* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
30.27 MB | |
2010-05-21 15:39:39 | |
Nyilvános 998 | 3076 | Zala 1880 május | Zala megyei érdekű közművelődési, társadalmi és gazdászati hetilap A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: HMW flüf MM^ttanatpiÉM HHMIM I.CH Ml- ma {MM* áraa I li t ki Bsnné ém I M Mii Irtsa é< I I «M «g|0SSM f ki. MMsSlrt kérte** 4 t Itt. ftUjUji) SO kr ZALA v lwtw« Mi H»t< t l«» «*»U«ui téssél HM* Mii—léi I k nMi ti.)\' i rjj iiihIm ntci* Ali. as, ■éntsststlia Isvtlr hü Ismsvt IntHH fogadtatnak *l. Kétfralok vbsss nem fc tudatnak. \'^TÜttér: Pstltsore 10 ki. MEGYEI ÉRfc>EK|Üf KÓZMÜV ELÓDÉSI, TÁRSADA LMjl itH gaziíászatí HÉITILXP A ZALAME6YKI GAZl). EGYESÖLFI ÉS TÖBB MAS EGVÍLBT HIVATALOS IÓZLÖNÍE. 19. szám. Nagy-Kanizsa szerdán, 1880. május 5-én. VII. évfolyam. A asalamegyel pud. egyesülettől. **>. Meghívás. AnZaiámegyei Gazdasági Egyesület" 1880-lk évi május hó Ilikén dél utáni 4 órakor Z.-Egerszegen rendes közgyűlést tart, melyre a tisztelt egyesületi tagok ezennel meghívatnak. A kftiwllé* tárgy ni : |. A pályamunkák megbirálására kiküldött bizottság jelentése. 2. A. nagy-kanizsai gabona- és borvásár iránti intézkedés. 3. Költségvetés tárgyalása. 4. Folyó ügyek, Kelt Zala-Egerszegen 1880. apr. 8. Árva? látván, m. k. ttgyveeető elnök. Négy kérdés. (H. M.) As emberi társadalom leg-s/.vbii és legméltóbb problémái kösé tartozik folytonos haladásban azon eszközükről gondoskodni, melyek általános jó-| löt«t s a mennyire as az ember gyarló tulu mellett lehetségesKáluláoos boldogságot teremtsenek. Nagyiában ez as emberiség törekvéseinek czélja. Azonban bármennyire is el kell ismernünk haladását a műveltség és felvilágosodottság terén, s bármennyire is el b»ll ismernünk azt, hogy a ssegényebb társadalmi osztályok jólétének emelésére és emberileg méltóbb ezistenciájáaak biztosítására évszázadok óta nagy tevékenység fejt te tik ki, nem zárkózhatunk el azon megstomorító tény elől, hogy mindaz, ami tétetett és tétetik egy csepp a tengerben, azon tenger-brn, ruelvet emberi nyomorúságnak ne-vesbctUiik, s melyből a physikai és mo-•ralis betegségek döglelete* gőte árad széjjel az emberi társaságra. As a tömeges szegénység fóbaja volt mindenha as em- beri társaságnak, de amint a tények bi] aonyitják, bármennyi forrása, is nyittassák a nyilvános jótékonyságnak a nyomor elhárítására, az eredmény majdnem egyenlő a zérussal, [mert a, szegénység nem \' fogy, hanem napról-napra gyarapodik, ! ijesztő mérveket ölt, folytonos rémé az emberi társaság békéjének és leghathatósabb akadálya a társadalmi orgánig-mus egészséges fejlődésének. A példák bizonyítják, hogy folytonos terjedése a társadalom lételét és jólétét fenyegeti. A kisebb vagy nagyobb jólétnek örvendők, azok a szerencsések, kik a nyomort és szegénységet csak hallomás után ismerik, s kik bele sem tudják magukat képzelni abba, igen könnyen azon hitnek engedik át magákat, hogy az emberi társaság ezen folyton tartó baja az isteni világrend megváltozhatlan ,r- kifolyása s hogy ez örökkön ugy volt és örökké ugy is fog maradni{ hogy e pauperiz-mus ellenében gyökeres gyógyszer nincsen, hogy az emberi társaság4gy részének mindig az anyagi és erkölcsi^sze-génység ronda posványában kell fetrengenie. Ámde ez ellene szól az isteni gondviselésnek és minden józan emberi okoskodásnak, mely inkább azon nézetet vallja, hogy ez általános pauperizmus, .mely majd kisebb majd nagyobb mértékben elterjedve, komolyan fenyegeti az emberi társadalom tendjét, egy - figyelmetlenség folytán — korsiakról-koreiakra át-hurczolt betegség, mely a társadalom,\' jobbjait komolyan felhívja arra, hogy/ ernyedetlenQl iparkodjanak azon aHtalmaf és czélszerü eszközök feltalálás* és előf teremtésére, melyek által a folyton tof vább harapódzó bajnak elejét lehet venni; komoly gondolkozásra hivja fel pedig mindazokat, kik meg vannak győződve arról, hogy a különféle eo.cialista egyesületek működését, melyek az hiszik, hogy a jelenlegi társadalmi rend erőszakos felbontásával a harag és gyűlölség szellemével, a létezőnek erőszakos szétrombolásával és elpusztításával egy boldogabb kort képesek előteremteni, csak jobb ftrsadalmi állapotok utáni törekvéssel lehet ellensúlyozni. Ami eddig ennek a megvalósítására törtéijt, amit a tbeoretíkusok több jóakarattal\' és tudományos készültséggel, mint a kivitel bikerülhetésónek reményével ajánlottak, ép azon gyakorlati -fáradozások, melyeik e hatalmas problémának törvényes utón való megoldására tétettek, még eddig sikeresnek és hathatósnak nem bizonyát. A régi bajok nem enyésztek el, sőt még ujak is jöttek hozzá. De ha ezeknek elejét venni nem sikerült eddig, nem Következik még abból, hogy ne sikerüljön azután. Századunknak azért nemes feladat jutott*, az emberiség egyik legégetőbb kérdésével foglalkozni és századunk értelmisége, tudománya és szive egyaránt méltó arra, hogy a kérdés megoldásával behatóan foglalkozzék s legalább a kezdeményező lépéselut tegye meg a megöl (fed érdekében. * Pereire Ittlk, egy párizsi ősz bankár, ki a gazdagok azon fajához tartozik, a kik vagyonosságuk nyújtotta kényelmük mellett reá érnek az emberiség kérdései felett is gondolkozni az emberi nyomort is elmélkedése {árgyává tette, s azon gondolat vlllánt meg agyában, hátha valami magasabb pályadíj kitűzése által fel lehetne villanyozni a gondolkozókat, hogy az- emberiség e fontos problémájának megoldása körüli nézeteiket írják le. Nem is csalatkozott. I— A párizsi tLiberté czimü lapban négy kérdést vetett fel s e négy kérdés ibegoldására 100000 frnk pályadíjat tűzött. — Az 1-ső kérdés tisztán történeti jellegű. A 2-dik kérdés a a nyilvános oktátás -minden fokának és nemének szervezetére vonatkozik. A 3 ik a hitelrendszer lés segélypénztárak szervezetére vonatkbzik. A 4-dig pedig az ado- és jövedék Teformját és egyszerűsítését tűzi ki tárgyul. A kérdések mindet-gyikére Pereire Izsák ur egy 10000 frk-nyi első dijat, két 5000 frknyi második dijat és 2 díjat á 2500 trank dicséretes folemlités kíséretében, rendelt sajátjából. Mióta as emlitett párizsi lapban ezen diikituzés megjelent — olvassuk a külföldi lapban, melyből e czikket merítettük, —I a „Liberté"-hez a világ minden részéből, sőt a legtávolabb vidékekről jöttek kérdezősködések. Az űgy tehát a kezdeményezd szándékának megfelelőleg internationalis jelleget nyert. — 1881, április 1-jéig egy Párizsban ülénnző jur.y tíj fogja mondani as ítéletet. Minden érző szívvel megáldott ember feszülten várhatja e válóban nemes verseny kimenetedét, mert nem kételkedünk abban, hogy felvetett kérdések meg ildáaában a század kiválóbb Szellemei fs fognak részt venni. Az ősz franczia bankár pedig már a kezdeményezésért is megérdemli minden jó embernek elismerését. U 11 jegyzetek. Irta: Vifághegyi Jó/ttf, L (Folytatás.), | Laibachban is tapasataltam, hogy Fortunának nem\' vagyok kegyencze. Ugyanis mire leszálltam a wnggouból, as asztalok arra már mind el foltak foglalva, a utitársnőin mellé kelleti ülnöm, ha haaam, vagy, hogy költőiebb kifejezést baasoáljak: gyomrem jogoe igényeit kieiégiteui akairom, mert oeak ott kínálkozott számomra keskeny- hely. Utitársnőm egéss kéjjel aprogatta fogaival a kiszenvedett borja kirántott szeleteit. appea akikor pusztította el a hatodik tányér eledelt. — Akkor aatán tessék csodálkozni, ha kiless a bét köviér esztendőu. . Kérdezte a wzggonbóli távozásom okát. A füllentés nem tartozik a logsaebb erények kOaé ugyan, de fordul elő eset, mikor van rá jogeaim. Eit caak a társadalomiéi elaárkésolt világgyülölő eaobatudósok és okrupulosua erkólos-bírák Ugadjak. A gyakorlati élet aat tanítja, bogy az ember nem moudbat mindig, minden köril-mény köst igaaat, az élet phitoeophia pedig még aat is tanítja, hogy nem ió mindig, minden körülmény közt igazat mondani. Igy\'p. o. ha talál-koaik valaki e^y távoli ismerősével, kinek minden asszonyi virtusban — mint a bőbeeaédüeég ékeskedő feleeége, de kiről oeak annyit tud, hogy létezett, traoeat vett aa árnyékvilágtél, siet néki legmélyebb sajnálatát és legőszintébb részvétét kifejezni a szerencsétlenség lölött, meiy sújtotta, noha a részvét tényleg távolabb van szívé-, tői, mint az ésiaki — a déli sarkiéi. Vagy pedig találkosunk egy rég nem látott hitelezőnkkel, örömünket] fejezzük ki a szerencse fölött, niely vele összehozott bennünket, de kttlöuösen afölött, hogy állaudó egészségnek örvend. Vagy találkozunk egy régi ismerőeúnkkel, kinek életfáján már éveid éta rágódik a betegség, s agy uás ki, inint akibe a lélek csak hálni jár, nem A „&ala" tiiczija. Végrendeletem. Ha tasjd sírom botnályábsn feksssm, Virágot rá zenjkt ne Olteeeen. Ha Ültetik, el fog az hervadni, Még a ifi Is el fog raji\' fonnyadni. Nem maradhat abban meg a féreg; Mert a ssivem pora öfí méreg. A bábánál leggyilkoesJbb mérge : Megmérgezte rózsám Mtlsneégv. w* A tanár és védenczei. Néay. Ir*a Flygsrs-Csrlén fimilis. Pwü nUXOXA lfH ALAJ08. (Folytatie.) VI A ksplláar N«|eU létsgsllm — A leeske. - TaaáeekeeAs m ■■■■ aa*-báJábaa. Hetásiy aafftl aa styegfsásá laaepály etán, egy éálsélrt léaaa saeb<|Ékss aa aMsk elíu flil és ImmsSL L*«| bsptlái| kssaae, ba<fsg állásba bslyssfcsdssi aüfA m*Uast és Sasai mulatott, bogy a swlejis éllé varrá keeéfWI «|jára saljmmraér aás lobeK, lw»gy Isiiét viéBsaiMBMjrtiaSk mik la, bia balifáiag, sseiraalm<s Sáfál saemlálá, ki asaá salH i»li*t«ti w s|s>t)llli, kqg A^er msabiil Hssépsrtsat^i vtMÍÍaa aa érirp. - A ka-•s*áat mm van ÉMM líp falt^js a ssinls W Ma salités, Wgy tüsssnék, bN a% evM smnlassl, és ka árik pá* éfarliöéas ebéd- hez, elbatároata tehát, bogy e pár érát néhány víg caiabora társaságéban tÖlleudi, előbb azonban a kellemetlen hallgatást félbessakitá azo)i megjsgyáseel, hogy ma szép és sgéeaségee időjárás van. „Ari* uéavs, hogy decaemberben vagyunk elég világos, és eaael eegitve van rajtam" vála-saoia Rózsa, mikösbea finom dittiiaájára matatott, mely anyjának volt karácsonyi ajáodékna saánva. — „Noa, ha annyira tetasik as időjárás" folv-tatá a kapitány, „ugy vagy gyalog, yágy ssánon elsétálhatnánk, amint neked tetszik.4\' „Nem, köeaönöm, kodvee Nándor 1 oly nagyon fáj a fejem. Ma nem megyek sehová; különben is Igen eok a dolgosa.11 .E virágok anná1 gyorsabban nőnek" véty a kapitány Bés ha nem jól érzed magád, annál saOkségesebb büs levegőt saivas. Engi kérésemnek, kedves Réssal Kiváló örömömre szolgálna, ha saép arámmal, előeaÖr nyilvánosáé mutathatnám magamat. — „Ezen örömed* válasaola Bóaaa mosolygv „jövőben annyiszor msgleaa, ahányszor kivánodL amiirt is nsm érdemet oly nagy bQ-hót belől csinálni. De bocsáss meg édee Nándor, hogy nem toljesiibetam kívánságod*!, semmi kedvei a sétára." — . j j „Aat hallom,"negysé meg s kapitány .föl-l ketve, oly hangon, auítv elárulá, kegy kissé sértve érái magát Azután nakáayasor gondolatteljeeeri fel-alá sétált a szobában. — Rózsa osendesen BÚ Imijén, miközben folyton eaemmel kisérte aaj éianmtató járását: minél közelebb állt aa a tí-aenkéUŐböa, annál mélyebb pír eáállott arosársJ A kapitány bisonyós ayigtolsasé|st vett éaarai Résel msalalaUibLn, m meggyőoodve, begy sae-| rotno tőle szabadulni, elbatároata, Rózsának tla| ónéra ssaiadai, és sséS ía kényelmesen elhelyezd kadet a pamlagon. Msmstkáre IMtsh a kemk. tanácsos fial | ae etyik a hangjegyéi vánrt, a mísík égy magTasgjsgyst ée a Heged« m 3 rakat kosta. — „Obéj ti ollétlan rákok" I mond moeolygva Náudor, -— vtán halléraékflnkft akarjátok kínpadra feeaiteni ? nemde és szándéklak, mint látom?" „Ha kapitány ttr nem akarfa magát ráfe-saitteni, ágy szabádiágában áll, távoani", válaszolt kotilyelesen, ai uracsok idős bika, „Ej, mily jelee fioakói vagy" vélé a kapitány, „ksidvem volna neked naponként biaonyoe loozlíét adni, mikÖzUsn azonban a vonó helyett eaen hangszert bozuim alkalmasáéba." v E szavánál üg^eien fÖldobá, sétabotját, melyet ismét fölkapott. A fia rákveree lett és , már kéeaen volt a kapitánynak ép oly nyílt válását adni, milyen aa első volt; de Bósea szigorú, komoly tekintete, nyelvét (éken tartá. Hallgatagon rendbe aaedé hangjegyeit és a kapitány folvtatá\'. „Ha ts, Rózsa, bangvareenyOket meghallgatod, úgy én is I megkísérlem. „Mi engem illet* szólt njdsolygva Rózsa, j „úgy örömmel meghallgatom őket. A fiak elő^ menetelét elejétől figyelemmel kisértem: ée mivel mindkettőnek hajlama vaa a aenébáa, jé I ballérsékksl bírnak és Ügyes tanítójuk van, tehát I mái régen elmek azon idő, hol talajdonképen \' finomabb saae-értő fület kínozhatnának." — Réasa minden legkiaebb savsr nólkül be-| szélt. Bár jnivből kivánta, bogy a kapitány Mán-| nerztedt megérkezte előtt távoanék; nem egy I ok táplálmtá vele esen kívánságot; de mivel észrevette, bogy Linnék nincs kedve asokbaa 1 osztozni, eŐI inkább indíttatva éné magát a szokásos időn tol maradni, ágy sikerült neki bo-szuaágának legkiaebb látaaatát is elpalástolni, mi dón ama reményét dugába dőlni látta. „Nemde, a fiatal tudós, ki eljegyaéetnk ünnepélyén a lengyelkét tánoaolta veled; a fiak Apelleja?" Kérdé s kapitány. tlgaa, Maanerstédt jelölt" válásáéit Rőssa, a lehető legkösönyBeebb hangon, i „Valéeáa osínos fiatal ember," legyaé meg Liag, „előhyös kŰUejtt, növése ée tartása egy || beosOletére válnék; rövfdea ssélva, valoságoe Adonis. Azonban, szerény öltönye atán Ítélve, szegény ördög lehet — lg»zán sajnálom a szegény fiat. látkozottan kár volt, hogy a esi-nos álak oly aze...... | „Csend, Nándor, oeend," asakitá őt sasogva télbe| Rózsa és kendőjével bibor arcaát legyinté. — Aj terem alsó részén felnyílt aa ajtó és Mao-nerstédt Ferenci saép divatos felöltőjében, eep-kájátí kezében tartva jelent meg a küszöbön, és mélyen meghzjdlt. Rózsa fölkelt ée tisatelettel-jesenímeghajtá magát; a kapitány félig fekve, ka-nyagál bár nyájasan QdvÖalé, a fiak pedig eo-rakosltok. — Miután Mánnerstedt sapkáját letette volt, ée a kapitány üdvözletét énre vélte, szemöldökét öaqselasva a bajjegyállványt ágy imjjeat* el, hogy a kapitánynak hátat fordított. Állása aaon-ban nem gátoltál Róssát, misaermt észrevegye, bogy jMenneretedt saép szemében szokatlan zötét kitejezée honol é« hogy ma eokkal halványabb mint báskor, hsj a bíborain porosakig arczáréi eltűnik k leoake keadetét vette. A kapitány, ki oeak szükség esétén tartott megán, arájával folytatta la beszélgétást; de Réaea röviden felelt ée annyira igénybe volt véve a teatvérei által játaaolt darabtól, bogy Nándor nemtokára bele* fáradt] nem b>rvin felfogni, bogyan fordíthat Ró-z^a, Minek teheuége és ialéee anayira ki vaa képezve oly uniiló tárgyakra annyi figyelmet De művel már agy volt a kapitány őt háborít-lan kívánta a sebe barmonious szépségében gyÖ-ayörködai hagyni. \' (tsendesen felkelt, Kalapja atán nyált, ée snttogva saélt Róaaábos: Angyalom, nem bírom tovább]; — de oliöiök estére, laton veled angyalom. Aaatáa kiosont ée a lemenőinél gondolá: JRóntij leírbatlaa gyftageoéggel bír e roen fink iránt"] — Miután a kapitány az allét halkan betette, Rázta Km gondolá, bogy kő esett le ssivérH. Könnyebben léleksett; mert éné ée bátorkodott magának bevallani, bogy nem lobot reá Lapunk jden tiimáhoi fél iv melléklet van csatolva. : • . . . . \'.-V.;. • . . « J • I A Magyar-franczia biztosító részvény-társaság tisa lelettel alólírt igazgatóága ezennel ielfnti, hogy Zala, Somogy, Baranya es Vas megyék részére kiterjedő hatáskörrel N.-Kanizsán fóügynökséget • állítván fel, annak vezetését Gutmann S. H. /úrra ruházta, kit egyszersmind a tüz-f szállilmáriy és jégbiztOMÍtáni ágazatokban jogérvényes is felhatalmazott. biztosítási kötvények kiállítására Budapest, 1880. januárban. A Magyar-franczia bixtosHó-résxv\'ényíársasag; ig izgatóság&: Schwcigcr. Mosco vitz. ^/£a,g3ra,r-£rstqa.czia, Tsiztpsitő xé&z-v-éiz.y-tÁ.xs&.séLg . igazgatóságának fenntebbi közzétételébe hivatkozással alóJirott tisztelettel jelenti, miszerint a ~ \' Nagy-Kanizsai föügynökség iiiztositáai ajánlatuk elfogadtatnak s a biztosítási üzletre, vagy a társaságra vonatkozó vezetésit elvállalta s a főílgyntfkaégi irodát megnyitotta, hol .mindenféle felvilágosítások\'; legkészségesebben megadatnak BízIomíI periig a faruaiág a) tűzveszély és robbanás áltijl okozott károk ellen; # c) szárazon vagy Vlzeu szállított javak károsodása ellen; • 1 b) jégkárok ellen y d) ttZ ember életére minden ismert módozat szerint. A Magyar-franczia biztosító réwiflént, társasiig, melynek 20 millió frankot, a/az 8 millió arany forintot tevő alaptőkéjéből a részvényesek által mindjárt kezdetben 10 millió frank, azaz 4 millió arany íri készpénzbeli befizettetett, s részint a főváros legelső pénzintézeteinél, részint pedig magyar állaroértékekben és elsőbbségekben lett elhelyezve, f. é. október 14-én tartván álakuló közgyűlését, melyen a társaság ügyvezetésének élére következők választattak meg. Tálasxtnaá ny. Felügyelő biiotuág. Elnök: Bittó István, ö Felsége val. belső titkos tanácsosa, a Lipót-rend nagykeresztese, orsz. képviselő stb. Budapesten. Alelnökök: Báró B á n h i d y Béla, földbirtokos, orsz. képv. stb. Bpesteo. Bontaax Jenő, a párisi Societé de Maion génerale elnöke stb. Párísban. Válaaatmányl tsgsL Róbert Morin marquis de Bauueville, az osztrák déli vasút igazgatósági tágja stb. Párísban. tfeuwelt Ármin kir. keresked. tanácsos nagykereskedő, rovag záporí Begeohart Ferencz, az Albrecht-vaspálya elnöke stb. Bécsben, r á b Károly földbirtokos, orsz. kédviseló stb. [Budapesten, táró Tin ti Károly cs. kir. kamarás, az oszt. déli vitat alelnöke, az osztrák uralkháza tagja stb. Bécsben. I Tekintve a társaságnak fenntebb kitüntetett tőkeerejét és az üzletvezetés H e ck Nándor, a magyar jelzálog-banknak igazgatója. L á n czy Leo, a ,magy. 411 földhitel részvény-társaság igazgatója Budapesten. Lewin Jakab, a kereskedelmi akadémia igazgatója Budapesten. Serrebource Jos. Mária Emil, a párisi Societé. de f Union génnile. ve zér felflgyélője Párísban. Igazgatóság. Igazgatók: Dr. Hiller Albrecht, köz- és váltó-ügyvéd Bécsben.: Ku t e n macher Károly a „HoŐmanu József" nagykereskedő czég főnöke Budapesten. ,£chweiger Márton kir kereskedelmi tanácsos Budapesten. " Vezérigazgató : Moskovicz Lajos Budapesten, élén lévó, hazánkban is nagyobbrészt ismert és köztiszteletben álló egyéniségeket, bátran elmondható .tehát, hogy nem rolt még az egész monarchiában biztosító társaság mind ez ideig, mely a biztosító közönségnek annyi garantiát nyújtott volna, mint aineny-nyit neki e társaság, miudjárt kezdetben nyújtani képes, s a ibidón a tájraazág ezen, eddig páratlan tőkeereje és az élén álló egyéniségek jelleme egyrészről teljes biztosítást nyújt arra nme, hogy a társaság üzletvitele a méltányosság, a pontosság és aj legszigorúbb becsületesség minden követelményének mindenkor és teljesen meg fog feleélni, másrészről a szakvezetés aratottsága az iránt is kezességül szolgál, hogy a társaság a éijtétélek megszabásánál is kellő tekintettel fog lenni a verseny jogosalt követeim nyeire. A midőn tehát {tisztelettel alulírott a biztosítóit, közönig bizalmát az általa képviselt társaság iránt újból felhívja és kéri, megjegyzi egyszersmind, hogy a yezér-Ugr nökség j területen aj vidéki ügynökségek szervezése teljes folyamatban} van, és hogy tüzbiztositási ajánlatoka már felállított Ügynökségek által készségesen elfogadtatnak, /f.-lŰMMsán 1880. januárban, maradván teljes tisztelettel A Magyar-lranc/ia biztosító részvéiiy-tarsaság .! m i I fóügynöksége N.-Kanizsán. 689 174-61 Gutmann S. H. ^ l.«j.l...kk Uf.1 faw flaiTAfi I. •?■ ifj ji g Mm t^ DliFJIKR ANTAL-fölr kiviteli palaczk-sörL fi v tf rendelések a kiviteli palaczksttr valódisága ég tartliaiósága-érti Jótállás mellett egyes-egyedül csak a DREHERANTAr sörfőzdéhez •7«7-io.) kébémyan tagy annak teijhataltmazott föraktárnokánál DIETIIICUlS\' GOmCIIUGHEZ BLIHPKST cziraKendík. Arjriftékdt AMisérfl mindenkora ingyen ét bérmentné. Ntfjkft" l*éteU4ókoak kiváló kedvezmények. tagjak megörveedoetetai rm kineaén fölötti c*o-dálkoeáauokkal, kuia eldíosérjdk egénséges eainét, bámulunk, hogy mióta utolnur láttak, mennyire megjavult, biztosítjuk, hogy agy aéo ki, aisl u élet, mint a riralé róaaa. Ezen «lv klapjén Mt válaeaoltaa, hogy nem találtam vieaaa a waggonba, ■ miután a gőzös már-aiár indulóban volt, lábaim böloeeeeógére biz-Mua magamat. üti társnőm melleit egy korocabb anzony felt, ki öregebb napjaiban kezdi aa utazás gyö-\' nyöreit élvezni, mert — állitán nerint — aa aa elad boeaaabb alja. Nem tudom nokáaból-e, affektáláaból-e, a fagy valóba^ nenvedélyből-e. da annyi biaoayae, hogy ebéd végeztével elővette cáinoi dohánytar-tóját, a egy perca alatt olyao czigarettát pödö-listait, bogy akármelyik pipái fjérfwak ia méltó dicaéretére vált Tolna, i oly dühökén füstölt, bogy Akármelyik férfitól iá- elég lett volna [Fiba, mindenben falfordalt világot élünk. Ok, ebdncsipácaióJ áldott legyen a te neved 1 Ezzel ia demonatréJni akarják, hogy a jogegyenlőségre érettek. Padig baaatalan műiden erőiködé", mert a jögegvenlőség aeaméje • terménet-törvényekbe Ütközik. Ea táraadalmi lehetetlenség. A természet a férfinak ia máa, a nőnek ia más hivatást jelelt ki. Amerikában, aj női azabadal-mak termőföldjében már annyira vitte aa emau* ezi pácaié, bogy aaig a nők ügyvédi éa orvosi teendőket végeznek, addig a férjek otthon főzőka-nalat fognak, főznek ée vanlnak. Aki a moetani táraadalmi állapotok agyik okát a körülményben karaai, nem jár tévúton. Bégentén — nem ia kall meeaaire viaazamennünk — a né hivatáaának ninhelye kizárólag a caa-. ládi tflabely volt. A nő caaládjának ée oaaládjáért élt. Annak jetleme viaaaaaagáraik esen Amilyeu a nő, olyan a caalád. A társadalom padig tok cékládnak öaeaege, a így a nőknek aa egéaz tát-nd alomra épen olyan befolyáaak v»n nagyban, mint kicainyben egyea caaládra. Akkor aa erkölcsök azelidebbek, >az igények egyszerűbbek voltai* Oa néhány bolond aaaaonybál ványozó a női jogagyeolőaéget a oaiviliaáosió fokmérőjének hirdette, a nőket eleaéditaita a hiaelgő tömjénfüst, gondolkozásuk kezdett azábadeivü [lenni, a anélkül, bogy éearavettük ée akartak volna, agy ki-aáoiilhaüaa horderejű táraadalmi átalakuláson mentünk keresztül. Ea a tulaágoa caiviliaácaiónak mi » követ-koaaóoye ? Aa, hogy a oaaládi kötelék lamlt, teher lőtt, a akárhány anya Tan, ki gyarmekét, bogy ennek lifáaa fülét na aértaa, a bogy eelyem ruháját el-aa pinkitia ismeretlen kezekbe adja tartáera. (Folytatáa köv.) Zalamegye lőrvényhatótági bizottságának Í66Q. évi Májút hó 10-én tartandó rendes kOtgyilétében felveendő tárgyak RorozaU: Aliipáni jelentéi a törvényhatóság állapotáról. A lemondás által üresedésbe jött megyei III-ad aljegyzői ée a paosai aegéduolgabirói ál* láaokoak választás utjání belőltése. 4682)1880. Zalamegye főszámvevőjénok jelen léae maly mellett a megye házi pénztárának i 1879. é. bevételei ée kiadáaairól vezetett eaám-adásit bemutatja, 4533 Ugyanannak jelantéae, mely mellett a megye atépiiéaai alapjának 1879. évi bevételei ée kiadásairól vezetett eaámadáaát bematatja. 4á34 Ugyanannak jelentése, maly mellett a nini mater alapjának 1879. évi bevételei ée kiadáaairól vezetet eaáiuadáeál bemutatja. kellemetlenebb, ha ea egyetlen, általa átélt boldog peioaekben, a kapitány mint ötödik nemély volna jelen. &zé, hogy nemoeak flilöalegea itt, hanem háborgató ia. mertrléoye hanyag szabadsága, olykor oly jellemet öltött, mi Manneretod-tat nem agy tekintetben sérthette. Hőinőnk semmi esetre eem volt ábrándozó, hanem jóravaló, okee leány. Ellenmondás nélkül alkalmazkodott a körülményekben ée ezabad lalyáet engedett a dolgoknak j soha eem álmodott azon lenatőeét-ről, hogy valaha a szegény aenotanitó valamely vig vagy eaomora játék bőeévó lehetne. — Da ■ég nem ia éraett baneejébea legkiiebb szem re hányást sem, mely e tinta, egysaerü élvezetet, tfaaaeretedt jelenlétében pár órát élhetni, elrabolta volna, éi éráé, hogy aaokat a rövidre aza-bott időben, minden pirulái nélkül elfogadhatja. (Folytatála kövatkeaik.) Egy tudós naplója. Közli: BÓHAY DOpOB, (Folytatál). Móni kát jöjjön kegyed ii velünk, ezép őni nap van, csinoa mulataágot rendezhetünk És gyorzan hivattam meg a couiinok, rokonok la lemerdeökeL ée aa öreg János nagy ko-eetakbaa e írnivalót vitt ki Mindenki őrült oeak én sem valók vidám, habár a ezabad vig tanaiéi élet volt előttem. Í)e Adéltól évekre kalla megválnom ... J oeak aaaa gondolatnál láttam mHy végtelenül aeretem Őtí Meaa tudtam hogy Ad el eogenj agy, — ép agy eearatatt j i ma had volt nékem, saegény it-jneak, kinek tornaija eam volt, ciak mit határtalan izorgalma állni tanait, néki a várni leg-maadagabb pelgáriaak, ióltevŐm leányának ily lyttatksaalet tennem f aa aoat már ? Ok midőn *éHfpÜMMi által agy biannyoe állást aaereahet M magamaak, — akkor — igen, altkor aea |ad volaa ayíiaikeeaW \' Da nom vnlna n loheleégea, hogy addig la m magaanák uj otthont aeriahetaéi, melybe Adélt vanellkw, addig Adél mtnla* Érén- MfeAtfY 4155 A aa. m. kir. Belügyministeriumnak folyó évi 16634 aa. alatt knlt letraU indokolt jelentés tétele véneit aa iránt, váljon n belátón-flredi kir. járéeWóeághoa tartozó aalaaagyes köaaégek közül, mely közeégek éa puaztájc fennének közigazgatósági tekaoiethen Veszprém me-gyebe át kehdeeendők. 4973 A nm. m. kir. Bélügkntiniataríaaaak folyó évi 17660 izém. alatt kelt; rendelete\' aa 1879. óv végével hat évfikot kitöldött választó11 biaottaági tagok helyeinek betöltésé tárgyában. 136591879. A nm m. kir. Bolfigyminiateri-amnak lil| évi 54786. az. alatt kelt rendelete a f\'gyelmi biraág pénzek hova fordítása ée ke-aeléee iránt alkotott megyei azabályrendelel kie géazitéae tárgyában. 4245] A nm. m. kir. belflgymiaietariaa leirata, melyben n Zalamegyére nézve 1880*ik év-bee mdködendő adófelasóiamláai bizottság elnökének ée hélyettea elnökének neveit tadja. l 4301 A nm. m. kir. Pénaűgyminiateriam leirata, az idei adófelazóUmláai bizottaág törvéey hatósági randee ée póttagjainak megválaaatáaa iránt. 2141 A nm. m. kir. Bel ügy m iniaterium nak leitata, melHyel a balaton-fílredi körorvoai válaez-tás ellen\' beadott feiiolyamodványnak a törvény* hatásági közgyűlésen leendő elintézéaét rendeli. 1980 A katona beszjállásolási teher arányosabb megOentáaa czéljábóí kivetendő törvéoyha tóeági potadóra vooatkoaó azabályrandelet terve-aéee czéljáibÖl, aa> 1879. pvi szeptember 1-én a folytatva tartott megyei biaotteági közgyűlésnek 7036 — 8275.j 137, jk. számú határozatával kirendelt küldöttség munkálata. 2476 Zalavármegye árvanéke az árvák épületeinek biztosítása iránt a megyei árvaszéki elnökeég éa éa Deeeevfy Gyula mint aa "Elaő általán oa magyar biztoaitó társaság n meebatal-maiottia által megkötött aaeraődéat jóváhagyás végett bomatatia. 6948 Ciakelter József megyei főszámvevő árnak előterjeeatéee egy megyei aliaamvevői ál-I máa reodaaeieeitéee érdemében. Zalamegye közigaagatáei bizottságnak 1879. év Il-ik feléről szóló jelentése. 4349 A nm. m. kir. Beiftgyministeriam le-leirata Nagy-Kanizia rendezett tanácsú ée ELie Kanizsa nagy közaég egyesülése tárgyában, ée aa erre vonatkozó kftldötteógi jalentéa. 108751879 Kttftöttaéjgi jelentéa^aent-Qróth városában a pálinka méréei jog gyaaorláaa iránt megtartott tárgyaiéi eredményéről. 4905 Csáktornya meaővároi köaiégének folyamodványa melyben 12,000 ft, kölqsön felvételéhez továbbá egy 1000 ftoa kötvény éa egy erdő eladáaáhoi törvényhatósági jóvábagáat kéri 733 Árvay litván árnak mint a za\'amegyei gazdasági egyesület elnökének folyamodványa, melyben a megye ealaegereeegi telekjének na-nyobbitáca czéljábóí a közvetlen aaomiiédiágában Hivő földek megváeárláaát migeugedletni kéri. 18791;1879. Keszthely polgárváros közs\'g képviselő testületének folyamodványa, melyben a közaég által épített katonai aaükaég laktanya költeégei fedeahetéee oaéljából szükséges 2000 frtayi kölcsön felvételében törvényhatósági jóvá* hagyáat kér. 4972 A Csáktornyái járás laólgabirája, Zár szádh^gy község folyamodványát, melyben, magákat a mureiaerdahelyi körjegyzőségből a vi-aiaaentgyörgvi körjegyzőaégbia kérik oaatoltatni, véleményei jelentée mellett bemutatja. 122I1|1B79. Tóth József kómárvároei helyettes biró éi Méiei József iikolaaaéki elnök éa tárainak folyamodványa, melyben aa 1879. évi májai hó 5-én tartott közgyűlésnek 9467.(39. jk. izátatj határozata folytán, kódárvároai 21 ói 215 izáoú telekjegyzők^inyvakban körjAl irt ingatlan birtokok eladáeára vooatkoaó éa általak bematatott Adél óe én mindig agyanaaon ágon azedtlnk diót, mint gyiirmekkoiankbio. £n Tehajtám az ágakat, ée Adél kalapomba szedé a fürtöket. Nem sokára a társaság eltávoaék tőlünk mái tájékon szedni. Nézd egy kettői mogyoró, Jenő, monda Adél ée kezén en tartá a szivalaku mogyorót, ÍÖInyitám kéiemrqel, Adél azétvevé őket, és meg-osztottuk. Szerezi örökké 1 mondám halkan | mily kfl-löuöaan rezdülő át aaa két utó rajtam. Széreii örökké I aondá Adél ii, és fiiig elpinüt, mialatt eaemeibŐI gyöngy haruiat hallott — in méaik pillanatban hflkan zokogva keblemen nyugodott ée én könnyeit neméről csóko-lám le. Adél, Adél, hol marndka? kiáltá aa anya, Föltüzeiült areaoaal, Csillámló ifeemekkel; ée egy boldog énéeeal keblünkben, tértink vim-aaa a társasághoz, aa anya éleatn reánk tekintő de nem eaólL Másnap reggel már eiijttaiáihos elkészülve gyámomhoz aenók, tőle naciat vonni, Adél egyedül volt a mohéban. Szeress örökké 1 mondám boldogan, éa forrón kirjaimba zár ám, nép kicsiny arany tirtöl fájót bátra bajtám, gyermekes eaaaaiba tekintik, mélyben egész aga a mennyei üdvnek tükrözött viina*... Igen igan, örökké aa lén kadvea leánykám vagy, mindörökké — nemdk Adél ? Oly boldogan néeett fel reám — aint gyermek anyja karjai között Igan Janó abdürökké a te kedmied I Szemeit leaárá óe feje az ón meghatott kob-laaan nyugodott; boeaaan éa némán — Jenő in neretnék mindig nyogoui o hfl keblen — békésen teljeien Uiava a tó védelaedbnn, félig leiárt íjakkal aeeoiyga, aiii egy boldog álomban ; halkan aogooókoláa lázárt nemeit. Azonban a mellékszobában kongókat hallottunk, Adél falrezzent. — Jenő.\' ah adjak neked üalékül? — Egy kis ttrtöt...... \\ — Vágd la aagad - Lak M kunéld ha- okiratokat a szokásos jóváhagyáai láradékkal el-látatni kérik. 3733 Ivánovics József aaea\'jekebi és Har jamai — Le i agy kii, aaivalaka Le figlna egy eaép kai fürtöt. U Adél andalUaé kereeett aló. Sc Qyömrv negyrécaei lakéeok folyamodványa, melyben*aa 1871; évi május hó l-én tartott Megjüléeook 2131.1131 jk. az. határozata folytán a nagyréceei 31. eoáma jegyzőteleköoyv-ben körültirt ingatlan birtoknak megtörtént ola-dáiát jóváhagyni, e a bemutatott jegyzőkönyvet a szokásos jóváhagyáii láradékkal ellátni kórik. 12046] 1879. Kis Bada közaég képviioló tae-tületének folyamodványa, a közaég natárábaai temetőhely kiaajátitá«a Iránt. 1 4667 A paca aj járái Izolgabirájának jelentése a nala-apáti k^zaégi telnetŐ megnagyobbítása tái gyában. f 3609 A a ü m e g i járás sáolgabirája akié görbői temető megnngyobhitáaára illetőleg aj te-metőhely megszerzééére vonatkozó iratokat jelen-téee mellett bemataija. 1111 A paceai járás szo gabiiájának öiv. Ím Ján\'oané szül. Miífzori Erzsébet nyugdíjaztá-táa ügyében tartott jtárgyaláa krediuényérőí leivott jegyzőkönyvet aa iratokkal bemataija. 3044 A perlaki járáe Molkabirája abó Kral-jivioa község több lanóiának azou folyamodványát, melyben, a község réezére a muracaák na-veaetü erdőben a tagosítás alkalmával kihasított erdőterület kivágatáéáhoa törvtnyhalóeági enge délyt kér, — bemutatja. 1935 A perlaki járás ezolgahirája Alsó-Krályevnla közaégnOk Fiechl Mátyás dráakove-czi lakóaeal aa italáiéréei jognak magán utón történt kibérlése iránt kötött eaerződéet jóváhagyás végatt bemutalja. 12365;1879/ A Csáktornyái járás aaolgabirája Szlakovecz Brezje közeégek elöljáróinak folya modványái, melyben 100 frtoa kötvényük elára-aithetáeáhoa törvényhatóaági jóváhagyást kérnek, bematatja. 4348 A novai járás azolgabirája Hernyók közaég birájának folyamodványát, melyben a község iénére egy ingatlan birtok megváaárláaához törvényhatóaági jóváhagyáet kér. bemu\'alja. 2666 A letenyei járás eaoígabirájának jelentése, mellyel Buceuta közeég képvieelő tes-tjüetéuek a község köaöe erdején és legelőjéu fimalió szálfa el adáia iránt Stram és Klein, to-továbbá Fischer lgnáta vevőkkel kötött adásve-vési szerződésekre vonatkozó határozatát jóváhagyóé vénet bemutatja. 3242 A letenyei járáa aolgabirájl, Kerka-éaentnriklós köaaég folyamodványát, mélyben az arbéri jegelő illetményen levő fák kivágáaára ougedélyt kér, bemataija. 4710 Küidöttaégi jelentée az almán köaeégi erdő megviiagáláaa tárgyában. Ill65jl879. A keszthelyi járáa aaolgabirája Íieezea-Gyöiök köuég képviselő testületének köiiégi birtok elidáaa éi megvétele tárgyában felvett jegyiók^nyvoit törvényhatósági jóváhagyás végett bemutatja. 2568 A paceai járái uolgabirájá Berecz Oyörgy volt azeutpéterun rom kaih. taoitó özvegye ezül. Mii fait Juliánná nyugdíj aatatáiára vonatkozó Iratokat betorjeaeti. 2790 A tapoloaai járáa uoigabirája a ba-latonedericei köaaégi korcsma bérbe adáaára vooatkoaó aaeraődéat (örvényhatóaági jóváhagyói végett bemutaMa. 14140,1879. A letenyei járáa aaolgabirája a, lendva-ujfalusi köaiégi kercimáuak magán egyeaiég alján törtónr bérbeadására vooatkoaó ezeraődóit törvényhatósági jóváhagyói végett bemutatja. 4762 Strauez Virág Mátyáa éa nejeíSohuh-macher Liai aljakaofai lakósok folyamodványa, Snent-Jakabfa községtől megvásárolt ingatlan el-adáaára vonatkozó izeraŐdés jóváhagyéza iránt. még boldogalt nagyanyámról maradt, e medaü-Ionba tedd a fürtöt ée vireld emlékemre. — Azután a tObbiek lejöttek, ^nyám, mindenki elkieért a postakocsihoz, Könytolt szemekkel, ée egy bánatoi mosolyai ajkamon robogtam ki a váróiból; még ii egy boldog éráéit, — egv édes szerelmi boldog-eágot vittem magammal haaámból 1 Aa at mageaiágáuál fogva hoaaza tekintetet vetettem még vieaaa a kii zöld vároekára, a karcsú toronynyal, a zöld erdőkkel, óe eok boldog emberre....... leírón örökké; intóm halkan haaafelé, óe aaután minden a hegyek mögött tűnt el. — Ék hirtelen eéaembe jutottak e rigí szavak: nAltéra nux nooot" . . . . igen ez volt máeod-azor bogy Adéllal megoaatottam egy mogvorót . . . . de mit árthat ea? . . .\'. Ka öreg tudós ne-heaen oeetott meg egy mogyornt egy azeretett, kedvei leánynyal, mert különbéi nem tadott volna ily képtelenaégeket a levegőbe beeaéloi, nem így kell lenni, .* Unica nux proideat altéra, for-tunat, tertia, vita eeL — Az eleő dió haaanál, a máiodik azerencaét boa, — a laraadik aa ólat. Egy ily bünké boldog riaóoynyel aze-ralmi boldogeágomról, robogtam bo a dicsért, fényei laibid tanulói életbe: aa még oiak 19 óra valók I - Saorgilmaian tanalaányqztam Bonnban a torméiaettadományokát Hús égy drága jutalom forgott kórdéobao. — Azon időbén —.1831 —la német óg igan felhős volt. A német egyetemi tanuló bátran, morémon képzelődött egy egyeiült.