeket fakasztó irodalom helyett a közönség ma ösztönös meneküléssel fordul a könnyed vidámságok, a derű, a mosoly felé és ezt hozta dr. Dómján Gyula vígjátéka, kanizsai rög termése a kanizsaiaknak. Be széde után a főtitkár a Kör babér-koszorúját nyújtotta át a hosszan és melegen ünnepelt szerzőnek. A hintaló halálara... Irta: Paál J6b Köröskörül szerte mindenfelé, ameddig a végfcsólciü emlKT szeme csak fel tudja falni a világot, mindmegufanyi kará esonyfa integet felém a Magas Tátra égijgnyuló oldalainak szelíd erdeiből. A hold és a csillagok gondoskodnak róla, piogy a karácsonyfák ezüstös ágairól az angyalhaj, az aranyos dió és a csillogó gyertya se hiányozzék. Nincsen palota és nincsen kunyhó széles e világon,"ahol mesébeillő kincseket érő, vagv ujságpapirosban cso-\\nagoll szerény ajándékok fölé olyan csodálatosan ragyogó, égirényü kará-esffnyfát tennének gondos Kezek a szeretet ünnepének magasztos estéjén, Mint amilyenekkel a tátrai erdők kérkednek büszkén... A szerelmes asszony boldog percek kőzött született könnye csilíog lágy-ölelés közben behunyt szempillák alatt olyan sejtelmesen, mint a fmyők örökzöld leveleire rá fagyolt sok-sok hó-sóhajtás. A hold és a csillagok ezüstös fénye körülöleli az ágakat és nekem eszembe jutnak azok a karácsony esték. amikor betlehemes gyerekek jártak földigérő subában a kis faluban, ahol én a betűvetés nehéz tudományát tanul-tam, rendre szaggadtam az ördögbőr- [ nadrágokat és könyökig tintás kézzel, | de boldogan cipeltem hónom alatt az ábécét és azt a rejtelmes könyvet, amely a világ teremtésének históriájával kezdődik. Tágranyilt szemekkel álltam meg aztán később a nagyváros játékosboltjainak csillogó kirakatai előtt és miközben irigyellem a boldogokai, akik után hatalmas csomagokat raktak gumikerekű fiakkerokba haj-l>ókoló segédek és szolgák, valahogyan ugy képzeltem, hogy csak a kacsalábon forgó tündérkaslélyban meg a varázs-szőnyegeken világokat átrepülő tündérkirály palotájában lehetnek olyan kincsek, amiktől a pesti játékbolt tündérien kivilágított kirakata ékes. Gyermekkorom rózsaszínű álomvilágával együtt elszállt aztán az a sok álom.\'amely egykoron boldoggá, rózsássá lelte az éleiét azoknak, akik velem együtt voltak gyerekek és velem egvült serdültek e.nberkorba. Eljött az idő, amikor Hófehérke és a hét törpe megható meséje helyett rózsaszínű tábori levelezőlapokat olvastak fel gyermekeiknek az anyák, miközben kenyér-cédulákat szorongatva kezeik között sorbanálltak a pékmühelyek elölt, uj világok születtek, uj iskoláskőnyvek és uj mesék a mélynyomással, rotációson készült meséskónyvekben. Hol vannak már Ali balja (ós a negyven rabló, Scherezádé, Janesi és Juliska meg a vasorrú bába, Hamupipőke arany ci. pellőjévcl, az Ezeregy éjszaka csodálatos meséi, amelyek álomba ringaltak és az álmunkban bűbájosán gltek tovább ... Ha megállok most a játékbolt kirakata előtt, elszomorodott szivveí keresem oll fiatalságunk örökre eltávozott kedves barátait: a hintalovat kócos farkával, az indiánok tarka fcjdlszét, a lalerna magicái, amelynek fekete kéménye alatt petróleum lámpát gyújtottunk, besötétítettük a szobát és csillogó pl éh lány érőn át a /falra vetítettük tarka figurákat. Eltűntek ők, akárcsak a méla, a hajasbaba, igazi hajjal, ha lefektettük, felfelé fordította a szem© fehérét és aludt, nincsen már árnyjáték, bugó csiga, meghalt a menazséria is, a mai kor gyermeke nem ül az ab-lak előtt vékony deszkával a kezében, hogy- a lombfürésszel faradja ki a kanári kalitkájának finoinrajzu oldalát. Édes Istenem: mennyi sok kocsi és szekér népesítette be a mi gyerckko. runk karácsonyfáinak kerek asztalát. Az istállóban a jászol előtt ott álltak a lovak, akadt közöttük pej és almásszürke, a vájuba vizet lehetett eresz teni, a sarokban Pisla, a kocsis a szeij számot fényesítette. Aztán: kétkerekű gigg, elegáns fiakker, szürke kalap a kocsis fején, söröskocsis, telerakva hordókkal, parasztszekér, egyszerű konflis, vadászkocsi, ahol a zöldruhás vadász büszkén tartotta vállán a puskát. Eltűntek ők a gyerekszobából, szakasztott ugy, mint az életből... Helyettük jött az autó és mialatt mi egykoron vörösre, meg zöldrefestett tollkoronát tettünk a homlokunk köré és a gyerekszoba sarkábin indiánsátrat állítottunk fel, azonképen a ma gyerekei gázálarccal játszanak és négusnak öltöznek a játék álom-országában. Nincsen már ezüslcscngésü gürlli, aminek a végén szij lóg lefelé, nem skal polja a Fehér Sas a Fekete Kutyát. Bőrharisnya sem kémlel szemei elé telt pöttömnyi kezével a Sápadtarcuak felé, ellenben: légvédelmi ágyuk csöve mered a levegőbe, ahol spárgára kötött bombavető repülőgépekben berreg a szerkezet rugója. Eltűnt a menazséria is és vele együtt eltűntek régi Kedvenceink: a mackó, Róka Misi, Dörmögő Demeter, kétoldalon megrakott zsákjával hátán a csacsi, Nyuszi pajtás, piros szalagra akasztott csengővel a nyakán a fehér bárány, akik .helyet, tük jöttek, azok már a modem kor szülöttei: Miki inaus, a három kis tnalac, a madkót a jálékgyárakban sof főrnek öltöztetik és a kutyák arcát is a divat szerint formálják meg ezekben a műhelyekben. A mackónak nincsen már hosszú szőre, nem béget már a bari ka, a csengő is eltűnt a nyakáról, groteszkek ők, valamennyien, akárcsak a divat amely Párisból elindulva nemcsak az asszonyokat hódította meg, hanem a karácsonyfa romantikus birodalmát is. A hajasbaba még karcsú volt és silfid, a ma babája már egy kicsit molett, az ajkai pirosak, a szemöldöke ki van beretválva ós láttam a játékbolt kirakatában olyan -modern- babát is, ameelyiknek pirosak ós zöldek a kör-Rici... Hol vannak az ólomkatonák ós a zöld papirosból fabrikált fenyők? Hol vannak a kicsiny templomok világos ablakaikkal, a kéményseprő, a portás és az összerakható kockajáték, a melynek oldalairól mézeskaláesház csil logó panorámája üdvözölt karácsony estéjen? Meghallak ők, akárcsak a gyerek- 1936. deeember 19 BAiaa ffozuow* >A nemfizető vendég* alapötlete érdekes és sok eleven bonyodalomra ad alkalmat. Szerencsésen egyesíti magéban a büntygyi izgalmakat és a humor "különféle fokozatait. Kissé szélesen indul el a darab, de azlón olyan iramban s mégis olyan könnyedén torlódnak össze a cse lekmény szálai, hogy a végére érve elég nagy feladat elé állítják a szerzőt a happyendig (erjedő kibogo zásban. Az író cilja nem több, mini három órán át derültségben tarlani hallgatóságát s ez hol csendes mo solytól, hol hangos kacagásoktól kisérve sikerült is. A groteszk helyzetek és komikus figurák egész sora vonul fel eleven, nagy változatos ságban négy felvonáson keresztül. A színpadi felépítés itt ott még na-gyobb rutint, tehát több rendezői figyelmet is igényel, ezek a csiszolások azonban csak az előkészületi idő rövidsége miatt maradlak el és mit sem vonnak le dr. Dómján Gyula darabjának sok helyütt találóan szatirikus humorából. A . vígjáték alakjai jobbnál jobb típusok, színpadi életre és hatásra kiválóim alkalmasak, irói megfigyelő-képességről és az egyes alakokkal való lelkiismeretes foglalkozásról tanúskodnak. ; i . Az előadó színésziek lelkes igyeke zettel adték az élet szineit, hangjait »A nemfizetö vendég* figurái köré, ugy hogy a nyíltszíni tapsokból is bővé" jutott a Domján-premieren. Bánky Róbert, Orbán Viola és Zem-plényi álltak a siker középpontjában Szegedi Edittel, Sorr Jenővel, Szántó Ernővel, Gálffy Marikával és Váradl Piroskával együtt. A közönség a felvonásközökben is többször hivta a függöny elé a szerzőt, akinek darabja a Bánky-társu-íat további állomásain is műsoron marad. (bl) Oyomor- és bélbajoknil, a máj és az epeutak megbetegedéseinél reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz kortyonként eifogyaiztva igazán remek hashajtó. Az orvosok ajánlják. SisbAiysisrfl sipkák. Sz Katonatiszti, altiszti felszerelések legolcsóbban fűszer, csemege, valamint tokaji, szekszárdi, máriatelapi és saját termésű borok zért palackokban üveg cserével. Kesztyűk. Kardok. Szuronyok. Több biztositót a díjtartalék hiányának pótlására utasított a felügyeleti hatóság Nyugtalanságot keltett a biztosított közönség körében ez a meglepő intézkedés A magyar közönség még mindig nem tud napirendre térni a Phőnix-botránnyal kapcsolatos események felett, amelyek során a Phönix 36 ezer kliense alapos káiokat szenvedeti. Több, mint fél esztendő telt már el a Phönix-ügy nagyfényre kerülése óta, de a póruljárt ügyfelek még-.ináig sem tudják, — miközben fizein)ök kell változatlanul a régi dijakat - hogy mikor és mennyit kapnak majd biztosítási kötvényeik után. • ■ \\ Nem csoda, ha ezek a jelenségek tendkivüli mértékben növelték a poigáiság nagy tömegeinek bizalmi Vülságái a magyarországi biztosítási sr&kmu iránt. Időközben felelőtlen suttogások terjedtek futótűzként az országban arról, hogy a Phőnixen kívül akadnak még más biztosító társaságok Magyarországon, ame-b eknek nincs egészen rvndbent a szénájuk. Éppen ezért jó hatást" kel tett, midőn a Phönix-botrány kipattanása után a biztosító intézetek F< lügyeleti Hatósága a szomorú tanulságok nyomán általános revíziót rendelt el s ezt az el enőrzést nagy szigorral hajtották végre. Ugy tetszik, hogy a pesszimistáknak \'ett igazuk, mert az általános íevizió több biztosító intézetnél meglepő eiedmcnnyel járt. Kiderült ugyanis korunk és azt se tudjuk, hol, merre pihennek... • Az ő világukból nem maradt meg más, csak a karácsonyfa, rajta az an-gyalhaj, az ezüst és az arany girland, a lametta és egy pár helyen még mindig tarka gyertyák égnek csíptetővel felszerelt tarlókban, ha csak helyettük nem raknak keskeny, vékony villanykórtéket a fenyőágakra, amelyek itt csillognak most előttem, ebben a gyönyörű, holdvilágos, sejtelmes, álomszerű téU éjszakában. Tankok, amik dübörögve járnak, gépfegyverek és robbanó aknák torpedók, ágyuk, amelyek elé lovak helyett traktort fogott a modern gyermek-szoba álmainak kitermelője, tábori telefonok, földalatti erődök váltották .fel a romantikus várakat, a katonabflndát, amelynek karmestere magasra tartotta kezében a dirigensi pálcát és eltűnt már a játékboltokból — ezeket is áru-házaknak nevezik — az utolsó esztendők kedvelt játéka, a Zeppelin is, bizonyosan azért, mert elfelejtettek bombavetőt szerelni az ablakai mögé. Fran-co tábornok még Madrid előtt áU, "de a játékboltban megérkezett már az a játék, amelynek .Madridi háborút a neve. pisla és Feri, Tivadar és Jóska nem kapnak már malomjátékot a Jézuskától, a sakk so érdekli őket, meleg szvetterbo bujtatva nem ftorcsoijttznak keresztbenkott kezekkel Piroskával és Mártával a jégen, a liockey Iránt ra-jotignak és ha nincsen egyebük, hál apuka kampósbotjával ülik a fakoron-got a korcsolyapályán. És eltűnt a színes gumilabda is, legfeljebb pöttöm- nyi gyerekek gurigáznak vele a par. ketten, egyéb játékuk alig akad, hiszen a hintaló sorsára került a csörgő is. És örökre kiszenvedett a Jcrékig érő karika, amelyet vékony bottal hajtőt, tunk magunk előtt a réten ós a poros országúton abban az időben, amikor nem kellett még a szülőknek a száguldó autóktól félteni a gyermeket. Helyette jött a hajtány... Rrrr... de csúnya, erőszakkal csinált neve van ... A háromkerekű triciklit a bicikli váltotta fel, nincsen kafeidos/.kop ■ cső-dalától nem árulják már seho« ezt a fekete \' hengert, amelynek belsőiében, lükörlapok közölt színes csca-pek rajzolnak tündérképckel apró szemek előtt. Vele együtt elhagyott l>ennünkci a nagvok számára született testvére: a panoptikum is, amely akkor éllo virágkorát, amikor társa, az első fonográf az Elbc hajó elsüllyedését mesélte el a fülbe tett vékony gumicső-veken keresztül azoknak,, akik a két krajcárt megfizették. Amikor az újságok hir-rovatábnn a halálozások között szemünkig tűnik egy régenlátott, egykoron kedves barátunk neve, egy név, amelyhez gyerek-korunk rózsás emlékei kapcsolták hozzá magukat és amelynek gyászkerctbc tett olvasásakor régi muzsika melódiái csendülnek fel az emlékezésünk kulisszái mögött, akkor könnyes lesz a szemünk. Én is könnyes szemekkel állok meg a játékbolt kirakatánál, megsiratom azokat akik elhagytak és akik — miként a meghalt l>arátok — soha többé nem jönnek vissza az életünkbe. a felülvizsgálat kapcsán, hogy egyef biztositóknál ríszUn dij-tartalékhiányok vannak, részben dijtartalikebolódások mutatkoztak a megengedettnél nagyobb ingatlan-v sáriások folytán, ami e biztosító társaságok mobilitását nagyon befolyásolja. A Felügyeleti Hatóság a revízió eredményeként több bizlo-Eító intézetet díjtartalékának záros határidőn" belül való pótlására kötelezett, egy biztosítót pedig ingatlaneladásra szólított fel. Ez az in. tezkedés a biztosítási szakmáién i-agy meglepetést, a közöns\'y kört benAj;edig rendkívüli - nyugtalanságot keltett. Különösképpen fo kozza a közönség idegességét az a tény, hogy állítólag tiz biztosító intézetnél vannak bajok a díjtartalékok körül, viszont a Felügyeleti Hatóság még a mai napig sem hozta nyilvánosságra ezeknek az intézeteknek a neveit, sem azt, hogy mekkora hiányokról van szó, sőt arról a legfontosabb kérdésről sem tájé koztatlák a nyilvánosságot, vájjon e hiányok pótlása körül nem lesz nck-e zavarok ? A magyar publikum az elmúlt időkben már annyiszor megégeíte a száját, hogy tízszeres erővel reagál minden riasztó ltirre. Éppen ezért ideje lenne, hogy illetékes körök teljes világosságot derítsenek a leg-ujabban felmerült problémákra és ha módjukban áll, ugy tegyenek közzé megnyugtató jelentéseket, hogy a kliensek hatalmas táborának ne kelljen újból reszketni azért, vájjon nem történhete baj a keser vesén befizetett biztosítási dijai körül. m^fcm — (A kapitányságról) A belügyminiszter dr. Berta Lajos államrendőrség! fogalmazót Nagykanizsáról a soproni kapitánysághoz helyezte ál. Dr. Berta Lajos rendőrfogal-mazó nagykanizsai szolgálata alatt szolgálatkészségével, url modorával és a felekkel való érintkezésben — bár mely ügyosztály élén is állott — nemcsak feletteseinek, hanem az egész vá ros közönségének nagyrabecsülését és tiszteletét kiérdemelte. Kgyidejülog a miniszter dr. Gánthay Béla fogalmazógyakornokot Budapestről a nagykanizsai kapitánysághoz helyezte át — Táncdtlutánokrn, koaxoraaakára elegáns szlnos taffet- ós selyemruhák ölesén SchUtznél. — (Jelvényszerző-verseny) DeceniLer 20 án délután fél 4 órai kezdettel n reálgimnázium tornatermó-Ik\'ii tornász jelvényszerző verseny lesz a,gimnázium, kereskedelmi iskola, |>oí-gári iskola és a NZTE csapatainak részvételével. Hatvan induló. Belépés díjtalan. Kötelező ruhatár. -» Logasebb karácsonyi ajándék egy ruha Singer olcsó vásárából. — (Credo-tea) December 27-én Credo-teaestély Ksz a fehér teremben. Kezdete este 7 Órakor-Minden kanizsai katolikus ott leszi Csupa kedélyesség, pompás liangulat, nagyszerű szóntkozás. (:) — Felsőkereskedelmi Iskolai for«a-ruhákra alkalmas szövetek nagyon ol-esón kaphatók SchUtznél. — (Szeretet ozoonna) A Missziótársulat nagykanizsai szer vezeti hölgyei ezultal is megrendezték szokásos szeretet-ozsonnájukat. Csütörtök délután 100 öreg szegényt láttak vendégül a .Missziósház nagytermében. hogy a közelgő szeretet ünnepéhez testi és lelki melegsé«gcl töltsék el az élet szegényelt és nyomorultjait A lelki felmelegítéshez a LcányKlub karácsonyi énekével járult hozzá. P. Gulyás Gellért pedig szépen felépített beszédével simogatta meg u szegények leikél, útmutatást adva az Igazi békés ut felé. A napközisták egy szemet-lel-ket gyönyörködtető karácsonyi élőképet adlak elő, majd utána a szervezeti hölgyek jóvoltából a leányok meleg kávét és friss kalácsot szolgáltak fel a szegényeknek. A jóság ós szeretet mindenkor melegséggel tölti el a lelkeket. — Kin kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karácsonyi árusítása Singemét. DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz szállítja SZEN X SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrinyl Miklós-utca 32. 1936. december 19 — (Építőipari tanfolyam) A nagykanizsai ipartestület január 4-től ujabb ipari továbbképző tanfo. lyaniot rendez, melynek vezetéséi* és szakelőadásaira YéesCy Barna müs/.aki tanácsnokot és Kertész Béla építészmérnököt kérik fel. — I.ótakarók miuden minőségben, nagyon olcsón kaphatók Scbütznél. — (Hadirokkantak, hadiözvegyek), kik karácsonyi segélyre igényt tar-tauak és még nem jeientkeztek, legkésőbb december 20-án, vasárnap délig (Jelentkezzenek vitéz Hámory Hild; József <Honsz» elnöknél Deák-tér 3. (:) — (Anyakönzvl hírek) Nagykanizsán uz elmúlt héten 9 gyermek született, 6 fiu és 3 leány: Kelemen Lajos Máv órnbércs és Dá-vidovica Máriának rk. fia, Kovács Jó. zsef nyug. tüzérszakaszvczelö és Torma Honának rk. leánya, Sneff József földműves és Horváth Annának rk. leánva, Husz János pék segód és Fülöp Máriának rk. fia. Gécsek István ács és Cznp-pon Máriának rk fia, Ilokman Ferenc földműves és Varga Annának rk. fia, Molnár József cipész segéd és Horváth Annának halva születőit fe\'ánya, Fuchs József földműves és Varga Máriának rk. fia, Szitlár Béla pos^tiszt és Kir-ner Máriának rk. fia. .-»- Halálozás 0 esetben tőrtént: Frank József mérleg-készitő izr. 57 éves, Beiorl Ferenc hentes és mészáros rk. 52 éves, ózv. Pintér Józsefné Baj Julianna rk. fi2 éves, Mihálecz József tanuló rk. 11 éves, Pergel Károly uradalmi cseléd rk. 78 éves, Varga Katalin mindenes rk. 45 éves, Csontos Sándor rk. 14 hónnjHJS, Muczer Ferenc földműves rk. j 75 éves, Horváth Imre napszámos rk. | 66 éves. — Házasságot kötött 3 pár: j Erményl József cipész mester rk. és • Varga Anna rk., Kövesdi Gyötjty Máv, j munkás rk. és Jáml>or Rozália rk., | Bakonyi Géza József vasúti lakatos \' rk. és Gangler Ilona rk. — Na feUjtae el I Nálunk nemcsak j ■ női télikabátot, hanotn anyagot la vá- ! . sArolhnt. Sohötz. — Grata Garbó nem turt reklámfőnököt: i\'bben különbözik valamennyi hollywoodi filmsztártól. De minden másnak: művésznek, gondoláin:)k, árunak elmaradhatatlan segítőtársa a céltudatos reklám. Ez « szellemi magva a Reklámélet magyar szaklapnak. Kiadóhivatal.- V., Lipót-körut 9. Naptár : December 19. azombaC) Hóm. kat. Pelágla. Protestáns Viola.\'Izrael. Tebot hó 5. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a „Mária" gyógyszertár és a klakanlual gyógyszertár. Gö*für«lő nyitva reggol (1 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, póntek délután kedden egése nap nőknek). Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-niorzsolók, Szecskavágók, Répavágók, , Darálók. Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, aaáW, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: 130. A lesszebb Jdtékoli, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon- és csillái* Üzletében kaphatók. Mrs, Simpson Egyptomba utazik Alexandria, december 18 Mrs. Simpson Cannesből szómba ion regfjei Alexandriába utazik. A2 utazásról közelebbi hir nincs. Newyork, december 18 Az egyik nagy amerikai hiadóvál Inlat 1,000 000 dollárt ajánlott fel Edward heroe»nek, az exkjrólyimk. arra az esetre, ha megírja ós ren-delkeztsóie bocsátja emlékiratait. Klárija a luptuUJdonos KÖ*Hazda»rtgl Ut ■JttUiibertf NyomdR és Délzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. P*;el6* IrUdó : Zatal Károly. Int»rurb*>t trloton: Napvianlxau 79. iuitn APRÓHIRDETÉSEK npriMiIrdités dija vasárnap ét ünnepnap 10 sióig 80 fillér, inlndsn tovébbl sió 0 lillér, hélköinap 10 tiölg 60 lillér, minden további sió 4 fillér. Autótaxlt, bérautót, rendeljen garaséból, vidékre és helyben, Itgolcsóbban. Telefon-állomás : B44. Bojlor Klsfaludy-ulca 7. sz. 2704 Egy pengSéet karékpárl. autót, konyhaberendezéít, varrógépet, rádiót, drát, Thermont, lényképecögépet, irattájkát, festményt, szőnyeget, Jamboree-Jegyet. tniinlkUr-készletet nyerhet a kaposvári kalhollkut egyházközség sorslegyén. A sorsjegyek 1 pengőért Stabó Antal sportéletében kaphatók. Gyer makruha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék Pallosék Dlvatazalonlá-ból, Erisébel-tér 18. 4141 Kápkapataxéat, blondell kereteket legolcsóbban é< legizebb kivitelben Melcztr Uvegkereikedésben kaphat. Diaxndflléahax, karácsonyra nngyon kellemes zamatos bor 50 literen felül Igen előayös árban kapható Pétar Húgé bor karaakatfőnél. 4435 Kgy komplett háló, egy rekamier éa egy konyhaberendezés azonnal ala44. A legmagasabb naptáron (osztatlan llbatollat vaaxak. Stern Vilmosné Erzsébet-tér 15 4416 VandégISI üveg ét porctllináruk lee-olcióbban szerezhetők be Sletnnél, Fő-ut 2 PogAnywáron dr Kótal László siölő- ?:azds«ágában állandóan kanhatók fehér ét ekete ó és u| fajborok. 25 !Her vételnél 30 fillér, 500 litertől kezdye 25 fillérért IHe-renklnt. Dr. Kótal. / 4423 T«ptéahull6mot karácsonyra, szilveszterre legolcsóbban, lagtzebben csináltathat Schweitiernél (Sugár ut 2.) ♦ 8a|ét termésű bop kimérés. Msgyar-utca 24 • Elatféi abédlöiiőnyee, fehér ágy, mosdó feliiereléssel. Sugár ut 16/d. földszint. * PogAnyvárl saját termést], kiváló siemelt ezerjó és olasz rizling fehér borainkat karácsony ünnepére literenként 60 fillérért árusítjuk Csengery-ut 36. alatt. 4452 Rákóczi utca 67. alatt egy 90 kgr. salr-aartéa eladó. • Perfekl axobalaény azonnalra vagy elsejére helvet keres Clm: Albert Uonk*. Magyar u. 18 4451 Náamaatai* azonnali belépésre felvétetik. Horthy Mlk\'4s ut 15. 4453 Sflplal hfl\'okoKÓ vasat. Sörlel vas-kereikedés, ázsébet tér. • Sfllvesfáa Slngap és egy szabó varrógép, használt, olcsón aladó. Havas, Deák-lét 15. • Si-,Ródii-, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javítás, viaszknlás Szabó Antal __aporlDzIetében._ Páratlan kedvezmény a Zalai KOzlftny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (Wl., Pndmanioxky-utoa 0.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodási, kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-racles folyóvíz, központi lütés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján veheti Igénybe, melyeta Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. NGYEN kapja a Zalai Közlönyt jövő hó elsejéig, ha most előfizet. Prima minőségű harisnya . . . 2.— Bélelt selyemharisnya 1.80 Bélelt . selyemnadrág . 2.2(jiu Női divattáaka . 3.50 Príma bokáz táaka 5 90 Férfi Pulóver . . 4.50 Bélelt bArkesatyO 5.50 Férfi ing ... . 4.— Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima kBper alsónadrág . . 1.96 Női és férfi ernyfi . 4.80 Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divatház Horthy Mikl6s-Ut I. ÉH 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegycési- vagy Vámcserekttnyv (Szállítási bárcakönyv) hitelesítve P 3-20 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fö-ut 5. , Njom. • l»»kJ»J4uuub KUfudu^rttt. autaulffrg Nyoi»4* 6> LI4U.hu Váltat* kaujTUjrKigMM (l\'<M9l Halfl 1 02012302020200 Előkelőségek az országos felsőoktatási kongresszus megnyitásán. 1. Röder VII mos honvédelmi miniszter 2. Darányi Kálmán minis/, terelnök, 3. Kornlss Gyula a képviselőház alelnöke, 4 Lázár Andor Igazságügy miniszter._ i\'olnlczky Az Országos Felsőoktatási Kongresszus Budapesten Ödön belügyi államtitkár és Breyer István győri püspök, Jobbra új főispánja installációs beszédéi tartla a vármegyeházán. Tőle 1) győri püspök, Jobbra Skultéty Miklós, Győr vármegye alispánja. IJiiranyl Kálmán miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter Colonna herceg (x) volt budapesti olasz követ elutuzásnkor a "pályaudvaron. Kozma Miklós belügyminiszter I-rlck német birodalmi miniszter társaságában, a német belügyminisztériumban. Kozma Miklós belügyminiszter (x a német állt Jelenet a iludapesten megtartott magyar-olasz boktz-mérkőzésról, mely 8:8 arányban eldöntetlenül végződött. Fríg ........ J arányba.. i és Fachlnl a ringben, l.ulgl Pirandello, a nagyncvO olasz drámaíró meghall Hagyományos formák kOzött proklamálták London uccáln VI. György király trónrolépését. VI. Gyöt feleselte Hooievelt, a* FgyeiOlt Államok Inftúl A Nobel-dlJ 1930. évi n>crteMÍ u stockholmi „Coniert Hall"-b»n, ahol (luiztAv *vö.l király nyújtotta At u kitüntetéseket Hatalmat tömeg Jelenlétében Indul el u proklamáló menet az előkelőségekkel a londoni St. James palotából. ÓHRfl beszédét mondja u buenos-alreti \\ debreceni Werbőczy 11. E. Horthy Miklós törzsének disz t ihorozáia az Aranv Bikában Gyümölcsfákhoz csak U N I V E R S A L permetezőket vegyünk ! , Agrárglobus Rt. Budapest, Lipót körút 12. r * r agrarujtagiruk z UMGE dísztermében. Ür liaross Endre o . .. . etscue Buday Hama emlékünnepélye az UMGE dísztermében. Ür Baross Endre országgyűlési kepvUe. a szövetség elnöke megnyitó beszédét tartja, tóié balra dr Tomcsányl Gyula (öldm. miniszteri osztályfőnök, dr Váncso Gyula «». daságl főtanácsos, Hothmeyer Ernő szerkesztő, Jobbra Mayer Emil a szövetség főtitkára. Süi^HI fii 1 ■ II fii : ■ iB. ; 1 B!< bnl fm HC\'W j»R 7 M ■Jttok Wl HL\'i BL^H Ln íj r i I \\ debreceni Vitézi Szék linne- ^H 1 olye a Kormányzó úr tisztele- ^K 1 • ere n debreceni Arany Bikában. ^H fijtj bíróság pár MJJSS tánm.l/.N Öíífl Gustloff gyilkosát, Frankfurtért 18 évi börtönre ItHtr. .>zúllilMsru kénzeu cnuinuyoli »lu»z y> Umült\'4. zökkel történjék. Ebben a gyümölcsfák szakszerű kertészeti kezelésén, a megfelelő fajták kiválasztásán kívül legnagyobb szerepe van a kártevők elleni védekezésnek. Csakis szakavatott védekezéssel, kipróbált védekezőszerekkel lehel eredményre számítani, hiszen a magyar gyümölcsnek legnagyobb\' hibája, hogy alig van közötte minden szempontból egészséges. Szerencsére a magyar termelők Is észrevették a modern gyüntölcsápolás szükségét s egyre több olyan kertet látunk, ahol a védekezés is külföldi nívón mozog. Hredniényes védekezés csakis kipróbált védekezőszerek révén érhető el, mert csakis ezek biztosítják többévtizedes inultjuk révén, hogy a termelőt a védekezés sikerében nem éri csalódás. Most, hogy itt van a téli permetezés ideje, nem mulaszthatjuk cl, hogy meg ne említsünk néhány olyan magvnr téli védekezőszert, mint nz ENIÍA, NEOI>E\\l»HIIV. SOI.1IA II stb.. melyek mögött évtizedes múlt áll és amelyek minden télen Irtható kártevő ellen tökéletes biztonságot nvujlauak. Bőrét legjobban védi Ha a külföldi nagy gyümölcstermelő államok termését összehasonlítjuk a mienkkel, nagyon szomorú képet kapunk. A magyar termés minőségre éppen úgy, mint mennyiségre nagyon elmarad ebben a versenyben. Gondoljunk csak arra. hogy az olasz gyümölcskiv it cl nagysága annyival felette áll a miénknek, hogy esztendőkig "nem is nugyon gondolhatunk nagyobi) versenyre velük szemben. F.2 komniMi érthetővé válik, ha elgondoljuk, hogy az olasz öszibai in kklvltel pl. 7000 vágón körül jár, az álma 1000. a s/ölö ;r_\'l)i) és a Cseresnye 1000 vagonnal kerül kivitekre, li/zel s/emben a mi kivitelünkben ugyannhban az évben a szőlő 700, a cseresnye 300 és a sárgabarack 1000 vagóimal szerepelt, lla komoly külföldi kivitelre akarunk számítani, elengedhetetlen, hogy a termelés is modern, korszerű eszkö- A/ „Országos I\\.özegószsüüüuyi Egyesület" .\'»0 éves jubileumi ko/. gyűlésének elnöksége. Balról <lr Szegedy-Massák Elemér orszúggy. képv.. dr Molnár Andor min. tan., dr Joney Endre egy. tan., dr (ir.W/. limit egy. tan., vitéz József Ferenc" főherceg védnúk, dr [):iránvl Gyula elnök, dr Ncuber Ede egv. tanár, dr Hudav Kál inán, dr Melly József főtitkár. MODERN GYÜMÖLCSTERMELÉS . erg Királyi udvari hangszergyár ^^ Az ország legyagyobh riWllóterim- ZONGORA » HARMÓNIUMJj^.VII, RÁKÓCZI ÚTSO Ajándékozz állandó örömet: RABI i-kéMUlík lelje. w«cr«w.- v^y^\'u •SI7":\'I\'<Í,HI ■>«. tel, detektorral, fejhallgató- £.^n,íír\'á,xl \\ nl ................T. . I» «. 1. H TAMBURICA. (ÍITAH- a. j/.. okion 2 ! I lAmpáV, far- .................. »\' :lh rand dynamlkut haitgizóro- a. a«. faiujwka, finomabb .... p 3. \\ul, Hi>. I -II vételáré ... I\' 75. - «■ ramburiea, jobNhango. 3. A110 Super I I vilAjfvevó. zenekari................ I» 1 rtvld. köí<1|>, hoatzúhul- AUHRIKAI JAZZ-IIAN\'UH%KHKk. Uiuru.................. pasa. SAXORON B) Moprán, nlk TfcLKFU.VKK.V, l\'IIII.IPS, STA.V- .. , &1®??,® i\' ••■;......;••■• DANII. UIIION hivatalon -\' " !£ ^"jL"8??0\'0?.\' áruílláM JnUláara haiznrtlatot. nlk- IIAXÚHAHINUÖ az új rlektro ^líHí\'i\'\'!,. ■ ESZCLOGEP gyermeknek..... I\' 7. I. tx. JAZZDOB-l\'KUSZKRK- 3. ix. HI-COIU). hordozhat.) lát I.F.S. Nagydob, kitdob. fa- kagruinofón ............ I\' UM dob, cintányér. lAbgép, vert a. k. stf.unwíhc., oj typutű é» állványzatul együtt ... r m. hordozható tAtkagramofón I\' l«. U. tt. Ugyanaz, 00 cin Almérújű I u. IIOMOCOIU). hordozható nuKydobbul, Unom kivitel P 120. tii»kagrnmt,>fón, automata NAXJO .......... ............ I\' 15. klkapctolóval ........... I\' m. a. tz. Ugyanaz, Jobbbangii ---- I\' 5. tz. KRISTÁLY koncert, bor- 3. vz. Uunjo, zenekari......... I\' dozható lrt.kuKn.mof.in, momuita. lkvbntbküht .. I* 13.5a iiuloniulii lemezlAnyérln- J. VarAítlroniblta, H bili ... I\' 5. \',\'»\', tJ •••••• IIANAXÜJATÉK............... )■ X 0. ti. Kredetl II1N masthhs I „ (j|Y\\ll p ••# VOIIJH, hordozbntci. tömór GITÁR, \'Í0hanáiÍ\' vrtÍn« JáRVhaiyA. MMn lenn/- ,ol, hm»K.z«faból....... I- 25. tartó, li lemez vihető ben- ^ ^ „ flno,,M1b,, któolgozAt . I- M. STEHNUERÖ a5 cm-es, dunlaol- lattal, lUeziui beoizlAttal, dal... hanglemezek drb-Ja I\' 2.»* remekhangű .......... P la. HfAEDU, gyermeknek ......... I\' l.2« ráiínr.nYrt 3. »z. Hegedű nagyobb gyermek- ■•uniuaiu nek......... .......... p a.- a. »z. Finom JAvorfAból, ti bili. . I* W. 3. w Hegedű fluyfnabb kivitel I\' 3. 3. »z. l\'gvunaz. 8 billent viA \' I\' M. 4. Itkola hegedű, Jó ....... 1\' ll.5« 4. »z. t<Tbillentyűi ........... I\' 12. 5. iz. VAluiztot* Jávorfából____ I\' 14. 5. »z. Sternberg, róitafatárogaló I\' a.V 0. az. Még flnc imbb, zenekari . . I> 2t». w. IIIH<, IIKUKIir roWK \\l., VONÓVAL, tellc. fel- \' izere\'.Htel, gyanUval, hangol<i.li>i»al, " 10 billeniyfl» .......... I\' hanif.«óv«r 3. iz. ÉbenMból ............ I\' :a »a. »/.. Jó kidolgozni hegedű. FUVOLA ..................... I» I. lutzlolt frtl>öl kétzült tető- U. iz. 3 blllenlyűt ........... I\' ■ vei »xíj> Jrtvorfuhrtllal, J.i 3. VukWl íbenWbOl........ I\' IJ. vonóval, valódi bArfogóvnl tTgvana* hunu.dOcsAvel ......... I\' elUtott ztrtktokkal tt fent SZAJHAIIMONIKA.. P 80.- .10. . .Ja leirt telle« fel»zereW»»el .. I\' l«.M , 03. iz. Finomabb kldolgozixi, HARMONIKA ............. I\' Í M lobbhangü h^dd. formill x „. Kítvált.W, kélhangvoro. . P 12. Aru ípltett eM» okkalHm 3. IX. (UromvAltó. .... ..... P 12 fent leirt teUaa fabsareléMel I\' 20. . „ víuwAhó. i\' 2C »«• •• t-y-js- t uh&i alakü\':::::::: !• » •von ,.íf. hul- „. „ U„.„„, „.„obi., i M«0. I\' » feAsíM, ftr j. ••■"?:■ lelt tokkal ét n fent leirt MANDOLIN................. p 10. tMA. v.ol?™!."."*^1 ...... !\' " MandoUndiusakivitel ... I\' M A(.\\ AH t.lTKIt A ............. • «. a. »«. Ugyanaz, remek gyöngy- 1 " \'llVIÍ\'.".^- J\'JhW.anuú ... V I*. hAzberakA.val........... P 22. ■ "\'TAYtf.I- 3. VAlautOtt pulUzanderfAbül, 1 fcua (atttíhetö kótAkkul) P la. hangver»enymarkolattal . i> 22. ■1. tt. Finomabb. 5 akkordot .. p M. t. »/. Valódi i\'jimpanelio d\'oro 3. %z. Ugyanaz, « akkordot---- P »•.- mandolin.............. P \'M» HANGLEMEZPOSTA BMTSKSMKS\'. I P 1. Mladea elkkriM lugyea ir|ru><ék. I .Nyomatott Tolnai Nyommal MŰLut*xei éa Kla4óváUalat Hl. Burfapeat, mMynyontó karíor^«ép«in. Fala Ma txerkeaxtl U kiadó : Tlmáry Mihály Ma & oldala* Képes mellékleíl 76. Évlolysm 291 iitm Nagykgnluw, ltöö. december 20 vasárnap Ara 12 mi. ZALAI KÖZLÖNY FdeMa (xerkesztt: Barbarlts Lajos Eüdirttal ára: wr Mn Imi 4a aUg. 8mktulMfl te klMtAiliatill tswoii H> w. A magyar városok sioolálls tevékenysége Darányi Kálmán miniszterelnök pix)grammjában szorosan ragaszko dik mindazon célkitűzésekhez, melyeket már az előző kormány is magáénak vallott s amelyeknek egyes részJeit már Kozma Miklós belügyminiszter - mint akinek hatáskörébe e kérdések legnagyobb része tartozik - - már meg is valósította. Ezek közé tartozik - hogy többet ne is említsünk - a koldus-kérdés, amelyet köztudomás szerint már végleg rendeztek is. Hogy a kormány teljesíteni tudja a magára vállalt nagy és súlyos.iák bizonyult kötelességet, amivel a mMi szociális kérdÖteferek tartozó s ami vei a multak mulasztásait is pótolni igyekszik, ahhoz természetesen megértő támogatásra és segitő erőkre van szüksége. Ilyen segitő erőhöz jutott a kormány a magyar városok országos szövetségében, amelynek legutóbb tartott közgyűlése az egész magyar társadalomnak alkatomat adott ahhoz, hogy ennek a szövetségnek csendes, reklám nélkül folytatott munkájába belepillanthasson » mie>g-Ismerje azt az életet, ami ezt a szö-vetségi munkát az egész magyar társadalomra termékennyé és áldásos sá teszi. Nincsen a mai magyar életnek olyan sikja, amelyre a városok szövetsége ne figyelne s ne\'ksérelné meg az ott szerzett tapasztalatokat a városok szövetsége utján az egész ország és a nemzetközi városok szö vétségén keresztül, az egész embe riség javára gyümölcsöztetni. Talán nagyon kevesen szereztek róla tudomást, hogy például tavaly ezanemzetközi szövetség Berlinben tartotta nagy kongresszusát, amelyen Európa csaknem minden állama képviseltette is magát. Igy természetesen a magyar állam is S még hozzá az a megtlsztelte:és is ért bennünket, hogy a legfontosabb kérdésben a ml küldötteink tartottak előadást. Ugyanis ez a nemzetközi kom gresszus fő témaanyagául a munkanélküliség kérdését választotta. Érthető. Hiszen alig van a világnak olyan része, ahol ez a kérdés ne tartoznék a legelevenebb kérdések közé, a nagy Amerikától kezdve le a legkisebb államokig. Erről a kérdésről Budapest képviseletében Némethy Károly tanácsnok tartott feltűnést keltő előadást, melyben szemléltette azt a nagy erőkifejtést, mélyet a magva, kormányzat egyrészt, másrészt az önkormányzatok, élükön Budapest székesfővárossal, ennek...ív nemzetközi nagy betegségnek a leküzdésére kifejtettek, még pedig olyan eredménnyel, amit maga a mindent tárgyilagosan megítélő genfi nép* biztos: Tyler több ízben is elismert szokott gazdasági jelentéseiben. Döntő pillanathoz érkeztek az angol-olasz tárgyalások Mindkét ország a földközitengeri viszonyok változatlan fenntartását óhajtja Róma, december 19 Jó forrásból értesítenek, hogy az angol-olasz tárgyalások elhatározási szakaszba jutottak. Beavatott körök szerint megállapították, hogy mindkét államnak közös óhaja, hogy a Földközi tenget en az általános helyzet ne változzék. Európa helyzete sötét, de nem reménytelen London, december 19 Eden angol külügyminiszter az alsóházban nyilatkozott a spanyol polgárháborúval kapcsolatos kérdésekről. Ha az angol-francia köz-vetitőakció nem sikerül most, megismétlik majd később. A spanyol polgárháborúban való semlegességi szerződést egyes államok nem tartják be, éppen ezért hatályosabbá-kell tenni az ellenőrzést. Kijelentette még, hogy az angol kormány nem óhajtja törvénnyel megakadályozni Angliában az önkéntesek toborzását - akiket azután Spanyolországba visznek - hanem nemzetközi megállapodásra gondol. Eden külügyminiszter még azt mondotta, hogy Euróba helyzete sötét, de nem remény tele*. Anglia helyzete Európában sokkal kedvezőbb, mint volt a mull év végén. Végül megint nagy nyomatékkal mulatott rá az angol-fran-cla viszony szivélyességérc. Páris és a kisantant szerelme .. Páris, dreember 19 A francia-román tárgyalásokról pénteken csle hivatalos jelentést adtak ki, amely szerint a két miniszter, megállapította, hogy nemcsak Franciaország és Románia közölt áll fenn teljes össz-hang, hanem Franciaország és a kisantant között is. A két kormány meg-egyezett abban, hogy ugyanúgy, mint a múltban és a szoros baráti bizalomnak ugyanabban a szellemében továbbfolytatja az eszmecserét az összes kér. dések fölött, amelyek francia és román érdekeket érintenek, valamint az általános ourópal helyzet fölött is. ...és ami nem sikerült Páris, december 19 Antoncscu román külügyminiszter párisi tárgyalásai nem\' vCzeUiek keltő politikai eredményre. A román külügy miniszternek nem sikerült a kölcsönös segélynyújtási egyezményt Délkelet-Európára és Kelet.Európára kiterjeszteni. A lapok azl irják, hogy a kisantant ködképe még nem jcgcccsedctt ki és még mindig ingadozik Páris, Berlin, Róma és Varsó között. Sflrfl köd akadályozza a madridi hadműveleteket Erősen alábbhagyott a vörösök ellenállása ■— Válságosra fordult a helyzet a vörösök állal megszállt spanyol városokban Madrid, december 19 Pénteken este a nemzetiek tüzérsége heves támadást intézett Madrid ellen. A ^áros egész környékére olyan sürü köd borult, hogy a vörösöknek még a figyelő állások irányát sem sikerült megállapítani. A nagy köd megakadályozta a .gyalogsági támadás megindítását és a tü zérségi tüzelésen kivül a harci tevékenység néhány napra megbénult. A nemzetiek főparancsnoksága azonban nagyon meg van elégedve az utóbbi napok harcainak eredményeivel. A vörösök és a Madrtdot védő nemzetközi csapatok kísérletet sem teltek, hogy a nemzetiek által ujabban elfoglalt állásokat visszaszerezzék. A vörösök ellenállása is nagyon meggyengült. Ebl>ől arra következtetnek, hogy a Madrtdot védő vörös vezetőség sem ambicionája az ujabb emberveszle-ségeket. Barcelona, december 19 A vörösök által még megszállva tartott spanyol városókban a helyzet egyre válságosabb lesz. Az uralomra jutott anarchisták és kommunisták között naponta van összetűzés. Tegnap, pénteken, valóságos utcai hal-c fejlődött ki, amely négy halálos és több súlyos sebesült áldozattal végződött. A valenciaikor mánynak Karthagéniába való menekülése is összetűzésre adott alkalmat. Maguk a vezetők között is nézeteltérés volt emiatt és igy természetes, hogy a katonák között a fegyelem is erősen meggyengült. Barcelónában a szovjet főmegbi-zott elegáns autóján végigjárta a várost és az a gög, amellyel a fő-megbizott a vörösök felvonulását nézte, annyira felbőszítette az egyik kommunistát, hogy többször rálőtt a főmegbizott autójára. A testőrség és a vörös katonák között csakhamar heves harc fejlődött ki öt halott és számos sebesült maradt a csatatéren. Vörös fegyverszállítások Istambul, december 19 December 8-a és 14-e kőzött, mint hivatalosan jelentik, 12 szovjet és 2 spanyol vörös hajó haladt át a Bosz-]M>ruszon. Ugyanez idő alalt a Fekete tenger felől G szovjet 6> 2 spanyol vö. rös hajó ment a Földközi tenger felé. A hajók fegyvert és lőszert szállítottak Spanyolországba. A pápa orvosi lilalom ellenére is elmondja karácsonyi beszédét Róma, december 19 XI. Pius pápa - mint a Szentszék közli - ma küldte szét a karácsonyi kihallgatásokról szóló meghívókat. őszentsége ezalkalommal orvosai tanácsa cl\'enére beszédet ki ván intézni az egylégyült biboros-\' testülethez. Május 12-én lesz a londoni koronázás London, december 19 Az angol főváros szombatra virradóra ünnepi diszt öltött. Az ünnepi hangulat és a lobogó-disz oka az, hogy ma proklamálják az uj ango\' \'király koronázási ünnepségeit. A proklamá- A magyar városok erőkifejtése b az a törekvésük, hogy társadalmis gazdasági és szociális életüket azon a színvonalon tarthassák, melyhez a béke boldogabb körülményei közt hozzá szoktak s amelyről m\'ég a trianoni sorsú országban sem akar nak, de nem is tudnak lemondani, egyik fő biztosítéka a magyar jövendőnek. Ez a munka különben - ami! a magyar városok ma a kormány szociális programmjának megtf.nl/ sjlásáért szinte erejükön felül tolje- sítenek, a külföld egyetemes tisztek letét szerezte meg a magyar nemzet számára. Tudnunk kell ugyanis, hogy városaink kulturtevéVenysé* gét, gazdasági életét, s táis.idalmi munkásságát a brüsszeli közpo ithoz befolyó je\'enus k h s:o.iháiom eu rópai, három ázsiai három afrikai, tíz amerikai és végűi e^y ausztra liai szövetségen .keresztül mondhatjuk bátran - az egész müveit emberiscg.megismerhetl és szemmel kisérheti, minthogy valóban meg is leszi. A munka nem kisjelentőségü tehát, sőt egyike a legfontosabbaknak. Hálás lehet az egész magyar társadalom a magyar városoknak, hogy multukhoz oly méltó önfeláldozással adnuk példát az egész világ előtt a magyar éiniakarásnak; s ezzel az egész müveit világot meggyőzik, a\'mi életrevalóságunkról és kulturhivatásunkról. Ennek egyik be vált és hasznos eszköze éppen a városok szőve\'.ságe s ezért kötelesség szeretettel és megérdemelt figyelemmel követni munkásságát. HALAI K0ZL01C* 1936. december 20. Véget ért egy évek óta húzódó hatalmas örökösödési per-lavina A nagykanizsai törvényszék elutasította a bécsi szlnész-pár leányának kei esetét Aranyérnél és béldujgulásnil, valamint az erekkel járó derékfájás, mellszorulás, szivdobjgás és szédít-Iési rohamok esetén reggelenként egy-egy pohár természetes „Fenne József" keserllviz csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. A belsrt b.ijok orvosai »z igen enyhe halásu Ferenc József vizet gyakran mindennapi használalra, reggel és este egy-egy fé\'pohárnyi mennyiségben rendelik. lási ünnepségek ma délután íesznek, de n város már kora délelőtt is ünnepi hangulatban volt és igy várja azt az ünnepélyes pillanatot, amikor a régi hagyományoknak és szertartásoknak megfelelően kihirdetik, hogy az uj király, VI. György május 12-én megkoronáztatja magát. Nagykanizsán utazott át az uj olasz követ Budapest, december 19 Da Vinci gróf, a Budapestre helyezeit uj olasz követ szomba\'.on dél előtt Nagykanizsán keresztül utazva, Budapestre érkezett. A pályaudvaron az olasz követség tisztviselői kara, az olasz kolónia és Bárczi István államtitkár fogadta, aki régi barátját üdvözölte az uj olasz követben. S/onibat L 17 tNagykarácsony éjszakája.» Budapest Székesfőváros Iskolánkivüli Népművelési Bizottságának műsoros délutánja a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. — 18.30 Vaszary Piroska csevegése. — 18.55 Cigányzene. — 19.45 Kodolányi János utlcmléke. — 20.15 Mozart: D-dur versenymű. I-\'uvo-lán előadja Ilochstrasscr Ferenc. — 20.40 \'Jugoszláv irodalmi-est» a Zo. neművő6zctl Főiskola kamaratermében. — 21.4.") Hirek, időjárásjelentés. — 22.03 A .Kék csillag, jazz-zenekar játszik. — 22.40 A rá(1ió szalonzenekara. — 0.05 Hirek. Rud4pMt II. .19 Mezőgazdasági félóra. — 19.30 Zakariás János előadása. — 20 A Zeneművészeti Főiskola hangversenye. —■ 22.35 IIírek. B4rs. 18.35 Népdalokat tanulunk. — 19.15 A zenei rejtvény megoldása. — 19.40 Szimfónikusok Schmidt zongoraművésszel. — 20.15 Tarka tizperc. — 20 25 Vidám mesejáték zenével. — 21.25 Filmekről. — 23.20 Jazz. — (Siesta Sanatórium) Budapest, I, Ráth Györey-u. 5. a főváros egyik legldeállsabban fekvő éa orvosilag lpRlökélotesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urolo-gla stb. Röntgen Kémiai ée mlkros-koplal laboratorlum. Elektrocardlo-graph (szivvizsgáló). KróRh-félo alap-anyagceero vizsgáló készülék. Enteroc-leaner (bélfürdő). Modern vlzgyógyln-tézet. Orvosilag vezetett vlllanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátás! 9700 négyszögöles park! Olcsó árak! I Még a tavasszal jnegirtjk, hogy Yogel bécsi színművész és neje, Pillér Krisztina színművésznő leánya, Vogei Karola, aki később férjhez ment Horváth DezsShöz. nep régen pedig Váry Zoliá.inak, Erzsébet királyné egykori cukrászának felesége lett,\' - kerese\'.et adott be ügyvédje, dr. Begidsán £mil utján a polgári törvényszékhez amelyben elhunyt szüleinek örökségként reáhagyott éks; ereit, valamint a ionc\'o.ii nagybátyja által neki ,bi:-tosüo\'l 100.000 korona hozomány kiadását kérte hozzátartozóitól Az alperesek jogi képviselője, dr. Ra. poch Aladár a tárgyalások folyamán azt fejtegette, hogy a szóban forgó ékszerek nem képezik Horváth Dezsőné örökségét. Most zajlott le ennek a hosszú pernek a végső akkordja. Tegnap délután dr. Czoboly Gyula törvényszéki elnökhelyettes, a polgári tanács elnöke kihirdette Ítéletét, amely ben utalással a kereset alaptalan voltára, Váry Zoltánnét elutasította keresetével. Ezzel egy évek óta húzódó per végleg lekerült a napirendről. Kis színészek a színházban Alig látott Nagykanizsa közönsége kedvesebb, szlvet-lelkct deritőbb színházi előadást, mint pénteken délután a Városi Színházban. A H. körzeti elemi iskola rendezte ilt szokásos karácsonyi színjátékát szegénysorsu ta-nulók felruházására. A népes szinház zsongott a gyermek-zsivajtól és nem tudni, hogy a sok felnőtt szül^ ült-e szorongóbb szívvel a nézőtéren, vagy a kedves kis szereplők, akik oly biztosan és oly fölénye-sen mozogtak a színpadon, mint a hivatásos színészek. A kedves kis karácsonyi színdarab a Színi család me. nekülését mondja el. Díszes római szalonban fehértógás római hölgyek tárgyalják az Ur születésének hírét. Karafiáth Gizella, Dérfalvi Erzsi, Zábráki Anna, Harangozó Margit, Kovács Márta és Nemes Ilonka valóban római hölgyekhez, illő felsőbb-séggel beszélték a jósnő (a kedves Zaitz Anna) által megjósolt Uriövetelt. A Szent család megjelenése általános meglepetést keltett. Horváth Annus Szűz Mária szerepében volt kedves, mig a karján lévő, valóban ennivalóan édes kis fiúcska mindenki tetszését megnyerte. A szakállas Szent József alakjában Trajer János jeleskedett. A római üldözők elől egy viskóban meghúzódó Szent családot Mónika, a pásztorlány és a kis pásztorfiu élelmezték, látogatták. Mónika kedves kis szerepében Hegyi Baba aratott nagy sikert és sok tapsot, mig a pásztorfiut Takács Tibi alakította. Kedvesek voltak a Szüts Sári tündérkirálynő vezetésével bevonult tündérek, "akik virágjgal szórták fel az erdőt. A kék és rózsaszín ruhás tündérkék kedves kis tánca sok tapsol aratott. Hasonló bájos jelenőt volt az angyalok seregének bevonulása, akik Borsos Éva főangyal vezetésével elkísérték n Szent családot Egyptomba. Ott voltak azonkívül a napkeleti bölcsek, a rabszolgák, se szeri, se száma a sok kedves kis szereplőnek és a jelenetek között a kis szavalóknak, akiknek ne-veit nem is lehel mind felsorolni, jxJ-dig igazán megérdemelnék. Meg kell emlékezni azonban Hegyi Baba táncáról, aki valóságos kis művésznő, ked ves, finom és graciőz mozdulatai mindenkit bámulatba ejtettek. A tündérek és angyalok karát az iskola énekkarának éneke kisérle Rácz Alajos vezetésével. Külön is bemutatlak kél éneket, amelyek közül különösen a háromszólamu kánon aratott nagy sikert és mutatta meg Rácz A la-, jos hozzáértő tudását és türelmét. Nem volna teljes a beszámoló, ha nem emlékeznénk meg a színdarab betanítóiról és rendezőiről. Ezt a nehéz munkál Gogl Mária és Nussy Stefánia tanítónők végezték fáradhatatlan munkával és kitartó szorgalommal. Cgy-szerelclük, valamint a rendezésben ugyancsak tevékenyen résztvevő I:i\'é Ferenc igazgató fáradozása szinte határtalan. Gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt élvezetes, kedves perceket szerezlek ezek a kis színészek. Olcsó karácsonyi vásár Singeméi! Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. milyen leszállított úrban. • re* h r A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be hölgyek, urak, gyermekek részére Szcmoltínyl áruház 1936. dtctmber 20 ZALAI KÖZLÖNY Ajándéknak a legszebb könyvek felnőttek, az lljuság én Ryormokek részére » l«t,sx«bb -AlasxMIibai, FISCHEL könyvkereskedésben kaphatók EMLÉKEZTETŐ*) December 19. Előadás 9-kor az OMKE-ban (W. Mulli Nessy: Angliáról) Deeember 26. Pásztorjáték tél 9-kor, utána tánc a Kath. Legényegyletben. Izr. Jót. Nőegylet zaurja a Kaszinóban December 27. Liceális előadás a városházán 6 kor dr. Mező Ferenc. December 31. Szllvoszter est az Iparoskőrben. Január 3. Liceális előadás a városházán 6 kor Gá8párhegyl tánctea az IpaiteatUtot nagytermében délután 5 órakor. Január 5. Katolikus Bál az Iparos-székházban. Január 10. Liceális előadás a városházán 6-kor dr Krátky István Iparoskör tréfás JolmezeíitJe fél 9-kor Janaár 13. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja ö órakor a zeneiskolában. Janaár 16. öreg-kereskedelmtsták bálja 9 órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOQE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. Jannár 17. Liceális előadás a városházán Ö kör dr. Vértesi Frigyéé. A HONSa hangversenye (Darvas Ibolya és Ney Dávid). Janaár 23. Evangélikus műsoros estély az Iparoskörben. Janaár 24. Lioeális előadás a városházán 6 kor Magas Mihály. Janaár 31. Lioeális előadás a városházán 8 kor dr. Hoffmann János. Február 1. IPAROSBÁL Február 6. Szanatórium-piknik az Iparoskörben. Február 7. Lioeális előadás a városházán 0-kor P. Clrfusz Vlktorln. Február a Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezestje. Február 13. Fischer Anny zongoraművésznő hangversenye a Kaszinóban. Február 14. Lioeális előadás a városhátán I kor Róvay József. Február 21. Liceális előadás a városházái 8-ker dr. Gárdonyi Lajos. Február 21. Lioeális előadás a városháaáji « k«r dr. Hegyi Lajos, ■árclm 7. Liceális előadás a városháza I knr 8zudey Géza. ■árclui 14. Lioeális előadás a rárotháetn 6 ltor dr. Halász Pál. Ilárelu. 21. Lioeális előadás a városháaAn 6-ber Flschel Lajos. *) E rovatban minden rendezk agyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér. Ahol a szülőnek jogában áll gyermekét megölni, söt megenni II. Részlet LOVAG STERNÁD ISTVÁN előadásából A családvédelem az egyke el\'eni küzdelemben seho\'sim szólalhat meg parancsolóbban, mint a trianoni béke által kétharmad részétől mej» fosztott Magyarországon. Más országban is felütöt\'e az egyke rendszer a fejét, azonban p. o. Mussolini Olaszországban mái-évekkel ezelőtt olyan intézkedéseket tett folyamatba, amelyek lényegesen hozzájárulnak a fokgyermekhez való ragaszkodáshoz. Adófizetc\'si könnyítésekben és más kedvezményekben részesíti a sokgyermekes szülőket, ellátja kelengyével a férjhez menő leányokat, illetve fiatal házasokat, hogy otthant és családot alapithassanak. De nem csak Mussolini, ez a hatalmas nemzet-politikus tesz olyan intézkedéseket, amelyeknek eredményei évtizedek múlva is jelentkezni lógnak, hanem Németország és más államok különböző törvényekkel könyitik meg a lélekszám állandó növekedését. gebbenmegál:apitot\'ák, hogy minden ben megál.apitotlák, hogy minden népnek erkölcsi alapja a házasság és gyümölcse a gyermek. Ezzel szemben még ma is, de különösen a múltban, valósággal törvények intézkedtek, hogy a szülők, akiknek teher volt a gyermek, azoktól szabadulhassanak. Két természeli törvény állapitható meg : az egyik, hogy minél inkább van kitéve pusztulásnak az ivadék, annál nagyobb a szaporaság, miután a fújok fenntartását a különböző veszéllyel szemben éppen a szapor. ság igyekszik ellensúlyozni. A második törvény, hogy ahol a gyermek kereső társ, ott sok a gyermek, ahol fogyasztó társ, ott kevís a gyermek. Megállapítható az is, hogy minél jobban terjed a kultúra, annál jobban vissza tudjuk szorítani a minimumra a gyermekhalandóságot, ott a születések aránya is haiiyat\'ott, Illetőleg a minimumra száilt le. Tehát Keleten, ahol a közállapotok prlmillvek, nagy a gyermekhalandóság, ezzel szemben azonban a népek gyorsabban szaporodnak ,\'s. Csak nemrecen mutatta te dr. Kenéz Bó la a következő statisztikai tényt: Oroszország 44 ezrelékes születési arányszáma több mint kétszerese a német, francia, angol születési hányadosnak és természetes szaporodása nagyobb halandósága el\'enére is, többszörösen felülmúlja az emiitett államokét. Azonban a legfékezhetetler.ebb mozgató erő, a le^kiméletlensbb törvény a létért való küzdelem és egyetlen végső cél az egyéni élet fenntartása. Mint emiitettem, a megszületett gyermekek vedelme és gondozása érdekében megtörténik minden. De nem mindig volt ez l«ry és még ma is, a primitív népeknél olyan sro kások divnak, amelyek elképzelésünket már majdnem felülmúlják, igy vannak népek, ahol ma h még Ikrek közíll az egyiket megölik, ha kétnemű iker születik, akkor többnyire a lányt, de van olyan nép faj, amely a fiút öli meg. fogóban, Kratyi vidékén az ikreket megölik. A szlávok régeblxjn a nyomorék gyermekeket megölték, a régi germánok azzal az indokolással, hogy a gyermek nyomorék, gyermek-kitételt alkalmazlak, sok esetben a nyomorok gyermeket meg is ölték. Sziléziában és sok más jielyen, a XIX. századig átnyúlt az a felfogás, hogy a sjülőket megilleti a kiirtás joga. Romulusznak tulajdoníttatott az a törvény Róma al ípitásu után a 277. évben, hogy szabad volt nyomorék gyermekeket megölni, ha öt tanú ilyennek nyilvánította. Spártában, Licurgus elrendelte, hogy az újszülöttek a vének által megvlzsgálan-dók és ha nem teljesen életképesek, a Taygelosz hegyről a szakadékba taszitandók. A testihibás gyermeket a bedui- C4(Ut Világítási költségeinek alig 7°/0-ál leszi ki a lámpa ára — és mégis: a lámpán múlik, takarékos lesz-e áramfogyaszlása ftfld " I^Ff TUNGSRAM D U PL AS Pl R Á L LÁMPA nok ma is még titokban megölik. Arábiában, Petrneábon még ma is meg van engedve, hogy a nyomorék gyermeket a homokba elássák. Haiti szigetén a ^yermekgyllkolást Boldog ünnepeket szerez, ha ajándékot vesz SCHÜTZ-nél. Le= t ■ALAI ROZUMTO 1936. dmmtxr 20. Miltényi cipő a leghasznosabb karácsonyi ajándék Hócipők . . P ö.SO-tő/ I Sárcipők . . P 4.30-tói1 női hócsizmák . P 14.90tői női sárcipők P G.OOtői férfi hócsizmák P 16.90-/ŐI | férfi sárcipők P tí.50-tp! | Férfihóc/pők bélelt P10.90tői Télicipők Posztócipők Vadászcipők — Cserkészcipők legolcsóbb árakon Miltényi cipőárullázban Fő-ut 2. szám. kannibol szlikus kedvlekslröl gya! o-rolják. Így 1878-ban két asszonyt tct\'en ír ek, amint éppen egy gyer^ mek vértelen hulláját akarták megsütni, miután a vért előbb kelesztették. Egy másik asszony megette a saját gyermekét és ugy vélekedett, hogy miután ö szülte, n^ki ehhez joga is van. Egy északkeleti Kongó államban meg nem régen a Legkitűnőbb inyenefalu\'tnak minősítették a gyermekhust. Falvak, ahol minden leánygyermeket megölnek Francia kongóban még 1910-beti rendsreres emberevöket találtak A bonjók eml ervadásrokat fcirianak, foglyaikat bezárják, ho^jy azután a szükséghez képest elfogyasszák őket; a kisleányokat a fára függesztik és ugy vágják le, mint a kecs kéket. Schweinfurt. egyik i^yám nvám fa luban látta, amint egy zsákmányolt asszony ujszülötr gyermeke meztelenül, haldokolva feküdt az izzó na-pon. Mielőtt a főzíedénybe tették volna, mcgvárlák halálát. Mindezt azért, hogy ne hátráltassa rats.olga munkájában az ujszölött anyját. A tupin imbák hadifoglyaikat a saját törzsükből való leányaikkal házasi tották össze, hogy gyermekeket re mezzene.tf kiket azután megöllek. Ba bonával és gazdasági kérdésekkel indokolva, rengeleg gyermekéletet dobtak és dobnak még ma is áldó zatul a primitív népek, különösen a női nemhez tartozókat. A hinduk, a régi germánok, a rómaiak, gö. rögök, ó és ujkoru aratok, uj zélan- diak, Fidzsi sziget lakói, kínaiak, eszkimók, túlnyomóan gazdas4gi okokból teszik el láb alól gyermekeiket, de nagyrészt leányaikat. A gyermek leölése Kínában és Indiában még ma Is a legjob ban van elterjtdve. A hinduknál az angolok megje\'ené-se előtt, de még kevéssel az után is, egész falvak voltak, amelyekben egyetlenegy leány sem volt található Meg mos /"is vannak egyes vidékek, ahol 1000 fiúra cca 450 leány esik, mert a brit kormánynak 60 évi működése alatt sem s került a leányok megöUsét megakadályozni. Egész falvait segítenek ezen hagyományokon alapuló gyakorlatok eltitkolására A régi Rómában koimá lyzati elv volt, hogy a népesség szaporodása csak annyira mozditassék elő, a mennyire azt a haza védelmezőinek kellő szánia igényelte és az állampolgárok eltartására rendelkezésre álló pénzeszközök ezt megengedték. Gyermekeit az apa eladhatta, kite-hette, megölhette. Nagykanizsának 5, Kiskanizsának 150 százalék az adóhátraléka Külön klskanizsal adóhivatal felállításának tervel Az adóhivatal minden év decembtx közepén tiszta képet tud már kimutatni az adózási év eredményéről. Nagykanizsa város mindig hires volt arról, hogy adózási kötelezettségének az egész megyében a legjobban megfelelt. Az idén ismét az a helyzet, hogy a mai napig mintegy 05 százaléklr. n lett eleget Nagyk nizsa város adózó közönsége adózási kötelezettségének, az együttesen kezelt adók legnagyöbb részét tehát befizette. Nem mondható ugyanez a m. kerü leiről. Kiskanizsáról. A kimutatás sze. ríni "ugyanis Kiskanizsa polgársága mintegy 150 százalékos adóhátralékban van. A kiskanizsaiak nagy része védett birtokosok, másik része pedig olyan szegény, hogy nem lehet őket végrehajtani. Szó volt arról, hogy Kiskanizsán külön városi adóhivatalt állítanak fel az adók szorgalmazására, de a mozgalom elaludt. A mostani kiskanizsa\' adózási eredmény újból felvetette a gondolatot, hogy Kiskanizsa külön városi adóhivatalt kapjon, amely ügy valószínűleg a városi közgyűlés elé kerül. Naptár: December 20. vasárnap. Róm. kat. Tlmót. Protestáns Teétil. Izraelita Tebet hó 6. December 21. hétfő. Rom. kat. Tamás. Protestáns Tamás. Izraeli a Tebet hó 7. Oyógyszertárl éjjeli szolgálat e hó vegéig a „Mária" gyógyszertár 6j a klskanizsal gyógyszertár. GAifflrdA nyitva röggel 0 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek). A Centrálban ma szombaton este nn$y tdncestély aSSK 0»*fa Marci «ef piccolo hegedűművész JazzSzalon zenekará- val és ö£jarna_Sárl SCiva. DÍJTALAN TOMBOLA Elitélték a gyógyszerészt, mert megtagadta a gyógyszer kiszolgálását A gelsel Ispán esete a községi gyógyszerésszel Nem mindennapi ügyet tárgyalt a nagykanizsai kir. járásbíróságon dr. Cséry Géza büntetőblrö. A feljelentő szerint Titoly Sán. dor uraság} ispán #t hónapos kis gyermjeke magas lázban feküdt, tüdőgyulladás szimptómáival. Dr. Kajlár körorvos a kis Jbétegnek orvosságot irt ís Tiboly á receptet elküldte elkészítés végett pfeiffter György gelsel gyógyszertárába A gyógyszerész - a pamsz a\'érint -megtagadta a gyógyszer kiszolgálását azzal, hogy először is az ura ságék még tartoznak neki, de a vé nyen különben sincs felírva a megkívánt életveszély (»periculum in mora«) jelzés, azonkívül a gyógyszer egyébként sem kapható nála. Titoly az üzeret után visszasietett az orvoshoz, aki ráírta a vényre »per|culum in mora< és ezzel ismét visszaszaladt a gyógyszerészhez, de az eredmény ugyanaz volt. Gyógyszer nélkül kel\'ett visszamennie. Állítólag most már maga dr. Kajtár körorvos ment el a gyógyszertárba. A gyógyszert ő sem tudta megszerezni. Pfeiffer Györgyöt feljelentették gyógyszer ki nem szolgáltatás miatt és ezt az ügyet tárgyalta dr. Cséry büntetőblrö. Pfeiffer Qyörgy a járásbíróságon beismerte, hogy ncmÁdta ugyan ki a gyógyszert, de azéix inert nem volt raktáron, a szóban forgó gyógyszer nem tartozik azok közé, melyeknek tartása köte\'ezö. A bíróság kihallgatta a megidézett tanukat, majd kihirdette Ítéletét: Bűnösnek mondotta kl Pfeiffer Győrgyöt a Kbtk. 93. § ába ütköző kihágásban, amely gyögysegély megtagadásáról intézkedik és öt azért 50 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Pfeiffer György a bűnösség megállapítása miatt fel\'eblezett és igy az ügy a nagykanizsai törvényszék fel\'ebbvltell tanácsa elé kerül. — Késs kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karáceonyl árusítása Singeméi. karatéban ojóndéKokro legcélszerObb férfi- és női szövetek, selymek, vásznak, flanellak, takarók, szfinyeg- és függönyáruk a legnagyobb választókban ós mólyen leszdllltott alkalmi arakon. Az év folyamán felgyülemlett különféle szövet-, selyem- és egyéb maradékok\'nagyon olcsón Klrschner DiuatMázbnn 1936. december 20. Beszéljfiak a noahról! Irta: dr. Boda Károly Noahbor termeléssel nagyobb arányban a nagykanizsai, letenyek pacsai, marcali és a csurgói járásokban foglalkoznak. Főként a kisgazdák s az egészen kis türpebirto kosok telepitették be kipusztult szőlőterületeiket, nem egyszer más mezőgazdasági célra alkalmatla\'n földjeiket. A direkttermő noah szőlő népszerűségét főként az okozta, hogy az aránylag mostoha termelési s talajviszonyok mellett, kevés munká val és költséggel egy bötermö sző-lőfajhoz jutottak a gazdák, azután, miután a nemesebb szőlők meghonosításával sok meddő kisérle.ezést folytattak. Továbbá eleg jó és ál landó értékesítésre talált, amióta nagyobb mérvben rendezkedtek be szakembereink a borpárlat gyártására. Nem utolsó oka azonban a nuah szőlő gyors elterjedésének az, hogy hatóságaink kellő időben nem .emeltek vétót telepítésével szemben! • Ma, amikor gazdáink, szeSzgyá raink s borkereskedőink nagymérvű beruházásokat foganatosítottak az évről évre nagyobb s nagyobb kereslet kielégítése védett s akkor, amikor jótékonyan éreztette hatását egy egész országrész gazdasági és pénzügyi életében a noah lx>rért ezen vidéken kapott cca 2 miliiá pengő, akkor egy elhibázott rendelet romba dönt minden számítást s az azelőtt értékes terményt majd. nem értéktelenné téve, járásokat, vármegyéket, egy egész országrészt bizonytalansággal sujt, A borpárlat rendelet, mely lehetetlenné teszi a noahbor szabad forgalmát s kizárja a szabad áralakulást és a gazdáknak az értékesítést kisgazdáink könnyébe\' mártott tollal van megirva. Nemzetgazdasági szempontból a magyar bor jó hírnevét féltik egy-részt a noahtól, másrészt a csekély termelési költségek és nagy termőképessége miatt az országos árnál olcsóbban kerül piacra, amitől ezen elv hirdetői az árak lerombolását féltik. Egészségügyi szempontból pedig kifogás ellene az, hogy élvezése egyesek szerint káros (s.\'hol semta lálunk megnyugtató bizonyitékol erre), s egyes vidékeken a gyerme kek az elfogyasztott noahbortól elkorcsosulnak. Ml a magyar bor jó hirnevél nem féltjük a noahbortól. Bortörvényünk hathatósan megvédi a magyar bort, ugy. hogy részletes in tézkedést tartalmaz a direkttermő szőlőből sajtolt borok elnevezésére- ■ALM KÖZLÖNY s forgalomba hozatalára. Viszont nagyobb jelentőséghez csak akkor jutott a noahbor, amikor borpórlat gyártására kezdték h isz nálni. Fogyasztási célokra nem jöhetett s nem is jön számításba. A kevés nunka és kis termeli költséggel előállított noahbor ij-y nem a fogyasztási bor árát csökkenti, ha. nem lehetővé teszi egy aj . iparág megteremtését ís felvirágzását ami magasabb ár mel\'ett már rem le hetséges. Egészségügyi szempontból pedig túlzott a roahbor káros hatásának olyan súlyt tulajdonítani, mint azt ma már divatosan teszik A gazda saját szükségleténe csa\'ádja és vendégei részére termel eléjí ne. mesebb bort. A gyermekeket pedig nemcsak a noahtól, de a jó bortól is óvni kell. Ahol pedi? borral nevelik a gyermekeket, ott olyan jelenséggel állunk szemben, amit már nem lehet a noahtörvénnyel megoldani. Ha pedig a borpárlat rendeletet ! a gazdák könnyébe mártott óllal ir-i ták. akkor speciálisan kani s íi vo natkozásban, a kanizsai gazdasági élet vérébe mártot.ák a tollat! Megközelítőleg 2 millió AlíukmM kultúráját támogatja a borpárlat rendelet. Ez a vidék - melyet a szerencsétlen trianoni szerződés határőrvidéké tett cem érdemli ezt a emuiig c jiuiiiu pengőt | mostoha sorsot. Erre a vidéknei»agy kaptak gazdáink évről évre noah- feladatok várnak még. Ez a vidélt boraikért. Ennek az összegnek ! "cm kívánt soha különösebb ked-nagy része itt volt kifizetve Nagy- j vezményt már országrészek rovásá- ""N arácsonyra íIarina harisnyái i ŰÜérjen mindenütt öröme lesz, mert nem fut le a szem a harisnyatartónál. ftunizsán s abl>ól sokat elköltöttek i gazdák itt. Olyan járások gazdái is itt vásároltak, akik egyébként nem jöttek volna pénzükkel Nagykani zsára. Ma, amikor a műhelyek és az űz-... lelek karácsonyi ar.uiyhetébe érünk, nem kell jósnak lenni, csak az adott helyzetből levezetni az eiedményt s megállapíthatjuk, hogy sok űz ietben s műhelyben a várakozások nem teljesedtek be, mert a gazdái; tartózkodnak a vásárlásoktól Mind ez pedig azért vant mert nem tudiák gazdáink értékesíteni boraikat, mert ennek a vidéknek rovására az Alföld sokkal későbbi, homoki szőlő 1 ra, de ez a vidék a büntető szankciókat nem érdemli. Ez a vidék most már támogatást kér! A borpárlat rendelet egy tartós szegénységet idéz elő 1 Meg kell szüntetni azt a különbséget, ami ma az ország egyes részei között a támogatás megoszlásában van. Meg kell kapnia ennek a vidéknek különösen a nagykanizsai és letenyei járásokban sürgős ennek gytfrsmeg valósítása mindazon kedvezmé nyekel és támogatásokat, amelyeket az alföldi homoki szőlőkultúra él vez. Más kérdés azonban a noha ügy nek végleges megoldása. Ez sze- rintünk két irányban történhet, a pillanatnyi különbségek mfegszünte tése mellett. Először ezen a vidéken a már betelepített noah területek változatlanul maradjanak meg azzal, hogy azok termése csak borpárlat gyártására használható fel s hogy ujabb telepítések szigorúan megtiltatnak. Vagy megfelelő hosszú idő alatt az állam szakértőinek közreműködésé vei valamilyen egytípusú szőlőkultúra alakittassék ki, természetesen az állami szölőszeti telepek megfelelő segítségével. . t Mert bennünket nem vezérel más gondolat, mint annak a helyzetnek a megoldása, mely szőlőtermő gazdáinkat existenciájában támadta meg. Mi nem a noaht sajnáljuk, hanem a gazdák érdekeit védjük. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy a roahbor kérdés megoldható anélkül, hogy azt a gazdák könnyé be, vagy egy város gazdasági vér keringésébe mártott tollal kellene megirní. A noahkérdé". sürgés megoldási kiván ! Ma szombaton és holnap vasárnap bemutatja a mozi hot-thy Miklós látogatását Rómában és Bécsben — S.jit érdekében ó» ürömére ilOl-RAló mevhlvátiiiak tesz eleget ha a Köpetein Butorárnháx Sasi mfibutor-klil-tlii.it megtekinti, vételkénysrar nélkül. - Boldog karácsonyi ^ ünnepeket... « XMM ROZLCM? 1936. december 20. Karácsonyi cipővásárunk az olcsóság jegyében! " IDEÁL" cipőház Fő-ut 12. szám. Nöi hócipők Nöi bokacipők Női télicipök . P 6 50-tól P 12\'80-lól n 8 80 lói FELHÍVÁS I A 75 év óto (cnnálló DagylianiZ\'a! SegMIet Szövetkeze! mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, 1837. év Jan. 1-6n nyitja meg 4 éves heti betét Mániái. Egy heti betét után hetenként I pengő fizetendő, de jegyezhető egy könyvecskére több heti-betét is. KdlciönSket adunk bekebelezésre, ke zességre, vagy értékpapírra. Takarékbetéteket elfogadunk és jól gyümölcsöztetünk. Kibacsátunk 40 pengős ü*letré»zckot is, amelyek ellenértéke azonnal, vagy negyedévi 10 pengős részletekben fizethető. Előjegyzéseket a szövetkezet hivatalos helyiségében (Csengery-ut 7 szám, dr. Rapoch-ház) mindenkor elfogadunk. A Nagykanizsai Segélyegylet Szövetkezet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja Igazgatósága (Csengery-ut 7.) A vonat levágta egy vasutas karját Ma reggel fél 8 óra tájban szeren-esetlenség történt a gyékényesi állomáson. A jugoszláv vonaiszerel-vény utolsó kocsiján dolgozott Gelencsér József vasutas. A vonat menetirányával szemb.n állott, ami kor megindult a vpuat és ellökte Gelencsért, aki oly szerencsétlenül esett a kocsi alá, hogy annak Kerekei leszelték a jobb karját. A vasutas j eszméletlenül terült el. Az eset nagy izgalmat okozott az az állomáson. A szerei cs:(lenül járt vasutast az első orvosi segélynyújtás után, egy mozdonyból és egy kocsiból álló szerelvényre tet tek és beszállították Nagykanizsára. Az állomáson az érkéz\') szerelvény, re már várt a teleíonon értesített mentőautó, amely Gelencsért beszállította a kórház sebészeti os/.tá lyára, ahol azonnal műtétet végeztek rajta. Gelencsér József állapota életveszélyes. A rendőrség szigorú vizs-gálatot indított a szerencsétlenség ügyében. = Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél. — Hócipőt, sárcipőt, gummlcalzmát, Miltényinél veszünk. = Mindig nagy sikere volt Singer ol-C8ó karácsonyi vásárainak, mélyen leszállított árak I Gyönyörű iánccipök P 8 80 I Férfi hócipők ...... P 10 90-IŐI Női szines hócipők P 2 91) Férfi vadászcipők ... P 19"80-:ól Csinos nőieipők ... P 10\'80-tól | Gvönyörü félcipők, dupla talppal. Kanizsára is eljön a windsori herceg, ha megveszi a lengyeltóti birtokot Séta a hercegi látogatási vát ó kanizsai üzlet-világban Nagykanizsa kezdettől fogva élénk érdeklődéssel figyelte az angol trón körül kivirágzott szerelmi regényt. Windsor hercege még az ausztriai Rotschild k síélyban pihen, de megbízottai már járják a vidéket és mint érlesülünk, sikerült is Somogyban egy minden tekintetben megfelelő birtokot találni. A lemondott angol király mint budapesti híradások jelentik a karácsonyt vagy az újévet Budapesten tölti és utána lejön Somogyba vadászni. Ezzel kapcsolatban megtekinti a kiszemelt biriokpt is. Windsor hercege Nagykanizsán keresztül utazik Somogyba és kb. másfélhetes látogatása során külön bejön Nagykanizsára. Ismeretes, hogy Edward herceg tervezett, de elmaradt koronázási ünnepségeire nauyobbmennyiségü magyaros ékszert rondelt a nagykanizsai Schnitzer és Göndör cégnél. A pompás ötvösmunkák nagy-it.sze már el is készült, leszállításuk azonban a lemondás miatt kétségessé váll. A kitűnő nagykanizsai cég, amely arany, ötvösmunkák készítésében különösen jártas; most kapott értesítést, hogy az ékszere ket mégis átveszik, s jt további ren delés van kilátásban, igy lehel, ho.uy Kanizsán készülnek Mrs Simpson ékszerei Az angol herceg látogatására előre készülnek már a kanizsai cégek is. Ha a birtok vásárlást nyélbeütik, a kastély uj berendezéséhez, min den valószínűség szerint, a kanizsai cégek is kapnak rendelés!. A Golenszky Ferenc cég gyönyörű paplanul, szőnyegei ágyneműi és egyéb árui valóban olyan pompásak, hogy méltók lehetnek ogy fejedelmi kastélyhoz is, az áruk azonban olyan alacsony, hogy senki számára sem elérhetetlen álom. Vagy meg kell nézni a Schütz Áruház pompás karácsonyi kirakatát, a havas erdörészlettel és az élő állatokkal — és máris mindenki kedvet kap a vásárlásra. B indákban, kabátokban valóban utolérhetetlent tud nyújtani a Schütz Áruház. A windsori hercegnek azonban bizo nyára azok a nagyszerű asztalkcsz letek fognak megtetszeni, amelyek, mint újdonságok, most érkeztek a céghez. A teáskészletek és porcelántárgyak legjobban il\'enek ehh:z Melczer üvegüzletéből, ahol remek kivitelű dísztárgyak is kaphatók. Bár a volt angol király a teát szereti, de ha megkóstolná a Meliór kávéfőzőn készült kávét, minden bizonnyal örökre csak ilyet kívánna. A Meliór gazdaságos, praktikus, könnyen kezelhető és olcsó. MI teszi Mrs. Simpson eleganciáját egésszé? Minden hölgynek feltűnt Mrs. Simpson igazi eleganciája. Jól tudják azonban a hölgyek, hogy ehhez a kalap és ruha egymagában még nem elegendő. Egy szép, mo dernstílü táska, egy finomvonalu-kesztyü, egy nagyszerű bőröv, ez kell még egy elegáns nőnek a tökéletes toaletthez. Mindazt a kanizsai hölgyek olcsón beszerezhetik Kasztl-né Holzer EUy Horthy Mikiós-uti szalonjában. Edward herceg és Simpsonnéna gyon sokat vásároltak annakidején Budapes\'.en. Az elegáns boltok csá bitanak. A kanizsaiak örülhetnek, nem kell Pestre menniük. Ízléses és elegáns üzletben vásárolhatják a legfinomabb holm.kat, csak el kell menniük Ritter András divatáruüzletébe. Az elegáns hölgyek régen tudják ezt és a finom Habselyem árukai, kitűnő Hellas harisnyákat csak itt szerzik be és finom kötöttárukat. Selyemben, vásznakban szinte játékok, ifjusáqi iratok képes könyvek, tintatarló-készleirk, levélpapírok, töltőtollak és mis szép ajándéktárgyak a legolcsóbban beszerezhetők ifj. Wajdits utóda Ofenbeck Vilmos Telefon 182. könyvkereskedésben Telefon 182. Qyermekhócipők, cserkészcipők, laKkbetétes cipők karácsonyi árbanl utolérhetetlen a Singer Divatáruház, amely 1860-ban alakult és igy Dunántul egyik legrégibb üzle(te. E régi neves cég olcsóságáról híres Most különösen maradékárukban ad féláron minden asszony számára al kalmas karácsonyi ajándékot. Mit olvas Edward herceg? A lemondott angol király Ensens feldben mint jelentik - a sporto lás mellett sokai olvas. Jelenleg Priestley: Faraway e. munkáját ol ját olvassa. A könyv magyarul is megjelent és a többi kitűnő karácsonyi könyvujdonságokkal együtt kapható Fischl könyvkereskedésben Mert ne feledjük el, hogy a legszebb karácsonyi ajándéka könyv. Mesélik, hogy VIII. Edward kw rály az angol alkotmányjogi válságot megoldó lemondólevelet saját-kezűleg irta meg kis Continental írógépen. Ennek a világhírű iró-gépmárkának legújabb típusai Nagy kanízsán is kaphatók Schless Testvérek üzletében. Ugyanott karácsonyra nagy választék Írómappák-ban és töltőtollakban. A nagyközönség egybehangzó vé leménye, hogy a szolid üzletekben szolgálják ki legjoblKin. ilyen üzlet Grünhut Elemér egyre jobban fejlődő rádióüzleíe. A rádió mellett itt a pompás szórakozási adó gramafo-nok és grama\'onlen-ezek nagy választékban kaphatók. Mindenki ked vére válogathat közöttük, mert az ízléses üzletben mindenkor szolid kiszolgálást kapunk. A modern élet bármennyire is átalakított mindent, a gyermekekb?n meghagyta a játékos ösztönt. A játékuk persze más lett, a modern életnek megfelelő, de Vágó Endre üzlete minden gyerm:kálmot kitud elégíteni, pompás játékainál, babái nál nagyobb örömet egy gyermeknek sem tud szerezni á Jézuska. A lemondott király még mindig divatot kreál Edward herceg, még welszi herceg korában lett a férfidivat diktátora. Ezt az önkéntelenül szerzett hatalmi pozícióját lemondása után sem veszette el. Ma is mindig ele. gáns, hódító. Ilyen elegáns lehet Kanizsán is mindenki, ha ruháihoz Kirschner Mór divatáraházban szer zi be az anyagot. A kitünö angol és magyar szöveteket sehol oly nagv választékban és oly olcsón nem le het megtalálni, mint itt. ( Az év minden szakában, de különösen télen a hölgyek legnagyobb öröme a virág. Igazi ajándék ma minden asszonynak egy pompás virágcsokor. Ifj. Petermann József Fö-uti virágüzletében és a szinte tavaszi pompában tündöklő üvegházában bő válszték nyilik a szebbnél szebb, illatos virágokból. Virág- Nag-y karácsonyi vásár \\ Báli selyem-újdonságok, kazak, selymek szőnyeg, vászon, paplan és szövetáruk Maradékok! Szenzációs olcsó árak I Golenszky Ferenc divatüzletében Fő-ut 14. lS3fl. december 20. BAL3*1 K0ZL0NY T ■Amip Oh aO)%ik, i! \\ DARMOL ! dtrlcfvXik \\mcvt (M. fuuhajtója!