\' Németoraaág fölött, lŐt még többet ■ tett] A habzó pohár mellett habié beesódéket ia tartott, óe eaon ba-nédeket le ii irti, éi tüaae honfidalokkal fílzze-raava a különféle égyatamekhéa el ie küldötte, Eaon szikiák a franeaia juliuii forradalmat éa Loagyelorwág fölkelését vonták magok atáa; Itt ott utBrt némely egyjetemi váróiban egy kii tor-radaloa A Jenai tann!ók Suooov tanár kaitélyát felgyújtották, és a harangok kaagáaa kőiben a tanárok ablakait betörték, n Podaltaaokat meg verték, a Caroert feltörték, éa n baaérottakil erővel aabadilották ki. KAlüaban a tanulók iák •ört ittak ét BTilvÉftoiaa hordották fakata-piroa-léi/ Mállagiiikal. 4668 Küldöttlégi jelentée a Kerka-ajfalaii köt •égi erdőnek ■egvieegáláiáról. 128171879 Hrantik tfátvái alákoveeai köaeégi bíró folyamodványa, melyben a közaég \' inlajdooát képeid legoló réeeoknok eladáaáhoi törvényhatóaéfi jóváhagyóit kór. 8909 Ciaaaák Jónef nolgabiró ur jelen-téee, mely mellett Aleá-tyomboru köaeóg köíeön ügyét* vooatkoaó iratokat, aa 1878. évi 8aep. tember 2-én i folytatva tartott megyei bizottiági köagvÜlóanek 12704 178. jk. száron határozaté hos képest kiegéazitve bemutatja 4927 Bocvai Autal szolgabíró ur jelentése^ mely mellett\' Ment Oróth mezőváros képvjaelő testületének a vároe némára megváaárolt ingatlanra vooatkoaó batároaatát törvényhatóaági jó-váhagyás végett bematatja. 10093*1879. Fillér Bódog mntgothárdi la-kós körjegyzőnek folyamodványé, melyben 1872.* évi augu«itui hótól novemberig járó alonoe is toai fi léteiének, kiutalását kéri 2069. Zalamegyei köiigazga\'áii bizottsága átteszi Bak — Benenyő — BoozfÖld — Sárhida — Botiaéa Csatár könógik bíráinak folyamodványát melyben magokat \'a közmunkának természetben való lenolgáltatáeé alul felmentetni kórik. Szeged eaabad kir. várói közönségének áf irata, mely mejlett a harmadik egyetemnek 6ee- f|eden leendő follálitán tárgyában ez orazággyü-ée hálához intóaott feliratát a a tárgyában kiadott emlékiratát pártóláe végett megküldi. 11858 1878 Árvamegye közönségének átirata, mely mellett a duvadek elejtésének dijá-aása tárgyában a nagyméltósága m. kir. belügy-miniuteriumhoz intézett felirat pártolás végett megkflldeoi. - 10490,1879 Qyőrvármégye kSöaÖnaégének átirata, mely mellett a földadó — szabályozási munk álét ok tárgyában a nm. m. kir. pénzügy-minieateriamhoa iutóaett feliratát pártoláa végeit megküldi. 10197jl879 Pest — Pilis Solt - Kia-Kon megye közöuaégének átirata, mely mellett aBu dapnt — Zimonyi vasút vonalunk Budapeattől Szabadka vároa irányban leendő kíépiitetéee iránt az oraággyülée képvieelő báaához intéaett feliratát pártolái végett megküldi 11545,1879 Hevei megye közöoiégének át-iiata, mely mellett Deák-Ferenoa arciképének lelepleaéoe alkalmával mondott emlék beszédet megküldi. 10790jl879. Ma. oe-Váeárhely aaabad kir. vá roa köaünaégének átirata, mely mellett a tőke éa kamat uaeora korlátozása iránt a képviselő házhoz intézett feliratát köali. 12592; 1879. Hajdú megye közönségénél^ éti\' rata mely mellett a katoná bináilásoláai teher iga-aágonbb megosztása cséljából ilkutott 1879. évi 37. t. ea. 1. ( nak módositáii iráut, a képviselő házhoz intéaett feliratát köali. 13420,1879. Jáia-üagy-Kao-Siolnok megye kösöneógónek átirata, moly mellett aa edó ée illetékek keaeléoéről nólló törványik ciélaerü módoeitáia tárgyában, ai orizággyüléi képviselő házához intéaett feliratát megküldi. 504 Nógrád megye ^őeőneégének átirata, . mely mellett ai adó él illetékek keselése körül tapasztalható zzahálytalanságok orvoslása iráut, a képvieelő bálhoz intézett feliratát megküldi. 1383 Kolouvármegye aliepáui hivatalának átirata, mely mellett a liuti Ügyéaenek a köa-■égi közegek ellőni figyelmi ügyekbeoi felleh-zóei jogáuzk fenntartása iránt a nm. m. kir. belügymininteriumhoa feliratát pártóláe végett megküldi. 11762 Temei megye közöniógénik átirata, mely mellett a Déli ország rónak bekebelezén évszázados fordulójának megőrÖHitéie oaéljából Eo nagyon kevaet törődtem mindenen dolgokkal, mart a ki eaeret, ki teljee lélekkel ind neretui, — annak aaivébeo nem foglal helyet a politika. — Caak egy barátom volt a Bonni tannlók kőzött, egy virágzó, eaép azellemdúe fiatal ember, egy Würtembergi nemes fia. Nagy barátsággal caatlakoaók hoaaám, éa én, Adél éa anyám után őt eaeret éra egj óbban aa embeniég között. Egy-minal lótáltanik miudig a nép ÍUjna partján él vitalkoitunk,.kioaagtaak, csevegtünk egymással. Sándor egyik legtüaaeebb pártfogója volt a német egyeógnek, óe aa araoyoi tanalói ifjuióai ábrándoknak. Gyakran be-aélt nekem felőíe, ée boaott irott i nyomtatott bonédeket, szabadság-dolgokat. j&n airdent türelmesen hitetlen ao-solylyal hallgattam. Engem nem bírtak a sorbenédek ée ábrándok ralmeleglteni ée a német Studiosoa lelal datát nem találtam oly álomittaenak, melynél maoka i tudomány elvenett. Legyetek előbb férfiak, aaután harozoljatok Németországért — . \\ Beszédeitek óe verieitek nom foltoaoak egyetlen nakadáit a haaán, mondám Sándornak, midőn kö-zönyönégem miatt lűpirongatotL Te réaitő ke-molyan eaaralaa vagy, kadvn fin, máikülönbin naa tódnál igy félre vonalai a mozgalmak elől, Sándor nagyoo kevéaé gondolt a nemiemre — ée a nőkre. — Sok kalandja miatt egén Bonnban hira volt, olbájoló aaépsége, elragadó eaerototromól-tóeága, győaedalmót, a női ni vek fölött nagyon könnyítette. Vómely esetben még uem is kalle haroaolnia a győzelemért, mert a női szív még előbb haroa nélkül élet halál hegyeleaire megadta magát — Aaat nem bírt addig nőt becsülni, annál-kavéabbé valódian aáeretni Sokiaor mondtam néki egy komoly ásót, a leányokkali könnyelmű játéka miatt Soha wa sértődött meg a miatt (Tolytatéaa köv.) rffi bronat éflMtt egy példáayái asalákfil meg* ik^ié. tOMiatt. Heldmené-VasáriJy várea kö-etaaégéeek 4i r«u melybea a megy«i Deák aao-rer Ikitulaaée- aaepélyéiól történt értoaiiéeért kfiaeleetA aiihénáite lOMtSW Z—fMm Mfji közönségének atutta, saoly meiUu ft Badfc^etó— Zimony— belgrádi »a*»wak ft közérdek s-empoutjábéf a Du-m je\'bb ptt^U leendő engadélyeaéte iránt aa wi^üíém képviseld káahoa intézet faliralát pártolás vágott megküldi. l(NW)I?1t. Zempí*B megya közönségének itmto, mely mellet* a megyéjüket sajtolt álte-láuea tanaéhotleaaég következtében a om. ». kir. Bvl- éa Pánt ügy miníaateriumokhoe isUwtt feliratát párolás végett mtgküldL 44 4 Zemplém magja közöntégéneek áii-reie, mely mellett a kasai földmivelé- oeatály ér dekébea u országgyűlés képviselő házához in-tézslt feliratát pártolás végett megküldi. A magyar általános iparegylet ALAPSZABÁLYAI (Folytetái.) 7. §. A tagok köteUuégti. A tagok köteleeek : • a) at alapszabályok éa aa figyreod határo-tatainak magokat alávetni; b) bárom éven át a tag*ági járulékot fi-satoí, mai? a fővárosban vagy annak közel környékén lakéra nésva évi 10 forint ban, — távolabb tartózkodókra nétve padig 6 forintban ál iapittefik mag; o) 9 forintnyi felvétett dijat fiaatni. A \'agaági járulék, talamiat a felvételi dij öeaaegét a köagyfilée egyeaerü tttvaaattfibbtég-gel megváltóét elhatja. Aaoo Ugok, kik egyseeramindenkorra legalább 200 foriatot aa egyleti töraavagyon Javára lefitotMok, alapító kai tekintetnek, éa areadea^á\' rulák űz?lététől felmeatvék. A lieetelotbeli tagok — önkéntes edakosá-ajukat kivéve — minden járulék fizetéséi mon* •ti*«ak. \\ • 8, g. A kilépet, Minden tag aaabadaágábao áll iráabeli be-jelentée mellett bármikor aa egvlat kötelékéből kilépni, a tagiági járulékot; aaonban köteles a 7. értelmében lefieetni. A tagiági dij lefiaotéare halál esetéb -n aa Illaté tag fogniédai nem kötelezhetők. A tagság a fel rétéire igényelt kelékek el* racatAaéral megszűnik. Valamely tag kiiáráaa aa igazgatótanács réea*rél aaonban oeak egy, a napirend kitUxéie mellett agybahirott Ülésben, a aaaraaatok károm negyedével batároahaté el. 9. §. A támlát uervtsete. Aa egylet ügyeit iotéaik: \' A) ea igazgatótanács; B) áa állandó eaak-metél yok éa aaakbieotteágok ; C) a havi Igyttlé-s«k ; t>) a kfiagyfiléa. 10. %■ A. At igaigatólawíct. Aa e0leü ügynek közvetlen roaetéaét aa igaagat étaaáoa végzi Aa igaagató- taaáoaot képetikr: a tea elnök; b) bárom alelnök: o) aa igaa-gaté; d) buaa tag; a) valameoyj állandó eeak-eaatály elnöke ÁM igaagaté-tanáoeoak a), b) éa d) alatt említett tagjait a kfiagyttlée három étre válását ja. - Aa igaagatét aa igaagaló-taaáoa (12. §.), aa állaodé ssekotstályok elnökeit aa illaté sttkost-tályok maguk tálasatják. (18. §.j A vál\'aaatát eaavaaólapotkial éa általáooa atétébbeéggel történik, - l!» ti utóbbi el nem ér»tik, a két legtöbb aaavaaatqt nyert kötött aafikebb válaaatáa ejtetik mag. Sáaraaategyoalő-eég eeetéa a tört dönt. Ua aa igaagat6-tanáoa köagyflléeiltt válaaa-tott tagjainak egjrika ea álláetél mdköaéai idd* tartamának letelte elélt válik meg, a megejtendő pétváiaeatáa a lalépettnek oaak bátra levő válaia-táai idéaaakára érvényei. A pétválaaatáa — aa illaté! állát megörQlé-»át követé lefköaelabbi rended havi gyftléaén . eeeköeöitetik éa a kövatkaaé köigfliét megeréai-tétének tartatik taea. Ua a b) áa d) alatt említeti jtgaagaté4aoáQs-beli tagok kötttl egyik vagy qajkaik utélagoean valamelyik álleadé »takő»ttály tjlnökéré vála»* látnék, — akkor, a pétválaatUt\' illetőleg, a (tan köattUrt médoaatok alkaltnaaandék. II. f. it eáalfac. | Ae elnök hatóéi gok, biréaágok éa bwma* dik aaemélyak lráayábaa képviiali aa agyletet; é gea^eekodik a rend fentartáaáfél éa ee egylet katiroaalaiaak véfrakajtáaárél. O érködik at e«lel oaetéltaiaak mdkÖdéee ée| aa egylet tiatt-vwelii állal keeeit Igyvaaetéa felett, Aa elnök aa igeagaté4Máoe (Kan ttnáoakotmányain, va-liaiat ae egylol te\'jea lléeein aloftköK Aa egy-ketai égy, mait aa igaafaté-laaéoeat Öl étekre é yrja egybe. — liférvéayea okiatok kiállitáeá-kaa aa M aláiráaáa kivti két igaagat6-lanáoeot, eeeileg egy igaagaféla»áaa»a éa ka igaagaté név-a álfáit ia aa<kiág»«. Minden egyéb, aa egylet i tanárit ktlanéjim kiadmányokat aa ilnttk éa ae igaagaU « alá, a tetvé öglek kivéulévet, laalyakal oeak aa igaagati Iái el illiféaévai. Akedályeetaláa atalébae ad aírfkÖt, miö* ém éa klfltea%mval vkyQti, egyik al- elialk, iwkwík k akadály eetalája aaatéa pedig agy arro e—irll aeeare kiiallle^dJ tgaagaié te-térik alt tag MyaNMili éUdélyeaűiáe aaaléWa a4 elaflkSt, dts ifÉail 4 kétaltMgmvei jgyltt, agylk el-•Mi, eae4«ek M tkajélvanatáaa aaeiéa pedig egy erre iiHill (MM kt|ei«ldkdé igaagttO U 111. Aa igaagaté-taaéoa eléljáréeága aa agyiét-\' aok éa ennek ügyeit végal ő keaeli aa egylet vagyeeát aa alapaaabályok éa aa ügyrend bttá-roaatai alapján. Aa i^atgaté-tanáce oeatja meg tagjai kötött aa egylet flgyeít aa általa megesabott ügyrend fonalán. Aa igáigaté-tanáct nevaai ki éa meati fal aa igaagatét éa at egvlet tiutvualőit, éa ttok illetményeit aa egvlet aöltaégvetéte mérvében ál-1 |apit|a mH. Eni ínyae határoeatkoaatelra aa \'gat-gaté-tanáca legalább hét tagjának jelenléte élj ál*; talánoe aaétöbbeégök aattkaégea. Aa igaagaté-taaáca feladata kglöoöeen : a) arról goodoakodni, hogy aa egylet etiljei at alapeaabályokban jeltett aegédettköjtök íelbaaaaálátával a lehetétégig ejéreeeenek.;.. b) a keademénveaéa aa agylet érdékeit értofd tervek, btéak^déaek éa javaalttok foganatoaitáaa iránt a kivitelre alkalmat aaá^öaök megválaaaláaa t javatlatba hoaatalt éa a bari .filétek, valamint a köagvfilée etekre vonatkoaé\' határotatainak végrehtj\'áta. , \' e) A havi éa a köagyflléaek tátgyaláaaintk elökéititéia; * d) at évi költaégvttéa terveaeténak barna e) vélaményadáa at egylet kábelében a gygiéaeken vagy a aaakootlályokban felmerült éa aa igaagatétanáca élé terjeaatett, nemkQlön ben aaját körében aaén>egre hozott ajánlatok ét javatlatok felett, ugy aaoo indítványokra nétve, melyek valamely egyleti tag által köagyfllét elé hoaatal caéljából at ügyrend értelmében booyvj-tatnak; f) a taakottlályok aaerveekedéeének meg-inditáea, aaek vélemény fik meghatlgatáaa ét ttak-kérdéaek kitfiaéae: g) a kiadáiok utal vényotátt. 13. §. B. A* állandó itakontályok. Aa álláadé aaakoaatályok — etabály rae-ríat — aa egylet haté#kötében előforduló aaak-munkálatok ée tadományoa viaegálédáaok eatköa-léeé/e biyptvák. A atakotatályok alakulnak * havigyfiléeek kalárotatai alapján, éa pedig vagy at igaagaté-tanáci ajáalatára, vágy - legalább -20 egyleti tag jevaelata folytán. Ea ^tóbbi etetben aüSgwaté-Jaaáai véleménye meghallgatandó. Minién egyleti tag htjlama^ foglalkoaéta éa itmerajei nerínt, a aaakoaatályoE^íafllmelyi-kébe mint rendet tag beléphet, ée aa igaa-gató-tanáoahoa tett eléaetet bejelentét után a 6. §-ban körülirt jogokat élveai; aaonkivfil minden tagnak atabadtágában áll a többi aaakoaatátyok tt-náotkotmányain it megjelenni, e nélkül aaonban, hogy olt aaevaanti joggal birna. Egy aaakoai\'ály megatakuiátáhoa megkívántató tagok taáma at figyrend által álltpitta-tik meg. A aaakoaatályok alakuláaa éa batároaatho-a talai aa figyrend randelkeaéaei értelmében történnek. ll\'uiden eaakoaatály at egyleti év tartamára aaját kebelébél agy elnököl éa egy jegyaét válaaet. A válantátok a 10. §-ban foglalt btlárotatok értalmebau ejtetitek meg. A eaakoaatály einöki álláaának megfireaa-déae eaetén\' a pétválaaatáa a lelépettnek oaak bátralévé válttaláti idéaaakára érvényét. A táakotalályok feloealáta ugyanazon médoaatok melleit lörtéuik, mint elaknlátuk, oly megaaoritáetal aaonban, hogy magelétéleg vala-maunyi aaakotatály véleménye meghallgatHndé. 14. §. A isakbixotUágok Scakbiaotteágok aa igaagaté\'anáot, egyet taakoealályok vtgy a havi gyfilét belárotatából, biaonyot Mrdétak vélaménretétv vagy biaoayoa feladat kereealfil vitele caéljából állíttatnak öetae. Ha egyea aaekbiiotttág feladata valamely aaak* oealály aaakkörébe vág, akkor a kérdétet aaek* oaatáiyuak — aaját kábelében magejtendé vá{ laaatát állal — a atakbiaolttágban való kép?i-aeltetéaa Italaitatík. .16; §. C A havt gyúltuk. Hogy minden egyleti tagaak alktlmt lagyen aa egylet miködéeére éa irányra köaVetlen befolyást gyakorolni, at igaagáté tanáot rendalke-téteirél ét et agyiét öaéljjkínak eldmoaditáaán \' tikon el köaremfiködni, e végbél havi gyfiléeek ; tartatnak. 16. I A havi gyfiléeek hatáakörébe taHoaaak mindtton figyek, melyek ua igaagaté-ttnáoanak vtgy a kfiagyfilétnek a jelen alapeubályokbao faatartva uinoaenek. A hav) gyüléaek egybehiváaa ét tárgyáláti 1 médotalait aa fiiyrend etabályotat. ^f\'&Jfrj- I \'il 17. §. A kötgyfilét rendéi at év mároaiut kává* ban tartatik. A kfttgyfiélt tárgytoroaalát at igat-gató-taneca állapítja meg. A köagyfiléeek fenn vau tatva: e) litateletbeli tagok vélaeeiáaa, 6) at egyleti elaökaég éa aa igaagaté taaáca tagjainak alapeaabályaaerfi megválaaaláee ; o) a aeámvite-gálé biaottaég tagjainak megválaaaláaa: dj a havi gyfiléeek által odaítélt pályadíjak kibirdetéee; a) aa igaaguté-twáoa által aa egylet mdködéaé-1 tél teoudé évi jaíenléa tárgyaláea; f) a aaám-viaagálé biaottaég jeieiitéaefalleMi kaároaat; g) a felvételi díj ée a tegeági járulék megállapitá-aa; 4) a törtevagyon kovafordítáaa iránti reur delkeaée; í) fiiék egyletek alapitáaa ét taloaa-táea; á; «a évi kilfaégvatée jétakagyáaa; Ij aa I egylet ilipwaaktliirirk médeeitáaa: a) egyleti tagok által a 12 poatja érteimében beayuj | t«t aoláai indítványok feletti katároeat. 4a ifMgalft máff foataa aeatakben bármikor reedkívfiU köegyfilért ía kivbai agyba. (Vége követkenik.) Hélyi és megyei hirek. % MégHlvátJ —- A 9keiamegyoi ált tanité tea-tfilet* Ntiy-Kalittá jáíáei köre ea évi L (te-vtaai) nmuea gyiiléeét plagyai-Saerdahelyen fogja megtariant ipó/ut hó 20-án At bi«kuUt Idrogéi: - 1 Almult gyfijéeen fölvett jegyaékönyv fel-olvaeátt ét faileleaitéee. 2. Alköeóontbél a jkör élnökébea idéköa-ben érkedett iratok .aléterjeatléae éa megvita-táaa. 3. A járátkörnek keletketéte (1868) éta folyé évi vetetett jeg^téköuyvek a tt atekbea tartó*ó iratoknak bekötött könyvben letieetáaott mátolttei niteiéailéae végett egy bitotteág kinevezése. 4. Gyakorlati eléadátt tartandnak: Kitt Ignác* aa ojvttmányok kezelése, —: llagaafi Má-4yát, a magyar történelemből — Sáringer Károly a földgömb iamerletéaéról, Lendvay Ferenct padig szépirodalmi értekezést fog tartani. 5. Iadityáuyok éa egyébb folyé figyak elintézése. Egyesülésre e jkör öeaaea randea éa pártoló tágjai, mint aaintén a tanügy barátai it tita-telettel meghivatnak. Elnöju megbízásából: Ambrvu Lajoi I n jtnui kör j- Kjx*je — Elé. A eaép maleg napokat oaipée hideg váltoüa fel; eaerencaéra szél is volt a igy nem aokati ártható it — Még nagyobb szerencse aaonban, hogy az annyira óhajtva várt eeé ia szegény éa eaák így birna némikép feloeaudni eifggedeégébá. A gebna ára nálunk oeökkaaébea van, de még mindig egyformán drága keuy#r«t eesflok; borraj jalenleg csekély e vevé; ige* jé-mjnfceégfi bor jk-coUure lt frtlal adatik al. At fitlat miauén ágában éretkeié a hiány. , — A mU^\'ka vlizonyokrt világot vei ea oijnaa közoktatási miniateriumnak aton rendelete, hogy többé na vétessenek fel aa egyetemekre no« deákok, kimondatott egyszersmind, begy a deákoknak nem aaabad addig káattodniok, mig tanulmányaikat el nem végeaték — Nálunk még alijcor aem >gan házasodnak, mikor tanulmányai-kát már elvégezték.\' —\' — A psTpt-készlhalyl vita! végrehujtó id\'teágáiiak legutóbb tartott filéaéa — oltaseuk a P. LapokbaL magáilapif atott a köte\'ezé alái* r««i- ivek azövege ia. mely a kiépitéa megkezdéaé-nék IB81 évre kötelezése által kétaégttlen bizonyítékot nyújt arra nézve, hogy a tervezők leljea kilámiaáv\'al a aikern\'ek ée komoly törekvéeeel munkainak a vonal minél előbbi létesítésére. A telaM nyilatkozat saövage a követkeaé: „Alólirt magamat j 4a öröknaeimet kötelesem arra, hogy h^ a műsttki alémnnkálatoket eat közöl taté iftj. gróf Eaierbáiy Móric ée érdek társamak a pápa-kesttbelyi vtsut kiépítésére tz engedé\') törvény* hetéailag mégadatik — at 4ltaltm itt al4irt készpénz, il lei ve t«r mészét bem szolgál inányok ere* ! )«g törzs réaavéoyeket fogok venni és a réaa-< vényekre t fizetlek*t tton idóben éa réaslatek* bén,\'valamíjrf a tarméazetbani azolgálmányokat | részvényekéi oly képen taljaaitem, a mikép éa ! tlmloé mértékbea tzt a fent nevezettek állal beköatöntéU a moet már pár ntp éta ömöti a ! 6 meg togjt batárotai, kittáradt földet. Gazdáink már komoly aggodul- -I *fon bozzáidáasal; hogyha 1882. végéig az 6pi-makat tápláltak vatéaeink iránt, ramélni akarjuk, ! t*»angedély becukkelyeave éa at épilét megkezd-hogy at aggodalmak nagyobb rétté a beállott vfMP J*ff J eieJ köloleté nyilatkozat érvénye jótékony eeo folytán megeaünl, a vetéeeink, — ht szép meleg napok fognak következni az esé után —• ttép fej ődésnek fognak indulni a époly. eaép kilátáat fognak nyújtani a jövendő termés iránt. — I ^f — Várotunk jelet zenetanárát Bereca Imre urat fájdalmat csapás érte. Atyja Bereca JánoB, tv. tanké |ki 49 éven át múködtt Zala-latván-don a néptauitói rögös pályán a .megérdemlett tiiitaletben ét bicaülésnen részesült, mult hé aprilia 29-én balt\'meg. Temetése nagy résavét mellett ment végbe aprilia 30-án. — Nyugodjék kékével. A gyászoló család fogadja iéatfiukrél ia éaainte részvétünket. —" — (Hlbtlgtzitát.) Lapunk mult atámának alté ujdonaág-közleménye botrányoaan hibás nyomással jelent meg, melyet etennal kiigUaituuk. A köalamfnynak helyesen igy kell ezólnia: „A köaelabb alüunyt tiachrach Károlgni hátramaradt ctaládja lápunk utján ad kifejeiéat benaé hála-értelének aton nemes, önzetlen éa emberbaráti tevékenyaégért, melyat dr. Schrayer Lajos, dr. Szukits Nándor éa Prágai orvoaurak az elbuuyt megszűnik. Ezto kötelezettség nem telj esi lésé bél leimerülő peres kérdések elbírálására alájttem magamat a pápai kir. járátbiréaágnak éa a sommás eljáráantk. — Jegyzet: Minden izjánlattevé kéretik, hogy ajánlatát tajáltterfileg rja éa aza bttoaan részletezne, mennyi kéetpént, vtgy menynyi östtéget képvwéíő szolgálmányok erejéig kötelezi magát törzarészvéeyejíet venni. A pénzbeli ajánlatok 100 írt összegben teendék. — A természetbeni azolgálmányokhoz tartoznak a pályából szükséges töldterfilet, talpfa, bidfa. kő, vaa, mész, kavics fuvar, napszám, melyek darab, má-aaa, vtgy köbméter atarint ajánlandók helyi méraékelt egység árak alapján. Az anyagoknál kjteendő, hogy az\' átadás hol történik Papa, május 1. 188a Ilj. gtóf Esterházy Móric éa ér-dekláraai. — A kisbirtokotok orazágoa földhitelintézete ellen felmerült bizalmatlanság eluealatáaa czéljá* bél a belügyministter a követkeaé köriratot in* tétle at öaszea féítpáno\'xhoi: Méltóságos ur 1 A „kisbirtokosok országos földhitelintézete," mely a törvényboaáa közbejöttével legközelebb mega- betegágya körül kifejtettek. A derék brvoaok ^ napilap állal nyil»^n errél gyauueitj * -1 1 tátott, hogy ügykezelése nem rendes, minek foly- tán, axou nenfea czél érdekében, a inol/ért ezen intézet alakult, valamint féfelUgyaléei jogánál fogva kötelességének tartotta a kormány aaoo orazágos intézet figykeaeléaét hivatalosan megvizsgálta\'ili j a vizsgálat eredménye kiderítette a gyanukitáaok alaptalansága, a nagy közönségben azonban ezau gyanúsítások némi bizalmatlanságot szültek, uiiuek folytán felkérem mél-tóságodat] hogy a mennyiben tapasztatná, mi-azennt ezen iutéaet igaagatótágának a mezőgazdasági egjyaetek alakítása <ía a már létezé penz-ihtézetekl csatlakozása tárgyában ezekhea inlé-aetl felhiváaai kellő támogatásban nem részesülnének, zaját hatásköré ben fel világosi tó lag hatni ativeake djék, minthogy eteu országos iutéaet tényleges működésének mielőbbi megkezdése a kiaoirioknaok érdekeire üdvöt hatással leend. Fogadja méltóságod lititeletem nyilvánítását, lut a i. k. — Kaulfmann él Simon hamburgi Ctég hirdetésére hívjuk tel a figyeliutlj tté vtu abban eredeti eorajegyekrél, melyek fduyereményekkel bőven el vaunak látva; eteu sorsjegyek nálunk ia gyanilhatélag kelendőségnek Örvendenek £aen minden dij nélkül fáradoztak nappal éa éjjel a beteg körQj éa miudeut elkövettek, hogy a súlyos betégnak utolsó napjait enybitaék. — A papa-keszthelyi vaiut ügyében az érdekellek egy része áprÜia 24-én ülést tartottSü megken. A teendék gyoraitáaa tekiutetéből fiók-biaollaások alakultak (miként máa alkalommal már emlitettfik) Pápán, Devecaerben, Sfiiueghen, Tspolczáu éa Keszthelyen; Tapoicaáu aa elnök távolléte miatt caak köaelabb alakul mag, Keaat-helyen ápril 25-íkén volt ea érdemben filéa. A részvényekre való fiaetéai kötelezettséget illetőleg érdemlegea határozatot hoztak, melyat Bánfi Alajoa a „Zalai Közlönyben" következőkép mond el: „A rést vényekre fitetéti kötelezettség áz a\'lá-iiáasal kezdődik »tart, mig épilketésekre engedély adatik, mit a bizottság 1882. év végéig kérvényezni éa aaorgolui fog; ha aten időig at épít-kezét mtg ntm kezdetik at uláiráai kötelezett* . tég megszűnik. Ebből kifolyólag, hogy a már j nyomatott aláírási iv részint aa aláiróuak határozott tájékoiáat, máaréazt jogi aaompontból érdemlegea köielaiattaéget foglaljon magában máa aaerveaetel vont maga után j enuak foganatoailá-aára grét Deym, dr. Qyömörey Vincze, Takács Alajoa, Barcaa Sándor ée Csendes Jóaaef jelen* i T^íf, * ^^ lóvékét felkérté, kik a kiránt értelemben a ater l6tAlH\' k«IUük a a ctég aaoUdiiátárél or- ketatvényt még at filét folrama alatt beadták, "^\'f\' h\'r*\'*i A —I Roviű hirek. A temesvári színház egé- lag hépféü. iyt még az dlét foly — A kozeptanodal törvény-Javaslat B3. §-ántk kaon pontiát, mtly a katonai gyakorlatokról szól, a melyről bővebben éml ékez tünk meg lapunk mu\'t atámának veaérotikkében, at orsaággyfiiéti bizottság, mely étt a n|ult héten tárgyalta, nem fogadta el. —- j Hangsúlyozta ugyan, hogy a tor* I nászát körébe été Katonai gyakorlatokra a két I felad oatlálybaa súly faktatteaaék, de a ctéllö-véaaetet mellőzendőnek vélte. — (Hymen.) Qránitt Vilmos ur, szombathelyi\'könyv kereakedé e hé 11-én fog eakfidni örök hűséget DeutaCh Hedvig kiáaaazonyuak a zaia-ageiaaegi iar. imaházban. Tartéa és aavartalan ! boldogságot kívánunk e szép frigyhea. — Kitt ffirdönk Balaton-Füred érdekében aa igazgatétég jmiudent megless, hogy a közelgő fUrdőidénylt hiebtél élénkebbé tegye. E oaélbél indult íeej Láisalé, fürdőigazgató ú« Budapeat.-e { ott felkérfjép .aí közlekedésügyi ministert a déli { vatáuártttág állal kietakötlendő mértékelt áru menetjegyek érdekében. Reméljek, hogy e lépésű ek leaa ia aikeie. — TapalCZirol írják nakfink május 2-diki kelettel Ti aaerkeettő Úr 1 Végre nagy ueheaen megeredt .aa e«jő. — Bár hfivfia áa időjáráa, még ia legjobb leményre jogoaito»k a vetések valamint a szőlők ia. — Azonban rettegésben tartják a népat a fagyos aaent Uraimék; hátha mégis fagygyál tisttelnék mag úgyis aléggé megvert baaáukat 1 Ho de nem kell eefiggedni: elég fűlött ki u jóból a téleu. — A vetéaek eeépok, a azéíék mindén várakoaáaon felfii meglahetéa terméstel keoaOgtetnek éa talán itt ott, gyfimöloa ia fog dieajeni.j— Sok helyfitt még oaak eautáa tognak tavaaai alá aaánláni, morf a föld a tártáé aaáraatág rtiat — a roppant léi után — ua* gyou kérget volt. — Higyje al jól eenék már | egy jé, Mteuf**, mert népink fWihfle ragadt ueti leégett. A mentés lahetatlen volt a oaak a mellékébfileteket lehetett megmenteni Felekiné ugyanai este vendégszerepelt a RNőuraloir.*-ban. —I Borisxlóbau május 19—\'21 napjain állatkiál-litáa last — Pau\'ai Edéné a nemaeti saiuhAa kiváló művésznője meghalt. — Bécsben Beethoveni szobrát leplezték le nagy Ünnepélyességgel, — Mull hé 29 én nyitották meg a szarvasi vasutat. -4 Kaposvárott nagy népifunep leaa köaa* lebb, melyei Bobot lalván, Kémein Ignáot ée Inselt Samu rendeznek. — O ¥eieéga május hé lOjén [kihallgatást fog adai Budapesten. — A fővárosi könyvkereskedők ezentúl ünnep- éa vasárnapén uam nyitják ki fizleteikei. — Aa ujon* naa kínevezett boigái miniszterek miud orosz neveiéiben részesültek. — Petőfi látván a költő testvéipcscse a csákói birtok tmttartója meghall. — Endolf trónöiökös legkötelabb Budapestre éraeaík. £gy bélyeghamiaiiót fogtak el Budapea-tea. —| A király Pake tfiakároault lakosai récéére Legánpénatárából 1000 frtot adományoaoit Irodalom. [Ai|t rovat alatt megemlített iroiUltni és isessotvsk kap* halék és^Mfreaéethst^k rtscM Plttf k«ayvkarasA«4áséteo Jtigy-SsaUsáu.) ■ -j- Megjelent ét baklliatatt feaiUak. A leg-atfiktégetebb e fogak ét a száj ápeléaárél. Irta Bikalaívi Uátké Domekrn es. kir. udvari fogar* voa. a koronát araay érdemkereaal birtokosa. Budapeaten. Harmadik kiadás. E világíUaa irt éa &3 oldalra terjidŐ füzeikét ajánljuk aivaaáiuk figyelmébe Ára 30 kr. r- A „Magyar fílid\' ctimű napilap idéjée-iati táviratai. A kfilfÖldln, uaveuteeeu Némator* aaág, Frauftiíaanaég, de kivált Amerikébaa a meteorológiát már érek óta falhsasnálják a őséiből, bog/ o gssdáknsk idójóalaiokat esolgáltss-a*»sk, melyek 1-2 napra allre meghatárosxák | a jövendő iddjáráat, Hogy es mily becaeá a gas-dára básve kivált a nyári mauksiddben, aat aouyiUuuuk nam kall. Fal ia fogták es intés atéay értékét aa amerikai gasdák, hol ma- mér 7342 ssstti éa poetsállosaáeen tárírstossák éa hirdetik fslragsaaokbsn a másnspi időiáráat. £ rendkivüi baaauoa intóaméi.yt haaánkban ia óhajtották behosni, a aa érdskbsn aa oraaágoa gss-daaági agyaafllat, a njitravölgyi éa ssebeni gssd egyletek ia tettek lépáseket, sőt a képvuelőháa-bao ia aséba jött. a dolog, de mindaddig aaá-moa fprmai éa anyagi akadály miatt létre nem jfljhsüjtt A aaékeaiébérváát gssdséitskssist or-; ganunja, a gadák érdekeinak megóváaárá alapi tott „líagyar Föld" oaimO napilap felkarolta ea easméjt éa miodsn nabéaaéget Isgydsvéo, april j bó kfisape éta naponta boa agy a külföldi idd járási táviratok coiubiuácsiójáu alapuló a aa egéas oraságrs eaóló idéjáráai táviratot. Ea intéakeaéae aa említett lapnak általánoa élénk érdeklődéit kelteti a na már aaámoa gaada kiiéri figyelemmel altávivatokát, malyak bahoaataláért a „Magyar Föld" a gaadaköaönaég ieljea aüamaréaével I találkozik. i— „Migyár jogtudományi Lexioon\' A „Lexikon" kiadása immár biatoaitottúak tekinthető. A IváUaMt addigi mankatáraai közül felsorolhatjuk; Alexi,! Apái hí, Beok, Cboria, Caemegi, Dell, Adatni, Féyer, Fi iedmann, QjŰrj, Hajnik* Hercsegb, Hericb, üodoaey,, Hoffmann, Kőnek, Kőrnyei, Koams, Kovács, Kiélik, Láncsy, Németh Ken mann A., Pulasktf A, Ságby, Schnierer Qy, JSKllar} Saékeljr, Teleasky, Vecaey, Weínmsun, jWeiaaJ Wenczel, Z\'Unaaky Urakat • több máa tneverétee iiót, kikbea kéUégkivöl Ja vállalat meginéiiá«ával a vtdi9i irodalmi erők\' le\'gjéleabjei-ía catUkoaní fognak. E tárgyban még a. követ-jkesökiól érteaUIQuk ; A „lexikon" astrkssstljé-» 0k Dx. Roaenberg Lsjoa ügyvéd árnak meghi-Táaa fuljtán april bó lö-én egy elad értekezlet tartatott aa űgy »édi kamara helyiaégében, a munka tarvaaata éa ntódosaUiuak megállapiiáai tárgyiban. Bs alkalommal a nagyeaámu jelenlevők beható tanáo«koaáa után eg)ha iguiag a {következő magái.kpotáara \'jutottak: Alapul vétatejtt;Holaen -jlorn uaon munkája, legnagyobb réaat azonban Óaak aj oaikkek terjedelme tekiutetébep. Minden úrénak eaabad-»ágabau éli, aa általa aaarkeaatett éa alánt csikket önuálóaa ée igy más 1 orr ások igénybevétele mellett ia dolgosui. AH es különösen aa! agéea öunálóan *a in sxtanso feldolgozandó jmagyar jogróL El»ő faladat marad moat ss alpjiabatutii ötaseáliitása; enak tervezete Hol-sandoijff alspjáu késsfll aa nj alphabatum, melyből aa agyea oaikkek aa agyss munkstáraak iöat azok aasbad válasstása assrint leesnek fel-1 óiztvB; Aaoa ozikkékről ellenben, malyak netalán atkéeattan éikeanének bs, agy kaéőbb kiadandó póti (izet által Isaa gondoakodvsi. Aa slad alphabatum slkéasitésa után sson-ss! ujább értekezlet less sgybshivs, melyben a munkaiáreak minden egyes tudományág assrint ájakoyélylyé alku\'andnsk; aa alpbabetum ki-égéaaitjéaérs peddig egy albiaotteég laaa kikül-1 d«s. liagnagjobb nehézséget asfll néslflnk ass-tini as jogi mdaaavak terminológiája, résabsn is létéauek már bscsaa olőmunkálatokj aa tr. n. Hirdetések: Hsupl Gswiand 400.000 Mark. Glück*-Anxeiye, Dia Gewinne garjantirt • r Staát ffiUAiwf Mtr Btlkaliyunj «a dm! Gewlnn>€líineen dér vajai Stasta Nia>s| garaatirlen freaaaa ^eld-Lotte-rie, ia weiohqr Qber 8 Millloueo 300,000 Majrfe aiciier gewoMea werd-n múnieii. I [Ma Qsviase dieaar vortMIluftoa Ü»^i-Loitrris wvIcm DlaH(«atáM sar 87,200 Lbum cnüiiltj tind foi-faMa, oiinlieb .* Üer írlaiu Gt-w iuu i«t pt. ISS SSS M*rk PAmis 250,000 M. 1 Qetv.a 100,000 M. I Gewa 100.000 M. 1 Gew a 60.000 M. 1 Qew.» 2 Qevr.a 2 Oawa I 5 Qew.a 2 Uew.a 12 Qswá 1 Qawjt B4 Qswa 4 Gew.a j 3 Qew.a U Oavja 60,000 M. 40,000 M. 30,000 M. 25,000 M 20,000 M. 15,000 M. 12,000 M 10,000 M. 8,000 M. 6000 M. 5,000 M. 6 Oew. a 4000 M 68 Oaw. a 3000 M. 214 Qew. a 2000 M. 10 Oew. a 1500 M. 2 Oew. a 120ÖM. 681 Osw. a 1000 M. 673 Oaw. a 500 M. 960 Osw. á 300 M. 65 Osw. á 200 M. 100 Osw. a 160 M. 26160 Oaw. 1 138 M. • 2100 Osw, s 124 M. 70 Oaw. i 100 M 79000sWsMo. 67 M. 7R50Qsw.s#u. 20 M. und aMBMes toleSé ia waifea HoitaUn is 7 áttaai-iaagaa lar mátrm Kitakfiduf. ÍM* GonmatSUBf itt — f/icl [iVstgv»t\'\'llt [ jssé Meetaa blma 4m Lmm Orif iml\'oot nwl Outí. 6$Ikr. Ö. ir.,i ia» Ltta Originaftont rmr / OuW. 76ftr. 0 WJ dat éatrísf On^tnüfiaaa nnr Mp, 0. W.t\\ jaaá Sfiüen étvm vem Stsate ganatirtaa OfiMsa^Lssm Mm HrSetaaaa PitmMij mn fraatírte limi |iaaf Uéa Mn|w aalbat aaea Jen antfwalealiB Oegea-«ea iHÍr nraait I ieéar éer Ik4ha<Ugtaa étiül von uúj sebes mí jaem Ürifiaal-Lsem aacá d*n ml éam 8tatJm*ppea rer Immm i)ri(Esn»i-PUn gr»tii aod n»chitatgtfubitr Zieb-Mf I mf^ri dia amUkba Ziabsayiliate uniufgefordert aaMimél Uto AmahlHg und Veraendttjig dér Gewinngelder. , Mm vsa ab Mmt aa éla ItbmmSi prompt und jeaiea ai«aplN Wmeab e ligeabail ■0 Mi f«Mihaf Za%« maa eiafadi aa| mi fm-EaMMbMlarai eéar Mf nmmmm»á*Un BÁitf maab -a. J/fl* w mmát mi éttm «É 4m ámf*liasdbr Máa NU. 1H M 11 lai d. J. UmmmíI as §IMÜML HBOUOHEB | T*M»f«ir mi Vaebsal-QMSflair la „jogi abc társalat, rénéről majyskst aa, — nam kételkedünk bsnna, — örömeit aocaátaud a aaar-ksstő rendelkezésére. A vállalat kiadója Baat-mana Frígvas « nLexiconH-t a tárgy fontoaaigá-kos mért aiasaa kiállitáaba» fogja\' réaaaaitsni, Kérem, ashreakedjék a t. aserkaaztőaég s közleményt bsoasa lapja közelebbi azámában falvenni. Tlsat. Rautmaím JFVs^yaa könyvkiadó igxxxxxoooooocooooaxxxxxxxxxxxxxxxxj I Radocsav és Bánpj M Közgazdaság. 11926. aaám. Értesítés a keleti marbavées állásáról a égyéb rsgályoa éa járványoa állati betsgaégakről. folyó évi április bó 22-től áprília bó 30 ig. 1. Magyarország, valamint 2. Horvát $zlavouorazág éa a horvát-aalavon katonai határőrvidék tsrfllsts véssmsntsa. 3. A. fiumei tsngeréaseti hstóságnak távirati jaléntéae szerint fiúméban ée vidékén aa állat* egészségi állapot teljeaen kielégítő. 4. Aa oaatrék tartományokban uralg a marhavész. Dalmácziában a eárai kerület Dtjklo nevű községében ; a finji kerületben pedig Ba-bar nevO kösaégben. Kelt Budsneeten, 1880. évi aprilia 30-án. A flildmivdít-, ipar- és kerekedekm-ügyi m. kir. miniíf.eriwn dllategísuéy- rendőri QtMtdlyg._ Felelőt sxrrkeas^Ő: HOFFM.4X* 9IOR. nagybani tejrmészetes ásványvíz ée forrást^rmény kereskedők (legidősebb kereskedés ezen nemben egéss Magyarhonban) létesíttetett 1842-ik évben, 738. BUDAPÉSTEN, Koponaheptaw* (urD-otwa 11. «l ajánlják mottTfeérkuett ét mindig, frút töltésben kapható mindennemű termisieUs ásványvizeket. - i , Hogjr isaa tísitelt \'vsréiaksek, TaUmisi mialeif orr r«IMi forrásoktólviieba vosatkea^ag, minden bistosMgot ojujih aaenkf, uáramtt&k nívónkat, • ffraroai ftorveaaak kónjrreinket. eredeti aéaláiak*t, mi-litótpveleink\'t bármiksr eldmutatui, afjasiata áavaajTia-beljiaáflsket kivasaafán ricafáUt tégett íelityitni. Vidéki megrend- faek w^y pottán, haján vagy vasúton, pontosan és leggyorsabban esikotöUetmk, BERGMANN S/eplö- szuppii na a aaepldk teljes eltévolitávára, darabja 46 kr. o. ért Magj-Kaniaaái\' PBÍOEK BÉLA 7215—* gyógyszertárában. mm TEMESVÁKY MÓR KXXKXKXHXKHXXXXKKKKKKKKXKXKXKXXKK m"................x x iPoudre de Serail. x BLAHÍNÉ LOCIZA művén kedveurz arrzpora. X Emi irapor t ep unilag takéWtcntT*, ■hitin íiIiIhi mnkttl mim ím kttnoó tnU$dnoaAfo-)( XkAl ifynt, hogjr wiwl— tödi« i kSI- ée bctlüUOn kroitttt porokat aokaioraMB feHlMjji; aagja^nS fnicrcjt nAS inhI u idftjárM IkIIomÜn UMjUtA) Mfáijt, u arcnek éa imnmaak iQo éa Iwnlnilw nlwmn UW^ XaA* utj. a lfJflr^bb nc» aca képea a port rmjta éevorauL mIj kitünfl katéaaiért BLAHÁXÉ LQU1ZAW aaauwjaif kfiralkaat aonkkal tűaUUe ki: W X Tiszt. Möller J. L., ezelőtt Vadász Ferenc* özv. ntóda, II illtrwrréw ónak Bsáapestea. a Poodre da SaraiL naijct 6a feltalélt. raliban kMp£é( amébeo pánUtan, mert oaotcaak ax urton futhatatlan ée tutk de tgyauranáiid: rcndaa baarnélatatl ártalma Jináfa áltaJ aa arrm olr kAUMa Miékoaj ha-^J JCUat Sfak*még eddif wnaitélo arcsoorakl BŐS tapaatultani, maty kWáló tuUjaoo*afáért júvAbto mint V Kkadvancs anaporomat kiiAruUg (dfoa hannéJhí. c# ntipafyok gjOMrt, hofy úlültnulhauilan jóaáfíéit etlsnMréaoak íog OrrendaaL [ / Tkata!attal JK X BLAHA LOUIZA.K 8 1 jf Káz iliaUaut Úrén j*lentíkenr pariai kkűoHeégakkai raló úMMküttetéaeim folrtán iikerúlt a vilichirü^ % Metta katáao* .CKKME POMPADOL\'HT" tgin tfartutféban éa tr^jébaa aUáUitaoon K* «im aaer, melylytl j^Lirnarea aaaaoajr agéH aw koriig; íenntudta tartant canda#aépeérét aaéikfti, kogr Waaért mo mBlaarthetoi el a L h0|g) uak aat a lagkatkaldeaMM ajioUnL — E J^daa eddigi aaanfl {jártmáajt Egy téfalj ára haarnélati 1 frt. 60 kr 4—10 Créme Pompadour. 