\\ gal fillérekért szerezhet igazi örömet. Az ember azonban nemcsak szel lerai jókkal él. Minden idealista gondolkodás mellett is szükség van táplálkozásra. Mi sem természetesebb, minthogy karácsonyi ís újévi husáruszükségletünket Adler Miksánál szerezzük be. Olyan olcsón seholsem válogathatunk az Ízléses és finom felvágottak között, mint az ő Horthy Miklós-uti húsár u üzletében. ...fcs ha Edward herceg nem is jön Kanizsára, a közönség karácsony előtti bevásárlásához néhány értékes utmutatást mindenesetre adtunk. : \'tovntvezető: Dr. Déváin*, Erdő. Bfakt A hét feljegyzendő ruhái A héten csak ugy hemzsegtek a szebbnél szebb, elegánsaidnál elegánsabb és feljegyzésre méltó ruhák. Rengeteg premier, hangverseny, lokál-premier nyújtotta rá az alkalmat. Most már visszavonhatatlanul itt van a szezon és a hölgyek legnagyobb résre természetesen már gondoskodott az úgynevezett grand toiletfejéröl. A legelső, aminek láttára csaknem nyitva maradt a szánk, egy halvány zöld, fémmel átszőtt mély dekoltázsu nagy ruha volt, erősen húzott szoknyával, uszállyal, V-alaku kivágással, nagy strass brossal és egy her-melin muffal. A hölgy a hajában strass csattokat viselt művészies elrendezésben és a ruhája felett egy földig érő kapucnis méregzöld geor-gettó keppet. Egy másik gyönyörű ruha : barack szinü selyem csipke, ugyancsak földig érő, kis uszállyal, elöl a nyak kicsit visszaesett, raffolt vállakkal, hátul négyszögletes mély kivágts sal. A nynknál elöl három égővörös bársony rózsa volt ts a ruha öve is ugyanilyen rózsákból tevődött össze A hölgy haja, aki ezt a ruhát viselte, fekete volt. igy a hajában elhe lyezeett két kis rózsa remekül érvényesült. Piros kesztyű volt a kezén és mikor l^ésőbb, a me.\'eg miatt ezt lehúzta, karkötőjébe nagy vörös muszlin zsebkendőt tűzött. Df nem volt csúnya egy közép-kek, utánozhatatlan anyagú csipke Ma szombaton és holnap vasárnap bemutatja a mozi Horthy Miklós látogatásit Rómában és Bécsben ciré ruha sem, rövid megoldással, kics\'t seszlis háttal elől V alakú ki-vágással, amibe három bordó bársony rózsa volt tűzve, bordó bársony övvel, háromnegyedes, berakott ujjakkal. Igazán docensen nézett ki benr.e viselője. Az egyik nagy koncert főattrak-ciója az a halványkék ezüstlel át szőtt, nagy toilelte volt. amit egy külföldi követünk felesége viselt. Hátul glokniból jövő uszállyal, c^a-vart derékkal, egészen hát nélkül. Az eleje raffolt volt, amít érdekesen a nyakból csüngő széles strasfc lánc fogott. Ehhez egy földigérő fe kele bársony, muszlinbársony kabátot viselt nagy, bő. húzott ujakkal és érdekes, dus, húzott gallérral. . A legszebb fiatal lány esti ruhát ugyancsak a fenti koncerten láttam, egy kicsit már báli izü volt: rózsaszín taftra dolgozott tüll ruha, strass vállakkal, strass övvel és ezüst payet\'.e bolero szerű belépővel. A payette általában az idén megint előtérte került. Nagyon sok ruha kiegészítőjét alkotja és az az előnye is megvan, hogy minden szinü ruhához megy és még a kisebbeket is estélyisiti. így pl. egy fekete esti ruhához, ami már nem is olyan uj, nagyon elegáns egy spencerszerü, rövidujju ezüst vagy arany payette. Ha azután van egy régi fekete selyem ruhánk, csinált s sunk belőle egy hosszú, szük szok- nyát és ehhez a payettet, mint blúzt viseljük Ezzel máris eggyel több estélyi holmink lesz, nem is olyan drága pénzért. Utoljára hagytuk az attrakciót, amit egyik s/inésznőnk viselt a premierje utáni banketten. Fehér brokát, erősen húzott ruha. az alja szélei nerzzel díszítve Ugyancsak nerz diszifetle a ruhához viselt, sveifolt, kis. csípőig érő kabátka széleit is, ami elállott a csípőjétől. Kezében kis nerz muffot tarto\'.t. Ezekután már nem is tudok szebb toiletlet leírni, de azt hiszem, drágábbat sem... Divatposta Mókus. Nem írja meg, hogy milyen alkalomra kell a ruha. Ha egy nagyon divatos délutánit akar, akkor legjobb volna egy fekete maroccint vennie, rövid szoknyával és végig fckclo gyönggyel kivarrva, fekete gyöngy öv-vei. Nagyon divatos ez a megbldás most. Ha pedig nagyobbat akar, akk0t egy fekete hosszú elré ruhát csináltasson, erősen legyeíí húzott hátul a szoknya, kis uszállyá\', sirass klipsscl. Üdvözlet. Dorkoné. A fekete nagyon szép rózsaszín kombinációval. Ugy lehelne ügyesen megcsináltál ni hogy rózsaszín muszlin bársony teilos felsőrészt csináltat mély dekoltázzsal és a derekára is hosszan, lelógó bársony övei vesz. Ezüst cipői vehet hozzáj dc fe kele selymet inkább ajánlok. Csak a szín megválasztásánál nagyon vigyázzon! Szitnyai Zoltán regénye a Zalai Közlönyben A Zalai Közlöny olvasó-táborának | volt kívánsága, ho«y szépirodalmi szot- gálalot is rendszeresítsünk. Nagy áldó zalokat ró cz a Zalai Közlönyre, hiszen Szántó György, Somlyó Zoltán, Szokula Jenő, Farkas Imre tollából egymás után jelentek és jelennek meg regények és novellák tárca-rovatunk, ban. Most ujabb áldozattal Szitnyai Zoltán az 11 j nagyar széppróza fiatalon beér-kezett tehetségének egyik vidéki farsangi miliőben játszódó, |>ompás regényéi vette meg a Zalai Közlöny. Címe: Zay Isti két bálja és közlését a karácsonyi számban kezdjük meg. Szitnyai Zollán 1894-ben született Selmecbányán, ahol édesapja a város polgármestere volt, maga is Iró, főként a bányavárosok történetéről szóló müvek szerzője. Szitnyai Kalocsán, Kassán és Sebnecl>ányán végzett középiskolai tanulmányúi után a buda- pesti egyetemen szerezte meg az államtudományi doktorátust. Ebben az Időben Prohászka Oltokár püspök szerkesztésében megjelenő Élet cimü lapnak volt belső munkatársa. Később egy győri napilapnál dolgozott, majd Győr város szolgálatába lépett és aljegyzőként működött 10 esztendeig. Azután kezdődött el tulajdonképeni írói pályája. A Nyugat novella-pályázatának díjnyertesei közé került és rövidesen novellás könyvel, majd sok vihart támasztott «Élni akarok, cimü regénye jelent meg. Ezt követte regényének hosszú sora, melyek között a «Nincs feltámadás, cimü a legnagyobb magyar könyvsikerek egyike volt. Legutóbb • llodinai IIodinák» cimü regénye miatt, mely komoly írói tárgyilagossággal a pánszláv mozgalom keletkezéséről szól, a cseh és szlovák lapok éles támadást inditoltak cUc^d s a hatóságok Csehszlovákia területéről ösz-szes müveit kitiltották. Szitnyai munkatársa több fővárosi na-pilapnak és folyóiratnak. DOROGI Brikett KISTERENYEI SZEN 5Í szállítja SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE: Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. Kisasszony! ön könnyebben kap állást, ha gyorsirásl próbájánál a magyar „TITÁN" Irónt használja. Ezzel jobban és gyorsabban dolgozik. 0 Y A R T J A : SCHULER JÓZSEF R.-T. — (Oyűmölcsészetl előadás) Ma, vasárnap délután fél 5 órakor Kelting Ferenc polgári iskolai tanár gyümölcsvédelmi előadást tart a Hoz-gonyi-ulcai elemi iskola emeleti termé-Ikíii. Tárgy: a gyümölcsfák téli kezelése. — (Mit láttam Angliában?) címmel szombaton este 9 órakor tartja előadását Weinbergerné Muth NVssy az OMKB termében. Az előadás teljesen díjtalan. Az elnökség ezúton is meghívja a kerület lagjait és vendégeiket. (:) — Ne felejtse «1! Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot la vásárolhat SchUlz. — (Halálozás) Pollák Miksáné 07 éves korábon pénteken hosszabb betegség után ol-hunyl. Temetése 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az izr. temetőben. fc □Hií — (Az Operaház művészeinek nagykanizsai díszhangversenye) Miként hirrül vettük, szenzációsnak Ígérkező mü vészhangverseny kerül megrendezésre január hó 17-én Nagy_ kanizsán. Darvas Ibolya koloraturá énekművésznő és Ney Dávid tenor énekművész, a m. kir. Operaház tagjai lépnek fel egycllenogy este keretében a nagykanizsai lladirokkuniak és Iladi-árvák téli felsegélyezését szolgáló jó-lékonycélu müvészhangverscnyen. Az emberileg m;igasztos és nemes ügyért meg kell, hogy mozduljon városunk társadalmának minden egyes tényezője. A propaganda munkálatok már megindullak. A inüvészhangverseny részletes ismertetésére még visszatérünk. ( — Nem gond a karácsonyi olpSaJán-dék, ha azt az „Ideál" clpőUzletWl Bze-rezzük be, Ffl-ut 12. az, — (A szegény gyermekek ozsonnája) amely hétfőn délután 4 órakor lesz a Missziósházban, a szervezel baráluit és támogatóit szerctcllel meghívja a főnöknő. (:) — (A most megalakult) DunántuÜ Általános Segélyzó Egyesület Zalumogyel Főcsoport vezetőségi keres taggyüjtés céliából megbízható, komoly üzlels/crző lisztviselőkot ^tisztviselőnőket) fix és iníigas jutalék ellenében. jelentkezés Horthy Miklós-ut 4. sz. alatt az I. emeleten. (:) « — MUtényi-claS a leghasznosabb karácsonyi ajándék. — (A Stetánla Nókszövetség) czulon is közli, liogy december 21-én hétfőn délután 6 órakor az intézet helyiségében igazgatósági ülést tart. (:) — Táncdélatinokrc, kotxorucakára elegáns azlnes taffet- és selyemruhák olcsón Sch.Qtznél, HALAI K0ZL01C* 1936. december 20. Kaenigsmark egy királyi szerelem drámai történetei Kaenigsmark a legtökéletesebb filmregény I Koenigsmark Pterre Benőtt legnagyobb könyvsikere! Kaenigsmark a francia tilnigyArtás legcluő □agyklAIIIUau órla»tllm]oI Koenigsmark Izgalmai drámai cselekmény, fény, pompa, elegánclal Koenigsmark A főazerepben ELISSA LANDI la ö baiaap a Városi Mollban I — (A vasárnapi záróra) A kormányrendelet némely homályos rendelkezése a múlt vasárnapi nyitvatartási illetően kételyeket ha. gyott, a holnapi vasárnapra azonban teljesen világosan n\'.ézkcdik a rendelet. Minden üzlet nyitvatartliató ugyunis jeste ü óráig, mindössze az a különbség az egyes üzletek közt, hogy azok, a melyek egyéb vasárnapokon teljesen zárvatartandók, holnap reggel csuk 9 órakor nyithatnak ki, mig a más vasárnapokon is — habár korlátoltan — nyitvatartliató üzletek, mint a faszer, és vegyeskereskedések, holnap reggel 7 órakor nyithatnak. Ez.n a vasárnapon kivételesen kiszoIgáihatók zárt palackokban az égetett szeszesitalok is, — Orion rádiót ÜrUnhut mérnöktől! — (Az Izr. Jót, Nőegylet) karácsony másnapján, folyó hó 26-án, szombaton délután 0 órai kez. dettel a Kaszinóban nndezi meg szokásos zsurját, mely mindenkor nevezetes eseménye volt a téli idénynek. A rendezőség az idén a szokottnál is Jobban ügyel arra, hogy biztosítsa vendégel szórakozását. A talpalávalót ki-tünő jazz-zenekar szolgáltatja. /(:) — (A Faragó-Fekete tárlat) meleg érdeklődés mellett nyitva áll egész nup és díjtalanul megtekinthető a Sugár-uti Babochay-házbm. — (A frontharcos bál) előkészületei már befejezésihez Közelednek. A meghívók már sajtó alatt (vanuak s azok szétküldése \'még a karácsonyi ünnepek elölt megtörténik. Most csak annyit említünk meg, hogy a Január 9-én m gtartandó frontharcos bál nagysikerünk Ígérkezik, amit egyébként garau\':V. a gondosan össze-állitolt műsor, lyen neves fővárosi művészek szerrj. i.iek, (:) — (A megktr i\'i gyermek) Jelentette a Zalai Közlöny, hogy Czoczek Imre nagykanizsai festő-mester fia megkerült Délumerikából, ahova még a nyáron m< jszökótt. Most a Czoczek-család még annak közlését ké ri, hogy a fin, uj nevén Czakó Imre, nem Nagykanizsáról tünt el, hanem Miskolcról. Czoczek ugyanis még 1925-ben elvált a feleségétől és fiuk már évek óla ;.z elvált usszonyóá» volt a miskolci Ruska-pusztáií és onnét járt iskolába, mig meg nem szökött. 8«abály»i8rfl sarkantyúk. Katonatiszti, altiszti felszerelések legolcsóbban fűszer, csemege, valamint tokaji, szekszárdi, máriatelapi és saját termésű borok zárt palackokban üveg cserével. Kesztyűk. Kardok. Szuronyok. AJÁNDÉK dlazlevélpaplrok, töltőtollak, foiodlbumoK. emlékkönyvek, bélyegalbumok, IróasztafkéM-letok, naptárak nagy választékban legolcsóbban flichol könyvkereskodésben kaphatók. 4,7. — (Leharapta sórora sjkát) Józsa György kányavári gazda egy alkalommal a hegyen összekülönbözött sógorával, Szabó Kálmánnal. Állítólag mindakeitő boros jókedvében volt. A két sógor, mint két kakas, egymásnak ment, Szabó összekarmolta Józsát, ez viszont lcharapla sógora alsó ajkát, ugy hogy őrökre elcsúfította a szegény embert. A nagykanizsai törvényszék Józsa Györgyöt súlyos testisérlé* miatt két hónapi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. = Gramofonlemezt karácsonyra OrQnhut mérnök reu ek választékából vegyünk. — Jobb világltáa, jobb munka liusz fillérbe kerül a 3 és féi óra hosszat égő gyertyaszál, egy Órai világítás tehát 7 fillér. Ugyanezért a pénzért négyszázszor > nnyi fényi kap, aki munkahelyét Tungsram duplaspi-rállámpáyaf világítja. — A természettudomány! nemzeti tudomány. Ezt a léteit igazolja meggyőző erővel a Búvár most megjelent karácsonyi száma. Az első cikket Jolian Béla dr. egészségügyi államtitkár irta a Zöld Kereszt mozgalomról. Kotits Iván dr. műegyetemi tanár a magyar lakásépítés háború utáni alkotásait veszi vizs\' gálát alá és bőven illusztrált tanulmányában rámutat a fejlődés helyes irányára. A rákkutatás ujabb eredményeit dr. Mann\'nger Vilmos professzor is-merteti. A technikai vonatkozású Ui. doniányos rij>orlok közül mcgemlltjílk Fcrdinándy Gejza t; nulmányát a j>apir gyártásról és Koch Hugó cikkéi a cso-koládégyártásról. A löbbi cikk is egy. tői egyig remeke a magyar tudományos publicisztikának. A Franklin-Társulat adja ki a Buvár-t, munkáját az olvasók növekvő táborának lelkes elismerése kiséri. Karácsonyra harisnyát, kesztyűt, kötött árut, női ós férfi fehérneműt, ridikült, nyakkendőt fillérekért EHRENSTEINNÉL HORTHY MIKLÓS UT 3. vásárolhat — Meghitt családi otthon. ünnepi lu ngulat — összegyűlt a csa. Iád. A csillogó karácsonyfa alatt Orion rádió. Mind n típusa legértékesebb karácsonyi ajándék az egész család számára. Lótakarók minden minőségben, na-gyoa olcsón kaphatók SchUtznél. Legszebb karácsonyi ajándék egy ruha Slnger olcsó vásárából. £ — Bflrcipől, hóe\'pflt, gyönyörűházlclpő-ket ajándékozzon ai „Ideal\'-ból, mert jó és olcsó I Fő-ut 12. sz. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt Qutenbarg Nyomda ín Dákalal Lapkiad\' Vállalata Nagykanizsán. Felelős kUdöi Zalai Károly. Interurbán leltloni Natykaoiua ?h. uán Vágó bácsi játékboltja jelenti! Szenzáció az idei, fővárosi igényeket is kielégítő nagy karácsonyi játék és illatszer választéka. Siessen most vásárolni, mielőtt a választékot szétkapkodják. 1000 drb. szebbnél-szebb baba. áabi lakooslk, bintalovak, ródlik, karácsonyfadíszek, vasutak, bútorok és mindenfajta játékok. — Szakszerű babajavltás. — lltatszar és kozmetikai cikkek. — Manikűr- és féaOkazatták, puderdobozok, aktatáskák stb. legolcsóbban beszarezhet&k ■ VAGO illatszer- és Játéküzletében. Meghlvé. A Zákányi Cementárueyár és Építési Vállalat Részvénytársaság 1936. december hó 28-lkán d. n. 5 órakor Nagykanizsán, irodahelyiségében (Pö ut 8 ) évi rendes köxgyülést tart, melyre a t. c. részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóság Tárgysoroxat 1 I. Az igazgatóság és fel-ügyelöbízo tság jelentése, az 1935, évi zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, valamint az Igazgatóság ét fel-ügyelőbiz .ttság felmentése feletti határozathozatal. 2. A veszteség fedezése feletti határozathozatal. 3. Az alapszabályok 23. § ának módosítása az igazgatósági tagok számának csökkentése végett. 4. A mandátumok lejárta folytán uj igazgatóság és uj fetügvelóblzotlság választása. 5 Indítványok. Mérleg-azámla : Vagyon : Adósok 148101 P. Árukészlet: 84126 P. Üzemi berendezések: 3063-45 P. Ingatlanok • 2829 34 P. Veszteség: 3227 32 P. Teher: Részvénytőke: 10.000 P. Tartaléktőke: 1301-13 P. Hitelezők: 141.24 P. Jegyxet 1 A közgyűlésen azok a részvényesek, vagy igazolt meghatalmazottaik szavazhatnak, akik részvényeiket a közgyűlés napja előtt a társaság irodájában leteszik. Nagykanizsa város Központi Szeszfőzdéje (a törvényszék m llett). Ajánl prima valódi kajszlnbarack-, körte , szilva-, meggy-, seprlh, törköly pálinkát, nohamentes borpárlatot. Gyártmányaink kizárólag la valódi gyümölcsből készülnek. Eladás nagyban és kicsinyben. [Ifi ffilí Prima minőségű harisnya . . . 2.— Bélelt selyemharisnya l.oU Bélelt selyemnadrág . 2,í01« Női divattáska . 3.50 Prima boksz táska 5 90 Férfi Pulóver . . 4.50 Bélelt bfiirkessfyO 5.50 Férfi ing ... . 4.—■ Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima kSper alsónadrág . . 1.96 Nöi és férfi ernyft . 4.80 Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divatház Horthy Miklós-ut I. Cfc&jDfíÁsjjot nafta mozitwti szétakozhatik - Bútorokban a Kopatein-cég vezeti Modora lutntatermolben a legjobbat a legolcsóbban mutatja bo, kedveli tize-tM teltételek mellett. IM6 december 20 ZALAI KÖZLÖNY NÉZZE MEG! ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT NAGYKANIZSA = HORTHY MIKLÓS-UT 4. = LegtSkélcteiobb kávéfőző gép a szabadalmazott olaix MELIOR EXPRESSO Kapható: MINDEN ÜíítÜZLETBEN Dijm.nte. b.mut.tA. kivíló.tolóv.l. APRÓHIRDETÉSEK Apróhlrdetéf dija vaiirnap él Onnepnap 10 iiólfl BO (Illír, minden tovAbb- u6 6 llllér, hétköinap 10 jiólg 60 fillér, minden további »ió 4 llllér. Autótaxi), bérautót, rendeljen garage-ból, vidékre él helyben, legolcióbban. Telefon-állomás : 544. Bojlor Ktstaludy-ulca 7. sz. 2704 Oenerál Javllolt oidalQlésas motor. karékpár olcsón eladó. Csengery-ut 56. Marooén divat aalyamsál P 3 60, bőrkesztyű, bélelt P 4 50 ért e héten kap ható Kaufmann Manónál, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. Telefon 222. Saját termésU elsőrendű kerecsenyl aiz-tall tehér bor literenként P —.6)-ért;Bőhm József bortermelőnél, Csengery-ut 19. 2473 Hó- éi aároipftjét izakizerüen kijavítja Vulkán gummijavltó. Erzsébet-tér 1., Centrállal izemben. 4123 Egy p«ngfiért kerékpárt, autót, konyhaberendezéít, varrógépet, rádiót, órát, Thermosl, fényképesögépet, lrattáskát, lestményt, szőnyeget, Jamboree-Jegyet, rninikUr-készletet nyerhet a kaposvári kathotlkui egyházközség iou|egyén. A sors-Jegyek 1 pengőért SzaDÓ Antal sporlüzle-tében Jfaphatók. Ajándéktárgyakat óriási választékban a legolcsóbb árakon Melczer Uveg-kereikedésben kaphat. 4136 Migyar-u. 55-57 számú háa szabid-kézbfl eladó. Bővebbet Hajcsár-u, 17. 4378 Si-tRódií, Korcsolya nagy választékban. Si-kzmtnizás, jzivitás, vinszkalás Szabó Antal _ spnrtflzletében._ Városi Mozgó. Szombaton és vasárnap! Az uj tzaion egyik kimagasló filmje I P1ERRE BENŐIT világhírű regénye Főszerepben: ELISSA LAND1. Előadások kezdete tiétkBznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, S, 7 és 9-kor. — Köznap az olcö al&ad*a fillérna Nép Moxgó. VaaArnap, csak egy nap 1 Lélekzetlojtóan izgalmas bünflgyl filmi Merénylet az óceánjárón (Ax óceánjáró titka) — Főszerepben: Lida Baarova éa Albert Sohönhala. Fényes klsérö mDsorl — Előadások: 3, 5, 7 és flórakor. Csak 20, 40, 60 filléres helyárakkal I valamikor ezen a vidéken Jár\'urk, Innen izerrlnénk nő\'.U\'ni. hatan vagyunk JÓBArAtOK, küönböző korúak, különböző foglalkoiáiuaU, — keresztények ét keresztyének. — Hölgyök ba-o>» figyelmét kérjük, személyi adatainkat Itt közöljük : ötvenöteves, budapesti kereskedő,Brját házában lakik,özvegy, gyermektelen, — ötvenével uradalmi ititéafi, havonként 7—800 pengő Jövedelemmel, dzép vidéken, — polgári iskolai tanár, negyvenkettőévei, nyug-dilképei, — gyári fftVlsatvisalft, harminchétével, nyugdljképes, lntezer pengő Jövedelemmel, terméizetbinl lakással, egyéb tírmészetbeni Járandóságokkal, — legelőkelőbb hangnak nyt\'gdijképei fatiaxtwlsalft allanOra. harmincnégyéves, évi kilencezer Jövedelemmel, — harmincegyéves tómódu oacdálkodó, özvegyember, Ispyermekére tekintettel gyermeke?,eretőt óhajt. HANOStJLYOZ7.UK : nem vagyont, feleséget keresünk I Hölgyeink I Válogathatnak közülünk t Mindenkinek becsülettel válaszolunk, aki lel;cs nevét, cimét megírja. Boríték pontosan tgy ctmzendő : 261 .DEÁK" Budapeit, 72. postahlv. potta-llók 87. a FÉLÁRVA HAJADON vagyok, huszon-négyéves. Férjhaz mannikl Hozományom mindösize harmincezer pengő, ezenkívül Jó anyámtól örökölni Is fogok. Tisztességes, becsliletes keresztény térti teljes-clmü levelét küldje „Polgárleiny 555" Jeligével Blockner hirdetőbe, Budapest, Erzióbet-körut ÍZ b Pogánvvárl srki\'-jss: lltaros tataiban la. Pogányvárl fahér 40 fillér. Pogányvár! rla-llng 80 fillér, ódaa burgundi vlrős és édas fahér 80 fillér. • HOBS KAROLY, Batth, utca 26. Oyarmakruha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi sjándék P iltoséK Divatszalonjából, Ernébet-tér 18. 4141 Használt ruhát veszek és eladok, hl-váira háihoz megyek. V.árkus, Klrály-■tca Sl. 4447 Képkarataiéa?, I . deli keratekat legolcsóbban éi legiFobt vitelben Melczai Uvegkereikcdésben kap,1!..!. u íaijw mzuom 1936. december 20. ■ARQIT FÜRDŐ Clengery-ut 19. ■ Aratni fcAAfOrdft P 010 Tvuksien,vágás .....P 0 4Ü IV Nyitva mlud«u nap. W Lapualik létll- é, llutuhik, ísellők, bőrkabátok legokaóbb ár„,n kaphatók -Zwsig Imrénél, Ensébct-tér 1. 4397 Ktmoí .«r>ab»r literje 40 Iliiét, Rákóczi-u. 2/g. 4411 Egy komplett háló, egy rekamler éa egy konynaberendezés szonnil aladó. A legmagasabb napUron loaztatlan llbatollat vaaarak. Slern V,lmomé Ertiébel-iér 15. 4416 DtonéfllAaha*, karácaonyra nagyon kelleawa limitos bor 50 literen felül Igen előnyös árban kapható PAlar Hugó bor-karaakadfinét. 4435 i Igényi kielégít képkeretedben Stern Üvegei legolcsóbb áraival. 4437 Arakelm-léle pAnoAI pAnaaaakrAny eladó Klltaludy-ulca 18 <4/0 ■ Mai haktajaalaa éa lajaalnhah álsndéan kspbató WortMann tejlermék-szskUlel, Eriiébe! tér 15. Stldemann-hái. 4476 Mlndenet baJérénS lelvétetlk. rilipovlla cukrászda, Pó-ut 10, az udvarban. 4474 Sajátterméaü «" borkimérés Magyar-utca 24 alatl. Péluaiaérán,!, Jókztban lévé haai ■ által, vennék. A|inlalokal lelráaaal árral, kladónlvatsl továbbit. 44Í2 OMraaadl oaakalédd, nagy tábla 85 ítll, — Oloaé karAoaanyl *AaAr Wortaiánn, Erzsébet-tér 15. 4475 Salát lenyélztésU taayAaaklka eladé Nsgykanlzia, Atilla u. 41. Oábor 4454 Kla oaalAdthAa olcsón, kedveié lel-tételekkel, eladé. Clm a Hadéba,,. 4469 Fiatalabb bajArAa* azonnal lelvétetlk. Jetantkvaél délután 4 151 6 éráig Kisfaludy utca 12.__4467 A nagykar,l/Hal klr. Járáablróbág, mint telekkönyvi hatéságtól. 14213,71936. az. Árverési hirdetmény-kivonat. Id. Papp Zsigmond végrehajtatónak Aca Zalgmord éa neje végrehajtást aienvedök ellen 440 P töke éa Jár. erejéig Indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság Áca Jené pacsatflitöit lakol utéa|ánlata következtében az 1906 : XLI. t e. 27 értelmében ujabb árvtréit rendel el 440 P tékekflveteléi és ennek Járulékai behajtása végett. A nagykanizsai klr. Járásbíróság területén levő s a pacsai 1712. sztjkvben 2583/116 hrss szántéra 419 P 50 HU., s 49. sztjkvben 610. hrsz. sránté i/to részére 110 P, a pacsatuttönl 344 szljkvben 672 hraat szántó t/a rés-ére 275 P, a pacsai 701. szljkvben 426 hrsz. aránlóra 205 P 70 llll. kikiáltást árban. A telekkönyvi hatéaág az árverésnek Pacaa községházánál megtartására 1937. évi Január hé 15. , apjának d. a. 9 óráiét tüzl kl és az ár. créai leltételeket a következőkép állapítja meg : 1. Az árverés slá esé Ingatlanokat a kikiáltási árnál s\'scsonysbban eladni nem lehel. 2. Az utóalánlat akkor Is kötelező, hs aa ajánlattevő az átverésnél meg nem Jelent. 3. Ha aa átverésnél az utóajánlatnál ns-gyobb Igérelet nem tejnek, az Ingatlant az sjánfsttevő által n:egvettnek kell lekln tenl. 4. Az ujsbb árverés költségeit a vevé az ígért vételáron felül köle\'ea llzetnl. (1908, XLI. t. c. 77. §) Az árvetelnr szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzbenvagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában tneg-hstározott árlolyammal számított óvadékképes értékpapírosban s kiküldöttnél le tenni, vagy a bánatpénznek előleges bírót letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az ál-vetési fellételeket sláirnl. (18K1 : LX. t.-c. 147., 150, 170. §§.; 1908: XL. t.-c. 71. g.) Nagykanizsa, 1936. évi nov. hó 14 én. Dr. Wéber s. k. klr. Jbltó. A kiadmány hiteléül: Kiss s. k. 4U* (StluL A lesszebb játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon- és oelllár / üzletében kaphatók. Pénzkölcsönt folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre Fényképezőgépre Látosóre Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre „ fehérneműre „ vászonneműre Szövetre Böröndre Lakberendezési tárgyakra stb. mindennemű értékesebb tárgyra a megnyílott A zálogház hivatalos helyisége; Nagykanizsa, Fő-ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12, d. u.2—5 ig tartatnak. A köSeööHök folyósítása a havi időtártamra történik, lejáratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghosszabbítható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Nagykanlxsa, F0<ut 8. (Bazárudvar). VIZVEZETEKIES CSATORNAZASI munkákat • • rr FÜRDŐSZOBA BERENDEZESEKET és javításokat minden izléil klelégitö kivitelben varaonyképaa lagolcsAbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS melleit is vállalunk. V Vidéken szereléseket tegpraktlkusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús válaszlék budapesti árak melleit I Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk. mendlovits józsef és marton vízvezeték-szerelési vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. Telelőn271. Karácsonyra ajánlok: •li kg dióbél, csemege 65 fillér i/i , dióbél, világos 58 . . dióbél, barna 30 „ r/t . mlndu\'a B3 . Kaphstó: NagykanlxaAn, DlélOrDdAban Horthy Mlklós-ut 45. a XX. aaAnad k«>aaOkaAgtatl olkka na I r A g A p. Ha Írógép, legyen MERCEDES!!! mert megbízható, gyorsjáratú, nagyteljesítményű. Minden erszénynek megfelelő modellek 1 e Előnyös tlzetésl teltételek I Kéricn még nn díjtalan ismertetési t írógép Behozatali R.T. Bndapast, V, Nádor-utca 24. LEGOLCSÓBB A LEOJOBBIII Díjtalanul bemutot|« ■ körxetl képviselő FISCHEL könyvkereskedés Naf ykanlua. m« Pntezze oyümQlcsfáít lombhullás után NEODENDRIN (gyűmölcsfa-karbollneummal) Legújabb ku!alások megállap\'lot-ták, hogy rovaiok, levéltetvek ellen az őszi- és téllvéda- kezés a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölö hatása alig van. G)ümölcsfa permetezöszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zaák, növéűy védeiml-azerek, gép stb. koreakedésébon Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telelőn ISO. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. 25900/1936. Tárgy: Koch Ferenc elveszett munkakönyvének megsemmisítése. Hirdetmény. Koch Ferenc nagykanizsai Petöfi-u. 35. sz. a. lakos a részére 1933. december 29-én 16. szám alatt kiadott munkakönyvet ismeretlen körülmények között elvesztette. Megsemmisítem. Nagykanizsa, 1936. évi december 10-én. Polgármester. Htom. a lagtóaj*,^, U^uta*! Ru Nwwa, « MMW L^tUH TWala lUtnr. \'OCA lírnlj.) V 12150112 76. Évlolyam 292 szám Nagykanliw, 1830. december 22 kedd Art 12 mi. ""25SÍ í IWHnUi FW k I Felelői szerketttö: Barbarits Lajos gieuictbi Ih:idUiiI f au«. S«fk«ert6^gl b bMlntd 71 ML Pop Githa A bukaresti parlamentben megvertek egy képviselőt egy interpellációja miatt. Maga az egyébként szomorú esemény azigo-ruan belügye a román parlamentnek s maga a tény, nem alkalmas arra, hogy mi is foglalkozzunk vele itt a trianoni határokon innen; Azok a jelenségek azonban, amelyek a háttérben vannak s amelyek ezt a súlyos inzultust, kiroblántották, méltán kelthetik fel a magyar közvélemény figyelmét is. Arról van szó, hogy a román törvényhozás egy tagja, a román nemzeti parasztpár egyik előkelő képviselője, volt alminiszter, Pop Githa, interpellációt jegyzett be és kemény, határozott elkeseredett szavakkal tárta fel Erdély hetyzetét. Ki jelentett", hogy az ó királyság, a Regál gazdaságilag teljesen kizsákmányolja Erdélyt és az Igazságszolgáltatást, valamint a közigazgatást az erdélyiek ellen gyakorolják a regátiak, akik valóságos inváziót indítottak Erdély ellen. Mintha csak egy, a kisebbségi lakosság jogos panaszát, méltó elkeseredését hal\'öttuk volna. \'Mind* az, amit a román parasztpárti képviselő, a volt alminiszter a buka resti parlament nyilt ülésén elmondott, nemcsak hogy szóról Bíóra igaz, de voltaképpen még mégsem közelíti a való tényállást. Az Erdélyt elözönlő regátiak gyarmatnak tekintik ezt az erkölcsi és anyagi érté* kékben oly gazdag ősmagyar területet, a törzslakókat rabszolgaként s elekintetben mint ez interpellációból is kitűnik, már azon is tul jutottak, hogy különbséget tegyenek magyar és az erdélyi román között, csak az erdélyit lá\'ják ben-nük, akik szerintük az ókirályság-bell romáyok szabad zsákmányai e-hetnek. A volt román alminiszter szava az igazságot hirdette és az igazság hirdetéséért véres verést kapo\'.t. Pártatlan, tárgyilagos szavaira óriási botrány tört ki, a cuzista képvlse* lök felrohantak a szói oki emelvényre, lerángatták onnan Pop Githát, majd ketten reárohantak, ököllel össze-vissza \\érték, 1 ugy, hogy Pop Githának vérző arccal kellett elhagynia a parlament termét. Az egész müveit világ idegenkedve \\esz tudomást erről a parlamenté jelenetről, nekünk magyaroknak azonban mindennél többet mond ez a Jelenet. Hirdeti, hogy Bukarestben éppen ugy, mint Erdélyben a véres ököljog az ur és beverik a fejét annak, aki az igazat mondja Pop Githa szavában a magyar igazsáron, kultúrán kiművelt erdélyi széllem jajdult fel, az a szellem, a melynek erkölcsi fölényét érzi B\'i-kareSt is s JUrrely ellen a legádázabb fegyverekkel küzd. Eddig ugylát-szik csak a magyar lakosságot gyötörték, de most rátették kezüket azokra az erdélylekre is, akik nem a magyar,, hanem a román nemzeti- Kitört a Santa Rita tűzhányó: - 50.000 halott Ha hinni lehet a newyorkl jelentéseknek: minden Idők legszörnyűbb elemi katasztrófája történt San Salvadorban Newyork, december 21 San Salvador államban rendkívül erős földrengés pusztított. Különösen a Yincente nevü város, amelynek 27 000 lakosa van, szenvedett sokat. Vasárnap megismétlődtek a földlökések. A város körelében levő tűzhányó ontja a tüzet és lávát és elborította a környéket. A jelentések szerint eddig 300 áldozata van a földrengésnek. Máris 200 halottat húztak ki a ronok alól. A környék. beü városokl>an is nagy volt a pusztítás. A7, ujabl>an kitört Santa Ri\'.a tűzhányó pusztításának az eddigi jelen-téske szerint mintegy 50.000 halálos áldozata van, eddig 1000 halottat sikerült felszínre hozni. Sok város és község teljesen elpusztult. A bővebb részletek még hiányoz nak. Tilos a karácsony és az újév Spanyolországban Szovjet-körökben komoly az aggodalom a katalonlal események miatt London, december 21 A spanyol területen tanulmányútra ment öt at^gol képviselő ma visszatért Londonba és kijelentette, hogy a nemzeti csapatok fegvelme minden el;sn.eríst megérdemel London, december 21 Ujabb jelentések szerint megbíz, ható konkrétumok vannak arranézve, hogy a spanyol események mögött a Komen\'ern dolgozik. A szovjetvezérek komolyan aggódnak a kataloniai események miatt. A barcelonai vezetőség felhívass il fordult a lakossághoz, amelyben a siker érdekében felhívja őket, hogy mindenki csatlakozzék a vörös csa patokhoz és hogy az ipari üzeme ket államosítani kell Barcelonából jelentik: Barce\'ona bolseviki vezetői hirdetményt tettek közzé, amely közli, hogy a nagy élclmiszerinségre való tekintet el a lakosságnak nem szabad az ünnepe ket megülni. Ezért minden karácsonyi vagy újévi ünnepségnek el kell maradni. A valenciai bo\'sevisták is rendé-lelet adtak ki, amelyben az egész vörös Spanyolországban megtiltják a karácsony bármilyen megünneplését. > Egymással és a hatalmakbal taktikáznak a kisantant államok Párls nem tudja megalakítani a keleteurópai szövetséges frontot Páris, december 21 % Antonescu román külügyminiszter párisi tárgyalásai ugy.vláiszik nem hozták meg a várt eredményt. Kormánykörökben ugyan a legnagyobb optimizmussal itéllk meg a tárgyalások kimenetelét, a sajtó tul nyomó része azonban erőltetettnek tartja ezt az optimizmust. Az Echo de Paris azt Írja, hogy a ke\'eearópai front megalakulása még mindig bironytalan, mert eddig még nem sikerült tisztázni, milyen mértékben hajlandó Franciaország és Szovjetoroszország közös akcióra. An\\^g a helyíet nem tisztázódik minden irányban, a klsantanj államok össze-vissza t iktikáznjk és nem akarnak nyíltan állástfoglalni. Páris, Varsó. Róma és Berlin egyformán tárgyal a kisantant államok fővárosaival. » Az Oeúvie külpolitikusa, Tabouis asszony azon a véleményen van, hogy Franciaország keleti szövetségesei eddig még nem fordultak el Franciaországtól, de szövetségi hűségük már ingadozik. \\ Az Echo de Paris szerint a megoldásra váró kérdés az volt hogy a kisantant államoknak egymás irányában vállalt kötelezettségeit, a melyek eredetl\'eg csak Magyarország el\'en irányulták, ki lehetne* terjeszteni a francia-cseh egyezmény mintájára. A francia diplomácia vezetői azt óhajtották, hogy ebl>en a kérdésben mindenekelőtt Prága, Belgrád és Bukarest jusson megállapodásra egymás között. Ez azonban olyan akadályokba ütközik* amelyeket eddig nem sikerült le.\' küzdeni. A pápa állapota rosszabbra fordult Vatikánváros, december 21 A pápa a szokásos karácsonyi fogadást nem tartja meg, állapota rosszabbra fordult. A vitézek karácsonya Bensőséges, kedves, családias ünnepély színhelye volt vasárnap délután a Rozgonyi utcai elemi tornaterme. Itt tartották meg a nagykanizsai járás vitézei karácsonyi ünnepélyüket. A nagy számban megjelent vitézeket és azok barátait, hozzátartozóit vitéz Bentzik Lajos járási hadnagy, kor mányfőtanácsos köszöntötte őszinte meleg szavakkal. Kiemelte a tiszti-hölgyek nemesszivü fáradozását, a mely lehetővé tette, hogy itt a karácsonyfa alatt ajándékkal lepjenek meg minden vitézi gyermeket. Farkas Ilona Móra László Karácsony este cimü költeményét szavalta, majd vitéz Akay László emlékezett meg beszéde keretében a határon tul élő magyarokról, akik nek a jelennél boldogabb karácsonyt kíván. Zalán Anna alkalmi költeménye után meggyujío\'ták a középen álló nagy karácsonyfán a gyertyákat és cslUagszórókat, miközben a vitézek gyermekei karácsonyi énekeket énekeltek Tóth Ilonka szavalta el ezjtán kedves séghez tartoznak. Csak azért, n ert erdélyiek, mert a magasabbrendü magyar életben nevelődlek s a irfa-gyar igazságszolgáltatás, közigazra tás, kultúra értékelt még megőrizték. Egy román képviselő a román parlamentben kimondta az igazsá got, tiltakozott a regálbellek barbár kizsákmányoló politikája el\'en s az igaz szó véres botrányt, verekedést idézett elő. Az, ami a román par- lamentben történik, Románia legszigorúbb belügye. Az azonban, ami ezt a legújabb botrány kirobtyin-totía, már nem csupán teiügy. mert rávilágít arra a kegyetlen elnyomásra, nmellyel sanyargatják Er-délyt. Erre fel kell figyelnie azj egész müveit világnak, meg kell, hogy lássák, hogy az uj urak uj uralma tönkre akarja tenni nemcsak Erdély évezredes kulturáját, de Erdély valamennyi nemzetisé- gét, ha azok nem hódolnak be a bukaresti szellemnek, s ha nem \\e szik át a regátbelí politika erkölcsét és eszközeit, hanem éppen ellenkezőleg, az elnyomhat.it an igaz ság, emberiess g érdekében tiltakoznak ellene. Vájjon meghallják e, meglátjták.e Genfben a bukaresti parlament botrányát, az igazságot hangoztató román képviselő vérző fejét ? 9 ÉALAI KÖZLÖNY 1956, december 22. közvetlenséggel Szabolcsku Mihály Karácsony cimü vessél, majd Akay Lászioné kiosztotta a szegénysorsu vitézeknek a karácsonyi pénzsegélyt, majd a sok ajándékot és játékot a gyermekeknek, uklk ragyo gó szemmel, boldog örömmel élvezték a csillogó karácsonyfa nyújtotta örömöket. Különösen a vidékről bejött sokgyermekes vitézek fo gadták nagy örömmel az ajándékokat. A nagykanizsai járási vitézek között a bajtársi összetartozás meg van és épp oly melegséggel ég szi-vükben, mint egykor a nonion. A kedves karácsonyest megrendezésében vitéz Szabó István szerzett ér demeket. Ha étvágytalan, ugy igyék néhány napon at reggelenként éhgyomorra leipohár természetes .Ferenc József ncBcruvizct, mert ezaitai bel-inuködese szabaiyozódik és igy egész eméiziése rendoe jötiel. Az oivos-tudomány számos úttörője megálla-piiotto, hogy a Ferenc Józsel víz ubsioiut megouhato hashajtó s eiéít az cmósztökzervek megbetegedéseinek kezelésénél állandóan alkalmazható. EMLÉKEZTETŐ*) De«etnb«r 24. Pásztorjáték fél 9-kor, utána tánc a Katii. Legényegyletben. Izr. Jót Nőegylet zeurja a Kaszinóban D»cenb«r 27. Liceális elő«d4> » vár.sbásán 6 bor dr. Mező Fereno. Dmmbtr 31. 8*11 veezter-est az Iparoekörben. Január 3 Liceális előadás a városházán 6 kor Január 5. Katolikus Hál az Iparos-szókházban. Január 10. Liceális előadás a váresháeán S-kor dr. Krátky Utváa Iparoskör tréfás JolmexestJe fél 9-kor Január 13. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 0 órakor a zeneiskolában. Janiit 14. fj öreg-kereskedelmlsták bálja 9 éraker a Kaszinóban Vasutasok (VOQE) operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. Jannár 17. Lioeális előadás a városházán 6-kor dr. Vértesi Frigy ea. A HONSilhuLgversenyo (Darvas Ibolya és Ney Dávid). Jannár 24. Lioeális előadás a városházán 6 kor Magas Mihály. Janu»r 31. Lioeális elöedás a városházán 6 ker dr. llotfm&nn János. Február 1. IPAROSBAL. Február 7. Lioeális előadás a városházán ti kor P. Clrfusz Vlktorln. Február a Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-esije. A pénzügyigazgató folytatja a vizsgálatot a „gelsei Incidens" ügyében Megtörténtek a nagykanizsai kihallgatások A »gelseel incidens* (elnevezés alatt ismeretes ügyben a miííiszte-rium megbízta dr. Yárkony .Rezső miniszteri tanácsost, zalaegerszegi pénzügyigazgatót az ügy kivizsgálására. Dr. Yárkony Rezső Nagykanizsára érkezett és kihallgatta azo kat, akik - a feljelentés szerint -szem és fültanúi voltak a gelsei incidensnek, valamint a nagykanizsai kir. adóhivatalban elhangzott kijelentéseknek. Molnár Gyula iparosmesier jegyzőkönyvbe mondotta mindazt, amit az ipartestületi előljáróságl ülésen panasz tárgyává tett és mindazt most is fenntartotta. Utána az esetnek az egyik asszony tanuja került kihallgatásra. A vallomásokról felvett jegyzökönyveket dr. Várkony felküldi a minisztériumba tovább intézkedés végett. Mikor a kihallgatás befejeződött, •) E rovatben minden rendezés egyszeri kttzléu (2 sorig) 30 fl^ér. Olcsó karácsonyi vásár Singeméi! Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. milyen leszállított árban. dr. Várkony kijelentette Molnár Gyula előtt, hogy ő az iparosságot Igen értékes és megbízható társa dalmi rétegnek tartja, amely a mai súlyos viszonyok mellett is becsülettel teljesiti kötelességét. A nagykanizsai kir. adóhivatalban elhangzott kijelentések miatt teli feljelentés ügyében rövidesen döntés történik. Leventék karáosonya Vasárnap jött cl a Jézuska Nagykanizsa összes leventéihez, külön a nagy. kanizsaiakhoz ós külön a kiskanizsaiak-hoz. Nagykanizsán délután 5 órakor a Rozgonyl-utcai tornacsarnokban gyúl. tek össze az összes I. és II. kerületi leventék a csillogó, gyertyafénycs ka-rácsonyfa alatt. Ott volt a meghatóan szép ünnepségen majdnem az egész városi levente-vezetőség. Az ünnepsíg szónoka dr. ThoWvay Zsigmond posla. hivatali igazgató, a Levente Egyesület elnöke volt, aki szívhez szóló szavak ban fejtette ki a leventék előtt a ma. gyW karáwmy, a magyar testvéri sze. rviet melegének jelentőségét. Tekintély, tiszteletre, vallásos, erkölcsös liaza: fias életre buzdította a fiatalságot. Dr. Tholway Zsigmondnak mélyen izzó magyar lelko volt benn ebben a i>e-szédben és kicsillant belőle a drága Erdély szeretete a magyar holnap hite. Az egyre fejlődő Levente Zenekar számai, Éder László levente hatásos sza-valala fokozták az ünneplő hangulatot Következett a kilépő leventék búcsúztatása, kiknek nevében Dcttrieh Dezső érettségizett csoportbeli levente mondott búcsúbeszédet. Bremsc<- Gusztáv, a kanizsai testnevelésnek ügyszeretettől áthatott vezetője kiosztotta a szegény, főként a mezítlábas leventék réstére a szcrctet-adományokal, 30 pár cipőt, ruhát, élelmiszer-csomagokat, maid átadta az uszónapon részt vett 12 leven lének a jelvényeket, köszönetet mondva Szilágyi Györgynek, a kanizsai ifjúsági úszósport lelkes irányitójának. A vármegyei testnevelési felügyelőség dicsérő elismerésben részesítette Markó Jenő és Sáfár János oktatókat, akiknek ugyancsak a testnevelési vezető nyújtotta át érdemeik méltatásával a kitüu tetéseket. Itt említjük meg, hogy dr. Tholway Zsigmond elnök hazafias agilitása a nagykanizsai Levcnto Egyesület életében is áldásosán mutatkozik. Ennek eredményeként, rövidesen társadalmilag megszervezett " akció indul, hogy — mint mindm falu leventéinek van már — " nagykanizsai leventéknek is legyen zászlajuk. A áászlószentelóst májusra tervezik. « . Kiskanizsán csto 8 órakor volt a karácsonyfa-ünpepély a Levente-otthonban. Ott volt dtjv Krátky István polgármester, dr. Hegyi Lajos főjegyzői Bremser Gusztáv tanácsnok, Szilágyi altanáesnok, dr. Szabó István üszti-orvos, Kovács Illés Igazgató, stb. Ax ünnepségen a kiskanizsai leventék fiatal, de máris jól működő zenekara ját-szőtt. Az ünnepi beszédet a díszes, hatalmas karácsonyfa alatt P. Mihol. esek Miklós ferences lelkész mondta\' minden szavát .a liazafiaá érzés heve, az ifjuságnevclés lelkesedése hatotta át. — Ha csak annyi föld marad a magyar hazából, hogy a koporsónkat befogadja, akkor is szeressétek ezt a drága földeli — fejezte be beszédét. Szépudvary László főoktató kiosztotta a szegény levente-bajtársak részére a karácsonyi ajándékokat, amc-lyckot a kiskanizsai lakosság és a test- A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be kirakat soraiban ■ ■ = hölgyek, urak, gyermekek részére mOBOIIIWI OWllIlZ V J >036. depqmbci 22 ZALAI KÖZLÖNY Kanizsa és Zala szállodája Pesten a n VII Hákócsl-at 58, Tel. 1-389-50. 150 kónyelmes Bzoba, folyó hideg-melegvíz, teléfon, közp. fűtés és • csoftgőt pótló eloktromos fényjel résekkel. Lemérsékelt szoba- és peűzló-árak. — Elogáns kávéház, 6 telefonfülke. A sörttzőbeni Farkas Béla ridióhires olgányzenekara — vafódl erdélyi Flekken különlegességek. A télikertben i délután és este táno. Virány újszerű jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival. Ha Peatre Jön, adjon találkozót Ismerőseinek a METPOPOLE-ban I nevelés Jóvoltából és fáradozásával gyűjtögettek össze. Dr. Krátky István polgármester ezután karácsonyi hangulatul árasztó, meleghangú beszéd kíséretében klosz lotta a vármegyei testnevelési felügye. ség elismerő okleveleit a következőknek: Szépudvary László tanitó, főok-tató, Weckl Gellért, a kiskanizsal Le-ven te Zenekar karnagya, Fülöp Lajos, Erőss Ferenc, Étsy Ferenc, Jakabffy Ferenc, Szabó János, Sneff György, Falcs Ferenc, Lörincz István, Bán-hidy Ferenc. Kovács Illés igazgató, a kisknnizsa\' Levente Egyesület elnöke elismerő szavakkal méltatta Weckl Gellért karnagy érdemelt. Szépudvary László lelkesedéstől \'áthatott beszédben mondott köszönetet a kitüntetésekért és bucsut vett a ki-lépő leventéktől, akik a levente-zászlót átnyújtották utódaiknak. Ez a jelenet könnyekig megható volt. A távozók nevében Varga Ferenc mondott búcsúzót. ID<3 Éjjeli fagy 1 P f og n ó x I s : Gyenge légáramlás, kevés felhőzet, erósebb éjjeli \'fagy, reggol-délben sok köd, a riáppali hő alig változik. Raktár: I>ecember 22. kedd. Rórn. \'fcát. Zenó. PretestánB Zenó. Izraelita Tebet hó 6. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a „Márlá" gyógyszortir ós a klskanlzeal gyógyézortár. Szitnyai Zoltán nyilatkozik a Zalai Közlönyben megjelenő regényéről A Zalni Közlöny rendkívül tartalmas és gazdag karácsonyi számmal igyekszik kedvében járni olvasóinak. A karácsonyi számban kezdjük meg Szitnyai Zoltán regényét, amelyről maga az iró a követ-, kezöket mondta a Zalai Közlöny munkatársának: v - Regényemet Zay Isti két báljáról főként azért Írtam, hogy magamat szórakoztassam el vele. Ez ugy látszik sikerült, más\'xént nem irtam vbina végig az egészet. Va!a-mikor hosszú esztendőket töltöttem el a magyar vidék több váró sóban, eléggé ismerem hát a vidéki életet, báját, furcsaságait egyaránt. A magam szórakozása főként az volt Írás közben, hogy emlékhurokat pen« dithet\'em meg. Talán nem is regényt akartam Írni, csak emléi<emi játszani a múlttal, amit aztán kibő. vitettem és továbbvittem az -elképzelés világába. Történetem i^gy került el abba a határvonalba, ahol a régi idők ós szokások megkövült formál láthatók, amiket máig sem mosott el teljesen a haladó élet. A vidék társadalma mindi- máig hiven őrzi például a megye és a polgári város kétfelé osztott társadalmának hagyományát. A lényeg már rég a multté és sokan azok közül, Okik a megyebálok légkörében a magasabbnendüség tudatával mozognak, még alig egykét nemzedékkel korábban az ipart űző polgárok tisztes köréhez tar-toztak, viszont sokan, akiknek nagyapái még kastélyuk kertkapuján hajttattak ki négyesfogatokon, egyszerű dolgozókként merültek el minden küiső disz nélkül a polgári rendben. A nemzedékek rég kicserélődtek, de a hagyományok megmaradtak csonkán, módosultan. de még renpeteg izével a réginek. En-nek ferdeségelről szól történetem, mely Zay Isiit előbb a megyebálba, aztán a polgári társadalom | báljára kftéri el. A két bál két szembenálló világot jelent, ebben is, meg abban is a maga hagyományainak, ferdeségei-vel. Nem volt célom a kinos és véres igazmondás, beértem a mo solytkeltéssel, mely a maga végső hatásában talán meggyőzőbb is és talán közelebb is áll a megbocsátó Igazsághoz, örülnék, ha olvasóim Is osztanák ezt a yéleményemet. Ne kis rletezzen I DOXA megbízható tökéletes suújcl óra Az uj DOXA órék ólom-plombával jönnek forgalomba, ami biztosllja a vevői, hogy valóban u| és nem javitolt vagy felújított órát kap. Saját éidekében léhát mindenki Ügyeljen arra, hocy a DOXA órán az ólomplomba, amelyen a DOXA szó olvasható, rajta legyen. _____ Ahol az áruházakban még házakat is tehet vásárolni Kutturetőadís az OMKE-ban A nagykanizsai OMKE-kerülef szombat esti előadásán az előadó Weinbergerné Muth Neszy volt,aki nagy intelligenciára, nem minden; napi megfigyelőképességre valló előadását szépszámú és díszes halh gatóság előtt, elejétől végig érdekesen tartotta meg. Rajki István elnöki megnyitója vezette be az előadást. - Nemcsak Amerika, hanem Anglia is a lehetőségek hazája, kezdte W. Muth Neszy előadását. De egészen más az a prosperitás ami Ang« iiában van. Az Üzleti életnek olyan fellendülésével volt alkaíjmammegismerkedni, amiről nekünk itthon fogalmunk sincs. Gyakori adóle-szállítással, a posta és vasúti tarifáknak ujabb és ujabb mérséklésével is segítségére siet Anglia a kereskedelmének. Angliában nincsen monopólium. Ott minden magánkézben van. A Jegtöbb kirakatban ott látjuk a táblát: \'Leszállított árak!« Nem lephet be az ember még oly kis üzletbe sem, ahol ne lennének vevők, vásárlók. A keres-kedösegé\'dek ott >asszlsztensek« lekötelező előzékenységg.\'l. Minden áru szabadon van az üzletben, a vásárló tetszés szerint válogathat bennük, de a segédek között ott van a finom és diszkrét detektív ls. Beszélt a liwerpooll »Corvln« áruházról, ahol még házakat is lehet vásárolni és az angol, aki családi házat vásárol az eléje tett tervek és minták szerint, egy félóra múlva már teljesen belnitonozott házába mehet lakni, az első részlet lefizetése után. Az áruházak minden osztályán az alkalmazottaknak külön egyenruhájuk van. A clpíosztályon ortopéd láborvos, az optikai osztályon szemészorvos fogadja a vevőt. Klubszerű olvasótermek, külön termek anyák részére, ahol szoptathatják csecsemőiket, mindezt per"-sze teljesen Ingyen. Az angol nő ezekben az áruházakban tölti idejének legnagyobb részét. Legtöbb angol polgárnak saját autója van és nagyon sok a hölgyvezető. Rendkívül élénk az építkezés Angliában és páratlanul gyors. Rohamosan épülnek fel családi házak. És minden ilyen kis ház vevőrfl talál. * Élénk a házasságkötés ls Angliában. De könnyű ls. Mert könnyű az elhelyezkedés, nincs leépítés, nincs bizonytalan egzisztencia. Beszélt az angol lakásviszonyokról. Ismertette a családf házakat, azok belsejét, lerendezését, az angol háziasszony kényelmes életét. Mindent házhoz szállítanak, még a javításra szoruló lábbeliekért ls eljönnek a cipőüzemből. Érdekesek a kereskedelmi élet szokásai is. Egy vállalat üzletének! kirakatában nap-nap mellett a közönség hatalmas tömegei olvaBhat ják a friss vicceket. Olvassák, mosolyognak és - bemennek az üzletbe vásárolni. Üz\'eti téren azonban nem ismernek tréfát. Az üzlet szent Angliában. Rossz üzlet nincs, mond-ják Angliában, csak rossz kereskedő van. A weekendnek fontos szerepe van az angol életben. Vasárnap minden mindenütt zárva van. Beszélt az angol Ifjúság neveléséről, az angol leány életéről. Az angol leány fő elhelyezkedési lehetősége, mint »nurse.« de nem az itteni érte\'emben, mert Angliában a nurse orvosasszlsztens. Ezen a jól-fiztett pályán Jegtőbbje szépen boldogul. Orvosnyomort Angliában nem ismernek. Az ügyvédek sem ér-iíik, hogy egyik a másik mellett tartja irodáját. Majd a gyülekezési és szólásszabadság példáit hozta fel. Végűi\' az angol magyar-szlm-^ pátlájáról beszélt és utalt arra,hogy fokozottabb propagandát fejtsünk 4 EAL3U KOZU>R« 1936. december 23. Karácsonyi cipővásárunk az olcséság jegyében! »IPE*lr," ?,ir*hé* Nöi hócipők ...... P 6 50*löl Nöi bokacipők...... P ]2\'80-tól Női lélicipflk ...... P 8\'80 tói kl az angol Idegenforgalom emelése érdekében. A közönség viharos tapBban köszönte meg Weinbertferné előadá-sál, amelyet Rajki elnök meleg szavakban köszönt meg. Felmentették a zalaszent-gröU ,,n] Petőfit" A modern lovai-betyár esete az urakkal és a törvénnyel Koitál Sándor zalaszentgrótl hentes állt a zalaegerszegi törvényszék előtt izgatás vádja miatt- Holtai »uj Petőfinek* mondotta magát, veraeket irtv lóháton járt, saját maga kreálta betyárruhál>an. Állandóan oktatta az embereket és efajta kijelentéseket tett : - Krisztus Urunk az egyedüli ur, senki más nem ur, az alispán, a főbíró sem. I A kihallgatás során elmondotta, hogy évekkel ezelőtt súlyos beteg volt, már-már a halálát érezte közeledni, amikor Krisztus megjelent neki és meggyógyította A tanuk a vádbeli kijelentést csak részben igazolták, ezért megszüntették az »uj Petőfi* ellen az eljárást — (Slssta Sanatórium) Budapest, I., RAth Györny-u. 5. a főváros egyik legldeállsabban fekvő éa orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, azfllészet. nőayógyászat, urolo- Íla stb. Röntgen Kémiai és mlkros-oplíil laboratorlum. Elektrocardlo-grsph (sslvvlzsgáló). Krógh-féle alap-anyageaere vizsgáló készülék. Enteroe-leaner (bélfürdő). Modern vlzgyrtgyln-téret Orvosllng vezetett vlllanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátási 9700 négyszögöles park! Olcsó árakl A kókal jelölt olpóje Irta: Sitkola J.nö A vezér reggelijét fogyasztotta, amely áfonyából, reszelt relékből, olajbogyókból és három kiló sulyu sonkacsülök-ből állott, — nem feledkezett meg közben a jégbehütött szóttárói sem, a mellyel kiszáradt garatját öblögette, va lamint sűrűn töltögetett gyúszúnyi poharacskákba a meggyszínű portóiból is, mert az jó az emésztéshez. Ez kü. lönben is az első refl?eli — a másodikat odalent fogyasztja el a dunaparti szálloda napsütötte reggeliző termében, míg elolvassa a hírlapokat is, meri sokoldalú közgazdasági tevékenysége megkövetelte. hogy mindenről pontosan ér tesúlve legyen, mielőtt hivatalába bevonul. Mén-Maróthi Elemérnek hívták és hatalmas állása volt: a cipőkellékgyártók országos szövetkezetének volt az elnök-igazgatója. Nagy tekintély mindenütt, nemcsak emberi méreteket meghaladó testi terjedelme, hanem esz« után is. Ezért titulálták vezérnek. — Fogyassza el jóegószséggcl... mint közönségesen, — támadt rája jókívánságai valaki, míg a nagyúr a hatalmas sonkaszeleleket uyeldekelte. A vezér kidiózó szemmel bámult a Jövevényre s majdnem megfulladt o döbbenettől, hogy valaki miudea különös bejelentés nélkül betolakszik az ö lakosztályálra. S vaskos gorombaságot készül vagdosni a hívatlan látogató fejéhez, de ez nyájas mosollyal hyujtotfat/a cfmett tenyerét s tu. domást nem véve a haragtól villámló Oyönyörü lánccipők P 8 80 Női szines házicipők P 2 90 Csinog nöicipők ... P 10\'80-tói Tapolca, december 21 A Tapolca melletti kisőrsí szőlőhegyen véres tragédia játszódott le. A kis szőlőből élt a MersC-család. Az öreg Merse Ferenc nem jó szemmel nézte, hogy fia más községből hoz asszonyt a házba. Közben az öreg Merse, aki még mindig jó módban élj szintén uj asszonyt hozott a bázhoz. Nemcsak a két asszony, hanem a két férfi állandóan veszekedett a birtok miatt. A fiatal Merse is apja földjén dolgozott és Jogosan részt kért a munka szemekről, nyugodtan megmondja a nevét is. — Cslszlik Mihály bőrkereskedő vagyok Ardán fal várói. — Mivel szolgálhatok? — mordult rája a vezér rekedten. Rövidszárú magyaros csizmát viseli a vendég és zsinóros kávészinti zekét, amelyei már fakóra nyuvasztott az idő. Kissé csalódottan bámult a vezér 6zéles holdvilágábrázatára, amely olyan volt, mint valami óriás léglgómb, a melyre pajkos gyermekkezek szemet és szájat rajzoltak. — Ej ha ... hát nem emlékszünk már a jó öreg Cslszlik Mihályra?... Pedig mi valamikor egy iskolába jár tunk. A vezér hitetlenül lóbálja a fejét. Az öreges, ráncos arcban, a. deresedő bajuszban nem tud felfedezni egyetlen ismerős vonást sem. — Egy iskolába? Ugyan? — horkanj föl hitetlenül, fin a tanulmányaimat a pesti piaristáknál kezdtem... és a neu-hausi jezsuitáknál végeztem el a gimnázium négy felsőbb osztályát. Megfordultam Európának sok egyetemén és több diplomám van. Selymes csillogásu pizsamájában olyan volt a vezér, mint valami idom-taian óindus bálvány, amelyet a maharadzsák díszruhájába öltöztettek Csiszlik megindultan bámult az idétlen vizoszlop-koponyára, amelybe ennyi rengeteg sok tudomány belefér. — Mi pedig mégis osztálytársak voltunk! — vakkantott közbe Csiszlik, most már kissé mérgesen. Hát nem emlékszel Elemér? Mi együtt jártunk Férfi hócipők ...... P 10 90-től Férfi vadászcipök ... P 19\'80-lói Oyönyörü félcipők, dupla talppal. gyümölcséből. A mostoha bő kézzel küldözgette a sok jót keszl-i családjához, amit a fiatalok szinte nem jó szemmel néztek. Az öregek most a •fiatalok tudta nélkül disznót öltek. A fiatal Merse kérte az őt megillető fél disznót, amin ugy összeszólalkoztak, hogy Mersét apja a disznóölő késsel hátbaszurta, a fia pedig ogy sótörő vasruddal bezúzta apja fejét. Mindkét, ten életveszélyes álla|>olban feküsznek a tapolcai kórházban. Az öreg Merso gyilkosság miatt már öt évet ült. a kókal elomi iskolába a negyedik bé-bc. — Az elemibe? — nyögte a vezér kiábrándultan. Kókán? Meglehet. Ez már nagyon régen lehetett... nem emlékszem. Az biztos, hogy valamikor én is az elemiben kezdtem: nem lehet senkiből máról-holnapra egyetemi polgár. < Gyanakodva és idegenkedve néz most a látogatóra és míg hellyel kínálja és a portóiból is tölt neki, azon töri a fejéi, hogy volt elemistás tirsa minek kereste föl és mit akarhat. < Biztosan meg akar pumpolni» — gondolta, míg barna szemében fájdalom sötétedett. De a bőrkcreskcdő sietve közbevág, mielőtt a vezérnek alkalma lenne valami tapintatlanság elkövetésére. — Azért jöttem, hogy föllép,essdek képviselőnek. Az árdándfalvai kerület megüresedett. Te alkalmas volnál jelöltnek. Ha ugyan nem idegenkedsz o politikától? — S gondolod, hogy megválasztanátok? — kérdezto a vezér gyanakodva. — Hogyne... ha én melléd állok, tömegestől tódul majd a nép a zászlód alá, mert reám hallgatnak otthon. Én meg téged szeretnélek megnyerni jelöltnek. Szereinént, ha hatalmas lángelmédet, amely fölvirágoztatta a bőr. szakmái, most már az ország ügyeinek érdekében foglal kozliatnád. — S mibe kerülne? — kérdezte o vezér aggodalmaskodva. — Semmiség! Húsz-harmincezer pengőből kifutná a költsfy. Mi az neked. A vezér sokáig nem felelt, csak hápogott. Oyermekhóclpők, cserkészcipők, lakkbetétes dpök karácsonyi árbanl nyerte: Wagner,Jenő. Egy doboz púdert nyert: Tas-nádi Dusi. A nyeremények kedden délután 4 és B óra kőzött átvehetők a szerkesztőségben. A multhell rejtvények helyes megfejtése Az utolsó tiz rejtvény helyes megfejtése a következő : 91. Aki ezt a lóugrásos nejtvéOyt megfejti, az hat pontot kap ia Zalai Közlöny rejtvénypályázatában. 02.) 6 7 8 9 10 7 8 9 10 6 8 9 10 6 7 — 40 9 10 6 7 8 10 6 7 8 9 98. Végtelen bzsen védés 94. Magános ház. (Magán lak, Egyház.) i • 1 K* SZÁR - SZOLGÁLAT-ÉNEK A-L-B-E-A-C-D-A-E-Á VÁLLALKOZÓSZELLEMEK Ó-A-R-E-ADI-N-P-Z-A -AMINT-I-A-I-ROMEO-H-I-ARATÓ-INDOK-T-C ARRA-Ó-TRÉMA-H-OKOS M-E-VJ J-ARA-HAT-ö-1 IMÁD-AUS-A-VAN-ÉZEL S-LEA-DIJ-HAB-ALI-L INGA-RÁK-F-SAV-EKCO T-I-HAS-KUT-RES-I-G ÁLMA-G-RÉTEG-R-PÁPÁ S.N.PATAK.JÁTÉK.L.S .TÁMAD.G.H.T.SELLŐ. A.Z.D.I.ZÁR.V.M.I.Á CSILLAGÁSZATINAPTÁR É.U.Ó.Á.I.U.D.L.Á.O LIMA.CSALAMÁDÉ.ESIK — Hát lehet róla szó. Még délután benézek a pártkörbe és kipuhatolom a hangulatot. Ha Innen föntről Is támogatják az ügyet, szívesen vállalom a kockázatot. Melegen megölelgette a barátját. — Hát Isten veled pajtás! NCm tartóztatlak tovább, mert engem várnak a közügyek. Sürgöny megy, mielőtt hozzátok utazom. A viszontlátásra cimbora. S néhány szivart és egy palack felbontatlan portóit dugdosva osztálytár. sának zekéjébe, kikísérte egészen a lépcsőházig. • Vállalta a jelöltséget és itt izzad íme, mennyezetig nyutó színes duny-hák alatt, a vidéki szálloda frissen meszelt vendégszobájában. — Marhaság volt lejönnöm ide, — dörmögte. Ebben a Cslszlikben is törököt fogtam! Előző délutánon Csiszlik magával hurcollá néhány befolyásos családhoz Is, de a vezért bosszantotta, hogy a mentora mindenütt így mutatta be: — A kókal elemi iskola legjelesebb növendéke. Mén-Maróthi sajnálni kezdte, hogy vállalkozott politikai szereplésre, kizökkentve magát megszokott kényelméből. De már ötezer pengője eluszolt és most megy a péuze után. Veszedelmes ellenjelöltje is támadt, a helybeli baromorvos személyében, aki a környéken igen népszerű. A harc nem lesz könnyű, ö azonban állani fogja a csatát, egy masztodon szívósságával és egy oroszlán hősiességével. _ _ (Vég* tor.) _ÍJ Öregember, uj asszony, féldisznó és sótörő vas Apa és fia életveszélyesen megsebesítették egymást Rejtvény-Ollmplász Kik nyertek az utolsó héten? A Zalai Közlöny nagy Rejtvény-Olimplásza végetért. £ hé\'en ,már csak az utolsó rejtvények helyes megfejtését és az utolsó heli nyerők neveit közöljük, mig karácsonyi számunkban kihirdetjük a végeredményt. I . \' Az utolsó héten a következők nyerték a heti jutalmakat: A Zalai Közlöny egyhavi elő> fizetését nyerte : Dénes „Lajos Egy könyvet nyert: dr. Kreiner Zsigmondné. A 3 pengős grafológiai utalványt Karácsonyra harisnyát, kesztyűt, kötötí árut, női és férfi fehérneműt, ridikült, nyakkendőt —————— EHRENSTEINNÉL wá.árolh.t HORTHY MIKLÓS UT 3. 1938-december 11 BAiaa bozuhw Nagy karácsonyi vásár! Báli selyem-újdonságok, kazak, selymek szőnyeg, vászon, paplan és szövetáruk MaradékokI Szenzációs olcsó árakl Golenszky Ferenc divatQzletében Fő-ut 14. 96. 480. 97. Balkán kérdés. 98. Fogyókura. 99. Fortissimó. 100- Egyéni eredmények, mális pontszám: 500. KMriipMt L 17 A Rádióélet «Kit ós mit idézek, rejlvényvcrsenyénck eredményhirdeté so. — 17.25 Dilrói C.sibi József zongorázik. — 18.25 Délclőlti munka nz Operaházban. Beszélő Tolnay Pál. — 11) John Elemér énekel a magyar.oszt-rák müvészesere keretében. — 19.35 Kosztolányi Dezső emlékezete. — 20.25 Cigányzene. — 21.25 Hirek. — 21.45 A Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22.10 Időjárásjelentés. — 23.05 Hanglemezek. — 0.05 Hirek. BudapMt II. 17.45 Dr. Szerb Antal előadása. -19 Hanglemezek. — 21.30 Hirek. — 21.45 Setét György szalonötősének műsora. B*r» 17.15 Adventi és karácsonyi dalok. — 18.20 Trittinger orgonaművész játéka. — 20 Opera. — 22 30 Szórakoztató zene. Kedd *ie«9««t L 0.45 Torna. — Utána hanglemezek\' — 10 Hirek. — 1020 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12 05 Hanglemezek. — 12.30 üirek. - 13 20 Idíjjclzés, idő-járásjelentés. - 13-30, Csilley Livla ós Hóbort György énekel. — 14 40 HireK, árak. — 10 10 Arányi Mária előadása — 16.45 Időjelzés, hirek. 17 Héjjas Pálné előadása. — 17.30 Kalmár Rezső szalonötősének műsora. — 18.30 Munkásfélóra. - 19 A rádió szalonzenekara. — 19 45 Nyugdíjas színészek rádiószinpada. (.Zsolt vezér ifjúsága.) Történelmi vígjáték négy részben. — 21.40 Ilirek, idöjárásjclcntés. — 22 Daisy Gutli zongorázik. — 23 Cigányzene. — 0.05 Hirek. ttadftpwl |L 18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Beethoven c-moll vonósnégyes. — 19.15 Breznay Imre előadása. — 19.50 A rádió szalonzenekara. — 20.20 Hirek. — 20.50 Virány László jazz-zene-kara, 12 Könnyű zene. — 14 Andcrson alt lemezei, -r- 1520 Karácsonyi legenda gyermekeknek dalokkal. 17.20 Ix>renzi Pál bariton. — 17.40 Caczkes zongoraművész. — 20 Tarka dalos-zenés karácsonyest. — 21 Frnn. cia énekkar. — 2235 Szbnfónikusok. — Tekintse meg a Kopstein Bútoráruház állandó butorklálUtását ízlése* éa oloió bútorokat kedvező fizetési fel tf telekkel vásárolhat. — (Bárczy államtitkár Keszthelyen) Báreziházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár Keszthelyen volt, mint a hereeg vendbe, akivel több környékbeli községet is bejárt. — (A főispán szabadságon) Vitéz gróf Teleki Béla, Zalavármegyo főispánja szombaton karácsonvi szabadságra utazóit. Hivatalát újból 1937. január 4-én yeszi át. — (Kormányzói elismerés) Rődy Zoltán alispánnak a főispáni teendők ideiglenes ellátása alatt kifej, tett buzgó munkásságáért a kormányzó a bv\'lügymlniszlcr előterjesztésére elismeréséi fejezte ki. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél. — (A Foederatlo Emericana) keszthelyi szervezete, a Corporatio Helieonia a gazdasági akadémia dísztermében szép számú közönség jelenlétében kiskáptalanját tartotta. A megnyitót dr. Tamás Ferenc prior, gazdasági akadémiai tanár mondta, aki értékes előadásában a keleti élet szemléletét állította szembo a nyugat emberé, nek világszemléletével. Dr. Kukuljovic József tanár az emcricánás gazdaifju-ság szerepét vázolta a falu szociális életében. Majd az akadémia zenekara játszott Endre Gyula karnagy kilúnő vezénylete alatt, a közönség óriási t,ps viluirát kiérdemelve stílusos, szép játékukkal. Dr. Pleidell István subprior tartotta meg ezután beszámolóját a Foedcratio Emericana idei nagykáptalanjáról. Kovács Ödön III. é. hallgató melegszavu záróbeszédével ért véget a szépen sikerűit kiskáptalan. - Börcipöi, hóc\'pflt, gyönyörűházlclpő-kot ajándékozzon ar. „tdeal\'-ból, mert jó és olcsói Fő-ut 12. sz. — (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 0-tól 8-ig a Pannónia hátsó kistermében. DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz axéllitja SZEN X SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA VEZÉRKÉPVISELETE Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. — (Adományozás) Vitéz Teleki Béla gróf főispán 100 pengői adományozott az egerszegi szo. gények részére. — Mindig nagy sikere volt Singer ol-cs^ karácsonyi vásárainak, méljen leszállított árak! — (A városi orvosgyakornoki állás betöltése) A gyakorlat bebizonyította a Zalai Közlöny álláspontjának\' helyes voltát: — Nagykanizsa város közegészségügyének ellátására kevés a két tiszti orvos ós a városi m. kir. főorvos. Ezért helyesléssel találkozik az az elhatározás, ■inely most ugy igyekszik az orvoskérdést megoldani, hogy orvosgyakornokot állítanak bo a tiszti orvosok mellé. Ugy tudjuk, hogy rövidcsen a képviselőtestület elé keral a városi orvos-gjjúkornok kérdés. — (Megverte öreg édesapját) Tóth Lajos 30 éves klskanizsai la-kos egy alkalommal ugy megverte 74 éves édesapját, hogy azt sérüléseivel orvoshoz kellett vinni. A nagykanizsai törvényszék Tóth Lajost felmenő ágbeli rokonon elkövetett súlyos testi sértésért egy hónapi fogluizra Ítélte. — Ne felejtse alt Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot Is vásárolhat. Schütz. — Meghitt családi otthon, ünnepi hangulat a csillogó karácsonyfa alatt, szól a rádió- Az Orion-rádió minden tipusa a legértékesebb karácsonyi ajándék az egósz család számára. — Nem gond a karácsonyi clpfaján-dék, ha azt az „Ideál" oipőthietfcől sze-rezxtlk be, Fő-ut 12. sz, — Legszebb karácsonvi alándák egy ruha Singer olcsó vásárából. Gőxfflrdft nyitva reggel 8 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kodden egész nap nőknek). A karácsonyi hármas ünnepen mindennap a gőzfürdő csak délig van nyitva — Táncdélutánokra, ketzorucikára elegáns szinea taffet- és selyemruhák olcsón SchUtznél. — (Egy kardos menyecske esete két borellenörrel) Szeptember 12-én nagykanizsai bor-ellenőrök egy rendőrre\' elin^nlek a Magyar-utca 128. szám alatt lakó Kiss Józsefnéhez, aki mint borkimérő van nyilvántartva a jövedéki hivatalban. Mikor beléptek Kissnéhez, hogy a kapóit "parancs szerint ellenőrizzék, lát. Iák, hqgy idegen ember iszik a szobában és telt üveget találtak adózatlan borral. Az ellenőrök íclszólitotlák Kiss-nét, hogy fizesse meg a fogyasztási adót, de miután erro nem volt hajlandó, a talált bort lefoglalták. Klssné erre egy borral teli kannát megragadott és a két ellenőrrel dulakodni kezdett, végül is szitkozódva a padlóra öntöltő ki a bort, amiből az ellenőr ruhájára is jutott. A nagy zaj sok embert vonzott oda, akik kíváncsian nézték n tör-ténendöket. Ott tartózkodott a szobában egy Birkás György nevű ember is, aki a tunuk szerint azt mondta Kiss-nének: «Ne add oda a kannát, vágd a fejéhez,. A jövedéki ellenőrök telje, silették feladatukat, majd feljelentést tettek Kissné és Birkás ellen. Most tárgyalta ezt az ügyet a nagykanizsai törvényszék és a bizonyítási eljárás után Kiss Józsefnél 20 pengőre, Birkás Györgyöt kiliágásért 4 pengőre Ítélték* — Késs kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karácsonyi árusítása Singemét. — Lótaknrók minden minőségbei, nagyol olcsón kaphatók Sohütznél. mwm Buzahosszt vár a tőzsde Hirek és becslések szerint a rossz időjárás következtében ezidén más esztendőkkel szsmben a búzaterületeknek mintegy 16-20 százaléka vetetlen maradt, ami közeptermést számítva, 2-^2.6 millió métermázsa terméscsökkenésnek felel meg. Igaz, hogy tavasszal megfelelően nagyobb buzavetéssel lehet számolni, azonban a keovezőtien őszi helyzet már is érezteti magát a tőzsdén. Nagy hosszt vár a tőzsde búzában. Számolni lehet ugyanis azzal, hogy a gazdák, különösen , jobb minőségű búzáikat visszatartják, ami az árak-ban kifejezésre fog jutni. Kiadja a laptulajdonas Közgazdasági Rt. Qntenberg Nyomda és Délzalat Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán, falelös kiadói Zalai Károly. Interoiban talafont Nagykanlua 78. aaára Ritikülök, kesztyűk, selyem sálak, harisnyák, nyakkendők, kalapok, stb. a legolcsóbban Fürit Divatcsarnok FA-ut S. HAJLAI WÖZLÚWT Köszönetnyilvánítás. Ezúton is hálás köszönetet mondunk minden jóaksrőnknak, Ismeréseinknek, a Zalai Közlöny tisztviselő-karának és nyomdaszemélyzetének, kik felejthetetlen jó férjem. Illetve \'édesapám elhunyta és temetése alkalmával mély fájdalmunkat részvétükkel és a temetésen való megjelenéseikkel enyhíteni igyekeztek. Ózv. Fatér Józsefné és családja. APRÓHIRDETÉSEK Asráhlráatáa 41]* vaiirnas át Onnepnap 10 xólfl M (Illír, mlndtn további sió fl (Illír, héllcOinap IS Máig áO fillér, mlnáen lovábbi itó 4 fillér. Aatéiasit, bérautót, rendeljen garage-ból, vidékre és helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 144. Bojtor Ktsfaludy-utca 7. sz. 2704 VALAMIKOR ezen a vidéken Jár\'unk, Innen szeretnénk nősülni. HATAN ¥A-1 aniMK JÓBARATOK, különböző kornak, különböző foglalkoziiuik, — keresztények és keresztyének. - Hfllgyek ha ú,mm figyelmet kérjük, személyi adatainkat Itt közöljük : ötvenötéves, budapesti kereskedő, si|át házában lakik,özvegy, gyermektelen, — ötvenéves uradalmi latázA, havonként 7—800 pengő Jövedelemmel, szép vidéken, — polgári Iskolai tanár, negyvenkettőével, nyug-dflképes. — gyári f« tisztviselő, har-mlnchétéves, nyugdljképes, hatezer pengő Jövedelemmel, terméizetbenl lakássál, egyéb természetbeni járandóságokkal, — legeiöke-Mbb banknak nyugdljképes ffltlsztvIsalA •llewArei, harmincnégy**". évi kilencezer jövedelemmel, — hsrmincegyévei jémódu gaidálkodi, özvegyember, kisgyermekére tekintettel gyermekszeretöt óhajt. HANQSULYÜZZUK i nem veúyont, feleiéget kétesünk I Hölgyeink I Válogathatnak kOzUlUnk I Mindenkinek becsülettel válaszolunk, aki telies nevét, elmét megírja. Boríték pontosan Így elmzendő : 261 -DEÁK" Budapest, 72. postahiv. postafiók 87. a FÉlAüVA HAJADtM vagyok, húszon-négyévrs. Fárjhea mennék 1 Hozomá- nyom mindössze harmlneeier pengő, ezenkívül jó anyámtól örökölni is logok. Tliz-tésiégci, becsületes keresztény féri! tel|es-clmfl levelét küldje „Polgárleány 555" eIfivel Blockner hirdetőbe, Budapeit, zaébet-krtrut ÍZ b LegtSkáleteaebb kávéflzó gép • ssabadalmasett olasi MELiOR EXPRESSO mjm Kapható: MINDEN ÜVE,ÜZLETBEN bemutatás kávékóatotóval. Bysrmokruha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék Pallosék Dlvatszalon|a-ból, Erssébet-tér II. 4141 Eay penaftárt karéfcpáit, autót, konyha berendezést, varrógépet, rádlát. órát, Thermoit, tényképeaögépet, IratUikát, festménvt, izonyeget, Jamborce-Jegyet, manlkür-kéizMet nyerhet a k<poivárl katholi\'zui egyházközség sorslegyén. A >or«-legyek 1 pengőért Szabó Anlaí sportttzlev tében kaphatók. Sflrlal HÖfokozó vszat. Sörlei vas-kereikedés, Erzsébet-tér. • Vágó bácsi játékboltja jelenti! Szenzáció az Idei, fővárosi Igényeket is kicléglIO nagy karácsonyi játék éa illatazer választéka. Siessen moat vásárolni, mielőtt a választékot szétkapkodják. 1000 drb. szebbnél-szebb baba. Bsbskoosik, hintalovak, ródlik, ksráosonyfsdiszsk, vasútiak, bútorok és mindenfajta játákok. — Szakszerű babajavltáa. — Illatazer éa kozmstiksi oikkak. — ManlkOr- és fásükazetták, puderdobozok, aktatás-kák stb. legolcsóbban beszerezhetők ■ VÁGÓ ENDRE illatszer- és játéküzletében. karatéban PlantféKokro legcélszerflbh férfi- és nfii szövetek, selymek, vásznak, flanellak, takarók, szúnyeg- és függönyóruk a legnagyobb választékban és mólyen leszállított alKalmi űrnKon. Az év folyamán felgyülemlett különféle szövet-, selyem- és egyéb maradékok nagyon olcsón Klrschner Diunfűruhúzban 1936. decem\'wr 22. AJinaMktArgyaknt órláit válaiilik- ban . ItBolíi^bri Irakon Metcier Uvík-kerekedéiben kaphat. 4130 Egy komplett háló. egy lekamler él egy konyhaberendeiéi .ionnal alatfd. A teg-magaaibb napiáron loiatatlan llbatotlat .....k. Steril Vllmoiné Ereaébet-tér 15. 4*16 AmheJm lile ,á..ál pi.aaa.kráH, •tadó Ktitaludy-utca 18. 4470 •alél termésű bor klméréa. Magyar-utca 24 • Nam rákiam, hanem valóaág, hogy üveg- ti porcellán-ámk Sternnít a leg-olciobbak. 4437 ■Ataasbáa garión lakái fürdSaioliá-val axonnal kiadó. Horthy M. ut 3. 4493 PánalArfe. Jól\' aiámoló fiatal leáiy felvételik. Alánlatok .Saép Iráa- meglelő-líiiel a ktldóba. 4495 Vágott U>, kiaaanat háihot nillil Belexnat, Sugár ut 93. • Blikk karékklatp kapható. Bpplnger fatelep.__• NyakhandA lordjlái, Javttái. mliatop. poláa. llveg, porcellgwragaaitáB Wetiz Her-min Erzsébet-tér 4. , Prima minőségű harisnya . . . 2.— Bélelt selyemharisnya 1.81! Bélelt selyemnadrág. 2.20« Női divattáska . 3.50 Príma boksz táska 5 90 Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divatház Horthy MiklAs-ut I. Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák. Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Telefon: 130. H lesszebb játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal Sport-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon és csillár üzletében kaphatók. Si-,Ródii-, Korcsolya nagy Shkantnlzás, választékban. javítás, viaszkolás Sxabó Antal gportPzIattben. .,H»om. • U„lul»laoua» KO^uJu^l m. nulauDut A MOI LapMr* VMMki KmjTiir.niítM*ftr«l Mr i líroly.) 76- Évfolyam 293 szám Nagykanizsa, 1936. december 23 szerda Ara 12 ral- ZALAI KÖZLÖNY i Felelős szerkeszd: Bsrbarlts Lajos EUSHirttaá áia: «j Un I jwt 4» Bfc. to>mlli)|i ti knMhtntal Mai K. , A noha-kéi dés Irta: Kelemen Ferenc Nagykanizsa és környéke gazda-sági életének egyik fontos problémája az u. n. noha-kérdés, mely évek óta különböző vonatkozásokban szőnyegen van, az idén pedig az ismert borrendelet sérelmes reiu delkezései miatt, egyenesen akuttá lett. Ne foglalkozzunk itt most a noha-probléma hislorikumával, teljesen másodrendű kérdés, hogy mikor és mily körülmények között indult el vidékünkön a nohaszőlö-kultura, a lényeg az, hogy Itt hatalmas területek vannak nohaszőlövel beültet\' ve, a mi népünk évtizedek óta gazdasági bevételeinek jelentékeny ré szét a noha bor értékesítésének" köszönhette, s hogy erről a be-vételi forrásról pénzügyi egyensúlyának felborulása nélkül máról-holnapra nem mondhat le. A noha-kérdést tehát sürgősen meg kell oldani s épp ezért csak elismerés illeti dr Boda Károlyt, hogy ezt a problémát a Zalai Közlöny utján a nyilvánosság elé vitte. Ez azonban csak1 az első lépés a megoldás felé. A továbbiakban szerény véleményem szerint meg kell szervezni aa egész noha akciót. Mindenekelőtt pontos adatokra van szükség Meg kell állapítanunk megbírható l«cs: lések, vagy községenként! összeírás utján, mily mennyiségű noha bor vár a mi vidékünkön eladásra és hány holdnyi terü\'et van nohá. val beültetve. Ezeket az adatokat, valamint a noha-kérdésre vonatkozó egész anyagot memorandumba kell foglalni, a memorandumot is mertetni kellene egy Nagykanizsára összehívandó moi:«tre értekezlet előtt s azt az értekezlet megbízásából egy hatalmas küldöttségnek kellene átadnia az illetékes tényezőknek. Ebbe a demonstratív jellegű mozgalomba I>ele kell kapcsolni az érdekelt kerületek országgyűlési képviselőit, a városok vezetőségeit, a mezőgazdasági kamarák \' érdekelt szerveit, de az ipar és kereskedelem képviseleteit is, valamint természetesen magát a megyét is. Az akciót a legsürgősebben meg kell szervezni s az előkészítést egy bizottságnak azonnal a kezébe kell vennie. Az idő sürget, a nép panaszkodik és türelmetlen, a mozgalommal nem lehet tovább várni. Nem lehet kétséges, hogy égy kfr rültekintéssel és alapossággal megszervezett ilyen akciónak feltétlenül meg Lesz a siktene. S. ettől a sikertől sok cer család kenyere függ. Egész falvak népét a legnagyobb pénzügyi zavarba hozta a noha bor értékcsitésórek megakadása A nohabevételnek a falusi kisember pénzügyi büdgetjélen speciális feladata van. A késő őszi hónapokban ez a bevétel jelent fedezetet elsősorban a köztartozások kiegyenlítésére, a bankadósságok rendezésé- ire s a legszükségesebb beszerzésekre. A noha tehát ezekszerint elsősorban a kincstárt, a közhiteli érdekeket, de az egész gazdasági életet is igen közelről érdekli. Hogy ez mennyire megfelel a tényeknek, azt leginkább az egyre jelentkező kisebb kölcsönigénylésekből látjuk. Nap-nap után jelentkeznek egészen jómódú polgárok is kisebb-nagyobb kölcsönökért, hogy hátralékos adótartozásaikat rendez hessók, s hogy az adóba le\'o^lalt jószágjaikat az elhajtás elől megvédjék. Ezeknél a kö\'csönöknél stereotip módon jelentkezik a kérelem motiválása: szükség van a pénzre, mert nem lehet é\'adni a nohát. De állandóan panaszkodik az iparos és kereskedő elem is az öszi vásárlások megcsappanása miatt, a melynek egyik lényeges oka szintén A Blum-kormány megbukik egy Madridba küldött repülőgép miatt? A párisi kormány feljelentette az Echo de Paris főszerkesztőjét Páris, december 22 Franciaországban - mint az U) Nemzedék párisi tudósítója jelenti - nagy politikai botrány történt, amely a Blum-kormány lemondására vezethet. Blum miniszterelnök hétfőn a késő esti órákban sokáig tanácskozott minisztertársaival (s bejelentette, hogy Cott légügyi miniszter kérésére hamis hir terjesztése cimén eljárást indit az Echo de Paris el\'e". A lap ugyanis tegnapi számában azt a szenzációs hirt közölte, hogy a légügyi minisztérium egv egészen uj tipusu repülőgépet küldött a madridi vörösök segiíségé-re. Egy olyan típust, amely mé^ Franciaországban sinc6 levezetve. A minisztérium hivatalos cáfolatot adott ki a lapközleményre, de a lap keddi száma ujabb bizonyítékokkal szolgál és kijelenti, hogy nevetségesnek tartja o miniszter cáfolatát, mert azóta ujabb ilyen egészen uj rendszerű gépet is küldtek már Spanyolországba. A lap híradása óriási nyugtalanságot keltett egész Franciaországban, a nép hangulata követeli, hogy a kormány megtámadott hitelét állítsák vissza. Ennek következtében tették meg a bűnvádi feljelentést az Echo de Paris főszerkesztője ellen. A közeli főtárgyaláson - amelyet nagy érdeklődés előz meg és amely könnyen bukáshoz vezetheti a Blum-kormányt dől el, hogy hazudott e a kormány hivatalos köz* leményében és valók-e az Echo do Paris állításai. i 4000 túszt kioserélnek karácsonyra Páris, dcoember 22 Madridi jelentések szerint. - bár a harcok tovább folynak - kará csonykor a nemzetiek és a vörösök 4000 túszt fognak kicserélni. A tár. gyalások ez irányban már megkezdődtek. 2000- 0000 fogolynak igy akarják a lehetőséghez képest megszerezni a bolctog karácsonyi ünnepeket. . ( á francia kormány Is elismerte az olasz bódítást Elhárultak az angol-olasz megegyezés utolsó akadályai Páris, december 22 A francia sajtó elismeréssel irja, hogy a francia kormány az addis abebai követséget főkonzulátussá minősítette. Ez - mint irják a la pok - teljes elismerés2 az olasz hóditásnak. A teljes jogi elismerés akkor történik meg Franciaország részéről, ha a Népszövetség törölte Abessziniát tagjainak sorál>ól London, december 22 Az angol sajtó nqgy jelentőséget | tulajdonit az addis abebai angol j követség főkonzulátussá való lefo-. kozásának, ami általánosan jó be-1 nyomást keltett. Ezzel elhárult az i angol- olasz megegyezés elöl is az utolsó akadály és mint a sajtó jelenti, a hetek óta folytatott tárgyalásokban az elvi megegyezést már meg is hozták és ir.oat már csak az egyezmény megszövegezése van hátra. A Távolkelet szenzációja London, december 22 A Daily Herald azt a szenzációs híradást közli a tárol keleti események-kel kapcsolatban, hogy C.s.inc? Kai Sek tábornok — aki mint ismeretes Csang Szü Lian foglya — mindenben elfogadta az .eléje terjesztett kiváltságokat\' amelynek fejében szabadon bocsátják és elfogadta azt a feltételt is, hogy haladéktalanul megkezdi a hadműveletet kel Japán ellen. noha tor értékesítésének megaka-dása. Nincsenek biztos adataink arra nézve, hogy mily összegű portéka fekszik itt érlékesillenül, de nem lehet vitás, hogy sok százezer pengő értékű noha bor hever gazdáink pincéiben s várja az értékesítést. Mily hatalmas kiesése ez a gazadasági bevételnek, különösen a késő őszi hónapokban, amikor Q gazdát; mint emiitettük, a kincstár és a batnk a legjobban szorongatják s a közeledő tél sok nélkülözhetetlen közszükségleti cikk besz^zését is szükségessé teszi. Ezen a helyzeten sürgősen segíteni kell. A legrövidebb idő alatt meg kell indítani azt n nagy felszabadító mozgalmat, mely lehetővé teszi ezeknek a hatalmas értékű boroknak az értékesítését. Minden a meg oldás útjában álló akadályt a leg sürgősebl-en ki kell küszöbölni a ha ez bármely oknál fogva azonnal még nem sikerülne, más iránybon is keresni kell a noha borl>an levő vagyon mobilizálásának lehetőségét. Egy állami átmeneti borlombard akcióra gondolunk. A noha borlombard kérdésének vidéki pénzintézeteink utján való rendezése megoldhatatlan. Ezt elsősorban a kézizá\'ogra vojiatkozó törvényes rendelkezések merevsége, megfelelő tároló helyek hiánya s a bor beszállításával k.ipcso\'atos fuvar és egyéb kiadások teszik lehetetlenné. Rendes bankkölcsönök pedig részben az ingatlanok korábbi megterhelése, részben pedig a kölcsön összegével és rövidlejáratávalarányban nem álló köllségek miatt nem kerülhetnek szóba. A borlombara\'kérdést ezekszerint csak állami támogatással, ölcsó hitellel és a kézizálogjognak szükséges korrektivumával lehetne megoldani. Erre a védett adósok részére az elmúlt években nyújtott zöldhitelek rendszerében már precedensünk is van. A lombírd kölcsönnel terhelt borok o gazda pincéjében volnának tovább is tárolandók, a terhelés a községi elöljáróságoknál volna nyilvántartandó s a helyi bizottságokhoz bejelentendő. A kézi-zálogjelleget megfelelő büntető szankciókkal kel\'ene alátámasztani, bár a mi népünk közismert adós-morálja mellett erre különösebb szükség sem volna. Ez az állami borlombard akció lehetővé tenné, hogy a noha borok--ban fekvő óriási értékek mobilizálhatók legyenek mindaddig, amig maga az egész noha-kérdés megnyugtató megoldást nyer A pénzintézetek nevében örömmel csatlakozunk minden mozgalomhoz, melynek célja a pincékben rekedt noha értékesítése s kérjük a gazdasági élet többi érdekelt rétej geit is, hogy a mozgalomból a falu megsegítése érdekében s magasabb nemzetgazdasági szempontokból is vegyék ki a maguk részét. A "noha-kérdés itt van, kötelességünk azt mennél előbb megoldani.... • [ V V 16 ■ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 23. Angina pectorlsnál, ■ roltsmnk-b«n (ellépő nyomasztó izlvlijl fájdalmaknál, reggelenként egy fél, esetleg egy negyed pohár terméize-les .Ferenc JAnel* keterilviz Is elegendő ahhoz, hogy a belek működését elrendene és megfelelő emésilésl bliloillson. — Az orvosok ajánlják. Százszor mozdult mag a föld egy nap alatt a Santa Rita tfiwében TI* millió dollár az elemi katasztrófa kára San Salvador, deoember 22 San Vlcentében a Santa Rita tüz. hányó kitörése és a földrengés okozta anyagi kár közöl 10 millió dollárra tehető. San VIceiile és , környéke az el mult 24 óra alatt közel 100 földlökést élt át. A hatóság és a lakosság komolyan tart attól, hogy a veszelv még mindig nem mult el Az éjszti ka ujabb földlökések voltak. A vöröskereszt csapatai g legerősebb munkában folytatják a mentést, valamint a katonaság is részt vesz a romok eltakaritásáb in Eddig csak pár száz halottat sikerült fel szinre hozni. Társadalmi akció indult a sújtott családok segélyezésére. _ SOO állástalan ifjút juttat álláshoz u;«vtől a kormány akciója Budapest, december 22 A kormány akciója kenetében n GyOSz és a TÉBE bejelentette, hogy 600 állástalan dlp\'omás elhelyezését vállalja. A TfiBE elnökségének kedd délelőtt történt kijelentése szerint a tárgyalások a leggyorsabban folynak le, mert azt szeretnék, hogy az állástalanok már január elsejétől elfoglalhassák állásaikat A kezdő fizetés tekintelében még nem tőrtént döntés Edurard herceg nem Ir memoárokat, sem ujságolkkekst Newyork, december 22 Ismeretes, hogy az egyik amerl kai cég egy millió dollárt a|ánlott fel Edward hercegnek, ha megírja életrajzát, egy másik kiadóvállalat pedig 2500 fontot ajánlott lel cikkekért, ha az exkirály lnp|ában külpolitikai természeti! cikkeket ir. Edward heroeg mind a két ajánlatot elutasította. t A pApa állapota továbbra Is súlyos Hóma, december 22 A pápa állapota aggasztóra fordult. Az idrts szentatya az elmúlt éjszaka-\' folyamán rosszabbul tett. Orvosai állandóan betegágyánál vannak és ag. ttódva ügyelik Oszeptsége állapotát. A magyar munka ünnepe volt a nagykanizsai igazságügyi palota bokréta-ünnepe 280 teritékes vacsorát adpjt a város az építkezés vezetői, vállalkozói és munkásai részére A nagykanizsai igazságügyi paloln épilkezésén nemzeti szinü zászlóval diszitett bokréta hirdeti, hogy a munka elérkezett a \'tetőzetig, hogy a kisipari vállalkozók teljesítették Vállalt kötelezettségeiket, hogy a munkások mindenben megfeleltek kötelességeiknek. Hirdetik, hogy minden tekintetben méltó vállalkozókra, iparosokra és munkásokra bízták a feladat teljesítését in a nagykanizsai kisvállalkozó a beléje vetett bizalmat mindenképpen kiérdemelte. Azért a város vezetősége a tradicionális bokréta ünnepélyt arra használta fel, hogy az a magyar épitö munka ünnepe legyen a nemzeti gondolat és a munka nemes demokratizmusának jegyében. Dr. Záborszky Endre és dr. Sző-lőssy Aurél miniszteri tanácsosok és dr. Hübner Til>or épitésztanár, Olcsó karácsonyi vásár Singeméi \\ Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. mélyen leszállított drban. tervező-mérnök hétfőn érkeztek Budapestről Nagykanizsára és megtekintették az igazságügyi palota építkezését. A bizottság a kisvállalkozók és kisiparosok által végzett építőmunkát minden tekintetben megfelelőnek találta és ezt jegyzőkönyvbe is fektette. Este fél 8 órakor az Iparoskör nagytermében zajlott le a volta-képpeni ünnepély, amelyen magjelentek az igazság és az iparügyi minisztérium képviseletében a budapesti vendégek, dr. Krátky István polgármester, dr. He^jyi Lajos fö* jegyző, P Czirfusz Vikíorin plébános, Unger-Ullmann Elek kereskedelmi tanácsos, ujnépt Elek Géza földblrlokos, Kelemen Ferenc pénzintézeti igazgató, Krátky György ny. őrnagy, dr. Prack István ta-nócsnok, Vécsey Barna műszaki ta nőcsnok, Waligurszky Béla. a közmüvek igazgatója, Samu Lajos ipartestületi elnök/Ár. Paiz.s Dénes kir. fárásbirósági elnök. dr. Hajdú Gyula, "Babochay György, dr. Boda Károly, dr. Petrics József, dr. Rótschild Béla, stb. A . város vendégül látta a palota épi\'kezésénél dolgozó munkásokat és iparosokat ls, ugy hoay mintegv 280 terítékes vacsora volt. Pörkölt és fél liter bor személyenklnt. Az ünnepi beszédet dr. Krátky István polgármester mondotta - 1936 karácsonya, - kezdte beszédét a polgármester kedves és szép ajándékban részesítette Nagykanizsa város közönségét, amikor sikerült tető alá hozni az uj Igazságügyi palotát. Évtizedes álmok megvalósulása ez. Natryknnizsa még a békevilágl>an küzdött egy uj igazságügyi palotáért. 1914-ben már készek voltak n lenek. De annyi szép álom és terv között ez a terv is szertefoszlott. Az összeomlás után már ugy látszott, hogy örökre vége n nagykanizsai igazsátrügyi palotának, sőt már félni kellett, hogy a kanizsai törvényszéket is elviszik Nagykanizsáról. Az uj palota bizonyítéka annak, hogy ma is lehet alkotó munkőt kifej\'eni. A le<?nagyobb szeretettel és hó\'ával emlékezik meg azokról a férfiakról, akik ebben a munkában részt vettek és Fvegitették az ak\'idálvoknt elgördíteni. Hálával és szeretettel emlékezik meg a pénzügyminiszterről. az Igazságügyminiszterről, gróf Bethlen István országgyűlési képviselőről, a város közönségéről, amely súlyos körülmények között ilyen áldozatot hozott, örömét nyilvánította afelett, hogy a kisemberek munká|a olyan fényesen igazolta a beléjük vetett bizalmat, ö tudta, hogy ezek a dolgozó kisemberek a maguk tudását, lelküket adják a munkájukba Köszönetet mond alvállalkozó mestereknek a lelkiismeretes munkáért, amit végeztek Köszöni a magyír munkásságnak becsületes munkájukat Majd a városi mérnöki hivn-tálról emlékezett meg, amely a fe lülvizsgálatot végezte. A magyar munkásra, a magyar munkára a testvéri szeretétre ürítette poharát, hogy ebben a városban mindiá elég munka tegyen, hogy mindenki a tisztességes megélhetését ebben A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be hölgyek, urak, gyermekek részére Szsmolányl áruház Iűfl6. december 23 a városban megtalálja. Szűnni nem akaró éljenzés követte a polgármester beszédét. Gerócs György a vállalkozók nevében mondott köszönetet mindazoknak, akik ezt az építkezést lehetővé tették. Trianoni Nagykanizsa iparossága megmutatta, hogy tud alkotni, az iparosság megmutatta, hogy az ország támasza. Ez uz épitkezés megmentette az iparosságot az élet számára. A hála szavaival emlékezett meg a becsületesen dolgozó munkásságról. J i Böjti István a munkások nevében mondott köszönetet azért, hogy lehetővé tették, hog nekik is legyen munkájuk, kenyerük és - karácsonyuk. ( Szabó Gyula városi képviselő be-széde után Vécsey Barna műszaki tanácsnok pénzbeli jutalmat osztott ki a munkásság között. A sok résztvevő a késői órákig együtt maradt, a legjobb hangulatban ünnepelvén a becsületes ma. gyar munka ünnepét. i , 17 Héjjas I\'álné előadása. - 17.30 Kalmár Rezső szalonötösének műsora. — 18.30 Munkásfélóra. — 19 A rádió szalonzenekara. — 19.45 Nyugdíjas színészek rádiószinpada. («Zsolt vezér Ifjúsága.) Történelmi vigjátók négy részben. — 2140 Hirck, időjárásjelentés. — 22 Daisy Guth zongorázik. - 23 Cigányzene. — 0.05 Hirck. BurfüiM* a 18 Mezőgazdasági félóra. — 1830 Be«thovcn c-moll vonósnégyes. — 19.15 üreznay Imre előadása. — 19.50 A rádió szalonzenekara. — 20.20 Hírek. — 20.50 Virány László jazz-zene. kora. 17.20 Ix>renzi Pál bariton. - 17.40 Caezkeg zongoraművész. — 20 Tarka dalos-zenés karácsonyest. — 21 Fran. eia énekkar. 2235 Szimfónikusok" Szerda 645 Torna. — Utána hanglemezek — 10 Hirck. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12.05 0. Kiss Zsuzsa zongorázik. — 12.45 Hirck. — 13—., 14 30 A rádió szalonzenekara. — Közben kb. 13.20 Időjelzés, időjárásjelentés. - 14.40 Hirck, árak. - 16.15 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés, hirck. 17 «Kauárisport.» Ulrich Győző előadása. — 17.25 Cigányzene. — 18.20 Révay Géza felolvasása. — 18.50 Uj Pátría-lumglemczck bemutatása. •— 1930 Az Operaház előadása. <Azra.» Mese 3 Bdvonáslxin. — Az I. felv. után kb. 20.10 Hirck. — A II. felv. (jitán kb. 21.20 Külügyi negyedóra. — Az előadás után kb. 22.25 Időjárásjelentés. — 22.30 Jávor Sándor jazz-zene. kara. — 23.10 öreg cigányprímások zenekara. — 0.05 Hirck. Boctapart lt. 18.50 Dr. Asztalos Miklós előadása, — 19.30 A 2. honvédgyölogezred zenekara. — 21 Hirck. — 21.20 Hanglemezek. 12 Francia, angol Us amerikai opcreltlcmeiíík. \' — 13.10 Német ope-rettekl>6ír — 14 Rubinsteín zongoraművész Chopin-lemezei. — 16.05 A sircbelsdorfi iskolatestvérek énekkara. — 10.25 Riehter-gitáréneknégyes le mezei. 17 Menüét változatokkal csellóra és zongorára. — 18.25 Régi stájer hetié-heml dalok. — 19.15 Opera lemezeken. — 22 30 A Stross-nógyes játéka. ZALAI KOZLOHV Bodroghközy Zoltán karácsonyi A Zalai Közlöny karácsonyi száma csütörtökön délután jelenik hieg, a rendes időben. Büszke örömmel jelentjük, hogy az ünnepi szám vezércikkét t ■ vitéz dr. Bodroghközy Zoltán, a Zalai Közlöny volt felelős szerkesztője, a miniszterelnökség sajtó osztályának miniszteri osztálytanácsosa irta. A vezércikk illusztris irója másfél évtized ulán először áll újra a nagykanizsai nyilvánosság elé s ezzel a 76 éves ZalarKőzlöny Írja a Zalai Közlöny vezércikkét karácsonyi számát valóban ünneppé avatja nem psak Magyarország legrégibb vidéki napilapja, hanem egész Nagykanizsa újságolvasó közönsége számára. Rendkívül érdekes Bodroghközy Zoltán cikkének az a része, amelyben gróf Bethlen István és a mai magyar külpolitika viszonyát fejti ki, ami különös érdeklődésre tarthat számot nem csak nagykanzsai, hanem országos vonatkozásban is. Ki kezdte a verekedést az „OTI-kitün-tetés" ügyében a Markó-vendéglőben? Bizonytalan tanúvallomások után a bíróság elrendelte uj tanuk kihallgatasát Nagykanizsa Iparostársad;\' Imának életét az clmuU hónapban két esemény bolygatta meg. Az egyik a «gcl-sei incidens, néven ismeretes eset volt, a másik a Markó vendéglőben lejátszódó verekedés, amelynek szereplői egy OTI tisztviselő és két iparos. Ez utóbbiból keletkezett j>cr került a járásbíróság elé. filénk érdeklődés előzte meg a tárgyalást, dr. Cséry Dezső járásbiró szobája előtt még most is az «eset»-ct vitatják. Hat-nyolc tann várakozik még idekint, amikor odabent a vádlottak: Pahoosa József ós Modrovios István akiket Orsóval Lajos OTI tisztviselő feljelentésében súlyos tcstisértésben kél elmarasztalni, előadják a verekedés történetét. November 25-én este együtt borozgattak több társukkal a Markó félő vendéglőben, amikor betért és letelepedett hozzájuk Orsóval Lajos. Egy régebbi álliló^gos feljelentés ügyéről került elő a szó, amikor az iparosok azt mondták, hogy köszönje meg nékik, liogy a múltkor az iparosságot sértő kijelentéseiért nem tették meg a fel-jelentést, mert ők, l»a kenyeret nem adhatnak, elvenni nem akarnak- Orsovai erre _ szerintük — ingerülten így válaszolt: — Mit? Vegyétek tudomásul, hogy várom magún ellen a fegyelmit! Kitüntetésben részesültem volna az OTI-nál, ha elmondom, hogy a nemfizető iparosok itt ÜlcrCznekl Ekkor a társaságukban lévő Mógcr István szabó kihívta Orsovalt az ud-Xarra és kérte, hogy menjen haza, ,nc provokálja tovább a vitát. Orsovai később mégis visszament és akkor megkérdezték tőle, hogy hogyan érti a kitüntetést. A szócsata közben Modro-vics lekapta a fogasról a kabátját. — Ilyen emberrel pem ülök egy asztalnál 1 — kiáltotta és cl akart menni. Móger azőolsin visszatartotta, hogy itt nem lesz verekedés. A kővetkező pillanatban azonban mégis egymásnak mentek és vérző orral, szitkokkal váltak el. A két vádlott, akik viszontváddal éltek Orsovai-val szemben, azzal védekezett, hogy Orsovai támadt rájuk, ők csak védekeztek. Beismerik, hogy verekedtek, de nem érzik magukat bűnösnek. Cséry biró a vádlottak védekezése után egymásután szólitía bo a tanukat. A nagy «ügy» cgyro tisztábban áll és Aj^xaxySmiyí -feaXócb D? OETKER SÜTŐPORRAL KÉSZÜL! kiviláglik, hogy nemi is az iparosság mint olyan — ügye ez, hanem ogy közönséges korcsmai verekedés. Az első tanú Klapper Miklós városházi tisztviselő, aki külön asztattár-sasággal ott volt a Markó-vendéglöbcn, de ők, amikor az első tumultus támadt, eltávoztak, igy a verekedésből nem láttak semmit. Hasonlóképp vall Szckulja Jakab tanító is, t^ki csak annyit tud, hogy a Köő-ü&yről-beszél- gettek, de mielőtt tcltKfcességre került u sor, eltávozott. (\'■rábár Lajos rendőrségi tisztviselő a következő tanú, aki közel ült az iparosok asztalához ós igy érdemben tud vallani. — Amikor az első szócsata volt, — mondja vallomásában — Modrovics éa Orsovai egy távolabbi asztalhoz mentek, ott vitatkoztak, majd Modrovios puszta kézzel fejbevágta Orsovait, aki visszaütött. Móger István választolta szót őket, akik azután «Tc hülye, tc marha, kellett ez nekünk?» titulusokkal — kibékültek. Pahocsa ezután Orsovaira akart rohanni, de Modrovics ebben megakadályozta. Wohlráb József bádogos az asztal-nál történt ósszeszólalkozást látta, szét akarta őket választani, de látta, hogy a békités nem használ. Elment, nehogy ő húzza a rövidebbet. Boldog ünnepeket szerez, ha ajándékot vesz SCHUTZ-nél. 4 BUM KOZLOIT* 1936. ducmftw 23. Miltényi cipő a leghasznosabb karácsonyi aiándék Hócipők. . . P 6.50-tői \\ Sárcipők . P 4.30-tól I Férfi hócipők bileltP10.90tíl I Vidászcipők — Cserkészdpők női hócsizmák. P 14.90 től női sárcipők P G.OO-tői Télicipők i „ 7 - , , , . férfi „ócsizmák P 16.90-től | férfi sárcipők P 0.50-tői \\ Posztócipők \\ legolcsobb árakon Miltényi cipőáruházban Fő-ut 2. szám. Tiz évi fegyházra ítélték a kerkaszenfmiklósi asszonyt, aki alvó férjét sótörővel agyonverte Heffer József eipőfelsőrészké-szitő n következő tanu. Szerinte amikor Or-sovai bejött a korcsmába és ők meg. kínálták borral, Orsóval sérbö kifeje-zést tett az iparosságra. Erro mondta Modrovics: — Ha ezért feljelentenélek, bajod lennel Orsovai .erre a kitüntetési hangoz-tottn. Ó háromszor is kihívta Orsovait, lutgy hagyja el a helyipéget, de kétszer visszajött Orsovai és minden ízben ősz" székaptak- Harmadszorra csak a szem üvegéért küldte be Orsovai. a verekedés után már nem ment vissza. A második verekedésekéi ö ne.n látta, meft a söntés felé ment és mire a terembe éri, Pahoosa, Modrovics ós Orsó vai az asztal alatt voltak már. Az első verckedésl>cn ő ugy lálta, hogy Orsovai ütött először, (\'.sérv bíró figyelmezteti, hogy a hamis lannzást 5 évig terjedhető börtönnel bünteti a térvény, Erre ugy vall, hogy eoyszerre ütöttek I Andii Gyula kelmefestő csak annyil látott, hogy Orsovai öklével ütötte az asztalt és hangoztatta, hogy kitüntetést kapna az OTI-tól. A vendéglős nénje őt már az első összekanás után elküldte rendőrért s mire visszatért, már nem is voltak* a verekedők a vendéglőben. Gumilár Mihály telekkönyvvezető a verekedésből nem látotl semmit. Mó-ger István pedig semmi ujat nem tud már mondani. Arra vonatkozóan, liogy borosak voltak-e a verekedők, eltérőek a vallomások. — Ror volt bennünk kérem - mondja az egyik. — Ittunk, hisz azért megy uz ember a korcsmába. — 11 litert ittak meg biró ur kérem I — jegyzi mog Orsovai. Modrovics sértődötten válaszol: — Csak nyolcat kérem, csak nyolcat! Végeredményben azt egyik tanú sem látta, hogy Orsovai támadott volna. A vádlottak és a sértett a bizonyítás j kiegészítésére egyaránt ujabb tanukat kérnek kiliailgalni. A bíróság clrtn-delto a korcsmáros, annak lniga, valamint az akkori pincér kihallgatását és így a tárgyalást sikertelen békítési kísérlet után bizonytalan időre elnapolta. A tanuk és az érdekelt felek elégedetlenül távoznak, az úgy előreláthatólag még többször foglalkoztatja a bíróságot. Hirek a moziból A színtársulat eltávozása után a moziban nagytakarítást rindeznok. Az ünnepi héten különben sem szoktak mo-ziclőadásokat tartani s ezt az időt használja fel a mozi igazgatósága aria( hogy a nézőteret kifogástalan "állapotba hozza. Karácsonykor lesz a legközelebbi mozielőadás s ekkor kezdődnek a legértékesebb, legszebb és legújabb magyar és külföldi filmek bemutatásai. A karácsonyi műsor, az «Ártatlanok* egyike az esztendő legsikerültebb film-jeinek, amely a mai lányok életét dolgozza fel s színesen tárja elénk azokat a lelki problémákat, amelyek a mostani idők leányait foglalkoztatja. A film nemcsak Budapesten, de az ejjész világon óriási sikert aratott. (:) Kerkas^entmiklóson történt nemrégen, hogy Yégh Jánosné sótörövel agyonverte alvó férjét. Most volt ebien az ügyben a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék Makáry-tanácsa előtt. Yégh Jánosné, arcán a szenvedés minden jelével, elmondta, hogy 1919-ben ment férjhez. Yégh már az első napon durva volt hozzá, poíozia, verte ittasságában. Rövid szüneteket leszámítva, gyötrelem cs pokol volt az élete. Férje durva, részeg, erőszakos volt. Megöléssel fenyegette, keséi magával vitte az ágyába is, ugy feküdt le. Ismétellen késsel támadt rá, iojtogatta, sokszor éjszaka kellett menekülnie a szomszédba férje durvaságai elől. Elmondta, hogy a gyilkosság estéjén ujabb családi jelenet után a férje lefeküdt aludni. Néhány pll-lanatig nézte az alvó férfit és a következő pillanatban fogta a só-töröt, két hatalmas ütést mért uz az alvó ember bal hul ón tikára, ugy hogy a koponyája beszakadt és Rimában kiszenvedett. Uiáiia elment fiával jelentkezni .a csendőrségre, ahol őrizetbe vették. Jönnek a tanuk. Mindegyik azt vallja, hogy az elhunyt ember garázda, iszákos és izgága ember volt. Hogy pokol volt mel.elte az asz-szony élete, aki évekig tűrt és szenvedett, mert nem volt senkije, ahová mehetett volna. Ország Lajos dr. törvényszéki orvosszakértő kijelentette, hogy az asszonyban a félelem az évek folyamán erős r.eiiraszténiát váltott ki és valószínű, hogy ennek egy hírtelen fellángolásában követte el tettét. Az asszony az uíolsó szó jogán zokogva kijelentette, hogy ha lehetne, feltámasztaná a férjét, csak a vádlottak padján ne kellene ülnie. A bíróság bűnösnek mondta ki Yégh Jánosnét házastárson elkövetett emberölés bűntettében és ezért őt tíz évi fegyházzal sajtolta. A védő megfellebbezte az Ítéletet. — Hiliényl-clpfi a leghasznosabb karácsonyt ajándék. Leégett a ház, ok: - a férj étvágya Koronics János rinyaujlató földműves minap italos állapotban ment haza és amikor felesébe a vacsorát eléje rakta, azt az uto.só falatig bekebelezte. Az asszony emiatt szemrehányást tett neki, amire nz ura ugy megdühödött, hogy szó nélkül felment a padlásra. Felesége nem tudta, mire vélni a dolgot, de csakhamar kétségbeesve látía, hogy ég a padlás. Fellármázta a szomszéto kat is, de alig lehetett segúeni, a ház leégett. A csendőrség a gyújtogató embert őrizetbe vet\'.e. EMLÉKEZTETŐ*) December 27. Liceális előadás" a váresháráu 6 kor dr. Mező Ferenc. Január 3. Liceális előadás a városházán 6-kor 0á8párhegyl táuctea az Ipartestület nugyteriuében délutáu 5 órakor. Janaár 5. Katolllum Hál a/. Iparo^-azókházban. Január 9. Frontharcos-bál fél 10-kor az tparos-azókházban. Január 10. Liceális előadás a városházán l k«r dr Krátky lBtváo Január 13. Ar. Irodalmi Kör I. vita-délutánja 0 órakor a zeneiskolában. Január lé. öreg-koreskedelmlaták bálja 9 órakar a Kaszinóban. Vasutasok (VOUK) operett-előadása és táncmuiataága az Iparoskörbeu. Janaár 17. Liceális előadás a városhálán 6-kor dr Vértesi Frigyes. A HON\'Sz hangversenye (Darvas Ibolya és Ney Dávid). Janaár 24. Liceális előadás a városháaáu 6-kor Magaa Mihály. Január 31. Liceális előadás a vátasháián l-ker dr. HotTmann János. Február 7. Liceális előadás a városháxáa #-ker P. Ciríusz Viktória. Február 8. Keresztény Jótékony Nőegylet jelmez-eaije. Február 14. Liceális előadás a városházán 6 kor Révay Józeeí. •) E rovatban minden rendelés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér. Nagykanizsa város Központi Szeszfőzdéje (a törvényszék m-llett). Ajánl príma valédi ka]«7lnt>arack-, körte-, Mllva-, meggy-, seprO-, törköly-pálinkát, nohamentes borpárhrtot. Gyártmányaink kizárólag I. valéill gyUtnölcabél készülnek. Eladás nagyban 4a kloaHiyban. Mni fiiunk kiriliben ojándéKoKrg legcélszerűbb férfi- és női szövetek, selymek, vásznak, flanellak, takarók, szőnyeg- és függttnyáruk a legnagyobb választókban és mélyen leszállított nlKalmi Ariikon, Az év folyamán felgyülemlett különféle szövet-, selyem- és egyéb maradékok\'nagyon olcsón Klrschner Diuatáruhúzban Nagy karácsonyi vásár! Maradékoki "" Szenzációs olcsó árakig Báli selyem-ujdonságok, kazak, selymek fin,Cpfpm szőnyeg, vászon, paplan ós szövetáruk K"™1 uifrmm Gazda-adós ögyek Az ezer holdon felüli birtokosok adósságait egyességi uton íendezik. Az általános alapelvek megállapítására 8 tagu bizottságot küldtek ki a bankok és a mezőgazdák képviselőiből. Ez a bizottság hosszas tárgyalás után megállapodott az elvi kérdésekben. A bankjogászok is folytattak már megbeszélést az ügyben. Ezekután a gazdaadésok és a pénzintézeti hüelezck közvetlenül fognak egymással "megállapodásokat kötni. A pénzügyminiszter ki;e!entette, hogy a hátra levő adósvédelmi intézkedéseket legkorábban csak a jövő év elején adhatja kl. A rendelet előkészítő bizottságok az ujabb szövegezés munkájával is elkészültek, azonban csak a jövő év első, vagy második minisztertanácsa \\e heti a rendeletet tárgyalás alá. Lakat alá kerül a balatoni villák gangszter-triója A helyszíni szemle után a csendőrök Nagykanizsára szállították a betörőbandát Nemrégen sikerült fogást csinált a csendőrség. Kézrekeritette az utóbbi idők egyik legveszedelmesebb betöröbandáját, Pécsi Ferenc 10 éves artista, S/ertics Lajos 19 éves géplakatos és Csejtei Ferenc 19 éves lakatos s.eméiyében, akik a nyomozás adatai szerint alaposan gyanúsítva vannak azzal, hogy ők követték el az utóbbi időben nem csak a zalai, hanem a somogyi Ba< latonparton történt villa-betöréseket is. Mindent loptak, ami csak kezük, ügyébe került. Igy többek között dolgoztak Balatonbogláron, Keszthelyen, Sármelléken., Alsópáhokon, Lelíén, Balatoncsehiben, Nemesbiik-kön, CSerszegtoma^on. Gyenesdiá-son, stb. Rengeteg bűncselekmény-nyel vannak gyanúsítva. A csendőrök a triumvirátust napokon át helyszíni szemlére vitték a községekbe, ahol a károsultakkal g em-besiiették őket, majd behozták a kanizsai ügyészségre. Dr. Almássy Gyula vizsgálóbíró a bárom betörőt Vizsgálati fogságba helyezte. Amil>e bele is nyugodtak. Uj magyar export-lehetőségek Németország 500 vagon magyar lisztet vásárol. Hosszú Idő után először folynak tárgyalások ebben az ügyben illetékesek között. A létrejött megállapodás szerint a szállítások már e héten megindulnak és néhány hét leforgása alatt befejezést is nyernek. Az áí\'ák megfelélnek az általános világpiaci helyzetnek. Németország 5000 vagon tengerit Is vesz át Magyarországtól. A ten-gerlszállitást február és március h6 napokra tervezik, de kisebb tételekben már ebben a hónapban ls szálli-tanak tengerit Magyarországból Németországba. Ausztria sürgésen átvesz 400.000 métermázsa magyar lisztet. Eddig az 500.000 métermázsás ausztriai lisztkontlngensből 100.000 métermázsa került leszállításra, kilátás van arra, hogy a hátra levő mennyiséget a legrövidebb idő alatt át-veszi. Ujabb lisztkontingensről indultak meg tárgyalások, de ezek még csak kezdetleges stádiumban vannak. Svájc újra keresi a magyar hizott marhát. Svájcban a hizott marha-árak jelentékenyen emelkedtek s ennek következtében mintegy 800 hizott marhát szállítottunk Svájcba. — felejti* el I Nálunk nemcsak ■ől tértfksbátot, hanem anyagot ls vásárolhat. Schütz. DOROGI Brikett KISTERENYEI házhoz szállítja SZEN X SALGÓTARJÁNI KÖSZENBANYA VEZÉRKÉPVISELETE Varsányi Pál Telefon 226. Zrínyi Miklós-utca 32. Letartóztatták a zalakarosi járlatlevél-kezelőt és társait Vizsgálóbírói Indítvánnyal szemben történt a letartóztatás (—) Mivel permetezzük gyümöios-féinkat ? Erre a kérdósro ad választ a Nó. vény védelem és Kertészet legújabb szá 111a. Cikkeket közöl még a gyümölcsfák alanykérdéséről, a melegágy készítéséről, az idei ujborok kezeléséről, a gyü niölesfúk nyeséséről, ismerteti u vértelü elleni védekezés kérdéséi, stb. A kiadó-hivatal (Budapest VIII., Hákóczí-ul 51. V. em.) díjtalanul küld mutatványszá. mot. (—) Cseresznye férgesedésót okozó cseresznyelógy ellen való legújabb védekezési eljárást, a fák koro. nájának metszésül, a vértelü irtását, a december—január havi leendőket u gyüniölcsö!*ben ismerteti illusztrálva \'A Magyar Gyümölcs,» mely bő\' i)\'")8\'-ványsaámot küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., Gcrlóczy-utca IL Pincébe esett egy |e*ny — megbüntették a házigazdát Veszedelmes esti kaland a nyitott pinoeajtóval Veszedelmes kalandja volt nemrégiben Mileíics Krisztina nagykanizsai leánynak, aki a Teleki-utca 7. számú házba akart bemenni, de estefelé lévén, nem látta, hogy a földdel egy szinten levő pincaajtó nyitva áll, rálépett a nyílásra és beleesett a pincébe. Müeties Krisztina vállperec töréssel a kórházba került, majd gyógyultan elbocsájt-tatva, feljelentést tett a ház tulaj-donosa, Horváth János el\'en. Most volt ebben az ügyben a fő-I tárgyalás Makáry tanácselnök előtt, Horváth gondatlanságból okozott súlyos testi sértéssel volt vádolva. Több tanut hallgattak ki. A bizonyítási eljárás befejezése után Horváth Jánost bűnösnek mondották ki a vád szerint és őt ezért 80 pengő pénzbüntetésre és a felmerült költségek megfizetésére ítélték. Nemrégen feljelentést tettek Csór-dás József zalakarosi községi járlat-levél-kezelő ellen, mert állbólagvalótlan adatokat jegyez be a marhalevél-iktatóba és ezeket a hamis adatokat az uj marhalevélbe is bejegyzi. A feljelentés szerint Csordás ezeket a dolgokat állítólag jutalom-, illetve megvesztegetés ellenében végzi. A csendőri nyomozás alapján be szállították Nagykanizsám Csordás Józsefet, valamint kívüle Marci Péter, Marci Sándor és Marci Ferenc karosi lakosokat, utóbbiakat megvesztegetés, illetve felbujtás gyanúja miatt. Kihallgatásuk alkalmával mind a négyen bunielenségüket hangoztatták és azért a .vizsgálóbíró szabadlábrahelyezésüket indítványozta. A kír. ügyészség ellenezte a szabadlábrahelyezést. Az ügy felfolyamodás folytán a kír. törvényszék elé került, amely mind a négy gyanú-sitott letartóztatását elrendelte. Naptár : December 23. szerda. Ftóm. kát. Viktória. Protestáns Viktória. Izr. Tebet hó 7. Gyógyszertári éjjsll szolgálat e hó végiig a „Mária" gyógyszertár és a klskanlza*t gyógyaztvKr. Göifilrdö nyitva reggel 6 órétói este 6 óráig (héttő, szerda, péntek délután kedden égést nap i íkn«k). A karácsonyi hAinaa ünnepen mindennap a gőzfürdő csak délig van nyitva ** Utek.rók minden minőségben, nagyon olcsón kaphatók Schtttzuél. Karácsonyra és újévre ajándék-tárgyak utolérhetetlen olcsó árban BÁRÁNY ISTVÁNNÁL Horthy M. ut 3. Doxa, Slgma, Technos arany nól és férfi zseb- és karórák modern kivitelben, ugyanezek chromból. Berndorft evőesrkózftk készlatban és darabonként. Modern Ilkőr6» és doh,ényz6k6«»letek stb., stb. Mielőtt vásárol, saját érdekében tekintse meg kirakati áraimat! H MACA! tOZl.ONT 1936. dectmber 23. Kötények, kesztyűk, harisnyák, selyem sálak, "legolcsóbban nadrágtartók, ritikiilők, kcmbinék, hálóingek FÜ^t DiUflfCSOmoh Fő-ul 6. — (Hivatal-átvétel) Krc\'nncr Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának uj* főnöke, akit Kecskemétről helyeztek ál, megérkezett Nagykanizsára és átvette hivatala vezetését. — (Vasárnap liceáils lesz) December 27-én, vasárnap délután lesz o,z Irodalmi és Művészeti Kör következő liceális előadása. A Kör disz tagja, dr. Mező Ferenc olimpiai bajnok tart előadást a rekordok hatásáról. A Jásérő műsoron dr. Wink-lerné Munkácsi Noémi saját verseiből ad elő, Király fal vy Tivadar két cimbalom-számot ad Belépődíj nincs, csak önkéntes filléreket kérnek. Kezdődik 0 órakor a városháza dísztermében. (:) — Ké»* kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karácsouyl árusítása Singeméi. — (A Stefánia Szövetség) nagykanizsai fiókintézete dr. Wiokler Emő főrabbi elnökletével hétfőn tartotta igazgatósági ülését. Az ülésen cl. fogadiák a jövő/évi költségvetést, a mely 30.000 pengővel Számol, 500 pengővel levesebbel, mint az előző évben. Az ülés ezutáu a karácsonyi segélyezést tárgyalta, inajd belső ügyekkel foglalkozott. >- Felsőkereskedelmi Iskolai forma-ruhákra alkalmas szövetok nagyon olcsón kaphatók Scliütznél. — (Credo-tea: december 27.) este 7 órai kezdettel a fehérteremben. Igazi családi est, csupa hangulat, kedélyesség és szórakozás. Mindenki jól érzi magát. Nagykanizsa katolikus-sága találkozót ad ott egymásnak. Mindenki olt legyen I {:) — Hócipőt, sárcipőt, gummlcslzmát, Milténylnél veszünk. — (Az Öregkereskedelmislák) multlieti budapesti estjéről tudósítást kaptunk. Hiányzott azonban abból az egyik legérdekesebb és legsikerültebb Szám megemlítése. Szei epeit ugyanis a műsoron Büclücr Edit is, aki nemrégen költözött fel Nagykanizsáról Budapestre, de fütty-művészetével máris több nyilvános sikert aratott a fővárosban. Ezúttal Lehár és Kacsóh egy-egy szerzeményét fütyölte Kondor Klári zougorakiséretévcl, rendkívüli tetszés és siker mellett. . Legközelebbi előadás fcarácsonjkor. — (Zenekari lilr) Az Irodalmi és Művészeti Kör zenekára ma nem tart próbát. Legközelebb január 5-én délután fél (j órakor próbál, amikor is aznapi fellépésének főpróbája lesz az Iparoskör nagytermében. £;) Táncrfélutánahra, kaaxorncakára elegáns színes tafíet- ás selyemruhák ölesén Scliütznél. — (A trafikok zárórája) karácsony első napján délután 2 órakor lesz. — Legaxebb karácsonyi ajándék egy ruha Slnger olcsó vásárából. | — (A Mlssiósház karácsonya) í A közeledő szeretet ünnepére való tekintettel a mindig csak adó, jószívű missziósnővérek ismét megrendezték a szegénygyermekek részére karácsonyi ünnepélyüket. Isinél adlak — hogy miből, honnan, azt csak ők tudnák meg. mondani- A csillogó karácsonyfa tövében énekszótól kisérve a kis napközisiák két kis aiAalmi színdarabot adlak elő. Aranyosak voltak, mert ezzei a tiszta gyermeki derűvel akarták meghálálni azl a sok jól, amit a missziós-nővérektől nap-nap ulán kapnak. Na. gyon bájos volt a Jézuska születése cimü élőkép, amely a színdarabba\' és a szavalatokkal együtt a gyermekekkel foglalkozó klublányok és missziósnővérek liléiméről és szeretetteljes munkásságáról tett tanúságot. A kedves kis ünnepség keretében P. Gulyás Gellért szólt közvetlen szavakkal a kisgyermo kekhez., a szerelet otthonában a hálát és szeretetet csepegtetve kis szivükbe. A jó missziósnővérek ezután 120 gyermeket látlak vendégül és a pompás ozsonna ulán kiosztották az ajándékokat, kinek ruhát, kinek cipőt, a játékok sein hiányoztak a csomagokból, ugy hogy minden gyermek és szülő ajkára bold0g mosolyt tudtak varázsolni. — Bútorokban a Kopsteln-cég vezeti Modorú mlntutermolben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező flze-tósl feltételek mellett. A lesszebb Játékok, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport-, foto-, fegyver , kerékpár-, rádió-, gramofon- és csillár üzletében kaphatók. Aki túlsókat evett vagy Ivott éa rosszul érzi magát, annak e*y pohár természetes „Ferenc József keserüv.z igen gyermn és alaposan kilisziilja a gyomrát és a beleit és felfrissili egész szervezetét I — Az orvosok ajánlják. — (Az Izr. Jót Nőegylet) az idén is megrendezi zsurját a Kaszinóban, szombaton, karácsony másnapján, délután 0 órai kezdettel. Ezen zsúr jövedelme a népkonyha javára forditta lik, hogy a nélkülözők, néhány nappal tovább élvezhessék a meleg és jó ebédet. A rendezőség minden elö-készületet meglett vendégei szórakozá-sáriig ezért szeretettel hívja az egyici barátait és vendégeit. (;) = Oramofonlemezt karácsonyra Orünhut mérnök remek választékából vegyünk. — (Képviselő a kerületében) Dr. Huszovszky Lajos, pacsai ke. rület országgyűlési képviselője kerületében tartózkodott és felkereste választóit. A polgárság mindenütt K\'lkua szeretettel fogadta u népszerű képviselői. — (Kitüntetés átadás) Vargha László Pál zalaszenthalázsl közgyámot a belügyminiszter 25 évi buzgó és fáradhatatlan közszolgálatának elismeréséül dicsérő díszoklevéllel tüntette ki. Tegnap adta át a belúgy-niszleri kitüntetést únuepi keretben a képviselőtestület részvételével dr. Lon-tay Alán járási főszolgabíró. Majd Révész Lajos körjegyző méltatta Vargha közgyám érdemeit a közszolgálata terén. — Mindig nagy alkar* volt Slnger ol-cao karácsonyi vásárainak, mélyen leszállított arak I i kókal jelölt cipője Irta: Sioknla Jenő 2 De most kegyetlenül rosszul érezte magát, a foga hideglelősen összekoccant. Gyomrát megfeküdte az idei liba is, amelyből három adaggai talált be vágni vacsorára. Égve hagyta 11 lámpát, hogy betanulja a programbeszédét, amelyet nagy sokaság előtt, délelölt fog elmondan\' a marha vásári éren. A tanulás nehezen ment. Kicsit nehéz\'; s volt a fogalmazvány, — a vezér igántitkára készítette, a törtető /.; riás Marcel, aki üres óráiban ujsáp kodik is. Cikornyás és sallangos i/datok, amik jól halnak 14 vezéreik .\'n, de. nehéz el-szavalni hordó M röl, zúgó paqtjzt. tömegek előtt. A tér elaludt magolás közben Már iiasárti tűzött a nap, mire fölébredt. A marhavásártérről idáig zengett a gyülekező nép egyre erősbödő moraja. - — öltöznünk/--- horkant-fel a vezér. — Hej a eijSomet gyorsan I > Odakünn Lnos lótás-futás és szaladgálás. Ijesztő másodpercek múlnak el. Senki nem mer a szobába lépni, hiába nyomja a csengőt vészes ideges, séggel a vezér. Végre megjelenik a kis Vica, vendégfogadó lizenhétes/lco* dős csöppnyi szobalánya és testben-lélekl*-1 megtörve, halottfehér arccal jelenti, sírástól fojtogatott hangon: e-i A cipőt ellopta valaki a küszöb- ről, ahova pucolásra ki tetszett készíteni. A vezér fctüvölt. Hangja u megsebzett elefánté, amelyet mérgezett dárda kormányon ért. — A cipőmet | — ordítozta. — Mindenkit megölök, lia a cipőm elő ncin kerül! Ujabb szaladgálás. Kinos másodper, cek. Vica elő sem kerül löbbé, helyette a szállodatulajdonos, a fóka-iKijuszu Kiss Gerő nyit be, hogy magyarázatokkal szolgáljon a kinos ügyhöz. — Nem valószínű, hogy a cipőt uz ellenpárt orozta el. Az éjszaka kocsi-val, lóval sok idegen vásáros nép meg-fordult az udvaron. Valami kültelekről idevetődött csozé lehetett\' a tolvaj. Közben Csiszlik is előkerül, verejtékező homlokát törölgetve. Megrökönyödéssel érlesül a történtekről, de készséggel vállalkozik arra, jíiogy t\'ipőt vásárol a vezértiok a boltban. — Hányas szánra cipőt viselsz, Elemér? — Negyvennyolcast I — makogta 0 vezér. —\'De ludtalpbctéttell Cslszlik arca fölragyogott. Negyvennyolc. ez igen jól íu.nftzik politikai küzdelmekben és növelni fogja a jelölt népszerűségét, lut nUYftudj 1 a nép, hogy a vezérnek negyvennyolcas szá-| mu lába van. De később elborult uz arca. Nehéz lesz ilyen óriáscipőt találni a városkában. | Balsejtelme nem csalta meg. Félórás keserves hajsza, lólás-futás után, üres kézzel érkezett vissza. — Baj van... az itteni cipészek nincsenek berendezkedve ilyen enfber-fölölti méretekre. — Mit csináljunk? — sopánkodott a vezér. — Mezítláb csak nem járulhatok a nép elé, mint valami vezeklő királyné. Ezreket költölt íme... és el fog csúszni egy cseresznyemagon. A mar lutvásárlérről idáig hangzik a nép le/-kcs éljenzése és ő itt áll harisnyában, megcsu|>asztottan. Elgondolkozva ráncolta össze vékony szcmöldiét. — Hopp, megvan I — kiáltott föl. — Sürgönyözni fogok hü titkáromnak, Zakariás Marcelnek, hogy küldjön gyorsan cipőt... ha kell, repülőgépen is. A költség nem\' számit. Mindig a gyors elhatározás és a lelt embere volt. Ez segitete ki mindig | a börszakmában vívott nehéz harcai* lxtn. A sürgöny elment és negyedóra múlva megjött a biztató válasz. A titkár pilótát fogadott föl és már útban is vannak Ardápfalva felé. Félóra múlva kikötnek ott a vezér cipőivel. Borbély jött, aki sietve megborotválta a vezért, akinek ujabb remény költözőt a szivébe. — Éljen Mén-Maróthi Elemér, — harsogott messziről. — Éljen a mi szeretett képviselőjelöltünk l — Lássuk a vezérli l)u motorberregést még műidig nem hallani a kék levegőégben és nem jón a megváltó küldönc, lefelé billenő fehér szárnyakon. Ehelyett tjjabb távirat érkezeti. A pilóta kényszerleszállást volt kénytelen végezni Fegyverneken. A cipőszáUitási expedíció megrekedt. A vezér őrjöngeni kezdett. A ruhafogasokat tépdeste ki a falból veszett haragjában, mint a dühöngő fenevad. Alig hallotta meg, hogy az ajtón ko-l>ogtattak. f" — Meghoztam a cipőket, — kukkantott l>e a szobába egy sunyi kinézésű parasztlegény. Köntös Jóskának hívták, ahogy szerényen megnevezte magát. Borostás ábrázatú rojszkénü fickó. A kora is egészen bizonytalan, valahol a negyven és a hatvanöt év közólt. A vezér kábultan pillantott föl. Megjöttek a cipők, amelyek érthetetlen módon eltűntek a küszöbről. — Hol Uiláltad? - kiáltott föl re-kedien az örömtől. — Én magam loptam el. — Ugyani — horkant föl a vezér, inig szeme vad villámot lövelt. — És mi vilt arra, hogy visszahozzad? — így kívánta a becsületI — morogta a legény. — Megtudtam, hogy az ur Kókára való... és én magam is nagyon szerelem a lencsét! Kliramlolt... szélgyorsasággal, mfc előtt átvehette volna megillető Jutalmát. vészes irányú rúgás formájában, a melye t\\ a vezér készült kiutalni számára, negyvennyolcas számú, elefáutl erejű rettentő talpaival. (Vége) 1938. december 23. BAI:A1 KÖZLÖNY T NÉZZE MEG! ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT NAGYKANIZSA = HORTHY MIKLÓS-UT 4. = — (Kis cserkészek Igérettétele) A II. körzcli elemi iskola kis cser-kész-apródjai most tartották kedves kis ünnepély keretében ígéret-tételüket. Az ünnepély elején Iker János hiltanár, a csapat parancsnoka ismertette a cserkész ék-let, az igéret jelentőségét. Ezután sor kertit az Ígéretek szertartására. 15 kisgyermek tett nagyigérctet. 50 kisigéretet. Néhány cserkészdal eléneklése után Kiló Ferenc Igazgató a szervező testület nevében a cserkész-élet szépségeiről beszélt. Baranyai Már. ton a Cserkészapród cimü verset adta elő kedvesen, majd a karácsonyfa tövében lefolyt ünnepély " Himnusszal ért véget. — (Az evangellkus és reformé tus nőegyletek) az idén is megrendezték kará-csonyi ünnepélyüket az evangélikus gyülekezeti otthonban. A külön-külön megrendezett ünnepély nagyszámú közönséget vonzott, nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek is elszórakoztak a kedves műsoron, a szavalatokon és. énekszámokon. Az ünnepélyeken a református, illetve az evangélikus lelkész mondott imát, majd rövid beszédet, ami után kis színdarabok kö vetkeztek. A színdarab betanításában és az énekkar vezetésélnn Vánkos Jenő tanárt és feleségét Illeti dicséret. De dicséret illeti a két nőegylet minden tagját ls, akik nemes közreműködésükkel lehetővé tették, hogy a karácsonyfa tövében szenetetcsomagokkal ajándékozzák meg a gyertr.ekeket. Mindkét ünnepély a szeretet jegyében zajlott le, sok örömet okozva az ajándékozottaknak és ajándékozóknak egyaránt. — (Bélyeggyűjtők találkozója) Héttőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében. — Élelmiszereket árusító üzletek karácsonyi második napján, folyó hó 20-án. szombaton délelőtt 7 órától 8 óráig nyitva tarthatók. (:) -r- (Vendéglősök és korcsmárosok) ma 23-án, szerdán délután fél 4 órakor gyűlést tartanak az Ipartestület helyiségében, zene ügyben. Tekintve a tárgy fontosságát, pontos és teljes számú megjelenést kér az Elnökség. (:) — (Meggyulladt az Agya) özv. Strem Adolfné keszthelyi asz-szonynak. Az idős asszony a tüz oltása közben súlyos égési sel>eke4 szenvedett, eszméletlen állapotban vittek a keszthelyi kórházba. A tüzet sikerült eloltani. — Orion rádiót GrDnhut mérnöktől I — (Megfagyott az erdőben) Gárdonyi István 65 éves tapolcai lakos napokkai ezelőtt elment hazulról. A vándeki erdőben az erdő-őr most talált rá, az idős embermog fagyott. — (Diótalpak) Ifi dkg. lisztben elmorzsolunk 0 dkg. vajat, hozzáadunk 5 dkg. cukrot, 7 dkg. őrölt diót, 2 tojássá rfcát, kevés citromhéjat, löröttfahéjat, törölt szegfűszegei. fél csomag Dr. Oetker-félc vanillincukrot, 1 késhegynyi Dr. Octker féle sütőport, ebből tésztát gyűrűnk. A tésztát zsirozqít, lisztezett talpformákba töltjük, ha .kisölt, a tnlpfor-inákat Dr. Oetkcr.féle vanillincukor-ban megforgatjuk. Dióval is tölthet, jük. Idege* kedvetlenlóg gyakran a rendetlen széklctétei következménye. A Darmol hatása tartós használat cselén sem csökken, megszabadítja a terhes ideges állapottól. Gyári árukon vásá olhat ikír, rum fi különlegességeket a „Ml BOLTUNK" Csangary-ut 29. karácunylTáiírjin. MMuiiMftkuik APRÓHIRDETÉSEK 10 sióig ÍO llllér, minden további szó 4 fillér. Autótaxi*, bérautót, rendeljen garaséból, vidékre é» helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 844. Bojtor Klslaludy-utca 7. bz. 2704 Qeneral Javiiott oldafflléaaa motof. kerékpár olcsón eladó. Csengery-ut 56 Marocén divat aalyamaál P 3 60, bőrkesztyű, bélelt P 4 50 ért e héten kap-ható Kflufmann Manónál, Nagykanizsa, Fr/.sébet tér 1. Telefon 222. H.V és aáraipfijét szakszerűen kijavítja Vulkán Rummijavlló. Erzsébet-tér 1.. Centrállal szemben. 4123 Pogányvár! Sitr.:\'"™"; íiterert tételben la. PogányvárI f*hér 40 fitlép. Pogányvár! Hi> ling 50 fillér, ódea burgundi vörös éa édaa f rhér 80 fl lér. GROSS KAROLY, Batthyány ntca 2é. fiyarmakruha a legszebb, legotcBÓbb karácsonyi ajándék Pallosék Divatszalonjából, Eusébet-tér 18. 4141 Egy pengBért kerékpárt, autót, konyhaberendezést, varrógépet, rádiót, órát, Thermoat, fényképezőgépet, Irattáskát, festményt, szőnyeget, jamboree-Jegyel, manikür-készletet nyerhet a kaposvári kathotlkus egyházközség sors|egyén. A sors-Jegyek 1 pengőért Szabó Antal sportüzle-tében kaphatók.__ Ajándéktárgyakat óriási választékban a legolcsóbb árakon Melcxer üveg-kereskedésben kaphat. 41j6 Lagaxabk férfi- és lluruhik, felöltők, bőrkabátok legolcsóbb árban kapkatók — Zw/ig Imrénél, Erzséhet-lér 1. 4397 Egy komptett háló, egy rekamier é« egy konyrubeiendezéj áronnal aladó. A legmagasabb napiáron (osztatlan libatollat vaaxak. Stern Vilmosné Erzsébet-tér 15. 4416 Ssját tenyésztésű tenyéaxblka eladó Nagykanizsa, Attlla-u. 41. Oábor. 4454 Hoaxnált ruhát veszek és eladok, hívásra háihoz megyek. Márkus, Királyaica 31. 4447 HyöxSdjBn mag arról Is, hogy Blon-del keretezésben Stern üveges a legolcsóbb. é tQxifa kaphatc jöM\'if fablzományosnái. Rozgonyl-u. 2. (Népmozi udvarban). ICO kgr. aprított akác P 2-40 100 kg aprított bükk II. P 2.80, 100 kg. aprított blflilí L>. 3.—. 100 kgr. lolásuzén házhoz siállttva P 5 60. Kfc«n ssív*; pártfogásukat. Kiadja a laptulajdonoa Közgáz daaáfl kt. Uo«rnberg Nyomda és Délzalal Lkokladó Vállalata Nagykanizsán Felelős kiadd t Zalai Károly. Interurbán t\'litoni Naarvonlisa 1c Haárn Legtökéletesebb kávéfőző gép a s zabadal m a xo tt olasz MELIOR EXPRESSO K. .ti: MINDEN £ -. ÜZLETBEN Dljm.nt,, berni\' .tál kávikfetoliviL I- I mindé Lh h életűit 1 a a lyt kereak lparoaokntU Kzexexsa I mindenki a a lyt kereskedőknél I r I 8 BALAÍ KÖZLÖNY 1936. december 23. 6xv. Cavallónl Sándorné őzül. Skklay Ida. Tiboh Boldltiárné szül. Sxalay Jolán gyermekei fájdalomtól megtört, bánatos szivei, de a Mindenhaló szent akaratában való megnyugvással jelentik, hogy legdrágább kincsük és boldogságuk, drága Jó édesanyjuk, anyós, nagyanya ós dédanya Özv, Szála? Sándorné azfll. Páter Ida Igaítfítö-Unltó Orvegya életének 76-tk évében 193«. december hó 22-én reggel 6 órakor visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Drága haloltunk földi maradványait folyó hó 24-én délután 3 órakor fogjuk a nagykanizsai köztemető halottasházából az ág. ev. hilv szertartása szerint megáldatni és a családi sírboltba örök nyugalomra he-lyteznl. Nagykanizsa, 1936. dec. hó 22-én. Nimes lelked nyugodjon békében I özv. Sxalay Sándorné Thermuc* Házal menye, Tibolt Boldizsár veje. Tibolt JoUn. Tibolt Zoltán és neje, Tibolt Sári és férle Emfdy Sándor. Tibolt Etel Ssv. Bnzáisy Arpádné UllOkái, Emfidy Attila, Emffdy Zolika dédunokái. lombhullás után MEODENDRIN tgyümölcsfa-karbolineummal) Legújabb kutatások megállap tolták, hogy rovarok, levéltetvek ellen az ö»zi- és télivéde- kfefcéa a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekezni nem lehet, mert a mészkénlének rovarölő hatása alig van. Qyűmölcsfa permetezőszerek beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, Mák, növényvédelml-Hzerck, gép Htb. kereskedésében Nagykunlzsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. Prima minőségű harisnya . . . 2.— Bélelt selyamharisnya 1.80 Bélelt salyemnadrég . 2.20-m Női divattáska . 3.50 Prima boksz táska 5 90 \'Férfi Pulóver . . 4.50 1 Bélalt bArkasatf 0 5.50 Férfi ing ... . 4.— Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima köper alsónadrág . . 1.96 Női és férfi a nyó . 4.80 Czéppijamá olcsóárban Brónyaí Divatház Horthy Miklós-lit t. UR E G H I V Ú. A Dunintuli Gazdasági Szeszgyárosok Szsszflno-mltó Rászwénytársssága Nagykanizsán 1937. január hó 5-én déli 12 órakor a Nagykanizsai BankegyesUlel és Délzalai Takarékpénztár R.-T. helyiségében XXXIII.évi rendes közgyűlését tarlja, melyre t. részvényeseit ezúton Is meghívja Nagykanizsa, 1936. november 26-án. az Igazgatóság. Tárgysorozat■ 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A felügyelő-bizottság jelentése. 3. A lefolyt Uzletévi zárszámadások megállapítása és a nyereség felosztása iránti határozathozatal. 4. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság felmentvénye iránti hatá rozathozatal. 5. A felügyelő bizottság díjazásának megállapítása. 6. Egy igazgatósági tag választása. 7. A felügyelő-bizottság választása. 8. Hivatalos lap kijelölése. 9. Indítványok. MArlsg-szávnla i Vagyon: Gyárépületek P 71.04869. Gyárberendezéiek P 560.950 54, KOzpontí szeszfőzde P 28.918-59, Ingatlan P 1.200 —, Iparvágány P 3.000.—, Hídmérleg P 2.400\'—, Tarlánykocsik P 62.892 -, Fogat P 1.650—, Értékpapírok P 9.490\'—, Anyagok P 22.042 35, Hordók P 45.929 73, Szesz, szeszáruk P 774.604 58, Pénztár P H.676\'71, Adósok P 96.529\'62, összesen P 1,392.332.81. Teher: Részvénytőke P 190.000—, Tőketartalék P 151.203 08, Értékcsökkenési tartalék-alap P 187.000 —, Tartalék-alap P 50.050-40, Értékpapír tartalék-alap P 800—, Nyugdíj-alap P 24.000 —, Forgalmiadó P 622 64, M. Kir. Adókincstár P 29.068\'—, Átmeneti télelek P 2.500\'—. Hitelezők P 738.627-28, Nyereség P 18.461-41, összesen P 1,392.33281. Az Igazgatóság Megvizsgálta és rendben találta a Felügyelő-bizottság. Veszteség- ás nyereság-azámla i Tartozik: Általános üzleti költségek P 4R.124 87, Tiszti fizetések és napszámuk P 48.42318, Jelenléti jegyek P 625 —, Adók P 10244 52, Biztosítási dilak P 5.905.92, Jutalékok P 10 510 22, Beha|thatatlan követelések P 696-85, Kamatok P 4.90318, Értékcsökkenési tartalékalap P 30.000"-Közmüvel\'dési és köz|ótékony célokra (Átmeneti tételek) P 500 —, Nyereség P 18.461-41, összesen P 178 39515. Követel: Nyreség-áthozat P 68156, Szesz, szeszáruk P 177.713-59, összesen P 178.395 15. Az Igazgatóság. Megvizsgálta és rendben találta a Felügyelő bizottság. SMódii-, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javítás, viaszkolás Szabó Antal sporlDzIetében. Pénzkölcsönt folyósít hatóságilag megszabott kamat mellett: Arany-ezüst ékszerekre Arany-ezüst tárgyakra Varrógépre Kerékpárra írógépre Fényképezőgépre Látosóre Szőnyegekre Mindennemű ruhaneműre „ fehérneműre „ vászonnemüre Szövetre Böröndre Lakberendezési tárgyakra stb. mindennemű értékesebb tárgyra a megnyílott HittiM Engedélyezett Nagy kanizsai ftliöluon HM A zálogház hivatalos helyisége: Nagykanizsa, Fó.ut 8. (Bazár-udvarban). Hivatalos órák: d.e. 8—12,d. u.2—5 ig tartatnak. A kölcsönök folyósítása 3 havi Időtartamra történik, lejáratkor a zálogjegy mindenkor további 3 hónapra meghosszabbítható. Hat. Eng. Zálogkölcsön Intézet Nagykanlxaa, Fő-ut 8. (Bazárrudvar). Nagykanizsa m. város polgármesterétől. 25.772/1936. Tirgy : Szarvasmarhák és bor|uk, lovak, csikók, |uhok, bárányok tüzesvassal, vagy más módon való megjelölése Hirdetmény. Felhívom • város lakosságának figyelmét a 4750/I9S6. M. E. és a 90.062/1936. íz. F. M. rendeletekre, melyeknek értelmében szarvasmarhát és borjut ciak a fején, az elülső lábain és a szarván, lovat, vagy csikót csak a fején, vagy a nyaknak a fe felé eső felén és a paláján, |uhot pedig csak a szarván szabad tüzes-vassal bélyegezni. Bárányt sehol sem szabad lütes vassal bélyegezni. — Ugyancsak tilos Juhot, vagy bárányt gyapjas leilréiién kátránnyal.sxurok-kal, vagy ola|festékkel megjelölni. Aki ezen rendelkezési megszegi, kihágást követ el. Ezen rendelkezés kiadásáta azért volt szükség, mert nagy nemzetgazdasági kárt okoz a helytelenül meg-Jelölt állatok bőre értékének csökkenése és az egves gazdáknsk Is nagy veszteséget okoz az, hogy a tüzes vassal rossz helyen égetett állatbőrért, vagy meg nem felelő minőségű festékkel bélyegzett Juhok és bárányok bőréért és gyspjáért ciak lényegesen kisebb Alt érhet el. Nagykanizsa, 1936. december 9. ooj Polgármester. Nagykanizsa megyei város polgármesterétől. Tárgy: 14 drb. nádfonatú szék beszerzése. Zárt Írásbeli ajánlatok alapján 14 drb. nádfonatú széket szerzek be, amely székeknek a tanácsteremben levő székekkel azonosnak kell lenniök. Az ajánlatok folyó évi dec. hó 28. napjának déli 12 óra 5 perckor bontatnak fel a városi gazdasági hivatalban. Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad. Nagykanizsa, 1936. évi dec. hó 18-án. „„ Polgármester. NGYFN kapja > Zalai Közlönyt Jövő bó elsejéig, ha most előfizet. Jftum. a lHtW»ito«. t-sud^, Rt tutwkorg á> 1 78. Év\'0\'y.H. 294 Nagykanltg*, 1938. december 24 csütörtök Ara 12 nn. ZALAI KÖZLÖNY Feleióc szerkeszt*: Barbarlt* Lajos ElAiUcMkl Ara: cgv Mm ■ pc**4 49 1 Sx«rkMzt*^«i 4* kMKkktahratu taftoai TI Magyar összhang A TESz legutóbbi közgyűlésén, a mely Darányi Kálmány miniszter-elnököt diszelnökévé választotta, a képviseletében megjelent Tahy László miniszterelnökségi államtitkár olyan beszédet mondott, amelynek gondolatait minden jó magyar ember megszívlelheti. \' < Beszéde elején megemlékezett a TESz eddig végzett munkájáról és e munka fontosságáról, kiemelve, hogy Darányi Kálmán miniszterelnök nemcsak az országos politika terén igyekszik hü maradni azokhoz a célkitűzésekhez, amelyeket néhai Gömbös Gyula miniszterei nökünk hirdetett négy éven át, mélységes meggyőződéssel, soha el nem lankadó bizakodással, hanem a TESz dlszeinöki székéten is azoknak a hagyományoknál? óhajt hódolni, amelyekre ugyancsak Gömbös Gyula egyénisége nyomta rá a bélyeget. A TESz főfeladata abban áll, hogy az országunkra szakadt nehéz időkben, a megpróbáltatások ke. mény éveiben ébren tartsa a nemzeti gondolatot s mindig emlékeztesse a magyarságot arra, hogymü vesztett Trianonban, s hogy erről a veszteségről megfeledkezni .soha sem szabad. A nemzetek élítél.en vannak szerencsés és kevésbbészerencsés nemzedékek. Az egyiknek nyugodt idők zavartalan boldogsága jut ki, a másiknak a megpróbáltatások keserűsége. Az utóbbi nemzedékek talán kevésbbé boldogak, de feladatuk viszont nagyobb és felemelőbb,\' mert nekik kell kitartásuk, odaadásuk, hazaszeretetük által uj. ból előkészíteni a jobb jövendőt. Ezt a nagy feladatot felekezeti, vagy pártpolitikai villongásoktól szétdúlt nép nem tudja megoldani. »Csak egy egységes, nemzwti öntudatában erős társadalom lehet az alapja a szilárd, erős kormányzatnak és a nemzet nyugodt, zavarta lan, folyamafos fejlődésének és erőgyűjtésének* - mondotta Tahy ál lamtllkár. Ha ez a szellem\' él és hat a nemzet széles rétegeiben, akkor a kormányzatnak már könnyű dolga van, mert működését arra irányithatja, hogy megtalálja e nagv c4lok megvalósítására a legalkalmasabb eszközöket. A magyar nép a történelem századai folyamán állandó és kemény küzdelem által tudta csak fenntartani azt a helyzetet, amelyet Itl Középenrópában ezer esztendővel ezelőtt kivívott magának Nagy világnézeti áramlatok nagy faji versengések középpontjába helyo-zett a sors szeszélye bennünk\'?t s ezekkel a tényekkel számolva kell a magyar állam hajóját az arra hivatottaknak ugy trormányozüii, hogy nemzetünk fennmaradjon s\'il régi fényében tündökölhessen nemsokára. Ezt a célt azonban soha el nem fogjuk érni, ha minden magyart át nerrt hat e nép sorsközösségének Francia-román vezérkari tárgyalások Parisban A megkötés alatt álló francia-angol megegyezés után sor kerül a francia-olasz közeledésre kölcsönös javos\'aiokat telt Az elvi megállapodás megtörtént és most már csak az egyezmény megszövegezése van hátra. A lap ezzel kapcsolatban azt irja, hogy a már megkötött francia-lengyel és a most megkötés a\'att álló francia-angol megegyezés után sor kerül a francia-olasz közeledés re is. Páris, december 23 A francia fővárosban rövidesen francia-román vezérkari tárgyalások kezdődnek. A román hadsereg főparancsnoka most utazik kíséretével Párisba, hogy a tárgyalásokat megejtse. Páris, december 23 Az Echo de Paris azt ir^a, hogy a francia angol megegyezés a végleges befejezés elölt áll. A két állam Azana spanyol köztársasági elnöknek sikerült francia területre átszökni? Ismét megindult Madrid bombázása a nemzetlek által — A nemzeti érzelmQ lakosságot munkatáborokba Internálják, a gonosztevőket pedig törlik a bünügyl nyilvántartóból a vörösök — 50.000 francia vörös önkéntes vett részt a spanyol polgárháborúban Madrid, december 23 Az Escoríal szakaszon a harc is met megindult. A nemzeti csapatok támadást indítottak a vörösök el\'e i és Madrid északi városrészét is bombázták. A valenciai vörös kormány tanácskozásra ült össze és elhatározta, hogy azon állampolgárok részére, akiket politikai okok miatt őrizetbe vetlek és letartóztattok, munkatábori rendeznek be. Munkatá-borokban az összes, »a fennálló rendet* fenyegető magatartású (értsd: nem:eti érzelmű) egyént munkára kötelezi ek. Elhatározta a vörös kormány, hogy azoknak neveit, akik 11)36 julius 19-ike e\'őtl szerepelnek a bűnügyi listákon, törlik a bünügyi nyilvántartásból. Barcelona, deiember 23 Az anarchisták összefogtak a kommunisták és a sovjet vörösök ellen, kijelentették, hogy semmi körülmények között r.em hajlandók elismerni a szovjet tisztek parancsnoksági jogát. Páris, december 23 X Figaro azt Írja, hogy Azana spanyol köztársasági elnöknek sikerült átszökni a spanyol határon. A lap rámutat arra, hogy Barceloná ban az anarchisták és kommunis\'ák több Ízben tehetetlennek és megbízhatatlannak minősítették Azana elnököt, aki ezekután két ízben akart átszökni francia területre. Mind a két alkalommal a határon leállították és szökését megakadályozták. Most, mint a laptudósító jelenti, Azanának sikerült átszökni a spa nyol határon francia terü\'etre A franciák a hírt hivatalosan még nem erősítették meg. Páris, december 23 A spanyol kormány megbízottai Zürichben és Genfben egy svájci állampolgár nevében az egyik párisi bank fiókjánál 30 millió frankot he-lyeztek el. Az összeg a már megrendelt hadianyagvásárlás fedezetéül szolgál. A rendelés egy részét már le is szállították. Az első szállítmány 60.000 uj tipusu uj fegyver és 2 millió töltényre szól. Tanger, december 23 A madridi vörös kormány megszegte a tangeri semlegességi "nemzetközi törvényeket és Tangerben toborzó irodát állitolt fel. Néhány nap óta különösen a bennszülöttek köréből tol oroznak igen nagyszámban a spanyol vöröscsapatok számára. Páris, dccembcr 23 Itteni lapjelentések szerint a spanyol polgárháborúban a leg. utóbbi időkig 50.000 francia önkén (es vett részt a vörösök .oldalán. London, december 23 Mini Madridból jelentik, báró de , Berchgrave, a belga nagykövetségi első titkára, titokzatos módon eltűnt. Vasárnap eltávozott a nagykövetségről, hogy a madridi Tetuaii városnegyedet megtekintse s azóta nem látták. A trianoni szerződéssel becsapták Lloyd fieorget A volt aagol mlnlsxter*lnflk bolímcrft vallomát* Bécs, december 23 A Neues Wiener Journal Propter Henrik angol képviselő nyilutkoza-tát közli, mely szerint Lloyd George voll angol miniszterelnök bevallotta előtte, hogy a trianoni szerződés megszövegezésével becsapták öt és nagyon szeretné, ha sikerülne a szerződést revízió alá venni és Magyarország megkapná a régi határokat. _ Dr. Lengyel Károly — kir. ügyészségi elnök Budac.st, december 23 A kormányzó az igazságügyminisz ter előterjesztésére dr. Lengyel Károlynak, a nagykanizsai kir. ügyészség vezetésével megbízott kir. ügyésznek az ügyészségi elnöki cl met adományozta. Trocklj uiban Mexikó felé Osló, december 23 Az igazságüRyminisztcr kijelentette, hogy Troczkij elhagyta Norvégiát. Troezkljt nem utasították ki. Troczkij útban van Mexikó felé. mélységes érzése, ha sorainkban meg nem valósítjuk a felekezeti tü relmességet a kölcsönös megbecsülést, a társadalmi osztályok összehangolását. Ez az összhang az, a mire a magyar népr.ek mindenkor szüksége volt s különcsen szüksége van ma, amikor talán minden eddiginél nagyobb felatía ot akar ir.e>-valósítani, Nagymagyaro s\'ágo\' \\ isz szaálütani. Tahy államtitkár a faji, felekezeti és társadalmi egyens ily megőrzését egyenesen a magyar alkotmányosság gondos megőrzésének minősítette s ezzel a kijelcnét- sével mélységesen rávilágított az igazságra. Ha belső harcok és vallásháborúk bontották meg a ma. gyarság sorait, ezek mindig azzal járlak, hogy a nemzet kifelé való hatóereje meggyengült és ez az elnyomatás századait hozta magával. »Nemzeti létünk folyója csak az erős vallásos hit és a hazaszeretet partja] között hömpölyöghet zavartalanul.* Tahy államtitkárnak ez a kijelen\'ése nagy emlékeztetés mindazok számára, akik akár az egyik, akár a másik irányban próbáijók megzavarni az olyannyira szükséges egyetértést A TESz eddig végzett munkáját mindenki nagyra é/tékeli, aki tudja, hogy mit jelent a maihoz hasonló időkben a bizakodás, a hit szellemének megőrzése, amely egyedül teszi lehetővé, hogy a jelen nehézségeit elviseljük és reménykedjünk a jövőben. Hisszük, hogy a TESz további munkája is azoknak a nagy elveknek a szolgálatában fog állani, amelyeket eddig is zászló jára irvfl viselt. ■iwmmmmm BAUAI KftZLMW 198$. december 24. Aki túlsókat evett vagy Ivott ét rosszul érzi magát, annak egy pobár természetes „Ferenc József" keserüvz igen győrien és alaposan hitisztll|a a gyomrát és a beleit éi felfrissíti egész szervezetét! — Az orvosi tudomány számos ve/érférfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József vir mint alapos és kellemes hashajtó mindig kitűnően beválik. EMLÉKEZTETŐ*) December 26. Izr. Jót. Nőegylet zaurja a Kaszinóban December 27. Lioeális előadás a váresháiáu Iker dr. Mező Ferenc. Január S. LIoeális előadás a várathálán fl ker dr. Winkler Ernő Január 5. Katolikus Bál az Iparos-székházbaa. Január 9. Frontharcos-bál fél 10-kor az Iparos-székhásban. Január 10. Lioeális előadás a váresházáa l k«r dr. Sztlcs Lajos ős Beér Gyula Jauuár 13. Ax Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zeneiskolában. Január 16. öreg-kereskedelmisták bálja 9 óraker a Kaszinóban Vasutasok (VOüEj operett-előadása éa táncmulatsága az iparoskörben. Jannár 17. Lioeális előadás a városházáu 6 kor dr. Vértesi Frigyes. A HONSz hangversenye (Darvas loolya és Ney Dávid). Jannár 24. Lioeális előadás s városháaán 0 kor Magas Mihály. NTE táncestély a Koronában délután 6 órakor. Január 31. Lioeális előadás a városhátán | Wer dr. Hoffmann János. Február 2. Lioeális előadás a várekkázáo ft ker P. Clrfusz Vlktoriu. Február 7. Lioeális előadás a váresháxáu Iker dr. Krátky István Februái 8. Keresztény Jótékony Nőegylet jolmez-esije. Február 14. Lioeális előadás a váresházán 0 ker Róvay Jódtól. Február 21. Lioeális előadás a városházái « ker dr. Oáidonyl Lajos. Február 2S. Lioeális előadás a városházán 6 kor dr. Hegyi Lajos. Március 7. Lioeális előadás a városhácán G ker Szudey Géza. Március 14. Lioeális előadás a városházán 6 kor dr. Halász Pál. Márelus 21. Lioeális előadás a városházán 0 kor Fisohel Lajos. •) E rovatban minden rendezés egyszeri kézlése (2 sorig) 30 lillér. Elkészüli a memorandum a magasabb lakbér-osztályba sorozás ügyében December 29-én az érdekeltségek a városháza kis tanácstermében értekezletet tartanak A magasabb lakbérosztályba sorozás ügyébe" való értekezlet előkészítési munkálatai befejezést nyertek. Dr. Tholway Zsigmond pos tatávirdai hivataligazgató az egyes érdekeltségekkel folyta\'ott tárgyalásai nyomán összeállította mindazokat az adatokat, amelyek a magasabb lakbérosztályba való sorozás kérését indokolttá teszik és meg szerkesztette a memorandumot, a mit\\(Jr< Krátky István polgármes* ter vezetésével küldöttség nyújt át a vármegye főispánjának, akit arra kérnek, hogy támogassa törekvései, ket és vehesse a nagykanizsaiak küldöttségét Darányi Kálmán miniszterelnökhöz. A memorandum minden, legapróbb részielekig felsorolja a lakbérviszonyokat és mindama megállapításokat, amelyek a legutolsó lakbérosztályha sorozás- Olcsó karácsonyi vásár Singeméi! Mosó áruk, selymek, gyapjúszövetek, fehérnemű anyagok, siffon és damasztáruk, stb. stb. mélyen leszállított űrtian. tói a maj napig a kérdést kedvező mederbe terelték és a kérést alátá masztják. Az összes nagykanizsai érdekeltségek delegáltjai, illetve \\ezetöi a kérdés beható megbeszélése végett december 29-én délután 6 órakor a városháza kis tanácstermében ösz-szejönnek. "Részt vesz azon dr. Krátky István polgármester is. Dr. Tholway Zsigmond postahivataligazgató 11 felierjesztendő miimorau-dumot olvassa fel. Majd a szükséges teendőket mo«állapit(Ak A küldöttség felkeresi dr. Ja. vornitzky Jenő miniszteri számve-vfs;gi igazgatót, a KANSz vezér titkárát, akit dr. Tholway Igazgató a nagykanizsai KANSz nevében fog üdvözölni közszolgálatának 30 éves lublleuma alkalmából, maid átnyújtják a nagykanizsaiak memorandumét megfelelő támojjatás végeit. A miniszterelnök előtt megjelenő küldöttségben való részvételre felkérik Javornitzky igazgatót is A nagykanizsai küldöttség, melyet gróf Teleki Béla főispánjpg vezetni Darányi mlniszterelnökiioz, január hó első felében tiszteleg a kormányelnök előtt. Szerda 17 .Kanárisport.. Utrlch Győző előadása. — 17.25 Cigányzene. — 18.20 Révay Géza felolvasása. — 18.50 UJ pálria-hanglemczek bemutatása. — 19 30 Az. Operaház előadása. .Azra.. Mese 3 fcávonáslxin. — Az I. felv. után kb. 20.10 Hirek. — A II. felv. (jilán kb. 21.20 Kúlúgyi negyedóra. — Ai előadás után kb. 22.25 Időjárásjelen-lés. — 22.30 Jávor Sándor Jazz-zene. kara. — 23,10 Öreg cigányprímások zenekara. — 0.05 Hirek. Badopert IL 18.50 Dr. Asztalos Miklós előadása. — 19.30 A 2. honvédgyalogezred zenekara. - 21 Hirek. - 21.20 llanglo-mezek. 17 Menüét változatokkal csellóra és zongorára. - 18.25 négl stájer betle-hemt dalok. — 19.15 Opera lemezeken. — 22.30 A Slross-négyes Játéka. Kaptár, I)ecemb«r 24. Mtitörtök. Rém kat. Ádám, Éva. Protsatáns Adám, Éva Izr. Tebet hó 10. Gyógyszertári é|Jell szolgálat • há végálg > „Máris" gyógyszertár » klsk&nlsaal gyógyszertár. Giiffiids nyitva reggel 0 óráiéi ásta • óráig (Hétté, szerda, péntek détutáa kadású egéei nap nőknek). A karácsonyi hármas Onnepea mindennap a f őzltlrdő csak délig van nyílva - T.ktaUs m.f a Kopstetn Bútor áruház állandó butorklállltáaát IzléMs éa oleió bútorokat kedvező tlzetéal teltételekkel vásárolhat A legalkalmasabb karácsonyi ajándékokat mutatja be hölgyek, urak, gyermekek részére Szomolönyi áruház 05118723 1006. dfcmber 24 Amit a postakocsik mesélnek A kani""! közönség és a kanizsai kereskedő és Iparos Ilyenkor, karácsony tájban különös látványban van része a kanizsaiaknak. Ha a reggeli vagy délelőtti órákban végigmegy a városon és találkozik a postalocs.kkal. az:>k rogyásig tele vannak csomagokká\', dobozokkal, ládákkal és egyéb postai küldeményekkel. Ha délután találkozunk : ugyanaz a helyzet. A legtöbb ember\' örömmel nézi a sok karácsonyi »szeretet-csomagot.