5 * agéenégénak ártott volna kit&có mtr jóval ftialaal min Caak asOB kéeiítméay nMMfiiil kaeeekadoB, — mely faatabbi rádjefjemmel el na Útra. l-efnagyobl H Waxték ralúdi frutia ée aagol illataierakben y /BV^m Minden dobos POUDKE DE 8EKAIL a mellekelt bejafTMtt védj e*ygyei vas ellátva, gl^BSwHI kr. « 1 ft dobotokban; valódi minteégbaa caspáa a teltalalönál MÜLLER T. 11, aulAtt VADáSZZ KinHQflyhl FEBEKCZ üit. Utóda, illatsMrési a .Viráf-kifilyné- hoz BUDAPEST, KoroDaWcMf otcaa l|| M VftlTvRw • ám kapható. " | SS j| ^SfrtndtUttk pontot n etüito/ltimtk Xkxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx^ jls^eg^liiTráLS. , I | A dél-falai takarékpénztar kebelében szervezelt gypjiö s önse-gé yiö szövetkezet részvényesei 1&80 f/i a jut hó 11-én reggeli 9 órakor NagyfKanizsáa a városház termében tartandó elsó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívatnak. W Tárgyi 1879. évi april bó 14-én tartott rendes közgyűlésen kellő wámu részvénye sek jelen nem lété követkéztében a végleszámolást kimondó határokat kir. tövény-szék áltaLmegsemmisiU\'ftirén \'— ezen határozatnak ujabban leendő kimondása. c/ipo-ioar raktára ; BÜDAPE8TJSK, király-uteza I. szára, báré Or-czy-fóls kii, uak) han óh klenluybeD. Wfk számára : Komod-oipók ebaríaaú inból é« borból . . . 1 6t S0 kr Séta-czípők, (Bntoa fitcaipók, finomak éa diascsak . . t frt 20 kr Eegatu-cwpök caatúkkal, finqp ebcrlaatinbÓI vagy kórból . J frt 70 kr Regatu-olpók fénymWtfrral, Hpi mukkal lBEnjabb asakái I frt fc> kr Begatta*czip6k aagrénbót vagy wgebörból, laagaaaC kettfia talppal, maga* aarokkal, legiyabb aukóa . . . il frt |o kr Eberlaazting-tupáaok finomak, diazesek, fia jaki orral f. . jt frt M kr. Eberlamtine-topinok rugan/Iwaóral, magaa klrágáasal, Ooymázaa *ml, rokokó aarokkal, legújabb wabá— . . . . j| frt M lr. Eberlaaztíng ezogoa topánok, azÍTalakn mtufaail, (ima talppal rokokó aarokkal, alagaas asafaás..... 3 frt éO kr bórcaum topánok aagrénböl, aaófak talppal, magaa kivigáiaal. I legfinomabb kiállitáa . . . J frt 10 kr Urak számára: lláal raipók finom bőrből . 1 At W b- Topánok cróa aagrcnből, erős talppal......« frt 10 kr. Topánok aagrtnből, (iayaáaoa orral éa talppal .... 3.frt 90 kr. Boijubőr topánok vikazoaak, crós dnplaíalppal, a legjobb minS«.l4 frt 10 kr. Boijubfir topánok keztyübőrból, a lehető, legjobb mfnőiég . lé frt 60 kr, Uagatta féleripö nyári Idényre, legjobb MgréaUI, atóf talppal !3 frt 60 kr, Bagatta (ilespó (éaymáaoa dlazizel, legújabb axabáa . é írt - kr Csiimik-t-rün nkaaoa t. ugrénbórböl, magaa azár irófoU talppal\'« frt - kr. Gyermekczipök aagrénből . , | frt M kr. Leánywpók cberlaazüng a» kórból 1 frt 80 kr. - S frt 40 kr Oyw^toipW1..........10 kr. -tt »t»kr. ■agrcodel^ak poaUn utáavét urll«tt fagj at aillag bakii-déaa nun gforun » |MSUaaa tclj-aittetnrk. Hets alkalmaa lábbeli » lafkáasadfewbUiu kioaanltocik. MK^ tidszlsiss drjsgyttktk kivonatra bémtnlvt küldenek meg. j 9—llh oooooooooooooooooo „A Yaliaikozók Lapjára" niáfas bó l-jétől aj előfizetés nyitutik. mftMti féUéUek: Egéss érrs fl frt \'Jaiirre 8 frtj évre 1 ft 50 kr. EU/bsiési pinák ktidsndök: „A Vállalkozók Lapja" kladlibiratalábpi BndapeatJ IV. k. kalap-atcsa ÍO: ez-(741 |44.)J OOOOOOOOOOCOC00000 Pályázat A nagykanizsai kisded neveló egyesület 4IU1 foUrioU kisded óvódénál ftrtmdésbe jött és ez évi július bó 1-vel elfoglalandó ,6róa ftlloáisra, -f- melyj 600 frt\'Iénpéin fizetés, 2 szóba és egyéb hozzá tartizókkaí, még is jegétí éven át sz&kságes tüzelp fa k^-szolgáltatásával van egybejtötve, ezennel pá* lyásat hirdettetik. A jpálykzatok kellő okmányokkal felszerelve (kjépesijt^s, kor és eddigi működéről) legkésőbb i évi; junios hó 15 v ai alólirt elnökhöz beadandlók. Kelt NÉfy-Ktnizaáo 1880 april bó 17-én Korh Whálymé INM atsí|c. Tavaszi cora. — Nyári coi*a. mimimék köszvény- és csuiellenes vérliszt itó-thea Wilbelm Fer[ínc/>lől gyógyaseréss Msnakirohanban (A.-Austr.) Alapos gyógyulást eakkösOl oaós, köas-vény, gvsimékágysaok lábbstsgaégaibsn éa idillt maksea bajokban, mindig eveaedí sebek-cél, rslsmint inhiden nemit m bírkiütéai be-tsgségskoélf pörasnéaekuél as sresbsa vsgy testen, sipoly ée bajakórós daganatoknál, a máj* és lépdognláanál, arsnyerea bántalmak-nál, aárgsaág, hevea ideg-, isom- és könyök-fájdaimskbso, gyomorfájás, eselek bántalmai, slteati dugulás, viselési bajok, msgötniés, fér* figyöorsség, női folyás stb. ellen. Qörvély ée mirigydagsnstot tartós baesnálst folytán sls-possn gyógyít, mivel enyhs oldó és ráslst-bsjtó essr, ami sssrnyi elismerő irst áíta) bt-nonyittatik. Bisonyitványok kívánatra ingyen. Egy 8 adagra felosslott osomag 1 forint bélysg és osomsgolás kftlön 10 kr. Óvakodjék mindenki hsmisitvánjok vá-aárláaától és mittdie ossk aa ismsrt törvényesen védett „Wilhelm-féle kössvény- és oaús-olisnee rérüaűtó tbeát* kérje. Kapható Práter Béla gyógyissrtárábsn Nagy. (tfl 2-26) Ömü onity — Téli ónra. Nyujtsunk kezet a szerencsének! 400,000 márka fSayereménjrt ujujt kadraai eietben a\' I péntkiaoraolás, melj a sufu kormány álul jérabagyTi és biztotitva tud. Eaau qj torvetet alioja abbas all. bofy nébány hónap lufoljáis alatt 7 loraolaabaa 45,200 aywia^aysak ukretlen kiaoraoUi alá kall kernlnie, köitük találkoiik 400.000 frtnji fflnjereménj, rózleg pedig: 1 nysr. nysr. I á m. á m. nysr. á m. 1 nysr. á m. 1 nysr. á m. nysr. á m. nysr. á m. nyer. á ra. nyer. á m. I2nyer. á tn. 260,000 160,000 100,000 60,0001 50,000| 40,000 80,000 86.000 20,000 16,000 1 nysr. 24 nysr. 4 nysr. 52 nysr. 68 nysr. 214 nysr. 631 nysr. 673 nysr 960 nysr. ,25,160 nysr. stb. m. 12,000 m. 10,000 m. 8000 m. 6000 3000 9000 1000 600 300 138 á á á á á á á á á m. á m. ■tb. m. m. A ajarsBtésyhasáaok taroaerist bivaUloías álla-Uaktak meg. i legközelebbi elsfi,\' aa állam által biitodtoU nya-raaidnybazaa a köietkeió iaaaafba bsrll: l eféaa ered. aorij. ara eaak 6 m. vafj 3 frtS0krAá.b. 1 fél , ...... > • ftkr-aAb 1 negyed, . , .. i%9 .»kr. . Valamennyi megbúáz ai éaaaac eJSlegea baiMán vagy poiUutalrány mellett aionnal éa a legnagyobb gonddal eaxk6x5ltetík. mindenki magát aa allaai calma-rérel ellátott eredeti wrajagyet kapván tőlünk Iwébs A megrandeléaekbez nuckiviotaU biraUloa terre-xetek dij nélkül mellékelteinek, tuibden kswa után pe-difJaiaaüitáa nélkül klldjlk réeitVeTÖinknek a Uvata-lofl nniáai jegyzékek. A nyereménye* kifiwtóae mindenkor poátoaas állam jótslláaa mellett történik a (kár kötretlen tn kQldéee ragT kívánatra MakaitjalSkaak Asaatria minden nagyobb puciain (assallé leéaaklUeUaelak élta\' kiibaaittetbetik. V állata tanknak mindenkor keOvaaatt a azereaeaa, •ok maa tekintélyei nyeremény köxítt gyakrae az elal fónrereményeknek imedvéa aa, mint llO.OOf m,ooo. uasos. asoss eo.ssi aO OOO (tb. fiietletiak ki. Aa ily a legzaüárdabb alapon nyugró rállalaUuL előreláthatólag mindenütt bistosasggál a legélénkebb rénvétriie aaámitbatrán, kéretik mar a késeli bsaéa miatt i« minden magbiaáet minél elébb, ár miadenentte f. é aáJea 15 ke előtt köiretlenttl átnlirott baukhéabaa kauíinann A Simon. bssk éa válté-Illat Hsmbsrgban, aavéaáriaaa éa aladáaa mindennemű államkötTínyek. rá-aatá réearények éa kbteeSnaoriqegyelntck. Ü. i. köesfinetfinket fejesre ki sssnsd irántunk eddig tsnsaitstt bisalométt, felkérjük ss aj kieonolásnáti réeavételrs, -4 tötOrekrésttnk sssntnl is oda iránynlsnd, miodsakar pontos és csalárd asolgálat által tissteii érdsksltMnk taliss ■egalágeiáaát kiérdsaslái Föntabbisk. Nyomatja éi kiadja Fiacbel Fftlóp Waty-Kaiiaán 1M. MelMtlel «..ZALA" 1880-ik övi ISt-dlk mám41i»/,. fü Mel Fülöp évek óta fennálló ea a legjobb hírnévnek örvendő könyv, mü- és hangjegy-kereskedése lagy-Kanizián ajánlja a nagyérdemű közönségnek dúsan felszerelt nagy raktárát agy mint; Pompás diszművek magyar, német és franc/Ja nyelven, Gyiiyiri képes-kónyvek magyar nemei és Iranczia nyelven. Ifjúsági irafokT | y ! mindkét nembeli ifjúság számára magyar német ki fraoczia nyelven. Elegáns levélpapírok és borítékok csinos tokban, színes monogrammal. Mindennemű köszőnléjegyek nagy választékban. Ajánlom továbbá [IC ITstg^rszer-a pa-pirraJstáirajscistt melyre nézve azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a különféle papírok arát j 20 Vkal leszállítottam. £ Kgyuital bátorkodom a n. é. közönséget értesíteni, hogy jól berendezett I könyvnyom-dámát a már benne levő két nagy gyorssajlón kívül még egy LEGÚJABB SZERVEZETŰ AMERIKAI GYORSSAJTÓ beszerzése által nagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetbe jutottam, hogy némi nyomtatványokat mint: névjegyek, meghívók, gyászjelentések és nfevvei ellátott papírok és borítékok, leggyorsabban és rendkívüli olcsó árakon szállíthatók. Mr» INefrreoileléfeelá pontosan eszkoxAltelnek. ^H fi! 5t ®| 1 P m & ís * ÍÜ m i jjjijiP ü 2 11 -a t B| 5|* 514. :ííÍ«£ a fJS~ ! fi!a ií 3 ííííííííMMsI I ui iíM sfel 111 ..hf- 4 IMQ i ■ ,. í3 B-- 9!:Ssia M 15•í2 í = t "3 ilf; 2M i3 E<= slí -« Ei __? ifllil^!\' Ilii sLi^l Ili]© -I shiiiisssiiigh HJi,M.fc áilílliiM piSl n I ppiiiiil^ piiffil irfliw; 11" i| i ír^.HM-..- jM&u.ifi f*: SÍ li £ Siin |||? V.jlfliJiliMIla * isi »? 3 iBi tttdtkttitüIWLíll ils UM»iK; , sál-"« ?! oD Ili linóin u j ül DKFJIER ANTAL-fél< VI vu rendeléseié s klTltflI paliic/.ksfir vnlódísáiru ás tnrthatáH&at-érli Jói Állás melleit eg^es-egxedül csak a DREHER ANTAL ^ sörfózdéhez \'8-10.) köbnnynn vagy annak teljhatalmaxott főraktárnokáual DIETKICII ÍS (ilimCIII IjillEZ BUDAPEST aimsendók. Afjrtfifféktk kívánatra mindenkora ingyen ét bérmentve. Nm»u*w israéieUdóknuk kilátó kedvezmények. —piiím i ri ■ ii m$*0> mii r ^.fii i n i j i" uB u jfH.jii r Jiünf^rynun |T ( , i I . 4 J . A Magyar-franczia biztosító részvény-társaság tiszteleltel alólílt igazgatósága ezennel jelent, hogy Zala, Somogy, Baranya «« Vas megyék részére kilerjedó hatáskörrel N.-Kanizsán fóügynökséget . alliiváii fel, annak vezetését j W í Gutmann S. H. lírra ruházta, kit egyszersmind a tűr-, szálliimány-| és jégbizlostlAsi ágazatokban jogérrényes biztosítási kötvények kiállítóira is felhatalmazott. Budapest, 1880. januárban. A Jlagyar-franczia biziositó-r Ászv enytórsaság igazgatósága: Schwciger. Moscovítz. lv£sLg^3rsLr-£rsLZiczia. "biztosító xészmvmé2rLyr-té~xss*sé*g igazgatóságának fenntebbi közzétételére hivatkozással alóliHott tisztelettel jelenti, miszerint a Nagy-Kanizsai fóűgynökség vezetését elvállalta ■ a főügyiiökaégí irodát megnyitotta, ji hol is íjiiztositási ajánlatok elfogadtatnak s a biztosítási üzletre, vagy a társaságra vonatkozó mindenféle felvilágosítások legkészségfesobben megadatnak Blzionil pedig a Irirnanág a) tűzveszély és robbanás által okozott)! károk ellen; * c) számon vagy vtxen B/i)l)ll(ott javak károsodása ellen; b) Jégkárok ellen j / . • \' d) az ember életére minden ismert módozat szerint. A MaQywr-franczia biztosító vésitvén//t&r sasáé, melynek 20 millió frankot, azaz 8 millió arany forintot tevtf alap tökéjé bői a részvényesek által mindjárt kezdetben 10 millió frank, azaz 4 millió arany írt kéacpénzbeu befizettetett, s részint a főváros legelső pénzintézeteinél, részint pedig magyar áll araértékek Uen és elsőbbségekben lett elkelyezvei f. é. október 14-én tartván alakuló közgyűlését, melyen a társaság Qgyyezetésének élére kOvetkezók választattak- meg. j Tálaiztmány. Elnök: Bittó István, ó Felsége val. belső titkos tanábsosa, a Lipót-reud nagykeresztete, orsz. képviselő stb. Badtpesten. Alelnökök: fiáró tí a u li i d y Béla, földbirtokos, orsz.! képv. stb. B pesten. Bontoux Jenő, a párisi Societé de l\'Union génerale elnöke stb. Parisban. Választmányi tagok. Eobert Moriu marquis de Banneville, az osztrák déli vasút igazgatósági tagja stb. Párisban. Ncnwelt Ármin kir. kereiked. tanácsos nagykereskedő. Lovag zápori Hegen h a r t Ferenci, az Albrecht-vaspálya elnöke stb. Bécsben. 8váb Károly földbirtokos, orsz. kédviselő stb. Budapesten. Báró Tinti Károly cs. kjr. kamarás, az oszt; déli vasút alelnöke, az osztrák urak háza tagja stb. Bécsben. Felfigyel* bizottság. B e e k Nándor, a j magyar, jelzálog-banknak igazgatój i. Lánczy Leo, a njfgy. ált földhitel részvény-társaság igazgatója Budapesten. \' L e w i n Jakab, a kereskedelmi akadémia igazgatója Budapesten. Serrebonrce Jw. Mária Emil, a párisi Societé de lUnion génerále vezér felügyelője. Párisban. Igazgatóság. Igazgatóik: Dr. Kist c nma clier Budapesten. 5c h we ig íer Mái H i 11 e r Albrecht, köz- és váltó-ügyvéd Bécsben. Károly a „Hoflmann József" nagykereskedő czég főnöke kir. kereskedelmi tanácsos Budapesten. Vezérigazgató: Mösko vi clz Lajos Badapesten. Tekintve a társaságnak fenn\'ebb kitűntetett | tőkeerejét és az üzletvezetés élén lévő, hazánkban is nagybbbrészt ismert és kftztiv.teletb.in álló egyéniségeket, bátran elmondható tehát, hogy nem volt még az egész monarchiában biztosítój társaság mind ez ideig, mely a biztosító közönségnek annyi garantját nyújtott volna, mint ameny-nyit neki e társaság, mindjárt kezdetben nyú jtani képes, s a midőn a társazág ezen, eddig páratlan tőkeereje |és az élen álló egyéniségek Jelleme egyrészről teljes biztosítást nyújt arra nézve, hogy a (árvaság üzletvitelé a méltányosság, a pontosság és a legszigorúbb becsületesség minden követelményének mindenkor és teljesen meg fog feleélni, másrészről a szakvezetés avatottaága az iránt is kezességül szolgál, hogy a társaság a díjtételek megszabásánál is kelld tekintettel fog lenni a verseny jogosult követeim nyeire. A midőn tehát tisztelettel alólirott a biztosítójt.jközönség! bizalmát! az általa képviselt társaság irábft újból felhívja éj\' kéri, megjegyzi egyszersmind, hogy a vezér-figynökségi területen a vidéki ügynökségek szervezése teljes folyamatban van, és hogy tnzbiztositási ajánlatok a mád felállított ügynökségek álul készségesen elfogadtatnak, N.\'Kanissán 1880. januárban. 389 19—51 maradván teljes! tisztelettel A Magvar-franczia biztosító részvény-társaság {©ügynöksége" N.-Kanizsán. Gutmann S. H. l»|j»i..f.hlj angol finuft- flirnitt I <t tfl i\' ktifiui bárakwi. es fiaitól f m 2p1 i rarfrjri ff « 1E - P5 = ÍMÍS\'BIN oi TJ P >- P —M 2. w ifalMüji* B 1 BP «££I - » írSls&j8* - t^w H gjfö I HfPPrr f o • ^ fi i! IiH! éúm S:!e I ,j f t ríji d:;;^ is m ± t * 5 STFg" • c.*- e- a í H val ! W [ ííff-ílf 1° 1 M . r| í; h m s- Í | f i -fs f r ír Sí « 11 í\' |: i;{J » s f jii 1 1 f H i g>p ? I IW SÍM M\'WH<K»I» ivodfi iry____ o] > HM II H II H 0 ^ ímm \\ L ® m M > H II! UkM tnk >**•» ^ * fcr IkW ZALA tMrtwclÜ toaü n»*i . »,.u. ..iHtttinti* Usl • j ni*, i-1> V Oj hwIm iIni MI " JfralatotlM Imk mk Ismert kesskb*! f»f»dUta»t «l. KMrstAk fim* um klMstesk. MEGYEI) ÉRDEÍKÖ. | KÓZM 0 V ELÖDÉSI, TÁRSADAjLMI ®h GAZDÁSZATl fí ET A ZALAMKGYEI6AZD. EGYESÜLET ÉS TÖBB MÁS EGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYÉ. Nylttr rmtitri Hl kr. I LAP 20 szám. Nagy-Kanizsa szerdán. 1880. május 12-én. Falusi l8V6Í8k« I feü" elcsuggedéstój ment meg beiraUn- ; ket| de hogy általa adósságainktól me-(I.)Csomóba szedem, t. szerkesztő úr, I beleülve, a tartós jóllét ösvényére mehes-amit itt el akarok mondani! Ne féljen j sünk. ahhoz reményünk, nincsen. Nem semmit, nagyon egyszerű dolgok lesznek | mondhatnak, hogy nem történik semmi, ezi\'k. Falusi ember nem töri fejét nagy [« hogy intéző köreinkben hiányoznék a terveken, tudományos dolgokon, de ami • törekvés a nép jóllétének emelésére, de körébe esik, azon el tud gondolkozni. — \' meddő törekvések maradnak azok, míg Mindnyájan szeretnénk úgy-ahogy — leg- j a nép terhes nyűgeinek legalább egy ré-alább egy kicsit boldogok lfnni, hiszen*! szétől nem szabadul meg s bevételei éé hát a nagy urak törik is rajtja magukat, | kiadásai között az egyensúlyt helyre nem VH. évfolyam! hanem hát sehogy sem akar jnenni, nem hogy nagy boldogok lennénk; hanem hát még egy kiesi boldogság sem igen jut ki, annál több a földi bajból és nyomorúságból. Ilyenkor azután joggal kívánjuk, hogy csak az tUristen be hagyjon él bennünket. Már pedig ettó) is féltQbk már. Hetekig remegtünk egy |kis esőért; gabonáink nem tudtak fejlődésáek indulni, a föld megszomjazta az esőt | De bizony csak felhőiden maradt az ég, tűzött a nap. Ez a folyton tartó szárazság nagy bajnak a kútfeje lehetett volna j ha az idén silány vagy éppen rosz terméssel *ajt az ég, nyakig úsztunk volna ja nyomorúságban, pedig már ugvi* elég nehéz a kenyér, a föld míves embernek meg éppen más reménye nincs, miint az a darab földje, melyet verejtékévéi megmun kál. No de megkönyörült rajiunk az ég, borulni kezdett végre, • földjeink egészen felüdültek a jótékony eso alatt, mely néhány nap óta áztatja őket. Még a legtöbb helyen jókor jött, s ha ezután nem állithatja. Egy pár évi folytonos bő tef-mét, mely által a szegény füldmivea földje megszabadulna az ezt ónként le nyomó tehertől, segíthetne csak azon most már mélyen fészkeié • bajtól, mely az anyagi romlás mellett az erkölcsi romlásnak csiráját is hordja magában. A szegény ember, kinek napi ke nyere sem biztos, s ki nyomorúságának oly kinos érzetében fekszik le és kel fiíl napról-napra, nem téhet semmit. Ez semmiféle ügyön lendíteni nem bír; még a magáén is igen ritkán, ha még olyan jö akarata van is hozzá. Egy ország pedig melynek föjólléti I forrása a fbldmivelés, de melynek földmivelő népe, daczára annak, töldhöz tapadt szegény, nem valami irigylésre méltó állapottal bíró. Igaz ugyan, hogy azok. kik ezeket a dolgokat távolról látják, nagyon haj-latadók ezt a vagyontaíanságot és elszegényedést annak talajdoni tani, hogy azt mondják, miszerint földmivelő > népünk nem elég szorgalmas, és takarékoskodni jön baj köti be, kenyerünk csak lesz s pláne nem tud; de ezek a ssemrebányá talán borunk is, ha a phylloxera le nem eszi orrunk elől. De ez talán még sem fog megtörténni, nálunk legalább nem szükség irtani. Egyébiránt kedélyünk éppen olyan borult, mint mostanában az égboltozat. Nincs is ami tartósan felvidíthatná. Jóllétünk as utolsó évek sanyarúságai alatt erősen szenvedett, s míg egvfészt a sae- sok csak félig igazak. Ugy általában nem lehet népünket munkát!ansággal vádolni, sőt némely vidéket.nagyon is szorgalmas, munkás nép lakja; takarékoskodni ott, ahol nincs miből, pedig vajmi nehéz. A hol a termés nagy részét a rósz időben foj vett tőke kamatái emésztik meg, s ha e termés nagyon roaz némelykor, azokat még gyarapítják, ott a mindennapi ke* gényséu mindig jobban terjcjd, sőt min- nyénzüksé^let megszerzéséről van szó dig többeket és többeket sodor hálójába, első sorban, s a takarékosság nagyon néném lát ink eszközt, ami által elejét ve- hezen gyakorolható erény. Nagyobb baj-hetnénk neki, nem találunk kiutat a nyo- itak tartom én azt, aki falusi viszonyok moruságból, s egy pár esztendő alatt egy- | közölt élek s ezeket igen jól iismetem, egy jé vagy középszerű termés csak a hogy nékünk igen hamar hajlandó pénz* kölcsönt (elvenni, s mikor felveszi, taem igen gondolja meg, mi,kor fogja azt visz-szafizetni. Sokszor nagyon szigorú körül-; menyek között köt kölcsönt, s mivel talán a pénzre nagy szüksége van, a kelléten tul köti meg magát,. ez azután reá nézve számos bajnak és kellemetlenségnek kulforrásává lesz, sőt gyakran tönkre is teszi, rendesen akkor tér eszére, mikor 1 már késő. A felvilágosítás ilyen dolgokban bizony nem ártana, de mindnyájan tudjuk, begy az, akit a viz elnyelni akar, egy szalmaszálba is kapaszkodik, hegy magát a íelszineu tartsa. így hát a népre sem lehet mindent fogni. A viszonyok javultával ennek az Ugye is jobbra íog fordulni, s tudom, hogy mihelyést a kaira a nyilik takarékoskodni, ezt sem fogja elmulasztani tenni, habár vanjiak oLya-nok, akik okkal-módjdal most i#tehfetnék. A többlekről majijf niás alkalommal. A házasságra vágyók tőzsdéje. Budapest, május havában. A baladás és felvilágosodás korában élünk ■ és as emberi ész igyekszik a társadalmi téi ezen | kedvező irányéban as újítások és javításokat í napvilágra búzni. Bárhova tekintünk, mindsnütt jellemző jeleqségeket látunk többé-kevésbbé ér-I vényre jutni, s hogy mennyire balsdunk e ts-| kintetben, mutatja ason körülmény is, hogy ma | már nsmosak áru- s értéktőzsdével bírunk, hanem bírunk háaasságra vágyók saámára is tőss-{ dévsl — tehát nyilvános vásártérrel. Hivatalos árujegyzékben nem találjuk ugyan még pl. wegy nőwiiúi óhajtónak bixtoi jővdtUmmel vagy w*py jérjhu menni kivárnának x frtmyi m-gyónnál" „feőssdeértéket" fel jegyesve, tán ason okból, mert eaeu üalet még nemrég alapiUatott és eddig csak a helyi vásárlókra s as. ezeken előtoi duló árukra szoríttatott, amiért is eaen cikkekkelt kereskedés még általáuos elterjedést nem nyert. A házasságra vágyóknak ezen „tőzsdéje8 most még csak c.endtaen működik, meglebetós csekély oszközökkel; uein rendelkezik még külön tőssde épülettel s igy meg kell elégedni pl. egy kávéházzal is. Egy ily kávéház, vagy jobban mondva kávéméré* a fővárosban a király vlcvi egyik ezög-iethásábsu létezik. A belső bereudozéeek eléggé alkalmasak s kényelmesek és a modern igények-uek teljesen megfelelők. Ezen uleaai lakból egy második, szinte jól berendezett-, s ismét egy bsrmadik (erembe érünk, mely as udvarra nyi- lik Eaen harmadik egy díszesen be bútorozott üvegtermet képvisel ás es a tuisjdonképeni tóxt-iaUrem. A falakon!levő kék szőnyegek ée k ssobs-fülkében \'álló kis Amor eléggé tanúskodnak ar-réi, hogy itt a gőzölgő kávéceéssék körül remény és szerelem honol. E teremben kovácsoltatnak a báaasság bilincsei, melyeket egy valamely háaasságra vágyó leány vagyoni vissooyait tökéletesen ismerő há-sasságkösvetitő kezei láncsolnak össze. Az üzlet vagy helyesebben a vá«ár rend-eaeriut délutáni négy órakor veszi kezdetét, midőn a kellemest a hasanossal összekötni, s a uivdolgdnak megbeszélgetése mellett egy fritsHŐ fehér kávét is lebet él vésni. 4 Hogy azonban a „tőzsdét" teljes cselekvár sében élénk látogatottságánál megszemléli-. ;?a(lfc} legjobb est szombaton s más bibliai ünnepnapokon meglátogatni — minthogy ekkor as Üzletvilág itt is, mint általában más tőzsdéken zsidó alkussokból as „áruk" pedig „Caión" leányaibél állanak, liig tehát a hétköznapokon as üslet menete lanyha, addig as ünnepnap- kon a legélénkebb forgalom mutatkozik és aspeeula\'iv „bays-ee" és „baieter-re nagyban virágaik. A kék terem embercsoportokkal aürüen van telve, a kerek márványasztalok körül pedig Mg gódó mamák leányaikkal ülnek, löelyeken as újdonsült sütemények egész sora díszeleg. Itten a házasságra vágyóknak minden faját —> kezdve \\p legjúb években levő lányoktól* a „tatami vagyonnal biró önogyekig* — egymás mellett találjuk, körülvéve ti-\'és nőnemű básaseág-kösvetitóktfll,|kik áruik feldicséréeében gyskisn annyin elmélyednek, hogy feledékenységből kávéját egy „«« bdjot járudékkőt»éngnek" eaörpö -lik ki, — mely nekik as anyai tulaj douoenOtői épen „kibocsátás" végstt átsugedtetik. A terem egyik oldalán a csikkek — a nősülni tágyókj ülnek és as előttük fekvő fényképeket a jelenlevő eredetiekkel — valódiságuk Hsrioti m«gtiaagálá* vintt 6*aaoh*aoalii)ák. Még oly ssztaloknál u, melyeket aa anyák és lányaik foglaltak. el — találunk itt-ott egy fiatelt „há. saiságra kéJsüiót". fis ily alkalommal as üslet, auya,j leánya és a fiatal ember köst — hála a házasságközvetitő ügyességének — már annyira haladj hogy a további lépések iránt már önm*-guk íjs egyezkedhetnek. Hogy mily örömittassan ragyog egy ilyen boldog anya\' szeme, s leánya mily bájos jposoly-lyal húzódik megváltója oldala mellé és mily csu-dáiatijamélió] beszédeket folytat a félénk ifjú — szelUhiét éa aranyóráját ragyogtatva — mindest csak a „hásasság-köavetitü" képes eléggé méS-táuyoJnii így folytatják tehát a „házasságra vágyók" tőzsdéjén 4 hol bsngosan, hol balkan aa alkut egésai as esti óráig, míg végre aa utolsó „kös-vetita" is reudbe hozza naplóját s miután a vá A „gflla" tdrezdja. A tanár és védenczei. Rsftey. Irta: Flygare-Oarlén Emili a. Ftrfidtts: FBTimiáiyff ALAJOS. VI A kapitány rrggell látogaUUa. — A leesike. — Taaárskeiás a (sassa aao» bAJAbats. (Kel y t a táe.) As éra slmilt le Manueretedt mjég mielőttmeg-fordu t volna helyéből, sapkáját a íkösal álló aes tálról levslte. Aat hitie, hogy Liogj kapitány még jeles vas, és aaért merev meghaj\'olása közben mefállotf, midőn véletlenül föltekintett ée as Iree pamlagat éearevette Vutólagj áttekintvén a eeebél meggyőaódöll, hogy vetélytársa nincs je-Ue. azonban gyorsan (Öidre saagéaé szemét éa m sevsiodéaábae sapkáját ksaei köst forgatta, s lek s bangj#g|á|l»anyt a szoWból kivitték. Vég mindig a saeba klsepéa állott Mannsrstedt, Wkatva, marad jen vagy sivojeae. Bóasa is ér-sé, Itefy sekasem veit elv elfogult Mannsrstadt tirsnértV •>, Üangia Ittasé aéilytssrüU veit, sudés aéfdé. .Aaoyira sietés delgi van ma Mán-nmsét^arssk I*. JÍmsittl több, mint kdaftaaégaeeo vála-mtlá K ée kleetebb Mptt; csak attól tertek, bü teliére kkaiek* i ,8emm> saMfS* teeeelytett ftóssa, ki ismét yinbsfiri létek |ele»14tét, .injimiii ar sá-liak mieéeueastrt sssveeeu UlMt vaadég., A MMt teUe ffkétei. és aa iQs ar •MsssMIl táiskéfUd WfM jtéaH. Hsel », mely ssiséas fM sem idésett elö kellemes benyomást ée Bóasa meg-győsődött, hogy többé nem -maradhat ugy mint eddig volt. Közben azonban nett szabad eat elárulni és nem sokára belyreállitá a társaljág egyensúlyát. .Kem kapott még Isvelet jó anyjától, Manueretedt nr ?" kérdé Bóasa, mivel jól tudta, hogy es oly anyag, mely Ferencanek feloldaudja nyelvét „Oh nem, Widpn kisasszony I* sóhajtott a bánatos ifja. Gazdag forrását képezi nyugtalanságomnak, hogy ez, a határozott időn líl oly fokáig elmarad. Alapos aggodalmam, hogy rosssnl megy otthon I különben, a leggyöngédeVben ese-rető anya nem nélkfilösbetné oly eokáig as epedve várt tudósítást, mi úgyis egyedüli örömömet képeai." „Ne hagyjon fa\' a reménynyel,? kéré Bóasa, szelíden és nyájasan, „ki tudja, mily okok aka-dályossák édes anyját aa írásban ? Qa lebateé-gee bizonyosan rajta less; hogy levele kaiüosouy-aor itt legyen. — Csak még tis nap odáig, és aaután bizonyosan megérkeaik a levél" „Adja az ég, hogy jövsndalése beteljesedjék ; mart bármily tudósítás érkezik, mégis csak több: mint bizonytalanságban élni" Kjtbsitá Msp-neretedt és tekinttete köszönetet mondott Rózsának, hogy őt, a szegény elhagyott ifjút vigass-tani, szíves. | , Most belépettet tanácsoené suhogó\' eelyssn ruhájába, valóeágoe virágraktárral dinitett kalappal fején. yRóaaa, gyermekem, még mindig fijss és datgusol ? Mem, becsületemre, megbetegszel a sok dolog miatt. — Isteni sétát tettem, és egy-sseramnsd nékéay látecatáet. Jé reggelt Mauasr-stedt ér! kérem es u\\t, legyen ess sete egy kis teletnél segélyemre, JöjjOn peat fél hat órakor } fejemben forog vslami, mire nésve as « tanácsát kérem. Manueretedt wolgátalkéesen meghájelt, ée sapkája alán nyalt, mert tudta, hogy lávéeésárs valé fel veit, ha a teaáosoená nem fsglalt he- lyet. Mid.\'n aa ajtó mögött volt Wideb uszony utána kiálts; „\'Maunerstedt ur, jelölt ur, el ne feledje, hogy karácson esté nálunk eesik; de \' mosi bocsásson meg, sl vagyunk foglalva. Jó I reggelt, jé lijeggeh!" Még as ajtó mögött is msghajolt Manner-| stedt és azutíin lesietett a léncsőkön. Most a te. nácsosné láoyát karon fogta és gyorsan magával vonta, a kije saobába. as ^ínyai szentélybe, hová osak nagy ritkán, és akkor is cssk a legfontosabb esstékben juthatott aj, kit arra a tisztes asszony érsámasnek tartott. Miután «a. ssobába leptek, és áa anya sajátkeaüleg az ajtót beaária, as a pamlagra ftlt, Bózsának intve, hogy tábor-sséken fog aijon helyet. tHslld, Rózis, kedves, okos, jó leányom," kezdé a tanácsosué, holk .selypegő hangon, ;ts-dom, bogy élaslátá-u birss lenni, ba alűuea, és Isten segélyévsl nsm fordítottam annyi fáradtságot és gondot nevelésedre ée... " De itt rögtön hallgatóit a tauácsosué, nagy buzgaloínmaj kaséi közt I forsatváo frauozia keztyüit és be ssádjéuek illő folytatására gondolt. Nagyqn csodálkozva eaeu külöuös váratlan kerdeten, Bóasa anyja tétovázó szemébe tekintett és á halgatást arra haaaaálte fel, bogy kérdéssé : Ikily különös esetben kívánj* anyám, begy éles izemet kitünteszem ? Hs a karácsom ajándékokról van szó, nagyobbrészt már gondom volt nL" „Oh Mm, nem 1 nsm ily nvomorwt spró Ságokról vsa szófa válaszolá Widee aséaooy és tirelmetlsnl J bedonássott keztyUével. „Kos, ie bét akkor, mi leket aa a fonfes, mamáoskám (Folytatás és vége.) Egyltudös naplója. Közli: BÓNAY I2IDOB, (Folytstás). Kacagva vette keaeibe fejemet s nagy sötétkék szemeivel komikus bámulattal nevat ai-caomba. Mit értesz a dologhoz erk\'ölcstanító ur ? könyelmüség ? Igen, igazzd lehtt, sőt még hezsá teszem: Konyelmü vagyok s vétkezésig, hanem mit lehetek róla ? es heves tüses véremben fok-| síik. É* mégis tüses szerélemvágyó ezivsmet csak | egyoldalról1 ismered, s mit mondass? nem vol-| nék a képes szerelemért küzdeni?. Halgasd és bámulj: Hs saerelemért küzdeni akarok, sgész szenvadélylyel küzdeni — — akkor mindent kocskárs teszek e küzdeleméit, — nyugalmamat, sőt boldogságoaut.....s akkor saems vad tűsben lángolt j hanem, kaosagott fel vidorao.... eddig még nem volt nehéa a küzdelem mert a dij önkényt meg adta magát: hanem kedvee fiu \'mit bessélek én itt nsked e felől ? Mit tudod te, mi aa a forró sserelem ? Mind e dolgok mellett is, mégsem bírtam aa elragadó ssellemdus-könyelmű pajzán élete mistt neheztelni. Egy szikrázó élez, egy komikus alá-vatos bocsánatkérés vagy agy hirtelen testvércsókkal ismét lefegyverezett. • , Adélról ceak anyám leveleiben értesültem. A bucsuaásnál megígértük egymásnak, hogy a csülök háta mögött levelezést folytataí nem fognak, fissal már adós voltam — jótevőimnek, — Adél szüleinek. Hies agy is tudtuk, hogy egymást nem feledjük soha. Hanem nehezen írtam volna anyámnak oly gyaMran,- ha nem tudtam volna, bogy Adél mindennap étjő aa Öreg asaoayboa és vsle aa Ő Jenőjéről cseveg, s minden lévaiamat titokban saásssor m elolvasná, a csöndes, küldőben oly megániee szobában. £s anyám mintha levele m AŰrw ssélt, mily vigassa néki; angyali jósági- sárra boeott éa m mi „elkelt" árakrél (mm. Uú elkésaitettt, mtgalégedéstsj hagyja el ín • iMitifit, hagy még ea utcáéi véletlenségből vili ulálkoaé csatád-apával, ki ieetleg a tőzsdét nem látogatja — ifalstösaseköiietétb*. állhsaaon. Ma, ki moodji még, bogy nem haladunk ? 1 Exctett, A magyar általános iparegylet ALAPSZABÁLYAI (Folytatás ét vége.) Rendkívüli közgyűlés egybehívására azonban kőtelet, ha ast ötven egyleti tag, a napirend megjelölése mellett, kívánja, 10 §• A kőígjllléa megtartásának napja a tanács koaáa tárgyainak megje\'öléoe mellett aa egylet közlönyében legalább 14 nappal előbb közhírré teendő. 19. §. érvényes harározat boaatalára a közgyűlésen legalább ötven tag jelenléte szükséges. Ha a közgyűlés nem volna határoaatképaa, két bét lefolyása alatt djabb köagyüléé hivatik egybe, mely aa eredetileg kitűzött tárgyakra néava, a megjelenők Márnára való tekintet nélkül, határozatképes. A távollevők meghatalmazott általi képvieefteléeének nincsen helye. A közgyűlés határozatai minden leitekben, ha aa elapeaabályok határoeottan másként nem rendelkeznek, a jel* laalevők általáno* szótöbbségével bosztnzk. 20. fi. Am alapszabályok módosítása Aa slapsaabályok módosítása iránt a közgyűlés a jelenlevők két harmadának többségével határoz. Kivételt képea a 1 §-ban foglal ha t árosai. Aa alapsaabályok módoaitása iránti indítványok, aa ügyrendbeu megállapított batáridő alatt, a közgyűlés megtartása előtt nyújtandók be ée aiintén kellő időben, teljea saövegek ase-rint aa agylat köalönyében közzé teendők. 21 §. ám egylet felosztású. Ái egylet felotetásál két egymáaotán\' kö-vatkeaő külön e oaélra egybehívott kögy ülésen, melyek másodika négy héttel aa elaő után tartandó, oaak a jelenlévők hét harmada határolhatja elJ Aa egylet feloeatását elhatároló közgyűlés, aa igaagat ó-tanács meghallgatása után, aa egylet vagyonának beváforditáea íélett Ja határos. Aa pgyei tagok nem tarthatnak igényt a feloszlott egylet vagyonára, mely vagy égy, aa iparagylttéhee hasonló caélokit követő intéaetre teáll át, IvagyJ pedig aa iparotok vagy iiarosko Iák érdekeit előmoadiló alapítványok lé)etilété-re fordi:tatik. A tilosatáira vonatkosó határosat aa egylet vagyoni iránti intéikedéteel együtt foganatosítás előtt as illatéket magyar királvi minisztériumnak jóváhagyás végett bemutindó. 22 Vagyon leülés. 