« Mintha a sok postás és levélhordó mind a Jézuska apródja lenne. Nem igy azonban a kanizsai ke reskedők, iparosok. ök elborult arccal, gondterhelt homlokkal nézik a postakocsin felraktározott sok csomapot. ládát és mejínendülve gondolnak az íróasztalon fekvő adó-Ívre, az inségjárulékra. a házbérre, amit még nem fizetlek. A nagykani zsai kereskedőknek, iparosoknak minden vevőre és minden fillére szükségük van, ami Nagykanizsáról való. i Mégis az a helyzet, hogy amikor a nagykanizsai kereskedő, iparosfs vállalkozó különösen szemit a nagy kanizsai közönség metrrendelfs ir? és vásárlására, éppen akkor a nagykanizsai közönség o,gtv részse Budapesten szerzi be szükségleteit <>s eszközli megrendeléseit. Nagykanizsa telle9en elveszítvén gazdasági vidékét, kfltftnfeon rá-szorul arra, hofry minden eayes fillér Nagykanizsán maradion, hosv minden artéria a nagykánt7sni szivet táplálja vérével, mert különben elsorvad az egész test és előbl>-utóbb odakerül, ahová a 1K0 éves napymultu c^gek és műhelyek,\' gyárak és yálUkozások érrész sora. Mi, akik itt élünk Trianon szomo ru csillagzata alatt, tartozunk any-nyi sorsközösségi érzéssel, az együvé tartozás annyi érzésével, annyi lokálnatrló\'im issnl fs szo\'l daritássál, hogy a mi embereinket a mi polgártársainkat, a nii osztá. lyosalnkat támogassuk. Akik itt adóznak, akik itt járulnak hozzá a nagykanizsai terhekhez a város háztartásának fenntartásához, az inséeesek és szegények ellátásához. Mikor a nagykanizsai kereskedő és iparos nem tudja megkeresni a kenyerét, nem tudja eltar\'aní a csa ládját, Budapesten ezközlik meg rendeléseiket. Budapesti és idegen cégek emberei rándulnak le Nagykanizsára és viszik a megrendelésekét, a nagykanizsai pénzt és ti nagykanizsai kereskedő, a nagykanizsai iparos kény télen nézni, ho gyan pusztul, sorvad a fajtája. A postakocsikon felhalmozott postacsomagok megadják erre a hangos és velőtrázó feleletet. A nagykanizsai közödének egy nagyon tekintélyes része máshol vásárol, Budapesten és más városok ban szerzi be szükségleteit. A nagy-kanizsai pénzek máshóvá vándoréi nak olyasmiért, amit itten ugyanolyan árban, a helyi ctpek garanciája mellett lehet megkapni, né- ZALAI KÖZLÖNY hány lépésnyire a lakásunktól. De ha arról van szó, hogy a kanizsai kereskedő, a kanizsai iparos a kanizsai vállalkozó áldozzon ha arról van szó, hogy a nagykanizsai ccg szívességeket tegyen a huniív-nimzus jegyében, akkor megtalálják a nagykanizsai kereskedő és iparos üzletét, műhelyét. Ne fosszi-k meg kanizsai (estvéreinket attól a kis kereseti lehető ségtől, ami számukra még adódik. Egyetlen kanizsai fillér se menjen szükségtelenül idegenbe, hanem az. a pénz, amit itt keresünk, amit itt kapunk, az maradjon itt a városban, közöttünk, gazdasági vérkeringésünkben és táplálja a kanizsai életet. Vigye és szállítsa csak a magyar posta a \'sok csomagot, de ne máshonnan h^zza a megrendelt árut, ajándékokat, hanem innen, Nagykanizsáról vigye szerteszéjjel a vidékre mindazt, amit a nagykanizsai közönség- Nagykanizsán vásárolt és rendelt szereltei és ismerősei részéne, végig Perlakon. Csáktornyán le, egészen a magyar Zágrábig. Kezdjük meg már most. Adjunk példái és érezzük együvétartozan-dóságunkat, akik egy szomorú vá rosban várjuk a magyar karácsony eljövetelét. (B. R.) A nagykanizsai kórházbővités befejezésének lehetővé tételét kérik a főispántól Nagykanizsai küldöttség Indul a főispánhoz A Zalai Közlöny évek óta állandóan napirenden tartja a kórház, bővités és a helbe\'egosztály fejlesztésének ügyét, ami elsőrendű érdeke a városnak és a megyének. Legutóbb kifejtettük, hogy a vár-megye állal Nagykanizsának kórház, fejlesztési célokra megszavazott cisz-szesen 320.000 pengőből 160.000 P még mindig esedékes. Voltaképpen ennek, a fejlesztési programba is beállított összegnek a hiánya okozza, hogy a szemésze!! pavíllqn még mindig befejezetlen és ehetetlen a kitűzött kórházfojlesztési programot végleg megvalósítani, ahogy ezt a kórház és a közegészségügy megkívánja. Nagykanizsa súlyos helyzete pedig nem engedi meg, hogy a város n^héz anyagi terhek alatt görnyedező polgársága ujabb kölcsönnel megterheltessék. Most arról értesülünk, hogy a városi képviselőtestület tagjainak egy része azzal a tervvel fotjlalko zik, hogy küldöttség ut^án felienesik a főispánt, akit arra akarnak kérni legye lehetővé Nagykanizsa számára a kórházkérdés végleges rendezését a kormánynál, megfelelő állami segítséggel. A képviselőtestület tagjai a főfepánnak nagykanizsai bemutatkozását akarják arra felhasználni, hogy tisztelegjenek a főispán előtt és ki.\'cjisó\'.v előtte mindazon okokat, amelyek a kórházkérdés halaszthatatlan megoldását sürgetik. Vallásháború Szepetneken a helyettesbiró választása körül Az evangellkus pap bíróság elé állította a falu hungos-szavu vlrlllsé: A választás, \'egyen az képviselő, bíró, vagy pql^ámiesterv&luszibs mindig felizgatja a kedélyeket. Így történi Szepetneken is az elmúlt helyettesbiró választáson. A választás ugyan simán foyt le, de a kúp. viselölcstületi ülts nem szűkölködött botrányokban. Az evang lik: 9 lelkész, Seregély István és az egyik virilis, Bognár Józpef tűztek össze és .l^ogy tet legísségro nem került a sor, csak annak volt köszönhető, hogy a főbíró megakadályozta azt Történt ugyanis, ho íy Szepe ne-ken helyettes birót kellett választani Miután a bíró ka\'ollkus, a község ef?yhangu véleménye az volt, hogy a heh ellesnek evang Mik isiak kell lenni." Dr. vitéz. Cseto Antal *zolpabíró három eml ert je\'ölt, a képviselőtestületi tagok azonban a község hangulatának megfe\'előon egy negyedik jelölését is kérték. Ez. a negyedik szintén evangélikus volt és ezt is választották meg később. Nem tudni mi okból, nem volt szimpatikus a negyedik jelölt Seregély István evangélikus lelkésznek, aki azt kérte a főbírótól, liogy locs\'-s-sa névszerinti szávazás :iá a kérdést, hogy négyet jelöl jenek-e vag .■ csak hármat. Bognár erre lg> szólt: - Látja, főbíró uram. már megint az evangélikus pap bontja a ren det 1 Seregély a k\'jelentésre olyasmit válaszolt, hogy ne figyelmeztesse őt olyan, aki már maga Is rendbontásért cl volt Ítélve. Mert tudni kell, hogy a bíró előtt vádlottként álló Bognár József szenetneki gazda 37 esztendővel ea előtt választásból kifolyóan valóban két hónapot ült. Bognár alacsony, köpcös ember, majd kicsattan az egészségtől, iga zán nem látszik meg rajta, ho"y innenonnan! már a hetedik évtize. | det tiporja. Némi önérzettel mond-j ja el, hogy Szepetneken virilis. üz-; lele becsülete van. évtizedek i óta képviselőtestületi tag és már évekig volt helyettesbiró Is. Maga l is mondja, hogy 37 évvel ezelőtt Ajándéknak a legszebb könyvek felnőttek, az, ifjúság és gyermekek részére a legszebb választókban FI5CHEL könyvkereskedésben kaphatók volt büntetve, de. ezért még senki neki szemrehányást nem tett, csak most Seregély, ami annál is rosz-szabbul esett neki, mert paptól kapta és ugy elfutotta a méreg, hogy nem emiikszik, mit mondott. Seregély István ezután hosszú, szónoki stílusban előadott beszédbe^ teszi meg észrevételeit Bognár viszontvádjára. A tanuk közül többen ugy valla-nak, hogy Bognár a lelkész felszólalására igy fakadt kl: Már megint a luteránus pap rendetlenkedik 1 Menjen haza és a szószékről prédikáljon. Az epyik tanú szerint a veszeke. dés akkor történt, amtkor a jelölteket »kondikálffik.< A képviselőtestület kandidáló ülésének le olyását azonban a tanuk előadásából nem lehetett megállapítani, igy a bíróság elrendelte dr. Csete Antal és Zaru-hay Lóránt szolfrablrók, valamint Lukács János községi föj<\'cyzői>ek tanúkihallgatását. Az uj tárgyalást jan.iár 14-ére tűzték kl Az Inkel fúrásnál feltörő 85 fokos melegvíz megakasztotta a tovább) fúrást Többször b: számoltunk már az inkeyantalfai olajfurásról amely bár rddig csak melegvizet ered(mé-nye-e\'t, mégis reményt keltet arra, hóciv rövid idő" b.elül olija! is ta-lá\'nak. Ezt a M\'evést csal: meg.-rö-sitet\'e ,az a tény, ho^y most 85 fo< kos vizre bukkantak. A beavatottak azt h\'szik, hogy a petró\'eum fej-lcsz\'et e "áz me\'ene vegyü\' a m^\'y-seg vi\'ével, innét van a iiagyhő-foku viz. A 85 fokos viz azonban nagyban hátráltatja a fúrás\', meri a okon a hcl; eken, ahol vtt tör a fúróhoz, le- kell betonozni a csöveket. Ez most lehetetlenné vált, mert a 85 fokos hőségben nem köt a cement Egyelőre abbahagyták hát a fúrást és most a cementezés különösebb vegyítésével próbálkoznak Ha a cementezés nem sikerű}, akkor ujabb 100.000 pengő költséggel béléscsöveket kellene lerakni, ami uj, szélesebb fúrást is igényel. Jelenleg a fúró 2310 méter mélyen van, e több. mint kétkilométer mély. Bég újból való fúrása nagyban hátráltatná a munkát. A mérnökök azonban remélik, hogy sikerül egy olyan betonkeveréket készíteni, a mely a nagy hőségben is köt. Karácsonyi cipővásárunk az olcsóság jegyében! "IPE*L"„ cif61,6 Női hócipők Női bokacipők . Női télicipők . ■P 6 50-től I Gyönyörű lánccipők P 8 80 p 12\'80-tói Női szines házicipők P 2 90 P 8\'80-től | Csinos nőieipők ... P 10\'8(Mól Férfi hócipők ...... P ÍO\'SIO-IÖI Férfi vadászcipők ... P 19\'80-tól Gyönyörű félcipők, dupla talppal. Fó-ut 12. »im. Oyermekhóclpők, cserkészclpök, lakkbetétes cipők karácsonyi árbanl EALJtl KOZLORY 1936. deoember 24. Eg« *ál sDtemény ... Gyakran találkozunk ezzel a három szóval az egyesületi rendezések gyüjlőivén. Néha felvágott ált a sütemény helyett, vagy egyéb földi jó. De akik odaírták, gyakran feledkeznek el erről s mire a büffét össze kell állítani, szegény rendezőség rájön, hogy hiába irt ki a gyüjtő-ivekből 16 tál süteményt, 9 tá\' felvágottat, satöbbi hideghust, üveg bort, egyebet: — a büffé üres. Az aláirók ugyanis nem tettek eleget annak, amit aláírásukkal ígértek. Ha látnák ilyenkor a feledékenyek a kapkodást, amit az utolsó pillanatokban kell a rendezőségeknek tenniük. hogy a telinek Ígérkező és mégis üresen maradt hifiét vala- I hogy mégis kiállítsák, alighanem megsajnálnák őket. Aktuális volt ezt megjegyezni most, amikor a báli szezon kezdődik Nagykanizsán és a rendezőségek összebeszéllek, hogy közölni fogják egymással azoknak névsorát, akiknek .egy tál süteményt és liasonló bejegyzéseit nem lehet komolyan venni... Prognózis: Mérsékelt északi, északnyugati szél, kevesebb köd, néhány helyen, főleg nyugaton és északon havazás és havaseső. A hő a hegyekben csökken, idelent emelkedik. — Bátorokban a Kopsteln-cég vezet! Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező fizetési feltételek mellett Aranyszívű Jano Irta: Farkas Imre A márkusfalvi kastély fölött fekete felhő borongott. Es bent a nagy teremben fázósan üli együtt a család. Együtt voltak valamennyien, a rizs|>oros hajú dámák, a buzogányos, furcsa-fő vege* nagy urak fönn a Inszáradott képeken, a falakon, a képek balsarkában mindenütt piros-kék-arany színekben a márkusfalvi elmer. Nem ypszilonnal» irlák a nevüké/, egyszerűen, gőgösen, csak ugy, hogy Márkusfalvi.» Es itt Voltak a vérlek, a fegyvertok, a sisakok, itt volt a dicsőség s múlt és itt volt a jelen, egy fehérhajú szenvedő öixfc-asszony, két ifjú ember, egyik ulánus, a másik honvédhuszár és két gyönyörű sugártermetű asszony, két már. kusfalvi lány, egyik báróné lett, a másik grófné és egyiknek sincs- egy lyukas garasa se. Együtt volj a múlt és a jelen. Es ott volt a jövő is. Egy gérokkos kassai fiskális képében, aki éppen a következőket mondta: — Méltóságos asszony, én nagyon sötéten látom a jövőt Ha mindent eladunk, marad annyi, hogy méltóságod szerényen meghúzódva megél j-n valamelyik közeli kis városban. Iglón vagy Lőcsén. De mi lesz azután? A fiatal urak katonai pályán vonnak, a k\'dves l ányaitól meg kell vonnunk az apanázst és elmegy ez a szép birtok, amely hatszáz év óta a családjuk ke\' zén van. Karácsonyra harisnyát, kesztyűt, kötött árut, női és férfi fehérneműt, ridikült, nyakkendőt fillérekért e H R E N S T El N N É L y HORTHY MIKLÓS-UT 3. vásárolhat A nagy ködben egymásba szaladt két mozdony a nagykanizsai pályaudvaron A minap történt, hqgy ismét erős köd borította a nagykanizsai pályaudvart. A tolató körvágányon egy tolató mozdony a teherpályaudvaron át a fűtőházba futott, amikor a sürü ködben, amely teljesen le hetetlenné tette a tovalálásl, egy másik mozdony oldalba kapta a fűtőházba haladó gépet, ugy hogy mind a két gép teljesen üzemképtelenné vált. A két mozdony egy- másnak futása nagy riadalmat keltett. A legközelebbi napokbkn a budapesti üzletvezetőségtöl íeJönNagy kanizsára a baleset-ellenőrző főtisztviselő, hogy a két mozdony vezetőjét és a pályaőrt kihallgassa az összeütközés körülményeire Vonat kozólag. I Beavatottak tudni vélik, hogy egy idő óta, eltérően az eddigi szokás tói, a váltóőr, akinek a helyszínen Mi minden lesz a Zalai Kflzlöny karácsonyi számában? Vitéz dr. Bodroghközy Zoltán vezércikke. Szitnyai Zoltán regénye. Szántó György cikke Edward hercegről. Kovács Sebestény Tibor dr. cikke: .Anyag és ember". Intervju dr. Krátky István polgármesterrel. Dorosmay János meséi. Lovag Sternád István cikke az egyke-problémáról. A rejtvény-ollmpiász eredmény-hirdetése. Dr. Mező Ferenc berlini sport-mozaikja. Beér Gyula min. titkár költeménye. Dr. Szabó Zsigmond külpolitikai cikke. Vannay János zenei Írása. Dr. Welsz Lajos szines cikke Mussoliniról és a pápáról. Kelemen Ferenc elmélkedése ez Én-ről. Közgazdasági intervju Kálmán Leóval. Külön rovatok asszonyok számára Stb. Stb. kellene lenni, rftozdonyt kell, Aogy kisérje és Igy a váltó őrizetlen marad. Ez az uj rendszer a szakférfiak szerint - a forgatóm biztonságát megnehezíti. Mindenesetre erősen érezhető a személyzeti redukció is. A vizsgálat fogja kideri\'enl, hogy mi okozta a szerencsétlenséget. Féltandijaa angol és német nyelvtanfolyamok a Zalai K5zl8ny előfizetői részére A nyelvek tanulása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán Is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként a nyelvrokonok nélküli Magyarországon. A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőinek a nyelvtanulást és ezért megá\'lapodott egy elismerten kitűnő nagykanizsai nyelvtanárnővei, aki kót nyelvet 50 százalékos kedvezménnyé\' tanít a Zalai Közlöny előfizetőinek. Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, mert egy órán legfeljebb négy növendék vehet részt. A tanítás heti két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek 6 pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtési biztosítják mr. Waltcr Rlpman-nak, a londoni egyetem fo. netika tanárának eredeti grammo-fon lemezei Jelentkezni bármikor lehet a nyelvtanárnőnél (przsébt<-téér 18. II. em.) Minden tanfolyamra va\'ó féltan-dljas beiratkozáshoz fel keU mutatni a Zalai Közlöny legutóbbi előfizetési nyugtáját, vagy a Za\'ai Közlöny szerkesztőségének igazolását — Hát nincs mód arra, hogy segítsünk magunkon? — Harmincezer forint kellene. — Hiszen az nem nagy pénz. A birtok a terhek dacára jóval töb\' bet megér, elbírná ezt is, de a pénzviszonyok. az elrontott ren\'munóe, a magánérdekek... Késő estig tanácskoztak. És a már-tirarcu. fehérhajú M árkus fal viné azt mondja szobalányának, Baratye An-csura nevezetű harikóci illetőségű cselédlánynak: — No Ancsurka, nem sokáig vagyunk együtt. Elbúcsúzhatsz tőlem is, meg ettől a nagy sárga háztól is. \\El muszáj adni a kastélyt. F.zt mondta. Es könnyek csillogtak a személten, ebben a szemben, mely ina is fiatalosan, kéken és szelíden ragyogott. Ancsurának a kis ablaka kinviloft a kertre, ahol tenger sárga virág virított. Ancsurka egyszerű tót cselédleány volt, aki nem tudott egyebet, csak vihogni. meg nótázni. De viszont a szive aranyból volt. Es ez a sziv eikczdctl gondolkozni. Igen, elkezdett fájni, tépelődni, siránkozni és gondolkozni Ez a sziv diktálta a vállára a turócszent-mártoni vásárfiát, a kék és piros mintájú, nagy rojtos selyemkendőt és ez a sziy vitte végig a falun, az Odrobi náék tornácos házáig. Az öregasszony nyitott ajtót. Száraz, vén, ráncos öregasszony. — Ná, gyere be Ancsurka. Ancsurka bement a belső szobába ahol kék volt minden, a függöny, a tányér, az asztalláb. Es Ancsurka c\'ő-adolt mindent az öregasszonynak, gyorsan és hanjjosan povedáltak, a végén pedig zokogva sirt mind a kettő. Mert hát Odrobinánénuk is aranyból volt a szive. Szép, csillogó, aranyszív volt az, olyan fénye volt, amilyet a bádog-krisztus lábai elé tesznek, amilyen százával, ezrével van ott a lankás zöld hegyek között meghúzódó tornyos kis falukban, odafönn, ahol a nagy Hegy acélkéken őrködik fölöttük, föl-nyúlva egészen az ég közepéig. Most Ancsurka kimondta a nagy szót. — A Janó... — Hát Mit csináljon á Janó? — Segítsen I Az öregasszony összecsapta a kezét. — Janó! 0 segítsen Márkusfalviékon. Akik kiüldözték Amerikába. Az öreg ur ugy vágta pofon, hogy leesett a Irakról, aztán Nyurjorkig meg se állolt Az én Janóm 1 Ifjú Odrobini Janó! Az gyűlöli őket Mikor behoztuk a szekéren diadallal, öklét rázta a kastély felé. De már erre Ancsurának is megeredt a szava. — C.sak a Janó hallgasson. Annak a |>ofonnak köszönhet mindent. Ha akkor nyakon nem cserdítik, sohase jutott volna az eszébe, hogy átszaladjon azon a nagy vizén, hanem tovább ktrgcite volna az igáslovakat a már-kus falvi réten ... neki köszönhet mindent. Meg azlán tehet arról a sz<£éöy fehérhajú asszony, hogy az urának mindig pofonra állott a keze? Mqtf hogy a perCputya elkőHené az Úristen minden pénzét. Hiszen ő csak sirni tud, meg imádkozni. De könnyen le lehet azt szerelni, akinek színaranyból van a szivo. Ai öregasszony egyszeribe sirva fakadt — Az már igaz. Nem tud szegényke egyebei. Csak sirni, meg imádkowi. Másnap reggel nagy családi tanácskozás volt az Odrobina-portán. Csak ugy, mint fönn a Márkusfalvi-kastélyban. Csakhogy ebben a tanácskpzás-ban kevesebben vettek részt. N\'cm » vezette kassai ügyvéd a tárgyalást A résztvevők mindössze ketten voltak: Odrobina Janó now.vorki üveggyári főrészvényes, meg az édesanyja. Eleinte Odrobina Janó nagyou or-ditott- . ... — Nem azért küzdöttem ezt a i» keserves esztendőt végig, ho^y un lí hűtők vigyék el a megtakarított pénzemet. — Jól biztosítva lenne a pénzed Meg se éreznéd édes fiam! — Persze, hogy meg sc érezném-Van dollár hál1 Istennek bőven, meri , amig erek itt ittak meg cigányoztaK. meg pofozták a szegény parasztot, od dig én odakünn tizenhat órát dolgo* ! lam és élére raktam a garast... P"sZ\' ; tuljanakl Ugy keli nokikl Sokáig folyt még ez az izgatott » szélgetés és a végén mégis csak I öreg néni győzőit Mert. hiába, Ja*0 1936. december 24 BAUB KOZLOin Harisnyák, kesztyűk, kötöttáruk, selvemsálak. a legolcsóbban ritikülök. férfikalapok, tűzők, harisnyatartók FDnt DiWOtCSQfflOk Ffi-ut fi. — (Holnap osztják ki a karácsonyi segélyt a városi alkalmazottaknak) Ismeretes, hogy a város képviselőtestülete az idén is megszavazta a város szolgálatában álló kisebb alkalmazót, tak részérc a szokásos karácsonyi se-gélyt. A miniszter végső fokon hozzájárult a határozathoz és igy az végrehajtható. Értesülésünk szerint a segély holnap kerül kiosztásra az arra igényjogosult kisebb alkalmazottak között, hogy ők is érezzék a Megváltó születése nagy ünnepének melegségét. — (Kanizsai sikerek Szombathelyen) Dr. Wlnkler Ernő nagykanizsai főrabbi a szombathelyi izraelita hitközség kulturális szakosztályának meghívására előadást tartott Szombathelyen: «Mit rombolt le és mit épitett fei a z^ldó valláserkölcsi szellem?» cimen. Ugyan-ezen a műsoron dr- Winkler Ernőnó felolvasást tartott «Daí á zsidó házbanW cimen. A felolvasást versek és dalok illusztrálták, amelyeket Feleki ReZső adott elő. Mindhárom kanizsai előadónak őszinte, nagy és meleg sikere volt és mindhárman öregbítették a szomszéd vármegye fővárosában a nagykanizsai név és nagykanizsai kul-tura jóhirét. — Nem gond a karácsonyi cipőajándék, hu azt az „Ideál" clpőtliletből szerezzük be, Fő-ut 12. az, — (Felhívás a Kath. Legényegylet tagjaihoz!) Felkérctnck a Kathollkus Legényegylet tagjai, hogy Csányi János alapító tag temetésén minél nagyobb számban jelenjenek meg. Temetése f. hó 24-én 4 órakor lesz. \' \'(:) az ő fia volt, aki ott nyessegette (a nádast a Hernád-parton, akire szintén lemosolygott a nagy kék Hegy és ukinek szintén aranyból volt a szive, mint mindenkinek azon a szép, zöld szepességi lankán, a ícnyőborltotta hegyoldalban, amelyhez ugy tapad az apró falu, mint a gyeiek az édesanyjához. — Hát jól van, nem bánom, engedett végül a Janó. Segitek rajtuk, a hitványokon I De egyet kikötök. Tessék meg-mondani az Ancsurának, adja át az üzenetemet. Jöjjön elibém az öreg Márkusfalviné, a kastély lépcsőházában várjon, fogadjon szépen, illedelmesen, mély köszöntéssel, megalázkodva, engem a megpofozott Odro-bina Janót. Mert most nem a_paraszt megy a nagy úrhoz... Nagyobb ur megy oda mindenkinél. A Dollár I fis kérjen bocsánatot tőlem, illően, alázatosan, hogy megbántott egykor az a duhaj urü..., mert az valahonnél látni fogja, hogy a Janót, a stráfko-csist, a homokhordó Janót hogy fogadja az ő uri famíliája I beszélt volna még ifjabb Odrobina Janó igen sokáig. De az édesanyja nem hagyla. Megfogta a fia fakó, pisze orral ékesített fejét, amelyről nem tudta azt a jó hernádvölgyi karaktert letörölni Amerika ... Mcigfogta ós meg. csókolta. és ebben a pillanatban ugy lángolt össze két arafaysziv, mint a napsugár. — Az Isten áldjon meg, Janói — (Karácsony-est a Stefániában) Megható és bensőséges családi ünnep színhelye volt hétfőn este a nagykanizsai Stefánia Szövetség. Mint ínin-d -n évben, ezidén is megrendezték az intézet helyiségében a szeretet ünnepét. A kedves kis ünnepélyen — amelyen ott volt a város színe-java — .Szólás Zoltán kórházi lelkész intézett kedves szavakat az élettől kevés jót ka]>ott anyákhoz. Az anyai hivatás magasztos-ságáról és szentségéről beszélt és ebből a magasztos szemszögből mutatta l>c a Megváltó születését. Ezután Krátky István dr. polgármester meggyújtotta a díszes, minden jóval megrakott karácsonyfa gyertyáit és közvetlen szavakkal a szeretetről l>eszélt, arról n szeretetről, amely <^et a kis ünnepélyt is lehetővé tette é$ amelynek fejében csak azt kéri az anyáktól, hogy becsületes jó magyarokat neveljenek fiaikból. A műsor keretében a kis Vass Gyula és Jancsi, majd Vikó Mariska szcnlcsti irredenta szavabitai, végül pe dig Gerencsér József komoly, szép szavalala keltett nagy hatást. A záróének után a polgármester átadta az anyáknak a szeretet-csomagokat, akik az egybegyűltekkel együtt azzaí az érzéssel távoztak, hogy a szeretet hatalmán épült Stefánia ezévben is megtelte kötelességét. — Táncdélntánokra, kossorncikára elegáns színes, taffet- és selyemruhák ol-osón Sckütanél. — (A betegek és szegények) részére hozzánk Juttatott adományokat hálásan köszönjük. Kérjük a betlehemi kis Jézust, fizesse vissza százszorosan kegyes jóttevőinknek. Egyben kellemes karácsonyt és áldás-teljes újévet kiváu a kórházi főnöknő. (0 — Kéaz kabátok, szőrmék, szövetek olcsó karácsonyi árusítása Singeméi. — (Sakk-hir) A Nagykanizsai Maróczy Sakk Kör 1037. január 3-i kezdettel két íordulós sakkcsapalbajnokságot n ndez 8-as csapatok részére. Nagykauizsa mint vi- Elindult ifjabb Odrobina Janó a márkusfalvi kastély felé. Elindult hely-kén, elbizakodottan dollárgöggcl. Élvezte az utat, a helyzetet... lám, ezt is megérte] Föltűnt a falu végén a kastély. Sárga falaival, zöldzsalus ablaMfivái, göin\'-bőlyü tetőivel, amelyek mint megannyi óriási piros sisak ékítették az öreg. várszerű házat. Kívül a parkban a tenger sárga virág. Belépett a rácsos kapun, és Janó, Odrobina Janó, akinek ősei hatszáz éven át szolgálták a kastély urait, minden lépésnél kisebb lelt. Balkéz felöl az istálló, mely előtt a pofont kapta..., de már ez sem ösztökélte lázadásra a lelkét. Végigment a feliéi utakon, vitte a dollárokat, vitte az aranyszivét föl a széles jnárványlép* csőkön... és amikor az ajtón kopogott, ez a kopogás már szelíden koppant valahol az ajtó alján. Mintha szégyellő volna a gyávaságát. Fölvágta a fejét egy pillanatra. Hiszen most itt ő az ur. Nem hagyja magát. Csak azért se. Hosszú évek ábrándja válik most valóra... végig kell játszani ezt a komédiát! Meg kell szerezni ezt a gyönyörű, nagy elégtételt I Az ajtó kitárult. Ott áUolt a lépcsőház alján a sötétruhás, hófeh\'érhaju, szenvedő arcú öreg uri dáma. És Janó, az aranyszívű Janó féltérdre ereszkedett előtte, ugy csókolt kezet: — Elhoztam a pénzt, méltóságos asszony. déki város az elsők közt rendez sakk-csapatbajnokságokat. Sakk Kör tagjai és az érdeklődő sakkozók hat társa-dalmi otfyesülclbcn tömörülve már megkezdték a gyakorlást, hogy a nívósnak és érdekesnek Ígérkező versenyen megfelelő felkészültséggel ülhessenek a 04 kockás lábiákhoz, —hm. (:) — Bflrclpflt, hócipőt, gyönyörű háziclpő-ket ajándékozzon az „ldeal"-ból, mert jó éa olcsó! Fő-ut 12. az. — (Vasárnap liceális lesz) December 27-én, vasárnap délután lesz a,z Irodalmi és Művészeti Kör következő liceális előadása. A Kör disztagja, dr. Mező Ferenc olimpiai bajnok tart előadást a rekordok lia-tásáról. A kisérő műsoron dr. Wink-lerné Munkácsi Noémi saját verseiből ad elő, Királyfalvy Tivadar két cimbalom-számot ad. Belépődíj nincs, csak önkéntes filléreket kérnek. Kezdődik 6 órakor a városliáza dísztermében. (:) — Legszebb karácsonyi aiándék egy ruha Slngor olcsó vásárából. — \\Hat hónap—gyujtogatásért) Károlyi János vándorköszörűs nemrég bekopogott Hollósi József visnycl pincéjébe. Miután feleletet ne.n kapott, felgyújtotta a pincét, amely földig le-égel t. Tettéért most felelt a törvényszék előli és haihónapl börtönt kappit. Az Ítélet jogerős. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél. — A karácsonyi ajándékozási fronton — mondja a Fischel könyvkereskedés, r- az tapasztalható, hogy alig marad karácsonyfa «könyv» nélkül, mert a közönség legszélesebb rétegét is áthatja már, hogy a ckönyvV nem csak a legértékesebb, hanem a legma randandóbb is. Hozzájárul ehhez m<Jg az, hogy az ez évi karácsonyra nagyon sok és szép értékes könyv került a könyvpiacra, melyekből még mindig nagyon szép választék található o Fischel könyvkereskedéésben. (:) — Mindig nagy sikere volt SlDger olcsó karácsonyi vásárainak, mólyon leszállított árak I — Élelmiszereket árusító üzletek karácsonyi második napján, folyó hó 26-án, szombaton délelőtt 7 órától 8 óráig nyitva tarthatók. (0 — Lótakarók minden ralnóaégbea, na-gyoa olcsón kaphatók SchUtznél. — (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 6-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében. — Ne folejtge el I Nálunk nemosak női télikabátot, hanoin anyagot la vásárelhat. SchUtz. Az Ifjúság vezérel Hómannál Budapest, december 23 Ilóman Bálint közoktatásügyi miniszter ma délben az ifjúság vezetőit fogadta, akik rámutaltak az ifjusájg problémáira, elsősorban az elhelyezkedés fontosságára, de vannak pedagógiai kívánni valók is. Örök rabságra Ítélt férjgyilkos asszonyok Temesvár, december 23 A temesvári törvényszék életfogytiglani fegyliázra ítélte Neucon Mária és Bindor Erzsélíct meluilai asszonyokat, akik arzénnel megmérgezték férjeiket. Nagy bányalégrobbanás 28 áldozattal Mexikó, december 23 A Hucro Bosita bányában bányalég, robbanás történi. A robbanás következtében beszakadt bányában 28 munkás életét vesztelte, az egyik eltorlaszolt tárnában még liz munkás maradt, remélik, hogy ezt a tíz munkást méty sikerül kimenteni. Prima minőségű harisnya . . . 2.— Bélelt selyemharisnya l.oO Bélelt selyemnadrág . 2.20-* Női divattáska . 3.50 Prima boksz táska 5 90 Férfi Pulóver . . 4.50 r Bélelt bőrkesztyű 5.50 Férfi ing ... . 4.— Férfi alsónadrág . . 1.40 Prima k5per alsónadrág . . 1.96 Női és férfi ernyfi . 4.80 Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divatház Horthy Mlhl6»-ut I. Si-,Ródii-, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javitás, viaszkolás Szabó Antal __gporlOzletében. I a BACAl eOZLOTT 1936. december 24 Olcsóbb leit a Zalai Közlüny és a Tükör együttes előfizetése Amikor a TílkOr első számai megjelentek és a Zalai Közlöny előfizetőihez olcsó kombinált előfizetési árban eljutottak, az olvasó hőzünfég csodálata fogad a. Csodálkoztak azon, hogy ilyen la|M)t Magyaror szágon is elő tudnak állítani, még hozzá fillérekért. Az volt az általános vélemény, hogy lailalmában irodalmian gazdag, változatos, kiállításában luxuriőz fjyólrat, amelynél szebbel a nyugati külföld lem nagyon diosakedhatik, nem fogja sokáig birni a filléres árai mellett. Ehelyett az történt, hogy a Tükör kedvence lett az Intelligens, uri magyar közönségnek és olyan hatalmas módon megerősödött, hogy kiállta a kezdő idők próbáját s azóla is egyre gyarapodva fémjelzi a magyar folyólrat-kultura fejlettségét. Nekünk, kanizsaiaknak, annyival Is kedvesebb a Tükör, meri a város kedves ismerőse és barátja Rővay Józaat, a kitűnő tollú magyar iró, nagy képzettségit tudós és lebilincselő előadó szerkeszti. A Zalai Közlöny u|abb áldozat vállalásával lehetővé tette összes előfizetői számára, hogy az eddiginél is olcsóbban jussanak ho zá a Tükör-Mz. A Zalai Közlöny és a Tükör eddi; kombinált előfizetésben havi 2 96 pengőbe került havonta. Ezt az összeget havi 290 pengőre szállítottuk la mindenkinél:, aki volt vagy újonnan belépő együltes előfizetője az orgzág legrégibb vidéki napilapjának, a Zalai Közlöny-nck és a legfiatalabb, egyben legizmosabb szépirodalmi folyóiratnak, a Tükör-nek. Az együltes előfizetést bármikor meg lehet kezdeni, erre vonatkozó szándékot vagy a Zalai Közlöny kladóltiva\'alában vagy a pénzbesze-dönél kell jelenteni. ia sok pénzt takarít mag, ha nyomtatvány-azOkségletéi éa bBnyweit lapunk nyomdájában, Fő-ut B. alatt randeli meg. özv. id. Csányl Jánotná szül. Hslvax Mária neje, Katalin és János, gyermekei ugy a maguk, valamint az egész rokonság nevében mélységes fájdalommal, de a Mindcnliatii szent akaratában való alázatos megnyugvással jelentik, hogy szerelelt drága jó férje, a legjobb édesapa, illetve rokon id. Csányi János nyűg. városi tanácsnok áldásos éleiének 84 ik, boldog háza»s<gának 48-ik évében, hosszas és türelmes szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos [elvétele után visszaadta |óságos lelkét Teremtőjének. Drága halottunk földi maradványait folyó hó 24 én délután 4 órakor fogluk a róm. kat temető halottasházából a róm. kat. sírkertben levő családi sírboltban flrök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise áldozat folyó hó 28-án délelőtt 9 órakor fog... szenlfcrencrendiek plébánia-templomában a Mindenha nak bemutallalni. Nagykanizsa, 1936. december Itó 23. A Te Jó lelked mindig kőzSIIDnk éli APRÓHIRDETÉSEK 10 uélg to lillér, minden lovábbl tió 4 llllér. Autétaxlt, bérautót, rendetlen g>r«Ke-bó\', vidékre ét helyben, legolctóbban. Telefon-állomás : 144. Bojlor Ktsfsludy-utca 7. sz. 2704 lyarmahruha a legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándék Pallosék DlvaU*alon|á-ból, Er/sébet-tér II. 4141 Egy pangiárt kerékpárt, sutot, konyhiberendezést, varrógépet, rádiót, órái, Therinost, fényképesögépet, trattáikát, festményt, szőnyeget, Jamboree-Jegyet, msnikür-késxtetet nyerhet a ktpotviri kathollkui egyházközség torilegrén. A sorsjegyek 1 pengőért Subó Antal sportéletében kaphatók. Ajándéktárgyakat óriási választékban a legolcsóbb árakon Melczer Uvrg-kereikedésbcn kaphat. 4136 Egy komplett háló. egy rekamier éa egy konyhaberendezéa azonnal alaslé. A legmagasabb naptáron fosztstlan llbatollst vasiak, Stern Vilmosné Erzsébet-tér 15 4416 it házhoz sz Aliit Vágott fát, kAaaan Beleznsl, Sugár ut 53. KadvaxA réa.latfl* (olkat háztartisi U/eg- és Sternnél. :atéara vásá- porcellánáruknt 4437 Hgy 4 polgárit végzett fiu tanúiénak felvétetik cégnél. Ugyanolt kocsi Igen kedvező réssletflzetési Jutányos árbsn kapható. lóházból vsló Kelemen Rtzső és sátorponyva kedvezménnyel 4520 Karácsonyra meleg szobija less, ha Plscher-cégnél brannbargi szenet ve«z Eötvös-tér 8. Telefon 2-12. 4521 Pariakt aiakáoanfit keretek. Jelentkezés délelőtt, S/échenyl tér 14 4523 PogényvárI saját termésű, kiváló szemeTt ezerjó és olasz rizling fehér borainkat karáctony Ünnepére literenként 60 fillérért árusítjuk Csengery ul 36. alatt. Portásnak gyermektelen házaspár (elvétetik. Rikóczt-ulca 15. 4522 Pebruirra elsőemelet! utcai kétizoba-konyhát főbértell lakáa (vízvezeték, villany) olcsón átadó. Csengery ut 58. 1. 5. délután Vs4—0 óra. • Jókaiban levő hármssosztásu áxsk-rényt keresek. Ktrily-u. 39. * Némeih Erzsébet fUszerüzlelében, Városháza. (Volt Qyenes-Oilet). * Jéisef főherceg-ut 38 az. hái szabadkézből aladé. Bóvebbet ugyano\'t 4526 Gyári árakon vásárolhat Ml likőr, rum fs Brandy különlegességeket a „Ml BOLTUNK" Caengery • ut 20, karácsonyi vásárján, f itöoö rainíiéfla berek l.ogtfikáletesebb kávéfőíö gép a aaabadalruaio tt olaax MEÜOR EXPRESSO Kapható : ■1HDER ÜYEbÜZLETBEN Díjmentes bemutatás kávékóatolóval. I ALAI KÖZLÖNY barátai . ZALAI KÖZLÖNY htrtlttSinéí pitdrolnak ! Kls(t|. i l.ptuUIOono. KA7<z«i(1iuAkI Ut niileaberg Nyomdn és UÍ!/o!nl LupkUd* Villát.,ta N.uvkanlKln. rel.-lf.s kiadót Zvtat Káról, lnt«rurb»n Utolon! NlcVksnltu "\'H. .rí\' lesszebb látéKob, karácsonyi ajándéktárgyak Szabó Antal sport\', foto-, fegyver , kerékpár., rádió-, gramofon és oalllár Üzletében kaphatók. Hofher-Schraníz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsotók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetö.qépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi Mzerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, ErZBébet-tér IC. (A bíróság mellett.) Telelőn: 130. MntHliuiMttl Aalóbuiz Vállalat MENETRENDJE érvényei Idd6. október t-töt. tr.,«b.l-táe VMUtáltomA. «« 530 a n it t» 13 0B 13 20 13» 15-KS 1740 IBM 1B-B0 2HS 2303 2333 £ M 11 i Í N 8 > ! etenyei menetrend L.t.nyMl l.d, B 45 H.|yl>Mli.ir. trk. B 08 Nigykinlriirél Ind. 14 00 L.twytr.*fk. IB\'10 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzési- vagy Vámcserektinyv (Szállilási bárcakOnyv) hitcleaitve P 3-201 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. 1- I Mtnde I 11 \' tndenkt a helyt kereskedóknál éa l,>aroaokQil czotmm hat -t*0». a k,»Ul»„u, Mvu<ju%l ut. Outautferg Ny*«a MMU La*** TMMs >Wa.«.i<a>MIMl HH+mlmtK fflWiT. Mlal LárolJ.) 02012302020200 Ma 8 oldalas képes melléletei 1 76. Évfolyam 295. szám Nagykanizsa, 1936. december 25 péntek Ara 20 ffII. ZALAI KÖZLÖNY WM* uerkeuM: Barbarits Lajos Wtn.MiH ét to UWUiMU MŰfa-i » a. MÁSFÉL DECENNIUM MULTÁVAL lrt«: Dr. VITÉZ BODROQHKÖZY ZOLTÁN A »Zalai Közlöny* részéről azl a megtisztelő felhivást kaptam, hogy karácsonyi száma részére küldené!* vezércikket. 1920 január 1-vel vet* tem át Nagykanizsán az ország eme legrégibb vidéki napilapjának felelős szerkesztői széket s onnan való távozásom óta több, mint 15 esztendő mult el. Uj ivadékok születtek s ha a város utcáit járnám, bizonyára uj arcokkal találkoznék. Mégis örömmel teszek eleget a hozzám intéaett kérésnek, mert az én nagyrabecsült utódom a fe\'elős szerkesztői szé\'.vöen, említést tesz arröl ls, hogy a »kérésben sok kanizsai kivánság összpontosul* s reám >szeretettel emlékeznek Nagy-lcar<;2aán.« \' Nagyon elfoglalt ember vagyok. Munkám zaklatottsággal telüett, mégis válla\'lkozom a vezércikk megírására s már elöljáróban kifejezést kívánok adni annak, hogy tollamat e város minden lakosához való ragaszkodás, vonzalom és az őszinte szeretet én«;e vezeti. Betű és közélet Tizenöt esztendővel eaelött naponta olvashatott engem ez a közönség s alig mult el nagyobb köz-él«tl megmozdulás, hogy abl>an szerepem ne lett volna. Azóta kitá gultak előttem a közélet keretei, fö-kónt a sajtó horizontja. Az egyetlen »Zalai Közlöny, helyett 194 vidéki politikai lapot kell Ismei-nem s velük problémáikban foglalkoznom. Ehhez hozzá kell számítanom még ugyanennyi jellegű más időszaki sajtóterméket, összesen tehát 400 vidéken megjelenő sajtótermék számára kell hivatalomban rendelkezésre állni. Ezt kiegészíti a fővárosban megjelenő sajtóorgánumok száma. Ha valamely eszmét a fővárosi sajtó megpendít, annak hullámai el jutnak a legkisebb vidéki redak-ciókba is. Feladatkörömben tehát különös ismeretében kell lenni a fővárosi sajtó anyagának; s itt \'egy számot közlök : 884 időszaki sajtótermék jelenik meg Budapesten. 1284 tehát az egész ország sajtókataszte-rónék összegezett száma s ha valaki még subordinált pozícióban ls felelős hatáskört fejt ki, nem teheti meg, hogy negligálja e nagy szám mögött létező szellemi értéket. Ez zel viszont fgyütt jár az, ,hogy na. ponta egykétmillió betürengetegen kell keresztülhatolnia annak, aki a magyarországi sajtó szellemi termékeinek ismeretébeij_ öhajt lenni. Az elmondottak v/tán bátran állítani lehet, hogy alig van a magyar hivatali életnek olyan szolgálati állomása, amelyen annyira keresztül mennének a közélet, ugyszólvái! mindenféle természetű megnyilatko zásai, mint az a hely, ahol Nagy- kanizsáról történt távozásom óta megszakítás nélkül végzem feladatomat. Olyan közéleti iskolának le hetne nevezni e pozíciót, , amely valóban nem a felületeket tekinti, hajiem folyamatosan és in\'enziven a lényegben való elmélyedésre kötelez. Ez a munka pártkeie\'eken fölül áll s mindig a letisztultabb nemzeti érdeket hiva\'oit szolgálni Természeténél fogva rendkívül kényes és érzékeny tevékenységit követel, amely rem tür elhamarkodottságoí, de legkevésbbé restanciát, .mert i megoldást váró kérdések lüktetően elevenek § azok időbeni el nem intézése gyakran a legsúlyosabb bo nyodalmakkal járna Gondoljunk csupán valamely ké,-háromsoros cáfolatra, amely szürkén húzódik meg a politikai hinei között, de ha nem kerülnek a sajtó nyilvánossága elé, másnap már szenzációs cikkek foglalnák el a helyit, talán az első oldalakon. Közéiette, pártviszonyokig, emberekbe, eszmék születésébe, terjedésébe s azok kihüUséle tel<intepi s mindcbWl konzekvenciákat levoni ni, szóval: közéleti tapasztala\'oknt gyűjteni, e pozícióban valólwn a legbőségesebb alka\'om kínálkozik. Az itt folyó munka teljes odaadásl igényei s nem folyhat le a szigorúan vett hivatalos órák keletében, hisz az élet lüktet benne. a lört:nés, az irá >yitás az eseményeknek anlennaszerü felfogása... b mindezek terén nincs megállás, tehát ez a munka egyet jelent az élet folytonosságával, amelynek nem lehet megállást parancsolni, mert benne az élet örökkétartó mozgása és történése él. Gróf Bethlen Istvánról séggel vallom te: megrázó vjolt számomra a miniszterelnöki székből való tá\\ozása, nemcsak szubjektív okok miatt, - hisz az ő elhatározása és akceptálása folytán. jutottam munkakörömhöz - de tárgyilag tekintve is. Már ezekben az Időkben nyilvánvalóvá lett, hogy nemzeti életünket befolyásoló nagy problémáink külpolitikai tengely körül forognak. Pedig akkor még hosszú éveken át adott emberfeletti munkát a forradalmak által okozott zűrzavar és a sokáig eliminálhatatlannak lálszó gazdasági ís pénzügyi krízis Gróf Be^ilen István a trianoni idők modern Fraíer Györgyének bizonyult. Alig van a magyar történelmi közéletben államférfiú, akinek annyira a romokból kellett volna az újjáépítés eszközeihez folyamodnia, mint neki. Sajr.os arra is kevés példa van, hpgy annyit kellelt volna csalódnia államférfiunak, mint neki; amin öt csak napy ember ismerete segíthette keresztül Tekintete már a belső nagy munkála\'ok idején külpolitikai vágányokra tp relődött, amikor baráti összekötte. tések után nézett. Nem a történelmileg is nagy értékkel biró magyar vitalitást kicsinyíti az a megállapítás, ho/jy jövőnk és sorsunk legfőbb problémái külpolitikai vágányokon haladva nyernek maguknak utakat, de az is bizonyos hogy ehhez a teteljesedésbez a lendítő erőt, szóval mindazt, ami a gépezetet energiával látja el, belpolitikai té ren kell kitermelni. Róma felé . . Ezek előrebocsátása után szabad tehát azt állítanom, hogy Nagykanizsáról történt távozásom óta eltelt idő alatt bőséges alkalmam nyílt a közéiette való mély betekintésre, ezalatt rengeteget tanultam, láttam, tapasztaltam és személyesen nagy élményeken estem keresztül. Legnagyobb hatással volt reám, -hogy ugymondjam - legtöbbet tanultam abból a kormányzati irányból, amelynek élén gróf Bethlen István állott. E ritka nagy elme köréből a bölcsesség, a kifinomult ó\'et tapasztalat, a nagyvonalakban váló vezeWitudás módszerei sugároztak, amiknek varázsu alól r.em vonhatta ki magát az ember. Közvetlenül alatta dolgoztam, értve ezt a szó tényleges értelmében ugy is, mint helyzeti valóságot, mert munkám pontosan az ö dolgozószobája alatt voll s lényegileg, munkám tényleg az ö szolgálatára volt r»ndel\\e. Nem titkolhatom s férfias őszinte A világháború befejezése után, az akkor már teljes erejével kibontakozni tudó propaganda folytán, olyan beállításba jutottunk, amely Magyarországot a lehető legrosz-6zabb színben tüntette fel. Ennek lett következménye és annak a szisztematikusan létrejött érdekszövevénynek, amely materiális értékeket kivánt profitálni a háborús veszteségekért, hogy a történelmi Magyarország ronibadőlt. Emlékezzünk csak vissza az átélt siralmas időkre, amikor még nem szólalt meg egyetlen külföldi hang sem mel\'ettünk, amikor *Pedlow kapitányok* hozták a szeretetadományokat Amerikából s a hozzánk szakadt angol nyelvmester, egy kótyagos anglikán pap ajánl-gatta az angol flotta támogatását s a főváros terein »Róbert bácsi* mérte a szegények levesét. Nyomorult helyzetünkhöz hozzájárult az a tökéletesen ruinált közállapot a mely belpolitikailug tapasztalható volt. Valóban Isten csodája, hogy oda jutottunk, ahol most vagyunk. Bölcs, a nemzet sorsát irányítani tudó férfiak munkája eredményezhet^, hogy a tisztulási folyamat egyik napján gróf Eethlen István előállhalott azzal a gondolattal, hogy barátot tudott kiszemelni n magyar nemzetnek. Évezredes ut vonz bennünket Róma felé. Most is erre az útra léptünk. Hogy milyen munkát igényel az ilyen kötelék ki. építése, azt csak azoli tudhatják kellően felmérni és értékelni, alsik annak kiindulási pontjait ismerik s minden fázisába legalább is betekinthettek. Az ilyen kérdéseket le-kicsinylőkhöz csak annyit szólunk : próbáljanak meg egyszer vitába szállani éleseszü ellenféllel, aki ha-talmon van, erösebb. a szava mész-szehangzik s törekedjenek őt meggyőzni, hódítsák meg a lelkét, gondolataikat adják át neki, az érzelmeket kapcsolják össze a realitásokkal s ha mindez megtörtént s ugy érzik, sikerük van, számoljanak azzal, hogy vannak még fórumok, amelyek súlyos kritikát fognak gyakorolni mindarról, amit tettek. De azt sem lehet figyelmonkivül hagyni, hogy a meggyőzöttnek vélt tár-gyaló fél megállapodásait is keresztül húzhatják az ő illetékes -körei. [ A létrehozott o\'asz- magyar kap. csolnlok évek kitartó munkája után olyan stádiumba ju\'o\'.tak, hogy néhány héttel a karácsonyi ünnepek előtt megtörtént az a rendkivülimcg tisztelő és valóban nagyjelentőségű ünnepélyes fogadtatás, amely a fő-méltóságú kormányzói pár lá\'ogatá. sával az olasz-magyar barátságnak tündöklő koronája lett Miben áll tehát az olasz magyar kapcsolatok jelentősége? Erre a kérdésre feleletet az ad, ha visszatekintünk tiz-tizenöt esztendőre s keressük helyünket s sehol sem találjuk a nap alatt. Árnyékba szorítva, a sanyargatt.itás tömlöcében szenvedett e neműét minden tagja. Ekkor még Vorántsem beszéltek a külpolitika tényezői arról, hogy van például megoldatlan .probléma Európában. Ugy vélték, hogy a párisi békék mindent elintéztek. Ki beszélt akkor például >a dunai államok* problémájáról ? A békeszerződések alkalmával »rendezték« a ma már megelevenedett és a sírjukból is feltámadt problémákat s azzal a nyugalommal zárták le asaen ződések aktáit, hogy a békeszer-ződési pontokkal sikerült ráhenge-rlteni a 6irkövet a magyar nemzetre is. y, A dunai államok kérdése A fejlődő és alakuló élet egyetlen rövid évtized multával azonban kiáltó problémát támasztott s ennek neve: »a dunai államok kérdései lett, amit ma már minden nagyha talom problémának tekint és meg-oldandónak tart. Nem vonhatta ki magát ez alól a kis.intant sem\'. Tehát van dunai probléma s ezt ubb;*n a szellemben dűlőre juttatni, mint 16 ■ZALAI KÖZLÖNY_1936. december 25. amelyik például a békesíerződése-két szerkesztette, ma már képtelen. Rég. Nem lehet diktálni ! Nerp lohei valakinek csak ugy önelhaiározás ból az asztalfőre ülni A térdre kényszerítő politika, amelyik ínég mindig szelhetné tartani a maga frontális helyzc\'.\'. immár t ké\'et s anakronizmus lett. i Magyarország bikés s/.ándékoV tói vezéreltetve csak a t l és ogy: n joguság alapján bocsáikozhai tárgyalásokba. S eklor az a ha ry kir-dés mered elénk : milyen társaságban találjuk magunkat ? Lesznek-e ott barátaink? Kik aro\'t ? Milyen súlyuk van a nemzetközi életben ? Melyik lesz az a nagyhatalom, amelyik a tárgyalás meretére döntő be folyást gyakorolhat ? A magyar közvélemény, különösen az idősebb generác\'ó, am \'lyik mée ismere\'ében él a ré i, monar chiakorabeli nagyhatalmi helyzetünknek, hajlandó külpolitikai kérdéseket szubjektív érzésektől átitatva megítélni Bár ma már kevés azoknak a száma, akik csodavárásokban keresik a kibontakozást, de még mindig sokan gondolnak a váratlan meg\'epetésre s a magyar nap Üstökösszerű feltűnésére Fájdalom, de le kell huznj ezt a szárnyalást a realitások rögéhez s meg keh érteni, hogy a lépésről lépésre való. tervszerű előrehaadás a kitartó munka, a soha el rem lankadó, fáradságos szívósság hozhat csak eredményeket. Ehhez a külpolitikai gondolkodáshoz, amely csakis a realitás építménye lehet, gróf Beth\'en István hordta össze a szellemi anyagot. Az ő irányítása érvényesült akkor is, amilor talán inkei magányában elvonultan tel ötte nap jajt. Az általa mutatott irány bi?o nyúlt helyesnek amslvik gondosan mérlegei minden problémát s óvatosságra int a megállapodásoknál, nehogy becsapjuk magunk mögött életünk fejlődő vonalának kapuját A magyar külpolitika iránya a Bethlen István által lefektetett nyo mokon halad mai napig. Belpolitikai irányelvek Az előadottak után önként lehel utalni azokra az irányelvekre, amelyeknek belpolitikailag kell érvé- Zay Isti két bálja Irta: Sxttnyai Zoltán A bárok torony óralapján délfelé álltak :i mulatók, mikor könnyű kis cséza gördült le a vashídon, a pályaudvar sintongere fölött, a városház előtti térségre. A kél lipicai jókedvűen csapkodta patáit a dolwgó aszfaltra. Gömbölyű faruk nedvesen csillogott s vékony porfelhők bujkáltak szőrözniük ezüstös cr-dejében. A kocsi hátsó ülésén két bőrkabátos hölgy hányódjtl a rugók fölött. Arcukat pirosra marta a szél s apró kék pontokat festett egyenes-vonalú, keskeny orruk tövébe." Nem nézdegéltek se jobbra, se balra a járdák fellé, ahol hosszan bámészkodtak utánuk a férfiak és irigykedő asszony-pillantások követték őket. A kocsis bosszús káromkodást szívóit vissza, amint egy gépkocsi száguldóit el melleitjüft s a hajszolt lovak megtorpantak, azján nekiiramodtak isinél a sikos útnak. Zihálva ál\'tak meg az Aranyfácán előtt. A szálloda kapuján kitódult a szo-ínélyzcl s a kövér portás régi ismerősök mosolygós ábrázatával intézkedett a poggyászok felől. A két lány összesúgott és hangosam felnevetett. Jóizüen ringatták karcsú törzsük I az amazoni kábátokban s a karjukat lengették nevetve; nyesülniök. Röviden ezt igy lehetne összefoglalni: belpolitikai megorö södésiink nélkülözhetetlen kelléke külpolitikai súlyunknak. Foglalkozni kell tehát a magyar nemzet népré!egein:k alkotmány jogi, gazdasági, szociális és .egészségügyi problémáival Minden egjes egyed, aki napjainkban stagnál vagy pláne a s egényedés f ;lé billen é!e:s!andardja, vesztesége a nemzeti közösség gazdasági erejé nek A sok egyed teszi a foglalko-sázi ágat, a dolgozó népet és alakítja egységes egésszé a nemzetet. Ha vannak sanyarú sorsban élő, d? talán a bofegsíg türetét muta\'ó néposztályaink azokat gyógyítani gnz daságilag jobb sorsba juttatni múlhatatlan kötelességünk Szerencsére nálunk nincsenek annyira sulvos tünetek hogv egísr néposztályok romlásáról lehetne beszélni. virulens erők mutatkoznak nemzetünk életéb?n. amire mutat az a statisztikai adat is hogy szaporo dási arányszámunk jobb számtalan európai nemzet hasonló stat\'sz\'ikd adatánál. Vannak ugyan szaporább fa;\'ok és nemze\'ek, d? a nemze\'ek élettényei azt igazolják, hogy nem mindig a tul szapora nemzet sze rencs^s és ho\'.doT, mert gyakran az aránylag kevf&e népes nem tul Ézapora nemze\'ek nagyobb missziói töltenek be az emberisig közössé gében, mint más lé\'ekszámra na gyobb és erőviszonvokban sokkal hatalmasabb nemzetek A Trianon utáni időkben esrésa országrész újbóli felépítésére kel lett gondolni. Utalunk az Alföld problémáiára, amelyet most nem a tatár és törökdnlás pusztított végiq hanem szinte középkori elmaradott Ságban hagyott ránk az a politikai szemlélet amelyik el tudta viselni a szinmagvar vid<k:-k elle-izé\'d ál lásfoplalását, d? rem nélkülözhette a perifériák kormánypártiságát Korántsem mondunk it!le\'et a multak e megváltozhatatlan tényén, de rá kell ébredni, hogv munkánkat most zavartalanul bo\'ektetheljük nzokb. a magyarok által lakott és olha-nvarolt vidékekbe, ame\'vekre eddig sor nem kerülhetett. Ezért igyekszik a mai kormányzati program az Alföldet megfelelő életnívóra — Hói... ó!... hallói . .. aMó!. . Isii!... Isli-L! Ugyanis Zay Isti lépegetett a Szé-chenyi-ul irányába Már messziről látta a csézál, meg a Váry kisasszonyok bőrbekccseit, de azért csak lépegetett, mert ugyanakkor az ut ellenkező végében feltűnt Szabó Piroska is. MégJ nem határozotl, sz.eniét lesülölte, mintha milsem hallana és mitsOtn látna s egyetlen gondja lenne száraz lábbal jutni tovább a tócsás aszfalton. Már liarmadszor hallott utána a kiáltás : — Isti !... no do Isti ! Szabó Piroska belibbent egy kapun. Szoknyájának csücskét még pillanatra feldobta a szél, mint a hamvadó tűz lángját, aztán elnyelő a kaputorok. Akkor Isti megállt és csodálkozó, derült arccal nézett a hölgyek felé — Ah, no láínf, —»s a fcalapja széles ívben repült le a fejéről. — Kezüket csókolom. Már vártain magukat., Hanna és Mályva levergődött a cséza magas hágcsóján és megállt n száí-Toda kaputetőzote alatt. A szemben lévő kávéház üvegablakán férfiarcok tapadtak meg, kissé gyűrötten és borostásan a huszárbluzok fölölt Tenyerek integetlek és szélesre tátott szájak kijitoztak a lányok fcfé. Azok a vállukat vonogatták és mosolyogva rázlá\'t a fejűket, hogy nem értik. Azután kilódult a kávéház reccsenő ajtaja, kardok csörrenlek a koj>olt .kulturfokra és gazdasági s-ilyra emelni Furcsán hangzik, de a t:ny- I nyel élnünk kell : a trianoni csapás j most lehetőséget nyújt arra, hogv végre a színtiszta magvar érdekek s a magyar fajiság feil*dísérek ön-cílu kérdéseivel is foglalkozhassunk Ereznünk kell, hogy egv felkészülési idő dolros korszakát éljük, amikor minden téren megerősödhetünk kifejleszthetjük nemzeti értékeinket, amelyek nagy dicsősségére válhatnak ugy kulturánk, mint gazdasági és politikai fejlődési fo kunk megítélésé- ek. A Trianon utá ni magyarságnak feladatott a \'ecke Ha az időt jól felhasználja, eminensen készen állhat, mire üt az igaz ság beteljesodísének órája. Senki, aki józan ésszel bir, s keblét ma. cryar érzés tölti el, nem óhajthatja közülünk, hogy ez az idő tul hosz-szura nyúljék De rem .akadhat kö züliink senki sem, aki ezt a rendelkezésre ál\'ó időt oktalanul elfecsérelni törekednék, m^rt ez volna a legbiztosabb öngyilkos po\'i\'ika. A mai generáció éppen eleget ta nulhatott a múltból, hisz annyi, már a letűnt évtizedekben is meg oldásra érett problémát kellett mot dűlőre vinnie, hogy eblx\'íl láthatja kötelességeit. Az ország jövője iva dókáink jobb sorsa teszi parancso lóan szükségessé hogy a ránk há ramló nemzeti feladatokat ne tá küszöbön s egy knickenbokeres férfi, hóna alá vágott vékony pálcával, duhajul félrecsapolt tollas kalappal s vállára dobott lebegő kabállal törtetett a huszárok után. Udvar verődött a leányok körül. A sarkantyupengctés és a bokacsaltoftás gyűrűjében no vetve nyújtották kezüket az urak felé. — Már Menci tant is bevilorlázott, — jelentette Finci főhadnagy, aki hosz-szu fekete bajuszt viselt és sapkájának sötétedő aranyrózsája körül többnapos por fehérlett. — £s képzelje, vadonatúj Minervával.. Maga Pálma sofirozott. Aztán az elkanyarodó kocsi után intett : — No hallja, Hanna, cs maguk még mindig CzCn a diluviális járművön? Hanna a kocs\' után nézett szótlanul. Mályva azonban felhúzta az orrát. — Fiam, aztán maga sem huszár ha ilyeneket beszél... Ugye Hanna, — Irénnek való .,. Katonai fuvaros. Hanna némán elmosolyodott. A töb biek felnevettek. — Iiz jó : katonai fuvaros. Finci katonai fuvaros. A főhadnagy duhajul félrelökte poros sapkáját. — Jókedvem van barátom, pukkad jon meg családom... A sarkantyúk megpendültek, aminl talpával kiverte az ének ütemét. — Ez. meg ml ? Miféle zölds<fc ? A huszár közelebb tolla arcát, nme- roljuk a jövő számára. Nézzünk I szembe azokkal s oldjuk meg ugy, | ahogy legjobban jehet. Ebből a munkából Nagykanizsa váios közönsége mindig derekasan kivette a részét. Szent ünnepünk alkalmával e város minden tagjára szeretet tel emlékezem és szivböl kivánok békét és boldogságot. A költfi szive Megsiratja reggel a szép álmot, ő termi a legkékebb vlráeot, s könnyebb tán, mint a hóplhe: .Ilyen sziv a költő szive . . Hangja bánat, dobbanácn árva. szabadulna, — óh! — do bo van zárva s bevallja, hogy nincs sonklje: „Ilyen sriv a költő szive ..." Belesir az őszi hervadásba, magának mély slrvermeket ásra; hull a levél, nincsen hito: „Ilyen sziv a költő sztve ..." De feldobban a rózoáa tavaszban, ott szikrázik az ókI magasban, eltűnve nz ég kékibe: „Ilyen sziv a költő szivo .. És mégis, hogyha nevetve dalol, könnyek csillognak mosolya alól, mindig hervadó a színe: .Ilyen sziv a költő nzlve .. .* Eltékozolja éltető vérét, soha nem kapja meg Igaz bérét, elolvad, mint a hóplhe: „ilyen sziv a költő szive .. Bogyay Gyula. lyen sötéten ütött át a virrasztásban szakált és kormos verejték csillogott a homlokán. — Dal, édes Mályva... dalocska. Hanna elfordult és egyetértő gúnyos mosolyt váltott Isiivel, aki egészen hát térlK\' szorult. Mályva tovább kötődött: — Na Finci. maga is szépen néz ki... Hiszen már elkészült- — Azt hát nem. Csak egy kis lelő-tréning a megyebálra. Az kelt. Ugye Isti ? S leercszkedően odav«regetetl Zay Isti vállára. Az elhúzódott s kissé megrándult az arca. Az utpa másik oldalán Vudi ügyvéd ur lengette feléjük kalapját: — Pálinkás jórcgjgelt I — kiáltott át kordiális mosollyal. Aztán peckesen lépegetett tovább-Szaporán járatta tömzsi testét a kurta lábakon és fürgén tek\'ntgctelt széjjel, hogy látták-e, liallotlák-e, .amint ilyen pajtáskodva köszöni oda ennek a megyebeli, huszárlisztes társaságnak. — Ki ez a tökmag ? — kérdezte Mályva s utánacsattant hangos nevetése. — Ez ? — vonogatta vállát Rudi, a másik huszár, akinek szelíd kék szeme egészen álvéresedett. — Valami bürger. — Egyszer az asztalunkhoz kémkedett. Azt mondja, énekeljünk. Aztán vonítani kezdett, szavamra vonítani, mini kutya a holdra. 193(5 december 25 ZALAI KÖZLÖNY 1« RABMAGYAROK KARÁCSONYA Irta: Dr. Szabó Zsigmond Elkövetkezett a tizenkilencedik évfordulója annak1, hogy a karácsonyi szent estén Muraköz és vele együtt Szent István ezeréves birodalmának kétharmadrésze idegen meg szállás alá jutott. Három és fél millió magyar a Csonkaország határain tul 6s a megszállók önkényétől menekült fél milüóból még élő százezer öreg magyar a Csonkaha. zában a tizenkilencedik szentestén lesi a betlehemi csillagot, hogy megszülessék a régi, boldog Nagymagyarország. Százezer öreg magyar, akiknek rég elhalt szülei, testvérei és sokaknak gyermekei ott nyugosz-nak a megszállt területeken és akiknek sirdombjára óh, milyen jól esnék most a bus megemlékezés karácsonyfáját odatüzni. És a határon tul és innen is az éjféli mise szent zsolozsmái közé a szivek mélyéből feltör az ájtatos fohász : Oh édes Jézus, ki megváltásunkért születtél ma e világra, add vissza nekünk drága huzánknt, boldogságos Szüz-mária országát. Ebben qz évben a milánói Dómtéren újra felhangzott a nagy igéret harsány szava. Mussolini, a magyar-ság őszinte és igaz barátja a lelketlen győzők alvó lelkiismeretét igyekezett felrázni a magyar igazság hangoztatásával. Az olasz király ia psászár, a Duce az eg».sz olusz néppel együttesen ünnepelték Magyar\' ország kormányzóját és áldott lelkű nejét, ország-világ előtt tanúságot téve, hogy egyek a magyar fájdalomban, a magyar reménylen és egyek és segitötáisak a mugyar igazság kiküzdésében. A Duce fenkölt szózatából erőt és bizalmat mentett a határokon innen és azon tul is minden mugyar és még a csüggedók lelkében is uj remény lángja lobbant fel. Igazságot Magyarországnak, a háború legnagyobb rokkantjának, igy mondta a Duce és szózatát a rádión át meghallotta és megértette az egész világ. És amikor a békeszerződések revíziójának szükséges és igazságos voltát hangoztatta az angol birodalom külügyminisztere is, amidőn a népszövetségi alkotmány módosításáról tárgyaló bizottság a hírhedt lü-ík szakasz megváltoztatását helyezte első helyre, ítkkor mint egy pokoli orgia harsogó ordítása üvöltött ki Romániából a békés rcvizió elleni tiltakozás, hogy a vérrel szerzeit román földből nem engednek egy kapavágásnyit sem elorozni A revizióel\'enes tüntetések b« nem vallott kudarca után Párisba szaladt a román miniszterelnök, alázatosan bocsánatot kért a Németországgal folytatott flörtért, leletlie újra, tudja az Isfen hányadszor, a kötelező hüségesküt, megkapta a kért milliókat és elégedetten tért haza Bukarestbe. Mert értsé\'ek meg végre, szegény szenvedő magyarok, hogy minden revizióellenes ut Párisba vezet, Párisba, amelynek környékén lévő Trianon nevü kastélyából szakadt rá a pusztító dögvész árva hazánkra. Csuk olyanok emlegethetik még ma is a francia irányzódást, akik cl felejtették vagy felejteni akarják, 1914-ben a francia pénzen felszereli orosz gőzhenger zudult a nyakunkba és amikor az osztrák magyar monarchia még el sem küldte de,-marsát Szerbiának, az orosz had* sereg már felkészülten ál\'ott a monarchia határán. És a háború végén a iranclák némctuyülöle\'e nem Ve rsaíl lesben tobzódott, hanem Trianonban, amidőn Clemanceu, a tigris darabokra szal>daltu a monarchiát és egyharmadára csonkította Magyarországot büntetésül ..azért, hogy az általuk oly mérhetetlenül gyűlölt Németországnak vérrel és élelemmel segítet ek. A francia biztonságért akarták örökidökre guzsbakötni Néme\'.orszá go éi francia pénzen fegyverezték fel a kisantant államokat, l.ogy állig felfegyverkezve őrizzék a fegyvertelen Magyarországot. A Népszövetséget a francia bizo ság megőrzésére találták ki és a trianoni magyal súg már saját tapasztalatából tui a hogy Genfben mindig csak a világháború győzteseinek van igaza. Amikor az öntudatra ébredt 70 milliós Németország lazítani kezdte a versail\'esi bilincseket, a halálra rémült Franciaország az orosz szovjettel kötött szövetséget, hogy megvédje biztonságát. XIV- La,os, Na-polcon, Rousseau. Voltaír nemzete, ősi dicsőségére, kullurájára, de legfőképpen a becsületesen s.érzett polgári vagyonra oly büszke francia nép a minden nemzeti mult dl csóségél, a magánvagyon szentséget megtagadó, piszkos multu s.ov-jetvezérekkel kötött szoros élet halál barátságod Csoda-e, ha a Siovjetbará ság mege\'tőze a gloir népét, anv.ly ma a német nemzeti állam elén, gyülö\'etben és félelemben a spanyolországi vörösök oldalán áll és cseh hűbéresével Európa szivébe csempészteti bc a szovjet hadseregét és a Felvidéken francia jóváhagyással épülnek a szov;et repülőterek. « Az a Franciaország, amely ma szemben áll minden nemzeti alapon álló állammal, legyen az b nemzeti szocialista Németország, a fasdst* QfSiút tfátaii t Karácsonyi ének Te vagy a Karácsony: Szeretet, Békesség, királyok, pásztorok világnak hirdessék: neved dicsértessék l csillag is megálljon Fölötted az égen: Anyám, ki ringattál öled bölcsőjében . .. Te vagy a Karácsony: Jézuska meséje, régi karácsonyfák kigyúlnak az éjbe. Boruljunk most térdre I Kinek még van anyja, érte imádkozzon; asszonyok közt áldott Karácsonyi Asszony ... Beér Gyula TELEFUNKEN 2 5f mn ax aUomvas^sxetefítQlfQst--maga végxi: Fenti készüléket díjtalanul bemutatja Szabó Antal rádió- és sportBzlete E ektron Rádiótechnikai Vállalat Olaszország vagy a nemzeti eszményéért küzdő Spanyolország, bizonyára tudja, hogy miért pénzeli Romániát a nemzeti alapon álló Magyarország el\'en. Lehelség*6, hogy ez csak a má Franciaországa, de Clemanoeutól Herrioton, La valón, Barthoun keresztül León Blumigazt tanultuk meg, hogy a trianoni rev^ zió legnagyobb ellensége, dédelgeted kisantantjának legfőbb patrónusa : Franciaország. A világtörténelem azonban halad a maga utján. 1036. év karácsonyán két nagy eszme áll egymással szemben, a nemzeti alapon történd fejlődés és a minden nemzeti ér-zést, a dicső mult tiszteletét és az évezredes kulturát megsemmisíteni akaró bolsevizmus. Mi a remzeii államok közé tartozunk. Gyengék vagyunk és lefe^yverezettek, de van egy mindennél hatalmasabb fegy-verünk és ez: az igazság. És én ugy vélem, hogy ez az igazság örök, mert isteni és a megcsonkított hazánk mégis el fogja érni egyetlen vágyái, Nagymagyarország feltámadását 1 Yudi ur pedig szánalmas büszkeséggel vonult tovább. Zaj Isti szinte meg. sajnálta. Mét£e lehet igy beszélni egy úriemberről. — Ügyvéd — mondta kissé leckézte-tőén. — Hja, ügyvéd... Persze neked Ismerned kell az idevalósiakat. — Miért nekem ? — és Isti belepi-rult. — Neked legalább is annyira. Én esak egy éve vagyok itt. A főhadnagy már nem is figyelt oda. A . hölgyek u kapu felé indultak. Ducsükézfogásokat osztogattak. Az urak pedig majd várjanak itten. Illetve ez mégsem lesz jó. Kissé sokáig elvárhatnának. ILlőbb megfürdenek, átöltöznek, mert igy mégsem mehetnek az utcára. Azt elhiszik Finclnek, hogy. mennél kevesebb toalett, az volna ncfci « legtöbb, de ehhez most még nagyon hideg van. Majd a jiyáron, kedves Finci. Csak ezért és """semmi másért. Igazán. És most menjenek szépen a Szent Királyba, majd utánuk jönnek ők is. Az uraknak különben Ls esak folytainiok kelt, kivéve persze IsUt, mert ő az egyetlen nett fiu maguk között. Mindig szoanyirt és nem Ilyen zsiros, feketeképü vadember. Jajt rossz ránézni egy ilyen csúnya huszárra. Igaz is, Isti, a Hanna mondani akar valamit magának. Csak Istinck. Ugy-e, Hanna? De igazán, Isti, valami fontosat akarok mondani. Nem most, majd bö lejövünk. És most menjenek. Vi- szontlátásrn. Pálinál is hozzuk és a Manci tantét is. Igenis, hogy a Manci tantét is. Semmi ellentmondás. Adieu, urak! A két bőrkabát csillogva merült e| n foajó műmárvány arcgében. Az urak magukra maradtak. Finc\' bcleásllott a párás levcg(j|l*3 s végigtapogatta borostás állát. A knlckebckc-res, akit esak Lalinak hívtak, kabátjának lebegő szélét pattogtatta sétapálcájával. A kékszemű Rudi kardjára dőlt és a sétáló hölgyeket nézegette. Néha cnppantott s azt mondta édeskés hangon: — Cukor, cukor. Ilyenkor a siető bokák izgatott lépési Váltottak s a rövid szoknyák kötekedő feleseléssel táncoltak a csipő alatt. Zay Isti szótlanul köszönt valamerre s hűvös előkelőséggel vélt át egy-egy köszöntést. — Gyerünk — vezényelt Flflci és hirtelen megindult a Szent Király felé. A többiek utánaigazodtak. Isti a sor szélén vonszolódott Vonakodva állt meg, mikor a vendéglő elé értek. — Hát te? — kérdezte Finci már az ajtóhői. Rudi főhadnagy s a knickeljckcres Lali merev mosollyal bucsuzáshoz igazodtak. „ — Nekem még dolgom van — mondta Isti. De mjntha még egy pillanatra szünetet tartott volna. Az urak elfordultak, | sőt Lali kurta és siettető mozdulatot tett az ajtó felé. — l\'raim — mondta Isti hűvösen. Aztán mégegyszer odabiccentett s előkelő lassúsággal ment toválib a Szé-chenyl-uton. A többiek eltűntök a korcsma üvegajtaja mögött. — Ismeritek? — "kérdezte Lali s belcásitott a tenyerébe. — Azt? — Valami Zay Isti. Hannáéktól ismerem. A knlekcbokcres eltűnődött: — Zay ... I-val? — Ipszilonnal. — ugy- — Valami pénzügyi titkár. — Pénzügyi és Zay? —< s a {knlcke-bokeres rosszalóan rázta a fejét. — Különben manapság... Minden lehetséges. És ebben megnyugodtak. Mind a hárman elbámészkodtak álmatlanul, mintha üveges szemeik mögül elszállt volna a lélek. Aztán a pincér eléjük tet(e a söröskorsókat, a karok merev mozdulattal elnyúllak az asztal fölött s a fehéren gyöngyöző hab le|>crgett az üvegek szélén. Zay Isti mind szaporábban ment a Széchenyi-ulon. A megsűrűsödött utca gyalogjáróiról az úttestre verődtek az emberek. Néha egy-egy autó hasított sürftjökbe s pilláitokig kígyózó sávok szakadtak utánuk Fogatok jöttek, toporzékoló lovakká\', kocsis-hahókkal, prémes libériával s szélbe lengő szalagokkal a kocsis kalapja alatt. Zay Isti megállt az utcasarkon. Kissé megtámaszkodott a lámpaoszlopnak a járda szélén s ágaskodva nyújtózott a járókelők feje fölé. Olyan volt az utca, női kalapok sokszínű tömegével, mintha egy virágos mOző Indult volna meg. Az. égen felszakadt a felhős boltozat s hideg, téli napsugárzás villód* zott a házak mögött. A Schlosser A. József női divatüzlet ajtaján kilibbent az előbbi piros szok. nya, rövid, barna prémkabát alatt. — Isti. Zay Isti hírtelen megfordult. \' — Már félórája várok itten — mondta érzékenykedve. Piroska elmosolyodott s kissé feljebb húzta a szemöldökét. Mintha erre nagyon tudna válaszolni valamit. Aztán az. ajtóra nézett, amelyen két asz-szony lépett ki utána. — Ugy-e, ismeritek? — kérdezte Istire mutatva. — Doktor Zay István. A hölgyek bólintottak. — No igen, hogyne _ mondta a patikusné és sietve nyújtott kezet. Háryné vonakodva nézett Isüre, mintha valami elintézetlen dolog lenne közöttük. Isti szinte zavarba jött ettől a nézéstől. Könnyen lehet, hogy többször az utcán és nem üdvözölte. < (Folyt kóv.) _ ^ 4 Zalai-kOzlOny I93Í. drcembtr 25 Ml AZ „ÉN"? Irta: Kelemen Fereno*) Mi öf Én?. . . Egy embersorsba komprimált élet ... „A világ az én képietem" A minden, az Én vagyok, mint ahogy a csepp viiben benne van az egész tenger. Csak parányi sejt vagyok a kétmilliárdos embertestben, de ai egész emberiség osetatlan és maradék nélkül bennem van. Az ut a világba rajtam keresztül vezet. A nagy mindenséget csak ezen az Énen keresztül ismerhetem meg. Az ,elektronok mozgásában a világegyetem ritmusa zeng, az Énben a Világ ereje lüktet . . • „ismerd meg Tenmagadat" s megismered magát a világot. Rejtélyes valami az Én. Határtalan mélységek tátonga-nak benne. Megszédülünk, ha belenézünk az Énnek ezekbe a szakadékaiba . . . Egy mikrokozmos, melyben azonban a makrokozmos végtelensége dübörög . . , Egy milliméterlény, melyben ichtyotaurusok ereje tombol . . . Egy arasznyi lét, melyben évmilliójc élnek, egy véges lerem-tés ai Élet végtelenségével. Születése pillanatában ősi generációk bűneit és erényeit örököli s már az anyai sziv alatt évezredek fejlődésén átrobog. Évezredeket élt, mielőtt a világra jött volna s az örökkévalóságba lép, ha itt hagyja földi játékainak szinterét. Az ut eleje és vége egy: maga az örökkévalóság. Ez az Én . . . s mert utja az örökkévalóságból az örökkévalóságba vezet, formája, lénye anatómiai és pschykai valója, testének, lelkének sintéeise örök és megváltozhatatlan. Ar Én « világ tükre. Mit látunk benne? Megváltozhatatlan, ősi erőket és ösztönöket . . . melyek között mi csak tehetetlen vergődő férgek, egy felsőbbrendű Akarat alázatos szolgái vagyunk. -J Ezt a rabszolgasort értelmünk és képzeletünk szines virágaival felcicomázzuk, kálváriás utunkat telehintjük az illúziók illatos rózsáival, a levegőt megtöltjük a dal, az ének accordjaival s egész életünk fölé k\'teregetjük a művészet szines hálóját, de embersorsunk tragikus rendeltetésében mégsem vagyunk egyebek, mint tehetetlen eszközei egy kifürkészhetetlen Erőnek. Rabszo\'gasor az Ember sorsa. Lelkünk és képzelőerőnk egész dinamikája, erényeink és bűneink felmérhetetlen skálája mind-mind csak alázatos, engedelmes húrjai az Ösztön hangszerének. Jók vagyunk és rosszak, igazak és gyalázatosak, szeretünk és gyűlölünk, imádkozunk és káromko-_, dunk. tisztelünk és megvetünk, dicsérünk és megszólunk, használunk és rontunk aszerint, amint ezt az Én ^zeszélye diktálja bennünk... Az Én mindenekelőtt! .-. . Az élet kérlelhetetlen erejű parancsa ez, mellyel csak az Istenember tudott szembeszállni . . . En és Te, két egymással szembenálló világ. Az emberiség morális jóléte függ ennek a két erőnek egyen- a Kivonat a .Mi az Ember?" cimü i lis előadásból. j súlyától. Erre tanítanak bennünket a keresztény etliika glóriás ipéi: Szeresd felebarátodat, mint Ten-nenmagadat! Közelebb vagyunk-e ebben a kavargó korban a világnak ehhez az erkölcsi sinté^ziséhez, mint régen ? Sajnos a kor szava,v1nás erkölcsi harsonákat zeng. A levegő tele van a sociális gondoskodás eszméivel, a caritas zsolozsmáival, de a lelkek mélyén az önzés démona garázdálkodik. Az emberi sziv ridegebb, a lélek keményebb lett ebben a vajúdó, nyugtalan korban. Ujabb szakadékok tárulnak fel az ember mistikus mélységeiben. A világháború vértengerében elveszett sok emberi érték. Nem lettünk jobbak a nagy megpróbáltatástól . . . Erényeink megfogyatkoztak, bűneink megszaporodtak . . . ösi ösztönök.ereje egyre hatal- Dorosmay János meséi 1. Ml Hegyek — Szervusz koma I — kiállt rá nagy hangon születésének hajnalán a Vakondturás a Rctyezálra — Szervusz koma... Az persze rá sem hederiiett. — Adj Isten, szomszéd, — köszönt rá mérsékeltebb hangon isméi, midőn a nap delelőjén állott. De felelelet ekkor sem kapott. — Van szerencsém!... Alászolgája ! — zengedezi már alkonyat-lájt újra. De bizony visszhangja még cn. nek se támadt. — Hát nem is csoda — mondja ekkor a hegynek fordulva ugyan; de ugy, hogy mindenki megliallja— hogy folyton romlik, pusztul a világ, ha már mi, Hegyek se tu. dunk összetartani, akik "pedig például kellene, lwgy álljunk: — a kisebbeknek. 2. A titok — Elnézem, — mond tisztes távolból a Légy a Póknak, — hogy le esik megkötöd a háládat a zu golyban és alig ülsz mellette né! hány peri-ct, m.ír is van zsákmá. nyod Egy-két áldozat pedig iné_g a legszűkebb na|>okra is esik... Mégis mondd, hogy van Ci? Mit csinálsz, hogy ezok igy felkeresnek? Hivod? Elbűvölöd őkel/7 — Bocsáss meg pajtás, - feleié kissé sokatsojtően a Pók, hogy ezt meg nem mondlialom, de ez minálunk kettős; t. i. családi és egy. ben üzlet, titok.,. Annyi mindeneseire bizonyos, hogy általában sokkal többen élnek a mások ostobaságából, mint a maguk okos-ságából s ha netán törvényt hoz. nánakv hogy ki-ki a maga emberségéből éljen, miliamar kiveszne a világi 3. Csigák Találkozott a Mezielen Csiga a Házas Csigái/igával. Szerelte volna rokonhoz illően üdvözölni. Meg is szólalt, mondván: — Cdvöz\'légy kedves rokon. De lo vább nOm folytathattaj mert amaz, miközben tekintete egyre megvetőbb lett, közbevágott: — Mezielen Csigák közt keresd rokonaidal, atyafiI Nekem ilyen szegény rokonaim n!ncsenok; mondotta és mégogyszer jól végig mérve a «tolakodót,, ment a maga utján. A szegény Meztelen Csigát egy pillanatra megdöbbentette a Házas Csigabiga nem várt ridegsége, de visszanyerve nyugodlságát csakha. mar igy szólt: — Talán a házad miatt vagy olyan rátarli, koma? Naliát arra légy büszke, pajtás, amil magad szereztél, ne arra, amivel az Isten áldott mcgl f«f- ás derékfájás émelygés, idegesség. tisztátalan telnt gyakran csak az emésztési zavarok következménye. Ilyenkoi 15 \' Ö33ÉCEI masabban tör fel lelkünk mélyéből . . . Kegyetlenül önzők lettünk . . . imádjuk a hatalmat. Mindnyájunkban egy-egy nietschei Uber-mensch álma-vágya vergődik . . . Lázas tempóban saáguldunk át a világon . . . Egy rohanás az életünk . . . Pedig eszünkbe juthatna a karthauzi Koporsók szimbőítkus gyertyalángja : Csak egy villanás az ember élete a tegnap és a holnap örök sötétsége kőzött . . . Mámorosan hajszoljuk a földi boldogságot, a pillanat gyönyörei t^olott már Solon megmondta: Nemo ante mortem beatus . . . Belenézzünk-e tovább is az Én mélységeibe . . . Rousseau valamikor feltárta em-berlelke minden mélységét, megdöbbenve láttuk, mennyi salak került belőle, pedig ez a nagy gondolkodó egy egész kor fejlődését szabta meg örökérvényű munkáival. Nem, nem tekinthetünk bele önmagunkba, de sokszor halljuk, éreztük, mint dübörög lelkünk geologiai rétegei alalt az ősi ös?-tönök tektonikus ereje . . . ahol felszakad ez a réteg, ott kirobban a vulkán s a bűn, a szeny lávája önti el az embert . . . Naponkint érezzük ennek a belső nyomásnak feszitő erejét . . • s mily nehéz megküzdeni vele .. . Győzd le önmagadat s legyőzöd a világot . . . De mily kevesen maradnak felül ebben az atavisztikus küzdelemben. ■. Nehéz, gyötrő önfegyelem kell a győzelemnez... S mégis le kell szállnunk ai En mistikus infernojába . . . Meg kell küzdenünk Szentgyörgy lovagok módjára bűneink, szenvedélyeink, ösztöneink hétfejű sárkányaival, ha méltók akarunk lenni önmagunkhoz, méltók a Teremtés koronájához, az Emberhez . . . A tucatból egyek Könnyű lenni a csúcsok tetején egyetlennek és óriásnak, Sokkal nehezebb a tucatból egynek lenni és száz messiásnak szolgálni tisztán és töretlen. Könnyű futni fényes síneken, ammerre nyitva vár a végtelen. De nehéz járni egyenes utakon, csupa friss .rögöt tiporva: minden göröngyön más a gazda s az ut végén garázda gond les roskadozó apostolokra. Könnyű siralni, pmi nincs már, vagy ami nem is volt soha. De nehéz örülni annak, ami van.