11* folyó rendé* ée rondkivüli bevételek i kiadások jfedeaéeére nem elegendők, akkor a közgyűlés rnegeg) ezétével, a töratvagyon egy réaae isi aa alnpitváínyokuak ssánt péniek kivételével, szintén ej cséira (ordítható. Aa egylet vagyonának gyümölcsöző aihelynéeéről is igukató-tanács intézkedik. < 23. I A peres kérdések. Aa egyleti viaionyból eredő peres] kérdé- j tekét váfosiiótt bíróság intést el végérvényesen. A felek mindegyike két birót vállait as egylet tagjai sói kból j a nagy válasstolt bíróság Bnmagi meg elnökit. Heg nem egyeaésl eseté-s dönt, A válieitott bíróság végzésének tásáról as igaagató-tdbács gondoskodik. vállait ji ben i soi foganatos rél és iniod inkább subbeo kijelődő eaépségéről irt mindig. így italt el két év és éo eaámitgiUita már i napokat haaautaeásom előtt. Sándor nagy kedvet matatott a keleti teigert, és i saép Rflgeo saigetet megismerni. Kérem kísérjen el, és a ceiuol nohát, mélyben gyermekéveimet töltém, oeeaa meg velem. Ölömmel egveaett bele, ée igy 1833. év augusatusban vig keaélylyil, énekelve ée tréfá\'ódivi, mint két vilódi ntaió studiosua-Weel fal iába ée onnét kifelé olaatunk, Szegény auyám örömében sírt, midőn •gyseerre aa ablak előtt álottim, ée i kedves régi saobát újra lá-tám; mellette ültek i kötő ée tanuló gyermekek ép agy mint gyermek kóromban. Aa öreg saa-saouy nem birt eleget rajtam nézni ily erőteljesen nőttem tel, a két év alatt, a melyben nem láttak egymás* ./. a i saairáll---mely ea idŐ alitt megnőtt; Oh mit fog Adél mondani Jenő, wár midsomp kérdeaŐsködik utánad, és caak azután vitte éeare a aaép előkelő fiatal urat ki kis hásikóját megtisstelte ée bocsánatot kért szegényes lakunkirt, gyorsan I kamarába futott vasárnapi lőkötőjét vevé fel. Sándor mind-jáh ott ttlt i gyermekik között és oktitti ükét, míg auyám i gyermekeket haza nem klldé ée tanáoeoeékboa át Üzent, hogy JenŐ itthon van egy másik studiosus orral. Majd látod, mindjárt it len Adel, mindennap féltuczatator is áltat, ée csevegünk! rólad, leveliidet tissaeí kereeitftl olvasta. Hamm — Adél imi jött. Aa eliő titkolt aaeielem bátortalan aa emberieég előtt Azután elmentem gyá-mombos. Hogy Őröltek mindnyájan I a Adélt ilŐ-nüv láttam i sellők jelmslétében. , A uaata Mm könnyek peregtek le öröm-U* Uitiaeefit satgaeetoe arczára — kee* reee-k«íitt, midii én tokák, toián Igen tokáig %er-tám kantom seigOtL. Vég/e mégis tliáltoik agy ituioitoL moly bee egyedül toltunk ....... ée kebleeaet iámét o rég« duí, boldogság foglalta el, mint ea lésI mroliwT pilláinkon, aa eriébea a megyeeé sósáét alatt Modor és oiyám eeámára maghi váat hoiUm estére. báodor ao egé« tánaaáget elWjolá 24. § Am Ugyrerui. Beleő Ügyeit aa egylet! külön ügyrendé^ által fogja szabályoeni, melyeiket a havi gydléeek két harmad laaétObbeéggel állapítanak u«eg. Átme/úti MhdLk 25 6-Alapszabályok 10. g ácak A), B), C;, ée D), betűi illti emiitett igiajratjó-tlnáoatagok működése aa aluitáa érében kjvételeeen ceek eaen évre terjed kt. Kelt B^dapesieó, lB80i»vi iebroár bó SS éu. Aa alakuló közgyűlésből: Dr. Tóth /«r«*ct t. k. jegyző. É. Éoehmeitter Ami a. k. dlnOki 6357. saáa f Jelen afiapeaabályok a flldmivelét ipar és ke-reakedelmi m. kir. minisateniunnik beiuutztttatt ván, megjegyeatetik: 1. hogy aa alapsaabályak 4. §. i) pontjában ériotett fiók-jegylet szervezéjBe esetén az j illető alapszabályok, továbbá 20-ik g-ban aa elapeaabályok módoeilázát tárgy azó határozatok i foganatosítás előtt előzetesen, a í 24. § ban érintett ügyrendek pedig ecetről eseire, ia utóbbiak tu-domásvétei végett a kormánynak bematatandók, továbbá. 2, bogy a 23. §-bau érintett válasató bíróság saerveaete és eljárása iránt aa 1868. LLV. t. cz, 9. cziin 3. fejeaelébenj, foglalt határosvá-nyok aaolgálnak astnormértékül, — s végül: 8 hogy aa alapszabályok köve>kező iűtéz-kedéaekkel tekindendők kiegészítetteknek: „Az egylet aa aeetbon, ha az alapsaabá\'yokban uiug-határoaott caélt és eljárást illetőleg hitáaköré-ineg nem tartja, a kir. kormány által i mennyiben további működéiének folytatása által az állam vagy aa egvleti tagok vagyoni érdeke veszélyestetnék, haladéktalanul fölfüggesztetik s a felfüggesztés után elrendelendő szabályos vizsgálat eredményéhez képest végiig tel is osslztattik, vagy eeetleg a* elapeaabályok | legpontosabb megtartására — különbeni felosslitási terhe alatt—-köteleztetik. Ket Budapesten, 1880. ilárcaiai hó 1-én L. á. j Bt Kemény s. k. Uti jegyzetek. Irti: Virághegyi József. • L ^___^ j (Folytatás.): Azon nnyi, ki ügyvédeskedik, ki orvosi vényeket ir, gyermekét pénzért- fogadott mostohára biaaa, mert ha eat nem tesai, akkor élet-saükségleteit képtelen megkereenl Padig jaj iion celládnak, melyben aa anyák a gyermek nevelést elhanyagoljak, mert a gyermekneveléei tehetséggel a természet csakis az anyákat robáata fel. Ne feledjük el, hogy a camliaáczió fák-lyáji világit, de ha oktalanul bántuk vele gynjt-hat ia.<\' Ezen egyéni vélemény atán folytatom ott, ahol elhagytam. Utitáranőm a saivaroaó hölgy előtt is kitárta bizalmasan családi titkait, mit i taiviroió hölgy azzzl bálált meg, bogy o it elkezdett egy egy énületea történetet életéből. Mig a két ériékeoy kebel egymátbe öntött! titkait, megragadváu a kedvező alkalmat, elillantam, s előre gondoskodtam helyről i wag-gooban. Itt kedveaett i sors. Egy éltes nő jött be három fiitil lánynyal. Egyik saebb volt a másiknál. Gondolatban a legfiatalabbiknak nyújtottam a szépség pálmáját\' £aek nem tettek egyebet, mint ettek, és ittak, ittak ée ettek. Egésa élés kamarát holtak magokkal, s annyi süteményt, hogy csukrázdát lehetett volna vele nyitni. Két, geologizi búvárlatok kedvéért Fiamé nevével ktdélyee — szeretetre méltóságává!. Adél ét én otöndeten ültünk. Gyakran tüaes víziga tekintetet vetett Adélm, ét ekkor a vér arcaába szökellt, betaédébeu kissé megakadt«... aaatán még erélyeseidben él vidámabban éleseit. Dicséreté mindenki ajakául volt. Csak Adél balgilott, sőt akkor is, midőn halkan kérdeaém. Ő megzavar ST • uhábil, — volt aa amit .főiéit. Beteg leunék hiLmindig körülem jrolna ,... de bo-csáss meg Jenő .j.j... ő barátodl Este, midőn Sándor és én léiig lévetkősva a nyitott ablaknál állottonk és a pailiámló tengert merengve néideltük, Sándor i német kis város t/reiaágot — a tanácsoséra otílki — gunyolá, melyben mijd i sovány sárga tailigos főkötős póstamesternét- utánzá hogy: ő Bemerte i nagy világot ée a msgas műveltséget nyert, mert leány korában Stralsandbon, o nagy tpngeri váróéban egy leánynöveldét látogatott éMzael akart neki imponálni.... maja a kerekded jólelkű Sena-torné asszonyt utánzá, ki mindig négy leinőtt leányának. Minki, Tínlka, Kin ka és Ninka erényeit ée talentumait magasztsiá. Dl egyaarre elkomolyodva felém forulá irczát éo hevee tüaee tte-mekkel mondá :... Istenemre.... hölgyed nép „M most már felfogom miért lehettél oly migá-nyoe remete.... ily jutalomért én ii elbatáró*-hatpám magam ai lenni •... Ohj ti okoe szerelmes nép^sekék, ha I bolond kii várotiikit megtudjátok enlni, rajtam öreg tapaaatalt, tarvtudó-ton, mm tudiók kifogni. Nem; még moai sem MÓlhiitim neki. Adél iránti sserelmemről, karomat nyoka köaé tllatim ée forró aroiomit aa övéhez fektelém. Némán megeaorítottim knéi a aj kárz iky tokát moadó csókot nyomtam. Jé .éjt Sándor., Még eeká \'Caevigitt csöndéi álmodozásaim köttpttt. Almot! jsawTalék, de ai nem todtui tréfátédini (Folytatása köv.) kornyékére otaH magyar un ember ia iparkodott wagoemkba. Terrniészéles, hogy aionnal I bosaniai okkupáoaió, annak. JüdvAe következményei, ét Titu Kálmán boJboldogité politikája kerültek szőnyegre. Voít osjpoJás és mosdatás 1 Nem mulasztom el elismerésem adóiát leróni ai itteni pinoiérik bíjlongó szolgálatkéeazé. geéit, de különösen bamnnot krétájuk iránt, mely ha duplán nem it, atinplán mindenesetre fogott Laibachtól Leadva a vidék kezd lámánként vetíteni bajából. A milyen regényes volt eddig, olyan, pro-aai, sőt csüggeestő lett most! — As elhagyatottság éa nyomor gyáeaoe képi táralt elém. Itt-ott a kopár negyeken apró viskókat látni. Földböa-tapaat ásegénynek JceJI lenni, iki itt hozza meg magát Műiden percaben attól kall tartania, hogy a kunyhója fölött osOugŐ kőszirt rázuhan, vagy j a viz lemossa.- Alig vau akkora termőföld, hogy annyi gabonát vethessen be\'e, melyből rideg életét eltengeti. A hogyojdilokon egy-egy görhes tehén birangália a sovány táplálékot, a völgyben hasztalan keresgélne, mert ott nem talál ina tüakeboaótnál egyebet/ Minél feljebb megyün)t, annál kietlenebb a vidék. Erre már nem\'látni eemmiféle élőlényt Köröekörül kő az egész vidék. Még a gőzöe utja is saétrepesatett kőtömböd köaé saorolt. Elborul a léle e kietlen vidéken. , Boraadályoe völgyek fölött, meredek begyeken fot a vonat Borsódsik aa ember háta, bogy a kerék lecsaaaik a sínről, t .akkor...... borulom még rágondolni it. Aa alkony kezdett leeretakedni, s nem sokára az est sötét leple elfödte előlem a sivár vi-déket. — Eat boltomig sajuálom, mert némileg megvoltam fosatva azon nagyszerű benyomástól, magasztos éraelemtől, mely a szivet, lelket a végtelen tenger legelső megpiilautáeával á\'hatja. — Lehetett látni i tengert, de caak mint homályos ködfátyolt — 9 órakor i koloasália triesati indóházba ro- bogott vonatunk. — II. ,Stadt Wien" saállodábe ve- Balvégaatem a léreit — Ép9a i saakáosmdvéazet szentélyével szemközt kaptam .szobát. Az nt fáradalmait kipihenendő, egy roga-nvos díván lágy karjai köstl nyújtózkodtam el. Kényes leheUtt, — mert Igyri nyöszörgött alattam. — A saépnem egy bájtalan individuuma uyi-totta ki előttem a saoba ajtaját, s legelső kérdése is aa volt, ha rögtön Inakarok-e feküdni, vagy pedig kim*gvek sé álnij Alig vártim, hogy Morpheue urat üavöaölheesem, lebontattam aa ágyat Aa ügyetlen saobacaicSus nem birta megvetni az ágyat, egy másik jött segítségére. Kettőjüknek fáradságát se koronáata siker. Eaael berohan a vendéglősné, egyik isobilányt, jobbra, i másikit balra löki, a ő maga veti meg as ágyat Elkeadett a aengaetea olasauy.elveu pörölni. Szájacekája valóságos Jmobilu perpetuum.ü Saobaleányai ügyafogyettságoi ak bebisonyitására kifqgyhatlan volt a megdöntnetlen érvekben. Engem boesantott e perpatvar, s nem hiszem, hogy akárki is gyönyörködjék egy assaouy a legaengaetesebb pörölésében, — pöröljön bá nyelven. — Ajtómat becsuktam; a tómon valaki kopog. A vendkglősué kért bebo-csáttatáit, mert elfel*jtett vi ssör-hatspor bejött valamit n Furcza fogalommal bírhat egy uy el mérői. (Folytatása köv^ikeák.) —-1 Fővárosi levél. g feksaem le, aj- bör amit behoani. öt-hozni vagy kivinni, fáradt utas ké- (Kossuth műn. nTavhsM.u „Borgdné Marcsija.*) ■------ ------ — * Budapest, 1880. májas 9. A mait héten jelent meg Kossuth Lijos munkájának „Irataim as emigráoaióból" első kötete. Ha Vilimi, agy bizonyára ezen esemény\' képee oly feltűnést kelteni, miut amilyennel tényleg találkoaank agy a bel- mint a külföldi poli likai sajtó terén. S ha valaki, úgy Kossuth aa, aki a forradalom utáni korsaak és aa 1869-diki olaaa háború történetét Írhatja meg hitsUsen, — mint akinsk magának is nagy résae voh azon események kifejléeén. A szeretet ét kegyelet, mely minden magyarban hagyományosan él Kossuth iránt, eaen mű olvaaása altat csak batvá-nyostatik. Midőn ia Aihenaeum-réaivénytársulat Kotaolhot felkérte iratai kiadása iránt, tokánál-leneaték azt a jelen időre néave, értiük Kossuth életének ideiét, amennyiben bizton niaaík, hogy eok oly aoattal és aseménynyel ismerkedtünk volna meg, melyeknek életében való köahirre bocsátása, sok hatalmas férfiara kellemetlen, sőt nyíltan megmondva, magasabb körökre néave kompromittáló lehetett volna, a igv a mÚ biaon-nyári, ligilább egyoldalról pressziót nenvedns. Mások aaon véleményben voltok, hogy oson kor már o történelemé, Koesuth munkája enerint nem tekinthető egyébnek történelemnél, t hogy uonfilül aaon korbél már főbb emlékírót t könyv jelent meg. Ea utóbbi néiet győzött, t»Koetutk művei kinyomattak. Bármint tekintjük is o művet, annak kiadáea nem válhitik teljességének hátrányán, mert nincs okunk tirttni ettől, mik ép Kossotb egyet mást italán félelemből alhillgitoit, ő, aki vélaményét oly nyiltoo ée őszintén megmondta minden időben bá*kiiek. A monki megjelent eliő köteti tártaimmá a pmlolcm utáni időt ét aa olaaa hábOro korszakának történelmét. Sok, eddig nitt ismert tényről nyerünk tado-mást Ilyeo etaő sorban: Koseoth a aa imigrál-tik miködéee Napoltun oeátiámál, ami legfi-nyeeebk bmonyitéki Kossuth Saftiáidozó basa. sierotitéoik, (ka irra ugyan biaooyilék ia kellene n mIImoj nigyságámk • tmelkedetteéié-nek. koteatbot • nuibőí nemosok toljea srnvbői méretni tanuljak, hanem megbámolni nagyságát a félni 1 Maga a terv, melylyel bennünket meg. i ismertet Kossuth, csodálatra ébjesztő telterej« kánt Nopoleoanál oda működött, mikében tgj franciii hadsereg küldeaték hasáukbn, mely zs itt taerveaendő magyar hadsereggel egytottlendé lenne, ia egyesült nadeereg pedig Auszjriát lett volna megtámadandó hátban; s eaen párosból Kossuth nagy eszméje eaerint kellett | volaa a magyar eaabadeágnsk kivirágaania. De a tormk intézője máskép akarta, a vijjafrankai békekötés\' megsemmisitetta a terveket s Nspoleon oserbsn hagyta Koetulhot, ez pedig elkeseredett kebellel távozott Angoloraaágba egy Aj eanyaru tanulság gal gaadagablan. Azonkívül még tisati képét nyerjük az emigrácsió működésének. | A nagyétdekü tartalomhoz járul naég a>ti éket nyelvezet, melyben a mű írva vau.] Mind*t sora oly remek, bogy aa ntkdnk magyaroknak nemcsak történslmi mnnkánk, de bibliánk is 1* bet | Még csak a mű elterjedéeéről akarck tzé-loni, mely haaai irodai mankbau Jjáraflan, mert már i második kiidáí sasdés\'hea fogtak. Adjs u hogy Kossuth boldogságban,/iestl és szellemi tehet légeinek teljes épségében élje tol tel jes munkájának számos kiadását! I — A lefolyt hét a jótékonyság üdítő tavaszát i« boata. Az emberi szív legnemesebb virágéi nyiltek, a nő gyengéd érzület harmatcseppje, zs embersaeretet meleg napsugara élesztett A Ká* rolyi palotában nemee keblű hölgyek által rendeseit jótékonycaélu ünnepélyt értem, mely több mint 20000 fortnyi tissta jövedelmet eredménye-zett. Három napig tirtott Az -etaő két mpwn is eléggé élénk látogi ásnik örvendett, de fénypontját i harmadik képezte, midőn Ő felségeik, Rudolf koronaharoseg, József és Coburg berezegek az ünnepélyen megjelentek Ekkor a látogatók száma fvekre ment, ugy bogy a tág palota alig volt sépes ■ bekívánkozókat befogadói. Nagy résae volt ebben aa udvarnak a fő váróiban v#ló időaéae, mi a főváros mindsn rendű ét rangú köaönségét amúgy it egéts héten át ünnepi hangulatban, tőt mondhatni, folytonos lel-\' kesültségbon tartja. Végül említést akarok tenni a népszínházban tegnap elősaör adott népsainműről nA.Bor-eáné Harcsájáról11, mely Almási Tihamér műve, s tudvalevőleg a népsiinmúi pályázaton aaaráuy-lag második legjobbuak ítéltetett Áttalábosság-bau szólva sikert aratott s a ^ Legény bolondja\' felett áll, ami csodálkozásunkat caak annál inkább nevelheti a bíráló, bizetuég ítélete iráni. A mű maga inkább bobózatféle a népim elem hiányaik belőle teljesen, afféle krumplilevet króm pli nélkül, ami azoubsn korántsem lehat a mű hátr myára, tőt ellenkezőleg taabadabb téren mo-zoghatván a költő érdekes*ob bonyodalmat) nyújthat, ami aaonban, itt. uinct meg. Almásti Tihamér már nem njoncz e téren. Evek előtt adták laiuuiűvét „Ciarisaet" a neniseti saiuliázban. Magáról a darabról jövőn tűaetetebbtn. Haláss Frigyéé. Helyi és megyei hírek, — IHivatalos.\' Zaltmegye Paca községében f. évi május hó 16-án kir., postahivatal lép éleibe — (Hlr a megyegyülésbölj) Szóbeli ^özlés utján tudomásunkra jutott hogy a megyetvűlés első napján pacsai aso\'gabiróváj Botka N, aljegyzővé pedig Trsztyánszky N váiaaatatott meg. — Ml (mt|tti ll-ón) Kanizsáról többea rándultak át a megye gyülésn a kaszárnya ügyében. Kíváncsiak Vagyunk mint jtog ez aa ügy, mely a kaniasaiakat különösen érdekli, — eldőlni. As eredményről, mely lapunk megjelenésekor már tudva less, csak jövő számunkban ér tesithtetjük olvasóinkat. — (Jiráskérl gyÉél) A nagykaniszai járás-kör tavaszi gyliléiét.jövő liéli csütörtökön tart- Í\'z meg Magyar Öaerdahelyen.j Aa ősai gyűlés Laniasán less. Kivánátos volna, bogy qgjlsti életünk élénkítése oiéljából iáén gyűlésre mentől (öbben jelennének meg. A; -hismos eszmecsen tanügyünk érdekébeu nagoon is eaükségte, de ea csak akkor cxélhoaveaeto, ha a járás minden tanférfia buzgóén részt veaa benne.. As ily járáaköri gyűlésnek sok tekintetben nagyobb fontossága van, mint aa évi köigyttlétnak, mert eredméuyeten esik ltokban lehet a haeanoi és gyümölczöző paedagogiai eszméknek mentől szélesebb körű kiterjedést biztosítani, mig aa évi közgyűléseken külösen aa idő rövidsége miettt csak általános térben móiogbátnak i tartárfiak. A vita tehát semmi etetn sein Ipbet oly kimiritó és tiljea, mint ily saflkeb» körűi össze jöveteinél Majd a járáaköri közgyűlés lefolyásáról l jövő számban bővebbben fogunk refejráini. — Országos vásáriak, mellnek i valóságban igen kévéi nyomát láttak, igm ct\'odttea folyt Te, tokkal csendesebben mint aat akár oaak nadee .hetivásártól elvárhatnék^ Kétségenkivül a roaa idő ia befolyáttal lehetett a váaámak e csendes jellegén, de épp anuyi réeao valószínűleg a pénitetenségnek ia volt betme mtlv köa-népünknél most általános; mind a kettő baj. — — Időjárásunk aa ntoleó kft napon derültebb mint öltött Már majdaem áok ia volt oa áldásból E\'őhb óhajottok as aoSt, miket végrt jött, örültünk neki; de ami tok,jaa tok s mikor már eok volt belőle, tiereliük volna, ha alma rad Most már elmultak i felbők ia, ii ég ds rilt de i levegő éppen i folylontortó eeő miatt nagyon le van hűlve, s most iu llluok i bárom fagyos taenl előtt Csak eaek ne bántsanak, akkor talán ugy a hogy tol vigyünk i ba;on, a menyire aat emberi lisaámilát alá lobot venai. — Okoe ptraaxt Furceo lalálékonyeáge^ mutatott amiaap egy kectkö-tolvij valamelyik birétég előtt Másodmagával lopU 0 taőlőhe-gyen 10 kecskét ée iit jóiaüen ^költötték. As agjikot aaonban bonipték. A toré elé kerti-vén, a furfangos nflrös atyafi hóbortiágot sima Iáit és minden boné iitéutt kérdéere ferde vá-iaooi idott Hl pld. Ml kérdeitt tőle o birót Béma veitek * keoeke lopásnál ? « hibára Wf«I ftUittW edel*: Ék iib láttam azt M *eeae*yt 1 Ha MM kérdett*: Mikor fo- gyártottak e?» akkor M| Mt mondta t liea talütaae eoke levelet. — A» ervee, aki M ea Wtt ••gv.aagáta, egéasen egéearéf e*aek mondja. Kttttiih iratai megjelentek; Budapesti t íeveíea&ik Mvebbaa oaól aa elad kötet ueg-jeloatsérifi • nmek tartalmáról. Mi csak tisztünk e«k teeetak eleget, ke e keljen ie /megemléke-etek télok 4* JeJhftek aae» beeed óhajának aak kifejezéslj Uft a iánglelkü szerzS, kinek iagyogó elyljaj ee ókor halhatatlan claaeicaeaira tn:ék tetet, ínae egáeeségben feieeae be egáez műtét, e u emset oetlallan, ceodálkoaó elismerése mailen — ! \' - \' ^Böküldetett-J A védhimlő-ójlás ennyi óidéiról vau megtámadva, hogy aonak fozauato-sitása körtll geo tteélyte dolog e legnagyobb •vetoeeág ée turnéiéitól eljárói, azért nemcsak ceéieeeriitleu, 4* botráoyoe eljárásnak tartjuk azt, bogy e vároeháaa üdveién azon helyiségben leea-ednok a gyermekek beojtáe végett Csaaeseufolva, aeely helyis\'g ikttfönbttsd, ragáiyee bán talpakban eaeáveddk megtia«gáláeára is alkalmaz tátik ée nely eettk, tisztátalan voltánál lógva as ójtáa jé eredményének egyenes kocskáaUlAeávai ie fenyegeti a kill&nben üdvös eljárást! 1 — Miért neia történik te éjtás ae orvoe lakáeán, vagy a vároebáaának égy tágas, tieeta helyiségében, nem pedig e porosalók tanyáján ée a ragályos bántalmak gyűldéjén??? — nR.ü Balaton halainak fogyását ée easel a haláeeet ceökkméeét legélénkebben illaetrálják aaoo adatok, melyeket -r érteeftléefink eeerint a déli vaepályatársaaág eaelgáltatolt a iöldiuive-léei minUieriumnek. A raioUterium ngyanía a belatoni halászék paueezai fontán megindított inléekedáaek eltftl biteleeen óhajtván ismerni a C\'Öakeoét mérvét, többek kösöu a déli vasút tár* aulától ie felhívta anuak kimatatéea végett, hegy •a utóbbi tia év alatt nily mennyisért hal adatott f*1 ée eeálliltatotl el a balatoni állomásokról. A déli vaeat kimutatása szerint aa utolaó 10 év forgalma a következd volt: fcv 1870 ISTI ISTI 1STB ISTI 1876 1870 1877 1878 187$; Állomás: i| » ed toDBi Beexthdy tt Itt Ul H U0 ffi W t 30 I Mir 1«S 738 260 I6i 886 6281.195 SÍI ttl 90 Síi «i seesn ie to isi e» ra 41 no eo Sió Kok m Itt 149 <1 (71 108881 H » « tepttaj 898 S84 74 — 451 306 894 287 118 187 Ohm| LOQltON 7« 8XT 1.999 L9tJL*98 733 813 801 A gyorsáruszáliitáaoál szintén csökkenés mutatkozik. Saállittatott mind aa 6 állomásról: 1876. 1876. 1877. 1878. 1879. tised tonna 1088, . 886, 678, 966, 661. — Rövid hírek: Poaeonyban ée környékén a jég rendkivöti kárt tett. A sadlóket ée gyümölcs-kérteket tönkre verte. •— Amerikában 907 papírgyár van kéteeás millió alappal. — A trónörökös a nála tieatelgó kttldötteégeket a legazt-reaebben fogadta, e a hódolat ée ragaazkodáe kif e-)eseteire époly aziveaen váJeesolt. Almáay T. nép-ssinmdvH a fiortáné Marcaája jobban tetsiett miül Kóródinaic „Legény bolondja?. Ceeiaeri Károly a jogászegylet köagyttléeéd nagyérdezU beezédet tartott Egy tolvajtanyát fedezlek fel ia fdvároaban; aa, öt személyből álló ooujpáaiát ezépaégeaeu elfogták. — Qregoaa Ágost egyetemi tanárnak hallgatói aranytoHat nyújtottak át tia évi tanárságnak -mlékeül. — A Ssfeaeuyi azobor leleplezésén a tugy hazafinak fist Béla ée Ödön grótok felen lettnek. — Fogarasey Mihály erdélyi rom. kath. püspök sdlyoe b.etégeji ftkesia. — A fővárosban feíbóaaakadáa volt 10-én délután, mely kfliönöeen a Zugligetben oka-aott nagy károkat. — Rudolí trónörökös Buda-peatról Brfleeelbe utazik arája látogatására. HIRDET ÉNEK Imakönyvek mindennemű nyelvben és kötésben Mh Mint bénaaálá«l ajándékok "N 1880. janisa 6-ára . nagy választékban és minden árban * kaphatók FI8CHEL FÜLÖP { I köiíykereskedésében. JWHII i feli- és iftdflhélcseliaek I125 8"26 Wilhelm-íéle SMiiiiR@ mém ALdjPM. Felelóg szerkesztő. gOFF M A N N M Ó H Wllhelnt Ferenci, gyógyaaeréaa \\eunkirchenben (A.-An«ztrU). 25 év óta a légzdeservek megbetegedéee ellen, torok- ée bronohialkatarheüa, kebe, rekedteég ée egyéb torok- ée iQddbutegaégek ellen a legnagyobb gyógyerövel éa hatással. kQlöobeo figyelemre méltó «zeu eaörp óvazetfll küdős és aidag .időjárásnál. Bendkivfil kellemes izénél fogva gyermekeknek is hasanos, a tüdőbetegekre nézve aaflkaégee; asookivül asükaégea azer énekeseknek éa azóuokoknak fátyolozott baag ekedtség ellen. — Számos bisooyiiváuy megerősíti a fentebbi állitáat. Megrendelhető Nagy-Kanizsán Práger Béla gyógyszerész urnái. ^feg. ^ rekedtsé^ I P azonban ■ éa rekedt A i. és. kötintég igymuen a Wilhtlm-fé\'e Schnttbtrg növény allopot kérj*, miután Uf4 5 ctak tőlem kétxiMik tintán; » a Bittner Gyula jeliéit alatt Mforduló SchnetUrg növény al- W S lop-fii* gyártmányok csak utánzások, mdytktől különösen óvok. * ■O as * « i ■ö g *3 \'c P M ö. j5 g- j* - _ * «s bt) J* O O 2 £ ^ k e e != t ■ B 5 o w. — a « & M & Ili * B \'3j .» <8 4 m m te c* r 3 s, a 4- S 3 s s s s s S S S S 0&S sá S £ t £ * ikifi £ii£ £ ooooooooooooo \\ \\\\ aif ON — eoöicooöo®® § O -« — BlfűOCiOCfCOr N lOOO) r-l — — Oift* l iOM »or B i ssssassssssssss . fj JiQOto\'eTo\'ooaio" non & — ^ »-• I IM nv I S -Ö ars S § \' i k k > jé £ k £ k\' k £ * M * SSBBCOOOVSCOVVVV (gOOOOOOOOOOOOOO * u <» <> K a « i • Bt °a Nyiijtsunk kezftt a szerencsének 1 400,000 márka ItayaraeMavt fiyujt kadreiű p»?tb?« a legújabb Bajy p9eikteméae, maly a sssfas konaány Utal Jévakagyva ea Mtleailta ven. Kaf»i i|j terv«set alöa/s abban áll, kefy aébaayk e»r Mol/eM alatt 7 aeraolsabaa 45.200 eyeraeteyes *kv«ll»e llsnreaUa alá kell kerttaia, fcSstSk ulalkoxi 400 000 frteyt riayarveiéey, résalef psélf f Uindsn kiállításon ai elsőjj érdeméremmel iiitiintetve. ■C KHit érem Paria 187a \'Sl I nyer. á m. 1 nyer, á m. I nyer. á m. 1 nyer. á n. 1 nyer. 2 nyer, 5 nyer. 6 nyer. 2 uyer Unyer. á á m á w. é m. á m. á in. Hl. 260,000! 160,0001 100,000; 60,000í 60,000 10,000 30,000 26,000 10,000 íftjooo I nyer. 14 nyer. 4 nyer. $2 nyer. i nyer. 214 nyer. 6)1 nyer. 673 nyer 960 nyer. 85,160 nyer. stb. m. 121000 m. 10,000 n. BöOO m 6000 m. 3000 m. 2000 tn. 1000 m. 600 m. 800 m. 138 A ayeravterbeaesok tervaiwiet biv<püoaae aUa-pittefetak naf. A l<fl8Ml«bM abl. as állán eltel b&toeiteti aye-a kSvHkasé laaaefb* keftl * i I s n«i aersi. tn esek t a. rfj SiKfiOtraik IM # v a • > a • l|»7Ökr.e.ák t Wf/H . , | , - , , VikuMaifl Htefbisaa aa teee* aMtsasa bektMMas rmj |mkiitil>t*l NMlIeU asedeal ea a lefaafyebb g*Mi84al «MkéiAlWtik. eiieéeekl Mafat aa plánt eshee* létei alieUtt miM aasajegyet k^cu mSak eesébes. A e*fT*e4*iéaB4bes MftltiatiW kldafcUe* terv»*j aHek ilf aeiiei eMttékallataak, mlndan keaea l(n pe» f»iaa«lltM eMHl küldjö* rseatmééekaek e klvato-Ms huiMi jefyetkel. A aimtáéiyes kiSsete** eüaéaaker1 paateeaa Ka eBmm j\'aaiW. aíállaM törtéu!k a akár Mbv*|ím asef» 4<m njt kNaaaftr« áréebeiyeiekeek ikntHi mia-j i *«C7«ee (ti-iciain fvanalíé 9aieak9ltetéaaaak állal k eiMkijk VaiaUiaekeak aüaéenkvr ksdvacetft e smancee. aaea lealnislyaa ijmota/ kkiSU gyakraa aa (é«v»(«wSBj*aeea Sytaaérae ii, tuiat fS® ••• m Ü8H9 I8S OM. SO O«« ia #•• itíí-, uim ki 4t ily a Mjpailétiikk illfa ej^vé vállalatoal. aalnésaoi kiwejt«l a Ifáláakebk _ neeAe aeawtthaltla káreták saar a Heall keaás mkaia la mmtm sast mieÉl aMkk. ée aüeéeaaeetie f | Mftjes tat «4eit tleieHaeSI aleUrett kaakbáekae MÉsel. Kauíniann d Simon, laafc ta vtftálelet Hiataf|hi, _ J* eMUee aate4aMeml elU«lS8vei|ek. ve> eeM HMMafee Ét IMaileetnMieiaee ti. t. kMeiMaiiM fejezve ki eaennel íráa* tpak éáéf len—ttett bkaahNnátt, (alkérjök ae «) kusoaliial HüHiftn, — fJt^rakvMnk eesawl Is *4a Mafiise^ aiiétabar pentoe k aaBArd sasiiftlal Mtí ttaatelt irdbkaMeink Mjes andt|i<kli hiMamtlii fN<eWek. < J. és MQller gép- 6h rosta-lemez gyára Budnpefiten. a Margit-|hid kötelében, kéasit I THearékejt (konkoly válaestó) 6 különféle nagyságban. Trlear hengereket malmok aáámára. Keptatékkt, ftielelé reiitákst, Haitákal éa rostákat cséplőgépek némára. | 702. 12—iO. Kadocsay és Bányaj nagybani természetes ásványvíz és fejrrástermény kereskedők (legidősebb kereskedés ezen nemben! egész Magyarhonban) létesíttetett 1842 ik ékrben, , 738, 4-5. BUDAPESTEN, Koronahcwaeg (uri)-uteza 11. n. ajánlják most beérkezett és mindig friss töltésben]kapható mindennemű természetes ásványvizeket. Hogj igen tintelt vevőinknek, valamint minftség ugy valódi forrásoktól kapott visekie vonatkozólag, minden biatosaagot njajtb aaunk, alávetettük macánkat, a tóvárosi fSonroaiuk könjvaiiiket. eredeti uamláinkat, aúl-Utóleveleinkf-t bármikor elAinutabii, ngysiinte áaveajvis-helyisóguket kivanaagára vizsgálat végett felnyitni Vidéki megrendelések ugy postán, hajón vagy vasúton, poniosan és leggyorsabban essk&iöUetnik. BEItGMANN S«e plő- ^kappana a ezepldk t e I j i f eltávolítására, darabja 45 kr^o. ért Nagy-Kpnistáo P1IÍG£B BÉLá 21 s gyógveaeftárában. mxux*xn*nK**nxx* Poudre de Serail. BLáHÍNÉ LOlJIIá múvéai kedvencz arezpora. ÍExJ Mctpor wtoaki tőkétetccltva, miodeni AtülIibm anraktU n«niju ta oly kitüoö tak}S(Mat(» Inl ««tmíl ti jj éwin aéáM a kSI- ta kriflTTIr- kcoitcfi farakai aokaiaraeia l«lúlmul>*; mfymi»v8 Wwtjr ult arcMl aa iéMárt* kaUMWtlM MUriM^l wfbrj*, ai Mtoak éa uetuk^k Vjn 4a twmmrt.. ummUJ fiii kv > Uftímhk aaaai mm képe « port i^ju Imi, mély kmuaó UUmiért ÜLAlUMfc U>UIZA|| aj*í« kevelfcaaS aorokkil tóautu kii Tisat, Müller J. Im ezetóu Vadász Ferflues ömt. utóda, ^ iTkiMw*— vnk Beiapaetaa. A Pondra 4a SanO, aahat 9a fdtaUh, Talóban köüaí éa mmAm pántka, mert nemmk ss se« - - - - - ~ i --1— -«-, ma,ül jótékony h»- s n blétWtatUa ta táfééa, Ii iii—hl tmmém kaaiÉlititl értaleelle*ége atal as amim ohr kilBefia Utiktmj U-^r gjekant, uM mit i nainii awifwél aa* ifUHa, mdj Mfilö taNáawt^ért JeHUa Zmm Mt.pon.mat kkártU? fog«n kaauttaTta sm^m^ SS*»Mrt, bc«y Wűteatíli.uxUa jw^aert AteléaaaS nMtriaai ea BLAHA LOUIZAj hatNM ■ii^iiiip—l Uártk| ibfeaa ■ihf "T 6—1Ö iMana fcat^na .OÜCIIK Créme Pompadour. x 9 taré. JilnHkiii périá kaSalitfikkel «ali ti. ilirtlillMtai Mytáa «kártik aJjJgWjí POHPADOOin6 mém ihn.alaikia ta mi*m iflinew- t^mm raar-Wy^í ag . — <_ - ~ - • r ■ \' ..Mi^ainrfc kitett »t« :w m asaamj fém h> kora* 8 ft» Mi u ^ »-tlttlfCo « ^ wm áll! il l ■ tUkirataMk ot a I^Mlillwk*aa ajfhw - B khSai aaar jéraltriSM tfgi mí §|inwáe|i Ke «ftn I i H> i aiiÉlill 1 K 80 kri - JK r n - I Ilii-—f --trnáMá Vt4)ma—il aliMU ItSaa. bqmmjt* tk ralé* fta—ta jk ahftkkw TT k M-áaa Mm POCOBS DB KBAIL a ■aHt»«H ***ÍHJP* "ZfttiSB kr a I eTLIkll: niéM \'mr_v • taltaWéJűKCLLaS X U mé* TanáMCZ fiám aifi sairfiUsa* faaSaiaa wllilkmi* ^ IMlUBBMMMIIWWMMItWW a-tw TBMESVÁRY MÓK citfpö-vyár raktára BUDAPESTEN, király alcza I szam. báré Or-czy-feie htz, nagyban és kicsinyben. Nlk azánsára : i Kon>od-tóp5lí cberltsiliriböl ta bbUI . 1 át 90 kr. Sttal«rifik, ifívalM fíkiipSk, iaa—k éa fciink . . | frt 10 kr. Bafftta-cilják mtekkal, finom akailaadaktl vagy bfirből . | frt 10 kr. Hef;álU-czi|»k ftayaáM ornd, oagu aaraklul !«gujab"b aaabta 9 frt 80 kr. lUfáitxup&k aaimhM vagy úigebórbSI. aiaguett kattOa ialppü. M|«> Mibkkal kgBj^j\'í Mku . 9 frt 90 kr. Bk«rteauis|-io|Maok inoa»tk, faaik, fcoyata-oml . 8 Irt 10 kr. fkrriaartiaa nma^lnatval, Hpi kivtgáaal. ftupoUm •Hal, rokako auvkkü, Upúake\'aukua I frt 90 kr. BbeHuctiuc caafoa i■-p.tr k aúvalaka ■rtaaiail. dnu uippal »5>k«»ko aaraklul. ritga>i tukéa . | frt éű kr. topiuuk Mgréa!i|>!, B^elt UIppil, mm kllt«aaaal. . . - . . . »Ért 90 kr. Irak saáaára : Hási czipök fiaom bőrbSI . Topánok erű «BgrtaWI. «r£f Mpfal .... Tfeik MfréBkéi féoyaúL omü ta talppil , Barjutór trtpiMk iikw.Mk, níi dopUuűppaü, a legjobb a^Bkir toyéMk kratyekMM, » WMaé Ugj«U 1 St90kr. J frt 90 kr. S frt 90 kr. « frt S0 kr. - .-—. _ ______^-Jí frt 90 kr. Bagaoa ttktipó njriri idtnyri. icgjofab agréeböl. arie t«lpj»l 9 frt 90 kr. lu<«u» lelccpí íté>tE«04 É| ■ I), l«gv;»i.b utúi 4 frt - kr Őrinek wia TikcU ssgiiilikil, magú aaár aréM talppal 9 frt - kr OywBMkcspck mIksMI .1" j.......9 frt 40 kr. 1 tinjci\'pök ebart^aaiag ts bWl . . 1 frt 90 kr. - 9 frt 40 k/. 0|Wikiri|lk . , ,1 .. , . , eo kr - 1 frt 90 kr. ■eeti*d*4rai poatáe utánvét mellett vagy as etflsg bakfll-ééaa etaa fjeraak s pnötei ae te>j<aittetnek. Baa alkalmai lábbatí a legkasaifasaMaá titaereito ik; 3 M^ ÜMtes ájeggtékék Idvánatra biimemtvi k&L délnek nug\\ (106 10—10) jumuni Ém mrt\' mm A Magyar-franczia biztosító részvény-társaság tisztelettel alólirt igazgatósága ezennel jelenti, hogy Zala, Somogy, Baranya es Vas megyék réazére kiterjedő hatáskörrel N.-Kanizsón vezérügynökséget állítván fel, annak vezetését | - Gutmann S. H. úrra fíf ruházta, kit egyszersmind a tflz-, szállítmány* és Ijégbiztpsiiási ágazatokban jogérvényes biztosítási kötvények kiállítására^ lint ezek azonnali kifizetésére is felhatalmazott. f , károk felvételére úgymint Budapest, 1S8Ö. januárban. / • I j • - % A Magyar-franczia biztosi^-r< s/ivénytársasag, ig *zgatósága: Schwciger. Moscovitz. ^ ls^CsLg3rsur-±rsLrLOizia. "biztosító xészTréxi.y-tÁ,xs&.séüg igazgatóságának frnntebbj közzétételére bivatkozáaaal alólirott tisztelettel jelenti, miazerint a 7 Nagy-Kanizsai vezérügynökség M vezetését elvállalta s a vlezérUjfynökaégi irodát megnyitotta, hot is biztositási ajánlatok elfogadtatnak • a biptositási üzletre, vagy a társaságra mindenféle felvilágoaitáaojc leg készségesebben megadatnak fífztoMíf pedig a idrsaság a) tűzveszély éi robbanás általjokozott károk ellen; o) szárazon vagy vízen b) Jégkárok ellen d) az ember életére uii A Magyar-frdnczia biztosító részvénytársaság, melynek , SZ/íllltOtt Javak károsodást ellen ; ndeu ismert módozat szerint. 20 millió iraiikot, a/az 81 millió jarany íev<5 alaptőkéjéből a részvényesek által-mindjárt kezdetben 10 miljió frank, azaz 4 millió arai ronatkozó forintot v Írt Felügyelő blaottaág. a magyar jelzálog-banknak igazgatója. készpénzbéu befizettetett, h részint a fó város legelső pénzintézeteinél, réstint pedig magyar áll áruértékek ben elsőbbségekben lett elhelyezve, f. 14-én tartván alakuló küzjgy illését, melyen a társaság Ügyvezetésének élére \'következők választattak meg. Tálán stmó n j. Elnök: Bitt.ó latrán, ő Felsége val. belső titkos tanácsosa, a Lipót-rend nagykercsztese, orsz. képviselp stb. Budapesten. Alelnökök: Bárd B ú n h i d y Béla, földbirtokos, orsz. képv. | stb. Bpesjen Bontón x Jenő, a párisi Societé de l\'Uniou génerale elnöke stb. Párisban. VálsutsUayi tagok, ttobert Alorin matjquis de Banneville,az osztrák léli vasút igazgatósági tagja stb. Páriibao. J ;.. I N e o w e I t Ármin kir. keresked, tanácsos nagykereskedő. Lovag zápori Eegenjhart Ferencz,az Albroeht-vaspálfaelnöke stb. Bécsben. 8 v á b Károly földbirtokos, orsz. kédviselő stb. Budapesten. Báró Tinti Károly cs. kir. kamarás, az oszt déli vasút alelnöke, az ősz-trák urak háza tagja stb. Bécsben. október Alt. földhitel részvény-társaság igazgatója Budapesten. ke<Mmi akadémia igazgatója Budapesten.! Emil. a párisi Societé de ITJnion géncráte ve •ei leacitni a Mária Emil Beck Nándor, L áll Clf Leo. u magy, Lewin. Jakab, a kere Serrebonrce Jos. zér feldgyelóje Párisban. IffaifftUftájr. Igazgatók: Dr. Hilller Albrecht, köz- és válté-Qgyvéd Bécsben. Kiste nm a c he r Károly a „Hnftmann József4 nagykereskedő eaég fóoöke Budapesten. &cbweiger Márton kir. kereskedelmi tanácsos Budapesten. Vezérigazgató: Moskovrcz Lajos Budapesten. Tekintve a táraságnak fenntebb kitüntetett tőkeerejét és az flzletvezétés élén lévő, hazánkban is nagyobbrészt ismert és köztiszteletbe álló egyéniségeket, bátran elmondható tehát, hogy nem volt m-g az egész monarchiában biztosító társaság mind ez ideig, niely a biztosító közöbségnek annyLáarantiát nyújtott volna, mint ameny-nyit neki e társaság, mindjáitt kezdetben nyújtani képes, a a midőn a társaság epeu, eddig páratlan tőkeereje és Az óién ál ló egyéniségek jelleme egyreszről teljes biztosítást nynjt arra nézve, hogy a társaság Üzletvitele a méltányosság, a pontosság és k legszigotjnbb becsületesség minden követelményének mindenkor és teljesen meg fog feleéloi, másrészről a itukvezetés avatottaága az iránt is kezességül szolgál, hogj a társaság a díjtételek megszabásánál is kellő tekintettel jog lenni a verseny jogosult követeim jiyeire. A midőn tehát tisztelttel alólirott a biztosító t. közönség bizalmát az általa képviselt társaság iránt ajból felhívja és kéri, megjegyzi egyszersmind, hogy a vezér-ügynökségi területen a vidéki ügynökségek szervezése teljes folyamatban van, és hogy tiizbiztositási ajánlatok a már felállított ügynökségek által készségesen elfogadtatnak, N-Kanti ún 1880J májusban. maradván teljes tisztelettel A Magyar-íranczia biztosító részvény-társaság | vezérügynöksége N.-Kanizsán, 689 19—61 Gutmann S. H. HKKIIKR A\\TII,-Mi kiviteli palaczksörj vii\'Kr^iidftpfh n kivitel( palacftksfír valódiba és t\'-rlImtÓHána-értl Jótállás mellett egyesl-cpedfll csak n DREHER ANTAL ^sörfőzdéhez »-IO0 kőbányán fagy annak teljhatalmázott főraktárnokánál DIF I Iliül ÍS UOTTiS\'CIIMGUEZ BUIHPIST sdrazendők. Arjwyséktk kítfaalm mindenhova ingben H bémmlpe. JS\'aayfcaal fcittétolalóknak kiváló kedvezmények. ) A dél-zalai takarékpénztár kebelében szerve zett gj üjtö « Önsegélyző azőrelkezet részvényesei MSSO májúit hé reggeli 9 érmhmrl Nagy-Kanizaán a városház termében tartandó elsó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívatnak. "(741 fc-*.) Ifcmr 1879.Íévi april hó 14-én tartott rendes közgyűlésen j kellő számú részvényetek jelen nem léte következtében a vég lestAmoláet mondó határosat kir, tövéayszék által megaeamiaitetvén — ezen határozatnak I ujabban leendő kimondása. Mrtnaljft fc tóadjt Fiachal Ftüöp Nagy-Kanizsán 18*0, j i ■ N. «• a c rr - V cr b r? * 0 3 »f* * * CS" i<B E12 2* - Wí I ff ? h g fUll riffllilfFib-FMB>MPMp■ é - -is i 2. f5f|l AttUzh\'H Hr! --« ° s5-. , mi Hl m\\ MMii i 4§iiS§fffirfJ ■ § ? s |Sríl"fr|j!l 3|tí-fsiffl.41 ilsst g írSsíís ( HÍ"» fii* |>|liif6lts! t licsSB -üo. « -8. S Ka l LUpil& ifi Frf*-I £ ír ©sfa í gS m s e" cg £lg lla * Fl 5?5f r ? Fff?? < Jr a k-J bs|,| .-in? mM\\ :it m.i \'fh™.......£ Ü g/il Ps tl fii liíl f fi I it í &.Í Z rg ip te ~ tffcffSB® M FT =5 ! Hl p f§ I Irf hi Hipf? Iimh8sHBKí fi »• ü ftaM fWf l^j I irtain ONMUI ■<■1 lu. %Ünt fm I H | í*t; |«fl»4 éttt Mlr. SasflM imUht iQtar f n» HéáaaM yrtsXia ».1*, a-»«r<\'i m *f ZALA fcvtMftf Mi ffctá L ltj r»|IÍ.M rfaitt lile*-\' .IsliaMOfer Uj <»>hIm iHmMI m Sfcéaafetien leiek mü Jsnart fcmefcbtt fopdtataak af. BMratok rim* »*m rtM»to*k. Kylttéf Fetlli MEGYEI ÉRDEKO. * (. 4nb I -i I I. KÓZM U V ELÓDÉSl, TÁRSADA LM i as GAZDÁSZAII. H E IjlLAP A ZALAMEGYEI GAZL). EGYESÜLET ÉS TÖBB MÁS EGYLET IUVATALOS KÖZLÖNYE. 21. szám. Nagy-Kanizsa szerdán, 1880. május 19-én. VII. évfolyam. A zalamegyei gazdasági egye-sDlet közgyűléséből. A megyei Gazdasági Egyesület álul hirdetett pályásat (olytán beérkezett hét rendbeli boráfluti pályamunka mrgbirálására kiküldött bzottság a monkáknnk hét hónapi tanulmányozása itáa L 1849. évi február 83-án a bírálat aegejtésé végett összeülvén, titkot $M<Ba»it etjén a hat ssavszstból egyet kapott az 6-ik, kettőt a 4-ik, hármat a 0*ík számmal jelzett pályamunka B szerint általános szavazat-többséget egyik munka sem nyervét, a 4-ik és 6-ikra nézve tartott sjabbi szavalásnál négy szavazatot nyert a 6-ík, kettőt a 4-ik mfl. A bíráló bizottság által tehát a 6-ík számn pálysnaaka fogadtatott el, melynek jeli-sej* „Ne hagyd el magadat, és megsegit as Jsteo., A gazdasági egyesületnek f* hó 11 én tartott közgyűlésében a bírálat felolvastatván, annak alapján a 6-ik száron pályamnnká IsU elfogadva, s á kitűzött 600 arany frankkal megtisztelve. A szerző nevét rejtő jeligéi levélke pecsétje a gyűlésben felnyittatván, abból A/vsy István egyesülőt] Ügyvezető elnök nevs jött napfényre, mi is átaláoos élénk éljmésrp szolgait alkalmai. Ai ügyvezető elsők, egyszersmint szerző megbízatott, bogy a bíráló bizottság-aak a pályamonka kinyomására vonatkozó észrevételeit teuxése szerint felhasznáivs a pályamunkát 1000 példányban a megyei lakésság között Ingyen leendő kiosztás végett kinyomassa. A gabona, él bor-vásárnak Nagy-kani-ssán é folyó évben is leendő megtartása elrendeltetett; annak létesítésével Glarina Lajos ur bízatott meg. A egyesfltet közgyűlésének további folyamáréi és egyéb tárgyairól legközelebb fogja bosai lapunk a légyzőköoyvet egész tvjedelmébet. A mi göz-fürdtínkröl. Nagy-íaeiaea, májai havában. A n.-kanizaai gőzfürdő nagy áldás a közönségre nézve, miután czéljának teljesen megfelelő berendozéee kifogástalan. Bizalommal viseltetik is iránta a közön -Bég, mert temérdek beteg köszönheti jó-tékooy gyógy hatásának egészségét. Hiszen azért is épült, hogy általa egészségi szempontból a mindinkább szükségessé válandott közigényeknek elégtéve legyen. Az épttlet ssabályszerűen van osztá-lyosva, bir csinosan berendezett kényelmes fürdőszobákkal, gőzfürdő helyiség gel( uszodával, zuhanyokkal, úszó mesterrel, elegendő szolgaszemélyzettel ée szükség bői orvossal is. Minden mozzanat szoros felügyelet alatt állván a közönség mindeddig az őt megillető igényeiben hiányt nem szenvedhetett. Van gond fordítva ezentuira is, hogy az eddigi kényelem és biztonság sérthetlen maradjon. — A lefolyt évek alatt szerzett tapasztalásból merített adatok indokolják ezen fürdőnek feltét len szükségességét, mert azt elvitázni nem lehet: — hogy a gőzfürdőnek messze-terjedő győgyhatása van; hogy a teltnek tisztán tartására a kényelmes langyos fürdők feltétlenül szükségesek; — hogy az uszoda, mint hideg fürdő és testgyakorlati módszer a vele kapcsolat ban álló hideg zuhany edző a teltre, óv szere, sok bekövetkező gyermekbetegségeknek, és végre: hogy némely mesterséges fürdők által legalább és részben sok oly betegségeket háríthatni el, melyek ilyek hiányában feltétlen megkívánnák a természetes gyógyhelyek igénybevételét, mert a jelzett fürdőintézet több rendbeli meeterséges gyógyfürdőkkel is szolgál. — Hogy a nagykanizsai fürdőin tézot-ben fonál ló gőzfürdő tömérdek beteget győgyitott meg, bizton állithatom, mert arról magamnak tapaaztslást gyOjtem elég időm volt. Bizonyos, hogy sok bőrbeteg, elérvült rheumatikus altesti, görvé-lyes (skropbulosus) hurutos és köszvé- nye! beteg köszönheti meggyógyulását. £s méltán, mert semmisem tisztogathatja sikeresebben s fel bőrt a gőzfürdőnél. Lemos ez minden szennyet, fel-nyitja a bór no k netán elzárt pórlyukait hogy rendessen működhessék, illetőleg elpárolgás által megmenthesse a terhes a |többé neki nem szükséges- páraféle tárgyaktól, esetleg beteg anyagoktól. 12— 15 fürdő niindig elégségee valamely láz-jnélküli bőrbe^eg meggyógyitására. Adatok után mondhatom, hogy a bőrbetegek 112—16 fürdő használata után tökélete-Ben meggyógyultak. Másodszor pedig elég rheumatikus Játogatta ezen fürdőintézetet és igen sok-Bzor megtörtént, hogy a meghűlésekre kifejlődő kisebb fokú szaggatájpk már az első gőzfürdőre is elenyésztek. Köszvényesek hagyták el az intézetet meggyogyultau 6—8 heti használat után. fis tanácsos is ily betegeknek a gőzfürdőt kitartva használni, legkivált Kft elévült és pedig oly formán, hogy a fél órai nyugalom és csendes izzadás kövesse. Lehetett tapasztalni némelyeken, hogy a köszvényes lerakódások felszívás által oszolnak szét. Jó eredményny^l használták e fürdőt az ülő foglalkozásúak, mórt mindig nagy testi könnyebbséget {jobb \'érzést volt képes adni. Elvezete után rendeseu úgy érzi magát az ember,, mintha újonnan született volna. Görvélyeseknél, kik e betegséget a gyermekkortól viselik jótékony hatását olvitázni nem lehet. Ezen intézetnek uszodája szolgál óvszerül e betegségnek a gyermekkorban, azért alig találok ajánló szókat a szülőknek, hogy az intézet e jótékony osztály részétói gyermekeiket meg ne foszszák. ; A kinek elidült náthája, hasonló.ter- j mészeta hurutja van, kétsegtelen igény-1 be veheti azon remény fejében hogy használni fog. {házban, jgyuladásbao, vérháborgásokban, gyengeségben szenvedő betegek a gőzfürdő élvezetére nem bocsáttatnak. Köpölőzésre csak olyanokat bocsát kik orvosi utalványt mutatnak fel vagy személyi ntaaitást kapnak. Az intézeti szolgaszemélyzet az orvos urak által kiadói szokott utasítások szerint köteles Végrehajtani a tényleges szolgálatot Szükségből az intézet orvosa a helyszínén szívesen ád utasítást bárki nek és ki egyébként is hivatva van az intézetben egénségi szempontból felügye* letet gy. kurolni, #1 Ennyi sokoldalú ilykép berendezett jótékonyczélu i ürdőintézettel bírván N.-Eanizsa méltán ajánlhatom figyelmébe és pártfogásába s is inkább, mei osinosodása és t. közönségnek annyival t a városnak fokonként) tisztasága, nyilvános mulató kertjei,- jól berendezett, kényelmes vendéglői teljesen képesok megtelelni a látogatók e tárgyra vonatkozó igényeinek is. Tersincsky József megyei tiszti járáe orvos Uti jegyzetek. Irtai Virághegyi Jóiief. II. Nem áldottam meg káaeit Ágyamat agy vetette .meg, bogy nem tudtam elaludni. Ván-koeom akkoia volt, hogy alig találtam rajta fejemnek helyet. Takaróm három is volt A konyhából pedig znuyira\' tódult át a pokoli meleg eég, hogy attól tartoUem, mieaerint reggel sülve találnak ágyamban. 8serenceére nem sültem meg egésaen. Derekain lesfilyedt egésaen aa ágy lenekére, lábaim pedig aS égnek ágaskodtak. — Minden kigondolható poaitarát megkísértettem, de aebogy ee jött álom saemeimre. Még oaak aa hiánysott, bogy lábaimat nyakam kösé vessem. Nagy neheaen elszenderedtem, de ennek érdeméből igénytelen réeaeceke jutott aa ágyra. A tenger jnielőbbi látásának sóvár vágya nem hagyott aludni. Már Öt órakor talpon voltam s kimentem a kikötőbe, a „Móló at. Carlo\'-ra. As utcaák még néptelenek voltak, de a kikötőben már nyQaagött pesegett aa életi Alomképeim egyike megvalósult. Előttem a tenger 1 Lélekemelő, fönséges, megdöbbentő lát- é »iala" y/cid/q. Kapát ípi Kapát ide, ki lelke vanl Qtepiáreené, eaapoiáSl Piaesét, oaapot nyitra tartson, Tál ád ma minden borán. Legöblüeobb kapájába Uffosleg-gjsHébb bérét I Hadd lljem mag léjogboránál Láageaer elmoss lángtorát Mrü klayeas záporával Hegybe el nem allbatosa, Hátba bora ÖUaébe fiámat bele (o)iWmi Kapám Cree, ni vem Mr, Bával töl\'ötte babám; Hadd Ankara ki a isaivem I TUm asíaig a kajám I TVHsol. töltseII. ajra tfltsslll... KI akarna felejteni As if üdvét, pokol kisfát í Aat aa egy aoift: áSNHfá TI m«| bdUawaág átegtorié Seesmillé esellomst, M s kamábél meg letfaul Omfttr saé, mit ÉivtítSukJ Hsws aagy«H le« a baj. 9era gytóts^ ée Sem eltsll t Omk s ilvs ««ii - Bem ladttali és toLteaé ■fcimmtyd éasaéfa, Ml wmuM k*eye»epp4 véH, 0M assi si tellap,. /. i Mi A tanár is yédenczei. Rtgény. Irtat FIygare-Carlén Emília.\' fordítatta ; FEIEDMAKN ALAJOS. VL ▲ kapttSny reggeU lAUgnUsa. — A lemka — Taaámkesás m mmmm sse* bájában. (Folytatás.) rr 9lgen. látod, kedvee Bóaaa" folytatá a ta-I aáessesa «hogy aat neked oly módon megmagya ráaaam, hogy aat megértheted, több éea aalkaé- \' gee, mint.....Aaonban aa mindegy, majd megkísérlem, Jót figyelj hát arra áiuit moaduk ! — Tudod, hogy atyád gaadag, vagy legalább m I vagyonos. — l)e mivel a keieekedő vieaoayai nem minden évben kedveeék, ágy gyakraa megtörténik, hogy—hogy.... He de aa ilalethes mi ■Ők, éppen nem aagyoa értőnk. — Amit eaaet I mondani akarok a aövetkeaő: mivel aa idék olyasok, hogy a kereekedő egéee vagyona foly-| ton forgalomban vaa, bogy hitele fönállion, most | is ily féle körülmény forog fen."\' atyáddal, gyermekem, természetesen magánk kist esélva.fisee eajaee körülmény következménye, begy hoaomá* nyed nem leaa oly jelentékeny, mint saereUflk i volna* A tanár aaonban Béssásekám, igea gaadag raber létére, aagyoa fakac, majdnem utálatig I fukar} 4# aaért gondoltam, — mival némi ft-j radság aéikflf sém saárnitbatki segélyre, — hogy ts, Mves Blaiiia, mké— kevtalgotée nélkül a vágoeál sMsésa véfatL lépéiabel lessél aála. — | Ken vaa mstetitre moesfndáal kössyea amgaye-r«d en •veget, ha akarod. Látogasd meg kedve-sma, Utalgi neU és iparkodjál vele taáatai, hegy •rof Msjolm kevés mlátíbaa réeaaetl eselgái éllel éi kegy eigyediM Őé^oÍ lágnagyobb ÖrS-■M vslaa, lm a iMMiliigMibkis ápolhatnád, j Továhbá hagy aagysbli eaoreneeét aem ísmeKs, ba ő nálatok, nálad ás Hándoruál akarna tartóz-kodni, mivel mindketten versenyeznétek őt a legnagyobb figyelemben ráraati\'ni; —--- S több efféle, mit alkalmasnak tartass elmondani ée mihez a látogatás okot adna. — E* bogy aa egása, a látogatás ée a esél igen terméaeetesnek tűnjék fel, úgy kérd meg saját magam éa atyád nevében, nogy karáoaoby este szerencséltessen meg látogatására! bennünket** Bóaea fejében a gondolatok furcsán hallá mosták. —\'Ezen köslemény nagyon visszatetszett néki, kQlönOsen azért, mivel aa anya, leá eya ellenében oly kívánságot nyihráaitott áa oly tanácsot hallatott, mi ellen eaigoru igezságénete *e gyöngéd áraelme viszzaretteot. Ami aaonban atyja ügyeiaek könnyB ée finom ériutéeét illette, ugy Kéaaa sejté, bogy ez egy külöiiöe módja lebet a eealé\'eknek, melyet aa anya használt, csakhogy leányát a kiránt pontra boahaa-sa ; mert Bézea egyáltalán lehetetlennek tartotta-bogy atyja a anyja oly gondtalanoknak fognak mn-tiattkosni, ba valóban oly nyugtalanító körülmények forognának fÖa. Bóaea nem bírt visesa emtékesni , bogy valaha egyetlen egy redőt Iá-\' tjett volna atyja homlokán, vagy egyetlen goad-wljea, ■srenssétleaséget jósló kifejezést szemé-Ma. r- De inásként gondolt és itélt volna Bé-ssahalátfa, aasint atyja iróasztalz előtt gondolatokba merülve, és számolás közben halkan aait-kajkift mormog. Aa ke azután eaobájáta követi, Al-alá aé-ttlását halijai dühös nillatását látja vala, melyet i|y magára hagyott pillanatokban* u eleibe került kutya, vagy egyéb tárgyak felé eaór; ba éssreveea-setta, mily éréeeekeeen lelke mályábŐl kisajtolt ■arak osonnak ol aa erősén öeeaeezoritoti ajka-lton, baljéelsita, keserű s oeak önmaga által ért botő saavak, melyek kimondásánál homlokáról nig* assnoktssn (oly Is a hideg veriték j ba továbbá láthatta volna, mily külöaöe váltoeáeoa raenek kareaetül atyja areavoaáeai, ba ss ebéd ideje és eanel a eealádjával találkseáe küoslodik, éint simái aj redős bemlek és meeoJyeg a enem, miat leos tartása biaake miat kösönségoean és I járása biatos ée erős, mintha bajtól és lebelő bu-káaról soha szó lem lett volaa: akkor Bóaaa más értelmet tulajdoait vala anyja aaavainak. Most aaonban anyja szavai könnyen elhangzottak ée j figyelmefókáp a tznáoeosné ajánlatán, bogy atanárt J megnyerje, öeeapontosult; mivel meg volt győződve, hogyha kGabenjárását megtagadja, anyja fosna ea ügyben kísérletet tenni, mitől aaonban ! Bóaea gyöngéd éraelme irtózott. Eünél fogva el* határoaá, bogy nailandónak fog mutatkozni a kérdéeee ügyben\' eljárni. -De Rózsa, édee Bóaea1* eaakitá léibe a kissé hoaeaan tartó hallgatást a tanáososné, .mi ről gondoekodol t He ülj it mint a néma szobor, kanom felelj aa Isten nevében I Van-e annyi bá-torságod, bogy ez ügyben teljes tapintattal el-J járj ? Merengéssel ea valóban nem tog magtör-• ténni; hadd hallom tehát véleményedét 1 Ha \' ajánlatomat,fmelyet irányodban való gyöngéd eee-] retetem mondalol, nem akarod elfogadni, ám szólj, I mert akkor magam fogom e lépést megkísérteni" tOb, nem, kedvee anyám 1" válaásoiá Bó-! zaa gyorsan t nejn épen hogy a tanárnál való I látogatást ellenezném, mert azt szívesen megte-ezem, eőt oly kellemessé kívánom eaámárz ottlétem idejét taanii miat ceak "tőlem télik, — de 1 mindjárt es eikalomaml ajánlani neki, bogy hagyná el kedveltté váll lakát, melyben mint Nándor mondja már húsz év óta lakik, aat nem tartom I tanáoeoeaak1 „Te kedvee,!pompás szeretetre méltó gyer mek ragv., asólt kiaaé könnyebbülve a Uná-caotné. -Derék Uány vagy, ki teliee mértékben elismered eeerető anyádsak érdekeaben tanúsított gondos fáradózásit Megnyogtatva biz m reád ea ügyet, remélvk hogy oaált fogss érni. Mikor niégy el aítaaársoe gyermekem?1\' „Néhány naépal, karácsony előtt" vélsssolá Béeas; aem kell la dolgot elhataarkodni.1 9Moe amint akarod ! Legyen ugy 1 Készítettél már aa Öreg ár réeaéro ajándékot ?" tOh igen memáaska. válaaaola Béaa, Örvend ve, hogy e kinaé ténmkodásbél sasbedalhat ;agy pár papaoeot késattakj as öreg ar réeaérs.* tény. Ha aanri mm nem lenne rám irányoava, térdre borulnék es ihletett peresben. Hiába b-nak mmu a tenger határát, nincs, mink nincs • ké^ulMaik. Mindenfelé háborgó rá. A «m-soélyos hullámok wmáil kergetve méltóságosan hömpéJyégoek, majd agy fodros hullám s kikötő fai Iá hos nseaédih, s baljóelataan morogva lórik mtg s közuhetlen gáton. Ok bissko emberek, kik magatokat I leg-hotslmossbbskpsk vélitek, ide jöjjetek, itt isme-ritok be poras aranyi csskéjységteket. Néssátsk ast ss óriási hajót, mily könnyedén himbálják a hullámok. Ilyen aa átél tangóra, ilyenek aa emberek aa ólat tengerén, ilyen tehetlen játé kasarak annak hullámain. Nem csoda, hogy as emberiaég, szellemi kiskorúságában, mikor még a tudománynak bölcsője sem volt kéeasa, a tengert mindenféle ssüruye-tagakkal, rémállatokkal, aymphákkal hitte benépesítettnek, mert ott, bof aa ésa káptalan kielégítő felvilágosítást adni, a játszi képaelet alkot magának világot és pedig annál bisarraübal, minél titoktsljessbb, megtoghstatlanabb a dolog, Milyet siksrtelsuül kutat. A kikötő msssea»rfl árboczerdő.\' Eser és eaer kisebb-nkgyobb hajót ríagatnak a hullámok. A tömérdek hajó ezerféle nyikoivása soha nsm ssloetal. Ha végig néssk aa árbocaokon, ugy tetssik) mintha valamennyi jókedvében táncaolna. Itt ruhát szárogatnak ss árboosokoo, ott hordókat hengergetnek a- hajóra; Itt deszkákat búsnak fal, olt asákokat dobálnak ki a bajóból gőzgép segélyével, moly folyvást iakatol. A hajók szakadatlanul fütyöjuek. Egyik jön másik megy. A kapitány kiabál osztja utasításait a hajóé lagényeégnek olykor,- olykor agy agy dörgedelmes .corpo di bacco val ftlaae-reevée moaudékéját. Itt vasmacakát eresalenek le, ott vitorlákat vonnak fel; itt hajót javítanak, kalapálnak, ott mosnak e kocsik eafln-Menüi szállítják a zsákokat a kikötőbe. Saegény ökrök •) majd öasaeroskadook a súlyos teher alatt. Mindenfelé ksdély os ssibongáS, lázas tevékenység. A ijajókat a szárazfölddel összekötő dobogón saótlauul hordják a napsaámosok a seáko ksu Nyakuk meggörnyed aa eletölő,. nehéz mánkétól. Gépiekén emelik vállaikra a zsákot. Egyik sem szólna a másikához. Talán igy parancsolja a kapitány időkímélés szempontjából, vagy talán unalmas, sgyhaugu ftraaató életmódjuk vette el kedvökot a beszédtől. Mésszé mértiöldekrs künn a siktsngeren apró, mozdulatlan pontocskák látszanak. Ltssan-kéat óvakodnék, órák múlva kisaeleseduek, s tisstán hivaheijük; körvonalaikat. Azok mind nagy hajók. Amerre nézünk a láthatárt mindenütt vitorlás hajck szegélyezik, molyok a méilöldekre terjedő távolság miatt törp» nyáriákhoz hasonlítsunk. Lassankint éltflnidssnek, öesaeolvaduak a láthatárral. Mikur a nap már hevoesbben kezdi sugarait löveloi. néhány férfi kannákat boa. e harsányan kiabálják: «»qaa.M Liek catlrom vizet áruluak. A napsaámosok egy-egy, kannát hamar kiüriteuek, mert ilyenkor már kifáradtak a munkáló!, mig ben a vsroebai* a gaadagokaa álom karjain szundikálnak. A csolnakoeok kínálgatják oeolnakaikat. a világítótoronyba. MirauiarsOa, vagy hová akarjak. Udvariasaágukban majd lebuasák az emberről a kabátot, s előzékenységüktől lehetetlen szabadulni, megigéretot nem lesettük, bogy délután okvetlenül Igénybe veondjük lekötelező i»zivoseé-gUket, de jelenleg nem érttuk rá. (Folytatása köv.) •) Itt s tsrbst jobbára MrSk vonják s IttMbe Helyi és negyei hirek. — Tanodéi J*Mél|. A Nagy.-Ksnifeai kth. fŐgymnásiumban aa érettségi vissgálat írásbeli réssé í. h. 19. 20, 2L éa 28, napjaiban, a szóbeli pedig jua. L 9—18 közötti időben fog magtar la tni; miről *as érdekelteket aa utoa értesíti. ji o fögymn. igttgaiótáa*. — (Szánt ffllse.) A helybeli feleó templomban pünkösd v\'asáraapján és hétfőjén kitüoően sikerült zenés mise tartatott, mely aa Ünnep fé-nyét és a közönség ájtatosságát nagyban emilte. Előadatott H o ír á k b-dur miséje: A aanskar pompásan máködött s említést érdsmalnek. Prá-gor Béla és Pollák urak, kik aa isteni szolgálat emelésére készséggel közreműködtek és a saép egyházi aenetpd előadását lehetővé tették. Egy jelenvolt. — (A magunk részéről hoaaátesessük még, hogy valóban elismerésre méltó aaou buzgóság, melylycl eléő sorban Qrossmaun tanár ur, a rendel-kesésére á ló aeaköaök elégtelensége mellett is a magasabb stylfl seuét és éneket első sorban a szentegyházban meghonosítani igyekszik. A fentemlített \'mise síkeres előadása is as ő buzgólko-dásanak köszönhető, a meunyiben nem aaüu meg buzdítani ée szabad óráiban saíveeen fáradozik. A pünkösdi üuijépekben a nevezetteken kívül még Berkes Imre tanár ur s a helybeli asnskar .egy résas működött közre. — Ssoik.) — A zslsraegyei gasdsságí egyesület által borásaati illetőleg saőlóművslésí szakmunkára kitűzött pályadíj ügye, mint as lapunk mai számának első csikkéből látható, az utóbb megtartott gaad. egyesületi kösgyülésen, eldőlt A di jat a Zalamegyei Qaadasági egyesület, fai adhat-lanul buzgó elnöke Arvay István ur nyerte el beadott munkájával. Oaadaköaönségüuk a derék saakférfiut, ki évek óta tollal és tettel küzd aa éeaarerü saólőmdvelés meghonosítása mellett, lapunkban jmegjelfnt kiváló szőlészeti csikkéiről eléggé ismeri. Ezek is közel távol fölkeltették a szak férfiak érdeklődését és igy a jutalmazott munkában, mely aa egyesületi közgyűlés haté roaata érteimében lllOÜ példánybau ki tog nyomatni, bogy aa la megyéban kioaatassék, bizonyára oly szakművel gyarapodik irudaluarnk ez ága, mely épugy fog hassuálai a jó ügynek, mint dioeéretére válik a uagybuagalmu szerzőnek, kinek a kivivolt síksrbes őszintén gratulálunk. A közgyűlésnek közelebb megjelenendő jegyzőkönyviben bővebben fognak értesülni olvasóink aa érdekes kösgyülés lefolyásáról. A n. kanizsai polgári egylst vigalom rende-aó bizottsága f. jbó 22-én az sgylet kerthelyi«é-gébeu disstekésést rendezendő melyre aa áljaudó beiépú jegy gyei bírók s a tagok által bevesetett vendégek Uaatelettei meghivatnak. A reádeső bisoltság. — (Belus lózssf.) Helyi lsptárqpnk örvendetes hírt köaöl Faruek Sál mán ur értesülése nyomán. E,szsiint városunk derék fia Belus Jóssal tfr, kinek elméje több hónap előtt elborult s ki önnek folytán a lipótmesei tébolydába ssál-littstott, teljesen meggyógyult. Kanizsára ugyan nsm jöhet, de most inár sülön lakásán Pestsn él testvérével a tarányi nyug. jósaágkormáuyaó-val. Levelében, melyet baaa küldött, megemlék-szik mindenkiről,\'ki sorsa iránt réssvéttel viseltetett. Lelkünk mélyéből örvendünk a saeretatre méltó derék férfiú felgyógyulásán, kit igeo, sokan üsatoltek, s kit mindeukí szeretett kedvee és szeretetreméltó tulajdonainál fogva. — Homokkomáromban élénk bucsu volt píros pünköst vasárnapján — Volt adás-, vevés, mulatozás ée vendégség s mindenütt vidám po-barazá\'á és Bessélgetés köst folyt ls az idő. Szép meleg nap is volt, moly a jó hangulatot meg nem savai ta. — — Időjárásunk. Mindennap eső, • ugy lát- szik, hogy ss májusben nem is lees másképpen. Pedig a gaedátfcaem igeo éi ülnek e túlságos aodvse időjáráson s azt mondják, hogy már uu-tig elég volna. A midőn e sorokat irjak is tat-jesen borúit aa ég s nincs is kilétéé arra. hogy aa eső egyhamar megsaüojék, Pedig jé volna, ha vagy két hétre elmsradna, mert a jóbó< is roses a sok. — Rövid hírek: A magyar föld sssrktsa-tője ezután Dapsy László, aa eddigi szerkesztő főmunkatársnak jegyzi magát. — A magyar gazdák II. oraa. értekeeleaéuek j végrehajié: " bizottsága május 21-én ülést tart. —■ A gaada-ságí egyesület jubiiaeifíui ünnepén Jépeaf főbér eseg fogja képviaelni a királyt.!— Gróf Széchenyi Ödönt a sujtán tábornokié nevezte ki, es állal elérte a pas a rangját — A foldmivelési ministtr Pancsován nbylozera kísérleti állomást állit fel Aa eskttdtasék Inczédy László a Függetlenség munkatársának sajtó perében, a nevezetett ssjtóvétségben vétkfesueU találta és 4 havi fogságra, 600 frt. pénzbüntetés s a költségek megtérítéséie ítélte. — /Cseh [tsnulók Prágabau két német tanárnak maoskaaeaét hoztak, aa egyiknek lakásán aa ablakokat is beveriék. — A pünkösdöo Budspaiteo megtartatdi saándékoU munkás congmssust a ministerimu beiiltoua, A aágrábi egyetem horvát és Istnn nyelven saerkess-let üdvözlő iratot küldött a budspesti egyetem jubilaeuma sdkalmából Oráczban egf coisőstium alakult meg, mely a Muravíiéo smíkösiendő gőa-hsjósás érdekében engedélyért folyamodot as osztrák és magyar kormányhoz. — Lóczy Lzjos tol-olyasásl tartott cbinai óljáról — Debrecsen városa aat a határozatott boata bogy az orvosok és lerméssettadósok vándorg; ülése |<882-re Deb-rfczsnbe hivaeeék meg. — Uj zenemüvek. Tábo ssky és Parsch sr. nemáksreskedésében Budapasten megjelentek. A Ugéxy bolondja Kóródy Péter pályanyertee nép-ssinművének öesZes kedvelt dalai. 1. Nagy a világ. 2. Elment az én babám, SzentirmaytóL 8 Ha nekem, Szentínnaytól.l 5. Tó közepén. 6. Nem gondolok. 7. Amott egy ház. 8. Bászálloit -----g>\'n| kérdezi. Ni Hervadj rózsám. Ikem. 10 Es a le-ítirmaylól. "i 1, Nin-a. Zettner Ara ká- Kati I. ii, ni, ni. Sae eaen kedvein. 12. Isten tud tó*. \'13, Jár a kis. lány, Ssántirrnsy Elemértől. 14. Barua szeretőmnek. 15. Aid meg Ieteo. 16. A toronyba. Énekhangra zongorakísérettel (vagy aongorára külön) alkalmazta!Erkel Ele;. Ára 1 forint 60 kr. \' Vegyes közleknények. — At vj véderő lörvéfw\'somlat^ különöeen honvédségünkre néave nagybecsű módosításokat tartalmaa, Nevezsteseu houvedségüuk éidékében jelentékeny váJtozást fog szenvedni aa egy évee önkénytesi intézmény, mennyiben a sorozás alá és sorszámuknál fogvz a honvédségbe jutó ön-kényte-ek a honvédségben Szolgálhatják ki as egy éve . A honvédség érdeftébsn. ki fogja mondani továbbá as uj véd- törvény, begy a köaös hadseregből átléphessenek a honvédség téuyle-I ges állományába aa önkény-esen jsleotkesó had-ápródok, a menuyiben a honvédség, {illetőleg a hadsereg tisati katáuak víiaonyai aat megengedik. Aa egy évee ö-ikéayteeeknek ast a kedvea-mányi is biatositani fogja az uj törvény, J>ogy az orvos növendékek, ha mint orvosok akarják leszolgálni as egy évet, esetleg 27 évee korukig fhalassthsuják a szolgalatba va\'ó belépés\'. A hadi tengerésask tényleges szolgálati ideje oágy év less { de vísaont aoban a kedvezményben fognak réesesülni, hogy a tartalékban csak 6 évig aaolgálnak. As uj törvény\' fontos hstára.a-tai köaé tartoaik as is. hogy jövőben a sorosáénak márc; elejétől apr. végéig meg kell történnie. A póttartalékba besorozottak állandóan a póttartalék tagjai leaauek ée ssükség esetében som soroshatók he a rendes hadeeregbe, de t póttartalékosok is nyolos hétig tárté kiképzés-oeo fognak Vésaesttlni. Megemhljftk, hogy s rta> dee állományban való saolgálat kötaítoattséas alél aaok ie felmeotatook, kik heeoreststásuk után ki tadják mutatni a lörvenysaabta föitét®. lakot j továbbá, bogy a lovasságnál és a kaieas zenekaroknál ssolgáíó egyéneknek, he öakéayt jelenlkeáaek uj capituláUÓkra, altiszti kodvazmé oyek nélkül, minden évÖk kétszeresen fog ke Számíttatni hadkötoleaettségükhe. A gymaaeiasi^ kon ée reáliskolákon kivül más ssakískolákit végzett növendékek ísképdkt\'etoi fognak as «gj éves öiikénytéaségro. — OttumonsoU lovak. A ,Debr Ellenür*. bon írja le egy szemtanú a következő vérf«. gyasztó esetet „Ssoubaton dé után a szztoiátj vonat eliaduls«a előtt tehát körülbelől i óa tájban u/am épen a temető előtt veaototl el. ly, mssasZiről láttam, hogy egy fiáker koOsi két lé. val gaadátlanul áll a teme\'Ő kapuján tál. £g. sserre észrevettem, hogy a.jronat közeledik, , bogy a lovak lürssköluí keadenok Alig pár iq| sodporcz múlva a vonat dübörgése erősebbé :« a lovak Megbokrosodnak, futni skáruak, d« s lu só oldaloo iserssstett korláttól á rud vísasc ütődik, a lovak ugrálnak egyik egyfslé, a másik másfslé igyekeznek, ds ugyanabban ja pillanatban a vnnat hirtelen előrobog ée alig egt szempillantásnyi idő alatt borzasaié látvány térült szemeim elé A két ló teste darabokra szak gatva havert a földÖo, még a patáját is levitte a láttákról a kocsi kereke, utaga a kocsi izekrj forgácsolódott. Csak mikor a vonatot a vértői lemosták, indulhatott aa tovább Útjára.*1 — A tanitó-egyeiil\'et szövetsége tárgyában az egyetemes Unitó-gyülés végrehajtó biaotlsá-gáboz most érkezett be a ministeri leirat, msiy következőleg hangzik: A III. egyeteme* tanító-gyűlés végrohsjtó liísoltságáusk a taaité-sgyls-tek szövet lége ilapssabélyai tárgyaban ujabban boasáin beadott folyamodványát a mellékeitekkel együtt (2 db) as illetők értesitéee végett Nagyságodnak (a budapesti tanfelügyelő) a*z»-külc löm le, mikép azokon kivül, mik a belügyminiszter urnák mult évi aseniember hó 2-án 38391. ez á. e tárgyban kiadott reudetelébes foglaltatnak, tekintve különösen aat, bogy a kir. kormány által jóváhagyott alapszabályokkal biré öeeaes magyarországi tauitó-egyletea képviselői nek három éveuként o ea. tanítói gyüléesé összs-hivásáról megfelelő államsegély mellett magam kívánok gondoskodni: ennélfogva a tervezett szövelség létrejövetelét feleslegesnek s as ss iránti alapssabályok jóváhagyását szükségtelen uek tartom. — Budapesten, 1880. évi április hé 21. Tretort s. k. E rendelet tárgyalása végett a végrehajtó bisoltság tagjai ma értekssletet tartottak. Sokan voltak a tagok közül, kik a ssö-vétség esaméjéhsa feltétlenül ragssakodva e rendelet ellenében tiszta merev álláspontot foglaltak el, a többség aaonbau belá t* azon sntSl-csi nyereséget, mely a taaitó-egyesüíetnek egy • behívása ssükségénsk a kormány által kimondásában rejlik, csak lartóakodó állást foglal el a kérdéssel ssembeu mindaddig, míg biztosítva leea hogy aa oraaágos tanítói gyülásskusk állandó független központi kössge is létesülhet s a tanítóegyesületnek as orsa. tanitógyülés napirendjére beiolyás biatosittalík. Felmerült aaon eeame i is, bogy e fontos ügy megvitatása végett 1881. ! nye.ára egyetemes tanitógyülés hivsssák össze j Mindeaen kérdéseket ss egyetemes tanitógyülés j végrehajtó biaoltséga pünkösdi ülésén behatóan fogj tárgyalni. J — Aférgeiét ruha állal. Egy berlini kerss kedsluii tanácsos nem rég egy ismert páiiai leletből hozatott leányának egy gyönyörű sötétzöld ruhát, világosaöld levéldisaítéssel. A ruha nagyon telsastl a nőnek ée ezért gyakran viselte. Mintegy két héttel később ésarevette a nő, kínos „Papucsokat ódoe gyermekem" sséit a ta-■áososné tréfás mooolylyal, jobb volna leejudő lérjedoek sjáudékoani. — A papucs-taktika semmi eeetre sem megvetendő. Később néhány elő-adást fogok neked abbé! tartani. ~Nem, eemmíeeetre nem, káré Hóssa aovotvo. -Remélem. édes anyám 1* 9m..mmm,wm.% hügJ SSOk oél- kftl is segithptek magamon. „As nsm .oly ogéaaen bizonyos, legalább aem saabad e részben olbisakodm11\' biatositá a mama, ki most már briliáns kedélyhangulatban volt; „kzonban mit késaiteas vőlegényednek, esa-had tudni?" „Tulajdonképpep aem as ő számára késsül,8 felelő Kéeoa, Bde mindenesetre olyasmi, mit több-soör óhajtott, t i. csinos lova számára hálózatot későitek ée egy hiszem, hogy pompás less. A km leányok naponként több óra hossaat segítenek. ffMem éppen roen" jegysé meg a tanáosoané különös mololyiyal. „Apropos, tudod,•pit akarok neki adni ? Aat alig fogod eltalálni ?•\' „Nem, ast megengedem I Mire gondolhatod anyám? valóban kivánost vagyok luoui.* bNo, Résséfskám* pattant ki a tanáceosné nem éppoa gyökgéd hahotával, „ba már to a há-lóaatról, úgy aekem a lóról kell gondoekodal De tréfák kívül, As éppen nem valami Örveo-detea. Egyik reggeli látogatásom alkalmából meg-tudtam, bogy a saegény kapitáay, lovát a vén Breoaaraél, a gaaoag fealőnél elaálogositotla, hogy — oaak gondold gyermekem — ú nyomorait osekélv deeoogro, melyen oljsgyaéeed alkalmára aa ajándékét vette —■ szert tehessen. — Ilyaesai éppoa aem nagy. Szándékom a lovat beváltási «s ast küldöm aoki karácson estére ajándékul. — Terméeeelseea, mig el taén jön, mert aa ilyfélo ajándékok kivételt képeknek, ftftaMsa. a saegény Nándor, mennyire eaj- 1 nálosn," teháeakodák Moa, „hogy vígyAatiaa-eéga áltál oly oavarW boaatjs magát! Db, ha IMmÍhiuiÍ vtseltofak irányomban ha péeatára állásét v^em köaö, msitayffel inkább heesftltom voksa sasa nemes nyíltsaivQséget, mint! saagét os siladiMttt, melyre mm már aem takiathetok, laflkll hagy mély ea ae sehnoaé satvoasof", (folytaUs kör.) 1 Egy tudós napiója. Közli: EÓNAY IZIDOR. (Folytatás). A két lanuló által egy íj, lőbb ismeretlen élet jött a keleti t/enger melletti kis város-! kábs. Mulatságok., kéjhajósások egymást váltották fel, boldog idő volt es Adélra s reám nésvs. Sándor minden ünnepély hőse volt. JálssVs osené el a leányok ssivét ée ferdíté el as anyák fejét Mindenki hitt aa ifjú báró ömlengéeeinek. Midőn figyelmoatelém őt, nevetve ffuaőnak neveseit, ki aa ő édes réssévei megelégedjék. S veszélyes csínját annál inkább iolytatla. Többesör, mi dón aat vélé, bogy nsm tekintenek reá, hosesu fagyasztó, tekintetet vetett Adélra. Különben még koveoebbet törödött vele, mint a többi leánynyal. Ha Adéllal Sándor felől beeaéltem, mindig ősön-dee ée szomorú lett* Csak egyszer mondá önkénytelenül : Olvastam egy kis verset aa Amerika őserdei ben lakosé óriás-kígyóról — — ha ea Bssmeivei egy állatot igés, — as nem bir a aaem vaiáaea elől menekülni...... a kígyó szizzegvo jön s elnyeli, bocsáss meg Jenő, ssstslen gyermek vagyok... L. a gondolatokat nem lehet ugy iráayeaw, mint aa álmot... sssgéoy Júlia, mindig könnyezik, midőn arról heeaélnek. bogy Sándor ur veled nemsokára elutazik. Es eaeu nap mindinkább közeledett. El lett határosra, hogy egy dióe*edéeael ünnepeifessék meg. Sándor egy idő éta mindig a taaácsoeék Jánosával és egy tönkre jelőtt saiuésiesil társalgott, ki leányaival ■ootoroégoc virágkésaités által tartá fenn magát, vásár alkaimásai hárfán és hsgedün játszóit. Különben táacsmeeter volt és varáSselŐedáeokat tartott, léggolyókat oresotett fal sth. Es volt Báfidor embere, ó a kis városiaknak egy — itt még soha-eom látott déli safiret ünneplésével akarta bámulatát felkeltooi Ba csak rassben voltam beavatva és nem saabadott semmit sem oiánűoL Aa olatasihsaak elŐUi nap fényesen virradt fitl Oly ssép és melsg nap volt, melyet oktohets bon a halott tanger mellett ritkán látat. Reggel Sándor klaa íjolt kél adjutánsát aa erdőboa. Aa egésa város kíváncsi volt és várták a nagy I meglepetést. A fiatal leányok a legszebb báli öl-tözéküket vavék fel, s nem egy könnyet kelle j szemeikből törleni aaon gon^latnál, bogy a ssép, elragadó studioaus ur, a fényes báró holnap el-utazik, és talán noha, soha többé nem tér viss saa a keleti tenger melletti kis városkába. Oh mily unalmas, magányos lees nálunk, a hosszú, hosszú, fagyos télen át...... és a sas gény ifjú szivek majd meghasadtak fájdalom és vágy nliátt.. Lombosat és virágokkal ékssitstt kocsin mentünk ki délután as erdőbe, a keleti tenger magas partjaira. Mily csalatkosva aéaének ki a leányok, midőn látták, hogy as erdő éppen ugy néz ki, miat más Őszi napon. Aa anyák kávét főatek s süteményeiket kínálgatták} amsllstt pedig leányaikat vigasatalták. Mkjd csak leea valami, mit csinált volna egésa délelŐtl künn aa erdőbeu ? gondoljatok ceak a nagy ládákra, melyek Stralsundból érkeztek. Ee így igyekeatek as unsilmat maguktól el távolítani a mint osak lehetett {Diót szedtek és báli ruhát esakitottak, de aa elŐvígyáealoe anyák varró eeaköaöket hoztak magukkal ée kijavítottak mindent, bújósdit a mindenfélét játszottak, a fiatalság szórakozott, Geöndesea mentünk Adél (és én a cserjék-bes. én lehajtám aa ágakat ée Adél kalapomba széné a fürtöcskéket...... miat [gyermekkorúnk ban...... ekkÖaben bútelten moonáuk egymásnak néhány vigasatalásról, hogy jövő épre. a jól lehel tudni víaegálat alán. egymás kaaét fogva a szülők elé lépünk, eserelmüoket megvalljuk ée áldásukat kér)ük...~ Oh, atyám jé, engem is téged is ssivéból szerét, sziveinket nejst Tog ja elszaki-taai egymástól, aaévt — mert te nem boahatsa gazdagságot...... nézd Jenő, összejött mogyoró, oe jé jel. Emlékeaáéi még midőn Móljára megfos-tánk egymással aa DawsnŐtt mégyorót fia Mayítám a hüvelyt...