- — szép szüretek rossz borának és ostoba kis nótákban kiviruló szerelmes, forró fergetegnek, megköszöni, hogy nem több a nincs és örülni, hogy árnyékot adnak az elfelejtett útszéli keresztek. Könnyen van igaza annak, akire milliók alázatosan figyelnek. De nem ver visszhangot kiáltás, ha kórusban sikolt ls jaj-szava millió tucatból egynek — egynek. Barbarlím Ca/09 1936. december 31. ZALAI KÖZLÖNY Beszélgetés a Kisjézusról, Nagykanizsáról és Muraközről dr. Krátky Istvánnal, Nagykanizsa polgármesterével Aki egy város minden gondját a vállán viseli, annak szavára, véleményére mindig kíváncsi volt a város közösségében élő ember. Soha azonban annyira, mint ma, amikor a közületekre fölözött gond és felelősség esik atekintetben, hogy a polgárság minden rétegének milyen lesz a holnapja. Dr. Krátky István j:olgármseter-ségét a vitalitás korszaka név alatt örökítheti meg majdain a város krónikása. Fáradhatatlan a városról való gondoskodásban. Polgármestersége óta mindig történik valami a városért s mialatt az egyik dolog elkészül, a polgármester tarsolyában már érik a másik és a tervek, céltudatos elgondolások, elcsíphető alkalmak kohójában folyton Izzik a tevékenység parazsa. Most, a karácsony ünnepe és az év vége előtt, felkereste a Zalai Közlöny munkatársa a polgármestert és beszélgetést folytatott vele Nagykanizsa holnapját illető kérdésekről. Az első kérdés pz volt: - Mit hoz a Jézuska Nagykanizsának a jövő évre ? A polgármester ezeket válaszolta : Ha a polgármester levelet ima a Jézuskának - Ugy fele\'-ek a kérdésre, hogy kibővítem azzal: - mit szeretnék, hogy hozzon é§ mit hoz előrelát* hatólag. Mint jó páter famlllasa e városnak, aki Nagykanizsát egy nagy családnak tekintem, levelet ir-hatnék a Jézuskának és megírhatnám hivő gyermeki lélekkel mindazt, amit kivónni szeretnék, akkor azt kérném, hozza vissza nekünk Muraközt és a jugoszláv szomszédok jóbarátságát, emellett pedig ajándékozza meg Nagykanizsát és közönségét azzal, hogy a Lispe környékén folytatott fúrások nyomán olyan bő forrású olaj fakadjon, ami gazdag anyagi áldásaiban részesilse Nagykanizsát és a vidéket. Azt is megírnám, hogy gazdagítson bennünket minden évben legalább egy-egy olyan alkotással, mint az Idén az Igazságügyi palota volt. Ezt kérném ! - Ha pedig arra a kérdésre kell felelnem, hogy mit hoz a Jézuska Nagykanizsának, akkor talán azt mondhatnám, hogy fokozatos előrehaladást azon az óvatos, körültekintő, de biztos fejlődést jelentő uton, amelynek minden évben van egy-egy állomása és amely a következő évben is fog néhány alkotást és ezzel kapcsolatban munkaalkal* makat biztosítani Nagykanizsa szá mára. Tényleg fogja hozni a Jézus ka az igazságügyi palota teljes Ije fejezését, az OTI-székház megépítését, a méntelep kibőviélsét és a tüzérlaktanya-épitkezés folytatását*. Ezek azok a beruházások, amelyeknek a következő évben való magvalósítását bizfon hiszem és arre lyek a dolgok jelenlegi állása mellett azt mondhatnám : biztosan be is következnek.. - Vannak azután olyan tervek, amelyeknek megvalósulása a követ kpző évben előreláthatólag még nem Történik meg, de előkészítésük már megindult, hogy a rákövetkező évben kerüljenek kivitelre. Ezek: a rendőrségi palota, az uj polgári iskola, a vágóhíd újjáépítése és egy nagyobb bérház. Ugyancsak az 1937-38. költségvetési évben kerül előre-láthatólag kivitelre a Balalonszent-györgy-Nagykanizsa-Lelenye útvonal átépítése, ami a város forgalma, különösen az átmenő idegen* forgalom tekintetében lesz jótékony hatású. Kisebb javulás vagy — semmi javulás Megkérdeztük ezután a polgármestert, hogy a gazdasági javulás érezhető-e már Nagykanizsán is ? - Ha az egyes adófizető polgárt kérdezzük, - válaszolta a polgármester — ugy a7ok túlnyomó részben azt felelik, hogy nincs semmi ja-vulás, sőt rosszabbodott a helyzet, mert a kereseti, megélhetési lehetőségek tovább romlottak, ezzel szemben a közszükségleti cikkek drágulása folytán a háztartási, csa- ládfenntartási költségek emelkedtek, a közterhek pedig nem csökkentek Ha áronban bizonyos egye temes szempontból nézzük a kérdést, amilyenek az adózás eredménye, a munkaalkalmak, stb., akkor -azt lehet mondani, hogy Nagykanizsán az országos átlagban mutat kozó százalékos javulásnál kisebb a javulás mértéke. Ennek oka pedig véleményem szerint abban keresendő, hogy vidékünkön a gabona termés nagyon gyenge volt, a bortermés Is kedvezőtlen s ezt letézte, hogy a kormány az e vidéken tul njomórészt termő noha értékesítése elé majdnem leküzdhetetlen aka-dályt álli\'ott így a vidék gazdfa, közönségének teljesítőképessége szinte teljesen megbénult és az adózás eredménye a mezőgazdasági la kosság körében rendkívül kedvezőt, len. Mindez természetesen visszahat a gazdasági vérkeringés következtében a nagykanizsai iparos és kereskedő társadalmának kereseti és jövedelmi lehetőségeire és nagyon hátrányosan befolyásolja azt a javuló tendenciát, ami a statisztika szerint országos átlagban mutatkozik. . | Nem lesznek ünnepi hetek Nagykanizsán Az. 1937 évi nagykanizsai ünnept heieket illetőleg intéztünk ezután kérdést a polgármesterhez. A. vá-lasz itt következik. - Eredetileg az volt a tervem, hogy mint néhány város tefíe,egész heles ünnepségsorozattal .Igyekszünk az idegenforgalmat Ide te. reinl. Az ünnepi héten ipari és mezőgazdasági kiállítást i% vásárt is rendeztünk volna, különféle Iparos kongresszusokkal A kiállítás azonban felettébb költséges volna, sikere problematikus, a tervezett országos iparo6 kongresszust illetőleg pedig, az Ipartestület elnökségének fáradozása el\'enére, nem tudtunk teljes bizonyosságu garanc\'át kapni, így nem lá\'om biztosítva egy ünnepi hét erkölcsi sikerét, az anyagiakról nem is szólva, ünnepi hét rendezé- sének feltétlenül ráfizetés a vége és közvetett hasznában is csak akkor térül meg, ha megfelelő idegenforgalmat tudunk biztosítani. Ezérl ugy gondolom, leghelyesebb lesz a realitások terén maradni és néhány ünnepi nap keretében (nevezzük akár Zrínyi napoknak, kanizsai napoknak vagy Délzolni Munkanapoknak) olyan attrakciókról gondos kodni, amelyek előrelátható bizo nyossággal megrendezhetők kszr.ek Ezek az ünnepi alkalmak lesznek» az lgazsáaügyl pnlota felavatása, -íz OTI székház átadása n Vitézi Székház felszentelése s ha sikerül addigra megoldani: a várbástya és azon Aldobrandlnl szobrának felavatása. A cél természetesen mindig az: -mlnél kevesebb költséggel minél nagyobb Idegenforgalmat Irányítani Nagykanizsára. A polgármester krlszklndlije - Mit kér karácsonyra a polgár* mester a város közönségétől ? — kérdeztük - Ezt a kérdést - mondta a polgármesler - kiegészítem, mielőtt fe lelnék rá, azzal hogy mit kíván a kö7önsAor vezetőitől. Az e\'cő : amit kírek. Kérek egymással s:em-ben testvéri szeretetet és megértést, a város törekvéseivel sremben tárr.o gatást és áldozatkészséget, a határ széli kanizsai élet nehézségeivel szemben csüggedést nem ismerő ki tartást és erC« magyar hitet a fel tétlenül bekövetkező jobb magyar Jövőben. - A kérdés másik részére válaszom a következő, őszinte sziwe! kívánom, hogy az élünkön álló kormány és a közületek vezetői, a ml városunk vezetősége is olyan álla-pólókat tudjon teremteni, amelyek közt minden dolgozni aknró, becsületes magyar ember magának és családjának emberhez méltó, tisztes megélhetést ludjon biztosítani, öreg napjairól pedig akár közületi vagy intézményes ellátás utján, akár gyűjtött vagyona, vagy .gyermekei és családja támogatásával tudjon go-idoskodfri. Ha visszakapnánk Muraközt... Utolsó kérdésünk: - Mi volna a teendő, ha vissza, kapnánk Muraközt? - Minden erőnkkel arra kellene törekednünk, hogy intézményesen és elszakithatatlanul be\'ekapcsoljuk Muraközt Nagykanizsa gazdasági életébe. Muraköz ezesetben egy. részt mint felvevő és fogyasztó piac, másrészt mint termelő terület jöhetne figyelembe. Mindkét minőségben felbecsülhetetlen értéket jelentene a maga 70.000 lakosával a nagykanizsai kis- (s gyáriparnak, valamint a kereskedelemnek. Olyan lehetőségek nyílnának meg, amelyeket megfelelő ügyességgel, kereskedelmi rátermettséggel az egész városra és vidékére áldást hozó módon, gyümölcsözően lehelne kiaknázni. De nem lehetne ölfcetett ke. zekkel várni akkor sem, ha ez Isten segítségével bekövetkezne. Mint mondtam, intézménycsen ki kell mélyíteni a gazdasági )<apcsolato kat. Minél több kanizsainak kellene megtanulni a horvát nyelvet. Magam is megíenném ezt, mert az anyanyelv közvetítésével is kellene ápolnunk nem csak gazdasági, hanem társadalmi uton is a teslvéri jóvis-onyt, minél sürübb személyes érintkezés révén muraközi testvéreinkkel. - Szükséges votaa még az is. hogy a Muraköz visszacsatolása olymódon következzék be, ho?y juco-szláv testvéreinkkel, kiket a magyar néplélek nagyra értékel, minél barátibb viszonyba kerülhessünk. Akkor újból füstölögni fognak a nagykanizsai gyárkémények és viruló élet fakad e baráti viszony nyomában Nagykanizsán.— Az intervjunak vége. A kanizsai utcán most szakadt fel chmoll Postai UJJAVARAZSOI JA A KOPOIT BÖKI chmoll P.ISt.lJ VILÁGOS RUIIAN SEM IIACY FOLTOT ZALAI KÖZLÖNY Kanizsa és Zala szállodája Pesten a » TU Hákéoil-al 58 Tfll. 1 389-50. 150 kényelmes szoba, folyrt bldeK-melegvtz, telefon, körp flllós ón caenfíöt pótló elektromos fényjel jsósekkel. Lemórsókell s/oba ós penzió-árak. — Elegáns kávóház. 0 telefonfülke. A »BrBxöbeni Farkas Béla rádlóhires cigányzenekara — valódi erdélyi Flekken különlegességek. A télikeriben i délután és elte táno. V Irány újszerű Jazz-zenekara, Nagy Mária énekszámaival. Ha Pestre Jön, adjon találkozói Isme rfrelnek a METPOPOLEban I Széchenyi 5-ik, Deák 7-ik, Arany 10-ik gyermek volt a családban III. Részlet LOVAQ STERNÁD ISTVÁN előadásából a nehéz reggeli köd és a polgár-mester barátságos irodájának nagy ablakain bátortalan napsugarak néznek be a nagy íróasztalra, Le kukucskálnak a százféle papír darab közé, amelyekből Nagykani-zsa élete, emberek sorsa, kenyér, rend, hit és holnap születik. A Mura-parton ilyenkor még ugy ül a köd, mint vastag, szinte moz dulatlan. takaró. De már halványan álizzik a felhöfátyo\'on a nap és a nagykanizsai polgármesteri szoba falán napsugarak csókolják végig Cani&sa öiscögletü várának történelemről, rendeltetésről, magyar életerőről mesélő, régi.-. régi képét... RtrbarlU Lajos. Tánc ruháink szépek és nagyon olcsók. Schütz. Kulturálatlan ős civilizálatlan népszokásokkal szemben ir.egá\'lapit^ ható, hogy a kulturorszá^ok mim dent elkövetnek fajuk megerősödése és szaporodása érdekéten. Előttünk is az a feladat áll, hogy az égyko helyett a sokgyermejyxndszer váljék úrrá és ezért a /gyermeket ma már a jogrend óvja és védelmezi. A\' magzat elpusztítása, a gyermekülés súlyosan büntetetik és igyekeznek-a megszü\'e.ett gyermeke: életben tartani. Ezért fejlesztik a közegész-\' ségügy és a gyermekgondozás céljaira szolgáló kü\'-önféle lerendezéseket és intézményeket. Nem szabMd elfelejteni, hogy az egyke nemcsak számbeli veszteséget jelent, hanem igen sok esetben megállapítható, hogyha a kiválóságokat éleire hozott szülőknél az ^gyke-rendszer dívott volna, ugy o vlldg nem Ismerte volna meg Napol\'ont, Byront, Bachot, Dürert, Wagnert és Bismarkot, nekünk magyaroknak pedig sohasem lett volna Deákunk, Szé-chenylnk, Jókaink, Aranyunk és M^ddchunk. Széchenyi p. o. az ötödik, Deák a hetedik, Arany padig a 10 ik gyermek volt. Megfigyeléseink és tanulmánya, ink arra vezetnek, hogy a létért való küzd.leai és a sz; poi; sá? egyenes arányban állanak. Tehát minél küzdelmesebb egy néposztálynak az élete, annál nagyobb a sz iporíasága. Dr. Kovách ALa;o3, a statisztikai hivatal volt elnöke p. o a következőképen nyilatkozik : földműves népünknél legnagyobb a gyermekáldás és bár aránylag nagyobb a gyermekek halandósága, mégis legtöbb az életben maradt gyermekek száma. A városokban a szaporodás lényegesen kisebb, mint falun .Jlle-tóleg a vidéken és ezért a faluk szaporodását a városok kihalása folytán felszívja a város. A statisztika kimutatja, hogy akkor, amikor 1900-tól 1930-ig Budapesten 782 lélekről 1,006.184 re növekedett, va-I gyis 263 8^2 lakossal lett több, ebből a tényleges szaporodás csak 76494 lélek. A több/t a vidék adta, Budapestre való bevándorlás formájában. A vidéki lakosok között a Ieg nagyobb a szaporodás a mezőgazdasági munkásoknál, a gazdasági cselédeknél, mert itt kereső táraat igyekszik szerezni a szülő a felnövekedett gyermekben. Ezen adatokból megállapítható, hogy a boldogulásnak uj lehetőségeket kellene találni, amelyet népmüvelés, népj-oktatás formájában lehetne a köztudatba átvinni. Ezek azok az állami feladatok, arrelyek keresztülvitele révén az eddiginél soklfal előkelőbb helyzetbe juthatna Magyap-orszáe. Az eddijgi népművelésünket és népoktatásunkat fel kellene frl-siteni a mai követelményeknek megfelelően. Az Idegen népeknél nagyon bevált a házi Ipari foglalkoztatás, de különösen a minőségi termelés bevezetése Magyarország, amely köztudomásúan a világ legkitűnőbb gyümölcsét termelhetné éghajlati és talajviszonyainál fogva, olyan megélhetési lehetőséget biztosít, amely segítőtársakat szükségessé tesz. A gyü- mölcstermelés hazánkban dacára az utolsó évek nagy fellendülésének, még mindig csak kis részét adja annak, amire szükség volna. Ennek alapján bármely törpebirtok tulajdonosának megélhe:ését blz\'os:t-hatja. Szaporodásunk szempontjából min den olyan ujitás, amely népünknek felesleges idejét, képességeit ezen uj munkára venné igénybe, előnyös befolyást gyakorolna. Népünket a világ népévei s.emben fel kell vértezni kiváló tulajdonságainak fokozásával olyformán, hogy ezen tulaj-donságainál fogva minden más ország népével szemben megállhassa helyéi. Az illetékesek előtt tehát két feladat áll: 1. hogy mindennemű propaganda az egyke elleni harc megvívására felhasználtass ék. 2. minden olyan intézkedést meg kel- tenni, hogy abból a félmiUló emberpalántából, amely 10 év alatt első éves kora előtt sirba került, minél többet életben tarthassunk. Az egyke okai gazdaságiak és erkölcsiek. A gazdasági okok, hogy a nagy család eltartásának nagy terhétől való félelem, a katonai szolgálat kedvezményének elvesztése az a tö rekvés, hogy a szülök által megszerzett vagyon egy kézbe kerüljön, mind megerősíti azt az igyekeaetet, hogy lehetőleg egy gyermeknél több ne szülessék. Ugyancsak rendkívül fontos és a kormányra vár az a feladat, hogy a megszületett gyermekek felnevelése és életbe való beállítása akadályokba ne ütközzék. Nem elég tehát ennek a problémának csak egyes részelt kiragadni és a megoldások lehetfségelt kézbe venni, hanem a kérdés körül csoportosuló propagandisztikus, kulturális, segélyező, felvilágosító, nevelő és tanító eszközöket hatékonyan kézbe kell hogy vegye ugy a kormány, mint egyes hatóságok. Nagykanizsa városa, amely egyike azoknak, amelyek legjobban érzik határszéli fekvésüknél fogva Trianon súlyát, s amely a törökök kiűzetése után, de most a háború után is megmutatta, hogy kiváló vezetői irányításával kivívja magának előkelő helyzetét, erkölcsös felfogásával hozzásegít majd ezen járvány leküzdéséhez. Mert tudnunk kell, hogy csak szervezkedéssel gátolhatjuk meg ezen járvány által okozott fejlődésünket súlyosan befolyásoló l<á rokat. december 25 Száz éves a Kaszinó (bl) Századik évi közgyűlését tartja karácsony harmadik ünnepén a Nagykanizsai Kaszinó. Száz esztendő óta meleg, összefogó otthona ez a társas egyesület a nagykanizsai polgári együvétar-tozásnak. Száz esztendő .. . Egy darab történelem! Mennyi megpróbáltatáson ment át ennyi Idö alatt a mezővárosból gazdasági empóriummá lendült, majd trianoni határ-sorsra szegényedett városi Mennyi történelmi erö viharzott át száz év alatt az európai ütközőpont keserves pontján örtálló Magyarország! Mennyire megváltozott az egész világ képe, berendezése, maga az ember is egy évszázad óta 1 Valami csodálatos erőnek kell lennie a gondolatban, amely száz évvel ezelőtt a Kaszinót létrehozta és száz- esztendő minden forgandó-ságában mindmaiglan virulens erőben megtartotta. Ez a csodálatos erő a legnemesebb értelemben vett polgári demokrácia, a lelkek mélyén apáról fiúra szálló örökség, az egy-rög, egy kenyér, egy-öröm, egy-gond testyérigégp. A százéves Nagykanizsai Kaszinót az egész város ünnepli contenná-riuma alkalmából, mert hiszen ez az egyesület egy darabja Nagykanizsa nagy múltjának, küzdelmes jelenének és munkásságban, csüg-gedetlen hitben, magyar életerőben egy biztos pillére a jobb jövendő építkezésének. Százéves a Kaszinó és pontosan ötven éve, hogy a mai székháza felépült. Falai közt ma is alapitó elnökének, Daráss Józsefnek osztály- és valláskülönbséget nem ismerő szelleme. Ma is ott buzog a Kaszinóban a házépítő Elek Lipót tevékeny, alkotóerős akarata. Ma is benne feszül id. Unger Ullmann Eleknek, az összeomlás utáni elnöknek az idők minden próbájával dacoló élet-energiája. És ott él a tiszta polgári tradiciók ápolásának az a nemes önzetlensége, amivel Hirschler Sándor Olt az elnöki székben. A mai vezetőség, élén dr. Rapoch Aladár elnökkel, ezeknek az elődöknek lelki hagyatékát őrzi féltő gonddal a százéves Kaszinóban. Nagykanizsa egész társadalma meghalott örömmel ünnepli ezt a centennáriumot, amely — hasonlóan a másik társas egyesület, a Polgári Egylet százéves múltjához — biztositéka ebben a városban a ma különös értéket jelentő társadalmi harmóniának, a nyugodt légkörben folytatható alkotómunkának és alapja a Nagykanizsa újjászületéséhez szükséges izmokat, idegeket és lelkeket acélozó bizalomnak. CSODA VARAS Az ablakról a jégvirág leolvad lassan, nagy, szürke esőcseppek hullnak, tavasz van. Langyos esi piros virágokat fakaszt, forró nyár váltja fel a tavaszt. Közben az ember csak csodákra vár, de csodák nélkül mul/k el a nyár. Az ablakon újra 6szi szél zörög, dérben ázik, Iázik már a rög. W sürgönydróton fehér jégcsapok, Szürke unalmas hétköznapok. . . Igy megy ez körbe-körbe évekig, amig az élet lassan eltelik, de, ha kopog a szivén a Halál, az ember újra csak csodára vár.. . 193(5 december 25 ZALAI KÖZLÖNY 1« Anyag és ember Irta: dr. Kováoe Sebeetény Tibor A« 1920-as esztendők elejének nagy irodalmi szenzációja volt Spengler történelem filozófiai munkája, amelyben az európai kultura | közeli pusztulását jósolta meg. Az ő széles nyomában egész sora az Íróknak festette tovább a képet, állította egymás mellé a megka-póan találó hasonlóságokat, amelyek a széteső római kulturát s a pusztulásában szerintük fel nem tartóztatható mai kulturánkat egyformán jellemzik. A katasztrófaelmélet körül valóságos irodalmi harc indult meg, a tollforgatók verduni csatája. A védők nehéz ütegei ellen a támadók sem voltak restek nagy ágyukat felvonultatni, az önként jelentkezők halált megvető serege sem hiányzott s hogy a harcból mi sem maradjon ki, fel-fel repültek a légi támadók is, hogy egy-egy gyújtó bombával uj világosságot lobbantsanak fel a lankadni kezdők táborában. A kötetek gyűltek, a gondolatok fogytak. Az olvasók tábora laszan megapadt. Amint a háború utáni lelki láz alább szállott, más irányt vett a közönség érdeklődése s ma már csak a könyvtárak csendje tanúskodik a nemrégen megvívott s a gondolatoknak naay tömegét fölkavart irodalmi háborúról. Hogy a mi kulturánk alatt megingott a főid, hogv alatta feltöréssel, pusztulással fenyegető erők forronganak, — érezzük, tudjuk mindannyian, Világháború, gazdasági krizis, népek egymás elleni gyűlölete, megujult háborús készülődések, bolsevizmus, — annak épen eléggé látható fokmérői s mindnyájunk újságja készségesen gondoskodik arról, hogy a jelen és jövő borzalmairól naponként megemlékezzünk. Nem is kell különösebb fantázia ahhoz, hogy Európa anyagi és szellemi életének ebben a zűrzavaros hullámzásában a haláltáncot lássuk meg, amikor egyébként is igen hajla-. mos ai ember arra, hogy égsza-kadás-földindulást kiáltson. Vegyük a Gondviselés jótéteményének, hogy Gutenberg születését a lehetőségig kitolja. Hiszen csak arra gondoljunk, mi lett volna földrészünk népeiből, ha az 1000-ik év éjszakájának halálos bizonyosságával várt borzalmait Daily Mail vagy Times méretű ujságmilliók festették volna, jó előre, reszkető elődeink képreletvilágába. Ahol a betegség, ott az orvos is s a mi Európánk kultúrájának lázbeteg teste mellett hivatott és hívatlan orvosok légiója sürgölődik. Mindegyik a maga receptjét ajánja, amit ugyan nem igazolt előtte fekvő hosszú klinikai gyakorlat, hiszen a betegség szerintök egészen uj keletű, de gyógymód biztos sikerébe vetett hit pótol minden tapasitalatot. Még a* sem baj, ha a beteg közben egyre gyengül. Végre is egy kétezeréves test kibír még jónéhánv évtizedet s aa alatt majd csak akad valahol egy csodadoktor, aki feltalálja a keresve-keresett csodaelixirt. Csodálatosan sokoldalú orvosok ezek, érdemes a seregszemlét megtartani. A gazdasági szakember gazdasági- krízist állapit meg, a termelés-fogyasztás gyönyörű rendjének vésies felborulását. Ki kell kűsiö- bölni a rendet zavaró okokat s a beteg meggyógyul. A pénzügyi szakember a hitel alapját adó bizalom megrendülését állapitja meg. Tüneti kezelésként a valuták fel- és leértékelésének pajzán játékát irja elő, d végleges gyógymódot azonban a politikusok hatáskörébe utalja át, mondván: teremtsétek meg a politikai bizalom alapját, ugy helyreáll a pénzügyi bizalom. Ez pedig a gyógyulást jelenti. A politikai szakember a világbékét ajánlja mint egyedüli gyógymódot. S mivel világbékét a n«igy zűrzavarban csak világhatalom parancsolhat, a szövetségi rendszerek minél erősebb kiépítését szorgalmazza. A technikai szakértő szerint egyedül a technika tökéletesitése hozza meg a gyógyulást. A termelés minden munkáját gépekkel kell elvégeztetni, hogy az emberi erő csakis a fogyasztás műveletében legyen igénybe véve. S ha ugy hozná magával a termelés uj rendje, hogy a gyorsabban felszaporodó emberi fogyasztás sem lenne képes a termelt javakat mind felvenni, akkor annak a világűrben kell uj piacot keresni. A sociálforradalmár kissé radi kális gyógymódot ajánl, dc viszont arra hivatkozik, hogy a gyógyászatban egyedül az operatőr végez tökéletes munkát. Európa lakosainak felét ki kell irtani, - esetleg gázzal, mert az a leghatásosabb, — a megmaradó fele ugy osztozik az elköltözettek vagyonán, hogy mindenkinek egyformán jusson belőle. A szépirodalom szakembere ehhez hasonló elméletet hirdet, csak az eljárást kivánja kissé elnvujtani, hogy vevő közönsége ne fogyjon el a kelleténél hamarább. A lelkeket megmérgezni, úgymond, hitet, erkölcsöt sárba lehúzni, tekintélyt lerombolni. A megmérgezettek óriási tömege lassan, de biztosan elpusztul s az a kevés ember, aki ezt a méract is kiállja, ugy fog élni, mint hal a viiben. De ne feledjük, még a munició-gyáros is megszólal. A világot, úgymond vérbe kell fojtani, a mihez ágyú, repülőgép, tank, géppuska, hegvekre menő lőszer, gáz és bacillusboinba kell. Mivel a saját nációbélit mégis megkell védelmezni, azt éjjeli repülőtámadásokkal, mű gyujtó-gáz-robbanó bombákkal hozzá kell szoktatni az önvédelemhez. Van egy szerencsétlen alapvető fizikai törvény. Azt mondja, hogy aa anyag nem vész el. Átalakul, ezer féle formát vesz fel, de — megmarad. Az anyag nem csak megmarad. Aa anyag uralkodik. Uralkodik korlátlanul, kérlelhetetlenül. Testűnk és lelkűnk, érzéseink, gondolataink, fantáziánk és akaratunk kényrekedvre kiszolgáltatott rabszolgája. Európa kulturája azért beteg, mert annak diktátora: az Anyag. Az uj kor hajnalán öntudatra ébredt Európa felfedezői, feltalálói szinte megrészegülten látták, mint válik kezűkben\' engedelmes eszközzé az anywfl. Pedig mfafden erőfeszítés, a mely azt ujabb engedelmességre kényszeritette, ezerszer annyi erőt kötött le az anyagért való küzdelemben. A szövőszéket egynéhány em- ber tervezte, tökéletesítette, — a gydpotért angol hadseregek verekedtek. A gőzgépet egynéhány technikusnak köszönhetjük, - a szén birtokáért világverseny küzd ma is. A nyersolaj hasznára egykét ember mutatott rá - s a világháború tizmillió halottja, nyomorultja sem volt érte nagy ár. Mérhetetlen tőke, embertömegeknek minden testi-szellemi ereje áll ma az anyag szolgálatában, hadseregek ezer és ezer mérföldeket tesznek meg, hogy az anyagért ontsák vérüket. A mult század közepén járta az a közmondás, hogy amikor az angol Istent mond, gyapotra gondol Ma sem tesz másként, legfeljebb még egyébre is gondol. Főként benzinre. Egyike a mi önkényesen szerzett kiváltságainknak, hogy a történelemben visszafelé tekintve jelzőket osztogatunk. A középkort például »sötétnek« nevezzük, mert mi akár a nap fényével is vetekedni tudó öntudatunk lámpájával világítunk bele az elmúló éjszakába. Egyéb jó okunk igazán nincsen erre. Aki valaha ott állott a rheimsi székesegyház, a kölni vagy a milanói dóm égfelé nyúló csodálatos csucsivei alatt, annak át kellett értenie, lelkébe átvenni a középkor fenséges istenvilágát. Annak a kornak emberei a mindent átölelő, mindenkit egybefoglaló isteni világrendnek voltak tagjai. Tömeg-lélek, tömegtudat. Egyetlen akarat szolgái, egyetlen világosság hordozói. önkéntelenül is eszünkbe kell jusson ez, ha Európa mai két nagy birodalmára tekintünk. Közös alapjuk van azoknak : a tömeg. Milliók egy közös hite a nemzeti ideálban, milliók egy közös akarata a nemzet jövőjében, milliók egy közös elszántsága ai áldozatban. Az individuumokra szétszakadt társadalom képtelen megküzdeni az anyag hatalmával, egy- \'YHt\'Of A Tungsram DUPLASPIRÁL-lémpa olyan gazdaságossá leszi áramfogyasztását, hogy használata folyamán bőven megtérül a lámpa ára. JÓL JÁR TUNGSRAM DUPLA SPIRÁL LÁMPÁVAL egy kiáltó szó csak ujabb elveszettet jelent. Ha milliók torkából hangzik fel az ének, azoknak hangja égig ér. A győzelem őrök forrásáig. Ki mit szeretett volna karácsonyra? Vlllám-lnterju a karácsonyelőtti kanizsai utcáról A körkérdések, a futtában elkapott villám-interjúk feleletei mindig hü tükrei szoktak lenni ai egyes embereknek, igy össze-gyüjtve pedig egy kis képet adnak aí utókornak a Máról, aí Életről. Nézzük meg most, a Szeretet ünnepe előtt, ki mit kiván magának Karácsonyra. Járjuk végig a várost és kérdenünk meg néhány embert. A válasiok akármennyire is egyéniek, - jellemzőek isi A „mii" és „miből" Aí utcán határoiottan karácsony előtti hangulat van. Igen, ezt megéretni. Nemcsak azért, mert ai emberek csomagokkal mennek, máskor is jár ennyi csomagos ember. (Manapság már aí apróbb ajándékokat is hazaküldik a kereskedők.) Igaz, a kirakatpk üvegablakainál ilyenkor lapul a legtöbb gyermekorr, karácsonyfát is sokat lehet látni, de ez sem az igazi. A karácsonyt a lelkeken, a sziveken keresitül érezni meg igarán. Eni mindenki a sieretet ünnepét, de még a cseleWés előtt vannak. Tudják, hogy szép, illő, örőmöt-hozó ajándékozni, de egyenlőre még töprengő arccal járnak a .mit" és „miből" kérdésekkel kisértetve. A munkás Legelőször egy munkást zavartunk fel töprengéséből. Munkás. Semmi különösebb ismertető jele nincs. Néha van munkája, akkor keres, néha — és el a gyakoribb — nincs. Most is igy van. Neve nem fontos. Lehet Magyar János, Tóth Pál, vagy Szabó István. Névtelen. Egy a sok kőiül. A kérdésre megdöbben: — Karácsonyra 7 Hogy\'mit. . -7 Hát persie, elősiör munkát. Aztán .. . aztán talán az elég is volna . . . Persz egészség, ai kellene honá .. . Esetleg egy kis késipénisegély valahonnan, hogy ai asszonynak, meg a gyereknek — mert az is van — vehetnék valamit. Hogy mit, még igazán nem is tudom. Nem is gondoltam rá. Minek 7 Ugy se futja . . . Valami fásult beletörődöttséfl van hangjában. Nem olyan „utcasarkon álló" tipus. Szerény, becsületes. Csak munkát akar. Munkát és ném állást I Ez nagy szó. S de kevesen vannak már ezek ... A tisztviselő A sarkon egy tisztviselőbe botlunk. O már szerencsésebb. VAn állása s ba csflUénte* filetésjjl is, de1 „bírja magát". Ai 6 ke«<- ZALAI KÖZLÖNY 1986. djjjmbj| 28 Részvénytársaság alakul Attila sirjának felkutatására Turócszentmárton előtt, nem messze sz országúttól áll egy különös kúpalakú domb, amely Attila aranyból kovácsolt koporsóját éá Isten ostorának méi hetetlen kincseit rejti magában A varázsvessző sok-sok aranyat mutat... ben valóban van már csomag. Kérdésemre szemembe nevet: — Hogy mit szeretnék? Legelőször szabadulni attól a mardosó kérdéstől, hogy miből fizetem ki ezt az ajándékot. Nem luxus, hasznos ajándék, kellett. Mindig igy szoktam. Egy kis apró filléres meglepetés hozzá és a szükséges holmi karácsonyi ajándékká lesz. Azután .. .? Kívánok egy kis fizetésemelést. Nem sokat, csak a régit vissza . . . Ezzel igen boldog karácsonyom volna . .. Egy ügyvéd No lám, milyen szerények az emberek. Kérdezzünk meg egy ügyvédet is, Ifllán ő többet kiván: — Kivánni ? Mondjuk egy jó örökséget. Amerikait, dollárban. Egy főnyeremény se volna rossz. Vagy ha minden kötél szakad, egypár jó ügyet. De azért a főnyeremény jobb. Mert ha már kívánok,legyen értelme, no nem igaz? Mikor mosolyogva elbucsuzunk, még utánunk szól: — De ez jöhet máskor is. Nem kötöm magam « karácsonyhoz! Azt hitte talán, hogy lebeszélem a szerencséjét. A nyugdíjas Az egyik kivilágított kirakat előtt fogom el a nyugdíjast. Típus. Kényelmes, bottal jár, lassan beszél, Idssan megy, általában látszik rajta, hogy élvezi a szabadságát, az életet. — Csak ugy „nézdegélek" — mondja, amikor ráköszönök. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne karácsonyra ? felhúzza vállát: — Tulajdonképpen semmit. Egészséget! Mert ha már 40 évig dolgoztam, szeretném kiélvezni ezt a kis nyugdijat. No persze, azért lehetne rajtam segiteni. De az egészség fontosabb. Az ajándékra valót már félre rakosgattam. Még nem tudom mit vegyek. Most nézelődöm . . . Nyugodt, megelégedett ember, gondolám és egy kissé irigylem is, amikor egy barnahajú, kis legény böki meg a könyökömet: Egy gyermek — Bácsi kérem, én azt szeretném, azt a nagyot, „aki" szikrázva lődöz, — mutat egy tankra és bár nem tőle kérdezem, mit szeretne karácsonyra, kimeritő információval szolgál és szinte abba sem akarja hagyni az ajándékok felsorolását. Hihetetlen, hogy egy ilyen gyermek milyen kimeríthetetlen tud lenni! Csaknem mindent kívánt a kirakatból és meg vagyok róla győződve, ha egy másik kirakat elé mentünk volna, ott élőiről kezdte volna. A kereskedő S ha már itt vagyunk az üzlet előtt, nézzünk beljebb is. Nehéz megtalálni a kereskedőt. Most ő is kiszolgál. Nincs sok ideje, de nincs sok kívánsága sem. Vidáman mosolyogva kiálltja felénk : — Mit? Mindig ilyen forgalmat! — és már folytatja is dolgát: — Három métert ? . . . Igen. Hazaszállítjuk kezicsókolom. Tessék . . . Jóska az ollót! Az utca zajlik tovább. Sokat lehetne még kérdezni, sok kivánság, sóhaj hangzana még el, de ne folytassuk. Zárjuk le a sort a magunk kívánságával: — Teljesüljön a megkérdezettek és meg nem kérdezettek minden kívánsága, legyen boldog, megelégedett karácsonya mindenkinek ... (g. •.) Turócszontmárton, dec. hó (Copyright) ... A legenda ugy szól, hogy a hunok királyát, aki Isten ostoraként száguldott végig a világon és ná-szának rózsás éjjelén lehelte ki a lelkét; két folyó öászeömlésének ágyában helyezték nyugovóra marcona tekintett! harcosai. Holttestét arany koporsóba tették, e fölé ezüstből kovácsolt koporsót helyeztek és e kettőt egyszerű vaskoporsó borítja .. . Most itt áll mellettem egy ember: diplomás mérnök, nem fiatal rajongó többé, hiszen életének negyven esztendejéből mindössze három hiányzik, a szigorlatait, amivel az agrármérnökök oklevelét megszerezte, kitüntetéssel tette le, magas állása van: igazgatója az állami mezőgazdasági kísérleti állomásnak, hatósági engedélye van rá, hogy a föld alatt kutasson Attila kincsei után. Ez az ember eddig a maga kis vagyonából fizette a munkásokat, akik Turócszentmárton mellett Isten ostorának arany koporsója után kutattak. A szobája az állami intézetben öreg könyvekkel van tele, ez az ember varázsvesszejével Körmöcbánya vidékén aranyban gazdag ércekre bukkant — ezt igazolni is tudja — és ez az ember szentül hisz benne, hogy rövidesen megtalálja a kincset, amelynek értéke felülmúl minden fantáziát. .. Legenda egy különös dombról Az országútról is jól lehet látni azt a dombot, amelynek tetején hóval fedve, elárvultan áll egy hatalmas bükkfa. Különös alakja van ennek a dombnak, olyan, mintha I egykor tüzet okádott volna a krátere, hirtelen emelkedett ki a síkságból és arra már Írott bizonyí- tékok vannak, hogy ahol ez a domb emelkedik, ott ömlött egykoron a Turóc a Vdgba. A domb magassága talán tizenhat méter, a szélessége százhúsz és a hosszúsága ennek kereken a duplája: pontosan kétszáznegyven. ... A természet sohasem dolgozik ilyen akkurátus pontossággal... öreg Írások, megfakult könyvek oldalain gyakran visszatér a mese hogy a domb belseje a »vizek királyának* koporsóját é3 kincseit rejti magában. A geologlai vlzigálat szerint emberek hordták össze ezt a dombot Ezt mondja nekem Stepán Ferenc mérnök: — Ellipszis alakja van a dombnak és az én véleményem szerint egykor lényegesen magasabb volt, mint amilyen ma. Az évszázadok laposra koptatták a tetejét. Van olyan mese is, hogy török katonákat temettek el benne. Állítólag vár is volt itt egykoron, de ezt a feltevést a legendán kivül más nem Igazolja. Ahol most a temető van, ott egykor lehetett egy kisebb kápolna, ennek nyomait Itt-olt még láthatjuk. Régebben akadtak geo-logusok, akik aw állították, hogy a j kup egy dilliP\'lális korabeli terrasz megmaradt \';hiléke, én azonban ezt a feltevés| megcáfoltam. — Hogy a kúpot emberek hordták össze, erről mindenekfölött szabályos alakja tanúskodik. A rétege-ződése egészen elilt a környező talaj rétegeitől. Fent két méteres termőföld van, amelyet tizméteres homok réteg követ, a homokréteg alatt agyag húzódik, a környéken mindenfelé az agyag rétege tiz méterrel mélyebben kezdődik a földben. És aztán: a talajában olyan nyomokat is találunk, amilyen a környéken nincsen sehol, Kezébe vesz egy marok fehéren fénylő kagylószerü anyagot, nyomban látom, hogy ez nem más, mint olyan kavics, amely csak a Balaton körül található és amelyet ott a nép kecskekörömnek nevez. És magyaráz tovább: — Azok, akik a földhányást építették, messziről is hozhattak anyagot. De lehet az is, hogy a folyók medrében volt ez a kavics, onnan szedték ki a homokot a domb építői, az bizonyos, hogy ez a kavics a környező földeken sehol se található. Emberi élet nyomait sehol se találtam ásatásaim során. Mit mutat a varázivesiző . . Laboratóriumában keskeny tokot vesz elő Stepán mérnök és abból két egyenes, aranyozott pálcikát huz ki. A pálcikák végén V alaku ék van és a két pálcát ezekkel az ékekkel lehet egymásba illeszteni. — Már az aj$rm is sikereket ért el a varázsvesszővel és én, mérnöki pályámon egész csomó sikert tudok elkönyvelni. Megtaláltam a templom hajója alatt egy eddig ismeretlen folyosót, talán nyolcvan esetben akadtam vizre ott, ahol eddig viz után hiába kutattak. Amikor varázsvesszőmmel először jártam a hradok-nak nevezett dombom, a vessző egészen gyengén reagál vasra, erősebben ezüstre és feltűnő aktivitással aranyra. Szántóföld és ag^agréi^g sohasem lehetnek az arany~?ermé-szetes előfordulási helyei, bizonyos tehát, hogy az az arany, amely itt a földbe került, csak emberek révén juthatott el Ide. Az én véleményem szerint az Itt lévő arany mennyisége felette nagy. Az eddigi ásatások eredménye Három évvel ezelőtt, a maga pénzén kezdett hoi.zá az ásatásokhoz Stepán mérnök. Egy tárnát fúrtak a földbe, anyagi eszközei nem engedték meg, hogy öt munkásnál többet foglalkbztasson. Mintegy tiz méternyire ástak a domb belsejébe, amikor á tárnák falait tartó deszkákat a körnvező homok összenyomta és a tárna bedőlt. Pénze se volt Stepán mérnöknek és másfél évig kellett a fizetését félre rakni, amíg újra hozzáfoghatott a munkához. Két évvel ezelőtt három hónapig tartott a munka, most már tiz munkás dolgozott és a tárna huszonegy méterre nőtt. Közben bekövetkezett a tél és a munkát megint csak az idén folytathatták. Az idén ujabb baj történt: a domb közepén egy az ásatások nyomán felfakadó forrás elöntötte vízzel a tárnát. — Ott, ahol az ásatásaim véget érnek — mondja — hirtelen, minden átmenet nélkül megszakad az agyagréteg és nem tudtam még megállapítani, hogy mi következik utánna. Alkalmasint egy más anyaggal kitöltött barlangszerü üreg. Munkásaim a csákányokkal megrozsdásodott vasszilánkokra akadtak, — mutatja is ezeket — amelyek valamely nagyobb vastömegből szakadhadtak le. Találtunk aztán kemény masszából, a cementhez hasonló anyagból készült lapokat, amelyek tűztől kormosak és vékony ezűstszalagokat. Attila sírja, vagy egyéb kincs... — Ml lesz most? — Nekem már nincsen anyagi erőm hozzá, sogy az ásatásokat folytathassam. Tehát: részvénytársasági alapon fognak hozzá a tavasz-szal a népeket verő Isten ostora sir- Báliruha kelmék dus választékban Singeméi Karácsonyi vásárban összegyűlt maradékok nagyon olcsón. 19:8 dcctmber 25 ZALAI KÖZLÖNY Igazgatú Url Cégvezető Url Intézkedjék, hogy mindennapi postájának aláírásánál kéznél legyen a magya- „THEBRIS" másoló (Unta) Irón. OYÁRTJA: SCHULER JÓZSEF R.-T. jának felkutatásához ... — Mire alapítja azt a hitét, hogy ez a kup Attila sirját, arany és ezüst koporsóit és mérhetetlen kincsét rajti magában? — Alihoz nem fér kétség, hogy a dombot emberek hordták össze, a varázsvessző aranyat mutat és bizonyos, hogy a domb egy ókori hadvezér temetkezési helye lehetett. Egy budapesti tudós fejezte ki előttem azt a véleményét, hogy ez a hely lehet Attila régen keresett sírja. Minthogy a legendáknak mindig van valamélyes alapjuk; a geo-logiai vizsgálat megállapításai, a varázsvessző kilengései és az a körülmény, hogy a dombot ókori emberek olyan helyen hordták ösz-sze, ahol egykor két folyó ömlött egymásba, már pedig a monda szerint Attilát ilyen helyen temették el, én kétségtelennek tartom, hogy mindaz, amire a további ásatások során akadunk, nem lehet más, mint: Attila sírja. Én azt hiszem, hogy nagyobb számú munkás beállításával a következő esztendőben célhoz érünk .. . * • * Kereken másfél évezrede van annak, hogy Ázsia pusztáinak retten-hetetlen harcosai, miután vezérük, Attila az Ur születésének 434-ik esztendejében egyetlen néppé forrasztotta őket össze, apró lovaikon és soha célt nem tévesztő nyilaikkal, megjelentek a reszkető Európában... Isten ostora sarcot vetett ki Theudosius császárra és Aquileja menekülő népe megépítette a tenger királynőjét, a lagúnák csodás városát : Velencét... Másfélévezred telt el azóta, hogy az első hun harcos nyila végig süvített a Tisza partján, hogy a ka-talauni sikságot hullahegyek borították és a római birodalom népe megremegett. Másfél évezred óta kutatják mindenfelé, amerre Isten ostora harcok közepette fehér lován végigszáguldott, azt a három koporsót, amelybe kihűlt földi maradványait rejtették. Vájjon a turócszentmártoni kúpalakú domb, amely utmutató gyanánt áll a Magas Tátra égbenyúló csúcsai alatt, Attila sirját rejti-e magában ...ki tudna feleletet adni erre a kérdésre. A diplomás mérnök, aki tervek szerint ássa fel a dombot és körzőt meg léniát tartva kezében, rajztáblák fölött görnyed és aki fűzfavesszőjének utmutatása mellett aranyat hozott ki a föld mélyéből, hiszi: hogy. rátalált Isten ostorának arany ko- NapUr: December 25. péntek. Róm. kat. NaRyknrácsony. Protestáns Karácsony. Izr. Tebet hó II. — 26, szobát, Róm. kat István 1. vt. Protestáns István 1. vt. Izr. Tebet hó 12. - 27. vasárnap. Rém. kat. János. Protestáns János. l£r Tebet hó 13. - 28. Hétfő. Róm. kai Aprószentek. Protestáns. Kamilla. IzK Tebet hó 14. Gyógyszertári éjjelt Bzolgálat o hó végéig a „Mária" gyógyszert ír é> a klskanizsal gyógyszertár. A karácsonyi hármttB Unnepon mindennap a gőzfürdő csak délig van nyi va unalmas — Unalmas az élet — szólt na-gyol sóhajtva tegnap egy barátnőm. — A napok olyan egyforma sablonossággal peregnek, mint va-la mi homokórán a porszemek. — Unalmas? Sablonos? — szóltam szórakozottan és az újság után nyúltam. Pár perc múlva megfeledkeztem róla. Válasz nélkül maradt kérdéseire, íme, most felelek. Azaz mégsem ... inkább elmesélem, hogy mit olvastam1 az újságban. Spanyolországban a kormánv és nemzeti csapatok nem ölik, hanem mészárolják egymást, talán testvér testvért, apát fiu. Palesztinában az araiak, zsidók, angolok. Indiában a hinduk lázonganak. Messze Keleten a mandzsu ós mongol testvérek nézik ferde szemmel a _ ki„; naiakat, akiket saját hazájukbon szeretnének elpusztítani. Hogy szegény muzsikok hogyan állnak, azt úgyis tudjuk. Tehát a világ nem unatkozik és mi sem, sőt inkább borzalommal és izgalommai olvassuk, nap. nap után a világ forrongásáról és az ártatlan meg bűnös életek kioltásáról szóló hirekei. igaz, lassan már meg is szokjuk a borzai, inakat és fásullan sejtjük, ha itt kialszik a tüz és megszárad a vér, másul csap fel a láng és folyik a vér. A világ eseményeit szemlélve lassan elfásu\' a lelkünk. Tudjuk, hogy mindenütt valami eszméért harcolnak. Mindegyik fél a saját ^ igazát védi, illetve prébálja védeni s n halottak hegyein születnek a nagy hadvezérek, hősök, mártírok, vértanuk, kémek és hazaárulók. Itt születnek a névlelea sirok és mauzóleumok. A jövő tör,éneimé születik a holtak mezején. Tudjuk, hogy pár évtized, évszázad múlva a ma eseményeit fog. ják a diákok magolni. Szekundát kapnak majd, ha véletlenül összecserélik Mussolini nevét Hi.ieró vei, vagy nem tudják ki volt Fran-co? S ha közeleg a vizsga, az ll)3»-os évszámot épugy a körmükre, vagy a tábla sarkára írják, az élet? mint 1526-ot, vagy 1711-et. Menynyivel jobb volna, Iia a krónikás, nak nem voln i mit feljegyeznie korunkról, amelyben élünk és rá. érne ö is unatkozniI Ha ma az újságban a tegnap eseményeit olvasom, az ismeretlen holnapról igy ábrándozom. De lapozzunk tovább, a harmadik, negyedik oldalra, a napi hírek közé. A világ kliáoszának szemléletéin; belefásult a lelkünk és száz, meg ezer halott felett nem tudunk saj. nátkozni, de megkap egy-egy rövidke egyhasábos lur, amelyek n gyermekkor és az ifjúság határán álló diák-öngyilkosságokról szólnak. Ma elég egy szekunda, hogy a diák céltalannak lássa az egész életet. A tanárnő megszidja kis diákját s a gyexfmeklány az emeletről a mélybe veti magát Kgy 16 éves lány és 17 éves fiu, mint olvasom, reménytelen szerelem miatt vállak meg az élettől. De hát lehet-e az élet 16—17 éves korban reménytelen és céltalan? S ha igen, milyen szomorú példákat láthattak a>. életből, ha már akkor elvisellietetlennek tartják, mikor még nem a sors, hanOm a szülői a tanári szereiét sújtja őket? Ha egy ilyen kis hir majd a jövő század emberének a kezébe kerül, talán ő is jobban megborzong, mint a tömeges mészárlások olvasása felett és szánakozva töpreng, hogy vájjon milyea sivár és szomorú kor szülöttei le-hettek e gyermekek, hogy az élet. bői csak a halált kívánták, de azt oly forrón és erősen, hogy csak nz okot keresték és boldogan szé. dűllek a karjai közé, megtagadva uz élet himnuszát Ezek a gyermekek a küzdést, bizást nem ismerik s tanulás közben legfeljcjjb csak mosolyt tud csalni ajkukra £va, ki léte első pillanatában boldogan kiált fel: • Ah élni, élni, mily édes, mily szép!» Unatkozol-e még barátnőm? Igen? Akkor irigyellek. £h, bár inindnyájaa ráérnénk unatkozni! l\'orray Zelma NÉMET VÁPOiOK- ElőnvÖS és kényelmes németországi utazást biztosltunk Önnek Kdrjen íelvlligotilásl is ktpes lá/ihoilalól a Beichsbahnzentrale maiynrországl vezérképviseletétől BUDAPEST, V, Nádor-utca 18. az. Telefon: 1-297-10. met irt nekem. Az ő cimc : Budapest, VI., Andrássy-ut 16., hatodik emelet 10. Fogalmam se volt, hogy ki a báró. Nagyon meg voltam lepődve, amikor a postás hoita a levelet. Most a Hülöp doktor urnái van a levél. O intézi el a dolgokat. „Én leszek a kegyúr I" — És mit irt a báró? — Azt irta, hogy »magtí$ srel-lemi képzettségeim miatt* meg-biz engem a munkanélküliség megszüntetése céljából a gyárváros megtervezésével. Uj tervet mutat. Kéttornyos templomra gyanakszom- Valóban az akar lenni. — Én leszek a kegyura, — fűzi hoizá. Aetán a gyárváros víztornya rádióantennával és kilátó torony sáska-lobogóval. — Már tudják a nevemet mindenütt a világon, — magyarázza közben — Budapesten is. Krátky polgármester ur is megkérdezte, hogy mi van a balatoni tervekkel. Csak annak örülök, hogy az Isten ilyen tehetséget adott, hogy tudok terveeni. Szeszgyár és finomító, iskolával kombinálva a következő rajzlap. — Rádió és telefon is okvetlen kell és tornaterem is fog lenni, — mondja Kulcsár József. Még egy templom követkeeik. — Ee oda jön, amint a Race-utcai iskola van, annak szembe. Ott is kell egy modern templom, nem igae ? Legfantasztikusabb a hid, ami a »két árok kört lese*. Nagy tábla lóg a közepén : «SASKA-HID«. 200 gyárat épit az őszre havi 500 pengős állásért egy nagy kanizsai tervező a vásártér mögött Látogatás a kanizsai gyárváros tervezö/ének műhelyében Műszaki altiszt volt a vasúton. A nagykanizsai állomáson szolgált, kiskanizsai gyerek volt. Ma már 48 éves és öt gyermek atyja. És tie éve nyugdíjban van. Ennyi a curriculum vitae-je Kulcsár Józsefnek, aki Kiskanizsán lakik a Nagyrác-utcában és akit dr. Guttmann Gyula báró »nagy-ságos ur"-nak titulált. És akit a polgármester is »áilandóan sürget«, hogy mi lesz már a balatoni tervekkel. Most azonban nem ér rá Kulcsár József a balatoni tervekkel foglalkozni. 300 gyár a Balatonparton — Már 300-on felül vannak a balatoni gyár-terveim, — mondja — de most először a Nagy- és Kiskanizsa közt építendő gyárváros terveit kell megcsinálni. Én már az összes tervekkel kész vagyok. 200 gyár lese eeen a területen. Itt vannak a rajzok ! Eeeel már teregeti is szét a rajzokat. Gyermeki egyszerűséggel, még annál is cgyseerübben, pirosra, kékre, sárgára mázolt, fellobogózott, sáska-cimeres gyár- kémények, templomok, hidak, gyűrött kis rajzlapokon. Hogy melyik mi, azt csak a hozzáfűzött magyarázatból lehet megtudni. A temérdek terv mind ott fog felépülni a kanizsai »két árok köeőtt«, a vásártértől a vágóhidig. — Uj vágóhid nem kellene? — kérdezem. — De igen, lese is! — feleli, üvegtetővel, a közepén aknával, ahol lefolyik a vie és ötseáeas égőkkel. Pálmaház a Prinolpális-psrton Aetán sorra kell néeni a terveket. Egy pálmaháe köeponti fűtéssel, saját villanvteleppel, iparvágánnyal. Egy förhénci pince. Hatalmas, cifra épület. — Ki épiti fel ezt ? — kérdezem. — Én! — Péne honnét lese rá? — A bárótól. A tavasseal kapom a pénzt, előlegbe, aztán a gyártelep jövedelméből visseafi-setjűk. — Hogyan ismerkedett meg a báróval? — Márciusban lese egy éve, levelet kaptam tőle. Nagyságos ci- 16 ■ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 25. Moft már osak építeni kell... Már két éve rajzolgatja ezeket a terveket. Megkérdezzük : — Hogyan áll most «u ügy ? — A tervek — mondja - a Bethlen titkárának lettek átadva. Mc\'. már csak épitcni kell. . . — Es mikor épitenek ? — A tavasszal. — Biztos? — Ho yne, kérem! A tervek már mind az országházban vannak. A Fülöp doktor ur a jövő héten küldöttséget vezet Budapestre. öten leszünk. Érdeklődtünk a továbbiakban afelől is, hogy mi mindent gyár tanak abban a 200 nagykanizsai gyárban. A felelet egyszerű: — Mindent! Nagy faggatásra kiderült, hogy ebben a mindenben főként textildolgokat, repülőgépet, varró- és írógépet, meg teherautót gondol a tervező. A sok teherautóba azért lesz szükség, mert a gyárteleppel kapcsolatban megszervezik a teherautós külföldi árucserét. Az üzlet titka — A teherautókhoz hálókocsik is lesznek. A 200 gyárból 12 pár teherautó hordja naponta a kész árut. Egy-egy uton legalább 100.000 pengőjesz a kereset. — Es ki veszi meg az árut ? — A külföld. Meg fogjuk csinálni a kedvezményes szerződéseket az összes államokkal. A báró ur befektetése csak előleg lesz. Mind visszakapja, amit ad. Indiszkrét kérdést teszek fel: — Mondja, keresett már inaga valamit ezeken a terveken ? — Még nem. Az én elvem: munkát és kenyeret a népnek. Ezt akarom Isten nevében elérni. Es most mar el is érem. Hiszen most már csak épiteni kell. Es most már meg fog szűnni a munkanélküliség. — Mire szűnik meg ? Szemrebbenés nélkül feleli: — 1937. őszig feltétlenül! Arra üzembe kell állítani az egészet. És kérem 8 óra lesz a munkaidő, a férfiak 2, a nők 1 pengő órabért kapnak. „Ez Igy fog lenni I" Most jött a legindiszkrétebb kérdés: — És milyen állást köt ki magának, ha mindez meglesz ? Egy pillanatig gondolkodik, aztán azt mondja : — Nekem, kérem, az lesz a legfőbb örömöm, hogy nem lesz több munkanélküli ember, lesz kenyere és munkája a népnek. Én meg leszek a gyárváros vezetője. — Fizetést mennyit fog kérni ? — Én megelégszem, kérem, havi 500 pengővel. összesodorta a rajzlapjait és elköszönt. Az ajtóból még visszaszólt : — Ez igy fog lenni, szerkesztő ur! * Künn hideg decemberj ködtakaró feküdt vastagon a városra és csontig didergette az embereket. Kulcsár József vékony zeig-ruhájá-ban, télikabát nélkül, de Szemében fanatikus tűzzel, csakhamar beleveszett a ködbe. Még szerettem vo\'na megmondani neki, hogy valami baj „fog lenni" a báró körül, mert az illető Andrássy-uti háznak nincs hatodik emelete... De nem szóltam semmit. Aki nem tud épiteni, legalább ne romboljon. Még álmokat se... m, Miért kell egy jó szimfonikus zenekar és mi kell hozzá? Irta: Vannay János, a Városi Zeneiskola igazgatója Az utóbbi időben országszerte egyre erőteljesebben kristályosodott ki az a vélemény, hogy a nagyobb vidéki városok kulturélete nem nélkülözheti színvonalas és művészi feladatok megoldására is alkalmas szimfonikus felépítésű és ugyanilyen jellegű zenekar aktiv működését. Ahol nincs, ott fel kell állítani. Ahol van, ott tovább kell fejleszteni, — mondja az a kompetens vélemény, melyet mindenki, még az az egyén is, akit csak vékony szálak fűznek a kulturélethez, fenntartás nélkül elfogad. E pár sor Írás keretében néhány szempontot talál az olvasó az önként és azonnal felvetődő ,.miért"-re, melyet ugy a nyilvánított vélemények, mint az elfogadott álláspontok nem sorolnak fel, amely „miért" azonban mindenki agyában megfordul, ha nincs tiszta képe a szimfonikus zenekar célját és működési területét illetőleg. Kiindulópontul fogadjuk el azt a soha még el nem vitatott tételt, amely azt mondja, hogy a szimfonikus zenekar a legtökéletesebb hangszer, amelyet közös munkára egységes vezetés alatt tömörült nagyobb hangszeres együttes szólaltat meg abból a zenélési kedvből és vágyból kiindulva, amely az emberben épp oly régi, mint maguk a hangszerek. Eme kedv és vágy a zenekar fejlődésére több évezredes multat eredményezett, amely a XVII. különösen azonban a XVIII. szá- zadban a zenetudomány ujabb nagy horderejű eredményei következtében uj korszakhoz jutott és addig nem látott gyors fejlődésnek indult. A gyors és erőteljes fejlődés következtében a zenekari muzsika napjainkban éli fénykorát. Bizonyára ennek tudható be, hogy a zeneművészet újkori legnagyobbjai épp a szimfonikus jellegű zenekarra Írták legszebb és leghatalmasabb remekeiket, amelyeknek nemismerése és felnemszivftsa fel sem mérhető kincsektől tartja távol és fosztja meg a XX. szádad kult^r^ emberét. Hogy e kincsek mentői nagyobb felületű és mentől szélér sebb rétegű társadalomban elérhetők és megtarthatók legyenek, szimfónikus zenekarokat kell felállítani és azokat egyre fejleszteni, Persze, nem közömbös, hogy milyen a zenekar szervezettsége és milyen ,a tagok muzsikális és technikai fejlettsége. A fentebb emiitelt remekek semmitéle concessiót nem engednek meg és semmiféle más szempontot nem ismernek, mint az absolut művészi követelményt. Ezért bizony a zenekarnak, elsősorban működő tagjain keresztül, oly fejlettnek és olyan színvonalon mozgónak kell lenni, hogy a zeneirodalom remekei játékában is ugyanolyan remekművek maradjanak, mint amilyennek szerzőik megalkották. Nem is sok technikai és tudásbeli fogyatékosság kell ahhoz, hogy a remekműből csak a mü kerüljön minden újdonsága étkészletek káprázatos választékban f ., DIVATÁRUHÁZÁBAN A szobodolfpozott (riss tejszínnel gyórtott SZlNSZAPF tbszInszappah kitűnd holósú kot-«i«iilpim. Ai arcbőrt nomcwk tisztítja, hanem (öl il frÍM<H; megakadályozza rúneoaodátát, finomítja ós fiatalítja. »irttirt Htinrt lnfoiidl ntmilhhüti előadásra! A hallgató, aki pedig az előadáson keresztül szeretne legalább a remekmű közelébe férkőzni, ily esetben lehangoltan állapítja meg, legalább önmagában, hogy a zeneművészet nem az ő számára termeli kincseit. Miként a zeneművészet hosszú fejlődés után jutott csak el a mai zenekarhoz, ugy minden egyes zenekarnak hosszú utat kell megtenni, hogy teljesítményében eljusson a mához. Türelem, szivós kitartás, változatlan tökéletesedési vágy és nein utolsó sorban kellő fegyelmezettség a zenekari tagok részéről, absolut zenei felkészültség, a nagy célok állandó szemelőtt tartása, a zenekar fejlettségének ismerete és nem utolsó sorban a nélkülözhetetlen zenekari fegyelmezettség ki-kristálvositása és az egyre finomabb munkához szükséges állandó fejlesztése a karmester részéről azok a minimalis követelmények, amelyek nélkül korszerű szimfonikus zenekar sehol a világon el nem képzelhető. Ilyen, és csakis ilyen színvonalon mozgó szimfonikus zenekar fenntartása lehet vezérlő szempont a vidéki kulturélet elmélyítésénél akkor, amikor a jó szimfonikus zenekar felállítása, illetve fejlesztését kívánják és kívánjuk, mert tudnunk kell azt is, hogy egy város kultúréletének fejlettségét is nagy mértékben megvilágítja az hogy van-e akcióképes és értékes ily együttese, képes-e ilyet fenntartani és mily érdeklődés kiséri munkáját, avagy mindez nincs meg. Hogy miért világltja meg ? Azért, mert szimfonikus zenekart helyi erőkkel csak akkor lehet megszervezni és fenntartani, ha van annyi komolyabb felkészültségű hangszerjátszó, mint amennyi ily együttesekhez feltétlenül kell. Minimális tudás még nem elegendő, hiányos létszám pedig: nem zenekar. E területen, bárhol is, a „helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás" a közönség szempontjából értéktelen egyéni szórakozássá változtatja a legideálisabb vállalkozást is. A zenekar szervezettségét illetőleg az előadandó müvek pontos feltételeket szabnak és bizonyos felkészültséget feltételeznek, melyekről bármily okból kifolyólag lemondani, egyenértékű a művészi tartalom feláldozásával. A helyzet magaslatán álló, vérbeli muzsikus erre sohasem vállalkozhat. Jó szimfonikus muzsikát produkálni és folyamatosan kultiválni azt jelenti, mint a régi szólás-mondás oly találóan megvilágítja, hogy „több van az emberi fejekben, mint a kottafejekben" (mert a komponista annyi utasitást sohasem irhát le, mint amennyi zenei gondolatainak életrehivásánál kellően fel nem készült muzsikusok számára szükséges). A magyar kulturélet szempontjából pedig nem közömbös, hogy a zeneirodalom remekei a vidék városaiban kottafejekben maradiak — avagy továt}bjitfnak. 1936. dtcember 25. SALAI KÖ2LÓNY 11 Bocsánatot kérek, hogy ismét asszonyi dolgokba avatkozom, do a jó újságíró holtig tanul és némi kíváncsisággal is meg. Áldották. A főzés magas tudománya iránt pedig már kisgyermekkorom óta élénken érdeklődőm, Emlékszem, olyan sárpogácsákat a környék egy kislánya som tudott készíteni, mint én. A Balaton is sokat mesélhetne erről. A cserkésztáborok enyhe-illatú koridéWü közölt — cserkésztársaim nern kis örömérc — mindig ki szoktam elégíteni főzőeskézÖ vágyaimat és ilyenkor a maradékot a Balaton hullámai nyelték el. Egyik som rontotta el tőlo a gyomrát. A Balaton se... Egy szó mint száz, inkább főzni szeretek, mint enni. Bpp ezért n\'éz^m irigykedve a németeket, akik b«ve-zették az <elhtopf>, az egytál-rend-szert. Ez már egy lépés a pirulaétkezés felé, ami hőn óhajtott vágyam. Milyen jó is lesz, ha majd néhány babszemnyi. pirula elszoi>o-gatásával «végig ehetünk, egy öt-fogásos ebédet. Csak, sajnos, még nem tartunk itt és egyelőre meg kell elégednünk a nemetek eintopfjával. Ebben a szakmában remek recepttel is szolgáUiatok. A \'Bayer\'s Mode (ür Allé. egyik legutóbbi száma közli a kővetkező — szerinte Ízletes — •ciniopfgericht.-el. • 375 gr. füstölt szalonnát, néhány szem borsot é-s szegfüsze-get egy hagymával és kevés cit. romhéjjával tegyük tűzre és süssük meg. Ezután egy kgr. szilvát, 1—\'2 kanál lisztet, majd kevés ecetet, kis cukrot és sót tegyünk hozzá. Ka a szalonna sovány, lehet tet. szés szerint vajat is hozzátenni. Minderre vizet önlOnk és felfőzzük. A fölt krumpli igen izük hozzá.* Eddig a recept. Nem kételkedem a német folyóirat rovatvezetőjének jó Ízlésében, — sőt jó gyomrában sem, de azt hiszem — ha a ,fent| ogytál-mcnühöz egy kis csokoládét reszelne és tejföllel, olajjal megöntözné: •— sokkal ízletesebb volna. Persze mindez csak tiszteletreméltó javaslat, merít az egytál-menük meghaladják az én főző-tudományomat és enyhe kétely is marad bennem, hogy miért kell a füslőMszalonnát a szilvásgombóccal együtt enni. Mindeneseire én egyelőre maradok a régi rendszer mellett: reggelire eszem a füstöltszalonnát, ebédre pedig _ persze mártás, főtthus és némi nokedÜs csirkepaprikás után — : a siUvásgomlwoót. Szánkó Qyörgy: Találkozásom Windsor hercegével felhívási A 75 év óta fennálló feiyMiai StiiMet Szüvetkezet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, 1937. év Jan. 1-én nyitja meg lém Mi belét Mái. Egy hitt betét atán hetenként I pengő fizetendő, de jefcyezhefő egy könyvecskére több heti-betét la. K81csSa8két adunk bekebelezésre, kezestégre, vagy értékpáplttá. Takarékbetéteket elfogadunk él jól gyümölcsöztetünk. Kibocsátunk 40 pehgös adetréweket is, ahielyek ellenértéke aionnal, vagy negyedévi 10 pengős részletekben fizethető. Előjegyzéseket a szövetkezet hivatalos helyiségében (Cvengaty-ut 7. szám, dr Hapoch-ház) mindenkor elfogadunk. A Nagykanizsai Segélyegylet SzOvetkezet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja Igazgatósága (Caengcryut 7;) A ködös Albionban világkiállítás I volt, a brit világbirodalom minden I dominiuma elküldte a maga leg- | sajátabb részét, leszűrt, koncentrált ! zamatját egész távoli mesés való- j jának. Az autobuszok világköriili ! útra indultak Londonból és estére újból már a Piccadillyn lehetünk. Néhány évvel elölt a walesi herceggel hajókáztam mindenhová, ahonnan ezek a távoli dolgok jöttek. Legújabb tipusu dreadnough-ton mentünk. Induláskor ott állott a herceg a hajóhídon nevelője és barátja, Berwick lord mellett, jói szemügyre vettem\' Fehér flanell nadrágja élesre vasalva, világoskéksávos selyeminge libeg a szélben nagyon sovány testén. Leveszi fejéről a széles aranyzsinóros sapkát és seŐke fürtjei kisfiúsán göndörödnek a nagy, kiugró homloka fölött. A vézna kisfiút két mély ránc teszi őrégedő férfivá, az orr felől a szájszegletbe fut a két mély ránó, amelyen nagyon soká elgondolkoztam. De akkor megdördültek ai óriási páncéltornyokban a hármasával elhelyezett ágyuk, felhőbebornlt minden, csak az ár-bócon lengett felhők fölötti magasságban egy fehér lobogó, rajta vörös kérészt, felső bal sarkában kék mező kis vörös kereszttel. Akkor elindultunk a lobogó alatt. Hurrá! Az egész föld reánk várt és elénk libegett. Maltában partra szálltunk. Bömböltek az ott horgonyzó flotta ágyúi és én megfigyeltem, hogy a hérceg szemei minden dördülésre megrebbentek. Pedig nem szabadott volna, Berwick ajkait harapdálta. Nagy tribünré mentünk, ott járult elénk a kormányzó, az admirális és vagy ötven méltóság. A hercegnék ötven kezet kellett megszorítania. Ekkor vettem ésire, hogy 0.1 obligát mosoly még jobban elmélyíti a két ráncot. És a világos szürkéskék szemekben borúlát homályosodik. Én egy-két leánnyal szemeztem, nagyon seépek itt a nök, sok emberfaj keverékei. Aztán lehajóztunk az afrikai partokhoz és a trópusok fölött Salombo égő leliellete zihált. Ugy hiszem, a hérceg ezt nem vette ésere, mindenütt ötven kezet kellett mosolyogva megszorítania, már kezdtem érteni ezeket a ráncokat. Én a fekete nőket néztem. Testükön ezernyi üveggyöngyöt rengettek. Hiába fittyedtek le csúnyán vastag ajkaik, itt, a Salombo íehellete alatt a lányok ősi ereje és az óriáskígyókkal együttkuszása érződött bennük És a kolibrik, papagályok és kakaduk ezer őstüzü szine, söha nem látott lepkék hitnpora, tigrisnek holdra nyávogása, holdnak tengerbebukása, gyarmati katona összeroppanó haláltusája, üstdobok tabuimádó döngése. Transvaalban öreg burok jöttek kézfogásra a herceg elé és én egy elfelejtett szabadságharcra gondoltam. Singapoore épülő hadikikötőjét is meg kellett néznie a hercegnek, én a kígyóbűvölő fakirt néztem cl minden csodálatommal. Sidneyben egy óriási stadionban matrózok és ottani tornaegyletek voltak betűkbe állítva: „God save the King." Ezt mutatták az élő betűk. Engem a polynesiaiak egészen furcsa tánca érdekelt, ülve táncoltak. Meglepően szép geometriai alakban ültek és kezeiket, majd fejüket és felsőtestüket lengették tökéletes ivekben. Canadában már nagyon szomorú volt a kis herceg. Flnézlem ceremóniáktól meggvötrött arcát, világból menekülni akaró . réveteg Hamlet-szemeit. Berwick is megijedt és valami szabadság-injekción gondolkozott. Kiváytattunk a prerikre, itt láttam a herceget boldogan mosolyogni. Jó lovas volt és a cow-boyokkal ugy elmókázott, mint egyszer gyermekkorában tudott, a Kensington-park füvébeni De aztán megint hajóra kellett ülnie szegény Tantalus királyfinak. Ab óriási Wurrior csatahajó vágta az óceánt és én is felkeltem az Opern-Kino támlásszékéről. Később a világkiállításon a Fidsi-szigetek fetise összekerült a Gold-coast négerek tabujával, miután évezredekig meredtek egymásra a tengerekon át. Az eszkimók hunyorítva néztek a burnuszos arab dervis vad mutatványaira. Vájjon ae én kis útitársam most merre veszi a* útját ? 1 esV^-szer DKW A lelkünk szól halkan... . . . És hasonló sorsod ime emberfia Kicsinyke szellőhöz, mely a légbe\' rebben — £s árnyékhoz, mi a semmiségbe vész — Egy szivdobbanáshoz a nagy végtelenben, Csillanó könnycsepphez — semmi az egész... Olyan is vagy ime, mint halk kicsi virág, őszi fuva/attól amint porba hull; Gyönge cserép Isten kezében a sorsunk, Parányi kis fűszál — szél jön és elfúj. . . Csak egy sóhajtásnyi rövid perc az éltünk, A mindenség utján kicsiny állomás, Távol szépségeknek játszi jelenése, Vágyak megálmodta tünŐ álmodás. A lelkünk szól halkan és mi busán lassan Az imádság lépcsőién Visszük élttünket távol jövendőnek Istentől megffrzÖtt titkos\' kapujához. .. Dr. Wfnkfor Cműné Munkán! Noémi 50.000 saasfar motorgarancia MOST VÁSÁROLJA mtg i\\l DKWau/d- fát és ne halassza a nyári szép Időkre, amikor az előírás szerinti lassú lenipában való mo-lorbejáratáshoz megerőltetett türelem kell. A hidegebb esős-ködös időjárásban, sáros utakon a párezer kilométeres mérsékelt sebességekkel való hajtás nem idegmtinka. A 1)K\\V közismert stabilitása változó talajviszonyok melleit is, biztonságos utazást nyújt: az általános téti gyújtási zavarok a UK \\V Umkehrspiilnngrendszerit motorjánál isme-rettenek. A tavaszi szép Idők beálltával a most használatba vett motorjaészrevétlenül, tökéletesen be van járatva és teljes élvezettel veheti igénybe annak nagyobb teliesítmé-nyét is,\'ezenkívül a szokásos téli leállítások folytán csökkent várost forgalom a vezetés gyakorlására is alkalmasabb. Kérjen ajánlatot DKW automobilok - motorkerékpárok vozérkópvisolete: NAJLATH Budapeat.VI, Gróf Zichy Janö uoca 17 Kilenc bét alatt... Legutóbb Ernszt Sándor, a ke resztény ellenzék vezérpolitikusa -elismerjük, higgadt hangon — bírálat tárgyává tette a kormány működéséi s mindamellett, hogy kiemelte a Darányi-kormány legfőbb sikerét, amellyel enyhíteni tudta ja politikai feszültséget, mégis minth\'á valamelyes indignálódás csendült volna ki szavából, amikor arra utalt,, hogy »lassan mennek a dolgok.* Bár maga is helyénvalónak tartotta mindjárt hozzátenni, hogy az eb hamarkodoit cselekedeteknél sokkal célravezetőbb a »lassan járj tovább érsz* elve, mégis igen helyénvaló volt erre a bírálatra megkérdezni Darányi Kálmán miniszterelnök felfogását, aki az egyik fővárosi lap-ban megjelent nyiiatkozaiál>an nem tett egyebet, minthogy felsorakoztatta mindazokat u tényeket, ame-lyeket kormánya rövid kilenc hét leiorgása alatt produkálni tudott. < Ha ezeknek a tényeknek udat-szerü felsorakoztatása kissé száraznak is tűnik, mégis ez a leghelyesebb válasz Ernszt Sándornak. Kezdjük a külpolitikai kérdésekkel : a kormány beható tanácskozásokat folytatolt Bécsben Kánya Kálmán külügyminiszter részvételével, amely tanácskozások tudvalevőleg Olaszország, Magyarország és Ausztria külügyminiszterei között folytak le. Ezt követte Clano gróf olasz külügyminiszter magyarországi utazása, majd a Schmidt osztrák külügyi államtitkárral folytatott budapesti tanácskozások. Mialatt ezek a nagyfontosságú külpolitikai tárgyalások érlelték amin* kel közelről érdeklő külpolitikai kérdéseket, az alatt hangzott el Milánóban a Duce nagy beszéde, amely bejelentése volt egyik bekövetkező legnagyobb külpolitikai tényünk-nek, amely a főméltóságu kormányzói pár római és bécsi látogatásá-sában nyert kifejezést. j Foglalkoznia kellett az alig j>áq ZALAI KöZLÓNV 1936. december 25. hetes Darányi-kormánynak azzal a valutáris hely/etiel is, amely az egyes küliöldí ál.amokban Lekövet-keheit devalvációkkal kapcsolatban a magyar árucsereiorg..lom további zavartalan lebonyolítsál volt hivatott megfelelő mederben tarUuii. Exportunkra nézve nehézségek áll tak elő, amelyekot több küliö.di ál lammal leio.ytutott tárgy aliisokon sikerült minden irányban kielégítő vágányra terelni. Épj>e;i a legutóbbi napok eredményei igazolják, hogy néhány külföldi állammal sikerűit nagyobbarányu keteskedelmi tárgyalásokat folyia.nunk, amelyeket .Jugoszláviával és Csehszlovákiával be is lenéztünk. Kilenc hét leforgása alatt éppöli elég munkaanyagot adott mindezs ha hozzászámítjuk az eredmények kielégítő sikerét, azt keil mondanunk, hogy a Darányi-kormány az adott idő alatt meggondjoltan, de fáradhatatlanul dotgo.jott. De- lássuk a belpolitikai tényeket. E rövid pár hét alatt egész csomó törvényjavaslat került a Ház asztalára. Ezek közül rcgi adósságának tett e.eget a kormány a gazda-tisztek nyugdijbizosbúsára vonatkozó tőrvtny lo tárgyalásává, amely immár keresztülment a te sóház és a képviselőház re.ortáján. Ugyancsak fon.os kérdést old meg az ügyvédi rendtartásról szóló javaslat, amely szintén letárgyaltától! a képviselőházban, de ezek mellett u kormány munkáját jelzi a kereskedelmi egyezmények megkötésére vo natkozó felhatalmazási törvényja-vasiat és a német -magyar kaliur-egyezmény is. Ezek mind Q\'.iniézett problémák, de ha hozzávesszük a tárgyalás alatt álló kérdéseket is, mint amilyen a mezőgazdasági ér. dekképviseletekröl szóló és a város-rendezési törvényjavaslat, igazán nem lehet azt mondani, hogy a Darányi-kormány a »lassu járatra* rendezkedett be. Mindezek mel\'ett belpo i-ikailag egyik legnagyobb jelentőségű tényt abban latui.*, rogy a Darányi kormány alatt végre összeült az a pánközi értekezlet, amely többna-pos megvitatás .uláíy letárgyalta a választójogi reformra vonatkozó általános elvieket s kijuUUíult m a pártok közötti szotfem, an.elyik bá ran a megoldások útjára serkentheti a kormányt, mert nyilvánvaló lett, hogy nem kell tartanunk semmiféle sötétbeugrástól. Ezzel párhuzamo san még a végleges reform előtt megoldást n, érnek a sokszor nem minden ok neikürfelpanas.olt ajánlási rendszer hibái, amit a kormány novellárls uton fog a lehető leg sürgősebb megoldásra vinni, amit igazol az a té-ny, hogy máris a Ház asztalán fekszik az erről szóló javaslat. Lássuk most már azokat a kérdéseket, amelyek kifejezetten gazdasági és szociális jelentőségűek. Ilyen téren a kormány egész csomó nagyjelentőségű rendeletet lépletctk életbe. Ezek közül csak a transzfermoratórium meghosszabbítását, a lejárt gazdavédettség újbóli hatály bantartását, a Faksz házak hátralékosainak nyújtott kedvezményt, a tatarozási adókedvezmény megújí- tását és az árellenőrzés hatálybaté* telét emiitjük , csupán. Ezek közé kell sorolnunk más szociális természetű problémák megoldását s, mint amilyen például a dip\'omás ifjúság-elhelyezésének gondja^ A Dayátíyi-kormány valóban komolyan hozzálátott a diplomás ifjak elhelyezésé séhez s tény, hogy az ADOB által elhelyezett ifjak munkadiját fel is emelte. Ezen a téren sokat vár a közvélemény és különösen az érde kell réteg az életrehhott nemzeti ön állósitási alaptól, amelynek tételét éppen a napiokban megjelent hírek szerint emelték kétmillióról három- millió pengőre. Ernszt Sándor megjegyzését nem vettük tul érzékenyen a szivünkre, sőt el kell Ismernünk, hogy kritiká jávai módot nyújtott arra, hogy a fentiekben összegyűjtsük a Darányikormány működésének kilenc hetes anyagát. Korántsem a túlzott önérzet és a saját válunk veregetése veret bennünket, amikor e felsorolást közre adjuk, de azt hisszük, hogy kilenc hét multával nem vádolhatja az itt előadottak után senki séma Darányi-kormányt azzal,lo.jy »lassu járatú* po\'itlkát folytat az alkotások terén. MnssolIni és XI. Pins pápa legelső találkozása a predapplol kecskelegelön Kis történet nagy emberekről ájos, kedves, jóizü kis t.örténetet hallottam legutóbbi itáliai tartózkodásom idejtn. Valószinü, hogy az eset tényleg nem történt meg és csak a nep fantáziája szülte, be ez igazán nem 1-jnyeges! »Se non é vero, é ben tto»ato>- Kis történet,-nagy emberekről I \'tulajdonkeppen ugy kellene kezdenem, ahogy a gyermekmeséket szokás. Egyszer volt, hol nem volt, az operencius tengeren Is tul volt..., a nagy közlekedesi vonalaktól teljesen távol cső, a hóval fedett Ap-peniu hegylánc tövében eldugva, vadregényesen lekvő, jelentéktelen kis olasz falucskában, predappoban majdnem ötven évvel ezelőtt, 18&U-ban; történt, hogy egy gyönyörű szép, kora öszi nap délutánján a falu határában sétált egy karcsú termetű, szelid arca, jóságos tekintetű íiauü káplán. Láis/ott rajta, hogy nem ebből a községből ,-aló, hanem a termé-szet szépségeit kutatva, bolyongásai közben tévedt erre és itt csodálta meg is enfélö lelkének épüléseié azt a festői panorámát, amelyet a havas hegyláncolat szikláira, mint egy odavesettkls olasz iaiu, másrészről pedig lenn u völgyben a romagnai síkság Is.en-áldotta, termékeny, gazdag földje nyújtott. Bolyongása közben a mezőn szem-ba találkozott egy egészségtől duzzadó, pirospozsgás arcut. eleven, ér; telmes, B--6 éves kis fiucskával. Az életrevaló izmos, zömök legényke éppen azzal volt elfoglalva, hogy egy ugrándozó, rakoncátlankodó kecskét próbáit a falu leié hazahajtani, miközben nem éppen hizelgó hangos szavakkal aposztrofálta a csökönyös állatot. A fiatal főtisztelendő urnák nagyon megtetszett a tüzes feketeszemű, bá\'.or, jóképű kis falusi gyermek, szóba ereszkedett tehát vele imigyen : - Vájjon meg tudnád-e nekem mutatni, kis pásztor legényke, a Forli városába vezető legrövidebb utat? A kis fiu előzékenyen és siolgá-latkészen válaszolt: — Hogyne, szívesen megmutatom I és egyik kezével elengedve a kecskét, de a másik kezével erCsen, keményen fékezve a csökönyös állatot, rámuta\'.ott a hegy aljában ka- nyargó utpa. Aztán kíváncsian, de bátran és\'elfogultság nélkül végignézett az ismeretlen emberen és azt kérdezte tőle : - De most már mond meg te is bácsi, hogy tulajdonkepen ki vagy te? - Én ís pásztor vagyok, mint te, édes fiacskám, - volt a fele.et. A kis fiu csodálkozva tekintett a szelíd, jóságos kepü idegen emberié és igy szólt: - Na, nem nézel ki éppen pásztor embernek, de ha csakugyan uz vagy, ahogy mondottad, mit orzől te Vajon, juhokat, báránykákat, sertésekel, teheneket, vagy ml egyebet A fiatal káplán jót nevelett az élénk, bátor fiu naiv megjegyzésén és azt válaszolta: - Nos hát fiacskám, én a lelkek pásztora vagyok, a lelkekre vigyázok.. Az embereket őrzöm, elkalauzolom őket a jó Isienhez és megmutatom nekik az Égbe vezető utat I Erre aztán a maroknyi legény elkezdett szivból kacagni cs miközben nevetése öss lecsendült a kecske nyakán lógó kis csengetyü csilingelő hangjával, azt mondotta a meglepett fiatal főtisztelendő urnák: Te azt állítod, hogy megmutatod az embereknek az Égbe vezető utat ? Te mondod ezt, aki még a l óriiba veiető utat sem ismered ? Azzal végzem, amivel kezdtem: Se non é ty é ben trovato I Egyszerű naiv k.s íalusi történél, amelynek azonban nagy jelentőséget ad az a tény, hogy a benne szereplő személyek ma a világtörténelem színpadán elsőrangú vezető szerepet játszanak. A -sudár, karcsú termetű, szelíd arcú, jóságos tekintetű falusi káplán, Achille Ratti - ma u Katolikus Anyaszentegyház feje, Krisztus földi helytartója, XI. Pius pápa, őszentsége. A jóképű, bátor, izmos, élénk, tüzes szemű 5-6 éves kis fiúcska pedig ma az ujjászüle ett Itáliának zseniális vezére, a megújhodott római impérium gondolatának lánglelkü megteremtője, a világháborút követő korszaknak \'legjellegzetesebb, legmarkánsabb, leg-promínensebb alakja, a letiport és elnyomott magyar igazság leghatalmasabb pártfogója és védelmezője : Beníto Mussolini, a T)uce. Dr. Weisz Lajos Bizsu frizura éi egyéb báli „kellék*4 Ha meghívásunk van egy estély-re, avagy színházi premierre készülünk, tévhit az, hogy elég a jó ruha, a szép cipő. Amig egy asszony el« jut odáig... addig meg nagyon spk kellékre van szüksége. Elsősorban nézzük a fejét. Leg-/ foniosabb a jó frizura. Ma ahány nő, annyi a frizura lehetősig. Ab* ban mindegyik megegyezik, hogy a tarkóját íoltói keiesztezze, de abban nem tudnak egyezségre jutni; hogy elöl, homlokon és két oldalt ez a rollni milyen alakban jöjjön. Igy legtöbben azért mégis a félkör loknis^akarom mondani rollnit választja*, ez a legáltalánosabb is eg-fiataíosabb is. Van azután legújabban olyan megoldás is, amikor a iollni a középén válasziott frizuránál kakastaréj gyanánt díszeleg és minden lépésnél megadja a kellő mozgást is. Van, akinek te.szik. AP pár Gitta azután .meg.eremtette it> körül, még homlokot is körülvevő rollnit. Ez ked\'ves hajviselet, de sajnos nagyon sokan olyanok is viselik, akiknek egyáltalán nem illik. Végül van egy nflgyajóyáfrtk kora* beli frizura: a sdpp. Ez ugy készül, hogy fül fölött a haj felvau sopposan fésülve. Na, aztán főkollék az estélyi ruhához viselt bijou. Legújabban minden ékszert, természeu.aen főleg talmi ékszerről van szó, garnitur&i-tanok. Igy pl. sikk két-háromsoros gyöngyöt viselni, ehhez egy nagy, gyöngy-gyűrűt és esetleg gyöngyikkel kirakott klipset, vagy öv csattját ilyen gyöngyökkel varrjuk ki. Van azután, ez Is yjdonság, fekete estélyi ruhákhoz színes kris-tályokból összeállott garnitúra. Ez hallatlanul jót mutat, külösösen feketén. Így türkiz, topáz utánzatok, bross, vagy klips, fülbevaló, gyürii, övcsatt és esetleg karkötő. Nagyon szépek. Mindenki olyan szint vá laszthat, ami legjobl>an áll az arcához. És más nem is kell a ruhára. Igaz, hogy ez viszont elég drága. Az estélyi virág, mint egyik előző cikkemben már irtam, igen nagy divat az idén. Mindenféle fajta és szinü bársony és selyem virágok vannak. Vitgy egy nagy virágot sikk vistelni, vagy több kicsit. Sőt, a hajban is viselnek ugyanolyan virágot, mint amilyent a vállon vagy az övön. Az estélyi ruháknál gyakran olyan virágtobzódást Is látunk, hogy a vállak teljesen / virágszirmokból tevődik össze. Ebben az eset ben az estéfyi retikül is .ilyen virágokból\' van összeállítva. Darvas Lili a Társasjáték g. vigszinházi darab-ban visel egy gyönyörű rózsaszín íomain nagy estélyi ruhát hatalmas ibolyacsokorral a kivágásban és kezében egy ibolya és .zöldlevél összeállítású tarsolyt tart. A máso dik felvonásban pedig fekete taft nagy estélyi ruháját rózsaszín yirág diszitl és ennek a virágnak a ki. Tiszta selyem nyakkendő Pengő 3.80 Szomolányinál 193(5 december 25 ZALAI KÖZLÖNY 1« csinyitett mását viseli a hajában. Nagyon jót mutat. A gyöngy mint ruhadisz is Jd ugrott az idei szezonban. Vonnak nak ruhák, amik telis te?e vannak gyöngyökkel himezve. Láttán* pl. egy fekete selyem ruhát, ami kétujjnyi közökkel apró fehér gyöngyökkel volt teíevarrva és a kivágásnál két tenyérnyi szélesen a feketén hagyott anyagra $gy nagy fehér gyöngyvirág volt vállra hímezve. Egy széles fehér tiszta gyöngy öv egészítette ki a ruhát. Vannak azután kis, rövid ruhák Is ilyen megoldással. Pl. fekete selyem fekete gyöngy mintákkal kivarrva. Nagyon szép, de a helyesen elhelyezett helyenkénti gyöngy jobban telszik nekem. Dehát ez egyéni... Divatposta EskilvO. Ha nem cgyliázllog esküszik, legszebb volna egy hosszú fekete se\' lyemrulia nerz, vagy njás fjnoin prém kenPol, vagy pelerinnci, \'fekete selyem kalappal, mert ma már nom érdemes filcet vagy nyúlszőrt csináltatni.. Téli kabátban utázzók és a bundáját a kar. jára .vetve vigye magával, üdvözlet." Bakfis. Sötétkék szövelrulüU ajánlok, mert az szép a szürke bundájához is és nagyon fiatalos és divatos. Lcgszobb volna ugy megcsináltaIni, hogy két. félő képen viselhesse. 