}, a magot sóét-választottak, ée miadegyiküak majdnem ájtato-eaa költötte el a maga részét a meleg késaoritá-eal moadtaak egymásnak j Sisreos örökké — kaiéiig. Távolabb hallottak Sándor vidám kaooa-gását: hfilgyéim ha veloha mogyorót mag fognak valakivel osztani, gondoljanak eme latin mondatra: Caica nuz prodest, nooet altéra, tertis mors est Ne csudai kossauak tudományosságom fölött, tudor Jenő barátomtól tauultam, saját fordításában e latin mondatot Oh híss ea a legtisztább balgaság, báró zr, kaczsgták a lányok. De miért sápadt « Adel oly egysaerre1 — miért resaketou, agy bogy a ks setbeo lévő fürtök levelei egymáshoz zördültek mintha őszi szél rezgette volna St A harmadik a halál 1 mondá gondolatsibk elmerülve, halkan maga elé. Aztán mosolyogni kisérlstt meg: Nemde Jenő, balga gysrmsk vagyok, szerelmünk halálára gondoltam, híss ss lehetetlen, míg ssívstnk dobognak — — — nemde Jenő ? ée ha a eoegéoy földi szivek sgj horon kihűlnek, ismét találkosoak boldogan as égben... hanem esasmbe jat ama eeép piros — bogáncs e a vers saelyst reá késettedét Igen eeomoru, rendkívül szomorúnak kell lenni oly egyes egyedül hátra maradni, ha mindazt mit s szív szeretett sőt még ha a szerelem ie eleoyé-ssett, — el veszi tni. — Oh, Jenő nem bírnám soká elviselni — én utánad, — saerelmlnk utás hainék el. Eköabon homályosodni kesdftt. As öreg Jánoe oly gyorsan miat oeak vén lábai bírták, sietett elő a cserjék mögül ée Sándornak javassal intett. 8 ekkot Sándor a táreaeéghoa mondá: Tisstslt hölgyeim és araim 1 Önök, nékem a délnémetnek, annyi élveaettaljee órát saerestsk, hogy éa nem bírnám aat elviselni, hogy aat ss Éa ugyanis a esfiret taneplését — a miat es nálunk történik, akarom bemutatni. Miutáa Faust varásskönonye nincs birtokoa* ban, ho0 es bonniakét oda varázsoljon Tehát a varázslat csak e térre esfritkosik. A varázs azonban ugy ie eoehűsölhető ha öaök eegiteaek. Urak uyajteaaak kart a hőlgyekpsk. Tanáososaé essssny saabad ksaét kémem. Ee mi köv st tik őt keskeny elrejtett ösvényén át... s mindig közelebb hallottak a mozsarak és fegyverek döf-dlléeét s nemsokára fényes világosság tiot sas metnkbe. (Folyt köv.) igan liM kér* *»», hogy oyekáo 4t karfain pimiii*nh twi »k maiytk fjjéoUéak A l»io ni tianii titkolta a jugü, éi kAalhk i \'Wj eaarira ilakguiém. kegy ínég u el kelleti ktMani •• mvnH a ki immI »Rtr«nj-a*ér g**6*t ke*M»tá>t At anyag, auljrtyol a páriái nkt lutvi reM, ein ada$ »iréojt Hi^lanott A fcaíal ni ágyhanfaktl Wag, • állapota aggodalmas. Közgazdaság. — A Mmmmn ii Egresi H Államokkal M«é nagjobb Mérveket ölt. A» eiőltöuk fiak ti kereekadelnt jelentétek szerint ugjaj.u a hmiyUu kweekedéo alig képei már e togyaea-tAe i|éirMt kielégíteni, ée ea •mrupei borok be vitele ÍNNefMU rend ami meghaiidja ee előzd ée i(7*iuai eeikáre. eed bevitelt. A legnagyobb bevitele v h Fi anczizoraiágn ak, mely már rég iparkodik ae amerikai barpiaczokat magának wegkédiiaoj; a mait év 12 hónapja alatt eeak Bwdeaazbél a uew-yo, ki öbölbe, 48X760 hecto-liter bordókban ée 79,486 láda palacpkbor eaál liiiatort, mi az 1878 év falyama alatt általa be* viii borok metmyuégébee beooalitvaj 50 náza-lék többletnek telel meg. Ide még t|ince heezá-mitva a paaegd, melyből 1779 ben 1B0.ÖÜÖ ládn érkeeotl New Yorkba, vagyii 35 százalékkal több aa előad 1878. év bevitelénél. Mintkrtgy a pezzgd kizárólag fényfloóei fogyaeatáei oeikk, a körülmény egymaga eléggé matatja aa oojorikai jólét folytonos emeikedéeét. Legélénkebb jrolt a bnr-bevitel a melegebb bóoopok alatt, pert a fagy aeetáe ae időben aa amerikai rendkívül élénk tengeri fürdőidény által toteaeoeu eeoporodoi eaokott. A now-yorbi öbölbe bordókban érkezett borok többnyire délfre> oztaoreaági vDrfte óe fo-bér borok, melyok*t Aeg!iában ée Amerikában aCette-Pette* ée ,Cetli Sberriesw-nek névtanok, a leállított meouyíeég ceekéljabb r*** boidea-asi vagy .oiarotA „Scb\'rries" ára 39-40 írt., a „porii" buroké 42—44 fri. bectoljterként A Francaié borok mellett Spanyolország ée Porta gel borai ie tőiaerepet burák ae Effreettlt álla* mok borpiaoaaia: Ae 1879. óv folyamában Spa* nl oreaág ée Portagálból a oevr yorki öbölbe \'érkeaett botok Oeeaege 32.120 hektolitert fett, óe neon bevitel ie fokoaatoean emelkedik. A ipa-aynl ée portagai borok felére tehető a rajaai borok bevi\'elo, mely a malt:óvb«* képest ceo-kiiy taökkeoóei maiat óf egéeaon véve ae állán-dóiág jellegével bir, A íranoeia borkivitelt oeak a kaliforniai borok ha idják meg, melyeknek háromnegyed rété p vni ateo érkezik N\'W Yorkba, deafraoczia ougnec-beutal, bár lolyion csökken, még mindig meghaladja a kaliforniai cognac-hevilolL Teged-katlan különben, hogy ujiba időben aa Egyeettlt államok ialéee mindinkább a nehéz spanyol éi poifugáiiai borok felé hajlik, mig a rajnai burok lenen, de folyloi oean laaaoralook aa U» io piicsaírói, mihea aéteógkivttl a rois terméai ki-iáii ók fo ytán jelentékenyen emelkedett árak W liuíiájárulnak, aaoekivtil ott ii angol módon k«adik o borokat olőkéeeiteni. A kaliforniai bor-termelés f^jlődéeóről óe jelenlegi állapoté\'ól ér-dekae odatokat eoolgáltat a kaliforniai Suté Vi-nícuUaiui Hoaieti (boi áeaati egyeellei) olaöke Haraaaty hazánk6a által eaerkaeatetl folyóirat, mely eoerim Kaliforniának 46 000,000 ndlfltőkéj* vaa, 24,000 hektár szőlőterületeit, 44 mely 4000 termelő tulajdonát képeli. A bortormelée óe ke reekedéebdi 00.000 ember ól. A nevr yorki átlagos borárak 1979-ben: franozia pengő (ládában) 16—30 dollár = 12—64 frt., Őaiawba poa*gő (lidai 15 d — 32 frt. kaliforniai peiugó (láda) 13-17 d. = 27.70—\'80.20. frt. burgundi (láda) 12—33 d. = 22.00—lUflO frt. boideáus i iboge-bead) 45—200 d. = (hektoliterje W-142 irt.] Ceti borok íh.) 42-60 d. = (bec\'olij. 30-42 60 frt.) rajnai borok (gall) 1—6 dollár i= (In. 48 kr. rl40 fit.), magyar fehér borok (gall) 1.60— H J, - (ítt. 0,76-3/18 frt.). megvár vttiöe borok (gall), 1.73—4 50 d. (lit. 0.88-2.16 frt), ménen anu (láda> 20-22 d. = 4Í2.ÜÜ—46.U0 frt , ruizti 30—22 d. =r 42.60—46.90 frt,, tokaji 16-40 d = 31.40—86JK) Irt. „mgyor told* Szerkesztői Üzenetek. (ZL /. — 7*. D.) Örülök, bogy iemét meg-aaólalt. Mind a kettő meg tog jelenni j e próza logköeolohb. A eaivaa ígéretért üdvöalétiköiaönet. (<i>\\ - F—e.) Ae egyiknek vagy mánknak lorái korftjük mihelyt lehet. Hinők a kilátások ott t Enűl kórok tndóeiiáit k ( W F. Át.) P - l mm kaptam még; nem imád meg hol vetted ? a próza, iuihelyt eort keríthetek neki ÍÜ 1 H F— 4. Köoohoot a küldeményért. Ugy fognak jönni, amint kívánta |A tadoeitá-wkoek érdeketeéggol nézek eléje. A eóivae falaján Iáéért pedigőeaiiito köiaönetet mondokl {P A. r-a.) Nem tőlem Agg, pogy mony-ayit leho* bele eonitaat Eo nereiném, kazein-d>g még többet lehetne adni. Levelemet bizonyé ra megkaptad Haivaa Üdvözlet miudnyájjetoknak. r V ? — A mint kívánta, pipára g) ojtottam vele, A pegazus megtlléeéte még nagyon gyenge Hogy kap e valaha erőre? Nem tudom, oook előre 1 j Feléidé eeerkeeotő: IIOFi\'HAXX Mér. Haupl 6ow.ood ov. 400000 Hír! Qlück9-Anteiffé. Ole ftowinoi goraaHrt Stut. • r Ehdedm■« sar liánlpij «■ dm €í e w1II u - C h » u e e n vem Stnte Haabara «emtirtm pnu SeMV^ h Millloneu 300,000 Mark skáev gíjwonnen eeré— m&nra. Uie Orvtaa« iiteH nrti»llkiftM iMé-LeMai\' ovkke |»l»kf«BÍM aw 87301 Laeee ntttlt, «»«]f«l-(eaée. múalícb l»rr írllili Geirinn tst ei 4M «M Mark. Pramie 250,000 M. I G*w.a I Oowo 1 Qew.a 6 Oew.adOOOM 68 Q«w. a 3000 M 214 Oew.alOOOM. 10 Qew. a 1600M. 2 Gew. a 1200 M. 631 Qew. a lOOOjil 673 Gew. a 500ÍM. 960 Gew. a \'65 Gew. a 100 Gew. a 26160 Gew. a 2100 Gew. a\' - ,70 Gew. a 730OGew a 94 u. 67 M. 7450Gew.a40o.20M. ■7 A iithui- 300M. 200 M 150M 138 U 124 M 100II nagybani . Oegt Radocsay és 160,000 M. lOO tlOO M. 60,000 M. 1 Gew.a \'50,000 kft. 2 G«w.a 4b,000 2 Gew^ 30.000 M. 6 Gew.a 25,000 M 2 Uew.a 20,000 W. 12 Gew a 15,000 M. 1 Gew a 124)00 M 24 Gew.a 10,00) M. 4 GCWA 8,00() M. 3 Gewn 6000 IL 62 Gew.a 5,000 M. cnjl (ViUM« soIcim m treaicea HoaaU hmfea tar mktrtm Hqtpclietdane Di* trtU Gtwtmuiirhmmf iit a^ltick feitgestísl.t aud toeUt Uerze ] í/o« paar« Orifiuqtloos nitr 3 Ovid. o 0 kr. U. jFJ i/\'i» kálin OrigíuMlooi nur 1 Quld. 76 kr. 0 ént b int el OrigimiUoot nur 88 b. Ö. Iv., ntid verd«a dim v<i|n Btuti fzrzntirtei Úriginzl-Loáer ihetae wAiOsa PneMon) eegea tnakirte fiins^n dnf óm oetVAgn s4tk*t nub* Isn ntíeratastea Oegs «iee vn aür vmmmK. Jedfr éer beileáliftea erlialt vn mir aebee efi-nem OrifmaJ-Leeee luch tlen rnt dein Mztsvappen v<> s«bsnn iirijrinal-Plip tr*tk uud eeekitotfehablér ZWi ung «0K-rt die omUiche Zirkugslistl unauígef^rdilrt segeexdl Die Aatzahlttog und Verseudung der öewiniigtílder. . trielgt vaa mir dirin n die Int«ressenten prompt und HBter unofittr Werscbwiefeuheit J\'dt BtitMmlf kasa m*u eiafech *>uf i-jne Fut- eiumh/uiig tkarit udsr U%f rtcommandirtrn Hritf jn-.fb -n M*m wtndt iifk éaktr mii 4m Anflriftm dtr mié* htronltArndeA Lulmmj kalÜer kit ttwi 133 4—* S, Jani d. J. nrtm*mt»U se SÁMUEL HECK8CHEB D^uquer und Wvcli>ffl-C<>in|ituír ín Hiakorj . | kimnlelve. Kiflit ereui Paris 187b. I lészto ásványvíz és forrástermény kereskedők ^bb lieretikedéa ezen nemben egéuz Magyarhonban) léteaittetett 1842 ik ^vben, 738. 6-6. BUDAPESTEN, Koronahrrwg íurD-utcwi 11. il ajányik most beérhetett ét mindig friss töUé&en kapható mindennemű termittetet átv&nyviseket. Hogy Igén tisztelt vevéiatnek, nlnmiiit nizMf erjr valiéi ferrieeUtdl k.pott vinkre vnatkeiMag, miadea Mstssyit njujtli ssunk,\' alávetettük macaakat, a Rvárwi fSirTotiMk Mnpeiaket. eredeti siatcIáinkat. litulcxjléiiik\'t báraüker ellnutlami. ogysiiBU üránjru-beljiségünkát kivnssgzra vissfálat végett felnjitni-/ Finfa megrend\'.\'éKk vgy póttán, haj<>n vagy Doraíon, pontornn ét Uggiforsnbban etekös\'öUetn<k. :xxxxxxxxxxxxxxxxx«xxxxxxx. M KKKKKKKKKKXKKKKKKKKKXKKKKXKKKXXKX: Poudre de Serail. BLAViNÉ LOVIIA mdváu íkedvenea irripira. Em »rripor hrii| HklilMÍt*i aiadn tetalatat junkll Matat U oijr hkOal tzh)ln«aigi kai cf yt«ii, bo(7 mi»dtó tddif a kü>- ée UtfBUOa kinitatt porokat eoMwnro— faMiaoljk; mgnént Uánjt u ara«« ii ié^áráa koUoMtlte WoljizHiU ewg*i)a, u aicamk ie tiotrtl— ik Ujo ia IníMcte iiiaiiil,! llktf alf HJ- hof7 > ketiwkb ma m kipa a paci raju éanniai. dtiy Utfat b»Uaai«n BLáHÍJTÍ LOUIXA taéi^jraig Uvatkaao aonkkal rtatatta ki: ■ Tinc Möller J. L.. ezelőtt VadAas Fartncx özv. utóda. ilUtaxarín amk Badapestia. A Poedre da SaraU, mflyet ön feltalált, r»lában kitűnő acoiébaa pántlaa, mart maif k u sreaoa HljuiUllaii is tartós, da egyneTHiolud rendié; hatraáhtail 4itahBatUaeiia állal u aitsra oly klMofie jiStikouy ha-táá gyakorol, aminőt mig addig a»mmitóle areaparaál nem Upaactaham, mely khili tulajdonaiért íflrtbaa mint kalvtoca arezporomat kixárólag fogom haaiailm, ia magrsgyok gyfaMVÍ^ begy folfllimilh.iyi.^ joaégaért ihalán*.. elwMrieMk ng 0-----— - - Tfeatelcttel BLAHA LOUIZA. 6-10 Créme Pompaqour. Ás íliatimt terénJaUntákaar páiW UttaSaigakkal ralá úuMküttetéieim folytán aikartH a rQágUrl éa felette batáaos .CREME POMPADOÜKf* agéai tkxtaMgibaa és érijében elSállitanom E< aaaa mar, mdylyel a hinjerea aaaaoay agéaa agg koráig fenntodta tartani caodaaaipaigét áőálkftl, hogy aa ■ egéaaégéoek ártott volna ; aaért nem mulantbatom at a t hölgyvilágnak azt a leghatbatóaabban ájánlanL — E Idfúnö izer jóval felúbnul mia-» eddy tomi gyártmáayt Egy tégely ára hawaiiad BtaátáMal 1 Ét. 10 kr.. Csak aun^isitmioy valódiaágáirl keaaakairm, — mely fentebbi védjegyammei el vaa látva. Lagnagyobl ti laaaték valódi francüa is angoí illat*mekben I Minden dobni POUDRE DE SÉRAIL a me lékelt bejegyrett védjegygyei van ellátva, 10 I kr. aa 1 IV dobotokban; valódi minfiaégben enpáa a Irlulálónál mCLLIÜK J. L, exelCtt VADÁSZ I PEREKCZ űiv. utóda, DUtneréai a rYirág-kirtlyn[\'u.boi BUDAPEST, Koronaherceg utna 1 S\'áa kapható Vidéki mtfrtndrléstk paafaMa uúóialutntk i i < i i 4 4 4 725. 4-26 Bell" én ittdőhelegelmek Wilhelm-féle , Brogle J. és Mülier í ^ép- é§ iroBtfl-leiuez gyárit Isndapeften. » a Margit-híd kOaeláhao, készít T TrlearAket (kookol/ rélasztó; 6 kii ^ lünléle nag|iágbau. W Trleur hengereket malmok eaimira. a Kőplatókat. V Nzelelfl mUkit, Szitákat ék mUkat cséplőgépek m jSÜCNÜÜi^ NÖVÉNY At,L0P4Ae Wllhelm Feréuci. gyógyueréu \\eauklreheuhen (A.-.luNztrla). 25 ér óta a légzőszervek megbetegedése ellen, torok- éi brooohialkatarhalii, kehe, Irekedtiéff és igjréb torok- éi tüdőbetigeégek. ellen a legnagyobb gjógj*er<Jvel és hatással. KttlOobeo figyelemre méltó ezen szörp óvszerül ködös ée hideg időjáriioál. Rendkívül kfllemn izénél fogva gjrermekekoek is hasznos, a tüdőbetegekre nézte luonhan szükséges; asoukivül szükséges szer éoekeeoknek ée nóaokokoak fátyolozott hang és rekedtoég ellen. — Számos hiaonjitvánj megerősíti a fentebbi állítást. Megrendelhető Nagy-Kanizsán Práger Béln gyógyszerész ornál. A t. cz. közömig egyéneién a WtVulm-féU Schneeberg növény allopot kérje, miután a IŐImi kéuiUHik tintán, t a Bittner Gyufa jeUéte alatt előforduló Schneeberg növény alfélé, gyártmányok ctak utánzótok, melyektől küftnÖttn ívok. ezáiiára. 702. 18 ■ e 9 1 8 8 ssr^c «g r 3! mf I^Ltu £-2 oP ?ltf MriSi Hffe H-míi h E h a" SS lEl-l P Lf D 1 - wr ■ r* r-- c i ti ni mB fiitól r rUUf ? a^BXl M3S ttEfe £-S 2 1 gr íi^ll^Sli^ sríKfi ^.Kfn^r g PWf^ffiflti\'-Ml ^L ra.Ul9 c. \' áfi r 5 5* • i Ki I iiiI1ibIÍ|Iív lú t S si\'SHliH I # - i : SííE ? SÍÍ E.£of "-•423,8 3 a r— "I. H 1 w S S S m a irt] m Ihf ÍRíH- lír B rss-; ish s m w * -iii B HJf jfi Hflf Sfii |S|5 MannnsHnHBnnBensBHaaaHHiHn "tC 9MM — M ess BJB S S S 8 9 «< V| Ví «<•<*< *< «< •tnnjip^injíjí S 5 5 5 E 5 5 110 B 9 •NM o»o o«j5pc 0000 r B -« *m •mí o ■ »r£ r a — -1 \'Ml 5! rff s-gfr i; * \'O W t 5- • |0O)OM Eoi-Í OCFt M m g$M—Soow^^y- 5-999 = 09990 0 | S E 5 B a B B S B B Mtccc 55 ttP-H5 f gillllfll ni ^ 1}E ifl^sll ö^ íe 5f.t5?h A = in í;-! M? Vr r X ■ *•!•» H _ VB |y|r w i K B t=2.«2 m - M *+ W w.. m 5! » O- W . ll g w }r ní k tó L: S-l ff llrl I ■ 1 SCEI1IID Mai gépgyáros, és MARSHALL SON^ & Cmp. Lmtd B (Gainborough, Angolország.) fööffynöke Hudape^t. Ú(7j-ni >2. ajánlja GŐKinOZdOllyait, ^.kh nerkezel, fa, eaéo-, da ttalJ^fátéJa. saaaií Ufafahb ooorkeaol, keitdi túalitb-taftvnl, kaaUadalmaaott Ülithaté kllOaadheagerral, jlt II) ü«Ögfálsntó kénölék, aiahadalreaaóU UinaLaágj öUtetd kénüiékkel ragjr anélkül. Továkhá A.lAmalmall íofoekorékkaiáa, saját gvArtaimjr «fii ratJdiaerre, e niadea uriomaimail, , a ■I^faainá^ nak^áha fifé jifrfwl. árjaCTlékM és tetTÜáfodUat ayajt : ÉilalU Mér &-KanMa. Aíjfg/sékek kitkmm**^ kérmmmtr*. ^M (1Ul~«) ^ooooöooooooooooooooooooooooooooooc * i»uái"»u m mm A Magyar-francia biztosító részvény-társaság tisztelettel alólirt igazgatósáp ezennel jeljentij hogy Zala, Somogy, Baranya e$ Vas megyék részére kiterjedő hatáskörrel N.-Kanizsán vezérügynökséget I állítván fel, annak vezetését f Gutmann S. H. úrra ruházta, kit egyszersmind a tűz-, szállítmány- és jégbiztositási ágazatokban jogörvenyes biztosítási kötvények kiállítására, éreíi károk felvételére úgymint ezek azonnali kifizetésére^ felhatalmazott Budapest, 1880. januárban. A Magyar-franczia biztositó-nszvénytársaság igazgatósága: Schweiger. ÍVIoscovitz. 7 -A. 2v£a, igazgatóságának fenntebb gysLr-frn ,-n.6zlsi "biztosító rész-T-ézi.^-táurssusáug\' )i közzétételére hivatkozással alólirott tisztelettel jelenti, miszerint a Nagy-Kanizsai vezérügynökség vezetését .elvállalta s a vezérügynökségi irodát megnyitotta, hol is biztositási ajánlatok elfogadtatnák s a biztosítási üzletre, vagy a társaságra vonatkozó mindenféle felvilágosítások legkéazaégeaebben megadatnák BizíetU pedig a lárnaéág M a) tűzveszély és robbanás által okotott károk ellen j c) szárazon vagy vizet szállított Javak károsodása ellen; b) Jégkárok ellen d) az ember életére minden ismert módozat szerint. A Magyar-franczia biztosító részvénytársaság, melynek N 20 millió frankot, azaz 8\'millió arany forintot tevő alaptőkéjéből a részvényesek által mindjárt kezdetben 10 millió frank, azaz 4 millió arany írt készpénzben befizettetett, s részint a főváros legelső pénzintézeteinél, részint pedig magyar államértékekben és elsőbbségekben lett elhalyezve, f. é. október 14-én tartván alakuló közgyűlését, melyen a társaság agy vezetésének élére következők választattak meg. Felügyel* blsotUág Yá lantmány. Elnök: Bittó István, ó Felsége val. belső titkos tanácsosa, a Lipót-rend nagykeresztese, orsz. képviselő stb. Budapesten. Alelnökök: Báró B á n b i d y Béla, földbirtokos, orsz. kép?, stb. Bpestea. Bontom Jenó, s párisi Societé de l\'Union génerale elnöke stb. Párisbao. Válsutsiéaji tagok. Bobért Morin marquis de Banneville, az osztrák déli vasat igazgatósági tagja stb. Páriában. N e u w e 11 Ármin kir. keresked. tanácsos nagy kereskedő. Lovag zápori Regenbart Fereocz, az Albrecht-vaspál ja elnöke stb. Bécsben.. Sváb Károly földbirtokos, orsz. kédviselő stb. Budspesten. Báró f inti Károly cs. kir. kamarás, az oszt. déli vasnt alelnöke, az wz-trák urakbáza .tagja síb. Bécsben. B e c k Nándor, a magyar jelzálog-banknak igazgatója. L á n czy Leo, a magy. ált földhitel részvény-társaság igazgatója Budapesten. Lewin Jakab, a kereskedelmi akadémia igazgatója Badapesten. Serrebo,urce Jos. Mária Emil, a párisi Societé de lUnioo génerále vezér felügyelője Parisban. i Igazgatóság. Igazgatók: Dr. Hiller Albrecht, köz- és váltó-agyvéd Bécsben. Kistenmacher Károly a „Hoflmann József\' nagykereskedő ezét főnöke Budapesten. &cbweiger Márton kir. kereskedelmi tanácsos Budapesten. Vezérigazgató: Moskovlcz Lajos Budspesten. Tekiutve s táraságnak fenntebb kitfiutetett tőkeerejét és az üzletvezetés élén lévő, hazánkban is Nagyobbrészt ismert és köztiszteletben álló egyéniségeket, bátran rlinDudli itó tfcbát, hogy nem Volt még sz egész monarchiában biztosító társaság mind ez id^ig, mely a biztosító közönségnek annyi garantiát nyújtott volna, mint ameuy* nyit nHíi e tátsa«ág. mindjárt kezdetben nyújtani képesj s a imidón a társazág ezen, i*dtlig páratlan tőkeerejeé*az élén álló egyéuiségek jelleme egyrészről teljes biztosítást nyújt tna ím* ve, Imgy a társaság üzletvitele a,méltányosság, a pontosság és a legszigorúbb becsfitetességminden követelményének mindenkor és teljesen meg fog feleélni, másrészről a r:ikve/i;t<H nvatoitsága az iráiit is kezességül szolgát, | hogy a\' társaság a díjtételek megszabásánál is kellő tekintettel fog lenni a verseny jogosult követeim nyeire A miiluri iiíliát tisztelettel alóli rótt a biztosító t.1 közöaség bizalmát az általa képviselt társaság iránt újból felhívja és kéri, megjegyzi egyszersmind, hogy a vezér-Qg}n()kM;#t terfitoten a vidéki ügynökségek szervezése teljes folyamatban van, és hogy t&zbiztositási ajánlatok a már felállított ügynökségek által készségesen elfogadtatnak, N.-Kuniisán 1880. májusban. 689 20-51 m maradván teljes tisztelettel A Magyar-franczia biztosító részvény-társaság jvezérügynöksége N.-Kanizsán. _ Gutmann S. H. m ám nt iií DliKIIEIl ANTAL-fele kiviteli palaczk-sőn vieftreudeléseli A»klrltell palaczkaör valódisága és tarthat<WA«a-értS Jólálláa mellett egyeá-egyedül csak a DREHER ANTAL Wc sörfözdéhez hóhányón vagy annak tHjhatalmázott fóraktárnokanál DIITRICU ÍS GOTTSCOUGHEZ BUDAPEST aimzendók. Arjqrpeékek kiwnatr* miulenkora ingen ét bérmentve. Nagybani ltasé^ladókaak kiváló kedvezmények. t ftl K « ü) I Q || ^ < * K 0 l ifi\' h h 8 M1! 5 X A JS ff 8 iiufi n | 8 ifi!1© «j :1| X Pfl© -1 o} ix Ms SÍ § l§ fíl v\\ I X 1 l\'2 • Í.O O 8 v 5 K! If a» s* . - x 1 Üf I j J L Üli! !888! (SOAi s s a a á a e a\' a á s a a| ......a bhhhbbbhMbbb 92 • •••••••••••.5 o KKh^^ihhKKh^thJ t BCCSCB, SBBEBBBS +*8*|2S"S£S8I1 M lŐíDO^ ff. £ 4ií It* hü V bt M hm iir SsO ^Zm ■■•m 0 El »* 9 1 SBá Sa- l;Mjií fi |: : jmt 228*83S8á82!Í2|g8 . _____.Uí s s a a a a s b a b s híj Hl « 4 Ei"® Cli S ST« • »xr S KKKKKKKIS^kKKK M f nacoflooaaBaQ<"e W T e K íipiiití s t* ? ílilillilsL Öíüifií 14 U3 2& 4 i; \'il? sr*i Ilii lí?3 M MS| 111" •-rs I £ H £ m 2 II 82 ö •íö J . * Jll \'lg m ci il 1Ú Ipll lln fa\'i * bS B« ■s ^ * M 8rSf 3|M fi*® mf g-* Íj • ** <1-tíl-a 113 I Iraakőn)vek m i n d e nne m Hj nyel vb e a és kötésben Mh mímí bémáláal ajáodf kok ^M 1880. janisa 6-áia nágj választékban ás minden árban kaphatók FI8CHKL fCliÖF kőnyl^ereskedésében. :xxxxxxxa in u bebomaHn IzeplA- Nzaptn bh a sssplA tsljss atfl&awUUára, áarakjs 40 kr. 4 ért Ka0\'KaaÍMáa PBÍ6EB BÉLI Nyomaíja és M)a Fiiekai Ffttóp Hifj-JUaia^a 1880. LJ UUn <«k mm mmm A Magyar-franczia biztosító részvény-társasig tisztelettel alálirt igazgatósása ezennel felenli, hogy Zala, Somogy, Baranya ea Vas megyék réazére kiterjedő hatáskörrel N. Kanizsán vezérügynökséget állítván fel, annak vezetését * . Gutmann S. H. úrra j ruházta, kit egyszersmind a tűz-, szállítmány- és jégbiztosilási ágazatokban jogérvényjes biztosítási kötvények kiállítására, f károk felvételére úgymint ezek azonnali kifizetésére is felhatalmazott. Budapest, 1880. januárban. A xMagyar-franczia biztositó-rrszvénytársaság igazgatósága: Schwciger. Moscovitz. r>. ^£sug3rsLr-£ra.3niczia. "biztosító rész^rézi3r-táűEsa.sé,g> igazgatóságának fenntebbi közzétételére hivatkozással alólirott tisztelettel jelenti, miszerint a Nagy-Kanizsai vezérOgynökség vezetését elvállalta s a vezérügynökségi irodát megnyitotta, hol is biztosítási ajánlatok elfogadtatnak s a biztosítási üzletre, vagy. a társaságra vonatkozó mindenféle felvilágosítások legkészségesebben megadatnak Biztosit pedig a társaság a) (Qzveezély és robbanás álul okjozott károk ellen ; c) szárazon vagy vízen szállított Javak károsot&sa ellen ; b) Jégkárok ellen d) az einber életére minden ismert módozat szerint. A Magyar-franczia biztosító részvénytársaság, melynek 20 millió íraukot, azaz 8 imillió arany forintot tevő alaptőkéjéből a részvényesek által mindjárt kezdetben 10 millió frank, azaz 4 millió arány írt készpénzben befizettetett, s részint a fő város legelső pénzintézetéinél, részint pedig magyar államértékekben és elsőbbségekben lett elhelyezve, f. é. október 14-én tartván alakuló közgyűlését, melyen a társaság ügyvezetésének éjiére következők választattak meg. Felügyelt biaotUág. B e c k Nándor, a magyar jelzálog-banknak igazgatója. .Lán czy Leo, a magy. ált földűltél részvény-társaság igazgatója Budapesten. Lewin\' Jakab, a kereskedelmi akadémia igazgatója Budapesten. Serrebource Jos. Mária Emil, a párisi Societé de, lUnion génerále ve-I zér felügyelője Párisban. I|SI|Sté«Í|. Igazgatók: Dr. Hiller Albrecht, köz- és váltó-ügyvád Bécsben. Kistenm acher Károly a „Huflmann József" nagykereskedő czág főnöke | Bodape8ten. Schweiger Márton kir kereskedelmi tanácsos Bndapesten. Vezérigazgató: Moskovicz Lajos Bndspesten. élén lévő, hazánkban is nagyobbrészt ismert és köztiszteletben álló egyéniségeket, hátában biztosító társaság mind ez ideig, mely a biztosító közönségnek annyi garantiát nyújtott volna, mint ameuy-midőn a társazág ezen, eddig páratlan tőkeereje és az élén álló egyéniségek jelleme egyrészről teljes biztosítást nyújt, itodág és a legszigorúbb becsi).etesség minden követelményének mindenkor és teljesen meg fog feleélni, másrészről - a társaság a díjtételek megszabásánál is, kellő tekintettel fog lenni a verseny jogosult köreteim oyeire. A midoii tehát tisztelel lel alólirott a biztosi tó t. közjiiség bizalmát az általa képviselt társaság iránt újból felhívja és kéri, megjegyzi egyszersmind, hogy a vezér-Bgynökkégi u?f Heten a vidéki ügynökségek szervezése teljes blyanjatban van, és hogy tuzbiztositási ajánlatoka már felállított ügynökségek által készségesen elfogadtatnak, maradván teljes tisztelettel A Magyar-íranczia biztosító részvény-társaság vezérügynőksóge N.-Kaoizsán. Tálasztmány. Elnök: Bittó István, ó Felsége val. belső titkost tanácsosa/a Lipót-reud nagykeresztese, orsz. képviselő stb: Budapesten. Alelnökök: Báró B á n h i d y Béla, földbirtokos, orsz. képv. stb. Bpesten. Bontoux Jenő, a párisi Societé de l\'Union génerále elnöke stb. Párisban. Válsutoiányl tagok. Bobért Morin marquis de Banneville, az osztrák déli vasút igazgatósági tagja stb. Pári*bao. »> Neuwelt Ármin kir. kerésked. tanácsos nagykereskedő. Lovag zápori Hegenhart Ferencz, az Albrecht-vaspálya elnöke stb. Bécsben. Sváb Károly földbirtokos, orsz. kédviselő stb. Budapesten. Báró Tinti Károly cs. kir. kamarás, az oszt. déli vasút alelnöke, az osztrák urakháza tagja slb. Bécsben. Tekintve a társaságnak fenntebb kitűntetett tőkeerejét és az üzletvezetés rsu (elmondható lehat, hogy nein volt még az egész monarcli nyit \'ijeki v táraság, mindjárt kezdetben nyújtani képes, s s atia nézve, liogy a lársaúg üzletvitele a méltányosság, a p»! s !i?;|kve?®tés avslottsága az iránt is kezességül szolgál, bog N.-K*niuán. .1S80. májusban. 689 20—51 jf; iii jpri j jPi^ 11n u m tí^m^m^mmm^m^^^^ gl « Ü saisiisssissii Lm §p iTi"Tijrl ^ 0 ff iü , f :| sk-s*;! 8&g «|í is:? jiisL. Q ^ ö fc \' BÉáaáBáBáááa ji X «;f K\'f. s|2* ÍI.SÍ ö e l í§ S H ■= -ijf ^ aMjr o 8 ff S j| | iiuiiiuiuU L Wé 81! jiij uja £ J \\]Ai 0 0 .H-o 2 íífíííííííííjf | \'>.& ui 11 r liCS «11 -i\'lst Q X I ih § ii fi - -a- aslfff ili\'M iy:i ífii * X 3 Ijí Zr El . .. :__M , ifiMjiOl; áIs Píl X 8 g ái igiiiiiPiilH ii P iiii lpuil i | j «i § um*fluf-dimm a|ií-íí: 5 X i? S; ......M i1p&<iiTil<ilii00 * Ül X W fc* hm 1*3 ....... i ... • í aÜi k\'21 K fi (1 JC Ii. B 15 ú ú u ú u: ti u ú u u u u t B« » gw-fi^sí •*S S ■ _ jBf t Dl B V ffl Be* B S »c 8»! i <® »-! 2.21 M "3 . A A *a a^s SS a BBsaaoBisgBfl^^h -saJjj * • g -2 £ J 5 J oS X X «g C|D aaa _____egr 4t3g& 1 tJ ^ X lp000cxxxxxxx)0000axxxxxx)00cxxxxxil un, o I . Ima könyvek <! bebgm!^^^ X J ia 4ei a ii ■ ft nyelvben é. kötőbe. X ■fffl^WJK"- |J Lj 188a jneimi 64ra 1^1 Nagj-Kaainá* PBAGEB BÉLA nagy vál^rtákban ás mindeo árban kaphatók F18CHEL FÜLÖP !„» könvkereskedésében. ^HBHIHHBHHV* > ft>COCO^OOOOOCCOOOOO<KX)OOCXXX)OOCXfi Gutmann S. H. DKEIIKil ANTAL-fól( kiviteli palaczk-sör vievreiideléselá A^kivilell qmUciMít vitlódlsáct és tarthatósága-érti JóíAII&h utelietf ^yes-egjüdöl csak a DREHER ANTALré,( sörfőzdéhez n.) hóbánynn vwj annak teljkatalmaxott fórabtáinokánál DIETKIGU ti GOTTSCOIJGUKZ BUDAPEST almieBdók. \' Arjrypééhk kbúnaira mimUmkwú ingyen ét bérwmtve. Nagyhui isméieladókask kiváló aedvezaéayek. Nyoaatja és kiadjs FiseM Fftlöp Ka«y-Kjaiaái 1W0. MoMi t«. w. UMMM M ■WMMfc ZALA IwfcMtl inát Hoii * In nslltmi téuH IIMM Séafcai j tSl4»M*l Uj vároakét «Hu §11 «»-Bérmsutetlfn létek et\\k ússesi kasékbll fogadtatnak ti Kéziritük rias* mm kildete\'l. Hy itt* f flitiir* kr. MEGYFil ÉRJDIjCK 0. \' II |! " * KÖZ M Ű V ELÖÜÉSJ, :) Á RSADA í/M «* G AZDASZATI HETILAP A ZlÜHimi GAZ!). KGYKSÖLET I TÖBB M\\S ÜGYLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 22 szám. Nagy-Kanizsa szerdán, 1080. május 26 én. A közjóllétröl. t VII. évfolyam. úA ke IH íl e mi fa Ml lét F ill a/.» Adjátok kff.emb\'* az emberi imbtk-yeket — mondá Benthám — adjátok M\'E&bö ok ürömükei, éa fájdalmakat, a relmet éo gyűlöletet, éa éo valósítani fon e földöo as eszményi életet. Nem ipán aa igazságot, de o n< ineslelkOaé-I, á bonazerelnset éa minden edényt a* emberi kebel előtt szent, teljes eégben aláhozom e földre, ttenibam egy űrökké tartó béke ál-vélte felvirulandónak a nemretek jól-St ; magát oz eszményi életet is cou-i azért úbajtá c földre varázsolni, hogy • köz jóllétet moiditso elő, éi annyira kén boidá ezt, bogy saját testét iat mert általa az emberi nemnek vélt buz-noi nyújtani, baíála után boocstsuí műtétekre ajánlotta fnl. K válaszfalak lerontását sürgették s OlcoönOs felebaráti szeretetet ajánlut-mindnyájan, a kik nemzetük vagy emberi nem jólétét óhajuk, Krisztus ; és caak okkor voltak nagyok és •ok a nemzetek, midőn ezen falak ön-lályai vagy a rokonos nemzetek közt gyengül tok. Legnagyobb éa legba-nasabb volt a germán nemzet, midőn a 71 nem/.etaég (27 Ingávon, 24 lett-20 Ilermion stb.) Nagy Károly ideje egy beolvadt, sokkal nagyobb mint ti ^aaaaAraág korában, melyet a fegy-m béke velünk együtt maholnap tönkre U Nagy • francain nemzet as mi-o fiánk, gallua, cella, normáé stb. ájok válaarfalai elkorhadtak. / Nagy haUlmas aa angol csupán as óta, mi-f\\n(flia, Skócia éa Hibernia tarka nép tiiriet egybeolvadtak, igy az olasa is a ü ni hatalmas Romával. Nagy és ha-ua» volt o magyar nemzet, midőn a M\'d nemzetné/ mint egy test, és egy 16-I\' y járta be Európát, hogy megrázkódtassa. Még nem értük el ugyan as általáig éa Ö tökös békét, de másrészt nincs aokségunk as erők olyatén mérkőaé-, mdy a nemzetek küzdelmeinek tör* Itét képest. tali ai on OSi m tal aui VO: I* | •er téui Nem fenyeget most török éo tMit, mert ezeket gyávaságunkkal átengedtük, a muszka óriásnak, mely ösBze roskad* I saját képzelt nagysága alatt, által engedtük a berlini jegyzőkönyveknek, melye-i ket aláirt ugyan a diplomáim, de egy I ismeretlen kéz, conferencziázás nélkül is j széjjel téphet, — Ide táplálunk egy hatal-m&sabb ellenségei Önkeblünkbeu : a ssen vedéi yeket és vágyakat, melylyel a köt*, jóllétért esdünk. Nagyobb s hatalmasabb ellenünk ez as említettem elleneégnél, ez pedig az anyagi és szellemi jobblét Utáni czéltalan sóvárgás. Nagy küzdelmeket idéz elő most éz . . . Küzdenünk kell a természet erőivel, mesteiséges eszközöket alkalmaznak ennek legyőzésére. Harcsolnunk kell szüntelen anyánkkal a földdel, mely magába rejti a természet legbecsesebb erőit. Fél kell hasgatnunk ennelt keblét, bógy kiaknázhassuk kincseit. És midőn égy-egy diadalt nyertünk anysgi jobblétüak előmozdítása terén, ujabb és mfg iireat^j aégeaebb csatára szólittatunk, melyet szeF lemi jobblétünkért kell kütdenünk. Csak igy elégíthetjük ki magasra törő szenvedélyeinket. | Nagy csatatér ez, nagyobb mint a barcsok mezeje, mert végtelen. Mint n baroatéren ugy e téren is, e^y teatt^l s lélekkel kell mozognia, i eltite haladói egy nemzetnek. Mint ott, ugy itt is nyaktörő akadályok ama válaasfalak,\' melyek egy nemzetet darabokra osztanak. Mint ott, ogy itt ia elől kell menni a hatalmasoknak, hogy nyomaikba tódulván a to-megek, erőobitsék lépteiket mig viazónt Ők világosságot és melegséget nyeritek segélyükért. — Nagy harcsot kell küzdeni nemze tünknek most, a jóllét terén, hogy uo maradjon távol a nagy világ müveit népeitől, hogy aagygyá lehessen moát, mint — nagy \'völt a harozok mezején egykor. — Ámde sokkal inkább szaggatottabb, mintaem egy testnek és\' egy léleknek mondhatnók. Annyi darabra szakadt az sas életében ezért gyenge lassú és té vetegj bal adása. TÖrömep menne itt a tömeg most is aaak után, kiket egykor a hareztéren követett, de erősb válaszfal környesi ezekét most, mint bármikor, Coekély s dicséretes kivitellel neui a vezetés, de az elkülqnzés elvük, s igy példaadás helyett mindinkább csak oly jféuy szerepet játszanak, jnelyet a gyengék ha követnek, el* búknák. Örömest emelnék azokat, kik világosságot nyújtanak, vállaikra az alsóbb osztályok most is, mint egykor, hogy egy tiest és egy lélekkel haladjunk elő a jóllét s műveltség terén. — De a zár* falak távot tartanak minden oda törek* vőt; „kilii Önmagáért* mondják a benn-levőlí, s nem épen a jóllét és Jpiveltség különös előmozdítására fordítják azok eszközeiket Visszavonulnak tehát a tényező erők, melyek egymást segélyezhetnék; tesped vagyn működik .kiki magáért\' agy, mint leheti Távol maradtunk azon nagyságtól, mely a jóllété és műveltségé, és nem ok nélkül sóhajtunk fel Benthammal: Adjátok kezünkbe az emberi szén-yeket és valóaitai fogjuk általuk a llétet." Természetesen a közjóllét eme kul-nem adatik halandó kezekbe, de »nék,. ha megszűnnék bizni s remélni a szenvedélyek kellő irányulásában J nehéz csupán a kezdeményezés. Nem . hiányzanak a példák, a kezdeményezők, s egyik \'lépés a másikat, egyi í példa a másikat vonja maga után. Messze vagyunk ugyan mé^ czélunk-tól, le nagy előlépéseket tettünk, szag-gato:t állapotunkban i« balsdunk a műveld íés, teréD, és mert jeleukorunk jel-szavi a közjóllét előmozdítása, hinnünk kelli hogy már egyszer leomlanak ama zárfjilak is, melyek a társadalom osztá- vedé közj< csa, vétk lyaij égéWs, amennyi osztályt kijelelhetünk táiv 1 mel bog] illeti A „fala" tiraija. A tanár és védanczei. Dalok. Rédaj István-tói Sohasem hittem .. •. ♦ Sok\'ssoi hittam. kogy két pleai Nalal íjoanak bokrába\', M»glér}M a saartlémnak Végtalan nagy világa j Sob\'iain hittam, és most ima Valóságban soamléloa, fial a végfalon világot Kia angyalom saaméban. 6ond. Gonddal alsooa al, Gonddal ébradok, Qond gyötri álmom, AWantétomet j N sgéM éltem agy MéJe Madbél Alj: Üaaioad al la aat té— kis loéo/ Egy boldog Alom..... Kff baidag álam a soorolom, Uba ionéi laliliislsm j Maid oMémi|o aa éáaa álom H«ké*t daik* a kádad........ H km fok\'sialm U la Istksmm Máalwfá. méM édaa k>dtsaam>sfc Soboléss, Wl a MídMsab Bn«4ilmo tml í . RifAay. Ida: Klygare-Uurlén Emília. FwcdiUitU: FBHD1CÁIV1V ALAJOS. VI. A kapitány reggeli látogaláaa. — A leeake. — Tssáéskaiái a min aao-bájában. (folytatás.) „Oh moat iámét képtolaoaégat besaélaa, wóll M oknaobb anya. Miot gendolkataa olyant labst-I ségaanek ? Aat vétsd, bogy otjsgyaéaa napjáo, arája alé tog lépni, miként agy oskolá*gyarir<ek és kaíaaiarí, hogy oly szegény, mint a tampium agara, bogy nam képen a aaokáaoa ajándékokat maaranni Y — Nam, kedveiéin, olvaaait ne vár* jiina j bár jé volna, ha mi, mint mk, mindsnrél siámadáit nyernénk; da aióro ia már aat várni, aa nam (artoaik a dologboa.* Boaaa bolátá bogy anyja époly kavéaaé ér* tii mint Nándor éa anoéifogva sngodékanyan válaaaolt: „Csakugyan lehat, kogy aa tálaott kívánság, aaoabaa aaáltal nem agy keilomotisoaég volna kikaiitbotd. De municakám, hogyan akarod m Igyat olintéani? Valiban nam kéaayf föladat M Ügyet illó módon randaaai. — Nam foshatná a papa miodaot tiastába ? „Semmi aeatra* Üaélt a tanácaoané, taaét sim saabad róla tndki, bogy a kapitány Ügyeibe avotkoonak ; ée még is soágysa ée btta volnK, ka todva eoagéoyook jiyomantó kftrflménvait muil j#vandJk«ti aapa, mkm tagiteném. Kölönbeo vLs néori aaabpéna«m. amit jobban fM asm bkMaálbat^ Saarény jalttlttUk majd eljár aa Ifeykoa. Eéftom hogy ma salán jöjjön aL lfinták otasMsokkaJ al Iom látva, almooood Breaaorhea, migtid)l M öaeoeg oagyaégát, malyot a aálog- tár, majd, közt emelkedve, korlátolják egye- temi i előbaladásunkat. — Hinnünk kell, a kor szavát figyelembe vévén az valósuland a kölcsönös méltánylat, et Kriiztus, és Krisztus óta valaki csak nemzeté vagy az emberi nem jólétét dhajtá, énnek főtényezöjéül ismerte fel. — . ? f RádJy Jánoi. Fővárosi levél. [Széohényi nap. — Akadémiai nagy gytiéa. — Szobrászat — j J Budapest, J880 májui 28-án. A févároimak, a uemaainak .ma nagy napja volL áa ftn m ag tieat a lée napja. A legnagyobb magvahiak emlékaaobrát leploaték le. — Aa Eugel Jówef állal tarveaatt remek mű, a boj-dogolt álul aiapitott Akadémia ald.t áll, s mirift egy a láncahidra aéa, mely eaintén egyike aa 6 nagyeaerU alkotásainak. Hátak óla folytak a kéiaOmdéaak jés aa eredmény, a benyomás való-lián méltó is jvolt minden fáradoaáskoa ée áldo-aatboa. Aa üifnepélyt megelőzőleg aa Akadémia évj gyűlést tarlóit, s mint a múlt évben néhai nagy emléktt elnökének, Báró Eötvös Józsefnek, ágy ma feieithetlen megalapítójának, — a dicső Széchényinek euilókszobra leleplezéséhez sietett. Már 6 órakor óriási néptömeg bnllámaott a di-tóesen feilobogózolt Fscancs-Jóaeof-téran. Mindenki as Akadémia , kapuja falé tolongott bemenetet szerzendő magénak a gyűlésterembe, ha keli sgv pár becsületesc lökés árán. Aaonban osak a jegyekkel birók mehettek be aa ülés megnyitásáig. Azután aa erkély és a tarom, fflldssintjé-nek egyrésae a jegynélkült kr Ínségnek enged-1 tetatt áL A gyűlésen, mint m;jdsnkor a legdíszesebb köaouség vatt részt; különösen saép látványt nyújtottak a díszmagyar ruhás Akadémikusok. A magoyitó beeaédet aa alnöa gr. Lányai Menybért tartotta, érdekesen ösaaekapcaol-ván az Akadémia megalapítójának emlékttane-pélyével aa alkalmat, egyuersinind kifejtvén Saé* chéuyi működésének irányát A maaéljenaett bs-azédet kftvetta a tokár Fraknói Vilmos jalon-téaa az Akadémia lagjainsk működéséről. Megtudjuk belőle jelesen es évi pályásatok eredményét, mely a követkeaŐ. A nagy jutalmat, melvet maga aa akadémia tflaött ki Arany János ko-szorás kBltőnk aposaa: „Toldi szerelme" oyarte al. A mű birálala Fraknói jeleoléeéből a következőben foglalható össae: „A köllő a művében a Toldi-tníogia kösépaő részéi irta mag s igy aa egéaa trilógiát befejezte. A mig a trilógia első részét a tárgy természetéhez képest bi-aooyoa ifja naivság, egyszerű bonyodalom, bár meeteri jsllemrajz tüntetik ki; amig az utolsó résanek szinten egyszerű bonyodalmán elagiai hang éa humor. Omlik al, amely, oly jól illik a hanyatló Toldihoz: addig a második réeaban a maga toljes léraarajébon lép tél Toldy, a szen- a kOlesönösött ée untán megkérjük, hogy og felöl hallgasson." Rózsa e szavaknál )iroa,majdhalavány lettée különféle érzelmek dúlta ;azivéberi,mindegyik akarta a fölénytalnyerni. Bár s eg volt győaődve, hogy a csiklandós meg-biaásl kivitelére alkslmuabb egyén nem található, uaut Mannorstedt; da nagyon kellemetlenül érinti az egész dolgbantaa, hogy Maunerstedt oly saivoásécra kéressék feji, mely a kapitoáy ügyeit előita iölátárja, még pedignoly szem^onlból, mely-nek Uagvsjráitása mind Hóssára mind Nándorra nyomkszto és atóbbira sértő is volna, ha meglódul ki vdll a zálog kiváltásánál Is közbenjáró. — f Wfkb anyám8 válaaaolá Bóasa, mag-pjoafl hangon „félek, igM félek, bogy aa nam lom |l/ kOanyü, mint v&lsd. Mannarstadt véle-im szerint semmikép Mm alkalmas s kül- LDe m én véleménysm ssaiiut teljesen al* kalssas* szakit á őt félbe a tanáoaoané slbatá roaó hangon. „Sokkal booaOletaaebb és aaól-gálatnskészebb ifjú, ezen Mannarstedt; valéaá* goe Badvenéanm j és saariatném tudni, mért nam volnál alkalmas rá ? • LBaotfyoaan alkalmas rá, kedves mamáos( kám, [kérdést sem aaanved, és msgvagyok győ» aldvia hogyl M. ur elég néma és hallgatag, és ér-damés ily biaalomra; da aat vélem, hogy na avatkbaaoak idegent aa Igybo. — Ha anyám .megengedi, ugy megkísérlem, holnapig kibúvó utat találni — gondolni. — Ígérje mag aaom-mannerstedt árral nem kOaOl semmit, ha Nem mdom, leányom,41 szólt a taaáesoMé ojéo4asol hangját)un, mely aa engedé-éa Jskjját eszméjének magtagadása közti koat ingadozott,! „nem tudom, igazad ia dslagban* — tulajdonképpen a jó boáMnlotta, bogy Kóaea oly ügyben oUeos] esólti melyben inkább - megvárta volán begy (anyai nagylelkttségét bémaliáj „Béaaem-HD IMvombM nam találok gvOagédaégboa való M. eéé^é jH ért a dolsjWloa—I suliit. gyen M. is rókát kissé jobban kel Mivel BÍ .Jó, kedves anyám," könyörgött Róaea hí\' aelgve éa anyja kesét ajkáhoa szőritá „kagyjs annál, amit kértem j ha holnapig nem birok valami tarvet kipuhatolni, l moly azon fiinom kímélettel összeegyeztethető, melylyel Nándornak tartósunk, amennyiben M általunk teljesítendő szolgálat valódi értékű |logyen, ágy nem bánom, hadd ve-banne. Csak iáé este ne; mert a terv után fürkéssni. oly aláaatoean beszélt, a ta-náososué oagVon mégindultnak éráé magát ée osak aat kérdé: jjbe édos gyermekem, mit akarta, hogy H. tői Kérdezzek, na jön, mivsl öufejüséged egéaa pompái torvemet teljesen halomra döoté ?* „On. kedves anyám," válaasola Rózsa, megkönoysblmlten ée vidáman „biaonyoean sikerűim fog anyun, éles eaaéoek más ürügyet találni a msghirásrs. — A gyermekek baráeeoni ajándéka miatti gond elég ürügy lehat — Mao-neratodt a gyerekek barátja ée ssávesen segít »a ilyes rendezésnél. Azonban engedje anyám,hogy aao bánra menjek,| mielőtt asztalhoz megyünk, szeretnék mag kissé dolgosai. Nincs több nap bátra, mint iMfaljabb aégy és igv ssorgalmaaan kell dolgoanom, bogy mindonnalkéeaan legyek." ^JBr»dj,j angyalom," mondá a tanáoeoaoé éa homlokon csókolta leányát — „Anyád éles esse," tevé hoaaá önelégült mosolylysl „most is miat, egyébkor tisktábs hozza a dolgot. — No, gondolkodni fogbk, .mint foglalkostaaaem aaorlny jelöltünket* 4 Eaan igéről állni megnyugtatva, Róaea szobájára aietatt és mikOaboa ujja) snorgoeau folytatták a maákál, fejében különféle terv kéaaült, mely aa S vjéleménya szerint volna anyja kívánsága tel esitendő, Végre abban álmpodott meg, hogy aa Ügyet a tanárral kösisndi, mart nála aoknl jobban lesznek elrejtve titkai mint bárki másnál. 4 As stéea uapon ál Rózsa gondolatai a jó tanárnál iaőatek; ée kogy mennyiben állapodott bm e tervet illetőleg aat agy másik fejeaetbon fogjuk tálai. <7 fa a tragikum magaslatára emelkedve A I | iad mageaayiaa D«ki kMhük Ifaflkat. fal üti | caintéD Ihar BgJOll -m« ludóeitáat W. ic kvéay boayolultabb, a aeacaéiyek aaámo- végül liU érdemit kik tojók példáját köre- bárba némileg lamétléeekbe mi ie, léentelettel oselekvény aabbak, a éaenvedélyek eróeebbek, aj lelemény gaedagabbb, a hang váHoaatseo bb. Ai tgéu mü a ü^yor tpikm áfflfsjaf örök déeee marad." ,A Marcaibányi mellékjtttalom" Toldj. Fe-reaoe > ,A magyar költéssst kén ktajri* (6 kö-M, 1976) csimU — kájánsk ítéltetett, — mint oiyaansk, a mely aaig egyfelől a magyar külÖ-odaen a régibb költéséét ismeretének terjeesté-tére lényegeeeo befolyt: addig aárfilA a ma- Ear költik élstrsjsánsk iegteijaeabb fa legbite-lebb gyűjteménye. As akadémia egy jeles munkát futaimasva egyúttal kegyeletei kossorút kíráa tduj aa elhányt eaereó eirjára. — A Sámuel — dijat Haléss Ignáos ártekeséee „Ritkább fa homályosabb képsők" nyerte el. A csered értekezévében ssoo névszóképzőket tárgyalja, saalyaket a nyelvujitáe újra íöléleeatett noha a meglevd fa régi példacnék keijéa esáas cokssor nem igen ajánlhatta további álkalmacá-cakat, illetőleg fölélecatéeüket; gondoijaa gyŰjti a találbalé példákat, nyomoaaa eredőtöket vej ion idegen kőlcsönsaók-e vsgy aa erédeti esó kincahea számítandók. — A Nádaedi-pályáaat Ónálló becsű elbeaaéll költeményre tüáetett ki öt pályamunka érkosott be, melyek köafll aa 1 1L fa IV. asámuak kritikán aluliak j á HL esá mú „Márton vitéz" tündéries elbeoaélée, c aaer sdje nem teheteégnélküli. As V. aaéma „Szép Ilonka" Isgtőbb ügyeiméi érdemel, dja vékony cselekréoycaáisit eemmi som fOsi együvé. Hibája a táresdauni erkölcsök asmmibovéiole, aa érséki gyönyör kisaineeéoe. Aa elladáe, a varaelés ja Iss gyakorlpUaágot tanuait. Mindossksl Öecssvé ve a pálya munkák egyike aom érdemel jstal. mst. -r A Marosibányi jutalom kottde diját Dr Simonyi Zsigmond. „Sok kicsi cokrs megy\' jejégéjU munkája nyerté el. Tétsl volt a BKötö Hók jeleotéeéeek faalkalmaaásáaak kifej téee." — A Strokay-dijra két mfi pályásott, mindkettdneK tekintfaje voheid jé fa rosa oldalai vaaaák; de aa utóbbiak többségben levén, a müveket a meg jutalmaaáe alél elejiék. — a Fáy páluáaat nem-aetgaadaeági kérdésére egy mioden kritikán aluli, majdnem botrányoaaágig ieiüloteeoéglct eláruló irodaimi kisérlsi érksastt be. — A Lévay felé tör téaolnu kérdésre 2 ml érkosott be; is eleó még bírálatra asm érdsmss a máeodik esintén felűle-tea munka. — Á Léray-téle nemsejgasdásági kérdéare egy mű pályásott, melynek; kimeritd aiaposeágs e ogyéb jeloe tulajdonai miatt a kitü-ebit dijat a mfi caoraljéaek Kilényi Hugónak ítélték oda. A felolvasót élénk éljeosés jutalmaata. Utána kövotkeoou Salamon Ferenoa „Lmlékbe-aaéde Horváth Mihály r tag felett," melyet Seéea Károly r. tag olvssott fel érosos hangjával. Salamon aa souiékbecsédben tíorvátk mfiködéeének méltatása mellett a magyar törtéaotirái jelen ál* \'epotát fa tOrtéasImét adja old. A rámák bsssád rsadkivttli tsieséaool logsdtátott. Uiánna Lényey elnók röviden bosárta aa ülést s köveikasait as akad. tagoknak a Széchenyi esobor slé való vonulása. A msnot megérkessU s kiasétányra a híd előtt, mei/nek köeopén a esobor áll; annak előtte Jóseof tlheroUeg sátors volt, mslybsn Klotild fdher-cseguóy JCoburg hsrcssgfa neje Luiaa borosogod Üllek. [A sátor elélt helyet foglaltak Saéobeoyi fiai; Béla, aa áaaiai utazó, ée Ödön a pasa, kik ssombatoo raggal erkestek a flvároebsJ s minden oldaliéi élénk ovácsiok tárgyai. As flanspély énekkel ksadddöU, melynek végoatévol a lepel lahullott a eaoborról a moet Falssky Fsranoa a esobor bisottaág elnöke lépett elé, hogy rövid, de velde esavakban ooeotaljo Baéchenjri élatét; müveire, aa Akadémiára, lánoahidra, gdahajó sásra, külösbösd sgyssülstskre utalt, malyak m Borgtatkéld saaasay kis usMyábaa. Ugyan aa nap eatéo, melynek rsmroli eseményeit a tanáososoé báaábaa, vásolluk, fiorgens-köld sieeony, agy öreg, tiaatsletreméltó aessony-Ság, saivélyes, jóakaró kilsdvol, slscaony pam-laga egyik aarkán tilt, fa aasal volt alioglalra, hogy eáijs kilsaosvsnedik eaakadáeál varrta Öss-sas, lévén s ruhsuemü fiatal korátél fogva, hé kisérdja. Hilda leánya egy ablak sldü lövő sas-tal mellett ült fa oly esorgslmssao irt, mint vs-lasai titkár; a asobs sssrényen butorosvs, ds tíaata fa rssdesett voll, ágy aogy aa egéea, lel-tflndoa kevfa vsgyonrs kdvatksalotoU. Miutáo s adk munkája sgy ideig oaandbon haladott, Hilda lelkeit. A advakvd eatrkUot lahotlonné tette a további munkát Néhányaaor fel-alá sétált a iso-bábsn, mialatt anyja lopva tokintett rá fa kfta-bsn-kösbsn sgy eaemébo tóluló könnyűt tdrtlt ki sálja végével borgeaekötd Hilda kitflaő eaép leány volt fa aaaol jé saivét, nyílt fit fa képsott elmét, de sgyssoramind bisonyoe jelentékeny büssksséget m anemtatt, aaoa oléayOkre afave, mikkel a tormámat megáldotta éa malvak sldite többet értök, saiat a földi javak, malyekkel nem törd-dau fa molyok aom ie booetitotuk által, ha aa előbbiekkel aom párnultak, kivéve aasnhaa a ■épiégit | esavt sokkal löakeltebb pndolkosáeu volt, ■ latsam a tormésseé a mmílyee játékát tdtirgygvá mu volna 1>bh év é\'a hoaaá aaokott Méadof naokaueévérét aoorotai — Mióta tudta, hogy emve vau, éraate aaaak sserolmét; fa hahár Viador formaiig sah esem kérts meg «&t« aa mégie, aom ttdta mi okjhél, M tshmté jlniíftiÉ ii inni cél i tsrsmCOjécak ; ■art sasvsasr hiaiaaÉii éi Káaoor, hagy eeámára (áldáa ao^ létooak, mit é vato meg wm (Feiyiaftésa kiv.) tik, a heeájsksak a kÖlfÖld elölt euaroeaek tim teletel fa hoeotlotot. Beooéde végén Uvéoja, hogy a basa agy vjraljonj mint aat Sséehesyi akarta. Végül Engel Jéssifit, mint a ml msgalko tóját éltette, mi élénk viaeshangot .lelt a.küeön-eég harsány éijsnafalMm. Eaaek utána Bálh aol gármsstsr a vároe oavéboa átvette a ssooort rövid lolkeeitl ássrak kisérstében. Es kivett» a Nsgy Imre által ueme^ páthpasal eaavalt költe- * mény :sS sé o h s n.Mi emlékeset o.® — Araay Ján o.at é I. Tapavibar jutalmaata a müvéeat- a aa énekkar; rákesdts s ssósatot, ma-Ivet vele együtt aa egéka köaöaaég énekelt végig. &s alatt távoatak a kii. csalid tagjai, e aa ünnepély, mely mint mondám, ejly lélekemeld volt, véget ért. Moet marad eldob adlak a aaobrot éa aa aat duean köruyesd koaaorukat megtekinteni A koeeoruk köaött kitűnt Jóseet llhercasgé Koburg herossgé, a [flváróeé. Akádamiáé, a a megyék la gyönyörű komorakét küldöttek, 1 jeieooo Zalamegye, Sopron, Peet, Saolnok, atb ; aaonkivftl valamennyi ltlvároei, aőt több vidéki egyeeület. A eaobor maga móaumautálie, inkább eaoboroeoportoeulat A 28 lájm vÖröaaa fa iehár fettyekkel tárkáaott talap tat on emelkedik a 7 lábnyi imponaáe alak. A eaobor remek, mondhatni epooháUa; a aa fogja aat annál inkább méjtsthatni, aki iemeri annak történatét, aki tudja, jnily előítéletekkel elloneaenwel kellett alkotójának, Eagainak meg-küsdsni, e hogy oeak. Pulisky Ferenoa éi b. EötvÖe Jóssf nsmse tárudosfaáosk ai karült Engel tervét kersostül vinni a bisottságbsu. Most látásik annak eredménye. Aki Baéohényit eobsssm látta, a eaoborról magának képet eeereahat annak vonáaairól, -sson kifsjeséstsljse esemekrdl, fa o^élyeeen tartott késról^ mslysk sgyréest a nagy eaónokot, de máeré.srdl a gyéngéden, éred hssafi\'. jellemeik. Egyik keee kardján nyugosik, s máeik kinyújtott fa irsttekaroeat tart A eaobor négy esdglsténsk mindegyikén egy-egy mythikus alísgoriai alak ül, melyeknek ábrásolásában különös tabeleéget árult el Engel Jósssl. As alsd sarkon Meptun ül, ki a gösns-sás képviaeldje, moly Saéohéayi intéaménye, figyelmet érdemel aanak feje] ardteljee melle e a eaemok tartáaa. A második Minsrvs, min a tudomány tképvissldjs, melynek Sséohényi as Akadémia megalapiiáeával enolgált Aa srdtsljss női alak minden rfaae köaelobb megfigyeléere méltó. Ramok alkotáe aa oautáu kövstkssl Vul <4án, ki as ipar képviaeldje. Ifély költői felfogá ról tanuskoaik as utolsó Csrss esobra, mslybsn a női gysngédségst ée a eaende, áldástorjeestl íoldmivaléa i|tenaégét rögtöu fel lehst ismsnü. A saobornsk a Dorottys-atoaa feléj nésd réesé vak állsnak: GRÓF SZÉCHENYI 1STFÁN A másik aa Akadémia felé terjedd réesén enavak olvashatók. EMELTE HÁLÁS NEMZETE MDCCCLXXX. A esobor tshát sll, bogy hirdseee ss utó dóknak Saéohényi nagyságát j hogy aaok ia, kik nam élvsaték ama assreneeét dl eletében láthat gyöayörködbeeeenek i^emesj vonáasiban. eaobor eaemléleténél mi ie oeak aat kivánhatjak, adjon aa £g minél több ily hasafit a honnak, e nogy Magyaroraaág dgy eröeödjék, smint %st e esavakban moadi :aMagyarortM4g tum vo U, ha nem U$t ügy legyen I Halátt Frityftt. Álhazafiság; — álhumanimus. (LiUphuétik a aaeat-grdúú úr. kiikötsiyriL) Annak kieaéooitéeéfll, mit több isbsn e több megyei fa továroei lapban a ssent gróthi tieat le vei esd Békefí Elek ur a esi in ben neve-sott isr. hitkösségnsk taoitójávali sl bánásáról yilvánoeaégra hosott: alkalmat vasssk én ie mint Egy tudós naplója. Pali: EÓHAY IZÍDOB. (Folytatás). \'Egy sssbad karok térre jutottunk, hoT kis papír lámpáoekák fa gyertyák sainse üvsgtsr-tókhaa égtek. Kftaapén állott agy fehér eátor fehér fa ptrue bengáli fénybed tündöklött mint egy tündér palota. Váratlanul: pompáé iskoták esámtalan caillajgra asaks^vs. A aaállottak fel. jé kia városiak ámultán bámulták est eaég dk eohaeom látták, edt müveit tüoeméojre ég a nngyvároei müvek noetameeiorné ia megvallotta, hogy éle lé boa o még ilyoaaüt nem látott agy ünneplik meg nálunk a asüretet, monda Sémdor, de önük megígérték hogy ssgitní fogdák; tehát rejts — kisaeaoay, etteee el a pieatolyt igy, fa egy pompáé rajka ssállött fal a légbe;. Aa urak fa hölgyek nem hagyták msguk-nak kéjaar mondani, bjiagolkoaták a rajka ée békalövésboa; aa sgéso srdő visshaagsott a eok dördülfa fa kaoaagéstóL A sátorban eadlld fa must áüott Éa csatán haagsott aa irtg asioéea fa két iaáayáaak ssnéjs fa 0orsaa keringtek a párok a kia táraégen. Gmk egyaser táoosolt Sándor Adéllal, de miat esőn iá ót meréhoe, mini aéaott reá eltét eméeatd éneméről Oeak moet értem át a tokin tetet, akker vakaággal voltam ^lalotve, olt még ee*dla Adel halálsápadtan rOoakejtve iámét hoaaám viesselért fa görüaBieu karomat magragadá, majdnem alkalá bangón raboké... VMolmsoo Jsad, — irtanám eaomoitU fa mégia érnem, ha aam volaáJj körülöttem, ktjrülhálósvs eltét ■emuval miat a UNbbi ioáayoka^ tekioiste éraék-taiea tebatotleiujé taaaa, miat aj kígyó a madár kál j haaom tadod meghalnék, eueiőtt e kígyó elayalhoiM. üh éa fak, amméietlea balga,--- r"Uok a tanügy baráti éraélmeioek már tlbb eaép jelét adott caerkeeetl ur eaiveeeégéhos s kösléat ilstdlsg; Sanyival Inkább is mert tiea-tába varrok a sajtó Uvaiáiáral melynek ma- noa föladata: bátrán kimondani aa igaaat fa Jlaaí a viafaaélfaek ellen; aanvival inkább ie végül/ mert meggydaldéeam fa feíiogáeom ase-rint ss illstl tsniló ügye egyaseramind s tanügy, s tanítók (Jgvénok tekinthetői Fellánsdt a vér as embkrbsráti éreslmaktll áthatott kebelben, látva hogyí aa üldiaéeben mind odaadó fa önfeláldoaó tevékenységet képee a \' eértott büesksség kitejteni e Liat képee magát !\' minden nomeeebb irselmekbdl kivetkőstetni, A a. est-gróthi iar bitköaeég (miat már e lapokban ie el mosdatott) hekeenek találva daeitdl öröklött ama rögseamét. nogyvnmdé-tanitó fa véglegeeeég" — két, öeeae nem e£jestetheti\' fogalom : a jelenlegi tanítójának Spitser Igsátsnsk mait évbsa — fdmondaU, — De mivel s \'anitó, a ki sgysdüli ksrssmé ayére ntalt családos smbsr e akinek sssrény jövedelme asm igen sngsdi a költséges ide-oda való huroaolkodáet a végül a ki maga aom éree kedvet valóeágoe Ahaeveraeeá válai, a nem törvsae-riuti felmoudáet egyeaerttbn nullifioálva, állásában továbbra ia megmaradta nitklaeégnok egyik ntttnlő btfolyátt kipsilő tagja kimondotta, miként „majd megmatatja I — dl — hogy a tanítónak mégis csak el kall menni." atb. atb. & mivel emiege lett tanító, a fentebb kimondott — fa mon< léje általi nsgy gsrral msg-appsllálhatlannak feltüntetett J- .végaée" ellenére ie a helyett, hogy ló halálban elmenekült völna^ inkább továbbra is 8st-Oróthou maradt; edt tovább menvéo meréeakedett (már t. i. aa ő tel-fogáeuk eaerint) illetékes helyen pauaaet tévs véglegesítését kérelmesni: bekövetkesstt essmé-lyére nfave — a hála aa ágnak mái rég iddklll aaünetelő — asidóüldöaések koraaaks 1 Beborult as ég s asegény, eonkinek aom véti eeídótaailó felett, fa ceikántek ss ftldösést előidéaők által aoórt villámok. De a hitköaeégtdl elhagyott fa a méltatlan üldöadeektdl elkeeeredott tanító felett oö\'deiAdriidként állt ée áll mindenha a törvény oltalma: Aa ellene kieeórt, őtet a társadalomban ia léaláani törekvő intriguák e ogyéb iemert fogások mint mind meg annyi tdrdötéeek a törvény áltel vér-loaet^ tanítótól viaeaapattastak, mint viseaapatta-nik a fáradt nyil aa etéje tartott paiaeról. Ssánsndó önhittaégl Honatyáink által alkotott e a kormányhatalom képviaeldje soronáa királyunk által aeen toaitett törvények védték fa véaik a népnevelée tövíeee pályáján téradoaó tanítóknak jogoe érdekeit e egy folekoaoi annyim képee tulbeoeülni arejét, hogy egy aJkotmányoe orsságbsn alkot máúyoe uton hosott törvények oltalma alatt álló ártaüao tanítót alaptalanul megtámadd mer? Hogy e eértott önhitteég, helyesebben aa Aeeopue meeebeli békájáhoe hasonló felfuvalkodott tohetetleneég, már nem ie lát tieatán ée hogy a megtorlott eJkapatotteág a megféke-aott uralkodbatnámaág mily végletekig erllködik: tanúsítja aaon panaaakérvényöknek beoyujláea, melylyel legutóbb eeaporiták Zalamogye tekint, köeig. bieotteágáoak muukájál Kára lm esve volt eme vádlevélben nem keveeebb miat tauitójok elleni fegyelmi visogálst ioditáas e annak alap ján álláeátóli elmosditáea, addig ie aaonban hivatalától való röytönijelfüggestíéu.{\\) Vádolva van ebben a eeegény tanító minden tarkábbnál tarkább fa a legnagyobb réeaben egéeaen légbdl kapott, mioden váióeágot nélkülöed áUitáeokkal: találóbbnál találóbbnak isnni akaró slménoskedd kösmoodások fa hssonlatokbsn gasdsg (ds psr-ess érvbsa annyival assgényebb í) kérvényökbon kifejtik sb intsr alia hogy nevesieit tanítónak ta-nítáeí rendesete olyan mint a „regi koháe puska" lehet ugyan vele lóaí de oaélba f- aoba 1... Már sngsdslmst károk aa I elmoeditáe Iránti kérelmeik illetve jatagalmaik még a. hasonlatul fslhosott régi uháe, vulgo Ulsköves puskánál ia rossssb-bak /mart eaenntlk avval bs ugyan oaélba nam még moet ie aat gondolám, hogy Adel láeae hevülteége e gyora tán oslói v^n, és igyskssváa It vigsastslní, kértem, vigasataljl magát aa éa kedvemért Saomoru moeolylyal | aéaott fel hoaaám oly esem okkal, mint egy haldokló daike, mely védelmet kér. Oh hány essrsssr ayilaha át a tekintet eaívemot.. akkor baráteágoeao moeolygék neki, mint agy eeatelenül féleiinee gyermeuaa. Oh mint tetaaett a aaegéoy kis városiaknak miat kérék, hogy jövőre újra jöjjön ol... kéod eete egy hoeeou ujongó éel énekli menet vonult a homályos erdőn kereeatii át a vároeka fald. Éa a követkead évben jrira eljött Alex báré ur, a kia váreekábe, a koMti tenger mellé jKa iámét ünnepelte lett a dió eaűret a eaép erddbea, a a tanáoeoe ar ogyeiarre poharával Begy ott ütött aa ácsiéira fa pompáé toaestot mondott aa itju párra. Sándor ban ur fa leányom Adel éljenek sokáig a újra eokáiá, fa a poharak aceagtck, e volt entnm aom akaró vidámoág fa jó kadv. De a meayaeaoay a eaép ifjú, oly annyira irigyelt meayaeaoay olv sápadt volt, oly halál-sápadt, mintha már a cárban feküdnék... Mart talán a eaegéoy, magános üreg aeeaonyra gondolt, ki majdnem kiiirts eeemejt egyetlen, kod-vas elveeaett fiáért, ki egyetlen gyárnak fa viga-asa volt, ossk erre gondolt ? taláS a fiatal aápadt, eMét fogolyra ia goadali ki a köpeniki aodvee kídag ksaamatakbaa eeenvedeu, kiaak aom valtak könyei e ki keeorüeo kaoaagva elmoodá a falaknak a latia mondatot... aatáa Irtltoa felkiáltott: Tertia more octl igen moet érte meg aa értletteljee aaavak értelmét, ö .a népiáaító, a feleégéeértd, ma ama pompfa dié faárat évMalé aapjáa, ou ven a haaában 1 Haaa? egy halóinak egy élve ellamelatte^ck nincsen beaa, oeak aa a úsoakét aégycaég lábayi fold, »alvet a aépiácitótól aam tsgAdaak mcf... is, Js ~ldel leket; migaa deljárlak már emh saoyival iakább ssm fa abeelato nem eülhet aL alt mindig oeütörtököt mond, mert jelen ocethes ie a nsvssett kérvénynél érdek tarán nevében b*. adóul irt Suimr D. Jgnda — a tanítók a T4. lódi ellensége — asm ie ss iskolaasék (elnöke a aom tanköteles g> ermekkel biró enüll. Így ^ >as stsl pillanatra is kittnik bogy eljárásuk ^ sfayt reifadiftii aam oVird, határoialba hale ** uyiyod, ptritktdéai vi\'faUgbtn ta\'Mja magyaráiatát. Venio a sec ed terticeímam rom ; A kérvény boadéea által aeveeett ta^ ellen irányoaotl méltatlan nyugtalaaitáa még u. tóstststt J a követkesí sk la tana ecettel, steiv* iolleccaotae voltánál fogvn érintetlenül nem bi hagyhatok. Köaelobb Z -Egerasegen — volt Sal-Gréé m város egy küldötteáge, mety bisonyoe ügjbig m«gyei főispánunk ö mlgánál asereocaéa vek kihal Igatáet nyerheinl A küldöttaégi tagok egvj; kétől névsssriftt LtcAtnbacAar tiamwl ártól ki egycaeremind a a. est grothi isr. hitköseégéeek egyik fiatal tagja, flispáa ur, mint ki leiráeee tárgyát képcoő saidó-tanító üldleée ügyében beadott panaaakérvényrdl tudoisáseel irt, mj0j kínom a saklátott taaitó iránti emberbaráti ér aelembdl annak ügyében néhány kérdáet tanai kegyeokedeti. No biee elérkeodltaok lálá jel»B kősieménjr elején idénljol köaött a ..Unité -eltá volitáaárs vonstkosó cssmétyi vAgafat^oeó fsö. tebb novesett küldötuégi tsg ss ^Uulmsl; » mikor véleménye eaerint tanítójuk nyakára kövei akaeathat e a tenger mélységes lenekére baktat-tathatja Nem ic késeit aat fÖlhaeauálaí; aaoa hsa elragadtaláaa telejUeté vele, hogy a caent és • cérthetleo essmályü felségei királyunk képviselő, jéhes van assreaooéje asavail intéahetai, kiLaa oeak igen válogatott fa a legmagaebb műveltség értenlényében teljee ticateletiel tanúsító szavukat lehet fa eaabad bárkinek ic, annál inkább ő neki iiitésni, ki másokat aa ő magas műveltségéről -annyira eaoret fa oly kirívó módon óhajt még. gydaai fa abbdl kifolyólag tiaatelaiet ée aep«. láritáet annektálni 1 Mondom, feledni lálasék aat mert elmondott eaavaiban többek köat — értve a tanítót M eaen eaókat mpndá / aEs useai-ber örüli,, igeni — valóeágoe örülilx a0tf essn-delem vanu,.„ Mini meggoudolatlanaág ilispáu ur I mltga elölt aat nyilvánitaní, hogy aa aa ember, kinek Sat Oróth mv. eldljárócága ép abbaa aa időben egy biaooyitváoyt á\'litott ai, melybeu kifogástalan élete tanuMttalík : — örüld Hisz a bieonyitváayt a aaklatolt tanító aa ellene beadott panaaakér-vényre nyajtotl védiratáhoc csatolta Mármoat ítéljen a nagy köaöneág nem e istliemi müoelUég áUovagj\'n e as, ő a msggoodo lstlsn hevee indulata fistal ember, ki a uyilatko-aata álal a tanítót éa vároea elöljáróságát eérté még neeusesk — hanem másodszor még mját msgs fa bitköcsége fejére mondja ki aa ítéletet; mert ceakugy hoaaávetóleg legyen mondva, de terméeaeteeeo neui megengedve, hogy : ha neve-aett tanitó Irült, ugy akkor (mert hogy nem Sat Oróthoo Irült meg annyi áll) argoj saeicőd telő bitkösség őrület fogadott fel. — Nemde oaivee olvaeó a kidobott kl ss eaetbeo is a ea Í\'át fejökre ecnék víeaaa, miat kik oly korlátolt javaterek fa pcyohologueok voltak, hogy a jámbort nem tudták tölicmerni. E képnél befejeaem csikkemet aaon kijelen-téscel, "hogy jobb érséett c msgukst e tanító vedé-csattól távol tarló iarss lilák sl ssivsssn kiveszem c fölmentem a vád alol; végül hogy, oeikkemért bárha álnév alá bújtam ie, a felelőséget magamra vállalom. Ifjú Zalai letvún* *) Mélyen fájlaljuk, bogy kontukbau még ilyen vádakat kell emelni e asjtónak, mikor a népnevelée caükcégceeége általánosan el van ismerve, e a kösség tudhatná, hogy nem ss iekols slónye, bs míndsnlalaa más tanitó állíttatik be. Oeiakiró ur asombsu ugy látásik, hogy eltelsl*s a nyitját, mikor a .véglegecitéetdl való ideges-kadfat említette aa Bldöaóc okául, óeaintén éhejt- Íak, hogy sasa odioeae ügy végre valshárc bélése cécen eliotéoteeeék. Sssrk. Oh caly csépnek kall a kanénak lenni U ön oeodálkőavo, - - tartoakodon néz reám ifja barátom, én népláaitó, fslségsértd. £n kitől ön agy csót aam halott politikáról. Éa ki iakák foglalkoatam klastsim w növényeimmel, mint emberekkel, egy lecaeeektvltl Oh I akker esindes lehetséges volt, akkor midin a biré árak érdemeket találáaah abbaa, parforca — újításokat tartani) fa abban veatre á torra magukat kimulatni, aa angol rókavadácoetokeáL Én aaoabaa önnek még aat ie el akarom becsélaL fison caó gdiócccdéc* melyet ön elébb em-litatt, midis a keleti tongar mellett laké bee-társaiuak élveaotoit leírni akará,— mint egy löldrengée rondító át keblem minden alaárt érzelmi rohamait, hogy mint épd vércseppek törtek old... ántic újra könyveim, a néma barátok köaött, aie háaikóban a hegy totajéa ülök; mod nehogy évre ollro baaaéljen... talán s ossvegéi ismét kihajt, hosssu iulkre a nagy ideges világba... Sándor fa éa a eatnidl után nem Becsbe hanem Berlinbe atantank. Engem a hirea tanárok fa aa ogyotamak mdgy II jtöményei vonsottak, Sándornak padig otthaacatlaa lla. A tanúiéi ég miadiakákb viharosabb egymást ftaék a komor leibők fia áldoeó eeüt*-tökön kitört majnai Frankfurtban a eaareaoaéi\' teneég... talán hallották a eaókat t A frsokf«j» sttaatalum... éa akkor a Isgborsacatébb kíícjmé* esket asersték bacaaálai, igy ki ic találták s ssé< .Demagóg* c a némát demagóg* ásó felfedesft nam ia jfcatt\'ek ki félalmlkbdl. 1881 évJssaár kában kitört agittiuai fölkelác, mely tuUjdea-héppen a tanulók lásUáeából fa a tanárok ebia kmaak befréaébll állott, kinek élén egy eaaltáM daaaae Dr. BaaetheapUil álett. Kg marokayi katona sjra viecaaálbéá a Utl 1 Irta: egyzetek. u. )tenéetem aa óriási Ju« hajó beléét mely ekkor volt BwWW indulandó, 18 nap keU mig odaér. Berondeoése kényelmes és Isié-m. Vaa kwu kártyáaó,- külSa doiáayaó-eaoba <*vee, IJégyeaeitár, pékműhely. stb, Láttán itt eempáa eelyemkenaŐaet, melyeket a ba|6 íigéajságe Bombay ban potom árért öeeee laokott vásárolni, a itthon mint karaaatt ritkaságot eeáoeoroe áras eladja. Láttam Bombayben k*-saAlt anaaáaa * daaoatott Vaa a bajén agy kii fürge kanánsaadár, moly a .Jajon* a fél világot bontaata. Saép taaaaata la tokát gyűjthetett, Knl«kae aéaai, mikor agy nagy bajé mag* indul A aajkák körülveszik, iooseTaedook vele. Aa (Snf1 ttn agy éarabig beaosegéeüket, de atévégre elaaakad türelmének fonala, kereke magas hullámokat vet. s a megriasstott apróságok btelbetőleg igyekeznek a part leié. A aap égetett. A tengert vfckité fény áraea totta el, kénytelen volta* a kikötőből távoeni. Bogy minden peronnak leeaakaseaam virá- f[át, beültem egy vendéglőbe, a egy tányér rias • evest néhány pohár eörben megfürösztöttem. A levoe mellé egy oséaae reeaelt sajtot hoatak Brrrr 11! Jó étvágyat £s már olaaa gastronomi-ai vívmány. Nem kérek belőle. Soha ae lássak töltött kápoeatát, ha irigylem e gusztusukat. Asztalomat sáskaként lepték el a virágárus némberek, e eeeceabeoaéket áru\'gató aaédelgők. Erőaaakkal alám tették portékáikat Tolakodásuk aanyira felbőszitelt, hogy kéeőbb mérgem\' ben valamennyire rárivalltam már meessirőL Saomjuaágomat asindig sörrel kellett oltanom, mert Tneeatban egyáltalán nincs jé ivó-via. Egéeaeégea ugyan, de nem hideg. Tríeaat egyik neveaeteaeége a hajógyár. Sajnáiom, bogy ftnnep miatt a munkálatokat nem iáthattan, mert aaok szüneteltek. Naponkéut 2200-2300 embernek ad kenyeret, Van itt néhány egyén, kiket a „Loyd" | társulat a látogatók könnyebbsége végatt tart, kiknek köteleeeégük \' as idegen látocetóknak mindént megmutogatni* E kötelességüket kifogástalan előzékenyeéggel ée lelkiiomeretee pontosaággal teljesitik. Bendee havi fizetéebon réeeeeüloek, de ha a látogató fársdaáiguk iránti aliameréeét csengő argamentokkai fejesi is ki, biatositom, hogy nem átkoantk meg érte. A világító toronyba nagy iáradaággal sötét oaigelápoeőaeten juthatni fel.Hanem ha felértünk sémi okunk ninoe fáradságunkat megbánni, A kilátás innen elragadó. Ba aa. idő dörült, táv-oaővel Volencaét is megláthatni. A toronyőr nyomott keaembe egy táveeévét, de ezt aa idő veafoga sokkal jobban megrágta, eembogy caél-jának megfelelt volna. A világítótoronyból a városba távírda voaet. A mnaenm különösen tengeri állatokban duagaadeg. A caethaltól kezdve a legparányibb tengeri pókig minden állat van itt. Láthatni múmiákat is, melyeket Miksa ceássár hoaott Egyp tömbéi. Nsveaetoa a bal-és madárpiaca ie. Utóbbin a világ minden résééből láthatni madarakat. A majmokat is itt árulják. Ea követkeaotleaségnek látásik, de mágia van logikai alapja, mert a majmok többnyire jómadarak szoktak lenni. Ha délutánonként sétálunk a váróéban nem győaaflk kerülgetni a hordárokat, kik a járdákon kereeatÜl-kasuT heveri ek, hortyognak, e nem térnek ki előtted, mg oaipód orrával tsdtukra nam edod, hogy utadban vannak. Boldog remekei a toremtéenek, esek megelégszenek ilyon pubs ágygyal is I Tneseten mint általán a tengeri városokban S mások seebébeni illetéktelen fUrkéaaée tisste-istre méltó mestersége eeéles virágsásnak Örvend. De os ott, hol Sanyi jöttment hesátlan munkakerülő népség, viláfosalóiparlovaa, kóbor? ló eaereaoeebajhása fordul msg, mint Triesatben nem ceoda. As ipar o modern ágának egyik miyetője, áthatva a birtokegyenlőség patriárohális oéarné jétől, elméleti iemereteit as én aeebemben ie érvényre akarta emelni, de felebarátias saándéka éberségem Soyllájáo hajótörést sssnvedett. Különben ha o társadalmi fekélyt statisztikai adatok alapjáo össsehaeonlithalnók, aat hi-esem, a mi Budapestünk vajmi keveset vethetne e tekintetben Triosstnek saomáre. köarendet, a burecheoschaftok aa átkoaott burs-obonssbaftok mindennek okai... fogjak öeaae eaen egyletekot, mondák aa osoolisncaiáa urak. — — — — Minden ifjeaak meg kolls a rector és Dékán előtt eekldni hogy ily egyletekbe nem keveredik.— De aaért tudták aaen egyletek, ha alapja megtöretik ie, aj gyökerei aa „Arkadia . ée Germania* ismét aöIdeinek. Miadeanap hallottak ujabb és ajabb elfoga-táaokat egyetemeken. Ezer meg ezer ifjat ragadtak ki családjaik köréből és voaették a viaagá-•áJa\'i fogságba. Ki hoeeaa hajat ée aéoset kabátot viselt gyanús volt, és elfogatott. Ni aaon fisul nl ablakában levő rosealő fekete piros arany szalaggal vaa a karóboa kötve. Honnét a nőnél o falaég sértő azajag ? Berlinben ie elkeadőttek á fiaagáiauk ée üldözések En lehetőleg legjobban viaeeebneédtem a viharok elől ée még kevesebbet gondoltam veílk mint Bonnban. Nagyon asergalaaaa valék, hms szerelmemért dolgoztam. A kivetkező őeaaael le akartam tenni a visogát Boriinkon magam végkép kiképezni és ssetel-memmal Aiel szülői elő tépni. Sekaner kértem Sándort és barátaimat hogy besaádakboo oéővigyéeatosak legyenek. így napon Sándor épen karáosoa előtt pfe lágy fsábeVüiUágben volt és aiabb etfegatáeskrél bnméit a tanulók köoött Már én is a fé«ts kinyvben illsk, de atyám miatt még nem (ettük látogatásokét olUaosa. Kliöabea — egy smrsseégot tehetnél, kedvei fa, ki van né-bany fenéj zsofy sngem ksfwmiltálas, ka aálem is lámák, és * van tanaiéi aneia|om,ftrieai fogod Mám e TTimssr * te asm llliC a megvtae As épületek köst lagaeebb a Bevoltol palóta Nem külomnt, hanem belső kiállítást és hsrsuds-eéot illetőleg A palota belseje valóságos kinosraktár. Ma sás paaar fénynyel vaa batoroava A léposőset fala tükörsima márvány. Minden esőbe más-más ialáesel vaa butorosva. Egyik kbinai, máeik persypa, etb. intéz. A falakat a legfinomabb nebéa selyem födi Ssem-káprástaté, íeirhatatlau pompa mindenütt Van itt nagysaerfl péna ée esoborgyüj-tömény, régiaégtár, könyvtár, képtár. A tükrök akkorák, bogy vörös bársonyaki-nórral át vannak busva, nehogy valaki ej ló helyett nekik menjea. Van agy róssaoeokor oarrarsi márványból laragta. Mindan róasából egy kis sagyal|TŐ kakuoeál. Igaz bogy remekmű) de aa ára is remek, kerülvén épen batvaneaer forintba. Van agy apró mahagónifa kocskáoekákból kéesitett aaatal, melyet egy trioeatl kapucainui kéaaii att kiloaos év alatt és ajándékosott a aárda nevében hálából Pasqual Ba voltéi bárónak, amiért ea kegyeivel elbaimosta a aárdát. Ninoe, nem lehet toll. mely oeak ba\'vényen Is, le tpdná írni aa itt levő eaeregyéji tündérmese béli pompát. Még a királyi paloták se tnérkőa-hetnek vele. Egyik délután a kikötőben kóboroltam, hogy egy oeolnakot aaereaaek, melyen Miramarába evezhessek. A oeolnakoeok sejtették szándékomat, tiaönüten is megrohautak. Aaonban a tengert felkorbácsolta a saél, tanácsosnak tartottam kocsin menni Miramáreba. Miramare % órányira fekhetik Trieeattől. A világhírű várkastély közvetlen a tengerparton emelkedik, eőt egyik réeae benn is van a tengőiben. Falait saüntelenül nyaldossák a hullámok. A várkastély termei nagyeaerüek, de a Bevoltol palotáéival nem álljak ki a versenyt. A magáasaobák közönségesek; minden fölösleges pompát nélkülösnok. Legnegyobbeaertt i trónterem. A falakat köröekörül a Habsburg dymastia őseinek életnagyságú arcakép jí díszítik. A trón menyessttől jobbra e jellemsetee felirat olvssható: „Sic fortuoa juvat, oaveto tolljij" balfelől pedig: „Sic fortuaa juvat, oaveto mergo* Láthatni it egy kis kápolnát, hol a vallásos Mikaa oaáeaár eaokta naponként ájtatoakodá-sait végoani. A képtárban van a többi köat bárom kéji, melyek a belépő figyelmét aaonnal lekötik. Egyik áaon jelenetet ábrázoljz, a mexikói küldöttség meghívja a eaerenoeétlen Miksát a tróbref a másikon látjuk fényes fogadtatását Amerikában, a harmadikén a halálitéletot olvassák fel slötts. Mikea oly nyugodteággal hallgatja aa Ítéletet, milyen csak aa ő ártatlan lelkiben lakoshatott, mely s vallásban megtalálta legfőbb vigaeaát. A könyvtár esrekre menő kötetet tartalmas; • Itt is van egy egyén, kinek köteleesége a látogatóknak a várkastély minden sugát megmutatni. Jelenlétem nem lehetett ínyére, mert folyton dörmögött olaeaul, s futólag mutogatta meg a tárgyakat En aaonban nem, törődtem dusaogásával, Issssn, behatóau viasgáltam meg mindent. (Folytatáe köv.) Levelezés. B.