1. Fehér lie. gy-\'s bubigallérral csináltassa, ami pirossal van körülslingelve. 2. Vagy élénk piros bársony sált tegyen a nyakba. Széles anlilop övvel. Sötétkék antilop cipőt vegyen hozzá ós vg>\' sölétkéK nyúlszőr kalaj>ot piros tollal, vagy szallaggal. liz igy nagyon helyes lesz és szőke liajálioz bizonyára nagyon jól fog állani. Üdvözlet. Piroska• Fekete satin esiélyi ruhája ugy, ahogy leírja, még az idén is cji. vatos, legfeljebb olyan ujilást eszközölhet rajta, hogy az elején a mell nlalt mell tartósan, raffolja lel szivalaku kivágással. Csináltasson föléje egy arany clró frakkszerü kal>átot. Ezzel kis estélyre is felveheti, lui nem veszi le. Kgy virág ki.tiajolhat a fcabát ki-hajtójára, üdvözlet. ~ (Királyi fenségek a frontharcosbál dlszvédnökel) József kir. herceg és Anna kir. herceg őlensógéék dlszvédnoksége alatt a Nagykanizsai Frontharcos Főcsoport által 11)37. január 9-én rendelendő műsoros estély iránt városszerte nagy az érdeklődés. Esemény számba megy már maga az a mugas kitüntetés, melyben a Főcsoport öfenségéék diszfövédnöksé ge elfogadása által részesült. A harcterek hoseii méltán megilletik, hogy az általuk "rendezendő esté-lyük a soha el nem homályosítható ötvennégy hónapos dicsőségük jutalma legyen. (:) — (Eltört a hátgerlnce) Zanykó Imre 34 éves magaspusztai lakos szekéren hazafejé tartott, ligy zökkenőnél olyan szerencsétlenül esett le szekeréről, hogy eszméletlenül terült el az uttestén. A mentők szállították be a nagykanizsai kórházba, ahol megállapították, hogy gerinctörési szenvedett. — Táncdilutánakra, kosiotMcikára ele-(ána színes taflot- és selyemruhák elesén Sckütantl. Aranykeresők között a Dráva-parton Egy szem- és ffiltanu hiteles feljegyzései a tűzkővé változott arany-fíonton Ugy mondották, hogy a Dráva partjának iszapos homokja aranyat tartalmaz. Mesélték azt is, hogy ott egy állandó társaság egész évben s*llri az aranyat, amennyi a társaság tagjainak rendes megélhetést biztosit. Sok minden egyebet is meséltek az aranyszitálókról és misem természetesebb, mint, ha az embernek igy felcsigázzák az érdeklődését, a legelső alkalmat megragadja, hogy közelebbről győződjék meg arról, hogy mennyiben felel meg a valóságnak a kóbor mese és mennyi az igaz a sok aranyból. Mert ma pénzt keresni is nagy dolog, hát még aranyat találni -- Útközben ráértem azon gondolkodni, hogy Kalifornia aranymezőinek Ilire mint fog a minimumra redukálódni, ha köztudomásúvá válik, hogy nem kell már kivándorolni a csillogó érc után, mért közelebb: a Dráva partján is találni aranyat. A téli nap még alig engedte ki reggeli sugarait, mikor ott állottam a Dráva parton egy nagy lánggal lobogó tábortűz mellett, ahol az aranyszitálók pirították hosszít fa-nyársakon a reggeli szalonnát Lehetett vagy husz ember együtt, asz-szonyok, férfiak vegyesen, aki nedves cipőkkel, fázósan ültek a szabad-tüz körül. y Evés közben közlékenyebb szokott lenni az ember és mégis kérdez>}s-ködésemre az egész társaságból csak egy rövid bajuszu fiatalember méltatott válaszadasra, akiből nagyon nehezen a következőket sikerült kiszednem. A Dráva iszapja valóban tartalmaz aranyat, amit nagy hozzáértéssel kell kirostálni. Rengeteg meny- nyiségü homokot kell szitálni, amig a legkisebb észrevehető aranyat összeszedik. Mindennapi találnak valamit, de ha esik "az eső akkor dokkal könnyebb a szitálás. Hogy miért könnyebb esőben erre már nem volt hajlandó felvilágosítást adni én pedig ugy tettem, mint aki megérti, hogy esőben csakugyan künnyebb az aranygyüjtés. Megmutatott egy dobozt, amelybe összegyűjtik az aranyporokat és már a nyelvemen volt, hogy megkérdezzem, hogy hol szokták az aranyport értékesitnni, amikor mintha a földből nőttek volna ki, két hórihorgas tarisznyás ember, köszöntötte ránk a jóreggelt. — Jóreggelt I — zúgott kórusban az aranyszitálók kara a tarisznyások felé, akik ledobva tarisznyájukat egy kidöntött farönkön helyet foglaltak a szabadtüz mellett. Kezdetben leljesen közömbös dolgokról folyt a diskurzus, de hamarosan észrevettem, hogy egyik hórihorgas nagyokat piszlog a szembenülő aranyszitálóra, miközben fejét oldalt feléin biccentve mintha kérdezte volna : — Mit keres ez itten ? Kezdtem magam kellemetlenül érezni, de elhatározott szándékom lévén, hogy megnézem, hogyan kerül elő az arany, minden biccegetés dacára sem voltam hajlandó fölösleges jelenlétemet tudomásul venni. A-másik hórihorgas sürün nézegette az óráját és nem felejtette el háromszor is megjegyezni, hogy husz perc múlva indul a komp át a túlsó partra. Külpolitikai fordulat a láthatáron; — megszűnik a világháború veszedelme A karácsony utáni id:;b:n érdekes külpolitikai jjprdulat várható. Mint beavatottak tudni vélik, az angol külügyminisztériumban már rcszle tesen megbeszélték a kendőket 6s em:ek alapján Nérr.eiország hajlandó belépni a nagyhatalmak kon. ocrnjébe Eddig a francia orosz szerződCs állta útját em.ek Cs aminl a tárgyalások mondják, ezt a szer- ződést sikerült az uj általánoa b!z tonsági egyezmény alá helyezni éa ezzel elhárult az akadály Németország közeledését illetőleg. Mint londoni beavhtotuUc jelentik, ha ez valóban a karácsony utáni időkben megtörténik, a fegyverkezési verseny okozta állandó feszültség és az uj világháború. \\e-szedelme megszűnik- f Darányi : „a jHvö év a politikai béke éve lest" Budap-\'st, december 24 Darányi Kálmán m\'n >zt elnök nagy karácsonyi nyilatkozatában lobbik között a következőket mondta: — A választójog reformját a kom pro misszum eredménye alapján, a nemzeti kérdéseket pedig a nemzeti társadalom teljes jóváliagyásávai fogjuk rendezni. Igy remény van arra, liogy a következő politikai életben teljes nyugalom lesz. — A kormány és a nemzeti társadalom biztosan tudja, liogv a titkos választójoglól nem kell félteni a nemzeti eszmét, mert az uj törvény erre védi In.el és biztosítékot ad. Arra a kérdésre, hogy a titkos választójog levezetése után sor kerül-e uj választásra, a miniszterelnök a következőket jelenteit • ki: — Magától értetődik, hogy ha tető alá hozzuk a titkos választójog ügyét és megoldottuk a többi alkotmányos kérdéseket, sor kerülhet az uj választásra is. Kijelentette, hogy külpolitikailag változás nem lesz. Olaszország és Ausztria mellett figyelmet szentelnek a német barátság ápolására. Más államokkal is keressük a baráti jó viszonyt. Rendben van, háromszor is tudomásul vettem a komp indulását. Mikor azután a közömbös beszélni valóból teljesen kifogytak és én nem voltam lerázható, az egyik aranygyüjtő kérdéseivel rátért a napirendre. — Hány csomagot hoztatok? — fordult érdeklődve a hórihorgashoz. A kérdezett először végigmért engem tetőtől talpig és mikor látta, hogy másfelé figyelek, odasúgta a kérdezőnek: — Sem több, sem kevesebb, mint harminchat. — Három gramm tiszta 1 súgta vissza az aranyszűrő. Ne lássam a napot, ha nem kellett egy dobozt a füzfabokorba eldugni. A reggeli nap elbujt egy reggeli vándorfelhő mögé, én meg kezdtem felfigyelni. Ezek magyarul beszélnek és mégsem értek egy kukkot sem a szavukból. — Négy grammal elütöm 1 — türelmetlenkedett az aranyszitáló. — Nem lehet, ma nehezebb volt, mert ineg voltak rakva a fészkek. A többi aranyszűrő és a másik hórihorgas egy szót sem szóltak a vitába. Én meg ugy tettem, mint akit nem érdekel ez az értelmetlen vita, bár lestem minden szavukat, hogy valami értelmet kibogozzak azokból. Az aranyszitáló most felállt és alkura nyújtotta a tenyerét. — Itt süllyedjek el, ha négynél többet adok. A hórihorgas habozni kezdett. Kérdő pillantással nézte a társát, aki szemével intett neki, hogy kösse meg az alkut. Ezt a pillantást az aranyszűrő is észrevette, mert hamar visszahúzva tenyerét, csak ugy mellékesen jegyezte meg: — Négyet sem adok, mert napok óta nem kaptunk esőt. Három a* utolsó szavam. A hórihorgas meginogni látszott. Egy pillanatig gondolkodott, majd elkapva az ar?nykutató kezét, nagyot vágott annak görcsös markába. — Megvan háromért, ott egyfe a fene! — De harminc, — toldotta meg az aranyszitáló. — Harminc, — mosolygott vissza a hórihorpas. Eddig semmit sem értettem a dologról. Most a hórihorgas felvette a farönkről a tarisznyáját és abból egy csomó papiroszacskót szedve ki, számolni kezdte a zacskókat az aranyszitáló tenyerébe. — Egy. kettő, három,... stb. huszonhat. Nincs tovább, — közben majdnem kifordította a tarisznya fenekét a nagy keresésben. Hiába volt minden, mert a papiroscsomag csak huszonhat darab volt. — Nincs több, mint huszonhat, állapította meg a tarisznyás lehangoltan. 1— Nem baj, — vigasztalta az aranyszedő, — akkor csak kettő és fél. ^ hórihorgas majdnem hanyat vágódott elképedésében, de társa már helyette biccentette rá az igent. Estélyi selyemtij donságok nagy választékban. Szövet-, vászon- ós szőnyegáruk, paplan-, kazak-selymek Maradékok! Szenzációs olcsó árak I Golenszky Ferenc divatdzletében Fő-ut 14, ZALA! KÖZLÖNY 1936. drcenbtr 25 — Legyen kettő és fél, nem vitatkozunk. Nem láttam, hogy mi volt az ellenértékes kettő és fél, mert az aranyszedő félrevonult a másikkal és egy fa tövében intézkedett a hórihorgas-sal. Mikor visszajöttek megelégedett arcukról láttam, hogy mindketten jól Jártak az üzlettel. Egyik mellettem ülő csupaszképü fiatalembert megkínáltam cigarettával, amely nagylelkűségem látható jő hatást váltott ki szomszédomból, mert első kérdésemre, amit súgva intéztem hozzá, hogy mi volt a papiroscsoinagokban, jelentőségteljesen rúgta vissza: — Tűzkő, a szoms éd partról. Ez volt tehát a nagy alku tárgya, amelyért a Dráva iszapjából szitált aranypor volt az ellenérték huszonhat csomagért kettő és fél gramm. És most, ha már indiszkréciót követlem el azzal, hogy ezt megírtam, még azt is megírhatom, hogy hogyan lett a harminc zacskóból az alku végén huszonhat. Most már amugyis megharagusznak rám az aranyszedők, hát egy számlára Irhatok minden haragot. Az egyik hórihorgas figyelmeztette társát, hogy itt van a komp indulásának ideje, mire azok a tarisznyájukat nyakukba akasztva, sürü parolázások között otthagyták a társaságot a szalonnapiritás mellett. Már jómesszire járlak a tábortűztől, amikor az üzletet kötő aranyszitáló csillogó szemekkel jegyezte meg, hogy megérte az üzlet a kettő és fél grammot. Egyúttal nem mulasztotta el rászólni egyik vigyorgó arcú sihederre, hogy: — Elég sokáig tartott az alku, többet is kivehettél volna a tarisznyából, mint négy zacskóval. Mig a siheder a legnagyobb zavarban mentegette ügyetlenségét, én gyorsan elköszöntem és zsebeimet tapogatva, sietve otthagytam az aranykeresőket. Lóránt Ödön. Katolikus-estélyi január 5. MfiMren■ Sxikelyhldy Ferenc oper* éneke* A nagykanizsai katolikusság hatalmas sikerű tavalyi bálja után az idén még nagyobb szabású iusz az a Katolikus-estely, amit a nagykanizsai egyházközség éa az öss.es vallásos egyesüteiek rendeznek január 6-én. Az estély diszvédnöki tisztét nejével együtt elfogadta és megérkezését kilátásba helyezte herceg dr. Batthyány Strattmann László a nagykanizsai kegyúr, akinek ez lesz az első nagykanizsai nyilvános megjelentse. Az es:ély műsorán Szó kelyhidy Ferenc, az Operaház örökös tagja énekel, kiséri Hetényi Kálmán. Szaval Adamovich Károly-né. Elöször szerepel a nyilvánosság előtt a Zrinyi irodalmi és Művészed Kör zenekara Yannay János vezénylésével. Hegedüszámokat játszik Ivankovics Ferenc, kiséri Honii Ilona, a zeneiskola tanárai. A jegyek előjegyzése az egyházközségi irodában megkezdődött Műsor után tánc, amihez a határőr-zenekar és cigány játszik. (:) A vér felfrissítése céljából — kiváltkép olyan egyénnek, akinek bélürülése elégleien s ezerl eméaz-té§e meg van j^varva és éjjel nem tud aludni — ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc Jóreef" kaierU- Apróságok a berlini olympiáról Irta: Dr. Mező Ferano 1. A szófogadatlan gyerek A németek szívese? klasszicizálnak, szívesen — és tegyük hozzá: pompá san ulánozzák az ó klasszikus világot, főképp " görögséget. Szabadtéri színpadjuk tisztára gör^g minta után épül\'> de ugyancsak a görög dráma kardala lebeghetett szemük előtt ükkor is, amidőn jótorku német ifjakból kórust (vagyha ugy tetszik: hangkar-t) verbuváltak az olympial versenyre. A^sta-dion egyik szögletében tanyázott a jókedvű társaság s a küzdelem közben buzdította, a s\'kvres szereplés után megdicsérte a német versenyzőket. Stóck, a reniekkótésü atléta, a gerely-vetés döntőjében (ő is lett a győztes) utolsóelőtti dobásához készülődött Jó méterrel vezetett a finnek előtt, de még hátra volt a nagy mumus, a világszerte várományosnak (Így próbálom magyarítani az idegenből jött favorit Szót, tekintett finn Járvinen. Már ott a gerely Stöck kezében, már készül is a rohamra, amikor egyszerre csak belevág az érte aggódó kórus: • Lieber Slőck, behalte d\'.e N«rven, Und lu\' den Spocr bis hieher \\v«rf<o.> Harsogó nevelés fogadta a buzdítást, ám a gerely nem fogadott szót, nemi röpült el a kórusig, dc annyira igen, hogy az aranyérmet megkapta Stöek. 2. Üdvözlő kórusok A diszkoszvetés selejtezőjében u svéd Bergh és a német világrekordos (nem rekorder!) Schröder egyformán 47.22 m-t dobott és egy ujabb dobással kclletuidöntcniök, melyikük kerül a 6 legjobb közé, a végküzdelembe. Nagy izgalom vett erőt a stadion honi közönségén, meri hiszin még mindig remélte, hogy a rendőrbajnok nevéhez méltóan — kivágja a rezet. Am az izgalmat pillanatok alatt levezeti a kórus: • Nimm den Diskos in die Hand, Wirf grois für dein Vatcrland.» A hölgy gerelyvetés német győztesét igy köszöntötték: •Tilly wir gratullerenl. A szemben levő oldai válaszolt: »\\Vir auchl> A sulydobás német győztesét spártai rövidséggel üdvözölték: • Bravó Woelkei. Egyik este a versenyek után a finnek voltak soron, hogy bemutassák nemzeti tornájukat és tánraikut. Már negyedórája várt a hölgyek csoportja a stadion szélén, hogy sorra kerüljön, zimankós idő volt, pirosra csípte a hideg a halvány arcot is. Egyszerre csak fellázadt a német kórus igazság érzete és felhívta a rendezőket, hogy tegyenek valamit, mert: • Die armen Finnen fricron.» Eredménnyel is járt a közbelépés s a formás északiak menten megkezdhet-ték bemutatójukat. 3. „Ez Itt nem zsibvásár" A súlyemelő versenyek során történt, hogy a versenybíróság szabályosnak fogadia el a francia Hostinnak szakitását (Hostin már Los Angelesi* n is megnyerte a csoport bajnokság!}, most is ő lett a győztes). A közönség fütyült, sípolt, zúgott, percenként tüntetett az ítélkezés ellen. De megszólalt a hirdető: -Viselkedjenek illed.linescn; ez itt nem zsibvásár, hanem nemzetközi ünnepség, itt olympial versi ny folyik.» A közönség rögtön lecsillapodott. 4. Árleszállítás A labdarugó olympián úgyszólván mind-nki a német csapatban látta az előrelátható győztest. Am, mint a labdarúgásban gyakorta megesik, most is meglepetés történt: a verhetetlennek hitt német együttes már második mérkőzésén kikapott a norvégektől és ezzel kieseit a versenyből. Kevés oly érték, zuhanást látott a világ, mint amilyen erre következett. A berliniek tele voltak a labdarugómérkőzésekre szóló jegyekkel, csapatuk veresége után többé nem érdekelte őket ez a sport s {egyszerre piacra dobták jegyfüzetüket. Ezrével árulták a jegyüket a stadion előtt, fél-, luurmad-, sőt negyedáron ls, a lapokban pedig ilyen hirdetéseket le. betett olvasni: - Labdarugó mérkőzésekre szóló elsőrendű 3 jegyemet átcserélném uszóslndion-jeggyel. Állóhelyet is .elfogadok stb.» 5. A Jegy-börze Hihetetlen nagy volt a kereslet a záróünnepély jegyei iránt ls. A jegyek I nagyrészét külföldiek vették meg, a németek részére sokkal kevesebb maradt, hololt az utolsó napra félmilliót ls el tudtak volna adni. Élelmes kufárok — ugy látszik külföldről — mégis hozzájutottak jegyekhez és hihetetlen módon felhajtották árukat. Magam láttam. hogy még vasárnap délután is 50 márkát adtak egy jegyért, dc délelőtt állítólag még 4—10-szercsén is sikerült eladniok. A napilapok hirdetései hiven visszatükrözik az életet, hát persze — a záróünnepély Jegyhiányának is nyoma volt köztük. A sok között a legjellemzőbb ez volt: • Meghívom a vadászterületemre és ott remek őzbakot lőhet az, aki hozzájuttat engem az olympla záróünnepségére szóló jegyhez.* De már a tokiói olympla is megjelent a hirdetések kőzött: • Japán úriember jutányos áron nyelvleckéket ad a tokiói olympiára utazók részére.» 6. Mi lesz Tokióban ? A japánok tekintélyes számú csapatot küldtek Berlinbe. Versenyzőiken kivül igen sok volt az érdeklődő is. Nézni, látni, tanulni Jöttök ezek és csakugyan reggeltől késő estig éber szemmel járták a várost, a sporttelepüket. Szorgalmasan jegyeztek, rajzoltak, különös n amióta bizonyossá vált, nogy Tokió legz a színhelye a kővetkező olyraplának. Egyik vezetőjükkel nap-nap után együtt voltain. Már JÓI összebarátkoztunk, amikor egyszer a A CENTRÁLBAN a karácsonyi ünnepek alatt nagy táncestély éjfél után 2 órág Oláh Marci, a csárdás-király hangulatos zenekara és Barna Sári, a kitűnő dizőz közreműködésével. (ofciói u/ra fordítottam n sz£t. — Hajon 42. gyorsvonaton, 10—12 napig tart az ut Berlinből Tokióig, közötte veiéin pislogva. — Sok idő ez, — válaszoltam és fárasztó is, afighancm sokan flthon maradnak miatta. — No, azért egyéb tervekkel is foglalkozunk, — próbált megnyugtalni. Aztán fülemhez hajolt és mint valami államtitkot közölte velem, hogy szándékukban vnn Zeppelineket hé. relni és azokon akarják álszáHitmi az európai versenyzőket. Az egyik német hírlapíró !>eszédbc elegyedett egy japán vendéggel. Nagy-nehezen szólásra tudta birni, dc aztán áradozva beszélt a messze Kelet fia berlini tapasztalatairól, de különösen a világon páratlan Birodalmi Sport, telepről. — Nos, négy év múlva önöknek módjukban lesz mindezt felülmúlni, — szakította meg az ujságiró. — Oh, mi legföljebb épp ilyen szépen csinálhatunk mindent, — felelte szerényen a japín — és ez már igen sok... 7. Salamoni Ítélet Negyven év után először történt, hogy ismét kerékpáros olympial győzelemnek örvendhetett a német sport-vllág. A kölni Merkens Tóni szerezte meg u boldogi tó «Goldene»-t az 1000 méteres versenyben. D« az őrömbe egy kis üröm is vegyült. A döntőfutamban a holland van VUct volt a veszedelmes ellenfél. Merkens a cél előtt 300 méterrel vágott bele, dfe van VÜet is szaporán szod-le lábát és csak a célegyenes, ben dőlt el a küzdelem Merkens javára. Mindössze néhány centiméter volt közlük a különbség. Am a célban a holland felemelte a kezét és ezzel jelezte, hogy megóvja a versenyt. Menten összeült a hármas döntőbíróság, azlán hosszas tanácskozás után a következő salamoni Ítéletet hozta: ■ A győztes Merkens, dc szabálytalan versenyzés miatt 100 franknyi pénzbirsággal sújtja a versenybíróság.. Az olympiai játékok immár 40 éves múltja során most fordult elő elsősorban, hogy amatőr versenyzőre pénzbüntetést mértek ki. Ha Merkens vagyontalan, vájjon kinek kellett volna u bírságot megfizetni? Aztán hol van az a tőrvény, amely amatőr versenyzőt pénzbüntetésre Ítélhet? Ebből is látnivaló, Ivogy az olympián össze kellene hangolni a különböző sportszövetségek szabályaitl 8. A záezló-hejitó bajnok Még egy tévedés az olympián! A megnyitó ünnepségen ámulattal nézte a stadion népe, hogy a svájciak élén egy feketeruhás fértt lialad, aztán egy szerre csak a levegőbe dobja a kezében lévő zászlót és ahogy leesik, nvelénél fogva elkapja. Ezt a mutatványt többször is megismételte. Voltak, akik tapsoltak hozzá, mert hiszen tagadhatatlanul ügyes mutatvány volt, dc a legtöbben mégis csak azon a véleményen voltak, hogy ez a látványosság nem volt oda való. Bármennyire nemzeti sportja is a svájciaknak a »dobálás,» * «Seh\\vingen,» Hug Ferenc, a svájci zászlódobáló, — egyébként luzerni levélhordó — nem valami Jó alkalmat választott tudománya bemutatására. Egyébként sem lélekemelő, ha a nemzeti zászlót ilyesmire használják. 9. Német tárgyilagosság Egyik nagy német lap szerkesztőségében javában tárgyaltam a főszerkesztővel (a németek minden szót né. met köntösbe öltöztetnek, igy a Chef-redakieur náluk most már Haupt-schriftleitcr), amikor egyszerre csak bekopogtat a lap ifjú belmunkatársa és megkérdi főlöttesét, Írhatna-e cikket a szlrics, illetve néger versenyzőkről. — Szó sem lehet róla — válaszolt gondolkodás nélkül a főszerkesztő- — Az olympián nincsenek színesek és feketék, hanem csak olympiai versenyzők, egyébként ne felejtse, hogy azok a négerek cgytől-egylg amerikai állampolgárok. . 1936. december 25. ZALAI KÖZLÖNY Jl. De sokan megtanulhatnák ezt az okos német leckét t 10, Drukk-saohe A sok magyar sportrajongó közölt Iu\\t magyar ifjú is elzarándokolt Berlinbe, hogy tanúja legyen a magyar sikereknek. Csapongóit bennük a .jókedv, a fiatalság, volt hozzá márkájuk ls, k-rajzoltatták hát mjyukat, aztán képeslapot csináltatlak: az egyik oldalon a brandenburgi kapun látható a képük, a címoldal felérő pedig a következő szöveget nyomatták: ■ Mi — a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karának alant ABC sorrendben elsorolt immár dr. cimkn«i ékes nyugalmazott hallgatói — köszöntjük az olvasót és imigyen adjuk tudtára mindenkinek, akiket "illet, hogy meghallván az olympikonok l>crlini ércharangjára vésett «Ich rufe die Ju-gend der Welt. kongva hívó szavát: ide. siettünk s az újkori XI. Olymplai Játékok versenyeinek magyar esélyei közben érzett hangos szívveréseinkről, a gyakori magyar Himnusz alatt meg ujougó, féktelenül lelkes tombolá-sainkról jelen közhitelességü tanúsítvány kiadását és arra egyhangúlag n >• gyobb üdvözletünk pecsétjének jelképes felfüggesztését határoztuk cl. Kelt Berlinből, julius 31—augusztus 17. anno Domini 1936. Balogh Feri Huszár Laci Körössy Jancsi Szentgyfírgyl Elemér Vaszilievils-Sömjén Benzó Zsllvay Leó 8 k. A cimzésre szánt rovatba odanyo-matlák «Drucksache,. de alatta zárójelbe odabigycsztclték: .Tényleg drukk-dolog.* A jókedv mindenkit derűre hangol, nyilván jó sziwel fogadta a lapot mindenki, akit megörvendeztetlek vele. A magam részéről még külön ls hálás vagyok irántuk, mert a lapra mottóul nyomatták az olymplai jel mondatnak. Olynipiai Kalauz-omban javasolt, bővített formáját. Cüius, forliijs, altius, sellcrtius, con-stantius. (Gyorsabban, bátrabban, magasabban, "ügyesebben, kitartóbban.) Az ajtókllincsre felakasztotta magát egy nagykanizsai öreg kereskedő Karácsony előnapján szomorú ese mény zajlott le Csengeryutca 12. s.\'ómu ház első eme\'etén. Klóin Gusz táv 62 éves, valamikor börkeres-kedő volt és johb napokat lá ott. Az utóbbi idöten családja tagolta el. Ma reggel, amikor a borbély benyitott Klein Gusítáv szobájáig, megdöbbenve látta, hogy m öreg ur a kilincsre felakasztotta magát és piár nem volt benne élet. A rend- őrkapitányság tisztviselője éa dtf. Deseő Mihály tisztiföorvos mér esik a halált konstatálták. Miután kétség\' kivlil öngyilkosság esete forog fenn, a temetési engedélyt n klr. ügyészség megadta. Kein Gusztáv elesett, önmagával és az emberekkel meghasonlott ember volt, aki már sokszor beszélt öngyilkosságról és most végrehajtotta. I ( ÜJ Lexikon (Hat kötetben, Dante-Pantheon kladis) A cím egyúttal program, éspedig olyan program, amelyet az olsőtol az utolsó Kötetig sikerült a szerkesztőségnek megvalósítani. Nom egy nagy teljes lexikon összefoglalása , egy kötetbe, hanem a kiépítése egy olyan uj lexlkonfajtának, amilyen idáig hiányzott a magyar könyvpiacról. Ugy 6v alatt hat köteti Olyan munka ez, amelyot csak a mai fejlett technikájú világban lehet elvégezni. S inaga a lexikon csak Ilyen gyors munkamenettel lohotett egyöntetű és eleven. Az UJ i/cxikon nom olyan kézikönyv, amelyot csak akkor lehet fellapozni. ha egy adatot keres valaki Jelentékeny része olvasmány, mivel a a nagy összefoglaló cikkeken van a súlypont. Akár a 18 század híres francia enciklopédiájánál, amely akkor átformálta Európa egész gondolkodását. Vagy az összes le>dkonok közül a leg» főbb tekintélynél, Anglia egyik nem zetl büszkeségénél: a British Encyclo-pediánál. De azért az UJ Lexikon ügyol arra, hogy özek az összefoglalások ne váljanak fárasztókká és hosszadalmasakká. A kitűnően mogirt, exaktul tudományos, do azért népszerű és érdokos összefoglaló cikkek teszik az UJ Lexikon anyagának Jelentékeny részét. És min- denütt előtérbe kerül a lecfrlssebb, a legaktuálisabb anyag. A hálioru teofc nlkájának tegnap és ma elért uj eredményei, a 7000 lóerős Diesel-motor, az áramvonalas autó szwkezete. De ugyanígy a modorn otthon berendezése, a film fejlődése és technikája, vagy Szovjet-Oroszország művészeti és zenei élete. Világos, hasznos áttekintést ad az UJ Lexikon az orvostudomány eredményeiről, botegségek okairól, lefolyásáról, gyógyításáról, a Jogi élet nzöve-vónycs útjairól, például az adókról, vagy a családi ház építési szabályairól, megadja a mindig szükséges tájékoztatásokat a gazdasági életről, sőt pótolja az utazási kézikönyvet ls. A halott térképeket eleven térképek váltják fel. Olyan térképek, amelyek megszólalnak és plasztikusan hozzák érvényre minden érdekességüket A térképanyagot szerencsésen egészítik kl azok a táblázatok, melyek példáttl a teóhntkal fejlődés négy évezredének fővonalát rajzolják meg egyetlen oldalon, vagy pedig ugyanilyen tömören, egyszerűen, beszédeson foglalják ősz-bzo \' a föW felfedezésének fő állomásait. A többszínű nyomások kitűnően sikerültek és többek között nagyóh szép áttekintést adnak\' a művészet fellődé-801*01. Teljes áttekintést csak most védés-hetünk a hatalmas munka felett, most, amikor már a VI. kötet \'ls elhagyta a sajtót. S okkal mondhatjuk ezután, hogy az UJ lexikon az utolsó évttz*-odk\' legfrissebb, legelevenebb b legteljesebb magyar lexikona. A háziasszonyok találkozóhelye lelt Németh Erzsébet fűszer- és csemegekereskedése Nagykanizsa, Horthy Mlklós-ut 1. (Városháza), mert nagy választékban olcsón és Jól lehet vásárolni mindent, amire a jó háziasszonynak szüksége van, ahol minden kaphaió nagy választékban. Az árak valóban olcsók, a portéka kitűnő és a kiszolgálás rendkívül előzékeny és figyelmes. Arlejtési hirdetmény. F. hó 28-án, azaz hétfőn délelőtt 9 órakor a város erdő-hivatalában megtartandó árlejtés utján az 1936/37. gazdasági év terméséből származó összes műfának fuVarózását vállalatba adom. Nagykanizsa, 1936. december 24. «» Polgármester. Salgótarjáni Kőszénbánya R. T. vezérképviselete VARSÁNYI PÁL tüzelőanyag nagykereskedő, Nagykanizsa, Zrínyi Miklás-u. 32. Telefan 226. Házhoz száüit elsőrendű brikettet, szenet, gáz-és brikett-kokszot, valamint tűzifát, továbbá kovács-szenet nagyban és kicsinyben Fütsünk DOROGI brikettel! =tí 16 ■ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 25. Sxép Karácsonyi éa kellemes Ünneplést Itlvún minden olvaatl/dnuk, elöfixe-éölének, (flrdeiöfének, üzletidének a Zalai Közlöny. — (A Zalai Közlöny következő száma) a hármas karácsonyi ünnep után, hétfőn délután a rendes időben jelenik meg. — (Az IgazságQgymlniszterhez) az igazságügyi palota bokrétaünnepe alkalmából* üdvözlő sürgönyt küldött a polgárws\'er. A miniszter most levélben köszönte meg az üdvözlést és abbeli kívánságának adott kifejezést, hogy nz uj pafota legyen a magyar igazságszolgáltatás áldott hajléka és Nagykanhsa város további fejlődésének e\'őmoz-ditója. — (A százéves Kaszinó) karácsony harmadik ünnepén, vasár-nap dél^lőtj 11 órakor tartja székháza dísztermében díszközgyűlését. Este 8 órakor társasvacsora ugyanott. (:) — (A Missziósház) kápolnájában az istentisz\'ele\'ek sorrendje az ünnepek alatt a kővetkező : ma éjféllmise, második szentmise fél 8-kor, harmadik fél 10-kor. hétköznapokon fél 8-kor, szombaton és vasárnap fél 10-kor. — (HázaasS?) Halász Károly és Komáromi (Kálo-vits) Mária Ilona folyó hó 20-án délután fél 0 órakor házasságot kötnek a szentferencrcndl plébánia templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — (Eljegyzések) Szabó Sárika és Tőrök BoldizsSr egyesek. (Minden külön értesítés he. yen.) Egry Baba tanítónőt (Nagykanizsa) eljegyezte Horváth József tanüó (Keszthely). (Minden külön értesítés helyett.) Ungár Edit és Bősze László jegyesek. — (A rendőrségről) Vitéz Pallér József és Beke Ferenc nagykanizsai delektlvgyakor-nokok kitűnő eredménnyel letették Budapes;en a tiet-ktiv vizsgát i« mosi ismét a nagykunizs 1 kapitány* ságon teljesüenek szolgálatot. — (Tánc és szlnelőadás a Kath. Legényegyletben) Karácsony másnapján méltón ütme pelhet Kanizsa ifjúsága és pártolói, ha végignézik a Legényegylet műkedvelői előadásában \'Karácsony est a nagy magyar télben- cimü színjátékot. Előadás után reggel 4 óráig tánc, a szórakoztatásról 10 tagu rendező-bizottság gondoskodik. (:) — Legújabb paplanbrecátok, dWatOS függőnyanyagok, szőnyegek dús válaszokban Singeméi. — (Kaszinó-hangverseny) lesz február 13-án Nagykanizsán. A város egész kultnrélete örvend, hogy a Kaszinó újra - téren is munkába lép a cenlcnnáris esztendőben. Az első hangversenyen az 1933. évi Liszt-ver-seny nagytehetségű győztese, Fischer Anny zongoraművész lesz a kanizsai lumgverseny-dotjogó vendége, aki jelenleg olasz, francja, holland turnén van és onnét február 10-én megérkezve. oz lesz az első itthoni hangversenye. A Mengelherg áltaí dirigált nem-rígi budapesti filharmonikus hangver. M\'nyen halloltuk utolszor ilthon 1-i-seher Annyt, akt Mengell>crg külön kérésére működött Ij^re az eseményt Jelentő hangvemayou, (-.)* — (A HONSz és Frontharcosok) ezidén sem feledkeztek meg sze génysorsu bajtársaikról és a szere tet ünnepére összegyűjtött filléreik bői megajándékozták a rászorulókat. A HONSz szerdán este a Pannoniában tartotta megk s karácsonyi ünnepélyét és ennek keretében vitéz Háir.ory József elnök nyjjtotta át megható és közvetlen szavak kíséretében a karácsonyi segélyeket és szeretetcsomagokat. 50 sze-génysorsu hadirokkant iák szereztek boldog, békés karácsonyt- -Hasonlóképp a nagykanizsai frontharcos főcsoport is megajándékozta szegénysorsu bajtársaikat és családját. A frontharcosoknál köiös ünnepély nem volt, az ajándékokat a vezetőség házhoz szállíttatta. — LAtakarók minden minőségben, na-gyos olcsón kaphatók Schütznél. — (A tejárusitós) rendjét a miniszter ugy szabá lyozta karácsonyra, hogy tulnyo móan élelmiszer árusításával foglal kozó üzletek dec. 26-én, üzleteik zárvatnrtása mellett, tejet reggel 7 és 8 tra közt kiszolgáltalhalnak és házhoz szállithatnak. — (Vflhárnan Hceálid Iciz) December 27-én, vasárnap délután lesz a,z Irodalmi és Mürészeti Kör következő liceális előadása. A Kör disztagja, dr. Mező Ferenc olimpiai bajnok larl előadást a rekordok Itatásáról. A kisérő műsoron dr. Wink-lerné Munkácsi Noémi saját verseiből ad elő, Királyfalvy Tivadar két cimbalom-számot ad Belépődíj nincs, csuk önkéntes filléreket kémek. Kezdődik fi órakor a városháza dísztermében. (:) — Credo-tea: december 27.) este 7 órai kezdettel a fehérteremben. Igazi családi est, csupa hangulat, kedélyesség és szórakozás. Mindenki jól érzi magát. Nagykanizsa katolikus-sága találkozót ad ott egymásnak Mindenki olt legyen! (:) — (Az Izr. Jót Nőegylet) az idén is megrendezi zsurját a Kaszinóban. szombaton, karácsony másnapján, délután fi órai kezdettel. Ezen zsúr jövedelme a népkonyha javára r~fordittutik, hogy a nélkülözők, néháay /nappal tovább élvezhessék a meleg és jó ebédet. A rendezőség minden előkészületet megtelt vendégei szórakozására, ezért szeretettel hivja az egylet barátait és vendégeit. (:) — Ne felejti* el I Nálunk nemcsak női télikabátot, hanem anyagot is vásárolhat Sohülz. ^ Megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros követ kezményelnél a gyomorbélcsatornát reggelenként a felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja, a vóikeringést megélénkíti s kellemes közérzetet és fokozott életkedvet teremt. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók Schütznél. — Ax utolsó pillanatban jutóit cszélxf-\'Kovács urnák, hogy karácsonyra meglepje a feleségét. Philips rádió a k-guagyobb örömet szerezte egész családjának. — Fehér éa ailnea ágytlUZfttok kiváló minőségben Singeméi. — (Karácsonyfa-flnnepé\'y) 1 Szerdán délután a Sz\'nt József rk. egyházközség, a kél Mária Kongrc-gáeioT valamint a Credó rendezeti meghitt. kedves karácsonyfa-ünnepélyt a plébánia fehértermélx\'n. Több mint 100 szegény felnőtt és iskolásgyermckek között ruhát, cipőt és él \'Imiszert osztottak ki. A megható ünnepségen megjelent dr. Krátky István polgármester. Szabó Győző nv. kir. Járásbíróság! elnök, dr. Hegyi Lajos rk. egyházközségi elnök, a korvpx\'gácjók és a Credó vezetősége, stb. Az Urleánvok Kongregációjának énekkara nyitotta meg az ünnepélyt, majd több szavalat következeti. P. Gzirfusz plébános beszéde igazi karácsonyi szellemet sugárzott. Horváth József tanitó az elemi iskolák nevében inegköszön\'e a jóemberek által a szegény iskolásoknak nyújtott felruházást. I)r. Wéber Elek kir. járásbirö, a Credó elnöke és (!oz-dán Ernő fölilkár a Credó eípőado-mányail osztották ki a szegény öreg férfiak számára. A hatalmas karácsonyfa alatt a megajándékozottak ezután imát mondtak jótevőikért = Menyaauonyl kelengyék legjobb anyagokból Singeméi. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetés dija vatirnap ét Qnnepnap 10 tiólg BŐ lillér. minden tovibbl sió 0 lillér, hétköznap 10 iiólg tO lillér, minden tovébbl sió 4 lillér. AMt6t»xit( bérautót, rendeljen garaséból, vidékre éa helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 144. Bojtor Klsfaludy-utca 7. tt.__ 2704 VALAMIKOR ezen a vidéken jár unk, Innen MeP-\'nénk nŐfü\'nl. HATAN VAGYUNK JÓSARAtOK, küönböző korúak, különböző foglalkozásúak, — keresztények és keresztyének. — Hftlgyek be oeee figyelmét kér\'Jtr, személyi adatainkat llt közöljük : ötvenötéves, buda-pesll kereskedő,8aját háziban lakik,özvegy, gyermektelen, — ötv/ftévea uradalmi InténB, havonként 7—800 pengő Jövedelemmel, szép vli^ken, — polgári lakolni tanár, negyvenkettőével, nvug-d\'lképei, — gyéri f8\'le*tvieelö, har mlnchétévei, nyugdijképes, httezer pengő jövedelemmel, természetbeni lakással, egyéb természetbeni |árandó»ágokkal, — legelőkelőbb banknak ny gdi|képes fatlantvieelA ellenfire, harmincnégyéves, évi kilencezer jövedelemmel, — harmincegyével jóm Adu gaadélkodó, özvegyember, kisgyermekére tekintettel gyermekszeretőt óhajt. HANOSULYOZZUK : nem vagyont, feleiéget keresünk I Hölgyeink I Válogathatnak közülünk I Mindenkinek becsülettel válaszolunk, akt tel.es nevét, elmét megírja. Boríték pontosan Igy clmzendő : 261 .DEÁK" Budapest, 72. postahlv. poita-flók 87. a FÉLÁRVA H • JADON vagyok, huszonnégyévé. Férjhaa mennék I Hozományom mlndősize harmlnceier pengő, ezenkívül ló anyámtól örökölni Is logok. Tisztességes, becsületes keresztény férfi teljea-dmü le/elét küldje „Polgárleány 555" jeligével Btockner hirdetőbe, Budipeit, Eixiébet-körut 12. b Generál javított oldalDléaea motor. kerékpár olcsón eladó. Csengery-ut 56. Marooén divat aelyemeál P 3 60, bőikesztyü bélelt P 4 50 élt e héten kap haló Kaufmann Manónál, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. Telefon 222. Hó- éa aárolpAiét szakaieiüen kijavítja Vulkán gummijavlló. Emébet-tér 1., Cantrállal siemben. 4123 Saját tenyésztésű tenyéanblka eladó Nagykanizsa, Attila u. 41. Oábor. 4464 Pogányvárl Si^\'VJ; lltaraa tételben la. Pogányvárl fehér 40 flllár. Pogányvárl rizling BO flllár, ódee burgundi »«röa áo Adva fahér 80 fl\'lér. GR0S8 KAROLY, Batthyány-ntea H. Qyarmekruha a legazebb, legolcsóbb karáctonyi ajándék Palloiék Divatszalonéból, Erzsébet-tér II.____4I4I Efly ponaSért kerékpárt, autót, konyhaberendezéit, varrógépet, rádiót, érát, Thermost, fényképezőgépet, Irattáskát, featménvt, azőnyeget. Jantboree-Jef yet, manlkür-kéiiletet nyerhet a kiposvárl kathoHVui egyházközség sorslegyén. A sorsjegyek I pengőért Siabó Antal sportözle-tében kaphatók._ Nagy válaaztékban érkeztek márkás porcel\'ánok és kristály Üvegáruk Stern üvegkereakedésébe. 4<S7 Egy komplett háló, egy rekamler és egy konyhaberendezés azonnal eladó. A legmagasabb napiáron foaztatlan llbatollat veenek. Stern Vilmosné Erzsébet-tér 15 öreg Förhéncl hegyen aatS\'Sblrto?* fajszőlövel beültetve, c«erépzsindHves plu-cével eladó Bővebbet Qrazág-at 83. i\'alt> Raktárhelylaég kiadó, tlsedeimérleg üveg irodafal eladó. Fischer és Leltner Klrály-ncca_____4513 Holherr-Schranz Clayton-féle 12 lóerős, tel|esen üzemképes baanln lokosnbll szabad kézből eladó, Ruczek Qyörgy be-csehelyi bírónál. _4519 MARGIT FÜRDŐ Ciengery-ut 19. Márvány kádfürdő P 0-80 T\\uk»zemvágáa ^ ... P O-40 MT* Nyitva minden nap. Saját termésű elsőrendű kerecseayl aax-tall fehfr bor literenként P —.6J-ért Böhm Jóssef bortermelőnél, Csengery-ut 19 2473 Saját torméaQ lajboraimat 30 fillér literenkénti kezdődő árban árusítom. Legkisebb tétel 25 liter. Kapható Oross Ferrnc, Horthy Mlklőa ut 37._454/ Sülyesztőa Slngar és egy szabó varró-gépolctón eladó. Havai, Deák-tér 15. 4543 Eladó használt, ütemképet Hofherr 20asésFordaon20 aatraktorok M vl7\'/s szlvógázmotor, gőzgép 7 légkörös, cséplő-siekrény 54 callos, lóheifeitö és különféle motorok. Közelebbi adatok : Havai, Deáktér 15. _4544 jobb leányt keresek anobaloánynak. Jelentkezés Hoithy M -ut 37. az 4541 Gépéén-kowáoaot konvencióra kere-atk. Jelentkezni; Oross Ferenc, Hoithv Mlklós-ut 37. 4540 A Viktória GSitéglagyár Rt felszámolás alatti cég felszámolói ezennel köztudomásra h zzák a zárómérleg-számlát az alábbiak szerint azzal, miszerint hogy olyan vagyontárgy, amelyből a hitelezők és részvényesek részben vagy egészben kielégítést nyerhetnének, nincsen. Mérleg-számla: Vagyon: Pénztár P 9319, Veszteség-áthozat 1934. évról P 6513*81, Veszteség 1935. 1/1 1936. XI/30-igP 1U0.129 73, összesen P225.359 73. Teher: Részvénytőke P 60.0C0 -. Elsőbbségi részvény P 60 000\'-, Töketartalék P 5.4H46, Elfogadvány P 27.300.-, Hitelezők P 72.648-27, összesen P 225 3 9 73. Nagykanizsa, 1936. december hó 23. A telasámolók KÖZPONTI BANK ÉS PÉNZVÁLTÓ ÜZLET KALMÁN LEÓ nagykanizsa (/ Töísdei megbízásokat legjobban teljesít Nagykanizsai pénzinfézíetek részvényeit és kényszer-kölcsön-kötvényekít m a g a s áron vásárol Arnhelm-léle pinoét pén».v«kr.ny eladó Kl\'laludy-ulci 18 44V9 Byárl árakon váii olhat pálinka, likőr, rum és Brandy különlegességeket a „Ml BOLTUNK" C«»ni«ry-ut 39. karácsonyi váiárján. MtSai ml niségB barek HIRDETMÉNY. H.nnált ruhil VMlek elidok, hl-váira hiihoz niegyrk. Míik.n, Király-olca Sl. iUl SajátterméBfl «\'» borkimérós Magyar-utca 24 alatt. Legújabb, legszebb kénlmunkamln- ták érkeztek, melyeket fillérekért elő-ra|zol Böhmné Zárda urca._4528 WU. december 25 ZALAI KÖZLÖNY 17 mim Szemlélődés a közgazdaság egyre javuló frontján Karácsonyheti látogatásunk közgazdasági krónikásunknál Látogatásunk célja, hogy az esztendő végével az általános gazdasági helyzetről, városunk és megyénk gazdasági viszonyairól meghallgassuk Kálnán Leónak, az ismert nagykanizsai bank szakembernek véleményét. 1. A világ A világgazdasági helyzet képét ró- | vid vonásokban igy rajzolta meg krónikásunk: — A világpolitikai helyzet, ahelyett, hogy a kibontakozás felé haladna, még jobban összebonyolódik, viszont, ennek ellenére is a gazdasági élet meglepő ellenállóképességet tanúsít és halad előre, ugy, hogy a gazdasági helvze! javulása a legtöbb államban folytatódott Mondhatni, hogy a gazdisági élet meg szokta az elviselhetetlennek látszó fe. szúltségct és alkalmazkodik hozzá, mint ahogyan alkalmazkodni tudott a kötöttségei és korlátozások okoztj helyzethez. 2. Magyarország Hazánk gazdasági viszonyairól a következőket hallottuk: A javulás utján lassú, de biztos 16 pésekkel lialadtunk előbbre és jövőre még az eddiginél is nagyobb lendületet remélhetünk, ha valami külpolitikai momentum, avagy rossz ter- mét, a fejlődés elé komolyabb akadályokai nem gördít. — A konjunktura-kulató intézet az előfeltételekből Ítélve nem látja a jövő fejlődését kellően biztosítottnak, dc nem kell véleményét feltétlenül elfogadnunk, amikor tudjuk és látjuk, hogy évről-évre, akármily kis mérték- I h-n is, minden kötöttség és korlátozás ellenére, a természet törvénye foly-Ián, javulás mutatkozik. — A lefolyt esztendő legkiemelke. dőbb tényei, amivel közgazdaságunk javulását igazolhatjuk, a következők: 1. Ipari termelésünk erős lendülete, 2. exporlunk fejlődése, 3. halfogyasztásunk növekedése, de" vizagazdálkodásunk sikere, amiről kö-lönösen e n ipokban volt alkalmunk meggyőződni a Magyar Nemzeti Bank aranyvásárlása és deviza-készlet jelentése kapcsán, 4. tőzsdei forgalmunk mcgkétszere ződése, az értékpapírok árfolyamának nagyarányú emelkedése, 5. és nem utolsó sorban államháztartásunk egyensúlyának helyrcáUtása. — Sok egyéb kedvező körülményről .számolhatnánk bc a Gazdaságkutató Intézet kimutatásai nyomán, de azok felsorolását egy későbbi idői>ontro hagyjuk, amikor már o teljes évi eredményeket ismerjük. Azonban nem ma-radhat emlités nélkül a nemzeti összjövedelemről Fellner Frigyes egyetemi tanár utmulaiásai nyomán készülő kimutatás, amely a lefolyt esztendőre a tavalyinál sokkal kedvezőbb eredményt igér, . nem pusztán a termény és allatárak emelkedése, hanem a forgalom növekedése folytán. 3. Nagykanizsa Nagykanizsa város általános gazdasági helyzetét röviden igy ismertette krónikásunk: — IJár termény- és bor.tcrmése vidékünknek gyenje volt, mégis általánosságban javulásról lehet beszélni és erről különösen a következők tanúskodnak: 1. A városi kövezet-vám bevétel emelkedése, mely körülmény a kereskedelmi forgalom legjobb fokmérője, 2. pénzintézeteink által kezelt taka. rékbetétek emelkedése 0 millióról 6.0 millióra. (Zalavármegye összes intézeteinek betétállaga 13.0 millió pengőről 14.8 millió pengőre emelkedett a le. folyt évben tehát ha Nagykanizsa betét szaporulatát figyelembe vesszük, a vármegye többi részében együttesch sem volt nagyobb az emelkedés, mint Nagykanizsán.), \'3. pénzintézetcink üzleteredményének emelkedése a mult évsrcl szemben, 4. végül az ínségesek számának 30 százalékos csökkenése. 4. A pengő Arra á kérdésünkre, hogy milyen hatással volt a frank-valuták leértékelése közönségünkre, Ilyen választ kaptunk: — Nyugtalanságot "váltott kl, azonban csakhamar felülkerekedett a józan ság dt megértésre talált, hogy a pengő leértékelését semmisem Indokolja, mert belső vásárlóereje Intakt és külkereskedelmi forgalmunkat a kitűnően bevált felár-ren tszcrünkkcl kel lően szabályozni tudjuk. Szórványosan akadnak még kétkedők, de hát ugy még sohasem voJt, hogy kákán csomót keresők ne akadtak volna. Pcn gfink szilárd és gazdasági regenerálódásunk biztos bázisa. 5. A bankok Végül kérdést Intéztünk a fővárosi nagybankok ellen \'időnként felbukkanó \' ama vádra vonatkozólag, hogy állítólag a vidéki gazdasági életet mostohán kezelik. Kérdésünkre ilyen választ kaptunk: —■ Rosszindulatú a vád, mely valószínűleg hozzánemértésből is ered. Fővárosi intéz\'leink, egyrészt vidéki fiókjaik és affiliacióik utján, másrészt u vidéki intézeteknek nyújtott visszlcszá-milolási hitelekkel alimentálják a vidék legális hiteligénycitt kitűnően működő, nagyobb vidéki hitelintézeteinkkel egyetemben. Lehet, hogy a ga dákkal szemben bizonyos tartózkodás mutatkozik a bankok részéről, azonban ez érthető, mert a gazdavé-delml rendelkezések bizonyos óvatosságot váltottak kl. — Gyakran találkozunk mostanában véleményekkel, melyek minden gazdasági és szociális bajnak az okát a bankokb.m látják, pedig lm mélyére luttolnának a dolgoknak, akkor kóny-nyen megállapíthatnák, hogy bankjaink voltak azok, amelyek gazdasági életünket a rendkívül kritikus időszakon átsegítették. Más országokban az államnak kellett az adózók filléreiből a bank szervezetet megmenteni, nálunk a megforditottja történt. Ágytail, pehely kelengyék, háztartások. penziók, szállodák részére higiénikusai kezelve olcsó árban F«h*>- fnutott .IbaUllnt kilónként 2.50 p.n0«*rt, 10 kiló vételnél bérmentve postán csomagban szállítok. Hasisr fiyyla 0*0 igytalllsans ((•kunfél»nháia A MOZI KARÁCSONYA VÁROSI MOZGÓ December 25—26 ón Pintek-szombat Karácsony két napján 1 Az idei szezon hlmiguli eseményei Merle Oberon a legszebb, Mirlem Hopkine a legszőkébb, Joel Mfl. Crea a legszimpatikusabb filmsztár együttes alakitasival ÁRTATLANOK NÉP MOZGÓ December 25 —26-An Péntek—szombat Pétervári idill Lebilincselő regényes epizód Slrausr János éleiéből. Főszerepben: Paul HBrbiger, Theo Linnén, Elles, llliard éa Adele Sandrook. December 27—28-án Vasái nap—hélfön Newryork, London, Berlin, Pária után Budapest szenzációja 1 Egy esős délután 1 Kellemesen pikáns történet arról, hogy mi minden eshetik meg Egy esős délután ■ moziban? December 27-éo Vasárnap Csupa öllel, vidámság, zene, ének, lánc 1 Zsákba macska Főszerepben: Magda Sohnelder, Wolff Albaoh Retty, \\ Theo Llngen Remek kiaérfi műsor 1 Előadáson kezdete az ünnepeken 3, 5, 7 és 9 órakor, hélfön 5, 7 és 9 órakor Hétfőn az B Arai elBadéa fillérééi Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor Helyárak -. 20, 40, 60 llllér 18 ZALAI KÖZLÖNY 1936. dwembti 25 A Zalai Közlöny Rejtvény-Olimpiászának végeredménye A Zalai Közlöny első nagyszabású rejtvény-pályázata, amely Rejtvény-OUuipttsz néven 12 héten át foglalkoztatta olvasóinkat véget ért. Most, amikor a megérdemelt jutalmakat odaítéltük, örömmel állapítjuk meg, hogy a Rejtvény-Olimplász iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az a nr>gy buzgalom, amelyet olvasóink a rejtvén ymegfejtések alkalmával mutatták és az a sok kívánság, amely szinte minden alkalommal megnyilvánult, arra indította a Zalai Közlöny szerkesztőségét, hogy a sok munkával és fáradsággal járó Rcjtvény-rovalot még áldozatok árán is fenntartsa. Mai számunkban már ismét mellékelünk rojt-vényeket. A helyes megfejtők kőzött több értékes dijat osztunk kl. A Zalai Közlöny Rejtvény-Olimpiá- , szának végleges eredménye a követ- j kező: j 1. A Zalat Közlöny naoy diját, a j 2 plus 1 lámpás rádiókészüléket nyerte: j Baán Jenő. (Az elért pontszám. 499.) ( 2. dij egy vég (23 m.) sifon,/Zala Gyöngye. Nyerte: Büchler Mami. ("499.) 3. egy Habselyem női ruüa. Nyerte: Erőss Rezső (499). 4—5. A Zalai Közlöny egész éves előfizetése. Nyerték: Kardos Rezső és Kárpált Gyula (499). 6. Egy álló-óra. Nyerte; Németh János (499). 7. Egy villanyrezsó, csatlakozózsinórral. Nyerte: Rltter Irma (499,\'. 8. Egy bevásárlási utalvány 12 P-röt Melczer üvegüzletbe. Nyerte: Jancsók Olga (499). 9. Egy pár férfi v. női varrott bőrkesztyű. Nyerte: Wüdc Imre (499). 10—14. A Zalai Közlöny féléves előfizetése. Nyerték: Klein Dávid (499), Klüger Klára, Pungor Antaf, Horváth Kató és Bálint Imre (498). 15. Egy bronzszobor. Nyerte: Katona Géza (498). 16. 3 drb. levelezőlap fénykép és egy művészi nagyítás Tüttő fényképszalonjából. Nyerte: Dezső Aladár (498). 17—18. Egy-egy vásárlási utalvány Grünfeld Elemér rádióüztetébe. Nyerték: Göndör Ottó (498) és Totola Frigyet (497). 19. Egy tartós hullám Filipovics Lászlónál. Nyerte; Kumánovlcs Mária (497). 20—23, Egy-egy művészi dísztárgy. Nyerték : Győző Viktória (497), Katona Béláné, Bauer Ferenc, Dénes Lajos (496). 24—25. Egy-egy nagyüveg szekszár di vörösbor. Nyerték : Rácz Alajos (496) és Marton János (495). 26. Egy selyem nyakkendő. Nyerte : Totola Lajos (495). 27—31. A Zalai Közlöny 4 havi előfizetése. Nyerték : Totola József (495), Horváth Elek, Vass Bertalan, Arató Béla, Hajós László (495). 32. Egy diszkönyv. Filipovits László (495). 33. Kéthavi ingyen kőlcsöhkőnyv Schless Testvérektől. Nyerte : Somogyi Samu. 34. 1—1 selyem nyakkendő. Nyer. ték : Wágner Jenő és Folkmeier József (494). 35-38. 1«-1 horgolt terítő. Nyer-ték: Horkai Pál (494), Berke Mária (493). 39. Egy selyomnyakkendő. Nyerte: Pahocsa István (493). 40. Egy francia siájruzs. Nyerte; Benedek István (493). 41. A Zalai Közlöny egy negyedéves előfizetése. Nyerte: Szunyogh János W. 42. Egy diszkönyv. Nyerte : Ozorai Ferenc (490). 43. Egy ezüstplakettes cigarettatárca. Nyerte : Szabó István (489). 44. Egy üveg kölni. Nyerte : L. I. (489). 45. Egy diszdoboz levélpapír. Nyer. te : Tasnády Dusi (489). 46—50. 100 darab névjegy borítékkal. Nyerték : Weisz Jakab (485), La-borezy Margit (481). Bő hm József, Tamás Mária, Varga Elekné (483). 51—52. Egy-egy óriástábla Blen-eso-koládé. Nyirték : Szentmihályi László (483) és dr. Krcincr Zsigmondilé (179). 53—55. Egy-egy doboz púder. Nyerték : Berek Islvánné (4G2), Zsigmond Józsefné és Kenedi Imri\'né (458). 56—70. Egy-egy értékes könyv. Nyerték: Gáspár FerCiícné (456), Szekulja Ilonka (454), Király ödönnó ( l50),S/a-1x4 Erzsébet c449), Tamás Margit (443) Halmai Jánosné (411), Brönyai Teréz (421), Brcinser Gusztávnó (121), Var. ga Elekné, Fetzer Ferenc (420), Király János (419), Tóth Zoljánné, Szilvásl Margit (418), Stem Ignác (417), Berek Gábor (415). 71-82. A Zalai Közlöny egyhavi előfizetése. Nyerték : Kisasszondy Bálint (415), Czepregy Vilma (414\\ Nagy La-jos (411), Szeghő Béla (410), Grimm János, Berkovies Jánosié .(,409;, Ma. gvar István, Dani István (408\\ Oláb Géza (406), Schvarz Béláné, Főzés Ádám (406), Nagykanizsai Iparoskör (404). 83—84. Egy-e<{y nagytubus fogpép. Nyerték: Májon Testvérek 404) és Stem Testvérek (333). 85—100. EgV-egy kötet könyv. Nyerték : Nagy Pál (330), László Ervin (328) Megyer Imre (312), ötvös Béláné (311.), Klári Béla (304), Dr. Havas Józsefné (270\\ Cserta Gizi (268), özv. Schcr-mann Józsefné, Haranghy László, Társas Temetkezési Egylet, Béres Józsefi Seress Rezső, Tibor János, Németh László, Fűrst József és Kaán Irma (264) A szelvényverseny eredménye Ugyancsak nagy érdeklődéssd folyt a rejtvényvereonnyol egyidejűleg a szelvényvcrseny is. A versenyt I\'olk mejer József nyerte ,aki egymaga 1423 (egyczcrnéglyszázhuszonhárom) szelvényt küldött be. Ugyancsak ő nyerte az egy számból legtöbb szelvényt beküldök versenyét is. 81 drb egyazon számú szelvényt küldött be. Dija : egy 14 karátos arany pecsétgyűrű és egy könyv. A szelvényvcrseny többi dijait a következők nyerték : Magyar István (1196), Varga Elekné (1014), Tóth Zoltán (907),, Tamás Mária (798). A nyeremények karácsony másnapján, december 26-áfi délelőtt 10 és 11 óra kőzött átvehetők a szerkesztő- A karácsonyi »ZK« keresztrejtvény megfejtési határidője c\'tcemLter 30-án déli 12 óra. A borítékokra rá kelt irni a .Rejtvény* szót. A helyes megfejtők között több értékes dijat, könyvet, előfizetést, púdert, grafológiai utalványt, névjegyet, stb. sorsolunk ki. Kiadja a laptutajrtonoii Közgazdasági Rt Qntcnberg Nyomda és Délzalal Lapktad* Vállalata Nagykanizsán, ftielős Hadd i Zalai Károly. .Hmén A forrás szelleme. Egy jó szellemnek tudlák be a régiek a forrásvizek bámulatos gyógy hatását, amit tapasztallak, de megérteni nem tudlak. Ma már tisztában vagyunk avval, hogy nagy gyógysólartalmuk, rédióakllvltá-suk, elektromos vezetőképességük teszi a különböző betegségeknél utánozhatatlanná, pótolhatatlanná a gyógyvizek kltünö hatását. A forrás-szellem, a természet, különösen pazarul látóit el gyógyító hatású tartalommal egy magyar forrást, mely az epebajoknál (epekő, epehólyag-hurut, epehomok, hurutos sárgaság) 4—6 hetes ivókúrák krretében használva, biztos eredménnyel jár. Ez a forrásvíz a M1RA glaubersós gyógyvíz. Kérdezze rm-g orvosát 1 Kéazltetto: Steln.r Oszkár. Vízszintes sorok : 1 Amivel minden újság előszeretettel foglalkozik ÍR Német személyesnévmás 17 Aki a bllnt ta\' arja, de maga is bűnös 18 Budapestnek Ismert tere (régi nevén) 19 Fizikai egység 20 Fogás a birkózásnál 21 Régi Urmírtók 22 Kályha idegen nyelven 24 S.\'hsem Iázik, ha dolgozik 25 Ma nagyon sok van 26 Hindu 28 Pérlinév 29 Ige 30 llel . . . görög isten 31 Három idegen nyelven 32 Ige is, főnév is 33 Nemes Intézmény mássalhangzói 34 Diák cselekszi a leckéiével, ha nem nagyon tudja, ékezetpótlással 37 Apa becéző neve \' 38 Ismert gyógyszer, ehó belü pótlással 40 Német személyesnévnlás 41 Adok, Idegen nyelven 42 Ismert kalapmárka 43 V. O. 45 Baromfifajta tájszólással 46 Nem éppen fiatal 49 Evésnél használjuk 50 Mindenki .... ha mást nem tapaszta- latokat, bellik felcserélve 51 Ismert footbatlcsapat 53 Női hang 54 Háziállat Ideien nyelven 55 Iparos, ékezelpótlással 56 Haszontalan kis féreg 57 Mássalhangzó, fonetikusan 58 A. É. R. 60 Első osztályú liga csapat 61 Idegen Összetett magánhangzó 62 Réül súlymérték 64 Lerovás, más szóval 66 Hónap 71 Óra márka, első betű pótlásival 72 Modern tinc, fonetikusan 73 Afrika észall részén fekszik 75 Hónap rövidítve 77 Nők hordják, többesszám 78 Ige 79 Határválaazló hegység Európában 80 Kerékagy, németül 82 Idegen fíritnív 83 Ismert cigarettapapír, első két betli pótlásival 84 Ingerel 85 R. C. R. Függölegos sorok: 1 Síkság 2 Származik 3 Híres d ákváros, megszült terület. BetQhibival 4 Község Sz^bolcsmegyében 5 V. Z. O. 6 Kötekedő ige utlolsó négy beüje 7 Indulatszó 8 Ezermester varázsigéjének misodlk része 9 Férfinév 10 A Pesti Hírlap Ismert munkalirsának monogrammja, cikkel a napi hirek elején szoklak megjelenni 11 Volt divatos játék első két belule 12 Vallásfelekezet 13 Oömbös miniszterelnök 95 pontja, fonetikusan 14 Kökörcsin németül 15 Lapályos 16 Latin elől|áró 19 Szolnok-Doboka vármegye székhelye 21 Tökéletes térit 23 7. függőleges 24 Tüdőre ártalmas 27 Vlzllündérek, ékezetpótlással 29 Hatalmaa állami Intézmény 35 Kíváncsiakat szokta minden ... 36 Állat idegen nyelven 37 Minden cirkuszban van 42 Ez a bíró hivatása 41 Nyilvános gyűléseknél látható 47 Gyújtó nem szabatosan 48 Keresztül-kasul szeli a várost 49 Kellemetlen zaj 52 Nyerésnél kevés 56 Rádló\'ámpa 59 Közismert filmszínész keresztneve 61 Csont latinul 63 Palíatol 64 Helyhalározó szó 65 Talir vezér, első belü pótlisával 66 Férfi, németül 67 Folyó Olaszországban 68 Király Idegen nyelven 69 Összetett mássalhangzó 70 U O. R Z. 73 Enyém, Idegen nyelven 74 Folyó Erdélyben 76 Egy gyilkos betegség rövidített neve. Idegen sió 78 Személyesnévmás 81 Személyesnévmás Mássalhangzó, fonetikusan — (Slesta Sanatórium) Budapest, I., Ráth György-u. 6. a főváros egyik tegtdeállsabban fekvő és orvosilag legtökéleteaebbeu felszerelt gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászai, urológia stb. Röntgen Kémiai é« mlkroe-koplul laboratórium. Elektrocardto-g(*ph (azlvvlzag&lól. Krógh-téle alap-uyagosero vlzagilií készülék. Enteroc-leaner (bélfürdő). Modern vlzgyógylij; tézet Orvosilag vezetett vlllanyüzemo konyha. Elsőrendű ellátási 9700 négyszögöléé park I Olcsó árak I _ T.ldntu a Kopsteln Bútor áruház állandó butorklállltásit ízlés* és olo ó bútorokat kedvező tlzetéal feltételekkel váUroltut. 1936. december 25. ZALAI KÖZLÖNY 91 EMLÉKEZTETŐ*) Deeember 26. Pásztorjáték fél 9-kor, utána tánc a Kath. Legényegyletben. Izr. Jót Nőegylet zsurja a Kaszinóban D««ember 27. Lioeális előadás a városházán 6 kor dr. Mező Ferenc. December 31. Szilveszter-est az Iparoskörben. Fütóházl Kézművesek Szilvesztere a Markó-vendóglőben. Január 3. Lioeális előadás a városházán 6 kor dr. Winkler Ernő Gáspárhogyt táncten az Ipartestület nagytermében délután 5 órakor. Jannár 5 Katolikus Bál az Iparos-székházban. Jnnnár 9. Frontharcos-bál fél 10-kor az Iparos-székházban. Jaanár 10. Lioeális előadás a városházán fi kor dr Szűcs Lajos ós Beér Gyula Iparoskör tréfás jelmezestje fél 9-kor Az Izraelita Leányegylet mesedól-utánja a Kaszinóban. Január 13. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 0 órakor a zeneiskolában. Jaanár lé. öreg-kereskedelmlsták bálja 9 órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOGE) operett előadása és táncmulatsága az Iparoskörben. Jaanár 17. Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Vértest Frigyes. A HONSz hangversenye (Darvas Ibolya és Noy Dávid). Jaanár 23. EvaDgelikus műsoros estély az tparoskörbeu. Jaanár 24. Lioeális előadás a városhálán 6-kor Magas Mihály. NTE táncostély a Koronában délután 0 órakor. Jaanár 31. Liceális előadás a városházán 8 kor dr. Hoffmann János. Fobrnár 1. 1PAR08BÁL. Február 2. Liceális előadás a városházán 6-kor P. Cirtuaz Vlktorln. Február *. Szanatórlum-plknlk az Iparoskörben. KAOSz- bál a Kaszinóban. Február 7. Liceális előadás a városházán 8 kor dr Krátky István Fobruár & Keresztény Jótékony Nőegylet Jelmez-esije. Február 13. Fiacher Anny zongoraművésznő hang versenye a Kaszinóban. Február 14. Lioeális előadás a városházán 6 kor Révay József. Február 91. Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Gárdonyi Lajos. Február 28. Lioeális előadás a városházán 6 kor dr. Hegyi Lajos. Márein* 7. Liceális előadás a városházán 6-kor Szudey Géza. Március 14. Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Halász Pál. Máreina 21. Lioeális előadás a városházán 6-kor Flsohel Lajos. Si-.Ródii-, Korcsolya nagy választékban. Si-kantnizás, javítás, viaszkalás Szabó Antal __sporiDzIetében._ Király Sörfőzde R.T. NAGYKANIZSA érdekközösségben a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvónysörfözde R. T.-vel Budapest—Kőbánya Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöuvoivssótosk A főváros egyik elsőrangú szállodájával, ti csendes és központi fekvésű István király Szátoda (Vt., Potlmnnluzfcy-uton 8 ) igazgatósásával sikerüli olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konlortlal (hideg-melee; folyóviz, központi (ütés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján veheti Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részfre. \') E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér. LailSkil.tn.bb U.iUiő ,1, ■ . i.b.d.l tn a »o tt «1«.E MELIOR EXPRESSO K.ph.ló: ■INDEK ÜVEStZLETEEK DÍJw.Btw b.uut.U. ki.iU.toU.dL Nagykanizsa város Központi Szeszfőzdéje (a törvényszók m llett). Ajánl príma valódi kajszlnbarack-, körte-, szilva-, meggy-, seprű-, törköly-pálinkát, nohainentes borpárlatot. Gyártmányaink kizárólag I* valódi gyümölcsből készülnek. Kiadás nagyban éa klostnytian. HIRDETMÉNY. A Zalavármevyel SrívetWexett km-forgatni Rt. felszámolás alatt nagykanizsai bej cég a f. évi december hó Z3-ára hirdetett rendes évi közgyűlésének határozatképtelensége folytán az ujabbl közgyűlését 1937. ávt január há 5-én dál-előtt 10 {árakor tartja meg dr. Tamás János nagykanizsai ügyvéd Irodájában (Rozgonyi-u. 3/a.) amely közgyűlésnek tárgysora a következő: 1. Pelszámolók és felügyelőbizottság Jelentése. 2 A vagyonmérleg bein itatása és afölött való határozás. 3. Felmentvény megadása. 4. Fels/ámoló- és fetügyelöbi tfságl tag választása. 5. Határozathozatal cég egyes .agyontárgyainak értékesítése tárgyában. Ez a közgyűlés az alapszabályok 19. §-a értelmében tekintet nélkül a Jelenlevők számára és a leteti részvények rneny-nyiségére, határozatképes. A felszámolok kftzhirré teszik 1939. december 20-tól 193«. december 12-ig bezárólag a felszámolás eredményéről való VIII Kimutatást: I. Ctelek v 1 vagyon. Polyószáinla és hetét 491 P 74 f Behajtás alatt álló kéles követelések 23.785 P 29 í összesen: 24.277 P 03 1 II. Szenvedő vagyon. Tartozások 7 471 P 83 f Maradvány: 16.800 P 20 f Nagykanizsa, 1936 december 12. napján. Dr. Koller látván 8 k, Dr. Kováca Sebeityén Tibor S. k., Sckmledt Ottó s. k. falui mólók. lombhullás után NEODENDRIN (gyümölcsfa-karbolineummal) Legújabb ku!atások megállaptot-ták, hogy rovaiok,. levéltetvek ellen az 6«zi- és télivéde-kezéi a leghatásosabb. Házilag készített mészkénlével való permetezéssel rovarok és levéltetvek ellen védekeini nem lehet, mert a mészkénlének rovarölö hatása alig van. Gyümölcsfa permetezőszerek beszerezhetők: orszAg József mag, műtrágya, zsák, növényvédelmi-szerek, gép stb. koreskedéaóben Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon 130. 00 ZALAI KÖZLÖNY 1936. ducmher 2S. mint szövetkezet nagykanizsai márkásvaigyártö üzeme f-. készít és értékesít: márkás vajat különféle sajtokat sajtkülönlegességeket hortobágyi juhturőt pii § I. NAGYKANIZSAI FIÓK i s> Fö-ut 4. sz. Telefon: 154. § Központ: I Budapest, V., Vilmos császár-ut § 32. 1 §§ Alaptőke és tartalékok: 40 millió pengő Vidéki fiókok: Békéscsaba, Berettyó- s ujfalu, Debrecen, Győr, Kiskun- § félegyháza, Makó, Nagykanizsa, s Nyíregyháza, Sopron, Szeged. § buuuuuuuuuuuiiuuuuuuuuuuumiuuuuinimiuuiiiiuuiiuiiuuuuuiiil VIZVEZETEKIES CSATORHflZASI munkákat ii #r FUBDOiZOBB BEREHDEZESEKET és javításokat minden Ízlést kielégítő kivitelben versenyképes legolcsóbb árakon nagyon kedvező RÉSZLETFIZETÉS mellett is vállalunk. V Vidéken szereléseket leypraklikusabban tervezünk. Berendezési tárgyakban dús választék budapesti árak mellett! Költségvetéssel dijlalanul szolgá\'unk. mendlovits józsef és marton vizvezeték-szaraléti vállalata NAGYKANIZSA, KIRÁLY-UTCA 45. Teleion 271. 1936. december 25. ZALAI KÖZLÖNY 91 Reexpeditió, olcsó diitételek Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár R.-T. Nagykanizsa TELEFON 25. SZÁKI ALAPÍTÁSI ÉV 1896 Betéteket előnyösen kamatoztat, kölcsönöket nyújt ingatlanokra, árukra stb kedvező feltételek mellett. Nagykanizsai Közraktárak l-l. Hizia Üzemben ■ 1899. dta Egészséges, száraz, szellős raktárak Mindennemű mezőgazdasági termények előnyös tárolása és előlegezése Gabona- és tengeri-száritó, mechanikai árpa-tisztitó, tökmag-polirozó és egyéb gépekkel legjobban felszerelve ZALAI KÖZLÖNY 1936. deotrober 25. Néptakarékpénztár rt. Nagykanizsán a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete Nagykanizsa Csengery-ut 4 Telefon: 126. és 20. Táviratcím: Néptakarék Betéteket a legjobban gyümölcsöztet Kölcsönöket a legjutányosabban ad n banküzlet minden ágával foglalkozik rUTUEA RT. zalamegyei főbizományosa Telefon 196. Mindenfajta árut és terményt tárol Érdekeltsége a Mezőgazdasági Közraktárak rt. nagykanizsai telepe Csengery-ut 111. (Sörgyár) Iroda: Csengery-ut 4. Telefon: 197. I Díjmentes szaktanáccsal szolgál világítási, erőátviteli vagy egyéb Különleges villamos berendezések elkészítéséhez \'Drávavölgyi Villamos Áramszolgáltató K.-T. Nagykanizsa KöxponiI Iroda : Sugárul 2. Bemulalófielyiség: Fö-ul 13. Telefon 213. iiuiuütíii^iuuuliiiyöililH 193(5 december 25_ZALAI KÖZLÖNY 1« ON IS NÉ! mm i HE MEG! U1ÉÜ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSÁT NJ^CTITK^HFIZSA - HORTHY MIKLÓS-UT 4. II ----II m Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság Foglalkozik a banküzlet minden ágával Telefon: 31. és 261. Alapítási év: 1845. v.*.v w MENETJEGYIRODA a városház-palotában Telefon: 452. 16 ■ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 15. Alakult: 1870. Telefon 43. és 48. Saját töke 1.300,000 P Foglalkozik a bankszakmába vágó mindennemű üzletek lebonyolításával Elfogad betéteket kamatoztatás céljából takarékkönyvekre és folyószámlára^ Leszámítol váltókat, utalványokat ós raktárjegyeket BevAlt külföldi pénznemeket Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Részvénytársasága ERZSÉBET KIRÁLYNÉ TÉR 12. SZÁM Ajánlja elsőrendű gyártmányait, mint: rumot, likőrt, gyümölcspálinkákat, konyakot és Rádicum sósborszeszt Eladás nagyban ós kicsinyben A legolcsóbb bevásárlási forrás <%>». » fcnWsltouoi M^udu*)! lu. uutailftrg Nje«*« * MWi L»R>»U WU kOijriiyxxadtJMMj NHjkauMta (MMOl W«T. MW I iroly.) Évfolyam 296. szám Nagykanliía, 1936. december 29. kedd Ara 12 «ll. ZALAI KÖZLÖNY *» UMlttfaratai! Nd k mkm. Petetós szerkeszté: Barbarlts Lajos EIAHmém án: : aor Mn ■ pmm6 — Mér. *yiithtv.Éiá HMM, m m. A noha-kérdés Jó szolgálatot tett dr. Boda Károly, hogy e hasábokon kitűnő ok-fejtésü cikkben az érdeklődés előterébe állította a noha ügyet.*) Mert ez a kérdés Letenye vidékének életbevágóan fontos ügye, nem lehet napirendre térni felette, szükséges, hogy mégegyszer visszatérjünk rá, ismételten apelláljunk a közvéleményhez és az illetékesekhez s megvilágítsuk minden ol dalát. Dr. Boda Károly álta\'ában kimerítette a témát s megállapításain helyesnek lehet elfogadni. Különö\' sen ez a tétele döntő: »nem Lehet azt engedni, hogy egy vid:k gazdasági eletéből 2 millió pengő el tűnjék, mert ez megbénítja életét.* Tönkremegy ez az amúgy is szegény határőrvidék. Egyedül az az érvelés nem helytálló, mellyel a noha egészségre káio-s hatásátvo ja kétségbe az Író Aki nzt hiszi, hogy n«m árt a noha, az jöjjön el Lelenyére, vagy a járás bármelyik falujába s meglátja, hogy estefelé ittas emberek serege jár az utcán. Á lakosság 10 százaléka általában naponta részeg, «s«zonyok emte-rek, gyerekek Isznak. Egyesek any nyira betegei ennek a hitvány al koholnak, hogy a nemes bort nem Is tudják meginni. Mint e<jy borzai mas ragály, ugy fekszi meg ez az alkoholizmus a parasztság mindennapját s nemzedékek minőségét teszi gyengébl>é. Akik a túlzott noha-fogyasztás káros voltát hangoztatják, azokat nem a divat vezérli hanem egy népréteg jövőjéért ag gódnak, mely ha elpusztul, vagy értelmi, erkölcsi züllésbe jut nemz:II katasztrófává szélesül tragédiája. Százalékban ki sem fejezhető e vl dék azon gazdáinak száma, akik maguk s vendégeik részére nem<.« bort tartanak. S ez a káros alkoho lizmus csak a nohatermő vidékeken harapózott igy el, nemes borvidéken erre példát nem találunk. Ezt a nagy horderejű ügyet természetesen csak a vidék egyidejű gazdasági és kulturális felemelésével lehet megoldani. A most érvényes borpárlat rendelet csak rontja a helyzetet, népegészségügyi szempontból tehát feltétlen káros. Mert ml történik? A gazda nem tudja eladni noháját, nyakán marad, megissza. S mert szőlője még elég hosszuéletü lesz, t. i. ujat segítség nélkül nem tud telepíteni: évekig terem nagymennyiségű bora, amit magának ós családjának kell el fogyasztania. Igy az állami intézkedés egy nagyobbmérvü alkoholizmust eredményez. Lehetetlen ezt fenntartani! Fenti sorcfo is eléggé kimutatják, milyen kilátástalan helyzetbe jutott a Nagykanizsa- Lelenye határőrvidék gazdatársádlUma, mégis e sérelmek enyhítése helyett olyan intéz-tézkedés történt, mely a kisbirto kosokat végleg elkeserítette, hely. zetüket teljesen remény leienné tete 8 nyugtalanságban tartja az egész A Nagykanizsai Kaszinó századéves ünnepe A város egész polgári társadalma ünnepelte a százéves Kaszinót a díszközgyűlésen és az esti banketten A százéves Nagykanizsai Kaszinó vasárnap tartotta valóban méltóság teljes és díszes keretek között cen-tennárís díszközgyűlését. Az ünneplő Kaszinó díszterme megtelt a tagokkal és hozzátartozóikkal, valamint a társadalom kcpvisole\'eivel és a hivatalos ts társasélet í^pre zentánsaíval. Ott volt a FolgáriEgy let, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör, az OMKE. a Baross Szövetség, az OiVos Szövetség, a Keresztény Jótékony Nőegylet, az Jzr. Jóté kony Nőegylet, az Izr. Jótékony és Kulturális Leányegylet, a Fronthar oos-föcsoport, az Irodalmi és Művészeti Kör, az Ipartestület, az Iparos kör, a Keresztény Tisztviselőnői! Egyesülete, a Nemzeti Egység Pártja stb. elnökségi tagjailxil álló kül döttsége. Ott voltak a bank- és jogász-világ tagjai, a város vezető* sége és polgári táisadulmánuk minden rendű, rangú képviselője olyan Impozáns együttesben, amely legszebb bizonysága volt a Kaszinót száz év óta változatlanul betöltő szel\'em^ek, a polgári harmónia alkotóerejü gondolatának. A díszközgyűlést a határőrzene kar nyitotta meg a Hiszekegy-gyei-Utána dr. Rapoch A\'adár a jubiláló Kaszinó elnöke mondta el emelkedetten szép és tartalmá ban értékes megnyitó l>eszédét. Párhuzamot vont az egy század előtti és mai idők között. Akkor is a tár sadalom lelkesedésére, összefogó sára, áldozatkészségérc volt szükség a bajok, elöljelek leküzdésé hez, a kiváltságok megszületéséhez Ma az egész világ válsága közepette ugyanezekre van szükség, fo kozott türelem és önmérséklet mel-lett. Az egyenjogúságnak száz éve kibontakozott gondolata ma is égő vágy a magyarság lelkében, hiszem megszállott testvéreink ma js job bágyság alatt élnek- Minden kornak megvannak a jobbágyai és \'elnyomottjai. A párhuzamot a szónok szélesítette Széchenyi és vitéz Horthy Miklós kormányzó felszabadító munkásságának egymás mellé álütá sával, majd a Szózat sorait idézve, rámulatott a nemzet szempontjából annak ma is keserűen élő aktiall-tásira. indítványát, hogy Vörös marty Mihályról a Szózat százéves születése alkalmából a százéves Ka-szinó díszközgyűlésének jegyző-könyve emlékezzék meg, a jetenvol-tak egyhangú lelkesedéssel elfogadták. Történelmi visszapillantást vetett ezután az elnöki megnyitó a Kaszinó sorsóra. Az idők viszontagságai - mondta - árthattak a Kaszinó falainak, bútorainak, de nem ásottak a szellemnek, amely a Kaszinót száz éVöta áthatja. Ez a szellem a hazafiságé, a becsületé és a műveltségé- Ez él\'ető ereje a Kaszinónak és ez a szel\'em élte tőle a megpróbáltatások sodrába jutott magyar nemzetnek Is. Balogh Dezső a városi felsőkereskedelmi Iskola igazgatója, a Kaszinó titkára olvas ta fel ezután jelentését. Több volt, mint jelentés: - történeti értékű munka Nagykanizsa társadalmi életének annaleseihez, korkép kaleidoszkóp száz csz\'endő távlatával egészen a máig. A jelentést egészében fogjuk közölni a Zalai Közlöny hasábjain. Meghatóan kedves jelenete volt a titkári jelentésnek, amikor az megemlékezett a 90 éves Bettlheim Győzőről, a Kaszinó legöregebb tagjáról, aki 69 éve lépett a tagok sorába s a díszközgyűlésen Is jelen volt. Dr. Krátky István polgármester az alispán megbizá. sából a vármegye, valamint a város nevében üdvözölte a százéves Nagykanizsai Kaszinót, melynek élete -• réteget. Ujkeletü intézkedés érlel mében a borkészletek literjéért 3 fillér fogyasztási adót kell fizetni. Sokszorosan igazságtalan és mél tánytalan do\'og ez. Még ha el tudja adni a gazda 6-8 fillérért noháját, akkor is súlyos büntetés lenne belőle 8 fillért adóba szolgáltatni Hát még ha nem tudja értékesl\'eni, nyakán marad s ráadásul fizetni kell az el nem kelt terményért. Miből fizessen az a szerencsétlen ember? S igazságtalan ez az intézkedés azért is, mert ez a befizetendő fogyasztási adó a község tbevétele s ezáltal kevesbedik a pótadó Ilyenformán az apró, támogatásra szoruló egzisztenciákat sújtja a teher s a nagy vagyontömegek mentesülnek a pótadó alól. Le tényén pl. a tör|>ebirtokosok fogják befizetni a nagy Andrássy urada lom pótadóját. E tarthatatlan helyzeten s a vidék kétségbeesett gazdáin segíteni kell! Helyezzék hatályon kivül a borfogyasztási adórendeletet, gondoskodjanak róla, hogy a nohát a gazdák csak ipari célra, mérsékelt áron értékesíthessék, til\'sák meg a noha szőlők telepítésé^ s segítsék a gazdákat hozzá, hogy nemes szőlők telepítésére fokozatosan áttér bessenek. mint mondta keresztmetszete a város sorsának s azzal jóbanrossfc-ban összeforrott, miközben mindig hü maradt Széchenyi István célkitűzéseihez. A társadalmi válaszfalak lerombolása, magyarnak magyarhoz közelebb hozása, a közös sors érzése, a lehetőség megteremtése ahhoz, hogy az erkölcsi és szellemi tókék latbavehetők legyenek : - ez volt a társaskörök célja és Nagykanizsa jogos önérzettel állapithatja meg, hogy a főváros után első volt mindennek megértésében, amikor száz éve megalapi-lotta tái sas egyesületeit- A Kaszinó emelt fővel tekinthet vissza a megtett útra, mert makulátlan tisztaság, gal őrizte meg az eszmét, amelynek szolgálatára alakult. A tjsztes polgári munka, a társad almi "béke. a poJgúri együttműködés, a testvéri megértés és vállvetett kulturális munkálkodás fókusa és meleg otthona volt a Kaszinó száz éven át, igy emelkedett a nemzeti gondolat szolgálójává és az emelkedett városi közszeltem iskolájává, a polgári öntudat, egység és a várost fejlesztő szellem Leleményesévé. Dr. Hajdú Gyula vm. tb. tiszti főügyész, a Polgári Egylet elnöke a százéves társegye sülét nevében üdvözölte a százéves Kaszinót, mint erőtényezőjét arem-zeti államnak, amely csak erős társadalomra épülhet fel. A Kaszinó a társadalmi keretet eszmével és tartalommal töltötte be és ez adja az erejét, amivel a konszolidációt, u megerősödést, a nemzeti előrehaladás ügyét szolgálta. Klasszikus he lye volt mindenkor a Kaszinó az osztály és vallási türelemnek, a társadalmi békének, a lelkek egymás ba simulásának, a testvéri összefogásnak és a kultura ápolásának. Rajki István az OMKE Nagykanizsai kerű\'etének elnöke a testvéri szerelet szcilemé ben üdvözölte a jubiláló Kaszinót- Papp Oszkár az Ipartestület és Iparoskör üdvöz leteit tolmácsolta. Dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos az Orvos Szövetség nagykanizsai fiókjának üdvözletét adta \'át azzal a megható kívánsággal, hogy rövidcsen Muraköz orvosait Is tagokul avathaBsák a Nagykanizsai Kaszinóban, mini ahogyan \'öt avatták 45 évvel ez>-előtt. Dr. Rapoch Aladár záróbeszédében fogdalmat tett, hogy a fenkölt szellemű elődök által kije\'ölt u?on vezeti tovább a mostnnl vezetőség a Kaszinót, majd a diszközgyül\'s a Himnurszal befejeződött. Írásban üdvözölték a jubiláló Kaszinót: az Izr. Jótékony Nőegylet, a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör, az NTE. az I.Sz. postahivatal, a ZaUunegyei Gazda- _,SALAI KÖZLÖNY__ A „szemüveges jordán" és az öreg magyar esete Egy jóizQ félóra a kanizsai biróiág elölt »_ sági Takarék és a régi, máshová szakadt tagok egész sora. Est* 180 teritékes backett volt a Kaszinó dísztermében. Es télyl fény es elegancia, nagy társadalmi eseményeknek kijáró ünnepi közönség és ünnepi hangulat töltötte meg a termet. Valóban di szes és a százéves jubileumhoz méltó társadalmi esemény volt ez a bankett, nem csak külsőségeiben^ hanem a megjelentek társadalmi összetételében és zavartalanul sima^ gondos, szép rendezésében is. A vacsora alatt a ha tár őr zenekar muzsikája gondoskodott a bankett közönségének szórakoztatásáról. Az első felköszöntőt dr. Krátky Isiván polgármester mondta a kormány, zóra, utána a zenekar a Himnuszt játszotta. Dr. Rapoch Aladár elnök hálát adott pohárköszöntöjében a Gondviselésnek a megért jubileumért, kegyelettel emlékezett meg a Kaszinó alapitóiról, majd üdvözölte a vendégeket, kiknek sorában különösen meleg ünneplés jutott ki dr. Mező Ferenc olimpiai bajnok, nak. Blankenberg Imre a Kaszinó tagjai nevében dr. Rapoch elnököt köszöntötte fel, méltatva érdemeit és munkásságát a Kaszinó életének fejlesztése körül. Bettlheim Győző, mint »a Kaszinó Matuzsáleme* a szeretetteljes ünneplést köszönte meg, majd Csillag Zsakí mondott szellemesen derűs felköszöntőt a polgármesterre. A nagyszerű vacso-ra után megleltek a Kaszinó otthonos, barátságos termei a társas szó rakozásokat keresők csoportjaival, a díszteremben pedig megkezdődött, a tánc. Egy kis bálial felért a kellemes hangulatú este, amivel a Kaszinó századéves ünnepsége a hajnali órákban befejeződött. A vér felfrissítése céljából — kiváltkép olyan egyénnek, akinek bélürülébe elégtelen s ezért emésztése meg van zavarva és éjjel nem tud aludni -— ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes .Ferenc József" keserű-vizet inni. Világszerte rendelik az orvosok a valódi Ferenc József viz használatát, mert ez szabályozza a bélmüködést, előmozdítja a gyomoremésztést, fokozza az anyagcserét, javilja a vérkeringést, megnyugtatja az idegekel, egészséges almot hoz és ezáltal uj életerőt teremt. József főherceg vadászbalesete Budapest, december 28 József főherceg vasárnap részt vett Horthy kormányzó galgamá-csai vadászatán. A vadászat során a kir. herceg valamilyen guruló köre lépett, ipegcsuszott és ennek következtében l^okatörést, inrándu-lást, izomszakadást és ficamodást szenvedett. A főherceget Matolay orvosprofesszor részesítette első» segélyben, majd Pestre szállították a klinikára, mig a hétfői nap folyamán budai palotájába viszik át. Előreláthatólag néhány hétig ágyban kényszerül tartózkodni. Kissé hajlotthátu, ősz, öreg mar gyar áll a biróság előtt. Testtartása, koponyaalkata egymaga is elég bizonyíték volna magyarsága mgfc lett. Hát még beszédje I Hosszú ősz bajsza meg-megrándul, mélyen-ülö szemei íeiett mint.ernyő terpeszkedik dus siemöldöke. Sokan megirigyelnék ezt a szemöldököt bajusznak. Varga Péternek hivják, jó zalai gyökér. A, 69. esztendőt tiporja, - vallja be büszkón. Volt-e\' büntetve ? - teszi fel a biró a szokásos kérdést. \' - Nöm en, soha! - vág vissza a magyar büszkén. - Még a háború alatt se. De még békébe se ! Mer, hogy inontharcos vónek, csak azért mondom- 36 hónapot vótaon a »vo nalba !