-Füred mo máj. 22 T. Sserkesatő url A fürdők eaieoaja föltámadt, előbuvik hát odújából a aaison dongója a f&rdőtudóaitó ia. Tintát önt a kissáradt knlamárisba, megtisztítja tollát a pókhálótól és bemártjs, ós megküldi a szerkesztőknek a négyhónapra ssóló ultimátumot, jeléül annak, hogy köatttk a harca rögtön keadstét vesai Engem is hát, —■ mivel hogy én is s dongók regementjébe tartozom s ámbátor csait olyaa — aöldhaj|ózáa, sárga pitykés kösleeény vagyok mágia Mars uram aaon előnyben résaesitett kolr legaim fölött, bogy basánk leggyönyörűbb fllr-dŐhelyére küldött ki harcaolni, kijelölve oUoni-eégemet Szerkesztő ar tisstelt eaemélyében segy-ezeremind keményen megbzgyvz a napi parznes-ban, hogy tágítani ne merjek, mert különben el oeap a regementtől. (Megjegyaendő, hogy nálunk sáncsmunkát, vagy főbelövéet büutetéskép nem alkalmaznak.) Tehát Füred I Ez a név aligha sokssor meg nem oeeadül egy-egy ifja hölgy fülében, aki a gáltatástól, hiaa te eemiben sem vettél résat, és aa ogéea világ tudja, mily solid magoló ifjú vagy. Hanem mily hevoeen mondá ont, s mily ingatott voltl ugy még sohasem láttam. Mindent a tanulói alfogatáeokra hárítottam. Midőn olbu-csusott tőlem, keaét nyujtá, s mondá, hogy aaüleihea utazik, keze reeaketett ée hideg volt... e nem oeókolt meg mint másssor tette, ha vala-msly hosaaab utat tett... nem tudtuk hogy e buosu egéea életre ssélt. Soha többé nem látjuk egymáet, ée iaten menteeu attól, hogy iámét találkoaaam vele. A oeomagot a veeaélyos -iratokkal fölbon-tatlanul aaekrényombe tevén iemét iróassta-lomhos ültem... anyámnak ecy örömtelt levelet irtain, de még több volt Adélom tekintetének aaánva, irám mint örülök, hogy haas utaahatom. a karáoeont otthon tölthetem; ob saily boldog képek tűntek saemem elé, ott állottam Adellni aa én Adélommal, a\' eattlök áldásával, gyámom háeában a karácsoofa elölt, láttam n gyermek-eziv boldogságát vieesatükrösni a tiaata kék gyormeksaemekboa... Ee aa egéea világ olö;t tsabt*1 volt a boldogeágteljee gyermeket mogf-oeókolni, eaép fejét eimogatni s a kis fftlskof sagdeaui: .kedveeem" két év múlva ieten segélyével saját karácaonfánk előtt állunk kedvek kia dootoroé eaaaony. A karáoeony éjeién darváó ébresztettem fel álzMmból. Kia szobám telvb volt rendőrökkel, elfogtak] felségsértési gyanúból, áaa saekréuyt (kirántottak ée motoetük benne, (folyt köv.) fürdő-évadot itt eaokta (ölteni. Háay boldog éra. hány édes emlék int neki a maltbéf és mennyi esép remény kaosiut felé a jövőből ? De nem m kaoaint hiába, mert a valóság sokkal meglepőbb, sokkal kjtlámsiebb fyg (enni, mint minőt a remény mwslt, ■ v A ^sison ünnepély ae megnyitása, ) vess-prémi aonejtar nyitánya msllett \\ hó 16-án volt As pgéea fürdőintézet olyzn volt e naoou mint egy eeép leány, midőn felöltösik ünnepi ru* héjába : s villák erkélyein 1 ablakaikból ssiues lobogók stókolgatják aa első róssák illatáról fü-sasrezett májusi levegőt. A kikötőből vigao siklott kl a ifÖlpiperézett „Kisfaludy", bogy a csevegő hullámok karjain elringassa karosu termetét Sió-Fokra. Tarsozk lövések hirdették távosáaát, valamint pegérkeeéeét is. A anép idő, különösen délutánra sok látogatót vonsott a kies fürdőhelyre, Veseprém ée Kflvee-KáJla felől fiákkerok és magán fogatok, mig a Balatonon a Kisfaindy-gőeös hosták a vendégeket. £Ss utóbbin volt s buda pesti könyv-kereeked^sgédek egyesülete, képviselve bar-miaoa s egynshánytag által, kik mé# ugyanaz nap Youiig hajóépítő ur oeínos és kényelmes yaktján átvitorlástek Tihanyba. Aa állandó vendégeket, — a villa — s egyéb lalftulejdonoiokst s családjaikat kivéve, — jelenleg nyolos-tis család képeei, köstük Mr. Qoaling, a budapesti- angol fŐconaul családja, mely í hé il-én érkfaett ineg s öt hónapig fog á\'laudósn itt időani. A nsveaett fŐooaaul ur pompás vitorlás ha jéja. mely a Kösép- és Adiiai tengereken át direkt Angliából jött, már e hó 16-én megérke-eett Sió-Fókra, honnét kügasittatása után, mart a Vasúti utaaáshan kissé megsérült, asonnal át fog kőltösói Füredre. Külömben is aa idén sok és neveaetes vendégei leendhek Fürednek. Stokbolmból (Svédor-saág fővárosa) egy minisater és aa odavaló angol konaul jelentették eddigelé magokat. Angliából ée Oroszországból több osalád ; valamint a magyar aristokráosia kiváló résae io Füreden fog nyaralni. Ideje ie egysser már, hogy főuraink Ma-gyaréreaégoe maradjanak, hol ssintén föltalál-hatni mindast, a mit a külhoni füráfkben, eőt elég tekintetben többet if. Füred például nom-csak mint mulató és gyógyhely nevesetes; hanem egyszersmind bír azzal is, mivel Európában kevés fürdőhely dicsekedhetik :terméasetes saép-séggel. Itt vau földrészünk legnagyobb tava, melyről imboaáns panoráma nyílik a gyönyörű aalai partokra. Itt van a pompáa tihanyi félaai-get szeszéi) ea begyceoportoaataival: odább nyu-gotra barnai a fölséges komoly Badacsony teet-vérje Soentgyörgygyel. Eaek mellett a vidám tekintetű Saigliget hintázza árnyékát z Balaton habjaiban;: mig kissé hátrább a nyájas képű Csooáncs s aa ősai repkénnyel vértesett Tátika e mellett pedig mint sseménnes leányka elrejtőzve áll a kis Bezi Es még mennyi a bizarr népség, melyet lefesteni nem toll, hanem ecset, és psmg mesteri eoset ssükségesl Igu hogy a mult évi magas viaálláa sok veeeteeéget okoaott Fürednek, ue a veeateeég ée puutttás már legnagyobb réeat pótolva vau. A balatoni fürdőháa kösepé még a mult évben fölemeltetett félöllel, a nyugati ssárnya, mely aa újonnan berendezett női salon-tUrdőket foglalja magában, pár nap alatt ssintén készen less j míg a keleti eaarny újjá alakitász jövöre marad. A balatonparti sétány föltöltáse eaintén lefejoatetett a s a kiveszett fák és oeerjék helye az ügyes fő-kertéez által újra van idomítva a beültetve cserjékkel és róaaákkal, melyek köst itt-ott s virágágyak saép figurái kacsérkodoak. Daniiénak réssbsn a pozsonyiakból újonnan, és kitűnően eaerveaett bandája (péoeiek) juuius elején érkeaik meg, — ugy saiutén a aitUnő erőkből álló székesfehérvári saintársulat is. Ssóval kiee fürdőhelyünk a jelen évad alatt, mint a kilátás van, iátogatottabb leend mint ess-lőtt bármikor e hogy a vendégek u y teeti mint lelki kényelemben legkieebb hiányt ee szenvedjenek : aaaal Simon Zsigmond apát ur áldoaatkéas-sége s o tekintetben mondhatni bőkezűsége éi ficsy László fürdőigazgató ur valóban meglepő ifjúi tevékenysége és fáradhatlan buzgalma, elegendőképpen \'gondoskodik. Egyebekről legkösslsbb. Fündi Piita. Helyi is megyei hirek. — A jZalamseyel tanító-testület kanizsai járási köre o hó 20-án tartá meg tavasai köagyü-lését Magy4r-Sserdahelyen. Kanizsa és vidékéről mintegvj 43-a.n jelentek meg a gyűlésre, mely esámoe érd^kee mozzanatban bővelkedő volt. A gyűlés röviddel 10 éra után vstte kezdetét e legelőbb is | szükséges adminisstrativ figysk tárgyaltattak le. Gyakorlati élőadáa kettő volt, elméleti értekesés egy. Kiss Ignácé esateregnyei tanító egy! olvasmányt kesel: Sáringer Károly pedig a földgömb ismertetéséről ásóit világosan és helyee modorral. A gyűlés befejeste után Sáringer Káróly vendégszerető asztala gyűjtötte maga köré ia megjelent néptanítókat a lakomán M. Szerdahely derék és értolmee elöljárósága is résatvett Hogy ea alkalommal a felkössöutáeek-ben sem vtiltniány, talán mondanunk sem kell, Aa Őeai gyűlés Kaniaaán Issa. — Orbán napja. Es a rettegett nap minden vossedelem nélkül mn)t el, sőt ép s nspon oly meleg volt, mint már jó idője nem. Aa utolsó napok hidegei oeak balylyol kössi csipkedték meg s mélybbeo fekvő lapalyok növénysetét, de nagyobb kárt nem tettek Most cssk aa volns kívánatos, hogy votéeeiak, saöieink eaépen fejlődjenek s jó kilátásainkat valami váratlan^ esemény ne tegye tönkre — Försdi Piifs barátunk kinek első balatonfüredi levelét lapunk mai aaámbani olvashatják t. olvaaóink, sünt eaiVeaigéretét bírjak, Balaton Füred minden mosanatárél hiveu fogja értoeitoai t, olvasóinkat— Nsgyon óhajtjuk e kies fürdő prosperálását s aaon reménynek adsok kifsjesést hogy moet mái* megérdemelt virágsásnsk indulva moh pólósra fog emelkedni s fürdők sorába »>elyet\' méltán mecérdsmel A derék filrdőigasgstónak, Aosy László nr ernyedetlen fárodosássinak ss Issa legnagyobb jutaíma. — Krob Pál «r Zalamsgys l eŐ taofelügys-lője körúton van, kívánjuk, bogy aa érdemea tanlérfiunak a niegys tand|yéuek emelésére kifejtett buagalmá óhajtott sikert eredményezzen, (Euy roztsiiln prospektus, msly mégis zöld) Egy b. füredi ióbaraiuiík egy, Penzionát tulzjdo-nos Ecnst Mark kör* ésíüidoorvos Balatoolüred11 a\'ái^saal ellátoti nrospectust küldött be hozzánk, mely a németből átfarditen magyarságunk non plus ultrája. Hk terünk megengedné, kösöltük volna aa eséazst t o Ivssóink mullztts4áeára, mi aa ilyeo időkben nem megvetendő dolog) de mivel annyi helyünk jelenleg nincsen, kostolóul osak néhány kifejezést akarunk itt megörökíteni A osiáe enueft a proipeotM nek: Ponsiónát Balzton-füred, Mindjárt as eleő mondat a következő furcsaságból áll; „Idegjengeeégű, vérasegé-oyee, áábkoros, törvélyes, gyomor és slhaa saenve-dő burutos, idülten betegült, reoonvalesoens gyer-mek^k vagy felnőteknek a negy hírben álló Balatonfüredi fürdőhelyről 6 perosnyi távolságra ;H — tovább : „ A 16 ho\'d nagyságú szőllő, amelyben a legnemesebb külország fajta azöllófttrt megterem z Balaton oldalról fölfelé folytatódik a penzionát épjllet erkélyéhea\'kÖael,M Ee is po:n-pái: „A kirándulás a tihanyi félssigstre, egy órányi távoleánz terjedő földnyelven k»oein, vzgy a Balaton vizén ügyeeeu felsaerelt angol vitorlás hajón a birse visabanghosj amely obórosan a Balaton túlsó partjábos átkiabált 10—15 tnbb-bangu saavakat biven viuhangoatatja. .No még egyet: Néha még a pár mértfödoyi távolságra fakvő püspöki város Veszprémi és a hirss Fiscner féle poraelán gyár Herend a fflrdő vendégeknek meglátogatásuk által külöuös ürmöt eaereaneÜf — Zals Egsrszsgofl megalakult a PVeres Korosat" egylet A tagok gyűjtésében első sorban Mihtibvitt Károlyni Ö nagysága járt el nagy buzgalommal és meglepő eredmény nyel. A május 17-én tartott köagyülésen végbement a választás melynek eredménye a következő: Elnök; ó\'ea#« Benőné: alelnök:. Skublits .JenŐbé úrhölgyek, jegyaők: Gésony Láaeló és Bosolíán Qyuls urak: pénatárnok Pr. MangiiKároly ur. Válaeatmányi tagok: Handler Istvánná, Bosenberg Sándorné, Isoó Alajosué, Hollósy Edéné, Fischer Mikááné, és Gráner Jakabné urbö gyek, mégis löt. és nagys. Dr. Horváth Károly apát ur. — Üdvözüljük a derék válaeztmányt zz emberbaráti <nűködés terén és luvánunk neki sok sikert i <— Lspunk mult számának ujdoneági rova-tábaa a pünkösdi aenés miséről szólló közleményünkben tévedésből kitnzrzdt Berta lnre zene és ének tanár ur neve, mint kinek szintén nagy résae volt az oly sok tetszést aratott inise létrehoaáeában, amit itt utólag lelemliteni kötelességünknek tartunk, -ebbeli mulasatá*unkat oeak akkor vévén ésare, mikor a lap már az olvasók keaében\'volt — Róvld hírek : A kolozsvári szintéisulst, mely a bécsi Bing-sainbfeben vendégszerepel legközelebb a „Caigányt" adu elő rendkívüli ei-kerrel. —r Zichy Ferraris Viktor gróf a gróf Károlyi Pistával vivott párbájban életveszélyesen megsebesíttetett. A horvát országgyűlést május 31-ére hívták össze.— As országos mzgyzr ipar-egyeaűlet junius 6-áu tartja meg a fővárosi városház nagytetmében ünnepélyes köagyüléeéi. — Király ő felsége á hó 31-én Prágába utaaik, hol hir szerint hossaabb ideig fog tartózkodni. — Jeles légéssQnk Di. Bómer Ftóris a Sárréten ásatásokat fog rendeani.— Dr. Bibáry Ferencs egyetemi magántanár lés jeles történetíró meghalt. = A két Saéohenyi krófot ünnepélyesen fogadták Budapesten,— Grpf Zioby Hermán a volt magyar lunaellár, légkösellebb meghalt 66 éves korában vasmegyei jakabháai birtokán. — Berkes Lajos aenetársuTatá Londouba indult— Arad vidéki t^nfióegylet mult eeerdán ülte meg tis évi fennálláaának Ünnepét Es ünnepély neveaeteaaé vált as áítsl hogy aa egyletnek tiaatelstbeli tagja Schvarcs Gyula kitűnő tudósunk résat vett benue ée remek előadást tartott. — Zioby Antal Saéohenyi István gróf etulékssobrának leleplezése alkalmából aa Eötvös alap javára saáa forint alapítványt tett le,— Közgazdaság. 8 AMtcaroziont Generáli. — Aa előttünk fekvő 1879 ki sárskámsdások Üzleti jeleütéséből a következő adatokzt látjuk: a tűzkár biztosítási ágazat 891.402 Irt 162 kr. nyereeéggel záródik, a tengeri ezálUtmány biztosítási ágasat a 72 912 27 krral, mig ellenben a jégkárbiztositási ágazatnál 80,958 írt 48 kr. (veszteség mutatkozik. Aa élet-biztoeitás csakis 2239 frt 21 kr. meréuy haaanot tüutet fel, sllenbsd s „ tőke jövedelmek" számlája a kÜlömbféle tartalékok e a nyugdíjpéqplár ka metainak levonásai után A 83,689 bt 29 kr.^te-lealeget, vagyis 43 436 Irt 5 krral többet tüntet fel, mint a mull évben. A tsrtalékok aa 1879 ik évben 9781657 frt 21 kr. ielentékeny össaejggel sseporodlak, ugy, hogy aa Aaaioura-aibnij Generáli biztosítéki alapja 24.165,012 frt 65 krt. tett ki. Kílmeleodő, uiisasriut a tüabisto aitáai osztály dijtavtalékja aa évi díjbevételeknek miotágy 5Ü°0-liját [teeai ki, mig ellenben aa éiet-biatoiitási diitartalék a biztosított tőkének mint-egy 23\'1,%-át teszi ki. Ezen eaámokból örömmel tapaétlaljuk a keaveaő vagyon állapotot s ezen honi {intézet gyarapodó fejTodéeét mely már kö-zel öt évtiaeden át működik hazánkban, Fiáellós serkesaté! HOFIMAXM ülér. BElvGMANN |9zeplé-NMppaua| a szeplők teljes eltávolítására, darabja 4b kr. o. ért Nagy Kaniaeár PBAGES BÉLA (tl ? —• cyócysaenárábaa. Kyiijumik tatttt a (M\'nwéitvk t 400,000 márka («.<). . ím n«t Htajt a legújabb nagy p<-P\'fcl*arsnía», moij a limgAs kormány álul jafaieiyva m kni^M v.iii. u| Mrr*ü*t •llütt ubluu nil, liOfy in\'iiiiiiv Im\' q ,« :.. \\ JiifcU 7 íottflÍMbftii 45.200 nypreménynok •Urt ii ,i#«.|inlU ü)h l«l| k«rülnie, HMlIk UUIli <ÜCs. Br. szaMalm. Mos totositó- társaság (Mmrn tarali) IMa Nnfyvpaajoloaadik laámaááa A a 1879-ík érre u életblstosHá* kivéUléral valaluasyi teleteket átflaha. 400 000 liturl iAnjewmSiijr 1 »•)■*«. á in. «?fi0,(KX)| 1 nyer. á IN. 12,000 1 nyer. á ni 160,000) 24 1 yer. á Hl. 10,0(11) 1 nyer. á as. iot»,oooí . 4 nyer i Ilit 8tlti0 \\ nyer. a in. 60.0U0I 5\'J nyer. á m fjlKJÍI 1 nyer. á m ÍK),(K)U 68 nyer. á ra. 3000 2 nyer. á m. 40,00(1 2l4 nrer. á m. 2ÍKK) l ijyer. á in. 30.()00.\' 531 nyer. á in. IÜ»H) j af#r. á in. 25.(Í00| 673 ujer á m. őOii 2\'».yar. á m. 20,UllO 9őO nyer á jn. 300 I>y*r. á M. 15,000 >,150 ny«i\\ i in. 138 stb. stb. A BjvnNnáBjbvuioV; :w • altok uifíT. . A l«gl5w>Wibi uráli •ariiiui i klntUti %m int Ití talíssii ali által l»úfe«»ít<>tl M • korúi : n d. torij. ára csal 6 Bt. rajíj ;t frt50kr.iul k . . ■ , • 4 .ÍSkMÁb .. , - »\',, , War. . t.vuaH iwefbiiM jtz üm^g álólVge* l«kö\'dí"!o jiiuljvmiy niol\'etii titánnal ea i lt»grti«gj\'»bb ittifiltftik. miiflra\'.i nipt as uH.nti czltte-•ott ••( >>tl»\'tí •orajíifi\'t kujivall tőlünk kt\'ítili-í. lfn*nil>-io(!«.}»•£ bi(flitá&t<M hÍTatsioa torte-in-lkiil íiihII-.i\'Ii-IiW\'Í.. irindfii iiQt.iti.nUii pe-it.is II-;!i.iil knltijQL\' rmtmóiitHk a JiiuU> Jl\'jJklrkft. ••reiii\'-íiji\'k kiluib* niIndcnW ••« iUm j-~<Ullnsa ndMl t»rt£öik • akar l.m>t eu m-g-ü!d>\'*e i->gx l»iviii.itri Ana/tria ni itt- en ?ni»v>\'\';> piKiain fttiiullá aMt\'kwttrtrwmk által I) MuauaiiM áauiu.\' l))UíliJM-UtlUl H IflálwwBtWf M ll«M faljí IIHMMMk Ilit . . .. iat»-W« líi\'u hilirfUiil Mairt UJak • hmiMn UnMilnj / <) Mn»aliaa • kíitfbkl «mU|i MtMI MipltMlM MH.W hl 91 kr. lO U»m»4 ■ «iMMi«n<««m* fa MtiaAié dijakat , im.IIA fttate fafrtia kwMUM 1 tiaukUlMlltel <UJak teremi m un, L. tX-H Myl fclilariUaak IlJIariaUkit •c-jj. | a» é* uíita aytMMci . JMV SMitMAeM u Mnifciá a iwNiImiiII rlidul Ir aártnl ,8W- SmMkkar il^iluH karok tartaUka • Hmkiilaalllk li > iMáaimi m MM- iKtéakar ll-M Mf MjtriMl UnuMM tbral Ttt+Ut, tU ét k»luí| I V-T •) T»c#H nillllaAir\'klilMlUiI ImmI ti!AK n.jun.U -1..I.I u Int. üiiMhi II-.a hlJi rirtuHtil aMa n \'dmf.|K \'"* kmlí-tjubitlixiliukíUnk*fol|« fijrk i ilimiilwrtli linaliitil * y-yaPJ VilMkilUMitUI dljaK /wl SÍ Utánra i u UH. ai4o t*t* >\'rt»aq«il SittMtaükál ii év Marta HHM\'W ln>«t ■ rtmUaidlft !*• r®j-jiv Ufoata: u li (óljrUi UImMM tinínWnkcl t rtaMWtWIl ) VV/Sj Imaáunl \' -.^lyvK A* wn. Um. IMa íbr6 kank tarUUka, a aliWilaaUk rlniait IwnMiil m ~ v&feSI " .. ai J«*k*r-ai j HMNHMIHiIIIMNIIÍMk \' .gu\'J] rfi unWí i a vlMiMitGthüí Uijak .... -------------iaewa* U-a mtg tat^Ti Ml UrUtlaUkol - . klaiad X r»a»|.M, Ut tt kMMf ■iMlláal iiual. Ufalji a rtiialdnali liTMlitnl |U|akat Mtriil *C • ) i* *« fűljiiii kíli/ttctí Mritiiitok. a TluiklilailUk rendnek lérooti. IkrtidéU »j \'i«I;i. Jír;rnil"!f 3l\'to iMumelUbid M*l ktrakaak i.* í-enfcnltTai M 1679. 4«eiaak«r U4e otg foijriri Ml klrlartaMkol Itavipt aM li k<IM( A TMIIMI La MMSM II MS9TM M MIMI ti 1TTMM ■ laaaiTi N IMMM ,91 fHaioM u IMIM TI IMMtl M 1061910 M \'ÖBTIfi IHHI W •MM MM Ilidül M vaerí M tmu « MI7W 41 nm InUJI luVw IMH \'71 MtllM \'TI \' IT*4 II litifiiH MM-M 1*17030 ;M tIMII M á MÜk I—Mi él ttra4di Uivn,*: lMplwi//iÍMkftl a) vaa>« atáai isi áltaMM . 1 MwMulik iiNHiMto . M MUMMtM MM 1.1« í) baiMtu n aám< I) ÍMCmih _________IMnUlOn IK1144 W \'— U<íáwt> N» méij -*á**MHU rlüj Mkí JlUaal m m áfMtfM blOodUal i MaMÍ ■yiwlai Éé WMW MiW«Éti aj». n*rU|M| M140I k» I Imémtf fc«H(Ml*b ktaftlarMcMMk "BQ V I Kéki kliMÍliii tartaléka —Sina* u I T,""**t • J*gfcirtlrt««á»l ipaltl I tartalaraa nmi lialrtl owiattk i I 11 rfüVmll llMkn nini Hrtrtlfci (I HMM jM |T1(M írs vrtu mw o eeárt a. Moe iMiiaj MM Skkél MairtMfa aa iMmllljik a) iimMHMWtaiMi mm aa M. aMaáékrt B. dwimii k) aa l|yifal«alf rtapoaUl/uart II mámUkm jalaUb iMiMM » klnailai|il—k • ulatUI lewta u UTMH aenüM ftlllH MM. afffl U-M. As „ABsicorazioni Generáli" Igazgatósága: * ^ Morpurgo 0. — Patiro iaurogoisio I. - IM ál I. Ralll - V. 41 I Mfri -SjSlr® Vüital.itnnl iiindpnjitír k^dwelt .i IUTMK*. ______ _ j^früiiijuj között gjakna u *lif órtMMlváí .11. luiat* «>«» OOfS ttASSMO iá>» «aa. mi ooo av.uaa 40OOU stk.- fia- u«tt*l ki ht Hr .a W-tülrdabfc \'V./^O • , 4| KIptlilsloNltánok tialál cnoléro. ítra^al ama Jiituui-k l V * dijiwulilmk « wantokaa kiaaiii j ^T^^tSvT- W>U «a Hírlikak S^ M Miilém MlirtJai A» IMS. Iiwkn 31-én még léfgé kink laiUllka i LwMlrtm as 1STH4II kártartaUkM ; I uunltra a rU»iM«<wil4k MaaM f. e május 31 Ikl r.Mt kittel kauiuiann & Simon, bank- és váitó lzlat Hamburgban, MiíhtIm c< el.ulna windiMneiai ailauikótyi\'iiyok.Tar] aati rcacvéiijok M külcfüuMrajugyckiiek. (J. i. köezOiietQnket íejezve ki ezennel irántunk eddig tanuaiiott bizklouiéil, felkérjük as uj kieorscláaaáli réas¥élelre, — iórörekvAgünk rzenlul ia oda iránjuland, mindenkor ponton éa szilárd szulgáiat által tiaatell érdekeltjeink leljee megelégedését kiérdemelni Föutebbiek. woo ee.uee | ■ y^-in I ív" ^JS) ThkHrtteak M nmríeárUM rtrtanUM 8J07.1II frt II kr. Uk« *• i . r.u\'T.; vn\'hUrn .l f | M7S frt II kr. liradrk alaa ; p, I M\'Ta \'Jj U\'Jak iMXtfl frt rtmkialaathlt *mtmt -sieniebli / Xü) <TV \'■Se* Ütl\'iJB dijtoruiékj 47.4M.MT Irt W kr. |.«u*lall Ilka •• ii.> . kufrü liinaaF , /.\\m1 M,Milrt#kr- aiáa n>as MceMra 9MMII ftl » fz oki) «|- niinil- inv-- |ir \' »C • 0Uiiitiiita: aŰTimbUlAiLMi rteét IM.744 frt 17 W. alulírott bmikl-aíli-M I kirtaailaUal BjtftataajrMw aa ISTS-kl aédig ntHni P^J^/föj j Mlalaf MM "saum \\u 1)7719 |0J 19.13879 73 10MMS M IMSTS 147 \'ISSSM M 147571 jtl KMM| \'iSSMU jll .1177*7 N MM* .71 MST9M ,11 •77il OT 10S97IM 33704 HfcHLEI.\' EálLá 1879. DLCXKXMER «l E* li^O VAGVOl. 1. A rtmiay M\'. ......ill -IIIitMII S. Iigatlaa *i QM: Műt Sl IM lalkak #|4aaa(l MrMak T J l SalpAi A t IBM. laoMMkac 11-4a *1 ttn *4aH uraink • - C\\. CHesla 41< MBMMBIM k^iHU k\'^irr»kr» VcJVj/efSi aktlr Alcijdajiékpk 4* illaliMjtoiiloll, a fcliloillolUV ka> ~ ttlr.\'«idű itek rMw l/jl^r^W lalakar V fw M V \\- JrjSA*I 8. KaawlM<>, 4X*- a tik ÍVi7v9J Ipff V. Bialatiiiknl i \' > \',\'j, S. IrwkMiiral, I ,4 MHI p.liPB \' líf " r\'n,k*ul" a timl , t SVMnW u- 1 \'i-\'nM fiókok mh \' ti. v . wlriat tímiMiU Bérmálási ajándékok! A kik szép alkalmas bérmáláii ajándékokat venni óhajtanak: á/ok forduljanak FíhcIh\'I Fülöp kön y v kereakedéaélioz n Nu^y-fiaiuzsán, a hol n Irijyönyörübb, pompás kötésű ima-* könyvek fdttinő oldó áron kaphatók.. Fichel FQIÖn. kfíllYVköröSKedéSP. ^S^^SÍ anrenn sir Taianani miwwwwaai M -w-v-^r -j-^, ; . KiKgflM; V U V\\ ILn! l u P^iké«séggel felvilágositáaokat a bikiositások tűz- és jégkárok valamint éla biz\'OBlJások • len, malyek a legkedraaóbb ISaíry-KaniZSán, a Városház bér- f^^mellett el .. fogadtatnak. l-l. a fóüyyMg Hcker án Englflnder. házával szemközt llmlacdaa bitUúUll ttkék ai mlrik.w^i/ IMh, >.iLtilyl illftlk kitárninl (alapiak. I. rau c kHi) a Kaaalaii j laüafflac bliuniuiu iúkrkMr-<aA< Mfiarf*ki« 0laa<> anaifl a ail^gatalilyé kiáiriaiial . lAict^Ai IrtijwaéayetaU illan- 4a ab afy*k írtak-kht kereskedelmi- 4a lyar^aarlayak, Jtgytík taanal (A : MlUkltn a Tillik a liaiiikaa --. 10. Maftk a jdiilaf-amih réoira *C~;J II. Ktltafila M^ak 4a kUahaUialakaéi wMMMa lflür»*nr»-" \' aau (•ui-k linnlat Iríntti 4§ rclencxoi Ipiplliigl páni Urai ban aattnikaa nlviny tiinblitoiilók nimlübíl ri. IS. u.r. Irior ix lalaial n<>kjainak ttialiikÜ \' 10. M> «li.%Uii:\'.|i idrja ólelbiitoiiUfi Jijrwilrtak I ti. A44mI HMMila ccm.k alail <5 IS. Balaiaal 4a VkipímUiak u intézni imtm Irodiibkn, etipibUk, ptpir M njomUtrinjok a taktinkbu INUK |ll Tirn w ifiwi |kr MMM TISMI 19 MTM M 1717IM ITMTlI M 4TMU 49 IttMO 91 a 14711(4 m; Mlfll 411 M2544 M II4MM 111 9»H II\' 9U7MI _J MIIIT (11950 » uow M\' Ml* M! 9M44M4 9(| Iroda Budapesten ai intézet hálában, Dorottya-nteza 10. Au kn. Assienrasioni Generáli Bágyarorszáfl (llmttaifi flfcrtrjsr, trMlwtti, Réti ggg Bővebb zár valamint kérkiuiuuíáaokat ktránatra aa aióiltt kjanizsiii Ugynüksfg saolpal Ugyanitt jMfua^ 1 egnajjobURSE ^■tial íbl hrlrt [fa T" ~ksMSÜ\' 0 \'IÍ^Vj 144 |M . Brar/ ,m mm M4M W C TMT m kBBÓ/I -C M& kaliMiM ItaUlaaMMhM SMSST Wl WW/t^Z. —7——— aiaaa m mum u jMt& Tffir ^ _WH SSSSM H Aj i . 5c Iw^ témámé \' IIMM |4I IIM04 M ; nwwTf áSMM IÍtjC^V, iimw MM SS M 40 tr. ae^a ■ L/V \' ÍI9SM »r \\ Kani TÍMIm P7V/I r4"\' MUMHMM. rMSMMb. MM SIMM. MM SIB U SMUtTfrt M~b, SSMS 71 \' Clafkí^^a ÜÜ ji JMW iSw^C SMIWMM. USSMjll UiUmimU j^aiili j Sjj^^^^r ^ — t»n A. & ^-"leari* B. fjqpy.^? Bassa «., vezér-titkár. | ^^^ 1 "NMI ~íbm Tkr|"tallM ■— IMSM Í4I . _ | W/tóít?^ s« "T^rSÜSiöi ik 9(1 JN frt ST kr. I I 4T4MM M SSSMM S7 -SLí\'^fí -íriSfS MnMa I44MU U I I W ~íi7íw a | JJwwsa 4M !- I I (firSZj*! 1 1STT4M 111 JSttTM^lSl fífeftC*-^ tbtt; n3jr% 357414 jll ! ;. |"jP\'O^AS r -j^aüSfef I SM400 jll M0T1S Sl \' _-Híssé? SBSIsSM K i nyaraoiaj Urtslik JaTira I P* rP^avv I "TM imwiii FOTg^ I I \'MSM fMM T XlSfWQ) I mw u I SSMM » IMIfM B^jmyaa | — a •mm — ^pjá rxnsZÁ i ■■ T\' \'fe® mim m inotiu si MIM isi tf^^ja SMSMS M I UTT4M jll MSSSÉB ■ \'SK^C^ I \' mm .ti ^BSu^íl \' 149749 ;M 17&4 ,u I S\'WCjQ^ J 115174 47 S44IM II 4SMÜ II ^v/? iiwüim MM U J fiV, - Moroaa 1470Í4 49 \' 3\'Pi? ITMM 91 fCW^j hmm - _ f vLJOwv Hl®? 1 Müiyíg 1 ~ w^V tl IlMaitUaak a mtmérém mlln aa iltoUn ilM]iia4éktk kaaalaaiallia4ral. A tartalikatip iltlulr II7Z44I A tartalftkl I Ml k.oitji 4,114.517 frt M kr. MSJM Irt U kr. . . I 4 . . Ujm frt M kr, MU Mt M kr. A tortáié UUpra adat alap MM ii llltt\'kak KiAkUU rtfiikii Uklk TlrliMInk, viuiarifirliMk 4a Ttwtaalatt Ilka M IM et M kr. Ml Jinlik alin IMO-ra Mfcali 4l)lartaMS IMMjM frt SMMulaa lSk« la IMM frt ST kr. irt jirMék alin bulaailra T>M Urain toéaM I) MlMaa áUtJirwMAk. Atfilalaa* |(79. Ivtairknak, bi«l. IMJMI Mlr M *Wj BMM 4 arttalikiilí karulia HaStaMI rfkM 4* MlrtikM aa (J iiaiji Ül«(jár»4ik<ik kilialiM Ví«*u»ilUlfok IMS-A Mf. tart. UntoilloU tSTJM frl M kr- W élctJ. aiia 657 b4r«tia rmMM A I. dérlif *jrrf*é| é» wartiaét iai»l4|a. AlclhltlMlUiok ki*i*eee PAlftiíif FalUüen 4M|4nl4kak . BiMiUaak Mg4ra« laijaM M alkihMiM értljlí. Eraiáiay PmiiM aa kütoic - ^ Ortail tbiUUtdiJak EbM lat. M aUpn. é^MMkae M TAITOlil I. AlapMka I. At A lanéwlu »r«r «-\' 7-uru;»l)» Dcyaaai a B. liM»ali«-al • I. TSrtaMMap ai 4rt4ky^i a. *fl4kia(ilniiln |Ue4«lkriaar* 4114 raMkjxU (yaiaMay-lirtalM 4 TartaiákuMf kMa* k•«k»rt 5 |)yurui«* 4 A■ laMaaia\' «a( 1979. laaaakar II-ia Irtp4 •1 lllhlUMMl k) i a|*ri "4* M4ÍIIM i lati »<Uai a l\'jurui. k a ■ InaiaaM* mf liN. laa. H-4aMy4kiii illlilii a) bdilaMlra k| »*<ar4ai aaaUa ét aflwla»iMl 4lagaral4Mkia cl Mtiüta ilaljiiallkra . T. Tartalik. b»;»i»ui«li la »H laa. Il*lf la mb iiláiH kiraaaiakn a) taakiiiaaitart MM b) UBítn a* taiUnaii kli|aalMil IgaM al jtikir ■llai.i klalaaiiül iganl 4) alMbutu-iliil Iflaaal fi. Orat»Uk-4ap u v-luiblttoMlitra araram4a;r4ai)allal a A TaaUn ..-iuij..í vafraaa k»m»ibur 10. A liiratalijokok i;u4Íj->4Dilirtaak i 11. XarMrinJ a tiiubiiUiillik míbüíIMI ||. , aa lalaaal fiAkJaloak wlalISS 13. KfilSnfélr jhilrlrtűV 14. lUMaa oúlalák a iMilfiMk uioim ftMfcwl lik IS A kit i«affiat4«i( réiiiUaUka 14. A kiwMlMkik )uulmui*al 17. MyaMaMefUMMaa ISSO-U áhttaOM 1 s 1 1 1 I I 1 X X X i X i i X i X i 1 1 X X I I ................................íjjá ÉA aa MmHHHmmmmmmmmMm \\ r 0 5 Ű\\ IS E ! 0 s rri \' ** < [tv« H B l|ff . « * lilti 5 pl £1 8 |r|l I gitt J X í * i t p ■ ! x ^Ugr iHle Vúli HK^Fk- I X ar f iffsf ÜKí I^IKb ) X0Es r ss"-"5! IB:Í-3 ?f 15*2 . I ^ r|: p ipái g^l\'M í fi iríirlrSf III? c-sJ; Jr « * NffífíílP a J k tfeH^ü" fie : «is! S i í z tállnr* 3 Isf»*r hünft 1 IjJpfiPlR" ííikimsS ^ .» * s - i.? ^rjr . . a e - - trm . M 8 í mm° ílí 51 fi ! Iffi i í j | i l® i * í íSffHlti S. r í^r-í íihr® \' x \'ín # o > iúI i ;Hli2 I S i mfrI f- c m 4 ° i: « * {É r is • ? IÍsh > m i Hki t íi\'f L Jíio? „ tBft\\ a I i á rí : ^r I gírS I S ■ R f n\'í 0 íffi ^ Etifl i 8 hí 1 "il c tííi Sl1! j H i írl* H hirl • íj a? j f i íli I Ibi nM é| 8 lEIiRÍ KÍw tm L. Z a \' < ! # * l íf,8M«í aVíl mmt UZoooooooooooooV II r I ? fii eC = AsxSrb.SS- * rn\'C.I*\'*.....................S.® /y. SiSk 5 9 o b líilííldi IH^TSÍS^M^MM^MÍÍ!. * íp S? | ? «31 I*r 1 ► íftHír^E«sirp^MMr11 *•5 sic.s -i? • I C HJíU i ffírillff??f"«L —\'— fc^aaSiS nUz fír l I 1 § p § 5 £ 1 s ri Sí ll ftS íbv®CDcWü.cSppp<5opjS glg; s F__ f E pKhíLe 6?«iÍí"fflí ?S5Í88g88S8S885SS8 ^[^SíJeI V fc :rS ?Mrt«í: ftUífi 112 2=r§f; is II mw Sitígttll S lg Almi fit! !| I? f||s88888aS.ssa. Mj^pPjJ-l- E fis" I i fri ^f 1 íss????????????? tvr iíiKf f I- u: 1 s ||ig■íiiftf 1.......1*1 S- H L 3 o g-s s g £ - f aJ* r »-M»-M.wcűscqioGOOO •5-P w ® T s j ff; 5 s* .Kii tn9^ I imssssSsIÍÜIII s5-! \' ? I • iff fi FMl 1|2 ^ = fiKpKKKKKpKICKKÍCSK • _V 4? itt ■ T.a < < » 1* 1 i * * ■*»«•* i.t..* ^Ml^^ ö I I-fis ríli^flj l^lefgíhíl n SS 3 9" ö ^ a-s 2- • ^.w*-*1 M 5-2 ^■S.B.jrS\'s 8 ~ s> 1 - 5kfiijfiílílrmí^y uíf r I I f:f^lil?2ifMlli^fiiis s?im 1 i»! H rífPi ríin?»r»L — rii-í , i. i l efS "^rs-fF? sffP-c. 13 & L. 1 I híí\'r íJrltr.P illfüí 3 ! • ssísiHilr. 5fsr.si ss f f > ? í Fr 2 i n ? fel S fí do g3r# 1 > Oa • A- M P c Í5b * ? £s S-\'^lrSlSlP- (a jy <=K» fi « I p ® * s 6 ha JsEíLfLforL - fis PjUUJK i a tlNflfrLItfP (*• £ fii rl **trffEgf * Al i^W^flrf I rlpfllSflí & irnittií Gutmann S. H ^xxxxxxxBmQioigmolM XXXX3CC<X)a5QC5TOOOCXXXXXXOCXXXXXXXXXXXX Melléklet a „ZALA" 22-ik számához. A Magyar-franczia biztosító részvény-társaság lisitelettel alólirt igazgatósága er.mne] JeleiiU, hogy Zala, Somogy, Baranya m Vas megyék rémére kiterjed/) hatáskörrel N.-Kanizsán vezérügynökséget ámlván fel, annak vezetéséi If ösebsiísöiéjíGutoínii úrra \\jl ^ * . I J i i ruházta, kit egyszersmind; a fl^llitmányr és jégbizlosiíási uginalokbaii jogArvonyes biztosítani kötvények kiállítására, kétk felvételére ugyminl etek azonnali kifizetésére js felhatalmazott. Budapest, 1880. janförnan. * A Magyar-franczia bi/ifosiló-rrs/iVénylársaság igazgatósága: Schweiger. Moscovitz. -A. TsIztosfLtó részTrérL^-tácrssiséug\' igazgatóságának fenntebbi közzétételére hivatkozással alóli rótt tisztelettel jelenti, miV/brint a Nagy-Kanizsai vezérügynOkség vezetését elvállalta a a vezérüjrynökségi irodát megnyitotta, hol in rtiztb«itaJi ajánlaton Mondtatnak a a biztosítási Üzletre, vagy a társaságra vonatkozó mindenféle felvilágosítások legkésaségesebben megadatnak Btzivxét pedig a ,ÍM\'$aMágtr * a) tűzveszély és robbanás által okozott Icárok ellen; h ci Bz&razon vagy vízen szállított Javak károsodása ellen*, b) Jégkárok ellen " y I j\\ d] az ember életére minden ismert módozat szerint. A Magyar-franczia biztosító részvény társaság, melynek 20 millió frankot; 8 trillió arany forintot tevő alaptőkéjéből a részvényesek által mindjárt kezdetben j 10 millió íranl^ azaz 4 milíío arany íp( készpénzben befizettetett, a részint a főváros legelaő pénziuiézeteiucl, részint pedig magyar állaiuérté^okbon és elsőbbségekben lett elhelyezve, £. é. október Iá én tartván alakuló köagvüléaét, melyen a társaság ügyvezetésének éláre kO vetkezők {választattak meg.. Válaaztmóny. Elnök: Bittó István, ö Felsége val. belső titkos tanácsosa, a Lipót-rend nagykeresztese, orsz. képviselő stb. Budapesten. «/ Alelnökök: Báró B á n h i d y Béla,[földbirtokos, orsz. képv. stb. Bpeeten. Bontó az Jenó, a párisi Societé de l\'Unidn génerale elnöke stb. Parisban. VAlaazt mányi tagok. Bobért Morin marquis de Banneville1, az osztrák déli vasút igazgatósági tagja stb. Páriában. Ne öntelt Ármin kir. keresked. tanácsos nagykereskedő. Lovag záporí Regen hart Ferencz, az Albrecht-vaspálya elnöke stb. Bécsbeu. Sváb Károly földbirtokos, orsz. kédriseló stb. Budapesten, Báró Tinti Károly cs. kir. kamarás, az oszt déli Vasút alelnöke, az osztrák nrakháza tagja stb. Bécsben. Felfigyelő blaottaág. 1. |B e « k Nándor, a magyar jelzálog-banknak, igazgatója. ILánczy Leo, a msgy. ált. földhitel részvény-társaság igazgatója Budapesten. Le ff in Jakab, a kereskedelmi akadémia igazgatója Budapesten. Berrebource Jos. Mária Emil,\' a párisi Societé de l\'l\'niou géncrále vezér felikyelóje Pátisban. Igazgatóság. Igazgatók: Dr. Hiller Albrecht,1 köz- és váltó-ügyvéd Bécsben. Kistenmacheii Kárul) a „lloftmann József4 nagykereskedő czég főnöke Budapesten. pehwciger Márton-kir. kereskedelmi tatfácsos Budapesten. Vezérigazgató: Moskovicz Lajos Budápesten. 689 íl^tt Tekintve a társaságnak fenntebb kitüntetett tőkeerőjét és az üzletvezetés élén lévő, hazánkban is nagyobbrészt ismert; és köztiszteletben álló egyéniségeket, bátran elmondható tehát, hogy nem volt még az egész monarchiában- bízlositó társas^ mind ez ideig, mely a biztosító közönségnek annyi garanciát nyújtott volna, mint ameny-nyit neki e társaság, mindjárt keadetbefc nfajtwt képes, s a taidóu a társaság ezen, eddig páratián tőkccrtic és az ólén álló egyóniségjík jelleiue cgyrétzról teljes biztosítást nyújt arra nézve, hogy a társaság üzletvitele a mélt&>os^|g, a pontosság és a legszigorúbb becsületesség minden követeiménj^Üek mindenkor és teljesen jneg fog félééiül, másrészről a szakvezetés avatyttsága az aránk la kezesiégül szolgál, hogy a társaság a díjtételek megszabásánál is káő tekjnliettül fog lenni a verseny jogosult követeim nyeire. A midőn tekét tisztelettel alólinftt a biztosító t. közönség bizalmát az általa képvisélt társaság ihint ujbúJ felhívja és kéri, megjegyzi egyszersmind, hogy a vezér-Qgynökségi területen a vidéki ügynökségek szervezése teljes folyamatban van, és hogy jtüzbiztositasi ajánlatok a már felállított ügynökségek által készségesen elfogadtatnak, N.-Kanizsán 1880. májusban, j • maradván teljes tisztelettel A Magyar-franczia bisstositA részvény-társaság vezérügynökségo N.-Kanizsán,. pooöoooooooo^ SCEfillill Mm gépgyáros, és | .__ MARSHALL Sm & Cmp. Lmtd. (Gainborough, Angolország.) jj ^B^l -- J. főüg^ke Budapest, VáCKiim W. ajánlja ^^^ 8 ^fll H^ rí » j «\'..-Ii^ \' \'\' legújabb starkase*, kettős tiiaiiti-uiűvel, s*lbadaloiaiott állítható kBlBnsŐbaawrre i, ^ÉjíL^ rS fBHH t/NfplOgepen, fitffriCrtó kéaaUlék, ..abadalmMolt biionaági firtató késsi\'iékkel vagy anélkül. Továbbá yBBlffiBf^^ X (^■VlHtt AJÍ^JmaU mö- 1 frgasksrékhatási asiát gyártmáby augol rJndsairrs, s míndan » i Tsjffr^BMfflTiffly V í^IHVmM uriomaimair, ftM^Vii^^^k^ H^Ri umljki _ Q dflHHH|K Árjegyzéket ét teivilágoaitáet ajnjt: stéiaáta nér N. Kim. in, TgSj^T^.V NCftfl^ Q IrMysékek kívánatra ingyen éc bérmentve. {745 1 -6) ^^gjjHHV^ X 1 1 3c /^ífőmítja éa kiadja ÍSI Füiöp Ntgi-KaiiliiÉa Uiü. > s : - ____>< íT- !IIIIri: fcv- évek óta fennálló éa a legjobb hírnévnél! flrvcnáö köynv, mti- és hangjegy-kereskedése flf T la^y-Kaiiixiáii ajánlja a nagyérdemű közönségnek dúsan felszerelt nagy raktárát ugy mint; Pompás disz művek magyar, német és Iranczia nyelven. GySnyorn képes-könyvek magyar német és Iranezia nyelven. íilS-■ K-fi- • • íj | Ifjúsági iratok \' \' : 4 * v mindkét nembeli ifjúság számára magyar német és franciia nyelten. # j I -^^PKa^— —r- Elegáns levélpapírok és borítékok csinos tokban, szjnes monogrammal. Mindenncmfi taőnlójegyek iigr válasKtékbao. Ajánlom továbbá lTa,g3rszor"Ci pa-pirrsuüstáirsLinat TP| melyre nézve azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a különféle papírok árát - j " 20 %-kal leszállítottam. - ■!! 111 --- Egyúttal bátorkodom a n. ó. közönséget értesíteni, hogy jól berendezett könyvnyomdámat a már benne levő két nagy gyorssajtón kivül még egy LEGÚJABB SZERVEZETŰ AMERIKAI Wk GYORSSAJTO beszerzése által nagyobbítottam, miáltal azon kellemes helyzetbe jutottam, hogy nemi nyomtatványokat mint: Névjegyek, meghívók, gyászjelentések és névvel ellátott papírok és borítékok, leggyorsabban és rendkívüli olcsó árakon szallithatók. ■c- Megrendelései* pontosan eizltöxöllelnelt. v 2 4? §8SIÍi§88§8S1| Íj Ifi lAt ! Ű 5 Isi :Í 2 4 HH8»W»» II g|L jrslj Is:? IjiL? fi f |r. a-i............j| artit | r§ fs^ f li,^ lí 2 fi ? {\' s hJ *|C 5j|. íii % i Jllj ih S ll 5 iiiiiuiiiiite I Jjlá Uf fii f g-f [1*11 a* © q 2 ítWí&MíSíííi t mm ur: m IS § jJi& liífi I" "g 9 sfsijí wfiipiraií sigi sriiíí i I? s-iisipiPPkH111 $iiii.ii 4j 8 jl I iW¥^teÍ |lf!P ÉJMl 1 =• i i iiiiiiiiiiiié lifl i jj * f ■tilt áj JTi IUM\'fi i Ú t M u Wu^ I VvTvvv^rvrTT^ x Fisáéi Fülöp t. j / .»!n i i _ II_! ~ K L L!M*kAatMAt7 Am^nh |