« - Isten áldja meg érte, - feleli a biró - én is az voltam. - Köszönöm kívánságát! — igy az öreg- Mikor a biró aziránt faggatja, mit követett el öregségére, hojgy a törvény elé kell áilni, vállvonogatva felei: - Semmit I Eléje tárják bűnét. A sértett a korcsmárosné, akire Varga Péter azt mondta, hogy : >Szemüveges jordán !« Varga Péternek .ugyanis van egy veje, aki bizony nem veti meg a jófajta itókát és ,az Öreg vagyonának egy részét már leengedte a torkán. Varga Péter elment hát a korcsmába és megkérte az asszonyt, hogy ne adjon vejének több bort hitelbe, mert nem győzi fizetni. A korcsmárosné ennek ellenére adott bort és amikor az öreg ezt megtudta, feldühödve berontott a korcsmába és meglette az inkriminált kijelentést. - Hát hogyne kérem, mikor dühös voltam ? - mondja az öreg. -Még neki is mentem vobia^ ha le nem fognak. Az ügyvéd csitítja, a biró pedig látva az j^gy jelentéktelen voltát, békíteni akar. A korcsmárosné erre védtelen asszonyi voltát hangoztatja és büntetést kér. A hosszas alkunak azonban megvan az eredménye : az asszony hajlandó- Am az öreg, amikor megtudja) hogy a behivatott tanuk költségeit is neki kell megfizetni, kifakad: - Ha begyüttek, hallgassák ki őket! Hiába magyarázzák neki, hogy nincs rá szükség, ezzel az ügy véget ér, ö ragaszkodik a tanukhoz, -fizetni pedig nem akar. Ismét hosz szas tárgyalás. Az ügyvéd karon fogja és félrehívja áz öreget. Az egész terem biztatja, fogadja el az egyezkedést, mert megbüntetik és akkor is fizetnie kell. Az örejj csak áll makacsul. Végre az ügyvéd és a biró ráförmed: - Van magánál pémz ? Vegye elő. 11 pengő 60 fillért kell fizetnie. Az öreg kényszeredetten nyul a buksza után. Kiszámlálja a pénzt, de közben egyre morog: - Hallgassák kl a tanukat! Amikor az ügyvédje költségeinek megállapítására kerül a sor, ismét méltatlankodni kezd- Sokallja a 32 pengőt. - Mi, meg se büntetlek^ oszt még én fizessek I - okoskodik és hárman sem tudják megértetni, hogy örüljön neki, hogy nem büntették meg és épp azért kell ügyvédjének fi. zetnie. Végül gavallérosan kivágja: - Tiz pengő elég lesz... Ezér a kis vacak ügyér... Már az utcán mennek .az ügyvéd del, de még mindig uincs kibékülve a bíróval, aki javát takarta, a tanukkal, akiket nem hallgattak ki, az ügyvéddel, akinek fizetnie keik Mikor hárman is magyarázzák neki, hogy meg kellett volna büntetni, mert a korcsmárosnénak azt mondta : »Szemüveges jordán,* méltatlankodva kifakad: - Mi, hát az is valami? Hát mondtam... Aztán ml van abban ? ...És megy az ügyvédje után, szomorúan, leverten, mint akit kifosztottak. 10(3 Ím W Mi éjjeli fagy! Prognózis: Északi éi északnyugati szil, erős éjjall fagy, fagypont körüli hí, oaapadik nem Imz. 1936. december S9. á Legényegylet pásztor|átéka A nagykanizsai Katholikus Legény egylet a szokáshoz hiven ezldén ls megrendezte karácsonyi pásztorjátékát. Ezalkalonnnnl is, az egyesület nemes Célkitűzéseinek megfelelően, összekapcsolták a hazafiságot a vallálossájggal, amikor egy irredenta karácsonyi színmüvet adtak elő. A műsor előtt dr. MuUchenbachor Edvin ny. törvényszéki tanácselnök, az egyesület világi elnöke köszöntötte kedves, meleg szavakkal az egybegyűlt szépszámú közönséget. A darab elején Varga Ili mondotta el mély átérzéssel a szerzőnek darabjálioz irt költői pro-iógusát. A színdarab a Legényegylet legjobb műkedvelőit állította a rivaldák elé. Az öreg jBaltaváry szerepében m«g rázó volt Radies János. Kedves, közvetlen játékával ismét nagy sikert aratott Horváth Irma. A házaspár szer«. pében (lód! l.ajos és Horváth Uus nyújtottak szép játékot. Nagyszerű volt Sajni László Petőfije. A félkarú magyar hadnagy szerepét Harangozó Sándor játszotta. Ozorai Károly czjflka-lonnnal mutatkozott be mint drámai szinész. Rövi4 jelenetének ls megrázó sikere volt. Kitűnő volt Hegdüs íJajos cigánya. Mindinki nagy őrömmel ivali-gatta a kis bctlehcmesek betétszámát. A kisebb szerepekben Takács Gyula, Gerencsér Gizi, Izórán t Rózsi, Várady Nusi és Takács Bandi jeleskedtek. Kedves volt Puska Lulu és a kis Büki Éviké angyala. A darabot Szabó István rendezte. Teljes dicséret Ülcti mellette Bárány István rendezőbizottsági eln ikőt. Kettőjük szorgalmas fáradozásának kószögr hető a darab és az est sikere. A műsor után a legjobb hangulatban táncrapcrdültek a párok és záróráig nem is akarták abbahagyni a víg szórakozást. Megalakult a nagykanizsai légvédelmi albizottságok vezetősége A légvédelem meg&zervetése erős iramban indult meg Nagykanizsán. Az albizottságok vezetőségei a következőkben alakultak meg azzal, hogy önmagukat kellő számú megfelelő taggal bizottsággá egészítsék: Propaganda albizottság : dr. Tholway Zsigmond, Barbarits LHos, Magas Mihály, Balogh Dezső, Bit-tera Béla, Polónyi Oyörgy, Zsigmond József, Filó Ferenc, Kovács József. Egészségügyi albizottság: dr. De-seö Mihály, dr. Takács Zoltán, dr. Bittera Zoltán. Közüzemi albizottság: Waligurszky Béla, Ohyczy Pál, Arató Károly. Óvóhelyek albizottsága: Vécsey Barnabás, Kugler Sándor. Tűzvédelmi albizottság: dr. Prack István, Vecsera Antal. At albizottságok rövidesen megtartják alakuló és szervezkedő értekezleteiket, megválaszlják tisztikarukat és a tagok közt kiosztják feladataikat. _ — Bátorokban a Kopstetu-cég veict I Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező tlze-téci feltételek mellett Városi Movgó. December 28-án, hétfőn 1 Newyork, London, Berlin, Párls után Budapest szenzációja 1 Egy esős délután Kellemesen pikáns történet. Romák kisérő mdsör ós Híradó Előadások kezdete hétköznapokon 6, 7 éa U Arakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. — Kfiznap az elaB alftadáa fillére. Tiszta selyem nyakkendő Pengő 3.80 Szoimolányinál 193t. decimher 29. ZALAI KÖZLÖNY Ismeretlen kezek pusztítottak egy lakásban karácsony éjszakáján Még a karácsonyfáról az édességeket lg leszedte a titokzatos betörő Hlsszonyok gondja gr Vendéglátás Összeállítottam néhány meghívás ra való menüt, mert tudom, hogy a háziasszonyoknak ez okozza a legnagyobb fejtörést, természetesen az anyagiakon kívül. Ha délutáni bridge uzsonnáról van szó és csak 4 vagy 8 ember hivatalos, akkor egyszerűbb uzsonnát adunk: Tea, vajas szendvics sajttal, szardíniával, krémsajttal, tojással és eset-leg egy kis felvágottat díszítve. Utána lehet egy vaniliakrém, vagy dobostortát adni. Gyümölcs. Ha este kisebb vendégséget hívunk, 4-6 embernél nem többet, ekkor a következőképpen alakul a menü: , Fekete kávé tejszín liabbal, dió, vagy narancstorta. Egy óra múlva likőr és aprósütemények, vagy vajas rollni sajttal töltve és más sós sütemény borral. Vagy: Fekete kávé tejszínhabbal, gesztenyepüré, vagy gcsztenyealagut cso-koládéguzzal, gyümölcs. Kis idő múlva likőr és kuglcr bomba. Ha estélyt adunk, értsd 10 ember tői felfelé és egész éjszaka kilátás van a vendégeinkre, akkor a kö vetkezőket adjuk : I-\'cketc tejszínhabbal, három, négy féle torta, de legyen közben a fér. fiakra való tekintettel egy puncs is. Utána talpas poharakban n\'rancs-krémet, vagy csokoládékrémet szolgálunk piskótával. Ezt kövesse, természetesen kellő időközökben a me. leg sajtos és vajas tészta, nem különben két hideg tál imbisz, kellő mennyiségű zsemlye és kifli körítéssel, borral. Reggel felé pedig friss lángos süthetünk é-s után * közvetlen bableves, vagy korhely lovas jöjjön. Vagy : Egyszerűen egy szép buffet asztalt csinálunk és arra mindent feltornyozunk. A ven.légek maguk szolgálják kl magukat. Kellő mennyiségű tányérról és evőeszközökről kell gondoskodni, amit ügyesen és Ízlésesen kell a hosszú fehér abiosz-szal letakart asztulru helyezni. Lehet rajta: hideg tálak, aszpikos májpás-tétom, heringkrém, felvágoltas szend vicsek, hideg húsok, megfelelő kö-.. rítésekkel, töltött tojás, francia saláta, torták és aprósütemények, likőrök, borok és meleg, forró virtslit csak reggel feló külön hozzál^be. 2 Hasznos apróságok Gi/cr\'yafoltoféit sebemből és szövetből ugy távolithatunk el, ha a foltos helyre selyempaplrt t:s:ünk és meleg vasalót huzunk el felet e egypárszor. • TcjszLi a leggyorsabban ugy ve rődik fel, ha hozzá keverünk egy kis porcukrot. A.vUopcipöí, különösen amig ujabb állapotban van, nem szabad mással tisztítani, mint rendes ruhakefével. Később lehet kenyérmorzsával átdörzsölni, de soha sem tükörpapirral és drótkefével. Ez- által rögtön kiszaloimásodik. • Vlaazfol\'otyit ruhaneműből ugy veszünk ki, hogy miután a ruhából gyengén kidörzsöljük a viaszol, benzinnel átdörzsöljük • Rizs\' csak ugy szabad főzni, ha félünk a szétszakadástól, hogy először megmossuk, szürőkaná\'on át lecsorgötjuk, megsózzuk, a lébasb..n fedő alatt párolni hagyjuk és ka "állal hozzányúlni nem fogunk. Különös meglepetésben volt része szombaton este, karácsony másodnapján Egry Lajosné Takáés Anna Petőfi-utcai lakosnak. Szomba-on estefelé elment hazulról, munka után, ám amikor éjfélkor visszatért szerény kis otthonába, lakását feldúlva találta, minden össze vissza forgatva, ruháját, fehérneműit és lakótársnőjének fehérneműjét isme retlen tettes ellopta, az egyik óra összetörve, mintha vandál kezek pusztítottak volna távolléte alatt, sőt a karácsonyfáról az édességeket is leette valaki. Egryné jelentést tett a kapitány, ságon, ahonnan detektívek mentek ki az éjszakai látogatktói megtisztelt lakásba és olyan nyomra bukkan* tak, amelyek alapján feltehető, hogy a titokzatos pusztító és tolvaj órák alatt a rendőrség kezére kerül. páros rendőr ment ki a színhelyre és Németh Józsefet előállította a kapitányságra, de omriü kihallgatása után szalr.idon engedték. Az eljárást csendháborítás és bo\'rányokozás miatt ^folyamatba tették ellene. Egy rókáról két bőrt?... (Levél a szerkesztőséghez) Igen tisztelt Szerkesztő Uri Mint évtizedes előfizetője, arra kérem, szíveskedjék alábbi soraimnak nar\'ybecsU lapjában helyt adni, hogy ezáltal felhívtuk az Illetékes tényezők figyelmét, akik bizonyára meg-felelőleg intézkedni fognak. A dolog ugyanis a következő: Nagykanizsa város 5524—1936. számú véghatározatával kötelezte egyetemlegesen a nagykanizsai sütőmestereket, illetve sütőipari műhely tulajdonosait, hogy házukat nyolc napon belül jelző csengővel ellássák. Az volt a rendelkezés c.lja, hogy az ellenőrző közegek az éjszakai órák-I ban bebocsátást kaphassanak műhelyek ellenőrzésére. A nagykan zsui sütőiparosok szakosztálya megfellebbezte a város rendeletét az alispinhoz, aki azt felülvizsgálván, a elsőfokú véghatározatot megscinmisitet\'e azzal az Indokolással ho y az nélkülözi a törvényes alapi\'1 Ugyanis a mini zter kihágássá min sitette a sülő viqy cukrás iparo uly eljárását, hogy a sütőipari éjjr i munka\'ilalom ellenőrzése céljáb i kiküldött hatósági közegeket vagy bizottságot műhelyébe haladék alanul nem bocsátja be, vagy az ellenőrzés gyakor ását máskép meghiúsítani igyekszik és igy megva i a lehetőség a munkatilalom érvényesülését meghiúsító iparos eljárásának megtorlására. Történt, hogy nálam egy alkalommal az ellenőrző bizoltság megjelent, azonban a a csengő nem működött és igy nem tudott bejönni hiva a\'os ellenőrzési teendőit végezni. Ezért feljelentetlek és a városi rendőri bünletőHró 10 pengőre itélt. Ugyanakkor azonban az ellenőrző bizottság mellé beosztott rendőr is feljelentést adott be ellenem a kapitányságon és a büntetőbirónál is megindult ellenem az eljárás (amiért a városi rendör-büntetőbiró már elitélt 10 pengőre). Illő tisztelettel kérdem, lehet-e valakit kétszer megbírságolni egy kihágásért, főleg, mikor a vármegye alispánja a város 5524/1936 számú véghatározatát megsemmisítette ? A második el|árás még nincs elintézve, mert mindezekre utaltam a rendőrbiró előtt és most az eljárás mindaddig függőben van, amig a fel6őbb fórumok döntenek abban a kérdésben, hogyha valakit a város már egyizben megbüntetett egy kihágásért, lehet e akkor a kapitányságnak mégegyszer ezért a kihágásért megbírságolni ? Erre kérnék sok iparostársam érdekében is megnyugtató választ. Főszerkesztő Urir.k szívességéért előre is köszönetet mondva, vagyok mindenkor őszinte nagyrabecsüléssel dWte, Két hónapra Ítélték a rendért gázoló soffört Julius végén történt, hogy Szilárd bérautós kocsija a vasúti állomásról a városba hajlott. A gépet Szlamek József fiatal soffőr vezette Este volt már és Szabó Jóisef rend-őrfőtörzsőrmestér ugyancsik az ál lomás felől a város felé tartott. Az autó elütötte a rendőrt, aki borda,-lábszár, arccsonitörist, fejzuzódáro kai, stb. szenvedett. A gépkocsi a sérült rendőrt beszállító! ta a kórházba, ahol hosszu ideig ápolásaiéit állott, öt hónap mult el azóta és a rendőr még mindig nehezen tud járni. Ha január elsejétől nem tudjja rendes szolgálatát elvégezni, Szabó Józsefet nyugdíjba küldik. A gázolás tehát kettá törte a rendőr pályájnU Most vonta felelősségre Makáry tanácselnök a gázoló soffört, aki azzal védekezett, hogy nagyon sötét volt. A bíróság több tanút hallgatott ki. Dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnök vádteszédélxín hangoztatta, hogy a gépkocsivezető nem mehet nagyobb sebességgel, mint amilyen sebesség mellett úrrá tud lenni gépe felett. A törvénvszék Szlamek Józsefet gondatlanságból okorott s>ilyos Ls i sértés vétségében mondot\'a ki bűnösnek és őt ezért (tekintetül büntetlen és fiatal voltára, valamint, hogy édcsanyjár.ak fenntarió\'a) két havi fogházra ítélte és kölelez\'.e a költségek megtérítésére. A kir. ügyész súlyosbításért fel-lebl.ezett, valamint azért, nw. t a bíróság nrm mondotta ki a vádlottnak a foglalkozásától való végk^es eltiltását. A soffőr a bűnösség ki mondása miatt jelentette be fellelj, bezését. Hogyan Öltek lános-napot a Rózsa-ntcAban? Dravecz János Rózsa-utca 3. siám alatt lakó, 47 éves kanizsai lakos szombaton este névnapját ülte, amelyen többen , részt vetlek, köztük Németh József is, a Rózsa-utca 21. számú házból. A névnapozó társaság csendesen borozgatott, amikor ugy vasárnapra Németh Józsefl>cn az alkohol hatása alatt furcsa változások törtéatek. A csendes ember egyszerre Góliátnak érezte magát és vagdosni kezdte a poliarakut a falhoz, ugy hogy Dravecz csendesen figyelmeztette, mujd kérte hagyja el lakását. Németh a félreéri-hetetlen klutasltásru fogta magát és elhagyta a kis szobát, do amikor az udvarra ért, flkapott egy hasáb fát és a lakás ablakaihoz vágta, hogy azok sorra betörlek, majd a fadarub a betört ablakon keresztül megsebesítene a lakásban tartózkodó egyik vendég arcát a szája tájékán. A nigy zaj csakhamar felkeltette a szomszédokat is, akik felháborodva nézték a garázdálkodást. Az egyik menyecske fúlva sietett a rendőrségre, ahonnan kerék- Báliruha kelmék dus választékban Singeméi Karácsonyi vásárban összegyűlt maradékok nagyon olcsón. uii-i.ivinrn\'Li.ii. i.ii • rr.rii\'i....................-■-\'-■-\'-\'-...... 4 ZALAI KÖZLÖNY ím dmmber 29. Németország felé való közeledés következik az angol-olasz megegyezés ntán EMLÉKEZTETŐ*) D«*««b*r 31. FUtőházI Kézmüveaak Szilvesztere a Markó-vendéglőben. Január 3. Uosália slőadát a várasházán « k»r dr. Wlnkler Ernő Gáapárhegyi tánctea az Ipartestület nagytermében délutáD 5 órakor. Jaamár 5 Katollkua Bál az Iparos-azékházban. Jaanár 9. Frontharcoa-bál (6110-kor az Iparosai ók házban. Jaraár 19. Lioeália slőadía a váwházáa » k«r dr. Szdcs Lajoa éc Beér Gyula Jaunár IS. Ab Irodalmi Kör I. vita-délutánja 0 órakor a zenelakolábau Jatmár lé. Oreg-kereskedelmlsták bálja t érakar a Kaszinóban Vaautaaok (VOOEJ operett-előadása éa táncmulaUága az Iparoskörben. január 17. Liosália elóadái a városházán íkor dr. Vérteel Frigyes. A HONSz hangversenye (Darvaa Ibolya éa Noy Dávid). Janaár 24. Lioeális alösdáa a váreaháián fl k»r Magas Mihály. Jaaair 31. Lioeália slősdáa a vároahásán 4kar dr. Hoffmsnn János. Fabi.ár 1. Lioaálla, slőadáa a váraafcázán «-k»r P. Clrfuw Vlktorln. Fabruár (. / Ssanatórlum-plknlk az Iparoakörben. Fabruár 7. Lioeálla slöadáa a váreaháaás 4k»r dr Krátky látván Fabrná\' 8. Keresztény Jótékony Nőegylet jelmez-estje. Február 14. Lioeális slöadáa a váreaháaán 6 kor Róvay József. Fabraár 31. Lioeália slősdás a vároaháaáa 6 laar dr. Gárdonyi Lajos. •) E rovatban minden rendezés etyateri kizléae (2 torig) 30 fillér. London, december 28 A lapok híradás * szerint az angol -olasz megállapodások közvetlen küszöbön vannak. A tárgyalások ugyanis befejeződtek és a rövidkéén aláírásra kerülő egyezményben le-Bzögezik a felek, hogy egymás Föld- Madrid, december 28 A karácsonyi ünnepek alatt arány. Ing csend volt a madridi arcvonalon, vasárnap azonban ismét fellángoltak n harcok. Franco tábornok csapatai vasárnap váratlan támadást intézek a Campo irányában és átkeltek a Mcn sarcs folyón. A lovábbi előnyomulás! azonban a vórósók támadása megakadályozta. A harc a legnagyobb hevességgel egész napon át folyt, az ágyuk szakadatlanul lőttek és a .tüzérségnek még sohasem volt olyan erős munkája, mint vasárnap. A vörösök hivatalos jelentése szerint a valenciai vörös kormány azon-nuli hatállyal elbocsájtotta Martinez Monju főparancsnokot. Az elbocsájtás, közi tengeri érdekelt tiszteletben tartják. A lapoknak «yjyhangu véleménye, hogy az angol-olasz megegyezés tetöaláhozása után most már a Né metország felé való közeledésnek kell az angol külpoltika legköze lebW tervei közöti szerepelnie. mint beavatottak mondják, összefüggésbe)! van a vörös csapatok legutóbbi sorozatos vereségeivel. Madridban a karácsonyi ünnepek alatt a kommunisták nagygyűlést tartottak. A gyűlésen főkép a külföldi kommunisták vettek részt nagyszámé ban és a szovjetsegllsögcl éltették. Franco ék cáfolják azt a hirt, hogy a nemzeti csapatok soraiban 20—23,000 német küzd. A német kormány ugyancsak a leghatározottabban cáfolja a külföldi lapokban elterjedt hiradásokat, amelyek szerint 25.000 német önkéntes harcol Franco tábornok Madridot ostromló seregében. patikusné, aki hirtelen ugy ment, mintha megsértenék volna. — Parancsol? A patikusné fülig pirosodott s lágy tokája megremegett. — Azért nem kell ott visszamondani. amit itt hallóit Majd utánatette élesen: — Tulajdonképen Piroska, veszélyes is ez előtt a férfi előtt őszintén "beszélni. — Veszélyes? Isti nem az az ember — védte Piroska. A gyógyszertár elé értek. A patikusné mQgállt, liogy őt már az ura várja. — Jó mutatást a megyebálra \' — mondta Isiinek gúnyosan. Amióta szétfutottak a megyebálbi-zottság aranyszegélyű, fehér meghívói, olyan volt a város, mint egy mogboly. gatott rajzó kaptár. A meghívók Is Pesten készültek, jeléül annak, hogy az egész ügy nem tartozik a yáros* beliekre. Ez nem helybeli dinom-dá-nom, holmi nőegyleti bál, ahova mindenféle népség hivatalos, hanem\' a mo gyei urak mulatozása, meg más megyékből való atyafiaké. A városból alig is kapott meghívót valaki. Még a polgármester sem, pedig az hivatalból méltóságos és illene tudni, hogy az első ember <f városban. A városházáról csak az árvaszéki elnök, mert az ő felesége Szilassy-lány, akinek ki-rályi kamarás volt az öregapja. Azóta még a polgármcgternéuek is alig kő- A vörösök "Soraiból az utóbbi időbe" ismét nagyszámban szökdösnek át a nemzeti csapatokhoz. A szerencsésen átjutottak elbeszélése szerint a vörösök csapataiban állandó belső villongás és belső harc folyik. Az aszturiai csapatok sorol ban a napokban valóságos harc keletkezett, az egycsapatbeliek egymást öldösték és a belső villongás eredménye 60 halálos áldozat vo\'.t. Gandhi megszegte hallgatási fogadalmát London, december 28 Indiai és angol körökben nagy fal. tünést keltelt. hogy Gandhi mWtttma a nemzetgyűlés helyétől nem messze 10.000 főnyi hallgatóság előtt beszédet mondott és két év óta most szegte njeg hallgatási fogadalmát. Kljeién-rejte, hogy egyelőre nem akar politikával foglalkozni. Szalay Sándorné temetése Szalay Sándorné született Péter Ida, a ^Zala« néhai szerkesztőjének özvegye, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése a város közönségé nek óriási részvét* nwÜctt psütörtök délután zajfity le a \' temetőben; ahol a családi\' sírboltban hejyezt-k örök pihenőre — Taklntaa mfg a Kopsteln Bútoráruház állandó butorklállitását Izlésss 6s olc ó bútorokat kedvsző fizetési fal-tételekkel vásárolhat. Otcsvn&Jjot ttafiamczibm szvrakozTialik srön. Másoknak csak biccent, hogy jó-napot. jócstét. Már nem is pá és a világért sem szervusz, ö, meg a Ha. vnsné és a kis Ferenc^y Juci. az a beképzelt fitos, egymásba kapaszkod, nak hárman és ugy mennek a korzón hangosan és nevetgélve, mintha más ndm is volna az utcákon. A Ilavas még csak nem is nemesember, hanem mert nyugalmazott huszárk»pltány, ezért haivták még. Az az arrogáns Juci pedig fog még másként ls beszélni, ha már nem él az spja. mert ha igy költekeznek tovább, egy lyukas garasuk se marad. S most ezek\' hárman minden délijén egymásba kapaszkodva tüntetnek a korzón. És senki mással. Még Szabados ügyvédékkel sem, pedig egész nyáron együtt csónakáztak. Férfiak, asszonyok. A parti halászok eleget tudnának beszélni erről. Azt is beszélik, hogy Szabados és az árvaszéki elnőkné.- S hogy\'azt a bundát, amit tavaly kapott az asszony, azt is a Szabados... De, amióta szétfutottak a megyebáli meghívók, alig is-merik egymást. Talán ugy gondolkodnak. hogy még elég idő van ,Hddig. Addig ráérnek kibékülni. Forrt, sistergett, szinte robbant a völgybe szorított kisváros, mint egy lezárt, dohogó katlan. Zay Isti (ti a két hölgy tovább mentek a korzón. (Folyt köt.) .jj Zay Isti kél bálja Irta: Sxitnyal Zoltáa 2 Az idegenből jött ember olyan sok ismeretséget kőt hirtelen, hogy nem tudja emlékezetében tartani. Ezen tűnődött. fis közben a két hölgy ruháját vizsgálgatta. A patlkusnénak egész rendes prém bundája volt, de a járásán, meg vastag bokáin mégis lerítt valami nagyon szerény polgáriasság. amit semmiféle ruhával sem lehet ehejteni. Különben ez volt n szívélyesebb. Piroska édesapja menyecskének nevezgette* szépasszonynak, legszebb asszonynak, amire a patikusné éppolyan mosollyal felelgetett, mint aminővel husz évvel ezelőtt is felelhete.t. Hárynénak Qspn-tos, haragos arca volt. Barna kabátja, némi szürkés prémnttl a nyakán, szorosan a testéhez tapadt, mely karcsú volt é-s nyúlánk, ingerlő és ingerkedő a Szegényes ruha alatt ls. Az ura postatiszt, de valamikor a tüzéreknél szolgált állitólofc s a kaució, miatt hagyta ott a katonaságot. Piroska kissé előttük ment, jókedvű mosollyal az arcán. A hátuk mögött egy kocsis -hózott* s a járókelők sietve ugrottak félre » dobogó paták dől. — A Komoróczy Sára — mondta a patikusné a kocsiban ülő hölgy után nézve. Háryné lesütötte a szemét s vértelen ajkait szorosan összehúzta. — fis láttátok — sopánkodott a pa-tikusné valami áhítattal a hangjában - a Zorkayók Minerváját. Egész uj kocsi. Zorkay pálma maga vezetett. Hárynénak megrándult az ajka: — Nyakig ülnek az adósságban. — En nem értem —s a (patikusné hangja most már suttogóvá vál. — mégis miből tclllk akkor? Kérlek, hal. lottam a városi kertésztől, hogy a megyeházára egész pálmaerdőt hozat, tak. a kaputól a teremig csupa pálma és ötszáz üveg pezsgő, meg Pestről két szakács és még cigány is onnan Jön. — Talán a vármegye pénzén — mondta Háryné aztán gúnyos és éles tekintetét váratlanul Istire emelte. _ Magát nem hivták meg? Isti csodálkozva nézett rá. Az asszony ajka kissé lebiggyedt sajnálkozón. Gonosz, bántaniakaró pillantással fürkészte Tst|t, aztán sötét szemüregéből a széniébe sújtott, mint hideg fénnyel villanö penge, komor palást redői közül, váratlanul. — Meghívtak — felelte Isti halkan. Piroska Is megfordult. — öt ne hivták volna meg? Háryné elkomorodott. Szemét lesütötte nár lépésig. Aztán ismét az előbbi mosoly bukkant fel az arcán. Y* Ugy látszik, ügyes fiu. ^ Itt is,/\'meg ott is? — mondta a SMódii, Korcsolya nagy választékban. Sf-kantnizás, javítás, viaszkolás Szabó Antal ___sporlOiletében. A spanyol háború leghevesebb tüzérségi harca volt vasárnap A vflrösök sorozatos vereségei miatt elbocsátották a valenciai főparancsnokot 1936. december 29 íalai közlöny Karácsony után A Mdcg, ködös, szürke december már nem is olyan liidcg, nem is olyan ködös, nem is olyan szürke... Meleggé, napsugarassá, szinessó, széppé tette n\' Szereiét ünnepe. Mintha minden megváltozott volna azóta körülöttünk. Mintha mások volnánk: jobbak, érzéstelibbok, megértők szeretők, — mintha emberek volnánk...\' I.éptcn-nyomon érezzük a betlehemi jászol isteni leheletét, amely megcsap bennünket a legnagyobb Szeretet áradatával... És ez a Szeretet csodákat müvei, Belopódzik a kunyhóból a palotáig és meleget fakaszt és könnyel szárit és boldog mosolyl és örömöt szül Ragyogóbb volt a szeano a templomf-kapuban görnyedő koldusanyónak. Van meleg ruhája, cipője és volt pár napra puha kalácsa... És buzgón mondja ajka: .Áldja meg az Isten, aki adta..., A kis mezítlábas gyermek sem fázik. Szcrctetszrtlle uj kis bakancskopogá, sának visszhangja eljut odáig, ahonnan elindult: egy karácsonyi lélek kapujáig. Béke és Szeretet vont l>e mindent Hatványozottan hallottuk szivünkben a parancsot: -Szeressétek egymást ahogy ón szerettelek benneteket.* fis most mintha minden más volna... Mintha jobbak, mintha emberek volnánk... Ma érezzük, ugy volna jó, ha a Szeretet jegyében telnék el minden nupuök. Mert akkor ajkunkra fagyna a gyűlölet és kezéből kiesnék a fegyver azoknak, akikhez még nem ért oda a Szeretet szent szava. Szent Karácsony: Olyan voltál, mint Sötétben a fény... Menedékhely a tenger közepén... Béke a harcban..-Kéklő ég n zivatarban... Bozótban ut... Bánatban vigasz, szenvedésben mosoly.. . Szeretet vagy ... Jöjjön el a Te országod az egész világon l A hideg, ködös, szürke december már nem is olyan hideg, nem is ködös, nem is szürke... Meleggé,, napsugarassá, színessé, széppé tette a Szeretet nagy ünnepé. _ ~efni — (Bethlen István köszönete) Az igazságügyi palota bokréta ünnepélye alkalmából a város vezetősége táviratban üdvözölte gróf Bethlen István nyug. miniszterelnököt, Nagykanizsa város országgyűlési képviselőjét, akinek az új _palota létesü\'ésc körűi hervathalatlün érdemel vannak. Gróf Bethlen István most meleghangú levélben köszönte meg a ragaszkodó hangú táviratot és kérte, hogy köszönetet tolmácsolja a polgármester a város közönségének. — (Kinevezés) A kormányzó a kultuszminiszter előterjesztésére dr. Mező Ferenc gimnáziumi tanárt, az amszterdami oliirt-piász szellemi versenyének győztesét igazgatóvá nevezte ki. — (Halálozás) Hegedűs Ferenc sármelléki plébános ina reggel 52 éves korában hosszas betegség után, váratlanul meghalt. Messze vidék általános részvéte kiséri sírjába. — Táneáélatánek ra, k»«omcskára el»-gána azlnes taftet- és selyemruhák el-e»*n Sckütsnél. — (Olasz vonat érkezik) Holnap, kedden tfólután 0 óra 20 terckor olasz voflat érkezik a nagyka-f\'íiizsai állomásra, ahoí a szokásos ünnepélyes keretek közt fogadtatás lesz, 1 Minél többen jelenjenek meg ezalka-lommal a pályaudvaron, hogy olasz barátaink érezzék a vendégszeretetet, amely őket a határváros állomásán várja. Gondoskodjék jegyről a Katolikus-bálra ! A január 5-iki Katollkus-Wl élőké-szüleid során odáig jutott a rendező-s<?g. hogy a jegyeknek elővételije,, való árusítása megkezdődött. Az elővétel-ben biztositólt jegyeket azonnal el is kell vinni, nehogy utólagos zavarok következzenek. A rendezőség helyeket elővételen kivül biztosítani nem tud, azért ajánlatos, ha mindenki már most gondoskodik a jegyeiről. Jegyelővétel csak az egyházközségi irodában van (telefon 535.). Aki netán tévedésből nem kapott meghívót és arra igényt tart, szíveskedjék elnézéssel lenni és 535. sz. tele. ionon ezt bejelenteni. Az érdeklődés olyan tömeges, hogy aki megfelelő helyet óhajt biztosítani, okvetlenül minél előbb elővételben sze-rezze meg jegyeit. — (Eljegyzések) "Hoffmann Editli és Grünhut Elemér Jegyesek. Kádár Erzsébet okleveles tanítónőt (Nagykanizsa) eljegyezte Tóth\'JCálmán vallástanár (Karcag). Wachsler Baby és Stolczer Emil jegyesek. (Minden külön értesítés tie-lyc-tt.) — Legújabb paplanbrecátak, divatos lüggöuyanyagok, szőnyegek dús választékban Slngeruél. — (A piarista templom) a karácsonyi szentestén meglepetéssel szolgált az ott megjelent liiveknek Magas Mihály gimnáziumi igazgató tanügyi főtanácsos fáradhatatlan buzgósága folytán úgyszólván hónaprólhónapra szebbé és teljesebbé vanizso lódik a kedves, meginti kis templom, amely nemcsak az intézet céljait, hanem az egész kerület lakosságának lelki szükségleteit szolgálja. A legutóbb 10} állított Szent Erzsébet oltár után inosí a főoltár aranyozására, diszitésérc és ungyalszobrokkul való ellátásúra ke. rült sor, amely nagyban hozzájárul nemcsak szépészeti szempontból a templom diszéhez, hanem az ájtatos hangulat emeléséhez is. Magas Mihály házfőnök-igazgaló úgyszólván mindeu szabad idején a templom végleges berendezéséhez szükséges anyagiak előteremtésén fáradozik, ami fokozatosan sikerül is neki. Nemsokára sor kerül az orgonára is és a templom további díszítésére. Valóban meglátszik az egész munkán, hogy szeretet és úgybuzgóság vetélkedik egymással az Istenházának méltó szebbélételén. — Felsőkereskedelmi Iskolai formaruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél. — (Segély a zenekarnak) A kultuszminiszter 300 pengő államsegélyt adott a Zrinyi Irodalmi és Művészeti Kör zenekarának. ■=« Menyasszonyi kelengyék legjobb anyagokból Singernól. — (A rendőrség karácsonya) Czégény Károly őrszemélyzeli parancsnok, felügyelő, honosította meg Nagykanizsán a bajtársiasság és az együvétartozás ápolására a rendőrőr-személyzet karácsonyfáját, amit az idén is a kapitányság legénységi szobájában állítottak fel. A karácsonyfa-ünnepélyen megjelent a kapitányság teljes tisztikara, élén Krasznay pál> rendőrtanácsossal, a kapitányság vezetőjével. A karácsonyfa körül felhangzott a Magyar Hiszekegy, majd Czégény Károly felügyelő a reudőrlcgény-séget vallásos lelkületre, fokozott kö-telességteljesítésre, hazafiságra és emberszeretet re buzdította. Ezután áhítatos lelkülettel elénekelték a magyar nemzeti imádságot. A tisztikar ínég hosszabb ideig ott tartózkodott az őrszemélyzet között, akiknek az őrszobán is kijutott a Megváltó születésének ún , lifcpéből é» melegségéből. — (A „Plébániánk Hitélete-) legújabb száma megjelent. A kanizsai katolikus családok otthonába mint kedves vendég, mint Igazi jóbarát bekopogott a .plébániánk Hitélete, legújabb száma és részt kér a karácsonyi ünnepekből. A P. Gzirfusz Viktorig plébános által alapított havi folyóirat hónapról-hónapra magában foglalja mindazt, amit egy becsületes hitéletet élő katolikus családnak tudnia kell. Tájékoztatja mindarról, ami különö se„ nagykanizsai vonatkozásban min. den katolikust érdekel. A mostani szám igazi karácsonyi szám és ele. jélől végig gondosan van szerkesztve. P. Gzirfusz Viktorin plébános vezető-cikkben a karácsonyi békéről ir megszívlelendő sorokat. A következő clikk Immaculáta magasztosságál méltatja. Tiborc jelzés alatt a fialat Credó egy lelkes vezetőtagja a fiata« és idősb összefogását hirdeti. S. I. a katolikus szellemi ifjúság jövőjével foglalkozik. P. Gzirfusz Viktorin plébános ezüstmi •éjéről emlékezik meg (B. B.) a szív és a lélek hangján. — Ne felejti* el I Nálunk nemeaak ■öl télikabátot, hanem anyagot la vá-sárelhst. Schütz. — (Adományok) A pacsai járásban vitéz nagybányai Horthy Miklósné főméltóságu asszony segítő akciójára a járásbeli szegények megscgitésa céljából ez-ideig a következő adományokat adták : Gróf Teleki Tiborné 1 vagon hasábtüzifát, továbbá 100 pengőt, vitéz gróf Teleki Béla, Zalavármegye főispánja 100 pengőt, vitéa Tabajdy Kálmán ny. gy. tábornok 2 mázsa búzát, 2 mázsa rozsot és 6 mázsa burgonyát. Fábiánics Ernő orbányosfai földbirtokos 50 kg. búzát, 5 mázsa burgonyát, Thassy Sándor felsőrajki földbirtokos 6 mázsa burgonyát- — Fehér é> «*lne» ágyhuzatok kiváló minőségben Stngeraél. — (A kórház karácsonya) A nagykanizsai kórházban is meg-tartották a szokásos karácsonyfa-ünne-pélyt és minden osztályon felállítottak egy-egy karácsonyfát, ünnepély csak a belbeleg osztályon volt, aliol Kreincr Zsigmond dr. főorvos személyesen osztotta ki az ajándékokat a betegek között. Az ünnepély alatt Szólás Zoltán kórházi lelkész intézett közvetlen szavakat a betegekhez. Az apácák énekkara és az egyházi énekkar Gazdag István kántor vezetésével karácsonyi énekeket adott elő. A nagyobb termekben egy-egy könnyebb beteg mondott verset és köszönetet azért a sok jóért és szépért, amellyel az irgalmas nővé-rek a szeretet ünnepén enyhíteni igyekeztek a betegek földi szenvedéseit. — Lotakarók minden mlnóségbea, nagyon olcsón kaphatók SchUtznél. — (A rabok karácsonya) Könnyekig megható, bensőséges szép únnc|>ség játszódott le a nagykanizsai fogházban. Ezalkalonunal a s/.okottnál ünnepélyesebb keretben adták át a raboknak a karácsonyi ajándékokat, akik könnyező szemekkel énekelték ci hálaimaként a Menyből az angya\'l. Az ünnepségen résztvett a biróság és ügyészség is. A rabokhoz P. Gulyás Gellért intézett közvetlen meleg szavakat. -— (Siesta Sanatórlum) Budapest, I., Ráth György-u. 5. a ló-Táros egyik legldeállsabban fekvő éa orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, aebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen Kémiai és mikros-koplal laboratorlum. Elektrocardlo-graph (szivvlzsgáló). Króghíéle alap-anyagcsere vizsgáló kÓHztllék. Enteroc-lesnor (bélfürdő). Modern vlzgyógyln-tézet. Orvosilag vozetott vlllanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátás I 9700 négyszögöle* park I Olcsó Arak I - (Bélyeggyűjtők találkozója) Hétfőn délután 8-tól 8-ig a Pannónia kitsó kls- : termében. Naptár i December 29. kedd. Rom. kat. Tamás. Protestáns Dávid. Izraelita Tebet hó 15. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó végéig a „Mária" gyógyszertár é* a kiakaalzasl gyógyszertár. Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este < óráig (héttő, szerda, péntek délután kaddon egész nap nóknak). h NagyszeiQen Kikerült a tornász tehetségkutató verieny Vasárnap délután a gimnázium tornatermében Emöd Ferenc központi kiküldött vezette le a tornász tehetségkutató versenyt. Minden évben megrendezik ezt a versenyt, három fokozatú versenyzésben és pedig: a legkisebb fokozat a vasjelvény, a középsí a bronz|elvény és végül az idén elöször kiirt ezüst-jelvény. A verseny népszerűségét és a tornasport nagykanizsai elöretöiését ml sem jellemzi jobban, minthogy a versenyre 59 nevezé* érkezett, akik közül 58 tényleg el is indult, még hozzá kon.olyan felkészülve. Ezt az bizonyltja leg|obban, hogy 51 versenyző megszerezte a jelve-nyek megszerzéséhez szükséges 85 százalékos pontszámot. Az 51 jelvény azt Igazolja, amit a Zalai Közlöny állandóan felszinen tart, hogy komoly vezetés mHlett Nagykanizsa tornasportja biztosítani tudja magának a megfelelő ulánpóllást és igy e téren nincs különösebb aggodalomra ok. A jelvényeket dr. Krátky Islvín polgármester, a Motesz országos társelnöke osztotta ki a ragyogó szemű fiatalságnak. Rövid bestédben vázolta elAiiuk a sport nagy nemzetnevelö és kultur lis erejét. Emöd Ferenc köszönte meg a polgármester szavait, kiemelve a nagykanizsai testnevelők, Deák János, Horváth Béla és Lázár Arthur érdemeli. A verseny után megkérdeztem dr. Vlt Ferencet, az NTE országos nevű tornamüvezetőjét, hogy mi a véleménye a lálott ikról, igy válaszolt: Komoly tornászigéreleket láttam felvonulni a versenylók soraiban. IJgy-látszik nem hiábavaló a fáradozásunk a tornasport népszerűsítésében. Bizom benne, ha a versenyzők továbbra Is lelke, akarattal foglalkoznak a tornával, sokat fognak még hallani Nagykanizsa tornasportjáról. Adja Isten, hogy ugy legyen I Holttér Kt.dja a iGptnt.ldonoi KAig.xdMáf I Rt. 1»t.nber< Wyomi,. ftDdztlal Upktat* VUlal.U Nd.-yU.otMái. FalelD. M.dl I Zel.l Ktrot,. I.trnubjn tel.lont rtMTkMllM 7«. MáiD Uftlkét.t.»kk UritM ,«, • . . ab.a. 1 m.. i. 11 .1... MEUOR EXPRESSO Kapb.M: ■IHDEN ŰVSíÜZLETBER Dljn.at*. b.malatii li.lUitiU.al. ZALA! KÖZLÖNY Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbaratainknak és ismerőseinknek, kik drága jó feleségem, illetve édesanyánk Babos Istvánná elhalálozása alkalmával mély gyászunkban osztoitak és a temetésen megjelenni szívesek voltak, ezu»on mondunk hálás köszönetet. Babos István és családja. APRÓHIRDETÉSEK A»réhlrd«té» dija vaiérnep él Onnepnep 10 szélg m fllléi, minden további «i<J 6 Iliiéi. Iiétkftinep 1* síéig éO Iliiéi, minden további ».ó * Iliiéi. Aatétaxlt, béiautót rendeljen garage-fcól, vidékre és helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : 144. Bojlor Klsfaludy-utca 7. sz. 2704 Egy poHaiórt karókpórt. autót, konvhabsrandaiéit, varrógépet, rádlát, órát, Thermost, fényképexögépet, irattáskát, festményt, szőnyeget, Jamboree-Jeg/et, manlkUr-készletet nyerhat a kaposvári kathollkus egyházközség sorsjegyén. A »ors-jegyek 1 pengőárt Szabó Antal sportéletében kaphatók.__ Április elsejére traktorkezeléspen, cséplő* gép- és műhelymunkában jártas, fiatal. Ugye* a*P*»«t ketcssk. Clm i klsdó baa- 4565 ■alatanbarónyban, Márián vagy Fenyvesen egy vagy kétszobás villát vennék. Csányl L utca 14. * Haiti rafcláiH, hanem valóság, hogy tlveg- és porcéilán-áruk Sternnél a les olcióbbsk. 4437 Egy komplett háló, egy rekamiér és egy konyhaberandezés azonnal aludó. A legmagasabb napiáron íosxtattan llbatollat naannk. S\'trn Vllmeané Eméoct-tár 15 Haai ;mII ruhát vessek és eladok, hl vásra háxhvz. megyek. Márkus, Király utca II. Mezógardaságt réanvónyak elidók Némeih Erzsébet füszerüxletében, Városháza. (Volt Oyenes-Uilet). • Jóxtef fóherceg-ut 3t sz. ház szabadkézből eladó. Bóvebbet ugyanott. 4526 Parfakl uakáosnSl keresek. Jelentkezés délelótt, Széchenyi tér 14 4523 Portóanak gyermektelen házacnár falvétetik. Rékócst-ulca 15. 4522 Falhlwáa! Mindazon zálogjegy-tulajdonosok, kiknek budapesti Vagy vidéki záloglntésetek (zálogházak) által kiállított sálogjegyek vannak birtokában, salát érdekükben a hat. ang. Nagykanizssí Zálogkölcsön Intéseinél, Nagykanizsa Fő-ut 8 (Baxár-udvar) Jelentktssenek. 4560 Fala6karaakadalmlban (ól érettségizett fiatalember bármilyen állást elváljál. Clm kiadóban. • Német klaaaaaanyt keresel} 8 éves kisfiam mellé, kl apróbb házi munkát Is elvégezné, lővebbet Nsgykaalzss Fó-ut 13. II. em. 2. 4561 Tiiztaságsxaretfi bejórónfit felves/ek aionnslra Deák-tér 2. (amelet) 45G3 Jókarban lévő bsrna vagy fehér ruha anakrónyt vennék. Magyar utca 21. arhatrógya eladó Király-utca 30. Fosztott lúdtoll, bőrtáska vasutas térés? ére eladó Horthy Mlklós-ut 11. Báron vanoda. • Hácmealarnak gyermektelen házaspárt (40 éven felüli) felveszek. Rákóczi, utca 15. 4564 Olaaó tQxlffa kaphatói Mstollci Jóaatf fablzományosnáf R^zgonyl-u. 2. (Náp«ozl udvarban). 100 kgr. aprított aká P 240, 100 kg. aprított bükk II. P 2.80 100 kg. ap\'ltoTt bükk I. P. 8. . 100 kgr. tojásáén házhoz ssállltva P 5 60. Kársm imvm pártfogásukat — Saját érdekében és őrömére szolgáló meghívásnak tesz eleget, ha a Kopsteln Bntorárnháx fisxl mfibntor-kiál-litását megtekinti, vételkényszer nélktll. I tekercs 6x9 film előhívással együtt P 1.20 FOTÓLABORATÓRIÜB. Fényképezőgépek már P 6.50-től részletre Is. SZABÓ ANTAL Fotó-szaküzlete FS-ut 5. 1936. drcenbtr 176 Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tenyeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF alig, műtrágya, zsák, tlOvényvédelml szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett.) Teleion: 130. Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű István király Szálloda (VI., Podmaniozky-utoa 8.) igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Ztlai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére. Közgazdasági Részvénytársaság f VI f 1 1 ti a • ■ r NAGYKANIZSA Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap azerkesztősége és kiadóhivatala Kószittinks mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körlevelekot, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat. TELEFON: 78. <SS£8S|HJfejMai Gyártunk s üzleti könyveket ügyvédi naplókat, jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajafüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédulákat, naptártömböket, fali-nuptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. • Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt. áíwwí^wr-.-srai . Bttagu^, ut. outobw, N/oam 4. MkM Ltm* Wt kujramapu*, m*. M lároly.) 76. Évfolyam 297. szám Nagykanizsa, 193Ö. december 80 szerda Ara 12 fl«. ZALAI KÖZLÖNY ÜwrtMriu. A* UtáéUnMi PW &. i ■ • L I T I K A I NAPILAP Fdclfe uerlceuM: Barbarlt* Lajos ElóUnttd áfa: e*r Un ■ U MU«. ^.r.t.-U.égl áa UMttintall hfaai » m. A magyarság kettős Szentéve Irta: Himár Károly, nyűg. m. klr- miniszterelnök XI. Pius pá|>a kegyességéből és a római Egyház erre illetékes vi lágszervezetinek egyhangú határo zaía folytén két éven ál mind az öt földi-észnek közfigyelme Ma gyanországra ís főképpen Budapestre irányul, 1S38. május 25 30-ig leez az Eucharisztikus Vi\'ágkon-gresszus Budopeslen. Négyszázmillió katolikus hivő és az egész müveit vl\'ág már most lázasan k bzü» lődik az isteni és emberi szüretel nagy nemzetközi ünnepségére, a melyre valamennyi keresztény nemzet elküldi a maga szellemi kiválóságait és buzgó zarándokait. Százezernyi külföldi vendég érkezik gyö nyörü fővárosunkba, hogy Üt tnnu-bi; onysás.ot tegyen rendíthetetlen Istenhitéről. Az Oltáriszentség ma\' gaszlos gondolata elnémilja a nngy társadalmi és faji ellentélekct és a hivők milliói a szenelel jegyéb.\'n lil zonyságot tesznek Krisztus mel\'elt A kor égető nagy problémái a világ legtudósabb és legiwgyogóbb «zó-nokal által nyernek megvilágítás* Budapesten és az athevsla és világ forradalmi borzalmak sötét éjszaká jába l)cleragyogialjuk a Krisztus evangéliumának fényességét. Szent István királyunk megdicsőü U«ének és a Patroná Hungáriáé t sz teletének kilencszázados jubileuma alkalmából kapta mjg Mugyaror. szág gyönyörű fővárosunkat a Nemzetközi Eucharisztikus Kon gresszts székhelyéül. A nagy világ vároeok és a nagy birodalmak ulán most Budapestre ju\'ott a sor és ez rendkívüli nagy megtiszteltetés ha zánkra és népünkre. A hit és a sze retet eszméje fog ragyogni mindé nekben, de szavakkal ki sem fejez hető az az erkölcsi, anyagi és minden Irányú haszon, amely ebből ha zánkra fog származni. Azok a száxezrek, a\'iik idegenből Ide sereglenek, megismerik ois\'.á gunkat és nemzetünket, csak ter mészetes, hogy mind barátainkká válnak. Felbecsüll\'.eletlen srolgálu-lot tesz ezzel a katolicizmus a hazának. Nem fogunk gyűléseinken po litlzátal, de az a fe\'emelkedett ma gasztos érzület, amely az Ilyen eucharisztikus kongresszusok ered ménye szokott lenni, jótékonyan fogja éreztetni a maga hatását nem zetközl vonatkozásokban is. A láng ralobbano katolikus szolldnrllás \'esz az égi jutalma imádságos fáradozásainknak. Nagyon kivánalos, hogy «z 1937 májusától 1938. május végéig tartó eucharisztikus magyar «zent év és «z 1938. januárjától 1938. végéig tartó Szélit István Év Idejére a magyar társadalomban Treuga Del jöjjön lótre és különösen a főün nepsegeken a külföldiek sokasága imponáló benyomást nyerjen az ill látottakról. Az elökíszitö munkában és szervezkedésben mindenki Róma cáfolja a rémhíreket, amelyek Európa-szerte lábrakaptak az angol-olasz megegyezés körül mint nevetséges koholmány. Olaszország politikája nincs kilé ve különböző változásoknak, a rógi kiinduló ponttól állandóan egyenes uton tovább haladva fejlődik a ki tűzött cél felé. Páris, december 29 A párisi Figaro is bővebben foglalkozik az angol olasz egyezmény ügyével és azt irja, hogy az u) angol olasz ipodus vlvendi nem jelent ujabb politikai kiinduló pontot, amely ellentétben vo\'na a milánói beszéddel. A lap a leghatáro zottabban leszögezi, hogy a Róma-Berlin vonal továbbra is tengelye az olasz külpolitikának. Páris aggodalommal figyeli Jugoszlávia önálló politikáját Róma, december 29 A Stefani iroda jelentése szerint az utóbbi időben Európa több országának sajtójában riasztó hirek terjedlek el. A hirek arról számolnak be, hogy Olaszország fenyegető lépésre határozta el magát, sőt egyes lapok azt is irták, hogy politikai és katonai beavatkozásra is sor kerül. Mint a Stefani jelenti, ezek a hírese telesek minden alapot nélkülöznek Beavatott politikai körök sajnálattal vették a hireket, pnnál >s inkább, mert Európában szükség van o legnagyobb megértésre, a feszült légkör enyhítésére. Akik azt állitják, hogy az ango\' olasz ql\'entétok kisimulása Németország ellen irányul, azok nincsenek tisztában az olasz politikával és a hiradás nem egyéb, Amerika hadianyagot szállít a spanyol vörösöknek Éhaég-IAzadáe a valenciai vBrÖe tenfleróevek körében A jugoszláv-bolgár közeledést Páris aggoda\'omnv.il figyeli A la pok a külpolitikai megfigyelőkkel együtt azt állítják, hogy ez a kö zeledés kivül áll az egyetemes biz tonság keretén. Balkán nem elég szik meg a Páris által biztosított biztonsággal és igy Belgrád előbb Budapesttel, majd Rómával egyezett ki, most pedig Bulgáriával tárgyal. Pál régensheroeg rövidesen el-mondhatja, hogy Jugoszlávia min. den szomszédával kiegyezett. Franciaországnak fáj ez az önálló poll tika, amely a francia befolyás gyengülését jelenti. Madrid, december 29 Valenciai híradások szerint a tar gerészetl hivatal jelenti, hogy a vörös kormány s:olgálatában levő tengerészek ellátása állandóan rom lik. A tengerészek élelmezése nagy gondot okoz az illetékeseknek, a tengerés ek a kevés és rossz élelem miatt ismétel\'en tüntettek és egy tengerész küldöttség ma kijelentet te, hogy ha nem kapnak emberhez méltó ellátást: felmondják és meg tagadják a szolgálatot. A valenciai hiradás szerint a polgári lakosság között is nagy a panasz az él . Imi szerhiány miatt, az elkeseredés is ntfét nagyobb zavargásokat szült a lakosság és a vörös milícia csapa tai között, ^ Washington, december 29 A washingtoni külügyi hivatal kö zölte, hogy az egyik amerikai cég nek 3 millió dollár értékű repülőgép és mo\'.orszállitásra engedélyt adott a spanyol vörösök rísiére. A cég 18 repülőgépet és 650 motort szállíthat a madridi vörös csapatok számára. Kjjeleniette a külügyi hi vatal azt is, hogy az amerikai Vor mány a semlegességi törvénnyel szemben olyan állást foglalt el, hogy »azt nem kell feltétlenül alkalmazni a spanyol belhőhoruru.* * i Páris, december 29 A rendőrség letartóztatta Traxln szovje\'orosz állampolgárt, aki,mint a je\'ek mutatják, \'evékenyen réS\'t vett a spanyol francia határon tör. tént fegyvercsempészésekben és amelynek ügyében már Linder asz szonyt őrizetbe vették. Kivégeztek egy magyar újságírót? Pozsony, december 29 Kalóz József pozsonyi ujságiró még a spanyol belhálioru kitörése idején kiment a .spunyol frontra, hogy onnan tudósitsa lapját. Az Újságíró sorsáról most ellentétes hir adások érkeztek. Karácsony előtt édesanyjának ugyanis azt irta, hogy a spanyol vörösök elfogták, bebörtönözték és halálra Ítélték. Egy is meröse ugyancsak most kapott le ve let Kalóztól, akinek azt irta, hogy sikerült megszöknie a vörös hordák fogságából, de hogy merre bujdosik és hogy azóta mi van vele, erről nem tud. Azt hiszik, hogy még élet ben van, mert a mndrldt cseh követség azt a közleményt küldte Po zsonyba, hogy ha a halá\'os Ítélet jogerőssé válik én az újságírót ki végzik, azonral megküldi az értesi tést. Az értesítés a mai napig még nem érkezett m?g nek, hatóságoknak és társadalom nak be kell kapcsolódniok, mert csak ugy bonyolítható le ez a mére teiben száz év alatt csak egyszer elérhető nagy idegenjárás hazánk ban. Tizennégy szakb zottság és U<en kétezer rendező dolgozik az elő munkálatokon. A szel\'emi irányüá son felíii a legnagyobb gond lesz százezer külföldi és 300 ezer vidéki zarándok szállitása, élelmezése és el rendezése. Csak ugy .lehet ezt le bonyolítani, ha mindenki segít. Nagy személyes és anyagi áldó zatokát kérünk a magyar társadn lomtól, abban a biztos -tudatban, hogy minden be.\'ektetett m inka és pénz sokszorosan visszatérül. A vendégeinkkel kötendő személyes összeköttetések a jövőre nézve ki-számithatatlan nagy hatással lesz nek. A esucspontja az ünnepségeknek 1938. május utolsó hetilen lesz, a mikor a S?ent Im;e évet messze felülmúló ünnepségek és ájtatossá gok lesznek, nevezetesen a Szent Korona közszemlére való ttyele.cgy fél millió hivő közös áldozása egy misio, hajóskörmeLet az Oltáriszőnt seggel a Dunán, a S*ent Jobb hó doló körmenete az Andrássy uton és -a \' Külföldi és hazai közönség külön és közös diszgyülései. Ezenkívül nagy művészi események, ki ; állitások, hangversenyek, népünne-j pélyek. Csodás látványokat Ígér az ; ősi történelmi disz, az egyház ra. \' gyogó pompája és valamennyi nép ! nemzeti viselete, öt világrész minden szépsége fog felvonulni Budapest utcáin. Utópiának és álomnak látszik mindez és nemsokára valóság lesz. Magyar Testvének, érezzétek át szivetekben, hogy az országépitö, az államszervező, apostoli nagy kl» rály még halála után kilencszáz évvel is igy segiti <s áldja az ö nemzetét. 8 BALAÍ KÖZLÖNY 1936. december 23. Ideges embereknek és lelkibetegeknek az igen enyhe hatiiu, mindig megbízható természetei .Ferenc József keserűvis — reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — rendes bélmflködést, jó emésztést és eletengö étvágyérzetei leremt. Az orvosok ajánlják. Éhínség fenyegeti Párlat Páris, december 29 A Páris-környéki kertészek sztrájkja egyre nagypbb méreteket ölt. Hétfőn ujabb termelök csatlakoztak a sztrájkhoz, ugy hogy a párisi élelmiszerüzletek tulajdonosai kénytelenek voltak üzleteiket bezárni. A sztrájk egyéb szakmákra is kiterjedt, a munkások megszállták a gyárakat, ugy hogy Páris élelmiszer ellátása igen súlyos és komoly aggodalommal tölti el a lakosságot. _ Frigyes főherceg állapota javul Budapest, december 20 Frigyes kir. herceg, aki már hosszabb idő éta betegeskedett, ma felkelt és kisebb sétát tolt AUapoUban örvend*, tcs javulás állott be és lassau, do fokozatosan javul. 150 ház leégett egy japán vArosb&n Tokié, december 29 A japán llozio városban az éjszaka nagy túz ütött ki. A tűzvész eddig 150 h&zat hamvasztott el, do a vörös kakas még tovább pusziit. A vésznek több halálos áldozata is van. Az anyagi kár is jelentékeny. Változnak az Idők... _Újvidék, deoember 29 A(Ía községben a jugoszláv kormány engedélyével megalakult a magyar közmüvelöd^si egyesület, melynek elnöke DróZdi Imre esperes plébános kett. Egy nap 280 halott a new-yorkl utcán Newyork, deoember 29 A karácsonyi ünnepek alatt New-yorkban a közlekedési baleseteknek 280 halálos áldozata volt. A Frigyes! klinika rádiumát a klinikai altiszt lakatos-fia lopta el Budapest, december 29 A Frigyest klinika kertjében kedden reggel megtalálták az egyik rádium-tokot. majd egy rádiuiutüt ls. öt darab ilyen rádiumtú és hét rádlumtok túhí el. — A legszélesebb körben nanduit nyomozás kiderítette, hogy a tolvajlást a klinika egyik altisztjének fia, Szóják János követte el. A fiu, aki mint lakú-tos segéd a legnagyobb szakértelemmel szerelte le a rádiumot tartalmazó vaskazettát az álványról, szombat óta ei. tűnt. Országosan körözik. A Nagykanizsai Kaszinó száz esztendeje Balogh Dezilő titkár századéves jelentése 1 A becsületesen végzett munka tudatának jóleső érzése hatja át lelkünket. Ezt az érzést az a fel, emelő tény váltja ki belőlünk, hogy a Nagykanizsai Kaszinó 100 éves. ünneplésre, jubileumra méltó dátum ez. Mégis összeszorul a szí vünk, ha a jubileum szó eredeti jelentésére gondolunk, örömünnep, vigalom ma, történelmünk e s o moru korszakában, amidőn erkölcsi ós gazdasági szenvedések gyötrik nemzetünket. Egy társasegye sülét életében azonban a 100 éves évforduló oly kimagasló esemény, amelynél illik és kell is néhány percne megállni, ünnepi érzésekkel letompítani a hétköznapok zaját jaját, hogy a szép mult emiékel eloszUm sák a sivár jelen okozta borongós hangulatunkat, belőlük meritsünk erőt a mának küzdelmeihez és biztatást a jövő lovábbépltö feladatainak elvégzéséhez. Emlékezzünk és okuljunk ! „Mulatság közben eszme-surlódás..." A XIX. század elején vagyunk, amikor Európa kulturnépei már a fejlődés uj mesgyéjén jártak. Az emberiség életfelfogásában uj világnézet hódított tért mindenütt. A haladás útját álló korlátokat ledön-tötték, a hagyományokban megcsontosodott életformákat átalakítóit{ák és a különbözö társadalmi osztályok között fennállott feszültségeket enyhítették. E politikai, társadalmi és szeüemi átalakulások hatását természetesen megéneztük mi is. Az 1790-91. országgyűlés jelzi ugyan a magyar reformkorszak kezdetét, de az uj életbe gróf Széchenyi István vezette át népünket és a nyugati életformák átültetésében ö.volt nem- zetünk nagy nevelője és tanítómestere. Véleménye szerint azonban a társadalmi nevelés nem foglalkóz-hatik külön-külön egyesekkel, ezért »központba egyesileuU törekszik. ♦Magyarosítaniés egyesíteni* volta célja a tudós társaság alapításával, ugyanez a »haza köziepén felálll-tandó CaslnovaU is. Szóval és irás. ban hirdeti tehát a társnsegyesüle-leknek nemzeti szempontból való nagy jelentőségét. Céljukat sokféle kép|>en határozza meg, de »nemes szórakozás közben a hazai erők összegyűjtését; megyék, városok nemeseinek, polgárainak és céhek tagjainak, a magyarság különböző rétegeinek magasabb célokra való sorakoztatásá\'t, hogy köztük mulatság közben eszmesurlódás álljon elő« tekinti a kaszinók legfonto sabb feladatának. E . célkitűzések irányítják az 1827- junius 10-én megalakult Nemzeti Kaszinó működéséi is. Alakulása idején tehát a Nemzeti Kaszinó, megalapítója szellemének megfelelően, egyáltalában nem volt zártkörű egyesület, amit a legjobban az a körülmény bizonyít, hogy első bálját a már fennállott Peslt Kereskedelmi Társasággal együtt tartotta meg. i Az első 60 nagykanizsai Kaszinó-tag Az eszme azonban terjed és hálás talajra talál főképpen azokban a vidéki városokban, amelyeknek tár-sadalrr-i és gazdasági viszonyai már Széchenyi fellépésekor is megfele. föh voltak ahhoz, hogy ^egymást Tiegértö, .müveit egyének szórako zásokra, a haladás és közjó előmozdítására tömörüljenek * Természetes tehát, hogy Nagykanizsa, a Dunántulnak már ez Időben is igen Jelentékeny ipari és kereskedelmi Báliruha kelmék dus választékban Singeméi Karácsonyi vásárban összegyűlt maradékok nagyon olcsón. gócpontja, a Joor {ntő azavát meg. érti. 1836. február 2-án megalakul a Polgárt Egylet és néhány hónappal később, 1836- szeptember 18án egy 60 tagból álló lelkes társaság a .Caslno. létesítését határozza el. Ez elhatározást megörökítő jegyző könyv Idevágó réfijje a következő : •Mlnekutánna őzen városnak el-söbbrangu lakósul <u műveltebb polgárai közóhajtással a Hazabélt több városok nyomdokát követve, egy Casino egyesületnek alapítását elhatározták volna és e végre ulá-irási ivet nyitván, az aláírások kje-vés idö altt hatviinra szaporodtak, a társaság tagjai közakarattal odá-nyilatkoztak, hogy a Caslnotiak a kinyithatására kell törekedni.. A közóhaj csakhamar teljesül. Az 1936. november 17-1 értekezleten az előkészítő bizottság elnöke, Darás József beszámol a bizottság eddig vógzett munkájáról és feU olvassa Tt\'öméltóságu Batihyány Fülöp öhercegségének kegyes . válaszát, amely szerint az uj uradalmi épületben kért földméröi lakást a Casino társaságnak esztendőnként fizetendő 300 ezüst forintokért ha szonbérben által engedni méltózta. totU I (Folytatjuk.) tltvény ( dlj.lt Karácsony másnapján rejtvény-megfejtőink jj«m kis örömére kiosztottuk a ReJtvény-OUmpiisz dl-Jajt. A még át nem vett dijak át. vehetők a Zalai Közlöny szerkesztőségében, naponta 4 és 5 óra között. Itt jelentjük, hogy a karácaonyl számunkban a nyeremény-Jegyzék-bői tévedésből kimaradt a 86. dij: egy ezüst oeruza, nyerte: Szerdahely Zaigmond. Hasonlóképpen : a vásárlási utal. vány nem Grünfeld, hanem Grünhut Elemér rádiószaküzletében vált-ható be. A karőcsonyi számunkban közölt keresztrejtvény megfejtési határ. Ideje szerda déli 12 óra IDŐ Nem változik! Prognóilc Gyenge légáramlás, gyenge köd, * hegyeken még napsütés, lenn kSd-azltálás, a hőmérséklet nem vál-toilk. _ — Saját é>d.kíb.n é> örömére atol-Ráló meghívásnak tesz eleget, ha a Kop.t.l. Butorárahái Sut mlb.Ut-kUl-ltttoát megtekinti, vétetkéayner nélkül. || Tiszta selyem nyakkendő Pengő 3.80 |__Szomolányi nál_ 1936. december 179. ZALAI KÖZLÖNY 91 Dr.IeíóFerenc előadása hatalmas tömeget von; olt vasárnap a nagykanizsai városháza dísztermébe. ünnepi váltakozás előzte meg a magyar szellem világ-nagyságának az Irodalmi és Művészeti Kör llceális müaorán való szereplését. Tüntető melegséggel fogadta a közönség Barbarlts Lajosnak, a Kör főtitkárának üdvözlő szavai után dr. Mező Ferencet, a Kör disztagját, akit a világhírnek járó tiszteleien kivül a hazai rög, a családi fészek szeretete is fogadott ennek a város nak előadó asztalánál. Az e\'őádós rendkívül érdekesen és élvezetes előadói modorban vezette el figyelmes hallgatóságát a rekordok őskorába, majd sorra vette a mai rekordok megszületésének adatait és belevilágított a rekordok jövőjébe, ahol a teljesítőképesség hatá ralnál át kell alakulnia a sportteljesítmények módszereinek és értél e lésének. A mindvégig érdekes, s al<-szerű alapossággal felépített, szép magyar nyelven szó\'ó előadást hosszú tapsvihar köszönte meg á^ illusztris előadónak. A kísérő müso ron dr. Winkler Ernőné sz. Mim káesi Noémi mély lelkiségből faka dó, távoli, halk muzsika gyanánt hangzó verseiből olvasott fel néhányat megérdemelten nagy sikerrel. A zenei műsort Királyfnlvy Tivadar látta el, aki két cimbalom-számo\' adott elő. Királyfnlvy müvés-e a zengő drótnak, biztos kézzel éj muzikális lélekkel csalt elő belök so\'< szépséget és finomsáj-o\', amiért me leg tapsviharokkal jutalmazla a hálás hallgatóság. • A kővetkező llceá\'ls előadás ja nuár 8-án, vasárnap délután 6 órakor lesz. Előadó dr. Winkler Ernő főrabbi. la este olasz különvonat érkezik Ünnepélyes fogadtatás lesz a pályaudvaron Ma, kedden este hosszabb szünetelés után ismét egy olasz különvonat érkezik hazánkba. A \\oaat 18 óra 20 perckor fut be a nagyka nizsal állomásra és félórai tartózko dós után megy tovább Budapestre. A vonat 400 olasz utasát ezúttal is ünnepélyesen fogadtatásban ré szesitl a város közönsége. A feldi szitett pályaudvaron dr. Szabó ZsigmOnd, az Olaszbarótok Körének elnöke mond üdvözlő beszedet, a katonazenekar pedig indulókát ját szik. \\ A rendezőség ezúton is kéri a kö zönséget, hogy az olasz nemzet Iránti hálánk kifejezése céljából mi nél nagyobb számban szíveskedjék megjelenni a pályaudvaron. A kritikus életkorban reggelen ként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserü-vii réges-régóla bevált kitűnő hatáeu háxlsxer. Az orvosok ajánlják. Az első évben 10000, a másodikban 30.000 pengő munkabért fizetett ki a nagykanizsai önkéntes munkaszázad Mintegy két év előtt egy kani-zsal fiatalember, aki akkor nem\'-régen érkezett vissza Hollandiából, életrevaló gondolatot termelt, amit eleinte mosollyal, kétkedéssel sőt ellenszenvvel fogadtak. Az ötletből mégis megalakult Magyarországon az első önkéntes munkaszázad. Anv az intellektuális pályára készülő fiatalság, még ha a legszegényebb társadalmi osztályból is k^riilt kl és ha szülei a legsúlyosabb körülmények között Is él\'-ek, nem t id az amerikai vagy nngol ifjúság gondol kodásának magaslalára en-ell!ednli amely nem válogatja a foglalko zást, csak megélhetést és boldogulást nyújtson, hanem tud ha kell. edénymosó is lenni, kabátja lels5 zsebélen indexxel. Lengvel János nak, az első magyarországi önkén tes mnnkas/ázad megalkotójának csakhamar tapasztalnia kellett, hogy tul optimisfa volt a ni gykani zsal ifinsápot Illetőleg, mert néhány hét alatt alig maradt valami a s7é pen indult önkéntes munkaszázad bób A fiataloknak sehogyan sem ízlett a munka : csonto\', hulladékot gyüileni, kubikus munkát végemi járdát és havat tisztítani, permé tezni, házról-házra favágás u*án érdeklődni stb. A családosok Vö7ül Is olflntoriVtók a? orrukat so\'<an és inkább az Inségakcióba ve\'et\'é\'.í frl magukat Lengyel Jó-os azonban Hollandiában megianultn, hogy re ihéz vcreitékkel ke\'l néha az ugari feltörj. Ilyen kemény föld vo\'t az első önkéntes magyar munkaszá zad terü\'ete. Mlg egyrészt a város közönségének bizalmatlanságával kellett megbirkózni, mósrészt d munkaszázad tagjainak az ui munkakörbe való letörésével kellett keményen vesződni. Hónapok kemény, úttörő munkája után egy na pon mégis lehetett jelen\'enl a pol\' gármesfernek. boi\'v a kö\'öny nvg van törve, a munkaszázad stabil s bár még mindig nehezen, de most már az alup le van rakva és megy a munka: a semmiből pénzt, a munkanélkülieknek kenyeret és megélhetést biztosítani. Munka mindig volt és sokkal töb bet keresett az önkéntes munkaszázad embere, mint a városi insíg-akciós az erdöirlásnál fcs emelletl még sem volt >inségakciós,« hanem munkás, aki hetenként meg kapta a 15-18 pengő keresetét, szemben az inségakciós munkás havi 15 pengőjével. Az e\'ső év lezártakor Lengyel Já\'os elkönyvelhette üzleti eredményét: 10.000 P-t fizetett ki munkbérekért, csontl>ób hulladékokból e\'s/órt üvegekből egyebekből, ami különben mind a szemétbe veszett volna. Az első év tapasztalataival índull Lengyel a második munkaévbe, most már a polgármester támoga\'á sával. És mind több és töWb lett a háztartás, am"lv I enfrvel\'-\'knek gyűitötte a háztartás hulladékait, át enrred\'e a padlás tatarozását, felhasználta ar. öi\'k\'nt^s mnnknszáza-dot a lopkülönbö/ölib munkára és ma az a helyzet, hogy a második év lezártakor 30000 pengőt fíze tett ki Lengyel munkabérekben munkásainak. Két év tapasztalai után az akció megindítja a gyógviiövénvtermesz-tést, fc\'állilja fe\'dol"o*ó te\'epét a rongvok feldolgozására és Bok egyéb, még tárgyalás a\'att álló ujabb munka lehet ős ág van előkészítés alatt. Ma az^-országban már több önkéntes munkaszázad dolgozik a nagykanizsai szisztéma mellett. Nagykanizsáról indult el országos útjára az önkéntes munkaszázad intézménye, arrelv semmiből teremtett munkaalkalmakat, kereseti lébe tőségeket, megmentett sol; ezer pen. gfil az olknllódóstó\' és me\'/mulatta, hogv még n mai snlvos körűimé nvek közölt sem leli éhezni, ha valaki becsü\'ettel és komolyan dolftcni akar. (ti. /?.) Tihanyban kifosztott két részeg kereskedőt, Keszthelyen részegen cssndőrktere került Minap történt Tihanyban, hogy két gazdag marhakeres\' edölfil, akik már boros állapotban voltak ismeretlen tettes ellopott kö\'el 3000 P készpénzt- A nyorr.ozós egy Mtsz.á ros Pál nevű román katonaszökevényt gyanúsított, aki ellen rádió körözést adtak ki- Keszthelyen az egyik Korcsmában egy férfi feltűnően szórta a pénzt amire figyelmesek lettek és a csönd-őröket figyelmeztették a gyan s emberre. A .csendörök a mulatozó gentlemant igazolás: a szóH oUákfe! és akkor derült ki. hogy euéstren já fogóst csináltak, mert az illető azonos a körözött Mészáros Pállal. Mé száros elmondotta, hogy csakugyan ö volt, aki a |<6t tihanyi kereskedő: meglopta. Cselekménye után Tapolcára ment, majd onnan autón Keszthelyre, ahol egyik nöismen\'sí-n^k grandseugneuri bőkezüséggH fedezte ruhaszámláját és mulatott vele. A csendőrök több, mint 2100 pengőt találtak nála megmotozása kor. Mészárost ezután megbilincselték és viss -aszál\'itoUák Tihanyba, hogy szembesíts k a károsultakkal Nincs kizárva, hogy Mészáros Pál lelkiismeretét még más is terheli, most ezt is igyekeznek megállapítani. Táncruháink szépek és nagyon olcsók. Schütz. Véres karácsonyi párba] kissel és kanászkflrttel Ünnepi borozgatások, amelynek kórház a vége Az ünnepek nem multak el ezúttal stm kÍ9eblvnagyobb verekedések nélkül. Vidéken is, Kanizsán ls dol^orott a hep*y leve- Karácsony másnapján történt, hogy Horváth Lajos 40 éves tótszerdahelyi bádogos hazafelé ballagott a hegyről. Útközben összetalálkozott Révész Ferenc községi kanásszal, aki szintén többet ivott a kelleténél. Révész. állítólag késsel támadt Hor-vathra, az azonban egy bottal kiütötte a kanász kezéből a kést- Révész ekkor Lehel ősi példájára az ököl-szarvból őszülj kürttel ugy fejbeverte Horváthoi, hogy azt vérző fejjel, eszm\'etlen állapotban szállították a kórházba. Állapota súlyos- Nagykanizsán az egyik vendéglőben Polcer Sándor soffőrt verték fejle lx>rozgatás közben Tuboly Gyula és Jenő- öt is a kórházban ápolják. _ — Felsőkereskedelmi Iskolai fema-ruhákra alkalmas szövetek nagyon olcsón kaphatók SchUtznél. Hiltényi dpö a leghasznosabb újévi aiándék \' Vadászcipők — Cserkészcipők legolcsóbb árakon Estélyi cipők . P a.ao-tól Hői hócipők . P 6.5O-től Férfi hócipők bélelt P 10.90 ISI Házicipők . . P Sárcipők . . P Férfi sárcipők P 2.5 O-től 4.30-tól 6.50-tő! Korcsolyacipők Télicipők Posztócipők Hiltényi cipőáruházban Fő-ut 2. szám. 16 ■ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 180. 1937. minden újdonsága T8Ö| KIRSCHNER MÓR selymek, szövetek, szőrmék, vásznak, étkészletek káprázatos választékban divatáruhAzAban. Kedd 17 Dr. Koudela Géza előadása. -17.30 Hanglemezek. — 18 40 Vitéz Bcrkó István előadása. — 19 Rendőr-zenekar. — 19.50 <A vendég.. Rádió-dráma 3 hangképben. - 21.30 Hírek időjárás jelentés. — 21.50 Ungár Imre zongorázik. — 22.35 Magyar László szalonötösének műsora, Sebő Miklós énekszámaival. — 23.20 Cigányzene. -0.05 Hírek. RudapMft IL 18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Rendőrzenekar. — 19.05 Dr. R. Alexander Magda előadása. — 19.45 Szántó Gyula gnekcl. — 20.20 Hirek. — "20.40 A rádió szalonzenekara. 17.20 Hegedő. — 17 40 Szvit fuvolára és zongorára. — 20 Jelenetek lemezekkel. — 21.15 Tarka est. — 22.20 Tánczene. Szerda 0.45 Torna. — Utána hanglemezek — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12 05 Hanglemezek. — 12.30 Hirek. — 1320 Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30 Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. — 14.40 Hirek, árak. — 16.15 Diákfélóra. — 16.45 Időjelzés, hírek. 17 Mesterházy Jenő felolvasása. — 17.30 Kertész Miklós jazz-zenckara. — 18 Dr. Kőrmöczy Emil előadása. — 18.20 Cigányzene. — 19 30 Az Operaház előadása. .Figaro házassága.. Vlg. opera két felvonásban, négy képben. — Az I. felv. után kb. 2050 Hirek. — Az előadás után kb. 22.25 Időjárásje-lentés. — Majd külügyi negyedóra. — 22.45 Kedvelt tánclemezek. — 23.10 Cigányzene. — 0.05 Ilirek. Burtapeel IL 18.05 Kertész Miklós jazz-zenckara. — 18.40 H. Haraszthi Jolán előadása. — 19.30 Hevesi András előadása. — 20 A rádió szalonzenekara. — 21.20 Hirek. — 21.40 Hanglemezek. 12 Állástalanok zenekara. — 14 Jad-lowkcr énekes. — 10.05 Részletek operákból. — 16.50 Cselló- és zongora-szonáta. 19.30 Vidám dal. — 20 Egyházi trió-logia. — 22.35 Szórakoztató zene. N«ptár i Dacember 30. szerda. Rom. kat. Dávid Protestáns Zoárd. Izraelita Tebet hó 16. Gyógyszertári éjjsli szolgálat a há végéig a „Mária" gyógyszertár 4s a klskanlzsal gyógyszertár. Göxfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 óráig (hétfő, szerda, péntek délután kedden egéez nap nőknek). — TiMcáélvt inakra, kuuiiHkári elegáns szinee taffet- ée selyemruhák el-•sán Schütmél. Nyilas legények a város közepén lezsidóztak és megvertek egy keresztény könyvkereskedőt A fiatalkorú támadó 15 napi fogházat kapott Kel\'emetlen kalandja volt egyik este 6 óra tájban Wajdits Jóísef volt nagykanizsai könyvkereskedő, nek. Amint hazafelé tartott, a Roz-gonyiutca felől az Erzsébet-téren 8-10 fiatal nyilaskeresztes suhanc közeledett feléje. Különösen az egyik hetyke legény viselkedett nagyon támadólag, aki néhány durva szó után megfogta a gyanútlan Wajdltsot és lezsidóztn, majd amikor az kijelentette, hogy nem zsidó, hagyjanak neki békét és szabadulni akart tőlük, u fiatalkorú ny(las nem csak hogy nem epesztette el, hanem megrúgta és gyomron vágta a bé. késen hazafelé tartó Wajdltsot. Mikor végre sikerült kiszabadulnia a támadó kezei közül, jelentést tett a rendőrségen, amely megindította a nyomozást és előkerítette az útonálló babéraira kívánkozó fiatal-korút. Makáry Vilmos tanácselnök Boldog uj évet kívánó hirdetéseket szerda estig vess fel a Zalai Közlöny kiadóhivatala most vonta feíelóssígne a zsldózó lovagot, altit fiatal voltára való tekintettel 15 napi fogházi a ttélt. Az Ítélet jogerós. EMLÉKEZTETŐ*) D...mbcr 31. Szliveazter-eet az Iparoakürbon. FUtőházI Kézmüveaek Szilvesztere a Markó-vendéglöben. Juui. 3. Liotflia .lOMtá. . vár.akízán (-kar dr. Wtnkier Kraí Január 5. K&tollkua Bál az Iparoa-azékházbaa. Jaauár 1. Frontbarcoa-bál léi 10-kor az iparoa-aiékházban. juob te. Lieeália .lMdis . vániháaia I k.r dr Sztlca La]oa éa Beér Gyula I Ja»«ár 13. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja G órakor a leoeiakolában. Január 11 öres-kereakedelrclaták bállá • árak.r a Kaazlnóban Vaautaiok (VOQE) operett elfladáaa éa tánomulataága az Iparoakörben. Január 17. Llcrtlls .iMdáa . vár.iháiln (.kor dr. Vérteal Frigyei. A HONSz hangverroaye (Darvn. Ibolya t• Ney Dávid). Jlilál 21. Lteeália .IGadá. . vár..liáaí« tkar Maga. Mihály. Ja..ir 31. Lloeália .löadia a vár.aliáaáa I laar dr. Holfmaon Jáaoa. f.bruár >. LlcWUa .IMdáa a vánakázáa S-k.r P. Clrtusz Viktória. F.bruár t. Szanatórium-piknik az Iparoakörben. •) C rovatban minden rendezéa efyareri kHilése (2 aorig) 30 tlllér. Zay Isti két bálja Irta: Siltnyai Zoltán 3 Isti (zavartan sütötte le a szemét. Megyebeli kisasszonyok jöttek szembe akik szintén a bálba özönlöttek s akikkel a Váry-kisasszonyok kastélyában találkozott. Elfogultan köszönt, pirral az arcán s kissé el is távolodott, mintha nem is Piroskáékkal menne, hanem csak ugy véletlenül mellettük. A hölgyek némán köszön\'ck vissza, szinte idegenül, mintha csodálkoznának valamin. Talán össze is súgtak rosz-szalóan. hogy miféle hölgyeket kisér-get a Zay Isti? és gúnyosan csörrentek meg a kardok is. Igy mentek tovább, huszártisztekkel, idegen,, monoklis uraki&l s a hosszú sor végén, ló-gósan egy-két bakatiszt is. Azok mint ha csak véletlenül kerültek volna oda. Arcukon zavart és fanyar mosoly, a társalgásból csak szófoszlányok jutottak hozzájuk, de annál hűvösebb, le-creszkedőbb kisztihanddal köszöngettek ismerős városi hölgyeknek, mintha el akarták volna nagyolni, le akarták volna tagadni ezeket az ismeretségeket ebben az előkelő megyei társaságban. Nevettek, ha a többiek neveitek és hallgatlak, ha a többiek JiaH?atta1c. Csak éppen nem beszéltek. Olyanok voltak, mint a kórus a szólóénekesek körül. Isti fellélegzett, mikor Piroskáék kapujához értek. Háryné búcsúzni kez- dett. Aztán Istire nézett s visszahúzta a kezét: — Különben egy percre én Í6. Csak amig felmelegszem. Piroskáék a sétatér mellett laktak, közel a társulati palotához, ahol Piroska édesapja, Szabó Kálmán főmér nők volt. Alacsony, sárga ház, hagy kapuval, kis kerttel, üveges verandával odabent csupa hasznos bútorral, sok asztallal, székkel, ággyal, kivéve a sza-Iónt. ahol viszont olyan bútorok voltak, mint egy ciíra ákombákom, az ember szinte félt rájuk ülni s ha mái bennük volt. szeretett volni felkelni, mert meglazult rugók szorították, vagy a támlán nagy zajjal eldőlt egy faragott disz, amit pedig épp tegnap ragasztottak újból oda, de alighanem rossz volt megint az enyv, hanem majd szindctikonnal fogják most megpróbálni. Szabóné a nyitott konyhaajtón kiáltott ki. hogy csak tessék, tessék beljebb. majd jön ő is mindjárt. A apa még nem volt idehaza, de minden pillanatban jöhet már. — Irénkém. amíg lerakódom, — mondotta Piroska — lég.v addig háziasszony. Hárynó elhelyezkedett. Mintha v|. gyázott volna, hogy minél fcszcsrb-ben simuljon ki testén a kabát. Tekin-tele egy ideig a szőnyegen söpörgetett aztán felszállott lassan és elkomolyodva nyugodott meg Isti szemén. — Miért nem mutatkozott be az előbb? — kérdezte váratlanul. — Én?... hiszen én már ismertem Az asszony feljebb kapta a fejét. — és honnan? Mondja meg, hou-nan? Aztán gúnyos várakozással figyelt. — Itt... egyszer itt, Pirokáéknál. Az asszony a fejét rázta.- — Nem, nem. — Nem is, nem is — hadarta m5r Isti zavartan. — Egyszer a Katolikus Körben. Ugy-e? Háryné nevelni kezdett. Először csak torkának öbléből, parányi, halk ne-vetéssel, mely egyre zajosabban tódu,t fel százhanguvá váltan a száj barlangjába és élesen zuhogott ki onnan. nvU\'t ezer suhogó vessző. — És min mulattok olyan nagyon? — kérdezte a belépő Piroska. Az asszony még mindig nevetett. — óriási! Igy még nem jártam. így még nem! Nyitott tenyerét kebléhez szorította, mintha ezzel csillapítaná lebirhatatlan jókedvét. Isti az ajkába harapott. Mit akar ez az asszony? Bosszantotta Ós sértette is ostoba nevetése. Piroska is elkomolyodott. Vékony szemöldökét feljebb húzta, "dc nem kérdezősködött tovább. — Finom ember ez a te lovagod -mondta Háryné már elcsendesülve. — Finom ember, mondhatom1. — Nna, — és Piroska egy tréfás mozdulatot ejtett a levegőbe. Aztán megjött a háziúr IS. Kabáltal és kalappal, amit apránként rakosgatott le beszéd közben. Az asszonyn-Jk azt mondta, hogy ez már igen, ilyen hűvös időben elkel egy kis napsütés. — Napsütés? No hallja, Piroska csak elég napsütés a házban? — Nem mondom, nem mondom — és gyönyörködve nézett a lányára. Az tán Isiihez fordult: — No, Isti öcsém, mulatunk ma este? és asszonyom, remélem, maga is? — A megyebálon? — Az is van? — nevetett fel <az öregúr. — Mi már csak a Katolikus Körbe megyünk. Nekünk az is jó lesz. Ugy-e. Isti? — ö? — kérdezte az asszony, \'hosz-szan elnyújtva az ő-t. — A megyebálra hivatalos. — Még nem is tudom — szólt közbe Isti zavartan. — Persze, az ilyen fiatal urak igen kapósak. — Nehéz a választás — gúnyolódott az asszony. Piroska Istire nézett. Na/O\', barna szeme meleg csillogással nvilt ki, dc tiszta homlokán rejtett aggodalom felhője suhant át. Isti megköszörülte b torkát, do nem talált alkalmas szavakat. Lesütötte a szemét és tovább hallgatott. Akkor Piroska is Hforditotta a fejét, majd hirtelen felugrott a helyéről. (Folyt köv.) 1938. december 30 ÍALAI KÖZLÖNY ÖN IS NÉZZE MEG! ALLANDÚ KIÁLLÍTÁSÁT NAGYKANIZSA = HORTHY MIKLÓS-UT 4. = — (Miniszterek a Balatonon) Le vei dl Kozma Miklós belügyminiszter hétfőn délután Balatonalmádiba utazott az ott tartózkodó Kánya Kálmán külügyminiszter látogatására. — (A törvényszékről) Az igazsárfügymlnlsztcr dr. t\'.sik László nagykanizsai kir. törvényszéki jegyzőt önálló működési körrel ruházta fel. — (Kinevezés) A kormányzó Káply Ferencnek, a nagykanizsai OTI-kerülct számvevőségi főnökének a számtanácsosi dmot és jelleget adományozta. — (Előléptetés) A kormányzó a földmüvelésügyi miniszter előterjesztésére dr. Ilübner Kálmán, a keszthelyi gazdasági akadémia titkárának a miniszteri számvizsgáló cknet és jelleget adományozta. Az előléptetett akadémiai tisztviselő kiváló munkásságával méltán rászo\'gált a legfelsőbb elismerésre. — (Primlcla) Boán Jenő Veszprém egyházmegyei áldozépap január 1-én délelőtt 10 órakor mondja első szentmiséjét a felsőtemplomban. Erre való lekintetteí ezen a napon a felsőtcmplomban a szentmisék sorrendje a következő lesz: 7 órakor a Mvekftek, 8 órakor a polgári fiuiskolásoknak, fél 9 órakor az elemi iskolásoknak, 9 órakor katonáknak, 10 órakor a priinicia és háromnegyed 12 órakor a lüveknek. — Legújabb paplanbr*cát0k, divatos függönyanyagok, szőayegok dús választékban Singeméi. — Orvosi hir Dr. Kőnig e. ü. tanácsos január 17-ig távol lesz, mely idő alatt külföldi tanulmányútjáról hazaérkezett jfj. dr. Kőnig József, a fog és szájbetegségek szakorvosa, a budapesti stomalologia\' klinika gyakornoka fogja helyettesíteni. — (Városi közgyűlés) Dr. Krátky István polgármester a városi képviselőtestületet december 30-ra, szerda délután 4 órára rendkívüli közgyűlésre hivla össze. A folyó év utolsó közgyűlésén 28 ügy kerül tárgyalásra. — A pénzügyi bizottság ma, kedden délután 0 órakor ülést tarl. — (A Polgári Egylet szilvesztere) A Nagykanizsai Polgári Egylet csütörtökön fél 10 órai kezdettel sziívesz-ter-estélyt tart, belépődíj nélkül, amely, rc u tagokat és vendégeiket ezúton meghívja. (:) — N# falojtno ol I Nálunk nemssak ■01 télikabátot, kanéra anyagot Is vásárolhat. SchUU. — (48-as serlegavatás) és bajtársi vacsora lesz január 5-én Zalaegerszegen, az ottani baj-táisak rendezésében. — (Az Irodalmi Kör zenekara) a karácsonyi szünet ideje alatt nem tart próbát, mert a tagok jelentékeny része nem tartózkodik Nagykanizsáig A zenekar vezetősége, tekintettel a január 5-iki katolikus-bálon való szereplésre, ezúton kéri, liogy a tagok a próba-szünet alatt is szíveskedjenek szólamaikat gyakorolni. Próba: január 5-én délután fél G-kor a bálteremben. (:) —• (Adomány) A kormányzónó inségakciójára dr. Ellbogen Henrik nagyrécsei földbirtokos 100 pengőt adományozott. - Fahír áa aila«s áfyhusatok klv&lé minőségben Singeméi. íiősü/ési láz Kanizsán örvendetes jelenséj mutatkozott az elmúlt karácsonyi ünnepek alalt Nagykanizsán. A kanizsai Ifjúság mintha kedvet kapott volna az angol nősülésl láztól. Az ünnepek alatt feltűnő nagy számban jelentkeztek az ifjú párok, hogy magukra vegyék a •házasság rózsaszínű igáját.» A nagykanizsai plébánia-templomban karácsony napján 12 jegyespárt hirdettek ki, másnapján pedig hét párt eskettek össze. Többszőr megesett már, hogy egy-egy délután 3—4 cs-küvő volt, de arra, hogy egy délután hét esküvő legyen, még nem volt példa. Ez komoly gondot is okozott a plébánia hivatalnak, mert időben alig tudtak helyet adni a jelentkező pároknak és igy történt, hogy még este hét órakor is eskettek. Mint az eljegyzések nagy száma is mutatja, a rövid farsang alatt igen sok kanizsai széplánynak kötik be a fejét. — (A Credo-tea) A Credó nagykanizsai szervezete vasárnap este rendezte meg nagysikerű teaestjét. A fehérterem ismét szűknek bizonyult és ez csak megerősíti a kívánságot, hogy a katolikus kulturházat mielőbb meg kell építeni. A műsor alatt a közönség egy része a folyosókon szorongott és igy csak kívülről élvezhette a kedves kis műsort. A zsúfolt terem sokat tapsolt a szereplőknek. Az egyes számokat P. Felicián konferálta be. Nagy sikere volt Szokolai Annáinak, aki a Megy a juhász szamáron c. Petőfi versre adott elő nagyszerű paródiákat. Sokat tapsolt a közönség Varga Lajosnak is, aki Martija-csevics Rózsi zongorakiséreto mellett három magyar nótát adott elő. Kellemes tenorja általános feltűnést keltett. Ezalkalonnnal mutatkozott be a Credó Juvcntus zenekara is Pókecz Lajos vezetésével, ugyancsak Varga Lajos énekével. A műsor utolsó száma a leány-liceum VIII. évfolyamú növendékei- nek énekes-táncos kis színdarabja volt. A • Farsangi gombócokról* szóló vidám színdarabban nagy sikere volt Vida Ibi mosónéjának. A tudós leányok sze-repébeu Dedovácz Gizella, Somogyi Magda és Pandúr Irén csaltak sok mosolyt az ajkakra. A vidéki unoka-hug szerepében kedves volt Láng Manyi. Az anya szerepében Platzkó Aranka. a nagynéni szerepében "Szokolai Anna jeleskedett. A darab zenéjét a Tűt lő zenekar szolgáltatta. A nagyszerű hangulat a s\'indarab után is megmaradt és u késő órákig együtt tartotta a fiatalságot csakúgy, mint a gardékat. A teaest teljes agyagi és erkölcsi sikerrel zárult. — Lótakarók uii.\'iden mlnóséf bea, nagyon olcsón kaphatók SehUtzuél. —■ (Szilveszter a Kaszinóban) A Nagykanizsai Kaszinó 31-én csto ezévben is megrendezi szokásos vidám hangulatos szilveszter-estjét a Kaszinó összes termeiben. — (Az Izr. Nőegylet) luigyományos karácsonyi zsurja fényesen sikerült ezidén is. A jótékonyság terén áldásos eredményekkel n»ü\'-ködő egyesület vezetősége, élén W\'eisz Ernőn é elnőkasszonnyal, elégedetton állapíthatta meg ezalkalonnnal is, hogy, a Nőegylet társadalmi vonzóereje tel. jes. megbecsülése és céljainak méltA nyolása tömegeket mozdít meg. A Kaszinó dísztermében mozdulni alig leheteti, annyi volt a vendégek száma. A fiatalság a parketten éjfélig hódolt n lánc örömeinek, de a rendezőség, élőn Kertész IJajosné vigalmi elnökkei \'és dr. Rapoch Aladárné egyesületi titkárral, százfelé tekintő figyelmességgel gondoskodott, hogy mindenki jól érezze magát az asztalok körül is. Akárhány bál nem sikerül ugy anyagilag és er-kólcsileg. mint ahogyan a Nőegylet zsurja sikerült. Több mint 350 j«gyet adlak ki az est folyamán, gyarapítva ezzel ii nőegylet! karitász nemes mm-kásságának további lehelő^ 11, j 16 ■ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 182. — (Ag helyett a társa karját í vágta le) Rengel Lajos 13 éves iharosi gye- ; rek az lnkey-félc Cser erdőben vágott fát. Ott dolgozott Vas József is. Az egyik fadöntés után Vas egy ágat akart levágni és közben véletlenül a szerencsétlen fiu balkarjába vágta fejszéjét. Rem.eit súlyos állapotban hozták bt a nagykanizsai kórházba. — (Szilveszter-est a Katolikus Legényegyletben) Folyó hó 31-én cslo fél 9 órai kez-dctiel tartja u KathoÜkus Legényegylet nagy szilveszter-estjét. Kanizsa táncoló ifjúságának találkozója lesz ezen az estén és ezért gondoskodás történt olyan tánczcnéről, amely feltétlen biztosítja a hangulatot. A I\'ascjuah tti jazz. hoz egy kiváló szakszofonista is érkezik kiegészítésül, igy a lcgénycgyle.i szilveszter tánc.muzsikája minden eddigi tánczenét felülmúl. Tánc-bcveze-téséül 20 pár hangulatos francia négyest táncol. Az egyesület G0 tagu rendező-gárdája azon lesz, hogy vendégeinek felejthetetlen szórakozási nyultson. Belépődíj 00 fillér, család-Jegy 1.50 peugő. (:) — UJévra ajándékul Mlltényt- cipőt ▼essünk. — (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán «z elmúlt héten 9 gyermek született, 7 fiu és 2 leány: Blandl József tometk. váll. alkalmazott és Szemllcs Máriának rk. leánya, Farkas István napszSmos és Joó .Má riának rk. fia. Mihalccz József földműves és Godina Máriának7 rk. leánya, Kovács Ferenc kifutó és Lukács Annát uak rk. fiu, Hosznyák József fogházőr és Bedének Máriának rk. fia, Polal József földműves és Kiss Máriának rk. fia, Kis Ferenc házmester és Németh Rozáliának rk. fia. Házasságon kifül született két fiu. — Halálozás 0 történt: Vokoun Károly hentes rk. Q4 Svcs, Ábrányi Ármin magánzó izr. 78 éves, Főtér József nyomdai segédmunkás rk. 61 éves, Pollák Miksáné Singer Bóza izr. 07 éves. Szabó György nyug. csend-őrtőrzsörmesler rk. 50 éves (Zalakaros), özv. Stoeker Józsefné Szabó Anna rk. 75 éves. — Házasságkötés 2 volt: Spierk Rókus (özv.) napszámos rk. és Nóvák Mária rk., Gőlle* Józscr baromfi kereskedő rk. és Matés Ilona rk. — (Agyonlőtte magát) Mácsovies I^ijos kaposvári ügyvéd jelölt, aki bátyjával együtt lakott, vadászfegyverével agyonlőtte magát. Az orvosok már csak a beállott halált konstatálhat Iák. Tettének oka anyagi okok vagy életuntság. Édesapja 10 évvel ezelőtt hasonlóképp végzett magával. — Estélyi ctnflinkbon legjobban mulatl Mlliényl cipőáruház. — (Halálos gyertyagyújtás) Megirta a Zalai Közlöny, hogy gyer. tyngyujlás közben meggyulladt özv. Síréin Adolfné keszthelyi asszony ruhája. Az asszonyt kórházba szállították, de tegnap borzalmas kinok között belehalt égési sebeibe. — (Dologházba került a Balaton-vidék szarkája) Megirta annak idején a Zalai Közlöny. hogy a csendőrség elfogta Denes István 20 éves rezi napszámost, aki végiglopkodta a Balaton-vidéket, ki-fosztotta a villákat és többrendbeli csalást is követett cl. Den\'cs a nvár folyamán Sümegen, Hegyunagason, Abra. hámhegyen, Balatoncdericsen, Szigligeten. Vonyarcvashegyen stb., összesen 27 helyen töri bv és hol az ablakon ál\' hol álkulcs segilstyével az ajtón kereszti vilte cl a lakás legértékesebb holmiait. Három izben vl»uszoncgyezelt a korcsmákban, ami miatt a korcsmáros ellon is eljárás Indult. Dencs most korült bánéért az egerszegi törvényszék elé. Már évek öta lopássá\' tartolta fenn magát, a lopott holmikai értékesítette, a pénzt pedig elmulatta. A törvényszék szigorított dologházra Ítélte, ennek legrövidebb Időtartama négy óv. Dénes MlebbezcU. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóbarátainknak éi^isme-rőseinknek, kik felejthetetlen dfága jó férjem, pótolhatatlan édesapánk, illetve rokonunk temetésén megjele nésükkel vagy bármi más módon súlyos gyászunkban osztozni szívesek voltak, ezúton is mélységes, hálás köszönetet mondunk. özv. Csányl Jánosné és gyermekei. Coy panuéért karékpért, autót, konyhabarandaiétt, varró^épst, rádlét, órát, Thermost, lényképesőgépet, irattáakát, fsstménrt, szőnyeget, Janiboree-Jegyal, ■ snikílr-kísilelet nyerhat a kaposvári kathollkus egvházközséa aoraiegyén. A aors-jagyak 1 pangóért Szabó Antal sportlzle-tében kaphatók._________ Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó Édesanyánk halála alkalmából fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetünket. Öxt. CsvalloBloé Ssaliy Ida Tlboltaé Szalay Jolán. APRÓHIRDETÉSEK 11 uélf ao lillér. minden tovébbl nó <4 nilér. Aatétaxlt, bérautót, rendeljen garage-köl, vidékre éa helyban, legolcsóbban. Telefon-állomás : >44. Bojlor Klslaludy-utca 7. sz. 2704 larooén divat aalyamaélP 3 60, bőrkesztyű, bélelt P 4 50 ért a héten kap haló Kaufmann Manrtnál, Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. Teleton 222. Oenerál javított oldalllléaaa wolar, kerékpár olcsón eladó.Csengery-ut 50 Hő- és aérolp*jét szakszerűen ki-vltja Vulkán gummijavlló. Ersiébet-tér 1.. "Centrális! szemben 4123 Pogányvár! Si^:\'"-*; lltoroa tétaiban la. Pogényvérl fehér 40 fillér. Fugényvárl Halina 10 fillér, ódaa burgundi vérBm éa édan f«hér 80 fl\'lér. BHOIt KAROLY, Batthyány-alM 2Í. MyOnfidJOn mng ""ól ia, hogy Blcn del kereteaésben Stern üveges a legolcióbb. Egy komplett háló, <gy rekamier és egy konyhabsrsndezéa azonnal aladé. A legmagasabb napiáron (osztatlan libatollat voexok. Stern Vilmosné Erzsébet-tér 15 FalaAkaraakadalmlban lót érett séglieit fiatalember bármilyen állást elváljál. Ctm kiadóban * — Menyaaaionyi kelengyék legjobb anyagokból Slngsrnél. Újévre ^wt. Brandy eyárl\'ií«t^ons3ol]on ■ „Ml BOtTUBK"-bm Csengery-ut 29. Htflní minöségQ asztali- és nem borok! Nagyon oloaé árak I LegtSkéleteiebb kávéfőxő gép a *xabadalm axott olai* MEUOR EXPRESSO Kj.phatá: MINDEN ÜVE8ÜZLETBEN Dljm.NtM hamutaláe kávékíatoléval. Kiad). a laplulajdonu. Közgazdaaáil NI. Jul.ab.rs Nyomatú, Délz.lal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Peleifis kladö i Z.lal Károly, latormban telelőn I Naffykenlzs. 78. ÍM:: Si-,Ródii-, Korcsolya nagy választékban. 5i~kantnizás, javítás, viaszkaiás Szabó Antal _ gporltlzletében._ A nagykanlzial klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 14406/1936. Ikv. Iz. Ml IbtUnm-llnnl. Horválh István ugyla mint kk. Horváth Irma t. éa t. képv. végrrhajtatónak Kon-kolyl Jánosné Káder Anna végrehsftlst szenvedő ellen Indított végrehslllsl Qgvében a tkvl bslósáf? a végreballaló kérelme következtében az 1881 ; LX. t-e 176. §•* értelmében elrendeli a végrrhaj\'ásl árverést 350 pengő tőkekövetelés, ennek Járulékai éa sz árverési kéivényért ezultal megállapított 12 P M llll költség behajtása véseti. A nsgyksnlzssl klr |árí.blróság területén levő ZV\'.szentbsláss községben lekvó a i I. lalaszenlbalársl 9F6. .rtlkvben A. I. 1. sor z 21/a (ojr.It ház 119 ax. a. udvar kerttel végrehrltást szenvedő nevén állö Ingatlanra 600 P, II. a zalan\'nthalázal 1145 szl|kvb\'n A11 sorsz. 1901 hrsa. a. logl.lt szőlő, présház s n.gykecsel dUlőben ugyanannak nevén álló Ingallsnra 11)00 pengő Idklállásl áibsn A telekkönyvi hstóság as árverésnek ZalsszenlbaUrs községházában meglrrti* sára 1937 évi l.nuár hö 16. napjának délelőtt 9 óráját ttlzl ki is az ám-é fellélelekel az 1881 : LX. t.-e. 150 f slsplán a követkelőkben állapítja meg: 1. Az áiveré. alá erő Ingatlant a kl-kiállási ár leiénél, > máilkat Ttélhsrmadá-slsesonysbb ár.m eladni nem lehel. (1908: XU. t.-c. 26. §.) Az árverelnl azándékozók kötelesek b|. nslpénzlll a klklállta! ár 10°/\'>-át ké-spénz-ben, vagí sz 1881 : LX. t-e. 42. §-ábsn meghslározott árlolysmmsl azámlhlt óvadékképes érlékpsplrosbsn a kiküldöttnél letenni, vafty a bánatpénznek előleges blról letétbe helyezéséről kiállítóit letéti elli-mervényt s kiküldöttnek áladnl és az ár-vetíti leltételekel aláírni. (1881: LX Lc. 147., 150., 170 §§; 1(08: LX. I.-C. 21. §) Az, aki az Ingallanért a klklálláll árnál magasabb Igérelel tett. ha többet Ígérni senki sem akar, kotelea nyomban a kl-kiállási ár százsléka szerint megállapított bánalpénzt az általs Ígért ár ugysnsnnyl szá zalékalg kiegészíteni. (1908: XU. t.c. 25. § ) Nagykanizsa, 1936. nov. hó 26-án. Dr. Wéber sk. kir. Járásblró. A kiadmány hiteléül: Kerékpár olcsón részletre is, alkatréaaeehr és gummik filléres árban. SZASÓ ANTAL kerékpirOzlelében Fő-ut 5. Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-moi^sQlók, Szecskaváyók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák. Ekék, stb. stb. beszerezhetők: ORSZÁG JÓZSEF mag. műtrágya, zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bíróság mellett) Telefon: 130. J- I Mind. i <w I ilnd«nkl a belyl kereskedőknél éa ItuzroMkiiAi nemsz. bn I lligjkaDluaildékl flutóbaxz Vállain MENETRENDJE érvényes 1936. október 1-töl. tfcaébal-Véi—Waautá lloméa Vasútállomásra 446 530 9 26 11-11 13 08 13 20 13M 16*5 17 40 18 05 19 50 21 35 2305 23 35 Erzsébet-térre >. etenyei menetrend LriMjfcálUd. »46 HiRrkMk.*,. 8 05 Ni|,h»nlt«ir6l M. 14 00 I.U.J*,, 15 tp a\'.lini 1U NyM«. * i 11 áruiy.) 16. Évfolyam 298. szám Nagykanlna, 1936. december 31 csűlörlök Ara 12 Hit ZALA ^ KÖZLÖNY «• UWnUi IW 9l I Feldöe sxerke»xtő: Barbarlts Lajos EI6I1U1W áll: tfj hííi « PtaitO 40 Sxe/kraUWil és kúdóht.«UÜ ta&oa. A szociális egyensúly politikája A társadalmi és gardasági élet terén megteremtendő egyensúlynak abba a céltudatos és részletek tekintetében is immár kidolgozottnak mondható politikájába, amelyet Darányi Kálmán miniszterelnök egyik karácsonyi hírlapi cikkében hirdetett iá kifejlett, szervesen il-leszkedik tele az a népegészségügyi és ezzel egyértelmű lakásépítési politika, amelyről ugyancsak a karácsonyi ünnepek alkalmából a 1*1-ügyminiszter te\'-t érdekes nyilatkozatot. A szociális egyensúly politikája ott és azzal kezdődik, hogy az állam legkisebb polgára is emberhez • léltó életet éljen, testi épségét, egészségét gondozni tudja és olyan fedél alatt éljen, ahol ezt a go ido. zást megtalálja, egészségének* ápo. lása pedig lehetővé válik számára. Mindezek a nagyérlékü lervek, a melyeket a belügyminisztérium készít elő az egészségügy javítása, a zöldkeneszles akció kiterjtsztise és a lakásépítés, illetve az emberi nyomortanyák lerombolása érdekében, valóban egy-egy munkaszakaszál. jelentik a szoqiá\'is egyensúly poétikájának. Ezeken a munkaszakaszokon már régebi en élénk tevékeny kedés folyik. A zöldkeiesztes moz galom máris komoly sikerekre tud hivatkozni, az orvosi szolgálat, a betegbiztosítás íepesroi-íepésre fejlődik, tökéletesedik. Sikerrel küzd meg a szociális érdek a rideg pén^ ügyi érdekkel és - amint a belügyminiszter mondotta - a ^épesi.és elé is gátat épit abl>ól a helyes alapelvből kiindulva, hogy ma. a mikor a kétkezi munka kenyeret jelent, ezt a kenyeret nem veheti cl a gép az embertől. Népegészségügy ma a szociális közigazgatás tengelye. Az ember védelem parancsszava a legerőteljesebb hangja a szociálpolitikának-Ezen van minden suly, erre irányul minden komoly államkormányzati tevékenység. És ez igy is van rend. jén, mert a szociális egyei.suly po Utlkájd csak akkor lehet sikeres, ha társadalmi osztályra való tekintet néllfül minden embert a lehető legnagyobb színvonalra akar felemelni a gondoskodással, a megértéssel, szóval azokkal az etikai emelő darukkal, amelyeknek felen* ö hatása a felemeltek lelkületében u* jóté. kony átalakulást idéz elő- Megelégedettséget kelt, kiirtja a lelkekből az elhagyottság szülte keserűség burjánját és ráébreszt mindenkit saját emberi méltóságának és értékének öntudatára. x 1 Az államok életében a rendnek és nyugtomnak legszilárdabb tartó-gerehdája a tömegeknek ez az ön tudaja. Olyan érték ez,, hogy feltét lenoi áldozatokat ér, megéri mlnde denekelőtt azt, hogy a szociális szempontok győzedelmeskedjenek a videg pénzügyi szempontok ,felett. Ez az öntudat fokozz:* a nép erőt, mint nemzeti értéket termelő encr Meghalt Frigyes főherceg Magyaróvári birtokán, 80 óves korában órte utol a halál Magyaróvár, december 30 Frigyes kir. herceg szerdán reggel 8 óra 10 perckor meghalt. Frigyes kir. herceg néhai Frigyes Ferdinánd fia, 1856-ban szülelett, igy 80 éves korban érte a halál. Szülei katonai pólyára adták, ahol gyorsan előrehaladt, a 27-ik gyalogezredben srolgált, amely Pozsonyban szike\'.t, később ő maga is itt telepedett le és katonai szolgálata mel\'ett innét irányította bir\'okajnak gazdálkodását. Feleségével, Cioy Erzsébettel - akinek családfája egészen az Ar. pádokig nyúlik vissza - tevékenyen részt veti a jótékonysági akciókban, gyermekeit magyarul nevel*, egyike volt azoknak a főhercegeknek, akiknek otthonában állandóm magyarul\' beszéltek. 1894 ben táborszernagy lett, majd 1910-ben a hadsereg főparancsnoka. A király a legmagasabb kitüntetésekel jutalmazta szolgálatait. A háború alatt mint a monarchia hadseregének főparancsnoka, később mint vezérkari ezredes, majd mint vezérkari fábornok szolgált. A kommün alatt Svájcba emigrált, majd visszatérve maga vezette magyaróvári minta-gazdaságát. Kilenc gyermeke Wizül 6 leánya és Albrecht királyi herceg él, kettő meghalt. Temetéséről még nem törtéut intézkedés. Teljes katonai diszpompával temetik a váratlanul elhunyt királyi herceget Magyaróvár, december 30 Frigyes főherceg halála, annak ellenére, hogy a királyi, herceg hosz szabb Idő óta "betegeskedett, váratlan volt. Kedden ugyanis már felkelt, közérzete jó volt. sétát is telt a kertben és mindenki azt hitte, hogy teljesen meggyógyult. Az éjszakát jól töltölte és regtje\' 8 óra. kor ébredt. Azonnal fel akart kelni. Amikor ápolója hozzálépett, vissza hanyatlott és néhány perc alatt kl szenvedett. Budapest, december 30 A Budapesten tartózkodó Albrecht királyi herceg megdöbbenve vette atvja halálának hírét és autón azoanai \'Ma- gyaróvárra meni. A kormányzó a tragikus halálhír vétele után azonnal táviratban feledé ki részvétét. Értesítették a BadenbCln tartózkodó Darányi miniszterelnököt is. A temetés i»lézésével Rőder Vilmos miniszterclnőklielyeUcsl biz Iák meg. Bárczy államtitkár már érintkezési*.\' lépett a csalájdai a temetésre vonatkozóan, amely előreláthatólag hétfőn lesz. A halottat addig a magyaróvári plébánia-templomban ra vatalozzák fel. \'A temetés teljes katonai diszpompával történik. Albrecht királyi hercegnek a kormányzón kívül Darányi miniszterelnök, az összes miniszterek és igen nagy számba a polgári ta ka. lonal előkelőségek küldtek már részvét-táviratot. Bulgária nem mond le a revízióról Románia visszavonta a lapok magyar névhasználatára vonatkozó engedélyt London, december 30 Sztojadinovics miniszterelnök a karácsonyi vadásza\'on hosszabb tanácskozást folytatott a jugoszláv -bolgár viszony megoldására vonat kozólag. Mint a tanácskozások ered ményéről jelentik, Bulgária nem haj landó lemondani reviziós követeléseiről és nem hajlandó Ígéretet tenni, hogy belép a Balkán-szövetségbe. Róma, december 30 Ciano olasz külügyminiszter és a római török nagykövet tegnap aláirta az olasz- török gazdasági egyez ményt- Bukarest, december 30 A román kormány visszavonta az újságban és folyóiratokban a magyar név használatára vonat kozó engedélyét- Az amerikai törvényhozás meg fogja akadályozni a fegyverszállítást Spanyolországba Fejvesztetten menekülnek a tesuell frontszakaszon a megvert kormányosapatok Valencia, december 30 A vörös kormány kedden este minisztertanácsot tartolt. A k07.okUi_.-irf. ügyi miniszter uiabb nevelésügyi javaslatot terjesztett a minisztertanács elé, amely a közök tatásügyi igazgatást akarja megrendszabályozni. Elhatároz Iák, hogy a jövőben a közoktatásügy terén, mint más szervezeteknél a vezetőségben csak azok vállaihalnak tisztséget, akik a népfront va^y a l>ol-sevista front tagjai. A minisztertanács elfogadta a belügyi államtitkárnak és a politikai rendőrség főnökének lemondását is. Ncwyork. december 30 Roosevelt elnök elitélőleg nyilatko. zotl az amerikai fegyverszállítást \'engedélyről és nyilatkozatában reményé, nek adott kifejezést, hogy a Törvényhozás összeillése után legfeljebb két héten lyelűl megfelelő törvény megalkO-. lásával meg lehet majd akadályozni j a fegyverszállítást. Pittinann szenálor olyan javaslatot akar benyújtani, amely a jövőben teljesen lehetetlenné leszi az idtjen államok részére történő fegyverszállítást még akkor is. ha csak polgárhálwruról van szó. Javaslatra készül Bórah szenátor is. és mint jelentik, az idegen államok részéről történő toborzást is meg akarják tiltani Amerikában. Madrid, december 30 A nemzeti csapatok a tesueli nagy győzelem után tovább üldözik a népfront vad iramban menekülő csapatait. A kormánycsapatok fejvesztetten menekülnek. ugy hogy a nemzeti csapatok a győzelem ulán igen nagy fegyver és lőszermennyiséget zsákmányoltak. A vörösök az andalúziai szakaszon ls súlyos vereséget szenvedlek. Aggasztóra fordult a pápa állapota Róma, december 30 XI Pius pápa állapota aggasztóra vált. Régeblii betegségében semmi változás nem állt be, mig most enyhe vesebaj is kezdődött, ajnl a Szentatya életkorára való tekintettel csak súlyosbította a helyzetet. < giáját. Ha tehát ez az öntudat nem hiányzik, akkor az alkotó és &ték termelő munkának semmi olyan akadálya, amilyent a le\',ki depri máltság je.\'ent. Vagyis megvan az egyén lelkületében is a klegyensu lyozottság, amire az egyensúly po UtikáJának szüksége van. A szegénység és munkanélküliség, sebeit ez a szoeiálpo\'itika gyógyítja legeredményesebben. Ezért , kinthetjük a közegészségügyi po\'4 tikót ma az állam egyik legfonlo sabb is legdisabb reményekkel kecsegtető munka\'.erüle\'éi e\'c. Minden egyes ujabb egészségvédő körzet, amely a\'.ö\'.dkereszt zászló alatt kiépül, ujabb erős bázisa a közélet rendjének és nyugalmőnak, vala mint annak az egeszsé^e* légkörnek, amelyre a nemzeti munkáuak szüksége vaP» hojiy valóban érté keltet termeli .H cJ az országol gazdagítsa. A párisi élelmiszer-sztrájk Páris, december 30 A Páris környéki termelők és a párisi élelmiszerüzemek alkalmazottai kedden este értekezletet tar tottak, amelyen elhatározták hogy a sztrőjkot tovább folytatják és mindaddig nem folytatják a munkát, amig követelőiket nem teljesitik. Csütörtökre Aijabb tanács kozást hivtak össze- /LALÁI K6ZL0NY 1936. december 31. I Jeges embereknek és lelki-betegeknek az igen enyhe hatású, mindig megbízható természetes „Ferenc József" keierüviz —- reggel éhgyomorra egy pohárral bevéve — rendes bélmflködéít, jó eméiz-teat és elegengö étvágyérzetet teremt. Világhírű idegorvosok és gyógyintézetek vezelöjnek véleménye alapján a Ferenc József viz Állandó használata az agy és a gerircvelö megbetegedéseinél is a legmelegebben ajánlható. EMLÉKEZTETŐ*) Családi összejövetel és Szilveszter-est az OMKE-ban. Szilveszter-est az Iparoskörben. FUtőhAzl Kézművesek Szilvesztere a Markó-vendéglőben. Január 3. Liceális előadás a váreskázAn 6 kor dr. Wlnkler Ernő Jannár 5. Katolikus Bál az Iparos-azókhAzban. janaár 9. Frontharoos-bAl fél 10-kor az Iparos-szAkhAzban. Január 10. LlceAlis előadás a városházán 6-kor dr. Szűcs Lajos ós Beér Gyula Janaár 13. Az Irodalmi Kör I. vita-délutánja 6 órakor a zcuelskolAban. Janaár lt. öreg-kereskedelmlsták bálja 9 órakor a Kaszinóban Vasutasok (VOGEJ operett-előadása és táncmulatsága az Iparoskörben.\' Janaár 17. Liceális előadás a városházán 6-kor dr. Vértesi Frigyes. A HONSz hangversenye (Darvas Ibolya és Ney DAvld). Jannár 24. Liceális előadás a városházán 6-kor Magas MlhAly. Január 31. LlceAlis előadás a városhAsAn 6 kor dr. Hotímann JAnos. február 2. LioeAlis előadás a városkázAa 6-kor P. Cirtusz Viktorin. Február A. Szanatórium-piknik az Iparoakörben. Február 7. LioeAlis előadás a városhAaAa 4 kor dr KrAtky IstvAn Február 8. Keresztény Jótékony Nőegylet jelmezesbe. Február 14. LioeAlii előadás a vAreahAaAn 6 kor Révay József. Február 21. Lioeális előadíi a vároihAaAa l-Uar dr. GArdonyl Lajos. Február 28. Liceális előadás a városházán 6 kor dr. Ilegyl Lajos. Március 1. Keresztény Tisztviselőnők nagy drámai eatjo a szlaházban. •) E rovatban minden rendezés egyszeri közlése (2 sorig) 30 fillér. A Nagykanizsai Kaszinó száz esztendeje századéves Jelentéig 2 ségi osztályhoz Wtöfc&T és keres, kedők alapították. E feltevésemben megerősít az a körülmény is, hogy a megalakulás évében és 1888 ele. jén a Casinoban való felvéüelré jelentkeztek : Anatoli Joannovics .görög plébános, Inkey József herényi uraság, Horváth József cs. és kir. kamarás, Nagy Dávid táblabíró, báró Bibra ezredes-hadnagy, Richter kapitány, Sperker főhadnagy, Siebert alhadnagy, stb. Sarkantyúval tilos a tánc Az egyesületben az élénkebb társasélet azonban csakhamar megkezdődik. Az elnök már az 1837. január 15-i első választmányi ülCses indítványozta, hogy »a folyó évi farsangon minden csütörtökre a Casinoval megütköző két szobákban táncmulatság tartatni határozás* sék.« A váLasztmány természe esen a házi rendre is gondol és ezért már a január 23-i ülésen a következőképpen intézkedik: »Hogy kinek-kinek tudtára legyen, a falra kifüg-geszüetni rendeltetik, hogy jövendőre az olvasó szobában senki se dohányozzon, ellenben mivel sokan szemeiket főképen az estvéli olvasásnál őrizni óhajtják, kalapját vagy sapkáját ott is kénye szerint kiki fönt tarthatja: mégis, hogy a jövendőre tartandó casinoi bálokban senki sarkantyúval ne táncoljon.* Kortörténeti szempontból érdekes és ezért emlékszem meg a követke ző elnöki bejelentésről is. >Mivel az egyesületnek némely Tagjai a magyar nyelvet tökéletesen nem ér. tenék Koch Mihály ur a tek. királyi Tábla hites Jegyzője minden a társaságot illető irományoknak német nyelvben leendő forditásátesz-tendönként neki ajánlott 10 peregő forint fáradozási jutalomért elfip- Balogh Dezső titkár Az alakuló „kózgyDlekezet" Az egyesület 1837- január 6 An alakul szabályszerűen meg. Ezt az e napon tartott »közgyülekezet« nagy lelkesedéssel és egyhangúlag határozza el. Majd közakarattal és és felk/áltás-s&l választják meg a Casino első tisztikarát, mégpedig Igazgatónak Darás Józsefet, helyettes igazgatónak Löwenslein Móricot, titoknoknak Keönczeöl Ferencet, pénztárnoknak Strasser Lázárt, választmányi tagoknak Babóchay Jánost, Benczion Izraelt, Chernel lg. nácot, Chinorány Boldizsárt, Chino-rány Józsefet, Hauser Jánost, Kai-ser Bénit, Spanier Ferdinándot, Strasser Vilmost és Tachauer Fe renoet. Az alakuló közgyűlés választja meg az első tiszteletbeli ta-got is. >Hálás érzéssel tartozik ugyanis a társaság tkts Serényi Gábor uradalmi igazgató urnák ezen egyesület dolgában tett fáradó zásaiért, ezért az Igazgató Ur közmegegyezéssel ez«n egyesület tisz telelbeli tagjává kinevez.etik és erről Titoknok ur által értesíteni rendeltetik.* Ugy érzem, hogy mulasztást követnék el, ha e helyen rá nem mutatnék a nemzeti szempontból is nagyértékü, emelkedett szellemre, a mely Nagykanizsa társadalmát már 100 évvel azelőtt jellemezte, amit a fenti névsor minden kétséget kizárólag bizonyít. Vallási és egyéb mesierségesen kitermelt korlá okai nem ismerő, helyes életfelfogás mellett képzelhető ugyanis csak el, hogy egy város különböző rendű és rangú polgárai akármilyen nemes célra is egyesüljenek. E név sorból azonban arra is lehet kö. vetkeztetni, hogy a Polgári Egyletet főképpen a város pjiitricius ip^a rosaí, a Casinot pedig az értelmi- Báliruha kelmék dus választékban Singeméi j Karácsonyi vásárban összegyűlt maradékok nagyon olcsón. gadta.« E jelentésből következik, hogy egyesületünk keletkezésekora városban még sokan voltak, akik magyarul egyáltalában nem\', vagy alig beszéltek. Kétségtelen tehát, hogy Kaszinónk az idők folyamán a magyarosítás terén is nflgy érdemeket szerzett. Valószínű, hogy nz irodalom pártolásának és n művelődés szolgálatának gondolatán klvüt elődeink o magyarosítás fontos ér-dekelt Is képviselték, amikor az egyesület részére már a 40 vB évek elejífli a következő magyar újságokat és folyóiratokat rendelték meg: Himök, Jelenkor, Athenaeum, Regélő, Mull és Jelen, Honművész, majd Pesti Hirlap, Életképek és Honderű. Sifirkodás a közjóért Az egyesület veaetősége azonban hűséges sáfárja a Kaszinó zászlajára Irt egyéb nemes céloknak és törekvéseknek Is. 1887-től 1855-ig Darás Józsefet (1836-1837) az elnöki székben gyors egymásutánban követik ugyan Chernel Ignác (1837 - 1840), Nemes Szép Károly (1840- 1841), Babóchay János (1841 1R1I), Hollósy József (1844 -IMS), Ber-nálh Gáspár (1845- 1847), Tárnok Alajos (1847-1849), Hegedűs József (1840-1860), Farkas Károly (1850-1851), Farkas Benjámin (1851-1854) és Lőwlnger Izrael (1864-1856), de e személycserék az egyesület szellemét nem érintik, célkitűzéseit meg nem változtatják. Bizonyítja ezt, hogy az 18481g sűrűn rendezett táncmulatságoknak az akkori viszonyokhoz képest igen jelentékeny tiszta Jövedelmét mindenkor a .közjó, elomozitádsára, többek között >a népnevelés, a ke. resztény és zsidó kórházak segélye zésére, a muzsikai egyesületnek előlegezésére és a város kivliágosl-tására. fordítják. Hogy e rendezések anyagi eiedményére vonatkozó megállapításom nem túlzott, annak igazolására megemlítem, hogy pld. az 1838. május 0-1, a városi kórház segélyezésére rendezett táncmulatság tiszta jövedelme 169 forint és 30 krajcár ezüstben. Kétségielen, hogy 1838-ban ez Igen tekintélyes összeg volt. > . ■ Már az elmondottakból tó világosan megállapítható, hogy elő. delnket működésükben állandóan az a tiszteletreméltó elgondolás irányította, hogy kedvenc alkotásuk hivatásának a szó Ideális értelmében is mennél jobban megfeleljen. Ez elgondolás természetes követ, kezménye, hogy az egyesületi élet tisztaságáról ís az úgynevezett ka. szinói erkölcsökről egy pillanatig sem feledkeztek meg. Számos íntér-kedésük biíonyitja, hogy kényesen vigyázlak arra, hogy a tagoknak egyéni magatartása az említett szempontokhoz minden tekintetben alkalmazkodó legyen. Ennek tanulságos és a mai társasegyc^iietek által is követésre méltó\'példája n választmánynak következő intézke. dése, amelynek értékét csak pmell, hogy már 1838-ban határozták el: Tiltott szerencsejáték 1838 ban •Bejelentetvén a választmánynak az, hogy némely Casinoi Tagok a Társaságnak botránkpztalásáratöbb Tiszta selyem nyakkendő Pengő 3.80 _Szomolányinál _ 1936. december 31. ZALAI KÖZLÖNY napokon egymásután itt a Casinoi teremben tiltott szerencse játékokat játszottak és ez által a rendszaba lyok 28- §-a ellen cselekedvén magokat fenyítékre érdemessé tették ; nehogy e Társaságnak m l-l tósága csorbulást szenvedjen és a Casi o végre közönséges játszó helyé le alacsonyitasson, ezennel határozta-* tik : hogy jövendőre valamint a Tagok, ugy a bevehetett uri vendégek is magokat mindennemű s-e rencse játéktul tartoztassák ; aki mégis eren intés után Is ilyes remii játékokat itten a Casiroban játszani bátorkodik, az minden tekh\'et és személyi válogatás nélkül a Tár saság tagjai közül ki fog törül-tetni.« (Folytatjuk.) nárkus Károly az Ipar-teslflletl Dalárda elnöke A lemondott dr. Hegyi Lajos főjegyzőt tb elnökké választották A nagykanizsai Ipartestüle\'i Da. lárda hétfőn es!e rendkívüli köz gyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya volt az ügyvezető elnöki szék betöltése. Samu Lajos ipartestületi elnök bejelentette, hogy a dalárda fárad hatatlan buzgóságu elnöke, dr. Hegyi Lajos városi föe-iyzö rend kívüli elfoglaltságára való tekintet tel lemondott tisztéről A dalárda mély fájdalommal vette ezt tudomá suul és a lemondott elnöknek üsry-buzgó, lelkes fáradozásáért, érté kes támogatásáért a legmelegebb jegyzőkönyvi köszöi etüket és há Iájukat fe\'erték ki és dr. Hesryi La jóst munkásságának elisn ereséül és a dalárda hálájának jeléül tiszteletbeli elnökké választották szűnni nem akaró élíenZés közben. Samu ezután a írerriires^dett y ,y verető elnöki szék betöltésére Már kus Káiolyt ajánlotta, aki minden kor a dalárda lelVes, á\'do7atkész és ügybuzgó mecénása volt. A közgyűlés egyhangúlag, lelkes éljenzés között válasz\'o\'ta Márkus Káiolyt ügyvezető elnökké. Majd küldöttség ment az uj el nőkért Samu Lajos és Kettiug Fe renc karnagy veretése alatt. Mll or Márkus Károly nejével együtt megérkezett, óriási ováció fogadta őket. Samu elnök meleg szavakban üdvözölte a megválasztott ügyVe-zetö elnököt és felhangzott a da-lárda kórusában az »Éljen soká !« Márkus Károly székfoglalójában kiemelte, hogy az elmúlt 2 év a\'att Is szemmel tartotta a dalárda belső életét és hogy a dalárda me^fele löen működjön, nemcsak vezetők re, hanem katonákra Is van s?ük. ség. NapUn December 31. csütörtök. Rom. kat. Szilveszter Protostáns Szilveszter. Izr. Tebet hó 17. Gyógyszertári éjjeli szolgálat e hó vágélR a „Mária" gyógyszertár és a klskanizsal gyógyszertár. Gatfűrtkj nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (hétfő, szerda, péntek délután keddon egész nap nőknek). — TeklaUo m.,f a Kopsteln Bútor- ! áruház állandó butorklállltását ízléses és olc 6 bútorokat kedvező fizetési foltételekkel vásárolhat ~ L«t«j.bb papUnbroc Átok, divatos függönyanyagok, siőnyegek düa választékban Stagernét. A pénzügyi bizottság javasolja a Weiser-gyár további segélyezését A város képviselőtestülete ma tartja utolsó idei közgyűlését A városi képviselőtestület pénz ügyi bizottsáj.a kedden délután ülést tar\'olt Bahochay György cl nöklete alatt. Hemmert Károly főszámvevő beterjesztette a belügyminiszter rende\'etét a város 15)36. évi költségvetésének jóváhagyásáról, va lamint az ezzeí\' kapcsolatos minisz teri intézkedésekről, amelyekről a Zalai Közlöny annak idején már te számolt. A polgármester javaslaté ra a bizottság tudomásul vette a miniszter rendelkezésit. A pénzügyminiszter 5000 |>a.igő forgalmiadé segélyt engedélyez :-tt a városnak, amit a bivotlsúg kö-szö nettel vett tudomásul Meghoss/ablii ották a helyi pénz-intézeteknél felvett 600 e;er pe.igös függőkölcsöni, valamint a 46 ezer pengős vágóhídi kölcsönt A Weiser-gépj\'yár ismerés gélykérelmét tárgyalták ez itán. A Weiser gépgyár 3 óv óta évi 060 pengős lakbér segélyben, ríszosül. Tekintetlel arra,"hogy általában mintegy 50 főnyi munkást foglalkoztat, akiket, ha a gyár megszűnne, a városnak el kellene tartania, o kérés lndo!olt, mondja a polgár-mesierí javaslat, amely r.i mutat ar. ra is, ho,<*y cgyegy munkás átlag heti 10 pengőt keres, de vannak olyanok is, akik 52 fillér órabért kapnak. A heti nvinkabérkULetések 6-60G pengő közölt váltakoznak. A bizottság minden hozzászólás nélkül elfogadásra ajánlotta a gyár ssgélykérelmél. Dr. Krátky polgármes\'er ezután elszámolt rcsdetesen az 11)31- és 1032. évi insé^akcióról. A bizottság elfogadta az elszámolást. Majd több kisebb tárgypont ke rült sorra. Mindezek a tárgypontok ma. s/.crdán délután 4 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlés e!é kerülnek- Kanizsa és Zala szállodája Pesten a U Hogyan és miért került egy városi tisztviselő kabátja a torvényszéki bokréta- j ünnepen a ruhatárból a félreeső helyiségbe ? Kellemetlen kalandja volt a mult napokban, a törvényszéki épitke. zés hokréla ünnepélye alkalmával Nyerky László városi t\'sztviselőnek. Nyerky ugvanis a műszaki oszlá lyon tehesit s-olgá\'ao\' (s mint ilyen, riszt vett a hokréla ünnepély rendé\'.isi munkálataiban. Kabátját a ruhatárba akas^totla kalapjával és kesztyűjével a zsebében. Voltak, akik tudni vélték, hogy Nyerky a munkások jutalmazására szánt fisz szegei is magánál hordja Meglehít, ez adta a gondolatot a vakmerő tolvajnak, hogy kifossza Nyerkyt Tény, hogy amikor a fiatal tisztviselő az ünnepség után haza akart menni és a ruhatárban ke res!e a holmiját, hiába tettek tűvé mindent, a kabát eltűnt. Végül hosz-szas kutatás után a félreeső helyen bedobva megtalálták kalapját és sálját, a kabátja azonban itt sem került elő. A kapitányság deíektiv jelnek sikerült órák alatt kinyomoz ni. hogy a kabátot senki más nem vitte el, mint az egyik a bankét i ten résztvevő munkás, aki az uj Igazságügyi palota építkezésénél dol ozik, névszerint Guzsvi etz Já nos. A detektívek vallatóra foglak, majd előá\'liiották. Kihallgassa alkalmával elmondotta, hogy ittas volt és ebien az állapotban lelökte a ruhafogasról Nyerky kabáiját Persze csakhamar kiderült, hogy a kabátot eladta 6 pengőért egyzslb-árusnak, aki nem tudhatta hogy lo pott a kabát. Guzsvinetz Jánost elbocsátották a rendőrségről, de folytatják ellene a bűnügyi eljárási. AZ ügy aktái átkerülnek a kir. ügyészségre. - (Bélyeggyűjtők találkoxója) Hétfőn délután 0-tól 8-lg a Pannónia hátsó kistermében. Városi és Nép Mozgó December 31-én, Szilveszter napján mindkét moziban egyszerre Eddle Cantor, a komikusok királya szót kér a Sztrájkol a szerelmem cimli filmben. Hac»ek Sujó is betegre kacagta magát a filmnél. — Ezenkívül: ZOKO ÉS HURÜ barátaink elismerten legjobb vígjátéka, a Cirkusz hősei gpgr 3 órás kacagás I Előadás kezdete mindkét moziban este 9 órakor. Rendes helyárafc I }) YII Bákócst-ut 58. Tel. 1-389-50. 150 kényelmes szoba, tolyó hldeg-melegvlz, telefon, közp. fűtés és csengőt pótló e\'oktromoB fényjelzésekkel. Lemúrsékelt szoba- és nonzl6-árak. — Klejíáns kávéház, (i telefonfülke. A 9Óclxöbem Farkas Béla rádióhirss olgányzenekara —■ valódi erdélyi Flskksn különlegességek. A télikertben i délután és este táno. Virány újszerű Jazz-zenskara, Nagy Máris énekszámaival. Ha Pestre jön, adjon találkozót Ismerőseinek a METPOPOLE-ban Szerda 17 Meslerházy Jenő felolvasása. — 17.30 Kertész Miklós Jazz-zenekara. — 18 Dr. Körmöczy F.mll előadása. — 18.20 Cigányzene. — 10 30 Az Operaház előadása. Figaro házassága.. ViK. opera két felvonásban, nígy képben. — Az I. felv. után kb 20 50 Hirek. — Az előadás után kb. 22.25 Időjárásje-lenlés. — Majd kQlrtgyi negyedóra. — 22.15 Kedvelt tánclcinezck. — 23.10 Cigányzene. — 0.05 Ilirek. KitiUpf** II. 18.05 Kertész Miklós jnzz-zenekar*. — 18.40 II. Haraszthl Jolán előadása. / — 19.30 H.\'vOsi András előadása. — \' 20 A rádió szalonzenekara. — 21.20 Hirek. — 21.40 Hanglemezek. Bír* 19.30 Vidám dal. — 20 Egyházi Irio-logia. — 22.35 Szórakoztató zene Csütörtök •tiiSsp^M I. 0.45 Torna. — Utána hanglemezek. — 10 Ilirek. — 1020 1-elolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 12 05 A rádió szalonzenekara. 12 30 Hírek. - 13.20 Idöj.lzés, időjárásjelcntés. — 13-30 Cigányzene. — 14.10 Hirek, árak. — 16 15 Saci-lláry Györ^yné előadása. — .16.45 Időjelzés, hirek. 17 Kunyhak rlészeli rádiólanfolyam. — 17.30\\ilanglemezek. — 17.45 Feloí-vasás. —\' 18.15 Mit üzen a rádió? — 18.45 AcéHiáng dalárda. - 19.30 Dr Havasz László előadása. — 20 Az Emc-riCana Liszt Ferenc zenekara. — 21.10 Hirek. - 21.30 Sötét György jazz-zene-kara. - 22 ldöjárásj lenlés. 2205 Cigányzene. — 22.30 A Rádióélel SzU-veszler-esljer — 1.30—3 Tánclomezek. Ha<l»pe«t II. 17 Klek Artar előadása. — 18.15 Hanglemezek. — 19 Ha|>aich Haymund előadása. — 20.25 Ilirek. - 20.50 A Bohrantlt—Weidinger jazz-zenekar. 10.50 Parasztzene lemezeken. — 12 Egykor divatos lemezek. — 111.45 Griin-feld zongoraművész. — 15.40 Knlgg«: A bécsi erdőben. 19.15 1920—1931 divatos dalaiból és zenéjéből. — 20 45 Humor és jókedv. — 21 Szilveszter-est. — 22.25 A rádió szilveszteri hangversenye. - 12.05—1.30 Népzenésnégyes ualkcttősök, rádióze-uckar. 16 ■ZALAI KÖZLÖNY 1936. december 31. A kir. ügyészségre kerUlnek a laktanya-építkezés (szerencsétlenségének aktái Jogerős az építkezési pallér büntetése I vUí^i Cn akxik, J I DARMOL \\ \\ cMyoXik. „ I BB \'fcaxŐn hcuAajCója! H Lelkes volt a tegnapi olasz vonat kanizsai fogadtatása Négyszáz utassal olasz kiránduló vonat érkezett tegnap este 6 óra 20 perckor a nagykanizsai ál\'omásrn. A zúzmarás, hideg téli este ellenére ls sokan voltak künn .a fellobogózott pályaudvaron az olcsz vendégek fogadtatására. A berobogó vonalot a határőrzenekar a Giovir.ezza hangjaival fogadta, ami ugy meg\'epte az olaszokat, hogy a csikorgó hideg ben kabát nélkül, kalap nélkül ugráltak le a vonatról és lelkesen tapsolták, ejjázták a rem várt fogad, tatást. A város nevében dr. Szabó Zsigmond egészségügyi tanácsos olasz beszédben köszöntötte a magyar földre lépett vendégeket. Be. Bzédét minduntalan félbeszakította az olaszok ki-kitöpö, zajos helyeslése és a szinte fékezhetetlen tempe ramentumu lelkesedései Különösen egetverő volt a zaj, umikor dr. Szabó Zsigmond Magyarország Bzankciós magairtásáról ís Mussolini milanói ígéretéről beszélt. Az olaszok nevében Pio dal Fiume ve rónai újságíró válaszolt. »Mi nem csak Budapestet akarjuk látni, -mondta többek közt - hárem a világháború legnagyobb rokkantját és azt akarjuk valamennyien, hogy ez a véráztatta föld igazságot kapjon és visszanyerje történelmi ha. tárait.* Azután a magyar Himnusz következett, majd/megindult a barátkozás az olaázok és a magya ••ok köpött, mígnem félórai tartózkodás után a vonat a Glovinezza hangjai és a kanizsaiak ho«szu sorfala között kigördült az állomásról- A Zalai Közlöny részletesen meg irta annak idején azt a szerencsétlenséget, amely a Gábor Aro:i lak. tanyában történt, az építkezésnél leszakadt az állvány és a leesett munkások közül két ember lábál törte- A vizsgálat során felelőségre vonták az építkezés .pallérját, Be nedek Józsefet, akit gondutlanság cimén 100 pengő pénzbüntetéssel sújtottak. Fellebbezés folytán az Vadállati kegye\'-lenségü gyilkosság történt minap Somogyszobon. Futö György 25 éves kovácssegéd már régebb idő óta rossz viszonyban élt fiatal feleségével. \\ Minap ismét családi perpatvar volt Futóék házában, de a \\eszeke désnek ezúttal súlyos következmé nye lett. Ebéd alatt történt, hogy az asszony férje szidalmára kikapta férje kezéből a levesesfazékot és azt nem akarta visszaadni. Az ember ezen annyira feldühödött, hogy nz asztalról felkapott egy konyhakést és azt teljes erővel felesége mellébe döfte. I ügy a pécsi tábla elé került, amely hozzájárult az elsőfokú bíróság ítéletéhez. Most hirdetlék ki a tábla Ítéletét Benedek József előtt, aki most már megnyugodott az Ítéletben és igy az jogerőssé vált. A törvényszék egyben elrendelte, hogy a szerencsétlenség, illetve a per aktái áttétessenek a kir. ügyé6z. séghez. I ; i Amikor az ember látta, hogy fe lesége vérében összeesik, — mint később vallomásában elrro idotta -nem tudja hogyan, szinte megva. dult a vér láttán, felkapta a konyha sarkában levő kisfejszét és uzza! teljesen összeroncsolta a fiatalasz\' szonv fejét. Amikor kissé lecsillapult és látta, hogy feleségében már semmi élet nincs, rázárta a lakást a holttestre és elment sétálni a faluba. Később mégis feltámadt a lelkiismerete és a csendőrségre ment, ahol elejétől kezdje elmondta a gyilkosság történetét. A csendörök az első pilla Hangulatos Szilveszter-est a,,Magyar Király\'-ban Hozzátartozóját hozza magával! Hideg- és meleg ételek! KltDnA boroki Kitűnő zene I natban nem is akartak hinni a vallomásnak, csak amikor a helyszínre mentek és látták a borzalmasan ösz-szeroncsolt fejű asszonyt és a mellette heverő véres fejszét, - vették őrizetbe Futó Györgyöt. csend-őrség erős bilincsekben Kaposvárra szállította a feleséggyilkos kovács legényt. A vizsgálóbíró azonnal kihallgatta és előzetes letartóztatás ba helyezte. * SPORJÉLET Megnyílt az NTE-korcsolya-pálya A Nagykanizsai Torna Egylet, mint Nagykanizsa legrégibb egye sülete, hagyományos kötelességet teljesít, amidőn a •mai napon jégpályáját megnyitja, hivja a város nagyérdemű közönségét, hogy télen is alkalmat adjon. az egészséges szabadtéri sportolásra. A jégpálya használati diját a szakosztály a következőkben állapította meg: Idényjegy : nem tagoknak 8, ta goknak 4, diákoknak 4 pengő- A diákok kísérői belépőjegyet nem fizetnek. A liceum növendékeinek pályánkon való sportolás kl. sérőkkel meg van engedve, mindenkor délután 6 óráig. Napijegy : Szelvény (12 darab) nem tagoknak 5, tagoknak 3, diákoknak 3 pengő. Egynapi belépő nem tagoknak 50, tagoknak 40, dlá koknak 30 fillér. Az idényjegyek tulajdonosai 30-szori belépésre jogosultak, azontúl 20, illetve 10 filléres pótdíjat sze dünk. Minden nap rádió és gramofon hangverseny. SZILVESZTER-EST A KORONA KTTRRMKlfíKN Tombola: U\'j I SMf,5 3. dl] 1 üveg bor. Hangulatvilágítás I TAno reggelig I Hajnalban bablavaa éa karhalylawaa I JA zenéről Zsolnay Jánosi énekei prímás és kombinált zenekara gondoskodik. Leszarta, aztán baltával Összevagdalta a feleségét \' Szörnyű kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság egy levesfazék miatt Zay Isti kél bálja Irta; S.ltnyal Zoltán 4 — Jaj- egy moly! — s két tenyere összecsattant. S a kis, fehérlestü rovar tovább röppent s elmerült a szoba árnyékos részében. — Mondja Zay. van magánál ogy olyan meghívó? Isti előkotorta a tárcájából. Egy ösz-szehajtott sárgás papir js utánahullott, előbb a fotelre. aztán a szőnyegre, széleslcvelü napraforgó sárga ál>ráju fölé. amint Isti a meghívót nyújtotta merev karral s az asszony személt nézett hosszan, hogyhát lvonnan ismeri is? — Hát ez az, — mondta Háryné mosolyogva s inig a meghívót nézte, egy pillantást vetett a lehullott papírra Is. lábát lassan ás óvatosan kijjebb tolta s hirtelen mozdulattal a papiros fölé tette a talpát. — l\'gv-e, jót láttam, maga álldogált előbb a Váry-lányokkal az Arany-fácán előtt? Isti szórakozottan tette vissza a tár-fájába a mcghivól. — Igen. — mondta hanyagul és kedvetlenül - épp akkor futottak i>o az Arany-fácán elé. amikor arra mentem. -- Szép lányok — tűnődött SzalwJ Kálmán az ablak felé. Isti hirtelen (elállt. \' — Bocsánat... — Isten vele — búcsúzott az asz-6zony hűvösen. Piroska a verandáig kísérte. — Hát Isti - kérdezte bátortalan vonakodással — mégis a megyebálra megy? Isti elfordította a fejét. •— Mondja... — Nem, nem. — Igazán? — Nem is akartam. Minek? — Akkor, Isti — és Piroska nagyon melegen a szemébe nézett — tartson velünk a Katolikus Körbe. Nagyon szeretném. — Természetesen, hisz ez magától értetődik. f A Széchcnyi-ulon már megritkullak a gyalogjárók. Mire Isti u Szent Királyhoz ért. épp akkor tartottak ki onnan a Váry-kisasszonyok, a huszárok, a knickebokeres Lali. Manci tant Pál. mával és egy csomó úrral, akiket Isii nem is ismert, ügy szerre Iclc lelt velük a keskeny utca. - Hát maga? — neveiéit rá Mályva. — Hanna! Hanna,! Ut az Isiid. ~ Szól*.álljak vele? kérdezte Hanna tréfásan és kissé nehcztelően is. Aztán Isiibe karolt s egy parancsoló mozdulattal csöndet intett hátra a tréfás meglM)tránkozással felhördülő férfiaknak ás síelve ment Isiivel az Aranyfácán felé. — Csak azt akarom mondani, hogy a bálon ott lesz Egon bácsi is. Tudja, a gyámunk. Legyen hozzá kedves, dicsérje a versenyistállóját, az nem baj, ha maga nem is ért a lovakhoz, csak dicsérje. Az örog nagyon hiu s főként a lovaira büszke. Szeretném, ha megkedvelné magát. Isti ijedten nézett Hannára. De már nem felelhetett. A társaság a nyomukba ért és Hanna sietve nyújtott kezel a kapuban: — Az esti viszontlátásra. Zay Isti egyedül ment a Széchenyi-uton. Szédülten s a földnek bor- gasztotta fejét. Sóhajtozott. — Mit csináljuk mostan? 0, minő kellemetlen. • Mire Piroska visszament a lakás-ba, Háryné már felemelkedett a fotelből. Kaján ós titokzatos mosoly úszott a szája fölött. Aztán az utcán kabátjának ujjából elővette az írást, amit Isti hullatott ei a sz\'Önyegcn, Pi-roskáék szalónjában. Mégcgyszer megnézte s elégedetten mosolygott A sár" gult Cs helyenként szakadozott papir lap hivatalos rendelkezés volt, mely. ben a magyar királyi belügyminiszter megengedi, hogy Zajacz István ab-czagyvaszántói illetőségű magyar honos, családi nevét .Zai.-ra változtassa. — Szóval Zajacz — bólogatott magában az asszony. — Zay István urat tehát Zajacznak hitták ezelőtt. S amint végigtekintett az clnéptclcno. dett utcán, Isiit pillantotta meg, ép akkor, amint Hannával karonfogva mentek az Arany-fácán felé. — Ugy ? — és gonosz mosolyba húzta a száját. Egy papirüzletben borítékba tette a miniszteri végzést és Váry Hanna ne. vét irta a borilék fölé. Ezt vigye az Arany-fácánba — mondta a hordárnak izgatottan — és személyesén adja át a nagyságos kisasszony kezébo. Este lett. A felhős égen megdermedtek a pára-cseppek és fehéren ereszkedtek a város fölé. A polgári bélváros ablakai sorra kivilágosodtak. A hóhullás süran pihent az uttestén s elnyelte a fogatok neszét. A dromedár-testü portása szálloda világos kapujában állt és onnan kiáltozott a hosszú kocsitábor felé: — Halló! Toldalogi nagyságos ur kocsisa... Micsinkci Fcrkó... Komo-róczy méltóságos ur soffőrje is előállhat ... Oslorok pattogtak, ezüstös csengők harangoztak, auíókürtök búgtak s a .szálloda kapuján bundás, csillogó hói gyek §uhantak ki szapora léptekkel az ernyők alatt, meg cilinderes urak a kemény ing és lepkenyakkendő fehér villanásával, sarkantyupengésscl huszártisztek és jókedvű öregek is, rövid bekecsekben, melyek alól tréfásan lógott ki a frakk iv<?s, fekete szárnyú. 2ALAI KÖZLÖNY S 1937. minden újdonsága "£31 ""-Lzzzzzr"- KIRSCHNER MÓR — (Az alispán Nagykanizsán) Bődy Zoltán alispán, Berta Jenő dr. másodfőjegyző, Szeliánszky Nándor dr, vármegyei árvaszéki elnök, vitéz Márk megyei számvevőségi főnök szerdán délelőtt Nagykanizsára érkeztek, hogy h városházán a szokásos éwégi hivu-talvizsgálatot lefolytassák. — (Oyógyszertár-vlzsgálat) Dr. Kontra ni. kir. vármegye- tiszti-főorvos szerdán délelőtt Nagykanizsán megvizsgálta a gyógyszertárákat és mindenütt az előírásoknak legmegfelelőbb működést állapított meg. — (A magasabb lakbér-osztály) ügyében mogtartandó értekezletet technikai okokból január első felérc kellett halasztani. Dr. Tholway Zsigmond postahivatali igazgató ugyanis alapos munkát akarván végezni, a lakásviszonyokra és az egyes kategóriákra vonatkozóan a legrészletesebb indokokkal kívánja alátámasztani a memorandumot és ezért míg a további adatszolgáltatást szorgalmazza, amely-Ível rövidesen elkészül és akkor a teljes anyagot az összehívandó értekezlet elé terjeszti. — (Kitüntetett kertész) A Bud .pesten lezajlott virág-kiállítás bírálóbizottsága 100 pengős első dijjai jutalmazta Karakay Istvánt, u nagy-kanizsai izraelita temető kertészét. — (A Polgári Egylet szilvesztere) a kedélyesség és családi hangulat jegyében fél 10-kor kezdődik csütörtökön. A százéves társas egyesület fiatalos frisseséglgel gondoskodott tagjai és családjaik számára a legkellemesebb szilveszteri szórakozásról. (:) A megyeház tölgyfakapuját feltár-Iák s két sujtásos hajdú állt meg ki-vont karddal az oszlopok alatt. Zay Isti behúzta ernyőjét és besietett ;1 kapun. Egy hópehely a cilinderére pattant s mint parányi, fehér csónak lebegett csillogó lükre fölött. A kapuboltozat ivei alatt a várnagy állt, fc-kele magyarban, aranyrojtos nyakken dővel a sújtások fölött. 0 sietett az érkezők elé. Volt, akinek csak könnyed köszöntést osztott le s már cf is nézefl a /éje fölött, másoknak meghajlást ís juttatott s mint eleven ut mutató. in.ctl « lépcsőház felé s voftak, akik elé egész a kapubejáratig járult, aztán, mint szertartásmester, meghajlott derékkal vonult el előttük a piros szőnyegen, ünnepélyesen nyikorgó csizmával, egész az. előcsarnokig, ahol már frakkok lebegtek zsongásban, parfőmszag között s a szolgabirák, aljegyzők mc-gyei ifjúsága, jelvényes rendezőség mosolygott, bókolt a hölfeyck felé. — Kegyes engedelmével szabadna n meghívót látnom? — suttogott a várnagy Isti fülébe. ; Isti bosszúsan húzta ki a fehér kar-/--" tonlapot, mire a várnagy karja /elemelkedett, mint egy sorompó. A szűk Megyeház-utcában megtör-iódtak a fogatok. A vendégek sürü rajokban érkeztek egymásután. Az arcokon ünnepi izgalom, mely megilletődött « pálmák kettős sorfala közölt, csodálkozásra nyiló szájjal, aztán mégis közömbös és hűvös nyugalmat öltve fő». Gondoskodjék jegyről a Katolikus-bálra! A január 5-iki KatoUkus-bál előkészületei során odáig jutott a rendezőség, hogy a jegyeknek elővételben való árusítása megkezdődött. Az elővételben biztosított jegyeket azonnal cl is kell vinni, nehogy utólagos zavaró, következzenek. A rendezőség helyeket elővételen kívül biztosítani nem tud, őzért ajánlatos, ha mindenki, már most gondoskodik a jegyekről. Jegyelővétel csak az. egyházközségi irodában van (telefon 535.). Aki netán tévedésből nem kapott meghívót és arra igényi tart, szíveskedjék elnézéssel lenni és 535. sz. tele. fonon ezt bejelenteni. Az. érdeklődés olyan tömeges, hogy aki megfelelő helyet óhajt biztosítani, okvetlenül minél előbb elővételben szerezze meg jegyeit. (:) — (UJ árustatisztika kéizüt) Az OMKE vezetősége közi a kereskedőkkel, hogy az Idei december 31.i leltári állapotok szerint újra statisztikai felvétel készül. Az űrlapokat a hatóság fogja ki kézbesíteni s a kilöllötleket összeszedni. Az idei leltárakat tehát pontosan kell felvenni, hogy azok olaj), ján kielégítő válaszokat tehessen adni a statisztikai ív kérdéseire. (:) — (Közelharc a Kiskoronában) A nagykanizsai Kiskoronában történt. Több gyümöleskcrcskcdő jött ott össze, köztük Horváth Lajos nagykanizsai gyümőlcskireskedőnck valami vitája volt Szálai László nevú kereskedővel. A vita hevében a hatalmas erejű Horváth Szálai kezét kificamította. Az őtgyermekes, frontot járt Szabii feljelentette Horváth Lajost, akit a nagykanizsai törvényszék súlyos testi-sértésért négy heti fogházra ítélt. Könnyed és- fölösleges szavakat szór-lak egymáshoz, annak jeléül, hogy nem csodálkoznak és nem lelkesülnek, mintha nem is éreznék alkalmi és mámorító pompáját a fénynek, a puha szőnyegnek a pálmaerdőnek és az eleven szobroknak, hajduruhában a lépcsőfordulóknál, mereven és mozdulatlanul. Mert itt iiem szokás csodálkozni, itt magától érlelődő, ami van s aki csodálkoznék. arról nyilvánvaló l\'"nno hogy nem közülük való. vélelknü\' ke fűlt ide. Zay Isti szive megdobbant, amint felsuhant a lépcsőkön. Kabátját ki-gomlwlta s halk mosollyal jóleső pillantást vetc.t frakkjára, egészen az esz-karpen csillogó orráig. íme, ő, Zay István doktor, egyszerű pénzügyi titkár. itt torlódik a" nemes és nemzetes vármegye előkelő, url népe között. A pénzügyigazgató holnap majd magához hivatja s némi irigységgel, de egyben rejlett tisztelettel és kíváncsi-sággul is kikérdezi a részletek felől. Mert óvatosan kell bánni az ilyen fiatalemberrel, akinek a legjobb körökben vannak összeköttetései. S ő majd hanyagul felelget, kissé ímmel-ámmal\' mintha nem is tulajdonitana jelentőségei az egésznek. De azért ügycsen mondataiba fűzi a főispán nevét, meg Váry Egon kegyeimesét, akinek a kis Hanna mutatta be. Igy fogja mondani\' hogy kis Hanna, mert ebből is látható, mennyire benne van ő a megyei tár-saságban. (Folyt Wr.) — Orvosi hlr Dr. Kőnig e. ü. tanácsos jimuár 17-ig távol lesz, mely idő alatt külföldi ta-nulmányutjáról hazaérkezett ifj. dr. Kőnig József, a fog és szájbetegségek szakorvosa, a budapesti stomatologiai klinika gyakornoka fogja helyettesíteni. — (Gyógypedagógiai intézet Csurgón) Ismeretes, hogy Csurgó nagyközség a három esztendővel ezelőtt megszűnteiéit tanilóképzölnlézct helyett a kormánytól egy más intézetet kért a tanítóképző épületérc és telkére. A tárgyalások Csurgó és az illetékes minisztériumok Között már régóta folynak és már kélizben is járt egv-egy bízottság Csurgón, hogy személyesen meggyőződjék arról, hogy milyen intézetet lehet a régi tanítóképző helyén létesíteni. A tárgyalások eredményeként — mint most megbízható helyről értesülünk — a csurgóiak gyógypedagógiai intézetet kapnak. Január első felében ismét egy bizottság száll ki Csur_ góra és tárgyalni fog a községgel az intézet céljaira felajánlóit 10 hold szán tóföldről. Ha a tárgyalások eredmény-nyel járnak, akkor szeptemberijén már megkezdi működését a gyógypedagógiai intézet. Ha jól akar mulatni Szilveszter este, jöjjön el a ZAIdvadáazba. Disznótoros vacsorál Jó bor! Szolid árak! Pontos kiszolgálás! Cigányzene! Szíves pártfogást kér n tulajdonos Dolmányos Ferencné. A nyilasok kudarca a tapolcai választáson Tapo\'ca, december 30 Tapolcán most tartották meg az elöljárósági választásokat és azon a nyilasok teljes veresget szenvedtek. A part egyeílen emberét sem tudta bevinni a képviselőtestületbe és az elöljáróságba. Az uj város biró ismét vi\'éz Szalai Gyula let*. Helye\'.tesbii ó : Darvaliis József gazda. _ Menyasszonyt kelengyék legjobb anyagokból Slágernél. — (Egy román katonaszökevény) KosztoUtz Szvctozár Dezső Keszthelyen a Hungária-szálloda tulajdonosától több dolgot ellopott, amiért a kanizsai törvényszék elé került. Hal heti fogházra ítélték. — (Véres testvérháború) Izgalmas testvérháború zajlott le Szentmargitfalva községben. Budai József és testvére, Lajos az állatokat etették, amikor valami csekélységen összevesztek és Lajos egy rúddal olyan ütést mért testvérének fejére, hogy az eszméletlenül összeesett. Budai Józsefet beszállították a nagykanizsai kórházba. — Fahór éa uIbm áf yllUIAtok klválé mlnőséghnn Slnferaél. — Bútorokban a Kopsteln-cég vezet I Modern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező flzs-tésl feltételek mellett. RÓkk Marlka nagy sikere a Művész Színházban A Karácsony előtti budapesti premiere-áradatból kétségtelenül a Művész Színházé a legnagyobb siker. Einöd Taiuás és Ralph Bcnatzky uj zenés vígjátéka az. «Egy lány, aki mindenkiét a legnagyobb elismerést kanta a fővárosi sajtóban; az eddigi táblás házakat a jelek szerint 100 táblás ház fogja követni. A siker titka elsőroi Iran a kitűnő szerző és a világhírű i; azsikus. Ernőd Tamást mindenki isnv ci mint kitűnő költőt és remek müfor .ilót. Szellemes\' mulatságos és ami a legfontosabb: épkézláb vígjáték, nem ü szokványos, osloba operett-librettó. A Szajna rakpartján indul a ]áték. Coleile, u vidékről Párisba szakadt apátlan-anyátlan lány, a vízbe akarja vetni magát. Servicn apó, az elcsapott raktárnok menti meg és az a véletlen, hogy egy zsebtolvaj épi>cn elölte hajítja el zsákmányát: egy pénztárcát, amelyben sorsjegy és tulajdonosának cimc áll. Colette másnap merész ötlettel állit l>e a tárca gazdájához, a vTou« cluird-biinkház tisztviselőjéhez: rendezzenek sorsjátékot, amelynek főnvoiO-ménye ö maga. Colette lesz. A sorsjegyeket széjjelkapkodják s Colette fél millió frankot keres\' az üzleten. Igon ám. de a bankot szigorú törvények kötelezik, hogy szavatosság terhével őrködjék a nyereménytárgy érintetlen épsége felelt. \'Erényőrt. rendel Colette mellé, akit azonban nem védhet meg attól, hogy hjft fosán belé ne szeressen Amlréba, a fiatal hivatalnokba. Elér-kezik a sorshúzás napja. Egyelőre csak annyit tud a bank és a kétségbeesett • nyeremény tárgy», hogy az 5025.ós sorsjegy tulajdonosát érte a szerencse. Ki a tulajdonos? Egy vén kéjenc, akiről nem kétséges, hogy véletlenadta jogaival élni is kíván. Már itt a iköz-jegyző. akinek az. a tiszte, hogy a nyeremény-átadás aktusát lebonyolítsa. Al is adja. de nem a kéjencnek, (aki váratlanul elhunyt az Izgalomtól, hanem örökösének — egy hathónapos csecsemőnek s zárgondnokul persze a szerelmes Andrét rendeli Colét te mellé. Ehhez az újszerű és szellemes meséin z ltalp H-nalzky, a .Fehér ló. és az -Escmyös király, komponistája irta a zenét. Ezeket a melódiákat rövidesen az. egész ország fogja fütyülni. P.s mindenki fog Ix\'szélni a Művész Színház kitűnő előadásáról, melynek élén Rökk Marika áll. Kél. évi távollét után lát-juk viszont Rökk Marikát magyar színpadon. M nnyit fejlődött! Tánca a régi, üdesége, frissesébe páratlan, éneke viszont kulturáltabb, játéka pedig tökéleteseden. A másik női főszerepet Gombaszögi Ella adja őserejü humorral és angyali pikantériával. "KnekCl és táncol. Aranyos! Latabár Kálm.tn •akrobata > mutatványokkal nevetteti agyon a közönséget. Békássy hódit, Mihály ri tökéletes bankelnök, Gellért, Bársony és Erdős Ilona egészítik kl a remek előadást. MEGHÍVÓ. Tiszteletlel értesítem a n. é. közönséget, hogy ma, csQtSrtSkSa nagyszabású Szilveszter - estélyt tartok az „U T O L S Ó Q A R A 8" (Petőli-ut 81. szám) vendéglő összes helyiségeiben. — Clgányxanal Szíves pártfogást kér ■ vendéglős. 8 BALAÍ KÖZLÖNY 1936. december 23. Boldog uj évet kívánó hirdetéseket szerda estig vesz (el a Zalai Közlöny kiadóhivatala Se rádium, se tolvaj \' Budapest, december 30 A rádiumtolvajlások ügyében a nyomozás még mindig nem) járt teljes eredménnyel. Az clmuK nap folyamán 10 embert vettek őrizetbe, de valameny-nyi alibit igazolt, igy azonnal szabad\' lábra helyezték őket. Szóják János lakatos segédről még mindig senúnii hir. tartózkodási helye teljesen ismeretlen, l>ár rádiókörözést adlak ki ellene. A rádiumtokok közül is csak kettőt találtak meg, a többinek nyomaveszett. Prognózis: Gyenge légáramlás, sok helyen köd egy két helyen havazás, u hideg kissé csökken. Féltandíjas angol és német nyelvtanfolyamok m Zalai KBzIBny elftfixetói részére A nyelvek tanu\'ása évről évre jobban tért hódit Nagykanizsán is csak ugy, mint az egész müveit világon, főként A nyelvrokonok nélküli Magynrországon. A Zalai Közlöny meg akarja könnyíteni előfizetőnek a nyelvtanulást és ezért megállapodott egy elismerten kitünö nagykanizsai nyclvtanárnővei, aki kdt nyelvet 50 százalékos kedvezménnyel tanít a Zaini Közlöny előfizetőinek. Az angol és német nyelvtanfolyamunk vezetője Pallos Erzsébet. A tanfolyam nem csoportos, mert egy órán legfeljebb négy növendék vehet részt. A tanitás heti két órával hat hónapig tart, havi tandíj a Zalai Közlöny előfizetőinek B pengő, (nem előfizetőknek 10 pengő). Pallos Erzsébet a londoni egyetemen szerezte meg az angol nyelvtanári diplomát. A tökéletes kiejtést biztosítják mr. Walter Ripman-nak, a londoni egyetem ÍOl nctika tanárának eredeti grammo-fon lemezei. Jelentkezni bármikor lehet a nyeívtanárnőnél (£rzsébct-téér 18. 11. em.) Minden tanfolyamra va\'ó féltandi jas beiratkozáshoz fel keü mutatni a Zulal Közlöny legutóbbi előfizetési nyygtáját, vagy a Zalai Közlöny szerkesztőségének igazolá- APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetés dija valérnap ti Onnepnap 10 íiólj 80 fillér, minden további 116 6 llllér, hétkAinof 10 Mólg 60 fillér, minden további tió 4 (liléi Autótaxi*, bérautót, rendeljen garaséból, vidékre és_helyben, legolcsóbban. Telefon-állomás : ....... 7. íz. ■ojlor Klsíaludy-utca 2704 Egy pangSárt karákpárt, autót, konynaberendeióit, varrógépet, rádiót, érát, Thermost, lényképei.őfcépet, lrattáikát, fsstményt, szőnyegét; jamboree-Jegyet, manikür-késxletet nyerhet a kaposvári kathollkus egyházközség sorslegyén. A torsjegyek 1 pengőárt Szabó Antal sportéletében kaphatók. Kadvaxft ráaxlatflxatéara vásárolhat háztartási üveg- és porcellánáruknt Sternnél. 4437 Legtökéletesebb kávéíőxő gép a axabadalmaxott olaax MEUOR EXPRESSO Kapható: 19INDEN ÜVEÖÜZLETBEM Díjmentes bemutatás kávókóatolóva). Kátaiobáa garzon iakéi, türdóssobá val, esetleg Irodának Is alkalmas, azonnal kiadó. Horthy Miklós ut 3. 4374 Takarltónfit reggeli órákra sro-nal felveszek. Deák-tér 2. remelet) 4583 Használt, jó karoaolya olcsón eladó. Zsoldos, Zrluyi Miklós-utca 43 * Április elsejére trsktorkezsléipen, cséplő-gép- ás műhelymunkában Jártas, fiatal, ügyes gépéaxt keretek. Cím a kiadóban. 4565 Keveset használt axsnaklng eladó. Clm Hoifer Józsii szabó Erzsébet-tér. * Újévre pálini, likőrt, rumot. Brandyt Bvárl árakon fáiá oljou a „kii BOLTUNK"-ban C»ang«r:\'-ut 29. IIIM nliislgl uzUli- i: uram Ml Nagyon oloaé é«akl Zalraartéa ét gyermekágy eladó Csányi Láazló-utca 21. alatt. * Bajárón6t (elveszek. Jelentkezés 12-2 kózöit Fatagó Sugár-ut 41/a. 4578 Utazók részére bftrtáaka, ugyanott fasitott llbatoll eladó. Horthy Miklósut 11. Baron-varroda. • Hunyadi-utca 20 szám alatt egy jókar-ban levó bunda eladó. * Ofaa<6 tOxifa kaphatói Matolfcs Jóxctf fablzományoinál Rozgonyl-u. 2. (Nápaoii udvarban) 100 kgr. apritott akác P 2-40, 100 kg. aprított bükk IL P 280. 100 kg. aprított bükk 1. P. 8.-. 100 kg* tolásaién házhoz siállitva P 5 00. Kátam szívás pártfogásukat. Kiadja a laptulajdonos Közgazdasági Rt. Gutenberg Nyomda éaDélzalal Lapkiadó Vállalata Nagykanizsán. Fülelői kiadói Zalai Károly. Interurbán teleion t Nacyksnlaaa 78. taátr 1 tekercs 6x9 fllm előhívással együtt P 1.20 FOTÓLiBOBáTÓRIDn. Fényképezőgépek már P 6.50-től részletre is. SZABÓ ANTAL Fotó-szaküzlete Fő-ut 5. Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttlewort gyártmányú: Tengeri-morzsolók, Szecskavágók, Répavágók, Darálók, Vetögépek, Boronák, Ekék, stb. stb. beszerezhetők : ORSZÁG JÓZSEF meg, műtrAgya. zsák, növényvédelmi szerek, gép kereskedésében Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. (A bfrÓKÁtí mellett) Telefon: 130. is sok pénzt takarít meg, ha nyomtatvá ny-sx ükség latét és könyveit lapunk nyomdájában, Ffi-ut 5. alatt rendeli ineg. ShRódii-, Korcsolya t nagy választékban. Si-kantnizás, javítás, viaszkalás Szabó Antal _ sporlOzletében. I* minőségű férfiing 2 gallérral . . 6.— Sport éa galléros ing......4.— Férfi szines alsónadrág .... 1.40 Prima kBper alsédnarág . . 1.96 Kemény és félkemény gallér .... -.88 Bélelt börkesstyO 5.50 Férfi kalap . . . 6— Szép pijamák olcsó árban Brónyai Divatház Horthy MlklAs-ut I. EWolltlil *—j nkl • helyi knre^edSknil | párosoknál nnw bal MiikiiliuiMttl litllifl Vállalat MENETRENDJE érvényes 1936. okiéber 1-101. trcbat-lér VM.tÉK.mé. Vaiulálloniáirs 4« 630 925 11 16 13 08 13 20 13 »5 16 25 1740 I8«6 19 M 21 35 23 05 2335 I » « ■ 3 II t etenyei menetrend Ul*V\'ll M. 8 45 H.í^wlí. Irt M. 8 06 Hl|,V.oll.iról Ind. 14 00 L.t*n,fc« írk. 1(10 2002/1936. P. M. rendelet alapján készült Vámfeljegyzésl- vagy Vámcserekönyv (Szállítási bárcakönyv) hitelesítve P 3"20 Kapható a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, Fő-ut 5. »L íuUubw, N/omé> is B«i>»i I.»[SmÍs YMUIt kGnyrojwaMíéiai) Na^kulMte (í!sMl OllMr. UUI Iáról;.) |